Csili Művelődési Központ
Date
1918
Authors
Journal Title
Journal ISSN
Volume Title
Publisher
Abstract
1918-ban nyitott a Vas- és Fémmunkások otthona. A Csillag utca 2. szám alatti létesítményt (ma Nagy Győry István utca), ami a helyi munkások számára közéleti- és művelődési életüknek, társas együttlétüknek színtere lett, már a húszas évektől Csiliként becézték.
Description
A legenda szerint a fegyvergyári munkások sztrájkkal fenyegetőzve harcolták ki a létrehozásához szükséges pénzt 1916-ban. A II. világháborúban találat érte, de főépülete 1948-ra újjáépített formájában áll ma is. Eleinte szakszervezeti előadássorozatok, bizalmi szemináriumok, dalkörök kerültek itt megrendezésre. 1954 és 1990 között Vasas Kultúrház néven működött. A beat korszakban szombat esténként közel ezren gyűltek össze a Csiliben, a legnagyobbakkal színpadán: az Illés, a Metro és a Syrius, de fellépett itt Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta, a Sakál Vokál és a Sámson is.
A kerület kultúrájának ma is fontos letéteményese, programjai között kiemelten szerepelnek a koncertek és a táncos estek. 2002-ben a Csiliben rendezték meg az Első Nemzetközi Akusztikus Gitárfesztivál zárókoncertjét, 2015-ben pedig itt lépett utoljára színpadra Benkó Sándor klarinétművész. Több mint 20 teremmel, közel félszáz szabadidős szolgáltatással várja elsősorban a pesterzsébetieket - tanfolyamok, különböző művészeti csoportosulások, klubok (bélyeggyűjtő-, festő-, gitár-, kártya-, társasjáték… és a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének XX. kerületi klubja is itt működik). Továbbá könyvtár (helytörténeti-, pedagógiai- és örmény gyűjteménnyel rendelkezik), étterem és színházterem is helyet kapott itt.
Forrás:
Várhalmi András (szerk.): A 90 éves Csili. Csili Művelődési Központ, 2008.
https://www.csili.hu/tortenetunk/ (Hozzáférés: 2025.03.19.)
Fotó: Oravecz Krisztina
Keywords
Citation
URL
Attraction's address
1201 Budapest, Nagy Győri István u. 4-6.
Maker
GPS coordinates
GPS longitude
19.10131
GPS latitude
47.43591
Substance
Size
Style
Category
Culture