A Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának plakátja
Date
[1920]
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Rigler R. T.
Abstract
Description
A plakáton a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja feliratot láthatjuk a kereszt és a magyar korona szimbólumával. Magyarországon nagyon rövid időre politikai párt volt, mely a Keresztény Nemzeti Párt és a Keresztényszociális Gazdasági Párt egyesülésével jött létre 1919. október 24-én. Ennek vezetője Friedrich István volt, aki szintén kis ideig miniszterelnöki szerepet töltött be ebben az évben augusztus és november között. 1920-ban, a választások korszakában elnyerték a legnagyobb frakciót 84 fővel. Azonban mindezek után a párt meggyengült, ugyanis Friedrich és társai kiléptek és egy külön pártot alakítottak. Bethlen miniszterelnök időszakában kerültek igazán nehéz helyzetbe, amikor 1922-ben megalakult az Egységes Párt. Így a sok pártszakadás miatt nyilvánvalóvá vált, hogy már csak alárendelt szerepük lehet. A plakátról így feltételezhető, hogy 1920 környékén készülhetett el a választások korszakában, mindezzel buzdítva az embereket a szavazásra.
Keywords
Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja; Friedrich István; Keresztény Nemzeti Párt; Keresztényszociális Gazdasági Párt; Bethlen István; Egységes Párt; grafikus plakát; propagandaplakát
Citation
URL
Extent
Inventory Number
PL016420
Press Location
Budapest
Advertised Company's Address
Advertised Event's location
Corporate Author
Copyright
FSZEK