Andrássy út 150

Az Andrássy út nem csupán egy közlekedési útvonal, hanem a 19. század végi Budapest nagyvárosi ambícióinak, kulturális virágzásának és építészeti öntudatának legfontosabb szimbóluma. Létrejötte a magyar várostervezés egyik meghatározó pillanata volt, amely alapjaiban rajzolta át a főváros térszerkezetét és társadalmi életét. A sugárút gondolata már a reformkorban felvetődött – Kossuth Lajos 1841-ben nyilvánosan álmodott egy olyan árnyas fasorról, amely Pest szívétől egészen a Városligetig vezet, kiváltva a zsúfolt Király utcát. A konkrét tervek azonban gróf Andrássy Gyula miniszterelnök 1868-as kezdeményezésére gyorsultak fel, és az országgyűlés 1870 decemberében fogadta el a Sugárút megépítéséről szóló törvényt. A cél egy reprezentatív főútvonal kialakítása volt, amely összeköti a Belvárost a Városligettel, és tehermentesíti a párhuzamos, de szűkös Király utcát. Az építkezés 1872-ben vette kezdetét a Fővárosi Közmunkák Tanácsa irányításával, és a megvalósítás során három, ma is jól elkülöníthető szakaszt alakítottak ki: a sűrű bérpaloták világától a fasorok által kísért középső zónán át egészen a kertes villanegyedig. Az utat 1876. augusztus 20-án adták át a forgalomnak, bár ekkor még csupán negyven épület állt készen. A sugárút eleinte a Sugárút nevet viselte; 1886-ban nevezték el gróf Andrássy Gyuláról. 1884-ben nyílt meg legfontosabb ékköve, a Magyar Királyi Operaház, Ybl Miklós tervei szerint. A fejlődés csúcspontját az 1896-os millenniumi ünnepségek jelentették, amikor elkészült a sugárút alatt húzódó Millenniumi Földalatti Vasút – a kontinentális Európa első villamos üzemű metróvonala, a világ második legrégebbi földalatti vasútja. Az út neve a 20. század viharaiban többször változott: Sztálin út (1950), Magyar Ifjúság útja (1956), Népköztársaság útja (1957), majd 1990 óta ismét Andrássy út. 2002-ben az UNESCO a Millenniumi Földalattival és a Hősök terével együtt a Világörökség részévé nyilvánította. Ez a másfél évszázados történet nemcsak az épületekről, hanem a bennük zajló életről is szól: a kávéházakról, a kereskedelemről, az utat övező intézményekről és a budapesti polgárság mindennapjairól. Az évforduló előtt tisztelegve részgyűjteményünkben sokféle, a témához kapcsolódó dokumentumtípust mutatunk be. A válogatás gerincét a korabeli fényképek, elsősorban városábrázolások adják, amelyek vizuálisan követik nyomon az út arculatának változásait; ezeket különféle eseményfotók, híreket rögzítő sajtócikk-kivágatok, hajdani műsorplakátok és a kereskedelmi egységek mindennapjait tükröző számolócédulák egészítik ki. Ez az összeállítás nem csupán az épített örökség előtt kíván főt hajtani, hanem megeleveníti azt a pezsgő társadalmi és gazdasági miliőt is, amely az Andrássy utat 150 éve Budapest szívévé tette.