Király utca 5.

Abstract

Az épület utca szintjén jelenleg egy dohány és- italbolt és egy lottózó működik.

Description

A hétemeletes lakóház a Madách téri téglaház együttes részeként épült fel 1937-1940 között. Ezt megelőzően Erzsébetvárosnak ennek a részén korábbi szőlőskertek telkeire épült, korszerűtlen kialakítású bérházak álltak. A városrész rendezésére, és az Orczy ház helyére tervezett Madách tér és Madách sugárút kialakítására a Fővárosi Közmunkák Tanácsa Walder Gyulát bízta meg 1934-ben. Az épületegyüttes több ütemben készült el. A Madách komplexum megtervezésében több építész is részt vett: Málnai Béla, Wellisch Andor, Hübner Tibor, Janáky István és Gerlóczy Gedeon. Walder Gyula határozta meg az épületegyüttes egységes képét. Az új, modern Madách téri épület nem lett mindenki körében népszerű, Waldert és építésztársait számos kritika érte, egyesek “csokoládé pöffetegnek", “Budapest májfoljtának” gúnyolták. “Wälder Gyula tervezte itt is a homlokzatokat, a földszinti árkádokat, a megoldás hatalmas kompozícióját a Károly király-út melletti térrel, a Madách-út nagy átboltozásával. Az egyes építészek kötelesek az ő homlokzatkiképzését megvalósítani. Maga Wälder építi a Közmunkák Tanácsának székházát, mely hátul zárja le a teret és két hatalmas bérházat a Károly király-úti fronton. A Magyar Általános Kőszénbánya R.-T. nyugdíjalapjának a tér sarkán épülő kilencemeletes, hatalmas bérházát Málnai Béla, a Király-utca szögletén álló épületet pedig Wellisch Andor tervezi az előírt homlokzattal. Itt is klinker-téglával burkolják az összes homlokzatokat. Eleinte bizonyára idegenszerű lesz az északi városokra emlékeztető, kissé komor negyed, de örülnünk kell puritán őszinteségén, mely idővel győzedelmeskedni fog a szomszéd épületek hamis, hivalkodó pöffeszkedésein". (Magyar Építőművészet, 1937. 36. évf. 9-12. szám.) „Amikor Budapest egyik első nyolcemeletes lakóházát (Madách tér) megtervezte, a külső burkolat volt a nehéz kérdés. Nyilvánvaló volt, hogy vakolni nem lehet, mert nem lehet folyton tataroztatni a város közepén. A kőlap burkolat drága és lehullik. A díjnyertes pályaterv is a német előképek felé terelte a figyelmet. Felutazik Hamburgba, hogy Fritz Höger munkásságát a helyszínen tanulmányozhassa. Aztán bejárja egész Németországot, ahol a nyerstéglaépítés otthonos. De a Drasche-gyár csak ezt a kellemetlen tónusú sötét klinkert tudta előállítani, amivel végül is burkolva lett. Pedig milyen barátságos, kellemes városképet adó tégláik vannak az olaszoknak! Azért az egész koncepción így is látszik, hogy jó építész munkája.” (Károlyi Antal: Emlékezés Wälder Gyula építészetére. Vasi Szemle, 2000. 54. évf. 5. szám.) Forrás: Paár Eszter Szilvia: Walder Gyula építész életműve, „https://real-phd.mtak.hu/2002/2/BTK_DD_2024_paar.pdf

Keywords

Citation

URL

Picture copyright holder

Csutorka Orsolya

Building name

Király utca 5.

Building address

1075 Budapest, Király utca 5.

Date (Built / Created)

1937

GPS latitude

47.49821

GPS longitude

19.05707

Rights

CC BY 4.0