The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora a magyar jazzszíntérről szól, és mégsem, Havas Ádám könyvében másról beszél, mint amiről beszél, azt csinálja, amit bizonyos társadalomtudósok csinálni szoktak, irritálva ezzel az általuk megfigyelt résztvevőket. Néhány évvel ezelőtt, meséli Karl Popper, részt vettem egy négynapos, tudomány és humanizmus témájában rendezett konferencián, melyre különböző diszciplínák képviselőit hívták meg. A vitát, némi kezdeti nehézség után, sikerült egészen szokatlanul magas színvonalra emelnünk; az volt az örömteli érzésünk, hogy tanulunk egymástól valamit, mindenesetre valamennyien a tárgynál voltunk. Ekkor szólásra emelkedett egy antropológus. »Bizonyára észrevették, hogy mindeddig egy szót sem szóltam. Ez azért van, mert megfigyelőként vagyok jelen. Nem azért jöttem, hogy részt vegyek az önök diskurzusában, hanem hogy tanulmányozzam azt. Engem, mint antropológust, nem a mi, nem az érdekel, amiről a vita folyik, hanem a hogyan, az a mód, ahogyan egyikük vagy másikuk megkísérel dominálni, mások meg megpróbálják ezt visszaverni… « Végighallgattuk antropológusunkat, majd föltettem neki két kérdést, mindenekelőtt azt, hogy van-e valami tárgyi-tartalmi észrevétele azt illetően, amire a vita során jutottunk. Karl Popper kis (nem szó szerint idézett) története kiválóan rávilágít arra, amit bizonyos társadalomtudósok, köztük Havas Ádám, csinálni szoktak: nem adják át magukat sem a dolognak, ami az általuk megfigyeltek nyelvi és/vagy nem nyelvi cselekvéseinek tárgya, sem magáról a dologról folyó beszédnek, hanem másra, a nyelvi és nem nyelvi megnyilvánulásokra figyelnek, arra, ahogy ezt a résztvevők teszik, és/vagy amit ezzel – tudatosan vagy nem tudatosan, akarva vagy akaratlanul, szándákosan vagy nem szándékosan – tesznek. Így értendő, hogy a The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora című könyv a magyar jazzszíntérről szól, és mégsem, szerzője, Havas Ádám másról beszél, mint amiről beszél, mégpedig arról, amit jazz-zenét játszva és jazzről beszélve-vitázva az ebben résztvevők tesznek – nem a semmi ágán lógva, hanem különböző társadalmi-kulturális és geopolitikai kontextusokban, melyek egyszerre adottak is a számukra és alakítottak is általuk. Havas Ádám célja egyrészt az, hogy feltárja azon kulturális-szimbolikus megkülönböztetéseket, amelyek meghatározó szerepet játszanak a magyar jazzszíntér mint kulturális mező létrejöttében és szerveződésében, mindenekelőtt azokat a kulturális-szimbolikus megkülönböztetéseket, amelyekkel a mai magyar jazzszíntéren a mainstream jazz/ bebop (hazai művelőinek legtöbbje professzionális cigány zenészdinasztiák leszármazottja) és a free jazz (hazai művelői Szabados György köpönyegéből bújtak elő) közti versengés/küzdelem zajlik. E versengés/küzdelem során nem csupán arra megy ki a játék, hogy mi a jazz, mi a mainstream/bebop és free jazz, mi az autentikus jazz, ki az autentikus jazz-zenész, vagyis ennek a küzdelemnek nem csupán jazzszíntéren belüli tétjei vannak, hanem azon kívüli társadalmi tétjei is, sőt hatásai is. Magyarán nem csupán a zenei színtéren és színtérrel történnek dolgok, amikor a résztvevők bizonyos kulturális-szimbolikus megkülönböztetéseket használnak, hanem ezzel és ezen keresztül a társadalmi térben is. Ennek megfelelően Havas Ádám részben azt is vizsgálja, hogy a magyar jazzszíntér szereplői hogyan, milyen kulturális-szimbolikus megkülönböztetésekkel konstruálják meg a jazz és önmaguk legitim definícióit, hogyan vetik be ezeket pozíció- és presztízsszerzésre, majd hogyan konvertálják e tőkéjüket gazdasági tőkére. Egyszersmind azt is vizsgálja, hogy a szóban forgó megkülönböztetések miként kapcsolódnak össze etnikai, faji vagy más társadalmi megkülönböztetésekkel, s miként de- vagy rekonstruálnak társadalmi különbségeket. Havas Ádám egyik célja tehát az, hogy feltárja, ahogyan a jazz annak terepéül és eszközéül szolgál, hogy kulturális-szimbolikus és vele társadalmi különbségeket hozzunk létre, re- vagy dekonstruáljunk. A bebop és free jazz őshazája természetesen Amerika, de ahogy a jazz globálisan elterjedt, úgy e két alapstílusa is. Ennek okán a magyar jazzről sem lehet beszélni a jazz globalizálódását és az erről szóló narratívákat figyelmen kívül hagyva, a nemzet(állam)i látószög és keret erre egyszerűen nem megfelelő. Vannak, akik a jazz globális történetét az amerikai jazz(stílusok) elterjedéseként mesélik el. Az ilyen Amerika- vagy Nyugat-központú elbeszélések nem semlegesek geopolitikai szempontból, hanem centrum-periféria megkülönböztetéssel operálnak: a cetrum (Amerika) a norma, a mintaadó, mintaformáló, a periféria (nem Amerika) a norma- vagy mintakövető. Havas Ádám azonban, kapcsolódva az új jazztanulmányokhoz, úgy látja: a nem amerikai jazzszínterek nem írhatók le az amerikai-globális lokális nyúlványaként. Vagyis a jazz globális elterjedése nem földrajzi (amerikai) eredetéhez kötött és általa meghatározott, egynemű és egyvonalú történet, hanem a jazz újrakitalálásainak szerteágazó története, amiért is áll: a jazzt nem kitalálják Amerikában, aztán exportálják/importálják, hanem újra meg újra kitalálják. Ennek helyeit-helyszíneit nevezi Havas Ádám is jazzdiaszpóráknak, melyek nemcsak nem az amerikai-globális nyúlványai, de nem is valamiféle egzotikus szigetek. A jazzdiaszpórák, avagy a jazz reinvenciói, mutatnak rá az új jazztanulmányok, köztük Havas Ádámé is, a globális és lokális olyan összefonódásai, melyek a globális és lokális közötti hierarchikus-aszimmetrikus geopolitikai viszonyt kérdőjelezik meg, ássák alá, forgatják föl. Havas Ádám célja másrészt az, hogy feltárja, a magyar jazzszínteret/jazzdiaszpórát szervező-formáló kulturális-szimbolikus megkülönböztetések és önmeghatározások mit mondanak a globális és lokális, centrum és periféria, Nyugat és Kelet viszonyáról. És arra jut, hogy a vizsgált megkülönböztetések és önmeghatározások Magyarország köztes helyzetéről, geopolitikai köztességéről beszélnek, ezt értelmezik és értelmezik újra szavakkal és tettekkel egyaránt. Összefoglalva, Havas Ádám könyvében arra vállalkozik, hogy föltárja, a magyar jazzszíntér szereplőinek önmeghatározásaiban és önértelmezéseiben használt kulturális-szimbolikus megkülönböztetések miként re- és dekonstruálnak társadalmi és földrajzi-politikai megkülönböztetéseket és különbségeket. Ennek érdekében a szerző szisztematikusan kombinálja egymással a bourdieu-i történeti-szociológiai elemzést, a jazztörténet-írást és az új jazzkutatásokat egymással. A magyar jazzszíntér eredetéről és szerkezetéről szóló könyve ebből adódóan nem jazztörténet vagy jazz-eredettörténet, hanem valami más: a magyar társadalom egy globális történetétét beszéli el. Legfőbb állítása ezért végső soron így szól: a magyar jazzszíntér genealógiájával a 20–21. századi magyar társadalomról tudunk elmesélni valamit, mégpedig olyat, amit másképp nem vagy csak nehezen tudnánk. Ajánlott video: Havas Ádám: A kánon csábításában: társadalmi megkülönböztetések és globális jazzkultúrák. Replika Szabadegyetem, 5. előadás. Havas Ádám: Zenei beállítódások és rasszhierarchiák a kortárs magyar jazzben. Replika Szabadegyetem, 6. előadás.Ajánlott olvasmányok: Replika 101–102 (2017/1–2), Jazztanulmányok c. száma Pickhan, Gertrud – Ritter, Rüdiger (szerk.): Meanings of Jazz in State Socialism. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)