Loïc Wacquant The Invention of the „Underclass” című könyve másról is szól, mint az underclass fogalmáról, többről, mint az „underclass” amerikai életéről születésétől kezdve haláláig. A The Invention of the „Underclass” más vagy több, mint az „underclass” története onnan visszatekintve, amikor szóként még él és virul, de fogalomként már halott. Ha nem így lenne, akkor Wacquant legújabb könyve leginkább csak azok számára lenne érdekes, akiket az „underclass” (amerikai kontextuson belüli és/vagy azon kívüli) története érdekel, vagy akik használhatónak tartják az underclass fogalmát, ahogyan például Ladányi János és Szelényi Iván még a kétezres évek első évtizedében (lásd a Kirekesztettség változó formái című könyvüket). Minthogy azonban másról és többről szól, Wacquant 2022-es könyve azok számára is érdekes, akiket az „underclass” nem érdekel. The Invention of the „Underclass” egy olyan tudásszociológiai esettanulmány az underclass fogalmáról, amely egyben a szociológia önnön fogalmain végzendő sajátos munkát prezentálja, nevezetesen azt, hogy miként és miért műveljük a „reflexív szociológiát”. Egy fogalom – esetünkben az „underclass” – kiagyalása és kimúlása vizsgálatának-elemzésének egyik lehetséges módja a Pierre Bourdieu által szorgalmazott reflexív szociológia; egy másik a Reinhart Koselleck-féle fogalomtörténet. Wacquant könyvében ezt a kettőt kombinálja, mondván, hogy az utóbbi a szövegek interpretív szemügyre vételével szolgál, az előbbi pedig egy olyan kerettel, amelyben elhelyezhetők a szövegek előállítói, gyártói és fogyasztói, elemezhetők szövegtermelésük társadalmi feltételei és hatásai. Koselleck és Bourdieu kombinálása tehát, fogalmaz Wacquant, megnyitja az utat az „underclass strukturális hermeneutikája” számára. Mármost a reflexív szociológiát legalább háromféleképpen művelhetjük. Létezik – a társadalomtudományos gyakorlatban – (1) „egologikus reflexivitás”, (2) „textuális reflexivitás” és (3) „episztemikus reflexivitás” a la Bourdieu. Az egologikus a kutató személyére irányul azzal a céllal, hogy kontrollálja, a kutató társadalmi pozíciója és tudósi pályája miként befolyásolja kutatását és annak eredményeit. A textuális a kutató retorikájára irányul, arra, hogy ez hogyan formálja kutatásának tárgyát. Az episztemikus a „skolasztikus elfogultság” kontrollját célozza, mely a kutató által használt kategóriák, elméletek, módszerek, valamint a „tudományos attitűd” révén jön létre, és alapvetően különbözik a „természetes attitűdtől”. Bourdieu kiterjesztette a reflexív szociológiára a „történeti episztemológia” elveit. E mögött egy olyan, Gaston Bachelard és Georges Canguilhem által kidolgozott tudományfilozófia áll, mely szerint a tudomány megszakítások és újjáalakítások, újjáépítések által fejlődik, köszönhetően annak, hogy a tudomány újra meg újra legyőzi azokat az „episztemológiai akadályokat”, melyek többek között a tudományos és a köznapi gondolati konstrukciók összefonódásából fakadnak. Erre Bourdieu és Wacquant szerint egyrészt azért van szükség, mert köznapi gondolati konstrukciók társadalmi igényeket szolgálnak, egymásnak feszülő különböző érdekeket jelenítenek meg vagy fednek el, gyakorlati receptekkel szolgálnak a hétköznapi cselekvéshez, a tudományos gondolati konstrukciók ellenben a leírás, értelmezés és magyarázat céljából jönnek létre. Másrészt pedig azért van szükség, hogy elemezni lehessen azt, amit a köznapi gondolati konstrukciók tesznek a társadalmi valóságban és a társadalmi valósággal. Wacquant könyve a történeti episztemológia alkalmazása az „underclass”-ra, ami egy kettős szakítást foglal magába. Először is szakítást a bevett, magától értetődő, természetessé lett, gondolati konstrukciókkal azért, hogy helyettük más fogalmakat alkossunk. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy semmisnek nyilvánítjuk azokat, mert nagyon is aktívan részt vesznek a társadalmi valóság létrehozásában és formálásában. Mint például az „underclass”. Éppen ezért, másodszor, társadalomtudósként szakítanunk kell a társadalmi valóság objektivista felfogásával, a társadalmi valóság megragadása nem lehetséges a bevett, magától értetődő, természetes gondolati konstrukciók, mondjuk az underclass társadalmi valóságot alakító-formáló, szervező munkájának feltárása nélkül. Koselleck alapállása hasonló. A fogalomtörténet exegetikus, pedánsan a szövegekre fókuszál azért, hogy nyomon kövesse azon fogalmak (alap- vagy kulcsfogalmak) szemantikai tartalmának változását, melyek a történelmi-társadalmi valóság indikátorai. Egy-egy ilyen fogalomban tapasztalatok, összefüggések, elvárások, várakozások sűrűsödnek össze. Ugyanakkor ezek a fogalmak nem egyszerűen a társadalmi-történeti valóság lenyomatai vagy tükörképei, hanem annak alkotóelemei is, merthogy a tapasztalatokat, elvárásokat, várakozásokat fogalmaink teremtik meg, az összefüggéseket fogalmaink teszik tapasztalhatóvá. Ugyanez mondható el egy-egy csoport önmeghatározására használt fogalmakról, így az „aszimmetrikus ellenfogalmak”-ról is. Az „underclass” fogalomtörténeti vizsgálatának ennek megfelelően fel kell tárnia e fogalom jelentésrétegeit, azok forrásait éppúgy, mint az általa konstruált szociális valóságot, és föl kell tennie a kérdést, hogy mely csoport az, amelyiknek az underclass a hallgatólagos aszimmetrikus ellenfogalma. Bourdieu a történeti episztemológián, elveinek társadalomtudományokra alkalmazásán kívül a szimbolikus hatalom és a kulturális termelés mezőinek elméletét is kidolgozta, mely Wacquant szerint arra szolgál, hogy feltérképezzük a kulturális termelés aktorainak – művészek, újságírók, szakértők, hivatalnokok és kutatók – intézményi pozíciói/pozícióharcai és szimbolikus pozíciófoglalásai/harcai közötti kapcsolatokat. Mármost a kulturális termelés mezői egy olyan hatalmi mezőbe ágyazottak, melyben a tőke rivális (művészi, tudományos, vallási, újságírói, jogi, bürokratikus, gazdasági) formáinak birtokosai versengenek a szupremáciáért és partikularitásaik univerzálisként való elismertetéséért, elfogadtatásáért. Ebből az következik, mondja Wacquant, hogy egy olyan szövegkorpusz kibetűzését, mint amilyen a versengő diskurzusok az underclassról, össze kell kapcsolni termelőinek és fogyasztóinak (társadalomtudósok, újságírók, politikai-közpolitikai filantrópok) releváns kulturális termelési és a hatalmi mezőben elfoglalt pozícióival és szimbolikus küzdelmeivel. Wacquant kombinálva Kosellecket és Bourdieu-t egy olyan mikrotörténetét írja meg az underclass-nak, mely kitalálásának körülményeit, elterjedését és változatos jelentéseit éppúgy föltérképezi, mint azon cselekvők pozícióját, akik azért folytattak küzdelmet, hogy artikulálják és legitimálják az egymással és más koncepciókkal egyaránt rivalizáló underclass-koncepcióikat, valamint rivális köz- és szociálpolitikai elgondolásaikat. Ennek során, állapítja meg Wacquant, az „underclass” zavaros, morálisan túlterhelt és szociális félelmekkel meg raciális fantáziákkal átitatott fogalom lett, amiért is elveszítette tudományos értékét, miközben a társadalomtudományban továbbra is használatos maradt. Erre a megfelelő válasz Wacquant álláspontja szerint azonban nem az, hogy egyszerűen dobjuk ki tudományos szótárunkból, mert az „underclass” – tudományosan értéktelenként is – alakította/alakítja, formálta-formálja a társadalmi valóságot. Mégpedig egyrészt olyan fogalomként, amely megnevez, megkülönböztet, kategorizál, másrészt olyan fogalomként, mely összekapcsolódik olyan más, közhasználatú, ám tudományos értéküket tekintve semmis vagy igencsak kérdéses fogalmakkal, mint például a rassz, gettó, bűnözés. Az „underclass” valójában egy hibrid konstrukció – az „episztemikus promiszkuitás” mintapéldája –, amelynek társadalomtudósként búcsút kell intenünk, de társadalomtudósként tényleges társadalmat formáló-alakító tetteit-hatásait fel is kell tárnunk és elemezünk is kell. A The Invention of the „Underclass” így lesz egyszerre az „underclass” társadalmi produkciójának története meg elemzése és az „underclass” társadalomprodukciójának története meg elemzése. Ezzel Wacquant egy olyan reflexív szociológiát művel és prezentál olvasóinak, amely végül is nem tesz mást, mint a maga sajátos módján végzi a társadalmi valóság megragadását célzó fogalmak felülvizsgálatának, helyesbítésének, pontosításának soha véget nem érő, megszakításokkal és újrakezdésekkel teli munkáját. Ajánlott olvasmányok: Wacquant, Loïc: A "rasszal" kapcsolatos problémák tisztázása. Replika 125 (2022/2), 151–170. Ez a The Invention of the „Underclass” utolsó fejezetének bővített változata. Bourdieu, Pierre – Wacquant, Loïc: An Invitation to Reflexive Sociology. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Wacquant, Loïc– Bourdieu, Pierre: Reflexive Anthropologie. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Wacquant, Loïc – Bourdieu, Pierre: Réponses. Pour une anthropologie réflexive. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)