--- Page 1 --- All-1Kk EVIOLYaAM. 0°) a 1./ szam. budapest, 1300. januar 1. ENDÉGLŐSOK LAPJA G, PINCZÉREK LAPJAŐ) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK S KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. gy. orsz. Zr és DE DE egylete», a «Budapesti ylete», a «Szatmär-Nemeti pinczer-egylet», a «Szekes- gylets, a «Szombathelyi pinczér beleg sGyőri pinc «Rev ‚kom mi vendéglősök és ka ávésok ipartársulatas, /let»- nek a «Szabadkai pinczér-es li vendéglő nek, € lé ki 5 szállodások. vendéglősök ai vendéglősök, kávésok, k, az «Ujpesti szá 1 «Budapesti ! és vendéglős ipartá ; fiskolczi pinczé sok és italmérők ipartár jinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizott k ások, ilalmerök ipartársulatás-nak, a «Temesväri k HE" HIVATALOS KÖZLÖNYE. BE -nek, a «Szekes- ak és az Országos 1 «Györi vendéglősök, 1 Londoni Magyar Pinczer-Kör» X, vendeglösök 6: ték letéti t -nak, a «Magyar Megjelenik havonkint kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Laptulajdonos és felelős szerkesztő Szerkesztőség és kiadöbivatal " Előfizetési Ar í A VII. ker., Akáczfa-utcza 7-ik szám. Egész évre 12 kör. || Félévre 6 kor. IHÁSZ GYORGY ; E Háromnegyed évre 9 tvnegyedre . . 3 ' Keziratok és előfizetések ide intézendők Évfordulóra. ı ujra felvirrad régi szabadságunk, jólé- | való versenyzőink: azért vétetnek semmibe követeléseink, azért szen- Vordult Ixion-kereke, amely össze- Az Összetartäsban, a testveries | vednek napról napra uj csorbát leg- löri az emberiség lelkét, mint a | kézfogásban legyenek példaadók a | nagyobb eleterdekeink; mert szét- | tünk napja, ha összetartunk. s | | középkori Isten-iteletek hoöherjai vendeglösök, akiknek jobb mol mert nem egymással, egy- 1 Összezuzläk az emberiség testét. nemcsak elválaszthatlan a nemzet | más ellen tartunk. Ennek a keréknek nagy, borzal- | jobb sorsától: hanem saját helyze- Vessünk végel ennek az áldatlan, mas fordulója lett a mi ujévünk, a tük javulása is a maguk összelartá- | felvilágosult emberekre megszégye mely nem hoz uj reményeket, hanem | sától függ. nitő áll: ıpolnak. Mi se tekintsük azi a régieken is álgázol. kbredjenek a vendéglősök ennek | a mi szetvälaszt, hanem arra néz a tudatára s ipari életünk az ujév- ! zünk, ami összefüz bennünkel. ben forduljon az összetartás, a sző- Ez pedig a közös érdek, a mely vetkezés jegyébe. | csak közösen védelmezhée tő meg; ez A viszonyoktól sürgetett korszerü ! anyagi erőnk növelése va Köd és felhő takarja az ujév kelő ; napját. alig van sugár, mely áttörné a nyomasztó szükséget. | vis a kis Mit várjunk ? Vakitó sötétség- | AT) ÉlSÉB- | szövetkezés : mentheti meg szak- | tőké knek n: igy tőkévé yesites« ben. bizonytalanul tapogatözunk. IGdástó ; | zh ta Pl : : mänkat a sülyedéstől. | ami csak szövetkezéssel érhető el Hazánkra régen nehezedtek ilyen Vé AT ÉN ÉBE] 7 ! v : : éget kell velnünk a magunk Komoly. nagy czélokra való szö- rossz idők, mint mostanság. Szükségünk van a hit erejére, dicső multunk nagy tonulsägaira hogy bizni tudjunk a gondviselés jós között való kicsinyes gyülölködesnek, | vetkezésünk szerre kiránt ben testvérekké, bajtársakká kell válnunk, | nünket a társadalomban való izolált- hogy a közös bajokat leküzdhessük. | ságunkból, lámogatókal, fegyvertár- áz Nincs idő a halogatásra. Ragad- ! sakat szerez ügyünknek a befolyásos ban, az igazság diadalában 5 4 ják föl a testvériség, a szövetkezés | osztályokban is, igy a termelöl magunk erejében, népünk ősi eré- zászlóját azok, akik értik és äterzik | hatalmas phalanxában is nyelben, azokban a kiváló faji tulaj- ! 4 kor intő szavát. Ne bántsa őket a Szövetkezés szerez nekünk meg- idonokban, a melyek népünket ebben | kishitűek, a dölyfös irigyek huzódo- | váltást, ez veheli ki sok ezer, jobb et he izában megtartották ezer év zása. Majd ők is megtérne k: meg- ! sorsa méltó vendéglős-család kezé Zivatarjai között. hóditja őket az elmaradhatatlan siker. | ből a koldusbotot. Ennek a nemzelel megtartó hil- Meg kell tennünk tehát az első | áz ujév hajnalán tehát nem kiván- nek leszünk az élesztői, a nemzet | lépést, az első kapavágást. Mindenki | hatunk jobbat olvasóinknak, mint azi önbizalmának a szítói ; mert a komo- | hivalott rá, a kiben tiszta a szándék, | hogy ez az esztendő legyen ami ran ránk köszöntött ujév borulatán komoly az elhatározás, törhetetlen testvériesülésünk esztendej je. a ven- csak egy reménysugár törhel át, az, | az akarat. | déglősök — összetartásának, — együtt amely népünk mi igához való bizal- Az igy kibontott zászló nem fog | érzésének diadala. : mából, jogainkhoz való rendithetlen magára hagyollan lengeni, mert min- Az ujév leáldozó napja találja a ragaszkodásából fakad. den vendéglősnek, akiben csak egy | vendéglősöket mind egy táborban! E szomoru évfordulón tehát azzal | csöppnyi értelem van, be kell lái- Ha igy lesz, mindnyájunkra bol- köszönhetünk be olvasóinkhoz, hogy | nia. hogy azért szapor odnak gomba- | dog lesz ez az ujesztendő! lesz még a magyarnak jó napja. módra ellenségeink, jogczim nélkül! — Ádja Isten! öt. PANDA ÁGOSTON val iszveszés BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok) — Első budapesti mindennemű élő és jegelt halak nagy raktára, — Szällit a legmagasabb kir. udvar, valamint József Ágost főherczeg Ő fensége udvara számára. — Bpest székesfőv. összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. --- Page 2 --- 2 Az önálló vámterület. Nemsokára 60 éve lesz, hogy Kossuth hatalmas szavára megmozdult a magyar közönség a hazai ipar védelmére. Kossuth csakhamar kény- telen volt lemondani a megalakult eVéd- egylet, igazgatóságáról s helyére a köz- bizalom Gorove Lászlót ültette. Gorove a vidéki választmányokhoz intézett felhivä- sában a többi között igy szól: Kercsse más általános szegénységünk s koronkinti inségünk okait, miben tet- szik — látható vagy láthatatlan dolgok- ban —: az oszírák vámnál sem közelebb fekvőre, sem nyomósabbra sem találand. Szegyenitöbbre sem, mert csakugyan nincs dicsőség a százados alvásban, de van szégyen abban, bogy e tizenöt milliónyi nép ugyanannyi milliónak érdekét nehány külföldi gyárnak, legfölebb egy város által engedé annyi idő óta szabadon ki- zsákmányolni. De hiszen ezt a védegylet tagjainak talán mondani sem kellene, mi keblünkbe hordozzuk ama tövist, melynek [fájdalmait csak alélt- ságunk volt képes eddig is eltompitani; csak azt mondanom, hogy mi e kereskedési békókat magunkról le akar- juk rázni, hogy keményszívű mestereink- kell teremteni és fejleszteni, elég volna csak egy rövidke sorban felkiáltanunk: mi is akarjuk ipa- runkal védeni, hogy a gyarmat rendszert védrendszerrel akarjuk felcserélni és meg mindnyájan elég től megtanultuk, miként vagyunk győződve, hogy a 1. vidéki osz- tály is lelkesen kiáltana fel: igen, azt akarjuk : mert ez az ország s népe érdeke. De mi elhatározottságunkat nemcsak ımaz általános szemléletre akarjuk épi- teni, mely nyomorral és inséggel, guny- hókkal rongyokkal találkozik, nem- és csak a fölébredő bűszkeség hatalmas ér- zetére, de kiáltó számokra, melyeknek ösmerele, ha társa leend amaz indok- nak, ép oly virrasztója lesz lelkesült- ségünknek, mint ama szolga, ki urál, a perzsa királyt, a görögök ellenföltételeire még álmaiból is főlébreszteni tartozott: Igy szólt a hazafiség és a tapasztalás 60 év előtt s mégis akadnak köztünk ma is elvakultak, akik a vámközösség mel- tett szót mernek emelni. x Beszámoló. A mult év nem sorakozhatik öröm- éveink közé; mert — eltekintve a poli- tikai viszonyoktól iparunk helyzetét nagyban sulyosította. Az a javulás, melyet az iparlörvény immár előkészitett reviziójától várhatunk, nem következhetett be; mert hát a tör- vényhozás munkálkodása megakadi s igy a-várt törvényjavaslat tárgyal nem kerülhetett. Ez szerint a javaslat — Szlerényi tervezete HÜTTL TIVADA Vendéglősök Lapja nak képesitéshez kötése legalább részben megvalósul, amennyiben a kötelező ipar- társulás a javaslat egyik principiuma. Ha tehát iparunknak képesitéshez köté- sét nem is mondaná ki a törvényhozás, a kötelező iparlársulás mégis gátat emelne a közénk nem tartozó elemek betódulá- sának, módot adna az ellenőrzésre, az üzleti tisztesség bizonyos elveinek szigoru érvényesitésére. A társulás kötelező vol- tából az is következnék, hogy az ipar- testületek autonom jogai ránk is kilerjesz- tetnének s igy az italmérési engedélyek. megadásánál bizonyos határok között, vetó-jogol gyakorolnánk. Kétségtelen, hogy mindez sok előny- nyel járna ránk s nem egy sérelmünket orvosolná. A mig azonban az ipartörvénynek ezt a régen sürgetett revizióját a nemzeti küz- delem, az alkotmány megvédésének min- dennél magasztosabb érdeke háttérbe szo- ritotta, addig a hatósági intézkedések nem szüneteltek a mi hátrányunkra. A vidéken több törvényhatóság a vasár- napi munkaszünetet a vendéglőkre akarta kiterjeszteni, ahelyett, hogy a néprontó pálinkamérések számának csökkentését és szombat délutántól hétfő reggelig való zärvalarläsäl kövelelle volna. A vendéglő a nép táplálkozásának a legfőbb tényezője, a közérdekü összejöve- telek nélkülözhetlen föltétele ; tehát ünnepi szünelük a társadalom mai rendjének teljes felforgatása nélkül nem képzelhető s nem is kivánatos; mert az idegen-for- galmat is akadályozná, a minek pedig a foko. ra van nálunk nagy szükség. Szerencsére, a kormány fölismerte a néhány tulbuzgó hatóság kivánalmának törvénytelenségét s azt, hogy nem oda ül, a hova kell; tehát ezeket a határoza- tokat megsemmisitette. } Két czélt mégis elösegitett ez a meddő akció. Egyik, hogy a szorongatott ven- déglősök többfelé tömörültek ; másik, hogy a pálinkamérések uj szabályozásának a szüksége köztudat á vált. Igy történt, hogy a lörvényhozásban pártkülönbség nélkül elismerték a pálinka- mérések vasárnapi munkaszünetének a szükségét, a mit különben a pálinkamé- rők agyonhajszolt személyzete is kivánt és szorgalmazott. Minthogy a kivánalom teljesítését most már bizonyosra veszik, a fogyasztás csök- kentésétől félő szeszgyárosok szövetkez- tek s hogy a vasárnapi munkaszünet be- következése fölfegyverkezve találja őket, méréseik számára derüre-borura váltják a korlátlan italmérési engedélyeket. Ez nem kevésbé hátrányos az általános pangástól ugyis eléggé sanyargatott ven- déglősiparra, éppen ezért eleve figyelmez- tettük a szaktársakat a pálinkások vesze- delmes taktikájára, a mely annál nyo- remélni engedte, hogy iparunk- | masztóbb reánk, mert segítségükre van- | nak a pancsoló borkereskedők s a Dré- . her és más, leginkább osztrák serfőző is. Fájdalommal kell konstatálnunk, hogy a vendéglősök ebben az esetben is, mint mindig, a mikor közös érdekeik védel- méről van szó, késedelmeskedőknek és lanyháknak bizonyultak. A szövelkezés ügyét, melyet annyi oda- adással propagáltunk, mivel sem vitték előbbre a szaktársak s bár volt egy el- hibázott kisérlet a megvalósitására s a kérdés a győri szövetségi gyülés előtt is megfordult, itt érdemleges tárgyalásával nem is foglalkoztak. Ezt annál is inkább sajnálnunk kell, mert kétségtelen, hogy a kisebb vendéglő- sök helyzetének javulása, illetőleg meg- élhetésük biztosítása, valamint egész ipa- runk kivánatos haladása — a mai viszo- nyok között — csakis a helyes szövetke- zés által érhető el. Egyebekben is meddőség, csaknem visszaesés jellemzi iparunk mult eszten- dejét. A. pinczérség törekvései megfeneklettek a torzsalkodásokon s mindössze a socialis- ták erőszakos, de annál hiábavalóbb agi- tációja tünt föl zayarölag. A győri szövetségi gyülés is szükölkö- dött kiemelkedőbb mozzanatokban és nem lépte tul a sablonos, megszokott ügyrend határait. Ebben a sok és nagy szürkeségben ör- vendetes jelenség nyugdijegyesületünk folytonos és rohamos fejlődése, A jövő esztendőnek az öröksége az el- multból a pinczérek szabadnapjának s a munkaközvelitésnek a kérdése. Az első- vel már legközelebb érdemlegesen fog- lalkozik budapesti ipartársulatunk. Lapunk ebben az évben is hiven töl- tötte be föladatät: igazságos krónikása volt az eseményeknek, ellenőre a közéleti tevékenységnek s mint a kakas, éberen és hangos szóval figyelmeztetett mindene- ket a bekövetkezőkre és a kötelességekre. Szorgos magvetői voltunk az eszmék- nek, ápolói a mult Iradicióinak s hirdetöi a jövő követelményeinek, a mint ezek maradunk az uj évben és minden időben, hogy független, nagygyá lett hazánkban tisztelt és virágzó legyen a vendéglősipar ! Zugszállótól megvont iparengedély. Az ipartársulatunk annak idején erélyes lépé- seket tett az ugynevezett zugszállodák ellen. ınnek következménye az alábbi végzésben lárgyalt eset is: 3627/9053. IV. ker. előlj. sz. A megtartott tárgyalás és az illetékesség megállapítása után alöl- irott előljáróság, mint elsőfoku iparrend- őri hatóság ipari kihágással vádolt Vizi Mór ügyében következőleg itélt: Az elől- járóság Vizi Mór körmendi születésű 40 éves izr. vallásu budapesti lakost az 1904. évi szeptember hó 1-én 19981/904. elölj. ! sz. a. kiadott szállodai iparengedély jogá- porczellángyáros, császári és kir. udvari szállitó BUDAPESTEN Gyár: VI, ker, Angyalföld, Raktár és iroda: IV,, Dorottya-utcza 14, szám, --- Page 3 --- | 1906. január 1 Vendéglősök Lapja 3 HERZ ÁRMIN szalámigyár BUDAPESTEN Ugyanott 1-a pesti disznózsir és szalonna szerezhető be. Ajánlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milánói szalámit és mortadellát. HE Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. tól a székesfőváros egész területén az ipartörvény 155. §-a alapján ezennel meg- fosztja, illetve a jelzett iparengedélyt tőle egy évi időtartamra megvonja. Az ipar- engedély ezen itélet jogerőre emelkedése után azonnal beszolgáltatandó! Indokok: Igy kellett itélkeznem, mert a nevezelt ellen, annak ellenére, hogy arra különö- sen figyelmeztetve volt, hogy a szállodai ipar gyakorlása erkölcstelen üzelmeket meg nem tűr s annak ellenére, hogy neki a szállodai iparengedely azzal a határo- zott kikötéssel és föltétellel adatott ki, hogy szállodájában erkölcstelen üzelmek- nek: a prostilutiónak helyt nem ad, a tárgyalási iratokhoz csatolt 373/IV. 1905. kig. sz. rendőri nyomozati iratok tanu- sága szerint oly tények merültek föl, melyek őt iparának üzhetése tekintetében a közerkölcsiség szempontjából megbiz- hatlannak tüntetik föl. Ez itélet a IV. ker. rendőrkapitányságnak megküldetik. Ezen itélet vádlott előtt nyomban kihir- deltetvén, miután felebbezési jogára ki- tanittatott, az ellen felebbezett. Pesti s. k. IV. ker. előljáró. Jegyzetek. Az iparhatósági megbízottak választása deczember 18-án volt, amire eleve figyel- meztetlük szaktärsainkal, kérvén őket, hogy mindannyian érvényesitsék szavazat- jogukat. Minthogy az iparhalösägi meg- bizottak feladata igen fontos, mert az ipar- hatóságnál ellenőrző szerepet kell vinniök s szakszerű tanácscsal kell támogatniok az iparhatóságot. Minden iparosnak érdeke tehát, hogy a megbízottak csakugyan hi- vatott szaktársak legyenek. Különösen érdeke volna ez a vendéglősöknek, akik- nek a legtöbb félreértéssel és mellőzéssel kell megküzdeniök. Figyelmeztetésünk és szektársaink min- dennapi keserves tapasztalata — ugy lát- szik — keveset használt; mert — a hiva- talos jelentés szerint noha minden önálló iparosnak szavazali joga van, a főváros egész területén mindössze 530 szavazott, holott csak a vendéglősök majdnem 3 ezren vannak. A hetedik kerületben szavazott 630 s így a többi nyolcz kerületben összesen 200 szavazó volt. Az első kerületben 9, a másodikban 10, a nagy nyolczadik kerületben 13 sza- vazó akadt. No, ha az iparosság, amely az értelmi- ségéhez szämitödik, ennyire becsüli poli- tikai jogait, mit remélhetünk az általános választói jogtól, amely az elmaradott nép- rétegeket akarja az alkotmány sánczaiba emelni? ! * Az omnibusz-társaság azzal a kéréssel fordult a tanácshoz, hogy a déli vasut pályaháza s a keleti pályaudvar között a Kossuth Lajos-utezän és a Kerepesi-ulon át automobil-omnibuszokat járathasson. A tanácsnak okvetlenül meg kell adnia az engedélyt oly föltétellel, hogy — bi- zonyos időn belül — összes járatait automobil-üzemre alakítsa át; mert a lovakkal való közlekedés ugy állatvédelmi, mint közegészségi szempontból boträ- nyosan hátrányos. * A kereskedelmi miniszter leirt a fő- városhoz, hogy arról értesült, hogy a zálogintézetek a lejárat és árverés közötti időre is követelnek kamatot a lelektől. A közvetitőktől erre az időre az állam nem követel kamatot s igy a felektől jogosulatlanul szedik be. A miniszter tudatja a fővárossal, hogy elrendelte, hogy minden zálogházban látható helyen ki- függeszszék, hogy a lejárat és árverés közötti időre nem jár kamat. Sok visszaélést követnek el a zälog- házak, de valamennyi között legnagyobb a magas kamatláb, amely az államot oly szinben tünteti föl, mintha ő is üzérkedni akarna a szegények megszorultságával. Az ipolysági törvényszék egy szeny- nyes ügyben mondott tegnap itéletet. A / vádlottak padján a selmeczbányai Weisz- testvérek ültek, akik a vádírat szerint kétezer ötszáz korona ára váltóval meg akarták vesztegetni Szél László selmecz- bányai tiszti ügyészt, abból a czélból, hogy a városi fogyasztási adóbérletet megszerezze nekik. A meggyanusitott tiszti ügyész a vizsgálat során azzal véde- kezett, hogy ő a váltókat az iróasztalán találta, ahová azokat tudtán kivül a Weisz- testvérek csempészték, a vádlottak a fő- tárgyaláson másképp adták elő a dolgot. Vallomásuk szerint Szél László tiszti ügyész a bérletet sógorának akarta jut- tatni. Közvetlenül a döntés előtt magához hivatta a Weisz-testvéreket s azt mondta nekik, hogy sógora visszalép a pályázat- tól, ha 2500 koronát fizetnek, amely összegből három városi tanácsost kell megvesztegetnie. Ezért adták át, igy vallottak a vádlottak, Szél Lászlónak az inkriminált váltót, melyet az rögtön a közjegyzőnél deponält. A tárgyaláson Czobor Miklós kir. alügyész bejelentette, hogy a fölmerült sulyos gyanuokok alap- ján büntető eljárást kénytelen inditani Szél László tiszti ügyész ellen. Most, hogy éppen soron van a fogyasz- tási adó bérbeadása, ez a bünpör külö- nös aktualitäsu, Ebben az esetben a megvádolt hivata- los személy ártatlansága látszik valószinü- nek; de az ország részéből hangzó pana- szok azt mulatják, hogy az itt megkisérelt vesztegetések nálunk nemcsak nem lehe- tetlenek, hanem gyakran sikerrel járnak. Csakis igy képzelhető, hogy a fogyasz- tási adók bérletére két-három szervezett banda pályázik országszerte, akik legtöbbször — a községek hátrányára s a vendéglősipar vesztére jutnak czelhoz, A fogyasztási adókkal egyébként is annyi visszaélés történik, hogy megszün- tetésük az állam tekintélye s a polgárok nyugalma és jóléte érdekében napröl- napra égetőbbé válik, Jellemző a magyar észjárásra s a ma- gyar fajnak önmaga iránti indolenciájára, hogy a magyar belügyminiszter, amely csak a maga kortes-ujságaival lörődik, a bécsi sajtótermékekkel annál atyaibb gon- dossággal bánik. Ugyanis, mint a Magyar Hiradó jelenti, a miniszter elrendelte, könyvvezetők, ha egy házás ben kell hirdetniök, a hirdetést az Nlustrirtes Wiener Exírablatt-ban, vagy a Wiener Allgemeine Zeitung-ban, vagy a hogy az anya- ágot Bécs- is | Wiener Mittags-zeitung-ban tegyék közzé, ezek ujságok a legszélesebb got biztosítják. Az oszträ- meri az körü nyilvánossá kokat, de különösen a meg fogja lepni a miniszternek ez a protekcziója, bécsieket mert az osztrák közvéleménynek más véle- ménye van a bécsi lapok olvasotlságáról. Pedig hát a belügyminisztertől egyébként is ráférne egy kis oktatás a közegeire. Teszem azt, kioktathatná őket, hogy hirdetéseknél a szaklapok figyelernbe veendők. Ha építésre hirdetnek pályá építészeti sza a divatlapokban vagy lönyében. Szóval, a hirdetések elhelyezé- nagyon is ıtot, azt az lapokban hirdessék, ne pedig a bőriparosok köz- sénél a őket, pedig az, hogy melyik ujság jelenik meg Bécsben vagy melyik Ha ily módon hirdetnének a hatóságok, szakszerűség vezesse ne élvez subvencziőt, ugy hirdetményeik mindig eredményesek lennének. No, de ez a magyar sajtó s a köz- pénztár hasznára szolgálna s nem az osztrák sajtó gyámolitására ! Csak egy ad pihenést a földön s ez a munka : legalább a nagy Edison a minap igy szolt egy ujságiró látogatójához : Látja, én most hatvan év felé járok és nincs nagyobb örömem a munkánál. Reggel öt órakor kelek, keveset sétálok és ujságot nyolczadfél óráig. Akkor reggelizem és azután dolgozom egyfolytában délután hatig. Hatkor ebé- delek, ami alig tart öt-tiz perczig. Ezután a könyveket veszem elő és vagy éjfélig olvasok. Szerinte az egészséges ember soha sem dolgozhatik sokat s a munka után leg- jobb pihenés — az ujabb munka, A munka tehát nemesit, a inunka bol- dogit, mert nyugalmat ád. olvasok --- Page 4 --- Vendéglősök Lapja 4 Udvös mozgalom. Hogy az osztráknak sikerült bennün- kel századokon ál, mind máig igájában tartani, azí-nem fegyveres erővel érle el, hanem azzal, hogy bennünket iparának és kereskedelmének a pórázával hálózolt körül. Iparával és kereskedelmével szívta ki vérünket, erőnket, ugy, hogy anyagi szükségünk inkább rabjaivä lett, mint a politikai önkény s az elhibázott közjogi egyezségek. Eppen ezért minden erőnket meg kell anyagi feszítenünk, hogy az osztrák ipart és ánkból kiszoritsuk. kereskedelmel h Minden osztrák portékát vásárol, magát károsítja, pénzét magyar, aki idegen, főleg nehezen — keresett pocsékolja s ellenségét erősíti, gazdag Ausztriát semmiféle fegyveres győze- lemmel nem törhelnők meg annyira, kiadjuk az utat; mert éhen hal ez a lelket- mintha iparának ekkor előbb-utóbb len kétfejű madár. Ezért üdvözöljük nagy örömmel s hazafias szivünk mélységes tiszteletével Debreczen polgárait, akik ar-a inditottak mozgalmat, hogy a közönséget, minden magyar embert, minden magyar házal az iparvédelem várává tegyenek. Hogy megtoroljuk az osziräkok elle- nünk való hálátlan, ádáz erőszakoskodá- sál, hogy magunkat vértezzük s magunk- nak a diadalt, a jobb jövőt biztosítsuk, ne engedjünk oszlírák árul lüzhelyünkhöz. 1 debreczeniek lelkes szózata mondja: Hisz az idegen holmit idegen ulazók, ide- gen nyelven kinäljäk és azokkal idegen szellemet oltanak kereskedelműnkbe, lop- Mi osztrák nak be házi tüzhelyünkbe. más ez, mint az idegen, az vezényszó érvényesülése a kereskedelem és ipar terén? Hogy magyar nyelv, szellem és jelleg keljen hódító ulra az ipar és keres- kedelem terén is, hogy magyar kezek munkája, magyar szellem alkotása, a ma- gyar föld lermése, magyar levegőtől, hazafias lélektől, művészi erőtől meg- ihletve fogla ja el helyét háztartásunkban, környezetünkben, azért kérjük a szövet- kezett ellenzék vezérlő bizottságát I. Hogy az osztrák iparczikkek lársa- dalmi bojkottálására indítson országos moz- galmat. 2 Kérje föl a vármegyéketl, váro- sokat és községeket, hogy ingyen telkek főlajánlásával, a megyei és községi adók elengedésének kilátásba helyezésével és lehető kedvezmény nyujtäsäval keletkezését minden ipari, gyári vállalatok elő- mozditsák. 3. Budapesti főpinczérek —— — óvadék letéti társasága mint szövetkezet. BUDAPEST VII., BAROSS-TER 18. Intézzen fölhivást főuraink- hoz és tőkepénzeseinkhez, hogy ipari és gyári vállalatok létesítésével fejlesszék ipa- runkat, adjanak munkát szakembereink- nek és a munkások ezreinek. Ugyancsak hasonló czélzattal Körösi Kálmán dr debreczeni ügyvéd a követ- kező äliratot intézte az iparpártoló egye- sületlhez : eDebreczen városában is egy országos kilerjedésünek tervezett" moz- galom van alakulóban, melynek cz a magyar ipar támogatása és az egész osztrák ipar bojkottálása. A mozgalom tervezői komoly akczióra gondolnak, nem akarják — Debreczen lársadalmát, még kevésbbé ország — közönségét, leg- kevésbbé pedig magát az üzyel a siker- telenség kudarczának kitenni. Az ipar- pártolási mozgalom tervbevételénél abból a gondolatból indultunk ki, hogy az évek óta folyó nemzeti küzdelem alapokai köz- gazdasági helyzetünkben találhatók fel: Ausztria azért ig ik elnyomni Magy országot politikailag, hogy kihasználhassa gazdaságilag. A harczot eddigelé csak a politikai téren vettük fel, fel kell azt venni gazdasági téren is. A kiviteli módozatot akként képzeljük, hogy vidékenként egy- egy városi központtal iparvédő szövet- ségek alakittassanak, melyekbe a tagok évi időre oly tartalmu nyilatkozat aláírásával lépnek be, hogy szövetségi tagságuk tartalma alatt ipari szükségleteik beszerzésénél figyelemmel lesznek első- sorban a hazai, vámkül- földi áruk támogatására s ugyanilyen törekvésnek a szövetségen kivül állók közt is minden lehető eszközzel terjesztői, előmozditói lesznek. Egy szakemberekből álló s Budapesten létesítendő központi szerv pedig a vämhelyezet figyelembe vétele mellett összeköttetéseket hozna létre kereskedőink és hazai, valamint a vám- külföldi gyárosok között. Ez az akcziö az osztrák ipar kiszorítását nem ered- ményezhetné, hiszen ez az önálló vám- terület mellett sem lesz elérhető, de arra gondolva, hogy a férfi-ruházati, butor- és gép-ipari és több efféle ezikkekben mily sok versenyképes s csupán a közömbt ség miatt mellőzött magyar áru készül bizvást reméljük, miszerint kellő Összetarlás és kitartás mellett olyan lé- nyeges károsodási az másodsorban a már, okozhatnánk a csak- nem kizárólag magyar piaczon élő osztrák iparnak, hogy ez az ekként előálló hely- zetet hajlandó lenne felcserélni az önálló vámterület és a méllányos gazdasági ki- egyezés mellett folytatható normális ver- seny eredmenyeivel.» Szivünkből kívánjuk, hogy adebreczeniek kezdeményezése teljes sikerrel járjon s a w , magyar nép milliói ott legyenek a ma- . gyar ipar táborában. Ha ez megtörténik, ugy országunk függetlenségét és eddig el nem ért jólétét mihamarabb boldogan élvezhetjük. Szakácsok közgyülése. A «Magyar Szakácsok Köre» folyó hó 14-én tartotta II-ik évi rendes közgyülé- sét Mayer Lénárd elnöklésével. A tagok szép számmal jelentek meg, a kik érőmmel hallgatták a kör sikeres működéséről lanuskodó jelentéseket. Mayer Lénárd elnök lendületes vak- kal nyitotta meg a közgyülést, összetar- tásra, munkálkodásra buzditva a lagokat. A zárószámadás felolvasása következett ezután, melyet a közgyülés elfogadott s az elnökségnek a felmentvényt megadta. A kimutatás szerint a kör bevétele 938 kor. 72 fill, volt, tőkéje pedig ezidő sze- rint 906 kor, 71 fill. A tagdijhätralek 817 kor. A tagok létszáma 119. Ebből rende- sen fizetett 32, hátralékos 87. A jövő évi köllségekre 500 koronát irányoztak elő, a mely legnagyobb rész- ben diszoklevelek készítésére fordiltätik. A bécsi kiállításra tiszteletdijul ezüst koszorut készitlet a kör. Erre választások következtek, melynek eredménye a következő: Elnök VPalkovits Ede, alelnök Mayer Lénárd: Ecker János jegyző, Stellner Ferencz pénztárnok. Választmányi lagok.: Taraba Mihály, Haberl Albin, Wrabetz Gusztáv, Kavassy Károly, Wiesner Emil, Tobisch Miksa, Szekrényi Rezsö, Andics Dávid. Póttagok: Burghard Pál, Weisz János. Ellenőrök: Schmidthoffer Vilmos, Id. Huszár Janos. Zzzel végel ért a közgyülés, melynek lelkes hangulata fokozatos fejlődést igér a körnek, a melynek az élére most oly előkelő férfiu került, mint Palkovich Ede. Az ő tekintélye s Mayer Lénárd kipró- bált buzgósága a legszebb reményekre jogosíithatja derék szakácsainkat. : Tanonczok internátusa. Karácsonyi időre, a szeretet ünnepére való tárgy: a gyermekekről való gon- doskodás. Sok a szegény, sok az elhagyott gyer- mek, a kikből számosan válnának iparunk derék, képzett munkásaivá: de a legtöbb vendéglős nincs abban a helyzetben, hogy tanonczainak szállást is adhasson. Nagy baj ez, mert nem csekély oka ez a pinczérek erkölcsi züllésének s testi el- salnyulásának. ré hoztunk be 7 óvadékok folyósításánál, tekintetében jóval felülmulja. Ajánljuk 4. Karlär feltétéleinkről, Felvilúgosít: UDATJUK úgy a fővárosi, mint vidéki | Kartárs urakkal, hogy eddigi rendsze- rűnket teljesen megvállozlalva, teljesen ui X "gy mindig csak egy heti idötartamra számíttatik, — oly előnyös mely tinknak, hogy mielőtt óvadékot folyósíttatnak - győződjenek m2g előnyös ssal minden irányban szolgál. a társulat vezetősége. j alapon, — melynél a kamat, díj és és couláns módozatol es módokat előnyök z eddigi ő ra N my]. el! 1 TT ÁKK A --- Page 5 --- Éppen ezért a karácsonytól ihletetten, a gyermekek örömnapjaiban gondoljunk a szegényekre, az örömtelenül ünneplő gyermekekre, főleg a mi tanonczainkra, Vajjon nem létesithetnénk-e számukra internátust, a hol tisztaságban s jó erkölcs- ben neveltelnének. Mindennél humánusabb intézmény lenne ez itt a fővárosban, a hol a szegénység oly egészségtelenül lakik s annyi a bünre csábító alkalom. Méltó alkotás lenne ez Glück Frigyes- hez s hogy nem lehetetlen, nem elvisel- hetlen áldozatba kerülő, annak igazolá- sául közöljük a Moskovits és Társa czég- nek a M. I.-hoz intézett következő levelét : Az elhagyatott gyermekek védelméről és gondozásáról alkotott törvény egyike ama nagy és magasztos alkotásoknak, a melyek hivatva vannak arra, hogy hazánk társadalmi szervezetében, a modern hala- dást a szociális követelmények és a hu- manizmus jegyében szolgálják. Épp oly kétségtelen azonban, hogy e nagy és nemes munka csak akkor válik teljessé és áldásossá, ha a társadalom minden tagja legjobb tudása szerint tá- mogatja az államot e törekvésében. E tudatban kész örömmel karoltuk fel méltóságos dr. Ruffy Pál urnak, a gyer- mekmenhelyek országos felügyelőjének azt az eszméjét, hogy az állami menhelyek gondozása alatt levő elhagyatott gyerme- keket, kik 12 éves korukat betöltötték, a gyakorlati életben könnyen értékesit- hető kezmüiparra kiképezzék és a kikép- zésükkel párhuzamosan testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükről is gondoskodjanak. E czel megvalósitására ipartelepünkön — szerény tehetségünkhöz mért áldoza- tok árán — egy tanonczképző internátust létesitettünk, melyben a legszerényebb hogy ne mondjuk, szegényes — esz- közökkel, de nagy buzgósággal és az ügy iránti lelkesedéssel igyekeztünk azt a ne- mes czélt elérni, hogy elhagyatott gyermekekből képzett szakiparosokat és az hazánk társadalmának hazafias és mun- kás polgárokat neveljünk. A tanonczképző internátust egyelőre 24 gyermek befogadására rendeztük be, de évről-évre fokozatosan fejlesztem szán- dékozunk. A gyermekek az internátus- ban lakást, élelmet és ruházatot kapnak szakavatott mesterek oktatják és tanitjäk a gyermekeket a szabászati rajzra, szabá- szatra, bőranyagisme és feldolgozásra, felsőrész-tüzés, ragasztás és készitésre, aljazási szeges és varrolt munkár mint teljes lábbelieknek kisiparszerüen való elkészítésére. Szellemi oktatást a nagyváradi iparostanoncz-iskolában nyer- nek, a melyet hetenkint háromszor gon- dozójuk vezetése mellett egy csoportban látogatnak. Bent az internátusban az elemi tantárgyak ismétlésére, ének torna tanítására külön tanitót alkalmaztunk. A gyermekek egészségi állapotának és erkölcsi életének állandó ellenőrzését a nagyváradi gyermekmenhely gyakorolja. A gyermekek minden vasár- és ünnep- napon felekezet szerint — látogatják a templomokat. és Az étkezés történetéből. Mig az emberek a természethez köze- lebb éltek, keveset törődtek az ételek el- készitésével. Módjuk sem volt hozzá. Ha megehültek, ettek gyökeret, gyü- mölcsöt, félig nyers hust; a fő dolog az volt, hogy — mint a magyar mondja megverjék a gyomrukat, azaz mentől hosszabb időre jóllakjanak. A harczos, a vadászó, halászó ember nem ért rá naponta többször gyomra ki- elégitésével bibelődni ; tehát a mikor evés- hez látott, nyakig ette magát, hogy huza- mosabb ideig győzhesse lankasztó éhség nélkül a fáradalmakat. A müvelődéssel az ember mindinkább eltávolodott a tnrmészettől, egyre többet henyélt s ez fölkeltette benne az inyenc- séget. Több izben kivánt enni s többfélét több- féleképpen elkészitve; mert a falánkból nyalánk lett. Ki tudná megállapitani, vajjon az élel- mes amerikaiaknak nem azért oly gyalá- zatos-e a konyhájuk és rontják el a leg- fölségesebb nyers anyagot, hogy mint ifju hősök álljanak a korhadt Európával szemben ? Fiatal és uj nemzet az étkezés nél olyan, akár a gyermek; nem az étel minősége, hanem a mennyisége határoz. Erzsébet angol királynő udvarhölgyei még csak heringet reggeliztek; XIV. L ki különben egész életmódjában a kényel- jön. az élkezéssel nem sokat törődött, sokat evett, de az étel jósága másodrendű kér- dés volt rá nézve. Csak utóda, XV, Lajos emelte a konyha nivóját Francziaország- ban; talán ez volt hosszu uralkodásának egyetlen maradandó ténye. A közlekedő eszközök aránylag hirte- lenül gyors haladása lehetővé teszi, hogy távoli országok termékeit közelebbre hoz- zák ; főleg a halat, melyet messze tengeri utról is még frissen és élvezhetően kapunk. A tudománynak sikerült idegen világré- szek állat- növényvilágát nálunk is meghonositani, olyanokat is, melyek annak előtte csak exótikus csemegék voltak. Az eper például elhanyagolt kis csenevész gyümölcs volt, itt-ott erdőben lelték, ma már az ananász méltó versenytár és az 1 Sok uj dolgot fogyasztunk ma, a mit ez- előtt nem ismertek; sokat elhagytunk a konyhából, például a hattyut, mely azelőtt Az városa éje volt. minden lakoma diszpecseny ünneplő lakomán, melyet 1549-ben Medici Katalin tiszteletére ren- dezett, 36 hattyut tálaltak föl, mert a mészáros marháját az előkelők meg nem ették. Ugyanily sors érte a Ma mind a kettő csak diszmadár. A pävät, miután nyakát kitekerték és megkoppasztották, megsütötték és tollát nagy vigyázattal a tálra rakták, sőt fehérbe öltöztetett apródok hordták föl rendesen utolsó fogásul. Husa nem jóizü, inkább az asztal fényét emelte, ha a páva is megjelent. Az előbb emlitett diszlakomán a kócsag is szerepelt; ez a madár nagyon kedvelt vadpecsenyéje volt hajdan a királyi asztaloknak ; mikor sütötték, fejét gondo- san bekötötték, hogy tolla meg ne sérül- Páris pávat. A gólya is kedvelt vadhus volt, sőt a daru királyi csemege volt. 1548. körül honosították meg Európában a fajd-tyu kot és a gyöngytyukot. A fajd-tyuknak ize pompás, Közép-Amerikából került hozzánk, hazája Mexikó, a hol valóságos nemzeti mint nálunk Eleinte olyan mesés volt, velenczei tanács kimondotta, hogy csak az előkelők föltálalni. Brillat-Savarin az indiai tyuk Amerika legszebb ajándéka. madár, a turul. ára hogy a asztalán szabad szerint Sokkal későbben vált szokássá, hogy a békát is megették az emberek. Egész két- ségtelen, hogy a háboru nyomorusága és egy fő- és egy algondozó állandó fel- | met tekintette első szempontnak és élvezte | vitte rá őket. Biztos adatok szerint ezeı ügyelete alatt állanak. Ipartelepünkön | mohón mindazt, a mit az élet nyujthat, " darabot tälaltak föl egy diszlakomán, —557 Kapható minden nagyságban. = Fontos = vendeglösöknek! BORSZURÖ! Ára darabonként 16 koronától feljebb. Kimeritö árjegyzék ingyen és bérmentve. SCHOTTOLA ERNO BUDAPEST, VL, Andrässy-ut 2. szám. ujbor aljbor, palaczkbor és betegbor legvyorsabban, legtisztábban szürhető a sza- badalmazott = 2] „MALOVIC H"-féle borszürővel, mely leg- könnyebben kezelhető --- Page 6 --- 6 Vendéglősök Lapja ! melyet Ausztriai Anna 1571-ben adott. De megelték a bálnát is, pedig annak csak a nyelve izletes, a többi husa kemény, izet- len és nehezen emészthető. A főzeléket egyáltalán nem ellék, nem is ludták ké- sziteni és épp oly csodálva hallanák elő- deink, hogy mi sárgarépát, parajt, káposz- tát eszünk, mint a hogy bennünket meg- lep az ő éteklapjuk. Ma már esszük a lóhust, sőt Bajor- országban a kutyát is; de kétségtelen, hogy az állatteny és akadályai folytán a , növényevés fogja dominálni a jövő konyháját. Hogyan Kell a lóhust sútni, főzni? A berlini állatvédő egyesület érdekes szakácskönyvet adott ki, amelynek a ló- husra vonatkozó fejezetét Budapes? laná- csa lefordíttatta s külön, hivatalos lenyo- rendelkezé- matban bocsátja a közönség sére. Bár nem igen hisszük, hogy mifelénk nagy keletje lenne még a nemes paripák azért háziasszonyain- lóhus pecsenvéjének, de kat bizonyára érdekeini fogja a szakácskönyve, mely tüzetesen megismer- let a elkészitésének — különleges módjaival, amely állitólag igen izletes és lóhus főváros diva- kivánatos eledellé avatja a tos pecsenyéjél. A kis szakácskönyv a következő közleményekből áll: A lóhus főzése. Főtt lóhus sülése vagy pörkölése. Lópörkölt. Rostelyos. (Roast- Sült lóvesepecsenye dlófilé) vagy porhanyós sült. flandriai módon. Rizshus lóhusból. Friss lónyelv mártással Lómáj sütve. heef.) Lóhus bécsi módon. Lö6agyvelö. Pörkölt vagy párolt lómáj. Lóvese. Hus- lóhusból. aprólék (vagdalt hus, boulette) Vagdalt beefstek steaks. A lósziv. Lóhusgöngyölék (lóhus- Páczolt (Rosspökel- Páczolt vagy füstölt 16- Sütött (pörkölt) burgonyák (Klops) lóhusból. Beaf- rouladeok). löhus fleisch) fözese. nyelv főzése lózsirban. Sült halak lózsirral. Saláták ló- zsirral. Mutatóba megismertetünk belőlük egyet- kettőt, azzal a kijelentéssel, hogyha vala- melyik t. előfizetőnk más részlet iránt alkalomadtán azzal is szive- sen szolgálunk, ha erről értesit. érdeklődnék, Friss lónyelv márlással bécsi módon. Egy friss, jól megmosott lónyelvből vág- juk le a nyeldeklőt, tegyük elegendő vizzel a lüzre, szedjük le a habot róla, sőt hagymát, zöldséget, fűszert, egy babér- levelet, kevés thymiánt, bazsalikumot és egy kis leves-zsirl tegyünk hozzá és főz- Zük lassan puhára. Vegyük ki azután s ha kissé lehült, hántsuk le a bőrt. Tisz- titsuk le szépen a nyelvet és a lálalásig a megszürl lében tartsuk melegen. Adjunk hozzá következőképen készitett szardella- márlást: Szedjük le a zsírt a husléről és főzzük ezt őssze liszttel. Ha eléggé sürüre főtt be, keverjünk hozzá egy kis szardella- vajat, kis czitromlevel és azután ne főzzük tovább. A mártás készítéséhez a nyelvből kifőtt lé használható. Lóagyvelő, A velőt hideg vizbe tesszük, minden bőrkétől megtisztitjuk és vizben sóval, füszerrel, hagymával és eczeltel kis fél óráig lassan főzzük. Ha kihült, tiszta kendőn megszäritjuk, szeletekbe vágjuk, kis sóval és borssal behintjük, tojással és zsemlyével köritjük (garniroz- zuk) és vajban sárgásbarnára kisütjük. A megtisztított velőt ugy, a hogy van, vilá- gosbarna vajba tehetjük, sóval, borssal behintjük és mérsékelt tüznél elkészítjük. Felhiväs előfizetésre. Lezárult az 1905 év könyve, melynek lapjaira nagy, lezajlott idők legendás har- czai vannak jegyezve. Nagy harczok, de nagy remények is. 5 ezek a remények mind a jövőtől, mind az ujévtől várják teljesiítésüket. És teljesülni fognak, ha rendithetetle- nek Jeszünk a harczban és erősek az összetartäsban, Szükségünk van okossägra, erélyünkre ivünk nagy hazaszeretet&re; éppen ezért kétszeres szükségünk ezek leghat- hatósabb eszközére, a legélesebb alkot- mányos fegyv a sajtóra, tó hivatását mindenki Ludja, nél- külözhetetlenségét mindenki érzi, éppen ezért fölösleges a legrégibb, legmagyarabb szaklapot, a eVendéglősök Lapja XXI. évfolyamát a szaktársak pártfogásába abban ajánlanunk. günk van a pártfogásra, hogy a harczban erősek legyünk, hogy szavunk vendéglős és pinezer elhasson minden szivébe. Zászlónk a vendéglős-ipar fölvirágzásá- ért és haladásáért lobog; czelunk a szak- társak jobbléte és megelégedése. Hogy ezt kivivhassuk, hogy egymást megérthessük, álljon minden szaktársunk táborunkba és bizton igérhetjük, hogy velértésüknek mielőbb édes gyümölcsét élvezik. Tisztelettel kérjük tehát az összes szak- társakat, vendéglősöket pinczéreket, hogy lapunkra mielőbb előfizetni méltóz- és tassanak. Előfizetési feltételeink a régiek s lapunk élén olvashatók. Hazafias üdvözlettel a cVendéglősök Lapja» kiadöhivatala, Tärsas-reggelik. A «Budapesti Szällodäsok, Ven- deglösök es Korcsmärosok Ipartär- sulata» minden pénteken társas reggelit tart. A legközelebbi reg- geliket a következő helyeken tartják : Január 5-iken: «Virägbokor» vendéglő- ben V,, Józset-tér 1. Január 12-iken: Baár Jözsef-nel, Pil- seni sőrcsarnok. Január 19-iken: Mayer Ferencz-nél, V., Akadémia-utcza 3. Január 26-ikän: V., Váczi-körut 68. Förster Konräd-näl, "ket mg oz Különfélék. Statistika a tavalyi bortermésről. Az 1904. évi szüretre vonatkozó adatokat most állították össze a földmivelesügyi miniszteriumban. Ezek szerint a magyar korona országaiban 1904-ben 4.256,907 hektoliter bor termett. Ebből a szorosan vett Magyarországra 3,471,460, Horvát- és Szlavonországra 785,447 hektoliter esik. A mult évi termés tehát már megközelíti a filloxera-vész előtti idő termésmennyisé- gét. A szőlővel beültetett terület 1904-ben 502,834 kat. holdat tett ki. Minőség szerint termett: közönséges fehér bor 2.084,867, közönséges siller bor 1.157,481, közönséges vörös bor 380,088, fehér pecsenyebor 86,020, vörös pecsenyebor 15,491, fehér csemegebor 26,734, vörös csemegebor 4145 hektoliter. Az összes szőlőtermelés értékét a statisztikai kimu- tatás 130.518,897 koronára becsüli, mely- ből a csemege- és borszőlő 5.116,143 kor az aszubor 564,697 korona érléküű volt. A szőlő átlagos becsára 026 korona kilogrammonként. Az idei szőlőtermés előreláthatóan a mult évit nem közelíti meg, miután már is nagy mértékben lépett fel a peronospora. Ausztria borter- mése 1904-ben 4.183,.767 hektoliter volt. Borkiállitás Mendozäban. A Revista Azucarera» jelenti: Mendoza, argentiniai tartomány kormánya elhatározta, hogy Mendoza városban állandó" borkiallitäst és évenként borászati versenyt rendez. A jury tagjai lesznek: a tartomány ő gazdasági minisztere (elnök), a veg intézet vezetője, a nemzeti borász tője, a fogyasztási adöoszläly főnöke, a tartomány borászati egyletének elnöke és a tartomány legnagyobb adófizetől (?!) mnévsorából kinevezendő om bortermelő. A tokaji szüret. A tokaji hegyalja neve - sebb szölöbirtokainak az idei szürele már bevégződött. Eredményeiről a következő- jelentik: — Ő felsége a — királynak Tolocsva, Tokaj és Tarczal községekben levő, 110 holdas szólőtelepeinek, termő- képes 80 holdján összesen 700 gönczi hordó bort szüretelte Hohenlohe herczegnek Kisfalud és B.-Kereszlur köz- ségek határában van 82 holdas szőlő- telepe. Ebből termést csak körülbelül 52 hold ad, amelyen 677 gönczi hordó bor termett. -- Dr. Láczay Szabó sáros- palaki 75 holdas nujültetésüű telepének 70 holdján 777 gönczi hordó bor termett. Báró Waldbott Tolcsva és Mád-Zom- bor községek hegyein 170 hold szólőt telepített. Ebből termőképes 110 hold, a melyről az idén 1525 gönczi hordó bora lett. Ezek szerint az emlitett négy nagv- birtokosnak 310 holdas termőképes szólői- ben összesen körülbelül 5000 hektoliter, vagyis átlag holdankint 16 hektoliter bor termett, ami különben a tokaji hegyalja idei átlagtermésének megfelel. A mostani borárak. Mint egy keres- kedelmi szaklap irja, bor iránt ország- szerte fokozatosan javuló (?) kereslet mutalkozik. Az egyes vidékeken a bor árak a — következők: — Aradmegyében 30—32 K.; Hajdusämsonban a must 18—20 K.-n kelt: Jánoshalmán must 18—28, kiforrott bor 20—22 K.; Csáktor- nyán a must 38—45 K.-t fizetett; Mike- pércsen az uj bor ára 21—26 K.; Jász- nagykunmegyében 20—24 K.; Bereg- megyében 285—32 K.: Baranyamegyében 1904. évi bor 40—44, uj bor 36 és siller bor 30 K.-t fizet: TemesmegyChen a kis- gazdák bora 28—32, fajbor 30—36, bur- gundi vörős 28—50 K.-n kelt: Szilägy- megyében a szürt bor ára 30—33 K.; --- Page 7 --- 1906. január 1. Balatonhenyén a must 24—28 K.-n kelt és ó-bort még nem adtak el, a régi borok ellenben 80—130 K.-n vásároltat- nak ; Olaszliszkán a must ára 70—80 K. volt; Aradon a homoki borok 22, a hegyi borok 34 K.-n vásároltattak; Szeg- szárdon merkantil vörös bor 24—26, középminőségüű 28—30 és finomabb hegyi bor 36—40 K.-n väsärollatott. A Japánok és az alkohol. Egy német orvos irja a harcztérről, hogy a japán katonának minden napra kijár a rendes porczió pálinkája, mely rizsből készül, igen gyenge és sherriizü. Ennek tulaj- donitja a hadvezetőség, hogy a sok viszontagság mellett hülési és gyomor- bajok egyáltalán ritkák. Ezt a szeszes italt a katonák kis csészékből fölmelegitve szörpölik. Képes almák. Amerikában, — kivált Kaliforniában, divatba jött, hogy a fáján csüngő almára felirásokat, sőt egész tájké- pet vésetnek reája a napsugárral; ugyanis vesznek kék másoló papirost, aminőt minden vasulällomäs használ, és erre negativ képeket rajzolnak rá, esetleg már készen vesznek a papirkereskedesben. Ezen képeken az árnyékolás világos, a fény pedig homályos. Az ilyen papirt, mely lehetőleg vékony, tojásfehérjével ráragasztják leszedés előtt két héttel az almának napfelé forditott oldalára. Ilyen képes almákat magam is láttam a drezdai szász királyi asztalra szánt gyümölcsösben, és meglepő szép volt a szinárnyalatuk. Névmagyarositás. Schwarcz Marczi, az «Emke-kävehäz» közkedvelt főpinczére, nevét Sebők-re magyarositotta. Eljen. «Viena» Magyar bortermelési és Keres- kedelmi Részvény-társaság. E czég alatt 14, millió koronát tevő, teljesen befize- tett alaptőkével, Budapest székhelylyel uj részvénytársaság alakul, amely a hazai bortermelés fejlesztését, magyar bornagy- kereskedés folytatását és — közvelité-ét, valamint a borkivitel intenziv emelését tüzte ki czélul. Az alakuló közgyül napokban tartották meg. Az igazgatóságba a következőket válaszlolták: Pekár Imre elnök, Balla Zsigmod, Blitz Gyula (Fiume), Freudenberg Rafael, Lévai Adolf (Fiume), Tauber Benő, Tauber Ignácz és Tauber Vilmos. A felügyelő-bizottságba: Federo- vicz 1., Magen Henrik, Neumann Ödön és Pollák Ígnácz (Fiume). Palaczkborok szállítása. Ha már egyszer vasutaink ugy lesznek berendezve, hogy teherszällitmänyok részére — ha azoknak a hideg árt — fűtött kocsikat bocsäta- nak rendelkezésünkre: akkor nem leszünk kitéve többé annak a veszélynek, hogy palaczkboraink szállítás közben megfagy- janak. Ha nem is fagy meg a bor, de erősen lehül, már borkövet választ ki és erősen megzavarodik és ámbár hosszabb állás után megtisztul ismét magától, a mennyiben a kivált borkő a palaczkban leülepedik, mégis legtöbbször reklamá- czióra ad okot. Ha a palaczkbort 12—15 C nak (hidegnek) teszszük ki, akkor a bor legnagyobb része megfagy s a palacz- kok elrepednek; de még azckban is, a melyek véletlenül egészben — maradtak, nagyon sokat szenved a bor azállal, hogy izét elveszti. Hogy a fogyasztó közönség részéről mindenféle panasznak elejét vegyük, magunkat pedig a veszteségektől él, jó ha palaczkborainkat csakis enyhébb időjárás alkalmával szállit- juk hoszszabb utvonalakon. Ribizkebor készítése. A lehetőleg tulérett ee ribizkét kocsänjairöl letisztitjuk, gyóit megzuzzuk és kisajtoljuk. A kisajtolt törkölyre kétszer annyi vizet től- 1 Vendéglősök Lapja tünk, mint ahány liter színmustot nyer- tünk belőle. A törkölyt a vizzel jól elke- verjük s pár órai állás után kisajtoljuk. Az így nyert vizes mustot a szinmusthoz keverjük és annyi kilogramm fehér czuk- rot adunk hozzá ahány liter volt a szin- must. Ezután 18° C. meleg helyen bordó- ban vagy nagy üvegben kolyogó alatt kierjesztjük. Rózsa-konzerválás. Egy nürnbergi mér- nök közli, hogy ha nyári vagy őszi rózsát, mielőtt teljesen felnyilt volna, elzárható faládában, szárára kötött czér- nánál fogva pálczákra akasztunk, ugy, hogy ne érintkezzenek, a láda fenekére pedig sósavval megnedvesített homokot szórunk : igy a rózsa huzamosan elltart- ható. Így hagyjuk a rózsát két órahosz- száig és miután a sósav gőzétől egészen nekıvörösödött, fehéritatóspapirosbólsod- rolt kupszerű zacskóba ratjuk s ezeket a virág fölött ujjal benyomkodjuk, mint a szatócs szokta. Így kezelve a rózsa egész éven át megtartja szinét és illatát. Fehér nyári és őszi rózsákat sósav helyett egy kevés kénnek elégetésével konzerválhatunk. Próbálja meg, akit érdekel és ha a kisérlet nem válik be, bälran rámondhatja a nürnbergi mér- nökre, hogy füllentett. Gyász. Kommer János, vendéglős, élte 28-ik évében, deczember 21-én, elhunyt. Vele az iparunkban oly nagy szerepet játszó Kommer-család veszítette el egyik tehetséges tagját. — Gerencsér Károlyné, szül. Plichta Teréz, Gerencsér József érde- mes szaktärsunk édes anyja, 65 éves korában, Zomborban elhunyt. Béke ham- vaikra ! Családi hir A következő értesitést kap- tuk : ecSzerencsésen megérkeztem decem- ber 4-én, délután 2 órakor. A mama jól érzi magát. 1905. Kaszás Margitka.» Ka- s Lajos barátunknak gratulálunk a karácsonyi babához s szívünkből kívánjuk, hogy a kis Margit egész életében jól érezze magát. Borvásár Gyöngyösön A Hevesmegyei Gazdasági Egyesület kiállítási bizottsága tf. hó 8-án tartott ülésén foglalkozott a HI. gyöngyösi borvásár kérdésével és a kö- velkezö határozatokat hozta. A II. borvá- sár f. évi január 14—-15. tartatik meg és azon csak hevesmegyei szőlőbirtokosok és kereskedők vehetnek részt. A bejelen- tések határideje január 1-éig ällapitattik meg, a későbbi jelentkezők nevei már a katalógusba sem vehetők fel. A kataló- gusok minden érdeklődőnek dijmentesen állanak rendelkezésére. Cégjegyzések. Törvényszékileg bejegyez- tették a következő czégeket: Neumann Lipót, vendéglős, Koós (Nyitra megye) ; Wollner Dávid vendéglős, Ma- gyardiószegh (Pozsony megye) és Edelheim és Társa, vendéglős, Vácz. Szenzációs magyar találmány. Egy ma- gyar ember, a Zólyom-megyében született Murgács József találmányával foglalkoznak az amerikai lapok. Murgács, a vilkesbarrei róm. kath. hitközség lelkésze, már tiz év óla foglalkozik a drótnélküli távirással. Találmánya minden tekintetben különbö- zik a világhírű Marconi-féle rendszertől. A Murgács-féle drólnélküli táviró-rend- szert a napokban probálták ki Wilkes- barreben, a hol a drótnélküli tävirässal foglalkozó férfiak egész serege gyült össze, hogy tanui legyenek egy magyar ember találmánya sikerének. A próba a wilkes- barrei és serantoni kisérletező állomáso- kon történt, melyek huszonkét mérföld / távolságra voltak fölállitva egymástól. A kisérlet állítólag kitünően sikerült. Akár- yik állomásról adták föl a táviratot, ásik állomáson azonnal legpontosab- ban fölfogták. Valamennyi jelenlevő fizi- kus és szakember az elragadtatás hang- ján szólt az új dróltalan táviró pontos- ságáról és gyors, kifogástalan müködese- ről. Murgács József 40 éves ember, Elemi és középiskolai tanulmányait magyar is- kolákban végezte. Teológiát Besztercebá- nyán, majd Esztergomban hallgatott. A A teológia elvégzése után besztercebányai egyházmegyei pap lett. Ez időben még nem sokal foglalkozott fizikai és elektró- technikai tanulmányokkal és inkább festői talentuma ragadta bámulatra paptársait. Bende Imre püspök költségén ki is ment Münchenbe, a hol a feslészeti akadémiát el is végezte. Később Amerikába került, a hol minden idejét elektrötechnikai la- nulmányokra fordította. A Murgács-féle táviró-rendszer kihasználására egy lársa- ság alakult, mely már a legközelebbi idő- ben megkezdi láviró-állomások fölälli- tását. Ujhitü paprikák. A szegdi gazdáknak leg- nagyobb jövedelme a - paprikatermelés, mely ma viläghirü czikk. Hogy mily jöve- delmező a paprikatermelés, kitünik abból, hogy egy holdért 120 koronát fizetnek árendát. A paprikatermelés jövedelme 2 millió, olykor 3 millió korona. Annál aggasztóbb, hogy a szegedi paprikát nagy betegség támadta meg. Tallián földmive- lésügyi min. megbízta a magyaróvári nö- vénykórtani kisérleti állomást, hogy a pap- rika-betegséget tanulmányozza. A szegedi néphumor az inficziált paprikát «ujhitü- nek» nevezi. A gazdasági egylet egy hold kisérleti telepet akar berendezni, ahol a növényfejlődés minden stádiumában meg- figyelné a betegséget, a röszkei és szent- } 8 mihályteleki gazdakörök is megígérték, hogy a betegség terjedését és okait tanul- mányozzák. A növénykortani állomás még eddig a betegség okát és az ellene való védekezést nem állapította meg. Egy angol utazó a magyar borról. Mr Brown emléke kedves és tisztelt előttünk, mert az ő rokonszenve fedezte föl az osztrákoktól elnyomott s barbárnak mon- dott Magyarországot Angliának. Vas Ge- reben is szerepelteti a derék Brownt a «Nagy Idők, Nagy emberek» czimü regé- nyében. Az angol Brown 1868-ban be- utazta Németországot, Aszlria-Magyaror- : ot, Szerbiát, Maczedóniát, Thesáliát stb. a legjobb bortermelő államnak Ma- gyarországot nyilatkoztatta ki. Dicséri a eszép Magyarországolv és megemlíti, hogy rendkivül gazdag a két legfőbb táplálék- ban: kenyérben és borban. cMagyaror- szágon — irja Brown — a szőlő maga is igen pompás izü; a bor kitünő és ne- mes, különösen nagybecsü a tokaji, A szerémi szőlőhegyeken is sok bor terem : mondják, hogy e vidéken maga Probusz császár ültetett szőlőket és pedig az Al- mus hegy közelében. Van Magyarország- nak több vidéke, hol kitünő borok terem- nek. A borok Bécsbe szällittatnak és Bécsben lehet 30 különböző faju magyar bor! kapni. A tulfinom liszt nem jo. A Kisérletügyi Közlemények októberi füzeteben a köve)- kező érdekes összefoglalásokat találjuk : 1. A lisztnek tulfinomra őrlése a liszt sikértartalmának s igy a liszt hasznave- hetőségének ártalmára van. 2. A sokféle — liszt-készitésnek semmi praktikus jelentősége nincs, s igy fonto- lóra veendő: nem czélszerübb és gazda- ságosabb volna-e 8—9-féle Jiszt helyett --- Page 8 --- 8 csak 4—5-felet késziteni s a liszt feher- ségét nem mindenekfelett valónak tekin- teni. 3. Érdemes volna az őrlendő búzamo- sás és buzasterilizálással, egyelőre csak üszögös vagy egyébként hibás sikérü bu- zával beható kisérleteket tenni. Tejszürés. Nálunk különös gond kel- lené annak ellenőrzésére, hogy majoro- saink tisztán bánnak-e a tejjel, mert ma- jorosainknál — főleg itt a fővárosban kevés lelkiismeretesség tapasztalható, az istállók pedig gyakran oly alacsony, sze- lőzhetlen, ronda ólok, bogy a szágok megbetegedése azokban elmaradhatatlan. Követnünk ketlene a stolpi tehenészet példáját, a rol a beszolgáltatott tejet — melyet a tlehenész már előzőleg szürőn és vászonruhán álszürt — kavicságyon fo- lyatják keresztül, hogy a legcsekélyebb piszoktól is megtisztuljon. A kaviesrele- get mindennap néhányszor liszla vizzel leöblitik. Hogy a tehenészeket minél na- gyobb tisztaságra serkentsék, azoknak, akik a legtisztább lejet szolgáltalják be, j0—40 márka jutalmat adnak évente és lehenenként. Ezzel az eljárással elérlék azt, hogy a legpiszkosabb tej piszoktar- talma 5.189/, ról 1.229/,-ra szállott le. Há- rom év óta a kitüntetett tehenészek szá- ma annyira megnőtt, hogy jelenleg a schweizi tejszövelkezetek tagjainak fele- belőlük telik ki. Uj izzólámpa. A legujabb találmány az izzólámpások teren a wolfram lámpa, melynél része a wolfram-fémet használják izzó- testül. Ennek előnye az, hogy csak har- madrész annyi áramat fogyaszt, mint a szénszál és ennél sokkal tartósabb is, de ı wolfram-izzólámpák épen ugy használ- hatók, mint az eddigi izzótestek. A wol- fram-izzólámpák szabadalmát az Egyesült villamossági r.-t. szerezte meg, mely e nagy jelemősegü találminynyal rövidésen | nyilv inosság elé lép. Gyermek-mérgező finánczok. Hogy sok pénzügyőr nem válogatós a pénzszerzés eszközeiben és módjában, azt a vendég- lősök is sokszor panaszolják á felháboritó az az eset, a mel; úgyi szaklap» így ir: Panasz leveleket kaptunk Újpestről. A levelek tartalma meg- döbbentett bennünket. Hihetetlennek tar- tottuk az azokban elmondottakat, mert habár még mindig sok a panasz a pénz- ügyőrség ellen, mégis ma már kizártnak tartottuk annak lehetőségét, hogy a ma- gyar pénzügyőr annyira megfeledkezhes- sen magáról, mint ahogy nekünk több oldalról, azt az ujpesti olvasóink megírták. Utánmentünk a dolognak és sajnos meg- győződtünk róla, hogy ugy van az, ahogy velünk közölték. Nem kisebb dolgot kö- veltek el az ujpesti pénzügyőrök, mini azt, hogy egy csapal 8, 10—12 éves gyer- | meknek adtak pénzt és elküldözgettek őket 70—80 boltba, hogy olt igyanak. pálinkát. Mikor aztán a gyermekek be- mentlek, beállítottak a finánczok, s a gyer- mekek tilos itatásáért megbirsägoltäk a boltosokat. Ez az embertelen eljárás mél- tó a legszigorúbb megtorlásra. Borözön. Nemcsak vizőzön, hanem bor- özön is volt a világon. Mint a lissaboni «Diaro» czimü lap jelenti, Azambujo helységet bor árasztotta el a szó szoros ér- telmében. Egy nagy purtugáliai borkivi- teli czégnek olt nagy borraktära van, mely 23 millió liter bort tartalmazott. A rak- tárnak egy fala beomlott és a hordókat szétzuzta ugy, hogy a kiömlő bor elárasztotta a helységet s egy fiu belefuladta borba. Az azambujoi lakok mindenféle edények- kel fogták fel a bort. Az illető vállalat Vendéglősök Lapja 1906. január 1. kára majdnem egy millióra rug, mert ki- ; váló borfajok pusztultak el. Az orosz szabadság áldomása. Mikor Witte megkötötte a békét s nyugalom szál- lott a veräztalta ázsiai harczmezőkre, a cár még azt is megtette a békeszerzőnek, hogy kiadta az alkotmányról szóló mani- fesztumot, amely Oroszország új történe- tének hajnalhasadását jelenti. E gyözelme után Witte barátainak nagy lakomát adott Ezen a lakomán poharába, melylyel fel- köszöntőt mondott az orosz alkotmányra, tokaji bort öntött. Beszédében érintette is ezt a körülményt, nagyon stilszerünek találva, hogy a bátor és szabad magyar nemzet borával köszönti az ébredő orosz szabadságot. Vajjon igazat mondott-e a magyar nemzetről. A bor történetéből. Hanısz István irja kutatásaiban : Nezsider Vedény szürték egykor azt a jó nevü bort, melyet a szom- széd osztrákok a Fertő-tó után Seewein néven emlegettek. Sopron 1782-ben is külföldre, kivált Sziléziába küldött boraiért 280, 000 frtot vett be. Izabella királyné télen-nyáron jégbehütött borokat élvezett s igy lette tönkre belszerveit. Ménesen 1715-ben soborsini, aradi, almási, paulisi, solymosi "katonák szölőbirtokosok voltak ; emlegeti az országos levé kor a ku- vini szőlőket A väczi Papvölgy nevü szőlőkben 1475. óta termelnek bort. A szőlőhonosító Báthory püspök gyakorta járt ki oda papjaival, onnét nyerte nevét a telep. Ma is megvan azon a tájon a püspökszőlő. Péter bácsi szegedi vendéglőjében, Jó- zsef-körut 75. szám alatt, kaphatók a leg- jobb borok s háziasan főzött magyar étkek. Üzlet-átvételek. Molnár Domonkos szaktársunk álvette a hontmegyei Szobon a nagyvendéglőt. pesti jóhirnevű szaktársunk megvelte a Dohány-utcza 29 sz, alatt levő vendéglőt Molnár Sándortól. Molnár szaktársunk pedig a Kishid-utczai e Zöld-hordóv ven- | déglőt vette át. Mindnyájuknak kivánunk ől az cAdó- | sok szerencsét. Halálozás. Érzékeny családi veszteség érle Hajnal Aladárt, a — nagykanizsai «Szarvas» szálló kedvelt főpinczérét, sze- relő édes anyja elvesztésével. A jó Anyát gyermekei, rokonai és ismerősei részv tele mellett tellék örök nyugalomra. Béke poraira. Kávéház megnyitás. Budapeslen az Al- mássy-lér 5 szám alatt levő házban Sprin- ger József, a korcsmárosok ipartársulata diszesen berendezett, uj kávéházat nyitott. Sok szerencsét kivánunk uj vállalatához. Figyelmeztetés. A legjobb minőségű, kitünő fogvájók kaphatók Hirschler Test- | véreknél Budapesten IX., Ferencz-körút szlelt olvasóink becses iljuk e jeles czegnek la- számában közölt e/ogvájós 17. szám alatt figyelmébe punk mai hirdetését. Eljegyzés. Zsilinszky Emma urhölgyet Zsilinszky lajos, a pápai «Arany-Griff» szállodás bájos leányát, eljegyezte dr. Domonkos ‚a pápai orvos. Sok szeren- csét frigyükhöz. Kisvendéglősök összejövetelei, A korcs- márosok ipartársulatának tagjai heti össze- jöveteleiket minden péntek délutánján a következő helyeken tartják: Január 12-ikén: Tompa Lukácsnál IX., Vendel- utcza 4. sz. Január 19-ikén : Kossa János- nál VII.. Almássy-tér 15. szám. Január 26-án: Schmauder Józsefnél IX., Viola- utcza 21. szám. — Tassy Lajos buda- | Eladó häztelkek. 80 telekkönyvezetl házhely 100—100 |] öles, az uj villamos vasut kerésztül megy rajta, 3 pereznyire az iskolától, 3 percznyire a piacztól, köz- vetlen közelben gyár épül, a telken ke- reszt (feszület) áll, a legelőnyösebb rész- letfizetési feltételek mellett szabad kézből eladók. Megjegyeztetik, hogy f. é. novem- ber 1-től a villamos vasuti díj Budapest- ről bárhonnan indulva 6 krajczár. Bőveb- bet: Sziklai Géza és Társa bankházában, Budapest. «Jözsef föhereczeg» szálloda. Telefon : 88- -92. Brázay . Kálmánnál vásároljunk ! Nyilttér. Boldog ujévet kivánunk tisztelt vevőinknek, jóbarátaink és ismerőseinknek Eberhardt Antal és Társa pezsgőgyárosok Budafokon. Tisztelt vevőim, jó barátaim és isme- rőseim fogadják az ujév alkalmával leg- jobb kivánataim kifejezését. Boldog ujévet ! FANDA ÁGOSTON halászmester Bndapest, IX. ker., Központi vásáresarnok. Boldog ujévet kivánok összes tisztelt fogyasztóinknak, megrendelőinknek, jóbarátaimnak és isme- rőseimnek. Ungár Sámuel 1 , Köbányai Polgári Serfőződe" Budapest. képviselője Mélyen tisztelt vendégeinknek, ismerős és utazó urainknak boldog ujévet kiván Nébenmayer és Salamon „Korona“ szálloda bérlői Nyiregyhäzän, SIPULUSZ LUTPJA Aakas Arten Magyarország legkedveltebb élczlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 kr. Előfizetési ár: Fxsész evrc 6 frt Fél évre . 3 frt Negyed évre . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal : Budapest, VIII., Rökk Szilärd-utcza 4. Telefon 41—05, Schleicher * % # A % m József o] Nommerer György. Schlesinger József. Seiff Alajos, Dióssy Ágoston, vendéglős pinczér-ügynök főpinczér (Ehm étterem) Otthon -köt Budapest. Ujviläg-utcza 23. Budapest. Budapest. Budapest Az «Erdelyi Pinecze-Egylet» Biteszer József, Tileser János, Päzmän Fülöp Jakab, az erdélyi bortermelők szövet- Budapest. főpinczér (Ehm étterem) föpinezer «Központi» väsär- kezele, Kolozsvár. Rábai Bél Budapest. csarnok, Budapest ábai Béla, - Karácsonyi János, Pannonia kávéház főpinczére Rehling József, Vasutta Vintor. az erdélvi rtermelők szövet- N.-Várad. őpinczér (Klivenyi étterem) vendéglős üzérségi laktanya az erdélyi bortermelők szövet N.-V 1 tőr KI 44 légi 1 k kezete utazója, Kolozsvár. Schnell József Budapest Bud: apest. Mirth András, | vendéglős Kepes I. József, Ifj, Eherhardt Antal, vendéglős 1 Budapest. vendéglős vendéglős glös 7: ARDE zudapes Budapest. | Fried Gyula, Budapest. Budapest Wurglits Vilmos, | «Szeged»-käves ! Ozv. Schärhäng Jánosné, Tomola Roland, vendéglős | Budapest, vendéglős főpinczér Váradi. étterem Budapest, Kerepesi-ut 55. | Mäte Ambrus zZudapesl, Feréz-körut 28. Budapest " er 7 2 x le Szentgyőrgyi Ferencz, vendéglős . . Hetlinger János, Kumpold Gyula, vasuti vendéglős Ujpest. Mádai étterem főpinczére EMO " — Kassa EP 7 Budapest. Nagy-Bánya. En Cr | terenesér József, x 1 ; Paulits József, | vasuti vendéglős Özv. Pribitzer Sándorné, Skergula István, Budapest. Zombor. vendéglős kávéháztulajdonos AP : Budapest. S.-A.-Ujhely. Ultsch Géza, BAER Pollák Jözset, Krén István, sAbbázias kávéház Kőszég pinczérelhelyező-intézet tulaj- véndéglős Budapest, j SIEB: "donos Budapest. Ta "1 " eg! " s 3% zZudapestl. | Gaál Andor, | Tihanyi József, Budapest Lang Emil, ! főpinczér (Nyugati p. u. étterem) | Balaton kávéház tulajdonosa Garay Testvérek, főpinczér «Keleti» káveliáz Budapest. Budapest. szállodatulajdonosok Budápest. Elé 77 il Szarvas, TATÓ ; Doktor László, Marchardt András, | —] Pindinger Lajos, vendéglős | vendéglős | Watterich Arnold, yendeglös Budapest. | Budapest. . Budapest. Budapest. --- Page 12 --- Schabhütt! Mugo, főpinczér «London» szálloda Budapest. Ébenheő Károly, főpinczér «Orszägos Kaszinóv Budapest. Briher János, főpinczér «Orszägos Kaszinó nyilvános étterem, Budapest. Hajnal Aladár, főpinczér «Szarvas» szálloda Nagykanizsa. Kilár Ferencz, fizetőpinczér, Lippert-étlerem Budapest. Kiss Henrik, vendéglős Feréz-körut 43. Budapest. Linkner László, főpinczér Kiss Henrik éttermé- ben, Budapest. Németh Károly, főpinczér, a genfi egyl. elnöke Budapest. Fischer M. tojásnagykereskedő Budapest. Molnár Ágoston, Belvárosi szälloda» Budapest. Gindl Vilmos, főpinczér Szikszay-Clterem Budapest. Németh János, vendéglős Budapest. Palugyai Károly. szállodatulajdonos Pozsony. Elő József, főpinczér Drechsler étterem, Budapest. Csermäk Ágoston, «Metropole»-szälloda, Budapest. Fábri Henrik Angol-kávéház, Budapest. Fischer Zsigmond, vendéglős Budapest. Spiegel Testvérek Dalszinház-u. 8. Budapest. Sehwetz Mihály, vendéglős Budapest. Károli Gyula, vendéglős, Irányi-utcza 17. Budapest. Krizmanits Gusztáv, főpinczér Budapest. Sipos Ferencz, vendéglős VII. Károly-körut 3. Budapest. Sárközy Ferencz főpinczér cOrientv-kávéház Budapest. Sugár Sándor, fel Sabária-kávéház Budapest. | Feiner Jenö, Emke-kávéház — Budapest. Nagy Károly, főpinczér, New-York kávéház JN Budapest. Wagner Vilmos, vendéglős Budapest. Vendeglösök Lapja - Pitzer és Hauser, Nyitra. Czenczinger Ferencz, szállodás Nagy-Szent-Miklós. Nagy Lajos, vendéglős Ungvár. Kiss Lajos, szállodás Munkács. Metzger . ános, vendéglős Budapest. Ladányi József, vendéglős Budapest. Novák József, «Elite» kávéház Budapest. Borizek István, tekeasztal készitő Budapest. Linzmayer Gyula főpinczér Budapest. Nalzer Albert, «Japän» kávéház Budapest. Treiber Péter. vendeglös Budapest: faál Andor, főpinczér, Nyugati-pälyaudvar | Budapest. Gajárszky Károly. aFővárosi Orpfeum» Budapest. Stumpf Nándor. aFővárosi Orpfeunm» Budapest. Mavlicsek József, vendéglős " Budapest. Gelbmann András főpinczér, Braun étterem Budapest. Fligenschneé József, «Royal» szálló Budapest. Tóth Árpád, vendéglős Komárom. Pfeiler Samu, szállodatulajdonos Igló. Melesoch János, aFővárosi Orpheum» Anl. Budapest. Grossmann Adolf, mü-czimfestö Budapest, Wutti Ágoston, «Royal» szálló Budapest. Tassy Lajos, vendéglős VII., Dohány-u. 29. Budapest. ae Hébel Mihály, kávés Budapest. Selmarez Ferencz, Hebel kávéház | Budapest. Schmidt Konrád, vendéglős Aréna-ul 5. Budapest. | Csákány J. szemelyzetelhe!yezö-iroda tulajdonos VII., Csányi-ulcza 7. Budapest. Juránovics Ferencz és fiai Szeged. Khogler Győző, (Pinczér Egylet Budapest. Rózsavölgyi, a pinczér-egylet pénzbeszedője | Budapest. Domschitz Jözsel, vendéglős Budapest. Tolmár József, vendéglős Dob-utcza 50. Budapest. Leidenberger Rezső, vendéglős Budapest. Mohapp József, «Pannonia» Budapest. | Taehler Majos, Budapest. Bristol szálloda Budapest. Özv. Pohl Károlyné. Vigadó-káveház Budapest. Tóth Lénárd, Kleeker Alajos, vendéglős Budapest. Budapest. Frisch Rezső, vendéglős ürzsébet-körüt 44. Budapest. Gebauer Ferenez, vendéglős IX. Pipa-u. 6. Budapest. Farkas Béla. főpinczér Frisch-étlerem Budapest. Kohn Géza, vendéglős Kerepesi-ut 69. Budapest. | Kutschera Mihályné, kávéháztulajdonos Budapest. Baár József, | ePilsenisőrcsarnok tulajdonosa " Budapest. Holtstein Testverek, «Nädor Szällö» Budapest. Klein Testverek, «Adria Szäll6» Budapest. Nagy Geza, vendeglös Budapest. Szendre J. vendéglős , Fővárosi Borozö» Budapest. Gruber József. , käves Budapest. Fenyves Henrik, titkár «Tökkiräly» vendéglő " Budapest. Lengyel Pál, Frisch-étterem Budapest. Lehotai Zoltán, | . Frisch-étterem — Budapest. Entersz Károly, vasuti vendéglős Békés-Csaba. — Nezmarovits Tivadar István, Budapest. Í Bayer János, vendéglős Budapest. Springer József, vendéglős, a korcs- [városok ipartársulata elnöke. Gombár János, főpinczér Budapest. Blaschka István, vendéglős Budapest. Aszner János, | főpinczér aCsászár-fürdőv Budapest. Aszner József, vendéglős Dohäny-uteza 38. Budapest. Paulits Jözsef, Budapest. Pulyai Gábor | tőpinczér | «Erzsebet»-szälloda Budapest. Pauly Antal, | főpinczér «Hungäria»-szälloda Budapest. Mikosy Imre, vendeglös Budapest, Herkner Ferencz, főpinczér, Bínyai-étterem Budapest. | Holuh Rezső üzletvezető «Orszägos-Kaszin6» Budapest. Nagy P éter, vendéglős, a «Peter-bäcsi»-hoz. Budapest. Recker Károly, vendéglős Räköezy-ter 1. Budapest. Gerstner Ignácz Budapest. Garai Sándor, - kávés Baross-utcza 111. Budapest | Nedoluha Ferencz, vendéglős Budapest. Miskey Laj os Em vendeglös Budapest. = Kertay Sándor, vendéglős Rottenbiller-u. 21. Budapest. kávés Mélyen tisztelt pártfogóim fo- gadjäk — hálás köszönelemet. Boldog ujévet kivánok Schwarz Kiehárd. Minden barátomnak, jóakaróm - nak és mindazoknak, kik velem üzleti összekölletésben állanak, boldog ujévet kívánok. Silber- mann Ignäez ügynök, N.-Váradon. N. 6. jóakaróimnak, akik üzleti működésemben támogatni szi- — vesek voltak, hálás szivvel | b. u. €. kivánok. ik" a cVendéglősők Lapjas hirdetési ügynöke. --- Page 13 --- 1906. januär 1. Vendéglősök Lapja 13 . Csász. és kir. udvari szállítók Szt.-margitszigeti üditöviz szénsay ‚al telitett ásványviz. Főherczegi Szent margitszigeti gyógyfürdő felügyelősége saját kezelésében. = [tsillaghegyi forräsviz szénsavval telitett kitűnő üditöviz, Ez a viz a Békásmegyer község (Festmegye) £ j it határában fekvő Csillaghegy tövében az Árpád- i 1 PIRKÁRPIT forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő Sieburger és Társa letet raktár izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval | | § cs, és kir. fensége József főherczeg udv. szállítói telítve igen jöizü, eltartható szagtalán asztali | | Bud V.. Fürdö-uteza 8 vagy borhoz való üditőital. A forrás ható- 3udapest, V., Fürdő-uteza 85. ságilag és vegyileg megvizsvältatott, kifogäs- Tinoloum nagy választékban — iTelefon 36-52. Telefon 36—52. talannak és szénsavval való telitésre alkal- 4 I masnak találtatott. Kapható mindenütt. NL Telep: Csillaghegy, (Bekäsmegyer.) Fővárosi iroda: I.. Attila-körut 37. szám alatt. Raktár : IL, Lajos-uteza 26. Telefon 3404. Alapitva 1852. &) Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : Csillaghegyi forräsviz BUDAPEST Il, Akäczfa-u. 52, TELEFON 81—30. Hegedüs Lajos, Gamauf Géza és Társai. HIRDETMÉNY. BÉRBEADÓ. Endrődön a «KORONA»-vendeglö, mely áll egy nagy terem, | két kisebb terem, 4 szoba, jégverem stb. és egyéb mellekhelvis6- gekből, 1906. év ril 1-től 3"//. évre haszonbérbe kiadó. | / menetü vendéglő és kávéház A kibérelni szándé! jk ajánlataikat f. év deezember 31-ig a | | több évre bérbeadó. tulajdonos «Endrödi kath, Kör» elnökségénél adják be, ahol a Bővebb felvilágosítást nyujt a Kőbányai első magyar részvény- a bérösszeg és a feltételek is megtudhatók, serfözde» főraktára Temesvár. GULYÁS JÓZSEF-nél Csongrádon, Halpiacz 3., nagyobb mennyiségű 1904. évi sajái UVEGGY A RI T EI EPEI 7 termésű fehér és siller bor van eladó, á hectóként 31—32 - [ \ 111411 1 \ korona. — Idei, 1905. évi termés 100 hecton felül az uj bo- | Temesváron a gyárvárosban levő «OROSZLÄN»-hoz czimzett jó ! 1 ] rok fehér és sillerek á fejtve 29—31 korona, a helybeli vasuti azelőtt állomáshoz szállitva, utánvéttel. — Vendéglős uraknak egész éven át egy áron küldök. Schreiber J. és unokaöcscsei E— BUDAPEST, IV., Régi posta-utcza 10. (félemelet == Nagy raktär — ÜVEGARUKBAN vendéglők és kávéházak részére. = Arjegyzék ingyen és bérmentve x 3 n : : - — Boldog ujévet kíván 7 2 . : I Házilag készített fejes és gyalult X X f 200—1000 kilogr.-os hordókban Deutsch Albert és fia szállodás, vendéglős és ká- ) > czégnél Debreczenben. véházi személyzet elhelye- JM | mn ]0———— ző-, valamint szaküzletek adás-vevés közvetitő iro- A legfinomabb palaczksör a viläghirü pilseni polgári sörfőzde alapittatott 1842-ben. PILSENI ŐSFORRÁS nevezetű gyártmánya vidékre pasteurizálva küldetik miáltal I 1—6 heti tartósság biztosítva. — Budapesten házhoz szällilva, | Rendelményeket szintugy hordósörre kérjük kizárólag czimünk- :szayfjo sojuod so sa0£9 Számos elismerő level. dája - Budapest, IV,, Károly-körut 10. szám. Im ] ii e e s | Táviratok : Grosz Ödön, Budapest. | re, mint a magyarorszägi vezerkepviselethez küldeni MEZEY és TÁRSA Budapest, IX. kerület, Ranolder-utcza 4. szám. Telefon 18—68. Telefon : 58—40. --- Page 14 --- 14 Vendéglősök Lapja 1906. január 1. OMINO Extra Drr PEZSGŐ. Vendeglö-ätvetel, Tisztelettel ertesitem an. €. közönséget. hogy Budapesten a Dohány-utcza 29. sz. alatt levő vendéglőt átvettem s a leg- =] jobb kecskeméti borokkal szolgálok m. t. tisztelt vendégeimnek. Számos látogatásért esedezik. Tassy Lajos vendéglős. 1 4 : ann 7 a RER EZ EEE ER EEE V111 világítási berendezések. Villamos ko- - EN A Pan 11120 iii ivlámpák. Villamos brilläns lám- s China- 68 al aCCa-CZ st 5 pák recläm vilägitäsra, Csillárok elektromos vilägitäshoz. — N "1 p d ® Mindenféle gépek hajtására alkalmas benzin-, gáz- és szívó- S S szálloda-, kávéház- © A gázmotorok; üzemköltség lóerőnként és óránként 1'/,—2'/, fill. «Simplex» vizszürők. Arjegyzékkel és költségvetéssel fd) x £ V4 Hy szivesen szolgäl X § es vendeglö 4 GANZ ES TÁRSA eh 8 felszerelések : BUDAPEST. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. e legolcsóbb és legjobb minőségben : 8 jótállás mellett 1 Szandrik ezüstáru-gyá EGT DSG LITTLE ZIZI = | 1 A FEK 1 Megye székhelylyei biró városban egy nagyforgalmú szálloda, X ww 1 központi föraktäränäl fe] éttermekkel és kávéházi he elyiségekkel kedvező feltételek mellett § mi - " Saját aranv- és ezüst-bánvák. N © — eladó. Kérdezősködé.ek K. 1905 jelige alatt küldendök, a melyet % 8 is ezen lap kiz adó hivatala tov ábbit. I Gyártelep : ALSO-HÁMOR (Barsmegye). N 4 7] Evőeszközök alapaccából : KOKAIN HK EAITITEADEHAIDHAA THAN IRS j 12 " drb asztali kolti IT K 10.50 2 drb käv6skandl EGKI BOR 5 (2 .. villa $. 10.50 12 ,, moccakaná K Plank Béla bortermelő 2} ajá rmésü. kitünő 3 12 : 7; 47 kés K. 11.40 1 ,, levesm, kanál K. 1 , Béla bortermelő ajánlja saját termésű, kitünő, ze ő | 13 desvert K. 9.20 1 tetmorő kanál 1. 8 Óó és uj fehér, siller és vörös hegyi borait. Bővebb felvilágos: 3 12 " x‘ CEeBRET ville : K. 8.70 KI. fö lékm. kan? álK. 2.63 ( tást nyujt Plank Bela szölöbırtokos Egerben Dobó-utcza 23, sz. © 2 ; villa — K. 7 , főzelékm. ka I = a EEE EEE EEE KARIN ITEH VCH GT SEA ISDMOLFDA ERNO ID 00000 RADIUM FÉNY! HAZAT GAZIZZOFENY RESZV.-TARS. Budapest VIII, Kazinczy-utcza 53. Saját gyártmányu gäzizzötestek darabonként 60 fill, (ÁZ Elvällal mindennemü gáz, villany és X 0 0 vizvezeték berendezéseket. o 0 X) o 0 o Csillärok gyári raktára o 0 0 Gázizzólángok jókarban tartása, 18 naponkénti tisz- titäs mellett lángonként és havonta 40 fillér. Vendéglősőknek és kávésoknak nagy árkedvezmény ! tel te Világszerte híres a Borszéki gyógy-horviz. A «Boldizsär-kuti» gyögy-borviz nemcsak kiválóan üdítő élvezeti viz, de kitünő sikerrel használtatik a vese-, hugy-, hólyag- és a köszvény-bántalmak ellen, a légző- és emésztő- szervek hurutainál, vizeleti nehézségeknél megakadályozza a hugyhomok- Jeraködast. Nagy Jithium tartalmu. Hugyhajtö hatásu. Vasmentes. Szensavdus. Csíramentes A Borszeki gyögy-borvizek föraktära; A WAHLKAMPF és G ÖRÖG _isvänyvizkereskedöknel —— Budapest, V., Nádor-utcza 17. szám. — Árjegyzék kivánatra ingyen és bérmentve. Kapható mindenütt, Kapható mindenütt. > HAITI III IE ID I HC § ? Kitünd csongrádi hor á hektója 14 forint. Egy korona be- ? X küldése ellenében 4 üveg minta bor- ral szolgálok. Ugyanott Kkisüstös tör- köly,- seprü-, —eper,- szilva és : 1 baraczk-pálinkák is kaphatók. ? | Sen Bor eladás. | BOR N | Szatymazi és halasi homoktelepemen kö- - idei asztali fehér, tükörtiszta 100. 120 hectoliter, 32 koro-. zel a vasutállomásokhoz, fajtiszta, kitünő uj | kövi-dinka, mustos-feher rizling és sza- lankamenka fehér eladó; ára egyre másra hektoliterenkint helyben seprösen átadva Új 30 kor. Szatymazon 200, Halason 140. hl. } eladó, — külön is megvehető. Dr. Fráter 1 nájával hecioja loco, eladó. Kovács Sándor és Társa Tápió- bicskei gazdasága. ÁÁ PD EEE | Szabó Géza. Gyula, I. Szeged, Takaréktár-ntcza 8. szám. gemachte bud sRbedbadbudbe T Csongrádon. --- Page 15 --- a An ÁH 1906. január 1. Vendéglésék Lapja pop TÓBB KITÜNTETÉS TÖBBSZÖRÖS [ ha te; TULAJDONOSA JdURY-TAG. 5 im TELEFON TELEFON A 59-23. 59—23. /Í sütök [4 cs. és kír. udv. egi? NAGY VÁLASZTÉK MODERN BUTCROKBAN } == MAHUNKA IMRE BUDAPEST VIII. Német-uteza 49 és 31. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- } dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegű; uri szállodák és vendéglők berendezéseit is késziti, SHE nalunk edig jsmegetlenek- ES s X 0 8 VI, Rigó-nteza 6 és 8 sr: KILL UJDONSAG ! gyött: tö érarosstbel ® 45 czm. hosszu hosszu 7'20 k. Vidékre láda szállitó-levél 80 fill, £ urasági vagy vendéglői E - be — a megadott sütő hosszuságához mér- ten — külön árban készülnek. hegyi lermesü jó fehér kisüstön főzőtt valódi törköly pálinkát kölcsön hordókban Wolf Arnold —— " X0000000000XX 0900000000X Sütöbe való nyárs, ke- zelése igen egyszerű, mint- mm vagy serpenyőben sütnénk, azon küli el, hogy a csirkét, kacsát, libát vagy malaczot a nyársra tűzzűl gy a Tevegőben kepei meg a tűzhely sütöjeben. A árs-süűit -rostélylyal ko: 40 czm. posta- agyobb nyárs- helyek sütő- LAKOS LAJOS takaréktüűzhely-gyáros BUDAPEST, IV., VÄCZI-UTCZA 40. öÖÖöVGÖŰŰSÖSÖKZKÖGÖŐÖ S 0 Ű000N£ Vendéglősök figyelmébe. Szállitok siller és vörös borokat, valamint bortermelő Szegszárd, — A KALAP KIRÁLY — | >40 Borsütemény 2, 4, 5 koronás különlegességekben elis- | a jegkitünöbb csemegebor mellé. Felhivom a t. mert specziálista Kossuth Lajos- -uicza vé- | vendéglős urak b. figyelmét e kitünő hazai ké- gén Eskü-ut, Klotild-palota. szítményre, mely állandóan fr.ssen marad és min- Ág! den hasonló, de silány külföldi készitményt messze felülmúl. Kivánatra mintát, kóstolót és árajánlatot ingyen és bérmentve küldök. — Tisz- telettel NESZVEDA ANTAL, MÁRIA BESNYŐ. Telefon 7—78 A t. szállodás, kávés és vendéglős urak figyelmébe! Villamos berendezéseket, átalakitásokat jókarban tartásukat, előnyös feltételek ) ı mellett elvállalja, javitásukat eszközli, berendezéseket szakszerűen dijtalanul Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. — ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb, legegészségesebb, szénsav- felülvizsgál Szilá gy i Mihál y val telitett, bakterium-, m és kénmentes. Forrása 970 méter mélységből 74" meleg. villamossági vállalata Áj A ? pi : Budapest, IV., Hajó-utcza 16. szám. | | Artézia részvénytársaság Budapest, Egressy-ut 20/e szám Deák-tér közelében mm 7 - Telefon 50—72, Magyarország legnagyobb és legelterjedtebb ———— szöl6szeti szaklapja a BORÁSZATI LAPOK 150. 905. kgy. Hirdetmeny. Seifert Henrik és Fia CS. ÉS KIR. UDVARI TEKEASZTALGYÁB Csász. és királyi szabad. jégszekrénygyár Budapest, VII, Dob-utcza 90. sz Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. MEZEY 3. (előbb SZALAY E.) ásványviz-nagykereskedő Budapest, VII, József-körut 318. Telefon 53—66 Telefon 53—66 Ajänlja az ásványvizeket a vel déglős urak figyelmébe Minden mennyiséget pontosan ház- hoz szállít. összes mely immár 38-ik évfolyamban hetenként jelenik : i ő és vá : nagyközség tulajdonát képezi meg igen bő és változatos tartalommal. [7 Ezen szaklap, mely nemcsak a magyar szőlészeti és Tapolcza hévvizü fürdő borászati — viszonyokat ismerteti, hanem élénkebb figye- lemmel kíséri a külföldi tapasztalatokat, ujdonsá; a hozzátartozó s mellette elterülő sétányra alkal kat, a német, a franczia, olasz, osztrák borászati irodal- hold. területű rét 1406. jan. 1-től mat, minden — kétséget -ólag a legsokoldalubb bért ász a. és legtartalmasabb szőlészeti ujság, mely minden más évi haszonberbe adasa targya- külföldi vagy hazaí szaklap olvasását egész fölös- 1906. évi jan. 15-én d. e. 10 legessé tesz. - órakor nyilvános árverés tartatik. A A korona. melynek 10" ,-a mankxatársai mindazok a magyar ak, a kik csak a szőlőmivelés terén az ország bármely részében kitün- tek és a szőlőrekonstrukczió előharczosai gyanánt tekin- tendők. A Borászati Lapoknak a közgazdaság és a gyakor- lati szőlőmivelésnek és borászatnak szentelt rovatai igen kimeritök. de különösen sulyt helyez a tudösitä- sokra is, a miben több mint száz tudósító dolgozik a lap szerkesztőségének kezére. Minden előfizető évenkint legalább tet kap, valamely magy szölőfaj állapítja meg a szeri kesztö: tokböl a fellépett szölöbeteséget " vagy rovart és az elte enök kezést és kimeritő választ ad minden hozzáintézett szakkérdésre hez leteendő. Irásbeli d. e. Az mümellekle- Az ingyen egy nagy színes hű ké tetés a Laptulajd: BAROSS KAROLY Felelős szerkesztő Dr. Drucker Jenő. A lap előtízetési ára : 1/, évre 6 kor. 3 héten át szívesen küld Petrik János főjegyző. '/, évre 2 kor. a Borászati Lapok 1 évre 12 kor. Mut atványszámot kiadóhivatala (Budapest, IX.. ker., ÜNÖi-ut 25. sz.) az árverés megkezdése zártajánlatok 9 óráig fogadtalnak e árverési irodában megtekinthetők. érdeklődőknek kívánjuk hozni. hogy a Miskolez-diosgyöri h. é. közlekedés 1906. év tavaszán meguyilik s ezen összeköt- fürdő emelkedésére alapos reményt nyuíit. Diósgyőr | Diósgyőr agy mas, 10. kat. .. ter! kezdődő három évi h: ban. a községházánál Árverési kikiáltási ár 2020 előtt a községi biró kezé- En ellätva és berleti ee a főjegyzői Í | | ez ulon is tudomására [1 vasuti forgalmának üzleti nagymérvű 1905 23-án. Nagy Lajos deczember --- Page 16 --- 16 Vendéglősök Lapja Legujabb amerikai rendszerü YA a ..+|X 7/7 . r 44. , -. kKimáará czakránvak sórhütő es kimérő szeki él) ek D (bor és ásványviz hutésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők, Levegőnyomással: Levegöszivattyu légkazánnal és veze- tékkel, friss levegő részére levegőszürővel. Kivánatra „Amerikai“ viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállitunk. o o o Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk, 0 o 60 Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab, szifön-szikvizgep, amerikai sőr- és borhütő és kimérő készü- ek gyára BUDAPEST, VII., BEM-UTGZA 3. xeteti pätyanarar mentett s. és kir. udvar es kamarai szállító. DREHER ANTAL ax SERFÖZDEJE Budapest Köbänyän Városi iroda VIIL, József-u 36 Sajat palaczk-töltes Aján!ja kitűnő minőségű ászok- kiräly-. márcziusi- kiviteli märcziasi- korons- (á la p maláta- bajor-, dupla márcziusi- és bak-sörét. K A maláta kösör korsókban. Nagyobb nyiseget saját jégkocsíjába 3 TEAT TET AZ EEE BEL? Eladó vendéglő. © Békés-Csabán egy csinosan berendezett Vendéglő- és 3 kávéház összes berendezésével együtt eladó, — Ertekez- VA 8 hetni lehet alulirott tulajdonossal. fd Batsch Ferencz 5] 3 nyolczas vendéglős. N Sürgöny-utcza 312. 5] ARENA kapható 14 forintért BOR saját termésű fehér és siller kitűnő minőség hectónként, saját hordóimban, utánvétel mellett. Spitzer Dávid bortermelő Osäszärtöltes (Pestinegye.) 0=-0=070-0=070-0=0/0=070=0=0=0> Első magyar részvény serfözde Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52—60. Kőbánya. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. ; e x 1 Telefon szám ; 52—59, Palaezksör osztálya: X, kerület Kőbánya. Telefon szám : 56—58 ii 1906. január 1. 600 Hektó ó bor eladó Világhírű magyarádi ó bor eladó közvetlen a termelőtől, ment mindeu más fajta bor keverékétől, ugyszintén ott 6 és ujfőzésű 30 hektó törköly és "seprő pálinka is kapható. Bővebb felvilágosítást ád: Angelina Tivadar. Muszka Magyarád. (Aradmegye) posta és távirda helyben. S HIRDETMENT. ! Kunhegyes község tulaldonát tevő ujonnan épitett piacztéri nagyvendéglő kávéházzal, szálloda joggal, ebédlővel, pálinka- méréssel, 6 vendégszobával, pinczével, Vegan magän- lakással, udvarral Ss melléképületekkel 1906. február 1-től számítandó hat egymásután következő évre 1906. február 3-án reggeli 9 órakor a községháza tanácstermében megtartartandó n haszonbérbe adatik. A haszonbér fize- se 15 pr. 1-től kezdődik, de a helyi előbb is átve- ) hető. Kikiáltási ár 1800 K. Bánatpénz a kikiáltási ár 209/,-a, mely kiküldöttek kezeiben készpénzben leteendő. Árverési feltételek főjegyzőnél megtekinthetők vagy tőle beszerezhetők. Kunhegyes 1905. decz. 25. Alexánder Zoltán Józsa Sándor főjegyző főbíró. EN) Kovács Béla vendéglői, kávéházi czikkek állandó mintakiállitása Budapest, Erzsébet-körut 29. sz. Telefon 65—75. CE TE == TE GEL == = Ajánlja szolgálatait a legjobb áruk beszerzésére és renoválások, teljes bere idezések elváll; a. Bárhova leutazom, Költségvetések ingyen. = Urasägi vendeglö Felsömagyarorszäg egyik nagyobb közsegeben, hol järäsbirösäg, telek- könyv, szolgabirösäg is van és magy. kir. államvasutak gyorsvonati ällo- mása, 6 vagy 12 évi szerződésre egy urasági vendéglő kiadó. Különösen tekintettel kell lenni ajánlattevőnek, hogy jó szakember legyen. hosszabb gyakorlattal. Ajánlatok «Tüchtiger Wirth 473.» jeligével Rudolf Mosse Wien, I., Seilerstätte 2, sz. intezendök. mindennemü közönséges és különleges (csi- szolt és csiszolatlan) minőségben kaphatók Fogvájó Hirschler Testvérek [fegyájó gyári raktárában Budapest, IX. kerület, Ferencz-körut 17. szám. TELEFON 54—53. Különlegességek vendéglők részére. Postacsomag szétküldés naponta. — Árajánlattal szivesen szolgálunk. DÍSZES ETLAFOK === ELKESZITESERE AJÁNLJUK A MAGYAR SAJTO KÖNYV- ÉS HIRLAFNYOHDÁT | BUDAFEST, V., NÄDOR«UTCZA 74. | --- Page 17 --- 1906. január 1. Vendéglősők Lapja Ehrlich L. Ferencz Budapest VII, Dohány-utcza 12. központi fő- rban : Szabályozható, töltő és szellőztető Meidinger-kälyhäkat, Du plex-szabadalm. Meidinger-kályhákat nagy fűlőanyag megtakaritässal, fafütésre beren- | dezett | Takarék- és | Meidinger-kályhákat. asztal-tüzhelyek | Árjegyzék kivänatra ingyen és bérmentve, Honi ipar. Konyhaedények, husvágó-gépek, husbärdok elismert le. gjobb minőségben ; továbbá vendéglők és kávéházak részére nagy sza ıbade alım. — kályhák ujak és keveset használtak ís; raktáron ugyszintén villanycsenyők, felszerelések olcsó, szabott árak mellett. Használt öntött-edény becseréltetik SAVELY JÓZSEF "adon 95-32 Figyelem ! ! Hazai ipar Figyelem ! zz Vendeglösök és fizetőpinezérek — szives figyelmébe ajánlom ujonnan feltalált oldal-zsebtárczámat, ı számoló czeduläkat, ugy hogy nem kel Telefon 60—08 Z ÉVEN AT NYITVA. ! EGÉSZ ÉVEN ÁT NYITVA. m "FÉLIX GYÓGYFÜRDŐ 1" leggazdagabb kénes hévviz-forrása 49° C. 17 millió liter : ag és hidrogént is tartal- iban csúzos és köszvényes bäntalmaknäl,cs dások után, ideg; knál (ischias), bőrbajoknál. Női betegségekné ült méh- és petefészek yullada sok, méhhurut medenczeheli sejt zövetlob és izzadmányoknál, Idült veseblohnäl, Br kór stb. Ivógyógymód alakjában pedig idült Európa napi mennyi mazó hévviz. mely hátán bekerelezve tartj: gyomorbántalr makacs székrekedésnél, Abt -köveknél, a mäj- többé azokát számoláskor a tárcza bel 5£ kivenni és epeh« bete. gségemé : " es Kata! Árak J50-től 5 forintie a s epeköveknél meglepő gyógyhatás. and e : : T g. EEE an 2! jonna rozott szoba, 70 holdas ark, zámoló czédulák bármikoi a táskába illően ingyen; Rendkiy gy raktár A NUDE Far éteren i ; pinczér-táskákban, melyeknek fencke nincs többé külön beill e, hanem a az aljával egy dac abból 4 halhölyag- önlege autak, gyögylerem, Merem, ándulások, vasutállor rnel több ndó fürdőven a legjutányosabb árak mellett. k tuczatonkint 2, 3, 4, 5 és 6 frt. — sérvkő- felső rész Gummi ; , állandó fürdő - ég, gyógy E Örvos; i kura penzióval október 1-től 1. oszt. ellátás: ár y raktär (yärtmäünyu göreser, gummiharisnyák, szoba, fütés és vil s hetenkint 49 korona. Il. oszt. ellátás: für- . Szuszpenzöriumok cs a legkülönfélébb betegäpoläsi czikkekben, | - dés, szoba, fütés és vi s hetenkint 35 koron: 4 Kaphatók MOLNÁR VILMOS . keztyü- és sérvkötő-gyárosnál — Prospektust küld a fürdöigazgatösäg. = =— WE — BUDAPEST, VI, Käroly-körut 28. (Központi városház). vviz | HIO00000IH0VL000ISG00XX0XXXK ) I Dal 00er > ünő hanggal. erős szerkezeitel jól- o] álássa és izetés í ! ök A 4 álással részletfizetésre is kaphatók. ii A VILÁG LEGJOBB ASVANYVIZE. | Magántanulásra legalkalmasabb Kır- ek Tis. CO | u liffay czimbatom-iskola 1. rész - 8 /9 ja A bécsi és londoni kiállitáson aranvéremmel és el =“ ein ai S:korona, Hegedi / 7 ismerő diplomával kitüntetve. Kitünö borviz, bor- |= a. rogaló, gramophon, fono . SS u 7 af 6 Al S Zongora, hármónium, . harmonika; ral vegyitve a legkitűnőbb üditő ital i 3 okarizia és verklik, zenélő automaták. )/. liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva ism. [12 Különféle olasz, német és saját ké- 1 N ; szitésű húrok kaphatók. Főel ; Bud IV s 7 {= " | "őelárusítás : apes „ Fővámté . íz Régi hangszerek becseréltetnek. ! udapest, , Fővámtér 4 13 A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszünyvén, azt [/3. Mindennemű javítások cifogadtatnak. árjenyzék Budapest, VII., Erzsébet-körut és Kerepesi-út 46, gyen. Gyár: Budapest, I., Kelenfőld. Saját ház a tulajdoncs: dr, Szántó Miksa häzila Nagyobb megrendeléseknél árengedr Telefon 79—-02 1 fon 79 HMMM Baldoezi-4svänyviz. I Az Helyiségváltozás. = , Erdélyi Pincze-Egylet" = gépelek a tagolás TÁ Zy "Budapest, VIII, József- körut 60 szám alat császári és királyi udvari szállitók ! czukräszdämat KOLOZSVAROTT. 14 év után Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. : 8 : Van dom: sára hozni, Budapest, VIII. ker., József-körut 65. szám Csepreghy- fridi sarok) alatti modern berendezésű helyiségbe Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszerzett és Az ujonnan berendezett helyisésben, mely a 1: bb izl minden kiállításon elsőrendü érmeket nyert tisztán kezelt és kitünö sel van fölruházva, eddígi czukräszdai készítményeimen kivi éli időben is ! % AG fog fagylalt, jegeskávé, uzsonna-kávé, csokoládé kiszolzältatni minőségü Teasütemenyeim -s bonbon-különlegességeimet különösen i likörö s csemegeszerű távbeszélő : Telefon 8800. U Postai megrendelések pontosan ag. mkülönben a legnnomabb kül italok nyujtainak, — A hel szám feleim kényelmére eszközöltetnek gi bizalmukat s gyakori látogatásukat továbbra is kitünő tisztel tel KISS MIKLÓS czukrász Budapest, VIII., József-körut 65. (Csepreghy-utoza sarokház.) fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, >= csemege- és gyógyborait. 32 Megkeresésére készséggel küld árlapot maradok az igazgatóság. --- Page 18 --- 18 Vendéglősök Lapja SEC TALISMAN TÖRLEY J* Te PROMONTOR* (BUDAPEST, krmarn? TÖRLEY JÓZS tsT" XXXV SR XXXXXVYYXYXYXXYXXVYX VX VX = MUSTÁR (eredeti franczia-mód) valamint kitűnő minőségü paradies om 1 és 5 literes üvegekben X vendéglős urak részére kapható MOGZNIK L. conservgyárában o Budapest, VIII., ker., A budapesti elsőrendü vendéglősök szállítója. SEES | s———— | ———>———> Alföldi-uteza 10. szám. ( BESSENYEI GÉZAI hentesáru és csemege üzlete - BUDAPEST, ANDRÁSSY-UT 37. SZÁM. ős, kávés és vendéglős urak 1 indennemü be OO a t. szállodás fürdöve san felszerelt rak ukban, kassai sonka, prä »ttak és mindenféle huskülönle gek, -kivitel, magyar és franezia p borok, rum, tea, likőrök, sajt, vaj. Arjegyzék kivánatra ingyen I idénycsemegék, spárga stb. naponta frissen, N halconservek és befőttek. — Vidékre megrendelések pontosan szällittatnak, : gekben beszerez- Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltség = tetnek. SZIKLÁI GÉZA ÉS TÁRSA - BANK- ÉS VÁLTÓÜZLETE —— BUDAPEST, VIII, BAROSS-TÉR 2. sz. TELEFON 53—23. — (József főherczeg szálló.l) TELEFON 53—23. önk szives tudomására hozni, bogy VIITI., értesítés. Baross. tér 2 szám (a József főhe rezeg. szálló pületében) ——— s bank- és váltóüzletet itottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki: volt gyek, állampapirok, valamint egyeb érték- papirok vétele és eladása, kölos; k sorsjegyek és érték- papirokra, sorsjegyek eladása ly havi részletfizetés ellenében, osztälysorsjegyek minden huzäshoz, tözsdei megbizäsok keresztülv:te’e az árú- és értéktőzsdén, külföldi bankjegyek, arany- és ezüstpénzek vétele és eladása, kézpénzkőlcsönök folyósítása előnyös visszafizetés mellett, ezenkívűl minden, a bankszakma körébe tar- tozó megbizás esz e a legkulánsabb feltételek mellett. Reméljük, hogy becses bizalmävs) mielőbb meg f- lni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismerete: ıläsunkröl meggyőzhessűk Kiváló tisztelettel SZIKLAI GÉZA és TÁRSA. ajánlja valódi, elismert, kitünő minőségü karlóczai ürmös borát (édes vörös) 60, 100, 150, 200 literes és ezen felüli hordók- tisztán lefejtve 90,— koronáért szőlővel . . 80.— koronáért száz literenként, ujvidéki pinczéiből szállitva; ajánlja továbbá saját termésü, szerémi fehér és karlóczai vörős borait, valamint valódi szerémi szilvóriumait, törköly és baraczkpálinkáit és kitünő cognacját, Árjegy zék és min- ták kivänalra ingyen és bérmentve küldetnek. ban szállítva, HORVÁTH es CSILLAG BUDAPEST, VII., KIRÁLY-UTCZA 19. Mű-tekeasztal- és dákó-gyár. E — MI "kir, térv. o"csóbb árak, bejegyzett czég, Kávéházi berendezések és egyéb jöve ű-asztalos munkák válla- — Nagy választéku raktár te kt; asztalokban, Minden eddiginél a legpontosabb kiszolgálás és jótállás. Ár e vzék és bővebb értesítések hérmentesen. Í HOKKES JÓZSEF — BORKERESKEDÖ — A hires cAndrényi Kálmán Utódai: aradi czég pa- laczkbor lerakata 737 Budapest, V., Väczi-Körut 46. sz. re X., KŐBÁNYA, hai Vämonkivüli pincze * Väszberenyi-üt 47, sz, M. k, postatakarékpénztári számla. TELEFON 947. | Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizá- 930 rólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bor- deauxi, Mosel, Spanyol, Portugali, Gőrög csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognae és szeszes italokat legjutányosabban szällit, E — WAHLKAMPF És GÖRÖG asványviz kereskedők — Budapest, V., Nádor-utcza 17. szám. ee araknak ásványvíz szükségletüket déglős uraknak TELEFON 42—53. tőlünk beszerezni Dr. Angyán, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr Liebermann egyetemi tanár urak : ltal ajánlott DUPLA MALÁTASÖR Szeni István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, Ezen rendkivül kellemes izű üdítő ital egyszersmind kitünő szer álmat- lanság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható to- vábbá vérszegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. Kapható Budapesten minden füszer- és csemege-üzletben. A vidékre a sörtézde maga szállítja. — Bndapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy na; alaezk. tpatáczkokon kivül) 40 40 fillér egy kis palaczk 32 Tallér PB --- Page 19 --- 1906. januär 1. TÖRKÖLT PÁLINKA. Nagyobb mennyiségü, kitünő minőségü ó törköly pálinka kapható Méltóságos Zichy János gróf úr nagy- lángi pinczészeténél literes palaczkonként 2 koronáért. 1 hektoliteren feläli megrendelésnél 20°, kedvezmény. (Nagyláng, Fehér m A megrendeléseket a lángi központi felügyelői hivatal- hoz kérem küldeni. Tisztelettel Tonka József, uradalmi felügyelő HEGYES TKOSSZABOOOOT E— SZIKLABOR SEC === FA (franczia módszer szerint) s al Unyi József 8 98 SE 3 pezsgőgyárából 3 Iroda: Töth Jözsef-uteza 60. sz. (sajät häzäban). = Pinczék: Fuchsgang-dülő 20. za GI e. e 3 BUDAFOK (Promontor) Minták és árjegyzék a t. vendéglős, szállo- dás és kávés urak részére dijmentesen. ? RG 0-03 £0000000£ HD VIS E(OYIHKSGD-0L-0€ MY V | 2 == Csász. és kir. udvari szállitó. — Különlegességi jegy: A a Budapesti országos kaszinó pezsgője. X K épviselő: = KITASST VINCZE UK = 2 2 BUDAPEST, V., Árpád-utcza 9. szám. . Vendéglősök Lapja 19 Alapittatott 1834-ben. — ANDRÉNYI KÁLMÁN UTÓDAI — ARADON —————— ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt bo- raikat. A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi tör7ss/6- lők össztermése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, mely- nek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mini uj-bor a termelés helyén napi árban érlékesíttetik. Elismert tény, hogy a szőlőfürtök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor későbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlő- telepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasztani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt présházainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekin télyes tartalék-pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb bo- roktól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. cz: Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajániatok postafordultával küldetnek. — en | | ms | == BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea —— főraktára ] BUDAPEST, Gizella-ter 1. (Haas-palota) | Ajänlia a legjobb. franczia és magyar pezsgöket, c0- gnacot és liköröket gyári árakon, ——— Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. a Videki megrendelések gyorsan és pontosan leljesittetnek Los | ann | mn, | HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest VII., Csányi-utcza 9. LE viz- és légszeszvezetékh ük ges rezárukat Bor- és sőr 3217 attyakat, sör- kimerö készülékeket légnyom: mint mindennemű rézosapokat, femfelirati táblákat és rézsulyokat ító -ban Az 1896. ezre lami czü üb TELEFON 29—03 3 HUBERT J. E. POZSONY € | X. — NÉMETH TESTVEREK = ih ezelőtt KRISTÓFFY és NÉMETH BUDAPEST VII., Kirá Iy-u. 19 Ajánl a t. vendéglős és szállodás uraknak teljes konyhaberendezéseket, megbizható + a „Ki : -U. / Ar íves A X minőségben, mérsékelt árak mellet 1 A k |DIADAL SEC e (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgőgyárából, Budafok. Telefon: Budafok 30. TERT TR KFRTKF --- Page 20 --- 20 Vendéglősök Lapja X a 1906. január 4 A viläghirü franczia DELBECK & Comp reimsi pezsgőborgyár és a müncheni Hofbräu = A BUDAPESTI =: LÉGSZESZGYÁRAK FELSZERELÉSI IRODAI =2 magyarországi főlerakata. 22 Válogatott füszeräruk, mindennemü bel- és | IV. ker, Aranykéz-utcza 6. szám 2 | VIL ker. Erzsebet-körut 19. szám | 3 ; e || 3 állandóan raktáron tartanak minden nemü legszesz- és villamvilägitäshoz 1 | | szolgáló, legszebb kivitelü csilláro- u í ! | | | 1 | | ||| 1 | il ! | Il külföldi csemegek, magyar és franczia pezsgőborok, rum és kassai, prágai sonka, kat és kandallókat, legujabb szerke- zetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz- Pál, 2 ; : En Liz x lvágottak, gyvümöl- fürdökälyhäkat, légszeszfőző-, sütő- felvágottak gyümöl és vasaló-készülékeket, valamint ipari csök stb, raktára. UEMLEM ÁVZV IG czélokra szolgáló forrasztó-készülé- keket, Bunsen-fele lángzókat stb brázay Kálmánnáii 1 Mnzeum-Körnt 23. SEEN A 0009688088068 0960000008 TATEN KEN EIN EN FRANCOIS « COMP. Mi császári és kir. udvari szállitók. : Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. Legszeszbercndezesek a legmerse- keltebb árak mellett eszközöltetnek tea, liqueurök, sajt, vaj, 3 BUDAFOK. = 12 elsőrendü kitüntetés. = E Hors Concours. Főraktár: Vezérképviselőség: Hanoplta UL r BORHEGYI FERENCZ BUDA és BLOCHMANN LUIS FRÁNGOIS AC Bánát knalyésdoasi sucht KGN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. sz. Budapest, V. ker., Gizella-tér 1. szám. Telefon : BUDAFOK 15. SZÁM. Sürgönyczim: FRANCOIS BUDAFOK. --- Page 21 --- e áá I Í A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSÖK. KÁVÉSOK, PINCZÉRZK S KÁVÉHÁZI SEGEDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. sSzo iható nek aes k ipartá ki: czér-e vesület budape esti központi mo 1 vások, italmérők ipartärsulatäs-nak i vendeglösök, kávésok és italmérők ipart vENDÉSLŐSÖK LAPJA G, PINCZÉREK LAPJA) ízi segédek e r-egylei», a aR gyleten, a Budapest, 1908. jannär 20. Székes- yartärsulatas, Szatmár-N komáromi vendé glő abad s kás sok ületés nek, az eUjvideki sz k, vendéglős: ök glősök, kávésok 1árosok és pinczérek egyletés-nek, a «Szekes- lodasok, vend Csmárosok íipartársulatás-nak es az Ország almi bizottsá Budapest a pinezerek óvadék Ic 1 ti tár" ä nt szöveikezetn, a:«Gvöri vendéglő „Temesväri kávés és vendéglős ipartársulats-nak. a eMagyar szakács köres, a «London: Magyar Pincz 7.1.0 EN ES HIVATALOS KÖZLÖNYE. 7996 Szerkesztőség és kiadót tal Megjelenik havonkint kétszer, minden bó 5-én és 20-án Flőfizetési ár A jövő feladatai. A mint zálonyra jutott alkotmá- nyosságunk hajója ismét szabadon leng a vizeken, közelelünkben a munkásság szinte lázassá válik; mert beáll a régen vári nagy reformok korszaka Ezek a reformok nemcsak azérl érintenek be -nnünkel közelről, mert közgazda viszonyaink pangásá- nak velriek véget s igy üzleti for- galmunk föllendülését okozzák: ha- nem azért is, mert közvetlenül is álalakitólag hathatnak a mi iparunk helyzetére. Ugyanis a működését megkezdő parlament sürgős teendői közé tar- tozik az iparlőrvénynek már előké- szitett revíziója, a mely talán valóra váltja régi Ohajunkal, iparunknak képesítéshez kötését. De ha ezt talán nem is, kedvezőbb állapotokal lunk; mert a társulási, illetőleg az ipartestületi intézményt általánossá és kötelezővé fogja tenni az ipar minden ágában, larlozzek az a képe- sitelt vagy nem kepesilett, avagy az engedélyhez kötött szakmák sorába. Éz az intézkedés sok viszásság- nak vet véget s ellensulyozni fogja annak káros hatásait. hogy iparunk mezejére képesítés nem lévén szükséges — szabadon tolonghatnak idegen "elemek. Már magában az, hogy minden szaktárs kénytelen lesz tagja lenni mégis tereml TELEFON: 63-90. ná- | 6 kor. 3 > Laptulajdonos és felelős szerkesztő IHÁSZ GYŐREY. a lársulalnak. elömozditja a testületi szellemet, eről ad országos szövel- ségünknek s minth« autonom jogainknál fogva a halóságoknál sok olyan ügybe lesz beleszólásunk, sőt halározati és intézkedési illeté- kességünk, a miben ma csak ker- hetünk, de meg nem hallgattatunk: ennélfogva biztosra várhatjuk. hogy nálunk is elkövetkeznek a kedve- zőbb viszonyok, különösen a mi az italmérési engedélvek osztogalásánál való eljárást illeti. A mi lehát a illeti, teendőink legelseje. lezközelebbi jövőt hogy in- formative és ostenlalive megtegyünk | érdekeink az uj | mindent arra, hogy ipartörvenyben mentöl mérvben érvényesüljenek. Az sem kis fontosságu, hogy ipa- runk miként való fejlesztésére ma- gunk között korszerű nézelek álta- lánossá váljanak. Közlekedési vonalaink ebben az évben több vilägjelentösegü uttal szaporodnak s igy mi természetesebb, minthos idegenforgalmunk legkö- zelebb nagy arányban fog emelkedni. | A vendeglös-iparnak tehát nem- csak érdeke, hanem kötelessége is, | hogy ezt a forgalmat ne csak be tudja fogadni, ne csak ki tudja elé- giteni, hanem le is tudja kölni. ille- lőleg állandóan ide tudja vonzani. Ebben a nemzeti vagyonosodás- nak megbecsülhetetlen forrása rej- lik, éppen azért eminens érdekünk, FANDA A BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok) — Első budapesti mindennemű élő és jegelt halak nagy raktára, — Szällit a legmagasabb kir. udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Bpest szekesfov, összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója, VII. ker., Akáozfa- utoza 7- ik: szám. Kéziratok és el hogy ennek teljes el isználására mi törekedjünk legjobba Erre kitünő módul kinálkozik oly összejövetelek tartása, a hol szak ismerelteinkel tapasztalatainkal ötleleinket egymással közölhetjük Külföldön járt társaink esetenkini cs tartsanak felolvasásokat, mit tapasz- taltak, minő szokások divnak olt a szállodákban és vendéglőkben s ezekben miket találtak olyannak, hogy annak követése nálunk is hasznos volna s a magyar vendég | lősipar szinvonalát emelne I Ezek a szakismeretekel terjesztő | összejövetelek még termékenyitőb- ben halnának, ha az előadások és felolvasásol eszmecseré kapcsolatosak lennének kel és vitákkal I — Szóval. nagy átalakulásokkal ter- hes a jövő, nehéz feladatok várnak ránk, a mikre állandóan és eleve készülnünk kell. hogy azoknak mind- egyikünk a maga hasznára s iparunk javára és dicsőségére tudjon meg- felelni. Figyelmeztetés az italmeröklıöz. Az cAdóügyi Szaklapo ezt a közhasznu figyel- | meztet6st intézi az italmérőkhőz : Az italmérési illetékek | ki. E kivetéseknél bizonyos adóprés. most vettetnek ismét működik az a A pénzügyigazgatóságok ellen temérdek hogy az osztályba való sorozás sérelmes. Alig van kénytelen felebbezni. | a panasz, ! engedélyes, aki nem lenne --- Page 22 --- E felebbezéseknek azonban csak akkor lehet eredménye, ha az engedélyes az ő igazát be tudja bizonyítani, vagy azt leg- alább valószinüvé tenni képes. Sok a panasz, hogy a pénzügyőrségek által gyüjtött adatok nem felelnek meg a valóságnak. Az ilyen esetben tiltakozni kell a felebbezésben az adatok ellen. A pénzügyigazgatóságok kötelesek adataik- nak helyességét bizonyitani. Hasból ké- szült adatok nem képezhetik a kivetés alapját. Ha az engedélyes az adatok ellen ki- fogást emel, ugy a felszölamläsi bizott- ság kötelessege adatok helyességéről meggyőződni. Ha az engedélyes forgalma csakugyan olyan csekély, hogy az ő osztályba soro- zása igazságtalan, ugy (amennyiben képes erre) leghelyesebb, ha könyvkivonata alapján kimutatja évi forgalmát, illetve a szeszesitalok kimérésével elért évi be- az vételét. Ha az engedélyesnek esetleg nagy a raktára szesitalokban, ugy fel kell emli- teni, hogy ezen raktár egy nagyobb, olcsó kötésből vagy alkalmi vetelböl ered, de a készlet eltarthat 4—5 évig is. Ezt azért ajánlatos megemliteni, mert a pénzügyőrség adatai szerint a nagy rak- tár is forgalomnak jött számításba, a fel. szólamlási bizottság tehát tájékozva legyen az iránt, hogy a nagy raktár csak 4—5 év mulva kerül kimérésre. Egyébként ha akármelyik szaktársunk sérelmesnek találja a kivetést, forduljon tanácsért hozzáértőkhöz. Szerkesztőségünk is készséggel szolgál felvilägositässal, a kik ez iránt megke- resnek. A hoi dolgoznak, A politikai felfordultság közepette majd- nem valamennyi minisztérium munkás- ságát az adminisztráció, a status guo fen- tartása meriti ki, talán az egyetlen a kereskedelmi miniszlerium az, a hol pro- duktiv munkásság is folyik. Erről fényes bizonyságottesz a minisz- térium fontosabb intézkedéseiről az 1903. év második felében szóló jelentés. Igazán meglepő perspektívát tár elénk ez a jelentés. Egy szorgos s hivatott szellem czéltuda- 10s munkáját dicséri minden adata. Meglátszik a lelkiismeretes igyekezet, hogy a mi e mostani áldatlan viszonyok között megtehető, megtétessék; a mi pe- dig a parlament stagnációja között ma nem teljesíthető, annyira előkészittessék, hogy a cselekvő idők beálltával rögtö- nősen foganatosilhatók legyenek. Egy szó- val, az ideiglenesnek tekintett s ügyveze- tőnek nevezett kormány kereskedelmi minisztere, Vörös László, bámulatos szor- HÜTTL TIVADAR 25 Vendéglősök Lapja ; galommal és szakértelemmel azon lára- dozik, hogy a talajt megmunkálja a jövő- nek, hogy az nagy és üdvös alkotások termőföldjévé válhassék. Ez annál is inkább elismerésre méltó, mert éppen az ipar terén van legégetőbb szükség mélyreható reformokra s ha ezek szakértelemmel a megvalósításra előké- szittetnek, ugy remélhetjük, hogy a mint alkotmányos élelünk rendes medrébe visszatér, azok rögtönősen meg is való- sittatnak. Hogy Vörös László munkája erre irá- nyul, intézkedései közül elsorolunk né- hány fontosabbat. Eléggé nem helyeselhető törekvése, hogy minisztériumának ügyvitelét meg- gyorsítsa s a gyakorlati élet követelmé- nyeivel összhangba hozza. E végből Kereskedelem-politikai osztályt szervezett, a melynek földata a külkereskedelmi szerződések előkészitése. A vasuli szolgálat ujjászervezése, hogy az gyorsabbá, olcsóbbá váljék s hogy a vasuti forgalom könnyebben simulhasson a közgazdasági constellációkhoz. Ezért közlekedésügyi tanácsot is szer- vezett, hogy ebben a gyakorlati ténye- zők állandóan informálhassák a hivatalos köröket, különösen a tarifa-kérdésekben. Decentralizációval egyszerüsitette az ut- ügyek igazgatását s országos középitési tanács szervezésével a középitkezésekre befolyást nyitott a független szakértők véleményének és ellenőrzésének, a mi sok visszaélést s elhibázást tesz a jövő- ben letetlenné. Az iparfelügyeletet 17-ről 35-re szapo- ritotta, a mi ezen a téren is eredménye- sebb munkásságról biztosit. Az ipartaná- csot ujiászervezte, belevonva a kereske- delmet is. Elkészültek az építendő összes utak és hidak tervei. Fiuméban tengeri hajógyár s tárházak épitése kezdetett meg. A vasutakon 1906. május 1-én uj for- galmi és jelzési utasítás lép életbe. 420 klm uj vasut építése engedélyez- tetelt s 500 klm engedélyezés alatt van, ugy, hogy ez az időszak legeredménye- sebb a magyar vasutak történetében. Ezek között oly világforgalmi jelentő- ségü is épül, mint a baja-báttaszéki vonal a Duna átkidalásával. Posta-táviró- és távbeszélő-intézmé- nyünkben is sok haladás történi több világyonal létesítésével s egyéb közhasznu ujitással, ilyen az ajánlott levelek keze- lése automatákkal. Készen van az iparlörveny reviziójára vonatkozó munkálat s az uj iparfejlesz- lési törvényjavaslat. Körülbelül 15—20 millió korona be- fizetéssel számos uj gyár van létesülőben. 1906. fannár 20. A szocialis téren is nyomot hagyó in- tézkedéseket tett a miniszter. Így rendezte az államvasuti munkások jogviszonyait s helyzetük javitäsära is több lényeges intézkedés történt. Külön munkáskórház letesitesen s a budapesti általános munkás betegpénztár s a kerületi betegpénztár egyesitesen is fáradozik a miniszter. Igy nagyjában kapkodva ki a jelentés adatait, láthatjuk, hogy a kereskedelmi minisztériumban dolgoznak, jó szándék- kal fáradoznak s a törvényhozás ujra meginduló munkásságának sok és kitünő anyaggal szolgál Vörös László, a ki hiva- tottságával s fáradhatatlanságával szinte kirántotta magát abból a félszeg hely- zetből, a melyben a politikai viszonyok- nál fogva a mai kormány van. Vörös László a mi iparunk érdekeit is átérezné és méltányolná, ha ezek idejé- ben és kellő módon ajánltatnának figyel- mébe ! A zugszállodák ellen. Az erkölcstelen- ség melegágyát képező zugszállodák ellen erélyes akcióra határozta el magát ipar- tärsulatunk választmánya. Kerületenkint Összeiratja ezeket a tilos üzelmekből élős- ködő sötét házakat s fölterjesztést intéz ellenük a tanácshoz. Az összeirässal meg- bizottak: az V. kerületben Kommer Fe- renc, a VI.-ban Jajczai János, a VII.-ben Schnell József, a Duna jobb partján Nosek József. Merénylet. A verseny tulkapásai nem egy érzé- keny sebet ütöttek hazai iparunkon és ke- reskedeimünkön; de még olyan vak- merőségre semmiféle kapzsiság nem bátor- kodolt, mint a milyenre a cSzt. Lukäcs- fürdő Kutvällalat» ragadtatta magát. Ez a vállalat, hogy lehetetlenné tegyen minden concurrenciát, különösen a «Csil- lag-hegyi» forräs-vällalatot, hát ügynökei- vel vegig häzaltatja a vendeglöket 6s kereskedöket, hogy ezeket räbirjäk egy 5 évi kötelezettséggel biró oly értelmű nyilatkozat aláirására, hogy csakis az ő «Kristaly-vizüket» tartják, semmi más szénsavval telített vizet nem ärusithalnak birság-fizetés nélkül. Hogy a veudéglősöket és bollosokat könnyebben megejthessék, hát a köte- lezettséget vállalónak minden évre bizo- nyos fürdő-jegyet igérnek ingyen. Szerintünk a versenynek ez a módja ellenkezik — enyhén szólva — a társa- dalmi convenienciákkal, annyira, hogy szinte a büntető törvényekbe ütközik. Fel is hivjuk rá az «Orszägos Ipar- egyesület, és a kamarák figyelmét ; mert ha ilyen tömeges kötelezések divatossá válnak, lehetetlenné teszik iparunk fejlő- llángyáros, császári és kir. udvari szállitó BUDAPESTEN Angyalföld, === Raktár és iroda: IV,, Dorottya-utcza 14, szám. --- Page 23 --- | A aa _Honi termék, E. Szántói savanyuviz legkiválóbb természetes szénsavas Vendéglősök Lapja "To 3 suvanyuviz, — dését, a melynek a tisztes, egészséges ve.seny egyik feltételét képezi. A Szt.-Lukács-fürdő Kutvállalat eljárása walóságos merénylet az ipari szabadság, mások vagyoni érdeke ellen, miért is kötelességünk óvást teani s figyelmeztetni a Kutvállalatot, hogy erről a helytelen, minden resont lábbal tapodó eljárásról mondjon le. Hogy ennek szükségét a Kutvällalat belássa s a közvélemény megnyugtatásával ne késlekedjék, közöljük a Kutvällalat eredeti kötelező nyilatkozatát egész ter- jedelmében : a Tekintetes Szt. Lukácsfűrdő Kutvälla- lat Részvény Társaságnak Budapest. Alulírott a mai napon a Szt. Lukäes- fürdő Kutvállalat Részvény Társasággal a következő pontokban foglalt megálla- podást kötöttem : 1. Alulírott ezen megállapodás idő- tartama alatt, egész szénsavval elitelt vizszükséglelét kizárólag — Krislályforrás ásványvizben fedezi, a Szt. Lhukácsfürdő Kutvállalat HR. T.-nál és a Sz. Lukács- fürdő Kultvállalat RK. T. kötelezi magát a szénsavval telített Krislályforrás ásvány- vizet alulirottnak, ezen megállapodás pontozatainak megfelelően és a következő árak és feltételek mellett szállítani : */, liter szénsavval telített Kristályásvány- viz vizérték, üveg nélkül 8 fillér, 1 liter szénsavval telített Kristály ásványviz viz- érték, üveg nélkül 12 fillér, 14, liter szénsavval telitett Kristály ásványvíz viz- érték, üveg nélkül 16 fillér, 2 liter szén- savval telített Kristály ásványviz vizérték, üveg nélkül 20 fülle-, */, literes patent- záros üveg hozzá 16 fillér, 1 literes patent- zaros üveg hozzá 18 fillér, 1'/, literes patentzáros üveg hozzá 22 fillér, 2 literes parafadugós üveg hozzá 16 fillér. Fizetendő készpénzben az átvételkor. Vevő üres Kristályüvegeit becserélheti től- tött üvegekre, a fenti árak szerint való elszámolás mellett. Szállításnái felmerülő vasuti- vagy hajófuvardij, ládák, csomago- lás, továbbá állami vagy városi illetékek vagy fogyasztási adók a fenti árakban beludva nem lévén, vevő által fizetendők. 2. A Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat R T. . köteles alulirotinak rendeléseit pontosan teljesíteni. Ha a Szt. Lukácsfürdő Kul- vállalat R. T. valamely rendelést pontosan nem teljesítené, alulírott. a Szt. Lukács- fürdő Kutvállalat R. T.-ot ajánlott levélben fogja felszólitani és a mennyiben e levél vételétől számított 24 órán belől, a Szt. — Lukácsfürdő Kutvállalat R. T. nem telje- .sitené szállítási kötelezettségét, alulirott jogosítva lesz a rendelt mennyiségü Kris- tályforrás ásványvizet más czégnél bárhol beszerezni és a Szt. Lukácsfúrdő Kutválla- Jat R. T. köteles az esetleges árkülönbő- Telefon 40—97. Ne igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szál- todák, vendéglők és kávéházakb. an fogyasszuk & FMKE fröcscsöt. Kizárólagos főraktárai : PECZELY és GEBHARD, Bpest, Il. Kapható mindenütt. Battlhyány-utcza 3. "Tejefon 40—97. zetet és az okozott egyébb költségeket az alulirottnak megtéríteni, kivéve, ha a Szt. Lukäcsfürdö Kutvállalat R. T. a szällitäs- ban vis-major, avagy saját üzemében, vagy a szállításhoz nélkülözhetetlen czikket előállító más üzemben kiütött sziírájk által akadályozva lesz. 3. Alulírott kötelezi magát arra, hogy a Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat szénsavval telített. Kristályvizén kivül bärminemü üvegben vagy edényben más forrásvizet, továbbá ásványgyógy-vezetékvizet akár forrásból, talajból, kutból, folyóból vagy bárhonnan származik, vagy mesterséges viz, szóval bárminemű fajtáju és néven nevezendő vizet, ha szénsavval telítették vagy telitik, nem fog tartani és nem fog ärusilani. Ezen kizárás nem vonatkozha- tik oly természetes savanyuvizekre és gyógyvizekre, melyeket nem telitenek szén- savval, hanem szénsav hozzáadása nélkül tőltenek és hoznak forgalomba. 4. A Szt. Lukácsfürdő Kulvállalat R. T- kötelezi magál arra, hogy évenkéni ..... drb. ulalvány-fürdőjegyet alulirottnak kiszol- gältatni fog előleges egyenlő negyedévi rész- letekben. Ezen jegyek uszoda, gőz, vagy I. osztályu iszapfürdő, I. osztályu kő-, vagy kádfürdő használatára szólnak. Alulirott a Szt. Lukäcsfürd6 Kutvállálat R. T.-ot az általa itt kötelezett szolgáltatások esedé- kességeire ajánloti levélben figyelmeztetni fogja. 3. Amennyiben alulírott azon kötelezetl- ségét megszegné, hogy a Kristälyforräs ásványvizen kivül más szénsavoval telitett vizet tartania és árusitania nem szabad, köteles lesz a Szt. Lukácsiürdő Kutválla- lat R. T.-nak minden egyes megszegés ulán 50, c.zaz ölven korona bírságot fizetni. A Szt. Lukácsfűrdő Kutvállalai R. T. jogosítva van megbizottja által meggyőző- dést iránt, vajjon alulírott üzletében található-e más szénsavval leli- tett viz és a mennyiben ilyen vizet találna, | jogosítva lesz azt megtérités nélkül eltá- volitani, alulírott pedig köteles lesz a bir- ságot megfizetni, Valahányszor ismétlőd- nék az eset, hogy alulírott a Kristályforrás ásványvizen kivül más szénsavval telitelt vizet larlana vagy ärusitana, minden egyes esetben alulirott köteles lesz ujból 50—50 korona birságot fizetni, valamint a Szt. Lukácsfűrdő Kutvállalat R. T. jogosítva lesz mindenkor az alulirottnak üzletében található más szénsavval telített vizet meg- térités nélkül eltávolitani. Továbbá köte- les lesz alulírott minden kedvezmény értékét, melyet jelen megállapodás alapján neki a Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat R.T. már addíg nyujtott, visszatéríteni. A fürdö- jegyek értéke darabonként egy-egy koro- nával számiíttatik. A birság és megtérité- | sek fizetése által jelen megállapodás foly- szerezni az tatólagos érvénye fel nem bontatik és ezen megállapodás és alulirottnak itt vállalt összes kötelezettségei lovábbra is érvény- ben maradnak. EK megállapodás szénsav- telitett vizkeverékek kizárására is vonat- kozik. 6. Ezen megállapodás 5 azaz öl évi érvénynyel bir, 5 év mulva megszünik, ha azt az alulírott a meghatározotl felmon- dási napon irásban, ajánlott levéllel fel- mondja. Ilyen felmondás nélkül a jelen megállapodás további 5 évre meghosszabi- lott érvénynyel bir, mig alulírott azt irás- ban, ajánlott levéllel az itt meghatározott felmondási napon fel nem mondja. Ugy az első 5 évi időszak, valamint a további 5 évi időszakok mindegyikére felmondási napnak megällapittatik azón nap, amely az 5 évi időszak lejáratát naptársz egy évvel megelőzi. A felmondás nem érvényes, ha a meghatározott felmondási nap előtt vagy után nem irásban, ajánlott levéllel történik. Az 5 járatai mindig ezen megállapodás keltétől számítandók. Ugyanezen felmondási jog a Szt. Lukácsfürdő Kutvällalat R. T.-ot is megilleti. eruen évi időszakok le 7. Alulirott kártérítési igényt támaszthat, ha a Szt. Lukácsfürdő Kutvállalat R. 1 a kikötött szolgálmányokat nem tleljesitene, de 6-ik megszabolt felmondás utján való ezen megállapodást a pontban felbon- tást kívéve semmi körülmények között sincs jogosítva felbontani. A Szt. Lukács fürdő Kutvállalat R. T.-nak jogában áll azonban ezen megállapodást lejárta előtt is, az itt megállapított felmondási napra való tekintet nélkül 3 havi felmondással bármikor megszüntetni, ha alulírott üzleti forgalmál Kristályforrás ásvány vizben nem tartaná oly méretünek, mely a Szt. Lukács- fürdő Kutvállalat K. T. által nyujtott szol- gálmányok ellenértékének megfelel, minek szi magának lartja fen. glbirálási jogál a I. ukácsfürdő Kut- vállalat HR. T. 8 Ha alulírott ezen megállapodás idő- tartama alatt jelen dűzlelhelyiségből elköl- töznék, vagy [fióküzlelet nyitna, avagy üzletét beszüntelné, eladná és uj üzletet nyilna, ezen megállapodás alulirotinak | más helyen nyitandó üzletére vagy üzle- | irott teire változatlanul érvénynyel bir, Ha alul- üzletét eladná, beszüntetné, köteles arról a Szt. Lukácsfürdő Kutvälla- lat R 9. A megállapodás lejártáig köteles alul- irott a megállapodás feltételeit változatla- nul betartani, semmi körülmények között sem lesz jogosítva a megállapodás feltételei ellen cselekedni, különben a Szt. Lukács- fürdő Kutvállalat R. T.-nak joga lesz az 5. pont alatt foglalt bírságot és megtéri- tést az alulírott ezég ellen Ervenyesiteni.» vagy T.-ot levélben értesíteni. --- Page 24 --- A nydatkozai szövegéből látható, hogy a Kutvállalat a legterhesebben köti meg a vendeglösökel és bollosokat, a mig magát alig kötelezi valamire s az a vesz- teség, a mely az aláírókat más szénsavval telített vizek árusításának tilalmából érheti, oly nagyok lehetnek, hogy azokkal szem- ben az édesgelőül használt jegykedvez- mény nevelsé rodik. Intjak is olvasóinkat, hogy óvakodjanak aláírásától, mert monopolizálnák a Szt könnyen gesen csekély értékké zsugo- a ezzel kötelező-nyilatkozat mintegy Lukácsfürdő vállalatot, a mely ellenük használhatná fől a helyzetét. Tagadják meg : sát, mert ez valóságos. merénylet a kötelezvények aláirá- vénybe iktatott. iparszabadság ellen. tör- | A magyar szakácsművészet diadala Bécsben, Főbb szakácsművészünk s előkelő ven- déglősünk utazolt e hó 3-án Bécsbe, hogy jelen legyenek a nemzetközi sza- kácsmüvészeti kiállítás megnyitásán. Egy pillanatra elnyomták hazafias szivükben a politikaszülte idegenkedest; elmentek, hogy tanulhassanak s hogy a magyar szakácsművészet magas fejletltségéről ki- állitott remekeikkel bizonyságot tehesse- nek; mert jövő évben Budapesten lesz nemzetközi szakácsművészeti kiállítás, tehát szükséges, hogy a magyar szakács- ság mentől vértezettebben fogadhassa saját oltlhonában a külföldet. Palkovics Ede és Mayer Lénárd buzgólkodásátl di- cséri, hogy Bécsben a magyar szakácsok méltón veltek részt az impozáns kialli- táson. A magyar résztvevők Palkovics Ede, a «Magyar Mayer Lénárd elnök vezetése alatt a kö- vetkezők voltak Habel Albin, Ecker János, ifj. Schweiz Mihály, Tobisch Miksa, Burghardt Pál, Oláh Gyárfás, Kávássy Károly, Bauer Károly, Schmidthoffer Vilmos, id. Huszár Jánös, Steltner Ferencz, Wrabelz Gusztáv, Daehn Mihály. A magyar vendégeket, akik az «Impe- rial-szällöba» szállottak, Kedvessy Nándor, az osztrák szakács-követség elnöke, lel- kes beszéddel üdvözölte. Beszédére Palkovics Ede adott magyar szellemű választy majd Mayer Lénárd mulalta be a magyar társaságot. Az ismerkedési estély Bowondra elnök vendéglőjében volt, a hol a magyarokat megkülönböőztetett szívességgel látták. Másnap reggel a magyarok csoporto- Szakácsok Köres elnökének s id. Bürger Gyula, Vendéglősök Lapja san jelentek meg a kiállításon, a nes 1 a védnöknő, Jozefu főherezegnő szenié- Iyesen nyílott meg. A megnyíláson még a zövetkező ma gyarok vellek részt: Gundel Jáno , Sti ler Károly, Glück Viigyes, Pelzmann Fc- renc, Burger Károly, Müller Antal. A kiállitás rendezése igen s vonzó látványt nyujtolt. A kiállítást ő felsége is meglátogatta s | Jozefa főhercegnővel mindent megtekin- tett. Ő felségét a védnőkasszonynyal | Kedvessy Nándor kalauzolta s felséges urunk (öhbször adolt megelégedésének kifejezést, sól /ozr/ 4 főherczegnő Kedvessy kiállításánál megízlelte. ennek a la Jozefa» étkét s nem győzte eléggé «Jangoust dicsérni. A megnyilás kult a jury. ulán csakhamar megala- Ennek elnöke Bowondra, a «Gastro- nom» szerkesztője lett s magyar tagjai a következők voltak : Burger Károly, a «Hungäria» igazga- tója, Palkovics Ede, az cAngol kirälynö» | tulajdonosa, Schmid! Károly, a «Royal» galója, Gundel János, Sıadler Károly, Glück Frigyes, Müller Antal és Pelzmann I Ferencz. EL A jury első díját, az arany diszok- levelet, magyar ember, Kedvessy Nándor | - : | nyerte el a mére s magyarok leírhatatlan örő- az oszlrákok alig titkolt boszu- ságára. Kedvessy Nándor, Palkovics Ede lanit- ványa, a cMag S az «Oszträk szakäcs-verband» rar sakäcsok Köre» lagja, alelnöke s jelenleg a bécsi «Jockey Club» föszakäcsa, A harmadik dijat szintén magyar ember, Habenhaller Zsigmond, a pármai herczeg főszakácsa nyerle el. A magyarok dadalát még fokozta az, hogy nagy feltünést keltett Löwen- stein M. (Horváth Nándor; remekül ren- dezett, gazdag csemege-kiällitäsa, valamint Branch Ferencz budapesti hentesmester imponáló collecliöja is. Szivből örven- dünk a magyar szakácsok bécsi diadalá- nak s üdvözölvén őket, kérjük, hogy a megkezdett uton vivják vissza a magyar konyha régi dicsőségét. A magyar szakácsok köre e hó 9-én rendkivüli ülést tartott, amelyen jelentést tettek a bécsi kiállításról s eredményeiről. A magyarok diadala annál nagyobb lelkesedést keltett a kör tagjainál, mert igazi világversenyben szerezték. Ugyanis a kiállitáson a pálmáért angol, franczia, dán, orosz, svéd, német, spanyol, olasz, holland, román, török és a görög szakáesok legjobbjai küzdöttek. Budapesti főpinczérek == = óvadék letéti társasága mint szövetkezet. BUDAPEST Vil., BAROSS-TÉR 18. : feltetateinkről, Felvilázosítással minden UDATJUK ugy a fővárosi, részje tekintetében jóval felülmulja. Ajánljuk 1. Kartársainknak, hogy izléses voll ; ; : rar téljesei alte urakkal, hozy rünket leljesen megváltoztatva, teljesen lapon, — melynél a kama és mindig csak egy heti idotartamra Szamittatik, — oly előnyös és couláns N daher hoztunk be az óvadékok folvósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök mielőtt óvadékot fo yósíttatnak irányban szolgál a társulat A kör ezen gyűséséh : üdvözl6 lávíratot menesztelte Nándorhoz: : kó «Kedvessy, Kuchenschef, Jokey-Club, Wien. #7 A magyar szakácsok köre üdvözli az 1905. évi nemzelközi szakácsművészeti kiállitás legelső szakácsát. “UM Palkovics Ede elnők, Mayer Lénárd üalelnők, Tobisch, Ecker; Winkler; Huszár, Bauer, Habel, Kávássy, Schmidthofer, Weisz, Wrabek, ifj. Huszár, Szalay, Binder, Szücs, Riegler, Steliner, Burghardi, Elgetz, Patat, Taraba, Sagage, Scharzer, Wiesner, Feller, Andits. : Társas-reggelik. A «Budapesli Szállodások, Ven- "déglősök és Korcsmárosok Ipartär- sulatas minden pénleken társas reggelit tart. A legközelebbi reg- geliket a következő helyeken tartják : Január 26-ikán: Förster Konrád-nál, V., Váczi körut 68. Különfélék. Köszönelnyilvánitás. Az ujév alkalmából a csekély személyemet nagy számmal üdvözlőknek köszönetet mondok, hasonló jókkal viszonozva kivánalmaikat. Ezzel az alkalommal hálás szivvel köszöntöm azokat is, a kik betegségem alatt részvéttel láto- gattak, különösen dr. Derekasy László kezelőorvosomnak, nemkülönben Herók Ferencz székesfővárosi tisztviselő barátom- nak, a ki oly nemes odaadással ápolt betegségem ideje alatt. Isten áldása legyen mindnyájunkon az uj eszlendőben ! Ihász György. Családi ünnep. Iparunk egyik legelőke- lőbb és legtiszteltebb családjának, a Prindl Nándor családnak, igazán ragyogó és bol- dog karácsonyu voll. Jézus szeretete a legszebb álmok és remények virágos kertjéve varizsolla uri hajlékukat, a meny- nyiben a család két bájós, házias erények- ben nevelt leányát ajánd ia meg a karácsonyi angyal a málkaság aranyos jegyével. Ugyanis Teréz kisasszonyt el- jegyezte Mosshammer Ottó, a m. kir. Opera tagja; Hermina kisasszonyt Rieger Odön fömernö :. A boldog jegyesek esküvőjüket is együll tartják a gyöngyvirágos május havaban. A Prindl-család lélekemelő ünne- pében osztozik a Wampetich-család, mert. a boldog nővérek édes anyja Wampetich Ferencz huga; ósztozik a székesfőváros sok előkelősége, valamint a mi szerkesztő- ségünk is szívből kiván áldást a kötendő frigyre. : Fiamei hir. A «Hotel de la Villet» Szenígyörgyi Ferencz kassai vendéglős vette bérbe. A vidéki ipartársulatokból. A debreczeni szállodások, vendéglősök és kávésok ipar- társulata választmányi ülést tartott Hauer Bertalan elnöklesevel s elhatározta, hogy a pinczérek betegsegélyző-egyesülettel kar- eddigi rendsze- győznek m Vogel ARTE: --- Page 25 --- ‚3906, január 20. öltve a farsangon a pinczér-szakiskola javára tánczmulatságot rendez. — Győrött az ipartársulat Ehrhardt Antal elnöklésé- vel elhatározta, hogy a kävehäzaknak adott mozgó-képes mutatványok ellen fölir a tanácshoz; az italmérési illeték kiszabá- sára alapul szolgáló fogyasztási adó föl- > sm Am nm mb > NE Sn TIE LES TIT LELET SUTS=—— Sn tan \ | Börbeadäsi . hirdetmény. 249. közgy./1905. sz Körmöczbánya szab. kiír. r. t. főbányaváros tanácsa részé- ről ezennel közhirré tétetik, hogy a zólyomvölgyi nyaralótelep : cÁrpádv-nyaraló, cErzsébetv-nyaraló és Jözsef» lak «Vadäszkürt-vend6glö» «Ferenc tartozékaival együtt a város székesegyháza nagytermében 1-től 1912. rilis hó 30-ig, vagyis 6 (hat) évi időtartamra, a tartandó nyilvános árverésen 1906. évi május hó évi városi ának fenntartása mellet, bérbeadatni fog -gyüles jóváhag Arverezni kívánók a következő alapon Árpád-nyaraló ker. költsége 9077 K. 3.5°/,-a 317-68 K 11600 » 106-— » » » Erzsebet » Vadäszkürt-vendeglö 26530 » 923:59 » Ferenc Jözsef lak » 12793 » » 44776 » 69000 » 3.5°% 2100-— get bánatpénz gyanánt az árverés kezdete előtt az árverező- bizottság kezeihez juttatni tartoznak. Irásbeli ajánlatok csak k foguak tekintetbe vétetni a mennyiben a bérősszeg 10°%,-önak megfelelő bánatpénzzel felszerelve, a szóbeli árverés megkezdéséig beterjesztetnek. A bérlemények és tartozékainak részletes jegy a árverési feltételek és a szerzödes-tervezel a városi szám- vevőségben a hivatalos órák alatt betekinthetö, hol egyszer- smind szóbeli felvilágosítások is adatnak. Kelt Körmöcbänyän, a városi képviselőtestűletnek 1905. évi december hó 18-án tartott közgyűléséből. Palkovics polgármester. N folyó évi február hónap 19-én d. e, 10 órakor | | ú 1 |} ! x Összesen K-ban megállapított kikiáltási ár 10°/,-änak megfelelő őssze- --- Page 33 --- [4 Vendétlősök Lapja 93 A ) 18 A 7 1 EEE SL RO Legujabb amerikai, rendszerű sörhütőes kimérő szekrények (bor és ásványvíz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jésgel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések: pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők, Levegönyomässal: Levegőszivattyu légkazánnal és veze- tékkel, friss levegő részére levegőszürővel. Kivánalra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. 0 0 0 Arjegyzékkel bérmentve szolgálunk, o ő 0 7 Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifón-szikvizgép, amerikai sör- és borhűtő és kimérő keszü- lékek gyára BUDAPEST, VII., BEM-UTGZA 3. Keleti pályaudvar mellett Magyarorszäy g obb és legelterjedtebb m SZŐTÉSZ 1 ——— szaklapja a ELEmü—üLZLLL— BORÁSZATI LAPOK mely immár 38-ik évfolyamban hetenként jelenik meg igen bő és változatos tartalommal. Ezen szaklap, mely nemcsak a magyar szőlészeti és borászati — viszonyokat ismerteti, hanem elénkebb figye- lemmel kiséri a külfölii tapasztalatokat, ujdonsägo- kat, a német, a franczia, olasz, osztrák borászati irodal- mat, minden - kélséget kizárólag a legsokoldalubb és legtartalmasabb szőlészeti ujság, mely minden más külföldi vagy hazai szaklap olvasását ..-ész fölös- legessé tesz. A BORÁSZATI LAPOK" munkatársai mindazok a magyar szakférfiak, a kik csak a szőlőmivelés terén az ország bármely részében kitün- tek és a szölörekonstrukezi6 előharczosai gyanánt tekin- lendők. A Borászati Lapoknak a közgazdaság és a gyakor- lati szőlőmivelésnek és borászatnak szentelt rovatai igen kimeritök, de különösen sulyt belyez a tudósitá- sokra is, a miben Löbb mint száz tudósító dolgozik a lap szerkesztőségének kezére. Minden előfizető évenkint legalább egy nagy színes mümellekle tet kap, valamely magyar szölőfaj hű képét, a mellett ingyen állapítja meg a sz rkesztőség a beküldött tőkerészekből vagy álla- tokból a fellépett szölőbeteséget vagy rovart és az ellenök való véde- kezést és kimeritö választ ad minden hozzáintézett szakkérdésre. Lapinlajdor 08: Felelős szerkesztő: BAROSS KAROLY Dr. Drucker Jenö. A lap elöfizetesi ára : 1 évre 12 kor. 1/, évre 6 kor. !/, évre 2 kor. Mutatványszámot 3 héten át szivesen küld a Borászati Lapok . kiadóhivatala (Budapest, IX. ker., Üllői-ut 25. sz.) : Ajánlja szolgálatait a legjobb áruk beszerze Eladó Dunapentelén" hajó és vasut állomás mentén szálloda, vev- | dégiő-kávéházból álló üzlet házzal együtt. Bővebbet Herczeg Ferencznél Dunapentele. SAME TEN a ES 5 E13 magyar részvény serfőzde Gyárielep és központ! iroda: Kőbánya. ? Telefon szám: 52—60 L 81 Városi iroda : VIII, Eszterházy-utcza 6. b: FM Telefon szám : 52—59. ks Palaezksőr osztálya: X. kerület Kőbánya Telefon szám : 55—58. DATA PR Kovács Béla vendéglői, kávéházi czikkek állandó mintakiällitäsa Budapest, Erzsébet-körut 29. sz. Telefon 65—73. °re "és rénoválások, teljes bere.idezések elvállalására Költségvetések ingyen. Bárhova leutazom. mindennemű közönséges és különleges (csi- Fogvájók szolt és csiszolatlan) minőségben kaphatók Hirschler Testvérek [fogyájó gyári raktárában Budapest, IX. kerület, Ferencz-körut 17. szám TELEFON 54--53. Különlegességek vendéglők részére Postacsomag szétküldés naponta. Arajänlattal szívesen szolgálunk BODEGA DE JANTA MARIA HIJO DE C. PITAGORÁS Malaga BOR : Alapitva 1882. Alapitva 1882 ÁRJEGYZÉK (Ismételadóknak) (Kicsinyben) (Kicsinyben) Ausztria Magyarország Ajánlom alábbiakat bérmentve és elvá- 1904 | 1903 1901 | 1900 1898 1896| molva, a rendelő által megjelölt állo- másra, literenként, beleértve a hordót év MALAGA sötetszinü, édes . MALAGA vörősarany, édes . 2.30 / 2.50 2 2.30 | 2.50.| 2. 2. MALAGA fehérarany, sec. . . . . [12.60 /2.65 2.70 2.80 | 3.10 3.50) LACRIMA CHRISTI édes , 2.54 | 2.65 | 2.70 | 2.80 | 3.10 | 3. MOSCATEL . + + «+. |]2.60|2.70| 2,80 | 2.85 | 3.22 3. SCHERRY sec. . . . . . . . . |[2.60|2.70| 2.80 | 2.85 | 3.— | 3.50 MADEIRA félig édes. 2. 5 | 2,80 | 3.16 | 3.45 MARSALA 2.65 2,80 | 3.— | 3.28 3.6 OPORTO fehér és vörös . 2.18|2.30 | 2,50 | 2.54 |3.10 3.46 JEREZ—XERES sec. . . . . , 11265 2.70 2.85 |3.10 3.16 |3.50| PEDRO XIMENEZ SEIT 1 — | 1 — 835]4. ÜRMÖS 3-1 + CS N At 1 13.45| — | — | — VINO de QUINA legjobb bor betegnek | 4.— | 4.60 | 4.80 | 5. — Az árak osztrák korona értékben értendők literenkint 16, 32, 64 és 120 literes hordókban. — Fizetések vagy a számla keltétől számitott 3 hónap mulya teljesiten- dők minden levonás nélkül, vagy átvételkor 3°, pénz- tári engedménnyel. --- Page 34 --- Vendeglösök Lapja RÁRRÁZÍRRRRKRKR RK SEG SEC TALISMAN : TÖRLEY JÓS TS : PROMONTOR : ( BUDAPEST) TA ACT TORLEY JOZS EST“ DÉPOSÉ b db ab a dd XIX XV KÖ XA AR 0000000 : = MUSTÁR = (eredeti franezia-möd) valamint kitünő minőségü paradicsom 1 és 5 literes üvegekben MM vendéglős urak részére XX kapható MOGZNIK L. conservgyárában Budapest, VIII., ker., Alföldi-utcza 10. szám. A budaj sti elsőrendü vendéglősök szállítója. ÍBESSENYEI GÉ 1 u és csemege üzlete RÁSSY-UT 37. SZÁM. 11 entesá ndéglős, kávés és 1 vendeg raktárát mindennemü bel ére 1 | me uk 6s prä sonka, pr. ii h í és mindenféle huskülönleg 1 Lsír. € ilon: vitel, magyar és fi 11 || o 1 1, likőrök, sajt, vaj. Arjegy kivánatra ingyen 1 II ildénycsemegék, spárga stb. naponta frissen. il conservek és beföttek. | W endelések pontosan szällittatnak, —— 1! nincsenek, önköltségekben beszerez | tet NY ee — = == m | — | SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA E BANK- ÉS VÁLTÓÜZLETE ———— BUDAPEST, Vill., BAROSS-TER 2. SZ. TELEFON 53—23. TELEFON 53—23. Értesítés, E— bank- és váltóüzletet nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki: Sorsjugyek, állampapírok, valamint egyeb érték- papirok vétele és eladása, kölcsönök sorsjegyek és érték- . papirokra, — sorsjegyek eladása csekély havi részl-tfizetés , ellenében, esztálysorsjegyek minden huzáshoz, tözsdei megbízások keresztülv árú értéktőzsdén, külföldi bankjegyek, arany. és ező dása, kezpenzküle: folyósítása előnyös sísszafi űl minden, a banksza örtbe tar- tozó megbiztr eszközlése a legku bb Aeltätole ek mellett. méljúk, hogy bizaimávai mielőbb meg fu telni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismeretes kiszolgálásunkról meggyőzhessük. Kiváló tisztelettel SZIKLAI GÉZA és TÁRSA. József főherczeg szálló.) Baross- tér 2. pületében tudomás szám 9 VO . PIRSZEN (koksz) a budapesti légszeszgyárakból a legjobb, leg- tisztább és legtakarékosabb fütőanyag. Árak 1906. január hó 1-től: Diókoksz 100 kg.-kint a légszeszgyárakban eu ze SO Darabos-koksz 100 kg.-kint a légszeszgyárakban . . . . 3. Másodrendű koksz 100 kg.-kint a légszeszgyárakban. . . 3.1 Házhoz szállítás és berakásért : a) A balpart belterületén 100 kg.-kint 7 Zu b) A jobbpart » » » «Twin és. aD oO c) Vár, Gellért-, Naphegy, III. ker. valamint a bal- és jobbpart külterületén 100 kg.-kint. . d) Zsákokért (250 kg.-tól 1000 ke. -ig kötelező) (Utánnyomás nem díjaztatik.) = = 7 » 38 » 12» Az igazgatösäg, ! HORVÁTH es CSILLAG BUDAPEST, VII., KIRALY-UTCZA 19. Mü-tekeasztal- és dákó-gyár. =———— MI, kiír, törv. bejegyzett czeg. Kávéházi berendezések és egyéb diszmű-asztalos munkák válusztéku válla- raktár an olcsóbb árak, a legpontosabb 1 Ár ezyzék és hőz: s jótállás. Minden eddíginél bb értesítések bérmentesen. | Ka Gh HOKKES JÓZSLI EF Aires cAndrényi Kálmán 3 — BOKKERESKEDŐ === [/004j2 aradi szeb : FO ann : laczkbor lerakata ? Budapest, V., Väczi-körut 46. sz. re $) X., KŐBÁNYA, pa- a Vämonkivüli pincze * dJászberényi-ú! 47, sz, M, k. postatakarékpénztári TELEFON 947. számla. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, rólag nagy uradalmaktól s7 melyek rmaznak, vegyelemezve és tisz kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagylermelöktöl palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Ecr- deauxi, Mosel, Spanyol, Portugali, Gőrög csemege és gyógyborokat, ezenkívül még magyar és franczia pezsgők, italokat legjutányosabban szállit. varos HI OHM —— WAHLKAMPF és GÖRÖG äsvänyviz kereskedők — Budapest, V., Nádor-utcza 17. szám. déglős uraknak beszerezni TELEFON 42—55. cognae és szeszes Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. K6tli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár úrak által ajánlott DUPLA MALÁTASÖR Szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. keszitmenye a söripar egyik legjelentosebb vívmánya, Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital egyszersmind kitűnő szer álmat- lanság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható to- vábbá vérszegényeknek és lábbadozó hbetezeknek, valamint 2 gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nöknél. Kapható dt A minden füszer- és fogyavtásí adóval vált e a sörtézde maga szállítja. — Bndapesti árak: a fo; tási a: tt nagy palaczk 1 "1 ) fillér egy kis paláczk 32 ner af (palaczkokon kivül) 40 --- Page 35 --- 1906. január 20. Vendéglősök Lapja 15 TT, ogujabb találmány ! | rn egujabb találmány ! == ANDRÉNYI KÁLMÁN UTÓDAI — - x LA - Szab. jégszekrény és pincze —— ARADON. : ddal ápok bo- A jégszekrények csupán fából. Csak a viz felfogására bá- | ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gon I dogtälcza alkalmazva. nem izzad, 70°, jermestákoritás érhető el. Mészá: | raikat. A vámospéresi saját tulajdont képező 200 holdas | ros, hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi hasznälatnäl szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi tör. ssző- 1 nélkülözhetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előb- tők össztermése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, mely- bieknél. Előnyük: a jég ugy tartja 4 — magát, hogy egész idényben legfeljebb 259/, erett állhat be, Kivánatra nagyobb , hus- és Sörhütö-kamaräkat megrendelés H után készitek. — = Árjegyzékkel és költségvetéssel szol- | gál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI.. Podmaniczky-u, 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pályaudvar közelében.) | nek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint | aj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert | tény, hogy a szőlőfürtök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor későbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlő- telepeinken a legérettebb, legegészségesebb szölöt kiválasztani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt présházainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekin- télyes tartalék-pinczék is vannak. 3 Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb bo- roktól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Elönyärajänlatok postafordultával küldetnek. — | m | m | = BORHEGYI F. == a) =— SZIKLABOR SEC : (franczia módszer szerint) s ] k tt ! ik §á. o. Ks alaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea ál 2 Unyi József — [E @ |. : ia — 3 pezsgőgyárából © | BUDAPEST, Gizella-ter 1. (Haas-palota) Aänlla_a legjobb franczia és magyar pezsgöket, co- gnacot és liköröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. BUDAFOK (Promontor) Iroda: Tóth József-utcza 60. sz. (saját házában). ee Pinczék: Fuchsgang-dülő 20. ser 6, Minták és árjegyzék a t. vendéglős, szállo- dás és kávés urak részére díjmentesen. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eljesíttetnek 23 e : s ® ® ® 1 S So MILEST LL s Nu Ye ME EN NEN | = he HIRMANN FERENCZ Ai (te rézáru-gyára 77 | | A hé Budapest VII., Csányi-utcza 9. 7 | | Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- = séges rezárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sör- | 7 c . HAN kimérő készülékeket légnyomással, valamint - ; i hÉ- mindennemű rézcsapokat, femfelirati táblákat s és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban s ih Az 1896. ezredéves orsz. kiállításon az ál MM N he lami ezüst éremmel kitüntetve. HZ A TELEFON 29 —03, A == Csäsz. és kir udvan szállitó. — kés Kül az Honi gyártmány ! Honi gyártmány! Zé Különlegessegi jegy: N | Elsörendü, folyékony, száraz 1. AEG 7 E em x [— szénsavat = A B | : ff" ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczél- X A íz tartályokban a N a: N” | | Magyar Szénsavipar-Társaság 7 A NM 5 = T I! e Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. | A] | ä a Budapesti országos kaszinó pezsgője. IN keves & |DIADAL SEC & | (franczia módszer szerint) íz = KUTASST VINCZE UR= 7 EBERHARDT ANTAL | BUDAPEST, V., Ált -utcza 9. szám. n. | = Dezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30. 4 N --- Page 36 --- E A BUD. APESTI = y | N HR. N fi Im kı Wi WW Ka FSZEY RER Ki H N ELESI e , ") ÉPEC7FE7N FELSZER A! Ker. VII kei Aranykez-ut Erzsebet-körut 19. szám í HT állandoan raktáron tartanak minden | Í | nemü legszesz- es villamvilägitäshoz | ] | | szolgáló, legszebb kivitelű cesilläro- 18 kat és kandallókat. legujabb szerke- 4 | | | zetü légszesz-tüzhelyekei és légszesz- 1 HI kályhákat, légszeszfőző-, sülő- 8 s vasaló-készülékeket,. valamint ipari A [111 kek: Bunsen-fele lángzókat stb. 14 H [111 Le zberendezések a legmers6e- {| | 1 | mellett eszközöltetnek. U} 1 N. ER Főraktár : TDYÁÁGA TU tWIs FRANCOIS 4( magos gl ah Sürgönyczim: Vendéglősök Lapja cza 6. szám LOUIS F BORHEGYI FERENCZ Rudapest, V. ker., Gizella-tér 1. szám. FRANCOIS BUDAFOK. A világhírü franczia DELBECK & Comp reimsi pezsgőborgyár és a müncheni Hofbräu zz magyarországi főlerakata. tö — Válogatott. fűszeráruk, mindennemű bhbel- és külföldi csemegék, magyar és franczia " pezsgőborok, rum és lea, ligueurők, sajt, vaj, sonka, kassai, prágai felvágotlak, gvümöl- | s csök stb, raktára. brázay Kálmánnái Muzeum-Körut 25. ) 000000802000 0000002008 Brázay Kálmán nempvy ÁBZPR I 000000090000090000000800000 0000008 — LANCOIS : COMP. császári és kír. udvari szállitók. Fülöp Szász Coburg Gothai He:czeg Ő Fensége szállitói. BUDAFOK. = 12 elsőrendü kitüntetés. = Hors Concours. Vezérképviselőség : BUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. sz. sé Telefon : BUDAFOK 15. SZÁM. --- Page 37 --- XXII-ik évfolyam. 3. szám. Budapest, 1906. február 5. VENDÉGLÓSOK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ES KÁVÉHÁZI SEGEDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a fejérvári inczér-egylet", a Szombat elyi pinczér kb s yzö-eg et“, „Arad pinczer-egylet“-nek, zabadkai pinc: x öl a , Miskolczi pinczé ésok és italmérők iapri ok és pinc zer koresmärosok ipa za mint szövetkeze , ok köre". a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" Budapesti főpinczérek óv: idék leté i és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar sz lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés Des" HIVATALOS KÖZLÖNYE. al Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal N A VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. Egész évre . él 6 kor. DEN i Háromnegyed évre Évnegyedre . . 3 ,, IHASZ GYÖRGY. Kéziratok és előfizetések ide intézendők Intelem. és kávésok 2,000.000 kettő millió) képező és olyan sörgyárral rendel- korona alaptőkével egy a saját tu- | keznek, a melylyel egyetlen sörfőzde A ,, Budapesti Hirlap"-ban olvastuk, | lajdonukat képező sörgyárat alapita- | sem versenyezhet." hogy uj sörgyár létesül Budapesten | nak, melynek tőkéjét a fenti összeg- A teremduráját! eléggé csábitó a két millió korona alaptőkével. Azt is | nek megfelelő 10.000 kétszáz koronás | számítás, csak egy a bibi benne. olvastuk, hogy azt az uj sörgyárat ! részjegyek utján és olyan fizetési Adhatja-e a ,, Vendéglősök sör- a magyar vendéglősök alapitják. módozatok mellett fedezik, hogy annak | gyára"! 3 koronával olcsóbban a sörét? Minthogy számbavehető vendeglö- | a szerényebb vagyonnal rendelkező | Tud-e produkálni oly sört, a milyent seink között ilyen hajlandóságot és | vendéglős és korcsmáros is eleget | a vendégek élvezni óhajtanak ? Végül szándékot nem vettünk észre, fö- | tehessen. Az alapitási összeg tehát akad-e 10.000 vagy 5000 részvény- löttébb meglepett bennünket a B. H. | 10.000 részjegy kibocsátásából állna, | váltó vendéglős? Í hiradása. melyhez azonban — tekintettel a kis Ezek fogas kérdések Nem tudtuk e csöndben fogam- | összegü, 200 koronás részjegyekre, A sör árát is a bérviszonyok, a zott, hirtelen kipattant vállalkozás | melyekből egyes magukat jobban termés milyensége s az átalános nyitját hol kutassuk; de csakhamar | biró vendéglősök 10, sőt 20-at is | közgazdasági helyzet befolyásolja; sőt megmentett bennünket a ,, Fogadó" | jegyezhetnek — 5000 résztvevő sem | a verseny is hatással van rá. Így hát ezimü szaklap, a mely e hó 15-iki | volna szükséges. Tegyük föl azonban, | absolut szämitäsi alapul nem fogad- számának " vezerczikkelyeben hirül | hogy éppen 5000-et tesz ki a részt- | ható el a 3 koronás olcsóbb ár s adja, hogy az ő kezdeményezéséből | vevők száma, akik egyszersmind | az ebből eredő haszon. s mert mindvégig ő tartja kezében | leendő vevői és rendelői is az uj, Hogy egy serfőzde jó sört tudjon az ügyet, másfél éven belül meg lesz | illetve saját sörgyáruknak. Tegyük | produkálni, ez sok mindentől függ. a „Vendeglösök sörgyára". föl továbbá, hogy ez az ötezer részt- Ehez nem elég a czifra, nagy arányu A .„Budapesti Hirlap" szerint az | vevő, vendéglős, mint vevő, átlagosan | építkezés; a tökéletes berendezés, uj sörgyárat a hazai vendéglősök és | (és egyenkint) 250—250 és összesen | megfelelő talaj és alkalmatos viz kell fogadósok fogják fölállitani és pedig | 1.250.000 hektoliter sört fogyaszt. | hozzá. Az elsőtől függ a pincze jó- legfőként abból a czélból, hogy a négy | Már most, tekintetbe véve azt a kö- | sága, a másodiktól a malátalé minő- fővárosi sörgyár kartell-szövetkezése | rülményt, hogy a „Vendeglösök sör- sége. De ha ez meg is van, még és sörük árának emelése folytán mind- | gyára" söre hektója legalább is 3 / mindig kétséges a jó sörproduktum; jobban tért hóditó külföldi (osztrák, | koronával lesz olcsóbb a jelenlegi mert az megint a főzőmester kitünő- bajor) sőr kiküszöbölhető legyen. | sörfözdek sörőnél; nem-e az ötezer ségétől függ. Mi ugyan eddig hirét sem hallottuk | nagyfogyasztó által kimért 1,250.000 De ha ez is meg van, még mindig az alapitó vendéglősöknek; de hät hektoliter sör háromszorosa, vagyis | nem biztos az eredmény, mert arra, azért, ha mindjárt gründolási vägy- | 3,750.000 korona tiszta nyereség ma- / hogy egy-egy sörgyár a legjobbat ból eredő puszta hiresztelés is, már rad az alapító illetve sörfogyasztó produkálja, a mit produkálhat, ehez magát az eszmét elég fontosnak | vendéglősök számára. — Mi sül ki idő kell, mint a hogy a fiatal tőke tartjuk arra, hogy ismertessük a „Fo- ebből? Hogy az alapitó vendéglősök ! soha sem terem olyan kitünő bort, gadó"" tervezetét, a melyet az illető egy év alatt 1,750.000 korona fölös- ! mint az idősebb. i lap a következőkben foglalt össze: | leggel visszakapják részjegyeik árát Ebből világos, hogy egy sörgyár „A hazai fogadósok, endégiősök. |s ezenkivül egy saját kulajdonukat | alapításánál sok esélylyel kell szá- FANDA ÁGOSTON HALÄSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. d Szällit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara = számára, — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. Telefon: 63—90. --- Page 38 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA Herz Armin Fiai szalämigyär Budapesten we Ugyanott I-a pesti disznözsir és szalonna szerezhető be. > 1906. február 5. molnunk s nagy kitartásra azaz tőkére van szükségünk. Hogy ezt a tőkét a vendéglősök összehozhassák, nem reméljük. Nem reméljük, mert a vendéglősök vagyo- nosabb része — a közönség kivá- nalma miatt — nem mellőzheti meg- levő, kitünő sörgyárainkat; a szegé- nyebbje pedig, ha tud is, nem akar pénzt kiadni. Köztudomásu, hogy pl. a ,,Buda- pesti Korcsmärosok [Ipartársulata"" tagjainak nagyobb része még a csekély fagsági dijat sem fizeti, ugy hogy a társulat örökös zavarokkal küzd. I.—IIL kerületi ipartársulatunk- nak még annyi jövedelme sincs, hogy legalább egy szaklapot járathatna. Országos szövetségünk csak Stadler Károly áldozatkészségével tarthatja fenn magát. Budapesti régi ipartársu- latunk temetkezési pénztára éveken át a csőd előtt állott. Mindebből következik, bármily ne- hezünkre esik is bevallanunk — hogy a vendéglősök belátására, összetar- tására és pénzére ma még nem lehet épitenünk. Nem vonjuk kétségbe a , Fogadó" igaz szándékát, de azért a föntiek- nél fogva {nfenünk kell az elhamar- kodott gründolástól, mert ez könnyen bukással s igy sok szaktársunk anyagi | károsodásával végződhetik. Ettől annál is inkább kell tartanunk, mert hiszen köztudomásu, hogy a Sör- gyárak is azért kötöttek kartellt, mert a vendéglősök egy része visszaélt bizalmukkal, óriási hitelösszeg veszett el náluk! Már most hova jut egy kezdő, nem nagy tőkével rendelkező gyár, ha a ,hozom"-ból nagy veszteségek érik. A mi nézetünk tehát a következő: Minthogy a magyar, különösen a kőbányai sörök a continens legjobb sörei közé tartoznak s éppen ezért a külföldi söröket majdnem teljesen | kiszorították; minthogy továbbá kö- zönségünk az ismert kőbányai sörök mérését szinte megköveteli; ennél- fogva a vendéglősök sörgyárát — ez idő szerint — akár részvényes, akár szövetkezeti alapon koczkázatos vál- lalatnak tartjuk. Fogyatékos közgazdasági és tes- tületi érzékünknél fogva csekély anyagi erőnkkel kezdjük alantabb a dolgot. Mint ahogy annyiszor ajánlottuk, sürgettük, alakitsunk fogyasztó, ille- tőleg vásárló és raktározási szövet- kezeteket, ezek szerezzék be tagjaik- nak a sört is nagyban, ugy mint a bort s más főbb szükségleti czikke- ket, igy legalább biztos haszonra dolgozunk. Ehez sem kellenek milliók, nem kellenek milliomos tekintélyek, csak azoknak a csoportosulása, akik az eszme üdvös voltát fölismerik; mig egy részvénytársaság létesítése oly előkelőségek bevonása nélkül, mint Gundel, Glück, Stádler, Palugyay stb. nem sikerülhet. Olvasóinkat tehát jó lélekkel ismé- telten intjük az elhamarkodott, reális számítás szerint sikerrel nem jär- ható gründolástól. Megjegyezzük, hogy különben mi nem vagyunk ellenségei a vendéglő- sök sörgyárának, sem kezdeménye- zőinek s csak örülni tudnánk, ha a vendéglősökben már oly magasan ál- lana a közös érdek tudata, hogy ily nagy vállalkozással is megpróbál- kozhatnának; de minden vendéglős jól tudja, hogy ettől a szép időtől még messze vagyunk. Humánus kezdeményezés. Mint lapunk más helyén olvasható, a „Budapesti Korcsmárosok Ipartärsulatä“- nak tagiai elhatározták, hogy segitő alapot létesítenek megszorult, bajba került tár- saik támogatására. Valahányszor ellágyulni, részvétre buz- dulni látjuk az embereket, felebarátaik szenvedésein, — mindannyiszor — fellobban bennünk a remény, hogy egyszer mégis csak teljes lesz az evangéliumi megvál- tás : bekövetkezik a szeretet kizárólagos uralma a földön. Szivből üdvözöljük tehát korcsmárosain- kat a nemes kezdeményezésért s kivánunk sikert törekvésüknek. Sajnos, hogy erre nagy szükség van; mert a nyomor nőttön nő s a mi szakmánkban is egyre szapo- rodik az elesett, maguk erejéből fölemel- kedni nem tudó szerencsétlenek száma. Valamikor máskép volt s koldusbotra ke- rült korcsmáros ritka volt, mint a fehér hellő. Ma a finänczpolitika kegyelméből sokan vannak s egyre szaporodnak. Ki nyujtsa tehát elsőnek feléjök könyö- rülettel a kezét, ha nem szaktársaik, a kik ugyanazon sors viszontagságait nyögik. Mindennél dicséretesebb tehát a társak egymásért való felbuzdulása, habár tudjuk, hogy minden sebet bekötni, minden nyo- mort eloszlatni kevés lesz a leghőbb collegiális érzés ereje is. Erre csak az egész társadalom lehetne elég hatalmas uj, humánusabb, észszerübb berendezkedés mellett. Ennek be kell következnie, de addig is mint társadalmi osztály tegyen annyit, a mennyit tud a hozzátartozókért. Éppen ezért elismeréssel köszöntjük a korcsmárosokat; de azért nem hallgatjuk el azt a gondolatot, a mely ebből az al- kalomból lelkünket ostromolja. Ha humánus dolog a magával tehetetlen szerencsétlenen segiteni; mennyivel humá- HÜTTL TIVADAR Ajánlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milanói szalámit és mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. mt nusabb odahatni, hogy társaink ily mostoh: ily mostoha sors martalékai ne legyenek. Ha van erő bennünk arra, hogy össze- gyüjtsük az irgalom tőkéjét, mennyivel több erő lehet bennünk arra, hogy csekély készségünket összevetve, mindnyájunkat megszabaditsuk a megszorultság kényétől. Ha tudunk tőkét gyüjteni az elesettek gyámolitására, mennyivel könnyebben gyüjthetnénk a produktív munka támo- gatására. Ha érezzük — mint a hogy érezzük is — a nagy tőke nyomását, a kereskedelem visszaéléseit gyöngeségünkkel, ugy össze kellene állanunk, filléreinket összeadnunk, hogy együttesen tőkével álljunk a tőke ellen. Mégis csodálatos, hogy szakmánkban mindent lehet több-kevesebb sikerrel kez- deményezni, csak éppen a szövetkezést nem. Mintha szinvakságban szenvednénk, s éppen a szövetkezeti eszme lenne az, melynek biztató, sokat igérő szinét meg nem látjuk. Elég szomoru, hogy igy van; mert éppen szakmánk szegényebb fele, a korcs- márosság az, a mely szabadulást más uton nem találhat. Megragadjuk tehát derék korcsmárosaink humánus felbuzdulásának a pillanatát is, hogy ismételten figyelmeztessük őket a következés szükségességére s el nem ma- radható áldásaira. Ne várjuk, hogy vagyonos társaink le- gyenek a kezdeményezők, hogy ők állja- | nak az élünkre, hiszen ők tudnak magukon is segiteni. Álljanak össze, cselekedjenek azok, a kik egyedül gyöngék arra, hogy kiragadják magukat a nagy tőke szipolyai közül. Lássanak munkához, határozzák el komo- lyan hogy megalakítják a korcsmárosok hitelszövetkezetét, a mely üzletkörébe vonja a nagyban való bevásárlást borból, sörből, lisztből, zsirból, husból stb. valamint a takarék- és hitelüzletet is. Lehetetlen, hogy ilyen, czélirányosan szervezett szövetkezet érdeklődést ne kelt- sen s pártolókra ne találjon a szaktársak között. A kezdeményezést annál inkább is meg- kisérelhetnék, mert kellő körültekintéssel megszerezhetnék külső, érdekelt faktorok támogatásával is, így a kormányé sem maradna el. Nagy ideje, hogy cselekedjenek s éppen a tisztességtelen verseny és üzletuzsora által leginkább szorongatott korcsmárosok cselekedjenek; mert ha tovább is tétováz- nak, bármily óriási lesz is, csekélynek bi- zonyul a segitő-alap, melyre különben sziv- ből kérjük az Isten áldását. A közügy sérelmei. A közügy, minthogy ez mindnyájunk közös javát érinti, érdeklődést követel mindenkitől. Szinte önmagunk iránti kö- telesség, hogy közügyeinket figyelemmel kisérjük s ha kell, áldozatoktól se riadjunk vissza. Ipartársulataink tagjainak gyér csapata országos szövetségünk és gyüléseink iránt mutatkozó lanyhaság szomoru bizonysága porczellángyáros, császári és királyi udvari szállitó BUDAPESTEN. Gyár: VI. ker., Angyalföld. $$öSSS2£€ Raktár és iroda: IV. ker., Dorottya-utcza 14. szám . --- Page 39 --- 1906. februär 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyüviz Ne igyunk idegen vizet, hanem pärtoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. Ab Ab <& Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Telefon 40—97. € # 6 Kapható mindenütt. 6 «* (€ Telefon 40—97 annak, hogy a mi szakmánkban a köz- ügyek iránt való érzék még igen fejletlen. Pedig hát ma alig akad ember, a ki magát müveltnek ne tartaná s még a szegény téglahordó tót napszámos is fel- zudulna, ha müveletlennek szidalmaznók. A müveltség szó mindenkinek az ajkán le- beg, holott ezt nem a tudás, nem a divatos öltözködés és szokások teszik, hanem az észnek és a szivnek elbájoló összhangja, melyben a tudás a sziv kincsévé olvad s az ész nem dobja el magától érzelmeink iránytüjét, ,Ne higyj olyan gondolatban, melynek szived ellent mond!" intett báró Eötvös József. Ez a müveltség fő parancsa. Es nem szól-e szivünk ellene annak, hogy a mi nemcsak az én érdekem, ha- nem társaimé is, azt elhanyagoljam ? És nem szól-e szivünk ellene annak, hogy mások irántam tanusitott figyelmét viszonzatlanul hagyjam? : A müvelt Francziaországban barbár durvaságnak tekintik, hogy akármilyen levelet válaszolatlanul hagyjanak. És nem szól-e szivünk ellene annak, hogy a más munkáját, más tulajdonát in- gyen bitoroljuk. És az ujság mások nehéz és sok pénzbe kerülő munkája idegen tulajdon mindaddig, a mig annak árát le nem fizettük. Az uj- ság-levél mindnyájunkhoz intézett levél, melyet válaszolatlanul hagyni nagy mü- veletlenség. Az ujság a közérdek tüzhelye, köz- ügyeink panorámája, melyet olvasatlanul félredobni, vagy anyagilag megkárositani sérelme a közügynek. Bizony, kellemetlen tapasztalatok indi- tanak arra, hogy ezt elmondjuk most az uj évforduló első heteiben. Szégyenletes szakmánkra, de kénytele- nek vagyunk megvallani, hogy közöttünk még csaknem többséget képeznek azok, a kik közügyeink iránt annyira sem érdek- lődnek, hogy tájékoztatóul egy szaklapot járatnánák; igen sokan vannak, a kik mu- tatványul küldött lapot évekig vissza nem utasitják, hanem elfogadják, felhasználják s a mikor fizetésre kerül a sor, köteles- ségük teljesítését megtagadják. Lehetnek-e az ilyen egyének iparunk hasznára? Nem, sőt kárára vannak; mert a közügyek iránt való nemtörődömségü- ket környezetükbe is beleoltják. Sajnos, de való, hogy az ilyen sivár lelkek talán számosabban vannak a vagyo- nos szaktársak, mint a szegények között, a kik bárha minden fillérre rá vannak utalva, mégis készséggel pártolják a szak- sajtót, hogy közügyeink fejlődéséről ér- tesülve legyenek s hogy szakismereteiket bővitsék. Tisztelet az ily derék szaktársaknak, de semmi tisztelet azoknak, a kik csak élős- ködnek iparunkon, de nem élnek iparunknak; a kiknek nincs egy perczük közügyeinkért való fáradozásra s nincs egy fillerük a szakmüveltseg, irodalmunk pártolására. Adja Isten, hogy ezeknek a fajtája roha- mosan megritkuljon közöttünk! A vámközösség hátránya. Az , Adóügyi Szaklap" irja : Nem politizálunk és ezért nem igen foglalkozunk sem az önálló sem a közös vámterülettel. Nem is kivánjuk se egyiknek se másiknak előnyét vagy hátrá- nyát kimutatni, hanem mint szaklap, amely az adóügyekkel és az ezzel kapcsolatos vámügyekkel foglalkozunk, rámutatni ki- vánunk arra a körülményre, hogy az intéző körök annak idején mennyiben védték meg / az osztrák-, és mennyiben a magyar érde- keket a vámtarifák megalkotása alkalmával. Atböngesztük mi ezen tarifákat és sehol- sem birtunk feltalálni olyan tételt, ahol az osztrák állam érdeke kellőleg megvédve ne lett volna. Mindenütt láttuk, hogy az osztrák érdekeket képviselő bizottság fi- gyelme kiterjedt mindenre, ami alkalmas lett volna, hogy Ausztria érdekein csorba essék. Nincs ott egyetlen tétel sem, amely kikerülte volna ezen bizottság figyelmét, amely gondoskodott arról, hogy külföldről vámmentesen, vagy nem megfelelő vám mellett ne kerülhessen be valamely áru Ausztriába. Sajnos nem ugyanezt mondhatjuk arról a bizottságról, amely arra volt hivatva, hogy a magyar érdekeket megvédje, mert bizony sok olyan tételt látunk ott, amely a magyar érdekeknek épenséggel meg nem felel. Ugy látszik a bizottság nem nagy lelkiismerettel. vagyha lelkiismerettel igen, de nem elég szaktudással kezelte annak idején ezen dolgokat, mert ott ahol hibát látunk, mindig csak azt vesszük észre, hogy ezen hiányos tarifák olyan termel- vényekre vonatkoznak, amelyek kizárólag Magyarországon ter- meltetnek és a melyek érdeké- nek igen fontos megvédésére az osztrákok nem nagy sulyt fek- tetnek. A magyar szakácsok jutalomtárgya. Képben mutatjuk be! a „Magyar Szakácsok Köré"-nek azt a disz- tárgyát, melyet a kör kitüntetési jutalmul készittetett a nemzetközi szakäcsmüveszeti kiállitásra. A jutalomtárgy remekbe készült, vert ezüst zsardinettartö, melynek müvészi becse maradandó. A gyönyörü jutalmat a jury Spörk Sándor- nak, nagyságos Erös Géza ur főszakácsá- nak itélte oda, a ki szintén magyar ember, igy hát a magyar szakácsok ajándéka sem került idegen kezekbe. El lehet tehát mondani, hogy a nemzetközi versenyben a magyarok az egész vonalon: győztek. Ezt a diadalt már volt alkalmunk mél- tatni, most csak a „Magyar Szakácsok Köré,-nek hódolunk, a mely zsenge kora daczára is erős munkát tud végezni czél- tudatosan. Ez joggal támaszt nagy remé- nyeket a kör jövője iránt s bizvást várhat- juk, hogy a kör szárnyai alatt az eddig | magukra hagyott szakäcsmüveszek tekin- télye általános lesz az egész continensen. A magyar szakácsok tehát egytől egyig csoportosuljanak a kör zászlaja alatt, a melyet most oly világlátott, kiváló férfiu lenget mind diadalmasabban, mint Palko- vics Ede az , Angol Királynő" szálloda nagyérdemü tulajdonosa. A kör rohamos megerősödését, a szak- avatott, buzgó vezetést mi sem bizonyitja inkább, mint az az elhatározás, hogy a kör minden kedden szakismereteket ter- jesztő felolvasást rendez. | — A felolvasások sorát, melyen Glück és | Stadler urak is résztvettek, mult hó 30-án oly illustris férfiu nyitotta meg a kör helyisé- geben, mint Palkovics Ede. Felolvasäsä- ról lapunk más helyén számolunk be. Palkovics Ede a ki ezzel a szereplésével is megmutatta, hogy mily melegen érez ipa- runk haladása iránt, ugyszintén Glück Fri- gyes ur is megigérte, hogy készséggel közre- | müködik a körnek egy közelébb rendezendő felolvasó-estélyén, a mely a hölgyek tisz- teletére és szórakoztatására lesz rendezve. A , Magyar Szakácsok Köre" tehát dolgo- zik hiven és teljesen meg akar felelni szép hivatásának; ennélfogva mindenki, a ki a kör tagja, benne erkölcsi támaszát, anyagi gyarapodásának segitőjét és szak- tudásának megbecsülhetlen iskoláját talz vét tehát minden Onmaga ellen szakács, a ki a , Magyar Szakácsok Köré- ből" elzárkózik, a hol oly kiváló szaktár- sak odaadó mentorságát élvezheti, mint Palkovics Ede elnök és Mayer Lénárd, a lelkes alelnök. meg. Francois ujabb akcziója. Francois Lajos, ez a tevékeny, széles látókörü férfiu, ismét hasznos kezdemé- nyezéssel vonta magára a figyelmet. Már mi is többször felszólaltunk azon visszaélések ellen, melyekkel a habzó- borgyárak a magyar pezsgőbor-ipar egész- séges fejlődését megakasztják. Ezen habzó- borgyárak az utóbbi időben annyira el- szaporodtak és a fogyasztó közönségnek általuk megkisérlett megtévesztése már oly arányokat öltött, hogy erélyes törvé- nyes intézkedések nélkül a pezsgőbor-ipar fejlesztése szinte lehetetlenné válik. A habzóborgyárosok üzelmeivel foglalkozott e heti közgyülésén a budapesti kereskedelmi | és iparkamara is, a melyhez Francois Lajos, budafoki pezsgőgyáros és kamarai tag a következő beadványt intézte: „Az a körülmény, hogy a gomba módra szaporodó habzóborgyárak készitményei- ket teljesen a pezgőborok mintájára adjus- tált üvegekben, hangzatos franczia czimek alatt. mint valódi pezsgőbort bocsátják forgalomba, hazai pezsgőboriparunk érde- --- Page 40 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 5. kében elmulaszthatatlan kötelességemmé teszi, hogy a tekintetes Kamarát legmé- lyebb tisztelettel kérjem: kegyeskedjék Odahatni, miszerint ez a fogyasztók meg- tévesztését czélzó s a magyar pezsgőborok nehezen kivivott jó hirnevét rontó eljárás megakadályoztassék. A jelenben, midőn végre a kereskedők és iparsok a hazai terméket igyekszenek a fogyasztókkal meg- kedveltetni, rendkivül nagy kárral jár pezsgőbor-iparunkra az emlitett körülmény, s ezért a valódi pezsgőborok gyártásával foglalkozó czégek érdekében bátorkodom | a következőket a tekintetes Kamara nagy- becsü figyelmébe és elfogadásra ajánlani : A szénsavval telitett — impregnált — borok palaczkjára világosan legyen kitéve „Habzö- bor“ s tiltassék meg, hogy a habzóbor különféle, egyáltalán nem is létező czégek neve alatt a pezsgőborokhoz hasonló adjusz- tálással kerülhessen forgalomba, hanem legyen kötelező, hogy a gyáros készitmé- nyeit minden körülmények között csakis a saját czége alatt árusithassa." A kereskedelmi kamara Francois indit- ványát elfogadta és kimondotta, hogy a miniszteriumot a jelzett visszaélések eré- lyes meggátlására felkéri és minden egyes nála torlására a kellő intézkedéseket meg fogja tenni. Francois Lajos, a ki közéleti szereplé- sével, hazafias felfogásával és annyi üd- vös kezdeményezéssel tette nevét tiszteltté, ezzel az erélyes kötelezte magának nemcsak pezsgőgyáro- sainkat és bortermelőinket, hanem szölö- birtokosainkat is. Kivánatos és reméljük is, hogy Francois indítványának a kamara mielőbb érvényt szerez a kormánynál. A szakácsmüvészet historiájából. A „Magyar 30-ikán felolvasta: Szakácsok Köré"-ben 1906 Palkovics Ede. Herodot szerint a szakäcssäg az első emberpárral kezdődött. Kissé merész állitásnak látszik; de ha félretesszük a felületes itélkezést, rájövünk, hogy nem mondott éppen hazugságot. A szakácsmüvészetnek az adja meg a benső értékét, hogy okkal, móddal törek- arra, hogy az emberek dozza, nyelvének és szagló érzékének kel- lemes tápot nyujtson. Ez a szempont vezethette Herodot-ot is s igy igaza volt. Amióta ember él január szik a kerek földön, tudva vagy nemakarva azon iparkodott, hogy a természet megkivänta egyszerü táplálékon kivül szerezzen magának oly anyagokat, amelyek a köznapiaktól eltérve, különösebb érzés előidézésére szolgáljanak. Természetesen senki sem kereste a kel- lemetlent, példa rá Éva anyánk. Őt nem elégítette ki a rendes koszt: a manna és egyéb égbeli adomány. Ujra vágyott. Leszakitotta a bibliai almát. Bizo- nyos, hogy jónak találta, mert különben nem kinálgatta volna a kivüle élő egyetlen embernek: Ádámnak. Tagadhatlan, hogy pórul járt ezzel az uj étellel, de nem azért, mert rossz volt, ha- nem inkább az ellenkező okból. bejelentett visszaélés erélyes meg- | Büntetésül ki kellett hurczolkodniok a paradicsomból. Az emberi lét évszázszre- dein által az egyedüli eset, hogy büntetés- sel sujtották azt, aki jó eledelt adott. De ha már betolakodtunk Éva anyánk paradicsombeli konyhájába, merészkedjünk a paradicsom kerten tulon levő életbe is és kövessük az emberpár révén az emberiséget. Kezdjük a práhisztorikus, történe- lem előtti korral: a barlanglakókkal. Nem értem ezek alatt a vegetariánus kosz- ton élő, győkérrágó remeték sokféleségét, hanem az ősembert, aki még hajlékot ma- gának épiteni nem tudván, a természetben kinálkozó rejtekhelyeket kereste fel arra a czélra, hogy védve legyen nálánál erősebb ellenségeitől. A hagyományos fügefa levelet pótló äl- latbőr fedi ugy a férfi, mint nőnemű élet- társának aczélos testét. Az ember karján még feszülnek az izmok a megerőltetéstől, amelylyel megölte a lábainál heverő bö- lényt, az ichthyotaurust, vagy a zsúrla-rengeteg más lakóját," még zi- hál hatalmas mellében a küzdésben meg- zaklatott tüdő, s körülötte már is ott van- nak meztelen apróságai és nyiszálják le tüz- kőből csiszolt szerszámaikkal az állat tes- tének jobb falatjait, melyeket azon nyersen, véresen lenyelnek, akár csak azok a vizözön előtti saskeselyük, amelyek csoportokba ve- rődve a vérszagra, megkörnyékezik az ál- | lati tetemet. fellépésével ismét le- | Az ősember életmódjáról ilyenformán be- szél a hagyomány, melyet ránk hagyott az egyes szakokkal, tudományokkal foglal- kozó tudósok tapasztalata, tudása. De a hagyománynyal nem elégszik meg az emberi elme. Tovább is figyel, kutat; meglesi az azóta élt vagy élő fajok szoká- sait, erkölcseit s a szerzett tapasztalatok- ból egybegyüjti a positiv tudásnak egész kincsesházát. Ebből minket ezuttal csak az érdekel, összefügg hivatäsos foglalkozäsunkkal, ami az Ha végig tekintünk mindazon, amit az ősember s utódjaik gyomruk táplálására használtak, látjuk, hogy lassacskán miként módosul a puszta táplálék zitése, fel- használása, hogyan szegődik hozzá a lele- | ményesség, amely különösen a régi rómaiak- nál, a tobzódás és mérhetlen fényüzés tüz- | helyénél elérte tetőpontját. inyét csiklan- ; Hogy a gégesimogatásnak — igy akar- nám nevezni a szakácsmüvészet produktu- mait általánosságban s különösen a müvé- szetet magát magyarosan, egy szóval — milyen értéke volt már a régen multban, bizonyítja egy ó-angolszász komédia az öt érzékről (the five senses), amelyben követeli mindegyik érzék a győzedelmi pál- mát Common Sensustól, a birötöl, aki hivatva van itélni. Az izlelés a tartózko- dási helyét (a száj üregét) ebben a komédiá- ban várudvarnak mondja, mely előtt fel- vonós hid van (az inyek) csodás munkáju fehér kövekkel (a fogak) környezetten. A várudvarban asztal áll, amely mellett Nyelv ur, a várnagy ül és nap-nap után gondosan megvizsgálja az ételt és italt, amelyek mel- lette elhaladnak s elküldi őket rendeltetési helyükre, hogy a test részei meritsenek be- lőlük erőt és frisseséget. «Ha egyszer el- mulasztanám a szétosztást, igy szól a nyelv, tönkre jutnának a test szervei». «Meg te is, BUDAPEST, VII. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet. = kerület, Baross-tér 18. szám. a kamat, dij és részjej; NK veg t. nek szolg: udatjuk ugy a fővárosi, rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél koztunk előnyös "és couláns módozatot ho; mely az eddigi összes módokat előnyök vett ÓVA jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy óvadékot feltételeinkről. Fel mind. 1 a társulat vezetővége. viágosítással eg a óh uramb — ily szavakkal fordul Com- mon Sensushoz «tudäsod minden képességét, a képzelő tehetségedet, az em- lékezésedet elveszitenéd, sőt hütelen lenne hozzád maga Psyche is, ha tested palo- táját s annak oszlopait nem támogatnám. Sokszor kénytelen voltam ő miatta keserü pilulákat lenyelni s ha nem oldottam volna meg feladatomat mindenkor hősiesen, már régen cserben hagyott volna». A beszédjét ezzel végzi: «A mikrokosmost igy tudva éltetni, A dijat nekem kell itélnis. De bizony nem igy történt. Common Sensus a koronát Visusnak, a látás- nak adta, míg a fentebb szavalt Gustus (a nyelv, az izlelés) csak felvigyázó lesz Psyche birodalmában; de felügyeleti jog- gal a konyha és pincze főlött. Ez miniatur-kép a régen multból. Ha már most a közel multat vagy a jelent vesszük késünk éle alá, látjuk, hogy akként fejlődik minden emberfajnäl az izle- lés, ahogy ehhez az éghajlati viszonyok és az intelligenczia az egyes érzékek finomsá- | gát megadták. A hideg éghajlat alatt élők élvezhetőnek tartják az állati nyers zsiradékokat, mert a fagyos hidegben ezek nem erjednek meg s nem terjesztenek utálatot keltő szagot, mint nálunk, a déli égöv lakói inkább a növényi táplálék kedvelői, mert az állati anyagok természetszerüleg ott gyorsan er- jedésbe, rothadásba menve, éppen nem kinálkoznak élvezeti czikknek. Tegyünk egy kis világutazást s nézzük meg, hogyan éltek és élnek embertársaink a jeges északi pólustól az ismeretlen déli sarkig s kelettől nyugatig. A magas észak lakói oly izlést ta- nusitanak, hogy annak bonczolgatásánál bi- zony felkavarodik a mi gyomrunk s az or- runk elfacsarodik még akkor is, ha ilyen messzire vagyunk a szagától. A törpe esz- kimók, a horpadt fejü lappok, a vándor szamojedek, a tolvaj kalmukok mér- téktelenül iszszák a halzsirt s mint az olasz a makaronit, hosszu sávokba vagdalva nye- lik a bálna, a fóka nyers szalonnáját, persze minden só s füszer nélkül s csemegeként rot- hadt halat, meg a jeges medve büdös husát. Persze, hogy ilyen életmód mellett a tisz- taság is mélyen a fagypont alatt áll náluk. Utálatos ez mind és mégis, nem ütközhe- tünk meg rajta, mert a fagyasztó hideg, amelyben élnek, kivánja, hogy tulnyomólag zsiradékkal éljenek s kedveljék a piszkot, mert melegít ugy az egyik, mint a másik. A mérsékelt égöv lakói inkább von- zódnak a husételekhez, mig a délöviek tobzódnak a növényi táplálék, gyümölcsök élvezetében s már hygienikus szempontból is lehetőleg kerülik a hust különösen a zsidók, a mohamedánok s ez utóbbiak ro- konvallásbeliei, kenyszeritven őket erre a vallási szabványaikban fennálló szigoru ti- lalom is. Hogy a testi disposicziök, melyek välta- koznak éghajlat, foglalkozás stb. szerint, különböző táplálkozást kivánnak, annyira is- mert dolog, hogy arra kítérni fölöslegesnek tartom. A költözködő nomád népek, melyeknek nincsenek igényeik, éppen ugy, mint a mai pásztorok, a szabad ég alatt gyujtanak tüzet, |! melynek lángjánál megpörkölnek egy da- mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi heti időtartamra számíttatik, — ol: be az óvadékok folyösitäsän: mindíg folyósíttatnak * 5 5 SS 5 S & ®® ® --- Page 41 --- a VE TWR TIT Ki TE 1 1909. február 5. A VENDÉGLŐSÖK LAPJA rab hust, a hamuban megsütnek egy pár burgonyát vagy más effélét, ezekhez vala- milyen fajta kenyeret falatoznak; az egé- szet leöblintik tiszta forrás vizzel vagy a legjobb esetben egy-két korty pálinkával, esetleg más szeszszel s be van fejezve a diner. A vad patagoniai oda lent a tüz- földön, vagy a fekete zulukaffer elej- tett vadját két forró kő között süti meg 1é- lig-meddig; a halevők megeszik zsákmányu- kat nyersen, vagy a legjobb esetben besóz- zák; a tatárok a nyers hust nyereg alá téve nyargalják puhára, mint tették a monda szerint őseink is, a honfoglaló magyarok. A tropikus égalj lakója az egyenlítő körül, a kassava vagy m aniok-győkeret, mely- lyel él, az erdőben, ahol ezeket a növénye- ket találja, egy darab kővel töri lisztté, mig a vissza maradt hulladékból préseli a félel- mes nyilmérget. Élet és halál egyazon nö- vényből! Igy éltek az ősök s élnek ma is a föl- dünk azon lakói, akik érintetlenül a czivi- lizácziótól, megmaradtak fejletlen ősi álla- potukban. És ez az ősi állapot volt a bázis, amelyre a szakácsművészet épült, lépést tartva a mü- velődés-történettel s nem egyszer befolyva a világtörténelem eseményeibe is, mint az egyptomiaknál, a görögöknél, a rómaiak- nál s az ujabb korban a francziäknäl. Fu- tólagos megfigyelésnél nem látszik. a mü- velődés-történetben oly fontos szereppel birönak a szakácsmüvészet. De ha jobban mérlegeljük ezt a tárgyat, meglep bennün- ket az anyag halmaza s az a sokféle mód, amelylyel belenyul a háziasságba s ezzel a társadalomba, annak erkölcseibe. Mennyi a változat, ha elkezdjük szemlé- lődésünket a czölöplakó összeégett ga- bona-magjainál s végig megyünk az embe- riség létért való küzdelmén. kinlódásán és szembe állítjuk az akkori szakácskodást a mostani szakácsmüvészettel. Bizony szomoru lehetett a sorsa annak a magrágónak, különösen, ha a foga fájt. Kinlódását el is panaszolja Scheffel egy szellemes költeményében, amelyben a fog- fájós czölöplakó igy fakad ki egyéb keser- vének elmondása mellett: S ha eszembe jut főzési módunk, Bevallom magam is, hogy irtóztató. Disznócsontot repesztve kinlódunk, Hogy kiszivjuk a velőt, a mi tápot adó. Persze akkor még mindenki a maga sza- kácsa volt. De már az egyptomiaknál, a görögöknél, a rómaiaknál az ó-korban, továbbá az egész közép- és uj-korban müködik a külön sza- kács és magához ragadja az emberi test kö- zéprésze fölött az autokratikus kormányzást. Fontos szerepet játszott mindjárt kezdet- ben a szakács s nehéz hivatása miatt bi- zony nem egyszer szánalomra méltó, bárha gyakran nagy tisztességekben gazdagság- ban s hivatalokban is volt ré Chinában, ahol a büntető "kodex szé- pen megnumerálja mindenre, hogy mennyi jár ki érte bambuszszal talpra vagy a hasra, nem egy szakácsmüvész jajgatott és jajgat most is valamely elhibázott étel vagy kos- tolatlanul hagyott szósz miatt. A rómaiaknál pedig, ahol eleinte rabszolgák álltak a sza- kácsmüvészet gyakorlásában, bizony nem egynek hullott le egyik vagy mind a két keze, esetleg a feje is, ha nem találta el a gazdája izlését. Szerencsére a mi czivilizált világunk nem ismeri ezeket a drákói büntetéseket, mert bizony itt-ott ma is suhogna a bambusz, vagy potyogna a kéz meg a fej, hanem | azért nem egy fiatal asszonyka áll könytelt szemekkel, nehéz sóhajok között tanácsta- lanul a tüzhely mellett s az elsózott leves vagy megégetett pecsenye fölötti düh majd szét repeszti férj uramat s gyakran — bár gyorsan muló — de oly heves zivatarokat okoz, hogy no! Bizony, nem mindenki tud a zavarböl ugy menekülni, mint a sváb leány, aki azt énekli, hogy: Ha csak csöppet tudnám, Mit eszik a babám: Hoznám rakásra; Husra mondja: nem szeretem, Krumplim meg nincs nekem: Marad hát a ká sa! Az előbb említettem, hogy az égalji vi- szonyok, a föld termőképessége, az egyedek intelligencziája a legnagyobb változatossá- got okozzák ugy az élelmi szerek anyagánál, mint készitési módjánál. Nem lesz tehát ér- dektelen, ha rátérek arra, hogy a multban hogyan ettek-ittak az emberek. Idő és tér- szüke miatt most csak azokat emlitem, ame- lyek az egyes népek specziális, ugyszólván faji sajátságai, s amennyiben ek össze- függnek a művelődéssel, az izlés irányával.. A régi héberek élelmezését Mózes V. könyvének XIV. fejezete irja elő. Fő táp- lálkozási anyagaik a hus, főzelékek s bor, mely utóbbit Noe fedezte fel, keservesen lakolva élvezetéért. Oly állatok husa, melyek a saját fajtájuak által megölettek, továbbá a teve, a nyul, szamár, kutya husa, a ma- darak hüllők egész raja tiltott étel volt. Az oly állatok husát sem volt szabad élvez- niök, melyek leöletésükkor nem vesztették el vérük nagyobb részét; hasonlóképpen tilos volt a tejben főtt hus evése. Ülve, később fekve ettek, étkezés előtt és után mosakodtak. Az egyptomiak már ismerték a sört, amelyet árpából főztek. A lotosz-virág magjaiból sütötték kenyerüket s olajat saj- toltak az olajbogyóból meg a rhiczinus- magból. Herodot 22-féle halat emlit, melyet ettek sőt iparszerüleg üzték ezek besózását és exportját. Tengeri halak evése tilos volt, mert a tenger Typhon istennek levén szentelve, a tenger lakói is szentek voltak. Az alsóbbranguak olajjal, hüvelyes veteményekkel, vörös hagymával, dinny vel és datolyával táplálkoztak. A szarvasmar- | hák husa a jobbmóduak előtt kedves ele- del volt, melyet a meglehetősen fejlett sza- | kácsmüvészetük sokféleképpen tudott elké- | vendéglősöknek! Kapható minden nágyságban. SCHOTTOLA ERNŐ BUDAPEST, VI. Borszüurő! Ára darabonként 16 koronától feljebb. Kimeritö árjegyzék ingyen és bérmentve. Andrássy-ut 2. szám. sziteni, egyetemben a főzelékfélékkel s a különböző alakban sütött tésztákkal. Evésnél az egyptomi a kanalat és ujjait használta. Mosakodott étkezés után. Lako- máikat énekesek, tánczosok és zenés produkczióival füszerezték, sehol sem ! zott azonban a sarokba állított mumia vagy ennek utánzata, hogy emlékeztesse a mu- latozókat a mulandóságra. A mostani egyptomiaknál megtaláljuk a keletiek nemzeti eledelét, a pilafot, bár csak a jobbmóduak asztalán. Bizonyitják konyhamüveszeti alkotásaik, hogy bár ná- luk nem áll a sütés-főzés tudománya európai szinvonalon, mégis nagyot ha aladt. Méz és sz ezamolaj a legtöbb ételnél szerepet játszik. Kedves ételük a muffakatta, méz, dió, szezamolaj, vaj és illatos növény- alkatrészekből álló anyag, amelyet bizonyos ünnepélyes alkalmakkor tálalnak és a le- baba, amely száritott kenyérből vaj, méz és rózsavizből készül. Nagyjában a növény- evés divik s az ebből származó ernyedtsé- get az egyptomi hagyma élvezetével teszik jóvá. A nubiainak is meg van a nemzeti nö- vénye: a sorgho vagy durra, amelyből yeret sütnek, vagy durvára megtörve, ának, levesnek főzik. Az abessyniai nem eszik disznöhust, de nyalänksä tartja a főtt, borssal s egyéb füszerekke dagon ellátott szárnyast. Datolya és hal gya kori az asztalon, a kiválóbbaknál főtt rizs vajjal is szerepel. A sült tehénhust nem eszik tányérról, hanem kalácsformára sütött tésztáról, amelyet teffnek hivnak. Egye- xekben hus csak ünnepségek alkalmával ke- rül az étlapra. A husfélékből leginkább a birkahust fogyasztják vöröshagymával és durrával főzve. Eredeti az a szokásuk, 10gy egymást eteti a férj és feleség. Előbb az asszony tömi tele az urát, azután ez a feleségét. A mórok nemzeti eledele a kouskous egy tápláló főzet gyurt tésztából, amelyhez 1us és főzelék járulván, az egészet vajjal és füszerrel jól összekeverve megfőzik. Kü- önös sajátságos izlése a móroknak az, hogy nálukk csak akkor tartják a nőt szépnek, ha olyan kövér, hogy sulya annyi, mint egy tevéé! A többi tropikus faj meglehetősen egy- formán ti áplálkozik. A szegényebb kisebb nemzetségek között megint találunk különösségeket a rák- és baktéritő körüli égöv kopárabb vi- dékein. Így a hottentotok teljesen meg- vetve a tisztaságot, ocsmány, büzös, rothadt halakkal s husfélékkel élnek s alig emlitésre méltó intelligencziájuk mellett gyökereket is és esznek, de csak olyanokat, amelyeket a pa- via-majom s a nagy tüskéjű sün eszik, ugy gondolkodva, hogy ami ezeknek nem árt, nekik is jó. Nemzeti eledelük a hotten- tota-kenyér, egy hagymafaj, melyet por- hanyóra sütnek parázson. A buschmanok hasonlók rokonukhoz, de nem vetik me előbbi faj- kigyókat, g a ujbor, aljbor, palaczkbor és betegbor leggyorsab- ban, legtisztábban szür- hető a szabadalmazott „MALOVICH“-fele borszürövel, mely leg- könnyebben kezelhetö. Es --- Page 42 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA . 1906. február 5. gyikokat, békát, a hangyákat és egyéb ro- varokat meg a földi gilisztát. Evésnél hasz- nálnak kanálfélét is, iváshoz pedig czirokból készült söprücskét, amelylyel az italt szá- jukba csurgatják. A hindu nemzeti étele a rizs, amelyet sokféle módon készit. A hus élvezete csak a magasabb ranguaknak van megengedve, de ugy, hogy egy részét az isteneknek äl- dozzák, amely áldozatokat azután megeszik . papjaik, abrahminok. A hinduk itala a viz és tej, bár a hagyma, tamarinda, bors és vizből készült italt sem vetik meg. Csemegéjük vajban vagy olajban sült ka- lács vagy tejben áztatott s megczukrozott kétszersült. Náluk minden kasztnak kü- lön edényei vannak az egyes ételek készité- séhez. A rangbeli különbség náluk oly nagy, ését is korlátozza. áll ez a brahminokról, akik, ha Különösen hozzájuk olyankor talál belépni egy közön- séges hindu, amikor főz, akkor a brahmin köteles az egész főzeményt edényestől együtt kidobni az utczára. A velük szomszédos malayok rendes ' étele halból, rizsből és gyümölcsből áll; isz- szák a kávét is. Az ujjaikkal esznek. A ma- layi ebédek főétele a főtt, száritott rizs, me- lyet vörös borssal és sóval füszereznek és száritott hallal kevernek. A cochinchinainak záptojás, büdös hal, hernyók és kukaczok a csemegéi. A déli szigetek lakóinál kevés a változa- tosság. Főeledelük a rizs és a nagymennyi- ségben előforduló halak. A bataviaiak, bár vegetariánusok, az erős füszereket sze- retik, legjobb csemegének pedig a kauká- zusi fajbeli emberek husát tartják. A nap fiának országában, a föld közepén élő czopfos, szilvaszemű chinaiak éppen nem válogatósak. Megeszik a majom, kutya, kigyó husát, a patkányt, egeret, rothadt | halat, a nyers halikrát és halfejet, békát, indiai madärfeszket, tengeri kagylókat, dög- lőtt állatok husát és rovarokat. Esznek nagy mennyiségű narancsot, még zölden is, hü- velyes veteményeket, zöldséget s füszereket. Első helyen kellett volna említenem azt az eledelt, amelyet minden chinai a legföl- ségesebbnek, a «nElkülözhetlennek» talál, amely sohasem hiányzik sem a gazdag asz- taláról, sem a koldus tarisznyájából: a rizs. Ebből mérhetlen mennyiséget fogyasztanak. Nemzeti italuk a thea. A főzelékek közül egy kisebbfajta borsó- | féléből hus, husleves, zöldborsó-nedv, czit- romlé, bors, gyömbér s egyéb füszerek hoz- záadásával higabb pépszerü főzetet csinál- nak, amelyet sokféle étel füszerezésére hasz- | nálnak, ez a suoy. A chinai rendszerint minden 4 órában eszik. A földön ülve, alacsony asztalkákról étkeznek; az evőeszközök helyett 2 pál- czácskát használnak nagy ügyességgel. A hideg- és meleg ételeket adagszerün apró tálczácskákon servirozzák s pedig lehetőleg minél többfélét egyszerre, az elmaradhatlan suoyjal. A chinai rendes kosztja európai gyomor- nak, szájnak, orrnak és szemnek egyszerüen bevehetetlen; s azért európai nagy urak tisz- teletére rendezett ebédeknél lehetőleg euró- paias menüt serviroznak. Hogy ez az ő fo- galmaik szerint milyen, arról mutatónak közlöm egy diszebéd étlapját, melyet egy angol előkelőségnek kellett volna végig enni. Az egész ebéd 5 főfogásból állt, vagyis ötször hordtak fel, többfélét hozva egyszerre, mindent apró tálacskákban azegyes aszta- lokra rakva. I. fogás: Gyümölcsök, dinnyék, suoya-szósz és ötféle tudni micsoda. cassia rügyek, czukrozott nem II. fogás: Délvidéki sonka Régi, záp kacsatojás apró fekete szőlővel Kantoni kacsa sülve Száritott finom tengeri fű Hámozott őszi baraczk mag Száritott tengeri pók Tyukmáj Sertéskotelette zsirral és czukorral Piritott hal hagymával Tyuk geléeben Zeller Mindez összekeverve (mint külön étel) Chinai pickles Babkıvonat Kalács. III. fogás: Madárfészek levesben Sült kacsa Sertéssült czukorral Czápa-uszony Gombák Galambok Bambuszrügyek A halnak a bele Haluszonyok Tyuk-ragout Folyami fü (Békanyál) Kis gombák bogyó-olajban Zsirban sült alma Kacsa-ragout kellel. IV. fogás: Kalács sertéshussal, czukorral és yam-mal töltve. Porrátört fenyőtoboz-lisztből és czukor- ból sült kalács. Macaron-leves. V. fogás: A nagy leves, amelyben mindaz ami ed- dig az étlapon szerepelt össze van keverve hig lében s végül a rizs. Az italt nem poharakban, hanem csészék- ben szolgálják fel: és pedig teát czukor és tej nélkül, a bort melegítve. A csészécskék nem nagyobbak a mi likörös poharainknál. India és China lakóihoz hasonlóan, Ja- pán fiai is nagy becsületben tartják a rizst és általában a növényi táplálékot, ami a Buddha-vallás törvényeiben találja magya- rázatát s amely vallásnak, különösen az al- sóbb néprétegekben számtalan a hivője. A japánok a rizst ugy főzik, hogy a nyers szemeket bele teszik egy vekonyfalu, könnyü fadobozba s ezt forró vizbe teszik. Ezzel elérik, hogy a rizsburok felpattan ugyan, de a szemek külön válva maradnak. Egy-két kanálra valót esznek belőle azután a ma- ! radékhoz egy darab halat vagy szárnyast adnak, megfüszerezik tengeri sóval, borssal s egy fekete bogyóból készült, suoyjal s igy eszik meg a többit. A rizsen kivül kíválóan kedvelik a hüve- lyes veteményeket, a fák gyümölcseit, győ- kereket, gumókat, gombát, retket, répafélé- ket, az édes batátát, a salátát, lotos-gyökeret, főzelék-féléket, zsenge bambusz-rügyeket és süteményeket árpa- meg rozslisztből. Megemlítésre méltó náluk mint külön nem- zeti eledel az a mé, melyet kölesből készite- nek és nyulós, vastagabb pép, — amit pál- czikákra csavargatva adnak be az ember- nek, — italuk a saké, amely rizsből készül S erős, szeszes gyümölcs izü. Igen szeretik a halat akár főzött, akár nyers állapotban. Száritva, darabokra szel- detten is kedvelik, annyira, hogy nincs aján- dékjuk, amelynél ne lenne egy darabka hal, csinos papirhüvelyben, emlékeztető gyanánt is arra, hogy ez a ma hatalmasnak induló nemzet valamikor elnyomott, szegény ha- lásznép volt. Szárnyasokat csak másodsorban fogyasz- tanak, közülök kedvelik a varjut, kacsát, : tyukot. Nemzeti italuk, mint a chinaiaknak is, a thea, amelynek helyes elkészitési módja azonban nem éppen könnyü s meglehetős gyakorlatot kiván. A thea tökéletes módon elkészitésére Japánban is külön tanfolyamok vannak külön professorokkal, akik megfe- lelő díjazás mellett tanitjäk az egyes csalä- dokat. A fő az, hogy nem sok theára gyors leforrázást kell alkalmazni, nem szabad so- káig állni hagyni s az aranysárga forráza- tot aztán a maga forróságában minden nél- kül inni. Eleinte nem igen izlik, de utóbb ugy megszokjuk, hogy fanatikus rabjává leszünk a japáni theának. Az arabok, hasonlóan a japánokhoz, mértékletesek. Régi időkben a középosztály embereinek egyedüli étke a kenyér és olaj volt. Csak különös alkalmakkor került teve- hus az asztalra, De idővel fejlődött az izlés és gyarapodott a konyha anyaga. Egy her- czeg is adott ki szakácskönyvet. Az abb e- sidák törzséből való volt; aki amikor meg- vendégelte a hires Raschid herczeget, halnyelv-marinádot tálaltatott neki. Ebből az időből maradtak fenn a Keletnek otthon kedvelt ételei, köztük egy rizs-étel, aM ol- lah-Bija, elkeresztelve egy hadvezér ne- véről s a Kadi-falat. Nemzeti italuk a kávé, ételük a behata, egy liszt, rizs és tevetejből álló főzet; a burgel, mely élesztős tészta és buza fő- zete, napon száritva s vajjal vagy olajjal izletesebbé téve. Különösen szeretik a szarvasgombát sülve. Ezen egyszerű ételek mellett azonban a szakácsművészet oly pro- duktumaival is találkozunk mint pl. hétféle módon elkészített strucztojás, gazel- lasült, arab polenta és banán-con- fiture, dinnyék syriai datolya-ligueurrel töltve, jasmin-confiture és rózsaconservek. A perzsák majdnem kizárólag kecske, juh, galamb és tyukhussal élnek; sertés, szarvasmarha, borju és nyulhus tiltott ele- delek. A pilalf a főétel, amelyet vörös, barna és sárga szinben tudnak késziteni. A főtt rizs annyira életszükségletük, hogy még övükben is magukkal hordanak belőle. Nagy barátjai az édességeknek, köztük a hires Rehat locumnak (a gége kedvencze). A törököknek is kedves ételük a pi- laf, melyet a perzsáktól vettek át. Nagyon szeretik a főzelék-féléket. Az ételeknek szuró és vágó eszközökkel való szétdarabo- lása bünös cselekedet náluk s ez az oka, hogy evésnél a kés-villa helyett ujjaikat használják. Egyebekben hasonlítanak perzsa és arab fajrokonaikhoz. Izlese ma már a töröknek annyira finomult, hogy serviettät is használ, ebbe törölvén szakállát és ujjait. Egyebekben nem tud mértéket tartani az evésben. Egy keleti közmondás ezt ekként illusztrálja : «az arab addig eszik, amig jól lakik, a török addig, amig szetpukkad.» A még hátralévő félig vagy éppen nem czivilizált népfajokkal röviden végezhetünk. A kalmuk piszkos népség utálatos szoká- saival, melyeket már érintettem. A tunguznak nincs abszolute izlése, Kenyeret csak a gazdagok esznek. Füstölt lóczomb nyersen: ez az örökös menü. A cserkesz kecskehussal, tejjel s eper- félékkel táplálkozik; savanyitott, erjesztett lótejet, kölesből készült sört, vagy — ha van — bort iszik. A grönlandi mindent megeszik, ami halzsiros vagy rothadó-félben van; sertés- hust azonban nem, Főcsemegéjük erdei bo- gyókkal kevert iramszarvas-bél, halzsirral bőven leöntve — nyersen. Észak-Amerika indusai még a praehisztorikus korban élnek ma is. Elede- lük nyersen vagy egyébként mindaz, amit halászat, vadászat révén szereznek. Vannak közöttük oly törzsek, amelyek csemegének s --- Page 43 --- 1906. február 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 a kukoriczát, olyanok, amelyek a hód far- kát faggyustól és olyanok, amelyek az em- berhust eszik. Észak-Amerikáról lévén szó, nem hagy- hatom említés nélkül a neve révén közismert pemikan-t. Nemzeti eledel ez is és a bivaly hátulsó negyedéből készül akként, hogy a hust vékony szalagokra, sávokra vagdalják, megszáritják, megtörik, hozzáad- nak sulya egyharmad részével egyenlő meny- nyiségü zsirt s meggyurva bőrzsákba vagy vastag bélbe gyömöszölik. Csak szükség esetében eszik nyersen, leginkább vizben megfőzve s zabliszttel vagy epilobium (bogáncs-rózsa) levelekkel, retekkel, vero- nikával fűszerezve. A kanadai utasok és szörmevadászok nélkülözhetlen tápszere a pemikan. Végül egy rövid tekintetet vetünk még az ötödik világrészre is. Ausztrália népei lusták, falánkok. Főpecsenyéjük a kenguruh és az oposuum. Hal- és. kagyló csemege számba megy; de leginyen- czebb falat a természetes módon kimult bálna teteme. A növényvilágból legértéke- sebb csemegéjük a tők. Ha az eddig hallottak után hajlandóság mutatkoznék bennünk arra, hogy a felsorolt, szokásaikban nem modern, félig vagy éppen nem czivilizält nemzetségeket, népfajokat furcsa vagy éppen undoritó izlésük miatt elítéljük, tekintsünk körül nálunk, Európá- ban s itt is tapasztalni fogjuk, hogy az éte- lek, melyek egynek izlenek, a másiknak utá- latosak. Tegyük tehát félre az elítélést, mert izlés és étkezés dolgában az emberek csak akkor lennének egyformák, ha valósulna Goethenek az emberről hangoztatott követ- kező mondása: «Port zabáljon, mint ősnéném, a kigyö!» Társas reggelik: Február 9-én: Kovács E. M.-nél Belváros. — Február 16-án: Ladányi József vendég- lőjében V., Lipót-körut 27. — Február 23-án: Putnoki István vendéglőjében VIII., József-körut 44. KÜLÖNFELEK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur, viläghirü alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Väczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükségletnek beszerzése alkalmával ajánlatos az emlitett raktárt ajánlattételre felhivni. Vendéglősöknek fontos! Minthogy a saison elérkezett, értesitjük t. olva- sóinkat, " hogy a világhírü Müncheni „Salvätor-pincze“-hez czimzett Pau- láner-sörgyár magyarországi vezer- képviseletét már a mult évben Prind? Nándor, Andrássy-uti nagyvendéglős, előkelő szaktársunk vette át. Mint- hogy a Salvätor sör kimérési idő- tartama márczius hónapra esik, a megrendelések már február havában megteendők. Mindazok, kik a kiváló Salvátor sört kimérni óhajtják, fordul- janak levélben vagy személyesen Prind! Nándor urhoz, Budapest, VI., Andrássy-ut 51 szám, kinek ismert lelkiismeretessége kezeskedik a pon- tos és jó kiszolgálásról. Diszlakoma. /7orvázz Nándor (a Löwen- stein M. czég főnöke), a ki a bécsi nem- zetközi kiállításon királyunk figyelmét is magára vonta izléses és gazdag csemege- kollekcziójával, ismét fényes jelét adta iparunk iránt való érdeklődésének és jó- akaratának. Ugyanis a kiállitás első nyer- tese, Kedvessy szakácsmüvész tiszteletére a , Bristol-szállóban" pazar lakomát adott, melyen részt vettek: Powondra vendéglős, az osztrák sz..kácsok egyesületének elnöke, Erhardt alelnök, Skoda és Munsch udvari főszakácsok, Ferencz Ferdinánd Este ma- gyar-franczia szakácsa, ifj. Doré, ki töké- letesen beszél magyarul, gróf Festetich Tasziló szakácsa, az öreg Boufier, Koburg herczeg föszakäcsa, Palavicsinyi őrgróf szakácsfőnöke, az idősbb Dorf. A szakä- csok főszakácsa tiszteletére adott diszlako- mán AHorvdth Nándor lelkes szavakban köszönté fel Kedvessy Nándort, a bécsi „Jokey Club" főszakácsát, örömének adott kifejezést, hogy magyar ember nyerte el az érdembabért. Kedvessy Nándor meg- hatottan köszönte meg a nem várt meg- tiszteltetést s Horvát? Nándort, valamint a magyar szakácsokat éltette. Felköszöntőt mondottak még Powondra elnök, az öreg Doré, Erhardt alelnök stb. Itt említjük meg, hogy midőn a kiállitás elnöksége ál- tal Horváth Nándor Ő felségének bemu- tatva lőn, a király elismerőleg nyilatko- zott Horváth Nándor kiállítása felől következőket mondotta: „Igen, van tudo- másom, hogy ön a szállitónk, ha Magyar- országon vagyok". A mi derék Horvdfh Nándorunkat iparunk iránt sokszor tanu- sitott meleg jóakaratáért most is szivből üdvözöljük. Az Isten áldja és éltesse soká! Felolvasás a Szakácsok-Körében. Mult hó 30-án délután tartotta meg Palkovics Ede elnök, az „Angolkirälynö“-szällö tulajdo- nosa, első, nagyszabásu felolvasását a kör helyiségében. A felolvasáson Stadler Ká- roly és Glück Frigyes urak is megjelen- tek, kiket Palkovics elnök meleg szavak- ban üdvözölt s kiknek megjelenésükért a jelenlevők köszönetet szavaztak. Palkovics Ede ur felolvasását lapunk mai számában egész terjedelmében közöljük, ajánljuk ol- | vasóink becses figyelmébe. Örömmel em- litjük meg, hogy Glück Frigyes ur ez al- kalommal megigérte, hogy alkalmilag szi- vesen tart felolvasást, mely kijelentését a tagok zajosan megéljenezték. A legköze- lebbi felolvasás folyó hó 6-ikán kedden délután 5 órakor leend megtartva, , Mátyás király konyhájáról" tartja Bauer Károly, ezt megelőzőleg 4 órakor választmányi ülés tartatik. A mult ülésen jelen voltak: Palkovics Ede elnök, Stadler Károly, Glück Frigyes, Eckert Károly, Mayer Lénárd al- elnökök, /7uszár János, ifj. Huszár János, Tobisch Alajos, Bauer Károly, Wrabetz Gusztáv, E/gefz Lajos, Dobos Károly, Patat Aladár, Szekrényi Rezső, Scharer István, Schwetz Mihály, Schmidhoffer Vilmos, Eckert János, Haberl Albin, Burghard Károly, Burghard Pál, Szalay Béla, Kávássy Károly, Winkler István, Weisz János, Oláh Gyárfás Artur, Andics Dávid, Molnár Béla, Riegler | János, Dékány János, Burger Gyula Láng János, Wiesner Emil, Steffner Ferencz és Ihäsz György. Vendéglős-ből Budán. 1.—III. kerületi szaktársaink ipartársulata február 14-én fényes bált rendez a Corvin téri vigadó összes termeiben. A rendező-bizottság élén / a következő szaktársak állanak: Lerner Mihály társ. elnök, Buzik András r. biz. elnök, Kuncze Ödön társ. elnökhelyettes, Müllner József r. biz. alelnök, Redlich rmin gazda, Bauer János pénztáros, Gürsch Ferencz ellenőr, —Friez Mihály helyettes pénztáros, Raab József ellenőr. A bál kezdete este 9 óra. A zenét a 23. gyalogezred zenekara szolgáltatja. Család- jegy 6 korona, személy-jegy 3 kor. s aj Kaszás Lajos vendéglős. A szakkörök általános sajnálkozására Muhr György sulyos betegségbe esvén, a Népszinházzal szemben a Kerepesi-ut és Akáczfa-utcza sarkán levő fényes vendeglöjet üzlet- vezetője, Kaszás Lajos vette meg, 24 ezer forintért. Kaszás Lajos intelligencziájával legrokonszenvesebb szaktársaink egyike s bájos neje, Eberhard urnő, a budai pezsgő gyáros leánya révén régi és sokszoros szálak füzik iparunkhoz. Szakavatottsága és ambicziója minden bizonnyal magas szinvonalon tartja ezt az előkelő vendég- lőt. Sok szerencsét kivánunk az uj gazdának! A korcsmárosok és a képesítés. A „Buda- pesti Korcsmárosok Ipartersulatä“-nak hi- vatalos közlönye legutóbb határozottan állást foglal a képesítés mellett. Ennek annál is inkább örvendünk, mert éppen a korcsmárosok soraiba tolakodik be a leg- több szakavatatlan elem. A tisztességtelen versenyt s a korcsmák elszaporodását csakis a képesités mérsékelheti. A korcsmahitel 1906-ra. Az uzsoráról és káros hitelügyletekről szóló tórvény értel- mében a székesfőváros tanácsa a folyó 1906. évre Budapest területén a korcsmai hitelt négy (4) koronában állapitotta meg. Ennél többet nem hitelezhet italban fő- városi vendéglős, kávés vagy pálinkamérő. A ki e rendelet ellen vét, az száz koro- náig terjedhető pénzbirsággal sujtható. Hir Rákosszentmihályról. Az Almási Pál- telep jöhirü vendéglősét, Engelbrecht József Pált, a közönség megérdemelt pártolásban részesíti. Ez okból a derék törekvő ven- déglős a szomszédos házat is megszerezte, hogy helyiségeit vendégei kényelmére megnagyobbithassa. Most hires disznó- torait szorongás nélkül élvezhetik a ki- rándulók. Mészárosok és hentesek bálja. Kiskun- Félegyházán a mészárosok és hentesek szövet- kezve a sertéskereskedőkkel, hangverseny- nyel egybekötött tänczestelyt — rendeztek február 4-én a protestáns imaház javára. A fényesen sikerült mulatság tetemes össze- get jövedelmezett a jótékony czélra a mi leginkább Kneffel Ede és Béla urak buz- golkodásainak és a rendezőség fáradhatlansá- gának köszönhető. Czégjegyzés. Törvényszékileg bejegyeztett | Szíti Mihály és társa, vendéglős, Rákospalota, Uj vegyvizsgáló állomás. A földmivelési miniszter Reichenhaller Kálmán dr. főreál- iskolai tanár, államrendőrségi vegyésznek, a budapesti V. kerületi állami főreáliskolában levő vegyvizsgáló laboratoriuma részére a nyilvánossági jogot megadta, illetőleg meg- | engedte, hogy az a nyilvános vegyvizsgáló g gy y gyvizsg állomás czimet használhassa. A nemzetkőzi borkereskedelmi bizottság elnök választása. Az 1900. évi párisi nemzet- közi kongresszuson alakult Comité inter- national du commerce des vins a mult héten Párisban megtartott közgyűlésen a nemzet- közi borkereskedelmi bizottság alelnökévé egyhangulag Molnár Lipótot, a Magyarországi Bortermelők és Borkereskedők Országos Szövetsége ügyvezető igazgatóját választotta. Angyaljárás. Igazi angyaljárás volt Vá- czon Kurcz Tóbiás szaktársunk házánál, Karácsony éjszakáján. Ugyanis neje ekkor ikrekkel ajándékozta meg, egy fiucskával s egy leánykával. A boldog szülők Öörö- mére az ifju pár viruló egészségnek ör- vend. Nagyra nőjjenek! Esküvő. Fényes esküvő volt mult hó 30 án a Deák-téri evangelikus templom- ban. Ekkor vezette oltárhoz özv. Duchek Ferenczné urnöt, a Rákóczi-téri bájos vendéglősnét, Recker Károly szaktársunk. Áldás frigyükre! --- Page 44 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 5. Tänczmulatsäg. A soproni szállodások, vendéglősök és kávésok Ipartärsulata febr. 20-án a Pannonia fogadóban tánczestélyt rendez, melynek tiszta jövedelmét a társu- lati tagok szegény özvegyei és árvái ja- vára forditja. Vendéglőátvételek. Budapesten a csömöri- uti 3. sz. a. lévő Csermák-féle vendéglőt Farkas Árpád ismert fővárosi vendéglős szaktársunk megvette s azt saját tulajdo- nába e hó 15-én vette át. — Häbetler Lajos átvette az istván-téri vásárcsarnok vendéglőjét — Tanczer József a Bethlen- tér 3 sz. alatt levő vendéglőt vette át. Halálozás. özv. Hoffer Andrásné, Csermák goston trencséni szálloda-tulajdonos szak- társunk anyósa mult hó 31-én jobblétre szenderült. Béke poraira. Gyász. Poós István vendéglős barátunkat érzékeny veszteség érte testvéröcscse elhunytával. A boldogult 26 év óta volt az „Elsö magyar részvény-sörfőződe" bognár mestere. Temetése nagy részvét mellett ment végbe, ott voltak a sörgyár tüzoltói és munkásai testületileg. Béke poraira! Uj vendéglő Aradon. Az aradi Szabadság- tér 11. száma alatt Lukács Sándor, előnyö- sen ismert szaktársunk, elegánsan beren- dezett sörcsarnokot és "éttermet nyitott, a mely már is nagy látogatottságnak örvend. Szálloda átvétel. Ersekujvärt a Nemzeti szállodát és kávéházat Marossi Gerzsontól Breiner Herman szaktársunk, volt S.-A.- Ujhelyi kávés megvette. Eljegyzések. Kur József, a lévai pálya- udvari vendéglő bérlője eljegyezte Láng Gizella kisasszonyt, az ottani központi ká- véház tulajdonosának bájos leányát. — Uhlig István a kecskeméti Beretvás-szál- loda főpinczére eljegyezte Fiala Esztike kisasszonyt, özv. Fiala Ignáczné szépséges leányát Budapestről. Esküvők. Skirlefz János a nagyszombati pályaudvari vendéglő uj bérlője mult hó 18-án esküdött örök hüséget Kecskés Lujza kisasszonynak Párkány-Nánából. — Kzeffel Ede kunfélegyházai szállodás szaktársunk bájos leányát Rözsikdt mult hó 28-dikán vezette oltárhoz 7őfz Endre kiskunfelegy- házi ügyvéd. Boldogság kisérje frigyüket! . Figyelmeztetés. A legjobb minőségü, kitünő fogvájók kaphatók Hirschler Testvéreknél Buda- pesten 1X,, Ferencz-körút 17. szám alatt. Tisz- telt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk e jeles czégnek lapunk mai számában közölt „fogväjö“ hirdetését. adó háztelkek. 80 telekkönyvezett házhely 100—100 DO öles, az uj villamos vasut keresztül megy rajta, 3 percznyire az iskolától, 3 percz- nyire a piacztól, közvetlen közelben gyár épül, a telken kereszt (feszület) áll, a legelőnyösebb részletfizetési feltételek mellett. szabad kézből eladók. Megjegyeztetik, hogy f. é. november 1-től a villamos vasuti dij Budapestről bár- honnan indulva 6 krajczár. Bővebbet: Sziklai Géza és Társa bankházában, Budapest. , József főherczeg" szálloda. Telefon: 88—92, NYILT-TÉR. - (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) WEISZ és HEIMLER pozsonyi ipartelepe. Szállodások, vendéglősök és kávésoknak, ugyszintén magánfeleknek is a legolcsóbb árban szállítja hirneves vászonáru, asztal- nemü, törülköző, zsebkendő, fehérnemü, ágyhuzat, paplan, matrácz stb. czikkeit. Árjegyzék és minták bérmentve. Teljes menyasszonyi és vőlegény- kelengyék készitése. Pályázati hirdetmény. A „Budapest—köbäayai casinő-épület részvény- társaság" a 2222 Kőbányai Casinó = = <= = < € S 5 | I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén Szerkeszti : Varga István pinczér-egyleti elnök Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet és On sál Előfizetési ára " © A szállodai és vendéglői segédek © | lévr AAA AAA egész évre 6 korona, fé ingyen kapják. Szerkesztőség és kladöhiv: ital: Budapest, VIII. ker, Kerepes"- ut 9 B. A EN ON HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézcsapokat, femfelirati täbläkat és rezsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállításon az állami ezüst-éremmel kitüntetve, —— TELEFON 29-03, HUBERT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Honi gyártmány ! Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz 1 DS szénsavat mil ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos | aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr [| !EBERHARDT ANTAL M BUDAPEST, V., Árpád-utcza 9. szám. md { Pezsgőgyárából, Budafok. fe Telefon: Budafok 30. --- Page 48 --- 1 j to VENDÉGLŐSÖK LAPJA LOL LOL coocoo] Körmöczbänya sz. k. r. t. Főbányaváros Tanácsától 4076 tan., 1906. februär 5. Q———ß Fürdö=vendegl6ö. 249 közgy. 1905. szám. Bérbeadási hirdetmény. Körmöczbánya szab. kir. r. t. főbányaváros tanácsa részéről ezennel közhirré tétetik, hogy: a zólyomvölgyi nyaraló-telep : „Vadäszkürt“-vendeglö, „Ärpäd“-nyaral6, „Erzsebet“-nyaralö6 és „Ferencz Jözsef“-lak tartozékaival együtt a város székháza nagytermé- ben folyó 1906. évi február hó 19-én délelőtti 10 óra- ( ) kor tartandó nyilvános árverésen 1906. évi | május hó 1-től 1912. évi április hó 30-ig, vagyis | fü dő dé elő 6 (hat) évi időtartamra a városi közgyülés jóvá- | r O= ven e hagyásának fentartása mellett bérbeadatni fog. Árverezni kivánók a következő alapon: 1906. évi május 1-étől kezdődőleg, © 9999 gyógyfürdő és hidegviz- Iglöfüred gyógyintézetben a rész- vénytársaság tulajdonát képező, élénk és jóforgalmu , Árpád""-nyaraló-ke.ü költsége 9077 K 3"59/0-a 317 K 68 f. i , Erzsébet " 11600 ,, 375 ,, 4061, — ,, | esetleg több évre is, bérbeadandó. Vadászkürt-vend. ,, 26530 ,, , 3 928 ,, 56 ,, " , Ferencz József"-lak 12793 ,, 35-.,, 447... 76 Különös tekintettel kell lennie ajánlat- tevőnek, hogy jó szakember legyen, leg- jobb referencziákkal rendelkezzen és meg- felelő forgalmi tőkét is kimutatni képes le- gyen. Olyanok, kik e téren már működ- összesen 60.000 K 3°5°%-a 2100 koro- nában megällapitott kikiáltási ár 109/,-ának megfelelő összeget bánatpénz gyanánt az árverés kezdete előtt árverező-bizottság kezeihez juttatni tartoznak. 1 Irásbeli ajánlatok csak azok fognak tekintetbe i, a mennyiben a bérösszeg 10%o-änak meg- felszerelve a szóbeli" árverés E] az vétetni, felelő bánatpénzzel kezdetéig beter. jesztetnek. A bérlemények és tarto- zékainak részletes jegyzéke, az árverési feltételek | © < tek, előnyben részesülnek. ődés-tervezet a városi számvevőségben a hivatalos órák alatt betekinthető, hol egyszers- mind szóbeli felvilägositäsok is adatnak. Kelt Körmöczbányán, a városi képviselőtestü- 1905 deczember 18-án tartott közgyüléséből. Palkovics Emil, polgármester. SLLYLL00 000000 XE0€ [e — Pályázók forduljanak Széll Ödö Iglón (Szepesm.), ol a részletes bérleti feltételek megtudhatók. | bankigazgatöhoz, letnek Kivänja Ön, hogy családja egészséges legyen??? Akkor vigyázzon az ivóviz használatára ! ! ! Kérdezze meg orvosát, hogy melyik asztali viz a legmegbízhatóbb és legegészségesebb ? ? ? A magy. kir. tudományos egyetem I. chemiai intézete: A Szt. Lukácsfürdői Kristályforrás nagy mély- ségből fakadó, állandó össztételü ásványviz se ammoniát, se salétromossavat, se salétromsavat nem tartal- maz, organikus anyag ugyszólván nincs benne és a chemiai analysis alapján igen tiszta, calcium- és magnesium- hydrocarbonatos ásványviznek minősitendő. Budapest székesfőváros bacteriologiai intézete: A vizsgált Szt. Lukácsfürdői Kristályforrás ásvány- vizét bacteriologiai szempontból kitünőnek kell minösitenünk. Budapest székesfőváros vegyészeti és tiszta, bomlási anyagoktól egészen mentes és Az Országos Közegészségügyi Tanács a Kristály- a külföldön való versenyzésre más ásvány- Dr. Rigler Gusztáv a kolozsvári egyetem tápszervizsgáló intézete a Kristály ásványvizet chemiai szempontból egészségesnek minősitette. forrást helyes és tisztán való kezelése folytán vizekkel hivatottnak minősitette. egészségtan tanára, az 1902. XII. magyar balneo- logiai kongresszuson a forgalomban lévő különféle ásványvizeknek bacteriologiai szempontból történt vizs- gálatáról tartott előadásában, a legtisztábbnak a Szt. Lukácsfürdői Kristályforrás ásványvizét jelentette ki. Kitüntetések: 1906. Bécs , Nemzetközi szakácsművészet, élelmiszerek és italok" kiállitása, diszoklevél és aranyérem. 1904. St.-Louis világkiállitás, Grand Prix. 1904. Buenos Aires, aranyérem. 1903. Baden, Wien, aranyérem a koronával, 1902. London, Grand Prix. 1901. Würzburg, aranyérem és diszoklevél. 1901. Ostende, aranyérem és diszoklevél. 1900. Strassburg, aranyérem és diszoklevél. 1900. Krakau, aranyérem és diszoklevél. 1900. Páris, aranyérem és diszoklevél. A Kristályforrás természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely szénsavval telittetik. A bécsi föudvar- mesteri gazdasági hivatal dicsérő nyilatkozatot adott, a Pápa 0 Szentségének házi-orvosa elismerésben része- sitette, sok uralkodó udvartartásában fogyasztják, ezernél több kiváló orvos, tanár és vegyész ajánlják!!! --- Page 49 --- 1906. februär 5. VENDEGLÖSÖK LAPJA 13 S Egész éjjel nyitva. Hideg buffet. I MEGNYILT ] LÁSZLÓ GÉZA régi a kartärsunk vezetése alatt a [4 vendéglő „Feszek“ és borozó Akáczfa-utcza 7. szám, volt Hatvani-féle vendéglő. Esténkint hangversenyez a most külföldről haza- érkezett b.-gyarmati Lakatos Miska teljes zenekarával. Minden időben friss magyar ételek finom asztali borok frissen csapolt Udvari sőr. Szigoruan szolid polgári árak. Q Külön fülkek. ga China- és alpacca-ezüst szálloda-, kávéház- és vendéglő -felszerelések legolcsóbb és legjobb minőségben jótállás mellett Szandrik ezüstáru-gyár központi főraktáránál Budapest, IV., Városház-tér. Gyärielep: Alsó-Hámor (harm) Evőeszközök alpaccából: "ekjoyozoyrerez úOWIYog Kurucz fatänyeros és különfélé levesek MINDEN IDŐBEN. jjeli élet. Saját arany- és ezüst-bányák- PA) HEESECÜSESSESSSELESESSSELLSEL: 12 drb asztali kanál — K 10.50 | 12 drb kávéskanál — K 5.20 12 , " villa — ,, 10.50 | 12 ,, moccakanál — „4.20 12 " kés — ,, 11.40 1 ,, levesm. kanál — ,, 3.42 13 ,, dessert ,, — ,, 9.20 1 ,, tejmerő kanál — ,, 1.68 12 „villa — ,, 8.70 1 ,, főzelékm. kanál ,, 2.63 BODEGA DE SANTA MARIA Hijo de GC. Pitagoräs, Malaga Alapitva 1882 . BORKIVITELI HÁZ Alapitva 1882. T , EETTETTTTI káákááááák Ausztria (Ismeteladöknak) Magyarorszäg Ajánlom alábbiakat bérmentve és elvä- ||1904 1903 1901 | 1900 | 1898| 1896 molva, a rendelö ältal megjelölt ällo- : ! másra, literenként, beleértve a hordót évről MALAGA sötetszinü, édes — — — — — MALAGA vörösarany, édes — — — — MALAGA fehérarany, sec LACRIMA CHRISTI, édes MOSCATEL SCHERRY sec MADEIRA félig édes — — — — — — — MARSALA — — - — OPORTO féhér és vörös — — — — — JEREZ—XERES sec — — — — — — — PEDRO XIMENEZ — -— ÜRMÖS — = VINO de QUINA legjobb bor betegnek — 83 t9 19 19 19 19 19 10 [2] REES * | lő! | 1 e | Az árak korona értékben értendők literenkint 16, 32, 64 és 120 literes hordókban. — Fizetések vagy a számla keltétől számított 3 hónap mulva teljesítendők minden levonás nélkül, vagy átvételkor 39/4 pénz- tári engedménynyel. SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai —— Aradon. —— ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek . EC . : Vendéglősök figyelmébe! Szällitok hegyitermésü jó fehér, siller és vörös borokat, valamint A kisüstön főzött "valódi törköly pálinkát kölcsön hordókban. WOLF ARNOLD bortermelő, Szegszárd. BB GEHT ETTTETETTTES UJDONS ÁG 1 Sütöbe való nyárs, kezelése igen egyszeri, mintha tepsiben vagy serpenyőben süt- nénk, azon külömbséggel, hogy a csirkét, kacsát, libát vagy malaezot a nyársra tűzzük és így a levegőben sütjük meg a tüzhely sütöjeben. A nyárs-sütő ára roastbeuf-rostelylyal együtt: 45 cm. hosszu 8 K, 40 cm. hosszu 7.20 kor. Vidékre láda és postaszállitó-levél 80 fill: — Nagyobb nyárssütők urasági vagy vendéglői tüzhelyek sütőibe — a megadott sütő hosszuságához mérten — külön árban készülnek. LAKOS LAJOS takaréktüzhely- gyáros BUDAPEST, IV. ker., Váczi-utcza 40. sz. TELEFON : 63—70. TELEFON: 63—70. PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt © legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár. 00 ROBICSEK ADOLF 29 (6) GES) BUDAPEST. (e Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. --- Page 50 --- [1 ;: Minden darab gyä- rainkból származó árut ezen védjegy- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Az , Erdélyi Pincze-Egylet" császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar ! Weın KArRoLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok. Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- dezésekről költségvetéssel szolgálunk. gyel látjuk el. r 3ttPeg, Fo (I Chr zpst? w- Pedálos czimbalmok == kitünő hanggal, erős szerkezettel, jöt- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. Tés sz 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István mihangszerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) Eee ” BESSENTEI GÉZA hentesáru- és csemege-üzlete BUDAPEST, ANDRASST-UT 39. SZ. Ajánlja a t. szállodás, fürdővendéglős, kávés és vendéglős urak részére dusan felszerelt raktárát mindennemű bel- és külföldi csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegességek. Zsir- és szalonna-kivitel, magyar és franczia pezsgőborok, rum, tea, likőrök, sajt, vaj. Árjegyzék kivánatra ingyen. Idénycsemegék, spárga stb. naponta frissen, halconservek és befőttek. Vidékre megrendelések pontosan szállittatnak. Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltségekben beszerez- tetnek. bzzzzozozzDccCLEZZEZÉZ >>5>>; DE 1906. februär 5. 62 E E 62 6 6 2 E E 6 6 EE EE S MUSTÁR : 8 3 8 — (eredeti franczia-möd)=— | a valamint kitünő minőségü ©) GPARADICSOM 1 és 5 literes üvegekben vendéglős urak részére [9] kapható © MOGZNIK L. conservgyárában ® Budapest, VIII. ker., Alföldi-utcza 10. szám. 03 tg, > A budapesti elsőrendű vendéglősök szállitója. <& (3 féfelelöfotofotototototototototó 2] e € !Pinezerek figyelmébe! Fő- és fizetöpinczerek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. A hires „Andrenyi Kálmán — Utódai" aradi czég pa- Hokkes Józse borkereskedő laczkbor lerakata Vámonkivüli pincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. M. k. postatakarékpénztári számla. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szällit. SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA bank- és váltóüzlete BUDAPEST VIII., BAROSS-TÉR 2. SZ. TELEFON 53—23 (József főherczeg szálló, TELEFON 53—23 - Van szerencsénk szives tudomására hozni, Ertesités. hogy VIII., Baross-tér 2. sz. (a József főher- czeg szálló LA - A un Silicen DaNk= és váltóüzletet nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki : sorsjegyek, állampapirok, valamint egyéb értékpapírok vétele és eladása, kölcsönök, sorsjegyek és értékpapirokra, sorsjegyek eladása csekély havi részlet- fizetés ellenében, osztálysorsjegyek minden huzáshoz, tözsdei megbízások keresztülvitele az áru- és értéktőzsdén, külföldi bankjegyek, arany- és ezüstpénzek vétele és eladása. kézpénzkölcsönök folyósítása előnyös visszafizetés mellett, ezenkivül minden, a bankszakma körébe tar- tozó megbizás eszközlése a legkulánsabb feltételek mellett. Remél- jük, hogy becses bizalmával mielőbb meg fog tisztelni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismeretes kiszolgálásunkról meggyőzhessük. gjyájó tisztelettel SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA. =D): --- Page 51 --- 1906. februär 5. Vendeglösök figyelmebe! Tisztelt kartärsaimat van szerencsém Ertesi- teni, hogy a világhirü müncheni Paulanerbráu vezér- képviseletét Magyarország részére már a mult év- ben átvettem, s hogy ezen hirneves sörfőzőgyár általánosan kedvelt ALVÄTOR-SÖR nälam megrendelhetö. Mivel a „Salvätor-sör“‘ kimérési ideje márczius 1-től bezárólag márczius végéig tart, a megrendelések már február hónapban megteendők. Megkeresésekre levélben válaszolok. A „Salvätor-sör‘t egész, fél és negyed hektoliteres hordókban, palaczksörök pedig 30 üveg tartalmu eredeti ládákban küldetnek szét. Kiváló tisztelettel PRINDL NÁNDOR vendéglős Budapest VI., Andrássy-út 51. Gyoma község Előljáróságától. 489/1906. ikt. sz. Árverési birdetmény. Gyoma község tulajdonát tevő s az , Erzsébet"-kertben levő összes termeivel, jégveremmel és hozzátartozékaival Gyoma községházánál 1906. év február hó 21-én d. e. 9 órakor tartandó nyilvános árverésen 1906. év április I-től 1912. év márczius 31-ig terjedő 6 évre hászonbérbe fog adatni. — Az árverési feltételek Gyoma községházánál tudhatók meg. Gyoma, 1906. év január 24-én. : Ronoska Mihály kertbizottsági elnök. Étterem és kávéház bérlet. Cirkvenicában a tengerparton épitett uj három emeletes nagy hotel és sanatorium S. 4 64 6 6 6 6 éttermének, kávéházának és kerti helyiségeiknek 1906. junius I-töl kezdődő bérbevételéhez előkelő bérlő kerestetik. Bővebb felvilágositás szerezhető: (6 ( Ifj. Rimanóczy Kálmán muepiteszneı NAGYVÁRADON. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 Legujabb amerikai rendszerü sörhütő és kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és -kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. wWw- Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállitunk. Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifón-szikvizgép, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. © A Nógrád-Verőczei körjegyzőségtől. 2 GC dh j, SD Bérbeadó vendéglő. Nógrádverőczén, a község tulajdonát képező vendéglő 1906. évi május hó I-töl számítandó 6 évre haszon- bérbe adatik. Fzen vendéglő áll egy nagy ivó- szoba, mellette lévő zárt veranda, egy konyha, tálaló, 2 kamra, pincze, uri ebédlő, kaszinói helyiség, egy nagyobbszabásu tanácsterem, egy a Dunára néző 22 méter hosszu és 5 méter széles zárt veranda s ez előtt elterülő nagy nyári kerti helyiségekből, melynek támfalait a Duna mossa s honnan páratlan kilátás esik Vácz és Visegrád-felé. Továbbá ezen bérlethez tartozik 5 vendég szoba, egy nagy istálló, félszer, fás- kamra, jéggel megtöltött jégverem és vendéglősnek 2 szobából álló lakása. Nógrádverőcze közkedveltségü nyaraló hely, melynek gyönyörü fekvése és kitünő levegője s azon körülmény, hogy a vasuti fővonalon s Vácz mellett fekszik, az itteni nyaralást kellemessé teszi s az itteni élénk élet egy életre való vendéglős- nek biztos existencziát biztosit. Evi bér 2400 koronában lett megállapítva, de az itteni társaskör által fizetett 450 kur. évi bér a bérlő javára esik. Zárt és 400 korona óvadékkal ellátott ajánlatok legkésőbb 1906. évi február hó 28-ik napjáig a községi előljáróság czimére nyujtandók be. Részletes feltételek a nógrádverőczei körjegyzőnél tudhatók meg. : : 2 2 dh GC CS SL SI CG CL CL SUSE --- Page 52 --- 16 X VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 5. — A BUDAPESTI = A viläghirü franczia FEL NI ZE REL E NI I IR 0 DÁI DE" magyarországi fölerakata GE im Válogatott füszeráruk, min- IV. ker, Aranykéz - utcza 6. szám EE VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám E >» S hoi © állandóan raktáron tartanak minden- © N] X N dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia nemü légszesz- és villamvilágitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kandallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdő- kályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasaló- készülékeket, valamint ipari czélokra Zu o szolgáló forrasztó-készülékeket. © aa) BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. B A } 7 GW Lésszeszberendezések a legmér- Fi razay Kálmánnál o Sekeltebb árak mellett eszközöltetnek. © pezsgőborok, rum és tea, liqueurök, sajt, vaj, kassai, A prágai sonka, felvágottak, upwjvy ABZBJg gyümölcsök stb. stb. raktára. Muzeum-körut 23. É ho ee EEE ——— A A AA ; 7 SEES EEE } Vill s világitási berendezések. Vil- ! en AR AR AR Wägner és Társai 1 1HAMOS jamos kolibri ivlámpák. Vil- } A tisztelt szállodások, vendéglősök ; lamos brilláns lámpák reklám világitásra. | © és kávés urak figyelmébe ajánljuk egyesült gyárak mint betéti társaság | Csillárok elektromos világitáshoz. Minden- | € : : BUDAPEST BÉCS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. $ féle gépek hajtására alkalmas benzin-. ! & 0) G NAC ] ; ; FÉG " , j váz-, és szivágázmotorok; , üzemköltség {| @ Oxygen- és szikvizgyárak berendezése. 1 lóerőnként és óránk é ; ; | , SIMPT. EX" vizszürők ő — MÁrESY- € Czuba-Durozier & Cie, "9! (sör ; bor és hütőkészülékek, pinczetelszerelési eikkek. i zékkel és költségvetéssel szivesen szolgál 1 irancin cognaogyárats promontor. 3 | iparág 1 Staniol- és fémkupakgyár Baal HI a vasöntö és gépgyár | Vezérügynökség : 3 Árjegyzék ingyen és bérmentve, | Ganzes Társa részvénytársulat ol! e RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. Egerben döszokkevől.. — Tersernrn aranyérem, — *Pomsooyban aranyirem- Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. | 3 Hütő- és jéggyári berendezések. | | Gtátátátátátátátátátátátátátó Transylvania Sec Kouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szällitök. ® Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. sz? BUDAFOK. Alapittatott 1863. évben Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterhäzy-utcza 6. Telefon szám : 52—.59. Palaczksör osztálya : X. kerület Köbánya. Telefon szám: 56—58. . | vasuthoz VENDÉGLŐSÖK LAPJA A KALAP KIRÁLY 2, 4, 5 koronás különlegességekben elismert specziálista Kossuth Lajos- utcza végén, Eskü-ut, Kiotild-palota. FOGVÁJÓK mindennemű közönséges és különleges (csi- szolt és csiszolatlan) minőségben kaphatók Hirschler Testvérek fogvájó gyári raktárában Budapest IX. Ferencz- körút 17.- szám. © Telefon 54-53. Különlegességek vendéglők részére. — Posta- csomag szétküldés naponta. — Árajánlattal szivesen szolgálunk 8 1] , Téli alma és gyümölcs eladás! Csemegealmát válogatottat, szé- pet, ranette batul, törökbálint, rozmarin, szercsike, eper, ponik, pogácsa és bőralmákból vegyesen ötkilós postakosárral 4 koronáért, tizkilós posta- kosárral 7 koronáért, ötvenkilós ládával fagy- mentesen becsomagolva (láda, csomagolás és szállítás dijmentesen) 30 koro Rétesalmát tizkilós postakosárral koronáért. 5 kilós postakc ral s pedig ez, Ferdinánd-vajkörte és pasa- árkörtéből vegyesen 6 koro- náért. Csemegeszőlőt száraz mézédeset 7 koroná- ért. Vérpiros fajnarancsot ötkilós postakosárral 2.80 | koronáért, mézédes óriási vérpiros muskát narancsot Et | 3 keronáért; meszinai fajnarancsot 2.20 koronáért jäsi jaffanarancsot 2.40 koronáért, mandarint 3.20 koronáért, válogatott czitromot 2 koronáért, óriási karfiol 2.40 koronáért, koronáért szállit dijmentes csomagolással után- véttel Busetto Mai a gyümölcskivitele, pest, Csömöri-út 26. Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajáttermésü hegyaljai boraimböl literenként : asztali bort —.56, 60.—, 70.— és 80 korona: szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy szárított állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. Gyöngyös-visontai hegyeken termelt kitünő minőségű, tiszta szürésü, természetes palaczk- képes faj ó boraimból szállitok utánvéttel: Asztall sillert — — — — — 38 koronáért , — fehéret — — — — 40 5; n Vöröset — — — — x " Hirneves visontai vöröset (bikavér) — 70 " hketoliterenként, a hordókat 30 napra kölcsön- zöm, s azok a beszerzési ár felszámítása ellené- ben, utánvéttel visszavétetnek. Rendelhető: Rusznyák Antal bor minta- nagygazdaságától, Gyöngyös. római marónit 2.40 | Buda- 1906. február 20. Eladó fürdő Péczelen. E főváros tőszomszédságában igen kedvelt 4 1 nyaraló helyen Péczelen, egy szépen berende- zett meleg fürdő, kitünő forrásvizzel, szép lakó- házzal, 760 [j-öl szépen befäsitott telekkel, eset- leg italmérési joggal "TE" jutányos árért azonnal eladó, — Bővebbet KODÓ MIHÁLY-nál { PEOZELEN, Hajnal-utcza 626. sz. (Közvetitök kizárva.) NN Bérbeadó étterem és sörcsarnok. Kolozsvárott, az uj Nemzeti Szinhäztöl alig 30—40 lépésnyire épült uj épületben igen szép, nagy, teljesen uj, elegánsan berendezett étterem és sörcsarnok egyéb mellékhelyiségekkel, minél előbb bérbeadó. Közvetlen közelben vannak az igazságügyi palota, (királyi tábla, törvényszék, járásbiróság), pénz- ügyi palota, közvetlen közelben vannak még a különböző laktanyák, (gyalogság, tüzérség és honvéd). Csakis elsőrendü, arra hivatott, intelligens és szorgalmas vendéglősök ajánlatai vétetnek figye- lembe, melyek küldendők Schneider G. A. czimere Kolozsvárott. . Tifuszjárványban vizvezetéki víz mellőzendő. ZA ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telitett, bakterium-, mész- és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20.c szám. TELEFON: 50—72, TELEFON: 50—72. Tejes bárányokat 6.00 K.-ért székely turö-gyara BARÓTH (Erdély). frissen leölve, kb. 5 kilo sulyban bér- mentve szállit bárhová darabonkint INCZE GYULA Minden időben legjobb minőségü 664 borokat ága szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A I uradalmi berpinczeszete Vá CZ. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szám: 8. Hirdetmény. A tasnádi (Szilágym.) Tömpe-fele nagyvendeglö folyó év márczius 6-án Tasnádon, a kir. járásbiróság árverelő helyiségé- ben birói önkéntes árverés utján el- adatik. Bővebb felvilágosítást ad dr. Hunyady János ügyvéd, Tasnádon. --- Page 65 --- 1906. február 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Meghiväs A PESTI MAGYAR KERESKEDELMI BANK 64. rendes kozgyulesere, mely 1906. évi február hó 17-én délután 6 órakor a bank helyiségeiben fog megtartatni. Tárgyaki; 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése, a mérleg megállapitása, ség felosztása iránti határozat és a felmentés megszavazása. 3. Az alapszabályok módosítása. 4. A tisztviselők és szolgák nyugdijszabälyzatänak módosítása az igazgatóság javaslata alapj 5. Igazgatósági választások. (Az alapszabályok 36. kilépő igazgatósági tagok ujból választhatók.) 6. A felügyelő-bizottság jelentés Az alapszabályok 19., 20. és 21. i értelmében minden részvényes, kinek részvényei három hónappal a közgyülés előtt a bank könyveiben nevére be vannak jegyezve, jogositva van a közgyülésen résztvenni, vagy magát meghatalmazott által helyettesíttetni, kinek azonban szintén rész- vényesnek kell lennie. A szavazati jog érvényesithetése czéljából a részvények szelvények- kel együtt az alapszabályok 18. §-a értelmében folyó évi február hó 14-ig az alant felsorolt helyeken teendők le. a nyere- §-a értelmében a Budapesten: a bank értékpapir pénztáránál. — Brassóban: az Adler L. Jakab és Testv. bankbetéti ál, — Debreczenben: az Alföldi takarék- pénztárnál, — Kassán: a K g-banknál, — Kolozsvärett: az Erdélyi bank és takarékpén: Pozsonyban: a Pozsonyi II. ker. általános takarékpénzt a bank fiók a May R. Miksa czégnél, — Temesvárott: a Délmagy aror és gazdasági bank r.-t.-nál, — Ujvidéken: a bank fiókjá : (XXVII. t.-cz. 198. § az alapszabályok 45. §-a értelmében a meg- vizsgált évi mérleg, a fe velő-bizottság jelentésével együtt, 8 nappal a közgyülés előtt átvehető. Budapesten, 1906. február 9-én. I, — Szegeden: i kereskedelmi Az igazgatóság. (Utánnyomás nem dijaztatik.) cs. és kir. udvari szällitök Zwack ]. IN Társai Budapesten, ki Az , Unicum" gyomor- UNICUM’ Saját pálinkafőzdék. : erősitő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és ® nemű és minőségü egyéb pálinkák. — $ Behozatal: valödi jamaica rum, franczia különlegességek, ugy mint : Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva cognac, Whisky, Arrac, : Triple sec, Cherry, > [1 Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- ciale, Peppermint stb. pittatott. Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi kéz alól való plakátokat is kapnak. ki J € 4 4 , § € € € 4 4 a 4 4 4 € 4 € 4 4 4 4 4 4 4 € 4 4 € [1 4 - AA] WEN ONE EEE Váczi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezettöl mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagjától. Hirdetés. A váczi „CURIA” szállodára esetleg bérlő ss üzletvezető kerestetik. — Bővebbet a „Väczi Ipari és Gazdasági Hitelszövetkezet"-nél Váczon | DET SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai Aradon. AA nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat A vámospérecsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtele; továbbá a vadkerti és gyoroki i törzsszőlők összt mése évente 4200—5000 hektolitert te ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek 4447 NE 5 Vendegilösök figyelmébe! © 3 Szällitok hegyitermesü jó fehér, siller és vörös borokat, valamint X főzött valódi törköly pálinkát kölcsön hordókban ; a kisüstön WOLF ARNOLD bortermelő, Szegszárd. U YE LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPESTEN. császári és királyi udvari szállító. - . | | | een Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8 Iroda és raktár IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. Vá E Irányi-utcza sarkán. } , Köszit és raktáron tart takarék- tüzholyeket minden alakban és 4 kivitelben. TELEFON: 63—70, TELEFON : 63.70. PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár. ROBICSEK ADOLF © ] | © (SS) BUDAPEST. (<=) © Parafadugaszgyär; VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. --- Page 66 --- 14 VENDEGLÖSÖK LAPJA Az A 1 M [11 , Erdélyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, E— gyógyborait. e] Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar! Wein KáROLY ÉS TÁRSAI | ) vászon- és asztalnemü-gyárosok. IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Budapesti föraktära: Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő e szakmába vágó gyártmá- — Szállodai fehérnemü beren- és minden nyainkat szolgálunk. dezésekről költs ségvetéss sel © u- Pedálos czimbalmok > Í ünő har rős szerkezettel, jót- lás részl tfizeté sre is kaphatók Ss czimbalc m-iskola 1 rés 1. Hege Kuliffay korona, II. rész i, fuvola, tárogató, gram- gora, harmónium, erklik, zenélő német € ü húrok kaphatók. nféle olasz, — saját kés Mindennemü hangszere cseréltetnek javitások elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen Horváth István műhangszerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) SE e +5 vBESSENTEI GÉZA? WW hentesäru- és csemege-üzlete W BUDAPEST, ANDRASSY-UT 39. SZ. W Ajänlja a t. szállodás, fürdővendéglős, kávés és vendéglős urak V részére dusan felszerelt raktárát mindennemű bel- és külföldi csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegességek. Zsir- és szalonna-kivitel, magyar és franczia pezsgőborok, rum, tea, likőrök, sajt, vaj. Arjegyzék kivánatra ingyen. Idényesemegék, spárga stb. naponta frissen, halconservek és befőttek. Vidékre megrendelések pontosan szállittatnak. Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltségekben beszerez- tetnek. BEEE DOSDCCC LE LECL EE 3 _ 1906. februär 20. 92 2 2 2 2 2 6? 72 62 2 2 66000 9 s MUSTÁR © 9 — (eredeti franczia-mód)-— 8) ® valamint kitünő minőségü A aPARADICSOM ® A 1 és 5 literes üvegekben a Ő vendéglős urak részére 8] 8 kapható e © MOCZNIK L. conservgyárában o 9) Budapest, VIII. ker., Alföldi-utcza 10. szám. ® | 8) => A budapesti elsőrendű vendéglősök szállítója. -e e ® dee 8800000000008 ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy rak a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. A hires , Andrényi Hokkes Józse Kálmán — Utódai" borkereskedő aradi " ozégi pa: eG laczkbor lerakata Budapest, V, Váczi-körút 46 zero Vámonkivüli pincze: M. k. postatakarékpénztári számla. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA bank- és váltóüzlete . BUDAPEST VIII., BAROSS-TER 2. SZ. TELEFON 53—23 (József főherczeg szálló) TELEFON 53—23 MH Van szerencsénk szives tudomására hozni, Ertesités. hogy VIII., Baross-tér 2. sz. (a József föher- czeg szálló 4 .. Sieden Dank- és váltóüzletet nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki : sorsjegyek, állampapirok, valamint egyéb értékpapirok vétele és eladása, kölcsönök, sorsjegyek és értékpapirokra, sorsjegyek eladása csekély havi részlet- fizetés ellenében, osztálysorsjegyek minden huzáshoz, tözsdei megbízások keresztülvitele az áru- és értéktőzsdén, külföldi bankjegyek, arany- és ezüstpénzek vétele és eladása, kézpénzkölcsönök folyósítása előnyös visszafizetés mellett, ezenkivül minden, a bankszakma körébe tar- tozó megbizás eszközlése a legkulánsabb feltételek mellett, Remél- jük, hogy becses bizalmával mielőbb meg fog tisztelni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismeretes kiszolgálásunkról meggyőzhessük. eg; yájó tisztelettel SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA. --- Page 67 --- 1906. február 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA E Fe 15 OMINO Extra Dry PEZSGŐS PÁRISI VILÁGKTÁTTTÁS 1900. Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. 18 ill. 26 ,, 2 liternek ára tiveg Zrt házhoz szällitva 1 BUDAPEST, W. ker., A baldöczi Deäk-forräsviz vezerkepviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Föelärusitäs : Fővám-tér 4. Baldóczi-ásványviz. ZIAÄULASP-IZIOPIEH Baldóczi-ásványviz. EDLDEDEDEDEDED T Sziklabor Sec XS (franczia módszer szerint) x UNYI JOZSEF pezsgőgyárából BUDAFOK (PROMONTOR) Iroda: Tóth József-utcza 60. sz. (saját házában.) 2 3 8 Pinczék: Fuchsgang-dülö 20. % N Minták és árjegyzék a t. vendéglős, szállodás és kávés urak részére díjmentesen. VÉDJEGY SZÁMA 12274. ur RD SO BED EL FE JEL FE 52uUS2I 600000 korona nyerhető I darab ,, Pesti hazai takarékpénztár" sorsjegygyel. Kapható: WS 36 havi részletfizetésre. Havi befizetés: 1 drbra 7 kor. Fleissig Sándor bankház Budapest, Erzsébet-körut 2. szám. Nagy boreladás. 1700 hektó beregszászi szölömben termett, kitünő, nagy szesztartalommal biró 1900, 1902, 1903, 1904, 1905 Bővebb felvilägositässal szolgál a tulajdonos. BUZÁTH FERENCZ orsz. képviselő. BUDAPEST, József-utcza 25. szám. évi bor eladó. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. dr. Liebermann egyetemi tanár urak N u. ; er dupla malätasör szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik ie lentő sen vivmánya. Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital e n ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágyt szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a "gye ngeség k önbözö nemei ellen végre igen fontos szoptató nőknél. Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üdlethen. A videkre a serfözde maga szällitja. Korányi, dr. Laufenauer és által ajánlott érette árak: a fogyasztási al együtt egy nagy palaczk alaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari PN és kamarai szállitó, DREHER ANTAL E) SERFŐZDÉJE | Budapest % = Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli mároziusi-, koror (4 la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különfegesség: dupla maláta kösör kökomökban. Nagyobb sörmennyiséget saját Herczegovina egyik jelentékeny katonai őrhelyén, a hol állandóan nagyszámu magyar katonaság fekszik, kitünő for- galmu és jól jövedelmező legénységi kantin és tiszti Kaszinó családi körülmények folytán átadó. Pontos adatokkal szolgál BANAZ FRATELLI czég Ragusa (Dalmáczia). | (Kéretik németül levelezni) A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga | | Spanyol kir. udvari szällitö borkiviteli tärsasäg, több | elsörendü világkiállitáson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- | tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- | szertär, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint | kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL, vezérképviselő. A --- Page 68 --- 16 BES : VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. február 20. KOENNEN SG = A BUDAPESTI = A viläghirü franczia FELSZERELESI IRODÁI | [o megyarorszni fölerakata SG Väl f a IV. ker., Aranykéz - utcza 6. szám legott let e VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám O állandóan raktáron tartanak minden- © nemü légszesz- és villamvilágitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kandallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdő- kályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasaló- készülékeket, valamint ipari czélokra dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, liqueurök, sajt, vaj, kassai, IE AUZEIG prägai sonka, felvägottak, Bräzay Kälmän u 8 wu o szolgáló forrasztó-készülékeket. © j | BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. 2 ! 7 A ; í | We Légszeszberendezések a legmér- FI Brázay Kálmánnál o sékeltebb árak mellett eszközöltetnek. © gyümölcsök stb. stb. raktára. Muzeum-körut 23. 3 = 9 IS kolibri ivlámp ák. Vil- pál reklám vil A tisztelt szällodäsok, vendeglösök igye Ime ) ajanljuk (" OGNAC 2 3 | 3 { 3 | Czuba-Durozier & Cie. BD . ( sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczelelszerelési ezikkek. | francia cognacgyárat : Promontor. 3 1} na) Staniol- és fémkupakgyár jú.) | ? S > egyesült gyärak mint beteti tärsasäg ; BUDAPEST—BECS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. ( Oxygen- és szikvizgyárak berendezése. { parág ynök Árjegyzék ingyen és bérmentve. RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. { Hútő: és . jéggyári berendezések. EXARAPRAFAAFAAF tátátátítátótátátótátátáláta Nransyl vania Sec) Kouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szällitök. «® Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. szzzEEEZESZEZZE BUDAFOK. fé4-4£€€£€££€££€£€£€- w == 12 elsőrendü kitüntetés. Z— Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZÁM. Főraktár : UWwis et] BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. --- Page 69 --- u hl XXII-ik évfolyam. 5. szám. Budapest, 1906. márczius 5. VENDEGLÖSOK LÁTJA (.. PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZ! SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY, „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinezemunkäsok egylete", a , Budapesti kávéházi segédek egylete" fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegél! /zö-egylet“, a Győri pinczer- egylet", a Révk Aradi vendéglősök és kávésok e: „Kassai vendéglősök, kávés vende; glősök „Budapesti főpinczérek óvadék letéti társa: „Aradı pinczér-egylet"-nek, a lősők 6s kávésok ipartársul: „Szekesfejerväri vendéglősök, ká ak, a Szabadkai pincz Misko ésok és italmérők jap Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a r-egy) ek, pin: ek, a sulatá"-nak, az Üjpesti szállodások, Sza atmá ár-Németi és korcsmárosok ipartá ga mint szövetkezet", a ,, i vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre". a , Londoni Magy ar Pinczér-Kör" DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. kal Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. 2 1 Félévre . Háromnegyed évre 9 Evnegyedre . Az ifjuság védelme. Az emberiség legdrágább kincse a fiatalság, az élet virága, a mely csak egyszer nyit számunkra s ha elhul- latta himes szirmait, semmiféle köny és bűbájosság vissza nem varázsolja. Hogy ez a kényes, szép virág ki- nek-kinek mentől tovább virulhasson, hogy szine, illata üdén maradhasson, az emberiség legnagyobb érdeke. Védenünk kell az ifjuságot! Véde- nünk az időelőtti megerőtetésektől, védenünk a betegségektől s az er- kölcsi mételytől. Boldog az a nemzet, a melynek fiatalsága gondtalanul üzheti ártatlan játékait; boldog, a melynek fiatalsága testében erős, lelkében szüziesen gyermeteg ! Elmondhatjuk-e mi, hogy ezekhez a boldog nemzetekhez tartozunk? Aligha ! Hány gyermeket látunk korának meg nem felelő munkában görnye- dezni; hányat levegő, szabadság hiá- nyában sápadozni s hány ödöng kö- rülöttünk elhagyottan, éhségtől, hideg- től sorvadozva. Es még megdöbbentőbb a kép, ha megfigyeljük az utczáinkon, tereinken | kergetőző gyermekcsoportokat, Modorukból, beszédükből vénhedt- ség, a megmérgezett lélek kiabál felénk istent káromlón, arczot piritón. Valóságos veszedelem ilyen gyermek- csoportok között tisztességes nőkkel elhaladnunk. A kaszárnyák és a rossz 6 kor. | 8 ,, nünk vallanának, házak aljas szólamai röpködnek felénk. | Laptulajdonos és telelős szerkesztő IHÁSZ GYÖRGY. | Ha el is tagadhatnök a nálunk égre | kiáltóvá lett erkölcstelenséget, elle- vádolnának gyer- mekeink ajkai. Czigarettázó suhanczok, dorbézo- lók között füsttől czikákoló kisde- dek, durva társalgásainktól hülyedező gyerekek mindennapi látványosságai a pálinkás lebujoknak, a vendéglők- nek és a kávéházaknak. Éppen ezért, ha valahol, ugy a nagy városokban, különösen a mi fővárosunkban szorul az ifjuság vé- delemre. Védelemre egészségi és er- kölcsi okokból. Itt, ahol rossz a levegő, szükek s | tulzsufoltak a lakások, hiányos a táp- lálkozás, szükséges, hogy a társada- lom gondoskodjék a gyermekek le- vegőztetéséről és edzéséről. Itt, a hol ember ember hátán él, a hol az ártatlanság ablaka mellett a büné vigyorog; itt, a hol a felnőt- tekben, a szülőkben zavaros az er- kölcsi érzék, szükséges, hogy a tár- sadalom védje az ifjuság erkölcsét s szeretettel korlátozza őket a korai elsülyedéstől. Ezért vetettük fel a minap, egy más iparágban történt kezdeménye- zés folytán, azt az eszmét, hogy ná- lunk is jó volna ifjaink védelméről gondoskodni s tanonczaink, a borfiuk, részére internátust kellene létesite- nünk. Sehol nincs erre akkora mint a mi szakmánknál. A legtöbb helyütt a szükség, borfiu távol lakik üzletétől s 5 legjobb ese Stdn is | Szerkesztőség és kiadöhivatal VII.. kerület, Akäczfa-utcza 7-ik szám. Keziratok és előfizetések ide intézendők késő este bandukol haza, a mikor az utczak válóságos bünszerzők; igy hát — ha egyéb nem — a kiván- csiság is megtántoritja az ifjut, a ki örökösen felnőttek között forogva, ugyis felizgatott fantáziával távozik otthonába. Mennyi betegség, mennyi elvete- mültség okai ezek az ellenőrizhetet- len éjjeli órák. Ezt a veszedelmet megakadályoz- nunk mindenekfölött való kötelesség, valósággal lelkiismereti dolog ránk nézve. Annál is inkább ez, mert a mint már a minap is jeleztük egy kis körültekintéssel és jóakarat- tal minden nagyobb áldozat nélkül volna létesithető. De ez a körülmény még nem sok reménynyel kecsegtetne bennünket, ismervén a szaktársak nehezen meg- törhető közönyét, ha nem tudnók azt, hogy ezt az eszmét oly igazán hu- mánus, erős akaratu és áldozatra kész férfiu melengeti a szivén, mint Glück Frigyes. Az ő nemes, nagy szivéhez méltó feladat s megvalósit al megszám- lálhatatlan emberöltők áldó kegyele- tébe vési be nevének emlékezetét. Valóbse társadalmi , a mai viszo- nyok között e nélkül az EZT Are nélkül iparunk jövendőjé nek a képét nem láthatjuk valami rózsásnak; mert a szakképzett elem is lelkében hordja és tovább plántálja e szomoru, ön- magával meghasonlott kor romlott- ságát. Mi tehát előre is mély tisztelettel Telefon: 63—90. ll ág FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első hudapesti mindennemű élő és jegelt halak nagy raktára. Szállít a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. * ALAPITTATOTT 1820. «+ HALÄSZMESTER --- Page 70 --- Paprika kiräly! köl 1906. márczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA : v We Nemesített 48-as édes paprika egyedül : Kovács Sándornál Mokrin, GW [ől teni 4 Paprika kir ály! hódolunk G/ück Frigyesnek, e nagy eszme melengetőjének s nemsokára lelkes apostolának. Ha ő kibontja ifjuságunk védelmé- nek fehér zászlaját, bizonyára az em- berszerető vendéglősök egész soka- sága sereglik táborába s csakhamar állni fog tanonczotthonunk, ifjaink testi, lelki egészségének ez a hatal- mas mentsvára. Isten áldja azokat, a kik alapját | vetik. és a kik betetözik! A záróra Ujpesten. Az ujpesti vendéglők, kávéházak és kávémérések záróráját a vár- megye törvényhatósága szabályrendeletileg a következőleg állapította meg: 1. A vendéglőket éjjeli 12 órán tul reg- gel 4 óráig nyitva tartani tilos. A tilos idő- ben vendégek nem időzhetnek a vendéglők- ben. A tilalom nem szól azon éjjelekre, ami- dön tánczvigalmak és mulatságok rendez- tetnek és étteremmel kapcsolatos helyise- gekben. — 2. Kávéházak egész éjjel nyitva tarthatók. Kávéháznak csak azon üzlet te- kinthető, amely utczai földfeletti helyiségben gyakoroltatik, amelyben kávé, tea, csokoládé, italmérési engedély tárgyát nem képező sze- | az utóbbiakhoz szükséges nedvek amelyben ztal foly- szes ital, és sütemények mindig kaphatók legalább két rendes nagyságu tek ton a közönség rendelkez a szállókban lévő kävehäze egy tekeasztal is tartható; végre amely üz- let kávéházfelirással van megjelölve. 3. Ká- vémérések — tekintet nélkül az évadra — csak 11 óráig tarthatók nyitva és reggeli 3 óra előtt ki nem nyithatók. Aki a záróra ellen vét, 100 koronáig, visszaesés esetében 100 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel sujt- ható. A szabályrendeletet a kereskedelmi mi- niszter jóváhagyta. , melyekben A husnagyvágó. A hus drágasága s ezzel a megélhetés ne- hézsége egyre fokozódik s már-már nemcsak a fővárosban, hanem a vidéken is türhe- tetlen. Nálunk a fővárosi tanács ugy viselkedik, mintha a lóhus-székek felállításával teljesen eleget tett volna kötelességének: semmiféle kezdeményezésre sem mutat hajlandóságot. A vásárpénztár, amely a hus drágulásá nak egyik fő okozója, még mindig zavarta- lanul sáfárkodik; mert az ellene megindi- tott vizsgálat szekerét, ugy látszik, kátyuba juttatták s addíg akarják huzni-vonni, mig vagy feledésbe merül, vagy pedig a terhelő körülményeket sikerül a javukra maszkirozni. Egy van még, ami kisért s ez a husnagy- vágó, amelynek az a czélja, hogy a buda- pesti vágóhidon egy részvénytársaság üzze a vágást s ez lássa el hussal az összes mé- szárosokat és henteseket. Akkor, amikor ennek a hire először ke- rült nyilvánosságra, mindjárt aggodalmun- kat fejeztük ki, hogy ennek a részvénytársa- ságnak aligha az lesz a czélja, hogy a fő- város közönsége mentül olcsóbban juthasson a hushoz, hanem inkább az, hogy mentül na- gyobb haszonnal zárhassa évi mérlegét. Éppen ezért meggondolandónak mondot- tuk, hogy hosszabb időre monopolizáltassék, a közönség nyakára szabadiíttassék egy tär- saság, amely semmiféle garancziát sem nyujt arra nézve, hogy nem törekszik-e a közön- ség kizsákmányolására. A husnagyvágó kérdését már az «Orszä- gos Gazdasági Egyesület is tárgyalta s szinte abban a véleményben van, amiben mi, vagyis hogy a nagyvágó tervezői semmi- féle garancziát nem szolgáltatnak arra, hogy kiváltságos helyzetükben nem nyomják-e el az állattenyésztők és a közönség érdekeit. A tervezők külömben már a minisztérium elé terjesztették ajánlatukat s a kereske- delmi miniszter már át is irt a székesfővá- rosi tanácshoz, hogy nyilatkozzék a husnagy- vágó kérdésében. Erre az a különös eset történt, hogy egy- szerre több ajánlat is érkezett a minisz- terhez. Ezek között igazán nagyszerü, a magyar állattenyésztésre kiváló jelentőségű egy titok- zatos angol társaság ajánlata, amely Fiumé- ban akar óriási tőkével husnagyvágót és feldolgozó-gyárat létesíteni, hogy egész Euró- pát magyar hussal láthassa el; pedig hát ez magunknak is kevés, mert az osztrák sógor eleszi előlünk. Ha a fiumei terv valósulását megenged- nék, ugy a budapesti piacz forgalma mini- mumra szállana s a hus drágasága ország- szerte emelkednék. Ez a kilátás alkalmas arra, hogy a fővá- rost megrettentse s valószínüleg azért eszel- ték ki, hogy a tanács és a közgyülés sebtiben- vaktában megadja a budapesti nagyvágónak a monopóliumot, illetőleg a szerződést. Szóval, a husnagyvágó keletkezésénél igen gyanus tünetek mutatkoznak, amelyek arra intenek, hogy óvatosak legyünk s hogy meg- maradjunk azon véleményünk mellett, hogy — ha már éppen husnagyvágó kell — ezt maguk a mészárosok és hentesek létesit- sek. Így nyilatkozott a pozsonyi kereske- delmi- és iparkamara is. A szövetkezetekről. Évek óta törekszünk arra, hogy a szövet- kezeti eszmét megkedveltessük vendeglö- seinkkel. Kimutattuk, hogy a szövetkezetek minden- féle szükségletek kielégítésére alkalmasak s | minthogy nem haszonlesés a czéljuk, a nép- | segítésnek egyetlen igazi alakulatai. Éppen ezért jónak véljük ismertetni azt a széles körben nagy érdeklődést keltő fel- olvasást, amelyet dr. Nagy Ferencz volt államtitkár tartott a «Magyar Tudományos Akadémiás-ban a «Szövetkezetek alapelvé- rőb. A felolvasás nemcsak tárgyánál, humánus eszmemeneténél, hanem azért is különös figyelmet érdemel, mert köztudomásu, hogy dr. Nagy Ferencz megalkotója a majdan törvényhozásunk elé kerülő szövetkezeti tör- vényjavaslatnak. Ajánljuk tehát felolvasásának ismertetését olvasóink figyelmébe, hogy végre-valahára a vendéglősök is élvezhessék szövetkezeti in- tézményeik áldásait. Ezek nélkül iparunk pangása meg nem szünik s helyzetünk egyre lealázóbbá válik. Dr. Nagy Ferencz szerint a szövetkeze- tet a humanizmus szemével fölismert szük- ség hozta létre. A kis existencziäk elszapo- rodásával egyre nagyobb szüksége mutatko- zott annak, hogy a gyengék az őket kizsák- mányoló nagy tőkével szemben szervezked- jenek. E szervezkedés azonban — éppen mert szegény emberek önsegélyét czélozza — nem lehet nyerekedő. Ezen a ponton külömbözik minden más kereskedelmi vagy részvénytársaságtól, mely mind arra dolgozik, hogy a részvényesek tőkéjét minél dusabban kamatoztassa. Ezekkel szemben fogalmilag a szövetkezet olyan társaság, mely a saját tagjainak hite- lét, keresetét vagy gazdálkodását mozditja elő. Jelszava tehát az önsegély és ezzel ki van zárva, hogy önmagán nyereszkedjek; mert akit támogatni akarunk, azt nem huz- hatjuk meg egyuttal. Ugyanez a mozzanat megkülömbözteti min- denféle más üzleti társaságtól is, mely bár- kivel köt üzletet, ha hasznát látja mellette és melynek tagjai vagy részvényesei csak akkor mennek a saját bankjukhoz, ha ennek előnyét látják. Ellenben a szövetkezeti em- ber éppen azért állt be a szövetkezetbe, mert hiteligényét vagy munkaertekesitesi czeljät csak ott remélheti. Mig tehát a betéti vagy részvénytársaságnak mindegy, kitől hajtja be a hasznot, csak osztalék legyen; addig a szövetkezet, mely saját tagjaiból él, nem dolgozhat nyereségre, hanem csak önfentar- tásra. Állásai is inkább tiszteletbeliek és mun- kásainak csak u. n. életbentartó javadalma- zást biztosíthat. Szóval itt minden a tagoké, a tagoknak és tagokkal létesül. Itt az együttmüködés önzetlensége a mér- tékadó; az osztalék nem főczél, emelésére dolgozni nem szabad, mert ellenkezik a fő- elvvel, az érdekek szolidaritásának, vagyis egyetemlegességének elvével. A szövetkezet tehát első vonalban a sa- ját tagjaival dolgozik, de nem kizárólag. En- nek elrendelése megbénitaná esetleg az esz- mében rejlő társadalmi olajcsepp hatását. Hiszen lehetséges eset, hogy egy szövetke- zet a reá szorult tagok érdekében csak ugy működhet üdvösen, ha fenmaradását nem tagok is segitenek előmozditani. Lehet az is, hogy pl. romlásnak kitett czikkeit — éppen, mert csak önfentartásra dolgozik — kénytelen hirtelen eladni bárkinek, éppen azért, hogy humánus hivatását teljesíthesse. Ez azonban csak kivétel; a normális álla- pot: a tagoknak s tagokkal való üzletkötés, melyet igen korlátol az a körülmény, hogy tagjai csak jogosultak, de nem kötelesek ott vásárolni. Tehát belső szükség szoritja a szövetke- zetet a jó és olcsó kiszolgálásra, igényei- nek lehető csökkentésére. Rögtön ellent- mond a saját létczéljának, ha nyereségre dol- gozik, mint más vállalat, melyben a tőkés saját munkájának és pénzének bő kamato- zásán fölül még jó nyereséget is óhajt. A szövetkezetben az alakulási czél kizárja a nyereséget; czéljának egyenes megtaga- dójává válik, ha nem a tagokért tesz min- dent. Jelszava tehát az olcsóság és jóminő- ség együtt. Minthogy azonban esélyek őt is érhetik, valamicskét félre kell tenni váratlan csapá- sok elháritására. Ha azonban ezek nem kö- vetkeznek be, az óvatossági fölösleg is a tagok javára fordítandó visszatérések alak- jában, melyek a vásárolt czikkeken elért ha- szon arányában téritendők vissza az egyes egyéni számlákon. (Toute comme chez nous!) Itt az alaptőke rendszerint törvényesen le- korlátozott kamatot hoz és a részjegyesek nem kaphatnak több osztalékot, mint az ál- taluk szedett kamat százaléka. HÜTTL TIVADAR porczellángyáros, császári és királyi udvari szállitó BUDAPESTEN. Gyár: VI. ker., Angyalföld. +++ — Raktár és iroda: IV. ker., Dorottya-utcza M. szám. --- Page 71 --- ! | ! Í 1906. márczius 5. F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Szervezetük is olyan, ahol igazán megma- radtak az altruisztikus keretben, hogy akár- hány részjegy is csak kevés szavazatot biz- tosit. Ebben van a záloga annak, hogy a kisember legyen bennük többségben. Ezen jótékonysági vonáson alapul és iga- zolódik állami segélyük, sok esetben adó- mentességük és lehetőleg olcsó, ha nem in- gyenes közigazgatásuk. Mert erkölcsi és ne- velő hivatást teljesitenek a legszegényebb körökben, midőn a munkást önzetlenségre, készfizetésre, áruismeretre, családi érzékre, önbecsülésre, mértéktartásra, beosztásra, ta- karékosságra, önállóságra szoktatják. Elfajzásai tehát üldözendők; viszont tiszta elvei: az altruisztikus gondolkodás, a szo- cziális egyensuly és keresztény emberszere- tet örökké vonzó elveinek terjedése és fen- maradása érdekében, minden pártolásra ér- demesek. Az ilyen szövetkezetek valóságos népnevelő-intézetek, melyek a munkások és kisemberek önzetlen fölsegite&se€ben keresik és találják legszebb. jutalmukat. — Szakoktatásunk kiterjesztése. Már egy iz- ben fölvetettük azt az eszmet, hogy szakis- kolänk tananyaga hiányos s iparunk érdeké- ben kiegészítésre szorul, különösen gyakor- lati tekintetből. Ilyennek jeleztük a borke- zelést s evégből javasoltuk, hogy növendé- keinket járassák a budafoki pinczemesteri intézetbe, igényeinknek megfelelő tanfo- lyamra. Hogy ez lehetséges volna, kitünik a következő értesitésből: Az okszerű pincze- kezelésre vonatkozó gyakorlati ismeretek ter- jesztése végett, a budafoki egyéves pincze- mesteri tanfolyammal kapcsolatosan éven- ként rövid, időleges borkezelési tanfolyamok rendeztetnek, még pedig külön tanfolyam tartatik a nagyobb szölöbirtokosok részére s külön tanfolyam a kisbirtokosok és vin- czellérek részére, Ezen tanfolyamnak czélja, hogy azok, akik ott részt vesznek, a legszük- ségesebb borkezelési ismereteket főleg gya- korlatilag elsajátítsák. — A kisbirtokosok és vinczellérek számára rendezendő borkeze- lési tanfolyam ez évi február hó 26-án kez- dődik és két hétig tart. — A tanfolyam tan- dijmentes, a résztvevők azonban ellátásról (lakás és élelmezés) saját költségükön ma- guk kötelesek gondoskodni. A tanfolyamra való felvétel végett a budafoki m. kir. pin- czemesteri tanfolyam igazgatóságához kell fordulni. A tanfolyamra jelentkező tartozik bemutatni: a) az életkorát tanusitó anya- könyvi kivonatot vagy községi bizonyítványt (esetleg cselédkönyvet); b) községi erkölcsi bizonyítványt, melyben a jelentkező jelen- legi, valamint lehetőleg azelőtti foglalkozása is kitüntetendő; c) a jelentkező eddigi alkal- mazására (szolgálatára) vonatkozólag mun- kaadójától nyert bizonyitvänyait; d) igazol- nia kell, hogy magyarul irni és olvasni tud; e) olyan egyén felvételét, aki másnak szol- gálatában áll, az őt alkalmazó szölöbirtokos- nak kell kérnie. A nagyobb szölöbirtokosok részére rendezendő tanfolyam, mely szintén két hétig fog tartani, márczius hó 12-én kez- dődik. Hasonló egy- vagy kéthónapos tanfolya- mot örömest engedélyezne a földmivelési miniszter a mi növendékeinknek, ha erre szakiskolánk gondnoksága fölkérné. Egy vendéglősnek misem szüksegesebb, mint a helyes borkezelés ismerete; sőt ezt a közönség érdeke is megköveteli. Viszont növendékeink egészségére is jó hatással lenne, ha a nyári hónapokban a szabad levegőn szorgoskodhatnának. Javaslatunkat tisztelettel ajánljuk Glück ; gye ur figyelmébe! | VENDÉGLŐSÖK LAPJA 8 N a N A társadalmi állás. (Vége.) A pinczértől megkövetelik, hogy fiatal és szép legyen, legalább is annyira, hogy un- dort ne keltsen az étkező-vendégben. Tiszta, rendes ruházatu, kellemes modoru, tudjon jól társalogni, politizálni, referálni, felvilá- gositäst adni, detektiv-szolgálatot tenni: ki ez a hölgy, ki ez az ur, mi a foglalkozása, van-e vagyona? stb. Ismernie kell az ösz- szes ételeket, hogyan készitik, ismernie kell a borokat, annak származását, készitését, a likört és pezsgőt. A szobapinczérnek ennél is többet kell tudni. Ismernie kell az összes vasuti vona- lakat, a világ összes városait, annak lakóit és — ami a fő — az összes nyelvek tudását megkövetelik tőle és nagyon csodálkozik egy franczia, angol, olasz, román, szerb, orosz stb., ha az ő nyelvét valaki nem beszéli, bár a mi nyelvünket egyetlen-egy külföldi pinczér sem tanulja; azután megkövetelik, hogy minden boldog-boldogtalannak hite- lezzen; ha hitelez, saját kára, ha nem hite- lez, akkor pedig nem a társadalomba való. Pedig hány embert tart ki a pinczér és se- git ki bajból, nyomorból és a legtöbb eset- ben háládatlanok jóltevőjük iránt, holott a pinczér soha sem megy koldulni kölcsönért, hitelért, vagy segélyért sehová; mint szak- emberhez, kitől bizton remélhet, mert ha van egy emberben szív, az bizton pinczér és ha nem pinczér, akkor én tanácsolom, hogy az legyen, mert egy pinczérnek nagyon jó- szivünek kell lennie, hogy mindazt szótla- nul elnézze és elhallgassa, amit tőle meg- követelnek. És mégis vannak olyanok, kik azt mond- ják, hogy a pinczér nem tartozik a társa- dalomhoz. Pedig van a mi szakmánkban rengeteg sok előkelő, sőt magasrangu és igen jó helyzetben élő pinczér; van, akinek nővére herczegnő, — nem akarom megne- vezni, de eléggé ismeretes — van a mi szak- mánkban gróf, nem egy volt külföldi és orosz herczeg, volt itt Pesten alkalmazva egyné- hány báró, számtalan nemes stb. Anyagi helyzetét illetőleg egy pinczér sem hivatalnoki vagy más állással, de csak olyan, ki hivatásának megfelel. Egy kisebb hiva- talnok 70—80 forint fizetéssel ur, nagy ur, egy pinczér ellenben 150—200 forint kere- settel munkás. Mi, pinczérek — kik, sajnos, a honorá- cziókból élünk, mert arra vagyunk utalva — nem tudom, miért volnánk inkább megve- tendők, mint az orvos, ügyvéd stb., hiszen ők is honoráriumot kapnak, éppen ugy, mint mi, vagyis rosszul mondva borravalót, pour boir — pedig valójában nem borra- való, nem honorárium, de még pour boir sem, hanem dijazás, vagyis munkadij. A borravaló csak egy rossz elnevezés, de nem alamizsna, mert ezért a pinczér szolgál. Azért jó egy olyannak, ki nem pinczér és mégis a pinczértől él, mert ugy hiszem, mi- tőlünk is élnek emberek, bennünket is ki- szolgálnak és mi is fizetünk, honorálunk, ta- lán még jobban, mint más, mert mi is abból élünk és mi is olyan emberek vagyunk, kik dolgozunk, hogy megélhessünk. Nem törö- dünk senki bajával, nem ócsároljuk foglal- kozását, különösen ha a mi megélhetésün- ket elősegiti. Vannak elegen, kik bennünket tisztelnek, becsülnek és társalognak velünk nagyon szi- vesen, Legfeljebb csak az olyan nézi le a pinczéri állást, kinek elméje nem elég tiszta, vagy a pinczéri tekintélyen aluli ugy mü- veltség, mint társadalmi állásban. cserél | idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők N 5 tere hau fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. & A dB Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € € Kapható mindenütt. # # € Telefon 40—97 Azért, fiatal pinczérek, ajánlom önöknek, menjenek külföldre minél többen és minél hamarabb, mert csak az lehet pinczér, ki finom modoru, világjárt és tapasztalt, aki pedig nem mehet külföldre, az kettőzött erővel tanuljon itthon, hogy szégyent ne vall- jon. Jövő számunkban szolgálok utbaigazi- tással a külföldi tanulmányuthoz. Csepreghy Gyutü. Az ujnestiek közgyűlése. Az ujpesti szállo- dások, vendéglősök és korcsmárosok ipar- társulata február 15-én tartotta IX. évi köz- gyülését. Miután kegyeletesen megemlékez- tek a társulat elhunyt elnökéről, Vass Ist- vánról, a tisztujitás történt meg. Elnök lett Vunk Gyula, alelnök Gallay Mihály. Ki- vánjuk, hogy a társulat az 1906. évben a haladás, a megszilárdulás utjára találhasson; mert a főváros periferiáján szüksége van iparunknak erős, tevékeny szervezetre. A sörgyári mozgalom. Az a mozgolódás, amely serfözdet akar alapíttatni a vendéglősökkel, itt a főváros- ban nem talál kellő visszhangra s a vidé- ken is csak a somogymegyeiek között kel- tett nagyobb hajlandóságot. A mozgalomnak ujabb mozzanatáról hirt nem adtak s hivatalos közlönyük megelég- szik a velünk való polemiával. Először is kijelenti, hogy valótlan az a hirlelés, hogy ők Haggenmacherékkel szö- vetkeztek volna. Hát ők tudhatják s ők tudják; mi elhisz- szük, illetőleg ráhagyjuk: hát legyen ugy! * Gyanusitäsnak és ráfogásnak mondja ez a lap azt is, hogy valamelyik emberük visz- szaélt Lippert Lajos nevével Prindl Nán- dornál. Mi ezzel szemben bizonyosak arról, hogy szaktársaink között nem akad egy sem, aki föltételezné, hogy Prindl va- lótlanságot állitson s Lippert ok nélkül tiltakozzék. vagyunk * Persze, ez a sörgyäros ujság csak azért emleget gyanusítást és ráfogást, hogy ezt velünk szemben annál vakmerőbben tehesse. Ránk fogja, hogy mi a sörgyári eszmének ellenségei vagyunk s gyanusit, hogy mi ezt a kartelles sörgyárak iránt való, tudja Isten, mily önző indokból cselek zük. A räfogäs és gyanusítás visszapattan ró- lunk, annál is inkább, mert mi éppenség- gel nem vagyunk az eszmének ellenségei, csak a könnyelmü elhamarkodottságnak. Szomoru tapasztalásunk van arra, hogy a vendéglősök csoportositása, különösen ami- kor ez milliókra rugó tőke összeadásától függ, szinte lehetetlenség. De ha — aminek fölöttébb örvendenénk — ezuttal más tapasztalásra jöhetnénk, ak- kor is meggondolandó ez a nagy vállalko- zás, mert ez igen koczkázatos. Elég a «Ki- räly-serfözde» s a bécsi vendéglősök sör- gyárának bukására utalnunk. Mi ha nálunk is bekövetkeznék, végze- tes lenne iparunkra; mert az ugyis bizalmat- lan és közönyös vendéglősséget egy évszá- zadra is elriasztaná a közügyektől s a tár- sulástól. Ettől félünk mi. . Akik a sörgyári vállalkozás sikerét bizo- nyosra merik venni, egyre azt hánytorgatják, hogy mostani serfőzdéinknek mennyi jöve- delmük van s ugy festik maguk és a kö- --- Page 72 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 5. zönség elé a dolgot, hogy ez a roppant jö- vedelem mind a vendéglősök sörgyáráé lesz. Hát képzelhető-e uj vállalkozás, legyen az bármily kiterjedt és hatalmas, hogy halomra buktassa a régi vállalatokat, absorbeálva ezeknek összes forgalmát és jövedelmeit. Ilyen vállalkozást nem 3 millió, hanem 300 millió koronával sem letesithetnenk. Akik ennek ellenkezőjét állítják, azok ál- tatják magukat és félrevezetik a közönséget. * Mi határozottan ismételjük, hogy a sör- gyári mozgalom komoly alap nélkül való; mert oly mozgalom, amely kizárja kebelé- ből a vendéglősök vagyonosabbjait és te- kintelyesebbjeit s nem ismert, illetőleg ma- gukat meg nem ismertetni akaró egyének vezetése alatt áll, szaktársaink között támo- gatásra nem talál. Szavainkat igazolni fogja a legközelebbi jövő. Mindebből kitünik s mindenki láthatja, hogy bennünket nem ellenségeskedés, ha- nem jóakarat vezet. Nem akarunk egvebet, csak szaktársain- kat visszatartani z elhamarkodottságtól, megóvni a csalódástól, az anvagi veszteség től; ezért irányitottuk és iränyitjuk figyel- münket most is a szövetkezetek fölkaro- asáara. Serfőzők közgyülése. A «Magyar Serfőzők Egyesülete 16 18-án tartotta rendes évi közgyüleset Münnich Aurél elnöklete alatt. A közgyülés azt az örvendetes tényt kon- statálhatta, hogy söriparunk daczára a jolitikai és közgazdasági válságnak nem 1anvatlott A közgyűlési napirend első tárgya az igaz- gatótanács évi jelentése volt, amely konsta- tálja, hogy a lefolyt év daczára a politikai zavarokkal járó gazdasági pangásnak, nem volt sokkal rosszabb a tavalyinál. Habár ugy sörfőzdék, mint a vevőiket képező ven- deglösök hitel- és pénzviszonyai sok kivánni valót hagynak hátra, ami leginkább abból tűnik ki, hogy a szorosabb értelemben vett Magvarorszägon a sörfőzdék száma 75-re ipadt, a termelés mégsem mutat visszaesést ı tavalvival szemben. Mig ugyanis az 1904 1905. évadban 1,516.273 hektoliter sört ter- meltek, az 1904—1005. évad sörtermelése 1,501.411 hektoliter, vagyis a tavalyinál 14.862 hektoliterrel kevesebbet tett ki. A vál- lalatok jövedelmezősége átlag elég csekély volt. Azonban lényeges javulás e téren nem remélhető, amig a sört terhelő aránytalanul magas söradöpoötlek le nem szállíttatik. A jelentés azután bészámol azon tárgyalásokról, melvek a magyarországi vidéki sörfőzők egye- sületével való fuzió iránt folytak és utal azon okokra, amelvek miatt e tárgyalások ered- ményre nem vezettek. Nagy vonásokban ecseteli a jelentés továbbá az igazgató-tanács egyéb müködését. A közgyülés ezután dr. Halász Frigyes indítványára köszönetet szavazott az elnökségnek, az igazgatóságnak és a titkárnak, s ugy nekik, mint a pénz- tári teendők ellátásával megbizott ifj. H a g- genmacher Henriknek megadta a fel- mentvényt. A mérleg- és vagyonkimutatá tudomásulvétele után megejtették a válasz- b február | tásokat. Elnökké közfelkiáltással dr. M ün- nich Aurélt, alelnökké ifji Haggen- m a ch er Henriket választották; az igazgató- tanács tagjai lettek: A ich Ferencz, töszegi Freund Vilmos, Go mperz Károly, báró Gutmann Vilmos (Nagykanizsa), Hauszt Károly, hatvani Hatvany-D eu tsch Károly (Temesvár), Natter Ferencz, Stein Sán- dor (Pozsony), T a u b er Mihály (Bátorkesz) és Weiffert J. M. (Pancsova). Az egye- sület pénztári teendőivel W eisz Miksát biz- ták meg. Rendelet a hegyközségekről. A földmive- lésügyi miniszter leiratot intézett a törvény- hatóságokhoz, amelyben hivatkozik arra a tapasztalatára, hogy a törvényhatóságok jó- váhagyják az oly hegyközségi alakulásokat is, amelyek ugy jöttek létre, hogy a meg- alakulás mellett csak az alakuló gyülesen megjelent birtokosok birtokaräny szerinti egyharmada szavazott a hegyközség megala- kitására. A miniszter ezt az eljárást nem tartja törvényesnek, mert az idevonatkozó törvényczikk világosan elrendeli, hogy a hegyközségek megalakulásának kimondásá- hoz annyi szavazat szükséges, amennyi a kérdéses terület birtokarány szerinti összes szavazatainak legalább egy harmadát alkotja, s nem lehet, s nem szabad ezt az egyhar- madot csak az alakuló gyülésen jelenlevő bir- tokosok szavazatainak arányában számítani. A magyar szakácsok köréből. A «Magvar Szakácsok Köres minden te- kintetben halad s oly lüktető, pezsgő élet | uralkodik helyiségeiben, amilyennel szak- egyesületeink egyike sem dicsekedhetik. Ez a nagy föllendülés annak köszönhető, hogy az egyesület a komoly munka, az ön- képzés utjára tért. Ez első sorban a kör uj elnökének, Palkovics Edének köszön- hető, aki kezdeményezője volt az uj irány- nak s beható tanulmányozásra valló felol- vasásával, melyet lapunk mult számában kö- zöltünk, egyszerre fölkeltette az érdeklődést nemcsak a tagok között, hanem szélesebb körben is. A heti felolvasó-esték egyre látogatottab- bak s a hallgatóság között nem egy illusz- tris férfiut láthatunk, sőt Glück Frigyes állandó és különös érdeklődéssel ki működését. Nemcsak a felolvas okat k séri figyelemmel, hanem közreműködését is megigérte. Már meg is kezdette felolvasásának kidol- | gozását s eközben vette észre, hogy oly ér- tékes s oly sok anyagot gyüjtött össze, hogy az méltán számíthat a nagy közönség érdek- lődésére. Evégből elhatározta, hogy felolvasását nem a szakácsok körében tartja meg, hanem az Uräniä»-ban, ahol azt vetített képekkel illusz- trálhatja. Tehát a magyar szakácsműüvészet méltatása elfoglalja helyét az általános iro- dalomban s átmegy a köztudatba. Oly sikere ez a magyar szakácsok köré- nek, amelyre méltán büszke lehet. A felolvasások sorát gazdagította Bauer Károlv is, aki nagy készültséggel ismertette király ragyogó korának szakäcsmü- vészetét. ; Ugyanő másik felolvasásra is készül, | amelyben az ételek eredetét fogja ismertetni | történelmi följegyzések és adatok alapján. Bauer Károly rendkivül érdekes felolva- sásának közlését mai számunkban kezdjük meg s további felolvasásait is közölni fog- juk egész terjedelmükben. Az érdemes fel- olvasó munkáit önálló kötetben, külön le- nyomatban is kiadja, amelyre előre is fel- hivjuk olvasóink érdeklődését. Joggal tölthet el bennünket örömmel és nagy várakozással a «Magyar Szakácsok Kö- rév-nek ilyetén munkálkodása s mint köve- tendő példát, méltán állíthatjuk más szak- egyesületeink elé. A szakácsok köre megmutatta, hogy ott, ahol czélra irányuló, komoly munkásság van, föltámad az érdeklődés, a tagok buzgósága. Fájdalom, ez legtöbb egyesületünkben nincs meg, azért bennük pang az élet s az unatkozó, müködési tért nem találó tagok személyeskedéseinek posványába ful a siker. Adja Isten, hogy ez mindenütt másképp legyen s komolyan lássanak az önképzés ne- mes munkájához, iparunk szellemi szinvo- nalának emeléséhez. .. x Kijelentesek. A vendeglösök sörgyäri mozgalmäröl irt czikkelyünkre oly kiváló szaktársunktól kap- tunk szt, mint Molnár Sándor. Az ő egyénisége fölment attól, hogy válaszát meg- jegyzésekkel kisérjük, bárha nem egy he- lyütt czikkünk némely állítását vagy felre- értette, vagy annak tulzott jelentőséget tu- lajdonit. Ezeknek előrebocsátása után sorainak örömmel adunk helyet nemcsak az «audia- tur et altera pars» elve miatt, hanem főleg azért, mert mi ismételten kijelentettük, hogy sörgyáralapitásnak elvben ellenségei nem va- gyunk; de éppen ezért szükséges, hogy a mozgalom ne induljon téves uton s ezért minden lépés kellőképpen megvilágittassék. Ebben a tekintetben kitűnő — szolgálatot tesz Molnár Sándor válasza: Igen tisztelt Szerkesztő ur! B. lapjának legutóbbi száma a magyar- országi vendéglősök által létesítendő sőr- gyárral foglalkozva, azzal, egy halmaz téves informáczió keretében nevem is említi, miért is kérem, már csak a való tényállás meg- világitása érdekében is, jelen soraimnak b. lapjában helyt adni. Nem czélom ezuttal a létesítendő sörgyár sokoldalu előnyével foglalkoznom, csupán azon téves hitet óhajtom eloszlatni, mintha vagy én, vagy a sörgyár letesitesen färado- zók, Haggenmacher-rel állanánk összekötte- tésben. Említett czikk idevonatkozó része olybá tüntet fel bennünket, mintha mi az ügyünk iránt érdeklődőket s a nagyközönséget félre akarnók vezetni s csupán csak Haggenmacher érdekeit szolgálnánk s az ő «strohmannjai» volnánk. Ezen igaztalan vád ellen a leghatározot- tabban tiltakozva, ki kell jelentenem, hogy nevezett czikk irója ezen állítását vagy a légből kapta, vagy rosszakaratu czélzatból koholta, annyit azonban kétségkivül elárul, hogy sem a magyarországi sörgyárosok vi- szonyairöl, sem a létesítendő sörgyár tulaj- donképpeni czéljáról és czéljának elérésére felhasználandó eszközökről, sem az alaki- tással fáradozó egyének nézeteiről, tervük kivitelének módozatairól mákszemnyi tájéko- zottsággal sem bir. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet. BUDAPEST, VII. kerület, Baross-tér 18. szám. BE Ajánljuk t. udatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynel a kamat, dij és részjegy mindíg csak egy heti időtartamra szämittatik, — ol: előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óvadékok folyösitäsänäl, mely az eddtgi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, ho; sittatnak győződjenek meg eiönyös feltételeinkről. Felvilágosítással minden irányban szolgál a társulat vezetősége. mielőtt óvadékot folyó: --- Page 73 --- a esyssere——— ! - _ HERRMANN J. L. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 Mert ellenesetben tudnia kellene, hogy a létesítendő sörgyárnak épp az volna a fő- feladata, hogy a magyarországi sörgyärak kartellje ellen vegye fel a harczot. Hogyan képzelhető el tehát ezen czélunknak a sör- gyárak kartellje megkötésénél talán a leg- tevékenyebben szereplő Haggenmacherrel való keresztülvitele? Avagy csak nem kép- zel bennünket az igen tisztelt czikkiró ur oly balgáknak, hogy éppen azok segitseget vennénk igénybe, azok eszközeivé szegöd- nénk, kik ellen sikra szállni, küzdeni akarunk. | Éppen igy tarthatatlan amaz állítás is, mintha mi vállalatunkkal a külföldi sör be- hozatalát akár direkt, akár indirekt módon elösegitenenk. De sőt éppen ellenkezőleg, az uj vállalat fő czéljai közé tüzte, hogy az előállítandó sör minőségével a külföldi sörrel is síkeresen felvehesse a — versenyt. Hogy pediglen erre milyen égető szükség van, legyen szabad csak azon egyszerű pél- dával szolgálnom, hogy a budapesti legelő- kelöbb vendéglősök idegen sört mérnek. Ilyenek a többek között: Kommer, Petáno- vits, Förster, Neusidler, Prindl, Klivényi stb. | urak. Mär pedig ezen urakröl senki sem mondhatja, hogy nem jó vendéglősök és nem jó magyar emberek. A vállalat létesítését nem fogja akadályozni azon körülmény sem, hogy a magyarországi vendéglősök nagy része bizonyos lekötele- zett viszonyban áll egyik, vagy másik sör- gyárral. Erre vonatkozó aggályai az igen tisztelt czikkirö urnak teljesen alaptalanok, mert hísz éppen ezen bajokat orvoslandó lesz hivatva az uj sörgyár. De sőt tovább megyek; valamely a kartellben levő sörgyár- nak lekötelezett vendéglős a részvénytársa- ságnak tagja nem is lehet, hanem kizárólag csupa független, önálló magyar vendéglős és főpinczér. Vannak ilyenek is elegen, igen tisztelt Szer- kesztő ur, s ezekkel, valamint a magyaror- szági főpinczéri karral karöltve működve, tervünket kétségkivül siker is fogja koro- názni. Nagyon téves ezek után azon állítás is, hogy Glück, Palugyay, Gundel, avagy Städ- ler urak nélkül nem lehetséges Magyaror- szágon sörgyárat alapitani. Na már, kérem, ez igazán nevetséges egy állítás s bizonyára nevezett urakat is derüs mosolyra késztette, mert hiszen hány és hány sörgyár alakult már Magyarországon anélkül, hogy ők an- nak alakitäsänäl részt vettek volna. Nem is az önérdek, nem az üzleti spe- kuláczió, avagy az anyagi kapzsiság vezet bennünket czélunk elérésénél, igen tisztelt Szerkesztő ur, hanem a magyar ipar fej- lesztése, a nagyközönség érdekeinek meg- óvása s a magyarországi vendéglősök jöle- tének előmozdítása. Mert még a legpesszi- misztikusabban gondolkodó sem tagadhatja, hogy a létesitendő sörgyár a magyarországi vendéglősök előrehaladásának, boldogságá- nak első s legerősebb oszlopa leend. Végül megjegyzem, hogy részvényekre való aláírások gyüjtésével ezideig senkit meg nem bíztunk, ha arra az idő elérkezett, an- nak rendje és módja szerint felhiväsunkat közzé fogjuk tenni. 1 Egyebekben maradtam az igen Szerkesztő urnak öszinte nagyrabecsüléssel Budapest, 1906. márczius 3. hive: Molnár Sándor. az , Orient" szálloda bérlője. tisztelt |rozier et Co. | gyár készítményeit hamisitják és pedig oly cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, Bajok. A , Budapesti Korcsmärok Ipartär- sulata» márczius 13-iki közgyűlése alkalmá- ból az egyesület közlönye panaszkodik, hogy a választmányi tagok nem teljesítik lelkiis- meretesen a tisztüket, ugy, hogy az elma- radók nagy száma miatt a választmányi ülé- sei gyakran voltak határozat-képtelenek. Ez a közöny és könnyelműség nagy baja a mi szakmánknak s ezért válik már csirájában lehetetlenné sok üdvös kezdeményezés. Figyelmeztetés ! Csak nemrég — február hó 5-iki szá- munkban volt alkalmunk Francois La- jos budafoki pezsgőváros igen üdvös akczió- járól beszámolni és ime, ismét kénytelenek vagyunk egy ujabb, a cognac-ipar te- ren fölmerült . visszaélésre-irá- nyitani a figyelmet. Ugyanis számos panasz emeltetett, hogy a régi és jó hirnévnek örvendő Czuba Du- budafoki cognac- módon, hogy ezen czég védjegyezett czim- kéihez teljesen hasonló czimkék- kel ellátott palaczkokban árusi- tannak bizonytalan minőségü szeszt. Kötelességünk t. kartársainkat figyelmez- tetni, hogy cognac-szükségletük beszerzés nél gondosan ügyeljenek a «Czuba-Durozier et Cox czég névre, mert egy nyitrai álli- tólagos cognac-gyár czimkéit igy szövegezi: Frontant et fils Distillerie franacais Promontor Cognac Ez hamis czimke, mert Budafokon ilyen nevü czég nincs. A valótlan adatokat tartal- mazó czimke ugy szinre, mint beosztásra, teljesen megegyezik a Czuba-Durozier et Cie czég czimkeivel igy könnyen té- vedésbe ejti a vá éget. A megtévesztési szándék már annál is inkább megállapítható, mert látjuk, hogy «Distillerie Francais Pro- holott az ége- egyrészt a czimke montor névvel van ellátva, tett dugón ott díszeleg az eF. M. Cognac-gyär Nyitra» czég. Ismételten intjük tehát t. kartársainkat, ne téveszszék össze a kipróbált kitünőségü ma- gyar Czuba Durozier et Co. gyárt- mányt az értéktelen hamisitványokkal. Adatok a régi magyar szakácsmesterek és mesterség történetéhez. Irta s a „Magyar szakácsok köré"-ben felolvasta : Bauer Károly főszakács Báró Apor Péter a maga «Metamorpho- sis Transsylvaniae» czímű művében azt irja, hogy 1690-ig, amig Erdély önálló fejedelem- ség volt, hazánkban nem volt német ere- detü szakács, német konyha. A XVII. szá- zad végén azonban Apafi Mihály fejedelem «az németek kedviért tartott hires német szakácsot is, kinek az fizetése volt száz né- met forint, hét sing fajlandis posztó, csizma, két negyvenes bora, tizenkét köböl buzája, három kövér sertése, azonkivül kása s borsó s etféles. Apor Péter ezen értesítése két- ségtelenné teszi, hogy a XVII. század vége előtti időkben és századokban a német, 1ő- leg pedig a bécsi konyhától független ön- álló magyar konyha volt, s a konyhában magyar szakácsok működtek. A magyar tör- ténet számtalan okmányt tud felmutatni arra, hogy 1135-től, amikor az első említés van téve magyar szakácsról, egész 1690-ig, ami- kor még az első németet említik, a királyi, a fejedelmi és a nagyuri udvaroknál csupán magyar konyha, magvar szakácsok voltak. S ha ez időben külföldi követségek keres- ték fel királyaink, fejedelmeink udvarát, eze. ket a külföldi követeket is a magyar konyha és a magyar szakácstudomány remekeivel vendégelték meg. Nagyon tanulságos e te- kintetben Gusztáv Károly svéd király kö- vetsége, amely 1636-ban Gyulafehervärott Rákóczi György fejedelem udvaránál járt. A követség megírta a maga uti tapasztalatait, s ezekben a mi tárgyunkra vonatkozólag a következő dolgok vannak: vulafe- hérvárra értünk, ahol Rákóczi György feje- delmi udvara volt, els oltak bennünket s egy külön magyar szakácsot rendeltek szol- gálatunkra. A szakács nagyon n irmä csapott a konyhában az ő sürgés S amikor megnéztük, hogy mit csinál, lát- tuk, hogy vereshagymát vágott apróra, s ezzel csinálta a nagy lármát. Az ebédasztal pedig igy volt terítve: Az asztalon néhány czin- s néhány fatányér volt, amelyeket a talteritőre tettek, hogy szilárdabbul álljanak. Ha ujabb ételt hoztak, akkor a tányérváltás aként történt, hogy a szolgálatunkra rendelt Német Miklós nevü szolga elvette az elöt- tünk levő tányérokat, a bennük levő étel- maradékot, csontot a szoba padlójára dobta, aztán a tányért vagy a kabátja szegeletével vagy pedig egy ócska rongygyal megtörülte s ujból visszaadta kinek-kinek a maga tá- nyérját. Az ételek minéműségét illetőleg azon- ban semmi kifogást se emelhetünk, kiválóan jók voltak azok, s honi szokás szerint olv erősen megfűszerezve, hogy például a leves mindenkinek, aki belőle evett, annvira re- szelte, illetve égette a torkát, hogy a pá- linka sem külömben. Az ételekhez méltóan pompásan jó volt a bor is. A magyarok- nál kis kerek kenyerek vannak szokásban; a kenyér héját felül és alul lev s csak a belit eszik meg. A jóféle kenyéren kívül a Maros folyó szolgáltatja a pompás hala- kat. A főebéd utáni utóétkezés gyümölcsből telik ki, s igy az egves évszakok szerint más-más gyümölcs van az asztalon. Soha se hiányzik azonban a fekete retek. Nyári idő- ben az egyik udvari apródnak az a köteles- sége, hogy késével apró jégdarabokat vag- daljon a nagy darab jégből, s ezeket szórja a gyümölcsre, hogy igy kellemesebb legyen a gyümölcs. Rekkenő melegben aztán az ebédnél van egy másik udvari apród is, aki- nek kötelessége az asztalról a legy t el- kergetni. Kötelességét igy teljesiti: Pávatol- lakból van egy hosszu legyezője, melynek szárát (rudját) lába közé szoritja, s a le- gyezőt az urak feje fölött s az asztalon levő étkek fölött ide-oda járatja az egé idő alatt. Ez a szokás a vendége kellemetlen, mint üditő, nem i arról hogy a legyező ide-oda mozgatásával az éte- lek is hamarabb hülnek meg. Amikor az ebédnek vége van, a magyarok a mi álta- lunk érintetlenül hagyott retkeknek nekies- nek s épp oly előszeretettel eszik meg, mint ahogy megeszik a fok- és vereshagymát. Mi- vel retket, hagymát nagy szeretettel esznek a magyarok, nem lehet rajta csodálkozni, hogy az ebéd ideje alatt is igen sokszor fel-felbőfögnek, ami külömben náluk szé- gyen-számba nem vétetik, Külömben hábo- ruban, lovon is, szablya-tarsolyukban állan- sz- IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Arjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819. --- Page 74 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 5. dóan van fokhagymájuk, s a nyereg-kápán ott csüng a kulacs-bor is, A fokhagymát kü- lömben orvosságnak is használják. Német Miklós mellénk rendelt szolgánk pl. egyszer beteg lett; ekkor honfitársai egész testét fokhagymával kenték meg. Meg is gyógyult ettől az orvosságtól. Szolgáink kissé más vendégelésben részesültek, mint mi. Ők az ételeket mind hidegen kapták, se tányérjuk, se pedig asztalkendőjük nem volt. A bor is ugy nézett ki sokszor, mintha moslék volna; megjegyzem, hogy a bort mi is, szol- gáink is, mázolatlan fazekakból ittuk. Ha a mi magyar szakácsunk sült libát, tyukot, csir- két küldött asztalunkra, kis fahidra helyezte, nehogy a zsirban feküdjék a sült állat. A sültre aztán apró almaszeletkék voltak szórva stb. stb. Ebből a követségi jelentésből kiderül, hogy 1639-ben Rákóczi György fejedelem udva- ránál Erdélyben csakis magyar konyha, ma- gyar szakács volt. Hogy azonban ez a ré- gebbi századokban is igy volt, kitünik a már felhozottakon kivül abból is, hogy azok a szakácskönyvek, amelyek a XVI. és XVII. Uj angol törvény abevándorlókra. Egy Angliában élő derék szaktársunk küld figyelmeztetést azoknak, akik Angliába szán- dékoznak vándorolni. Ugyanis Angliában uj törvényt hoztak a bevándorlókra, amely megakadályozza azt, hogy oly elemek települhessenek oda, akik akár erkölcsileg, akár politikailag és anya- gilag terhére válhatnának az államnak és a társadalomnak. Ugy látszik, minden állam, még a legsza- badabb intézményeknek örvendő Anglia is szükségesnek látja a védekezést a káros ele- mek beözönlése ellen, egyedül a mi szegény hazánk őrizetlen menedéke a világ csavar- góinak, akik nem hoznak magukkal egye- bet, csak koldustarisznyát, erkölcstelenséget és nyavalyát. A mindenkit érdeklő levél igy hangzik: London, 1906. febr. 16. Tekintetes Szerkesztő Ur! Vagyok bátor tollat kezembe fogni és ér- | tesiteni az otthon levő kartársakat, akik An- századból reánk maradtak s amelyeket báró | Radvänszky Béla koronaőr adott ki, magyar nyelven vannak irva. mind | Hogy hazánkban a szakácsi tudománynak | mily nagy becse volt, kitünik továbbá azon emlékekből, amelyek a szerencsétlen kime- netelű mohácsi vész előtti időkből, tehát 526 előttről származnak. Az 13526. év elött- ről kelt oklevelek latin nyelven vannak irva; e latin iratokban nagyon sokszor van szó olyan emberekről, akiket szak ács-nak hiv- nak; igy 1385-ben szó van Kis szakács Jakabról, 1405-ben Nagyszakács László- ról, 1414-ben Szakács Domokosröl, 1426- jan Szakács Györgyről, 1468-ban Sza- Lörinczröl, 1478-ban Szakács Ka- as-ról stb. Hogy ezek az emberek foglal- ozásukra szakácsok voltak, következ- tethetjük abból, hogy a XIV—XV. század- jan hazánkban az embereknek nem volt ve- zetéknevük, hanem csak keresztnevük. Ná- unk tehát csak János, Pál, Lőrincz, György stb. nevü emberek voltak. Ha már most egy faluban pl. két György kereszt- nevü férfi volt, ugy külömböztették meg őket, hogy azt mondták: a k ov ács György, a szijgyártó György, ami azt jelentette, hogy az egyik kovács-, a másik szijgyártó- mester. Ha tehát valakiről azt mondták, hogy szakács Györ biztos dolog, hogy ez a György mesterségére szakács volt. A sza- kács jelzővel ellátott neveken kivül azon- ban vannak hazánkban Szakács, Szaká- csi nevü falvak, puszták. Ilyen helyek van- nak Arad, Bihar, Borsod megyében. A XII család lakott; ha ezeknek a családoknak a foglalkozása a kovács- vagy a fazekas-mes- terség volt, akkor a falunak Kovácsfalva, Kovácsi, Fazekasfalva volt a neve. Ugyanez az eset van Szakács és Sza- csi nevü helyeknél is. Ezeket is azért hivták igy, mert lakosaik szakácsok voltak, vagy pedig a falu valamely királyi szakács tulajdona volt. S ennek bizonyítására tör- ténetünkben egy nagyon szép példánk van. ács Ertesites. A Magyar Szakácsok Köre tisztelettel meghívja az összes . kartársakat folyó hó 12-én délután ?/.4 órakor az Uránia szinhäzban Glück Frigyes ur által tartandó szakfelolvasásra, mely a leg- magasabb müvészi kivitelü vetett képekkel lesz kisérve. Jegyek az , Angol királyné"- szálloda irodájában a kartársak részére ingyen szolgáltatnak ki. Kartársi tisztelettel a Magyar Szakácsok Köre. XV. században egy-egy faluban 4—5 | gliába szándékoznak utazni, hogy az uj an- gol törvény szerint mily akadályokat kell le- küzdeni. Én január hónapban utaztam ide és bár tudtam már a törvényt, mégis nagy- nehezen jutottam át az angol földre. Először, midőn az illető hajóra akar szállni, szembe lesz állitva egy orvossal, aki, ha jónak látja, ráüti a pecsétet a hajójegyre és így jut a hajóra. Ez azonban még semmi. Mielőtt a hajó Angliában kiköt, egy angol orvos és még többen megszállják a hajót, akik előtt egyenkint raportra kell menni. Az orvos tö- viröl-hegyire megvizsgálja, a többiek pedig kikérdezik, hogy hova, kihez utazik, mennyi pénze van és van-e valakije Angliában. Legkevesebb öt font sterling pénznek kell lenni, de mennél több, annál jobb. Azonfe- lül határozott czimet kell tudnia, hogy hová megy. A czim pedig le legyen külön irva. Van eset, hogy visszatartják a hajón el- zárva és utána néznek, azaz elmennek az illető czimre bizonyságot szerezni. Ha ezek közül csak egy tény is hiányzik, visszaviszik a kikötőbe, ahonnan hajóra szállt. Most pedig felkérem tekintetes Szerkesztő urat soraimnak b. lapjában helyet adni, hogy a kiutazni szándékozó kartársaim figyelmét mindezekre felhívjam és el legyenek rá ké- szülve. Szivességét előre megköszönve Maradok teljes tisztelettel: Balla István A társulási kényszer. A korcsmárosok ipartársulatában is általános óhajt képez a társulási kényszer, vagyis hogy a korlátlan italmérőket kötelezze a törvény az ipartár- sulatba való belépésre. Ezt mi is kivánatos- nak jeleztük, mint olyan intézkedést, amely sokban orvosolni fogja azokat a bajokat, amelyek abból származnak, hogy iparunk nincs képesítéshez kötve. Annak idején je- leztük, hogy Szterényi az ipartörvény revi- ziójánál meg akarja valósítani iparunkban a társulási kényszert. Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Márczius 9-én: Fejér Gyulánál „Continen- tal"-szálloda V., Nádor-utcza. Márczius 16-án: özv. Jáhn Edéné vendég- lőjében VII., Király-utcza és Valeró-utcza sarok. Márczius 23-án: Wágner Vilmos vendég- lőjében VI, Andrássy-ut és Gyár-utcza sarok: Márczius 30-án: özv. Pribitzer Sándornénál IV., , Korona"-vendéglő. : KÜLÖNFÉLÉK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur, világhírű alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkeszletekböl, valamint tiszta nikkel főző edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükségletnek beszerzése alkalmával ajánlatos az emlitett raktárt ajánlattételre felhivni. Közgyülés. A Budapesti Korcsmärosok Ipar- tärsulata» márczius 13-án, délután tartja évi közgyülését az Ujvárosháza termében. Az ipartársulatokból. A nagyváradi ven- déglősök és kávésok ipartársulata feloszlott. Az ipartársulat 1898-ban alakult s utóbb oly közöny nyilvánult iránta, hogy három év óta közgyülést sem tarthatott. — A so- mogyvármegyei vendéglősök és korcs- márosok egyesülete január 29-én tartotta rendes évi közgyűlését. Miután a közgyü- lés az évi jelentést tudomásul vette, a tiszt- ujitäsra tértek át. Egyhangulag a régi tiszti- kart választották meg. Elnök: Grünwald Mór, alelnök: Szabó Imre és Pittner György, pénztáros: Mautner József. Az 1906. évi költségelőirányzatot 1400 koroná- ban állapították meg. Köszönetnyilvánitás. Szeretett fiam elhunyta alkalmából képtelen vagyok minden egyesnek részvétét külön-külön megköszönni, ezért fo- gadják ezen az uton magam és családom hálás köszönetét mindazok, akik lesujtó fáj- dalmunkat enyhiteni kegyesek voltak. Különösen fogadja köszönetem Horváth üzletvezető-főnököm, aki kartársaimat sze- mélyesen vezette a végtisztességre, valamint Huber Antal és Gebauer Ferencz urak és minden szaktársam, ismerősöm, kik rész- vétleveleikkel, avagy koszoru küldésével és a temetésen való megjelenésükkel vigaszta- lásunkra voltak. Áldja meg az Isten őket! Bauer Ferencz, a nyugati pályaudvari vendéglő főpinczére. Egy vendéglős halála. Székesfehérvárról azt a szomoru hirt kaptuk, hogy Mihályi Fe- rencz vendéglős elhunyt. Mihályi lelkes tagja volt a 80-as évek pinczérgárdájának s mint a «Budapesti Pinczeregylet» jegyzője több éven át ennek a kebelében is érdeme- sen munkálkodott. Székesfehérvárott, mint a Szinházi Sörcsarnok és a lövölde bérlője, utóbb pedig mint saját vendéglőjének ke- zelője, köztiszteletnek örvendett s ottani ipar- társulatunknak is huzamosabb ideig pénz- tárosa volt. Szerkesztőnkhöz kedves ifjukori emlékek füzték. Legyen áldott emlékezete! Gyász. Megrenditö csapás érte Bauer Ferenczet, a nyugati pályaudvari étterem fő- pinczérét. A könyörtelen halál szép remé- nyekre jogosító fiát, Nándort, 20 éves korä- ban elragadta tőle. A fájdalmas csapás alatt roskadozó szülők iránt meghatóan nyilvä- nult meg a részvét s a temetésen a szaktár- sak és ismerősök sokasága jelent meg. Tes- tületileg volt ott a pályaudvari vendéglő személyzete Horváth üzletvezetővel. A korán elhunyt ifju koporsóját a szebbnél- szebb koszoruk halmaza boritotta s a gyá- szolók fájdalmas szivvel kisérték ki a Ke- repesi-uti temetőbe. A közrészvét vigasztalja a megszomorodott szülőket! A Margitszigetről. A székesfővárosnak ez az igazgyöngye, ékessége már készülődik a tavasz fogadtatására. Már sürgölődnek a ker- tészek s a vendéglőkben is megkezdődtek az előkészületek. A felső vendéglő föpin- czére az idén is Géczy Kálmán lesz, se- gitője pedig Fodor Károly. Üzleti hírek. Abbáziában az ujonnan épült «Bristol»-szällöt Ru d o vits József budapesti vendéglős bérelte ki. — Az orsovai «Schwei- tzer»-szällöt Jaklini Vilmos komáromi kávés vette át. | | i --- Page 75 --- { 1 { ! Hi 1 j 1 “ 1906. márczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 ] A budai vendéglősök bálja. Az I.—1II. ke- rületi szállósok, vendéglősök és sörmerök ipartársulata e hónap 14-én este tartotta ez- idei bálját a budai Vigadó dísztermében. A sikerült mulatságon a következő hölgyek vet- tek részt: Asszonyok: Lindmayer Jenőné, Hoch- hauser Józsefné, Fogler Józsefné, Gittinger Pálné, Nerád Józsefné, Haszmann Józsefné, Redlich Márkné, Gacs Mihályné, Schamek Jánosné, Bosnyák Józsefné, Skrimár Jánosné, Fisch Ferenczné, Stockinger Ferenczné, Höf- linger Nándorné, Rinder Mártonné, Ott Ist- vánné, Fürst Tivadarné, Pertl Istvánné, Ott Jánosné, Ausim Ernőné, Kopper Károlyné, Neuhauser Ferenczné, Wittmann Józsefné, Teufel Francziska, Csida Imréné, Lerner Mi- hályné, özv. Engler Ferenczné, Ertl Ferencz- né, Schundi Henrikné, Kuncze Ödönné, Mül- ner Jánosné, Harrer Károlyné, Buzik András- né, Boják Józsefné, Schreil Győzőné, Abel Józsefné, Polifka Károlyné, Huber Antalné, Pfeifer Istvánné, Weisel Vilmosné, Schna- bel Józsefné, Hauser Józsefné, Kazinczy Jó- zsefné, Horváth Andrásné, Lorencz Dánielné, Mihályi Józsefné, Bastius Jánosné, Nebefüh- rer Mihályné, Kesztler Ferenczné, Plattner Istvánné, Pilsak Mátyásné, Szarka Antalné, Almásy Józsefné, Szuppán Józsefné, Meditz Endréné, Bertek Ferenczné, Fomann Lász- lóné, Wichtl Mihályné, Krecsmár Ferenczné, Müller Istvánné, Scherczer Ferenczné, Tö- rök Ignäczne, Gerstl Ferenczné, Bauer Jä- nosné. Leányok : Fogler Riza, Elmann Vilma, Rinder Matild, Jess Anna, Pertl Erzsike, Teufel Fmilia, Rolmund Anna, Lebhard Er- zsébet, Hauser Róza, Hónig Anna, Pilsák Anna, Czekus Emma, Gerstl Irma, Gittinger Katicza, Stokinger Mariska, Valentiny Ju- liska, Ott Matild, Kerpál Magda, Balla Ka- rolin, Lebhardt Róza, Heberger Lenke, Tha- ler Erzsi, Wurm Guszti, Polyák Terus, Git- tinger Róza, Szarka Ilona, Schlick Janka, Hochhauser Rózsika, Skrinár Anna, Praxl Gizella, Fürst Aranka, Ausin Miczike, Ler- ner Irma, Huhn Irma (Budafok), Gabin Fe- rike, Kirpäl Annuska és Lenke, Harrer Te- réz, Huber Paula, Pávlik Margit, Schwalm Brigitta, Tomon Miczi, Pinkay Adel, Szko- lics Magda, Krecsmär Erzsike, Wittreich Gi- zike, Török Lujza, Riedel Janka és Mariska, Wichtl Annuska, Terletter Eta, Bauer Gi- zella. Kecskemét a Duna-Tisza közén a legfej- lődésképesebb városok közé tartozik. Köz- pontja ma már igen nagy vidéknek, gyü- mölcspiacza pedig nem is országos, hanem európai hirü. Ezen a gyümölcspiaczon van az iparegyesületnek nagyértékű telke és a «hirös väros» iparos-társadalma összefogott, hogy itt Iparos Otthont létesítsen. Eb- ben az épületben alkalmas vendéglői és ká- véházi, ezenkivül kellő nagyságu tánczter- met bocsát a közönség rendelkezésére. De nehogy elhibázott legyen ezeknek a helyi- ségeknek is a beosztása, mielőtt az Ipar- egyesület az építkezéshez hozzäfogna, már most versenytárgyalást hirdet, hogy a leg- illetékesebb szakferfiak, a pályázó vendég- lős urak tegyék meg kifogásaikat és a ver- senyben győztes ugy saját üzleti érdekei- nek, mint az itteni érdekeknek használjon. A nagy jövővel kecsegtető üzletre fölhívjuk at. vendéglősök figyelmét, vala- mint a mai számunkban közölt pályázati hirdetményre is. A liszt fehéritése. A párizsi nemzetközi molnár-kongresszus a minap kimondotta, -hogy a lisztnek ózonnal való kezelése, annak zsirtartalmát annyiban — befolyásolja, hogy sárga szinét fehérré változtatja; ellenben a belőle készült kenyér izét üressé teszi. En- . nélfogva ez az eljárás czéltalan és mellö- "4 Szaktársaink fig elmébe. Gärtner Ágoston, érdemes elnökünk, Gundel János unoka- testvére, az egyesült villamos társaság volt igazgatója, világítási és elektrotechnikai be- rendező-telepet nyitott a Wurm-utczában. A gazdag, magas szinvonalon álló telepet már csak azért is ajánljuk olvasóink figyelmébe, mert Gärtnert iparunkhoz szoros kötelékek fűzik. Díszes esküvők. Pápán a nagy templom fényes nász szinhelye volt február 26-án. Ek- kor vezette oltárhoz Zsilinszky Lajos bá- jos leányát, Emma kisasszonyt Domo- kos Géza mérnök. — Ugyane napon es- küdött őrök hüséget Fucker Katalin kis- asszonynak Budapesten a Józsefvárosi tem- plomban Glaser János, a Bodó-kávéház főpinczére. Áldás frigyükre! Halálozás. Rumpa Ferenczet s vele a Maloschik és Mihalicsek-családot sulyos csa- pás érte; mert édesanyja 70 éves korában elhunyt. Az agg urnőt nagy részvéttel te- mették el Budán, az Atilla-utczai gyászház- ból. Béke hamvaira! A borravaló Németországban. Milyen óriási visszaélés történik a borravalóval, azt egy most kiadott statisztika is mutatja, amely a berlini viszonyokkal foglalkozik. Berlinben a pinczérek semminemű fizetést nem kap- nak, sőt fizetésük nagy részét még a gaz- dának kötelesek kiszolgáltatni, amiért őket alkalmazza. Berlinben hatvan nagyobbsza- básu kávéház van és ott a pinczérek a gaz- dának évente körülbelül háromnegyedmillió márkát fizetnek a borravalóból. Emellett a pinczérek az élelmezésükről maguk gondos- kodnak; ez alul csak a fiatal és kezdő pin- czér tesz kivételt. A tiszta asztalneműüért is a pinczér fizet a gazdának, akinek viszont bizonyos perczentet fizet a házaló, a gyufa- és szivarárus, a virágárus-leány, a ruhatáros, szóval mindenki, aki a kávéházból esetleg csak pár fillér hasznot huz. Ez a látszólag jelentéktelen összeg évente ezrekre rug és változtatni mégsem lehet rajta; minden ma- rad a régiben, pedig ferde voltáról mindenki meg van győződve. Asbestoid. A vendéglősökre, szállodásokra és kávésokra igen fontos szabadalommal is- mertetjük meg olvasóinkat. Ez a Sätori, Frank, Völker budapesti gyárából ki- kerülő «Asbestoid» faldiszitö dombormü- gyärtmäny, amely lehetöve teszi, hogy he- lyiségeinket imponáló diszszel, művészi hatással, tartósan és tüz- állón rendezhessük be, még pe- dig ígen jutányos áron. Az as- bestoidból művészi kivitelű kárpitok, pär- kányzatok, mennyezetek, ajtó - oromzatok, mellvédők s egész falburkolatok ällittatnak elő meglepő változatosságban és szépség- ben. Falburkolatok a csalódásig hü fautánza- tokban is készülnek. Az asbestoidnak, mint kárpitnak, mennyezetnek, falburkolatnak elő- nye, hogy tűzet nem fog, hogy mosható, hogy teljesen tömör lévén, alatta férgek nem tenyészhetnek; nem reped, horpad és hó- lyagosodik s minden más hasonló czelra szolgáló anyagnál jutányosabb áru. Az as- bestoidet oly kiváló tekintélyek próbálták ki és ajánlják, mint Ziegler Győző müegye- temi tanár, Alpár Ignácz, Schannen Ernő és Kommer József építészek. Budapesten utóbb nyitott, elegánsabb kávéházak beren- dezésénél már az asbestoid szerepel s mind szépségénél, mind egyéb tulajdonainál fogva fényesen bevált. Sátori, Frank, Völker ásbestoid-gyára és irodája VI., Hungäria- körut 72. szám alatt van. A czég kereske- delmi képviselője O pré e Rezső, aki a Gott- schlig-czégtől a vendéglősök jó ismerőse. Egy uj palaczkzár. A Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezet vezetősége azon fá- radozott, hogy egy olyan tökéletes palaczk- zárat hozzon forgalomba, mely ugy a lezá- rás biztonsága, valamint tisztaság és köny- nyü kezelés szempontjából az eddiginél job- ban megfeleljen. A bel- és külföldön ujab- ban feltalált palaczkzárak szorgos áttanul- mányozása és hosszas kisérletezés után si- került is egy oly palaczkelzáró rendszerre akadni, mely ugy hygienikus szempontok- ból, mint czélszerüségénél fogva, a legjobb- nak mondható, amit a mai technikai fejlett- ség mellett produkálni lehet. Az uj üveg- zár, a melyet itt részletesen — leírunk, egy belül ónozott, kivül zomänczozott bádoglemezkéből áll, mely kizárólag ezen zárórendszer részére készitett üvegek nya- kában lévő mélyitett nyilásba illeszkedik. A bádoglemez egy alkalmas gép segitségével az üveg nyilásába szorul és ezáltal a pa- laczkot légmentesen elzárja. Az elzárás csakis e czélra szerkesztett gép segélyével történ- hetik és igy a vevőközönség teljes biztosi- tékot nyer arra nézve, hogy a lezárt palaczk tartalmához szállítás közben senki hozzá nem férhetett, De tisztasági szempontból is ideá- lisnak mondható ezen uj üvegzár, mert az üveg felnyitása után a lemezkét a fogyasztó eldobja, az többé az üvegbe vissza nem he- lyezhető és minden lezáráshoz uj lemezt kell használni. A zár felnyitása igen könnyü és oly módon történik, hogy késsel vagy egyéb éles tárgygyal beleszurunk az üveget elzáró lemezbe és az ilyképpen átlyukasztott le- mezt kiemeljük az üvegből. A zárólemezen ki lesz tüntetve a töltés napja, azonkívül a lemez szine és a rajta lévő felirat a pa- laczkban lévő tejtermékek (tej, tejszin, tej- fel stb.) minőségét is feltünteti. Ez évi feb- ruár hótól kezdve tejespalaczkjaink már ezen uj zárral lesznek ellátva s kétségtelen, hogy az uj elzáró-rendszer czélszerűségénél fogva a nagyközönség osztatlan elismerését vívja | majd ki magának. Háztartási naptár czímmel elegáns kiálli- tásu, igen hasznos tartalmu családi köny- vet adott ki a Budapesti Központi Tejcsar- nok Szövetkezet 1906-ra. A minden gaz- daasszonyra nélkülözhetlen könyv irásban és | képben bemutatja a szövetkezet nagyszerű telepének üzemhelyiségeit s emellett több érdekes czikkben ismerteti a tej hasznát és sokféle hasznosságát. Mutatóul közöljük be- lőle a tejes ételek szakácskönyvét. Szölötelepites Bácskában. Szabadkán óriási lendületet vett a szölöültetes, Dr. Biró Ká- roly polgármester a napokban jelentette be Szabadka törvényhatóságának, hogy a köz- óhajnak megfelelően folytatja a homokföl- dek eladását, melyek eddig egyáltalán nem jövedelmeztek a városnak, Az eddigi ered- mény, 1,532.000 korona a homokföldek után, eddig pedig 1100 läncz homokföld adatott el. Az eladás révén kétmillió korona kész- pénztőke fog befolyni, A luxemburgi szüret. Az 1905. év őszén Luxenburgban 3248 fuder bort szüreteltek. Ebből Echternach katonra 95, Grevenmacher kantonra 1399, Remich kantonra 1754 fu- der esik. Egy hektár átlag 2'/s fudert ho- zott. 1904-ben a szüret eredménye 14,282 fuder, egy hektár átlagos termése 9'/, volt. Kávéház vételek. A győri Kisfaludy kávé- házat, Aczél Miksa kávéházát a komáromi «Grand» kávéház tulajdonosa: Radós Jö- zsef vette meg. Radós szaktärsunk kávé- házat, Aczél Miksa kávéházát, a komáromi sabb ideig volt főpinczér vette át. — Lu- goson a «Hungäria» kávéházat Planinger Károly szaktársunk vette át, — Hajdubö- szörményben Tóth István diszesen beren- dezett uj kávéházat nyitott. --- Page 76 --- Délmagyarországi Kávés- és Vendeglös-Ipar- társulata legutóbb tartotta a temesvári város- háza tanácstermében ez évi rendes közgyü- lését Schubert Péter elnöklete alatt. Az elnök üdvözlő beszéde után Halmágyi An- dor előterjesztette a titkári jelentést, mely- nek legfontosabb része arról számol be, hogy a belügyminiszter megengedte az egylet ven- déglői, szállodai és kávéházi személyzet köz- vetitését. Jelenti, hogy az egylet vagyona , 2133 korona 17 fillér, s hogy az egyletnek 94 rendes és 5 tiszteletbeli tagja van. Sch u- bert Péter elnök indítványára a közgyűlés elhatározza, hogy az egylet ügyviteli nyelve ezentul a magyar 5 * után az elnök beszámolt a pinczérsz ügvéről s indítványára jegyzőkönyvi köszö- netet szavaztak mindazoknak, akiknek az in- tézmény létesítése és szervezése köszönhető. A közgyülés még elhatározta, hogy a gáz- és villamosvilägitäs olcsóbbá tételére min- den lehetőt el fog követni. Tiszteleti tagok- nak egyhangulag megválasztották Gundel Jánost és Glück Frigyest. A pinczér-szak- iskola pénztárosává Tóth Kálmánt válasz- tották meg, s a tanonczok gyakorlati tani- tásának szervezését is reá bizták. A közgyü- lés a választások megejtésével ért véget. A választmányba beválasztattak: Schenk Fló- rián, Witzenetz Márton, Müller Mi- hály, Haunold János, Kovács Lajos, Márközi Ferencz, Polczák Antal, Gráf Antal, Sterbentz Ferencz, Ludig János, Gombás Gyula, Ignea Sándor (Lugos), Lövey Gusztáv (Lugos), Gillg Antal (Lu- gos), Pollítzer Sámuel (Lugos), Plank Adolf (Oravicza(, Neuwirth Adolf (Lu- gos), Glücksmann Dávid (Versccz), Neu- berger Ármin (Lugos), Czenczinger Ferencz (Nagyszentmiklös), Beber Fe- rencz (Nagybecskerek), Zboril Ferencz (Herkulesfürdö), póttagok Schönberger Hermann, Zwieder Lajos (Versecz). A pinczérszakiskola bizottsága: védnök Lé- nárd Jakab. Tagok: Lenz János, Trim- mel jános és Müller Mihálv. Változás. Az Aréna-uti , Lónyay" -kávéházat Schweiger József, ismert fővárosi ká- ves vette .at. Mulátságok. A farsang utolsó heteiben szakegyesületeink többfelé rendeztek fénye- sen sikerült mulatságot s ami különösen föl- emelő, mindenütt a főnökök és az -intelli- genczia részvételével. Igy Marosvásár- helyt a vendéglősök és pinczérek bálja február 22-én igen látogatott volt s 300 ko- ronát jövedelmezett a jótékony czélra: sze- gény gyermekek Debre- czenben a főnökök és pinczérek együtte- sen hangversenynyel egybekötött tánczestélyt rendeztek február 22-én az «Arany Bika disztermeben, Az estélyt dr. Benedek Já- nos remek felolvasása nyitotta meg. Älta- lános feltünést keltett az estély közönségé- nek előkelősége. Február 13-án a nagy- kanizsai pinczérek tartották igen sikerült báljukat a «Szarvas» szálló termeiben. A ren- dezőség élén Hajnal Aladár buzgólkodott. segítésére. inczér. Marits Mátyás, a s - | Elhunyt pinczér. 7 is Mályás, a szegedel] czime: Wesselényi-utcza 4. Tessék az igaz- | gatósághoz szóló levelét ide czimezni. Ohajät rókusi állomás régi főpinczére, elhunyt. A kartársak nagy részvéttel temették el. Lakodalom. Trencsén-Tepliczen február 32- | volt Matejka Iluska lakodalma Dávid Pál nagykárolyi szállodással. Áldás frigyükre! Az Első Leánykiházasítási Egyesül. m. sz. Februárban 1,165,400 korona értékü uj biz- tosítási kötvényt állított ki. Biztosított ösz- szegek fejében 66.259 korona 82 fillért fizet- tek ki. 1906. január 1-től február 28-áig be- zárólag 2,625.600 korona értékü uj biztosi- tási kötvényt állítottak ki. Biztosított ösz- szegek fejében a folyó évben 123.728 korona 39 fillért és az intézet fönnállása óta 10,289632 korona 69 fillért fizettetett ki. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 5. A Magyar Szakácsok Köre helyisége. A kör helyisége egyre jellegzetesebbé s ott- honosabbá válik a tagok áldozatkészsége folytán. Különösen Palkovics Ede és Bauer Károly ajándékozott több értékes képet. A falakon látjuk diszleni Michel An- gelo Utolsó vacsoráv-ját, régi nemes szaká- csok czimereit, Glück Frigyes és Gyur- kovics Ferencz, a hirneves szakács arcz- képét. A kör gyarapodása, czéltudatos hala- dása tehát minden tekintetben szembetűnő. A győri vendéglősök, kávésok és italmérők szövetkezete is megtartotta évi rendes közgyü- lését Wölfel Pál elnöklete alatt. Vizk e- lety Sándor titkár felolvasta az igazgató- ság rendes évi jelentését, mely az üzleti évre kiterjeszkedik, bemutatta az 1905, zárszá- madást és a nyereség-veszteség számlát, mely szerint beszámítva a szokásos alap- tőke stb. elhelyezési összegeket, 5788 kor. 60 fill. tiszta nyereség mutatkozik. A köz- gyülés Herczegh Ferencz alelnöknek, ki vá rosunkból elköltözött, a szövetkezetnél ki- fejtett munkásságáért jegyzőkönyvi köszöne- tet szavazott. A közgyűlés ezyhangulag, közfelkiáltással elnökké Wölfel Pált, alelnökké Erhardt Antalt, igazgatósági tagokká Csukly La- jos, Meixner Mihály, Lukovits János, Tósch Mihály volt igazgatósági tagokat, ig. póttaggá, továbbá Németh Alajost € Hauczinger Ádámot felügyelő-bizotts. taggá választotta. László József részvényes indítványát, mely szerint Wölfel Pál el- nöknek az elért sikerért köszönet szavaztas- sék, a közgyűlés egyhangulag elfogadta. Borminták Nagybritánniába. Bormintäkat Nagybritanniäba és Irországba mostantól fogva a levélpostával, az árumintákra érvé- nyes általános feltételek mellett, vámmente- sen lehet bevinni. Az orosz kereskedelmi szerződés. Az osztrák kormány a képviselőház elnökségéhez bekül- dötte az Ausztria-Magyarország és Orosz- ország közt e hónap 1 kedelmi szerződést. A szerződésben Orosz- ország részéről tett főbb engedmények közül felemlitendö, hogy a borvám 9-röl 5 rubelre leszällittatott. Változás. A Ferencz-körut és Mester-utcza sarkán levő «Kossuth Lajosy-hoz czimzett ven- déglőt Aszner János szaktársunk vette át s márczius 1-én nyitja meg. Ajánljuk olva- sóink figyelmébe! Eladó háztelkek. 80 telekkönyvezett házhely 100-—100 öles, az uj villamos vasut keresztül megy rajta, 3 percznyire az iskolától, 3 percz- nyire a piacztól, közvetlen közelben gyár épül, a telken kereszt (feszület) áll, a legelőnyösebb részletfizetési feltételek mellett szabad kézből eladók. Megjegyeztetik, hogy f. é. november 1-től a villamos vasuti dij Budapestről bár- honnan indulva 6 krajczár. Bővebbet: Sziklai Géza és Társa bankházában, Budapest. , József főherczeg" szálloda. Telefon: 88—92. Szerkesztői üzenetek. V. L. pinczér. Sárbogárd. A nyugdijintézet a legméltányosabb feltételek mellett bizonyára teljesiteni fogják. E. pinczér. A főpinczér felmondási ideje 15 nap, ha csak hütlenséget nem követett el, avagy gazdáját egyébként szándékosan meg nem károsította. Delfin. Hogy lapunkra előfizetést gyüjthes- sen, e végett ön személyesen keresett és kért föl bennünket. Hogy most a megbizásról le- mond, helyesen teszi; mert önt nem azért fizeti a nyugdijintézet, hogy ne neki, hanem másoknak dolgozzék. Reméljük, hogy más lapoknál is lemondott az ügynökösködésről. A mi a nyugdijintézetet illeti, ennek mi minden másnál önzetlenebb barátai vagyunk; de ebből nem következik az, hogy a hozzánk érkező jogos panaszoknak helyt ne adjunk. Ha ezt tennők vétenénk az intézet ellen; mert elvonnók tőle az alkalmat, hogy a fölmerült hibákon és tévedéseken segithessen. NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) Pályázati hirdetmény. A „Budapest—köbänyai casinó-épület részvény- társaság" a 2222 Kőbányai Casinó nagyobb tömeget sz I. oszt. gyökerek kor., II. osz klgr.-kent 50 kor. Kisebb megrendelés figyelembe nem , ot Kemény Armin, Regete-Ruszka vétetik. u. p. Garbócs-Bogdány. Vendéglő helyisé endéglő helyiség. Ötven évi fennállással, jó hírnévvel, befásított udvar, tekepályával, gyárak tőszomszé augusztus 1-től kiadó, esetleg jelenleg azonnal is átvehető. Ertekezhetni a háztulajdonos- nőnél: Külső Váczi-ut 86. szám. Szálloda átvétel. A vendéglősiparhoz tartozókat, illetve a m. t. nagyközönséget van szerencsém értesíteni, hogy Nagykárolyban az ujonnan épűlt , Központi szállodát" megvettem. A legmodernebb izlést kielégítő nagy kényelemmel berendezett szobák, elegáns nagy étterem és kávéházzal ren állodát saját tulajdonomba f. évi márczius 1-én már átvettem. Teljes tisztelettel Dávid Pál, szállodás. x A hentes-mester Budapest, Najman Józse VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kövésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- seket pontosan teljesíttetnek Födött tekepálya czinn-ereszszel, bárhol fölállitható, magán- háznál olcsón eladó. Budapest, Vörösmarty-utcza 44 B. Szekszárdi ó és uj rizling, kitünő hegyi boromat, hektónként 42 koro- nájával szállítom. Eredeti fehér orpington tojást 30 fillérjével. Dömötör László, Szekszárd. kor. 100 | 9 Tejes bárányokat INCZE GYULA székely turö-gyära BARÓTH (Erdély). Minden időben legjobb minőségü 44 borokat a 44 szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi bérpinczészete Vácz. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szám: 8. A KALAP KIRÁLY 2, 4, 5 koronás különlegességekben Kossuth Lajos- Eskü-ut, Klotild-palota. elismert specziálista utcza végén, FOGVÁJÓK mindennemiü közönséges és különleges (csi- szolt és csiszolatlan) minőségben kaphatók Hirschler Testvérek fogvájó gyári raktárában Budapest IX. Ferencz- körút 17. szám. © Telefon 54-53, Különlegességek vendéglők részére. csomag szétküldés naponta Posta Arajánlattal szívesen szolgálunk FP-Á Gyöngyös-visontai hegyeken termelt kitünő minőségü, tiszta szürésü, természetes palaczk képes faj ó boraimból szállítok utánvéttel Asztall sillert — 38 koronáért fehéret — 40 vöröset — — 414 Hirneves visontai vöröset (bikavér) — 70 hketoliterenkent, a hordókat 30 napra kölcső zöm, s azok a beszerzési ár felszámítása ell - bez, utánvéttel visszavétetnek. Rendelhető : Rusznyák Antal bor minta- nagygazdaságától, Gyöngyös. Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok literenként : asztali bort ' 80 korona: | szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és | 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. | Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá | borseprüt híg avagy szárított állapotban. — Próba | rendelést kérek. | Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. | (Tokaj mellett). Zemplen-megye. sajättermesü hegyaljai boraimból —.56, 60.—, 70.— és --- Page 78 --- 10 : N VENDEGLÖSÖK LAPJA " 1 1906. märezius 5. ee LEE ITT LL LATE Legujabb találmány ! = Szabad. jégszekrény és pincze : Étterem és kávéház bérlet. Cirkvenicában a tengerparton épitett uj három emeletes | nagy hotel és sanatorium S. 4 4 4 64 6 6 éttermének, kávéházának A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy bádog- álcza alkalmazva, nem izzad, 700/0 jégmegtakaritás érhető el, Mészáros, 1entes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nelkülöz- hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél. Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 250/0 apadás áll- hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- kamarákat megrendelés után készitek. és kerti helyiségeiknek 1906. junius I-töl kezdődő bérbevételéhez előkelő bérlő kerestetik. Bővebb felvilágosítás szerezhető: «# ( | Ifj, Rimanóczy Kálmán müepiteszneı NAGYVÁRADON. Arjegyzekkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) ETET TA nalatok vu VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. DU BORN A © A szállodai és vendéglői segédek © 3 mez I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. g hi KIÁL x Megjelenik havonkent ketszer, ki Szerkeszti : Varga István pinc | ‚Budapesti Pinczer-Egylet és Önképző-Kör". Előfizetési ára | egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai | ingyen kapják. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, | Saját termésü Borciadás. br 1904. termésből 270 hektoliter. 1905. termésből 180 hektoliter. 5 Szőleim válogatott fajtőkkel vannak beültetve (olasz rizling, El ez , erdei, kadarka, mézes, muskatály, oporto stb.) A bor - kifogástalan tiszta, zamatos; szesztartalma 8—11 fok. — Az ® itvétel mc gällapodäs szermt történhet részletekben is. A jánto naponta a árai 4—5 kilogramm sulyban, valamint friss töltésü székely Dr. Löwinger birtokkezelése, Ó-Szöny (Komárommegye). | | Jms- frissen ölt egal EEE hödönyben a Chonef Testverek | tömören hajlitott fabutor gyárosok Budapest, IV., Váczi-utcza 11. sz. szállít: teljes szálló, vendéglő és kávéház berendezéseket. ák kk A A A Kerti székeket a legjobb kivitelben. se) --- Page 79 --- 1906. märczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA : 11 PZN . Nem csalogatjuk vásárlóinkat világ- hirü kulimász kenőcsök ingyenes osz- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen - kotyvasztékokra szükség nincs. Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenni. ! ! Minden czipőnk kézimunka ! ! x P csengők, felszerelések olcsó, szabott árak mellett. Hasz- nált öntött- edény becseréltetik. SÁVELY JÓZSEF VELKFONT 95-22. ev NYARALNI NY NNNNA RAN vo | :BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea föraktära BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. NNA NÁNN NNNNA NN ÁNÁN NN NN /NÍNYÍN Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- | pészeink a legizlésesebben készitik el 1 | Czipőink elegáns formáikról hiresek !! Pinezer- ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban I ——0 Konyhaedények, — husvágó-gépek, husbárdok elismert legjobb minőségben; továbbá vendéglők és kávéházak részére nagy szabadalm. ujak és keveset használtak is; raktáron ugyszintén villany- A SARU-ezipóvállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIII, Rökk Szilärd-utcza 18 (A Nepszinhäz közeleben.) Rendeléseknél sziveskedjek lapunkra hivatkozni .— o— EN ATNANNNN > => = => => > => = = ő HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sör- Kkimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. Az 1896. ezredéves orsz. kiällitäson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, -— TELEFON 29-03. HUBERT U E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Honi gyártmány ! Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz DS szénsavat Diff ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. GENTRY CLUB a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr | IEBERHARDT ANTAL M BUDAPEST, V., Ärpäd-utcza 9. szám. M pezsgögyäräböl, Budafok. | Telefon: Budafok 30, --- Page 80 --- Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. Csillaghegyi forrásviz szánsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitűnő izü és tisztaságu forrásból fakad Szénsavval telítve igen jöizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditö- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár : 1., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78 Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRASVIZ VALLALAT. Szép kövér, frissen leölt, körülbelül 5 kilo sulyu . On szállt Vitälyos Efraim tejes bárányt Baróthon (Háromszék- megye) darabonként je- , . 3 jenleg 6 koronáért, Székely juhturó ésőbb olcsóbban. szalámi alakban, jelenleg kiloja 1.60, hólyagban 1.50 K. YAAAAAAAAAAAAAAG Szt.-margitszigeti üditöviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. AAAAAAAAPAA Csász. és kir. udvari — szállítók. Telefon 3404. Alapitva 1852 Sieburger és Társa PAPIRKARPIT ő. cs. és kir. fensége József főherczeg udvari szállítói. Budapest, V., Fürdö-utcza 8. sz. Linoleum nagy válazstékban. SIPULUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden va arnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: : , Bfrt 3 frt 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. VENDÉGLŐSÖK LAPJA . SCHLEICHER JÓZSEF Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümölcs- Telefon: 41—05. szörp-gyára Telefon: 41—50 Budapest, II. ker., Kacsa-utcza 19. sz. Ajänlja a. t. vendéglős, szállodás, kävehäztulaj- | donosok részére elsőrangu fenti gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. “m” Előnyös árak. Z— Watterich A. Budapest, VII., Dohány-u. 5. ZZ Vendéglős urak ” — figyelmébe ! ! abban többi szülék, mely különbözik a készülékektől, hogy önmüködőleg — záródik ; tehát minden járatlan egyén kezelheti s nincs kitéve az Az árkülönbözet aránylag Ára csak 30 korona m inde nkinek A 48. számu szab. lég- | nyomásu sörkimerö-k6- | | | | | az elönynyel | 6ly, hogy az | ajánlható. | Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, Vil,, Dob-utcza 90. sz. Arjegy zékek yidökre ingyen és bérmentve. Eladó fürdő Peczelen. A föväros tőszomszédságában igen aa : nyaraló helyen Péczelen, egy szépen berende- » zett meleg fürdő, kitünő forräsvizzel, szép lakó- " házzal, 760 : -öl szépen befäsitott telekkel, eset- " leg italmérési joggal azonnal eladó. — Bővebbet KODO MIHALY-nál PECZELEN, Hajnal-utcza 626. sz. " (Közvetitők kizárva.) d ooAAAATA AAA ÁÁÁ vu. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elösegitö pom- pás asztali ital. Vidékre € szállitás. Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904 : Grand Prix. | BERBEADO Kispesten egy regi jöforgalmu mészáros és "és hentes üzlet. Bővebb felvilägositäst a tulajdonos: özv. FÜREDYNE Kispesten, Fő-utcza 42. sz. Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. ILONA ARTÉZI DIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telített, bakterium-, mész- és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20/c szám. TELEFON: 50—272. TELEFON: 50—72. nagy jutányos árért külföldre fuvardijmentes | 1906. märczius 5. TELEFON: 7—278. TELEFON : 7—78, At. szállodás, kávés és vendéglős urak figyelmébe ! Villamos berendezéseket, átalakításokat, jókarban tartásukat, előnyös feltételek mellett el- vállalja, javitäsukat eszközli, berendezéseket szakszerűen díjtalanul felülvizsgäl SZILÁGYI! MIHÁLY © villamossági vállalata (S) BUDAPEST, IV., Hajó-utcza 16. (=—=)) Deák-tér közelében. [VS] Boreladás. Saját termésü, ii boraimat, Tokaj vasút- ) tokaji : 2 és 3 ÉVESsz——90mállomáshoz szállítva, gönczi hordónként 120—150 koronájával hordóval együtt áruba bocsájtom. Nagyobb vételnél meg- felelő árengedmény. Mandel Dezsö, Nyirbátor. elrontásnak, | MEZEY J. (Előbb SZALAY E.) ásványviz-nagykereskedő BUDAPEST, VII., József-körut 318. sz. TELEFON : 53—6:. TELEFON: 53—866. Ajänlja az összes ásványvizeket a ven- déglős urak figyelmébe. X X 4 Minden mennyiséget pontosan házhoz szállit. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditó billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI EGYLET M. SZ GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) >) Alapittatott 1863. évben ces Első magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. . Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. --- Page 81 --- a ENTE 1906. märczius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Narancs és téligyümölcs eladás! Mézédes, vérpiros fajnarancsot ötkilós postakosárral 2.80 koronáért, méz- édes vérpiros muskátnarancsot ötkilössal 3 kor. Vérbélü óriás muskát- narancs eredeti ládával 100 drbbal 7 kor., másodrendü 6 kor , eredeti ládával, 200 drbbal I-rendü 12 kor., II-rendü 11 kor. Messiniai igen szép sárga mézédes fajnarancsot ötkilóssal 2.40., ugyanaz eredeti ládával 200 drbbal 9 kor., eredeti ládával 360 drbbal 12 kor. Aranysárga I-rendü czitrom ötkilössal 2 kor., eredeti ládával 360 drbbal 7.60 kor. Mandarin szép nagyok ötkilóssal 3.60. Óriás carfiol 2.20. Máltai uj burgonya 2 kor. Magyar mézédes, száraz csemegeszőlő piros és fehér chasalla 8 kor.-ért. Fajtiszta körtét passatuti . és hardenpont-vajoncz vegyesen 8 korona. Téli- alma válogatott, egészséges szép példányu csemege almák többféle f jokból vegyesen ötkilós postakosárral 4.50, tizkilös kosárral 8 kor., ötvenkilós bruttosulyu ládával 30 kor,-Ert. Retes alma kilóját 50 fillér- jével, kompót körtét 56 fill., édes gyökerü, nemesfaju torma kilóját 36 fillérjével. Giardinetti legfinomabb vegyes déligyümölcsök egy kgr.-os dobozzal 2.60 kor. Franczia muskát datolya 2.40. Malaga gyönyörü fürtök 2.20. Héjas mandula kilója 2.80. Mogyoró feltört levantei 2 kor. Czukros gyümölcs 3 kor. Salon bonbon a legeslegfinomabb egy kilós dobozzal 2.80. Chocoládé bonbon krémes, legeslegfinomabb kilós dobozzal 3.60. Legfin. vanilliás chocoládé kilóját 2.80 koronáért szällit útánvéttel, fagy- mentes ingyenes " PPK man s Busetto Malvina gyümöleskívítele Budapesten, Csömöri-ut 26. csomagolással zés. el dí dts el els eln el 1 Zwack 1 és Társai Ms db 0 PS Budapesten, IX. : Az , Unicum" gyomor- UNICUM” Saját pálinkafőzdék. : erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, ? i gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és ? nemű és minőségü egyéb pälinkäk. 2 különlegességek, ugy Behozatal: valódi mint : Allas, Anisette, jamaica rum, franczia ; Curacao, Cacao, Chouva cognac, Whisky, Arrac. Triple sec, Cherry, > Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- } ciale, Peppermint stb. pittatott. : Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müveszi ; kéz alól való plakátokat 1s kapnak. Legujabb amerikai rendszerü sörhütő es kimérő szekrények Cbor és ásványviz hütesere is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó esöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. We Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony Szénsav- nyomásu berendezéseket is szállitunk. Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab, szifön-szikvizgep, amerikai sör-, borhütö és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. cs. és kir. udvari szällitök. ©} | EC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR TÖRLEY JÓZS4sT9 (BUDAPEST). essem © Boreladás. ezett erti fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektónkint 31 korona "Bl utánvét mellett, kölcsön hordóban. S © OUSUOtlt ee 0000000 UIDONSÁG! 22 e! LAKOS LAJOSI tepsiben vagy serpen : takaréktüzhely-gyáros ÉRSEK árs, keze- mintha tűzhely sütöjeben. A nyár: ára roastbeuf-rostelylyal együtt: 45 cm. ho: szu 8 K, 40 cm. hosszu 7.20 kor. Vii láda és postaszállító-levél 80 fill Na; nyárssütők urasági vagy ver lyek sütőibe ságához mérten BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 40. TELEFON: 63—70. 10 ÜZLETEMBEN BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár ROBICSEK ADOLF GES) BUDAPEST. (X) VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. © Parafadugaszgyár : Pinczefelszerelési szaküzlet Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Alapittatott 1834-ben. Andreas Kälmän utödai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vämospercsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep | továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes | része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés | helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, r | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- hogy a szölöfür- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken | tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 82 --- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 5. Az — "1 - 66 , Erdélyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot eme ——————— mm L———— az igazgatóság. Szepességi lenipar! vászon- és asztalnemü-gyárosok. Budapesti föraktära: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi Minden darab gyá- rainkból származó irut ezen védjegy- gyel látjuk el vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő KL és minden e szakmába vágó gyártmá- ME nyainkat. — Szällodai fehernemü beren- agbo— A - a. A 2 2 Een dezésekről költségvetéssel szolgálunk. MATA 13 Km Pedälos czimbalmok = Í kitűnő hanggal, erős szerkezettel, jót- 1 állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay balom-iskola I. rész 7 korona, II. rész na. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- fonográf, zongora, harmónium, armonika, okarina és verklik, zenélő ıtomatäk Különféle olasz, német és saját készítésű húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István műhanészerész, József főherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) ASES< PETER v BESSENTEI GÉZA? NY hentesáru- és csemege-üzlete x W BUDAPEST, ANDRASSY-UT 39. SZ. W W Ajänlja a t. szállodás, fürdővendéglős, kávés és vendéglős urak WW | NY észére dusan felszerelt raktárát mindennemü bel- és külföldi NY | W csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, LV WW szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegessegek. Zsir- [1 (04 €s szalonna-kivitel, magyar és franczia pezsgőborok, rum, tea, Xíj NI WW 1 likőrök, sajt, vaj. Ariegyzék kivánatra ingyen. [1 x — [dénycsemegék, spárga stb. naponta frissen, halconservek és befőttek. xy ww Vidékre megrendelések pontosan szällittatnak. 1 LV Oly áruk, melyek raktáromon ee okt önköltségekben beszerez- 1 A tetnek. WA >>>ODSLLLLLLLaLl EEG EE GB0EE Szepességi lenipar ! Weın KáROLY ÉS TÁRSAI EBEGBEE EE EPE PEPE PB0€8E Boreladási hirdetmény. © Bihar-Diószeg és Jankafalvai hegyen még mintegy 8000 hektoliter bor van eladó, mely borok között van pecsenye, csemege és közönséges ö- és ujbor, az árak 28—50 koronáig váltakoznak. A vevők utbaigazitást nyernek Diószeg község ré- széről Jakab István és Lévai Sándortól, mig Jankafalván Tasi János és Törő Józseftől, kik a diószegi vasuti állo- másnál tartózkodnak. Ezen közvetitőknek a vevők semmiféle dijjat nem kötelesek fizetni. B.-Diószeg, 1906. február 23. A hegyközség megbizäsäböl: Oláh Ferencz h. elnök. ® 000966 66 60H(090 0000 DE" TXEE0PE0P0E 8 ! Pinezérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. r MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Hokkes József kivan u borkereskedő aczkbor lorakta Budapest, V, Váczi-körút 46 some Vämonkivüli pincze:. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szällit. M. k. postatakarékpénztári számla. SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA bank- és váltóüzlete — BUDAPEST VIII., BAROSS-TER 2. SZ. TELEFON 53—23 (József föherczeg szálló) TELEFON 53—23 H 7 . Van szerencsénk szives tudomására hozni, Ertesités. rgy vu. Baross-tér 2. 82. (a József főher. czeg szálló LA A ER Siem Dank- és váltóüzletet nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki : sorsjegyek, állampapirok, valamint egyéb értékpapírok vétele és eladása, kölcsönök, sorsjegyek és értékpapirokra, sorsjegyek eladása csekély havi részlet- fizetés ellenében, osztálysorsjegyek minden huzáshoz, tözsdei megbízások keresztülvitele az áru- és értéktőzsdén, külföldi bankjegyek, arany- és ezüstpénzek vétele és eladása kézpénzkölcsönök folyósítása előnyös visszafizetés mellett, ezenkivül minden, a bankszakma körébe tar- tozó megbizás eszközlése a legkulánsabb feltételek mellett. Remél- jük, hogy becses bizalmával mielőbb meg fog tisztelni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismeretes kiszolgálásunkról meggyőzhessük. giyájó tisztelettel SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA. --- Page 83 --- 1906. märczius 5, VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 QMINO Extra Drr PEZSGŐ Nagy boreladás. 1700 hektó beregszászi szölömben termett, , kitünő, nagy szesztartalommal biró 1900, 1902, 1903, 1904, 1905 évi bor eladó. Bővebb felvilägositässal szolgál a tulajdonos. BUZÁTH FERENCZ orsz. képviselő. BUDAPEST, Jözsef-utcza 25. szám. PÁRISI VILÁGKIÁTHTÁS 900 ARANYIEREM BELATINYÁRTHOR VELENÉZE fejen Baldóczi-ásványviz. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott BALDÓCZI „DEÄK“-FORRÄS dupla malátasör Szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye N 12 . z 7 ; m ár ; : A A 5 a világ legjobb asványvize. U | a söripar egyik tegjelentősebb vivmänya, : > A F / s | Ezen rendkívül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer älmatlan- el A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- e. ság, ka é S; távbadbzi zavarok és elyágytelánság ellen, ajánlható továbbá vér- ! FEB, PEP | — n mindet üszer- és csemege " borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. = | üzletben. A vidékre a serfözde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyas emege s 2 liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva " . " . 18 fill. N adöval együtt egy nagy pa A ér kivül) 40 fillér, egy kis N 1 " " " " . " g = = ZU 9 | s Föelärositäs: BUDAPEST, IV., Régi posta: u. 10. sz. (I. em) v Cs. és kir. udvari és kamarai szállitó, mm ——— ri rni A PIN A < hi A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- N DREHER ANTAL SERFÖZD EJ E | vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. [/ Budapest Kőbányán. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Városi iroda: VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märcziusi-, kiviteli márcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különlegesség: dupla maláta Kösőr kőkorsókban. Nagyobb sörmennyiségel saját jégkocsíjaiban szált | Baldóczi-ásványviz. DIDID ID ID ID IDILL VÉDJEGY SZÁMA 12274. VÉDJEGY SZÁMA 12274. A | . S A világhirü Q (Sziklabor Sec © Bodega de Santa Maria @ (franczia módszer szerint) $% © | 3 Gociedad del Hijode 0. Pitagorás Malaga UNYI JOZSEF pezsgögyäräböl ú Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállitáson aranyérmekkel kitüntetett BUDAFOK (PROMONTOR) malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy Iroda : Tóth József-utcza 60. sz. (saját házában.) | szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint 4 4 4 Pinczek: Fuchsgang-dülö 20. $ 4 $ | kävehäz ze Nah VEN, ; § Minták és árjegyzék a t. vendéglős, szállodás és kávés urak részére díjmentesen Magyarországi tóraktár ugapostoni Se Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenörzesiczimkevel van ellátva. CN. OS JUNG ANTAL vezérképviselő. 600000 korona nyerhető | a há ák | darab ,, Pesti hazai takarékpénztár" sorsjegygyel. Gärtner Ágoston ! Kapható: | Izzölämpäk, „Nerst“-fele lämpäk, fog- A) lalatok és mindennemü világítási ké- A elektrotechnikai czikkek raktara Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. WS 36 havi részletfizetésre. Havi befizetés: 1 drbra 7 kor. Fleissig Sándor bankház szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyagok ($MWW- nagy raktára. mt Budapest, Erzsébet-körut 2. szám. a Döszazosíső DDD. --- Page 84 --- 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. márczius 5. — A BUDAPESTI — LEGSZESZGYARAK| FELSZERELÉSI IRODÁI IV. ker., Aranykéz - utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám DELBECK & Comp. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu U magyarországi fölerakata "ZZ Välogatott füszeräruk, min- dennemü bel- és külföldi cse- O állandóan raktáron tartanak minden- © megék, magyar és franczia nemü légszesz- és villamvilágitáshoz borok g-t 12 RÁN ezsgőborok, rum és tea, szolgáló legszebb kivitelü csillárokat PEISE Or OR, OZ LÁZ LA és kandallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdő- kályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasaló- készülékeket, valamint ipari czélokra o szolgáló forrasztó-készülékeket. o BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. IM ABZBIg liqueurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, uUPLU gyümölcsök stb. stb. raktára. rázay Kálmánnál Muzeum-körut 23. CD Brázay Kálmán MD I ésgszeszberendezések a legmer- o sékeltebb árak mellett eszközöltetnek. © ő sAnAPRANAAPAPAR c ; — Dr. Wágner és Társai : : ! Vill világítási berendezések. Vil- : N A A "1 $ ! amos lamos kolibri ivlámpák. Vil- 3 c A tisztelt szállodások, vendéglősök ; lamos brilláns lámpák reklám világításra. } és kávés urak figyelmébe ajánljuk t Csillárok elektromos világitáshoz. Minden- § e N } : e 5 féle gépek hajtására alkalmas benzin-. } 6) G NA ( -, és szivógázmotorok: üzemköltseg fillér. t Arjegy 1 egyesült gyárak mint betéti társaság BUDAPEST — BÉCS, IX. ker., Tinódy-utcza 3 | 3 | Oxygen- és szikvizgyárak berendezése, | 3 9 $ lóerőnként és óránkint 1!1/2—2!/2 ? „SIMPLEX“ ? zékkel és költs 3 : ; : vasöntö és gépgyár ; Vezőrügynökség: 3 : Ganz és Társa jészvénytársulat o © RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. 3 3 Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. ? c fal DIN Transylvania Sec Kkouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szállitók. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitoi. Czuba-Durozier & Cie, Sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczelelszerelesi czikkek. vizszürők. : FG | Da) Staniol- és fémkupakgyár [332 ;i | zvetessel szivesen szolgál } francia cognacgyärat : Promontor. AAMn iparág ! ! Árjegyzék ingyen és bérmentve. Ezerhen díszoklevél, — Verseczen aranyérem azsonyban aranyérem. | Hütö- és jeggyäri berendezések. s s——— al sz? BUDAFOK. : különlegességek, ugy : mint: Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva Triple sec, Cherry, Brandy, Menthe, Gla- ciale, Peppermint stb. A gyár 1840-ben ala- : pittatott. : Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi : kéz alól való plakátokat is kapnak. WER NN Szilágyi György > légszesz-, vizvezeték- és csatornázás-berendezések ZA [4 és bádogos-munkák vállalkozója ff Budapest, VII. S Elemer=utcza 16. szám I Iroda: Bethlen-utcza 19. A (Di HE ene a el hc A A \ ! ! Készitek: vizvezetéki-, csatornázási-, légszesz-, fürdő, ,J kloset-berendezést, szivattyu-müvek. — — Melegviz- készülékek. Légszesz-főző és fütési berendezéseket. Minden e szakba vágó megbízások és javitásokat pontosan teljesitek. ! Költségvetés és tervekkel \ —: sl —— — S) TELEFON 95—2. pontosan szolgálok. BIENEN VYVVYYYVVVVE ?BORHEGYI F.:í palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. AMANDA ANANAS VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Narancs és teligyümöles eladás! zZ | Alapittatott 1834-ben. TALISMAN TÖRLEY JÓZS. És TSA PROMONTOR (BUDAPEST). TÜRLEY JÓZS 437" maf Kemenleg án gzosssszESzSSASSSZSZZZZ IS Boreladás. Szart tág ősongáso : 8 szállt va elsőrendü fehér és silfer borokat, 5—6 fokos, hektónkint 31 korona "Bi utánvét mellett, kölcsön hordóban AMON, CE | ] LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPESTEN. császári és királyi udvari szállító. Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8 SZ 23 Iroda és raktár egy [docAuttűor] IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. Irányi-uteza sarkán Készít és raktáron tart takarék- z— tüzhelyeket minden alakban és 77 — kivitelben. —— TELEFON: 63—70, TELEFON : 63—70, PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt © legdusabb välasztekban kaphatök minden e szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár 3) 00 ROBICSEK ADOLF 20 [67] (SS) BUDAPEST. (X) © Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám, Árjegyzék ingyen és bérmentve. Andrényi Kálmán utódai =—— Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tők állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 96 --- 12 hentes-mester Budapest, | Najman József VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendeglösök, kävesok, korcsmärosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. Csillaghegyi forrásviz szánsavval telitett kítünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) a tővében a égóta ismert, kitűnő izű és tisztas% águ forrásból fakad. Szénsavval telítve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és ve eg meg- vizsgáltatott, kifogástala nsavval való telitesre alkalmasnak ta tott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár : 1l., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78 Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRASVIZ VALLALAT. AARAAAAAAAAAAAAG Szt.-margitszigeti am. = ar m üditöviz szénsavval telitett ásványviz. i Szent Marc ti gyógy- kezelésében já Telefon 36—52. ZWANANANAANAG PIDTICILSCHEIHIES : VVUUVUVUVUUYUYUVUYU Ut udvari "5 zi zállítók Telefon 3404. Sieburger és Társa PAPIRKÄRPIT cs. es kir. fensége József főherczeg udvari szállítói Budapest 3 Fürdő utcza 8. sz. válazstékban. SIPULUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár 6 frt 3 frt 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. = dm Gvö zyös-visontai hegyeken ss termelt kitünö ü, tiszta szüresü, természetes palaczk- képes faj ó boraimból szállítok utánvéttel: Asztall sillert 38 koronáért fehéret — 10 " vöröset — 44 " 70 Hirneves visontai vöröset (bikavér) — hketoliterenkent, a hordókat 30 napra kölcsön- Do zöm, s azok a beszerzési ár felszämitäsa ellené- ben, utánvéttel visszavétetnek. Rendelhető : Rusznyák Antal bor minta- nagygazdaságától, Gyöngyös. Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümöles- | VENDÉGLŐSÖK LAPJA , SCHLEICHER JÓZSEF Telefon: 41—05. szörp-gyára Telefon: 41—50 | Budapest, II. ker., Kacsa-utcza I9. sz. | Ajánlja a. t. vendéglős, szállodás, kávéháztulaj- | donosok részére elsőrangu fenti gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. WM Előnyös árak. | Í | Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a EmEMEMTEM „RAPID“ borderitő-por Föelärusitö helye : WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohäny-utca ő. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. / Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. | Budapest, VII., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. KRISTÁLT ;szetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely avval telittetik. Az emésztést elősegítő pom- pP: is asztali ital. Vidék és külföldre fuvardijmentes szällitäs. Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukäcsfürdö Kutvállalattól Budán St. Louis 1904 : Grand Prix S? BÉRBEADÓ Kispesten egy régi jóforgalmu mészáros és hentes üzlet. Bővebb felvilágosítást a tulajdonos: özv. FÜREDYNE Kispesten, Fő-utcza 42. sz. Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telített, bakterium-, n és kénmen- tes. Forrása 970 meter mélységből 748 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20 c szám. TELEFON: 50—72. TELEFON: 50—72. | : ET | Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajättermesü hegyaljai boraimböl literenként : asztali bort —.56, 60.—, 80 korona; szamorodni bort: 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy szárított állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. 70.— és 1. —,; 20, 1.50, 2 és TELEFON: 7—78. TELEFON : 7—78. A t. szállodás, kávés és vendéglós urak figyelmébe ! Villamos berendezéseket, átalakításokat, jókarban tartásukat, előnyös feltételek — mellett vállalja, javitásukat eszközli, berendezéseket szakszerűen díjtalanul felülvizsgál el- SZILÁGYI MIHÁLY (S) villamossági vállalata (©) BUDAPEST, IV., Hajó-utcza 16. (EL ] Deák-tér közelében. (=) : Fürdő-vendéglő bérbeadás. BALDÓCZ-FÜRDŐ szállodája 30 vendégszobával, étterem stb. teljes berendezéssel f. évi junius 1-től ki- bérelhető. Bővebbet nyujt a tulajdonos: dr. Száztó Miksa, Budapest, IV., MEZEY J. (Előbb SZALAY E.) ásványviz-nagykereskedő BUDAPEST, VII., József-körut 315. Sz. TELEFON: 53—6 . TELEFON: 53—86. Ajänlja az összes äsvänyvizeket a ven- Regi posta-u, 10, déglős urak figyelmébe. 4 9 ® Minden mennyiséget pontosan házhoz szállit. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditó bílllard-asztalok, alpacca és chinaezüst-áruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). I ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI | EGYLET M. SZ- WANNA AVÁNY | GYERMEK. ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) 2 Alapittatott 1863. évben Cst Első magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52—60. Köbánya Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. --- Page 97 --- 1906. märczius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA [a £ A viläghirü franczia 1 DELBECK & Comp. reimsi pezsgöbor-gyär €s a müncheni Hofbräu De magyarországi főlerakata 4 ov) ( — Válogatott füszeráruk, min- B dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, liqueurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, Brázay Kálmán gyümölcsök stb. stb. raktára. {Bräzay Kälmännäl Muzeum-körut 23. ö Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Kiváló, jó minőségü bortermő vidéken a leg- R jobb fajszőllőkből szüretelt 20—25 hektoliter BO [ lehet venni a termelőnél Réti Ferencznél Ujpesten, Deák-utcza 34. HUBERT U. E. POZSONY Csász és kir udvari szállitó. Különlegességi jegy : ILNTRY CLUB a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : KUTASSY VINCZE úr M BUDAPEST, V., Arpäd- utcza 9. szäm. c A SARU-ezipővállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni ! A Czipő k Nem csalogatjuk väsärlöinkat világ- hirü kulimász kenőcsök ingyenes osz- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen kotyvasztekokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenni. !! Minden czipőnk kézimunka !! Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- pészeink a legizlesesebben keszitik el. Czipőink elegáns formäikröl hiresek !! Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkek nagy választékban. Telefonszám 9. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézcsapokat, femfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban, — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, —- TELEFON 29-03. = Honi gyártmány ! Honi gyártmány Elsőrendü, folyékony, száraz ta szénsavat Xi ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczé tartály okb Magyar Szensavipar-Tärsasäg bo Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 Diadal Sec (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. Telefön: Budafok 30. En] --- Page 98 --- 14 Az A 1 1 66 „Erdelyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiällitäson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot Sürgönyczim: csemege- és az igazgatóság. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar ! Weın KáRoLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok. Budapesti föraktära: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő Minden da: rainkból s árut ezen ) gyel látjuk el. és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- dezésekről költségvetéssel szolgálunk. Ra w- Pedálos czimbalmok > kitünő hanggal, erős szerkezettel, jöt- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonogt: ongora, harmónium, harmonika, okai és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István műhanészerész, József főherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) VEN DEGLÖS( OK LAPJA 1906. márczius 20. | e E E E E 6 6 6 E EPE E-8?E Boreladási hirdetmény. Bihar-Diószeg és Jankafalvai hegyen még mintegy 8000 hektoliter bor van eladó, mely borok között van pecsenye, csemege és közönséges ö- és ujbor, az árak 28—50 koronáig váltakoznak. A vevők utbaigazitást nyernek Diószeg község ré- széről Jakab István és Lévai Sándortól, mig Jankafalván Tasi János és Törő Józseftől, kik a diószegi vasuti állo- másnál tartózkodnak. SH 0-0090£ Ezen közvetitőknek a vevők semmiféle dijjat nem kötelesek fizetni. B.-Diószeg, 1906. február 23. A hegyközség megbizásából: Oláh Ferencz h. elnök MEAN RX 7 22 9 9 9 9 9 2 2 2 29 9 22 2 2? € ® ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. 4 N " [1 1 MOLNAR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. városh.) Hokkes József A (A borkereskedő — | &) Budapest, V, Väczi-körüt 46 Vämonkivüli pincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. M. k. postatakarékpénztári számla TELEFON 947. melyek kizárólag nagy Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, uradalmaktól maznak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy a nagytermelőktől palaczkozva Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállít. már jönnek LeEEE: ". BESSENTEI GÉZA hentesáru- és csemege-üzlete >>>>>3, : 7 ; 4 SZIKLAI GEZA ES TÁRSA bank- és váltóüzlete : BUDAPEST VIII., BAROSS-TER 2. SZ. € BUDAPEST ANDRASSY-UT 39. SZ WW TELEFON 53—23 (Jözsef föherczeg szálló) TELEFON 53—23 , ." . WW Ertesites Van szerencsenk szives tudomäsära hozni, Ajánlja a t. szállodás, fürdővendéglős, kávés és vendéglős urak W ln ® hogy VIII., Baross-tér 2. sz. (a József föher- 7 szó x szavalt raktirs dan a 5 141 czeg szálló — A részére dusan felszerelt raktárát mindennemü bel- és külföldi WV | épületében) bank- es váltóüzletet csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, NY nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki : sorsjegyek, szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegességek. Zsir- [1 állampapirok, valamint egyéb értékpapírok vétele és eladása, kölcsönök, sorsjegyek és értékpapirokra, sorsjegyek eladása csekély havi részlet- és szalonna-kivitel, magyar és franczia pezsgőborok, rum, tea, A fizetés ellenében, osztálysorsjegyek minden huzáshoz, tőzsdei megbízások likőrök, sajt, vaj. Arjegyzék kivánatra ingyen. A A A ] — LV keresztülvitele az áru- és értéktőzsdén, külföldi ba ankje: gye k, Fodor; 8 és ényesemmegék, ogárgtstb, naponta frissen, holconsarvok és hetötték. 41 AJ ero tssnls melle ezenkívűl itten a benkezdbek KEté fo Vidékre megrendelések pontosan szällittatnak. Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltségekben beszerez- tetnek. EA tozó megbizás eszközlése a legkulánsabb feltételek mellett. Remél- jük, hogy becses bizalmával mielőbb meg fog tisztelni s ezáltal hogy pontos és lelkiismeretes kiszolgálásunkról Kiváló tisztelettel SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA. alkalmat ad arra, meggyőzhessük. Mm --- Page 99 --- 1906. márczius 20. Extra Dry PEZSGŐ PÁRISI VILÁGKIÁLLÍTÁS S OG; E ARANY ÉREM VENDÉGLŐSÖK LAPJA — E 15 Boreladás. Kunszentmiklóson 160 hektó 1904. évi saját termésü első- ó-rizling boraimat rendü zöld eladni szándékozom. Értekezni alulirott tulajdonossal. A borok a kunszentmiklósi vasuti állomásnál vehetők át. TÓTH ZSIGMOND földbirtokos 222222 Kunszentmiklóson. esse: : lkuLcsÁR sánDoR | : VesecA BRONZÁRU- ES CSILLÁR-GYÁR Eessz? v BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA Il. $ 4 w $ AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, $ Wese: : sot % kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. : " részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. 9 w wW ww w % y TELEFON : 25—44. M x SA Ki 600000 korona nyerhető | | darab „Pesti hazai takarékpénztár" sorsjegygyel. | Kapható: MS 36 havi részletfizetésre. | Havi befizetés: 1 drbra 7 kor. | Fleissig Sándor bankház Budapest, Erzsébet-körut 2. szám. Sn 342—1906 — S — | / | , Arverési hirdetmény. fürdő a község házánál 1906. évi április hó 3-án d. e. 9 órakor tartandó nyilvános árverésen 1906 május 1-től számítandó 2. három évre haszonbérbe fog adatni. > Az erre vonatkozó árverési feltételek a község házá- nál mzgtekinthetők. Krasznabéltek, 1906 márczius 12-én. Soltész József jegyző. Velti Márton biró. Krasznabéltek község tulajdonát képező ujonnan átalakított S SEELE ff | 1 m Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. Korányi, dr. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör szent István védjegygyel a köbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen. végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. a. Laufenauer es Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE ; Budapest Kőbányán. ! Városi Iroda; VIII., József-nteza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märoziusi-, kiviteli märcziusi-. korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Kiltnloger6g: dupla maláta kósőr kökomökban. Nagyobb sörmennyiségei saját jézkocsíjulan sell | Í A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de 0. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár; Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL vezérképviselő. [d] RS Gärtner Ägoston elektrotechnikai czikkek raktara ; : Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. : Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- szülék és csöngetyü berendezésekhez EI E TES LL TES = való anyagok (öMW" nagy raktára. 2333233553255 599933953>5P2S>P2S>> --- Page 100 --- 16 ! VENDÉGLŐSÖK LAPJA — 1906. märezius 20. L 1 Körmöczbánya sz. kir. r. t. főbánya város tanácsától. 674 tan 1906. sz. “5” Árverési hirdetmény. Körmöczbánya szab. kir. rend. tanácsu főbánya város tanácsa ezennel közhirré teszi, hogy A zólyomvölgyi nyaraló telep: , Vadászkürt" vendéglő, , Árpád" nyaraló, , Erzsébet" nyaraló és , Ferencz József"-lak tartozékaival együtt a város székesháza nagytermében folyó 1906. évi márczius hó 26-án délelőtti 10 órakor tartandó nyilvános árverésen 1906. évi május hó 1-től 1912. évi április hó 30-ig vagyis 6 (hat) évi időtartamra a városi köz- gyülés jóváhagyásának fentartása mellett a kikiáltási áron alul is bérbe adatni fog. Árverezni kívánók a következő alapon : ,, Árpád" nyaraló tszerü költsége 9077 kor. 3-5"6-ka 317 kor. 68 f. „Erzsebet“ ,, " 8 11600 ,, 95 406 ,, :— éw „Vadäszkürt‘“ vendéglő ,, 1 26530 ,, 7 928" „. 56 „Ferencz Jözsef‘“-lak ” 12793 ,, 9 447 ,, 716% összesen 60000 kor.3'5"o-ka 2100 koronában illapitott kikiáltási ár 10%-Anak megfelelő összeget bánatpénz gyanánt az árverés kezdete előtt az árverező- ttság kezeihez juttatni tartoznak. Irásbeli ajánlatok csak azok fognak tekintetbe vétetni a mennyiben a berösszeg 10%-änak megfelelő bánat- pénzzel felszerelve a szóbeli árverés kezdetéig beterjesztetnek. A bérlemények és tartozékainak részletes jegyzéke az árverési feltételek és a szerződés tervezet a városi szám- vevőségben a hivatalos órák alatt betekinthetö, hol egyszersmind szóbeli felvilägositäsok is adatnak. Kelt Körmöczbányán, a vár. képviselőtestületnek 1906. évi márczius hó 5-én tartott közgyüléséből. Palkovics Emil polgármester. lágíitási berendezések. Vil- $ ? ! . Villamos ; ja amos ri Ív maxvii € A ze Dr. "Dr. Wágner és Társai lamos kolibri ivlámpák, Vil- ; A tisztelt szállodások, vendéglősök lamos bri k reklám világitásra. $ € A A KÁVÉ: úrak ig elmébe. ajánljuk 3 ! egyesült gyárak mint betéti társaság { Csillárok € ) ilágitáshoz. Minden- § c | BUDAPEST — BÉCS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. | ; ; ek. A itására alkalmas benzin-. | €X O G NAC ! ta Kran nl gáz szivógázmotorok ; üzemköltség } € 3 | Oxygen- és szikvizgyárak berendezése | ént és 6 2/21 r.? ; ; SIMPLEX" vizszürők árjeny:1 € Czuba-Durozier & Cie, 9 { Sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczefelszerelési czikkek. ( svetéssel szivesen s; ole 4 É francia cognacgyárat : Promontor, 3 } Marl Staniol- és fémkupakgyár [2 ;; { [ 1 . % A vasöntö és gépgyár : Ve igynökség : Árjegyzék ingyen és bérmentve. Ganzé és Társa zészvénytároulat o € RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. 3 im a lek — Tr m. — Togtán aranyirem - pest. V et: IV., Ferencziek-tere 4. ? Hütő- és jéggyári Lerendezesek. DL ; tátátátátátátátátátátátátátál? : — ea Transylvania Sec ) kouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szállitók. s Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. szzEEEEZEEEEZZEZEZ BUDAFOK. S2ssse€€££€£€£€€ Hors Concours. 3053 9 VERMET == 12 elsőrendü kitüntetés. == Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-ter I. szám. (0015 FRANCOIS EC a krche mie Sürgönyczim: Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZÁM. --- Page 101 --- XXII-ik évfolyam. 7. szám. Budapest, 1906. április 5. e — VENDÉGLŐSÖK LAFJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy, ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéházi segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egvlet, a „Szekes- fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczer-egylet“, a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartärsulata“, az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki szállodások, vendég- lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a. ,,Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az , Ujpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos töb kool budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. TAG Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre 12 kor. {| Félévre. zn Oıkor IHÁSZ GYÖRGY VII.. kerület, Akäczfa-utcza 7-ik szám. Háromnegyed évre 9 ,, Évnegyedre . . 3 , Kézíratok és előfizetések ide intézendők Laptulajdonos és telelős szerkesztő Szerkesztőség és kiadóhivatal Ti í Nem igen csodálkozhatunk ezen, | Ha mindezt megtettük, akkor aztán Tisztesség. mert hát kereskedőink nagyobb része | kifelé is erélyesen léphetünk föl, Megindult az a lélekemelő mozga- | csak most szakadt ide Galicziából, | megkövetelvén mindenkitől, a .ki lom, a mely egy csapásra tulipános ! magyarul is alig tudnak s nemhogy ; magyar kenyeret eszik, hogy szük- kertté varázsolta a mi szomoru | patriota-érzés volna bennük, hanem | ségleteit a hazai ipar készitményei- hazánkat. titkon idegenkednek tőlünk, ha ugyan | vel, a magyar föld termékeivel fedezze ; És megtörtént, hogy az a magyar | ellenséges indulatot nem táplálnak | ha nem, ugy közösitse ki őt a társa- iparos, a ki a tulipános jelvények | irántunk. dalom. zománczmunkájával megbizatott, ezt Egész csapat gyárat, ipartelepet Amde mindennek első és utolsó nem csinálta meg; hanem suttyom- | és kereskedést tudnánk elsorolni, a feltétele, hogy régi iparosaink tisz- ban Bécsben csináltatta, mert igy | melyek osztrák czégek titkos fiók- | tességének uralma helyreällittassek olcsóbban jutott hozzá. jai, megrendelő helyei s csak meg- | az egész vonalon; mert az Isten Jó, hogy a turpisságra ideje-korán | tévesztésre és arra valók, hogy a | csak a tisztes ipart áldhatja meg. rájöttek; mert a mi honfiui felbuzdu- | magyar pénzt utolsó fillérig a bécsi lásunk is ádáz ellenségünket gazda- | medenczébe szivárogtassák. gitotta volna. | A magyar ipar érdekében tehát Rendelet a vendéglős és kávés-iparról. A El, . 1 A A po kereskedelemügyi miniszternek 1906. már ; Ez a botrány is mutatja, hogy ami | sok a teendőnk, főleg sok a teendője | czius 12-én 11.870. sz. a. hozott elvi hatá iparunkban nagy szűkség van a tisz- | iparvédő egyesületünknek. rozata szerint az ételeknek és italoknak ven tességre, mely kapzsiságból nem Hogy a magyar ipart fölvirägoz- | dé at teh kávéházszerüleg való kiszolgál áldozza föl önérzetét s nem teszi tul | tassuk, szigorun kell ellenőriznünk. tatásánál feltétlen követelmény, hogy az egyik 2 2 nn PR {Tan a üzletág a másik üzletág készitményeinek elő magát az adott-szó szentségén. Minden üzletben meg kell jelölnünk, | ziitásával é lta : ] € ällitäsäval és kiszolgáltatásával csak melle Fájdalom, hogy az ipari szabadság ! hogy ott mely áruk a hazai eredetüek | kesen foglalkozzék; ebből azonbar leple alatt egykor jómódu iparosain- | s gondoskodnunk kell arról, hogy | tilalom bizonyos ételek, vagy italok tekinte kat fölemészttettük osztrák molochhal, | ezek mindenkor ilyenek is legyenek. | tében egyik üzletágra nézve sem állítható fl elszaporodtak közöttünk azok, a kik Ki kell szorítanunk iparosaink | © gy a lásának ható nem lépi nr WA? lelkiismeret nélkül, a tisztességből | sorából az élősdi, tisztességtelen ele- | 12° jokosulsákÁnak határait azánb DA von Z nn : a déglői üzletében kávéházi italokat készit s csak a látszattal törődve, megrenditet- | met, a mely nem a saját keze mun- | azt vendégeinek kiszolgáltatja és viszont abszolut ték iparososztályunk iránt a közön- | káját, kanem külföldi gyártmányo- | kávéháztulajdonos is szokásos és jogos üzlet ség bizalmát és jóakaratát. kat csempész megrendelőinek. körében marad, ha kávéházi üzletében ven Ha igy vagyunk iparosainkkal, még Nem szabad megengednünk hazug | dégeinek vendéglői berendezés nélkül ki rosszabbul állunk kereskedöinkkel. | czimek használását. Ne nevezhessenek | VÁVatra hideg, vagy meleg ételt ad Egész sereg bérencz van közöttük, | el „Magyar“ vagy , Hazai" äruhäzak- | A sväjczi kereskedelmi szerződés. A kor- + Z ar ; AA y ; mány a hivatalos lap márczius 12-iki szá- a kik osztrák gyufát árulnak nemzeti | nak olyan üzleteket, a hol idegen mában tette közzé az Ausztria:Magyarország czimke alatt; még több, a.kik isztriai | vaczakot árusitanak; ellenben oda | & Svájcz között létrejött ideiglenes keres müborokat csempésznek be s adnak | kell hatolnunk, hogy létesüljenek való- | kedelmi szerződésnek f. €, márczius hó 12-töl, el magyar termékként. ban hazai iparczikkeket és terméke- | 1906. junius 30-ig terjedő életbelépésére vo- Vanak „Magyar Áruházak", a ! ket közvetitő áruházak a város min- | Patkozó szükségrendeletet. A szerződés ér- melyekben még az utólsó fogpiszkáló | den részében, a melyek már fényes | telmében a Svájczba való bevitelnél a hordó- PEP . > . : A ; A bor vámja 8 frank, a palaczkbor vámja 25 sem hazai készitmény; sőt még helyet | kirakataikkal is bizonyságot tesznek | frank métermázsánként, a szőlő vámja 5 ki sem akarnak adni a hazai áruknak. | hazai iparunk fejlettségéről logramm sulyu csomagokban 2.50 frank. FANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József föherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. Telefon: 63—90. --- Page 102 --- 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 5. Paprika király! ) ww Nemesitett "48-as édes paprika egyedül: Kovács Sándornál Mokrin. @- Tessék nálam próha: rendelést tenni. Paprika: király ! Iparunk sérelme. Időtlen idők óta hangzik a panasz a kor- látolt italmérők visszaélései miatt, amelyek kiszámíthatatlan kárt okoznak a vendéglős- iparnak. Lapunknak alig van száma, amelyben szó ne esnék; sőt országos szövetségünk is fog- lalkozott ezzel az ügygyel, a kormánynál is sürgetve az orvoslást. Falra borsót hánytunk. Nem egyszer hangoztattuk, hogy ennek az oka a hatóságok léhasága, sőt reszre- hajlása. Hogy ezt nem az elkeseredettség és el- fogultság mondatta velünk, kitünik egy pár- tatlan, igazmondó férfiu czikkelyéből. Ugyanis Takäcs Sylvester, a «Veszpremi Nepakarat» szerkesztője, a következőket irja : «Lapom legutóbbi számaiban rámutattam azon botrányos állapotokra és visszaélésekre, amelyek egyes korlátolt italmérési joggal biró ének által vendéglőseink és korcsmá- saink nagymérvü anyagi megkärositäsära - elkövettetik. Most pedig felhívom a pénzügyőri föbiz- tos figyelmét a következőkre: Hogy egyes veszprémi korlátolt italmérő egész nyiltan, bátran és folytonosan, évek hosszu során át italmérési kihá , illetve visszaélést követett el, abban leli magyará- zatát, hogy az ellenőrzésükre h zegek egyáltalán nem ellenőrizté ha már akadt elvétve évenként egy felje- lentő, ennek feljelentését is csak a legna- gyobb utánjárás és sürgetésre vették tudo- másul s huzva-halasztva a dolgot, hónapo- kig tartott, míg a pénzügyőri szakasz ille- tékes közege a tényálladéki jegyzőkönyv fel- vétele végett a feljelentőt és esetleges tanuit magához idézte, addig pedig az illető kor- látolt italmérő vigan folytatta tovább vissza- éléseit. Mi történt tovább ? | juttassuk a törvény kezére; A meginditott eljárás befejeztével a tény- | álladéki jegyzőkönyv a főbiztossághoz be- terjesztetvén, itt, nem ellenőrizve az alanta- sabb közegek eljárását s utána sem nézve azon körülménynek, hogy a feljelentett már hasonló kihágásért büntetve volt-e, minden- kor a legenyhébb elbírálásban részesítették a feljelentetteket, s reájuk mindig a legeny- hébb pénzbirságot (3—10 koronát) szabtak ki, aminek természetes folyománya az lett, hogy ezáltal nem hogy csökkent volna, sőt ellenkezőleg szaporodott a visszaélők száma, kik is lefizetve ezen 3—10 koronáig terjedő birságot, belenevettek a markukba, gon- dolva, hogy most már ismét évekig folytat- hatják visszaéléseiket, miután üzelmeiket ille- tékes hivatalos közegek kellőképp ellen nem országszerte, azzal a különbséggel, hogy má- sutt nem akad oly erelyes szószólónk, mint Veszprémben. Mi az idézett czikkhez csak a következő találgatásokat füzzük: Vajjon a pénzügyőri közegek huzavonó eljárása, kiméletes itélete érdek nélküli, ön- zetlen meggyőződés folyomänya-e ? Vajjon állami közegek ilyen eljárása elő- | segiti-e a magyar állameszme tiszteletét és megszilárdulását ? Ama bizonyos utolsó poloskára kitűzött száz aranyat adjuk egy agyalágyára esett hi- vőért! Figyelmeztetés. Legyünk óvatosak bevásár- lásainknál, nehogy hamisított italokat és élelmiczikkeket vegyünk, mert az 1878. V. t.-cz. 314. §-a értelmében «aki a közfogyasz- tás tárgyait képező s elärusitäsra vagy szét- osztásra rendelt .élemiczikkek közé az egész- ségre ártalmas anyagot kever, vagy kever- tet, ugyszintén az, aki az ekként meghami- sitott vagy életveszélyes élelmiczikkeket el- árusítás vagy szétosztás czéljából boltjában vagy más áruhelyen vagy raktáron tartja, közegészségi vétséget követ el és egy évig terjedhető fogházzal, ezen felül 200 K-tól 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Ennek okából necsak óvakodjunk a hami- sitóktól, hanem az ilyeneket könyörtelenül mert ők ártanak legtöbbet iparunk jó hírének. Glück-ünnepely. Glück Frigyes forrön köszönte a meg- lepő s kedves ünnepeltetést s kijelentette, hogy — amint eddig — ezután is barátja lesz a szakácsművészetnek s támogatója a magyar szakácsok szakirányu törekvéseinek. Ezt kötelességének tekinti, mert régen val- lott meggyőződése, hogy a mi iparunkat csakis a szakavatottság, illetőleg a képesi- téshez kötöttség virägoztathatja föl. Mint- hogy pedig a szakácsmüvészet valósággal fundamentuma a vendéglős-iparnak, ennél- fogva a szakäcsmüveszet fejlődése, a szaká- csok jóléte a vendéglős-iparnak is érdeke. Ezután a társaság a fejedelmi uzsonnához ült, melynél a Burghardt testvérek és Miklóska István rögtönzött Schrammel- kara szolgáltatta a zenét, még pedig mű- vészi zenét, bizonyságául annak, hogy sza- kácsainkban a művészet más nemére is van rátermettség. Derüs perczeket okozott a társaságnak Bauer Károly főszakács büvészeti mutatvá- nyaival, aki sok ügyes kóklerség mellett gyer- tyänäl tojásrántottát is rögtönzött. — Majd Wrabetz Gusztáv mondott meleghangu köszönetet Glück Frigyesnek megjelené- seért. Feledhetetlenül kedves hangulatban igy mult el a Glück Frigyes tiszteletére ren- dezett délutáni lakozás s azzal az elhatáro- zással, hogy ezentul minden évben megün- nepli a «Szakäcsok Köres márczius 20-ät Gück Frigyes tiszteletére. Hat órakor szét- | oszlott a társaság, még egyszer a szeretet Kedves és igazán eredeti meglepetésben | részesítette a «Szakäcsok Köre» Glück Fri- gyest abból az alkalomból, hogy nagyhatásu felolvasását tartotta az Urániás "-ban. A mult hó 20-dikára kibérelték a «Katho- likus Kör» disztermét s ezt gyönyörüen föl- ékesítették képekkel, feliratokkal, virágokkal és girlandokkal. Az ajtót diadalkapuvá varázsolták s orom- zatán ezek a feliratok ragyogtak: «Udv neked, Glück Frigyes, Bennünket továbbra is szeress) «Fritz Glück, tritt ein, Bringt Glück unser Verein,» Megjelentek Budapest ös: szakácsai s valamennyien, élükön elnökükkel, Palko- vics Edével, hófehér szakácsmezben voltak. Minden szakács a lakozásra egy-egy étket | készitett, ugy, hogy az uzsonna beillett bril- / lánsan sikerült szakácsversenynek őrzik; privát ember pedig nem fog vesződni | ujabb feljelentéssel. Mindezek után felkérem a veszprémi ven- déglősök és korcsmárosok érdekében a fö- biztosságot, miszerint a veszprémi korlátolt italmérők által elkövetett botrányos vissza- élések megszüntetése iránt a legerélyeseb- ben fellépni, ellenük a legszigorubb intézke- déseket megtenni, azon korlátolt italmérőket pedig, akik kihágásokért már több izben büntetve lettek, nem egyszerű pénzbirság- ban elmarasztalni, hanem — a törvény in- tencziója szerint — italmérési engedélyük elvonása iránt a veszprémi pénzügyigazga- tóságnál a szükséges lépéseket megtenni szi- veskedjek.» Amilyenek a veszpremi ällapotok, ilyenek is; Gyönyörüen volt diszitve az asztal is, mely- nek süteményes tálain apró zászlócskák vol- tak ezzel a felírással: cÜdvözlünk körünk- ben!» Ezeket Nemess Sándor készitette. Mikor Glück Frigyes megérkezett Sta d- ler Károly és Glück Erős kiséretében, akik szerkesztőnkkel és Stettner vendég- lőssel fekete öltözékükkel szinte kirittak a fehérbe öltözött sokaságból, lelkes éljenzés törte meg a várakozás csöndjét. Az ünnepelt Glück Frigyest szivböl jött szavakkal Palkovics zölte, megköszönvén, hogy a «Szakäcsok Körev felkérésére az «Uräniä»-ban tartott felolvasásával valóságos nimbuszt vetitett a szakácsmüvészetre s társadalmi tényezővé avatta a «Szakäcsok Körév-t. Kérte, hogy a kört s a szakácsművészetet továbbra is tartsa meg jóindulatu érdeklő- désében. Ede elnök üdvö- | és tisztelet jeleit árasztva Glück Frigyesre. Jelen voltak: 1. Palkovics Ede elnökünk; 2. Mayer Lenárd alelnökünk; 3. Ecker János könyvtárnok; 4. Ecker Károly; 5. Prockl Gyula; 6. Bauer Károly; 7. Ifj. Szekrényi Rezső; 8. Kenessy Gusztáv; 9. Wrabecz Gusztáv körgazda II.; 10. Pienfdk Henrik; 11. Wessely Kálmán; 12. Wingler Jenő; 13. Teleky Miklós; 14. Scharrer István; 15. Idösb. Huszár János; 16. Elgetz Lajos; 17. Schmidt- hoffer Vilmos; 18. Czigány Dezső; 19. Szelltman Gyula; 20. Dragsits Ferencz; 21. Cavargua Jenő; 22. Häberl Albin; 23. Testen Ermenegilda; 24. Testen Charles; 25. Patdt Aladár; 26. Alcz Manó; 27. WincklerIstvän; 28. Taraba Mihály; 29. Perraf Benoit; 30. Särfy Jözsef; 31. Lagage Györgv; 32. Grabowszky Emil; 33. Wiessner Emil; 34. Szalay Bela; 35. Olah Gyárfás Arthur; 36. Burghardt Pál; 37. Burghardt Imre; 38. Schwetz Mihály; 39. DobosKároly. 40. Nemess Sándor; 41. Mikloska István; 42. Brautigam Károly; 43. Kavassy Károly; 44. Mondy Antonie (Royal).; 45. Tobifsch Henrik 46. Michók Sándor; 47. Papp Ferencz; 48. Fábry Béla; 49. Riegler János; 50. Molnár Ferencz; 51. Asbóth Gyula; 52. Jehn Ferencz; 53. Kaiser János. — Vendégek: Nagys. Glück Frigyes ur; Nagys. Glück Erös ur; Nagys. Stadler Károly ur; /hdsz György szerkesztőnk; Sfeffner Ferencz a kör pénz- tárosa : és vendéglőse. Vasuti i díjkedvezmény borra. A magy. kir. államvasutak igazgatósága Versecz és Fe- hértemplom állomásokról Bécs, Simmering és Grosz-Schwechat állomásokra teljes ko- csirakományokban szállítandó borküldemé- nyek után közvetlen és mérsékelt dijtétele- ket állapított meg, melyek a folyó év mär- czius hó 1-től november végéig érvényesek. cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst. HERRMANN 3. L. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Arjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819, --- Page 103 --- ! | nA VENDÉGLŐSÖK LAPJA 8 F. M. K. E. Szántói savanyúviz Ne k idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kövéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. & ab c Kizárólagos föraktära : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Telefon 40—97. 6 # € Kapható mindenütt. € «= « Telefon 40—97 Két közgyülés. A cBudapesti Szállodások, Ven- déglősök és Korcsmárosok Ipar- tärsulata» idei, XXXII. évi közgyülését márczius 29-én, délután 3 órakor tartotta a «Hungäria» földszinti termében Gundel János elnöklésével. Először az ipartársulat kebelében levő t e- metkezési egyesület XXIII. közgyü- lését tartották meg. . Az egyesületre ez a közgyűlés nagyjelen- töségü volt, mert az egyesület válságos hely- zetbe került, a mennyiben kötelezettségei- nek teljesítése már alaptőkéjét emésztette. Az egyesület vagyona, amely 1904-ben 5193 kor. 80 fill. volt, 1905-ben már csak 4939 kor. 22 fill. volt, tehát 231 kor. 64 fillérrel apadt. Ennek az oka, hogy az egyesület megala- kulásakor nem voltak tekintettel a tagok ko- rára s igy a sok magasabb koru tagok miatt most aránytalanul nagy a halálozási arány, ugy, hogy ez meghaladja az egyesület ka- matjövedelmét. Az egyesület az 1905. év- ben 17 haláleset után 3400 K. temetési il- letményt s 104.20 K. temetési költséget volt kénytelen kifizetni, holott egész jövedelme csak 5293 kor. 80 fillér volt. Evidenssé vált tehát, hogy a temetkezési egyesület ügyei ugy rendeztessenek, hogy kötelezettségeinek tőkéjének fölemesztese nélkül megfelelhessen. A választmány elé négy javaslat került s ezek közül három terjesztetett a közgyü- lés elé. 1. Palkovics Ede javaslata: hogy a tagsági dij rendszert meg kell szüntetni, s a helyett minden haláleset alkalmával egy ko- rona temetési járulékot kell a tagoktól be- szedni. 2. Stadler Károly javaslata: hogy a ren- des tagsági dijakat havi 1 koronáról 2 ko- ronára kell felemelni. 3. Schnell József javaslata: hogy a te- metkezési illetményt 120 koronára kell le- szállítani. 4. Koch Józsefsazon javaslatát, hogy az ipartársulat segitse ki évenként a temetke- zési ' egyesületet — az ellenkező hangulat folytán visszavonta, A közgyülés beható eszmecsere után Schnell József javaslatát fogadta el. A közgyülés az évi jelentés elfogadása és a felmentvény megadása után, a tisztikar és a választmány egyhangu megválasztásával vé- get ért. Erre az ipartársulat közgyűlését tartották meg a szép számmal levő tagok. Gundel jános megnyitója után bemu- tatták az évi jelentést, amelyet elfogadtak s a pénztári számadásokra a felmentvényt megadták. A társulatnak az 1905. évben 440 tagja volt, de ez a szám az év végéig halálozás, elköltözés s üzletmegszüntetés folytán 60-nal csökkent. Az ipartársulat elszegényedett szaktársak s ezek családainak segélyezésére 3454 ko- ronát adott. Az ipartársulat kezelésében a következő alapitványok és alapok vannak: Alapitványok. 1. Özv. Kommer Józsefné alapitványa (Hazai takpt. 86648. sz. könyv) 433.94 K. 2. Id. Kammer Ernő alapítványa (Hazai takpt. 93470. sz. könyv) 1634.68 K. 3. Gundel jános alapitványa (Belvä- rosi takpt. 2803. sz. könyv) 2178.42 K. 4. Dréher Antal alapítványa (Hazai takpt. 4 százalékos kötvények) 20039.08 K. 5. Rajágh Lajos alapitvänya (Hazai takpt. 23114. sz. könyv) 280.47 K. 6. Fenkel Gyula alapítványa (Egyes, Budap. takpt. záloglevél) 273.75 K. 7. Müller Antal alapítványa (Magy. o. kp. takpt. 60914. sz. könyv) 232.44 K. 8. Rothauser Márk alapitványa (Li- pótvárosi takpt. 3445. sz. könyv) 588.08 K. | 9. Szemere Miklós alapitványa (Magy. o. kp. takpt. 36633. sz. könyv) 550.61 K. 10. Pelzmann Ferencz alapítványa 514 kor. 23 fill. Összesen 26725.70 K. Menedékház-alap. 1. Thonet czég adománya (Egy. Budap. főv. takpt. 95229. sz. könyv) 2726.50 K. 2. Gundel János adománya (Magy. o. közp. takpt. 51803. sz. könyv) 1376.38 K. 3. Petanovits József adománya (Budap. takpt. orsz. zálogk. r.-t. 7010 sz. könyv) 1373.11 K. 4. Berecky Lajos adománya (Magy. o. közpt. takpt. 51878. sz. könyv) 274.22 K. 5. Horváth Nándor adománya (Hazai takpt. 43114. sz. könyv) 3160.88 K. 6. Id. Kommer Ferencz adománya (Hazai takpt. 536017. sz. könyv) 1183.48 K. 7. Az Ipartärsulat adománya és vegyes adományok (Magy. orsz. kp. 56606. sz. k.) 9525.36 K. 8. Reutter Nándor adománya (Magy. orsz. kp. 57776. sz. könyv) 1234.44 K. 9. Mezei és Társa adománya (Magy. orsz. kp. 57999. sz. könyv) 123.04 K. 10. Förster-P áris-féle adomány (Magy. o. kp. takpt. 58708. sz. könyv) 97.11 K. Gundel János maga és tiszttársai nevé- ben köszönetet mondván az ujból megnyil- vánult bizalomert, befejezi a XXXII. évi közgyülést. Adja Isten, hogy a politikai boru eloszol- tával XXXIII. évi közgyűlésünk iparunkra örvendetesebb eredményü működésről szá- molhassunk be. * A Budapesti Pinczeregylet és Önképzőkör szintén márczius 29-én, éj- jel egy "órakot tartotta 61. évi közgyűlését saját helyiségében Varga István elnök- lésével. A közgyülés a feltünőleg nagy számmal megjelent tagok rendkivüli érdeklődése mel- lett, de minden zavaró inczidens nélkül folyt le. A titkári jelentés szerint az egyesület va- gyona az 1905. évben 46793,47 K. volt. A tagok száma 830, mi az előző évihez képest 131 szaporodást jelent. Az egyesület életében nagyobb jelentő- ségü mozzanat a szabad nap kérdésében megindított akczió s az egyesületi helyköz- vetitő létesítése volt. A jelentést a közgyülés egyhangulag tu- domásul vette s a pénztári fölmentvényt megadta. Ezután szóba került az alapszabályok mó- dositäsa, hogy ezentul az elnöki állás ne egy évre, hanem háromra töltessék be. A közgyülés ezt elfogadta s a módosított alapszabályok megerősitése végett fölterjesz- | tettnek a belügyminisztériumhoz. | régi tisztikar és a 11. Pilseni sert. r.-t. adománya (Magy. | orsz. kp. takpt. 58807. sz. könyv) 121.40 K. 12. Granichstädten és Littke ad. (Lipótv. takpt. 1880. sz. könyv) 61.79 K. 13. Ifj. Sprung János adománya (Magy. orsz. kp. takpt. 59319. sz. könyv) 120.01 K. 14. Hubert J. E. adománya (Magy. o. | kp. takpt. 59551. sz. könyv) 1194.70 K. 15. Belatiny Artur adománya (Magy. orsz. kp. takpt. 59561 sz. könyv) 1090 K. | 16. Ungár Mór adománya (Magy. orsz. közp. 59545. sz. könyv) 47.66 K. 17. Törley Jözsef adománya (Belvä- rosi takpt. 7489. sz. könyv) 249.40 K. 18. Id. Kom mer Antal adománya (Magy. orsz. kp. takpt. 60378. sz. könyv) 470.42 K. 19. Francois Lajos adománya (Magy. orsz. kp. takpt. 63004. sz. könyv) 558.49 K. 20. Kammer testvérek adom. 1078,22 K. | 21. Glück-Szuly alapítvány (Lipótvárosi takpt. 4051. sz. könyv) 1044.99 K. 22. «Kisten» pinczér asztaltárs. alapitv. (Lipötv. takpt. 4815. sz. könyv) 207.32 K. 23. Révész adománya 50.17 K. 24. Mátyás adománya 204.75 K. Ösz- szesen 27573.84 K. Az egyesület iparunk érdekében a kö- vetkező fontosabb akcziókat végezte: Az italmérési illeték 370/5-os fölemelése ellen. Az ipartörvény reviziójánál óhajaink ér- venyesitese, A vendéglősiparra vonatkozó fővárosi sza- bályrendelet jóváhagyása. A zeneszerzők egyesületének a védett ze- nedarabokra vonatkozó igénye. Sajnos, hogy a zilált politikai viszonyok folytán a társulat fellépése eddig eredmény- nyel nem járhatott. A közgyülés ezután a választásokra tért át, egyhangulag választva meg a régi tiszti- kart és a választmányt. Ezután következett a választás, a mely a választmány egyhangu megválasztásával végződött a tagok nagy lel- kesedésére. Megválasztattak: Elnök: Varga István. Alelnökök: Pauly Antal, Patonay Géza. Körgazda: Kinzl Antal. Pénztáros: Csernák József. Választmány: Németh Károly, Fodor Károly, Haraszta Miklós, Gé- czy Kálmán, Kolb Gusztáv, Baumann Jenő, Leitgeb József, Holub Rezső, Bakos Gyula, Hautzinger János, Szauer István, Kövesi Ist- ván, Pulay Gábor, Dobler István, Mittro- vátz Adolf, Kithner Mihály, Baar Ferencz, Pauly Antal, Szép Lajos, Hajdu Imre, Czipot Ferencz, Kovacsik Ignácz, Spesny Imre, Beer László, Neuser Ferencz, Linzmayer Gyula, Kautschky Konrád, Varga Ferencz, Csernák József, Kilár Ferencz, Fenyődi jános, id. Kinzl Antal, Almássy Károly, Czeizel Antal, Vig Jözsef, Tiefenböck János, Wirt Ferencz, Varga István, König Jakab, Erdelics Fe- rencz, Czifrák Antal, Paukovits János, Wies- ner Antal, Zimmel Ferencz, Fogel Károly, Haselgruber Alajos. Számvizsgálók: Kommer Béla, Gelbmann András, Krassy Bódog. Könyvtárnok: Hajdu Imre. Varga István mondott köszönetet a bi- zalomért, igérvén, hogy ugy maga, mint tiszt- társai mindent elkövetnek az egyesület to- vábbi fejlesztésére s a pinczérkar érdekei- nek védelmére. Ezzel a közgyülés lelkes hangulatban szét- oszlott. Magyar nemzeti divatkepek. A tulipánmoz- galom a magyar ipar minden terére elhul- lámzik. A kolozsvári szatócsiparosok K ottai János szabómester dicséretes kezdeménye- zésére, magyar nemzeti divatképet adtak ki, amely gyönyörü magyar férfi- és női ruha- mintákat szolgáltat. Még a szmokingnak is nemzeti karaktere van a képen. Kolozsvár és környékének polgársága nagyszámu ren- deléseket tesz a hazafias szabóknál. --- Page 104 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA Oly kiváló szaktársunkat mutatjuk be iräs- ban és képben, akinek a homlokára koszo- rut font a pozsonyi pinczérek hálás tisz- telete És P alla n Ferencz megérdemli ezt a nagy tisztességet, mert nemcsak mint üzletember Pinczérré promoveáltatva, Bécs és kör- nyékének előkelő kávéházaiban és vendég- lőiben müködött, majd 1890-ben hazajöve, Bazinban önálló lett. 1891-ben házasságot kötött a jó magyar gazdasszonyok erényei- vel ékeskedő hitvesével s Pozsonyban átvette a Jaldits-féle «Pilseni sörcsarnokot», amelyet mind máig oly buzgósággal és szakavatott- sággal vezet, hogy mind e napig Pozsony és környéke közönségének legkedveltebb ta- lálkozó-helye. Mind szaktudásával, mind a közügyek iránt való érdeklődésével, de leginkább a pinczé- rek iránt való humánus érzületével és ha- | zafias szellemével csakhamar irányitója lett az ottani szakköröknek, annyira, hogy öt évi | vendéglősködése után a Pozsonyi Pinczerek kiváló, hanem derék és fáradhatlan, mint ı közügyek munkása is. Iparunkban nemcsak kenyerét keresi, ha- nem szívén hordja ennek erkölcsi érde- keit is. Már tiz éve áll a pozsonyi pinczéregylet | élén, jóllehet, maga a főnökök sorában áll. Ez azt mutatja, hogy szakmáját szereti és becsüli; mert csakis ez a szeretet és be- csülés indíthat valakit arra, hogy odaadón fáradozzék ipara munkásainak erkölcsi és szellemi emelésén. Azt a koszorut tehát, amelyet a pozsonyiak elnökségének jubileuma alkalmából az or- szág színe előtt nyujtottak neki, Pall an Fe- rencz azzal az édes tudattal viselheti, hogy emberül megfelelt kötelességének, amit kar- társai iránti szeretetből vállalt magára. P alla n Ferencz müvelt, mélyebb szellemű férfiu, akinek a szíve magyarán érez s telve van mélységes hazaszeretettel. A pozsonyi pinczéregylet érdekében tett közhasznu müködeseert tisztelettel hajlunk meg Pall an Ferencz előtt, ajánlva őt a pin- czérek s az összes szaktársak emlékezetébe. Kivánjuk, hogy iparunk javára, a magyar pinczérség szebb jövőjén még sokáig mun- kálkodhassék Pallan Ferencz 1852-ben született. Az is- kolában feltünt eleven eszével. Hajlamát kö- vetve, iparunk szolgálatába lépett s a bécsi Rother Hahn csakhamar 1egkedveltek a fürge, élelmes Pikolót. törzsvendégei és Margueurök betegpenztära» tüntető lel- kesedéssel elnökeül választotta. És hogy 1 asztäs nem volt elhamar- kodott, hogy az egyesület javára szolgált, mu- tatja az egyesület virág a körül- mény, hogy Pallan elnökösködésének tizedik esztendejét nagy diszszel ünnepelte meg a pinczérkar a főnökök hozzájárulásával s a ása S az nagyközönség részvételével. * Mint Pozsonyböl jelentik, 1906, januär 26-än, delutän tartotta a «Pozsonyi Pincze rek és Margueurök betegpenztära» évi köz- gyülését a Chovantsek-étteremben. A tagok nagy száma s az, hogy a közönség közül is sok érdeklődő jelent meg, első te- kintetre ünnepélyes szint kölcsönzött a köz- gyülésnek. Az ünnepélyes hangulatot teljessé tette Gratz Vilmos megnyító beszéde, aki len- dületesen, hévvel ecsetelte Pallan Ferencz elnöki buzgólkodását, azokat az elévülhetlen érdemeket, amelyeket tiz esztendei fáradha- tatlan pénztár fölvirágoztatása körül. Végül a szónok átnyujtotta az elnöknek a pénztár tagjainak hála-emlékét, egy müve- szien formált arany pec ürüt az elnök monogrammjäval s a jubiláris nap dätu- munkálkodásával szerzett a mával. Perczekig tartó éljenzés követte a szép | aktust, mire a jubiláns meghatottan mon- dott köszönetet. Az ünnepi közgyűlést este az Uzdvorka- féle «Fäczän-vendeglöben» diszlakoma kö- vette, a melyen az első felköszöntőt A m- brus József mondotta. Magyar szellemtől lángoló szavai gyujtólag hatottak s a mikor az elnöknek erre az alkalomra készült arcz- | képéről lehullt a lepel, valósággal testvérie- sülési jelenetté magasztosult az ünnepély. Pallan Ferencz megindultan válaszolván, fejtegette a pinczérek és főnökök érdekei- nek közösségét, együttérzésének szükségét, fogadva, hogy amint eddíg — ezután is ebben az irányban fog munkálkodni a pénz- tár "élén mindaddig, a mig erre neki a köz- bizalom módot ad. Szavai oly meggyőző erejüek voltak, hogy -a főnökök kijelentették, hogy a jövő far- sangtól kezdve a szállodások, vendéglősök és kávésok pincéreikkel közös bálokat ren- deznek. Sok szebbnél-szebb felköszöntő hangzott el még, mire Vizváry Béla zenéje mel- lett megkezdődött a táncz s virradtig tartott. Az ünnepség sikerét nagyban elősegítette Chovantsek Lajos vendéglős, ipartársu- lati alelnök, Láng János kávés, a kinél a pincérek találkozó helye van; öccse, Láng Ferencz vendéglős és Zindl József, a «W. Grenzbotes munkatársa, aki lapja hasábjain kiemelőleg méltatta e jubiláris ünnep jelen- töségét. Törley Józs. és Tsa. czég is köszöne- tet érdemel, aki nagyobb pezsgő-ajándékkal emelte a jubileumi ünnepély fényét. A szakácsok köréből. A szakácsok köre választmánya márczius 13-án és 20-án ülést tartott. A márczius 13-diki ülésen Palkovics Ede elnök indítványozta, hogy Glück Fri- gyes urat a körünk érdekében kifejtett ál- dozatkészségért és fáradozásáért a kör tisz- teleti tagjává válassza. A választmány álta- lános éljenzéssel Glücköt a kör tiszteleti tagjává választotta. Továbbá elhatározta, hogy érdemeinek megörökiteseül egy em- léklapot keszittet, melyet adandó alkalom- mal ünnepélyesen ad át Glücknek. Márczius 21-ikén elnök megemlékezik a Glück Fri- gyes ur tiszteletére rendezett vacsorával egy- | bekötött kedélyes összejövetelről. 54. kar- | társ | Stadler Károly és Ihász György urak vett részt. Vendégek Glück Erős, voltak. Meltatja a lakoma erkölcsi sikerét és kéri a választmányt, hogy határozza el: 1. hogy minden év márczius hó 20-án Glück Frigyes ur tiszteletére társas összejövetelt rendez, melyre az ünnepelt meghívandó. 2. hogy ezen összejövetelek alkalmával a tagok mindenkor fehér szakács-öltönyben kötelesek megjelenni. — A választmány mindkét in- ditványt egyhangulag elfogadta. Végül alelnök jelentette, hogy a titkári ál- lásra, bár pályázat nem hirdettetett, egy ön- kénytes ajánlkozó jelentkezett. A választmány mellőzte az ajánlatot s tit- kárául ismét a buzgó, érdemes munkásságu Vermes Gyulát választotta meg egyhan- gulag, tüntető lelkesedéssel. München ünnepe. Vigasságos ünnepe volt a bajorok ke- délyes városának, ennek a müvész-empó- riumnak márczius 18-án. Ekkor ünnepelték 100-ik évfordulóját, hogy a bajor vidámság és humor forrása, a , Salvator-serfőző" megnyilt. A „Salvator-sör“ gyártására a reudecki klastromnak a 17. században alapitott sör- házában száz évvel ezelőtt kapott enge- délyt Zacher! Xavér s a paulaner salvator- sör csakhamar meghóditotta a világot: Költők énekelték, utazók magasztalták | Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet. + » BUDAPEST. VII. kerület, Baross-tér 18. szám. előnyös és couláns mó: Ajánljuk t. udatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj al a kamat, díj és részj Ey o mindig csak zatot mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy győződjenek meg eiőnyös feltételeinkről. Felvilágosítással minden irányban szolgál a társulat vezetősége. on — melynél heti időtartamra számíttatik, — ol; be az óvadékok folyósításánál, hoztun mielőtt óvadékot folyösittatnak 1906. ápriliső. — | | --- Page 105 --- s a müncheniek a lélek és a test orvös- ságaként szürcsölik ezt a nemes nedüt. Az ünnepnek gyönyörü tavaszi nap kedvezett s München utczáin kipirult arcz- czal tolongott a nép a sörház felé. ‚A sörház gyönyörű, téres kertjében, mintha nyár lett volna, teritett asztalok Rá ti a sörház nagy termét pedig eutner Otto művészi diszitese ékesitette. A nap emlékére allegorikus képes lapot osztogattak szét a vendégek között. Volt alkalmi beszéd a Salvafor-sör tör- ténetéről, mire az egész közönség, nők és férfiak, lelkes dalra zenditettek, a kedv- adó sör dicsőitésére. . Az ünnepélyen, 15,000-en jelentek meg s 248 hektoliter sört fogyasztottak el Gambrinus ő felsége nagyobb örömére. Társas reggelik: Ipartärsulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Április 6-ikán: Kass Béla éttermében VI., Andrássy-ut 25. sz. (volt Drechsler vendéglő.) Április 20-ikán: Palkovics Ede éttermé- ben IV., Angol-Királyné-Szálloda. Április 27-ikén: Potzmann Mátyás vendég- lőjében VIIL, Üllöi-ut 6. szám. -Május 4-ikén: Lippert Lajós éttermében VIL, Erzsébet-körut 13. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Április 6-án Göttler László vendéglőjében IV., Veress Pálné-utcza 2. sz. (volt Zöldfa- utcza 2.) Április 13-án Eltzner János vendéglőjében, VIL, Zugló, Telep-utcza 58. Április 20-án Fludorovich István vendéglő- jében, V., Nádor-utcza 32. Április 27-én: Soronics Ferencz vendéglő- jében, V., Alkotmäny-uteza 21. Mészáros József vendéglő- jében, Külső. -kerepesi- -ut 30. Május 11-én: Hajós Károly vendéglőjében, I. Farkasrét melletti csendőrlaktanyában. Közlekedés : farkasréti villamos vasut. Május 18-án: Noficzer Károly vendeglö- jében, VI, Erzsébet-királyné-ut 50. KÜLONFELEK. Glück Frigyes ur nagyszabäsu felolvasänak foly- tatäsät lapunk jövö szämäban közöljük. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur viläghirü alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükségletnek beszerzése alkalmával ajánlatos az emlitett raktárt ajánlattételre felhivni. Tulipános reggeli. A tulipán, a föllángolt nemzeti érzület e színes, magyaros virága kiviritott a vendéglősök keblén is, jeléül an- nak, hogy a vendéglősök szíve a nemzeti eszmények temploma, ahol öröktűz ég a haza oltárán. Márczius 30-án, budapesti ipartár- sulatunk heti reggelijén, özvegy Pribitzer Sándorné vendéglőjében, bár künn borulatos volt az ég, didergető a levegő, derü, tavaszi fény ragyogott... Minden teritéken remekbe készült étlapon nemzeti szalaggal lekötött, élő, piros tulipán viritott. Megdobbantak a Jung Peter és ssgysszeskedése sajt-, vaj- és csemege- áru nagykereskedése VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 szivek, tűzzel ragyogtak a szemek s minden érkező ajkáról egy sóhajtás lebbent el: «El- jen a nemzet, éljen a hon! És élni fog, mert nem lehet — Hogy annyi sziv hiába onta vért s annyi hű kebel hiába szakadt meg a honértb A hazaszeretet, a nemzeti érzés valódi istentiszteletévé magasztosult ez a reggelink Rajägh Lajos ur, a ecRészvény- serfőzdes képviselőjének igaz magyarsägä- ból, a hazáért való áldozatkészségéből; mert ő volt e sokatmondó, kedves meglepetés szerzője, az ő jóvoltából viritott ki ezen az emlékezetes reggelin a mi kebleinken a nem- zeti küzdelem és összetartás viräga, a tulipán. Isten áldja meg érte s adja Isten, hogy Ra- jágh virágai örökké viruljanak a vendég- lősök szívében a hazáért És szabadságért! Magyar Automobil. A Józsefvárosi plébánia templomatyja, a Józsefváros köztiszteletben álló polgára, a magyar kocsigyártás kitünő- sége, Glattfelder Jakab, a Magdolna- utczában levő hirneves kocsigyärät megna- gyobbitja s fényes raktárt rendez be. Üzletét ki fogja terjeszteni az automobilgyártásra is, mert Dezső fia, aki a magyar mérnöki kar jelesei közé tartozik, külföldön tanulmá- nyozta az automobil-készitést s az ő hasznos ujitásokkal kiváló konstrukcziója szerint már mobil. A Glattfelder-féle automobilok mind biztosság, mind tartósság tekintetéből előnyben lesznek a külföldi gyártmányok fö- lött; tehát a Glattfelder-automobilokat és kocsikat ajánljuk olvasóink figyelmébe, Uj pezsgögyär. Szöllősy Tivadar, a Hegy- alja e kiváló borásza, S.-Ujhelyen pezsgő gyárat alapitott, a mely hatalmas pinczéivel teljesen modern berendezésü és 100 mun kást foglalkoztat. A ünnepélyes meg- nyitása és bemutatása märczius 8-än volt, a melyen dr. Buza Barna orszgy. képviselő Székely Elek polgármesterrel az élén meg jelent az intelligenczia szine-java, A vende- geknek a gyár berendezését és a pezsgő- készités módját a tulajdonos s a gyár ve- zetője, Louis Giai mutatta be. Szemle után gazdag uzsonna volt, a melyen dr. Buza Barna és Szirmay István mondott szelle- mes felköszöntőt a gyár tulajdonosára s Uj- hely e szép ipartelepének jövőjére Gyász. A főváros egyik előkelő vendéglősét, Muhr Györgyöt, a kerepesi-uti étterem tu- lajdonosát, hosszas szenvedés után, márczius 2-án, elragadta a halál. Muhr György ki- tünő szakember volt, teljesen üzletének és családjának élt s közügyeink terén nem igen szerepelt. Élete negyvenkilenczedik, boldog házassága tizenötödik évében hagyta árván szép családját. Temetése az evang. szertar- tás szerint márczius 4-én nagy részvéttel ment végbe a «Vörös kereszt; kórház ravatalos kápolnájából. Az elhunytat neje, született Edelmann Józsa, négy gyermeke és ki- terjedt rokonság gyászolja. Béke hamvaira! Uj kantin. Komáromban a hadügyminiszte- rium nagyszabásu tölténygyárat építtet, mely- nek a kantinját Tóth Árpádnak, a Sós- fürdő volt s a komáromi tiszti kaszinó ven- déglősének adta bérbe. Tóth, aki legki- válóbb szakácsaink egyike, április 8-án nyitja | meg a tölténygyári kantint. Siker koronázza vállalkozását! A péczeli kaszinó. A péczelicasinó szép berendezésü vendéglője és kávéháza méltó kezekbe került, amennyiben Szabó Lajos barátunk vette át, aki 20-án nyitotta meg. Budapest, a csemege- a napokban el is készül az első magyar auto- | Kitünő czeglédi, csömöri és balatonmelléki borokat mér saját pinczéjéből, a mihez ki- tünő magyaros konyha járul a legjutányo- sabb árak mellett; tehát Szabó Lajos casino- vendéglőjét bizvást ajánlhatjuk a fővárosi kirándulók figyelmébe. Eljegyzés, Ai c h Ferencz, a Dreher-sörfezde igazgatója, a budapesti társaság e kiváló tagja, eljegyezte Morvai Gizella kisasz- szonyt. Sok szerencsét kötendő frigyükhöz! Uj gazda. Toffing Frigyes, A Klivényi- sörcsarnok volt főpinczére, ez a kiváló szak- társunk megvette a Dohány- és a Szö- vetség-utcza sarkán levő Dvorszák-féle vendéglőt. Az ő tapintatos és buzgó vezetése folytán ez a forgalmas hely végre a kor igé- nyeinek megfelelő vendéglőt nyer. A visszatérő. Glaser Fülőp, a „Wekerle- kävehäz» népszerű tulajdonosa, kávéházát is- mét saját kezelésébe vette. Üzlete az ő ve- zetése alatt ismét föl fog virágozni. Halálozások. Id. Cservenka Antal, . az országos nevü kádármester, a Cservenka és Groszmann-czég egykori tagja, 73 éves korá- ban elhunyt, — Bleyer Ádám, a kerepesi-uti «Mätyäs Kiräly» kávéház egykori tulajdo- nosa, 64 éves korában meghalt. Béke ham- vaikra! Egy derék polgár kitüntetése. Minden ordónál nagyobb kitüntetés az, melylyel polgárok jutalmazzák egy-egy társuk érde- mes, közhasznu munkálkodását. Ilven kitün tetés érte Windt Mártont, ezt a régi, de rék elhelyezőnket, aki a belvárosi köz tiszteletet vivott ki magának. Immár hatod szor választották iparható bizottá, a mi arról tanuskodik, hogy ugy a közügyek terén, mint hivatäsa körében tisztességgel és eredményesen munkálkodott. Üdvö Gyász. Petänovits józsefet a „Metr gi me 1 szálló. tulajdonosát, iparunk € | férfiát gyász érte: Édes anyja, idősb Pe tánovits Józsefné 87 éves korába hunyt. Áldott legyen a nemesszivü matroi emlekézete ! Kedvezmény vendéglősöknek. Minden ven- déglős tetemes pénzt takaritt y a legjobb minőségü árut szerezhe a villamos világításhoz szüksé sillárokat Szilágyi Mihály villamossá latá rendeli. Ennél zolid vállalatná y 5-32 gyertyaerejü Óó test ára 54 fillér, a mely nek kartell-ára mindenütt 60 fillér. ! minőségűek a czég villamo tillátorai i Szilágyi Mihály «Magyar lános villa- mos i vällalata» Hajö-utcza 16. szám alatt van. Telefon 7—78, Ajánljuk olvasóink fi gyelmébe! Fürdő és nyári vendéglősök figyelem! A ki jó, friss s eredeti gyártmányu sajtokkal ju tányos áron óhajtja üzletét ellátni, az Kirsch János üzletéhez forduljon; mert itt pontosan és azonnal teljesítenek már 5 kilós megren deléseket is, ugy, hogy minden vendéglős napról-napra frissen érkezett, legjobb minő- segü sajtokat szolgálhat ki, ami nyári üzle- teknél megbecsülhetetlen előny. Kirsch Jä- nost, mint elsőrangu czéget, fölösleges hosz- szasabban ajánlanunk. Változás az Artéziánál. A vendéglősök «Artezia» szikviz-részvénytársaságának helyi képviselője, idősb Lőhnert József, néhai buzgó szaktársunk, 55 éves korában történt elhalálozása folytán, állását Schvetz Ká- roly, Schvetz Mihály fia vette át. Uj működési körében melegen ajánljuk a szak- társak jóakaratába! üzlet: IV., Vámház-körut 12. — Telefon 785. Fióküzlet: VII, Garai-tér 5. — Telefon 65—25, bel- és külföldi Hm ee ta és husnemúsie főzelékek; turista és vadász conservek. Mustár, halikra, csemegék, téa, likőrök, dranczia 7 előnyös beszerzési zeszési forsása. íja k. Vidéki szállodások, fürdővendéglősök, kávésok, éttermek általánosan Vidékre 5 kilós postacsomagok. "A Arjegyzék bérmentve. za --- Page 106 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Pinczérek összejöveele. Az aradi pinczért asztaltársaság április 2-án, éjfélkor az «Er- delyi» kávéházban összejövetelt tartott több fontos szakkérdés megbeszélése végett. Országos borászati kongresszus, A Magyar Szölösgazdäk Országos Egyesülete előkészü- leteket tett arra, hogy az év folyamán or- szágos borászati kongresszust hivjon egybe. Az uj kongresszust Nagyváradra tervezik az ottani kiállitás alkalmával szeptember hónap folyamán. Tárgyai lennének: A bortörvény revíziója, a borügynöki intézmény szerve- zése, a borfogyasztás emelése, a kézi jel- zálog, az ingóhitel kérdése, az országos pin- czeszövetkezet ügye, az agrár kölcsönügy re- formja. A magyar élelmiszerszállitó-rt. az 1905. évben 500,000 kor.-ról 1,550.000 kor.-ra emelt alaptőkéjével dolgozott és ehez mérten tiszta nyeresége 87.286 koronáról 127.269 kor.-ra | emelkedett, ami az alaptőke 8.210/5-os ka- matozásának felel meg, mig tavaly az 300.000 kor. tőke 17.45%o-kal kamatozott. Vendéglősök figyelmébe. Azok a vendéglő- sök, akik nincsenek abban a kellemes hely- zetben, hogy gáz- és villamvilágitás felett rendelkezzenek, örömmel fognak olvasni egy angol találmányról, mely lehetővé teszi, hogy ők épp oly szépen vilägitsäk he- lyisegeiket és kertjeiket, mintha villamos áram náluk is be volna vezetv A találmány egy lámpa, amely közönsé- ges petroleumot fogyaszt és oly szépen világit, mint egy villamos ivlám- pa. Az áram sokkal olcsóbb a gáznál és ter- mészetesen a villamnál is. A lámpát a M a- gyar fém- és lámpaárugyár rész- vénytársaság késziti kőbányai gyárában. Józsefnapja a Kassban. Kass Béla Andrássy- uti nagyvendéglőjében ritkaságba menő ked- ves ünnepség volt József napján. Ez a nap, amely nálunk a tavasz beköszöntét hirdeti, megszólaltatta a mi tavaszunkat, ifjainkat, hogy főnökük és felebbvalóik iránt érzett szeretetüknek és tiszteletüknek virágait be- mutassák. A fürge borfiuk összeesküdtek s nagy merészen meghívták Kass Béla urat záróra utánra József-áldomásra. A meghívás kegyesen fogadtatván, a tekepálya termét koboldi gyorsasággal fölteritettek és föléke- sitették s parádésan várták és üdvözölték a főnököt, aki a vezető pinczérek kiséreté- ben jelent meg fiai között. Ekkor előállott a kis Spitzer József, olyan elegáncziával, mint egy minisztert üdvözlő főispá talpra- esett beszéddel tolmácsolta az ő rögtönzött ünnepélyük jelentőségét, a szeretetet és tisz- teletet főnökük és felebbvalóik iránt. — K a ss Béla ur megilletődötten válaszolt a szivből fakadt szavakra, bölcs példákkal intve ifjait az élet kötelmeire. Ezután Kaufmann Béla szólott, köszönvén a főnök megjelenését s jóra intő tanácsait. Novák Nándor a pin- czérek nehéz helyzetéről, ennek a könnyebbi- tésére szükséges összetartásról szónokolt, ki- emelve Czipóth Ferencz és Élő József főpinczérek humánus, valósággal példásan kartársi viselkedését. Erre a borfiuk sorából állott elő Csík József s oly velősen és hév- vel köszönte meg a főnök ur és a felebb- valók megjelenését, hogy gyönyörteljes meg- indulással hallgatta az egész társaság. A lé- leknemesitö intelmekert szép köszönetet mondott Gáger János, majd az ünnepély | beszélt nevelés József méltó" záradékául Balázs József meggyőzőn a szülői szeretetteljes meghálálhatlan becséről. Spitzer végszavai után felhangzott a Kossuth-nóta, mire elhatározták, hogy a távollevő Élő Jó- zsef főpinczért táviratilag üdvözlik, a társaság emelkedett szivvel oszlott szét. Szatmári hir. Kiváló szaktársunk, V alko- vics Sámuel szatmári szállodás, beteges- kedő neje gyógyitása végett a fővárosba ér- kezett. Amily szomoritö köztünk időzésének oka, éppen oly örvendetes az, amit tőle szatmári ügyeinkről hallottunk. Ugyanis V a I- kovics már 1880. óta elnöke az ottani pinczéregyletnek s az ő és Pongrátz La- jos casinovendéglős buzgólkodása folytán a szathmári egylet virágzó s az ország legren- dezettebb egyesületei közé tartozik. Adja Isten, hogy a derék elnök még sokáig buz- gólkodhassék az egyesület javára! Esküvő. Diszes esküvő volt e hó 30-án a terézvárosi plébánia-templomban. Ekkor ve- zette oltárhoz Wampetics Ferencz bájos unokahugát, Kottinger Mariska kisasz- szonyt ifju Roith György, Kőbánva köz- tiszteletben álló, népszerü vendéglősének, Roith bátyánknak fia. Násznagyok voltak: Sztahó István a menyasszony, Szászkó Márton a vőlegény részéről. Koszorus leá- nyok Körschn er Gizike és ]J ár may Mar- git kisasszonyok. Az ifju pár frigyét Jäger Géza áldotta meg. Az egyházi szertartás után a lakodalmasok Wampetics Ferencz vá- rosligeti vendéglőjében ünnepi ebédhez ül- tek, este pedig az uj házasok Olaszországba mentek nászutra. Áldás, szerencse frigyükön ! A Pesti Hengermalom-Társaság a gyön- gélkedő Kochmeister Frigyes báró elnök he- lyett Burchard-Bélaváry Konrád alelnök ve- zetése alatt ma tartotta idei rendes közgyű lését. Az igazgatósági jelentésből kiemeljük a következőket: Az 1903. év a magyar ma- lomipar történetében a legválságosabb és a vállalatra is legkedvezőtlenebb — esztendő, 753,307.57 korona veszteséggel zárult, amely a mult évben összegyülemlett rendkivül ked- vezőtlen körülmények és rossz üzleti viszo- nyok folytán keletkezett. Az összes magyar malmok részben még 1904-ből áthozott óriási lisztkészleteinek lesujtó hatását az elkésett közös üzemkorlátozás sem csökkentette, mert itthon az országban a tulságosan drága ke- nyérliszteket senki sem vette, Ausztriában pedig egyáltalán nem akartak lisztet venni, mig a vámkülföldre a mi buzánk igen ma- ára mellett csak elviselhetetlen áldozatok árán lehetett finom lisztünket eladni. Ezért juliusig a buza ára 3 koronával, de a liszt- nek ára egész 8 koronáig esett métermázsán- ként. A január-májusi átvételre eladott lisz- tet szállítani nagyrészt nem lehetett a ve- vöknek, mert azok átvenni vagy nem akar- tak, vagy még többen nem birtak. Uj el- adások pedig augusztusig csak métermázsán-. kint 1—1?/, koronáig terjedő veszteséggel és még igy is, még a nagyon is csökkentett gyár- tásnál is csak jóval kisebb mértékben voltak lehetségesek. A folyton eladatlanul maradt nagy lisztkészletek után tehát egész az uj idény kezdetéig a szakadatlanul szaporodó veszteségek feltartózhatatlanul egyre nőttek. A mindezek folytán beállt mérhetetlen va- lóságos lisztüzleti válság ellen csak olyan nagymérvű spekuláczióval lehetett volna vé- dekezni, amilyenbe a vállalat hocsätkozni nem akart. A jól sikerült uj koptató felálli- tása végett tartott négy heti teljes üzemszü- net és a nyolcz havi közös üzemkorlátozás, valamint a gőzgép okozta üzemzavar folytán a rendesnél sokkal kisebb őrlés mellett az üzemköltségek is nagyon megdrágultak, és még növelte ezt az üzemhez szükséges összes anyagok és legkivált a zsákok árának szer- telen emelkedése. Az annyiféle igen kedve- zötlen körülmény összetalálkozása által oko- zott veszteségnek átvitelével a folyó évre a közgyülés a felmentvényt minden irányban megadta, A vállalat évtizedek óta állandó igen nagy vevőközönsége, gyártmányainak kitünő hirneve a veszteségnek kiheverését mihamar lehetővé teszik. Különben a válla- latnak a legelőzékenyebben és a legkedve- zőbb feltételek mellett ajánlott fel bőséges hitelt a Magyar Kereskedelmi Részvénytár- saság, melynek vezérigazgatóját, Elek Pál 1906. április 5. . udvari tanácsost a közgyülés az igazgató- ságba beválasztotta. A vállalat, tekintve nagy leirási tartalékát is, nyugodtan bevárhatja az általános viszonyok javulását, amidőn az uj Országház közelében fekvő igen értékes nagy telkeit eladván, gyártelepét lágymányosi ked- vező fekvésü uj telkeire helyezheti át, ami- hez egyuttal meglesz a szükséges üzleti tő- kéje is. De valóban itt az ideje annak is, hogy minden illetékes tényező siessen a leg- nagyobb magyar ipar egész közgazdasägun- kat nagyon is érintő bajait mielőbb alapo- san orvosolni, hogy az annyira várt és el nem odázható jobb korszak a magyar ma- lomiparra végre elkövetkezzék. Eladó vendéglő és ház. Ujpesten a leg- forgalmasabb helyen egy jómenetelü, pol- gárok által nagyon látogatott vendéglő üz- let, házzal együtt eladó. Érdeklődőknek e lapok kiadóhivatala ad felvilágosítást. Vendéglő átvétel. Budapestenjaz Andrássy- ut 80. szám alatt levő jómenetü vendéglőt Graf János általánosan ismert vendéglős szaktársunk vette át. Ajánljuk a t. közön- ség figyelmébe. Nagy mulató helyiseg.. Heumann József, a kerepesi-uti Hungária-buffet közismert tu- lajdonosa, a fővárosban egy igen diszesen berendezendő s ritkaságba menő nagyszerű mulatót létesit. Üdvözöljük! Mai számunkhoz van mellékelve Watterich A. „Rapid-borderitö porának árjegyzéke. Ajänl- juk t. olvasóink becses figyelmébe. A sajtó köréből. Lenkei Zsigmond, a Buda- pesti Hirlapnak 10 éven át volt főtisztviselője, a Magyar Ujságkiadók Országos Szövetségének jegyzője s az Ujságkiadók Lapjának szerkesztője az Általános Tudósító kebelében megalakult Vidéki Lapok Központi Hirdetési Osztályának igazgatójává neveztetett ki, Első leánykiházasitási Egylet m. sz. Gyermek- és életbiztositó-intézet, Budapest, VI., Teréz- körut 40—42. sz. Alapittatott 1863. Folyó év márczius hóban 1.513,700 K értékü bizt. ajánlat nyujtatott be és 1.311,900 K értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejé- | ben 117.134 K 71 fillér fizettetett ki. 1906. évi január 1-től márczius 31-ig bezárólag 4.139,300 K értékü biztosítási ajánlat nyujtatott be és 3.598,300 K értékü uj biztosítási kötvény állit- tatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 240.862 K 71 fillér s az intézet fennál- lása óta 10.406,767 K 01 fillér fizettetett ki, Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás min- den nemével foglalkozik a legolcsóbb dijtéte- lek és legelőnyösebb feltételek mellett. Vendéglősök — figyelmébe. Ajänljuk kiváló | minőségű szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld Sylváni fehér borainkat, melyek gyönyörü szinük-, nagy erejük-, kiváló izük- és zama- tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- mely bel- vagy külföldi elsőrendü borokkal. Boraink árai: a) Ujborok: Bátaszék vidéki fehér és siler asztalibor hlt.-kent 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hit.-ként 40 45 és 50 kor. b) Ó borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.; vörös 60 kor. hektoliterenként, c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 0-7 lit. finom fehér bor 25 kor.; 25 palaczk 077 lit. legfinomabb (Muscat- Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylväni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 palaczk szek- szárdi vörös 30 kor. Ez árakban üveg, láda, csomagolás és ‚vasuthoz való szállítás költ- ségei bennfoglaltatnak. d) Csemegebor: fehér a 80-as évekből hlt.-ként 100 kor.; szekszárdi vörös hlt.-kent 120 K. Szél és Társa borter- melők Bátaszék, (Tolnamegye). Eladó háztelkek. 80 telekkönyvezett házhely 100--100 Ci öles, az uj villamos vasut keresztül megy rajta, 3 PT az iskolätöl, 3 percz- nyire a piacztól, közvetlen közelben gyár épül, a telken kereszt (feszület) áll, a legelőnyösebb részletfizetési feltételek mellett szabad kézből eladók. Megjegyeztetik, hogy f. é. november 1-től a villamos vasuti dij Budapestről bár- honnan indulva 6 krajczár. Bővebbet: Sziklai Géza és Társa bankházában, Budapest. , József főherczeg" szálloda. Telefon: 88—92. --- Page 107 --- 1909. április 5. — VENDÉGLŐSÖK LAPJA Szerkesztői üzenetek. R. . . . Királyhida. A jegyzői munkadijakat a vármegye autonom joggal állapitja meg s a dijjegyzeket ki kell függeszteni a jegyzői hivatal- ban; tehát ott tessék utána nézni. A székesfővárosi szabályzat ujabban ipar- engedélyhez köti a kifőzést. Hogy önöknél is igy. van-e, azt innen nem tudhatjuk, Ürmös-reczeptet sok izben közöltünk s alkal- milag ismét közlünk. Udvözlet! Köszönet nyilvánítás. Mindazon igen tisztelt ismerőseink, ro- konaink és jóbarátaink, kik felejthetlen em- lekezetü férjem, boldogult Muhr György temetési végtisztességtételén megjelentek, ra- vatalára koszorut küldöttek, vagy részvétü- ket kifejezték s ezáltal nagy bánatunkat eny- hiteni igyekeztek, különösen a szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulata, mely testületileg jelent meg a temetésen, fo- gadják ez uton a magam és bánatos csa- ládom nevében őszinte köszönetem kifeje- 7 A „Tiszapolgäri fogyasztási és értékesítő Szövetkezet" keresztény vendéglőst keres Főbb feltételek: Vendeglös biztosítékul a szövetkezetnél ötszáz koronát előre letétbe helyez. A szövetkezet ingyen átad vendéglősnek lakäsul egy szobát, konyhát, kamrát, pinczet, padlást, előkelőbb vendégek részére egy ebédlő és két vendégszobát; köznép részére két ivószobát, melyeknek bebutorozása felsze- relése a vendéglős gondja. A kimérendő asztali bort — évente mintegy tíz-tizenkétezer liter — a szövetkezet szolgáltatja s kimérése- | NYILT-TER. 2050. | Budapest, 1906. április 5. özv, Muhr Györgyné szül. Edelmann Józsa. Szálloda bérbeadás. Rozsnyón a város főterén levő, a mai kor igényeinek teljesen megfelelően ujonan átépített, butorazott vendégszobákkal ellátott egy emeletes , Fekete Sas" szálloda 1906. október 1-től — esetleg előbb is bérbeadó. Bővebb felvilágosítást ad: Kiss Károly tulajdonos, Rozsnyó (Gömörmegye). | 1 HA elväros forga s vállalkozás miatt eladó. Ügynökök kizárva Bővebbet IV., Väczi-uteza 63. szám ért literenként nyolcz fillért fizet vendéglősnek; de a bor átadásakor annak a szövetkezet által | megszabandó árát vendéglős előre kifizetni | tartozik a szövetkezetnek. Finomabb boro- | kat, sört, szeszt vendéglős szerzi be saját költségén, s a kimérési árakat maga szabja meg. De ezekért évente hétszáz 7 koronát fizet a szCvetkezetnek. Vendégeknek ételekkel ellátásából és vendégszobákból szár- mazó haszon a vendéglőst illeti. Fogyasztási adót egészen, italmérési adónak pedig egy | harmadát szövetkezet fizeti. Pályázatok f. évi ápril hó 15-ig az igazga- tóságnál személyesen adandók be. Az állás legkésőbb f. évi május hó 1-én foglalandó el. Tiszapolgár (Szabolcs megye) 1906 márcz 27. Az Igazgatóság. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipóczi K— DLithion-forräs l t kitűnő sikerrel a Va ot használtatik vese-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, hügy- dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál, Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csirame: Kapható ‚dsvanyvızkereskedesekben vagy a forrás vin-mntösaganal Eperjesen. Ws At cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. ZD Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, ws szállodások Figyelem! sZ szánásadók. Az 1903: V. t.-cz. végrehajtása tárgyában 90,000/1II. a. 1905. B. M. számu körrendelet mellékletéül kiadott utasitäs 12. §-a ren- delkezése szerint a szálloda, vendéglő és minden nyilvános megszállóhely tulajdonosa, illetőleg felelős megbizottja a bejelentési lapok kiállitásán kívül a külföldiek rend- szeres nyilvántartása czéljából köteles , Nyil- vántartási könyv"-et vezetni. Az a szállásadó vagy megbizottja. a ki a nála megszállott külföldi megérkezését és eltávozását a törvény 2. §-ában foglalt meg- szabott időben be nem jelenti, kihágást követ el és 200 koronäig terjedhető pénzbüntetés- sel büntetendő. A nyilvántartási könyvet szorosan a miniszteri rendelet utasításának megfele- | lően elkészítettük s raktáron tartjuk. Tekintettel pedig arra, hogy a hivatko- zott körrendelet már márczius hó 1-én életbe lépett, szíveskedjék a megrendelést késedelem nélkül eszközölni. PFAFF A nyilvántartási könyv ára 100 lap tarta- IN 5; | lommal 6 korona. a segesvari 4 Utánvétellel is küldetik, de legajánlato- | sabb a pénzt előre beküldeni, mely eset- VALÓDI i„Feher bäräny“ szálloda; ? | ben a könyvet bérmentve küldjük. 1 s] Tisztelettel irészére egy ügyes ovadékképes ! TIE 10m vendéglős kerestetik. wi | g Budapesti Ügetöverseny | Egyesület / Erzsébet királyné-uti pályáján a BUFFET bérbeadó. Ajánlatok ugy az esztendő 3 meeting. jére, valamint azokra külön-külön is, a vezértitkári hivatalhoz (VI. ker., alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- | kek tömören hajlitott fából, | | kävehäzi kaszäk, jégszekrények, borkimérő | asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLUCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—.61. tükrök és Lendvay-utcza 2. szám) czimzen- dők, ahol felvilágosítást is szive- sen nyujtanak. MS Különösen figyelmébe ajánlom nagy | | raktäromat mindenféle vendéglői, kávé- | [házi és szállodai fehérnemüekben. — 2390] Budapesti Ügetőverseny | Egyesület, td d ABA a 4 4 + 4 A. Országos központi községi nyomda r-t. Budapest, VI., Váczi-körut 6l1. :RONDAPREISE 1 5 Bövebbet : 5 | | Minden időben legjobb minőségü P 7". IJHABERMANN sörgyárosnál is borokat 64 1 Ss RITZERS j NAGYSZEBEN. 4 szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz ÁGY YT TÉT KT Teljes vendéglői berendezés, székek, jasztalok, jégszekrény, söntés, äll- ványok, teritékek megvételre kerestetnek. Sürgös ajánlatok kiadóhivatalunkhoz in- tézendők. BORHOZ LEGJOBB! Nyilatkozat | Comm. Prof. Dr. Giuseppe Lapponi, X. Pius päpa ! Ő Szentségének házi orvosa a Szt.-Lukácsfürdői Kristály-forrás ásványvizet igen jónak is meri el. szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi bérpinczészete Vá CZ. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szäm: 8. --- Page 108 --- ! VENDÉGLŐSÖK LAPJA ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS BIZTOSITÓ-TÁRSASÁG BUDAPESTEN. I. Tűz-. szällitmäny-, jég- és betörés-biztosítási üzlet. Negyvennyolczadik évi zárszámla KIADÁSOK 1. Tüsbistoslt4s, K je Kifizetett károk és költségek 9.645,12580 Jen iszontb, és költségek u .. .. 4.120.250-56 | 5524875 Függöben maradt károk tartalék: Szem. költségek a vi: 199929! Jövedelmi adó és bélyegilletékek .. Postabérek us ss s s Adakozásók közhasznn A tüzbizt. üzletet terhelő igazgatási költs. Behajthatlan követelések leírása A következő évek készpénz-díjtartalóka a viszontbiztositott rész levonása után és minden megterhelés nélkül HI. Szállítmánybiztositás. Kifizetett károk és költségek 250,07814 levonva viszontbiztosított károk u és költségek .. 189,207-08 60871 jó 75008 04] 11141 32) 5300000 Függöben maradt károk tartaléka : Szerzési és igazg. költ szontb. rész ntáni bevétel levon; A köv, évek készpénz-di rész levonása után és minden megter- 1 nélkül ET m. Jógbiztosltás, Kifizetett károk és költségek 1.947,035-24 onva viszontbíz. károk 1.810,501-80 és költségek Fügzöben maradt károk tartalóka .,. ... Szerzési és igazgatási költségek a viszont. bízt, rész utáni bevétel levonásával .. 100000) — Bölyegilletökek 6 batlan kö 18089 5" kező év s. | 367818 44] IV, Betőrésbiztosltás, | Kißzetett károk és költs 24,40810 | és költségek ... . 8-91 11639 19 F m maradt károk tartaléka . 4393 57 i és igazg. költségek a viszontb. rész ni bevétel levonásával 30001 9. A következő évek köszpönzdijtartaleka a viszontbíztosított rész lev. után és min- den megterhelés nélkül .". V. 1903. éri nyereségszámla, A (. évi üzletből fennmaradt nyereségért AGYON Mérlegszámla 1903. Bihely k takpt. és bankoknálj 3848839| X ar ke 10 —K5.434,422-—. 47 FOL Ar h. im el 0—K 929,198-60 EEE 8 7 K 4.629,912— K 710,251-36 n.é.M 99 0 = K 975,000 K 1.705,200. , ii K 190,000 1 K 222000 Mowvnr 4 0525 — K 245,625 e 4 és fél ú 19. K 4,0009-— 7956 darab Magyar-franczis 4 ar — K1.591,200-— k 440. K 311,520-— 097 drb Hazal Alt. | A086 részvt. els. r A 200 — K 199,400— A fenti értékpapírok stb. utám az év végélg esedékes kamatok K 203.9817847351910! Tisztv. és szolgík nyugdíj- | Bapjinnk € 1 300,060 kor. n. €, Kisbirt orsz. fi öldhúátelint 4 és fél K 300,000— = K 442,000: — kamatok__K__ 10.065-—[ 1352065 Budapest, 1905: deczember hó 31-én. Steiner Jenő, életbiztosítási könyvvivő. Báró Harkányi Frigy: a el teljesen megegy felügyel -hizottság: Jeney Lajos, A fenti zarszamlakar és mérlegeket megvizszálván, azoka; knek találtuk. — Budapest, 1906 mározius kó 9-én. Ferzeviczy Albert, 1905. január 1-től deczember 31-ig. BEVÉTELEK 1. Tűzbiztosítás. 1904-ről áthozott készpénzdijt, a viszontb, rész lev, után és minden megt. nélk. "Tűzbiztos. után bevett készpénzdíjak s a f. évben lejárt dijkötelezven; díljváltók u. .. ... 16.724710-94 lev. törli. dijak 1.744.170-39 58 7135.781-97 radt károk tart. 11. Szállltmánybiztosítás. Az 1904-ről áthoz. készp. dijtartalék a vi- ezontb. rész le n és minden megterhelés nél! " " Szállítmánybiztosítások után pénzdijak z. levonva : törlesz- tett díjak . , lev. viszontb. dijak 435.041-06 485,940-84 Az 1904-ben függöben maradt károk tart. III. Jégbiztosítás. ről áthozott dijtartalék ... ok ntán bevett készpénzdijak + u 3.116,504-38 levonva: törles díjak ... . .. lev. viszontb, dij. Az 1904-ben függő 1V. Belőrésbiztosítás. Az 1904. évről áthozott készpénzdíjtart a víszontbíztosított rész levonása után inden megterhelés nélkül biztosítások után bevett k dijak és dijrés: levonva: töri. dij lev. viszontb. díjak 87,001: Az 1904-ben függőben maradt károk tart. Y. Egyeb berélelek. Szelvöny-, takarékpénzt., váltó- kamatok, valamint árfol eladott értékpapírok és id memek utánú. e sr "Társasági házak tiszta jövedelm "1 541,151°52 2.011,702-93 es maradt károk tart. és egyéb ünyereség gen pén: 5300000 K, La 100000| 75210 6 77664 51 226204 89 1104801 45 2583 58 120000 — 6060 28 évi deczember 31-én. TEHER Részvényalaptöke teljesen befizetett 2000 | * 41 egész részvény á 1000 frt és teljesen befizetett 2000 fél rész 300 frt | 6000000 Társasági tartaléki 000000 Külön tartalék! 4 Arfolyamk ülönbözeti tartal Tüzbízt. díjtart. készpén: en a viszont bizt. rész levonásával és minden meg. lés nélkül... K 5.300 000 izt. dijtart, en a viszont tosított rész levoná gával és minden meg. terhelés nélkül... s. K — 100,000— Jézhíztosítási 2 díjtart ék ,. K 367,818-44 Betörés-bíztos. dijtarta a viszont biztosított rész levoná- sával és mindou meg. terhelés nélkül alóka Se alap: társ. sEzredi Első magy. által. bizt. alapítványa... .. Ormody Vilmos alap . Ormödi Ormody Améli; Első magyar általános xTűzoltók segelyalapj KH Életbiztosítási osztály folyószámlán 1905. évi nyereség ... ... »Az idel hozzájárulásokkal 2.998,237 kor. 79 fillérre emelkedett. Az igazgatóság: Ormody Vilmos, en + az Alapszanılyok vo ineghatärozott elvek szerint készülteknek és azok egyes leteleít a fó- os László Zsigmond, a törve 4140016 col 5022818 441 53093 5 08 276202 171 Burchard-Bélaváry Konrád, — Hajós József, LYAGYON TEHER Mérlezszámla 1905. deczember 31-én. sOrmódi Ormody Amalie alapítványas értékel : 50,600 kor. n. €. Kisbirt. orsz. földiútelinit. 4 és fél sz.-os zálogl. 4 100" HK Az év végéig esed. kamatok K Els, magy. ált. bízt. tára. sTüűzoltők segély- alapjás értékei, letétben a m. kir. állam- pénztárban . . en Keszämkult és visszteszümitolt váltók. . . Társasági házak . . . . . + + Különféle adósok : a) Pénzkészi. és maradv, a képviselőségeknél b) Muradványok idegen biztosító intézeteknél Jézviztosítási osztály folyószűmlán „ , . Központi pénzkészlet , . . . + + + a . I. Negyvenharmadik évi zárszámla 1905, január 1-től decz. KIADÁSOK BEVÉTELEK K. 1. K. n 1042540 19] A mult évből átho- Törlesztett kötvények díja... 4. Visszaváltott kötvényekérte. v. 1655555 08). zott díijtartaték .. [30950532148 Halálesetek után kifizetett kárösszeg ... 1 Lejárt kiházasi kért 317141. 87] Kiházasítási biztositäsoknäl 2194514. 75 következtébén dijvissz Í Függöben levő károk és díjv 990 41/89] | 14908181 01 Függöben levő kiházasi Évjáradékokért Viszontbi: Bélyegekért — ... Irodai bér, postadijak, nyomtatv uti s egyéb költségek Tiszti fizetések A bíztos, töke emelésére fordit. nyeremények 941070 71 Iletékek ... 277356 6 | Kamatjövedelem ,.. “97482 12] Mult évi függőben 164841'06| volt károk és i öl tségek 1161477 85) — díjvisszatérítések Behajthatlan tartozások félrása. 52612 04] , tartaléka Kisorsolt biztosítások tartalóka.. 1000] Mult évi fü Dijtartalék ez év végén. 659930 volt kivá dtosi 1903. évi uyereség tökék tarın uk VAGYON Mérlegszámla 1905. évi decz. 31-én. Értékpapírok .. .. .. K 8! „81025 Dijtartaldk : k. If kör. nm. é.m. kiír. 49/,-os kor. szant or.-val 16637 4 25 6. magy. földhít. 31/8/9-os 06500505 záloglevelek 83-70 koronával .. | 4435000 500506179 15.442,400 korona n. €. m, foldhit. | [/Biztossagi ninp .. | 7924404 talajjav. és szab, zälogl. Kihäzasiräst 1úké 15 655,800 korona au. földhít. 49/4-os ny ve 712532 35 k 0 koronával ... .. Füles evő ká pesti nm vak ús fúj felén ós bank 48/,-os kór 9040749 —| rítesek jar 637693 08 Fűggöben levő házas. tökék tar- taléka rúléléd 4.923,200 korona n. é. os záloglevelek 100-— koronával faldhit. 4923200 | 2000. — esozortók takp. 49/,-os zälogl. (áj 25 494.100 kor. n. takp. 49/,-os 7 765,000 kor. 1. 478041 75 Fel nem velt nyere- 1904-ről It Miztosítá. 765000 —| 6057090 109 kor. n. é. belv. " 4°/o Zzálogt. 100 ‚korouäyal .. WO kor. n. é pesti hazai első takptár egyes. 49/-os zulogl. 98-— koronával 44,000 kor. n. €. m, jeiz.-hit, bank 49/,-os nyerem.-kölcsön kötv. 124 —kor.-val Magyar jelzálog-bítelbank 49/,-os kölcsön 80 dt nyeremény-jegye 40-— koronával 4.900,000 koron: „m. felzálog-hítelb. 44/4 záloglev, 9 80.000 ke | 395000 — pénztár követelései .. —. 517440 + 1905. évi nyereség. brezovai s plski-vajd ayadi vasuti els. kötv. 440,000 ko 4% eP/9-0£ EZÜST 60,000 kör. m. é. 4 öl. pap Til) 100 körei z államadoság r) 100 kor 1-parenzoi h. (os elsőbb 1 490.000 kor. n. Verkehrs- 100 K-val . és kam. rúlélési csoportok ú és tékpapirjai 205,300 kor. n. é. m. k. 48/5-0s kor.- jár. 9575 koronával 9053-ben esedékes kamatok Jelzálog-kölcsönök Kötvény-kölcsőnök Viszonibizt. kötvény-kő A központ tartozása folyúszámlán Vezér- és főüigynökségek és mások tat. 1000000 . 371395 Gergely Tódor, a központi könyvezős tő (Sk gróf Zichy Näaror, Szende Károly, allgızgate. Németh Titusz, Bärö Halviaszky Gáz Eladó borkereskedés, hü vevőkörrel, előnyös fekvéssel Bécsen kivül egy vasuti gócz- ponton, fekvésénél fogva alkalmas eczet-, pezsgő vagy szesz- gyártás berendezésére, felvilágositást mely 60 éve fennáll, régi, ad, Johann Gstier Haus- bezitzer in Wien XI/I.Simmeringerhauptstrasse 50. Kiváló, jó minőségü bortermő vidéken a leg- jobb fajszőllőkből szüretelt 20—25 hektoliter lehet venni a termelőnél Réti Ferencznél Ujpesten, Deák-utcza 34. . x tiszt: Badacsony vidéki Fil kölcsön hordókban SZÁNit. GArlegyzék Megyer. Balogh Gyula bortermelő. Balaton-Henye. BORT --- Page 109 --- : 1906. április 5. ; VENDÉGLŐSÖK LAPJA — — ; 9 © A szállodai és vendéglői segédek © MŰIPARÁRU RAKTÁRA KERTÉSZ. TÓDOR. MirAnAND vronén Kugli-Bäbuk FSZT pt. 2.40, 250 I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1: és 15-ikén:. Szerkeszti : Varga István pinczér-egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet és Önképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. 308 5 vastagságban egy készlet Lignum Sanctum kuglizó golyók átm. cm. 9 Na 10 1012 11 TM 12 121/2 18 13/2 14 1412 15 frt — 85 —95 1.15 1.30 1.65 1.90 2.05 220 235 260 255 3.10 345 - [4 Kugli-golyók AN Z8G kr. Kuglizóba alkalmas nagy pléhpersely lakatra 1 írt Orosz kuglizó egész szük udvaron felál- lithatö, egy készlet 9 darab báb, ! drb gi s ‚= ható erős zsínór € sróffal a golyó na szerint 4.60, 6 Írt. Kugl nagy lámpa petroleum forint. Kerti gyertyatartó szél ; ellen, üvegboritöval 1 írt Kerti lámpa petroleumra 2. Lampion kertek —kiívil; sára és feldiszítésére 15.520, 30, 80 kr. Magnesium fáklyat 30 perczig meglepő vilägoss ad, 1.40. Abroszmegerősítő szél ellen, 100 drb 5 írt" Dugaszhuzö 20, 40, 60 kr. Dugókiemelő készülék falra vagy ajtóra felerősíthető 2-50. X szoló kalapäcscsal 95 krajczár Hydraulikus hordó szádszelep, csapraütött bor, sör, pálinka, borszesz st italok megsavanyosodása ellen 1 Írt. Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvágó Mandula-, di6-, zsemlye stb. reszelő 1.80 írt Borsörlö 40 kr. Habverő féllite: literes 1.20, két literes 2 frt. Amerikai fagylalt gép, erős kemenyfa, jé; vederrel és forgatható vas szerkezettel 1 literes 6.50, 2 líteres 7.50, 3 literes 9, 4 10.50. Vásár- helyi-féle legkitűnőbb vajköpülő gép 5 literes 850, 10 literes Késtisztító készülék 50 kr. Egy adag kestisztitöpor 50 kr, — Ujságtartó minden na Billiárd golyó eletántcsontutánzat 1 készlet 3 darabbal 58, 60, 62 mm. 9 írt. Franczia dákóbőr keverve 1.60 frt. Domino játék 90 kr.-tól 220-ig. Kávéházi dominó átszegezett 6—9 írt. Roulette játék 1.80—18 frt.-ig. Tivoli társa: zére 100 c 40, 130 cm. 12 frt. Pinczér- táska derékra csatolható, lyal 1.80, három osztälylyal 3.50 frr. Szivar- és 'ozigarettatartö szekréi ó 4 osztälytyal 3.20, 6 Osztälylyal 4 frt. Papir tányérok nyári mulatságok-, és kirándu hoz 100 drb 90 1 1.25 frt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 íri árványlappal 7 frt. Konyha- mérleg 3 írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegitö készülék 85 kr. Bor vagy más szeszes italokhoz szivattyu 1 frt 80 krajczár Eladó Szegeden, a város legélénkebb helyén és a legforgal- masabb utczáján, Kossuth Lajos sugár út 95. sz. a lévő | nFehér bárány" vendéglő és szálloda Í házzal együtt bármely üzletnek-alkalmas, mely magában foglal a főépületben : éttermet, bar“ és sör-kimeröt, billiárd-szobát, külön | kisebb szobát, kony! hát, hüvös pinczét és a szükséges mel- lékhelyiségeket, minden he ségbe n légszeszbevezetés van. Az udv épületben 6 kényelmes vendégszoba A szálloda sarok 5 percz távo tőszomszéds 20000 korona as kerttel és udva red-Róé épület 2 utez a van, közvetlen a dohány ban, évente 1600 kor. bért jövedelme szükséges. Értekezhetni Szabó Márton «il jutányos alkalmi vétel! 1 Magyarország legnagyobb és legelterjedtebb szőlészeti szaklapja 2 Borászati Lapok éb szeszes , 6 forint ) kr, egy mely már 37-ik évfolyamban hetenként jelenik meg igen bő és változatos tartalommal. Ezen szaklap, mely nemcsak a magyar szőlészeti és borászati viszony ismerteti, hanem legélénkebb figyelem- mel kiséri a külföldi tapasztalatokat, ujdonságokat, a német, a franczia, olasz, osztrák borászati irodalmat, minden két- séget kizárólag a legsokoldalubb és legtartalmasabb szőlészeti ujság, mely minden más külföldi vagy hazai szaklap olvasását egész fölöslegessé tesz. „Boräszati Lapok X 8 Ellenőrző bárczák: zből 100 drb frt. — 90 20-as sárgarézből 100 drb frt. 2.20 ézből , , 4, 1.20 || 150-es vörösrézből ,, ,, ,, 4. 10- es nikkelből a 2 1:40} 100-ás sárgarézből ;4;. 1, 2 mw. 5. Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. ÉT ec. PELLELELLER OCCASIÓ!! Vendéglősök és szállodások figyelmébe! Üzletáthelyezés folytán a raktáron levő finom olasz oliva-olajunkat beszerzési árban kiärusitjuk. Ugyanott munkatársai mindazok a magyar szakférfiak, a kik csak a szőlőmivelés terén az ország bármely részében kitüntek és a szölörekonstrukcziö előha:czosai gyanánt tekinter A Borászati Lapoknak a közgazdaság és agyakorlati szölő- mivelésnek és borászatnak szentelt rovatai igen kimeritők, de különös sulyt helyez a tudósításokra is, a miben több mint száz tudósitó dolgozik a lap szerkesztőségének részére Minden előfizető évenkint legalább két nagy szines mellék- letet kap, valamely magyar szőlőfaj hü képét, a mellett ingyen állapitja meg a szerkes g a beküldött tőkerészekből ! állatokból a fellépett szölöbetegseget vagy rovart és az ellenök való védekezést és kimeritő választ ad minden hozzáintézett szakkerdesfe. Laptulajdonos: Felelős szerkesztő BAROSS KAROLY. Dr. BRUCKER JENŐ. A lap előfizetési ára: — Nass HL olasz maccaroni, 4 éves parmezán sajt, legfinomabb sardina és más olasz rizsfajok kaphatók. 35 BUDAPEST, VII., Kertész-u. 43. Kiräyutera isssssséssssbbbsöéséséé PESPPESFPPLLL levre 12 korona. 1/2 évre 6 korona. 1/4 évre 3 kororona Mutatványszámot 3 héten át szivesen küld a BORÁSZATI LAPOK kiadó hivataja (Budapest, IX. kerület Ullői-ut 25. szám.) Dr PA PETE Több kitüntetés _....Pozsony szab. kir. város Tanácsától. STATE et Nyári vendéglő - bérlet. Pozsony sz. kir. város tanácsa közhirré teszi, hogy a Vődric- völgyében fekvő , Vaskut" nevű vendéglő, kerti helyiség és fedett nagy üveges télicsarnokkal, a meglevő italmérési joggal, f. é. április 17-én, kedden, d. e. II órakor a városi számvevőség helyiségében nyilvános árverés utján 6 évre, esetleg hosszabb időre, bérbe fog adatni. A vendéglőhöz a kerthelyiség, különálló kávékonyhával és klozettel ellátott fedett üvegverandán kivül 32 szoba, ! étterem, vendéglői konyha, két fürdőszoba, istálló, fás- kamra, pincze, és jégverem tartozik. A vendéglő vagy külön mint olyan, vagy mint szálló a város részt A teljesen berendezett szobákkal együtt fog kibéreltetni. A bánatpénz 300 — A közelebbi feltételek a városi számvevő- ségnél tekinthetők be, illetőleg kivánatra érdeklődőknek beküldetnek. Pozsony, 1906. évi márczius hó 29-én. — A városi számvevőség tulajdonosa TELEFON 59-23. MAHUNKA IMRE a mim min BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegű uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. FRY RTF ÉRŐ ORE MÁ RIO OSR OO OO TELEFON 59 - 23. A d ki d A A in Md Hy b Ma ki Ma ka b ka a B A Ma a d a Az a ATA ATA ht --- Page 110 --- VENDÉGLŐSÖK LÁPJA rilis 5. Extra. Dry PEZSGŐ PÁRISI VILÁGKIÁLUTÁS 1900 ARANY ERETVI Boreladás. Kunszentmiklóson 160 hektö 1904. évi saját termésü első- Ö=rizling boraimat rendi zöld mm ——— eladni szándékozom. Értekezni alulirott tulajdonossal. A borok a kunszentmiklósi vasuti állomásnál vehetők át. TÓTH ZSIGMOND földbirtokos 222222 Kunszentmiklóson. tecsses e TTET TT EL ELET LELET LSE L LL LL ELLE LL EL LFE LE LL LEELE ! | , , w w M KULCSAR SANDOR 4 vezcd BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR poszt 47 4 BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA Il. Y WV wW I AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, v do SS kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. ; részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. w w w w ww TELEFON: 25—44. [1 600000 Korona nyerhető | | darab „Pesti hazai takarékpénztár" sorsjegygyel. | Kapható: AS 36 havi részletfizetésre. Havi befizetés: 1 drbra 7 kor. Fleissig Sándor bankház Budapest, Erzsébet-körut 2. szám. nn Á Budapesti Légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle längzökat stb. stb. Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. X 8 ; : Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malätasör szent István védjegygyel , a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik fegjelentősebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitűnő szer älmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és läbbadozö betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kívül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállító, SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajänlja kitünő minőségü ászok-, király-, märcziusi-, kiviteli märcziusi-, korona ! (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Különtegesség: dupla maláta Kösör kökemökban, Nagyobb sörmennyiségel saját jégkvcsíjaiban elt E T Alto ELŐTT escLECELLLEE A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállításon aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL. vezérképviselő. ! Gärtner Ágoston } $ elektrotechnikai czikkek raktara Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Ég] Telefon: 95—33. ; Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- : 6 lalatok és mindennemü Vilägitäsi ke- A ? szülék és csöngetyü berendezésekhez 1 @ való anyagok (MIF" nagy raktára. © 2 5535529253555 253P332333233E22E> --- Page 111 --- _ VENDÉGLŐSÖK LAPJA . SCHLEICHER JÓZSEF Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümölcs- Telgfon: 31-05. szörp-gyára Tejoton: 41—50 Budapest, II. ker., Kacsa-utcza 19. sz. | Ajänlja a. t. bhveejyó. 2-1 szállodás, kávéháztulaj- donosok részére elsőrangu fenti gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. WM Előnyös árak. Watterich A. Budapest, VII., Dohány-u. 6. 7 Vendéglós urak figyelmébe ! ! A 48. számu szab. lég- nyomásu sörkimérő-ké- szülék, mely abban különbözik a többi készülékektől, hogy önmüködőleg — záródik ; tehát minden járatlan Najman Jözse VIII., Nemet-uteza 21. sz. Szällit vendéglősök, kávésok, korcsmárosok | stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. 1906. április 5. hentes-mester Budapest, | | | | | Csillaghegyi forräsviz szänsavval telitett kitünö üditöviz. | 1 Ez a viz a ég fé község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az rpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jöizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- | | ital. A forräs hatösägilag €s vegyileg meg- vizsgältatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: 1., Lajos-utcza 26, 1 | Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. kitéve az elrontäsnak. Az árkülönbözet zZ elénynyel SAAAAAAAAAAAAAAG ely csekély hogy az : mindenkinek ajánlható. Szt.-margitszigeti üditőviz szénsavval telitett ásványviz. Seifert Henrike és Fia cs. és kiír. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve A természetes hydrocari bonatos ogot: mely Föherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. KUUUGYUUYUUUUUWá köz onti teicsarnok szövetkezet Kutv állalattól Budán. : - "ét. Lovis 1004: Grand Prix. ) ) 1 ; 800 Hektoliter fajbor Budapest VL, Rottenbiller-utcza dl. 700 hekltr. zöldesfehér, rizling és kövidinka 100 hektoliter. Nagyburgundi és nagy mennyiség- ben a helybeli vasuthoz szállítva 32 kor. árban eladó. Termelő mintát csakis 1 kor. előzetes bekül- dése ellenében küld. KISS GYULA szölőtelepe IZSÁKON. (Pestm.) Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. Tifuszjárványbani vizvezetéki viz mellőzendő. ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telitett, bakterium-, - és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20/c szám. TELEFON: 50—72. TELEFON: 50—72. Magyarország legkedveltebb — élezlapja, Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre . 6frt Fél évre „u At Negyed évre. . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. Szálloda átvételi értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönsé- get tisztelettel értesíteni. hogy Váczon a teren ek sajáttermésüű hegyaljai boraimböl | ja i tali bort —5 0 é nCuria"-Szállodai 9, 2stali, bort —.56,60.—, 70-— és üzletet átvettem. Kitünő italokról, izletes | szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és konyháról, valamint pontos kiszolgäläsröl | 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztäreczky Geza bortermelö, Tolcsva. | (Tokaj mellett). Zemplen-megye. gondoskodni fogok. Kényelmes vendeg- szobák állanak a t. utazó közönség rendel- kezésére. Tisztelettel: Nagy Péter SL. Tokaj-Hegyaljai borok Í | egyén kezelheti s nincs | | EGYLET TELEFON: 7—78. TELEFON: 7—78. At. szállodás, kávés és vendéglős urak figyelmébe ! Villamos berendezéseket, átalakításokat, jókarban tartásukat, előnyös feltételek mellett el- vállalja, javitäsukat eszközli, berendezéseket szakszerűen díjtalanul felülvizsgál SZILÁGYI MIHÁLY (S villamossági vállalata (©) BUDAPEST, IV., Hajó-utcza 16. (=) Deák-tér közelében. [157] — Boreladás. 1905 évi saját termésü 230 hektó- liter fejtett bor, (közte 85 hektö olasz rizling) méltányos árban eladó a tulajdonosnál. Szánthó Dánielnél Kis-Kun-Laczházán mm má ——— — — | LED x Kävehäzi, vendeglöi berendezesek alkalmi eladása és vétele. Karambol és fordító billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-. áruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon, Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). , ELSŐ LEÁNYRIHÁZASITÁSI M. SZ- WANNA AN | GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET ‚ Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) 222 Alapittatott 1863. évben ces Első magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kóbánya. Telefon szám: 56 - 58. Or Brázay Kálmánnál vásároljunk. --- Page 112 --- _ VENDEGLÖSÖK LAPJA : "2 , Erdélyi Pincze-Egylet" császári és királyi udvari szállitók | KOLOZSVÄROTT. == Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert, tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és —— . gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot az igazgatóság. Baldóczi-ásványviz. N Szepességi lenipar! Szepességi lenipar ı Wein KARoLY ÉS TÁRSAI SZ | vászon- és asztalnemü-gyärosok. pesti főraktára; IV., nKoronaherczegi -utcza 8. (Haris — 0 —3 Ajánljuk hirneves szepességi | vszon, asztalnemü, törülközö, | törl-, csemegekendő 1 i szakmába vágó gyártmá- Szállodai fehérnemü beren- éssel költségvet szolgálunk. ESEL SZEME SEN EN m — ES Pedälos czimbalmok =u Kuliffay ‚1. rész ató 1m- pha [4 becsereltetnek 1 tindenn tások elfogadtatnak. Éf Horváth Istvám mihangszerész, József főherczeg udv. szállítója. § BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, 1., Kelenföld. (Saját ház.) SP y BI SSENTEI GÉZAS LV hentesru- és csemege-üzlete 4 BUDAPEST, ANDRASST-UT 39. SZ. Ajánlja a t. szállodás, fürdővendéglős, kávés és vendéglős urak részére dusan felszerelt raktárát mindennemü bel- és külföldi csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegességek. Zsir- és szalonna-kivitel, magyar és franczia pezsgöborok, rum, tea, likőrök, sajt, vaj. Árjegyzék kivánatra ingyen. Jdenycsemegek, spárga stb. naponta frissen, halconservek és befőttek. Vidékre megrendelések pontosan szällittatnak. Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltségekben beszerez- tetnek. % d\5555555>>>C00e£ MO Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitűnőbb üdítő ital. , 18 fill. Ka >> 1/2 liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva 1 1 " " " " " " osta-u. 10. sz. (1. em, Főelári BUDAPEST, IV., Régi "TZTIAÁVUPASE-IZISOPIJEg A baldóczi Deäk-forräsviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz. ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön u ve hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült - legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. 4 MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. X., KÖBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. árát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy 1aktöl származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. Vámonkivüli pincze: Ajánlja nagy rakt már SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA bank- és váltóüzlete BUDAPEST UIII., BAROSS-TÉR 2. SZ. TELEFON 53—23 (Jözsef főherczeg szálló) TELEFON 53—23 . ... Van szerencsénk szives tudomására hozni, Ertesités. hogy Vill., Baross-tér 2. sz. (a József főher- czeg szálló épületében) bank- és váltóüzletet nyitottunk, mely üzletkörét a következőkre terjeszti ki : sorsjegyel állampapirok, valamint egyéb értékpapírok vétele és eladása, külésönök, sorsjegyek és értékpapírokra, sorsjegyek eladása csekély havi részlet- fizetés ellenében, osztálysorsjegyek minden huzáshoz, tőzsdei megbízások. keresztülvitele az áru- és értéktőzsdén, külföldi nök folyósít op ezüstpénzek vétele és eladása. kézpénzkölcsönök folyósítása eli nyös visszafizetés mellett, ezenkívül minden, a bankszakma körébe tar- tozó megbizás eszközlése a legkulánsabb feltételek mellett. Remél- jük, hogy becses bizalmával mielőbb meg fog tisztelni s ezáltal alkalmat ad arra, hogy pontos és lelkiismeretes ZA ÉS TÁRSA. meggyőzhessük. giyájó tisztelettel SZIKLAI GÉZA ÉS TÁRSA. --- Page 113 --- 1906. április 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Nem csalogatjuk väsärlöinkat világ- hírű kulimász kenőcsök ingyenes 08z- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására . ilyen ketyvasztékokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenni. 1! Minden czipőnk kézimunka !! Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- pészeink a legizlésesebben keszitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek !! Pinezér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrett talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A SARU-ezipövällalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Legujabb amerikai rendszerü sörhütő es kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. Be Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállitunk. di Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk, Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab, szifón-szikvizgép, amerikai sör-, borhütö és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12, Keleti pályaudvar mellett. Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni ! HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. K6szit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézcsapokat, fémfelirati , táblákat 1896. ezredéves orsz. ki H R E K T F. PO Z 9 OÖ N Y N ELEFON 2 Or — TELEFON 29-03. Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Honi gyártmány! Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz j DS szénsavat wii ajänl könnyü 10, 15 aczeltartäl Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. GENTRY GLUB a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr | I EBERHARDT ANTAL MW BUDAPEST, V., Árpád-utcza 9. szám. M pezsgőgyárából, Budafok. A Telefon: Budafok 30. --- Page 114 --- DM VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 5. ! | | | A viläghirü franczia DELBECK & Comp. reimisi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu gyümölcsök stb. stb. raktára. LEGHATÁSOSABB és LEGOLCSÓBB FÉNYFORRÁS. räzay Kälmännäl 3 APA KOZORSEGES PETROLEUM. ő Muzeum-körut 23. z < 9. + x § AJ = 3 De magyarországi föleraäkata 22 2 E «© ® = Válogatott füszeräruk, min- £ < ko] 4 ® = dennemü bel- és külföldi cse- 5 e ". s van megék, magyar és franczia ia H s zz pezsgőborok, rum és tea, 5 A a liqueurök, sajt, vaj, kassai, s Ca [/ ÁR. \ = ks] prágai sonka, felvágottak, KITSON-FENY GYERTYAERÓ 1000 ® . . I = ® 3 CI Br PROSPECTUS INGYEN. : Vi Il világitási berendezések. Vil- $ "ál ARANARARAFRT AS11D ; r. Wágner és Társai ; N I amos lamos kolíbri ivlámpák. Vil- } A "isztelt. szállodások, - vendéglősök | 3 lamos br s lámpák reklám világitásra. } £ 2 kávés urak "igyelmébe ajánijuk { egyesült gyárak mint betéti társaság $ Csillárok elektromos vilägitäshoz. Minden- § € | BUDRPEST— BÉCS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. { : épek hajtására alkalmas benzin-. } | 5 0 G NAC 3 1 $ gáz-, é szivógázmotorok ; üzemköltség } € 3 | Oxygön- és szikvizgyárak berendezése. óerőnként és óránkint 1!/2—2!/2 fillér. § ; , j es En ‚1 -4 Czuba-Durozier & Cie, b: A t Sör, bor- és hütőkészülékek, pinczelelszerelési czikkek. $ „SIMPLEX“ vizszürők. — Arjegy- 3 ! veg . ; ékkel és költségvetéssel szivesen szolgál $ É francia cognacgyárat : Promontor. 3 | iparág!) Staniol- és fémkupakgyár ti; : [1 [1 vasöntő és gépgyár 3 Vezérügynökség : | Árjegyzék ingyen és bérmentve. | 3 Ganz es Társa részvénytársulat o ? H RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. 3 Egerben díszoklevél — Verseezen aranyérem. — Pozsonybatı aranyérem Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. § Hütő- és jéggyári berendezések. he —0 IIND 3 mee | Transylvania Sec \ Louis Francois & Comp. császári és kir. udvari szállitók. m$ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. sz? BUDAFOK. < Z EHE WR ME A | ; Tr r 1 cs.és kir. udvari szállítók. ; ez] :. Zwack J. és Társai Budapesten, IX. ‘ Az , Unicum" gyomor- ,, UNICUM?" Saját pálinkafőzdék. : erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, " : gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és : És < nemű és minőségü egyéb pälinkäk. - | N : különlegességek, ugy Behozatal: valódi US mint : Allas, Anisette, jamaica rum, franczia A! Söt ; Curacao, Cacao, Chouva cognac, Whisky, Arrac. ír UJDONSAG! 15 — szállít fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektónkint £3 31 korona Zi utánvét mellett, kölcsön hordóban. £3 c A Kaszanitzky István Csongrádon 3 Boreladás. Send A at e való ny sze. gen egy tepsiben vagy serpenyőben sütné séggel, h si Triple sec, Cherry, > yársra tüzzük € Brandy, Menthe, Gla- A gyär 1840-ben ala- ára roastbeuf:-rostélyíval együtt ; 45 cm. ciale, Peppermint stb. pittatott. láda és postaszállítólevél 80 fill. — Na Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi yek sütölbe — kéz alól való plakátokat is kapnak. | y BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 40. [dd kk kht veg SE LVOV YYVYVYGYYYYYGVE TELEFON: 6570. TELEFON: 63—70. BORHEGYI Fi£ Y PINCZEFELSZERELESI UZLETEMBEN f | palaczkozott. bor, pezsgő; Wikőr, | BUDAPEST, VIII, Kerepesi-ut 47. alatt | cognac, rum és tea főraktára A BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). ( Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. [Author] háát Ah A AAN Alapíttatott 1834 -bem nn : Andrényi Kálmán utódai Legujabb találmány! Aradon. Szabad. jégszekrény és pincze ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy bádog- : — : % AHA tálcza alkalmazva, nem izzad, 70%o jégmegtakaritás érhető el. Mészárc vámospérecsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nélkü továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes egész idényben! fegfeljetb 29 A rd része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- helyén napi árban ertekesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- kamarákat megrendelés után készitek. tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. ., . Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik | szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- , tani s a sajtolást azonnal , megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken , tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár 99 ROBICSEK ADOLF (6) (SS) BUDAPEST. [LL Parafadugaszgyär: Vil., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. NANANANA Árjegyzék ingyen és bérmentve. BWG ”% AL MN Árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) ALLT Van --- Page 116 --- mez : 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 5. zum Ua aban SÁTORI, FRANK, VÖLKER : ASBESTOID dombormü és épület diszitmenyek gyára : : "Budapest, VI., Hungária-körut 72. szám. : SSL RL Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- = BÁB kos: ből, dombormüvü kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. = A legszebb és legtartósabb. : ; Prospectus, minta és árlapok kivánatra ingyen és bérmentve. - Telefon 26—02 - ÁTVETT TET ESETE ESETB 1 > Chonef Testnerek] tömören hajlitott fabutor gyárosok Budapest, IV., Váczi-utcza 11. sz. szállít: teljes szálló, vendéglő és kávéház MEETS ZZ onnan E székeket | a legjobb kivitelben. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VIII., Mária-utcza 11. --- Page 117 --- XXII-ik évfolyam. 8. szám. Budapest, 1906. április 20. . VENDEGLÖSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSŐK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéházi segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egvlet, a , Székes- fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egylet", a Révkomáromi vendéglősők és k az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a „Szabadkai pinczer-egylet“-nek, az , Aradi vendéglősők és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki s vésok ipartársulata", lodások, vendég- 1ösök és kávésok ipartársulatá"-nak, a „Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a nSzékesfejérvári vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az , Ujpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ip Országos kezen hét budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet sulatá"-nak és az a , Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. AG Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre , . . 12 kor. || Félévre. , . : Háromnegyed évre 9 „ Évnegyedre . . Tavasz. A kalendárium szerint már itt volt, de borult, didergető hetek után csak elkésve érkezett hozzánk mosolygó éggel, virágot, kedvet fakasztó nap- sugárral. Alkotmányunk szerint, de lege, régen, ezer esztendő óta meg volt, de a félreértésekből támadott zava- rosban kalózkodók merénylete hóna- pokig tiporta, mig végre a jobb be- látás, ősz uralkodónk esküvel kötött királyi lelkiismerete visszaadta bol- dogulásunk föltételét: a jog, törvény és igazság népakaraton nyugvó kor- mányzását. Régen volt ilyen igazi tavaszunk: derü a magyar égen, diadal a vér- áztatta magyar földön. römmel hirdetik mindenek, hogy egy csöppnyi vérünk ontása nélkül sikerült összetörnünk ujból, hirtelen kovácsolt igánkat; béke leszen ve- lünk, egyetértés nemzet és fölkent királya között! Béke? — Igen, béke! De tudjá- tok-e, mi a béke? — A béke semmi egyéb, mint a küzdelem szabadsága. Az a szabadság, a mely ugy az egyeseknek, mint a tömegeknek tért és módot enged óhajaik, érdekeik érvényesitéseért való harczra s ebből ! az ellentétes, egymás megsemmisi- tésére törni látszó irányzatokból az egész társadalom ismételten és szük- ségszerün előálló harmóniájának meg- teremtésére. És ez a béke nemcsak szabadság, hanem kötelesség is; valamint a sza- tételét. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : gkor.| IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadöhivatal: VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők. badság nem kegy, adomány, hanem az ember elemi joga, ugy, a mint a levegő elengedhetlen föltétele az | élhetésnek. A mikor tehát örvendünk a béké- nek, álnokul megostromolt alkotmá- nyos, ősi szabadságunk diadalának, egyuttal készülnünk kell, aczéloznunk | izmainkat és lelkünket a küzdelemre. Igen, ujabb, a réginél kitartóbb küzdelemre; mert a mint megnyil- nak alkotmányosságunk elzárt zsi- lipjei, mindnyájunknak erősen kell állnunk a rohanó zuhatagban, nehogy ez elsodorjon bennünket, hanem in- kább megtermékenyitse vetéseinket. Különösen nekünk kell ezt ten- nünk, vendéglősöknek. Évtizedek óta a megérdemelt sirba szállt párt-kormányok ügyet sem ve- tettek óhajainkra, jogos követelé- seinkre s ha néha szemet vetettek ránk, ennek mindig keserves volt az ára: ujabb teher, ujabb korda és megaláztatás. Hogy ez ránk többé be ne követ- kezhessék, haladéktalanul, most mind- | járt csatarendbe kell állanunk; mert a törvényhozás, a mint hamarosan rendbe hozza megakasztott alkotmá- nyosságunk összekuszált szálait, rög- | tön munkához lát, hogy elvégezze | azt a munkát, a mely nemzeti éle- | tünk haladásának égető követelme- nyei s a melyek már előkészitve | várják a parlamenttől zárókövük le- Ilyen, hogy csak a bennünket köz- vetlenül érintőt emlitsük, az ipartör- vény reviziója. Oda kell törekednünk, hogy ennél életérdekeink biztosítást nyerjenek, ha nem is véglegesen, hanem ugy, hogy iparunk fejlődésének ne gátul, hanem alapul szolgálhassanak. m, hogy ezt elérhessük, nincs időnk a veszteglesre, szervezetten kell mennünk a választások elé s ha arra nem találjuk magunkat elég erő- söknek, hogy egy-két hivatott szak- társunkat bejuttassuk az ország há- zaba, legalább azt érjük el, hogy néhány helyütt, a hol ezt befolyá- sunk megengedi, szavát vegyük a jelölteknek, hogy jogos követelé- seinknek a törvényhozásban szószó- lója legyen. Ezt azonban csak ugy tehetjük meg, ha megértjük egymást, egysé- ges megállapodásra jutunk, a mit csakis összetartásunk imponáló jelé- vel manifesztálhatunk kétséget kizá- rón a világ előtt. Tehát erre szervezkedjünk ! Ihlessen meg bennünket az a ma- gasztos tény, hogy a félreértések és ämitäsok zavarában, ha hosszu és aggodalmas idők után is, a király és a nemzet megint csak egymás szi- vére talált s az alkotmány diadalmas védőszárnyai alatt immár bizton jár- nak a szabadság és népboldogitás utjain. Találjunk mi is egymás szivére, a melyet a közös hivatás, a közös szen- vedések s a közös szebb jövő re- ménye akaratlanul ugyis összelán- czoltak. Föl a szivekkel! félre a kishitü- séggel és a szükkeblüséggel ! Telefon: 63—90. FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Elsö budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. w ALAPITTATOTT 1820. «& HALÁSZMESTER --- Page 118 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA dát, s : 1906: április 20. HERRMANN I. = chinai ezüst s alpaccähöl száll; Paprika. király! Norden Sau cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajänlja a legszolidabi véház és. vendéglő felszereléseka; Nemesített; 48-as. édes; paprikas egyedül Sándornál Mokrin. be 1. Tessék nálam a- k elismert Sb Ca URDRC ÉT, ji kp költségv) Paprika kiräly! Ha igy cselekszünk, nekünk is ta- vaszunk lesz ez a szép tavasz, a mi szükebb diadalünnepünk is a nemzet ünnepe ! Szózat a vendeglösökhöz. Alkotmányos életünk útja ismét szabadon áll előttünk s oly kormány áll az ország élén, a mely- től nem várhatunk mást, csak a jog, tör- vény és igazság uralmát; tehát biztositott- nak érezhetjük magunkat, hogy a folyó hó 29-én megnyiló választásoknál szabadon nyilatkozhatik meg a polgárok , , politikai meggyőződése. Meg vagyunk győződve, hogy a vendéglősök csak a nemzet jó- létének zászlaja, függetlenségünk lobogója alatt csoportosulnak; ámde ennek a l1obo- gónak oly harczosokat iparkodjanak sze- rezni, a kik iparunk fejlesztésének hivei s igéretet tesznek, hogy az egyetemes ipar keretében a mi jogos, évtizedek óta figyel- men kivül hagyott kivánalmaink érvénye- sülését is támogatni fogják. Nagy szükségünk van erre most, lés nagy alkotásokra, igy ipartörveny reviziójára van hivatva; ha tehát most nem gondoskodunk arról, hogy a törvényhozók érdekeinket, törek- véseinket megismerjék, ezeknek rokon- szenvüket megnyerjük, ugy egy századra kiható kárát vallhatjuk. Vendéglősök ne feledkezzünk meg ma- gunkról ! mert Üdvözlet a kormánynak! A kik nemzeti küzdelmünk előharczo- sai voltak, akikben, mint gyujtóüvegben a na arak, teljességében izzott a néplé- lek; akik nemzeti feladataink vatesei és ki- próbált előmunkásai voltak, nagy meggon- dolás után ezeket állitotta az ország kor- mányrudja mellé felséges királyunk bizo- dalma Ma még határa van szabva cselekedeteik- az összekuszált rend helyreállitása s rendes folyamatának meg- sug nek a törvenyhozäs indítása. Hogy alkotnak-e nagyot, mindazt, nek a kivivására fogadalmat tettek s éle- ez a nemzettől függ, a tük javát áldozták, melynek a kormány kinevezésével egyide- a mi- jüleg elrendelt választások kezébe adják a hatalmat, dönteni sorsa fölött. Kétségtelennek tartjuk, hogy a zés lejtőjén 39 esztendőn át való alá lásunk, a fokozódó anyagi romlás s a le; utolsó idők gyászszal és gyalázattal teljes története megtanitotta ezt a nemzetet arra, hogy mindennél drágább kincsünk a jog, törvény és igazságuralma és ezt csakis er- kölcsi emelkedettség, anyagi önállóság s a haza függetlensége biztosíthatják. A választásoknál tehát csakis a függet- lenség zászlaja alatt tömörülhet a nemzet, mert ez a zászló vezérelhet el bennünket a nyomor és szenvedés ingoványaiból a jó- lét és szabadság igéret-földére. | tokra | lehet, ; Ha ebben a tudatban, ehez waló ,rendít- hetlenséggel áll a nép az urnához, ugy a törvényhozás , hatalmas, többsége, az egy- séges népakarat biztositja mindannak békés, fokozatos , kivivását, amit, müvelt, nemzet, független ország joggal követelhet magának s a mit tőlünk ezer éves intézmények és ki- rályi eskü elidegenithetlenekke tesznek. Üdvözöljük tehát a kormányt, amely a nemzeti törekvések jegyében született s a melynek a közhangulat nemcsak arra a rő- vid, de hasznos munkára ad alkalmat, a melyre egyelőre elhivatott, hanem mindarra, a mitől e nemzet , boldogulása ,. s, a ,, haza nagysága függ. Oly férfiak ők, a kiket az akarat, viharok- ban edzett, szeplőtelen mult s lelki fensőbb- ség istenileg praedestinálnak egy uj kor- szakot teremtő munkára. A koszoru, amelyet népünk lelkesedése a békés munkálkodás föltételeinek vissza- szerzéseért nyujt nekik, ne hervadjon el homlokukon soha. És nem is, ha népünk most fokozottan érvényesiti hagyományos politikai érettsé- gét s nemcsak bölcsen kivárja a kedvező esélyek okos felhasználását, hanem: maga is fölhasznälja az időt s szorgos kez lankadatlan akarattal fáradozik a nemzeti érzület megszilárditásán "s a haladás ernye- detlen, szüntelen munkát kivánó mezején. Consulok, legyetek üdvözölve szebb jö- vendőnk reményében, a melynek kivivása dícsőségtek, elvesztése ravatalotok lesz; te- hát, vires, paizszsal vagy paizson: számo- tertıum non datur. És ha paizszsal tértek meg nemes harczo- tok forumáról, legyen gondotok rá, hogy azon a paizson ott lebeghessen a vendég- lősök h 1ak piros szalagja is! A magyar bortörvény reformja. A mint már jelentettük, a Magyar Szölösgazdäk Egyesületének közgazdasági szakosztálya tárgyalás alá vette dr. Drucker Jenőnek a bortörvény reviziójára vonatkozó javas- latait. A folytatólagos tárgyaláson a szak- osztály a következő fontosabb határoza- tokat hozta, melyeket egyelőre minden kom- mentár nélkül egyszerüen regisztrálunk : A szeszezést a belföldi forgalomba kerülő bornál megtiltandónak, a külföldre szánt- nál megengedhetőnek tartja, oly föltétellel, hogy a külföldre kerülő bor szeszezésénél a külföldi bortörvényhez alkalmazkodjanak. A mesterséges édes bor készitését meg- engedhetőnek nem tartja, mert sokan fel- használnák visszaélésre és pedig ugy, hogy hogy mazsolát tartanának raktáron, a melyet aztán nem csak édesborkészitésre, de más bor édesitésére is felhasznälnanak. Különben közgazdasági jelentőséget a szak- osztály az édesborkészitésnek nem tulaj- donit. (Sic!) A törkölybor készitését csak házi fogyasztásra tartja megengedhető- nek, czukor és $zesz használata nélkül. Az igy készült ital forgalom tárgya nem csakis a családnak, cselédeknek és napszámosoknak kielégitésére szolgálhat. \ A refestőanyag használatát a 7 szakosztály egyáltalában ’eltiltandönak tartja. A häza- sitást megengedi, de fehér bornak vörös borral való megfestését csakis , . jelzéssel , véli forgalomba hozhatónak. " A kénezést általában megengedi. A borvidékek" be- osztását a jelen formában mem tartja meg- okoltnak, hanem egészen más alapra ki- vánja fektetni. Nemkülönben . kimondotta, hogy igazoló kényszer legyen: a; vevő ki- vänsägära: a fajta " és " vidék "tekintetében. A külföldi borra vonatkozólag kimondja, hogy annak házasítása hazai borral nem szabad €s”hogy" a" külföldi bor csakis jel- zéssel. hozható" forgalomba. A "pezsgőbor- gyártáshoz csakis ııtermeszetes bor hasz- nálható és kivánja, hogy ez a törvényben is kimondassek. Ugyanezáll a gyógyborra is. . Csakhogy itt «a : borhoz -az orvosilag megengedett anyag hozzáadható. Azonban a külföldről bejövő gyógybor eladása csakis a vegykisérleti állomás megfelelő igazo- lásával engedtessék meg. Végül kimon- dotta a szakosztály, hogy a gyümölcsborra a bortörvény ne vonatkozzék. Virágfakadás. A mi harcz volt eddig, munka lesz ez- után. Az erőknek ez a feszitése, akár egyik, akár másik alakban, csak küzdelem a létért, a boldogulásért. Nemzetünk létét hosszu idő óta nagy ve- szedelem fenyegette, jogaink ezer éves szálfái között megcsillant az irtófejsze s már-már borzadtunk a pusztítás rettenetes pillanataitól. Borulat szállt tavaszi egünkre s hideg szél sivitott végig a magyar globuson; ámde éppen ennek a gyilkos szélnek áz érintésétől fölerzett alélt szivünk, kicsapott belőle a szabadság-szeretet lángja s ennek a heve- től, ellenére borulatnak, fagynak, mezeink kivirultak s egy pillantásra tulipán-kertté lett az ország. Ennek a kertnek nem szabad elhervadnia, sőt inkább bujábban kell virulnia most, a mikor a király és a nemzet békejobbot nyuj- tottak s a fejlődés megakasztott munkája hatványozott erővel fog megindulni. A vihar elvonult egünkről, de a vesze- delem még mindig nem enyészett el s uj- ból ránk törhet; tehát gyüjtenünk kell az erőt, hogy a föltámadható veszedelem ne találjon bennünket gyöngén, készületlenül, mint most; hanem érczmellel, sziklazuzó karokkal. Ehez pedig pénz, pénz és megint pénz kell, szóval, most kell összeszednünk eszün- ket és akaratunkat, hogy magunkat köz- gazdaságilag fölemeljük; mert a nemzet vezérei ültek a hatalom székébe, azok a férfiak, akik szentlélektől megszállt hirde- tői és védői voltak a nemzet törekvéseinek, akik ismerik és érzik a nép szivverését s a nemzet erkölcsi és anyagi megerősödését tüzték kormányzásuk czéljául. Éppen ezért kell, hogy a nemzeti érzület s a hazai ipar védelmének borus napjaink- „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormű és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kíritelhen, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 119 --- 1906: április 20.41 F7 M;:Ki.E: ban fakadott. virága minden keblen, minden szivben pompázzék. . Diszelegjen ott ragyogón és gazdagon gyümölcsözőleg, mert nemzeti virägunk, a «Tulipän», következőkre kötelez: 41. Tüntető állásfoglalás minden nemzeti eszme, mozgalom és törekvés mellett s mi- nél hathatósabb közremüködés arra, hogy semmi ezzel ellenkező irányzat a társada- lomban érvényesülni ne tudjon. 2. A megalkuvást nem ismerő nemzeti érzés ápolása a családi életben s főként a nevélés terén. 3. Minden fényüzésnek és nélkülözhető kedvtelésnek mellőzése mindaddig, mig a nemzetre szakadt «nyomor és szenvedés enyhitésére van szükség, amennyiben ez a magyar kulturtörekve&seknek nem árt. 4. Minden nemzeti jelleg és önállóság előmozditását czélzó társadalmi, kulturális vagy gazdasági vállalkozás és kezdeménye- zés buzditó támogatása. 5. Első sorban saját példánkkal, de egy- szersmind minél szélesebb körü agitáczióval való közreműködés arra, hogy magyar emberlehetőleg minden szükség- letét magyar termelőktől és ipa- rosoktól magyar eredeti czik- kekből szerezze be. Ime, ez az 5 pont mindazt tartalmazza, a mitől anyagi jólétünk, függetlenségünk, nemzeti létünk nagysága függ. A tulipános virägfakadäs tehät meg ne szünjék, hanem himes szőnyegként vonja be a szivek, lelke mélyét, különösen a ven- déglősökét, akik mint iparosok, csakis az egyetemes ipar föllendüléséből várhatják jobblétüket. Dithyramb. A székesfővárosra e hó 8-án, vasárnap, a rég nélkülözött tavaszi verő- fény özönlött s ez a polgárokat a peri- feriákra vonzotta, üde levegőt színi, rügy- fakadásban gyönyörködni. A VII. és VIII. kerületből egy társaság — iparosok, irók, művészek és hivatalnokok — Kőbányára rándult s Roifh, György vendéglőjében (X., Martinovics-tér 5.) kapták azt az ör- vendetes hirt, hogy a király figyelembe vette a nemzet kivánságát s az ellenzék | vezéreire bizta az ország kormányzását. A társaság lelkesedésének és meghatott- ságának szavakat nem találván, Göndöcs István, az Erzsébetvárosi templom kar- nagya, a magyar dal ihletett művelője, inspiráltan a zongorához ült s rázenditett a Hymnusra, oly melegséggel és művé- szettel, hogy az egész társaság felállott s áhitattal énekelte nemzeti imánk örökké szent igéit. Erre lapunk szerkesztője, /2ész György, mondott beszédet, sikeres mun- : Szántói savanyüviz : Honi, termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA " 3 legen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállod en kät kivänva a nep embereiböl alakult kor- mänynak s a nemzet akaratät alkotmänyo- san szentesitö kirälyi felsegnek. Inditvä- nyára a társaság 50 aláirással Göndöcs István szövegezésében ezt a táviratot kül- , dötte Bécsbe Kossuth Ferencznek, a 48-as függetlenségi párt bölcsességével diadal- maskodó vezérének: „A nemzeti küzdelem — jóraterelőjét, Kossuth apánk érdemes fiát, nemzetünk büszkeségét, szívvel-lélekkel üdvözöljük. Egy kóbányai lelkesült társaság." Igazán lelkesült volt ez a társaság s lelkesedése valóságos dithyrambként csa- pongott visszavivott alkotmányosságunk örömétől. Isten áldd meg a magyart: Emlék-ünnepély, Nem mindennapi ünnepet rendezett folyó hó 1-én a Royal szálló személyzete, T ő- rök István főpinczér tiszteletére. Ugyanis a nevezett napon volt tizedik évfordulója annak, hogy Török István a Royal al- kalmazottainak sorába lépett. Azok, kik vele együtt kezdték meg működésüket a Royal kötelékében, ma már egy sincs, csak T ö- rök István az, aki még a mai napig is hű- ségesen és becsületesen áll azon a helyen, ahova ezelőtt 10 évvel lépett be. igazgatója állt elől jó példával. csatlakoztak melléje a Royal összes alkal- mazottai s áldozatkészségüknek fényes ta- nujelét adták azzal, hogy a nap emlékeze- tére gyönyörű emléktárgyakat juttattak az ünnepeltnek, melyek mindegyikén ki volt tüntetve az 1896—1906. évszámok. Ezzel is jelezni akarták a munkássággal eltöltött idő és ember között lévő összefüggést. Déli növények között nemzetiszinü laggal és ugyanilyen szinű villámos lámpák- kal diszitett erre a czélra készült cEmlék- lap» körül gyülekeztek a Royal alkalmazottai s midőn belépett Török István, hangos éljennel fogadták. Majd az ünnepély jelen- tőségét fejtegetve, szeretettől áthatott han- gon mondott beszédet Farkas János, megemlékezvén Török Istvánnak a 10 év alatti munkásságáról s biztosította vala- mennyiök igaz tiszteletéről és szeretetéről. Az ünnepelt meghatottságában alig tudta köszönő szavait elrebegni, mire ismét lel- kes éljenzésben tört ki az ünneplő közön- ség. A rendezés körüli főérdem Démusz Gyulát illeti. Mi már régen ismerjük Török Itsvän jó hirnevét. Szaktudása az elsők közé he- lyezik őt, elévülhetetlen érdemeket szer- zett különösen azzal, hogy tudását megörö- kitette a cMagyar Vendéglősök Kéziköny- ve»-ben s ezzel lehetővé tette, hogy a ta- Buzgón és kövéházükban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. & 9 c Kizárólagos " PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. . Telefon 40—97. 6 € 6 Kapható mindenütt. 6 6 6 | tud | rök Istvänban, | közgyülesen az A Royal | sza- | | maga Telefon 40—97 pasztalatokon felépült munka alapján az utódok is szakszerű kiképzést nyerhessenek. S csakugyan könyve közkedveltségnek Öör- vend, amennyiben a szakiskola tanulói öröm- mel iparkodnak elsajátitani annak tapaszta- lati és gyakorlati hasznát. Nem is oly régen volt alkalmunk látni, hogy az igazi érdem méltó elismerésben és jutalomban részesült. Akkor ugyanis, midőn a Frohner-féle alapitványi ösztöndíj kiadá- sáról volt szó. A mult évben ugyanis ezt az ösztöndijat Török István kapta meg s valóban elmondhatjuk, hogy méltóbb em- bert, ki erre az ösztöndijra érdemes, alig lehetne találni. Ami az ösztöndij adományo- zásának előfeltételét képezi, a szorgalom, a ás, a józanság, mind egyesitve van T ő- úgy, hogy e tulajdonságok, már a nevében mintegy megtestesülnek Adja a Mindenható, hogy sokáig mü- ködhessék még, mindnyájunk megelégedé- sére És örömére. Udvözlet Kassának! Örömmel adjuk hirül, hogy „Italmerök szövetkezete" czég alatt a kassai italmérők közös árubeszerző szö- vetkezetet alapitottak Kassán. Az alakuló igazgatóság tagjaivá vá- lasztattak: Nyulászy János dr., Barinkó Ferencz, Estefänyi János, Neumann Ignácz és Lefkovits Hermann Örvendünk, hogy kassai szaktársaink az általunk annyiszor ajánlott helyes szövetkezés útjára léptek Szivünkből kivánunk nekik kitartást sikert s példájuk találjon követőkre EEE es or- Magyar pezsgögyärtäs. A «Sz. és B. I. tisztikai adatok tanul még mindig majdnem nak be a vámkülföldről, haza gyártanak. Pedig -ban olvassuk: A sta a szerint hazánkban annyi pezsgőt hoz mint amennyit ide- a külföldi pezsgő a vám következtében (kb. 150 K. mé termázsánkint, amiben a palaczk sulya is benne van), körülbelül kétszer oly drága, mint a hazai. Ennek egyik oka kétségtelenül az, hogy azok a nagy tőkével dolgozó régi cham- pagnei gyárak tényleg nagyon kényesek bor megválasztásánál, melyet pezsgőkészi- tésnél felhasználnak; a másik ok pedig az, hogy fiatal pezsgőt nem hoznak forgalomba, hanem legalább 3—4 éveset. A mi pezsgő- gyárosaink legtöbbje pedig — elég hely- telenül — a boron akar takarékoskodni és megfelelő forgótőke hiján erőlteti a pezsgő mielőbbi forgalombahozatalát. Persze hozzájárul ehhez a magyar anti- chauvinismus, főleg luxustárgyakban Elvállal Asphaltirozäst minden alakban. — Faczement tetőzéseket. — Nedves falak szárazzá tételét asphalt anyaggal. Rövid időn be- lül tőbb mint 1000 lakás: mentet- tem meg a penész és nedvességtől ezen vállalatommal. Talajviz ellen elszigeteleseket, vizhatlan asphalt-lemez és asphaltirozässal, lenithet és s: angetan 2 évre elegendi TELEFON 60—38. Uj! „Universal“ kautschuk asphalt- lemezeket uj épületekhez készitek mérték után. — Avult zsindelytetök átvetését asphalt fedéllemezekkel minden szinben. Végül szabadalmazott sertéstátováló és jelző kefék és ezekhez való festékeket minden szinben. Budapesten még a viz is drága. 1 SCHLEISZ GYÖRGY BELA Budapest, VIII., Gölya-utcza 36/a saját ház. — Telefon 60—38. Zsindely és m festékkel való szinben. Elv szakmába való bármily munkála- tokat pontos kivitelben a legrő- videbb idö alatt. — Raktáron tart és szällit következő anyagokat u. m.: Asphalt, kátrány, kátránylemez továbbá e tekercsekben, asphaltlemez és ezekhez való czinezett szögek és faléczek, carbolineum, carbolineum festékek, kátrány-festékek minden szinben, Biehn- olaj, kautschuk-asphalt burkoláshoz, bitomen, carbol és clozet-olaj stb. — Ugyszintén javitásokat vállal e szakmában. Vendéglősök, kávésok és magánintézetek figyelmébe. Sikerült egy vizelde szagtalanito olajat feltalálnom, amelylyel bárki bármily nagyságu és forgalmu vizeldét potom áron fertőt- anithat, ugy, hogy vizvezetékre egyáltalában szükség nincs. Egy 25 kilogr. kanna ára 15 kör., mely mennyiség Kivänstra bermentesen häzhoz küldöm, esetleg szemelyesen is megjelenek. Tisztelettel SCHLEISZ GYÖRGY BELA Budapest,VIII., Gölya-utcza 36/a saját ház. Új! --- Page 120 --- —- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA melynek a külföldi portéka, ha mindjárt drá- gább is, vagy épen azért mindig becsesebb. Pedig a pezsgőgyártás egyik legjövedel- mezőbb foglalkozás, ha a tőke mellett a megfelelő szakismeret is megvan s így nem lehet csodálni, ha ujabb időben gomba- módra szaporodnak ugy a privát, mint a részvénytársasági pezsgőgyárak. : Ezen uj hazai alapítók közt mint kurio- zumot érdemes felemliteni Mercier E. épernay-i hirneves pezsgőgyáros vállalko- zását, aki Magyarországon akar gyárat fel- állítani. Eddig a dolog rendben van. M er- ci er bizonyára kellő vagyonnal és nagy ta- pasztalattal megy bele ezen vállalkozásba s igy nagy ipartelepével és jó készitményei- i konkurrencziát fog te- vel egészséges remteni. Csakhogy Mercier nem magyar borból akarja a pezsgőt itt Magyarországon készi- teni, hanem franczia borból. Körlevelében különösen hangsulyozza, hogy «csakis Fran- sziaországból behozott kitünő borokból, me- vek feltétlenül tiszta állapotban jönnek be hampagneból, osztrák vagy magyar bor 102zz7ákeverése nélkül kivánja pezsgőjét ké- sziteni ! Ez ellen kettős kifogásunk van. Az egyik iz, hogy az oly iparvállalatból, melyet kül- öldi tőke létesit hazánkban külföldi nyers- iru feldolgozására, s melynek jövedelme smét külföldre vándorol, a mi közgazdasá- runknak édes-kevés haszna van, A másik edig az, hogy abban az állításban, misze- int r izonyos inszinuáczió foglaltatik a gyar bort nem fog a gyáros használni, magyar or ellen Az ilyenfajta reklám árt a többi pezsgő- várnak, mely tisztán magyar bort dolgozik el, de árt a magyar bor reputácziójának is Ha Mercier komolyan utána néz és em garasoskodik a vásárlásnál, fog az or- zágban elég olyan bort találni, mely pezs- öbor-gyärtäsra kiválóan alkalmas és mely- el a versenyt nemcsak a magyar, de a anczia pezsgőborokkal szemben is fel- eheti Ezért nem szükszéges idegen tollakkal keskednie, melyekről különben is még két- éges, hogy valódiak lesznek-e? Mi is osztozunk laptársunk véleményé- en, hogy nem pártolható oly vállalkozás, mely a magyar borokat mellőzni akarja. Tény ugyan is, hogy igen sok magyar rvidék termel olyan borokat, a melyek pezs yärtäsra éppen oly alkalmasak, int a francziák s igy mellőzésük nem tür- tő a hazai gyárosok részéről, különösen st, a mikor nagyaränyu szölörekon- rukcziónál fogva, borkeszletünk nagyobb zükségesnél. Legalább a hazai borpiaczot kell biztosi- 1unk a magunk borainak. így hát, bár pezsgőgyártásunk emelke- ét örömmel látjuk s szivesen látunk köz- | ; ; : ; FOGÓ | 10 órakor érkezik. Itt van a vám vizsgálata. nk tőkével és hivatottsággal dicsekvő vál- Ikozókat, Mercier vállalkozását, amely izai borainkat mellőzni akarja, nem pär- Ihatjuk; sőt tekintettel arra, hogy hazai írosaink pezsgői, a francziákkal egyenlő inőségüek, továbbra is ezek mellett kell egmaradnia közönségünknek, Külföldre. Másfél évtizeddel ezelőtt egy szép tavaszi napon elhatároztam magam egy jó bará- tommal, hogy Londonba, onnan Párisba uta- zunk a nyelvek elsajátítása végett. Akkori- ban az angolkirálynő szálloda szobapinczéri állást töltöttem be, sorsom nagyon jó volt, de beláttam, a franczia és angol nyelv nél- külözhetetlenségét s tudva azt, hogy fiatal éveimben könnyebben tanulom meg a nyel- veket s ezért tervemet végre hajtottam már- czius hó 10. napján. Előzőleg váltottam a (menetjegyiroda Vigadó-tér 1. szám alatt je- gyet Budapest-Bécs—Bécstől-Londonig). Volt egy csomoó londoni czimem, egynéhány száz forint készpénz, mert pénz néikül bizony, ha nincs szerencséje és nem tavaszkor megy ki az ember, más évszakban nem igen taná- csos, hamar elfogy pár fillérje és vége a kitartásnak, azután jöhet haza. Vittem magammal fehérneműt, 2 pár czi- pöt kimenőre és két pár üzleti czipőt, ezt jó vinni, különösen annak, ki fájós lábbal bir, vagy lábai a könnyü czípőhöz vannak | szokva, máskülönben egy olyan, ki nem tudja jól a nyelvet, nehezen vásárol. Mindig kell kisérő tolmács, ez pedig pénzbe kerül és be is csapja s igy jobb várni a vásárlások- kal, mig az ember magányosan eszközöl- heti, fehérnemű sok kell, ködös a sok gyár füstje, a nedves levegő által sülyed, gallér 2, sőt 3 darab is elkél naponta. A bőröndök zárja Wertheim-lakat- tal legyen ellátva, erős, könnyen nem ki- nyitható, mert ki tudja, hová kerül az ember és kivel kerül össze. Jó szolgálatot tesz egy nagy bőrönd mellett egy kisebb kézi táska, melyben a legszükségesebb holmit maga elviheti. Soha sem kell az egész podgyäszt oda vinni, mert sokkal hamarabb megesik, hogy nincs rá szükség, azaz nem felel meg az állásnak, vagy viszont. Londonban pedig nincsen az utczasarkon a pirossapkás hor- dár, mint nálunk. Ott minden ember a maga hordára, ezen pedig senki meg nem ütkö- zik, a nép nem áll meg az utczán, sőt nem is csodálja. Ott mindenki dolgozik, nincsen olyan sok kávéház, annyi sok ur és hölgy- gyel, kezükben magyar figaro. Megvan a rendes munka és annak ideje, de a munka- idő alatt dolgozni kell, sokat, de nagyon sokat. Azért, a ki kimegy, legyen elkészülve mindenre, söpörni, mosni tányért, surolni padlót, czipöt tisztitani, szóval nincsen olyan jó dolga, mint egy 6 forintos minde- nes leánynak egy budapesti zsidó családnál. Most pedig térjünk vissza. Este 10 óra 30 perczkor a keleti pályaudvarról indul a vo- nat. Bécsbe érkezik 6 óra 20 perczkor reg- gel. Bécs elég szép város és megérdemli, ha van pénz, hogy az ember 2 napot ott tölt- sön, de nem vendéglőkben, vesz egy kis 20 filléres kalauzt és végig nézi a szép ut- czákat, parkot, Schönbrun-Burg stb. Bécs- ből este 10 órakor a Mariahilferstrasseról indul Passaunak a vonat. Oda délelőtt fél Egy negyed 12-kor indul a vonat tovább Nürnberg, Würzburg, Frankfurt, Köln, Achen, Brüssel, Calaisig. A ki még tengert nem látott, el van ragadtatva az igazán szép fekvésü várostól. A nagy viztőmeg óriási hullámai, a jó friss tengeri levegő felvilla- nyozza a vért s nyugtalanul várja a hajó in- dulását. A hajónál van sok gyerköcz, ki szi- miután London | vesen viszi a podgyászt a nem messze lévő hajóállomáshoz. A hajójegyet jó azonnal meg- váltani, mert van eset, hogy a hajó tulsok utast kap. Ezek a fiatal emberek el-elviszik a po: zt, de ha reá nem vigyázunk, többé nem látjuk podgyászunkat. A rövid hat órai tengeri utra nem kell nagy előkészület. Jól étkezzen, de ne nagyon sokat, különösen oly ételeket, amitől undorodik, ne egyék. Jó bort, vagy likört vigyen az utra. Reggel hat órakor érkezik Doveren át Londonba; egy órával előbb, mielőtt az állomásra beérke- zik a vonat, meglátjuk Londont, azt a várost, melyet oly rég vártunk, végre jön az állomás, Victoria Station, ott legjobb átszállni a Port- land-Street állomásra, mert ez a központ s a legrövidebb ut a klubokhoz. Leipzig-Lon- don Club-Charlotte Street 84. — a genfi egyesület — vele szemben, jobbra és balra, tele csupa helyszerző és elhelyező, — kik szintén lakást ajánlanak — van még szám- talan helyszerző, akik mind pénzt követel- nek. Ha van üzlet és elfoglalhatja, nem sza- bad nézni egy pár shillingre, mert jobb mind- járt állásba menni, mint később a legnagyobb szükség és nélkülözések után már pénz nél- kül nyomorognia; akkor már szivesen adna, de nincs miből. Azért a legelső és legfonto- sabb dolog állásba jutni s inkább eltürni mindent, csakhogy a nyelvet valamennyire megértse. Később előkelőbb szállásokban ke- reshet alkalmazást, hogy a terités és étel- nemek különlegességeit láthassa. Külföldön egészen más minden, mint minálunk. Az üz- letek nincsenek éjjel-nappal nyitva, megvan a rendes munkaidő és rendes pihenő, dél- előtt 11 órakor van az ugynevezett dejöneur és este 6 órakor souper. Nagyon előnyös, ha menü-kártyát és étlapot gyüjt mindenki, aki külföldön jár, mert ebből megtanulhatja az ételek és italok neveit, melyek mi előt- tünk majdnem mind ismeretlenek. Franczia, magyar és angol nyelvtan okvetlen legyen és szótár. Ezekben megtalálható minden és ehez sem kell más, mint jó fej és akkor könnyen boldogul. Csepreghy Gyula. Drágább a külföldi szivar. A vámtarifa dohánygyártmány tételeinek emelkedése folytán, az importált gyártmányok ára áp- rilis hó 1-ével felemeltetik. A szivaroknál a felemelés a mai árnak átlag 10"/0-át teszi, az egyiptomi és török szivarkák ára körülbelül szintén ily arányban emelkedik. Glück Frigyes az Uräniäban. (Folytatás .) Miként a persáknál, ugy a kinaiak és ja- pánoknál is, a nép nagyon ragaszkodik az Ősi szokásokhoz, de a művelt osztályokon gyorsan és könnyen vett erőt az idegen be- folyás. Ezen a képen az európai kultura örök dicsőségére a jámbor rizs- és teafogyasztó kinai már pezsgőspohárból iszik exet s ugy látszik, szivesen felejti el mámorában a ki- nai nemzeti konyha lehetetlennél lehetetle- nebb fogásait, körözött hernyókat, a szüz anyaföldben hónapokon át párolt tojást stb., hasonló inyenczségeket. No, de legyünk nyu- godtak, a nyugati kultura emlőin nevelkedő generáczió már nem fogyasztja e szörnyüsé- geket, hajlik — a háttéren is láthatjuk — a zene felé, sőt maga is résztvenni óhajt japán mintára, idővel az európai konczer- ten is. Budapesti főpinczérek óvadék 1 társasága mint szövetkezet. ® = 3UDAPEST, VII. kerület, Baross-tér 18. szám. etéti a kamat, dij és részj Ajánljuk t. 108 előnyös és couläns módozatot mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy mielőtt győződjenek meg eiönyös feltételeinkről. Felvilägositässal minden irányban szolgál a társulat vezetősége. udatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél mindig csak ei 4 heti időtartamra ik, — ol; szämittatik, — hoztunk be az óvadékok folyösitäsänäl, óvadékot folyósíttatnak --- Page 121 --- És valljuk be, a japán-orosz háboru után erre igen szép kilátásai is vannak. E rövidke kitérő után térjünk vissza, hől- gyeim és uraim, egy merész szökeléssel Euró- pába, hol a klasszikus kor romjain a kereszt jegyében egy egészen uj világ épül fel. A keresztény vallás és életfelfogás, a szellem- — erkölcsi élet szigorusága folytán óriási be- folyást gyakorolt a szakäcsmüveszetre is és purifikáló hatásával megváltoztatta, megszün- tette a római császárság idején uralkodóvá vált általános tobzódást is. Itt pl. minden egyéb gasztronómiai vonatkozás nélkül az Urvacsoráról mutatok be egy pár képet. Első sorban a milanói, sajnos, már alig látható Urvacsorát Leonardo da Vincétóől, to- vábbá Rubens Pál urvacsoráját, Krisztus megvendégeltetését Levy házában Paolo Veronesetöl, Krisztust Emmaus- ban Bassanotól és Krisztust Simon fari- zeus házában Poussaintől. Már e képekből, melyeket e halhatatlan mesterek utólérhetlen korhüséggel festettek meg, látható, hogy a kereszténység szigoru aszkézise mennyire visszavitte a konyhát a régi egyszérüséghez, mely meg is maradt aztán változatlanul a történelmi időszámítás szerinti középkorig. A középkorban majdnem minden egyes nemzetnél uj életmód, uj életszokások váltak uralkodóvá, A germán népvándorlás óriási átalakitó befolyását természetesen még per tangentem sem vázolhatjuk, valamint nem foglalkozhatunk külön az egyes államokkal, Angliával, Spanyolországgal stb.-vel sem, azért is engedjék meg igen tisztelt hallga- tóim, hogy egyenesen Francziaországra tér- hessek át, mint arra az országra, melyen már ekkor meglátszott, hogy egykor a szakács- művészet terén vezetni fog és amelynek ki- rályi, nemkülönben főuri udvartartásai a kö- zépkori fejedelmi és föuri udvartartásoknak és az ezekben divatos czeremóniáknak való- ságos mintaképei, tipusai. A nagy udvari ebédek, bankettek rendje — mint aminőt itt bemutatok — bizonyos rend- fokozatok megállapítását tette szükségessé, még pedig ugy az étkezésnél magánál, mint a meghívási jog és kötelezettség megálla- pitásánál. E kép ggy XIV. századbeli királyi ebédet ábrázol, amelynél a király egy egész" külön asztalnál ült, a meghivott előkelősé- gek pedig vele szemben egy másik asztalnál foglaltak helyet, mig a többi vendégek, kik az előbbieknél alacsonyabb rangban voltak — a falak mentén elhelyezett padokon ültek. " Innen e padoktól, francziául «banques», szár- mazik a bankett elnevezés is. A felszolgálás ekkor már nemcsak az udvari, hanem az egyesek külön, sokszor saját szolgái által, az asztal másik oldalán történt és igen nagy királyi kitüntetés számba ment az, ha a ki- rály egyik vagy másik kedveltjének borral töltött serleget küldött. Már ekkor divatos volt az ily lakomákat müvészi előadásokkal befejezni. Még a legnagyobb udvari ünnep- ségeken is, mint ezen V. Károly idejéből származó képen látható, a király és felesége külön emelvényen ültek. Érdekes, hogy a középkorban a villa hasz- nálata még nem volt divatos, az adagok fel- szeletelve lettek felszolgálva, minek következ- tében viszont nagy fényüzést fejtettek ki a rendszerint ezüst vagy aranyból készült kéz- mosótálak használatában; a «basain» szóval — egy ilyent itt mutatunk be — legelőször [Jung Péter és nleges: sajt-, vaj- és csemege- áru nagykereskedése Mindenféle bel- és külföldi saj hal- és husneműek, fozelékek ; turista és vadász conservek. Mustár, halikra, csemegék, téa, likőrök, magyar és franczia külö k, ig Vi Vidéki szállodások, fürdövendeglösök, kávésok, éttermek általánosan el elismert előnyös beszerzési forr. X Vidékre 5 kilós postacsomagok. "m Arjegyzék bérmentve. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1360-ban találkozunk Anjou herczeg inventá- riumában. Ugyancsak egy nemesi család XVI. század- beli ebédlőtermét tünteti fel következő ké- pünk is. Nem valami nagy tisztaságszeretetre és pedantériára vall ugyan, hogy a kutya is, macska is a házigazdával egyazon asztalon fogyasztják el a nekik odahajitott csontokat és ételmaradékokat, no de korhű és ez a fő. Hozzátartozik e kor jellemzéséhez, hogy a fejedelmek és főurak ebben az időben bárhová is mentek, egész udvartartäsukat magukkal vitték s mint Dürer Albert e metszetén látható, a fejedelmi szünetben ott volt az udvari czipeszen és szabón kivül a jóképü udvari szakács és a nem minden czél- zatosság nélkül tekintélyes orru pinczemes- ter is. Nem érdeknélküli e kor ételbeosztása sem és noha e tekintetben a rómaiak finom izlé- sét és rafinnementját még nem érték el, eléggé változatos már, ámbátor nem erre, mint inkább az egyes ételnemüek nagy tö- megekben felszolgálására törekedtek. Itt kívánom bemutatni ama történeti ne- | vezetességü középkori velenczei bankett ké- pet, mely azt a jelenetet őrökiti meg, midőn Dandoló Ferencz dozsé Avignonban kö- téllel nyakán vezekelt ebédközben V. Cle- mens pápa előtt 1312-ben. A pápa ekkor megkegyelmezett ugyan, visszavonta róluk az egyházi átkot, ám ennek ellenében a kar- társak Cane — a kutya — — melléknévvel tisztelték meg a magáról megfeledkezett do- zsét. (Folyt. köv.) ..— Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: | Aprilis 27-ikén: Potzmann Mátyás vendeg- | lőjében VIII., Ullői-ut 6. szám. Május 4-ikén: Lippert Lajós éttermében VII, Erzsébet-körut 13. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Április 27-én; Soronics Ferencz vendéglő- jében, V., Alkotmány-utcza 21. Május 4-én: Mészáros József vendéglő- jében, Külső-kerepesi-ut 30. Május 11-én: Hajós Károly vendéglőjében, I. Farkasrét melletti csendőrlaktanyában. Közlekedés : farkasréti villamos vasut. Május 18-án: Noficzer Károly vendéglő- jében, VI., Erzsébet-királyné-ut 50. s: Jó barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Első uzsonnájuk e hó 18-án Eisenbacher György vendéglőjében VIII., Teleki-tér 8-ik szám alatt. A második ápr. hó 25-én Paládi László vendéglőjében VI, Eötvös-utcza 41. szám. A harmadik május hó 2-án Podoletz Ferencz vendéglőjében VIII., Mátyás-tér 10. szám. A negyedik május hó 9-én Markhardt András vendéglőjében VIII., Mária Terézia- tér 1. szám. Az ötödik május hó 16-án K7isz? Károly vendéglőjében V., Visegrádi-utcza 24. sz. KÜLÖNFÉLÉK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur "világhirüű alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükségletnek beszerzése alkalmával ajánlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. Hymen. /unmg Péter eljegyezte Kirsch Boriskät Budapesten. — Kirdly Lajos fö- värosi tanitö eljegyezte Kamards Boriskät, Kamarás Mihály szaktársunk bájos leányát. Sok szerencsét frigyükhöz ! : Az evangélikus egyház gyásza. Evangeli- kus véreinket nagy szomoruság érte fő- pásztoruk, Bachált Dániel püspök hirtelen halálával. A megboldogult nagyérdemü pol- gára volt a székesfővárosnak, jelessége az irodalomnak s egyik legvonzóbb tagja a budapesti társaságnak. Halála minket is megilletett, mert barátja volt lapunknak s | jóakaró támogatója a vendéglősöknek. Mint pap és főpásztor, igazi apostola volt Krisz- tus urunknak s mintha őt ezért kitüntetni akarta volna, éppen az ő kínszenvedése és halála órájában vezette az örök világosság | üdvösségébe. Temetése egyházi pompával, az összes hitfelekezetek impozáns részvé- tével husvét hétfőjén volt a Kerepesi- | uti evangélikus templomból. Magasan szär- nyaló beszéddel Gyuwrdcz Ferencz püspök bucsuztatta el, méltatva érdemeit, magasz talva életének példásságát. Dicsőség és | áldás emlékezetére. Iparunkat Gundel Jä- nos, a budapesti ev. egyház gondnoka, Glück Frigyes, a domonyi ev. egyház felügye- lője s /häsz György, a kispesti ev. egyház presbitere képviselte. Halálozás. Sárközy Ferenczet, a soproni | „Pannonia“-szällö tulajdonosát és csa sulyos csapás érte: Edes atyját, © Jánost, ezt a magyar erényekkel éke urat, 62 éves korában elragadta a Ze halál. Temetése e hó 17-én nagy részvéttel ment végbe. Béke az érdemes honpolgár vaira ! Károlyi Nándor uj vendéglője. Erdemes szaktársunk Károlyi Nándor, ki a sef- utcza 59. szám alatt levő vendéglő üzletét a ház eladása folytán kénytelen volt be- szüntetni, május 1-én igen diszes uj ven- déglőt nyit meg a Kerepesi-ut 19. szám alatt levő , Mátyás király" palotában. Ká- | rolyi Nándor, ki egyike a legszakképzet- tebb borászainknak, ki ő felségének szá mos éveken keresztül volt pinczemestere, mint kitünő szakember, megérdemli a kö- zönség pártolását. Felhívjuk tehát a nagy- közönség becses figyelmét Károlyi Nándor Kerepesi-uti , Mátyás király" vendéglőjére. Szálloda átvétel. Sdrközy Ferencz, leg- utóbb a budapesti „Orient“ kávéház fő- pinczére átvette Sopronban a Pannonia" | szállodát. Sok szerencsét kivánunk fiatal törekvő szaktársunknak. Vendéglő átvételek. Dvozzsák János fő- városi vendéglős szaktársunk megvette a Kölcsey-utczában levő Tüdős-féle házat a az ottani vendéglőt veszi át. — Weisinger József a Tüdős-féle vendéglő tulajdonoss a Rökk Szilärd-uteza 21. sz. alatt levő Neuwelt-féle kávéház helyén uj vendéglőt nyit. ham- Budapest, Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. — Telefon 785. Fióküzlet: VII, Garai-tér 5. — Telefon 65—25. --- Page 122 --- 6 Vendeglösök figyelmebe! Egeszsegesebb és olcsóbb a bort kellemesebbé tévő sava- nyu víz nincs a baldöczi víznél, a melyet a vendéglősök előnyös föltételek mellett szerezhetnek be, vendégeik egészségére áldásos s csakhamar nélkülözhetlenné váló nagy fogyasztást keltő ital által gyarapitva üzletüket. A , Baldóczi viz" megrendelhető Régi posta-utcza 10. szám alatt dr. Szántó Miksa urnál. Aradi hír. Az aradi pinczéregylet az el- halt Kmetlykó János helyére Kuzma Jánost választotta ügynökéül. Uj étterem. Nagyváradon a Rimanóczy- ban pompás uj étterem és polgári söröző épült, a mely özvegy Karner Gyuláné és öcscse Fitz Sándor vezetése alatt megnyilt. | A Wehrmann vendeglös marad. Lapunk | számában téves informáczió alapján, azt a hirt közöltük, hogy mult jóhiszemüleg Wehrmann Béla, a vendéglőskarnak ez az | érdemes tagja, átadja vendéglőjének veze- tését s fölhagy szakmánk müködesevel, a | melylyel kivivta magának a közönség sze- retetét és a szaktársak tiszteletét. Sajnál- kozással töltött el bennünket, hogy körünk- elveszítjük ; ennélfogva most annál yobb az örömünk, hogy az a hir nem ı Fehérvári-ut 46-ik szám alatti res és kedvelt, szép és elő- k ann vendeglöje“ továbbra is az ő, Wehrmann Béla vezetése alatt marad. el jelentjük ezt olvasóinknak, a kik )z való ragaszkodással, biza- etik föl ezt az éltető levegő- italairól és ételeiről hires, ből Visszakért adomány. A nagyváradi ven- társulat elhatározta, hogy pin- lát létesít. Erre G/ück Frigyes jan 1000 koronát adományozott ola javára. A váradiak határozata csak papiroson maradt s máig akiskola. Most az országos ven- zövetség tanonczügyi szakosztálya agyváradi polgármesteri hivatal- mi van a szakiskolával ; mert ha nem lesz iskola, ugy az 1000 koronás alapitványt küldenék vissza az országos szövetségnek, hogy ez az adományt már létező szakiskolák támogatására fordithassa. A Kácsa-familia szomorusága. A magyar dalt és zenét s a nemzeti szellemet neme- sen müvelö „Käcsa-familia“, ez az intelli- gens Itársaság, ismeretes olvasóink előtt en több izben méltattuk érde- meit, közölvén derék vajdájuknak. Ursifs Vilmos építésznek az arczképét is. Ez a humorral teljes, magyar érzéstől duzzadó, barátságszerető elnök, a ki annyi vidám perczet szerzett a társaságnak, most nagy szomoruságot okozott iájá nak azzal, hogy elköltözött ebből az árnyék- Felhiväs a szaktársakhoz! mohai Ágnes-forrás VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 20. világból. Koporsóját mély megindultsággal állották körül hü fiai, a dalos Kácsák, va- lamint tisztelői. Koporsóján bánatosan lib- bentek meg a familia és barátainak hatal- mas koszorujának szalagjai. Temetésén jelen voltak: Madary Gábor, German Antal, Dőcs Károly, Göndöcs István, Gön- döcs Józset, Pély Károly, Pély Ferencz, Herök Ferencz, Wargha Lajos, Kíss Mihály, Rakitta Árpád, Vaskó L., Bohák Lajos, Weisinger J.. Krén István, Ihász György és a család tagjai. Áldott legyen a derék elnök, munkás polgár és igaz barát emlé- kezete ! Recept. Minthogy a mi vendéglőseinknek nagy szükségük volna egy kis amerikai észjárásra, közöljük a következőket: A The Farm Implement News Chicagóban czikket ir az 2amerikaiak sikereiről és eze- ket igy magyarázza: hány tanult fej nya- valyog életre alig elegendő napi bevétel melleit! Es vajjon miért ? Csak azért, mert | nincsen önbizalmuk felelősséget vállalni Megkeverjük s ugyancsak erős keverés magukra. Félénkek, óvatosak s nem mer- nek semmibe belevágni; kevésre becsülik magukat, nincs meg bennük az elhatáro- zás bátorsága. Mi amerikaiak annak kö- szönjük sikereinket, hogy szorgalmunk útán bizunk bennük. Nehézséget nem isme- rünk és mindenkor megmutatjuk, hogy helyzetünknek urai vagyunk és nem szol- gái. Az önbizalom a legnagyobb teremtő erő; ez a mi sikereinknek titka. Az irgalmasok kórházából. Az „Irgalmasok kórháza", amelyben a , , Budapesti Pinczér- egylet" helyezi el beteg társainkat, ahol tehát annyi derék szaktársunk talált vagy gyógyulást vagy nyugodalmas elköltözést az életből, ez az igazán humánus intézet, Thuróczy Kornél, irgalmasrendi tartomány- főnök, jelentése szerint az 1905. évben a következőleg működött: az 1904. évről maradt a kórházban 242 férfi és 14 nö; 1905-ben fölvettek 3502 férfit és 334 nőt; | elbocsátottak 3321 férfit és 313 nőt; meg- halt 179 férfi és 19 nő, 1906-ra maradt a kórházban 244 férfi és 16 nő. A kórház- ban 3744 férfit és 348 nőt ápoltak; az ápolási napok száma 88.550. A kórházban az orvosok száma 12. A talajizü és hordószagu borokról. A talajiz boroknál sok vidéken előfordul s a bornak nem beteges állapota, hanem hi- bája. Néha egy-egy vidéken nem is ész- lelhető általánosan, hanem csak egyes szö- lőkben, ahol különösen a vörös boroknál fordul elő; de nem mindig kellemetlen s aki megszokja, annak szinte hiányzik más borból. Nem igy állunk azonban a /or7dó- szagu borral, a melyet az vagy a tisztá- talan hordótól, vagy már a kádtól kapott. Ugy a hordószag, mint a talajiz is nem magában az izben, hanem a szagban nyil- vánul, amiről meggyőződhetünk, ha az ilyen bort ugy iszszuk, hogy orrunkat be- fogjuk, mert igy sem az egyiket, sem a másikat nem fogjuk érezni, kivéve, ha a talaj kesernyés ízt ád a bornak. A kelle- metlen szag eltávolitására már régóta hasz- nálják az olajat, amely minden idegen sza- got könnyen magába szív. A tiszta, telje- sen szagtalan és iztelen táblaolaj a bort a kellemetlen hordó- vagy talajszagtól telje- sen megszabadítja. Sokkal inkább ajänla- tos a deritésnek többször való ismétlése, ami teljesen ártalmatlan ugy a borra, mint az emberi egészségre és csalhatatlanul be- válik a szag eltávolítására. A deritéshez sohasem szabad vizabólyagot használnunk, hanem zselatint és pedig 10—15 grammot hektoliterenként, azonkivül pedig 15—20 gramm tannint, aszerint, amint nagyobb vagy kisebb foku a baj. Nagyon természe- tes, hogy legelső sorban is le kell fejte- | nünk a hibás hordóból a bort, amelybe azután bele vegyitjük a tannint, azt vele közben utána öntjük a felolvasztott zsela- tint is. Négy hét után ugyanigy ismétel- jük eljárásunkat s ha kell, négy hét után ismét s meggyőződhetünk róla, hogy a bor elvesztette minden kellemetlen szagát. Az ily módon deritett bornak ize eleinte kissé bágyadt lesz, de ha a bort egyideig állni hagyjuk, akkor az ugy üdeségét, mint erejét ismét visszanyeri. Pártoljuk a hazai ipart. Pártoljuk, mert jobb, megbizhatóbb, mint a világszerte se- lejtes áruiról ismert, bennünket kizsák- mányoló osztrák ipar, különösen a läb- beliek terén, amióta a /azai czipészek szövetkezete (VIII., Rökk Szilárd-utcza 18. szám), Weiser ur, szakavatott és ambiczió- zus vezetése alatt „Saru-czipövallalat“ czég alatt müködik. Ennél a czégnél minden darab a legszolidabb kézimunka, a legjobb anyagból készül, a legnagyobb arra, hogy megfeleljen minden egyes megrendelő lába természetének. Az itt készült czipőkben nem fáj a láb. Különösen fontos ez a pin- czérekre és a vendéglősökre, akiknek a jó czipő szinte életszükség; tehát ajánljuk Weiser , Saru-czipővállalatát" olvasóink fi- gyelmébe. A szegfü szaporítása. Márcziusban erőteljes fiatal hajtásokat metszünk le a törzsről, eze- ket állandóan nedvesen tartott homokba dug- ványozzuk és tiz fokos hőmérsékben tartjuk. 5—6 hét alatt ezek meggyökeresednek és cserépbe ültethetők, onnan pedig május felé a szabadba. A „Zöld hordó" A belváros régi, kedvelt vendéglője hivatott s igaz magyar kezekbe került. Molnár Sándor barátunk vette át, aki itt kitünő csuzai (baranyamegyei) bo- rokat mér, Ezóta ismét nagy látogatottság- nak örvend a Kishid-utcza 3. szám alatt levő «Zöld hordós. Ajánljuk olvasóink figyelmébe! Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! Itt a idő hogy mi is elősegiteni ZI 3 dozulását, azért szaktärsak hazafias cselekedetet végezünk iparkodjunk az országnak bol- azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt megapasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér bugyog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és borwiz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem. tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor -— ezután méj ásványvizzel szemben a ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsöjet, a kitünő MOÓH AGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktärsak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. --- Page 123 --- Üzleti hirek. Waldhauser Ernő a nagy- kanizsai , Központi kávéház" főpinczéri állását foglalta el. Szombathelyen a „Sabäria“ - széttermi főpinczére Klein Adolf lett. — A budapesti , Kar-vendéglő" éttermi főpinczéréül Mirth József szerződtetett. 1 Szakácsművészeti kiállitás. Folyó évi ju- nius és julius hónapokban Amsterdamban Henrik németalföldi herczeg védnöksége alatt a néppalota állandó kiállítási épületben nem- zetközi szakácsmüvészeti kiállitás lesz. A ki- állitás négy csoportra oszlik, mely csoportok mindegyike több osztályból áll. Ezekben a hazai termelők és gyárosok is helyet bizto-. sithatnának maguknak. A kiállításról köze- lebbi adatok a m. kir. Kereskedelmi Mu- zeumnál tudhatók meg, mely ugy annak szer- vezete, valamint az azon való részvétel te- kintetében és minden más irányban is kime- ritő utbaigazitással szolgál az érdeklődőknek. Vendéglősök estélye. Az aradi szállodások, vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és a pinczérek sikerült estélyt rendeztek április hó 4-ikén a Központi-szálloda disztermében. A hangverseny változatos és érdekes műso- rát itt közöljük: 1. Zongora-számok. Elő- adta Kaletzky Vilma urhölgy. 2. Szavalat. Előadta Zima Tiborné, Aranyossy Janka ur- hölgy. 3. Cselló-szóló. Czigányzene kiséret mellett előadta Tarnóczy Árpád. 4. Ferde világ. Tréfás kettős. Előadta Szatmáry Ár- pád és Faludy Károly, az aradi Nemzeti Szin- ház tagjai. 5. Flóta-szóló. Előadta Gömöry Gyula, zongorán kisérte Sperber Frigyes. 6. Megfigyelések az életből. Magánjelenet, elő- adta Szatmáry Árpád, az aradi Nemzeti Szinház tagja. — A hangversenyt előkelő közönség hallgatta végig. Ezután nagy kedv- vel kaptak a tánczba, amely reggelig tartott. Serfőzök gyülése. A Magyarországi Vidéki Serfőzők Egyesülete márczius 25-én tartotta idei közgyűlését Budapesten id. Gerber Nándor elnöklésével. A beterjesztett évi je- lentésből kitünik, hogy az egyesület az el- mult évben is széleskörü tevékenységet fej- tett ki a hazai söripar fejlesztése körül. A jelentés megemlékezik arról a sajnálatos tényről, hogy a magyar sörgyárak nemcsak komlószükségletük nagy részét, hanem a ma- gyar gyárak közönye következtében, beren- dezési tárgyakat is a külföldön kénytelenek vásárolni. A közgyülés érdekes tárgya volt dr. Károly Rezső kir. gazdasági akadé- miai tanár előadása," melyben a hazai árpa- és komlótermelés jövő feladatait tárgyalta az uj vámviszonyok és a belföldi söripar igé- nyeire való tekintettel. Ezután dr. Hérich- Tóth jenő tanulságos előadásában indit- ványozta, hogy az egyesület hasson oda, hogy a sörfőzési iskola kapcsán mihama- rább kisérleti állomás is létesittessék. Hol dolgoztassunk. A tavasszal beköszön- tött a vendéglők és kávéházak renoválásának ideje; ennélfogva kárpitozásra és diszitésre melegen ajánljuk ebben a szakmában leg- kipróbáltabb kárpitozó és diszitö czégünket Knyasskó György és Fiát, VIII., Ke- repesi-ut 51. Fémek ragasztása. Fémeket fára vagy kőre a következő szerrel ragasztunk: 4 rész fe- kete szurkot és 1 rész viaszkot felolvasztunk és összekeverjük; e keverékhez pedig 1 rész krétaport adunk. A fémet ragasztás előtt fel kell melegíteni. A vasuti utazás ingyenessége. Cooper angol filantrop veti föl az ingyenes vas- uti utazás eszméjét. Részletes adatokkal bizonyitja, hogy ez nem is olyan utópia, mint a hogy ma általában képzeljük. Abból indul ki, hogy a vasutaknak mind az állam tulajdonában és kezelésében kell lenniök. Valamint az állam utjain és hidjain ingyen közlekedhetünk, ugy egy merész lépéssel tovább menve, a vasutak is ingyen szál- VENDÉGLŐSÖK LAPJA litsák az embereket. Az angol nép éven- ként körülbelül egy milliárd koronát fizet vasuti jegyekért. Ezt az összeget pótolni lehetne valamely általános adóval, különö- sen ha figyelembe veszszük, hogy nagy összegek takarithatók meg a jegyeladás, kezelés, ellenőrzés stb. elmaradása folytán. Tojás-eladás suly szerint. A német baromfi szövetkezetek egymásután nyilatkoznak amel- lett, hogy vevőre és eladóra egyformán ká- ros a tojást darabszámra árulni. Mert tyuk- faj és táplálás, évad és kor, kiáltó külömbsé- geket idéz elő a nagyban való kereskede- lemben és ugyszólván lehetetlenné teszi a számítást. Szinte érthetetlen, hogy mig az olcsó krumplit mindenütt sulyra árulják, ad- dig a drága tojást darabszámra forgalmaz- zák. Biztos tehát, hogy minden üzletnél az egyik fél csalódik, a másik csal; mert nem a tényleg eladott belértéket, hanem egy in- gatag alapot, a darabszámot veszik tekin- tetbe. A tojások sulya 60—40 gr. között váltakozik, tehát 33% különbség lehet a nor- mál tojások között. Egy 60 gr.-os tojás fe- hérje 35 gr., sárgája 18 gr. héja 7 gr. A 40 gr.-os tojásból esik a fehérjére 23 gr., a sárgájára 10 gr., a héjára szintén 7 gr. Mert minél kisebb a tojás, annál vastagabb a héja. Boreczet készítése. Kitünő boreczetet ad- nak a tulságosan savanyu borok, továbbá a felfordult, a megfeketedett s az olyan bor, mely peronosporás tőkéről lett szüretelve. Ellenben ki van zárva a megkeseredett bor; mert mig minden egyéb hibás bor akkor, amidőn eczetté válik, elveszti minden mel- lékizét, addig a keserü bor, amidőn eczetté lesz, még keserübb, mint borkorában volt. Ha boreczetet akarunk gyártani megeczete- sedett borból, akkor legelső kötelességünk- nek ismerjük ezt a hordót borostól azonnal eltávolitani a pinczéből, mert az eczetképző | gombák pár nap alatt átszármaznak más egészséges hordókra és borokra, bármily gon- | dosan legyenek is azok bedugaszolva. Eczet- | gyártásra olyan kamra- vagy félszer-félét használjunk, amelyben állandóan 18—26 Co meleg van. A gyártásra használandó hordót itt is ugy, mint a pinczében, oldalára fek- tetjük s fenekén mintegy négyötödrésznyi magasságban egy-egy czentiméter átmérőjű lyukat furunk s a hordót addig töltjük meg borral, hogy ezen a lyukon az ki ne fus- son; igy azután nyitva hagyván a hordó ako- náját is: a két lyukon át a levegő közleked- hetik és sokkal gyorsabban megy végbe az eczetkepzödes, Ha a hordót nyugodtan ma- gára hagyjuk, négy-hat hét alatt tartalma teljesen átváltozik a legkitünőbb boreczetté, amelyet oly csapon át fejtünk le, mely ma- gasabban áll, mint a boroshordóé, mert az eczet alját ágyként benne hagyjuk az ilyen «anyahordöban» s ha arra ujra bort öntünk, az a legrövidebb idő alatt eczetté válik s üledéke az ágyban marad. Ezek mellett a boreczetek mellett nem is említhetők egy napon a gyári eczetek, amelyeknek rendki- vül kellemetlen rossz szaguk és tulerős, vad izük van, ugy, hogy sem besavanyitásra, sem ételben nem kellemesek. Csonttárgyak kezelése. Ezek az élegü- léstől csakhamar megsárgulnak; de könnyen ujra megfehérithetők, ha horzsolókövet porrá törve vizben feloldunk, ezzel a tár- gyakat jól megkeféljük és azon nedvesen üveglappal befödve kitesszük a napra. Ugyanezt elérjük elefántcsonttal, ha azt a kénpornak vizzel való oldatában néhány óráig áztatjuk. A kutya kölykek eltávolitásáról. Ha a kis- kutyákat nem akarjuk megtartani, ne vegyük el őket egyszerre az anyjuk alól, mert igy a fölösleg tejtől lázba esnek, hanem min- den 48 órában vegyünk el tőle egyet-egyet. Akkor a tejképzés lassankint csillapul. | hazánk . A zsírok és olajok hatásáról. A vendéglő- söknek, a kiknek sok ércz- és fém-tárgyat kell gondozniok, jó tudniok: A gépkenő- olaj az ónra és a rézre nem hat, a sárga rezet legkevésbé, az ólmot leginkább tá- madja meg. Az oliva-olaj a rezet legin- kább, a czinket legkevésbé rongálja. A repcze-olaj nem támadja meg a sárga- rezet és az ónt; károsan hat azonban a rézre, mig a vasra alig hat. Faggyuolaj leginkább rézre, legkevésbé ónra; sza- lonna-zsir ónra nem, de rézre károsan hat be. A lenmagolajnak a behatását leginkább a czink, legkevésbé az ólom érzi meg; a bálnazsir az ólomra jóformán semmi, a sárga rézre igen kevés, ólomra igen nagy befolyással van. A fókazsir a sárga rézre igen kevés, a vörös rézre igen nagy befo- lyással van. A kisérletek másrészt beiga- zolták azt is, hogy a vasat a faggyu-olaj leginkább, a fóka-olaj nagyon csekély mer- tékben, a repcze-olaj meg éppen nem tá- madja meg. Az ón legtöbbet szenved a czethalzsir-olajtól, kevesebbet az olíva-olaj- tól, legkevesebbet, vagy éppen semmit a repcze-olajtól. A czinket az ásványos kenő- szerek ugylátszik nem támadják meg. Leg- csekélyebb a fémekre való behatása a szalonna-olajnak és a czethal-olajnak ; a réz e tekintetben azonban kivételt képez. A borügynöki intézmény rendezése. A Fehér- megyei Gazdasági Egyesület választmánya a borügynöki intézmény megrendszabályo- | zäsära a következő tervezetet fogadta el: 1. Borügynök lehet minden erkölcsileg nem kifogásolható egyén. Az erkölcsi minősi- tést a község képviselőtestülete állapítaná meg, a mely nyilvántartaná és alkalmas módon közzé tenné az ügynökök névsorát. 2. A borügynököt ig zolvi ánynyal kell el- látni. 3. A díjazás az eladó részéről 1 ko- rona, a vevő részéről 40 fillérig terjedhet Ennél nagyobb összeget elfogadni vagy követelni, kihágás. Nagyobb mennyiség közvetitő dija maximúmának megällapitä- sát a szerződő felekre kell bizni. 4. Leg- czélszerübb az eddigi hektoliterenkinti dija- zást föntartani. 5. A borügynökök 100 korona biztosítékot tesznek le a község pénztárába. Igyunk szántói vizet. A Felvidéki Ma Közmüvelődési Egyesület. ez a József főhe 6 császári és királyi fensége védnöksé felső részeinek magyarosodásáért küzdő egyesület minden igaz magyar által megszivlelendő felhívást adott ki. Az idegenek bojkottäljäk a magyar föld és a magyar ipar termékeit, de azért mi vigan isszuk tovább a gieshüblit, a melynek Magyarország a legjobb piacza s a többi külföldi forrásból eredő ásványvizet, melyek mind nem mint gyógyvizek, hanem mint asztali és borvizek fogyasztatnak hazánkban, sokkal nagyobb mennyiségben, mint bármelyik elsőrendü és azokkal versenyképes magyar ásványviz. Pe- dig ha a magyar ember ezen reá nézve teljesen felesleges, nélkülözhető, nem is ol- csóbb, nem is jobb,nem is egészségesebb és nem is magyar italokat szintén bojkottálná, az az ellenséges külföld eljárásával szemben haza- fias reváns volna, bárha aránylag csak kevese- ket is érintene, — mig nálunk a magyar ter- mény és magyar ipar kérdése szegény és gazdagnak életérdeke. A Felvidéki Magyar Közmüvelődési Egyesület magyar nemzet- gazdasági tekintetben csak hazafias köteles- séget teljesit tehát, a mikor a magyar ásvány- vizeket s ezek közül elsősorban az orszäghires hontszántói savanyuvizet a magyar közönség szives figyelmébe és pártfogásába ajánlja. Nemcsak a magyar iparnak, de a magyar közmüvelödesnek is érdeke, hogy a hontszántói savanyuvizet a magyar közönség minél lel- kesebben felkarolja, és fogyassza; mert e viz minden elfogyasztott palaczkja után egy fillér jut a felvidéki magyar egyesület czeljaira. Igyunk tehát szántói vizet! > alatt --- Page 124 --- 8 VENDEGLÖSOK LAPJA Tulipán bor. A budafoki Dietzl József bornagykereskedő czég kiváló minőségü borainak egyik faját , Tulipán bor" név alatt hozza palaczkokban forgalomba „Tuli- pán" bejegyzett védjegygyel. Örvendetes esemény, hogy még a borivásnál is fel legyen hiva a magyarok figyelme a tuli- | pán jelentőségére és örvendetes, hogy a tulipán bort éppen a „Dietzl“ czég hozza forgalomba, melynek pinczéiből csakis ki- | fogástalan minőségü italt kap a fogyasztó közönség. Uj szállodások és vendéglősök. Mezőturon a , Nemzeti szállót" Schalk József vette át. — Budapesten a Váczi-körut 21. sz. levő vendéglő Bun Lajosné tulajdona lett. Sopronban az „Erzsebet-kerti“ nagy- vendéglőt (Grosznér Pál vette meg. Aradon az , Aranycsillag-szállót" Folk József bérelte ki. — A balatonberényi , Magyar Tenger"-szállót Gállovits András vette át. Üdvös akczió. A vendéglősök temetke- zési egyesületének közgyülésén Mayer Jó- zsef azt indítványozta, hogy a fiatal ven- déglősök tömegesen lépjenek be a humánus czélu egyesületbe. Szűcs Lajos annyira magáévá tette az inditványt, hogy lelkes rábeszélésére mindjárt a közgyülésen 16 fiatalabb szaktársunk iratkozott az egyesü- letbe. Szücs Lajos kijelentette, hogy akczió- ját tovább is folytatja. Nemes buzgólko- 1 nnál is inkább dícséretet érdemel, n ics Lajos minden ügyet igazän, ! s sikerrel szokott támogatni. Isten € most is jö szändekäban ! ősök — figyelmébe. Ajänljuk kiváló szekszárdi vörös borainkat, továbbá 1 )ttonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld ini fehér borainkat, ek ik a elsőren jű orok Bátaszék vic hlt,-k 36, 40 és 10 45 50 kor. 10, 45 és 50 ko nt. c) Palaczkozott fehér bor 25 (Muscat- anı v ;zk s láda, alibor -ként ;) és üveg, | ( szállítás költ- d) Csemegebor: fehér ből hlit.-kent 100 kor.; szekszárdi € -ként 120 K. Szél és Társa borter- elők Bátaszék, (Tolnameg) Eladó háztelkek. 80 telekkönyvezett. házhely 100-— 100 öles, az uj villamos vasut keresztül zy rajta, 3 percznyire az iskolától, 3 percz- ire a piacztól, köz en közelben gyár épül, tereszt (feszület) áll, a le ösebb si feltételek mellett s ad kézből el c. Megjegyeztetik, hogy f. €. november 1-től a villamos vasuti díj Budapestről bär- indulva 6 zár. Bővebbet: Sziklai a és Társa bankházában, Budapest. , József 88 92. szálloda. Telefon: NYILT-TÉR. atban közlöttekért nem vállal felelőssé- herczeg" (Az € get a szerkesztő szinye-Lipóczi A Lithion-forräs Salvator -, hüguhölyag- kitünő sikerrel használtatik köszvénybántalmak ellen, húgy- s vizelet, neh ézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál. Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Mönnyen emészthető ! Csirameates ! zkereskedésekben vagy a ırras igazgatóságánál Eperjesen alatt | —1] 890 A Budapesti Ügetőverseny Egyesület zn Erzsébet királyné-uti pályáján , 1! a BUFFET bérbeadó. Ajánlatok ugy az esztendő 3 meeting- jére, valamint azokra külön-külön is, a vezertitkäri hivatalhoz (VI. ker., Lendvay-utcza 2. szám) czimzen- dők, ahol felvilágosítást is szive- sen nyujtanak. — N — Km Budapesti Ügetőverseny Egyesület. „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! - Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő . BUDAPESTEN. 482 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet szére is, jutányos árak, gondos kiszol- gö Al ás. Svéd gyógytorna-terem, Napfürdö. — Dr. Buling-fele belégző-gyógymód. Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszervi bajok, szívbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditöviz: elsörangu, szér litett ásvány tali víz orvosi teki élyek által legjobban ajá ánívat | 250 szoba teljesen ujonnan atepitett és legna- | gyobb komtorttal berendezett két szállodában. Pensió-rendszer, saját kitünő konyha (bérlet-könyvecskéki. al Allandó orvosi felügyelet. Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. . Pannonia szálloda | sörcsarnok, | elsörangu nagy kávéház Miskolczon. Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, az egész épület egy kézbe hosszabb időre bérbe adó. Aján- latok Blau Gyula épitész-mérnök tulajdonoshoz | Budapest, VI., Délibáb-utcza 23. mielőbb intézendők. " . Nyilatkozat. Örömömre szolgál közölhetni, hogy a Kristály- forrás ásványvizet egyenletes, nem igen magas ásványtartalma, továbbá szénsavtartalma miatt egyéb ismert ásványvizekkel egyenértékünek tar- tom. Ize remek, hatása kitünő. Med. Dr. Rudolf Neumann, Wien, II., Hauptstrasse 82. BOR-ELADÁS. 300 hektoliter, 1902, 1903. és | és 1904. évi termésü, kitünő za- matos, tisztán kezelt Ó-BOR | 100 literen felüli mennyisegekben is olcsón eladó. Mintával szívesen szolgál Kesselring Mihály Módos. | "A HA Belväros forgalmas Vendegliö. helyén, régi üzlet, más vállalkozás miatt eladó. — Ügynök kizárva. Bővebbet IV., Väczi-uteza 63. szám. . Vendéglő, illetve szálloda [1 [1 átadás. Zgy alföldi 7000 lakosból álló magyar községben, a le,.szebb forgalmi helyen, egy ujjonan berendezett jó forgalmu szálloda és vendéglő melyben több egylet van elhelyezve, egyéb vállalat miatt átadandó, esetleg ugyanott egy kauczióképes ügyes kimerö alkalmazandó. — Bővebbet a kiadóhivatalban. Sziklapincze készitésére kiválóan alkalmas, finom faj- szőlővel beültetett 1428 öl telek Buda- fokon, vizvezeték, villanyvilägitäs, hajó, villanyos és gőzvasut mellett jutányosan a! eladó! Pinczéből kikerülő kő, kitünő épitési anyag, pinczeépités költségeit nagyrészben fedezi. Kovács János Budafok községháza (ügynökök dijaztatnak). [ . [4 Ertesités m— Tisztelettel vendéglős és kávés urak, valamint az hozom a t. szállodás, összes e szakmához tartozó személy- zet szives tudomására, hogy a IV. ker., Károly-körut 10. szám alatt lévő | | közvetitő irodámat ugyancsak IV., Ujvilág-utcza 6. sz. alá (Országos Kaszinóval szemben) f. évi május hó I-en kizárólag helyszüke miatt áthelyezem. Da Kérem továbbra is szives bizalmukat. Kiváló tisztelettel Grosz Ödön. A Hő átka --- Page 125 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA : : 9- Budapesti közuti vaspálya-társaság. Minden időben legjobb minösegü| SZálloda bérbeadás. ; “ 1 1 borokat we“ Rozsnyön a väros föteren levö, a mai Hirdetmeny. szállit hordókban és palaczkokban | | kor igényeinek teljesen megfelelően ujonan A Budapesti közuti vaspálya-társaság átépített, butorozott vendégszobákkal ellátott Reiszman Ignácz egy emeletes XLI-ik rendes közgyűlése szőlő nagybirtokos, püspöki V ácz ” A ez évi április hó 26-án, délután 31/2 órakor a társaság Fekete Sas szálloda igazgatósági épületében, Budapesten, V., Lipót-körut Alapot A 5 zn 1 22. szám alatt fog megtartatni. uradalmi bérpinczészete 1906. október Gb telvil goítást ass NAPIREND bérbeadó. Bővebb felvilágosítást ad: Kiss " ND : ALAPÍTTATÓTT 1995. Károly tulajdonos, Rozsnyó (Gömörmegye). | 1. Határozat az igazgatóság évi jelentése tárgyá- Környékbeli telefon-szám : 8. | ban, előterjesztése az 1905. évi zárszámadásnak, mér- legnek és a felügyelő-bizottság jelentésének és ezekre Tt" A t. CZ. szälloda-, ven- vonatkozó határozat; az osztalék megállapitása és ha- | Kiskun-Halas r. t. város számvevői : 7 : tározat a felmentvény megadása tárgyában 1 hivatalától déglő- és kávéháztulajdonos Fe 2. Előterjesztés a hálózat kiterjesztése tárgyában " EL ——— 1 s erre vonatkozó határozatok. H 1 $ Ő szté í } A | 3. Előterjesztés és határozathozatal a tárczában 315—06. urak szives figyelmébe I levő részvények egy részének, a részvényesek számára Kiskunhalas város közönsége tulaj- | | | Vendeglöi, kávéházi berendezések, karambol | | td EN else s : donát képező | 1 és forditö billiárdasztalok, alpacca és sitása tárgyában chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- 13 A Ápt Ve ÁG ea 1 a A i N ; , 15., 20., 24., 27. és 40. §§-ainak mór I värosi szälloda és szinház kek tömören hajlitott fából, tükrök és valamint a munkák és anyagok mikénti besz: | | kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimerö tär vában I 1906 julius I-töl 1917 deczember 31-ig || [| asztalok és sörkimérő készülékek uj és | |. A vésnták, ja Fudapest Urn OL ARAT ! terjedő időtartamra bérbeadatik. || | hasznält állapotban a legolcsóbb árakon. | Budapest-videki vasut ügyeiben való részvétel A bérletre vonatkozólag az irásbeli 7i "1 z gyában = 6. Az igazgatóság, a felügyclö-bizottsä ajánlatok 1906 május I5-ik napjának GLÜCK MARTON-näl A megválasztása d. e. 9 óráig adandók be a város BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. Szavazati jogot adnak : polgármesteri hivatalához. (Saját házában). Telefon 80 —61, rés A VÉRVEt illetőleg élve ú 1 jég Wr Kikiáltási ár 12.000 kor. évi bör- We5-" Különösen figyelmébe ajánlom nagy ap karat előtt az igazgat . "1 0 | rn A nyeztetnek A darab reszven vag összeg, bánatpénz 20", raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- | | eyy szavazat gyakorolható, oly meg A bérleti feltételek a városi szám- házi és szállodai fehérnemüekben. il] ban, om) 20 szavazatnál többet ri A gyakoro hat sem sajá eveber € vevői hivatalban tudhatók meg. : — e. 7 ech NN : A ! : E, Felhívatnak tehát a t. cz. részvény El d 7 b k + A segesvári a jelen közgyűlésen) résztvenni . óhajta ; En : : , Fehér bárány" szálloda: ei május ho is Pásztor László urnak 1 dekke > | kiséretében bezárólag ez p ; 5 17 i 516 : részére egy ügyes ovadékképes: | gatóságnál (V., Lipöt-körut 2 izsáki szölötelepen i"észére egy űgy KKSPES 2 [ony skola asta 120 hektó rizling, 80 hektó kövidinka, 3 hektö : ME vendéglős kerestetik. Bl - ,erjívény mellett letenni mél ; 6-törkölypálinka jutányos áron eladó. : vazási igazolványokkal egyidejüleg a és A vevőkért — kivänatra — kocsit kül- |! 36vebbet : írszámla és mérleg, valamint a felügyel í dök akár az izsäki, akár a fülöpszälläsi Ss / N elentése is átvehető lesz A let vasutállomásra. IiHABERMANN sörgyärosnäl; | nyomtatványok a társaság pénzüg Izsák, 1906. április 12. ATR 3 N SZEBEN díjmentesen kaphatók TÖMÖR JÓZSEF. : AGYSZ ; Budapest; 1906. április hó 8-41 telep-vezető. + www , , Yv vev v Az igazgatóság | ars szitmények előállításánála JÉG | s-ékek, asztalok, jégszekrény, söntés, äll- Meghívó s a valamint hütökeszü teritékek :" —— lékekhez, Minden felvilágosi- | Vänyok, teriteke A „CONSUM“ pinczérek részvénytársaságának tást és értesítést szóbeli vagy irásbeli kér- A | Anrili dezősködésre dijmentesen nyujt : megvételre kerestetnek. 1906. április hó 28-án 1 u. 3 órakor , Toröz- A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége Sürgös ajánlatok kiadóhivatalunkhoz in- ! ] , , . hsz los alatt taráa d BUDAPEST, V., Väczi-körut 32. sz. fézendők. II-ik rendes közgyülésére. Napirend: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A mérleg- és eredmény-számla előter- jesztése. 3. A felügyelő-bizot ság jelentése 4. Határozat a felmentvény megadása tárgyában. 5. A felügyelő-bizottság díjazásának meg- állapitása. 6. Választások. 7. Esetleges indítványok, melyek 30 nap- pal a közgyülés előtt irásban benyujtan- dók. (24. § i.) Az igazgatóság. | 15 §. Ki szavazatát gyakorolni ak legalább egy hónappal előbb nevére irt részvé- yeit három nappal a közgyülés előtt a társaság é ánál elismervény ellenében !etenni. A zárszámadások VI., Teréz-körut 4. sz. L 5. a 48 49 9 48 48 40 38 helyiségben a hivatalos órák alatt megtekinthetők, --- Page 126 --- A ivatalos kimutatás szerint Francziaország évi kivitele pezsgőben átlag .26,000.000 palaczk, ebből Ausztria-Magyarország mindössze csak körülbelül 400.000 palaczkot importál. Hogy ez a behozatal aránylag ily csekély, annak első sorban az óriási vám és a költség az okozói, melyek a palaczkozott pezsgőt terhelik. A vámtétel palaczkozott pezs- gőre ugyanis nemcsak hogy kétszerakkora, mint a hordóban importált borokra, de mert a körülbelül 17, kiló sulyu palaczkot magát is a pezsgő vámtétele szerint kell elvámolni, ez a teher lehetetlen módon drágitja és majdnem elviselhetetlenné teszi a franczia pezsgő árát. Hogy ezen óriási vámkülönbözetet a fogyasztó közönség előnyére meg lehessen takaritani, czégünk elhatározta, hogy az osztrák-magyar vámterületen fióktelepet letesit, E fióktelepünkre kiküldtük legjobb franczia munkásainkat, kik ugyancsak a Champagne- ből designált igazgatónk állandó felügyelete alatt — egészen ugy, mint Epernayben — borainkat ott feldolgozzák. Nyomatékkal kiemeljük, hogy mi innen a Champagneból (a hol óriási saját szőlőink vannak) csakis kitünő borokat küldünk ottani fióktelepünknek, hol azok föltétlenül és meg- bizhatólag — tisztán, minden osztrák vagy magyar bor hozzákeverése nélkül dolgoztatnak föl ugy, hogy az ottan palaczkozott pezsgő semmi másban nem különbözik az itt Franczia- orszában töltött kitünő pezsgőktől, mint az ilyen kezelés révén elért olcsóbb árban, azaz hogy ilyeténképen teljes 50"/,-kal olcsóbb. Ugyanebből az okból már ezelőtt 15 évvel a német vámterületen — Luxemburg- ban hasonló fióktelepet létesítettünk, mely telepünk azóta évről-évre növekedő óriási sikerrel dolgozik. Hivatalos vámnyugtákkal kimutatjuk, hogy Németországban az utóbbi ekben az odaszállított nyers Champagner-borainkért 2,417.428 márkát fizettünk csak vám fejében. Ez a körülmény eléggé bizonyitja, miszerint szükség volt ott is, hogy a fogyasztó közönség elfogadható olcsó áron hozzájuthasson egy jóminőségü, eredeti francia pezsgőhöz. Sziveskedjék tehát kérem alkalmilag pezsgőnket megizlelni, hogy arról itéletét saját tapasztalata után is megalkothassa. Magyarországi vezérképviselőnk : Löwenstein Mihály utóda Horváth Nándor cs. és kir. udv, szállító czég Budapesten (föüzlet: Vämhäz-körut 4. szám. Fiók: Kishid-utcza 7. szám), ahová becses megrendeléseit juttatni szíveskedjék. Kitünő tisztelettel E. Mercier & Co. cs. és kir. udvari szállitó. Három minőség: Korona Epernay (Champagne) meer [8 Hi 38 11 §6— 3.15 dor demi-sec | feledes Yı7.— 3.65 WANNA NG AN ANY 4, 6, 12, 30 és 60-as eredeti kosarakban. A Mercier czég jelenlegi raktára körülbelül 18,000.000 palack, utolsó évi for- galma körülbelül 5,000.000 palaczk volt. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. április 20. --- Page 127 --- te 1906. äprilis 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 N : Jó égy ren pi ajman 0256 VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kávésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesíttetnek. Csillaghegyi forrásviz szánsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád- forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitűnő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telítve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre, alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: 1l., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78. Telefon 79—78. Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Szt.-margitszigeti üditöviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. Szálloda átvételi értesités. Van szerencsém a nagyérdemü közönsé- get tisztelettel értesíteni. hogy Váczon a 26 A , „Curia‘=Szällodai üzletet átvettem. Kitünő italokról, izletes konyháról, valamint pontos kiszolgálásról gondoskodni fogok. Kényelmes vendég- szobák állanak a t. utazó közönség rendel- kezésére. Tisztelettel: NAGY PÉTER vendéglős. | SIPULUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre 5 : üt Fél évre Negyed évre . 1 írt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. BOR magyarádi Ó-bor literje 42 fillér. Uj-bor literje 38 fillér. A szállítást 50 litertől felfelé, az ujszentannai állomásra szállítva utánvétellel eszközlöm. Hordókat frankó visszaveszek. Boraim tisztaságáért szavatolok. Vendéglősöknek olcsóbb ár. Tisztelettel saját termés | i fi. Adelmann Ferencz Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. szőlőbirtokos, Ujszentanna. dt ís Ajánlok sajáttermésü hegyaljai boraimból finger | asztali bort —.56, 60. 70.— és 80 korona ; | szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és | 6 korona; : | aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. SCHLEICHER JÓZSEF Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümölcs- Telefon: 41—05. szörp-gyára Telefon: 41—50 Budapest, II. ker., Kacsa-utcza 19. sz- Ajánlja a. t. vendéglős, szállodás, kávéháztulaj- donosok részére elsőrangu fenti gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. WM” Előnyös árak. Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a EmEMTEMET „RAPID“ borderitő-por Főelárusitó helye : WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohány-utoa 5, Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. | Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. „KRISTALT yvizforräs, mely sav lősegitő pom- pás asztali ital. Vid s re fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalattól Budán, — St. Louis 1904 : Grand Prix. 800 Hektoliter fajbor 700 hekltr. zöldesfehér, rizling és kövidinka 100 hektoliter. Nagyburgundi kís és nagy mennyis ben a helybeli vasuthoz szállítva 32 kor. árba eladó. Termelő mintát csakis 1 kor. előzetes bekül- dése ellenében küld. KISS GYULA szölötelepe IZSÁKON. (Pestm.) Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjóbb . legegészségesebb, szén- savval telített, bakterium-, m és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság]! BUDAPEST, Egressy-ut 20/c szám, TELEFON: 50—72. TELEFON: 50—72. . Tokaj-Hegyaljai borok Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá | borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. TELEFON : 7—78. TELEFON: 7—78, A t. szállodás, kávés és vendéglős urak figyelmébe ! Villamos berendezéseket, átalakitásokat, jókarban tartásukat, előnyös feltételek mellett el- vállalja, javitásukat eszközli, berendezéseket szakszerűen díjtalanul felülvizsgál SZILÁGYI MIHÁLY © villamossági vállalata ©) BUDAPEST, IV., Hajó-utcza 16. (E ] Deák-tér közelében. [tt] 2 Boreladäs. 1905 évi saját termésü 230 hektó- fejtett bor, (közte 85 hektó rizling) liter olasz méltányos árban eladó a tulajdonosnál. Szánthó Dánielnél Kis-Kun-Laczházán amin 11 S SAVANYUAÚT Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. Karambol és fordító billiard-asztalok, alpaco a márványasztalok, zé és chinaezüst-áruk, tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsób árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy diófa-utcza sarok). ELSŐ LEÄNYKIHÄZASITÄSI EGYLET M. SZ- WANNA NW | GYERMEK- ES ELETBIZTOSITÖ-INTEZET | Budapest VI., Teréz-körút 40-42, (Rz intezet sajät häzäban) > Alapittatott 1863. évben ces: Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52-60. Kőbánya Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya: X. kerület Köbánya. Telefon szám: 56—58. zo —. Brázay Kálmánnál vásároljunk. --- Page 128 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA " 1 1906. április 20. OMINO : EsxTFADRY. PEZSGŐ; Boreladás. Kunszentmiklöson 160 hektö 1904. évi saját termésü első- 6-rizling boraimat rendü zöld eladni szándékozom. Értekezni alulirott tulajdonossal. A borok a kunszentmiklósi vasuti állomásnál vehetők át. TÓTH ZSIGMOND földbirtokos 222222 Kunszentmiklóson. sesces ENDEN AM d —] : |KULCSAR SÁNDOR " ces BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR § BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA Il. AJÁNL : világító testeket szállodák, vendéglők, kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. Gázfőzőket, kerti lámpákat. A szállodai és vendéglői segédek : (6) I. évfolyam szakközlönye. I. évfolyam. cent kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. a István pinczér-egyleti elnök Kiadja: a ve: ylet és Önképzi Kör" Előfizetési ára a, félévre 3 kor Az egyesület tagjai k Szerkeszt s kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi- ut 9/B. nd6 Ven Czim a kiadö- mely 60 éve El adó Borkergskedes, fennäll, régi, előnyös fekvéssel Bécsen kivül egy vasuti gócz- vésénél fogva alkalmas eczet-, pezsgő vagy szesz- idezésére, felvilágosítást ad, Johann Gstier Haus- bezitzer in Wien XI/l. Simmeringerhauptstrasse 50. Ks 1 w lős kerestetik A Budapesti Légszeszgyárak] felszerelési irodái IV. ker.,, Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsebet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. alamint | BUNSEN-féle lángzókat stb: stb. 7" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr. Kétli, dr. Korányi," dr. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott Laufenauer és ? dupla malátasör Szent István védjegygyel ® | a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik fegjelentősebb vivmänya, Ezen rendkívül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szällitja. — Budapesti árak: adóval együtt egy nagy a fogyasztási palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL Budapest Városi Iroda: VIII., József-utcza 36. és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE | Kőbányán. ! Saját palaczk-töltés Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märcziusi-, kiviteli márcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla märcziusi- és bak-söret, Különlegesség: dupla maláta kösör kökorsékban, Nagyobb sörmennyiséget saját jäzkocsijallan szt : | UEELESSLSEGLELELELLLLLEL S 2 ] S BGY—7 A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de 0. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendű vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár; Budapesten, VIII, Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL, vezérképviselő. há] Gártner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktára Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyágok ff" nagy raktára. | ! --- Page 129 --- 1906. április 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA : ZA KERTÉSZ" TÓDOR Sán tt. ment Kugli- Bábuk 58-33. megasságy, szoká fp, 2.40, 2.50 sos vastagságban egy készlet Czipők Nem csalogatjuk vásárlóinkat vitág- hírű kulimász kénőcsök ingyenes 0€3- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen kotyvasztékokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenal. 11 Minden czipőnk kézimunka !! Lignum Sanctum kuglizó golyók átm. cm. 9 Ws 10 1042 11 1142 12 122 18 131/2 14 14% 15 írt —.95 —.95 1.15 1.30 1.65 1.90 205 2.20 2.35 260 255 3.10 345 Kugli- golyók | á ertyánfából nagy- 80 és 85 almas nagy pléhpersely lakatra 1 írt to Orosz kuglizó e] út et "9. darab Mérték utáni rendeléseket vagy or- 1" szabályoz- thopád-czipőket a legügyesebb cezi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek!! mm oo — Pinezer-czipök ható erős zsinór sróffal a golyó £ szerint 4.60, 6 írt. Kugi nagy lámpa petroleumra forint, Kerti gyertyatartó szél ellen, üvegboritöval 1 írt Kerti lámpa petroleumra 2.50. kertek ki = ; Lampion sára és feldiszítésére 15, 20, 30, 80 kr. Magnesium fáklya? 30 perczig meglep ad, 1.40. Abroszmegerősítő szél ellen, 100 drb 5 frt/ Dugaszhuzó 20, készülék falra vagy ajtóra felerősíthető 250. — Kézi dugaszoló kala; Hydraulikus hordó szádszelep, csapraütött bor, sör, VÁ borszesz "stb. egyéb szes italok anyosodása ellen 1 írt. Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvágó 3.50, 6 i - Mandu , zsemlye stb. reszelő 1.50 írt Borsörlö 40 kr. Habverő féllíteres 80 kr, egy chrom talppal, gummi talppal, varrott talp. teren 1.20, két lite írt. Amerikai fagylalt gép, eri kemenyfa, tó vederrel és pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- forgatható vas szerke: 1 1 literes 2 7.50, 3 literes 9, 4 lit 10.50. Vásár- helyi-féle legkitűnőbb vajköpülő gép 5 literes 8.50, 10 literes 15 frt. Késtisztító készülék 50 kr nek. Gummi sarkok nagy választékban. Egy adag kestisztitöpor 50 kr. minden na an 75 kr. Billiárd golyó eletántcsontutánzat 1 készlet 3 . Franczia däköbör keverve 1.60 írt. Domino játék 90 kr.-tól 220-ig i ezett 6—9 írt. Roulette játék 1.80—18 frt.-ig. Tivoli tá: áték a vendégek részére 100 cm. 6. 40, 130 cm. 12 írt. Pinczér- táska derékra csatolhat 20, két osztá lyal 1.80, három osztálylyal 3.50 fi knek, elzárható 4 osztálytyal 3.20, 6 -, ÉS kírándul okhoz 100 drb 90 kr.-tól 1.25 írt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. "Sonka prés 5 Írt, rvänylappal 7 írt. Konyha- mérleg 3 írt. 50 kr. Gyorsforral6 70 kr. Sörmelegitö készülék kr. Bor vagy más szeszes italokhoz szívattyu 1 frt 80 krajczár. Ellenörző härczäk: 1-es sárga rézből 100 drb frt 90 20-as sárgar ézből 100 drb frt. 2.20 5-ös vörös rézből „ ,, ,, 1.20 | 150. ösrézből ,, ,, . , 4. 10-es nikkel ből , 1.40 100-as sárgarézből ,, ,, ,, 5. 60, 62 mm. A " SARU-ezipóvállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Rendeléseknél szíveskedjék lapunkra hivatkozni 1 Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállításon az állami ezüst-éremmel kitüntetve, HUBERT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. TELEFON 29-03. Honi gyártmány ! Honi gyártmán 1 Ör 1 : rék 7. Szár: i Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz | ij szénsavat Ri — 1 aján] könnyü 10, 15 és 20 kilogramm: | i Magyar Szénsavipar-Társaság i ? | Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. 1 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Diadal Sec (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30. Képviselő : KUTASSY VINCZE úr M BUDAPEST, V., firpád-utcza 9. szám. M --- Page 130 --- 120.11) „Erdelyi 4: " KOLÓZSVÁROTT. Sürgönyezim: Borterm elöKAL övetkézete Kolozsvár. Ajänlja egyénésen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden. kiállitáson:! elsőrendü érmeket" nyért tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és . veres!) " asztáli-, pecsenye-, csemege- és Megkeresésére készséggel küld árlapot ‚Pingze- Egylet“ d s — az igazgatóság. hi A A Ma a Ma Md Md A AM kn dts s Md ör dl lát át dl dt lk e d lt Szepességi lenipar! Szepességi lenipar ; Wein KáROLY És. TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok. Budapesti főraktárá; IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajänljuk hirneves szepességi vszon, asztalnemü, törülköző, tör! -, csemegekendő szakmába vágó gyártmá- nyainkat Ilodai fehérnemü beren- dezésekről költségvetéssel szolgálunk. | és minden e — S; ge Pedálos czimbalmok > szerkezettel, sal re részletfizetésre is kaphatók. 1 k tan m- iskola I. Hegedü, fuvola, tárogató, ılmasabb Kuliffay 7 korona, II. rész gram- sra húr: k kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitások elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth Istwän műhangszerész, József főherczeg udv, szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Gyár Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. : Budapest, !., Kelenföld. (Saját ház.) NA NA VE v >>>: YBESSENTEI GÉZA$ WW hentesäru- és csemege-üzlete W BUDAPEST, ANDRASST-UT 39. SZ. d Ajánlja" a" t. szállodás, fürdővendéglős, Kávés és vendéglős urak NY re dusan felszerelt raktárát mindennemü bel- és külföldi csemege-árukban, kassai és prágai sonka, prágai császárhus, WW szalámi, felvágottak és mindenféle huskülönlegességek. Zsir- LV és szalonna-kivitel, magyar es franczia pezsgöborok, rum, tea, W likőrök, sajt, vaj. Ariegyzék kivánatra ingyen. [1 Idenycsemegek, spárga stb. naponta frissen, halconservek és befőttek. WW Vidékre megrendelések pontosan szällittatnak, LV Oly áruk, melyek raktáromon nincsenek, önköltségekben beszerez- R tetnek. NÉZ Mos DOOC TT LL LL ZER VENDÉGLŐSÖK LAPJA. mt. ; 1 1 A VET TETT bb. kitöntetés : Töbhazátös . , | tulajdonosa Jury-tag | TELEFON , TELEFON 59—23. 59- 23. cs. és kir. udv. butorgyáros MAHUNKA IMRE 7: Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. KOZT NEN d áAhhhr ÁL ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. L4 go [1 x MOLNAR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi- körút 46. szám. Vámonkivüli pincze: X., KÖBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. Eger rend. tan. város polgármesteri hivatalától. 3936/906. " HIRDETMENY. Eger város tanácsa ezennel közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező ugynevezett „Korona“‘‘ vendéglő 1906. évi április hó 28-án d. e. 10 órakor HANAK GYULA v. főjegyző hivatalos helyi- ségében megtartandó nyilvános árverésen bérbe fog adatni. Az árverési feltételek a közigazgatási irodá- ban a hivatalos órák alatt megtekinthetők. EGER, 1906. április 10-án tart. tan. üléséből. Jankovics; polgármester. --- Page 131 --- : "1906!" április 20. Végi, IN FÁS SL A VENDÉGLŐSÖK LAPJA " 9 A ) 01 oknál. 1 : ,a fOlősö: 7 ek ese, HE és; a , megtöréstől. | 1 kségtelénné , válik sa hordó, , feltöltése és ai I € BD utän EN 1A mely a bor élvezet; ást szokott okozni. ER " a 4 A "BB ACHUS? borsterilizáló; üveg hordódugó ! / 6 különböző nagyságban lesz gyártva és TO 1 2 3 4 5 Z. Átm. "mn 62/70 57/62 48/56 45/50 37/44 30/ 36 Ára korona: 3.50 BAHMANN' és S TÁRSA i ELÉR ' | Budapest, VII., Külsö-Kerepesi-ut 28 Kapható minden pinczefelszerelési üzletben, cs. és kir. udvari szállítók. 5 [4 Budapesten, IX. : Az , Unicum" gyomor- , UNICUM" Saját pálinkafőzdék. ? erősítő likőr kizäröla- Törköly, szilvörium, ? gos gyärtöi. Minden- baraczk-, seprü- és > nemű és minőségü egyéb . pálinkák. — : különlegességek, ugy Behozatal: valódi % jamaica rum, franczia : cognac, Whisky, Arrac. > mint : Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva Triple sec, Cherry, Brandy, Menthe, Gla- ciale, Peppermint stb. A gyár 1840-ben ala- pittatott. Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi : kéz alól való ÁRAS is kapnak, SW BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). hAjánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. 7 < Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. : NN A NNNNA aaa ÁÁÁ EE E EE E KK KE BEN EN Legujabb találmány! Szabad. jégszekrény és pincze Csak a viz felfogására van egy bádog- tálcza alkalmazva, nem izzad, 7000 jégmegtakaritás érhető el. Mes hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi hasz nál nélkü hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknéi Előnyük: a jég ugy tartja magát, hog egész idényben legfeljebb 2570 apadás áll hat be. Kivänatra nagyobb hus és sörh kamarákat megrendelés után k6szitek A jégszekrény csupán fából. Árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz Józse Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27 Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya udvar közelében.) KATTANT NENNE E AE Áá .......7..." NE N TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). essem Boreladás. mm nt S fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektönkint £3 31 korona "Bl utánvét mellett, kölcsön hordóban. 3 a 42 ŐZ KÖZ ŐZ KOZ ZŐK ÉS? | LAKOS LAJOS takarektüzhely-gyäros BUDAPESTEN. ] császári és királyi udvari szállító, 5 : | a Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8 Iroda és raktár IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. Irányj-utcza sarkán Készít és raktáron tart takarék- i tüzhelyeket minden alakban és szd m— kivitelben. TELEFON : 63.70. PINOZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN | BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt TELEFON: 63-70. 63— 70. Ő inden < Allandóan nagy raktár szakba vágó czikkek | A Parafadugaszgyár; VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Ot E legdusabb választékban kaphatól A) ROBICSEK ADOLF © (SS) BUDAPEST. (ZZ) Pinczefelszerelési szaküzlet: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. | Ärjegyzek ingyen és bérmentve. ZZ Ss | Alapittatott 1834-ben., Andrenyi Kälmän utödai =—— Aradon. vn nagyobbreszt sajät termesü, nagy gonddal äpolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont "képező 200 holdas szőlőtelep továbbá a wadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 132 --- 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA . e 1906. április 20. Élt U A viläghirü franczia DELBECK & Comp. reimsi pezsgöbor-gyär és a müncheni Hofbräu DS magyarországi főlerakata —4 Válogatott füszeráruk, min- in dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, ligueurők, sajt, vaj, kassai, SE N ÁÁ KiSOM-FÉNY GYERIYERŐ 1000 LBräza y Kálmánnál 2 ked nyos ák A Vendeglösök figyelmébe! Bräzay Kälm i U93979470194194 UaqabISıAjayz43 MEAN PROSPECTUS INGYEN. Muzeum-körut 23. LL zz 3 Pe ". ! YA] {Vi világítási berendezések. Vil- : á á i | Villamos lamos kolibri ivlámpák, Vil- A tisztelt. szállodások léglősök 3 Dr. Wägner es Társai lamos brilláns lámpák reklám világitá take afa, 99792 egyesült gyárak mint betéti társasá | pa Nágiításra. és kávés urak figyelmébe ajánljuk gy 9y 9 | Csillárok elektromos világitáshoz. Minden- féle gépek hajtására alkalmas benzin-. gáz-, és szivógázmotorok; üzemköltség lóerőnként és óránkint 1!/2—2!/2 fillér. „SIMPLEX“ vizszürők. — Ärjegy- zékkel és költségvetéssel szivesen szolgál ! 1 : vasöntő és gépgyár ; Ganz es Társa részvénytársulat o 3 i Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. O G NAC BUDAPEST BÉCS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. ! ; | | Oryéér- és szikvizgyárak berendezése. Czuba-Durozier & Cie, 2 | | Sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczelelszerelési czikkek. francia cognacgyárat : Promontor. 3) Mara li Staniol- és fémkupakgyár Mais ennnnna Aaa iparág ! Vezerügynökseg: RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. : ASS AAN " A A tá 8 Hütő- és jéggyári berendezések. syilvania Sec -, Louis Francois 4 Comp. Arjegyzek ingyen és bérmentve. x díszoklevél. — Verseczen aranyérem. — Potsonyban aranyérem. { császári és kir. udvari szállitók. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensege szällitöi. >>3>>>>>>>>32>>> BUDAFOK. sees €€£4€£€£4€€4 == 12 elsőrendü kitüntetés. == Hors Concours. Főraktár : Vezérképviselőség : mee ! BORHEGYI FERENCZ RUDA és BLOCHMANN 17 Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. re Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: [1 ES FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VIII., Mária-utcza 11. --- Page 133 --- A _ XXIl-ik_6vfolyam. 9. szäm. Budapest, 1906. mäjus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA (..PINCZÉREK LAPJA: A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ÉS KAVEHAZI SEGEDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pinczemesterek és pinczemunkások egyletet, a , Buda 4 * Sz ár-Né é 3. ; Ép éri J m egylete", a ,, pesti kavéházi segédek egylete", a „Szatmär-Nemeti pinczér-egvlet, a , Székes- MISA szár egylet , 2 Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egylet: a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata", a ők rés an zegylet -nek, A, Szabadkai pinczer-egylet“-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki szállodások, vendég- ős kest, évért ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősők, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a „Szekesfejerväri vendéglősők, kávésok és italmérők laprtársulatá"-nak, az , Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az egztyas, pinczér egyesület budapesti kapom mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- ősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. AG Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-és és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 kor. | Félévre . or, IHÁSZ GYÖRGY VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. Háromnegyed évre 9 ,, vnegyedre . . 8 ,, Kéziratok és előfizetések ide intézendők ooo s — Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadöhivatal: | Budapest terjeszkedese. | vendéglő nyiljék ott, a hol ilyen kö- és a többi budai hegy rendezése, mi zönség nincs vagy csak gyér szám- ha körültekintéssel és müűérzékkel mal van. lesz foganatositva, ugy Budapestnél A város terjeszkedésével a ma szebb és egészségesebb városa nem összezsufolt vendéglők szétosztódná- . lesz Európának. Hogy Budapesten nincs lakásbőség, ezt mutatják a tulmagas lakbérek; hogy Budapest tovább épülésére, ille- tőleg terjeszkedésére a közel jövőben | nak s egymás rongálása nélkül csi- Ez egyszerre meghatványozza az szünet nem állhat be, ezt bizonyitja | nälhatnänak jó üzleteket. idegenforgalmat s iparunkra ujra föl- a lakosság állandó szaporodása, a X Éppen ezért iparunknak nagy ér- | viradnak a régi jó idők. mi leginkább a bevándorlás követ- deke, hogy fővárosunk reg vajudó —— kezménye. rendezési terve végre-valahára meg- A szeszárak tőzsdei jegyzése. Jelentettük Hogy az épitkezések az utóbbi szülessék. már, hogy a szeszkartell felbomlott. E években kisebb mérvüek voltak, en- Az utóbbi időben erre nézve a ! bomlás okai között szerepelt az az ön- 2 FÁI 4 2 s A gy 2 x vn w „ | kénykedés, a melylyel a szeszärak meg- nek az általános gazdasági pangás | közvélemény mind sürgetőbben nyi- | ájapitásánál jártak el a kartellisták. Ez a volt az oka; de hogy most sem fe- | latkozik s a város előtt több oly körülmény azt a kivánalmat támasztotta, lelnek meg a népesedés, a közegész- | terv van, a mely Budapest szépülé- | hogy a szeszárak a tőzsdén hivatalosan ség és a szépészet követelményeinek, | sére, lakásviszonyaira és egészségére | jegyeztessenek. Erről a bennünket is ér- ennek a főváros végleges rendezésé- | nagy hatással volna. deklő kérdésről az ,adóügyi szl." a kö- 9. 2 : s „A | vetkezőket irja: nek hiányzó terve az oka. Ezen tervek legfontosabbika Gelléri Ankét ül össze a "tőzsdén nemsokára A végleges rendezési terv, a mely ! Mór inditványa, a mely az Andrássy- hogy a módozatokat, a szesz / árának hi: egy világváros igényeihez alkalmaz- | ut meghosszabbitását tervezi, de nem | vatalos jegyzése tekintetében megällapit- kodnék s figyelembe venné a város | a Dunáig, hanem a Värosligeten át sák. Aktuális ennélfogva, ha ezen témával terjeszkedésének szemmel látható irá- | a Rákosra, villaszerü építkezéssel. | behatöbban foglalkozunk. Két kérdés merül fel, amely eldöntésre nyát, nagyban föllenditené az épit- | Szerintünk a dunai meghosszabbi- | v4r. Vajjon kivánatos-e egyáltalán a szesz kezést, ezzel az ipart, igy a mi szak- tásnak is meg kell előbb-utóbb tör- | pivatalos jegyzése? Ha igen, akkor hogyan mánkat is. ténnie, de az elsőség a városligeti | történjék ez a jegyzés? Budapest végleges rendezésének | meghosszabbitásnak adandó; mert Hogy az első kérdést eldönthessük, terve, mely több teret és levegőt adna | ezzel meg volna oldható a nyugoti 2hoz szükséges, hogy a mai állapotokat, midőn a szesz ára hivatalosan nem az új , városnak s a, mely fölhasz- pälyaudvar, illetőleg egy nagy köz- jegyeztetik, — tegyük az áralakulások nálni és érvényesiteni engedné Buda- | ponti pályaház elhelyezésének ker- | mikéntje szempontjából discussió tárgyává. pest topografiai előnyeit, maga után ! dése. Tény az, hogy ez ideig Magyarorszá- vonná a lakosság számszerüleg meg- A villaszerü épitkezés megfelelne | gon, a szeszárak természetes alakulásáról, felelő szétoszlását, a mi különösen a a vagyonos osztály igényeinek s a |. % A miánvitson Erdő rem elteti kell vendéglősipar fejlődésére is haszon- vagyontalanabb lakosság elhelyezke- ÁZ ipari .szeszgyárosok szövetsége, — 4 nal járna. dése a városban olcsóbban s az / legközelebb elmultban bekövetkezett bom- Mert ha bizonyos városrészekben egészség követelményeinek megfele- | lásáig, — ugyszólván czézári hatalommal itt ennek az igényeihez rendezett és kospalota szinte a főváros szivébe 26, a a ÉGysén9 an: AP ir jogát azt, y a szesz , a magy? szág vezetett vendéglők nyilnának s nem | emelődnék. 2 , | szeszüzletet több évtizeden át kibérelte és állana be az az anomália, hogy egy Fontos terv még a Dob-utcza ki- volt módjában a helyzetet kénye-kedve fényes, előkelő közönségnek szánt | szélesítése, a Kelenföld s a Gellert- a vagyonos lakosság telepednék meg, ! lőbben történhetnék s Ujpest és Rá- diktálta a szeszárakat, ugy a. hogyan azt | szerint kizsákmányolni. FANDA ÁGOSTON HALÄSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, (valamint József föherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. Telefon: 63—90. --- Page 134 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 5. HERRM ANN J L cs. és kir. femäru-gyär. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajänlja a legszolidabbnak elismert gyärtmänyait alpacca-ezüst. s E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819, Az automobil-társaskocsikról. Minthogy már több szállodás tervezi, hogy a vasuti pályaházakhoz automobil- omnibuszokat járat s hozzánk is többen in- téztek kérdést, hogy ezeknek az engedélye- zése minő feltételekhez van kötve; ennél- fogva szükségesnek látjuk az erre vonat- kozó miniszteri rendelet közlését. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter 71.863 VII/1905. számu rendelete szerint egyes alsófoku iparhatóságok a gépkocsi- járatu társaskocsi-ipar gyakorlására szóló iparengedély iránti kérvényeket erre vo- | natkozó jogszabályok, illetve törvényes rendelkezések hiányában elutasitjäk. Erre való tekintettel miheztartás végett a következőkről ertesiti a miniszter a II. | foku iparhatóságokat: A közforgalom s kizárólag személyek szállításának czéljaira szolgáló gépkocsi- járatok. az 1884. évi XVII. t.-cz. 10. §-ának e) pontjában emlitett rendes járati időhöz kötött személyszállitási iparnak tekintendők s következéskép azok, akik ilyen foglal- kozást üzni kivánnak, iparengedélyt köte- lesek váltani. Amennyiben a tervezett gépkocsi-járat esetleg több iparhatóság területét is érin- tené, ez esetben a vállalat tulajdonosa ki- zárólag attól az elsőfoku iparhatóságtól köteles iparengedélyt kérni, melynek terü- letén a vállalat székhelye fekszik, mely hatóság az engedély kiadásával egyidejüleg az engedély kiadásáról mindazckat az ipar- | hatóságokat értesiteni köteles, melyeknek | területét a gépkocsi járat érinteni fogja. A kérdéses ipar gyakorlására — ez idő szerint — általánosságban véve a társas- kocsi-iparra vonatkozólag érvényben álló helyhatósági szabályrendeletek rendelke- zései irányadók s amennyiben a gépjáratu társzskocsiközlekedés bizonyos tekintetben való specziális jellegénél fogva közrendé- szeti szempontból esetleg különleges ren- delkezéseket is igényelne, az — érvény- ben levő társaskocsi-ipari szabályrendelet megfelelöleg módosítandó, esetleg pöt- szabályrendelet utján kiegészitendő. Ebből a rendeletből világos, hogy az automobil-társaskocsik közlekedésére az iparengedély meg nem tagadható. Minthogy azonban ilyen omnibusz-közle- kedésre leginkább a vidéki városok szál- lodásainak van szükségük, hassanak tehát oda, hogy a hatóság eleve pótolja a tärsas- | kocsi-iparra vonatkozó szabályzatát az automobil-omniszokra vonatkozó ıntezke- désekkel ugy, amint ezt az idézett minisz- | teri rendelet meghagyja. Mindebből világos, hogy az automobil- társaskocsik engedélyezéséhez semmi kü- | lönösebb eljárás, illetőleg miniszteri enge- dely nem szükséges, ez tisztán a helyi iparhatóság jogkörébe tartozik. A magyar szakácsok köréből. A , Magyar Szakácsok Köre" érdemes megalapitója és buzgó ügyvivő alelnöke, Mayer Lénárd, a nyárra Gundel Károly igazgató meghivä- sára , Csorbató" főszakácsi állását foglalja el. — A , Szakácsok Köre" elnöksége a nyári évadra ugy intézkedett, hogy a keddi összejöveteleket minden két hét- ben kirándulással, minden két hétben pe- dig a folyó ügyeket elintéző gyüléssel tölti el. A kirándulások és gyülések sor- rendj:t lapunk utján publikálják. — A „Magyar Szakácsok Köre" tagjainak száma eddig már 167. Ez a szám s az a nagy erkölcsi siker, melyet a kör aratott, ösztö- kéljen minden szakácsot arra, hogy saját érdekében siessen a kör védőszárnyai alá, annál is inkább ; mert eddigelé a szakács- müvészség minden kiválója csoportosult zászlaja alatt. Cháteau Palugyay. Irta: Jókai Mór. Huszonöt esztendeje annak, hogy Jókai Mór Pozsonyban jártában meglátogatta Palugyai J. és Fiai czég borpinczéjét. Haza- jövet ezt a tárczaczikkelyt irta a Hon 1879 május 18-án megjelent számában. Azóta sok minden megváltozott. Az öreg Palugyay Jakab tizenkilenez esztendeje, hogy meg- halt, ebben a tárczaczikkelyben emlegetett két ifju Palugyayból öreg ur lett, csak a Chateau Palugyay maradt meg változatla- nul régi hirében. A huszonöt esztendő mun- kájának eredménye a Palugyayak pozsonyi, neszmélyi és villányi szöleinek nagy ki- terjedése, tokaji pinczéiknek hire, melyet az ifju Palugyayak külföldi utazásaikban csak fokoztak, becsületet szerezve a nagy- apa alapította czég nevének és a magyar- nak. Ezeket a sikereket Jókai, a költő akko: n látnoki érzéssel jósolta meg, s ebből érzésből fakadt ez a kedves meg- emlé , a melyet a , Budapesti Hirlap" tavaly tett közzé s a mely itt következik. A ki jó bort akar inni vasuton, vendéglő- ben Magyaroszágon, csak azt mondja «Cha- teau — Palugyay-, s bizonyos lehet — róla, hogy eszébe jut tőle a régi lengyel poharak fölirata: «unus non sufficit». Azután ha az ember tovább utazik Varsó vagy Szent-Pé- tervár felé, s valahol nem tetszik a szállása, csak mondja azt, hogy «Chateau Palu- gyay!» mindjárt kellemesnek fogja azt ta- lálni. Ennél a «biztos vär»-näl pihenőt ta- lál Londonban is, ugy mint Berlinben, s ha átvitorlázik Newyorkba, ha lekerül Buenos- Ayresbe, a Chateau Palugyayra mindenütt rá- talál. S aztán visszajöhet a föld más olda- lán, ott is maga előtt találja őt. Hiszen emlékezünk rá, hogy két magyar ifju főur, mikor Kalkuttában a legjobb bordeauxiból rendelt meg a vendéglőben, a Chateau Pa- lugyayt adták föl az asztalukra; s az angol vendéglős megmagyarázta szép geogratiá- val nekik, hogy ez a bordeauxi kerületnek legnevezetesebb bortermelő helye. A vasuti pályafő szomszédságában van egy szép emeletes ház, elől diszkertecskékkel szegélyezve: ez a Palugyay-kastély. Itt la- kik a híres magyar ember két legidősebb fia, a kik közül az egyik a magyar borászat érdekében körülutazta már a földtekét, s ki- tanulta, hogy milyen bor kell odakünn a né- metnek, angliusnak, muszkának, lengyelnek, a braziliainak, meg a vankeenek. Mert nem elég a bort ismerni, az ivönak a tanulmá- nyozása, az az igazi tudomány. A kapu alól mindjárt az üzleti irodába lé- pünk, a hol a falakat a sok rámába tett ki- állitási érmek és dicsérő oklevelek födik; az asztalokon a megrendelő levelek a föld | az üvegeket furfangos minden részéből. Éppen akkor hoznak oda egy táviratot -cAfghanisztán belsejéből, mely- ben az angol hadsereg kér uj segélycsapa- tokat a Chateau Palugyaytöl: egri és to- kaji veres-sipkásokban. Innen me- gyünk egyenesen a pinczébe. Mert nincs itten borcsináló, bormeg- nemesítő, glazirozö, petiotirozó mühely, nincs mesterséges gyár, nincs szölöczukor, konyakhabaró konyha, itt a vizet még hor- dótisztitásra sem használják, nem kerül be ide más, mint a tiszta, hamisítatlan szölö- nedv. Ott fogad bennünket legelőször is a ti- zenkilencz apostol. A biblia csak tizenhár- mat ismer; itt hattal megszaporodott. Tisz- teletreméltó hittéritők! Egyenkint százhusz akós mindegyik. A fenekére szobrászati re- mekműben kifaragva a képviselt apostol életnagyságu alakja, azután két hosszu sor- ban a többi kisebb misszionáriusok, két- három rendben egymás fölött: a hosszu, kivilágított pinczebolt olyan, mint a bu- dapesti Sugár-ut éjjel. S ilyen bulevárdja van e földalatti kastélynak három, ugyanannyi összekötő avenükkel, Mindannyiban folyik a munka. Hatvannégy munkás csapolja a nagy hordókat gőzhajtotta tömlőkkel, mossa motolláló kefékkel, | a mikkel akár hirlapot lehetne nyomtatni; | neki! (No, de ez okosabb munka) s aztán csoma- golja a kész palaczkokat deszkaládákba. De ezt a csomagolást is érdemes megnézni. Minden palaczk kap egy olyan zsuppböl fonott csuklyát, a mi hasonlít a spárgata- karóhoz s a mi azt ugy megvédi, hogy három sor egymás fölé rakott palaczkon csárdást lehet tánczolni. A tokaji bor pa- laczkjai még azontul egy gyönyörü, honi ké- szitményü nádfonadékot is kapnak, a mi ugy emeli a termetüket, mint valami princzesse ruha. Végre eljutunk a sanktuáriumba. Egy sza- bálytalan négyszögü pinczebolt az. Csak azért nem huzzuk le a saruinkat, mikor ide belépünk, mert nem tudjuk, hogy rájok ta- lálunk-e megint, mikor ki akarunk menni. Itt vannak az ősfejedelmei, az ereklyéi, a mesebeli csodatevői a magyar borvilágnak: a Hegyalja egész nemzetsége! Föl egész a boltozatig, mint egy orgona- palaczk mellett: a legalsók már feketék, a régiségtől: a tokaji palaczkok ismeretes nemesrozsdájával bevonva. S ez mind arany: — olvadt arany; — olyan drága is, mint az arany, de mennyivel édesebb. Egész nektár, egész ambrasi gyüjtemény. Csak- hogy okosabb a muzeumi regisegtärnäl, mert arra csak rá szabad nézni, de ezt a muzeum-őr közvetetlen tapasztalás utján vési emlékünkbe. Kezdjük a költői müveken. Az, első pa- laczk neve: Die Poesie der Weine. (Hátrább egy kicsit azzal a macskazenével! Persze, hogy németül van. Hiszen azt akar- juk, hogy németek olvasgassák. Mi ugy sem élünk vele, mert a magyarnak, ha egy faczér ötforintos ágaskodik a zsebében, vagy egy leküzdhetetlen toaszt a nyelve hegyén, hát dehogy hozatna tokajit: akkor pezsgőt parancsol, még pedig azt sem magyart: arra az időre nem hazafi: franczia pezsgő kell Pedig, ha megtudná azt az anekdotát, „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÄTORI, FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamit falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű . kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. CASO | A --- Page 135 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K.E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. a mit éppen most hallottam, mindjárt nem inná a franczia pezsgőt. El is mondom. Hát a champagnei pezsgögyärosok azt te- szik, hogy tartanak egypár száz utazó ügy- nököt, a kiknek az a kötelességük, hogy városról-városra, fürdőről-fürdőre járjanak; s mikor valahol nagy table d’hote van, az egyik rendel magának franczia pezsgőt; a másik összevész vele, hogy a hazában készült pezsgő éppen olyan jó; ő azt hozat magá- nak. Másnap aztán a hazai pezsgőt ivott vendég iszonyuan bekötözött fejjel jön le a table d"hotehoz, a halántékai flastrommal beragasztva, s nyögve kér a pinczértől szó- davizet; az az átkozott honi pezsgő egé- szen tönkre tette a fejét. «Läm, megmond- tam — bosszantja őt az utitárs. — «Most már hagyja ön el a szödavizet, hozasson franczia pezsgőt, ez az ellensége annak! S a franczia pezsgőtől aztán lassankint elmulik a komának a fejfájása. S abban az évadban aztán annál a vendéglősnél többé honi pezsgőt el nem fogyasztanak. A két commis voyageur pedig megy odább fej- fájást jajgatni.) De térjünk vissza a mi poharunkhoz. A borok költészete! Cum! Ha én ilyen bort tudnék költeni! Nem keresnék rá kiadót. A ritmus igen szép. Egyszerü ugyan, nincs benne semmi kompoziczió, de a fölfogás ma- gasztos. Van benne szellem. A versek gör- dülékenyek. S bir a horáczi klassziczitás za- matjával. Hanem ez csak a muzsák legfiatalabbika. A muzeum-őr fölvilägosit bennünket, hogy a ki a tokaji bor arkeológiai tanulmányát akarja végezni, annak mind a hét tónusán végig kell hatolni. Mert ennek is hétféle tónusa van, mint a szivárványnak, mint a hanglajtorjának: c, d, e, f, g, h, s mindegyikhez ujabb kisded pohárkák ke- rülnek elő, olyan vékonyak, elfujhatók, mint a vizhab, az édes szivárvány egész szine keresztül látszik rajtuk. Az «f»-nel már sza- bódni kezdünk, hogy sok lesz egy napra ennyi tudományt bevenni! De már ezt meg kell kóstolni: ez az, életébresztől — Csakugyan az! — mondja az én kopasz kol- légám, én már érzem, hogy nő ki a hajam tőle ujra a homlokomon. — Nem lesz ettől az ember ittas, csak más életre ébred. Oh, a tokaji bor nem vág le senkit, de mindent fölemel! No, de jön még egy skálával följebb. Ki ne állna mellé? Ez a szentjánosbogár-világu, zöldes nektár, a belga királyné ked- vencz itala. Ki ne üritené azt ki, a mi koronás honleányunk egészségére? Ez to- kaji szagos aszuszölöböl készült fejedelmi gondolat! Még ezen tul is van valami. Ez a mi ki- rálynénk kedvencze. Hát magyar volna-e az, a ki ezt a poharat ki ne üritené; ha mindjárt a bizonyos elesés várna is rá. Éljen, a ki ezt a nem konty alá való, de korona alá való bort megszerette ! De már most ez volt ám az utolsó! Se többet, se jobbat ennél nem szabad ajkaink- nak érinteni! Nem használ a szabadkozás. Még hátra van a legfelső fok! Ezt már csak istenek iszszák! Ez a tokaji eszenczia! Most érti az ember Jupitert, hogy miért szeretett a földre lejárni? S aztán ilyen borokból van egy hosszu galléria megrakva négyakós hordókkal. A külföldre évenkint háromszázezer pa- Paprika király! laczk megy innen szét s abból egy tizedrész legalább tokaji. S vissza nem küldenek be- lőle semmit. S ez a nagy diadala a Cateau Palugyavnak. Hogy nem küldik vissza borait. Mert azt sok ember tudja, megtermeszti a jó bort, palaczkokra lehuzni tisztán; elkül- deni biztosan, hanem azért mégis megesik mindanynyin, hogy egy-egy palaczk bora a kereskedőnél vagy megsavanyodik, vagy al- jat rak le, vagy pezsegni kezd, ha fölnyit- ják, s akkor aztán az egész borának a hi- | tele vész. A Chateau Palugyay boraival ez nem történik meg. Pedig nem mis-mäsoljäk | azt szaliczilsavval: titokban sem tartják, hogy mit csinálnak vele? Az ifju Palugyay meg is magyarázta azt nekünk, s hogy érthetővé tegye, experimentummal is megmutatta. Hogy bebizonyítsam, a tokaji bor mind a hét tónusán keresztül mennyire nem veszi el az embernek a tudományát, sőt még olyanra is megtanítja, a mihez soha sem értett, hát elmondom a «borköstoläs utän» látott experimentumot. Minden bor csak akkor huzható le pa- laczkokra, a miker teljesen bevégezte meg- érési müvét, hogy pedig ez mikor van be- fejezve: azt csak a bor maga tudja. Tehát megkérdik tőle. A melyik bort, az idejénél fogva, már lehuzhatónak hisznek, annak a hordóját kissé féloldalra forditják, s akkor egy vékony, hollóttollszárnyu furóval meg- furják a fenekét. Ha azon a furt lyukon csak egy csöpp bor is szivárog ki, akkor az a bor még dolgozik: nem lehuzni való; hanem ha a hordó sziszeg, a furt lyukon a levegőt szijja be: ez a sziszegés azt vallja, hogy az a bor tökéletesen megérett s az többet. a palaczkban szégyent nem hoz a gazdájára. Jelenleg harminczötezer akó ilyen kitünő magyar bor van ebben a pinczében. Adná az Isten, hogy sok ilyen várunk volna, mint a Chateau Palugyay: mert ezekből kell ne- künk meghóditani az egész világot! Irtam ezt a hetedik tokaji tónus után! Nógrád-Verőcze fejlődése. A kies fekvésü szomszéd Veröcze községben, Nógrád megye Fiuméjában, ismét egy hatalmas lépéssel haladt előbb- re a polgárság ama törekvése, hogy a községet a nagyszámu s igen előkelő nya- | raló vendégek számára kényelmessé és kellemessé tegyék. Május elsején nyilik ugyanis meg a nagy áldozatok árán izlés- sel és kényelemmel épitett uj községi vendéglő és kaszinó. Hogy a Dunaparton épült vendéglő s kaszinó termeiből mily bájos panoráma nyilik a Duna 3 ágára, 4 szigetére, a visegrádi szt. romokra s az Ősi magyar hadidicsőség szinhelyere, a Vértesre, arról nem leiräsböl, csak köz- vetlen szemléletből, tapasztalásból lehet fogalmat alkotni. Hogy pedig az úri s gavalléros kiszolgá- lással is biztosittassek a vendéglő, illetőleg a nyaralóhely jó hirneve, a vendéglő bér- letét az előljáróság más pályázók mellö- zésével egy neves és ambitiozus fiatal embernek, Laczuska Titusnak ajánlotta fel, kinek vállalkozása az érdekelteket a leg- szebb reményekre jogositja. Ww- Nemesitett 48-as édes paprika egyedül : Kovács Sándornál Mokrin. m Tessék nálam próba- rendelést tenni. egen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők we betr An fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. cp db cb Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € # € Kapható mindenütt. € « (€ Telefon 40—97 A régi jó idők. Miért sóhajtunk vissza a multba? Miért ismételgetjük fájdalmasan, hogy nem ugy van már, mint volt régen ? Hát bizony erről kevesen tudnának szá- mot adni; de azért mindenki sejti, hogy a régi idők jósága, kivánatossága nem any- nyira az anyagiakban nyilvánult, mint in- kább az erkölcsiekben. Találóan fejtegette ezt lovag Falk Zsig- mond, aki Bendfner Józsefnek, a Légrády- czég nyomdai müvezetöjenek jubileumán, a koronás arany érdemkereszttel való leg- felsőbb kitüntetése alkalmából mondott be- szédében igy jellemezte az [annyiszor visszasóhajtott régi jó időket: „Reg ideje annak, hogy én nyomdászi müködésem félszázados jubileumán átestem, sőt már a hatvan éves munkásságot is né- hány éve tulhaladtam, én tehát a mai ju- bilánsban öcsémet tisztelem, akinek el- mondhatok egyetmást a régmult időkből. Hát bizony ezek a régi, jó idők a mai kor észjárásával szemlélve, sehogy sem mutatnak fényt és dicsőséget, de bezzeg volt bennök valami, amiről a mai ideges kor teljesen megfeledkezni látszik. Azok- ban a nagyon régi jó időkben volt még szivük az embereknek és ezt a szivet meg- szólaltatták akkor is, ha a főnök érdeké- ről volt szó. Az én ifju korombon első és legszentebb kötelességünknek ismertük mi munkások, hogy főnökünk boldoguljon és azért minden áldozatra készek voltunk. Mert nagyon jól tudtuk, hogy a munkás- ról, annak jóvoltáról csak oly főnök gon- doskodhatik megfelelően, aki maga boldo- gulhat kellőképpen. A mai modern idők átváltoztatták a munkásokat is és ugy látszik, mintha már nem is volna szivük. Hangsulyozom, nogy ugy látszik. Mert ha egy kissé lehámoz- zuk a külső ridegséget, hát bizony ott találjuk minden egyes m.i.inkásunknál az érző lelket, a dobogó szivet, a melylyel — ha nyiltan nem is vallja — titokban örül annak, ha jót és hasznosat tud produkálni és evvel főnöke érdekeit egy lépéssel előbbre viheti. Kedve: jubiláns barátom! Nekünk, öre- geknek jut osztályrészül, hogy a régi idők jó szokását átplántáljuk és tovább művel- jük a mostani modern korban. A mi fel- adatunk munkásainkkal oly érintkezést te- remteni, hogy belássák, hogy szabad a szivüket nyiltan, felemelt fővel is megszó- laltatni, mert igy szolgálják leghelyesebben a saját javukat." Hát Falk lovag eltalálta az igazságot s a mi igaz a nyomdäsziparban, igaz a mi szakmánkban, sőt a társadalom valamennyi rétegében. Igen, a mit elvesztettünk a régi idők- kel, ez erkölcseink javának egy része. Hiányos bennünk a kötelességérzet, a bizalom és vonzódás egymás iránt. A munkaadó és munkás idegenekként állnak egymással szemben, sőt igen gyakran ellen- ségeskedés lappang sziveikben egymás iránt. Ez kárára van a munkásnak és a munka- adónak s egyik elmérgesítője a szocziális viszonyainknak. Mennyivel több derü, nemes vonás volna Paprika király ! --- Page 136 --- 4 életünkben, ha a régi jó idők e patriar- chális tulajdonságát visszaszerezhetnők. Különösen szükséges volna ez a mi szak- mánkban, hol a főnök annyi bizalmat kény- telen előlegezni alkalmazottainak. Ha ezekben nincs meg a kötelességér- zet, a jóakarat, ugy csakhamar csalódik a gazda, károsodik a vendég s kenyerét veszti az alkalmazott. Sivár állapot ez, aminek a megszünése közérdek; de ez csakis erkölcseink meg- tisztulása által következhetik be s mig be nem következett, okkal sírjuk vissza a régi jó időket. Közös üzletek adója. A vendéglősöket érdeklő, következő itéletre hivjuk fel ol- vasóink figyelmét: Közös üzlet után kiro- vott adóból első sorban minden egyes üzlettárson a kivetett adónak egyedül reá eső része követelhető, a közig. biróság 7587—1905. P. számu itélete szerint, mely- ivel a panasznak helyt ad annyiban, amennyiben kijelenti, hogy a panaszos K. s P. czég terhére kivetett adónak egye- ül reá eső részét tartozik első sorban d zetni, mig ennek az adónak czégtársaira fls5 része tekintetében csak másodsorban €aló fizetési kötelezettség terheli a pana- Vzost, mert: az 1883. évi XLVI. törvény- szikk 95. §-ának harmadik bekezdése ér- crlmeben az üzlettärsak a közös üzlet után kirovott adókért azzal a megszoritással tartoznak csak egyetemes kötelezettséggel, | hogy első sorban minden egyes kötelezett társon a kivetett adónak egyedül reá eső része követelhető és az egyetemlegesség csak akkor és annyiban érvényesíthető, amikor és amennyiben a tartozás első sorban kötelezettektől behajtható nem volt. (Folytatás .) Históriai jelentőségü ebéd volt Augusto Barbarigo dozsénak a bergamói követség bemutatkozásakor 1487-ben adott bankettje, amely arról is nevezetes, hogy — amint ezt ezen képünk mutatja — az akkori kor szo- kásához hiven, Casandra Fedele, a hires költőnő, ekkor mondotta el a tudományt di- csőitő, hiressé vált rögtönzött költeményét. Francziaország, a világmegváltó eszmék, a tudományok és müveszetek bölcsője és hazája, a gasztronomia történetében annyit jelent, mint amennyit a világegyetem törté- netében és életében: a nap. Mert valamint a nap áldásos melegének kisugárzásával életet, erőt, megujulást kelt, ad és ébreszt a földön, ugy Francziaország is ujjáébresztette, kifejlesztette és felvirágoz- tatta a gasztronomiát, azt a tudományt, mely itt élte át reneszánszának éveit és ma is franczia földön áll fejlődése legmagasabb fokán. Meghöditotta magának ez az ország az egész világot szellemével, eszméivel, tudomá- nyával, müvészetével, konyhájával és ha most — gasztronomiáról írva és beszélve — még- sem a franczia konyha dicséretével kezdem, hanem egy itallal, ugy ennek nem más az oka, hogy éppen Francziaországban az ital- készítés terén is, a pezsgöbor előállításával oly találmánynyal találkozunk, mely — mint minden, mit a franczia eszpri és invenczió szült — meghódította magának az egész vi- | izlés élettanas | lóján kivül Franczi VENDÉGLŐSÖK LAPJA lágot. Dom Perignon, a Haut Villers-i apátság pinczemesterének köszönhető a pezs- gő feltalálása. Az ő idejében 1670-ben a bornak palaczkokba fejtése még teljesen is- meretlen volt, a borospalaczkok parafadugó- val elzárása pedig szintén, miután e czélra kizárólag — ugy, amint ez Olaszországban még ma is sok helyen történik — olajat, illetve olajjal elzárt korsókat használtak. Nyomtatásban először 1708-ban találkozunk a pezsgő névvel, noha már a Champagne, Cognac, Rheims, Bouzy vidékén, Chalon sur Marnben széltében ismeretes «Pelillan» pre- dikátummal, ami annyit jelent, hogy dugó- lökő, dugóröpitő, szóval valami ördögital, boszorkányság és amely elnevezés magyará- zatát találja abban, hogy az emberek közül, akik csak ezen hatását ismerték, de elkészi- tési módját nem, a pezsgőt csak az igazán bátrak merték meginni. Ma persze már megváltoztak a viszonyok. Bátor és gyáva egyformán és szivesen issza meg a pezsgőt, a bátor, mert hiszen nem fél, a gyáva, hogy bátor legyen. És hogy a pezsgő már feltalálása első év- tizedeiben sem lehetett valami jámbor ital, érdekesen bizonyitja az a mende-monda, hogy amidőn VI. Károly franczia király Ven- czel cseh királylyal Rheimsban valami szer- ződésfélét kötött, ott olyan bort találtak, mely pezsgett és melyből egy hónapig ittak, mig volt, de részegek voltak. Hát bizonyos, hogy nem bort, hanem pezsgőt ihattak, melynek készitésmódját a haut-villersi barátok még féltékenyen őrizték. Lehet különben, hogy e bor a marnei krétahegység egy jól sikerült termése volt, mely hab nélkül pezsgett. Don Perignonon, a legelső italnak feltalá- rszágban a gasztrono- mia klasszikus hazájában, a legkiválóbb és legzseniálisabb emberek egész sorával talál- kozunk, akik invencziójukkal nemcsak ön- maguknak szereztek mulandó és pillanatnyi élvezetet, hanem elveket, ethikát, hogy ugy mondjam, esztétikát vittek a tudománynyá fejlesztett szakácsművészetbe, melynek a nemzetek müvelödestörteneteben is előkelő helyet és szerepet biztositottak. Említsük fel itt mindjárt első sorban a legnagyobbat, a nagy Brillat Savarint, ezt a kiválóan szellemes embert, ki Du Bugey departement Belley nevü városkájában szü- letett 1775-ben. Gondos nevelésben része- sülvén, ügyvéddé lett s később örökértékü műveiben nemcsak az élnítudás — savoir viore — hanem az ennitudás elméletét is megalapította. Physioologie du gout — «Az - czimü munkájában pedig az evés tudományát a szó legszorosabb ér- telmében valóságos tudománynyá — avatta, illetve fejlesztette. E mű ma már a világ minden művelt népének nyelvére leforditva, az emberiség közkincsét képezi és remélhe- tőleg legközelebb magyar nyelven is meg fog jelenni. Grimod de la Reiniére, a hires Malesherbes unokaöcscse és egy vitéz ge- nerális fia 1758-ban született. Ő is ügyvéd | volt és 1786-ban egy, Fariot de Saint Ange költő ellen irt költeménye miatt kénytelen | volt számkivetésbe menni. Állandóan iro- dalmi és szinházi körökben forgott. Voltair- nak pedig személyes ismerőse volt. Pasz- szionatus gasztronom, aki — mint Mon- taigne mondotta — «Almanach du gour- mand» és «Manuel des Amphytriones» czimü az inyesmesterség «müveszi» forrásait. E czélból nem nyugodott meg addig, mig a dJury des goustateurs» czimü társaságot meg nem alakitotta. 80 éves korában halt meg falusi birtokán. Hirneves, ritka Almanach- jának egyik hét kötetes példánya az enyém. Itt mutatok be e mű metszeteiből néhányat. Az első egy gourmand . könyvtára, a máso-" dik: egy gourmand kihallgatása; a harma- dik: egy gourmand jury-ülése; a negyedik: egy gourmand fontolgatása; az ötödik egy vendéglátó legelső kötelessége; a hatodik: egy gourmand álma; a hetedik: egy gour- mand felkelése. Marguis Louis de Cussy a gas- tronomia nagymestere, a legkedvesebb cau- seur. Mig Brillat Savarin többet professzor- kodott, mint evett, Cussy mindennél többre becsült ey dinert s csak aztán volt pro- fesszor. Ő mondta azt, hogy inkább ebédel egy elsőrangu párisi vendéglőben 20 frankért, mint Lucullusnál az Apolló-termekben. Kony- hájára borzasztó összegeket költött, de ven- dégeket hetenként csak egyszer fogadott, de ekkor oly komolyan fogta fel kötelességeit, hogy már 4 órakor reggel maga ment el a Hallesba, a párisi vásárcsarnokba. Mária Lujzát ő vitte vissza Bécsbe. (Folyt. köv.) Kit terhel a kövezetvám? Minthogy bor- vásárlásoknál a kövezetvám kérdése sok- szor ad vitára és pörre alkalmat, tudat- jux, hogy a budapesti tábla e kérdést 1905. évi II. G. 56. sz. itéletében igy dön- tötte el: Az a kérdés, hogy az alperes által a vasut részére kifizetett összegnek a kövezetvámra eső és 127 K 36 fillért tevő része felperest terheii-e, attól függ, hogy felperes az árut a budapesti vasuti állomásra tartozott-e szállítani, vagy pedig alperes budapesti üzleti telepére? Mert előbbi esetben a kövezetvám, amely az árunak a vasuti állomásról a vevő alperes üzleti telepére való fuvaro- zása következtében merült fel az át- vétellel, utóbbi esetben pedig az átadás- sal járó költséget képez és a kereskedelmi törvény 341. §-án alapuló jogszabály az, hogy egyéb megállapodás vagy eltérő kereskedelmi szokás hiányában az átadás- sal járó költségeket pedig a vevő köteles viselni. Ebből következik, hogy ha a kö- vezetvámot az eladóra akarjuk utalni, a vétel megkötésénél állapítsuk meg, hogy a bor üzletünkbe, illetőleg pinczénkbe szállitandó, különben a kövezetvám ben- nünket terhel. Vidéki kávésok találkozó helye. Fried Gyula, a székesfőváros e népszerü kávésa, Dohány- utcza 2. szám alatt levő , Szeged värosä- hoz" czimzett kávéházának emelésén sza- kadatlanul fáradozik. A tavasz alkalmából valóságos pálmaerdőt varázsolt a terra- szára, a hol az előkelő közönség szivesen gyönyörködik e forgalmas városrész zajos életében. A vidéki kávésok is itt tartják találkozóhelyüket, mit is ajánlunk olvasóink figyelmébe. A szakácsok köréből. A „Magyar Szaká- | csok köre" szakképzett szakácsokat ingyen helyez el. Az egyesület tisztelettel kéri a szállodás és vendéglős urakat, valamint az uraságokat, hogy bizalommal forduljanak a kör elnökségéhez: Budapest, IV., Régi- munkáiban arra törekedett, hogy megtalálja | posfa-ufcza II. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet. é » BUDAPEST, VII. kerület, Baross-tér 18. szám. Ajánljuk t. győződjenek meg szolgál a társulat vezetősége. udatjuk ugy á fővárosi, mint vidéki t, Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynel a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra számi előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óvadékok folyösitäsänäl, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy előnyös feltételeinkről. Felvilägositässal minden irányban ittatik, — oly mielőtt óvadékot folyösittatnak --- Page 137 --- 1906. mäjus 5. Társas reggelik: Ipartärsulatunk tagjai penteki tärsas- reggelieiket a következö helyeken tartjäk: Mäjus 11-ken: Burger Kärolynäl „Hungä- ria" szálloda. Május 18-ikán: Krajcsovics Rezső vendég- lőjében MN délután ozsonna, Köz- lekedés a czinkotai helyiérdekü vonattal. Május 25-én Doktor Läszlönäl, VIII, Ta- vaszmező-utcza 7. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartär- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Május 11-én: Hajós Károly vendéglőjében, I. Farkasrét melletti csendőrlaktanyában. Közlekedés : farkasréti villamos vasut. Május 18-án: Noficzer Károly vendéglő- jében, VI., Erzsébet-királyné-ut 50. „Jö barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Május hó 9-én Markhardt András ven- déglőjében VIII., Mária Terézia-tér 1. szám. Május hó 16-án Kriszt Károly vendéglő- jében V., Visegrádi-utcza 24. sz. KÜLÖNFÉLÉK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur viläghirü alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükségletnek beszerzése alkalmával ajánlatos az emlitett raktárt ajánlattételre felhivni. A választások. A fölszabadult ország szive szabadon és magasztosan nyilatkozott meg az urna előtt. A nemzet lelkéből ez az akarat lett urrá, hogy hazánk legyen füg- getlen és a magyaroké! A 48-as független- ségi lobogóé az absolut, az ellenállhatlanul tulnyomó többség az ország házában; te- hát ha lesznek is még küzdelmes napjaink, aminthogy lesznek, immár nem bizonyta- lan előttünk az ut és a czél, mert rendit- hetlenül áll majd a törvényhozás nagy többsége a jog, törvény és igazság mellett. A mi specziális ipari érdekeinket illeti, hát örvendetes ránk, hogy szakmánk ala- pos ismerője s igaz barátunk, dr Barabás Béla, aradi ipartársulatunk volt jogtanácsosa, három helyütt jutott mandátumhoz, ezek között Budapest VII. kerületében is dia- dalmas többséggel. Örvendetes ránk, ha nem is győzedelmeskedtek, hogy a ;elöltek sorában két szaktársunk is szerepelt. Mindkettő Győrmegyében. Az egyik Dreiszker József vasuti vendéglős, a másik Németh Imre téthi vendéglős. Becsült és tisztelt közöttünk mindkettő neve. Adja Isten, hogy az uj választásokkor közülünk is helyet találjon valaki a parlamentben. Addig is megnyugvással tölt el bennünket, hogy a magyar iparosság oly kiváló fér- fiát, mint Madary Gábor, szintén a székes- főváros, ennek leghatalmasabb kerülete, a nyolezadik, szintén annyira fölemelte, hogy Jung Péter sajt-, vaj- és csemege- áru nagykereskedése elismert előnyös beszerzési forrása. VENDÉGLŐSÖK LAPJA a pótválasztásnál minden valószínüség szerint mandátumhoz jut. Már pedig, ha egyszer ő helyet foglal a törvényhozásban, igaz és határozott pártfogónak nem leszünk hiányában. Éljen a haza! Esküvő. Diszes esküvő szinhelye volt a Terézvárosi plébánia templom á,rilis 25-én. Ekkor vezette oltárhoz Kiffner Mihály az Andrässy-uti Wdgner Vilmos-fele nagy- vendéglő derék főpinczére Peszlenyi Ilona kisasszonyt. Násznagyok voltak Wädgner Vilmos vendéglős és tétényi Kiffner Ist- ván. Nyoszolyó lányok: 7schida Paula és Fibi Irma. Vőtélyet Élő József és Skrubek Antal. Az előkelő nászközönség sorában ott láttuk 7schida Pál m. kir. postames- tert, a báró Madarássy-Beck család tag- jait, Wdágner Vilmosnét, Tschida Ödönt nejével, Rehling Józsefet nejével, Dékány Sándort, Gad! Andort stb. Esküvő után a diszes násznép a Deák-téri Szűcs és Ba- lika vendéglőjébe vonult hol a lakoma igen fényesen sikerült. A tiszta szerelem- ből kötött frigyre Isten áldását kivánjuk. György napja. Ha borongósan is, de szent György meghozta a gyöngyvirág- fakasztó májust. A mi szivünben is gaz- dagon nyilhattak a hála virágai, mert hát szerkesztőnket György napjára elhalmoz- ták jó barátai és tisztelői üdvözleteikkel. A szeretet és ragaszkodás eme feledhet- lenül kedves megnyilatkozásaiért ezennel hálás szívvel mond köszönetet, hosszu és boldog életet kivánva nekik a nemsokára teljesen fölszabadulandó, független magyar hazában. Föltámadt , Mátyás Király." A Kerepesi- ut régi nevezetessége, a mely nélkül ez a hatalmas világút hiányos volt, a „Mä- tyás Király-kávéház" ujra megnyilt, de megifjodottan, a hajdani ház helyén épült gyönyörű palotában, fényes, szinte kápráz- tató berendezéssel. A föltámadott „Mä- tyás király" gazdája Christe Károly, a „Sväbhegy-szällö“ tulajdonosa, mig vezér- kara Geislinger Endre nappali, Szlaforics József éjjeli főpinczér; tehát oly férfiak csoportosúlnak a megújhodott , Mátyás király" körül, a kik biztositnak arról, hogy az uj lokalitäsnak is meglesz a régi nép- szerüsége. Dvorzsák a Józsefvárosban. —/Dvorzzsák János szaktársunk, a ki dohány-utczai vendéglőjében annyira népszerüvé tette magát, megvette a Kölcsey-utczában levő Tüdős-féle házat és vendéglőt s már a saját kezelésében meg is nyitotta. Ez a vendéglő, a mely 7üdös József, Miksa császár nyugalmazott szakácsának kezelé- sében a Józsefváros legkedveltebb helyi- sége volt, Dvorzsák aegise alatt ismét visszanyeri régi fényét, a mely 7üdőós ba- rátunk betegsége folytán hanyatlásnak in- dult. Károlyi Nándor a Tavaszmezö-utczäban. Lapunk mult számában jelentettük, hogy Károlyi Nándor jeles szaktársunk, volt királyi pinczemester, a József-utcza 59. szám alatt levő vendéglőjét, a ház lebon- tása miatt május elsejével elhagyta. Téves volt azonban az a hiradásunk, hogy a Kerepesi-út 19. szám alatt felépült „Mä- tyás király" palotában nyitja meg helyisé- gét; mert uj helyisége, diszesen és ké nyelmesen berendezve, V///. Tavaszmezö- 5 utcza 2. szám alatt épült palotában lesz. Itt bugyog az ő hires szegszárdvidéki borainak forrása. Menjünk Károlyi Nán- dorhoz! Asbóth a milleniumi versenypályán. Asböfh János, a ki hársfa-utczai vendéglőjében jó nevet vivott ki magának, elnyerte a mil- leniumi torna-versenypálya kantinját. Be- járat a Csömöri-utról. Ezen a pályán, a hova a nemzetközi foot-ball és bicykli- mérközések s a középiskolák országos torna-versenye nagy és előkelő közönsé- get szokott vonzani, Asból2 mindenképpen méltó vendéglősnek fog bizonyúlni. Hami- sittatlan, kitünő borai igazán izomedzői lesznek sportüzőinknek. Változás a , Kék Flaskó"-nál. A Terez- város patriarchális helyiségét, a terez- városi pabricius polgárok hires találkozót helyét, a jó borairól városszerte ismer- „Kek flaskó"-t a Király-utcza végén a vá- rosligeti Fasornál, Blaska /síván, a régi tulajdonos, nagyrabecsült —szaktársunk, Leyrer Károlynak adta át. Leyrer Károly tiszteletre méltó multja kezeskedik arról, hogy a , Kék flaskó" híre-neve nem ha- nyatlik, hanem emelkedik s a „Kek flaskó" továbbra is a búfelejtők derűt árasztó lámpása marad. Szakácsok nyilatkozata. A „Szakäcsok köre" elnöksége hivatalosan a következők nyilvánítására kérte föl lapunkat: A mi- nap az ujságok azt hirlelték, hogy Schaef- Jer Antal nevü szakács berugott állapot- ban a Csömöri-uti „Vasut“ kávéházban lövöldözött. A , Magyar szakácsok köre" tudatja, hogy neki ilyen nevü tagja nincs, sőt a magyar szakácsok között ilyen nevű egyért. ismeretlen. Ennek kijelentését a magyar szakácsság intelligens testületének jó hirneve követeli. Palkovics Ede elnök. Az orosz kölcsön. A Pol. Korr. közli ama czári ukáz szószerinti szövegét, a me- lyet a czár 1906 április 4-én a pénzügy- miniszterhez intézett az uj öt százalékos orosz államkölcsön-kötvények kibocsátásá- ról. A kölcsön névértéke 343,750.000 rubel, 2250 millió frank, 1118 millió német biro- dalmi márka, 1075 millió, 800.000 holland forint, 39,325.000 font sterling, 2133 millió korona. A kötvények névreszólók és 500, 2500 és 5000 frankos darabokban bocsát- tatnak ki a megfelelő rubel, márka, holland forint, font sterling és korona értékben. A kamatok félévenkint 1906 április 18-ig és illetőleg május 1-ig évi sorshuzás utján törlesztendők, a mely 1917 évtől kezdve minden év január 19-én, illetőleg február 1-én lesz. A kölcsön törlesztésére 1917-töl kezdve a kölcsön névértékének 082,731.612 százalékos amortizácziós kvóta fordittatik. 1916 április 13-ig, illetve május 1-ig a köl- csön nem mondható föl és nem konver- tálható. E kölcsön kötvényei és szelvényei minden orosz adótól mentesek. A kötvé- nyeket a pénzügyminiszter által e czélra kiszemelt pénzintézetek és bankházak reali- zálják. A kamatszelvények, valamint a ki- sorsolt és felmondott kötvények kifizetése azon összegekben történik, a melyek a czimletekben megállapított értékaránynak megfelel: Budapesfen koronaértékben a „Magyar Általános Hitelbank"-nál. Ugyan- ezen intézet szolgáltatja ki annakidején költségmentesen az uj szelvényeket. Budapest, Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. — Telefon 785. Fióküzlet: VII, Garai-tér 5. — Telefon 65—25, Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és husnemüek, fozelékek; turista és vadász conservek. Mustár, halikra, csemegék, téa, likőrök, és franczia pezsgőborok, különlegességek, ásványvizek, Vidéki szállodások, fürdővendéglősök, kávésok, éttermek általánosan magyon ismert ö 2 Vidékre 5 kilós postacsomagok. "a Arjegyzék bérmentve. --- Page 138 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 5. | A Palugyay-pincze diadala. [Londonból irják /van Csen kinai nagykövet a minap Csa-Cse kinai császári herczeg tiszteletére, aki külön kiküldetésben járt az angol fö- városban, fényes diszebédet rendezett. Ez a lakoma a maga nemében szinte páratlan volt, mert fejedelmi vendége kedvéért a nagykövet asztalán ott szerepelt minden étel és ital, a melyet a legkényesebb nagyuri izlés kielégitésére Európa nyujt- hatott. A magyar borkereskedőket és bortermelőket bizonyára érdekelni fogja, ha megtudják, hogy a diszcbeden a világ és különösen Európa leghiresebb borai és pezsgői között, az asztalra került a magyar bortermelés büszkesége, a tokaji bor is a Palugyay J. és fiai czég pozsonyi pinczei- ből. A magyar bortermelésnek ez a dia- dela azt bizonyitja, hogy boraink régi, megérdemelt hirneve ma is fönnáll a kül- földön. Nyilvános nyugtázás. A , Budapesti szállo- dások, vendéglősök és korcsmárosok ipar- társulata" és a , Budapesti Pinczér-Egylet | Palkovics Ede, f. évi márczius hó 7-én tartott közös bäl- ján a következő felülfizet&sek folytak be: Dréher Antal 400 K, Első Magyar Részvény- Serfőző 300 K, Müller Antalné 200 korona, Frangois Lajos 200 K, Törley József 200 K, Hungária" nagyszálloda r.-f. 200 korona, Auer-fény r.-t. 200 K, Légszesz- társulat 200 K, Alt. villamossági r.-t. 200 K, ifj. Haggenmacher Henrik 200 K, [Horváth Nándor 100 K, Krausz Gottlieb 100 K, Freund Vilmos 100 K, Gerbaud Emil 100 K, „Artezia“ szikvizgyár r.-t. 100 K, Szt.- Lukács-fürdő r.-t. 100 K, Pilseni polgári serfőzde 100 K, Drechsler Béla 100 K, Szuly Aladár dr. 60 K, Mosch Béla 50 K, Fischer Miksa 50 K, /7ubert J. (Pozsony) 50 K, Maloschik Antal 50 K, Név nélkül 95-50 K, Név nélkül 70 K, Név nélkül 58-16 korona, Név nélkül 4937 K, Stadler Károly 40 K, Név nélkül 4792 K, Név nélkül 4775 K, Név nélkül 47.61 K, Borhegyi Ferencz 50 K, Huber Antal 50 K, Haas Fülöp és Fiai 50 K, Schreiber unokaöcscsei 50 K, Palngyai (Pozsony) 50 K, Schmidt és Társa (Pozsony) 50 K, Ungar Samu 50 K, Littke Ernő (Pécs) 50 K, Aich János 50 K, Belafini Artur 50 K, Hüftel Tivadar 50 K, Weiszen- stein Mór 44 K, Knuth Károly 40 korona, Berndorfi fémárugyár 40 K, Kunz József és fiai 40 K, Edelsfein Károly 40 K, Márkus József 40 K, Schomann Antal 40 K, Bor- hegyi Ferencz 40 K, Holczer Ede 40 K, Barenfels és Wedekind 40 K, Weiszenstein 10 K, Fisch Márkus 40 K, Schulteisz Emil 34 K, Horner Artur 30 K, Krist Ferencz Károly 30 K, Piatnik Nándor 38 K, Sperl idorné 30 K, Joel és Fiai 38 K, Leheti István 30 K, Brauch Ferencz 30 korona, Wampetics Ferencz 30 K, Kass Béla 30 K, Bronner Miksa 25 K, Popper Ede 25 K, I. Weidmann 24 X, Lackenbacher Félix, Felhivás a szaktársakhoz! mohai Ágnes-forrás ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI AGNES-FORRAST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktársak! Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. Demeter Sándor, BB. Fischer, Edeskuty Jenő, Petánovits Józset, Girbal Emil, Mutz- bauer Jenő, Spindler Adolf, Hölle Márton, Fischer Emil, Ehm János, Kaszás Lajos, Molnár Sándor, Zimmer Péter, Lobmayer M, K., /Wits Gyula, Hauer Bertalan 20—20 koronát, Magyar villamossági r.-t. 14 X, Köruti fürdő r.-t. 14 K, Simón Károly 14 K, Jajczai János 14 K, Rajágh Lajos 12 K, Kedvessy Nándor, Höpfner Hermann, Dözse Döme, Bloch Artur, Huber Antal, Hermann Ödön, Simon Imre, Guttmann (Gyárfás) Gy., Wolf (Bristol), Behrs, Steiner Miksa, Szenes Ede, Gracsmó Zoltán, Oft és Sterin- ger, Goldberger Simon, Haver Sándor, Kupper Sándor, Zimmer Péter, Heller B. Lipót, Krammer Miksa, Ehrlich G. Gusztáv, Haris és Zeillinger, Doktor 1 ászló, Sinner József, /7ack István, Noszek Ignácz, Koch József, Mádai Lajos, Kávés-ipartársulat, Brauer testvérek, Fechner 1. Maximilián, Holczer Ede és fiai, Brückner Józset, Schárhán Jánosné, Rumpa Ferencz, Förster Konrád, Fischer Miksa, Pelczmann Ferencz, Weisz Béla, /uranovits Ferencz (Szeged), Czuba Duroziér, Szálasy Alajos (Kassa), Láng tesívérek, Nagy Lajos (Arad), Nagy Ignácz 10—10 K, Fischer Miksa 20 K, Szántó Ferencz 20 K, Abeles Dávid, Margitviz r.-t., Hochstein Károlyné, Gruber Ferenczné, Oláh István, Favla Ferencz, Schlumberger Róbert 10—10 K, M. Steiner és társa, Polatschek és társa, Gschwindt-féle gyár, Braun testvérek, 8—8 K, Központi takarékpénztár 6 K, Suttrel Sándor 6 K, Ebner Ferencz 6 K, Polacsek Amadeus 5 K, Breitner, Geittner és Rausch, Weiner Sándor, Berger Józset, /. Feitler, | Svetics N., Magyarits, Bernhardt Ferencz, Zwierschütz Mihály, Braun Ignácz, Tschögl N., Hruska János, Kommer Antal, özv. Sperné 4—4 X, Mittermayer János 2 K, Kónya Sándor 2 K. A nagylelkü adakozók- nak ez uton is hálás köszönetét fejezi ki — a rendező-bizottság. Vendéglősök — figyelmébe. Ajänljuk kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld Sylváni fehér borainkat, melyek gyönyörü színük-, nagy erejük-, kiváló izük- és zama- tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- mely bel- vagy külföldi elsőrendü borokkal. | vidéki | Boraink árai: a) Ujborok: Bátaszék fehér és siler asztalibor hlt.-ként 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hlt.-kent 40 45 és 50 kor. b) Ő borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.; vörös 60 kor. hektoliterenként. c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 0-7 lit. finom fehér bor 25 kor.; 25 palaczk 0-7 lit. legfinomabb (Muscat- Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylváni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 palaczk szek- szárdi vörös 30 kor. Ez árakban üveg, láda, csomagolás és vasuthoz való szállítás költ- ségei bennfoglaltatnak. d) Csemegebor: fehér | a 80-as évekből hlt.-ként 100 kor.; szekszárdi vörös hlt.-kent 120 K. Szél és Társa borter- | melők Bátaszék, (Tolnamegye). " NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) Lithion-forrás kitűnő sikerrel |Salvator .... vese-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros húgyárnál, továbbá a légző és emes-tési szervek hurutainál. \ Szinye-Lipöczi Csiramentes ! Kapható asvanyvızk-reskedesekhen vagy a Sulpatar-For, as vinzqalösaganal Eperjesen Húgyhajtó hatású! udapesti Ügetőverseny Egyesület Erzsébet királyné-uti pályáján a BUFFET bérbeadó. Ajánlatok ugy az esztendő 3 meeting- jére, valamint azokra külön-külön is, a vezértitkári hivatalhoz (VI. ker., Lendvay-utcza 2. szám) czimzen- dők, ahol felvilägositäst is szive- sen nyujtanak. Budapesti Ügetőverseny Egyesület. — „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! | Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk! idő hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- Itt az idő, dogulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt megapasszuk PINCZÉR SZAKTÁRSAK! tartsa becsületbeli kötelességének és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. Akiben egy csepp magyar vér bugyog, vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünő asztali és borwiz kiállta a versenyt év óta minden külföldi I-ső rendű szabad szénsavas nátron ásványviz: ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ásványvizzel szemben a --- Page 139 --- 1906. mäjus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Nyilatkozat. Minden rossz emésztésü egyénnek teljes meg- győződéssel javalhatom a Szt.-Lukácsfürdői „Kris- tály" ásványvizet, melynek huzamosabb haszná- lata a tápcsatornára még makacsabb esetekben is kiváló jó hatásu. Baktoriummentes, megbizható tiszta voltánál fogva mindennapi használatra is igen alkalmas, kellemes üditő ital. Dr. BatiMalıy Istvän Zoltän, k. i. egészségtan-tanár, Pest vármegye tb. főorvosa, Budapest, IV., Reältanoda-utcza 19. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő. BUDAPESTEN. 489 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, | mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet bejárók részére is, jut“nyos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, — Napfűrdő. — Dr. Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen. — 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditöviz: elsőrangu, szénsavvai telitett ásványviz, mint asz- tali viz orvosi tekintélyek által legjobban ajánlva. | 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komtorttal berendezett két szállodában. | DS Pensiö-rendszer, sajät kitünö konyha (berlet-könyvecskek}. Allandó orvosi felügyelet. Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágositást készséggel nyujt: —j A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. | Eladó. A Kolozsváron, Deák Ferencz utcza | 18. szám alatt, 15 év óta fennálló Grünfeld Farkas-féle nagyon jól menő, állandóan 40—50 abonenssel biró vendéglő családi körülmények miatt eladó. — Értekezhetni a tulajdonossal. LA .r B 1 á S Vendégilő. Kaya rés üde, més vállalkozás miatt eladó. — Ügynökök kizárva. Bővebbet IV., Väczi-uteza 63. szám. Sziklapineze keszite&sere kiválóan alkalmas, finom faj- szőlővel beültetett 1428 7) öl telek Buda- fokon, vizvezeték, villanyvilägitäs, hajó, villanyos és gőzvasut mellett jutányosan eladó! Pinczéből kikerülő kő, kitünő épitési anyag, pinczeépités költségeit nagyrészben fedezi. Kovács János Budafok községháza (ügynökök dijaztatnak). Vendéglő, illetve szálloda [1 [1 átadás. Egy alföldi 7000 lakosból álló magyar községben, a lexszebb forgalmi helyen, egy ujjonan berendezett jó forgalmu szálloda és vendéglő melyben több egylet van elhelyezve, egyéb vállalat miatt átadandó, esetleg ugyanott egy kauczióképes ügyes kimerö alkalmazandó. — Bővebbet a kiadóhivatalban. Badacsonyvidéki sajáttermésü hegyiborokat kölcsön-hordók- ban szállit Balog Gyula bortermelő Balaton- Henye. — Árjegyzék ingyen. BOR-ELADÁS. 300 hektoliter, 1902, 1903. és és 1904. évi termésü, kitünő za- matos, tisztán kezelt 0-BOR | 100 literen felüli mennyiségekben is olcsón eladó. Mintával szivesen szolgál Kesselring Mihály Módos. Meghivó A „CONSUM“ pinczérek részvénytársaságának | 1906. május hó 13-án de. */,I1 órakor VI., Teréz- | körut 4. sz., I. 5. alatt tartandó ] II-ik rendes közgyülésére, / miután az 1906. április hó 28-ra összehivott | közgyülés az alapszabályok értelmében hatá- rozatképes nem volt. Napirend: 1. Az igazgatóság jelentése. 2. A mérleg- és eredmény-számla előter- jesztése. 3. A felügyelő-bizottság jelentése. 4. Határozat a felmentvény megadása tárgyában. 5. A felügyelő-bizottság dijazásának meg- állapitása. 6. Választások. 7. Esetleges indítványok, melyek 30 nap- pal a közgyülés előtt irásban benyujtan- dók. (24. § i.) Az igazgatóság. 15 §. Ki szavazatát (erh akarja, köteles legalább egy hónappal előbb nevére irt részvé- nyeit három nappal a közgyülés előtt a társaság pénztáránál elismervény ellenében letenni. A zárszámadások VI., Teréz-körut 4. sz. I. 5. a. helyiségben a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Minden időben legjobb minőségü «€ borokat € szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi borpinczészete Vá 02. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szäm: 8. Ws At. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. “A Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlított fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61 WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. "A Eladó borok. Pásztor László urnak izsáki szőlőtelepén | 120 hektó rizling, 80 hektó kövidinka, 3 hektó ó-törkölypálinka jutányos áron eladó. A vevőkért — kivánatra — kocsit kül- dök akár az izsáki, akár a fülöpszälläsi vasutállomásra. Izsák, 1906. április 12. Me TOMOR JOZSEF telep-vezetö. , — fagylalt, jegeskávé, hidegké- szitmények előállításánál a jég sózására valamint hütőkészü- lékekhez. Minden felvilágosi- Iparsó tást és értesítést szóbeli vagy irásbeli ker- dezősködésre dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. Elvállal Asphaltirozäst minden alakban, — Faczement tetőzéseket. — Nedves falak szárazzá tételét asphalt anyaggal. Rövid időn be- lül több mint 1000 lakást mentet- tem meg a penész és nedvességtől ezen vällalatommal. — Talajviz ellen elszígeteléseket, vizhatlan asphalt-lemez és asphaltirozással. — „Universal“ kautschuk asphalt- lemezeket uj épületekhez készitek mérték után. — Avult zsindelytetők átvetését asphalt fedéllemezekkel minden szinben. SCHLEISZ GYÖRGY BELA Budapest, VIII., Gölya-utcza 36 /a saját ház. — Telefon 60—38. festékkel 3 szinben. E al továbbá e szakmába való bármily munkála- tokat pontos kivitelben a legrő- videbb idő alatt. — Raktáron tart és szállit következő anyagokat u. m.: Asphalt, kátrány, kátránylemez tekercsekben, asphaltlemez és ezekhez való czinezett szögek és faléczek, carbolineum, carbolineum festékek, kátrány-festékek minden szinben, Biehn- olaj, kautschuk-asphalt burkoláshoz, bitomen, carbol és clozet-olaj stb. Végül szabadalmazott sertéstátováló és jelző kefék és ezekhez való festékeket minden szinben. — Ugyszintén javításokat vállal e szakmában. Budapesten még a viz is drága. kt 1 Új! TELEFON 60—38. 2 évre elegendő. — Kivánatra bérmentesen házhoz küldöm, esetleg személyesen is megjelenek. Vendéglősök, kávésok és magánintézetek figyelmébe. Sikerült egy vizelde szagtalanító olajat feltalálnom, amelylyel bárki bármily nagyságu és forgalmu vizeldet potom áron fertőt- 1 lenithet és szagtalanithat, ugy, hogy vizvezetékre egyáltalában szükség nincs. Egy 25 kilogr. kanna ára 15 kor., mely mennyiség | | , Tisztelettel SCHLEISZ GYÖRGY BÉLA Budapest, VIII., Gölya-utcza 36/a saját ház. --- Page 140 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Budapest 1ő- és székváros látványossága! EN : — : „Mätyas Kıraly“ kävehäz VIII. Kerepesi-út 19. szám alatt a , Mátyás király"-hoz czimzett ujonnan épült házban. Ezen — a legélénkebb és előkelő városrészben fekvő kávéház legdiszesebben és az ujkor igényeinek minden kényelmével berendezve. vasárnap f. év május hó 6-án reggel . . megnyilik. Az alulírott uj helyiséget a n. €. közönség szives pártfogásába ajánlja mély tisztelettel CHRISTE KÁROLY, kávés és a , Svábhegy"-szálloda bérlője. Előjegyzésekre szobákra a Svábhegy szállodá- ban a Mátyás király kávéházban is elfogad- | tatnak. Igen ajánlatos szenzácziós ujdonság a „Triumf“ mandolin-piano- orchestrion Teljes zongorával, kis és nagy dobbal, réztányérral, harangjátékkal és castagnettel Felséges hallgató és tánczzene. Helyettesit egy teljes zenekart. Sem villanyerő sem motor nem szükséges, csupán suly- felhuzás, miáltal bárhol köny- nyen felállitható. A beléje dobott pénzekből kifizeti önmagát. Tessék Orchestrion-katalo- gust kérni Hörl Ferdinánd Pozsony, Ventur-utcza 24. ZIMMERMANN GY. H. Lipcsei zenélőmüvek gyárának és kivi- telének képviselője. a (Üzletei vannak: Szt.-Petervär, Moszkva, Riga és London.) Budapest, VII. ker, RR Telefon 24—94. Föpinczerek Országos Óvadék-Letéti Társulata Erzsébet-körut 39. Hivatalos órák: d. u. 4 —6-ig. szám. Telefon 24—-94. Pénzintézetünk: Terézvárosi takarékpénztár m. sz. Teréz-körüt 4. Működésünk kiterjed egész Magyarország területére. A bejelentett óvadék azonnal elin- téztetik. Legmagasabb óvadék 6000 Korona. Kamatláb mindenkor a legmérsékeltebb. Uj tagok felvétele mindennap eszközöltetik. A Vidékről óvadék sürgöny vagy telefon utján is bejelenthető. Fürdőhelyre foglalót adunk, tőke törlesz- tés erre nincs. Óvadék folyösitäskor csak egy heti tőke- és kamatfizetés eszközlendő. Az óvadék visszaérkeztekor a tőkére fizetett részletek nyomban vissza- utaltatnak. A bejelentett óvadékot titok. ban tartjuk. Ügyvezető titkár: Fenyves Henrik Vendéglősök, szállodások és kávésoknak rendkivül nagy hasznot hajt egy orchestrion. Legjobb szórakoztató a vendégek részére! --- Page 141 --- 1906. mäjus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 Boros-Sebesi Uradalom Felügyelőségétől. www FÜRDÖVENDEGLÖ www BÉRBEADÁSI HIRDETMÉNY. Nagyméltóságu gróf Wenckheim Frigyes ur boros- sebesi uradalmához tartozó Menyháza-fürdő vendéglője a fürdőidényre haszonbérbe adatik. — Részletes feltételek megtudhatök Boros-Sebesen alolirottnäl. Eöröm Ede uradalmi felűgyelő. Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyökér, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, Csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és Őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 806008 hegyi borok 00000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. ——— vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz. A viläghirü műncheni A müncheni Paulanerbräu czég ugyanaz, mely évente márcziusban a világhirü . £ Figyelmeztetés! Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém b. tudomására adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a ,Salvatortt-sőrt U Baldóczi-ásványviz, BALDOCZI , DEAK"-FORRAS N : . ; 7 : m s] a világ legjobb ásványvize. js : A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- & | bij ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, [:] ? borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. 3 ka 1/4 liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva 18 fill. 4 21 "iii: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (I. em.) 3 g A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- 5 Paulaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. STWLSTGEETZ CL Séd CC Magyar Királyi Földmivelésügyi Minister. 36861/VI1II. 2. sz. Hirdetés. A budafoki m. kiír. pinczemesteri tanfolyam pincze- VER : jében folyó évi május 16-án délelőtt 10 órakor tartandó borárverésen eladatik a vinczellér-iskolák szőlőiben és az állami szölötelepeken termelt borok egy része. A venni szán- dékozók az elárverezendő borokat folyó évi május hó II. és 15-én, továbbá az árverés napján megizlelhetik. Az levelezőlapon árverezendő borok jegyzékét az érdeklődők közölt kivánságára a pinczemesteri tanfolyam igazgatósága megküldi. Budafok, 1006 április hó. \ DS A budafoki m. kir. pinczemesteri tanfolyam igazgatösäga. EEE DEZE DE DEDED b © A szállodai és vendéglői segédek © fi I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. I A LL | Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén ! | Szerkeszti: Varga Istvän pinczér-egyleti elnök. — Kiadja: a {I - Előfizetési ára - Az egyesület tagjai - Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. nonia szálloda E an sörcsarnok, elsőrangu nagy kávéház Miskolczon. Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, az egész épület egy kézbe hosszabb időre bérbe adó. Aján- latok Blau Gyula épitész-mérnök tulajdonoshoz Budapest, VI., Délibáb-utcza 23. mielőbb intézendők. „Budapesti Pinczér-Egylet és Önképző-Kör". egész évre 6 korona, félévre 3 kor. ingyen kapják. 17808 Z 54 38 bi Bu || csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat beszerezni. Tisztelettel ; A a müncheni „Paulaner-sörfözöde“ magyar- Prindl Nándor országi egyedüli vezérfőképviselője = vendéglős — Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. --- Page 142 --- ou ea 1 £ A viläghirü franczia 8 10 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. mäjus 5. z < DELBECK & Comp.} A | 3. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbráu x pe magyarországi főlerakata Zé 3 a g CO | — Válogatott füszeráruk, min- £ < w > e. - 0. dennemü bel- és külföldi cse- 9 © = N a a se 8 m 9 megék, magyar és franczia x a kJ te —————————— " 3 Z : / E : 3 I -- an pezsgőborok, rum és tea, = > > N N YT TETT 8 / = ! / \ M Ss > liqueurök, sajt, vaj, kassai, 5 BREITER E N — - s ő N s 3 prágai sonka, felvágottak, KITSON-FENY GYERTYAERÓ 1000 H P 2. a gyümölcsök stb. stb. raktára. LEGHATÁSOSABB és LEGOLCSÓBB FENYFORRÁS. 5 S Bräzay Kálmánnáll | RAKAT PROSPECTUS INGYEN. $) Muzeum-körut 23. Hirdetmeny. Ezennel közhirre tétetik, hogy miután a Magyar Kiräiyi Penzügyminiszterium ellenőrző közegei ı Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték (XVIII. sorsjáték) I. osztályára szóló sorsjegyeket felülvizs- gálták, azok a föärusitöknak árusítás végett kiadattak. A Magyar Kir. Pénzügyminiszterium által ÁL jóváhagyott sorsolási terv itt következik : A A Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték Sorsolási Térve. ; Tizennyolczadik Sorsjáték. 125.000 sorsjegy, 62.500 nyeremény. Harmadik osztály Betét 32 korona Huzás: 1906. jul. 17,18,19. |. Hatodik osztály Betét 24 korona Huzás: 1906, szeptember 25-töl október 23-ig. Első osztály Betét 12 korona 1zás : 1906. máj. 23. és 25. Második osztály Betét 20 korona Huzás: 1906. jun, 20. és 21, Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben Korona FNyeremény Korona | Nyeremény Korona 14 á 50000 Korona 1.000,000 1 á á 25000 (Egy millió) 14 á 2 1 utal. 600000 600000 ; 4.213000 á 10000 S ( 1 mer. 400000 400000 5 10 á 1000 á 2000 Sy Tá 200000 200000 5 ál & 1000 E] 1--á 100000 100000 158000 [4825 4 "80 354 190 — 2 | 18 90000 90000 4000 nyer. Kor. 304000 | 5000 nyer. Kor. 609000 [5500 nyer. Kor. 1022750 =} 1 á 70000 70000 Negyedik osztály Ötödik osztály 8 8 60000 60000 Betet 40 korona Betet 32 korona ezi 47 á 50000 50000 Huzäs: 1906, augusztus 13., 14. és 16. Huzás: 1906. szeptember 5. és 6. | = Tá 40000 40000 a á 30000 60000 Nyeremény Korona Nyeremény Korona 3* 2 ä 25000 50000 7 wo | 18 wm | 5 | 44 20000 80000 13 25000 14 25000 ő 8 á 15000 120000 1 á 20000 ri 15000 = 30 4 10000 300000 1á 10000 10000 1á 10000 30000 E 60 á 5000 300000 6á 3000 15000 6á 3000 15000 < [435 á 2000 870000 15 á 1000 15000 | 154 1000 15000 900 á 1000 900000 5 á 500 67500 | 185 á 500 „67500 1200 á 500 600000 | » á 170 905250 | 4825 á 200 965000 34850 á 200 6970000 ! 5500 nyeremény Korona 1.255,750 [/5000 nyeremény Korona 1,325,500 37,500 nyer. és jutalom korona 11.940,000 Az I. osztály huzása 1906. május hó 23. és 25-én tartatik meg. A huzäsok a Magyar királyi állami ellenörző hatóság és királyi közjegyző jelenlétében, nyilvánosan történnek a Huzási teremben (IV., Eskü-tér, bejárat a Duna-utcza felől). — Sorsjegyek a Magy. Kir. Szab. Osztálysorsjáték valamennyi ärusitöinäl kaphatók. — Budapest, 1906. évi április hó 29-én. Magy. kir. Szab. Osztálysorsjáték Igazgató sága. Tolnay. , Hazay. --- Page 143 --- 1906. mäjus 5, VENDÉGLŐSÖK LAPJA Naiman Józs ef hentes-mester Budapest, ) VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. A Csillaghegyi forräsviz szönsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitűnő izü és tisztasägu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jöizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telítésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Szálloda átvételi értesítés. Van szerencsém a nagyérdemü közönsé- get tisztelettel értesíteni. hogy Váczon a . 66 2 . s Curia"-Szállodai üzletet átvettem. Kitünő italokról, izletes konyháról, valamint pontos kiszolgálásról gondoskodni fogok. Kényelmes vendég- szobák állanak a t. utazó közönség rendel- kezésére. Tisztelettel: NAGY PÉTER vendéglős. | Fővárosi iroda és raktár: 1I4., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78. Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRASVIZ VÁLLALAT. ARNRARARRARAAAAA Szt.-margitszigeti üditőviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. VAAAPPRPAPRAPG SIPULUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasarnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre , 6. frt Fél évre 3 frt Negyed évre . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. BOR : magyarádi saját termés Ó-bor literje 42 fillér. Uj-bor literje 38 fillér. A szállítást 50 lítertől felfelé, az ujszentannai állomásra szállitva utánvétellel eszközlöm. Hordókat frankó visszaveszek. Boraim tisztaságáért szavatolok. Vendéglősöknek olcsóbb ár. Tisztelettel ifj, Adelmann Ferencz szölöbirtokos, Ujszentanna. SCHLEICHER JÓZSEF Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümölcs- Telefon: 41—05. szörp-gyára Telefon: 41—50 Budapest, II. ker., Kacsa-utcza 19. sz. Ajánlja a. t. vendéglős, szállodás, kávéháztulaj- donosok részére elsőrangu fenti gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. WM” Előnyös árak. Watterich A. Budapest, VII, Dohány-u. 5. 27 Vendéglós urak figyelmébe ! ! A 48. számu szab. lég- nyomásu sörkimerö-k6- szülék, mely abban különbözik a többi készülékektől, hogy önműködőleg — záródik ; tehát minden járatlan egyén kezelheti s nincs Az árkülönbözet aránylag az előnynyel oly csekély, hogy az mindenkinek — ajánlható. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő 800 Hektoliter fajbor 700 hekltr. zöldesfehér, rizling és kövidinka 100 hektoliter. Nagyburgundi kis és nagy mennyisé ben a helybeli vasuthoz szállítva 32 kor. á eladó. Termelő mintát csakis 1 kor. előzetes bekü "2 an il- | dése ellenében küld. KISS GYULA szölötelepe IZSAKCN. (Pestm.) Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. ILONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telitett, bakterium-, mé és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20/c szám. TELEFON: 50 - 72. TELEFON: 50—72. Tokaj-Hegyaljai borok Ajänlok sajättermesü hegyaljai boraimböl literenként : asztali bort —.56, 60. 70.— és | 80 korona; szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt híg avagy szárított állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. kitéve az elrontäsnak. | lattól Budán, — St. Louis 1904: Grand Prix. | 1 Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utoza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. Szálloda bérbeadás. Rozsnyón a város főterén levő, á mai kor igényeinek teljesen megfelelően ujonan átépített, butorozott vendégszobákkal ellátott egy emeletes , Fekete Sas" szálloda 1906. október 1-től — esetleg előbb is — bérbeadó. Bővebb felvilágosítást ad: Kiss Károly tulajdonos, Rozsnyó (Gömörmegye). Kávéházi, vendéglői berendezések | alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-äruk, märvänyasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon, Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). ELSŐ LEÄNYKIHÄZASITÄS! EGYLET M. SZ: WANNA ZNI GYERMEK. ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET | Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) | ==) Alapittatott 1863. évben Eat Első magyar részv. serfözde | Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59 Palaczksör osztálya : X. kerület Köbänya. Telefon szám: 56—58. Brázay Kälmännäl vásároljunk. --- Page 144 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA OMINO Extra DF PEZSGŐ Boreladás. Kunszentmiklóson 160 hektó 1904. évi saját termésü első- ó-rizling boraimat rendü zöld eladni szándékozom. Értekezni alulirott tulajdonossal. A borok a kunszentmiklósi vasuti állomásnál vehetők át. TÓTH ZSIGMOND földbirtokos 222222 Kunszentmiklóson. tesses LR FFECLELEL EZEL ELEE SEN ety té ; I kuLcsÁR SÁNDOR] : 1 " , 1 A $ Yes I BRONZÁRU. ÉS CSILLÁR-GYÁR Eesszt 47 AA BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA Il. 9 1 z KI v AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, v W ak, vordegtókt VELEL A] A e I SW 9 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. ! M © részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. & "A W TELEFON: 25—44. HM Ö HI A b A 51 4 Ma ába 4 ses seseeesen CSELT ESEE FEKA: 4 Yendigla kerüelyiség megnyitás Rákosszentmihályon.. v A , Zöld vadászhoz" czimzett vendeglöm kerthelyiségét meg- % nagyobbitva f. évi május hó I-&n megnyitottam. W A kertet a legnagyobb igényeknek és kényelemnek meg- [ fi m A A A A N @ ús 3 : (1 Pd w felelőleg rendeztem be — és fedett, uj, nagy tänczterem- W mel láttam el. mely nagyközönség és számos egylet w befogadására alkalmas. — Jó magyar konyhám és saját ter- W mésü dányi boraim évek óta ismeretesek a budapesti 4 közönség előtt is. >71. MEZ MEZ MEZ EZ ZU) $ : Ünnep és vasárnap jöhirü czigányzenekar játszik. | Vendéglőm ajlóvasut indulási végpontjánál fekszik. Mély tisztelettel ENGELBRECHT JÓZSEF, vendéglős, «3235335333533335533: A al Légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelű csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle längzökat stb. stb. va Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. o b a oki Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malätasör $zent István védjegygyel Laufenauer és , a kőbányai polgári serfözö r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kítünő szer álmatlan- | ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá ver- | szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre ígen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállító, LA SERFÖZDEJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII, József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (4 la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különlegesség: dupla maláta kösör kökomökban. Nagyobb sörmennyiségel saját jégkocsíjaiban sralht | A világhirü Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállításon aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- . Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL. vezérképviselő. EGT TTTCL TTL LEGE LETELTE LEGE LEL TEL LL EL ESEL LEE E Gártner Ágoston 3 elektrotechnikai czikkek raktära : Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, , Nerst"-féle lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- i y szülék és csöngetyü berendezésekhez felel való anyagok (M$F" nagy raktára. áá --- Page 145 --- 1906. mäjus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA MŰIPARÁRU RAKTÁRA BUDAPEST, IV. KER., KRISTÓF-TÉR. 3 Berta szok. TC, 2.10, 2.50 $0s vastagságban egy készlet KERTÉSZ TÓDOR Kugli-Bäbu Lignum Sanctum kuglizö golyök átm. cm. 9 Y%ı 10 10.4 11 1192 12 121 18 LEE 14 1412 15 frt — 85 —.95 1.15 1.30 1.65 1.90 2.05 220 235 260 285 310 345 nagy lámpa; petroleumra 6 forint. Kerti gyertyatartó szél ellen, üvegboritöval 1 frt. Kerti lámpa telepet 2 2.50. tá- italok megsavanyosodása ellen 1 Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvágó 3.50, 6 forint. Mandula-, dió-, zsemlye stb. reszelő 1.80 frt. Borsörlö 40 kr. Habverő féllíteres 80 kr, egy literes 1. két literes 2 frt. Amerikai fagylalt gép, erős keményfa, jégtartó forgatható vas szerkezettel 1 líteres 6.50, 2 literes 7.50, 3 literes 9, 4 lit - Egy a -féle letort vajköpülő gép 5 literes 8.50, 10 literes 15 frt. Kestisztitö készülék 50 kr. adag késtisztitópor 50 kr. — Ujságtartó minden nagyságban 75 kr. — Billiárd golyó ele lántcsontutánzat 1 készlet 3 darabbal 58, 60, 62 mm. 9 frt. Franczia däköbör keverve 1.60 írt. Domino játék 90 kr.-tól 220-ig. Kávéházi dominó átszegezett 6—9 frt. Roulette játék 1.80—18 frt.-ig, Tivoli társasjáték a vendégek részére 100 cm, 6.40, 130 cm. 12 frt. eget táska derékra csatolható, s gy , két osztälylyal 1.80, három osztá 3.50 frr. Szivar- és !czigi á osztálylyal 4 írt. Papir tányérok nyári mul , és ulás 9 1.25 frt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 frt, márványlappal 7 frt. Kong mérleg 3 Írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegitö készülék 85 kr. Bor vagy más szeszes italokhoz szivattyu 1 írt 80 krajczár. Kugli-golyók száraz gyertyánfából nagy- sága szerint 75, 80 és 85 kr. Kuglizóba alkalmas nagy pléhpersely lakatra 1 frt. Orosz kuglizö egész szük udvaron felál- lítható, egy készlet 9 darab Lampion kertek Kivilä báb, 1 drb golyó szabályoz- ható erős zsinór és csiga sróffal a golyó nagysága szerint 4.60, 6 Írt. Kuglizöba sára és feldiszítésére 15, 20, 30, 80 kr. Magnesium fáklyaf: 30 perczig meglepő világos: ad, 1.40. Abroszmegerősítő szél ellen, 100 drb 5 frt.” Dugaszhuzó 20, 40, 60 kr. Dugókiemelő készülék falra vagy ajtóra felerösithetö 2-50. — Kézi dugaszoló kalapácscsail 95 krajczár Hydraulikus hordó szádszelep, TEA 6. bor, sör, pálinka, borszesz stb. egyéb szeszes Ellenőrző bárczák: 1-es sárgarézből 100 drb frt. —.90 20-as sárgarézből 100 drb frt. 5-ös vörösrézből , „ ,, 1.20 | 150-es vörösrézből ,, ,, ,, 10-es nikkelből w n 1.40 || 100-as sárgarézből ,, Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. A SARU-ezipővállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. Különlegességi jegy : Képviselő : KUTASSY VINCZE ENTRY GLU a Budapesti országos kaszinó pezsgője. HUBERT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. 9 ur KH BUDAPEST, V., ÄArpäd-utcza 9. szám: MM Rendeléseknél sziveskedjek lapunkra hivatkozni 1 Czipők Nem csalogatjuk vásárlóinkat vitág- hirü kulimász kenőcsök gyen dar 083- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen kotyvasztékokra szü nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálink. egy próbarendelést tenal. 11 Minden czipönk kézimunka !! METER Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek !! a ———————. Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrett talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. Telefonszám 9. (A Népszinház közelében.) HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézosapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, ——— TELEFON 29-03. Honi gyártmány ! Honi gyártmány! Elsőrendü, folyékony, száraz has szensavat mil ajánl könnyü 10, 15 és aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksäri-u!cza 96 Diadal Sec (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30. --- Page 146 --- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA vErdélyi Pinczei -Egylet" császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü ; fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, Csemege- és zz gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot az igazgatóság. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar ! Weın KáRoLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok: Budapesti föraktära: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlö-, csemegekendő gyel látjuk e po 3Ztreg, és minden e szakmába vágó gyártmá- Fa % nyainkat. — Szällodai fehernemü beren- költségvetéssel szolgálunk. dezésekről ECery zipst? w- Pedälos czimbalmok = szerkezettel, jöt- kaphatók. inő hanggal, erős ál al reszletfizetésre is galkalmas ab b Kuliffay z 7 korona, II. rész tárogató, gram- , harmónium, verklik, zenélő olasz, német és kaphatók. Magántanu czimbalom-isi i húrok ek becseréltetnek. Mindennemü javitások elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen Horváth István műhangszerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. j Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) Van] Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek Vámonkiívüli pincze: palaezkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. 1906. május 5. ll ee 1 Több kitüntetés Többszörös tulajdososa Jury-tag TELEFON TELEFON 59—23. 59 . 23. cs. és kir. udv. butorgyáros MAHUNKA IMRE 4 sasszé note öniotten BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is késziti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. eyg zó Ty aróvény s 308 d Ba Aa kk kk Ad kn a A A a ÁM An d da a A da An lta Az éb ek WETTEN A ÁT [docAithrh há ká ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-: -zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. z MOLNÁR VILMOS Koztyü- és sárvkötő yárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) tuczatonkent 2, 3, Nagy raktár a legkiválóbb gyartmányu gummiharisnyak, servkötok, szuszpenzóriumok és a legkülönfélebb betegápoiasi czikkekben. Gammi és halhólyag-különlegességek 4, 5 es 6 forint. gorcser, Legujabb amerikai rendszerü sörhütő és kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegőnyomással: Levegőszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. We Kivanatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. "A Arjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifon-szikvizgep, amerikai sőr-, borhütö és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. --- Page 147 --- 1906. május 5. ” szabadalmazott sterilizälo üveg hordodugo Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedestöl és a megtőréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KENEZES!! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A ,BACHUS: borsterilizälö üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : „Bachus 1 2 3 4 5 6 . sz. Átm. "mn 62/70 57/62 48/56 45/50 37/44 30/36 Ära korona: 3.50 3.— 250 BAHNMANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható minden pinczefelszerelési üzletben. 0 MM An. A 00h 20.100000 000. 08,85 Spy s po yoo ő Zwack J. és Társai cs. és kir, udvari szällitök, Budapesten, IX. Az , Unicum" gyomor- ,, UNICUM" Saját pálinkafőzdék. erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és nemű és minősézü egyéb pälinkäk. Behozatal: valódi jamaica rum, franczia cognac, Whisky, Arrac különlegességek, ugy mint : Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva és s do 5 és s ln 5 ÁÁ Át 2 ÁKB ÉL ALLA s 2 Triple sec, Cherry, BR ! Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- 4 ciale, Peppermint stb. pittatott. 4 Árjegyzék ingyen. — Viszontoladók az áruval müvészi kéz alól való plakátokat ıs kapnak. sz e —— BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. AAA TT TTL a v......" Legujabb találmány! Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van ezy bádog- tálcza alkalmazva, nem izzad, 70%o jégmegtakaritás érhető el. Mész hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nélkül: hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 25" 0 apadás áll- hat be. Kivänatra nagyobb hus és sörhütö- = kamarákat megrendelés után készítek. = .- Ärjegyzekkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József: Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. 3 Teréz-körut sarok (a Nyugati páy udvar közelében.) - BERN BENENNEN BEE EEE 4 [o] ....A...7.4 7 VENDÉGLŐSÖK LAPJA ET OTTO TOT TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). TRLEY JÖZS ATS SEPEEHHHBEBHEHHTEEHGHHNG Kaszanitzky István Csongrádon £3 Boreladás. szállít ns elsőrendü 3 fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektónkint £3 31 korona "Bl utánvét mellett, kölcsön hordóban. GPS VIDONSÁG 55: LAKOS LAJOS| dos ab fat tott ak] BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 4 TELEFON: 63 k>=— TELEFON : 63-—70, 70. PINCZEFELSZERELESI AS BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 47. alatt | CD ROBICSEK ADOLF 99 | CSI BUDAPEST. Cs27 ND) Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet ; VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám legdusabb választékban kaphatók minden e Í szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospérecsi saját tulajdont képező 200 holdas szölötelep továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter | mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélye: része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 148 --- Dió 7 16 U VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 5. I b0- Magyarország legnagyobb közvetitő- intézete! e | Telefon: 18—68. — — Táviratok: , Közvetités" Budapest. Tisztelettel hozom a t. szállodás, vendéglős és kávés urak, valamint 9 Ertesite r Csi €S. az összes e szakmához tartozó személyzet szives tudomására, hogy a IV. ker. Károly-körút 10. szám alatt lévő N közvetitő-irodámat IV., Ujvilág-utcza 6. sz. alá (Országos Kaszinóval szemben) f. évi május hó I-én kizárólag helyszüke miatt áthelyeztem. atott személyzet elhelyezése ! | HOWLIGI-OTBEÄSIBL WON izárólag válog 1 Kérem továbbra is szives bizalmukat. O Kiváló tisztelettel Grosz Ödön. avi a következö czimen a (6) ] : Telefon 18—68. "viratok a következő csimen adhatók té Telefon 18—68. y „Közvetites‘‘ Budapest. új gyar ország legnagyobb közvetitö- intezete! A | vilägitäsi berendezések. vil 3 N o . Villamos lamos kolibri ivlámpák. Vil- } c A tisztelt szállodások, vendéglősök Dr. Wägner és Társai ; lamos brilláns lámpák reklám világitásra. } c és kávés urak figyelmébe ajánljuk egyesült gyárak mint betéti társaság 3 Csillárok lektromos világitáshoz. Minden- | [4 4 BUDAPEST —BECS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. 3 fél pek hajtására alkalmas benzin € (0) G NAC 1 ! ; SH ig4z-, és szivögäzmotorok; üzemköltség || gr ;- | Oxygen- és szikvizgyárak berendezése, ! SIMPLEX“ vizszürők SA € Czuba-Durozier & Cie, D | Fels bor- és hütőkészülékek, pinczetelszerelési ezikkek. ékkel és költségvetéssel szivesen szolgál $ 1 francia cognacgyárat : Promontor. |} iparági! Staniol- és fémkupakgyár fl; 3 r 7 vasöntő és gépgyár | d. Vezérügynökség : : | Árjegyzék ingyen és bérmentve. | Ganz és Társa részvénytársulat o 3 € RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. [pedi födte. 22 Yerwemen agátan | = Püsenyban agyán, Eudapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. | N Hütő- és jéggyári berendezések. ; GILCHING DL Transylvania Sec kouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szállítók. m$ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. >33333333333355 BUDAFOK. «ss Hors Concours. == 12 elsőrendü kitüntetés. Z— Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Főraktár : BORHEGY!I FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: ; FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. — „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VIII., Mária-utcza 11. --- Page 149 --- XXIl-ik évfolyam. - 10. szám. Budapest, 1906. május 20. („PINCZEREK LAPJA: A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéház: segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egvlet, a , Székes- fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczer-egylet“. a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartärsulata“, az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az „Ujvideki szállodások, vendég- lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az „Ujpesti szállodások, vendeglösök és korcsmárosok ipartärsulatä“-nak és az Országos Finozör-egyesilet budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- lösök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" VENDÉGLŐSÖK LAPJA DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. Al Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. || Félévre . Háromnegyed évre 9 Évnegyedre . 6 kor. 8 Laptulajdonos és felelős szerkesztő IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhívatal: VII.. kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. Kéziratok és előfizetések ide intézendők Vemhes, nem vemhes. határozatok hozására, a felsőbb ható- zás megujhodott szellemének el kell ságok pedig még nem határoztak. | söpörnie ezt a régi slendriánt, ezt a Rosszul vagyunk a törvenyeink- A kerületi előljárók értekezletének | szemérmetlen vemhesjátékot tör- kel vagy a törvényeink vannak rosz- | is igaza volt. A folyamodó pedig igy- | vényekkel, különben sem fönt, sem szul velünk. Nem tudjuk megérteni ugy is meg fogja kapni az engedélyt, | lent nem lesz erkölcsi megbizhatóság egymást, illetőleg mi a törvényeket. mivel a miniszterium — biztos tudo- Minden egyes törvény-paragrafushoz | másunk szerint — egy olyan egyén- Örömhir. A , Budapesti Pénzügy egy szekérnyi magyarázat szüksé- nek is megadta azt, kinek előéleté- | igazgatóság" közeoei most kézbesi- ges, még sem értik a hivatalos urak. ben még a lopásnál is sulyosabb | {ik a vendéslősöknek az 1906—1908 Különösen a hol a törvény köz- folt találtatott. évre szóló illeték-kívetést, a mely mel- szabadságnak, polgárok jogainak lát- szik kedvezni, ott rettenetesen sok értelmüséget tulajdonitanak los uraink a törvényeknek. Hogy egy épületes példával szol- gálhassunk, közlünk egyet a magunk portájáról. Az 1885. évi ipartörvény némely üzletek megnyitására, igy például a vendéglői, kávéházi üzletekre is az hivata- | Tehát az ipartörvénynek ez az erkölcsi kivánalma is csak arra való, hogy a hivatalos hatalom itt is aka- dálytalanul folytathassa kedvelt játé- kát: „Ha akarom, vemhes; ha aka- rom, nem vemhes!" iparengedély kiadásának föltétlenül | az erkölcsi megbízhatóság igazolását kivánja. Legutóbb egyik budapesti ker. előljárósághoz valaki kávéházi iparengedelemért folyamodott, noha a főkapitányság által kiállított erkölcsi | Az ipartörvény erkölcsi megbiz- hatóság feltételéhez köti az italmé- rési engedélyt s ime, a felsőbb hatal- mak adtak tolvajnál nagyobb gonosz- tevőnek is. Hát, bizony, ez igy van. A hata- lom előtt a törvény csak azért van, hogy elmagyarázhassa és agyonma- gyarázhassa. Ennek szomoru hatása az a nagy | lőzi az illetéknek visszamenőleg 37 | százalékkal való fölemeleset. Az edd: beszedett 37 jövő illetékébe számítják he. A tatlan s annyi keserüséget okozó ifle- tékfölemelés eltörlését köszönhetjül sajtó pártfogásának, hálával tart: értte a , Budapesti szállodások, ve déglősök és korcsmárosok [partársu tá"-nak, különösen illustris el Gundel Jánosnak, a ki ebb 2 ben szünetlenül fáradozott; de legin kább köszönhetjük annak, hogy haz alkotmányossága visszadllittatott 7 ország kormánya oly férfiak kezében van, akik előtt nem lebeg más, csak a százaléknyi 1 tet bizonyitványa szerint tizenhat évvel | corrupczió, ‚a mely nálunk elärasz- jog, törvény és igazság uralma, vagyis ezelőtt lopásért el volt itélve. Az | totta az állam és a társadalom ! gyemzef nagysága és a nép jóléte. Adja illető — kerület elöljäröja az ipar- | életét. Isten hogy a kormány és anép zavar- engedelmet hajlandó volt kiadni, A vendéglősipar rovására megen- i : | mert az elitélésből származó erkölcsi hiány hosszabb időre nem terjedhet, mint az eliteleskor mellékbüntetés- képpen kiszabott polgári jogvesztés. A kerületi előljárók értekezlete azon- ban, noha ott is többen osztoznak e nézetben, kimondotta, hogy ezen és hasonló esetekben szigorubb állás- pontot kell elkövetnie, mert az első- foku hatóság nem lehet illetékes elvi gedett visszaélések következménye az, hogy szakmánkban a tisztes, meg- bizható elemek méltatlanságok nyo- mása alatt görnyedeznek, mig igen sokszor a kétes, az erkölcsi meg- | bizhatóság ellenére közénk szabadi- tott elemek kedvezményt és protec- cziót élveznek a közönség anyagi és erkölcsi biztonságának a veszedelmére. Az uj kormánynak, a törvényho- talanul haladhasson tovább a boldogu- lásnak ezen az útján. A Szekesföyäros tekintetes Tanácsának Budapest. A «Boräszati Lapok»-ban olvassuk Hiába, a fővárosnak nincs szerencséje a boraival. Ismételten próbálta azokat eladni, de az nem sikerült. Ujabban a köz- gyülés tudvalevőleg 1461 hektoliter bort Telefon: 63—90. FANDA ÁGOSTO BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. ALAPITTATOTT 1820. we HALÁSZMESTER --- Page 150 --- 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 20. HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst. « E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819, adott el belvárosi vállalkozónak hektolite- renként 30 koronáért s a vállalkozónak a szerződését a kórházak borszällitäsära há- rom évvel meghosszabbitotta. A belügymi- uiszter azonban most a közgyülés határo- zatát megsemmisítette s kimondotta, hogy a bor értékesítését és a kórházi szállítást összekapcsolni nem leheto Tekintetes Tanács! Olvasván ezt a köz- leményt, indíttatva éreztük magunkat arra, hogy rámutassunk az eladási kisérlet siker- telenségének az okára. Ennek az oka semmi egyéb, mint köz- igazgatási hatóságunknak az a gyöngéje, hogy mindig «szarva között keresi a tőgyét. Köztudomásu, hogy a nép az ilyen eljá- rási sem bölcsnek, sem okosnak nem te- kinti, hanem másmilyennek. Ha mégis ragaszkodnak hatóságaink ehez a metodushoz, hogy ez mennyit használ a hatósági tekintélynek és a hatósági akcziók- nak, arról a boreladási kisérletek sikerte- lensége is tanuskodik. Tessék tehát fölhagyni a szarvak között való tögykeresés politi val, vagyis eladó jószágunkra ott tessék vevőt keresni, ahol erre természetszerüleg alkalom kinálkozik. Ennélfogvást ne tessék se a hivatalos, se a félhivatalos lapokban, még kevésbbé a szep- lőetlenes kozmetikai közlönyökben, hanem a vendéglősök és borászok szaklapjaiban s ezekben sem a XII-ik órában. Ha igy jár el a tekintetes tanács, csekély ) épzáldozattal megszerezte magának min- denféle árverések sikerének Colombus to- jását, amely nemcsak borkészletétől szaba- ditja meg, hanem még a «Vigadöt» is méltó kezekbe juttatja. Hiszen a «Vigadö» is azért holt vagyon évek óta, mert a tekintetes tanács nagy gon- dot forditott arra, nehogy bérbeadása iránt a szakkörök érdeklődése kellőképpen fölkel- tessék A eVigadós bérbeadását is csak a hiva- talos közlönyben hirdeti, holott jól tudják, hogy éppen ez az, amelyet sem a vendég- lősök, sem a közönség nem olvas; sőt a hivatalnokok közül is csak azok, akik kine- veztetésüket vagy A hirdetések első aranyszabálya, hogy min- dig aszerint hirdessünk, mint akiknek hir- detünk. Ennek a szabálynak az érvénye alól a tekintetes tanács sem emanczipälhatja ma- | gát károsodás nélkül. Ha mégis megteszi, azt a gyanut kelti a polgárokban, hogy vagy a rábizott köz- vagyonnal nem törődik, vagy a hivatásához nem ért. Mi ezektől a föltevésünktől irtózunk, ezért voltunk bátrak jelen sorainkat a közva- gyonra való tekintetből — a tekintetes ta- nács figyelmébe ajánlani. Néhány a Székesfőváros boraira aspiráló vendéglős. Az országos iparegyesület évi jelentése. Az ország" s iparegyesület vasárnap, lapunk megjelenésekor, május 20-án tartja meg negyvenedik rendes közgyülését. A köz- gyülés elé terjesztendő évi jelentést Gel- léri Mór igazgató szerkesztette. Hét nyom- nyugdijaztatäsukat lesik. | tatott iven szämol be az egyesület fenn- älläsänak hatvannegyedik esztendejeröl. Bevezető részében elmondja a jelentés, hogy az elmult esztendő nem volt kedvező az egyesület tevékenységére. A nagy po- litikai küzdelem kihatott a társadalom minden rétegére és természetesen érdekbe vonták azokat a köröket is, amelyeknek közremüködésére ez egyesület számítani szokott. Bár az egyesület nem politizált és nem politizál ma sem, lehetetlen volt nem érezni azt a nagy küzdelmet, mely a nemzeti létért folyt és mely minden más munkát megakasztott. Ovatosan és körültekintéssel kellett tehát az egyesületi élet medrét tovább vájni és az életet — ugyszólván — foly- tonosságban tartani mindaddig, mig a várva-várt kedvező fordulat be nem kö- vetkezik. Ez a fordulat röviddel az évzárlat előtt a közgyülés küszöbén bekövetkezett és meghozta a reményt, hogy az iparosság- nak évek óta táplált vágyai végre telje- sülni fognak. A közgazdasági kormányzat intéző ve- zérférfiainak aktuális nyilatkozataiból a jelentés azt a reményt meriti, hogy az az irány, melyet az egyesület több évtizedes munkája közben megjelölt, lassan-lassan | érvényesülni fog. Megnyugtató és örvendetes momentum- nak mondja a jelentés az uj alakulásban azt is, hogy az egyesület alapitójának és nagynevü igazgatójának, Kossuth Lajosnak a fia, Kossuth Ferencz, az egyesület igaz- gatósági tagja és az ipartanácsban képvi- selője, vállalta a kereskedelmi tárczát. Végül megemlítjük még a jelentés sze- mélyes vonatkozásu adataiból, egyesület elnöke, gróf Zichy Jenő és igaz- gatója, Gelléri Mór a lefolyt évben töltöt- ték be müködésük huszonöfödik eszten- dejét. Kivánatos, hogy még sokáig munkálkod- hassanak ennek a nagy multu, még na- gyobb jelentőségü egyesületnek az élén, amely a mi szakmánknak is támogatója s hogy az | PA : A er | M. J. irja — iparos nincs a törvényhozás- a mult évben is iparunknak kepesiteshez | való kötésének pärtoläsäval hetlen szolgálatot tett nekünk. megbecsül- A siker útja. A ,, Debreczeni kereskedelmi kör" fel- hivást intézett Magyarország kereskedői- hez és iparosaihoz a magyar gyáripar megteremtése végett. A debreczeniek terve ez: Megalakítandó a magyarországi összes kereskedők szövetsége, melynek tagjai kötelezzék magukat arra, hogy a két há- | rom évi határidő melleit szállítandó, a kül- földivel árra és minőségre egyenlő ipar- czikkeket átveszik. Ugyanez a szövetkezet alakitsa meg azt az országos részvénytársaságot, amely a kérdéses czikkeket készitő és szállitó gyá- takat szervezze, épitse és fentartsa. Az igy keletkezett gyárak jövője bizto- sitva van a kereskedők szövetkezetében, mint biztos és állandó vevőben. A gyár jó és olcsó árukat készithet, mert a részvényes ugyanaz, aki az árt a gyártól megveszi. Igy két uton jelentkezvén a haszon, a gyár nem lesz kénytelen, ugy mint eddig, az áru minőségének rovására is hasznot hajhászni. E terv keresztülvitelehez óriási tőke szükséges. De hisz Magyarország összes kereskedői és iparosai mérhetetlen nagy erőt képviselnek és ott vannak dusgazdag főuraink, birtokosaink, akik bizonyára kö- vetni fogják az angol példát és pénzüket a magyar ipar és kereskedelem előmoz- ditásától sem fogják megvonni. A debreczeniek terve tehát igen gya- korlati, teljesen a siker utján induló; mert a gyáraknak biztosítaná a kellő forgalmat, minthogy részvényesei lennének a fogyasz- tói is. Emlékezünk, hogy hasonló gondolat ve- zetett bennünket is, a mikor a vendéglő- sök fogyasztási. illetőleg vásárlási szövet- kezetének mikénti megalakitására tettünk javaslatot. Azt akartuk, hogy a bortermelők érté- kesitö szövetkezetével kapcsolatosan lete- süljön ami vásárlási szövetkezetünk, amely egyrészt egy piaczot biztosítana boraink- nak s viszont nekünk domináló befolyást engedne az áralakulásra. Vajha a debreczeniek akcziója eredmé- nyesebb lenne a mienknél; mert a debre- czeni terv az, amely valósággal egy csa- pásra teremtene virágzó hazai ipart. Iparost az országgyűlésre! A képviselők választása megtörtént s a függetlenségi lobogó nagy diadalt aratott. Örömünkbe csak az az üröm vegyül, hogy — mint a ban. Ezen a bajon az ország nem segít- het, de enyhíthetnek Budapest polgárai. Ugyanis itt a Józsefvárosban 22-én pót- választás lesz a függetlenségi párt két jelöltje: Madary Gábor és dr Nagy Dezső között. Madary Gábor iparos ember régi harczosa a függetlenségi törekvéseknek, nemes jellem, tanult, gyakorlati eszmékkel bővelkedő politikus. Vendéglősök, józsef- városi polgárok, iparost válasszunk! Éljen Madary Gábor! Uj vendéglős ipartársulat. A veszprémi és veszprémmegyei ven- déglősök, szällodäsok, korcsmárosok és kávésok f. hó 15-én alakitották meg ipar- társulatukat. A mozgalmat Cserveny Ferencz siófoki vendéglős indította meg már mult évben, s most végre siker koronázta fára- dozásait. Az alakuló gyülésen a vármegye 500 korlátlan italmérője közül 112-en je- lentek meg, kikhez lelkes beszédet inté- zett Cserveny Ferencz, akit egyhangulag az értekezlet elnökévé választottak. Az értekezlet egy 18-as bizottságot választott meg az alapszabályok kidolgozására. A kávésokat Klein Jakab veszprémi kávés képviselte, aki az ipartársulat meg- alakitásán tevékeny részt vett. , Asbestoid" A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és árlapok kivánatra ingyen és bérmentve. SÁTORI, FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitések, alamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kiritelhen, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 151 --- RT ER : 1906. május 20. “Glück Frigyes az Urániában. Berchou x 1775-ben született Saint Sym- phorien de Layben, Lyon mellett. «La gas- tronomie» czimü költeménykötete 1800-ban jelent meg és három kiadást ért el egy év alatt. Sok verse valósággal közmondássá vált. Colnet szülei arra szánták, hogy XIV. Lajos udvarán a garde du corps tagja legyen, a revoluczió azonban e szándékot halomra döntötte; Colnet, ki a régi rezsim hive volt, könyvkereskedő lett. Irt egy gastronomiai költeményt «Lart de diner en ville», kora többi gastronomusával pedig szoros össze- köttetésben állott. Mária Antonin Caréme. Egy sze- gény péklegény családjában a huszonotö- dik gyermek, kinek születését az anya ha- lálával fizeti meg. Atyja szokványos ivó, ré- szegeskedő, ki egy szép nap a kis fiut azzal teszi ki az utczára: «Menj azzal, amit Isten adott!» Könnyes szemekkel csatangolt a kis Caréme Páris utczáin, mig végre egy la- ! czikonyhában talál menhelyet, ahol más- nap szolgálatba is fogadták. Ez volt az a kis cabaret, honnan megindult élete pályá- jára az a nagy szakács, akinek főztjét a XIX. században áhitattal ették császárok, királyok ! A laczikonyhából egy vendéglőbe, innen pedig 18 éves korában Bailly czukrászhoz került, aki Tayllerandnak volt szakácsa és akinek házában többször nyilott alkalma főzni-sütni. Sikeres müködéséről tudomást szerzett Laguippiere Murat herczeg sza- kácsa és Caréme az ő buzditására lázas hév- vel fogott hozzá, hogy ismereteit bővitse. Előbb a nápolyi király, majd Fayllerand szakácsa lett, aztán egymás utäu lett a Prince de Galles (IV. György angol király), 1. Sándor orosz czár, Württemberg herczeg, Bagration herczege és Rottschildné sza- kácsa. Szédületes pályafutása emlékei a kö- vetkező művek: Le pattisier pitto resgue, Le maitre d’hotel francais, Le cuisinier pa- risien, Deux recuilles, Lart de la cuisine francais aux XIX: siécle, Les dejeners de l’empereur Napoleon stb. Ezekután most mász bemutatom Tayllerand háztartását, melyhez annak idején egész Francziaország igazodott és egy egykoru «Festin de roy» czimű képet, mely egy nagy udvari ebédet ábrázol XIV. Lajos korából. A király egymaga külön ül, vele szemben és tőle oldalt rang szerint a különböző no- tabilitások, két sorban pedig zenészek. A szertartásmester minden egyes fogást külön jelzett olympiai czeremöniäval, magát a Napkirályt egy vérbeli herczeg szolgálja ki. Ez a képünk ugyanezen korból, a XIV. századból, Alba herczeg spanyol követ azon ebédjét ábrázolja, melyet az asturiai her- czeg születése alkalmával rendezett. Scottin e gyönyörü rézmetszete Desmares festménye után készült és hogy nemcsak e festő, ha- nem más nagymesterek is szivesen vettek ecsetjükre gasztronomiai vonatkozásu té- mákat, arra nézve bizonyitékul közbevetem : itt Meissonier hires «La confidences czimü festményét. Még a vázlatos rajz sem volna egész, ha fel nem emliteném Alexander Dumas pére és vele Alexander fils neveit, kik közül az első, a gróf Monte Christo és a Három muskétás czimü zseniális irója épp oly ne- ves gourmond, mint regényiró volt és Grand dictionair művében nem annyira tudomá- Paprika király! 1 5 , . F. M. K.E. Szántói savanyúvi Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA = 3 Ne igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. & db <& Kizárólagos föraktära : Telefon 40—97. nyosságával, mint érdekességével hat. Cas- tinati villájában talán az volt legzavartala- nabb öröme, hogy ő találta fel a paradicso- most rizst. A franczia konyha nagyságának és jelen- tőségének illusztrálására egy csoportképet mutatok itt be, melyen a XIX. század gasz- tronomusai És szakäcsmüveszei — vannak egyesitve. A 86 nagy férfi közül nevük fel- említésével Brillat Savarin, Cussy, Berschau, Grimod de Reyniere, Brébant, Alex, Du- mas, Alexander Dumas fils, Rossini, Berthe, Jules Gauffet, Duclére, Appert, Antonin, Caréme, Desolier, Vassant, Guerin, Kan- nengiesser, Urbain Dubois, Emile Bernard, Riesenec, Caion, Cabuser, Achill Ausanne, Noel, Achill Tierry emlékének akarok ehe- lyütt áldozni. Még csak néhány kép! Ez Erasmus Rotterdamus, a nagy tudós, Hollbein festménye után, egyéb tudomá- nyosságán kivül arról is hires, hogy ő irta a «La ciívilité la tables czímű híres gasztro- nomiai művet. ! Ez meg a híres sanssoucii filozöfnak, Francois Marie Aruet de Voltairenek pár- baja, ama sok polenták és rossz kávék miatt, Nagy Frigyes hires szakácsával Noéllel, mely párbaj azonban szerencsére pompás reggelivel ért véget. Kámzsás barát, Bartolomeo Scappi, Mi- chel Gisleri, domokosrendi apátnak, a ké- sőbbi V. Pius pápának titkos udvari sza- kácsa, ki 1570-ben egy oly pompás szakács- könyvet irt, hogy gazdája 5000 scudival ju- talmazta meg. Most a halállal tárgyal, mely eljött érte, mivel nagy bünökben találtatott bűnösnek. Ámde mielőtt utra kelne a mély- séges poklok felé, ijedtében tésztát gyur, közben megalkudni szeretne a halállal, s mivel ez már-már nyakon csipi, a tésztára ejti a pompás reszelt parnezánt. Mit te- gyen? Megkinálja vele a halált. S ennek a furcsa hosszu tészta ugy izlik, hogy el- ragadtatásában e szókra fakad: Ma caro, ma carini! Nos, hölgyeim és uraim, most legalább tudják, honnan származik e szó, makaróni! Hanem a szakács grácziát kapott és — ha igaz — a pápa örömére még husz évig élt. Gerhard Dou, hollandi festő, gyönyörü interieurje. Bizonyitéka annak, hogy még ez a nagy festő is szivesen foglalkozott gasztronomiai motivumokkal, mig Pieter de Hoch képe egy hollandi vendéglőbe ve- zet, ahol éppen osztrigaevés és ostyasütés járja. David Tennier lakodalom előtti konyhája meleg szineivel, kedves szinekkel tünteti elénk a lakodalmi étkezés várakozásteli iz- galmait. Ez a cherrenchiemsei mesés fényességü bajor királyi palota ebédlője, melynek asz- tala külön e czélra szolgáló sülyesztő ké- szülékkel van ellátva. Valóságos Tischlein deckdich. Üresen száll le, terítve minden jóval, tünik föl. Ebéd a laxenburgi császári palotában va- dászat után 1750 körül. Az első főasztalnál az örökös fökamaräs, a másodiknál az örö- kös főpálczás, a harmadiknál az örökös fő- falkanagy prezideál. Bécsvárosi banket 1740-ben. Az ebédet Bécs képviselői adták a vidéki városok pol- gármesterei és képviselők tiszteletére. A képnek ugy teritésre, mint a felszolgálásra vonatkozó részei ezen ebéd nagyszerüségei PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. ®* * Kapható mindenütt. € € ( Telefon 40—97 és rendkivüli nyitanak. Hölgyeim és Uraim ! Közeledem előadásom végéhez. De mi- előtt befejezném ezt az igénytelen gasztro- nomiai elmefuttatäsomat, engedjék meg; hogy megfigyeléseimet kiterjeszthessem az egyes egyénekre oly irányban, hogyan fog- ják, hogyan végzik el ezen étkezést. Minden magyarázat nélkül mutatok itt be egy német tudóst, amint szegényes, sovány ebédjét fogyasztja el, amely hering és krumpliból áll, s mégis szinte sugárzik ar- czáról a hála, melylyel boldogan köszöni Istenének a mindennapi kenyeret Milyen izgatott ezzei szemben az a fran- czia vadász, aki Vernet Károly kepe1 hab- zsolja dus reggelijét, s mert harsan a kürt hivó szava, alig ér rá lélekzcni is. Milyen megdöbbentő szemben a nagy arányai mellett bizo- ezzel | fakir képe, ki egy fához lánczolva, valóban | ijesztő önmegadással fogyasztja szerény ételét. Megnyugvással, csendes boldogsággal szemlélhetjük Grütznernek képét, a retket Gw Nemesített 48-as édes paprika egyedül: Kovács Sándornál Mokrin. @- Tessék nálam próba rendelést tenni. zeggelizö jóképü papot és ennek ugyancsak egyszerű vacsoráját, valamint a német lo- vagkor pirosképü, jóétvágyu lovagját is. Mivel pedig témám, amint nyájas hallga- tóim látják, épp oly gazdag, változatos, ki- merithetlen, mint maguk az ételek és italok neme és féleségei, nem folytatom azt, ne- Aogy türelmüket kimeritsem. Csak még az Eszterházy herczeg ozorai vadászatát, Jó- zsef főherczeg egy halászlés reggelijét mu- tatom be, melyet Müller Antal barátom fö- zött. Végül egy ebédet, melyet József főher- czeg adott a kisjenői vadászaton, maga fözven «az jóféle bakagomböczokat». Szöval ettek-ittak, esznek-isznak minde- nütt az emberek és hála Istennek, szeretett hazánkban is, mert azt tartja a magyar: Akármi van vacsorára, Csak legyen a csutorába. S jól teszi, hogy ezt tartja, mert igy teszi jól, ha igy mulat. Vége. igy tartja, A mi nálunk nem lesz. Németországban az uj vámtarifa a hus rohamos drágulását idézte elő s már oly mérveket öltött, hogy fenyegeti a szállósok és vendéglősök existencziáját. Belátták, hogy elérkezett a közös, együt- tes védekezés ideje s ezért az «J. Hotel- besitzer-Verein» Braunschweigbe gyülesre hivta össze a szállósokat és vendéglősöket, hogy megvitassák a teendőket s megállapit- sák utját, módját. Az itt elhangzott eszmék csakhamar élén- ken foglalkoztatták a német szaktársakat s Frankfurté a dicsőség, vendéglősei megegyezésre jutottak, egymást szigorun kötelezve az egyezségben foglalt árak be- tartására. hogy A frankfurti konvenczióban meg van álla- pitva az árak minimuma, a melyen alul egy szállós vagy vendéglős sem versenyezhet. Meg vannak részletesen ällapitva a borok, ételek árai részletesen s ezeket minden egyes szállós és vendéglős köteles betar- Paprika király! --- Page 152 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA - " tani; mert csakis ily módon képesek a ven- déglősök a hus drágulásának megfelelő ára- kat szabni. «Eine grosse Tat» egy «nagy tett»-nek nevezi a németek legtekintélyesebb szak- lapja a frankfurtiak megegyezését és sajnálja, hogy példájuk még mindig magában áll. A hus, általában a piacz drágulása sehol sem oly nagy s még mindig fokozódó mint nálunk; tehát sehol sincs oly nagy szükség a közös, egyetértő védekezésre, mint nálunk. Már a mult évben, mikor a vásárcsarnoki mizériákat szellőztettük, utaltunk erre; de hát nálunk közös megállapodás, egyetértés nem volt és nem lesz. Nemzetünk, a mely széthuzó egészében, széthuzó részeiben is, különösen az a ven- déglősök között. Bizonyosak lehetünk, hogy nálunk nem akad Frankfurt s ugy az árak mint egyéb változása minden hagyottan talál. drágulása, a viszonyok vendéglőst magára A pinczepenész eltávolítása. Mult évi számainkban már ismertettünk egy eljárást arra, hogy miként lehet pin- czéinkből a penészt és ártalmas gombákat eltávolitani. Minthogy eziránt ujból is több kérdést intéztek hozzánk, tehát a «Magyar Borkeres- kedelem» után ismét közöljük egy eljárás leirását Hogy egy borpinczét a penésztől és gom- báktól megtisztitsunk, mindenekelőtt a fa- lak, a hordótalpak és a padozat lesöprése és a hordók letörlése által az odatapadt pe- nészt el kell távolítani és a pinczét jól ki kell szellőztetni. Azután elzárják az összes nyilásokat és a pincze nagyságával arányos mennyiségü ként cseréptartókban elosztanak, a ként meggyujtják és a pinczét elzárják. A kén elégésénél képződő, gázalaku kén- sav megöli a levegőben uszó és a pinczé- ben egyébként jelenlevő penészcsirákat és eloszlatja a dohos, rothadt szagot. A kén ehet a kereskedésben előforduló, közönsé- ges darabos kén, vagy lehet rudalaku, vagy kisebb pinczékben hasznz ilhatök a közönse- ges kénszeletek is. Ebből az utóbbiból kö- rülbelül kettő kell minden ötven köbméter térfogatra, vagy megfelelő mennyiségü da- rabos kén. A kénezést este kell végezni, ha a pinczében minden munkát befejeztek, hogy legalább egész éjjel átjárja a bezárt pinczét a kéngőz és megtegye hatását a benne levő penész- és gombacsirákra. A kénezést any- nyiszor ke Ini, ahányszor a penész jelenléte még észrevehető. Az olyan pinczéket, amelyekben a penész könnyen lép fel, valahányszor bármely bor- kezelő munkát, mint lefejtést, deritest, pa- laczkokba töltést akarnak végezni, egy nap- pal előbb jól kénezni kell, hogy a bor csak tiszta, dezinficzált levegővel kerüljön érint- kezésbe. A fából való hordótalpakat, a hor- dókat, valamint a pincze falait is langyos vizben készült konczentrált boraxoldattal való bevonás utján lehet a penész- és gombakép- zödestöl és a rothadástól megvédni, mint- hogy a borax elpusztítja a penész- és gomba- csirákat, ; Amelyek (a. a fa korhadását okozzák. | Heimann Jözsef, Egész életének javát, minden erejét a velünk való munkálkodásnak szentelte. A , Hazám" és számos előkelő kávéház volt főpinczéréről Heimann Józsefről van szó, a ki nehéz munkával elérte azt. a mi minden pályatársunk álma és jutalma: az önállóságot. Nemrégen átvette az , Orient" mellett levő „Hungäria-Buffet“ vezetését s most ujabban nyitja meg az Erzsébet- körut 6. sz. alatt „Hungaria-Buffet“ sörözö és borozóját. : Az a népszerüség, melyet a „Hazäm“- ban és eddigi üzletében szerzett magának a fővárosi közönségnél, biztosíték arra, hogy a székesfőváros e speciális mulató- helyét magas szintre emeli s az intelligen- ciára kellemes szórakozóhelylyé teszi. Szóval, sikert remélünk és jósolunk Heimann József vállalkozásának, mit ő teljes mértékben meg is érdemel; mert nemcsak kitünő üzletember, hanem derék | polgár és hazafi is. A függetlenségi eszmének egyik legön- zetlenebb és legtántorithatlanabb hive, -a ki már kora ifjusága óta áldozatkészen áll nemzeti küzdelmünk dicső lobogója alatt. Szerkesztőnk, /hdsz György jelöltseget | is .odaadá:sal támogatta s egyike volt leg- | lelkesebb bajnokainak. Kedves neje, kiváló gazdasszony, kinek jó konyhája ritkitja párját. Udvözöljük tehát az önállók sorában: siker, szerencse kisérje vállalkozását, hogy iparunk és a közélet hasznára mentől in- kább érvényesülhessen! % alapon — melynél a kamat, dij és részjegy dékok folyösitäsänäl, mely az eddigi ősszes irányban szolgál a társulat vezetősége. tekintetéb | | donosának visszaadni nem birja. Budapesti föpinczérek óvadék letéti tärsasga mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, sül at előnyök Ajánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak györärljenek meg, elonyáo éefoltételolnkről. Felvilágosítással minden ialjartanys szánítatk, 2 a oly előnyös és couláns. módozatot hoztunk jeti dB Szállodai czipőlopás! Legutolsó időben majdnem mindennapi eset volt szállókban a czipőlopás. A szál- lodás és személyzete, sőt a vendégek is a legnagyobb óvatossággal és figyelemmel kisérték ruházatuk lopásával gyanusitott egyéneket. Daczára a nagy éberségnek, mégsem sikerült a tettest elfogni, pedig esaknem minden elsőrangu szállóban for- dultak elő az esetek, egyes alkalomkor 10—12 pár czipő, 3—4 pár ruha tünt el. A legutolsó esetet azonban feltünően tette és nagyon kihasznalta a kedvező alkalmat de vesztére, mert nálunk a szállóban, hol 10 pár czipő tünt el, az este egy közép- termetü szőke fiatalember, körülbelül 27 éves, ismertető jele a nyakán forradäs, reggel negyed 5 órakor a szobából távo- zott. Podgyásza nem volt a jövetelnél, tá- vozni pedig senki nem látta, a gyanu tel- jesen reá háramlott. Másnap a Royal szál- lóban ugyanezen fiatalember, a nyakán forradással, bérelt szobát. podgyásza egy üres cartondoboz, reggel ugyanezzel távo- zott, nem merte senki gyanuba venni és igy boldogan távozhatott, a szobát mind- két esetben előre fizette, nehogy a távo- záskor sokáig kelljen magát feltartani, Royalból távozva Bécsbe ment, hol a bécsi rendőrség elcsipte, fényképét elküldötte Budapestre s igy legalább részesültünk abban, hogy kedves arczképében gyönyör- ködhettünk. Ez az egyik oka, hogy megszünt a czipölopäs, másrészt, hogy majdnem min- den egyes szállodás okulva kárán, csinál- tatott kártyákat a következő felirattal: A tisztelt vendégek kéretnek, hogy ruháikat és czipőiket ne helyezzék az ajtó elé! Ebből eredő esetleges károkért a szál- lodás felelősséget nem vállal. Ez elegendő arra, hogy minden vendég megértse, ha saját hibájaból vagy hanyag- ságából az ajtó elé rakott ruha vagy láb- beli eltünik, a szállodás nem felel, nem térit meg semmit, csakis azért fele- | lős, a mit az ő személyzete sajátkezüleg átvesz tisztítás miatt, s-ezt többé a tulaj- Vagy ha egy vendég érkezésekor egy nagyobb pénzösszeget vagy ékszert ad át megőrzés végett s ezt a szállodástól ellopják, vagy ha bőröndjét érkezése alkalmával egy személyzetnek átadja s ezt többé vissza- szolgálni nem tudja. Ez helyes és elismerjük, de vannak olyan téves felfogásu vendégek, kik abban a hamis nézetben élnek, ha máma egy szállóban a tulajdonoshoz fordul, hogy neki a szállóban való tartózkodása alkal- mával a gyermeke elveszett, azt is köteles megtériteni, !äny eset van, hogy ruha vagy ékszerdarabot keres egy vendég, nagy izgatottságában csak a megterites és az ékszer értékéről beszél, s mig a nagy láza elmult, megkerült véletlenül a talmi aranyláncz, melyre mindketten csa- lódva néznek a szállodás és vendég, a szállodás azért, mert a 300 forintot emli- tett láncz tényleg 15—20 korona értékü, a vendég pediglen sajnálja, ha már elve- szett, miért nem veszet el teljesen, már látta a pénzt zsebében, fenyegette is a szállodást, hogy holnap olyan botrány lesz belőle, minden ismerősét jén (7 beszélni, hogy ne szálljon ebbe a óba, mert 7 ENTE 18. --- Page 153 --- 1906. mäjus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA itten még az aranyláncz is elveszhet, to- vábbá elmegy minden napilaphoz, mert ő | jóban van a szerkesztőkkel és olyan botrányt csinál, ha a pénzt meg nem fizeti. Ha a szállodás felül ilyen üres beszéd- nek, akkor fizet, ha pedig meggondolja, akkor kidobja, mit jól is cselekszik, ilyen esetek előfordulnak a kávéházakban is, az alábbi esetet érdemes tudomásul venni. 1906. II. E. 56. szám. Kiadmány. Ő FELSÉGE A KIRÁLY NEVEBEN! a budapesti kir. törvényszék, mint fel- lebbezési biróság Dr. Jusztus Zsigmond ügyvéd által képviselt Gyenes Bertalan magántisztviselő budapesti lakos felperes- nek — Dr. Bródy Félix ügyvéd által kép- rabokért felelősséggel tartozik, mert a fennti tényállás szerint felperes nem mondta Nyitrai József pinczérnek, hogy felsőkabátját megőrzés végett adja át neki, a nevezett pinczér erre nem vállalkozott, már pedig a felső ruhának puszta átadása a lesegités alkalmával megőrzés iránti kifejezett megbízás nélkül csak arra való megbízásnak tekinthető, hogy az átvevő a ruhadarabot a kávéházban levő fogasok | | | | | pályáján, valamelyikére elhelyezze, minek megtör- | téntével a ruhadarab további őrizete magát a tulajdonost terheli, — s így meg lévén czáfolva, hogy felperes felső kabát- | ját alperes pinczcrjének őrizet czeljäböl viselt Berger Leo kávéháztulajdonos bu- | dapesti lakos alperes ellen 100 korona tőke s jár. iránt a buda- pesti VII. ker., kir. járásbiróság előtt folyamatba tett és ugyanott az 1906. január hó 30. napján 1095. Sp. X. 1734—6. szám alatt hozott íté- lettel befejezett sommás perében felperesnek az 1906. évi február hó 14. napján 1905. Sp. X. 1734—7. szám alatt közbetett felülvizsgálati kérelme folytán az 1906. évi már- ezius hó 5. napján befejezett nyil- vános előadás alapján az alul ki- tett napon következő itéletet hozott: Felperes felülvizsgálati kérelmé- vel elutasittatik. Felperesi ügyvéd felebbviteli járandósága 10 korona 60 filler- ben állapittatik meg saját fele elle- nében. Indokok : Az elsőbiróság itéletében tény- állásként megállapitotta, hogy 1905. deczember hó 8-án felperes alperes kávéházába betért és ott felperes felsőkabátját Nyitrai Józset biliárd- markőr lesegitve, annak az asztal- nak a közelébe levő fogasra akasztotta, hol felperes helyet foglalt. Utóbb felperes egy távolabb levő biliárdasztalhoz ment játszani, a honnan a fogasra, hol kabátja fel volt akasztva látni nem leheteit. Midőn hosszabb ideig tartó biliárdozás után fel- peres a kávéházból távozni készült, felső kabátját kereste, de nem találta, mert ez a kávéházból eltünt és helyette egy rossz karban levő téli kabátot hagytak vissza a kávéházban. Az is megällapittatott tény- ként, hogy midőn felperesről Nyitrai Jó- zsef a kabátot levette és a fogasra akasz- totta, felperes nem mondta a nevezett pinczérnek, hogy a kabátot neki őrizetbe adja. Végül megállapítást nyert, hogy a kávéházban azon biliárd mellett is volt bőségesen ruhafogas, a hol felperes játszott. E tényállást felperes meg nem támadta, s igy ez a tényállás, az 1893. évi XVIII. t. czikk 197. §-a értelmében a felülvizs- gálati eljárásban is irányadó. E tényállás mellett pedig alaptalan fel- peresnek az a panasza, hogy az elsőbiró- ság, midőn felperest keresetével elutasi- totta, helytelenül mellőzte annak az anyagi jogszabálynak az alkalmazását, a mely sze- rint a kávéház tulajdonosa az alkalmazottja kezéhez őrizet czéljából átadott ruhada- által alkalmazása sem adta volna, ennélfogva a felperes hivatkozott jogszabály foghatott helyt. Fürst János és neje. Ehhez képest felperest alaptalan felül- vizsgálati kérelmével el kellett utasitani. Az ügyvédi dij megállapítása az 1868. évi LIV. t.-czikk. 252. §-án alapszik. Budapest, 1906. évi márczius hó 5-én. A budapesti kiír. törvényszék II. polgári felebbezési tanácsa. Dr. Csanády György s. k. II. f. t. elnök. Dr. Noszlopy Antal s. k., kir. törvény- széki biró. Gáár s. k., kir. törvényszéki biró. Kihirdettetett 1906. évi márczius hó 5. napján. Dr. Csanády György s. k., II. f. t. elnök. Dr. Serli Nándor s. k,, f. t. jegyző. Kiadta a budapesti kir. törvényszék 1906. évi márczius hó 11-én. G: — Szikula János. O: — Takács János. Egy: Józsa Lajos. Elnök. F.-t. jegyző. Ebből is látható, hogy jogtalanul köve- teli a kabátot vagy felöltőt azon uriember, kinek kávéházban veszett el s a kávés : urak is nagyon helyesen cselekesznek, ha ezt nemcsak tudomásul veszik, hanem tisztelt vendégeiknek tudomására hozzák. Budapest, 1906. május hó. Csepreghy Gyula, A legszebb jutalom. — Kepünkhöz, — Azt mondjäk, hogy a dolgos ember leg- drágább jutalma a jó egészség; a legszebb azonban, ha néhány évtizeden küzködve társainak szeretetét, becsülését tapasztalhatja. Ebben a legszebb jutalomban részesült az a derék férfiu, a kit ezuttal képben is bemutatunk olvasóinknak. Fürst János szaktársunk, somogymegyei születésü, 58 éves s iparunknak régi, jeles munkása nemes tulajdonokkal ékes hitve- | sével együtt. Jó híre-neve messzeföld:e terjed, mert Bródban mint az ismeretes „Särga Ház" gazdája, majd Sza- badkán 10 évig mint a , Nemzeti Szálló" s legutóbb — Ujvidéken mint az , Erzsébet-szálló" tulajdo- nosa köztiszteletet vivott ki magá- nak ugy a helyi, mint az utazó közönség előtt. Szépen nyilatkozott ez meg ápri- lis 30-án, a mikor bucsut vétt mű- ködésének szinterétől. A bucsuestélyre nagy számmal sereglettek össze tisztelői és bará- tai, a kiknek a nevében dr. Kovács Bódog ügyvéd méltatta Fürst János nemes tulajdonait és meghatón bucsúztatta el a távozót, a ki mindenha talpig ember, jó polgár és igaz hazafi volt. Fürst János megindultan vála- szolt a nagy lelkesedéssel fogadott beszédre, kiemelve, hogy hosszas munkálkodásának eredmenyesse- gét nem csupán saját szorgalmának, hanem annak köszönheti, hogy hű és jó munkatársai voltak. A mint egész életé- ben iparkodott megbecsülni derék személy- zetét, ugy ennél a bucsuvételnél is hálás szívvel emlékezik meg róluk. Dávid Sándor föpinezer szólt a sze- mélyzet nevében. Nehezünkre esik a bu- csuzás — ugy mond — mert nemcsak a nagyrabecsült főnöktől válunk, hanem igazi atyánktól is. Szerető atyánk voltál, éppen ezért kérjük az istent, hogy ez a válásunk ne legyen örök, hanem mielőbb ismét veled munkálkodhassunk. * Ez a tudösitäs mindennel jobban jellemzi Fürst Jänost, mi tehät csak azzal a kivän- säggal toldhatjuk meg, hogy sok ilyen derék, jóságos férfiu támadjon szaktár- saink között. Jung Péter magyar és sajt-, vaj- és csemege- áru nagykereskedése —— e FF Budapest, Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. — Telefon 785, Fióküzlet: VII., Garai-tér 5. — Telefon 65—25, Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és husnemüek, fozelékek; turista és vadász conservek. Mustár, halikra, csemegék, téa, likőrök, franczia pezsgőborok, különlegességek, ásványvizek. Vidéki szállodások, fürdővendéglősök, kávésok, éttermek általánosan elismert előnyös beszerzési forrása. My” Vidékre 5 kilós postacsomagok. "aM Arjegyzék bérmentve. --- Page 154 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 20. , Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Május 25-én Doktor Lászlónál, VIII., Ta- | vaszmező-utcza 7. Junius 1-én: Schárhánn Jánosné vendég- lőjében, VII., Akáczfa-utcza 12. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Május 25-én: Horváth József vendéglőjé- ben, IX., Sertés-vágóhid, Junius 1-én: Gregorits Simonnál, VI., Gömb-utcza 96. Junius 8-ikán: Homor Gyulánál, VII., Erzsébet királyné-ut 34. Junius 15-én: Breuer Józsefnél, I., Kelen- hegyi-ut 4. Junius 22-én: Horvdth‘ Lajosndl, VI., Hungária-ut 86. Junius 28-ikän: Bischof Pdlndl, 1X., Vägöhid-utcza 8. „Jö barátok" összejövetelei. A kisvendeglösök egy csoportja, a kik „JO harátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Május 23-ikán: Doktor Lászlónál, VIII., Tavaszmező-utcza 7. Május 30-ikän: Hajös Kdárolynál, 1., Csendőr-laktanya. Közlekedés a Farkasréti villanyos vasuttal. Junius 6-ikán: Gattö Kdárolynál, VI., Lehel-utcza 21. sz" Junius 13-ikán: Kriszt Sándornál, VII., Dembinszky-utcza 52. sz. KULONFELEK. A Berndorfi fémáru-gyáriKrupp Arthur viläghirü alpakka- és alpakka-ezüst ét- zerek és asztalkészletekből, valamint a nikkel főző-edényekből gazdag rak- art Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. ılatt. Ilyen czikkekben való szükséglet- nek beszerzése alkalmával ajänlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. Hymen. Krausz Béla fiatal brassói kávé- háztulajdonos eljegyezte Fülöp Giza kis- asszonyt Budapestről. József főherczeg a Margitszigeten. József kir. herczeg most is gyakran ellátogat a szép Magitszigetre, különösen a galamb- et 5 3. A 5 lövészet idején. Ilyenkor rendesen a felső | vendéglő jobb terraszán ebédel LibiÉs Adolf és gróf Tholvay Takács társaságában. Ked- velt kiszolgálójuk Vincze József, ez az ügyes szaktársunk. Szakácsok megvendégelése. Zimmer Péter | fővárosi előkelő halászmesterünk a Magyar Szakácsok Körének tagjait barátságos vendégszeretetben részesitette a tisztele- tükre adott halászlé-estélyen f. hó 18-án. Zimmer Péter ugyanis a budafoki-uti „Kutya-villa“ vendéglőben saját maga ké- szitette el az igen sikerült halétkeket. Szakácsaink nagy elragadtatással dicsérték Zimmer Péter szakácsmüvészetét s számos felköszöntők hangzottak el a vidám esté- lyen. Felköszöntőt mondottak 7araba Mi- | ságán, hogy Váradi hály Schmidhofer Vilmos, Burghardt Pál, Bauer Károly, Wrabetz Gusztáv a franczia szakácsok nevében pedig Ruff szakäcsfö- nök. A vendégszerető házi gazda pedig kedves vendégei egészségére ürité poha- rät. Itt említjük meg, hogy a „Szakäcsok Köre tagjai a nyár folyamán minden má- sodik héten (kedden) az Arena-ut 80. sz. alatt levő Putzer M.-féle vendéglőben jön- nek össze, minden második héten pedig a kör hivatalos helyiségében (Régi posta- utcza 11. sz.) tartanak választmányi ülést. Tulipán-kert. Az Akáczfa-utcza 7. szám alatt levő , Fészek" vendéglő László Géza ismert régi szaktársunk kezelése mellett napról-napra látogatottabb. László Géza mindent elkövet a közönség kényelmére, ujabban a helyiséget diszes tulipán-kertté alakittatta át, ajánljuk a szakkörök becses figyelmébe. Vendéglő. áthelyezés. Karsay Pal vendéglő- helyiségét az Akáczfa-utcza 6. szám alól a szomszédos 4. szám alá helyezte át. Halat együnk. Ujabban főleg a husdrága- ság folytán mindjobban fölmerül az a kér- dés, hogy a tengeri halat, mint táplálékot, nem aknázzák ki kellőleg és nem veszik a tengeri hal rendkivüli értékét elég k:mo- lyan. Eppen e napokban tartott egy neves belgyógyász, Rosenfeld, előadást, a melyen a következő meglepő tételeket bizonyitotta be. Két egyént teljesen egy időben látott | el napokon át táplálekkal. Az egyik hust, | a másik megtisztitott tengeri halat kapott. Az egyéb ételmennyiség teljesen egyforma volt. A pontos mérések kimutatták ezután, hogy a hal sokkal több fehérnyét tartal- maz, sokkal könnyebben emészthető és tápláló ereje és értéke sokkal nagyobo. Sőt vesebajosoknál egyenesen a legjobban ajánlható táplálék és mindent el kellene követni arra nézve, hogy minél jobb és / több tengeri halat hozzanak lehetőleg friss állapotban forgalomba. Budapesten Zimmer Péter halászmester, a központi vásárcsar- nokban, mindig nagy raktárt tart tengeri | halakból. A mátyásföldi park-vendéglő. A székes- főváros pesti oldalán a legkellemesebb kirándulóhely a czinkotai vonal mentén, Rákosfalva tőszomszédságában . fekvő, kies „Mätyäsföld“, a mely Budapest legelegán- sabb nyaraló-telepének mondható. Különö- sen élvezetessé teszi az ide rándulást a modern kényelemmel és fénynyel berende- zett , Park-vendéglő", a mely Krajcsovics Rezső szakavatott kezelésében a legkénye- sebb igényeknek is megfelel. Kitünő éte- lek és italok, jutányos árak, figyelmes ki- szolgálás. Veszprémi hír. Veszprém jóhirű vendég- lőse, Hardóssy Lajos, vendéglőjét restau- ráltatta. Ugy az uj berendezés, mint fes- tése igen sikerült, amint onnan irják. A győri Fiume. Győrből jelentik : A mai modern igényeknek megfelelő kávéházak száma egygyel ismét szaporodott. A , Fiume" kávéház néhány nap óta uj mundért öltött magára, mely azonfelül. hogy impozáns, izléses is. A falazat oliv-zöld alapon arany- nyal pompázó czifrasággal gyönyörködtet és igazán meglátszik az átalakitás gazdag- rmin nem kimél költséget, amikor a közönség igényeit akarja szolgálni. Minden egyes butordarab | uj mezbe öltözött, amely a villam-lämpäk pazar fenyeben igen szepen fest. Igy ujon- nan ätalakitva, pazar diszeben a Fiume- kávéház kellemes szórakozást szerez a legujabban beszerzett mozgófényképekkel. Péthről. A regényes Bakony e kies für- dője igen látogatott, mind Veszprémből és környékéről, Székesfehérvárról, Várpalo- táról. A fürdő derék és rokonszenves ven- déglőse 7örök Gyula a legkényesebb köve- telményeknek is igyekszik megfelelni kitünő magyar konyhájával s zamatos italaival, a legolcsóbb árak mellett. Almádi. A balaton e szép, egészséges fürdője igen népes. A fürdő az idénre is szépült, épült, több remek villával gyara- podva. A felvidéki söripar válsága. Lőcséről irják Japunknak: A felvidéki sörgyártás az álta- János üzleti válság folytán szomoru hely- zetben van, különösen nagy harczot viv az osztrák hatalmas és gyengébben adózó söriparral. Az életre való ipar helyzetén | csakis a söradónak alapos, vagyis olyan reformja lendithet, a mely a két állam sörgyártását legalább adózó szempontból teljesen egyenlő elbánásban részesítené. — A másik pedig az, hogy Magyarorszá- gon ne fogyasszuk a rossz osztrák söröket. Ne vegyünk külföldi szappant. A magyar- országi szappangyárosok egyesülete — mint lapunknak irják — szomoru ipar- pártolást tapasztalt a mult esztendőben. Ugyanis a beterjesztett jelentés szerint a mult esztendőben mintegy 80.000 méter- mázsa szappant importáltak Ausztriából Magyarországba, körülbelül ötmillió korona értékben. — Ez a megdöbbentő jelentés indítson bennünket arra, hogy ne vegyünk idegen szappant, különösen ne osztrák Schicht-szappant, a mely sokkal rosszabb és drágább a páratlan minőségü szegedi s egyéb hazai szappannál. Pipere-szappa- nokban is kitünőt produkál Müller J. s több kozmetikai gyár. Erzsébetfalvaiak panasza. Az „E. K." jelenti: Az erzébetfalvai vendéglősök azon panaszkodnak, hogy boraikat minden máso- dik nap felzavarják ez ellenőrök. Helyes. Az ellen nem szólunk, hogy a gyanusabb firmákat különösen figyelemmel kiséri a vezetőség, azonban a tisztességesebb ele- meket örökösen zaklatni még sem czél- szerü. Ezzel az egyoldalu szorgalommal a csempészetet ugy sem irtjuk ki. Egyre azonban rámutatunk, hogy annyi teker- vényes s kikorrigált szemleiveket nem nem láttunk, mint mostanában. Hogy ennek mi az oka, azt kifürkészni nem a mi feladatunk, azonban aligha el nem találtuk, ha azt mondjuk, hagy legtöbb- ször a járatlan kezelés bosszulja meg magát. A spanyol bortermelés állapota. A madridi cs. és kir. konzulatus jelentése április hó- ról ezeket közli: A borväsär állapota annyiban módosult. hogy a vásárlások | fokozódtak. Az árak azonban nem vältoz- tak. Április utolsóelőtti hetében a fagy Valdepanesban (Spanyolország egyik leg- fontosabb borvidéke) rendkivül sok ki: tett. A borválság ugylätszlk egyre sulyos- bodik és az érdekeltek különféle mödszere- ket javasolnak ellene, főleg fuvardijmérsék- léseket. NEUSCHLOSZ ÖDÖN ÉS MARCEL Egyszerü, szolid kivitelü, 44444 tömör, keményfa gyárában V. Pozsonyi-ut 21. szám (a Margitszigettel hálószobák. szemben) kaphatók SZÁLLODÁK BERENDEZÉSÉRE KÜLÖNÖSEN ALKALMAS. 3.338 (2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 150 frt. Diszesebb kivitelben fényezve 180 frt. MUNYANAY EE JOJO ESETNEK BET SAAELL SEEN ELEMEKET ET ETT Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. VASAT YEN ESEN MENYEK EE LYO ELSE ES KELTETT EEEN --- Page 155 --- VEN DÉGLŐSÖK LAPJA / Emberséges rendelet. , Részeg ember | | elől az Isten is kitér!" mondja a példaszó; | ámde nem tér ki előle a röndér, a ki ugy beszél vele, mintha eszénél volna s aztán oly kegyetlenül bánik vele, mintha go- nosztévő volna. Ez sok szerencsétlenség- nek volt az okozója. Belátták ezt a rend- | Sylváni fehér borainkat, Vendéglősök — figyelmébe. Ajänljuk — kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld melyek . gyönyörü | szinük-, nagy erejük-, kíváló izük- és zama- tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- | őri hatóságok is, de az emberségnek meg- | felelő intézkedés elsőségének dicsősége a bajor rendőrségé. Ugyanis a müncheni rendőrhatóság rendelete szerint az eszmé- letlen, u. n. tökrészegeket ezentul, ha az utczán szedik -fel őket, nem a rendőrka- pitányságra, hanem az elmegyógyintézetbe, illetőleg kórházba kell szállitani, ahol tel- jes kijózanodásukig bentartatnak. Az a sok kellemetlen baleset, amely ily öntu- datlan részegekkel történt, birta rá a ha- tóságokat e rendelet kibocsátására. Forel szerint: „Az alkoholizmusnak minden tü- nete, még az egyszerü ittasság is elme- zavaron alapszik." Kivánatos volna, hogy nálunk is követnék a müncheni ren- deletet. ezim alatt a napokban oly munka hagyta el a sajtót, mely a borkérdéssel foglal- kozva egy uj törvény mielőbbi hozatalára akarja az impulzust megadni. A könyv szerzője dr. Drucker Jenő a M. Sz. O. E. igazgatója: A könyv, mely 200 oldalon nagy oktáv formában adatott ki, két fő- részből áll. Az első részben szerző ismer- teti a most érvényes bortörvényt, annak előzményeit és végrehajtási módját. Azután részletesen foglalkozik a német, a franczia, olasz, spanyol stb. idevonatkozó törvé- nyekkel és az osztrák uj törvényjavaslattal. A második főrész tárgyalja a mostani tör- vény fogyatékosságait és pozitiv javasla- tokat tartalmaz a borkezelés és borforga- lom reformjára, a borhamisitás büntetésére és az uj törvény ellenőrzésére vonatkozó- lag. A könyv ára 4 korona. Kapható a Borászati Lapok kiadóhivatalában (Buda- pest, IX. ker., Ullői-ut 25. sz. és minden könyvkereskedésben. A , Magyar Szemle" szépirodalmi, művészeti és kritikai képes hetilap folyó XVIII. évfolya- mának 16. száma április 19-én jelent meg a követ- kező kiválóan érdekes tartalommal: Táltos, Post festum. — Fra Filippo, Beszéd a nappal. — Birkás Géza, Jules Lemaitre. — K. Csaby István, A kincs. — Harsányi Kálmán, Mariaba királya. — Lenau verseiből. (Huszárdalok. — A bakonyi zsivány.) Ford. Bodrogh Pál. — Orbán János, Élet-halál. — Dutka Ákos, Fel a dalok hegyére. — Jules Lemaitre, A tizen- egyezredik szüz legendája. — Dutka Ákos, Sej- tem a párom. Regény: Handel-Mazzetti Enrica bárónő, Jesse és Mária (14. folyt. Ford. Auer István). — Krónikás, A hétről. (Kürthy György rajzaival.) — /rodalom : Fieber Henrik, Nevető esztétikus. — Idegen költők (Heine, Béranger, Byron és mások dalaiból; forditotta Bodrogh Pál.) Szerkesztő üzenetei. Hirdetések. mohai Ägnes-forräs mely bel- vagy külföldi "elsőrendű borokkal. Boraink árai: a) Ujborok: Bátaszék vidéki fehér és siler asztalibor hlt.-kent 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hit.-ként 40 45 és 50 kor. Főnökök figyelmébe! Üzletvezetőnek ajánlkozik egy jobb megjele- nésü, intelligens, 26 éves, nőtlen, volt nagy- | vendéglős, beszél magyar, német, román, keveset b) Ő borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.,; | vörös 60 kor. hektoliterenként. c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 0-7 lit. finom fehér bor 25 | kor.; 25 palaczk 077 lit, legfinomabb (Muscat- | Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylväni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 palaczk szek- szárdi vörös 30 kor. Ez árakban üveg, láda, csomagolás és vasuthoz való szállitás költ- ségei bennfoglaltatnak. d) Csemegebor : fehér a 80-as évekből hlt.-kent 100 kor.; szekszárdi vörös hit.-ként 120 K. Szél és Társa borter- melők Bátaszék, (Tolnamegye). NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) \ Szinye-Lipóczi Lithion-forrás Salvator “nur vese-, hügyhölyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutaindl, Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csiramentes ! Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Felhivás a szaktársakhoz! Salvator-forrás igazgatóságánál Eperjesen Ny ilatkozat. A Szt.-Lukácsfürdő „Kristäly“-forräsänak vizét üditő ítalként szivesen alkalmazom s mint terapiás segédeszköznek is hasznát láttam jott, ahol a szénsav étvágyjavitó és bélstimuláns [ha- tására vagyunk ráutalva „ vv Dr. Kuthy Dezsö, a vizgyógyászat egyet. m. tanára, a Szegénysorsu Tüdö- Betegek Szanatorium-Eevesületenek igazgatója. Budapest (Budakesz). „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! Itt az idő Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- » dozulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt megapasszuk és helyette a kitünő hazai äsvänyvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér bugyog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünő asztali és borvwiz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsöjet, a kitünő MOHAI AGNES-FORRÁST felkarolva kinäljäk, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktärsak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a „TULIPANKERT“ dicső szolgálatába mindannyian. angol és franczia nyelven. Szakképzettsége: Szálloda, kávéház vagy étterem kezelésében tel- jes jártassággal bír. Megy vidékre is. Bővebb felvilágosítást e lap kiadóhivatala nyujt. Eladó bor. Az 1904. és 1905. évi, saját termésü, kitünő fehér és siller hegyi boraimat (250 htl.) kicsinyben és nagyban eladom. Polánkay János, szőlőbirtokos Eger, Knezich-út 22. Tulipánkert Czinkotän. Ujonnan ätalakitott s minden kényelemmel berendezett szép vendéglői kerthelyiségemet T 2 ulipänkert czim alatt nyitottam meg. Kitünő tiszta magyar borok: Somlói 60 kr. mogyoródi 40 kr., igen jöizü csongrádi kadarka 32 kr. literenként. Bódi Sándor jónevű czigänyzenekara, Egyesületeknek a helyiség és zene dijtalanul áll rendelkezésükre. Legkellemesebb kirándulóhely, SOPRONYI LAJOS, vendéglős Czinkota, a vasuti állomás mellett. Eladó. A Kolozsváron, Deák Ferencz utcza 18. szám alatt, 15 év óta fennálló Grünfeld Farkas-féle nagyon jól menő, 4/ állandóan 40—50 abonenssel biró vendéglő családi körülmények miatt eladó. — Értekezhetni a tulajdonossal. Csapos vendéglős : kerestetik 14 aki jó konyhát tud vezetni és szakkép- zett felesége van hozzá; az üzlet Kolozs- várott van, szálloda és egyedüli szép nagy kerthelyiséggel és teljes felszereléssel bir. Óvadék 2000 korona. Esetleg bérbe is adandó. Megtudható ENGELMAN HERMAN úrnál Kolozsvárott. ásványvizzel szemben a ezután még --- Page 156 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA : 1906. május 20. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő BUDAPESTEN. 480 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet Belát részére is, jutányos árak, gondos kiszol- Svéd gyógytorna- -terem, — Napfürdö. Dr. Buling- féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszervi bajok, szívbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditőviz: 1gu, szénsav rvai te ölitett ásványviz, mint asz- viz orvosi tekintélyek által legjobban ajánlva. 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában. a. Pensiö-rendszer, saját kitünő TE DS konyha (bérlet-könyvecskék) — Állandó orvosi felügyelet. összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton | döjk bf rositást készséggel nyujt: A Szt : Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Badacsonyvidéki sajättermesü hegyiborokat kölcsön-hordók- an szállit Balog Gyula bortermelő Balaton- Arjegyzék ingyen. Folytono: vasutállomásra. Izsák, Henye. 1 jegeskávé, hidegké- mények előállitásánál a 2 valamint hütők - hez, Minden felvilágosi- beli vagy irásbeli ker- re € ntesen nyujt ar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Väczi-körut 32. sz. Vendéglő, illetve szálloda átadás. Egy alföldi 7000 lakosból álló magyar községben, a legszebb forgalmi helyen, egy ujjonan berendezett jó forgalmu szálloda és vendéglő melyben több egylet van elhelyezve, egyéb vállalat miatt átadandó, esetleg ugyanott egy kauczióképes ügyes kimerö alkalmazandó. — Bővebbet a kiadóhivatalban: Eladó borok. Pásztor László urnak izsáki szölötelepen 120 hektó rizling, 80 hektó kövidinka, 3 hektó ó-törkölypálinka jutányos áron A vevőkért — kivánatra akár az izsáki, 1906. április 12. BOR-ELADÁS. 300 hektoliter, | és 1904. évi termésü, | matos, tisztän kezelt 100 literen felüli mennyiségekben is olcsón eladó. Mintával szivesen szolgál Kesselring Mihály Módos akár a fülöpszállási 1902, 1903. és Minden időben legjobb minőségü 6464 borokat € szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki uradalmi borpinczészete Vác Z. ALAPITTATOTT 1856. Környekbeli telefon-szäm: 8. WS A t. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. 217) Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- eladó. - kocsit kül- TÖMÖR JÓZSEF A kek tömören hajlitott fából, tükrök és telep-vezető. kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61, kitünő za- Ó-BOR a Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. "BD me] Boros-Sebesi Uradalom Felügyelösegetöl. www FÜRDÖVENDEGLÖ www BERBEADASI HIRDETMÉNY. Nagyméltóságu gróf Wenckheim Frigyes ‚ur boros- besi uradalmához tartozó Menyháza-fürdő vendéglője a fürdöidenyre haszonbérbe adatik. — Részletes feltételek megtudhatök Boros-Sebesen alolirottnál. Eöröm Ede uradalmi felügyelő. OTET los Zöldség és gyümölcs Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab. retek; zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, karadiésom karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös hegyi borok 99000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. Elvállal Asphaltirozäst minden alakban, — Faczement tetőzéseket. Nedves falak szárazzá tételét asphalt anyaggal. Rövid időn be- lül több mint 1000 lakást mentet- tem meg a penész és nedvességtől ezen vállalatommal. Talajviz ellen elszigeteléseket, vizhatlan asphalt-lemez és asphaltirozással. — „Universal“ kautschuk asphalt- lemezeket uj épületekhez készitek mérték után. — Avult zsindelytetők átvetését asphalt fedéllemezekkel minden szinben. Végül szabadalmazott sertéstütováló és jelző kefék és ezekhez való festékeket minden szinben. — Ugyszintén javitásokat vállal e szakmában. Budapesten még a viz is drága. , Uj | lenithet és szagtalanithat, ugy, 1 TELEFON 60—38. SCHLEISZ GYÖRGY BÉLA Budapest, VIII., Gölya-utcza 36/a saját ház. 1 Sikerült egy vizelde szagtalanitö olajat feltalálnom, amelylyel bárki bármily nagyságu és forgalmu vizeldét potom áron nyivég hogy vizvezetékre egyáltalában szükség nincs. Egy 25 kilogr. kanna ára 15 kor., mely mennyiség 2 évre elegendő. — Kivánatra bérmentesen házhoz küldöm, esetleg személyesen is megjelenek. Tisztelettel SCHLEISZ GYÖRGY BÉLA Budapest, VIII, Gölya-utoza 36/a saját ház. Zsindely és más tetők kátrány- festékkel való mázolását bármily szinben. — — Elvállal továbbá e szakmába való bármily munkála- tokat pontos kivitelben a le videbb idő alatt. — Raktáron art és szállit következő anyagokat u. m.: Asphalt, kátrány, lemez tekercsekben, asphaltlemez és ezekhez való czinezett szögek és faléczek, carbolineum, carbolineum festékek, kátrány-festékek minden szinben, Biehn- olaj, kautschuk-asphalt burkoláshoz, bitomen, carbol és clozet-olaj stb. — Telefon 60—38. Vendeglösök, kävesok és magánintézetek figyelmébe. Új! 1 sz ír 11 LÉP; áll At ) --- Page 157 --- Fr tb 1906. május 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA j e] $ A világhirü franczia 9 | DELBECK & Comp. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu DE magyarországi főlerakata "ZZ Válogatott füszeráruk, min- § | dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgöborok, rum és tea, liqueurök, sajt, vaj, kassai, N KITSON-FÉNY GYERITAERŐ 1000 A 2 x : TÁPLÁLJA KÖZÖNSÉGES PETROLEUM Bráz ay Kálmánnál 8] ATON LÁMPAGYÁR KÖBANYAN. A Brázay Kálmán IM AeZBIg Vendeglösök figyelmébe! u Bw i U911979 4Z70194194 uoqyalasıArsyıa MEÁN PROSPECTUS INGYEN. Muzeum-körut 23. világítási berendezések. Vil- } Fa " ás | Villamos lamos kolibri ivlámpák. vil- | I A tisztelt szállodások, vendéglősök | ! Dr. Wägner és Társai lamos brilláns lámpák reklám világitásra. } egyesült gyárak mint betéti társaság Csillárok elektromos világitáshoz. Minden- } féle gépek hajtására alkalmas benzin-. } gáz-, és szivógázmotorok ; üzemköltség || & és kávés urak figyelmébe ajánljuk O GNAC 3 3 | | BUDAPEST BÉCS, IX. ker“ Tinódy.utcza 2 5-1 Oxygén- és szikvizgyárak, berendezése naaa lóerőnként és óránkint 1!/2—2'/2 fillér. } SIMPLEX“ vizszűrők. — Árjegy. | Czuba-Durozier & Cie, Di | 4 sör-, bor- és hűtökészülékek, pinezefélszerelési eziket zékkel és költségvetéssel szivesen szolgál } francia cognacgyárat : Promontor. 3 |} Marl Staniol- és fémkupakgyár : x vasöntö és gépgyár $ Vezérügynökség : ; : e. Árjegyzék ingyen és bérment: Ganz és Társa jsszvénytársulat ot 1 RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. 23 danke. 2 Torsten aryén ebet a Budapest. Várost üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. § ei MT " tát kátátátát u (mu. é. és jéggyári beréndezések Kouis Francois & Comp. császári és kir.Tudvari szällitök. m$ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. Ű PPP? BUDAFOK. ss: — 12 elsőrendü kitüntetés. — Hors Concours. ———— Föraktär : en BORHEGYI FERENCZ Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZÁM. Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. --- Page 158 --- = ___ VENDÉGLŐSÖK LAPJA ; 1906. május 20. © A szállodai és vendéglői segédek © | Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünöbb üditő ital. 1. évfolyam. szakközlö nye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István pinczér-egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet és Önképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. 1/, liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva . . . 18 fill. ——— 1 vs 26.. 5, Pannonia szálloda sörcsarnok, elsörangu nagy kávéház Miskolczon. Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, az egész épület egy kézbe hosszabb időre bérbe adó. Aján- latok Blau Gyula épitész-mérnök tulajdonoshoz Budapest, VI., Délibáb-utcza 23. mielőbb intézendők. Főelárusítás: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (1. em.) A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz. "ZIAÁUPASE-IZSOPIEg Baldóczi-ásványviz. A világhírü 99. A nai Paulaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám.lt a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. 7; Á A müncheni Paulanerbräu czég ugyanaz, || csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják" Figyelmeztetés! mely évente márcziusban a világhírü Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető beszerezni. Tisztelettel és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- . [1 a müncheni , Paulaner-sörfőződe" magyar- mat megrendelésre felkérni - Egyben van erő ve b. tudomására Prindl Nándor országi egyedüli vezérfőképviselője ıdni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben 2 "1 " van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a ,Salvatortt-sört — vendéglős — Budapest, VI., Andrássy-üt 51. sz. Főpinczérek Országos Óvadék-Letéti Társulata Budapest, VII. ker, Erzsébet-körut 39. szám. Telefon 24—94. Hivatalos órák: d. u. 4—6-ig. Telefon 24—94. Pénzintézetünk: Terézvárosi takarékpénztár m. sz. Teréz-körüt 4. Működésünk kiterjed egész Magyarország területére. | Óvadék folyösitäskor csak egy heti A bejelentett óvadék azonnal elin- tőke- és kamatfizetés eszközlendő. téztetik. Legmagasabb óvadék 6000 Korona. Az óvadék visszaérkeztekor a tőkére fizetett részletek nyomban vissza- Kamatláb mindenkor a legmérsékeltebb. utaltatnak. Uj tagok felvétele mindennap eszközöltetik. A bejelentett óva dékot titok- Vidékről óvadék ban tartjuk, sürgöny vagy telefon utján is bejelenthető. Ügyvezető titkár: Fürdőhelyre foglalót adunk, tőke törlesz- tés erre nincs. Fenyves Henrik --- Page 159 --- 1 ww 1906. május 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Naiman Józse hentes-mester Budapest, ) VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kávésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) atárában fekvő Csillaghegy tővében az rpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telítve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditö- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: I4., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Szt.-margitszigeti üditöviz szensavval telitett äsvänyviz. Föherczegi Szent Margitszigeti gyögy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—.52. tátátátátátátátátátátátátáták Szálloda átvételi értesítés. Van szerencsém a nagyérdemű közönse- get tisztelettel értesíteni. hogy Váczon a Curia"-Szállodai üzletet átvettem. Kitünő italokról, izletes konyháról, valamint pontos kiszolgálásról gondoskodni fogok. Kényelmes vendég- szobák állanak a t. utazó közönség rendel- kezésére. Tisztelettel: NAGY PÉTER vendéglős. SIPYLUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Fe évre „6 frt Fél évre 2.2248 tt Negyed évre. . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. BOR magyarádi saját termés Ó-bor literje 42 fillér. Uj-bor literje 38 fillér. A szállitást 50 litertől felfelé, az. ujszentannai állomásra szállítva utánvétellel eszközlöm, Hordókat frankó visszaveszek. Boraim tisztaságáért szavatolok. Vendéglősöknek olcsóbb ár. Tisztelettel ifj Adelmann Ferencz szölöbirtokos, Ujszentanna. SCHLEICHER JÓZSEF Hazai conserv-, mustár-, boreczet- és gyümölcs- Telefon: 41—05. szörp-gyára Telefon: 41—50 Budapest, II. ker., Kacsa-utcza 19. sz. Ajánlja a. t. vendéglős, szállodás, kávéháztulaj- donosok részére elsőrangu fent gyártmányait. idékre 5 kilós postacsomagok. = Előnyös árak. Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a smememem „RAPID“ borderitő-por Föelärusitö helye: WATTERICH ARı-näl Budapest, VII., Dohány-utoa 5, Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyär. | Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. | Budapest, VII., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904 : Grand Prix. 800 Hektoliter fajbor 700 hekltr. zöldesfehér, rizling és kövidinka 100 hektoliter. Nagyburgundi kis és nagy mennyiség- ben a helybeli vasuthoz szállitva 32 kor. árban eladó. Termelő mintát csakis 1 kor. előzetes bekül- dése ellenében küld. KISS GYULA szölőtelepe IZSÁKON. (Pestm.) Tifuszjárványban vizvezetéki viz mellőzendő. Z—Z—M IKONA ARTÉZI VIZ legolcsóbb, legjobb legegészségesebb, szén- savval telitett, bakterium-, mész- és kénmen- tes. Forrása 970 méter mélységből 749 meleg. Artézia részvénytársaság BUDAPEST, Egressy-ut 20/c szám. TELEFON: 50—72, TELEFON : 50—72. Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajättermesü hegyaljai boraimból literenként : asztali 80 korona; szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és bort —.56, 60.—, 70.— és ,6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt híg avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. | WANNA Boreladás! Hagymássy Károly paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. évi 33 ht. kárbenet vörös bor, 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. kárbenet siller. Tudakozódásra az eladó küld mintát az ár meg- jelölésével. Paradicsom! | Jutányos árban kapható kisebb-na- gyobb üvegekben jó házi főtt paradicsom Pereszlényi Elekné Budapest, VIII., Német-utcza 35. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. i Karambol és forditó billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-áruk, márványasztalok, zékek tükrök és kávéházi kasszák, jé borkimérő-asztalok és sörkimérő uj és használt állapotban a leg árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI EGYLET M. SZ- AAN GYERMEK- ES ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) => Alapittatott 1863. évben c—: Első magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya: X. kerület Köbánya. Telefon szám: 56—58. Brázay Kálmánnál vásároljunk. --- Page 160 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. május 20. Eladó bor. 60 hektó saját termésü homoki fehér bor eladó. Piacz Imre, Kiskunhalas. Boreladás. Ajánlom saját termésü kitünő jó kétéves rizling boromat 100 hektoliter 48 fillérjével és kis- üstön főzött igen finom ó-törköly és baraczk- pálinkámat. Dr. Borsay Sándor pestmegyei tiszti orvos KIS-KÖRÖSÖN. d | r r [1 v $ I KULCSÁR SÁNDOR] : YeceeA BRONZÄRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR Éssszt Li 9 BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA Il. $ [1 4 k 4 AJANL : világító testeket szállodák, vendéglők, v West: ; fr AZ PT 9 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. M y részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. y y 1 > Vendéglői kerthelyiség megnyitás Rákosszentmihályon, = A , Zöld vadászhoz" czimzett vendéglőm kerthelyiségét meg- nagyobbitva f. évi május hó I-£&n megnyitottam. A kertet a legnagyobb igényeknek és kényelemnek meg- felelőleg rendeztem be — és fedett, uj, nagy tänczterem- mel láttam el. mely nagyközönség és számos egylet befogadására alkalmas. — Jó magyar konyhám és saját ter- mésü dányi boraim évek óta ismeretesek a budapesti közönség előtt is. Bezzeg EE ur PÁ vv $ 3 : eeeseeese: Ünnep és vasárnap jóhirü czigányzenekar játszik. Vendéglőm a lóvasut indulási végpontjánál fekszik. A Mély tisztelettel $ ENGELBRECHT JÓZSEF, vendéglős, A Budapesti Légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsebet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelű csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és .vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. WE" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. esse € er , Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Ketli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasönr Szent István védjegygyel | a köbänyai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- | ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda: VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona- | (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Kilönlegeség: dupla maláta kósőr kökorsókban, Nagyobb sörmennyiségel saját järkoesjalban szállít. A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár; Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési ezimkével van ellátva. JUNG ANTAL vezérképviselő. eSsseSSseeSeeeSE I Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktára Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ke- ! ! ! Í É szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyagok [WWF nagy raktára. --- Page 161 --- 1906. mäjus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Zn ; 13 KERTÉSZ TÓDOR MŰJPARÁRU RAKTÁRA Kugli- Bábuk 25-38. megessége,szoks. rt, 2.10, 2.50 sos vastagságban egy készlet Lignum Sanctum kuglizö golyók átm. cm. 9 944 10 101 11 11"/2 32 12 2 18 13/2 14 1412 15 frt — 85 —.95 1.15 1.30 1.65 1.90 205 2.20 2.35 260 285 310 345 Kugli- golyók sága szerint KI és 55 glizóba Nem csalogatjuk vásárlóinkat világ- hirü kulimász kenőcsök ingyenes 082- togatásával mert czipőink jóságának megóvására ilyen _ kotyvasztekokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenni. !! Minden czipőnk kézimunka !! lmas nagy pléhpersely lakatra 1 fri Orosz kug'izö sgész szük, udvaron felál lítható, : Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb ezi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek !! mm o —————U. — ,—— Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pa! a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban, A SARU-ezipővállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIII, Rökk Szilärd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) báb, 1 ik = ható erő: sróffal szerint 4.60, 6 írt. éb szeszes , 6 forint. Kuglizöba A in nagy lámpa petroleumra 6 m / 1 forint. Kerti gyertyatartó szél ] 4 A _ ellen, üvegboritöval B 4 " K lámpa petroleumra 2.50. Lampion kertek — kiívil: sára és feldiszite&sere 15, 20, 30, 80 kr. Magnesium fáklya? 30 perczig meglepő világosságot "80 kr, egy Hydraulikus hordó szádszelep, csapraütött bor, sör, pálinka, borszesz st italok megsavanyosodása ellen 1 írt. Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvág Mandula-, diö-, zsemlye stb. reszelő 1.80 írt Borsörlő 40 kr. Habverő félliter ad, 1.40. Abroszmegerősítő szél ellen, 100 drb 5 frt. Dugaszhuzó 20, 40, 60 kr. Dugókiemelő készülék falra vagy ajtóra felerősíthető 2-50. — Kézi dugaszoló kalapá 5 krajczár. literes 1.20, két literes 2 frt. Amerikai fagylalt gép, erős keményta, jégtartó vederrel és forgatható vas szerkezettel 1 literes 6.50, 2 líteres 7.51 lit 4 1 s 1050. Vásár. helyi-féle legkitünöbb vajköpülő gép 5 literes 8.50, 10 litei rt. Kkéstisztítő készülék 50 kr. Egy adag kestisztitöpor 50 kr, — Ujságtartó minden ni ban 75 kr Billiárd golyó eletántcsontutánzat 1 "készlet 3 darabbal 58, 60, 62 mm. rt. Franczia dákóbőr keverve 1.60 frt. Domino játék 90 kr.-tól dominó átszegezett 6—9 frt. Roulette játék 1.80—18 frt.-ig. Tivoli já zére 100 cm. 6.40, 130 cm. 12 frt. Pinozér- táska derékra csatolható, szarvasbőrből ei két osztálylyal 1.80, három osztälylyal 3.50 frr. Szivar- és czigarettatartó szekrény pinczéreknek, elzär 4 frt. Papir tányérok nyári mulatságok-, és kirändu Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 írt, m 50 kr. Gyorsforralö 70 kr. Sörmelegitő készülék kr. italokhoz szivattyu 1 frt 80 krajc tó 4 osztálytyal 3. z 100 drb 90 kr ánylappal 7 frt. Konyha- Bor vagy más szeszes mérleg 3 r. Ellenörző bärczäk: 1-es sárgarézből 100 drb frt. — 90 20-as sárgar: 5-ös vörösrezböl , „ „ 1.20 || 150-es vörösr 10-es nikkelből ,, ,, ,, 1.40 || 100-as särg: ből 100 drb frt. 2.: ézből ;; 9, : s 4- 5. 20 Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni ! Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. - HIRMANN FERENCZ \ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokaf: — Alapittatott 1880-ba Az 1896. ezredéves orsz. kiállitásor állami ezüst-éremmel kitür —— TELEFON 29-03. = Honi gyártmány ! Honi gyártmány ! HUREKT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz i PS szénsavat al ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammo. aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság 5 (= | Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : ; Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr ‚| ! EBERHARDT ANTAL N 8 : pezsgőgyárából, Budafok. ) BUDAPEST, V., Arpäd utcza 9. szäm. Mm Telefon: Budafok 30. --- Page 162 --- 1906. mäjus 20. VENDEGLÖSÖK LAPJA Az , Erdélyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiällitäson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. A ee Több kitüntetés Tölhszörős túlajdonosa Jury-tag TELEFON (FB A TELEFON 59—23. i 59. 23. ÁE cs. és kir. udv. butorgyáros MAH U N KA I M RE Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. c MB A ki dt Mát A a kotet d dl dts d a Mkt Ld oAuThr AA IA AAA | Szepessegi lenipar! Szepességi lenipar , | Wein KáRoLY És TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok. Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlö-, csemegekendő Minden darab gyá- rainkból származó n védjegy- gyel látjuk el So AA a” és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- Chr zwar de kitünő hanggal, erős szerkezettel, jöt- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmoni okarina és verklik, zenélő automa — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István műhangszerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. Vämonkivüli pincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajänlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva : jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, . ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. | Pedälos czimbalmok; == { dezésekről költségvetéssel szolgálunk. 1 | | | !Pinezerek figyelmébe! Fő- és fizetöpinczerek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospenz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. - Árak 3.50-től 5 frtig. — G ——H— MOLNAR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. ll BM ll ll MM B B ll ll lk ll ll A ll A kek kk e kh Vendéglősök, szállodások és kávésoknak rendkivül nagy hasznot hajt egy orchestrion. Legjobb szórakoztató a vendégek részére! Igen ajánlatos szenzácziós ujdonság a „Triumf“ mandolin-piano- orchestrion Teljes zongorával, kis és nagy dobbal, réztányérral, harangjátékkal és castagnettel Felséges hallgató és tánczzene. Helyettesit egy teljes zenekart. Sem villanyerő sem motor nem szükséges, csupán suly- felhuzás, miáltal bárhol köny- nyen felállítható. A beléje dobott pénzekből kifizeti önmagát. Tessék Orchestrion-katalo- gust kérni Hörl Ferdinánd Pozsony, Ventur-utcza 24. ZIMMERMANN GY. H. lipcsei zenélőmüvek gyárának és kivi- telének képviselője. Moszkva, Riga és London.) (Üzletei vannak: Szt.-Petervär, || --- Page 163 --- 1906. május 20. Bachus” szabadalmazott sterilizáló .. 1 77 üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség. letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KENEZES!! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : 1 124. 3 4 5 6 sz. Átm. "m 62/70 57/62 48/56 45/50 37/44 30/36 Ára korona: 3.50 3.— 250 BAHNMANN És TÁKSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható minden pinczefelszerelési üzletben. Md ll lk ll A 20. ll ÁLNAK ÁK lt ÁB ESB Zwack J. és Társai UNICUM" cs. és kir. udvari szállítók. } 3 Budapesten, IX. : Az , Unicum" gyomor- Saját pälinkafözdek. 3 erösitö likör kizäröla- Törköly, szilvörium, ; gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és 3 nemű és minőségü egyéb pálinkák. — különlegességek, ugy Behozatal: valódi : > jamaica rum, franczia ? cognac, Whisky, Arrac. ? mint : Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva Triple sec, Cherry, e : Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- : ciale, Peppermint stb. pittatott. ; Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi 1 kéz alól való plakátokat is kapnak. 8 9.9 944449 DO AAA AAA AT AAA 1 BORHEGYI F.:í palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). hAjánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. [DOCAUTHOR] TM ETETETT EE ETT E EKE." WW TEN e [1 - Legujabb találmány! a - A : : = : : Szabad. jégszekrény és pincze: = A jégszekrény csupán fából, Csak a viz felfogására van egy bádog- z = tálcza alkalmazva, nem izzad, 70% 0 jégmegtakarítás érhető el. Mészáros, = " § hentes, vendéglői, tejesarnok, ugyszintén házi használatnál nélkülöz- 5 = hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél 2 FI Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy ® - egész idényben legfeljebb 25° apadás äll- I - hat be, Kivänatra nagyobb hus és sörhütö- = Fi kamarákat megrendelés után készítek. = - X = = Árjegyzékkel és költségvetéssel 2 = szolgál a feltalálója : : ; B József: i ucsanyecz József: - - : Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. © : Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- 3 : udvar közelében.) - - - ea aaa SL ET a aaa | e. VENDÉGLŐSÖK LAPJA < e < €. € 15 EC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). A ÉFÉHVEDEDYDDÁA Kaszanitzky István Csongrádon Boreladás. szállt GW elsőrendü s 13 fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektónkint 43 31 korona "Bil utánvét mellett, kölcsön hordóban. s 3 OO 107 US LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPESTEN. | császári és királyi udvari szállító, Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8. Iroda és raktár: IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. Irányi-utcza sarkán. A Készít és raktáron tart takarék- 7 tüzhelyeket minden alakban és iz — kivitelben. — — TT TELEFON: 63—70, TELEFON : 63—70, PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e ) szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár. CO ROBICSEK ADOLF © © GE BUDAPEST. Xz7 N Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési. szaküzlet ; VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. 00 MEET, —————————— | Árjegyzék ingyen és bérmentve. [A — Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt. boraikat. A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők össztet mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélye része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. ; ., . Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- | házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken | tekintélyes tartalék pinczék is vannak. | Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- | től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 164 --- _ VENDEGLÖSÖK LAPJA £9174/906. VI. Budapest székesfőváros tanácsától. Árverési hirdetmény. A székesfőváros tanácsa az V. ker. vigadó, vigalmi étkező és sörház helyiségeinek, ruhatárának, kávéházi helyiségeinek, a vigadótéri kioszknak és két hozzátartozó lakásnak 1906. évi november hó I-től kezdődő s 1915. évi, esetleg 1920. évi szeptember hó végéig tartó együttes bérbeadására ezennel nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet. Erről a résztvenni kivánók azzal értesittetnek, hogy az ajánlati tárgyalás f. é. május hó 29-én, kedden délelőtt (0 órakor, a központi városháza 232. sz. bizottsági üléstermében (városház-utczai rész I. lépcső 1'/» emelet) fog megtartatni s ehhez cépest ajánlataikat a tanács VI. ügyosztályában (közp. városháza II. em. 237) a hivatalos órák : ajánlati tárgyalás napján azonban legké- sőbb délelőtt 10 óráig a tanácsi pénzügyi osztály- an vagy a ,, Budapesti szállodások, vendéglősök, nárosok ipartársulatának értesitője"" szerkesz- ében (IV. ker., Ferencz József rakpart 16.) tó bérleti szerződés miután szabályszerüen Hirdetmény. A Kolozsvári Kaszinó tulajdonát képező s Deák Ferencz-utcza 16. sz. alatti épületben lévő földszinti és emeleti éttermek A földszinti nyitott helyiségek bérlőnek ingyenesen engedtetnek át, az emeleti helyiség- ben pedig a helyi előkelő vendéglők áraihoz képest lesz köteles bérlő a vendégeket ki- szolgálni. Bővebb felvilágosítást Dr. Rohonczy Lajos gazda nyujt. Kolozsvár, 1906. május 9. Az igazgatóság, zett ajár eredményét megtelelőnek nem tartaná, ujabbi ajánlati elj A Kolozsvári Kaszinó Igazgatóságától. azonnali átvételre bérbe adatnak. felülbélyegezve s a székesfőváros valamely pénztá- ránál az ajánlati tárgyalást megelőző napon déli 12 óráig letett 20000 K. azaz Huszezer korona bánatpénz letételét igazoló nyugtával vagy postai fel- adó vevénynyel felszerelve az. emlitett helyen és napon dr. Vaszilievics János tanácsnok ur vagy megbizottja kezéhez annál is inkább nyujtsák be, mert elkésve benyujtott vagy kellőleg fel nem szerelt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A bánatpénz készpénzben, a főváros által kijelölt helybeli takarékpénztárak betéti könyveiben vagy óvadékképes értékpapi- rokban, melyek utóbbiak azonban kivéve fővárosi kölcsön kötvé- nyeket, melyek napi árfolyamon szämittatnak, legfeljebb a tőzsdei árfolyam 900/0-ával de sohasem névértéken felűl számíthatók. Megjegyeztetik, hogy a vigadö világításáho és egyéb moto- rikus czélra szükséges áramot a magyar villamossági Fé: szvénytár- sulat 1908. évi október hó végéig hektovatt óránként 2, azaz kettő fillérért szolgáltatja. A székesfőváros fentartja magának a jogot, hogy a beérke- tok közül szabadon választhasson s ha az ánlatok ást hir- szerint járjon el kinek ajánlata gadtatott, a főváros által ődést alá nem irja és a zi, akkor nemcsak bánatpénzét ros a bérletet az ő kárára és ve- dési biztosítékot le nem t de azonfelül a székesfővá zélyére fogja másnak bérbeadni. Budapesten, a székesfőváros tanácsának 1906. évi április hó 26-án tartott üléséből. Rózsavölgyi, h. polgármester. M. kir. földmivelésügyi miniszter. Hirdetmény. A Mezőhegyesi állami ménesbirtok tulajdonát képező ugynevezett uj-épületi (nagy-hodályi) vendéglőnek 1907. év január hó I-töl, 1910. év deczember hó 31-ig terjedő 4 év tartamára leendő bérbeadása czéljából f. év május hó 23-án, délelőtt 10 órakor a ménesbirtok igazgatósága hivatalos helyiségében, Mezőhegyesen versenytárgyalás lesz tartva, ahol az egy koronás bélyeggel ellátott és a megajánlandó évi bérösszeg 10 százalékát kitevő bánatpénzzel fel- szerelt zárt irásbeli ajánlatok is legkésőbb a fent jelzett határidőig beterjesztendők. Később érkező ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A vendéglő bérletére vonatkozó részletes fel- tételek, ugy a vezetésem alatti miniszteriumban, a gazdasági főigazgató IV. B. 1. osztályában, valamint a mezőhegyesi állami ménesbirtok igazgatóságánál be- tekinthetők. Budapest, 1906 április hó. M. kir. földmivelésügyi miniszter. 910/1506. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. --- Page 165 --- XXII-ik évfolyam. ! II. szám. Budapest, 1906. junius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA: A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KAVEHAZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pinczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéházt segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egvlet, a ,Székes fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egylet", a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata", az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki szállodások, vendég- lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az „Ujpesti szállodások, vendeglösök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos pinozér egyesíjet budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" | DS HIVATALOS KÖZLÖNYE. Da Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: í A VII.. kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. fifonsegyedéves : 154 llEstegyénre 1: 8]. IHASZ GTÖRGT. s sa ZZ EA —— : Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhívatal: " F Kéziratok és előfizetések ide intézendők. A mia legnehezebb. | erőinek teljében találják a veszélyt kik lefelé nem ismertek kötelességet hozható események. csupán önmaguk kényelmét, haszná Uj korszakról beszélünk; nagy, A parlamenti többség első feladata | és zsarnokságának biztonságát, ezek 2: Al 2 Z 2 ra. gy 2 Pp g 2 lk A - . TE ET] " áldásos átalakulás reményétől va- | tehát az, hogy a nemzetet a reá váró | az emberek a mint meggyülöltették gyunk eltelve. Hogy megujhodäsunkra | küzdelemre megedze. a régi rendszert, azonképpen fognák van lehetőség, van alkalom, tagad- Ez, a mi legnehezebb kötellességei | idő előtt elkorhasztani az uj korsza- hatlan. között, jól lehet, ebben nem gátol- | kot Is, ha odvaikban továbbra is Már maga az a körülmény, hogy a ! hatja más ország fondorkodása éserő- ! megtüretnének. törvényhozás tulnyomó többségét a | szakoskodása; mert tisztán belügy, Meg kell szabaditani közéletünket 48-as párt képezi, magában is elég ! merőben erkölcsi kérdés. ezektől a kenyerpusztitöktöl, nép- garanciza arra, hogy az ország sze- | A közvélemény által eltiport kor- | keseritőktől; friss levegőt, világos- kere nem halad tovább is a régi, | szak maradványaitól kell megtisztita- | ságot árasszunk rejtekeikbe. elposványosodott csapáson. nunk közeletünket. Ez jogunk is, Igazság, népszeretet s a haza r Hogy valóban igy legyen, ez oly ! kötelességünk is. Ebbe nem szólhat sága, ez a hármas egy czélhoz al: kötelessége a parlament mostani több- | bele semmiféle idegen hatalom ér- kuljon át állami gépezetünk; a bü- ségének, a mely alól semmiféle hely- | deke sérelmének ürügye alatt. rokratikus tulkapásokat lehetetlenné zet, nyomás és tekintet föl nem | És mégis ez a legnehezebb feladat, kell tennünk a miniszteri termektől oldhatja. | mert a klikkek, a szétrobbantott rend- | a legkisebb falu elöljärösägi irodájáig A nemzet erkölcsi regeneráczióját | szer álarczot cserélt czinkosai állnak Ha ezt nem viszi keresztül az or- keresztül kell vinnie a többségre ju- | az utjában mindenféle álnoksággal és | szággyülés többsége, ugy végképpen tott 48-as pártnak, különben érdemet- | furfangosnálfurfangosabbcselvetéssel. ! megdől a nép hite, reménye; mert lennek bizonyul a nép kitüntető bi- A hány ember él a régi korszak- ! csak attól a párttól, attól a kormány- zalmára. | ból a hivatalokban, a bizottságokban, tól remélheti megváltását, mely Igaz, hogy erkölcsi és szellemi | clubokban, egyletekben, a sajtóban igazsággal cselekszik és becsülétet megifjodásunk egyik föltétele anyagi | és intézetekben, mindegyik akarat- követel. megerősödésünk, a mi megint gaz- lanul is — egy-egy gát, egy-egy meg- Ilyennek ismerjük a parlamenti dasági és politikai függetlenségünk tévesztő szemben a megujulásra való többség vezérembereit és kipróbált teljességétől függ. Ám jól tudjuk, | törekvéssel. harczosait a mult küzdelmeiből; igy hogy ehez idő, még pedig huzamos Igen, mert hát az ember a szokás ! hát reméljük, hogy emberül meg- idő kell, még akkor is, ha készek és | rabja s ez a nemzedék a régi corrup- | felelnek első és legnagyobb feladatuk- képesek volnánk a legnagyobb erő- czio rosz levegőjében és slendrián- nak, a nemzet feszitésre. | ságában nőtt fel. czió Ausztriához füző szerződésünk ideje még nem járt le s ha majd ez az idő is elérkezett, még akkor is sok nehéz- erkölcsi regenerá- jának. A törvényhozásnak sietősen kell Ezt mindenki óhajtva várja, de tennie arról, hogy a hivatalok meg- ! különösen a vendéglősök, a kik leg- tisztuljanak azoktól az egyénektől, a többet szenvedtek a régi rend corrup- ségbe kerül kötelékeink feloldása. kik magukat nem a nemzet szolgäi- | cziöjatöl, a bürokraczia önkényétől. De éppen az, hogy ezek a nehéz- | nak tekintették, hanem a népet vették Iparunk fejlődése, egész letelünk ségek válságosakká, könnyen béke- | rabszolgaszámba s ugy bántak vele, függ tehát attól, hogy ez az uj- bontókká is lehetnek, teszi szüksé- | a hogy a rossz gazda sem bánik korszak valóban a jog, igazság és + gessé, hogy a nemzetet föleszmelten, | barmaival. Ezek az individiumok, a | törvény uralmának korszaka legyen, FANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. Telefon: 63—90. --- Page 166 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 5. HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst. " s E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819. Kivitelünk előmozditása. A kereskedelemügyi minisztérium beható tanulmány tárgyává tette azokat a körülmé- nyeket, amelyek hazánk kiviteli kereskedel- mét befolyásolják. A tanulmányozás eredményeit Szteré- nyi emlékiratba foglalta össze, amely vilá- gosan tájékoztat teendöinkröl. Az emlékirat nagy hatást tett ugy a me- zögazdäk, mint az iparosok és kereskedők körében s mindegyiknél mozgalom indult meg, hogy kivitelük emelésére szervezked- jenek. Minthogy bennünket leginkább a borki- vitel érdekel, meg kell jegyeznünk, hogy erre nézve Amerika mutatkozik legjobb piacnak. A gazdák is, a kereskedők is szervezked- nek már az amerikai piac meghóditására, amire igen praktikus támogatást helyezett kilátásba a kormány; amennyiben ott bor- kiviteli ügynökséget akar létesíteni. Hogy ez az ügynökség kizárólag a kor- mány befol alatt álljon, ezt sem a ter- melők, sem a kereskedők nem óhajtják; el- lenben mindegyik arra törekszik, hogy a ki- viteli ügynökség az ő aegise alatt álljon a kormány ellenőrzése mellett. Emiatt már szaksajtójukban meg is in- dult a csatározás. Mi azon a nézeten va- gyunk, hogy fő az amerikai piac meghó- ditása; tehát a borkiviteli ügynökségnek oly szervezetet kell adni, hogy abban ugy a termelők, mint a kereskedők képviselője he- lyet találjon s az állam hathatós ellenőrzése biztosíttassék. Ez a föltetel valósítható akkor is, ha — a termelők egy része javasolja az ágos mintapince képezi a kiviteli úgy- g keretét; de ekkor is elengedhetlen a hathatós, szigoru állami ellenőrzés. Különben erre vonatkozólag a «Magyar Bortermelők és Kereskedők Országos Szö- vetséges már emlékiratot is terjesztett a ke- reskedelmi miniszterhez, amelyből érdemes- nek tartjuk a következő rész közlését: Nem utolsó helyen áll a mezőgazdasági kivitel akadályai között a termelők közö- nyössége, mert nem számol a kiviteli piac kodva minden egyes ágban a lehető leg- messzebbmenő szakszerüsegröl.» Ugyanezek az irányelvek jutottak megis- merésre a Szövetségünk kezdeményezésére és közremüködésével a mult év szeptembe- rében, Székelyhidon tartott érmelléki borá- szati kongresszuson, amely Szövetségünket megbízta az amerikai borkivitel fejlesztését szolgáló szervezet létesítésével. Ennek a szervezetnek az előmunkálatait meginditottuk és pedig a következő alapon: A Szövetség tagjaiból egy amerikai bor- kiviteli csoportot létesit, a legjelentékenyebb borkereskedő cégek bevonásával. A csoport a Szövetség patronátusa és ellenőrzése mel- lett állandó kirendeltséget állit fel New-York- ban. A kirendeltség költségeit az első három éven át felerészben az érdekeltség, felerész- ben a kormány biztosítaná. A kirendeltségnek Amerikában és a jelzett alapon a csoport tagjainak kereskedelmi kép- viselete, vagyis a kirendeltség vezetője mint a csoportban résztvevő cégek megbizott ke- reskedelmi ügynöke telepednék le New- Yorkban, azzal a rendeltetéssel, hogy az Unio államait rendszeresen beutazva, az ottani bor- kereskedőkkel és nagyobb fogyasztó-válla- |! latokkal személyes érintkezésbe lépve, eleinte megrendeléseket gyüjtsön és üzleteket köz- vetitsen, később, a mutatkozó szükségesség- hez képest állandó pincészetet és raktárt ren- dezne be, melynek szükségletét a kiviteli cso- port tagjai a magyar termelőktől beszerzendő borokkal látnák el. A kirendeltségnek Amerikában és a jel- zett alapon való létesítése mellett, a már | A Mezőssy felhozottakon kivül, még a következőket bá- torkodunk Nagyméltóságod figyelmébe aján- lani: A kiviteli piacok kiszemelésénél nézetünk szerint egyik döntő szempont kell, hogy le- gyen, az illető piacok felvevő képessége. Ebből a szempontból pedig Amerika mind- ama külföldi piacok között, amelyek boraink elhelyezésénél figyelembe veendők, első he- lyen áll. Az Északamerikai Egyesült Álla- moknak évenként való borbevitele megkö- | zeliti a husz millió korona értéket. Aligha igényeivel, hanem azt várja, hogy a fogyasz- | tás alkalmazkodjék a mi termelésünkl Mezőgazdasági kivitelünk érdekében hát sürgős szükség lenne megfelelő h kereskedelmi szervezetre, mely a termelő külföldi kereskedő, esetleg fogyasztó között állva, a mezőgazdaság terményeit átvegye, a fogyasztás számára elő- és szükség esetén ki-keszitse és igy hozza forgalomba. A mezőgazdasági kivitelt a szállítás szer- vezése n előmozdító hazai vállalatok na- gyon hasznos intézmények és üdvös ered- ményekre is mutathatnak, de ez még nem elég; nemcsak szállitással, hanem közvet- len üzletkötéssel is foglalkozó előkészitési és értékesítési szervezetre, esetleg szerve- zetekre lenne az országnak szüksége. Arra való tekintettel, hogy itt egyenként nagy tömegeket termelő és milliónyi érté- kekre rugó fogyasztás tárgyát képező áruk- ról van szó, de az áruk természete is külön- külön szaktudást igényel, a szervezeteket megfelelően specializálni kellene, gondos- te- csalódunk, ha a bevitelt még lényegesen fo- | kozhatónak állítjuk, daczára egyes amerikai államok, nevezetesen Kalifornia erősen fej- lődő bortermelésének, mert az ottani bor minősége a fejlettebb izlést nem elégíti ki és igy a jobb borokban való szükségletet a jövőre is a bevitel fogja kielégiteni; ez a szükséglet pedig állandóan emelkedik. Ha tekintetbe veszszük, hogy Magyarország az említett, máris jelentékeny és egyre foko- zódó bevitelben alig számbavehető csekély mértékben, évenként mintegy 60.000 koro- | nával vesz részt: arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy Amerika az a piac, amely borkivitelünk számára, mint leghálásabb, rendszeres kereskedelmi tevékenységgel leg- biztosabban meghódítható és soha teljesen ki nem aknázható terület jelentkezik. Ezért kivánjuk a kirendeltséget Amerikában léte- siteni. És hogy a kirendeltséget szigoruan kereskedelmi alapon kívánjuk szervezni, an- nak okai önként következnek azokból, ami- ket a Kiviteli Emlékirat fent idézett pasz- szusai meggyőzően kifejtenek. Ezek a té- | telek fokozott mértékben állanak Amerikára nézve, amelynek piaca ismert, szigoruan ke- reskedelmi jellegénél és óriási dimenziójá- nál fogva csakis szigoruan kereskedelmi te- vékenység utján hödithatö és tartható meg. Ezt a feladatot tehát csakis az általunk léte- sitendő kirendeltséggel azonos kereskedelmi szervezet oldhatja meg tartós sikerrel. Mint vállalkozásunk sikerének egyik biz- tató feltételét, legyen szabad megemlítenünk, hogy a kirendeltség vezetőjéül Szövetségünk ügyvivő igazgatóját sikerült megnyernünk. Mindezek alapján azzal a tiszteletteljes ké- relemmel fordulunk Nagymeltösägodhoz, hogy amerikai kirendeltsegünk költségeihez három éven át hozzájárulni méltóztassék Igy szól az emlékirat, amelyből kitetszik, hogy a szövetség befejezett tény elé akarja állitani a kormányt; amivel legfölebb csak azt érik el, hogy a gazdaközönség gyanuját és féltékenységét keltik föl maguk ellen. Már pedig borkivitelünk érdeke azt kö- veteli, hogy egyetértés legyen a termelők és kereskedők között. Uj államtitkár. A kié a föld, azé az ország; ezért keltett örömet és szép reményeket a nemzetben, hogy a magyar föld legigazabb barátja, Dr. Darányi Ignácz került vissza a földmivelési miniszterium élére. Az öröm még teljesebbé lett azzal, hogy első munkatársául, államtitkárul, dr. Mezőssy Bélát nevezte ki a király. Dr. Béla fia a megboldogult Mezőssy Lászlónak, a 48-as eszmék izzó vérü bajnokának, Tokaj leg- kiválóbb bortermelőjének. Mezössy Béla tehát a föld, a szabadság és , igazság szeretetét atyai örökségként viszi a miniszteri székbe. Ehez járul széleskörü, modern műveltsége, eleven, élesen látó szelleme; tehát oly fegy- verrekel áll a kormányrud mellett, hogy bizton és sikerről sikerre irá- nyithat mezőgazdaságunk hajóját. Csa- ládi tradicójánál fogva is legtöbbet vár- hattőle a bortermelés, a melynek emel- kedése a mi iparunk érdeke is. Az uj államtitkárt tehát mi is szivből üdvözölhetjük. Panem et circenses! A római nép, bár Coriolanus annak ide- jén ugyancsak lepocsékolta, mégis csak oko- sabb volt a modern tömegnél. Ők kenyeret és cirkuszi látványosságot kö- veteltek, amitől a has lecsendesül s a sziv- nek is jut gyönyörüség. Nálunk éhezünk, mint a tudós macskája, mégis csak voksot követelünk, a mitől a has nem telik meg, ellenben a szív csurig lesz undorral és keserüséggel. Hej pedig nagy szükségünk volna ke- nyérre, egy kis lelki táplálékra s hogy mind- ezt élvezhessük, még nagyobb szükségünk „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és ärlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkotatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 167 --- 1 { 1906. junius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K.E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. volna egy kis jó egészségre, különösen itt " Budapesten. Itt bizony egészség dolgában csehül va- gyunk, szük utczák, dögleletes büzü csator- nák, kutya-ketrecznek való lakások, mind arra szolgálnak, hogy erőtlen vénné legyen az ifju, aggá az öreg. Telik is ebben aszép fővárosban a temető oly szaporán, hogy a répás verem sem gyor- sabban. ® De hät ki törődik ezzel? A magistratusnak nem élethosszabbitás a feladata, hanem a köz- munkák halogatása s az adók behajtása. A ki pedig meghalt, az háttal sem fördul ide vissza, örül, hogy kiszabadult ebből a város- nak hazudott csontőrlő malomból. Pedig hát kellene és lehetne is tenni vala- mit a nép egészségeért mindenütt, de főkép- pen Budapesten. Hogy csak ennél maradjunk, hát megem- litjük, hogy a tisztaság már maga fél egész- ség; a tisztaságnak pedig föltétele a viz. No, viz van elég Budapesten. Folyam, patak, forrás özönnel dönti izomedző csepp- jeit s a népnek mégsincs elég fürdője Nagyon ügyetlen, balogsüti gazda a mi fővárosi tanácsunk. Ha a tulajdonát képező gyógyforrásokhoz nagyszerű világfürdőket építene s kellő reklámról gondoskodnék, tó- dulna hozzánk az idegen s annyi haszna volna, hogy akár ezrével épithetne a közön- ség részére részben ingyenes, részben olcsó, filléres fürdőket. Éppen ezért örömmel olvastuk, hogy vég- tére alkulóban van egy «Orszägos Magyar Nepfürdö-Egyesület», mely abból indulva ki, hogy egészségügyi statisztikánk bizonyitja, hogy a fertőző betegségek, mint a tifusz, a vörheny, a tüdővész stb. szolgáltatják a halá- lozások óriási kontigenset; a fertőző beteg- ségeknek pedig legfőbb melegágya a szenny, a piszok és az ellenük való küzdelemben leg- hathatósabb fegyverünk a tisztaság: ezért a közegészségügy követelménye, tehát közér- dek, hogy a szegényebb embernek, még pedig kivétel nélkül minden szegény ember- nek, módot és alkalmat nyujtsunk testének rendszeres tisztántartására. A világ összes kulturnépei tudatában van- nak e közegészségügyi kérdés nagy fontos- ságának. Mindenfelé igyekeznek lehetővé tenni, hogy a gyermek az iskolában, a mun- kás a gyárban, a katona a kaszárnyában min- den héten legalább egyszer alaposan meg- tisztíthassa testét, edze a bőrét, a mivel leg- hathatósabban küzd a legtöbb betegség ellen. A többi szegény embernek pedig néhány fillérért az e czélra alapitott népfürdők álla- nak rendelkezésére. Hazánkban — sajnos — e kérdést még alig méltatták figyelemre. Az egész ország népfürdőit kezünk öt ujján számlálhatjuk meg; pedig ha közegészségügyi állapotaikon komolyan javitani akarunk, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy ezen a téren is előre haladjunk. A fény árnyai. Alkotmányunk megmen- tésének s a függetlenségi eszme fényes didalának is van árnya, mint a hogy semmi tökéletes nincs a nap alatt. A „Magyar Ipar" ezt az árnyat abban látja, hogy . megint iparosok nélkül áll a parla- mentünk. Alig került be 2—3 iparosnak tekinthető ember. Fel is sóhajt a „M. I.“ ilyenképpen: Ilyen egyoldalu lesz az uj Paprika király! parlament képe a közgazdasági érdek- | képviselet szempontjából. Es épen most lesz ilyen, a mikor a közgazdaság eleve- nébe vágó nagy kérdéseknek egész soro- zata várja a törvényhozás elintézését. Ausztriával és a vámkülföld államaival való gazdasági viszonyaink rendezése. A hosszu válság által ütött sebek gyógyi- tása. Az ipartörvény reviziója. A baleset- biztositasröl szóló törvény. A betegsegitő péntárak reformja. A közszällitäsi törvény. Az adóreform. Ezek csak a legfőbb tenni- valók. De volna még egy egész csomó, ha reá kerülne a sor. llyen parlament mellett szinte azt kellene óhajtanunk, hogy ne kerüljön reá a sor. Figyelmeztetés ! (Beküldetett közlés végett ipartársulatunk választ- mányától.) T. Kartársak! A Szt. Lukács-fürdő kutvállalat rész- venytärsasäg a szénsavval telitett „Kris- tályviz" elárusitását furfangos szerződés segitségével akarja a vendéglősökre rá- erőltetni ! Tagtársaink érdekeinek megvédése alap- szabályszerü kötelességünk lévén, s mint- hogy a szerződés egy eredeti példánya egyik tagtársunk panasza folytán kezünkben van, igy annak körmönfont szövegét ismer- jük, ennélfogva mindenkit óva intünk e szerződéstől, mert az valóságos kelepcze a vendéglősre nézve. Aki aláírja, az min- | denekelőtt kötelezi magát arra, hogy a kristályvizen kivül semmiféle más, szén- savval telitett vizet, tehát még szödavizet sem fog árusítani! másrészt jogot ad a nevezett részvénytársaságnak arra, hogy üzletében — mint valami hatóság — ku- tatást tarthasson s a neki nem tetsző vizeket elkobozhassa, s a vendéglőst meg- birságolhassa! Az összetartás hiján ime odáig jutottunk, | egyéb költségeket alulirottnak megtériteni, hogy egy részvénytársaság ilyen megszé- gyenitő szerződéssel meri megkinálni a vendéglősöket. Nem kell hozzá egyéb, csak egy kis rosszakarat s ez a részvény- társaság minden vendéglőst tönkretehet, akivel sikerült a szerződést aláiratnia. A fenyegető baj egyesitse tehát a vendég- lősöket s teljes erővel és egyetértéssel kiméletlenül verjék vissza az ellenük inté- zett vakmerő kisérletet. Sajnos! már is akadtak olyan vendeglö- sök, akik e szerződést aláírták. Alább kö- zöljük a körmönfont szerződést a kezünk közt lévő eredeti után, a szerződött ven- déglős nevének kihagyásával, hogy ne kellessen neki miatta a nyilvánosság előtt röstelkedni. Ime a mézes madzaggal szerződés: összefüzött Budapesten, 1906. kelet. | T. N. N. urnak Budapesten. Öntöl a következö levelet kaptuk: Tekintetes Szt. Lukács-fürdő részvény- társaságnak Budapesten. Alölirott "a mai napon a Szt. Lukäcs- fürdő kutvällalat részvénytársasággal a következő pontokban foglalt megállapodást kötöttem. A. Alólirott ezen megállapodás időtar- Ne ígyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. cb db dc Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € # € Kapható mindenütt. € «€ « Telefon 40—97 tama alatt, egész szénsavval telitett viz- szükségletét kizárólag kristályforrás ásvány- vizben fedezi, a Szt. Lukács-fürdő kut- vállalat részvénytársaságnál és a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársaság kötelezi magát a szénsavval telitett Kris- tályforrás ásványvizet alólirottnak, ezen megállapodás pontozatainak megfelelően és a következő árak és feltételek mellett szälitani: 1/, liter Kristály viz, üveg nélkül 8 fillér 1 " TŐ E, » 12 , 12. m " " " " 16 , 27 a KÁ ELŐTE, „ 20, 1/2 literes patentzáros üveg 16 fillért " » ai S: A, a Pá "7 Kr U 2 „ , parafadugös „ 16 , fizetendő készpénzben az ätvetelkor Buda- pesten. Vevő üres kristály-üvegeit becserélheti töltött üvegekre, a fenti árak szerint való elszámolás mellett. Szállitásnál felmerülő vasuti vagy hajó- fuvardij, ládák, csomagolás, továbbá állami és városi illetékek és fogyasztási adók a fenti árakba betudva nem lévén, alulirott vevő által fizetendők, illetőleg a Szt. Lu- kács-fürdő kutvállalat részvénytársaságnak megtéritendők. 2. A Szt. Lukács-fürdő kutvállalat rész- vénytársaság köteles alulirottnak megren- deléseit pontosan teljesiteni. Ha valamely megrendelést pontosan nem teljesitene, alulírott a Szt. Lukácsfürdő kutvällalat részvénytársaságot ajánlott levélben fogja felszólítani és amennyiben a levél vetele- től számított 24 órán belül a vállalat nem teljesítené szállítási kötelezettségét, alul- irott jogosítva lesz a rendelt mennyiségü Kristályforrás ásványvizet más czégnél, bárhol beszerezni és a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársaság köteles az esetleges árkülönbözetet és az okozott kivéve, ha a Szt. Lukács-fürdő kutvállat részvénytársaság a szállitásban vis major, avagy saját üzemében, vagy a szállitáshoz nélkülözhetetlen czikket előállító más | üzemben kiütött sztrájk által akadályozva lesz. Alolirott kötelezi magát arra, hogy a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat szénsavval telitett Kristdlyvizen kivül bárminemü üveg- ben vagy edényben más forrásvizet, to- | vábbá ásványgyógyvezetékvizet, akár for- We- Nemesített 48-as édes paprika egyédül: Kovács Sándornál Mokrin, §xe— Tessék nálam próba- rendelést tenni. rásból, talajból, kutból folyóból, vagy bárhonnan származik va mesterséges viz, szóval bárminemü, fajtáju és néven nevezendő vizet vagy vizkeveréket, ha szénsavval, vagy másféle, e pezsgést elő- idéző szerrel telítettek, vagy vegyitettek, nem fog tartani és nem fog árusitani. Ezen kizárás nem vonatkozik oly ter- mészetes savanyuvizekre és gyógyvizekre, melyeket nem telitenek szénsavval, hanem szénsav hozzáadása nélkül töltenek és hoz- nak forgalomba. 4. A Szt. Lukács-fürdő kutvállalat rész- vénytársaság kötelezi magát arra, hogy évenként 100 darab utalvány fürdőjegyet alulirottnak kiszolgáltatni fog, elöleges egyenlő negyedévi részletekben. Ezen je- gyek uszoda, göz, vagy I. oszt. kő- iszap- vagy kádfürdő haszuälatära szólnak. Alul- Paprika király! --- Page 168 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA irott a Szt. Lukäcs-fürdö kutvállalat rész- vénytársaságot az általa kötelezett szol- gáltatások esedékességeire ajánlott levélben figyelmeztetni fogja. 5. Amennyiben alolirott azon kötelezett- ségét, mely szerint a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat szénsavval telitett Kristályvizén kívül bárminemű üvegben vagy edényben más forrásvizot, továbá ásvány-, gyógy- vezetékvizet akár forrásból, talajból, kut- ból, folyóból vagy bárhonnan származik, vagy mester: séges viz, szóval bärminemü, fajtáju és néven nevezendő vizet vagy vizkeveréket, ha szénsavval, vagy másféle a pezsgést előidéző szerrel telitették, vagy vegyitik, nem fog tartani és árusitani, megszegné, köteles lesz a Szt. Lukdcs- Jürdő résvénytársaságnak — minden -— egyes megszegés után 50 korona birságot fizetni. A Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvény- társaság jogositva van megbizottja által | meggyőződést szerezni az iránt, vajjon alolirott üzletében található-e más szen- | savval telitett, illetve pezsgő viz, vagy vizkeverék; és a mennyiben ilyent találna, volitani, alolirott pedíg köteles lesz a bir- ságot megfizetni, valahányszor ismétlőd- nék az eset, hogy alolirott a Kristäly- forrás vizen kivül más szénsavval telitett, illetőleg pezsgő vizet vagy vizkeveréket tartana, vagy árusitana, minden egyes esetben a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársaság jogositva lesz azt meg- térités nélkül eltávolitani és alolirott kö- teles lesz ujból 50—50 korona birságot fizetni. Továbbá köteles lesz alolirott min- den kedvezmény értékét melyet jelen megállzpodás alapján neki a Szt. Lukács- fürdő kutvállalat részvénytársaság addig nyujtott, visszatériteni. A fürdöjegyek | értéke darabonként egy-egy koronával szämittatik. A birság és megtéritések fize- | tése által jelen megállapodás és alolirott- nak itt vállalt összes kötelezettségei to- vábbra is érvényben maradnak. 6. Ezen megállapodás 5 évi érvénynyel bir, 5 év mulva megszünik, irott a meghatározott felmondási napon irásban, ajánlott levéllel felmondja. Ilyen felmondás nélkül a jelen megállapodás további 5 évre meghosszabbított érvény- nyel bir, mig alolirott azt irásban ajánlott levéllel, az itt meghatározott felmondási ha azt alol- | | szerződés elején, másik a végén, napon fel nem mondja. Ugy az első 5 évi | időszak, valamint a további 5 évi idősza- kok mindegyikére felmondási napnak, meg- ällapittatik, azon nap, a mely az 5 évi idő- | szak lejáratat naptárszerüen egy évvel meg- előzi. A felmondás nem érvényes, ha a meghatározott felmondasi nap előtt, vagy után nem irásban ajánlott levéllel történik. Az 5 évi időszakok lejáratai mindig ezen megállapodás keltétől számítandók. Ugyan- azon felmondási jog a Szt.-Lukácsfürdő kutvállalat részvénytársaságot is megilleti. 7. Alólirott kártéritési igényt támaszt- hat, ha Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársa ág a kikötött szolgálmányo- kat nem teljesítené, de ezen megállapo- dást, a 6-ik pontban megszabott felmondás utján való felbontást kivéve, semmi körül- mények között sincs jogosítva felbontani. A Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvény- társaságnak jogában áll "azonban ezen | gálatot ! | korcsmárosok ipartársulatának megállapodást lejárta előtt is az itt meg- állapitott felmondási napra való tekintet nélkül 3 havi felmondással bármikor be- szüntetni, ha alölirott üzleti forgalmát kristályforrás ásványvizben nem tartaná oly méretünek, mely a Szt. Lukács-fnrdő kutvállalat részvénytársaság által nyujtott szolgálmányok ellenértékének — megfelel, minek elbirálási jogát a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársaság magának tartja fenn. 8. Ha alölirott ezen megállapodás idö- tartama alatt jelen üzlethelyiségéből elköl- tözködnék, vagy fióküzletet nyitna, avagy üzletét beszüntetné, eladná és uj üzletet nyitná, ezen megállapodás alölirottnak más helyen nyitandó üzletére vagy üzleteire változatlanul érvénnyel bír. Ha alolirott üzletét eladná, vagy beszüntetné, köteles arról a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat rész- vénytársaságot levélben értesiteni. 9. A megállapodás lejártáig köteles alol- irott a megállapodás feltételeit változatla- nul betartani, semmi körülmények között iben ilyei a, sem lesz jogositva a megállapodás felté- jogositva lesz azt megtérítés nélkül eltä- | telei ellen cselekedni, különben a Szt. Lukács-fürdő kutvállalat részvénytársaság- nak joga lesz az 5. pont alatt foglalt bir- ságot és megtérítést az alölirott czég ellen érvényesiteni. Kapok önöktől 50 két lit. 50 egy és fél lit. 100 fél lit. üveg vizet, vizértékét in- gyen 1906. januárban szállitva, az üvegek betéttel vagy csere-üveggel fedezendők. Budapvst, kelet: tanu: aláirás: Kijelentjük, miszerint ezen levél tartama | szerinti megállapodást Önnel megkötjük, minélfogva ezen megállapodás közöttünk mindkét félre szerződésszerü érvénynyel létrejött. Kiváló tisztelettel, Szt. Lukács- fürdő kutválalat részvénytársaság. Palotai s. k. Eddig a szerződés, melyre most még szükségesnek tartjuk megjegyezni, a ki egyszer aláirta, az sohasem sza- badulhat meg tőle többé, mert a felmon- dás napja olyan furfangosan van megálla- pitva, hogy azt ki nem lehet találni, annál inkább, mert a kezünk között lévő eredeti szerződésen is kétféle dátum van, egyik a melyik lehet érvényes? De a legérdekesebb változat azonban az, hogy a kufvdllalat bfzalmas levelet intézett szerződő feleihez és felszölitja őket, hogy árulják el társaikat, ha másféle vizet is tartanak, vagyis tegyenek neki spiczli szol- Ez csak elég vastag tolakodás! A budapesti szállodások, vendéglősök és folyó év; május hó 5-én tartott üléséből. A választmány. Előljárósági határozat. A IV. kerületi előljáróság figyelmezteti az érdekelteket, hogy az iparostanonczokat nem szabad mindaddig beszerződtetni, illetve a szer- ződésük nem lajstromozható mindaddig, a mig nem igazolják, hogy 12 éves korukig ujraoltattak. Egyben utasittattak a hatóságok, hogy jelentsék fel azokat, a kik a tanonczaik ujraoltásáról nem gon- doskodnak. hogy" 1906. junius 5. Az italmérési illeték, Lapunk mult számában «OÖ röm hir» czim alatt azt adtuk tudtára olvasóinknak, hogy a budapesti vendéglősökre kivetett 37 száza- lékos italmérési" illetékfölemelést az idei ki- vetésnél visszamenőleg elejtette; igy hát — a mennyiben ez a százálékfölemelés behajta- tott — a jövőre fizetendő illeték összegébe számítják föl. Ezt a hirt pénzügyi közegek informácziói alapján köbänyai szaktársaktól nyertük, a kik örömmel mutatták be uj kivetési ivüket, hogy illetékük tényleg a 37 százalékos fölemelés levonásával vettetett ki. Minthogy az illetők kivetési iveit magunk is áttekintettük s minthogy pénzügyi köze- gek előttünk adták fentebb idézett infor- mácziójukat, reális alapon és jóindulatulag tettük közzé «örömhirünket». Ennek azonban — fájdalom! — nem tá- madt örömteljes visszhangja, sőt igen leverő. Több szaktárs , ugyanis azzal a panaszszal fordult hozzánk, hogy a mi hirünk nem felel- het meg a valóságnak; mert illetéküket a multéhoz képest kétszeresre emelte az uj kivetés s viszont a Budapesti Sällo- dások, Vendéglősök és Korcsmá- rosoky hozzánk intézett nyilatkozatában ki- jelenti, hogy a társulatnak a 37 szá- zalékos fölemelés elengedéséről tudomása nincs; ennél fogva figyelmez- teti tagjait s általában a vendeglösöket, hogy a kedvező hiresztelésnek ne ad- janak hitelt. Mielőtt az ipartársulat nyilatkozatát közöl- nők, meg kell jegyeznünk, hogy itt három eset állhat fenn. 1. Az, hogy a pénzügyi közegek a kive- tési ivek kézbesitésénél szándékosan tévesz- tik meg szaktársainkat, a mivel büntetendő vétséget követnek el. miniszterium elmulasztotta ipartársulatunkat miniszterium elmulasztotta ipartársulatunkat az elengedésről értesíteni. 3. A budapesti pénzügyigazgatóság, mint a fölemelésnél, az elengedésnél is önkényesen és titokzatosan járván el, sok szaktársunk illetékét tulmagasra csigázta, hogy néhányét csökkenthesse, Bármelyik eshetőség álljon is, figyelmez- tetnünk kell a vendéglősöket, hogy a jövőre vonatkozó kivetési ivek nem jelentik a meg- állapitott illetéket, hanem csak a pénzügyi hatóság javaslatát; tehát ha valaki a kon- templált összeget sérelmesnek tekinti, éljen ellene felszólamlással 8 napon belül. A felszólamlást illetőleg kénytelenek va- gyunk fölemlíteni, hogy több szaktärsunk pa- naszolta, hogy felszólamlásuknak sikerét nem remélhetik; mert a bizottságban iparunkat csak Koch József ipartársulati alelnök kép- viseli, míg a pálinkamérők fölös számmal vannak, ugy, hogy ezek a maguk terhén köny- nyitendő, a vendéglősök legjogosabb kivá- nalmait sem veszik figyelembe. Ha igy van a dolog, kötelessége ipartár- sulatunknak odahatni, hogy a felszólamlási bizottságban a vendéglősök nagyobb szám- mal, törvényeinkhez értő tagokkal legyenek képviselve, még pedig ugy, hogy a kisebb szegény vendéglősök vagyis a korcsmárosok is találjanak ott helyet; mert csakis igy érhetjük el, hogy az adó- és illetékkivetések elégedetlenséget nem keltenek. Budapesti föpinczerek óvadék letéti társasag mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen me; alapon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti idi ra számíttatil dékok folyösitäsänäl, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, Hogy midlőtt sövadókot: folyósíttatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. Felvilägositässal szöndéni ) Ajánljuk t. irányban szolgál a társulat vezetősége. ik, — ol; előnyös és couláns mó == BUDAPEST IX. ker., Baross tér 18. 18. toztatva, t. esen uj ozatot hoztunk az óva- --- Page 169 --- 1 1 ! Í tk VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 71906. :junius 5. :Végül még arra kell felkérnünk ipartársu- latunk elnökségét, hogy a 37százalékos ille- -tékfölemelés ügyében tegyen ujabb lépéseket, .hadd láthassunk ebben a dologban tisztán. -Ezek után imitt adjuk az ipartársulat hoz- .zánk intézett nyilatkozatát teljes szövegében : Budapesti Szállodások Vendéglősök és "Korcsmárosok Ipartärsulata. A Vendeglösök Lapja» tek. szerkesztőségének Budapesten. A.«Vendeglösök Lapja» f. évi 10-ik szä- mában «ÖOrömhir» czim alatt az italmérési illeték kivetésére vonatkozó közlemény jelent meg, mely. szerint: «az 1906 —- 1908. évre szóló illetékkivetés mellőzi az illetéknek visszamenőleg 37 szá- zalékkal való fölemelését. Az.ed- dig beszedett 37 százaléknyitöbb- letet a jövő illetékébe számítják be. — Minthogy e közleményben foglaltak nyil- vánvalóan tévedésen alapulnak, másrészt pe- dig alkalmasak a vendéglősök megtéveszté- sére, mert egyrészt a 37százalék emelés az 1903—1905-iki czyklusra szólott, s az egy el- mult, befejezett tény, másrészt semmi tudo- másunk nincs arról, sőt a pénzügyminiszte- teriumban nyert értesülés szerint ott sem tud- nak arról, hogy a mult czyklusra beszedett 37 százalék többletet a jövő illetékébe be- számítanák; ellenkezőleg határozottan tude juk, hogy .a pénzügyigazgatóság a vendég- lősök italmérési illetékét megint kétszeresre, sőt háromszorosra is emeli, s az ipartársulat e miatt a napokban felterjesztést intéz a kor- mányhoz, a vendéglősöket pedig fel fogja szólítani, hogy a kivetés ellen mindannyian felszölamlässal éljenek, — mindezek alapján kérjük, sziveskedjék a lapjában megjelent közleményt, az itt előadottakhoz képest a legközelebhi számban helyreigazítani, ne- hogy ennek hatása alatt valameyik kartár- :sunk elmulassza a felszólamlást, s ily módon kárt szenvedjen. Budapest, 1906.-május 28-án. tisztelettel A Budapesti Szállodások, Vendéglősök és Korcsmárosak Ipartärsulata, Gundel, elnök. Miniszteri rendelet értelmezése. A m. kir. belügyminiszternek 1905. évi 6,209. sz. alatt kelt körrendelete: Az italmérésnél és italeárusitásnál követendő egészségügyi rendszabályok stb. tárgyában az 1899. évi decz. hó 2-án 78543/1899. sz. alatt ki- adott belügyminiszteri rendelet 14. §-ának harmadik bekezdésében foglalt az a ren- delkezés, hogy , isteni tiszteletek és kör- menetek alkalmával a templomok közelé- ben, illetőleg a körmenetek elvonulása helyén levő korcsmák és pálinkamérések az istentiszteletek és körmenetek alatt zárva tartandók", szigoruan és akként értelmezendő, hogy az isteni tiszteletek és körmenetek tartama alatt a templomok közelében, illetőleg a körmenetek elvonu- lása helyén levő korcsmákban és pálinka- mérészkben italfogyasztó vendégek nem türhetők meg. A szóban forgó rendelke- zésnek az volt t. i. a czélja, hogy az isteni [ug , magyar és ci k, különlegességek, ásván: elismert előnyös beszerzési forrása. tisztelet, illetőleg a" körmenetet a kimérési üzletekben esetleg zajosan mulatók lär- mája ne zavarhassa meg, ez pedig csak ugy érhető el, ha a jelzett időben a ki- | mérési helyiségekben italfogyasztók nem tartózkodnak. Az ezen rendelet végre- hajtását akadályozó pálinkamérők és korcs- márosok, illetőleg vendégek az idézett körrendelet 22. §-a, az 1899. évi XXV. t.-cz. 30. §-ának 3. pontja, 31. §., illetőleg az 1879. évi XL. t.-cz. alapján bünteten- dők. A pálinkamérők és korcsmárosok ezeafelül az illetékes királyi pénzügy- igazgatóságok által az 1899. évi XXV. t.-cz. 4. §-ának utolsó bekezdése alapján üzletüknek más helyiségbe leendő áthe- lyezésére is kötelezhetők. A zenekérdés. Lapunk volt az első, a mely szaktársaink figyelmét fölhívta arra a zaklatásra, melyet valami dr. Schmidt kezdett meg a zenéltető kávéházak és vendéglők ellen a zeneszerzők egyesülete nevében. Ugyanis ez az ur a zenéltető kávéházakat és vendéglőket sorra feszólította, hogy a helyiségükben játszott zeneművek előadási jogáért ennyit és ennyit fizessenek, különben pert indítanak ellenük. Minthogy a vendélősök nem tudhatják, hogy a náluk szerződtetett karoknak mely zenemüvekre van előadási joguk, melyekre nincs, valamennyien visszautasitottäk az eddíg szokatlan követelést; sőt ipartärsula- tunk hivatalosan is tiltakozott ellene. Mi erről a kérdésről irott czikkelyeinkben rámutattunk a kibontakozás egyetlen mód- jára, a melyetelőbb-utóbb érvényesitenünkkell. Méltányolván a szerzők jogos, elvitathat- lan kivánalmát, azt javasoltuk, hogy vagy a zenekarok tartozzanak bizonyos összeggel maguknak az uj zenemüvekre előadási jogot szerezni, vagy a zenéltető kávésok és ven- déglősök fizessék ezt az összeget oly föltétel- lel, hogy az igy fizetendő összeget zenekaraik szerződéses díjazásából levonhassák, illető- leg abba beszämithassäk. Minthogy a kérdés sem ezen, sem más ala- pon meg nem oldatott, több esetben pörre került a dolog. Örömünkre szolgál, hogy ilyen pörre vo- natkozólag Holzspach ur, hüvösvölgyi ven- ‚deglös, szivessegeböl biröi iteletet közölhe- tünk, még pedig javunkra szóló itéletet. A midőn Holtzspach urnak az itélet megküldésével közérdekünk iránt tanusított figyelmességeért köszönetet mondunk, egy- uttal ujból hangoztatjuk azt a véleményün- ket, hogy a bírói itéleteknél szilárdabb ala- pot csak a zeneszerzők egyesületeivel való barátságos, országos érvényü megegyezés ad- hat; tehát ipartársulataink ilyen megkötésére iparkodjanak, hogy a vendéglősök és kávé- sok mentve legyenk a pörösködéssel járó huzavonáktól és kellemetlenségektől. Különben Holtzspach ur levele s az ennek kapcsán megküldött birói itélet az in- dokolással igy hangzik : A «Vendeglösök Lapja» tek. szerkesztőségének Budapesten. Az utóbbi időben a zeneszerzők képvisele- tében Dr. Schmidt Károly, budapesti ügy- véd mintegy 200 pert inditott magyarországi vendéglősök és kávésok ellen szerzői jogbi- torlás czimén, mely perbe fogottak között m is szerepeltünk. A dolognak végére akartunk járni, nen csak magunk, hanem az összes érdekeltel nevében és az ügyet ügyvédünknek, Dr. Vas váry Titusznak, VI. Eötvös-utcza 42., I. em adtuk át; a ki a szerzői jog terén min speczialista müködik. S nem eredmény nél kül, a mit az ide csatolt birói itélet fénye- sen igazol. Örömmel közöljük ezt a tek. szerkesztő. séggel, azzal a kéréssel, hogy azt b. lapjá ban közzé tenni szíveskedjék; vélvén ezze szolgálatot tenni a szakmának. Egyben szivesen felajánljuk e kérdésber az érdekelteknek összes tapasztalatainkat és az erre vonatkozó felvilägositäsokkal szive: sen szolgálunk. Mielőtt zárnánk sorainkat, t. kérjük a tek. szerkesztőséget, hogy a mellékelt birói ité- letet elolvasás után nekünk visszajuttatni ke- gyeskedjék. Kiváló tisztelettel Orvvadász vigadó üdülő és gyógyhely Holtzspach s. k. * 17965—1906. szám. Ő Felsége a Király nevében A budapesti kiír. törvényszék a dr. Schmidt Károly, budapesti ügyvéd által képviselt Lincke Pál zeneszerző, berlini (Wilhelm-utcza 30—31. szám) lakos felperesnek a dr. Vas- vári Titus, budapesti ügyvéd által képviselt ifju Holzspach Nándor vendéglős, budapesti (I. Hidegkuti-ut 107. szám) lakos alperes ellen az 1903. évi augusztus 18-ik napján 32405 szám alatt benyujtott keresettel szer- zöi jog bitorläsänak a megállapítása s járu- lékai iránt folyamatba tett rendes perét az az 1906. évi május hó 8. napján tartott nyil- vános ülésében vizsgálat alá vevén, a követ- kezően itélt: A felperes keresetével elutasittatik s tar- tozik 113 korona 60 fillér perköltséget 15 nap alatt az alperesnek megfizetni. A peres felek képviselőinek a perben fel- számított dija s költsége dr. Schmidt Károly felperesi ügyvéd részére 148 korona 70 fillér- ben, dr. Vasvári Titus alperesi ügyvéd részére 113 korona 60 fillérben feleikkel szemben megällapittatik, Indokolás. A zenés szinmüvekből nyitányok, felvonás- közi és egyéb zenerészek, szinpadon kivül, a jogosult beleegy e nélkül is, a szerzői jogról rendelkező törvény 50. §-a értelmében előadhatók. Minthogy a keresetben említett «G 1 ü h- würmchen Idyll» czimü dal a felperes «Lysistrata» czimü operettjenek egy zene- része, erre a zenerészre a törvény 51. §-ában meghatározott tiltó rendelkezés a törvény 50. §-a értelmében ki nem terjed. Nem terjed ki annak daczára sem, hogy a «Glühwürmchen Idyll» czímű zenerész a ke- resethez A :/: alatt csatolt hangjegy szerint önálló alakban is megjelent; mert ezt a dalt a zenerész jellegétől az a körülmény, hogy az önálló alakban is több- szörözve megjelent, meg nem fosztja; nem annál kevésbbé, mert az A:/: alatti czimlapján is jelezve van, hogy az önálló alakban megjelent dal a «Lysistrata» ope- rettének egy részlete. Pét sajt-, vaj- és csemege- B d { Főüzlet: IV.,, Vämhäz-körut 12. — Telefon 785. 6 er áru nagykereskedése 0 apES 7] Fiöküzlet: VII, Garai-tér 5. — Telefon 65—25. Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és husnemüek, fozelékek; turista és vadász conservek. Mustár, halikra, csemegék, téa, likőrök, franczia ek. Vidéki szállodások, fürdővendéglősök, kávésok, éttermek általánosan Vidékre 5 kilós postacsomagok. "a Arjegyzék bérmentve. --- Page 170 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 5. Minthogy a perben nem vált vitássá, hogy az A /. alatti hangjegyei a «Glühwürmchen Idyib-nek a «Lysistrata» operetteben sze- replö hangjegyeivel azonosak a «Lysistrata» operettében előforduló ezt a zenei részt pe- dig a jogosított beleegyezése nélkül is elő- adni a fentebbiek szerint szabad. Az alperes a kérdéses zenemű előadatásá- val a szerzői jog bitorlását el nem követte. Ez okból a felperest a keresetével eluta- sitani s mint pervesztest a P. T. R. 251. §-a értelmében a perköltségekben is marasztalni kellett. Az ügyvédi dijak megállapitása a P. T. R. 252. §-án alapszik. Budapesten, 1906. évi május 8. Horväth elnök Dr. Lészay jegyzö. Tärsas reggelik: Ipartärsulatunk tagjai penteki tärsas- reggelieiket a következö helyeken tartják: Junius 8-án Ebner Ferencznél, , Kémény- seprő" vendéglő VI., Arena-út 106. Kubanek Venczelnél „Bu- Junius 15-en: dai Vigadö“ Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Junius 8-ikán: Homor Gyulánál, VII., zsébet királyné-ut 34 nius 15-én: Breuer Józsefnél, 1., yi-ut 4 Junius 22-én Hungária-ut 86. us 28-ikán: igóh 1id-utcza 8. Kelen- Horváth Lajosnál, ViI., Bischof Pálnál, 1X., Vá „Jo barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik , Jó barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Junius 6-ikán: Gattö Károlynál, Vl: Lehel-utcza 21. sz. Junius 13-ikán: Dembinszky-utcza Kriszt Sándornál, VII., KÜLÖNFÉLÉK. es A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur vil ighírű alpakka- alpakka-ezüst ét- és — asztalkészletekből, valamint zta "nikkel főző-edényekből gazdag rak- IV., Váczi-utcza 4. ti tárt tart Budapesten, sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükséglet- nek beszerzése alkalmával ajánlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. Közgyülés. A „Magyar Bortermelők és Zorkereskedők Országos Szövetsége" má- jus 30-án tartotta IV. rendes közgyülését a következő tárgysorozattal: Az igazgató- választmány jelentése a szövetség 1905. évi működéséről. A számvizsgáló-bi- zottság jelentése a zárszámadásról és va- gyoni mérlegről. — Az 1906. évi költség- előirányzat megállapítása. — Az elnökség, 17 választmányi tag és 3 számvizsgálónak megválasztása. A szövetség évi jelentésé- ben beszámol mult évi tevékenységéről, közli a pénztári forgalomra és mérlegre vonatkozó számadatokat, a liegei bor- kereskedelmi kongresszusból kifolyólag a kereskedelmi miniszterhez intézett felter- jesztést, az egyesület tisztikarának és tagjainak névsorát. Az egyesületi tagok száma 310. Hymen. Gyürky Lajos vendéglős Balassa- Gyarmaton eljegyezte Kürfössy Mariska kisasszony t. Burghardt Lajos, a szegedi pinczéregylet ügyvezetője, május 9-én ve- zette oltárhoz Juhász Rózsi urnőt. Nyári mulató Szentmártonban. Győrszent- mártonban Pálfy József vendéglős a vár- alján levő nyári mulatóhelyiségét junius hó 4-én, pünkösdhétfőn, zenekar közre- müködése mellett nyitotta meg. A modern berendezésü, szép mulatót seregesen kere- sik föl a kirándulók. Országos borvásár Budapesten. A rendes tavaszi országos borvásár május hó 21-én nyilt meg Budapesten és junius 2-ig tartott. A vásár, mint mindig, a középponti vásár- csarnok pinczéjében volt. A vásár meg- nyitásáig fölhoztak 599 hektoliter fehér bort, 41 hektoliter vörös bort, 36 hekto- liter sillerbort és 71 hektoliter pálinkát. A Glück-ösztöndij. Glück Frigyes az országos iparegyesületnél 5000 koronás ala- pitványt tett, hogy annak kamataiból érde- mes iparosok és szakirók külföldi tanulmány- utra ösztöndijat kapjanak. Az idei 400 koro- nás díjat Faragó József dekorativ festő- művész nyerte el. A munka jegyében. A Miskolczon szep- tember 11-én tartandó országos vendéglős- gyülés programmjának tervezetével már el- készült Bokros Károly elnök. A közgyülés mindkét napja teljesen a közügyeknek lesz szánva, az eszem-iszom kizár. ral, Az üd- | vös reformért üdvözöljük Bokros Károlyt. kitüntetés. Az , Országos Francois Caesart, Lajos a pezsgőgyártás Megérdemelt Iparegyesület testvéröccsét s jobb kezét, | terén folytatott hosszu és eredményes mun- kálkodásáért az cezüst munkäserem»-mel tün- tette ki. Az érdemes férfiut s iparunk jó ba- rátját ért kitüntetéshez szívből gratulálunk. Gyász. Herczegh Ferenczet, a szombat- helyi , Sabaria" köztiszteletben álló tulaj- donosát, sulyos csapás érte. Aldott lelkü neje elhunyt, árván hagyva hat gyerme- két. Temetése a szombathelyi és győri közönség nagy részvételével ment végbe. Nagy szomoruság érte Rein József szaktársunkat is, akinek hasonló nevü édesatyja 59 éves korában Győrött elhunyt. Az érdemes polgár koporsójánál /zsó evan- gélikus lelkész megható bucsuztatót mon- dott. „Budapesti Kávéssegédek Szakegylete." Két elhibázott alkotás, a „Magyar Országos | Pinczéregyesület" s a , Budapesti Pinczé- rek Szak- és Munkaközvetitő Egyesülete" temette el magát. Közös megegyezéssel fuzionáltak, illetőleg kimondották, hogy a fenti címmel helyi jellegü egyesületté ala- kulnak. Május 29-én elfogadták az uj egyesület alapszabályait is. Minthogy a kávéházi segédeknek sokban elütő érde- keik vannak a pinczérekéitől, ennélfogva erre az egyesületre szükség van s buzgó vezetés mellett föl is fog virägzani. Adja Isten, hogy az egyesület a czélt szemei elől nem tévesztő, törekvő, munkaképes vezetőséget nyerjen! NEUSCHLOSZ ÖDÖN ÉS MARCEL Egyszerü, szolid kivitelü, $4444 tömör, keményfa hálószobák. A di borászati kongresszus. A Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete ez év szeptember hónap 16—17-én rendezi Nagyváradon III-ik országos borászati és sző- lészeti kongresszusát. A kongresszusi tag- dijat az egyesületi tagok részére 6, nem ta- gok részére 10 koronában ällapitottäk meg, mely összegért az illetőknek az összes kong- resszusi nyomtatványokat megküldik. A nagy- gyülés alkalmából tanulmányi kirándulás is lesz az Érmellékre. jelentkezéseket a Magyar Szölősgazdák egyesületének igazgatósága (Budapest, Üllői-ut 25.) fogad el, a mely kész- séggel nyujt fölvilägositäst is minden érdek- lődőnek a kongresszust érdeklő ügyekben. Bittner Alajos a budaörsi-úton. Bittner Alajos, a ki krisztina-köruti, jöhirü vendég- lőjét eladta, a Budaörsi-uton vett saját házá- ban modern kényelemmel és izléssel beren- dezett vendéglőt nyitott. Itt méri jobbnál jobb borait s a legkiválóbb minőségü söröket pom- pás hideg és meleg ételekkel jutányos árakon. A kies fekvésü, üde levegőjü vendéglő most egyike Buda legkellemesebb kiránduló helyeinek. A pinczekezelési gépverseny. A MSZzOE. igazg ägähoz ujabban felhívás érkezett egy szölö- és pinczekezelési gép- és eszköz- verseny tartására. Miután ilyen régebb idő óta nem volt s azóta igen szükségessé vált az, hogy az ujabban piaczra került nagyszámu gépek gyakorlati hasznavehetőségéről meg- győződés szerezhető legyen, a MSzOE. ettő nem is fog elzárkózni s a közkivánalomnak mindenesetre eleget fog tenni annyival is inkább, mert a termelőközönségnek a leg- : yobb érdeke az, hogy megfelelő jó minő- ségü gépek birtokába juthasson. A legköze- lebb megtartandó igazgató-választmányi ülé- sen tehát javaslatot fog tenni erre vonatkozó- lag és kérni fogja a választmány határozatát, hogy mily terjedelemben, illetve mily gépekre terjedőleg tartaná legszükségesebbnek a gép- verseny összehívását. A versenyen tehát az ott | kiállított gépek minden előnye és hátránya megvitatandó lenne a próbatételek alapján. Ámbár ma ez még csak felvetett eszme hatá- rán van, mégis érdemesnek tartjuk néhány szóval arra a olvasóközönség figyelmét fel- kelteni, hogy annak idején, ha majd megva- lósul, kihasználhassa a bővebb ismeretek szerzésére kinálkozó ezen ujabb alkalmat. Egyuttal felkérjük t. olvasóinkat, válaszoal- janak arra a kérdésre, hogy mely gépekre és eszközökre nézve tartanák legszüksége- sebbnek ily verseny rendezését. A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erösitöleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapitják a vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szánzó Miksa tulajdonosnál, Buda- pest, IV., Régi posta-utcza 10. Uj colléga. A budapesti vendéglőskar oly illusztris efértiuval szaporodott, amilyeneket mindenkor örömmel és tisztelettel fogad- hatunk körünkbe; mert nevük, érdemes multjuk csak iparunk diszére válik. Kölber Nándor, volt százados, az ui collega, aki megvette Biffner Alajos Krisztina-körut 85. gyárában V. Pozsonyi-ut 21. szám (a Margitszigettel szemben) kaphatók SZÁLLODÁK BERENDEZÉSÉRE KÜLÖNÖSEN ALKALMAS. #444 (2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 150 frt. Diszesebb kivitelben fényezve 180 frt MOTYANAABET E SATSKEL YON KET ENYAENY SEEN SE YENENNYSEONNA Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. EE AAS EAT EEEN ESELYE EE YOEEA ENE ZT EMELTE --- Page 171 --- 1906. junius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA szám alatt levő vendéglőjét s ezt nagy tapintattal és ambicióval vezeti. A kitünő italok, a jó konyha s a müvelt, előzékeny modor már is meghóditották a budai in- telligenciát. 1 Lemondás. Mifrováfíz Adolf lemondott a n Budapesti Pinczéregylet" vagyonkezelői állásáról. Ez a lemondás az egyesületre sok kellemetlen, az illetékes körökben valótlannak nyilvánitott találgatásokra adott alkalmat. Győri hir. A „Royal-szällö“ tulajdonosa fényes nyári éttermet épittetett, amely méltó kiegészitője Győr nagyvárosias ké- pének. Uj vendéglős. Az Akadémia-utczai régi . Gundel-féle üzlethelyiségét Schnell József főpinczére, kibérelte s ott jól vezetett vendéglőt nyitott. Heimann-buffet. Budapest nagy hiányán segitett Heimann József szaktärsunk, a mikor az intelligenczia számára rendkivüli csinnal és kényelemmel berendezett buffet- jét, bor- és sörházát megnyitetta. A fényes termen kivül pompás külön szobák és fül- kék állanak a közönség rendelkezésére, amely éjjel és nappal a legkitünőbb hideg ételekkel és csemegékkel ecsillapithatja éhségét s a legjobb italokkal olthatja szomját. Az árak jutányosak, a kiszolgálás mintaszerű elegáns. Kellemesebb szöra- kozö helyet nem is lehet képzelni, a Heimann-buffetnel, szemben a New-York- kal, Árpád-kávéház mellett. A Ferenczvárosból. A Tompa- és Páva- utcza sarkán ifj. Breifner Jözsef jól beren- dezett vendéglőt nyitott, gondoskodva kitünő italokról és jó konyháról. Putnoki étterme, a József-körútnak ez az elegáns étterme, mind kedveltebb helye lesz az intelligencziának. Tágas, szellős termeiben, valamint árnyas, kényelmes terraszán nappal és éjjel nagy és előkelő közönség étkezik, vagy üditi föl magát Putnoki kitünő boraival és söreivel. Diszlakoma Szarvason. Szarvas közön- sége fényes lakomát rendezett ujonnan megválasztott képviselője, Havidr Dániel | tiszteletére. A lakoma, melyen 800-an vet- tek részt, a Garay testvérek „Arpäd“- szállójában. A szálló termei és nyári helyi- ségei gyönyörüen voltak diszitve s ugy az ételek és italok kitünősége sok dicsé- retet szereztek a Garay névnek. .Orven- dünk a Garay testvérek ezen — ujabb sikerének ! Halálozás. Győrben hirtelen elhunyt Pruckler Mátyás vendéglős 38 éves korá- ban. A megboldogult kedvelt embere volt a győrieknek, igy hát váratlan halála nagy részvétet keltett. Uj gazda. A Magyar-utcza 3. szám alatt levő Gömbös-fele vendéglőt Koltay József, a budapesti pinczérkar kiváló tagja, vette át. Aradi hírek. A ,, Fehér Kereszt" szállót diszesen és comforttal rendezték be s azt az uj tulajdonos, Braun Gusztáv, ünnepé- lyesen nyitotta meg. Az Ärpäd-teri „Korona“-kävehäzat Anfalik János vette át s azt , Tulipán kávéház" czimen vezeti tovább. Piliscsaba emelkedése. A szép fekvésü Piliscsabán Nemwelft Samu „Klotild-Kioszk“ név alatt modern berendezésü kávéházat és éttermet nyitott. Két borászati részvénytársaság megszünése. A gödöllői borászati egyesület mint rt. junius 10-én tartandó közgyülésének az igazgatóság a társaság felszámolását java- solja. A társaság 1889-ben 250,000 K. ala; tőkével létesült és utolsó merl szerint 49,365 K vesztesége és 45,657 K jobbára WE A | állítása czéljáhól kizárólag kétes követelése volt. A székely borkeres- kedési rt. (Széselykeresztur) közgyülése elhatározta, hogy a társaság 21,100 K adós- ságért személyesen felelő 6 részvényes a más részvényesek tulajdonában levő 369 drb 700 koronás részvényt darabonkint 3 K-ért (?) magukhoz váltani kötelesek. A részvényesek e célból részvényeiket a tár- saság pénztáránál julius 30-ig bemutatni kötelesek, mert az e határidőig be nem mutatott részvények érvénytelenittetnek. Meghívó. A , Budapesti Pinczér Egylet" 1906. junius hó 7-én, csütörtökön d. u. 4 | órakor saját helyiségében VIII., Kerepesi- út 9/b. diszközgyülest tart, melyre a tag- társakat tisztelettel meghívjuk. Szép Lajos, titkár. Pauly Antal, alelnök. Tárgy: A „Frohner“-alapitväny ünnepélyes kiadása. U. i.: Ugyanazon napon néhai Frohner János halálának évfordulója lévén, lelki- üdveért, a IV. ker., Ferencziek templomá- ban reggel 10 órakor gyász-istenitisztelet tartatik, melyen számos megjelenést kérve, maradunk hazafias üdvözlettel az El/nőkség. Segítünk a németen. Osztrákék nagy jaj- veszékelést csapnak az ártatlan „tulipän“- tól való ijedelmükben. Azt mondják, hogy mi őket ki akarjuk pusztitani a föld szi- néről. Ez ugyan eszünk ágában sincs, mert hát miattunk hadd éljenek a föld szinén, csak rajtunk nem. Hogy mi az osztráknak nem vagyunk rosszakarói, szol- gáljon bizonyságul ez a közlésünk: A , Berliner Tagblatt" egyik számában a következő hirdetés volt olvasható: „2 millió alaptőkével alapitandó, korlä- | tolt felelősségü társulat olcsó borok elő- a bornagy- kereskedelemmel és az áruházz:kkal dol- gozó pinczészetet szándékozik letesiteni | északi Németország egyik nagy városában. Gyakorlati szakember és vegyész, 50.000 márka vagyon felett rendelkeznek és vegyvizsgálatot álló (analysenfest) borok előállitásában teljesen jártasak, üzletveze- | tőkül kerestetnek." akik | Minthogy osztrák sógorainknak fogytán | a kenyerük, a bor-vegyészethez meg rette- netesen értenek; hát ajánljuk figyelmükbe ezt a hirdetést, őket pedig derék német testvéreiknek! A franczia pezsgő Eszakamerikäban. Mig Ausztria és Magyarország egész franczia pezsgőborbehozatala alig 500.000 palaczk, addig Eszakamerika csak egyetlen egy czég borából is majdnem háromszor ennyit fogyaszt. A hivatalos statisztika a követ- kező számokat tünteti fel a franczia pezs- | gőnek Eszakamerikába való beviteléről az 1.332,684 | | palaczk, G. H. Mumm & Co. 1.314,756, 1905. évben: Moet & Chandon, Ruinart Pére & Fils 293,336, Pommery & Grend 286,056, Veuve Clicquot 271,752, Louis Roederer 155,232, Piper Heidsieck 136,908, Heidsieck & Co. 43,356 palaczkot szällitottak. Magätöl ertödik, hogy a mi | igen jö magyar pezsgöborainkkal is jelen- tekeny üzleti forgalmat lehet Amerikäban elérni, ha gyárosaink a francziák példáját követik és gyármányaik bevezetésére meg- hozzák a szükséges áldozatot, mert amint a felsorolt számokból látható, Amerikában a pezsgőfogyasztás nagyon jeleniékeny. Nemzetközi sütőipari kiállítás Budapesten. A magyar szent korona országainak sütő- iparosai, az 1907. junius hónapjában orszá- gos sütőipari kongresszust fognak ren- dezni. Most, a Magyar sütők országos szövetsége azt az eszmét vetette föl, hogy ezt a kongresszust nemzetközi sütőipari, valamint rokonszakbeli kiállítással kap- csolják össze. Ugy tervezik, hogy ugyan- ekkor az ipari segédmunkások és tanulók részére rendeznek kiállítást és odatörek- szenek, hogy a sütőipar terén életbehelye- zett mindenféle ujitást bemutassák a sütő- mestereknek és a nagyközönségnek. Ma- gyarországon ez lesz az első ilyen nemű kiállitás, melynek az előmunkálatait már legközelebb megkezdik. Ez a kiállitás nagyban érdekli iparunkat s kétségtele- nül nagy lendületet ad a sütöipar fejlő- désének azzal, hogy közvetlenül meg- ismerteti sütőinkkel a külföldi szakipar specialitásait s igy alkalmat ad arra, hogy a magyar sütőipar mindent produkáljon, ami a külföldieknél jónak mutatkozik. Szerszám-ragasztó. Szerszámokat a kö- vetkező ragasz segélyével erösithetjük meg a nyeleikhez: 2 rész aszfaltot, 1 rész fenyőgyantát, fél rész ként és 2 rész tég- laport finomra dörzsölünk és jól összeke- verjük. Használat alkalmával ezen keve- rékből egy részt — éppen csak annyit, a mennyi elegendő — megolvasztunk és a szerszámnyél nyilásába .öntünk, azután pedig a megmelegitett szerszámot a nyi- lásba belenyomjuk, mire meghül a ragasz, ugy összeragadt a szerszám és a nyél, hogy évekig sem fog széjjel esni. Csak magyar ásványvizet igyunk! A Sze- gedi Székely Társaság, mint a megelőző képviselőválasztás alkalmával, az idén is a következő felhivást intézi politikai pár- tokhoz, a kerületek vezetőihez s általában a választópolgárokhoz: Tartsuk hazafiui és erkölcsi köteles- ségünknek, hogy vendéglőkben, kávéhá- zakban, társas összejövetelek alkalmá- val csak hazai, magyar.és székely ás- ványvizet fogyasszunk. Magyar vizet igyék otthon is mindenki, a drága s nem egyszer hamisított külföldi helyett. itt az idő, hogy végrevalahára megvál- tozzunk s megbecsüljük a magunkét. A székely ásványvizek például jobbnál-job- bak és olcsók is. A borszéki, s málnási, a bibarczfalvi „Baross“, a , Matild", a répáti, az előpataki, a homoródi, a kovász- nai stb. nemcsak gyógyitó, hanem ví/ág- hirű élvezeti viz is. S mégis mit tapasz- talunk ? Azt, hogy milliókat adunk gieshübli | és másféle idegen, főképp osztrák ásvány- vizekért. Ha például most az általános választások idején az egymillió szavazó- polgár csak egy üveg külföldi ásvány- vizet fogyaszt is el, e vizek csekély 20 fillérjével is kétszázezer koronára rugnak. Tudjuk azonban, hogy a valóságban ilyen- kor ötször, tizszer annyi fogy el. Vagyis legalább /jélmillió koronát adunk most, pár hét alatt a külföldnek. Magyarok ! Hirdessük mindenhol a kö- vetkező igéket: Csak hazai ásványvizet fogyasszunk! Tartsuk meg magunknak a félmillió koronát! Zászlót, jelvényt már elő tudunk ällitadni, ásványvizünk pedig annyi van, hogy egész Európát el tudnók látni. Pártoljuk ebben is a honit szüntelen éjjel-nappal. Reméljük, hogy kérésünknek lesz foganatja s fölhiväasunkat az Összes lapok közölni fogják. A Szegedi Székely Társaság nevében Sassi Nagy Lajos. Veszprémi hírek. A haltéri , Kuria" ven- déglőt május 1-ével Hajek György vette át. Az , Angyal" vendéglőt Kovacsics vendéglős szépen rendezett kerthelyiség- gel egészítette ki, a mely nagy lätogatot- ságnak örvend. Uj csapláros. Alber£ Viktor Rőck-Szilárd- utcza 10. alatt levő, jöhirü vendéglőjének kezelését, mint csapláros Krakker Mátyás vette át. Fürdői hir. Böhm Lajos, a debreczeni „Bika“ volt főpinczére az államtól kibé- relte a , Viskvárhegy" fürdőt és ven- déglőt. --- Page 172 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA TEE 1906. június 56. Evzáró vizsgálat. A , Budapesti Vendég- lősök Szakiränyu — Tanoncziskolájának" 1905—1906. évi vizsgálatát június 5-én tartják meg. A vizsgálat d. u. fél 5 óra- kor kezdődik s fél 7 óráig tart. A magyar ezüst-ipar. A vasmű-ipari ki- állításnak legragyogóbb, igazán művészi becsü része a „Szandrik-czeg“ remek ezüstmű kiállítása. Mit mulasztott a mult- ban a magyar társadalom a magyar ipar pártolása terén, azt a „Szandrik“ ezüst- és fémárugyárnak ez a kiállitása . mutatja. Ennek a gyárnak művészi kivitelü gyärt- mányai minden tekintetben kiállják a ver- senyt a külföldről behozott árukkal; tehát minden háztartásnak, vendéglőnek, kávé- háznak kötelessége lenne ezt a magyar iparczikket bevezetni, melyet magyar gyár- ban, magyar munkások állítanak elő. — Örömmel tudatjuk tehát, hogy ez a művészi munkájáról hirneves gyárunk üzemét nagy arányuvá fejlesztik, ugy, hogy Európa legnagyobb ezüstgyárai közé emelkedik. Ugyanis a „Magyar Országos Központi Takarékpénztár" kezdeményezésére a gyár részvénytá ággá alakult. Az uj részvény- társaság, andrik Első Magyar Ezüst és Fémáru-gyár Részvénytársaság" czég alatt már meg is alakult a Magyar országos központi takarék pénztár helyiségében. Az at, melynek alaptőkéje feljesen egy millió korona, megvette az ímoron (Barsmegye) levő Szandrik és fémáru-gyárat s hazánkban ezen nemében fegyetlen ily rat teknika eszközeivel fölszerelve zemben tartani és fejleszteni. Az tagjai lettek: Kallivoda ‚Bela : Alajos, Kallivoda Ferencz, József dr, és Wolfner József. A bizottság tagjai lettek: T7örök : dr., Soltész Eisösk Nándor Az ily na őkével modern szinvonalra g tós evőeszközeivel és más gyárt- a legnagyobb megrendelésnek s meg tud felelni a legkényesebb zényeket kielégitheti. A társadalmon hogy ezt a hazai vállalatot, az első és egyedüli mag ginél nagyobb mértékben pártfogolja külföldi árukat ne vásároljon. ajánljuk ezt a vendéglősök es 18 és hasonló jsen nébe. Első Leänykihäzasitäsi Egylet m sz. gyermek- és életbiztosító intézet. (Budapesten VI. Teréz- körút 40—42. sz. Alapittatott 1863.) Folyó év április havában 1,411.000 kor. értékü biztosi- tási ajánlat nyujtatott be és 1,228.600 kor. értékü uj biztosítási kötvény állíttatott ki. 1906. január | vörös hlt.-kent 120 K. Szél és József, Metzler Jenő | nyár tehát aba a helyzetbe | lódi ezüst, akár chinezüst | r fémárugyárat, az | értékű biztosítási ajánlat nyujtatott be és 4.826.900 kor. értékü uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 307.437 kor. 30 fill. és az intézet fennállása óta 10,473.341 kor. 60 fill. fizettetett ki, Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb dijtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. Vendéglősök figyelmébe. Ajänljuk — kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld Sylväni fehér borainkat, melyek gyönyörü tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- mely bel- vagy külföldi elsőrendü borokkal,. Bátaszék vidéki | Boraink árai: a) Ujborok: fehér és siler asztalibor hlt.-ként 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hlit.-ként 40 45 és 50 kor. | b) Ó borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.; vörös 60 kor. hektoliterenként. c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 077 lit. finom fehér bor 25 kor.; 25 palaczk 077 lit. legfinomabb (Muscat- Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylväni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 palaczk szek- szárdi vörös 30 kor. Ez árakban üveg, láda, csomagolás és vasuthoz való szállítás költ- ségei bennfoglaltatnak. d) Csemegebor: fehér a 80-as évekből hlt.-kent 100 kor.; szekszárdi Társa borter- melők Bátaszék, (Tolnamegye). Szerkesztői üzenetek. Levelezőlapos névtelennek, Budapest. Névtelen támadásokra nem szokás válaszolni; mert aki csak reitekböl agyarog, mint a kerités mögül | ugató eb, az elvesztette jogát az emberekhez méltó fegyverekhez. Hogy mi ezuttal nem kapunk doronghoz, hanem szóra érdemesitjük, ezzel nem önt tisz- teljük meg, hanem; ügyet, a vendéglősök érdekét tekintjük. — Ugy látszik, hogy sokan csak a fülükkel tud- nak olvasni és nem a szemükkel. Lapunk már hónapokkal ezelőtt közölte a , Kristály" szerződésbe foglalt ajánlatát, még pedig sokkal mélyebb és élesebb commentár kiséretében, mint ezt az , Értesítő" tette. Az ipartársulat elnökségének ebben az ügy- ben összehivott vonatkozo száma be is mutattatott. Mi a , Kristály"-éknak is magyarán megmon- dottuk a magunkét s intettük a vendéglősőket, hogy ne kössék le magukat. Ha mégis akadtak, akik ezt megtették, azokon nem egy ujság igaz- mondása, hanem az Isten jöakarata sem segithet. Száz szónak is egy a vége: azért van eszünk, hogy itéljünk s e szerint cselekedjünk. Aki másképpen tesz, az gonosz vagy bolond. Ez Kristálytiszta szinigazság ! Különben a lapunk mult számára későn érke- zett ipartársulati közlemény ebben a számunk- 1-től április 30-ig bezárólag 5.550.300 kor. | ban olvasható. mohai Ágnes-forrás ugy Felhivás a szaktársakhoz! azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt megapasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér bugyog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és borwiz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendű szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI AGNES-FORRAST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlitható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktársak! Sorakozzunk hazänk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. értekezletén lapunknak erre | Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! irdá hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- Itt az idő, doculását, azért "N YILT-TER. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) 1 A Szinye-Lipóozi: PP Lithion-forrás- kitünő sikerrel: || használtatik vese-, húgyhólyag- es köszvénybántalmak ellen, hügy-. [| dara és-vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál, Húgyhajtó hatású! tör Csiramsates! | sekben pagy a Salvator-forrás wgazgatóságánál Eperjesen. Salvator Vasmentes! Nyilatkozat. A franczia Kórház helyiségeiben a Kristály- | forräsg ásványvizet kipróbáltuk és kitünő asztali tviznek találtuk, mely a dyspepsia külön- | féle alakjaiban hathatós szolgálatokat teljesíthet. | Dr. Mabit, Dr. Laphitzondo, Dr. F. Mollardi Dr. E. Mollard, Dr. Laure, Dr. Jasinski, Dr. Pavlovsky-Rosem- berg, Dr. Perez, Dr. Pardo-Tavera.. | SociétégPhilantropigue Frangaise da Rio de la Plata Franczia Körhäz. . .SPRITZERS . BORHOZ LEGJOBB! 7 fagylalt, jegeskávé, hidegké- fHszitmények előállitásánál a jég sózására valamint hütőkészü- Iparsö lékekhez. Minden felvilägosı- tást és Ertesit&st szóbeli vagy irásbeli ker- dezősködésre dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- | rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- | — tejet, doboztejet, doboztejszint. szaktársak hazafias cselekedetet végezünk ásványvizzel szemben a --- Page 173 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA ; U Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő. SOR-ELADÁS. TAR At. cz. szálloda-, ven- ; BUDAPESTEN. ! déglő- és kávéháztulajdonos 48° C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, 300 hektoliter, 1902, 1903. és Ze mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- és 1904. évi termésü, kitünő za- nebbül berendezett matos, tisztán kezelt 0-BOR | urak szives figyelmebe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlított fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MÁRTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61, 100 literen felüli mennyiségekben vizgyógyintézet | 8 A Mintávaf szivesen szolgál bejárók részére is, jutányos árak, gondos kiszol- Kesselring Mihály gálás. — Svéd gyógytorna-terem, — Napfürdő. — Dr. Módos Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztőszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- | gyengeség ellen. — 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditőviz: Eladó : elsőrangu, szénsavvai telitett ásványviz, mint asz- | b 0 r k e r e S k e d e £ tali viz orvosi tekintélyek által legjobban ajánlva. 250 szoba teljesen ujonnan ätepitett és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában. mely 60 éve fennáll, regi, hű vevőkörre előnyös fekvéssel Bécsen kivül, egy vasu ne Pensió-rendszer, saját kitünő a | góczponton, fekvésénél fogva alkalma konyha (bérlet-könyvecskék). | eczet-, pezsgő- vagy szeszgyártás berer Allandó orvosi felügyelet. dezésére, felvilágosítást ad, Johann Gstie Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Hausbezitzer in Wien XI/I Simmeringer Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: | hauptstrasse 50. A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. | adó boro Minden időben legjobb minőségü Csapos vendéglő: . pásztor Lásztó TÁL en : "E 1 borokat "ÉT 1 izsáki szölötelepen szällit hordókban és palaczkokban | | .kerestetik 120 hektó rizling, 80 hektó kövidinka, 3 hektó . " v ó-törkölypálinka jutányos áron eladó. | REjSZMan | gn atz A vevőkért — kivánatra — kocsit kül- dök akár az izsáki, akár a fülöpszälläsi | | szőlő nagybirtokos, püspöki Vácz | várott van, szálloda és egyedüli szép nag vasutállomásra. uradalmi borpinczeszete “1 | kerthelyiseggel és teljes felszerelésse Izsák, 1906. április 12. | ALAPITTATOTT 1856. bir. Ovadek 2000 korona. Esetleg bérb TÖMÖR JOZSEF | Környékbeli telefon-szám: 8. || is adandó. Megtudható ENGELMAN HERMAI telep-vezető. Sin 1! úrnál Kolozsvárott. We Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérneműekben. "ai aki jó konyhát tud vezetni és szakker zett felesége van hozzá; az üzlet Kolozs A világhírű es . da Paulaner sör za (Paulanerbráu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél 2] Budapest, VI, Andrässy-üt SI. szám [XV a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrende!hetö. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. i A A müncheni Paulanerbräu czég ugyanaz, || csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják: Figyelmeztetés! mely évente márcziusban a világhirű Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető beszerezni. Tisztelettel mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém b. tudomására országi egyedüli vezérfőképviselője adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimeresben és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- | Prindl Nándor a müncheni , Paulaner-sörfőződe" magyar- van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a ,Salvatortt-sőrt | | vendeglös Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. .- , Elvállal Asphaltirozäst minden Zsindely és más tetők kátrány- alakban. — Faczement tetőzéseket. festékkel való m át bármily — Nedves falak szárazzá tételét szinben. — El 1 továbbá e szakmába való bármily mun eget anyaggal. Rövid időn be- 1ül ül több mint 1000 lakást mentet- , ÉVA tokat.pontos kivitelben a legrő- tem meg a penész és nedvességtől Budapest,VIll., Gölya-utcza 36/a saját ház. — Telefon 60—38. videbb idő alatt. — Raktáron tart ezen vállalatommal. — Talajviz és szállít következő anyagokat u ellen elszigeteléseket, vizhatlan m.: Asphalt, kátrány, kátránylemez asphalt-lemez és asphaltirozässal. — „Universal“ kautschuk asphalt- tekercsekben, asphaltlemez és ezekhez való czinezett szögek és faléczek, lemezeket uj épületekhez készitek mérték után. — Avult zsindelytetők carbolineum, carbolineum festékek, kátrány-festékek minden szinben, Biehn- átvetését asphalt fedéllemezekkel minden szinben. olaj, kautschuk-asphalt burkoláshoz, bitomen, carbol és clozet-olaj stb. Végül szabadalmazott sertéstütováló és jelző kefék és ezekhez való festékeket minden szinben. — Ugyszintén javitásokat vállal e szakmában. Budapesten még a viz is drága. ® Vendeglösök, kávésok és magánintézetek figyelmébe. [] Sikerült egy vizelde szagtalanitö olajat feltalálnom, amelylyel bárki bármily nagyságu és forgalmu vizeldét potom áron fertőt- 1 U | lenithet és szagtalanithat, u vizvezetékre egyáltalában szükség nincs. Egy 25 kilogr. kanna ára I5 kor., mely mennyiség ] | [ . ho; 2 évre elegendő. Legkevesebb kilő zelde szagtalanító kapható. Kivánatra bérmentesen házhoz küldöm, esetleg személyesen is megjelenek. TELEFON 60—38. Tisztelettel SCHLEISZ GYÖRGY BÉLA Budapest, VIII., Gölya-utcza 36/a saját ház. --- Page 174 --- 10 Jäsz-Arokszälläs község előljáróságától. Arverési hirdetmény. Alulírott községi község ujonnan épitett elüljáróság közhirré teszi, hogy a egy emeletes vendégfogadója az 1906. évi junius hó 18-án, délelőtt 10 órakor Jäszärokszäl- ás községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet igérőnek és a községi képviselőtestület jóvá- £ ától feltételezetten, az 1906. évi julius hó 1-től 1911. évi deczember hó 31-ig terjedő öt és fél évi időre haszon- bérbe fog adatni. Kikiáltási ár: 5000 korona, melynek 10°/o-ät készpénz- | ben vagy óvadékképes értékpapirokban árverés előtt a ki- küldött kezeihez leteendő é képviselőtestület jóváhagyása esetén az elért berösszeg ? a egeszitendö ki, a mi biz- tositékot fog képezni, és bérlő javára kezeltetni, az utolsó év utolsó negyedi bérösszegébe beszámíttatni. Az épületben lévő két bolthelyiség ugyanakkor külön fog bérbe adatni 600 és 300 koronás kikiáltási árak mellett a fenti módon ebb feltételek az előljáróságnál megtudható az épület leírásával együtt Kelt, Jászárokszállás, 1906. május 29-én Csikós József főbiró. Bazsó Gábor 3 Csapos vendeglös kerestetik. 9 Ö 2 AT A Mohácsi Kaszinó Egyesületben a ven- déglősi (csapos) állás megüresedvén, annak betöltésére ezennel pályázatot hirdetek. Nős emberek, kiknek feleségei a főzésben jártasak, előnyben részesülnek." A pályázatok 1906. évi junius hó 15-ig hozzám nyujtandók be. Az állás 1906. évi augusztus hó 1-én el- foglalandó. A részletes szerződési feltételek Dr. Bernáth Samu mohácsi ügyvédnél mint a kaszinó jegyzőjénél megtekinthetők. Mohács, 1906. május hó 17-én. mohácsi Németh Lipót a Mohácsi Kaszinó Egyesület elnöke. e VENDÉGLŐSÖK LAPJA Zöldség és gyümölcs ! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab. retek, zöld hagyma, pétrezselyem-győkér, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös hegyi borok 990900 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. 2 4 Boros-Sebesi Uradalom Felügyelőségétől. www FÜRDÖVENDEGLÖ www BÉRBEADÁSI HIRDETTIÉNY. Nagyméltóságu gróf Wenckheim Frigyes ur boros- sebesi uradalmához tartozó Menyháza-fürdő vendéglője a fürdőidényre haszonbérbe adatik. — Részletes feltételek megtüdhatók Boros-Sebesen alolirottnäl. Eöröm Ede uradalmi felügyelő. Szöllö-telep a fövarostöl 49 km-re. A fövonalon napon- ként 5 személyvonat közlekedik. Kitünő bor- termő vidék. II. zóna. Az állomástól 5 perczre. Igen alkalmas jobb vendéglősnek, ki saját termésü borait szeretné mérni. A telep 13 m. hold, 16 ezer frtért eladó; lehet még 40 holdat 100 frtjäval hozzávenni. A beállított telepen van 3 nagy padlós szobás nyaraló verandával, prés ház, massziv vassinre épitett 300—350 hektóra való pincze, vinczellér-lakás, istálló, baromfi-udvar, stb. Kitünő ivóviz árnyas liget, külön teljes pinczefelszerelés tran- sport hordókkal stb. Remek termés-kilátás, olcsó fuvar és munkás! Tavalyi termés: I30 hekto bor, 40 mm. csemege-szöllö. Szintén eladó : Kispesten 318 öl telek 3200 frtért. Szentlőrinczen 600 öl 4000 frtért. Csakis komoly vevők értekezhetnek a tulajdonossal : Patonay Endre Budapest, Népszinház-utcza 9. 1906. junius 5. ÖŐGÖHŰÖ00-ŐÓ OOOODO0D VC EY TF CYCLE 5 ! ELGCLC CA CL CLLYYYCLCL --- Page 175 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 1906. junius 5. ; 1! Mn hentes-mester Budapest, Najman 0256 VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kávésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy töveben az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telítve igen jöizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telit&sre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: 1ll., Lajos-utcza 26. Telefon 79—78. Telefon 79—78. Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. WARAAAAAAAARAARAG Szt.-margitszigeti .. = " = üditöviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fűrdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—.52. Szálloda átvételi értesités. títótátotátó vAAAPRAAPRAPRPFI Van szerencsém a nagyérdemü közönse- | © get tisztelettel értesíteni. hogy Váczon a üzletet átvettem. Kitünő italokról, izletes konyháról, valamint pontos kiszolgálásról gondoskodni fogok. Kényelmes vendég- | szobák állanak a t. utazó közönség rendel- / kezésére. Tisztelettel: ! | NAGY PETER vendéglős. SIPULUSZ LAPJA legkedveltebb — élezlapja, Magyarország Megjelen minden vasarnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre , 6 frt Fél évre © Ffrt Negyed évre . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. BOR magyarádi saját termés Ó-bor literje 42 fillér. Uj-bor literje 38 fillér. A szállítást 50 litertöl felfelé, az ujszentannai állomásra szállítva utánvétellel eszközlöm. Hordókat frankó visszaveszek. Boraim tisztaságáért szavatolok. Vendéglősöknek olcsóbb ár. Tisztelettel ifj Adelmann Ferencz szőlőbirtokos, Ujszentanna. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, VII, Dob-utcza 90. sz. , Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. , ILONA" ARTÉZI VIZ CE Egy liter ára 4 fillér. Rendelési czim : „Artesia“ ndéglősök szikviz és pezsgőitalok . a városligeti ártézi kut bérlői, TELEFON 560 Watterich A. Budapest, YIL, Dohány-u. A figyelmébe ! ! tehát mindem járatlam egyén kezelheti s nincs kitéve az elrontäsnak, Az árkülönbözet aránylag az előnynyel oly csekély, hogy az mindenkinek — ajánlható. s A 48. számu szab. lég- e nyomásu sörkimerö-k6- z szülék, mely abban o különbözik a többi "m készülékektől, hogy Ss önmüködöleg zärödik ; © S << KRISTÁLY - | Budapest VI., Teréz-körút 40-42. természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904 : Grand Prix. Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajáttermésü hegyaljai boraimból literenként : asztali bort —.56, 60. 70.— és 80 korona; szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. Boreladás ! Hagymássy Károly paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. évi 33 ht. kárbenet vörös bor, 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. kárbenet siller. Tudakozódásra az eladó küld mintát az ár meg- jelölésével. Nagy vendéglő, szálloda és kávéháznak modern genrésben nagy hasznot hajt egy hangverseny Orchestrion. Szenzácziós elsőrangu remekmű pompás kivitelben 1200 15.000 koronáig. — Kérjük a 8. számu katalogust Hörl Nándor, Pozsony Ventur-utcza 24. czégtől. Zimmermann Gyula Henrik, Lipcse zenélő művekgyár czégnek Magyarország egyedüli képviselője Fióküzletek : Szt.-Pétervár, Moskau, Riga és London. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. Karambol és fordító billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-áruk, márványasztalok tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készi uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. STRASSER A. és TÁRSA (Nagy éke Képviselők : BUDAPEST, Dohány-utcza 25. diófa-utcza sarok). ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI | EGYLET M.. SZ- KZÖNZŐJ AV ÁNY GYERMEK. ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET (Az intézet saját házában) 21 Alapittatott 1863. évben ce: Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Brázay Kálmánnál vásároljunk. --- Page 176 --- 12 } 7 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 5. © A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István a 1 zér-egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet Önképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. 2 Boreladás. Ajánlom saját termésü kitünő jó kétéves rizling boromat 100 hektoliter 48 fillérjével és kis- üstön főzött igen finom ó-törköly és baraczk- pálinkámat. pestmegyei tiszti orvos A Dr. Borsay Sándor kis köRÖSÖN. Va asz eogyossésósöza ! Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott ww 1 Hal [4 1 | dupla malätasör Szent István vedjegygyel , a köbänyai polgári serfözö r.-t. készitménye KULCSÁR SANDOR | 1 .. uz jörpar egyik fegjelentősebb vivmánya. Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- A . FS x ÁR. Á ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánl továbbá vér- BRONZÁRU- ES CSILLAR-GYAR 25320 | | szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség kül ző nemei ellen, ! végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege e BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA II. w | üzletben. A vidékre a serfőzde maga szällitja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, Cs. és kir. udvari és kamarai szállitó, DREHER ANTAL SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda: VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. ! Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli márcziusi-, korona. \ (4 la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, E yes kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. 1 1 részére. Gázfőzőket, kerti lámpákat. I $ | % Kilöntegesség: dupla maláta Kösör kékorvékban, Nagyobb sörmennyiségel saját jégkocsíjaiban s HIRDETMÉNY. I ae 7718 A világhírü Közhirré tétetik, hogy a Baranya-szt.-lörinczi Es de Santa Maria gő Sociedad del Hijo de 0. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL vezérképviselő. nagyvendéglő szabad-kézből örök áron eladó. Venni szándékozók forduljanak hozzám, mint aki az eladással megbizva vagyok. Baranya-Szentlőrinczen, 1906. évi május hó. Benkő Gyula, ügyvéd. ha] zzz A Budapesti Légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám M Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám ; ; Telefon: 95-33. elektrotechnikai czikkek raktära Gärtner Ägoston állandóan raktáron tartanak mindennemü legszesz- és villam- $ vilägitäshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- Y dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz Y fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, (ZU Izzölämpäk, „Nerst“-fele lämpäk, fog- I lalatok és mindennemü vilägitäsi ké- 61) valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. : s BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. szülék és csöngetyü berendezésekhez Ő nez" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak való anyagok DPF nagy raktára. mellett eszközöltetnek. | N EEE at 50 UNSINN "5525553552555 --- Page 177 --- 1906. junius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 LA r [1 [1 KERTÉSZ TODOR MŰIPARÁRU RAKTÁRA BUDAPEST, IV. KER., KRISTÓF-TÉR. : x szäraz gyertyänfäböl keszitve | Kugli-Bäbu 36—38 cm. magassägu, szokä- írt 210 9 0 sos vastagságban egy készlet ládd Tny Lignum Sanctum kuglizö golyók ; | , Nem csalogatjuk vásárióinkat vitág- 6 — 5 TIS 180105 190 "46 99 ös GP ásE EE ) hírű kulimäsz kenőcsök ingyenes 0s3- frt — 85 —95 1.15 1.30 1.65 1.90 205 285 3.10 345 togatásával, mert czipőink jóságának K fi | öl 5 3 megóvására ilyen kotyvasztékokra ug 1-g0 yo " H szükség nincs. — Tessék árjegyzéket s. áraz gye nagy & körni 68 nälunk egy próbarendelést tenni sága int 7 80 és 85 kr. K óh Ikal: + ni : | plehpersely lakatra 1. rt. > !! Minden czipönk kézimunka !! | Orosz kuglizö = egész szük udvaroı elál- 4 at "3 : : tható, egy készlet 9 darab | A — Mérték utáni rendeléseket vagy or- : : ab 4 ér soy. Se thepád-czipőket a legügyesebb czi- N i : sróffal a golyó mag Ai pészeink a legizlésesebben készitik el. szerint 4.60, 6 írt. uglízóba nagy lámpa petroleumra 6 1 Czipőink elegáns formáikról hiresek!!! forint. Kerti gyertyatartó szél : a cc ellen, üvegboritöval 1 írt t Kerti ma tek. kivi erti ívi sére 15, 20, 30, 80 kr. Magnesium fáklya 30 PECS nő Pi A : A jerösitö szél ellen, 100 drb 5 írt. Dugaszhuzó 20, 40, Inezér- CZIPO ajtóra felerösithetö 2°50. — Kézi dugaszoló kal: en hordó szádszelep, csapratött bor. ör, ar linka, borszesi italol a osodása e t. efe 85 kr. Ameri: 350, 6 forint í Mandula-, dió. zsomlye kt. reszelő 1.80 ft. Borsörtő 40 kr. Habverő féllíteres 80 kr, egy N chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- hte A 1.20, két literes 2 írt. Amerikai Fall 17. erős keme: artó vedetrel és ik / pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- forgatható kezettel 1 I s 6.50, 2 literes 7.50, 3 s 9, 4 s 1050. Vásá: fa éle legkitűnőbb vajköpülő gép. 5 literes 830, 10 literes 15 írt. Késtis készülék 50 kr. nek. Gummi sarkok nagy választékban. Egy adag késtisztítópor 50 kr, — Ujságtartó minden nagyságban 75 kr Billiárd golyó eletántcsontutánzat 1 készlet 3 darabb: mm. 9 frt. Franczia dákóbőr keverve 1.60 frt. Domino játék 90 kr.-tól 220-ig. K: i dominó átszegezett 6—9 frt. Roulette játék A SARI | 1.80—18 frt.-ig. Tivoli tärsasjätek a vende zére 100 cm. 6.40, 130 cm. 12 írt. Pinezer- -ezip vá a a táska derékra csatolható, szarvasbőrből 20, két osztälylyal 1.80, három osztälylyal 3.50 Ni eg án cs key eletmod szel pé lát 4 ety al 3 Osztälylya r ír nyéroi á a , ÉS á 0: 100 drb 90 125 frt-ig. Papir szalvéta 100 drb 50-80 kr. Sonka prés 5 írt, márványlappal 7 írt. Konyha- a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. mérleg 3 írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegítő készülék 85 kr. Bor vagy más szeszes ítalokhoz szívattyu 1 frt 80 krajczár Telefonszám 9. Ellenőrző bárczák: Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. ézből 100 drb frt. — 90 20-as sá rézből 100 drb frt. 2.20 (A Népszinház közelében.) 10-es nikkelből „ „ , 140 || 100-as särgarezb 5. Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az | E P 0 NY állami ezüst-éremmel kitüntetve, 6 . Z TELEFON 29-03. ——— Csász. és kir. udvari szállitó. [] Honi gyártmány ! Honi gyártmány ! Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz DS szénsavat MW | ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammo aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság 5 Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr | ! EBERHARDT ANTAL IDx BUDAPEST, v., Árpád-utcza 9. szám. mA] | P°zs9ögyäräböl, Budafok. | a a i Telefon: Budafok 30. --- Page 178 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 5. Az „Erdelyi Pincze-Egylet" császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállításon elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, m gyögyborait. Megkeresésére készséggel küld ärlapot csemege- és az igazgatóság. ! Szepességi lenipar! Szepességi lenipar , Weın KáROLY ÉS TáRSAI | | vászon- és asztalnemü-gyárosok. Bud:pesti föraktära: IV., Koronaherczeg-utcza 8, (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hírneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlö-, csemegekendő és minden e szakmába vágó gyártmá- — Szällodai fehernemü beren- költségvetéssel szolgálunk. nyainkat. dezésekről = Pedálos TOR 9 j erős szerkezettel, jót- sal részletfizetésre is kaphatók. al Magäntanuläsra legalkalmasabb ed alom-iskola I. rés ) T rész mop s : zo: ra, h ónium, harm: ; ok arina verklik, zenélő ut Különféle olasz, német és 7 saját keszitesü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen Horváth Istwän műhanégszerész, József lőherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker.. Budapest, 1., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár Kelenföld. (Saját ház.) Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajänlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradálmaktó maznak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, már a nagytermelöktöl palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ‚ezenkivül még “magyar és franczia pezsgők, cognac és; szeszes italokat legjutányosabban szállit. x Vámonkivüli pincze: szá vágy 9-9 BRM MM lt Mk lt SÉVLl A lt 1 ! a A 4 3 Több kitüntetés Többszörös 1 tulajdonosa Jury-tag 4 1 Í TELEFON TELEFON i 59—23. 59- 23. 4 cs. és kir. udv. butorgyáros MAH U N KA | M RE Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. Wr PET a Ak ak a d A d d A Ba WIWWETHENTEOTIENEVDETCTICVTITTEN ENT Wo [Pinczerek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült —- a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNAR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, Vil., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. görcsér, Legujabb amerikai rendszerü sörhütő és kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : - - r - .. .. . r [4 , pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal; Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. We Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szällitunk, Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár; szab. szifón-szikvizgép, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyárá BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar fiéllétt: 9 a ell N --- Page 179 --- 1906. junius 5. ” szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödéstől, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KÉNEZÉS !! mely a bor élvezete + után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : 1 2 4 5 6 sz. Átm. "m 62/70 57/62 48/56 45/50 37/44 30/36 Ára koronát 350 3,— 2.50 BAHMANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristöf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. „Bachus 1 k J r Ta 8 cs.és kir. udvari szällitök. > 4 i ZWac ! 65 arsal Budapesten, IX. i : : Az , Unicum" gyomor- ,JUNICUMP" Saját pälinkafözdek. : í erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, ? 4 gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és s nemű és minőségü egyéb pälinkäk. — 2 különlegességek, ugy Behozatal: valódi } : mint: Allas, Anisette, jamaica rum, franczia Íi Curacao, Cacao, Chouva cognac, Whisky, Arrac < Triple sec, Cherry, = 3 : Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- ? < ciale, Peppermint stb. pittatott. 4 4 Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi : kéz alól való plakátokat is kapnak. A TT BORHEGYI F.S palaczkozott bor, pezsgő, likőr, 3 cognac, rum és tea föraktära BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Maas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. rec VETEK KE KEGYET ETT Legujabb találmány! Szabad. jégszekrény és pincze Csak a viz felfogására van e/y bádog- 709/0 jégmegtakarítás érhető el. Mészáros, nentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nélkülöz- hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 257 9 apadás ál hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- kamarákat megrendelés után készitek. Árijegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) aaa KUTATTA GT ÁT TT kn WERNE EE KEK ET DON DEU 600400. A000. 00.000.000... 00.000040 0 0 018000 A An 00 200.000 00 00 An YT | AL SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). A“ Kaszanitzky István Csongrádon 3 Boreladäs. szällit was elsőrendü %3 fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektönkint £3 31 korona "Di utánvét mellett, kölcsön hordóban. : 3 3 3 DEE TEE EEE WIDONSAGL tes LAKOS LAJOS | való nyárs, gys: síri nyársra tüzzük ga tzhely sütöj| ély lyek sütőibe — a megadott sütő ságához mérten — külön árban készülnek. BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 40. KEL TELEFON : 63—70, PINCZEFELSZERELESI UZLETEMBEN szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár | Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. | A 2 e. K 2 2 2 ° ndrenyi Kálmán utóda: A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtele; része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés sőbbi fejlődésére. tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt | CS ROBICSEK ADOLF Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. hm ——————— Aradon. továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter helyén napi árban értékesittetik. Elismert té ny, hogy a szőlőfü: Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik házainkban naponta 200 hektoliter must szürhetö. Szölötelepeinken | től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. TELEFON: 63—70, legdusabb välasztekban kaphatök minden « AR 7) (SS) BUDAPEST. (ELL ] — Alapittatott 1834-ben. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélye | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- | tekintélyes tartalék pinczék is vannak. , Bormintäk, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 180 --- 10 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 2. A viläghirü franczia DELBECK & Comp.[ reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu U magyarországi fölerakata "ZZ Válogatott füszeráruk, min- dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, liqueurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvägottak, KITSON- FÉNY GYENYNEBŐ00 Brázay Kálmánnál S Vendéglősök figyelmébe ! i UA JJ979470194194 UaqabasıAjayzua HIEÁN ő Muzeum-körut 23. PROSPEGTŐS INGYEN. Ov fecseg AAA EAK : SANANAAAARANAAFRFA FA PEN világítási berendezések. Vil- 3 . al Villamos | lamos kolibri ivlämpäk, Vil- ; & A tisztelt szállodások vendé lősök | r. Wágner és Társai | $ lamos brilláns lámpák reklám vilägitäsra. § c és kávés urak figyel ébe ajánljuk | ( egyesült gyárak mint betéti társaság Csillárok e világitáshoz. Minden- } €K BUDAPEST—BÉGS, IX. ker., Tinódy-utcza 3. i féle gépek hajtására alkalmas benzin-. | (ff 6) G NAC LS „ES Ss i güz-,. 6° Szivögazmolornk; , üzemköltség | ay 3 | Oxygén- és szikvizgyárak berendezése. 2 Ke es Orankı 22 er. SIMPLEX" vizszürők. - Árjégye | € Czuba-Durozier & Cie, DB |} sőr-, bor- és hütőkészülékek, pinczetelszerelési czikkek. | Zzékke égyetéssel szivesen szolgál ; É francia cognacgyárat : Promontor. 3 iparág!) Staniol- és fémkupakgyár [12 ,! vasöntö és gépgyár 3 $ Vezérügynökség | Árjegyzék ingyen és bérmentve. Ganze és s Társa részvénytársulat o } Hi RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. 3 In A fert azagyáren — Poroenyban any, Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. 3 Hütő- és jéggyári berendezések. rn ERÁRÍRÁTÁLÁTÁRÁRAT ÁRÁRA ÁÁÁ 1 N Transylvania Sec Louis Francois & Comp. császári és kir.Kudvari szällitök. $ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensege szällitöi. >>3>>5>>>>>3>3>5>> BUDAFOK. Budapest, V. ker., Gizella-ter I. szäm. Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Védjegy, Telefon: A FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. Ar --- Page 181 --- XXII-ik évfolyam. — f 47" 12. szám ezés Budapest, 1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. i segédek egylete", a , Sza a Révkomáromi v. ok egyesületé"-n n Budapesti kávé „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete" let", a Győri pin fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegély ző-e az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, a lősők és kávésok ipartärsulatä“ -nak, a „Miskolezi pinc: y „Szekesfejerväri vendéglősök, kävesok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti , a , Győri lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipar ulat"-na k a ugy ar sza tsok köre"), a „L 0000 oni Ma agyar Pinczér- a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek a. s. A KE HIVATALOS KÖZLÖNYE. > — Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. Háromnegyed évre 9 ,, Félévre . Evnegyedre . ,. 3 6 kor. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : IHÁSZ GYÖRGY. Nyári dolgok. A napilapok jelentették, hogy az „Ide- genforgalmi Vállalat" érdekes ujitással lepi meg az utazó közönséget, mikor pünkösd- től kezdve a balatoni kultusz fejlesztése érdekében kirándulási füzetjegyeket bocsát ki a Balaton vidékét fölkeresni kivánók részére. A füzetjegy négy szelvényből áll és annak tulajdonosa reggel Siófokra uta- |! zik, megfürdik a Balatonban, áthajózik Balatonfüredre, megebedel a — Wild-féle étteremben, visszatér Siófokra, szórakozik a Balaton partján és vacsora után vagy Siófokon a fürdő-szállóban tér pihenőre, vagy még ugyanaznap hazautazik Buda- pestre. A jegyfüzetek ára 14 koronától fölfelé változik a szerint, a minő osztály- ban az utas utazni kiván. A füzetjegyeket már ez évi junius hónap elsejétől fogva az egész nyári évad alatt kiadja a Központi Menetjegyiroda (IV., Vigadó-tér 1.) a dell vasut városi irodája (V., Nádor-utcza 16.), a déli vasut podgyäszirodäja (V., Sas-utc71 16.), a Központi , Menetjegyiroda fiókja (Royal-szálló) és a budai vasuti pénztár, a hol részletes fölvilágositással is szivesen szolgálnak. Ez a vállalkozás kétségtelenül di- cséretes s a székesfőváros közön- sége, mely a Balaton vidékét meg- szerette, kétségtelenül nagy haszon- nal honorálja ezt az ügyes kisér- letet. A Balaton-kultusz már is magas fokon áll s különösen somogyi partja immár egy hatalmas villa-város be- nyomását teszi. Fölöttébb örvendünk ennek már csak azért is, mert a Balatonvidék tőzsgyökeres magyar népétől elnem- zetiesedik az idegenes szellemü bu- dapesti lakosság. Bármily fontos le- gyen is ez a körülmény, mégsem Telefon: 683—90. hallgathatjuk el azon való sajnálko- zásunkat, hogy többi fürdőink s szebbnél szebb fekvésü nyaraló-he- lyeink hasonló portálásban nem ré- szesülnek. Nemzeti vagyonosodásunknak ha- talmas forrása van ezzel elfojtva, a mit megengednünk nem volna szabad nehéz megélhetési zött. Eppen ezért ugy az államnak, mint a társadalomnak késedelmeske- dés nélkül, vállvetve kellene csele- kednie, hogy a helyzet megváltozzék. Az állam tegye meg, hogy fürdő- ink modern kiépitésére és kihaszná- lására éleszsze a vállalkozási kedvet. A fürdővállalatoknak adjon messze- menő kedvezményeket és anyagi | támogatást bizonyos idejü adómen- tességgel és szällitäsi nyekkel. Igy fölépült fürdőink reklamozá- engedmé- | sára engedje át a vasuti kocsikat és épületeket s a különféle hivatalok erre fölhasználható helyiségeit, hogy a fürdő- és nyaralóvállalatok anyagi erejüket a külföldön való hirdeté- sekre használhassák. Erre nagy szükség volna, mert fürdőink és üdülő-helyeink gyér láto- gatottságának az a legfőbb oka, hogy külföldön nincsenek eléggé és jól reklamozva. Intenzívebb hirdetéssel, az egyes népek izlésének figyelembevételével való hirdetés nehány év alatt elő- idézné az idegenek hozzánk való sereglését s milliókra rugó jövede- lemhez jutnánk, v == viszonyaink kö- Szerkesztőség és kiadöhivatal VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám Kéziratok és előfizetések ide intézendők vállalatok szükségleteik beszerzésé- nél a hazai ipar és termelés párto- lását megszeghetlen törvényül tekin- tenék. A fürdő vállalkozás ilyen irányu fölkarolását első sorban a székesfő- város forgalmának hatalmas föllen- dülése jutalmazná; mert itt annyiféle gyógyforrás, remekszép vidék kinál- kozik a vállalkozásra, hogy ha ezek valamennyije kihasználtatnék, ugy Budapest, mint üdülő- és fürdő-hely csakhamar igazi világvárossá emel- kednék. Ebben a tekintetben a fővárosnak kellene jó példát adnia saját fürdői- nek fényes és pazar kényelmü, nagy arányu kiépitésével. A szenvedők, a kik betegségeikre mindennél hatékonyabb fürdőket ta- lálnának itt szebbnél szebb kiránduló helyekkel s e mellett egy a civilizá- ció magas fokán álló nagy és gyö- nyörü város élveit is megszerezhet- | nék maguknak. E mellett a legtávolabbi kiránduló helyekre is jó és árnyas utak, és megfelelő közlekedésről kellene gondoskodnia, hogy szebbnél szebb s nagy tőkét lekötő nyári vendéglő- ink is virágozhassanak. Ezt megérdemelnék nyári vendég- lőseink a kik nagy erőfeszítéssel és áldozattal tisztán a maguk erejéből tették hozzáférhetővé Budapest kör- nyékét a Rákosi siktól kezdve Gö- döllőig Szent-Endréig és, Török-Bálin- tig. Am ezek a derék, uttörő vállalko- olcsó főleg ha a fürdö- | zók kellő kamatozás hiányában be- FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). 7 Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. = ALAPITTATOTT 1820. a HALÁSZMESTER Szállit a legmagasabb királyi udvar, (valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. --- Page 182 --- 2 fektetett tőkéjük, egész vagyonuk elvesztésétől félhetnek; mert a ható- ságtól semmi gyámolitásban nem részesülnek, sőt botorul és lelketle- nül fölcsigázott adókkal sujtatnak. Pedig egy Holtzspach és mások vállalkozása nagy szolgálatot tett a székesfőváros perifériái föllendülésé- nek, a közönség egészsége növelé- sének s a város kellemes gyarapo- dásának. A székesfővárosi hatóság tehát végre valahára megszívlelhetné ezek- nek a ,zöld vendéglősöknek" évről évre megujuló följajdulását, mely a rossz forgalom miatt veszélyeztetett existencziájukért s megterheltetésük sulyossága miatt hangzik ajkaikról. A város legyen méltányos pártfo- gója a közjót szolgáló vállalkozások- nak s maga is kenje meg fináncz- politikájának tengelyét egy kis vál- lalkozási szellemmel s ne csak az adóprés véres zsirját alkalmazza. Közgazdasági teendők. A budapesti keres- kedelmi- és iparkamara megokolt fölter- jesztést intézett az uj kormányhoz. A föliratban a kamara kiemeli, hogy olyan kérdések hosszu sorozatára nézve tett annak idején előterjesztéseket, a melyek alapján az előkészülő munkálatok annak idején folyamatba tétettek, sőt részben pozitiv törvényjavaslatok is kidolgoztattak, ez az előkészitő munka azonban, irányban üdvös alkotásokat igért, az idő- közben beállott politikai zavar és a tör- vényhozás munkájának szünetelése miatt megakadt. Szükséges közgazdasági éle- tünk zavartalan fejlődésének élősegitése és biztositása érdekében, hogy mindezek az rendre tétessenek és gyorsított egymás- mely számos / ügyek a legsürgősebben ujra napi- | utánban a kielégitő megoldás städiumäba | tereltessenek; első sorban szükséges és kivánat azonban, hogy mindazok az ügyek, a melyek rendezése korábbi évek- ben már annyira haldt, hogy azok tekin- tetében konkrét törvényjavaslatok is el- készültek, a törvényhozó testületnek leg- közelebbre várható megalakulása és a különféle legelső rangu államszükégletek kielégitése után, alkotmányos tanácskozás tárgyává tétessenek. Megfelelő kormány- intézkedések által megindíthatók az 1903. évi beruházási törvényben tervbe vett közmunkák; az emlékiratban sürgeti to- vábbá a kamara a munkás balesetbizto- sitasi törvénynek, megfelelő strájktörvény- nek az alkotását, a betegsegélyző pénz- tárak válságos viszonyainak rendezését, az évek óta várva-várt ipartörvény módo- sitást, a hiteltörvények keretében a csőd- törvény módositását, a kényszeregyez- ségről és az üzletätr: uházásokról intézkedő törvényeket, valamint a vasárnapi munka- os VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 20. Nemesített 48-as édes paprika egyedét: Tessék nálam próba: Paprika király! ES Wh we szünet tekintetében évek előtt kilátásba Mean végleges rendezést. Mindezekre ekre nézve a kamara arra kéri a korm yt, hogy azok még a most meg- nyiló átmeneti időszakban megoldassanak, s törvényhozási uton rendeztessenek. A „Magyar Szőlősgazdák Országos Egyesület“-Enek! Egyesületünk hivatalos közlönye, a «Bo- rászati Lapok», május 27-iki, 21-iki számá- ban «A bécsi «boräszati: napok»-röl czik- kezvén, panaszos megjegyzései eszünkbe jut- tatják a «Vendeglösök Lapja» hosszu küz- delmének, szerkesztőnk törekvésének néhány érdekes momentumát, amelyek azzal a re- ménynyel kecsegtették, hogy a magyar kö- zönségnek a tiszta, jó hazai bort s ezzel a magyar bortermelőknek a hazai piacot biztosíthatjuk. Ez a kettős cél vezérelte lapunkat, amikor a legvehemensebb agitációt üztük avégből, hogy a vendéglősök borvásárló szövetkeze- teket alakítva, magukat emancipälhassäk a megbizhatlan közvetitők jármától. Eleve utal- tunk ennek egyetlen módjára, ami — sze- rintünk — nem lehetett volna és nem lehet más, minthogy a vendéglősök borväsärlö szövetkezetei nexusba lépjenek a borterme- lők borértékesitő szövetségével. Ennek a szükségét abban. a körülményben találtuk, hogy a gazdák hiába szövetkeznek boraik értékesítésére, ha nem lesz hol és kinél; viszont a vendéglősök hiába akarnak vásárolni, ha nélkülözniök kell az összeköt- tetést a termelőknél. Ezt az eszmét szakadatlan és önzetlen pro- pagálásunkkal, évek során át tartó erőfe- szitésünkkel sikerült annyira nepszerüsite- nünk, hogy a «Boräszati Lapok»-näl is figyel- met keltett s ennek nagyérdemű szerkesz- tője, dr. Drucker Jenő, egyesületi igaz- gató ur buzgólkodása révén komoly tárgya- lás alapjául fogadtatott el a bortermelők és | a vendéglősök között. Ebből az alkalomból lépett szerkesztönk a «Magyar Szölösgazdäk Országos Egyesü- letes tagjai közé s nemsokára mind a sző- lősgazdák, mind a vendéglősök legkiválóbb tagjaikat küldötték ki, hogy kölcsönösen ta- nakodjanak az általunk megpenditett eszme realizálásának lehetősége és módozatai fő- lött. Ünnepnapunk volt, amikor ezt hirül ad- hattuk, mert eloszlott minden kétségünk, hogy a szőlősgazdák értékesítő s a vendég- lősök vásárló mozgalma sikert ne arathasson. Ám csalódtunk, több hiradässal a gazdák és vendéglősök közeledéséről nem szolgál- rendelést tenni. Paprika király ! hattunk s már-már fájdalmas csalódással szinte végképpen feledtük volna ezt az ak- ciót, ha nem olvassuk a «B, L.» idézett cik- kelyét. : Minthogy nevezett lap a bécsi borvásár- ról, illetőleg — mint az osztrákok elkeresz- telték — «borköstolöröl» szerzett tapaszta- lataiból konstatálja, hogy Alsó-Ausztriában a szőlőterület ma is többet, mint 70,000 kat. holdat tesz ki, melyen átlagban 1!/,—11/, millió hektoliter bor terem. Tehát ha te- rületileg ezen tartomány szőlőmivelése nem is nagyon jelentékeny, már mennyiség te- kintetében majdnem felét produkálja annak, amit a szorosan vett Magyarország 22 bor- vidéke együttvéve. Ez tehát éppenséggel nem oly «quantite négligeables, mely felett egy- szerüen napirendre térni jogosultak volnánk. «Az a hit sem alapos, hogy Alsó-Ausz- tria főhercegség borai nagyon alacsony mi- nőségüek. Klosterneuburg, Gum- poldskirchen, Nürnberg, Mailberg, Pfaffsteppen, Retz, Vöslau borai- nak hirneve a tartomány határain tul is el- terjedt, egyes jó márkák a vilägforgalomban is megállották helyüket. Ez az oka, hogy Alsó-Ausztriában a bortermelésnek óriási közgazdasági jelentő- ségét nemcsak elismerik, de állam, tarto- mány és társadalom mindent elkövetnek, hogy e gazdasági ág továbbfejlesztése biz- tositva legyen. Minden termelés jövedelme- zöseget elsősorban a fogyasztás biztositvän, nagyon helyesen az irányadó körök minden igyekezetüket odaforditják, hogy a borfo- gyasztás minél erősebb gyökeret verjen és hogy a közvetítési költsé- gek kiküszöbölésével a termelő le- hetőleg kapja meg azt az összeget a szor- galma révén előállott termékért, melyet a fogyasztó érte megfizet. «Ezt a célt szolgálja állandóan a bé- csi városház helyiségeiben létesített bor- pince és szolgálják időlegesen a koron- kint rendezett borvásárok és borkós- tolóko Miután a mi «orszägos borväsärainkkal» szemben konstatálja ennek az osztrák «tar- tomänyi» borkóstolónak nagy arányát, gaz- dagságát, majd elsorolja a busás erkölcsi és anyagi támogatást, amelyben az udvar, a földmivelési kormány s Alsó-Ausztria hely- tartó-tanácsa, Bécs városa s az osztrák sző- lészeti egyesület részesítették a borvásárt, konstatálja a B. L.», hogy a bécsi ven- déglősipar együttes munkálko- dásának köszönheti óriási anya- J gi és. erkölcsi sikerét. ez" a bor- | vásár, mely május hó 19-én és 20-án folyt le Bécs városában. „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. Budapest, Menyezet és faldiszitések, alamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. SÁTORI, FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára VI., Hungária-körut 72. sz. --- Page 183 --- nt — 1906, junius 20. F. M. K. E. Szántói savanyüviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Itt meg kell állapodnunk. Tehát — a B. Lo szerint — a bécsi «boräszati napok» el- vitathatlan sikerében nagy része van a vendéglősipar együttes munkál- kodásának is. Ez a tény — szerintünk — arra az elha- tározásra birhatnä szölösgazdäinkat, hogy szintén biztosítsák maguknak a ven- deglös-ipar kooperációját. Sajnál- juk, hogy a B. L.», amely — mint cikkünk elején kimutattuk — érdemes és lelkes mun- kása volt e két egymásra utalt factor köze- ledésének, a bécsi napok tanulságaiból kife- ledte ezt a leglényegesebbet. Vagy nem a feledékenység, hanem az el- kedvetlenedés okozta, hogy a cikkiró ezt a következtetést mellőzte; ehelyett ezzel a kon- kluzióval zárva sorait: «Sokszor emeltem fel már ez iránt sza- vamat és most is hangoztatom, hogy a bor- fogyasztás népszerüsitésére, a bor iránti bi- zalom visszahóditására alkalmasabb eszközt városi borpincék megteremtésé- nél nem ismerek. Addig, mig ilye- neket magunk is országszerte nem léte- sitettünk, addig, mig ezek nyomán először termelői betéttársaságok, azután szövetkeze- tek, később hivatásos vendéglő- sök nagyarányu és a borpancso- lás minden gyanuján felül emel- kedő magyar borhäzakat nem lé- tesiten ek, nincs jogunk panaszkodni, hogy borfogyasztäsunk a termelés növekedésével lépést nem tart és hogy közönségünk módo- sabb része a korcsmai bor iránt legyőzhet- lén averziót tanusit.» Hát ebben a záradékban is van utalás a vendéglősiparra, de nem oly határozott és serkentő formában, amint ezt éppen a bécsi tanulságok irója, a M. Szg. O. E. igazgatójá, tehette volna. Ami a «rathkellereket» illeti, hát — amint osztrák szaktársaink példája mutatja — a vendéglősök ettől az intézménytől nem fel- nek; mert ilyenek csak ott bizonyultak életre- valóknak, ahol vagy egy nagyhirü borvidék- nek a helyi korcsmárosok által megfizethet- len borait hatósági pénzen és garancia mel- lett mérik ki a bor híréért odazarándokló idegennek, vagy az ország fővárosában, hogy itt az idegen ennek a földnek minden bor- fajtáit hamisitatlan minőségben megismer- hesse, Rathskellernek helye volna tehät Tokajban, Aradon, Veszpremben, Budapesten stb. Budapesten azonban csakis az ország ösz- szes bortermelő vidékeire kiterjeszkedő pin- céről lehetne szó, ilyent pedig csakis a «Ma- gyar Szőlősgazdák Országos Egyesülete» köz- remüködésével, illetőleg vállalkozásával le- hetne létesíteni. A Lokalitäs volna ehez elég. Ott vannak a «Köztelek» pompás pincehelyiségei, a város- házak és a Gellért-hegy használatlanul álló HERRMANN I. cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, . chinai ezüst s alpaccából szálloda, VENDÉGLŐSÖK LAPJA Telefon 40—97. pincei, Tessék ezeket akár «Värosi borpin- cek»-nek, vagy akárminek nevezni; de tény- leg legyen bennük kapható minden magyar borfajta a homokitól kezdve, Tokaj «folyö aranyáigy s legyen ezekben a pincékben ke- délyes, magyaros szivélyességü bánásmód, ugy a vállalkozás jól beüt — egy fölté- tel alatt. Ez a föltetel pedig az, ami a bécsi «bo- rászati napok sikerének egyik tényezője volt: a vendeglös-ipar együttmüköde- se a szölösgazdäkkal. Ezt pedig csak ugy érhetjük el, ha a rats- kellerek célja nem a vendéglősök ellen való konkurrencia, hanem a közönség megrontott borizlésének visszaadása. Ha a közönség a különböző borfajtäkat megismeri, megszokja a «ratskellerekben», ugyanezekből a maga izlésének megfelelőt megismeri és fölkeresi a vendéglőben is, ahol otthonához közel s bizalmas körben üdülnie és szórakoznia neki a legkényel- mesebb. Éppen ezért ismételten intézzük szavun- kat a MagyarSzőlősgazdák Orszä- gos Egyesületéhez, hogy a vendég- lősökkel való érintkezés fonalát ujból ve- gyék föl s a kölcsönös, egymás érdekeit ki- elégitő szövetkezés utján oldják meg bor- termelésünk legfontosabb, legelső kérdését: a hazai piac biztosítását a magyar boroknak s a hamisítatlan magyar borok élvezetét a közönségnek. Ha igy járunk el, ugy a magyar borter- melés és vendéglős-ipar gyámola és ellen- őrzője lesz egymásnak, megnyugtatója a most méltán gyanakvó közönségnek és fölsegitője sanyaru községi állapotainknak. És ehez sem valami nagy tőke, sem valami fényes, nem minden század-adta talentum nem szükséges, pusztán egy kis gyakorlati éleslátás, ügyszeretet és buzgóság. Ami aka- dálya van a tervnek, ezekkel a készségekkel elhárithatók. Különösen elhárithatják ezt a szőlősgaz- dák, akik között annyian vannak országos tekintélyek. Ne várja a szőlősgazdák egyesü- lete a kezdeményezést a magukat sem értő, viszonyaik miatt széthuzó vendeglösöktöl, hanem ők vegyék kezükbe a parlagon heverő talaj megtörésére az ekeszarvát. A siker nem marad el, nem maradhat el; mert a ven- déglős-ipar ki akar szabadulni a borpan- csoló uzsorások igájából, de — fájdalom — idegen segitség nélkül már nem teheti. A paprika hamisítás büntetése. A földmi- velésügyi miniszter egy konkrét esetből kifolyólag kimondotta, hogy a paprikake- reskedéssel nem füzletszerüleg foglalkozó egyén az általa árult hamisitottnak bizo- nyult paprika forgalomba hozatala által első izben elkövetett kihágásért csupán pénzbüntetéssel büntetendő, ha az a körül- mény, hogy a hamisitásról tudomása volt, beigazolást nem nyert. Ne ik idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, száll vendéglők és Kövéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. & & A Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. € § € Kapható mindenütt. € 6 ( Telefon 40—97 A mi vétkünk. Csak kevés magyar van, a kinek a mel- lén ott fényeskedik a legszebb érdemjel, a „fulipdn“, még kevesebb van a „tulipän- ordósak" között, a kik mindenek előtt és mindenek fölött csak a hazai ipar és föld- termékeit pártolják és fogyasztják. Pedig hát az osztrákok 40 évi szivattyu- zása s az utóbbi éveknek a , végtelen nyomor és szenvedés" jelszavával folyta- tott harcza ugyancsak megcsappantotta zsebeinket s megtanithatott volna arra, hogy minden garasunkra szükségünk van, minden fillérünket magunknak kupor- gassuk. Félünk azonban, hogy hiuság, kényel- meskedés, egyeseknek látszólagos, pilla- natnyi haszna a tulipánt most sem teszik gyümölcsöző virággá. Éppen ezért szükséges, hogy mindenki szivébe vésse szent igékként gróf Zichy Jenő szavait, a melyeket, mint az „Or- szágos Iparegyesület“ elnöke, ennek az egyesületnek mult hó 20-án tartott köz- gyűlésén mondott s mi megszivlelesül igtatunk ide. s Elsősorban az önálló vámterület kér- désének megoldásában reménykedünk. Az 1899. évi 30-ik törvényczikk — nézetem szerint — már törvénybe iktatta az önálló vámterület jogi állapotát és ha kezeink egyelőre meg is vannak kötve, első sor- ban arra kell törekednünk, hogy az eddigi vámszövetségi viszony helyett kereske- delmi és vámszerződést létesitsünk Ausztriá- val az önálló vámterület és a kölcsönös szabad forgalom alapján és hogy azután biztosítsuk a magyar iparnak mindazon előnyöket, melyek fejlődésének és fokoza- tos felvirágozásának bázisául szolgálhatnak és melyek az önálló vámterület áldásos hatását jól megalapozzák és alaposan elő- készitik. Szorgalmaznunk kell másodsorban a régóta hasztalanul sürgetett ipartörvénye- ket a kisipar védelmére, a nagyipar terv- szerü kifejlesztésére és e végből meg kell állapítani egy észszerü, gyakorlati /pazfe/- lesztési politika programmját és ennek megvalósitását több esztendőre felosztva, legelőbb azt kell pótolnunk, a miben leg- jobban el vagyunk maradva. Mindezeket tetőzze be a fdärsadalom iparpártoló munkája, melyre nézve élénk felpezsdülést mutat a közelmult. A véd- egylet, az iparpártoló szövetség, a tulipán szövetség egyaránt megmozgatták a haza- fias érzést és külön-külön, de együttesen is szolgálatába állottak annak a nagy mun- kának, a melynek irányát az iparegyesü- letben évek hosszú sora óta kijelöltük és a melynek talaját megtermékenyiteni se- gitettünk. Ezen mozgalom régi és legnagyobb hibája mindig a szalmaláng, a hirtelen fellobba- nás, a kitartás hiánya volt. Ezt a nagy hibát kell elsősorban kiselejteznünk. Az alkalom az intenziv, évtizedekre ki- ható, állandó iparpártoló tevékenységre sohsem volt oly kedvező, mint most és ha a törvényhozás meg a kormány munkája mellett, mint harmadik egyenrangú tényező érvényesül a társadalom nagy, nemzetal- kotó munkája, hisszük, hogy végre elkö- vetkezik a várvavárt jobb kor, mely után IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapítási év 1819. --- Page 184 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Herz Armin Fiai szalámigyár Budapesten, IX., Soroksári-ut 16. mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye latható. buzgó kán. . . Igy szólt a nemes gróf. Ám, hogy kivánsága valóra váljon, min- den magyartól megszivleltessék, ez első sorban az iparosság érdeke, különösen imádság — epedez százezrek aja- “ mienk, vendeglösöke; tehät mi teljes erönk- | böl kövessünk el mindent, hogy a hazai ipar pärtoläsa ne maradjon puszta jelszö, a „tulipän“ ne maradjon gyümölcstelen virág. A vendéglősök adjanak példát, a ven- déglősök buzditsanak. Tehát: , Hassunk, alkossunk", hogy ,gya- rapithassunk" s ,a haza fényre derül!" A pezsgő árusitásáról. Több szaktársunk panaszolta, hogy sok füszeres és szatócs, a kiknek egyáltalán nincs italmeresi enge- délyük, pezsgőt kicsinben, azaz palacz- konként árusítanak. Ehez az illetőknek nincs joguk, mert a pezsgő a bor fogalma / | hirdetések, alá esik, sőt ugyanazon italadó tereli, mint | a bort. Aki tehát pezsgőt kicsinben (50 literen aluli mennyiségben) árusit, ehez pénzügyi engedélyt kell szereznie. Ha enélkül árusit, jövedéki kihágást követ el. A közvagyon pocsékolása, A székesfővárosi tanács figyelmébe. — hivatalos közlönyt boldogitja, a mely ritkán kerül az egyes hirdetmények által érde- keltek kezébe. Igy járt el borainak eladásánál s a Vigadó bérleténél is, mellőzve a vendéglősök és a borkereskedők szaksajtóját; pedig — ha nem is hivatkozunk arra, hogy a ma- gyar hazafias szaksajtó tekintetett érdemel, tehát ezt a tekintetet meg is követelheti — csakis vendéglősök és borkereskedők vásárolnak nagyobb guantumban bort s csakis vendéglős vállalkozhatik egy Vigadó bérletére. Meg is lett a következménye a nem he- | lyén való hirdetésnek! A város borainak nem akadt vevője s a Vigadönak ma sincs bérlője; holott ha idejében s az érdekelt szakmák lapjaiban jelentek volna meg a ezek nem maradtak volna eredménytelenek. Igy azonban a hirdetések díja valóság- gal sárba dobott pénz lett. Nem pocsékolása-e ez a közvagyon- nak? Hogy ennek a pocsékolásnak ne legyen kitévé a város, figyelmeztetjük és kérjük a tanácsot, hogy mindenkor kellő időben és megfelelő időben hirdessen. A hirdetések sikerének ezt a föltételét | szerezze meg magának a főváros s akkor | nemcsak a közjót hiven szolgáló szaksajtót | részesíti jogos támogatásban, hanem ön- A székesfőváros csak az adópénzeket | tudja elhasználni, tudja értékesiteni. Boraira nem kap vevőt, s a pompás vigadóra nem tud bérlőt szerezni; pedig már háromszor, négyszer hirdetett rájuk | árverést. Mi ennek az oka? de egyéb javait nem | Megmondjuk. Röviden szólva, a büro- | kratikus vaskalaposság és a közvagyonnal való könnyü kezü bánás. A vaskalaposság, mely ragaszkodik a régi sablonhoz, nem respektälja a meg- változott viszonyokat s megveti ezek kö- vetelményeit. A közvagyonnal való könnyü bánás abban culminäl, hogy nem ügyelnek arra, hogy kellő körültekintéssel, a legtöbb sikerrel biztatólag használtassanak fel az egyes czélra kivetett összegek. Ez valósággal a közvagyon pocsékolásának jellegét ölti már nálunk magára. A székesfőváros is kénytelen üzleti okokból hirdetni s hirdet is; ámde a vas- kalaposság miatt nincs tekintettel arra, hogy ez a hirdetés ne az ufolsö pillanat- ban történjék; mert ebben az esetben — az idő rövidsége miatt — koczkázatos a hirdetés eredményessége. A vaskalaposságnál fogva nincs tekin- tettel arra, hogy a hirdetések természe- tüknek megfelelő helyen közöltessenek, ott, a hol a dolog iránt érdeklődők bizton olvashatják. A tanácsnak ez wurscht s legyen hiva- tali pályázat, épités, de különösen ven- déglőbérlet, annak közlésével csupán a magának használ, mert javai nem marad- nak a kezei között ertekesithetlen, holt kincsek. A győri pinczéregyletből. Ez a jól szer- vezett virágzó egyesület május 11-én tar- totta rendes évi közgyülését Kuster Géza elnölésével. Dreiszker József pénztáros jelentése szerint az egyesület vagyona 17,391 K 74 fil. Mult évi bevétele 1479 K | 08 fil., kiadása pedig 677 K volt; tehát | a maradvány 801 K. A rendes tagok száma 38. A tagok számának csekélysége folytán a közgyülés elfogadta Pap Dániel indit- ványát, a mely szerint bizottság küldetik ki a főnökökhöz, hogy kötelezzék pinczé- reiket az egyesületbe való belépésre. A A tisztikar választása a következő ered- ménynyel járt. Elnök lett ujból Kuster Géza, alelnök: Német Ferencz, pénztáros: Dreiszker Józset, jegyző: Zsombor László, könyvtárnok: Marschall Ödön, fölügyelő: Pap D. A választmányba r. tagul Moravek Sándor, pöttagul Sfausz József és Zsi- zsek János választattak meg. Végül elhatározta a közgyülés, hogy vagyona évi kamatait 1200 koronát, a szakiskola alapjára forditja s az országos nyugdijegyesület javára gyüjti a pezsgős | dugókat. A közgyülés Kzsfer elnök lelkes zárószavaival végződött. 1906. junius 20. . Ajánlja kiváló minőségü magy: szalámíját, milanói szalámit A Ti" Ugyanott I-a pesti disznózsir és szalonna szerezhető be, Szakiskolai vizsga. — Vendeglöstanonczok vízsgája. — Ismét egy kedves, szép epizódban volt alkalmunk gyönyörködni. E hó 5-én .wizs- gáztak le a vendeglöstanonczuk szép számu és előkelő közönség jelenlétében. A fiatal fiuk rendkívül nagy ügyességet tanusitottak a vizsga folyamán s örömmel töltött el mindenkit az a tudat, hogy a vendéglőstanonczok ilyen kitünő elméleti kiképzésben részesülnek. Ők lesznek a jövő vendéglősei s így bizhatunk, hogy mint intelligens, értelmes polgárok fogják képviselni a jövendő vendéglős iparát. Ez alkalommal nem mulaszthatjuk el elis- meréssel és szeretettel emlékezni meg Glück Frigyes elnökről, aki oly odaadó buzgósággal szolgálja iparunk érdekeit. A vizsgáról tudösitäsunk a következő: A vizsgán a hivatalos személyeken kivül is nagyszámu érdeklődő jelent meg. A tan- felügyelőséget dr. Stark Andor segéd- tanfelügyelő, az Országos Iparegyesületet Gelléri Mór igazgató és dr. Soltész Adolf titkár. a vendéglős ipartársulatot Gundel János elnök és Poppel Miklós titkár kép- viselték, az iskola felügyelőbizottsága tes- tületileg jelent meg, élén Glück Frigyes elnökkel, az iskola áldozatkész megterem- tőjével. A vizsgálat ebben az évben is igen szép eredménynyel folyt le és arról tett tanuságot, hogy a tanártestület lelkes buzgalommal végezte nehéz hivatását. A vizsgálatot G/ück Frigyes felügyelöbizott- sági elnök nyitotta meg, üdvözölve a ven- dégeket és felkérve a tanfelügyelőség képviselőjét és az ipartársulat elnökét a vizsgálat vezetésére. A két órán át tartó vizsga során a nö- vendékek, különösen a számtanból (tanitotta Walter Károly igazgató), a magyar nyelv- ből (tanitotta Száva János), a vegytanból (tanitotta Vaszkó György) mutattak jó előmenetelt és meglepő ügyességet tanu- sitottak a felszolgálásban, amelyre 7örök István oktatta őket. A vizsgálat befejezése után a jutalmak kiosztása következett; A főbb jutalmakat a következők kapták: A Gilück-fele 400 koronás utazási ösz- töndijat — a szokásos kijelölés és az ipar- társulat hozzájárulása mellett Sföhr Viktor III. a) oszt. tanuló, szakácsfiu Palkovics Ede urnál, nyerte el. A kitüntetett tanuló jövő évi március tizenötödike után, amely napon a szokásos ünnep keretében kapja meg az összeget, külföldi tanulmányutra köteles menni s utazása eredményéről be- számoló jelentést tartozik irni. Frangois Lajos 100 koronás adományát Csikváry Antal III. a) oszt. tanuló nyerte. Gelléri Mór 10 kor. arany adományát Széchényi István II. b) oszt. tanuló kapta. A többi jutalmat könyvekben osztották ki. A vizsgálat eredményén Gundel János elnök legmelegebb megelégedését fejezte ki s lelkes szavakkal mondott köszönetet a tanári karnak, valamint a "felügyelő. bi- zottságnak, különösen G/ück Frigyes bi- | Budapesti föpinczerek óvadék letéti társasag mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj alapon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra szämittatik, — dékok folyósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Ajänljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. Felvilägositässal minden irányban szolgál a társulat vezetősége. adi előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- == BUDAPEST. IX. ker., Baross-ter 18, --- Page 185 --- 1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA zottsági elnöknek. Befejezésül Glück Fri- gyes emelkedett szellemű, lelkesítő beszédet intézett a növendékekhez, szorgalomra, iparunk és a haza szeretetére buzditva őket. A vizsga után Glück Frigyes fényes lakomát adott a , Pannonia" szállodában, melyre az egész tanári kar hivatalos volt. A derék, áldozatkész házigazda, aki olyan lelkesedéssel áll élén a tanonczképzésnek, ez alkalomra izléses menükártyát készitte- tett és pedig szürke karton alapon viz- nyomásos szőllőlevéllel, arany szőllőtürttel. Az étekrend a következő volt: Javaleves csészékben, rákpörkölt rizszsel, marha- gerincz köritve, töltött csibe, Pannonia módra salátával, fagylalt, gyümölcs, sajt, italok és kávé. A lakcmán az első fel- köszöntőt Gundel János tartotta, melegen üdvözölve a kedves házigazdát, mire Glück Frigyes kedves vendégeire üritette poha- rát. Gundel János megemlékezett még a főváros polgármestereiről is. A kedélyes lakoma a késő éjjeli órákban ért véget. A lakomára hivatalosak voltak és részt vettek : Márkus József v. főpolgármester, Halmos János v. polgármester, Vaszilievits János tanácsnok, (Gellér? Mór igazgató, Márkus Jenő tanácsjegyző, Stark Andor segédtanfelügyelő, Száva János, Vaszkó György. Török István tanárok, Gundel Já- nos ipart. elnök, Glück Erős, Pelzmann Ferencz, Kommer Ferencz, Müller Antal, Mehringer Rezső ipartársulati választmányi tagok, Poppel M. titkár, Francois Lajos pezsgőgyáros, Hevesi József, Merk! J., Kis és Barta szerkesztők és lapunk szer- kesztője /hdsz György. Az ételek és italok Pelzmann F.rencz kitünő konyhájából ke- rültek ki, a kiszolgálás pedig Mifrovdecz Adolf főpinczér tapintatos felügyelete alatt előzékeny és minden tekintetben kifogás- talan volt. . Elegtetel Madary Gábornak. . Még olyan szégyenletes választás nem volt Magyarországon, mint a milyen leg- | utóbb lefolyt a Józsefvárosban. Evtizedek óta jajgatunk, hogy iparos képviselő is kell a képviselőházba és most megtörtént, hogy Madary Gábor iparos jelöltet saját iparostársai buktatták el. Ugy látszik e csunya eljáráson megbotránkozott az ipar- testületek országos szövetsége is, amint az alábbi határozatából látható. A hatá- rozat jól odamond az iparosoknak, okul- hatnak rajta és pirulhat, akit illet! A szövetség Madary Gábort határozatáról a következő sorokban értesitette: Tek. MADARY GÁBOR urnak Budapest. Tisztelt barátunk! Az ipartestületek országos szövetségé- nek mai választmányi ülése tárgyalás alá vevén az iparérdekek hatályosabb kép- viseletének kérdését, mindenekelőtt az ország összes ipartestületeinek szine előtt megbotránkozásának adott kifejezést a fö- lött, hogy Önt a Józsefvárosban iparos-tár- saink egy része akadályozta meg a győ- zelemben. Az ez alkalomból hozott azon elvi határozat, melylyel az iparosokat arra kérjük, hogy iparos-jelöltekkel szemben még elvi különbségek esetén se foglal- janak állást: a választmány elismeri és jegyzőkönyvben. kitejezb. ho kifejezi, hogy Ön a ma- Eladó : á hektoliter 50 korora, ugyszintén külö gyar iparnak és első sorban a magyar kézmüiparnak három évtized óta egyik uttörő, kitartó, mindenkor páratlan és mindig lelkes, odaadó zászlóvivője és bátor szószólója volt és e mellett a liberális Jüggetlenségi eszmék tántorithatatlan baj- noka, akinek mindkét irányban szerzett elévülhetlen érdemeiért a választmány őszinte köszönetét foglalja mai ülésének jegyzőkönyvébe és kifejezi rokonszenves bizalmával azt az óhaját, hogy polgár- társai ragaszkodása és szeretete diadallal vigye be mihamarább a magyar parla- mentbe, a hol Önnek helye van, a honnan azonban szaktársai most — fájdalom — gyöngédtelenül kiszoritottäk. Budapest, 1906. jurius 10. Baráti és testvéri szeretettel a szövetség választmánya nevében: Dr. Horváth János, Thék Endre elnök, ügyvivő alelnök, Gellért Mór stb. Lucullus. Az ínyonczok; az evésben nem- csak táplálékot, hanem élvet is kereső halandók sokat emlegetett patronusa, a kinek az asztala roskadozott a fülemile- nyelvek s egyéb ritka falatok és jó phalavummi borok sulya alatt, megjelent közöttünk. Nem elhizott férfiu ő, sőt so- vány, somogyiasan szólván, görhes, mint a hét szűk esztendő. A büszke Róma élv- hajszolóinak ez a feledhetlen alakja meg- | jelent azok körében, a kiknek a müve- | szetét leginkább szerette, a szakácsok kö- zött. Ugyanis a , Magyar Szakácsok Köre" hű és müvészi másolatát megszerezte legféltettebb kincse a szentpétervári zeumnak. Lucullus most sápadt, sovány arczczal, tantalusi kinokkal bámul le ke- gyenczeire, amint nyelik a magyar konyha | főzteit s a magyar föld tüzes, borait. hatlan emlék minden, a bor, az étek és a szerelem, el-elhangzó emlék az ajkakon. Lapunk ujabb kitüntetése. "A pozsonyi pinczérek és marquerök egyesülete a „Vendeglösök Lapját az egyesület hivatalos közlönyéül választotta, miről a következő átiratban értesítették lapunk szerkesztőjét : Pozsony, !906, junius 11-én, Tekintetes /Zász György urnak Budapesten. Tisztelettel van szerencsénk ertesiteni, hogy a , Pozsonyi pinczérek és markőrök betegsegélyző egyesületé"-nek igazgató választmánya legutóbbi ülésében a szer- kesztésében és kiadásában megjelenő , , Vendégtősök Lapjá"-t egyesületünk hi- vatalos közlönyévé megválasztotta, egy- a szaktársakat buzditani fogja. jelző, illetve egyesületünk czime a lap fején kitüntetve legyen. Kiváló tisztelettel Ambrus József választ. tag. elnők. Lucullus eredeti arczképének, a mely egyik | mu- | zamatos | Neki már nem lehet része a lucul- | lusi lakomákban, neki csak fájó visszasir- | | tárt tart Budapesten, valamint ő is csak puszta név, | ben elhatározta, hogy becses lapját elő- / fizetésével támogatja s a lap pártolására | Midőn ezt becses tudomására hozzuk, | egyszersmint kérjük, hogy a hivatalos | Pallan Ferencz | Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Junius 28-ikán csüförfökön d. u. ozsonna Hecker György vendéglőjében Kelenföldön a kelenföldi villamos vasut végállomásá- nál a pályaudvar mellett. Julius 6-ikán : Kovács E. M. vendéglő- jében, Városliget. Julius 13-ikán : Deutsch Pál vendéglőjé- ben, VII., Dohány-utcza 54. ( Akáczfa-utcza sarok.) Julius 20-ikán Hruska János vendéglő- jében, VI., Kmetty-utcza 13. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Junius 22-én: Horvdth Lajosnál, VI., Hungária-ut 86. Junius 28-ikän: Bischof Pálnál, 1X., Vágóhid-utcza 8. Jó barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden Szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Junius 20-ikán : Mohos Ferencznél, viczky-tér és Szentkirályi-utcza sarok Junius 27-ikén : Schneeweisz /Jánosnál, Futó-utcza 43. Julius 4-én : Gólya-utcza 38. Julius 11-én: ut 81. szám Re- vend Eberhardt-féle Schlotter Bélánál, Ullői- KULONFELEK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur világhírü alpakka- alpakka-ezüst ét- szerek és —asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző-edényekből gazdag rak- IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükséglet- nek beszerzése alkalmával ajánlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. Előfizetőinket tisztelettel felkérjük, hogy előfizetéseiket megujitani veskedjenek. Mai számunkhoz posta- utalványokat csatolunk az előfizetések beküldése legezelszerübben ezzel eszközölhető. Lapunk előfizetési ára a juliusi—deczemberi félévre 6 kor. negyed évre 3 korona. Tisztelettel a kiadóhivatal. es SZI- Idei országos kongresszusunk. Mint már jeleztük, ez idei orsz. kongresszusunk f. évi szeptember 11-ikén lesz megtartva Miskolczon, honnan orsz. nyugdijeg zyesüle- tünk s az ottani rendezö-bizottsäg derek elnökétől Bokros Károly urtöl lapunk szerkesztője a következő levelet kapta : Miskolcz, 1906. jun. 5. Kedves Gyurkám ! Nagyon örvendek, hogy pártolásra talál a te részedről is, hogy a miskolczi kon- gresszuson nem lesz eszem-iszom, hanem tessék már egyszer dolgozni is. A hol még eddig voltunk, mindég kiálli- tás, kirándulás, a sok fene étel és italtól nem tellett idő a munkára, vagy ha tellet : 100 hektoliter tokajhegyaljai asztali bor nböző évi és minőségü pecsenye szamorodni és aszu borok ugy hordóval mint palaczkozottan. Tessék részletes árjegyzéket kérni. b. Kovácsy Ferencz bortermelő, Tállya (Zemplénm.) --- Page 186 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA is, az szembetünően kevés, vagy semmi !/ sem volt. Azért kerültem minden kirändu- lást Gundellal együtt s a kiállítást is, mert ha borokat — bármily komiszat mutattak be, mindjárt azt akarták, hogy az egész készletet vegyük meg, tekintet nélkül arra, használhatjuk-e vagy nem és miért — mert megittunk belőle egy pohárral és megettünk egy töpörtyüs pogácsát hozzá. Nagy .n kérlek, hogy néhányszor hozzál erre vonatkozó közleményeket b. lapod- ben, hogy az érdeklődést ébren tartsuk. Különben is elvárom idejöveteledet, mint az én specziális vendégemet. Olel hived : Bokros. Diszközgyülés. A budapesti pinczér-egy- let legutóbbi diszközgyüléséről, melyen Varga István elnöknek nagy ünnepség mellett nyujtották át a Frohner-féle ala- pitvány kama:ait — lapunk legközelebbi számában hozunk kimeritő tudósitást. Esküvők. Vendéglős-iparunk két előkelő családjának volt az utóbbi hetekben öröm- ünnepe. Az egyik Médai Lajos, a másik Klivenyi Ferencz köztiszteletben álló szak- társaink családjában zajlott le. Ugyanis Mádai Lajos és neje kedves /onka leá- / nyát mult hónap 22-ikén vezette " oltárhoz Vilmos, a Dietrich és Fin czég ztviselője sznagyok — voltak : yer György és Holdoner Ignácz Nyoszo Mádai Margit, Benes és Uhvira kisasszonyok. Vőfélyek : ifj. Mát Lajos, /uventius Antal, Maloschik K erencz, ifj. dr. Némethy J. egény Pista bátyja lipót- zte az sébetvárosi Esküvő után a nász- zony szülei házánál fényes mára ült, ly a legvidámabb hangu- ért véget A másik nász e hó- ment végbe Kliivényi Ferencz vvendéglős uri házánál. örök hüséget Glattfelder irosi gépészmérnök Glattfelder koc ri lyók : Róbert, Beness zyetemi tempjomban ment végbe vérbátyja Glattfelder Gyula : dr. Hatniss r és dr. Rözenberszky ányok : Klivenyi nővé Vöfelyek : Ré vasuti mérnök és KZívényi kis fiai (rózsás A diszes násznép között ott Gábor, farkas Gyula, dr. il lelkészek-"és az örömszülők os jó barátai. Mindkét frigyet kiserje áldása ! nővére az Ister Esküvő. Bauer Jinos budai vegdéglős szaktársunk szépműveltségü, bájos leányát Gizella kisasszonyt mult hó 8-án a Mátyás- templomban olrárhoz Ganz-gyäri tisztviselő. Az esküvőt a meny- asszony édes atyja házánál sikerült lakoma követte, melyen jelen voltak : dr. Szebeny Antal a kerület orsz. képviselője, Miklós att Lind- | urak. | Maloschik, | Hecht Ernő | fiával, Nemes Antal apát, Dvorzsák püspök- | helyettes, Bozöfhy h. plébános, dr. Plathy György, Gamauj testvérek, May János tátraszéplaki vendéglős, Szafala Emil; Schneider építész és Schlosser ó-budai ven- déglős mint näsznagyok, ugyszintén Sfo0- ckinger és Hecht kisasszonyok mint nyo- NEUSCHLOSZ ÖDÖN ÉS MARCEL Egyszerü, szolid kivitelü, A4444 tömör, keményfa szolyóleányok. A lakodalmi ebédet Mayer Lénárd a , Szakácsok Köre" elelnöke főzte, a jelenlevő diszes vendégsereg teljes meg- elégedésére, mindnyájan megdicsérték az Ő remek szakácsművészetét. A , Budapesti Hírlap" jubileuma. Huszonöt esztendeje annak, hogy Rákosi Jenő meg- indította a Budapesti Hirlapot. Azóta ez a derék lap a magyarosodás terén hatalmas munkásságot fejtett ki. A Budapesti Hir- lap ma a legelsőrendübb, legtekintélyesebb napilap és valósággal Nesztora a magyar hirlapirodalomnak. Rákosi Jenőt negyed- százados jubileuma alkalmából az egész ország minden részéből érthető lelkese- déssel üdvözölték. A vendéglős szaksajtó részéről lapunk felelős szerkesztője /hdsz Györzv a következő üdvözlő levelet in- tézte Adkosi Jenchöz : Meltóságos Ura: ! Hódoló tisztelettel, örömtől telt sziv- vel ragadok tollat, hogy a , Budapesti Hirlap" negyedszázados jubileuma alkal- mából én is elküldjem Méltóságodhoz üdvözletemet. Magam is régi lapszerkesztő vagyok, nehéz viszonyok között álltam meg helye- met, mert egyetlen törekvésem, lelkem minden ideálja a magyarosítás, a magyar szellem buzgó ápolása, a magyar nyelv diadala volt s éppen a vendeglös-ipar- ban, melynek magyar szak-ajtót terem- tettem, volt legnehezebb ezen törekvé- sem keresztülvitele, annál inkább hajtom meg tehát a hódoló elismerés zászlóját Méltóságod előtt, mint oly férfiu előtt, a ki egy hatalmas sajtót teremtett s e hatalmas sajtó révén jelentékeny apos- toli részt vett ki a magyar szellem diadalra jutásának keresztülvitelében. A magyarok Istenének gondoskodó keze lebegett eddig is Méltóságod felett, a magyarok Istenének áldása kisérje Méltóságodat és lelkes munkatársait ezen- tul is apostoli munkájában. Budapesten, 1906. junius 12. Kiváló tisztelettel : Ihász György, szerkesztő és kiadó. A , Szakácsok köré"-ből. A , Magyar sza- kácsok köre" tagjai folyó hó 19-ikén Ekker Károly vendéglőjében Sándor-utcza 44. sz. alatt tartották meg társas összejövetelei- ket. Junius 26-ikán délután a kör helyi- ségében IV., Régi posta-utcza 11. szám alatt rendes választmányi ülés tartatik. Julius 3-ikán délután 3 és fél órakor Hük- kel Józsefnél, Tichy-fele vendéglőben lesz társas összejövetel, melyre a kör tagjai minél nagyobb számban való megjelené- sét kérjük. Az elnökség megbizásából : Schmidthofer Vilmos ellenőr. Halálozások. Kocsyv Antal borosjenői vendéglős életének 44-ik évében mult hó 31-ikén jobblétre szenderült. Török László a budapesti pinczér-egylet tagja, a „Fogade“ kiadöhivatalänak tisztviselője, f. hó 4-ikén hirtelen elköltözködött az élők sorából. Temetése nagy részvét mellett ment végbe Bérkocsis . utczai lakásáról. Végtisztességtéte én megjelent a pinczér- egyesület Varga István elnök élén testüle- letileg zászlóval, a korcsmárosok ipartársu- latát Springer József elnök, Szűcs Béla 1906. junius 20. titkár, Barfuschek Ernő; Mohos Ferencz, Kósa János, Gattó Károly, Lakatos Gyula és Jankó Ferencz képviselték. Ott voltak még az elhunyt számos ismerőse és jó- barátai, köztük Wurglifs Vilmos és családja Koltay D. József és lapunk szerkesztője Ihász György. Az elhunyt ravatalára a Fogadó" szerkesztősége, Barfuschek Ernő, Wurglits Vilmos és családja diszes koszo- rukat küldtek. — CGradwohl Antal a Régi Zenélő óra volt vendéglőse, életének 63. évében elhunyt. — Kőzsa Sándor fővárosi szabómester, életének 62-ik évében, hosz- szas szenvedés után jobblétre szenderült. A boldogult temetése f. hó 13-ikán nagy- számu közönség részvétele mellett a gör. kath. egyház magyarnyelvü szertartása mellett ment végbe. Ott voltak az elhunyt régi jóbarátai közül Madary Gábor, Glatf- felder Jakab, Farkas Gyula, Zombory Gyula és fia Béla, Mahunka Imre, Takács László, German Antal, Kántor Tamás, Kadletz Albert, Urs Nándor, Dr. Hainiss Géza, Wargha Lajos, Gördöcs József, Pély Károly és Ferencz, Herök Ferencz, Kiss Mihály, Krén István, Gruber Károly, Vass Kálmán, Rakita Árpád, Schleisz Görgy Béla, Mártha József, Ullmann Jákó stb. Madary Antal főhadnagy, ifj. Madary Gábor, Ihász György stb. Béke lengjen poraik felett. Gyász. Weisz (Vámosi) Emilt, kiadóhiva- talunk tisztviselőjét kettős családi gyász érte. Ezelőtt 14 nappal édes anyját, majd 8 nappal későbben édes atyját ragadta el a kérlelhetetlen halál az élők sorából. Édes atyja Weisz Mór életének 81-ik, boldog házasságának 50 ik évében hunyt el. Te- metése nagy részvét mellett ment végbe. Nyugodjanak békével. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejt- hetetlen emlékü édesanyám és édesatyám temetési végtisztesség tételeinél megjelen- tek, koszorut küldtek, vagy részvétükkel családi bánatinkat enyhiteni törekedtek, fogadják ezuton leghálásabb köszönetem kifejezését. Weisz (Vámosi) Emil, a „V. L." tisztviselője. A bécsi borvásár. A bécsi Rathausban e hó 12-én megnyitott ausztriai borvásáron körülbelül 10.000 bortermelő vett részt kerekszámban 700 községből. A beérkezett borminták körülbelül 1,000.000 hektolitert képviselnek. A borvásár szervezete főbb vonásokban a következő : A tartomány és Bécs város összes bortermelő kerületeire nézve 29 kerületi bizottságot alakitottak, amelyek a helyi választmányokkal közösen végzik a munkálatokat, a bécsi középponti iroda utasításai szerint. Kiadások senkit sem terhelnek, mert a tartományi választ- mány mindent költségmentesen intéz el és arrói is gondoskodott, hogy a borter- melőknek az általuk beküldött bormintákat a helyi árak szerint megfizessék. A Bécsbe érkezett bormintákat a Rathausnak Grin- cinger-Kellernevü pinczéjébe gyüjtötték és a megnyitás napján egyes fülkékben helyez- ték el; minden kerületi bizottságnak meg- felelő számu fülkét ingyen bocsátottak rendelkezésére. Minden kerületi bizottság kis katalógust nyomatott, amely a hozzá- tartozó községek és kiállítók neveit, az eladó bormennyiségeket, az árakat stb. és ezenfelül az illető községeknek Bécsből való beutazására vonatkozó rövid, tömör gyárában V. Pozsonyi-ut 21. szám (a Margitszigettel szemben) kaphatók hálószobák. SZALLODÁK BERENDEZÉSÉRE KÜLÖNÖSEN ALKALMAS. 3.344 (2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 150 frt. Diszesebb kivitelben fényezve 180 frt. MIN Aumum NN Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. AVATYANAMA TET TYEKEE KEREKEK YTAEKEYEKETEEE EZT ENEKEL TERE i Se x 97 9! " REGE: VELT 551 --- Page 187 --- .... 1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA utasítást tartalmaz és 10 fillérért kapható. A belépődij a második alsó-ausztriai bor- vásárra, kóstoló pohárral együtt 1 korona. A kóstoló-jegyek, amelyekért csak mintá- kat fognak kiszolgáltatni, ötös csomagok- ban szintén 1 koronáért kaphatók. Az uj nyeremény-kötvények. A Magyar Jelzálog. Hitelbank háromszázalékos nyere- mény-kötvényeinek konverziója serényen halad előre és az eddigi eredmény máris biztositja a nagy penzmüvelet teljes sikerét. Hogy a nagy közönség is mennyire érdek- lődik az uj sorsjegytervezet iránt, bizo- nyitja a százszámra érkező levél, a mely a prospektus lényegesebb részeinek pon- tosabb körülirását kéri. Válaszul ezekre a bank igazgatósága a következőket közli velünk: 1. A ki 3 százalékos nyeremény- kötvényét „em konvertálja, az a mé közzéteendő időpontban leendő fölmondás és törlesztés utján megkapja kötvényének 200 korona névértékét és egy nyeremény- jegyet, a mely a r&gi játékjogot biztositja és .a melynek kurzusa ma 30--36 korona közt ingadozik. 2. A ki konvertál, nettó 57 korona felülfizetés ellen kap két, egyen- kint 700 korona névértékü olyan sorsjegyet, a melyek mindegyike már az 1907. évtől kezdve 140 koronával fizettetik vissza és a melyek a közzétett nyereménysorsolási | terv szerint évente hat huzásban vesznek részt. Ezek a kisorsolásra kerülő főnyere- | menyek: 1,000.000 korona, 500.000 korona, | 400.000 korona, 300.000 korona, 250,000 korona, 200.000 korona, 100.000 korona. Ezeket a hafhuzdsos sors- Jegyeket kizárólag a konvertálás czéljára adják ki, tehát a régisorsjegyek konvertálói- nak és pedig minden régi sorsjegytulajdo- nos ugyanazt a sorozatot és számot kapja, mint a milyen eredeti sorsjegye volt. 3. A ki a nyilvánös aláirásra bocsátott sors- | jegyekre ir alá, 740 korona árért kap egy olyan sorsjegyet, a mely évente /érom huzdäsra (1,000.000 korona, 500.000 korona, | 400.000 korona, 300.000 korona, 250.000 korona, 200.000 korona 150.000 korona, 100.000 korona, stb. főnyereménynyel) jogosit és a melynek visszafizetése 1907- től kezdve 140 koronával történik. 4. Letétben lévő 3 százalékos nyereményköt- vények konvertálásának bejelentésére ele- gendő, ha a letéti ivet a bejelentő helyek valamelyikénél benyujtják. Vendéglő átvétel. Budapesten a Rökk- Szilárd-utcza 10. szám alatt levő Albert Viktor-féle vendéglőt albérletbe Krakker Mátyás régi szaktársunk vette át. Kedves neje kitünő szakácsné, ételei izletesek, borai kitünők. Ajánljuk szaktársaink becses figyelmébe. Nyugdíjegyesületünk igazgatósága április | hó 4-én tartotta rendes havi ülését a köz- ponti iroda helyiségében. - Felhívás a szaktársakhoz! mohai Ágnes-forrás teszi, Fel tehát 150.000 korona, | A Györi korcsmárosok mulatsága. A győri vendéglősök, kávésok és italmérők ipar- társulata junius 21-én nyári tánczmulatsá- got rendez, melynek jövedelmét a felálli- tandó pinczérszakiskola javára forditják. A rendezőség élén Kuster Géza, Dreiszker József, /7éberling Adolf, Pernitz Lajos, Gaál János stb. urak buzgólkodnak. A , Sanitas" idénye. A meleg nyári napok alkalmából megint divatba jött a „Sanitas“- fagylalt, mely gyár talán mondanunk sem kell, a legjobb fagylaltot szolgáltatja Bu- dapesten. A „Sanitas“-gyärt kitünő pro- duktumai tették hiressé és népszerüvé. A „Sanitas“ konserv is közismert s ezért vendéglőseink és kávésaink, valamint a nagyközönség figyelmébe bátran ajánljuk a , Sanitas"-t. Gyärtelepe: Budapest, VII., Gizella-ut 51. szám alatt van. Telefonon is lehet vele érintkezni, telefon száma 62—10. Üzleti hirek. Szász-Régenben a városi szállodát annak derék bérlője Kapussy Dániel igen diszesen átalakította, az el- hanyagolt üzlet, az ő kezelés zóvá lőn. Kapussy szaktársunk nagy anyagi áldozatokat hozott a szálloda diszes renoválására. Személyzete is kifogástalan szakképzett emberekből áll, föpinczere pedig a köztiszteletben álló kedvelt /7avas Sándor előzékeny kiszolgálással és finom bánásmóddal az előkelő közönséget a szálloda részére az egész vidékről meg- höditotta, Üzleti hirek. Kalmár Fábián az „Orsz. Pinczéregyesület" volt oszlopos tagja Bu- dapesten átvette a Kerepesi-ut és Gyöngy- tyuk-utcza sarkán levő Wurglifs Antal ven- déglőjének főpinczéri állását. — Möszer J. Károly a , Vadász kürt" és , Pannónia" | szállodák régebbi főpinczére a Népszinház- utczai Schnell József vendéglőjének fö- pinczéri állását vette át. = Seper János Szegeden a „Royal“ kávéház főpincéri äl- lását vette át. — Csengey Sándor ven- | déglős a Vigszinház-utcza 6. sz. alatt ven- déglőt nyitott, a Wesselényi-utczában levő vendéglőjét pedig öcscse Csengey János vette át. Vendéglő átvétel. Mohos Ferencz fövä- rosi vendéglős átvette a Reviczky-utcza 9. szám alatt levő volt Kanyóné-féle ven- déglőt. Konyhäja és italai kitünőek. Ajánljuk t. olvasóink figyelmébe. szolgabiröja Spiegel Mór pöstyéni bor- kereskedőt mesterséges bornak forgalomba hozatala miatt, vagyontalansága esetén zárással, helyettesitendő 400 korona pénz- | büntetésre, valamint az eljárás és vegy- vizsgálat körül felmerült 256 korona költ- ségnek 15 nap, különbeni végrehajtás terhe | alatti megfizetésére itélte. Továbbá elren- alatt viräg- | Elitelt borhamisító. A pöstyéni járás fő- | husz napi önköltségen elszenvedendő el- | " Egyben az delte, hogy mintegy 2500 liter , folyadéka" kiöntessék és 5400 liter mesterséges bora pedig az elitélt költségén denaturáltassék. itéletnek közhirrétételére is köteleztetett az elitélt hamisitó. Vendeglö-vetel. Pospischl józsef meg- vette a Király-utcza 8, szám alatt levő Hecker- féle vendéglőt. Sok sikert vállalkozásához! Tücsök-veszedelem. A mi méla hangu muzsikusunk, a jámbor, bus tücsök rossz hirbe keveredett. Azt mondják rá, hogy pusztitja a szőlők hajtásait. Verseczről s másfelől sok panasz hangzik a tekete tücs- kök elszaporodásáról, amelyek vándorlásuk közben főképp a most rügyező szőlőtőké- ket támadják meg és jelentékeny károkat okoznak köztük. Ezzel a csapással szem- ben alíg lehet mást cselekedni, mint hogy a tücsköket ott, ahol csekélyebb mennyi- ségben fordulnak elő, kézzel szedik le, ahol pedig tömegesen lépnek fel, a ba- romfiakkal pusztittatják el, vagy pedig rőzsekévékkel, vagy seprőkkel agyonverik Közelebbi felvilágosítást szivesen ad a m. kiír. állami rovartani kisérleti állomás (Debröi-ut 13.) Szegény dalos tücskök! Vendéglősök figyelmébe. Ajänljuk kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizl Tramini és Zöld Sy i fehér borainkat, melyek gyönyörü nagy erejük-, kiváló izük- nm 1äl fogva felvesz mely bel- vagy külföldi Boraink á : a) Ujborok k, fehér és siler asztalibor hit.-ként 36, és 44 kor.; vörösbor hit.-ként 40 45 és : Or b) O borok: fehér és siller 40, 45 és 50 1 vörös 60 kor: hektoliterenként, c) Palaczke boro palaczk 0-7 lit. finom fehér bor | kor.; palaczk 077 lit. legfinomabb (Muse; | Ottonel, Olasz Rizlng, Zöld Sylväni Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 pal ak | csomagolás és vasuthoz való | szárdi vörös 30 kor. Ez á ségei bennfoglaltatnak. d) Csem a 80-as évekből hlt.-kent 100 kc ekszárdi őrös hlt.-kent 120 K. Szél és Társa borter melők Bátaszék, (Tolnamegyé). "7 (Az e rovatban közlötteker! n vállal felelőssé- get a szerk ) | Pa 2inye Lipóczi LL LG Lıthnon-torras 4. ? A A E vese-, hizyhól köszven ibántalr nő sikerrel nékézs 1 19ız0 és e si szervek ru Hugyhbajto hatású! data és vizelet tovább Vasmentes’ Könnyen emesztheto' Kapható asranyrz Csiramentes ! vagy m 1/ Eperjesen Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! ird hogy mi is elösegiteni iparkodjunk az országnak bol- Itt az idő, dozuläsät, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalät elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy [csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünő asztali és borwiz kiällta a versenyt év óta minden külföldi rán zzel sz I-ső rendű szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — k ck ‚ezut: A sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, ‚a, kitünő MOHAI ORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. . ; hazafias szaktársak I! Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. ásványvizzel szemben a — különösen akkor — ezután még --- Page 188 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. junius 20. Nyilatkozat. | Tudatom, hogy ugy magam, mint betegeim a Kristályforrás ásványvizet asztali viz gyanánt | naponta használjuk és én étvágygerjesztő és az emésztést előmozditó hatását csak megerösit- hetem. Med. Dr. Friedrich Roskoschay, Wien, IX., Mariannengasse 15. — [ „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! ezé Ti ügynöksége BOR rályi Sójövedé k Váczi-ki magyarádi saját termés Ö-bor 42 fillér. Uj 38 fillér 1 t 50 lítertől felfelé az ujszentannai Nitva utánvétellel eszközlöm Hordókat frankó visszaveszek. Boraim tisztaságáért szavatolok. Vendéglősöknek olcsóbb ár. ztelett ifj. Adelmann Ferencz ıtanna SIPULUSZ LAPJA AKASÍTÁRTONI Magyarország legkedveltebb — éleztlapja. Megjelen minden vasarnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre . Gfrt [1 Fél évre : 3 frt Negyed évre . 1 írt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904 : Grand Prix. Brázay Kálmánnál vásároljunk. Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kóbánya. Telefon szám: 56—58. ILONA" ARTÉZI VIZ bérlői. I 50—72, | ELSŐ LEÄNYKIHRZASITÄSI EGYLET M. SZ! WANNA AN GYERMEK- ES ELETBIZTOSITÖ-INTEZET | | Budapest VI., Teréz-körút 40- 42. (Az intezet sajät häzäban) > Alapittatott 1863. évben VAAARARARNAAAAAAG tz | Szt.-margitszigeti üditőviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében | Telefon 36—52. WARAAAAMAAR Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: rizált egek dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. tejet, tejszint, vajat, pasteu- (A - Nyári mulatók részére dijmentesen adom szép u kerthelyiségemet m 2 hintäval, tekepälyäval, nagy täncz- teremmel és hozzá igen jó czigäny- zenét, a melyet Bódi Sándor dirigál és ehez adok még fölséges somlyói bort 1 lit. 60 kr, csömörit 40 kr.-ért, csongrádit 32 kr.-ért. — Tisztelettel SOPRONYI LAJOS vendéglős CZINKOTÁN. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő BUDAPESTEN. mesterséges szénsavas-, forró légfürdök a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet bejárók részére is, jutányos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, — Napfürdő. — Dr. Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditőviz: elsörangu, szénsavvai telitett ásványvíz, mint asz- tali viz orvosi tekintéiyek által legjobban ajánlva. 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komtforttal berendezett két szállodában. Pensiö-rendszer, saját kitünő konyha (bérlet-könyvecskéki. Állandó orvosi felügyelet. | Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Minden időben legjobb minőségü «x borokat ága szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki : uradalmi borpinczészete Vácz. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szám: 8. hentes-mester Budapest, VIII., Német-utcza 21. sz. Najman Józse | Szällit vendéglősök, kövésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- seket pontosan teljesittetnek. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. * Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, ek borkimérő-asztalok és sörkimérő készül uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). mx U --- Page 189 --- 1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Eladó Kardos Ferencz | borkereskedés [D8781-eszéloén ve déglő- és kávéháztulajdonos ELECTROTECHNIKUS mely 60-éve fennáll, régi, "hű vevőkörrel, | [14 4 TS ES A : : a : [urak szives figyelmébe. Bpest, IV., Käroly-körut 22. előnyös fekvéssel Bécsen kivül, egy vasuti urak szives figyelmébe. 1 A góczponton, fekvésénél fogva alkalmas | Telefen 80—02 (Röser-bazär.) Telefon 80-02 eczet-, pezsgö- vagy szeszgyärtäs beren- dezesere, felvilägositäst ad, Johann Gstier | st Hausbezitzer in Wien XI/I. Simmeringer- | | Chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- hauptstrasse 50, | | kek tömören hajlitott fából, tükrök és | 9 Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és Villamos csengők, telefonok, villa- mos vilägitäs, villamos motor kép- viselete. Í kávéházi kaszák, jé krények, borkimérő Villámháritók, erőátvitel, villamos [//DCZEAUtPrRrVHTCAA GREG [/ 0 aszAolégsze irényels borkimérő 1 5 asztalok és sörkimérő készülékek uj é szellőztetők a legjobb rendszerü [ MW N motorral. . . használt állapotban a legolcsóbb árakon. Központi telepek villanyvilágitásra 2 Hirdetmény. : JGLÜCK MÁRTON-nál való berendezése. BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80 —61. na vende 16 WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy y Ő raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- © Közhirré tétetik, hogy a Városok, falvak, intézetek, magán- Baranya-szt.-lőrinczi épületek, szállodák, fürdők és la- kások berendezése. Költségvetés ingyen 7 6 i gvetés ingye: házi és szállodai fehérnemüekben. "Bil szabad-kézből örök áron el- adó. Venni szándékozók for- 2 duljanak hozzám, mint aki 0 Csapos vendéglős az eladással megbizva va- Boreladás! Hagymássy Károly 0) gyok. ; . — kerestetik s a kez A: 2 Baranya - Szentlörinezen aki jó konyhát tud vezetni és szakké paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. FÁRA i ; zett felesége van hozzá; az üzle évi 33 ht. kárbenet vörös bor, 1906. évi május hó. várott van, szálloda és egyedüli szét 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. lyiséggel és teljes — felszerelésse kárbenet siller. Tudakozódásra az bir. Ovadek 2000 korona. Esetleg bérbe eladó küld mintát az ár meg- | is adandó. Megtudható ENGELMAN HERMAN áelőlésével. ! | CSEL ÍRD CL DE úrnál Kolozsvárott kerthelyis Benkő Gyula, ügyvéd. EZALGP IS DECA DOS DENE CE? D pr re L ls 0.0 1. s 1.4. . » . » 2 Több kitüntetés ! Pinczérek figyelmébe! ] : Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsöresz az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. ]i MAHUNKA IMRE cs. és kir: udv. butorgyáros ll Árak 3.50-től 5 frtig. —” K — ——— ] 4 Nagy választék modern butorokban MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál : BUDAPEST m——— TELEFON TELEFON 59—23. 59-2 Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, | Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu i — dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek ; nálunk eddíg ismeretlenek. Lt Daylaner sör ai (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 5l. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. a 0 hal 4 Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. Ka Hi üncheni Paulanerbräu czég ugyanaz, csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, F i elmeztetés! mely évente márc zi usban a" világhírű | Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető | beszerezni. Tisztelettel kJ és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- P : di N Z d a müncheni „Paulaner-sörfözöde‘“ magyar- mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém ben mm rin andor országi egyedüli vezérfőképviselője c adni fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben Er VA s egyi van Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a nSalvator“-sört | —— vendéglős — Budapest, VI., Andrássy-üt 51. sz. --- Page 190 --- 1906. junius 20. Villam reimsi pezsgőbor-gyár és a mün haz magyarországi föler A világhirü franczia DELBECK & Comp. = © 2 z CO | — Válogatott füszeráruk, min- g ww - 4 = a dennemü bel- éz- külföldi cse- E) = N S e tes megék, magyar és franczia 5 pi ta N SA : i 1 s BZ" a pezsgőborok, rum és tea, > s N © mm As a a . + ki S € liqueurök, sajt, vaj, kassai, § | S N eat | > S es) prágai sonka, felvagottak, 1 [ab] he B 28 = gyümölcsök stb. stb. raktára. cheni Hofbráu e] akata 12Í ráz ba a; K7 Muzeum-körut 2 Kálmánnál 3. Ba LEGHATÁSOSABB és LEGOLCSÓBB FÉNYFORRA TÁPLÁLJA KÖZÖNSÉGES PETROL i U9JJ9794Z70194194 uogyo5-siáj94119Y4 IJEÁN világítási berendezések. Vil- mos lamos kolibri ivlámpák, Vil- 3 1 pi k reklám világitásra. } s ishoz. Minden- 3 almas benzin-. } izemki szivógázmotorok ; ! N liseg ; ke nkint 1!4/2—2?/2 fillér. 3 SIMPLEX vizszürök, — Árjegy- ! sk téssel szivesen szolg: 4 1 no Vasöntő és gépgyár ; ! Ganzés Tár ársa tasöntő és gépgy o } Budapest. Városi üzlet s IV., Ferencziek-tere 4. : EREPESEN jöveg elmező beszáló vendéglő eladó. 1000 négyszögöl gyümölcsös-kert- tel, 100 lóra istálló. Bővebbet Sopronyi Lajosnál Czinkotán. I Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. er község (Pestmegye) tővében az ót ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktát: 1., Lajos-utcza 26, Telefon 79—-78: Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. EAAAPRFAFIAFAFTETZTZTETZT A tisztelt sz és kávés urak kh) CI CAR állodások, vendéglősők figyelmébe ajánljuk OGNAC Czuba-Durozier & Cie, francia cognacgyärat : Promontor. Vezerügynökseg: RUDA és BLOCHMANN, BUDAPEST. tátótátátátokótotátátátátótó EZAAFAPAA FAAFPPA Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a smememrem „RAPID“ borderitö-por Föelärusitö helye: WATTERICH A.-nál Budapest, Vll., Dohány-utoa ő. £] Seifert Henrik és Fia | cs. és kir. udvari tekeasztalgyär. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. | Arjegyzekek vidékre ingyen. és bérmentve. Te 3 |Dr. Wágner és Társai egyesült gyárak mint betéti társaság X BUDAPEST —BECS, IX. ker., Tinódy-utcza 7. { Oxygen- és szikvizgyárak berendezése Sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczelelszerelési czikkek. Staniol- és fémkupakgyár Árjegyzék ingyen és bérmentve. oklevél, — Verseezen aranyérem. — Pomonyban aranyérem. és jéggyári berendezések. Egerben dis | | { | | Hütő- ALÁZ , Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajättermesü hegyaljai boraimból literenként : asztali 80 korona; szamorodni bort: 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy szárított állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. bort —.56, 60.—, 70.— és 1 —, 120, 1.50, 2 68 Pannónia Szälloda sörcsarnok, elsőrang. nagy kávéház MISKOLCZON. Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, az egész/épülz:t egy kézbe hosszabb időre bérbe adó. Ajánlatok Blau Gyula Epitesz-mernök . tulajdonoshoz Bpest, VI., Délibáb-u. 23. mielőbb intézendők. . HÁ --- Page 191 --- 1906. junius 20. VENDEGLÖSÖK LAPJA 104267 /906—IV. Budapest székesfőváros Tanácsa. Árverési hirdetmény. A székesfőváros tanácsa az V. ker. vigadó és vi- galmi,- étkező és sörház helyiségeinek, ruhatá- rának, kávéházi helyiségeinek, a vigadó bécsi kioszk és két hozzátartozó lakásnak 1906. évi november hó 1-től kez- dődő s 1915. évi, esetleg 1920. évi szeptember hó végéig tartó bérbeadására ezennel nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet oly megjegyzéssel, miszerint az ajánlat vagy együttesen az összes helyiségekre nézve, vagy csupán az étkező és sörház- helyiségek, kávéházi helyiségek, a kioszk és a földszinti hozzá- tartozó lakásra nézve tehető avagy pedig oly ajánlat is adható be az összes helyiségekre, melyben feltételképpen kiköttetik az, hogy a főváros az emeleti éttermeket a fehérnemüek kivé- telével az összes többi felszerelési tárgyakkal saját költségén berendezni köteles. Megjegyeztetik, hogy a bérlő esetleges kivánságához képest nem lesz akadálya annak, hogy ugy a földszinti ven- déglői helyiségek, mint a kioszk ,café restaurant" módjára kezeltessék. Amennyiben pedig az emeleti éttermeknek a főváros költségén leendő felszerelése mellett tétetik ajánlat, ez eset- ben kiköttetik az, hogy a bérlő a bérlet megszüntével a berendezési, illetve felszerelési tárgyakat a fővárosnak jókarban visszászolgáltatni köteles. A felszerelési tárgyakra nézve szük- séges külön biztosítékra nézve a tanács utólag fog határozni. Erről résztvenni kivánók azzal ertesittetnek, hogy az ajánlati tárgyalás T. évi julius hó 10-én, kedden délelőtt 10 óra- kor a központi városháza 232. sz. bizottsági üléstermében (Város- ház-utczai rész, I. lépcső 2. emelet) fog megtartatni s ehhez képest ajánlataikat a tanácsi VI. ügyosztályban (központi városház, II. emelet, 237. sz. a hivatalos órák alatt az aján- lati tárgyalás napján azonban legkésőbb délelőtt 10 óráig a tanácsi pénzügyi osztályban, vagy a , Budapesti szállodások, vendéglősök, korcsmárosok ipartársulatának értesitője" szer- kesztőségében (IV. ker., Ferencz József-rakpart 16. sz.) kap- ható bérleti szerződésmintán szabályszerüen felbélyegezve s a székesfőváros valamely pénztáránál az ajánlati tárgyalást megelőző napon déli 12 óráig letett 20.000 K, azaz huszezer korona bánatpénz letételét igazoló nyugtával, vagy postai fel- adóvevénnyel felszerelve az emlitett helyen és napon dr. Vaszi- lievits János tanácsnok ur, vagy megbizottja kezéhez annál is inkább nyujtsák be, mert elkésve benyujtott vagy kellőleg fel nem szerelt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A A bánatpénz készpénzben, a főváros által takarékpénztárak betéti könyveiben jvad rokban, me nyeket, me ärfolyam 90 Vegül motorikus tärsulat fillerert A eli értékpapi- kijelölt helyt lékkép 5 csön kötve főváros fentartja magának a jogot ec ajánlatok közül szabadon választhasson s ha az ajánlatok ere előnek nem tartaná, ujabbi ajánlati tárgyalást hirdessen se szerint járjon el Azon ajánlattevő, kinek ajánlata elfogadtatott, főváros álta megállapítandó helyen és időben a szerződést alá nem irja és a szerződési biztosítékot le nem teszi, akkor nemcsak bánatpénzét veszt lej azon felül a székesfőváros a bérletet az ő kárára és veszélyére fogja másnak bérbe adni Budapesten, a székesfőváros tanácsának 1906. évi tartott üléséből Viola, h. polgárn 7 G CL CL CL ÉL CL CL CL se CL CEZ CÉL CÉ 9 CL CL CL Magy. kir. földmivelesügyi miniszter (37304/VIll. 2. sz.) 281. szám. 1906 Versenytárgyalási hirdetmény. Az egri magy. kir. vinczellériskola tanuló- inak f. évi augusztus hó 1-töl kezdődő Élelmezési vállalatára pályázat hirdettetik, Felhivatnak a pályázni szándékozók, hogy 1 koronás bélyeggel ellátott zárt irásbeli ajánlataikat legkésőbb f. év julius hó 10-ének déli 12 órájáig az egri m. kir. vinczellériskola igazgatóságához nyujtsák be. Később érkező ajánlatok figyelembe vé- tetni nem fognak. Az ajánlatot tartalmazó boriték felső szélén ráirandó: , Élelmezési pályázat." A pályázati feltételek az igazgatóságnál a a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Eger, 1906. május hó. A vinczellériskola igazgatósága, ELHEL LE LE EA LL FR Szöllö-telep a fővárostól 49 km-re. A ként 5 személyvonat közlekedik. Kitünő bor- termő vidék. II. zóna. Az állomástól 5 perczre. Igen alkalmas jobb vendéglősnek, ki saját termésü borait szeretné mérni. A telep 13 m. hold, 16 ezer frtért eladó; lehet még 40 holdat 100 frtjäval hozzávenni. A beállított telepen van 3 nagy padlós szobás nyaraló verandával, prés ház, massziv vassinre épitett 300—350 hektóra való pincze, vinczeller-lakäs, istálló, baromfi-udvar, stb. Kitünő ivóviz árnyas liget, külön teljes pinczefelszerelés tran- sport hordókkal stb. Remek termés-kilátás, olcsó fuvar és munkás! Tavalyi termés: I30 hekto bor, 40 mm. csemege-szöllö. 6 En : ) A| fővonalon napon- Szintén eladó : Kispesten 318 "öl telek 3200 frtért. Szentlőrinczen 600 öl 4000 frtért. Csakis komoly vevők értekezhetnek a tulajdonossal : Patonay Endre Budapest, Népszinház-utcza 9. fa (2 --- Page 192 --- 1906. junius 20. 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA A © A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István s kén A Kö elnők. — Kiadja: a „Budapesti Pinczer-Egylet Önképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — légy s és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. ÚGELADÓ BOR. Bi Saját termésü Ó- és uj, fehér és vörös hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállitom Árjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szölöbirtokos, Versecz Fehértemplomi-ut 39. : IkuLcsar SáNDOR] : fececcd BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR Ess és BUDAPEST, VI, DESSEWFFY-UTCZA II. 9 A — M d NY ® AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, v Des kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. Kg % részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. M W W vw [1 A ® TELEFON: 25—44. % v A (1 ‚9 Pen 6s gyümöles Az € és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege id szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és öszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér; siller és vörös 200080 hegyi borok 090000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni Á Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, legszeszfözö-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. "az" Legszeszberendezesek a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. | dr. Liebermann egyetemi tanär urak ältal ajänlott dupla malátasör Szent István védjegygyel | a köbänyai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik fegjelentősebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- | szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, | végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kívül) 40 fillér, egy skis palaczk 32 fillér. Laufenauer és Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, , SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. ! Városi Iroda: VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märeziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Különtegesség: dupla maláta kösör kökorvókban. Nagyobb sörmennyiséget saját jégkocsíjaiban eralln A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállításon aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint | kávéház és szállodában kapható. | Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. | | Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL, vezérképviselő. A N Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktära Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- bá szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyagok (ÜWW- nagy raktára. 5>555525>5>>>> --- Page 193 --- 1906. junius 20. VENDEGLÖSÖK. LAPJA - ; , 137 KERTÉSZ TÓDOR MŰ!PARÁRU RAKTÁRA. BUDAPEST, IV. KER., KRISTOF-TER. Kugli-Bäbuk 3% © vagassépu szok: Jt, 240, 2.50 sos vastagságban egy készlet zipők Nem csalogatjuk vásárlóinkat világ- hirü kulimász kénőcsök ingyenes osz- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen kotyvasztékokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenel. 1! Minden czipőnk kézimunka! ! Lignum Sanctum kuglizó golyók átm. em. 9 a 10 1042: 11 12 12 12" frt —.85 —,95 1.15 1.30 1.65 1.90 205 18 19% 14 14 15 260 255 3.10 3.45 kugli golyók gyertyánfából nagy- 80 2.35 mm — da alkalmas nagy plehpersely lakatra 1 írt. Orosz kuglizó egész szük udvaron felál- tó, egy készlet 9 darab 1 drb golyó szabályoz- s ható erős zsinör sróffal a golyó szerint 4.60, 6 frt. nagy lámpa petroleumr forint. Kerti gyertyatartó szél 2 ellen, üvegboritöval 1 írt Kerti lámpa Lampion — kerte sára és feldiszitesere 15, 20, 3 Magnesium fáklya 30 perczig meglepő ad, 1.40. Abroszmegerősítő ellen, 100 drb 5 írt; Dugaszhuzó 20, 40, kr. Ducókiemető készülék falra vagy ajtóra felerősíthető 250. — Kézi dugaszoló kalapäcsc: ordó szádszelep, praütött bor, sör, pálinka, borszesz stb. Anyosodása ellen 1 írt. Ű Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- pészeink a legizlésesebben készítik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek !! Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A " SARU-ezipóvállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VÍII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkoznit literes 1.20, két elteres 2 írt. Amerikai fagylalt gép, erős kemenyfa, jégtai vederrel és forgatható vas szerkezettel 1 literes 6. ), 3 literes 9, 4 literes 10.50. Vásár- helyi-féle legkitünőbb vajköpülő gép 5 lite: 5 írt. Kestisztitö zülék 50 kr. Egy adag késtisztitópor 50 kr. — Ujsägta gban 75 kr. — Billiárd golyó elelántcsontutánzat 1 készlet 3 Ye írt. Franczia däköbör keverve 1.60 frt. Domino játék 90 kr.-i Ki ett 6—9 frt. Roulette játék 1.80—18 frt.-ig. Tivoli társa 3 12 írt. Pinozer- táska de: csatolható, 3.50 frr. Szivar- és ozigarettatar! osztálylyal 4 frt. Papir tányérok nm - 1.25 frt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 frt, ánylappal 7 frt. Konyha- mérleg 3 Írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegitö készülék 85 kr. Bor vagy más szeszes italokhoz szivattyu 1 frt 80 krajczár. Ellenörző bärczäk: 1-es sárgarézből 100 drb frt. —.90 20-as sárgarézből 100 drb frt. 2.20 5-ös vörösrézből , „ » 1.20 e srézből ,, ,, , 4— 10-es nikkelből » 5. » 140 10. as sárgarézből ,, ,, ,, 5.— gok-, és kirá Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. ‚f HIRMANN FERENCZ róézáru-gyára | / Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rözärukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készlilékeket légnyomással, valamint mindennemü rézosapokat, fémfelirati táblákat és ds résogyokat. — Alapittatott 1880-ban. — 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az H B E T E 4 / ©) N Y állami ezüst-éremmel kitüntetve, 4 = — TELEFON 29-03. =——— Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány! Honi gyártmány ! Különlegességi jegy : Elsőrendü, folyékony, száraz ! DS szénsavat Al | Ds am | ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammo | aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr [| ! EBERHARDT ANTAL x pezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30, M BUDAPEST, V., firpád-utcza 9. szám. a --- Page 194 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. junius 20. Az A 1 1 66 „Erdelyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szällitök KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiällitäson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, EL gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar , Wein KáRoLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyärosok. Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8, (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlö-, csemegekendő és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- költségvetéssel szolgálunk. dezésekről w- Pedálos czimbalmok = szerkezettel, jót- sal részletfizetésre is k: aphatók. hanggal, erős gántanulásra legalka almasa abb Kuliffay om-iskola I. rész 7 korona, II. rész a. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- f zongora, harmónium, rklik, zenélő f§ asz, német és ü húrok kaphatók. becseréltetnek. javitäsok elfogadtatnak. ek Mindennemü Képes árjegyzék ingyen. Horváth István möbangszeresz, József főherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld, (Saját ház.) Hokkes József és Társa | borkereskedök | BUDAPEST, V., Väczi-körüt 46. szäm. ] Vámonkivüli pincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkívül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat GB6OGESHHO6H06G0-0- 906060 6000 00000£ legjutányosabban szállit. BEGH6HHH0H009 8000008 Fülek nagyközség előljáróságától. 869/1906. Hirdetmény. Fülek (Nógrádmegye) nagyközség elöljärösäga ezennel közhirré teszi, miszerint a község tulajdonát képező Vigadó vendéglő és szálloda az 1907. évi január hó I. napjától számítandó 6 egymás- után következő évre a folyó évi junius hó 27. napján dél- előtt 10 órakor a községház tanácstermében megtartandó nyilvános árvérésen haszonbérbe fog adatni. Miről az árverezni szándékozók azzal értestitet- nek, hogy az árverési föltételek a község jegyzői hiva- talában megtekinthetők. Füleken, 1906. évi május 30. Az Elöljáróság. SDHC ® I80980©C09090209909990998€ & Kiskunhalas r. t. város számvevői hivatalától, 449. zo. —o Szálloda bérbeadási hirdetmény. Kiskunhalas (25.000 lakos, a pest-zimonyi és a halas- rigyiczai vasut mentén, nagy vidékü s intelligentiáju) rt. városban, a legélénkebb forgalmu ponton, a város tulajdonát képező, a városi szinházzal és székházzal kapcsolatban levő városi szálloda (áll: 7 vendéglői, 3 kávéházi helyiség, I5 vendégszoba, 3 szobás vendéglői lakás, istálló-kocsiszin, cselédszobák s a megfelelő mellekhelyisegekböl) folyó hó 27-én, d. e. 9 órakor nyilvános szóbeli versenytárgyalás utján Kiskunhalas város számvevői hivatalában bérbeadatik. A bérletre vonatkozólag irásbeli zárt ajánlatok is adhatók be, és pedig a szóbeli árverés megkezdéséig a város polgármesteri hivatalához. A bérlet tart 1906. augusztus hó I-töl 1917. decz. 31-ig. : 12.000 korona évi bér; bánatpénz 20°/,. A feltételek a város számvevői hivatalában megte- kinthetök. [1 a , EN A värosi tanäcs. SZ. --- Page 195 --- 1906. junius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 „Bachus” szabadalmazott sterilizáló db. ák ln... 0. kh nn. al d dalt d ld db ü 11 ! üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló ü üvegi hordöd! ö kitünően bevált, a kimérés, vagy hi: zükség. letre csapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KENEZES!! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző DEE lesz gyártva és pedig : 1 4 5 6 sz. Átm. "4 62/70 57 /62 48)56 7 37/44 30/36 Ára korona: 3.50 2.50 BACITTANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristöf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. Md ld A An An d MÁN BÁ Al DA AA e AD Ál OO lk ÁD ÁL ÁÁÁ ÁD Zwack J. és Társai €s. és kir. udvari szállítók. Budapesten, IX. Az , Unicum" gyomor- „UNICUM’” Saját pälinkafözdek. erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és nemű és minőségü egyéb pálinkák. — különlegességek, ugy Behozatal: valódi mint : Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva jamaica rum, franczia cognac, Whisky, Arrac. : ITT TT A ATA AL Triple sec, Cherry, > : Brandy, Menthe, Gla- A gyár 1840-ben ala- ? ciale, Peppermint stb. pittatott. Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi kéz alól való ada is kapnak. ME Legujabb talälmäny! Szabad. jégszekrény és pincze Csak a viz felfogására van egy m izzad, 700/0 jégmegtakaritás érhető el. M tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nélkű A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbiekné Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 2570 apadás äll- hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- kamarákat megrendelés után készitek. Ayu ya € € 1 4 4 4 € 4 4 4 4 4 § 4 :BRORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-t6r 1. sz. (Haas-palota), Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja, Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. A supán fából. A jégszekrény htetetlen. Árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József: Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) ábümátékalüstásüttst tt stesetstöltbl Ea... Tr] AA ET TÁ TK KK KK aaa ...........4..11- TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). . Matey józsasTe Q5500E000E000000000008000 s s a © A Kaszanitzky István Csongrádon Boreladás. szállt qm elsőrendü fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektónkint 31 korona "Wi utánvét mellett, kölcsön hordóban. DE ET LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPESTEN. császári és királyi udvari szállító. Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8. Iroda és raktár: IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. Irányi-utcza sarkán. zz, Készit és raktáron tart takarék- tüzhelyeket minden alakban és kivitelben. — TELEFON; 63—70, TELEFON : 63—70, PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, VIII.,, Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár. 09 ROBICSEK ADOLF © DS) BUDAPEST. (27 VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet ; VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. pl ll s ——— Parafadugaszgyár : Árjegyzék ingyen és bérmentve. — 1 Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vämospercsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, | továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes | része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés | helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- | sőbbi fejlődésére. | Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. | Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 196 --- 18 VENDÉGLŐSÖK LAPJA er 1906. junius 20: 4 k (9 A szepesi .hitelbank és központi takarékpénztár részvénytársaságtól Lőcsén. - oe Vendeglöi bérlet Tätrafüreden. ú Az eddigi hírneves vendéglős, ki 17 -éven át kifogástalanul vitte az üzletet, visszavonulván, Ó-Tátrafüred gyógyfürdőben, a következő bérletekre hirdettetik pályázat 3 esetleg 6 évi időre: | 1. A nagy vendéglő (ca. 600 szék) és a kávéház (ca. 300 ülő- hely) bő mellékhelyiségekkel 1907 május 15-től. 2. Anagy szálloda ujonnan épült étterem épülete (ca. 250 ülő- hely, pensio-rendszerrel) összes mellékhelyiségekkel 1906 deczember hó 1-től. Fenti legjobb hirnévnek s igen nagy forgalomnak örvendő üzletek közül az első csak a nyári idény alatt tartatik nyitva (május 15-től szeptember végéig) mig a második a nyári idényen kivül télen is nyitva áll (deczember 1-től -márczius közepéig). Csak elsörangu szakemberek, kik kellő tőkével is rendelkeznek, sziveskedjenek ajänlataikat f. évi julius 31-ig a Szepesi Hitelbank Igazgatösägähoz, Lőcse, beküldeni. Ugyanott. szerezhetők be a F ED érleti feltételek és a szükséges informácziók. Lőcse, 1906 junius 12. A , Szepesi Hitelbank és Központi Takarékpénztár Részvénytársaság" Igazgatósága. Transylvania Sec Kkouis Francois & Comp. császári és kir.Kudvari szällitök. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. 3>>>>>>>>>>>> BUDAFOK. esse Hors Concours. w NY 12 elsőrendü kitüntetés. == Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZÁM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. --- Page 197 --- XXII-ik évfolyam. 13. szám. Budapest, 1906. julius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a ; Budapesti kávéházi segédek egylete", a , Szatmár-Németi pi fejérvári pinczér- egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-i egylet", a Győri pinczér. -egylet", a Révkomáromi vendéglősök az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki lősők és kávésok ipartársulatá"-i nak, a „Miskolezi pinczér-egylet"- nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pincz „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők laprtärsulatä“-nak, az U jpesti szállodá vendéglősök és korcsmárosok ipa Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a „Budapesti főpinczérek 6 ék letéti társasága mint szövetkeze ; lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársul ‚Magyar szakácsok köre"), a , Londoni M agy, ar Pinczér-Kör" a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Eg; sületé"-nek LS HIVATALOS KÖZLÖNYE. = ok, Megjelenik hi havonként kétszer, minden hó 5-én és 20- -án. Előfizetési ár: | | N A VII., kerület, Akäczfa-utcza 7-ik szám. Egész évre . . . 12 kor. || Félévre. . . . 6 kor. X Háromnegyed évre 9 ,, Évnegyedre A a I IHASZ GYÖRGY. Kéziratok és előfizetések ide intézendők [Haptulajdonos és felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadöhivatal: neveivel üzött visszaélésekre, mint Aki olyan árukat árul vagy produkál, amelyek legtöbbet ártanak a magyar aminőt más valaki tisztességtelen Sok burján van üzleti életünkben, | borok jó hirének és kelendőségének. | módon és hazug eszközökkel kinál, amit nagy szóval mindnyájan kárhoz- Mindez bizonysága annak, hogy | annak jogában van birói uton kdrte- tatunk, de senki sem gyomlál; sőt | nálunk a tisztességtelen verseny meg- | rifest kérni és arra irányuló tilalmat, gyakran — ugy suttyomban — äpol- | torlatlanul üzhető és sehol sem any- | miszerint a fiszfességfelenül versenyző juk is, tovább hintven a veszedelmes | nyira tulkapó és kártékony, mint a az áruk eladásától eltiltassek. Eltilt- dudvák magvait mi szakmánkban hatja a biróság megfelelő följelentés A — , tisztességtelen verseny“-röl Éppen azért a vendéglősöknek, alapján azt is, hogy nem valódi ada- gyakorta hallunk elitélőleg nyilatkozni, | akik különben is annyiképpen van- tokat tartalmazó áruhirdetmények és mégis szabadon és buján tenyészik | nak terhelve és sujtva, eminens ér- ! olyan nyomtatványok, amelyekben A tisztességtelen verseny. üzleti világunkban ez a beléndek. — deke és követelménye, hogy a áruczikkeket hazug és az igazságnak Különösen siralmas kép tárul elénk | tisztességtelen versenynek — vége ! meg nem felelő módon és körülmé nyek a mi szakmánkban. , Valódi kecske- | vettessék. | között ajánlanak, megjelenhessenek méti bor 1 Ir. 48 1." , Valódi csömöri, | Hogy a tisztességtelen verseny | Részletesen és erélyesen rendelkezik ek ellen, ame- ismertető jelei, moóri, szekszárdi, balatonvidéki stb. | mennyire rákfenéje az iparnak és a a törvény azon vét bor 1 Ir. 52 fill.“ „Kis üstön főtt | kereskedelemnek, kitünik abból, hogy lyek a vállalkozások baraczk- és törköly-pálinka". ,,Sze- | a külföldi országokban is a legeré- ! jegyei és nevei ellen vétenek. Tilos rémi — szilvórium." - „Legfinormabb | lyesebb intézkedésekre készülnek | lesz a versenyző vállalatok értékének franczia és magyar cognac." ,,Kar- | ellene. csökkentése (denigrement), valamint loviczi rácz-ürmös." De ki tudná — Igy Ausztriában 1901 óta tanulmä- | az üzlefi titkok elárulása. A közerkölcs mindazt a hazug, ämitö, közönség- | nyozták ezt a fogas, nagy körülte- és a jóizlés ellen vétők reklámjai és csábitó reklámigéket elsorolni, ame- | kintést igénylő kérdést, mig végre | versenyre szóló eszközei szintén lyeket készen árulnak a zugnyomdák | most készen áll a törvényjavaslat, büntetés alá esnek és általuk ügynökei a pénzügyi hatóságok ke- | még pedig oly részletes és szigoru, | károk megtéritendők. Tiltva lesz gyelméből korlátlan italmérőkké ruk- | hogy méltán szolgálhat mintául "bár- | u. n. hólabda-rendszer, amelylye kolt pälinkäsok és szatócsok szá- ! mely törvényhozásnak. svájcziak és a francziák már teng mára. És ez a szemermetlensegig | Az osztrák törvényjavaslat három | kárt okoztak nekünk is. Hazug mó- menő tisztességtelen verseny egye- részre oszlik. Az elsőben vannak ! don, nem engedélyezett kitüntetések nesen a vendeglösök kenyerére irä- | összefoglalva a tisztességtelen verseny | használata, illetőleg ilyenekkel való nyul s bára legvakmerőbben kiabáló, | magánjogi, büntetőjogi és közigazgatási kérkedés hasonlóképpen — büntetés még sem szur szemet a rendőrség- | következményei. A második az druk | terhe mellett tilos. nek és nem inditja határozott föllé- | jelzésére vonatkozó irányitó intézke- Az osztrák törvénynek ez a v pésre bortermelőinket, akiket szintén | déseket tartalmazza. A harmadik az lata is mutatja, hogy a törvény i ugyancsak megkárosit mind anyagi- | átmeneti intézkedésekről szól. Az első | szándékkal és teljes szigorral ütött a lag, mind erkölcsileg. részben van megállapítva, hogy a szeg fejére. ; Most, amikor szőlősgazdáink a bor- | tisztességtelen versenybe ütköző cselek- Borsódzik is a hátuk azoknak, törvény szigoritását várják és sürge- | ményi követ el az, aki áruit a valóság- | akik suba alatt örömest ki-kirucczan- tik az uj törvényhozástól, figyelmez- | nak és igazságnak meg nem felelő tak a tilosba zsirosabb haszon remé- tetjük őket a magyar borvidékek | módon és eszközökkel kinálja eladásra. | nyében. Ám azok, akik tisztes ipar- Telefon: 63—90. FANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER : = BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendeglöseinek szállítója. We e — --- Page 198 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 5. Paprika király! ból tisztesen szoktak és akarnak élni, örötnmel várják a jávaslat törvenynye emelését. Mi, magyarok is sürgetve kivánjuk, hogy a tisztességtelen verseny kor- látozása és szigoru büntetése mielőbb bekövetkezzék. Jegyzetek. A „Magyar Vendéglősök Országos Szö- vetségé-nek központi igazgatósága május 15-iki ülése örömet okozott a magyar szakácsoknak. Ugyanis Frank Dwyer Ches- tér amerikai főkönzül fölkerte a szövetsé- get, hogy sziveskedjék vele tudatni a ki- válóbb szakácsok neveit, különleges éte- leiket s ezek czimét, valamint reczeptjét. A szövetség a , Magyar Szakácsok Köre" elnökségének adta ki a kérelmet elintézés végett. Az amerikaiak, akik az utóbbi időben a chínai konyhát vették divatba, talán már beleuntak a fecskefészek rágásába s ma- gyar izlés szerint akarnak táplálkozni. Nem lehetetlen! ! Ők is nyernek vele, de a mi szaká- csaink is. * A méhek között is nagy örömrivalgást okozott ez a szövetségi ülés, mert a méz- sör megadóztatását sürgette. Na, legalább nem lopkodják el fáradsá- gos munkánk édes gyümölcsét a telhetet- len kétlábu, tollatlan állatok, hogy . azt gyilkoló szesszé mérgesitsék. Több mézünk marad nekünk és fiaink- nak. A kis méhek elhatározták, hogy szere- nádot adnak a vendéglős-szövetség derék elnökének, Gundel Jánosnak. * Lesz még ünnep, magyar élet a vilä- gon! A „Tulipänkert“ buzgólkodása foly- tán a pinczérek levetni készülnek a csúf frakkot s helyette magyar zekét öltenek. A Bodó-kávéház pinczérei már ilyen ru- hában sürgölődnek s azóta bővebben hull a tálczára a borravaló is. A disztán magyar étlap is törekvés tárgya. Wurglits Antal kerepesi-uti étter- mében már csak magyar étlappal szolgál- nak, Dicsőség a kezdeményezőknek s mielőbb kövesse szép példájukat az ország minden vendéglőse, kávésa és pinczére. Jó volna, ha a pinczér-egyesületek ma- gukévá tennék az ügyet s megállapitanák az országos jellegü magyar pinczérruhát. * Francois Lajos, ez a nagy magyar fran- czia, megint 200 koronát adott az , Orszá- gos Iparegyesületnek,“ hogy ezt huszko- ronás takarékpénztári könyvekben, mint az egyesület jutalomdiját ossza ki a buda- pesti és budafoki alsó ipariskolák öt-öt tanulója között. Igy gyarapitja a magyarságot Francois Lajos, a ki hű franczia s a legjobb ma- gyar. * | fogyasztäsi Mégis csak hires nemzetté leszünk: megtanülunk semmiböl elni: itün6 példát adtak erre a nagyväradi vehndeglösök és kávésők, akik pinczéreik- nek sem kosztot, sem fizetést nem adnak; de legujabban megajándékozták őket bé- kéltető bizottsággal. Mit szól ehez a békétlenkedő has, nem tudjuk; hanem annyi bizonyos, hogy a lepipált Menenius Agrippa szégyenében megfordulhat sírjában. Ah, Grosswardein, mikor roskadsz össze ennyi dicsőségtől: benned volt és van a Tiszák kirepitő fészke s benned dicsérik az Istent a semmiből megélni tudó pin czérek. A mint halljuk, Succi néhány havi cursusra Váradra utazik. * Egy lap a , Sudapesti Pinczéregylet" szépen megépitett várát ugyancsak csáká- nyozza. Ha a szó szellő is, halgatással nem le- het agyonütni; tehát kivánatos, hogy az egyesület meggyőző czäfolattal nemitsa el az epés gyanusitót. A szövetkezetek italmérése. Nem kis visszatetszést keltett a vendég- lősök között az a törekvés, hogy a gazda- sági szövetkezetek korlátlan italmérési jogot nyerjenek. Mi azonnal kifejeztük véleményünket, hogy ez a törekvés nem felel meg a gaz- | dák érdekének, azzal a gazdák nagy zöme | nem is ért egyet; tehát sikerrel nem jär- hat s igy a tulzó törekvéstől nem is kell tartanunk. Ezóta már volt alkalmunk jelenteni, hogy a szövetkezeti italméréssel tett kisérletek nekünk adtak igazat, mert a gazdák most már határozottan ellene vannak a szövet- kezeti italméréseknek. Ujabban Andrássy Károly lelkész ur, a nSzövetkezés" szerint a szövetkezeti ügyek We Nemesített 48-as edes paprika egyedül : Kövács Sándornál Mokrin, GN Tessék sálam nróba. alapos ismerője és törekvéseiknek buzgó | pártolója, czikket irt a Magyar Gazdaszö- vetséghez tartozó szövetkezetek hivatalos | lapjában, amelyben amellett foglalt állást, hogy a szövetkezetek ne törjék magukat a korlátlan it:lmérési jog megszerzésére. A tiszteletes ur nem leplezgeti az igazsá- got és valójában megbotränkoztıtö képet | rajzol arról, hogy miként mutatkozik a szövetkezeteknek hires nevelő, erkölcs- nemesítő hatása a valóságban. Elmondja, | hogy miként változik az italmeresi jogot gyakorló szövetkezeteknél „a legjámborabb | igazgatósági tag is duhaj legénynyé, ho- gyan tüznek össze a boltkezelővel és hoz- zák zavarba az egész ügykezelést". Fel- emliti továbbá, hogy egyes vidékeken, mint pl. Gömörmegyében ezen állapotok- ból kifolyólag erős áramlat indult meg a szövetkezetek ellen, amely mozgalom tudomása szerint egyenesen a „szövetkezeti lumpolások" ellen irányul. Tehát elég volt egy rövid kisérlet, hogy bekövetkezzék a teljes kiábrándulás. Nem kell többé tartanunk a szövetkezetek ver- | jövő Paprika király ! seiiyetöl, de, annál inkább a szésígyárak véfsenyétől: Számtalánszor panaszoltuk, hogy a pálinkamérések százával szerzik még a kór- látlan italmérési jogot; a zugborkereskedők egyre-másra nyitnak álló borozókat, hol 45 fillérért vesztegetik tőkét mem [látott lőréiket. Ha még ehhez vesszük azt a versenyt, a melyet a korlátolt italmérésüű kereskedők okoznak nekünk a legkisebb szatócstól a nagy füszeresekig, ugy be kell látnunk, hogy a kereskedők semmi tekintettel nin- csenek iparunk érdekeire. Pedig hát mi vagyunk a legnagyobb fogyasztói ennek a kereskedelemnek; te- hát szinte a tiszteség dolga, hogy ez a kereskedelem egy kis méltányossággal legyen irántunk. De hát nincs. Ily körülmények között az okosság, ét- dekünk védelme parancsolja, hogy mi se tämögässuk ezt a kereskedelmet ott, ahol elkerülhető. Valamint a bortermelők, mert a borke- reskedők nagyobb részének nem kellett szüretelt bor, a vendéglősök zöme pedig kénytelenségből ezektől a kereskedőktől vásárolt; tehát hogy a termés értékesíthető legyen, kénytelenek voltak kisérletet tenni, hogy maguk nyitnak korcsmákat; ilyenfor- mán kell cselekedniök a vendéglősöknek is. Ha a borkereskedők versenyre kelnek velünk, ne ezektől vásároljuk a bort, ha- nem azoktól, akik nem versenyeznek ve- lünk, vagyis a termelőktől. Most ezt már nemcsak az érdek, hanem a méltányosság is parancsolja, mert ha a termelők elállanak a szövetkezeti italmé- réstől, szükséges, hogy termésük fogyasz- tását mi biztosítsuk. Ezért volna sürgős, hogy mielőbb meg- alakuljanak a vendéglősök borvásárló szö- vetkezetei. Ezek megszabaditanak bennün- ket a nagykereskedők uzsorájától s érdek- társainkká teszik a termelőket. Ez az utóbbi már magában is megbecsülhetlen nyereség lenne. A jövő zenéje. Széditő magaslatokra hág a haladás. A technika mind több és több lánczát töri össze a szellemnyügző anyagnak. Már káprázatos gyorsasággal száguldunk szárazon és vizen s nincs messze az idő, a mikor a levegőnek is az uraivá leszünk, versenyezve a madarakkal és a suhanó felhőkkel. Gondolatainknak és szavainknak már nem szab határt a távolság s biztató jelek vannak arra, hogy látásunk is korlátlan a föld körén. Hangunkon már nem diadalmaskodik az enyészet s unokáink bármikor megszólal- tathatják nagyapáik jóságos intelmeit. Ha átgondoljuk meglevő technikai vív- mányainkat s azokat a melyeket a közel sejtet velünk, ugy csodálkoznunk | kell, hogy az emberiség erkölcsi és szel- lemi emelkedése nincs arányban külső haladásunkkal. „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb. — Prospektus, minta és árlapok kivánatra ingyen és bérmentve. z " — m SATORI, FRANK, VOLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 199 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Ne igyunk idegen vizet, hanem pärtoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. ab db do Kizárólagos {öraktära : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. 6 £ 6 Kapható mindenütt. € 6 € Telefon 40—97 Az ember, aki eszközévé tette a fényt, a hőt, a villamosságot s a természet min- den erejét, még ma sem ment a babo- náktól. Nincs meg általánosságban a tudomány iránt való érdeklődés, a széphez való fo- gékonyság. Még mindig kelleténél több a nyerseség és a durvaság bennünk. Elve- zeteket hajszolunk és nem tiszta gyönyö- rökre vágyunk. A természet, amely annyira fenséges és beszédes, még mindig nem tud kielégiteni csöndes, szüzies örömeivel; szenvedélyeink egyre visszahajszolnak bennünket a mér- téktelenség tivornyaforrásaihoz. Pedig az az ember, akinek a technika csodái annyi izompuhitó kényelmet, annyi idegfinomitó élvezetet és szellemfejlesztö alkalmat nyujtanak, mégis csak más le- hetne nemcsak külsejére, hanem belsejére is, mint a XVIII. századnak primitiv vi- szonyok között is magas szellemiségre emelkedett embere. Sem erkölcs, sem szellem tekintetében nem finomodtunk, sőt mintha sülyedtünk volna. Ha a technikai haladással szemben ilyen viszás képe lesz a belső, a morális ember haladásának, akkor mily szörnyek lesznek majd utódaink a jövő századokban. A repülő ember, mint a mesék életre kelt vampírja, a felhők között dalos ma- dárkákból szivja ki a vért, az életet. Az aetherikusan illó eledelkivonatokkal táplálkozó ember, a sok finomság ellen- súlyozásául, idegfeszitő élvezetül sodomi- taságba sülyed. Ha igy lenne, hát a szellemivé vált em- ber pokolbeli szellem lenne, oly gonosz, a milyen szellemek az ősregékben kisér- tenek. De hát nem igy lesz. A külső viszonyai- ban szinte túlvilágias fokra emelkedő ember belsőleg sem maradhat el, nem is sülyedhet, hanem csak emelkedhetik. A jövő zenéjét nem hallgathatják kanni- bálok. x A jövő zenéje, a mely valósággal a sphaerák zenéje lesz, legalább a mint az „A. Review of Reviews“ irja. Egy új, bámulatos találmányról van szó, amely dr Taddeus Cahill müve, mely ki- tünően megoldja a zenei hangok távolba vitelének kérdését. A jövőben nem kell majd a zenemüvésznek városról-városra járni, hanem bárhol lehet a földön, s a telharmónium segitségével egyszerre élvez- hetik játékát miden városban, a nélkül, hogy a hangversenyteremben kellene szo- rongania. Ez a találmány azonban csak akkor érvényesülhet, ha a sürgönydrótok még jobban behálózzák a földet, mert ezek lennének a vezeték. , A telharmonia — irja a czikkirö — az elektromosság ea A-0 vivmánya, mely minden hang- szert ki fog pusztitani, mert ezt minden- hová be lehet majd vezetni, a lakásba, gyärba, vendeglöbe, szinhäzba. Bellamy lma a Visszapillantäs a kétezredik évből, teljesedésbe ment. A gép kétszáz tonna súlyu és vagy egy millió koronába kerül. Főelve az, hogy a hangrezgést nem a levegő segitségével, hanem elektromos rezgés utján továbbitja. A szerkezet öt oktáv terjedelmü. Tehát jó dolguk lesz a jövő vendéglő- seinek és kávésainak. Közönségüket szó- | rakoztathatjäk a viläg legjobb müveszei- nek zenéjével, de nem kell gyötrődniök a muzsikusok szeszélyeivel és igényeivel. No, de akkor mindenképpen jó dolguk lesz a vendéglősöknek, mert nem lesz kcnyha, pincze, az étel.ket és italokat illatok és extractumok alakjában automa- ták szolgáltatják, ők csak a pénzt vágják zsebre, anélkül, hogy boszankodniok kel- lene a vendégek ócsárlásain és szidalmain. Azonban ez még csak a messze jövő zenéje. A becsület, Mikor a napilapokban időközönként olvasom, hogy kigolyózták egyik vagy másik gentlement valamelyik klubból, vagy kaszinóból, mert kärtyaadössägait meg nem fizette, — önkéntelenül is min- dig eszembe jutnak azok a gentlemanok, akik szállodai és kávéházi adósságaikat meg nem fizetik, de azért tovább is vigan élvezik a kaszinói tagságot. Ezen a fel- forditott morál-logikán aztán óraszámra eltünődöm, de sehogysem tudom meg- érteni. Nem tudom megérteni, hogy miért kell | a vesztő gentlemannak a kaszinóból való kizáratás terhe mellett záros határidő alatt megfizetni oly adósságot, melyért a másik fél, a — a nyerő gentleman — a legcsekélyebb ellenértéket, vagy ellen- szolgáltatást sem nyujtotta és miért nincs a kizáratás terhével szigoritva a pinczér- nek, vagy szállodásnak járó összeg meg- fizetése, holott ezért a kaszinótag regge- lizett, ebédelt, szállást kapott stb. Csak azért talán, mert a nyerő gentle- | man is rendszerint kaszinótag, a szállodás és pinczér pedig rendszerint nem az és mert a kaszinók szigoruan morális Sza- bályzatait a kaszinotagok, nem pedig a pinczérek és szállodások alkotják? Hát ez teljesen meg is felelne annak az | elvnek, hogy , minden szentnek maga felé hajlik a keze", de semmi esetre sem felel meg az általános morál szempontjának. Már pedig minden kaszinó fennen hirdeti, hogy tagjai csakis kifogástalan erkölcsü, becsületes gentlemanok lehetnek és irgal- matlanul kizárják a kártyaadósságait meg nem fizetőt, ellenben megtürik kebelükben az ételért, italért és szállásért nemfizető nagyságos és méltóságos urakat. Még kirivóbb ezen ellentét a katona tisztex erkölcsi testületeinél, ahol tudva- levőleg még szigorubbak az erkölcsi bot- lásokra vonatkozó paragrafusok, de arány- lag még sokkal több azon uniformisos gentlemanek száma, kik az aranyos tiszti kardbojtot büszkén hordják oldalukon, daczára a töméntelen kifizetetlen pinczér- számlának, mely a fényes atilla zsebében rejlik. Mit következtethet tehát mindezekből minden okos és józan gondolkozásu ember? Azt, hogy azoknak a gentlemenekből álló testületeknek halvány sejtelmük sincs a becsület fogalmáról, akik becsületbeli ügyet csinálnak abból, ha valaki közülök nem kapja meg oly követelését, melyhez min- den jogalap nélkül, a puszta véletlen sze- rencse által jutott (eltekintve attól, hogy a kártyázás ténye már magában véve is inmorális dolog), ellenben nem tekintik becsületbeli ügynek azt, ha valamely gentleman nem fizeti ki a pinczér, vagy vendéglős által neki hitelezett ételt italt, vagy szállást. Ennek a hamis disztinkcziónak, ennek a téves logikának pedig igen igen sok szegény pinczér és vendéglős issza meg a levét; — és ezeknek érdekét némileg megvédendő ajánlatosnak tartanám ha az igen tisztelt polgári és katonai — uri clubbok és kaszinók épp oly diffamáló dolognak mondanák ki a vendéglői — mint a kártyaadósság meg nem fizetését. Ez által azt hiszem csökkenne azon gentle- manok száma, akik a főbelövésig mennek el a kártyaadósságból folyó becsületbeli kérdésben, ellenben fittyet hánynak min- den vendéglői és szállodai adósságra. A pinczéreknek és vendéglősöknek pedig azt ajánlom, hogy ha megtudják, hogy egyik vagy másik adósuk tagja valamely uri clubbnak, jelentsék azt annak be. Hátha foganatja leszen?! Molnár Sándor az , Orient" szálló tulajdonosa. Sztrájktörvény. Nálunk a munkásegyesületeket anyagi felelősség sem terheli a sztrájk alatt tör- ténő tulkapásokból származó károkért. Nem igy Angliában, ahol oly sulyos anyagi felelősséget állapított meg a tör- vény a munkásegyesületekre, hogy szük- ségesnek mutatkozik a törvény intézkedé- seinek enyhitése. Az angol alsóház egyik utóbbi ülésén Lawson Walton főügyész törvényjavaslatot terjesztett elő a 77ade Unionra vonatkozó törvényes intézkedéseknek és sztrájkról szóló határozatoknak megváltozt.tásáról. Az inditványozó kifejti, hogy a javaslatot az teszi szükségessé, hogy a biróságok iteletük meghozatalánál abból indultak ki, hogy valamely sztrájk következtében be- állott bár egy-egy Trade Union vagyonából akkor is megtérítendő, ha a büntetendő cselekményt nem az illető szövetség végre- hajtó bizottsága, hanem annak valamely tagja követte el, a főügyész kijelenti, hogy a törvényjavaslat értelmében a törvény- ellenes cselekmények által okozott kár megtéritése nem követelhető az illető szö- vetség vagyonából, ha a káros cselekményt a Trade Union végrehajtó bizottsága nem hagyta jóvá. Állást foglal a munkásképvi- selők ama követelésével szemben, hogy a Trade Union vagyonát teljesen megvédel- mondja, hogy nem privilegizált proletariá- tust teremteni. A munkáspárt szónoka kijelentette, hogy pártja nincs megelégedve a törvényjavas- lattal. A kormány megigérte a választások alkalmával, hogy megvédelmezi a munkás- párt követeléseit. A vita során ugy a kor- mány, mint a munkáspárt több szónoka azt fejtegette, hogy a törvényjavaslatot ki kellene terjeszteni abban az irányban, hogy az ipari szövetkezetek vagyonával szemben egyáltalában ne legyen érvényesithető a sztrájk által okozott kár megtéritésének igénye. Végül a javaslatot első olvasásban elfogadták. Nem ártana, ha a sztrájk-okozta károk- ért az anyagi felelősséget nálunk is kiter- jesztenők a munkásegyesületekre a méltá- nyosság határai között. HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajänlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, s E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819. --- Page 200 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. juliu; 3. Herz Armin Fiai szalámigyár Budapesten, IX., Soroksári-ut 16. MS Ugyanott I-a pesti disznózsir és szalonna szerezhető be, mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. Ajánlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milanói szalámit és Az ilyetén felelősség a :nunkäsegyesü- leteket visszatartaná a könnyelmü sztrájk- rendezésektől s arra kényszeritenék a munkásegyesületeket, hogy a sztrájkokat ne engedjék felhasználni a közbiztonságot veszélyeztető kihágásokra. Nagy szükség van erre, mert a mai vi- szonyok között a sztrájkvezetők a munká- sok egyéni szabadságát valósággal eltipor- ják s vérlázitó terrorizmnsukkal, a köny- nyelmüen kimondott, sikertelen sztrájkok- kal mesterségesen fokozzák a munkások nyomorát A hirdetés szükségessége. Milanóban kiállitás lesz, amely iránt mezőgazdáink, különösen bortermelőink kö- | zött nagy az érdeklődés. ati Lapok" fejtegetvén a ki- aló részvételünk hasznos követ- kezményeinek föltételeit, a többi között erre a concluziöra jut: „Az egyes (nagyobb) pinczegazdaság, fő- leg olyan, mely palaczkborüzlettel is fog- lalkozik, bizonyos, sagyobbarányu reklám nélkül borait meg nem ismertetheti. Ahhoz, hogy valame márka a nagyközönség emlékébe vésődjék, hogy valamely czimke stb. közismertté legyen a szakértők, gour- mandok előtt, ahhoz évek kitartó munkája kell. Mindig és mindenütt meg kell jelen- niök, minden alkalmat megragadniok, hogy észrevétessék magukat, hirdefni, utaztatni, ingyenes mintákat kell küldeniök stb. Es azután egy évtized vagy még hosszabb idő után meg lesz az eredmény, ha a ki- szolgálás is jó egyenletes volt. Nem kell messzíre mennünk példákért. | A „Chateau Tarányi"-t, a „Chateau Sza- „Chateau Palugyay"-t, a Domány- sn VA . tást Taste értesit értesitést szóbeli vagy "irásbeli ker- szénsavval telittetik. Az emésztést elősegítő pom- ? Jegtinomfbb SÉNYét Malott azt olcsó ár és lszősködésre díjmentesen nyujt | / I ATCÁLOS 13 én ld | pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardíjméntes Első = x 39 A Magyar Királyi Söjöyedek Vezérügynöksége | szállítás!" "érjen árjegyzést a Sz: -Lükácstürdő Első perjámosi tehenészet APEST, V., Väczi-körut 32. sz. Kutvállalattól Budán. A St. Lohis 1904 : Grand Prix. Perjámoson (Torontälmegye). .. 9 8) SE x R un . , sIPULUSZ LAPJA Kávéházi, vendéglői berendezések | alkalmi eladása és vétele. Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. | Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca | es chinaezüst-äruk, märvänyasztalok, székek a : ; | tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrényék, Mágyarország legkedveltebb — élcz apja. | | § borkimerö-asztalok és sörkimérő készülékek Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 Krajezär. uj és e közPCBAI kk golesöbb Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Elöfizetesi ár: Egész évre ött | A M árú NY : Telefon szám : 52—59. F : A Et VAY? Képviselők : STRASSER A. és TARSA Negyed évre. . . 1 frt CO kr BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- Palaczksör osztálya: X. kerület Köbánya. Sz:rkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. BG66G0600- 6 SOGYHH0H900 1 Telefon szám: 56—58. diofa-utcza sarok). Baldóczi-ásványviz. a mm [I z 3 Z 7 7 m AglÖ ik. @ | BALDÖCZI , DEÁK" De - 2 Vendéglős kerestetik. © ‚| SALDOCZI „DEAK“FORRAS | a ®@ ;j a világ legjobb ásványvize. [5 a A huszti kaszinóba f. évi augusz- ey | A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- [8 t; 3 : en 9 Se tus. legkésőbb szeptember "hó! lire DD 3 ismerö diplomäval kitüntetve. — Kitünö borwiz, o B us, legkeso szep e Ir borral vegyitve a legkitünőbb üdítő ital: m- “ 6 A a 21 1: liternek ára (üveg nelkül) házhoz szällitva . . . 18 eu. [5 31 .. | t 3 - ; 7 ? Vezető 3 ennem e tá] pi N . var 9- (£) u Z e ® 21 "ödirnıstis: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (1. em.) : © illet vendég os kerestetik. ! ; &% A| A baldóczi De&k-forräsviz vezérképviselete megszün- s G Feltételek Huszton, a kaszinó elnök- m vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. : ie segenel tudhatök meg. m Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. ı£ S] >» — & 808008882 8%990992909809€ ! Szenzácziós tálmány 1! !! Baldóczi-ásványviz. % @ 16 ® <® @ ® tw @ 0 10 46 16 té 16 16 : 0 10 18 2 ni Fischer H. Imre, 9 16 ANT -f@ ® tű készüléket találtam fel, a mely automa tsa 9 viznyomatu 16 ta en, hogy a vendég hány korsó sört fogyasztott 8 A 8 I, tal felszerelt korsó használatánál nem lehet téve- lés nikkel-lemezből pré: selt és olcsó áron 9 SZ emélyfelvonó lehet előállítani. En Találmányomat szabadalmaztatni akorom, de anyagilag nem 1 — : á em, mely uri ember lenne társ ezen találmányom szabadalmaz: 2 eladó. tatásához, ugy az értékesítési összegben osztozkodnänk 97 N ki vi nat a A Caimem: 8 Megtekinthető a s Hungária" nagy szál- 98 9 8 hi — 2 16 lodäbar, Budapest, — hová az ajánlatok 1 kh % gepesz. is czimzendök. Kistapolcza, Nagyharsäny. (Baranyamegye.) EIS Ah m Berbeadasi hirdetmény. | A beregszászi csizmadia ipartársulat ezennel közhirré teszi, ! hogy a tulajdonát képező Verböczy-ter és Széchenyi-utcza E OG sarkán, a város legforgalmasabb helyén ujonnan épült Hirdetmény. Nógrádmegye Szécsény mezővárosában, a város legforgalmasabb helyén az ,, Oroszlán". hoz czimzett szállodáját és vendéglőjét a hozzá szükséges mellékhelyiségekkel és 23 vendégszobával : 1906. nov. I-étől számított 10 évre bérbe adja. dé lő A II d Bérelni szándékozók f. évi julius 15-éig 1200 korona óva- nagy ven ég 0 és Sza 0 a dékkal ellátott ajánlatukat Nagy Sándor társulati elnökhöz ! Ps DA . ıdjak be, ki is bérelni szándékozóknak mindennemü kérde- haszonbérbe kiadó, esetleg örök áron is meg- -ősködésre felvilágositással szolgál. vehető. — Az eziránt érdeklődők forduljanak Ugyanott 1906. nov. 1-től egy jó tágas bolthelyiség is kiadó. ie Beregszäsz, 1906. junius 18. SZVOBODA ARPAD uradalmi tiszttartö urhoz A csizmadia ipartärsulat megbizäsäb6l NAGY-SZECSENYBE, akivel az üzlet megköthető. Nagy Sándor, társulati elnök. --- Page 209 --- 1906. julius 5. VENDEGLÖSÖK LAPJA 13 te —— N I] Boreladás. 260 hekto igen finom zöld, fehér ó-fajbor igen olcsón hor- dókkal vagy anélkül eladó. Bővebbet a megbizottnál : HIRSCHFELD JAKAB borügynöksége BACSALMASON (Bäcsmegye). Gpos—00 513 | d 1 LA "" és Vendéglő.: => Elsörangu, nagy forgalmu, köruton € | S> fekvő igen elegáns vendéglő azonnal € | = bérbeadó vagy eladó. << | e Bövebb felvilägositäst ad: < s Terézvárosi Takarékpénztár m. sz. € s Budapest, VI., Teréz-körut 4. b | ÉNNNYANADANNNNNNNÖ Boreladás! Hagymássy Károly paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. évi 33 ht. kárbenet vörös bor, 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. kárbenet siller. Tudakozödäsra az | eladó küld mintát az ár meg- jelölésével. | !Pinezerek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál [/ Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. A viläghirü müncheni elmeztetés! és ezidőszerint, Eladó borkereskedés mely 60 éve fennáll, régi, hű vevőkörrel, előnyös fekvéssel Bécsen kivül, egy vasuti góczponton, fekvésénél fogva alkalmas eczet-, pezsgő- vagy szeszgyártás beren- | dezésére, felvilágosítást ad, Johann Gstier Hausbezitzer in Wien XI/I. hauptstrasse 50. Simmeringer- DEAD DEAD ! 1 Hirdetmény. Közhirré tétetik, Baranya-szt.-lörinczi szabad-kézből örök áron el- & adó. Venni szándékozók for- duljanak hozzám, mint aki az eladással megbizva va- gyok. Baranya - Szentlörinczen, 1906. évi május hó. Benkő Gyula, ügyvéd. nagyvendéglő § 4 déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. 27 Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, má kek tömören hajlított fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő ányasztalok, szé- asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MÁRTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61. WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. Ad Ce A t cz. szälloda-, ven Csapos vendéslós kerestetik aki jó konyhát tud zett felesége van hozzá; az üzlet Kolozs- várott van, szálloda és egyedüli szép nagy kerthelyiséggel és teljes bir. Óvadék 2000 korona. Esetleg bérbe is adandó. Megtudható ENGELMAN HERMAN vezetni és szakkép- felszereléssel úrnál Kolozsvárott. Több kitüntetés tulajdonosa TELEFON 59—-23. A docAuthor] A A Md kt AA, 1. A A d dt | er Felkérem igen t. | beszerezni. MAHUNKA IMRE TELEFON 59-23 cs. és kiír. udv. butorgyáros Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is kesziti, amelyek nálunk eddig ismeretlenek. VIII., Német-utcza 49 és 51. Ahh Paulaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. a A ! Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. F A müncheni Paulanerbráu czég ugyanaz, / Igy mely évente márcziusban a viläghirü Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető ‚ymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- mat megrendelésre Telkerni. — Egyben van szerencsém b. tudomására adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a „Salvator“-sört Prindi Nándor ' — vendéglős — Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Tisztelettel a müncheni „Paulaner-sörfözöde‘“ magyar- országi egyedüli vezérfőképviselője --- Page 210 --- 14 Ca VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 5. £ A viläghirü franczia E € : Klad6 szá 0da. £ DELBECK & Comp. | 5 0 Tk CE K . 1 ; & 5 agyobb videki mely áll egy Z reimsi pezsgöbor-gyär €s a müncheni Hofbräu z városban levő szálloda, nagy terem-, £ Ad = két ebédlő-, egy szeparé-, két lakässzoba és hat ven- <= 1 zt 2 , egy szepare-, a. magyarországi főlerakatai A [ 2 dégszobából teljesen berendezve; továbbá tágas = = 9. Válogatott füszeráruk, min- | = udvar-, nagy kert-, pincze- és jégveremből, azon- € A - | ké kivül rendelkezik egy parkkal körülvett terraszé- € = 9 dennemü bel- és külföldi cse- s val. Elhalálozás miatt azonnal eladó. 2 | an l———— b-4 di N - ni MADI? 1939. 1 . 9 megék, magyar és franczia § | z Czim e lap szerkesztösegenel. : L 1: x BAÁÁNVÁNÁÁNÁMVÁZÁ ÁÁÁÁ NNR pezsgőborok, rum és tea, § — : A A A e ) S liqueurök, sajt, vaj, kassai a Eladó vendé jő [33] Ss e X, Salt, a], Kassal, N 59 A] E | 2 s ke] E - prágai sonka jelvágoltal: | S Budapesten a VII-ik kerületben egy régen fenn- S A > s A ka álló, jómenetelü vendéglői üzlet betegség miatt e % = gyümölcsök stb. stb. raktára. 3 S Brá ; 5 1 " h3 azonnal eladó. S Draza) Kälmännä S Az üzlet havonként 80 hektó sört és 80—90 8 ö Muzeum-körut 23. €3] hekto bort mér ki. Ára 15,500 korona, Komoly e pály: izók forduljanak e x iadóhivatalához. $ Vi Il . vitágítási berendezések. Vil- ! A A wan RAS 5. Wägner 4 és Társai lamos lamos kolibri ivlámpák. vit | A tisztelt szállodások, vendéglősök | : lamos illáns lámpák reklám világitásra. és har és urak figyelmébe ajánljuk egyesült gyárak mint betéti társaság ektromos világitáshoz. Minden- Csillárok el k hajtására alkalmas benzin-. gáz-, és szivögäzmotorok; üzemköltség óránkint 1? 21/2 fillér vizszürők. Árjegy- zvetessel szivesen szolgál rőnként és } „SIMPLEX'‘ $ zekkel és költség vasöntö és gépgyár : Ganzé és Társa részvénytársulat o i üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. apost. Város ? Bud RORELADÁS Mintegy 25 hektoliter urasági bor van eladó. Megtekinthető Tó-filmáson (Pestmegye) HAFFNER Károly kasznár urnál, hol az ár is megtudható Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Arpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- it A forrás hatóságilag és vegyileg meg- iz Itatott, kifogástalannak és szénsavval v aló telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi ireda és raktár: 1., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. OGNAC Czuba-Durozier & Cie, Promontor. vétó 3 francia cognacgyärat : Vezerügynökseg: RUDA 6s BLOCHMANN, BUDAPEST. SARAAAAPARARPAC x ii i Watterich A. Budapest, VII, Dohány-a. A figyelmébe ! ! A 48. számu szab, lég- nyomásu sörkimerö-k6- szülék, mely abban különbözik a többi készülékektől, hogy önműködőleg — záródik ; tehát minden járatlan egyén kezelheti s nincs kitéve az elrontäsnak. Az árkülönbözet aránylag az előnynyel oly csekély, hogy az mindenkinek — ajánlható. Ára csak 30 korona Seifert Henrike és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, VIi., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. e „ZZ Vendéglős urak | BUDAPEST —BÉGS, IX. ker., Tinódy-utcza 3, Oxygén- és szikvizgyárak berendezése. Sör-, bor- és hütőkészülékek, pinczefelszerelési czikkek. lati Staniol- és fémkupakgyár Hazai u} iparág ! ! Árjegyzék ingyen és bérmentve. iparág ! Egerben díszoklevél — Verseczen aranyérem. — :— Pozsonyban aranyérem. Hütő- és jéggyári berendezések. Tokaj-Hegyaljai borok Ajánlok sajáttermésüű hegyaljai boraimból literenként : asztali bort —.56, 60.—, 70.— és 80 korona; szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és: 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. Pannónia szálloda sörcsarnok, elsőrang. nagy kávéház MISKOLCZON. Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, az egész épület egy kézbe hosszabb időre bérbe adó. Ajánlatok Blau Gyula épitész-mérnök tulajdonoshoz Bpest, VI., Délibáb-u. 23. mielőbb intézendők. tal --- Page 211 --- 1906. julius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 104267/906—1V. Budapest székesfőváros Tanácsa. Árverési hirdetmény. A székesfőváros tanácsa az V. ker. Vigadó és vigalmi-, étkező- és sörhäz helyiségeinek, kávéházi helyiségeinek, ruhatäränak a Vigadó-téri kioszk és két hozzátartozó lakásnak 1906. évi november hó 1-től kez- dödö s 1915. évi, esetleg 1920. évi szeptember hó végéig tartó bérbeadására ezennel nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet oly megjegyzéssel, miszerint az ajánlat vagy együttesen az összes helyiségekre nézve, vagy csupán az étkező és sörhäz- helyiségek, kávéházi helyiségek, a kioszk és a földszinti hozzá- tartozó lakásra nézve tehető avagy pedig oly ajánlat is adható be az összes helyiségekre, melyben feltételképpen kiköttetik az, hogy a főváros az emeleti éttermeket a fehérnemüek kivé- telével az összes többi felszerelési tárgyakkal saját költségén berendezni köteles. Megjegyeztetik, hogy a bérlő esetleges kivánságához képest nem lesz akadálya annak, hogy ugy a földszinti ven- déglői helyiségek, mint a kioszk „cafe restaurant" módjára kezeltessék. Amennyiben pedig az emeleti éttermeknek a főváros költségén leendő felszerelése mellett tétetik ajánlát, ez eset- ben kiköttetik az, hogy a bérlő a bérlet megszüntével a berendezési, illetve felszerelési tárgyakat a fővárosnak jökarban visszaszolgáltatni köteles. A felszerelési tárgyakra nézve szük- séges külön biztosítékra nézve a tanács utólag fog határozni. Erről résztvenni kivánók azzal értesittetnek, hogy az ajánlati tárgyalás f. évi julius hó 10-én, kedden délelőtt 10 óra- kor a központi városháza 232. sz. bizottsági üléstermében (Város- ház-utczai rész, I. lépcső 2. emelet) fog megtartatni s ehhez képest ajánlataikat a tanácsi VI. ügyosztälyban (központi városház, II. emelet, 237. sz. a hivatalos órák alatt az aján- lati tárgyalás napján azonban legkésőbb délelőtt 10 óráig a tanácsi pénzügyi osztályban, vagy a , Budapesti szállodások, vendéglősök, korcsmárosok ipartársulatának Ertesitöje“ szer- kesztőségében (IV. ker., Ferencz Jözsef-rakpart 16. sz.) kap- ható bérleti szerződésmintán szabályszerűen felbélyegezve s a székesfőváros valamely pénztáránál az ajánlati tárgyalást megelőző napon déli 12 óráig letett 20.000 K, azaz huszezer korona bánatpénz letételét igazoló nyugtával, vagy postai fel- adóvevénnyel felszerelve az említett helyen és napon dr. Vaszi- lievits János tanácsnok ur, vagy megbizottja kezéhez annál is inkább nyujtsák be, mert elkésve benyujtott vagy kellőleg fel nem szerelt ajánlatok figyelembe nem vétetnek. A bánatpénz készpénzben, a főváros által kijelölt helybeli takarékpénztárak betéti könyveiben vagy óvadékképes értékpapi- rokban, mely utóbbiak azonban — kivéve a fővárosi kölcsön kötvé- nyeket, melyek napi árfolyamon szämittatnak — legfeljebb a tőzsdei árfolyam 909/0-ával de sohasem névértéken felül számíthatók. Végül megjegyeztetik, hogy a vigadó világitásához és egyéb motorikus czélra szükséges áramot a magyar villamossági részvény- társulat 1908. évi október hó végéig hektovattonként 2, azaz kettő fillérért szolgáltatja. A székesfőváros fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül szabadon választhasson s ha az ajánlatok eredményét megfelelőnek nem tartaná, ujabbi ajánlati tárgyalást hirdessen, vagy tetszése szerint járjon el. Azon ajánlattevő, kinek ajánlata elfogadtatott, a főváros által megállapítandó helyen és időben a szerződést alá nem irja és a szerződési biztosítékot le nem teszi, akkor nemcsak bánatpénzét veszti, dej azon- felül a székesfőváros a bérletet az ő kárára és veszélyére fogja másnak bérbe adni. Budapesten, a székesfőváros tanácsának 1906. évi május hó 31-én tartott üléséből. Viola, h. polgármester Legujabb amerikai rendszerü sörhütő es kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők, Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. Gw Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállitunk. "m Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifon-szikvizgép, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. Pályázati hirdetmény. A gödöllői állami méhészeti gazdaság méhészmunkás tanulói és időszaki tanfolyamának hallgatói élelmezésének, a tanulók fehérnemüi s a tanfolyamok ideje alatt használt asztalteritök asztalkendők, törülközők stb. mosásának 1906. évi julius hó 1-től 1907. évi november hó 15-ig vállalati uton való biztositása czél- jából 1906. évi junius hó 27-én, szerdán délelőtti 10 órakor a m kir. méhészeti gazdaság irodájában, Gödöllőn, nyilvános pályázati versenytárgyalás fog tartatni. A- szerződés tárgyát képező vállalat közelebbi feltételei a méhészeti gazdaság irodájában Gödöllőn és a magyar kir. méhé- szeti felügyelőség hivatalos helyiségében (Földmivelesügyi m. kir. miniszterium II. em. 76. ajtó) naponként délelőtti 10—12 óra között tudhatók meg. Pályázók 1 koronás bélyeggel ellátott irásbeli ajánlatokhoz keresztlevelet, magyar honosságukat igazoló okmányt, továbbá eddigi foglalkozásukat és családi állapotukat feltüntető vala mint erkölcsös életüket igazoló bizonyitványt is tartoznak mellé- kelni s az ajánlatot a v 1 időpontjáig boritékba zárva egyszáz koronányi k agy elfogadható érték papirban leteendő bánatpén együtt a magy. kir. méhészeti fel ügyelőséghez eljuttatni. A pályázat eredményé közvetlenül a versenytárgyalás befejezésével értesülnek az ajánlkozók, a midőn az el nem foga- dott ajánlatok benyujtóinak a bánatpénz visszaadatik. A nyertes p zóval pedig, miután ez a 100 korona bánat- pénzt a letétbe helyezendő 400 koronányi biztosítékra egészítette ki, a szerződés nyomban megköttetik, megjegyeztetvén, hogy a szerződés a vállalkozóra nézve ennek aláírásával, a gazdaságra illetőleg az államkincstárra nézve pedig a földmivelésügyi magy. kir. miniszter jóváhagyásával válik kötelezővé Budapest, 1906. évi junius hó 13-án. M. kir. méhészeti felügyelőség. --- Page 212 --- - - TT SS——————————— 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 5. © A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István Var EYE elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczer-Egylet Önképző-Kör". — Előfizetési ára "egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. ÉG" ELADÓ BOR. Saját termésü Óó- és uj, fehér és vörös hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállitom Árjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szölöbirtokos, Versecz Fehertemplomi-ut 39. Leseeeseees ceeseee szezecEE GEL CECCELFELL ELL LELELL DBY Dr. r. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. s aufonayer és pr v J * dr. Liebermann egyetemi tanär urak ältal ajänlott w H ® $ : 4 dupla malátasör szent István védjegygyel $ ! , , $ a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye 8 K u L CC NI A R S A N D (©) K Y a söripar egyik fegjelentősebb vivmänya, ) — Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- 4 A . FS x ÁR. Á naaa ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- 4 eses BRONZARU- ES CSILLAR-GYAR 5550 a N lábbadozó d nok Vat a gyengeség különböző nemei ellen, Va S [/ végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege [] BUDAPEST, VI, DESSEWFFY-UTCZA II. w | üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási 1 Yv adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis 4 WV palaczk 32 fillér. 9 AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, ud — e — —- esse: A x AIR DOW Cs. és kir. udvari és kamarai szállító, [3] kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. w : N Yu ; $ | DREHER ANTAL SERFŐZDÉJE ! W részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. | [1 Budapest Kőbányá N „2A nyán. Városi Iroda; VIII., József-utcza 36. Saját alsczu:tőltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli márcziusi-, korona (4 la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Kilönfegeszég: dupla maláta kösör kökorvőkban. Nagyobb sörmennyiséget saját jézkocsíjtlan wa . Zöldség és gyümölcs ! és zöld hat. festek. zöld hagynia len sárua: | S Bodega de Santa Maria répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege A -világhirü kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Sociedad del Hijo de C Pitagorás Malaga Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, " > nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, Spanyol kír. udvari szállitó borkiviteli társaság, több görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. elsőrendü világkiállításon aranyérmekkel kitüntetett Valamint egri fehér, siller és vörös malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- 20000 hegyi borok 26000 szertár, füszer-, cscmege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók Magyarországi főraktár: Budapesten, VIIL, Német-u. 57. LANG NÁNDOR- nál EGER, (Hevesmegye.) ) | Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési ezimkével van ellátva. —— Kérem tőlem árajánlatot kérni. LL—L—L— | JUNG ANTAL vezérképviselő. b há] Gártner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktára Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. @ Izzölämpäk, „Nerst“-fele lämpäk, fog- % A Budapesti legszeszgyärak felszerelesi irodai | 1V. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker;, Erzsebet-körut 19. szám | állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világításhoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetű légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. Ún! szülék és csöngetyü berendezésekhez [49 "77 Legszeszberendezesek a legmérsékeltebb árak 49) ó á (49) lalatok és mindennemü világítási ké- GET ELELF ETEL ELFELE ELLE LE LEE való anyagok nagy raktára. mellett eszközöltetnek. yag DE nagy DDD DDRDDDDH-DF: --- Page 213 --- 1206. julius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA MŰIPARÁRU RAKTÁRA KERTÉSZ TÓDOR BUDAPEST, IV. KER., KRISTÓF-TÉR. Kugli-Bábuk 3% elek (pt, 2.10, 2.50 sos vastagságban egy készlet Lignum Sanctum kuglizö golyók átm. em, _ 9 9143 10 10. a 11 _ MY 12 1212 frt —.85 —.95 1.15 1.30 1.65 1.90 205 2. 18 13/2 14 182 15 2.35 2.60 3.10 3.45 Kugli-golyók száraz gyertyánfából ni gi pléhpersely lakatra 1 írt Orosz kuglizó egész szük udvaron felál- 9 darab szabályoz- lithatö, egy ké. báb, 1 drb go! ható erős i sröffal a golyó nagy lámpa petroleum; 6 forint. Kerti gyertyatartó szél ellen, üvegboritöval 1 frt. Kerti lámpa petroleumra 2.51 Lampion kertek kivilá 30, 80 kr. Magnesium fáklya 30 perczig meglepő világos: Dugaszhuzó 20, 40, 60 kr. sára és feldiszítésére 15, 20, ad, 1.40. Abroszmegerősítő Qi készülék falra vagy ajtóra feler dugaszoló Hydraulikus hordó szádszelep, csapra: pálinka, bor: italok megyaranyosodáse ellen 1 Írt. Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvág: Mandula-, stb. reszelő 1.80 írt Borsörlö 40 kr. Habverő félliteres 8 , jégtartó vederrel s 10.50. Vás: Billiärd golyó elelántcsontutánzat 1 készlet 3 darabbal 5 nczia- dákóbőr keverve 1.60 frt. Domino játék 90 ki 1.80—18 frt.-ig. Tivoli tärsasjäte táska derékra csatolható, szarvasbőrből álylyal 1.80, három osztályl 3.50 frr. Szivar- és czigarettatartö szekrén pinc reknek, elzárható 4 osztálytyal ály! mulatságok-, és kirändul okhoz 100 drb 90 ki 640, 130 cm. 12 frt. Pinozer s yá 1.25 frt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 frt, márványlappal 7 frt. Konyha: mérleg 3 írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegitö készülék €5 kr. Bor Vagy más szeszes italokhoz szivattyu 1 frt 80 krajczár. Ellenőrző bárczák: 1-es sárgarézből 100 drb frt. — 20 5-ös vörösrézből „ „ , 1.20 10-es nikkelből TA nl ns 140 20-as sárgarézből 1C0 drb frt 150-es vörösrézből ,, ,, » 100-as sárgarézből ,, ,, ,, Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. Nem csalogatjuk vásárióinkat vitág- hírű kulimász kénőcsök ingyenes o0s2- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen T ee Are szükseg nincs. — Tessök ärjegyzöket kérni és nálunk egy próbarendelést tenal. 1! Minden czipőnk kézimunka !! Mérték utáni rendeléseket vagy or- thopád-czipőket a legügyesebb czi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek!! Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A SARU-ezipövällalat a budapesti oczipeszek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VÍII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében) Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni $ HURERT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Különlegességi jegy : GENTRY GLUB a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : KUTASSY VINCZE úr M BUDAPEST, V., Ärpäd-utcza 9. szám. M HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. K6szit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézosapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban, — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, TELEFON 29-03. Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás ! Elsörendü, folyékony, száraz DS szénsavat A ajänl könnyü 10, 15 €s 20 kilogramm aczeltartäl Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksäri-utcza 96. Diadal Sec (franczia mödszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30, --- Page 214 --- 18 VENDEGEOSOR LAPJA 1906. julius 5. Az „Erdelyi Pincze-Egylet“ [/ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Sürgönyczim: Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, E gyögyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. Szepességi lenipar : i Wein KáRoLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok. i főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. Szepességi lenipar! Budepes (Haris-bazár-épület.) Ajánljuk hírneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- szolgálunk. dezésekről költségvetéssel al, erős lässal részletfizetésre is k sze tel, dót. itanulásra leg [ zimbalom- iskola I. ré ik? alma ib b Kuliffay 1a, II. rész árogató, gram- , har móniun Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen Horváth István műhanészerész, József töherczeg udv szállítója, BUDAPEST, VII. ker.. Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi- körút 46. szám. : X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkívül még és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállít. magyar Vámonkivüli pincze Ajänlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy | Vármegyei Casinó Igazgatóságától. = a Pedálos czimbalmok c 4 | Hirdetmeny. Szolnokon, a Vármegyei Casino” tulajdonät kepezö s a väros központjän, köz- vetlen a vármegyeház melletti épületben levő éttermek asztalok és székekkel felszerelve, a hozzá tar- tozó pinczehelyiségek és 2 szobából álló la- kással a jelenlegi bérlővel kötött szerződés | lejárta folytán 1906 október I-töl 3, esetleg 2 6 évi időtartamra bérbeadatnak. Bérelni szándékozók felhivatnak, hogy 400 korona, azaz négyszáz korona bánatpénz- zel felszerelt zárt ajánlataikat ez évi augusztus I5-ig a casinói igazgatósághoz — ahol a fel- tételek is megtudhatók — küldjék be. Megjegyezvén, hogy a Casino bérlője ital- mérési joggal bir. Szolnok, 1906. évi junius hó 21-én. Az igazgatóság. 000 RÓCK ISTVÁN TELEFON- i rexeros. | GÉPGYÁRA | Kevétezim: ] SZÁM: ROCK ISTVÁN 1984 és 13-65.) BUDAPESTEN | ie I. kerület, Budafoki-ut. Gyártmányok : GÖZGEPEK bármily nagyságban. Langen és Wolf- rendszerü SZIVÓGÁZGENERÁTOROK és GÁZMOTO- ROK. Lekomobilok. Gőzkazánok bármily nagyságban és rendszerben. SZIVATTYUK Worthington-féle és egyéb rendszerek szerint. HÜTÖTELEPEK ES JÉGGYÁRAK. GÉPBERENDEZÉSEK, malmok, téglagyárak, olajgyárak és MESZHOMOKKÖTEGLA- GYÁRAK részére. HYDRAULIKUS SAJTÓK külön- böző czélokra. Borsajtók és szólózuzók SÓÖRLŐ MALMOK kézi és géphajtásra --- Page 215 --- 1906. julius 5. VENDEGLÖSÖK LAPJA 19 „Bachus” szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó Ezen szabádalmazott stérilizáló üveg hordódugó kitünően bevált; a kimérés, vagy házi szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödéstől, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KÉNEZÉS ! ! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 szok nagyságban lesz gyártva és Pol 2 3 4 5 Ze Átm. "4 62 fo 57/62 48/56 45/50. 37/44 30/ 36 Ára korona: 3.50 8—- 2.50 BACTTANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristöf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. MM... AKA ll JD DÁK Ő 115. PÁ. A 1 0 0 A Áll fh ÁK 28.0 ÁK A LK ÁK JÁ A A ÁK ÁÁ AK Zwack J. és Társai cs. és kir. udvari szállítók. } Budapesten, IX. ; Az , Unicum" gyomor- ,,UNICUM"" Saját pälinkafözdek. ? erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvórium, gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- nemű és minősézü egyéb pálinkák. — különlegességek, ugy Behozatal: valódi mint: Allas, Anisette, Curacao, Cacao, Chouva jamaica rum, franczia cognac, Whisky, Arrac 5.3. nl, 49 9. 1. A sában von eds s ÁR, Triple sec, Cherry, > Brandy, Menthe, Gla- A gyär 1840-ben ala ciale, Peppermint stb. pittatott. Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi ; kéz alól való A is kapnak. ? WW WENN WOCHE WE :BORHEGYI F.: palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizellá-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirnöves bortérmelőktől á legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. .....X..8 78". [4 > > > > > > : > > > ® Legujabb találmány! : Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy tálcza alkalmazva, nem izzad, 700/0 jégmegtakaritás érhető el. M hentes, vendeg'öi, tejcsarnők, ugyszintén házi használatnál nélk hetetlen, A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbiekné Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 259/0 apadás áll- hat be. Kivänatra nagyobb hus és sörhüti kamarákat megrendelés után készitek. aaa aal BE BR Ärjegyzekkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Fi Bucsanyecz Jözsef Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya udvar közelében.) IL : A = = = = - - vasa SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). SEE Boreladäs, ae 2 í3 fehér és silfer borokat, 5—6 fokos, hektónkint , : 31 korona "Bl utánvét mellett, kölcsön hordóban. © DES P VIDONSÁG! LAKOS LAJOSI : ibát vagy takaróktíehely: gyáros rsra t a le: sütjük meg a. áazhely sütőjében. A nyárs-sütő ára roastbeuf- -rostélylyal együtt: 45 Cm, hosz- 1 Sütöbe való nyárs, keze- , mintha azo láda és postaszällitö-level 80 fill nyárssütők urasági vagy vende lyek sütőibe — a megadott sű u- ságához mérten — külön árban készülnek BUDAPEST, IV., Váczi-utcza 40. EL——— TELEFON: 63—70. PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN TELEFON : 63—70, BUDAPEST, VIII., legdusabb vál szakba vágó czikke ersposírt 47. alatt ökban k minden € aphat . Állandóan nagy raktár ROBICSEK ADOET © (SS) BUDAPEST Parafadugaszgyär: VIl., (| N EKEITS erti 15. sz. VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Pinczefelszerelési szaküz et : Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai =—— Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont "képező 200 holdas szőlőtelep ! továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 216 --- i 20 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 5. A szepesi hitelbank‘ és központi takarékpénztár részvénytársaságtól Lőcsén. Vendéglői bérlet Tátrafüreden. Az eddigi hirneves vendéglős, ki 17 éven át kifogástalanul vitte az üzletet, visszavonulván, O-Tátrafüred gyógyfürdőben, a következő bérletekre hirdettetik pályázat 3 esetleg 6 évi időre: 1 A nagy vendéglő (ca. 600 szék) és a kávéház (ca. 300 ülö- hely) bő mellékhelyiségekkel 1907 május 15-től. 2. Anagy szálloda ujonnan épült étterem épülete (ca. 250 ülö- hely, pensio-rendszerrely összes mellékhelyiségekkel 1906 deczember hó 1-től. Fenti legjobb hirnévnek s igen nagy forgalomnak örvendő üzletek közül az első csak a nyári idény alatt tartatik nyitva (május 15-től szeptember végéig) mig a második a nyári idényen kivül e DE télen is nyitva áll (deczember 1-től márczius közepéig). Csak elsöranyu szakemberek, kik kellő tőkével is rendelkeznek, sziveskedjenek ajánlataikat | f. évi julius 31-ig a Szepesi Hitelbank Igazgatösägähoz, Lőcse, beküldeni. Ugyanott szerezhetők be a | rleti feltételek és a szükséges informácziók. Lőcse, 1906 junius 12. A ,, Szepesi Hitelbank és Központi Takarékpénztár Részvénytársaság" Igazgatósága. SE CS | SEE ZEN MDIZEAELAG EZ Transylvania Sec kouis Francois 4 Comp. császári és kir. udvari szällitök. s Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállítói. szzEszzEEEEZZEZEE BUDAFOK. t444£€€££££CECEET Hors Concours. == 12 elsőrendü kitüntetés. == Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza I6. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: " FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII, Rottenbiller-utcza 19. --- Page 217 --- XXII-ik évfolyam. 14. szám. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) Budapest, 1906. julius 20. A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ES KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pin gy az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és k lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a ,Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglő „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi KE Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. Háromnegyed évre 9 Félévre » Evnegyedre . sok „Ujpesti szállodá föpinczerek bizottsägänak, a „Budapes „Budapesti kávéházi segédek egylete“, a „Szatmär-) "let", a Révkomáromi vend , kávésok, korcsmárosc , vendéglő é fá: a ; a : p t adék letéti lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a , Magyar sza g egyesületé"-nek, az ív vendé a mint szövetkezet", a „Gy g- a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" ácsok köre", a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek Laptulajdonos és felelős szerkesztő : $ko. | IHÁSZ GYÖRGY. Magyarország vendéglőseihez. Gundel János, az országos szövet- ség érdemekben gazdag elnöke, sze- rény meghivásomat méltányolva, in- ditványomat, hogy a szövetség és a nyugdíjegyesület 1906-ban Miskolczon tartsa közgyülését, elfogadta, és ezzel engem, egyik legnagyobb tisztelőjét, örök hálára kötelezett. Az egész ország vendéglősei az igaz ragaszkodás és tisztelet szin- arany érzésével viseltetnek a mi ezüst haju és Janus fejü, igazságos és részrehajlatlan jó elnökünk iránt; mindnyájunk büszkesége Ő. Mert hiszen vendégeink első kérdése igy hangzik : Itt lesz-e az öreg Gundel? Mert Gundel akár elnököl akár csak mint egyszerü tag van jelen, semmi- | féle nagyhangú vagy nagyképü ura- ; ságoknak nem szokta a túlkapásait vagy szereplési viszketegségeit le- gyengiteni, hanem ugy, mint azt né- hányszor már láttuk és hallottuk, az okvetetlenkedő és krakeler rögtön ki szokta kapnia maga meg- érdemelt suhintásait. Okos és szak- szerü beszéd nála a legnagyobb mél- tányolásra talál, azonban ha valaki bolondokat mond, az először is a ő sas-tekintetét kénytelen kiállani, ha ez nem elég, leveszi a csiptetőjét és kezének egy, csak tőle látható, moz- dulata értésére adja a nagyképüs- ködő szónoknak elég a szóból, okosat szeretnék hallani, onnan van tehát az ujabb tagok álmélkodása, akik holmi utazó apostoloknak sze- retnék magukat feltolni és akik azt tőle | | hitték, hogy , nálunk" lehet minden áron érvényesülni és a lapokban a | „jelen voltak" között fungálni. Persze csak egy-két közzyülésen jelennek meg és mert nem lehet senkit lehur- rogni, hát egyszerüen elmaradnak — váratlan nagy örömünkre. Midőn tehát az idei központ kivánságára csupán komoly munkát foglal magában, az eszem- iszom, meg holmi apró cseprő éjjeli csetepaték — no meg a handaban- | dázás teljes kizárásával, azon remény- ségemnek adok kifejezést, ha nem is fognak fényben a miskolczi napok az eddigi kongresszusokhoz hasonlí- tani, de minden esetre komoly és czéltudatos munkálatokban nem fog- nak ezek mögött maradni, mert el- végre is nem az a fő, hogy mulat- tunk? hanem az, mennyit dolgoztunk. ) Ezek után tehát szivem egész me- legével várom szeretett kartársainkat, akik nemcsak baráti szeretetükben részesítettek mindezideig, hanem ne- | héz munkámban mindig oldalam | mellett álltak, elhalmoztak bizalmuk és ragaszkodásuk igazán meg nem érdemelt nyilvánitásaival, de várja velem az ország vendéglőseit egy tiszteletre méltó és érdemes kis csa- pata is a miskolczi vendéglősöknek, azoknak a névtelen és szorgalmas polgároknak élő tanuságai, akik a tisztességes és becsületes munka emberei, akik ha nem is fogják kar- társaikat tejben és vajban füröszteni és finom szalonokba vezethetni, emellett üres igéretekkel szélhámos- kodni, de minden esetre az igaz ma- Telefon: 63—90. Ent BUDAPEST programm a | FANDA ÁGOSTON Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. HIVATALOS KÖZLÖNYE. = Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám Kéziratok és előfizetések ide intezendöl gyar vendégszeretet fog egyéniségük minden porczikáján ragyogni, magyar vendégszeretet, amely nem üres fe- csegés és igéretekből, hanem a ma- gyar faj egyedüli tulajdonságából, a becsülettudásból fog állani Tömörüljünk vezéreink körül, támo- gassuk munkáikban, ne hagyjuk ma- gukra, mint azt némely város ven- déglősei teszik, hogy választanak ma- guknak nagy garral, még nagyobb igéretekkel elnököt és mikor némi jele mutatkozik az erzdménynek, akkor a féltékenység, az irigység ördöge szállja meg őket és faképnél hagyj Te pedig bölcs és okos elnökünk vezess bennünket hü munkatársaid- dal egy szebb jövőbe, mert minden becsületes gondolkozó vendéglős ol- dalatokon van, rossz napok járnak a magyar vendéglős iparra, ide tola- kodik minden kontár, aki mindenki- nek árt, de magának még sem használ. Isten hozza! Isten vezérelje é- reinket. Isten hozza! Isten vezérelje! derék kartársainkat, akik kiséretük | ben lesznek: érezzék magukat jól és ne feledjék: nem mulatni, hanem dolgozni jönnek Miskolczra Dolgozni, a vendéglősipar szebb jövőjeért ! És bizhatunk, hogy munkánk immár eredményes lesz. Csak szorgalom, összetartás és sze- retet kell s föl fog pirkadni a ven- déglősipar szebb jövőjének hajnala. Adja Isten ! A viszontlátásra ak. Bokros Károly = ALAPITTATOTT 1820. we HALÁSZMESTER (Központi Vásárcsarnok). --- Page 218 --- 1906. julius 20. Paprika kiräly! 7 Virágok. Ez a nagy város, ez a roppant köhalom oly rideg: nincs virága, amelyen a szem megpihenhessen, nincs dalos madara, mely- nek az énekén a setáló szive elandalod- hatnék. Ezért alakult a virágkedvelők egyesülete, hogy c város ablakai, erkélyei virágokkal legyenek ékesek s majd ekkor tereinken meg megtészkelnek a dalos madarak s häzaink tetejéről sürübben szällingöznak dtczáinkra a kezes, turbékoló galambok. Ugy örültünk ennek a közelben ránk kö- szöntő virágkorszaknak s ime még az első muskátli sem biborlik ablakainkból, már is akadnak némelyek, a kik utczáinkról szám- üzni akarják a virágos kosarakat. Teszik ezt éppen azok, a kik a virágok istápolói, a kertészek. Falls. P9a. A napilapokból olvastuk, hogy a fővárosi gkereskedők kérvényt adtak be a tanács- hoz, hogy szoritsa meg az utczai virágáru- sitást. Csak budapesti lakos árulhasson az atczán virágot, de környékbeli ne árulhasson. Férfiaknak fiatal leányoknak ne engedjék meg a virägärusitäst, csak öreg asszonyoknak és ezek se bokrétát, csak szálvirágot asszonynak legyen kimérve a A virágkosárnak hatvan czenti- és árulhassanak Minden öreg maga helye méternél magasabbnak nem szabad lennie és a rat nem szabad az utczán letenni. Tiltsa a tanäcs azt is, hogy olyan csalä- dot, a melyben halälozäs törtent, virägügy- iökök keressenek föl és virágot ajánljanak. A közigazgatási bizottság ma tárgyalta ezt a furcsa kérvényt és a közigazgatási ügyosztály islata alapján igen helyesen elutasította, A bizottságnak az a czélja, hogy a szegény megkereshesse a ozásokat nem sületes uton át a kivánt korl eléptetni; ellenben ha valami szt terjesztenek elé m izs- A vásárcsarnoki igazgató kétszáz-kétszáz- t pana és intézkedik ja elentése szerint Összesen jarmincz utczai virägärus van Budapesten; zek közül csak ötven vidéki, a többi buda- pesti és : mezei, télen olasz virágot árulnak knek a dolgát pedig a vásárcsar- noki igazgatóság a rendőrséggel egyetértve, már rendezte Fiatal leányok, falusi leányok ne árulhas- sanak virágot; tehát a rózsa is ebben a város- ban száraz kórón virulhasson, a szüz liliom is talán bünös élettől megtört anyóka kezei- ből illatozhassék. Hej, kertész urak, ily módon aligha ter- jesztik a virägkultuszt! Ily módon a szivekben nem fognak vi- rágok tenyészni! Az erényeknek, a női tisztaságnak nem az a módja, hog fiatal nőket eltiltsuk | chez a lényükhöz kenyérkereset- ha a a kenyerüket tisztes mun- ől; hanem az, rvény és a ; a az őket durv inzultálókat, az ők és kényszeritőket rs2 idalom gl salogatókat kér elhetle- nül üldözi a törvény s kiveti kebléből a tár- sadalom. Ha igy ápoljuk a mezők és kertek virágait, a női szivek ibolyáit, ugy illatos lesz ennek a városnak a levegője, ártatlan és kedves az élete. Vendéglőinkben és kávéházakban is in- kább sürgölődhetnek a tisztességükben vé- dett hajadonok, mint azok a szánalmas, gyak- ran kedvszegő alakok, a kiknek hideg kezé- ben ellankad a virág és kolduló, siránkozó hangjuk ugy hat, mint a hímes mezőt letarló téli szél sivitása. Hagyjuk meg a virágot virágok kezében! Kongresszus előtt. Ne csináljunk szétvonást. A magyar vendéglősök országos szövetségének ezidei miskolczi kon- gresszusa elé nagy érdeklődéssel néz az egész magyar vendéglős világ. A készülődések serényen folynak és Miskolczon előreláthatólag oly nagy számmal lesznek együtt ven- déglőseink, amilyen számban talán még soha sem voltak. Csak fő az összetartás, az egyet- Vállvetve, közös erővel igyekez- zünk a kongresszus sikerét előmoz- We Nemesített 48-as édes paprika egyedül: Kovács Sándornál Mokrin. @- Tessék nálam próba - rendelést tenni. ditani, hogy az ne csak tartalomban, | de külső hatásaiban is magvas, im- pozáns legyen. Elnökünk Gundel János ::indent el fog követni, hogy a kongresszus méltóságteljes határozatai kellő ér- vényre jussanak és közel vagyunk | ahhoz az időhöz, amikor minden ki- | tüzött terveink, mozgalmaink czélja | a megvalósulás stádiumába lép Csak, — ismételjük, — fő a fel- tétlen összetartás. Es éppen ezt nem respektálja egy legutóbb megindult mozgalom, amely csak a vendéglősség széttagolására alkalmas. Mult számunkban emlitettük- már, hogy a budapesti korcsmárosok ipar- testülete szeptember 4—5-ikére orszá- gos korcsmáros kongresszust hivott egybe Budapestre. Ezt a mozgalmat hibáztatnunk kell, mert vagy lesz sikere, vagy nem. Ha sikerül Budapestre egy sereg vendéglőst egybe hivni, akkor azok- | tól már nem lehet kivánni, Miskolczra is elmenjenek, a vendéglősök sokkal hogy mert hisz lekötöttebb emberek, hogysem örökre kongresz- | szusozhassanak. Ha sikere lesz e kongresszusnak, akkor csak fél munkát végeztek, Paprika király ! mert mégis csak a nagy országos kongresszus az irányadó és attól el- vontak egy sereg vendéglőst, ha pedig kudarczot vallanak vele, akkor egy felette”’nagy kárt okoztak a ven- déglős ügynek. Ismét csak azt mondhatjuk, ne kongresszusozzanak községenkint, fa- lunkint, hanem álljanak össze orszá- gosan, egy testet képezve sérelmeik orvoslásánál. Udvös is lenne ezt az elhamarko- dott mozgalmat a vezetőknek ideje- korán lefujni és a magyar vendég- lősséget Miskolczra irányitani. Helytelen az is, hogy épp szep- tember elejét választották ki termi- nusul erre a kis pesti kirándulásra, éppen akkorra, mikor Miskolczon döntő fontosságu országos gyülés lesz! Mintha csak szándékosan akar- nák megakadályozni az évtizedes mozgalom sikerét. Ezt nem hisszük, nem is tételezzük föl a budapesti ipartársulat vezető- ségétől és reméljük, hogy maga is be fogja látni, miszerint ez a fiók- mozgalom hiba volt. Szenteljenek zászlót a miskolezi kongresszus után, most pedig csat- lakozzanak a nagy ipartársulathoz és jöjjenek Miskolczra, ott majd nagyobb eredménnyel fogjuk ,, közös bajainkat megbeszélhetni és orvoslására alkalmas eszközöket" nemcsak ,, megállapítani", mint ők felhivásukban mondják. (mert hisz már rég meg vannak álla- pitva), — hanem /alálni és alkatmazni is!! Jegyzetek. Budapesti ipartársulatunk, a mikor ip wunk érdekében tett akczióinak sikertele: beszámol közgy jelentésében, ezt a kó- vetkező megjegyzés kiséretében teszi: «Ebböl azt a tanulságot merithetjük, hogy szavunknak nincs elég nyomatéka, mert nem képezünk olyan tömören szervezett egységes testületet, melynek jelentőségével számolni és közérdekü kivänsägait figyelemben része- síteni kellene. Jó lesz ezt megszívlelni mindazon szaktár- sainknak, a kik — iparunk végtelen kárára — a széthuzásnak önző apostolai! és meg- gátolják közöttünk annak a vezérelvnek a megvalósulását, mely ma az egész világon érvényesül, hogy: t. i. az összetartásban rej- lik az erő. Hát igen, ez szomoru valóság. A közöny, a széthuzás, :- melyet mi annyiszor ostoroz- tunk, a melynek vészes következményeire annyiszor figyelmeztettük a szaktársakat, ez a mi ipari bajaink kutforräsa, „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb: — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, ralamii falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek) részére. A ÓRA NY 71 1 --- Page 219 --- Fi 1906. julius 20. F. M. K. E. Szántói savanyüviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Szavunkat nem respektálják, követeléseink süket fülekre találnak; mert tudják, hogy a vendéglősöket a legnagyobb méltatlanság, a leglázitóbb jogsérelem sem gyűjti össze egy táborba közös, elszánt védekezésre. Végre be kellene ezt látnunk, s jóvá kellene tennünk bününket; mert ha ezt nem tesszük, méltán viseljük homlokunkon az oktalanság szégyenbélyegét. Széthuzva, magunkba zárkózva szabadon gázolhat rajtunk az önkény s tehetetlenül kell néznünk iparunk szomoru, föltartózhatlan romlását. Vegyük elő jobbik eszünket, közös érde- keinkért fogjunk össze s tömörüljünk ipar- társulataink és országos szövetségünk zász- lai alatt, hogy ne bánhassanak velünk szét- csatangoló csordakent, A székesfővárosnak a vendeglösiparröl luczaszékként készült uj szabályrendelete me- gint halasztást szenvedett a rendőrség okve- tetlenkedése folytán. A záróráról van szó. Ez a szabályrendelet, mint a kávéházakra, a vendéglőkre is eltö- rölte a zárórát. A rendőrség pedig a vendéglőkre a zár- órát éjfélre akarja megällapittatni, magának követelve a záróra meghosszabbitásának jogát. Hogy ez a rendőri önkénykedésnek minő tulkapásokra szolgálna alkalmul, mennyi pa- nama melegágya volna, ez szaktársaink kö- zött nem szorul magyarázatra. Fájdalom, ke- serves tapasztalataink vannak. Ellenkezik a modern jogállam szelleme- vel, mert veszélyezteti a polgárok szabad- ságát, ha a közbiztonság védelmére preven- tiv intézkedésekre hivatott rendőri hatóság akár biráskodási, akár jogosztogatási hatás- | körrel van felruházva. Ez valósággal gyülöletes rendőrállammá sülyeszti hazánkat, a mi nálunk annál is in- kább türhetetlen volna; mert személyes sza- badságunknak alig van néhány gyönge, bár- mikor negligálható biztosítéka. A székesfővárosnak kötelessége, hogy megakadályozza sa rendőruralom kiterjeszte- | sét. A vendéglős bizottsági tagok hangoztas- sák ezt határozottan a közgyülés előtt. Ujabb kegyes adományok. (Harmadik gyüjtés.) A kispesti ág. hitv. evang. templom és paplak építésére ujabban a következő ke- gyes adományok folytak be. Ihász György lapszerkesztő gyüjtése: Dr. Somogyi Lajos ügyvéd 1 kor., Blachó építész 1, Stefanusz festő 1 korona, Pfeil- mayer Károly 50 fillér, Czier Gusztáv 40, N. N. 20 fillér, Krén István vendéglős 2 kor., Rakita Árpád 20 fillér, Benedek Aladár 40 fillér, Germann Antal műasztalos 1 korona, László Géza vendéglős 1, Vámos Emil 1 korona, K. J. 40 fillér, Putnoki István ven- déglős 2 korona, Rottermel János 1, Csrepka István Károly 1, Putnoki Istvánné 1, Madary Gábor 1, Kántor Tamás 1, Tóth István 1, Kadlecz Albert 1, Lukacsovics J. 1, Lippert Lajosné 3, Pély Károly 2, Hollóssy Béla 1, Egy róm. kath. jóbarát 2 korona, Szankó Gyula 20 fillér, Illés Antal 1 korona, Bérin- ger Mátyás 1, Kilár Ferencz 1, Syllaba Jó- zsef 1 korona, Ifj. Eberhardt Antal 50 fillér, Prezsening Ignácz 1 korona, Váraljay Zoltán VENDÉGLŐSÖK LAPJA Ne igyunk idegen és kávéházakban 20 fillér, Dióssy Ágoston 2 korona, Neiser F. 2 korona, Eördögh István 20 fillér, Nagy Jenő József 1 korona, Fodor Károly 20 fillér, Petrakovits István 20 fillér, Prohászka Lipót 1 korona, Schöcs István 40 fillér, Heimann József 1 korona, Molnár Gábor 12 fillér, Németh István 60 fillér, Schul János 2 kor., Illés Ferencz 50 fillér, Windt Márton 1 kor., Klein Ödön (Adria) 50 fillér, P. B. 40 fillér, Szánthó István 2 korona, Presiny Ignácz 1 korona, Csicseri bácsi 20 fillér, Molnár 20, L. M. 20 fillér, Ecker János vendéglős 1 kor., Ettl Zsófia 50 fillér, Szabó Gábor 40 fillér, Hamrák Kálmán 40 fillér, Streicher Károly 1 korona, Ryhlicky Zoltán 20 fillér, Ryhlicky Lajos 20 fillér, özv. Schaffhauser Ferenczné 1 korona, Rezső Mihály 50 fillér, Babáry Jóska 1 korona, B. J.. (Borozó) 30 fillér, Hamarell Ödön 1 korona, Duchon János 10 fillér, Marchardt András 1 korona Kappel 20 fillér, Stefus Antal 2 fillér, Rónay Dezső 2 fillér, Hegedüs szinész 2 fillér Bálint Béla 4 fillér, Orz György 30 fillér, Schmidt Konrád 10 fillér, Kuttner József 14 fillér, Füzik István 10 fillér, Szabó Pál 10 fillér, Hoffman Miksa 20 fillér, Földváry Gyula 1 korona, Wasser- mann Mór 2 korona, Benkő József 50 fillér, Novák 50 fillér, Hautzinger 60 fillér, Ettl Zsófia 20 fillér, Kohlmann Antal 20 fillér, Mohos Ferencz 1 korona, Steiner Pál 60 fil- lér, Hegedüs Imre 40 fillér, Takács Illés szi- nész 2 fillér, Ecker Károly vendéglős 1 korona, Kávásy Károly 40 fillér, Maloschik Ferencz 1 korona, Fögel Paula 20 fillér, Mili- sits István 80 fillér, N. N. 20 fillér, dl. Sz. U. 1» 2 fillér, Kronár Alajos 60 fillér, Kohn Géza 40 fill., Dybisensky Sándor 20 fill, Kömüves Lajos 50 fillér. Összesen 73 korona 20 fillér. Ihász György ujabb adománya a templom-tervrajzok kinyomatäsäert 12 kor. A fiók kongresszus kudarcza. Mindenki elítéli a mozgalmat! (Egy érdekes levél.) Erdekes levelet kapott szerkesztőségünk Mohos Ferencz vendeglöstöl. A levél „vissz- hang" multkori czikkünkre, amelyben elitel- tük a budapesti korcsmáros :partársulat azon tettét, hogy az országos miskolczi kon- gresszus megbontására egy fiók kongresz- szust hirdet ugyanazon időben Budapestre. Ez a levél hiven tünteti föl az egész ma- gyar vendéglősség véleményét a mozgalom- mal szemben. De a level bizonyos leleplezéseket is far- talmaz, amik igen érdekesek és pikánsak a mozgalom keletkezésére nézve. Leadjuk ime a levelet a maga egész ere- deti fartalmäban: Tekintetes szerkesztő ur! Legyen szi- ves helyet adni ezen néhány sornak. Becses lapja e hó 5-iki számában meg- jelent czikknek már a czime mindent ki- fejez és megmagyaráz; csak azért vettem tollat a kezembe, hogy én is leirjam: „ugyan mit akarnak?" Mert nem is ne- vezhető ipartärsulati akaratnak ama néhány nagyravágyó és hiuságból törekvő korcsmáros és kávés mozgalma. Ugyan mit akarnak? Mikor az országos kon- gresszusról tanácskoztak, a válaszímány vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. &> & 5 Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € £ 6 Kapható mindenütt. € € (6 Telefon 40—97 sem volt határozatképes, a jelenlevőket azzal beszéltek rá, hogy ez csak értekezlet s ezzel nem sértik az alapszabályt, ha nem határozatképes számmal vannak is jelen. Ilyen körülmények közt indult meg a zászlószenteléssel egybekötött orszá- gos kongresszus összehivás. A zászlószentelés pedig egy határozat- képes választ "ányi ülés által a folyó évről el lett halasztva, de néhány fel- tünni vágyó választmányi tag kedvéért ujra elővették, mint a maradék levest felmelegitették, amelynek utöizet lesz alkalmuk élvezni a résztvevőknek. Ezek előre bocsájtása után az igaz- ság szerint megérdemelt siker az lesz, ha ezen feltünni vágyó urak megszerzik maguknak a felsülést, a nagyközönség mulattatására. Budapest, 1906. julius 17. Maradtam tisztelettel Mohos Ferencz, korcsmáros. Mohos Ferencz ur fentebbi levelében bizo- nyos radikális kitételeket ugyan nem teszünk magunkévá, de a levél egészében valóban a vendéglősség általános véleményét tükrözvén vissza, azt le kellett adnunk. Hisszük, hogy illetékes helyen megszivle- lik ezt az őszinte hangot. Alkossunk. Az idők termik az eszméket s ezek megta- lálják a maguk embereit. Igy volt mindig igy lesz örökké. Most, a mikor a közgazdasági válság s 2 rolitikai erőszak nemzetünk életerére tette a kést, kezdünk magunkhoz térni s belátjuk, hogy iparunkat föl kell emelnünk, hogy a létért való nagy küzdelemben támaszunkká erősödhessék. Ám ennek a megdönthetlen igazságnak a fölismerése még mindig csak abban nyilvánul, hogy szép szavakkal hatunk, de mit sem alkotunk. Lapunk egyike volt azoknak a keveseknek, a melyek a mostani iparvédelmi mozgalmak között azt hangoztatták, hogy a hazai ipar- czikkek hozzáférhetővé tételére alapitsunk Magyar Äruhäz»-akat. Hogy felfogásunk helyes, javaslatunk reá- lis volt, örömmel győződtünk meg a cBuda- pesti Hirlap» egy minapi számából, a melybe egy gyáros a következőket irta: «A legutóbbi idők eseményei és a Tulipán- kert sok oly egészséges nemzeti eszmét ve- tett föl, hogy hazafias érzésemnek teszek ele- get, ha elmondom én is nézeteimet. Tudo- másom szerint eddigelé az egész társadalmi akcziónak az az eredménye, hogy a nagy közönség, a vevő és az eladó, gondolkozni kezd azon, mit vegyen és hol vegyen. Ez már magábanvéve nagy eredmény. A bojkott ma még keresztülvihetetlen. Elő- ször, mert máról holnapra csak eszme szület- hetik, árú és gyár nem; másodszor, mert bármily nagy fokra fejlesszük is iparunkat, igényeinket nem tudjuk leszállítani. De min- dent meg lehet oldani egységes társadalmi uton. Én azonban azt látom, hogy az a szám- talan Egyesület, Liga, Szövetség, Társulat stb. stb. mindenféle név és czim alatt, nem áll föladata magaslatán. Nagyon szép, hogy lelkesedünk, ha száz, vagy ezer ember és HERRMANN J. cs. és kir. fémáru-gyár. = chinai ezüst s alpaccáb Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, ól szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitási év 1819. --- Page 220 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. juliu, 20. Herz Armin Fiai szalämigyär Budapesten, IX., Soroksári-ut 16. mortadellát. Minden egyes rud ölumpecsettel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. Ajánlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milanói szalámit és 44 DS Ugyanott I-a pesti disznözsir és szalonna szerezhető be. hölgy van együtt, egyenkint azonban majd- mem mind közömbös. Ime, az Országos Iparpártoló Szövetség, mely a mi- nap alakult meg, arra való volna, hogy a sokoldalu felbuzdulást, az egész ország érdek- lődését, kedvét, egyszóval készségét lekösse. Ha az a száz, egyenkint is különben vagyo- nos iparos és kereskedő legott a megalaku- lásnál letesz egy közös pénztárba egyenkint 1000 forintot, megalakithatják rögtön a M a- gyar Ház közkereseti részvénytársaságot. Egészitse ki magát választás és önkéntes belépés utján ez a testület ezer, tizezer, husz- ezer tagra, minden tag legyen a betétje ere- jéig részvényes, válasszanak szakmák szerint egy vezérlő-igazgatóságot és kezdjenek el itt- hon, hazai munkásokkal, ha kell külföldről behozott nyers anyaggal és vezető mun- kaerőkkel gyártani, ne holnap, de még ma. Szent meggyőződésem, hogy e réven, egy országos alakulás napján nem-egy, de tiz millió forintot jegyeznek. Szóljon és álljon hozzá mindenki, kinek becses, fölvilágo- sitó mondanivalója van. Az alábbiakban el- mondom a részleteket. Igen is, ilyen áruházakra van szükségünk nemcsak Budapesten, hanem a vidéki köz- pontokon is. Fényes, csábitó kirakatu «Magyar Áru- häzak»-ra, a hol csupán a hazai ipar produk- tumai lesznek fölhalmozva, a hol a hazai iparos elhelyezheti készitményeit s a hol a közönség ezeket bizton és könnyen megta- lálhatja. Ha iparvédelmi mozgalmunk ilyen alkotá- sokat létesít, ugy csakugyan teremt magyar ipart, különben mulékony káprázatu tüzijä ték üres puffogatása marad. A Z Bánás parafadugókkal. Minthogy a használatban nem levő para- fadugók kiszáradnak, portól ellepetnek, a Borászati Lapok» szerint — nehogy a borok tőlük megromoljanak, szükséges használat előtt ez a dugókat forró vizben kifőzni, hogy ezáltal ártalmas anyagaitól alaposan megtisztíthassuk. Szokták a dugókat gőzzel kezelni 2—3, esetleg több légnyomás mellett. Ez mindenesetre jobb a forróvizbeni főzés- nél. Francziaországban a dugók fertőtlenité- sénél használatban van, hogy az egynegyed óráig tartó forralás 20/5-os szódás vizben tör- ténik. Kénsav és egyéb hasontermeszetü anyagok használata is divatos, de nem ajánl- ható, mert ezek használata után külön gon- dot kell forditani, azoknak a dugókból való eltávolitására. A forralásnál arra ügyeljünk, a dugók a viz alatt tartassanak, mit át- 3 tott keményfalappal igen könnyen el lehet érni. A forralás 12—15 percig tarthat. Nemcsak a régi dugókat czélszerü meg- tisztitani, hanem azokat is, amelyeket nem- rég vásároltunk, Mert a kereskedésbeni du- gók még ugyszólván nyers állapotban vannak és nem igen alkalmasak éppen rugalmatlan- ságuknál fogva a dugaszolásra. Ezért ezeket forralással, gőzöléssel tisztitani és puhitani kell, mert még sok ártalmas anyagot is ki- vonunk a gőzöléssel belőle. Áttérve arra, hogy mi kivántatik meg a jó dugótól, mondhatjuk, hogy a legfonto- sabb kivánalom egyike az, hogy rugalmas és tiszta legyen, mert csak igy dugható köny- nyen az üveg szájába, Ha kemény, ugy egy- oldalu nyomást gyakorol a palaczk nyakára és könnyen törést okozhat. Kell tehát, hogy a nyomás mindenütt egyforma és egyenletes legyen. Egyes dugók keresztül-kasul vannak rág- csálva, furkálva, ezek dugaszolásra nem czél- szerüek, mert többnyire törékenyek. A leg- jobb parafadugökban is találhatók ugyan csövecskék, azonban csak az olyın dugó a teljesen megfelelő, a melynél ezen csövek nem hossz, hanem keresztirányban halad- nak, mert ez esetben a borba piszkot nem vezethetnek bele. Ha a dugó nem légmentesen zárja el a palaczkot, akkor a levegő a borra bontó ha- tást gyakorol és megzavarodását idézi elő. Majdnem minden dugó, ha ki van száradva, többé-kevésbbé átengedi a levegőt. Azért csak teljesen rugalmas, tisztogatott és ned- vesitett dugó hasznältassek dugaszoläsra; de jó gondoskodni arról is, hogy a dugó le- hetőleg nedvesen maradjon a palaczkszájban, mert ez állapotában a levegőt a palaczkba nem engedi be. A palaczkokat tehát nem álló, de fekvő helyzetben kell tartani, illetve rak- tározni. Egy minta-szakács — Wrabetz Gusztávról. — Egy mosolygó, vig, barátságos arczu fer- fiut mutatunk be mai képünkben olvasóink- nak, abban az eredeti fehér szakács-ruhában és buggyos fehér sapkában, amelyben most messze tul a vadregényes Csorbatói fürdő konyháján produkálja a szakács-müvészet re- | mekeit. Ez a férfiu Wrabetz Gusztáv, a ma- gyar szakácsok egyik kitünősége, a szakács- művészetnek valóban egyik leghivatottabb mestere. Szellemét, lelkét ismerjük tollából, hisz ép lapunk mult számában — közöltük le egyik pompás, nagy tanulmányokra és szakavatott tollra valló értekezését a sza- kács-müvészet történetéről. E műben ő his- tóriát ir meg saját szakmájáról. Irälya ked- ves, magyaros, vonzó, előadása könnyed és képzettsége sokoldalu. Egy ember, aki épp oly kitünő iró, jogász és államférfiu lehetne, mint amilyen remek szakács. Szellemi tehet- ségeit ezzel az egy munkájával is fényesen kimutatta. Büszkék lehetünk tehát, hogy a magyar szakács-testületben ilyen kiváló fér- iiakkal dicsekedhetünk, mint ő, valamint Palkovits, Bauer, Taraba stb. Most bemutatjuk közülük ezt a derék sza- kácsot arczképben is. Nála valóban bebizo- nyosodik annak a régi görög mondásnak az igazsága, hogy az arcz a lélek tükre, mert csupa lélek, csupa értelem és eleven tem- peramentum mosolyg felénk e képen. Wrabetz Gusztáv különben nem csak intelligens és képzett szakács, hanem mes- terségének lelkes apostola is. Ez látszik ab- ból is, hogy nem elégedett meg csupán azzal, hogy mesterségét érti, hanem annak törté- neti fejlődését is alaposan tanulmányozta. Ő egy valóságos szakács-pedagógus. Lelkesen karolta föl a «Magyar Szakäcsok Körés-nek gondolatát is, a kör megterem- tésében és fejlesztésében is oroszlánrésze van és ma is buzgó oszlopa a körnek, hisz ott olvasta föl az itt bemutatott irodalmi érte- kezését is, melylyel kultur-munkát végzett, mert megmutatta kollegáinak, hogy mily ősi, megbecsült és nemes mesterség a szakács- kodás. Wrabetz Gusztáv még fiatal ember. Családja régi, köztisztelt előkelő vendéglős család. Atyja Wrabetz Frigyes is híres a szakiparban, sokáig volt a Császárfürdő ven- déglő, a Széchenyi szálloda és a hajdani sugár-uti Bellevue tulajdonosa. Öcscse W r a- b etz Frigyes szekerészhadnagy, szintén tu- dásos kiváló katona. Meglátszik, hogy bennük nemes szülők ne- mes utódai élnek! Ét: Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Julius 20-ikän: Hruska János vendéglő- jében, VI., Kmetty-utcza 13. Julius 27-iken: if7. Krist Ferencz ven- déglőjében, IV., Kötő-utcza 10. Augusztus 3-ikán : Ehm Jdnos nagyven- déglőjében, VIII., Kerepesi-ut 1. Augusztus 10-ikén: Dökker Ferencznel „London“ szálloda, VI., Váczi-körut 65. Augusztus 17-ikén : Doktor Läszlöndl, VIII, Tavaszmező-utcza 7. Augusztus 24-ikén : Pákai Kölber Elemér vendéglőjében (Bittner Alajos utóda), I., Krisztina-körut 75. Eladó: 100 hektoliter tokajhegyaljai asztali bor á hektoliter 50 korora, ugyszintén különböző évi és minőségü pecsenye szamorodni és aszu borok ugy hordóval mint palaczkozottan. Tessék részletes árjegyzéket kérni. b. Kovácsy Ferencz bortermelő, Tállya (Zemplénm.) --- Page 221 --- 1906. julius 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK ásványviz nagykereskedő szä'lit legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, Vill., JÓZSEF-KÖRUT 31B. TELEFON 53—66. kiszolgálás mellett mindennemű hazai és külföldi ásványvizeket. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Julius 20-án : Horváth Józsefnél, IX., Sorok- sári-ut 108. Julius 27-én: Halász Mártonnál, X., Kőbánya-Jászberényi-ut 20. Augusztus 3-án : Spitzer /fvánnál, \X., Soroksári-ut 5. sz. Augusztus 10-én : Ekker Károlynál, VIII., Főherczeg Sándor-utcza 44. sz. Augusztus 17-én: Lukács Gyulánál, VI., Hungária-ut 101. sz. Augusztus 24-én : Soroksári-ut 11. sz. Augusztus 31-én : Kovács Ferencznél, IX.; Liliom-utcza 10. sz. Viczkó Pálnál, 1X., Jó barátok" összejövetelei. A kisvendeglösök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Julius 25-én : Barfusek Ernő, VI., Hun- gária-körut 15. Augusztus 1-én: Weisz Ferencz, Külső- Kerepesi-ut, Asztalos Sándor-utcza, Pék- erdő mellett. Augusztus 8-ikán : Zsámboky Konrád, VI. kerület, Domb-utcza 12, Höcker-gyár háta mögött, villamos megállóhely, Külső Váczi-ut. Augusztus 15-én : Wolrab Ferencz, IX., Ranolder- és Viola-utcza sarok. Érdekes felirat a kormányhoz! Ipartársulatunk panaszai. Hogy sanyargatják a vendéglős ipart ? Egy rendkivül érdekes felirat fek- szik ismét előttünk. Olvassa el mindenki, meglátja be- lőle, hogy csupa szive szerint való szomoru igazságok vannak benne meg- irva és jogos panaszok felsorolva. A feliratot ipartársulatunk intézi a kormányhoz. Az italméresi illeték igazságtalan ki- vetése ellen jajdul fel ismét a felirat, amelylyel valósággal sanyargatják a vendéglősséget. Olyan rémünk ez valóban, mint az egyptomi hét csapás. A felirat magvas, erős stilusban, meggyőző argumentumokkal igyek- szik hatni a kormányra, hogy legyen méltányos a kivetésnél. Hisszük, hogy a mai hazafias kor- ; mány nem fog ridegen elzárkózni ezen meggyőző igazságokkal támogatott kérelem elől, hanem annak lesz némi foganatja. Itt közöljük az érdekes feliratot egész terjedelmében: Nagyméltóságú Pénzügyminiszter úr! Ke- gyelmes urunk! Valahányszor az italmérési illeték kivetésének ideje elérkezik, a vendég- lősöket és korcsmárosokat mindannyiszor f é- lelem fogja el, mert szomoru tapasz- talatból tudják már előre, hogy megint k e- gyetlenül működni fog a prés! S minthogy a pénzügyigazgatóság még kézzelfoghatólag bizonyi- tott sérelmeinket sem hallgatja meg, mi mindannyiszor kénytelenek va- gyunk a magas kormányhoz fordulni sérel- meink — orvoslásáért. Így az 1903—1005, évekre történt kivetés alkalmával is panaszt emeltünk az italmérési illeték módnélküli fel- emelése miatt. A magas kormány akkor helyt adott indokolt kérelmünknek s a megtartott vizsgálat alapján — nagy örömünkre rendelte a kivetés mérséklését! el- Azonban, fäjdalom! a mi örömünk akkor:is nagyon rövid ideig tar- tott, mert a pénzügyigazgatóság 1904. év elején már arról értesített bennünket, hogy az ıtalmeresi illetéket pótkivetéssel 1903. évre visszahatólag 37 százalékkal felemelte, azzal áz indokolással, hogy az előirányzatot a ren- des kivetéssel nem tudta elérni; azután ke- servesen kellett tapasztalnunk, hogy a fel- emelt illetéket rajtunk — tekintet nélkül az exlexes állapotra — kiméletlenül be- hajtották. Minket nem mentett fel sem- miféle törvény a fizetési kötelezettség alól. Ellenkezőleg: aki nem fizetett, attól egysze- rűen elvonták az engedélyt. S ez a pótkive- tés az időközben keletkezett üzleteket is suj- totta. Mi akkor ezen pótkivetés miatt is panaszt emeltünk a magas kormánynál, mert a vöt- kivetés indokolását nem találtuk elfogadható alapon nyugvónak és igy nem tartottuk igaz- ságosnak sem. Nem tartottuk igazságosnak azért, mert a pénzügyigazgatóság a rendes kivetésnél aránylag tulságos enyhén terhelte a pálinka- mérőket és ezért nem tudta elérni az elő- irányzatot és ezért kellett a már ugyis túl- terhelt korlátlan kimérőket igazságtalanul még pótkivetéssel sujtani. Pedig a pálinka- mérők — köztudomás szerint ma már többnyire korlátlan kimérésre jogosító en- velünk azonos elbírálás alá kell hogy essenek az illeték megállapításánál. / Indokoltnak nem találtuk a pótkivetést azért, mert az indokolásnak merőben ellent- mondanak az állami zárószámadás követ- kező adatai: 1899. évi előirányzat 1.400,000 K befolyt 3.051,125-88 1900. ,, Mi 2.200,000,, ,, — 3.168,760-60 1901. ,, % 2.700,000,, „3.271,897:12 1902. ,, 3.000,000,, ,, — 3.228,244-41 1903. ,, 5; 3.150,000,, ,, — 3.288,762-07 1904. ,, A 3.150,000,, ,, — 3.638,202-86 Későbbi adatok még nem jutottak nyil- vánosságra, igy azokat nem ismerhetjük, de bizonyosra vehető, hogy később is emelkedés mutatkozik. Kétségbe nem vonható számadatok bizo- nyitják tehát, hogy még az évről-évre roha- mosan emelkedő előirányzatnál is többet hajtottak be rajtunk minden év- ben, minelfogva nem lehetett a pénzügy- igazgatóság indokolását hallgatagon helyes- nek elfogadnunk. Sajnos! a magas kormány ezen panaszun- kat az 1899 évi XXV. t.-c. 18. §-ával szemben nem méltányolhatta s mi megadás- sal viseltük a reánk mért csapást. Igaz, hogy pusztitott sorainkban. Nagyon soknak közülünk vesztét okozta. De hát mit is törődnék a t. pénzügyigaz- gatóság néhány száz tisztessé- ges adófizető család pusztulásá- var? Mert ime most megint csak azt cselekszi, hogy az 1906—1908. évekre terjedő uj czik- lusra érvényes kivetésnél a vendéglősők korcsmárosok italmérési illetékét kétsze- resre háromszorosra emeli fel. Lehet-e ezt némán indokoltnak elfogad- nunk, midőn azt látjuk, hogy az 1899. évben 1.400,000 koronával szereplő előirányzat 1903. évben már 3.150,000 koronára szökött fel s még az előirányzatot is mindíg fölülmulta a behajtott összeg. Kegyelmes urunk! Jól ismerjük a mult- ból Nagyméltóságod bölcs és igazságos kor- mányzását és különösen tapintatos pénz- ügyi politikáját. Ez a tudat bátorit fel most bennünket arra, hogy Nagyméltóságod előtt megismételjük mindama sérelmeinket, me- lyeket igazságtalanul kell elszenvednünk és esedezünk Nagymeltösägodhoz, baditson ki végre bennünket lealázó helyzetünkből, melyben a pénzügyi közegek velünk nem mint polgá- rokkal, hanem kal bánnak el. Mindenekelőtt kérjük Nagymeltösägodat, hogy az italmérési illeték ujabb felemelését hogy sza- mint vazallusok- gedélyt szereztek maguknak s igy teljesen | rendeletileg korlátozni kegyeskedjék, mert Budape irányban szolgál a társulat vezetősége. sti főpinczérek óvadék letéti társasag mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy zerünke N ! ! alapon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra számíttatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- dékok folyósitásánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. Ajánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös felteteleinkröl, eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj == BUDAPEST, = IX. ker., Baross-ter 18, Felvilägositässal minden --- Page 222 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA a mostani módnélküli emelés az előirányzat emelkedésével nem indokolható, amennyi- ben mi már a 37 százalékos pótkivetés tár- gyában fölterjesztett kérelmünkben is meg- jelöltük az előirányzat rohamos emelkedésé- nek okait is. Ugyanis az 1888. évi XXXV. t.-cz. 12. §-a a kimérési vállalatok (vendéglők, korcsmák) osztályba sorozásánál az italmérési illetéket együttvéve, községenként ugy rendelte meg- állapítani, hogy az Budapest székesfőváros területén minden 500 lélek után legalább 200 koronát tegyen ki. Ezen megfllapitást a leg- utóbbi népszámlálás alapján kellett foganato- sitani. Akkori időben az T881. évi népszám- lálás volt irányadó, mely szerint Budapest- nek 370,767 lakosa volt. Csakhogy a t. peuz- ügyigazgatóság túlbuzgósága az elöirdnyzott összegnél mindig többet tudott be hajtani s ez a látszólag kedvező ered- mény arra indította a magas kormányt, hogy az illeték alapszämitäsät fokozza. S tényleg az 1899, évi XXV. t.-cz. 18. §-a az italmérési illetéket már 100 koronával magasabban, vagyis minden 500 lélek után 300 koronában rendeli megállapítani. Holott az előirányzat természetes emelkedését ugyis előidézi a la- kosok számának folytonos emelkedése. Hi- szen az 1901. évi népszámlálás már 734,165 lelket talált Budapesten s igy maga ezen né- pesség-szaporodás kétszeresre emelte az italmérési illetéket, nem kellett azt még az alapszämitäs emelésével is fokozni. Kegyelmes urunk! Ezt a rettenetes adóterhet nem birjuk el és ebben rejlik a nyitja annak a jelenségnek is, hogy habár rendkivül sok uj engedély adatik ki, az italmérési üzletek száma aránylag alig mert nagyon sok az adöther mutat szaporodást, tönkremegy sulya alatt. Mindezek alapján megismételjük Nagy- méltóságod előtt ama alázatos kérésünket is — melynek teljesítésére különben már Nagy- méltóságod elődjétől 1904. évben szóbeli igé- retet kaptunk, de annak teljesedése a változó viszonyokon mulott — kegyeskedjék az 1890, évi XXV. t.-cz. 18. §-ának módosi- tása iránt az országgyűlésnek oly javaslatot tenni, hogy az italmérési illeték alapszámi- tása Budapesten minden 500 lé- lek után megint 200 koronában állapittassék meg, mert a jelenlegi rendszer mellett az előirányzat annyira fog növekedni, hogy annak behajtása a valóság- ban képtelenség lesz. üzlet irányban Nem hallgathatjuk el, mint egyik legna- gyobb sérelmünket, a pénzügyi közegeknek az italmérési illeték kivetésének elökeszite- sénél elkövetett azon eljárását sem, hogy az italforgalmi adatokat önkényesen, ugy- szólván az üzlettulajdonos meghallgatása nél- kül irják össze. Ezen állításunk igazolására száz meg száz példát tudnánk felhozni, de a hosszadalmasság elkerülése végett csak egy nem régen történt esetet említünk fel. Egyik helybeli szállodatulajdonosnak a szálloda-épületben kávéháza is van. Az ital- mérési forgalmi adatok gyüjtését teljesítő pénzügyi közeg ezen kávéházra nézve 1100 hektoliter sörfogyasztást vett fel az össze- irási ivbe, holott a kávéházban sört egyáltalán nem fogyasztanak, mert a tulajdonosnak a kávéház töszom- szédságában jóhirü sörháza is van. Már pedig köztudomásu az, hogy ahol csapról eresztett friss sört lehet kapni, ott nem fog senki pa- laczksört fogyasztani. Ilyen tág lelkiismeretre valló eljárás következménye azután az ille- téknek kétszeresre, háromszorosra való fel- emelése. Erre nézve tisztelettel kérjük Nagyméltó- ságodat, hogy a kivetés előkészitését hatá- rozottabban, szabatosabban, ha lehet, az el- járó közeg személyes felelősségének bevo- násával megállapítani kegyeskedjék, hogy a mennyire lehetséges, ki legyen zárva az ön- kénykedés vagy felületesség. A kivetés helyes és igazságos eszközlése czéljából czélszerü lenne az 1888. évi XXXV. t.-cz. végrehajtására vonatkozó 1889. évi 33480. sz. rendelet 14. szakaszában foglalt intézkedéseket ujból életbeléptetni, mely sze- rint a kivetéshez az érdekelt ipartestületek szakértőt küldenének ki. Végül mint megtorlást érdemlő vissza- élést említjük fel a pénzügyi közegeknek szokásba vett azon eljárását, melylyel ben- nünket szándékosan nagyban kárositanak, hogy valamely engedély kézbesi- tését addig húzzák-halasztják, mig az engedélyes nem bir to- vább várni, mert házbért kell fizetnie és megnyitja az üzletét. Akkor rögtön rajta üt a pénzügyőr. ség s habár náluk van az enge- dély-okmány kézbesités végett, a vendéglőst mégis megbirságol- tatják. Abban a szerény felfogásban, hogy ez nem alkotmányosan kormány- zott államba illő eljárás, tisztelet- tel kérjük Nagyméltóságodat, hogy hasonló tulkapások szigoru ellenőrzésére és megter- lására a t. pénzügyigazgatóságot utasitani kegyeskedjék. Budapest, 1906. junius havában. A buda- pesti szállodások, vendéglősök , és korcsmárosok ipartärsulata, Gundel János elnök. 1906. julius 20. E —— KÜLÖNFÉLÉK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur viläghirü alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és "asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző-edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükséglet- nek beszerzése alkalmával ajánlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. A főherczeg elismerése. A (Csorba-tói Grand-Hotel Palaise főpinczére Fell er Vil- mos ugyancsak magas helyről kapott elis- merést. A derék főpinczérnek maga Károly István főherczeg adózott dicsérettel legutóbbi ott tartózkodása alkalmával. F eller azelőtt" a győri szálloda főpinczére volt. Mint kiváló tudásu intelligens főpinczér került Csorba- tóra, a hol most közkedvelt népszerü em- bere az uri közönségnek. A neves szállodának kiváló főszakácsa is van Mayer Lénárd személyében, A szálloda igazgatója Gundel Károly, Gundel János elnökünk jeles kép- zettségü fia, a kinek tulajdonítható, hogy oly népszerüségre vergődött s a külföld által is oly keresett lett e szálloda, A szorgalom jutalma. Érdekes hir gyanánt irjuk meg, hogy Keleti Henrik, a Folies Caprice vendéglőse és társtulajdonosa most megvette háromszáznegyvenezer koronáért a Révay-utcza 18. számu háromemeletes házat. Keleti mint szegény pinczérfiu kezdte pályá- ját és vasakarata, lankadatlan szorgalma a főváros legelső polgárai sorába emelte. Azon- kivül ugy ő, mint neje renkivül jótékony lel- küek is, hisz erről az egész fővárosban isme- retesek. Vendéglő-átvétel. Kiss Antal vendéglős a kinek azelőtt a rakparton volt igen jó for- galmu vendéglője, most megvette a Mária- utcza 5. szám alatti vendéglőt, a hol már is nagy népszerüségnek örvend az ő kitünő konyhája és jó borai révén. A csillaghegyi forrásviz uj raktárhelyiséget kapott. A tulajdonosok Freiwillig és Angyal a hatalmas raktárt áthelyezték a Lajos-utczából a Lukács-utcza 2. szám alá. E kitünő üdítő vizet, mely széles körökben oly nagy fogyasztásnak örvend, fokozottabb mértékben kezdi megkedvelni a közönség. Egy kiváló czégről. Mindazon olvasóink- nak, a kiknek pinczeberendezési czikkek, bor- tömlők, mindenféle borszivattyük kellenek, melegen ajánljuk szives figyelmébe e téren a legelsőbbrangu székesfővárosi czéget a Kuschnitzky és Grünhut czéget, Bu- dapest, VI., Teréz-körut 21. szám. Mint cs. és kir udvari szállítók európai hirnévnek ör- vendenek, raktáruk dus és czikkeik a legjob- bak. A czég készséggel küld bárhova ingyen árjegyzéket is. m BUDAPEST, VI., Király-utca 19. sz. RVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó ipartelep. Kávéházi berendezések s egyéb diszmű-asztalos munkák || Magy. kív. törv. bejegyzett ezég. vállalata. — Nagy választéku raktár tekeasztalokban. : árjegyzéket és bövebb Minden eddiginél olcsóbb árak, a legjutányosabb kiszolgálás és jótállás. értesitések bérmentesen. --- Page 223 --- 1906. julius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Hymen. Vatzula János fővárosi vendéglős julius hó 14-ikén kelt egybe a VII. ker. anya- könyvvezető előtt özvegy Ernst Richárd- néval. Násznagyok voltak: B eitz János ká- véházi esztergályos és Elzner Gyula kár- pitos. — Szántó Ernő fővárosi kávéház- tulajdonos leányát, Tusikát eljegyezte Horváth Árpád fővárosi tisztviselő. A vendéglős világból. Steinbock Károly vendéglős szaktársunk, a Koszoru- és Mag- dolna-utcza sarkán levő népszerü józsefvá- rosi vendéglő tulajdonosa, mint örömmel ér- tesülünk teljesen fölépülve, friss egészséggel tért vissza külföldi üdülő utjáról. A derék vendéglős hazatérte uj életet önt a vendég- lőbe és a vendégek is őszinte örömmel üd- vözlik hazatérte alkalmából. A Budagyöngye uj gazdája. A kiránduló fővárosi közönség régi, kedves vendégióje, a Buda gyöngye most gazdát cserét. A vendéglőt F erts Aladár szaktársunk vette át, a ki nagy figyelmet és gondot fordit arr2, hogy a közönségnek jó ételek és kitünő italok álljanak rendelkezésre. Az uj gazdához sziv- ből gratulálunk. t A Hüvösvölgyböl. Aki a Hüvösvölgybe ki- rándul, sehol jobban nem érezheti magát, mint Balázs Antal szaktársunk vendéglőjé- ben, a ki kitünő borai és pompás ételei révén közkedvelt vendéglőse lett a főváros üdülő közönségének. Megujitott kávéház. Az Andrässy-ut 61. szám alatt levő Liberty-kávéház alapos vál- tozáson megy át. Ra uchbauer János szak- társunk megvette s most átalakittatja és meg- bővitteti. A renoválás ideje alatt a Liberty egész augusztus 1-éig zárva marad. Sok sze- rencsét! Magyar lélek. Katzelhuber Mihály köz- ismert fővárosi főpinczér kartärsunk, a ki jelenleg a kerepesi «Otthon» kávéház föpin- czére, nevét belügyminiszteri engedelylyel «Kürthi»-re magyarosította. Ezen hazafias tettért melegen üdvözöljük és kivánjuk, hogy bár. minél többen követnék Kürthi Mihály hazafias példáját. A Margitszigetről. A szép Margiiszigetet József főherczeg eladni szándékozik. A fő- herczegi kastély egy része már ki is van egyes nyaralóknak adva albérletbe. Az élet vig most Margitszigeten, a kies kis területet számos közönség látogatja, a vendéglőkben nagy a forgalom. A margitszigeti vendéglők- ről általában a legnagyobb dicséret hangján emlékezhetünk meg. A kiszolgálás figyelmes, az ételek válogatottak, az italok is kitünőek. A felső vendéglőt Géczy Kálmán föpinczer vezeti, akit mint rendkivül előzékeny derék magyar embert nagyon szeret a közönség. Fizető pinczére Fodor Károly, aki szintén elsőrendü szakember és közmegelégedésre tölti be feladatát. Elhunytjaink. Baumann József fővárosi vendéglőstársunk hosszas betegség után el- hunyt. Az elhunytban Baumann Károly és Ferencz fővárosi mészárosmesterek testvérü- ket gyászolják. — Halász István, a hód- mezővásárhelyi «Fekete Sass bérlője e hó 8-ikán hunyt el, három heti kinos szenvedés után, 40 éves korában. A boldogult 16 évig élt boldog házas életet bánatos özvegyével, szül. Kovács Rózsa urasszonynyal. Teme- tése e hó 10-ikén ment végbe Hódmező- vásárhelyen. Sándor és István fiain kivül még két testvér és nagyszámu rokonság siratja. — Löfler Antal pinczéregyleti tagot e hó 10-ikén temették nagy részvét mellett. A ko- rán, 36 éves korában elhunyt kartárs teme- tésére zászló alatt vonult ki a pinczér-egylet is. — özv. Kamonn [Józsefné Pestváros egyik legrégibb kávésnője, julius 1-én, 79 éves korában elhunyt. Az elhunytban Cs a- véházat nyit, Hungária czimen, augusz- tus havában. — Seybold Jenő elfoglalta Kecskeméten a Millekker szállodában a főpinczéri állást. Magyar szakácsainkról. A mi magyar sza- kácsaink korántsem állnak ma mir mögötte az európai szakácsművészetnek. Lapunk mult számában közöltünk le egy kis érdekes cse- vegést, melyet a magyar szakácsok egyik ki- váló tagja Wrabetz Gusztáv irt és a «Szakäcsok Körés-ben fel is olvasott. E kis csevegésből is kitetszik, hogy minő európai műveltségű, sokoldalu, szellemes és művelt ember Wrabetz, a ki most Herkulesfürdön a kurszalón konyháját vezeti. De szakácsaink általában magas fokán állnak az intellig cziának. A multkor alkalmunk volt órven- detesen tapasztalni, hogy mit tud csak egy serdülő fiu is. Lö rin cz Sándor kispesti ven- déglős Sándor nevü fia csak májusban sza- badult föl és a pinczérszakiskola vizsgája után Glück Frigyes által adott lakomán, . mely- | ről bőven megemlékeztünk, a pompás menüt lányi Károlyné és özv. Holzwärth | Györgyné anyjukat gyászolják. — W eidin- g er Nándor vendéglős és háztulajdonos ju- lius 6-án, 49 éves korában, boldog házasságá- nak 21-ik évében elhunyt. A temetésen a gyászoló családon és rokonságon kivül a vendéglősök ipartársulata zászlóval is ki- vonult. — Koch Jözsef, volt székesfővárosi vendéglős és háztulajdonos, ipartársulatunk alelnöke, életének 53-ik esztendejében, hosz- szú, kinos szenvedés után elhunyt. Özvegyén, öt gyermekein és a kiterjedt Jajczai csa- ládon kivül számos rokonság gyászolja Béke poraikra! A Rémi-kávéház uj gazdája. A Rémi-szál- loda földszintjén levő Egerváry kávéház augusztus hó 1-ével gazdát cserél. Egerváry Géza eladta Klein Ignácz kávéháztulajdo- nosnak, a ki azelőtt a birta. Az uj tulajdonos a különben most is csinos és keresett kávéházat renoválja és el- sején megnyitja. Öszintén sajnáljuk, hogy Egervári Géza visszavonul az üzleti élet- től, mig ellenben nagy örömmel látjuk, hogy helyét egy oly kiváló ambicziózus szakferfiu tölti be, mint Klein Ferencz. Sok szeren- csét kivánunk az uj vállalkozáshoz. Üzleti hírek. Kőbányán Róth Kálmán, a központi kávéházat teljesen átalakitotta, ujonnan berendezte és julius 14-ikén meg- nyitotta, Ezen izléses, fényes berendezést és renoválást a jó hirnevü Lefkovits testvérek czég végezte, de olyan szépen, hogy akár- melyik fővárosi legszebb kávéházzal vete- kedhetik. — Kiss Antal volt tatai kávés, kibérelt Szolnokon a főtéren egy nagy helyiséget, a melyben egy nagy, fényes be- Szondy kávéházat | | mos kiváló szak a Pannoniában ez ujdonsült szakács készítette el, a vendégek legnagyobb megelégedésére, a kik pedig mind szakemberek voltak. Az uj szakácsnak Ecker János, a Pannonia ki- tünő főszakácsa volt a tanitómestere. Szá- ácsunk szerez dicsőséget a magyar konyha hirének. Kiváló szakácsaink többek közt: Mayer Lénárd. Csorbatón, Burghardt Pál Siófokon, Tobisch Miksa Balatonfüreden, Pülsch és Oláh Gyárfás O-Tätrafüreden, Wiesner Emil Alsö-Tätrafüreden, Krakovszky Emil Po- zsonyban Palugyaynäl, Láng János Aradon a Fehér Kereszt-nél Seltman Tátra-Szép lakon, Rudolfy, Marillavölgyön, Burg- hardt Imre Svábhegy-szállón, Bauer Ká- roly Margitszigeten, Münnich Mihály Egerben Szmercsányi püspöknél Engel Miksa sikere. Lapunk mult számá- ban már említettük, hogy Eng el Miksa szak- társunk, a volt «Orleans» kávéházat teljesen ujonnan átalakitotta és «Gerlöczy» név alatt megnyitotta. Engelnek mot sikerült a sok pályázat közül elnyernie a Pécsi Or- szágos Kiällitäs kizárólagosan egye- dül álló nagyvendéglőjét, amely oly nagyarányu, amilyen kevés van. Mintegy 300 főre menő személyzettel utazik oda. A meg- nyitási napra a bankett 3400 személyre ren- deltetett meg. Örülünk, hogy ilv kolloszállis üzlet az ő kezébe jutott, mert tudjuk, hogy Ő e vállalatnak meg is fog felelni. A kiállitás | 1907. májusban nyilik meg, Frigyes fő- herczeg és Izabella főherczegnő védnöksége alatt. junius hóban Vilmos német császár is ellátogat a kiállításra, továbbá Doumond, a kormányozható lég- hajós, a ki még Magyarországon sőt Német- országban sem volt. Felszállása 30.000 koro- rendezésü, minden igénynek megfelelő ká- ! nába fog kerülni naponta. mohai Ägnes-forräs e. 4 elhivás a szaktársakhoz! Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk! Itt az idő hogy mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 dogulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünö asztali és borviz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ugy sem, ha a magyar vendeglösök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsöjet, a kitünő MOHAI ÁGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlitható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. ) Fel tehát hazafias szaktärsak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a „TULIPANKERT“ dicső szolgálatába mindannyian. szemben a ásványvizzel --- Page 224 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA A spenót és a siller. A multkor egyik kedélyes társas-reggelin a vendéglősök a magyarositäsröl beszélgettek. Az egyik örömmel konstatálta, hogy immár minden ételnek megvan a magyar neve. A másik úr erre hirtelen közbevágott: — No, hogy hivják a spenótot magya- rul? . : — Paraj — zugta vissza mindenki — Nem igaz, czáfolt rá a kérdés föl- vetője, nem paraj, hanem /aboda. — Honnan tudod ? Kérdék mindnyájan. — Ballagiból ! felelt nevetve. 7 — Hát a sillert hogy hivják? — veté közbe valaki. Na erre már csakugyan senki se tudott felelni. Siller? Siller ? — Ennek nincs magyar neve, — zugták minden oldalról. — Dehogy nincs — felelt a magyar nyelvbuvár, a siller magyarul: kászélyos. Hát ezt honnan tudod? — Ezt is Ballagiból, felelt ismét nevetve. Ebből pedíg eszünkbe jut az a konzek- venczia, hogy ha pl. valakinek most az éthordó azt ajánlaná, hogy egyen l/abodät és igyék rá kdsfelyosf, hát ijedtében ki- szaladna a vendéglőből, mert ő a spenótot még csak megeszi, és a sillert is megissza, de az ilyen csodabogarakból nem kér. Ez ırra int bennünket, hogy még nagyon ıdenäron magyarosodásra is ránk fér a való törekvés. A , Jó barátok" a Zuglóban. Egy csoport vidám vendéglős, a ,Jó barátok" társaság kedélyes tagjai julius 18-ikän szerdán dél- után a Zugló öttek össze társas uzson- nára. A derék hátz volt a házigazda, dves és figyelmes vendegeihez, ányára ntt menten £ 5 választottak. A társas ı kedélyes volt, még dik- volt hiány, felköszöntöben r Pál elnök is. E kis körben általános felfogás, amit mi "gy a vendéglősöknek csat- zni kell a nagy i társulathoz. Az i ak jelen, al és sógornőjével. lyes hangulatba némi kis zavaró tot vegyitett az a körülmény, hogy < ott es nem tagok is, vagyis olya- : hiä 1ának 1em ke t. Lévén rég az összeférhetetlenség és sem üdvös a testületi élet le ezen kiki tultette tölteni el a kellemes egy ág késő este oszlott ütt st. lét óráit. A t A , Nádor" egyik legkeresettebb kávéházát a Lipót-körut alatt levő cNádor kávéházat meg- vette Mastaller József volt főpinczér kar- Az uj tulajdonos nvolcz éven át volt főpinczére a terez-köruti Stancsu ká- véháznak és azelőtt is elsőrangu üzletekben működött. Nagy szakavatottsága kellő garan- czia arra, hogy ezen keresett üzletet még for- galmasabbá és kedveltebbé teszi. Uj kávébáz a fővárosban. A Józsefvárosban Práter-utcza 54. szám alatt Kardos I. szak- társunk e önyörű uj kávéházat nyitott 5. szám társunk. meg. A kávéház pompás berendezését Tóth István billiárd gyáros végezte. Tóth István különben i zseniál szerüvé fog tenni egy uj szenzá- cziós találmánya. Kitalált ugyanis egy olyan fordítható ebédlő-asztalt, a melyen egyfor- mán lehet ebédelni és billiárdozni. magát | uj tulajdonosa. A Lipótváros | Hirlapi reklám-kacsa. Nem hagyhatjuk szó nélkül azt a csunya tempót, mikor valaki szemfényvesztéssel akar az ipari téren bol- dogulni. Ilyen szemfényvesztést tapasztaltunk csak nemrégiben is, amelyről kötelességünk lerántani a leplet. A vas- és fémipari kiálli- tást meglátogatta Kossuth Ferencz is. És ekkor egyes lapok megírták, hogy Walser harangöntő harangjaival harangoztak a ke- reskedelmi miniszter elé. Hogy Walser mit fizetett ezért a reklámért, azt nem keressük, de az igazság okáért konstatálnunk kell, hogy a vas- és fémipari kiállitáson nem Walser ur, a ki nem is volt kiállitó, hanem igenis Thury Ferencz a híres harangöntő iparos egyedül kiállitott harangjai kondultak meg a kereske- delmi miniszter tiszteletére, már pedig Thury Ferencz és Walser ur közt egy kis különbség van minden tekintetben. A lakatos-ipar tökelye. Az ipari téren kevés olyan kiváló tekintélyű és nagytudásu ferfiu- val találkozunk, mint Lakos Lajossal, a népszerü, ismert takaréktüzhely-gyárossal. | Lakos Lajos tehetsége és tudása legfelsőbb helyen is elismerést nyert, mert ő felsége őt a Ferencz József-rend lovagjává avatta és a Fe- rencz József-rend tiszti keresztjével ruházta föl. Ő szerelte fől annak idején a király kony- háját is és ipari produktumai országos hi- rück. Azért takaréktüzhely-gyárát a legmele- gebben ajánljuk a szakkörök figyelmébe. Vendéglősök figyelmébe. Ajänliuk — kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá -Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld fehér borainkat, melyek gyönyörü szinük-, nagy erejük-, kiváló izük- és zama- tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- mely bel- vagy külföldi elsőrendü borokkal. Boraink árai: a) Ujborok: Bátaszék vidék, fehér és siler asztalibor hlt,-ként 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hit.-ként 40 45 és 50 kor. b) Ő borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.; vörös 60 kor. hektoliterenként. c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 077 lit. finom fehér bor 25 kor.; 25 palaczk 0-7 lit. legfinomabb (Muscat- Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylväni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; palaczk szek: szárdi vörös 30 kor. Ez 4 an ü vasuthoz szállítás : fehér szekszárdi borter- 1 való ei bennfoglaltatnak. d) Csemegebo omagolás és a 80-as évekből hlt.-kent 100 kor.; vörös hlt.-ként 120 K. Szél és melők Bátaszék, (Tolnamegye) N YILT-TER. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) (3 kitűnő sikerrel A alvator használtatik | A Szinye-Lipóczi Lithion-forräs vese-, hügyhölyag- és köszvénybántalmak ellen, hügy- dara és vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál, Hugyhajto hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csirameni Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forrás igazgatóságánál Eperjesen Nyilatkozat. A „Kristaly“-vizet, mint kitünő tiszta forrás- vizet magam is szivesen iszom és orvosi gyakor- latomban is szívesen rendelem. Dr. Gerlóczy Zsigmond, egyetemi magántanár, a Szt.-László kórház főorvosa. „SPRI BORHOZ LEGJOBB! Ó-fehér bor 90 hektoliter, 1904. évi termésü, zöld-fehér bor eladó. A bor a gyöngyöstarjáni Hajnal- hegyen termett, amely hegy termése régi időktől visontai bor számba kelt el. Rigó Alajos lapszerkesztő, Gyöngyös (Hevesmegye). Omnibusz. Több nyitott &s csukott omnibuszkocsi, melyek leginkább fürdőhelyekre alkalmasak, eladók. Bővebbet a tulajdonosnál: BUDAPEST, VIII, Magdolna-utcza 4. szám. Érmelléki bakator 24 hl. rizling, 41 hl. ezerjö, 71 hl. fehér bakar, 160 hl. faj szerint külön szürve Felvilágositással szivesen szolgál : Szilágyi pinczészete MICSKE. Vasuti állomás: Vedres-Abrány. szállodai üzletvezető 12 és 4 éves bizonyitványnyal, magyar, német és franczia nyelvekben gyakoroit és megbizható, bárminő hasonló állást elfogad. Czim a kiadóban. NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCE gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók egyszerü, szolid kivitelű, tömör, kemenyfa FF hálószobák. szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnya! 150 forint. Jiszesebb kivitelben fényezve 180 forint. Wu Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. --- Page 225 --- 1906. julius 20. Eladó borpinczék. Budafokon 6 borpincze telekkel együtt jutányosan eladó. Bővebb felvilágositás kapható: Budapesten, VII., Rózsa-utcza 21. sz, I. ajtó alatt. Boros- Ászok hordók tölgyfából erős ujak és használtak, még borral töltve és frissen kiüritve mindenféle nagyságban 10 hektolitertöl 100 hektoliterig, továbbá egy kitünő karban levő 350 hektoliteres boros hordó, egy 600 hektoliteres veres fenyőfából (Lärchenholz) nem régen készült boroskád, 2 erős borprés pin- czénként vagy részletekben eladók. Fel- vilägositässal szolgál a tulajdonos SCHWARTZ ZSIGMOND, BUDAPEST, VIII., Ludoviczeum-utcza 16, ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI EGYLET M. SZ- VÁNY AYÁNY GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) az Alapittatott 1863. évben ces Szt.-margitszigeti üditöviz szénsavval telitett ásványviz. Föherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. Budapesti központi tejesarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. Brázay Kálmánnál vásároljunk. VENDÉGLŐSÖK LAPJA „ILINA” ARTÉZI VIZ ® 3 Fél liter ára 4 fillér. Rendelési czim : „Artesia“ budapesti vendeglösök szıkviz és pezsgöitalok ár ré -társ. a városligeti ártézi kut bérlői, út 20/c TELEFON 50—72. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő BUDAPESTEN. 480 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfeny-, mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet bejárók részére is, jutinyos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, — Napfürdő. Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztőszervi bajok, szívbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- | gyengeség ellen. — 150 hold árnyékos park. Szt. Margitszigeti üditőviz: elsőrangu, szénsavvai telitett ásványviz, mint asz- tali viz orvosi tekintéiyek által legjobban ajánlva. 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- | gyobb komforttal berendezett két szállodában. T Pensió-rendszer, saját kitünő konyha (bérlet-könyvecskék) Állandó orvosi felügyelet. Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Minden időben legjobb minőségü 4 borokat 4 szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi borpinczészete Vácz. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szám: 8. Najman Józse Szállit vendéglősök, kávésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. — Megrendelé- sek pontosan teljesittetnek, hentes-mester Budapest, VIII., Német-utcza 21. sz. — Dr. | Tessek gyüjteni Cseresnye és meggyszärakat Minden mennyiséget száritva vesz Decsinyi Frigyes Budapest V., Marokköi-u. 2 Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52-60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya: X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58 Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, VII., Dob-utcza 90. sz | Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve Szállodából vagy vendéglőből moslékot veszek LEITNER ANTAL VII.,, Egressy-ut 43. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom pás asztali ital. Vidékre és külf: fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürd Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904: Grand Prix Hirdetmény. A Bácsalmáson épült , Nemzeti szálloda" | ] (kávéház, vendéglő és mellékhelyiségei) 1 az 1906. év október hó 1-től számítandó 5 évre bérbeadatik, Pályázni kivánók ajánlataikat a Bács- almási Takarékpénztár Részvénytársa- sághoz nyujthatják be. Bővebb felvitágositások GRANAUG LIPÓT bácsalmási lakóstól kaphatók. Az épitőbizottság. --- Page 226 --- 10 VENDÉGLŐSÖK LAPJA . 1906. julius 20. ER At. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlitott fából, tükrök és kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MÁRTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80.—.61. Be Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehernemüekben. AD Boreladás! nogymássy Károly paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. vi 33 ht. kárbenet vörös bor, 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. irbenet siller. Tudakozödäsra az eladó küld mintát az ár meg- jelölésével. kér- irásbeli ntesen nyujt 4 Magyar r Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Väczi-körut 32. sz. " Borel adás. 260 hekto igen finom zöld, fehér Ó-fajbor igen olcsón hor- dókkal vagy anélkül eladó Bővebbet a megbizottnäl : HIRSCHFELD JAKAB borügynöksége BACSALMASON (Bäcsmegye). Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a emEmemeEm „RAPIDE| borderitő-por Főelárusitó helye : WATTERICH A.nál Budapest, YII., Dohäny-utca 5, Kävehäzi, vendeglöi berendezesek alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). Kardos Ferencz ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Käroly-körut 22. Telefon 80—02 (Röser-bazár.) Telefon 80—02 Villamos csengők, telefonok, villa- mos világítás, villamos motor kép- viselete. Viliámháritók, erőátvitel, villamos szellőztetők a legjobb rendszerü motorral. Központi telepek villanyvillágitásra való berendezése. Városok, falvak, intézetek, magán- épületek, szállodák, fürdők, és la- kások berendezése. | | Költsegvetes ingyen. SWR Elsörangu, nagy forgalmu, köruton fekvő igen elegáns vendéglő azonnal bérbeadó vagy eladó. Bővebb felvilágositást ad: Terézvárosi Takarékpénztár m. sz. Budapest, VI., Teréz-körut 4. hi < < < € € € € )-i NAAA KORELADAS. Mintegy 25 hektoliter urasági bor van eladó. Megtekinthető. Tó-filmáson (Pestmegye) HAFFNER Károly kasznár urnál, hol az ár is megtudható. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telített kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Bekäsmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: 1., Lajos-utcza 26, Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. STPYLUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja, Megjelen minden vasárnap. Egyes szám I5 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre 5. tört Fél évre . 3frt Negyed évre . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. — 4 yiläghirü müncheni Budapest, VI, Paulaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Andrässy-üt Sl. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. szám. csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, A müncheni Paulanerbráu czég ugyanaz, Figyelmeztetés! mely évente márcziusban a világhírű Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető beszerezni. Tisztelettel és ezidöszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- : A a müncheni , Paulaner-sőrfőződe" magyar- mat - megrendelésre felkérni. — peyben him EOS . ésében Prindi Nándor országi egyedüli vezérfőképviselője adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben 1 s van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a ,Salvatortt-sört vendéglős — — Budapest, VI., Andrássy-üt 51. sz. --- Page 227 --- 1906. julius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1 - 2724—1906. Árverési hirdetmény. Alulirott községi előljáróság közhirré teszi, hogy a község tulajdonát képező ujonnan épitett egy emeletes fogadó az 1906. évi augusztus hó 10-én, délelőtt 10 órakor Jászárokszállás községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen a községi kepviselötestület jóvá- hagyásától feltételezetten, az 1906. évi szeptember hó 1-től 1911. évi deczember hó 31-ig terjedő 9!/s évi időre haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár 5000 korona, melynek 10°/o-tölija árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes érték- papirokban a kiküldött kezeihez leteendő és az ár- verés befejezése után az elért bérösszeg 25°/,-tölijara egészítendő ki, ami biztositékot fog képezni, bérlő javára kezeltetni és az utolsó év utolsó negyedi ha- szonbérébe betudatni. Az épületben levő két bolthelyiség és a kisebb pincze nem képezi ezen bérlet tárgyát. Bővebb feltételek a községi előljáróságnál meg- tudhatók. A község lakóssága 13000—14000 közt számlál, négy országos vásárja, hetenkint csütörtökön heti- vásárja van, melyek élénk forgalmúak; a községtől a vämosgyörki vasüti ällomäshoz tärsaskocsi közle- kedes tartatik fenn. Kelt /dszärokszälldson, Bazsó Gábor, főjegyző. 1906. julius 16-án, Csikós József, főbiró. Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Vámonkivüli, pincze: Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. !Pinezerek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötógyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Baldóczi-ásványviz. | ® SSO0008® 8890008009098 S Vendéglős kerestetik. A huszti kaszinóba (. évi augusz- tus, legkésőbb szeptember hó 1-re üzletvezető illetve vendéglős kerestetik. Feltételek Huszton, a kaszinó elnök- ségénél tudhatók meg. AGA © 90 8299929908 | Baldóczi- ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. BEGEOEEPEEE VooSoossosi 8 és € a liternek ára tiveg nélk si!) házhoz szállítva 18 fill 1 26 ,, Fődáritás: BUDAPEST, WM Régi posta: u. 10. sz. (1. em.) A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. ZIAÁUPASB-IZSOPJEBg Baldóczi-ásványviz. VEPSPPLPPPPPPLPLPPLLLLLS is WERTHEIM-fele viznyomatu személyfelvonó eladó. Megtekinthető a , Hungária" nagy szál- Öö. De lodában, Budapest, — hová az ajánlatok is czimzendők. Veh PEPSPPLPLPLELELE Ass Hirdetmeny. Nógrádmegye Szécsény mezővárosában, a város legforgalmasabb helyén az , Oroszlán"- hoz czimzett nagy vendéglő és szálloda haszonbérbe kiadó, esetleg őrök áron is meg- vehető. — Az eziránt érdeklődők forduljanak SZVOBODA ARPAD uradalmi tiszttartó urhoz NAGY-SZÉCSÉNYBE, akivel az üzlet megköthető. --- Page 228 --- DARAN 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 20. Oo A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István inczér-egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet és Önképző-Kör". Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. SS ELADÓ BOR. Saját termésü Ó- és uj, fehér és vörös. hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállítom Árjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szölöbirtokos, Versecz Fehértemplomi-ut 39. Far DR hai , , i |KULCSAR SÁNDOR a dececA BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR u; $ BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA II. M m | A AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, v Asse: a A DEV 8 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. ; % részére Gäzfözöket, kerti lámpákat. $ 1 Pp. eeLeLELEZEL€ Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab. retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszmete, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, .szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 200600 hegyi borok 09000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kerem tölem ärajänlatot kerni. A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világításhoz olgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- > ü légszesz-tüzhelyeket és legszesz fürdökälyhäkat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. 17" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. | Zöldség és gyümötes ! E Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör Szent István védjegygyel | a köbányai polgári serfözö r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmänya, | Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- | szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE , — Budapest Kőbányán. Városi Iroda: VIII., József-uteza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különtegesség: dupla maláta kösör kökerzökban. Nagyobb sörmennyiséget saját jégkocsíjáiban szallt Í A világhirü Bodega de Santa Maria Sóciedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga Spanyol kiír. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállításon aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII, Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL, vezérképviselő. ETC LFLEL EGE LEGE LEL EL FELEL EL ELLE L ELLE LEE EL EL EÉ Gártner Ágoston 2 | [] $ elektrotechnikai czikkek raktára s M Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. | V Telefon: 95 33. $ — | : Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- 8 $ lalatok és mindennemü világítási ké- @ 8 | @ 1 ; szülék és csöngetyü berendezésekhez ® 18 való anyagok FF nagy raktára. (9 3 ww A N Sa3355335532355953335533339323952325533a32> --- Page 229 --- 1906. julius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Kugli-Bäbuk 320 Reset frt, 2.10, 2.50 sos vastagságban egy készlet Yan Sanctum kuglizö golyök átm. cm. 9 a 10 10. 11 1 12 121/2 18 frt — 85 —.95 115 130 1.65 190 205 2,20 5 Nem csalogatjuk vásárióinkat világ- hírű kulimász kenőcsök ingyenes osz- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen kotyvasztékokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenal 1! Minden czipőnk kézimunka |! 13/2 14 1482 15 260 285 3.10 3.45 Kugli-golyók száraz gyertyánfából nagy- sága szerint 75, 80 és 85 kr. Kuglizöba alkalmas nagy pléhpersely lakatra 1 frt | Orosz kuglizö | Miható, egy készlet 9 darab Mérték utáni rendeléseket vagy or- bab, 1 drb golyó szabályoz thopád-czipőket a legügyesebb czi- ható erős sróffal a ol Óó ga szerint 4.60, 6 írt. Kug zlizóba nagy lámpa petroleumra 6 forint. Kerti gyertyatartó szél , ellen, üvegboritöval 1 írt. Kerti lámpa petroleumra 2.50. Lampion kertek ki tá sára és feldiszítésére 15, 20, 30, 80 kr. Magnesium fáklya 30 perczig meglepő világosság ad, 1.40. Abroszmegerösitö szél ellen, 100 drb 5 írt. Dugaszhuzó 20, 40, 60 kr. Dugöl készülék falra vagy ajtóra felerősíthető 2-50. — Kézi dugaszoló k al 95 krajczár. ordó szádszelep, csapraütött bor, sör, pálinka, bors: s egyéb szeszes egsavanyosodása ellen 1 frt. Üvegmosó kefe 85 kr. Amerikai husvágó 3.50 Mandula-, dió-, zsemlye stb. reszelő 1.50 írt. Borsőrlő 40 kr. Habverő féllíteri két literes 2 írt. Amerikai fagylalt gép, erős kemenyfa, 2 literes 7.50, 3 eret 9, 4 1 pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek ! 1 mmm —xc———————— Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A TSARU-ezipóvállalat a budapesti czipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIÍII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Rendeléseknél sziveskedjék lapunkra hivatkozni 9 artó vederrel és 10.50. Vásár- forgatható helyi-féle legi! Egy adag ké: eletántcsontui a 1.60 írt. Domino játék 90 kr.. 1.80—18 frt.-ig. Tivoli tärsasjät táska derékra csatolható, szarva: 3.50 frr. Szivar- és ozigarettatar! ekrény pinczéreknek, el osztálylyal 4 frt. Papir tányérok nyári mulatságok-, és kirándulásokhoz 100 drb 9 1.25 frt.-ig. Papir szalvéta 100 drb 50—80 kr. Sonka prés 5 frt, márványlappal 7 frt. Konyha- mérleg 3 Írt. 50 kr. Gyorsforraló 70 kr. Sörmelegitő készülék 85 kr. Bor vagy más szeszes italokhoz szivattyu 1 frt 80 krajczár. Ellenörzö bárczák: 1-es sárgarézből 100 drb frt. —.90 | 20-as sárgarézből 100 drb frt. 2.20 5-ös vörösrézből , „ ,, 1.20 || 150-es vörösrézből „ „ ,, 4— | 10-es nikkelből ,, ,, » 1.40 || 100-as sárgarézből „ ,, „ 5— || n 75 kr. — Billiárd golyó , Franczia dákóbőr keverve gezett 6—9 írt. Roulette játék . 6.40, 130 cm. 12 írt. Pinozer- 1.80, három osztálylyal ől egyes 1.20 Képes árjegyzék kivánatra bérmentve küldetik. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézosapokat, fémfelirati táblákat és rözsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállításon az állami ezüst-éremmel kitüntetve, TELEFON 29-03. —— mt; Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás ! HUBERT U. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Elsőrendü, folyékony, száraz DS szénsaval 74 i ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. a Budapesti országos kaszinó pezsgője. . Diadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr [| I! EBERHARDT ANTAL mM BUDAPEST, V., Árpád-utcza 9. szám. M kezsgögyárából, Budafok. Különlegességi jegy : Képviselő : Telefon: Budafok 30. --- Page 230 --- 14 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. julius 20. | Hirdetmeny. Szolnokon, a , Wármegyei Casinö” tulajdonát képező s a város központján, köz- vetlen a vármegyeház melletti épületben levő császári és királyi udvari szállítók Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállításon elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és m gy6gyborait. ZZ Megkeresésére készséggel küld ärlapot az igazgatóság. éttermek asztalok és székekkel felszerelve, a hozzá tar- tozó pinczehelyiségek és 2 szobából álló la- kással a jelenlegi bérlővel kötött szerződés ; : . a AH Vármegyei Casinó Igazgatóságától „Erdelyi Pincze-Egylet A © | S ) us Pedálos czimbalmok = lejárta folytán 1906 október I-től 3, esetleg kitűnő hanggal, erős szerkezettel, jót. © 6 évi időtartamra bérbeadatnak. állással részletfizetésre is } Bérelni szándékozók felhivatnak, hogy 400 korona, azaz négyszáz korona bánatpénz- zel felszerelt zárt ajánlataikat ez évi augusztus : I5-ig a casinói igazgatósághoz — ahol a fel- HR húrok tételek is megtudhatók — küldjék be. N | Megjegyezvén, hogy a Casino bérlője ital- E Mindennemü javitäsok elfogadtatnak, | mereSi joggal bír. KEévos árjogyzék ingyen. Szolnok, 1906. évi junius hó 21-én. Horváth István möhbangszeresz, József főherczeg udv. szállítója, H ci ) BUDAPEST, VII. ker.. Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz © Az igazgatóság. Gyár: Budapest, !., Kelenföld. (Saját ház.) 2999999999 9299999 Megnyitás. Van szerencsém a n. é. közönségnek szi- Pozsonyi kiállitás aranyérem. Kolozsvári kiállitás egyedüli állami nagyérem. BORSAJTÓK ÉS SZÖLÖZUZOK Szabadalmazott külömbzéki emel!tyüs sajtók. Hidraulikus borsajtók, felső nyomással, szabadalmazott léczkosa- rakkal. Fa- és vasállványos sajtók két kosárral. — ves tudomására hozni, hogy a legmodernebb irányban pazarul és a képzelhető legnagyobb kényelemmel berendezett vendéglőmet Teréz-körut 20. sz. alatt hétfőn, e hó 9-én este 6 óra- kor megnyitottam. Legujabb szerkezetü szőlőzuzók, kupos hengerek- kel. — Javitäsok szakszerű kivitele. Levélezim : Röck István Budapest, postafiók. TELEFONSZÁM: 73—84. és 73—85. SÜRGÖNYCZIM: RÖCKÁR BUDAPEST. Legfőbb törekvésem t. vendégeim ki- elégitése lesz, amiben segitségemre lesz kitünő konyhám és a pontos, lelkiismeretes kiszolgálás. Kérve a n. é. közönséget, hogy valóban látványosságot képező vendéglőmet megtekin- teni kegyeskedjék, maradtam teljes tisztelettel Fischer Zsigmond, vendéglős. GECL COLL EC 0CCLCE Városi raktár: IX. ker., Soroksári-utcza 24. sz. Röck István sé és vasöntödéje BUDAPEST, I, BUDAFOKI-UT. Közlekedés a gyártelepre: Ferencz József-hid budai hidfőtől a buda- foki villamos vasuton szakaszjegygyel ‚Röck-gyär‘ megállóig. DS Ärjegyzek díjtalanul rendelkezésre. «rl EECECECCECECECCCC CCCCC Vasuti szállítmányok Budapest—Kelenföld vasutállomásra küldendök. 0 poL5CXACL:CXALLLLLLCLLL5L5CP$GCLL5G-A --- Page 231 --- 1906. julius 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA „Bachus” szabagamazott sterilizáló üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség- köv gl boroknál. Mert megóvja a bort ösödestöl, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KÉNEZÉS ! ! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A ,BACHUS: borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : 1 2 3 4 6 sz. Átm. "m 62/70 57/62 48/56 45/50 37/44 30/36 3.50 3.— BACITTANN ÉS TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristöf- ter és minden pinczefelszerelési üzletben. Ára korona: ML U én 1 és Zwack 1 és Tärsal cs. és kir. udvari szállítók. >» Budapesten, IX. 2 Az , Unicum" gyomor- „„UNICUM’” Saját pálinkafőzdék. i erősítő likőr kizáróla- aa Törköly, szilvörium, i gos gyártói. Minden- baraczk-, seprü- és i nemű és minősézü egyéb pálinkák. Behozatal: valódi jamaica rum, franczia cognac, Whisky, Arrac ba : különlegességek, ugy 2 mint: Allas, Anisette, © Curacao, Cacao, Chouva £ Triple sec, Cherry, Brandy, Menthe, Gla- ciale, Peppermint stb. A gyár 1840-ben ala- pittatott. í Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval müvészi kéz alól való plakátokat is kapnak. © | [4 € € € € € £ € 2 2 2 € 2 < e MNO BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota), Ajänlja_a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. ATA E EE E EE EE EE E E KK E KKK Ka ala aaa Legujabb találmány! Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy bá dog- tálcza alkalmazva, nem izzad, 709/0 jégmegtakaritás érhető el. Mé hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nelkülö; hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbiekné Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 257 0 apadás äll- hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- kamarákat megrendelés után készítek. z á < < Áriegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) ALL TETTE SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). gasozososszozSOSHOHASBBA Boreladäs. S ge téyenői 2 pe 3 fehér és siller borokat, 5—6 fokos, hektönkint 3 |£3 31 korona "Bl utánvét mellett, kölcsön hordóban. © NT 998 LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPESTEN. császári és királyi udvari szállító Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8 Iroda és a 40 sz. , FG IV. ker., Vácz E Irányi-utcza sarkán. 3 Keszit és raktaron tart takarék TELEFON: 63. 70. TELEFON : 63—70 = PINOZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, VIII, Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb vál rn ható cs ROBICSEK ADOLF | © (=) BUDAPEST. (zZ) | |] Parafadugaszgyár: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. A Pinczefelszerelési szaküzlet :- VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám 4 Alapittato?tt Í834-ben. Andrényi Kálmán utódai =—— Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospérecsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente" 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekinté része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szólótelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek Árjegyzék ingyen és bérmentve. | --- Page 232 --- 16 VAR . — VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. julius 20. AD WOW WONG Eladó szálloda. Nagyobb vidéki szálloda, mely áll egy városban levő nagy terem-, két ebédlő-, egy Szepárés; két lakásszoba és hat ven- dégszobából teljesen berendezve; továbbá tágas udvar-, nagy kert-, pincze- és jégveremből, azon- 98 A világhirü franczia DELBECK & Comp. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu 3 | is magyarországi főlerakata 243 CO | — Válogatott füszeráruk, min- paper HN ÉN - kivül rendelkezik egy parkkal körülvett terraszé- | B dennemü bel- és külföldi cse- | val. Elhalálozás miatt azonnal eladó. N x Mm megék, magyar és franczia Czim e lap szerkesztőségénél. : "s Skorok rum? ési tea TTV pezsgöborok, r s ; : 3 prágai sonka, felvágottak, | 8 Budapesten a VII-ik kerületben egy régen fenn- Ki a ss : z mi álló, jömenetelü vendéglői üzlet betegség miatt - gyümölcsök stb. stb. raktára. 8 S Ey EEE f: IB kal azonnal eladó. $ rázay Kálmánnál 8 Az üzlet havonként 80 hektö sört és 80—90 FA Muzeum-körut 23. €3] hekto bort mér ki. Ára 15,500 korona, Komoly S pályázók forduljanak e lap kiadöhivatalähoz. Villa 03 elte Mát VI! Tokai-He aliai borok s: ; sillárok e o0mos világításhoz Minden $ ; literenként: zépek ektromos vi alkalmas benzin-. 3 asztali bort —.56, 60.—, 70.— és EK sörcsarnok, elsőrang.nagy kávéház gáz-, és szivógázmotorok : emköltség $ 80 korona; erőnként és óránkint 1!/2—2!/2 fillér. § szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és MISKOLCZON. SIMPLEX" vizszürök. — Ärjegy- 6 korona; Utöbbinak berlete is jövöre lejärvän, aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá tkel és költségvetéssel szivesen szolgál az egész épület egy kézbe hosszabb N A A vasöntö és gépgyár $ borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba időre bérbe adó. Ajánlatok Blau Gyula uanzes Társa részvénytársulat o $ | rendelést kérek épitész-mérnök tulajdonoshoz Bpest, ? Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. § — Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. VI., Délibáb-u. 23. mielőbb intézendők. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. Transylvania Sec Kkouis Frangois & Comp. császári és kir. udvari szállítók. m$ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállítói. szesz? BUDAFOK. seseectccőőC£LCE£ FELET Hors Concours. w w 12 elsőrendü kitüntetés. == Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: " FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VIL, Rottenbiller-utcza 19. --- Page 233 --- XXII-ik évfolyam. I5. szám. Budapest. 1906. augusztus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSŐK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz, pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéhá fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pin az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és k Jősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a „Kassai vendég „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az , Ujpesti szállodások, vendéglősök és korcsmá Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társ. lősök, kávésok, italmerök ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-n a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyes zi segédek egylete", a , Szatmár-Németi pincz ér-egylet", a Révkomáromi vendéglősök és k /6sok egyesületé"-nek, az „Ujvideki k, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a állodások, vendég- rosok ipartársulat ak és az a mint szövetkezet", a „Gy vendég- csok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" KS HIVATALOS KÖZLÖNYE. > Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. Félévre . Háromnegyed évre 9 " Evnegyedre . . 3 6 kor. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség és kiadóhivatal VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám. Keziratok és előfizetések ide intézendők A megczäfolt ellenkongresszus. Szegyelheiik magukat. Meg hazudoznak is! Ime, most már a mi álláspontun- kat hivatalosan igazolja Gundel János elnök is, aki az országos szövetség és ban tiltakozik a vonása ellen. Az alábbi felhívásban szemükbe mondják a fészkelődőknek Gundelék alaposan, hogy ők azt az erőltetett kongresszust helytelennek és czéltalan- nak tartják, azzal szolidaritást nem vállalnak s kijelentik, hogy a vendég- lősök hivatalos köngreszszusaul egyedül a miskolczi tekinthető. Odamondja Gundel azt is, hogy ez az erőlködés néhány szereplési viszke- tegben szenvedő ember munkája csak! Szégyelhetik magukat alaposan, hogy egy komoly testületet ilyen czá- folatra kényszeritettek s hogy egy országos egyetértést ily czudarul meg- bontani akarnak. De még ez mind ugylátszik nem volt elég. A napilapoknak mindenféle kohol- mányokat adnak le, hogy eddig már ennyi és annyi száz és száz vendég- lős jelentkezett náluk, akik helyeslik a béke és egyetértés ily megbon- tását. A napilapokat is figyelmeztetjük, hogy ne üljenek fel a hazudozások- | vendéglősség szét- nak és ne vegyék komolyan ezt al! mozgalmat, amelyet csak néhány sze- repelni vágyó ember kezdeményezett | hiusága és szónoklási viszketege ki- elégitésére. Ime az óvás: Vendéglősök kongresszusa. A napilapokban is megjelent ama hirekkel szemben, mintha az idén í A A Ovetség S | szeptember hó 4-én Budapesten ven- az ipartestület nevében az alábbi óvás- déglős kongresszus tartatnék, a „Ma- gyar Vendéglősök Országos Szövet- sége" és a ,, Budapesti Szällodäsok, Vendéglősök és Korcsmárosok Ipar- társulata" szükségesnek tartja tájé- kozás végett kijelenteni, hogy a kér- déses kongresszust néhány szerepelni vágyó budapesti korcsmáros tervezi és hirdeti. E kongresszus egybehi- vóival a vendéglős ipar érdekeinek képviseletére egyedül hivatott, alul- irott két testület szolidaritást nem vállal, sőt e kongresszust czéltalan- nak, egybehivását helytelennek tartja, mert a Magyar Vendéglősök Országos Értekezlete, mely szes ‚es-bajos kerülnek ez évben szeptember hó 12-én Miskolczon en ezen dolgai fog megtartatni, melyre mielőbb lön meghivókat fogunk kibocsátani. A „Magyar Vendeglösök Országos Szövetsége" és a ,, Budapesti Szällo- | dások, Vendéglősök és Korcsmárosok Ipartársulata." Gundel János elnők A magyar fürdők. Eszünkbe jut Zápolya János király kora. A mohácsi vész után történt, hogy a magyar urak egy része nemzeti királyt akart választani. A többi urak igy érveltek Zápolya megválasztatása ellen : — A Jancsi legyen a mi kirá- lyunk? Minek nekünk magyar, mikor németet is hozhatunk ? Es sikerült hosszu pártharcz után beültetni a magyar trónra a németet. Ezt a kis históriai epizódot csak azért hozzuk föl, mert rendkivül jel- lemzi a magyar gondolkozást. És nagy vonásaiban ez a gondolkozás maradt a nemzet életében kon keresztül, máig. Ma, 1906-ban már fölépült a mo- dern kultur Magyarország. Székesfővárosunk szebbeknek Európa összes nagyváro- sai közt. mé százado- sajnos, egyike a És most haladu 1S tejloduni gy ujabb vszerü terv megvaló- sitásán fáradoznak. A " városligetben, a mai játékbódék helyén világhirü Artézi-fürdőt akarnak létesiteni. A terv K€E mär keresztülment a varosi közgyülésen is és maholnap megkez- dik a nagyarányu világfürdő kiépi- tését. Szép és gyönyörü a gondolat! Csak egy a bökkenő! Fölkeresi-e majd ezt a nagy ma- gyar világfürdőt az — idegen ? Telefon: 63—90. FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. w ALAPITTATOTT 1820. + HALÁSZMESTER --- Page 234 --- Paprika király . ) aa Nemesített 48-as édes paprika egyedül Kovács Sándornál Mokrin. mr [9 nälam pröba, ‘ Paprika király! Hangsulyozzuk : „az idegent, mert | a magyar társadalom aligha fog sietni magyar fürdőben költeni el a pénzét. A százados gondolkozás ma is meg | van. — Minek menjek én magyar für- dőbe, mikor külföldre is mehetek? Sőt olcsóbb pénzért, mint idehaza! Azután nem is divatos, nem is ele- gáns az uborkaszezon alatt idehaza lenni. A Löwyné, a számtisztné bol- dogtalan, ha egy szezonban nem küld- het ánzikszokat az ismerősöknek leg- alább is Abbáziából. Ki marad Pesten nyáron? A napszámos tótok, a proletár, iga- vonó nép, a csőcselék. Szinte elképzelhető, hogy majd ha fölépül a világhirü artézi fürdő Buda- pesten, mint fogják pittyelni a zsü- rokon azokat a snasz családokat, a kik itt Pesten a , rongyos artézi für- dőben"" nyaraltak. Most, hogy e sorokat irjuk, az egész magyar hotvolé tengeri fürdőkön !u- biczkol. Bizony szomoru jelenség ez. És mi történik a magyar fürdökön ? Az egy Siófokot kivéve bizony nem igen tülekedik valami nagy számban a fürdőző közönség. Azonkivül telve van mindenki pa- nasszal. A szállodák, vendéglők drá- gák, az ételek izetlenek, a kiszolgá- lás rosz. Még előállanak statisztikai adatokkal is. Pl. Abbáziában egy ebéd penzióban 2 korona 40 fillér. A kon- kluzió pedig, hogy jövőre oda men- jünk. Mi az oka, hogy a magyar fürdők nem tudnak versenyezni a külföldi fürdőkkel ? Semmi más, mint a hagyományos Zápolya-korabeli magyar filozófia. A magyar fürdők, szállodák ven- déglők, nem mondhatnánk, hogy drá- gábbak a külföldieknél. De ha drá- gábbak is, ez is érthető. Ahol nagy a kereslet, ahol nagyobb arányokban dolgoznak, ott jutányo- sabban is lehet kiállitani mindent. Igy vagyunk minden téren. Nálunk nem tudunk egy oly kiváló szépiro- dalmi lapot elvällitani, mint pl. Ber- linben, mert nálunk legföljebb 3000 előfizetőre, mig ott egymillió elöfize- | tőre van bazirozva Azért korántsem drágább a magyar fürdő, mint az idegen. De ha drá- gább volna is, kell lenni annyi haza- | fiságunknak, hogy inkább áldozzunk , valamivel többet és támogassuk vele hazai fürdőinket, mint az idegent. Ezzel egy fontos nemzeti missziót teljesítünk. Ha majd minden magyar uri család csak magyar fürdőt keres föl, ha majd nagy lesz a verseny, akkor majd könnyü Jesz a magyar vendéglősnek árak dolgában kiállni a külfölddel a versenyt. Nemzeti kötelesség és nagy érdek felhagyni a Zápolya-korából maradi filozófiával a magyar fürdők támo- gatása terén is. Ne ócsároljuk fürdőinket, szállo- dáinkat, vendéglőinket, hanem igye- kezzünk kellő támogatással módot nyujtani, hogy azok a legkényesebb igényeket is kielégithessék. Menjünk magyar fürdőkre! Csak magyar fürdőkre! Nem kell a tokaji bor? A mi élhetetlenségünk. A tokaji szólló-birtokosok panasza. Valóban szégyenkezve vesszük a hi- rét, hogy a Tokaj- hegyaljai birtokosok nem birják értékesíteni terméseiket. Özönszámra hever a hegyaljai boros pin- | a legkitűnőbb bor és hiába kinál- | czékben ják, senki se hederit rá. Pedig a magyar bor az egész világon a legkitünöbbnek volt elismerve mindenkor. Fejedelmi udvarokban mint speczialítást ki- nálják a magyar bort és az angol lord, a franczia előkelő ur, ha kedveskedni akar ven- dégeinek, hát magyar bort tölt a poharakba. A talján csak «vinkö», a franczia, spanyol, német csak dőres a hegyaljai magyar bor mellett. Mégis ezeknek az idegen boroknak világ- forgalmat tudnak teremteni. És minálunk a szölöbirtokosok kénytelenek ı pinczékben évszám tartogatni a legkitü- nőbb borokat. Ott hever a holt tőke, minden haszon nélkül. | A | vetsége" | miről a szövetség t. Miért nem kell a Sztareczky Géza kitünő tokaj-hegyaljai bora? Talán, mert vannak lelketlen emberek, akik ugy spekulálnak, hogy minek vegyenek valódi hegyaljait a Sztareczkytól, mikor kapnak ol- csóbbért hamisat is? Valóban erre a gondolatra kell vetemed- nünk, mert szinte érthetetlen máskép, hogy a tokaji bor parlagon hever a pinczékben. A borfogyasztó vendégeknek kellene szi- goruan ellenőrizni a boritalokat. Azonkivül szigorubb törvényhozási intézkedés kellene a hamisitók büntetésére, no meg főleg okos és helyes gazdasági politikával piaczot te- | remteni a világ legjobb borainak. A vendéglősöknek, szállodásoknak szives és meleg figyelmébe ajánljuk Sztareczky Géza tolcsvai szölöbirtokost, aki mint hir- detési rovatunkban is látható, olcsón szállít kitünő hegyaljai borokat, a melyeket bátran fölszolgálhatnak a vendégeknek. Hazafias kötelességünk is e kitünő magyar: boroknak piaczot teremteni. Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége Budapest, IV., Ferencz József-raknart 16. sz. Meghivó. A , Magyar Vendéglősök Országos Szö- f. évi szept, hó 12-én délelőtt 8 órakor Miskolczon tartja évi rendes közgyülését, tagjait, az alapsza- bályok 9.§-a értelmében ezennel értesítjük Gundel Jä':0s, elnök. Napirend: I. A közgyülés megnyitása. I. A központi igazgatóság és igazgató- tanács előterjesztése. III. A szakosztályok jelentései: a) a nyugdije ület jelentése; b) a tanonczügyi szakosztály jelentése; c) a közvetitésügyi szakosztály je- | lentése; d) az idegenforgalmi szakosztály je- lentése. Mi ez más, mint élhetetlenség? Valóban | ebből is látszik, milyen igaz az a közmondás, hogy a magyar a saját zsirjäba fullad bele. A stájer ember egy darab kihalt sziklán paradicsomot tud teremteni és minálunk még arról sem gondoskodnak, hogy legalább ami nálunk a világon a legjobb, a legkitünöbb, annak piacza legyen. Egyik kitünő tokaj-hegyaljai szölöbirtokos, Sztareczky Géza, aki most lapunkban is szerényen hirdeti, hogy asztali bort literenkint | 56—60—70—80 fillérért kész szállítani, Tolcs- váról szintén levelet írt nekünk, melyben pa- naszkodik, hogy még csak megkeresést se | kap. IV. Számadás az 1905/906. szövetségi évről. V. A felmentvény feletti határozat. VI. Inditvänyok tárgyalása.") VII. Az 1907. évi közgyülés helyének meg- határozása. VIII. A közgyülés befejezése. A közgyülés ügyrendje : 1. A közgyülést a szövetség elnöke, aka- dályoztatása esetében a helyettes elnök nyitja meg. (Alapszabály 7.) 2. A közgyülésen minden szövetségi tag jogosítva van cselekvőleg résztvenni. Vendé- gek a közgyűlésen megjelenhetnek, azonban külön helyet foglalnak el és a tanácskozásban részt nem vehetnek. (Alapszabály 7.) *) A napirendre tartozó indítványok és jayas latok az indokolással együtt írásba foglalva, a központi igazgatóság határozatához képest, leg- alább 8 nappal a közgyülés előtt a központi igaz- gatósághoz (Budapest, IV., Ferencz Jözsef-rakpart 16. sz.) beküldendők. „AS bestoid“ A legszebb és legtartósabb; — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszitmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, nlanist falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, dombormivű kivitelben, Szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 235 --- X 1906. augusztus 5. VEN DÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyüviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Ne és igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcsesöt. cs dt <& Kizárólagos tővaktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € # € Kapható mindenütt. 6 « (6 Telefon 40—97 3. A közgyülés — tekintet nélkül a meg- jelent tagok számára — határozatképes. Ha- tározatok viszonylagos szótöbbséggel hozat- nak. (Alapsz. 7.) 4. A közgyülésen csak olyan ügyek tár- gyalhatók, melyek napirendre vannak tűzve. A napirendre tüzött ügyek az előadók előter- jesztése alapján és sorrendben tárgyaltatnak. (Alapsz. 7.) 5. Akik felszólalni kívánnak, kötelesek előbb a jegyzőnél feliratkozni s csakis a fel- jegyzés sorrendjében szólhatnak. Ugyan- azon tárgyhoz csak egyszer és tiz percig sza- bad szólani. A napirenhez szólni, személyes kérdésben válaszolni, vagy indítványt vissza- vonni bármikor lehet. Az elnök és az elő- adó bármikor felszólalhat. 6. Az elnök a szólót — szükség esetén — megintheti, rendreutasithatja, vagy tőle a szöt megvonhatja. A vita bezäräsa utän az elnök elrendeli a szavazást. 7. A vita bezárására irányuló inditványt, 10 tag irásbeli kívánságára, az elnök szava- zás alá bocsátja. 8. A szavazás felállás által történik. Ket- ség esetén ellenpróba alkalmazandó s ha ez sem vezetne eredményre, akkor az elnök el- rendeli a névszerinti szavazást. Szállodások, Vendéglősök, Kávésok, Pinczérek és Kávéssegédek Országos Nyugdijegyesülete Budapest, VII., Wesselényi-utcza á., I. em. I. Meghivó. A «Szällodäsok, Kávésok, Pinczérek gédek Országos letév-nek alantirt elnöke ezennel meghívja az egyesület t. tiszteletbeli, alapító, rendes és pártoló tagjait az 1906. évi szeptember hó 11-én d. u. 3 órakor Miskolezon a ke- reskedelmi és iparkamara disztermében tar- tandó IX. évi rendes közgyülésére. Tárgysorozat: Vendéglősök, és Kávésse- 1, Közgyűlési megnyitó beszéd (Bokros K. elnök). 2. Határozatképesség megállapítása, sza- vazólapok beterjesztése. 3. Jelentés az igazgatóság évi működésé- ről (előterjeszti dr. Solti Ödön jogtanácsos). 4. Felügyelő-bizottság jelentése (elöter- jeszti Francois Lajos felügyelő-bi-zottsági el- nök-, 5. Költségvetés és zárszámadások elöter- jesztése. 6. 1 igazgatósági tag választása. 7. 1 felügyelő-bizottsági tag és 3 póttag választása. 8. Jelentés az 1905. évi közgyülés hatá- rozata alapján az alaptőke kamatainak fel- használása tárgyában. 9. jelentés a nyugdijigény vétele s fel- emeléseknél részletfizetések engedélyezése tárgyában. 10. Felebbezések. 11. Indítványok.") *) A közgyülésen csak azon indítványok tár- gyaltatnak, melyek S szeptember hó 6-ig a központi irodában (VII, Wesselényi-utcza 4. sz. I, 1.) benyujtatnak. HERRMANN J. U N Öl 1, 5 ZÁ Nyugdijegyesü- | meghiusit | a hatósági cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, | chinai ezüst s alpaccából szálloda, | a szesz kifolyt belőle. Igy 12. Jövő évi közgyülés helyének megál- lapitäsa, 13, Alapszabäly mödositäs. 14. Záróbeszéd. Budapest, 1906. julius 27. Bokros Károly s. k. elnök Hatóság elleni erőszak vagy csak jövedéki kihágás. A budapesti kir. ügyészségnek 1904. évi 49,500. sz. a. kelt határozata: A fővárosi m. kir. pénzügyigazgatóságnak N. I. budapesti szatócs ellen hatóság elleni erő- szak czimén tett feljelentése tárgyában a nyo- mozást megszüntetem. A fenforgó jövedéki kihágás elbirálása végett az iratokat a fő- városi m. kir. pénzügyigazgatósághoz visz- szaküldöm. Indok 904. évi julius hó 9-én B. I. m. kiír. pénzügyőri biztos és S. F. szem- lész rendőr kiséretében szemlét tartottak N. 1. budapesti szatócs V. ker., Väczi-körut 45. számu üzletében. Minthogy N. I. korlátolt italmérési és elärusitäsi engedélyétől eltérő- leg — egy nyilt palaczkban szeszt tartott üz- letében — a pénzügyőrök lefoglalták ezt az üveget s a tényleirás felvétele után el akartak távozni az üzletből. N. I. azonban ekkor iz- gatott kiabálás közben egy vas-sulylyal rá- ütött a lefoglalt palaczkra, mire az eltört és karta az meg- ás eredményét. akadályozni a hivatalos eljár | A fővárosi m .kir .pénzügyigazgatóság a ha- tóság elleni erőszak büntetté megtorlása | végett áttette az iratokat a fővárosi m. kir. államrendőrség főkapitányi hiva N. I. ellen a nyomozás folyamatba is tétetett. Habár a kihallgatott tanuk vallomásával N. I. tagadása daczára megällapithatönak látszik, hogy gyanusitott szándékosan és az eljárá ához, a hol as nak czélzatával törte el a lefog- lalt üvege szüntetni. Mert a B. T. K. 165. §-ába ütköző hatóság elleni erőszak büntettének tényálla- dékához tartozó erőszak jelen esetben nem közegek személye, hanem egy tárgy ellen használtatott. S igy nem állapit- ható meg hatóság elleni erőszak büntette, hanem a gyanusitott cselekménye Ahol a vendég bliezezel ? Csendélet Szirmiában. (Egy nagy problema.) Levelet kaptunk valahonnan messziröl, del- vidékről, regényes Syrmiából, Bikic-Sid váro- sából. Ott az élet nagyon ideális lehet, az em- berek általában naivak, a vendéglősök jám- | borak, ellenben az uri vendégek eléggé ra- vaszok. Ezt kell legalább következtetnünk abból a levélből, amit a regényes Bikic-Sid- ről kaptunk. Írja Remlinger Ferencz ur, a «Stelzer’sche Weinbau und Kellerwirt- schaft» czeg tagja €s egy nagy problemät vet föl, amelynek megfejtésére szerény lapunk szerkesztőségét kéri. Ime olvassuk el a levelet: Tekintetes Szerkesztőség ! N . Sziveskedjék nekem, mint b. lapjuk elő- fizetőjének, a következő kérdésre felvilá- gositäst adni: | áll némán minden vendég háta mög‘ a nyomozást mégis meg kellett | Multkor egy barátomnál, aki itt szállo- dás, — megjegyzém tapasztalatlan szállo- dás — nagy mulatság volt, ugy hogy sze- gény barátom egyszer elfáradtan ült mel- lém és panaszkodott nekem, hogy a ven- dégei közül sokan elmennek anélkül, hogy megfizetnék a czechet. Erre kérdeztem őt, hogy nem-e lehetne azt valamely módon ellenőrizni? Ő arra azt felelte, hogy csak ugy, ha a vendégekkel azonnal megfizettetné, amit ád nekik, már pedig ezt nem teheti, mert meg- sértődnének. Én pedig gondolom, hogy tapasztalt vendéglősöknek van módjuk ellenőrizni, hogy ilyen ne történjék, és azért kérem a tekintetes szerkesztőséget, sziveskedjék megválaszolni, ilyen esetekben hogy kell eljárni, hogy csalás ne történhessék. Midőn a tek. szerkesztőségnek szivélyes fáradozását előre is nagyon szépen meg- köszönöm, maradok jó - előfizetőjük és kiváló tisztelőjük Remlinger Ferencz. Először is megvakarjuk a fejünk bubját. Mert a probléma valóban nagyon súlyos. A mi szakmánkban általában olyan a rend- szer a fizetés körül, mint a milyen a púb- likum. A «Cserebogär»-ban például mikor ugy vasárnap délután a bakák és dadák mulatoz- nak, a pinczér előbb a markát tartja, azútán adja csak a sört. A «Het balhähoz» czimzett pincze- csapszékben még a poharat is lánczra kötik. Addungáriábam, a Vadászkürt- ben, a mágnás urak olyan lusták, hogy meg- követelik, hogy a pinczér sorolja föl, mit ettek, ittak és mit fizetnek A «Pannoniäban» például egy DOrfiu "tt a főpinczérnek és csak akkor szól közbe, ha rosszul mondják be a czechet Hogy Bikic-Siden mit csináljon a becsü- letes, jámbor szállodás, eziránt igazán nagyorr zavarban vagyunk. Volna egy jó ideánk. Tanitsák az iskolák- ban különb erkölcsökre már serdülő koruk- ban a bikic-sidi-eket. Reformäljäk az egész társadalmat, tisztítsák meg a közszellemet, hogy bele legyen oltva mindenkibe, hogy a legundokabb, legpiszkosabb dolog a ven- déglőben bliccelni. Addig azonban, míg ez az óriás reform meg nem valósul Bikic-Siden, legegyszerübb, ha a jámbor szállodás az asztal lábához lán- czolja a vendégeket. A szállóbeli szobaasszony — nem cseléd. A budapesti királyi törvényszék fölebbezési tanácsa legutóbb egy konkrét esetből ki- folyólag a következő határozatot hozta: A szállodai üzlet nem háztartása a szállodás- |! nak és nem is a cselédtörvényben emlitett gazdaság, hanem csak iparhatósági engede- lem mellett folytatható üzlet. Kétségtelen, hogy emez iparüzlet folytatásával járó teen- dökre alkalmazott szobaasszony cselédnek nem tekinthető, még ha cseléd- könyve van is, minthogy ez a körülmény a fölperes foglalkozásának jogi nem befolyásolja. szállodai minősítését V., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäs! év 1819. --- Page 236 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA Herz Armin Fiai szalámigyár Budapesten, IX., Soroksári-ut 16. Ki mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. Borok javitasa. Minthogy mai napság nagyban dívik a bo- rők javitása, melynek örve alatt azonba egyszer azoknak pancsolását, hamisi vetik el, azért helyénvalónak találjuk, hogy Maurer János gyakorlatiasan szerkesztett Szölőszeti és borászati Lap»-jäböl idézzük a következő figyelmeztetést: A borokat hagyjuk lehetőleg eredeti állapotban. Csak szükség eseté- ben kövessük az összeházasitást, da ekkor is ne sok és különösen ne sokféle (heterogén) bort vágjunk Össze, mert ezzel az illető bor minősége és üdesége csorbát szenved. Lehetőleg kerüljük a borok mes- terséges javitását, mivel adandó eset- ben amugy is képesek vagy unk az eredeti sav 3:300-ät, sőt többet is természetes módon el- enyésztetni és ezután összevágás által a még fenmaradt hiányokat könnyen kiegyenlíteni. Ha a javitásra mégis rászorulnánk, akkor tegyük ezt mindjárt őszkor. Későbbi áter- jesztés minden bort meggyengit, habár ez némely esetben nem kerülhető el egészen. Minden javitásnál, áterjesztésnél a must vagy bor tekintetbe jövő alkotó-részeit elő- zetesen pontosan meg kell vizsgálni és ezek alapján egy ügyes szakferfiu által tétessük meg a javitäshoz szükséges számításokat, ha erre magunkat nem érezzük képeseknek. Erről a kérdésről különben a «Boräszati Lapok is igy ir: Nincs kétség az iránt, hogy minden bor- termelő országban igen nagy sulyt vetnek a termék realitására és ez teljesen indokolt is, mert a bor kezelésénél a reális borjavítás | nem ezenfelül álló vendégeknek legfeljebb Ley decziliter nagyságu poharankent, to- väbbä literszämra is kimerheti saját termésű borát azon megszori- tással, hogy ezt már otthon kell elfogyasztani a vevőknek. Ki ezen kedvezményt elnyerni óhajtja, mindenekelőtt kérjen saját előljáró- ságától erkölcsi bizonyítványt, melyben a szölöbirtokosi minőség is kitüntetendő. Az erkölcsi bizonyítványra 2 koronás bélyeg, a tárgyalási jegyzőkönyvre pedíg 1 koronás be- lyeg melléklendő. Ezután az erkölcsi bizo- nyitvány csatolása mellett az illetékes pénz- / ügyigazgatóságtól kell kérelmezni ca kis- mértékbeni elärusitäs» vagy pedig a korlátolt kiméréss | A kérvényben felemlitendö, hogy az engedély nagyon könnyen megy át borpancsolásba és | borhamisitásba. Ebben a körülményben rejlik a kérdés kényes volta. Becsületes ember senkit sem fog meg- csalni, sőt azon lesz, hogy vevőinek minden | lehető módon kedvezzen. Az ilyen becsületes ember minden olyan előzetes mesterséges kezelést el fog hagyni, a melynek eredményé- vel nincs tisztában, az egészségre ártalmas anyagokat sohasem fog használni; amellett, ha borait házasitja, hogy ezt vagy amazt tar- | tósabbá t pes áron eladhassa, ezt szabadon és nyiltan be is fogja vallani. Ha bora tetszik vevőinek, akkor el van adva, ellenkező esetben vás más vevőt, aki csakhamar fog jelentkezni, mert hiszen a bőző. "Mindebből pedig áz a tanulság, hogy lehe- tőleg tisztán, tőkeszüzességében mérjük bo- rainkat; mert a mesterséges javitás, nevezzék ezt gallizálásnak vagy bárminek, mindig tőb- bet vesz el a bor természetes jóságából, mint a mennyit ad. A bortermelők italmérési joga. Minthogy már igen sok kérdést intéztek hozzánk ebben az ügyben, a B. L. után közöljük: ! A szőlősgazdák részére az 1899, évi XXV. t-cz. 3; 4., 8, 9., 10, 11, 13./14. §-a két- féle italmérési kedvezményt biztosít. Ezen kedvezmények egyike ca kismértékbeni eláru- sitäs», mely a saját termésű boroknak ki- zárólag zárt edényekbeni (palaczkokbani) el- adására jogosit. Másik ca korlátolt ki- méréss («utczän át való kihor- däs»), midőn nem csak zárt edényekben árulhatja saját termésű borait a termelő, ha- gye vagy megjavitsa és hogy köze- | hatärozott vagy hatärozatlan idöre szöljon. Toväbbä megjelölendö a värmegye, a köz- ség, az utcza és a házszám, ahol a kedvezme- nyes italmérést gyakorolni kívánjuk. Végül megjelölendő, hogy egész éven át, vagy az év mely részében fogjuk az ital mérést gyakorolni. A kérvényre 2 ko ronás bélyeg ragasztandó. Ezenfelül az en- gedélyirat kiállításához egy darab kétkoronás bél szak tartama és a lakosok száma sze- rint községekben 3—30 korona, városokban —60 korona fize- tendő. Ezen illetékeket a pénzügyigazgató- ság fenti határokon belül esetről-esetre szabja meg. Korlátolt kimérés után természetesen nagyobb összeg fizetendő, mint kismérték- beni elárusítás után. A borfiu büne. Ös-buda áldozata. Intelem a fönökökhöz, A mult héten megint egy nagyon szomoru rendőri hír verte föl a sajtót. A Drechsler-féle vendéglő főnöke, Kass Béla észrevette, hogy a vendéglőben ijesztő mérvben tünnek el az evőeszközök, asztal- | teritök, edények stb. Följelentésére a rendőrség aztán kideri- | Lajos borfiu, A gyereket le is tartóztatták. bórivók izlése nagyon külön- A legszomorubb ebben az esetben az ok, ami a gyereket a lopásra rávitte. A vendéglői záróra után a Lajos gyerek | ki-kirändult Ős-Budába szórakozni. Ott a ta- | pasztalatlan gyereket valami félvilági tánczos- nő elbolonditotta, Mikor már a borravalóból nem telt a rosszhirü nőknek, a gyerek lopás- hoz folyamodott. Ennyi az egész. Az esetet nem is emlite- nénk meg, ha pusztán egy fiatal lélek elté- velyedéséről volna szó. De az eset okai nagyon is megérdemlik, hogy komolyan foglalkozzunk velük. Sehol Európában nincs oly szabadon ki- téve a tapasztalatlan gyermeklélek a rossz- hirü nők csábitásának, mint itt Budapesten. A prostituczió elterjedése fölött valóban meg- döbbenhetünk és nem tulzunk, ha azt mond- juk, hogy egyes helyeken még világos nappal is ki van téve a férti közönség a legundori- tóbb ostromoknak. Ezt az állapotot gyökeresen és alaposan rendőrhatósági intézkedésekkel kellene meg- reformálni. megengedését. | veget is cs atoljunk. Illeték fejében az idő- / | ; s a cidert- | metbirodalomban forgalomba hozni. tette, hogy a tolvaj nem más, mint Csépán | Ajánlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milanói szalámit és Ay" Ugyanott I-a pesti disznózsir és szalonna szerezhető be. De ez a belügyminiszter és az államrend- őrség dolga. . A két hatalmi faktortól az országgyűlés feladata gyökeres reformot kö- vetelni. Mi a főnökökhöz szólunk! A főnökök vigyázzanak a gyerekekre. A főnökök lelkiismeretbeli kötelessége, minden uton-módon megakadályozni az alkalmat is a tanonczok megromlására, Fogják kézbe ra- tikálisan a dolgot. Hisz mig a borfiu tanoncz- kodik, a főnök neki atyja is, a tanoncz nem csak főnöki, de atyai hatalma alatt is áll. A szülők, akik rája bizták gyermekeik sor- sát és jövendőjét, bizonyára hálásak lesz- nek, ha gyermekeiket megóvják a büntől, ha mindjárt az atyai virgács árán is. A borfiuknak nem szabad megengedni, hogy idegen szállásokon háljanak. A borfiu aludjon a főnöknél, a főnök pedig ne engedje meg, hogy a borfiu éjjel, záróra után csatan- goljon. Adjanak a főnökök nappali kimenőt és szigoruan tiltsák meg az éjjeli járást-kelést. A rendőrség pedig, mely annyi razziát tart, ha az éjjeli tivornya-tanyäkon ilyen fiatal gye- rekeket rosszhirü nők társaságában talál, a fiukat szällittassa haza, a nőket pedig bün- tesse meg és tolonczolja el. Igy aztán majd nem lesznek sikkasztö bor- fiuk és korán megromlott éretlen gyerekek. A tokaji borok Németországban. A Német- birodalom területén forgalomba kerülő to- kaji borokra vonatkozó határozmányok tár- gyában a m. kir. földmivelésügyi miniszter, a kereskedelemügyi és pénzügyi miniszterek- kel egyetértőleg 1399. eln. sz. a. rendeletet adott ki, melyet tudomásulvétel és mihez- tartás végett az összes szőlészeti és borá- szati egyesületeknek és közegeknek, a bor- ellenőrző-bizottságoknak és vegykisérleti ál- lomásoknak megküldte. A rendelet a Német- országgal kötött s f. hó 1-én életbe lépett uj szerződésbe foglalt — általunk már kö- zölt — határozmányokat közölve, kimondja, hogy: «tokaji, gyógytokaji, tokaji aszu, sza- morodni, vagy a tokaji borvidék helyiségeire utaló elnevezések alatt, a Németbirodalom területére csupán tényleg a tokaji borvidéken, a szerződésben felsorolt községek határában termett valódi bort szabad bevinni és a Né- Ezen borokhoz a bormennyiségnek 1 terfogat- százalékánál több alkoholt hozzá adni, to- vábbá ezen borok előállitásához vagy ké- szitéséhez külföldi (görögországi stb.) ma- zsolaszólőt, aprószöllőt vagy más száritott gyümölcsöt, ezeknek kivonatait vagy főze- teit és egyéb süritett mustanyagokat használni tiltva van», Nemes. szakäcsok. Bauer Käroly a «Szakäcsok Köre» tavaszi ismeretterjesztő estélyén igen erdekfeszitö és tanulságos felolvasást tartott a szakácsművé- szet multjából. A magyar szakácsművészet hajdanából is több érdekes adattal szolgál. Ezek nyomán közöljük az alábbiakat: Nem hiába, hogy már régente is nagy jó hire volt a magyar konyhának, nagy volt a szakácsok tisztessége is ugy a királyi udvar- nál, mint a főuraknál. A királyi szakácsok például, mint conditio- nárius nemességet képeztek s egész községei birlaltak, a mely a Balaton nyugoti partján terült el és Szakácsinak nevezteték. --- Page 237 --- 1906. augusztus A VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK Wásványviz nagykereskedő szá lit legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, VIill., JÓZSEF-KÖRUT 31B. TELEFON 53—66. Innen eredt Eresztvényi Ferencz, a ki Zsigmond király udvari, külön szakácsa volt, a ki felséges urát mindenüvé elkisérte. Hogy mily kedveltje s egyébként is mily érdemes férfiu volt Er esztvényi Ferencz, mutatja az, hogy a mikor nemesi czimert kért maga és rokonai számára, ezt a fel- séges ur örömmel teljesítette 1414. szeptem- ber 16-ikán; mert — Zsigmond király saját szavaiként — nemcsak a szakácsmesterség gyakorlásában kifejtett buzgalmát, hanem egyéb téren teljesített szolgálatait is meg akarta jutalmazni. A czimerpaizs kék és vörös mezejében fűg- gélyesen álló ezüst hal, kopoltyuján átütött, két végén lombos fát képező nyárssal. A sisakdiszen két lombos fa között vörös hal látható. Nemesi czimerrel jutalmazta Báthory István erdélyi fejedelem s később lengyel király is a szakácsát, Krasznai Für Jä- nost, 1579. junius 10-ikén. A paizs kék mezejében aranykéssel szü- gyön szurt szarvas látható, valamint a sisak- diszen is. Mind Eresztvényi, mind Krasznai Für czimerenek hű mását a «Magyar Sza- kácsok Köre» beszerezte. Ez a két czimer is bizonyitja, hogy őseink megbecsülték a tudást és a munkát s ezt akárhányszor a legnagyobb jutalomra mél- tatták; de bizonyitja azt is, hogy a magyar szakácsművészet magas szinvonalon állott a régi időben is; szakácsaink büszkék lehetnek elődeiktje s iparkodjanak érvényre és tökélyre emelni a magyar izlést s akkor első helyet foglalnak el a világ szakácsművészetében. Az édes bor. A mesterségesen készített édes boroktól, a melyek tokaji aszuként kerültek a világ- piaczra, az uj német kereskedelmi szerződés elvonja ennek a visszaélésnek a lehetőségét, különösen védelemben részesítve a «tokaji» nevet. Ez, természetesen nem tetszik az osz- trákoknak; mert hát leginkább ők foglalkoz- tak «tokaji» gyártással. Abban a véleményben vannak ugyanis, hogy a tokajinak nyujtott védelem lehetet- lenné teszi azoknak az édes boroknak a for- galmát is, a melyek konczentrált édes borok- | nak neveztetnek s természetes erjedés ter- mékeinek tékintendők. A magyar és az osztrák, ugynevezett, kon- czentrált édes borokról dr. Haas Brunó, cs, és kir. mezőgazdasági vegykiserleti állo- más a következő, bennünket is érdeklő szak- véleményt adta: Ha a szőlőt, a mely érett állapotban kü- lönben is gazdag czukortartalmu, a tőkén addig hagyják, mig a szölöszemek összezsu- gorodnak, akkor nedve a szőlőszem viztar- talmának részleges elpárolása következtében ugy konczentrálódik, hogy a kipréselés után a nedv czukortartalmának csak egy része mehet erjedésbe. Az ilyen módon előálló bor- nak feltűnően édes ize van és ezért édes bornak neveztetik. Minthogy az összes szőlőszemek nem egy- formán zsugorodnak össze, hanem némely kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. részük rovarcsipés, gombák és időjárási be- folyások következtében romlik, ezért, ha különösen finom terméket akarunk kapni, ak- kor az összezsugorodott szemek legjavát, a melyet, ha az aszalás nem nagyon előre- haladott, félaszuszemnek neveznek, kiválo- gatjuk, kiszemeljük és ezért az ilyen szőlő- ből készitett édes borokat szemelt boroknak vagy aszuboroknak is nevezik. Ha a szőlő- szemeket vagy a tökén, vagy miután félig száraz állapotban levágták, teljesen beszá- radni engedik, akkor mazsola- vagy aszu- szőlőt kapunk; ezeket csak a déli országok- ban állítják elő. Az aszuborok készítésére nézve a tokaji hegyvidéken szokásos eljárás szolgál mintául. A tokaji aszu tudvalevőleg ugy készül, hogy a tokaji aszuszölöt közön- séges, nem édes tokaji borral felpuhitják és préselik és az így nyert mustot megerjesztik. Minthogy Ausztria-Magyarországon csak igen kevés vidéken van aszuszöl6, (Magyar- országon majdnem kizárólag a Hegyalján, Ausztriában Dél-Tirol, Stájerország, Isztria | és Dalmáczia egyes kerületeiben és itt is csak különösen jó bortermelő esztendőkben) ezért azt, hogy az édes borokban való nagy | szükséglet fedezhető legyen, külföldről kell beszerezni. A külföldi mazsolából való édes- bor készítése ugyanolyan eljárás szerint tör- ténik, mint a tokaji aszué. A külföldi aszu- szőlő nedvtartalma sokkal konczenträltabb, mint a belföldi összezsugorodott szőlősze- meké, a melyek legfeljebb a félaszuszőlő kon- czenträczi;jät érhetik el. Ezért borral való kilugozásuk által érnek el egy magas kon- czentráczióju mustot s ezért nevezik a kül- földi aszuszólőből erjedés által előállított édesborokat konczentrált édesboroknak. A külföldi édesborok közül az osztrák ke- | reskedelemben elsősorban a Spanyolország- ból, azután a Portugáliából, Olaszorsz és Görögországból származók játszanak nagy szerepet, különösen a malaga, a mely jelenté- keny kereskedelmi czikk. Ennek azonban egy- általán nincsenek meg azok az előnyei, melye- ket neki az Ausztriában készitett konczentrált édesborokkal szemben tulajdonitanak. Ellen- kezőleg előállitásának módja olyan termékké teszi, a melynek kisebb a dietétikus érték mint a konczentrält édesboroké. A szölösze- mekből nyert, erjedésbe alig ment musthoz körülbelül 15 Vol % szesz kevertetik, hogy az erjedést elnyomja. A sötétbarna szint Ar- rope és Color hozzáadásával állítják elő. Az Arrope szabad tüzön, eredeti térfogatának egyharmadára elforralt must; ha az elgőzö- lögtetést a szörp sürüségéig folytatják, akkor | az igy nyert produktumot Colornak hivják. A szeszszel k összevegyitéséből a különböző mennyiség. viszonyok szerint sötétebb és világosabb, kü- lönféle kvalitäsu malagafajtäkat készitenek. A must besüritése által ez lényegesen meg- változik a mennyiben a feloldott fehérjetar- talmu testecskék oldhatatlanokká lesznek és kiválnak és a czukor részben karamellé vál- tozik. Ujabb időben az Arrope és Color ké- szitéséhez más gyümölcsök (szentjánoske- nyér, füge stb.) nedvét is használják, a minek következtében a malaga valósággal mester- séges borrá lesz. A sherry-, madeira- és a portbor készitése gból ert must, Arrope és Color | I lényegében azon alapszik, hogy vagy az er- jedést jelentékeny mennyiségű szesz hozzá- adásával hátráltatják, illetőleg fékezik, vagy pedig sok szeszszel kevert borhoz befőzés által konczentrált mustot kevernek. Igen nagy alkoholtartalmuknál fogva, a mely körülbelül 20%, vagy még annál is több, ezek a borok jellegükre nézve a likörökhöz közelednek, a miért is likörboroknak is neveztetnek. Die- tétikus értékük csekélyebb, mint a konczent- rált édes boroké. Ugy az egykori klosterneuburgi cs. és kir. kisérleti állomás, nemkülönben a Németbiro- dalomnak a borszakmában irányadó vegyé- szei által megejtett vizsgálatok eredménye szerint a belföldi borból és külföldi mazsolá- ból előállitott konczentrált édesboroknak ugyanolyan magas dietétikus értékük van, mint az azonos eredetü borból és mazsolából készitett édes boroknak, a mennyiben éppen ugy tiszta erjedési termekék és nagy mennyi- ségü feherjeszerü anyagokat és foszfätokat tartalmaznak; a konczentrált édesborokkal szemben fennálló előitélet tehát teljesen alap- | talan és ezeknek mint gyógyboroknak meg- jelölése teljesen igazolt. Egyről—másról! Egy régi, magyar közmondás azt A ki gyakran él kalácscsal nem érzi a kenyé izét! — Ujabban ismét sürün kisért köztünk a gründolás szelleme, bár nem minden ok nélkül. Minden kornak meg van a maga szenzá- cziója, a maga eszméje, a mely feltartózhat- lanul halad kitűzött czélja felé. Ilyen ma a vendéglősök által létesítendő sörgyár nyilt kérdése, A Mindenható adományai közt első helyen áll az emberi ész tehet , melynél fogva hivatva van alkotni, de az emberi ész nemcsak alkotni, de rombolni is tud, kivált manapság. Hisz csak néhány nap előtt is, kik egy uton haladva, egy czélért küzdöttek, ma nyilt ellenfelekként állanak szemközt. Ezt a szakadást nem maga a sör- gyár eszméje, de a kivitel módja okozta A harczoló pártok egyikében látjuk azokat sorakozni, a kiket talán a legreálisabb, leg- önzelenebb szándék vezet, egy számokkal megokolt, de csalhatalannak nem bizonyult száraz statisztika után indulva. Ám ezekkel szemben azokat sem érheti gáncs, a kik midőn nem máról-holnapra való igényeket kielégítő alkotásról van sz higgadt megfontolásra intenek. Érheti-e rá- galom, lekicsinylés azokat, a kik az élet nehéz iskoláin átesve, reámutatnak arra a megcson- tosodott rideg közönyre, melyet minden téren tanusitottunk, no meg arra a bizonyos szal- maláng lelkesedésre, vagy jobban mondva műlelkesedésre. Becses dolog ezekkel a ta- pasztalatokkal foglalkozni oly időben, mikor egy nagyszabásu terven törjük fejünket, kü- lönben könnyen ugy járhatunk, hogy vajudtak a hegyek és egeret szültek. A gazdasági alkotások, a tettek idejét éljük, de meg kell fontolnunk a módját, meg kell válogatnunk az eszközöket s csoportosi- tani kell tudnunk az embereket. Ehhez pedig tartja : sajnos egymással Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasag mint szövetkezet dszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj árosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hoi; eddigi ren: dt a teat, ij és TÓK mit : előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- él a kamat, díj és részjegy mindíg csak 19) heti időtartamra szämittatik, — ol. ál, mely az eddigi összes módokat elön; alapon — mel dékok folyósi! Ajänljuk t. Kartársainknak, hogy irányban szolgál a társulat vezetősége. ‚yök tekintetében jóval felülmulja. mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. s BUDAPEST, = IX. ker. Baross-ter 18. Felvilägositässal minden --- Page 238 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Wir 1906. augusztus 5. nem homály és titkolódzás kell, hanem több világosság. Az O. P. E. felett meghuzták a lélekharan- got; verhetjük mellünket: Mea culpa!, mea culpa! — Ha az a közmondás igaz, hogy a ki a haladásnak nem barátja, az önmagának ellensége, akkor ez rajtunk beteljesedett. Nem fäj-e a szivük, tisztelt pályatársaim, mi- kor e szomoru hirrel kapcsolatosan olvassák a szaklapokból — ha ugyan járatják — hogy a szakácsok körében a princzipális ur elfog- lalta a diszhelyet és tudományos felolvasást tart a konyhaművészetről. Bámulom, sőt irigylem ezt a ritka társulást. E miatt hiszem és vallom, hogy az a válaszfal, mely minket a társadalomtól elzár, egykor mégis önmagától összeomlik. Addig is holt tömegként való szereplésünkre egy mentséget hozhatunk csak fel, azt, hogy egy mostoha ipar, mostoha gyermekei vagyunk; de hát desz-e gyümölcs a fán, a melynek nincs virága ? A kauczióra éhezők légiója nap-nap után szaporodik. A társadalomból kifelé bukó, ké- tes kalandorok utolsó mentsvárnak tartják a vendéglős- és kávés-ipari foglalkozást, rossz és hézagos ipartörvényeink folytán. Le a kontárokkal! A spanyol közmondás azt mondja, hogy evés közben jön meg az étvágy. E lap által megpenditett álla eszméje felett egyszerüen áts de sok becsületes kisvendéglőst mentene meg a pusztulástól egy állandó borpiacz a fövaros- ban; de mi szükségünk van nekünk a bor- piaczra, mikor sörgyári részvényesek is le- hetünk! Czafuta Lajos. Társas reggelik : Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Augusztus 10-ikén: Dökker Ferencznel „London“ szálloda, VI., Váczi-körut 65. Augusztus 17-ikén : Doktor Lászlónált, VIII, Tavaszmező-utcza 7. Augusztus 24-ikén : Pákai Kölber Elemér vendeglöjeben (Bittner Alajos Krisztina-körut 75. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Julius 20-án : Horváth Józsefnél, IX., Sorok- sári-ut 108. Augusztus 10-én : Ekker Károlynátl, VIII., Főherczeg Sándor-utcza 44. sz. Augusztus 17-én: Lukács Gyulánál, VI., | Hungária-ut 101. sz. Viczkó Pdlndl, IX., utóda), I., | | lati munk Augusztus 31-én : Kovács Ferencznét, IX.; | Liliom-utcza 10. sz. Jó barátok" összejövetelei. A kisvendeglösök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Augusztus 8-ikän: Zsámboky Konrád, VI. kerület, Domb-utcza 12, Höcker-gyär háta mögött, villamos megállóhely, Külső Váczi-ut. Augusztus 15-én : Wolrab Ferencz, IX., Ranolder- és Viola-utcza sarok. KÜLÖNFÉLÉK. A Berndorfi fémáru-gyár. Krupp Arthur világhírű alpakka- és alpakka-ezüst ét- szerek és asztalkészletekből, valamint tiszta nikkel főző-edényekből gazdag rak- tárt tart Budapesten, IV., Váczi-utcza 4. sz. alatt. Ilyen czikkekben való szükséglet- nek beszerzése alkalmával ajánlatos az említett raktárt ajánlattételre felhivni. Esküvők. Özv. Bányai Józsefné fővárosi előkelő - vendéglősnőt mult hónap 18-ikán vezette oltárhoz a józsefvárosi plébánia tem- plomban Schweiger Jözsef budapesti jó- hirnevü hentes mester. Násznagyok voltak Ámon József építész és Bernhardt Ká- roly kocsigyártó, a menyasszony testvér- bátyja. — Löhnert Mátyás a margitszigeti felső vendéglő főszakácsa mult hónap 31-ikén esküdött örök hűséget a Mária-utczai Jézus szent szive templomában Ródy Margit kis- asszonynak Heinczel Mihály, honvéd- laktanyai vendéglős és neje bájos szép leá- | nyának. A diszes nászközönség között ott láttuk Ecker Jánost a Pannonia főszakácsát, mint vőfélyt, Wágner Vilmos vendéglőst mint násznagyot. Dr. Szabó Károlyt a Margitsziget bérlőjét, Nagy Miklóst a «Va- sárnapi Ujsäg» szerkesztőjét, Szarács Ist- ván iparost és nejét. I h ász György lapszer- kesztők s a «Szakäcsok Köres számos tagját Mindkét frigyen Isten áldása legyen! Hüvösvölgyi csendélet. A Hűvösvölgyben most igen forgalmas az «Orvvadäsz», ez a keresett etablissement. Előkelő uri közön- ség tölti ott el kellemesen a kánikulai na- pokat, A szállodának van 34 szobája, mind kénvelmesen és izlésesen berendezve. Má- | justól kezdve pompás penzió-étkezde is áll a közönség rendelkezésére. Az «Orv- vadäsz»-t Hotzspach Aurél épi- tész személyesen vezeti és igen nagy ügyelmet fordít az igények kielégítésére. A szálloda főpinczére Arenberger Nándor vendéglős, akinek Rákoskereszturon van keresett, forgalmas vendéglőj Aren- | berger most Rákoskereszturon házat is épit és igy ő lesz a háziurak egyik legrokonszen- vesebb tagja. Makó Rezső fizetöpincer A kávésok munkaközvetitője. A kávétőzők | sztrájkja idején a budapesti kävesipartärsulat elhatározta, hogy saját kebelében ipartársu- cözvetitöt állít s e végből alap- | szabályait is módosította. A módosított alap- szabályokat a kereskedelmi miniszter most jóváhagyta s ily módon meg van a törvényes alap arra, hogy az ipartársulat saját munka- közvetitöjet, ha szükség lesz rá, bármikor használhassa, Fürdőink látogatottsága. Balatonfüreden a legutóbb kiadott jelentés szerint 1429, Almä- | din 526, Parádon 1059, Tätrafüreden 1969, Barlangligeten 1210, Szliäcson 1239, Tren- csén-Tepliczen 4353, Rajeczfürdön 568, Igló- füreden 403, Härsfalvän 714, Bikszädon 355 állandó vendég volt; a horvátországi Lipiken 2623, Krapina-Tepliczen 2346 volt a fürdő- vendégek száma. Czegléden a , Központi" szállodát Klein és Társa vették át Polgár Lászlótól, Üzieti hírek. Keszthelyen a kantin ven= déglőt Csányi Lajos vette át. — Märmaros- szigeten a Malomkert nyári vendéglőt Zilahy Pál vette át. — Czegléden Kaszás József vendéglős a vasut-utczában levő ven- déglőjét teljesen átalakittatta. — Kisvárdán az «Arany szarvas» vendéglőt Hamburg Arnold szaktärsunk vette meg. — Ipolysägon Wägner János jöhirü szállodáját tőbb ven- dégszobával és étteremmel bővítette. A Duna mellett. A főváros egyik leg- regényesebb helyén, Budán az öreg Gellért- hegy alatt, a Fehérvári-uton van Fiedler Gusztáv vendéglős szaktársunknak egy igen keresett vendéglője. A konyhát neje, Fiedler- né urasszony személyesen vezeti, aki fárad- hatlan szorgalmu és kitünő gazdasszony, ami a konyhán meg is látszik, mert az ételek is kitűnök, mig a jó bor a gazdát dicséri. A pestiek is sokszor fölkeresik ezen a kies helyen ezt a jó vendéglőt. Kávéház átvétel. Glaser Fülöp barátunk a Kerepesi-uton levő Wekerle kávéházat is- mét visszavette. — Üdvözöljük! Borforgalmunk 1905-ben. Borforgalmunk az 1905, évben a következőleg alakult: A behozott külföldi borok összértéke 10,010.044 korona, a tőlünk kivitt borok ér- téke pedig 29,850.139 korona Az 1094-iki év borforgalomhoz viszonyitva, a lefolyt esztendőben a borbehozatal 156.000 m, mázsával és 5,100.000 korona értékkel csökkent, a kivitel pedig 41.000 m. mázsával, | vagyis 1,200.000 koronával emelkedett, ugy hogy végeredményben borforgalmunk mér- lege a lefolyt évben 6,300.000 koronával ja- vult, ami az olasz borbehozatal megszünésé- nek köszönhető. Helyreigazitó nyilatkozat. A jäszärokszälläsi előljáróság által közzétett s mai számunkban is közölt árverési hirdetmény mult számunk- ban tévesen lett közölve, amennyiben a szö- vegből egy sor kimaradt, — igy most azt mai számunkban pótoltuk. A mai számban meg- | jelent szöveg a hiteles és irányadó. Helyreigazítás. Vettük a következő sorokat: Tekintetes Szerkesztőség! E hó 20-iki be- cses lapjában Uj kávéház a főváros- ban» megjelent szives czikkére van szeren- csém tisztelettel kérni, miszerint az abban foglaltakat rektifikälni sziveskedjék. A tu- lajdonosa ezen «Prater» czímű kávéháznak, mely Prater-utcza 54. sz ‚a. megnyilt Liedl | Károly, a kávéházat a háztulajdonos — tisz- telettel alulírott — Liedl Károly — rendezte be, csak a berendezéshez a billárd és már- vány-asztalokat, valamint a székeket szálli- totta Tóth István. Az üzletet Kardos Jó- zsef vezeti. Maradtam teljes tisztelettel Liedl Károly. Bor azzalt gyümölcsből. Aszalt almából sőt almahulladékból bort lehet késziteni. Az eljárás rövidre fogva a következő: Az aszalt almát langyos vizzel le kell önteni és állni hagyni, hogy vizfelvétel folytán jól megduz- zadjon, azután zúzó-malomban kellőleg össze kell zúzni, pihentetni és kisajtolni, akár a nyers almát; a törkölyt vizzel megnedvesitve és áztatva, ujra kell sajtolni és a sajtóleveket egyesíteni; azután jön az erjesztés, aminek elősegítése végett czélszerű az almaléhez tisz- tin tenyésztet élesztőt (vagy uj bor seprőjét) keverni és a szokás szerint zártan erjesz- teni ki. BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. HORVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó gyára. Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutányosabb árakban Magy, kiv. törv. bejegyzett czég. Árjegyzéket és bővebb értesítések bérmentesen. TELEFON 95-—3i. --- Page 239 --- 1906. augusztus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Megjelent. Novák Ferencz , Budapesti utmutatö»-jänak 3-ik kiadása a napokban hagyta el a sajtót. Az utmutató 5000 pél- dányban jelent meg, magyar és német nyel- ven. Közli a budapesti szállodák, éttermek és kávéházak névsorát, valamint 20 nagyobb vidéki város szállodáinak czimeit és a ma- gyar fürdőket. : Szakácsok elhelyezése. A Magyar Szaká- csok Köres elnöksége tisztelettel értesíti a t. szállodás és vendéglős urakat, valamint a föurakat, hogy szakképzett szakácsokat in- gyen közvetit. Megkeresések a Kör elnök- ségéhez, Budapest, IV., Régi posta-utcza 11. sz. küldendők. Uj vendéglős. Unterreiner Vincze volt kávés, régi, jónevü szaktársunk megvette Özvegy N ém et Györgyné Nyár-utcza 3. sz. alatt levő vendéglőjét. Ajánljuk olvasóink figyelmébe! Vendéglő átvétel. Mor a v csik Lajos szak- társunk átvette a Baross-utcza 6. szám alatt levő Kardos-féle vendéglőt. Az uj tulajdonos minden igyekezetét vendégei megelégedé- sére forditja. Jó konyhája és természetes italai vannak. Ajánljuk a t. közönség figyel- mébe. Uj kávéház. Budapesten, -a Ferencz-körut és Mester-utcza sarkán levő gyönyörü uj pa- lotában, melyet a szé áros építtetett, Petrovics György kávés szaktársunk egy szépen berendezett, nagyon diszes, uj ká- véházat nyitott meg. Az uj kávéház «Sz6- chenyi» nevet nyert. A ferenczvárosiaknak bizonyára kedves helye lesz az uj kávéház. A derék, népszerű kávés maga is ferencz- városi szülött s a szakiparban régi, köz- tisztelt férfiu. Petrovics 8 éven át kezelte az Elevátor kávéházat, azután 3 éven át a Commerce birta s multja a legnagyobb biztatás arra, váló kávést nyer benne a főváros k Sok szerencsét az uj vállalkozáshoz. Üzlet áthelyezés. Farkas Arpád szak- % tärsunk vendeglöi üzletet a VI. ker. Felsö- | erdösor 50. szämu häzba helyezte ät. — Sok szerencsét kívánunk uj vállalatához. Első Leänykihäzasitö-Egyesület, mint szö- velkezet, gyermek- és életbiztosító-intézetben ez év juliusban 1,576.200 korona értékü biz- tosítási ajánlatot nyujtottak be és 1,378.200 korona értékü uj biztosítási kötvényt álli- tottak ki. Biztosított összegek fejében 61.511 korona 75 fillért fizettek ki. 1906. január 1-étől julius 31-éig bezárólag 10,137.600 ko- rona értékü biztosítá és 8,764.200 korona ér S vényt állítottak ki. Biztosított összegek fe- jében az idén 586.890 korona 75 fillért és az intézet főnnállása óta 10,752.795 korona 05 fillért fizettek ki. Főnök és alkalmazott jogviszonyai. Igen hasznos kézikönyv jelent meg ilyen czímmel Grill Károly fővárosi könyvkereskedőnek kia- dásában. A könyv Dr. Dóczi Sámuel ügy- védnek, az Országos Iparegyesület pénztáro- sának és ügyészének munkája és a gyakorlati élet számára készült. Iparos és kereskedő gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy alkal- mazottjával való jogi viszonyában egyik vagy másik irányban tájékozásra szorul. Az ide- tartozó törvénybeli anyag és a birói döntések eddig még nem voltak kellő formában össze- gyüjtve és rendezve. Ezt a munkát végzi el ez a kis könyv. Ára 1 korona 50 fillér és bármelyik könyves boltban kapható. Vendéglősök figyelmébe. Ajänljuk kiváló minőségü szekszárdi vörös borainkat, továbbá Muscát-Ottonel, Olasz Rizling, Tramini és Zöld Sylváni fehér borainkat, melyek gyönyörü szinük-, nagy erejük-, kiváló izük- és zama- tosságuknál fogva felveszik a versenyt bár- mely bel- vagy külföldi elsőrendü borokkal. Boraink árai: a) Ujborok: Bátaszék vidék, fehér és siler asztalibor hlt.-kent 36, 40 és 44 kor.; vörösbor hlt.-kent 40 45 és 50 kor. b) Ő borok: fehér és siller 40, 45 és 50 kor.; vörös 60 kor. hektoliterenként. c) Palaczkozott borok: 25 palaczk 0-7 lit. finom fehér bor 25 kor.; 25 palaczk 0-7 lit. legfinomabb (Muscat- Ottonel, Olasz Rizling, Zöld Sylváni vagy Tramini) fehér bor 28 kor.; 25 palaczk szek- szárdi vörös 30 kor. Ez árakban üveg, láda, csomagolás és vasuthoz való szállítás költ- ségei bennfoglaltatnak. d) Csemegebor: fehér | a 80-as évekből hlt.-ként 100 kor.; szekszárdi vörös hlt.-kent 120 K. Szél és Társa borter- melők Bátaszék, (Tolnamegye). Szerkesztői üzenetek. Szállodai Es Vendeglöi Segedek Szakközlönyenek. Budapest. Tisztelt kolléga ! Becses lapjának ju 15-iki számában „Liczitdeziö a nagy semmire" men egy igen érdekes czikket tetszett közölni. Ily pompás czikket még soha sem olvastunk b. lapjában, Minthogy azonban e c et utolsó be- tüig a , Vendéglősök I apja" juli i számából méltoztatott //opni, jövőre ké: a lább a forrást tessék megnevezni, amelyből apot össze ollózzák. Ezt követeli a lopott czikk szer- zője és a — tisztes: Egyébként nem haragszunk! ással hozzánk jutatott a nevét is, hogy lIhatunk volna neki. A ben van, mert ama c; Il sem vonatkoz i magát megbántv akik már a multban termész es mozgalmat meghiusitot- sé 1 ndégekre, levél iröja bátran alá azonnal levélben válasz levél iröja Év: ő reá egyá jesen indokolatlanul nokröl volt ott szó minden üdvös testvé tak. Ezekre nincs sz egy az, C; y egy eg félreértés miatt ne fogja faképnél ! az igazi jóbarátoka akik önt mindenkor a legszivélyesebben látják és várják jövőre is körükben. Jajezay János. Budapest. Barabás Béla atyja nem | vendéglős, hanem asztalos volt. Barabás Béla ipari programmjában nem lehetett bizni a mert a Józsefvárosban nemrég lefolyt vál son is nem az iparos Madaryt, hanem y Dezsőt támogatta. Egyébként a szavazás lelki- ismeret ker Sajtóhiba. A csorbatói Grand Hotel Palais fö- | pinczére Teller Vilmos. Neve k sajtóhibából lett „F“-betüvel szedve mult számunkban. Többeknek. A lezajlott választás után a további vitázás nevetséges és izléstelen. Azzal fenyegetni pedig az ellenpártiakat, hogy igy és amugy meg- osszulják magukat rajtuk, hülyeség. Azért van a választói jog, hogy azzal mindenki szabadon éljen. A presszió és bosszu undok fegyver. Egy vendéglőt elkerülni, vagy egy vállalatot bojko- tálni, amiért gazdájában volt bátorság meg- győzédését követni, alacsony gondolkozásra valló rút dolog. Hisz ez volna a legnagyobb abszo- lutizmus. E szó ,pecsovics" jelenben már nem al- kalmalmazható. Rendszerint azokat nevezik azok- nak, akik a kormányt támogatják, mert abból hasznot várnak. Az Eötvös párti ember már azért sem volt nevezhető , pecsovics"-nak, mert Eötvös ellenzéki s éppen a kormány ellenében vä- lasztották meg. Aki ezt mondta, csak tyúk eszü ember lehet! Cs. Gy. Budapest. (Orient) A küldött czikket nem adtuk le azért, mert e kérdéssel egyáltalán nem akarunk foglalkozni. Mi az eszmének komoly fontosságot nem tulajdonítunk s a tervet nem helyeseljük, mert vele semmi czélt el nem érünk. A czikk rendelkezésére áll, FT NYILT-TER. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipöczi Lithion-forrás alvator ÉG gg” Kb = kitünő sikerrel használtatik v25t-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainäl, 1 j | Hugyhajto hatású! dara Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csiramentes Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forris igazgatóságánal Eperjesen. Több nyitott és t omni- Omnibusz. buszkocsik, mely ginkäbb fürdöhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. NYILATKOZAT. A , Magyar Kereskedők Lapjának" f. é. 28-ik zámában Bokor János kenyér és lisztkereskedő czé tollából, kit mi hamisított paprika forgalomba hozatala miatt, az itteni büntető biróságnál feljelentettük — egy elferditett c j y esetleg alkalmas arra, } ert jó hirnevét compromiti ritve vagyunk tehát e miatt r méltóságon alulinak tartjuk Bokor czéggel polémiába bocsájtke k ezt azonban már azért is, hogy az zég mosakodásához tiszta vizet szol- | gáltassunk. | Tény az, hogy mi Bokor czégtől, egy itteni ügynök kö itése folytán egy mennyiség | spanyol por vettünk, mely czikkel ne- | vezett czég ndóan kereskedik. Bokor féle elnevezés alatt azt már nem kutatjuk, | azonban mihelyt a paprikát megkaptuk, már mohai Ägnes-forräs Felhiväs a szaktärsakhoz! PINCZER SZAKTARSAK! tartsa becsületbeli kötelességének ajánlatba hozatalát; mint kítünő 26 év óta minden külföldi Z I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét ne idta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor ezuti ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI ÁGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. . 1 Fel tehát hazafias szaktársak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a „TULIPANKERT“ dicső szolgálatába mindannyian. m—————:——— Mutassuk meg, hogy hazaliak vagyunk! Itt idő hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- az 1 7 dogulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. Akiben egy csepp magyar vér buzog, vendégei körében a hazai ásványvizeknek asztali és borwiz kiillta a versenyt ásványvizzel szemben a ezután még --- Page 240 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA a zsákok szinéről észrevettük, hogy festékkel hamisított paprikát szállított. Erre nézve azon- nal Bokor czégtől felvilágosítást kértünk s ö | kereken kijelentette, hogy a paprikájáért vállalja | a felelősséget, miután ez kellőleg bennünket nem nyugtatott meg, ennélfogva az itteni vegy- | vizsgáló hivatalhoz fordultunk, hol megállapittott, hogy a Bokor-féle paprika kátránytermékü festékkel hamisitva van, mely paprikából, egy mennyiséget sikerült Bokor czég raktárában is lefoglaltatni. Ezek után természetes Bokor ellen az itteni hatóságnál festékkel hamisított paprika for- galomba hozatala miatt a büntető feljelentést azonnal megtettük. A két első tárgyalás alkal- mával Bokor minden igyekezetével azon volt, hogy a hamisítást reánk kenje, azonban legne agyobb fájdalmára sikertelenül. Így most más fegyverhez folyamodott. t. i. Baumánn és Protti triesti czégen akar bünbakot fogni, hogy azonban sikerülni fog e az más kérdés. Mi csak constatálni kívánjuk azt, hogy a mi feljelentésünkön kívül Bokor czég ellen hamis paprika forgalomba hozatala miatt még egy rendbeli feljel entés van, továbbá ugyanci nevezett c ellen az itteni járásbirós: € hamis papi eladása miatt kártéritési per van folyamatban. Constatálni k juk még azt is, hogy a midőn mi Bokor czég ellen a feljelentést me«tettük, 2—3 fővárosi lapban részéről egy óvás jelent meg, a melyben kéri czégét hasonnevü itteni czégek- kel nem összetéveszteni, holott az itteni piaczon, János nem létezik. czég részür nki ől i, hogy ön Bokor czég inyol paprikával, mint t, ne hamisított bennünket is becsapni : atosabbnäl hangzatosabb att az egész világot. Ezt ötelességünk a gedi piacz jó kel milyennel el, árassza Keben 1s. Fischer és Társa nagykereskedők szegedi paprika és térmény „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! Nyilatkozat. Orömömre szolgäl közölhetni, hogy a „Kristäly- forrás" ásványvizet egyenletes nem igen magas ásványtartalma, továbbá avtartalma miatt egyéb ismert ásványvizek egyenértékünek tartom. Ize remek, hatása kitünő. Med. Dr. Rudolf Neumann, Wien, IL, 24 hl. rizling, 41 bakar, 160 hl. hl. ezerjó, 71 hl. fehér faj szerint külön szürve Felvilägositässal szivesen szolgál : Szilágyi pinczészete MICSKE. Vasuti állomás: Vedres-Abrány. _ Brázay Kálmánnál vásároljunk. Hauptstrasse 82, | Ermelleki bakator VARAAAARAFE INemcsák Mihály vendéglője | Budapest, V., Lipót-körut 21. sz. | (Kohäry-utcza sarok). Videki közönsegnek a legalkaimasabb gyül- helye, a nyugati pályaudvar közelében. Saját termésü kitünő borok. — Jó magyar | konyha, olcsó árak. Fiók-üzlet: Sza- badság-tér 5. sz. vagy Váczi-körut 40. sz. Beitz János műesztergályos, dákó- és BUGAPFST, VIL, Akäczfa-u. 52. TELEFON 81-30. Szällodai üzletvezető 12 és 4 éves bizonyitványnyal, magyar, német és franczia nyelvekben gyakoroit és megbizható, bárminő hasonló állást elfogad. Czim a kiadóban. Ó-fehér bor 90 hektoliter, 1904. évi termésü, zöld-fehér bor eladó. A bor a gyöngyöstarjáni Hajnal- hegyen termett, amely hegy termése régi időktől visontai bor számba kelt el. Rigó Alajos lapszerkesztő, Gyöngyös (Hevesmegye). VWARARAAAARAAAARARAG Szt.-margitszigeti üditöviz szénsavval telitett ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. Ptatototátotátátátotó de] Hirdetmény. Gyulán a Kossuth Lajos-u. 13. sz. a. ujonnan épített ; Békésvármegyei Kaszinóban a vendéglősi állás 1906. október 1-én betöltendő. A vállalkozók a javadalmazást és a vendéglős kötelességeit, valamint a szerződés feltételeit Hoffmann Mihály ügyvéd kaszinöi igaz- gatónál Gyulán, a kör helyiségében megtudhatják. Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 saját kezelésben álló fióküzletek a város minden részében szt. Margitszigeti Gyógyfürdő 480 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett izgyógyintézet bejárók részére is, jutinyos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna- -terem, Napfürdő. — Dr. Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó- gyógymód. Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztőszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen 150 höld árnyékos park. Szt. vá udítóviz: elsőrangu, szénsav tali viz orvosi tekin 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában. IK 1 Pensió-rendszer, saját kitünő & konyha (bérlet-könyvecskék). Állandó orvosi felügyelet. Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Minden időben legjobb minőségü 4 borokat ag szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki " uradalmi borpinczészete Vác Z. ALAPITTATOTT 1856. Környekbeli telefon-szäm: 8. Tessek gyüjteni Cseresnye és meggyszárakat Minden mennyiséget száritva vesz Decsinyi Frigyes Budapest V., Marokköi-u. 2 --- Page 241 --- 1906. augusztus 5, ÁLONA" ARTEZUVIZ [/ Í A Fél liter ára 4 fillér. Rendelési czim : „Artesia“ | budapesti vendeglösök szikviz € gyár részv.-társ. a városliget VII, Egressy-üt 20 c Najman József kut bérlői. , pezsgőitalok 1 TELEFON 50—72. | hentes-mester Budapest, | VIII., Német-utcza 21. sz. | Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok | stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- sek pontosan teljesíttetnek. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ELSŐ LEÄNYKIHÄZASITÄSI | EGYLET M.-S3Z- NZZ NA GYERMEK- ES ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest Vl., Teréz-körút 40-42. | (Az intézet saját házában) > Alapittatott 1863. évben res: Elsö magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyär. Császári és királyi szabad." jégszekrénygyár. Budapest, VII., Dob-utcza 90. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCEL Hirdetmény. A Bácsalmáson , Nemzeti szálloda" (kávéház, vendéglő és mellékhelyiségei) az 1906. év október hó 1-től számítandó 5 évre bérbeadatik, épült Pályázni kivánók ajánlataikat a Bács- almási Takarékpénztár Részvénytársa- sághoz nyujthatják be Bővebb felvitágositások GRANAUG LIPOT bácsalmási laköstöl Az €pitöbizottsäg. KRISTALT tos äsvänyvizforräs, 11 "segitő pon dre fuvardijmentes természetes hydrocarbon szénsavval telittetik. Az e pás asztali ital. Vidékre és szállítás. Kutvállalattól Budán. 4 g a Szt.-Lukäcsfürd( St. Louis 1904 : Grand Prix Kérjen árjegyz gyárában WV., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók egyszerü, szolid kivitelű, tömör, keményfa ús hálószobák. 7 Szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnya! 150 forint Diszesebb kivitelben fényezve 180 forint. MILK Eavszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény 1 Több kitüntetés tulajdonosa TELEFON 59—23. ezi MAHUNKA IMRE. VIII., Rigó-utcza 6 és 8. dt A éa A lt Me s dts dt dts dts a s s e s a Ma A dt A Mt dá . vv Rheumában stb. sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- magyar mazott hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddig felülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- mészetes melegét, a rheumás betegséget helyreállítja, az egészséges szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatäsuknäl fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Läbizzadäst és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyögyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitö szere. pektus ingyen. — Egyedüli készítője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. ikó Viktor ur hygienikus erst czipői megfelelnek mindama követelményeknek, ye e A ká megi ria ezért mindenkinek melegen ajánlom. — melylyel az ember egészségét sol Dr. ik fer Emil, 40 év tisztelt R; ur! Részemre készitett egy pár czipővel érdemelte ki Te ű 6. czi jenikus, mint MOM He tekintetében. fogom. Teljes tisztelettel med. dr. cs. és kir. udv. bhutorgyáros Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. óta működöm Budapesten, VI., Uj-utcza 19. szám. lóth Henrik, Hársfa-fűrdő, Bereg megye. Mé Jury-tag TELEFON 59- 23. SCHWARZ NANDOR HORDOGYAR cb2FASSFABRIK BUDAPEST " GYÁR: BUDAPESTEN V.VISEGRÁDI U.46. GYÁR: ZUPANJE szenvedőknek találmányu — Pros- teljes megelégedésemet ését mindenütt ajáülani fog, mely nem dobandó el, baromfinak kitünő takarmány. 100 darab 5 korona. DETSINYI FRIGYES Budapest, V., Marokkói-utca 2. A nevezett légypapirt vendéglőm- ben kipróbáltam és legmelegebben ajánlhatom. Takács János vendég" ős, „Erzsebet“-sösfürdö. | | | Í | | 1 | --- Page 242 --- 10 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Watterich A. $ | DW | 1906. augusztus 5. fd A t. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. ZÁ Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- [| | kek tömören hajlitott fából, tükrök és kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLUCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. | | (Saját házában). Telefon 80—61. | | kv ondóglós Elsörangu, nagy forgalmu, köruton fekvő igen elegáns vendéglő azonnal bérbeadó vagy eladó. Bővebb felvilágositást ad: am Takarékpénztár m. sz. Budapest, VI., Teréz-körut 4. RORELADAS. Mintegy 25 hektoliter urasági bor van eladó. Megtekinthető. Tó-filmáson (Pestmegye) HAFFNER Károly kasznár urnál, hol az ár is megtudható. Budapest, VII, Dohány-u. & ZZ Vendöglösurak 3 figyelmébe ! ! A 48. számu szab. lég- nyomásu sörkimerö-k6- szülék, mely abban különbözik a többi készülékektől, hogy önműüködőleg záródik ; tehát minden járatlan egyén kezelheti s nincs kitéve az elrontásnak. Az árkülönbözet aránylag az előnynyel oly csekély, hogy az mindenkinek — ajánlható. NAPRA TEN Ära csak 30 korona Kävehäzi, vendeglöi berendezesek alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca es chinaezüst-äruk, märvänyasztalok, szekek | tükrök és kävehüzi kasszák, jégszekrények, We5- Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. "AD Boreladás! Hagymássy Károly Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb | ärakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád: forrásnak nevezett igen régóta ismert, paksi kir. közjegyzőnél eladó 1904. diófa-utcza sarok) kitűnő izü és tisz gu forrásból fakad. évi 33 ht. kárbenet vörös bor, - Szénsavval telitve igen jöizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditö- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogás nnak való telitésre alkalmasnak találtatott. ható mindenütt. 80 ht. rizling, 58 ht. fixli és 50 ht. kárbenet siller. Tudakozódásra az szénsavval kap- eladó küld mintát az ár meg- jelölésével. Kardos Ferencz ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Käroly-körut 22. Telefon 80—02 (Röser-bazär.) Telefon 80—02 Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár : 14., Lajos-utcza 26, Telefon 79- Telefon 79. 78. 18. Tulajdonos : Villamos csengők, ! telefonok, villa: CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Tai, her 12 nk * Z mos világítás, villamos motor kép- Hirdetmé viselete. rn Leny: Viliámháritók, . erőátvitel, villamos SIPULUSZ LAPJA gy igen élénkívidéki városban, sok. hivas szellőztetők a legjobb rendszerü k, 4 országos vásárral egy kitünő forgalmu motorral ÁRTON ré magy re a0 68 Központi telepek villanyvllägitäsra bérbe adandó. z való berendezése: = Magyarorszäg legkedveltebb — élezlapja, Városok, falvak, intézetek, magán- Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Az átvételhez 7000 korona szükséges csupär. seket ad KESZLER GÁBOR, DÁRDÁN (Baranyzu megye.) Bővebb Eertesite: épületek, szállodák, fürdők, és la- kások berendezése. Költségvetés ingyen. Előfizetési ár: Egész évre „6 frt Fél évre e rt Negyed évre . 1 írt 50 kr Szerkesztőség és kiadóhivatal: Rökk Szilárd-utcza 4. Budapest, VIII. ker., A világhírü müncheni (Paulanerbráu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendeglösnel Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeleseikke! megtisztelni. . A A müncheni Paulanerbräu czég vgyanaz, csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, Figyelmeztetés! mely évente márcziusban a világhírü Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető beszerezni. Tisztelettel és ezidöszerint, ugymint az Imult idényben is, leszek bátor t. kartársai- H x üncheni „Paulaner-sörfözöde‘“ magyar- mat megrendelésre felkérni. Egyben van szerencsém b. tudomására || Prindl Nándor örszági egyedül vezértőképviselője adni, hogy fenti sőr a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimereshen ” A x x van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a , Salvatort-sőrt vendéglős — Budapest, VI., Andrássy-üt 51.:sz. --- Page 243 --- 1906. augusztus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1 m 2724—1906. Árverési hirdetmény. Alulirott községi előljáróság közhirré teszi, hogy a község tulajdonát képező ujonnan épitett egy emeletes fogadó az 1906. évi augusztus hó 10-én, délelőtt 10 órakor Jászárokszállás községháza tanácstermében tartandó nyilvános árverésen a községi képviselőtestület jóvá- hagyásától feltételezetten, az 1906. évi szeptember hó 1-től 1911. évi deczember hó 31-ig terjedő 5'/s, esetleg 1915. évi deczember hó 31-ikéig terjedő 9!/3 évi időre haszonbérbe fog adatni. Kikiáltási ár 5000 korona, melynek 10°/o-tölija árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes érték- papirokban a kiküldött kezeihez leteendő és az ár- verés befejezése után az elért berösszeg 25°/,-tölijara , gészitendő ki, ami biztositékot fog képezni, bérlő javára kezeltetni és az utolsó év utolsó negyedi ha- szonbérébe betudatni. Az épületben levő két bolthelyiség és a kisebb pincze nem képezi ezen bérlet tárgyát. Bővebb feltételek a községi előljáróságnál meg- tudhatók. A község lakóssága 13000—14000 közt számlál, négy országos vásárja, hetenkint csütörtökön heti- vásárja van, melyek élénk forgalmúak; a községtől a vámosgyörki vasúti állomáshoz társaskocsi közle- kedés tartatik fenn. Kelt /Jászárokszálláson, 1906. julius 16-án, Csikós József, főbíró. Bazsó Gábor, főjegyző. Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. Vämonkivülispincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. 4 ” , [1 DI: s N MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötógyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. veGGYHESGSGPDEPEPDPE 8000908 EE EGO 00EE © Vendeglös kerestetik. A huszti kaszinóba |. évi augusz- tus, legkésőbb szeptember hó 1-re üzletvezető illetve vendéglős kerestetik. Feltételek Huszton, a kaszinó elnök- ségénél tudhatók meg. oTralorotototolvloo 3080900909999 oo 08929982 8 8989889860958 | Baldóczi-ásványviz. ! | BALDÓCZI , DEÁK": FORRÁS N 14 ! : £ . [ee] s] a világ legjobb ásványvize. [s | t A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- . bij ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünö borviz, 9 ? borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. N, 2 1/, liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva : 18 fil 7 (81 [Fdinditás: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (I. em.) 3 | g A baldóczi Deák-forrásviz vezerkepviselete megszün- | s | vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. : Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02 i Baldóczi-ásványviz. ! SEGPPPEPEPELPEPEPPPPPPRPPP?P id WERTHEIM-féle 94 ® té tő viznyomatu + + olyfel je személyfelvonó 3 eladó. ® Megtekinthető a , Hungária" nagy szál- 16 lodában, Budapest, — hová az ajánlatok ) is czimzendök. 6 SU hehe Hirdetmény. Nógrádmegye Szécsény mezővárosában, a város legforgalmasabb helyén az „Oroszlän‘“- hoz czimzett nagy vendéglő és szálloda haszonbérbe kiadó, esetleg örök áron is meg- vehető. — Az eziránt érdeklődők forduljanak SZVOBODA ARPAD uradalmi tiszttartó urhoz NAGY-SZECSENYBE, akivel az üzlet megköthető. --- Page 244 --- 12 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. augusztus 5. w [ot] seseSEL ESEL £. ÉRZEK HAZÁT 2 4 ; — 1 : lkuLcsáR sáNDOR] : fezecA BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR Íszszv 4 BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA II. $ [Ő] w PA Ta NI A AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, © VEG E€ A WV 8 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. Y 14 részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. y Zöldség és gyümölcs! Az év s zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-győkér, sárga- ad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. \sztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 200900 hegyi borok 99000 készpénz vagy utänvet LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem mellett első forrásból kaphatók árajánlatot kérni felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz- tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint - ipari szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle längzökat stb. stb. 77 Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. czélokra A Budapesti légszeszgyárak © A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén. Szerkeszti: Varga István hog s egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczer-Egylet nképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, . ker., Kerepesi-ut 9/B. I ELADÓ BOR. 727 Saját termésü Ó- és uj, fehér és vörös. hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállitom Árjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szölöbirtokos, Versecz Fehertemplomi-ut 39. TET Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és. | dr. Liebermann egyetemi tanär urak ältal ajänlott | dupla malátasör Szent István védjegygyel , a köbányai polgári serfőző r.-t. készitménye i a söripar egyik legjelentősebb vivmánya. Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, a ható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyeageségz különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege: üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási | adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kívül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. | ALLA —— Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállító, SERFŐZDÉJ ÉJ Budapest Kőbányán. Városi Iroda: VIII., József-ntcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli márcziusi-, korona : (a la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, különlegesség: dupla maláta kósőr kékorvókban. Nagyobb sörmennyiségel saját jégkocsíjaiban szállt. | A viläghirü = de Santa Maria © Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü világkiállitáson aranyérmekkel kitüntetett alagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL vezérképviselő. Spanyol kir. szertár, d N Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktära 4 Budapest, V., Wurm-utcza 3, sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, , Nerst"-féle lámpák, fog- 69 ) szülék és csöngetyü berendezésekhez u Ő lalatok és mindennemü világítási ké- A440) való anyagok (WWW nagy raktára. Éz ellenes zal TEA 2 --- Page 245 --- 1906. augusztus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Sf Legujabb amerikai rendszerü sörhütö es kimerö szekrenyek Cbor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegöszürövel. wWe- Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. Arjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab, szifon-szikvizgép, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. Czipők Nem csalogatjuk vásárióinkat világ- hirü kulimász kénőcsök ingyenes 083- togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen _ kotyvasztekokra szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tenal. !! Minden czipőnk kézimunka !! MEZ zz Mérték utáni rendeléseket vagy 0€- thopád-czipőket a legügyesebb cxi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formáikról hiresek!!! Pinczér-ezipők chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A SARU-ezipövallalat a budapesti oczipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VIII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Rendeléseknél szíveskedjék lapunkra hivatkozni 9 HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit gőz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket- légnyomással, valamint mindennemü re6zosapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállításon az H N Y állami ezüst-éremmel kitüntetve, zz TELEFON 29-03. == Csász. és kir. udvari szállitó. Különlegességi jegy : 1 ajänl! könnyü 10, 15 és 20 kilogramr aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság ! Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás Elsőrendü, folyékony, száraz ia szénsavat Mi — é— a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : KUTASSY VINCZE úr M BUDAPEST, V., Arpäd-utcza 9. szám. M | Diadal Sec (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. A Telefon: Budafok 30, --- Page 246 --- 14 ő ; - [11 , Erdélyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVAROTT. Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot Sürgönyczim: csemege- és az igazgatóság. w- Pedálos czimbalmok > kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb. Kuliffay ezimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- 10phon, fonográf, zongora, harmónium, ina és verklik, zenélő — Különféle olasz, német és szitésüű húrok kaphatók. Régi Mindennemü hangs becseréltetnek. javitások elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth istván müöhangszeresz, József főherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker., Erzsebet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Budapest, 1., Kelenföld. (Saját ház.) Pozsonyi kiállítás aranyérem. Kolozsvári kiállitás egyedüli állami nagyérem. BORSAJTÓK ÉS SZÖLÖZUZOK Szabadalmazott külömbzéki emel!tyüs sajtók. Hidraulikus borsajtók, felső nyomással, szabadalmazott léczkosa- rakkal. Fa- és vasállványos sajtók két kosárral. — Legujabb szerkezetü szőlőzuzók, kupos hengerek- kel. — Javitäsok szakszerü kivitele. Levélezim: Röck István Budapest, postafiók. TELEFONSZÁM: 73—84. és 73—85. SÜRGÖNYCZIM: RÖCKÁR BUDAPEST. IX. ker., Rö ck Istv án gépgyára és vasöntödéje BUDAPEST, I, BUDAFOKI-UT. Közlekedés a gyärtelepre: Ferencz Jözsef-hid budai hidfőtől a buda- foki villamos vasuton szakaszjegygyel ‚Röck-gyär‘ megállóig. [A — Vasu ti szállítmányok Budapest—Kelenföld vasutállomásra küldendők Városi raktár: Soroksári-utcza 24. sz. D99J999999999 Árjegyzék dijtalanul rendelkezésre. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 18 ‚© 9999999998 A : / lt 1906. augusztus 5. Versenytárgyalási hirdetés élelmezésre. A m. kiír. földmivelésűgyi miniszter ur rendeletére a budapesti m. kir, kertészeti tanintézet (Budapest, I., Gellért- hegy, Ménesi-ut 45. szám) növendékei és kertészsegédel (mintegy 40—50 egyén) élelmezésének és mosatási szükségletének folyó évi szeptember hó I-töl kezdödöleg három egymásután követ- kező év tartamára, vállalati uton leendő biztosítása czéljából, nyilvános pályázat hirdettetik. A szerződés tárgyát képező vállalat közelebbi föltételei a nevezett tanintézet hivatalos helyiségében vasárnapok és ünnepek kivételével naponként d. e. 9—12-ig tudhatók meg. Vidéki pályázók részére ugyanezen föltételek az igaz- gatósághoz intézett egyszerü levélben kifejezett kérelemre postai uton megküldetnek. " Már ezuttal is megjegyeztetik, miszerint csakis oly pá- lyázó ajánlata fogadtatik el, ki az élelmezési szakmában szakkepzett- séggel bír és a kinck más élelmezési vállalata nincsen. A pályázók egy koronás bélyeggel ellátott irásbeli aján- latukat, eddigi foglalkozásukat és családi állapotukat igazoló okmánnyal felszerelve legkésőbben f. €. augusztus 10-ének déli 12 órájáig tartoznak a nevezett tanintézet igazgatóságához benyujtani és ezzel egyidejüleg a 100 (egyszäz) koronában megállapított bánatpénzt készpénzben vagy pedig elfogadható értékpapir- ban a tanintézet pénztárába beszolgáltatni. Később beérkező vagy az előirt módon felszerelni el- mulasztott ajánlatok tárgyalás alá nem vétetnek. Az ajánlatok közül a m. kir. földmivelésügyi miniszter szabadon választván, akinek ajánlata elfogadtatott, bánatpénzét 600 (hatszáz) koronányi biztosítéki összegre tartozik kiegészi- teni, midőn vele a szerződés szabályszerüen megköttetik, Budapest, 1906. julius 17. A budapesti m. kir. kertészeti tanintézet igazgatósága. 0-0 Megnyitás. Van szerencsém a n. é. közönségnek szi- ves tudomására hozni, hogy a legmodernebb irányban pazarul és a képzelhető legnagyobb kényelemmel berendezett vendéglőmet Teréz-körut 20. sz. alatt hétfőn, e hó 9-én este 6 óra- kor megnyitottam. Legfőbb törekvésem t. vendégeim ki- elégit:se lesz, amiben segítségemre lesz kitünő konyhám és a pontos, lelkiismeretes kiszolgálás. Kérve a n. é. közönséget, hogy valóban látványosságot képező vendéglőmet megtekin- teni kegyeskedjék, maradtam teljes tisztelettel Fischer Zsigmond, vendéglős. 2999999999999999 ® SS e 5 2 Ő EECECLCECECECECEAIS CC o000 --- Page 247 --- 1906. augusztus 5. VENDÉGLŐSÖK LAPjA S" szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a megtörestöl. Szükségtelenné válik a hordó feltültése és az egészségre oly káros KÉNEZÉS !! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : 1 2 3 4 5 6 sz. „ 6270 57/62 48/56 45,50 37/44 30 36 3.50 250 BACITTANN ÉS s TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristöf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. Átm. " Ára korona: Pa : 7 k 1 Ti cs. és kir. udvari szállítók. : WaC és ársai Budapesten, IX. 4 Az „Unicum“ gyomor- ,, UNICUM"" Saját pálinkafőzdék. ? £ erősítő likőr kizáróla- Törköly, szilvörium, i gos gyártói: Minden- baraczk-, seprü- és i nemű és minőségü egyéb pälinkäk. 2 különlegességek, ugy Behozatal: valódi 2 mint: Allas, Anisette, jamaica rum, franczia : Curacao, Cacao, Chouva * Triple sec, Cherry, ? Brandy, Menthe, Gla- < ciale, Peppermint stb. cognac, Whisky, Arrac > A gyár 1840-ben pittatott ala- : Árjegyzék ingyen. — Viszonteladók az áruval művészi kéz alól való plakátokat is kapnak. try SVVVVYYYVVYVVGYYYYTTYHVE BORHEGYI F.:í palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Maas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. AM BEE OO NN aaa Legujabb találmány! x, A " . Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. tálcza alkalmazva, ne zad, 7000 jegmegtakaritäs hentes, vendéglői, tejcsarnok, ügyszinté n házi használatnál nélkülé hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbiekné Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 257 0 apadás áll- hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhütő- kamarákat megrendelés után készítek. Csak a viz felfogására van egy bädog- Árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- i udvar közelében.) LO TK GO oO La sec SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR TöRLEY JÓZS ASTM | (BUDAPEST). ENT. e És S 3 S zető Kaszanitzky István Csongradon Boreladás. szállít 16" elsőrendü fehér és siller borokat, 5—6 fokos 31 korona "a utánvét mellett, kölcsön 3 OGY L VEL YESS ELVŐ VIDONSÁG! Hős LAKOS LAJOSI takaréktüzhely- gyáros hektónkint hordóba BUDAPEST, IV., Váczi- utcza 40 TELEFON: 63—.70. PINOZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN TELEFON: 63.70 BUDAPEST, VIII., Gé) © Kerepe Sul ut 47. alatt tékban Allandó legdusabb vál. kaphat szakba vágó czi ROBICSEK ADOLF : (XS) BUDAPEST. (Z)) [SZ] jan nag Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz Pinezefelszerelési szaküzlet ; VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám Árjegyzék ingyen és bérment 1 gyz ingy n es ermentve Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep továbbá a wadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a ter melés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szölőtelepelnken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a le; alcsóbb borok- | től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajo | Bormintäk, árjegyzék ingyen. Elönyärajänlatok postafordultäval küldetnek --- Page 248 --- 16 _NENDEBHOSE IK LAPJA 1906. augusztus 5. S © A viläghirü franczia | 4 Sajt nagykereskedés. DE LB ECK & Comp. | : Szállodások, vendéglősök és kávéházak nagy szállitója. JUNG PETER sajt, vaj es csemegeäru nagykereskedese TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 FöSzlet: IV., VAMHAZ-KÖRUT 12., Pióküzlet: VII., GARAY-TER 5. SZ. Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és husnemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és vadász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemü csemegék, tea és likörők. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásványvizek a legszo- lidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgönyrendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czíkkek gyersan és pontosan szällittatnak. — Árjegyzék kivánatra ingyen. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbráu De magyarországi fölerakata "ZZ Välogatott füszeräruk, min- dennemü bel- és külföldi cse- > => = <= < z > > => => megék, magyar és franczia Vendéglő a el pezsgőborok, rum és tea, egybe Ikötve eladó. hentesüzlettel Bővebbet a tulajdonosnál KISS MIHÁLY, APCZ (Hevesm.) Modern asztalos és kärpitos BUTOROK liqueurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, Brázay Kálmán uUBW/EM ÁLBZPIJ gyümölcsök stb. stb. raktára. Brázay Kálmánnál Muzeum-körut 23. saját készitmény (= óriási választékban kaphatók FAY ANTAL-nál, butorgyári raktár Budapest, Ujvilág-utcza 6. sz. Telefon 44—71 Telefon 44—71 ; Zn ; er“ a wa I Al világitási berendezések. Vil- $ T k j-H gy Ij b k | : Villamos lamos kolibri ivlámpák, Vil- : 0 a e a al 070 ni ) ? lamos brilláns lámpák reklám világitásra. } Ajánlok sajättermesü hegyaljai boraimböl áallnonláa SZd 0 d ? Csillárok elektromos világításhoz. Minden- } | literenként iféle gépek hajtására alkalmas benzin-. } asztali bort —.56, 60.—, 70.— és | sörcsarnok, elsőrang. nagy kávéház i gáz-, és szivógázmotorok; üzemköltség : | 80 korona; erőnként és óránkint 1!/2—2'/2 fillér. } szamorodni bort: I.—, 1.20. 1.50, 2 és MISKOLCZON. SIMPLEX" vizszürök Árjegy 6 korona; Utóbbinak bérlete is jövőre lejárván, el és költségvetéssel szivesen szolgál ? A Hordó 4. del 5. él. ve a nek bbá az egész épület egy kézbe hosszabb ? ordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá .3% A 1 2 ‘Ga ST; vasöntö és gépgyár : borseprüt hig avagy szäritott ällapotban. — Pröba időre bérbe adó. Ajánlatok Blau Gyula anz és arsa részvénytársulat on} rendelést kérek | epitesz-mernök tulajdonoshoz Bpest, ; Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. } Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. VI., Délibáb-u. 23. mielőbb intézendők. L császári és kir. e MN FRANCOISEC j E 12 elsőrendü kitüntetés. Z— Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., FRANCOIS BUDAFOK. (Tokaj mellett). Zemplén-megye. s vagfvani: Sec S ell & Comp. 4 Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. 222 BUDAFOK. udvari szállítók. KE Ma ER RRRRRRRRRBV ER wc w Hors Concours. Vezérképviselőség : © " 3 RUDAésBLOCHMANN o " A Gizella-tér I. szám. CM Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: BUDAFOK (5. SZÁM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. --- Page 249 --- XXII-ik évfolyam. I6. szám. Budapest. 1906. augusztus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA“) A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZEREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGEDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. fejérvári pin lősők és kávésok „Szel Ors: lősök ipartársulatá"-nak, a ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző- egyle $ az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér- egylet"-nek, az „Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a kesfejérvári vendeglösök, kávésok és italmérők iaprtársulatá"-nak, az , Üjpesti os pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat a , Pozsonyi pinczérek és markőrök F „Budapesti kávéhá a Győri pinczér-egylet „Aradi vendéglősök és „Kassai vendégi állod óvadék „Budapesti föpin zi segédek egylete" a Révkomáromi vendéglő ávésok egyesületé"- .. sök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté" k, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá letéti társ , a , Szatmár-Németi pinczer-egvlet, a ,, Sz nek, az ,, Jjvideki szállodások, vendeg- nek, a ‘“„nak és ga mint, szövetkezet", a sok köre", a , Londoni Ma Győri ve yar Pinczér KE HIVATALOS KÖZLÖNYE. a 1 Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. E fizetési ár: Egész évre . 12 kor. ; Félévre . Háromnegyed évre 9 ,, Evnegyedre . A miskolczi kongresszusról. (Közgyülés, népünnepély, ismerkedési esték, villásreggeli, halvacsora, kirándulások.) közöltük az miskolczi kongresszus közgyűlési sorrendjét. Mai számunkban itt adjuk az ünnepé- Ivek programmjät is, nagyon Mult szämunkban országos amely valóban kedvesen van összeállítva. Lesz ismerkedési estély, villásreggeli, disz- ebéd, két vonzó kirándulás, egyik a diósgyőri várromokhoz, Tátrába, a tóhoz, lesz továbbá népünnepély és vigalom bőven, feledhetlen, kedves, szép na- pokat fogunk ott ez alkalommal eltölteni. Készüljünk is erősen, jöjjön kiki, aki csak másik a Csorba- szóval teheti, hogy a vendéglősök egy hatalmas tá- borban sorakozzanak érdekeik védelmére ott Miskolcz városában. Gyülekezésünket meg fogja hallani. az egész ország, és nagy szükségünk van arra, hogy az egész ország szimpátiáját magunk felé forditsuk Ime a programm: A Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége. által 1906. évi szeptember hó 11—14-ik napján MISKOLCZON tartandó VI. rendes évi közgyülés alkalmából rendezendő ÜNNEPÉLYEK PROGRAMNMJA: 1. 1906. szeptember hó 11-én (kedden) : Budapestről indulás 1906. szeptember hó 11-én, reggel 7 óra 40 perczkor a Keleti pályaudvarról. Miskolczra érkezés 10 óra 49 perczkor. Fogadtatás. A vendégek elszállá- a, Déli 1 órakor: pest: éttermében Délután 3 órakor: lősök, kávésok, Étkezés ä la carte a Bud a- A szállodások, vendég- pinczérek és kávéssegédek országos nyugdijegyesülete IX rendes közgyűlé se a kereskedelmi és iparkamara , közgyülési termében. evi 6 kor. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : IHÁSZ GYÖRGY. " Szerkesztőség és kiadöhivatal VII., kerület, Akäczfa-utcza 7-ik szám Keziratok és előfizetések ide intézendől Este 8 órakor: Ismerkedési estély a Grand Hotel Horväth» éttermében. 2. 1900. szeptember hó 12-én (szerdán): Reggel ? ,8 órakor: Gyülekezés és reggeli a Pannonia kávéházban Délelőtt 9 órakor: A Magyar Vendéglősök Országos Szövetsége VI. évi rendes köz- gyülése a kereskedelmi és iparkamara köz- gyülesi termében. Közgyülés után villásreggeli Leffler Béla és Süss Károly éttermében. Délután 2 órakor: Diszebéd a szälloda» nagytermében. Délután !,5 órakor: Kirándulás a diósgyőri várromokhoz. (Esetleg a vasgyárak megtekintése.) Korona Este 8 órakor: Népünnepély és hal- vacsora a népkertben. (A miskolczi tüzoltö-egyesület mászótornya épitési költ- ségeinek fedezésére. 3. 1906. szeptember hó 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken): Kellő számu jelentkezők résztvétele ese- tében tärsaskiränduläs a Csorba-| tóhoz a Tátrába. A kirándulás részletes programmjät, va- lamint e kirándulás résztvételi költségeiről szóló értesítést külön küldjük meg a jelent- kezőknek. Jelentkezéseket a fogadóbizottság irodája (Miskolcz, «Korona szälloda») f. évi szep- tember 1-ig fogad el. A Miskolczon rendezendő ünnep- az elszállásolás költ- jelentkezők 25 koronával ségek, valamint ségeihez a járulnak A Magyar Vendéglősök Országos Szövet- sége közgyűlésével kapcsolatos ünnepség ken résztvenni jogosultak a) a Magyar Vendéglősök Országos Szö- vetsége tagjai, b) a nyugdijegyesület önálló üzlettel biró tagjait, c) a közgyülésen résztvevő egyesületek és választmányok igazolt kiküldöttei, d) az a—c alattiak családtagjai, e) akik a rendező-bizottság által me vatnak. gnı- A d) és e) alattiaknak a vonatk: házsza bályok szerint a gyűléseken tanácskozási jo guk nincs Budapest, 1906. évi julius havában Bokros Károly ipartársulati elnök Természeti kincseink értékesítése. Bő irtönéből sz rónák (Petőfi) Messze a láthatáron, most hanyatlik alá a nap izzó korongja lángoló vörös su garaival, mintha uralkodni szeretne a sza bad természeten. De az erőlködés mind hiába, a természet bölcs törvénye szerint tűzes csók jával bucsut vesz a föld eme részétől, hogy pirkadó hajnalkor ujból felébreszsze a mé alvó természetet Itt heverészek az illatos réten, a nyári nar forróságát felváltja az est hűs fuval Megszünt a cséplő monoton zugása, a napi erős munkában elfáradt hangyaszorgos nép jól kiérdemelt pihenésre tért, még meg-meg szólal a tanyaudvarra nyugovóra terelt gulya méla kolompja; ide hallik a távolból a közel faluba hazatérő leány- és legenycs« V danájának refrainje nem nyomja met bú! azután minden csen« nyugodt lesz Teli tüdővel szivom az alvó természet zsamos levegőjét, ragyogó tüzsz pásztortüzek csillognak felém. Az : mögött felbukkanó hold misztikus fénye hosszu árnyat vet a közeli erdőnek. Mintha egymásnak integetnének az összehajl iz egymás felé bólong ik naga koronáikkal összesimulva ide, oda F ladoznak, nagy titkokat sughatnak egymäs nak; vagy mäsa ez talán a természet szerelmi vallo. mmm — Telefon: 68—90. LL FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. = ALAPITTATOTT 1820. «+ HALÄSZMESTER --- Page 250 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. augusztus 20. ; - HERRM ANN ] L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut inlja ! ! rt | s E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, káveház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. -ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst Alapitäsi év 1819. Szép fényes, ezüstös takaró borit mindent. Ragyog a puszta, ragyog a viztükör. A hold, miként egy harczi tusában kifáradt hős, békés szelidséggel sétál végig az ég csendes harcz- mezején heverésző csillag serege között. Bámulok a nagy szürkeségbe, gondolataim- nak szabad folyást engedek. A mint igy merengek a szép természeten, egyszerre csak külföldre kalandoz gondola- tom; eszembe jut, hogy mennyi szépsége is van e nagy világnak. A Anglia majd Francziaorszäg kies partvidékein bolyongok. Elvonul kép- zeletemben Anglia «Aberisthwyth»-je, Frank- hon «Trouville»-ja, Belgium «Ostendev-je | Svájcz Tarasp Schuls»-je, Felsö-Baden Aachen»-je, Ausztria Rajna vide- Wissbaden»-je, a poroszok a bajorok Reichenhall»-ja Gleichenberg»-je. Järtam a és kén, Svájczban, Tirolban, Stäjerban, Nor- mandiában, Auvergneben és a hollan- dusok tengermosta termékeny alföldjen, Sok szép, elragadó vidéket láttam. Felismer- tem a nagy iparkodást, hogy mily fokozott buzgalommal igyekszik minden természeti szépségekben gazdag egyes vidék, vidékük felkarolásával annak természeti kin- cseit, saját hasznukra fordítva kihasz- nálni. Eszleltem a példás beosztást, rendet és szigoru fegyelmet, mely a nagy fürdő- és nyaralótelepek szállóhelyein uralkodott, volt alkalmam ezen nagyszabásu, modern pensio és grand hotelek ugy szellemi, mint technikai vezetésébe belső tekintést nyernem. Föltünt azonban, hogy majdnem minden egyes telep jelentékeny számu magvar fürdővendéget is számlált; kik gavalléros költekezésükkel iz angolok után legkedvesebbek voltak. Öszintén bevallom, hogy magyar fiu létemre bántott e szomoru tapasztalat. Miért kell nekünk külföldön pihenést, nyugalmat, szóra- kozást keresnünk; nem-e volna hasznosabb, érdemesebb, ha azt a szép tekintélves Ösz- szeget, mit évente külföldre pazarolunk, itt- hon szép hazánk " felvirágoztatására fordi- tanók. Kivihetnénk mindent, csak egy kis jóakarat és csekély anyagi áldozat kellene hozzá Volt alkalmam egy Reichenhall-ban üdülő bácskai nábob véleményét hallani fürdőink- ről. Azt mondja, hogy: 1. Nálunk kevés az igazi, minden kenyel- met nyujtó fürdő és nyaralöhely. 2. A mely pedig érdemes volna fekvésénél fogva a huzamosabb tartózkodásra, az borsós drága 3. Nem találhatók oly igazi gyógyerejü für- dők, mint külföldön vannak. 1. Kevés kivétellel Magyarország még na- gyobb hirü fürdőtelepeit is nagyon kezdet- legesen, primitive vezetik. Nohát ez nem mind áll! Csak egy elfogult ember alkothat ily téves véleményt hazánk bámulatrakeltő szép vidékeiről. Nincs a föld kerekségén egy másik g, mely termé- szeti szépségekben, csodákban, vadregénves kban, szebbnél-szebb vidékek vältozatos- ánytartalmu gyögyfürdökben gazdagabb volna, mint a mi szép hazánk, melyet a jó Isten részünkre teremtett, És hogy mindezen szép természeti adományt szép idejű Or: nem tudjuk kellőleg, érdemlegesen hasz- nunkra forditani, csakis a mi gyöngeségünk- nek tudható be. Módunkban van minden, csak a vállal- kbzäsi szellem hiányzik. Igaz ugyan, hogy a külföldi fürdők legmesszebbmenő kényelem- mel vannak berendezve és annak megfelelően szüntelen óriási reklámmal is dolgoznak, de ez is csak annak tudható be, hogy azok már évtizedek, századok óta kultiválják azt, mi pedíg csak most kezdjük; nem tudható azon- ban be a vidék tájék szépségének, vadregé- nyességének, mely tekintetben mi sokkal előbb állunk. Ami pedig a magyar fürdők drágaságát illeti, ez a ülmény csakis a teleptulajdono- sok tulkapásainak tudható be. A bérlő kény- telen-kelletlen iparkodni és odahatni, hogy a csekély tartamu bérleti idény alatt, a telep- tulajdonosnak fizetett óriási bérösszeg és a 2 hónapi főszezon kis forgalma mellett az árakat olyképen megszabni, hogy abban, ha már küzd és fárad, kárt ne lásson. Mit nekünk Svájcz, mikor a mi Tátránkkal büszkélkedhetünk. Keressük fel hazánk szebb vidékeit. Az ország szivéből 3 utirány vezet a Magas Täträhoz» „Höval fedett erdő koszorúzta bérczeid közepett | Merengve, oh termé: Örök szépségidre né S szemeimnek bámultá Néma, de szent imádsá (Petőfi.) 1. A Vágvölgyén át Zsolnát érintve. Nincs hazánknak még egy ily utja, hol oly sok szép várromot láthatnánk, mint ezen utunkon, mely a letünt lovagkor dicső multját tük- TOZI vissza. 2. A Garamvölgyén, majd a hegyes-völgyes erdőkoszoruzta Zólyom völgyén át Ruttka érintésével, Ezen utunk legszebb részét Kör- möcbányánál érjük el. A vasut folyton maga- sabbra kapaszkodva, több alaguton visz át, Körmöcbánya állomás elhagyásával a vasut nagy kanyarodäsban halad a város körül, majd a regényes zólyomi völgy hosszában fölfelé kapaszkodva alaguton át a zólyomi völgy másik, északi oldalán jön ki, ugy hogy harmadik izben gyönyörködhetünk Kör- möczbánya panorámájában. 3. A Gölnic völgyén át Kassa érintésével. Kassát elhagyva négyszer kelünk át a Hernádon. Abostól Margitfaluig a Her- nádvölgye legszebb részén haladunk. Szük völgyben, erdöfödte meredek hegyoldalaktól környezve, a sziklatömegek között iolyam- sebességgel haladó Hernád folyó több ka- nyarulatot tesz, melyeket a sziklafalba bzvájt magas lejtőn a vasut is követ. A két első utiränynäl Liptó-Ujvár el- is hagyásával a Csorbai fensikról, a har- madik utiränynäl Krompach (egyik legna- gyobb vasgyárunk) elhagyásával a szepesi fensikról elébünk tünnek a Magas Tátra égbe meredő csai és midőn Poprádra érünk, hűs hav levegő csapja meg orczänkat, Innen gyönyörködve a remek panorámában, a Magas Tátra egy gyönvörü összképet eredményez, melyhez hasonlót keresve sem találhatunk e föld kerekségén. A Magas Tátra képe az alpokétól egészen elüt, nem képez tömeges hegységet, hanem egyetlen heg: | de remek fe gött, hanem egymás mellett feküsznek. El- bájolva a csodás látványon szemléljük a pusztai és vadon jellegü Magas Tátra éles vágásu, szétfürészelt keskeny hegycsúcsait, zig-zugos, szákgatott szirt-gerinczeit, a völgy- katlanokká tágult — tengerszemet magában rejtő — mély bevágásu hegynyilásokat. K3- zelebb érve látjuk, hogy a sürü szálas fenyves mily pompás összhangban van a magas sziklaormokkal. Lépcső alakulás által meg- szakitott hegyi patakok festői vizesésben om- lanak alá a meredek falakról. A ragyogó su- gárok tánczolva lejtenek a hegyoldalból a völgybe le, hol zugó patakok visszhangot verve hangversenyeznek az erdők madarai- val. A természet egyszerűsége, lebilincselő csendje és a magány megigéző zsibbasztó hatással van kedélyünkre. A lomniczi csúcs tövében, a havasok alján, nagy havasi rét szélén, ott Kőpatak mellett az arisztokraták tátrai nyaraló telepének közeli szomszédsá- gában fekszik egy nagyon gyéren látogatott, kezdetleges állapotban lévő, mostohán kezelt, sű nyaraló telep. Mily szép, modern, a mai igényeket teljesen kielégítő telepet, szállókat lehetne itt létesíteni a kö- zéposztálynak. Levegője pompás, ózondús, vize dús szénsavtartalmu forrásból bugyog, környéke, tája, innen való kilátás mesébe illő, szóval! gyógyfürdőtelep létesítéséhez is igen alkalmas. Közlekedési viszonyai nagy- szerüek, vasuti állomás 2 km.-nyire (gyalog fél óra). Az óriás fenyvesekkel övezett havasi rét szélén huzódó, jól gondozott Mária Teré- zia országuton minden fél órában omnibusz közlekedik. Van közeli tejgazdasága is szebbnél-szebb, ámulatba ejtő vadregér tátrai pontok (Fekete-, öt-, zöld-, köpataki tó, Kopa-nyereg, Halastó, tarpataki gy festői i ével) a «V» jelzésekkel ellátott turista utakon és ösvényeken innen legkönnyebben megközelíthetők. Fejlődésére kiható fontos- säggal bir még azon körülmény is, hogy a híres műkincsekben gazdag szab. kir. sze- pességi városokhoz, különösen Késmárkhoz igen közel fekszik. Mindazonáltal, hogy Tátrafűred mint nya- ralóhely már évtizedek óta fennáll, a Magas Tátra mégis csak a hetvenes évek elején vo- natott be az idegen forgalomba; ez időtájt nyilt meg a Kassa-Oderbergi vasut. 1873 óta datálódik, hogy a «Magyarorszägi Kárpát- Egyesület, a hegység turistäı művelését meg- kezdette. A tátrai forgalmat jelentékenyen emelte a Béla-Podolini vasut, a csorbatavi fogaskerekű és a Csorba-tótól Barlangligetig huzódó «Klotild», cMária Terézia orszägut» létesitése. A «Magyarorszägi Kárpát-Egye- sület» által épitett menedékházakkal és utak- kal, a hegyi utak veszélyes pontjainak lán- czokkal és vaskapcsokkal való ellátásával és jelzésével a Tátrát oly magas szinvonalra emelték, hogy mi magyarok arra a külföld előtt csak büszkék lehetünk. Már most mi- rajtunk a sor, hogy hathatós és eredményre vezető intézményeinkkel a Magas Tátra ide- genforgalmät évről-évre emeljük és annak felkarolásával felvegyük a versenyt a kül- földdel szemben. Tereljük át figyelmünket hazánk egy má- sik elragadó vidékére, a szép Balatonunkra, vonulatot, melynek csúcsai nem egymás mö- | «magyar tengerünkres. A hol bizony nagy „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb — Prospektus, minta és árlapok kivänatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszitmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamil falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek részére. --- Page 251 --- K.E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA sajnálatunkra élénkebb élet még nem fejlő- dött. Eddíg nagyon keves*törtent a Balaton emelése érdekében, egyes fürdők és nyaraló- helyek ujabban virágzásnak indultak ugyan, de egészben véve — talán Füredet és Sió- fokot kívéve — sehol sem találhatni a mo- dern élet igényeinek megfelelő viszonyokat. Parlagon hever a Balaton kiaknázhatlan kincstőmege, nincs gondoskodás, hogy a Balaton üres partjait buján tenyésző erdőcs- kékkel megkoszoruzzák. A Balaton turisztikai forgalmának élénkebb fejlődését nagyban gá- tolják a hiányos közlekedési viszonyok. Vasut is csak a kevéssé érdekes somogyi partot futja be, mig ellenben a zalai partot, — mely- nek természeti szépsége egyesíti Svájcz hegy- ségeinek költői szépségeit, Nápoly vidékének csudálatosságát és a lagunák vizének édes titokzatosságát mindeddig nem érinti vasut. Balatonvidéki három megye már több izben alakitott Balaton-egyesületet, de eddig telje- sen eredménytelenül. Volna pedig itt egy türdőtelepnek alkalmas hely, mely sági, mint turisztikai tekintetben bíztos jö- vedelmi forrásnak bizonyulna ugy gazda- | Ez a Bada- | csony vidék. Itt terem a hires badacsonyi bor, | melynek a félvilágon nincs párja. Lehetne itt, a szépen befäsitott Balaton partján, a vul- kánikus jellegü, kúpalaku bazalt sziklás Ba- dacsony-hegy lábánál egy borgazdasággal (nagy pinczeszettei) kapcsolatos moderr lót, fürdőházat létesíteni. Bepinczézett kitünő borainkkal, berendezett többi telepeink bor- szükségletét elegitenenk ki, Vonzóerő gya- nánt épittetnénk a sportüzö fiatalságnak egy nagyobbszabásu sport-telepet, a hol magun- kat úgy vizen, mint szárazon a nemében képezhetnénk. Ha kiépül a zalai ol- dalon is a balatonparti vasut, e szép tervek könnyen kivihetők lesznek. A 438 m. magas Badacsony-hegyre kényelmes turista- ut vezet fel, a hegyre felfelé haladva óriási szölöterületeket látunk, melyek évente kb. | 15.000 hl. bort teremnek. A turista-ut mentén érintjük a Kisfaludy- forrást, majd innén nem messze azt a házat, mely Kisfaludy Sándoré, hazánk halhatatlan nevü költőjéé volt. Itt fenn a magasban, a Badacsony te néma csend között jártassuk körül tekintetün- ket. Letekintve előttünk a mosolygó szelid Balaton hatalmas tükre, tekintetünk keresztül száguld Somogyon, Tolnán; látjuk Somlvót és Ságot, keletre látjuk a Balaton legérdeke- sebb részét a tihanyi félszigetet, északra Szt.- György-hegy erdőségeit, kopár részletei gül Sümeg, Tátika, Csobáncz poétikus csipkés värromjait, Iränyitsuk a Balaton vi- dékére jobban figyelmünket, egyesüljünk tu- rista egyesületekkel, erős akarattal, kitartás- sal induljunk el és fogjunk hozzá, töreked- jünk annak fejlesztésére, talán siker fogja koronázni törekvéseinket. : Itt vagyunk Erdély hegyes-völgyes erdős bérczei közepette. 1300 m.-től, 2500 métert is meghaladó magas hegyek boritják. Az er- délyi hegység teljesen magán viseli a magas hegység jellemét s benne szakgatott ormok és mély hasadékok sürün váltakoznak, A ki már járt az Alpesekben, az bizonyára itt ís a szép Székelyföldön feltalálja mindazt, mit ott látott. Az erdős hegyekkel övezett Gyergyöi rónát és az aranykalászos Maros völgyét el- hagyva, föltünnek Hargita magas bérczei, melynek folytatása a Persányi hegység. Lehe- en, hogy az ég felé meredő — hóval fedett , a tátongó szakadékoki a vad- Ne igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. cb db b Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € £ 6 Kapható mindenütt. $ © 4 Telefon 40—97 regényes sziklasorok és barlangok, a hegyol- dalak rengetegei, a büszke fenyőóriások, a ted és érzed egy nagynak, hatalmasnak létét, bömbölő vizesések, a tündérvilági növényzet, a tombolva zuhogó hegyi patakok őrökös mormolása és zugása közepette még a leg- elfásultabb emberi sziv hurjai is meg ne rez- dülnének. Mégis nem érthető, hogy a ter- mészeti szépségekben gazdagon megáldott Székelyföldet oly kevesen látogatják. A csiki havasok között, mély völgyben fekvő Tusnád fűrdőtől feljebb haladva, a tengerszine fölött 3000 lábnyi magasságban, köröskörül 1200 lábnyira feljebb emelkedő meredek bérczek által alkotott medenczében, a fenyvesek rá- | | | boruló éjszakájában terül el egy égszinü ten- | gerszem, a Szt. Anna tava», Erdély leg- szebb, legdrágább természeti kincse. Semmi zaj, örök béke, örök csend birodalma éz Földi halandó, kit a természet csodás csábja idáig vezet, e szent magányosságban hideg lelked megenyhül, kiderül, fölenged és tüzel; megszállja lelkedet a sejtés, egy lebilincselő érzés tölti be szivedet — e természeti cso- dák összefüggő e nek láttára sej- ki alkotta és meg „Oh természet, óh dicső term Mely nyelv merne versenyezni vél Mily nagy vagy Te! mentül inkább hallgatsz, Annál többet, annál szebbet mondasz." (Petőfi ) Az erdélyi Kárpátok magyar részének átku- tatására és megismertetes 1891-ben alakult az «Erdelyreszi Kárpát-Egyesület,, mely ne- mes intenczióju egyesület már igen sokat tett Erdély turisztikai kiművelése, természeti sport minden | | látták el és menedékházakat emeltek | gerünk is, mely valamikor réges- | szépségeinek ismertetése és a fürdőinek hazai és külföldi személyforgalma emelése érdeké- ben. A vadregényes tájakon a hegyek kö- zött utakat csináltak, azokat jelzőtáblákkal | Meg- érdemli Székelyföldünk eme gyönyörü része, hogy mi is nagyobb figyelemben részesítsük. Vonjuk magunkhoz az ottani látogatottabb fürdőtelepek szállóinak vezetését és ig zünk azoknak a mai kor igényeinek megfelelő és minden kényelmet kielégítő szinvonalra való emelésével, közönségünket, természeti szépségekben gyönyörködő külföldieket oda édesgetni, oda szoktatni. Székelyföldünk idegenforgalmänak nagy lendületet fog adni a jövő évben megnyitandó borszéki vasut. Hi € Egy-két szó az Adriáról. Van nekünk tengerpartunk, talán ten- zen nem- csak közjogilag, mint ma, hanem minden te- kintetben szorosan szent István birodalmához tartozott. Arpádok voltak urai tengeren és szárazon. Ma szomoru emlékek fűződ- nek a régi dicsőséghez, tehetetlenül és némán kell az ott utazó magyar fiunak tapasztalnia, hogy a mi általunk ültetett gyümölcsfáknak más szedi a gyümölcsét. Ausztria sok áldo- zattal és fáradsággal lábra igyekszik állítani Dalmátország gazdasági és műveltségi viszo- nyait. A Dalmátországban lakó szláv elem elhorvátosodásának daczára tény, hogy a dal- mátok kétharmadrésze velünk inkább rokon- szenvez, mint akár az osztrákkal, akár a hor- váttal. Köztük járva-kelve többször tapasztal- hatjuk kedvünkre való tetteikben azt a rokon- szenvet, melyekkel minket lépten-nyomon el- / halmoznak. Talán még nem volna késő — turisztikai művelésünk kiterjesztése érdeké- ben — ezen területet részünkre megnyerni. Keljünk hajóra és vessünk egy szempillan- tást a dalmát partvidékre. Hajónk a meredek sziklák közé ékelt Sze- benikói öböl mellett halad el. A védbástvát alkotó meredek sziklák lejtőjén huzödik Sze- benikó város — velenczei fellegvárokkal €pi- tett — festői képe. Majd Dalmátország rivié- rája, a szép, enyhe éghajlatu és délies növény- zetü Spalato mellett haladunk el. Tovább haladva Raguzát érintjük, melynek környéke romantikus benyomást tesz a szemlélőre, akár csak a nápolyi öböl vidéke, E szép partvidék elhagyásával, majdnem minden átmenet nél- kül megváltozik a látkép, melyet a szárazföld nyujt az Adriáról, szinte rossz benyomást kelt a szemlélőre, Cattaro katonai megerösites- hez érünk, melynek vidéke zord és sivár képet nyujt. A part mentén épitett komor katonai erődítvények és épületek meghu- nyászkodnak a föléjük tornyosuló, fellegekig érő montenegrói sziklafal tövében. A sziklás partok, a zeg-zugos öblök, melynek vize hol hatalmas tóvá szélesedik, hol meg keskeny sziklacsatornává szorul horvát he- gyek ezüstszinü karsztos lejtői mégis csak érdekes látványt nyujtanak a szemlélőnek Mel os nyugalommal haladó gőzösünk- kel tovább szeljük az Adria hullämsivatag- jait, visszaérünk a biboros Quarnero vizére, tündöklő szinekben lángol az ég; az imbolygó fehérvitorlás kis vachtok, messze künn a ten- ger láthatárán óriás rezvörös golyóként alá- hanyatló nap, künn a partok a fantasztikus bástyák közé ékelt régi romvárosok tünt régi szép idők regélői csodás látványt nyujtanak, össze, a a le- Fölöttünk az azurkék ég, alattunk az indigó- kék tenger. Ifjukori kedves emlékek erejével hat szívünkre a balzsamos levegő, a hullámokat üző játszi szellő szerelmi csókja. Fehér fodru habok szegélyezik a nyargalo hullámokat. Elragadóan bájos kép a csilla- goknak ezerszeres visszatükrözese és a szir- tengeri , tek között felbukkanó sápadt hold, midőn ezüstös palástját lassan kiterjeszti, kisérteties tényét tengerben füröszti. Meghatóan szép a tenger az adriai hajnal tündöklő vilá- ában, a tenger felszinéig érő szertefoszló ködszerü párázaton keresztültörő nap rezgő raival. Mämoritö hatása van ilyenkor E itó éltető tengeri levegőnek. Vesz- teglő hajónk fedé © bámulok, fent az ég 1 a nagy semmisegbe 1 látom szép hazánk felöl jövő, melegebb tájakra költöző vándor- madarak rendettartó csoportját. Be jó volna a rideg évad beálltával példájukat követni, | ha nem is tengeren tulra, legalább magyar | tozó artunkra, Itt az örök tavasz, örök éltet got nyujtó természet birodalmában szép otthont létesíthetnénk. A hangos árdaltól ujjongó, vig, örökké zöld ter- et ölében; állandó szinpompában illa- kerti virágok, délszaki növények aerájá- ban átadnánk magunkat az örökké ifju ter- mészetadta gyönyörei élvezetének tengerp o wa Eddigi leírásomban egy kis vetítő képet szándékoztam nyujtani hazánk szebb vidé- iről. E természeti szépségekben gazdag vi- dékeken kivül, nem szabad említés nélkül hagyni gyógyfürdőinket sem. Bátran ällithat- juk, hogy gyógyfürdőinkben való gazdagság | után itélve, egész Európában (sőt talán az egész föld kerekségén) első helyen állunk. Csak egy baj van, hogy nem tudiuk azoknak — magukban rejlő kincsét értékét kellő időben felfedezni és hagytuk azokat — anél- kül, hogy felkaroltuk, gyümölcsöztettük avagy megbecsültük volna — idegenül, mos- tohán parlagon heverni. Jelenlegi viszonyok közepette azonban már nem nézhetjük és --- Page 252 --- 4 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA szd 1906. augusztus 20. > Herz Armin Fiai szalämigyär Budapesten, IX., Soroksári-ut 16. mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. Ajánlja kiváló minőségü magyar szalámiíját, milanói szalámit és al DS Ugyanott I-a pesti disznözsir és szalonna szerezhető be. nem kezelhetjük azokat oly nembánomsággal, mint eddig. Szämitanunk kell a viszonyokkal, már most kell építenünk és készülnünk a jövőbe, hogy fejlődő idegenforgalmunkat fokról-fokra fej- | lesszük. Ott van: Trencsén-Teplicz, tyén, Tarcsa;, Lipik" MHéviz WViz- akna, Gyertyánliget, Parád, Bor- szék, Erzsébet sósífürdő, Szolyva, Pös- Stoósz stb. ezek már mind réges-rég elsö- | rendű vilägfürdök lehetnének. Ha iparkodunk fejlődésünket előmozdító intézményekkel for- galmunkat emelni, ugy szabad remélnünk, hogy «a mi késik, az nem mulik !» A hírneves gyógyfürdőinken kivül meg- emlékezem még hazánk 1—2 csodaszerü ter- meszeti kincséről, mint a természet rendki- vüli alkotásáról. Ilyen pl. a barlangligeti Béla barlang, az caggteleki csep- köbarlang, a dobsinai jégbar- lang» stb. A felemlitettek között legnagy- szerübb és legmegragadóbb a vadregényes sztraczenai völgyben fekvő dobsinai jég- barlang. Bárcsak oly közlekedési eszközök állhatnának rendelkezésünkre, hogy siető utas könnyüszerrel, rövi didő alatt, és fárad- sággal megközelíthetné, elérhetné azt, ugy hazánk idegenforgalma terén az első helyet foglalná el. De manapság még oly gyatrák a özlekedési viszonyok, oly primitiv közle- kedési eszközök állnak rendelkezésünkre, hogy egy teljes hosszu napi fárasztó utat ell az utasnak rá áldoznia, ha c csodás mese- hogy ugy az ut term ) eti csodás szépsé; ben gazdag változat / valamint a bar- lang meglepő és bámulatba ejtő Ezer egy éjs mesevilágában észlelhető varázsképe bőven kárpótolja uti färadal- mainkat. Magas Tátrából a dobsinai jég- barlanghoz legjobban gondozott ut vezet Poprád elől. Ha Poprädtö! kiindulva egy hegyipályát vezetnének fel a dobsinai barlangig, ugy a mai látogató közönség száma meghuszszorozödna. Mostani évi 2000—-3000 látogatója mellett másik 15—20 Az 3000 méter hosszu Stracze- mely fenyves meredek hegy- oldalai merészen égnek meredő bizarr, szürke mész-szirtjeivel, festői sziklacsopor- tozataival, merész kanyarulataival, keskeny- ségével, helyenkinti hirtelen kiszele: > vel az egesz völgynek komoly, vadreg jelleget kölcsönöz szeszélyes kanyargás- s Gölnicz vize szeli végig. A hegyi vasut felépítésével, társaságunk svájczi mintára, ide a Ducsa-hegy tövébe a Gölnicz patak mellé egy nagyobbszabásu modern (pensió) szál- lót is épithetne. Sok kincsünk hever még szerteszét, melyet ezret nyerne nai völgyet Ki volna az idegenforgalom fejlesztésére elsősorban jobban hivatva hazánkban — mint mi? A Kik azok, kik hathatós eszközökkel és in- tézményekkel módot nyujthatnak az üdülő és szórakozó közönségnek arra, hogy azok szabad idejüket minél kellemesebben tölt- hessek? — Senki más, mint mi! Kik azok, kik a szórakozó és mulató tár- sadalom részéről legtöbb bir álatnak vannak kitéve, — mint mi? Kik azok, kiknek jelenleg legjobban mód- jukban volna a magyarországi nyaraló- és türdőtelepek mostani — már fejlődésben lévő — állapotán segiteni, forgalmukat fejleszteni — mint mi?: Magyarországi vendéglősök! Mindeme fölényeinkkel nem volna nehéz kivinnünk, hogy fürdőtelepeink a külföldiek- hez hasonló szinvonalon álljanak és ne kül- földön, hanem itt nálunk költse el az üdülni vágyó közönség azon összeget, melyet az üdülésre előirányzott; sőt iparkodjunk ver- senyezni a külfölddel, hogy minél több ide- gent csalogassunk hazánkba. Ha igy lesz, rendben lesz! Mi vendéglősök és szállodások tömörül- jünk, jöjjünk össze, eszméinket cseréljük ki, hányjuk-vessük meg a dolgok mibenlétét, hogy miként volna e szép terv kivihető, al- kossunk részvénytársaságot, mely ugy gazda- sági, mint szakiparunk fellendülése tekinte- tében hazánkra igen áldásos lenne. De mindezekhez mi magunk gyengék va- gyunk, elsősorban az államnak kellene a he- lyes irányt megmutatni, utunkat egyengetni és hathatós segédkezet nyujtani részünkre, hogy az elérendő siker annál eredmény- dusabb, annál biztosabb legyen, hisz az állam az, mely ebben a legtöbbet tehet, az állam az, melynek elsősorban válik az eszme dicséretére és anyagi hasznára. Kérjük tehát e nagy horderejű eszmének megvalósitására az állam támogatását. En- gedje át az állam a fürdő és nyaralötelep létesítésére alkalmas helyeit — kedvező amor- tizaczionális föltételek mellett — alakitandó részvénytársaságunknak. Ismertesse meg az állam hazánk természeti szépségeit a külföld- del irásban és képben. Hisz vannak jóhirnevü kötőink és iróink, kik oly hűen tudják ecse- telni hazánk regényes szép tájait; vannak híres festőink, kik hű képét tudják adni vásznaikon azoknak. Biztositson az állam mindezeknek anyagi támogatást arra, hogy költeményeiket, leirásaikat ékeljék be a kül- föld irodalmába; a festők vigyék képeiket a külföldi műtárlatokra, hadd ismerje meg az , a külföldi hazánkat, hadd jöjjön ide üdülést egy erős, életrevaló nemzeti akcziöval fel- emelhetnénk, értékessé tehetnénk; hazánk gazdasági fejlődésének egy uj, busásan | jövedelmező alapot teremthetnénk. Uraim! Igen tisztelt vendéglős és szállo- dás kartársaim, talán hosszura is szabtam fenti uti karczolataimat, azért kérem enged- jék meg, hogy szives türelmüket még egy rövidke időre lekössem. Hallgassák meg az én szerény — ifju lelki világomban szött — eszméimet, melyekkel eddigi mulasztásainkat orvosolhatnánk; kö- zös, tesvéries összetartással, mi szállodások és vendéglősök a hazai fürdők fejlesztéséhez és előrehaladásához, annak sikeréhez szgéd- kezet nyujthatnánk. keresni, hadd hozza ide pénzét. Ezeken kivül szükségünk van még a sajtó támogatására, Kérjük fel a sajtót, hogy vegye pártfogásába ügyünket, engedjen helyet napi- lapjaiban eszménknek, hirdesse, terjessze vál- lalkozásunk czélját és annak fokozatos előre- haladásáról időről-időre adjon hű képet, va- lamint buzdítsa annak pártolására ugy ha- zánk, mint a külföld közönségét. Ragadjuk magunkhoz fürdőink vezetését, hazánk természeti csodás szépségekben gaz- dag vidékein létesítsünk szállókat, nyaraló- telepeket; a fiatal vendéglős-nemzedéket kér- jük fel azoknak szakszerű vezetésére és min- den tekintetben azon legyünk, hogy a nagy reklám mellett közönségünknek, amit igé- rünk, azt meg is adjuk; iparkodjunk, hogy szállodások és! azok minél kellemesebben érezzék magukat. Gondoskodjunk szórakoztatásukról; mérsé- kelt árakat szabjunk, mert csakis így érhetjük el azt, hogy évről-évre óriási arányban gya- rapodó hálás vendégseregre fogunk szert tenni, mely a külföld helyett csakis hozzánk fog kivánkozni. Alakítsunk részvénytársasá- got, vonjuk be a társaságunkba velünk érző minden egyes honfitärsunkat. Hazánk érde- mes szállodásai és vendéglősei lennének a részvénytársaság alapitói. Az első nagy össze- jövetelünkön megállapítanánk: 1. a vállalat tárgyát és tartamát; az alaptőke nagyságát; . a kibocsátandó részvények számát; az aláírás záridejét; . amennyiben alapítók, vagy mások oly betétellel kivánnak a társasághoz járulni, mely nem készpénzben áll, — ezen betételt és annak értékét; 6. az alapitóknak vagy másoknak bizto- sitani kivánt előnyöket; 7. azon fennálló fürdő, fürdőtelepek és hazánk érdemleges vidékeinek pontos hely- színi meghatározása, mely helyekre elsősor- ban legfőbb suly fektetendő; 8. egy feliratnak szövegét, melyben ez összejövetel a magas kormány elé járul, hogy eme hazafias mozgalomban az alakulandó részvénytársaságnak segédkezet és némi előnyöket nyujtson, melynek igénybevételével az elénk gördülő akadályokat könnyebben le- küzdhetnénk. Mihelyt a részvényjegyzések megtörténtek, az alapítók az aláírókat alakuló közgyűlésre tartoznak meghivni, a mikor is: 1. a részvényesek meggyőződnének az alaptőke kellő aláirátáról és a befizetés által történt biztosításról; 2. megállapítanák az alapszabályokat ilyfor- mán: a) a társaság czégét és székhelyét, 0) a vállalat tárgyát, c) az alaptőke nagyságát, d) a részvények számát és névértékét és azt, hogy a részvények névre, vagy be- mutatóra szólnak-e, e) a részvényekre eszközlendő befize- tések módozatait s a befizetés elmulasz- tásának következményeit, ff) a közgyülés mikénti összehívását, megtartásának helyét és idejét, a határo- zatok hozatalának módját, g) a részvényesek szavazati annak mikénti gyakorlását. h) az igazgatóság mikénti választásának módját és annak hatáskörét és működésé- nek idejét. I) a felügyelö-bizottsäg szervezetét és működésénak idejét, 1) a czégjegyzés módját, k) azon elveket, melyek szerint a mér- legkészitésnek és megvizsgálásának tör- ténni kell. ; 3. A társaság meg, vagy meg nem ala- kulásáról határoznánk; 4. az első igazgatóságot az alapitók 3 évre maguk neveznék ki; 5. a felügyelö-bizottsägot megvälasztanäk ; 6. az alapitöknak egyetemleges felelössege iränt intezkedni; 7. a letesitendö, illetve ujonnan €pitendö fürdö-szällök helyének és építési költségei- hez szükséges összegnek megállapítása. Ha a közgyülés az aláirástól számított 2 hónap alatt össze nem hivatik vagy az alá- irás sikertelen maradt, ugy az aláírók a be- EGY jogát és --- Page 253 --- kill 1906. augusztus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTV E REK äsvänyviz nagykereskedő szállít legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, Vill., JÖZSEF-KÖRUT 31 B. TELEFON 53—66. kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. fizetett penzeiket az alapitöktöl levonás nél- kül visszakövetelhetik. Az alapitók által 3—3 évenként kinevezett igazgatóság hatáskörébe tartozna a rész- vénytársaságok által ujonnan létesített és re- novált fürdő-szállók és turista-helyek üzlet- vezetésének megállapítása és pedig: 1. az igazgatóság megállapítaná az ügykö- rébe tartozó telepek névsorát, megjelölné, hogy mely telepeire volna a legtöbb suly fek- tetendő, kinevezné telepein a megfelelő szak- értelemmel biró ügyes és arra érdemes üz- letvezetőket, kik a reájuk bizott feladatoknak lelkiismeretesen — megfelelnének. Részvény- nyel bíró vendéglősök és szállodá- sok vagy azoknak erre érdemes fiai valamint a külföldön tapasztalatokat gyüj- tött magyar pinczérek előnyben részesülnének; 2. a butorok és a leltári készletek beszer- zése; 3. a vállalatot érintő fontos körülmények | külföldön való megismertetésének többféle élt en való feljegyzése; 4. napilapokban, plakátokon, levélalakban széleskörű bel- és külföldön való reklamiro- zás; 5. az üzleti könyvek beszerzése és azoknak megnyitása ; 6. bizonyos kedvezmények nyujtása; Az igazgatóság által egyes telepekre ki- nevezett üzletvezetők kötelessége volna: 1. ügyelni a rendre és a telep jó hirnevére; 2. a könyveknek szabályszerinti vezetése; 3. a szálló-személyzet felfogadása; 4. a fürdő-telep érdekeit érintő körülmé- nyeknek az igazgatósággal való azonnali tu- datása ; 5. gondoskodni a telepeket látogató közön- ség szórakoztatásáról oly módon, hogy mu- latságok és kirándulások rendezésével (azokat napilapokban közzétéve) az ott tartózkodást kellemessé tegyék; 6. minden egyes idény leteltével az üzlet eredményéről a könyvek lezárása mellett az igazgatóságnak elszámolni, a könyveket át- adni; Az igazgatóság tartozna a közgyűlést min- den esztendőben az idény elteltével össze- hivni. A közgyülés határozna: 1. Az igazgatóság és a felügyelő-bizottság megválasztása, elmozdítása és felmentése iránt; 2. a számadások megvizsgálása, a mérleg megállapítása és a nyereség felosztása tár- gyában; 3. hogy egyesül-e más turista-egyletekkel ; 4. az alaptőke leszállítása vagy felemelése tekintetében; 5. az alapszabályok módositását illetőleg. ak ok] ak Nagyon kérem szakiparunk lelkes pártolóit, hogy az ez évi miskolczi kongresszuson tegyék szóvá indit- ványomat, talán helyeslésre talál és némi eredményre fog vezetni. Adja Isten, hogy ugy legyen! Kneffel Béla. társasággal pl. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasag mint szövetkezet hogy eddígi rendszerünket teljesen megváltoztatva, tel! Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, zerünke s : : előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- él a kamat, dij és részjegy mindig csak HA dekok folyösitäsänäl, mely az eddigi összes mödokat elön Kartärsainknak, hogy alapon — mel Ajánljuk t. irányban szolgál a társulat vezetősége. Huszonöt év. — Képeinkhez. — Az anyai kebelről lekérődző kisded ami- kor első, bizonytalan lépéseivel csetlik-bot- lik a sima földön; a gyermek, aki csapongó kedvvel üz pillangót a rét virágai között, nem is képzeli, hogy első lépése, vidor ug- rándozása meredek ösvényhez vezeti, a meg- élhetés göröngyös utjára, a hol szegény és gazdag fáradsággal és veritékkel vonszolja a létért való küzdelem sulyos igáját. Mayer Lénárd 1881-ben. Mayer Lénárd most Amig erre az igavonásra megérik az em- ber fia, ebbe is idő telik, nem mindig öröm- mel, hanem sokszor ha nem is értett annál keservesebb búval elegyes; hát még milyen, mekkorának tetsző idő abba, amig az életutnak ezt a göröngyösebb felét rójuk. Hány roskad össze a magára vállalt hivatás keresztje alatt, balsorsa vagy saját hibái folytán! Mint a katonának a háborus évek, ezen a nehéz, meredek uton mindenkinek duplán számítanak az évek; ennélfogva méltán illeti csodálat és elismerés azokat a férfiakat, a kik büszkén mondhatják: tiz vagy husz éve, hogy dolgozunk, fáradunk a mi elhívatásunk pályáján. . Ilyen férfiu Mayer Lénárd szakácsmű- vészünk is, aki most érte meg 25-ik évfor- | dulóját annak, badult. Szikszay Ferencz oldalán kezdette ta- nulni művészete titkait, Ő adta kezébe a mű- vészszé avató okmänyt, amelylyel azöta el- ismerést szerzett mesteréne ak, becsülest a magyar névnek s magasztaläst önmagának. Huszonöt év óta munkása Mayer Lénárd a magyar szakácsművészetnek s még mindig telve van ifjui munkabirással és tettvágygyal. Az ő buzgósága hozta létre a «Magyar Szakácsok Körét, amely rövid idő alatt közmívelődési tényező lett. Mäyer Lénárd, aki utóbb Császka érsek főszakácsa volt, a főuri körökben is sok tá- mogatót szerzett a magyar szakácsok ügyé- nek; tehát méltó arra, hogy szakácsaink ün- hogy. szakácsmesterré . sza- neppé avassák működésének 25-ik évfor- | dulóját. 1881. augusztus 18-ikán szabadult szakács- | egy igen fontos tiszteletbeli állás a | Nélküle mesterré. Tanitómestere Pusztay György Szikszay Ferencz éttermének kitünő kony- hafőnöke volt. Pusztay mindig magyar ruhában járt. 1885-ben a Részvény-serfőződe pavillonjának főszakácsa, majd a Vigadó s később több vidéki nagy szálloda szakács- főnöke lett. Pályáján jeles, a polgári életben tisztes, társaihoz odaadó volt, tehát megérdemli a szeretet és tisztelet koszoruját. Ki legyen azlpartársulat alelnöke? Koch József elhunytával megüresedett Buda- pesti Szállodások, Vendéglősök és Korcs márosok Ipartärsulata alelnöki állása Az alelnöki állásnak ugyan jelenben csak erkölcsi fontossága van, mivel az alelnök az elnököt csak helyettesíti és csupán távol- létében, már pedig Gundel Jánosra el- mondhatjuk, hogy őt soha helyettesíteni nem kellett. Bajos is volna hamarosan olyan helyre embert találni, aki Gundel János tisztét a magyar vendéglős világban betölteni tudná. lélekzetnélküli test volna az ipar- társulat minden nemes mozgalmunk, a melyet vendéglős iparunk érdekeiért meg- indítottunk, Ott áll ő az élén mindennek, lankadatlan buzgalommal, tevékeny szorgalommal. Ve- lünk van örömben és bánatban egyaránt. es Nincs egy vig lakodalom, egy kedélyes es- tély, egy derült paszíta és nincs egy szomoru teme aktus, ahol őt élén nem látnánk szívvel-lélekkel együtt érezni a vigadókkal ugy, mint a gyászolókkal A társadalomnak tevékeny vezértagja, ve- zérember, mint fővárosi törvényhatósági bi- zottsági tag is és a szabadkőműves páholy- ban egy kiváló jótékony testvér, így a haj- léktalanok menhelyének igazgatója, az evangelikus egyháznak pótolhatlan gond- noka, egész élete, minden lépése a közé, a társadalomé s valóban nagy szerencsénk, hogy egy ily szeretetreméltó, kedves, mű- velt és tudásos férfiu áll a vendéglősipar élén. Hogy ki legyen az alelnök, ezidőszerint e kérdés csak erkölcsi szempontból fontos. 1s heti időtartamra szämittatik, — ol; yök tekintetében jóval felülmulja. mielőtt óvadékot folyösittatnak gyözödjenek meg előnyös felteteleinkröl. == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18. Felvilágosítással minden --- Page 254 --- 6 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. augusztus 20. Eddig az volt az elv, hogy az alelnöki ál- lásra a kisvendéglősök köréből választottak egy vezérembert. Igy kivánta ezt a paritás. A vendéglősök érdeklődése azonban most olyan férfiak felé fordult, akik valóban méltó partnerei lesznek erkölcsi suly dolgában Gundel Jánosnak és akikért bátran el lehet térni ezuttal a paritás elvétől is, mert nincs szabály kivétel nélkül és ha a rendes elvtől való eltérés csak előnyére van egy testületnek, ugy azt föl is kell használnia. Az ipartársulat tagjai körében erős mozga- lom indult meg, hogy a megtisztelő alelnöki állásra Maloschik Antalt, Wilburger Károlyt és Sprung Jánost jelölik. Mind- három igen derék, kiváló férfiu és szintén jeles tagjai a magyar vendéglős világnak. Valamennyi fővárosi háztulajdonos, ugy va- gyonban, tekintélyben, mint kiváló képzett- ségüknél fogva, tudásban is legméltóbbak volnának az alelnökségre. Maloschik Antal seniorja és a vendeglös-vilägban oly Maloschik-oknak. Azért tehát nagyon jól választottak a ven- déglősök, mikor a jelöltek felé fordult a figyelmük és rendkivül sokat fog nyerni az ipartársulat, ha bármelyiket az alelnöki székbe helyezheti. a köztisztelt népszerü A Garni-szállodások mozgalma, garni-szállodák tulajdonosai voltak A budapesti csodálatosképpen eddig nem tagjai a mi ipartársulatunknak. A rideg elzárkózás okaiul sok furcsa ma- gyarázat keringett. Többek közt, hogy ezek a kis szállodák egész más hivatást teljesi- tenek és hogy őket nem lehet a szó szoros értelmében szállodásoknak tekinteni. Ez a magyarázat azonban sehogy sem áll- hat meg és egyszerüen feje tetejére állítja az erkölcsi bizonyítvány intézményét. Ugyan- is a garni-szállósok is csak hatóságilag ki- adott erkölcsi bizonyítvány alapján nyerik az üzleti jogosultságot, már pedig erkölcsi bi- zonyitvänyt csak feddhetlen, tisztességes fő- városi polgárok kaphatnak. De azonkivül, hogy tisztes, derék polgárok, van köztük elég olyan képzett, intelligens, művelt uri ember is, akikkel csak nyernénk. Ha valaki megunja a csizma-puczoválá és vendéglős lesz, nem utasíthatjuk vissza, sőt szeretettel kell befogadnunk az ipartär- sulatba. Nem szabad tehát éppen azokkal szem- ben válogatósaknak lennünk, akik friss szel- lemet és nemes anyagot hoznak be az ipar- társulatba. A garni-szállósok most mozgalmat inditot- tak, hogy belépjenek az ipartásulatba. Egyik derék fővárosi kis szállodás Pallai Miksa értekezletet hívott egybe, melyen a belépést indítványozta, mit el is foga E mozgalom ügyében lapunk felelős szer- kesztője Ihász György fel is kereste ipar- társulatunk érdemes elnökét, Gundel Já- nost, aki oda nyilatkozott, hogy a kis szálló- sokat Ő maga is szivesen látná a társulatban, amennyiben italmérési joggal is rendelkeznek ölcsi alapon állanak. A mi álláspontunkon volt tehát Gundel János is. A kis szállósok most megvalósítják szán- dékukat és mi örömmel üdvözöljük őket, mert ezzel is csak társulatunk gyarapodását, ha- ladását és virágzását látjuk elősegítve. Bizony jobb volna, üdvösebb is, okosabb is, hasznosabb is, ha a kisvendéglősök is meggondolnák végre magukat és abbahagyva az áldatlan szertevonást, csatlakozásukkal gyarapitanák a saját erejüket. A békétleneket, szájaskodókat hagyják ma- gukra és jöjjenek ők is mihozzánk — bol- dogulni A vendég fogadás művészete. Egy megható, példás történet áll ime előt- tünk, magyar vendéglősök előtt. Jókai tol- lára illő. A történet eleje a következő: Néhány évvel ezelőtt egy elegáns, szép magánfogat robogott el naponta a Stefánia- uton, a fővárosi vencz kc si-korzóján. A hintóban két tüzes, vagyontérő orosz trapper fogva, a bakon inas és a hintó kényelmes puha bőrpárnáin egy bájos urasszony, Budapest egyik l2ggaz- dagabb, legtiszteltebb asszonya. Egész ház- sorok vallották urnőjükül s amerre elhaladt, repültek előtte a czilinderek. Ez az urnő Holtzspach Nándor dus- gazdag fővárosi építész neje A történet vége pedig a következő: Budán, a Hűvösvölgy legtündéribb helyén emelkedik egy pompás szálloda, az «Orv- vadäsz». A kerti helyiségben egy bájos urnő jár-kel asztaltól asztalhoz. Nyájas, leeresz- kedő mosolylyal köszönti a vendéget. Jó napot kivánok! Örvendek, hogy fel- méltóztatott keresni bennünket. Meg van elégedve a kiszolgál ? És megy sorba nyájasan, udvariasan és megkérdi sorba a vendégeket, kinek mi óhaja van, hogy érzi magát, nincs-e valami panasza vagy hiánya. Dehogy is van, senkinek! A személyzet, amelynek a felszolgálás a kötele annyira szereti ezt az urnőt, hog; denre kész, csakhogy az ő vendéglőjét gáncs, panasz ne érje. Megjelenik egy barátságos, nyájas ur is, rendelkezik a pinczérekkel, majd elbeszél- get üzleti dolgokról a feleségével. Ez az ur és ez az urnő: Holtzspach Nándor, a volt dusgazdag fővárosi építész és neje. Egy váratlan vagyoni tönk elsöpörte a há- zakat, a hintót, a vagyont, de az önbizal- mat nem, mert e nagylelkü és nagygondol- kozásu emberek nem csüggedtek el. Isten nevében, a hitnek erejével, öntudat- tal és bizalommal beirtak egy szép regényt a magyar vendéglősipar történetébe, vagyo- nuk megmaradt roncsával kimentek a Hü- vösvölgybe, vendéglőt nyitottak és most ott állítják a világ elé nap-nap után a munkál- kodás legdicsőbb példáját. Kalapot előttük! ... Ime egy urnő, aki gazdag volt, előkelő volt, ünnepelt volt, meg tudja mutatni, hogy hogyan kell dolgozni. Példát ad arról, hogy mint kell annak letenni az oktalan bűszke- ségről, aki vendéglőt nyít s a vendégek után akar megélni. : Ő tisztában van a «vendegfogad6» ősi fo- a BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. előkelő uriközönség ked- | Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutänyosabb árakban galmával, hogy ott a vendéget «fogadni» kell. Ő most ott a házi gazda és fogadja csak ugy a vendégeket, mint mikor a palotájába jár- tak, a különbség most csak az, hogy elfo- . gadja érte a -költséget, mert most már rá van utalva. . Például szolgálhat ez minden vendéglős- nek. Van olyan vendéglős is, aki mint csapos-le- gény furta be magát egy vendéglőbe, vé- letlen szerencse folytán rá maradt -a- ven-- déglő és meggazdagodván, most föltett sap- kával, szivarozva kärtyäz a vendéglőjében és a vendéget legföljebb hangosan kikritizálja, ha neki nem tetszik valamelyiknek az orra, vagy a véleménye. Ezek, akik szégyenére vannak iparunknak, most példát vehetnének ettől az urnötöl, hogy milyennek kell lennie a vendéglősnek. Példát vehetnének a tekintetben is, hogy a vagyonban sem lehet elbizakodni, mert ime a vagyon mulandó. Az udvariasság ellenben nemcsak hasznos, hanem egyik fő ismertetője az emberi mű- veltsegnek, Ezüst lakadalom. — Vendéglős házaspár ünnepe. — Nincs annál szebb, fenköltebb dolog, mint mikor egy boldog házaspár megéri hitvesi szeretetben eltöltött házasságának huszonöt esztendejét. Egy fertälyszäzad nagy idő az emberi élet- ben s boldogoknak vallhatják magukat azok a házaspárok, akik kevés szenvedés közt, az élet viharainak nagyobb csapásai nélkül ér- ték meg azt. Most Diósgyőrött, 1906. augusztus hó 23-ikán lesz egy ily lélekemelő, szép ezüst- menyegző. Lippnik Jenö Antal derék vendéglős kollegánk és kedves, nemeskeblű nejz Lieskó Ágnes urasszony ülik boldog há- zasságuk huszonöteves fordulóját Diös- győrött. Lippnik J. Antal régi tagja a hazai ven- déglősiparnak, mint a Metropol-szálloda ve- zetője is már közbecsült kollegánk volt. Év- tizedekkel ezelőtt az Országos Kaszinó ven- déglőse volt. Ebben a vällalatäban nem kisérte a szerencse, mert bizony minden va- gyonát elvesztve hagyta el 1897-ben az Orszá- gos Kaszinót. Törhetlen szorgalma, hűséges hitvesének odaadó munkássága azonban visszaszerezte az elvesztettet. . Miskolcz mellett a diósgyőri vas- és aczél- gyár vendéglőjét vették át, amelyet immár azóta birnak. Közel husz éves munkásságuk alatt egy kis vagyont is szereztek, Lippniknek Buda- pesten egy háza is van. Isten tehát megsegitette őket, mint az isten- félő bibliai Jóbot, visszaadta vagyonukat s megengedte Erniök, hogy szeretetben és bol- dogságban üljék meg ezüst-menyegzőjüket. A fertályszázados szép ünnep alkalmából Isten áldását kérjük a boldog hitvestärsakra! HORVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó gyára. Árjegyzéket és bővebb értesítések bérmentesen. TELEFON 95—3i. X Pr --- Page 255 --- 1906. augusztus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA A mi szégyenünk. A pécsi járás borellenőrző-bizottsága nem- régen tartotta meg a pécsi járás főszolga- birói hivatalában ülését, ifju Bräzay Kál- mán elnöklete alatt. Az ülésen a borhamisi- tás ügyével foglalkoztak. Sajnos, b o rh a mi- sitással, daczára annak, hogy már elég bőven termelnek bort, mégis nagyon sokan foglalkoznak. Megállapították, hogy a pécsi járásban 1905. évben 5 esetben fedeztek fel hamis bort, amelyeknek előállítói szigoru büntetésben részesültek. Aborhamisítók között legtöbb korcsmáros volt. Megbeszélték még a szükséges intézkedés ket, amelyekkel a bortermelők és korcsmá- rosok jobban ellenőrizhetők. Hát a hivatalos jelentésben nem kételked- hetünk, igy hát csak pirulnunk kell megtéve- lyedett szaktársaink miatt. Az ilyen elvetemültek a szégyen mellett kimondhatatlan kárt is okoznak a vendég- lős-iparnak, mert gyanussá teszik a közön- ség előtt valamennyi vendéglőst s elriaszt- ják a borivástól. Éppen ezért minden tisztes vendéglősnek erélyesen kell követelnie, hogy a lelketlen pancsolók és hamisitök kérlelhetetlen- szi- gorral sujtassanak; sőt maguknak a vendég- lősöknek kellene másra ügyelniök s akit közülök gyanusna lálnak, hogy a tisztes- ség, a vendéglős-ipar jó hirneve és ember- társaik egészsége ellen vétenek, juttassák a törvény és a közmegvetés kezére. Mig ezt nem teszszük, mindnyájan szen- vedni fogunk a közönség megszégyenitő gya- nuja alatt. A nyugdijegyesület gyarapszik! (Mizériák a tagyyüjtés körül.) . Örömmel tapasztaljuk, hogy mint gyara- podik tagokban országos nyugdijintézetünk. Az érdeklődés egyre nagyobb és nagyobb arányokat ölt a nyugdijintezet iránt és most már az egész ország minden részéből tő- megesen iratkoznak be a tagok. Nagyon helyes ez így, mert csak akkor fo- gunk eredményt glérni, ha egy hatalmas tá- bor támogatja a nyugdijintézmény üdvös eszméjét. A nyugdijintézet ily örvendetes haladása mindenesetre elsősorban az igazgat dicséri, amelynek tagjai fáradhatlan buzga- lommal és lelkiismeretességgel töltik be fel- adatukat. Az igazgatóság állandó közeget alkalma- zott a tagoknak országszerte való összegyüj- téséhez. A megbizott taggyüjtő Delfin Sa- mu, aki ezért rendes fizetést és százalékot húz. Delfin Samu működését azonban nem mulaszthatjuk el némi megjegyzésekkel sérni. Biztos forrásból értesülünk ugyanis, hogy Delfin Samu a nyugdijintézet alakalma- zottja taggyüjtés közben egyéb privát dol- gokkal is foglalkozik. Az aláiró tagokat egyes lapok megrendelésére kapaczitälja. Több helyen gyüjtött megrendelést bizonyos szak- lapokra és az előfizetés gyüjtéssel rendsze- resen foglalkozik Ez pedig helytelen és elítélendő, akármi- lyen lapot kolportál is. Mert hivatalos mi- nőségében nincs kizárva, hogy akármelyik ki- | szaklapot mintegy a nyugdijintezet hivatalos lapjának gondolja a kö n anseg s ő neki, aki- < a gyüjtésből haszna van, egy cs többi szaklap, hanem az intézmény rovására is megy . A nyugdijintezet taggyüjtöje nézzen a dolga után, töltse be hivatását, kap érte ren- des dijazäst és jutalékot és ne csapjon föl ügynöknek, mert e foglalkozás az ő hivatá- sával össze nem egyeztethető, mény kárára van, Hiszszük, hogy az igazgatóság el fogja til- tani attól, hogy tagok mellett előfizetőket is gyüjtsön, mert egy cseppet sem használ az intézménynek, ha közege a közönséget előtizetések gyűjtésével is zakiatja. Delfin Samu legyen vagy ujsäg-ügynök, vagy taggyüjtő, de az nem engedhető meg, hogy az intézet költségén és rovására ujság gal is beügynökölje az országot. az az intéz- Uzérkedés a kasszirnőkkel. Nincs igazán sajnálatraméltóbb asszonyi teremtés a földön, mint az a nő, aki arra van kárhoztatva, hogy éjjeli tivornya tanyá- kon, bizonyos fűstös kávéházakban, virr szon egész éjeken át a szilvoriumos üve közt, fanyar mosolylval biztatva mulatásra a vendégeket Mióta a modern Magyarország ugy a főváros, mint a kialakult, vidéki városok kisebb- nagyobb éjjeli kávéházaiban és mulatóiban elmaradhatlan személyiség a kaszírnő. Sok kényszerhelyzetbe jutott, bukott nő került oda a kassza mögé, néhány évtized óta. És számuk annyira elszaporodott, hogy az üzleti vállalkozók bizony välogathattak bennük, hogy melyik lesz vonzóbb, csinosabb a vendégek számára. Persze fizetésük a legkevesebb, alíg pár garas. Amit bájaikkal, fanyar mosolyukkal elérni birtak, ott sza mögött, az mind a tulajdonos zsebébe vándorolt. Ugy látszik azonban, hogy az utóbbi idők- ben megszünt a kaszirnői mosoly hagyomá- nyos varázsa. Egyik uj kávéház a másik után nyilik, a konkurrenczia egyre nagyobb és azoknak a jámbor Paliknak a száma egyre kevesebb, akik egy mosolyért teljesen ki- hagyják magukat fosztani. A kaszirnők is okosabbak kezdenek lenni | és nem hajlandók a csekély fizetésért egyébre, csak ugy uk-muk-fuk, mint a följegyzések teljesítésére. Ha a tulajdonos ur egyebet is akar, ré- szesitse őket is a haszonban. Ennek tulajdonítható, hogy egyes tivornya- tanyákon, bizonyos kávéházakban a kapzsi vállalkozók egy felette piszkos intézményt hoztak be: a «czeh-kaszirnö» intézmé- nyét. Bizonyos éjjeli üzletekben a kaszirnöket ujabban ugy alkalmazzák, hogy fizetést nem huznak, hanem a vendéggel megitatott czehek egy bizonyos százalékában részesülnek A piszkos spekuláczió arra van alapitva, hogy ezáltal a kaszirnö a legnagyobb mér- tékben ambiczionálva van a lózására, Ha a «Pali» pityókosan betér egy feketére, a kaszirnőnek bizonyára nagyobb kedve lesz beugratni néhány üveg pezsgőre, ha tudja, balek körülhá- hogy a «Törley»-böl neki is kijár üvegenkint egy korona és nem mind a tulajdonos zse- bébe vándorol, aki ha megunja őt, akkor dobja ki, amikor akarja. Hát ez bizony nagyon okos gondolat, de egyben nagyon becstelen üzlet. A konkur- rencziának legalacsonyabb foka, az er- kölcsi metelynek legundokabb produktuma Ez aláássa tekintélvünket Ipari es meg- támadja a közerkölcsöket, Aki ilven mö- dokhoz fordul, hogy magának kénvelmes | megélhetést és nagyobb üzleti forgalmat biz- tosítson, annak nincs helye iparunkban, nincs helye a vendéglős és kávés pol mert megérdemli a hat évi f "k között, házat Az ilyen kaszírnőt is le kell csukni, ki kel! tolonczolni, mert rosszabb és veszedel- mesebb a éjjeli pillangónál Akinek kaszirnö kell, az fizesse meg tisz tességesen és ne kivánjon tőle mást, mint legselejtesebb hogy hüségesen jegyezze föl a felszolgált dolgokat Amilyen aljas dolog fizetés nélkül f pinczért tartani, hogy az egzisztencziäjät sza- bad lopásra alapitsa, százszor aljasabb do log ilyenfajta czeh-kaszírnőt tartani, hogy az | az ő jövedelmét és a saját egzisztencziáját a legnagyobb becstelensegre, alapitsa. balekfogäsra Van arra hatösägi tilalom is, hogy a ka- szirnönek nem szabad a kasszából kilépnie és a vendég mellé telepednie. Szerezzen a hatóság érvényt e tilalomnak szigoruan, ez mindnyájunk érdeke, mert a7 ilyen aljas, lelketlen üzérkedés legnagyobb szégyene szakiparunknak. A berugott embernek is legyen annyi hogy ne igya le magát egész a Pali diumáig. sze, sta- Felhiväs a szaktársakhoz! mohai Ágnes-forrás Mutassuk meg, hogy hazaliak vagyunk! 5X hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- Itt az idő, doculását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar-vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünö asztali és bor viz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ásványvizzel szemben a u; , ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai äsvänyvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI ÁGNES-FORRÁST felkarolva kínálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható Fel tehát hazafias szaktársak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekéb ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. : en a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. --- Page 256 --- RD VENDÉGLŐSÖK LAPJA Társas reggelik : Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Augusztus 24-ikén : Pákai Kölber Elemér vendéglőjében (Bittner Alajos utóda), I., Krisztina-körut 75. ; Augusztus 31-én : Nosek /gnácz ven- déglőjében, I., Alkotás-utcza. ) Szeptember 7-én délután uzsonna Kraj- csovíts Rezső vendéglőjében Mátyásföld. Közlekedés a czinkotai helyi érdekü vas- uttal. Társas-uzsonnák. A Korcsmárosok (kisvendéglősök) ipartár- sulatának tagjai péntek délutáni Össze- jöveteleiket a következő helyeken tartják: Augusztus 24-én: Viczkó Pálnál, IX., Soroksári-ut 11. sz. N Augusztus 31-én : Kovács Ferencznel, 1X, ; Liliom-utcza 10. sz. „Jo barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik „Jo barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor társas uzsonnát rendez. Augusztus 22-én Volrab Ferencz ur ven- déglőjében, IX., Ranolder-utcza és Viola- utcza sarok. Augusztus 29-én Horváth Jözsef ur ven- déglőjében, IX., Soroksári-ut sarok (Vágó- hiddal szemben) Szeptember 5-én Száger Jözsef ur ven- déglőjében, IX., Ranolder-utcza 31. szám. Szeptember 12-én Lukács Gyula ur ven- déglőjében, VI., Hungária-körut 101. szám. Szeptember 19-én Lukács Jänos ur ven- déglőjében, I., Fehérvári-ut 14. szám. KÜLÖNFÉLÉK. Házvétel. Wilburger Károly ipartársula- és kapaczitások között ezidőszerint ott időz- nek, többek közt: néhai Sántha kuriai biró családja, Juristovszky hadbíró őrnagy, Zubovits Fedor huszárkapitány, Janu- siczky törvényszéki biró, dr. Opaczky pénzügyi tanácsos stb. Vendéglő átvétel. Budapesten a Jözsef- körüt 68. sz. alatt levő vendéglőt Ligeti Imrétől Herbszt Mihály volt hevesmegyei gazdatiszt vette át. Jó gyöngyösi borokat mér, konyhája magyaros, kiszolgálása elő- zékeny. Kivánunk neki sok szerencsét. Hasznos intézkedés. A kultura terjedésé- vel arányban mindinkább fogy a természetes méhlegelő területe. Ezen a bajon akart segi- teni az osztrák vasuti miniszter a mult év tavaszán, midőn is sürgősen elrendelte az összes vasutigazgatóságoknak, hogy a vasuti töltések oldalait olyan növényekkel vessék és ültessék be, melyekből a méhek gazda- gon mézelnek. Erre az intézkedésre nálunk is szükség volna, mert a méztermelés emel- kedésével az egészséges mézitalok is keres- kedelmi forgalom tárgyát képezhetnék. Változás. A kassai „Schalkäz Nagyszálló | R. T. igazgatóságának eddigi elnöke Eder | Ödön, volt országgyűlési képviselő, Kassa szab. kir. város polgármesterévé välasztatvän, helyébe: Siposs A. Gyula kamarai elnök | választatott meg. tunk tevékeny tagja, társas reggelieink buzgó | pénztárosa gydiófa-utczai házát eladván, az Ovoda-utcza 31-ik számu házat vette meg s folyó hó 1-től 1 it ide helyezte át. Áldás, szerencse, erő és egészség környékezze uri hajlékában Uj vendéglő. Kaps József általánosan tisz- telt és becsült szaktársunk, a Margitszigetnek évtizedeken keresztül volt bérlője, a Király- utczában levő «Kiräly szinhäz» átellenében igen diszesen berendezett uj vendéglőt nyi- tott. Midőn uj vállalatához sok szerencsét kivánunk, ajánljuk e kedves helyiséget t. olvasóink becses figyelmébe. Tisztből vendéglős. Megirtuk már egy izben | hogy pákai Kölber Elemér, volt méneskari százados, nyugdijba lépett és vendéglős lett. Most Budán, a Krisztina-körut 75. szám alatt van rendkívül keresett, forgalmas vendéglője az egykori tisztnek. Ő nagyon beletalálja ma- gát uj helyzetébe, rendkivül figyelmes, gon- dos házigazda, pompás konyhát tart fönn, mely neje, Kölberné urasszony kezelése | i ! S | szonynyal. A lakoma a városház-utczai Göm- alatt áll, aki kitűnő gazdasszony. Büszkék lehetünk erre a kollegára és bár követnék sokan példáját, hogy minél számosabb kép- zett intelligens ember lépne erre a pályára, melyhez talán legjobban kellő műveltség és kvalifikáczió. Fürdőélet Thurzöfüreden. A vadregényes szép Gölniczbänya legnagyobb nevezetes- sége, a pompás Thurzótüred, ez a ki- | váló klimatikus gyógyhely, mint örömmel lát- juk, egyre nagyobb és nagyobb látogatottság- nak örvend, A fűrdőt mint klimatikus gyógy- helyet és hidegvizgyógyintézetet az idén már igen nagy számban keresték föl és jelenleg is 123 az üdülő fürdöcsalädok száma. A gyógyfürdő ily emelkedése Menesdorfer Károly polgármester kiváló érdeme, akit ezért valóban dicséret illet. A hazai notabilitások megkivántatik a | Hymen. Deutsch József főpinczér eljegyezte Laczina Mariskát, a csikszeredai «Vigadö» bérlőjének bájos, szép leányát. legyen frigyük kisérője. Vendéglő átvételek. Sümegen a Mojzer- féle jóhirű vendéglőt 5 2 el es te y Géza szak- társunk f. évi szeptember 1-én veszi át. Sok szerencsét kivánunk t. szaktársunknak. Budapesten az Akadémia-utczában levő volt Gundel-féle vendéglőt Sebald József vette át. Üdvözöljük. Párisi-bodega. Budapesten a Nagymező- utcza 22. sz. alatti párisi bodegát Rosen- bach M. szaktársunk vette át. Uj disztag. A somogymegyei vendéglősök egyesülete Stádler Károly illusztris szak- társunkat disztagul választotta. A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erösitöleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapitják a vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szántó Miksa tulajdonosnál, Bu- dapest, IV., Régi posta-utcza 10. Eljegyzés. Pápay Zoltán győri vendéglős | eljegyezte Kovács Mariska kisasszonyt ugyanott, Esküvő. Élő Jozsef az Andrássy-uti Kass- nagyvendéglő kedvelt főpinczére f. hó 2-án tartotta menyegzőjét Pedy Emilia kisasz- bös-téle vendéglőben vigan folyt le, melyen a nagyszámu szaktársak közül jelen voltak Kittner Mihály, Czipóth Ferencz, D é- kány Sándor stb. Uj kávéhaz. Budapesten a Kis-stáczió-utcza 5. sz. alatt Szántó Ernő kávéházi helyisé- gét teljesen megnagyobbitva, ujonnan be- rendezte s azt a napokban megnyitotta. Sok szerencsét! Üzleti hírek Kedovits Mihály Eperjesen a «Fekete sas» szálló főpinczéri állását fog- lalta el. — Parczer Rezső Keszthelyen a «Hungäria» szálló főpinczéri állását tölti be. — Budapesten a «Csäszär-fürdö»-ben Sch ó- ber István, mint főpinczér működik, a Szt.- Lukács-fürdői szálloda üzletvezetője pedig W ezl Károly lett. = 7 Szakáczok elhelyezése. A Magyar Szaká- csok Köre» elnöksége tisztelettel értesíti a t. szállodás és vendéglős urakat, valamint a | főurakat, hogy szakképzett szakácsokat in- gyen közvetit: Megkeresések a Kör elnök- ségéhez, Budapest, IV., Régi posta-utcza 11. sz. küldendők. A vendéglők mintája. A székesfővárosban az utóbbi időkben sok szép, uj, modern, pazarul berendezett és raffinált izléssel ki- állitott vendéglőt láttunk megnyilni. Az az uj vendéglő azonban, amelyet Fischer Zsigmond jeles szaktársunk a Teréz-körut 20. szám alatt nyitott meg e hó elején, a maga nemében oly páratlan szép, hogy a ven- déglők mintájául szolgálhat. E szép ven- déglő valóban a képzelhető legnagyobb ké- nyelemmel és a legmodernebb irányban van berendezve, ugy, hogy egy látványosságot mulaszt el az a szakember, aki ezt meg nem tekinti. A menyezet és faldiszítéseket S á- tori Frank, Wölker Asbestoid dom- bormű és épületdiszitmények gyáros czég ké- szitette, amely munka nemcsak hogy leg- | tartósabb, de legszebb is a világon. A je- les czéget a berendezés minden reklámnál ékesebben dicséri. A konyha és az italok is kitűnőek, az ügyes személyzet élén pedig Palugyay Károly, a hirneves főpinczér áll. Barokaldi vendéglője. Barokaldi György a városligeti czirkusz kedvelt, népszerű ren- dező-igazgatója és a Hermina-uton levő hi- Boldogság ! res Garibaldi-kert tulajdonosa, most ismét vendéglős lett. A Garibaldi-kertet eddig bérbe adta ki, minthogy azonban a bérlők a kertet nagyon hanyagul kezelték és az üzleti forgalmat egészen megrontották, most sze- mélyesen vette kezelésbe, hogy a kert régi népszerüségét és látogatottságát helyre ál- litsa. Az uj gazda keze már is meglátszik a hires mulató-helyen, mert már hétköznapo- kon is szép közönség látogatja a kertet. A kertben vasárnap délután a nyilt szinpadon pompás orfeum-előadások vannak, valamint kitünő zene. A borok is kitünőek most, mig a pompás konyha Fehrerné urasszonyt, a kedves, rokonszenves és páratlan gazdasz- szonyt dicséri. A Garibaldi-kertben most min- den pénteken halvacsora van. NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipöczi Lithion-forrás S alvator kitűnő sikerrel használtatik vese-, húzyholyag. és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros hügyärnäl, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál, Húgyhajtó hatású! Vasmentes Könnyen emeszthető ! Kaplınto asvanyrozk ereskedesekben vagy a Salvatar-tarras sgazottósagánól Eperjesen Csiramentes ! i Több nyitott és csukott omni- Omnibusz. buszkocsik, melyek leginkább fürdőhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. Nyilatkozat. Örömömre szolgál közölhetni, hogy a „Kristälyforräs“ ásvány- vizet egyenletes nem igen magas ásványtartalma, továbbá szénsav- tartalma miatt egyéb ismert ás- ványvizekkel egyenértékünek tar- tom. Ize remek, hatása kitünő. Wien, IL, Hauptstrasse 82 --- Page 257 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. | Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Árpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telítésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! Fővárosi iroda és raktár: 1., Lukäcs-utcza 2, Telefon 79—78, Telefon 79—-78. Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Ó-fehér bor 90 hektoliter, 1904. évi termésü, zöld-fehér bor eladó. A bor a gyöngyöstarjáni Hajnal- Magyarország legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: 2 gy táji : dán hegyen termett, amely hegy termése régi Negyed évrő.s őlő. 1 Art 50.kr időktől visontai bor számba kelt el. Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker.. Rökk Szilárd-utcza 4. (Hevesmegye). Hirdetmény. Gyulán a Kossuth Lajos-u. 13. sz. a. Hirdetmény. Egy igen élénk vidéki városban, sok hiva- talok, 4 orszägos väsärral egy kitünö forgalmu nayy vendéglő egy katholikus egyénnek a szakmából 10 évre bérbe adandó. Az átvételhez 7000 korona szükséges csupán. Rigó Alajos lapszerkesztő, Gyöngyös / szállodai üzletvezető 12 és 4 éves bizonyitványnyal, magyar, német és franczia nyelvekben gyakoroit és megbizható, bárminő hasonló állást elfogad Czim a kiadóban. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő 480 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett izgyógyintézet bejárók részére is, jutányos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, Napfürdő. Dr. Buling-féle belégző-gyógymód Fangó-gyógymód | Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszerv | bajok, szívbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg gyengeség ellen 150 hold árnyékos park Szt. Margitszigeti üditöviz: elsörangu, szénsavvai telített ásványviz, mint as tali viz orvosi tekinteiyek által legjobban ajánlva 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában De Pensiö-rendszer, sajät konyha (berlet-könyvecsk Bővebb értesítéseket ad KESZLER GÁBOR. DÁRDÁN (Baranya megye.) Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- | rizält tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 saját kezelésben álló fióküzletek a város minden részében. ujonnan épített Békésvármegyei Kaszinóban a vendéglősi állás 1906. október 1-én betöltendő. Allandó orvosi felügyelet Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuto Bővebb felvilágosítást kész A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága Minden időben legjobb minőségü € 444 borokat ága szállít hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz A vállalkozók a javadalmazást és a vendéglős kötelességeit, valamint a szerződés feltételeit Hoffmann ihá ügyvéd kaszinói igaz- szőlő nagybirtokos, püspöki : Mihály: úgyvé TÉRT uradalmi borpinczészete Vá CZ. gatönäl Gyulán, a kör helyiségében ALAPITTATOTT 1856. megtudhatják. Környékbeli telefon-szám : 8. Lt Daulaner sör ai (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI., Andrässy-üt 5l. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. A müncheni Paulanerbráu czég ugyanaz, mely évente márcziusban a világhirű Figyelmeztetés! Salvatorbráu gyártja, ezen sőr is kizárólag nálam megrendelhető és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém b. tudomására adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a ,Salvatortt-sört csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják, 1 || Felkerem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat | beszerezni. Tisztelettel | H A a müncheni „Paulaner-sörfözöde‘“ magyar- | Prindl Nándor országi egyedüli vezérfőképviselője i vendéglős Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. --- Page 258 --- Kävehäzi, alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditó billiard-asztalok, alpacca vendéglői berendezések és chinaezüst-áruk, márványasztalok, székek | tükrök és kávéházi kasszák, jegszekrenyek, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). Kardos Ferencz ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Károly-körut 22. Telefon 80—02 Telefon 80-—-02 (Röser-bazär , telefonok, villa- viselete. Viliámháritók, erőátvitel, villamos szellőztetők a legjobb rendszerü motorral. Központi telepek villanyvllägitäsra _ VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. augusztus 20. Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a SIEHE „RAPID“ borderitő-por Főelárusitó helye : WATTERICH A.nál Budapest, VII., Dohäny-utca 5. Nemcsäk Mihály vendeglöje Budapest, V., Lipót-körut 21. sz. (Koháry-utcza sarok). Vidéki közönségnek a legalkalmasabb gyül- | közelében. Jó magyar helye, a nyugati pályaudvar Saját termésü kitünő borok. konyha, olcsó árak. Fiók-üzlet: Sza- badság-tér 5. sz. vagy Váczi-körut 40. sz. Ws At. cz. szálloda-, ven- déglő- .és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és fordító billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- | | kek tömören hajlított fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MARTON-näl BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. ! | (Saját házában). Telefon 80—61, MS Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérneműexben. "aD ah Beitz János való berendezése. Városok, falvak, intézetek, magán- épületek, szállodák, fürdők, és la- kások berendezése. Költségvetés ingyen. Villamos csengők mos vilägitäs, villamos motor kép- É » » 2 | Hokkes Jözsef és Társa borkereskedök | BUDAPEST, V., Väczi-körüt 46. szám. X., KOBANYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Vámonkivüli pincze: A raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy 1 származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek I a, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkívül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. ! Pinezérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült a legjutányosabb árak mellett .szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII.. Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. görcsér, Baldóczi-ásványviz. a valamint sind a jéz z, Minden felvilägosı- ]i vagy írásbeli ker- dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. s: JE müesztergälyos, dákó- és billiárdgolyó készitő, ká- véházi eszközök raktára és javitómühelye | BUDAPEST, VII, Akäczfa-u. 52. TELEFON 81—30. Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, "17" A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. és Andrássy-ut 74. 17 krajczár. Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiällitäscn aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünőbb üdítő ital. 1/, liternek ára (üveg nélkül) házhoz szállítva 18 fill. 1 " " " " ” " vil En BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (1. em.) Föelärusitäs: A baldóczi Deäk-forräsviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. "ZIAÁUPASE-IZISOPIEg Baldóczi-ásványviz. --- Page 259 --- 1906. augusztus 20. , ILONA" ARTÉZI VIZ : nálunk eddig ismeretlenek. 5 Rheumában stb. szenvedőknek | sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu Uj gyógymód! hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddíg felülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- mészetes MSc a rheumás betegséget helyreállitja, az egészséges szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja, A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatásuknál fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- pektus ingyen. — Egyedüli készitője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipdi megfelelnek mindama követeimänyeknek, | melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — 1 Dr. Löffler Emil, 40 év óta működöm Budapesten, VI., Uj-utcza 19. szám. in tisztelt Rytkó ur! Részemre készített egy pár czipövel teljes megelégedésemet grdemelte ki ugy kygienikus, mint kiállítás tekintetében. 6. czégét mindenütt ajáülani TIP légypapir. Egy-egy légypapir 1000 legyet fog, mely nem dobandó el, baromfinak kitünő takarmány. 100 darab 5 korona. DETSINYI FRIGYES Budapest, V., Marokkói-utca 2. yapirt vendéglőm- és legmelegebben A nevezett lé ben kipróbálta ajánlhatom. Takács János vendéglős, n Erzsébet"-sósfürdő. fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Hársfa-fürdő, Bereg megye. --- Page 260 --- 1906. augusztus 20. — © A szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 15-ikén Szerkeszti : Varga István e a egyleti elnök. — Kiadja: a , Budapesti Pinczér-Egylet Onkepzö-Kör“. — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagja ingyen kapják. — Ten és kiadöhivatal: Budapest VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. iS ELADÓ BOR. Saját termésü Ó- és uj, fehér és vörös hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállítom Árjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szólóbirtokos, Versecz Fehértemplomi-ut 39. neSseeeseteeeeese H0ELSEHESEHEESEHEEEEE. $ w [3] 4 A w 3 lkuLcsAÁR sANDOR | : fesecd BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR iss} A BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA Il. $ 1: 1 ® AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, v 8 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. > 4 MM reszere. Gäzfözöket, kerti lämpäkat. $ $ 1 Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab. retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyökér, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 86000 hegyi borok 99900 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni A Budapesti légszeszgyárak [/ felszerelési irodái 1V. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világításhoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztö-keszülekeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. "8 Légszeszberendezések a mellett eszközöltetnek. legmérsékeltebb árak Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és- dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malätasör Szent istván védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegénye":nek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-utcsa 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona. ; (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Kiölönlegesség: dupla maláta kösör kékervékben. Nagyobb sörmennyiséget saját jégkocsijaiban arällın. A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de 0. Pitagorás Malaga Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában. kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva. JUNG ANTAL, vezérképviselő. "Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktára Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- — lalatok és mindennemü világítási ké- : i 5 i y M HM M $ 4 3 szülék és csöngetyü berendezésekhez SE való anyagok (BMW nagy raktára. Me e --- Page 261 --- 1906. augusztus 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 299999999 9999999 Szepesbéla város tanácsától. (e 112. szám. 1906. gazd. Bérbeadási hirdetmény. Szepesbéla város alólirott tanácsa ezennel közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező „Barlangliget“ gyógyfürdőt az ottlévő vendeglökkel, szállodák- kal, cseppkóbarlanggal, villamosvilägitäsi művel és mindezekhez tartozó leltári tárgyakkal együtt 20—30 évre bérbeadni kivánja olyan vállalkozónak, aki elég biztosítékot nyujt- hat arra, hogy a fürdő helyes irányu kezelése és emelése érdekében a bérlet tartama alatt megfelelő befektetéseket is eszközölne. Bővebb felvilägositäsokkal szolgál Czipők Nem csalogatjuk hirü küllmése komi konöctök ingyem ingyenes vw togatásával, mert czipőink jóságának megóvására ilyen Sue Age kamera szükség nincs. — Tessék árjegyzéket kérni és nálunk egy próbarendelést tonal. !! Minden czipönk kézimunka ! ! E zZ Mérték utáni rendeléseket vagy 0€- thopád-czipőket a legügyesebb exi- pészeink a legizlésesebben készitik el. Czipőink elegáns formälkröl hiresek!! Pinezer-eczipök chrom talppal, gummi talppal, varrott talp- pal a legkönnyebb kivitelben olcsón készül- nek. Gummi sarkok nagy választékban. A "SARU-ezipóvállalat a budapesti ozipészek szövetkezeti raktára. Telefonszám 9. Budapest, VÍII, Rökk Szilárd-utcza 18. (A Népszinház közelében.) Rendeléseknél szíveskedjék lapunkra hivatkozni $ ;3939929999299099% A N Szepesbélán, 1906. julius hó 28-án A városi tanács. ACECEECECECECCECE 299399: CCCCCTSLLLLECECECTELEEE HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rözärukat. Bor- és sör-szivattyukat, sör- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, —- TELEFON 29-03. | HUREKT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás Elsőrendü, folyékony, száraz DS szénsavat mi 1 | ajánl könnyü 10, 15 és ac zéltartályo Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 | ÍiDiadal Sec (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr [| I EBERHARDT ANTAL 20 ! pezsgögyäräböl, Budafok. M BUDAPEST, V., Arpäd-utcza 9. szám. M : Telefon: Büdafok 30. Különlegességi jegy : a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : --- Page 262 --- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. augusztus 20. Az , Erdélyi Pincze-Egylet" császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállításon elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kítünő minőségű fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege: és mm ——— TE gyögyborait. >» készséggel küld ärlapot az igazgatösäg. I - Pedálos czimbalmok N ! zettel ! s: illással rész! je: tfize té sre is k ıpha tók. Magaänt r € Ikalmasab b Kuliffay zimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész r Hegedü, fuvola. tárogató am- 1, okarir Í ) T t Különtf lasz, ne 2 t ké tésü húrok kaphatók ú Mindennemű javitäsok elfogadtatnak. Cepes árjegyzék ingyen Horváth istván mihangszerész, BUDAPEST, VII. ker.. József föherczeg udv. szállítója. Erzsebet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. iyar: Budapest, !., Kelenföld. (Saját ház.) Pozsonyi kiállitás aranyérem. Kolozsvári kiállitás egyedüli állami nagyérem. BORSAJTÓK ÉS SZŐLŐZUZÓK Szabadalmazott külömbzéki eme!tyüs sajtók. Hidraulikus borsajtók, felső nyomással, szabadalmazott léczkosa- Fa- és vasállványos sajtók két kosárral. — Legujabb szerkezetü szőlőzuzók, kupos hengerek- kel. — Javitäsok szakszerü kivitele. rakkal. Levélezim : Röck István Budapest, postafiók. TELEFONSZÁM : 73—84. és 73—85. RÖCKÁR BUDAPEST. SÜRGÖNYCZIM: Városi raktár: IX. ker., Soroksári-utcza 24. sz. Röck István BUDAPEST, I, BUDAFOKI-UT. Közlekedés a gyártelepre: Ferencz Jözsef-hid budai hidfőtől a buda- foki villamos vasuton szakaszjegygyel ,Röck-gyár" megállóig. Új Vasuti szállítmányok Budapest—Kelenföld vasutállomásra küldendők gépgyára és vasöntödeje Da —/Árjegyzék dijtalanul rendelkezésre. ep DES Hirdetmény. Feisöpulya község nagy vendéglőije mely áll 3 vendégszoba, konyha és a vendéglős laká- sául szolgáló 2 szobából, | mészárszék, pincze, mosö- konyha, kocsiszin, jégverem, két istálló és egy 980 /-öl utczai kertből 1906. év szeptember 20-án délelőtt I0 órakor nyilvános árverésen 1907. január I-töl bezárólag 1909. deczember 31-ig bérbeadatni fog. Felsőpulyan van szolgabiróság kir. adóhivatal, takar ékpé nztár, szemlék, k járásbiróság, ellenőrzés! égben levő köz- tatnak. Négy országos vásár vetlen közelében tartatik Az árverési feltételek a közjegyzői hivatalban betekinthetők. Kelt Felső-Pulyán, 1906. év augusztus 12-én. Körmendy János, Kulman János, körjegyző. bíró. Vendéglőmegnyítási jelentési Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy uj vendéglőmet VI., Kiräly-utcza és Eötvös-utcza sarok (a Király Szinházzal szemben) f. hó 14-én, este 6 órakor, megnyitottam. Kiváló tisztelettel KAPS JÓZSEF a Szt.-Margitszigeti vendéglők éveken == át volt bérlője és vendéglőse. s mm E EE EG E19 E 99 Balf kénes gyógyfürdő igazgatóságától. Balf gyógyfürdő vendéglője 1906. évi október hó I-től kezdve 3 évre bérbeadandó. Évi bér 1000 korona. Bővebb felvilägositäsokkal Balf gyógyfürdő igazgatósága szolgál. JOGE60C6GDEBE2EEXEE 8808 DE 60000 00000 3) b --- Page 263 --- 1906, augusztus 20. „Bachus” szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a megtöréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KENEZES!! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A „BACHUS“ borsterilizáló üveg hordódugó 6 különböző nagyságban lesz gyártva és pedig : A 1 2 3 4 5 6 sz. Atm. "4, 6270 5762 4856 4550 3744 3036 Ára korona: 350 8. — 250 BAHMANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tódornál Budapest, Kristóf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. e" ALSÓ-JÁRAI OLVASÓ-EGYLETTŐL. 000000008 Hirdetmény. Az , alsó-járai Olvasó-egylet" ujonnan épített házába házilag kezelt italmérésére ös- kezelőül házaspárt keres. A feltételekről az „Olvasö-egylet“ felvilágositást. Az ajánlatok folyó évi szeptember hónap 6-ikáig adandók be. Az állás október hó 1-én fogla- landó el. Czim : Alsó-járai Olvasó-egylet Elnöksége. Alsó-Jlára. T (Tordaaranyosmegye.) 3 HOG ESVE YYYYH000000 WANT U WEG BORHEGYI F.: palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota), Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. ME —— elnöksége ad Ő VOPOGB0HGHÉ HY000E AAN Legujabb találmány ! Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy bádog- tálcza alkalmazva, nem izzad, 7000 jégmegtakaritás érhető el. Mészáro: hentes, vendéglői, tejcsarnok, ugyszintén házi használatnál nélkülöz hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy egész idényben legfeljebb 257 v apadás áll- = hat be. Kivänatra nagyobb hus és sörhütö- kamarákat megrendelés után készítek. Áriegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : Bucsanyecz József Budapest, VI., Podmaniczky-u, 27. Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya- udvar közelében.) ker ELEGEDETT 44891 A TTV BETEN OT SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). | tani aaa aaa aa aa aan" pssssoszsAHALHHOSODHANBE 8 Boreladás. És cizórendű © © fehér és siller borokat, 5 6 fokos, hektónkint ís ? A 31 korona "A utánvét mellett, kölcsön hordóban © öLoYEGVOL DS VGVOOLELELELGEELŐ LAKOS LAJOS takaréktüzhely-gyáros BUDAPES császári és királyi udvari szállit TEN. Gyár: VIII., Bezerédy-utca 8 Iroda és raktár IV. ker., Váczi-utcza 40 sz. [A Irányi-utcza sarká Készit és raktáron tart takarék- im A A z— tüzheiyeket minden alakban és I. KÖZ CE - m— kivitelben —— FF SE ——— TELEFON : 63.70. TELEFON: 63—70 PINOZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt 4] legdusabb választékban kaphatók minde 2 ROBICSEK ADOLF | (6) GES) BUDAPEST. (X) [IN Parafadugaszgyár; VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelesi szaküzlet: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám Árjegyzék ingyen és bérmentve. hmmm ————————— I Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospérecsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár --- Page 264 --- TETT OOO—Ő—Ő—ŐŐŐ——Ő S —— —L——LLLLLLLLLL——M]ÁÓÁ— 16. VENDÉGLŐSÖK LAPJA . Ű 1906. augusztus 20. Er AL $ A világhírü franczia S ajt n agykereskedés. D E 1. B E C k & c omp A | Szállodások, vendéglősök és Kävehäzak nagy szällitöja. NG JUNG PETER reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu sajt, vaj és csemegeáru nagykereskedése TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Főözlet: IV., VAMHAZ-KÖRUT 12., Fióküzlet: VII., GARAY-TÉR 5. SZ. Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és husnemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és vadász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemű csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásványvizek a legszó- lidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgönyrendeletere mindenkor a legmegfelelőbb czikkek gyersan és pontosan szállíttatnak. Arjegyzek kivánatra ingyen. | BANNER | be köt Vendéglő jössz eladó. Bővebbet a tulajdonosnál KISS MIHÁLY, APCZ (Hevesm.) Modern asztalos és kárpitos BUTOROK r 2 » » | saját készitmény Jyw- óriási választékban kaphatók Brázay Kälmännäl} |-ay ANTAL-näl, butorgyäri raktär ő Muzeum-körut 23. DE magyarországi főlerakata 244 Válogatott füszeráruk, min- § | dennemü bel- és külföldi cse- Te s megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, [ ligueurők, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, Brázay Kálmán UuBBW/EM ÁBZPIJ9J gyümölcsök stb. stb. raktára. Budapest, Ujvilág-utcza ©. sz. Telefon 44—71 no | Telefon 44—71 "Villamos Jiégítési berendezések. Vit ! Tokaj-Hegyaljai borok gossansannnnnnnnc lamos kolibri ivlámpák. Vil- } lamos brilláns lámpák reklám világitásra. } Ajánlok sajáttermésüű hegyaljai boraimból Szt.-margitszigeti t Csillárok elektromos vilägitäshoz. Minden- literenként : üditőviz tféle gépek hajtására alkalmas benzin-. asztali bort —.56, 60.—, 70.— és $ gáz-, és szivögäzmotorok; üzemköltség } | 80 korona; i lóerőnként és óránkint 1!/2—2'/2 fillér. } szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és { " . ; : él GT ly | szénsavval telitett ásványviz. | „SIMPLEX“ vizszürők. — Árjegy- ! | 6 korona; : y } zékkel és költségvetéssel szivesen szolgál 3 aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- 1 jó " : FÁT. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá fürdő felügyelősége saját kezelésében 1 1 1 vasöntö és gépgyár © | borseprüt hig avagy szárított állapotban. — Próba : Ganz és Társa részvénytársulat o $ : rendelést kérek. Telefon 36—52. 3 Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. : Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. c ; U sal (Tokaj mellett). Zemplén-megye | BITTER Kkouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szällitök. s Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. >>3>>>>>5>>>>>>> BUDAFOK. fícccCZCEELELEEL Hors Concours. == 12 elsőrendü kitüntetés. == Főraktár : BORHEGYI FERENCZ ci A 2/ RUDA es BLOCHMANN Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Vezérképviselőség : Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK (5. SZÁM. „Uränia* könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. --- Page 265 --- XXII-ik évfolyam. 17. szám. Budapest, 1906. szeptember 5. („PINCZEREK LAPJA") ENDÉGLŐSÖK LAPJA A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. orsz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a „Budapest: kávéházi segédek egylete", a „Szatmär- fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczer-egylet“ az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. || Félévre. . . . Háromnegyed évre 9 ,, Evnegyedre . Kongresszus előtt. Ismét eljött a szép szeptember! A szokott őszi kép. Semmiben sem változik a. tavalyitól. Lesüt az utolsó nyári verőfény, érleli a szőlőgerezdet. A fecskék, gólyák vándorutra készülnek jobb hazába. A magyar föld vig szüretre vár. Az országban pedig megint meg- mozdult egy hatalmas testület. Jön egy csoportba, sereglik egybe, mint a vándor fecske. Olyan árva talán mind az, csak annyiban különbözik, hogy ragaszko- dik ehhez a földhöz és itt akarja föl- lelni boldogulását. A magyar vendéglősség ismét cso- portosul, ezúttal Miskolcz városába. Egy év mult el a legutóbbi kon- gresszus óta. Azt még törökálló Győr városában tartottuk. Haladtunk, Semmit ! Vivtunk ki valami nagy eredményt? Semmit! Egy év végre is nem nagy idő! Évtizedes bajokat nem lehet perczek alatt orvosolni. Hej, de nagy fordulatok álltak be az alatt, mig onnan Győrtől eljutot- tunk idáig, Miskolczig. Fordulatok, amelyek talán vendég- lős iparunk egész jövőjére örvende- tes kihatással lesznek. Fordulatok, amikkel most már ko- molyan számíthatunk a kongresszu- fejlődtünk azóta? son. Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. 6 kor. | „3A let"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok ársulat"-nak a , Magyar szakácsok köre", a Németi pinczér-egylet, a , Székes- a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartársulata" inczér-egylet"-nek, az , Aradi vendeglösök és kávésok & 2 és kávésok ipartársulata", lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a „Miskolczi pinczér-e; „Szekesfejerväri vendéglősök, kávésok és italmérők ipartársulatá"-nak, az „Ui Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet" lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ip: / a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek K€ HIVATALOS KÖZLÖNYE. esületé"-nek, az „Ujvideki szállodások, vendég- és pinczérek egyleté"-nek, a pesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az a , Győri vendég- „Londoni Magyar Pinczer-Kör“ "2 | Laptulajdonos és felelős szerkesztő : ! IHÁSZ GYÖRGY. | Szerkesztőség és kiadöhivatal: VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám Keziratok és előfizetések ide intézendők. A tél csodát teremtett. Kihajtott | egy kis virágot. Megtermett Magyarországon a pi- ros — tulipán! Nemzeti kormány jött haza Bécs- | ből! A király minisztere Kossuth. És a király minisztere elfoglalja a bársony- széket egy hatalmas szózattal: ki- | kapcsoltunk egynéhány közjogi kérdést egy időre, de ez idő alatt hatalmas ipart kell teremtenünk, hogy esetleges jövendő megpróbáltatásokkal egy fejlő- | dött hatalmas gazdag ipari állam áll- hasson sikeresen szembe! Megszünt az a kormányzati szellem, mely amikor iparról volt szó, nem ismert irgalmat. Megszünt az a szel- lem, mely a nyomor és szenvedésben gyönyörüségét lelte. Uj éra, uj szellem virradt! Kinyilt a tulipán. Eldörgött a hatalmas szó- zat: , mindent az iparért!" Hát most itt vagyunk mi, magyar vendéglősség! Van-e hasznosabb, van-e fontosabb, van-e szükségesebb, van-e magyarabb és hazafiasabb ipar- ág, mint a vendéglősipar Magyaror- szágon ? Van-e iparág, melynek égetőbb szüksége van a kormányhatalom gyámolitására, támogatására, mint a mienk ? És — van-e sulyosabban terhelt, kevésbbé pártolt, mint a mienk? Mi kell még ide ? Összetartäs, egy kis összetartás! Szeressük egymást, óvjuk egymást, értsünk egyet! Ragaszkodjunk egymáshoz oly szi- Ta vösan, oly elválaszthatlanul, mint egyik lánczszem a másikhoz. A kormányhatalom kimondta a jel- szót, a mi feladatunk, hogy okosan, egyesült erővel, impozánsan szóljunk: itt vagyunk ! Legyen ott az egész vendéglősség Miskolcz városában. Ne húzzon egyetlen egy se erre vagy amarra, legyen egyetlen és ha- talmas és induljon ki Miskolczból a vendéglősség szive dobbanása. Rajtunk mulik most minden. Bűn és vétek volna a zőbb időt elmulasztani sunkra! Rajta vendeglösök, az idö! Köszöntünk benneteket nemes Mis- kolcz városában ! Munkálkodjatok serényen, segiteni fog benneteket az Isten és munkáito- kon rajt lesz az ő áldása. legkedve- boldogulá- munkára! Itt Figyelmeztetés, A budapesti noncziskolájában 1 beiratäs szept sök szakiränyu ta 1907. iskol [ € 10-én kezdődik és tart 16-ig, vendég 17 1906 mindenkor d. u. fél 5-től fél Tanköteles, tekintet nélkül k rára, minden tanoncz (borfiu 1- kácsfiu, portás és szállodás A szeptember 16-ig be nem tkozot nonczokat a ta tanonczol in tartási lajstroma alapján, mint iskolake i rületi rülők et az illetékes ke hoz mint elsőfoku ıparh 1 szakiskola jelenti A rendes szeptember 17-én délután 4 és kezdjük meg A t. főnök urak (gazdák) figyelmébe gazgatósága h előadásokat fél órakor ajánl- mm ———— A e e s nn FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. s s lg — 20. + = ALAPITTATOTT 182 HALÄSZMESTE --- Page 266 --- cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait al; VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. pacca-ezüst HERRMANN 3. L. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen: Alapitäsi év 1819, juk az 1884. évi VII. t.-cz. (ipartörvény) ren- delkezéseit a tanonczok iskoláztatására vo- natkozólag, ugyszintén az 1893. évi 33,574. számu miniszteri rendeletet is. A jelzett törvény és miniszteri rendelet értelmében a szakirányu iskolába, mely a kötelezett inasiskola gyanánt áll fenn, minden vendéglőstanoncznak járnia kell. A t. főnök urak (gazdák) figyelmébe ajänl- juk továbbá azt is, hogy a székesfőváros ta- nácsának rendelete értelmében a kerületi előljáróságok olyan vendéglőstanoncznak, a ki szakiskolai bizonyítványt fel- mutatni nem tud, nem adnak mun- kakönyvet. A saját jól felfogott érdekükben óvakod- janak tehát a t. főnök urak olyan tanonczokat alkalmazni, akik nem tudják iga- zolni, hogy szakiskolába jártak vagy járnak, mivel — ismételjük — az ilyen fiuk munka- könyvet nem kapnak. Budapest, 1903. augusztus 15-én. A Budapesti Vendéglősök Szakirányu Ta- noncziskolájának Igazgatósága: Walter Károly, Glück Frigyes, igazgató. felügyelő-bizottsági elnök. Egészségügyi rendőrséget! A vegetáriánusok egyéb növényevők ugyancsak furcsa meglepetésben részesülnek, ha az alábbi czikket elolvassák. Mert nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy az ő kedvencz ételeikben, a zöldség és főzelékfélékben, oly alattomos méreg lap- pang, mely ezrével szedi áldozatait. Az utóbbi időben igen sürüek a vakbel- gyuladási esetek, amelyek hamarosan sirba is viszik a beteget. Néhány ezer és ezer áldozata volt az utóbbi időben is a vakbélgyuladásnak Az orvosok sokáig kutatták észlelt veszedelmes kór okát és végre több orvos rájött, hogy a vakbélgyuladás a főze- lékevésből származik. Sok zöldségtermelő ugyanis használ a zöldségnek nevelésére. A műtrágyával termelt zöldségbe bizonyos méreganyag jut, mely a vakbélgyuladást elő- idézi. Ennélfogva tehát az orvosok eltiltják pá- czienseiket a főzelékevéstől. Az orvosoknak ez az állítása nem minden alap nélküli. És ezért égető szüks volna hatósági intézkedés utján tiltani el a termelőket a műtrágya használatától. Ebből az esetből kifolyólag igen alkalom- szerünek tartjuk ismét fö ségügyi rendőrség fölä ának az eszméjét. Tudjuk jól, hogy a becsületes magyar ven- déglősipar rovására nem egy olyan lelkiis meretlen spekuláns akadt már, aki valóság- gal megmérgezte a vendégeit. Nemrégiben sült ki, hogy a fővárosban a VI. kerületben egy ily vállalkozó kalandor kimérte a kutyák és a macskák husát nyul gyanánt a szegény népeknek, A tej, bor, vaj és egyéb élelmiszerek ha- isitása napirenden van s ha rajt csipik , megbüntetik a hamisitökat pár koro- nával, amit könnyen kifizetnek az összehará- és műtrágyát ezen sokszor | lehet | vetni egy közegész- | csolt ezrekből, melyet a közönség megmér- gezése árán szereznek. Azért oly fontos iparág a mienk, mert az egész társadalom egészségügyét érinti. A nagyközönség vendéglőkre van utalva. A ven- déglő ipar üzését tehát képesitett, szakavatott becsületes egyénekre lehet csak bizni. A közegészségügyi rendőrség létesítése na- gyon megkönnyitené a becsületes vendéglő- sök helyzetét, mert a közönség bizalommal mehetne a vendéglőkbe, mig a kufárok és lelkiismeretlenek, akik méreggel is készek a közönséget megetetni, elpusztulnának. Ha tény az, hogy a műtrágyával termelt zöldség okozza a vakbél gyuladást, ugy az illetékes köröknek sürgősen el kell tiltani a műtrágya használatát. Addig pedig a vegetáriánusok fanyalod- janak rá a husevésre, mert mégis csak jobb egy egészséges rostélyos, mint egy műitrá- gyán hizlalt babfőzelék. Ez a feltevés bizonyára még behatóbb vizs- gálat tárgya is lesz, hogy mi eredményre jut- nak, az a jövő titka. Az egészségügyi rendőrség szervezése ázonban égetően szűkséges a szerfölött elsza- porodott Engel-féle visszaélések meggátlá- sára és szigoru megtorlására. A szakácsok iparunkban. A mi magyar szakácsművészetünk magas nivóját dicsérni egészen fölösleges. Az Árpádok korába nyuló történeti ok- mányok zengik a nemesi rangokra — emelt kiváló magyar szakácsmesterek dicsö:&get. Századokról-századokra vezetett hirben és névben a magyar szakácsművészet. És ma? A télen volt Bécsben egy nevezetes nem- zetközi szakácskiállitás. Ott sem nyerték el afféle Muszkyuszky, Bobnicsek és holmi Klapek urak az elsö di- | jat, hanem egy magyar nemes ember: K ed- vessy Nándor szakács, a bécsi Jokey-Club konyha-igazgatója. És ennek nagyon örülhetünk, mert hisz a szakácsok rendkívül fontos missziót teljesi- tenek a vendéglősipar szolgálatában. Látjuk azt is, minő kíváló tudásos férfiak sorakoznak a magyar szakácsok táborában. A «Magyar Szakácsok Köre akadémia, mikor ott egybezyülnek vi Nem régiben Bauer Károly és betz Gusztáv irtak egy valóságos ténelmi művet, s mindenfelé a csok oly kiváló kepzettsegevel, dalusägäval, intellizencziäjäval zunk, hogy rájuk valóban büszkék lehetünk. A konyhaművészet van olyan fontos jelen- tőséggel egy országra, mint akármely más tudományos ág. A jogbölcselem a nemzet szellemi életé- vel, a szakácsművészet a nemzet testi éle- tével foglalkozik. valóságos kis tára. Wra- tör- és szaká- | nagyobb mértékben kezdik betölteni a nők. sokol- | talälko- | | a pinczér-szakiskolákban az ételnemek i Mivel pedig a társadalom főleg a vendég- lökre van utalva, szükséges volna, hogy minden vendéglős szakszerüleg foglalkozzék legalább a szakácsművészet alapelemeivel. Pinczér-szakiskoláink tananyagában is egy nagy hézag az, hogy az ételnemek ismerte- tésének oktatása nincs benne felvéve. A kis pinczériiu, a jövendő vendéglőse is- merje meg tudományos oldaláról is azt a konyhát, mely iparának egyik fő kellékét képezi. Sokszor szóltunk már arról is, hogy a pin- czér-iskolákban a pinczemesteri fakultást is föl kellene állítani. Hisz a «pincze&r» névben már eredetileg benn foglaltatik, hogy fő hi- vatása a pinczészet. A pinczér-szakiskolákban nem egy tudá- | sos, képzett szakács szivesen elvállalná az oktatást. A közkatonänak a fegyvertiszt megmu- tatja a puskát, szétszedi elemeire, hogy az | ismerje minden csavarát annak az eszköz- nek, melylyel hivatását, teljesíti. Nem is lehet elképzelni egy teljesen szak- | szerü minta-vendéglőst a konyha ismerete nélkül. Ismernie kell minden csinját-binját a fő- zés nagy művészetének és akkor tud is hozzá szólni. Ajánljuk a vezető körök figyelmébe, hogy mertetésének alapos oktatását is vegyék {öl, még pedig ennek a legelső tananyagnak kell lennie. Az oktatásra nagyon szivesen vállalkozik a képzett kitünő magyar szakácsok akárme- nagy hézagot pótolnak ezzel és a jö- vendéglős-generáczió ezzel is haladni fog a teljes szakképzettség felé. Minden téren a szakképzettség folytonos fejlesztésére törnek és nálunk is éppen olyan fontos tudni a pinczérnek nemcsak azt, hogy miként kell /ölszolgálni valamit, hanem hogy mint készült el az, ami élethivatása tárgyát képezi. A pinczérnők. A modern huszadik század egyik szomoru jelensége az, hogy a fériiak hivatását minél A nőemanczipáczió mindenesetre szép gon- dolat, azonban abncrmáis. Mert a természet maga kiutalta a nő hivatása körét. Neveljen gyermeket, teremtsen otthont, ápolja a csa- ládi szentélyt. A kenyérkeresés a férfi hivatása, Szerve- zeti berendezésénél fogva is ő a munkára hivatott. Ő az izmos, az erős, fészke védel- mére harczraképes. Azért is nem beszélhetünk nő-emanczipá- „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb — Prospektus, minta és árlapok kívánatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamin falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, dombormövű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségekj részére. --- Page 267 --- szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA F. M. K.E. Szántói savanyúviz : Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. le igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcsesöt. & db A Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € €£ d Kapható mindenütt. szállodák, vendéglők € € 6 Telefon 40—97 czióról addig, mig lehetetlen az, hogy a férfiak adjanak életet gyermekeknek. Ez a probléma pedig nem fog megoldódni akkor sem, ha az egész viláz repülőgépeken futja is be a világot. A nőknek hivatalokban való alkalmazása tehát természetellenes. Nem akarunk arról beszélni, hogy hány ferfit szorítanak le a hivatali pályáról s ezáltal lehetetlenné téve a családalapitást, a népesedés természetszerű szüksége ellen cselekesznek, mert ezt már sok bölcselő elme megirta. Ezuttal a nőknek a szakiparunkban való alkalmazásáról szólunk csupán. A legszomorubb és legelitélendőbb a nők- nek a pinczér szolgálatra való alkalmazása. Azt látjuk, hogy auol nők teljesítik a pin- czeri tisztet, azok a helyek rendszerint nem szolid étkezdék vagy vendéglők, hanem éjjeli mulató helyek. A női erkölcs fogalma lázad föl az elen, hogy tivornyatanyákon nők szolgáljanak föl és járuljanak hozzá a tobzódások foko- zásához. Az egész világrend a női nem tiszteletén épült föl. Nélkülük nem volna poézis, ők a költemények, regények, művészetek köz- pontjai. Azonkivül hivatva vannak fentartani az emberiséget. _ Egészséges nemzedéket csak erkölcseikben megőrzött nők adhatnak a világnak. Az államhatalomnak kellene szigoru esz- közökkel gátat vetni a nők ily szertelen el- férfiasodásának. Legégetőbb szükség többek között a nőket eltiltani a pinczérkedéstől. Hisszük, hogy a jelenlegi belügyminiszter, aki már is tanujelét adta erkölcsjavitó törek- véseinek, legközelebb üdvös reformokkal igyekszik majd a szerfölött elterjedt nő- emanczipácziót szükebb mederbe szoritani. Nagyon üdvös volna mindjárt az efajta éjjeli mulatóhelyeken kezdeni. A miskolczi kongresszusról. A Magyar Vendéglősök Orsz. Szövetsége által 1906. évi s2eptember hó 11—14-ik napján MISKOLCZON tartandó VI. rendes évi közgyűlés alkalmából rendezendő Ünnepélyek programmja: 1. 1906. szeptember hó 11-én (kedden): Budapestről indulás 1906. szeptember hó 11-én, reggel 7 óra 40 perczkor a Keleti pályaudvarról. Miskolczra érkezés 10 óra 49 perczkor. Fogadtatás. A vendégek elszállá- solása. Déli 1 órakor: Étkezés ä la carte a B u- dapest» éttermében. Délután 3 órakor: A szállodások, vendég- lősök, kávésok, pinczérek és kávéssegédek országos nyugdijegyesülete IX. évi rendes közgyűlése a kereskedelmi és iparkamara közgyülési termében. Este 8 órakor: Ismerkedesi estély a «Grand Hotel Horváth éttermében. 2. 1936. szeptember hó 12-én (szerdán): Reggel °/,8 órakor: Gyülekezés és reggeli a «Pannonia»-kävehäzban. Délelőtt 9 órakor: A Magyar Vendé -15sök | Országos Szövetsége VI. évi rendes köz- gyülese a kereskedelmi és iparkamara közgyűlési termében. Közgyülés után villásreggeli L effl er Béla és Süss Károly éttermében. Délután 2 órakor: Diszebéd a szállodav nagytermében. Délután 1/,5 órakor: diósgyőri várromokhoz. vaszyárak megtekintése.) Este 8 órakor: Népünnepély és hal- vacsora a népkertben. (A miskolczi tüzoltó-egyesület mászótornya épitési költ- ségeinek tedezésére. «Korona- 3. 1906. sze eptem ber hó 13-án és 14-én (csütörtökön és pénteken): Kellő számu jelentkezők résztvétele ese- tében társaskirándulás a Csorba- tóhoz a Tátrába. A kirándulás részletes programmjät, va- lamint e kirándulás résztvételi költségeiről szóló értesítést külön küldjük meg a jelent- kezőknek. Jelentkezéseket a fogadóbizottsáz irodája (Miskolcz, «Korona-szälloda») f. évi szep- tember 1-ig fogad el. A Miskolczon rendezendő ünnep- ségek, valamint az elszállásolás költ- ségeihez a jelentkezők 25 koronával járulnak. A Magyar Vendéglősök Országos Szövet- sége közgyülésével kapcsolatos ünnepsége- ken résztvenni jogosultak: a) a Magyar Vendéglősök Országos Szö- vetsége tagjai, b) a nyugdijegyesület önálló üzlettel biró tagjai, c) a közgyűlésen résztvevő egyesületek és választmányok igazolt kiküldöttei, d) az a—c alattiak családtagjai, e) akik a rendező-bizottság által meghi- vatnak. A d) és e) alattiaknak a vonatkozó házsza- bályok szerint a gyüléseken tanácskozási jo- guk nincs. Budapest, Gundel János szöv. elnök. 1906. évi julius havában. Bokros Károly nyugd. "egy. elnök. Hazafias törekvés. — Magasztos tervek. — Lapunk mult számában egy hosszu, ter- jedelmes czikket közöltünk, minden kommen- tár nélkül. Megjegyzésekkel nem kisertük azért, mert aki lelkiismeretes magyar ven- déglős és szakipara iránt érdeklődik, az el- olvassa a szaksajtóban megjelenő figyelemre- méltó értekezéseket, már pedig ez egy ki- váló közlemény volt, amilyent magyar ven- déglős rézen penditett meg. Kneffel Béla Kunfélegyházai szállodás irta és nagyon he- Kirándulás a / (Esetleg a | lyesen választotta mez czikkének bekezdeseül e czimet: ET ermészeti kincseink ér- tékesités es. Éppen a napokban a :B. H.»-ban pen- ditette meg többek közt még egy uriasszony is azokat a siralmas viszonyokat, amelyek szállodák és vendéglők dolgában Magyaror- szág legszebb, lezrezényesebb és természeti kincsekben leggazda igabb vidékén, a Tátrá- ban vannak. Kneffel Béla, ez a nagyratörő lelkü ha- zatias férfiu gyönyörü tanulmányát indítvány- nak szánta a miskolczi kongresszus elé, de ez a tanulmány nem csak elmuló inditvány, hanem egy pompás programm marad örökre, melyért küzdeni kell, mig csak tételei egyen- kint mind meg nem valósulnak. Kneffel Béla izen alkalmas apostol lesz ahhoz, hogy nagyszerü terveinek hiveket sze- rezzen a megvalósuláshoz. És van társa is az apostoli munkához Gundel Károly sze- mélyében, akivel együtt tették le az érett- ségi vizsgát és együtt járták be a külföldet, hogy ott is hasznos tanulmányokat szerez- zenek. Kneffel Béla most ujabb levelet inté- zett a «Vendeglösök Lapja» szerkesz- tösegehez, melyben nagy örömünkre beje- lenti, hogy ő is belép a magyar vendéglősök országos szövetségébe, rövid két pontba fog- laltan elmondja, hogy mi kettőjük czélja a következőkben : Czelunk: az állam támogatásával, hazánk természeti szépségekben és gyögyforräsok- ban gazdag vidékein — a közép osztály ré- nyaraló és fürdőtelepek 1€- de tengődő te- szakszerű szére tesítése, a már meglévő, lepek olyképpen : 1. hogy ott mindenki kényelmes, felvirágoztatása, vezetése a mai kor igényeinek megfelelő otthont találjon, 2. hogy az ott tartózkodás mely időt az illető szabadsága eltöltésére fordit, sem ke- rülne sokkal többe, mint otthon a saját ház- tartásában. Ne várjunk addig, mig külföldi, pl. konzorcium, angol tőkével fog majd e terv angol megvalósításához, hanem iparkodjunk és oda törekedjünk, hogy hazaikéz, hazaiszel- lem, hazai tőke működjön a termé- szeti kincseink értékesítésénél közre. Mi ves- sük el a magot a hazai földbe, mi ültessük el, mi plántáljuk el fáinkat, élvezhessük is annak gyümölcsét, hogy majdan áldá- sos voltát. Levett kalappal üdvözöljük e nemes törek- vést és szivből óhajtjuk, hogy annak mielőbb teljes sikere legyen. Virágos reményekre jogosit bennünket az a tudat, hogy két oly tudásos, iskolailag is képzett és tapasztalatokban is gazdag férfiu csatlakozik a vendéglős mozgalomhoz, a nemzeti érdekek föllendítéséhez, mint G un- del Károly és Kneffel Béla. Kávéházi-, szállodai-, fűrdői- és kórházi-berendezések. Sürgönyezim: BRUCK, VASBUTORGYÁROS. Vas- és Rézbutorgyár: IX., Liliom-uteza 8. sz. (saját házban.) Bruck J. Henrik vas- és rezbutor-gyära =-BUDAPESTx= VI, Andrässy-ut 32. sz. Kizárólag hazai gyártmány. TELEFON. Dúsan felszerelt raktár és iroda: --- Page 268 --- — 4 Herz Ármin Fiai szalämigyär Budapesten, IX., Soroksári- ut 16. mortadellát. Minden egyes rud ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. Vásároljunk magyar teakereskedőnél! VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. - Ajánlja kiváló minőségü ar szalämijät, milanói szalámit és Tt. TMGG" Ugyanott I-a pesti disznózsir és szalonna szerezhető be. SCHNITZER MÓR, Budapest, Vi., Váczi-körut 9. (Szerecsen-utcza sarok.) Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe a kitünő és elsörangu teakereskedést. Alapittatott 1850-ben. Bizony, ha a Balaton vagy a Tátra velet- | lenül Angliában van, az egész világ oda j järna | | csatlakozik a nagy ipartársulathoz. és ezernyi ezer szálloda volna ott tömve, ezáltal is gazdagítva az — angol nemzetet. Mi megértjük az ő nagy gondolataikat, nagyszerü és nemes törekvéseiket és aggódó lélekkel óhajtjuk, ne csüggeszsze el őket számtalan csalödäs, hanem szegödjenek ren- dithetlen apostolaivä e gyönyörü tannak, Ma- gyarorszägböl meg ezen a teren is Nagy- Magyarországot teremteni. Tény, hogy e tervek kiviteléhez nép és ahhoz való kormány is kell! A kormányt kell sarkalnunk, ösztönöznünk, hogy értse meg és segitse elő e nagy tervek megvalósitását ! Felsült szemfényvesztők. Az a néhány szereplési viszketegben szen- vedő korcsmáros, aki az oli x0s miskolczi kongresszussal szemben Pesten akart kon- gresszusdit játszani, ugyancsak felsült kis- ded játékaival. A játéknak az a vége, hogy szétrobbant- ják vele még az ipartársulatukat is. A komédiát megunva és annak káros voltát komolyan belátva, Steiner Pál elnök élén nintegy nyolczvanan hagyták oda a lapda- rugókat, hogy bevonuljanak az anya ipar- társulatba Steiner Pál és Mohos Ferencz egy küldöttség élén el is mentek Gundel noshoz, hogy ezt a szép, üdvös és komoly el- határozást az elnökkel közöljék. Minthogy ızonban Gun del Jánost nem lelték idehaza, a soroksári-uti Horváth-féle tottak ez ügyben értekezletet ner Pál beszámolt eljárásának eddigi ered- ményéről. Az értekezlet rendkivül népes és látogatott volt. A kis vendéglősök igen tekin- télyes számmal jöttek el az értekezletre, ahol egyhangulag az volt a vélemény, hogy be kell lépni a nagy ipartársulatba, ápolni kel! iz egyetértést és nem állni oda azoknak a szinpadi hősöknek szinfalul, akik a vendéz- lős ipar rovására mindenáron vendégszere- pelni akarnak. Lukács János vendéglős szaktársunk a mi népszerű, jeles szónokunk is pompás be- szédben érvelt a szertevonás ellen és frene- *+ikus helyesléssel kisérték fejtegetéseit, mi dön kimutatta, hogy a szertetagozódás ész- szerütlen és a legnagyobb ártalmára van iparunknak, hogy vele, amit eddig még azt is koczkáztatjuk elértünk. vendéglőben tar- | melyen Stei- | mert ha m Az értekezlet kimondta, hogy lelkesedéssel 77 Ezzel tehát a Tell Vilmosoknak, a Rippek- nek és egyéb szerepelni vágyó hősöknek be- | fagyott, a köczeves és kigyóbüvölés vissza- felé sült el, az okos publikum nem tapsol, hanem odahagyja a rossz komédiát. Mindazok a vendéglősök, aktk szintén csat- lakoznak e mozgalomhoz, áttérési szándéku- kat jelentsék be Steiner Pál elnöknél Baross-utcza 117. sz. alatt, akinél a már ed- dig is tömegesen aláirt ív egyre jobban telik a kilépők aláírásával. Értsünk végte Ge gyet Felhívás Magyarország vendég- lősei- és pinczére.hez, Most, midőn Magyarország gazdasági fel- lendülésén mindnyájanknak dolgoznunk kell, sszi is kitolatott a határidő, mi- dön az önálló vámterület megvalósulhat, de legalább ebbeli reményünk megtestesüléséről minden aggodalom nélkül gondolkodhatunk, engedjék meg nekem hazánk vendezlösei és FPinczérei, hogy egy sajátos jelenségre b. fi- gyelmüket tell vjam. A nyári szünidőmet utazásra használtam fel, sokszor vettem igénybe hazánk külön- béző részein a vendézlők k elmé háját. Mondhatom, hogy külön ra annak, hogy kül i szerint készített é de mindenütt kitünő, izle A jó magyaros ételek mellet czára annak, hogy hazánk a vil jobb bortermő földje, a bor bizony nem volt mindenütt nagyon jó. Épp a borral kapcsola- vidékek szo- et tálaltak fel, ket kaptam. tosan észleltem olyan jelens , ami zembe adja a tollat; vgyan is: minden ven- | déglőben találtam «ziszhübli» vizet különösen ezt s s külföldi vizeket; ezzel szemben a magyar ásv nem mindenütt a borszékit, dig csak elvétve, itt-ott Ur im! Kérem önökct, kik, miat üzletem- berek, csináljanak csak ugy nagyjában e kis számvetést, meg togják látni, hogy me kora retter et küldenek ki Ausz- | triába s másfelé k ásványvizért, pedíg a kültöldi vizek egy cseppel sem jobbak, mint a hazaiak, sőt több hazai viz sokban felül is ányvizek közül s a többit pe- ÖSS mulja a vele ezyező összetételű külföldi vizet. Hazánk annyira meg van áldva a termé- | | a hazai vizeket, KASTEL MIHÁLY (S borkereskedése CSS) ERZSÉBETFALVA, (Budapest mellett) Kossuth Lajos-utcza 17. sz. (saját házában.) Ajánlja kitünő hordóbani és palaczkborait. Állandóan nagy készletben tart rizling, burgundi, kadarka és budavidéki vörös és fehér hegyi borokat. — Vidéki meg- rendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. GLEILELTI Sürgönyezim: KS==2) Kastel HKrzsebetfalva. szettöl minden jóval, hogy még mérlegelni sem tudjuk. Találkoztam — a nyáron — egy németországi tanárral, ki körülbelül 16 éves fiával utazott s mint Ő mondta, az idén har- madszor járta be Magyarországot, most a fiát is elhozta, hogy lásson egy igazán gaz- dag országot. Csodálkozott a magyarok gyá- moltalanságán, hiszen csak egy szemernyivel több élelmesség s üzleti szellem volna ben- nük, — mint ő mondá — ebből az ország- ból aranybányát lehetne csinálni. Uraim! Eme német professzor gyámolta- lan jelzőjét bár önök ne hagyják magukon, kezükben van a dolog nyitja, hogy a külföldi ásványvizek kiszoruljanak hazánkból; a fo- gyasztóközönség egészségének hátránya — s az önök üzleti haszna nélkül. Nem szükséges, hogy mindenki Árpád aránkig felvíve tudja bebizonyitani magyar- cágát s ugy tüntessen hazafisága mellett; le- het olyan jó német valaki, akár mint Vilmos császár, de amellett jó magyar állampolgár is. Senki sem kivánja azt, hogy valaki letagadja nemzetiségét, de azt sem tűrhetjük nyugod- tan, hogy ellenségképp itt Magyarország te- rületén éljen és gyarapodjék, azután ugy szel- lemi, mint anyagi javait Magyarország rom- lására érvényesitse. Ugy a született ma- gyarnak, mint a nem magyar anya- nyelvü magyar állampolgárnak egyformán életbe vágó érdeke, hogyaKärpätoktölaz Adriáigpén- zétsenkiseadjakülföldre, oly dol- gokért, amilyeneketide haza, még jobb minőségben kap, mint külföl- dön. Urzim! Csak egy kis akaratot kell tanusi- tani s egy csapásra kiszorulnak a külföldi ányv izek, legyenek azok élvezeti — vagy vógyvizek, hiszen azoknál idehaza mind- kettőből jobbak vannak. Nagy hiba az, hogy nem is ismerik sokan mig a külföldieket álmuk- ben is el tudják sorolni. Uraim! Legyenek önök mindnyájan s egyenkint apostolai a yar ásványvizeknek. Gazdagitsäk Ma- gyarországot e2y pár százezer koronával az- által, hogy kültöldi vizeket ne tartsanak s ne szolzáljanak ki s ha netalán valaki mézis inni szeretne kül!öldi vizet, győzzék meg őt, hogy annál jobbat adnak neki s még hozzá hazait. Szeged. Mussnai Dénes polg. isk. tanár. --- Page 269 --- 1906. szeptember 5; VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK TELEFON 53—66. BUDAPEST, Vill., JÓZSEF-KÖRUÜUT 31 B. ásványviz nagykereskedő szállít legjutányosabb árak és pontos kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. Gyorsfényképek. Weisz Antal. isz ig: Ó 2. ives Ö- V.z 2 W eisz Antal igen jó ember, szives, elő. társas uzsonnát rendez. zékeny és kedélyes. Pedig hát azt mondják, hogy aki egyszer csalódott, annak a homlokán marad egy ráncz s a szivében egy adag keserüség. W eisz Antaléban nem maradott, aminek az az oka, hogy ő igazában nem csalódott; | pedig — volt szonya. Ez a «Märväny-menyasszony» Budán lako- zott, de jobb volt a nevénél: ha már- vány volt is, nem volt kőszívű Weisz An- talhoz. Annyi vendéget csábított Weisz Antal asz- talaihoz rántott csirkére s jó budai borra, hogy sokszor szüknek bizonyult a ház. Hiába volt, Weisz Antal hütlen lett hozzá s átpártolt a Király-utczába. Ott csak menyasszonya volt, itt házas lett, tulajdonába véve a cbécsi sörhäz»-at, ahon- nan uralkodik Gambrinus budapesti hivein. És az ő uralkodása kedves, dicsért város- szerte, s hogy mindig is az lesz, semmi két- ség; mert hát Weisz Antal elve jó sör, nagy pohár. ey märväny-menyasz- Hruska János. Hruska jános nevét beirta a történe- lembe, ami annyit jelent, hogy Hruska mindíg lesz, azaz akkor is lesz, amikor már nem lesz. Mindezt pedig annak köszönheti, hogy az Ő törzsvendége volt a magyar költők feje- delme, Jókai Mór. Nála tanyázott feje- delmi, vidám kiséretével, amelynek minden tagja egy-egy csillag volt az irodalom és a művészet egén. És Hruska otthon találta magát a par- nassusi környezetben s nem egyszer keltett vidámságot jóizü ötleteivel. A költő-király egyszer meg is veregette a vállát: «Derek ember, Hruska, maga sem hagyja a Pin- duson ökör nyomát!) Ha majd apróra megirjäk a nagy költő életét, jut hely abban Hruskának is, igy te- hát osztályosa lesz halhatatlanságának. Mindezt pedig köszönheti Hruska az ő szeretetreméltó egyéniségének és vendeglöje otthonias jellegének, jó borainak és konyhá- jának s aini ennél is nagyobb: magyar lelke- nek, tüzes hazafiságának. Ezek emeljék őt tovább a jó hír és a sze- rencse utjain! Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Szeptember 7-én délután uzsonna Kraj- csovíts Rezső vendéglőjében Mädtydäsföld, Közlekedés a czinkotai helyi érdekü vas- uttal. Szeptember 14-én a miskolczi kongresz- szus miatt nincsen reggeli. Szeptember 21-ikén Szű:s és Balika ét- termében, V. ker., Deák-tér. dékok folyósii Ajänljuk t. irányban szolgál a társulat vezetősége. alapon — an a kamat, dij és részjegy mindíg csak S: „Jö barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a kik „Jö barátok" társaságának nevezik magukat, ezentul minden szerdán, délután 4 órakor Szeptember 5-én Száger Jözsef ur ven- déglőjében, IX., Ranolder-utcza 31. szám. Szeptember 12-én Lukács Gyula ur ven- déglőjében, VI., Hungária-körut 101. szám. Szeptember 19-én Lukács /ános ur ven- déglőjében, I., Fehérvári-ut 14. szám. KÜLÖNFÉLÉK. Vendéglő átvételek. Budapesten az Andrässy- ut 39. sz. alatt Klivenyi Ferencztől Schuller József a Teréz- köruti Neiger-féle vendéglő volt főpinczére | vette át. Klíívényi Ferencz szaktársunk pedig megvette a , Központi Vásárcsarnok" vendéglőjét Kleinhackl Józseftől. Mindkét üzlettulajdonosnak sok szerencsét kivánunk. A budai „Kispipa“ uj kézben. L’gefi Imre fővárosi derék szaktársunk, ki a Jözsef- körut 68 szám alatt 17 éven át kezelt jö- | hirü vendéglőjét Herbszt Mihálynak elad- ván, megvette a budai Margit-körut 14. szám alatt levő „Kispipa“ vendéglőt Kersancz Ferencztől. Uj üzletét e hó 8-án vette át. Ajánljuk a t. közönség párt- fogásába. Magyar vendéglős tankönyv. A szakiskolai év kezdetén, nem mulaszthatjuk el a ven- déglősök és a tanulók figyelmét T7örök Istvánnak, a szakiskola tanárának: „A magyar vendeglösök — kézikönyve" czimü könyvére felhívni. Nagyban elősegithetik a vendéglősök alkalmazottainak előrehaladá- sát, ha e szakkönyv megvételét ajánlják. Ara leszállitott árban 2 korona. Kapható a szerzönel VII. Kertesz-utcza 38. és az iskolába VI. Ersek-utcza. Fényes esküvő. Páratlan szép esküvő folyt le a mult hóban, a budapesti teréz- városi templomban. Mosshammer Ottó zeneakadémiai tanár vezette oltárhoz Prindi Teréz kisasszonyt, Prindl Nándor Andrássy-uti ismert népszerü vendéglős szaktársunk bájos ifju nevelt leányát. A templom ez alkalommal virágokkal volt pazarul földiszitve és az operaházizene- és énekkar gyönyörü dalokat adott elő az ifju pár tiszteletére. Az esküvőn szá- mos rokon, többek között még Ameriká- bólis voltak jelen. Násznagyok Prindl/ Nándor és Vampetics Ferencz, nyoszolyó leányok: | Prind! Hermin, Reichenberger Olga, és Mosshammer Berta, vőfények: Mosshamer Román, Prindl Ferencz és ifj. Vampetics Rezső voltak. Az esküvő után fényes lakoma volt, melynek ételeit Nagy Ferencz, gróf Andrássy Sándor udvari főszakácsa készi- tette el." Szakácsok elhelyezése. A , Magyar Szaká- csok Köre" elnöksége tisztelettel értesiti a t. szállodás és vendéglős urakat, vala- mint a főurakat, hogy szakképzett szaká- csokat ingyen közvetit. Megkeresések a Kör elnökségéhez, Budapest, IV., Régi- posta-utcza 11. sz küldendők. levő előkelő vendéglőt | Elhunyt édesanya. A könyörtelen sors még az erős, edzett lelkü férfi szivén is akkor sujtja a legnagyobbat, mikor a szerető édes- anya ravatala elé kell állania. Az édesanyához köt a világon minden, az édesanyához, aki gyermekét szeretettel fölneveli s aki a vilá- gon egyedül hullatja a legigazabb könyeket, ha gyermekének balsorsáról értesül. Az ag- gódó, szerető, gondos édesanya, akit ugy szeretünk, akinek elmulása pillanatára csak gondolni is rettegéssel tölt el minden gyer- meki szívet. Megérthetjük tehát teljes mértékben két szerető fiu: Stobbe Adolf és Ferencz nagy fájdalmát, midőn szerető édesanyjuktól kel- lett bucsut venni örökre. Özvegy Stobbe Ferdinándné, született Metzner Krisztina urasszony e hó 26-án elhunyt. 85 éves agg matrona volt, szép időt ért meg és szenvedés nélkül, végelgyengülés- ben hunyta örök álomra szemeit. Temetése e hó 28-ikán ment végbe. A gyászszertartást Máté Károly ev. lel- kész végezte, aki megható szép gyászbeszé- det mondott. Ezután óriási részvét mellett elhantolták a kerepesi temetőben levő nyu- galmas sirjäba. Stobbe Adolf és Ferencz benne a leg- szeretőbb édesanyát vesztette el s éppen a derék lelkész is ezt fejtegette megható gyász- beszédében, vigasztalva az itthagyottakat, hogy bennök az édesanyai sziv továbbra is élni fog. Stobbe Adolf, aki előkelő józsefvárosi polgár, a függetlenségi párt kiváló tagja, je- les és köztisztelt társadalmi férfiu, hasonló- képp Ferencz is minden oldalról a legna- gyobb részvéttel találkozott a szomoru eset alkalmával. Mi is sietünk igaz meleg részvétünkkel enyhíteni az ő mélységes fájdalmukat. A hódmezővásárhelyi , Sas" uj tulajdonosa. Surányi Sándor a volt Jászberényi „Lehel“ szállodás Schlezinger Jözsef budapesti pinczer-ügynök — közbenjárásával meg- vette az ujonnan fényesen berendezett városi , Fekete sas" szállodát Hódmező- vásárhelyen. Az uj szálloda, melyet szrp- tember elsején vett át, kétemeletes di- szes palota a főtéren és alíg találni oly fényes üzletet a vidéken. A szinház és tänczterem pazarul diszes, a teremdi lete 20.000 koronába került, Surányi Sán- dor igen derék szakember. /7azer Berta- lan debreczeni szállodás nővérét vette nőül, aki maga is kiváló gazdasszony. Surányi Jászberényben volt — nyolcz éven főpinczér a _Ppüspök-ladänyi ág ág át | vasuti vendéglőben. A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erősitőleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket ; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapítják a vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szánló Miksa tulajdonosnál, Buda- pest, IV., Régi posta-utcza 10. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj heti időtartamra szämittatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- , mely az eddigi összes módokat előnyők tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18, Felvilägositässal minden --- Page 270 --- "TE 1906.. szeptember 5. — BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. A láb-bántalmak orvoslása. Semmiféle szakmában nincs kitéve a láb annyi meg- erőltetésnek, mint a mi iparunkban. Külö- nösen a pinczerck, akiknek egész nap talpon kell állniuk, csakhamar különféle lábbajokban szendvednek és bizony rend- kivül keserves egy ilyen makacs láb- reumát elviselni. Azért valóságos áidás a lábbajosokra az az uj gyógy-mód, melyet egyik derék magyar czipesz- | iparosunk Ryffkö Győző aikalmaz. Ryttkö ugyanis olyan hygienikus egészs gi czipő- ket készit, amelyek eddig felülmulhatlan eredménynyel gyógyitják a reumás beteg- séget, a lábizzadást és egyéb makat. Ajánljuk e derék hazafias iparost melegen olvasóink figyelmébe, Budapest, VIII, kerepesi-ut [29. alatt van. Elhunyt vendéglős Bil/ovizs Ferencz ven- déglős, 46 éves korában augusztus hó 30-án elhunyt. A boldogult 16 évig élt boldog házasságban Hoffmann Teréz ur- asszonynyal. Temetése augusztus hó 31-én ment végbe, a Felső-erdősor-u. 31. számú gyászházból, az óbudai rkath. temetőbe. Kiterjedt rokonság gyászolja. Költözködő bornagykereskedő. Borhegyi F. a népszerü, kedő augusztus hó else toztatott a hatalmas Haas get vál- Az ed- vel hely -palotában. digi régi helyiségből a Haas-palota jobb sar- | kán levő nagyobb helyiségbe költözött át, a Magyar kiräly»-szälloda felőli oldalra. Az szebb, izlésesebb és tágasabb. vábbra is Ő maga, a kedves modoru, finom, művelt, udvarias czégfőnők, Borhegyi F. személyesen vezeti, aki kedves modorával, kiváló szaktudásával és hozzäferhetlen egyé- niségével szerzett oly kiváló, elsőrendü hir- nevet a czégnek. Uj tagok. Nyugdij-egyesületünk tagjai közé legutóbb a következők léptek be: Heinemann Márton 600, Nagy Lajos 1200, Grosz Lajos 800, Taksonyi Sándor 600, Nagy György 1000, Budapest; Adler Jenő 1000, Prückler Károly 1000, Pocza Lajos | 1000, Héviz-fürdő; Varga Antal 2000, Bolya István 600, Partos Adolf 3000, Makó; Fritz József 1200, Onucsán Antal 600, Bartha Fe- rencz 600, Bátki Sándor 600, Marschal Jó- läbbäntal- | Uzlete : | szäm. | közismert, kiváló bornagykeres- | uj helyiség modernül van berendezve, | Az üzletet to- zsef 600, Miskolcz; Schindler Antal dapest; Horváth József 600, Schwarcz Zsig- mond 1000, Szeged; Rácz Sándor 1000, No- vák Andro 600, B.-Csaba; Koronczy Sándor 2000, Keszthely; Janauschek Vilmos 2000, Kecskemét; Horváth józsef 1200, Orosháza; Szabó Zsigmond 1C0J, Nagy-Szalonta; Be:- ger Nándor felem, 1000—2000, Fehérvár; Kovács Károly felem. 1000—50€ hely; Zajovits Ferencz felem. 1600—20600, S - A.-Ujhely; Moór Béla felem. 100)—2000} Bu- dapest; Fertetics István 1003, S.-A.-Ujhely; Grosz ur által: Andor Géza 1200, Meditz Endre 3000, Kasper András Budapest. A szakácsok köréből. A budapesti Magyar Szakácsok Körének helyisége a mult-. | kor megható szép epizód szinhelye volt. A Körben megjelent Kedvessy Nándor is, a bécsi Jokey-Club konyhaigazgatója, aki a: bécsi nemzetközi szakäc son első di- jat nyert. A derék magyar kollégát, aki ilyen dicsőséget szerzett a magyar szakácsművé- szet hirnevének, a szakácsok lelkesen ünne- pelték. Pápay Károly a lipótvárosi kaszin6 szakäcsfönöke beszédben üdvözölte, majd egy kis lakomát csaptak tiszteletére. Ked- vessy üdülni jött haza Rákos-Szent-Mihályra, ahol háza van. e NYILT-TER. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! 800 kororáv al Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. | Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutänyosabb árakban 600, | | Gangl Kälmän 600, Wida Ferencz 3000, Bu- | A.-Uj- | HORVATH és CSILLAG Mü-tekeasztal és dákó gyára. Magy. kív. törv. hejegyzett ezég. Árjegyzéket és bővebb | értesítések bérmentesen. TELEFON 95—3i. A Szinye-Lipöczi Lithion-forräs Salvator kitűnő sikerrel : használtatik | vese-, hügyhölyag- «> készvénybéntalmak ellen, hügy- dara és vizelet: nehözsögeknel,. a ezukros húgyárnál, továbbá a légzős es emesztesi -zervek hurutainál, Hugyhajte hatású! c Csira mentes ! vagy 4 ‚/ Kpersesen Vasmentes! Könnyen emeszthető ! Kapható asrany Salma 1 Ismételten tudomásomra jutott, hogy egy közönséges csaló azon czélzattal, hogy áru- jának vevőket szerezzen, azon valótlan hírt terjeszti, hogy közel egy század óta fenn- álló pezsgőgyáram egy más czég tulajdo- nába ment. át és hogy most már, az álta- lam előállított régi, legjobb hirnévnek ör- vendő Gentry Club | a budapesti országos: Gentry Club triple: see ) — kaszínó pezsgője City sec Hubertus sec pezsgőberokat ezentul más, általa forgalomba hozandó márkák lesznek hivatva. helyette-- - | siteni. Ezen; a legelemibb kereskedőiitisztességbe ütköző üzelmekkel szemben, a ti vevőközön- ég becses tudomására hozom; hogy cz6- gemben semminemü változás be nem ál- lott, az más czég tulajdonäba nem ment át és fent említett törvényesen védett már- káim csak is általam készittetnek és csak is czégem által bocsáttatnak: forgalomHa, elmeztetem tehát a t. vevőközönséget,, hogy eme közönséges csaló, valótlan hi- reszteléseinek hitelt ne adjon. Ha a t vevőközönség félrevezetésére és megkárositására irányuló üzelmeit, fent nevezett metán a jövőben is folytatni merészelné:. kérem őt mint tettenért csalót az ijfetékes rendőri, ható. ságnak kiszolgáltatni. Kiváló tisztelettel HUBERT J. E. pezsgögyäıos, cs. és kir. udv. szállító POZSONY: mohai Ágnes-forrás e. 9 -elhivás a szaktársakhoz! MAVAVAVAVÁVÁVA VA VÁVÁVA V AVAVAVAVÁVÁVI hogy Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! Itt az idő mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 do:uläsät, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünő asztali és bor viz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu r.klámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsöjet, AGNES-FORRAST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktärsak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. ásványvizzel szemben a a kitünő MOHAI --- Page 271 --- 1906. szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Nyilatkozat. , . Szivesen elismerem, hogy a Kristályforrás ásványviz kitünő asztali viz, mely a hasounemü vizeket jóval felülmulja. a buenos-ayresi sebészeti klinika főnöke. ) Dr. Franklin Girardi- hıe> Több nyitott és esukott omni- Omnibusz. buszkocsik, melyek leginkäbb fürdőhelyekre alkalmasak eladék. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; % Budapest, Vill., Magdolna-utcza 4. 70—80 hl. kitünő óbor, esetleg kisebb mennyiségben is e’adö Bicskén, Fejér vármegyében Veigl Mihály szőlőbirtokosnál á 32 korona. Vasutállomás helyben, Buda- pesttől vasuton 1 orányira. Kedvező szállitási viszonyok. szállodai üzletvezető 12 és 4 éves bizonyitványnyal, magyar, német és franczia nyelvekben gyakoroit és megbizható, bárminő hasonló állást elfogad. Czim a kiadóban. SIPULUSZ LAPJA élezlapja. Magyarország Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. legkedveltebb Elöfizetesi ár: Egész évre , 6 frt Fél évre 3 frt Negyed évre . 1 írt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. smegyer község (Pestmegye) c: sillaghegy tővében az ett igen régóta ismert, águ forrásból fakad. igen jóizü, eltartható borhoz "való üditő- lag és vegyileg meg- lannak és szénsavval kap- Szénsavval telítve szagtalan asztali vagy vizsgáltato való telitésre alkalmasnak találtatott. ható mindenütt. Telep : Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: 1l., Lukács-utcza 2. Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Hirdetmény. Gyulán a Kossuth Lajos-u. 13. sz. a. ujonnan épített Békésvármegyei Kaszinóban Hirdetmény. Egy igen élénk vidéki városban, sok hiva- talok, 4 országos vásárral egy kitűnő forgalmu nagy vendéglő egy katholikus egyénnek a szakmából 10 évre bérbe adandó. Az átvételhez 7000 korona szükséges csupán. Bővebb értesítéseket ad KESZLER GÁBOR, DÁRDÁN (Barany: megye.) Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő 48° C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, mesterséges szénsavas-, forró legfürdök a legmoder- nebbül berendezett Vizgyógyintézet bejárók részére is, jutányos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, Napfürdö. Dr Buling-fele belégző-gyógymód. Fangó-gyógymód Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztöszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg. gyengeség ellen. 150 hold árnyékos park. — docAutto ! Szt. Margitszigeti üditőviz : elsőrangu, szénsavv i telitett ásványviz, mint asz tali viz orvosi tekin élyek által legjobban ajánlva 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában Pensió-rendszer, saját kitünő konyha (berlet- yvecskek Allandó orvosi felügyelet Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Budapesti 1 központi tejesarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 saját kezelésben álló fióküzletek a város minden részében a vendéglősi állás 1906. október 1-én betöltendő. Minden időben legjobb minőségü 64 borokat áá 4 szällit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi borpinczészete Vácz. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szäm: 8. A vállalkozók a javadalmazást és a vendéglős kötelességeit, valamint a szerződés feltételeit Hoffmann Mihály ügyvéd kaszinöi gatónál Gyulán, a kör helyiségében megtudhatják. igaz- Lét Daylaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. ; 1 : Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. tartják . ü i 1 brä ég 4 x ki: helyekre adom, kik az export-sört egész éven át ják. Figyelmeztetés! mely évente árosi us ban" 3 vi ághírű Felkérem don t. kartársaimat fenti "sörre vonatkozó ajánlatokat Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető beszerezni. Tisztelettel idő: t; int az elmult idényben is, leszek bátor t, kartärsai- . x met ms rendelésre elkérni. SE Egyben van szerencsém b. tudomására Prindl Nándor adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben AR déslős — van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a nSalvatortt-sőrt — vendéglős — a müncheni , Paulaner-sörfőződe" magyar- országi egyedüli vezérfőképviselője Budapest, VI., Andrássy-üt 51. sz. --- Page 272 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. Tóth István tekeasztal és műbutor gyára — RUDAPEST — VII., Nefelejts-utcza 12. (saját ház). Alapittatott 1858-ban. | >>> AT; : Diógyőr város Előljáróságától. 104.— kgy. 1906 Hirdetmény. Diósgyőr község képviselőtestülete elhatá- rozta, hogy 10 kataszt. hold területén fekvő s a vasuti összeköttetés folytán sürün látogatott ’ e .. .. 28 A hévvizü fürdőjét a fejlődő igényekhez képest esetleg magán- vállalkozás utján kiépiti. Erről az érdeklődőket azon felhivás mel- lett értesítjük, hogy ezen fürdőnek akár örök áron való megvételére, akár egy hosszabb lejáratu haszonbérlet kere- tében történő kiépítésére vonatkozó ajánlataikat a község előljáróságához szeptember hó 25-ig beadni sziveskedjenek. Diósgyőr, 1906. augusztus 30. Előljéróság. Ajänlja ebédlő-asztalait, miat fordítható tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdo. minden nagyságban. — Olcsó árak! I Legujabb amerikai rendszerü sörhütö es kimerö szekrenyek (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : = m > = an mag ara On Pp ! pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. De- Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. Arjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifon-szikvizgep, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. --- Page 273 --- 1906.szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA DODO OO ODO DOC 07 OO OOO G0 Bérleti hirdetmény. F.-ZUGÓ, ezelőtt Ruzsbach-fürdő kezelősége közhirré teszi, hogy a furdo-vendéglot következő három, esetleg hat évre f. évi októ- ber hó I-&n a délutáni órákban bérleti árverésen bérbe adja. Bérbevenni szándékozók ajánlataikat a meg- © Magyar - Läpos nagyközség Előljáróságától. Sz. 533—1906. o Arveresi hirdetmény. Alólirott nagyközség előljárósága a község tulajdo- nát képező s Magyar-Láposon (járási székhely) főtéren, a mai kor követelményeinek megfelelő módon épitett s vendéglőnek, szállodának, bolthelyiségnek alka" mas épületet a bérleti idő lejárta miatt 1907. évi április hó 24-től kezdődő (6) hat évre az 1906. évi szep- tember ho 30-án d. e. 9 órakor, eredménytelenség esetén ugyanazon év október hó 8-án d. e. 9 órakor Magyar- Lápos nagyközség irodájában nyilvános árverés utján a leg- többet igerőnek bérbe adja. Kikiáltási ár az eddig fizetett bér évi 3810 korona és az ideiglenes adómentesség megszünésével az épület után járó adók. Fentirt határidőig zárt ajánlatok is elfogadtatnak, de utóajánlatnak hely nem adatik. Az ajánlattevők a kíki- áltási ár !/s részét bánatpénzül csatolni vagyis letenni tar- toznak, biztosíték (1000 kor.) ezer korona. Az épületben jelenleg is van az emeleten az uri kaszinó, balszárnyon a községi hitelszövetkezet és a gazda- köri kaszinó, jobbszárnyon a vendéglő, földszinten négy bolt és négy családi lakás, pinczék, nagy udvar és gazdasági mel- léképületek, nagyforgalmu korcsma s az emeleten vendéglő. E nagyközség élénk forgalmu, az országos és heti vásárai hiresek. A feltételek alulírott helyen a hivatalos órák alatt bármikor megtekinthetők. Magyarlápos, 1906. augusztus 22. A nagyközség Előljáróságától Szabó Anzor Sándor Szász József községi jegyző. jelölt időig küldjék be, vagy pedig személye- sen jelenjenek meg. Bővebb felvilágositással szolgál a Fürdőigazgatóság. FELSÜRUZSBACH, (Szepes megye.) u. p. PODOLIMNM. DOCSVHGST7OE0EESEEEOESESEOEEOEGELEDSES községi biró. OOO ODO OHE DODO? CHO OOH HDOO E 1 2 : S 3 3 : : : 3 : : e © © © © © 9 © & © © im S © © KK Siklós nagyközség Előljárósága. A melenczei görögkeleti szerb egyhäzközsegtöl. 1493. szám. — I. 906. Árverési hirdetmény. Siklós nagyközség képviselőtestülete f. évi augusztus hó 21-én tartott közgyülésének 8—60 kgy. sz. a. hatá- rozata értelmében közhirre tesszük, hogy a község tulaj- donát képező „PELIKAN” Cz. 352. szám 1906. Versenytárgyalási hirdetmény. A melenczei gör. kel. szerb egyházközség, mint a melenczei Ruszánda gyógyfürdő tulajdonosa a fürdői vendéglőnek három évre leendő 60€0€ GE bérb AS a : érbeadására nagy vendéglő es szálloda az 1906. évi szeptember hó II-én délután 2 órakor Ai Ruszánda gyógyfürdő nagytermében megtartandó fő-, mellék és kerthelyiségeinek üzembentartási Ohne] hafemanc ÉN joga hat (6) egymást követő évre, vagyis 1907. évi január versenytárgyalásra ezennel határnapot tüz ki. A bérlet kikiáltási ára évi 2026 korona. Ver- senyezni kivánók tartoznak a versenytárgyalás meg- kezdése előtt, a kikiáltási ár 10%o-At bánatpénzül letenni, egyuttal tartoznak okiratilag kimutatni szak- értőségüket vendéglősi minőségben. Szerződési feltételek az árverés előtt alulirt egyházközségi ügyvivőzégi irodában hivatalos órákban megtekinthetők. Közelebbi értesitést visszpostabélyeg csatolása mellett alulirt ügyvivő szolgáltat. hó első napjától 1912. évi deczember hó 31-ik napjáig, folyó 1906. évi szeptember hó 24-én délelőtt 9 órakor Siklóson a városház tanácstermében ötezer (5000) korona kikiáltási ár mellett nyilvános árverésen bérbe fog adatni. Bänatpenzül az árverés megkezdése előtt a községi pénztárnok kezére egyezer (1000) korona készpénzben vagy óvadékképes értékpapirokban teendő le. Zárt ajánlatok az árverés megkezdése előtt a községi jegyző kezére teendők le. Az árverési feltételek a községi jegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. 9390993050095 Melenczén, 1906. évi augusztus 20-án. VE CLECEC CGEGCEGC 995900 Kelt Siklóson, 1906. augusztus hó 21-én. Piperszki Kaménkó, Zvekits: Pero, Ő) Henfner Lajos, s. k. Mittler Ferencz, s. k. ügyvivő. elnök. községi jegyző. községi biró. © IECLEGCEEELELECCY 29 --- Page 274 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. Kávéházi, alkalmi eladása és vétele. Karambol és fordító billiard-asztalok, alpacca vendéglői berendezések és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R Képviselők : STRASSER A. és TARSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). Ára csak 30 korona Kardos Ferencz ! ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Käroly-körut 22. Telefon 80—02 (Röser-bazär.) Telefon 80—02 Villamos csengők, telefonok, villa- mos világitás, villamos motor kép- viselete. Viliámháritók, erőátvitel, villamos szellőztetők a legjobb rendszerü motorral. telepek villanyvllägitäsra való berendezése. Városok, falvak, intézetek, magán- épületek, szállodák, fürdők, és la- kások berendezése, 90 hektoliter, bor eladó. hegyen termett, Központi Költségvetés ingyen. Hokkes József és Társa borkereskedők BUDAPEST, V., Váczi- körút 46. szám. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyógyborokat, ezenkívül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. Vámonkivüli pincze: palaczkozva, vagy már amely Watterich A. Budapest, YIL, Dohány-u. & ZZ Vendéglős urak Ó-fehér bor 1904. évi termésü, zöld-fehér A bor a gyöngyöstarjáni Hajnal- hegy termése régi | időktől visontai bor számba kelt el. Rigó Alajos lapszerkesztő, Gyöngyös | (Hevesmegye). tást és értesít értesítést szóbeli vagy írásbeli ker- dezősködésre dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége UDA! PEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. A 48. számu szab, lég- nyomásu sörkimérő-ké- szülék, mely különbözik a többi ; készülékektől, önmüködőleg tehát minden járatlan egyén kezelheti s nincs kitéve az aránylag az előnynyel oly csek mindenkinek TM At. cz. szálloda-, ven- déglő- "és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlított fából, kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—1. figyelmébe ! ! abban tükrök és hogy záródik ; elrontäsnak, Az ärkülönbözet , hogy az ajánlható. Mm Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. 740] > Beitz János műesztergályos, dákó- és billiárdgolyó készitő, ká- véházi eszközök raktára és javitómühelye ; BUDAPEST, A VII, Akáczfa-u. 52. TELEFON 81—30. litásánál a jég zására valamint hütőkészü- lékekhez. Minden felvilágosi- Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellän- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, “5 és Andrássy-ut 74. A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla crős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. 17 krajczár. ! Pinezérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Baldóczi-ásványviz. ; Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünöbb üditő ital. , 18 fill. Us liternek ára (üveg nélkül) házhoz szällitva FA A Vi " " " " " " Főelárusitás: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (I. em.) A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. "zIAÁuPASG-IZSOPJEGgI Baldóczi-ásványviz. --- Page 275 --- 1906. szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 , ELSŐ LEÄNYKIHÄZASITÄSI EGYLET M. SZ-! > SVERMEK- ÉS ÉLETBIZTOSITÓ-INTÉZET \ Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) u Alapittatott 1863. évben c——: M. kiír. vinczellériskola Igazgatósága Eger. 572—1906, sz. Versenytárgyalási hirdetmény. Az egri m. kir. vinczellér iskola ta- nulóinak f. évi október hó 1-től kezdődő élelmezési vállalatára pályázat hirdettetik. Felhivatnak a pályázni szándékozók, hogy 1 koronás bélyeggel ellátott zárt irásbeli ajánlataikat legkésőbb folyó év szeptember 10-ének déli 12 órájáig az egri m. kir. vinczeller-iskola igazgatóságához nyujtsák be. Később beérkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ajánlatot tartalmazó boriték felső szélén ráirandó: , Elelmezési pályázat." A pályázati feltételek az Igazgatóság- nál a hivatalos órák alatt meg. ekinthetők. Eger, 1906. augusztus hó. A vinczellériskola igazgatósága. ILONA" ARTÉZI VIZ Elsö magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. | Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Fél liter ára 4 fillér, Rendelési czim : „Artesia“ budapesti vendéglősök szikviz és pezsgőitalok gyár részv.-társ. a városligeti ártézi kut bérlői. Mil Egresgyát 00 TELEFON s 72 | ejfert, Henrik és Fia : N ; ] A Í hentes-mester Budapest, | K R I STA LI ajman 0256 VIII., Német-utcza 21. sz. | cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok | Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. | természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely am : RA] iz) énsavva littetik. Az emésztést elösegitö pom- stb. részére a legjobb minőségü virstliket, szénsavval te BOT kolbászokat napi A árakon — A Megrendelé: Budapest. VII., Dob-utcza 90. sz. pás asztali ital. Vidékre WE " A x ; | szállítás. Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő sek pontosan teljesittetnek. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. | pugyájlalattól Budán. — St. Louis .904: Grand Prix. külföldre fuvardijmentes ANA A gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók NEUSCHLOSZ ÚDON és MARCEL egyszerü, szolid kivitelü, tömör, keményfa WI” hálószobák. Aw) Szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnya! 150 forint. Diszesebb kivitelben fényezve 180 forint. HMMM Egyszerre történő naavobh megrendelésnél megfelelő engedmény. SCHWARZ NÁNDOR [dt 9. 0.0 ln ll 5 A lt ll KA lk A Ál A lt ll Al ll Ők NA OL Több kitüntetés Többszörös : ! e. l { : BUDAPEST . VVISEGRÁDIUZG. en !: { : 9-2! N , 9. an N : " GYÁR: BUDAPESTEN - "1 + GYÁR:ZUPANJE. (SZLAVONIÄBAN) + "84 | í . -23. ? 4 3 ) 4 MAHUNKA IMRE asian BUDAPEST E———— :; VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. ? Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is kesziti, amelyek ? nálunk eddíg ismeretlenek. 4 3 ká kh hb át Ök MM BM MM s h, Tannen — Ű , r Rheumäban stb. szenvedöknek — U 0 mód | sok év óta kipróbált, orvosilag TELJES elismert, külföldön is szabadal- : * — mazott magyar találmányu KONYHABERENDEZÉSEK hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. MOSÓKONYHA BEREN- Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- É É É f rint eddíg felülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- " DEZESEK KEZ- ES ERÖ mészetes melegét, a rheumás betegséget helyreällitja, az egészséges - HAJTÁSRA szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- | Tésztavágó gép. óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, 7 " z BR kik hivatäsuknäl fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ES ESZKÖZÖK NAGY és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyögyit, a vérkeringést egyen- pektus ingyen. — Egyedüli készitője a feltaláló : ; GEITTNER ÉS RAUSCH czégnél BUDAPEST, VI, ANDRÁSSY-UT 8. SZÁM Arjegyzek ingyen és bérmentve. RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipdi megfelelnek mindama követelményeknek, melylyel az ember rés átal soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — Dr. Löffler Emil, 40 év óta működöm Budapesten, VI., Uj-utcza 19. szám. Igen tisztelt Rytkö ur! Részemre készített egy pár czggyel 1sllca mnegelégedésémet , €zi érdemelte ki ugy hygienikus, mint kiállítás tekintetében. gét mindenütt ajäülani fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Hársfa-fürdő, Bereg megye. letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- | RAKTÁRA JUTÁNYOS ÁRAKON : ] --- Page 276 --- 7 " 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. OKA szállodai és vendéglői segédek © I. évfolyam. szakközlönye. I. évfolyam. Megjelenik havonként kétszer, minden hónap 1. és 1 n. Szerkeszti : Varga István pinczér-egyleti elnök. — Kiadja: a „Budapesti Pinczér-Egylet és Önképző-Kör". — Előfizetési ára egész évre 6 korona, félévre 3 kor. — Az egyesület tagjai ingyen kapják. — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Kerepesi-ut 9/B. is ELADÓ BOR. A Saját termésü ós és uj, fehér és vörös hegyiboraimat 50 literen felüli mennyi- ségben szállitom Arjegyzéket kivánatra bérmentve küldök. Kehrer Károly szölöbirtokos, Versecz, Fehértemplomi-ut 39. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör szent István védjegygyel A a DA N pa r r % a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye 4; K u L © S A R S A N D 0) K ® a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, 4 | W | Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital egyszersmind kitünő szer meter m \ EI ; A 7 Á w | ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- Hesse: BRONZARU- ES CSILLAR-GYAR >555% szegényeknek "és lábbadozó betegeknek, valamint a vengéség különböző nemei ellen, és BUDAPEST. VI.. DESSEWFFY-UTCZA II. w : végre igen fontos szoptató nőknél, — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege 4 üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási v adöval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. AJANL : világító testeket szállodák. vendéglők, w — Cs. és kir. udvari és kamarai szállitó, DREHER ANTAL SERFŐZDÉJE | Budapest Kőbányán. i Városi Iroda: VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltes Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märozlusi-, kiviteli märeziusi-, koruna , (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, véd] 33554 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendeglők stb. | WV 41 részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. Különlegesség: dupla maláta kösör kékersékban. Nagyobb sörmennyiséget saját jégkocsijutbat Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyökér, sárga- Bodega de Santa Maria répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege A világhirü kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. ; 33 i 1 Asztali és befözni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, Sociedad del Hijo de C. Pitagoräs Malaga nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-fele, Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. | elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett Valamint egri fehér, siller és vörös | malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- 00099 hegyi borok 8909099 szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók kávéház és szállodában. kapható 1 z Magyarországi föraktär: Budapesten, VIII., Német-u. 57. LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) NA : Vigyázat! Minden palaczk hivatalosellenőrzési ezimkével van ellátva. Kérem tőlem árajánlatot kérni. — JUNG ANTAL. vezérképviselő. SG TT HA E TT Gártner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktára : Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. | : A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái 1V. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. "ar Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. Telefon: 95—33. IC) - Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- © szülék és csöngetyü berendezésekhez ( SH ! U való anyagok GP nagy raktára. Em] TÉS ! --- Page 277 --- 1906. szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA s 13 999993 9999999999 Szepesbéla város tanäcsätol. 112. szám. 1906. gazd. Bérbeadási hirdetmény. Szepesbéla város alólirott tanácsa ezennel közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező „Barlangliget“ gyógyfürdőt az ottlévő vendeglökkel, szállodák- kal, cseppköbarlanggal, villamosvilágitási művel és mindezekhez tartozó leltári tárgyakkal együtt 20-30 évre bérbeadni kivánja olyan vállalkozónak, aki elég biztosítékot nyujt- hat arra, hogy a fürdő helyes irányu kezelése és emelése érdekében a bérlet tartama alatt megfelelő befektetéseket is eszközölne. Bővebb felvilägositäsokkal szolgál SZEKENESIÍ TÁRSASKÖNR 999 Pályázat. A szerencsi társaskör 1906. január 1-ére téli és nyári helyiségei részére vendéglősi illetve üzletvezetői állásra pályázatot hirdet. Pályázók okmányaikkal felszerelt aján- lataikat a társaskör elnökségéhez intézzék bezárólag szept. 20.-áig. Levélbeli megkeresésekre vagy személyes tudakozódásokra felvilágosítást Dr. Szilva Béla társasköri ügyész ad. GEEGEGEECECS Sajt nagykereskz-dés. JUNG PETER! kei TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Föüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz Fiöküzlet: VII., Garay-tér 5. szám Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelek-, turista- és va- dász stb. konzervek. Mustár, hali déligyümölcs és mindennemü csemegék, tea likörök yar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgön rendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czikkek gyo-san és pontosan szällittatnak. Árjegyzék kivänatra ingyen Szepesbélán, 1906. julius hó 28-án A városi tanács. ÖCCECOEG CLCOCCC@LECS 2399999999 9999999990 | ESCELEECLELLEE HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sör-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézcsapokat, fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az állami ezüst-éremmel kitüntetve, —- TELEFON 29-03. — —— HUBEKT J E. FOZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány! Pontos kiszolgálás ! Elsőrendü, folyékony, száraz a szénsavat 72 21 N ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammo aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő: Da Sec; KUTASSY VINCZE úr ! Leszanasor Ar EBERHARDT ANTAL > M BUDAPEST, V., Ärpäd-utcza 9. szám. M A a Különlegességi jegy : LII... pezSgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30. ed --- Page 278 --- WTA Am. 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. Az „Erdelyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szällıtök KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Felső-Pulya község Előljáróságától. Hirdetmény. Felsőpulya község nagy vendéglője mely áll 3 vendégszoba, konyha és a vendéglős laká- sául szolgáló 2 szobából, I mészárszék, pincze, mosó- konyha, kocsiszin, jegverem, két istálló és egy 980 | /-öl utczai kertből 1906. év szeptember 20-án délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen 1907. január 1-től bezárólag 1909. deczember 31-ig bérbeadatni fog. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállításon elsőrendű érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, cCsemege- és EE gyógyborait. | Megkeresesere keszseggel küld ärlapot az igazgatösäg. FEET u Pedálos czimbalmok = itünö har il, erős szerkezettel, jöt- állással részletfizetésre is kaphatók Magá ulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom- iskola 1. rész 7 korona, II. rész Felsőpulyán van szolgabirösäg kir. järäsbirösäg, 8 Hegedü, fuvola, tárogató, : adóhivatal, takarékpénztár, a sorozás, ellenőrzési szemlék, adótárgyalások, fenti heiyiségben levő köz- ségi tanácsteremben tartatnak. Négy országos vásár szintén a vendéglő közvetlen közelében tartatik Az árverési feltételek a közjegyzői hivatalban betekinthetők. arina é Különf sajät keszitesü hürok kap Regi hangszerek becsereltetnek, Mind ü javitäsok elfogadtatnak. A : E: : N ERSNT RAIN STR Kelt Felső-Pulyán, 1906. év augusztus 12-én. Képes árjegyzék ingyen Horváth István műhangszerész, József föherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, !., Kelen!öld. (Saját ház.) Körmendy János, Kulman János, körjegyző. biró. DO DO DDD ADAM ááz——llll—————————— Pozsonyi kiáhítás arany érem & Kolozsvari kiállítás egyedüli áll. nagyérem BORSAJTÓK ÉS SZŐLŐZÚZÓK ‚| Vendeglömegnyitäsi jelentés! Tisztelettel értesítem a n. €. közönséget, hogy uj vendeglömet Szabadalmazott külömbzéki emeltyüs sajtók. Hidraulikos borsajtók, felső nyomással, szabadalmazott léczkosarakkal. Fa- és vasállványos sajtók két kosárral. Legujabb szerkezetü szőlőzuzók, kupos hengerekkel. Javitások szakszerü kivitele. <> e En dijtalanul rendelkezesre. gépgyára és VI., Király-utcza és Eötvös-utcza sarok SI ván vasöntődéje (a Király Szinházzal szemben) í f. hó 14-én, este 6 órakor, megnyitottam. A DArÉST! [ BUDAFOKI-UT Kiváló tisztelettel Röck István Budapest, postafiók. K A P s J o zZ s E F TELEFONSZÁM: 78—84. és 78—85. a Szt.-Margitszigeti vendéglők éveken Sürgönyczim : Röckär Budapest Városi raktár: IX., Soroksári-utcza 24. sz. Közlekedés a gyártelepre: Ferencz József-hid budai hidfőtől a budafoki villamos vasuton szakasz-jegygyel Röck-gyár megállóig Vasuti szállítmányok € Budapest — Kelenföld vasutállomásra kül-% dendök Sr == át volt bérlője és vendéglőse. == srerereterereletetellerererererel o Balf kénes gyógyfürdő igazgatóságától. Balf gyógyfürdő vendéglője 1906. évi október hó I-töl kezdve 3 évre bérbeadandó. Évi bér 1000 korona. Bővebb felvilägositäsokkal Balf gyógyfürdő igazgatósága szolgál. JOE EE EPE EEPEEEPEBEE el DOEESGHO00 vovVHHHoHHxi ® --- Page 279 --- 1906. szeptember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 LIZ 99 . . , Bachus szabadalmazott sterilizáló ü 1 x üveg hordödugö Ezen szabadalmazott sterilizáló üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi .szükség- letre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a megtörestöl, Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egészségre oly káros KENEZES!! mely a bor élvezete után rendesen főfájást szokott okozni. A ,BACHUS: borsterilizáló üveg hordódugó 6 EHE La lesz gyártva és pedig : 3 4 5 6 sz. Átm. "im 62 70 5 62 48/ 56 45/50 37/44 30/36 Ára korona: 3.50 8.— 2.50 BAHMANN És TÁRSA Budapest, VII., Külső-Kerepesi-ut 28. Kapható Kertész Tödornäl Budapest, Kristöf- tér és minden pinczefelszerelési üzletben. ffoToTorororororororototototototi ALSÓ-JÁRAI OLVASÓ-EGYLETTŐL. | Hirdetmény. Az , alsó-járai Olvasó-egylet" ujonnan épitett házába házilag kezelt italmérésére 5 kezelőül házaspárt keres. A feltételekről az „Olvasö-egylet“ felvilágositást. Az ajánlatok folyó évi szeptember hónap 6-ikáig adandók be. Az állás október hó 1-én fogla- landó el. Czim : Alsó-járai Olvasó-egylet Elnöksége. Alsö-Jära. (Tordaaranyosmegye.) fs 9 9) E? E E E 5? 9 9 9 5 9 9 es | BORHEGYI F.í palaczkozott bor, pezsgö, likör, 2 cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Maas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. ÁGAT AAA ATA [AG ATA ÁK KKK KKK Ka aaa aaa Legujabb találmány! Szabad. jégszekrény és pincze A jégszekrény csupán fából. Csak a viz felfogására van egy bádog tálcza alkalmazva, nem izzad, 700/0 jégmegtakaritás érhető el. Mes —8 "A elnöksege ad 000000000 Pech vo hentes, vendéglői, tejesarnok, ugyszintén házi használatnál nelkülöz- = hetetlen. A jégpinczék sokkal jobbak és olcsóbbak az előbbieknél. a Előnyük: a jég ugy tartja magát, hogy = egész idényben legfeljebb 257 0 apadás áll hat be. Kivánatra nagyobb hus és sörhi kamarákat megrendelés után készítek. Árjegyzékkel és költségvetéssel szolgál a feltalálója : " Bucsanyecz Józse Budapest, VI., Podmaniczky-u. 27 Teréz-körut sarok (a Nyugati pálya. udvar közelében.) N... aaa a A SL TT AT A KK KK aaa aaa a £EG SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). SZlLonan TÖPLEY JOZS CT“ A“ | A, Kaszanitzky István Csongrädon 3 és Boreladás. szállt ya elsőrendü {3 £3 fehér és siller borokat, 5 6 fokos, hektónkint £3 S 31 korona "Bi utánvét mellett, kölcsön hordóban. 3 DELETE D lyek sütőibe ságához merten LAKOS LAJOSIÍ takaréktüzhely-gyáros ja b 1 UJDONSÄG! $ilőbe való zer, ina BUDAPEST, IV., Váczi-utcza a0 s — TELEFON: 63—70, LEL—— TELEFON : 63.70. PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, VI, ) Kerepesi ut 47. üli | legdu kban Ala kaphatók mi szakba vág 00 ROBICSEK ADOLF : © : © 5) BUDAPEST. (ZZ) | (6 | Vil., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám Parafadugaszgyár : Pinczefelszerelési szaküzlet : Árjegyzék ingyen és bérmentve. [Sn A Alapittato?t I834-ben. Andrényi Kálmán tól — Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 280 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 5. [de e e c e o c Ő 3 A viläghirü franczia DELBECK & Comp. Í | reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu E magyarországi főlerakata "ZZ Do Eladó. >. A zilahi , Vigadó" szálloda részvénytársaságnak, Zilah város- tól bérelt s a város kellő közepén a legforgalmasabb helyen, a piaczon levő teljesen berendezett, elsőrendü szálloda, kávéház étteremmel, —— bálterem és szinházzal egybekötött nagy vendéglői s ezzel együtt külön kis vendéglői üzlete, igen kedvező feltételek mellett. — Vevő köteles az üzletet legkésőbb folyó évi október hó 1-én átvenni. — A bérlet még 10 évig NAAA NNANNANR = ; Välogatott füszeráruk, min- tart. A vételár teljes garanczia mellett évi részletekben 1 —7 E ———— ZS is fizethető. Azon esetre, ha vevő nem jelentkezik, a d ü bel- és külföldi | nagy vendéglői üzletbe kerestetik üzletvezető fő. E dehnemy bek es külfeldl Cs: | pinczer, a ki 5000 korona kaucziót köteles letenni és 1 : az üzletet szintén A évi október hó 1-én yen pezsgőborok, rum és tea, § | — s bekötve 1 > egybe ötve Ss liqueurök, sajt, vaj, kassai, Vendéglő a hentesüzlettel , eladó. N | Bővebbet a tulajdonosnál KISS MIHÁLY, APCZ (Hevesm.) ko] prágai sonka, felvágottak, | — — = = I [1 , ! a | gyümölcsök stb. stb. raktára. § | Modern asztalos és kárpitos BUTOROK EI A 2 N 2 2 | saját készitmény [4$— óriási választékban kaphatók $ Brázay Kálmánnal FAY ANTAL-näl, butorgyári raktár $1 Muzeum-körut 23. Telefon 44—71 Budapest, Ujvilág-utcza 6. sz. Telefon 44—71 Cs Villamas ! világítási berendezések. Vil: | | EAANANANAAAANAAAG : Villamos jamos kolibri ivlámpák. Vil- Tokaj- -Hegyaljai borok 2 } lamos brilláns lámpák reklám világitásra. ? Csillárok elektromos vilägitäshoz. Minden- literenként : Ajánlok sajáttermésüű hegyaljai boraimböl Szt.- margitszigeti sféle gépek hajtására alkalmas benzin-. asztali bort —.56, 60.—, 70.— és | itő 3 gäz-, és szivógázmotorok; üzemköltség 80 korona; ü I oOV I zZ } lóerőnként és óránkint 1!/2—2!/2 fillér. i x — és | , 1 KARA N s Fa ÉN (s 6k szamorodni Vort: o, 420. 1.50, 22651] szénsavval telitett ásványviz. } „SIMPLEX“ vizszürők. Arjegy- orona; : | 4 $zékkelés költségvetéssel szivesen szolgál aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. | Föherczegi Szent Margitszigeti gyögy- 3 ük ; U S. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá fürdő felügyelősége saját kezelésében H G A T 7 vasöntö és gepgyar borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba N : 4anz és 1 arsa „eszvenytärsulat rendelést kérek. Telefon 36—52. ! Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. | | Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. | (Tokaj mellett). Zemplén-megye. ! == 12 elsőrendü kitüntetés. Z— Főraktár : Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Sürgönyczim: FRANCOIS BUDAFOK. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII, Transylvania Sec Kkouis Francois 4 Comp. császári és kir. udvari szällitök. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. >>53>5>>535555 BUDAFOK. SEE CET MELLE LÉ L áá Hors Concours. Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Telefon: BUDAFOK 15. SZÁM. Rottenbiller-utcza 19. --- Page 281 --- XXII-ik. évfolyam. Rendkívüli ünnepi szám. Budapest, 1906. szept. 12. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az elsö magy. ersz. pinczemesterek és pinezemunkäsok egylete", a „Budapesti kávéh fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegelyzö-egylet“, a Győri pin gylet“, a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartärsulata“, az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki szállodások, vendég- lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek, a „Szekesfejerväri vendeglösök, kävesok és italmérők ipartársulatá"-nak, az „Ujpesti szállodások, vendeglösök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos Pinezer-egyesülel budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek K€ HIVATALOS KÖZLÖNYE. >33 segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egylet, a , Székes- Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 kor. | Félévre. . . . 6 kor. IHÁSZ GYÖRGY Wil. kerület, FAkáczfa-utoza 7-ik szám. Háromnegyed évre 9 ,, Evnegyedre . . 3 Kéziratok és előfizetések ide intézendők. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : Szerkesztőség és kiadóhivatal: ÓDA a Miskolcz városában egybegyült vendéglősökhöz! (Az 1906. évi szeptember 12-én tartott országos kongresszus alkalmából) E— fs] FE == ljött a szeptember! Isten áldott napja E nemes városban, magyar vendéglősök == Most hinti le fényét a szölögerezdre, | Törekvésiteknek legyen foganatja, == A szölöhegyeken, homokos sikokon A vendeglös ipar minden czelja, vägya, Reménykedve várunk bőséges szüretre. Amiért csak harczol, jusson diadalra. fe] Nincs a magyar bornak párja a világon, Nincs olyan iparág szerte a hazában, => Oly áldás a szüret mi magyar hazánkra, Melynek szebb és méltóbb volna hivatása, Hogy gyászos, szomorú, siralmas időkben S terhe mégis, legtöbb, jóllehet azért tán S=== Vigaszät a magyar a borban találta. Mert nem volt a multban hű összetartása. e Eljött a szeptember! S szerte az országban A vendéglős olyan derék házi gazda, Ez Egy hatalmas tábor im megmozdult ujra. Kinél otthon helyett, otthont lel mindenki, 5 sÉszakról, nyugatról, keletről és délről Figyelmes és gondos, megfeszült erővel, = Jönnek vendéglősink ismét kongresszusra, Dolgozni kell néki, ha meg akar élni. E Egybesereglenek Miskolcz városában Nélküle nem volna társadalmi élet, Hogy úgy, amint tették, minden esztendőben Egy szép kulturális feladatot tölt be A vendéglős ipar buzgó művelését S mégis minden teher, minden iparág közt == Egyesült erövel megbeszeljek szepen. Mondhatjuk legjobban a vendéglőst ölte, == Stilszerübb hönapot, mint a szep szeptember, Honszeretetben is mindig elöljärtak, Összejövetelre nem is välaszthattak, Magyar a vendéglős, az minden izében, Ebben a reménye a szőlős-gazdának, Amerre tekintünk szerte az országban, S a vendéglősök is ő velük aratnak, Honszeretet lángol mindnek a szivében. == Hogy összejöttetek magyar vendéglősök 5 ha ott fenn az égben a jótékonyságról == Először is azért kéljen hő fohásztok Az Ur angyalai évkönyvet vezetnek, Az egek Urához, Népek Istenéhez, Sok szegény tanuló, éhező agg, kisded, F==> Hogy minden áldását árassza reátok. Nyujtja bizonyságát a vendéglős szivnek. e= Aztän köszöntsetek azt a nemes värost, Magyar vendéglősök, akik összejöttök, sz Mely vendégszerető kebelét kitárta, Kongresszusotokra, Miskolcz városába, == Ünnepel titeket igaz magyar szivvel, Legyetek örömmel, forrón üdvözölve! S a vendéglősöket tisztesen ellátja. Munkátokon legyen az Isten áldása! == Nemes Miskolcz város ősi magyar város, A szép napsugaras szeptemberi hónap EL— Bors vezér szállta meg, fennáll ezredéve, Hozza el gyümölcsét munkátoknak végre, Dulta török, tatár, sok vihart kiállott, A vendéglős ipar jusson diadalra E] Minden rögöt áztat egy-egy honfi vére! S haladjon, viruljon a haza dicsére. == Uránia könyvnyomda, Budapest Vil., Rottenbiller-utcza 19, --- Page 282 --- Vendeglösök Lapja 1906. szeptember 12. Üdvözlet Miskolcznak ! regényes Bükk lankás ölé- fil ben dobog a felső-magyar- országi Kárpátok érző szive, Miskolcz. OO e s zf o] er 9 5 = fos re SS s. = = Os 192] =: X Ti = m 092 s ség karjai s mintha smaragd-koronát viselne, ugy hajlik rá az ősrengeteg lombsátora. Lábainál virághímes róna terül, me- lyet ezüst szalagként övez a Tisza, ez a szőke, kanyargó folyam, mely az alföld aranykalászát s a szinmagyar- ságot táplálja. A rengetegben szarvasok bőgnek, vadkanok csörtetnek, mélázik a kakuk, kopog a harkály és füttyenget a rigó; mig lent a sikon dalolva szántja az iranó felhőket a pacsirta s a csalitok- ban galamb búg és a hullámzó veté- sek sürüjében a fürjecske ver. Bent a városban a dolgos emberek élete morajlik ; dübörögve jönnek-men- nek a vonatok, megrakott szekerek döczögnek, dobognak a gyárak s a műhelyekben serényen döng a kalapács. Az utczákon sürög-forog a nép; lük- tető, nyugtalan mozgás mindenfelé. Tisztes, régi házak modern paloták- kal váltakoznak; iskola, szinház s egyéb kulturális és közgazdasági intézmény büszkén hirdeti ennek az ősi, de uj fejlődésü városnak bámulatos hala- dását. A város közepén emelkedik a szólő- koszoruzta Avas, melynek az alján a temető huzódik meg a reformátusok régi templomának árnyékában. Itt porladozik a mult század 30-as éveinek nagy szónoka, Palóczi Ádám s itt alussza örök álmát Szemere, sza- badságharczunk erős egyéniségü mi- | nisztere. Itt áll szinmüveszetünk törté- nelmében az oly szép szerepet játszó Latabár-család sirboltja s itt roskado- zik Petőfi egyik legbizalmasabb barát- jának, Berecz Károlynak, a 40-es, 50-es évek szép multu irójának, a Tudományos Akadémia érdemes tiszt- viselőjének hálátlanul elfeledett fejfája. S mintha ez a városközépi hegy csakugyan az ősök szellemének tanyája volna, előtte áll néma, de annál beszé- | desebb ajakkal Kossuth Lajos ércz- alakja, sugallván az uj idők uj nem- zedékének a mult és jövendő nagy gondolatait. Szellem lakozik ebben a hegyben; | fölebb a hegy derekán a föld lelke rejtőzik hosszu pinczesorban tüzes bor alakjában, élesztve a sziveket, keltve szép reményeket, nagy czélokért hevitve vágyat és akaratot. És a mikor holdsütötte estéken az avasi kolnák előtt mélán fölzeng a dal: , Fel, töltsetek fiuk a hon s leányokért!"" — bűbáj varázsolja el a lelket, para- dicsomi kép, elragadó tájék, a meddig csak a szem lát. Gyönyörüséges ez az ország s a ki egyszer az Avas borából ivott, az Avasról szertenézett, abban nem lohad le a hazaszeretet lángja soha. Talán ettől a varázstól oly tiszta a miskolcziakban a magyar szellem, talán ezért oly aczélos az izom, oly rettent- hetlen a sziv, melylyel a borsodi fiuk diadalmasan küzdöttek szabadsághar- czunk zivatarában. Üdvözlünk — Miskolcz, köszöntünk Borsod, szép jelentekre következzék boldogabb jövő! a mikor hatalmas lesz a magyar és nagy lesz birtoka; mert szivét megint ősi szellem, ősi erény 4ölti el. Í Kivánjuk ennek az időknek mielőbbi fölvirradását; mert most posványban ernyedezünk s rabságban sorvadunk. Mielőbb riadozzék az Avasról a sza- badság tárogatója, bugó szavát messze visszhangozzák a Bükk ormai, hadd legyen már egyszer béke és ünnep ebben a sokat hányatott országban! Addig is, mig reményünk valóra válik, ünneplünk téged Miskolcz, modern hala- dás ifju erőtől duzzadó városa! Udvözölnek egyszerü, munkás pol- gárok, az ország vendéglősei, a kiket megtisztelő szeretettel fogadsz falaid között. Tanulni és munkálkodni jöttünk ide. Tanulni tőled igaz magyarságot s égő honszerelmet; kitartást a törek- vésben s bölcseséget az eredmények fölhasználásában. Munkálkodni jöttünk ide iparunk fölvirágzásán, melyben a mi szakmánk az, a mi az ut, mely összeköt; az, a mi a kovász, a mely éleszt. Szak- mánk eszköze az idegenforgalomnak, tüzhelye a társaséletnek, a barátság- nak. Tápláljuk a testet s deritjük a kedélyt. Hivatásunk egyszerü, de nemes; a modern világban a nép jólétének pótolhatlan tényezője. Ebben a tudatban emelt fővel jövünk és szorgoskodunk; mert a mi jót szak- mánk emelésére kivánunk, azt a haza boldogulására cselekeszszük. Légy üdvözölve hát, Miskolcz, a munka koszorutlan napszámosaitól ! Ám a koszorut, a mely csak a dicsők homlokát ekesitheti, kezeinkben hozzuk s neked őszinte hódolattal nyujtjuk . . . Homlokodról ne hervadjon le a babér soha; üdén viruljon békében és vész- ben egyaránt! Ihász György. Mátyás király a csárdában. Irta: Romme. - Ma Puszta-Palota, egykor Kiräly-Palota volt. Ma szél siránkozik az omladozó falak között, hajdan kürt harsogott, hárfa pengett s ürült a billikom. Igazságos Mátyás királynak pompázott itt a vadászkastélya; innen törtetett a Bakony rengetegeibe vadkanra s néha-néha édes ka- landra, Hej, akkor jö viläg volt erre! A värpalotai ember szekeret nem szamär vonszolta, nem köport árult; hanem királyi jobbágyként bö- ségben élt a Cserhegy árnyas lankáján. Mär ma meseszámba megy a jóságos, a nagy király dicsősége, valamint álomnak rém- lik a magyar akkori világbíró hatalma. Nem száguldoznak többé a fekete sereg paripái, a király kéjlakáról busan vijjog a halálmadár s a szép Várpalota utczáin gond- ülte arczczal ődöng a nép, fel-felsóhajtva: Meghalt Mátvás király, oda az igazság! Ej, forduljunk el a sivár jelentől; szálljunk vissza a multba enyhülni, emelkedni. * Még csak alig szürkült, a kastélyudvaron megharsant a kürt s a peczérek két kézzel is alig tudták pórázon tartani a csaholó | ebeket. | A kastélyból legelébb Pöttön ka karikalábaival s a tűrelmetlenkedő ebeket uszitva, a peczéreket bosszantotta. Borbincsnak, a főpinczérnek váltig bizony- gatta, hogy rokonságban lehet csülleng ko- póval; szakasztott olyan vicsorgo és vörös a potája. A szép Európának is bika volt a megejtője. Azt mondják, minden 5kör az ő ivadéka. Ennek miatta Borbincs Európa asszonságnak is vére, tehát nemesak kutya- | fajta, hanem fejedelmi sarjadék is. A vastag trefähoz prüszköltek a peczérek s Borbincs is czikákolt; bárha ugy lätıtlanba megtapogathatta volna Pöttönt, alighanem eszébe jutott volna saját családfája is. De hát Pöttöntől mindent el kellett sziv- lelni, lévén ő a király kedvelt bolondja. Borbincs nagy megkönnyebbülésére az ud- varon termett a rőtszakállu vadászmester is, igy hát kiszabadult a páczból, mert a bolond mindjárt azzal kezdett kötődni. Későn kelt, kigyelmed! Most járt itt staféta a Paptetőről; az a vadkan küldötte, akit kel- med az äldozatköre a felséges ur elé invitált. Azt izeni, hogy nem jöhet el a találkozóra, | mert beleállt a köszvény a bal tomporába. | Akármint hurrog is kigyelmed, azt mondom, hogy ma nem- kanra terül a háló. Sarkantyuk sietős pengése, fegyverek 7ö- reje hallatszott az emeletről, mire a csatlósok ázott le | szaladva állottak vihogó paripákkal a nagy tornácz elé. Nyomban előtünt a király délczeg alakja, szemeiben a kedv tüze csapongott s tag- jai a duzzadó erőtől idegesen feszültek köny- nyü vadászzekéje alatt. Pöttön, mint a gyik, a király elé furakodott s nagy fejéről csücskös sipkáját lekapta, sza- kasztott olyan volt, mint egy hasas veszprémi csobolvó, melynek nyakáról letekerték a ku- pakot. Hát kelmed csimpolyäval akar vad- kant ejteni? — Ha vad lesz is, inkább maglót szeret- nék már én; mert maholnap megforditjäk a czimerem, Örökösökre vágyom, hogy ne csak szomorkodók, hanem örvendezők is áll- janak a koporsómnál. A király mosolyogva lépett kedvencz fe- kete paripájához, Pöttön pedig térdre eresz- kedve, a kengyelt tartotta. A király nyeregbe pattanva, mosolyogva huzta meg Pöttön fejbubján réczefarokként meredező tincsét. A bolond ugrándozva dörzsölte meg ko- ponyäjät s hálás pillantást vetve a felségre, háromszor csókolta meg a tenyerét, mintha hajáról a király érintését áhítatosan a szi- vébe akarta volna szivni. Majd eliramodott s egy fehér öszvérre kapott, amelyet asszony- módra ült meg, mindenütt imádásig szere- --- Page 283 --- 1906. szeptember 12. Vendeglösök Lapja 3 (LL Haza és nemzet A nép, melyet a faji vonások, a nyelv és emlékek közössége füznek össze, nemzet s | amig benne a faji összetartozás tudata, nyel- vének és hagyományainak szeretete magasan lobog, független államiságra hivatott, az em- beriség oczeänjäban megkülönböztetett a sors minden viszontagságai között. Az embernek is vannak gyökerei, de ezek szivéből sarjadzanak s a kegyelet szálaival mélyednek abba a földbe, amelyen bölcsője ringott s ahol ősei sírjai domborulnak. Ezért nincs és nem volt nemzet haza nélkül; hazát- lanul csak hordák kóborolhatnak. ! A haza összessége mindannak, ami szent és kedves az emberi kebelnek. A kiben él a haza iránti szeretet, abban eleven tüz a szülők iránti hála, erős a hit az isteni Gond- viselés rendelkezéseiben. Ennek nem ott a haza ahol jobb az élet; hanem ott, ahova a | kifürkészhetlen végezés helyezte, ahol gyer- meki lelke öntudatra serkent s először deri- tette orczáira a boldogság mosolyát e szép világban való gyönyörködés. "Még az állatban is megvan a honához való ragaszkodás: a vándor-tecske évről-évre föl- keresi elhagyott fészkét s kiveri belőle a bitorlókat. «Aki hazát cserél, szivet cserél) mondotta a költő. És csakugyan. Akik honuktól el- szakadnak, magukból nem ölhetik ki a régi- hez való vágyakozást s mégis — mintha Isten büntetni akarná őket hütlenségükért — gyer- mekeik szívében ellenállhatlanul látják éledni az ujhoz való ragaszkodást. Az egész emberi- ség érzése lángol Eötvös dalában, a mikor igy énekel: «HMazät kiván, hazáért ver szi- | vem b — Haza nélkül olyan az ember, mint a tövestül kicsavart fa, mint a nyájból kivert bika: rideg és pusztuló. Mégis éppen korunkban, amely egyrészt a természetre esküszik, másrészt a legtermésze- tesebb érzelmek kiirtására törekszik, a ha szeretet és a nemzeti érzület elfojtására hatal- mas áramlat viharzik. A gyülölet és guny, az álokoskodás és rá- fogás egész irodalmi arzenálja működik, hogy az embert eltäntoritsa a hazától s a nemzeti vonzalmaktól. És ezt azok teszik, akik egyre az emberiség nyomorán siránkoznak. Teszik ezt azért, hogy a mostoha sorsukban semmi megnyugtatót ne találjanak, szivükböl minden fölemelőt kivessenek, hogy igazán röghöz tapadottak legyenek s állatias vágyak- kal csörgessék a lelki szegénység gyötrelmes bilincseit. Ezek nem az emberiség megváltására tö- rekszenek, hanem elvaditására, nem jobb- létet, hanem csak zavart, hogy ők annál vak- merőbben játszhassák a duskáló tribunok ämitö szerepét. Am az elégedetlenség, a megélhetés foko- zódó gondja ideig-óráig kedvezhet ennek a csuf szerepnek, hogy annál rettentőbb legyen a félrevezetett tömeg föleszmélése. Eljön a leszámolás, az itélet napja a hamis prófétákra, akik sötét lelkük árnyát vetették az emberiség legszentebb eszméire. Eljő az idő, mikor a hazugságok kärtya- vára leomlik; a mikor megint szabadon léleg- zünk, tisztán látunk s megkönnyebbült lélek- ke! fogunk áldozni a haza oltäränil az igaz- ságnak és a szabadságnak. Hogy ez az ünnepélyes, boldogitó pillanat mielőbb elkövetkezzék, annál buzgóbban szit- sák magukban a hazaszeretet és a nemzeti érzület zsarátját azok, akiket a nép megron- tására kieszelt tanok meg nem fertőztettek. A haza és a nemzet csillaga ragyogja be otthonunkat, ez világítson munkánkban. Igen, munkánkban is, kössön ez akár a műhelyhez, akár a gyárhoz, akár a hivatalhoz; mert igazi törekvés, lelkiismeretes teljesítés csak azoktól várható, kik szeretik s igy meg- becsülik hazájukat s a hazában véreiket. Akit csak üzérkedés köt a föld egy-egy da- rabjához, aki embertársaiban csak nyerészke- désének médiumát látja, az ilyen bizony mit sem törődik azzal, hogy az ő hazájának nem vál szégyenére az ő sáfárkodása s az ő ága nem ejt-e foltot annak a népnek jó hirén, amely között élősködik; | kiknek mert ha | egyszer ezeknel kitelik a becsülete, hät fäj- | dalom nélkül állhat tovább uj hazába, uj nép | fájának falánk hernyójául. Éppen azért minden foglalkozásban a haza és a nemzet csillaga legyen a vezérlőnk, kü- | lőnösen az iparban, melynek a virágzását csak | az erősen lüktető, mindent betöltő nemzeti érzület biztosíthatja. Ellenkezőjének szomoru féldáját láthatjuk magunkon, mert a realitäsig hagyta el az ipart, hogy saját vesztére, ide- gent boldogitson. nálunk | nem fejlődött nemzeti érzület | Hogy e botorságnak szomorun kaczagtató ideje elmuljon tőlünk, az ipari haladásnak zsibongó városában, a szép Miskolczban, is- metelten szivére kötjük országos gyülésünk vendéglőseinek, hogy minden vendéglő egy- egy hajléka legyen a hazafiságnak, a magyar- ságnak, mert ebben a válságos időben sz ség van arra, hogy ne legyen magyar sziv a hazához idegen, nemzetéhez mostoha! Szomoru, szép nóták, akik diadalmasan élitek tul a tünő századokat, mint Krisztus a jászolban, ti rozoga korcsmák kemény lóczáin születtetek el- busult szívek vigasztalására, fölemelésére. . A gyász könyüit sem kendővel, szárítják föl. Az elköltözött emlékezetére toros kupáktól enyészik a Kzeség sivár s édes tudattá válik bennünk az a szjtelem, aki volt, az van is, lesz is. borral ürített érzete hogy hanem A vendéglő, a bor és dal apotheosisa költésze- tünkben: «Korcsmärosne aranyviräg.» «A korcsma lätott tisztäbb sziveket mär, mint a kiket naponkent lát térdelni az oltár Fehérvári rda be van főstves. «Csärdabeli szép asszonynál bort iszik az öreg bojtär». «Korcsmärosne, látott-c már egy lo- von hét patköt?» «Hires csárda Akaratja, ton partja tartja. «Van egy híres korcsmárosné Dunántul, az ar is, az ágya is rózsából. «Be- csaliba nak a 1 tyärok». Fogd fel pa a szép szavad; vok, rézíteczéből isznak a bi. ás hát poharad, halljuk so hir, szerencse nem marasztal, csu- Sikolt, rikolt a sarkan- fattyu», «Sirjon, rijon a mig a hajnal az ablakot nem pirositja», «Cs ak romjain szomorko- magam, kevés ember érzi, hogy a helyén van: Pusztuló magyarság és idegen fajok, a ttära a magyar sziv sajog». «Pej paripám patkószege beh fényes, korcsmárosné Csőre lánya beh kényes. Szép csaplárné száz itcze bort, száz szál gvertyát n az asztalras. «Korcsinärosne rója föl a rézfokosom nyelére, hány itcze bort ittam meg hitelbe Korcsmárosné lánya, Ma- riska, kiállott az utcza ajtóba, ki van göndöritve a haja, csendőr-kapitányt csalogatja Jaj de magas ez a vendégfogadó! int tele van a pohár pán csak a fehér asztal. tyu, csókot kér a hegedü, be 1 barna bánatomat sirja, Ugyan kiért ihatunk már? Fele meghalt, fele el- ment, alíg vagyunk már idelent». «Ez a világ roz- zant csárda Nyárban ázol, télbe" fázol, mégis benne éjs zob. A halálos b: Magyar nótát hallott egyszer s a bajától elválik. Talpra ugrott s énekelte: három a, táncz hal Ki a legény a csárdában? «Ha elmegyek “korcsmäba bort inni, én utánam ne járjon senki sirni. «Henczidä- tól Bonczidáig folyjon a bor, mint tenger; ki nem iszik, nem ember. gadó, kicsiny az ivója, de magas benn, pa nötar. Ha bemegyek az i csárdába, ráülök a diófaszék lóczára. Korcs- márosné, mondja meg hát azt a jót: Melyik kis lány érdemli a koszorut», tett nagy, jó ura őldalán koczogva, amikor vig zsibongással, az ebek éktelen nyüszitése és ugatása között megindult a vadászcsapat. Silencium, Borbincs, egy kutya beszél- jen! fortyant föl Pöttön, Kinizsy rekedt har- sogásu vezérlő kiáltását kaczagtatóan utá- nozva. Majd czikornyázva, buffogva, mint az ösküi kántor, a fekete sereg indulóját énekelte. Rajta, rajta, szittya vitéz, Isten nyila, sziklarontó szélvész, Igy romboljon kardod csattogása, Hogy németnek e világon, A zsebráknak a Kárpáton Már ne legyen maradása. "Eb a mémet, cseh a Kutya, Rajta, rajta, szittya vitéz! Az urak majd lefordultak a nyeregből, még a király Is elnevette magát, annyira "furcsán hatott a kis majomalaku nyomorék idétlen hangján ez a hatalmas, vérgyujtó csatadal. Midőn az erdőaljba értek, a király intett s a csapat jobbra, lefelé kanyarodott, Pethnek váltva utat. Félórai lovaglás után elnyelte őket a ren- geteg, de ekkorra elborult az ég s hideg széltől harsogott az erdő. A társaság kedvetlenül elcsöndesedett az idő rosszra fordulásán, de azért csak tovább törtetett. Azonban valóságos orkánná zor- dult a vihar, ugy, hogy recsegve, csatto, hullottak a fák ágai s a vadászok veszély nélkül nem haladhattak tovább. Minthogy ilyen időben a vadászás ugyis eredménytelen lett volna, rövid tanakodás után vissza- fordultak. A mikor az erdőből kijutottak, rettenetes jégeső kezdett kadni, ugy, hogy a meg- bokrosodott lovak vadul iramodtak amodább a sikon fehérlő házak felé. Egy kalló és egy csárda állott arrafelé. A lovak ösztönszerűen vágta ittak a kocsiszine alá s a király és kisérői néhány pillanat mulva a csárda téres ivöjähan mele- gedtek. Asztalra kerültek a királyi pincze nektárai- val telitett átalagok, a csárdásné serdült leánykája pedig szalonnás rántottát tálalt a hófehérrel teritett asztalra a felség elé. A leányka szép és üde volt, mint a harma- tos ibolya s a király gyönyörködve nyug- tatta piruló arczán a tekintetét. Az izes étek s a tüzes borok csakhamar kedvre hangolták a társaságot s egy öreg czimbalmos is kerülvén valahonnan, a szi- laj és busongó nótákra összeperdültek az urak sarkantyui. A király megszólitván a csárdást, ez a fel- séges ur kérdésére elmondotta, hogy már husz éve gazdája ennek a kis utszéli vendéglőnek. Majd elmondotta, hogy megelégedettek sorsukkal; mindennél meg őket. Mig a gazda igy beszélgetett, a fiatal urak egyike gyöngédtelenül kezdett enyelegni a csárdásleánynyal, mire az ártatlan, szemér- mében megbántott hajadon apjához mene- kült s hangos sírással borult ennek széles keblére. Az apa homloka elborult s mély szomoru- säggal sóhajtott föl: — Hej, felséges uram, királyom, beh ször- nyü baj, hogy a nagy urak előtt nincs a sze- génynek becsülete! Már hogyne volna, mikor az én lovag- jaim védői a becsületnek, amely annál drá- gább előttünk, mentől egyszerűbb gunyába takarózik. Hát, most is azért jöttünk, hogy megüljük ennek az ártatlan hajadonnak a kézfogóját. Derék gazdánk, folytatta a király széké fölemelkedve, a magáról megfeledkezett ifjura mutatva, Toroczkay Péter lovagom ne- mert jóságos leányukkal az Isten nagyobb áldásával ajándékozta | vében megkérem e szép szüz, e nemes virág kezét. Nagy volt a megilletödes s az ifju Toroczkay elpirulva lépett a leány elé s remegő hangon, de az őszinte érzés meleg hangján szólt: ha akarod, boldog lesz a vakmerő. És nemsokára boldog pár lett a lovag és a csárdásleány. --- Page 284 --- Vendeglösök Lapja A szellem. Változnak az idők és mi változunk azok- kal. Az évek k a naptárban egyformák, nem az életben. Minden esztendő nyomot hagy rajtunk és bennünk; évről-évre szemmel nézzük a világot. más És amiként az egyes változik az idővel, ugy változik az egész emberis korszakaival, Ez a változás a szellemben nyi- latkozik meg. Minden korszaknak meg van a maga szelleme. A XIX. badság, a XX. századén a javak század szellemén az ideális sza- arányos megosztásának kérdése uralkodik. A kenyér gondja, a könnyebb mez Ez az oka, hogy korunk oly szegény a kedély szinesebb, illatosabb vir ban. módja foglalkoztatja most az elméket. Tudhat-e eszményekért hevülni, fenkölten gondolkodni, aki szakadatlanul a megélhe- tés nehézségein töpreng?! Innen van, hozy a tömez nem rajong többé ért, ellenben anyazi előnyökért zsarnoksá A polt y, amely kivívta a ságot, magára van hag delmében. N a szabads kész a al czimborálni szabad- a szabad it szakadás táton7 a ti lomban. Ezt a szakadást áthidalni, a kedélyek tel- jes elsivärodäsät megakad nemesebb és legsürgősebb feladat vozni most a leg- Korunk küzdelmében az egyesülés, az ér- dekcsoportosulás természetes szükség, ezért oly ı társadalom minden osztályában erős az egyesületi élet. Az egyesülés minden téren leginkább az an gi érdekek érvényesítésére irányul; ámde ezt nem éri el, ha nélkülözni ét. fogja a szellem emcelkedetts Alant járó, mindiz a rögre szegzett szemek- kel elbukunk a síma földön. Ha a kenye csak a kenyérért hajszoljuk, megzabálhatunk, de életgerjesztőn nem táplálkozhatunk; mert megiratott : Nem csak kenyérrel él az em- ber, hanem izével is», Förekedjünk általános jólétre, de ne csu- pán a hasra való tekintetből; hanem azért, hogy lerázva magunkról a nyomor bilincseit, lelkünk szabadon tisztább, magasabb ré szárnyalhasson iók felé. Ha nem akarjuk az emberiség elállatiaso- dását, szellemi tartalmat kell öntenünk e ma- teriális korba. Allitsunk oltárt minden egyesü- letben aszellemiségnekstisztult, eszményi felfogás legyen bennük az összecsatoló, egygyé forrasztó testületi szellem. Most, hogy Országos Szövetségünk Mis- kolcz városában tartja gyülekezeset, abban a városban, ahol a magyar költészet koszorus lantosának, Lévay Józsefnek eszményi világa láttatja virágos berkeit, teljék el szi- vünk a szép, jó és igaz kulturával. Ez legyen jellemzője a vendéglősök mai nemzedéke szellemének. Ez a szellem vezérelhet bennünket a jobb jövőbe, ez s nem az önös érdek-érzet emel- het bennünket arra a polczra, ahol szakmánk általános tiszteletének örvendezhetünk. a maga | élhetés | Ám erre a szellemre s ebben a szellem- ben nevelnünk kell magunkat. Ennek pedig egy hathatós eszköze van s ez a szaksajtó. Ez a sajtó az, amely folyvást gyarapitja szakismereteinket; ez, amely fölfedi pályánk ideális vonatkozásait; ez, amely foglalkozá- sunk megbecsülésére buzdit. Ez a sajtó volt az, amely szakmánkban megteremtette a társ szágos szövetséget is életre hivta. Lapunk, amely XXI. év óta munkálkodik ezen a téren, alapvetője volt szakirodalmunk- nak, m lyek már jznek, Lapunk ott állott minden intézményünk sejénél, igy hát mi tudjuk legjobban, mi- lyen volt az ut, amelyen idáiz értünk s mi- ‚etöje sok nemes eszmének, ame- ulást s magát az or- | jobbára megfogantak és pyümöl- | nők az eszközök, melyekkel sikereinket ki- |! vivtuk. Éppen ezért tiszta lélekkel mondhatjuk, hogy a szaksajtó az a varázseszköz, amely diadalmaskodott gyakran olyanokon is, ami lehetetlenségnek látszott. Hogy ma nincs iparáz, amelyben erőszbb volna a nemzeti szellem, hazafias — érzület, mint a vendéglős iparban, az a szaksajtó lelkes munkájának köszönhető. És ez a szellem, amelynek mindenkor he tenie kell ar vendéglősöket, most is lángol s kiolthatatlanul lobog a szak- a ma ma sajtóban. Éppen ezért kivánatos, hogy az országos szövetség ezt a szaksajtót különös figyelem- ben részesítse és gyámolitsa. Erre annál is inkább szükség van, mert az országos szövetség megerősödése ennek ácziójától függ, amint életre is ennek a sajtónak, illető akkor még a mi lapunknak a propagandája hivta. Szükség van arra, hogy az országos szö vetség ezt a sajtót gyämolitsa, mert a ven- dég a sajtónak az agit ezt a közönyt meg nem törjük a sajtó iránt, ennek a közönynek bénitó, fojtó nyomását az országos szövetség is érezni fogja. Kiv ség minden ánatos tehát, hogy közgyül az orszägos szövet- én szenteljen időt a szakirodalom métlatásának, pártolásra buz- |! ditva a vendéglősöket. Csakis elterjedt, olvasott sajtó teremtheti meg iparunkban az erős, fenkölt közszelle- met, amely nélkül tengődhetünk, de nem bol- dogulhatunk, FE A templom romja félelmes, a csárda romja szo- moru. Attól az Isten, ettől az ember bujdosott el. * Ha vendéglő nem volna, hajléktalanul dideregne a barátság. Ha vendéglő nem volna, hova lenne az agg. legény ? . Az áldomás hálatétel Istennek, de az ember me- legszik fel tőle. A vendéglő panoráma, melynek kukucsálóján még a hazát is meglátjuk s ami fó, mindennél szebbnek, istenibbnek látjuk. Az irgalmas szamaritänusnak volt a fejében va- lami a korcsma levegőjéből. * A hazáért egy pohár bor meg nem árt! — mon- dotta a költő. Legtöbbször egyebet sem kap a haza; mondja az élet. ősök zömében nagy a közöny s a mig / EEE IE 1906. szeptember 12 A kállai kettős. Mikor a sérelmi viták hires szónoka, a borsodi követ, Palóczy Ádám, lelkesedni és remélni ujra megtanitotta a nemzetet; a mikor hatalmas beszédeire mindinkább gyö- keret vert bennünk az erönkbe és jussunkba vetett bizodalom, akkoriban gyakran estek nevezetes sokadalmak Miskolcz városában. Nem leveles staféták verbuválták hanem az a titokzatos fluidum, amely min- den messzeségeken keresztül összeköti együttérző sziveket, amely ugyanarra a gon- dolatra bírja a Nyirségen pipázó täblabiröt, mint a kassai tizikust, azaz, hogy este mind- egyik azt gondolja, hogy holnap Miskolczra kéne menni. Mire aztán a Gönczöl-szekér rudat fordít, a táblabíró is, a fizikus is már hintóból nézi a visszafelé futó vidéket. Mikor a Bäräny»-ban, «Koro- náv-ban az urak az utiport rázzák magukról, nem győznek álmélkodni: «Hät kegyelmed is itt van? Ejnye, beh jó; de egyet gon- doltunk ! Aztán csak zörögnek tovább a csézák, dü- börögnek a hintók, csak jönnek ám az urak nemcsak Borsodból, hanem Abaujból, Zem- plénből, Hevesből, Szathmárból, méz Szabolcsból is, különösen, ha a «kanczel g gét látták kivonulni. Már a kiséretéből tudják, hogy merre veszi az utját s akkor nem ur az, aki rögtön nem fogat s utnak nem ered, ugy, hogy mire a miskolczi sorompóhoz érnek, egész tábor ver porfelleget a kegyelmes ur után. Napokig forr, nyüzsög aztán nóta mellett a hívatlan sokadalom, valóságos fiók-diaeta, ahonnan hirekkel, státusbölcsességgel térnek haza az atyafiak. Az öreg Vay gról, aki a szépséges királynő szebbik kanczellárja epithetont vivta ki me- gának, örömest el-eltanyázott Miskolczon, a hol az ő fesztelen mulatságain könnyebb volt szót érteni az ország bonyolult dolgai- ban. Egy ilyen «összebukkanäson» történt, hogy J . . . K . . . hevesvérü szabolcsi ur mélyen tekintett egy miskolczi ötvös bogárszemű fe- leség szemeibe, ugy találta, hogy az asz- szonyka sem nézett rá haragosan. A fiatal urak akkor sem vetették meg a ka- landot, hát J . . . öcscsurunk is izgett-moz- gott, törvén a fejét, miként környékezhetné meg a szép ötvösnét. Már kétszer, háromszor is megfordult a boltban, ugy, hogy az ötvösnek ritka busás napja volt; de J . . . az asszony körül csak nem érhetett el semmit. Kállay viczispánnak szemet szurt J. visel- kedése s mikor este mogorván látja az asz- talnál gubbasztani J—t, incselkedve szólt neki: — Öcsém-uram, tudom, hogy eminens volt iskolai studiumaiban, talán meg tudná mon- Össze, az miskolczi sőt "elme kocsi- dani, a miről itt vitatkozunk, hogy ötvös volt-e Putifárné ura? J. elvörösödött, de csakhamar kivágta magát. — Az volt, uram-bátyám. Innen van, hogy mostanában az ötvösök csak az Orsolya-szü- zek rendjéből házasodnak. --- Page 285 --- 1906. szeptember 12. Vendéglősök Lapja Jóizü kaczajt keltett a válasz, mert hát ta- | láló volt. Ugyanis a fáma tudott valami | Orsoly nevü özvegyről, akivel Kállay uram- nak nevezetes kalandja esett egykor Debre- czen városában. A viczispän is fölnevetett s az asztalra csapva, igy kiáltott: — No, igy már, öcsém, mi is eljárhatjuk a kállai kettőst. És nyomban fölállott a daliás alispán, a banda räzenditette a nótáját: «Czintänyeron, czintányéron pogácsa Híres tánczos volt ő kegyelme, s J. öcsém sem bognártól vette a lábát s ugy ropták azt a méltóságos, mégis leventés tänczot, hogy innentul országszerte divott a Kállai kettős, amely dupla, levegőben való boká- zójáról kapta a nevét. Most már nem járják, mert nincsenek da- liák hozzá. Lévay József. Aki Borsod gyűléseinek jegyzőkönyveit arany tollal irta, csöndes magányosságban pihenő aggastyän; de csak fejét lepte el az élet hava, szíve azon ifju, forró ma is, mint amilyen akkor volt, amikor az ő busongó, szép dalain méláztak a Bükk madarai. Ha ott jártok az Avason, andalogva jár- káljatok, mert ott dalolt s ott él is a költő, aki a magyar dal terebélyes fájába ma nemes, hervadhatatlan ágat oltott. Aki Mikes Kelemennek elleste, vi írta tenger zugásával zokogó fájdalmát; akinek fehér galambja ma is föl-fölszáll epedő ha- jadonok remegő ajkairöl a bucsuzó kedves után; Lévay József, akinek hurjairól igaz gyöngyként pergett a magyar szó hangzata, Miskolcz városában találta fel költészetének häboritlan bokrát. Itt, ahol ellát a, Sajóig, hol bölcseje rin- gott s az öreg dióta árnyékában meghuzódó hajlékig, ahol régi, puritán vidámságtól han- gos «szüretünk» kedves, visszahozhatlan je- lenetei után sóhajtoz a püből fel-f benő alkonyi szellő, itt me álmain a magyar Iyra egyik klasszikusa. Miskolczról lehetne sok nagyot és dicsére- teset mondani, de szebben jellemzőbbet ha ennél, hogy a költő és népe megértették s elválhatatlanul megszerették egymást. elreb- eng emlé alig- Lévay József valóságos élő szobor, any- | nyira tökéletes benne a sziv és lélek harmó- niája. Utolsója azoknak a fenséges márványala- koknak, akiket Kazinczy, Kisfaludy, Ber- , zsenyi és Kölcsey nevei alatt remekben őriz nemzeti Pantheonunk. Mint emberen a régi nemes urak patriar- chális patinája csillog, mint polgáron, poli- tikuson a sziv mélyén lobogó hazafiság meleg fénye ragyog. Hallgatag és visszahuzódó, ám ha tettekre parancsolta a kötelesség, zajtalanul serény- kedő. Erről tesz bizonyságot Lévay józsef élet- történetének minden mozzanata; ezért köl- tői babérja között mindenkor virulni fog a hazafiui érdemek cserága is. A vendéglősök, akik ipari haladásunkon munkálkodni Miskolcz városában jöttek össze testvéri kéztogásra, csak önmagukat tisztelik meg, ha megemlékeznek Lévay Jözsefröl, a költőről, Borsod vármegye közéletének ki- váló érdemü veteránjáról. Lett volna-e bujdosó kurucz, aki nem a saját nyomoruságán, hanem csak azon sóhajtozik: hová lettek, hová lettek magyarok dicső vezéri? lett voln: szegény legény, aki, ha betyár is, mert magyar fajta, szavát tartja? lett volna e gé é akinel GC nem kell a ke ép le. ü párnája könytöl ázik és hol mélázott volna a kon- dorosi öreg bojtär, ha csárda, vendéglő nem lett volna? . Bú a korcsma leghívebb üzletszerzöje. A lelketlen vendéglős — előbb-utóbb falja föl. önmagát Noét megcsuiolták a fiai szedett a szőlőlevéből. J óta, amikor tulságosan be- a botránykozónak! Az- büntetésül, a bor teszi csuffá a fiait. . A bort az igazság fi kedv méri s a feledés kinálgatja. eti, a A szép korcsmárosnék sok könyet, de méz több dalt fakasztottak. . A bor a költészet forrása. + A zene érzelmeink beszéde s ennek bor a tol- má . Ha romba dől az utolsó csárda, öÖsszetörik az utolsó czimbalom, . Nem annyira sártól, mint inkább könytől isza- mós a korcsma padlója. . A szív kulcsa a bor, melytől megnyilik benn jóság forrása. rész mindegyikünk otthonából. . A szálló egy Mercurnak is hiába volnának szárnyai, ha nem volna hol megszállnia. Karaván — se élkül hiába ugatna a kutya, nem haladna a k A csárda czégére a műveltség ősi jelvénye. . Az oroszok nevezik legmeltöbban a pinczért: csalavék;-nek, em ber-nek szólítják. Az igazi, jó pinczérben mindíg is nagy az emberség! . lassan ürül! a pincze. * Aho! hamis az itcze, Ha korcsma nem volna, a Forumon nem hallat- szanék a nép szava. Egy asszonyi hajszál. Kalapos kirälylval daliás ko- a fran- Hogy elkövetkezék a a cmoriamur rának mámorából való kijózanodás, czia háborukig divatban voltak a pozsonyi pro rege nostro diaetäkon a Nem azok a jóságos nénik és aranyos än- gyik, akik szerelmi kórságtól sinylődő ifia- kon megkönyörülve, szötték-fonták Hymen lánczait, nem ők jöttek divatba, hanem azok a csusogós asszonyok, akik egy-egy biztató susogóv asszonyok. pillantással, majd még biztatóbb igerettel, sőt — ha kellett — minden mennyeket meg- nyitó öleléssel puhitották meg az alkalmatlan hazafiak merev gerinczét s egy tüzes csókkal vagy ha éppen százzal, elnémitották a ku- ruczosan pattogó ajkakat. Akkoriban, éppen amikor Palóczy uram floskulusai a legjobban viritottak, Pozsony követ urait és jurátusait . . . Pálma grófnő izgatta. Valami idegenbe oltott magyar vér, a buj- dosók sarja, aki dunäntuli választékossággal beszélt magyarul, a haja pedig oly csillogó, fehér-sárgás, hullámos zuhatag volt, mintha Dévénytől kezdve a világ minden selyem- gubójának frissen gombolyitott selyme ké- pezte volna a nagy Duna vizét s ez az ő kihivó tejecskéjéről fodrozott volna le a sar- káig, azon tul is a «Schlossberg»-töl véges- végig minden utczáján, hogy a Diaeta élemedett és ifju urainak legyen mibe megbotlaniok vagy el is siklaniok, A milyen kenderes színű volt a haja, oly ét pillák és öldökök alatt nyiítak szemének ibolyái, észbontó, rendkivüli volt ez a dáma mind külső, mind belső lénvére. Csinált is n gabajodást a Diaeták urai között, ugy, hogy a komoly (értsd rokkant) honatyák bosszusan csóválták fejüket s már azon tanakodtak, hogy aktiora szánják magu- kat a «salus rei publicae» Mikor a «Zöld fa» meltat!ankodök zajától, linek látszott, történt Pozsony szóval, érdekében. ugy zsongott a a kitör föl már hogy s köze- másnap mezlepő edezés az országgyűlésen, Ádám mo- Aki csak majd föl- A borsodi követ Palóczy gorván s izzatottan járt fől és le. is közelített, a nyärsalta Z. báró tekintetével azonban, a pecsovicsok — rossz- nyelvü intrikusa azonban észrevétlenül egyre ötte settenkedett, mig hirtelen a bor- sodi követ vállához kap s két ujja között magasra tartva valamit, rikácsolva imigy kiált: Ádám! Ádám! mit cselekedtél? Mindenki oda néz, hát a báró kezében sárgás-fehér selyemszál imbolyog, éppen olyan, mintha Pálma grófnő selyem-zuhata- gának egy eltévedt szála volna. Általános elképedés: «Hät már Palóczy Ádám is? badsäg! Na, jó éjszakát, magyar sza- A borsodi követ átértvén a helyzetet, bilincset, mo- solyogva szólt: «A ha mindjärt asszonvi hajszäl is, Borsod követenek sem sem a kezere, sem a szivere legtölebb a hátához! a lábára, verhetik, nem amint látjátok csak Támadt óriási vivát s másnap eltünt a bűbájos Pálma grófnő s vele mindörökre ki- veszett Pozsonyból a politikai susogó asszo- nyok divatja. A csapra ütött hordó ellenállhatlan kortes. Borharmattól buján nyit a szerelem virága. . Néha Vénus is hiába kaczérkodik, ha Bachus nem segit ne a nyilát + Templomban az Istentöl kernek, Istent magasztalják. Ámor borban edzi bor mellett az Aki visszaél a borral, magát tiporja sárba. A bor elemeire bontja az embert: előbb a szel- lemet, aztán a bestiát választja ki belőle. * Aki nem iszik, nem is gyönyörködik. Mämor a legjobb piktor: pirosítja. a poklot is mennyé * Egy csepp bor a nő ajkain, tengernyi szere- lem a szívében. ; --- Page 286 --- Vendéglősök Lapja 1906. szeptember 12. Különfélék. Az ánziksz-király. A mi Örömynk. A főváros és a vidék előkelő közönségének leg- kedvenczebb sétánya a Kossuth Lajos-utczai korzó. Történelmi utcza ez, mert nem csak a radalom indult ki innen, hanem itt term a tulipán kormány Innen indult vil táló neves ellenzéki politikusok beszélge a jelszó: nem engedünk Bécsnek! És világgá repül innen Budapest szépségét és nagy A Kossuth Lajos-utcza egyik legnagyobb neve. zetessége az a dusan berendezett pompás papir- kereskedés, amelvet a 17. szám alatt Örömv Sándor fővárosi papirkereskedő rendezett be nagy buzgalommal és odaadással. Orömy Sándor reprodukáltatta a tulipán-kor- mány tagjainak arczkepeit, az összes honatvákét és kirakata valóságos kiállítás a korzón, annyian bá- mulják a vilá gérdekesebb, legszebb änzikszjait, mert nála jelenik meg a legelső specziälitäs mindiz. összeköttetésben áll szakiparunkkal is. Ő szállítja a vendéglősök, szállodások, kávésok papirszűkség- leteit, menü-kártvákat, étlapokat stb igy a ce révén valami, hirdetve : az änziksz! mé Örömy Sándor közelebbi és derék ánziksz-királyt jóformán a mi Orömynk-nek nevezhetjük Orömy Sándor egvébként régi magvar nemes családból származik, s Ő maga is végzett ember és derék hazafi, amit az is mutat, hogy az ex-lex alatt jövedelme 10 %9-ät ajánlotta fől a küzdő el- lenzék támogatására Örömy Sándor mindig kiváló érdeklődést ta- nusitott szakiparunk iránt és igy megérdemli, hogy a szállodások, vendéglősök, kávésok támogassák ót. A jánljuk szakiparunk tagjainak figyelmébe: Szeifricz Antal utódai részvény-társaság. st, VI., Andrässy-ut 4. Központi pinczék Budafo| fösulyt helyez nagyobb urasági tételek állandó keszleten tartására a termelőhelveken, hogy igy kereskedőket és nagyobb vendeglösöket egye- nesen a termelőhelyről szolgálhasson ki. Budape A Pannoniáról, idő beálltával rag ró szép fővárosunk nyiltak s ujra re Az ismét főlélénkült a mi Az összes színházak me; rékvágásba tér a zajos, vig Öszi fővárosi élet. A bud ti és vidéki előkelő uri közönség egyik leg veltebb találkozóhelye a Pa onia-szálló. A régi Pest egyik legér- dekesebb helvén, a Nemzeti színház mellett áll a 18-iki for- | | gyelmébe ajánljuk Herczeg kedves, régi stylben épült és népszerű épület. Reg- geltől k estig t soportban hullámzik szálló előtt a közönség. Reggel a vidéki szálló ven- dégek fogyasztjäk a elmes kávéházban a . Délután a Nem vidám Pannonia hires illatos az izletes a pompás Pannonia De legérdekesebb igy ősző: az esti órákban. Két jele tva játsza esténkint a le; ma nótákat az egvbesereglő elit közc gnek. Késő éjjel egy-egy vidéki szállóvendég robog nesztelenül gummi-kerekün a szálló elé, hogy a Pannonia tá- gas és otthonos szobáiban kipihenje a nap fáradal- mait. De ami a Pannoniát azzá tette, ami most, az uri közönség kedvenczévé, azt a nemeskeblü, derék, népszerű tulajdonosnak, Glück Frigyesnek kell érdeműül oldaluságánál és uri vonásainál fogva a magyar gavallér szállótulajdonosok mintaképe szol Pannonia mellett az a körülmény, hogy a portásnál már megszokott szólásmód így felelni a kvártélvkeresőknek: «Nincs egyetlen üres szo- bánk sem! Közönségünk figyelmébe. Felhívjuk közönségünk szíves figyelmét, hogy a mennyiben vendéglői és kávéházi berendezésekre van szükségük, azt szerezzék be Glück Márton czégnél, Hajós-utcza 17. szám alatt. Kaphatók itt ugy teljesen uj, mint használt potban jégszek- rénvek, bor- és sör-kimérő szülékek, alpacca- és khinaezüst-áruk, billiárd asztalok, székek, tük- rök, kasszák, stb., amint hirdetési rovatunkban olvasható. is Pártoljuk a hazai ipart. Mint már egy izben örömmel jeleztük az Alsó- Hámoron levő jóhírnevü «Szandrik» ezüstgyär részvénytársasággá alakult át. Hazai szállodásaink-, vendéglőseink sainknak haza érdekükben áll, hogy ezen, hazánkban egyedü i vállalatot megrendeléseikkel támogassák. Gyá ányai minden tekintetben sik n állják ki a versenyt a kuül- föld hasonczélu gyärtmänyaival. A «Szandrik f r központi raktára Budapest, tér 2 alatt van, Ismételten melegen ajánljuk olvasóink becses figyelmébe. Tisztelt vendéglős és korcsmáros urak szives fi- testvérek czég ásványviz nagykereskedőket, mely czég eddig is azáltal vonta különösen a figyelmét ma a t. vevőit, illetve megrendelőit pon- tosan és általánosan elismert szolid alapon kiszol- gálja. A czég telepe Budapest, VIII, József- körut 31/b. Telefon szám 53—066. Az összes hazai ásványviz-termékek állandóan friss töltésben kaphatók Irönunk, aki ritka műveltséggel, sok- | Legjobban | Nyilttér. (E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a szerkesztőség.) Ismételten tudomásomra jutott, hogy egy közönséges csaló azon czélzattal, hogy áru- jának vevőket szerezzen, azon valótlan hirt 3 wl óta fenn- terjeszti, hogy közel egy álló pezsgőgyáram egy más czég tulajdo- nába ment át és hogy most már, az álta- lam előállított régi, legjobb hirnévnek ör- vendő Gentry Club Gentry Club triple sec |) City sec Hubertus sec pezsgöborokat ezentul mäs, ältala forgalomba hozandó márkák lesznek hivatva helyette- | a budapesti országos kaszinó pezsgője siteni. Ezen, a legelemibb kereskedői tiszte ütköző üzelmekkel szemben, a t. vevőközön- ára hozom, hogy cezé- ás be nem ál- gbe ség becses tudomás gemben semminemü változ lott, az más czég tulajdonába nem ment át és fent emlitett törvényesen védett már- káim csak is általam készíttetnek és csak is czégem által bocsáttatnak forgalomba. Figyelmeztetem tehát a t. vevőközönséget, hogy eme közönséges csaló, valótlan hi- reszteléseinek hitelt ne adjon. Ha a t. vevőközönség félrevezetésére és megkärositäsära irányuló üzelmeit, fent nevezett netán a jövőben is folytatni merészelné: kérem őt mint tettenért csalót az illetékes rendőri ható- ságnak kiszolgáltatni. Kiváló HUBERT J. E. pezsgőgyá os, cs. és kir. udv. szállitó ] POZSONY. tisztelettel AJATATATATATA) BOKRHEGTI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea-főraktára BUDAPEST, GIZELLA-TÉR (Haas-palota). gáltatja. VALLE VL Adjánlja a legjobb franczia és “ * Magyar pezsgőket, cognacot és liköröket gyári árakon. Belföldi borait az első hírneves borterme- löktöl a legjutänyosabb áron szol- ——— Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. HIRDETÉSEK SZUTS ART ch HÜBER VENDEGLÖSÖK Budapest, V., Deák-tér 2. Telefon szám 43—77., ÁLÁLÁTÁTOTÁTAI ÉS BALIKA 0113 ch 1} Isörangu éttermek. «> A pinczehelyiségek pálma-fülkékkel ujjäalakitva. = & Női kiszolgálás. 2 & Czigänyzene és schrammel hangverseny. 2 & 9 £ Egész éjjel nyitva. FINOM SÜTŐDÉJE BUDAPEST IV., Reáltanoda-utca 10. ANTA we A , Nemzeti Casinó", , Országos (Gentry) Casinó", „Park-Club“, valamint elsőrangu éttermek szállítója. --- Page 287 --- 1906. szeptember 12. e Vendemtösök Lapja 7. 5 Az alföldi s HOMOKI BOR" java ! ! S | ELLE Az alföldi , homoki bor" java a , Szikra Gyöngye" KNEFFEL EDE kiskunfélegyházai szállodás saját termésü bora. Megrendelések KNEFFEL BÉLÁNÁL eszközlendők Kiskunfélegyházán. Zi Védjegy. Transylvania Sec LOUIS FRANCOIS & COMP. cs. és kir. udvari szállítók. Fülöp szász Coburg Gothai herczeg ő Fensége szállítói. BUDAFOK. XXX = 12 elsőrendü kitüntetés. FHORS. CONCOUFRS. Főraktár: Borhegyi Ferencz, Budapest, V., Gizella-tér 1. szám Vezerkepviselöseg: Ruda és Blochmann, Budapest, V., fikadémia-utcza I6. sz. — Sürgönyczim: Francois Budafok. Telefon: BUDAFOK 15. SZÁM. Fischer Miksa tojás nagykereskedő —— Budapest, VI, Dessewffy-utoza 35, Az összes fővárosi előkelő vendéglősök szállítója. Telefon 24—23. | ON TELEFON TELEFON Több kitüntetés tulajdonosa. Többszörös Jury-tag. MAHUNKA IMKE esäsz. és kir. udvari butorgyárosnát — BUDAPEST = Vill., RIGÓ-UTCZA 6 és 8 SZ. VIII, NÉMET-UTCZA 49 és 51 igen elegáns, modern és izléses lakószo- ÚT — II bák teljesen berendezve raktáron találha- tók; valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezéseit is késziti, amelyek nálunk eddig ismeretlenek. | Nagy választék modern butorokban. A T. C. SZÁLLODÁS, VENDÉGLŐS ÉS KÁVÉS URAK KU- LÖNÖS FIGYELMÉBE AJÁNLJUK : GÁRTNER ÁGOSTON ELEKTROTECHNIKAI CZIKKEK RAKTARAT BUDAPEST V. WURM-UTCZA 3. SZÁM TELEFON 99-00 A IZZÓLAMPÁK .Nernst--féle lámpák 1 foglalatok és min- dennemü -— világítási készülék és csön- gettyü — berendezé- sekhez való anyagok nagy raktára ever --- Page 288 --- 8 Vendeglösök Lapja . 1906. szeptember 12. MI a m aM | AA MŰNKA NEMESITI 5 Vo zz zz) TEGYEDŰLI MAGYAR ZONG ; GYAÄRA 31 ADDEN A HAZAFIAS MAGYAR KÖZÖNSÉGTŐL FÜGG A ZONGORAGYÁR- TÁS MAGYARRÁ TÉTELE! BEMUTATOTT ZONGORÁINK MINDEN RÉSZÜKBEN, MELYEKET ITT AZ ORSZÁGBAN , , söze m MAGYAR GYÁRTNÁNYOK ÉS A KÜLFÖLD LEGKIVÁLÓBB SZAKMŰVÉSZEINEK KÖZREMŰKÖDÉSE MELLETT HAZAI ERŐKKEL KÉSZITTETNEK. TARTÓS SZERMEZETŰHKNÉL, SZÉP ÉS DALI AMOS HANGJUKNÁL, NEMKÜLÖNBEN RENDKÍVÜLI TETSZETŐS KÜLSÉJJKNÉL FOGVA BÁRMELY KÜLFÖLDI ELSŐRENDŰ GYÁRTMÁNYNYAL SZEMBEN sm VERSENYK É PÉSEK, ÁR TEKINTETÉBEN BE — 1 9 — Z © = AS A KL EE - — ! " . 4 [MER ENDAE -ÖRAKTAR | BUTOR-, ZONGORA- ES ÉPÜLETMUNKÁK GYÁRA PEDIG OLCSÓBBAK, a s] = Ú VI — TI] . TALISMAN SEC | TORLET JOZS. ES TS4 S PROMONTOR (Budapest) — =) ) DO Déposé u o: Y --- Page 289 --- 1906. szeptember 12. Vendéglősök Lapja Alapittatott 1858-ban | Diszokmäny Páris. | Päris. VIL, Nefelejts-utcza 12. (saját ház). Ajänlja ebédlő-asztalait, mint forditható tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdok Tóth István —gzuvdarsr — | ST minden nagyságban. — Olcsó árak! Teljes konyhaberendezések. — Mosókonyha- berendezések kéz- és erőhajtásra. Pincze- gazdasági gépek és eszközök nagy raktára jutányos árakon: GEITTNER ÉS RAUSCH 7:6" BUDAPEST VL, ANDRÁSSY-ÚT 8. Árjegyzék ingyen és bérmentve. --- Page 290 --- 10 Vendéglősök Lapja : 1906. szeptember 12. Topits József Fia a Ferencz József rend lovagja cs. és kir. udvari szállító. Ajänl saját gyártmányu legfinomabb minőségü csöves tésztát t (maccaroni) s más tésztaneműeketes tarhonyát PS Különféle vegyészeti czikkeket, festékeket, kenczéket, olajokat és a legjobb minőségű ablakragaszt. "Éj We ©, KITÜNTETESEK: Berlin 1884. Elsö osztälyu oklevel Szekesfehervär 1879. Diszoklevel Gyár es iroda: BUDAPEST, VII., Dob-utcza 37. Budanesti országos kiállitás 1885 mint jurytag versenyen kivül. Legujabb találmány! Legujabb találmány! Szab. jégszekrény és pincze. Gsohwindt.téle szesz, élesztő-, liqueur- és rumgyár részvény - társaság Budapest VIII. Cognac-, törköly- és szilvórium-telep a van 0) jegmegtakarítás érhető 1. Mészá- há ználatnál és olcsóbbak az Nagykörösön, 4444444444244 ug kka ti jo bbi ik elé k Előny ik: 2 jég ja magát. hogy egész idényben leg- feljebb 257 0 apadás állhat be. kivá inatra nagyobb hus és sörhütő-kamará- kat megrendelés után készítek Arjegyzekke! és költségvetéssel szolgál a feltalálója. Bucsanyecz József Poimamiczky-uteza 27 Teréz-körút sarok (a Nyugati pályaudvar közelében). --- Page 291 --- 1906. szeptember 12, Vendéglősök Lapja 11 égők apja e A ASZTALNEMÜEK SZÁLLODÁK, FÜKDŐK ÉS INTÉ- ZETEK BERENDE- a a A A A SZERB KIR. UDVARI SZÁLLITÓK VÁSZON-, KÉSZ URI ÉS NŐI FEHÉRNEMŰ SZÖNYEGRAKTÁK, ASSZONYI CSÁSZ. ÉS KIR. UDVARI SZÁLLITÓK KIR. KIVÁLTSÁGOS NAGYKERESKEDŐK KUNZ JÓZSEF ÉS TÁRSA BUDAPEST V, DEÁK-TÉR 1. SZ | ŐRE BERENDEZETT RNERÜ-GYÁR : ALAFITVA 1802. ALAFITVA 1802. GYE HR 010040 X. ,, Jászberényi-ut ... ... ... [e] POZSONY, ... ... Lőrinczkapu-u. KOLOZSVÁR, ... Mátyás király-t. DEBRECZEN, ... Simonffy-utcza tv ZW As A r , r , [4 r , [4 r A A Magyar Fém- és Lámpaáru-gyár részvény-társaság — A A BUDAPEST és, KŐBÁNYA A Á BE Ezredéves $4. Tá , — kiállítás DT A A országos ús 78 díszoklevél 7 A A RAKTÁRAK: ] A Á BUDAPESTEN w VI. „ Terez-körüt és He y VII. , — Üllői-ut 3, a Kkályin tr WV w 4 W a v Petroleumlámpák, WW légszesz és villamos csillárok a legegyszerübb kiviteltől a legpazarabbig, W STILSZERÜ UJDONSÄGOK! a00 FEM- ÉS DISZMÜTÄRGYAK! Valódi ‚„„KIRÄLY-OLAJ‘ a legjobb biztonsägu PETROLEUM. TT] --- Page 292 --- 12 Vendéglősök Lapja " 1906. szeptember 12. SCHOTTOLA ERNŐ ) Hl esés FINCZEFELSZERELÉSI CZIKKEK ÜZLETE BUDAFEST, VII., KÄROLY-KÖRUT 9. BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY- UT 2. SZ. valtárát mindennemű pinczefelszerelési czikkekben . docassotól k ey kDakalók, Fummicsöyek; yot mr » e ugaszolók és kupakolói kisebb és nagyobb hollandi és Pinczefeiszerelési asbest szürőkészülékek, boros palaczkok, parafa-dugaszok, féle rendszerű borsajtók, szölözüzök szaküzl et (eze erjesztő tölcsérek, faedények, permetezők, raffiában stb. stb. EL Saját palaczkkupak-gyár — NAGY ÉS WATZKE, PINGGAU. Elismert első- rangu áruk ; BEITZ JANOS müesztergälyos, däkö- és billárdgolyó gyára Kávéházi eszközök raktára és javitó műhelye Budapest, VII. Akácfa-utca 52. (Dob-utca sarok) Tekegolyók ponto- ff” = 3 Csorba golyók ma- san és jutányosan esztergáltatnak A t. szállodások, vendéglősök és korcs- márosok kedvelt bevásárlási forrása. —: Árjegyzékek dijmentesen küldetnek. :s=- gas áron vétetnek és becseréltetnek. DÁKÓK >= megrendelésre HASZNÁLT golyók és dákók olcsón, állandóan legjutányosabban beszerezhető. ti tartatnak gyorsan és pon- | tosan keszittetnek. Telefon 81—30. Telefon 81—30. ALAPITTATOTT 1857 ALAPITTATOTT 1857 ) I BORSZÚŰRŐ Csász. és kir. szab, PETROLEUM. LEGSZESZ- ÉS VILLAMOS-LÁMPAGYÁR BRÜNNER TESTVÉREK BUDAPEST IV. KER., KORONAHERCZEG-UTCZA 3. --- Page 293 --- 1906. szeptember 12. Vendéglősök Lapja 13 108 MATTONI-FELE 01 | GIESSHÜBLER természetes égvényes savanyu-Viz, Legjobb asztali- és üditő ital! Kitünő hatäsunak bizonyult : köhögésnél, gégebajoknál, ALÁ ADÁSA N) HEHE OGGHGOGE ALÁ HE HOHEN AAL GO OHG AA AL OHG OHG OHG gyomor- és hólyaghurutnál. MATTONI HENRIK KARLSBADéÉésSBUDAPEST CEL— E Teréz-körut 37. S—==—= >= — 3 „a ii „SZANDRIK“ ! Központi iroda és főraktár: BUDAPEST, IV., VÁROSHÁZ-TÉR 2 Detail-raktár : VACZI-UTCZA 10 * Sürgönyczim SZANDRIK BUDAPEST — = — e. ) 3 2 Lefkovits J. és Társa Saját gyártmányu Ezüst-, china-ezüst-, || Evőeszközök és diszmű- BUDAPEST, Kiräly-uteza 36. SZ. alpacca- és pakfongäruk || áruk nagy választékban Cs. és kir. szab. tekeasztal, dákó és elefántcsont-golyó Kávéházi, vendéglői, szállodai berendezési czikkek gyárosok, Teljes kávéházi berendezési vállalat. TELEFON 14 74 TEE TELEFON 14. 74 Gyár: Alsó-Hámor Gyár : Alsó-Hámor a ak ak j ... Gyári árjegyzékünkkel avagy részletes költségvetéssel dij- Giro-számla a Ma- Postatakarékpénztári talanul! szolgálunk. gyar Orsz. Központi chegue-szám : 18191 Takarékpénztárnál. 32. ze EGT WWF Részvénytőke Az országos iparegyesület ezüst diszérmével kitüntetve, Telefon: 17—70 | 1.000,000 korona valamint az ezredéves országos kiállitás nagyérmével. L --- Page 294 --- 14 Vendeglösök Lapja : 1906. szeptember 12. ese SÁS ASS et aba S w ]PARSO = Fagylalt, jegeskäve, hidegkeszitme- nyek előállitásánál a jég sözäsära valamint hütőkészülékekhez. Minden felvilágosítást és értesi- tést szóbeli vagy irásbeli kérdezősködésre dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége Budapest V., Váczi-körut 32 MENTŐ GYÓGYFŰ-LIKÓR" (DSB PS — BUDAPEST (Központi vásárcsarnok) Lakás: IX. ker., Erkel-utcza 3. N ( MW Sürgönyczim : ZIMMER halászmester, Budapest 22 ZIMMER PÉTER iE—— Telefon 61—24 tengeri és édesvizi halkereskedő Az egyedüli czég, amely az elő- kelő éttermekben és uri háztar- Engl Bernát és Társa Cognac-seprű és törköly- täsban szükségelt összes halfajokat állandóan raktáron tartja, | 4 főzde, eczet- és likörgyär Vidéki megrendelések gyorsan BUDAPEST és pontosan eszközöltetnek, A Balaton Halászati részv.- Alapittatott 1846 Alapittatott 1846 társ. kizárólagos képviselőie Vendéglők és szállodák "TS ol Gyár és iroda: VI., Frangepán-utcza 12/14. sz. Se TELEFON 27—31 TELEFON 27—31 --- Page 295 --- 1906. szeptember 12 Vendeglösök Lapja 15 Védjegy ss Antal Védjegy Dreher Antal w. e. EN AWVÁI A\/S DREHER ANTAL SÖRFŐZŐ RÉSZV.-TÁRS. [ S. az vovarı BUDAPEST—KOBANYA : VÁROSI IRODA : VIII. KERÜLET JÓZSEF-UTCZA 36 Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, márcziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (4 la pilseni-), maláta-, bajor-, dupla märcziusi- és baksöret. = Saját palaczktöltés. Különlegesség: dupla maláta kő-sör kökorsókban ! Nagyobb sörmennyiséget Í e saját jégkocsijaiban szällit [ mi ln HH megyet EREKET TETTE E ELTETT] regen Eeen ya SAALE I 1 HH MUTETET MÁN HÁNÁNEEELYEE 1 --- Page 296 --- 16 Vendeglösök Lapja : 1906. szeptember 12 HERRMANN 1. L. CSASZ. ÉS KIR. FEMARU GYÁR BUDAPEST, IV. KER., ESKÜ-UT 6 Alapitási év | ! N / Ajänlja a legszolidabbnak elismert gyärtmänyait alpacca-ezüst, chinai ezüst s alpaccából szálloda-, kávéház- és vendéglő-felszerelések et Áriegyzékek, költségvetések dijmentesen. de — a — — RB N \ EC) TELEFON TELEFON BUDAFOK I I BUDAFOK — 30 — — 20 — x | DIADAL SEC " (franczia mödszer szerint) EBERHARDT ANTAL készvénytársülat szolgáltat lektromos áramot világítási és erőátviteli czélokra és hálózata a székesfőváros mindkét dunaparti részére, sőt a budai oldalon a nyaraló kültelki részekre is kiterjed. esessseceseseeee pezsgőgyárából, Budafok Központi telep és iroda: Budapest, V., Váczi-út 72. sz. Telefon-számok : 19-33 © 27-I8 a 27—47 --- Page 297 --- 1906. szeptember 12 Vendéglősök Lapja 17 BD ee 5.6: Ál ©) a” "E "COGNAC A tisztelt szällodäsok, vendéglősök és kávés EL (I OI L KULCSÁR SÁNDOR BRONZÁRU- ÉS ESILLÁR-GYÁR — BŐDADEST — VI. k., Dessewfiy=ufcza 11, sz. urak figyelmébe ajánljuk CZUBA-DUROZIER & 02 franczia cognacgyárát: PROMONTOR AJÁNL ; világitó-testeket 1] an [ ©) ] szállodák, vendéglők, kás véházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. ré- +44 Vezérügynökség : RUDA ÉS BLOCHMANN BUDAPEST szére. — Gdzfözdket, kerti lámpákat . + + . 600000 600000 00 me: ! 19] 4) TELEFON: 25-14 4 —9]5ELL——9DI e — EGG YOBB Csillaghegyi forráspiz szénsavval telitett kifúnő úditőviz, Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határá- | 4 E & ban fekvő Csillaghegy tövében az Árpád-forrás- CI de fele nak nevezett, igen régóta ismert, kitünő ízü és Czuß BAD DU ROZIERG X DISTILLERIE FRANCAISE tisztasägu forräsböl fakad. Szensavval telitve igen jóizü, eltartható, szagtalan, asztali vagy borhoz való üditő-ital. A forrás hatóságilag és vegyileg megvizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. (CE) KAPHATÓ MINDENŰTT. (ELL) Telep : Fővárosi iroda és raktár: CSILLAGHEGY Ill, LUKACS-UTCA 2. (Bekäsmegyer.) TELEFON 79-78. Tulajdonos : Csillaghegyi forrásviz vállalat, EA --- Page 298 --- Vendeglösök Lapja : 1906. szeptember 12 Az 1900. évi párisi világkiállításon collective a legnagyobb éremmel (Grand prix) kitüntetést nyert Fennäll1854 óta Díszokmány 1895." 1 apanyéröm tag 1896 Iszokmány aranya Jury-tag Fennäll1854 óta ELSÖ MAGYAR RESZVENY SERFÖZÖDE BUDAPEST-KÖBANYA Városi iroda: VIII. KER., ESZTERHÁZY-UTCZA 6. SZÁM Ajánlja: ászok, király, márcziusi világos, márcziusi sötét, , bajor mód", udvari „pil- seni mód", kétszeres márcziusi világos és sötét, valamint bak-söreit, továbbá saját töl- tésü palaczksöreit gőzpasteurizáló készülék- kel s a legujabb technikai berendezésekkel felszerelt kőbányai palaczksör osztályából Ezen a legujabb technikai berendezésekkel fel- Palaczksör-megrendelés: szerelt serfőzdénknek évi gyártási képessége Telefon-szám 56—58 400.000 hektoliter Hordösör-megrendeles: Az ország minden részében sörraktärosok által vagyunk képviselve; nagyobb raktáraink: — Budapestre, telefon-szám 52—59 Arad-, Szeged-, Miskolcz-, Kolozs- m—é——————— vár-, Nagyvárad-, Nyiregyhäza-, Hordósör-megrendelés: Temesvár- és Debreczenben vannak. — Vidékre, telejon-szám 52—60 --- Page 299 --- 1906. szeptember 12. Vendéglősök Lapja 19 ooo d / A legfinomabb Csász. és kir. CZÉGTULAJDONOS : ha Dr. Brauner Alfréd 9 a a világhirü pilseni BUDAPEST polgári sörfőzde GE vs & Pod (alapittatott 1842-ben) ie Tt ; 1. rat Ss pilseni ösforräs“ AA DT} N SS a kaps ES | X S FŐRAKTÁR : MA IX. ker., Beőthy-u. 2. DX TELEFON SZ.: 53—68, = JEG-GYÄR: IX., Soroksäri-utcza 94. TELEFON SZ. : 53—60. nevezetü gyärtmänya Palaczkok videkre pasteurizälva küldetnek, miáltal 4—6 heti tar- tósság van biztositva. — Buda- pesten házhoz szállítva. — Ren- delményeket kérjük kizárólag czi- münkre, mint a magyarországi vezérképviselethez küldeni: MEZEY ÉS TÁRSA Postatakarékpénztár GÖZFAVÁGÓ Budapest, IX, Ranolder-utoza 4, cheque-szämla 9191 ES FATELEP: = 2. Telefon 58-60. zz ] SÜRGŐNY-CZIM: IX. ker., Beőthy-u. 2. all OS JEGMÜVEK Soroksäriut TELEFON SZ.: 53—68, | EN MELLE A viläghirü franczia DELBECK & COMP. © © (4 reimsi pezsgöbor-gyär és a müncheni Hoíbráu 4 = m Celefon szám magyarországi fölerakata Telefon szám 6—12 6—12 O aE— OLLELLLZLZLLL— I Válogatott füszeráruk, Rum és tea, likőrök, sajt, 1 mindennemű bel- és kül- vaj, kassai és prágai Pp sonka, felvágottak, bel- és külföldi gyümölcsök földi csemegék, magyar és franczia pezsgőborók ez: nagy raktára ese de stb. nagy raktára 3e oO: O O BRÁZAY KÁLMÁN o --- Page 300 --- 20 Vendeglösök Lapja . 1906. szeptember 12. GANZ ÉS TÁRSA E E NIGO IRA JOZSEF ES LAJOS Ajáníják nagy raktärukat Bmw márvány-kandallókban. x : : A PAC . A ıdallök fütőkészülékkel ellátva szobák és szalonok ES GEPGYAR VÁROSI IRODA: RATIBOR ére, egy órai fütés után 16—18 fok meleget ‚biztositanz ak; : A . valamint légszeszfütésre is berendezve. Régi | ók RESZV.-TARS. IV., Ferencziek-tere 2. LEOBERSDORF vállaltatnak fütőkészülékkel való berendezésre. , leg jobb szerkezetü konyhaberendezés, mint takaréktüzhelyek, v 7 v om e ms] v \f V rostsütő, nyárssütő stb. "Az összes fűtések jókarbantartása ura- sägoknäl ugy helyben, mint vidéken átvétetik. lektromos világítási és erőátviteli berendezések, városok, köz- a kipróbált cs. és kir. szabadalma- 1 A 1 hl t " ségek, épületek és lakások számára Elektromos gépek, Füstelhäritäsra zott Nicora Lajos-féle non plus ultra —— tetö-, szél- és napnyomás elleni találmány áramszámlálók, ivlámpák és mérő ilékek. £ & Vasuti és közvágóhid berendezések, petroleum- és benzin-mótorok, szivattyuk, vizvezetéki szűrű-csapok és utihengerek £ % & D + A gyár a következő városi központi elektromos műveket létesítette : Magyarország. 40 Hollandia.. 2 Ausztria 22 LÉ S Belgium .. 2 Olaszország... 30 Monaco ... 1 Németország.. 8 Románia... 4 H Y 5 4-1 [A VI : 1 Spanyolország Bulgária... 1 i azdi AZIZZO eny és Portugália 20 Szerbia ... 2 R Oroszország... 20 Amerika... 9 z z x z Svájcz 58 Afrika 2 | Részvény-Társaság Svédország ... 5 A A Ausztrália 2 Anglia 2 A városában \ Budapest, VII., Kazinczy-utcza 53. szám. OLCSÓ ÉS EGYSZERÜ LEGTÖKELETESEBBEN SZŰR A BAKTÉRIUMOKAT VISSZA- TARTJA , BÁRMELY VIZVEZETÉKRE ALKALMAZHATÓ HIGIENIKUS SZEMPONTBÓL LEGAJÁNLATOSABB seket. Csillárok gyári raktára. | Gäzizzölängok jökarbantartäsa, 8 naponkenti tisztitäs mellett, lángonként és havonta 40 fillér Vendéglősök és kávésoknak nagy árkedvezmény! 1 | Acefylen-€gök nagy välasztekban || ; | 7 Arjegyzek kivánatra ingyen és bérmentve. | t. cz. szälloda-, ven-o Arak: I. számu szürö 20 déglő- és kávéház- kor., tartalékrész I kor. . 20 fillér. — II. számu tulajdonos urak becses || szürő 30 kor., tartalékrész e. valamint termőhelyeken fekvő új- és ó-bor készleteit ajánlja : figyelmébe ! 3 korona. Kapható: GANZ ÉS TÁRSA vasöntő és gépgyár részvénytár- saságnál és városi irodájában : BUDAPEST, IV., FERENCZIEK - TERE 2. valamint minden nevezetesebb vizvezeték-berendezőnél. I D © 1 S— A 1 = 7 Y . 7 Elvállai mindennemű gáz-, vil- 4 Tal 4) ——0 1) lany és vizvezetek-berendeze- © NYA Seifricz Ántal utódai PÉSZV.-társ. bornagykereskedés, Budapest, VI., Andrässy-üt 4. szám. Kimeritő prospektus rendelkezésre áll. --- Page 301 --- 1906. szeptember 12. Telefon 24—94. ur Müködesünk kiterjed egész Magyarország területére | A bejelentett óvadék azonnal elintéztetik Legmagasabb óvadék 6000 korona Kamatláb mindenkor a legmérsékeltebb | Uj tagok felvétele minden nap eszközöltetik | A bejelentett óvadékot titokban tartjuk | PEGEEOGEGEZEGEGEEEEOSO2 [a Honi gyártmány! © Honi gyärtmäny! Elsörendü, folyekony, szäraz =“ SZÉNSAVAT — ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96. 60 TI) 8 Pozsonyi kiállitás arany érem & Kolozsvári kiállitás egyedüli áll. nagyérem BORSAJTÓK ÉS SZÖLÖZUZÖK Szabadalmazott külömbzéki emeltyüs sajtók. . Hidraulikos borsajtók, felső nyomással, szabadalmazott léczkosarakkal. Fa- és vasállványos sajtók két kosárral, L egujabb Szerkezetü szőlőzuzók, kupos hengerekkel. Javitások szakszerü kivitele. <> 2 — Árjegyzék díjtalanul rendelkezésre. gépgyára és Röck Istvän vasöntődéje I, BUDAFOKI-UT Röck István Budapest, postafiók. TELEFONSZÁM: 73—$84. és 73—85. RK VDPHPEHH-PB 5000000000 BUDAPEST, Röckár Budapest Városi raktár: IX., Soroksári-utcza 24. sz. Sürgönyczim : Közlekedés a gyártelepre: Ferencz József-hid budai hidfőtől a budafoki villamos vasuton szakasz-jegygyel Röck-gyár megállóig Vasuti szállítmányok Budapest — Kelenföld vasutállomásra kül- dendők e Terézvárosi takarékpénztár m. Hivatalos órák: d. u. 4—6-ig. Vidékről óvadék | sürgöny vagy telefon utján is bejelenthető Fűrdőhelyre foglalót adunk, tőke tör- lesztés erre nincs Vendéglősök Lapja 21 Főpinczérek Országos Óvadék-Letéti Társulata BUDAPEST, VII. kerület, Erzsébet-körut 39. szám. Pénzintézetünk : szám. Telefon 24 —94. Óvadék folyösitäskor csak egy heti töke- és kamatfizetés eszközlendő sz. Terez-körut 4. Az óvadék visszaérkeztekor a tőkére fizetett részletek nyomban visszautaltatnak. Ügyvezető titkár: FENYVES HENRIK. ( egyasitt 1 Magyarhoni Üveggyárak Részvény-Társaság. ) N FÖRAKTAR : BUDAPEST, VI., Nagymezö-utcza 8. sz. kávéházi berendezések egyszerütől a legfino- mabb kivitelüg = = | Teljes vendéglői- és = Árje gyzékkel, részleges ajánlattal, avagy speczia- lis rajzokkal ingyen s ÁS mentve szolgálunk. Sanitas-Mustár Sanitas-Gyümölcsízek e] Sanitas-Paradicsom Sanitas-Gyümölcsbel Sanitas-Gyümölcsszörpök, EP erhalt minden zer és Csemege: DDD 9. Kaphatók minden füszer- és csemege-üzletben és a bpesti vásárcsarnokokban tl Telefon 62—10, Telefon 62—10. Pi LESS ETEL EL ELELELE DIDDDIDSDZIBDZDSDZABS? „SANITAS” fagylalt- és konzervgyár. GYÁRTELEP ÉS IRODA: Budapest, VII., Gizella-ut 53. sz Szepességi lenipar ! Szepességi lenipar ! gy p Weın KáROLY ÉS TÁRSAI vászon- és asztalnemü-gyárosok Budapesti föraktära: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazär-epület.) Ajänljuk hirneves szepessegi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő és minden e szakmába vágó gyártmá- nyainkat. — Szállodai fehérnemü beren- dezésekről költségvetéssel szolgálunk. Minden darab gyá- rainkból származó árut ezen védjegy- gyel látjuk el. 0! 3 72, x - A Cem zes t® --- Page 302 --- 22- Vendeglösök Lapja 1906. szeptember 12. ALAPITTATOTT 1869. ÉVBEN V ©) N AT ©) K ALAPITTATOTT 1869. ÉVBEN 100000000000 KI 100000000000 legfinomabb rum, törköly, szilvörium, eczet és likőr készitéséhez hideg uton, minden készülék nélkül Árjegyzék és kezelési Árjegyzék és kezelési könyv ingyen | könyv ingyen HH Mindenkor ——————F Legu’abb, kitünönek bizonyult friss sör! Törvényesen megengedett anyagokból 1! sörmérő- | : álló legjobb borderitő szer a készülék „RAPID“ szénsav- és légnyomással X borderitó por SO Nagy raktár borkezelési czikkekben, u. m. borderitő-por, savtalanitö, szintelenitő, bortisztitó szerek, nyulósborok javitásá- Magyarország legnagyobb raktára sörpezsgő- csapok, sörszivattyukban, sörhütő készü- hoz szükséges szerek és borbetegségek lékekben, sör- és borpalaczk-töltőkben, elleni szerekben — dugaszoló- és kupakoló - gépekben. WATTERICH hA.nál BUDAPEST EE vII. KER., DOHÁNY-UTCZA 5. SZÁM === AA BUDAPESTI LÉGSZESZGYÁRAK FELSZERELÉSI IRODÁI IV, ARANYKÉZ-UTCZA 6. $ VII, ERZSÉBET-KÖRÚT 19. Allandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villamvilá- gitáshoz szolgáló, legszebb kivitelü csillárokat és kandalló- kat, legujabb szerkezetű légszesz-tüzhelyeket és légszesz- fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasaló-készülékeket, vala- mint ipari czélokra szolgáló forrasztó készülékeket. 4 BUNSEN-féle LÁNGZÓKAT stb. A e Légszeszberendezések a legmérsékéltebb árak mellett pontosan eszközöltetnek, SÓS --- Page 303 --- 1906. szeptember 12. S pRkorra. 8 ki „BACHUS“ © Szabadalmazott sterilizáló üveg-hordódugó ] 7 1 Doz —] feá—]———— Számos kül- és 5. és 6. számu belföldi kitünő hordódugó csak szakemberek olyan hordókra al- és intézetek bizo- me- bete- kalmazható, nyitványai, lyeknek ürtartalma kintés végett ren- 100 literen tul nem delkezésreállanak. megy. | | sterilizáló Ezen szabadalmazott üveg hordódugó kitünően bevált, a kimérés, vagy házi szükségletre megcsapolt boroknál. Mert megóvja a bort a fölösödestöl, eczetesedéstől és a meg- töréstől. Szükségtelenné válik a hordó feltöltése és az egész- ségre oly káros KENEZES!!! mely a bor élvezete után ren- desen főfájást szokott okozni. Egyszóval ezen készülék alkal- mazása mellett a bor az utolsó csöppig élvezhető marad! | ED D En En VE U = LAKOS LAJOS ) takaréktüzhely-gyáros császári és királyi udvari szállitó BUDAPESTEN Gyár: VIII. ker., Bezerédy-utcza 8. szám Iroda és raktár : Mi ker., Väczi- utcza 40. | ! ] ] ! Készit és raktáron = úg m zn tart TAKARÉKTÜZHELYEKET minden alakban és kivitelben, UJDONSÁG! Sütőbe való nyárs, kezelése igen egyszerü, mintha tepsiben vagy serpenyőben sütnénk, azon kü- lönbséggel, hogy a csirkét, ka- csát, libát, vagy malaczot a nyársra tüzzük sütjük meg a tüzhely sütőjében. A nyárs-sütő ára roastbeuf-ros- telylyal együtt: 45 cm, hosszu 8 K, 40 cm. hosszu 7.20 korona. Vidékre láda és postaszállító-levél 80 fill Nagyobb nyárssütők urasági vagy vendéglői tüzhelyek sütőibe — a megadott sütő hosszuságához mérten — külön árban készülnek. és igy a levegőben Vendéglősök Lapja 2 TELEFON 55-19. TELEFON 55—19. PETÁNOVICS JÓZSEF Hotel & METROPOLE 8 szálloda I-ső rendü szálloda és étterem. I-ső rangu villamvilágitás, központi fütés, lift. Ebédek és vacsorák személyenként 3 koronától följebb tosan szolgáltatnak. Külön éttermek 20—150 személy szére, ebédek és vacsorákra becses rendelkezésre pon- ré- állanak. Minden kedden, csütörtökön és szombaton este 7 órától ROASTBEEF az angol kocsiról. Esténkint BANDA MARCZI zenekara hangversenyez. Petánovics Józset. --- Page 304 --- PALUGYAY J. bornagytermelők 222 nemes fajbora ! POZSONY. Vendéglős ök Lapja 1906. szeptember 12. VE 4 1900 Rt. PARIS --- Page 305 --- 1906. szeptember 12. Vendéglősök Lapja 23 Wahlkampf és Görög 99 ásványviz-nagykereskedők PP | Budapest, V., Nádor-utcza 17. A Borszéki viz, Brébi Olga-forrás, Szultán-forrás, Szlatvini Anna HUBERT J. E. cs. és kiír. udvari szállitó lithium-forrás, a Sztojkai viz, Szolyvai-, Polenai- és Luhi Erzsébet-vizek föraktärosai. POZSONY. ALAPITTATOTT !825-ben a PIE ST [| Emm N ff N EV Ű Raktäron az összes bel- és külföldi ásványvizek. ü Bee SE Mil Daulaner sör (Paulanerbráu) a Salvátorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendégiősnél BUDAPEST, VI. ker., Andrássy-ut 51. sz. Sentr Club“ a vidék részére ugy hordóban, valamint palaczkokban 25 és 1) U 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. ! | a budapesti országos kaszinó pezsgője Tisztelettel kérem t. ismerőseimet, valamint üzleti barátai- mat, sziveskedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. ; ‘ ss Figyelmeztetes! -8Q „City sec" A müncheni Paulá- hogy fenti sör a nerbräu czég ugyan- fővárosban már több az, mely évente előkelő — vendéglőben sban a vi- szoremint tisztelő „Hubertus sec“ Salvatorbräu ezen sör tel jelentem, hogy a is ag nälam , Satvatortssört megrendelhető és csakis olyan helyekre ezidőszerint, ugy- adom, kik az ex- mint az — elmult port-sört egész éven idényben is, leszek at tartják. Fel- bátor t. kartársaimat kérem igen t ker- megrendelésre felkér- társaimat fenti sör- ni. — Egyben van re vonatkozó aján- szerencsém becses latokat beszerezni. ! tudomására — adni, Tisztelettel PRINDL NÁNDOR vendéglős a müncheni ‚„Paulaner-sörfözöde“ magyarországi egyedüli vezérfőképviselője BUDAPEST, VI. kerület, Andrássy-ut 51. szám --- Page 306 --- 26 Vendeglösök Lapja : 1906. szeptember 12 a] Bérleti hirdetmény. E F.-ZUGÓ ezelőtt —— Ruzsbach-fürdő kezelősége közhirré teszi, hogy a fürdő-vendéglőt következő három, esetleg hat evre f. évi októ- n AN U © 9 = = = X S N [1] |, Dr IS A o ri - o. [1 EN [fe] AN + oD Hirdetmény. Felsőpulya község nagy vendéglője mely áll 3 vendégszoba, konyha és a vendéglős laká- sául szolgáló 2 szobából, | mészárszék, pincze, mosó- konyha, kocsiszin, jégverem, két istálló és egy 980 " "-öl utczai kertből 1906. év szeptember 20-án délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen 1907. január !-töl bezárólag 1909. deczember 31-ig bérbeadatni fog. Felsőpulyán van szolgabirösäg. kir. járásbiróság, adóhivatal, takarékpénztár, a sorozás, ellenőrzési szemlék, adótárgyalások, fenti helyiségben levő ségi tanácsteremben tartatnak. Négy országos vásár szintén a vendéglő közvetlen közelében tartatik. Az árverési feltételek a közjegyzői hivatalban betekinthetők. ber hó 1-én a délutáni órákban bérleti árverésen 4 . — Bérbevenni szándékozók ajánlataik a meg- jelölt időig küldjék be, vagy pedig személyesen jelenjenek meg. Bővebb felvilägositässal szolgál a Fürdőigazgatóság FELSŐ - RUZSBACH (Szepesmegye) u. p. PODOLIN. Kelt Felsö-Pulyan, 1906. év augusztus 12-én. Körmendy János, Kulman János, körjegyző. biró. ===> PP 900009 (CELEL——D 09 S oGLESLSLESLLSYYE——LŐ | [e ENG, ÖF FE =) OPPPPPPPPPPPPPSS EE) K WS A t. cz. szálloda, vendéglő- és y X kävehäztulajdonos urak szives figyelmebe! 4 Vendeglöl, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok alpacca és chinai ezüstáruk, märväny- | | G I uc a rt 0n1-naá | asztalok, szekek tömören ben |} Telefon$0—61 BUDAPEST Telefon 80—61 fából, tükrök és kávéházi kasszák, ! ; : MERRY, | VI, HAJOS-UTCZA 17. SZAM (SAJAT HAZABAN) | E 0 — ELS s s— iM$" Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- | házi és szállodai fehérnemüekb en. "Mifj készülékek uj és használt ál- lapotban a legolcsóbb árakon. --- Page 307 --- 1906. szeptember 12 Vendeglösök Lapja 27 Cifka József BUDAPEST Pinczegazdászati czikkek szaküzlete PARAFADUGOK közvetlen behozatala. PALACZKOK nagy raktára. A törvényileg megengedett MÜLLER-féle ürmös eszenczia főraktára. Képes árjegyzék és költségvetés ingyen és bérmentve ET KSARNO éket raktáron tart si czég, mely az össze Telefon szám : 59—98. URAMBÁTYÁM PESTI UTJA. Az ember, hogy miken nem esik keresztül ? ! | Meg ha oszt" a lo Honnan jövők mostan? — képzeljék csa! A követtel volna eg hogy elásom, Hm! ha igy megbecsültek mondok még óváltásom sem jó lesz Pestr Ahogy ott járt köztünk sujt s mentével, Keményen beszélni, mert hát az nem móres Ugy volt az, hogy már mint tegnapelőtt este Mindny an azt hittük, hogy ‚enekig tefel Jön oszt a követ is, nagy üveg van nála, Mondom az én felmék Pestre. | Mi biztunk is benne, már annyit, a mennyit, — Mondok nem kinál tán ? — de biz meg- A vén, kehes sz ét, Szattyánt fel kék vinnem, Megmondtuk ést kap, Utölveg ilágvége innen! De alkotmänyunkat, az or Itt ahog; hétfő volt-e gy kedd? Ugy megőrizze, mint a két ennyit meg ennyit, kinál a"! g törvényét Hagytam benne: volt egy jó italra való, eme fényét. A becsület mondok — nem egy napra való Még csak azt sem , mondták: mi járatban van | Kötötte is akkor karóhoz az ebet, Kérdezem, hol lehet ilyen italt venni, kend ? Elvállalta volna meszeln eget. Képes volnék érte mértföldeket tenni. De Pesten az ilyet (olvastam az en) Most pedig elnézi összedugott Mosolygott a követ: lám ez a mi népünk Szármába vagy mibe d s Jussunkat a kórmány, hogy he -rdálja széjjel. Egyforma mindenütt, akármerre lépünk, Hogy-mint ? annak én már nem tudom a módját, Ut, vág jobbra-balra, valamint a kozál Jussából nem akar engedni egy jótát, Csakhogy mégis igaz, mert mások is mondják. Ahogy napról-napi Törvény ellenére juta z ujságok hozzá S azt hiszi, minden jó idegenből jött át. az vagy büntet: „WVENYECSKE-LIKÖR" ez, Igy kerültünk oszt fel én, meg a szürke men, | Igy a sipkám küldjük fel vagy őtet ! KECSKENÉT a gyára, Ámbár, hogy megveszik, nem sok volt a remény. | Hogy ezt mind elmondom, szépen eltökelem, | Megnézheti, hogyha utja lesz majd ára. Nem is jöttem volna én ekkora útra, |! De a mit nem vártam, olyan történt vélem: Az , ELSŐ ALFÖLDI COGNAC-GYÁR", hogy Más egyéb volt, ami Olvastam, főispánt Ezt — mondok — ma Bemék egy szobába, majdnem kitört a fräz, hol van, Mert a hová mentem, az volt a tisztaház y gyerek, ha kérdi, megmondja azonnal. am is megnézem akkor | Minden szép volt benn lig tudtam menni, Peste 2n már mindenki ezt az italt issza, mán! A jegyzőé itthon hozzá képest semmi . . . Mert olcsó is, jó is, zamatos és tiszta. KASTEL MIHÁLY S borkereskedése CS) ERZSEBETFALVA, (Budapest mellett) Kossuth Lajos-utcza 17. Sz. (saját házában.) Ajánlja kitünő hordóbani és palaczkborait. Állandóan nagy készletben tart rizling, burgundi, kadarka és budavidéki vörös és fehér hegyi borokat. — Vidéki meg- rendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. ELS LL I Sürgönyczim : (ZZ =) Kastel HErzsébetfalva. | | HERZ ÁRMIN FIAI szalämigyär BUDAPESTEN | == Ajänlja kiváló minőségü magyar szalämijät, milanói szalámit és mortadellát. =— Minden egyes rúd ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye látható. IL — Ugyanott I-a pesti disznözsir és szalonna szerezhető be. == --- Page 308 --- 28 Vendéglősök Lapja . 1906. szeptember 12. LEGMAGASABB KITÜNTETÉSEK ! - GSVINE AC magyar bortermelési és kereskedelmi részv.-társaság. A Budapest 1896: "1 A Diszoklevel BUDAPEST, VII., Käroly-körut 3. sz. MM Florencz 1904: Sürgönyczim: VINEA BUDAPEST. A Grand Prix Ajánlja olaszliszkai (Tokajhegyalja) szöllőtelepei saját- AN Páris 1900: termését, balatonmelléki és horgosi ó-bor készleteit ÁÁ G ran a P rix és a kezdődő szüvetalkalmából az ország legjobb A Nápoly 1905: bortermő vidékek urasági uj-borait. A Grand Prix A Palermo 1905: A Grand Prix R 8 Sf ee Á A A KŐBÁNYAI POLGÁRI | l SERFŐZŐ RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG | Hotel Orient‘ szálloda | | ) Budapest, Vil., Kerepesi-ut 42. sz BUDAPEST-KŐBÁNYA A székesfőváros legszebb helyén, a Nepszinhäz ellenében Központi pálya audvartól villamossal 5 percz alatt elérhető. Budapest legolcsóbb első- rangu szállodája. 104 vendégszoba villanyvilági- tással és a modern kor ig gényeinek, kényelmének minden — tekintetben megfelelő berendezéssel. 446444 Teljesen ujonnan renoválva. 46444444 Gyár és igazgatósági iroda: TELEFON 56—46 Elsórangu étterem és kávéház. Városi iroda: EEE EZ VIII., Népszinház-utca 22 AAA mi Szállodás : : AA TELEFON 56—43 MOLNÁR SÁNDOR KIVITELI TELEP: F I U FS E Maläta-, Dupla Márcziusi és Dupla Maläta- söreit, valamint saját töltésü palaczk söreit a legmodernebb technikai berendezésekkel felszerelt külön palaczk-sör osztályából. PARA RUGGYANTA BOR-, SOR- és SZESZ-TOMLOIKET MINDEN RENDSZERŰ SZIVATTYUKAT ES AZ OSSZES PINCZEGAZDASZATI CZIKKEKET. ÁRJEGYZÉK INGYEN ES BÉRMENTVE. I | f Telefon 18—04. Sürgönyczim: GREENIT, = CS. ÉS KIR NDV. SZÁLLITÓK Via Ciotta 18 4.4 ©) u > DAN z KUSCINITZKT és GRÜNHUT JANLJA: Polgár-, Király-, Márcziusí-, N ÍBUDAFEST, VI. TEREZ-KÖRUT 21. SZ. Szt. István-, Kóbányai Barát-, Barát- 97 AJÁNLJÁK = SZABADALMAZOTT ES BEJEGYZETT VEDJEGYGYEL ELLÁTOTT D u 9! o zZ a A M393ANOZS VLNVADONY A > --- Page 309 --- 1906. szeptember 12, Vendéglősök Lapja 29 PÁRTOLJUK A HAZAI IPART! Schlesinger József cöudapest, Ujvilag-uteza 23. sz Telefon 17—25 (Röser-bazär) Telefon 17—25 Szállodai, vendéelői, kávéházi személyzet elheiyezö-iroddjät ajánijuk a tisztelt szállo- dás, kávés és vendéglős uraknak. o A budapesti elsőrendü vendéglősök és szállodások szállítója. Kaps Józsei = vendéglője E MUST Á R Vi., Eötvös: és Kirdly=u. sarok se 1 , (eredeti franczia mód) (a Királyszinházzal szemben) valamint kitünő minőségü PARADICSOM 1 és 5 literes üvegekben; továbbá Modern vezetés és berendezés Jó magyar konyha!!! [2] Mérsékelt árak. Est valódi boreczet és eczetes ugorka vendéglős urak részére Uj ! Uj ! kapható : MOCZNIK L. conservgyäräban SZERENCSI TARSASKÖR —— 0) Ov Pályázat. A szerencsi társaskör 1906. január 1-ére téli és nyári BUDAPE ST, VIII. helyiségei részére vendéglősi illetve üzletvezetői állásra Alföldi-utcza 10/a. szám alatt. pályázatot hirdet. Pályázók okmányaikkal felszerelt aján- lataikat a társaskör elnökségéhez intézzék bezárólag szept. 20.-áig. Levelbeli megkeresésekre vagy személyes 88 tudakozödäsokra felvilägositäst Dr. Szilva Bela tärsasköri = —- E ad. TELEFON b | LJ --- Page 310 --- Vendeglösök Lapja , 1906. szeptember 12 23 LÖWENSTEIN M. == (Mihály) utóda: HORVÁTH NANDOR Füszer, csemege, hus-conservek, főzelék -conservek, sajt, vaj, bor, pezsgő, cognac, rum és tea-raktára Főüzlet B U D P ES T Fióküzlet Vámház-körút 4. sz. 7 \ Kishid-utcza 7. szám — Sürgönyczim Sürgönyczim: E== A | A Löwenstein Vämhäzkörüt Löwenstein Kishiduteza A | 4 A A CSÁSZ. ÉS KIR. UDVARI SZÁLLITÓ Ő cs. és apost. kir. Felsége legfelső elismerése 1896 deczember 19-én UDV. SZÁLLITÓJA UDV. SZÁLLÍTÓJA József főhercezeg NY SAD > Va Fülöp szász Coburg 0 császári és királyi — OS SG) Ké) gothai herczeg 0 kiír. EN 1 Fenségének EE. SS NV2) Fenségének A czég fennállása óta majd kivétel nélkül specziális szál- litója az ország legnagyobb és előkelőbb szállodai vendég- lőinek és fürdőhelyeinek sszgisg isz uU == Tessék előnyárjegyzéket kérni —= = BEI --- Page 311 --- 1906. szeptember 12. Vendeglösök Lapja 31 e Vend@glösök Lapja“ UM hivatalos kimutatás szerint Francziaország évi kivitele pezsgőben átlag 26,000.000 palaczk, ebből Ausztria-Magyarország mindössze csak körülbelül 400.020 palaczkot importál. Hogy ez a behozatal aránylag ily csekély, annak első sorban az óriási vám és a költség az okozói, melyek a palaczkozott pezsgőt terhelik. A vámtétel a palaczkozott pezs- gőre ugyanis nemcsak hogy kétszer akkora, mint a hordóban importált borokra, de mert a körülbelül 1’, kiló súlyu palaczkot magát is a pezsgő vámtétele szerint kell elvámolni, ez a teher lehetetlen módon drávitja és majdnem elviselhetetlenné teszi a franczia pezsgő árát. Hogy ezen óriási vámkülönbözetet a fogyasztó közönség előnyére meg lehessen takaritani, czégünk elhatározta, hogy az osztrák-magyar vámterületen fióktelepet létesít. E fióktelepünkre kiküldtük legjobb franczia munkásainkat, kik ugyancsak a Champagne- ből designált igazgatónak állandó felügyelete alatt — egészen ugy, mint Epernayben — borainkat ott feldolgozzák. íj Nyomatékkal kiemeljük, hogy mi innen a Champagnebö6l (ahol óriási saját szőlőink vannak) csakis kitünő borokat küldünk ottani fióktelepünknek, hol azok föltétlenül és meg- bizhatólag — tisztán, minden osztrák vagy magyar bor hozzákeverése nélkül dolgoztatnak fel — ugy, hogy az ottan palaczkozott pezsgő semmi másban nem különbözik az itt Franczia- országban töltött kitünő pezsgőktől, mint az ilyen kezelés révén elért olcsóbb árban, azaz hogy ilyeténképen teljes 50"0-kal olcsóbb. Ugyanebből az okból már czelőtt 15 évvel a német vámterületen — Luxemburg- ban — hasonló fióktelepet létesítettünk, mely telepünk azóta évről-évre növekedő óriási sikerrel dolgozik. Hivatalos vámnyugtákkal kimutatjuk, hogy Németországban az utóbbi években az odaszállitott nyers Champagner-borainkért 2,417.428 márkát fizettünk csak vám fejében. Ez a körülmény eléggé bizonyitja, miszerint szükség volt ott is, hogy a fogyasztó közönség elfogadható olcsó áron hozzájuthasson egy jóminőségü, eredeti francia pezsgőhöz. Sziveskedjék tehát kérem alkalmilag pezsgőnket megizlelni, hogy arról itéletét saját tapasztalata után is megalkothassa. Magyarországi vezérképviselőnk: Löwenstein Mihály utóda Horváth Nándor cs. és kir. udv. szállitó czég. BUDAPESTEN (főüzlet: Vámház-körut 4. Fiók: Kishid-utcza 7. sz.), ahová becses megrendeléseit juttatni sziveskedjék. Kitünő tisztelettel E. Mercier & Co. cs. és kir. udvari szállitó. Három minőség : Korona Carte noir demi-sec | Y, 5.— "2.65 EPERNAY (Champagne) , blanche demi-sec V, 6.— 23.15 , — dor demi-sec | MV 7.— 23.65 4, 6, 12, 30 és 60-as eredeti kosarakban. A Mercier czég jelenlegi raktára körülbelül 18,000.000 palack, utolsó évi forgalma körülbelül 5,000 000 palaczk volt. --- Page 312 --- 32 Vendéglősök Lapja / 1906. szeptember 12. 1904 1904 ST. LOUIS ST.LOUIS GRAND GRAND PRI ; | K Ezernél több kiváló PRIX orvos €s tanär ajänlja! ©) 9 Külföldi utazáson kérjen mindenütt Szt.-Lukácsfürdői Kristály-ásványvizet! mes X A , ©) KRISTÄLY-f IA IN) IA E — orras Borral való vegyi- a e kW. Szensavval telitett tésre a legjobb asz- [/ ) äsvänyvize hasznos taliviz. A bor javitá- K ital étvágyzavarok- e) sára különösen nagy nál és emésztési = előnynyel hasznäl- nehézségeknél, >>> Ő ható. > Vidékre és külföldre fuvardijmentes szál- litás. ss Kérjen árjegyzést! A legtisztább és E Hm legegészségesebb asztali és borviz. © Hathatós szomjcsil- lapitó. ses © zäcsfürd6öi Kütvällalat Budán. A SZT. LUKÄCSFÜRDÖ CZUKRÄSZDÄJA A DUNAPARTON --- Page 313 --- XXII-ik évfolyam. 18. szám. Budapest, 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a „Budapest: kávéház: segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér- 3 fejerväri pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egylet", a Révkomáromi vendéglősök és kávésok iDártároulatat az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendeglösök és kávésok egyesületé"-nek, az , Ujvidéki szállodások, vendég. lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi male tár ok a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek Fi „Szekesfejerväri vendeglösök, kávésok és italmérők ipartársulatá"-nak, az , Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos Leaf tápot budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczer-Kör“ a „Pozsonyi pinczérek és markörök Egyesületé"-nek K€ HIVATALOS KÖZLÖNYE. > Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. | Laptulajdonos és felelős szerkeszt : Előfizetési ár: Il / AWE TAK | Ä A i VII., kerület, Akäczfa-ut 7-i Háromnegyed évre 13 kor. || Félévre. . — kön ; IR ASZ GYORGT. | áczfa-utcza 7-ik szám „|| Évnegyedre Kéziratok és előfizetések ide intézendők. Szerkesztőség es kiadóhivatal: A miskolczi kongresszus. Ez a hatalmas csoportosulás fénye- | A kongresszus lefolyása. : "ák ; , 2 ! Sen igazolja, hogy végre vendéglő- Miskolcz városára mindenkor hálás ! seink is öntudatra ébredtek, melegen | Az első nap. szeretettel emlékezhet vissza a magyar vendéglősség. Igazabb, magyarabb -és melegebb vendégszeretetet a hires magyar föl- érdeklődnek ügyeik iránt s most már A kongresszus helyi rendezősége már ked- a tettek mezejére lépnek. Ugy is kell, | den, szeptember 12-ikén reggel kivonult a Nagyon helyesen hangzott el az elnök tiszavidéki pályaudvarhoz, hogy ott az ér- Fé a ; 2 Pan | kező vonatokkal jövő vendégeket várja. Min- ajkáról a jelszó, hogy ne várjunk — | tek vondé í ” 2 AP 2 pe . den vonattal érkeztek vendégek egész a buda- dön meg a vendégjárás aranykorá- utóvégre is — a kormánytól mindent, | pesti vonatig, amely 10 óra 56 perczkor ro- ban sem produkáltak, mint a miskol- ! hanem igyekezzünk először is ma- | bogott be a pályaudvarra. E vonattal érkez cziak, mikor bennünket fogadtak. gunkon segiteni. tek a fővárosi vendéglősök is, élükön G u n- Mikor ott a pályaudvaron a kon- A kongresszusnak ez a fényes si- | del Jänos egyesületi elnökkel. Megérkez- 2 pi 2 x : z 71, | tek továbbá Glück Frigyes (Budapest), gresszusra érkező vendégek kocsi- | kera is hatalmas czáfolatul szolgált | Benedek János országgyűlési képviselő, sorba ültek, az egesz városban szem- azoknak, akik fiók-kongresszusokkal Juranovits Ferencz (Szeged), dr. Solti kápráztató lobogódisz, mindenfelé | akarták megbontani. Itt volt az egész | Ödön egyesületi ügyész (Budapest) stb örömtől pirosló lelkes, mosolygó ar- | hazai vendéglősség. Tanácskozásainak A vonatból kiszálló vendégeket a pálya- czok üdvözölték őket. és fontos határozatainak hire szét udvar perronján összegyültek hosszas har- Fáradhatlan tevékenységet fejtett | ment világszerte, mig a másik jelen- "44 Clienz6ssel fogadták. NM PA "1 Z 2 nr gb, nis Majd az éljenzés lecsillapultával dr ki a város derék polgármestere Szent- téktelenül törpült el, anélkül, hogy | Szentpáli István polgármester a város páli István s a vármegye érdemes alis- | egy szóra is méltatták volna. | nevében üdvözölte Gundel Jánost, mint a pánja Tarnay Gyulá, valamint a fogad- A magyar vendéglősség hazafias | szövetség elnökét. Örömét fejezte ki a pol tatást előkészitő bizottság is, Bokros | érzületének is szép tanujelét adta. | gármester afölött, hogy e várost választották 2 2 K ; 2142 2 m ki tärgyaläsuk szinhelyeül és az egész pol- Károlylyal, hogy méreteiben is méltó Lehelyezte hódolata koszorujät í A | A | gärsäg üdvözletet tolmäcsolta, Majd äldäst legyen a lefolyása ennek a fontos | Kössuth Lajos és Erzsébet királyné ! kérve munkälkodäsukra, éljenzés között fe- kongresszusnak, mely egy hatalmas | szobrára. jezte be beszédét iparág sorsát volt hivatva előbbre Ez volt az ünnepség egyik legköl- | Bokros Károly üdvözölte ezután Gun mozditani a hazában. | töibb mozzanata. del János elnököt és a többi vendégeket Elismerés és köszönet illeti a ki-| A kongresszus egyébként szämta- | © miskolezi vendeslösök neveben. A nagy váló borsodmegyei sajtót is. lan fontos és üdvös határozatot is N un of János szövetségi ea he Kö- A miskolezi ujságirók rendkivül | hozott. szönte meg azután a szives fogadtatást és lelkiismeretesen és meghálálhatatlan Egy szóval a miskolczi kongresz- | kifejezte az összes vendéglősök által Miskolcz jóakarattal kezelték a kongresszus | szus nem folyt le hiába és hatalma- | városának szóló üdvözletét. A zugó éljenzés ügyét és oly szép és kimeritő tudó- | san előmozditotta a magyar vendég- | (5 'CIS76S7A) ANA V meáufosatokból álló sitásokban számoltak be annak lefo- | lösseg ügyét. menetben "indultak el‘ a zászlódiszt öltött lyásáról, hogy méltán szolgálhat egy- A jövő évi kongresszus Pécsett lesz, ! város felé Az utczákon nagy tömeg kor hiteles krónikául az utókornak. | — igy határozták — addig meleg állott sorfalat, mely a vendégeket lelkesen De szokatlanul nagy volt a vendég- | szivvel és hálás lélekkel gondolunk | megéljenezte. lősök érdeklődése is. A magyar ven- | vissza a vendégszerető derék mis- | hol én E in sérti hajtattak, A % : : s; : ; ahol szintén üdvözölték őké déglősség szine-java együtt volt Mis- | kolcziakra. | Délután 1 órakor ebéd volt a Böczögö- kolczon oly szep számban, amilyen- Li vendéglő pinczehelyisegeben, ahol fesztelen ben nem is reménykedtünk volna. | hangulatban 2 óráig maradtak együtt a ven- nadon 53-90 ay PANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER sú : fog. BUDAPEST (Központi Väsärcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. --- Page 314 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 20. * . HERRMANN J. cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajänlja a legszolidabbnak elismert gyärtmänyait alpacca-ezüst = chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. dijmentesen. Alapitäsi év 1819, dégek. Megjégyezzük, hogy ugy a kiszol- gálás, mint az ételek és italok kitünőek vol- tak, amiért elismerés illeti Böczögő Józsefet, a vendéglő tulajdonosát. Délután 3 órakor volt a kereskedelmi és iparkamara nagy tanácstermében a «Szällo- dások, Vendéglősök, Kávésok, Pinczérek és Kávéssegédek Országos Nyugdiíjegyesületes IX. évi rendes közgyűlése, melyen a tagok nagy számbán voltak jelen. A közgyűélst Bokros Károly totta meg, lelkes szavakkal üdvözölve jelenteket. A beszédet hosszas éljen fogadták. Az elnöki megnyitó után. a pességet állapitották meg, majd lapokat terjesztették be Dr. Solti Ödön terjesztette elő ezután évi gatóság egy évi működéséről Felszólaltak Gundel János (Budapest), majd Nagy Lajos (Arad), Francois La- jos (Budapest), Bokros Károly (Miskolcz). A közgyülés ezek után akként határozott, hogy az igazgatóság határozatát az sület pénzkezelése, illetve gyümölcsöző el- helyezése tekintetében akkép módositja a nyugdíjalapot nem szövetkezetekben Iyezi el, hanem jelzálog kötvényeket és arany- járadékokat vásárolnak, amelyek igy bizto- sabbak s másrészt jobban is gyümölcsöznek. Az igazgatóság évi jelentésének előter- jesztése után Francois Lajos felügyelő- bizottsági elnök terjesztette elő a fe lügyelő- bizottság jelentését. A közgyülés a zárszáma- dást jóváhagyólag elfogadta s az igazgatóság- nak megadta a felmentvényt. elnök nyi- a meg- 1 határozatké- a szavazó- egyesületi jogtinácsos Cgyte- Ezután az 1905, évi zárszámadást és az 1907. évre szóló költség előirányzatot terjesz- tette elő dr. Solti Ödön jogtanácsos. A közgyülés az előterjesztéseket tudomásul vette. Következett ügyelö-bizottsä Megvälasztattz ak Ferencz föpinczer (Budapest), bizottsági tagul: Hack István tagokul: Doffing Frigyes, Kris zt Ferencz és Kraudi Elemér. Ezután Solti Ödön dr. 1905. évi közgyülés határozata alapján az alaptőke kamatainak felhaszn tárgyá tett jelentést, amelyről már az igazgatóság évi mükö ől szóló jelentésében bővebben megemlékezett. Attertek ezután a nyugdijigény vétel és a nyugdijfelemeléseknél előforduló r letfizetések engedélyezésére. Minthogy e dés az alapszabályok módositását vonná maga után, a jelen közgyülés pedig az alap- szabályok módosítására nem határozatképes, e kérdés tárgyalását a Budapesten 30 napon belül összehívandó rendkivüli közgyülésre halasztották. Ezután következett a benyujtott felebbe- zések tárgyal — Kalmár Fábián ugyanis felebbezést nyujtott be az igazgatóság ama határozata ellen, mely őt a nyugdiíjintézeti tagok sorából törölte. Ez ügyben a köz- gyülés azt a határozatot hozta, hogy Kalmárt gi tagul: fe Baar igazgatös á jogtanácsos az entését az igaz- 4 a tagok sorába ujra fölveszi, s tagsági jogát | gyulat jellemezte az estélyt, mely a késő éjjeli első fölvételétől számitja. Ezután a benyujtott indítványok tárgya- lása következett. A kassai választmány azt az indítványt terjesztette a közgyülés elé, hogy az igazgatóság bocsásson ki körleve- leket, amelyekben felszólítják a nyugdijinté- zet kötelékében még nem álló vendég! hogy az intézet tagjai közé magukat vét es- sék fel. A kérdés tárgyalásánál élénk vita me- rült fel S eres Márton (Kassa) az inditványt azzal a pótlással bővitette ki, hogy a vendeglös5k ne fogadjanak addíg alkalmazottakat, mig ezek a nyugdijintezet kötelékébe be nem lép- nek, Felkéri a közgyűlést, határozza el, hogy a budapesti vezető férfiak köréből depu‘äcziö | tisztelegjen a miniszternél, amely deputáczió arra kérje a minisztert, hogy rendelje él a | nyugdijintézette való kötelező belépést fel ezután. körlevélrend- Auslánder Gyula szólalt Nem tartja helyesnek sem a rt, sem a deputáczió menesz dijintézette való felvételt továbbra is csak a taggyüjtök utján kell eszközölni s csakis ez az egy ut vezethet a kérdés helyes meg- oldásához. Kövári Jenő a kérdést ugy véli meg- oldhatónak, hogy a munkaadók baráts uton kérjék fel az alkalmazottakat a nyugdij- intézetbe való belépésre Glück Frigyes tartalmas dag beszédében a mai szoc tárgyalta, Sajnálattal konstatálta, hogy a Ma- gyarországon levő 40,000 vende lős közül alig ezer tagja van a nyugdij-intezetnek, Annak a reményének ad kifejezést, ezen iparág egykoron képesitéshez lesz kötve, igen nagy számban fognak belépni a nyug- díj egyesületbe. Beszéde végén arra kéri az igazgatóságot, találjanak módot és eszközöket arra, hogy a fiatal pinczérek minél nagyobb számban lép- jenek az egyesület kötelékébe. A jövő évi közgyülés helyének megälla- pitására vonatkozólag a közgyülés felhatal- mazza az igazgatóságot, hogy a jövő évi közgyűlést oda hivják össze, ahol a szövetség kö zgyülését tartani fogja. Az alapszabályok módosítására vonatkozó- lag elhatározták, hogy legközelebb e tárgy- ban Budapesten rendkivüli közgyűlést fognak tartani. Ezután Gundel János, a szövets; köszönetet mond az elnökségnek gatóságnak, általában a közgyülés egyes tagjának. Következett Bokros Károly elnök záróbe- széde, amelyben ő is kt etet mond a meg- jelentekniek s Isten áldását kérve az egyesület további működésére, a közgyűlést délután 5 órakor bezárta, érvekben gaz- is viszonyokat ég elnöke s az igaz- minden . A közgyülés után a jelenlevők Mayer Jözsef «Kis pipa» vendéglőjébe mentek, ahoi társas uzsonna következett. Este 8 órakor a Horváth-szálló kerthelyi- ségében ismerkedési estély volt. Az estélyen a kongresszusra érkezők igen nagy számban jelentek meg. Fesztelen jókedv és vidám han- ését. A nyug- | | pélyt órákban ért véget. A második nap. A vendéglősök nagygyülésének második napja volt a tulajdonképeni nagygyülés ideje. A gyülés méltóságteljes, komoly lefolyásu volt és azon több a vendéglősipar jövő fej- lődésére és történetére fontos intézkedés történt. A kongresszusi ünnepélyek egyik legfé- nyesebbjének igérkezett a népkerti estély, a mely káprázatos tüzijátékkal — lett volna egybekötve. Reggelre azonban borus, fel- hős lett az égboltozat és sürü, ólmos "eső hullott. Ez a kedvezőtlen idő a népkerti ünne- alaposan elrontotta, ugy, hogy a Korona-szálló disztermében kellett megtar-. tani. Az ünnepély azonban igy is fényes és rendkívül sikerült volt. Koszoru Kossuth szobrára.. A közgyűlést megelőzőleg, reggel 9 óra- kor a vendéglős- -kongresszus tagjai a «Pan- nonias-kávéházból testületileg az Erzsébet- téri Kossuth-szobor elé vonultak, Itt Bokros Károly a rendező-bizottság elnöke következő szép szavak kiséretében helyezett koszorut Kossuth szobrára: „Kossuth Lajos nagy szelleme! Az ország vendéglősei itt tartják ez év- | ben vándorgyülésüket. Önönmagukat tiszte- hogyha / „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb — Prospektus, minta és árlapok kivánatra ingyen és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormű és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszítések, valamint falburkotatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű. khítelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek] részére. lik meg, amikor ércz-szobrod elé zarándo- kolnak és halhatatlan emléked előtt leborul- nak. A hálás utókor áldja dicső emlékedet és e babérkoszorut — helyezi érczszobrod talapzatára." A közgyülés. A szobor megkoszoruzása után a kon- gresszus tagjai a Kereskedelmi és Iparkamara nagytermébe vonultak, ahol reggel pontban 9 órakor megkezdődött a közgyülés. Gundel János, a szövetség. elnöke nyi- totta meg a közgyülést, üdvözölve mindenek- előtt Radvány István kri. tanácsost, a Ke- | reskedelmi és iparkamara elnökét és G el- léri Mór kir. tanácsost, az Országos Ipar- egyesület alelnökét. Radvány István kir. tan. iparkamarai elnök állott fel szálásra s köszönetet mondott a hozzá intézett meleg szavakért és Isten áldását kérte a gyülés munkájára. Szentpáli István polgármester, a város nevében üdvözölte a kongresszust. Gelléri Mór kir. tan. az országos ipar- egyesület elnöke beszélt ezután, A vendéglős- ipar nagy fontosságát emelte ki, majd az országos Ipartestület pártfogását igérte. Gundel János mondott köszönetet még a megjelentek támogatásáért, mire rátértek a közgyűlés napirendjének tárgyalására. Kiss Lajos (Budapest) a szövetség tit- kára terjesztette elő a nagy alapossággal és körültekintéssel megszerkesztett évi jelentést. A jelentésben említés történik azon érde- mekről, amelyeket Glück Frigyes a szövet- ség alelnöke, az országban létesített 15 szak- iskola fejlesztése körül kifejtett. A közgyülés e pontnál élénk és hosszas éljenzésben tört ki. Az egész terjedelmes és gondosan össze- állitott jelentést tudomásul vette a közgyűlés. Következett a szakosztályok jelentése. --- Page 315 --- VA 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyüviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők s Kövéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. &> & > Kizärölagos föraktära : PECZELY €s GEBHARD, Budapest, Il. ker., Batthyäny-utcza 3, sz. Telefon 40—97. 6 # € Kapható mindenütt. € 6 4 Telefon 40—97 Bokros Károly, a nyugdijegyesület elnöke átadja a nyugdijegyesület évi jelentését, a melyért a közgyűlés Gundel János elnök indítványára Bokros Károlynak, valamint dr .S olti Ödönnek és az egyesület vezetősé- gének köszönetet mond. Glück Frigyes, a tanoncz-szakosztály el- nöke szólt ezután. A művelődés terjesztésé- nek szükségességéről beszél, majd a szo- cziális kérdések megoldását sürgeti. Sajnálja a tagok kisfoku érdeklődését és kéri a kar- társakat, legyenek mindnyájan apostolai az eszmének, amelyet a szövetség programm- jába vett Az egyesület 21 év tó.a áll fenn s ez idő alatt nagyon kevés történt az egye- sület ügyének fejlesztése körül. Az országban van 15 szakiskola, amelyekben a 80000 pin- czér közül, csak mintegy 4000 nyer szak- szerü kiképzést. A jánlja, hogy mindenütt szer- vezkedni kell, -mert csak igy fejlődhetik a vendéglős-ipar és csak igy érhetik el, hogy jogos követeléseik érvényesüljenek. A zugó éljenzéssel fogadott beszéd után W alter Károly (Budapest) bemutatta a ta- nonczoktatásról szóló évi jelentést. Megem- lékezik, hogy Debreczen, Szeged, Szombat- hely, Kaposvár stb. fejtettek e téren dicsére- tes buzgóságot és önzetlen áldozatkészséget, Előadja, hogy Miskolcz nagy buzgósággal tanoncziskolát létesített, de rövid működés után beszüntette. Azt a reménységét fejezi ki, hogy az eszmét ujból fel fogják karolni. Inditványozza, mondja ki a közgyülés, nyujt- sanak be egy tervezetet a kereskedelmi kor- mányhoz, hogy kötelezze a vendeg- lősöket a szakszerü kiképzésre és az ipartörvény reviziója keretébe ez ipar- ágat is vonják be és hallgattassanak meg ők is. Gundel mondjon a köz János — elnök vülés k indítványozza, etet Glück Fri- Felirat a kormányhoz. Az igazgatóság előterjesztései értelmében kimondja a közgyülés, hogy felir a kormány- hoz az adók és illetékek szabatos egállapitása és a vendéglős- iparnak képesitéshez kötése iránt. Kimondották azt is, hogy magyar ás- ványvizek terjesztése s forgalombahozatala és ezáltal a külföldi ásványvizek kiszoritása iránt országos mozgalmat fognak inditani. Inditvänyok. A napirend következő pontja az inditvä- nyok tárgyalása volt. Ezek között volt H er- mann Frigyes szekszárdi sörfőző egy s ör- gyár alapitására tett inditványt. Az in- dítványt tárgyalás alá sem vették, hanem az igazgatóságnak adták ki. Szintén az igazgatóságnak adták ki a győri ipartársulat indítványát az adöne- mek szabályozásáról. A Budapesti Pinczéregylet elő- terjesztést nyujtott be, amelyben a pinczérek kérik az őket romlásba kergető ügynök-rend- szer megszüntetését és annak az egyleti köz- vetítéssel való helyettesítését. — A memoran- dum kéri még a borravaló eltörlését, mert az sérti a pinczér önérzetét; — Sürgetik a fizetőpinczér-rendszer eltörlését. Ehelyett az egyes üzletek 4—5 asztalonként osz sanak fel, amint ez a külföldön már szok van, Sürgetik még a vasárnapi munkaszünet behozatalát és a pinczérképzés rendezését, továbbá, hogy a törvényben előirt zödesekkel alkalmaz- zanak, A nyári idényen át a fürdőkben csak szakképzett pinczérexet alkaimazzanak, a pinczértanonczok pedig csak munkaadójuk- nál bennlakók lehetnek, vallási nevelésben részesülhessenek. A napi munkaidejük 10 | órán át több nem lehet s az 11 órán tul nem gyes szakosztályi elnöknek és az egész veze- | tösegnek. A közgyüles az elnöki inditvänyt elfogadja, Stadler Käroly (Budapest) az idegenfor- galmi szakosztály" elnöke emelkedik ezután szólásra és előterjeszti — hatásos beszéd ki- séretében —ta szakosztály évi jelentését. Felhívja a fiatal kartársakat, hogy ne elé- gedjenek meg azzal, hogy az egyesületet csak anyagilag támogassák, hanem erkölcsileg is pártolják és fejlesszék. Az idegenforgalom emelésének szükségességét hangoztatja és ki- emeli, hogy a magyar fürdők nagy részében üdülés helyett, zajos dinom-dánomok folynak éjszakánként és az az oka, hogy a nyugalmat kereső közönség a külföldi fürdőket keresi fel. Pihenést, nyugalmas, zavartalan üdülést kell biztositani a vendégeknek s akkor virágozni fognak a magyar fürdőhelyek s lesz idegen- forgalom. Ezután a vendéglősöket közös munkálkodásra hivja fel. A tapsokkal és éljenzésekkel fogadott be- széd után Barta Béla a jelentést olvasta fel. A közgyülés ezt tudomásul vette. Gundel jános ezután a közvetitésügyi szakosztály jelentését terjesztette elő. terjedhet. Állást foglal a felterjesztés a frakk- viselet ellen, ame relmetlen és a gyakor- lati életben haszontalan is. Barnay Arthur (Nagymihály) inditvá- nyozza, hogy tekintettel a felterjesztésben foglalt nagy horderejű kérdésekre, adják ki | az igazgatóságnak, amely a jövő kongresz- szuson majd tegyen inditványt. Juranovics Ferencz (Szeged) hogy a terjedelmes javasla és küldjék el a vidéki ipartársulatoknak. Stadler Károly (Budapest) szintén ily értelemben szólal fel. Glück Frigyes hosszabb, gatott beszédben fejtegeti a kérdés szünnapot illeti, annak ala tárgyalását látja szü megvitatása feltétlen szük ravaló és frakkviselési érdekkel hall- Ami a étoldalu . Beszél a bor- kérdésről, mint a melyeket mielőbb meg kell oldani. Glück | Frigyes beszédét zajosan megéljenezték. Utána Gundel János kimondotta, hatá- | andumát | vendéglős-szövet- rozatilag, hogy a pinczérek memo a pinczeregylet és a ség igazgatósága közösen fogja behatóan tárgyalni és igyekezni fog kölcsönösen ki- elégitő megoldást keresni. a vendéglősök a tanonczokat | | nevében a Zárszámadások. A szövetség 1905—6, terjesztik ezután elő. Bokros Károly szólal fel e tárgyban és megütközéssel látja a jelentésből a rend- kivül kedvezőtlen eredményt. Bármely kis jelentőségű intézménynek is ked- ve b pénzügyi eredmén volna. Sürgős és elodázhatlan szüks látja a helyzet győ és tényleges ja Sá évi számadásaikat lés éljenzése között felen nti ki, ho. intézet taggyüjtője késznek nyilatkozott min- den tagot, aki a szövetségbe óhajt belépni, ingyen beirni. Gundel János elnök Bokros szavait kö- szönettel és hálával fogadja. Ezután a felmentvényt a közgyülés egy- hangulag megadta. A központi igazgatóság előterjesztései kö- vetkeztek. Végül Gundel értelmében lemond. Juranovics inditvänyozza, hogy az elnökség jelenlegi tagjai ujból vä- lasztassanak meg. (Éljenzés.) Gundel János köszöni az egyhangu meg- megválasztatást. Inditványára egy ben levő gi tagságra Antalt (Győr) isztják meg A jövő évi kongresszus. Végül következett a jövő évi kongresszus helyének megäll: pitása Littke Lőrincz (Pécs) a pécsi szakegylet vendéglős szövetkezet jövő évi János az bejelenti, hogy alapszabályok iz — elnökség Ferencz üresedés- Erhardt ig 1g a kongresszusát Pécsre hivja meg. Ennek kap- csán előadja, hogy Pécs város jövő évben nagyszabásu országos ipari és mezőgazdasági kiállitást rendez. A kiállitás védnöke Frigyes főherczeg és Izabella főherczegasszony. A ki- állitás az eddígi jelentkezések szerint már most is nagyobb, mint a budapesti 1885-iki kiá s. Kéri, hogy fogadják el Pécs me hiv Gu nd el János határozatilag kimondja, hogy a közgyűlés város meg- hivását egyhangulag elfogadja igy a jövő évi vendéglős-kon- gresszus Pécsett tartatik Bokros Károly szép és lelkes szavakban méltatja Gundel János kiváló érdemeit. (El- jenzés.) Gundel János megköszöni az elismerő szavakat és mielőtt a közgyülést berekeszti, megköszöni a kongresszusi tagok kitartó buz- galmát, köszöni az iparkamarának, hogy a termet átengedni szives volt és közli, hogy Glück Frigyes indítványára hódoló táviratot intéznek a királyhoz üdvözlő täviratot Kossuth Ferencz, Apponyi Albert gróf, Darányi Ignácz miniszterekhez és Szte- rényi József államtitkárhoz. Felolvasták ezután az ország minden részé- ből érkezett üdvözlő táviratokat. Végül bejelentette az elnök, hogy délután 5 órakor a kongresszusi tagok a Népkertben Pécs és és ávéházi-, szállodai-, és kórházi-berendezések. Sürgönyczim: Bruck, vasbutorgyáros. Vas- és Rézbutorgyár : IX, Liliom-utoza 8. sz. (saját házban.) fürdői- Bruck J. Henrik zs vas- és rézbutor-gyára = BUDAPEST — VI, Audrässy-ut: 42. 57. Kizárólag hazai hazai gyártmány. TELEFON 3 38—47. Dúsan felszereltraktár és iroda: --- Page 316 --- 4 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. szeptember 20. ! A ki igazán jó és izletes szalámit akar venni, az kérjen Herz szalámit! Ezen legjobb hirnévnek örvendő magyar szalámi a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrendű husból készül. Csak az a valódi Herz-féle szalámi, melynek rudja ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár védjegye : látható, amire ugy a felvágott majdnem minden jobb csemege-, füszer- és rudakban, állapotban való bevásárlásnal ügyeljünk. Kapható mint mint a hentesüzletben. Herz Ármin Fiai, Budapest IX. ker., Soroksári-ut IG. sz. magyar- és olasz szalámi-gyár. levő Erzsébet királyné szoborra koszorut helyeznek. A diszebéd. Délután két órakor a Korona-szálloda nagytermében diszebéd volt, amely alkalomra az asztalfőt szép virágfüzérekkel diszitettek fel. Az ételek izletesek voltak, a felszolgálás kifogástalan, amely körülmény Bokros Károly kiváló izlését és nagy szakértelmét dicséri. A banketten a kongresszusi tagok nagy számban jelentek meg s körülbelül 300-an voltak jelen. Az idegen vendégeken kívül nagy számban voltak jelen helybeliek is. Az asztalfőn ült dr. Tarnay Gyula al- ispán, jobbról mellette Gun del János elnök, balról Glück Frigyes alelnök. Gundel mel- lett dr. Szentpáli István, Glück mellett Zelenka Pál püspök. Ott volt még Gőr- g ev László máv. üzletvezető, Radvány Ist- vin kir. tanácsos, Hidvégi Benő kir tan- felügyelő, G elléri Mór kir. tan., Stadler Károly, Benedek János országgyűlési kép- viselő, Koós Soma, a Hitelbank igazgatója, Szaczelläry György, Szombathv Sán- dor tüzoltó főparancsnok, dr. N a gy Ferencz városi főjegyző, Francois Lajos, Littke Lőrincz pezsgőgvárosok, Zábráczky György plébános, Pfliegler J. Ferencz kamarai alelnök és még számosan. A negyedik fogásnál óriási csendben dr. T a rn a y Gyula állott fel szólásra s felköszän- Felköszöntőt mondottak még Glück Fri- gyes a vendégszerető Miskolcz városára, a rendezőbizottságra és Bokros Kärolyra, Schubert Péter Miskolcz város közön- ségére. Az élénk tapssal fogadott felköszöntők után igen kellemes meglepetésben részesültek a jelenlévők. Ugyanis Fettik Manczi (Győr) urleány kezébe kapva a poharat, ékes beszéd kiséretében üritette ki annak tartalmát Mis- kolcz város vendégszerető közönségére és az egybegyültekre. A bankett folyamán még számos felkö- szöntő hangzott el, melyet mindannyiszor hosszantartó taps és éljenzés fogadott. Az Erzsébet szobor megkoszoruzása. A bankett befejezte után az egybegyült kongresszusi tagok a nagy esőzés daczára hosszu kocsisorban kivonultak a Népkertbe, hogy ott Erzsébet királyné szobrát meg- koszoruzzäk, Glück Frigyes a szövetség alelnöké rövid, megható beszéd kiséretében elhelyezte a szo- borra a szövetség hatalmas babérkoszoruját. A koszoru elhelyezése után a vendégek a Koronában gyülekeztek össze. Estély a koronában. A Népkertben tervezett esti ünnepély — a kedvezőtlen idő folytán a Korona-szál- loda disztermében tartatott meg. Ez alka- lomra a teremben pezsgő és virágasztalokat állitottak fel, amely asztaloknál városunk töt mondott a királyra Örömtét fejezte ki, hogy a király és a nem- zet közötti békés egyetértés van. A koronás király éltetésével fejezte be beszédét A felköszöntőt a közönség állva hallgatta s befejeztével lelkes éljenzés hang- végig zott fel Utána Gundel János szövetségi elnök Tarnay Gyula dr. alispánra ésSzentpáli István dr. polgármesterre üritette poharát. Az éljenzéssel fogadott beszéd után Szentpáli István dr. polgármester állott fel szólásra. Rövid beszéde keretében azt fej- tegette, hogy a vendéglősipar fejlesztése egyik feltétele a gazdasági helyzet fellendü- lésének. Beszéde végén poharat emelt a ma- gyar vendéglősökre és a szövetség elnökére, Gundel Jánosra E v va Ernő a vendégeket üdvözölte. A u s- lánder Gyula az országos szövetségre és a vezetőségre emelte poharát. Ezután az általános óhajnak és a kérés- nek engedve, B en ed ek János országgyűlési képviselő beszélt. Beszédében a mai szocziá- lis viszonyokról emlékezett meg és azon re- ményének adott kifejezést, hogy ha Magyar- ország az ipar terén pangást mutat is, reméli, hogy e pangás előbb-utóbb meg fog szünni. Nagy előmozdítója e pangásnak az a körül- mény, hogy Magyarországból igen sokan ván- dorolnak ki, hogy Amerikában megélhetést biztosítsanak maguknak. Igen helytelen so- kaknak azon okoskodása, hogy a kormányok a helyzetet meg tudják változtatni, mert erre semmiféle kormány nem képes. A helyzet megváltoztatására mindenkinek saját egyéni erejéből kell törekednie, mert csak igy lehet Magyarország boldog. A demokráczia az egyedüli, ami a nemzet jövő boldogulását elősegíti, előmozditja, A beszédet hosszantartó éljenzés és zugó tapsvihar fogadta. hölgyei árusítottak pezsgőt és virágokat. A befolyt tiszta jövedelmet az önkéntes tűzoltóegylet uj vas mászótornyának épitési költségeire forditják. stélyt a Miskolczi Daláregylet, a Pol- gári dalosegylet és a Máv. Dal- és Önképző- kör együttes éneke nyitotta meg. A dalárok | Lányi Ernő karnagy vezetése alatt a Hym- nust adták elő, melyet a közönség állva hall- gatott végig. A művészi nivón álló ének nagy tetszést keltett. A vendégek ezután asztalhoz ültek s a vacsorához fogtak. Eközben Molnár Jan- csi czigányzenekara szórakoztatta a hallgató- ságot. Ezután a Polgári Dalosegylet adott elő egy énekszámot, melyet a közönség lelkes tapssal jutalmazott, A dalárdák kisebb szünetek után külön- külön, majd együttesen adtak elő Lányi Ernő karnagy vezetése alatt énekszámokat s mindannyival nagy tetszést arattak. A dalár- dák hangversenye után kezdetét vette a táncz s a késő éjjeli órákig vidám hangulatban folyt. Az estély alatt a nagyteremben diszes asz- talokon városunk szép hölgyei pezsgőt és illatos virágokat árusítottak s ugy ez, mint általában az egész jólsikerült estély a derék tűzoltók javára jelentékeny jövedelemmel zárult. Országos ipar és mezőgazdasági kiállitás Pécset, A Dunántul legnagyobb városában, a Me- csek alján elterülő ősi városban, Pécsett, a jövő évben május hó 15-től szep- tember hó 15-ig terjedőleg orszá- gos ipar és mezőgazdasági kiállítást rendez- nek Pécs iparosai, kereskedői és mezőgazdái. Vásároljunk magyar SCHNITZER MÓR, Budapest, VI., teakereskedőnél! A kiállítás fővédnökségét Ő Felsége hozzá- járulásával Baranya vármegye legnagyobb birtokosa, Frigyes főherczeg és neje Izabella főherczegasszony ő császári és királyi fen- ségeik vállalták el, a védnökök diszes sorában pedig helyet foglalnak a Baranya vármegyé- vel közelebbi összeköttetésben álló nagynevü föurakon kivül dr. W ek erle Sándor minisz- terelnök, Kossuth Ferencz, dr. Darányi Ignácz, gróf Apponyi Albert miniszterek és Szterényi Jözsef, Popovics Sándor, dr. M ezőssy Béla államtitkárok. A kiállitás 28 kat. hold területen 32,000 m? fedett terület- tel épül s a 2500 m?-es iparcsarnokon, az 5000 m? gépcsarnokon kivül mezőgazdasági, köz- lekedésügyi, erdészeti, vadászati, halászati, bányászat és kohászati, közoktatásügyi, borá- szati, háziipari és réprajzi, időleges kiállitási stb. csarnokokat, valamint az ällatkiällitäsokra 10,000 m? nagysägu iställökat, azonkivül 2 angolmértföld kiterjedésü sport- és torna- versenypályákat, megfelelő tribünökkel fog- lal magában, Az állandó kiállításon kivül bor- kóstoló, három időleges kertészeti, továbbá segéd- és tanoncz-munka-, méhészeti és állat- kiállitások, orsz. vajverseny, nemzetközi lég- hajóverseny, különféle sportünnepélyek, tor- naversenyek, léghajó-fölszállások stb. is fog- nak rendeztetni. Sőt az iparosokra különös jelentőséggel bir az a körülmény, hogy a kiállitás tartama alatt fog megtörténni az eisö magyar iparos-szobor, a Zsolnay Vil- mos-szobor leleplezése is és ugyancsak ez aikalommal leplezik le a pécsi közönség által a Pécsett elhunyt nagy Napoleon katonáinak emelt emlékoszlopot, melynek ünnepélyén részt vesz a franczia kormány is. A kiállitáson részt vehetnek: 1 Kizárólag magyar ipari készitményekkel és terményekkel: a) a magyar szent korona országaiban lakó gyárosok, kézműiparosok, kereskedők öster- melők, valamint háziiparral, kézi- és amatör- munkákkal foglalkozók; b) a pécsi kereskedelmi és iparkamara terü- letén alkalmazásban álló iparossegédek, gyári munkások és tanonczok az általuk önállóan készitett ipari munkákkal, továbbá a pécsi közép-, szak- és elemi iskolák növendékei rajzaikkal és egyéb dolgozataikkal; c) műbecscsel biró régi ipari készitmények- kel azok tulajdonosai; 2. kivételesen külföldi gyárosok, de csakis a magyar szent korona országaiban elő nem állitott munkagépekkel és szerszámokkal. A kiállitók térdij fejében fizetnek: 1. Csarnokokban: a) Szabadon álló területért négyszögméte- renként 9 korona. b) Fal melletti területért négyszögméteren- ként 6 korona. c) Fali területért 4 korona. A borászati csarnokban a bor és szeszes italok térdijmentesek, de minden kiállító kö- teles a kiállított italnemüek minden fajából 5—5 palaczkot és pedig összesen 20 palaczkot (ami 4 fajta italneműnek felel meg), illetve ha csak egyfajta italnemüt állit ki, ugy ezen egy fajtából 20 palaczkot, továbbá 1—1 üre- sen czimkézett palaczkot beküldeni. A kiälli- tott összes italnemüek a kiállitás tulajdonába mennek át, viszont azonban a kiállított ital- nemüeknek megfelelő állványokon való el- rendezéséről a kiállitás végrehajtó-bizottsága gondoskodik. négyszögméterenként Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe a kitünő és elsörangu teakereskedést. Váczi-körut 9. (Szerecsen-utcza. sarok.) Alapittatott 1850-ben. --- Page 317 --- 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK Wásványviz nagykereskedő szä'lit legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, VIM, JÖZSEF-KÖRUT 318. TELEFON 53—66. kiszolgálás mellett mindennemű hazai és külföldi ásványvizeket. 2. Szabadban: hogy jövő évi vendéglős-kongresszusunk a Ma már fordult a világ. a) Fedett területért négyszögméterenként | kiállitás időtartama alatt ugyancsak Pécsett Van kávéház, van vendéglő, van 4 korona. tartatik meg. ert er Hz b) Fedetlen területért (saját pavillon vagy = = szakácsné és vannak — jámbor más építmény) négyszögméterenként 2 kor. férjek. Félméteren alóli terület félméternek, fél- A vendéglősnők 5Orsa. Ebben az uj modern világban. mint méteren felüli terület egész méternek vétetik. egy darab hagyomágy a multból, — Ha valaki saját költségén akar pavillont Olyan nagy fordulat , semmiben | állanak ragyogóan vendéglős asszo- felt ez 58 végre aa | sem állott be Magyarországon, mint | nyaink és leányaink , eziránt a végrehajtó-bizottság engedélyé ő A A ő je ps] ; s 2 kikérni. Ily. magánpávillonok: felépítésére a | ? A teve terén ek En alatt. |" Oh, ők nem tanulnak jogot, éne- végrehajtó-bizottság szabja meg a felté- etvenes éve . ‚canyalı meg | ket, tánczot, ők nem ülnek egész teleket. gazdasszonykodtak, főztek, mostak, gélutánokat a kávéházban. Asztalokat, szekrényeket, állvánvokat a ki- varrtak, dolgoztak. Jutott idő a lelki Nem is csoda! állitó maga köteles beszerezni. Ezeknek tervei | művelődésre is és a munkától , meg- Hisz ő rájuk számit ma minden előzetesen a végrehajtó-bizottságnak jóvá- | viselt rózsás ujjacskák épp oly ügye- " X | dern leány és ujdonsült asszony hágyás végett beküldendők E tárgyakat 1 ÁGI 7 € jó Fa 0a y CS D ASSZONY. a kiállitó kívánságára és költségére a végre- | sen futottak een A A mdőköz billen [A vendéglősné főzi meg nekik az hajtó-bizottság is elkészitteti. tyüin, mint a házi teendőkön. . ebédet. Czégtáblákról és feliratokröl a kiállító kivá- ) , AZ első volt azonban, hogy minden | Bizony kalapot kell előttetek emel- natára „Es , költségére esetleg a végrehajtó- leány először 15 19 gazdasszony le- | nünk magyar vendeglösnök. bizottsäg is gondoskodik. "m , ! gyen. Meg tudja főzni az urának az Virágai, diszei vagytok a mai Ha valaki maga óhajt saját költségén diszi- | ebédet, ha főkötő alá kerül. modern kulturtärsadalomban a női tésről tv dőretes bei " Ask mellett Meg: Tellett idő mindenre, olvasásra, ! nemnek! S; a terv előzetes emutatasa mellett meg- fen 7 Á IE 4 : pi Ő A engedheti. SÖZE Pe €- | zongorára, himzésre, kötésre, varräsra, | Ha a mai leányok látnák, hogy A kiállítás a következő csoportokra oszlik : fe va ? el években, mily terhes nehéz tisztet tölt be egy A) Ipari készitmények. I. Vas- és fémipar. Harmi Zz1AsaT] endö e. vendéglősnő a , maga körében, hát II. Gépgyártás és közlekedési eszközök gyár- armincz , eszten 0 , alatt nagyot | azt mondanák rá szánakozva, hogy tása, villamossági ipar, hangszer-ipar, mü- | fordult a világ. A kisasszonykák, martyr! szerek, tudományos eszközök és tanszerek orvosok, doktorok, professorok lesz- Pedig nem martyr, hanem igenis gyártása. III. Kö, föld-, agyag aszbeszt És | nek vagy ha hangjuk van, megtanul- | tiszteletreméltó, kötelességtudó nő üveg-ipar. IV. Fa- és csontipar. V. Bőr-, k énekelni h; ; égső : , SSÉg , örtes ! szór: ő jaszoszvászon- € - | nak énekelni, s ha az sincs, Végső | akit a kor ferde felfogása meg nem sörte-, ször-, toll-, viaszos-vászon- és rug: b 2 lni 2 ás. hi g g gyanta-ipar. VI. Fonó- és szövő-ipar. VII. esetben tánczo ni. Kötés, varrás, NIM- | rontott, aki a maga tiszta valóságá- Ruházati ipar. VIII. Papiros-ipar. IX. Élel- | Zésről már szó sincs. Elvégzik azt | han áll legszebb hivatásának magas- mezési és élvezeti czikkek gyár- ! olcsóbban és jobban a gépek. latán. tása. X. Vegyészeti ipar. XI. Epitö-ipar. | A főzés? Hát minek a főzés, mikor Bizony nehéz ez a hivatás! XII. Sokszorositö- és müipar. tt 1 déplő! A déplőből : Telt] e ott a vendéglő! vendeglobo Tanulhatnänak valamit belöle azok, akik a modern élet megromlott lég- B) Mezőgazdaság. I. Mezőgazdaság és ker- 2 ÉTÉ m Da tészet. II. Erdészet, vadászat és szénégetés. olcsóbban kikerül két szerető fiatal | III. Meheszet, selyem- és haltenyésztés. | PÁr részére egy adag étel, mintha | körében azt hiszik, hogy helyesen és IV: Halászat. V. Bányászat és kohászat. otthon pancsolnä az —/ ujdonsült | okosan élnek. C) Háziipar, nöi kézimunka és amatör | menyecske, holmi avult szakács- Ha egy vendéglősnő férjhez megy, MD) Allattenyésztés, könyvből. — ,. | abban a pillanatban, amikor leteszi "E) Borászat. ; Ezeket az életképeket mindnyájan | a menyasszonyi fátyolt, kezébe veszi Az ipar- és häziipar-csoportba | ismerjük a mai korból. egy ház vezetésének soha meg nem tartozó készitmények bejelentési határ- Azt mondják, hogy az a régi ne- ! szünő gondját. a mezőgazdasági ksoportb Se velés jobb volt, mint a mai, boldo- | Milyen jó gazdasszonynak kell lenni tozó terményeké pedig 1906. évi gabbak voltak a férjek és a felesé- annak, aki ott áll élén egy vendéglő deczember hó 1-je. gek. Ezt mutatja a válóperek szerte- konyhájának. ) A kiállító a bejelentési ivet a végrehajtó- | len szaporodása és hogy ma minden Bizony szomoru, hogy sokszor még bizottságnak 2 példányban köteles beküldeni. | szegény beamter ember nyakig uszik | a gyermeknevelésre sem fordithat elég A bizottság a bejelentés elfogadásáról N zära- | az adósságban gondot dékkal ellátott bejelentési iv mäsodpeldänyä- 2 ; "lán | VÁLA 2 7 An HÁG nak visszaküldésével Ertesiti a kiállitót. De hát lehet, hogy ez nem is igaz! A kicsinyt kénytelen sok vendég A bejelentési határidőn tul érkező bejelen- Csak ugy mondják ! A régi időket lősnő dajkára bizni. tések után 50%-kal magasabb terdij fize- | mindig jobbnak tartják, mint a És milyenek a mai cselédek? tendő. : . 1 jelent. Olyanok, mint a mai modern asz- iczképex És ap iszükségketet képező tár. Az ujdonsült asszonyok azelőtt | szonyok. A modern élet megrontotta piaczkéi = 2 A zZ AZ je : gyak állíttassanak ki, kivétetnek a női kézi- azért nem ültek egész délután egy | őket is. KU © munkák és amatörök tárgyai, valamint a mü- szelet fagylalt mellett a kávéházban, : A vendéglősnők tudják ezt leg- becscsel biró régi ipari készítmények. mert akkor még nem volt a kávéház | jobban. Nekik van legtöbb dolguk a Mindennemű felvilágosításokkal, részletes | divatban. cselédekkel is. POST Oh való egyszerű megkere- A gyereket azért nem biztäk daj- | Az egész magyar társadalomban ők s evelezö- - Z Pi : . FALL KIVÁN A sésre készségesen és azonnal szolgál a «Ki- | kára, mert nem volt más dolguk, mint | azok, akik igazi női hivatást tölte- állitási iroda Pécs. Itt jegyezzük meg, | a családnak élni. nek be. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet u. kér. Baross-tér 18. Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj pon — melynél a kamat, dij és részjegy mindig csak heti időtartamra szämittatik, — ol előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- dékek Sa mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. Felvilägositässal minden he szokgál : A társulat vezetősége. --- Page 318 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 20. BUDAPEST, VI., Király-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. A, HORVATH és CSILLAG Mü-tekeasztal és dákó gyára. Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Magy. kiv. törv. bejegyzett ezég Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutányosabb árakban Árjegyzéket és bővebb TELEFON 95—3i. értesítések bérmentesen. Diszei, virágai a női nemnek. Nemes például állhatnának a mo- dern női világ előtt. Tisztelet nekik ! Kalapot előttük! Egy öreg vendéglős . tapasztalataiovól. (Gondolatok.) Jó vendéglősnek lenni sokkal nehezebb, mint rossz miniszternek. Egy vendég sohasem egy vendég, mert minden tisztességes vendég többet, gyakran igen sokakat vonz magához, vagy magával. Egy vendéglős legyen nyájas, előzékeny, figyelmes, de ne legyen földig alázkodó és folytonos jelenlétével ne terhelje vendégeit. * A vendegnek mindig igaza van, meg ak- kor is, ha nincs igaza. Ezerfélék a szeszélyek. Amely vendéglős csak a «ma» hasznára az ne várjon semmit a jövőtől. néz, A nagy tisztaság nagy vonzóerővel bir, de a jóizü étel még ennél is vonzóbb erejü. Ha nem tudsz tiszta s jó bort mérni, ugy | csapj föl inkább — káposzta-vágónak. * Szereny haszon hozza a legnagyobb hasz- not, mert száz kis haszon több, mint tiz | nagy haszon. . Gondold, hogy rokonaid, aminthogy azok is, mert általuk | boldogulsz vállalatodban. | vendegeid mind jöakarö | Tärsas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki tärsas- reggelieiket a következő helyeken tartják: Szeptember 21-ikén Szüis és Balika ét- termében, V. ker., Deák-tér. Szeptember 28-án: Hack Isíván vendég: lőjében, VII., Baross-tér 13. sz. Október 5-én: Schnell Jözsef vendéglő- jében, VIII., Népszinház-utcza 9. Jó barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a , Jó bará- tok" szeptember 26-án: Homor Gyulánál VI., Erzsébet Királyné-ut 34. október 3-án: Csuty Gyulánál V., Váczi- ut 34. KÜLÖNFÉLÉK. A szakácsok köréből. A , Magyar Szaká- csok köre" f. hó 18-án tartotta ismét a nyári idény után első érdemleges választmányi ülé- sét. Az ülésen, melyen a tagok nagyszámban | voltak jelen, Palkovics Ede elnökölt, ki öröm- mel jelentette, hogy a kör tagjai ezideig 173-ra szaporodtak. A budapesti pinczér- egyesület ama indítványát, mely szerint a kör szakegyletté alakuljon át, a választmányi ülés tudomásul vette, de eziránt egyelőre nem határozott, felkéri azonban a tagokat, hogy tegyenek kötelező nyilatkozatot, hogy csakis a kőr ingyenes elhelyezését veszik igénybe az elhelyező ügynököket pedig mel- lőzni fogják. Több fontos ügy elintézése után Palkovics Ede indítványára a kör tisztelet- beli tagjául egyhangulag megválasztattak : Gundel jános, Stadler Károly, Kommer Fe- rencz, Müller Antal, Pelzmann Ferencz, Gundel Károly, Hámor józsef, dr. Szuly Aladár és Várady Gyula fürdőtelep bérlő Siófokról. Horváth Nándort pedig saját ki- vánságára az alapitó tagok sorából a pártoló tagok közé iktatja. Glück Frigyes diszokle- velének átnyujtásával Mayer Lénárd alelnök, Sckmidthofer Vilmos, Huszär János, Oláh Gyárfás és Bauer Károly bizattak meg. A legközelebbi ülés f. hó 25-én délután 4 óra- kor lesz megtartva a kör helyiségében Régi posta-utcza 11. szám alatt. Vasuti reform. Május elsején a gyors- vonatokhoz harmadosztályu kocsik is lesznek nálunk. Eleinte persze csak kisérleteznek, de ez a kisérletezés kétségtelenül azt fogja be- bizonyitani, hogy az, amit évtizedeken át le- hetetlenségnek tartottak, igen helyes és be- váló dolog. Rá fognak jönni, hogy ez az ujitäs az iparos- és munkäsviläg szempont- jából felette fontos és szükséges. Czigányok az aradi vértanuk szobránál. Az aradi Szabadság-tér augusztus hó 13-án este, szép hazafias érzelmek megnyilatkozásának volt a szintere. Az aradi fehér keresztben három napig játszó budapesti zenekar, amely- nek primása Farkas Pali, a főv, legkedveltebb primásai közé tartozik, szivének mélységes érzelmeit követve odavonult a vértanuk szobra elé, s miközben a Himnuszt, Szózatot és Kossuth-nótát s egyéb hazafias dalokat ját- szotta, megkoszoruzta a halhatatlanok érczbe öntött emlékének talapzatát. Este hét órakor vonultak a derék czigányok Rezső Mihály szállodai főpinczér és Láng János főszakács vezetése alatt a szobor elé. A korzó közön- ségéből mihamar több százakra menő tömeg foglalta el a szobor környékét. És felzendült a Himnusz, a magyar nemzet imája. Mély érzéssel huzták a barna fiuk, megelevene- dett a szárazfa a nyirettyü alatt s a fensé- ges akkordok belemarkoltak a szivekbe. Farkas Pali, a szobor talapzat első lépcső- jén térdelve játszott. Az ihletség szárnyat kölcsönzött a barna müvészek lelkének és jött a Kossuth-nóta, hej Rákóczy, hej Ber- csényi, Bezerédy, Megállj német, majd meg- bánod. Mialatt jászottak, a közönség mind nagyobb tömeggé szaporodott és megillető- déssel vett részt a szép ünnepségben. Vendéglő átvétel. Buda ismét szaporodott azon értékes vendéglősök számával, akikre büszkék vagyunk szakiparunkban. Kenessy Gusztáv, a központi pályaudvar vendéglőjé- nek volt népszerü és jeles tehetségü konyha főnöke átvette Budán Fukdsch Jánostól az Attila- és Roham-utcza sarkán levő , három alma" vendéglőt. A konyhát neje, a kitünő gazdasszony személycsen vezeti. Az italok is pompásak s igy melegen ajánljuk a bu- daiak figyelmébe. Vendéglő átalakítás. Ifj, Dreilinger Lajos kőbányai szaktársunk a belső jászberényi- | uton levő vendéglői üzletét a mai kor igé- nyeinek teljesen megfelelőleg átalakittatta. A diszes vendéglőben több előkelő társas kör Felhivás a szaktársakhoz! mofdi Ágnes-forrás Itt az idő Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! hogy mi is elösegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 dozulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai äsvänyvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZÉR SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai äsvänyvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kitünő asztali és bor wiz kiállta a versenyt év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ásványvizzel szemben a ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI ÁGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktärsak I! Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. --- Page 319 --- 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA és egyesület tartja állandó székhelyét. Mi is őszintén ajánljuk Dreilinger szaktársunk jó konyháját és kitünő italait olvasóink becses figyelmébe. Esküvők. Fodor Vendel fővárosi vendég- lős mult hónap végén esküdött örök hüsé- get kedves unokanővérének a Deák-téri evan- gelikus templomban. Az esküvőt diszes lakoma követte a vőlegény Jözsef-körut 51. szám alatti vendéglőjében. Boldogság kisérje frigyüket! — — Gyűrky Lajos vendéglős Balassagyarmaton mult hó 14-ikén vezette oltárhoz Kürfössy Mariska kisasszonyt. A taggyüjtö, mintihirlap-ügynök. Megemlé- keztünk arról, hogy Delfin Samu, a nyug- dijegyesület taggyüjtöje mellékesen előfizetők gyüjtésével is foglalkozik a szaklapokra, ami szerintünk helytelen és összeférhetetlen. Lap- társunk a „Magyar Vendéglős- és Kávés- ipar" most kijelenti, hogy Delfin az ő ré- szére előfizetőket nem gyüjt, arra megbizást sem adott, végül megjegyzi, hogy meg kell nevezni azt a szaklapot, amelyre a gyüjtes történik. Készségésen eleget teszünk kollé- gánk óhajának. Delfin ur a , Fogadó" szá- mára gyűjti az előfizetőket és ez már csak- ugyan nem fér össze a — komolysággal! Boradó-pótlék Csehországban. A tartományi választmány tanulmanyokat folytatott, egy hektoliterenkint 10 koronával kivetendő bor- adópótlék hatásaira nézve. Ezek a tanulmá- nyok arra az eredményre vezettek, hogy ez a pótlék évenkint 5 millió koronát jövedel- mezne. Csehország borkereskedői és borter- melői a tervezett adópótlék ellen, amely az ország borfogyasztását károsan befolyásolná, akcziót inditottak. Veszprémi hir. Mózner Ferencz jöhirü vendéglőjét Lokonyai János márkói vendég- lős vette meg. A vörös borok házasitása. Németországban az Ahr-völgy szőlősgazdái a birodalmi gyü- léshez intézett beadványban követelik: , Hatá- rozza el a birodalmi gyülés, hogy vörös és fehér boroknak — vörös borként való eladás czéljából történő häzasitäsa tilos. Esetleg pe- dig mondassék ki, hogy a vörös éz fehér borok házasításából készült vörös bort a keverő hordótól a fogyasztó pohárig törvé- nyes deklaráczió kényszere terhelje“. Vendéglő átvétel. Bernhardt Ferencz, a budapesti «Pannonia» szálloda régi, ked- velt főpinczére átvette a Gyöngytyuk-utcza sarkán levő Wurglits- féle vendéglőt. Sok szerencsét kivánunk szak- társunknak! A városligeti Putzer. Az - Aréna-uton lev CMPutzer-fele vendéglő, melyet tulajdo- nosa Musnyák Károly pomcásan renovált, a szép és tágas kerthelyiséget kifestette és a nyár folyamán katonazenét és czigányban- dát foglalkoztatván, nagy forgalomnak örven- dett, ugylätszik pompás tél iélet elé néz. Eddig ott télen csend volt, most azonban kedves téli összejövetelek szinhelyévé fog válni. Egy előkelő uri asztaltársaság alakult | ott a nyár folyamán, amely elhatározta, hogy a kedves előzékeny vendéglőshöz hű lesz a téli estéken is. A vendéglősnek van egy diszes, freskókkal kifestett téli terme ís, ahol kitünő cigányzenekar fogja a téli estéken a közönséget mulattatni. A Putzerről valóban a legdicséretesebbet mondhatjuk. A «Csikä- göban» a legjobb borok ott lelhetők fel, a konyha is pompás, melynek izletes ételei Musnyákné urasszonyt és Musnyák Adélt, a bájos, kedves házikisasszonyt dicsérik, aki mintaképéül szolgálhat a jól nevelt szorgal- mas házi leánynak. A derék, vendégszerető házigazdának kitünő főpinczére van Putzer Ferencz és közkedvelt pinczére Lovay sze- mélyében. A Putzer-társaság legközelebb elő- kelő zártkörű szüreti ünnepélyt rendez. Kerepesi-út és ! Vendéglő ätvetelek. Kiss Adolf volt deb- reczeni kávés átvette a , Magyar király" szállodát Munkácson. — Klein Endre ven- déglős Marosujväron átvette a kincstári szállodát. — Temesvárt az , Arany Oroszlán" szállodát Tauszig Samu vette át. — Kolozs- várt a Fischbein-féle vendéglőt Grünbaum Fülöp volt kardosfalvi vendéglős vette át. — Nagykikindán a ,Fehér Kereszt" pilseni sörházat Curt Jakab vette át. Atalakitäsok. Budapesten a jözsef-köruti „Bodö“-kävehäzat Bodó A. tulajdonos pazar fénnyel rendezte be. Ajzánljuk t. szaktär- sainknak szives megtekintésre. — Nagy- bányán , Központi" elnevezés alatt Rum. pold Gyula előkelő szaktársunk igen diszes szállodát, vendéglőt és kávéházat nyitott. — Miskolczon a vendéglős kar egyik legrokon- szenvesebb tagja Leffler Béla szaktársunk vendéglőhelyiségét igen diszesen átalakittatta s azt a mult hó 11-ikén nyitotta meg ünne- pelyesen. Mindnyäjuknak sok szerencsét kivánunk. A Vigadó bérlete. A Vigadóra háromszor is hírdetett a főváros pályázatot, de szak- társaink közül nem kapott bérlőt, megbizták tehát az ügyosztályt, hogy keressen vállal- kozöt. A Vigadóra felügyelő bizottság Evva Lajossal tárgyalt s vele most meg is álla- podott. Evva Lájos tizenöt évre kapja meg a Vigadót s évi 38.000 korona bért fizet, ezenkívül kötelezte magát, hogy 30.000 koronát befektet átalakitásokba. Üzleti hirek. Ungvárt a , Korona" szällo- dát annak tulajdonosa Leblovifs Lázár ismét saját kezelésébe vette át. — Tenkén a , Pan- nónia" szállodát Kleiz Ignácz szaktársunk diszesen berendezte. — Zomborban a „Va- dász kürt" szállodát Bergmann Adolf 18 uj vendégszobával bövitette ki s igy most 38 vendégszobája van. — Ipolysägon Lengyel J. D. szállodás szállodai üzletét ujból fel- építette s kényelmes vendégszobákkal látta el. — Debreczenben a , Központi" szállodát Márkus jenő megnagyobbitotta. Ez idő sze- rint 35 vendégszobája van. Szálloda átvételek. Déván a , Fehér ke- reszt" szállodát Winkler Jakab szaktársunk vette át. Üdvözöljük. Uj szálloda. !Ipolyságon a Fő-téren uj szálloda épült s azt e hó 1-én diszesen be- rendezve, Wollner Márk szaktársunk nyitotta meg. Sok szerencsét ! A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erősitőleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket ; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapitják a vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szántó Miksa tulajdonosnál, Buda- pest, IV., Régi posta-utcza 10. Szakácsok elhelyezése. A , Magyar Szaká- csok Köre" elnöksége tisztelettel értesiti a t. szállodás és vendéglős urakat, vala- mint a főurakat, hogy szakképzett szaká- csokat ingyen közvetit. Megkeresések a Kör elnökségéhez, Budapest, IV., Régi- posta-utcza 11. sz küldendők. Első Leänykihäzasitäsi Egyesület m. sz. Gyermek- és életbiztosító intézet (Budapest, VI. Teréz-kör- ut 40—42. szám. Alapittatott az 1863. évben). Ez év augusztus havában 1.908,200 K értékü bizto- sitäsi ajánlat nyujtatott be és 1.727,400 K értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 96,255 K 69 fill. fizettetett ki. 1906. január 1-től augusztus 31-ig bezárólag 12.045,800 K értékü biztosítási ajánlat nyujtatott be és 10.491,600 K értékü uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében a folyó évben 683,146 K 44 f. s az intézet fennál- lása ta 10,849,050 K 74 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb dijtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. NYILT-TÉR. - (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) ; A Szinye-Lipóczi $ N Lithion-forräs Salvator kitűnő sikerrel. használtatik vese-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizeleti nehézségeknél, a czukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál, Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csiramentes ! Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forrás igazgatóságánál Eperjesen Nyilatkozat. A , Szállodai és vendéglői segédek szakközlö- nye, mely a budapesti pinczér-egyesület pén- zén, tehát a tagok véres verejtékén jelenik meg, legutóbbi számában több előkelő főpinczért a legkomiszabb módon meggyanusit s engem pedig „Zöld főpinczér"-nek nevez. Nem tartom magam- hoz méltónak, hogy Varga István elhelyező ügy- nökszerkesztő és fizetéses elnök gyatra támadá- saira és erőszakoskodásaira válaszoljak, csupán azt hozom t. kartársaim becses tudomására, hogy én a , Budapesti Pinczér Egyesület" kötelékéből kiléptem, megundorodván az önzetlen elnök ur erőszakos basáskodásától. Budapest, 1906. szept. 18. Kilár Ferenc, s. k., a Lippert-étterem főpinczére. „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! Ismételten tudomásomra jutott, hogy egy közönséges csaló azon czélzattal, hogy áru- jának vevőket szerezzen, azon valótlan hirt terjeszti, hogy közel egy század óta fenn- álló pezsgőgyáram egy más czég tulajdo- nába ment át és hogy most már, az álta- lam előállított régi, legjobb hirnévnek öőr- vendő Gentry Club | a budapesti országos Gentry Club triple see | /— kaszinó pezsgője City sec Hubertus sec pezsgőborokat ezentul m hozandó márkák leszne siteni. Ezen, a legelemibb kereskedői tisztességbe ütköző üzelmekkel szemben, a t. vevőközön- ség becses tudomására hozom, hogy czé- gemben semminemü változás be nem ál- lott, az más czég tulajdonába nem ment át és fent emlitett törvényesen védett már- káim csak is általam keszittetnek és csak is czégem által bocsáttatnak forgalomba. Figyelmeztetem tehát a t. vevőközönséget, hogy eme közönséges csaló, valótlan hi- reszteléseinek hitelt ne adjon. Ha a t. vevőközönség félrevezetésére és megkärositäsära irányuló üzelmeit, fent nevezett netán a jövőben is folytatni merészelné: kérem őt mint tettenért csalót az illetékes rendőri ható- ságnak kiszolgáltatni. Kiváló tisztelettel HUBERT J. E. pezsgőgyásos, cs. és kir. udv. szállitó. POZSONY. , általa forgalomba hivatva helyette- --- Page 320 --- 8 A konczféltő. Varga István pinczér-ügynök, elnök és szer- kesztő az egyleti szaklap szeptember elsejei számában durva, mocsaras stilusban czikkert irt „A konczféltők" czim alatt az alábbi főpinczérek, ugymint: Gyulai Gaá/ Andor, Dekäny Sándor, Wittner Mihály, Élő József, Cipott Ferencz, Gelb- mann András, Rechling József és Kilár Ferencz ellen, Ezen czikkben nevezetteket elnevezi koknak, rabszolgatartóknak, másrészt hazudozás- sal rájuk fog olyan gondolkozást a „Revue“-rend- szerről, amelyet magukénak sohasem vallottak, beszámol olyan határozatokról, amilyeneket soha- sem hoztak s imputál nekik a pinczérségről olyan | | VENDÉGLŐSÖK LAPJA „N 4 1906.szeptember 20. Nyilatkozat. A Kristályforrás ásványvizet különféle beteg- ségeknél kipróbáltam és mint a nyálkakiválasz- tást és emésztést elősegítő, étvágyat gerjesztő vizet kiváló gyógyhatásunak találtam a hörg- hurut összes alakjainál, emésztési zavaroknál és | különféle altesti bántalmaknál. Lázas megbete- zsarno- | durva kitételeket, amelyeket ők sohase hasznäl- | gorombáskodni csak wal hazudozik Öössze- vissza mindent. De se észre nem veszi, hogy amikor minket konczfélfőknek nevez és durván ócsáról, miért teszi mindezt ? Nem a pinczérség védelmére t saját konczát i és igy éppen ő a konczféltő. A durva főrmedvényben egy helyütt kibujik a szeg a zsákból, ahol azért támad a főpinczérekre, mert azt határozták, hogy a Varga-elhelyezöt és szaklapot megszüntetni kivánják. Ez fáj Varga Istvánnak, ezért gyalázza a fő- pinczéreket, ezért mondja az elhelyező, szer- tak, mert trágárkodni és Varga István tudhat. kesztő és elnöklő bagoly a vercbnek, hogy nagyfejü. A budapesti pinczéregylet tagjainak joguk van arra, hogy a szaklap és ha kell az elhelyező megszüntetését kivánják, mert azt az egylet pén- zén tartják fönn De mi lesz akkor Varga István urral ? lova lesz a koncz ? A tisztelt elnők urnak becses emlékezetébe hozzuk azt is, hogy az egylet elnöke eddig min- dig tiszteletből viselte ezt a szép hivatalt. a István volt az első, aki az elnöki tisztért ak fizetést biztositott. " hát köpködni és jó lesz hallgatni tisztelt elnöklő, szerkesztő és elhelyező ur, mert olvasó 2 előtt hamar nyilvánvalóvá lesz, hogy a nezleső Igy sül el visszafelé annak a puskája, aki tur- pissággal tölti meg A megtámadott föpinczerek. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. g (Pestmegye) iban tővében az forrásnak neve góta ismert, és tisztaságu forr ól fakad S telitve igen jóizü, eltartható tali vagy borhoz való üditő- hatóságilag és eg meg- s snsavval találtatott. kap- ható mindenütt. Telep : Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár Nl., Lukács-utcza 2, Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. i, hanem ami a legkomikusabb, a | gedéseknél és ezen kitünő ásványviz mint frissitő gyögyital igen hasznosnak mutatkozott. Dr. S. Zarzycki, värosi orvos, Selve, Dalmatien. SIPULUSZ LAPJA Magyarorszäg legkedveltebb — élezlapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre 6 frt Fél évre 3 frt Negyed évre . 1 frt 50 kr Szorkesztöseg és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. Budapesti központi tejcsarnok szövetkezet Budapest VII., Rottenbiller-utcza 3l. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- rizält tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 saját kezelésben álló fióküzletek a város minden részében Sörcsarnok és étterem elsőrangu, 20 ezer lakosu városban, 400 hektö sör és 200 hektó bor évi fogyasztással stb., jelenleg 30 huszár- tiszt abonense van, PS azonnal eladó. Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő 480 C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vizgyógyintézet bejárók részére is, jutányos árak, gondos kiszol- gálás. — Svéd gyógytorna-terem, — Napfürdö. — Dr. Buling-féle belégző-gyógymód. — Fangó-gyógymód. — Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emésztőszervi bajok, szivbetegség, vesebántalmak, vérszegénység, ideg- gyengeség ellen. — 150 hold árnyékos park. docAut] Szt. Margitszigeti üditöviz: elsőrangu, szénsavvai telitett ásványvíz, mint asz- tali viz orvosi tekintélyek által legjobban ajánlva. 250 szoba teljesen ujonnan átépített és legna- gyobb komforttal berendezett két szállodában. Állandó orvosi felügyelet. Folytonos összeköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton Pensió-rendszer, saját kitünő konyha (bérlet-könyvecskék). Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: A Szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Minden időben legjobb minőségü 64 borokat ág szállit hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki A uradalmi borpinczészete Vácz. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szám : 8. Szükséges tőke 8000 korona. Czim a kiadóhivatalban. PIRSZÉN (koksz) budapesti légszeszgyárakból a legjobb, legtisztább és legtakarékosabb fütőanyag. Árak 1906. szeptember 10-től : diókoksz 100 ko-kint helyt a légszeszgyárakban 3 K 80 #ill darabos-koksz ,, ” nm " 3, 68 , HM-rendű „ " * 3.412 házhoz szállítás és berakásért : a) a balpart belterületén 6) a jobbpart belterületén . A) vár, Gellérthegy, naphegy, rózsadomb, O-Buda valamint a bal- és jobbpart külterületén . . . . . . AN d)zsäkoläsert 250 ko-töl 1000 ko-ig kötelezö „ —,, Az igazgatóság. (Utännyomat nem dijaztatik.) 100 ko-kint 24 fillér 12 i Több nyitott és csukott omni- Omnibusz. buszkocsik, melyek leginkább fürdőhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. A viläghirü müncheni Figyelmeztetés Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartärsai- | mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém b. tudomására | adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimeresben | van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a „Salvator‘-sört | + mely évente Felkérem beszerezni. igen t. Paulaner sör za (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt 51. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. ] A müncheni Paulanerbräu czég vgyanaz, márcziusban a világhírü | Prindl Nándor vendéglős — Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Tisztelettel a müncheni , Paulaner-sörfőződe" magyar- országi egyedüli vezérfőképviselője --- Page 321 --- 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 2500 hektoliter bor bérbeadási Szálloda és kaszinó hirdetmény. A palánkai kaszinó közhirré teszi, miszerint a tulajdo- nát képező, Palánka községében levő kaszinó egyleti helyi- ségeit parkkal, tennis- és tekepályákkal, we vendéglőt, kávéházat, jégvermet és szállodát legjobb minőségü villányi és pécsi saját termésü ö és uj bor eladó. A borok és az idei termés Villányon és Pécsett megtekinthetők. Levelczim: Teleki Zsigmond 1907. évi január hó I-jétől kezdödöleg öt évre bérbeadja. Bérelni szándékozók sziveskedjenek bérajánlataikat alulirt igazgatóságnál 1000 korona bánatpénzzel felszerelve, legkésőbb folyó évi november hó I5-éig irásban és 2 tanu előttemezésével benyujtani. Palánka, Bács-Bodrogh vármegye déli határán a Duna mellett fekszik, 14,000 lakossal, vasuti-, 2 hajó- és 1 gőz- komp-állomással és jelentékenyebb idegenforgalommal bir. A fenti ingatlan ez időszerint évi 3200 korona bérért van bérbeadva. Az egyéb bérleti feltételek alulirt igazgató- szölöbirtokos Pecsett. [/ " " ságnál bármikor megtekinthetők. Eladó vendéglő. Ajánlattevők tartoznak ajánlataikban kijelenteni, hogy a tárt ismerik, s azoknak magukat alávetik, . VAN, 41% 2 és azt, hogy ajánlatuk a beadástól szämitandölag reájuk Budapest VII-ik kerületének legélénkebb helyén | nézve kötelező, tehát vissza sem vonható. egy régen fennálló, jóforgalmu vendéglő-üzlet tel- Az el nem fogadható ajánlatok bánatpénze az illetők- jes berendezésével eladó. Az üzlet bármikor át- nek legkésőbb f. évi deczember hó 3l1-éig vissza fog adatni, vehető. Bővebbet e lap kiadóhivatala nyujt. ellenben az elfogadott ajánlat bánatpénze a kaszinó pénz- tárában, az illető bérlő értesitése mellett bérovadékképen vissza fog tartatni. Az ajánlattevők közül a kaszinó választmánya szaba- don választ. Megegyezés esetén uj bérlő a bérletet a mostani bérlő- től korábban is átveheti. Palánkán, 1906. szept. 15-én. A palánkai kaszine igazgatósága: Spitz Adolf, Payerle Nändor, énztáros igazgató p g Eladó berendezés. Nagyváradon a ,, Fekete sas" szálló alatti kávé- háznak jókarban levő összes berendezése jutá- nyosan eladó. Bővebbet Klein Miksa kávéház- tulajdonásnál Nagyváradon, (Sas-épület.) Kardos Pál, jegyző pa Cladó —aG vendéglő és kávéház jómenetelü nyári és téli üzlet, Muraközi borok eladása. A csáktornyai grófi várpinczében 273 hektoliter bor 1890/1904-ik évekből kerül eladásra. Li Vendéglő DI és szálloda átadás. Egy 6000 lélekből álló alföldi magyar községben a főtéren lévő szálloda és vendéglő teljesen felszerelve, kedvező ár és fizetési feltételek mellett átadó, esetleg kellő biztosíték mellett kimérő- nek is átadatik. — Bővebb felvilágo- sitást ad a kiadóhivatal. Ezen készlet felére nézve az ajánlatok f. évi szeptember hóban beadhatók. — Minták készséggel küldetnek. — További felvilágosítás kapható a grófi titkári hiva- talnál Csáktornyán. Uradalmi tisztség. kaszinóval egybekötve, erős ital- fogyasztással, azonnal átvehető. Bővebb értesitést szivességből Heller Vilmos Péczelen (Pest m.) KÁSTEL MIHALY KASTEL MIHÁLY ESB borkereskedése S) ERZSÉBETFALVA, (Budapest mellett) Kossuth Lajos-utcza 17. sz. (saját házában.) Ajánlja kitünő Állandóan nagy készletben tart rizling, burgundi, kadarka és budavidéki vörös és fehér hegyi borokat. — Vidéki meg- rendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. GLSILELZL I Sürgönyczim: KS(=2) Kastel HKrzsebetfalva. hordóbani és palaczkborait. --- Page 322 --- 10 _VENDEGLÖSÖK LAPJA Alapittatott 1858-ban. TELEFON 60—55. Tóth István Diszokmány Páris. TELEFON 60—55. tekeasztal és műbutor gyára — RUDAPEST — VII., Nefelejts-utcza 12. (saját ház). Ajánlja ebédlő-aztalait, mint fordítható tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdok minden nagyságban. — Olcsó árak! Siklós nagyközség Előljárósága. 1493. szám. — I. 906. Árverési hirdetmény. Siklós nagyközség képviselőtestüléte f. évi augusztus hó 21-én tartott közgyülésének 8—60 kgy. sz. a. hatá- rozata értelmében közhirré tesszük, hogy a község tulaj- donát képező „PELIKÄN” nagy vendéglő es szálloda fő-, mellék és kerthelyiségeinek üzembentartási joga hat (6) egymást követő évre, vagyis 1907. évi január hó első napjától 1912. évi deczember hó 31-ik napjáig, folyó 1906. évi szeptember hó 24-én délelőtt 9 órakor Siklóson a városház tanácstermében ötezer (5000) korona kikiáltási ár mellett nyilvános árverésen bérbe fog adatni. Bánatpénzűl az árverés megkezdése előtt a községi pénztárnok kezére egyezer (1000) korona készpénzben vagy óvadékképes értékpapirokban teendő le. Zárt ajánlatok az árverés megkezdése előtt a községi jegyző kezére teendők le. Az árverési feltételek a községi jegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kelt Siklóson, 1906. augusztus hó 21-én. Henfner Lajos, s. k. Mittler Ferencz, s. k. községi jegyző. községi biró. DOCSOSSOSEESEOLEESELOESEEE0000X9E EEE0E0E0OEROG0EX— O0€ 80609 Bérleti hirdetmény. F.-ZUGÓ, ezelőtt Ruzsbach - fürdő kezelősége közhirré teszi, hogy a furdo-vendeglot következő három, esetleg hat évre f. évi októ- ber hó I-&n a délutáni órákban bérleti árverésen bérbe adja. Bérbevenni szándékozók ajánlataikat a meg- jelölt időig küldjék be, vagy pedig személye- sen jelenjenek meg. Bővebb felvilágositással szolgál a Fürdőigazgatóság. FELSORUZSBACH, (Szepes megye.) u. p. PODOLIN. a 1906. szeptember 20. --- Page 323 --- 1906. szeptember 20. VENDEGLÖSÖK LAPJA Kävehäzi, vendeglöi berendezesek alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditó billiard-asztalok, alpacca és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). Kardos Ferencz ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Käroly-körut 22. Telefon 80—02 (Röser-bazär.) Telefon 80—02 Villamos csengök, telefonok, villa- mos vilägitäs, villamos motor kép- viselete. Viliámháritók, erőátvitel, villamos szellőztetők a legjobb rendszerü motorral. Törvényesen megengedett anyagokból álló. legjobb borderitő szer a emEmemEm „RAPID“ borderitő-por Főelárusitó helye: WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohány-utoa 5. Forditható billiárd teljesen jókarban, kettős már- ványnyal, eladó. — Bővebbet a tulajdonosnál: Kálmán Sándornál Mezőtúron. MB A t. cz. szälloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlitott fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLUCK MARTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61. we Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. 38 Központi telepek villanyvilágitásra való berendezése. Városok, falvak, intézetek, magán- épületek, szállodák, fürdők, -és la- kások berendezése. Iparsó : Költségvetés ingyen. tást és értesít és rer si dezösködesre dijmentesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Väczi-körut 32. sz. [1 fagylalt, jegeská é ek elő valamint hütőké szü- z, Minden felvilágosi- beli vagy irásbeli kér- , Beitz János müe: szter gály és javitó mühe ilye BUDAPEST, VII, Akáczfa-u. 52. TELEFON 81-30. > Hokkes Jözsef és Társa borkereskedök BUDAPEST, V., Váczi-körút 46. szám. X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek. Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szállit. Vämonkivüli pincze: Budapestnek a legnagyobb szenzäcziöja! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, ":77 5" és Andrássy-ut 74. A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. 17 krajczár !Pinezerek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötógyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Baldóczi-ásványviz. | Baldóczi- ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS an ; z : ; ® a világ legjobb ásványvize. [5 A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- Ci ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, [:] borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. x 2 liternek ára veg nélkül) házhoz szállítva 18 fill. 3 HÁ : 26 ,, < DA födi: BUDAPEST, IV., Régi posta: u. 10. sz. (1. em, ) 3 A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- > vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz. --- Page 324 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA er ára 4 fillér. Rendelési czim ; „Artesia“ 5glösök szikviz és pezsgőitalok a városligeti árté érlői 20/c N y Jó N [ yantes mester Büdapeet, áajmán 0256 VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kövésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- ELSŐ LEÄNYKIHÄZASITÄSI EGYLET M.. SZ- GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET , Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) = | == Alapittatott 1863. évben 2— Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Köbánya. Telefon szám: 56—58. 2 Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. 1906. szeptember 20. Idei oportó siller . eladó. Hagymássy Károly bortermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölcsönadásával literje IS 34 fillér. Aal A bor jóságáról eladó szavatol. Sajt nagykereskedés. sajt-, vaj- és csemege- J U N G P ÉT E R áru nagykereskedése. | TELEFON 7855 BUDAPEST TELEFON 785 Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz | Fióküzlet: VII., Garay-tér 5. szám. | Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- | nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és va- | dász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemü csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgöny- rendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czikkek gyorsan és pontosan szällittatnak. rjegyzék kivänatra ingyen. KRISTÁLYT | természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely 2 | szénsavval telittetik. Az emésztést elősegítő pom- Budapest, VII., Dob-utcza 90. sz. | pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardíjmentes. | szällitäs. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukäcsfürdö Kutvállalattól Budán, — St. Louis 1904 : Grand Prix. sek pontosan teljesittetnek gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCEL egyszerü, szolid kivitelü, tömör, kemenyfa FF hálószobák. szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és märvänynyal 150 forint. Jiszesebb kivitelben fényezve 180 forint. HINNEHMEN Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. FETT | 4 — [I , VE HÉ 00000 ha000aős [/ jdonosa Jury-tag 8 HORDOGYAR € FASSFABRIK : BUDAPEST _ V.VISEGRADI U.46. TELEFON. Tess. ni -GYÄR: BUDAPESTEN - - GYÁR:ZUPANYJE. (SZUWONIÄBAN) + MAHUN cs. és kir. udv. hutorgyáros ; | Nagy választék modern butorokban 5 BUDAPEST ? VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. ? Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- 4 dezve raktáron találhatók, val: nint olvan családias jellegü % uri szállodák és vendéglők berendezéset is készíti, amelyek 3 nálunk eddig ismeretlenek. ? ka e dáAAÁh Ar Rheumában stb. szenvedőknek sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu Arjegyzek ingyen es bermentve. hygienikus egészségi czipőimet ajánlom, Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddig felülmulhatatlan módon biztositja a lábnak egyenes, ter- mészetes melegét, a rheumás betegséget helyreállítja, az egészséges zetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, ásuknál fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- pektus ingyen. — Egyedüli készítője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipői megfelelnek mindama követelményeknek, melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — Dr. Löffler Emil, 40 év óta müködöm Budapesten, VI, Uj-utcza 19. szám, Igen tisztelt Rytkó ur! Részemre készített egy pár iR teljes megelégedésemet érdemelte ki ugy hygienikus, mint kiállítás tekintetében. B. czégét mindenütt ajäülani fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Hársfa-fürdő, Bereg megye. TELJES KONYHABERENDEZÉSEK MOSÓKONYHA BERENDEZÉSEK KEZ- ÉS ERŐHAJTÁSRA, PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖ- . 7 ZÖK NAGY RAKTÁRA JUTÁ- NYOS ÁRAKON John-féle telitett gőzűmosógép, mellyel a megtakarítás idő, pénz és anyagban 75% GEITTNER ÉS RAUSCH czégnél BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 8. SZÁM --- Page 325 --- 1906. szeptember 20. QMINO ExrsaiD PEZSGŐ AGKIALUTAS 1500 ARANYEREM BELATINYÁRTHUR VELENCZE Feje VENDÉGLŐSÖK LAPJA 13 Vendéglő-átvétel. Van szerencsém t. szaktársaim és a nagyér- demü kézönség becses tudomására hozni, hogy az I. ker., Attila-utca és Roham-utca sarkán levő 12 év óta fennálló a , három almához" czim- zett Fukätsch János-féle vendéglőt folyó hó 15-én átvettem. Tekintve számos évi müködésemet e téren, azon leszek, hogy nagyrabecsült vendégeimet legjobb boraimmal és kitünő konyhámmal minden te- kintetben kielégítsem. „A nagyrabecsült közönség b. pártfogását és számos látogatást kérve maradok mély tisztelettel Kenessy Gusztáv, a Stadler Károly központi pályaudvar vendéglőjének volt konyhafőnöke. Vetés va [cut áá] CLA AO VM KULCSÁR SÁNDOK BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA Il. e hai AJÁNL : világító testeket szállodák, vendéglők, kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. EI t $ VM esee Se vw y részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. $ ; ; $ 4, y TELEFON : 25—44. y mM DTCL ETEL ESEL LLLLSLESLSlEL esezeseseseeL Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, .zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és beföZni való Cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege Szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 0000 hegyi borok készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. or" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott , .. ; (em dupla malátasör Szent István v6djegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, Laufenauer és végre igen fontos szoptató nöknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. és kamarai szállitó. SERFŐZDÉJE ) Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII. József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona ( la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különtegesség: dupla maláta Kösör kékersékban. Nagyobb sörmennyiségel saját jegkocsijalb Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL A világhirü Bodega de Santa Maria Sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga több 2 udvari szállitó borkiviteli tár aranyérmekkel 12, Spanyol kir. elsőrendü vilägkiällitäson kitüntetett malagai gyógy- és csemegeborai, valamint a Por- tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- szertár, füszer-, csemege- és borkereskedés, valamint kávéház és szállodában kapható. Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. 57. Vigyázat! Minden palaczk hivatalos ellenőrzési czimkével van ellátva JUNG ANTAL. vezérképviselő. 0001000 EEE Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktära Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- (DD (=) == >333>32>2>3>P>>>eiie<«>>>>>>>> VEELSSELSEELLEELEGELLELE LS ll TÉS) szülék és csöngetyü berendezésekhez © LS) való anyagok IWF nagy raktára. 252299 323329 dIdDI23505 2339 5950, c --- Page 326 --- 14 ; _ VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. szeptember 20. EPP PPPPDEPFPPPEPPPPPP Must eladási hirdetmény. Az első kecskeméti szőló- és gyümölcster- melő szövetkezet közhirré teszi, hogy a f., évi 1000—1200 hektó várható musttermését zárt ajánlat utján fogja eladni. A termés na- gyobb és n termelt, a következő fa- jokból áll, m. kadzerka, olasz rizling, fehér bakar, zankamenka, kövidinka, mézesfehér, furmint, nagy-burgundi és szerémi, kiscbb területeken Sauwignon, Semillon, Muscatottonel, Muskat: Lu- nell, Muskät Alese, Tramini fűszeres fajokból áll. Az árverés szeptember 26-án, d. u. három KEREK A A «> — órekor fog megtartatni a kecskeméti Népbank ® — helyiségében. Se > A bánatpénzt 1000 korona készpénzben vagy > —/óvadékképes értékpapírokban ugyanott Pataky « — Károly könyvelő urnál nyujtandók be. ©» A termés megtekinthető bármikor a szö- ww vetkezetKecskemet-fülöpszälläsi vasut , Helvétia" > —/ állomás melletti telepén. , > Vevő kivánatára egészen a jövő évi szep- «» tember 15-ig adhat a szövetkezet pinczét és hor- e dökat. E Kecskemét, 1906. szeptember 11. = Elsö kecskeméti szóló- és gyümölestermelö-Szövetkezet zi Fejér István, ig. elnök. AAA OELFPEGLPPELEPLPPP WEWGWLLLLLEMLLMEWEWEEWEWEQULWEWWWREE Az 9. . . + „Erdelyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szällitök KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, — . gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, e! am- mophon, fonográf, zongora, harmóniun harmonika, okarina és verklik, zenél automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak, Kepes árjegyzék ingyen. Horváth Istwän möhangszeresz, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker.. Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) HUBERT J. E. POZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Különlegességi jegy: Képviselő : KUTASSY VINCZE úr M BUDAPEST, V., Ärpäd-utcza 9. szám. GENTRYGLUB| === a Budapesti országos kaszinó ‚pezsgöje. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készrit gőr-, vis- és légszeszvezetékhez egér séges rózárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sör- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézosapokat, fémfelirati táblákat és Ke one — Alapittatott 1880-ban. — ezredéves orsz. kiállitáson az ami ezüst-éremmel kitüntetve, — TELEFON 29-03. =——— Honi gyártmány ! | ! Elsőrendü, folyékony, száraz I ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság | Sutnpest, %, Saraksärtatern 96. | IX., Soroksári-utcza 96. Pontos kiszolgálás ! De szénsavat wii Diadal Sec (franczia módszer szerint) EBERHARDT ANTAL mei } Pezsgőgyárából, Budafok. a | Telefon: Budafok 30. --- Page 327 --- 1906. szeptember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 Jégvermek és hütötelepek vendéglősök, mészárosok, sörraktärak, tej- gazdaságok és csarnokok stb. részére külső meleg ellen leghatásosabban szabadalmazott parafa-kőlemezekkel lesznek szigetelve. % Kitünö bizonyitvänyok számos kivitelről. Átépitések és reconstruálá- sok alkalmával kérjen részletes 4 4 é I } SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. Es TSA PROMONTOR (BUDAPEST). + $ $ és költségvetést a Szabadalmazott SWEET WV WET Parafakögyär részv.-társaságtól :BORHEGYI F.: Ír palaczkozott bor, pezsgő, likőr, í Budapest, VIII., József-körut 2. Ea cognac, rum és tea főraktára < -. f 4 BUDAPEST, Gizellá-tér 1. sz. (Haas-palota), S DS 22 S meta a bezi ; € 4 Rjánlja a legjobb franczia. és magyar pezsgő- € Legkisebb jég és üzemerő-szükséglet, tehát a s ket, cognacot és likőröket gyári árakon. € legolcsóbb üzemfenntartäs. 2? Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől = a legjutányosabb áron szolgáltatja. a Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. Kisbéri m. kir. állami ménesparancsnokság, 3412 szo. számhoz. Hirdetmény. A kisbéri m. kir. állami méneskórházban elhelye- zett betegek és ápoló személyzet élelmezésének biztositása tárgyában alulirott ménesparancsnok- ságnál 1906. szeptember 28-án délelőtt 10 órakor nyilvános irásbeli ajánlati tárgyalás fog megtartatni, A biztositäs 3 évre azaz 1907. január 1-töl 1909. deczember hö 31-ig szöl. Az étrendi adagok elkészitése suly és minő- ségre nézve a CS. és kir. hadsereg számára kibocsá- tott étkezési szabály szerint történik. A beteg állomány az ápolószemélyzettel együtt átlagban napi 20—25 főre tehető és naponként kö- rülbelül 16—19 korona fogyasztásnak felel meg. Ajánlatok az árlejtési feltételekben foglalt ada- gok szerint teendők 1 koronás bélyeggel és az 1 éven át szállitandó czikkek megközelítő mennyi- ségének megfelelő érték 5" át kitevő összegből álló bánatpénzzel ellátva és lepecsételve legkésőb- ben a at. megkezdeseig a parancsnoksägnäl benyujtandó Az árlejtési feltételek és az illető szabály, . a ménesparancsnokságnál megtekinthetők. A kisbéri m. kir. ménesparancsnokság. Kisbér, 1906. : Szeptember 1-én. TEL TAK TELEFON: 63—70, TELEFON: 63 07 Al PINCZEFELSZERELEST ÜZLET EBEN alatt BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár. ROBICSEK ADOLF CL) BUDAPEST. Xz7 N VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. 00 © Parafadugaszgyár : Árjegyzék ingyen és bérmentve. Alapittato*t 1834-ben. Andrenyi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospércsi saját tulajdont "képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- söbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szölötelepeiuken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kivälasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 328 --- " 16 ; VENDÉGLŐSÖK LAPJA . > 1906. szeptember 20. a Alapittatott : f Telefon Interurban 59—06 Alapittatott : g A viläghirü franczia t 1880. \ Sürgönycim: Bienol Budapest 1880. Legnagyobb kitüntetés PÁRIS 1905. nagy aranyérem €s grand prix. A világszerte- B I EN.-fé!le margarin- elterjedt vaj olvasztott margarin-vaj, süritett-tej, hungaria ét-zsir, BIENOL- kokusz-zsir és olajtermékek BIEN SÁMUEL, BUDAPEST ELT TÁFPSZERMŰVEÉK Ő — Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA 7. DELBECK & Comp. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu DS magyarországi fölerakata E Válogatott füszeráruk, min- dennemü bel- és külföldi cse- megék, magyar és franczia pezsgőborok, rum és tea, Fog. "Egy fővárosi borozóhoz (Bab- X = s : 1 Társ keresteti leves csárdához) 6000 koronával ligueurök, sajt, vaj, kassai, társ kerestetik. Bővebbet a kiadó- KINN hivatalban. prägai sonka, felvägottak, Modern asztalos és kärpitos BUTOROK 2 - 2 | saját készitmény —£9$-— óriási választékban kaphatók rázay Kálmánnál [FÁT ANTAL-näl, butorgyári raktár Telefon 44—71 Budapest, Ujvilág-utcza 6. sz. Telefon 44—71 gyümölcsök stb. stb. raktára. CO Brázay Kálmán CP Muzeum-körut 23. {Vi világitási berendezések. Vil- | Villamos lamos kolibri ivlámpák, Vil- ? lamos brilláns lámpák reklám világításra. | Csillárok elektromos világitáshoz. Minden- , Tokaj-Hegyaljai borok | SASAARARARARAAAG Ajánlok sajáttermésü hegyaljai boraimból | Szt.- margitszigeti literenként : | féle gépek hajtására alkalmas benzin-. asztali bort —.56, 60.—, 70.— és | ! gáz-, és szivógázmotorok; üzemköltseg | | 80 korona; ül | ite öv i zZ i lóerőnként és óránkint 1'/2—2'/2 fillér. szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és | Á ; NEK | SSIMPLEX" vizszürök. — Árjegy- ! | 6 korona; | szénsavval telitett ásványviz. aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba rendelést kérek. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. (Tokaj melletti Zen: -megye. » "Transylvania Sec OS kit & Comp. császári és kir. udvari szállitók. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. >>5>>>>>>>>>>>> BUDAFOK. 444444 44£4£44€£€£ == 12 elsőrendü kitüntetés. Z— i zékkel és költségvetéssel szivesen szolgál Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- i Ganz és Társa részvénytarsulat i Budapest. Városi üzlet: IV., Ferencziek-tere 4. fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52, SEN Hors Concours. x í Főraktár : Vezérképviselőség : LUIS FRANCOIS at! ; Ehren BORHEGYI FERENCZ RUDA és BLOCHMANN DD Zn Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Telefon: s FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII, Rottenbiller-utcza 19. --- Page 329 --- XXII-ik évfolyam. 19. szám. („PINCZEREK LAPJA!) Budapest, 1906. október 5. ENDÉGLŐSÖK LAPJA A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZ! SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az elsö magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéház: segédek egylete" fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egy az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai ér be é let“, a Révkomáromi vendéglősök és » ine £ ! K . pinczér-egylet"-nek, az , Aradi vendégiősök és kávésok egyesületé"-nek, az lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczer-e nSzékesfejérvári vendéglősök, kávésok és italmerök ipartársulatá"-nak, az „U Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet, a ,,C lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős parti agya a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek let"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek e. jpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársu , A , Szatmár-Németi pinczér-egylet, a „Ujvideki szállodásol ri vendég- ársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczér-Kör" KE HIVATALOS KÖZLÖNYE. > Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . 12 kor. || F: Háromnegyed évre 9 Év Az összetartás ereje. Azok a vendéglős kongresszusok, melyek az utóbbi években lefolytak, igazolják legjobban, hogy mennyire hasznos és fontos a föltétlen össze- tartás valamely közös czél elérésére. Szorongatott, jogaiban csorbitott osztályok mindenkor csak ugy vehet- ték fel javaikért a sikeres küzdelmet, ha összejöttek, harczuk irányát meg- beszélték és amit közösen elhatároz- tak, amellett derekasan kitartottak. Az apostolok gyülekezetükön ha- tározták el, hogy szetmennek a vi- lágba hirdetni az igét és vértanusá- got kellett halnick, hogy igazaik dia- dalra jussanak. Az ankétek, a kongresszusok, az értekezletek, koalicziók, a gyülekeze- tek, vagy nevezzük bárminek azt a módját az ideákért való küzdelemnek, mely sok ember testvéri egyesülésé- ben nyilvánul, mindig meghozták a maguk gyümölcseit. A magyar vendéglősipar sokáig élt szertetagozódva a hazában. Ezelőtt egy pár évtizeddel sem a kormányhatalom, sem a nagyközön- ség még csak nem is gondolt arra, hogy a vendéglősség is egy számot- tevő ipar. A fővárosi vendéglősben egy vál- lalkozót, a falusi Iczigben pedig csak a- bormérő zsidót látták, arra nem is gondoltak, hogy egy igen felette fon- tos ipari hivatást töltenek be, mely- lyel számolnia kell az államnak s a társadalomnak egyaránt. Hogy a vendéglősiparnak, mint ipar- | nak bajai és sérelmei is lehetnek és | Laptulajdoncs és felelős szerkesztő : IHÁSZ GYÖRGY. Szerkesztőség es kiadohívatal VII., kerület. Akáczfa-utcza 7 Kéziratok és előfizetések ide Ik szam. tannak, még pedig nagy számban, | senki sem sejtette és azzal senki sem törődött, mert mint ipart észre sem vette senki. Nem volt szervezett osztály, magát kifele képviselő testület és igy nyom- ták minden teherrel, amit csak el- birhatott. Mert minden korcsmáros a maga fészkében maga-magának jaj- gatott. Egy negyed százada annak, hogy a vendéglős iparnak sajtója kezdett teremni. A sajtó adta hirül a világ nak először, hogy van vendéglős ipar és annak sok sulyos terhei és bajai vannak. A sajtó adta az impulzust a szervezkedésre, az egyesülésre. Az állam és a nagyközönség pedig a kongresszusok révén tudta országosan, hogy a vendéglőss szervezett nagy testület a mely jogokért küzd. Voltak lelkes vezetöferfiak, kik ke- zükbe vették az ügyet, megmozgat- ták az egész ország vendéglősségét, talpra állították érdekeik védelmére és immár a vendéglőskérdés a kor- mány egyik megoldásra váró proble- májává vált. Meg kell mosolyognunk azt a ki- csinyes rövidlátást, azt a hülye fel- fogást, mikor bizonyos körben föl- vetik azt a kérdést, hogy mit értünk el mozgalmunkkal s mit csinált érde- künkben pl. egy Gundel János? Gundel János nem tehetett sokat, de annyi parányit tett, hogy meg- meg g egy hazában, | érdemel a vendéglősségtől legalább | is egy szobrot. Gundel első apostola volt az életre- kelt magyar vendéglős iparnak. Hogy Telefon: 63—980. ‚FANDA ÁGOSTON vagyunk, hogy létezünk, hogy moz- gunk, hogy élünk, ho szervezett iparrá lehettünk, hogy a világ tud rólunk, hogy tisztelnek, becsülnek bennünket, azt mind Gundel Jänos- nak köszönhetjük. Tévedés azt hinni, hogy kongresszusok, melyek pár igen okosan az ors i szeiben tartattak, zajlottak volna le. Minden egyes egy-egy hatalm: Minden egyes kongre tek ujabb és ujabb eszmék föl. A magyar vendéglősséget fölébresztet- ték, ipara iránt érdeklődővé tettél és határozataik tudtára adták a € világnak, hogy a vendéglősség el ı mozog és mint a legfontosabb ipar ágak egyikét, nem szabad Csáki sza májának tekinteni. A legutóbbi miskolczi kongr seusról is az egész hazai sajtó hasá bokban emlékezett meg. Mely lap emlékezne meg országos bajainkröl, ha arra néki módot nem nyujtanánl Honnan tudná a korm 10gy nekünk bajaink, sérelmeink, követe- léseink vannak, ha azt impozánsan, egyesült erővel nem hangoztatnánk ? Az eddigi kormányok, igaz, nem segitettek rajtunk semmit. Folyton váltakoztak, közjogi harczokban mul- tak ki, az ipari érdekek általában el voltak hanyagolva és a mi mozgal- munk pedig csik csecsemőkorát élte. Egy csapásra mindent kivinni nem lehet. A diadalnak le kell rakni alap- jait, magot kell vetni, hogy gyümöl- csözzön. = ALAPITTATOTT 1820. & HALÁSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). E£!ső budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. --- Page 330 --- 2 VENDEGLÖSÖK LAPJA "7 s : : 1906. október 5. HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst . E. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819, A mi évtizedes küzdelmünk, a kon- gresszusok immár szép hajtást ered- ményeztek. A mai kormány az ipar jegyében vette kezébe az uralmat, reményünk lehet tehát, hogy az évtizedes mag- vetésnek immár gyümölcse lesz. Azonban most is kell valami, job- ban, mint valaha: összetartás. Az egye- sülésben rejlik az erő. Az egész magyar vendéglősségnek egy táborban. kell gyülekeznie. Szomoruan láttunk az utóbbi idők- ben egyes szétválási törekvéseket. Itt Budapesten is egyes szerepelni vágyó emberek, hogy vezéri ambi- cziójukat kielégitsék, ahelyett, hogy | mint közkatonák igaz buzgalommal és odaadással odaállnának a közös tá- borba a diadal kivivására distingvál- nak és széttagozni akarnak. Külön akarják osztályozni a kis- vendéglősöket a nagyvendéglősöktől, nem azért, mintha ez tényleg kétféle jelentőséggel birna, hanem, hogy ne- kik is legyen táboruk, ahol a vezéri méltósággal elégithessék ki hiuságukat Pedig amint nincs kis orvos és nagy orvos, kis ügyvéd és nagy ügy- | véd, kis mérnök és nagy mérnök, éppen ugy a vendéglős is csak egy- féle: vendéglős és vendéglős. A mis- kolczi kongresszuson a sok üdvös eszme közt fölmerült az is, hogy a vendéglősség — képesítéshez legyen kötve. Már most egy képesitett ven- déglős, akár Soroksáron nyisson egy kis korcsmát, akár az Angol-király- nét vegye birtokába, a másik rová- sára magát ki nem emelheti, mert a képesitése alapján csak , vendéglős." Minden vendeglösnek, helyisége nagysága és vagyoni viszonyaira való tekintet nélkül egy táborban, össze- | tartva kell egy testet képeznie, mert az összetartásban rejlik ama hatal- mas erő, melylyel érdekeit sikeresen megoltalmazhatja.! Szerencsére azoknak a konok és kárhozatos törekvéseknek, melyek a szertetagozódásra törekedtek, nem volt eredményük. Ne is legyen. Igyekezzenek a magyar vendéglő- sök mindenütt, ahol lehet ipartársu- latot alakitani, az országos vn. ségbe belépni és egyesült erővel har- czolni, mert már közel van az eddig | elvetett magvak gyümölcsözésének | deje. A sörös hordók hitelesítése. A kereskedelmi miniszter rendelete A söröshordók hitelesítése tárgyában a ke- reskedelmi miniszter 47.182.1V/2—1906. sz. alatt a következő rendeletet adta ki: Az 1876. évi julius hó 18-án 13.258. sz. a. kelt földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi magyar királyi miniszteri rendelet 3-ik pontja elrendeli, hogy amidőn a hordókon az ab- roncs megszorittatik, vagy a sörös hordók szurokkal kiöntetnek, azok mindannyiszor uj- ból hitelesitendők. Tekintettel egyfelől arra, hogy a sörgyári üzemben a sörös hordók minden uj töltése után azok ujra szurkolása, továbbá a for- galomból a gyárba visszaérkező hordók ren- desen meglazult abroncsainak ujra meghu- zása válik szükségessé; tekintettel másfelől arra, hogy az állami mertekhitelesitö m. kir. bizottság kisérletei megállapították, hogy az említett műveletek a sörös hordók ürtartal- mában rendesen csak oly csekély változáso- kat hoznak létre, amelyek a sörös hordókra megállapított hibahatárokon jóval belül es- nek; indíttatva érzem magamat arra, hogy az idézett rendelet 3. pontjának érvényét a boros és szeszes hordókra nézve érintetlenül hagyva, a nevezett pont hatálya alól a sörös hordókat kivegyem és helyette a sörös hor- dókra nézve a következőket rendeljem el: A sörös hordók mindannyiszor ujra hitele- sitendők, amidőn rajtuk olymervü változta- tás vagy javitás történik, amely azoknak ür- tartalmát az 1888. évi augusztus hó 16-án 23.338. sz. a. kelt volt földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi, valamint az 1891. évi szeptember hó 12. 53.815 sz. a. keres lemügyi miniszteri rendeletek által megsza- boit hibahatárokon tul megváltoztatja. A hordó helyes ürtartalmáért mindenkor az felelős, aki a hordót töltötte, kivéve azon esetet, amidőn a hordó töltése bebizonyit- hatólag közvetlenül a hitelesítés után tör- tént, anélkül, hogy a hordó bárminemű vál- toztatásnak alá lett volna vetve, amely eset- ben a felelősség a hitelesítőt terheli. Ehhez képest az 1897. évi január hó 18-án 80.698/1896. sz. a. kelt kereskedelemügyi mi- niszteri rendelet azon rendelkezését, amely szerint a javitäs alá kerülő hordókon a bé- Iyeg megsemmisítendő, a sörös hordókra nézve oly módon változtatom meg, hogy a bélyeg csakis azon esetben semmisitendő meg, ha a javitás oly mérvü, hogy a javitás után a fentiek értelmében a hordó ujra hi- | telesitendö. Az oly, sörrel töltött hordók forgalomba hozatala, amelyeknek űrtartalma a fentidé- zett rendeletekben megadott határokon ki- vül esik, az 1874. évi VIII. t.-cz. 19. §-a értelmében, az ott megállapitott jogkövetkez- mények alkalmazását vonja maga után. Jelen rendeletem kihirdetése napján lép hatályba. Budapest, 1906. julius hó 9-én. A miniszter helyett: Szterényi s. k. államtitkár. A budapesti pinczéregylet memoranduma. A miskolczi kongresszus szine előtt. A miskolczi kongresszus egyik legér- dekfeszitőbb tárgya az a nagyszabásu memorandum volt, melyet a budapesti pinczéregyesület terjesztett elő. A memoran- dum a közvetítői ügyosztály jelentése kap- csán került igen érdekes megvitatás alá, melyet egész terjedelmében szintén közre- adunk. Előbb. ismertetjük az érdekes memoran- dumoftt s amennyiben lapunk terjedelme meg- engedi, folytatásokban számot adunk az e körül támadt vitáról is, amely a szövetség közgyűlésén lefolyt. Az érdekes memorandum szövege szósze- rint a következő : A jövendő vendéglős kar, a mai pinczér- testület, számos oly bajjal küzd, melyek annál is inkább mielőbbi orvoslásra szorulnak, mi- vel ha a segedelem sokáig késik, alig marad reménységünk arra, hogy valaha jobb idők virradjanak iparunkra. Nem akarunk hosszas szószátyárkodással élni, csak egyszerüen elősoroljuk bajainkat, s igyekszünk az orvoslás módjait is előtérbe állitani, hogy a tekintetes czim állításaink ódiságáró meggyőződve, ugy a saját, | mint a mi erdekeinket mérlegelve, a szük- séges intézkedéseket megtehesse, Legelső és legtontosabb tennivaló, hogy az ügynöki rendszer megszüntet- tessék. Immár tudnillik tűrhetetlenné vált az a helyzet, melyet az ügynöki tulkapások te- remtettek. Az amugy is szük viszonyok közt sinylődő pinczérek, helynélküliség esetén lel- ketlen ügynökök kufár kezeibe ugyszólván belehajitva, egyszeri elhelyezésért hónapok keserves keresményét kénytelenek fizetni. Jól ismeri a tekintetes czim is ezt a ve- szedelmet, mely szinte végromlásba dönti a | pinczéri kart és ezt türnie immár annál ke- vésbbé szabad, mert a mai pinczéri nemze- | dék képezi a jövő tőnöki kart. Egyesületünk és a kávéssegédek szakegy- lete számolva e tarthatatlan helyzettel, a fö- nökök javára és pinczérek megmentésére, el- helyező osztályt állitottak fel, melyek szak- szerüen és minden kifogás nélkül végzik az elhelyezés telelősségteljes munkáját. Megjegyezzük, hogy mi nem csak pinczé- reket helyezünk el, hanem mindennemű a szállodai és vendéglői iparban szükséglendő segédszemélyzetet, borfiukat, szakácsnékat, portásokat, szóval mindennemü alkalmazot- tat és pedig merjük állitani lelkiismeretesen és a czélnak megfelelően. Ilyképen körvonalazva működésünket meg vagyunk győződve, hogy a tekintetes czim a saját maga előnyére és a pinczér-ipar támo- gatására semmiképen sem zárkózik el attól, hogy a mi jóravaló törekvéseinket és a mi becsületes munkánkat erkölcsi tekintélyével meg ne támaszsza. Ha ez megtörténik, ugy meg fog szünni A legszebb és legtartósabb — Prospektus, minta és ärlapok kivánatra ingyen és bérmentve. SÄTORI, FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és €pület-diszitmenyek gyára Budapest, VI., Hungäria-körut 72. sz. Menyezet és faldiszítések, salamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kintelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek! részére. --- Page 331 --- 1906. október 5. F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 A igyunk idegen vizet, hanem pärtoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők N kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcrcsöt. cb cb > Kizárólagos föraktära : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. 6 £ d Kapható mindenütt. € 6 d Telefon 40—97 a pinczérséget sújtó áldatian, ügynöki zsaroló rendszer, a főnökök pedig szakszerű kezektől vezetett közvetítés tévén szakembereket fog- nak kapni, nem befolyásoltatván az ügynöki rendszer fattyuhajtásaitól, midőn az ügynök képes a segédet helyéről csak azért elcsalni, vagy élzavartatni, hogy uj "elhelyezésre al- kalma legyen és ennek révén ugy a főnö- kök, mint az alkalmazottak pénzét zsebre vághassa. Zätrak vagyunk nyomatékosan a tekint:tes czim szives figyelmébe ajánlani, hogy mi nem önző érdekeket szolgálunk, hanem tisztán iparunk felvirágoztatásán munkálkodunk és joggal reméljük, hogy a tekintetes czim ebbeli nehéz munkánkban mindenképen se- gitségünkre siet. Javaslatunk tehát ez: Mondja ki a tisztelt testület közgyülése, hogy tekintettel — arra, hogy ugy a Budapesti Pinczér-Egylet, mint a Budapesti Kávéssegédek Szakegylete ön- álló, az egész országot ellátni képes elhelyező intézetekkel birnak, a helyközvetitést pro- grammjäböl kikapcsolja — s személyzet-szük- ségletét az ügynökök kizárásával fentnevezett egyleti ingyenes elhelyezőknél s még eset- leg a vidék több pontján felállítandó ha- sonló intézeteknél szerzi be, s erre tagjait határozatilag kötelezi. Nem kisebb sérelmük a pinczereknek. az, hogy jövedelmük a közönség n től vagy éppen gavallér-szeszély figyelemreméltó, sokszor embe ságos munkájukért nem becsül bért, ha- nem feléjük dobott «borravalö»-t kapnak. Ez az állapot egyrészt önérzetüket sérti és társadalmi helyzetüket önmaguk előtt le- alacsonyitja. De másrészt anyagilag is ká- ros, mert bármily komoly és szükséges mun- kát végeznek is, mégis a közönség adakozó kedvétől függ a megélhetésük. A sajtóban és a közönség körében több- ször merült már föl humánus igyekezet, hogy e barbár állapotokon változtassanak. De az igyekezet mindig kudarczot vallott, mintha csak leküzdhetetlen. akadályok lettek volna az utjában. Pedig a külföld bőséges példát nyujt rá, hogy a változtatás nemcsak nem lehetetlen, de okvetlenül szükséges is, nem a pinczérek, hanem a fogyasztóközönség érdekében. El- lenkezőleg, ez a nálunk divatozó rendszer a lehetetlen, ugy a vendéglős, mint a pinczér, valamint a közönség nézőpontjából. Külföldön egy pinczérnek 4 asztala van, amelyeket kiszolgál és egyuttal beszedi az általa felszolgált ételek és italok árait is. Egy- uttal számlára irja az ő megállapított diját is, Ilyenformán nincs a vendég kénye-kedve, avagy adakozási készségének kiszolgáltatva. Ez ugyan nem nagy kereset, de viszont a pinczér tudja, hogy asztalainál mennyi ven- déget helyezhet el s mint gondos kereskedő iparkodik, hogy minél több vendéget "he- lyezzen el s előzékeny modorával azon van, hogy minél nagyobb togyasztást érhessen el. A mai éthordói kereset a pinczérség hely- zetét tarthatatlanná tette. Az általános drága- ötti fárad- | megbecsülésre. | meg nem ragadnák ip kelőnek és gavallérnak láts ság következtében a vendéglőket . látogató közönség kevesbbedett, aki pedig oda van kényszerítve, .a vendéglős által felemelt ét:1t valahogy csak megfizeti, de“ borravalóra, pláne három borravalóra, főpinczér, éthordó, borliu, már nem jut. Igy hát egyedül a fő- pinczér, aki előtt resteli a vendég, hogy borra- valót neki ne adjon — keres, de az éthordó- nak felkopik az álla. Régente az éthordónak 15—20 forint fi- zetése volt és alkalmazása helyén lakást is kapott, emellett szép mellékkeresete; ma 6, 8, 10, 12 forint a fizetése, lakás nélkül Fi- zethet kapupénzt, egyéb keresete pediz egy harmadára olvadt le. A mai pinczér tehát tisztán arra van utalva, hogy a vendéggel szemben oly magaviseletet tanusitson, hogy abból a borravalót kikoldulja vagy arrogáns magaviseletével kierőszakolja. Sőt a kény- szer arra is ráviszi, hogyha alkalma akad, hogy még bünös utra is lépjen, ha meg- élni akar. Miért kell éppen a pinczérnek annak lenni, akit saját munkaadóik szorítanak arra, hogy minden emberi önérzetükből kivetköztetve koldus módjára kelljen életét tengetni. A mai magyar pinczéri rendszer szégyene a magyar- országi vendéglős karának. Ey ipar, amely segédeit a logya asztóközönség terhére, azok önkéntes adományaiból való megélhetésre szorítja, az nem tarthat számot tiszteletre, Már pedig nem hiszszük, hogy iparunk nagynevü vezetői, valamint az összvendéglőskar ezt nem tudná! Még ke- vésbbé hiszszük, hogy ezt a mai alkalmat arunk tekintélyének és gazdasági fellendülésének érdekében. Remél- jük, hogy a t. czím kimondja, hogy a föpin- czéri rendszer beszüntetendő és kimondja a «Revue»-rendszer életbeléptetését. Ennek a rendszernek előnyei zök : 1. A nagyközönségnek, amely nagyfor- galmu éttermeket látogat, nem kell a főpin- czérre sokszor fél óráig is várnia, mig fizet- het. Megszabadul egy fe ges borravaló kiadástól s nem kell aggódnia, hogy a «fö- pinczer»-rel szemben «smuczig le sz, ugy mint azt manapság tapasztaljuk és nem kell feles- legesen tékozolnia a borravalóval, hogy elő- ödjek áért munkaadó- a követke- 2. A pinczérnek, aki munkáj jától fizetést nem kap s ha kap, az cs koldusalamizsnának tekintendő, oly csekély - nem kell arczpirulva megalázkodnia, hogy evvel magának a borravalót bivtositsa, mert a tizszázalékos kiszolgálási dijat jogosan fel- szämithatja. Ilyformán meg van kimélve a vendég, a pinczér pedig iparkodik asztalainál lehető legnagyobb forgalmat elérni. Ez a vendéglős haszna. Ma a pinczér nem törődik avval, hogy a vendég fogyaszt-e. Akkor min- den törekvése oda fog irányulni, minél na- gyobb forgalmat elérjen, mert hisz a nagyobb forgalom eléréséhez saját érdeke is köti. Végül 3. A vendéglősnek nem kell főpinczért tar- tania, aki egymaga tetemesen hozzájárul | halmaz s a nagy ahhoz, hogy a fogyasztás megdrágittassék, mert borravalón kivül százalékos hasznot is kap. Viszont azonban az eléggé jól javadal- mazott pinczéri kar, melyhez ilyképpen hozzá- jut, igazi ambiczióval azon lesz, hogy a ven- déglősök érdekeit minél jobban előmozditsa. Nyilvánvaló tehát, hogy a borravalókérdés megoldása s evvel együtt a pinczérség hely- zetének megjavitása önként kinälkozik és nemhegy áldozatot kivänna valakitöl, ellen- kezőleg, minden irányban nagy elönynyel járna. Javaslatunk tehát az, mondja ki a t. czim, miszerint az összpinczérség 90 százalékára tagadhatatlanul káros, a mai főpinczéri rend- szert megszünteti, s helyébe a külföldön szo- kásos «Revue»-rendszert honositja meg, a vendég részéről fogyasztott s számla szerint szedendő kötelező 10 százalék javadalma- zással. Az a szakadatlan munka, mely az egész napon fogva tartja a közönséget, az idegenek szinházaknak, mulatóhelyeknek a késő éjjeli órákban való záródása, mind egy-egy inditó oka annak, hogy a vendéglők záróórája mind jobban kitolódik a késő éj- jelre, de az ezáltal előidézett nagy munka- / forgalom miatt viszont a munka már a kora reggeli órákban kezdetét veszi Csak erre a körülményre rámutatnunk hoz, hogy töltüntessük azt a nagy get, mely a mai kor s a multnak ánti követelményei közt fennáll s égtelen, hogy a megtöbbszörözödött a munk: két munka az időnek másnemü beosztását ki- vánja meg, mint a hogy az annak előtte volt. A társadalom egy-egy ré időnként elviselhetetlennek érzi a rásulyosodó terhe- ket s tt megmozdul, könnyiteni óhajtva m A fölötte álló körökhöz for- dul, kérve öket, segitsenek nyomasztó ter. hein. A budapesti pinczérség is így van. Azt a szakadatlan munkát, mely vállára neheze dik, nem birja ki tovább s munkaadói egy kis teherkönnyebbitésért folyamodik A magyar társadalom legsorvasztóbb be- tegsége a tüdővész sorainkból veszi a több áldozatát, mint a kik e szörnyü bet ségnek természetellenes, idegsorvasztó é módunkkal a legtöbb alkalmat adunk a fejlődésre. Szükségünk volna egy kis sza időre avégből, hogy kimehessünk friss levegőt szivni, 1027 let- ki- ad a zöldbe szivarfüstös levegötöl elgyengült tüdönket felfrissiteni. Csak végig kell nézni sorainkon, alig akad köztünk erőteljes, kifejlett magas ember, majdnem — valamennyien cseneveszek va- gyunk, mert testünket kellőleg nem ápol- hatjuk. Ha a törvényhozás ez idő szerint még nem tartotta helyénvalónak a vasárnapi munka- szünetnek a vendéglői iparra való kiterjeszté- sét s még eddig fölebbvalóink nem gond kodtak arról, hogy mi egy hétköznapon pı- henjük ki a hét fáradalmait, nem lehet tőlünk rossz néven venni, ha mi a saját erőnkből törekszünk arra, hogy ezt a munkaszünetet megszerezzük, mikor látjuk, hogy a művelt 0$S- ávéházi-, szállodai-, 2X és kórházi-berendezések. kórházi- berendezések Sürgönyczim: Bruck, vasbutorgyáros. Vas- és Rézbutorgyár: IX, Liliom-uteza 8. sz — (saját házban.) fürdői- Brück J. Henrik vas- es rezbutor-gyära —BUDAPHEBS-T —— VI. Aufrässy-ul: 32. . 7. Kizárólag hazai gyártmány. TELEFON 3: 38—47. Düsan felszereltraktár és iroda: --- Page 332 --- 4 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. oktöber 5. A ki igazán jó és izletes szalámit akar venni, az kérjen Herz szalámit! Ezen legjobb hirnévnek örvendő magyar szalámi a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrendű husból készül. Csak az a valódi Herz-féle szalámi, védjegye : ,, látható, amire ugy a rudakban, mint mint a felvágott % állapotban való bevásárlásnal ügyeljünk. Kapható majdnem minden jobb csemege-, füszer- és hentesüzletben. melynek rudja ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár Herz Ármin Fiai, Budapest IX. ker., Soroksári-ut IG. sz. magyar- és olasz szalámi-gyár. világ összes munkásainak van hetenkint egy napjuk, amikor önmaguknak is élhetnek s a mindennapi k megkeresése nem köti le életüket m ás nélkül. Munkaadóink- hoz fordulunk, tegyék le :hetővé nekünk a heti egy napi pihenést, melyet a vasárnapi álta- lános munkaszünetről szóló törvény meg nem adhatott. A művelt méltó hely nyugaton a pinczér tiszteletre zt fozlal el a társadalom munkásai között, e a közönség nem szolga mód bánik, hanem olybá t-kinti, mint a keres- kedő segédet. S ez azért van, mert a pın- czérnek van alkalma ma művelni, van ideje arra, hogy ismereteit bővitve, modora, föllépése, magatartása öntudatosabbáí váljon A vendég a pinczér egy-két szavából kiérzi, hogy akinek parancsokat osztog em durva munkás, de finomodott lelkű nünk, kik. a társadalom legelőkelőb b rét geivel érintkezésbe jövünk, leginkább támad fel a vágy arra, hogy művelődjünk. S azt nem hangsulyoznunk, hogy nincs k mint vágyódni a mí kell servesebb dolog, désre s nem juthatni hozzá, mert nincs egy percznyi arra való időnk. Igaz, hogy lenleg ránk jutó egy-két órai pihenés tanulni is lehetne, de sajnos azt a mi he ejy- zetünkben az ezredik, ha ugyan képes n tenni s az átlagot kell nézni, nem a kivételt s ettől eltekintve a pihenés szükséges az élet- kedv fentartásához Festi és szellemi erőgyüjtésre való t3. 15. vés s nem henyélésre való hajlam az, ami a pinczérek ezen kérelmét irányitja. Az élet, mely mindig többet és többet követel, száz közül kilenczvenet fog rákényszeríteni arra, hogy szabad ideje alatt művelje magát, hogy igy eleget tehessen az élet követelményeine Mindennek a on pihenésre van hogy uj őt gyüjtsön, s ez fő nehéz munkát végző pinczér-tanonczokra Szomoru tapasztalataink vannak azonban a felől, hogy tanonczaink a rövid alváson ki- vül nem pihenvén, testileg is, szellemileg is nagyon hátra maradnak. Föltétlenül szüksé- gesnek találjuk azért, hogy hetenkint egy napon át ők is pihenjenek. Ha a fent hangsulyozott és kért pihenés meg lesz adva, nem fogunk oly számos egyén- nel találkozni a pinczérség körében, akik a tulerőltetéstől testileg és szellemileg teljesen kimerülve, idő előtt összeroskadnak s mun- kaképtelenekké válnak. Számtalan érvet hozhatnánk még f2l a fen- tieken kivül annak igazolására, hogy az a megszakítás nélkül, reggeltől késő folyó munka, amelyet mi végezünk, mily sor- vasztó testileg és lelkileg, mennyire egés telen hatással van a pinczérségre. De gendőnek tartjuk csak fölhívni czim figyel- mét arra, hogy azok az indokok, melyek a rnapi munkaszünet behozatalát szüksé- tették, reánk pinczérekre is épp oly ékben megállanak s ha törvényhozó ha- talom a munkásság egyetemét szükségesnek látta kényszerrel részesíteni a heti egy napi munkaszünet áldásában, akkor mi sem lehe- tünk kivételek a munkások között annál ke- vésbbé, mert a mi napi munkaidőnk nem mint más munkásoknál 10 óra, hanem leg- alább is 16 óra. Ennélfogva kérjük annak kimondását, hogy a közgyülés a huszonnégy órai munkaszüne- tet tagjaira nézve kötelezővé teszi. Hogy a pinczéri kar egyrésze nem felel Väsäroljunk magyar SCHNITZER MÓR, Budapest, VI., éjjelig | | szerzöcteth meg mindenben a hozzája tüzött várakozá- soknak, annak nagy oka abban a körülmény- ben rejlik, hogy a pinczérképzés mai módja igen-igen sok kivánni valót hagy fenn. A főnökök egy része tudnillik a tanonczokat nem tartja egyébnek, mint olcsó munkazrő- nek, ugy, hogy nyakra-tőrz állítja be a ta- nonczokat, csak azért, hogy ne kelljen pin- czért tartania. Természetesen ilyen tömez- munkánál a kiképzésről, a tanitásról szó sem lehet, ugy, hogy a tanonczok teljesen tudat- lanul kerülnek ki az életbe. Viszont mez vannak oly főnökök is, kik tanonczot e általában nem tartanak, talán azért, mert ké. nyelemszeretők és nem szeretnek a piiczér- tanonczczal toglalkozni. Egyik körülmény épp oly kárhoztatandó lévén, mint a másik, kés- jük, mondja ki a hogy minden szállodás és vendéglős köteles üzletenek meg- felelőleg tanonczot tartani. Önként érthető azonban, hogy a tanoncz- ás mai módja, mely szerint a tanonczokat derüre-borura felves: s aztán minden ko- moly ok nélkül elbocs. , megszünteten Az a módszer legkevésbbé sem alkalmas arra, 1ogy szakképzett pinczérek váljanak a ta- nonczokböl. A tanoncz, ki minden komoly indító ok nélkül szolgálatából elbocsájtatik, sokszor hónapokon keresztül csatangol éjjel- nappal az utczán s csak természetes, hogy az olyan tanoncz, aki mire pinczérré csöpörö- dik 15—20 szolgálati változása volt, állandó munkakedv bele nevelve nem lett, s hogy akkor az ilyentormán nevelt pinczérből be- csületes, józan, me :gbizható munkás vagy pa- ros nem válhat, miért is felettébb szüks a t. czim kimondja, miszerint a tanoncz k a törvényben előirt modalitäsok mellett eti. Ezen szerződés egyoldalulaz tel nem bontható. Felbontö okul csakis bün- tető törvénybe ütköző cselekmény elkövetése szolgál. Ennek hiá ában a tanonez a szer- itt 3 évet egy I € Ez utóbbi intézk igy a tanoncz telj meg gismerkedik iparának minden csinja-binjä- val, s nem kell neki esetleges ujabb helyén előlről kezdenie tanulását. Mivel pedig az olyan tanoncz, ki a büntető törvénynyel összzüt n, nem ad ga- rancziát arra, hogy be őle becsületes pinczér, illetve majdan becsületes vendéglős legyen, mondja ki a t. czim, hogy az a tanoncz, ki büntetendö cszlekmény miatt bocsáttatott el helyéből, többé a vendéglős iparnál nem alkalmazható. Ugyanez alkalmazandó a pin- czerekre is. A nyári idény alatt főleg fürdöi üzletekben a kontárok egész hada áll munkába. Min- denfele a pinczérséget sohasem tanult egyén élősködik iparunkon, a tanult pinczérséz megkárositásával. Ez a helyzet tarthatatlan. Ennélfogva mondja ki a közgyű hogy nyári idényben vagy fürdö- üzletben csakis felszabaduló okmänynyal biró pinczért szabad alkalmazni. Tanulölevellel nem biró borfiu idény üzletbz nem alkalmazható. Az erkölcsi züllésnek legnagyobb elömoz- ditöja az, hogyha a pinczér-tanoncz a há- zon kivül lakik, keresményét eldorbézolja, a mint az utczára ér, hol a bün fertője száz meg száz formában kinálkozik, hogy a ser- dületlen pinczér-tanonczot hatalmába keritse! Nem kell ezt bővebben fejtegetni, a szak- mához tartozók jól ismerik ezt a bajt, s mi- velhogy ismerik, nem fognak a baj orvoslása teakereskedőnél! t 9. (Szerecsen-utcza sarok.) Váczi-köru elől sem elzárkózni! Kérjük tehát, mondja ki a közgyülés, hogy a tanoncz tanideje alatt csokis alkalmazása helyén lakhatik. Házon kivül semmi esetre sem! A vallásosság egyik főtámasza az erkölcs- nek. Akiben a vallásos érzet kihalt, az alíg cmeikedhetik arra a szinvonalra, melyen a vellásos ember áll. Aki hitét megtartja, az óvakodni fog attól, hogy bünt bármely for- mában is elkövessen. Kimondandö tehát, hogy a tanoncz hetenként egyszer, vallásá- hoz mért napon, lelki gyakorlatra bocsátandó. A serdülő tanonczot tulterhelni nem sza- bad. Sem avval, hogy őt mértéken felül dol- goztatjäk, sem avval, hogy éjszakai munkára alkalmazzák őt. Ezzel csak azt érik el, hogy a tanoncz fejlődésében meggätoltatik s igázva, gépiesen végezve, ugy, ahogy t, minden ambiczióját elveszti. Az en agyonsanyargatott tanonczból jóravaló zakmunkás sohasem válik s az ipar prole- árjai, korán tengődésre jutott szegényei ezekből a tönkretett tanonczokból kelet- keznek. Mondja ki ennélfogva a közgyülés, hogy a tanoncz olytában 10 óránál többet nem dolgozhat éjjeli 11 órán tul munkában nem tartható. Igen sokan vannak a főnökök között, kik mindentéle lehetetlen czimeken visszatartják tanonczaikat a szakiskola látogatásától. Mi- vel így a művelődésben s az elméleti szak- képzésben akasztják meg tanonczaikat, ki- mondandó, hogy a tanoncziskola kötelező s az glős, ki tanonczát a szakiskola látogatásában meggátolja, szigoru büntetés alá Végül kivánjuk, hogy a frakk helyébe vala- mely alkalmas, megfelelő viselet tétessék kö- telezővé. E kivánságunk indokolásra alig szo- rul. A frakk nemcsak kényelmetlen, de egy- uttal kellemetlen ruhadarab. Nem hiszszük, hegy ez a méltányos kívánságunk visszauta- citásra találjon! A mi hátunk. Görnyedt lehet a mi hátunk, mert a hány rud, ezt mind rajtunk nyujtották végig. Nem akarjuk profanálni Krisztus urunk igéit, de majdnem vele szólhatunk: «A ven- déglős a világ báránya, mely bűnhődik a világ bűneiért. Különösen tapasztalhattuk ezt abban a felfordult világban, a mikor a nálunk ed- dig sem biztositott személyes szabadság pusz- tán a poroszlók kegyhajszálán függött. Tavaly történt, hogy a zalai királyi biztos rendőrökkel kiverette az egyik előkelő ven- déglőből délelőtti sörözésre összegyült in- telligencziát. A «Felsömagyarorszägi Hirlap» ekkor irta a következőket: D....r rendőrkapitány addig-addig pipá- zott a rendőrkapitányságon, miglen eszébe nem ötlött egy gondolat, melynek általa való megszülése egy pillanatnak műve volt. Beidézvén az ujhelyi kávésokat, szi- goruan meghagyta nekik, hogy egy órán tul kávéházaikat ne tartsák nyitva; mivel pedig mindezideig 1 órán tul is nyitva tartot- ták helyiségeiket, 30—30 koronákat rótt ki reájuk per kopoltyu. Tehát a rendeleteknek visszaható erejük is volt, hogy valami csöpögjön az állam- Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe a kitünő és elsörangu teakereskedést. Alapittatott 1850-ben. --- Page 333 --- 1906. oktöber 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK ásványviz nagykereskedő szä'lit legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, Vilt., JÓZSEF-KÖRUT 31B. TELEFON 53—66. kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. kasszába, főleg az eddíg is szabadon nyuz- ható és muszkolható vendéglősök zsirjából. Ugyancsak Ujhelyen történt, hogy Lő- winger Markusz korcsmájába 9 óra 10 perczkor bezörgetett két zsandár. Ki- nyitottäk az ajtöt s beeresztettek a ket zsan- dár atyafit. CR ae r mäsnap a zäröra be nem tar- tása miatt elitélte Löwingert 18 korona pénzbüntetésre. Löwinger felebbe- zett s elment Kispälhoz, előadván felebbe- zése okait. Kispál ilyen formán mordult rá Löwin- gerre: — Maga ujhelyi és én ujhelyi embernek szivességet nem teszek, s mert ujhelyi, a felebbezését el sem olvasom s el fogom ma- | rasztalni. — De kérem, én tudom bizonyitani ártat- lanságomat, szólt Lőwinger. — Ahhoz nekem semmi közöm — szólt Kispál. Ezekhez hasonló jogtipräsok naponkint százával történtek a «kirälyi biztosságokbany s a szegény vendéglősök azért izzadtak, nyög- | tek, de fizettek is eleget. Am ez még csak a kezdet volt, de mi volna akkor, ha ezek a teljhatalmu urak a hossza- sabb uralom tudatában teljesen neki vadul- tak volna, Hiszszük, hogy a nemzeti ura- lom el fogja söpörni ez igazságtalanságokat. A borvirág. A «Magyar Borkereskedelem» hasábjain dr. Wortmann Gyula geisenheimi tanár erről a borbetegségről értekezve, a következőket irja: Ez a betegség széltében ismeretes. Ha egy megkezdett üvegben levő bort nehány napig meleg helyen hagyunk, felületén fehér hártya képződik: a bor virágos lesz. Ez a jelenség akkor is bekövetkezik, ha a hordót nem tartjuk állandóan szinig tele, vagy ha egyáltalán alkalma van a bor felületének hosszabb ideig érintkezni a levegő oxigén- jével. Az ezen a módon képződött borvirág különböző lehet: hol vastag, ránczos bőr, hol meg síma, vékony, fätyolszerü hártya. A szine legtöbbször tiszta fehér, de ennek sokféle árnyalata van, egészen piszkossárgáig. A borviräg-lepel gyakran többé-kevésbbé erős felületü, amely alsó oldalán csak lassan szakadozik és kisebb-nagyobb foszlányokban ülepszik a fenékre. Más esetben viszont a lepelképződés lazább; az egyes foszlányok mindjárt képződésük után a fenékre szálla- nak. A borvirágnak már ez a különfélesége is megmagyarázza, hogy a bor egyes ese- tekben többé-kevésbbé egyformán megtörik, sőt valósággal savószerüen, iszaposan zava- ros lesz, mig más esetekben, amikor a bor- virág-lepedék összecsomósodott czafatokban a fenékre ülepszik, maga a bor többnyire meglehetősen tiszta marad. A bor színét is megváltoztathatja a borviräg, a mennyiben a virágos borok nem ritkán valamivel söté- tebbek lesznek. Mindezeknek az elváltozásoknak a külön- bözőségei, amelyeket a borviräg már külső- képen is okoz, abban találják magyarázatukat, hogy maguknak a borviräg-gombäknak is különböző fajtái vannak, azonképen, amint a seprő is különféle. És ezek a különféle borvirág-gombafajták már külső megjelené- | sükben, — összbenyomásukban is eltérnek egymástól. Éppen ilyen különböző termé- szetesen az a hatás is, amelyet tápláló anya- gukra, a borra gyakorolnak. Már az a tény is, hogy csaknem minden | bor, amelyet megkezdett üvegben hagyunk, | borvirágos lehet, még ha el is van zárva | és igy kivülről nem kerülhetnek a borba borvirág-gombák: azt bizonyitja, hogy a borviräg-gombäk is benne vannak minden borban és csak az alkalomra várnak, hogy kifejlődjenek. Eszerint épp ugy, mint a meg- eczetesedésnél, a borvirágzásnál sem szük- séges semmiféle külső infekczió, hanem en- nek a betegségnek a csiráit is minden bor magában hordja, A borvirág-goambák éppen ugy, mint az összes bororganizmusok, ál- landó lakói a szőlőhegyeknek. Ősszel az érett szőlőben élnek és ezzel együtt kerülnek a mustba, Ha azután kifejlődésükre a bor- ban megvannak a kedvező feltételek, akkor lepedéket képeznek. Csak akkor, ha ezek a lepedékek fellép- nek és szemmel láthatók, szokták a borokat virágosaknak nevezni és e betegség ellen- szereihez folyamodni. Csak különösen kedvező fejlődési felté- | telek között, nagy elszaporodás következté- | ben jut el a gomba a lepelképződésig. Más, | és pedig a legtöbb esetben, szintén kifej- lődhet a borban, de a lepelképződés hiánya folytán jelenléte kevésbbé feltünő. A praktikus borász általában nem tartja a tor virágzását valami veszedelmes beteg- ségnek. Talán azért, mert kivált a kisebb- | rendü falusi boroknäl olyan gyakran fordul elő és mért ártalmas határai nem oly közvet- lenül és élesen mutatkoznak, mint például az eczetesedésnél, sokfelé el van terjedve az a vélemény, hogy a borvirágnak a borra csak | csekély hatása lehet. Ez azonban egyälta- lában nincs igy. Ellenkezőleg, az ártalmas hatások, okozhat, meglehetősen jelent mellett folytonosan toväbbfejlödök, ugy, hogy a borvirágtól megtámadott bor, ha a beteg- | ségnek idejében utját nem állják, egészen üressé válik, felemésztődik, vizenyőssé lesz és emellett egyuttal mindenféle, nagyon kel- lemetlen szagot és izt okozó anyagot vesz | fel magába. A gombának ezt a romboló hatását — természetesen — életműködésének módja magyarázza meg. Az ő fejlődését és táplálkozását is kedvezően befolyásolják és elősegítik a még meglevő czukormennyisé- gek. De legkivált a bor alkoholtartalmát tá- madja meg, amelyet szénsavra és vizre bont fel. Ennek következtében a bor izetlen, üres és természetesen egyéb betegségekre, Ezenkivül a bor minőségét erősen rontó anyagelváltozások képződnek és pedig külö- nösen illanó savak, valamint egyéb, kelle- metlen szagot és izt okozó anyagok, mint vajsav, eczetszesz. A borvirágnak már csekély mértékben való fellépése is a legnagyobb mértékben ked- vezőtlen elváltozást okoz; a bor legalább is tisztátlan, idegenszerű izt kap, de ha a be- tegség erősen lép fel, teljesen élvezhetettenné válhat Noha az alkoholnak a borvi:ág-gomba által való szétbontása a czukornak a seprő által előidézett átváltozásával alkohollá és szén- savvá nagy hasonlóságot mutat, ez a bor- virág által végzett folyamat mégis egészen más feltételek mellett folyik le. A seprő el- végezheti hatását a levegő oxigénjének távol- létében. Ezzel szemben ugy a borvirág- gombák, mint az eczet-bakteriumok élet- működésének fentartásához a levegő oxi- génje nélkülözhetlen. Fz megmagyarázza azt is, hogy a gomba észrevehetően a lepedé- ket képezve, mindig csak nyitva álló borok- ban, tehát akkor képződik, ha a levegő oxi- génje bőségesen hozzáférhet a borhoz, illetve annak felületéhez. Azonban nem minden bor összetétele kedvező a borvirág-gomba fejlő- désének, Mint minden erjedési organizmusra nézve, wgy reá nézve is a borban levő alkohol akadálya a fejlődésnek és pedig an- nál nagyobb mértékben, mennél nagyobb mennyiségben van az jelen a borban Igazolja ezt az a gyakorlati tapasztalat is, amely szerint éppen a gyengébb, alkohol- szegény borokat támadja meg nagyon köny- nyen a borvirág és ezek vannak hatásának leginkäbb kit 12 térfg. százalékon felüli alkohollal biró borokban az itt emli- tett okoknál fogva a borvirág többé nem te- rem meg. Még nagyobb mértékben, mint az alkohol, az eczetsav is méreg a borvirág gombákra nézve, amelyeknek fejlődését és működését akadályozza. Eczetgyárakban ezért gyakran eczetsav hozzáadásával óvják a bort a virág- zás ellen, amely a bor alkoholtartalmát és ezzel értékét az eczetgyártásra nézve nagyon csökkentheti. Ha a borvirág ártalmas hatását el akarjuk | kerülni, akkor a gombáinak fejlődésére szol- gáló feltételeket lehetőleg kedvezőtlenekké kell tennünk. Minthogy tehát a borvirág-gombák élet- | működéséhez föltétlenül szükséges a levegő amelyeket a borviräg a borban | ékenyek és a | oxigénje, ennélfogva egy jó pinczegazdasäg- ban főgondot kell forditani arra, hogy a bor | légmentesen tartassék. Erős méreg a borvirág-gombának a kénes- sav. Ezért ajánlatos a borokat, ha jól kierjed- tek és lefejtettek, kénezett hordókba tartani. A kénessav hatása, általános felfogás szerint, nemcsak abban áll, hogy a levegőt a hor- dóból kiüzi, hanem a borban levő organiz- musokra egyenesen mérgező hatással van s ezeket, a szerint, amint kisebb, vagy na- gyobb mennyiségben kerül a borba, többé- kevésbbé megöli, de legalább is erősen gá- tolja fejlődésükben. A borvirág fejlődésére nézve a magasabb hőmérsékletek nagyon kedvezők. Ezért, külö- nösen gyengébb borokat már ennek az okáért is szükséges hűvösen raktározni. Ámde még palaczkborok is ki vannak téve a borvirág káros hatásának. Anélkül, hogy ezekben olyan erősen elszaporodnék, hogy direkte megtörjön a bor, vagy éppen lepedéket képezzen a borvirág, mégis ennek tartós hatása a bor minőségére nézve idő- vel nagyon káros lehet. A borvirág fejlődése azonban a palaczkborokban ís csak ugy lehet- alapon — mel; dékok folyösi| Ajánljuk él a kamat, dij és részj mindíg csak oly ánál, mely az eddigi összeg módokat előnyök, tekintetében jóval felülmulja. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös felteteleinkröl. 1 irányban szolgál a társulat vezetősége. heti időtartamra számíttatik, — Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18. Felvilägositässal minden --- Page 334 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA A Ai . 1906. október 5. BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. — Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutänyosabb árakban | HORVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó gyára. Magy. kiv. törv. bejegyzett ezég Árjegyzéket és bővebb TELEFON 95—38i. értesítések bermentesen. séges, ha a borral levegő érintkezik. Ez a körülmény is meggyőzhet bennünket arról, hogy csak a legjobb dugókat használjuk és palaczkvi al való jó elzárás által a levegő behatolását megakadályozzuk. A már virágossá vált borc a borvirág-lepedék eltävoli Evégből a bort jól bekénezett hordóba óva- tosan lefejtik, ugy, hogy a borvirág-lepedék a régi hordóban marad. Ha a bor már nagyon szenvedett, akkor, hogy eltarihatóvá tegyük, nagy alkoholtartalmu borral házasitjuk. A leg- több esetben ajánlatos azután, a borokat, hogy szükséges frissességüket visszaadjuk, tisztán tenyésztett élesztővel áterjeszteni. A hordókat, amelyekben vi borok vol- tak, természetesen alaposan ki kell tisztitani. Jól ki kell őket forrázni és gőzölni és hosz- kénezés alatt kell tartani. ál elsősorban Is szabb ide A legjc gyógyszer a v zás ellen, mint minden infekcziózus betegségnél, a megelő- zés, amennyiben az életföltételek m á sával (a levegő oxigénjétől való elzá fosztjuk a gombákat a fejlődés leh gétől és a betegség okozóit eltávolitani és kiölni igyekszünk. me Glück Frigyes diszoklevele. A szakácsok tisztelgése. A Magyar Szakäcsok K nagyar vendéglősség vezetöferfig A rótta le elismerését és tiszteletét, hogy lelt, Stadlert, Glücköt, Kommert | kedett. (Az, hogy a vendéglős-ipar még a | renaissance korszakot itt meg nem érte, szo- cziális bajokban keresendő, Hiszi és sze- retné is, ha megérné évtizedes küzdelme tel- jes diadalát. Ezután megmutatta vendégeinek szakács- művészeti könyvtárát, melynél gaz ilynemü bibliothékát, talán még egy dás sem gyűjtött össze. Ebből is lát: hogy mennyire érdek részlete iránt és hogy mennyire hogy a szakácsok őt megtiszteljék. Glück végül megvendégelte a küldött- séget, akikkel hosszan és ked sen. el- beszélgetett. Női pinczérek kellenek! A budapesti kávésipartársulat beadványa. A budapesti kávésipartársulat beadványt intézett a székes os tanácsához, hogy engedje meg a nő-pinczérek al- kalmázását Egyelőre próbaképpen hat hónapra kéri és kérelmét azzal indokolja, hogy a nők immár más téren is tömegesen hódit- ják el a férfiaktól a munkát, miért lennének hát épp e téren kizárva, mikor hivatalnokká | csak hosszu évek keserves küzdelmei után és a vendéglősipar több köztisztelt vezér- | tagját nemrég tiszteletbeli tagjává válasz- totta Mult kedden szeptember hó 25-én vitte el a «Magyar Szakácsok Köre» kül- élén Mayer Lénárd alelnökkel Frigyesnek az erről szóló diszok- döttsége, Glück levelet. A diszoklevél átadása megható szép jele- net volt. Mayer Lénárd noklatban köszöntötte Glück Frig a vendéglős érdekek hű istápolóját s tol- mácsolva sok jókivánságait, átnyuj- totta a diszoklevelet. Glück Frigyes igen szép beszédben kö- szönte meg a bizalmat. Kifejtette, hogy élete főczélja a vendéglős-iparnak oly nivóra való emelése, mint amilyenné a külföldön emel- alelnök emelkedett szó- rest, mint | | nek lehetnek, mig itt könnyen megkereshetné- havi 100—200 koronát. A nő-pinczérség ellenségei viszont épp ez indokolással ellenzik a nőknek a pinczéri | pályára való rászabaditását, mert már ugyis tulságos sok téren kiszorítják a férfiakat, szerint is holott a természet törvé kenyérkereső munka a férfi feladata, a nőé a házi tüzhely megteremtése és az — anyasá És más tanitónőnek lenni, mint pincz: nönek, A beadvány a következőleg hangzik: Tekintetes Tanács! A kávéházi és kávé- mérési iparok gyakorlása tárgyában 610/1888. kgysz. a. alkotott szabályrendelet 15. §-a szerint kávéházban vendégek kiszolgálására csak férfiszemélyek alkalmazhatók, A szabály- rendelet ezen szakaszának intézkedése egye- nesen kizárja a nőket egy olyan foglalkozási | ágtól, amely a nő egyéniségének, munka- ik szakipara minden | ászolgált, | rásának és képességeinek inkább meg- felel, kizárja pedig olyan korban, amidőn a női munka a társadalomban mindinkább tért hódit, amidőn a nők előtt immár hazánkban is megnyiltak a tudományos foglalkozások | majdnem összes utai. A szabályrendeletnek | tőváros törvényha A pinczérnőnek két krajczárért mindenki | | parancsol és általa a női méltóság alacso- nyodik le. Továbbá alkalmat nyujthat az er- kölcstelenségre, mert ennek elkerülésére nincs kellő garanczia. Hogy mi lesz a sorsa a beadványnak, az a jövő titka. Függ a tanácstól, mint a fő- kapitánytól egyaránt. Annyi bizonyos, hogy ha eljön a pinczér- nők korszaka, kenyérhez jut egy sereg nő és kenyér nélkül marad egy sereg — ferfi. Most az a kérdés, melyik a jobb! Feleljen meg rá a bölcs tanács! ezen rideg és a mai kor humánus gondolko- zásával is merőben ellentétes intézkedése okozza azt, hogy az intelligensebb nők ezré- vel tódulnak a tanitónői és hivatalnoki pá- lyára, amelyek hosszu évek keserves küz- delmei után nyujtanak — de nem minden törekvőnek nyujtanak silány megélhetést, testet-lelket ölő nehéz munka ellenében, ho- lott a kávéházi és vendéglői felszolgälässal minden nő — és pedig k s előképzett- ség nélkül is megkereshet havor 100—150, sőt 200 koronát is, De a szabály rendeletnek szóbanforgó szakaszának intéz- kedése szerfölött méltánytalan is, mert a 22. §-ban megengedi, hogy a kávémérésekben a vendégek kiszolgálására nők is alkalmaz- hatók legyenek, mert másrészről a 743/1834. kgysz. szabályrendelet szerint vendéglők- ben is szabad nőket alkalmazni, így tehát a kérdéses tilalommal egyik ipar rovására a többiek előnyben részesülnek. A székes- ági bizottsága régebben belátta, hogy a mai állapot tarthatatlan és a 610 1788. kgysz szabályrendelet módosítását már ismételten elhatározta és a módositott szabályrendeletből a kérdéses tilalmat ki- hagyta, sőt egyenesen hangsulyozta, hogy a kávéházi felszolgálói pályát, éppen ugy, mint a művelt nyugati államokban már év- tizedek óta szokásban van, a nők előtt is megnyitni akarja és ezzel egy fontos társa- dalmi probléma megoldását óhajtja előter- jeszteni. A törvényhatósági bizottság leg- utóbb 1904. évi szeptember hó 28-án 109/1904. kgysz. a. alkotta meg az ily érte- lemben/ módositott szabályrendelet, amely azonban sajnos — azóta eltelt két év aaltt sem nyerte el a kormányhatósági jóvá- hagyást és a kereskedelemügyi miniszter ur Felhivás a szaktársakhoz! mohai Ágnes-forrás év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nätron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! Itt idő hogy mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- az i 0, dogzuläsät, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi äsvänyvizekert kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegítsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZÉR SZAKTÁRSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és bor viz kiállta a versenyt ásványvizzel szemben a ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI ÁGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. . : Fel tehát hazafias szaktärsak I Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. --- Page 335 --- 1906. oktöber 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 rendelete folytán újból tárgyalás alá kerül, egyebek között azért is, mert a fővárosi rend- Örség tek. fökapitänysäga annak idején a női kiszolgálás engedélyezését ellenezte. Ezen kérdésben 92,246/1906. sz. a. a tek. Tanács- hoz részletes előterjesztést intéztünk s ab- ban megokolva kifejtettük, hogy a rendőr- ség aggodalmai alaptalanok. Indokaink is- métlésébe bocsátkozni ezuttal annál is inkább fölöslegesnek tartjuk, mert hiszen a tek. Tanács álláspontja e kérdésben ugyanis azonos a mienkkel, A jelen tiszteletteljes be- adványunk czélja az, hogy a fönforgó kér- dés megoldását elősegítsük. Gyakorlati bi- zonyitékokat óhajtunk szolgáltatni arra vo- natkozólag, hogy a kávéházakban a női fel- szolgálás nem veszedelmes, megengedhető, sőt kivánatos. Evegböl tisztelettel arra kér- jük a tek. Tanácsot: méltóztassék a tekin- tetes rendőrfőkapitányság előzetes meghall- gatása után a törvényhatósági bizottsági köz- gyülésnek javaslatot tenni az iränt, hogy a 610/1888. kgysz. szabályrendelet 15. §-ának intézkedését fölfüggesztve ideiglenesen és pedig próbaképpen 6 hónapra engedje meg, hogy a kávéházakban a vendégek kiszol- gálására nök is alkalmazhatók legyenek. Ezen intézkedés alapján e gyakorlati tapasz- talatok volnának szerezehtők az ily értelem- ben tervezett uj szabályrendelet életbelépte- tésére nézve. De kiváló fontossága volna ennek az intézkedésnek a mai tarthatatlan munkásviszonyok rendezése és a főváros- ban lépten-nyomon különösen a középosz- tályban és a munkások között észlelhető nyo- mor megszüntetése tekintetében is. A tekin- tetes Tanács eddigelé is a modern haladás és a fölvilágosodott humanizmus fegyverhordo- zója volt ezen kérdés tárgyalásánál. Nem kételkedünk, hogy ezen kérelmünket is be- cses pártfogásába venni és minél előbb tel- jesiteni kegyeskedik. Budapest, 1906. szep- tember 27. Kiváló tisztelettel Némai Antal s. k. elnök. Társas reggelik: Október 5-én: Schnell József vendéglő- jében, VIII., Népszinház-utcza 9. Október 12-én 2? Mayer Jözsef éttermé- ben, IV. Egyetem-utcza 5. (Erzsébet-szál- loda.) Október 19-én: Mdday Lajos éttermében, VII, Kerepesi-ut 30. Október 26-án: Müller Antal éttermében, ( , Országos Kaszinó") IV., Ujvilág-utcza 1. November 2-án: Kiss Henrik vendéglő- jében, VI., Teréz-körut 43. November 9-én: Pefánovics József étter- mében, „Metropole“-szälloda, VII, Kere- pesi-ut 58. szám. „Jo barátok" összejövetelei. A kisvendéglősök egy csoportja, a , Jó bará- tok" október 10-én: Steiner Pál vendéglő- jében, VIII., Baross-utcza 117. Október 17-én : Pekárovits Jánosnál, IV., Ferencz József-rakpart 1. sz. Október 24-én: Eisenbacher György ven- déglőjében, VIII., Teleki-tér 8. , Október 31-én : Neszfor Jänosndl, VIII., Oriás-utcza 10. KÜLÖNFELEK. Deák - szálloda. A főváros egyik ismert nevü szakembere szaporítja a szállodák szá- mát, tekintettel ama nagy idegenforgalomra, amelyet manapság a létező szállodák lebo- nyolitani nem tudnak. Pallay Miksa az uj szálló tulajdonosa. Aki megvette e czélra a Kerepesi-ut tövében, az Aggteleki-utcza 7. mu nagy kétemeletes házat és azt nagy költséggel átalakittatja és a szobákat modern konforttal berendezi. Pallay ur terve az, hogy e szobákat mérsékelt áron bocsássa az ide- genek rendelkezésére s hogy a szobaárak olcsóságával alkalmat adjon az idegenforga- lom fokozására. A szállodát, amelynek szo- lidsága mellett elnevezése is tanuskodik és amelyben hetven lesz a szobák száma, 1907. május havában nyitja meg a tulajdonos. Megvett szálloda. A sátoralja-ujhelyi „Ma- gyar Király" szálloda gazdát cserél. A jó- nevü szállodát Keresztessy Lajos szerencsi szállodatulajdonos vette meg. Az uj tulajdo- nos 1907. január 1-én veszi át a szállodát, azt teljesen ujjáalakitja, modernül berendezi és személyesen fogja vezetni. A s.-a.-ujhelyi közönség Keresztessy Lajosban egy kiváló rokonszenves férfiut fog nyerni, aki mind jeles üzletember fel fogja virägoztatni és még kedvelttebbé tenni az ujhelyi szällo- dát. A vételhez melegen gratulálunk. Hymen. Gzzdel jános fia Gundel Károly, a csorbatói fürdő kedves és népszerü igaz- gatója eljegyezte Blasufich kisasszonyt, ifju Marsall, a tátra-lomniczi fürdő igazgatójának bájos sógornőjét. Örömmel üdvözöljük a kedves frigyet. — Pelczman lIrénkét, Pelcz- mann Ferencz fővárosi törvényhatósági bi- zottsägi tag és a Pannonia étterem és käve- | ház tulajdonosának bájos leányát eljegyezte ifj. Lingel János, ki:áló budapesti müaszta- los gyáros. Lingel János igy sógorságba jut dr. Szuly Aladárral, a Brázay Kálmán-czég tulajdonosával, aki Pelczmann nagyobbik leá- nyát bírja feleségül. Az uj frigyhez melegen gratulálunk. Borkezelők figyelmébe. Wafferich Arnold nevét országszerte mindenkt ismeri. A kiváló droguista személyében is közkedvelt, kedves, müvelt és rendkívül finom uriember. A ven- déglősségért is hasznos dolgokat végzett, mert többek közt ő találta föl a „Rapid“ kitünő bortisztitó szert is, mely valóságos áldás a borkezelőkre. Watferich Arnoldot melegen ajánljuk vendéglőseink figyelmébe. A főnök és az alkalmazott. Hasznos, kézikönyv jelent meg nemrégiben a fővárosi könyvpiaczon. A czime: „Fönök és alkal- Sámuel budapesti ügyvéd, az Országos Ipar- egyesület pénztárosa és ügyésze. Az üzleti életben gyakran fordulnak elő olyan vitás kérdések, amelyek a szolgálati szerződés kö- rébe tartoznak, Ilyenkor ugy az iparosnak, mint az alkalmazottnak feltétlen szüksége van a tájékozódásra, még mielőtt az ügy a | bírónak, vagy az ügyvédnek kezébe kerül. | Ezt a tájékozást nyujtja egyszerü, áttekint- hető rendszerben a népszerü módon össze- állított könyv, amelyet 1 korona 60 fillérért lehet kiadóhivatalunk utján megrendelni. A Józsefvárosból. Steinbock Károly koszoru- utczai vendéglője az őszi szezon alkalmából ismét nagy forgalomnak és látogatottságnak örvend, Ide járnak a Józsefváros vezető ele- mei mind. A vendéglő nemtője Steinbock Károlyné urasszony is hazajött késmárki üdüléséből és személyesen vette át a pom- pás konyha vezetését. A vendéglősök asztalosa. Mahunka Ímre, a hires budapesti butorgyáros, aki az elő- kelő szállodák berendezését látja el, most uj házat épit a Rigó-utczában. Az eddigi Német-utcai nagy háromemeletes palotája Rigó-utczára eső részét épiti ki, gyára szá- mára. A kiváló derék butor-asztalost mele- gen ajánljuk vendéglőseink figyelmébe. Uj szépírodalmi lap. Nagy örömmel érte- sülünk, hogy a hazai vendéglősség aposto- lának Gundel Jánosnak fia, Gundel Antal uj szépirodalmi lapot ad ki, melynek , Szerda" a czime, Az első szám megjelenésekor bő- vebben megemlékezünk az uj szépirodalmi lapról. 2" | rolva: kis | Dicséretes példa. Örömmel regisztráljuk, hogy vendéglőseink közül ismét számos de- rék szaktársunk lépett be a budapesti szállo- dások, vendéglősök és korcsmárosok ipar- társulatába, mind olyanck, akik az ugyneve- zett , kis" vendéglősök ipartársulatához tar- toztak és most belátták, hogy haszontalan, meddő és káros a magyar vendégiősipart széttagolni? Az ujonnan belépetteket okos elhatározásukért melegen üdvözöljük és na- gyon helyes volna, ha mindazok követnék a szép példát, akik önkéntelenül is hozzájá- rultak a szétvonáshoz. Az ujonnan helépet- tek a következők: Steiner Pál, Baross-utcza 117, Mohos Ferencz, Reviczky-tér 9, Eber- hardt Gábor, Gólya-utcza 38, Weisz Ferencz, Asztalos S.-ut 14, Lukács jános, Fehérvári- ut 14, Lukács Gyula, Hungária-ut 101, Hor- váth józsef, Rädai-utcza 56, ://. Schlotter Antal, Üllői-ut 81, Wollrab Ferencz, Ranol- der-utcza 5, Korl Istwán, Orczy-ut 28, Szá- | ger Józset, Ranolder-utcza 31, Homor Gyula, Erzsébet királyné-ut 34, Nemeth Mária, Vá- ros.ajor-utcza 68, Eisenbacher György, Te- leki-tér 8, Engler József, Remete-utcza 10, Padoletz Ferencz, Mátyás-tér 10, Palddy László, Eötvös-utcza 41, Lakafos Gyula, Wesselényi-utcza 17, Nikelszky Lajos, Krisz- tina-körut 99, Per/ jenő, Lehel-utcza 17, Schneeweisz János, Futó-utcza 43. Ezenkivül beléptek : Doffing Frigyes, Dohány-utcza 90, Kolb József, Csarnok-ter 3, Nemcsák Mihály, Lipót-körut 21. Egy hazánkfia Ausztráliában. Erdekes leve- let kaptunk 7udor Rezső hazänkfiätöl, aki most Ausztráliában Brisbane-ban (Queens- land) a Lemnons-hotel igazgatója. Tudor Rezső legutóbb a tátra-lomniczi fürdő igaz- gatója volt, a szakiparban mint rendkivül képzett, müvelt és közkedvelt férfiu ismere- tes. Tudor Rezső megküldött egy a Lennans- szállóban tartott lakomáról szóló étlapot is, melyet érdekkességénél fogva ime be is mu- tatunk. Az étlapon kettős zöld oroszlános czimer alatt a következő menü van felso- Consomme Nouilles Mock Turtle Soup. —. Aried Fillet of Whiting Turban s of Whiting. — Ox Tail ä la Mode, Braised SZO, m ! tat: | Pigeon aux Champignons, Tomatoes Farcie. mazott jogviszonyai“, szerzője dr. Döczi | Roast Sirloin Beef Roast Loin of Pork Apple Sauce. — Roast Turkey and Ham Boiled Fowl Parsley Sauce. — Quenelles Curry, Date Pudding Vanilla Custard Jam Tartlets, Strawberry s and Cream. Bloater Pasto on Toast. — Fruit. — Coffee, Ebböl tehát látszik, hogy Ausztráliában is jól élnek. A „Pätria‘ bemutatása. Talán még nem sokan ismerik a ‚,Pdfridt‘, de aki megismeri, bizonyára örökre hívévé válik, olyan sikerült, jó és hatásos magyar nem- zeti termék. A , Pátria?! nem más, mint egy magyar pezsgő, Lenard és Laban czég ké- sziti Pozsonyban, a vignertáján is Pozsony város czimere látható. Hétfőn, október 1-én mutatta be a , Pátria"-pezsgőt Pártos Her- mann, a Lenard és Laban czég magyar- országi képviselője. A Deák-téri Szücs és Balika-féle vendéglőben gyültek egybe meg- hivott szakiparbeli férfiak, akik a pezsgőt igen jónak találták és azt egyértelmüen di- csérték. A , Pátria Sec" több elsőrendü ki- állításon is kitüntetve lett. Nyugdij-egyesületünk uj tagjai. Országos nyugdij-egyesületünk ismét számos uj taggal gyarapodott. Nagy örömmel és meleg szere- tettei üdvözöljük az uj tagokat, akik név- szerint a következők: Budapesten: Szekera János, Nemecsek Emil, Sall Ambrus, Brenner Sándor, Hajdu Imre, Bélafi János, Zilay Árpád 6—600 K, Schmidt József, Vacsák Mátyás, Hollerbach Fülöp, Boskovits István, Kossa János 1—1000 K, Fillinger jenő, Moser Frigyes 2—2000 K, Kubanek Venczel, Rogg Mihály 3—3000 K nyugdijigenynyel. Szegeden: Bakos Imre, Ujhegyi József --- Page 336 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 5. 6—600 K, Bauer Mór, Bill Ferencz, Bill György, /oka Ferencz 1—1000K, Pefrakovics István, 7af/zl Antal 1600—1600 K nyugdij- jal. Temesvárott: Mdfhe Zsigmond, Dostal Albert 1—1000 K, Varga Rezső 2000 kor. nyugdijigénynyel. Nyitrán: Poór Ferencz, Drozsnyik Gábor 6—600 kor., Gelbmann Mihály, Frischmann Ödön 1—1000 kor., Horváth György 2000 K nyugdijja". Pécsett: Szamp Ádám, Nagy Jözsef 1—1000 kor., Kulin Henrik 2000 kor. nyugdijjal. Ezen- kivül beléptek: Indian: Marbach János 600 K, Weinmann Lipót 1000 K. Zimonyban: Hirsch Gyula 800 K, Newerkla Ödön 1000 kor. Ujvideken: Sűli István 600 K, Bogndr Papp János 1000 K. Losonczon: Berzzserzvi Miklós, Ciaál Ferencz 2000 K nyugdijigénynyel. Miskolczon : Zombor Sándor 600 korona, Kardos Jözsef, Goldberger Simon 1—1000 kor., Le/kovits Manó 2000 kor. nyugdijjal. Ersekujváron: Peiler Róbert, Süss Gyula 1—1000 korona nyugdijigenynyel. Band? Sándor (Trencsén) 1600 K, Ho/fmann Adolf (Eszék) 2000 K, Hordös Jözsef (Zólyom) 600 K, ifj. Czidlik Ferencz (Garamberzencze) 4000 K, Breiner H. József (Hódmezővásárhely) 3000 korona, Kneffel Béla gyháza) 3000 kor. nyug magyar vendeglösiparnak, nyert a nyugdij-egyesület. akikkel sokat A csillaghegyi forrásvizről, 1852-ben a ró- mai fürdőtől északra fekvő «csillaghegy» tö- egy kellemes izü forrásra bukkantak az vizének köszön- ány idején e be- A vében kosok, amely for < az akkori cholera j gel szemben való mentésüket. jár- gy piramis alaku edig a Csillaghegyi forrásviz-vál- lalattulajdonába mentát, amely vál- lat a tudományosan megejtett vegyvizsgä- lapján a kitűnőnek minősített forrás- latok izet külföldi mintára, szénsavval telítve és | nélkül hozza forgalomba Csillaghegyi forräsviz» elnevezés alatt. Dr. Szilágyi Gyula kir. keresk. és törv. hites vegyész egyet. m. tanár, Dr. Kosutány Tamás az országos kémiai intézet igazgatója, Dr. Preisz Hugó egyet. tanár az állami bak- teriologiai intézet vezetője ezen forrás vizét | mint teljesen bakteriom mentes ásványviznek | minősítették. Központi iroda: Budapest, III., | Lukács-utcza 2. szám. A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erősitőleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket ; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapítják a János 1—1000 kor., Dajka | dijigenynyel. Mint derék, kiváló erői a | et érvén a hálás németajku közönség | emlékkövet emelt a for- | ölé ezen fölirással: Gesundheitsquelle . (Egészségi forrás 1832.) A forrás mint- két év előtt egy betéttársas. az idén vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szánzó Miksa tulajdonosnál, Buda- pest, IV., Régi posta-utcza 10. Első Leánykiházasítási Egyesület m. sz. Gyermek- és Eletbiztositö intézet (Budapest, VI. Teréz-kör- ut 40—42, szám. Alapittatott az 1863. évben). Ez év szeptember havában 1.503,400 K értékü bizto- sítási ajánlat nyujtatott be és 1.283,000 K értékü uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított | összegek fejében 90,700 K 79 fill, fizettetett ki. 1906. január 1-től szeptember 30-ig bezárólag 14.549,300 K ertekü biztosítási ajánlat nyujtatott be és 11.774,600 K értékü uj biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében A folyó évben 783,847 K 23 f. s az intézet fennál- lása ta 10.939,751 K 53 f. fizettetett ki. Ezen intézet a gyermek- és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a legolcsóbb dijtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipóczi Lithion-forrás E alvator kitűnő sikerrel használtatik vese-, hägyholyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizelet: nehézségeknél, a czukros húgyárnál, továbba a légző és emésztési szervek hurutainál. Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csiramentes ! Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forris wazgatóságánál Eperjesen Nyilatkozat. ásványvizet kipróbáltuk a zZ találtuk, mely a oyspepsia különféle alakjaiban hathatós szolgálatokat teljesíthet. Dr. Mabit, Dr. Laphitzondo, Dr. F. Mollard, Dr. E. Mollard, Dr. Laure, Dr. Jasinski, Dr. Pavlovsky-Rosemberg, Dr. Perez, Dr. | Pardo-Tavera. Sosiéte Philantropique Frangaise du Rio de la Plata franczia kórház. „SPRITZERS . BORHOZ LEGJOBB! Ismételten tudomásomra jutott, hogy egy közönséges csaló azon czélzattal, hogy áru- jának vevőket szerezzen, azon valótlan hirt terjeszti, hogy közel egy század óta fenn- álló pezsgőgyáram egy más czég tulajdo- nába ment át és hogy most már, az álta- lam elöällitott régi, legjobb hirnévnek ör- vendő Gentry Club | a budapesti országos Gentry Club triple sec | — kaszínó pezsgője City sec Hubertus sec pezsgőborokat ezentul más, általa forgalomba hozandó márkák lesznek hivatva helyette- siteni. Ezen, a legelemibb kereskedői tisztességbe ütköző üzelmekkel szemben, a t. vevőközön- ség becses tudomására hozom, hogy ezé- gemben semminemű változás be nem ál- lott, az más czég tulajdonába nem ment át és fent emlitett törvényesen védett már- káim csak is általam keszittetnek és csak | is czégem által bocsáttatnak forgalomba. | — Figyelmeztetem tehát a t. vevőközönséget, | hogy eme közönséges csaló, valótlan hi- reszteléseinek hitelt ne adjon. Ha a t. vevőközönség félrevezetésére és | megkärositäsära irányuló üzelmeit, fent nevezett netán a jövőben is folytatni merészelné: kérem Őt mint tettenért csalót az illetékes rendőri ható- ságnak kiszolgáltatni. Kiváló tisztelettel HUBERT J. E. pezsgőgyá os, cs. és kir. udv. szállító POZSONY. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. | Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az | Arpäd-forräsnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditö- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: Hl, Lukács-utcza 2. Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. i Több nyitott és csukott omni- Omnibusz. buszkocsik, melyek leginkább fürdőhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; | Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. A viläghirü műncheni Figyelmeztetés! beszerezni. Paulaner sör a (Paulanerbräu) a Salvatorpinczéből ezentul PRINDL NÁNDOR vendéglősnél Budapest, VI, Andrässy-üt Sl. szám. a vidék részére ugy hordóban valamint palaczkokban 25 és 50-es ládákban állandóan friss töltésben megrendelhető. > 1 1 Tisztelettel kérem t. ismerőseimet valamint üzleti barátaimat szives- kedjenek becses megrendeléseikkel megtisztelni. A müncheni Paulanerbráu czég ugyanaz, mely évente márcziusban a Viläghirü Salvatorbráu gyártja, ezen sör is kizárólag nálam megrendelhető és ezidőszerint, ugymint az elmult idényben is, leszek bátor t. kartársai- mat megrendelésre felkérni. — Egyben van szerencsém b. tudomására adni, hogy fenti sör a fővárosban már több előkelő vendéglőkben kimérésben van. Egyszersmint tisztelettel jelentem, hogy a „Salvator‘“-sört | csakis olyan helyekre adom, kik az export-sört egész éven át tartják. Felkérem igen t. kartársaimat fenti sörre vonatkozó ajánlatokat Prindl Nándor —— vendéglős — Budapest, VI., Andrässy-üt 51. sz. Tisztelettel a müncheni , Paulaner-sörfőződe" magyar- országi egyedüli vezérfőképviselője --- Page 337 --- 1906. október 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 2500 hektoliter bor legjobb minőségü villányi és pécsi saját termésü ö és uj bor eladó. A borok és az idei termés Villányon és Pécsett megtekinthetők. Levelczim: Teleki Zsigmond szőlőbirtokos Pécsett. Legujabb amerikai rendszerü sörhütő és kimérő szekrények Chor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Eladó vendéglő. Budapest VII-ik kerületének legélénkebb helyén egy régen fennálló, jóforgalmu vendé 1 Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. | jes berendezésével eladó. Az üzlet bármikor ät- Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal | | vehető. Bővebbet e lap kiadóhivatala nyujt. 4 és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. | me Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- | 7 s nyomásu berendezéseket is szällitunk. 7298 | El d b d : Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. | a 0 eren ©ZES. Hazslinszky gyógyszerész és Társai Nagyváradon a ,, Fekete sas" szálló alatti kávé- szénsavgyár, | háznak jókarban levő összes berendezése jutá- szab. szifon-szikvizgép, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára nyosan eladó. Bővebbet Kiein Miksa kávéház- BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. tulajdonásnál Nagyváradon, (Sas-épület.) C— Vendeglö 1) | de Eladó zz | Szt. Margitszigeti Gyógyfürdő vendéglő és kávéház intés Thermal. fs [4 [1 [4 [4 | 48° C, kénes hévforrás. Thermal-, iszap-, villamosfény-, és szálloda átadás. [/]Dendégtó és kávél Egy 6000 lélekből álló alföldi magyar jélmenetelű nyi észdél tet X oA 1 a községben a főtéren lévő szálloda és kaszinóval egybekötve, erős ital- vizgyógyintézeit mesterséges szénsavas-, forró légfürdők a legmoder- nebbül berendezett vendéglő teljesen felszerelve, kedvező | | fogyasztással, azonnal átvehető. — | | bejärök részére is, jutinyos árak, gondos ki ar és fizetési feltételek mellett átadó, | x 2 s ; 2 x | gálás. Svéd gyógytorna-terem, Napfürdő. Dr. esetleg kellő biztositék mellett kimérő- Bővebb értesitést szivességből Buling-féle belégző-gyógymód. Fangó-gyógymód. nek is átadatik. — Bővebb felvilágo- | Csúz, köszvény, ischias, izületi bántalmak, emesztőszervi sitást ad a kiadóhivatal. Heller Vilmos Péczelen (Pest m.) | | bajok, szivbetegség, vesehántalmak, vérszegénység, ideg- || gyengeseg ellen 150 hold árnyékos park nH€£ Budapesti EL —— Szt. Margitszigeti üditöviz: cözponti tejesarnok szövetkezet |Sörcsarnok és 6tterem | ii Geo Eknliyek allen aján Budapest YlL, Rottenbiller-uteza 31 250 szoba teljesen ujonnan atepitett és legna- | gyobb komtorttal berendezett két szállodában. x Allit: ; zz : . |] elsörangu, 20 ezer lakosu városban, ensió:rendszer, saját "kitünő 12 szált tejel, dr. slékelytőlk gyermek. 400 hektó sör és 200 hektó bor évi! könyha (berletkünyvesskét, un tejet, doboztejet, doboztejszint. fogyasztással stb., jelenleg 30 huszär- | | Állandó orvosi felügyelet liaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 tiszt abonense van, Folytonos összoköttetés a fővárossal hajón és villamos vasuton saját kezelésben álló fióküzletek a város x Bővebb felvilágosítást készséggel nyujt: minden részében ad azonnal eladó.! ,szt. Margitszigeti gyógyfürdő igazgatósága. Szükséges tőke 8000 korona. — Czim | | FH Muraközi borok eladása. a kiadóhivatalban, SIPULUSZ LAPJA A csáktornyai grófi várpinczében 273 hektóliter bor 1890/1904-ik évekből kerül eladásra. Ezen készlet felére nézve az ajánlatok f. évi szeptember hóban beadhatók. — Magyarország legkedveltebb — élcziapja. Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Minták készséggel küldetnek. — További Előfizetési ár: Farm re A -: A felvilägositäs kapható a grófi titkári hiva- Negyed évre. . . 1 frt 50 kr talnäl Csáktornyán. Uradalmi tisztség. ; Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. --- Page 338 --- 9 : VA PÚ 7 92 VENDÉGLŐSÖK LAPJA A 1906. oktöber 5. TELEFON 6055. Tóth István — BUDAPEST Diszokmäny Päris. TELEFON 60—55. VII., Nefelejts-utcza 12. (saját ház). N mm N SL EZ ——————————— VENDEGLÖ KEZELŐ kerestetik megfelelő óvadékkal; megkivántatik a jó konyha- vezetés, továbbá a magyar és román nyelv teljes értése. | Gyermektelen egyenek felvilägositäsert for- duljanak CSIKY TESTVEREK czeghez Topänfalva (Torda-Aranyos-megye). — CV’ Eladó fürdőhelyi szálloda. Magyarország egyik elsőrangu fürdőhely legszebb pontján (a gyógytéren fekvő, 100 lakószobát magá- ban foglaló nagy szálloda a tulajdonos előrehaladt kora miatt, igen ked- vező fizetési feltételek mellett, szabad kézből eladó. Bővebbet szivességből : VÁRADY BÉLA divatáru üzletében Budapest, IV. Kishid-utcza 9. S AS Ajänlja ebédlő-asztalait, mint fordítható tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdok minden nagyságban. — Olcsó árak! Pályázati hirdetmény. A Nagykároly—somkuti h. é. vasut csatlakozási állomásán, Gilvácson a vasuti vendéglő 1907. január hó 1-étől 1909. deczember hó 31-éig, vagyis 3 évre haszonbérbe adandó. Az 1 koronás bélyeggel felbélyegzett és , Aján- lat a gilvácsi vendéglői üzlet bérletére" felirattal ellátott boritékba zárt és a pályázó eddigi foglalko- zását igazoló okmányokkal felszerelt ajánlatok 1906. október 31. déli I2 óráig posta utján ajánlott levélben vagy személyesen a Nagykároly—somkuti h. é. vasut üzletvezetőségéhez Gilvácson benyujtandók. Minden ajänlathoz az ajánlott bér 109/0-a kész- pénzben csatolandó bánatpénz gyanánt. A vendéglő bérletére vonatkozó feltételek a Nagy- károly—somkuti h. é. vasut igazgatóságánál Buda- pesten, (1V. ker., Kigyö-ter I.) vagy az üzletvezetőség- nél Gilvácson megtekinthetők. Az ajánlattevőkről feltételeztetik, hogy a fel- tételeket ismerik és magukra nézve kötelezőknek el- fogadják. A kitüzött határidőn tul beérkező, vagy bánat- pénzzel el nem látott ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Minden ajánlattevő ajánlatával a pályázat eldön- téseig kötelezettségben marad. A vasuttársaság fen- tartja magának, hogy az ajánlatok között a felaján- lott bérösszegre való tekintet nélkül szabadon választ- hasson, esetleg ujabb pályázatot is hirdethessen. Budapesten, 1906. szeptember 18. A Nagykároly-somkuti h. €, vasut igazgatósága. --- Page 339 --- 1906. oktöber 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Kávéházi, vendéglői berendezések Törvényesen megengedett alkalmi eladása és vétele. anyagokból álló legjobb Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca borderitő szer a smememem és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, 66 borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek | uj és használt állapotban a legolcsóbb 99 árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA borderitő-por BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- | Föelärusitö helye : diöfa-utcza sarok). WATTERICH A.-nál K ar d 05 F erencz ! Budapest, VII., Dohány-utoa 5, ELECTROTECHNIKUS Bpest, IV., Károly-körut 22. fu At. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- | | kek tömören hajlitott fából, tükrök és kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MÄRTON-näl BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. Saját házában). { 0—6 Telefon 80—02 (Röser-bazár.) Telefon 80—02 | Ca násában) EOS BO LE » 1 TIR | | WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy Yılamas o o ek | Fordithatö billiárd raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- mos világi Aliselete. motor $EPT4-] teljesen jókarban, kettős már- házi és szállodai fehérnemüekben. 8961 Viliámháritók, erőátvitel, villamos ványnyal, eiadó. — ‚eb szellőztetők a legjobb rendszerü a tulajdonosnál: Kálmán Sändornä motorral. | Mezőtúron. Központi telepek villanyvllägitäsra való berendezése. Városok, falvak, intézetek, magán- || épületek, szállodák, fürdők, és la- || Iparsó : kások berendezése. | Fapylalıı jeges BUDAPE s T, A VII, Akáczfa-u. 52. TELEFON 81—30. ekhe: ág tást és értesit és értesítést szóbeli vagy irásbeli kér- dezősködésre dijmentesen nyujt Költségvetés ingyen. A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. 1 Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! Hokkes József és Társa borkereskedők I BUDAPEST; V., Váczi-körút 46. : ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, "1752," és Andrássy-ut 74. Vámonkivüli pincze: X., KŐBÁNYA, Jászberényi-út 47. szám. TELEFON 947. A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és Ajánlja nagy raktárát magyar fajborokból, melyek kizárólag nagy pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az uradalmaktól származnak, vegyelemezve és tisztán kezelve lesznek érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló palaczkozva, vagy már a nagytermelőktől palaczkozva jönnek Továbbá: Rajnai, Burgundi, Bordeauxi, Mosel, Spanyol, Por- tugali, Görög, csemege és gyögyborokat, ezenkivül még magyar és franczia pezsgők, cognac és szeszes italokat legjutányosabban szällit. Í nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. 17 krajczár Baldóczi- ásványvíz. tPinczérek figyelmébe! | | BALDÓCZI „DEÄK“FORRÄS Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) 14 A A i vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- a világ legjobb asvanyvize. ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. borral vegyitve a legkitünöbb üditő ital. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötógyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) — — : " 7 G: halhól különl k tuczatonként 2, 3, A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- Tés "8 forint. Arszsoraktár a legkíválóbb gyártmányu vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. görcsér, a legkülöníélébb sérvkötők, szuszpenzóriumok és Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. legkülönfélébb betegápolási czikkekben. 1/, liternek ára (eg nélkül) házhoz szällitva . . . 18 fill. . 26 ,, 1 " " " Föelärusitäs: BUDAPEST, IV., Régi bosta:t. 10. sz. (1. em.) Baldóczi-ásványviz. "ZIAÁULASEP-IZISOPJEg Baldóczi-ásványviz. --- Page 340 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA . . 1906. október 5. ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI EGYLET M. SZ- | ZZ AVANY GYERMEK. ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET | Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) x—3 Alapíttatoitt 1863. évben ag | Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Kőbánya Telefon szám : 52—60. Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Köbánya. | JUNG PETER | TELEFON 785 Idei oportö siller eladó. Hagymássy Károly bortermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölcsönadásával literje DS 34 fillér. TB A bor jóságáról eladó szavatol, Sajt nagykereskedés. sajt-, vaj- és csemege- áru nagykereskedese. BUDAPEST TELEFON 785 Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz Fióküzlet: VII, Garay-tér 5. szám Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelek-, turista- és va- dász stb. konzervek. Mustár, halikra, deligyümölcs és mindennemü csemegék, tea és likörök. Magyar kV vendég társ y-út Najman József ti ártézi kut bérlői. TELEFON 5C—72, 20/c hentes-mester Budapest, VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- sek pontosan teljesittetnek és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók. m | Vidéki fogadós, vondéglős és kávés uraknak levél vagy sürgöny- Seifert Henrik és Fia, szällittatnak, Árjegyzék kivánatra ingyen. cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. KRISTÁLY Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. | természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely | szénsavval telittetik. Az emésztést elösegitö pom- | Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes | 8 : rm szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő | Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. [/gyuryvállalattól Budán. — St. Louis 1904: Grand Prix. Telefon szám: 56—58. NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCEL gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók egyszerü, szolid kivitelü, tömör, keményfa WW4$- hálószobák. Szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnya! 150 forint. Diszesebb kivitelben fényezve 180 forint. HMMM Egyszerre történő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. ; SCHWARZ NÄNDOR Töhbszörüs 5 ; jarata HORDÓGYÁR EXFASSFABRIK : BUDAPEST V.VISEGRÁDI U.46. T Er E Áj N £ Ef x TE LE FON > : GYÁR: BUDAPESTEN - / + GYÁR:ZUPANJE (SZLAVONIÄBAN) + 59—23 REES 59- 23. : : cs. és kir. udv. butorgyáros MAH Ú N KA | M RE Nagy választék modern butorokban ; BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. [doch A] Rheumában stb. szenvedőknek sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu Uj gyógymód! . hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddíg felülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- mészetes melegét, a rheumés betegséget helyreállítja, az egészséges szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatäsuknäl fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást 6: sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- pektus ingyen Egyedüli készitője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi cz"pői megfelelnek mindama követelményeknek, melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — Dr. Loffler Emil, 40 év óta müködöm Budapesten, VL, Uj-utcza 19, szám. Igen tisztelt Rytkó ur! Részemre készitett egy pár czipővel teljes megelégedésemet érdemelte ki ugy hygienikus, mint kiállítás tekintetében. B. czégét mindenütt ajáülani fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Härsfa-fürdö, Bereg megye. John-féle telitett gőzűmosógép, Árjegyzék ingyen és bérmentve. TELJES KONYHABERENDEZÉSEK MOSÓKONYHA BERENDEZÉSEK KEZ- ÉS ERŐHAJTÁSRA, PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖ- ZÖK NAGY RAKTÁRA JUTÁ- ——— — —NY0S ÁRAKON mellyel a megtakaritäs idő, pénz és anyagban 7509 GEITTNER ÉS RAUSCH czégnél ‚| BUDAPEST, VI, ANDRÁSSY-UT 8. SZÁM --- Page 341 --- 1906. oktöber 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Extra Day PEZSGŐ PARISILUNAGKIALLLTAS 1900 ARANY EREM 7? BELATINYÄRTHUR VELENCGZE Fejer um 13 Hirdetmeny. A cs. kir. szab. kassa-oderbergi vasut alkalmazottai fogyasztási — szövetkezete Ruttka, egy mészárszéket önkezelésben fel- állítani szándékozik, mely kezeléséhez egy szakképzett gondnokra van szüksége. Ezen állásra pályázók szi- veskedjenek ajánlatukat az alulirt igazgató- ság czimére küldeni. A cs. kir. szab. kassa-oderbergi vasut alkalmazottai Fogyasztási szövetkezete Ruttkán. ppesesesseeseeESees s Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, ar, Korányi, an Laufenauer és E ST] dr. Liebermann egyetemi tanär urak ältal ajänlott v 4 [1 .. A Vis. v4 Ú & HM dupla malaäatasör Szent istván védjegygyel á ; , r % a kőbányai polgári serfőző r..t, készitménye W a söripar egyik fegjelentősebb vivmänya, A Í K u L c S A R S A N D o R © | Ezen rendkivül kellemes izü üditö ital egyszersmind kitünő szer älmatlan- > Á . ÉS s ÁR. A nn, V | ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér ya BRONZÄRU- ES CSILLÁR-GYÁR 22200 szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gye 796. eség k különböző ne mei ellen N ) | végre igen fontos szoptató nőknél. Kapható Budapesti nden füsze: csemei ® BUDAPEST, VI, DESSEWFFY-UTCZA II. M ! üzletben. A vidékre a "serfőzde maga szállítja. Buda es i ár A fog tási PA W | adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül * és : ho] palaczk 32 fillér. 3 AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, Vıll—=—— $ 1 kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. I Cs. és kir. udvari és kamarai szállító, y részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. 9 T DREHER ANTAL SERFŐZDÉJE | y | € Budapest Kőbányán. 1 1 — ? v WV Városi Iroda: VIII. József-utcza 36. Saját palaczk-töltés U A ú ww = % TELEFON : 25-44. y Mm Ajánlja kitünő minőségü äszok-, király-, márcziusi-, kiviteli märcziusi-, korona a ceseTETÉEZEL EZEL ELEELÉE (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sör6t, — — — — Különtegesség: dupla maláta kösör kökersökban. Nagyobb sörmennyiségel saját jézkersíju Zöldség és gyümölcs ! | Gy— g gy : A világhirü Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab. retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- B d d S t M ís répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege 0 ega e an a al ja ; kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, sociedad del Hijo de C. Pitagorás Malaga nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, Spanyol kir. udvari szállitó borkiviteli társaság, több görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. elsőrendü vilägkiällitäson aranyérmekkel kitüntetett Valamint egri fehér, siller és vörös malagai gyógy- és ét vol ann a Por- = tugál és Franczia asztali fajborai; minden jobb gyógy- OOO hegyi borok EDE EE szertár, füszer-, csemege- és , borkereskedés, valamint készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók kávéházi és szállodában kapható Magyarországi főraktár: Budapesten, VIII., Német-u. LANG NÁNDOR- nál EGER, (Hevesmegye.) ) Vigyázat! Minden palaczk hivatalosellenőrzési czimkével van ellátva. - E Kérem tőlem árajánlatot kérni. ——— i JUNG ANTAL vezérképviselő. PT TT CST TETTLEG ELET ELEG L ESEL EZEL EZEL EE ELLE EE E [] r [4 Vá m | w@ .. [1] [I] A Budapesti légszeszgyárak | Gärtner Ágoston : felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelű csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdökälyhäkat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. sam Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. elektrotechnikai czikkek raktára Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. Áh] Izzólámpák, , Nerst"-féle lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- ET szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyagok MI" nagy raktára. --- Page 342 --- 14 mi VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 5. Kézdivásárhely város tanácsától. Sz. 3582—1906. HIRDETMEÉNY. Kézdivásárhely város tanácsa közhírré teszi, hogy a város tulajdonát képező G- VIGADÓT a 1907. április 24-től kezdődő 6 egymásutáni évre 1906. év október 20-án d. e. 9 órakor tar- tandó nyilvános árverésen a tanácsházánál bérbe adja. Ezen vendéglőhöz tartozik a földszinten I nagyobb, | kisebb étterem, I kávéház és 8 vendégszoba és az emeleten a főtérre nyiló homlokzaton 5 vendégszoba. Az emeleten van még egy állandó szinpaddal ellátott nagy diszterem, mely azonban nem fog bérbeadatni. A vendéglőhöz jár egy nagy istálló, mosóház, téli tekéző helyiség, jégverem, több pincze, padlás s minden egyéb szükséges mellékhelyiség s ezenkivül van ugyanezen épü- letben, egy a főtérre nyiló földszinti bolthelyiség is, mely szintén a bérleményhez tartozik, melyet bérlő esetleg bérbe adhat. Ezen bolthelyiségben jelenleg egy kész ruhakereskedés van. Kikiáltási ár 6000 korona. Ennek 10%-a bánatpénzül az árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes papirokban leteendő. Irásbeli ajánlatokat is elfogadunk, de azért az árverés mindenesetre meg fog tartatni. A városi tanács fentartja magának a jogot, hogy az igért árakra való tekintet nélkül az árverezők között szabadon választhasson. Az árverésre vonatkozó egyéb feltételek a tanácsnál megtekinthetők. Kezdiväsärhelytt, 1906. szeptember 22-én. A városi tanács nevében: Dr. Török Andor, polgármester. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemü rézosagokoti fémfelirati táblákat és rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — Az 1896. ezredéves orsz. kiállitáson az ami ezüst-éremmel kitüntetve. —8 TELEFON 29-03. ——— Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás ! Elsőrendű, folyékony, száraz De szénsavat if 1] I 1 aján! könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság | Budapest, IX., Soroksäri-utcza 96. | Különlegessegi jegy: a Budapesti országos kaszinó pezsgője. . Diadal Sec Képviselő : 1 : (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr I KEBERHARDT ANTAL ; 3 Pezsgőgyárából, Budafok. M BUDAPEST, V., firpád-utcza 9. szám. M | Telefon: Budafok 30. --- Page 343 --- 1906. oktöber 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 15 Jégvermek és hütőtelepek vendéglősök, mészárosok, sörraktärak, tej- gazdaságok és csarnokok stb. részére külső meleg ellen leghatásosabban szabadalmazott parafa -kőlemezekkel lesznek szigetelve. 3 Kitünö bizonyitvänyok számos kivitelről. Átépitések és reconstruálá- sok alkalmával kérjen részletes árjegyzéket $ 4 és költségvetést a $ Szabadalmazott Parafakögyär részv.-társaságtól Budapest, VIII., József-körut 2. 71 Se Legkisebb jég és üzemerő-szükséglet, tehát a n legolcsóbb üzemfenntartás. Az , Erdélyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÄROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendű érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot az igazgatóság. w- Pedálios czimbalmok = kitünö hanggal, erös szerkezettel, jöt- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és 94 saját készítésű húrok kaphatók. Régi hangszerek becsereltetnek, Mindennemü javítások elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István műhangszerész, József föherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). At SE AB eV WWW WG : Ss ZBORHEGYIF.Z£ palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Maas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja, Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. NN C(—— —— He AV A GhddhdádádázdbíkbéZvér —— TELEFON: 63—70 — ) koo PINOZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt | TELEFON: 63—70. legdusabb választékban kaphaték mindene fr —] | 95 ROBICSEK ADOLF © | | ® (SS) BUDAPEST. X) X | Parafadugaszgyär: Vil., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. | Pinczefelszerelési szaküz!et: VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám 1 Árjegyzék ingyen és bérmentve. 7 — | Alapittato*t I834-ven. Andrenyi Kálmán utóda: Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termesü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vämospercsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep | továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélye | része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés | helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür- | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- | sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szölötelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Elönyärajänlatok postafordultával küldetnek --- Page 344 --- 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA ? X 1906. oktöber 5. VAN PT Telefon 59—06, Alapittatott Alapittatott : $ A viläghirü franczia 14 | Ki 1880. Sürgönycim: Bienol Budaprst 1880. Ő nin minden Vendögiöben, ee y DELBECK & Compi! hd dír SE Hungária - étzsir üsznözsirt. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbráu Bien-féle Margarin-vaj tve 2 9 999 DE magyarországi főlerakata "Zi 1 „Bienol” kökusz-zsir Ten növényéslt LE | Legelső ki üntetesek. Nagy kiadössäg és tartósság. 1 i — Válogatott füszeráruk, min- A bel- és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szállodaíban, intézetek- —————————————————————— —— +’ ben és kórházakban állandó alkalmazásban. — Pröbakeppen rendel- jünk egy postacsomagot. BIZN SÁMUEL lvAresr. megék, magyar ést franczia Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA ék dennemü bel- és külföldi cse--§ | pezsgőborok, rum és tea, § : - | VLLLLÉLSLLLLLFLSLELLSLLEE ligueurők, sajt, vaj, kassai, As A Ő amnit prágai sonka, felvágottak, § | Modern asztalos és kärpitos BUTOROK KEN gyümölcsök stb. stb. raktära. ! saját keszitmeny = óriási választékban kaphatók ; 1 ; : FÁY ANTAL-nál, butorgyári raktár raz a Kál m án n ál Telefon 44—71 Budapest, Ujvilág-utcza ©. sz. Telefon 44—71 E Muzeum-körut 23. B : no RPLPPRPP?PL FEPPPDPL: FODPEE [Minden idöben legjobb minösegü . Tokaj- Hegyaljai borok 2 SANANANARAAAANAAG [1 [1 CA borokat [1 [1 [A 5 Ajánlok sajättermesü hegyaljai .boraimból I Ss Szt.- -margitszigeti , szállít hordókban és palaczkokban lin bort —.56. 60 70 és | € Reiszman lanáczi o 8! üditőviz 191 !! | 6 ROLE Hörtz fe, 1:20, 160, 2:86 © szénsavval telitett ásványviz. szőlő nagybirtokos, püspöki Vá cz aszu : 4.—, 5.— és 8 .korona. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- 1! uradalmi borpinczészete . Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá | fürdő felügyelősége saját kezelésében 1 > t hi zy szäritott állapotk ról 91 ALAPITTATOTT 1856. eni lg, febéne fell apo ÉT Ős € Telefon 36—52. Környékbeli telefon-szám: 8. | Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. | ® , (Tokaj mellett). Zemplén-megye. tátotátótótátátátátátátétátáék ransyívania Sec Kouis Francois & Comp. császári és kir. udvari szällitök. $ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállítói. 35>>>>>>>>>>5>>> BUDAFOK. sez44€4£4£€£€£€€€€ == 12 elsőrendü kitüntetés. == Hors Concours. Főraktár : BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: , Védjegy. Telefon: ; FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19, --- Page 345 --- XXII-ik évfolyam. 20. szám. Budapest, 1906. október 20. ENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSŐK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. orsz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a , Budapesti kávéházi segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczér-egylet, a , Székes- fejérvári pinczer-egylet“, a Szombathelyi pinczér betegsegélyző-egylet", a Győri pinczér-egylet", a Révkomáromi vendéglősök és kávésok ipartärsulata“ az , Aradi pinczér-egylet"-nek, a , Szabadkai pinczér-egylet"-nek, az „Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az „Ujvideki szállodások vendég. lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyleté"-nek a nSzékesfejérvári vendéglősök, kávésok és italmérők ipartársulatá"-nak, az , Újpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a , Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a „Magyar szakácsok köre", a , Londoni Magyar Pinczer-Kör“ a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek K€ HIVATALOS KÖZLÖNYE. > Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Elöfizetesi ár: Egész évre , 12 kor. I Háromnegyed évre 9 ,, | Félévre . Evnegyedre . 3 gk. | IHÁSZ GYÖRGY. || Laptulajdonos és felelős szerkesztő : | Szerkesztőség és kiadöhivatal: Vil., kerület, Akäczfa-utcza 7-ik szám. Keziratok és előfizetése k ide intézendők. Az igazságtalan illetékkivetés ellen. (Rendkivül hasznos javaslat azipartärsulatban.) Az összes vendéglősök, kávésok és italmérők nagy és meleg örömmel fogják olvasni az alábbi javaslatot, amely egy felette nagy sérelmüket óhajtja orvosolni. Farkas István, egy derék, kiváló tudásu lelkes ember, akinek az ál- lami italmérési törvény a kis ujjában van s az e téren előforduló vissza- élések minden csinját-binját ismeri, aki a vendéglősök lelkes pártfogója, javaslatot adott be az ipartársulathoz, ! hogy mint lehetne orvosolni az illeték- kivetés körül előforduló számtalan égbe- kiáltó igazságtalanságokat. Olvassa el mindenki e javaslatot. Nagyon sok jérdekes és megszivle- lendő adat van benne fölsorolva. Kimutatja Farkas István, hogy pl. a fővárosban, ahány a kerület, annyi- féle az eljárás a kivetés körül. A lipótvárosi italmérők pl. teljesen el voltak zárva éveken át attól, hogy törvényadta joguknál fogva az igaz- ságtalan kivetés ellen észrevételeiket megtehették volna s igy az illeték teljesen egyoldaluan és igazságtalanul rovatott ki rájuk. Az évi üzleti forgalom megállapi- tásánál minden előljáróság más (és más eljárást követ, némelyik olyat, hogy szinte megbotránkoztatóan kép- telen ez az eljárás. Csupán a IX. kerületi előljáróság képez dicséretes kivételt. Ez az elől- járóság a legtökéletesebb módszert hozta be, hogy az italmerönek alkalma legyen az igazságtalan adatok ellen felszólalni s a jogtalan kivetés ellen orvoslást találni. Farkas István bemutatja ezt a módszert is, amint az alább olvas- ható. Megindokolja, kükben, podna. Javasolja, hogy gármester utján, tetemes | kivetésnél az előljá meg az ipart dendő rsulat kebeléből szakértőket, tagokkal gyara- hogy az illeték- rók is hallgassanak kikül- mert fölhozza példaképpen, hogy volt egy kávéház, amelynek illeteke állapitották meg, déglővel volt 12 órakor zárult, mért, alig egy-k galma volt s cs álló felszólamlási t 1120 koronában noha az egy ven- összekapcsolva, éjjel bort soha nem ét hekto szeszfor- ak a szakértőkből bizottságnak kö- szönhette, hogy az 1120 korona ille- téket 80 koronára A javaslatot min megszivlelni, de szállitotta le. denesetre nemcsak meg kell valósi- tania az ipartársulatnak, még pedig minél hamarabb, volna is, mert ha már meg akkor is késő volna. Ime a rendkivül érdekes és düvös javaslat egész terj edelmében : Telefon: 63—90. FANDA ÁGOSTON BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, (valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. HALÁSZMESTER Tekintetes Ipartärsulat! | Bizonvára tudni méltóztatik, hogy az állami | italnreresi jövedékről alkotott 1899, évi XXV. t.-cz. a hatályon kivül helyezett előbbi jö- vedéki törvény által alkalmazott illetékkivető bizottságok intézményét eltörölvén, azok Weigand József | helyett az önkormányzati joggal biró köz- (Szövege a 4-ik oldalon.) | ségek előljáróságának az illeték megállapi- | tásának előkészitése körül bizonyos szere- A javaslat fölszölitja az ipartársu- | Pet juttatott latot, hogy vesse magát közbe, az A törvény 17. §-a szerint ugyanis az egyes italmérők védelmére, egyöntetü igaz- üzleteket a községi előljáróság meghallgatása | ságos eljárás követé a | után s az illetékes pénzügyőri biztos jav 1. S0p05 toljarás KOVe ESCre, PA : | lata alapján a pénzügyigazgatóság sorozza hogy ebből mas | a 16. §-ban megállapított osztályok vala- haszna is volna az ipartársulatnak, melyikebe amennyiben a vendéglősök látva, hogy | Az illeték igazságos és arányos megállapi- mily hasznos munkát végez az érde- | tása és igy a helyes osztálybasorozás szem- «= ALAPITTATOTT 1820. + --- Page 346 --- 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 20. pP HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüs} s e. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819" pontjából — miként azt a végrehajtás tár- gyában kiadott pénzügyminiszteri utasítás maga is kiemeli — kiváló fontossággal bir, hogy az egyes üzletek italforgalma a lehető pontossággal megállapittassék. E végből ugyanezen utasítás elrendeli, hogy a pénzügyőri biztosságok a három évi kivetési időszakot megelőző év junius 30-áig gyüjtött egész évi forgalmi adatok összeirási jegyzékét 8 napig terjedő közszemlére való kitétel, az érdekeltek értesitése és az osztály- basorozásra vonatkozó saját véleményük köz- lése végett az előljáróságokhoz áttenni köte- lesek. Ezen kötelességüket a székesfőváros te- rületén működő pénzügyőri biztosok a pénz- ügyminiszterium által Budapest területére kü- lön engedélyezett határidőben pontosan tel- jesitik, ugy nemkülönben a kerületi előljárók is, amennyiben a hozzájuk beérkezett ezen jegyzékeket közszemlére kiteszik. Ámde a kerületi előljárók, kik pedig amint tudjuk, minden hónapban tartanak közös értekezletet, tehát módjukban lett volna ezen több ezer családot érdeklő felette fontos ügy- ben bizonyos egyöntetü eljárásban megálla- podásra jutni, a közszemlére való kitétel és a meghirdetés körül csaknem mindannyian egymástól eltérő eljárást követnek. Így, miként azt most, midőn a reánk követ- kező időszakra terjedő előmunkálatokról van szó, tapasztaltam, az V. kerületi előljár anélkül, hogy utczákon kiragasztott hirdet- mények vagy meghívás utján hivta volna fel az italmérők figyelmét a közszemlére kitett ási jeg megtekintésére, elégnek : , ha a nagyterjedelmü füzetet az elől- járósági épület bejáratánál kifüggesztett hir- detési táblába helyezi el, mely tábla azonban | sodronyhálózattal lévén ellátva és kulcscsal lezárva, még ha tudta volna is valaki, hogy a jegyzék ott rejtőzik, azt meg nem tekint- hette s ellene észrevételeit az adott 3 nap alatt be nem terjeszthette. Ezen kerület területén lakó italmérők tehát évek óta el voltak zárva attól, hogy az Uz- letükre vonatkozó italforgalmi adatokat meg- tekinthették s azokra észrevételeiket megte- hették volna, minek következtében az osztály- basorozásra hivatott penzügyig: £ pénzügyőri biztos által hozzája felterjesztett és saját javaslatával ellátott jegyzék záradéko- lásából meggyözödven arról, hogy az adatok ellen senki észrevételt be nem adott, az ille- téket ezen egyoldalu és mindenesetre felüle- tes munkálat alapján vetette ki. Ezen visszás és az italmerökre felettében sérelmes eljárásra nagyságos Gundel János ipartársulati elnök urat figyelmeztetvén, szo- kott buzgósággal azonnal sietett az említett előljárósághoz, ahol is sikerült kieszközölnie, hogy a már záradékkal ellátott és aláirt je zék 8 napon át az irodavezető hivatalos hely ségében közszemlére ujra kitétetett s erről az összes italmérők kézbesített felhívásban ertesittettek, A IV. kerületi előljáróság hasonlókép a kapu alján levő hirdetménytáblába zárva tette közszemlére a jegyzéket, de hirdetményeket éppen ugy nem bocsátott ki, mint az előbbi, hanem azt megtette, hogy midőn a kapu alól a jegyzék hozzája visszakerült, sokakat behivott és élőszóval közölte velük az üzle- tükre vonatkozó italforgalmi adatokat. Ezen eljárás sem mondható helyesnek, mi- vel számosan nem voltak a kitételről érte- sülve. A III., VIII. és X. kerületekben utczákon kiragasztott hirdetmények utján lettek figyel- meztetve az italmérők a szükséges tudni- valókról. A meghirdetés ezen módja azonban még sem oly biztos, mert az idő rövidsége és az illetők más elfoglaltsága miatt a hirdetmény többek figyelmét kikerülheti. Az I., II., VI. és VII. kerületi előljáróságok minden egyes italmérőt kézbesített határozat vagy kézbesített végzéssel hivják fel, hogy a 8 napon át kitett jegyzéket az előljárósági épület melyik helyiségében s mely időben szemlélhetik meg. Ez már sokkal helyesebb módja ezen ügy kezelésének, mint az előbbiek. De a legteljesebb elismeréssel és köszönet- tel mégis a IX. kerületi előljáróságnak tar- tozunk, mely előljáróság felismerve az ügy egyesekre kiható nagy fontosságát, követésre méltó példát adott többi tiszteletreméltó tár- sainak is a követendő eljárásra nézve. Ezen előljáróság ugyanis, amint azt a töb- biekkel együtt ide mellékelt «Ertesitö» mu- tatja, (Lásd alább a közlemény után, Szerk.) kinyomatott és házhoz kézbesített «Er- tesitéss-ben tudatta miként már ez előtt, ugy most is az italmérőkkel mindazt, amit tud- niok kell s közli egyszersmind az italforgalmi adatokat is. Az ügy ilyetén módon való kezelése mellett az italmérők idejében értesülvén az őket ér- deklő italforgalmi adatokról, meg vannak kimélve attól, hogy, különösen távolabb eső helyekről az előljáróságokhoz fáradozzanak. hanem ha nincsenek megelégedve, bélyeg- mentes kérvénybe foglalt észrevételeiket a nélkül, hogy munkakörükből távozniok kel- lene, egyszerüen posta utján is beküldhetik. A fentebb elmondottakból világosan kitü- nik, hogy ezen fontos ügy kezelése körül az annyira kívánatos és czélravezető egyöntetü eljárás, daczára annak, hogy Budapest, habár 10 kerülete van is, mégis csak egy város és hogy a törvény már 6 évvel ezelőtt életbe lépett, még mindig hiányzik. Amiért is, hogy ezen visszás állapotnak vége vettessék, helyénvalónak tartanám, ha a tekintetes Ipartársulat felkérni méltóztatnék a polgármester urat: hatna oda az összes kerületi előljáróságoknál, hogy az italfor- galmi adatokról az italmérőket ugy a három évi időszakra, valamint az időközben kelet- kezett üzletekre nézve is mindig a IX. kerü- leti előljáróság által használt mintaszerű «Er- tesites»-sel értesítsék. Hiszem, hogy sem a polgármester, sem az előljáró urak nem fognak mereven elzár- kózni ezen kérelem teljesítése elől; mert hi- szen mindannyian nagyon jól tudják, hogy a főváros italméréssel foglalkozó hasznos pol- gárai, adófizetésük és a község iránti más egyéb kötelezettségük teljesítése által nagyon is rászolgálnak árra, hogy őket a kerületi előljáróságok ezen csekély kedvezményben részesítsék, Felkérendő volna továbbá a polgármester ur annak kieszközlésére is, hogy az italfor- galmi adatok közszemlére való kitételéről — ha ugyan eddig meg nem történt — ne csu- pán az italmérőket, hanem a tekintetes Ipar- társulatot is mindenkor értesítsék, hogy — ha ezen jogával élni kiván — észrevételeit szükség esetén az ipartársulat is megtehesse. Nem volna helyes, ha a tekintetes Ipar- társulat a törvényben és a végrehajtás tár- gyában kiadott utasításban biztosított jogá- val élni nem kivánna; sőt nagyon is kivánatos, hogy ezen ugy egyesekre, valamint magára az Ipartärsulatra is oly fontos jog gyakor- lásában közömbös magatartást ne tanusitson, mert ezen jog gyakorlása által az üzletek osz- tálybasorozásának véleményezésénél az elöl- járóságok és pénzügyőri biztosságok köré- ben, sőt még a pénzügyigazgatóságnál is bi- zonyos befolyást nyer, hatásköre és tevékeny- ségének tere némileg kibővül, tekintélyét emeli, a társulati tagoknak esetleg hasznos szolgálatot is tehet. Nem sikerült teljesen kideritenem azt, hogy az előljáróságok mily eljárást követnek az egyes üzletek osztálybasorozásának vélemé- nyezése körül, vagyis, midőn a már 8 napon át közszemlére kitéve volt összeirási jegyzék hozzájuk visszakerül, egymaguk végzik az osztálybasorozás véleményézését, vagy pedig mások meghallgatásával állapodnak meg? Több előljáróságnál hallottam azonban, hogy ezen müveletet többnyire maguk az előljá- rók vagy helyetteseik a tanácsjegyző urak végzik. Hát ha ez valóban igy van, akkor ezt sem lehet helyes eljárásnak mondani, mert hi- szen a főváros egyes kerületei nem megyei községek, melyekben csak néhány korcsma van és amelyeknek italforgalmát az azokat látogató községi előljárók saját tapasztalatuk- ból nagyon jól ismerik, az osztálybasorozás műveletét tehát könnyen véleményezhetik, hanem nagy területeken fekszenek, melye- ken rengetegen foglalkoznak italméréssel, de amelyeket előkelő társadalmi és hivatali ál- lásuknál fogva a kerületi előljárók és helyet- teseik a tanácsjegyzők soha meg nem láto- gatnak, tudvalevő ez ügyben tehát teljesen tájékozatlanok s egymagukra hagyatva ala- pos véleményezést nem is adhatnak. Szerény véleményem szerint az egyedüli czélravezető mód az volna és ez bár nem ugyanazon hatáskörrel, de némileg mégis pótolná a kivető bizottságokat, melyekben tudvalevőleg szakértők is foglaltak helyet, ha sikerülne ugyancsak a polgármester utján kivinni azt, hogy a kerületi előljárók az ipar- társulat által minden kerületre külön kikül- dött és ott lakó 2—3 szakértő ipartársulati tagból alakitanának saját elnökletük alatt egy bizottságot, s ezek meghallgatásával vélemé- nyeznék az osztálybasorozást. Hogy mennyire szükség volna a szakértők közreműködésére, azt beigazolja a következő eset: 1900-ban, Budapest egyik legelőkelőbb szállóda tulajdonosa szállóbeli kisterjedelmü kávéházára a pénzügyőri biztosság nem ke- vesebb mint 400 hektó bort, 1000 hektó sört, és egy regement pálinkát irt elő. „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb: — Prospektus, minta és árlapok kivánatra ingyen, és bérmentve. SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitések, valamit falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségekj részére. 77 --- Page 347 --- HÉ Po ER 1906. október 20. F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ik idegen vizet, hanem Telefon 40—97. € € 6 3 pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és Kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. &> & <& Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Kapható mindenütt. € € « Telefon 40—97 Az ezen képtelenség ellen beadott kérvény- ben felkérve volt alapos indokolással a ke- rületi előljáróság, hogy amennyiben ezen, csupán művelt uriemberek által látogatott kis kávéház közvetlenül a vendéglő italmérő helyiségének és éttermeinek szomszédságá- ban fekszik és este 12 órakor már zárva van, ennélfogva az egész évi italforgalmat nem lehet 3 hektó sörnél, 2 hektó pálinkánál és 2 hektó likőrfélénél többre becsülni, meg- jegyezvén, hogy bort egy csöppet sem mér, ezen mesés italforgalmat tehát a minimumra ; leszállítani sziveskedjék: nem ért semmit. Több mint bizonyos, hogy ezen kérvényt senki el sem olvasta s e miatt a jegyzék épp ugy ment vissza a pénzügyőri biztossághoz, ahogy jött, minek következtében a biztosság javaslata alapján a pénzügyigazgatóság ezen üzletet a II./1. osztályba sorozta s italmérési illetékét a legmagasabb tételben vagyis 1120 koronában állapította meg, mely összeget azután a többnyire szakértőkből állott felszó- lamlási bizottság 80 koronára szállította le. Csakis ez uton vélném elérhetőnek, hogy az egyes üzletek italforgalma más hason-üz- letek terjedelme és forgalmához viszonyítva a lehető pontossággal megállapíttassék és igy a helyes osztálybasorozás véleményezése alapján az italmérési illetékek igazságosan és arányosan kivethetők legyenek. Meg vagyok győződve, hogy ha jelen sze- rény javaslatomat a tekintetes Ipartärsulat ugy a saját, valamint a társulati tagok jól felfogott érdekében elfogadni méltóztatik és egy küldöttség által sikerült elérni azt,, ami ezen javaslat czélja, hogy t. i. az italforgalmi adatok közszemlére való kitételénél és köz- hirrétételénél a kerületi előljáróságok egy- öntetű eljárást kövessenek, az ipartársulatot a közszemlére való kitételről mindenkor ér- tesitsék és ha a bizottságok megalakitásának eszméje a hatóságok által is elfogadtatik s mindezekről az italmeressel foglalkozók nagy sokasága ugy a szaklapokból, valamint a napilapokból is értesül: bizton remélhető, hogy a társulat kötelé- kébe belépő tagok száma tetemesen emel- kedni fog. Hazatias üdvözlettel és tisztelettel a te- kintetes Ipartársulat kész szolgája Farkas István. A IX. kerületi előljáróság, mint az a javaslatban olvasható, a következő nyomtatvány szétküldésével könnyiti meg az italmérőknek a helyzetét: ÉRTESIT:ÉS. Értesittetik, hogy a IX. ker. m. kir. pénzügyőri bizottság a IX. kerületben lévő Összes korlátlan, korlátolt italmérők és kis- mértékbeni italárusok által a jövő 1906., 1907. és 1908. évekre fizetendő italmérési illeték kivetése alapjául szolgáló «Össze- irási jegyzékv-ben az Ön évi üzletforgalma a következőkép van felvéve a 180. tétel alatt: 130 hektoliter bor, 4 » bormust, ” gyümölcsbor, 195 5» ÖT, AM közöns. pálinka 30 fokig, 4 , — pálinka, 30—50 fokkal, A (különleges pälinka fokon alul is) 9 fok-szesz (pálinka 50 fo- kon felül). 1 likőrök és más édesitett, égetett s "szeszes folyadékok. Amennyiben az itt feltüntetett adatok ellen észrevételei volnának, ugy észrevé- teleit irásban jelen értesítés kézbesítésétől számított 8 nap alatt, ezen ker. előljáró- ságnál nyujtsa be. Az irásban benyujtandó észrevételek bé- lyegmentesek. A fentebb említett összeirási jegyzék ezen ker. előljáróságnál 8 napon át köz- szemlére ki van téve és az délelőtt 11 és 12 óra között bárki által betekinthető ezen ker. előljáróság Bakáts-tér 14., II. emelet, 4. ajtószám alatti helyiségben. 30 Budapest, 1905. évi november hó 15-én. Ezen eljárás behozatalával tényleg meg volna oldva egy nagyon akuttá vált kérdés és melegen üdvözöljük a derék javaslattevőt, kivánva mielőbb teljes sikert nemes törekvéséhez! A magyar szakácsok. A magyar szakácstestület -előtt méltán emelhet mindenki kalapot. Kevés testület van, melynek tagjai annyi képzettséggel, tudással, ambi- czióval, erős akarattal és jóformán teljesen csendben olyan eredménye- ket tudtak volna felmutatni a haladás és müvelődés terén, mint ők. A testületi élet és az összetartás szelleme is meg van bennük. Csak nemrég, alig két éve alakult meg egész csendben a , Magyar Szakácsok Köre" és ma már mint tekintélyes testület fungál. A kör szép estélyeket, tudományos | fölolvasásokat rendez, a budapesti szakácsok ilyenkor együtt vannak és itt is, ott is felcsillan egy-egy kiváló elme, egy-egy képzett lélek közülök. Van köztük elég olyan, aki nem- csak lelkében és tudásában nemes, hanem származásában is ősi uri iva- dék s igy ez a testület a legintelli- gensebbnek mondható. A kört tollforgató irodalmi embe- rek vezetik, a testületi életet képzett, végzett emberek ápolják. Nemrég is több iró-szakács értékes történeti értekezéssel lepte meg a szakirodalmat s a testületi élet me- legségére vall az is, hogy a vendéglős- ipar küzdő vezerferfiait azzal tisztel- ték meg, hogy tiszteletbeli tagokká avatták. Igy fejlődnek, haladnak szakácsok. Erősen hisszük, hogy megmarad- nak megkezdett utjaikon, mely már is szép eredményeket biztositott ne- kik. Szeressék egymást, ápolják a meleg testületi életet, a tudományokat, mü- vészetük kultiválását. Maradjanak meg a nemzeti zászló és a magyar föld szeretete mellett. A kör legutóbb igen üdvös határo- zatot hozott. Elhatározta, hogy dijta- lanul fogja az állásközvetitést teljesi- teni. Így ki fognak szabadulni az ügynökök karjaiból. előre a Az a fő itt, hogy teljes egyet- értéssel vigyék keresztül ez üdvös eszmét. Vegyék elő az ő hagyományos, szép, egyetértésüket és kötelezzék magukat mindannyian, hogy állás- közvetités dolgában csak a körhöz fordulnak. Azonban erre nézve az összes hazai szakácsságnak becsület- | belileg kötelező nyilatkozatot kell együttesen tennie, mert máskép nem érnek czélt. Határozzák el férfiasan és egyete- | mesen, hogy a körön kivül közveti- tést nem ismernek, nem fogadnak el, az ügynököket minden tolakodásuk- kal elutasítják. Nem kell ehhez más, mint összetartás. | — Ez pedig nálunk megvan. A fiatal generáczió is csatlakozzék ehhez a szép mozgalomhoz, vigye be tudását, erejét a szép, egyetértő tes- tületi életbe. A kezdeményezőknek pedig ajánl- juk, folytassák továbbra is a meg- kezdett munkát. A szakácsok läto- gassák tömegesen a kört és képez- zék magukat tudományos felolvasá- sok által elsőrendü testületté a ha- zában. Szállodások figyelmébe! IX, Liliom-utoza 8. sı BRUCK J. HENRIK (saját házban.) vas- és rézbuto >= BUDAPEST — Ajánlom dusan felszerelt raktáromat vas- és rézbutorban olcsó és kedvező fizetési feltétellel. árban Minta raktár: VI, Andrässy-ut 32. SZ. r-gyára --- Page 348 --- 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 20. A ki igazán jó és izletes szalámit akar venni, az kérjen Herz szalámit! Ezen legjobb hirnévnek örvendő magyar szalámi a legtisztább kezelés mellett kizárólag elsőrendű husból készül. Csak az a valódi Herz-féle szalámi, melynek rudja ólompecséttel van ellátva, melyen a védjegye : látható, amire ugy a rudakban, mint mint a felvágott állapotban való bevásárlásnal ügyeljünk. Kapható majdnem minden jobb csemege-, füszer- és hentesüzletben. Herz Ármin Fiai, Budapest IX. ker., Soroksári-ut IG. sz. magyar- és olasz szalámi-gyár. Weigand József. (Mai képünkhöz.) Egy képzett, kiváló vendéglős szaktársunk arczképét mutatjuk be olvasóinknak, aki még nemrégiben is Ő fensége néhai József kir. főherczeg kitüntetett gondnoka volt az alcsuthi udvarnál, egész annak föloszlásáig. Weigand Jözsef, a Nádor-utcza 13. sz. alatti vendéglő uj tulajdonosa, melyet napok- kal ezelőtt vett csak kezelésbe. A Weigand-csaläd, család. Atyja Weigand István immár 25 éve vezeti a tétényi tiszti étkezdét, melyet 70.000 korona költséggel maga épitett föl kitünő izléssel és néhai József főherczegnek 35 éven át kinevezett cs. és kir. udvari hentese volt. Weigand József 1877. márczius 2-ikán Tabajdon, Fehérmegyében született. Ugy atyja, mint művelt lelkü édesanyja, született Kiss Erzsébet urasszony, a leggondosabb nevelésben részesítették. Középiskoláit és az állami felső épitő ipar- iskolát Budapesten végezte kitünő sikerrel. százados vendéglős Mint műépitész sok kiváló monumentális mű építésében részt vett. Hét évig volt a hires Schubert és Hikisch műépitész czégnél, továbbá Czigler műegyetemi ta- nárnál és Mann József épitőmesternél. Atyjának tétényi katonai lövőldéjét is ő építette. Soká vezette édesatyja oldala mel- lett a tiszti éttermet s az üzleti gyakorlatba | testvérőcscseit bevezette. Innen ment 1902-ben József kir. főherczeg alcsuthi udvarába, ahol 1905-ig mint udvari gondnok működött. A főherczeg magas ki- | tüntetésével jutalmazta hű és érdemdus mun- | kásságát. is Az alcsuthi udvar föloszlattatvän, mint a | legkitűnőbb bizonyitványt nyert udvari tiszt- | viselő távozott és jutott arra a gondolatra, hogy megvalósítja kedvencz eszméjét és ven- déglőt nyit. 1905. január 21-én oltárhoz vezette Cz ej- ner Mária urhölgyet, Czeiner köztisztelt és tekintélyes nagyiparos les , aki rend- kivül művelt lelkü, sz etreméltó nőnek és | kiváló gazdasszonynak bizonyult. Weigand József most bájos nejével megvette a Nádor-utczai vendéglőt és vele a magyar vendéglős-ipar egy kiváló, képzett | és jeles taggal szaporodott. A pompás konyha, melyet Weigandné ur- asszony személyesen vezet és igy rendkivül népszerűvé fog csakhamar válni a Lipótváros- ban, érdekes speczialitással kedveskedik a vendégeknek. Hetenkint kétszer, minden szerdán és szom- baton disznó-tor van a vendéglőben, al- csuti mintára, A boldogult főherczeg ugyanis nagyon szerette ezeket a disznó-torokat s Weigand József teljesen ugy állitja elő, mint ahogy 35 éven át készitették azt az alcsuthi udvarnál. A közönségre nagy szerencse, hogy egy ilyen vendéglős otthonát keresheti föl és mi is büszkék lehetünk, hogy iparunk egy ilyen érdemes taggal gyarapodott. Vásároljunk magyar SCHNITZER MÓR, Budapest, VI., | nap sütni és A budapesti pinczeregyl:t memoranduma. A miskolczi kongresszus szine előtt. (Folytatás .) Ezekben körvonalazván jogos és méltá- nyos kivánságainkat, meg vagyunk róla győ- zödve, hogy a tekintetes czim, épp oly jó- akarólag fogja eme kérelmeinket elbírálni, mint amily mértékben mi a vendéglősök ér- dekeit szem előtt tartottuk, sérelmeink egybe- ällitäsänäl. Kérjük a t. czimet, fontolja meg jól, hogy kérelmeink nem inyolválnak ha- talmi tulkapást vagy tultengést. Mi csak azt kérjük, ami nemcsak a pinczérekre, de a vendéglősökre is előnyös. És mivel a do- log igy áll, bizva-bizunk a tekintetes főnöki kar jóindulatában s erős a hitünk, hogy ipa- runk javára és felvirágoztatására, kérelmein- | ket teljesíteni fogja. Kik egyébiránt vagyunk a t. Czimnek kész- séges tisztelői. A szövetség közgyűlésén a memorandumot Gundel János kisérte először a következő megjegyzésekkel : Tisztelt közgyűlés! Jól tudjuk mindnyájan, hogy a közvetítőknek a kizsákmányolása és visszaélése, amelynek napról-napra tanui le- hetünk, türhetetlen. Sokkal czélszerübb volna tehát, ha egy olyan intézmény volna léte- sithető, amelynek utján a közvetitést czél- tudatosan eszközölni lehet. Ez rendkivül fon- tos volna, bár azt hiszem, hogy ezeket a közvetitöket nem lehet közösen — mellőzni. Jól tudjuk, hogy tavaszkor, amikor kezd a személyzet már a fürdőkre és a nyári helyekre gondol, akkor bizony oda kell fordulni az embernek, ahol alkal- mazottat találhat és szerezhet. Hiszen ily kö- rülmények között, ha kategorice azt mon- danánk ki, hogy alkalmazottért csak a pin- czérek szakegyesületéhez lehet fordulni, bi- | zony meg volnánk akadva. Hát az a kérdés egy nagy tengeri kigyó, megoldása évek óta huzódik és ki tudja, mi- kor leszünk vele készen. Nagyon lényeges és kivánatos volna, hogy a kérdést mielőbb és minél gyorsabban rendezzük. Azért én sziv- ből és melegen ajánlom, hogy még mielőtt | a végleges megoldás bekövetkezik, támogas- suk teljes odaadással a pinczérek közvetítő intézetét. Igy talán közös érdeket szolgálunk és a czélt is hamarabb érhetjük el, Nem titkolhatom azonban, hogy vannak bizonyos aggodalmaim. Aggodalmaim vannak azért, mert a mai szocziálisztikus mozgalmu világ- ban olyan jelenségek ötlenek szemünkbe, a melyeknek következményeit előre kiszámi- tani nem lehet és bizony nem tudjuk, hogy | az ilyen mozgalmak hova czéloznak, hova vezetnek. Én azt mindenesetre kárhozatos- nak tartanám, ha az ilyen közvetitő intézetek szocziális kérdések megoldásába mennének és működésük olyan irányban mozogna, mint a kávéssegédek elhelyező intézetéé, ahol parancsolólag kimondják annak az alkalma- zottnak, aki közvetitésért hozzájuk fordul, hogy ennyit és ennyit kell követelned. Az ilyen intézmény aztán a legnagyobb terroriz- must fejti ki, elmennek a főnökökhöz és az alkalmazottak nevében, akik még szerződ- tetve sincsenek, követelményeket állítanak fel és bojkottal fenyegetnek. Nagyon félek, hogy a pinczérek is ilyen kizárólagos közvetítési intézettel ide törekszenek. Ennek daczära ugy az én törekvésem, mint az országos szövetség igazgatóságának törekvése, egybe- hangzóan a budapesti ipartestület törekvé- sével oda irányul, hogy a pinczérekkel egyet- értésben olyan módot találhassanak a hely- közvetítés kérdésének rendezésére, amely mód aztán főnököt és alkalmazottat egyaránt kielégítheti. Igy békés uton inkább lehet czélt megvalósítani, mint örökös harczok árán, Hiszen a pinczérek is arra törekszenek, amit mi akarunk. Nekik is be kell látniok, hogy nem mindig lesznek alkalmazottak és az ő törekvésük is az, hogy főnökök legye- nek. Be kell látniok, hogy ami nekem ma tetszene, holnap, ha vendéglős leszek, nem fog tetszeni. Ezzel is kell a pinczérnek szá- molni. Mindezekről különben bővebben fo- gunk szólani akkor, amikor előterjesztjük a budapesti pinczérek egyesületének a memo- randumát, amelyet ugy a budapesti ipartes- tülethez, mint az országos szövetség közgyü- léséhez beküldtek. Az indítványok előterjesztése után azután tárgyalták a memzorandumot és Gundel Jä- nos elnök azt a következő szavak kiséreté- ben terjesztette elő: Tisztelt közgyülés! A budapesti Pinczér- egylet egy memorandumot intézett a ven- déglősök Országos Szövetségének közgyüle- séhez. Ez nagyon fontos tárgy és szükséges- nek tartom, hogy a pinczéregyesület memo- randumát nagy figyelemmel kisérjük és le- hetőleg olyan határozatot hozzunk annak tárgyában, hogy az a jó egyetértés, amely eddig uralkodott a budapesti ipartársulat és a budapesti pinczéregylet között, fentartas- sék és a jövőben se legyen koczkáztatva. Ez a memorandum olyan kivánságokat tar- talmaz, amelyekből jó egyik-másik dolgot elfogadni; sok lesz olyan is, ami egy ki- csit aggályos, de azért megfontolás tárgyává kell tenni; mindenesetre azonban a leg- messzebbmenő méltánylással és jóakarattal kell e memorandumot tárgyalnunk. Min- denek előtt méltóztassanak meghallgatni a memorandumot, amelyet fontosságánál fogva teljes szószerinti szövegében fog felolvasni dr. Solti Ödön ügyész ur. (Felkiáltások Már elmult egy óra! A lényeget kérjük! Zaj. El- nök csenget.) Elnök: Kérem tessék nyugodtan meghall- gatni, mert ezt egész terjedelmében fel kell olvasnunk. (Felkiálltások: Tárgyalta már az ipartestület.) Nem tárgyalta! De a kettő egy- mástól külön áll. (Folytonos felkiáltások.) Halljuk a memorandum lényegét! (Nagy zaj.) Elnök: Kérem az urakat, hallgassák meg nyugodtan ezt a memorandumot, mert ez a legelemibb kötelességünk és majd azután határozunk atelett, hogy belebocsátkozzunk-e a memorandum érdembeni tárgyalásába, vagy pedig előkészités végett kiadjuk az igaz- gatóságnak. Kérem az urakat, hallgassák meg nagy figyelemmel, A kongresszusnak már távozófélben levő nagyszámu tagjai visszatérnek, elfoglalják helyeiket és dr. Solti Ödön ügyész felolvassa a budapesti pinczéregylet memorandumát, a melyet mindinkább növekvő érdeklődéssel hallgatnak végig a közgyülés tagjai. A memorandumhoz elsőnek Barnay An- dor (Nagymihály) szólott a következökepen: Tisztelt közgyülés! Én szivvel-lélekkel csat- teakereskedőnél! Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe a kitünő és elsörangu teakereskedést. Váczi-körut 9. (Szerecsen-utcza sarok.) Alapittatott 1850-ben. --- Page 349 --- — 1906. október 20. . VENDÉGLŐSÖK LAPJA HERCZEG TESTV ÉREK ásványvíz nagykereskedő szä'lit legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, Vill., JÓZSEF-KORUT 31 B. lakozom a memorandumhoz elvileg és ahhoz elvben teljesen hozzájárulok, azonban mi- után ez a tárgy itt a közgyülésre előkészitve nincs, miután arra nézve az igazgatóságnak konkrét javaslata elöttünk nem fekszik és egyszeri hallásra magunk sem állapíthatjuk meg, hogy a memorandumban foglaltakból mi a czélszerü, gyakorlatilag kivihető és igy elfogadható: tisztelettel azt az indítványt te- szem adassék ki e munkálat a szövetség igazgatóságának azon czélból, hogy az a legközelebbi közgyülés elé a memorandum- ban foglaltak tárgyában részletes és kimeritő jelentést tegyen és addig is igyekezzék ipar- társulati uton közrehatni mindannak meg- valösitäsära és életbeléptetésére, ami a pin- czeregyesület memorandumában foglalt sok igazságos és jogos kivánalomból méltányo- san azonnal keresztülvihető és az életben megvalósítható. Ezen eljárás az ipartestület felügyelete és kezdeményezése mellett foly- nemcsak — Budapesten, hatik Ile, hanem meg majd jelentését a legközelebbi közgyü- lésnek. (Általános helyeslés Ezeket vagyok bátor mély tisztelettel az országos szövetség közgyülésének elfoga- dásra ajánlani. (Helyeslés.) Juranovics Ferencz (Szeged). Tisztelt közgyűlés a felolvasott memorandumban, a melyet nagy figyelemmel hallgattam. végig, van sok jó dolog, de van sok rossz dolog is. Igy vaktában, a kérdés előleges megfonto- lása nélkül és a különleges helyi viszonyok mérlegelése nélkül nem lehet ezek felett a dolgok felett rögtön határozni. Ezeket a dol- gokat az ipartestületekben kellene letár- gyalni. Nem lehet figyelmen kivül hagyni, | hogy vannak a memorandumban olyan dol- | gok, amelyek csak a pestieket érintik és a | vidékiekre vonatkoznak és megfordítva olya- nok, amelyeknek első sorban reánk, vidé- kiekre van nagy fontossága és nagy jelen- | tősége. Minden ipartestület maga ismeri leg- jobban a nála Igyő viszonyokat. Azért én is azt mondom, küldjék szét ezt a memoran- dumot szerte az országban az ipartestüle- teknek; mondjuk ki itt a közgyülésen, hogy szükségesnek és sürgősnek tartjuk, hogy az ipartestületek minél hamarabb letárgyalják a pinczérségnek sok jogos és méltányos, igaz- ságos követelését tartalmazó ezen memo- randumot és amikor végeztek vele és meg- jegyzéseiket megtették, határozataikat meg- hozták, akkor számoljanak be a szövetség központi igazgatóságának és igy lesz azután a központ abban a helyzetben, hogy hatá- rozhasson az egész országra kiterjedőleg, de minden különleges vidék viszonyait szem előtt tartva. Én egyébként a memorandumban sok okos, helyes, arravaló dolgot találok, persze sok tulzást és ferditést is és igy egy bizonyos óvatossággal kell kezelni egyik-másik pana- szolt sérelmet is. Dehát ilyennek tárgyalá- sára és mérlegelésére nem egy közgyülés al- kalmas, ahol különösen most már ilyen előre- haladott időben sem a nyugodtság, sem a figyele mnincs meg ahhoz, hogy alaposan át és át gondolják, meghányják, vessék a kérdést, hanem erre legmegfelelőbbek az — Tudatjuk ugy alapon — mel ‚dekok folyi 1 vezetősége. kamat, dij és rész mindíg csak A mál mély 2 Edle össze módokat el nyök tekintetében jóval felülmulja. ánljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyösittatnak győződjenek meg előnyös felteteleinkröl. Felvilägositässal minden TELEFON 53—66. — kiszolgálás mellett mindennemű hazai és külföldi ásványvizeket. ipartársulati gyülések, ott is először szükebb bizottságok, amelyek a dolgot előkészitik, megvitatják, szämbaveszik a viszonyokat, körülményeket és azután határoznak egyik- másik pontra és követelményre — nézve. Lehet, hogy az ország egyik részében igy, a másik részében amugy fognak beszélni a dologról; egyik követelésre az egyik helyen azt mondják majd, hogy jó, megadható, má- sutt meg azt mondják dehogy is. Hát igy majd meglátjuk, hogy alakul ki a helyzet. Ebből aztán megláthatja a központ is, mi az álláspontja az -iparosokank ‚a- pinezérek követeléseivel szemben és a legnagyobb jó- indulattal és méltányossággal fogunk majd az igazgatóság előterjesztése alapján a köve kező szövetségi közgy jos helyeslés és éljenzés.) Stadler Károly (Budapest). Igen tisztelt közgyűlés! Őszintén be kell vallanom és itt a közgyülés szine előtt is megmondom, hogy ami a pinczéregyesület memorandumában van, annak a legnagyobb része igaz, töké- letes tolni nem lehet. Csakhogy az is bizonyos, hogy mindezeket a követeléseket igy egy- szerre, minden átmenet nélkül egy főnöknek elfogadni nehéz, majdnem lehetetlen. Annyit feltételezek a memorandumot beterjesztő pin- czéregyesületről is, hogy ők ezen jogos és igazságos kivánalmaknak már n ben jogos és igazságos egyszerre való megvalósítását nem várják. Nem várják azt, hogy itt a szövetség plénuma előtt a dolognak minden előkészítése nélkül bele- megyünk az érdembeni tárgyalásba és az egész munkálatok, ságokat és etelés; ugy a hogy van, en block elfogadjuk és rögtön közgyűlési hatá- rozat erejére emeljük. Nem hatják ezt azért sem, mert sok dolgot kell itt még ala- posan megfontolni, kellően átgondolni, meg- hányni-vetni a kivihetöseget és azt, hogy ha igazságos is az a követelés, nagyobb rázkód- tatás nélkül rögtön életbeléptethető-e. Nem akarok birálatot mondani az egyes részletekre nézve. Fentartom ezt arra az időre, amikor a részletkérdésekkel foglalkozni fogunk, mert foglalkoznunk kell, hiszen ez kötelességünk. Én tehát teljes mértékben pártolom az előt- tem felszólalt két tagtársaimnak azon indit- ványait, ohgy ezt a memorandumot utaljuk az koz a benne foglalt kérdésekkel és első kötelességének tartsa a munkálatot sokszoro- sitva megküldeni minden egyes ipartársulat- nak azzal az utasítással, hogy azok a memo- randumban foglaltakkal a legrövidebb időn belül foglalkozzanak és nézeteiket, álláspont- jukat, megjegyzéseiket terjesszék a szövet- ség központja elé, amely aztán abban a helyzetben lesz, hogy a minden oldalról be- érkező véleményes jelentések alapján olyan választ fog összeällithatni, amely az egész ország szakiparunk közönségének vélemé- vét; ältäspentjät a memorandum tárgyában hűen fogja visszatükröztetni, A dolognak te- hát az a helyes megoldása, ha egybefoglal- juk mindkét inditványt és ugy járunk el, amint most kifejtettem. (Zajos helyeslés.) Barnay Andor (Nagymihály). Tisztelt közgyülés! Teljesen átértem és méltányolom 5 ilésen határozni, (Za- | valóság, amit letagadni és meghazud- | "mÉSZ- | benne foglalt kivän- | gató-tanácshoz azzal, hogy ez foglal- | Stadler Károly tisztelt tagtársamnak indokait és teljes mérvben hozzájárulok felfogásához, még csak azt kivánom megjegyezni, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy a legna- gyobb melegséggel és rokon- szenvvel kiséri a pinczéregye- sület törekvését és ettől a szel- lemtől áthatva fog foglalkozni a beterjesztett memorandummal. (Zajos helyeslés és éljenzés.) \ Elnök: Glück Frigyes ur kiván szólani. (Zajos felkiáltások: Halljuk, halljuk.) Glück Frigyes: Igen tisztelt közgyűlés! Pár szót kivánok szólani ahhoz a memoran- dumhoz, amelyet a budapesti pinczeregyesü- let szövetségünk közgyülése elé terjesztett, Mielőtt a dolog lényegére néhány megjegy- zést tennék, szükségesnek tartom a követke- zők előrebocsátását: A Budar Pinczéregyvesület ezelőtt egy évvel egy kéréssel fordult a társulathoz, az- zal a kéréssel, hogy tegye megfontolás tár- gyává a társulat, miként lehetne megvaló- sitani a pinczéreknek a szabad napra vonat- kozó kiván Akkor az ipartestület a budapesti . pinczéregyesületnek azt felelte, hogy igen szivesen megoldja e kérdést, mert a pinczéreknek a szabad napra vonat- kozó kivánságát teljesen méltányosnak és keresztülvihetőnek tartja. E helyütt legyen szabad csak kiteröleg megjegyeznem és pedig az igazság érdekében, hogy nincs igazuk a pinczéreknek, mikor ázt mondják, hogy mun- kaidejük nem 16 óra, hanem 18 óra. Ezt tisz- telettel kétségbevonom, mert ha az egye ipari üzemeknél munkaidőről van szó, mi a munkaidő alatt folytatólagos munkát értünk és nem olyan munkát, amely szünetek- kel van megszakítva. Nem állitom fel a dol- got ugy, hogy az ő követelésük nem volna jogosult, mert belátom azt, hogy még az ilyen megszakitott munkánál is indokolt a szabad nap. Ezt a kérdést nem lehet egyoldalulag elbi- rálni. Ilyen változás majdnem minden egyes üzemnél külön oldandó meg az illető üzem- hez képest és egyáltalában ebben a kérdés- ben okvetlenül az szükséges, hogy a munka- adó a munkással együtt karöltve tan és meggondoltan tárgyaljon. De folytatva ott, ahol elhagytam. a buda- pesti ipartársulat átirt a pinczéregyesülethez és kérte, hogy jelentse be okat a kikül- dötteket, akikkel —bizottságilag tárgyalni lehetne. Én lettem me nyugod- "bizva azzal, hogy a bizottsági üléseket vezessem és külföldről, különösen Németországból a tárgyalás anya- gára vonatkozó összes törvényeket és minden irányu intézkedést tartalmazó rendeleteket meghozattam, Elmult egy bizonyos idő és én egyszer Varga urral arról a dologról be- szélgettem és az volt a felfogásunk, hogy a szabad nap kérdését most ugy sem lehet olyan hamar megoldani. Előadtam neki, hogy a külföldi törvények és szabályrendeletek ta- nulmányozása és a törvények által történt rendezés következményei megismerése után meggyőződtem arról, hogy a kérdést nem ol- dották meg, illetve helytelenül oldották meg, mert a törvény nem váltotta be azokat a reményeket, amelyeket a munkaadó És a munkás egyaránt füztek. Itt aztán előállott Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet i Kartárs urakkal, ho; eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj GE Fészjegy mindig csak mit : előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- heti időtartamra szämittatik, — ol: == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18. --- Page 350 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 20. BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. az a komikus eset, hogy ma már Németor- szágban a munkaadó és a munkás annak a törvénynek és jogi szabályozásnak eltör- lését vagy megváltoztatását követeli, amiért csak rövid idő előtt epedve sóvárgott. Eny- nyire nem vált be a kérdésnek elhamarkodott szabályozása és a törvény által való rendezés egy olyan kötött helyzetet teremtett, hogy ma már mozogni sem tudnak. Ebből az a tanuság, hogy a kérdés telejs megoldására a kölcsönös és méltányos egyez- kedés és megállapodás vezet és azért a jö- vőre nézve ezt kell irányadó szempontnak venni. Mindezen aggályaimat akkor elő. is adtam Varga urnak, aki belenyugodott abba, hogy a dologna ak megvitatását, a kérdés megol- amely ae szämithat a mi tunkra €s igazsägos elbänäsunkra, telire fogjuk halasztani Időközben aztán meg- indult az az áramlat, amelynek eredménye- ként előttünk áll ezen memorandum. Hát én ennek a memorandumnak elinte- zésére nézve magamévá teszem mindazokat, amiket előttem szólók kifejtettek és teljesen helyeslem, hogy a dolgot előkészités czél- jából küldjük azokhoz az illetékes tényezők- höz, amelyek a különleges viszonyok res- álásával vannak hivatva állást foglalni, és ezzel a szövetség központjá- határozni nak javaslat tételére támpontot nyujtani. Amidőn azonban ezen álláspontomat ki- fejezem, nem veszik az urak rossz néven, ha egynémely részletkérdésre nézve mon- dok egy-két megjegyzést. Ha veszszük a szabadnapot, szükséges, A lábfájósok mentője. (Egy csodaszerü találmányról) Egy derék magyar czipésziparos olyan be- cses találmánynyal ajándékozta meg a vi- lágot, hogy külföldön bizonyára megtisztel- nék érte a «doktor»-i czímmel. Minálunk sok kiváló, jeles embert tüntettek ki mär tiszteletbeli doktorátussal, akik irodalmi mun- kásságukkal kiváló tanujelét adták láng-szel- lemüknek; Jókai Mórt is örökbecsü művei- ért a doktori czimmel tisztelték meg, de ipa- ros ember akármit talál ki, nálunk még csak elismerésre sem méltatják. Azért a találmányért, amely Rytkó Győző fővárosi czipész-mester agyából pat- tant ki, jobban megérdemelné a tudorságot sok egyetemet végzett professzornál. Mert a szenvedő emberiséget váltja meg, gyógyit egy nagy betegséget, melynek szá- mos végzetes következménye szokott lenni. A vendéglős-ipart üzők vannak leginkább kitéve a lábbántalmaknak, mert ők talpalnak kora reggeltől késő éjjelig legtöbbet. Őket érdekli tehát legjobban az a találmány, amely csodás, hasznos volta daczára még most Isem ismeretes a szélesebb rétegekben s alig ve- szik igénybe. Rytkó Győző egy olyan egészségi czi- pőt talált föl, amely a szenvedő lábakat tel- | jesen meggyógyitja s az egészségeseket a hogy az az egész országra egyöntetüen mon- | dassék ki, ami törvénybe iktatás mellett le- hetséges. Kötelező intézkedés hiányában min- denütt más és más irányu megoldás lesz és nem mindig érdekeinek összeegyeztetése mellett, hanem sokszor ugy, hogy egyik a másiknak lett ki- szolgáltatva, ami nem egészséges állapot, mert egymásnak az érdekét kölcsönösen mél- tányolni és tiszteletben tartani kell. Áttérve az elhelyezés kérdésére, én teljesen osztom azt az álláspontot, amelyet a hely- közvetités kérdésében a szakkörök hangoz- tatnak. Viszont azonban osztom azt az aggályt is, amelyet Gundel János, tisztelt barátom hangoztatott. Az elhelyezési ügyet ugy kell rendezni, hogy ne egyoldalulag egyik vagy | másik jusson előtérbe, ne legyen a munka- adó a munkásegyesület szeszélyéhez kötve, viszont a munkás se legyen a munkaadóval szemben védtelen. Mindakettőnek legyen befolyása az elhelyezésbe és adandó eset- ben legyen meg a munkaadónak jogosult- sága, hogy a vitás kérdések elintézésébe be- | folyhasson. Egy ilyen forum — megalkotása elsőrendű érdeke az iparnak; össze kellene állitani ezt a szakbizottságot az iparnak min- den egyes szakágazataiból, munkaadóból és alkalmazottból egyaránt. Ami a borravaló kérdését illeti, ez bor- zasztó tärgyfogalom. Ezelőtt 35 évvel ma- gam is czikket irtam Svájczban a borravaló eltörlése mellett. Azt tartottam, hogy a borra- való nem szükséges, nem kell, hogy fentar- tassék és benne egy bizonyos lealázás is van arra nézve, akinek adják. Akkor nagy moz- galom volt ebben a dologban és csodálatos, a pinczérség nagyobb része nem kivánta a borravaló eltörlését. (Folyt. köv.) a munkaadó és a munkás | bajoktól megóvja. Az ő csodálatos czipője egy érdekes anyag- gal van bélelve, melynek titkát ő birja. Csak annyit tudunk belőle, hogy a belső talpakhoz a méh által készitett sejt anya- got használja, mely anyag a testből a rheumát kihuzza, a tyukszemeket megöli és még a läbizzadäst is megszünteti. Dr. Horváth Sándor, fővárosi orvos, e czipőket megvizsgálván, terjedelmes orvosi | jelentésben tárgyalja azoknak gyógyitó erejét és felette kivánatosnak tartja, hogy ezen ta- lálmányt a társadalom minden rétege a maga javára fölhasználja. Ezen czipők sokkal könnyebbek a rende- seknél, a láb természetes melegét egyenle- tesen tartják, külső behatások: hideg és ned- vesség ellen védik, a láb kóros anyagait föl- veszik és elvezetik. Szóval Rytkó Győző megérdemli, hogy hálával emlékezzünk meg róla, mint egy olyan derék czipész iparosról, aki ipari ta- lálmányával lefőzve sok doktor-professzort, uj gyógyszert talált föl az emberi szenvedés enyhitésére. Rytkó üzlete Kerepesi-ut 29. szám alatt van. Társas reggelik: Október 26-án: Müller Antal éttermében, (, Országos Kaszinó") IV., Ujvilág-utcza 1. November 2-án: Kiss Henrik_vendeglö- jében, VI., Teréz-körut 43. November 9-én: Pefánovics József étter- mében, „Metropole“-szälloda, VII., Kere- pesi-ut 58. szám. Jó barátok" összejövetelei. Október 24-én: Eisenbacher György ven- 9 VIII., Teleki-tér 8. któber 31-én : Nesztor Jánosnál, VIII., | Ór sás-utc za 10. Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutänyosabb árakban HORVATH és CSILLAG | Mű-tekeasztal és dákó gyára. Magy. kiv. törv. bejegyzett ezég Árjegyzéket és bővebb értesítések bérmentesen. TELEFON 95—3i. | Sörgyári dühöngés. (Babiloni zürzavar.) Volt egyszer egy hőbörtös ember, aki a fejében kitalált egy repülőgépet. Minthogy az ilyesmihez pénz kell, neki meg nem volt egy fabatkája se, keresett gazdag embereket, akik a repülőgépet megépittették. Akadt is több tekintélyes gazdag ember, aki készség- gel vállalkozott volna az áldozatra, de előbb látni akarta a tervet. Hanem a hőbörtös em- ber épp ezt nem árulta el. Aki csak hajlandó volt neki pénzt adni rá, arra azt kiabálta, hogy megvesztegette a kinai császár és a kezére akarja játszani a nagy titkot. Utoljára annyira belekeveredett a dühön- gésbe és a mindenki gyanusitásába, hogy be kellett csukni szegényt az őrültek házába. Körülbelül ilyen áldozata egy rettentő rög- eszmének egy jobb sorsra méltó volt pin- czér, Flór Győző, aki néhány év előtt föl- csapott betüvető embernek és most «Fo- gadóv czimen ad ki egy pinczér-ujságot. Ez az ujság régóta több mulatságot sze- rez olvasóközönségének, mint a «Bors- szem Jankó vagy a Kakas Mártom, már t. i. annak, aki ilyen szempontból élvezi végig szellemi kirugaszkodásait. Mi, akik komoly emberek vagyunk és éber figyelemmel kisérjük a szaksajtót, — mely- nek nagyon fontos hivatása van, — már rég- óta sejtettük a lap zavaros stilusából, hogy a szerkesztés mögött meghibbant lelki egyen- suly lappang. Korántsem mulattunk rajta, inkább ag- gódva szemléltük, mi lesz ennek a vége. Türelmünknek gyümölcse lőn. Flór Győző végre fejébe vette a repülő- gépet. Aki a «Fogadö»-t mostanában olvassa, (ke- vés van ilyen) tapasztalja, hogy a szerkesztő állandóan egy jeles találmányát propagálja, országos sörgyárat akar a vendég- lősöknek fölállitani. Olyan terv ez, akár csak a repülőgépé. Tudniillik ehhez is pénz kell! Mi az eszmét komoly körökben hallottuk pengetni és első percztől fogva czélszerütlen- nek és fölöslegesnek találtuk. Akadt azonban mégis néhány tekintélyes és vagyonos emberbarát, aki hajlandó lett volna a F1ór Győző sörgyárát megvalósitani. És pedig a legelőkelőbb, legtiszteltebb em- berek, igy: Petánovits József, Molnár Sándor, az «Orient» szálloda tulajdonosa, Boros Antal ügyvéd. Ők hajlandók is egy ily sörgyárat grün- dolni. De ettől aztán komolyan megijedt Flór Győző. Elkezdett magában töprengeni, hogy most ezek a nagy urak belefeküsznek a pénzükkel a nagy ideába, magukhoz kapa- rintják, kezére játszák a kinai császárnak és uram segits ! őt talán még csak vezérigazgató- nak se teszik meg a repülő sörgyár élére. Kiadta tehát a nagy jelszót: Le a vagyonos osztálylyal! Le a milliomosokkal! Ez a magyarázata mindazoknak a táma- dásoknak, zagyva és értelmetlen kifakadások- nak, amiket most a humoristák gyönyörködve olvashatnak a «F og a d 6»-ban, A Fog ad óv átalakult sörgyári kikiáltóvá. A vezerczikktöl a szerkesztő üzenetig --- Page 351 --- ) 1906. október 20. egyebet nem lehet olvasni benne, minthogy ki barátja és ki nem barátja a sörgyárnak. Van-e nagyobb humor a világon, mint az, hogy Flór Győző inti a világót, hogy ne hagyja magát becsapni egy Petánovits Józseftől, egy Molnár Sándortól, egy Boros Antaltól ? Most már mindenki gyanus, aki él! F1ór Győző vastag betükkel inti a világot, hogy óvakodjék a milliomosoktól. (A sör- gyárat bizonyosan a szegényházi lakókkal fogja megépittetni.) Flör Győző perbe száll a római pápával, az atyauristennel . Mikor könyörülnek "már szegényen ? KÜLÖNFÉLÉK. Uj tagok. Örömmeljregiszträljuk ismét 11 uj tagunk belépését ipartársulatunkba. A de- rék uj tagokat, akik mind szintén értékes tagjai lesznek az ipartársulatnak, Farkas István ur gyüjtötte, iparunk nemes védője és támogatója, akinek épp mai számunkban közöljük le egy az illeték igazságtalan kive- tése ellen a vendéglősök védelmére irt javas- latát. Amidőn Farkas Istvánnak meleg köszönetet mondunk önzetlen buzgókodá- sáért, egyben forrón üdvözöljük az uj tago- kat, akiknek belépése ismét jelentékeny erő- gyarapodását jelenti az ipartársulatnak. A belépő uj tagok névszerint: Mózer Fri- gyes V. Akadémia-utcza 9., Kolb József IX. Csarnok-tér 5., Szinek Lajos IX. Má- tyás-utcXza 3., Schuller Ferencz VI. And- rássy-ut 39., Szlanka Pál IX. Erkel-utcza 7. Ulicska József VIII. Dobozy-utcza 13., Tettau Nándor IX. Liliom-utcza 37. Se- bald józsef V. Akadémia-utcza 3. Lázár István VII. Dob-utcza 34. Ehmann Aladár IX. Ferencz-körut 2—4. Weigand József V. Nádor-utcza 13. sz. Figyelmeztetés a vendéglősökhöz. Tudatjuk vendéglőseinkkel, hogy Tokaj-Hegyalja egyik jóhirü termelője, Sztareczky Géza Tolcsván, kitünő tokajhegyaljai borait nemcsak palaczkokban, hanem hordószámra is eladja, még pedig jutányos áron; tehát a vendeglösöknek különösen kedvező alkalom kinálkozik arra, hogy pinczéjüket ellássák ne- hezen kapható tokaji borokkal. A nöpinczerek. A kävesoknak az az óhaja, hogy nőpinczéreket alkalmazhassa- nak, ugylátszik teljesen befagyott. Sem a főváros vezető körei, sem a főkapitány nem rokonszenvez az eszmével és annak határozottan ellensége. De egyik legkér- lelhetlenebb ellensége a nőpinczéri intéz- ménynek a szocziáldemokrata párt. A szo- czialisták, akik eddig is igyekeztek a pin- czérség körében tért hódítani, nem a pin- czérség érdekében ellenkezik, hanem egy egész más okból. Azt mondták, hogy nők- kel pl. nem lehetne egy sikeres sztrájkot csinálni. A nők nem tartanak összes a nő „elvtärsak“ nem volnának rávehetők, hogy egyöntetüen hagyják abba a munkát. Hi- szen, ha vesszük, pikáns jelenség volna egy harczoló női sztrájktanya. Bizonyos kifésült uracsok, az , ingyenélő burzsoák", — amint a szoczialisták a divatosan öltöz- ködő lumpokat nevezik — bizonyára elsők volnának ezeken a sztrájktányákon, dik- cziózni és buzditani a kitartásra, sőt, ha sejtelmünk nem csal, készséggel ajánlkoz- nának az elmaradt napibér busás kárpót- lására. Tekintettel erre a sokoldalu ellen- szenvre, no meg hogy erkölcsi szempontok is közrejátszanak, immár egész bizonyos, hogy a nőpinczérség intézménye ezuttal kudarczot vallott. Bizony, bizony nincs va- lami nagy okunk sajnálkozni fölötte. Gröfböl kereskedő. Gróf Vay Sándor, az ismert nevü kiváló magyar mágnás ujság- , — iró, akinek tollát széles körökben ismerik VENDÉGLŐSÖK LAPJA és Európaszerte méltányolják, rendkivül szenzácziós lépésre határozta el magát, rely jeles például szolgálhat összes hazai főurainknak. Fiuméban kávébehozatali vál- lalatot alapitott és annak élére állt. A mágnás-nagykereskedő kávéüzletéhez egy lapot is alapitott , Kávé Ujság" czimen, melynek első számát mindenfelé szétküldte. A vezerczikkben érdekesen okolja meg, hogy ő, az előkelő müvelt ember, miért szánta magát e lépésre. Mert, ugymond, minden kiló áru, amely Fiumén át kerül a hazába, a magyar kereskedelem haszna ma- rad. Ezért lett kereskedő és nem anyagi érdekből. Bizony okos dolog lesz most már kávészükségleteinkkel hozzá fordulni, hogy ne hizlaljuk a bécsi és trieszti keres- kedőket. Bár mindenki követné a nemes gróf példáját! Gróf Vay azért megmarad irodalmi munkássága mellett is. Tollät is- merik lapunkból is, mert nekünk is irt számos szép szakczikket. Uj pinczér-asztaltársaság. A fővárosi pin- czérek egy derék csoportja asztaltársasá- got alapitott a dohányutczai Mischor József féle vendéglőben „Magyar Pinczérek Ösz- szetartás Asztaltársasága" czim. alatt Fe- rencz napján volt a „M avató ünnepélye, mely alkalommal Mischor József vendéglős, valamint neje és kedves leányai Gizike Tini, Róza és Aranka ba- bérial és pálmákkal diszitették föl meglepő szépen a helyiséget. A fölavató ünnepélyen Brand! Ferencz elnök tartotta a megnyitó beszédet, majd Kazsimir Ferencz diszelnök szép szónoklat kiséretében leleplezte a társaság tábláját. Az ünnepélyen beszédet tartott Mischor József, Spitzer Józset, Ci- poth Ferencz a Kass étterem föpinczere, Veszelovits Lajos stb. Igen érdekes volt, hogy a pinczéreket egy szép beszéd kisé- retében Mischor Aranka kisasszony is fel- köszöntötte, amelyet lelkes tapsokkal és óvácziókkal honoráltak. Az ünnepélyek után czigányzene volt és kedélyes vigalom következett. Az asztaltársaság jelvényeket is készittetett. A befolyó jövedelem kará- csonykor a pinczéregyletnek lesz . átadva. A társaságnak 54 tagja van. Örömmel regisztráljuk ezt a hirt, mert valóban üd- vös és helyes, hogy pinczéreink igy ápol- ják az összetartást. Kivánatos volna, ha minél több asztaltársaság alakulna, ahol kedélyesen és szerényen elmulatozva, az összetartás mellett egyuttal a hazaszerete- tet és a jótékonyságot ápolnák a maguk körében. Hymen. Kremmer Károly postatiszt elje- gyezte Gresser Mariska kisasszonyt, Gres- ser György földbirtokos és neje született Ferenczy Mariska urnő bájos leányát. Eskü- vőjük e hó 23-án lesz Martonvásáron. A menyasszony unokahuga Szép Lajosnak a budapesti pinczéregylet titkárának. — Orömmel vesszük a hirét, hogy Porkoláb László a devecseri , Nemzeti" szálló nép- szerü kedvelt tulajdonosa eljegyezte Töfh Jolán kisasszonyt, 7öflı Gyuláné, a jános- házai , Korona" tulajdonosnőjének bájos leányát. — Ugyancsak Krausz Lajos beszterczebányai vendéglős e hó 17-én esküdött örök hüséget Platzner Vilma kis- asszonynak Liptö-Szentmiklöson. A Bandi vendéglőről. Budapesten a Sándor- utcza 28. szám alatt levő vendéglő tulaj- donosa ezidő szerint Tóth Józsefné, egy kedves, derék és kitünő gazdasszony, aki pompás konyháját személyesen vezeti és saját termésü borait méri ki, azért most nagyon keresett e népszerü vendéglő. Uj fővárosi vendéglő. A hires ,régi ze- nélő óra" helyén. a Városház-útczában pompás uj vendéglőt nyitott Kass Gusztáv szaktársunk, volt komáromi szállodás. Na- gyon örülünk, hogy immár a derék tradi- P. Ő. A." föl- | czionális Kass család immár két jeles tag- ját üdvözölhetjük a fővárosi vendéglős testületben, őszintén és melegen kivánunk sok szerencsét az uj vállalkozáshoz. Renovált vendéglők. Schnell József, a népszinházutczai vendéglő hires tulajdonosa most vendéglőjét csinosan megrenováltatta és átadta a forgalomnak. — Kiss Henrik Teréz-körut 43. sz. vendéglőjét szintén renováltatta, szeparékkal látta el és a leg- nagyobb csinnal rendezte be. Kidölt oszlop. A magyar vendéglősségnek ismét egy régi oszlopos tagja hunyt el. Részvéttel értesülünk, hcgy Goda István, érdemes , endéglőstársunk Csongrádon e hó 11-én jobblétre szenderült. Goda István 54 éves volt és 28 éven át élt mintaszerü holdog családi életet sirató özvegyével, született Kovács Izabella asszonynyal. Husz éven át bérelte a csongrádi , Magyar király" szállodát mindenki közmegelégedé- sére, azonkivül bérlője és berendezője volt a szentesi „Peföji“ szállodának is. A csongrádi önkéntes tüzoltó egyesület, mely- nek az elhunyt 10 éven át főparancsnoka volt, külön gyászjelentést adott ki, özve- gyén kivül rendkivül kiterjedt család si- ratja, közöttük Goda Antal oroszkai ven- déglős, Haldsz János szentesi és Albert Viktor csongrádi szállodások, érdemes szaktársaink. Püspök és főpinczér. Két rendkivül érde- kes lakoma folyt le Szüfs és Balika deák- téri éttermében. Az egyik egy érdemes püspök, a másik egy érdemes munkás fő- pinczér tiszteletére szólt. Scholfz Gusztäv- nak, az ág. hitv, evangélikus bányakerület püspökének beiktatása után fényes lakoma volt Szűts és Balika deáktéri éttermében az uj püspök tiszteletére. A lakoma két- száz teritékü volt s a rendkivül gazdag ételsoron a legkitünőbb fogások szerepel- tek. Jelen volt közéletünk jelesei közül Gundel János elnökünk is, az ev. egyház gondnoka, aki a derék vendéglősöknek és Balikáné urnőnek a legmelegebb elismeré- sét nyilvánította. A fényesen sikerült, pompás lakomán, amely remeke volt a konyhamüvészetnek, számos felköszöntőt mondtak az ünnepeltre. — A lakomának ez volt az étekrendje: Csirke erőleves; dunai pisztráng hidegen, mártással; marha javaszeletek áttört burgonyával és zöld borsóval. Szárnyas, saláta és finom befőt- tel; Vanilia krém; sajt; gyümölcs; fekete- kávé. Ugyancsak Panfol Márton főpinczér, aki a gasztronomia hiveinek ezreit szol- gálta ki a deáktéri Szüts és Balika-féle nagyvendéglőben, e hó 11-én bucsuzott el gazdáitól és vendégeitől a felső étkező- teremben tartott banketten, amelyet külö- nös elismerés jeléül a Szüts és Balika-czég főnöknője, Balika Györgyné adott az ő tiszteletére. A bucsulakomán, amelyen la- punk szerkesztője is jelen volt, a vendéglő illusztris vendégeinek egész sorozata jelent meg. A pezsgőnél, melyet a pozsonyi Lenard és Laban czég , Patria Sec" czimen szolgált föl, Szabó Antal belügyminiszteri osztálytanácsos mondta az első felköszön- töt a távozóra. Könnyekig megható szép beszéde megihletett minden szivet, amikor a szónok, mint a Budapesti Képes Szakdcs- könyv hirneves szerzője, a Gondviselés jóakaratába és a disztingvált vendégek figyelmébe ajánlotta a bucsuzó főpinczért, aki helyzetét javitandó — Kass Béla nagy- vendéglőjébe teszi át müködése terét. Emberemlékezet óta nem volt eset még a mai napig arra, hogy a vendéglőtulajdono- sok jó szivel, jó lélekkel maguk bucsuz- tassák legkiválóbb emberüket. Erezte ezt a távozó Pantol főpinczér is, aki megha- tottan köszönte meg főnökeinek demokra- tikus érzületét s irányában mindenkor tanu- sitott jóindulatukat. --- Page 352 --- Vendéglő átvételek. Budapesten a Jözsef- köruton levő Fürst Tivadar-féle vendéglőt Tomaschek J. vette át, kinek a belvárosi „Klotild“-kävehäz mellett levő üzletét Katona Géza kávés és Varga István vették át. Csengey Sándor fővárosi vendéglős szak- társunk a Ferencz József-rakpart 8. szám alatt uj vendéglőt nyitott. Sok szerencsét kívánunk tisztelt barátunknak. Névnapi estélyek. Két érdekes és kedves névnapi estély folyt le Gömbös Lajos vá- rosházutezai vendeglöjeben. — Mindkettőt két érdemes, derék és közkedvelt főpinczér tiszteletére ülték meg barátai. Kiffner Mi- hály az Andrássy-uti Wágner Vilmos-féle nagyvendéglő főpinczére tartotta névesté- lyét, melyen számos tisztelője és barátja sietett őszintén a legjobb kivánságait tol- mácsolni. Czipöfh Ferenczet az Andrássy- uti Kass-éttermek egyik derék és kedvelt / főpinczérét is megünnepelték Ferencz napján. A névestélyeken ott voltak a bu- dapesti föpinczerek szine-java; többen kedves nejeikkel. Mindegyikre lapunk szerkesztője is hivatalos volt. Tbben igen sikerült szép felköszöntőt tartottak. Uj tudományos folyóirat. Meleg szeretettel vettünk kezünkbe egy nyájas zöldes táb- lájú füzetecskét. Egész frissen került ki a nyomdából, a czimlapján egy szeczessziós forgó csillag van, alatta e czim , Szerda". Egy uj szépirodalmi heti folyóirat frissen sült első száma. Nem olyan sablonos, mint a többi ilyen tuczat-kiadvány, eredeti, uj, amilyen még nem volt. A terjedelme 48 | oldal, az előfizetési ára egész évre 24 K, | értékes, a tartalma pedig olyan becses, irodalmi szinvonalon álló, hogy megér két- annyit is. A legjelesebb irók meg benne: Ambrus Zoltán jeles érteke- zést, Gárdonyi Géza a nagy meseiró vonzó szólalnak ; tárczát ir, Ady Endre versel, Rönay Mihály | mókáz, szinház, irodalom, zene, képző- müvészet, tudomány, kritika elsőrendü irók tollából kinálkozik az olvasónak. Es ami a fő, ami megkap bennünket, amiért olyan szeretettel élvezzük ezt a friss sajtó- | terméket, hogy azt Gundel Antal szer- keszti; Gundel Antal — a Gundel János fia! Micsoda értékes család ez a Gundel- család! Az öreg urat már rég ismerjük. Nagy tudással, kiváló szellemmel, sok fá- radtsággal folytat lankadatlan küzdelmet a közért. Mentora szakiparunknak. Es ime itt van Antalban az apa szelleme! Az egyik fia Károly, bejárta a felvilägot, most Csorbatón vezet egy nagy fürdőt, a másik fia /dnos, mint kitünő rajzoló müvész is- meretes és ime, Anfalböl, aki eddig hall- gatott, mi bujik ki! Egy zseniális magyar | iró. Amilyen meglepetést szerzett Anfal e legujabb fellépésével az irodalomnak, épp oly örömöt nekünk! Viselje szép, uj feladatát sok és tartós szerencsével! | czime „Royal“ lesz. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 20. A záróra. Szombathelyről vesszük a hirt, hogy az ottani városi tanács elrendelte, hogy a kávéházak éjjeli 2 órától 4-ig zárva legyenek. Nagy volt e miatt a jajgatás és a rendelet megfelebbeztetett a belügymi- niszterhez. A miniszter azonban helyben- hagyta a rendeletet s csupán annyit tett hozzá, hogy a rendőrség állapítsa meg, mely kávéházak tarthatók nyitva a nagy vasuti forgalomra való tekintettel reggelig. Ez az intézkedés sem helyes, aminthogy nem helyes az egész záróra-szabályozás. A rendőrség önkényére nem szabad bizni azt, hogy melyik kávéháznak ad előnyt a másik rovására. De egyáltalán ez már ré- gen bebizonyitott dolog, hogy a záróra jelenlegi általános szabályozása a legna- gyobb mértékben helytelen és oktalan okoskodáson alapul. A zárórát egyeteme- sen kellene megállapitani ugy a vendég- lőkre, mint a kávéházakra nézve. Mert teljesen indokolatlan, helytelen és igazság- talan, hogy a vendéglőt a legnagyobb szi- gorral kötelezik az éjfél után 1 órakor való bezárásra, csak azért, hogy a jó és olcsó bor helyett a vendég kényszeritve legyen a méregdrága palaczkborokat és a rossz dugaszolt söröket fogyasztani. Aki nem akar kimaradni, az 1 órakor zárás nél- kül is hazamegy, aki pedig ki akar ma- radni, annak hiába rossz és drága a sör és a bor, megy a kávéházba.Világos tehát, ha a zárórát a hatóság erkölcsi szempont- ból rendeli el, akkor inkább a kávéházat | zárja el a mulatozó ember elől, mint vendéglőt. a Üzleti változások. A kolozsvári volt „Hun- | | gária" kávéházat Kardos Simon eddigi tu- lajdonosa eladta Grabovátz János derék szaktársunknak, aki még nemrég a New- York szálló főpinczére volt. Az uj gazda a kávéházat teljesen átalakitja és novem- ber hó 1-én megnyitja. A kávéház uj Nagyváradon a „Royal“ kávéházat Fodor Izidor földbirto- kos vette meg s azt személyesen fogja vezetni. A marosvásárhelyi „Korzo“ kávéház renoválás alatt van. "Tulajdonosa Rechnitzer Adolf teljesen ujjäalakittatja.— Győrött Hollós Bélanak eddigi vendéglőjét Horváth András vette át. Ugyancsak gaz- dát cserélt a katolikus kör vendeglöje is. | Erhardt Antal, az eddigi tulajdonos, aki a győri vendeglösipartärsulatnak köztisztelt elnöke, átadta azt Luft J. eddig Lébényben volt derék szaktärsunknak. — Békéscsabán a Széchenyi liget vendéglőt Keller Ferencz, a békés nagyvendéglő volt tulajdonosa | vette meg. Pinczeszövetkezet. A Szerednye Hegyvi- | déki Pinczeszövetkezet alakuló közgyülést tartott Szerednyén. A szövetkezet kiterjed Szerednye, Lehócz, Csertész, Horlyó, Nagy- szlatina, Nagyláz és Korláthelmec közsé- gekre s czélja a tagok között a borterme- lés szakszerü irányitása és fejlesztése, a nyers és feldolgozott termékek együttes ke- zelése s lehetőleg előnyösebb értékesitése. Vendéglő átvétel. Budapesten a Nádor-utca 32. szám alatt levő , Tőzsde vendéglőt" Hirsch! Mihály köztiszteletben álló régi szaktársunk vette át. Udvözöljük! Szakácsok elhelyezése. A , Magyar Szaká- csok Köre" elnöksége tisztelettel értesíti a t. szállodás és vendéglős urakat, vala- mint a főurakat, hogy szakképzett szaká- csokat ingyen közvetit. Megkeresések a Kör elnökségéhez, Budapest, IV., Régi- posta-utcza 11. sz küldendők. Korcsma a temetősoron. Van szabályren- delet arra, hogy italmérő nyilvános helyiség iskolától, templomtól csak bizonyos távol- ságra engedélyezhető. Nem tudjuk, hogy ez a rendelet a temetőre is kiterjed-e, mert ha nem, sürgősen ki kell terjeszteni. Sok panaszt hallottunk, hogy a rákoskereszturi temető közvetlen-közelében, a temető bejáratánál vi- rágzik egy ugyancsak hangos korcsma. Kü- lönösen nyár idején, mikor a kirándulók tö- megesen keresik fől egy kis fesztelen mula- tozásra, éjjel-nappal vidám zeneszó, jókedvü kurjongatás teszi hangossá a halottak csön- des birodalmát. Valami bántó, kegyeletsértő dolog, hogy a szomoru temetési menetet fri- vol tivornya fogadja a végső stáczión. Ezek- től a fölháboritó jelenetektől meg kell kimélni a halottjukat amugy is nehéz szivvel kisérő gyászolókat. Ha az istentisztelet áhitata, az iskolás gyerekek lelkének tisztasága védve van, kötelessége a hatóságnak megoltalmazni a kegyeletet is. Valami triviális állapot, hogy a nyitott sirnál hangzik fülünkbe öblös, bor- izű hangon, hogy «sohsem halunk megy Hisszük, hogy a temető igazgatósága, vagy a polgármester talál módot arra, hogy a te- mető csendje és a gyászolók kegyelete korcs- mai, visszataszitó lármával jövőre fölzavarva ne legyen. Egy szőlő üvegházban. Paderewsky zongoramüvesznek Rioud Bosson nevü birto- kán űvegtetővel födött szőlője van. Ebben a hatalmas üvegházban a szőlőérést mestersé- gesen halasztják, ugy, hogy az csak télen következik be. A tőkék áprilisban virágza- nak; nyáron át a hőmérsékletet olyan ala- csony fokon tartják, a mint csak lehet, a tél elején pedig mintegy 10 fokra emelik. Ezen a módon a hőmérséklet csaknem az egész éven át egyenlő, a minek következtében a vegetáczió egyes periódusai igen lassan folynak le és a növény fejlődése nagy időt igényel. Paderewsky szőlőjének jövedelme egész tekintélyes, . mert a friss szőlő kilo- grammjäert télen 4—4.50 frankot fizetnek. A körülbelül 100 méter hosszu üvegházban évenkint 1500—180° kilogramm szőlő terem. Belgiumban és Angliában az ilyen szőlő- gazdaságok nagyon el vannak terjedve; nálunk kevéssé ismeretesek. Felhivás a szaktársakhoz! NAVAVAVAV A AV VÁVÁVÁ VA VÁVÁVAVÁVÁVÁT mohai Ágnes-forrás Miutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk! Itt az idő hogy mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 doculását, azért szaktársak hazafias cselekedetet vegezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZÉR SZAKTÁRSAK! Akiben egy csepp ‚magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és bor viz kiállta a versenyt . év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ásványvizzel szemben a becsét és gyógyértékét nem tudta ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsöjet, a kitünő MOHAI AGNES-FORRAST felkarolva kinäljäk, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktársak! Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. --- Page 353 --- TAP 1906. október 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA A pécsi kiállitás. Pécs sz. kir. város és Baranya vármegye ipari, kereskedelmi és mezőgazdasági érdekeltsége Pécsett 1907. évi május hó 15-étől szeptember hó 15-éig nagy- szabásu általános ipari és -mezógazdasági és ennek keretén országos borászati ki- ällitäst is rendez. Miután - kiállítások az ügyes, olcsó és jó munka versenyterei, a ki- ällitäson való részvétel minden termelőre nézve egyformán fontos és hasznos. A ki- állítás egyuttal a kiállitott borokból borkós- tolóval egybekötött állandó országos borvá- sár is lesz. Felhívjuk erre bortermelőink és borkereskedőink figyelmét. Bejelentési határ- idő 1906. évi deczember hó 1-seje. A kiálli- tásra vonatkozó minden levél és küldemény «Kiällitäsi iroda Pécs. czimmel látandó el. A baldóczi Deák-forrás szolgáltatja a leg- jobb borvizet, nemcsak azért, mert a bor zamatát nem veszi el s rendkivül hüsitö hatásu, hanem azért is, mert erösitöleg hat a vérre és gyomorra. A közönség mindjobban kedveli ezt a kitünő ásvány- vizünket ; ezért, valamint olcsóságánál fogva is csak a maguk hasznát gyarapitják a vendéglősök, ha a külföldi, méregdrága pancsvizek helyett a baldóczi Deák-forrást tartják és ajánlják vendégeiknek. Megren- delhetők Szántó Miksa tulajdonosnál, Buda- pest, IV., Régi posta-utcza 10. Szerkesztői üzenetek. K. V. /., Budapest. On arra hivja föl a figyelmünket, hogy valami Tóth Endre nevü ur is belépett ama bizonyos repülő sörgyár r. t. alapitói sorába. No már ak- kor csakagyan lesz belőle valami. Ez döntő nyereség, mert végre legalább egy vagyo- nos kapaczitás is áll a szegényházi rész- vényesek sorában. A nyugdijintézet tag- gyüjtése körül is fényes eredményeket produkált annak idején, noha igaz, hogy jeles titkárai is remekül asszisztáltak hozzá akkoriban. Kneffel Béla. Kiskunfélegyháza. A szives küldeményt meleg köszönettel vet- tük. Kedves soraidból kiragyogó érzület a legteljesebb mértékben talál viszonzásra. A viszontlátásra — minél hamarabb! RIZIKE 5 kilós szállít Meleghy Aladár, Kassa. salátagombát postahordókban Folytoltégő, kályha. folytonégő szabadalmazott biztonsági szabályozóval a jelenkor legelegánsabb és legjobb kályhái. A kályha egyszeri betüzelessel az egész télen keresztűl ég, miáltal a mindennapi begyuj- tással járó költség és fáradtság meg lesz takarítva. Látható tüz. Állandóan egyforma meleg, külünösen a szoba alsó rétegeiben. — Nagy tüzelőanyag megtakarítás, miáltal a NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A A Szinye-Lipóczi 7 Lithion-forrás kitűnő sikerrel használtatik vese-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, hügy- dara és vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál. Húgyhajtó hatású! Vasmentes! Könnyen emészthető ! Csiramentes ! Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forris wazgatóságánil Eperjesen. Salvato Nyilatkozat. A vizsgált Szt.-Lukácsfürdői Kristályforrás ás- ványvizet bacteriolögiai szempontból kitünőnek kell minősíteni. Budapest székesfőváros bacteriológiai intézete. „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! NEMCSÁK MIHALY vendéglője Budapest, V., Lipót-körut 21. sz. (Koháry-utcza sarok.) helye, a nyugati pályaudvar közelében. Saját olcsó árak. Fiók-üzlet: Szabadsäg-ter 5. sz. vagy Váczi-körut 40. szám. « x Hirdetmeny. Gróf Serenyi Béla putnoki uradalmához tartozó, Putnokon a főtéren fekvő ,Vámftt nagy- szálloda, az összes mellékhelyiségekkel együtt eladó. Érdeklődők az uradalmi irodában Putnokon nyernek felvilágosítást. A valódi RIESSNER-féle kályha értéke már az első télen visszatérül. Hasonló szerkezetü és szabályozóval ellátott folytonégő cserépkályha betétek a legjobbak a világon. Ábrával ellátott árjegyzék kivánatra ingyen és bérmentve. Raktár és egyedüli elärusitäs: RINGEISEN TESTVÉREK czégnél BUDAPEST, V. KER., HOLD-UTCZA 21. SZ. Vidéki közönségnek a legalkalmasabb gyül- | termésü kitünő borok. — Jó magyar konyha, | kályhák Ismételten tudomásomra jutott, hogy egy közönséges csaló azon czelzattal, hogy áru- jának vevőket szerezzen, azon valótlan hirt terjeszti, hogy közel egy század óta fenn- álló pezsgőgyáram egy más czég tulajdo- nába ment át és hogy most már, az álta- lam előállitott régi, legjobb hirnévnek ör- vendő Gentry Club Gentry Club triple sec | City sec Hubertus sec pezsgőborokat ezentul más, általa forgalomba hozandó márkák lesznek hivatva helyette- siteni. Ezen, a legelemibb kereskedöi tisztessegbe ütköző üzelmekkel szemben, a t. vevöközön- ség becses tudomására hozom, hogy cz6- gemben semminemü változás be nem ál- lott, az más czég tulajdonába nem ment át és fent említett törvényesen védett már- káim csak is általam keszittetnek és csak is czégem által bocsáttatnak forgalomba. Figyelmeztetem tehát a t. vevőközönséget, hogy eme közönséges csaló, valótlan hi- reszteléseinek hitelt ne adjon. Ha a t. vevőközönség félrevezetésére és megkärositäsära irányuló üzelmeit, fent nevezett | a budapesti országos kaszinó pezsgője netán a jövőben is folytatni merészelné: kérem őt mint tettenért csalót az illetékes rendőri ható ságnak kiszolgáltatni. Kiváló tisztelettel HUBERT J. E. pezsgőgyá.os, cs. és kir. udv. szállitó POZSONY. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telített kitünő üditőviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye hatá an fekvő Csillaghegy tővében az Arpäd-forräsnak ne ett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad Szénsavval tclitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üdítő ital. A forrás ható z és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep : Csillaghegy, (Békásmegyer Fővárosi iroda és raktár Hl., Lukács-utcza 2, Telefon 79 78 Telefon 79—78 Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRASVIZ VALLALAT. 0 ib Több nyított és csukott omni mnı USZ. buszkocsik, melyek leginkäbb | fürdőhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet lajdonosnál ; Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. Cserépkályha betét. --- Page 354 --- VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. oktöber 20. Budapest VII-ik kerületének Nagyváradon a ,, Fekete sas" nyosan eladó. Eladó vendéglő. legélénkebb helyén egy régen fennálló, jóforgalmu vendéglő-üzlet tel- jes berendezésével eladó. Az üzlet bármikor át- vehető. Bővebbet e lap kiadóhivatala nyujt. Eladó berendezés. szálló alatti kávé- háznak jókarban levő összes berendezése jutá- Bővebbet Klein Miksa kávéház- tulajdonásnál Nagyváradon, (Sas-épület.) Muraközi borok eladása. A csáktornyai grófi várpinczében 273 hektoliter bor k é évekből kerül eladásra. felére nézve az ajánlatok ) "hóban beadhatók. — 1 küldetnek. — További ható a grófi titkári hiva- talnál Csáktornyán Uradalmi tisztség. 1890/1904-i Ezen } Ci Vendéglő I) és szálloda átadás. Egy 6000 lélekből álló alföldi magyar községben a főtéren lévő szálloda és vendéglő teljesen felszerelve, kedvező fizetési feltételek mellett átadó, esetleg kellő biztosíték mellett kimérő- nek is ätadatik. — Bővebb felvilägo- sitást ad a kiadóhivatal. Budapesti központi tejesarnok szövetkezet : Budapest VIl., Rottenbiller-utcza 31. zállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- vizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- | tejet, doboztejet, doboztejszint. li tikus és diabetikus gyógytejek. 120 | t kezelésben álló fıöküzletek a város minden részében fagylalt, jeg hidegké- 2 ál ZU- Ze Minden felv ilá gon. Iparsó : dezé őski dé ésre s díjene entesen nyujt A Magyar Királyi Sójövedék Veirägrnöksige BUDAPEST, V., Väczi-körut 32. | / Eladó zn vendéglő és kávéház jómenetelü nyári és téli üzlet, kaszinóval egybekötve, erős ital- fogyasztással, azonnal átvehető. — Bővebb értesitést szivességből Heller Vilmos Peczelen (Pest m.) Budapest, Ujviläg-utcza 6. sz. IFJ. ADELMANN FERENCZ Sörcsarnok és étterem elsőrangu, 20 ezer lakosu városban, 400 hektó sör és 200 hektó bor évi fogyasztással stb., jelenleg 30 huszár- tiszt abonense van, DS azonnal eladó. Szükséges tőke 8000 korona. — Czim a kiadóhivatalban. Et LER Et Et Et Et Et Et Cst Cst fu At. cz. szálloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. = Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlított fából, tükrök és kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MARTON-näl BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában), Telefon 80—61. We Különösen figyelmébe ajánlom nagy raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. — 994] EL Et Elet Et Et Et GER Et Cst Est Modern asztalos és kärpitos BUTOROK saját keszitmeny {Dw- óriási választékban kaphatók FÁY ANTAL-nál, butorgyári raktár Telefon 44—71 Telefon 44—71 Obor literje 38 fil, Magyarádi bor. Ujbor literje 33 fil, A szällitäst 50 litertől felfelé az Ujszentannai állomásra szállitva, utánvéttel eszközlöm. Hordókat 30 nrpon belül franco visszaveszek. Árjegyzék ingyen. — Tisztelettel == szölöbirtokos Uj-Szent-Anna (\radm, SIPULUSZ LAPJA Magyarország legkedveltebb — élezlapja, Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. Előfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt Fél évre A Át Negyed évre. . . 1 frt 50 kr Szerkesztőség és kiadöhivatal: Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. Beitz János műesztergályos, dákó- és billiárdgolyó készítő, ká- véházi eszközök raktára és javitómühelye BUDAPEST, VII, Akáczfa-u. 52. TELEFON 81—30. ki Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. Karambol és forditö billiard-asztalok, alpacca I és chinaezüst-áruk, márványasztalok, székek tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrém ek, borkimerö-asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. Löwy R. Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohäny-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a EmETEMEM „RAPID“ borderitő-por Főelárusitó helye: WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohäny-utca 5. --- Page 355 --- 1906. oktöber 20. í VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Alapittatott 1858-ban. Diszokmány Páris. TELEFON 60—55. TELEFON 6055. Tóth István Zao — VII., Nefelejts-utcza 12. (saját ház). U Ajänlja ebédlő-asztalait, mint fordítható PA tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdok I minden nagyságban. — Olcsó árak! BBGBBBBBBHBB0 Pályázati hirdetmény. A Nagykároly—somkuti h. é. vasut csatlakozási állomásán, Gilvácson a vasuti vendéglő 1907. január hó 1-étől 1909. deczember hó 31-éig, vagyis 3 évre haszonbérbe adandó. Az 1 koronás bélyeggel felbélyegzett és „Ajän- lat a gilvácsi vendéglői üzlet bérletére" felirattal ellátott boritékba zárt és a pályázó eddigi foglalko- zását igazoló okmányokkal felszerelt ajánlatok 1906. október 31. déli I2 óráig posta utján ajánlott levélben vagy személyesen a Nagykároly—somkuti h. é. vasut üzletvezetőségéhez Gilvácson benyujtandók. Minden ajánlathoz az ajánlott bér 10%o-a kész- pénzben csatolandó bánatpénz gyanánt. A vendéglő bérletére vonatkozó feltételek a Nagy- károly—somkuti h. é. vasut igazgatóságánál Buda- pesten, (IV. ker., Kigyó-tér I.) vagy az üzletvezetőség- EE YE EE E SE SE EE YEG YESS SEGYEÉGYEGSEGYGYEGYEEGYEGYEGSEGY9EGYGEGTGS E EGSEG SEGGE GT VE SE E E E nél Gilvácson megtekinthetők. Az ajánlattevőkről feltételeztetik, hogy a fel- © © © © Eladö fürdőhelyi szálloda. : tételeket ismerik és magukra nézve kötelezőknek el- © : Több kitüntetés tulajdonosa Többszörös Jury-tag TELEFON 59-23. TELEFON 59—23. MAHUNKA IMR cs. és kir. udv. butorgyáros Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is késziti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. kk kk Mk kk A ht kn ks kk kn ee dd lás EY YE YT GY TE WAY A / t979716/47 4709 9 ww fogadjäk. A kitüzött hatäridön tul beerkezö, vagy bänat- pénzzel el nem látott ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Minden ajánlattevő ajánlatával a pályázat eldön- téseig kötelezettségben marad. A vasuttársaság fen- tartja magának, hogy az ajánlatok között a felaján- lott bérösszegre való tekintet nélkül szabadon választ- hasson, esetleg ujabb pályázatot is hirdethessen. Budapesten, 1906. szeptember 18. Magyarország egyik elsőrangu fürdőhely legszebb pontján (a gyógytéren fekvő, 100 lakószobát magá- ban foglaló nagy szálloda a tulajdonos előrehaladt kora miatt, igen ked- vező fizetési feltételek mellett, szabad kézből eladó. Bővebbet szívességből : 0 10.0.0010 10.10.10 19.10.19 10 0.0.0 10 ‚0. VÄRADY BELA divatäru üzleteben Budapest, IV. Kishid-utcza 9. A Nagykároly-somkuti h. €. vasut igazgatósága. --- Page 356 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA OS Wo 1906. oktöber 20. , ILONA" ARTÉZI VIZ s—— e ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI EGYLET M. SZ- WANNA AN | GYERMEK- ES ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) > Alapittatott 1863. évben 2— Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52—60. Köbánya Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Idei oportó siller eladó. A Hagymássy Károly bortermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölcsönadásával literje WS 34 fillér. Al A bor jóságáról eladó szavatol. Sajt nagykereskedés. JUNG PETER! sagkoroskodese. TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Föüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz. Fióküzlet: VII., Garay-tér 5. szám Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, fözelek-, turista- és va- dász stb. konzervek: Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemü csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés araknak levél vagy sürgöny- rendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czikkek gyorsan és pontosan szállittatnak. rjegyzék kivánatra ingyen. M fh ntes-mester Budapest, Iain nan I N ű man József VIII., Német-utcza 21. sz. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. KRISTÁLT korcsmárosok zü virstliket, Megrendelé- kövesok, vendeglösök teljesittetnek Budapest, Vii., Császári és királyi szabad: jégszekrénygyár. Dob-utcza. 90.. sz. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. Kutvállalattól Budán. NE gyárában V., Pozsonyi-ut 21. Sz. 7A Margitszigettel szemben) kaphatök NEL JSCH ILOSZ ÖDÖN és MARCEL egyszerü, szolid kivitelü, tömör, kemenyfa. we hálószobák. S ésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mósdó; 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnya! 150 forint. D b kivite elher en fényezve 180 forint. mao lady m Egysz erretőrténő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. | Baldöczi-aswänyviz. | BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS N — z r ; ® Sl a v il ig legjobb ásványvize. [s A| bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- S 4.1 m rő il kitüntetve. — Kitünő borviz, © | al 1 gyitve a legkitünőbb üditő ital. mt | a | terne eg n6lkül) häzhoz szällitva 8A A | 8] 26 . | " 9 s velár BUDAPEST. IV., Régi posta: u. 10. sz. (1. em.) 3 z] —————— LE ls | Budapest, VII, A \ baldóczi Deák-forrásvi: vezé: képviselete megszün- t.. ; e ! FÉG, A - | én, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. N Gummi | Nagyobb megrendeléseknél ärengedmeny. Telefon 79-02. | Baldóczi-ásványviz. Í I Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ oriási Uveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza A hatalmas ál tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. 17 krajczár. BUDAPEST, Baross-ter 4, "12505" és Andrássy-ut 74. áruház egyedüli a maga nemében és asztéka, valamint csodás olcsó árai mellett az dők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállitás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő St. Louis 1904 : Grand Prix. "Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával. egy darabból készült — a legjutányosabb . árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. 2500 hektoliter bor legjobb minőségü villányi és pécsi saját termésü ö és uj bor eladó. A borok és az idei termés Villányon és Pécsett megtekinthetők. Levelczim: Teleki Zsigmond szőlőbirtokos Pécsett. --- Page 357 --- 1906. október 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Extra DR? PEZSGŐ PARISLVITAGÁIÁLLUTÁS 1900 A RANYI ERENY BELATINYÄRTHUR WELENCZE Feje úr MUSTÁR (eredeti franczia-mód) valamint kitünő minőségü paradicsom 1 és 5 literes üvegekben vendéglős urak részére kapható ; MOCZNIK L. conservgy. árában Budapest, VIII., Alföldi. utcza 10. sz. A budapesti elsőrendü vendéglősök szállítója. $ ww 55>52>2>> KULCSÁR SANDOR BRONZÄRU- ES CSILLÄR-GYÄR >> : & BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA Il. 9. Fec AJÁNL : világító testeket szállodák, vendéglők, v : °°T kävöhäzak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. }””””$ y részére. — Gázfőzőket, kerti lámpákat. y 3 v v " & A © TELEFON: 25—44. % 2 eSeeeSseceseeSLeLSSeLLLLLSLSESSLELLLLLELLEGELL Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyökér, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszmete, nyári, (kajszin)-- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 800060 hegyi borok 86000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. Da Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. 1 X (E) (DD) | | végre igen fontos szoptató nőknél. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör szent István védjegygyel | a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentösebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer älmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen — Kapható Budapesten minden füszer- é. üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállitja. Budapesti árak: a fog adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, , SERFŐ Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (4 la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és hak-sörét, Kölöntegesség: dupla maláta kösör kökermökban, Nagyobb sörmennyiségel saját iézkocsíjaiba beles | 1 r [ Rheumában stb. sze | sok év óta kipr bált, orvosilag 0 MO elismert, külföl s szabada 1 ® Mmazott magyar találmány hygienikus egészségi Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó rint eddig felülmulhatatlan módon biztosítja a lábn mészetes melegét, a rheumás betegséget helyreállítja, szervezetet pedig me ghüléstől és sok veszélyes beteg óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és nak, czipőimet va vélemé olyanokna megbecsülhetetlen. Lábizzadást rógyit, a vérker gye k enyhítő szere Prc készitője a fe elte al láló és sokféle lábbántalm sikeresen zést € letessé teszi, ennélfogva sok beteg pektus ingyen. Egyedüli RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipői megfelelnek mindama követelmények melylyel az ember egészségét soká megtartja, e minde: 1elk ú Dr. Löffler Emil, 40 év óta működöm Budapesten, VL, Igen tisztelt A ur! Részemre készített érdemelte ki ugy hygienikus, mint kiállítás tekintet fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, F / sérbs "2 ályjzlynéetzlölánáníly ETESEZESELTECÉE€ E Gá rtner Ágoston : elektrotechnikai czikkek raktára $ Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. HM Telefon : 95—33. ? 4 Izzólámpák, „Nerst“-fele lámpák, fog- : lalatok és mindennemü világítási ké- $ szülék és csöngetyü berendezésekhez való anyagok ff" nagy ı 3 >3353395335353355P355333PP3E 233 barz baaba babe raktára. --- Page 358 --- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. október 20. 98 Kézdivásárhely város tanacsától. Sz. 3582—1906. HIRDETMÉNY. Kezdiväsärhely város tanácsa közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező ds VIGADÓT Bi 1907. április 24-től kezdődő 6 egymásutáni évre 1906. év október 20-án d. e. 9 órakor tar- tandó nyilvános árverésen a tanacshäzänäl bérbe adja. Ezen vendéglőhöz tartozik a földszinten ! nagyobb, ! kisebb étterem, ! kávéház és 8 vendégszoba és az emeleten a főtérre nyiló homlokzaton 5 vendégszoba. Az emeleten van még egy állandó szinpaddal ellátott nagy diszterem, mely azonban nem fog bérbeadatni. A vendéglőhöz jár egy nagy istálló, mosóház, téli tekéző helyiség, jégverem, több pincze, padlás s minden egyéb szükséges mellékhelyiség s ezenkivül van ugyanezen épü- letben, egy a főtérre nyiló földszinti bolthelyiség is, mely szintén a bérleményhez tartozik, melyet bérlő esetleg bérbe adhat. Ezen bolthelyiségben jelenleg egy kész ruhakereskedés van. Kikiáltási ár 6000 korona. Ennek 10%-a bánatpénzül az árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes papirokban leteendő. Irásbeli ajánlatokat is elfogadunk, de azért az árverés mindenesetre meg fog tartatni. A városi tanács fentartja magának a jogot, hogy az igért árakra való tekintet nélkül az árverezők között szabadon választhasson. Az árverésre vonatkozó egyéb feltételek a tanácsnál megtekinthetők. Kézdivásárhelytt, 1906. szeptember 22-én. | A városi tanács nevében: Dr. Török Andor, polgármester. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII, Csänyi-utcza 9. sz. Keen Só S ogVetNA szük- árukat. Bors és sőr-szivattyukat, sőr- kizérő-készülékeket 16. nyomást valamint emü rézosapokat t, fémfelirati táblákat art gap apittatott 1880-ban, — HUBERT J. E. POZSONY [OSS SE" Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás ! Elsőrendü, folyékony, száraz DG szénsavat Mil szénsavat Mm ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság I Budapest, IX., Soroksäri-utcza 96, a Budapesti országos kaszinó pezsgője. LL Diadal Sec Képviselő : : (franczia módszer szerint) KUTASSY VINCZE úr ! !EBERHARDT ANTAL M BUDAPEST, V., Arpäd-utcza 9. szám. M pezsgögyäräböl, Budafok. Telefon: Budafok 30. Különlegessegi jegy: --- Page 359 --- 3 1906. október 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA — e zn Jégvermek és hütőtelepek vendéglősök, mészárosok, sörraktärak, tej- gazdaságok és csarnokok stb. részére külső meleg ellen leghatásosabban szabadalmazott parafa-kőlemezekkel lesznek szigetelve. 2 Kitünö bizonyitványok számos kivitelről. Átépitések és reconstruálá- sok alkalmával kérjen részletes árjegyzéket $ és költségvetésta $ $ Szabadalmazott Parafakögyär részv.-társaságtól Budapest, VIII., József-körut 2. m SS ÉL Legkisebb jég és üzemerő-szükséglet, tehát a legolcsóbb üzemfenntartäs. ED Az „Erd6lyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- 23 zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és gyógyborait, o z—eozom——— Megkeresésére készséggel küld árlapot az igazgatóság. w- Pedälos czimbalmok ac kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I, rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak, Képes árjegyzék ingyen. Horváth István műihangszerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, !., Kelenföld. (Saját ház.) SEC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). WM AAN WWW BORHEGYI F.} palaczkozott bor, pezsgő, likőr, : cognac, rum és tea főraktára : BUDAPEST, Gizellá-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. 27 Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. ÉN A A NNNNA = —7 e c WANN TELEFON: 63—70, , PINCZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN > BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e (2 22 ROBICSEK ADOLF 2? © (SS) BUDAPEST. (X) (69) Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. | Árjegyzék ingyen és bérmentve. 4 gy Om— TELEFON: 63—70. szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár — | Alapittatott 1834-ben. Andrenyi Kälmän utödai =— Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vämospercsi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, | továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes | része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. . Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- | től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. | Bormintäk, árjegyzék ingyen. Elönyärajänlatok postafordultával küldetnek --- Page 360 --- 16 : VENDÉGLŐSÖK LAPJA : ! 1906.. október 20. c U 9 | Alapittatott : Telefon 59—06, Alapittatott : $ A világhirü franczia ? 1880. Sürgönycim: Bienol Budapest 1880. ; ————— — | | x un Mm ind déglőben, szällodä- DELBECK & Com | Nélkülözhetetlen ban, intézetekben, ál... stb. P-3 | Hun gária - étzsir . azt a roll reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbráu § | Bien-féle Margarin-vaj tj. meet S 99 : " : 5m friss kókuszdióból készült vaz DE magyarországi főlerakata "ZZ „Bienol” kókusz - zsír tú növényi. — Legelső kitüntetések. Nagy kiadósság és tartósság. CS | Válogatott füszeráruk, min- A bel- és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szállodaíban) intézetek- TE ben és kórházakban állandó alkalmazásban. — Pröbakeppen rendel- + d ü bel- és külföldi jünk egy postacsomagot. ex ennemü bel- és külföldi cse- ! : kj LE BIEN SÁMUEL Kiyapeıy : megék, magyar és franczia § || Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA TP] a pezsgőborok, rum és tea, | — — — — — S RG e liqueurök, sajt, vaj, kassai, Nagy kályhák kávéházak es N sa — — 4 A "4 4 — \ 3 prägai sonka, felvägottak, : vendéglők reszere F " | > ESZES PT patent TÁS tárom ugyazintén konyhasgányek, hus- mm = $! gyümölcsök stb. stb. raktára. br wen wie táblákat minden nagyságban és műkivítelben a BUN legolcsóbb árak mellett. — Használt edény becseréltetik. A 4 A N N s rázás Kálmánnál Sávely József Muzeum-körut 23. BUDAPEST, VII., Kerepesi-ut 72. | Minden időben legjobb minőségü (d borokat ága szállít hordókban és palaczkokban Reiszman Ignácz szőlő nagybirtokos, püspöki "1 uradalmi borpinczészete Vá CZ. ALAPITTATOTT 1856. Környekbeli telefon-szäm: 8. , Tokaj-Hegyaljai borok 2 Ajánlok sajáttermésüű hegyaljai boraimból Szt.-margitszigeti literenként : ! .. d LL] t ." LL uCdITtoviIz asztali bort —.56, 60.—, 70.— és | 80 korona; szamorodni bort: I.—, 1.20, 1.50, 2 és | 6 korona; aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. Hordó rendelésnél olcsóbb. Ajánlok továbbá | borseprüt hig avagy száritott állapotban. — Próba | szénsavval telitett ásványviz. | I | rendelést kérek. 3 Telefon 36—52. » Föherczegi Szent Margitszigeti gyógy- fürdő felügyelősége saját kezelésében | Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. ! (Tokaj mellett). Zemplén-megye. ansyivania Sec \ | Louis Francois & Comp. császári és kir. udvari szállitók. ® Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállitói. AZ] WERT. EZ - szszEEESESZESZEZEZ BUDAFOK. €4££££€££€££€£€ Hors Concours. =— 12 elsőrendü kitüntetés. Z— Főraktár : eg BORHEGYI FERENCZ Budapest, V. ker., Gizella-tér I. szám. | en Vezérképviselőség : RUDA és BLOCHMANN Budapest, V., Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Telefon: FRANCOIS BUDAFOK. új BUDAFOK 15. SZÁM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. --- Page 361 --- Az XXII-ik évfolyam. 21. szám. Budapest, 1906. november 5. ENDÉGLŐSÖK LAPJA („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDÉGLŐSŐK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a „Budapest: kávéház: segédek egylete", a , Szatmár-Németi pinczer- é fejérvári pinczér-egylet", a Szombathelyi kinez betegsegélyző-egylet", a Győri pinczer-egylet“, a Révkomáromi vendéglősök és kávésült ipartássulatat, az ae pinczér-egylet"-nek, a nSzabadkai inczer-2gylet“-nek, az , Aradi vendéglősök és kávésok egyesületé"-nek, az „Ujvideki szállodások, vendé a lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-e let"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok, korcsmárosok és pinczérek egyl :té"-nek ú. nSzékesfejérvári vendéglősök, kávésok és italmérők ipartársulatá"-nak, az , Ujpesti szállodások, vendéglősök és korcsmárosok ipartársulatá"-nak és az Országos pinczér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet", a Győri vendég- lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a , Magyar szakácsok köre"), a , Londoni Magyar Pinczér-Körtt a , Pozsonyi pinczérek és markőrök Egyesületé"-nek A KE HIVATALOS KÖZLÖNYE. E — — — Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. Előfizetési ár: Egész évre . . . 12 kor. Háromnegyed évre 9 ,, - — 1 | Laptulajdonos és fe,elös szerkesztő : | | gk! IHÁSZ GYÖRGY. | Szerkesztőség es kiadóhivatal VII., kerület, Akáczfa-utcza 7-ik szám Kéziratok és előfizetések ide intézendők. Félévre. . . ,. | Evnegyedre . Drága hamvak. | Hazai földben nyugosznak immär | a magyar nemzeti szabadság messze | idegenbe bujdosott dicsőséges halott- Angol vendégek FranGois Lajosnal. Az angol kereskedők, akik annyi szépet és dicséretest mondtak el hazánkról ma- gyarországi látogatásuk alkalmából, meg- A sikerült képen bılröl a harmadik ha- jadon fővel álló férfiuban ismerjük meg a jai: //. Rákóczi Ferencz nagyságos derék pezsgőgyárost Louis Frazgoist, bal- fejedelem, dicső édes anyja Zrinyi látogatták Frangois Lajos budafoki pezsgő- | kezében kalapját tartva, szelid, jóságos Ilona, Thököly Imre király, Rákóczi gyárát 18. Fee mosolylyal árulja el azt az örön et, amelyet iWózset! Bercsényi Miklós, | Eszterházy; | 7797505, a kedves vandégszorető házt- | a Kiváló vendégek fogadása felett érez Sibrik, Csáky Krisztina grófnő hamvai. gazda személyesen fogadta ol vendégeit, Frangois Lajos mindig ki szokott tenni a legnagyobb gondos kalauzolta el Micsoda nevek ezek? Megdobba- nik a magyar keblekben a sziv e dicső történelmi nevek hallatára ! A diszből, a parádés fényből, mely- lyel diadalutján körül vette a hálás nemzet a fejedelmi hamvakat, a magyar vendéglősvilág is kivette a maga részét. Glück Frigyes a , Pannonia" hom- lokzatára óriási" mellszobrát helyez- tette diszes drapériák közé a nagy- ságos fejedelemnek. Hack, Schumitzky, Spalt, Blazsevátz, Edelmanné, Ehm, Petánovics, Stadler, Sziklay, Sprung, Appl, Riegler, Kaszás, Mádai, Leheti, Szücs és Balika stb. stb.. mind, mind nem kiméltek vagyont, költséget, hogy meltökepp áldozza- nak külső fényben és diszben is a haza nagy halottainak. Öröm ég az arczunkon, megnyug- vás ül a sziveinkben, hogy ők immár itt a hazai földben nyugosznak ! őket gyárában és apró cseprőig megmu- | resi fel a pezsgőgyárat, mely különben Hála a mi Istenünknek és dicső- ség azoknak, a kik két százados sziv- sebét gyógyitották be a nemzetnek ! A magyar nemzeti szabadság örök tatott mindent az angoloknak, akik bámu- lattal teltek el a budafoki mintaszerü berendezése felett. Képünk azt a jelenetet ábrázolja, mikor az angol kereskedők csoportja e oudafoki pezsgőgyár egyik épületrészében várja a pezsgőgyár világhirüvé lett. Számtalanszor megvendé- gelte az idegen látogatókat és mindig csak becsülést szerzett a magyar névnek, mert büszkén vallja magát testestől lelkestől kurucz magyar gyárosnak. fénye világitson fölöttük! | fényképész masináját. FANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, valamint József főherczeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállítója. --- Page 362 --- 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 5. cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajänlja a legszolidabbnak elismert gyärtmänyait alpacca-ezüs} HERRMANN J. 2. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819" Kell-e hát sörgyár? A vendéglősök sörgyára kérdéséhez. Az a fölmerült furcsa idea, hogy a ven- déglősök a maguk körében részvénytársasági ılapon gründoljanak egy nagy, uj sörgyérat egyre érdekesebb stádiumba lép. Valóságos mulatságot szerez az a harcz, amely kétféle irányban, külömböző felfogá- | sok és érdekek összeütközéséből származik. | Mi egy részvénytársasági alapon letesi- tendő vendéglős sörgyár eszméjét elejétől fogva helytelenítettük. Se mellette, se ellene állást nem foglaltunk, hisz sem egy, sem más részről semmi érdekünk benne nem volt s ha lett volna is, mi az egyetemes vendéglősség érdekét nemcsak a magunk kicsinyes érdeke, hanem mindenek fölé he- | lyeztük. Ellenben feladatunk és kötelességünk, a mint azt 22 éven át hiven teljesítettük, oko- san és a szaksajtó hivatásához méltóan, őszin- | J tén hozzászólni. minden akczióhoz, mely a vendéglősök nevében indul meg. A jelenben tervezett sörgyárat a hazai ven- déglősök zsebére alapitják. Az egyetemes vendéglősségre számítanak, hogy az majd részvényeket jegyez, fogyasztó is lesz és akkor majd pár millióval fölépül a sörgyár. Ezen idea szolgálatában egyrészről vagyo- nos és komoly emberek állanak, akik jóhi- szemüen cselekesznek, másrészről egyes ér- dekcsoportok, akik magánérdekből akarná- nak gyárat emelni, harmadik részről pedig olyan üres zsebü Walterek és kétségbeesett exisztencziák, akik a Don Quisott szélmalom harczánál komikusabban rugdalódznak, hogy maguknak a sörgyár révén egy kis exisz- tencziát teremtsenek. Nem is komikus, hanem undoritó már az | a könyököles, gorombáskodás és erőszakos- kodás, amelyet a sörgyár gründolásáért egyik szaksajtó organum hibbant elméjű tagja folytat, hogy magának érvényesülést szerezzen. A sörgyár részvénytársaság alapítása min- denképpen képtelen és hiu gondolat. Mert mit gondolnak az ábrándozók, hogy a fönnálló sörgyárak ölbe tett kezekkel fog- ják-e türni a nagy lármával, dobveregetéssel készülő konkurrencziát ? A vendéglősök egyszerüen maguk ellen csöditenek egy nagy konkurrens akcziót, mi- kor részt vesznek a sörgyár alapitásban. 1elyiseget nyitnak meg vendéglőnek, olcsób- jan fogják adni a sört és a vendégek bi- zonyára majd inkább ezeket a helyiségeket fogják látogatni. Ezzel azt értük el, hogy a kontár-vendég- ősök híres sörgyára megbukik, a reszve- nyesek pénze odavész és egy sereg ven- déglős konkurrencziát kapván nyakába, a bukás szélére jut. A jóhiszemű, derék, vagyonos gründolók ichát elszämitottäk magukat. De elszámitot- ták magukat azok is, akik magánérdekből igyekeznek e jó jövedelmet igérő sörgyárat fölállítani. Flór Győző akcziójáról nem is érdemes Mert a sörgyárosok minden utczában tiz | szólni. Ő egy Don Quisott ebben a harcz- ban, aki ellenségnek nézi a szélmalmot és neki ront annak is. Ami az ő kirohanásait illeti, legföljebb csak arra ad okot, hogy egészségi állapota fölött agódjunk. Ha meg- maradt volna a régi mestersége mellett, biztosan boldogabb ember volna. Flór Győző gründoljon Durable-mühelyeket és ne igye- kezzek Napoleonná lenni, mert. Napoleon csak egy volt, aki korzikai ügyvédből vi- lágurrá lehetett. Csak nem gondolja, hogy ő rá fogják bizni milliónyi vagyon sorsának intézését? Csak nem gondolja, hogy a vendéglősség benne látja jövendő boldogulásának Mesiását? Ilyen merész fantáziát csupán beteg elme szülhet. De e rugdalódzás nem csak ko- mikus, nem csak undoritó, hanem bűnös is, mert könnyelműen a szegény vendéglősség zsebére utazik. Gazdag emberekre nem lehet bizni, mert azok — szerinte is — magán érdekből cse- lekesznek és kezükbe akarják kaparitani a gyárat. Szegény embereknek pedig nincs pénzük hozzá. Mit akar tehát Don Quisott ? A szélmalom harczot! . . . Ezért nem helyeseltük kezdettől fogva a sörgyár alapitásának eszméjét. Fölösleges is. Van elég tisztességes sörgyá- runk, amely becsülettel látja el a fogyasztó vendéglősséget. Lucius Licinius Lucullus. — Mozaikok a nagy inyenczről, — Irta Bauer Károly főszakács. A görögök és latinok vallásában a leg- több foglalkozásnak megvolt a maga istene. Igy pl. Mercurius isten a kereskedők, Neptunus pedig a vizeké, illetve a hajó- soké. Ezekhez az istenekhez fohászkodott, ezeknek mutatott be áldozatot a görög, a római, hogy vállalkozásai sikerüljenek. Vol- tak azután kisebb rendü istenek, illetve emberekből az istenek által örök ifjuság- gal megáldott félig istenek, a kik hason- lóan védői lettek egy-egy foglalkozásnak. Igy pl. az örök ifju Ganymedes a legfőbb istennek, Jupit-rnek volt a pohárnoka s egyszersmind az asztalnokok, tálnokok és pinczéreknek védője. A mi korunkban aztán gyakori szokás lett, hogy egy-egy kereskedő, illetve hajós-egylet vagy lap magát Mercurius- nak, Neptunusnak titulálja, a mivel azt akarja jelezni, hogy mintegy ennek az oltalmába ajánlja magát. Sok egylet, lap czimén kivül pecsétjébe véseti e római- görög, részben vallási, részben világi ala- kokat. Ez utóbbit tette a , Magyar Szaká- csok Köre", a midőn pecsétjébe a hires római inyencz és hadvezér nevét és alak- ját felvette, bevésette. A kör nagyérdemü elnöke Palkovics Ede ur gondolata velt, hogy legalkalma- sabb, a kör hivatását már a pecséten is legjobban kifejező dolog az, ha a kör pecsétjére Lucius Licinius Lucullus arcz- képét vési be. S abban a tekintetben is kiváló történeti érzékének adta tanujelét az elnök ur, hogy nem elégedett meg Lucullus közforgalomban lévő képmása reprodukálásával, hanem széles körü nyo- mozást, kutatást végzett arra nézve, hogy hol van meg Lucullus legrégibb, esetleg leghüebb képmása. Erről a legrégibbről akarta-a pecsét részére készitendő képet csináltatni. Az ügybuzgó elnök ur kutatásaiban se- gédkezett e sorok irója is, a mennyiben sikerült kettőjüknek LZucullus-nak egy XVI. századi szobrát felfedezniök, a melyet a szentpétervári hires czári képtárban, az „Ermitage“-ban őriznek. Megszerezték a mellszobor hasonmását s erről való a mi körünk pecsétje. A hasonmásról, illetve a mellszoborról annyit kell megjegyeznünk, hogy az nem egykoru, Lucullus idejéből való szobor. Lucullusröl, a ki a Krisztus előtti első szä- zadban élt, egykoru képmásunk nincsen. A mi körünk pecsétjén levő kép olyan, a milyennek Lucullust a XVI. századi szobrász magának elképzelte. Tehát a kép épp olyan képzeleti, mint a milyenek azok a képek, a hol Zucullus kövér ábrázattal van rajzolva, mintha az inyenczségből meg lehetne kövéredni. Ha azonban igy egyet-mást szóltunk körünk pecsétjében lévő Lucullus képmá- sáról, hadd szóljunk pár szót magáról Lucullus-ról. Mind csupa ismert dolog s mi is csak más, közkézen forgó könyvek nyomán mondjuk az alábbi sorokat. Az emlékezetbe való felidézés növeli az isme- ret biztosságát s ebből a szempontból nem árt, ha elolvassuk a következőket. Lucullus korának, a Krisztus előtti első századnak egyik legjelesebb, legszerencsé- sebb hadvezére volt. De nemcsak hadvezér volt. Élete vége felé megirta emlékiratait, életét, a mely müvei azonban elvesztek. Az iráshoz nyugodt életre volt szüksége, a melyet nagyuri kényelemmel, fény- üzően berendezett Róma melletti villáiban s még hiresebb kertjeiben élvezett is. Mint hadvezér, a ki hadjárataival a római köztársaságnak nagy hasznot hajtott, rop- pant vagyonra tett szert. Mindenütt, a hol hadakozott, mérhetetlen kincseket rabolta- tott el s vitette Rómába, villáiba. Itt aztán másoknak is juttatott e javakból. A római népet többször megvendégelte, irókat és müveszeket pártfogolt. Müveltségével, sze- lidségével, bőkezüségével sok volt a barátja. Igy váltak hiressé lakomái is, a melyek érdekében a legnagyobb áldozatoktól sem riadt vissza. Beszélik, hogy egyszer egy nagy társaságnak olyan ebédet adott, a melyen az egyik husétel csupa pávanyelv- ből készült. Képzelhető, mennyi szegény páva siratta meg e lakomát s ha van be- szédük a madaraknak, talán még most is rebesgetnek róla a pávák egymás közt. Egy másik eset a cseresnye történeté- ből merithető. Lucullus több sikeres had- fáratot viselt Kis-Ázsiában. Egy ilyen al- kalommal Keraszs városában látott olyan gyümölcsöt, a milyen egész Olaszorszäg- ban nem volt. Ez a gyümölcs a cseresnye „Asbestoid“ A legszebb és legtartósabb — Prospektus, minta és árlapok kivánatra ingyen és bérmentve. SAÄTORI, FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszitmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kinítelhen, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek! részére. --- Page 363 --- HANSER 1906. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói Savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. yunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. Ab Ab <& Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. © £ 6 Kapható mindenütt. € © « Telefon 40—97 volt. Egyik lakomája alkalmával feltälal- tatta a gyümölcsöt s ez olyan tetszésben részesült, hogy először Olaszországban, a Krisztus utáni hetedik században pedig már Angliában, Belgiumban, Németország- ban, Magyarországban is termesztették. A gyümölcs neve is Kerasus, Cerasus város nevéből való; ebből a városnévből ered a magyar cseresnye, a német Kirsche is. Ezzel kapcsolatban emlitem, hogy a meggy Európában csak, a XII—XIII. században terjedt el, még pedig Konstantinápolyból. E néhány sorból is látható tehát, hogy a mi körünk pecsétjében lévő férfiu, mint- egy körünk védője, nem arról nevezetes, mintha nagyétü ember lett volna, hanem sokkal inkább arról, hogy hazájának egyik legműveltebb fia, a hazájukért dolgozók egyik leghasznosabb tagja volt. A cse- resnye átültetésével pedig az emberiség történetében is nyomot hagyott. Mindezek alapján Lucullus mindenképpen méltó arra, hogy a , Magyar szakácsok köre" pecsét- jében képmását megörökitse; s hogy e képmás ott van pecsétünkön, ezt első sor- ban kiváló elnökünknek, Palkovics Ede urnak köszönhetjük. Ausztria harcza. Ausztria, amely iparának szabad piaczául Örökre le akarná igázni hazánkat, ádáz gyülöl- ködésében minden eszközzel megrontásunkra törekszik, még a tisztességtelenségtől sem riadva vissza. Valóban itt az ideje, hogy mi is föleszmel- jünk s ajtót zárjunk az osztrák portékák előtt. Ausztriával szemben a legnagyobb erély s a legridegebb visszautasítás álláspontjára kell helyezkednünk; mert ő előtte csak egy czél van, az, hogyan lehet ártalmunkra, mi- ként dönthet bennünket a végső nyomorba. Kitünik ez a következő esetből is: Osztrák szomszédaink állandóan agyarkod- nak a magyar liszt ellen s ahol csak módjuk van rá, mindent megtesznek legnagyobb ex- portczikkünk megrontäsära. Vakmerőségük már odáig ment, hogy hazug és tendenczió- zus hirek kolportálásával igyekeznek nekünk kellemetlenségeket — szerezni. Hir szerint Ausztria több tartományában czédulákat osz- togatnak «Az egészségre káros ma- gyar liszt» felírással, melyben a legkép- telenebb hazugságokat szórják a magyar liszt ellen. A vakmerő hazugságokban kifejti az ismeretlen czikkiró, hogy a magyar malmok lisztjüket kénsavval preparálják. Ezért — foly- tatja a förmedvény — a nép széles rétegeit óva intjük, hogy saját egészsége érdekében magyar lisztből készült kenyeret egyék. Maid tovább: «Ha el akarod kerülni azt a nagy veszélyt, hogy te is sulyos betegségbe essél: nefogyasszälsemminemü magyar lisztből készült árut. Minden gon- dos anya és háziasszony ezentul óvakodni fog a magyar liszt väsärläsätöl» E hallatlan hazugság jellemzi osztrák szom- szédairkat. Ily mértéktelen izgatás mellett valóban időszerü, hogy mi is fölvegyük a harczot az osztrák ipar ellen, melynek ter- mékei az ügyvezető kormány jóvoltából 1917-ig zavartalanul fogják elárasztani az or- szágot. Erre a gyalázatos hazugsázra csak egy válaszunk lehet, az, hogy nem vásárlunk osz- trák ipari czikkeket. Ezt ha más okból nem is, magunkra való tekintetből azért is meg kellene tennünk, mert világszerte köztudomásu, hogy az osz- trák készitmények a legsilányabbak egész Európában. Ne vegyünk drágáért rosszat legkonokabb ellenségünktől a saját kárunkra. Arra nézve, hogy az osztrák iparosok és kereskedők mily lelkiismeretlenek, idézzük egy szakértő czikkelyét a «Magyar Ipar»-böl: «Tessek csak végigsétálni a bécsi előkelő negyed utczáin és méltóztassék meggyőződni, hogy mily kevés a valóban finom uri divat- üzlet. Azok pedig, amelyek az előkelők közé számíthatók, — mily nevetséges kis árukész- lettel vannak felszerelve a budapesti hason- ranguakkal szemben. A választék hiányát talán csak azért nem veszi észre a legtöbb magyar uriember, mert az ezen üzfetekben uralkodó kimért, hideg tönus, az a bizonyos világvárosi fölény, mely az eladó minden hangjából és minden mozdulatából kirí, szinte dermeszüöleg hat a vevőre, ki kalapot emelve az ıdegen eloít — penzeert megveszi azt, amit neki kezébe nyomnak. Lehet, hogy sok tekintetben mögötte áll a mi fővárosunk az osztrák metropólisnak, de a ferfidivat dolgában semmi esetre sem, mert a korrekt angol divat követésében és az ezzel karöltve járó valódi londoni ujdon- ságok felmutatása tekintetében a themze- parti főváros után, még Párist is tulszár- nyalva — Budapest áll az első helyen. De van a nyakkendőnél még több, sokkal fontosabb áruczikk, amelyre a bécsi divat- árus a legnagyobb higadtsággal és minden lelkifurdalás nélkül rányomja az angol bé- lyeget. «London mode» felirat fityeg például nemcsak egy helyen olyan flanell ingeken, melyekről a neutitscheini származás az utcza tulsó járdájáról is leolvasható. A bécsi bel- város egyik számottevő posztókereskedésé- nek emeletmagasságu üvegtáblái mögött reichenbergi vagy brünni utánzatok «echt Englisch» jelzéssel vannak kitéve és éppen- séggel nem ritka az a felirat sem, melylyel a siffongallert «Rein Leinen» gyanánt kinälja. Hogy ezeket a visszäs ällapotokat tollhegyre vettük, nem a féltékenység, vagy az irigység vezetett bennünket, hanem csupán az a meg- nyugtató belső tudat, hogy a férfidivat terén, Budapesten a szolidítás is magasabb fo- kon áll. veudéglósők, pinczérek tehát ne vásárol- junk bew: rongyot, ne viseljük Bécs össze- tákolt ruháit, a mikor a magyar ipar szebbet es jobbat produkál olcsóért. Ki az osztrák iparczikkekkel országból! Magyar- A buzapesti pinczéregylet memoranduma A miskolczi kongresszus szine előtt, Idevonatkozólag egy sajátos esetet is el- mondok. — Hsbruckban egy olyan szällo- dában laktam, amelyben minden folyosón, minden helyiségben sürü egymásutánban fel- bukkanó táblákon figyelmeztették a közönsé- get, hogy ott borravalót sem adni, sem el- fogadni nem szabad. Én azután kisérletet tet- tem, vajjon elfogadják-e a borravalót. És csodálatos dolog, talán életemben több borra- valót nem osztogattam ki, mint ebben a borravalótól mentes insbrucki szállodában, rövid idei tartózkodásom alatt, mert bizony mindegyik a legnagyobb készséggel fogadta el a borravalót. 1 Ami a tanonczokat illeti, ezeknek az ér- dekét én ugy is szívemen viselem és a pin- czéregyesülettel egyetértésben meg fogjuk találni a módot, hogy mindent megtegyünk, ami a jövő generácziónak kiképzésére és fej- lődésére fontos. E tekintetben tőlünk a leg- messzebbmenő méltányosságot várhatják és fogják is tapasztalni. A frakk-kérdésre nincs megjegyzésem. A memorandum egészére nézve előadtam azon álláspontomat, hogy előkészités végett utaljuk a megfelelő tényezők elé. Minden- esetre a legnagyobb melegséggel foglalko- | zunk vele, jó éltá ga hogy vállvetve és kölcsönös megértés mel- lett megtehessük mindazt, ami az ipar ér- dekeinek sérelme nélkül lehetséges, amit az ujkori szocziális irány, a XX. s zad szocziális szelleme megkövetel. Ez elől nem fogunk elzárkózni, számolni fogunk a gyakorlati élettel, a keresztülvihetőség nehézségeivel és minden szempont tekintetbevétele mellett szerencsésen megtaláljuk majd a módot arra, hogy a pinczéregyesület memorandumában | foglalt sok jogos és igazságos kivánalomból teljesítsük és megvalósítsuk azt, ami telje- sithető és megvalósítható, sőt teljesitendö és megvalósítandó önszántunkból is. (Hosz- szantartó zajos éljenzés.) Elnök: Miután többen a tárgyhoz szólani nem kívánnak, azt hiszem, kijelenthetem, | hogy a vendéglősök országos sző- vetségének közgyülése a buda- pesti pinczéregyesület memoran- dumát a legnagyobb jóakarattal és méltányossággal fogadja, annak részleteire nézve azonban nem határozhat, hanem előkészités végett kiadja az igazgató- tanácsnak azzal az utasítással, hogy küldje meg az egyes ipartestületeknek sürgős tár- gyalás és elintézés czéljából és a beérkező jelentések alapján tegyen majd indokolt elő- terjesztést az igazgató-tanács a vendéglősök országos szövetsége legközelebbi közgyülé- sének, amelyet Pécsen fogunk megtartani. (Vége.) ‚ Szállodások figyelmébe! IX, Lion 8. a BRUCK J. HENRIK vas- és rézbutor-gyára — BBUDAPEBSÓST — (saját házban.) Ajänicom dusan felszerelt raktáromat vas- tés rézbutorban olcsó árban és kedvező fizetési feltétellel. Minta raktár: VI, Andrässy-ut 32. sz. --- Page 364 --- A 4 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 5. i igazán jó és i lámit akar venni, az kérjen Herz szalámit! Ezen legjobb hírnévnek örvendő magyar szalámi a legtisztább kezelés melett Azárólag elsőrendű husból készül. Csak az a valódi Herz-féle szalámi, melynek rudja ölompecsettel van ellátva, melyen a gyár védjegye : látható, amire ugy a — rudakban, , mint mint a - . e. IX. ker., Soroksári-ut IG. sz. vá 4, állapotb: ló bevásárlásnal ügyeljünk. Kapható Zi A felvágott. Alaporban való hevásárjásnal ügyeyane. Kira Herz Armin Fiai, Budapest magyar: es olasz szalami-ayar. Megszünt a nyájaskodás. (A , Fogadót" végre megfogadták!) Halottak napján virradóra óriási csoda | történt. Megjelent megint a mi kedves élezlapunk, | a , Fogadó", — akiről a multkor megem- lékeztünk, — és az egész ujságban sehol nem találunk nyájaskodást, handabandázást, hat fontos gorombaságokat és azokat az egyes rovatok közé beékelt érdekes jel- mondatokat és szállóígéket, amelyekben Boros Antal „kidobott maläta-vigecz“, Molnár bácsi az , Orient"-os , fölfuvalko- dott, gőgös, rosszindulatu és korlátolt eszü jellem", Petánovics , lóversenyi ha- szonvágyi élvező" stb. stb. szeresen a , Fogadó" heteken keresztül. A A nagy csodának a derék Flör Győző voltak rend- | minden szämäban | 1 egy nyilatkozatában azzal adja magyaráza- / tát, hogy ezekkel a lecsepült, állandóan agyoncsépelt urakkal kibékült és most már a , kidc nalätavigecz“, a eszü, gőg dás" és a spártai jellemü, szeplőtlen, kiváló Flór Győző között szent a béke. Most már , egy kézre" dolgoznak. Hogy mennyibe kerűlt a lebecsmérelt uj sgeseknek ez a béke, azt nem ku- k, de annyi bizonyos, hogy ezt a bé- st hetekkel ezelőtt megvásárolhatták volna, mert akkor most nem volna a szö- olyan kompromitáló. Flór Győző elég őszintén megmondja, hogy ő jóhiszemü félreértésből csepülte le öket, mert azt hitte, hogy csak a maguk re akarnak dolgozni, mert nem az Ő választották a szervezés fészkéül IgÖSs ) 1S ke irodáját hordóból. Ezért nem kellett neki a ,, maláta"! De igy most már nagyon üdvös és jó a ,ma- láta!" Valóban fordulat! sajnáljuk, hogy ilyen lett a Mert most már nem élvezhetjük többé mohó gyönyörüséggel azokat a válogatott jelszavakat, amelyek még a buskomor emberekből is kiváltottak eg-egy jóizü kaczajt a , Fogadó" olvasása közben. A legujabb számban már mindenki igen becsületes ember. És ez felette unalmas dolog. Mulatságos most csak egy akad benne. Valami Hegyháty Sándor nevü ur magya- rázgat a szellemi vakság káros voltáról, bizonyára saját tapasztalatai alapján — és szól a „Vendeglösök Lapjáról" is. Oh, | csak tessék mulatni! Mi nem haragszunk érte. Mi nem polemizálunk. Mi igen jókat mulatunk Hegyháty Sándor és Flór Győző urakon. Mi egy szóval se ällitottuk, hogy pl. Tóth Endre ur, a néhai kitünő nyugdijin- tézeti taggyüjtő ne volna olyan nélkülöz- hetlen férfiu, aki nélkül a vendéglős-ipar nem érne egy fabatkát se. % Oh, mi megvagyunk elégedve Önökkel! Folytassák kedves uraim, most már mi rajtunk! És hogy ne vádoljanak kenyéririgység- gel bennünket, ime szolgálunk egypár uj szállóigével, helyezzék be a , Fogadó" „korlätolt | legközelebbi számában az egyes rovatok közé pl. ezeket a jelszavakat: „Nem mind boroz, ami Boros". „Jobb ma egy malátagyár, mint holnap egy túzok. , Ki korán kel, részvényt nyer." ,Jobb egy sovány béke, mint egy zsiros perpatvar." „Nesze részvény, fogd meg jól." , Bolond lyukból, bolond szél fúj!" A közönség majd bizonyára megérti és méltányolja az önök önzetlen — őszinte- | ségét! A boritaladóra vonatkozó adatok. Szőlőmivelésünk, mely még alig heverte ki azt a rázkódtatást, a mit a filloxera- vész zuditott rá, ujból válság előtt áll. De mig a filloxera által okozott veszedelem hatása csak fokozatosan egy évtizednél hosszabb idő alatt nyilvánult az egész or- szágban és közben már annak leküzdé- sére szolgáló eszközök is rendelkezé- sünkre állottak, addig a mostani válság összeroppanással fenyegeti egyszerre egész szőlőtermelésünket. Értve alatta az érté- kesitési nehézségek nyomán járó fulpro- dukczió veszedelmét. Tultermelésről beszélni akkor, midőn a szőlővel beültetett terület ma még mindig körülbelül egy negyedével kisebb mint 20 év előtt és mikor ma, daczára az ujonnan telepitett szőlők nagyobb termékenységé- nek, még mindig csak felét termeljük an- nak a bormennyiségnek, mit a régi idő- ben, pedig azóta az ország lakossága is legalább 15 százalékkal szaporodott, clső pillanatra visszásnak tetszik, de a való- : ; N A SE! | ságnak megfelel. és mert kiakartäk csöppenteni a malätäs | Borfogyasztäsa hazánknak az utolsó év- | tizedekben olyan ijesztő mértékben csök- kent, hogy ma az összes európai borter- | melő államok közt (az egy Németország kivételével) a mi hazánkban van a legala- csonyabb átlagos borfogyasztás. Ezért áldoztak szőlőtermelőink ember- feletti munkát szőlőik felujitäsära, ezért fektettek bele egy félmilliárdnál nagyobb összeget — nagyobbára nem is saját kész- pénzünket, hanem kölcsönvett tőkét — szőlőikbe, azért fáradtak, küzködtek, ta- nultak egy évtizeden át, hogy végre ez legyen az igyekezet pozitiv eredménye ? De ezért áldozott a földmivelésügyi kor- | mány is 15 év alatt 17 millió koronát sző- lőink felujitäsära, hogy azon nagy áldozat- | készségének ez legyen a gyümölcse ? Már pedig a dolog ugy áll, hogy tiz- ezerjei a holdaknak, melyek az utolsó 3—4 évben lettek telepitve, még nem termőképesek, a mellett a felujitási buz- galom számos hegyvidéken, de főleg az Alföldön még nem szállott alá, ugy hogy minden valószínüség szerint 5—6 év mulva jó esztendőben a mostani bornak kétsze- rese fog teremni. Mitevők leszünk akkor borainkkal és mily árakon leszünk kény- telenek akkor termésünket vesztegetni ? A kivitel fokozásában nem bizakodha- tunk. A vámkülföldön a franczia, olasz és spanyol olcsó tömegborokkal árban soha sem leszünk képesek versenyezni. Az Ausz- triába való kivitel fokozására sincs kilátá- sunk, sőt örülnünk kell, ha ezt a pi" czot továbbra is a mai mértékben megtart- hatjuk. Ha nem sikerül belföldi borfogyasztásun- kat lényegesen felemelni, ugy az évről-évre szaporodó bortermések mellett még akkor sem lesz szőlőgazdaságunk hasznot hajtó, ha sikerül végre uj bortörvény megalko- tása által a borhamisitást is jelentékenyen korlátoznunk. : V A bor ősidők óta nemzeti italunk. Es nincs még egy terméke hazánknak, mely- nek a világversenyben már a régi időben oly hirnevet lettünk volna képesek sze- rezni, mint épen a bornak. A mellett a szőlőmivelés egyik legfon- | tosabb közgazdasági dgunk. A magyar szőlőben fekvő érték a legalacsonyabb számítás szerint is az egy milliárd korona értékét meghaladja, mig a jelen alacsony évi termések értéke is 120—150 millió korona. közt ingadozik. Nincs még egy mezőgazdasági termény a gabonaféléken kivül, mely annyi évi nap- számot igényelne, mint éppen a szőlő. Egy kat. hold rendes évi megmunkálása körül- belül 80 napszámot követel, tehát a 503.000 kat. hold évenkint több mint 40 millió nap- számot emészt fel. A szölöbirtokosok számát együttesen 430.000-re tette az 1895-i mezőgazdasági statisztika, ezek családtagjaikkal és a bor- vidékeken lakó napszámosokkal együtt, kiknek az év hat hónapjában a szőlő ké- pezi legfőbb kereseti forrásukat, hozzá- , számítva a vendéglősök és borkereskedök, a kádárok, kovácsok, egyéb kisiparosok ujabb tizezreit, a kiknek megélhetése szin- tén a borral szoros összefüggésben áll, bátran mondhatjuk, hogy összesen leg- alább 2—2?/2 millió ember, tehát a lakos- ságnak 10—12%o-a van a szőlőmivelés fel- lendülésénél vagy pusztulásánál közelről érdekelve. De ha ettől eltekintünk is, társadalmi, kulturális és morális szempontok szólnak a mellett, hogy borfogyasztásunk lehetőleg | emeltessek. A bor a legegészségesebb sze- szes ital. Egészségesebb, mint a sör, mely lustit és puffaszt és sokkal egészségesebb, mint a pálinka, mely a fogyasztás ará- nyai szerint gyorsabban vagy lassabban ölő méreg. Mig a mérsékletes borfogyasz- tás az egészséges ember erőit fejleszti, a betegeknek és lábbadozóknak gyógyszerül szolgál, az öregeknek életkedvet ad, addig a pálnka — bár pillanatnyilag talán, az izgatás folytán — ad is erőt, de a munka- kedvet mindenesetre aláássa, az erőket csökkenti, a szellemi képességet megöli, a családi békét feldulja, az embereket bünre csábitja, elzülleszti, a jövő generá- cziót nyomorékká teszi. Már pedig nálunk a borfogyasztás rová- sára a pálinkafogyasztás öltött ijesztő mér- téket s igy az állam fejlődésének, a lakos- ság egészségének legfőbb érdeke, hogy ez az arány mielőbb a borfogyasztás javára billentessék. * Az elmondottak utän vilägos, hogy az államnak elsőrendü érdeke szölötermele- sünk fenmaradása és fejlesztése, a mi csakis a borfogyas:tds emelkedése utján lesz elérhető. Ennek folytán az államnak min- dent el kell követnie arra nézve, hogy ez teakereskedőnél! Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe Vásárolju nk magyar a kitünő és elsőrangu teakereskedést. SCHNITZER MÓR, Budapest, VI., Váczi-körut 9. (Szerecsen-utcza sarok.) Alapittatott 1850-ben. --- Page 365 --- 1906. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 5 HERCZEG TESTVÉREK Wásványviz nagykereskedő szálít legjutányosabb árak és pontos BUDAPEST, Viíll,, JÓZSEF-KÖRÜUT 31 B. TELEFON 53—66. kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. minden tekintetben előmozdittassék, még hogyha áldozatokkal járna is annak ke- resztülvitele. Mint legközelebb fekvő kö- vetelmények lépnek azért előtérbe a bor- italadó leszállítása, a házi fogyasztás adó- mentesítése es a pálinkaadó felemelése, A jelenleg érvényben levő boritaladó bénitólag hat a borforgalomra ugy magas- ságánál, mint behajtásának módjánál fogva. A fogyasztás az országban igen alacsönyra csökkent az utolsó időben és a kereslet hiánya erős nyomást gyakorol az árakra. Csakhogy igy is az árak — daczára, hogy a termelő alig kap valamit az ő boráért — a fogyasztó számára még mindig ma- gasabbak, semhogy ebből kifolyólag le- hetne a borivás fellendülésére számitani. Az ár szabad képződését nagyban aka- dá lyozza a magas fogyasztási adó, mely mint ék verődik a termelő és fogyasztó közé és igy lehetetlenné teszi, hogy a fogyasztó közönség tényleg olyan áron kaphasson bort, mely a kereslet nagyob- bodását idézhetné elő. De azon csekély forgalom mellett, mely ma borban van, a közvetitői hasznot is kénytelenek a ke- reskedők, vendéglősök stb. az egységnél igen magasra tartani, mig megnagyobbo- dott forgalomnäl az is tetemesen volna leszállítható. Azért tartjuk mi kétségtelen- nek, hogy a boritaladó csökkenésével a borkereslet csakhamar ismét rendes ke- rékvágásba jönne és a borárak a fogyasztó számára nemcsak annyival szállnának alá, mint a mennyivel az adó csökkentetnek, hanem jóval többel. De az adó a jelenlegi borárakhoz ard- nyitva oly magas, hogy szinte prohibitiv jellegünek mondható. Ily magas adóval, helyes közgazdasági felfogás szerint csak oly tárgyat szabad sujtani, mely vagy ki- fejezetten luxusczikk és csak a leggazda- gabb közönség keresletét képezi vagy olyant, melynek forgalmát az állam min- denképpen megakadályozni akarja. A legalacsonyabb borárak, melyeket a mult évben fizettek, 10—12 korona közt ingadoztak, vagyis az adó (11—13 korona) ennek egy „alterum tantum“-ja volt. A mennyit a termelő kapott keservesen elő- állított termékeért, ugyanannyi adót is szedett róla az állam. De hát ez szeren- csére ma még kivétel. Vegyük azonban a bor nagy tömegét. Ennek értékét sem tehetjük magasabbra 22—25 koronánál hektoliterenkint, ezt viszonyitva az adó- hoz, kiderül, hogy jelenleg a borok tul- nyomó többségénél az állam csak borital- adó czímen 50—70 százalékkal megdrá- gitja azt az italt, mely hivatva volna mil- lióknak rendes fogyasztásául szolgálni. (Folytatása következik.) Társas reggelik: November 9-én: Pefänovics József étter- mében, , Metropole"-szálloda, VII, Kere- pesi-ut 58. szám. November 16-án: özv. Jahn Edéné ven- déglőjében, VII., Valeró-utcza és Király- utcza sarok. alapon — mel dékok folyósi él a kamat, dij és részjegy mindig csak ei ni = ánál, mely az Wei összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmu k t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyósíttatnak győződjenek meg előnyös felteteleinkröl. Ajánljuk t. 1 irányban szolgál a társulat vezetősége. Jó barátok" összejövetelei. November hó 7-én: Paládi László ven- déglőjében, Eötvös-utcza 41, November hó 14-én: Korl Istvän déglőjében. Orczi-ut 26. November 21-én: Podolccz Ferencz ven- déglőjében, Szerdahelyi-utcza 2. November 28-án: Marchhard András ven- déglőjében, Mária Terézia-tér 1. Deczember 5-én: Kriszt Károly vendég- lőjében, Visegrádi-utcza 5. ven- KÜLÖNFÉLÉK. Házasság. Diszes esküvő volt folyó hó 5-ikén délelőtt 11 órakor a városligeti fa- sorban lévő evangélikus templomban. Pelz- mann Ferencznek, a Pannónia-szálló ven- déglősének leányát, /rézf vezette oltárhoz Lingel János butorgyáros. Násznagyok vol- tak : Glück Frigyes és Ullrich Lajos. A násznép között voltak : Lingel Károlyné, a vőlegény anyja, Lingel Károly, a vőlegény bátyja, Lingel Klára, a vőlegény nővére, Szabady Kálmán, a vőlegény sógora, Sza- badyné Lingel Irma, a vőlegény nővére, Glück Miczi nyoszolyóleány és ifj. Pelz- mann Ferencz vőfély. Simon Miczi nyo- szolyóleány ér Crisfofoli Olvin vőfély, Glück Erős és neje, Brdzay Kälmäy, Brázay Zol- tán országgyülési képviselő és neje, Márkus József, Halmos János, Szuly János, Szuly Aladár dr. és neje, Fiffler Kamill, özv. Singhoffer Ágostonné, Stadler Károly, Éhen Gyuly, Gundel János, Müller Antal, Simon Imre és neje, Spanberger Alajos igazgató, özv. Dréherné, Eisler Miksa dr., Lajos, Paizs Klára, Kaczián lelkész. Gyász a Géczy családban. Gyurkovits Ist- vánné, született Géczy Mária urnő, október hó 25-ikén Budapesten elhunyt. Még egész fiatal volt, mindössze 21 éves, három évig élt boldog házas életet. Temetése nagy részvéttel ment végbe az uj központi sir- kertben. Az elhunyt fiatal urnöben Géczy Kálmán rég időtől fogva közkedvelt mar- gitszigeti főpinczér leányát gyászolja. Lucullusról. Lapunk mai számában Bauer Károly főszakács ir egy rendkivül érde- kes kis értekezést Lucullusról, a kitünő római hadvezérről, a ki lakomáiról histó- riai hírt hagyott maga után, kapcsolatban azon ténynyel, hogy a „Magyar Szakácsok Köre" pecsétjére Lucullust vésette. A ked- ves " értekezés figyelemre méltó vonzó stilusban van irva s írójának nagy tanult- ságára vall, a mire büszke lehet a szakács- testület. Muhr György Budapesten. Néhány éve an- nak, hogy Muhr György, a népszerü fö- városi vendéglős átvette Rákospalotán a volt Csörgey-féle vendéglőt és igy meg- szünt pesti vendéglős lenni. Most örömmel értesülünk, hogy ismét visszatelepedett a fővárosba, a Csengeri-utcza 45. számu házban levő vendéglőt véve személyes kezelésébe. Régi törzsvendégei bizonyára örömmel fogják fölkeresni uj otthonában, mert pompás konyhája és kitünő italai, — János ev. Mátray | ! a Röck Szílárd-utcza | mas Uj vendéglős. Gazda Mihály szaktársunk 10. számu vendég- lőt Albert Viktortól átvette. Igyekvése jó konyhával és kitünő borokkal szolgálni közönségének. amelyre mindig nagyon kényes volt, — soká feledhetlen volt a vendégek előtt. Sok szerencsét! Elhúnyt szülők. Kiss Antal budapesti ven- déglős kartársunkat sulyos csapás érte. Rövidesen ugy édes atyja Kiss Ferencz volt 48-as honvéd 96 éves korában, mint édes anyja, született Borbély Erzsébet asz- szony 72 éves korában jobb létre szende- rültek. Derék szaktársunk gyászában min- denki a legnagyobb mértékben osztozik. Foghuzó vendéglős. Vendéglős-körökben pikáns kis eset fölött anekdótáznak néhány nap óta jóhumeru kedélyes emberek. Egy pesti vendéglősről szól a nóta, a ki a kon- kurrencziában annyira vitte, hogy a hozzá járó vendégeknek ráadásul a legelőzéke- nyebben huzza ki a zápfogát. Egy volt borbély ugyanis az élelmes szaktárs, a ki megunván a szappan habverést, vendéglőt nyitott. A multkoriban egy vendég panasz- kodott neki, hogy napok óta sokat szen- ved az állkapcsában meglyukasodott hatal- zápfoga miatt. Őh, az csekélység, dörgölte össze vörös kezeit vihogva a borbélyvendéglős, ettől igen könnyen meg- szabadítja, t. i. kihuzza. A vendég nagyot nézett : — Hát ön ki tudja huzni ? - Hogyne! Minden vendégemnek na- gyon szivesen. — Azután mennyibe kerülne ? Semmibe ! Kihuzom ingyen. Legföl- jebb megiszik nálam egy liter bort. Gemacht ! Kezet szoritottak és az üzlet meg volt kötve. A következő perczben egy pár ha- talmas ordítás hangzott a vendéglőben és az ófiás zápfog ott volt a tányéron, néhány vércseppel garnirozva. A vendég azonban nem igen hálálkodott, mert a liter borért a borbély vendéglős fölszá- mitott három koronát. A mi pedig ebben fő viccz és a mi valóban szomoru dolog, hogy valósággal megtörtént. Most már még az kel, hogy a tyukszemeket is ki- vágja, a vendégeket megköpülyözze, a keléseket fölmetszsze és akkor bizonyára a legnagyobb mértékben sietnek majd a vendégek étkezni ebben a gusztusos ven- déglőben. Mi ellenben, azt hiszem, nem igen kérünk ilyen kollégákból a vendéglős szakiparban ! Igy mondja el ezt egy ven- déglős kollégánk. Szölöültetes a Székelyföldön. A székely akczió keretébe fölvették az elpusztult szőlő- területek felujitäsät is. Miután ezeknek a te- rületeknek talaja alaposan minden irányban megvizsgáltatott, megkezdődött a telepités. Tavaly 515,000, ez évben pedig 870,000 darab szőlőoltványt engedélyezett a földművelési miniszter székelyföldi szőlősgazdák közötti ki- osztásra. E támogatás mellett egyesek, gazda- körök, egyházak és községek vállvetett igye- kezettel ujitjäk szölöterületeiket s már igen szépen felujitott szőlők tanusitjäk a székely nép szorgalmát és igyekezetét. Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, ho; eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj melynél a kamat, dij ér gy heti időtartamra számíttatik, — a előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- ja. == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18. Felvilägositässal minden --- Page 366 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. novembe: 5. BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. SA Korcsmározó gyerköczök. A gyermekek védelme, a nemzet védelme. Éppen ezért fon- | tosnak tartjuk az egyik győri ujság követ- kező hirét: Nem ritka, sőt sajnos nagyon is gyakori eset, hogy falvainkban a felnőttebb iskolásfiuk a korcsmákat látogatják. A szülők elég ostobán, nem hogy haza parancsolnák az ilyen korcsmázókat, hanem még kinálgat- ják őket és jól mulatnak rajta, ha a szeszhez nem szokott gyermek pajkosságra vetemedik. Az ilyenekből, kik oly korán megszokják az ivók levegőjét, lesznek a korcsmatöltelékek, a munkakerülő csavargók és végre a társa- dalom elzüllött terhei. A jegyző, a pap, a ta- nitó esetleg gazdatiszt vagy a földbirtokos, szóval a falu intelligencziája van hivatva arra, hogy jó szóval, rábeszéléssel elszoktassák a népet a korcsmázástól. A tanitónak egyszers- mind kötelessége is, hogy eltiltsa a gyerme- keket ettől a káros szórakozástól, de sajnos itt nem kutatjuk mi okból — kevés van néptanitóink között, ki ezen kötelességét tel- jesíti. Annál inkább dicséretreméltó, ha kö- zülük egy-egy mégis átérti ezen tényben rejlő nagy fontosságu Pedagógiai igazságot és tőle | kitelhetőleg minden rendelkezésére álló esz- | közzel iparkodik megakadályozni a gyerme- kek korcsmázását. Horváth Jenő dunaszent- páli kántortanitó ez utóbbi lelkiismeretes ne- velők közé tartozik, ami kitetszik abból, hogy a fős büntetés végett 7 apát, kik 12—14 éves is- kolásgyermekeiket korcsmäba — viszik. többi néptanitóknak követendő példaképen említettük fel ezt az esetet, ezzel mutassák meg, hogy nemcsak szóval, de tettel is igazán szeretik azt a népet, melynek oktatásával fog- lalkoznak. A Táncztermeiak gyors és olcsó tisztítása. Kipróbált dolog, hogy a tej mint tisztitószer is elsőrendü. Ha olajjal van a szoba | padlója beeresztve, vagy festékkel be festve, akkor egyszerű módon ugy le- het simävä, fényessé tenni, hogy egy kis tej- jel kenik be. Jó erre a czélra a fölmaradt s használhatatlanná vált tej is, de a jó tejtől | még sokkal szebb és fényesebb lesz a padló. A tejet nem kell az egész padlóra feltölteni, hanem csak egyes helyekre s onnan aztán széjjel kell kenni végig a padlón. A szét- kenés után a padló mindjárt olyan sima és fényes lesz, mintha ujonnan be lenne eresztve. zolgabirói hivatalnál feljelentett meg- | 1 Első Leánykiházasitásó Egyesület m. sz. Ez év | októberében 1,565.900 korona biztosítási ajánlatot | nyujtottak be és 1,324.000 korona értékű köt- | vényt állítottak ki. Biztosítási összegek fejében | 110.182 korona 92 fillért fizettek ki. 1960. január 1-étől október 31-ig bezárólag 13,098.600 korona értékü uj kötvényt állítottak ki. Biztosított ősz. szegek fejében az 1906. évben 884.040 korona 15 fillér és az intézet fönnállása óta 11,049.944 ko- rona 45 fillért fizettek ki. Tejes étkek készitése. Tejleves. Két tojással s vizzel gyurt | tésztát jól kidolgozunk, de nem nagyon ke- ményre. Gyurás után késfok vastagságura kinyujtjuk, belisztezzük s éles késsel szalma- liter forró tejben megfőzzük s tálalás után megsózzuk. (Előbb nem, mert melegen a tej megturósodnék a sótól.) Habart gyümölcsleves. A gyü- | mölcslevesek mindenikét tejfellel kell meg- habarni. Tejfeles tormamártás. Nyolcz sze- mélyre forrni teszünk fél liter vizet s meg- reszelünk minden személyre egy-egy ka- nálnyi tormát. Ezt felforraljuk egy kis czu- korral és sóval. Ezután meghabarunk minden személyre számítva egy-egy kanál tejfelt egy | kis liszttel s ezt elkeverjük a meleg tormás vizzel. Puddingokra és tälbaföttekre való tejmártás. Egy liter jó édes tejet forraljunk fel egy darab vaniliával. 10 tojás- sárgáját 10 kanál porczukorral keverjünk el jól vagy egy fél óráig. Ekkor a forró tejet öntsük a czukros tojás közé és sodröfäval | keverjük folytonosan. Amikor a tälbaföttet vagy puddingot a formából kiboritjuk, akkor öntsük köréje a folyadékot. Tejfeles tälbafött. Félliter igen jó sürü tejfelt tegyünk mély tálba, keverjünk közéje 6 kanál porczukrot, 6 tojás sárgáját., fél czitromnak reszelt héját és 6 kanál lisz- tet. Mindezt kavarjuk fél óra hosszat habosra s csak azután keverjük belé a 6 tojás fehér- jéből keményre vert habot. Egy formát meg- kenünk vajjal, behintjük zsemlemorzsával s a tejfeles tésztát a kikent formába öntjük. Most mérsékelten meleg sütőbe teszszük. Egy óra alatt szépen keresztül sül. szál szélességre metéljük. Ezt a tésztát két | Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutányosabb árakban HORVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó gyára. | Magy. kív. törv. bejegyzett erg Árjegyzéket és bővebb értesítések bérmentesen. TELEFON 95—3i. Keményitős tälbafött. Egy liter te- jet egy kis vaniliával s 6 kanál porczukorral felforralunk. Mialatt a tej felforr, egy tálban 10 deka buzakeményitőt feloldunk 12 kanál hideg tejben. Mikor a tej forrni kezd, foly- tonos kavarás közben csurgassuk bele a fel- higitott keményitőt. Ha a tej megsürüsödött, bele teszünk 10 deka tiszta mazsolát s ezt is elkeverjük. Egy formát megnedvesitünk egy kis vizzel s csak azután töltsük bele a keményitős tésztát, amelyet jégre vagy hi- deg helyre kell tenni. Tejbefőttrizs. Két liter tejbe vessünk 12 deka czukrot, egy kis vaniliát és 25 deka rizst. Ezt főzzük meg, s tálaljuk be vagy fa- hajas czukorral vagy reszelt csokoládéval. Tejbefőtt dara. Egy vagy két liter tejet — aszerint, amennyire szükségünk van — tegyünk fel forrni czukorral s egy kis sóval, s amikor forr, főzzünk bele folyto- nos kavarás közben annyi darát, hogy tul- sázosan sürü ne legyen. Ha jól felforrt, tá- laljuk be azonnal, különben nagyon meg- keményszik. Erre is fahajas czukrot vagy reszelt csokoládét hintünk. Tejbefőtt laska. Egy kiló lisztből gyurt tésztából vágjunk gömbölyü laskát. Ezt főzzük meg 3 liter tejben, amelybe előbb beletettünk vaniliát, czukrot s egy darab va- jat. A tésztát folytonos kavarás közben addig főzzük, amig csak mind el nem itta a tejet. Ha megfőtt, egy vajjal kikent, zsemlyemor- zsával behintett formába öntjük, közé hin- tünk tetszés szerinti mennyiségü mazsolát s gyors tüznél megsütjük. Tálaláskor vaniliás czukrot hintünk a tetejére. Hideg gyümölcsös rizs. Egy liter tejbe főzzünk bele 6 bádogkanál finom rizs- kását s egy kis czukrot. Ha a rizs megpuhult, tegyük hülni. Két deczi habtejszint felverünk habnak, annak egy részét kavarjuk el a ki- hült rizszsel, amelybe beleszeldelünk egy ke- vés belőtt gyümölcsöt. Azután üvegtálba tesz- szük, a többi habbal bevonjuk a tetejét és ujra feldiszítjük befőtt gyümölcscsel. Turós torta 11 deka vajat keverjünk el habosra, adjunk bele 6 tojás sárgáját, 15 deka czukrot s ezzel keverjük tovább. Te- gyünk méz hozzá 12 deka hámozott, örlött mandulát, 12 deka szitán áttört friss tehén- turót, 6 tojás kemény habját s 1—2 kanál szi- tált zsemlyemorzsát. Kikent, kimorzsázott tortasütöben 1 órán át csöndesen sütve, hi- degen, meleten egyaránt jó étel. mohai Ágnes-forrás AGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, ! 6 Pp Felhiväs a szaktársakhoz! ugy sem, ha a magyar vendeglösök töme: | A 1 minden fajbeli borral alkalmazható, mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk! Itt az idő hogy mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 dozuläsät, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTARSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai äsvänyvizeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és bor wiz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-ső rendü szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ge pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- i j hogy nem is hasonlítható ama Il-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktársak | Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálatába mindannyian. ásványvizzel szemben a --- Page 367 --- 1906. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipóczi Lithion-forrás Salvator kitűnő sikerrel használtatik vese-, húgyhólyag- és köszvénybántalmak ellen, húgy- dara és vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainál. Hugyhajto hatású! Vas 3! Könnyen emészthető ! Kapható ásványvizkereskedésekben vagy a Salvator-forris igazgatóságánál Eperjesen Csirameates ! Nyilatkozat. A , Kristály" ásványvizet kétféle czélból szok- tam rendelni: egészséges. üditő italul és mint gyógyvizet. " Mint üdítő ital bakteriummentessége, tisztasága és kellemes izénél fogva ugyszólván ideális; de mint gyógyviz is teljes mértékben kiérdemelte megelégedésemet. Ígen jó szolgálatot tett a légző- szerv hökhurutos bántalmainál, gyomorhurutnäl, valamint vese- és hólyagbántalmaknál. Dr. Mátray Gábor gyakorló orvos, v. egyetemi tanársegéd, a vegyi górcsövé- szeti laboratórium tulajdonosa. Budapest, VI.. Andrássy-út 60. S90000800000000000 i Több nyitott és csukott omni- Omnibusz. buszkocsik, melyek leginkább fürdőhelyekre alkalmasak eladók. Bővebbet a tu- lajdonosnál ; Budapest, VIII., Magdolna-utcza 4. BORHOZ LEGJOBB! Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az Arpäd-forräsnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telítésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: J1I., Lukács-utcza 2, Telefon 79—78, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. NEMCSAK MIHÁLY vendéglője Budapest, V., Lipót-körut 21. sz. (Koháry-utcza sarok.) Vidéki közönségnek a legalkalmasabb gyül- helye, a nyugati pályaudvar közelében, Saját termésü kitünö borok. — Jó magyar konyha, olcsó árak. Fiók-üzlet: Szabadsäg-ter 5. sz. vagy Váczi-körut 40. szám. Szepességi lenipar! Szepességi lenipar! Wein Károly és Társai vászon- és asztalnemü-gyärosok. Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazär épület.) Ajänljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemü, törülköző, törlő-, csemegekendő és minden e szak- mába vágó gyárt- mányainkat. — jegy gyel látjuk el. ELT " 9 4 Szállodai fehér- nemü berendez6- sekről költsegve- téssel szolgálunk. tem zurat® DOCGDOEOKDODOOOODEKBI Vendéglő bérbeadás. Szeged belváros legszebb pontján eddig „Pilseni sörcsarnok" alatt ismert elegánsan berendezett igen forgalmas vendéglő 1200 hl. évi sörforgalommal bérbe adandó. Bővebb értesités nyerhető a Dreher Antal sörfőraktárában Szegeden, Polgár-utcza II. Egyesült czeglédi szöllösgazdäk boreladási társasága Czegléd. Egyenlösiti és bepinczézi és áruba bocsátja a termelők tisztán kezelt legkitűnőbb borait. Nyilvän- tartja és közvetíti ezentul az egyes termelők magán pinczéiben sajátkezüleg gondozott boraikat is. Különösen előnyös szövetkezeteknek és ven- déglősöknek a nálunk való bevásárlás, mert egész éven át egyforma és akármilyen nagy tömegben folyton egy és ugyanazon bort kaphatják. Ezuttal áruba bocsátjuk a legkitünőbb siller szinü , Kadarka" és zöldesfehér „Ezerjö“, ,, Rizling" stb. fajokat is, melyek több waggon vételénél igen mérsékelt árban kaphatók. Levél- vagy sürgönyczim : Egyesült szőlősgazdák társasága Czegléd GOOO0OXE0R0 500000000 DOCAAOKDOOGEODOEER00E Felvinczen egy ujonnan épült emeletes termekkel és négy vendégszobából álló vendéglő italméréssel különálló közönséges pálinkamérő helyiséggel November hó !5-töl bérbe adandó. Értekezhetni az Előljárósággal. Közgyűlés. Az „E'sö magyar részvény serfőződe" t. cz. részvényesei ezennel tiszteletteljesen meghivatnak a folyó évi november hó 17-én délelőtt 10 órakor a társaság VIII., Eszterházy- utcza 6. számu saját háza első emeleti irodahelyiségében tartandó .. .... X XXXIX. rendes közgyülésére. Tárgy : 1. Az igazgatóság évi jelentése, a felügyelő-bizottság által megvizsgált mérleg előterjesztése, a kifizetendő osztalék meg- ällapitäsa és a felmentvény megadása. — 2. Mendil István-féle alapitványnak felvétele a társulati alapszabályokba. — 3. A tár- sulat nyugdij-szabályzata 9. §-ának módosítása. — 4. Egy igaz- gatósági tag választása. 5. Egy felügyelő-bizottsági tag választása, WS Azon t. cz. részvényesek, kik szavazó jogukat gyakorolni akarják, sziveskedjenek részvényeiket, azok szelvényeivel együtt, az alapszabályok 13. §-a értelmében legalább két nappal a közgyülés előtt, a társaság pénztáránál (VIII., Eszterházy-utcza 6. szám I. emelet) téritvény ellenében letenni, hol a felügyelő-bizottság által megvizsgált és helyben- hagyott mérleg, valamint az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentései, nyolcz nappal a közgyülés előtt a részvényes urak rendelkezésére állanak. Budapest, 1906. október 31-én. Az igazgatóság. --- Page 368 --- a 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA " ; 1906. november 5, —— —— EL DOGS GY OH O0D-H9(90- Lippa nagyközség Előljáróságától. Hirdetes. 6 Árverési hirdetmény. | | | | | A fehértemplomi , Társaskör" a wen- pályázat utján tölti be. Alulirott községi előljáróság részéről Lippa nagy- déglősi áilést 1907. év január hó 1-vel község képviselőtestületének folyó évi 188/906. kgy. 3 7 9007993993999955009992 A vendéglős javadalmazása: 3 lakószoba, konyha, kamara stb; mellék- helyiségek; 1 kis korcsma. A kör helyiségében kártyapénz szedése. A kör helyiségében étel és ital felszol- gálási jog. számu határozata folytán ezennel közhirré tétetik, hogy Lippa nagyközség tulajdonát képező József főherczeg czimü szálloda AM Lıppa nagyközség tanácstermében folyó 1906. évi november hó 26-án délelőtt 9 órakor tartandó árveré- A vendéglős kötelessége: 520 korona biztosíték letevése. A kör összes helyiségének fütése és világitása; tisztán és jókarban tartása és a kör tagjainak pontos és gyors kiszolgálása. A , Társaskör" jelenleg 144 tagot számlál, helyisége 2 terem és I kis szobából áll. A közelebbi feltételek megtudhatók a kör gazdasági igazgatosägänäl, hova is a komoly ajánlatok folyó év deczember 10-ig irásban beadandók. © Fehértemplom, 1906. évi november 1-én. o) Az elnökség. Utánnyomás nem dijaztatik, 1 VE AAN — base O | Kézdivásárhely város tanäcsätöl. Sz. 3582—1906. HIRDETMÉNY. Kézdivásárhely város tanácsa közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező ÉGE VIGADOT Bi sen 1907. évi julius hó 1-étől számítandó 6 (hat) egymásután következő évekre ae bérbeadatni fog. A Kikiáltási ár az eddigi bérleti összeg, vagyis 7308 korona, azaz hétezerháromszáznyolcz korona. Az árverési feltételek Lippa nagyközség jegyzői irodájában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. DO H0HIH30H30930999 Lippa, 1906 október hó 30-án. Szävits > Cyan (P: H) Mindi józsef biró. 1907. április 24-töl kezdődő 6 egymásutáni évre 1906. év november 20-án d. e. 9 órakor tar- tandó nyilvános árverésen a tanácsházánál bérbe adja. Ezen vendéglőhöz tartozik a földszinten I nagyobb, | kisebb étterem, | kávéház és 8 vendégszoba és az emeleten a főtérre nyiló homlokzaton 5 vendégszoba. Az emeleten van még egy állandó szinpaddal ellátott nagy diszterem, mely azonban nem fog bérbeadatni. A vendéglőhöz jár egy nagy istálló, mosóház, téli tekéző helyiség, jégverem, több pincze, padlás s minden egyéb szükséges mellékhelyiség s ezenkivül van ugyanezen épü- letben, egy a főtérre nyiló földszinti bolthelyiség is, mely szintén a bérleményhez tartozik, melyet bérlő esetleg bérbe adhat. Ezen bolthelyiségben jelenleg egy kész ruhakereskedés van. Kikiáltási ár 5600 korona. Ennek 10%-a bánatpénzül az árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes papirokban leteendő. Irásbeli ajánlatokat is elfogadunk, de azért az árverés mindenesetre meg fog tartatni. A városi tanács fentartja magának a jogot, hogy az igért árakra való tekintet nélkül az árverezők között szabadon választhasson. Az árverésre vonatkozó egyéb feltételek a tanácsnál megtekinthetők. Kezdiväsärhelytt, 1906. november 1-én. A városi tanács nevében: Dr. Török Andor, polgármester. mm --- Page 369 --- 1906. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9. Modern asztalos és Kärpitos BUTOROK Magyarádi bor. áz : : saját keszitme: WD ó é N 1 Áss óriási választékban kaphatók | A szállítást 50 litertől felfelé az U szentannai állomásra szállítva, FA -ná Ari 5 | utánvéttel eszközlöm. Hordókat 30 nrpon belül franco visszaveszek. Y ANTAL-näl, butorgyári raktár | egyett ingyed e ssactettel Telefon 44—71 Budapest, Ujviläg-utcza 6. sz. Telefon 44—71 | IFJ. ADELMANN FERENCZ A ES AR )-Szent- Anna dridm SIPULUSZ LAPJA cn Budapesti de Elddó a központi tejesarnok szövetkezet | pendéglő és kávéház Budapest VII., Rottenbiller-utoza 31. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- | [Magyarország legkedveltebb — élezlapja. rizált tejet, dr. Székely- -féle gyermek- A | [/Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. tejet, doboztejet, doboztejszint. fogyasztással, azonnal átvehető. — | , ! Előfizetési ár: Egész évre . . . 6 frt diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 I A Negyöd ő me. . . 1 írt 50 kr saját kezelésben álló fióküzletek a város EEG ell minden részében jómenetelü nyári és téli üzlet, kaszinóval egybekötve, erős ital- Bővebb értesitést szivességből Szorkesztöseg és kiadöhivatal: Heller Vilmos Peczelen (Pest m.) Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. fagylalt, jegeskávé, hidegké- A — em | zitmények előállításánál a jé Iparsó sózására valamint hütőkészüt OOEOEOEOOOEGREOGO0O09EC Törvényesen megengedett lekekhez, Minden felvilägosı- tást és értesitést szóbeli vagy irásbeli ker- anyagokból álló Ak dezösködesre dijmentesen nyujt > "1 A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége I At. cz. szälloda-, ven- borderitő szer a ememer BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. = — déglő- és kávéháztulajdonos „RAPID“ .. urak szives figyelmébe. “Zi borderitő:por Főelárusitó helye: p [3 4 chinai ezüstäruk, märvänyasztalok, sze- WATTERICH A.-nál kek tömören hajlitott fából, tükrök és Budapest VII Dohány-utoa ő 1 ." A . kávéházi kaszák, jegszekrények, borkimérő 2 a . - S asztalok és sörkimérő készülékek uj és ! —.— a : használt állapotban a legolcsóbb árakon. K Kávéházi, vendéglői berendezések s: 7 7 | alkalmi eladása és vétele. GLUCK MARTON- nál Karambol és forditó billiard-asztalok, alpacca BUDAPEST, HAJÖS-UTCZA 17. SZÁM. ] Beitz Já anos billiárdg i és chinaezüst-áruk, márványasztalok, székek | PP PP: tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, (Saját házában). Telefon 80—61. véházi ra és javitör mühe ye borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek SAE m ! " uj és használt állapotban a legolcsóbb § W25- Különösen figyelmébe ajánlom nagy R. BUDAPEST, 1 A VII, Akáczfa - u. 52. árakon. Lö ; ; ; WO ao WY raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- TELEFON 81-30. Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA BUDAPEST, Dohäny-utcza 25. (Nagy- diófa-utcza sarok). házi és szállodai fehérnemüekben. "Zi A valódi RIESSNER-féle S folytonégő kályhák X szabadalmazott biztonsági szabályozóval a jelenkor legelegánsabb és legjobb kályhái. A kályha egyszeri betüzeléssel az egész télen keresztül ég, miáltal a mindennapi begyuj- tással járó költség és fár.dtság meg lesz takaritva. L átható tüz. Állandóan egyforma meleg, külünösen a szoba alsó rétegeiben. — Nagy tüzelőanyag megtakaritás, miáltal a kályha értéke már az első télen visszatérül. Hasonló szerkezetü és szabályozóval ellátott folytonégő cserépkályha betétek a legjobbak a világon. Ábrával ellátott árjegyzék kivánatra ingyen és bérmentve. Raktár és egyedüli elärusitäs: RINGEISEN TESTVÉREK czégnél UDAPEST, V. KER., HOLD-UTCZA 21. SZ. Cserépkályha betét. Folytonégő kályha. --- Page 370 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 5. zZ BET! kut bérlői. TE L EFON 5C—72, hentes-mester Budapest, Najman József VIII., Német-utcza 21. sz. Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- : Artesin” | | ELSÖ LEANYKIHÄZASITÄSI | EGYLET M. SZ: KFZ AYANÚ . GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET ‚ Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) 2—13 Alapittatott 1863. évben 2—1 Első magyar részv. serfőzde Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52—60. Köbänya Városi iroda: VIII., Eszterhäzy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, Vil., Dob-utcza 90. sz. Idei oportó siller eladó. Hagymássy Károly bortermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölcsönadásával literje WS 34 fillér. Aa A bor jóságáról eladó szavatol, Sajt nagykereskedés. sajt-, vaj- és csemegs- J U N G PET E R áru nagykereskedése. TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz Fióküzlet: VII., Garay-tér 5. szám Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és va- dász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemü csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgöny- rendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czíkkek gyorsan és pontosan szállíttatnak. Árjogyzék kivánatra ingyen. KRISTÁLY | természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely szénsavval telittetik, Az emésztést elősegítő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes. szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő pontosan teljesíttetnek. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. NEUSCHLOSZ ÖDÖN és MARCEL Kutvállalattól Budán. — St. Louis 1904: Grand Prix. gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók egyszerü, szolid kivitelü, tömör, keményfa 8 hálószobák. Szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 150 forint. Diszesebb kivitelben fényezve 180 forint. jutnod son nono Egysz erretőrténő nagyobb megrendelésnél megfelelő engedmény. I Baldóczi-ásványviz. ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) | vagy pinczertäska (aprö- és ezüstpenz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállításon aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünö borwiz, borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. liternek ára (üveg Test házhoz szállítva 181. , Hal 20T :: BUDAPEST, IV., Régi postas -u. 10. sz. (1. em.) A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- vén, Baldóczi-ásványviz "ZIAÁURASE-IZISOPJEg 5 BALDÓCZI „DEÄK“FORRÄS azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, "17525" és Andrássy-ut 74. sarkán) TELJES KONYHABERENDEZÉSEK MOSÓKONYHA BERENDEZÉSEK KÉZ- ÉS ERŐHAJTÁSRA, PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖ- ' ZÖK NAGY RAKTÁRA JUTÁ- NYOS ÁRAKON A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 1. 17 krajczár. John-féle telített gőzűmosógép, mellyel a megtakarítás idő, pénz és anyagban 75% GEITTNER ÉS RAUSCH czégnél BUDAPEST, VI, ANDRÁSSY-UT 8. SZÁM --- Page 371 --- 1906. november 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Alapittatott 1858-ban. Diszokmány Páris. TELEFON 6055. ? TELEFON 60-—55. Tóth István — BUDAPEST — VIL, Nefelejts-utcza 12. (saját ház). Ajänlja ebédlő-asztalait, miat fordítható tekeasztal; ugyszintén gyermekbilliárdok minden nagyságban. — Olcsó árak! Több kitüntetés tulajdonosa Többszörös Jury-tag 5 TELEFON} TELEFON be 7 . 4 59-23. 59—23. SK RT S SEL, MAHUNKA IMRE " cs. és kir. udv. butorgyáros Nagy választék modern butorokban BUDAPEST VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is kesziti, amelyek nálunk eddig ismeretlenek. Ágy EGGY YE YEEGYEGYEGYG EGY TETEGYGYEGYETE YTEGYE E EGYTY e ww Legujabb amerikai rendszerü sörhütő es kimérő szekrények (bor és ásványviz hütésére is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegőnyomással: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. e Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. "Ba Árjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifon-szikvizgep, amerikai sör-, borhütő és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII., VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. ka d d BA ki Az dt eti A A A Md Mt d Mad kk A we... Csemege-szőlőt nagyszemüt, legnemesebb fajokból öt- kilós postakosárral 3 koronáért; szagos muskätszölöt 4 koronáért; császárkörtét, szép példányokat, 4 koronáért; legneme- sebb vajóncz-körtét 5 koronáért; asztali almát, remek példányokat, törökbálinti, © aranyranett, bör, batul, szercsike, avagy [ee] rozmaring-fajokból 4 koronáért ötkilós © .-. postakosárral szällit utánvéttel .°. & 1! Busetto Malvin gyümölcskereskedő Budapest, IX. kerület, központi vásárcsarnok, [A Vasuti megrendeléseknél előnyárak. >. --- Page 372 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA (eredeti franczia-mód) valamint kitünő minőségü paradicsom 1 és 5 literes üvegekben vendéglős urak részére kapható: MOCZNIK L. conservgyárában Budapest, VIII., Alföldi-utcza 10. sz. [ , Y KULCSÁR SÁNDOR] : BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR »>>>$ BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA II. y w AJANL: világitó testeket szállodák, vendéglők, y posW kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. Zöldség és gyümölcs ! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 200800 hegyi borok 9000 t első forrásból kaphatók készpénz vag mellet [4 LANG NAÁNDOR-nái EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. y utánvét A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelű csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle längzökat stb. stb. "5 Légszeszberendezések a mellett eszközöltetnek. szolgáló legmérsékeltebb árak A budapesti elsőrendü vendeglösök szállítója. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr , Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör Szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik fegjelentősebb vivmánya, Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital egyszersmind kitűnő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege üzletben. A v.dékre a serfőzde maga szállítja, — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mároziusi-, kiviteli märcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Különtegeszég: dupla maláta kösör kökersékban. Nagyobb sörmennyiségel saját jégkocsíiaiban szali t | Uj gyógymód! hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddig felülmulhatatlan módon biztositja a lábnak egyenes, ter- mészetes melegét, a rheumés betegséget helyreállitja, az egészséges szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatásuknál fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- pektus ingyen. — Egyedüli készitője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipői megfelelnek mindama Fövetelmänyeknek, melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — Dr. Löffler Emil, 40 év óta működöm Budapesten, VI, Uj-utcza 19. szám. Rheumában stb. szenvedőknek sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu Igen tisztelt Rytkó ur! Részemre készitett egy pár = Szálloda = elhalälozäs folytän 1907 január hó 15-től bérbeadó. A feltételek és egyéb részletek iránti kér- dések a tulajdonos pénzintézethez intézendők. CSONGRÁD VÁROSI TAKARÉKPÉNZTÁR. Z 1 - : [11 „Erdelyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szállítók "KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünö minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. ú6-.- Pedálos czimbalmok = kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay ezimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készítésű húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. ! ; Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. - Képes árjegyzék ingyen. Horváth Istwän műhangszerész, József főherczeg udv. szállítója. BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). TÖRLEY JÓZS AT" VIVOTT YVVYVYGYVTYS BORHEGYI F. AB e > palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizellá-tér 1. ez. (Haas-palota), Ajänlja_a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belfőldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetmek. L el — 7 € TELEFON: 63—70. TELEFON: 63—70. PINCZEFELSZERELEST mn > BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár. | 99 ROBICSEK ADOLF © (c (Ss) BUDAPEST. (= © Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Rlapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámosnércsi saját tulajdont képező 200 holdas szölötelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van ag abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 376 --- 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA ; 1906. november 5. : 9 | Alapittatott : eto Telefon 59—06, | 93 | Alapittatott : : A világhírü franczia en A A Sera kek áll edz zén : Nélkülözhetetlén fe Lin elb. élt. DELBECK & som H un g ária A étzsir teljesen lin a legfinomabb disznözsirt. : A ya gr a. H = 1 A : telje: felel finom reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu Bien-féle Margarin-vaj kéjes neue 2 fon | ; úg n ir friss kókuszdióból készült va- Da magyarországi fölerakata "Zr „Bienol” kókusz- zsir . ús növenyzsir. =—— a A” | Legelső kitüntetések. Nagy kiadósság és tartósság. mm Ye] ‚vr Välogatott füszeräruk, min- | A bel- és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szállodaiban, intézetek- heg mmm m—— | ben és kórházakban állandó alkalmazásban. — Próbaképpen rendel. N} e] € di | jünk egy postacsomagot. el [A dennemü bel- és külföldi cse- § | £ tá E 5 1 | BIEN SÁMUEL Yeyanazı p = D megék, magyar és franczia | Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA 7. ta Al A : . s — 7 -— a pezsgőborok, rum és tea, § | — - E — Pal : z z Ex AL Ur z 9 ligucurök, sajt, vaj, kassai, Nagy kályhák kávéházak es N — [mm] (A rá z Va == m 3 prágai sonka, felvägottak, vendéglők reszere x DAN DE patent Krén-kályha raktáron, ugyszintén konyhaedények, hus- A 9 an VIG ss 2 vágógépek elismert a legjobb m ben. Továbbá szállit mm = gyümölesök stb. stb. raktära. zománcz ezi táblákat minden na gban és mükivitelben a legolcsóbb árak mellett. — Használt edény becseréltetik. Sávely József BUDAPEST, VII., Kerepesi-ut 72. Bräzay Kálmánnál €) Muzeum-körut 23, Cs j Minden időben legjobb minőségü Tokaj-Hegyaljai borok I SRANAANANANANANG i « 1 [1 borokat « A [4 Ajánlok sajättermesü hegyaljai boraimból | [4 Szt.-margitszigeti 3 ; literenként : V szállít hordókban és palaczkokban s. lit [/ = szénsavval telitett ásványviz. 3 Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- asztali bort —.56, 60.—, 70.— és 80 korona; R 6 ; S Z m a N | Ű n a G Z szamorodni bort: 1.—, 1.20, 1.50, 2 és 6 korona; szőlő nagybirtokos, püspöki | A aszu : 4.—, 5.— és 8 korona. [ ; uradalmi borpinczeszete V aCZ. ö rendelésnél olcsóbb, Ajánlok továbbá | száritott állapotban. — Próba fürdő felügyelősége saját kezelésében Telefon 36—52. ALAPITTATOTT 1856. Környékbeli telefon-szäm: 8. Sztareczky Géza bortermelő, Tolcsva. u (Tokaj melett). -zempén -megye. rendelést AARRASAA Transylvania Sec oujs Francois 4 Comp. császári és kir. udvari szállítók. &% Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállítói. >>>>>3>5>>5>3>5>35>> BUDAFOK. sét €€€£4€£€£€€€€ =— 12 elsőrendü kitüntetés. == Hors Concours. Főraktár : Vezérképviselőség : Wu [ x mini felno BORHEGYI FERENCZ RUDA és BLOCHMANN CD a] Budapest, V. ker, Gizella-tér I. szám. Budapest, V, Akadémia-utcza 16. szám. Sürgönyczim: Védjegy. Telefon: ; FRANCOIS BUDAFOK. BUDAFOK 15. SZAM. „Uränia“ könyvnyomda Budapest, VII., Rottenbiller-utcza 19. Te --- Page 377 --- XXII-ik évfolyam. 22. szám. Budapest, 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA ! („PINCZEREK LAPJA") A HAZAI SZÁLLODÁSOK, VENDEGLÖSÖK, KÁVÉSOK, PINCZÉREK ÉS KÁVÉHÁZI SEGÉDEK ÉRDEKEIT FELKAROLÓ SZAKKÖZLÖNY. „Az első magy. ersz. pínczemesterek és pinczemunkások egylete", a „Budapest: kávéház; segédek egylete" ár-Németi pinczé : fejerväri pinczer-egylet“, a Szombathelyi pinczér betegsegelyzö-egylet“, a Győri pinczér-egylett, a Kövkörkáröi vendegtősök és kávésol iná társulatot, az , Aradi pinczér-egylet"-nek, A „Szabadkai pinczer-2gylet“-nek, az , Aradi vendeglösök és kávésok egyesületé"-nek, az Ujvidéki § állodá sok, ve! dés! lősők és kávésok ipartársulatá"-nak, a , Miskolczi pinczér-egylet"-nek, a , Kassai vendéglősök, kávésok korcsmárosok és pinczérek a ME „Szekesfejerväri vendeglösök, kávésok és italmérők ipartársulatá"-nak, az „Ujpesti szállodások, "vendé lősök és Körcsmárosok ipart - egyloté nek, a Országos pinezér-egyesület budapesti központi mozgalmi bizottságának, a , Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet a rGYő égi égi lősök, kávésok, italmérők ipartársulatá"-nak, a , Temesvári kávés és vendéglős ipartársulat"-nak a , Magyar szakácsok köre", a Londoni Mag ra Denn wendig, a „Pozsonyi pinczérek és markörök Egyesületé"-nek nn Magyar Pinczer-Kör K€ HIVATALOS KÖZLÖNYE. > — — —— Megjelenik havonként kétszer, minden hó 5-én és 20-án. | | ilai 5 ÉS 16 szerke te. S 5 Laptulajdonos és felelör szerkesztő : Szerkesztőség es kiadóhivatal | Előfizetési ár: | | VII., kerület. Akäczfa-utcza 7-ik szám 6: é o JI Félév: 8 B d Hárotmegyed évre 5 Kor: | a Evnegyedre : : 5 sot. IRASZ GYŐR G X Kéziratok és előfizetések ide intézendők. . r DE. Z . 7 s ya : í A kis!" vendeglösök, De ma még nincs is vendéglős dip- | Aki elkezdte ezt a szót legelőször loma. A gróf vendéglőt nyit, korcs- | hangoztatni „kis vendéglős", az kor- Először is leírjuk ezt a czimet : máros lesz. A lakája is vendéglőt | lätolt, higvelejü ember volt, azt Spi- , Kis vendéglős !" nyit, korcsmáros lesz. Egyforma mes- | rituszba kellett volna tenni, ha jó- Hát mi ez ? terségből élnek, egyforma kenyeret hiszemüen cselekedett. Ki találta" föl ezt a czimet ? esznek. Kikérné magának a lakáj, — Akik pedig fölkapták, lovagoltak Mert ez a .czim csak egynéhány hogy őt kevesebb embernek tekintsék, | rajta, rajt voltak, hogy ez az . értel- esztendős. ) mint a grófot. metlen, czéltalan és ostoba megkü- Fölöslegesnek tartjuk fáradtságot e lönböztetés kiélesedjen, megtestesül- venni magunknak, kutatni a nagy ; a | Jön, fogalomma väljon, azok rosszaka- spanyolviaszk feltaláló után, mert iga- | zi tuak, azok ellenségei a magyar ven- zán nem érdemes. Akárki kezdte, kétféleképp nevezhetjük el, vagy 0$- tobának, vagy rosszakaratunak. Lássuk: miért? A magyar vendéglősipar tagjait csak egy néven nevezhetjük: vendéglősök. Egyik vendéglős sem kisebb vagy nagyobb a másiknál. Aki magát meg- hunyászkodva kicsinynek tartja a má- sik iparostársa "mellett, az pipogya, élhetetlen, aki magát nagyobbnak kép- zeli a másik fölött, az dölyfös és fel- | fuvalkodott. | Semmiféle ipari ágban, semmiféle | munkálkodó szervezetben nem osztá- | déglős iparnak. Mert mit tettek vele? Széttagolták a testületet! Sokan nem értik a vendéglősök, | miért jött divatba ez a megkülönböz- tetés. | Mi, akik isten segitségével immár huszonkét esztendeje védjük, óvjuk, ápoljuk, irányitjuk, vezetjük, gondoz- zuk jó és balviszonyok között a ma- gyar vendéglős ipar sorsát, bátoritot- tuk, harczoltunk érdekeiért tollal és tettel, hivatva és jogositva vagyunk őszintén szólni a magyar vendéglős karhoz és jogunk van elvárni, hogy lyozzák a kartársak magukat vagyoni szavainkat megszivleljék, amikor arányuk és müködési terük nagysága " most feltárjuk, óva intve a józan ven- szerint többfelé. NM déglőskart, — ezen szertetagozódás A tyuk-perekben dolgozó prókáto- Steiner Pál: okait. rok épp ugy nem képeznek ,kis" (Szövege a 3-ik oldalon.) | — Mikor a vendéglősipar érdekeiért ügyvédi kamarát, mint ahogy a köz- Az egyes iparághoz tartozók egyenlő | megindultak a nagy országos moz- téren szereplő kiváló ügyvédek nem | rangban állanak. Az is suszter, aki | galmak, igen természetesen a legva- képeznek ,nagy" ügyvédi kamarát. | husz legénynyel dolgozik, az is susz- gyonosabb és legelsőrendübb ven- A képesség egy, a diploma egy, a | ter, aki maga kalapálja a ferde czipő- | déglősök álltak a mozgalom élére. rang egy, a festület egy! sarkat. Nem , nagy" suszter, se , kis" Igy is kellett annak lenni, csak A vendeglösipar nincs képesítéshez | suszter. örülhetünk neki. kötve. Majd csak lesz. Akkor a ké- A vendéglősök között tehát, va- De voltak egyesek, nagyhangu és, pesség alapján is csak egy rangban | gyoni arány, üzleti terjedelem, forgalmi nagyöklü emberek, akik irigyelték. fognak állni a nagy restaurácziós és | élénkség szerint különbséget tenni. | hogy nem ők játszhatják a vezér, a kis falusi korcsmáros. egyszerüen ostobaság. szerepet és kellett kisded játék nekik FANDA ÁGOSTON HALÁSZMESTER BUDAPEST (Központi Vásárcsarnok). Első budapesti mindennemü élő és jegelt halak nagy raktára. Szállit a legmagasabb királyi udvar, (valamint József föherozeg Ő fensége udvara számára. — Budapest székesfőváros összes nagy szállodáinak és vendéglőseinek szállitója. Telefon: 683—80. --- Page 378 --- 2 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 20. - HERRM ANN J L cs. és kir. fémáru-gyár. Budapest, IV., Eskü-ut 6. Ajánlja a legszolidabbnak elismert gyártmányait alpacca-ezüst + A. chinai ezüst s alpaccából szálloda, kávéház és vendéglő felszerelések. Árjegyzékek, költségv. díjmentesen. Alapitäsi év 1819" Ilyen nagyhangu és nagygyomru emberek adták ki a jelszót, hogy külön kell válni; a kisvagyanu, kis üzleti forgalmu emberek váljanak kü- lön és alkossanak külön testületet. Miért ? Talán a Glücknek, a Stadlernek, a Gundelnek voltak elviselhetlen sérel- mei? Nem-e a „kis‘“ vendéglősök ér- dekeit védték ? Nézzék meg egész programmjukat, összes törekvéseiket, harczaikat, eddigi ténykedésüket, mind, mind, pontról- pontra, — lépésről-lépésre az egész egyetemes hazai vendéglősség érde- keit ölelte föl. Nem a , nagy"! vendéglősőkért har- czoltak, mert azok mind megvagyo- nosodott, gazdag, gondtalan, jóllakott emberek, hanem az egész egyetemes magyar vendéglős iparért. Sőt szorosan, az ugynevezett , kis" vendeglösökert! Miert kellett hät kodni vágyók szereplési viszketege- nek kielégitéseért. Ezért találtak ki külön czimet, kü- lön ipartársulatot, külön kongresszust, | külön zászlót és külön fejedelemsé- geket. És amikor mi, hirlapirói kötelessé- günkhöz hiven intettük őket az össze- tartásra és megróttuk őket a szétvo- násért, ők, a zászlós szinpadi fejedel- mek azzal felelnek, hogy egy érte- kezleten kimondják ellenünk a boj- kottot. Minket ez nem bánt. Mi ezzel mit se vesztettünk s ha vesztettünk volna milliót is, mi előttünk a magyar ven- déglősség egyetemes érdeke szentebb egy milliónál, nem két — hátralékos előfizetőnél ! Most is azt mondjuk, legjobbat akkor cselekedtek volna a vendéglős- iparnak, ha önmaguk ellen mondják ki a bojkottot, feloszlanak, megszün- tetik a pártoskodást, a szétvonást és igyekeznek a nagy anyatestet szét- forgácsolt, jobb sorsra méltó erejük- kel erősbiteni. Ez a szétvonás gonoszság. A , kis" vendéglős fogalom pedig cstobaság. Az isten szent szerelmére kérjük a józan vendéglősséget, ne üljenek föl a szerepelni vágyó rossz tenoris- táknak, ne adjanak alkalmat a szerte- vonásra, az ellenségeskedésre, közös erőink szétforgácsolására. Ha nem szent előttük iparunk jö- vőjének érdeke, ha nem tekintik saját érdeküket, óvják meg legalább saját tekintélyüket, ne szentesitsek egy- némely ember hóbortját azzal, hogy elismerik, miszerint ők ,, kis"-vendég- lősök, kicsinyek, kevesebbek, alantabb állók, mint a többiek. Vendéglős-ipar egy van! Vendéglős is csak egyféle lehet! Az összetartás is csak az egyedül üdvös! Aki ezt meg nem érti, az nem lehet | iparunk jóakarója. Uj ipartársulati tagok. A Kisvendéglősök ipartársulatából cso- portosan kilépett szaktársak egyre töme- gesebben iratkoznak be a , Budapesti szállo- siünvác o | dások-, vendéglősök- és korcsmárosok ipar- az elkülönzes? | S 7 Nyilvánvaló, hogy az egyes kapasz- | társulatába. Steiner Pál, a , Jóbarátok tár- saságá"-nak buzgó elnöke e hó 10-ikén adta át ipartársulatunk elnökségének az uj tagok névsorát. Steinert ipartársulatunk elnöke Gundel János igen nyájasan fo- gadta, bemutatván őt a jelenlevő választ- mányi tagoknak, hol a belépők tagsági dijaira nézve elhatározták, hogy olyan tagok, kik a budai ipartársulatnak, vagy a korcsmáros-ipartársulatnak már tagjai vol- tak ujabban beiratási dijat nem fizetnek, csupán a tagsági dijat tartoznak fizetni negyedévi részletekben. Itt említjük meg, hogy a taggyüjtés körül Steiner Pál elnö- ' kön kivül még Mohos Ferencz, Nesztor János, Korl István, Palády László és Hor- váth Dániel fáradoztak és buzgólkodtak. Külön kell köszönetünk kifejezése mel- lett megemliteni Farkas [István urunk- bátyánk sziyes ténykedését is, ki az ital- mérési jo gok körül tanusitott méltányos és tapintatos eljárása mellett belépésre buzditja az uj szaktársakat. Az általa gyüj- tött uj tagok névsorát alább közöljük. A belépett uj tagok névsora a következő: Steiner Pál, VIII., Baross-utcza 117. Lakatos Gyula, VII., Wesselényi-utca 17. Mohos Ferencz, VIII., Reviczky-utcza 9. Korl István, VIIL, Orczy-ut 26. Nesztor János, VIII., Óriás-ulcza 8. Palády László, VI., Eötvös-utcza 41. Eberhardt Gábor, VIII., Gólya-utcza 38. Horváth Józset, IX., Ráday-ut 56. Weisz Ferencz, X., Asztalos S. ut 14. /fj. Schlotter Antal, TX., Üllői-ut 81. Wollrab Ferencz, IX., Ranolder-utcza 5. Lukács Gyula, VI., Hungária-ut 101. Homor Gyula, VI, Erzsébet-királyné-ut 34. Eisenbacher György, VIII., Teleki-tér 8. Engler József, IX., Remete-utcza 10. Podoletz Ferencz, VIII., Mátyás-tér 10. Lukács János, I., Fehérvári-ut 14. Schneweisz János, VIII., Futó-utcza 43. Szager József, IX., Ranolder-utcza 31. Németh Mária, I., Városmajor-utcza 68. Nikel:zky Lajos, I., Krisztina-körut 99. Reil János, VI., Lehel-utcza 17. Krist Sándor, VII., Dembinszky-utcza 52. Szager Ferencz, IX., Mester-utcza 47. Pavelka Lajos, VI., Lehel-utcza 7/B. Halász István, VIII., József-utcza 53. Autner János, X., Jászberényi-ut 47. Horváth Dániel, VI., Uj-utcza 35. Marchardt András, VIII., Mária-Terézia- tér 1. Krist Károly, V., Visegrádi-utcza 24. Fludorovits István, IV., Iränyi-uteza 17. Biumenstüdter Kálmán, VIII.,, Baross- utcza 59. Winkler Józset, X., Százados-ut 54. Tomayer Tamás, VIIL, Magdolna-utcza 47. Hegyi Sándor, VIII, Futó-utcza 20. Aubeck Gyula, VI., Gyár-utcza 40. Élő József, VI., Teréz-körut 41. Leyrer János, X., Liget-tér 4. Farkas István ur avüitő iven: Schitter Vincze, X., Felső-pálya-utcza 3. Pfandler Mihály, VI., Szabolcs-utcza 18. Gráf János, VI., Andrássy-ut 80. Hartay György, VI., Hajnal-utcza 6. Babolcsay Józset, VI., Szondy-utcza 9. Simon András, VI., Király-utcza 90. Kiessel Henrik, VI., Sziv-utcza 9. Mózer Frigyes, V., Akadémia-utcza 9. Kolb József, IX., Csarnok-ter 5. Szinek Lajos, IX., Mátyás-utcza 3. Schuller Ferencz, VI., Andrässy-ut 39. Szlanka Pál, IX., Erkel-utcza 7. Ulicska József, VIII., Dobozy-utcza 13. Tettau Károly, IX., Liliom-utcza 38. Seebald József, V., Akadémia-utcza 3. Lázár István, VII., Dob-utcza 34. Ehmann Aladár, IX., Ferencz-körut 2. Weigand Jözsef, V., Nádor-utcza 13. Uj tagtársainkat tiszta szivből üdvözöl- jük. Isten éltesse őket! „Asbest A legszebb és legtartósabb: — Prospektus, minta és ärlapok kivänatra ingyen és bérmentve. oid“ SÁTOR], FRANK, VÖLKER ASBESTOID dombormü és épület-diszítmények gyára Budapest, VI., Hungária-körut 72. sz. Menyezet és faldiszitesek, valamint falburkolatok (lamberiák) szab. Asbestoid- ből, domborművű kivitelben, szállodák, vendéglői és kávéházi helyiségek" részére. --- Page 379 --- - Lm 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 3 F. M. K. E. Szántói savanyúviz Honi termék, legkiválóbb természetes szénsavas savanyuviz. Ne igyunk idegen vizet, hanem pártoljuk a magyar terméket, szállodák, vendéglők és kávéházakban fogyasszuk a FMKE fröcscsöt. cb <& <& Kizárólagos főraktára : PÉCZELY és GEBHARD, Budapest, II. ker., Batthyány-utcza 3. sz. Telefon 40—97. € € € Kapható mindenütt $ 6 6 Telefon 40—97 Védjük a gyermeket! Azt mondják, hogy nagy szive van ennek a századnak; de ez csak a papiroson lát- szik igy. Az élet vajmi másképpen fest. Hányszor látunk téli fagyban utszeli árusitó asszonyok mellett rongyokban di- dergő gyermeket; pedig legtöbbször az a gyermek nem is az övé, hanem csak bérbe vette egy lelketlen vagy végnyomorral küzdő anyától, hogy a járókelők szána- lomból vásároljanak tőle. Hányszor látunk serdülő gyermeket meg- rakott targoncát vonszolni, sulyos terhet cipelni s hányszor látunk a pékmühelyek- ből s nyomdákból álmos gyermekeket kimerülten vánszorogni. Hányszor láthatjuk, hogy a vendéglőkben és kávéházakban halálra fáradt borfiuk és pikolók szinte felébreszthetetlenül elalsza- nak egy-egy sötét zugban. Nem vagyunk mi könyörületesek a gyer- mekhez, a természet e kedves csemetéjé- hez; nem szólunk hozzájuk az Üdvözitővel: „Jöjjetek hozzánk szeretetre és örömre, mert tiétek a mennyek országa!" Könyörtelenek vagyunk a gyermekekhez, sőt igen gyakran az a szülők szive is, a mint ezt Agadh berlini szakiró egy felol- vasásában kimutatta. Arról beszélt, hogy mennyire elharapód- zott a gyermekek időelőtti foglalkoztatása. Ez pedig nemcsak egészségi okokból káros a nemzetre, hanem közgazdasägi- lag is. A statisztika szerint minden nyolcadik német gyereket kereső munkára fognak. Számszerint 1898-ban például 544.285 ilyen fiatalkorut, számláltak meg. Egyes vidékeken az iskolaköteleseknek 50—70 százaléka vesz részt szüleinek otthon vég- zett ipari munkájában. Voltak esetek, amikor kiderült, hogy a gyermekek hosszu időn át éjszakákon keresztül is dolgoztak. Föltétlen hátrány ez az ipari produkcióra is, mivel a gyermek minden finomabb érzékét eltompitja és 10—20 év multán képtelenné teszi minőségénél fogva érté- kesebb munkára. A munkásvédelmi törvé- nyek tettek ugyan valamit a javítás érde- kében, de az otthon való munka lehetet- lenné tesz minden ellenőrzést. Ezért a felolvasó a „sitzmunkäsok“ kötelező nyil- vántartását, lakásellenőrző hivatalokat kiván és sürgeti az otthon dolgozók kötelező biztositását. A gyermekmunkát pedig fel- tétlenül eltiltanä a mühelyen kivül. Már ebből is kétségtelen, hogy a gyer- mek testi és szellemi fejlődése, fizikai és erkölcsi egészsége éppen nincs biztosítva, sőt igen sokszor még a szülői házban is fenyegetve van. Ezért mindinkább szükségesnek mutat- kozik, hogy a gyermekek védelméről köz- intézményekkel keil gondoskodnunk. Meg kell tennie a magáét ugy az állam- nak, mint a társadalomnak. A gyermekvédelmi intézmények között a kapzsiságból történő építkezések s a nyomor miatt rossz építkezések folytán első sorban állanak az internátusok. Az internátusok, amelyek kis tőkével létesithetők s fokozatosan fejleszthetők, egészséges otthont, nyugalmat, tisztaságot és erkölcsi felügyeletet, sőt nevelést biz- tositanak a gyermeknek. Ebből az okból | vetettük föl minap azt az eszmét, hogy a mi borfiuink és pikolóink számára szintén kellene internátust létesitenünk. Hiszen ha valahol, a mi üzletünknél fo- rog a gyermek a legtöbb veszélyben er- kölcsileg is, fizikailag is. A mi gyermekeinknek van legnagyobb szükségük kellő és zavartalan nyugalomra, tisztaságra s erkölcsi ellenőrzésre. Az internátussal mindezt megadhatnók nekik, sőt az ellenörzést kiterjeszthetnők az üzletre is, hogy ottani foglalkoztatá- sukkal nem történik-e visszaélés. Az internátust a szállósok, vendéglősök és kávésok hamarosan és könnyen létesit- hetnék, annál is inkább; hathatósan támogatná az egész pinczér- kar is. Nincs tehát másra szükség, minthogy hivatott nyomatékos férfiu vegye kezébe az ügyet. Erre pedig senki sem lehet ille- tékesebb férfiu Glück Frigyesnél, aki eddig is annyit tett, áldozott gyermekeinkért s a ki — mint bizton tudjuk — szivén melen- geti a jövő nemzedéknek ezt a megváltó eszméjét. Mondja ki a megvalósitására hivó igét s nyomban hallani fogja az egész társada- lom hálaszavát s szaktársainak lelkes csat- lakozását. Steiner Pál. — Mai képünkhez. — Vendéglős szaktársaink körében alakult „Jö barátok" társasága tiszteletreméltó elnökének Steiner Pálnak jól sikerült arcz- képét mutatjuk be mai számunkkal tisz- telt olvasóinknak. mert filléreivel | Steiner Pál a Baross-uteza 117. szám alatt levő „Elsö józsefvárosi steinfeldi sörcsarnok" derék tulajdonosa, egyike ama derék szaktársainknak, kik iparunk érde- keit szívükön viselik, iparunk felvirägoz- tatását nem a széthuzásban, hanem az összetartásban keresik. Belátta, hogy a vendéglősöknek, korcsmdrosoknak nincsen szükségük külön ipartársulatra, hanem igen is szükségük van az" anyaipartärsulat körül való csoportulásra, egyetértésre és összetartásra. Steiner Pál jó lélekkel és ambiczióval buzditgatja jó barátait és ismerőseit; hogy milyen siker koronázta eddigi nemes tö- rekvéseit, azt a mai számunk más helyén feltüntetett belépő uj tagok hosszu név- sora élénken bemutatja. Steiner Pál a közügyek terén is sokat | ténykedik ; számos jótékony egyesületnek és | intézménynek pártoló tagja. | A az ág. Egyhäzänak egyháznak is áldozatkész hithü tagja, mint ilyen, a társadalom min- den rétegében köztiszteletben és becsülés- ben részesülő jó magyar hazafi. Sokat várunk ezért a nem mindennapi intellektuális erőnél fogva, melylyel meg- äldatott, mozgalmainkban előkelő helyre hivatott, hogy azt immár el is foglalta s a köz javára derekasan betölti, inkább örvendezünk, mert életének evang. annál is leg- | szebb idejében van s igy még sokáig dol- gozhat velünk és érettünk. Isten éltesse soká ! Gyorsfényképek. Élő József. Elő Jözsef ifju szaktársunk az utóbbi hetekben vette át Budapesten a Teréz- körut 43. szám alatt levő diszes vendéglő- helyiséget. Hogy a kényes és jöizlesü vendégek jól érzik magukat ezen szép vendéglőben s | felőle elismerőleg szólhatnak, ebben nagy | érdeme van Elő József barátunknak, ki igazi szakértelemmel és ambiczióval vezeti előkelő üzletét s mindent elkövet, hogy a közönség finom izlését és kényelemszere- tetét kielégitse. Élő József 1876-ban Csornán született. Iskoláit Győrött végezte s a pinczéri pá- lyára Sopronban lépett, hol a , Pannónia" szállodában sok évekig, majd mint főpin- | czér Budapesten a Lipótvárosi kaszinóban, Drechslernel, Szűts és Balikánál, utóbb Kass Bélánál a közönség teljes megelé- gedésére müködött.. Nem régen megnősül- vén, nőül vette a kedves és jó gazdaasz- szonyi tulajdonokkal megáldott Bedi Emma (saját házban.) [o Szállodások figyelmébe! Ajánicm dusan felszerelt raktáromat vas- és rézbutorban olcsó árban és kedvező fizetési feltétellel. IX. Litonatea 8. na BRUCK J. HENKIK vas- és rézbutor-gyára —BUDAPEHBEST — Minta raktár: VI, Andrässy-ut 32. Sz. --- Page 380 --- 4 A ki igazán jó és izletes szalámit akar venni, az kérjen Her: mellett kizárólag elsőrendű husból készül. Csak az a val VENDÉGLŐSÖK LAPJA mint mint a z szalámit! Ezen legjobb hirnévnek örverldö magyar szalámi a legtisztább kezelés lódi Herz-féle szalámi, melynek rudja ólompecséttel van ellátva, melyen a gyár A (m felvágott LEO ba való bávásárlásnal igyeljü ó i 191 IX. ker, roksári-ut 16. sz. á ä 16 beväsärläsnal ügyeljünk. Kaphatö So: : felig. II, álazotban való bővasánysoal rei Kirn Herz Armin Fiai, Budapest magyar. es olasz szalámi-gyár. kisasszonyt, ki most oldala mellett meg- mutatja, hogy igazán üzletre termeit asz- szony, a ki nemcsak bánni tud a vendé- | gekkel, de a konyhát, a házat is tudja vezetni. : I Élő Jözsef mint fiatal, törekvő szaktárs is megérdemli, hogy megemlékezzünk róla, mert várakozással tekintünk jövője elé s mert melegszívű kollégának s iparunk ügyei iránt érdeklődő férfiunak bizonyult. Sok szerencsét és boldogságot kivánunk uj pályájához. A boritaladóra vonatkozó aiatok, (Folytatás Ily nyomasztó adó példátlan a maga nemében. Hasonlítsuk össze a mi borital- adónkat a külföldével. Magyarországon a boritaladót a következő táblázat szerint szedik be: LI ja 3] osztályu köz- segekben K ilk tlkirt ban c szól, ennél 14 nak fenn. "nország ıyabb tételek álla- tekintet nélkül a i hely Kóinak számára bor után hl.-kint 4 „ 50 bormust €s czefre utän hl.-kint 4 K 50 fizetendö, mig a borseprö teljesen adö- mentes. Vagyis Horvátország fővárosában egyharmadával kisebb adó, mint ınk a legalacsonyabb adóosztályoa tar- 70. Ott g honnan ezt az adónemet ttük, daczára, hogy ott a ág tulnyomó részének nemzeti itala ", a boradó általánosságban (s sokkal onyabb, mint nálunk, de különösen a bor termelő országokban. Bécsre ata nézve igy állapittatott meg a bor fogyasztási adója : Bécs Budapest bor hl.-kint — 8 K 48 12 K 92 must és czefre 5 K 66 9 K 70 Tehát a magyar fővárcsban körülbelül 40 százalékkal több adót szed az állam a bor után és ca 45 százalékkal több adót a must után, mint az osztrák fővárosban. A zárt városok (Prága, Brünn, Lemberg, rakau, Linz, Gräcz, Laibach és Trieszt) boradöja a mi egyetlen zárt városunkéhoz (Pozsony) következőképen aránylik : Osztrák zárt városok Pozsony bor hl.-je után —— 6 K 36 12K bormust és czefre után 4 K 24 9K Tehát Pozsonyban, melynek egyik leg- fontosabb kereseti ágát képezi a szőlő- mivelés, majd kétszer annyi adót szednek a bor után, mint az osztrák zárt városok- ban, a hol bortermeléssel a lakósság egy- általán nem foglalkozik. Még kevesebbet | fizetnék persze a bortermelő vidékek. Igy Stiria, Karinthia, Krajna és a Tengermellék — hl.-kint 4 K 46 Istria ——— „ 9K 72 Zenta-Wien — ,m 1K48 Tirol — — — a 8:K 82 Vorarlberg — 2 KA1Z2 boradót fizet. A franczia bor adója jóformán már csak a multé. Mikor az 1900. évben az óriási- nak igérkező bortermés következtében a borok ára mindegyre esett, ugy, hogy a legnevezetesebb borvidékek katasztrófának néztek eléje, akkor megmozdult a törvény- hozás lelkiismerete és a városoktól a be- viteli vám szedésének engedélyét meg- vonta, az állami adót pedig rövid vita után hl.-ként 1’/ frankra (150 K.-ra) szäl- litotta le és az 1900. augusztusban benyuj- tott javaslat már deczember 1-én törvény- erőr- emelkedett. A kisérlet fényesen bevált : a borfogyasz- tás óriási mérveket öltött, magában Páris városában az amugy is jelentékeny fogyasz- tás egy év alatt 12, millió hl.-rel emelke- dett és mire az 1901. év szüretje elérke- zett, az országban kisebb volt a borkészlet, mint bármikor az utolsó években. Nem hagyhatunk azonban még egy kö- rülményt figyelmen kívül. Ami a mi bor- italadónkat még elviselhetetlenebbé teszi, az, hogy az 1899. évi VI. törvényczikk értelmében a városoknak, illetőleg egyes községeknek jogukban van a borra még 7 0 százalékig terjedhető adópótlékot kivetni. Sőt az oly városok, melyek a tör- vény életbeléptetése előtt ennél magasabb pótlékot szedtek, azoknak kivételesen meg- engedtetett tovább is a magasabb adószá- zaleknál megmaradni. Így pl. Nagyvára- don azelőtt 25 százalék volt a pótlék, ez a typus állandósittatott, ennek folytán ma Nagyváradon minden hl. bor után össze- sen 16 korona 60 fillér boritaladó flze- tendő ! Vannak azonban a boritaladó-törvénynek egyéb hátrányai is. Az első és legfőbb hibája ezen törvény- nek, hogy az okszerü borkezelésre hátrá- nyosan hat ki, Mint ismeretes, boradó törvényeink ér- telmében a rendszeres pinczekezelés foly- tán a borban elkerülhetlenül előálló apa- dási és egyéb veszteségekrc egy bizonyos százalék (első évben fehér borra 10 szá- zalék, vörös borra 6 százalék, későbbi években évenkint 2 százalék) állapittatott meg, mely levonásba jön és adózás tár- gyát nem képezi. Ezen veszteség — a törvény betüje sze- rint — a tényleges állapotnak megfelelően veendő fel, de egy bizonyos határszámnál többet nem szabad kitennie. Vagyis, ha — valamely szerencsés körülmény folytán — az évi borveszteség ezen törvényileg meg- állapított százalékon alul marad, abból a pinczetulajdonosnak haszna nem lehet, ezt eltitkolnia nem szabad s igy az ekként megtakaritott bor után is meg kell fizet- nie az adót, ha azonban ez a veszteség többet tesz ki, ugy ezen többletért, — a mely tehát ipso facto már is kárát képezi a bortulajdonosnak, még az adót is meg kell fizetnie. (Vége köv.) Vásároljunk magyar SCHNITZER MÓR, Budapest, VL, teakereskedőnél! Váczi-körut 9. (Szerecsen-utcza sarok.) A szegény tüdővészes betegekért. A József kir. herczeg szanatórium egyesü- let társelnökétől dr. Barabás Béla orsz. képviselőtől lapunk szerkesztője /hdsz György, a következő levelet kapta : A legnagyobb boldogság abban rejlik, ho; szenvedő embertársaink kinjait csillapitsuk és nyomorát enyhitsük. Auguszta főherczegnő. Mélyen tisztelt Uram ! Tisztelt Polgártársam ! A mai nap folyamán a Vendéglő- sök Országos Szövetsége elnökétől, tek. Gundel János urtól azt kértem, hogy a szegénysorsu tüdőbetegek ja- vára a József kir. herczeg szanató- riumnak gyüjtést rendezni szivesked- jék. Arra kérem, hazafias magyar szivvel fogadja el ezt a gyüjtőivet és tekintélyével hasson közre egy- részt a kérelem keresztülviteleért, másrészt /egyen kegyes lapjában a nyil- vános gyüjtést rendezni és a szaktár- sak adományát átvenni, nyugtázni. Vég- telen szép eszmét segit győzelemre. En Gundel urnak azt irtam, hogy a mit az ország vendéglősei gyüjtenek, azt elszegényedett tüdővészes szaktárs gyógyitására fogjuk használni, illetve adományukat erre a czélra fogjuk gyümölcsöztetni. Nagyon megtisztelne, ha értesíteni méltóztatnék, hogy az ügy sikere érdekében még kihez forduljak. Fogadja legmélyebb tiszteletem és hálám nyilvánitását. Budapest, 1906. október 30. Dr. Barabás Béla, egyesületi társelnök. Emberbaráti kötelességgel teszünk e humánus kérelemnek eleget. Kérjük tisz- telt szaktársainkat, hogy támogassák ez üdvös és nemes czélt. Kegyes adományai- kat esetről-esetre lapunkban fogjuk nyug- tázni. Társas reggelik: Ipartársulatunk tagjai pénteki társas- reggelijeiket a következő helyeken tart- ják meg : November 23-ikán : Hoffbauer Lipót ven- déglőjében, VI., Váczi-körut 19. November 30-ikán ifj. Schuller Ferencz vendéglőjében, VI., Andrássy-ut 39. Jó barátok" összejövetelei. November 21-én: Podolecz Ferencz ven- déglőjében, Szerdahelyi-utcza 2. November 28-án: Marchard András ven- déglőjében, Mária Terézia-tér 1. Deczember 5-én: Kriszt Károly vendeg- lőjében, Visegrádi-utcza 5. Ajánljuk a t. kávés és vendéglős urak figyelmébe a kitünő és elsörangu teakereskedést. Alapittatott 1850-ben. , kk X i = a 299 --- Page 381 --- A 1906. november 20. LA VENDÉGLŐSÖK LAPJA Herczeg Testvére a , Tátra! budai keserüviz vezérképviselete és föraktära BUDAPEST, V., SZASADSÄG-TER 15. TELEFON 53—66. ásványviz nagykereskedő szöllit legjutányo- sabb árak és pontos , Kiszolgálás mellett mindennemü hazai és külföldi ásványvizeket. Hajlékot az Urnak! A kiben él az Úr félelme, aki az Úr nevé- ben cselekszik és az Urban bizakodik, az nem esik el s ha meghalt is, él. Ha Isten velünk, ki ellenünk? — Éppen azért Vilmos császár a legutóbb emelkedett szavakkal intette fölesküvő tengerészeit, hogy erősek legyenek a hitben. A veszedelmek óráiban csak egy táma- szunk van, az Isten gondviselésében való bi- zodalmunk. Ez távolitja el szivünkről a kétségbeesést; ez ad vigaszt az árváknak és a megszomoro- dottaknak; ez édesiti meg balsorsunk üröm- poharát. , Innen van, hogy a kik az emberiség elé- gedetlenségére épitenek, a hit megtörésén fradoznak a legserényebben. Gúny és álnokoskodás bombáit röpitik em- berségünk oszlopára, az egy igaz Istenben való hitre, amely kiemelt a vadállatok so- rából s amely nélkül megint odasülyednénk. lapon — mel; . irányban szotgál e? társulat vezetősége. Aki tehát érzi a hit melegét, aki elborult lélekkel látja az ember erkölcsi hanyatlását, minden erejével azon färadozzek, hogy men- től több oltára álljon a hit szövétnekének. Ezért találtuk helyénvalónak szóvátenni azt a szép mozgalmat, melyet a kispesti ágostai evangelikusok inditottak, hogy hajlékot épit- hessenek az Úrnak, a mi igaz Istenünknek. A. megemélkezés másrészt kötelességünk is, | mert a dr. Bókay Árpád egyetemi tanár ai él a kamat, dij és részjegy mindig csak heti idi dékok folyósításánál, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jóval felülmulja. , hogy elnöklése alatt levő presbitériumba az egyház gyülekezete Ihász Györgyöt, lapunk szer- kesztőjét, előljáróul választotta. Szerkesztőnk ugy személyesen, mint a lap utján hálás szivvel fogad minden adományt s e helyütt nyilvánosan nyugtáz s a hitközség értesitőjében is nyugtáztat. Eddig Isten nevének dicsőségére szerkesz- | tőnknél több kegyes adományok folytak be, , melyeket háromizben átszolgáltattunk az egy- | ház pénztárához s melyekről a következő | nyugtázást kaptuk: , Köszönet. A kispesti ev. | templom építési alapjára kegyes szivvel hoz- | zánk jutott 119 kor. 60 fillér, mäsodizben 60 korona, harmadizben 72 korona adomá- | nyért, illetve gyüjtéseért fogadja /ıdsz György —, a = —— KISPESTEN EPITENDSE el t , m Ezen alkalomból bemutatjuk olvasóinknak a kispesti evangelikus templom rajzát. A szép, egyszerü, de nemes arányokkal ékeskedő templom Schodits Lajos épitész művésze- tét dicséri. Hogy az Úrnak ez a szép, hivőinek mély buzgóságából épülő hajléka mielőbb álljon, hogy mielőbb zenghessen benne a magassá- gos dicsérete, fölkérünk mindenkit, hogy fil- léreikkel segitsék elő a kispestiek Istenes vállalkozását. | ur a kispesti ág. hitv. ev. fiókegyház forró | köszönetét. Kispesten, 1906. október 9-én. | Dr. Bókay Árpád felügyelő, Kaczián János | lelkész, Brukner Károly pénztáros, Maszny Sámuel főjegyző. Isten megáldja azokat, akik az ő kertjében | munkálkodnak s az ő hajlékának ékességé- ben találják gyönyörüségüket! Végül megemlítjük, hogy szerkesztőnk di- szesen sokszorosittatta a kispesti templom Budapesti főpinczérek óvadék letéti társaság mint szövetkezet Tudatjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, teljesen uj előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- számíttatik, — ol mielőtt óvadékot folyósíttatnak győződjenek meg == BUDAPEST, = VII. ker., Baross-ter 18. elönyös felteteleinkröl. Felvilägositässal minden 66... ]) HA --- Page 382 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 20. BUDAPEST, VI., Kiräly-utca 19. sz. pontos és jó kiszolgálás és jótállás. hot Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutányosabb árakban > HORVATH és CSILLAG , Mű-tekeasztal és dákó gyára. | Magy. kív. törv. bejegyzett ezég Árjegyzéket és bővebb értesítések bérmentesen. TELEFON 95—3i. | kepeket a templomalap javära a kispesti egy- ház előljárósága fogja árusítani Hitünk buzgóságában támogassuk egy- mást, hogy erős várunk lehessen a mi Istenünk mai szorongattatásunk nehéz napjaiban! KÜLONFELEK. Eljegyzes. Pákai Kölber Elemér fövä- | rosi vendeglös, volt meneskari szäzados és neje született Borsodi Latfinovich Her- mina urasszony bájos és kellemdus leányát pákai Kölber Hermina kisasszonyt folyó hó 15-én jegyezte el Dianiska Andor, a kassa-oderbergi vasut okleveles mérnöke, Dianiska Frigyes késmárki ev. lelkész testvérbátyja. A tiszta szerelemből kötendő frigyhez Isten áldását kérjük. Esküvő. Király Lajos fővárosi tanitó folyó hó 21-ikén esküszik örök hüséget a jözsef- plébánia-templomban Kamarás Bo- riska kis nynak, Kamarás Mihály ven- déglős leányának varosi Etlap latin nyelven. A müncheni egyetem négyszázados jubileuma alkalmával 1872- ben tartott diszebéd menuje Lucullus és Vitellius nyelvén volt készitve. 12 valósá- gos culináris latin okmányt Lamafsch Sándor fővárosi vendéglős barátunk szivességéből gebb olvasóink mulattatására Symposium. Gustatto: Pisciculi oleo perfusi et sal- mones fumo siccati ad cibi appetentiam excitandam Mensa prima: Jus pingue testudinaceum, carnali suco Liebigiano conditum. Salmonis Danuviani, gui Rhenanos sapo- ris gratia fecile vincant, cum linguamine et bulbis rotundis Americanis. 1 Bovini lumpi assi, omnibus horti olitorii deliciis coronati. Caro ferina inter fungos natans, opere pistorio inclusa, Sguillae cum vitellis, oleo et aceto in unum mixtis. Capones pingues ex incluta urbe Ratis- bonensi advecti. Pisa novella coctura Apiciana macerata. Mensa Secunda: Placenta maior dulcia- rajzát s ezeket a bármely lakást ékesithető | itt kö- | ria, opere tectorio sigillis alliisgue artifi- | rodat valóban megérdemeljük, rászolgál- ciis mirabilem in modum ornata. Figura puerulli Monacensis (a barbaris dicti „Münchner Kindl“), Praxitelis ingenio inventa et ipsius manu expressa, quae, ut Alpes transcendit — proh dolor! — frigo- rum vi corrpeta conglaciata est. Frugum regionis glacialis genera Varia botanicorum oculis et stugiis nunc primum | proposita. Vinum dulce Hispanicum : molle Silves- tre; mitte Burdigalense; fortius Palatinum ex vineto Jesuitarum depromtum; €x castro Rosario oriundum; spumans Canpanum. A boritaladó és a vidéki egyesületek. A „Magyar Szőlősgazdák Országos-Egyesüle- | te", mely már 4 év óta lankadatlanul küzd | a boritaladónak leszállítása, illetve eltörlése mellett, e napokban az összes vármegyei gazdasági egyesületekhez, szőlészeti egye- sületekhez, gazdakörökhöz ätiratott inte- zett, hogy ők a maguk hatáskörében is mindent kövessenek el ezen igazságtalan és hazai szőlőmivelésünkre nézve vészes | adó ellen. Ehhez az átirathoz az egyesü- let egy rövid memorandumot is mellékelt, | mely kivonata a , M. Sz. O. E." kiadásában évek előtt megjelent dr. Drucker Jenő féle könyvnek „A boritaladó leszällitäsä- ról". A boritaladó az ő prohibitiv nagysá- gában legnagyobb sérelmét képezi szőlő- birtokosságunknak, mert megakadáiyozza a bor belföldi fogyasztásának térhóditását. Vendeg!ö átvétel. Budapesten a Szent- király-utcza 4. szám alatt levő vendéglőt Sauer István régi szabadkai szaktársunk vette át. Jó konyháját és kitünő borait ajánljuk a nagyérdemü közönség figyel- mébe. II. Rákóczi Ferencz imája. II. Rákóczi Fe- | rencz irta 1703-ban a kuruc-sereg számára az itt következő gyönyörü imát, melynek egykoru kézirati másolata Győrvármegye levéltárában fekszik. A szép ima Zolfán Vilmos fordításában igy szól: , Uristen! igazság kutfeje és kimerithetetlen forrása a kegyelemnek, ki parancsolataidról meg- feledkezett népedet néha-napján a szolga- ság jármával sujtod, hogy megtörvén gőg- jét, a mint neki a büntetésben igazságot, ugy a megbocsájtásban ujból kegyelmet nyujts: bevalljuk, Uram, őseink nyugha- tatlanságát, beismerjük mindennapi vétke- inket, a melyekkel ellened támadván, osto- tunk, Uram, hogy nemzetünk dicsősége elenyésszék s gyermekeink idegen nép járma alatt görnyedjenek, méltók vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk em- lékezete és nemzetünk neve feledésbe me- rüljön, mivel elhajoltunk Tőled, Istenünk és Urunktól. Mindazonáltal oh Uram! te- kintsd a nyomoruságot, ez örvénybe hul- lott népednek sóhaját, hallgasd meg a sze- gények, az özvegyek, az árvák hozzád iró jajkiá tekintsd a bünhődésre kész ártatlanok kiontott vérét, s ne feled- kezzél meg irgalmasságod cselekedeteiről, melyekkel hajdan szolgaságban sinylö vá- lasztott népedet elárasztani kegyes voltál. És ha lelkeinkben lángra lobbantottad fel- szabadulásunk vágyának tüzét, vezéreld cselekedeteinket, hogy kegyes akaratod- nak egyesült erővel szolgálhassunk. Adj Uram azoknak, kiket vezéreinkül rendeltél, a rendelkezésben bölcseséget, a balsors- ban bátorságot, a szerencsében mérsékle- tet, hogy végzéseid után haladjanak. Jelöld ki Uram, táboraink határát és azt körül- vevén irgalmasságod köntösével, óvd meg az ellenség cseleitől, s üzd el az álmot a a virrasztók szeméről, nehogy készületle- nül találtassunk. A Te angyalod legyen a mi őrünk és vezetőnk a csatában, a ki | szét szórja a fegyverek golyóit, s valamint Izraelt szárazon átvitte a tengeren, ugy vezessen át bennünket sértetlenül ellensé- geink tömegén. Add végül, Urunk és leg- kegyelmesebb atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed utjáról le ne térjünk, hanem igazságtételeid őreivé levén, utunk nyugalomban és békességben ve- zessen Te hozzád, ki végtelen kegyelmed- nél fogva azt akartad, hogy a szolgaság- ból kiszabaditassunk és megváltassunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által, ki a Szent- háromságban veled él és uralkodik, mind- örökkön örökké. Amen. A Köbányai polgári serfözö rt. a szeptem- ber hó 30-án lezárt 1905/6. üzletévben 4,097.791 k. nyersjövedelmet ért el (az előző évben 3,766.483). Ebből az általános költségek 711.055, az anyagok 242.566, a jég 12.635, a szekerészet 113.493, a sör- adó 2,398.338, kamat 9967, biztosítás 4657, adó 56.921, kétes követelések leirása 39.990, egyéb leiräsok 156.735 k.-t emésztettek mohai Ágnes-forrás Felhivás a szaktársakhoz! NAVÁAVÁVÁVÁVÁVAVÁVÁVÁVAVÁVÁVAVÁVÁVÁVI föl, minélfogva a tiszta nyereség 351.433 Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk ! Itt az idő hogy mi is elősegiteni iparkodjunk az országnak bol- 3 dozulását, azért szaktársak hazafias cselekedetet végezünk azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő temérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedves hazánkban. PINCZER SZAKTÁRSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, tartsa becsületbeli kötelességének vendégei körében a hazai ásványvízeknek ajánlatba hozatalát; mint kítünő asztali és bor viz kiállta a versenyt 26 év óta minden külföldi I-:ö rendű szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta S. , legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ügyv sem, ha a magyar vendeglösök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI AGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- " mesebbé teszi, egy próba bizonyítani fogja, hogy nem is hasonlítható ama IH-odrendü és drága külföldi vizekhez. . Fel tehát hazafias szaktársak I Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPÁNKERT" dicső szolgálátába mindannyian. ásványvizzel szemben a A Ma --- Page 383 --- 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA k. az előző évi 327.076 k.-val szemben, a mi a 4 millió k. alaptőke 8:75 százalékos kamatozásának felel meg. Az osztalék valószinüleg 13 k. lesz, mint a mult évben. Az Első Magyar Reszveny-Serfözö folyó hó 17-ikén délelőtt tartotta rendes évi közgyülését Németh Titusz alelnök elnök- lésével. Az elmult év tiszta nyeresége 596.339 korona 71 fillér, ehhez hozzáadva a mult évi nyereségáthozatot, összesen 621.820 korona 23 fillér áll a közgyülés rendelkezésére. Inditványozza az igazgató- ság, hogy 3000 darab részvény szelvényei- nek darabonkint 140 koronával leendő beváltására 420.000 korona, az igazgatósá- got és a tisztviselőket megillető javadal- mazásokra 107.341 korona 15 fillért, a segélyalap emelésére 30.000 korona, a nyugdijalap emelésére 20.000 korona for- dittassék, a fönmaradó 44.479 korona 08 fillér pedig a jövő üzleti év számlájára vitessék át. A közgyülés a jelentést a bennefoglalt javaslatokkal együtt jóvá- hagyólag tudomásul vette, a felügyelő- bizottságba pedig beválasztotta Schmidf József dr.-t, az országos középponti taka- rékpénztár vezérigazgatóját. A Vigadó bérbeadása. A főváros tudva- levőleg több kisérletet tett a „Vigadö“ bérbeadására. Próbálta árlejtésen, megki- sérelte magánuton, de mindig eredmény- telenül. Végre Evva Lajos tett ajánlatot. Tizenöt évre akarta bérbe venni a Viga- dót évi 38.000 korona bérért. A közgyülés oda is adta, de a belügyminiszter meg- semmisitette a határozatot, mert egy vál- lalkozó távirati ajánlatot tett. A pénzügyi bizottság utasitására Body Tivadar dr. ujra tárgyalt Evva Lajossal, a ki módosi- totta az ajánlatát. Uj ajánlata szerint hét évig fizet évenkint 38.000 koronát, a kö- vetkező négy évben 43.000 és az utolsó négy évben 48.000 koronát. A termeket hét év után a főváros egy évi fölmondás- sal házi kezelésbe veheti, de a vendéglő és a kávéház bérlete fönmarad, de a ter- mekért 15.000 koronával redukálják a bért. Kötelezte magát a bérlő, hogy husz napon átengedi a termeket a fővárosnak. A pénz- ügyi bizottság Vaszilievifs János alpolgär- mester elnöklésével a legutóbbi ülésén tárgyalta az 1 ajánlatot s azt több felszó- lalás után egyhangulag elfogadta. A borhamisítás ellenőrzése. A belügymi- nister utasította az összes közigazgatási hatóságokat, hogy a mesterséges bor ké- szitésének tilalmazásáról szóló törvény pontos végrehajtására szorosan ügyeljenek és a kellő közhirré tétel utján ismertessék az emlitett törvény tiltó rendelkezéseit. Ez intézkedésével Andrássy Gyula gróf csatlakozott ahhoz az akcióhoz, melyet Darányi földmivelésügyi minister az év őszén a borhamisitás meggátlására inditott. NYILT-TÉR. (Az e rovatban közlöttekért nem vállal felelőssé- get a szerkesztőség.) A Szinye-Lipóczi Salvator —. használtatik vese-, húgykólyag- és köszvénybántalmak ellen, hügy- dara és vizeleti nehézségeknél, a ezukros húgyárnál, továbbá a légző és emésztési szervek hurutainäl, Húgyhajtó hatású! Könnyen emészthető ! Csiramoates ! Soazoatóságánál Eperjesen. Kapható Értesités. Van szerencsém a tisztelt szállodás, vendéglős, kávés urakat és jóakaróimat tisz- telettel értesiteni, hogy közel ötévi mun- kásság után Balatiny Arthur pezsgőgyá- ránál birt képviselői állásomat elhagytam és Ungár Mór urral az Andrényi Kálmán utódai aradi bortermelő és bornagykereskedő czég pezsgőbor-gyárá- nak vezérképviseletét átvettem. Midőn ez alkalomból az eddigi rokon- szenves támogatásért hálás köszönetem fejezem ki, tisztelettel kérem, hogy azzal uj állásomban is kitüntetni kegyeskedjenek. Budapest, 1906. november. Kiváló tisztelettel Braun Miksa Központi iroda: Budapest, VIL, Kerepesi-ut 62. | Telefon. „SPRITZERS BORHOZ LEGJOBB! Nyilatkozat. A „Kristäly“-t rendelem gyomor-, bél- és hólyaghurut eseteiben és eddig örömmel konsta- tálhatom, hogy a várt hatás minden esetben be- állott. A Dr. Szigeti Gusztáv, a Ferencz József kórház betegpénztár r. orvosa, a New-Yorki Germania bizt. társaság "őorvosa. Budapest, V., Sas-utcza 26. Csillaghegyi forrásviz szénsavval telitett kitünő üditöviz. Ez a viz a Békásmegyer község (Pestmegye) határában fekvő Csillaghegy tővében az rpád-forrásnak nevezett igen régóta ismert, kitünő izü és tisztaságu forrásból fakad. Szénsavval telitve igen jóizü, eltartható szagtalan asztali vagy borhoz való üditő- ital. A forrás hatóságilag és vegyileg meg- vizsgáltatott, kifogástalannak és szénsavval való telitésre alkalmasnak találtatott. kap- ható mindenütt. Telep: Csillaghegy, (Békásmegyer.) Fővárosi iroda és raktár: N., Lukács-utcza 2, Telefon 79—78, Tulajdonos : CSILLAGHEGYI FORRÁSVIZ VÁLLALAT. Telefon 79—78, Azonnal kiadó. Nagyobb vidéki városban egy jóforgalmu kisvendeglö elköltözés végett ; igen kedvező feltételek mellett azonnal átvehető. — Hol? meg- mondja a kiadóhivatal. Balaton -Fonyódon Törtely Kornél bornagytermelő = Kis-Kun-Majsán. = Ajánlom saját termésü fajboraimat, mely palaczkozásra is alkalmas. Ugy- mint: rizling, zöldszilväni, kadarka, kövidinka, mézes és mustos fehér, ezerjó és muskatály fajok. Saját fő- zésü törköly és szilvapálinka is kapható. Ugyancsak nagymennyiségü szőlő- — vessző is van eladó. — árnyas erdőben 1400 öl területen épült se , Lajoslakít nevü szálló mm 21 szoba és 12 mellekhelyiseggel eladó; esetleg egy vagy több évre vendéglős uraknak bérbeadó. Bővebbet e lap kiadóhivatala ad eSELEEELELEL FELE SEES RUND GYULA : billiárdposztó-gyártása BIELITZ, Osztr.- Szilézia. Ajánlja a t. kávés uraknak minden- A ® [Ő] és [I eseseseess:«. SEES féle fajta billiärd-posztöit és billiárd- A kamgarnjait a legolcsóbb angró- A árakban. Mintát kivánatra ingyen F4 és bérmentve küldök. Á VD 35355>535523235DE EA” ’ | NEMCSAK MIHÁLY vendeglöje Budapest, V., Lipót-körut 21. sz. (Koháry-utcza sarok.) Vidéki közönségnek a legalkalmasabb gyül- helye, a nyugati pályaudvar közelében. Saját termésü kitünő borok. Jó magyar konyha, olcsó árak. Fiók-üzlet: Szabadsäg-ter 5. sz. vagy Váczi-körut 40. szám. Szepességi lenipar! Wein Károly és Társai vászon- és asztalnemű-gyárosok. Szepességi lenipar! Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár épület.) Ajánljuk hirneves szepességi vászon, asztalnemű, törülköző, törlő-, csemegekendő és minden e szak- Minden darab gyá- rainkból származó árút ezen védjegy- gyel látjuk el. LN KC { nr mm mába vágó gyárt- mányainkat. — Szállodai fehér- berendezé- költségve- nemü sekről téssel szolgálunk. — --- Page 384 --- 8 VENDÉGLŐSÖK LAPJA be NE ! Szállodások, kávésok és főpinczér urak figyelmébe! | A közeledö üjevre igen csinos kiällitässal ze Ujevi tárcza-naptárak 8 készültek NÁDAI J. első keszthelyi könyvnyomda-intezeteben KESZTHELYEN. Ezen tárcza-naptárak a t. cz. vendégeknek a legalkalmasabb ujévi ajándékul szolgálnak, mert abban a naptári részen kivül az összes kártya-szabályok, u. m. alsós stb.; továbbá teke- (billiárd), tävirati- és posta- szabályok is bennfoglaltatnak. Ára 100 drb vételnél darabja csak . 16 fillér. Kevesebb vételnél darabja . . . . . . . . . 20 ,, Azonkivül készittetnek a legszebb étlapok, pinczér- számoló-lapok, borospalaczk-czimkíék, szoba-árjegyzékek és számlák stb. olcsó árakon. : Pi — Vendéglős csere! am Van szerencsém szives tudomására hozni, hogy | a Dorottya-utcza 9. szäm alatti a „komlötökekez“‘ | czimzett vendéglő vezetését átvettem és folyó hó / | 10-én, szombaton délután, nyitom meg. Egyuttal bá- / tor v ok becses figyelmébe ajánlani: elismert kitünő | konyhämat, naponta vältozatos zöna-reggeli, hideg Il buffet nagy választékban, tisztán kezelt kitünő faj- S borok, állandóan frissen csapolt polgári márcziusi ) — sör. Délben és este négy fogásos teríték kenyérrel E) I kor. 20 fillér. Minden ételből nagy és kis adagok. | Kedvezményes jegyfüzet 10°, engedménynyel. Figyel- is tiszta kiszolgálás. Társaságok- és egyletek- felelő helyiségek. Előfizetni a 5bb feltételek mellett lehet. Felsoroltak a ebb árak mellett állanak t. vendégeim ren- ére. Jóindulatu pártfogását kéri ládor-utczai Leheti-ven- Lipótvárosi Casino é: Verler Lajos déglő volt vendeglöse BD Rendes ebéd délután fél 4 óráig. Szeged belváros legszebb pontján eddig „Pilseni sörcsarnok" vendéglő 1200 hl. évi sörforgalommal bérbe adandó. Bővebb értesités nyerhető Szegeden, Polgár-utcza II. Egyesült czegledi szöllösgazdäk boreladäsi társasága Czegléd. Egyenlösiti és bepinczézi és áruba bocsátja a termelők tisztán kezelt legkitűnőbb borait. Nyilván- tartja és közvetiti ezentul az egyes termelők magán pinczéiben sajátkezüleg gondozott boraikat is. , , Különösen előnyös szövetkezeteknek és ven- déglősöknek a nálunk való bevásárlás, mert egész éven át egyforma és akármilyen nagy tömegben folyton egy és ugyanazon bort kaphatják. Ezuttal áruba bocsátjuk a legkitünőbb siller szinü , Kadarka" és zöldesfeher , Ezerjó", , Rizling" stb. fajokat is, melyek több waggon vételénél igen mérsékelt árban kaphatók. Levél- vagy sürgönyczim : Egyesült szőlősgazdák társasága Czegléd ODO OD 0000005 ZB A. 2 » A 2 Vendégiő bérbeadás. alatt ismert elegánsan berendezett igen forgalmas Dreher Antal sörföraktäräban © esse | 1906. november 20. PN et gl. % í Több kitüntetés Tölhszörüs ; í tulajdonosa Jury-tag : 1 TELEFON TELEFON! í 59—23. s. 59-23. 2? 4 M AH UNK A | MRE cs. és kir. udv. butorgyäros [ > + Nagy választék modern butorokban > 3 BUDAPEST 4 " Rn 2 — VIII., Rigó-utcza 6 és 8. VIII., Német-utcza 49 és 51. { Igen elegáns modern és izléses lakószobák teljesen beren- dezve raktáron találhatók, valamint olyan családias jellegü uri szállodák és vendéglők berendezését is készíti, amelyek nálunk eddíg ismeretlenek. vw WEN NY dd Alk. " és segg A Arjegyzek ingyen es bermentve. TELJES KONYHABERENDEZESEK MOSÓKONYHA BERENDEZÉSEK KÉZ- ÉS ERŐHAJTÁSRA, PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖ- ZÖK NAGY: RAKTÁRA JUTÁ- — NYOS ÁRAKON megtakarítás idő, pénz és anyagban 75 " le telített gőzűmosógép, mellyel a GEITTNER ÉS RAUSCH czégnél BUDAPEST, VI, ANDRÁSSY-UT 8. SZÁM | U dirdetmeny. U | Gróf Serényi Béla putnoki uradalmä- hoz tartozó = Putnokon = a föteren fekvö „VÄM” nagyszälloda az összes mellekhelyisegekkel együtt eladó. Érdeklődők az uradalmi irodában Putnokon nyernek felvilágositást. [1 | CUSOLD SL EL ESLS8BESE= N ZI a Hirdeimeny. Hunyadmegye székvárosában, Déván, egy a mai kor igényeinek teljesen megfelelő berendezéssel, elsőrendü we vendéglő, kávéház, DSDS SS kerthelyiség ZD és egy különbérelt, a városban egyedül álló kert — üdülőhely a város szivében. Családi viszonyok miatt az összes, felszerelés, berendezés és kitünő italokkal együtt, azonnal bérbeadó, esetleg örök áron eladó. Ertekezhetni REISZ VENDEL tulajdonosnál DÉVÁN. Ő 5 ERTL Lét Lét Pét CPA Pt --- Page 385 --- 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 9 Modern asztalos és kárpitos BUTOROK Magyarádi bor. RE saját keszitmeny (D=- óriási választékban kaphatók A szállítást 50 litertől felfelé az Ujszentannai állomásra szállítva, -ná Ari 5 | utánvéttel eszközlöm. Hordókat 30 belül fi i k. FAY ANTAL-näl, butorgyári raktár [/ e LTE Visszavosza Telefon 44—71 Budapest, Ujvilág-utcza 6. sz. Telefon 44—71 | IFJ ADELMANN FERENCZ == szólóbirtokos = Uj-Szent- Anna (\radın,) Budapesti | Kaposvárott jöforgalmu helyen, n | központitejesarnok szövetkezet |. Mátyás Király" Budapest VII., Rottenbiller-utcza 31. vendéglő és kávéház Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- Magyarország legkedveltebb — élczlapja. rizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- nagy kerthelyiség verandäval, nágy Megjelen minden vasárnap. Egyes szám I5 krajczár. tejet, doboztejet, doboztejszint. täncterem, kocsibeszálló, betegség miatt | | ! Elöfizetesi ár: Egész évre , . 6frt diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 | | Sürgösen eladó. ! ! ! esve S tab kel saját kezelésben álló fióküzletek a város Bővebbet megtudhatni a tulajdonosnál: | | egyed évre 149052 minden részében Sz:rkesztőség és kiadóhívatal CEN rc 1 Bucsky Péfernél, Kaposvár. | Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. SIPULUSZ LAPJA fagylalt, jegéskávé, hidegké- itmények előállításánál a jé Iparsö Kain Yan Lest | SO@090000000000050 | — — = lékekhez. Minden felvilágosi- tást és értesítést szóbeli vagy irásbeli ker- dezősködésre dijmentesen nyujt E A A Magyar Kirälyi Sójóvedék Vezérügynöksége Ely A t. cz. szälloda-, ven- déglő- és kávéháztulajdonos urak szives figyelmébe. Zi Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol és forditó billiárdasztalok, alpacca és ; Törvényesen megengedett anyagokból álló legjobb borderitő szer a smememem „RAPID“ borderitő-por Főelárusitó helye WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohány-utoa 5. APEST, V., Váczi-körut 32. sz. chinai ezüstáruk, márványasztalok, szé- kek tömören hajlitott fából, tükrök és kávéházi kaszák, jegszekrenyek, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és S 8 használt állapotban a legolcsóbb árakon. Kávéházi, vendéglői berendezések alkalmi eladása és vétele. G LÖ CK M Á RTO N-näl Karambol és fordjtó billiard-asztalok, alpacca | BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek | 2 Beitz János tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, (Saját házában). Telefon 80—.61 müeszter gályos, dákó. és borkimérő-asztalok és sörkimérő készülékek d a : 1 i N ar 8. közök e uj és használt állapotban a legolcsóbb WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy | vé Des a vikőzühelye ; Arakon Lőwy Re raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- | Ft u B A P E ST Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA házi és szállodai fehérnemüekben. "ll 8 : BUDAPEST, Dohány-utcza 25. (Nagy- ? : ; | | 4 VIL. Akäczfa-u. 52 diófa-utcza sarok). | OE00000000000008 A S TELEFON 31-30. A valódi RIESSNER-féle folytonégő kályhák szabadalmazott biztonsági szabályozóval a jelenkor legelegánsabb és legjobb kályhái. A kályha egyszeri betüzeléssel az egész télen keresztűl ég, miáltal a mindennapi begyuj- tással járó költség és fár.dtság meg lesz takaritva. Látható füz, Állandóan egyforma meleg, külünösen a szoba alsó rétegeiben. — Nagy tüzelőanyag megtakaritás, miáltal a kályha értéke már az első télen visszatérül. Hasonló szerkezetü és szabályozóval ellátott folytonégő cserépkályha betétek a legjobbak a világon. Ábrávai ellátott árjegyzék kivánatra ingyen és bérmentve. Raktár és egyedüli elärusitäs: RINGEISEN TESTVÉREK : czégnél IBUDAPEST, V. KER., HOLD-UTCZA 21. SZ. nn Folytonégő kályha: 154354 Cserépkályha betét. --- Page 386 --- 10 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. november 20. EGYLET (o ILONA" ARTÉZI VIZ LEGYEN MINDENNAPI ITALOD ! e ara 4 fillér. glös Rendelési czim : „Artesia“ szikv és pezsgöitalok kut bérlői. 2FON 50—72, hentes-mester Budapest, VIII., Német-utcza 21. sz. "ELSŐ LEÁNYKIHÁZASITÁSI GYERMEK- ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intezet sajät häzäban) | == Alapittatott 1863. évben 2— ! Első magyar részv. serfözde Gyártelep és központi iroda: Köbánya Telefon szám : 52—60. | Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. || | Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Kőbánya. Telefon szám: 56—58. Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. | Idei oportó siller eladó. Hagymássy Károly bortermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölesönadäsäval literje WS 34 fillér. Aal A bor jóságáról eladó szavatol. Sajt nagykereskedés. JUNG PETER! .ijcoecskotéss. TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz. Fióküzlet: VII, Garay-tér 5. szám | Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és va- dász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs és mindennemű csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- | — vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgöny- rendeletére mindenkor a legmegfelelőbi ozikkek gyorsan és pontosan szällittatnak, Arjegyzek kivänatra ingyen. KRISTALT M. SZ- Szállit vendéglősök, kévésok, korcsmárosok stb. részére a legjobb minőségü virstliket, kolbászokat napi árakon. Megrendelé- Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, VIl., Dob-utcza 90. sz. | természetes hydrocarbonatos ásványvizforrás, mely szénsavval telittetik. Az emésztést elősegítő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő sek pontosan teljesittetnek. Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. | Kutvällalattöl Budán. — St. Louis 1904: Grand Prix. ANNA 1 gyárában V., Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók NEUSCHLOSZ ÚDON és MARCEL egyszerü, szolid kivitelü, tömör, kemenyfa hálószobák. Szállodák berendezésére különösen alkalmas. — 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 180 forint. Diszesebb kivitelben fényezve 180 forint. MN — Városi mintaraktár: SZOTS SIMON czégnél, Kossuth Lajos-utcza I5 Baldóczi-ásványviz. BALDÓCZI , DEÁK"-FORRÁS a világ legjobb ásványvize. A bécsi és londoni kiállitáson aranyéremmel és el- ismerő diplomával kitüntetve. — Kitünő borviz, borral vegyitve a legkitünőbb üditő ital. 1/, liternek ára (üveg nélkül) házhoz szällitva ! 18 fill. Főelárusítás: BUDAPEST, IV., Régi posta-u. 10. sz. (1. em.) A baldóczi Deák-forrásviz vezérképviselete megszün- vén, azt a tulajdonos: dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Nagyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. Baldóczi-ásványviz "ZIAÄUBASB-IZIOPJE gl Baldóczi-ásványviz. ! Pinczérek figyelmébe! Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS kertyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Budapestnek a legnagyobb szenzácziója ! ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4, “but és Andrássy-ut 74. A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla; erős tányér lapos 10, mély 12, desszert 8 krajczár. Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 I. 17 krajczár. WS Gyümölcseladäs. "99 Csemegealmát válogatott, egészséges, szép példányokat u. m.: törökbälint, calvil, rozmaring, bőr, ananász-ranett, muskatály-ranett, arany-ranett, batul, ponyik és szercsike fajokból vegyesen, ötkilós ostakosárral 4 koronáért ; tizkiióssal 7 koronáért, huszonötkilós bruttó sulyu ládával 16.—, ötvenkilós ládával 30.—, százkilós ládá- val 56 koronáért. Vajonczkörtéket: dill, dechan, hordenpont fés ermán, legnemesebb fajokból vegyesen ötkilóssal 6 koronáért. Gsászárkörtét szagosat 5.—. "Téli szőlőt: dinka, szlankamenca és Izabella fajokból ötkilóssal 4 koronáért. Legnemesebb muskátszőlőt garantált szárazat 7 koronáért. Lasponyát 3 koronáért: Birzsalmát 3 koronáért. Válogatott nagyszemű, papirhéju asztali diót 4.50. Óriásszemü római maronit 2.50. Jaffa narancs 3.— Czitrom 2 kor.- ért ötkilös postakosaranként. Idei erdélyi fehérbélüi diót tizkilös postakosárral 5.20, huszonötkilós zsákkal 12.—, métermázsanként 44 koronáért. — Minden gyümölcspéldány selyempapirosba gön- gyölgetve és fagyapott közé gondosan csomagolva dijmentes csomagolással — szállit utánvéttel Busetto Stefánia, friss- és déligyümölcs behozatala és kivitele Budapest, Szarka-utcza 4. --- Page 387 --- 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 11 Körmöczbánya szab. kir. r. t. fóbányaváros Tanácsától. 3165. tan. 1906. sz , 7gy. 4 i Bérbeadási hirdetmé erDeadası IrdeLmeny. Körmöczbänya szab. kir. r. t. föbänyaväros tanácsa sikertelenség esetén pedig 1907. évi febrnár hó 14-én ugyan- ezennel közhirré teszi, hogy : csak délelőtt 10 órakor tartandó nyilvános árverésen 1907. a zólyomvölgyi nyaralótelep: , Vadászkürttt ven- évi május hó 1-től 1913. évi április hó 30-ig, vagyis 6 (hat) déglő , Árpad-lak", , Erzsébet-lak"" és , Ferencz József évi időtartamra a városi közgyülés jóváhagyásának fentar- lak"" tartozékaival együtt a város székesháza nagytermében tása mellett bérbe adatni fog. folyó 1906, évi deczember hó 12-én délelőtti 10 órakor, Árverezni kivánók a következő alapon : nÁrpád-lak" kerüköltsége 9077 kor 3"59/,-ka 317 kor. 68 fillér nErzsébet-lak"" 5; 11600 ,, Fi 4061, ln „Vadäszkürt vendéglő" 5 26530. » 928 „ 56 nFerencz Jozsef-lak‘' » 12783 ,, » 447 , 76 összesen : 60,000 kor. 3-59/,-ka 2100 koronában megállapított kikiáltási ár 109/,-ának megfelelő öszszeget A bérlemények és tartozékainak részletes jegyzéke az bánatpénz gyanánt az árverés kezdete előtt az árvorező árverési feltételek és a szerződéstervezet a városi számvevő- bizottság kezeihez juttatni tartoznak. ségben a hivatalos órák alatt betekinthető, hol egyszersmind Az árverés szóbeli és irásbeli. szóbeli felvilägositäsok is adatnak. Irásbeli ajánlatok csak azok fognak tekintetbe vétetni a Kelt Körmöczbányán, a vár. képviselőtestületnek mennyiben a bérösszeg I109/,-ának megfelelő bánatpénzzel 1906. évi október hó 15-én tartott közgyüléséből. elszerelve s szóbeli árverés kezdetéig beterjesztetnek. Baschmann ÉLŐ JÓZSEF VENDEGLŐJE Budapest, VL, Teréz-körut 43. uradalmi pezsgögyära 3 a Esterházy Ferencz ő 5] Ő Vendéglő átvételi értesítés ! Van szerencsém a nagyérdemü [fővárosi és vidéki közönséget tisztelettel értesíteni, hogy Budapesten a VL, Teréz-körut 10. szám alatt TATA. EE E E EE SAE ÉN © © : . — LAKODALMAS © levö diszes vendeglöi üzletet Kiss Henrik ürtöl megvettem s azt saját kezelésem alatt folytatom. Támaszkodva a főpinczéri pályán számos évet eltöltött, multamra reménylem, hogy a n. é. közön- ség bizalmát teljes mértékben kiérdemelhetem. Jó konyháról, izletes ételek és italokról, valamint pontos kiszolgálásról gondoskodom. A nagyérdemü közönség és t. ismerőseim tömeges látogatását kérve, maradok (SEC) ÁLDOMÁS (DEMI SEC) BILLIKOM kiváló tisztelettel ÉLŐ JÓZSEF | vendeglös. (EXTRA DRY) | VA DDODDDDDOD DODO --- Page 388 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA : :; (eredeti franczia- mód) valamint kitünő minőségü paradicsom 1 és 5 literes üvegekben vendéglős urak részére kapható: ) WEN MOCZNIK L. le conservgyárában Budapest, VIII., Alföldi-utcza 10. sz. A budapesti elsőrendü vendéglősök szállítója. KULCSÁR SANDOR BRONZÁRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR BUDAPEST, VI.. DESSEWFFY-UTCZA II. AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, 4 SE GR s EZ kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. y részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. $ M w 4 N : 1 d y TELEFON: 25—44. y m Zöldség és gyümölcs! Az évad szerint saláta, sóska, spenót, pudluvka, zöld borsó és zöld bab, retek, zöld hagyma, petrezselyem-gyöker, sárga- répa, ugorka, paradicsom, karaláb, zeller, kelkáposzta, csemege kukoricza, spárga, ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. Asztali és befőzni való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, nyári, (kajszin)- és őszi baraczk, körte, alma, szilva-féle, görög- és sárga dinnye, csemege szöllő már julius végétől. Valamint egri fehér, siller és vörös 20008 hegyi borok 09000 készpénz vagy utánvét mellett első forrásból kaphatók LANG NÁNDOR-nál EGER, (Hevesmegye.) Kérem tőlem árajánlatot kérni. A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykéz-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világításhoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetű légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, forrasztó-készülékeket. valamint ipari czélokra szolgáló BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. mez" Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr.- Laufenauer és dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, | Ezen rendkivül kellemes izü üdítő ital egyszersmind kitünő szer álmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege | üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállitó, SERFŐZDÉJE | Budapest Kőbányán. Városi Iroda; VIII., József-uteza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, mározlusi-, kiviteli märcziusi-, korona (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különlegesség: dupla maláta kösör kökersökban. Nagyobb sörmennyiséget saját jégkocsíjaiban szált. | Uj gyógymód! SE Ezen czipö belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- | rint eddig felülmulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- | mészetes melegét, a rheumás betegséget helyreällitja, az egészséges szervezetet pedig meghüléstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja. A czipő ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatásuknál fogva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egyen- letessé teszi, ennélfogva sok betegségnek enyhitő szere, — Pros- pektus ingyen. Egyedüli készitője a feltaláló : "B RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipöi megfelelnek mindama követelményeknek, | melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — | Dr. Löffler Emil, 40 év óta müködöm Budapesten, VL, Uj-utcza 19. szám. Igen tisztelt Rytkó ur! Részemre készitett Say pär esee>>E>> --- Page 389 --- 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA i3 .. .. , Szeren- .. .. TÖRÖK TO N O K cséje ©) K ©) K | TÖRÖK szerencséje Alant álló számokat csak a hölgyeknek ! szerencséje ÖRÖK! A szegénység nem szégyen, azonban a gazdagság boldogit! ÖRÖK! Ennélfogva kisérelje meg minden egyes úr, hogy egy alantálló szám kiválasztásával egy hölgyet szerencséssé tegyen és rendelje meg azt a sorsjegyszámot, mely azon hölgy neve mellett áll, akit vonzalmával kitüntet és különösen tisztel vagy kedvel. Adél 111301 | Dolöra 111314 ; Hedvig Klára 59106 ; Matild ı Szerafin 112278 Adelheid 2743 | Dóra 13151 | Heléna Klotild 95169 ! Melánia | Szeréna 93197 Adrienne 93157 | Dorothea 11 | Henriette | Kornélia 111317 | Mici | Szidónia 112284 Agatha 3223 | Edith | Hermina | Krisztina 501% Narcisz | Tekla 111310 Agnes 93161 ! Eleonora | Hilda Kunigunda Natália Theodora 4 Amälia 3225 | Elvira bö Hildegard 95166 | Laura Neszti Tercsi Anasztázia 111313 | Emma 111325 | Ibolyka 41949 | Lenke Nelli Teréz 93198 Anatolia 4022 | Ernesztin 24003 Ida 111304 | Leonia 5 | Netti Terka 112295 Anna 112276 | Eva 95164 ! Ilka 42589 | Leontin | Noemi Terus 111311 Antonia * 4053 | Erzsébet 24007 | Ilma 112288 | Lidia | Ottilia Tinka Apollonla 93188 | Erzsi 112291 | Mona 42819 | Lina 93195 | Paula Ulrika Aranka 4060 | Eszter 24020 Iren 93193 | Lucia 64416 | Pepi Valér Auguszta 95162 | Eszti 93191 | Irma 43008 | Ludmilla 111316 | Petronella | Valéria Aurelia 4071 | Eugenia | Izabella 9 7 | Lujza 71972 | Piroska Verona Beatrix 111302 | Etel Janka Magdolna 5171 — Ráchel Viktória Bella Mel | Flóra Johanna Malvin Rebeka 9 Vilma Berta 112: Franciska Jolán Manci 111319 Regina 112299 | Wilhelmina Blanka Frida Józsa Margit 78 73001 Röza 1117 308 | Zseni Borbäla Gabriella 29540 | Judith Märia 2283 Rozália Zsuzsanna Boriska Genovéva 95165 | Juliska Marianna Rozína Zsófia Brigita Gertrud 29609 | Karolin Mariska 95172 Rözsika Cecilia Gizella | Katalin Märtha 83085 Säri Coelestin ! Györgyike 111: 315 ! Katinka 1113 Mártonka 111305 — Sarolta Ezen számok csakis nálunk kaphatók)! —(i. Kérünk azonnali szíves megrendelést, legkésőbb azonban folyó évi november hó 22-ig, miután ezen számok gyorsan elkelnek és az I. osztály huzása folyó évi november hó 22-én megkezdődik. Egész sorsjegy Fél sorsjegy Negyed sorsjegy Nyolczad Az I. osztályu sorsjegyek árai: — rna. E Ua 912 UM nkhäz R.-T. Büdapesen, -— [gónagyobb osztálysorsjáték üzlet, TÖRÖK A. és Társa 2 ) gyobb osztálysorsjáték üzlet Központ: Szervita-tér 3. sz. I. Fiókok: Teréz-körút 46., Váczi-körút 4.. Muzeum-körút 11 Sürgönyczim: Törökék Budapest. HIRMANN FERENCZ rézáru-gyára Budapest, VII., Csányi-utcza 9. sz. Készit göz-, viz- és légszeszvezetékhez szük- séges rézárukat. Bor- és sőr-szivattyukat, sőr- kimérő-készülékeket légnyomással, valamint mindennemű rézosapokat, fémfelirati táblákat és eket égő — Alapittatott 1880-ban, — 1896. ezredéves orsz. kiállításon az nn állami ezüst-éremmel kitüntetve, > & . TELEFON 29-03 —— Csász. és kir. udvari szállitó. Honi gyártmány ! Pontos kiszolgálás ! Elsőrendü, folyékony, száraz De Szémnsavat All ajáni könnyű 10, 15 és 20 kilogrammo aczéltartályokban a Magyar Szénsavipar-Társaság Budapest, IX., Soroksári-utcza 96 a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : D jadal Sec (franczia módszer szerint) 3 KUTASSY VINCZE úr 1! }EBERHARDT ANTAL M BUDAPEST, V., Árpád-utcza 9. szám. M oszt olom Budafok. Különlegességi jegy: Telefon: Budafok 30. --- Page 390 --- 14 VENDÉGLŐSÖK LAPJA A A) A melenczei görögkeleti szerb egyhäzközsegtöl. Cz. 441/56 —1906, szám. három évre leendő egyházközségi irodában ! dó 9 tárgyalásra ezennel határnapot tüz ki. előtt, a kikiáltási ár 10° o,-ät vendéglősi minőségben. e IT inthetők. alulirt ügyvivő szolgáltat. Melenczén, 1906. évi- november 6-án. Piperszki Kaménkó, Versenytárgyalási hirdetmény. A melenczei gör. kel. szerb egyházközség, mint a melenczei Ruszánda gyógyfürdő tulajdonosa a fürdői vendéglőnek Be bérbeadására "998 iz 1906. évi deczember hó 2-án délután 2 órakor az megtartandó . verseny- A bérlet kikiáltási ára 2026 korona. Versenyezni kivánók tartoznak a versenytárgyalás megkezdése bánatpénzül letenni, egyuttal tartoznak okiratilag kimutatni szakértőségüket Szerződési feltételek az árverés előtt alulirt gyházközségi ügyvivőségi irodában a hivatalos órákban jebbi értesítést visszpostabélyeg csatolása Tanárevits Pál alelnök HD99900 99 H999999999 DEH0000800800 2É-05000000090908 90140/1. szám. Pályázati hirdetmény. A hódmezővásárhelyi m. kir. földmives iskolánál az élelmezői vállalatra ezennel pályázat hirdettetik. A vállalkozónak kötelessége mintegy 30 ren- des tanulót élelmezni, esetleg 20—20 téli tanfolya- mos tanulót 2—2 hónapon át, valamint 20 néptani- tót egy hónapon keresztül. A rendes tanulók és a téli tanfolyamosok fehernemüinek, ägynemüinek mosatása és vasaltatása szintén a vállalkozó köte- lessége. Ezen kivül tartozik élelmezni "az iskola telepén működő nőtlen tisztviselőket és a telepen levő azon vendégeket, valamint kiküldötteket, kik nála élelmeztetni óhajtanak. Az élelmezésre vonatkozó bővebb felvilágosi- tást az iskola igazgatósága adja meg. Az étlap és egyéb feltételek az iskola igazgatóságánál megtekint- hetők. Felhivatnak tehát a vállalkozni óhajtók, hogy zárt és kellően lepecsételt bélyegköteles ajánlatai- kat folyó évi november hó 26-án d. e. fél I2 óráíg a hódmezővásárhelyi m. kir. földmives-iskola igaz- gatóságához adják be. A beérkező ajánlatok ugyan- ezen napon déli 12 órakor lesznek ezen iskola igazgatósági irodájában felbontva, mely alkalom- mal az ajánlattevők is jelen lehetnek. A hódmezővásárhelyi m. kir. földmives-iskola igazgatósága jogot formál arra, hogy a szerződést az általa szabadon választandó ajánlattevővel köt- hesse meg s hogy esetleg a beérkező ajánlatok mellőzésével intézkedhessék. A hódmezővásárhelyi m. kir. földmives-iskola igazgatósága. 1906. november 20. Q © 9299292923992299999999999 3 Kézdivásárhely város tanácsától. _ 1906. Sz. 3582 HIRDETMÉNY. Kézdivásárhely város tanácsa közhirré teszi, hogy a város tulajdonát képező GF- VIGADÓT Bi 1907. április 24-től kezdődő 6 egymásutáni évre 1906. év november 20-án d. e. 9 órakor tar- tandó nyilvános árverésen a tanácsházánál bérbe adja. Ezen vendéglőhöz tartozik a földszinten I nagyobb, I kisebb étterem, I kávéház és 8 vendégszoba és az emeleten a főtérre nyiló homlokzaton 5 vendégszoba. Az emeleten van még egy állandó szinpaddal ellátott nagy diszterem, mely azonban nem fog bérbeadatni. A vendéglőhöz jár egy nagy istálló, mosóház, téli tekéző helyiség, jégverem, több pincze, padlás s minden egyéb szükséges mellékhelyiség s ezenkivül van ugyanezen épü- letben, egy a főtérre nyiló földszinti bolthelyiség is, mely szintén a bérleményhez tartozik, melyet bérlő esetleg bérbe adhat. Ezen bolthelyiségben jelenleg egy kész ruhakereskedés van. Kikiáltási ár 5600 korona. Ennek 10%-a bánatpénzül az árverés előtt készpénzben vagy óvadékképes papirokban leteendő. Irásbeli ajánlatokat is elfogadunk, de azért az árverés mindenesetre meg fog tartatni. A városi tanács fentartja magának a jogot, hogy az igért árakra való tekintet nélkül az árverezők között szabadon választhasson. Az árverésre vonatkozó egyéb feltételek a tanácsnál megtekinthetők. Kezdiväsärhelytt, 1906. november 1-én. A városi tanács nevében: Dr. Török Andor, polgármester. --- Page 391 --- 1906. november 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA Csongrád Városi Takarékpénztár zálloda-bérlet. A Csongrádon a legforgalmasabb helyen, a Csongrád városi takarékpénztár tulajdonát ké- | pezö 12 vendégszoba, diszes kávéház és ebédlő, külön lakás, istáló és egyéb mellékhelyisé- gekből álló emeletes > szálloda = elhalälozäs folytän 1907 január hó 15-től bérbeadó. A feltételek és egyéb részletek iránti kér- dések a tulajdonos pénzintézethez intézendők. CSONGRÁD VÁROSI TAKARÉKPÉNZTÁR. Az , Erdélyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiällitäson elsőrendü érmeket nyert tisz- tán kezelt és kitünö minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, csemege- és I gyögyborait. az igazgatösäg. | Megkeresésére készséggel küld ärlapot w- Pedálos czimbalmok >= kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. 1 ] Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay ) — ezimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- ] ] i ' ] ] mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készítésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth Istwän műhanészerész, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) TALISMAN TÖRLEY JÓZS. és TSA PROMONTOR (BUDAPEST). LK € BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizellá-tér 1. ez. (Haas-palota). Ajánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesíttetnek. TELEFON: 63—70, PINOZEFELSZERELÉSI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt 2 TELEFON: 63-70. legdusabb választékban kaphatók minden e szakba vágó czikkek. Allandóan nagy raktár. 00 ROBICSEK ADOLF CS (0) US). BUDAPEST. (SL (67) Parafadugaszgyär: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Alapittatott 1834-ben. Andrényi Kálmán utódai ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat , A vämospercsi saját tulajdont képező 200 holdas szölötelep továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szőlőfür tök állapota mily nagy befolyással van ax abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken | tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- től kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen, Elönyärajänlatok postafordultával küldetnek --- Page 392 --- 1906. november‘ 20. 16 VENDÉGLŐSÖK LAPJA a cv > Alapittatott : Telefon 59—06, Alapittatott : 3 e een . : Lk 1889. Lk Sürgönycim: Bienol Budapest 1880. ag d —. m A vitá hirt iganczia ! A HEN FH minden vendéglőben, szállodá- LBECK & C Nelkülözhetet en ban, intezetekben, stb. stb. t A x A ; ötolj tegfi DE OMPp- Hungäria- 6tzSIr üzent en reimsi pezsgöbor-gyär €s a müncheni Hofbräu Bien- féle Margarin-vaj tlvajnak LÉ 2 99 . "mi 4 ir friss kókuszdióból készült va- I magyarországi főlerakata 24 „Bienol” kökusz-zsir úd növenyzsir. =— az Legelső kitüntetések. Nagy kiadósság és tartósság. 9 Válogatott füszeráruk, min- A bel. és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szällodaiban, intézetek- ee] ben és kórházakban állandó alkalmazásban. — Próbaképpen rendel- - bel- 6s-külföldi jünk egy postacsomagot. . dennemü bel- és külföldi cse- : ) NM FE BIEN SÁMUEL ÉSzvésT E] megék, magyar és franczia kn Apr iroda: Vil., NAGYDIOFA-UTCA ÉG te ő pezsgőborok, rum és tea, 2 7 — — > liqueurök, sajt, vaj, kassai, KÉR Nagy kályhák kávéházak es vi | öz] A 4 ő 4 => 3 prágai sonka, felvágottak, vendéglők reszere t 9 patent Krén-kályha raktáron, ug ntén konyhaedények, hus- ? Ay x vágógépek elismert a legjobb m en. Továbbá szállít = gyümölcsök stb. stb. raktára. zománcz vzimtäbläkat minden nagyságban és mükivitelben a legolcsóbb árak mellett. — Használt edény becseréltetik. Sávely József BUDAPEST, UIlI., Kerepesi-ut 72. Brázay Kálmánnál 8 Muzeum-körut 23. 3 NN, A Szälloda-berbeadäs. I Beregszászon (a Bocskay-utczában) egy d borokat add Minden időben legjobb minőségü 5. hordókban és palaczkokban Szt.-margitszigeti üditöviz ujonnan épült emeletes szálloda R e | Szman ! Ű náctz mely “ll: étterem, kávéház, korcsma- helyiség, az emeleten olvasószoba, szőlő nagybirtokos, püspöki Vá cz 7 vendégszoba, külön lakás és pincze- szénsavval telített ásványviz. Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- uradalmi borpinczészete 1 ből, bérbeadó. — Ertekezni lehet a fürdő felügyelősége saját kezelésében ALAPITTATOTT 1856. | ASTA POSHAT Telefon 36—52. Környékbeli telefon-szäm: 8. | Engel Salamon, Tiszalucz (Zemplen m.) Transylvania Sec kouis Francois 4 Comp. császári és kir. udvari szällitök. «® Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensege szällitöi. >>35>>>5>>3>53>>> BUDAFOK. 55>>25>5>92>33533D39> DDD A Szepességi lenipar ! Szepességi lenipar! Wein Károly és Társai vászon- és asztalnemű-gyárosok. Budapesti főraktára: IV., Koronaherczeg-utcza 8. (Haris-bazár épület.) Ajánljuk hírneves szepességi vászon, aszltanemű, törülköző, török-, csemegekendő és minden e szak mába vágó : Minden darab gyá- . ra ból származó mányainkat. - árút ezen védjegye Szállodai fehér- | gyet 1ätjukao A A wol 928 nemü berendez6- IK dőbádekl = rt ag NN sekről költsegve- (>) téssel szolgálunk. Sr pest JakiisMERETES 1 € 4 orwoozás. 7 67 9. --- Page 398 --- Mutassuk meg, hogy hazafiak vagyunk! : e. 9 1 { Itt idő hogy mi is elősegíteni iparkodjunk az országnak bol- : az 1! s doculását, azért szaktársak hazafias cselekedetet vegezünk” azzal, hogy a külföldi ásványvizekért kiküldendő témérdek pénzt meg apasszuk és helyette a kitünő hazai ásványvizeknek nagyobb forgalombahozatalát" a szaktársakhoz ! elősegitsük s ezáltal sok pénz marad itthon kedvés hazánkban. PINCZÉR SZAKTÁRSAK! Akiben egy csepp magyar vér buzog, A VÉVKÖZVÉL VÉT KÉZ NEE tartsa becsületbeli: kötelességének vendégei körében a hazai ásványvizeknek AAN? ajántatba hozatalát; mint kitünő asztali és bor viz kiállta a versenyt A 26 év óta minden külföldi ásványvizzel szemben a y 1 I-ső rendű szabad szénsavas nátron ásványviz; ennek becsét és gyógyértékét nem tudta mohai Agnes-forrds legyőzni a nagyhangzásu reklámok serege sem, — különösen akkor — ezután még ugy sem, ha a magyar vendéglősök tömege pinczér-szaktársaikkal egyetemben, a hazai ásványvizeknek elsőjét, a kitünő MOHAI AGNES-FORRÁST felkarolva kinálják, minden fajbeli borral alkalmazható, annak zamatát nemcsak nem rontja, sőt inkább kelle- mesebbé teszi, egy próba bizonyitani fogja, hogy nem is hasonlítható ama II-odrendü és drága külföldi vizekhez. Fel tehát hazafias szaktársak! Sorakozzunk hazánk jobbléte érdekében a , TULIPANKERT" dicső szolgálatába mindannyian. Sn HORVATH és CSILLAG nokre. Mű-tekeasztal és dákó gyára. Magy. kív. törv. hejegyzett ezés Káveház berendezések s egyéb diszmü asztalos munkák vállalata. Nagy választéku raktár tekeasztalokban. A legjutányosabb árakban Árjegyzéket és bővebb pontos és jó kiszolgálás és jótállás. TELEFON 95—3i. értesítések bérmentesen. AAA == BUDAPEST, == | Budapesti főpinczérek óvadék letéti társasága mint szövetkezet wur. Ker., Baross-tér 18. Tudaljjuk ugy a fővárosi, mint vidéki t. Kartárs urakkal, hogy eddigi rendszerünket teljesen megváltoztatva, Jeljesen uj | lapon | a kamat, dij és részjegy mindig csak egy heti időtartamra szämittatik, — oly előnyös és couláns módozatot hoztunk be az óva- | I, mely az eddigi összes módokat előnyök tekintetében jó felülmulja. | Ajänljuk t. Kartársainknak, hogy mielőtt óvadékot folyósíttatnak győződjenek meg előnyös feltételeinkről. Felvilägositässal minden MEETS 9799 Tokajhegyaljai valódi borok. af em ae hütfő l Küldök saját termésü boraimból hektó és literenként: Jegvermek és hütötelepek Küldök saját termés boraimböl hektó, és literenként: 80 koronáért hektöjät; Szamorodni bort akár üvegbe, avagy hordóba 1.10, 1.20, 1.30, 1.50, 1.80, 2.—, 2.50, 4.—- korona literjét; árosok, sörraktárak, tej- zazdaságok és csarnokol: stb. részére külső meleg ellen leghatásosabban Tokaji aszú adjusztálva, félliteres tokaji palaczkokban: 1.60, 2.—, 2.40, 2.60, 3.—, 3.20; továbbá a ki korcsmai használatra itt személyesen nagyobb bevásárlásokat akar eszközölni paraszt-borokban, a bevásárlásnál személyes közbenjárásommal rendelkezésére állok. szabadalmazott parafa-kőlemezekkel lesznek szigetelve. — Kitünő bizonyitványok számos kivitelről. Átépitések és reconstruálá- sok alkalmával kérjen részletes árjegyzéket és költségvetést a RESCHOFSKY L. Tolcsva [iselet Friss- és déligyümölcs eladás. Csemegealma, válogatott egészséges szép nagy példányokat Törökbálint, Calvil, Ana- | naszranett, Canadaranetta, Muskotályranett, Aranyranett, Balul, Bór, Ponyika És Szercsik fajokból vegyesen őtkilós postakosärral 4 korona, tizkilós kosárral 7 korona, huszonőt- Szabadalmazott A 5 A A A 4 | kilós ládával 16 korona, ötvenkilös ládával 30 korona, szäzkilös ládával 56 koronáért. P ara f a k (0) g y ar res3 zv.-tá rsasa gtó I | Limoneseli ezitromalmát ötkilóssal 450 korona, Compotalma, nemesfaju csemegealmákból középnagyságu példányok tizkilós postakosárral 3,60 kor. Retesalma nagyobb példányok tiz- EEE SE LA IEEE ZTE AL ENE TELJES ZET kilós kosárral 3.80 korona. Masänszky-alma elsőrendű tizkilös kosárral 6 korona. — Vajonoz- | körteket Dill, Dechant, German, Amoretten, Spadont és Spinacerpi legnemesebb fajokból öt- kilós postákosárral 6 koronáért, tizkilössal 11 koronáért. — Szagos császárkörte ötkilóssal 5, tizkılössal 9 korona. Birsalmät ötkilóssal 3 korona, Lasponyat 3 korona, Berkenye 8.0 korona, Téliszőlő, garantált száraz, ötkilössal 4.50 korona, Csemegeszőlőt, rendkivül szép Chasslát 8 koronáért, Asztali-dió óriásszemű, papirheju 450 korona. Czitrom, aranysárga, válogatott 2 korona, Narancs messiniat 2.50 korona. Narancs, mandarin 4.50 korona. Maroni, óriásszemű, római, ötkilóssal 2.20 korona, huszonőtkiló 8 korona. ldei erdelyi fehérbélű vékonyhaju nagyszemű dió, métermázsánként 50 korona, huszonötkilönkint 13 korona, tiz- kilós kosárral 6 korona, Dió, idei erdélyi, másodrendü, métermázsánként 40 korona. Karfiol eredeti nagy kosárral, 18 szép rózsával 4.50 korona, egy őtkilós postakosárral 2.40 korona. Malagaszólő Extra-Royaux kilója 2-50 korona. Datolya, legfinomabb franczia Berber 80 dekás kartonnal 250 korona. Héjas mandula különleges, nagy kilója 2.80 korona. Czukrozott gyümölcs, legfinomabb, vegyes egy kilós ládikával 2.80 korona. Szultáni egy kilós kar- tonnal 1.20 korona. Brűnella dupla kilója 2 korona, Mogyoró, feltörött elsőrendű levantai kilója 1.90 korona. Amerikai tr áradió kilőja 2 korona. Szilva, boszniai etüvält magtalan 12 és fél kilós ládával kilója 0.70 korona szállít díjmentes csomagolással, utánvéttel BUSETTO MALVINA déli- és friss gyümölcskereskedö Budapest, Szarka-utcza 4. sz. Minden gyümöicspeldäny selyempapirba göngyöigetvc, és fagyapot közé lesz csomagolva fagy ellen Budapest, VIII. ker, József-körút 2. szám, Se Legkisebb jég- és üzemerő-szükséglet tehát a legolssóbb üzemfentartäs. —— --- Page 399 --- 1906. deczember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA 7 S ESETÉRE — T rTTTT +++ Algyógyfürdő Óbor literje 38 fil. 3 ihnen mentél! őst kereő óvadékkál 1 Magyarádi bor. = : Ujbar literje 33 fil, 33 fil. étterméhez és kávéházához az evőeszközök, u. m. kés, villa, kanál £ és abrosz kivételével minden szükségessel delszerelve van.. A szállítást 50 lítertől fel - , A vendéglős megállapodás. szerint haszonbert fizet, mely eset- " 57 Heló az A AO mASER szállítsa, "ben a konyha, kávéházi jövedelmek fásárólagósan; vandáglósé, mig :f utánvéttel eszközlöm. Hordókat 30 nrpon belül franco visszaveszek. piajdono sselleges megállápbiílásoszoritt a személyzet ellátásáért rjegyzék ingyen. — Tisztelettel vendéglősnek fizet — vagy a vondéglős haszonbért egyáltalán nem ==" szölöbirtokos = fizet, mely esetben a konyha után járó haszon téljeseh, mig ‚az IFJ. ADELMANN italok eladási árából vendéglősé 15 százalék, FERENCZ „‚Uj-Szent Anna al») étel Ennek fol feje lében kA és aágdó ey állt megfelelően lelemmel ellátni, a szem: yzet 18—18 emberből áll. Ál » A fürdő esetleg egy megfelelő tőkével rendelkező jó vendég- Egyetemi hallgató ja lősnek, teljesen az összes jövedelmezőségekkel haszonbérbe adó. 8 A telep áll 5 külön villában elhelyezett, a mai kor igényeinek megfelelően, 45 butorozott szobából, emeletes vendéglő, 7 tükör- fürdő, uszoda 40 kabinnal, 2—2 iszap- és lápfürdő, megfelelő pince, jégverem és gazdasági épületekből, a gyógy- és zenedijak, mit | minden fürdővendégnek fizetnie kell. | Czime: | Hogy e fürdőnek mily nagy jövője van, bizonyitja az, hogy | 8 ; | hogy az állami vasgyárak részére 100 ágyas szanatórium . épül | Szönyi Ferencz, EG; — Bővebb felvilägositässal szolgál: 71 | Budapest, FRIED ESKELES, ALGYÓGY. | IX., Tompa-u. 13, II. 29. | tanitana gymnäziumi, j X elemi vagy polgári iskolai | | * tanulöt vendeglüikosztert | vagy szállodai 1 kásért. | Wa A t. cz. szälloda-, ven- Kávéházi, vendéglői berendezések Törvényesen megengedett Fi Ikalmi eladä 6 étele. kból álló legjobb déglő- és kávéháztulajdonos alkalmi eladasa es vetele anyagokból álló legjo Karambol és fordító billiard-asztalok, alpacca borderitő szer a emeEmEmEM . Mm | és chinaezüst-äruk, márványasztalok, székek urak szives figyelm : | [/ tükrök és kávéházi kasszák, jégszekrények, urak szives figyelmébe. = | borkimérő-asztalok és sötkimérő" készülékek RAPI D 66 Vendéglői, kávéházi berendezések, karambol ST A Owen 35 Bin és forditó billiárdasztalok, alpacca és Képviselők : STRASSER A. és TÁRSA borderitö-por chinai ezüstäruk, märvänyasztalok, sze- BUDAPEST, Dohäny-utcza 25. (Nagy- Föelärusitö helye kek tömören hajlitott fából, tükrök és diófa-utcza sarok). kávéházi kaszák, jégszekrények, borkimérő asztalok és sörkimérő készülékek uj és használt állapotban a legolcsóbb árakon. GLÜCK MÁRTON-nál BUDAPEST, HAJÓS-UTCZA 17. SZÁM. (Saját házában). Telefon 80—61. WATTERICH A.-nál Budapest, VII., Dohány-utoa 5. SIPULUSZ LAPJA WS Különösen figyelmébe ajánlom nagy | | raktáromat mindenféle vendéglői, kávé- házi és szállodai fehérnemüekben. "Bf évre . . . 6Gfrt | Magyarorszäg legkedveltebb — élezlapja, / Sees Megjelen minden vasárnap. Egyes szám 15 krajczár. | | ; lá 1] Budapesti Negyed. évre. . . 1 frt 50 kr | Előfizetési ár: Szorkesztőség és kiadóhívatal: központi tejesarnok szövetkezet Budapest, VIII. ker., Rökk Szilárd-utcza 4. . ) ! bonn ) Budapest YII., Kottenbíller-utóza. ól. Szállit: tejet, tejszint, vajat, pasteu- vizált tejet, dr. Székely-féle gyermek- tejet, doboztejet, doboztejszint. diaetetikus és diabetikus gyógytejek. 120 saját kezelésben álló fióküzletek a város | minden reszeben 0 pi billiárdgolyó készitő, kä- | véházi eszközök raktára és javitömühelye BUDAPEST, VII, Akäczfa-u. 52. TELEFON 814—30. fagylalt, jegeskávé, hidegké- ények előállítási ánál a jég dezősködésre díjmentesen LL vagy A Magyar Királyi Sójövedék Vezérügynöksége BUDAPEST, V., Váczi-kőrut 32. sz. A valódi RIESSNER-féle folytonégő kályhák szabadalmazott biztonsági szabályozóval a jelenkor legelegánsabb és legjobb kályhái. A kályha egyszeri betüzeléssel az egész télen keresztűl ég, miáltal a mindennapi begyuj- tással járó költség és fáradtság meg lesz takaritva. Látható tüz. Állandóan egyforma meleg, külünösen a szoba alsó rétegeiben. — Nagy tüzelőanyag megtakarítás, miáltal a kályha értéke már az első télen visszatérül. Hasonló szerkezetü és szabályozóval ellátott folytonégő cserépkályha betétek a legjobbak a világon. Ábrával ellátott árjegyzék kivánatra ingyen és bérmentve. Raktár és egyedüli elárusitás: czégnél BUDAPEST, V. KER., HOLD-UTCZA 21. SZ. Cserép kályha betét. Folytonégő kályha. --- Page 400 --- VENDÉGLŐSÖK LAPJA 190€ ELSŐ LEÁNYKIHÁZASÍTÁSI EGYLET ; M. SZ: WANN INN GYERMEK. ÉS ELETBIZTOSITÖ-INTEZET Budapest VI., Teréz-körút 40-42. (Az intézet saját házában) —— aza Alapittatott 1863. évben ==> | Ban ám §, 5. idei oportó siller eladó. Hagymässy Károly Börtermelőnél Pakson. Hektoja fejtve, vasuthoz szál- litva s a hordó kölcsönadásával literje WS” 34 fillér. Aal A bor jóságáról eladó szavatol. Sajt nagykereskedés. sajt-, vaj- és csemege- JUNG PETER áru nagykereskedése. TELEFON 785 BUDAPEST TELEFON 785 Főüzlet: IV., Vámház-körut 12. sz. Fióküzlet: VII, Garay-tér 5. szám Mindenféle bel- és külföldi sajtok, hal- és hus- nemüek. Hal-, hus-, szárnyas-, főzelék-, turista- és va- dász stb. konzervek. Mustár, halikra, déligyümölcs | és mindennemü csemegék, tea és likörök. Magyar és franczia pezsgőborok és mindenfajta ásvány- vizek a legszolidabb árak mellett kaphatók. Vidéki fogadós, vendéglős és kávés uraknak levél vagy sürgöny- rendeletére mindenkor a legmegfelelőbb czikkek gyorsan és pontosan szällittatnak, Arjegyzék kívánatra ingyen. KRISTÁLT természetes hydrocarbonatos äsvänyvizforräs, mely | szénsavval telittetik. Az emésztést elősegitő pom- pás asztali ital. Vidékre és külföldre fuvardijmentes szállítás. — Kérjen árjegyzést a Szt.-Lukácsfürdő | Kutvállalattól Budán. — St, Louis 1904: Grand Prix. Első magyar részv. serfőzde Köbánya | Gyártelep és központi iroda: Telefon szám : 52—60, Városi iroda: VIII., Eszterházy-utcza 6. Telefon szám : 52—59. Palaczksör osztálya : X. kerület Köhänya. Telefon szám: 56—58. Rendelés : „Artesia“ ikviz és pe: zsgőitalok geti ártézi kut bérlői TELEFON 50—72, lősök a vá Seifert Henrik és Fia cs. és kir. udvari tekeasztalgyár. | Császári és királyi szabad. jégszekrénygyár. Budapest, VII., Arjegyzékek vidékre ingyen és bérmentve. Yajnan Józs ef léglősök, hentes-mester Budapest, VIII., Német-utcza 21. sz. kövesok, korcsmárosok minőségü virstliket, Megrendelé- Dob-utcza 90. sz. cat ipi árakon san teljesíttetnek NE | f gyárában v. Pozsonyi-ut 21. sz. (a Margitszigettel szemben) kaphatók e USC ‚HLOSZ ÖDÖN és MARCEL egyszerü, szolid kivitelű, tömör, kemenyfa 24 hálószobák. S - 2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény, tükörrel és márványnyal 180 forint. mL — Városi mintaraktár: SZOTS SIMON. 16z6gn6l; Kossuth Lajos-utcza 6: [!Pir !Pinezerek figyelmébe! Í Fő- és fizetőpinczérek, kiknek oldal-zsebtárcza (papirospénz) vagy pinczértáska (apró- és ezüstpénz számára) van szük- ségük, a melynek feneke nincs többé külön beillesztve, hanem a felsőrész az aljával egy darabból készült — a legjutányosabb árak mellett szerezhetik be. Árak 3.50-től 5 frtig. MOLNÁR VILMOS keztyü- és sérvkötőgyárosnál Budapest, VII., Károly-körut 28. sz. (Közp. városh.) VIZ V különtésessécek 4 A dr. Szántó Miksa házilag kezeli. Gummi- és halhólyag-különlegességek tuczatonként 2, 3, WINE : ig 4, 5 és 6 forint. Nagy raktár a legkiválóbb gyártmányu igyobb megrendeléseknél árengedmény. Telefon 79-02. görcsér, gummiharisnyák, sérvkötők, szuszpenzóriumok és 2 — a legkülönfélébb betegápolási czikkekben. Baldóczi-s vá nyviz. Í rendezésére különösen alkalmas. ebb kivitelben fényezve 180 forint. u | Baldóczi-ásványviz. BALDÓSZI „DEAK-FORRÄS a világ legjobb ásványvize. londc ) diplon ásványviz iállitáson aranyéremmel és el- e. — Kitünő borviz, it itünőbb üditő ital. 18 fill 26. (is: BUDAPEST, IV., Régi hostás u. 10. sz. (1. em.) TTIAÁGPASE-IZIOPJEg Deäk-forr ezerkepviselete megszün- 1jdonos Budapestnek a legnagyobb szenzácziója! | ezidőszerint TAKÁCS FERENCZ Árjegyzék ingyen és bérmentve. óriási üveg-, porczellán- és zománcz-edény központi áruháza BUDAPEST, Baross-tér 4. és Andrássy-ut 74. A hatalmas áruház egyedüli a maga nemében és pazar választéka, valamint csodás olcsó árai mellett az érdeklődők ezrei keresik fel mindenfelől. Kérem a vásárló nagyközönséget, ne mulassza el semmi szin alatt bámula- tos áruházamat megtekinteni. Dupla erős tányér lapos 10, mély 2, desszert 8 krajczár (Kerepesi-ut sarkán) John-fele telített gőzűmosógép, mellyel a megtakarítás idő, pénz és anyagban 75/0 TELJES KONYHABERENDEZÉSEK MOSÓKONYHA BERENDEZÉSEK KÉZ- ÉS ERŐHAJTÁSRA, PINCZE GAZDASÁGI GÉPEK ÉS ESZKÖ- | ZÖK NAGY RAKTÁRA JUTÁ- NYOS ÁRAKON Boros koronás korsók 0.3 liter csak 18 krajczár. ; GEITTNER ÉS R AUSCH czégnél Legfinomabb préselt korsók fél liter 20, 0.3 |. 17 krajczár. mm mmm —! "DL ‚| BUDAPEST, Vi, ANDRÄSSY-UT 8. SZÁM KERLE I KEN --- Page 401 --- 1906. deczember 5. HUBERT J. E. FOZSONY Csász. és kir. udvari szállitó. Különlegességi jegy: GENTRYCGLUB| a Budapesti országos kaszinó pezsgője. Képviselő : KUTASSY VINCZE úr I BUDAPEST, V., Arpád- -utcza 9. szám. n : rézáru-gyára séges kisérő-készülékeket légnyomás: -—- TELEFON 29-03. Honi gyártmány ! Elsőrendü, folyékony, száraz MS szénsavat il (Diadal Sec (franczia módszer szerint) Telefon: Budafok 30. GGGGBGGGSGBHBHOAOH0 uradalmi pezsgőgyára sm [/A TA, == LAKODALMAS (SEC) ÁLDOMÁS (DEMI SEC) BILLIKOM (EXTRA DRY) DO COCO OOGOGOGOGGO ís Gróf Esterházy Ferencz N DD DDD DDD Ö00, 6. AM MI EZ EGE EZEL CELL DE CD DE e S 0 {U dirdetmény. Egyesült czeglédi szöllösgazdäk boreladási társasága Czeg Jéd. Egyenlösiti és bepinczezi és árul termelők tisztán kezelt legkitünőbb bor ait. Ny ilván- tartja és közvetiti ezentul az egyes te rmelők magán pinczeiben sajátkezüleg gond ozott bor t Különösen elő zöv er deglösöknek a nälunk egész éven át egyforma és at £ 1 en folyton egy és ugyanazon bor É k Spa [ t áruba bocsátjuk a legkitünőbb siller színü Kada aka“ és zöldesfehér , Ezerjó" , „Rizling‘‘ stb jokat melyek több waggon vételéné 6] igen mérsékelt árba an kaphatök. Level- vagy Egyesült szölösgazdäk tärsasäga Czegled sürgönyczim Gróf Serényi Béla putnoki uradalmá- hoz tartozó = Putnokon = a föteren fekvö „VÄM” nagyszälloda az összes mellékhelyiségekkel együtt eladó. Érdeklődők az uradalmi irodában Putnokon nyernek felvilágositást. EEE EEE N BE HIRMANN FERENCZ Pontos kiszolgálás ! ajánl könnyü 10, 15 és 20 kilogrammos cezéltartályvokt Magyar Szénsavipar-Társaság | Budapest, IX., Saroksäri-u'cza 96 Budapest, VII., Csänyi-utcza 9. sz. Készit gör viz- és légszeszvezetékhez szük- kat. Bor- és sör-szivattyukat, sör- sal, valamint mindennemű rézcsapokat, fémfelirati táblákat ze rézsulyokat. — Alapittatott 1880-ban. — 1896: ezredéves orsz. kiállításon állami ezüst-éremmel kitüntetve. LL EBERHARDT ANTAL pezsgögyäräböl, Budafok. 362 WU me 433 A 0000;£ [1 LL Fi --- Page 402 --- 10 VENDEGLÖSÖK LAPJA 1906. deczember 5. QMINO Extra Dry PEZSGŐ PARISKUMAGKIALUTAS 1900: 4 ARANYIEREM : BELATINYÄRTHUR (eredeti franczia- mód) valamint kitünő minőségü paradicsom 1 és 5 literes üvegekben vendéglős urak részére kapható: MOSZNIK LL. conservgyárában Budapest, VIII., Atföldi-utcza 10. sz.. A budapesti elsőrendü vendéglősök szállítója. [2 w 4 [] LK 0 ; T w 1 5 IKuLcsArR SÁNDOR] % 5 BRONZÄRU- ÉS CSILLÁR-GYÁR ÉHssszt m [1 A BUDAPEST, VI., DESSEWFFY-UTCZA II. x % AJANL: világító testeket szállodák, vendéglők, )A e "7 : . >>35W & kávéházak, fürdőhelyek, nyári vendéglők stb. régi : W" részére Gázfőzőket, kerti lámpákat. 9 vv w v — v ‚a 1 ! Zöll !) ség és vi imöles | Az évad szerint saláta, söska, spenót, pudluvka, zöld borsó | bat zöld hagyma, petr yem-gyöker, sárga- I ré som, * ab oszta, csemege kul ujburgonya, torma, édes paprika stb. stb. ! As 1i való cseresznye, spanyolmeggy, pöszméte, ny öszi baraczk, körte, alma, szilva- féle, Görög ga dinnye, csemege szöllő már julius vég t egri fehér, siller és vörös R ws hegyi bor a utanvet melleit LANG NÄNDOR-n EEE m t A ! ager A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái 1V. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsebet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- gitáshoz szolgáló legszebb kivitelű csillärokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz- tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, légszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztó-készülékeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. Légszeszberendezések a legmérsékeltebb árak mellett eszközöltetnek. EEE EEE EL GES KANN "ADD | Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, cr. Korányi, dr. Laufenauer és. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör Szent István védjegygyel | |a köbänyai polgári serfözö r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentösebb vivmänya, Ezen rendkivül kellemes izű üditő ital egyszersmind kitünő szer älmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre ígen fontos szoptató nőknél. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege: üzletben. A vidékre a serfőzde maga szállítja, — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palac (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis alaczk 32 fillér. Cs. és kir. udvari és kamarai szállító, DREHER ANTAL SERFŐZDÉJE Budapest Kőbányán. Városi Iroda: VIII. József-utcza 36. Saját palaczk-töltes, Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, märcziusi-, kiviteli märcziusi-, korona. (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-söret, Különlegesség: dupla maláta kösör kökorsökban. Nagyobb sörmennyiségel saját jörkorsijalban szállt. Rheumában stb. szenvedőknek | sok év óta kipróbált, orvosilag 0 Mó elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu ıygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehar rint eddig felül háta atlan módon biztosítja a 1 mészetes melegét, a rheumzs betegséget helyre. szervezetet pe. dig g " meghü éstől és sok veszélyes bete óvja. A czipő ruganyos, könny áns formáju és ol kik hivatásuknál fogy at 12 árnak, meg be c: sülhe te ve n és sokféle lábbántalm letessé teszi, ennélfogva s pektus ingyen RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., , Kerepesi: -ut 29. sz. nikus egészségi czipői megfelelnek mindama követelményeknek, ká ja, ezért mindenkinek melegen ajánlom, — ködöm Budapesten, VL, Uj-uteza 19. szám ó véleménye sze- Rytkö Viktor ur hy melylyel az ember € Dr. Löffler Emit, 40 é 19en tisztelt Rytkó ur! Részemre készitett egy pár czipövel teljes megelé te ki ugy hygienikus, mint kiállítás tekintetében. B. mindenütt fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Hársfa-fűrdő, B: megye. TECCET EGZ EL EL EZEL LL ELL EL EL ELL ELL LEE É Gärtner Ágoston 4 HM $ % elektrotechnikai czikkek raktära w w $ A Budapest, V., Wurm-utcza 3. sz. Telefon: 95—33. eseeestsesee>>S>>| Izzölämpäk, „Nerst“-fele lámpák, fog- lalatok és mindennemü világítási ké- o] szülék és csöngetyü berendezésekhez | 49 való anvyagok BUM nagy raktára. | SeseeSsee>skCe>35P>35> ész 1. SE --- Page 403 --- 1906. deczember 5. VENDÉGLŐSÖK LAPJA - Legujabb amerikai rendszerű sörhütő és kimérő szekrények Cbor és ásványviz hütesere is) melylyel egy vagy több hordó sör 5—10 kg. jéggel az utolsó csöppig jéghidegen és kristálytisztán mérhető ki. Különleges berendezések : pilseni és bajor sörök kimérésére Söröshordók a pinczében is elhelyezhetők. Levegönyomässal: Levegöszivattyu légkazánnal és vezetékkel, friss levegő részére levegőszürővel. we Kivänatra , Amerikai" viz- és folyékony szénsav- nyomásu berendezéseket is szállítunk. 7222 Arjegyzékkel bérmentve szolgálunk. Hazslinszky gyógyszerész és Társai szénsavgyár, szab. szifon-szikvizgép, amerikai sör-, borhütö és kimérő-készülékek gyára BUDAPEST, VII. VERSENY-UTCZA 12. Keleti pályaudvar mellett. Az , Erdélyi Pincze-Egylet“ császári és királyi udvari szállítók KOLOZSVÁROTT. Sürgönyczim: Bortermelők szövetkezete Kolozsvár. Ajánlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az iga. zgatösäg. ; ! ss Pedálos czimbalmok = 1 kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gram- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésü húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javítások elfogadtatnak. = Képes árjegyzék ingyen. Horváth István mihangszerész, József löherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker.. Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) EC SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. Es TSA PROMONTOR (BUDAPEST). TÖRLEY JÖZS CAT — — AAN N XYZ XYZ NY NY YA YAR BORHEGYI F. palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota). Ajänlja_a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. AAN AÁNNDANA ANANAS Lá e OOPMMAMAMAMMAMNAS Pm mm > => > > > s > > > > > > > é mm ll le EL =—— TELEFON: 63—70. N P PINOZEFELSZERELESI UZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt TELEFON: 63—270. legdusabb választékban kaphatók minden szakba vágó czikkek. Állandó an nagy rakt fé] | ÉS ROBICSEK ADOLF CS | ©) = sunaresr. cg W | Parafadugaszgyär: Vil., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. | Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szam. — A Alapittato*t I834-bken. Andrényi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospér-csi saját tulajdont képező 200 holdas szölötelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint-uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- | tök állapota mily nagy befolyással van az abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt pres- | házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok-- | tól kezdve a legritkább, legnemesebb borfajokkal is. ! Bormintäk, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetick 1 --- Page 404 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA Cs] 1880. A viläghirü franczia ? § an A ! Nélkülözhetetlen minden, vendégyőben, 32 szálodá- | : DELBECK & Comp. ; Hungária : étzsir teljesen pótolja a legfinomabb a ed amd f Telefon 59—06, ly 22 Sürgönyeim: Bienol Budapest disznózsirt. reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbráu Bien-féle Margarin-vaj fa. LL a om teavajnak. i 7" N ir friss kókuszdióból készült va- ee magyarországi fölerakata IK A „Bienol kökusz zsır lódi növenyzsir. —m——— Legelső kitüntetések. Nagy kiadósság és tartósság. Válogatott füszeräruk, min- A bel- és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szällodaiban, intézetek- aaa - = ben és kórházakban állandó alkalmazásban. — Pröbakeppen rendel- jünk egy postacsomagot. BIEN S Á MUEL típszermüvek | BUDAPEST. megék, magyar és franczia § || Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA 7 | — : —— — LL dennemü bel- és külföldi cse- ABZBIG pezsgöborok, rum és tea, BE | —— — — Nagy kályhák kávéházak és => vendéglők részére = patent Krén-kályha raktáron, ugyszintén konyhaedények, hus- vägögepek elismert a legjobb minőségben. Továbbá szállít liqucurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, Brázay Kálmán ugpujrPy gy ümölcsök stb. stb. raktára. zománcz ezimtäbläkat minden nagyságban és mükivitelben a legolcsóbb árak mellett. — Használt edény becseréltetik. i Bráza; Kálmánnál Sávely József A Muzeum-körut 23. BUDAPEST, VII., Kerepesi-ut 72. CA FA. 2 a Teer a] VARARARARNRARAAARAG s időben legjobb e N Szálloda: bérbeadás. 18 : : : 3 686 borokat 6 Szt.-margitszigeti 3 szállit hordókban es palaczkokban b] j Beregszäszon (a Bocskay-utczäban) egy © | ujonnan épült emeletes szálloda e. H am m m = 5 ! aA ditöviz ; mely áll: étterem, kávéház, korcsma- : IGA : 3 | helyiség, az emeleten Oolvasöszoha, E: szénsavval telitett ásványviz. ! 1 7 vendegszoba, külön lakás és pnczé- 6 Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- 3 ; ből, bérbeadó. — Értekezni lehet a 1 © fürdő felügyelősége saját kezelésében | tulajdonosnál : Ss Telefon 36.52 8 19428 Salamon, Tiszalucz (Zemplén m.) / 3 H : ec BRILLE 1: ransyrania il is Francois & Comp. csészári és kir. udvari szállítók. & Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szällitöi. >3355535333233553> BUDAFOK. 33>2233 9 4 do [/] m [I N OEL EEE EEE w vw Ö ESseLESESSLESCESEL reszere. Gäzfözöket, kerti lämpäkat. v b. 4 To ® [7] vv [1 W TELEFON: 25—44. © bő [Ő] [1 .. Vececececeseeék DS Páratlan irodalmi esemény az ÜSTÖKÖS hazánk legjobb és legelterjed- 6 A R tebb illusztrált ierlan a ujévkor 50. évfolyamába lép. (Alapit. 1857. Jókai Mór). Ez álkalommal lapunk előfizetőink abban a rendkivüli kedvezményben, Usmvatyám társa: dalmi élczlap melléklettel együtt kedvezményes áron és pedig 1/4 évre 3 korona helyett Minden uj előfizető azonnal dijtalanul megkapja az Üstökös 50 éves jubileumi számát (60 oldalra terjed). Utalványok csakis is így czímzendők : ÜSTÖKÖS-BUDAPEST. (A szelvény hátára egy czimszalag ragasztandó.) A Budapesti légszeszgyárak felszerelési irodái IV. ker., Aranykez-utcza 6. szám VII. ker., Erzsébet-körut 19. szám állandóan raktáron tartanak mindennemü légszesz- és villam- világitáshoz szolgáló legszebb kivitelü csillárokat és kan- dallókat, legujabb szerkezetü légszesz-tüzhelyeket és légszesz fürdőkályhákat, legszeszfőző-, sütő- és vasalókészülékeket, valamint ipari czélokra szolgáló forrasztö-keszülekeket. BUNSEN-féle lángzókat stb. stb. "ex Légszeszberendezések a mellett eszközöltetnek. legmérsékeltebb árak EA Dr. Angyan, dr. Elischer, dr. Herczel, dr . Kétli, dr. Korányi, dr. Laufenauer és. dr. Liebermann egyetemi tanár urak által ajánlott dupla malátasör szent István védjegygyel a kőbányai polgári serfőző r.-t. készitménye a söripar egyik legjelentősebb vivmánya, Ezen rendkivül kellemes izü üditő ital egyszersmind kitünő szer älmatlan- ság, idegesség, emésztési zavarok és étvágytalanság ellen, ajánlható továbbá vér- szegényeknek és lábbadozó betegeknek, valamint a gyengeség különböző nemei ellen, végre igen fontos szoptató nőknel. — Kapható Budapesten minden füszer- és csemege; üzletben. A vid:kre a serfőzde maga szállítja. — Budapesti árak: a fogyasztási adóval együtt egy nagy palaczk (palaczkokon kivül) 40 fillér, egy kis palaczk 32 fillér, Cs. és kir. udvari DREHER ANTAL és kamarai szállító, SERFŐZDÉJE! Budapest Kőbányán. / Városi Iroda: VIII. József-utcza 36. Saját palaczk-töltés. Ajánlja kitünő minőségü ászok-, király-, márcziusi-, kiviteli márcziusi-, korona ( (A la pilseni), maláta-, bajor-, dupla mároziusi- és bak-sörét, Különtegesség: dupla maláta kösör kökervékban. Nagyobb sörmennyiségel saját jégkorsíjaiban srallın Uj gyógymód! hygienikus egészségi czipőimet ajánlom. Ezen czipő belső szerkezete szakértők egybehangzó véleménye sze- rint eddíg felüln ulhatatlan módon biztosítja a lábnak egyenes, ter- mészetes melegét, a rheumzs betegséget helyreállitja, az egészséges szervezetet pedig meghücéstől és sok veszélyes betegségtől meg- óvja. A czipö ruganyos, könnyü, elegáns formáju és olyanoknak, kik hivatásuknál fugva sokat járnak, megbecsülhetetlen. Lábizzadást és sokféle lábbántalmakat sikeresen gyógyit, a vérkeringést egven- letessé teszi, ennélfog; a sok betegségnek enyhitő szere. — Pros- pektus ingyen. — Egyedüli készitője a feltaláló : RYTKÓ GYŐZŐ BUDAPEST, VIII., Kerepesi-ut 29. sz. Rytkó Viktor ur hygienikus egészségi czipői megfelelnek mindama követelményeknek, melylyel az ember egészségét soká megtartja, ezért mindenkinek melegen ajánlom. — Dr. Löffler Emil, 40 év óta működöm Budapesten, VI., Uj-utcza 19. szám. Igen tisztelt Rytkó ur! Részemre készitett.egy pár czípóvel teljes a megeltgedtsemet érdemelte ki ugy hygienikus, mint kiállitás tekintetében. B. czégét mindenütt ajäülani fogom. Teljes tisztelettel med. dr. Róth Henrik, Härsfa-fürdö, Bereg megye. Rheumában stb. szenvedőknek sok év óta kipróbált, orvosilag elismert, külföldön is szabadal- mazott magyar talälmänyu EesessseeSSsSeSeLSESTSSCESESESEEESSETSESEESSES Gärtner Ágoston elektrotechnikai czikkek raktära Budapest, .V., Wurm-utcza 3. sz. Taetafon: 95—33. eseeesteeses Izzólámnák ..Nerst"-féle lámpák, foo- lalatok €: mindennemü világítási ké- szülék és c-önvetyü berendezésekhez = való anv- Ow" nagv raktóra. 4 8 § ses és [] ww HI es: --- Page 415 --- 1906. deczember 20. VENDÉGLŐSÖK LAPJA - - Minden szőlőbirtokosnak el- engedhetetlen olvasmánya a BORÁSZATI LAPOK Magyarország leggazdagabb tartalmu és leg- olcsóbb szőlészeti és borászati szaklapja. Minden MF szakkérdésre kimeritő választ ad. Minden szőlészeti és borászati ujdonságra felhivja a figyelmet. Kitartásával küzd a szőlőmíve- + £ lők anyagi érdekeiért. £ £ Évenkint több diszes mellékletet ad. Két hetenkint melléklet képen Gazdasági Tanácsadó" czimmel oly lapot ad ki, mely a mezőgszdaság minden ágá- + & + val foglalkozik. & > € A „Boräszati Lapok“-böl, mely a „Magyar Szölös- gazdák Országos Egyesületé-nek hivatalos köz- lönye, minden érdeklődőnek 3 héten át küld dij- mentesen mutatvány számot annak kiadóhivatala BUDAPEST, IX, ÜLLŐI-UT 25. SZ Előfizetési ára évenkint 12 K, félévenkint 6 K, negyedévenkint 3 K. oYYYYYY WWW NENNE zZ r . . [11 , Erdélyi Pincze-Egylet császári és királyi udvari szällıtök KOLOZSVÄROT I. Sürgönyczim: Bortermelök szövetkezete Kolozsvär, Ajänlja egyenesen a szövetkezet termelő tagjaitól beszer- zett és minden kiállitáson elsőrendü érmeket nyert tísz- tán kezelt és kitünő minőségü fehér- és veres-, asztali-, pecsenye-, gyógyborait. Megkeresésére készséggel küld árlapot csemege- és az igazgatóság. ss Pedálos czimbalmok == kitünő hanggal, erős szerkezettel, jót- állással részletfizetésre is kaphatók. Magántanulásra legalkalmasabb Kuliffay czimbalom-iskola I. rész 7 korona, II. rész 8 korona. Hegedü, fuvola, tárogató, gr am- mophon, fonográf, zongora, harmónium, harmonika, okarina és verklik, zenélő automaták. — Különféle olasz, német és saját készitésüű húrok kaphatók. Régi hangszerek becseréltetnek. Mindennemü javitäsok elfogadtatnak. Képes árjegyzék ingyen. Horváth István möbangszer6sz, József főherczeg udv. szállítója, BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut és Kerepesi-ut 46. sz. Gyár: Budapest, I., Kelenföld. (Saját ház.) £EG SEC TALISMAN TÖRLEY JÓZS. Es TSA PROMONTOR (BUDAPEST). WS BORHEGYI F.3 palaczkozott bor, pezsgő, likőr, cognac, rum és tea főraktára BUDAPEST, Gizella-tér 1. sz. (Haas-palota), Rjánlja a legjobb franczia és magyar pezsgő- ket, cognacot és likőröket gyári árakon. Belföldi borait az első hirneves bortermelőktől a legjutányosabb áron szolgáltatja. Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan teljesittetnek. —7 TELEFON: 63—70. dd0AAMAAAMANNNNÓ W___ ———— TELEFON: 63—-70. PINCZEFELSZERELESI ÜZLETEMBEN BUDAPEST, Vill., Kerepesi-ut 47. alatt legdusabb választékban kaphatók minden e 726 szakba vágó czikkek. Állandóan nagy raktár. (A) 11 ROBICSEK ADOLF [/ © GES) BUDAPEST. (X) [2 Parafadugaszgyár: VII., NEFELEJTS-UTCZA 15. sz. Pinczefelszerelési szaküzlet : VIII. kerület, Kerepesi-ut 47. szám. Árjegyzék ingyen és bérmentve. Alapittato*t I834-ven. Andrényi Kálmán utódai Aradon. ajánlják nagyobbrészt saját termésü, nagy gonddal ápolt boraikat. A vámospér-csi saját tulajdont képező 200 holdas szőlőtelep, továbbá a vadkerti és gyoroki családi törzsszőlők összter- mése évente 4200—5000 hektolitert tesz ki, melynek tekintélyes része nagyban mint szőlő avagy must és mint uj-bor a termelés helyén napi árban értékesittetik. Elismert tény, hogy a szölöfür- tök állapota mily nagy befolyással van ax abból nyert bor ké- sőbbi fejlődésére. Vendéglősök és szállodásoknak alkalom nyilik szőlőtelepeinken a legérettebb, legegészségesebb szőlőt kiválasz- tani s a sajtolást azonnal megkezdeni. Jól felszerelt prés- házainkban naponta 200 hektoliter must szürhető. Szőlőtelepeinken tekintélyes tartalék pinczék is vannak. Aradi pinczénk bőségesen el van látva a legolcsóbb borok- től kezdve A legritkäbb, legnemesebb borfajokkal is. Borminták, árjegyzék ingyen. Előnyárajánlatok postafordultával küldetnek --- Page 416 --- 12 VENDÉGLŐSÖK LAPJA 1906. deczember- 20. Alapíttatott: Í Telefon 59—06. A világhírü franczia 1880. Sürgönycim: Bienol Budapest D BECK & C Nélkülözhetetlén ta. "uézetáben "stb. ett. EL omMmp. H un g á r i a. é t zs i r taıjesen potolja a legfinomabb Iszmnózeírt. | == reimsi pezsgőbor-gyár és a müncheni Hofbräu Bien- féle Margar.n-vaj fem. 29 a finom DE magyarországi főlerakata 22 „Bienol” kökusz- zsír kön ms Legelső ki üntetések. Nagy kiadósság és tartósság. ! Válogatott füszeráruk, min- A bel- és külföld legelőkelőbb vendéglőiben, szállodaíban, intézetek- SEEN TTV TRE NY bin és kórházakban állandó alkalmazásban. — Pröbakeppen rendel- jünk egy postacsomagot. BIEN SÁMUEL year | megék, magyar és franczia @ || Központi iroda: VII., NAGYDIÓFA-UTCA 7. dennemü bel- és külföldi cse- pezsgőborok, rum és tea, se} = A z z vagy? u 7 Nagy kályhák kávéházak és z zr Z Z = vendéglők részre = patent Krén-kályha raktáron, ugyszintén konyhaedények, hus- vägögepek elismert a legjobb minőségben. Továbbá szállít zománcz ezimtäbläkat mind. n nagyságban és mükivitelben a " legolcsóbb árak mellett. — Hasznät edény becseréltetik. Sávely József BUDAPEST, VII., Kerepesi-ut 72. ligueurök, sajt, vaj, kassai, prágai sonka, felvágottak, gyümölcsök stb. stb. raktára. rázay Kálmánnál st AU körut 23. fi CI Brázay Kálmán 1 : 4] 3 3 3 s Minden idöben legjobb minösegü Vendéglősök figyelmébe! #6 borokat ag. ; KRAMER ÁRMIN ÉS FIA szállít hordókban és palaczkokban Szt.-margitszigeti üditőviz szénsavval telített ásványviz. borügynökök ajänlkoznak a t. ven- déglős és szállodas uraknak BR e i Szman | g nátz Szekszárdon és vidékén borbevásár- lasra mérséke.t jutalék ellenében. Apa szőlő nagybirtokos, püspöki V á cz Ingyenesen adunk tudösitäst bármely ér- Főherczegi Szent Margitszigeti gyógy- uradalmi borpinczészete deklődőnek a szüreti eredményről, a borok ürdő felüsvelősé 4 Száha horninc ; minőségéről és áralakulásról, valamint min- fürdő felügyelősége saját kezelésében 3 ALAPITTATOTT 1856. den egyéb szükséges tudnivalóról. Telefon 36—52. Környékbeli telefon-szám: 8. Bevásárlások direkt a termelők pinczéjéből. ATI us 8 Transylvania $e 00 Kkouis Francois 4 Comp. császári és kir. udvari szállítók. m$ Fülöp Szász Coburg Gothai Herczeg Ő Fensége szállítói. BE Ve Wa: Ba: Bla Bi Ba Bla. Bea: LL 53555555553 335 BUDAFOK.