A lobbik Mekkája
Date
2022
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Abstract
Nincs központi agya, nem egyvalaki mozgatja a szálakat, nincs pók a hálóban: a szereplők a csomóponti státusért, csomópontként a központi státusért – sikertelenül – versengenek egymással abban a hálózatban, amely „Brüsszel”-t fonja körül. Ha a kapitalizmusnak vannak ügynökei, ők az egymáshoz sok szállal kapcsolódó politikai-adminisztratív tisztségviselők és üzleti lobbisták között találhatók; ők a „Brüsszel”-t körüfonó hálózat csomópontjai.
Description
A lobbik Mekkája
Nincs központi agya, nem egyvalaki mozgatja a szálakat, nincs pók a hálóban: a szereplők a csomóponti státusért, csomópontként a központi státusért – sikertelenül – versengenek egymással abban a hálózatban, mely „Brüsszel”-t fonja körül. Ez a hálózat a tárgya Sylvain Laurens Lobbyists and Bureaucrats in Brussels: Capitalism’s Brokers című könyvének.
A lobbicsoportok befolyásáról manapság igen sok szó esik, egyes médiumok és politikusok bizonyos európai döntéseket bizonyos lobbihálózatok ádáz háttérmunkájának tulajdonítják, az európai döntéshozó intézményeket e hálózatok foglyainak láttatják. Nem vitás, Brüsszel a „lobbik Mekkája”, és kétségtelen, hogy a lobbiknak van befolyása a közösségi döntéshozatalra. Miért is ne lenne, hiszen az uniós intézmények a döntéshozatal szükséges és elengedhetetlen részeként tekintenek arra, hogy számos olyan csoporttal és szervezettel működjenek együtt, amelyek meghatározott érdekeket képviselnek és lobbitevékenységet folytatnak.
Sylvian Laurens célja azonban nem az, hogy leleplezze a lobbicsoportokat/lobbihálózatokat, azok többé-kevésbé nem nyilvános tevékenységét, befolyásgyakorlását, és nem is az, hogy leírja a lobbizás mint érdekérvényesítés formális és informális gyakorlatát, intézményi-jogi hátterét/keretét, vagy elmesélje ezek alakulástörténetét. Őt ugyanis a burzsoázia, a bürokrácia és a kapitalizmus közötti viszony izgatja – ez az ő EU-, azon belül az uniós tisztségviselők és az üzleti csoportok közötti, közösségi döntéseket formáló-alakító kapcsolatok kutatásának a nézőpontja. Ezért nemcsak a leíró-leleplező, hanem az intézmény-, nemzetállam- és jogcentrikus Európa-kutatásnak/Európa-tanulmányoknak is hátat fordítva és az igazgatás társadalomtörténetéből meg az EU politikai szociológiájából merítve közelít konkrét empirikus kutatásának tárgyához, az európai bürokrácia és az üzleti lobbi kapcsolathálózatához. E kutatás részben történeti-szociológiai, részben etnográfiai, részben EU-archívum dokumentumainak elemzésén, részben az érdekérvényesítő csoportok legfőbb célpontjának számító Európai Bizottság és az üzleti lobbi tagjaival készített interjúkon alapul.
Ha megnézzük az EU történetét, akkor kétségtelenül azt látjuk: a politikai vezetők hatást gyakoroltak és gyakorolnak az EU arculatára, de adminisztráció (igazgatás) nélkül egy percig sem maradt vagy maradna fönn: az igazgatási szféra adta-biztosította az „európai projekt” alapját. Ha a kapitalizmusnak – mint Max Weber megállapította – szüksége van bürokráciára, akkor ez azért van így, mert a kapitalizmus (piacgazdaság) nincs stabil, megbízható, pontos, igényes, alapos és kiszámítható adminisztráció (igazgatás-szabályozás) nélkül. Az EU története – ha az integrációban kétségtelenül meghatározó szerepet játszó, neoliberalizmust promotáló és prolongáló csoportokra korlátozzuk vizsgálatunk fókuszát – szüntelen erőfeszítésnek látszik a szabadpiac megvalósítására, az állami/központi szabályozás visszaszorítására. Ám kitágítva, bürokráciára is kiterjesztve vizsgálatunk fókuszát, a valóság ellentmondásosságával szembesülünk. Nem vitás, az európai adminisztrációt-bürokráciát a neoliberalizmus szellem hatotta át, ám ez irányírás-szabályozás közvetlen befolyást gyakorolt a piaci versenyre, többek között a gazdaság jogi feltételeinek és környezetének megteremtésével és fönntartásával (a szabad és egységes piacot létre kell hozni és biztosítani-védeni kell). Az üzleti lobbik akciói sem az európai hatóságok piacok felett gyakorolt szabályozó-igazgató hatalmának vissza- vagy minimumra szorítására irányultak, hanem arra, hogy meghatározott üzleti érdekeknek megfelelő döntések szülessenek (pl. az Európai Szabványügyi Bizottság olyan termelési szabványok elfogadása mellett tegye le a voksát, amelyeket egy-egy adott, általuk képviselt termelővállalat vagy termelővállalat-csoport alkalmaz). Tévedés tehát azt gondolni, hogy a vállaltok és az ő érdekeiket képviselő üzleti lobbik – a neoliberalizmus szelleme által vezérelve – egyöntetűen az európai-közösségi, gazdaságot igazgató-szabályozó hatalom visszaszorítása érdekében ügyködnének. Ellenkezőleg, minthogy az üzlet (gazdaság) függ, rá van utalva az adminisztráció nyújtotta erőforrásokra-szolgáltatásokra (pl.: jogi-törvényi szabályozásra), Brüsszel a piac felett gyakorolt hatalom új helye lesz, egyben az üzleti (gazdasági) érdekképviselet és érdekérvényesítés elburjánzásának a helyszíne is.
A lobbisták ezreinek-tízezreinek jelenlétéből azonban nem következik automatikusan és evidensen, hogy a gazdasági-üzleti érdekek átültetődnek az EU közpolitikájába (policy). Ehhez egyrészt szükség van brüsszeli jelenlétre, ottani professzionális, specializált és elfogadott-elismert (legitimitással bíró) lobbizásra, másrészt a bürokraták füleire, melyek megnyílnak és záródnak mértékre. Hogy megértsük, hogyan válik az „eurokrácia” az üzleti érdekek politikai képviseletévé, és mely üzleti érdekek „europaizálódnak”, s miért, ahhoz kutatás tárgyává kell tennünk mindkét mediátort: a lobbistákat és a bürokratákat, egyszersmind többé-kevésbé nyilvános vagy nem nyilvános kapcsolataikat is, hogy feltárjuk azokat az esetleges ideológiai összhangon túli strukturális kényszereket, amelyek az üzleti érdekek európaivá-közösségivé válását magyarázzák.
Laurens kutatásának egyik eredménye az, hogy a jelenkori uralmi viszonyok megértéséhez a bürokrácia szerepének fontosságát újra el kell ismerni. Az aktivista hozzáállás azt sugallja, hogy a politikai változás önmagában elegendő a társadalmi változáshoz, ám ez ignorálja az adminisztráció által reprezentált „kritikus tömeget”, amely igazgatási-szabályozási hatalmat gyakorlók tízezreiből tevődik össze. Az EU-ban mára létrejött egy olyan rendszer, amelyben a hivatalnokok és vállalkozók/vállalti vezetők közötti együttműködés normává vált, és a társadalmi kapcsolatok eme rendszere gyorsan és folyamatosan bővül. Ennek története megerősíti, hogy a kapitalizmus fejlődése két pilléren nyugszik: nincs piacgazdaság cselekvőképes és az üzleti csoportok elvárásait/érdekeit törvények formájában érvényre juttató adminisztráció nélkül; az adminisztrációnak pedig nincs legitimitása anélkül, hogy ne tudná elismertetni, elfogadtatni magát a piacgazdaság felett hatalmat gyakorló aktorként.
A másik eredménye: leegyszerűsítő a kritika, mely szerint a lobbi nem más, mint hogy a magán(érdek) maga alá gyűri a köz(érdeket), a magánszféra megszállja a közszférát. Ha a kapitalizmusnak vannak ügynökei, ők az egymáshoz sok szállal kapcsolódó politikai-adminisztratív tisztségviselők és üzleti lobbisták között találhatók; ők a hálózat csomópontjai.
Laurens kutatásával kifejezetten azt üzeni: konkrét társadalmi kapcsolatok vizsgálata teszi lehetővé a kapitalizmus működésének megértését. Csakis az empirikus dimenzió nyitja meg annak lehetőségét, hogy jobban megértsük azt a gyakorlatot, ami biztosítja a dolgok rendjének (kapitalizmusnak) a fönnmaradását.