A demokrácia sikertörténete a demokrácia kiiktatásának története: a mai „demokráciák” ténylegesen, a szó eredeti értelmében, nem demokráciák, hanem kevert vagy vegyes (hibrid), demokratikus és nem demokratikus elemeket ötvöző rezsimek. Nyirkos Tamás The Tyranny of the Majority című könyve a többség zsarnokságának fogalomtörténete, de vele a szerző a demokrácia történetét is elmeséli nekünk, melynek mozgatója a többség zsarnokságának kísértete, és mely szerint a mai „demokráciák” a többség zsarnokságától való félelem gyümölcsei. A demokráciák sikeressége, az, hogy a demokrácia nem fordul át szükségképp zsarnokságba, miként azt Platón gondolta, nem támasztja alá, hogy a többség zsarnokságától való félelem indokoltalan volt mindig is, hogy a többség zsarnoksága valójában nem jelent fenyegetést a demokráciában. A modern demokráciák alapítói éppenséggel tudatosan törekedtek arra, hogy kiiktassák ezt a fenyegetést, elejét vegyék a többség zsarnokságának. Ha a demokrácia – eredeti értelemben – az emberek/nép uralmát jelenti, akkor a modern demokráciák lényege, hogy gátat vessen ennek az uralomnak, megakadályozzák ezen uralom gyakorlását. A demokrácia nem tehát önmagának köszönheti, hogy a többség zsarnoksága immár nem a demokrácia szükségszerű fejleménye, hanem annak, hogy olyan, nem demokratikus elemeket vagy elveket épít magába, mint a képviselet, joguralom vagy hatalommegosztás, amelyek a többség zsarnokságának ellenszerei. Mindazonáltal nem igaz, hogy többség zsarnokságának szelleme ne kísértene többé. Erre nemcsak a populista és illiberális rezsimek szolgálnak bizonyítékul, hanem az olyan politikai/társadalmi mozgalmak, mint az Occupy, az Indignados, vagy az olyan csoportok, mint az Anonymous, melyek a nép, az emberek, a többség nevében lépnek föl a fönnálló rezsimekkel vagy azok intézményeivel-szervezeteivel szemben. Meglehet, hogy a többség ma már inkább ideológia és retorika, semmint ténylegesen létező, világosan és egyértelműen meghatározható sokaság, de a rá való hivatkozás nagyon is alkalmas arra, hogy egy kisebbség a többség nevében, netán többséget teremtve cselekedjék és nagy változást érjen el. A többség zsarnoksága kifejezést először John Adams használta az 1788-ban megjelent, az Amerikai Egyesült Államok alkotmányainak védelme című írásában, de az attól való félelem, hogy a demokratikus rezsimekben a többség úgy cselekedhet, mint egy zsarnok, mindig is jelen volt az ókori görögöktől kezdve a középkoron át egészen napjainkig. Nyirkos Tamás könyvében ennek a félelemnek és artikulációinak történetét kívánja megírni, végig szem előtt tartva a kérdést: indokolt volt-e ez a félelem? Csak hát mi is a többség zsarnoksága? Minek is a története a többség zsarnokságától való félelem és artikulációinak története? Mind a többség, mind a zsarnokság sokjelentésű fogalom, a többség zsarnoksága pedig fokozottan az. A többség jelölheti a társadalom egészének többségét, a politikai jogokkal bíró egyének többségét, az aktuális szavazáson részt vevők többségét, a kormányzati/parlamenti többséget; jelenthet relatív többséget, abszolút többséget vagy minősített többséget, csöndes többséget, döntő többséget, erkölcsi többséget. A zsarnokság jelölheti az igazságtalan, mert egyvalakinek az érdekét, magánérdeket, nem pedig a közösség érdekét, a közérdeket szolgáló kormányzatot; a természetes vagy emberi jogokat megsértő, semmibe vevő hatalmat; a nem megosztott vagy külső korlátok nélküli hatalmat. Akkor hát mi is a többség zsarnoksága? Erre nem lehet úgy válaszolni, hogy ez és nem más, mert nem lehet kiválasztani a többség és a zsarnokság jelentéseinek lehetséges és értelmes kombinációja közül egyet, mint az igazit, mint lényeget megaragadót. Ebből következően a többség zsarnokságának Nyirkos Tamás-féle fogalomtörténete nem egy önkényesen kiválasztott vagy győztesnek kikiáltott fogalom története, hanem egy menthetetlenül többjelentésű fogalomé, amely tapasztalatok és jelentések sokaságát fogja át, sűríti össze s magába. Egy ilyen fogalom nem definiálható, csak az, amelyiknek nincs története; és egy ilyen fogalom története nem egy egyenesvonalú és egyirányú történet, hanem olyan, amelyben a szálak hol szétválnak, hol összefonódnak, hol a semmibe vesznek. Nyirkos Tamás többség zsarnokságát középpontba állító fogalomtörténete arról szól, hogy a múlt egyes nagy politikai filozófusai – demokraták és antidemokraták egyaránt – miként osztoztak a többség zsarnokságától való félelemben, és miként artikulálták azt. A könyv három szakaszra oszlik. Az első szakasz a többség zsarnokságának, az attól való félelemnek előtörténetéről szól, a második a standard vagy klasszikus elméletének kialakulásáról, a harmadik a liberális demokráciával szembeni olyan kihívásokról, mint a populizmus, illiberális demokrácia, posztdemokrácia és posztmodern. Ez első pillantásra a tárgytól való eltérésnek tűnik, de nem az, és jelzi, hogy ez a könyv másról is szól, mint a többség zsarnoksága, több mint a többség zsarnokságának fogalomtörténete. Ez a könyv „kettő az egyben”: a többség zsarnokságának történetével egyben a demokrácia történetét is meséli nekünk. Az első szakasz a „többség zsarnokságának” előtörténetét meséli el, mely önmagában is érdekes, de igazi célja, hogy megvilágítsa a problémát születése pillanatában. Ez az előtörténet az ókori görögökkel kezdődik. Hogy a demokrácia történetét velük kell kezdeni, az aligha vitatható, az viszont már korántsem ennyire magától értetődő, hogy a többség/kisebbség viszonyát először a görög filozófusok tárgyalták politikai problémaként. Mindazonáltal így van, amit Nyirkos Tamás Platón-dialógusokat (az Államot és a Törvényeket) középpontba állítva bizonyít. Ám ahogyan Platónnál vagy más görög filozófusoknál, úgy később, a középkori politikai filozófiai szövegekben sem a többségi kormányzás / többségi elv kritikája áll a fókuszban, hanem azok a korrektív elemek, amelyek a demokrácia mint államforma (mint rezsim) kritikáiban, annak ellenfogalmaiként és demokráciában rejlő anarchikus-türannikus tendenciák ellenszereként lettek kitalálva: kevert/vegyes kormányzat, joguralom és reprezentáció. Ezek tehát ama félelem vagy aggodalom gyümölcsei, hogy a demokrácia szükségképp a többség (ami lehet egy kisebbség által irányított többség) zsarnokságává válik. A 18. században egy alapvető, Nyirkos Tamás szerint a legnagyobb szemantikai változás zajlik le a politikai fogalmak történetében: a képviseleti kormányzás lesz a szó igazi értelmében vett demokrácia. Ezzel a demokrácia olyasmivel lesz azonos, aminek eredendően semmi köze sincs a demokráciához. Ez a változás természetesen nem egyik pillanatról a másikra lesz döntő, amit pontosan mutat, hogy az amerikai „föderalisták” határozottan különbséget tettek demokrácia és köztársaság, népuralom/nép önkormányzata és népképviseleten alapuló kormányzat között, és épp a demokrácia, az abban rejlő anarchikus-türannikus tendenciák kiküszöbölése végett álltak ki a képviseleti kormányzás és a hatalommegosztás mellett. A francia forradalom története arra mutat rá, hogy a zsarnokság megjelenhet és otthonos a képviseleti rendszerben is, ráadásul egy ilyen rendszerben a többségi kormányzás nem is igényli a tényleges többséget, csak egy kellően magabiztos kisebbséget, amelyik a többség nevében cselekszik. A többség zsarnoksága innentől fogva nem feltétlenül a tényleges többség zsarnoksága, hanem a többség nevében kormányzó kisebbség zsarnoksága, amely adott esetben arra törekszik, hogy megteremtse, létrehozza, előállítsa, valósággá, ténylegessé tegye a kitalált többséget. Ebben azonban kár lenne csak az önkényt, elnyomást és erőszakot meglátni, mert ott van benne a képviselet (e fogalom gyökeres, Nyirkos Tamás által legnagyobbnak nevezett szemantikai változással egyenrangú jelentésváltozásából eredő) alapproblémája: egyfelől nincs nép képviselet nélkül, a népet mint politikai testet a képviselet hozza létre, másfelől a képviseletnek a népet kell képviselnie, különben nem a nép képviselete. A második szakasz a többség zsarnokságának sztenderd vagy klasszikus formulájának kialakulásáról szól, arról, ahogy a többség zsarnokságának elmélete John Adamsnél, John Stuart Millnél és végül egyfajta „szintézisként” Alexis de Tocqueville-nél megfogalmazódik, valamint arról a 19–20. századi „elitista” hagyományról, amelynek képviselői amellett érveltek, hogy a többség nem játszik vagy nem játszhat szerepet a politikában. Az ezzel elmesélt történet tanulsága az, hogy a többség zsarnokságának lehetőségét és jelentőségét illető későbbi, megalapozottnak tűnő kételyek nem igazolják, hogy ne fenyegethetné a demokráciát. Ellenkezőleg, a demokrácia 19–20. századi sikere részben épp annak köszönhető, hogy alapítói komolyan vették a többség zsarnokságának lehetőségét, és a többség túlkapásaival szemben biztosítékokat építettek a rendszerbe. Hogy a mai demokráciák nem demokráciák a szó eredeti értelemében, hanem képviseleti kormányzatok intézményi és jogi garanciák komplexumába ágyazva, az éppenséggel a korábbi félelmek-aggodalmak felől, az azokra adott válaszként érthető meg. És hogy a demokrácia ma már nem csupán egy kormányzati formát jelöl, hanem egy teljes/egész életmódot, a társadalmi és kulturális normák és értékek rendszerét, az ugyancsak a többség-kisebbség problémájára vonatkozó 19–20. századi reflexiók felől érthető meg leginkább. A harmadik szakasz egy kitérővel kezdődik, azokkal az elméletekkel, amelyek komolyan kétségbe vonták, hogy a szavazás eredménye kifejezhet olyasmit, mint a többség akarata, és amelyek nyomán a többség ontológiai státusa egyre inkább problematikussá válik, olyannyira, hogy úgy tűnik, nem beszélhetünk racionálisan olyasmiről, mint a többség akarata. Innen nézve bajos, amennyiben valamennyire is racionalitás keretei közt akarunk maradni, a többség akaratára vagy az emberek akaratára hivatkozni. A populista és illiberális rezsimekben mindazonáltal rendíthetetlen magabiztossággal teszik ezt, a közvetlen demokrácia hívei vagy a kibertér szabadságharcosai pedig vonakodnak maguk mögött hagyni a számok mágikus hatalmát, hirdetvén például, hogy „Mi vagyunk 99 százalék” (Occupy) vagy „Mi légió (hadtest/sokaság) vagyunk” (Anonymous). Konklúzió. A többségre vagy sokaságra hivatkozás tehát mai is él, jóllehet az ilyen frázisokat használók általában nem törekednek igazolni, hogy többségük tényleges többség, inkább megkísérlik hipnotizálni közönségüket azzal, hogy ők tényleg a többséget képviselik. Hogy a többség zsarnokságától való félelem indokolt-e és indokolt volt-e, arra a Nyirkos Tamás végső válasza így hangzik: a többség zsarnoksága reális fenyegetés mai is, mert bár többségről egyre kevésbé beszélhetünk értelmesen-észszerűen, többségre hivatkozásról és többség nevében cselekvésről nagyon is. Éppen ezért azoknak, akik úgy gondolják, hogy a demokrácia valamilyen önvédelmi mechanizmussal, magától eliminálta vagy eliminálni fogja a problémát, azoknak Nyirkos Tamás rövid válasza így hangzik: ez illúzió; hosszú válaszként pedig könyvét kínálja. Nyirkos Tamás által elmesélt történet azonban csak egyik fele a többség zsarnokságáról szóló fogalomtörténetnek. Mert ez a történet nemcsak annak története, hogy mitől féltek, minek a nevében, mit képviselve féltek, akik a többség zsarnokságától féltek (igazságosság, közjó, jog, szabadság, egyenlőség), hanem annak története is, hogy kitől féltek, kinek a nevében, kit képviselve féltek. Ha ugyanis a politikai fogalmak Carl Schmitt-i értelemben polemikusak („minden politikai fogalom, képzet, szó polemikus értelemmel rendelkezik; konkrét ellentétességet tartanak szem előtt, konkrét helyzethez kötődnek”, amiért is „érthetetlenek, ha az ember nem tudja, in concreto kit kell egy ilyen szóval eltalálni, legyőzni, tagadni és megcáfolni”), vagyis ha a politikai fogalmak egyben politikai fogalmak is, akkor a „mi” története elválaszthatatlan a „ki” történetétől. Egy ilyen, két egymástól elválaszthatatlan szálon futó történet egy olyan fogalomtörténet lenne, amely a társadalomtörténettel kéz a kézben jár. Ajánlott olvasmányok: Duso, Giuseppe: A Begriffsgeschichte és a hatalom modern fogalma. In Fogalomtörténet Koselleck után. (Szerk.: Molnár Attila Károly és Pap Milán.) (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Pető Zoltán: Tocqueville aktualitásai. Pócza Kálmán: Minek a többsége? Kinek a zsarnoksága? Tóth Szilárd János: A többség zsarnokságának fogalomtörténete. Novak, Stéphanie és Elster, Jon: Majority Decision. Principles and Practices. (Könyvtárunkból kölcsönözhető vagy Online könyvtárunkból letölthető.)