--- Page 1 ---
a GŐ
uszon6atodik. évfolyam
Előfizetési ár:
BGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
Budapesi, 1937 január 6
FELELŐS SZERKESZTŐI
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT €0.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Még halljuk
dübörögnek az ér
még a meghatotts
a gyászdalt, még a fülünkbe
koporsóra hullott hantok,
gtól, a fájdalomtól reszkető
szavak is itt vibrálnak a levegőben: a szóno-
kok szavai, amelyekkel méltatni igyekeztek
Sipőcz Jenő gazdag, termékeny életét. De úgy
érezzük, nincsenek és nem lehetnek szavak,
amelyek méltóak és elég erősek lennének a
gyászhoz, amely Budapest minden polgärä-
nak szívét eltölti. Csaknem két tizeden át
állott a székestőváros élén, előbb rövid ideig,
mint kormánybiztos, majd másfél évtizeden
át mint polgármester és végül mint főpolgár
mester. Most, hogy szerte !
hantolt sírja mellől, az az é
hogy olyan ember ment el közülünk, a 2
zalékig betöltötte hivatását, aki tökélete
végrehajtotta azt, amit az idők
írtak, aki kerek, nagy alkotást hagyott FI
és akinek elvesztése mégis mérhetetlenül
Mert Meier emberek, akik, mikor hivatäsu-
ka‘ hetöltötiek, akkor is újat nacyot és mara
dandót tudnak alkotni. Ezek közé tartozott
Sipöez Jenő is, aki bár megteremtette a ma-
gyar főváros lelki békéjét. elvezette városát
a gazdasági boldogulás útj "1
TA, naggyá, virág
zóvá, újra széppé tette a romokban heverő
metropolist; de ha tovább él, ha tovább dolgo-
zik, újabb nagy és szép cselekedetekkel, alko-
tásokkal tette volna még gazdagabbá életét és
a várost, amelynek hű fia, legtiszteletremél-
tóbb polgára és nagy polgármestere volt.
Karácsony szent ünnepén a Fővárosi Hir-
lap első hasábján szólott Budapest népéhez,
de mintha ezekben a sorokban már búcsúzott
volna tőlünk és lelke az egek felé szárnyalt
volna. , Az Ige megszületésének ünnepe arra-
felé fordítja tekintetünket, ahonnan az örök
élet vigasztaló és erősítő hatásai jönnek".
Sipőcz Jenő tekintete azonban nemcsak utolsó
napjaiban fordult az örök élet vigasztalása és
erősítése felé, hanem egész gazdag, szép éle-
tén át. Ez az örök életbe való tekintés adta
meg kristályosan tiszta keresztény hitét, azt a
kereszténységet, amely csak szeretetet, békét,
a szegények és elesettek megsegítését ismerte.
Ezt a kereszténységet hirdette és valósította
meg nagyszerű munkájával. Az ő keresztény
Budapestje a szeretet és testvériség városa
volt és az is fog maradni, mert az 6 példája,
az ő tanításai vezetik a jövőben is ennek
városnak népét.
A gyász óráiban fölidéződik emlékeze-
tünkben az az idő, amikor a háború és a
forradalmak dúlása után Sipőcz Jenő, mint a
főváros polgármestere vette kezébe az ügyek
irányítását. A gyűlölet mérge úgy átitatta a
lelkeket, hogy az ember hinni sem mert benne,
hogy valaha is megtisztulhatna. Az engesztel-
hetetlen ellenségeskedés, a rombolás kiirtha
tatlannak látszó szelleme diadalmaskodtak
kint a városban és bent, a város szentélyében,
a városházán. És akkor jött ez a szelídtekin-
tetű, halkszavú, becsületes, tisztalelkű, puri-
tánságában mér ; nem ismerő apostoli lé-
lek, amely elhintette a szeretet magvait. Ez
a város és ennek a városnak léte azonban nem
volt rossz és gonosz, ezt csak megrontották.
A szerető szó, a gyöngéd cselekedet, a vonzó
példa hamarosan úrrá lett és Budapest pol
gársága új életre kelt, munkakedvet kapott,
dolgozott é áldozatokra kész lett. Az áldoza-
jorból újjáépült a város, nagyobb é szebb
lett, mint valaha, világvárosi fejlődésében
magához vonzotta az idegenek tömegét, amely
boldog napokat töltött itt és amely világ-
erte hirdette, hogy van a kontinensen egy
békés, nyugodt
tek a kor minde
szeretett 1
PS 237.
Rajzolta Gábor Móric festőművész
väle sztotta meg Budapest pol-
1 s mindegyik vá-
lasztása nagyobb és nagyobb ünnep lett a pol-
, szeptember. ,
, Háromszor
gármesterévé
Budapeceten.
nagyhírű elnöke volt és rend-
gyermeke neveltetésére.
Budapesten
kívül nagy gondot fordított
tanulmányát
piarista gimnázi 1
kapcsolatait
kp rtotta.
rzése után rövidebb ideig ügy-
védi ‚Aare folytatott, majd 7906 november 1.
szolgálatába lépett,
és a diploma megsz
ahol a tiszti-
munkaerőnek bizonyult.
körülmény szüke hozta magá
M törvényhatósági bizottság hamarosan tisztiügyész-
sztotta meg.
Tize mégy esztendőt töltött Sipőcz Jenő a tiszti-
a munkakörét
váltotta fel. k
6 betöltésével
pest kormánybiztosává
terévé nevezte
főpolgármes-
ki és reá bízta azt az óriási, szinte
emberfeletti
tönkrement
ZZ várossá tegye,
működés után az ujonnan megalakult
az akkor első i
X Á kezdeményezésé
többséggel a oolgáránesteri s
Ettől a pilanattól kezdve
é fórumán is Sipőcz Jenő a ke-
gondolatnak és gyenge
resztény nemzeti
gsúrság számára. Három lustrum alatt bebizo-
nyította Sipőcz Jenő, hogy ebben a városban
nincsenek politikai, felekezeti és társadalmi
ellentétek, Csak vezetni, tanítani kell ezt a
népet, amely igen hivatott ar hogy
városát a legszebb, legvonzóbb világvárossá
fejlessze. Ennek a nagy jlődésnek alap-
jait Sipöcz Jenő és nagyszerű munka-
társai vetették meg. Megvetették pedig
azáltal, hogy megteremtették a társadalmi
rétegek között a lelki harmóniát, életrekeltet-
ték igazi keresztény testvéri sze retetet,
megbékéltették a falut a várossal me
tet azokat az ellentéteket, amelyek ok nél-
kül és jog nélkül bizony igen sokszor dúltak
a székesfőváros és az államhatalom között.
Sipőcz Jenő böles és árd kormányzása
alatt a székesfőváros csaknem a legkisebb
megrázkódtatás nélkül élte át a világ gazda-
sági — válságának legszörnyűbb — esztendeit.
Amikor az egész világ gazdasági épületének
eresztékei recsegtek, ropogtak, amikor maga
a magyar állam is igen súlyos helyzetbe ke-
rült, a székesfőváros pénzügyi helyzete szinte
állandósult és változatlanul egészséges mars adt,
A nagy gazdasági válság azonban mé
kötelező óvatosságot parancsolt a fővárosnak
is. Ennek eredménye, illetve eszköze volt a
szanálás műve. És itt hozta meg Sipőcz Jenő,
a nagy polgármester, élete lexnagyobb áldoza-
tát, amikor a kormány és az egész £
főváros kozönségének kivánságára vállaitá a
szanáló főpolgármester rendk i hatalmat
jelentő, de nagy felelősséggel járó szerepét.
ladat nem neki való volt, de mégis ő volt
len, aki simán, zökkenő, baj, izgalom
pánik nélkül el tudta végezni ezt az óriási
feladatot. Ezt a nagy munkát is befejezte, de
belefáradt, nagybetegen, halálos betegen tett
pontot a feladat elvégzése után. Süipöcz Jenő-
ről elmondhatja Budapest története, hogy
miután hatalmas alkotásokkal a város leg-
népszerűbb emberévé tette magát, ezt a nép-
szerűségét nem tudta lerombolni a legnép-
szerűtlenebb feladat elvégzése sem. Az 6 szelid
tmosolyával, gyermekesen tiszta kék szemével
a legkeserűbb orvosságot is elfogadtatta azzal
a polg szársággal és munkássággal, amely hitt
és bizott benne és amely nagyon szerette őt.
Munkássága örök emlékezetű, alakja feledhe-
tetlen, szelleme pedig hódító, vigasztaló, buz-
dító lesz a jövendő számára. "
életpályája
meghazudtoló munkabirässal, éjt-napot egybevetva
munkálkodott azon, hogy szeretett ővárosának,
Budapestnek életét felvirágoztassa. Sipőcz Jenő az
aulonómia egyik legklasszikusabb híve volt, aki
nem mulasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy elő-
térbe állítsa a székesfővárosi önkormányzat lokális
és nemzeti jelentőségét.
Első polgármesterségének hat esztendeje alatt
ggal csodát művelt Sipőcz Jenő. A fol
k rendbehozatala mellett bőségesen talált időt
és lehetőséget arra, hogy eltakarítsa a viharos idők
maradványaként mutatkozó romokat és modern
szellemű nemzeti fővárossá tegye a hajdani Buda-
pestet. A törvényhatósági bizottság szinte szünet
nélkül tárgyalta azokat a nagyvonalú polgármes-
teri előterje: seket, amelyekben ismét és ismét új
cselekvésre, új mun a lendítette a polgármester
Budapest közönségét. Fáradhatatlan törekvéseit si-
ker koronázta, mert hamarosan rendbehozta a szé-
kesfőváros pénzügyeit, hosszú idők után újból defi-
citmentes költségvetést tudott produkálni, intézmé-
nyesen rendezte a székesfőváros külföldi hitelezői-
vel fennálló függő — viszonyokat, megalkotva az
ostend "t. Sipőcz Jenő nevéhez fűződik a
főváros zlekedésügyének — európai — színvo-
való emelése ő volt az, aki a villamos-
vasutak megváltása után életrehívta a Beszkärtot
majd nem sokkal később húszmillió dolláros beruh
kölcsön felvétele révén — valósággal ameri
ányú közmunkákat indított el.
Sipőcz Jenő polgármesterré választása valósá
reneszansza volt a székesfőváros legújabbkori
ténelmének. Bár másodizben nagy harc árán vála
egyezm
--- Page 2 ---
tották meg díszes méltóságába, mindenki
hogy egyedül Sipőcz Jenő lehetett az a férfi, aki a
legméltóbban, a leghivatottabban reprezentälhatja a
keresztény nemzeti szellemben feltámadt Budapest
ügyei
Tizenöt esztendőt
gármesteri székben, häromizben ta
érdemesnek a törvényhatóság. Ez alatt a tizenöt év
alatt bontakozott ki a hajdani nagyvárosból a jelen
világvárosa, az a főváros, amelyre ma már nem-
k Magyarország népe büszke, hanem amely felé
esodálattal fordul a művelt világ valamennyi nem-
Sipőcz Jenő alkotó férfi volt és ha a szókos-
ros polgármestereinek díszes névsora rendkívül
súlyos egyéniségeket tud is felmutatni, közöttük az
első sorban áll Sipöcz Jénő, aki férfias alkotóerejé-
nek legproduktivabb idejében másfél évtizeden ke-
rosztül végzett önfeláldozó munkájával írta be ne-
vét Budapest annaleseibe.
Sipőcz Jenő talán életének legnagyobb áldoza-
tát hozta meg akkor, amidőn Borvendég Ferenc fő-
polgármester halála után önszántából elhagyta pol
gérmesteri méltóságát és vállalta a szanáló főpolgá
mester óriási felelősséget jelentő, meglehetősen
látlan feladatkörét. Sipőcz nőt ennél a gesztusá-
vezette, hogy ő,
legala.
árosi igazgatás
alkalmas sze-
kényszer-
lehető sé-
töltött el Sipőcz Jenő a pol-
ta őt bizalmára
nál az a törhetetlen megg
aki éppen polgármesteri m
posabban megismerkedett a s:
vel is,
vedül
ás bavágó
magánérdekek
legapróbb ré
mély arra, hogy a sz
rendszabälyait a kö:
relme nélkül véghezvigye.
Betegsége és halál
Ebben az időben, amidőn a központi vá ázá
és
ról a tizenöt esztendőn keresztül megszokott és
megszeretett helyiségekből átköltözött az Ujváros-
házán lévő főpolgármesteri hivatalba, már beteg
volt,
hogy k
nak bizonyult és
ját minden körülme
GOrvosai aggódva figyelték és kérve kérték,
ímélje magát, ő azonban váratlanul r
lentette, y vállalt mun
yek k t el kell végeznie.
Hivatali helyiségein — kívül családi otthonában is
minden szabadidejét arra használta fel, hogy be-
hatóan tanulmányozza elébe került
problémákat és óvat érlegeléssel ho
kat u ja latokat, amelyekne
től Budapest sorsának jobbrafordítása nagymérték-
ben függöt Törékeny szervezetét ez az embe
feletti mu lassan an megőrölte. Attól az id
tői kezdve, hogy a szanálás műve az ő közreműkö-
dése folytán befeje: nyert, mind ritkábban tudta
i hivatalát és most már örökre elárvult
szanálási
asztalát. "Tudta, hogy beteg, nem volt azonban
ztában azzal, hogy a kérlelhetetlen halál már
hónapok óta körülötte leselkedett. Családja és bizal-
aggodalommal őrködtek körü-
minden izgalomtól, mindez
mas b tai féltő
lötte, igyekeztek óvni
hiábavaló volt azonban.
December első hetében járt benn utoljára hiva-
talában, Ekkor elnőkölt utoljára a törvényhatósági
bizottság közgyűlésén. A hónap második felében
egyre gyakrabban ismétlődtek meg a szívrohamok,
az állandó orvosi kezelés és a szeretetteljes ápolás
azonban elodázta a közelgő katasztrófát. Karácsony
napján rosszabbodás állott be állapotában, a
san alkalmazott injekciók csakhamar javulást
ak azonban, Ettől az időtől kezdve kezelőorvosai
ár állandóan kelenhegyiuti villájában tartózkod-
hogy szükség esetén nyomban segítségére
nek,
December 31-én, Szilveszter napján az esti órák-
következett el az utolsó nagy szívattak. Lég-
nehézségek mutatkoztak és a kezelőorvosok,
mint a főpolgármesterhez siető Hitoók Zsigmond
professzor oxigénbelégzést alkalmaztak. Ennek
-dményeként a nagybeteg megkönnyebbült, ekkor
zonban már érezte a közelgő véget és arra s7
mitva, azzal a kéréssel fordult feleségéhez, hívják
el hozzá régi barátját, Uzdóczy Zadravecz István
püspököt. A püspök megérkezése után nyomban
meggyónt, megáldozott és felvette az utolsó kenetet.
Az utolsó éjszakát nyugodtan töltötte, újév reg-
gelén frissen ébredt fel és olyan jól érezte magát,
ban
zési
hogy több látogatót is fogadott, Utolsó látogatója
endy Károly polgármester volt, aki délelőtt fél-
mnkét órakor jelent meg nála, hogy jókívánságait
kifejezze az új esztendőben, A két régi barát kedve-
sen, meghitten, tréfálkozva elbeszélgetett, majd
Szendy Károly eltávozott. Félegy óra előtt pár perc-
cel a főpolgármester elszenderült betegágyán és
ebből az álomból már nem volt felébredés. Az ágya
mellett álló orvosok félegy órakor — konstatálták,
hogy szíve megszünt dobogni, Sipőcz Jenő meghalt.
A nagy ember és
a jó ember
mélységes megrendüléssel töltötte el
Budapest és az ország egész — kö ségét. Nem a
sablonos gyász nyilvánult meg, nem a külsőségek
hirdették azt, hogy Budapest egyik legnagyobb em-
bere ökre itthagyta szülővárosát, hanem a lélek
mólyéből felfakadó fájdalom lett urrá az új esztendő
vídúm hangulatától megszállott emberek — felett.
Olyan hihetetlen volt a hír, hogy Sipőcz Jenő meg-
halt, hogy még azok sem akarták elhinni, akik in-
formálva woltak az élete ntolsó hónapjaiban elhatal-
masodott betegség egyes fäzisairöl,
Sipőcz Jenő nemcsak népszerű embere volt Buda-
pestnek, hanem mindenki őszinten szerette is, Az
elesettek, a kisemberek, a százezrek valami megható
tisztelettel néztek fel mindig reá, aki a legnehezebb
időkben úgyszólván személytelenül végezte a segf-
Halála
tés munkáját. A közéleti férfiak, a kiválasztottak, /
akik a sors szükségszerűsége folytán közelebb állot-
tak hozzá, vagy talán munkatársai is voltak, min-
dennemű pártállásra való tekintet nélkül elismer-
érezte, "
ték róla, hogy egészen kivételes egyéniség. akinek
istenadta tehetsége és szinte klasszikus pártatlan-
sága legfőbb tulajdonsága volt.
Sipőcz Jenő jó ember volt és jó gyermeke édes-
anyjának. Ha agg édesanyjáról beszélt, minden sza-
vából kiesendült a szinte végnélküli hála és a féltő
aggodalom, amellyel ő, a fiú őrködött édesanyja
felett. Minden igaz ügy természetes védelmezőre ta-
lált benne és elhatározásait sohasem kötötték meg
mellékszempontok. Szerelmese volt a székesfőváros-
nak, aki boldog volt akkor, ha áldozatos munkájá-
Budapest és az
Sipőcz Jenő halálának híre villámgyorsan ter-
jedt el nem csupán a fővárosban, de az
szágban is és így nem sokkal a tragikus ha
bekövetkezése után megindult a részvétnyilatkoza-
tok és a részvétlátogatók valóságos áradata, amely
egyrészt az özvegy előtt, másrészt Szendy Károly
polgármester előtt tolmácsolta azt a részvétet, ame-
lyet a hivatalos Magyarország és az egész társ
dalma érzett Sipőcz Jenő halála alkalmával.
Urai Uray István titkos tanácsos, a kormányzói
kabinetiroda helyettes főnöke a következő táviratot
intézte özvegy Sipöcz Jenőnéhez:
„A Kormányzó Ur Öfömeltösäga mély
sajnálattal értesült Sipőcz Jenő főpolgár-
mesternek hirtelen beköveikezett — haláláról.
A súlyos veszteség alkalmából, amely Méltó-
ságodat férje és a székesfőváros sok éven át
volt érdemdús polgármesterének, utóbb fő-
polgármesterének elhalálozása alkalmával
érte, Öfümeltösäga — bensőséges — részvétét
fejezi ki."
A gyászoló családhoz, valamint Szendy Károly
polgármesterhez érkezett első táviratok között volt
a kormányé, amelyet Röder "Vilmos honvédelmi
miniszter, relnök helyettese küldött. Táv-
iratban fejezte ki részvétét a maga nevében Darányi:
Kálmán miniszterelnök és neje, Kozma Miklós bel-
ügyminiszter, aki az elhunyt főpolgármester özvegyét
személyesen
kormány valamennyi tagja, József kir. herceg és
Auguszta kir. hereegasszony, a Budapesten székelő
külföldi követek, Schmitz bécsi polgármester, a
Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezete részéről
Zsiivay Tibor elnök és Terböcz Imre főtitkár, a
Keresztény Községi nevében Csilléry András,
alpolgármesterek tanácsnokok sszes fő-
rosi intézetek, intézmények és iskolák, üzemek
ez azok vezető
felkereste. Részvéttáviratot küldött a |
a törvényhatósági bizottság tagjai, !
Budapest, 1937 január 6.
nak nyomán egy-egy új városrész alakult ki szinte
máról-holnapra a semmiből, de ugyanilyen boldog
volt akkor is, ha a Gellérthegyre sétálgatva azt látta,
hogy az elültetett rózsafák bimbökat hajtanak, Min.
dig és mindenben szülővárosa volt az első. Erre a
városra aggatta rá ragyogó ékszerként lelkének és
életének valamennyi kincsét és 6 maga a háttérben
maradt. Kerülts az ünneplést. Igyekezett kitérni az
elismerések elől és ha ezt meögsem tehette, akkor
éppen olyan szerényen, óppen olyan halkan türte,
mint ahogy egész életében mindig viselkedett.
ország gyásza
valamint a közhivatalok, hatóságok, egyesületek
vezetői, ezek sorában a Magyar Ujságírók Egyesülete
nevében Márkus Miksa elnök, az Ujságírók Nyugdíj-
intézete részéről Zimmer Ferenc, a Fővárosi Rovat-
vezetők Testülete, továbbá a politikai, tudományos
és kulturális élet, a pénzvilág, a gazdasági vállala-
tok minden számottevő tagja és még nagyon sokan
a társadalom minden köréből.
A főváros gyászülésa
Szendy Károly polgármester Sipöcz főpolgár-
mester elhünyta alkalmából — szombaton délelőtt
rendkívüli gyászértekezletet tartott, amelyen a pol-
gármester méltatta Sipőcz rendkívüli érdemeit, Az
emlékbeszéd után a polgármester intézkedett a te-
metés rendje iránt is. A polgármester a temetés
rendezésével — Salamon Géza dr. tanácsnokot bízta
meg. A. főváros a következő gyászjelentést adta ki:
Budapest székesfőváros közönsége megrendült fájda-
lommal jelenti, hogy dr. Sipőcz Jenő, Budapest székes-
főváros főpolgármestere, a TT. osztályú magyar érdem-
kereszt a csillaggal, a Szent Gergely Rend közénkeresztje
a csillaggal, amint számos belföldi és külföldi kitünte-
168 tulajdonosa, munkáséletének 59. évében, ez évi január
hónap elsején az élők rából ratlanul elköltözött.
Budapest történetének legválságosabb korszakában,
előbb mint kormánybiztos, majd másfélévtizeden át mint
6ster i totta székesfőváros ügyeit. Szilárd
meggyőződése, kiváló egyénisége, nagy tudása és kiváte-
lesen finom tapintata átsegítették a székesfővárost a leg-
zebb időkön, amivel elévülhetetlen szolgálatot tett a
6 a magyar nemzetnek egyaránt.
A világháború utáni forradalmak rombolásai után a fő-
te le. Három évtizedet meghaladó
tásánuk minden állomáshelyén a
ottság és Budapest székesfővárt; ki
osztatlan . bi retete és
agy halottunk j r 4-én, hétfőn, a
ros kegyüraság ó Szent Istv
he ban délelőtt 10 órakor történő beszenteles utá
fogjuk utolsó útjára kísérni a Kerepesi-temetöben, a szé-
kesfőváros által adományozott örök nyugvóhelyére. Buda-
vest, 1957 január 2. Emléke felejthetetlen.
A főváros nagy halottjának
Hétfőn temették el Ötz Jenöt a részvét olyau
hatalmas megnyilvánul. mellett, amely csak a
közélet kivál magyjainak ól. — Délelőtt tiz
órakor kezdő a Bazilikában
tamelymek
a reggeli órákban a
tömegei özönlötték el, A Bazi
1kos rendőrség állott sorfalat. m
katonás rendben felvonult a főváros különböző in-
tézményeinek egyenruhás személyzete. A főkapu
mellett állították fel a katafalkot, a közelében pe-
dig a gyászemelvényt, amelyről később Szendy Ká-
Toly polgármester húcsúztatta a főváros nagy ha-
lottját.
A Bazilika szentélyét fekete drapériával vonták
be. A. ezentély előtt felállított díszes katafalkra he-
lyezték Sipőcz Jenő koporsóját. A koporsón egyet
ten koszorú fek kból font
koszorúja, alat Jhunyt édesanyj
hófehér koszor helyezték a kata-
falkra a ke . Két testőr hozta Horthy
Miklós kormányzó amely é 4
mány, a kér előház, a főváros és
polgármester koszorúját helyezték el.
Horthy Miklós kormányzót Németh Tibor őrnagy,
szár mwiselte, nt Serédi Jusztinián
bíboros hercegprímás, aki számára külön baldachint
emeltek, A szentély fekete drapériával bevont szé-
lt Röder Vilmos helyettes miniszterelnök, a
képvi: je, Széchenyi Bertalan gróf, a
Sztranya Sándor, a képvi
jke, Kozma Miklós, Lázár Andor, B«
éza miniszter, Oszvald István, a Kúria,
Endre, a ziguzgatású
Jentengernagy. A kormány ta. mögötti székeken
foglaltak helyet a főváros vi Szendy Károly
rmester, Lamotte Károly és Schuler Dezső al-
rmesterek, a tanhesnokok, előljárók és a vezető
főtisztviselők - kara.
falk mell
Sinpőcz Jenő üzvegyé, Sipőcz Lá az el-
hunyt fivére feleségével, Meleghy Gyuláné, az el-
hunyt mostohalánya és férje, Meleghy Gyula, mö-
göttük pedíg (a főpolyármesteri hivatal személyzete
Horony-Pálfy Aurél főjegyző vezetésével. Velük
m ült Szendy Károly polgármester és a fő-
többi vezetőtisztviselőjének felesége.
i, gyászlepollel bevont padokon he-
edtek el: László, Mikecz Ödön, Dálnoki Ko-
Zyula, Janda Károly, Tasnády Nagy — András,
1 án, Jakab Oszkár államtitkárok, itvay Ti-
Osil András és fővárosi pártok többi vezérei.
A templom hajöja első padsoraiban a felsőház, a
képviselőház, a tör énybíttósági bizottság tagjai és mús
közéle előkelőségek kaptak helyet. Ezek sorában ott
voltak; Mackeneen német, Lapkovski lengyel, Stoilorf
bolgár követ, Károlyi Gyula gróf és Friedrich Tstván
volt miniszterelnökök, Ugron Gübor, Lukács KO
Koresztes-Fischor Ferenc, odüs Loránt, Harrer FPe-
ronc, Wekerle Sándor, Karafiáth Jenő, Mayer János
volt miniszterek, Korniss Gyula a képviselőház alel-
Puky
bíróság elnöke és Luhic el-
város
A katafalk el
1yez
nök y
elnöke, Rácz Jenő
Anöke, Tsetiy Bélu
országgyűlés viselők, Presziy
i Loránt alispán, Ferenczy Tibor
nec és Huszár Aladár volt főpol-
y Lajos és Berczell Jenő nyuga
Nemzeti
Bank
AAV
gármesterek,
mazott alpolgármesterek, Sass Elemér miniszteri
0808, Ravasz Li formátus püspök, H istván
bori Petri nyug. állam a miniszté.
Tinmok, ok, atalok és hatóságok, a buda-
pesti egyete a pécsi egyetem, az összes városi intéz
k selői, testületek, egyesületek vezetői és
mények
ildöltsegek nagy számban.
zúgott az orgona, majd bevonult
segédlettel Zadravetz István püspök, aki a
gyászmisét celebrálta, A kóruson Demény Dezső
pápai kamarás vezetésével a Bazilika templomi ének
kara énekelt, A csendes mise után a koporsót ki-
vitték a mplom előtti katafalkra és amikor a
gyászoló közönség elhelyezkedett, Szendy Károly
polgár: fellépett a gyászemelvényre és dneg-
tartotta e beszédét.
Mélyen megrendülve, a gyász és a fájdalom
érzésével állunk annak a férfiúnak ravatalánál, —
mondta i a székesfőváros büszkesége és az egész
et kimagasló nagy értéke volt. Nemes
széleti munkásságával nemcsak Buda-
énetébe írta be nevét hervadhatatlan érde
, hanem mélyen belevéste azt a szívekbe is.
— Az emberi élet munkás részét, a férfi koz
edeit, a tehetség és jellem nagy értékeit a
fővárosnak szentelte, amely lelkének mélységes hite,
alkotó szellemének legfőbb becsvágya, szívének leg
drágább vonzalma volt — mondta gyészbeszéde során
Szendy Károly polgármester, majd visszapillantást
vetett pőcz Jenő tiszti ügyészi, kormánybiztosi
működésére, azután arra az időre, amikor mint pol-
gármester a kesfőnáros közigazgatását a romokból
ujjá építelte. Joggal mondhatta Sipőcz Jenő pol-
gármesteri munkásságának eredményéről, hogy a
város felvirágzott és gazdag lett, de a polgármester
szegény maradt, Élő megtestesülése, példaképe volt
a közéleti erényeknek, a legtisztább keresztény.
nemzeti eszménytől hevített lelkeknek. Alkotásainak
egész sora után szólította a legmagasabb bizalom a
főpolgármesteri székbe, amelyben az ellentétek el-
simitäsa volt a legfőbb gondja és amelyben AZ
autonómiához való hűsége változatlanul a régi
maradt, Minden nehéz feladatot közmegnyugvásra,
teljes sikerrel oldott meg. Kivételes egyéniségű, fé-
nyes jellemű, nagy képességű ember volt, a székes-
főváros nagy családjának szerető atyja.
Mélységes megindulässal hallgatta a közönség
Szendy Károly volgármester gyászbeszédét, amely
után a gyászmenet megindult a Kerepesi-úti teme.
tőbe. Végig az útvonalon, amerre a koporsó és ©
hat roskadásig megrakott koszorús kocsi elhaladt, a
közönség ezrei állottak néma gyásszal sorfalat. A
temetőben Zadravetz István püspök mégegyszer be-
szentelte a koporsót, amelyre csakhamar ráborult a
sirhant és a koszorúk hatalmas piramisa.
papi
évit
|
KA a
--- Page 3 ---
Budapest, 1937 január 6.
1937
Ismét lezárult egy esztendő és mi nem kö-
vetjük az ősi szokást, hogy a távozó esztendő-
ről csak rosszat mondanánk. 1936-nak is meg-
voltak a maga fájdalmai, gyászos eseményei,
bajai, küzdelmei, de senki sem mondhatja,
hogy a magyar nemzet és a magyar székes-
főváros számára nem _ hozott volna örömet,
komoly eredményeket, haladást. emelkedést és
fejlődést. Az a legbölcsebb világszemlélet,
amely megállapítja, hogy a munka, az áldozat-
készség, az elszánt akarat, a közért való lelke-
sedés nem multhat el eredmények nélkül, Csak
az a polgárság és az a munkásság eshetik két-
ségbe, tántorodhatik meg a célok felé tett út-
jában, amelynek nir hite, nincs meggyőző-
dése, amely lélek nélkül végzi munkáját és
nem látja az igazi, a nagy törekvéseket. Buda-
pest lakossága nem tartozik Túl
vagyunk a második évtized kt amióta
újra erőre és munkakedvre kapott ez a lakos-
ság és amióta tudatosan lelkesedéssel munk
lódunk azon, hogy Budapest Magyarorsz
fénylő csillaga, agyarország pedig széles e
világ egyik büszkesége legyen.
Ilyen emelkedett lélekkel, a becsületes
munkának ilyen akarásával, az alkotások ilyen
lázával léptük át az 1987, esztendő küszöbét is.
Ujesztendö napján mérhetetlen gyász szakadt
e a városra. Másfél évtizedig volt nagy pol-
gármestere, majd főpolgármestere: Sipőcz Jenő
húnyta le örök álomra szemét. A gyász fáj-
dalma mélyen beleszäntott a lelkünkbe, de
Sipőcz Jenő az az alkotó szellem volt, amely-
nek emlékezete is munkára, cselekvésre, terem-
tésre ösztönöz. Amíg közöttünk volt, ő vezetett
bennünket, most az ő szelleme, az ő nagy pél-
dája lesz a mi ve: ő csillagunk. Ő volt leg-
elsősorban az, aki érezte, tudta, hirdette, hogy
Budapestnek naggyá kell fejlődnie és betegen,
életének utolsó szenvedő hónapjaiban is min-
den erejével azon dolgozott, hogy a jövendő
esztendejében, 1937-ben a megkezdődött nagy
fellendü erőteljes gazdasági fejlődés még
tovább, még hatalmasabban emelkedjék,
De itt vannak azok a férfiak, akik Sipő.
Jenővel együtt dolgoztak Budapest polgárs.
ának boldogulásáért s a főváros nagyarányú
‚j1öde: t. Elsösorban itt van !
polgármester, aki tele tettvággy.
sörgel, a lakos: iális kívánságainak tö-
kéletes äterze: is programot A
bott maga elé az 1937. esztendőre. A gazdasági
orthodoxia prófétúi hiába igyekeztek elriasz-
tani a tevékeny polg estert attól, hogy
nagyarányú beruházások programjával kö-
Z új esztenc Éreznünk kell ennek a
örfiünak minden gesztiójából, hogy a
áros Budapest gazdasági életér új lendü-
letet fog adni a következő esztendőben és a
gazdasági életnek ez az új lendülete nagymer
tékben csökkenteni fogja a szociális bajokat is,
Ha Budapest épül, az munkát és kenyeret je-
A vilá zerűbb törvénye ez, ame-
tőváros mai vezetősége teljesen átérez.
átérzik ennek a törvénynek parancsoló vol-
tát a törvényhatósági bizottság összes pártjai,
így legelsősorban a Nemzeti Egység Pártja,
amelynek áló vezetője, Zsitvay Tibor leg-
első ösztönzője a polgármesternek minden al-
kalommal, amikor alkotni akar.
Ilyen körülmények között Budapest lakos-
ága a legnagyobb bizalommal tekinthet az új
esztendő felé, amely nem a megállás, nem a
visszafejlődés, hanem a hatalmas lendületű
fejlődés esztendeje lesz.
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLÖI-UT 64
Telefon ı 1-328-06.
N
cz] JODOSANDO
71 9. LAKATOSIPARI A 1
ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME
TELEFON
1-399-36 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
DEUTSCH LIPOT
MÜSZENESZ — — —
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Tel.: 1-291-86.
Különleges ivari varrógépek minden iparágnak.
Kitüntetve 1936. évi ezredéves orsz. kiállításon |
LIND fémáruüzem
Budapest, VII, Gölya-utea 35.
Telefon : 1-348-21
Készít: Autö- és kocsilámpát, kórházi berendezéseket,
háztartási bádogárn:, katonai és műszaki cikkeket
vas és fémkereskedő
TELEFON:
Budapest, VIII., Bezerédy-utca 4. sz.
1—425—07.
Bornemisza Géza
kereskedelmi és iparügyi miniszter nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak
Budapest nagy városrendezési
és közlekedési problémáiról
Ez Államvasutak 20 milliós beruházási provramia és a pálya-
udvarok áthelyezése — A [ranzitó-kereskedelem fejlesztése a
csepeli kikötőben — Tavaszra elkészül az új repülőtér — A gyárak
detailärusitäsänak szabályozása — A kereskedelem képesítéshez
való kötése — A felefondíjak kérdése
termékeny volt a
számos olyan
évek
Az elmult esztendő rendkívül
főváros életében: nyugvóponira jutott
gazdasági kérdés, amely megoldatlanságával
óta izgatta a közvéleményt, vagy egy társadalmi
rét ot. Az esztendő produktiv eredményeit első-
sorban polgármesteri — jelentése
adatai tükrözik vis: amelyek az eg
gazdasági fellendülés jelenségeiről számolta
jövőre vonatkozóan pedig optimista köve:
ket vontak le.
Munkatársunk alkalmat talált arra, hogy a 1ő-
várost érdeklő fontosabb gazdasági kérdésekről meg.
kérdezze
BORNEMISZA GÉZA
iparügyi, kereskedelem- és közlekedésügyi
minisztert,
!?
be, a
ztetése-
aki szíves volt fogadni a Fővárosi Hirlap munka-
társát,
Első kérdésünk arra vonatkozott, hogy me
lyek az áruházi rendelet eddig elért eredményei
és szándékában van-e újabb intézkedés
megsegíteni a gondokkal küzdő kiskereskedő
Bornemisza Géza miniszter erre vonatkozóan a
következőket mondotta:
— A belkereskedelem terén legutóbb az
áruházak üzletkörének szabályozása nyert el-
intézést. A november elején megjelent rende-
let előreláthatólag nyugalmi helyzetet teremt
ezen; a téren., A belkereskedelemben még két
probléma áll az előtérben, még pedig
a gyárak kiesinybeni
kereskedelemnek képesí k
A gyárak detailárusításának ügyében a tär-
gyalásokat az érdekeltek között folytatni kell
és olyan megoldásra kell törekedni, amely az
adott viszonyok között a legigazságosabb. A
kereskedelemnek képesítéshez való kötése dol-
gában még nem alakult ki végleges állásfog-
lás. Ez rendkívül kényes kérdés, amelyhez csak
a legnagyobb elővigyázatossággal lehet hozzá-
nyulni.
Ezután a fővárost érintő — közlekedési
blémákról kértük ki a miniszter véleményét
kérdeztük meg állásfoglalását.
— A közlekedés terén — mondta — három
aktuális problémáról kell különösen megeml6-
kezni: a budap pályaudvarok elhelyezésé-
ről, a repülőtérről és a vámmentes szabad ki-
kötőről.
— A budapesti pályaudvarok elhelyezése
évtizedek óta huzódó kérdés. Bár ennek meg-
oldását elsősorban pénzügyi okok akadályoz-
zák, mindent el kell követni arra nézve, hogy
a megoldást gyorsítsuk, mert az közlekedési
szempontból elodázhatatlan. A ceglédi vonal,
Kőbánya-Alsópályaudvartól a Nyugati-pálya-
való
tése.
pro-
és
udvarig igen sok utat keresztez és elvágja a
külső városrészek fejlődését. A Déli-pálya-
udvar teljesen elavult. A legjobb megoldás egy
nagy, központi pályaudvar létesítése volna, de
ez — amellett, hogy igen sok költséget jelen-
tene — sok érdeket sért és a földrajzi adottsá-
goknál fogva műszakilag sem volna könnyen
A Keleti-pályaudvar nem alkal-
Ennek a kérdésnek meg-
megoldható. A
mas a kibővítésre.
oldására
a következő tervet dolgozta ki a MÁV:
Köőbánya-Alsópálya-
.meg-
Keleti-
. A ceglédi vonal
udvar és a Nyugati-vályáudvar között
szűnik, a ceglédi vonalat bevezetik a
pályaudvarra. 1
vála Megszűnik a Déli pályaudvar és he-
lyette a Kelenföldi-pälyaudvar És az össze-
kötő vasúti híd között a Szent-Imrevárosban
magasvasúti állomás létesül, olyan, mint Ber-
linben a Friedrichs-Strasse-i állomás. Ebben
az állomásépületben a vasúti állomás a töltés
magasságban lesz, míg A földszinten villa-
mosmegállót létesítenek. Innen csak a tovább-
menő nemzetközi kocsik mennének be a Keleti
pályudvarra, míg az utasok legnagyobb része
a dunántúli forgalomnak ezen az új főpálya-
udvarán szállna ki. "
Ugyanilyen magas pályaudvar épülne a
kőbányai hízlalók tájékán, amely a kőbányai
alsópályaudvar szerepét venné át.
4. A
behoznak
amiv
udvar
sen osz
Nyugat
ugati-pályaudvarra a körvasúton
éhány vonatot a hatvani vonalról,
rpótlást kapna a Nyugati-pálya-
, elvont ceglédi vonalért és egyenlete-
nék meg a forgalom a Keleti- és a
pályaudvar között.
a körülbelül hároméves munkapro-
folytatta Bornemisza Géza miniszter,
— kereken húszmillió pengőbe kerülne. Bár a
jälyaudvarok kérdése nem annyira MÁV-köz-
ekedési, mint inkább fővárosi kérdés, a MÁV
ällalna a költségek egy részét és rendelke-
re bocsátaná a fővárosnak a felszabaduló
telkeket, amelyek értéke többmillió pengő. Ez
a megoldás, ha nem is a legideálisabb, műsza-
kilag kielégítő megszüntetve a ceglédi vonal
gram
mentén a halálsorompókat, megnyitná a külső
váTOo, "k fejlődését.
— Az új, modern, minden kívánalomnak
megfelelő
budaörsi repűlőtér
építk megindult és tavaszra befejezik, Az
új repülőtér mindenesetre hoz fog
légiforgalmunk fejlődéséhez.
Felmerült a szüksége annak is, hogy
járulni
ereskedelmünk érdekében a
kikütőben vámmentes részt
étesítsünk.
A tárgyalások már annyira előrehaladott álla.
potban vannak, hogy a kérdés megoldása a
legrövidebb idő alatt ténik. Uj medence
építése, vámszabadraktár építése és a többi
esepeli
munk mintegy hat-hét millió pengőnyi be-
ruházást jelentene.
— A áros közlekedése terén állandóan
napirenden van
a hurokvágány
kérdése. A hurokvágányok létesítése és ezzel
kapcsolatban a vonalszakaszok megrövidítése
olyan ellenszenvet tott ki a közönségből
hogy ebben a kérdésben meg kell várni a fő-
város újabb javaslatait.
*
Budapest közönségét nagy mértékben érdekli
a telefondi, problémája ís, éppen ezért kérdést
intéztünk a miniszterhez ebben az ügyben i
A miniszter
aszában utalt arra a beszédére,
amelyet postatör ıy tárgyalása alkalmából nem-
régiben a Házban mondott. Ujból rámutatott arra,
hogy Budapesten a távbeszélő hálózat felvevő ké-
é bizonyos mértékben már korlátozott, úgy,
a hálózat és a központok bővítését kell a kö-
jövőben programba venni. Különösen a lágymá-
nyosi központ bővítése van előtérben. Négy-öt éves
program keretében tizenöt-tizenhat millió pengőnyi
beruházásra lesz szükség. A vidéken is több helyen
van szükség beruházásra és mindaddíg, amíg ezek
a beruházások meg nem történtek, nem lehet szó a
távbeszélő díjak leszállítá jl. A posta igen kiváló
intézmény, szelleme, adminisz ója kitünő, arra
kell tehát törekedni, hogy műszaki téren fennta
suk azt a magas szinvonalat, amely eddig is j
mezte a magyar posta-, telefon- és távirdaszolgá-
latot.
Németh Károly
--- Page 4 ---
Budapest, 1937 januär 6,
Látogatás
a főváros modern feányintézetében,
ahol az elemisták együtt tanulnak
a dintomás tanone-kisasszonyokkal
Ezerhétszáz leány előkészítése
az élet küzdelmére
séről,
Az ipari szakoktatás rendkív jelentősé az igazgatótól és e
hozzáértést
a fővárosnak ezen a téren teljesített munkájáról és tagú tantestülettől. M nes ís hiány,
a jövő terveiről nyilatkozott Felkay Ferenc dr. köz- | amint az intézet kitűnő híre mutatja. De mindeze-
oktatásügyi tanácsnok a ővárosi Hirlap kará- | ken felül a szeretet külön m be
azt az óhajtását, hogy | ezt az iskolát, e
anoneiskola me tanoncotthont iv atój irodából
lítani. Azt a missziót, amelyet ezek az | me t szinte meghatöz jelentkezik ez
az otthonok teljesíten valójában törekvésben, hogy az igazi szaktudás mellé ízi
esonyi számában és kifejezte ely az
egyéb
ban a
st és
minde:
csak közv közelből tudjuk megáll: , A 16- | művészetet is ad útravalóul a leányoknak Kelemen
város sokféle iparostamonc-iskolája, a fiú Konstancia igazgatón
és hat közül kiválasztottuk az egyik Színesen és y mutatkozik ez meg
legtanul és legérdekesebbet, a Hernád | %bbanm az értékes és sok ritkaságot magában fogl
utcai női iparostanonc-iskolát, amely a it ottho- | 7 üzeumben, elyet mag kézimunkákból gy
nában működő önálló és N leänyta- | tött ös az T an, Az új női szabó
nonc-otthonnal is egybe van kötve, hogy beletekint- | Pemz t a magyar stilus Szereletére
8. " ezzel n Ini és bár a tantervből a k zimunk
zik, gondoskodik arról, hc
se marac órarend Amint a gyüjtem.
nyét és az idevonatkozó irodalmat mutatja, csupa
melegség, csupa szeretet minden szava és apostoli
agitäläs a magyar stílusnak a női öltözékben való
modern értelemben vett érvényesülése mellett.
hessünk az
adäs tamtá:
zyemeletes & , az egykori
kolában van elhelyezve az intéz
zerint női szabó ii A tanuló
1700, de mint Kelemen Konstancia, az igazgatónő
magyarázza, ebben a tanévben a tan k száma
előreláthatólag 2000-en felül fog emelkedni. A ta-
nulók számának emelkedése örvendetes lenne, de *
LONG SL 2 új ta nookkal Fel iskola növén a sak mintat rű i felszerelést, feljutunk a negyedik
A lon vált Ez az iskolától elkülönített, zárt terület a leány-
ami rendkívüli nehézségeket jelent a folyam tanonc-otthon, Itt nem csak a saját iskolából, ha-
Oktatäsb Éppen ezért nagy örömmel fogadták az nem 4 összes mői tanonciskolákból összekerült
oktató körök Rornem Za iparügyi és keres- leányok élnek együtt igazán az othont pótló, meleg
kedelemügyi miniszter új rendelkezését, amely ezt | és redves miliőben. €
a rendszertelenséget szabályozza. A. Budapest-terembe nyitunk be, ahol éppen va-
sk esoräznak a lcän mrégem jöttek haza a vá-
amely jel
ak Száma
a G
an a „x | FOS minden részéből a különböző mühelyekböl. Most
ki ao ért égy e ok kint kétszei lán már mindenki levettete a na gondot és tisztára
emit úgy ked érteni, hogy hetenkint kétszer, ÖSSZe- | mosakodva, fehérbabos nagy Kkék kötényben mint
scn 9 órán tanulnak a növendékek és így a tanter- égy nagyi e
meket naponkint felváltva használ. az 1700 tanuló. talt. A
Az iskola négy évfolyamú, a tanulók pedig úgy előtt a
életkorra, mint előképzettségre nézve a lehető leg-
veschb összetételűek. Vannak 14 éves és vannak
alád testvérei ülik körül a hosszú asz-
menü az otthon konyhájából kerül ki. Az
fővárosi étkeztető konyha szállította délben,
de a lányok csak estére kerülnek össze és az eltett
V N ebéd nem igen volt ízletes és csábító. Az igazgatónő
s tanulók is, aszerint, amint ? tanonenak szer- úgy segített a dolgon, hogy elkérte a nyers élelmi-
ződnek a lányok, Legalább 6 elemit mindenki vi szereket és maga fözeti meg, Mmegpótolva égy kis
zett, de vannak sokan — mintegy 75 százalékban - összegecskével. A n6pkonyhai fi helyet azóta
polgári iskolát, több özépiskolát végzettek, sőt
érettségizett, vagy tanítói okleveles növendékek is.
tégebben tanonciskolában ilyen iskolázott tanulók
nem voltak, de újabban, amikor egészen jó csalá-
dok intelligens gyermekei mennek ipari pályára, a
tanonclányok sorában igen sok a végzett, úri kis-
asszony, Az érettségizett és okleveles tanoncok fel- GO? N Zn
mentésüket is kérhetik a tanoncisko oktatás alól, | Amint. vosigjárjuk a termoketzós mesnezzük a
de ha Kelemen K i -gatönöm múlik, senki | tanone leänyokat, az az érzésünk van, mintha úri
sem marad el ki. 155zonyok között tennénk. Csupa jómodorú, ked-
tályt olvészi. veg leány van itt együtt, pedig a legtöbbje szomorú
2. A Mzakrajzot és a gazdasági ismereteket — [/körülmények. közül, az élet kietlenségéből került
mondja — nem nyujtja a középiskola és erre a képzett id, miszen éppen az VAR Joányok ámára állítot-
iparosnak mulhatatlanul szüksége van. ták fel az otthont, akiknek nincs otthonuk, vagy
4 A % pedig olyan volt eddíg, amely veszedelmesnek mu-
Hogy mennyi az igazság az ő szuggesztív rá. tatkozott a serdülő leányok számára,
beszélésében, megmutatja a tanrend, amely é
folyamonkint mindinkább a szakmai oktatás
ban van felépítve. Az első osztályban az
műveltséget adó tantárgyak dominá
dikban már ü
zleti levelezés, ki
szettan, vegyt zakrajz, te
t, a harmadi szak
giára még több súly esik és itt már
ég kötelesség is a tantárgyak között erepel, míg
1 edik évfolyamban csupa szi tárgyak:
el, technológia, szak kerülnek előadásra.
etesen a már iskolázott leányok nem
közdik, hanem ott, ahol erre szükség mu-
jazkodik a tanulmányi beosztás
ahhoz ís, hogy a tanuló mennyi időre szerződött ta-
none
Vagyis nem kevéssé komplikált
lának a vezetése és rendkívüli leli
205, jó vacsorához jutnak a leányok.
Ez a gyöngéd gondosság nem csak az étkezés
körül jelentkezik, hanem az alföldi, az erdélyi, a
felvidéki és a dunántúli teremben is: a szép tiszta
hálószobálkban, amelyek elnevezésük szerint más-
más magyar stílust mutatnak.
ból és legalább a felső osz-
Egy-két hétig tart az átala
a zord, tépelődő, ezomorú le
mosolyogni és beleilleszkednek a kedves, derüs
ttesbe. Hétköznap, elfoglaltságuk mellett csak
az estéket töltik együtt, vasár és ünnepkor
zonban, ha mines kimenőjük, tár életet élnek.
znapos kirán-
ıt is tarta-
lás folyamata és
nyok megtanulnak
a máaso-
itel, termé-
hódítanak
a technoló
polgári jog
egy
dulások
a és múzeumokba. Fogadó-ó
nak és ezen a téren az ngatónő, a felsőbbség
j sával, merésznek látszó újítást hozott be:
fiúkat is fogadhatnak a leányok. Ez a merészség a
ölesebb dolognak bizonyult és a szolgál, hogy
tisztes, ud társasági formák közt adja meg
a lekek t ámak azt, ami a tavaszt megilleti.
lgálja a /Anciskola is, melybe
is és nincs az az úri társa-
ngvältabb volna a
ahol tanone leá-
első
Ugyanezt a célt sz
bevonulhatnak a fiül
säga Budapestnek, ahol di
tónus, mint ezeken a táncá
[o E 68 tamone Mük
Pk az
"tl", ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN Sok tanulságot és é et szerzett a látogatá
% kiváló ágával VEZ BT sc————— a 6: árosnak ebben a nagyszerű intézetében,
Törv. védve felvirágoztatása Szendy Károly polgármester ta-
=== F!56 Magyar asztalospácgyár mácsnok korában kezdődött és a polgármesternek
[A] Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11. ma ii ügye az iparostanoncok problémája. Fel-
kat Ferenc dr. tanácsnok, mint csonyi cikké-
ben is e Ita, de minden ténykedésében is megmu-
tatj vobb gondot fordítja az új iparos-
ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA
BUDAPEST, V., TATRA-U, 26
hegn
menei ó nev Nem szabad itt megfeledkezni
Vörstner Tivadarról, a nemrég elhúnyt iparoktatási
főigazgatóról, aki úgy ennek az intézetnek, mint
általában az ipari oktatásnak érdekében olyan 80-
kat tett.
Alapftva
1908-ban
Buzáth János
emlékezete
A karácsonyi ünnepek örömébe fájdalmasan
vegyült a hír, hogy Budapest egykori nagy al-
polgármestere, Buzáth János meghalt. Buzáth János
már óvek óta nyugalomba vonult, csöndben élte
ge és — fájdalom — hetegsége napjait. Amíg
hivatalában volt, az utolsó ó
munkabi
ör:
áig a legtökéletesebb
ssal tejesítette kötelességét. Azaz, hogy
sokkal többet ennél, mert egész tudásával és ritka
tehetségével igen nagy [feladatokat oldott meg
Budapest székesfőváros önsége számára. Buzáth
János még a régi nagy gárda tagja volt, azó a
gárdá amelyet Bárczy István nevelt a maga szá-
ra és amelynek segítségével a háború elötti
hatalmas fejlődés munkáját végezte.
Buzáth János jogú
mé
zember lét skéleteseb-
ben megismerte azokat a technikai kérdéseket,
emelyekre feltétlenül szüksége volt ahhoz, hogy a
székesfőváros na
a legi
y üzemeit fölvirágoztassa, Hosszú
időn át állt a világítási és vízvezetéki ügyosztály
élén, ahol jobbkeze volt Borvendég Ferenc, a
későbbi főpolgármester, Ez a két keményakaratú,
munkabírású férfiú volt a lelke Budapest
zemeinek. Buzáth János nevéhez fűződik az az
időszak.
város ki
melyben a nagy világítási üzemek a fő
ére kerültek és ezzel részt vett a közsé-
gesítés nagy művébe
gyobb érdemeket sze
1. De talán még ennél is na-
zett Buzáth János akkor, ami-
kor a háború és forradalmak alatt lerongyolódott,
szinte üzemképtelenné lett nagyüzemeket ismét
munkaképessé tette, fölemelte, valósággal újjá
építette. Hősi küzdelme volt ez neki és Borvendég
Ferencnek. Később, mint alpolgármester is megtar-
totta magának az üzemek ellenőrzését és míg
szolgá
tban állott, mindig a legnagyobb szeretettel
foglalkozott az üzemek ügyével.
De meg kell emlékezni Buzáth Jánosról, az
emberről is. Szókimondó, morózus embernek tartot
ták, amivel szemben az igazság az volt, hogy teli
volt őszinteséggel, zettel és szerettel. Szó
kimondása nem gorombaság, hanem barátság volt.
Morózussága kedves zsörtölődés és sohasem gorom-
alantasai nem féltek tőle csak
tisztelték őt, aki pedig megismerte, az meg is
szerette. Az őszinte, igaz és jóember mintaképe volt.
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
"Telefon: 1-370-20
Bárgarés és nikkel-
brons épületvasalás
BUDAPEST, XIV., MEXIKÓI-ÚT 14.
Uj Löverseny-t4r mellett
HAJDU JOZSEP
Központi fütés, vizvezeték
stb. berendezési vállalkozó TELEFON
Budapest, VII., Stefänia-üt 25, 2—973- 59.
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Telepl-u. 27. (Ludovikánál) Tel. 1-430-77
Mihálka és Társai
reszelő- és szerszámáru iparvállaiat k, I, 4
Budapest, V., Zápolya-utca 34. Tel.: 2-924-98
Grosz Fri
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
zságé
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54.
PETIK JÁNOS gunaresr, vi,
épületbádogos munkák vállalata Ó-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
(ORBITZER NÁNDOR
sz— ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
" BUDAP-ST,
VII, Nap-n. 10. Telefon: 1-310-90.
--- Page 5 ---
Budapest, 1937 januär 6.
LÖVAÁROS TRIP
Megjegyzések a nagy vitához,
amely most újból kezdő dik
Irta: Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tag
törvényhatósági bizottságának
véleménye. régen oszlott meg annyira, mint
legutóbb december 9-én a Bart- vitánál, ami-
kor a szociáldemokrata pártot } e.
mények a pártokon belül is kül
tak. A pártok nem tették e" kérdést pártkér-
déssé és rábízták tagjaikra, hogy miképpen
ítélik meg az ügye Ami annál érthetőbb,
mert ha valaki végigolvassa a polgármesteri
előterjesztést, azt a benyomá szerzi, hogy
maga a polgármester sem kívánta a kérdést
teljesen befejezettnek tekinteni és számolt
vele, hogy nem az ő eredeti javaslatát, hanem
az ügynevozett negyedik alternativát, azt a
pártközi megoldási tervet fogja a közgyűlé
elfogadni, amely szerint a koncesszió még há-
rom évre meghosszabbítást nyer, de a Bes
kárt máris átveszi a margitszigeti, csepeli
budakeszi vonalakat.
A véleményeknek az ugyanazon pártokon
belüli megoszlása mindenesetre arra vall, hogy
a kérdés nem volt döntésre — kellőleg — érett,
mert akkor, amikor a pártok és a pártok tag-
jai kétségtelenül és őszintén a tárgyilagos és
a közérdeknek megfelelő megoldásra törek-
szenek, a kérdés kellő beérlelése mellett el-
képzelhetetlen, hogy végig a bizottsági tár-
gyalásokon, egészen a plénumig, szinte 50—50
ázalékban oszoljon meg a döntésre hivatott
A főváros
és
tényezők véleménye és puszta véletlenen
méhány bizottsági tag eltávozásán vagy ott-
maradásán — múljon a döntés egy ilyen rend-
kívül fontos kérdésben.
Érthető, hogy olyankor, amikor az auto-
nómia képviselete valamely kérdésben ilyen
meghasonlást mutat, amikor világnézeti és
pártkereteken felül szavaznak — mindegyik
pártból úgy az egyik. mint a másik állá
pontra, a közvélemény szívesen keres titkos
As!
homályos magyarázatokat. éppen
ez teszi szükségessé azt. hogy a kérdéssel még-
egyszer foglalkozzam. Mindenekelőtt az előz-
mények megvilágítása céljából.
Az évi költségvetés tárgyalása során
a közgyűlés 416/1932. kig. szám alatt kimondta,
hogy szükségesnek tartja a fővárosi és a fö-
várossal kapcsolatos környékbeli autobusz-
vonalaknak saját kezelésbe való vételét és hogy
rugókat,
ennek megfelelőleg a még érvényben lévő
szerződéseket az érdekelt magán autobusz-
vállalatokkal nem fogja meghosszabbítani.
Ennek megfelelőleg a Beszkárt is kötelezett-
séget vállalt arra, hogy a Bart-vonalakat 1937
jannár hó 1-vel saját kezelésbe veszi. Ezzel a
kötelezettségével hozza összefüggésbe a Besz-
kárt 50 új autóbusz beszerzését, viszont az 50
új autobusz beszerzésére alapítja már az év
tlavaszán azt az álláspontját, hogy a Bart-
koncesszió 1937 január hó 1-től kezdve még
részben sem hosszabbítható meg. mert egyéb-
ként a Beszkárt autobuszparkját kihasználni
nem tudja és az 50 autobuszra ráfizet. A Bart
koncessziója meghosszabbítását kérte, több
magávngazdasági szempontból — méltánylandó
indokon kívül hivatkozva arra is, hogy a kon-
ecesszió meghbosszabbítása — esetén hajlandó
volna több új autobuszvonalat beérlelni a fő-
város területén. A felsorolt 12 vonal között
igen fontos olyan vonalak vannak, amelyek
a külső területek közönségének régi követe-
lését amely vonalaknak meg-
honorálják és
szervezése elől a Beszkärt mindig azzal tér
ki, hogy ezek ratizntöses vállakozások volná-
nak. Érthető, hogy a külterületeket képviselő
törvényhatósági bizottsági tagokr a Bart
ajánlata szeget ütött a fejükbe és joggal he-
lyezkedtek arru az álláspontra, hogy a köz-
lekedési érdek a közönség elsőrangú érdeke, a
tarijaemelés után nem lehet most már a kö-
zönség érdekét a közlekedési szempontból is
háttérbe szorítani és vagy vállalja a Beszkárt
a Bart által felajánlott közérdekű új vonalak
ellátását, vagy ha ettől elzárkózik — bár ami
a Bartnak jó üzlet, az üzlet kell. hogy le-
gyen a Bes is! — akkor egyelőre a
HBart-koncessziót — kell özlekedési — érdekből
meghosszabbítani. Ilyen szempontok vezettek
oda, hogy július havában a Bart-koncesszió
ügyében végleges döntés nem jött létre, ha-
nem az ügy őszre halasztódott. Sajnos. ősszel is
későn került elő az ügy. Nem méltányos egy
aránylag nagy vállalkozást december 9-ig bi-
zonytalansákban hagyni abban a tekintetben,
hogy január hó 1-én folytathatja-e az üzemet,
vagy sem? A kérdés jóformán
u.
, semmit sem
haladt előre júliustól decemberig. a csak
nem tekinthetjük előrehaladásnak azt a kom-
promisszumos megállapodást, amelyet, mint a
negyedik alternatívát ismertünk és amelynek
lényegére fentebb utaltam. Nem kell emögött
az álláspont mögött semmiféle hátsó rugókat
keresni. Mindkét felfogásnak megvolt a maga
legjobb meggyőződésszerinti alapja.
Azok, akik a negyedik alternatíva mellett
szad tak, kiindultak a következőkből: A kö
xönség közlekedési érdeke az első. A közleke-
dési vállalkozás a közönségért van és ezért
meg kell találnia a közlekedés megszervezésé-
A
nek azt a módját, amely a közönség érdekei
nek megfelel. A monopóliumot élvező vállalat
nem helyezkedhetik kizárólag a rentabilit
álláspontra és különösen nem úgy, 7)
3 vonalak rentabilitäsät külön-külön mér
. Tartozik a közönség érdekét szem előtt
tartani és olt, ahol a közlekedési érdek meg
kívánja, még ráfizetéses járatokat is lélesíteni,
különösen akkor, amikor a vonalai legnagyobb
része kiválóan jövedelmez. A Beszkárt eddig
sem vállalkozott arra, hogy új vonalak leg-
fontosabbjait, például a kőbányai autobuszt,
az óbudai autobuszt, a sasadi autobuszt, a
Hungária-körúti autobuszt stb. megvalósítsa,
ennek ellenére a meglévő vonalak egy
túlzsúfolt és sűrítésre szorul. Köztudomá
hogy nem járat elegendő kocsit a Besz
15-ös vonalon. Esős vagy fagyos időben,
nagyobb temetések alkalmával botrány
lapotok vannak a 8-as vonalon. Holott az auto
busz arra volna hivatva, hogy a maga rugal
magasságával pillanatnyilag is alkalmazkodni
tudjon a szükséglethez. Ha tehát a Beszkárt
rákényszerül arra, hogy átvegye a környéki
- amelyre nézve tagadtuk, hog
azok az egységes budapesti ki zlekedés lény
ges alkotórészét képezhetr — abban az eset-
ben sem a járatok sűríté. m új járatok
létesítésére hosszú időn keresztül többé nem
lesz kilát. Ilyen körülmények között nyilván
való, hogy a külterületeket képviselő bizott
sági tagok a legjobb meggyőződésükből nem
vonalakat is,
állhattak a Beszkárt elgondolása mellé, annál
kevésbé, mert a Beszkárt pénzügyi állásfog
lalása végeredményben k — feltevéseken
alapszik, Amelyeknek helyességét és realitä
még az idő fogja megmutatni.
Ezzel szemben azok, akik ellentétes állás-
ponton voltak, abból indultak ki, hogy az
autonómiának a vitás ügyben a Beszkárt-igaz-
gatóság a hivatott és felelős et en
mélfogva elfogadták a Bes rt át,
egyben a Beszkárt igazgató, ág a hárítván a
felelősséget azért, ha ez a számítás helytelen,
vagy ha a közönség érdeke amiatt csorbát fog
szenvedni.
Mind a két álláspont nagyon érthető. Sze-
rintem, ha módja lett volna a törvényhatóság
bizottságnak részletesebben foglalkozni a
el, aláposabban megfontolni az ügy pénz
illetőleg általában minden vitás részét,
nem lettek volna olyan eltérőek a vélemények
nem állt volna elő az a helyzet, hogy haj-
szálon dőljön el a kérdés ‚ami semmiesetre sem
megnyugtató elintézés egy olyan esetben, ami-
kor a közönségnek fontos érdekei forognak
kockán.
Szeretnénk, ha mi, akik a kifejtett okokból
a koncesszió jodlslenés meghosszabbítása mel-
lett voltunk, látnánk be később, hogy a több-
ségi álláspontnak volt igaza és a mi aggodal-
maskodásaink alaptalanok voltak. Szeretnénk,
ha néhány hónap mulva nem kellene felhány-
torgatni a felelősség kérdését, mint a Hév
szerencsétlen átvétele miatt.
Annyi azonban bizonyos, hogy a közönség
érdeke biztosításra vár. Nem lehet kérdést
befejezettnek tekinteni azzal, hogy egyik vagy
másik oldal néhány szavazattal Köve-
s
AZ
NE En
telnünk kell, hogy a Beszkärt a maga mono
polisztikus helyzetében mindenképen valósítsa
meg a budapesti közlekedéshez fűződő kötele
ttségeit. Ahol szükséges, gondoskodjék az
gyes vonalak megfelelő sűrítéséről és gon
ék azoknak az új járatoknak a meg
i áról is, amelyek a közönség közlekedési
érdekei szempontjából többé nem halaszthatók.
És még egyet! Határt kell szabni annak 7
1 ji esfővárosi egységes
közlekedés érdekszférája, me rt úgy, ahogy
ma Csepelre és Budakeszire és Ujpestre fog
nak járni Beszkárt autobnszai a főváros
egységes közlekedése érdekében (akkor, ami
kor Budapest közönsége sott lábbal topog
élórákat a Sánc-uteca sar vagy más rit
kább közlekedésű kültelki állónál), ugyan
akkor ezen az alapon, azt a gondolatot s fel
lehetne vetni az e. es közlekedés köz
elgondolásai közé, hogy legközelebb
szzékesfhérviári, vagy Isten tudia melyik
déki autobuszvonalat is át kell venni a
mert Budapest a végállomása. Így azután
dés, hogy a Beszkárt monopolisztikus törel
véseinek elvileg hol van a határa?
Mindez nagyon rendben voln ha a
zönség a Beszkárttól el volna r atva és
volna a meggyőződése, hogy a árt helye
özlekedési politikáji : érdekeit
kielégíti. Hogy nem c "ménye,
azt az illetékesek megh 1 zsúfolt
villamoson és autobuszok on oly: In € 3Ö8, fagyos
időkben. amikor a várakozás, a tolongás m
rendesnél is rosszabbul
Uira napirenden a BART
es
Mint ismeretes, a belügyminiszte szilveszterkor
megsemmisítette a főváros közgyűlésének azt a
határozatát, amely szerint a főváros megszünteti a
BART-tal a pestkörnyéki autöb atokról szóló
szerződését. Szendy Károly polgármester ü hatá-
rozott,, hogy a közgyűlést, amely a Destkörny6ki
autóbuszforgalom ügyében dönt, jonuár 73-án tartják
meg, addig pedig
a Pestkörnyékkel a BSZKRT honyolítsa le
a forgalmat.
Ennek az intézkedésnek megfelelően Szilveszter
ójszakáján már a BSZKRT járatta a Pestkörnyéki
városokba az autóbuszokat,
újév napján pedig megindította a rendes
közlekedést,
Átvette a 20-as, 21-es, 3, 2414-es és 25-ös
vonalakat, vagyis az Csepelre, Buda
A , Pestújhelyre és palotára vezető relá
€ at. A BART kezelésében marad a — pesthideg.
kúti vonal a BART járat továbbra is
autóbnu at Pilisvörösvárra, Tökölre, Nagykova
csiba és Solymárra. Kétséges még egyelőre a mar
gitszigeti járat sorsa, tekintve, hogy errevonatko-
zó0n a BART a Közmunkatanáccsal szerződött és
ez a an jár le.
közgyű áú amely a BART.
Szendy Kúroly polgármes-
y István tanácsnok
előterjesztést.
*
Pártja
kérdésben határozni fog
ten ízásából Babar
i az
báró
A Nemzeti Fővárosi Szervezete
jannár 8-án
pártértekezleten foglalkozik
A párt vezetősége, mint a Fővárosi Hirlap ér-
tesül, most már kívánatosnak látja, hogy a meg-
felelő tárgyilagos vizsgálódások után a Dárt egyi
ges álláspontra jusson ebben a közlekedésügyi k
désben.
Egység
a BART-kérdéssel.
T UN G SRAM
--- Page 6 ---
LÖVAÁROS [VAP
Budapest, 1937 január 6.
Váratlan áremelésekkei
veszélyeztetik az építőanyas-kariciiek
a házépítkezések kilátásait
mindenfelől
tevéke
az előző évekbe.
következik b:
a Fővárosi Hirlapba
A most letünt év elején
jóslatok előzték meg a házépítési
kevzdését. Általános volt a hit, hog
mutatkozó lendület után visszaes
Az egyetlen optimista hang
Mentkezeit, ahol Katona 108
hogy 5. év az építkezés te
séssel hanem
előző e
ség
feny
zárnyalni
csakugyan a
get, eredmönyekbe:
k a:
értékbe
küszöbér:
túl fog:
eredmények
he is következtek és mo: hogy 1z
léptünk, újból megkérdeztük
Katona jános
mérnök, törvényhatósági bizottsá
vetítsen képet az 1 év építkezési
. A következő figyelemreméltó választ kaptul
- Amint a mult év elején bizonyos érde
keltségek pesszi
Hirlapban re és mindenki előtt
sen állapítottuk meg, hogy az építő tevékeny
ség terén az 1935
javulás f mutatkozni, így most is, az 1937
év küszöbé még inkább indokoltnal:
ebbeli oplimizmusunkat, Erősen alá
ezt az a körülmény is, hogy az elmult esztendő
megel 1] szemben a gazdasági vi
stségtelenül megállapítható. lényeges
sát hozta, Ha semmi véb nem
volna, minthogy az 19 szűkös,
esztendő után bősé köv
önmagában is
dült gazdasígi élet bbi me
Az 1936. év épződés
határozottan jobb volt, mint az 193
és igy nyilvánvaló, hogy ennek a 1
nek
a lakásépítés terén is komoly következ-
ményei lesznek,
az
legteljesebb
újév
ös
termés
az amúg
nekilen
e. ősítésére.
meg
építőmérnök meg
a nem
évivel szemben örvendete.
godalmas
n
n
|
|
{
n |
z )
n
izmusával szemben a Fővárosi
helye-
s
látjuk
imasztja
aszályos
tkezett, ez
már csak azért is, mert a tőkés társadalom
a lakások építésében tőkéjének nemcsak
jövedelmező, hanem egyben é kálló elhely
ét is látja. Hiszen az előző
világosan mutatják, hogy a lak
aggodalom, amelyet egyes ki
hangoztattak, nem myull
Igazoljäk ezt a rendelkezésünkre
tikai adatok is, amelyek szerint
1936-ban
mennyisé
ıulsag.
. ismételten
álló statisz
annak ellenére, hogy
jelentékeny
?
indokoltnak.
épült, az üres lakások
évivel szemben, mégis vi
z előző
mutat.
nem is beszélve arról. ho; az üresen álló
lakások esaknem kivétel nélkül olyan elavult,
oduk, amelyek éppen azért maradtak
üresen, mert lakás céljaira ma már nem alkal-
masak.
‚— Ma is azt mondom, amint ennek köz-
gyűlési beszédemben is kifejezést adtam, hogy
judapesten — nemcsak lakásbőség ninesen,
hanem lakásban, főként
olesó és a ko
legalább a feltétlenül
mértékben megfelelő munkás.
polgári lakásokban egyenesen
mutatkozi
úgyannyira, hogy felette fontos volna, ha az
leges adókedvezményi
ás- és kispolgár-lak
kedvezményben »sitenek
1937-re vonatkozó kü
rendeletekben a munk
építtetőit további
a nagyobb és luxuriőzebb lakásokat gukban
foglaló } k építtetőivel szemben.
— Félni lehet azonban attól, hogy az a
gondosság, mellyel egyfelől a köz-
gyűlés felhatalmazása alapján a polgármester
másfelől a kormányzat ebben a kérdésben,
építeni zándékozók — segítségére — siet,
súlyos akadályokba fog ütközni az építőanyag-
kartellek máris, érezhető árdrágítása miatt.
Mintha csak megsokalták volna az enyhe tél-
ben máris megindult építkezéseket
a téglaérdekeltségek, mert a téslaárakat
máról-holnapra egészen indokolatlanul
15—20 százalékkal felemelték.
habár a tégla előállítását befolyásoló körül
mények mit sem változtak. Hiszen sem a szén
ára, sem a munkabér nem emelkedett és nem
emelkedett az egyes üzemek rezsi-költsöge
sem, his —. tudomásunk szerint eladatlan
készletek felett alig rendelkeznek.
Ugyanez áll a faanyagokra, melyeke
az évközben történt többszöri áremelé
után, a legutóbbi napokban 15 százalék-
kal megdrágították.
Kívánatosnak tartjuk, az illeték
körök akkor, amikor az -építőiparon kere
annyi sok iparágnak és a munk
tömegeinek sietnek szolg: ne
a,
hogy töre indokolatlami
kvésüket a speluláció
keresztezze.
ZT TESZLEK KOZELEBB GE// AGAIN EEE
Érdekes tervek
a Keleti pályaudvar
környékének rendezésére
A NEP erzsébetvárosi
tendő folyamán imponáló, kö:
zett kulturális, gazdasági és
kával foglalkozott a legkevesebbet,
eredmények, amelyekben az igazi
ben; minden megkülönböztetés nélkül
let Dc á
politikai si
az elmult esz
munkát vég
Politi
rvezete
érdekű
szociális té
sze
dé a 4
mé
egysé
Most, az újév alkalmából felkerestük
De Sgarde!li Caesar
kerületi elnököt,
aki nagy
zetlen munkásságával szerezte me hogy megkér
dezzük a VII. kerület megoldásra váró problémáró
és az 1937. évi munkaprogramról,
A VII. kerület mondta nem tartozot
közé. Itt so‘
sohasem a főváros dédelgetett ke
a jóváteendő mulasztás. Hogy c
A kerület levegője
zölt a sok koromtól és szennytől. Radik
dések kellenének ide. A Keleti pályaudvarnak egyél
ként grandiózus vonalazású épület renovd
lásra szorúl, Az időközi átmázolás
A pályandvar mindkét oldalán az
nívón áll, Rosszúl összetákolt és szétáll
irgalmatlan zökkenőkkel «
a járművek, A
néhány irredenta
kon kezdjem erősen ferté
alapos
nem
últost igazán nem
világvárosi
makadám
óriási zajjal döcögne
előtti park közepébe
kőkockákon
gandolate
megtestesítő szobor, amelyet olyan idegenek is meg
egy
kik csak átutazóban tölthetnek
ietnének,
két órát a fővárosban.
A Baross-térnek a Park-szálloda mellett el
terülő részén hatalmas üres felek 1. k. Az itt levő
épüle és az egész térnek harmoniája sokat szen- |
ved e miatt. Kézenfekvő lenne egy igazán világ
LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT,
LUT
BUDAPEST, VII, ÖRNAGY-UTCA 4. 82,
dag |
részesült a
ága, megteremtette önkéntelenül is a
népszerűségét páratlan agilitásával és ön
i legfontosabba
s intézke
megoldás.
pályaudvar
1
t
k
1
|
i
N
Óó
at
városi igényekre berendezett szállodának a felépítése
ezen az üres telken.
Sürgősen lebontandó lenne az a barakképület,
amelyben jelenleg a Capitol-mozgószínház van A
nyert terület megfelelően park ató lenne, de ide
lehetne helyezni a bérattódllomást, amely jelenleg
Baross-tér és Bethlen-uten ı éktelenkedik és
a legforgalmasabb helyen ak a forgalomnak,
ezenfelül átka a házak lakói
Bár földrajzila HI kerületbe esik
elgondolás
vonal a so
in szerintem egeszen |!
n, mert az igazi kerületv
rompó vagy legalább is a St út lehetett volna
mégis a legközelebbről érinti kerületünk pol
ságát. a senytérre tervezett fedett Sport
csarnok. igérkező létesít
grandiózusnak
ménynek elentőséget tulajdonítok, egyebek
közt a Räköezi- és Thököly-úti ipar és ker delem
fellendítése terén is,
A Sportcsarnok Megöpitese maga után kell,
hogy vonja a Grassalkovich- és a obbágy-utcák
közt elterülő, divatjamult és kísértékű épületek ki-
sajátítását. az épületsévnak teljes lebontását, ami
által egy szép és n i új út volna ny tő a
lehetne terelni a Ver-
tától kezdődően az
itóbusz
mokhoz. Err
Thököly-úti
Sportes:
seny-uten
torkol
lönösen a büdös és
egész és k
P Arm ü
for;
almat. A Thököly-úti forga zben
el kell te ni. mert a járművek házak foly
tonos rázkódtatása, a por szinte kibírhatatlan.
— A Lóversenytéren kellene megépíteni a pesti
oldal fedett uszodáját, A margitszigeti fedettúszoda
semmit sem jelent a pesti al távolabbi részein
(Zugló, Kőbánya. a körr k) lakói szá
m A dr villamos, a belépőjegy, de
föleg időrabló utazás mintt a fővárosna ez a
része és annak környéke semmit sem élve fedett
üszoda áldásából. A diákok, leventék ezr vannak
üszoda n6lkül a pesti oldalon. Ha i hogy a
Lóversenytérre kerül, eggyel több ok
lenne sürgősen megépíteni a pesti oldal fedett.
uszódáját, amelyet szétnyitható kupolatetövel
képen lehetne megépíteni, hogy nyáron strandolásra
is alkalmas lehetne a fedettüszoda. Ettől eltekintve.
mivel a budai úszodák vize sportcélokra túlságosan
meleg, itt lehetne kellő hideg hőfokú versenyuszodá!
csinálni. Mivel pedig komoly geologusok vizsgálatai
szerint a lóversenytéri talajban meleg forrásoknak
is kell lenniök, a fedettúszoda mellett meleg fürdö,
merodák stb. is létesíthetők lennének, az épület és
esetleg maga a fedett sportcsarnok is vezeték út
Stadion is a
án
oly-
!
meleg vízzel lennének fűthetők, ami egészségi okok-
ból annál kívánatosabb lenne, mert a Kelefi pálya-
udvar Fütöhdza, — amelyet sürgősen ki kellene he
/yezni a város belterületéről, — kéntartalmú füstjé-
vel teljesen megfertőzi a különben ideális levegőjű
Lóversenyteri
Minde
rosrendezésre
k mellett egy mús értelemben vett vá-
szükség van ezeh a vidéken. Idegen-
forgalmi szempontból sürgősen meg kellene tisztítani
a pályaudvar környékét a tűzkövet ÉS ands csem
vészárut áruló kétes elemektől. Sürgősen ki kellenc
telepíteni a Grassalkovich-, Jobbágy- és Verseny
utcák, valamint a Garay- és Munkás-utcákban elte.
rülő bordélytanyákat, amelyek Budapest jóhírét az
idegenek szemében erősen lerontják, a Keleti pálya
ndvar környékét pedig erősen veszélyeztetik. Meg
kellene tisztítani a Baross.tér és Thököly-út vonalát
a kétes elemek gyülekező tanyájául szolgáló pälinka-
butikoktól és pinceüzleti kimérésektől.
X — Ime néhány feladat csak a Keleti pályaudvar
környéké jaiból! Ezek a kívánalmak nem csu-
Pán lokális ánságok, hanem az egyre . fejlődő
idegenforgalom miatt az egész fővárost, sőt magát
az országot is érdeklik s ez
közérdekű kérdések.
- Csak egy kiszakított részét ismretettem kerü
leti Problémáinknak, amelyek sorában, éppen a ke
rület összetétele miatt, elsőrendű kérdés a kereske
delem és ipar problémáival való beható foglalkozás,
amely külön fejezetet érdemel. Egyelőre csak any-
nyit, hogy pártunk már januárban megkezdi a ren
des elnökségi és választmányi üléseket. Az Weseken
kerületnek érdekű, továbbá az
foglalkozási ágaknak egyéni kívánságai. A
ért a szó teljes értelmében
szóbakerülnek a
egyes
uságo meghallgatjuk é behatóan — megtár.
gyaljuk, azután a megvalósításuk érdekében meg-
mozgatjuk a kerületnek minden erejét.
— A PÁRTBÓL
A Délkerület tisztelgése Usetty Bélánál. Az újévi
üdvözlésekből, amely n fővárosi vezetői
kijutott, kiemelkedik az a zabású — ünneplés,
amelyben Usetty Béla dr. ggyűlési képviselő,
vható
esítette. Mintegy
a TX. kerület
örökös törv
polgársága ri
gyülekezett ös:
ipärtkör helyisége
ben udvarán elly. Béla üd lésére, Vitéz Tóth
András dr. országgyűlési képviselő, majd a IX. ke-
rület po ga én vágvecsei Wellisch Andor (
Szentesi 1, a VIII. kerület küldöttsége élén
Gazdy Jenő, Katona János és v. Hajnóczy Béla dr.,
a VÍ. kerületiek szószólójaként Sárkány Ferenc, a
élén Dongó Orbán törvényható
IV. kerületből Altorjay Sá
élén v. Studinka Béla
kulturális ssudalmi, spori- és
1 fejezte ki jókíván-
a frontharecosok
azután a különbö
gi egyesülete
t. Usetty B ban meghatottan hang
súlyozta, ho továbbra is robolosa akar — maradni
polgártársainak és különösen azoknak. akik a sze
génysorban támogatásra szorulnak.
Megkez
Nemzeti Eg
häzy-uteai k
január 2-tól
rák a
Szer
pártban, A
zete Ester
Já arácsony szünet utän,
kezdve ismét megkezdődtek a hivata
les órák előtt 10 órától 2 és délután 5
órától § tart hiv kat a párt köz
ponti adminisztrációja.
k DS
2 X TOsi
Leikes hangulatú űn-
Katona János ünneplése,
nepi es e voll a NEP VI. kerületi szerve-
zetének körhelyisége. Katona János tör gi
bizottsági tagot ünnepelték névnapja alkalmából.
Nagyszámban gyülekeztek össze a párt tagjai és a
különböző küldöttségek, hogy 7 1erésü-
ket és szeretetüket azért zy mun
káérl, amelyet Katona 4 jóvoltáért és
a főváros érdekében önzetlenül és dhatatlanul
végez. Elsőnek Gazdy Jenő törvenyhate i bizott-
tag üdvözölte, mint a párt meg nem alkuvó,
ilisabb vezető tagját. Uselty Béla dr. ország-
ében az ünnepelt
Megnyilvánnit ez
t is, amikor az
bes:
álta.
sok c
gyülési képviselő
y népszerüs
a népszerüsé válas:
egyes kerületekben gy nehé et okozott a jelöl-
tek sorából a legméltóbbakat kiválasztani, de a. VIIT.
kerületben Katona János jelöltetése feleslegessi
ezt a gondot. Kócsy Aranka dr. a kerület hő
nevében a ,. mindenki János bácsiját" kös
meleghangú beszédében. Az üdvözlések utän
üdvözlő
aposz
Katona
János igéretet tett, hogy mindaddig küzdeni fog
nz őszinteség nevében még ped em Magáért
a harcért, hanem harc eredményéért — amig a
korülot polgár: ának boldogulását olyan mértékig
nem emeli, hogy mindenki számára elviselhetővé
legyen A st. — A szép ünnepség előtt néhány
nappal ülték meg a pártkörben a VIII. kerület
gényeinek karácsonyát, amely Katona János
valamint Kristóf Imjza vezetésével befolyt
mozgalom — eredményeképen módott nyujtott arra,
hogy az est szegény vendégeit élelmiszercsomagokat,
ruhanemüvel. játékokkal bőségesen megajándékoz-
hassák.
NEP-bál Kőbányán. A X. kerületi pártszervezet
január 9-én Belső Jászberényi-út 2. számú — klub-
helyiségében hált rendez. Meghívók a klubhelyiség-
ben itényelhetők maponta délután 3—8 óráig.
--- Page 7 ---
Budapest, 1937 januär 6.
Kész az új közmunkaprogram,
amelyet kölcsöntőkével bonyolítanak le
8z építkezések
A polgármester korábbi elhatározása és a
törvényhatósági bizottság jóváhagyása foly-
tán kora ősszel megkezdték az ezer szükség-
zének lépítését. Legelőször a
záznegyven szükséglakás épít-
ési munkálatai kezdődtek el, amelyek a ked-
vező őszi időjá folytán nagy mértékben
előre is haladtak. December közepén azonban,
i ] a bef. előtt, beállott a fagy
kénytelenek voltak az építkezést abbe
meglehetősen Nemetlenül €
5. ve: ségét, amely
hogy : kétszáznegyven szükségla-
7 január elsejével átadhatja rendelte-
tésének. Arra való tek ntettel, hogy ez nem
követ tt be, a fő 1ak most átmeneti
intézkedésekkel kell biztosítani a hajléktala-
nok elelyezését.
Beavatott helyről
A 1azó értesülésünk szerint a polgármester
a közelmult napokban előterjesztéssel fordult
a kormányhoz, kérve, hogy a kilakoltatások:
a székesfőváros területére addig az ideig f
gessze fel, amíg az épülőfélben lévő szükség-
lakások rendeltetésüknek átadhatók lesznek
Megtörtént természetesen az elők
abban az irányban is, hogy a további 760
séglakás a folyó év tavaszán legna
ben tető Alá ke jön. Eredetileg volt
ugyan szó, hogy az ezer lakást két esztendő
alatt kell elkészíteni, minthogy azonban a pol-
gármesternél már teljesen készen áll az a
javaslat, amellyel a szociális vonatkozású la-
kásénítést más irányokban is fokozni óhajtja,
most eltekintettek a korábban megszabott épí-
tési programtól és úgy döntöttek, hog
1937 őszére mind az ezer szükséglakás-
nak készen kell állania,
Ezt a rendelkezést megindokolja a kor-
ötmil.iós hitelkeretet igényelnek
mánynak az az elhatározása amellyel
székesfőváros területén fennálló állami tul
donu szükséglakás-telepeket is a székesfővá-
rosnak adta át. Városrendezési mpontból
feltétlenül kívánatos, hogy a városnak a bel-
területhez közel fekvő részein éktelenkedő, a
háborús években felépült és éppen ezért telje-
sen elavult barakk-telepeket feloszlassäk, ez
azonban csak akkor történhetik meg, ha az
ott lakó emberekről megfelelően gondoskodni
tudnak.
A volgármester
szociális lakásépítési pro-
gramjába ezt a kér is felvette és úgy
akart a célhoz közelebb jutni, hogy erőtelje-
sebb mértékben fokozza a éli telepek
létesítését, illetői isok
számára létesülő kisla
A polgármester eddigi elhatáro;
február hónapban terjeszti be a
szervei elé
új közmunkaprogramiját, amely a költ-
i kereteken kívül, kölesöntökek
bevételével fox lebonyolódni
rint
autonómia
gi bizottság és a
igyeleti
hatóság á ásfoglalása után. A kiszivárgott
hírek szerint
ez az új építkezési program mintegy
ötmillió pengő hitelkeretet igényel,
város azonban csak abban az eset-
a széke
ben v fel a zükséges tőkéket, ha olcsó
kölesönhöz juthat, amire minden reménye meg
is van. A kölcsön ajänlattetelere fel fogja
hívni a székesfőváros vezetősége a nagyban-
kokat, ha azonban úgy látná, hogy előnyösebb
feltételek mellett tudja a főváros a tőkéket
biztosítani a belek a ietosttó intézetek tartalék-
jainak felhaszná én, akkor ehhez a
módhoz fog folyamodni,
Nagyjelenfőségű lépés Budapest-
fjürdőváros kialakítása felé
Megkezdik a mélyfíúrásokai a Tabán t1erületen —
A Dárosligeiben nem falálnak sós gyógyvizerf
A Széchenyi-fürdő mellett hónapok óta folyamato
san dolgoznak új hőforrás feltárásán. A fúrás mély-
sége ezidőszerint már közel jár a kilencszáz méter-
és jó eredményekkel biztat, ha nem is abban az
nyban, amit eredetileg ezen a területen reméltek.
A szakértői megállapítások szerint ugyanis
a sós víz után való kutatások mindeddig
teljesen negatív eredménnyel végződtek, an-
nál kedvezőbbek azonban a talajbeli hö-
viszonyok,
méter körül 54 Celsius fokú vizet
a gép mélyebbre halad,
Már nyoles:
hozott fel a fúró és amint
ez a hőfok egyre növel: Abban sincsen kétség,
hogy az új forrás elegendő vizet fog-e szolgáltatni.
Minthogy a fúrási munkálatokat még heteken ke-
resztül folytatni szándékoznak, a pontos vizhozam-
ról beszámolni ezidőszerint mem lehet, Annyi azon-
ban máris bizonyos, hogy azt a vízmennyiséget,
amely a Széchenyi-fürdő medencéjének táplálásához
szükséges, emellett pedig a hatalmas épület fűtési
szükségletére is elegendő, hiánytalanul fedezni
lehet.
A fúrást az eddigi tervek szerint 1100—1300
méterig folytatják
a mélységnél az eredményeket kielégi-
ik, akkor a munka beszüntetésével egy-
zítik az új forrás vízhozamának
veztékeket és nyomban be
csolják az új forrást a Széchenyi-fürdő üzemébe.
A Margitsziget déli csúcsán a mult esztendő fo-
lyamám talált hév-forrás sorsáról most már rövid
idő alatt döntés történik. A Közmunkatanács
ugyanis elhatározta, hogy
tőnek találj
idejűleg ell
1
a rendkívül magas hőfokú, nagyhozamú for-
rást a fedett-uszodánál és a — margitszigeti
strandfürdőnél használja fel,
ha a számítások szerint nem túlzottan nagy költ-
séggel gondoskodni lehet arról is, hogy a Margitszi-
geten lévő szállodák fűtése ezzel a foró vizzel legyen
megoldható, úgy ez a berendezkedés is megtörténik.
Ezekkel az eseményekkel kapcsolatban a
fürdőváros kialaki ra nézve nagyfontosságú terv
közeli megvalósításáról számolhatunk be.
A Tahän területén a legközelebbi hetekben
megkezdik a forráskutató munkálatokat.
A. polgármester véleménye szerint szükség van
arra, hogy valamennyi szükséges geológiai vizs-
gálatot minél előbb megejtsék, hogy tisztában le-
gyenek azokkal a talajviszonyokkal, melyek a
|
fürdöväros kialakitäsänäl elsörendü fognak
a latba esni.
Az új fúrások egy részét a Szent Imre-fürdő
közvetlen közelében ejtik meg.
súllyal
Próbafúrásokkal azonban — végigtapogatják a
tabáni városrész egész lankáját, mert egyetlen
eshetőséget sem akarnak elmulasztani arra nézve,
hogy ezen a forrásokban dús környéken újabb
összetételű, vagy magas hőfokú természeti kincseket
állíthassanak a későbbi fejlődés szolgálatába.
Ujév a városházá
A budapesti városházának régi és szép tradi-
ciója, hogy újóv napján a város első polgárát, a
polgármestert sorra köszöntik és halmozzák el
szerencsekívánataikkal egyrészt a tisztviselők, más-
a pártok küldöttségvezetői. Az eszten-
hoz híven, az idén is megtörténtek a
fővárosnál ezek a szokásos üdvözlések
Ujév reggelén, nyolc óra után Pár perccel
megérkezett hivatalába Szendy Károly polgármes-
ter, akit elsőnek a polgármesteri hivatal személy-
zete köszöntött, élén Keil Tivadar dr, főjegyzővel.
A badságon lévő dorogi Farkas Ákos dr., az el-
nöki ügyosztályt vezető tanácsnok helyett az elnöki
ügyoszt személyzetének — köszöntését Havlin
Károly főjegyző, a tanácsnok helyettese tolmá-
esolta.
Kilene órakor Lamotte Károly alpolgármester
vezetésével a tanácsnoki karnak — Budapesten tar-
tózkodó ő s tagjai vonultak be a polgármeste
dolgozószobába és Isten áldását kérték az el
polgár folyóesztendei munkásságára. Utánuk Duday
Alajos dr. XI. kerületi előljáró vezetésével az elől-
járói kar tisztelgett, majd ugyancsak Duday Ala-
jossal élén a FANSz népes küldöttsége járult
Szendy Károly elé. Ölveczky Pál, a — Rudapesti
Tanitötestület delegátusai
Horony-Pálfi
Ője saját hív
ágait mondotta el.
a polgármesterhez a székesfővárosi üzemei
tézmények vezérigazgatói és vezető ti
művek, az Elektromos Művek, a
1 kereste fel a pol
Aurél dr., a A
tali kolle
után érkeztek
égi Takarékpénztár, a Kisipari Hitelintéze
városi Statisztikai Hivatal, a Fővárosi Könyv-
tár, a Községi Élelmiszerüzem, stb. vezetőinek tá-
küldöttsége je-
vozása után a tüzoltötestület tiszti
1öparanesnok-
lent meg, élén- vitéz Kiss- Lajos dr.
kal, majd a Frontharcos Szövetség formaruhäs kül-
döttsége vonult be a polgármesteri dolgozószobába,
A NEP küldöttsége
A Nemzeti Egység Pártja Fővárosi
nek népes küldöttségét Gaár Vilmos ve:
Károly elé. Gadr Vilmos a párt n
Szervezeté-
tte Szendy
ben meleg
szavakkal köszöntötte polgármestert az újév alkal.
mából, megállapítva, hogy polgármester mint
egész fé dolgozik a fő érdekében, minden
igaz ügyet szeretettel vá, s lefelé
ugyanúgy, mint felfelé, függetle n tud maradni, meg:
védve aulonömidt, A polgármester személyéből
megért és a szeretet árad, s éppen ezért megér-
demli a főváros polgárságának bizalmät és meg-
becsülését. Azzal fejezte be beszédét Vilmos,
ho; minden zZ magyar ember bizalommal néz
a jövő elé és mindnyájunknak az a leghőbb kíván
Gaár
ságunk, hogy Budapest minél előbb Nagymagyar
ország fővárosa legyen és Szendy Károly az ezer-
éves határokkal rendelkező ország fővárosának élén
álljon.
Szendy Károly polgármester meghatottan kö.
szönte meg az üdvözlést és beszédében hangsúlyozta,
hogy mindenkor a legfőbb kötelességének tartotta
megvédeni a főváros aulonómiáját. A polgárság
támogatását kérte további munkájára, együttműkö.
désre hivta fel a párt tagjait és hangoztatta, hogy
a polgárság
érdekében a realitásokat kell szem
előtt tartani, é
nem szabad illuziókat kergetni és szé
peket mondani. Annak a meggyőződésének adott
kifejezést, hogy a jövő esztendő is tele lesz nehéz
munkával és küzdelemmel, s ezér! további barát
bizatmat kért.
A KERESZTÉNY PÁRT
küldöttsé-
zöntötte a
Párt százt
A Keresztény Községi
gét Csilléry András dr. szette és 6 ki
polgármestert, hangoztatva, hogy a köszöntés a párt
részéről belső meggyőződés és a szeretet kifejezése.
A — polgármester válaszában hangsúlyozta hogy
keresztény nemzeti felfogásában soha semm e kö-
rülmény nem fogja me gatni és politi át 10-
vábbra is a szociális segítés gondolata fogja irá-
nyítani.
Ezután Bednárz Róbert a Keresztény Tanügyi
Bizottság nevében üdvözölte a polgármestert.
Elkészült a főváros
új műszaki osztá-
lyának tervezete
35 mérnöki állást szerveznek
A Räköezi-üti házbeomlás alkalmából, mint
annakidején megírtuk, a belügyminiszter uta-
sära elhat os, hogy a régi
épületek felülvizsgálására és az új építkezések
statikai szempontból való ellenőrzésére új mű-
szaki szervezetet állít fel. Mint a Fővárosi
Hirlap 4
illetékes helyen
értesül, a városrendezési és magánépítési ügy-
osztály elkészítette ennek az új ellenőrző szer-
vezetnek a tervét, amelyet a polgármester is
elfogadott, úgy, hogy
a legközelebbi közgyűlésen a tervezet
már napirendre is kerül.
A főváros vezetősége a legcélszerűbb meg-
i módot választotta, amelyet, mint egye-
dü ravezetőt, a Fővár Hirlap a terv fel-
vetése alkalmával megoldásul AD Az el-
lenőrző mérnököket nem osztják szét a kerül
tekben, hanem a városrendezési és Ténüsépi-
tési ügyosztály keretében
külön alosztályt állítanak fel,
nek 35 tagja lesz.
Ebből a célból 35 új műszaki állást szer
nek, de a felveendő mérnököknek csak egy
k be az új alosztályba, míg az
inet az egyes műs ügyosztä-
i ellenőrzésre alkal-
Az új mér.
be az ügy-
őt onnan az ellenőrző
imára elvontak.
tervezetet elfogadja,
s tésre a belügyminiszter
kell kikérni. A — hozzájárulás
miután az új mérnöki szervezet fel-
belügyminiszter. kív tör-
old.
amely-
lyoknál m
mas mérnök
nökökből azután amny
lyokhoz, ahár
mérnöki csoport :
Ha a
akko
hoz
nem vitás,
állítása a
ténik.
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körut 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw és milliméter
menettel raktánon, Saját gyártmányu prüűciziós csavarok.
Terv. védett. Nagy ärammegtakaritäs!
Nagyobb fény!
( KOMOR HENRIK-(@le
lenytechnikal-, villamossági
és műszaki vállalat K. Fr
BUDAPEST, VIL, WESSELÉNYI-V.59.
Telefon: 1-414-76
lámpatestekkel
--- Page 8 ---
Alapitäsänak huszonötödik évfordulóját a
FŐVÁROSI HIRLAP
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amelyre már
most felhívjuk elößzetöink és olvasóink
figyelmét.
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Télévrő + + — a 4
egész ŐVTrTe . . . . . .
12 pengő,
24 pengő.
Huszonöt év
Budapest szolgálatában
Az új esztendő beköszöntésével elérkez-
tünk ahhoz az időponthoz, amikor seregszem-
lét tarthatunk a FŐVÁROSI HIRLAP leper-
dült munkaévének területén. Ez a szemlénk az
eddigieknél nevezetesebb és ünnepiesebb, mert
ebben az esztendőben tölti be a
FŐVÁROSI HIRLAP al:
huszonötödik esztendejét.
alapításának
Az évforduló alkalmából meleg érzéssel
köszöntjük előfizetőink és olvasóink táborát,
amely bizalmá és barátságával ajándékoz
meg minket azért a munkáért, amelyet a
közérdek szolgálatában folytatunk, Budapes-
tet és vele az egyetemes magyar érdeket szol-
gáljuk munkával, tisztességgel, önzetlen äldo-
soha nem pihenő energiával,
z ra is, ha a közérdek parancsa
csatasorba állít. Büszkeséggel tölt el bennün-
ket, hogy ez a lélekkel fűtött munkánk ered-
menyeket érlelt, hogy szavunkat sokszor meg-
hallották és lehetőségeinkhez képest mi ís
hozzájárultunk azokhoz az eredmé-
nyekhez, amelyek a naggyá nőtt fő-
városát szerető minden magyart büsz-
k
Ehhez a munkához nemcsak a szeretetét
és lelkesedését hozta a FŐVÁROSI HIRLAP,
amely születése napjától kezdve a sajtóhan
új irányt mutatott és a sajtó feladatának
betöltéséhez új tartalmat adott. — Köztudc.
mású, hogy
a FŐVÁROSI HIRLAP volt
amely rá ak
éggel tölte
az első
ta és rá
sajtóorgánum
is tudta irányítani a kö:
mét a fővárosra
fényébe állította a Városhá
nét a fővárost kormány
m figyel-
deklődés
, ahon-
és a
Megérttette a közönséggel, hogy a város-
házi adminisztrációval millió lélek boldogu-
lása függ Öö: és ezért mindnyájunk joga,
do kötelessége is figyelni és értékelni a vá-
rosvezetés munkáját.
Miközben megillető
séghez jutott lapunk hasábjain a Városháza
minden életmegnyilvánulása, a FŐVÁROSI
HIRLAP új utakat tört arra, hogy ezt az
érdeklődést éberen tartsa.
súlyhoz és jelentő-
Megteremtette az igazi városházi hír-
szolgálatot, amelybe — jólértesültsége
mellett új hangot, friss színeket, öt-
leteket tudott belevinni
feleszmélőknek,
és megmutatta a
hogy milyen nagy, dús termékeny terü-
letet hagytak eddíg kiaknäzatlanul. Hogy
mások is ezen a megnyitott csapáson indul-
tak el, csak azt mutatja, hogy helyes volt
az irány, amelyet a magunk számára meg-
szabtunk és ösztönző erőt adott arra, hogy
hivatásunkat, a korral elöretörve, mind-"
máig, mint a legkomolyabb és legtekinté-
lyesebb fővárosi sajtóorgánum, az élen tölt-
sük be.
Lepergett munkaévünk befejeztével ezzel az
érzéssel tjuk meg seregszemlénket és kér-
jük előfizetőinket és barätamkat arra, hogy
iós munkánkban továbbra is támogas-
. De ugyanakkor azt a kérést intézzük
azokhoz a barátainkhoz, akik lapunkat csak
példányonként szerzik be, hogy lépjenek be
előfizetőink gárdájába és erősítsenek bennün-
ket ezzel is további küzdelmünkben,
nyomá
Fővárosi Hirlap
szerkesztősége
SÖVÁROS [doRVAP
A főváros küldöttségének újévi tisztelgése a
kormányzónál. A polgármesteri hivatalban lefolyt
üdvözlesek után újév napjan a törvényhatósági bi-
zottság különböző pártjaiból küldöttség alakult,
amely Szendy Károly polgármester vezetésével el-
indult a királyi várpalotába, hogy tisztelgő kihall-
gatáson jelenjék meg vitéz nagybányai Horthy Mik-
lós kormányzónál. Budapest székesfőváros közönsége
és a törvenyhatösäg nevében Szendy Károly polgár-
mester üdvözölte a kormányzót.
Vajay Károly miniszteri tanácsos. A kor-
mányzó a belügyminiszter előterjesztésére a minisz-
teri tanácsosi címet adományozta Vajay Károly mi-
niszteri osztálytanácsosnak, Kozma Miklós belügy-
miniszter személyi titkárának, Ez a kinevezés a leg-
szélesebb körökben keltett osztatlan örömet. Vajay
Károly hosszú esztendők óta teljesít a belügyminisz-
tériumban kényes és felelősségteljes beosztásban
szolgálatot és mint több belügyminiszter titkára, le-
kötelező udvariasságával, szívélyes modorával és
ével mindenkor és mindenkinek —
sajtónak is — szolgálatára állott, ami által
számtalan barátot szerzett.
Vadnay Tibor volt belügyi államtitkár meghalt.
Karácsor első mapján 68 éves korában meghalt
Vadnay bor dr. nyugalmazott belügyi államtitkár,
a magyar közigazgatás egyik legkiválóbb szak-
embere. Hétfőn délután temették el nagy részvét
mellett a Kerepesi-üti temető halottasházából. A
gyászszertartást Haypál Béla lelkész végezte. A
belügyminiszter és a belügyminisztérium tisztvise-
lői karának mevében Csatáry Béla dr. államtitkár
búcsúztatta,
Házasság. Madarász Géza dr., Madarász Géza dr.
ügyvéd és Hieronymi Aranka fia január 2-án tar-
totta esküvőjét Szél Ágnessel, Szél Jenő dr., a Bu-
dapesti Kisipari — Hitelintézet vezérigazgatója és
Bálint Aranka dr. leányával a zíterci-rend nt
Imre herceg-úti Nagyboldogasszony plebäniatem-
plomában, A fiatal párt Brisits Frigyes dr. eisztereı
tanár eskette. Nüsznagyok voltak: Vitál Gyula al-
ezredes és Apálhy Gyula.
Nem fellebbezték meg az alpolgármesterválasz-
tást. Mint ismeretes, a minap járt le az a 15 napos
terminus, ameddig meg lehetett fellebbezni Schuler
Dezsőnek alpolgármesterré történt megválasztását.
Tekintve, hogy a lerminusig nem érkezett be fel-
lebbezés a választás ellen, a főváros vezetősége a
közgyűlési határozatot a belügyminiszter útján kor-
mányzói megerősítés végett felterjesztette.
Engedély külföldi kitüntetések — viselésére. A
kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére meg-
engedte, hogy Némethy Károly dr. tanácsnok, vala-
mint ezsényi Zoltán dr., a Gyógyhelyi Bizottság
igazgatója a belga II. Lipót-rend épkeresztjét,
továbbá Bárány Tászló dr. tanácsjegyző az olasz ko-
ronarend tiszli keres: ihassa és viselhesse.
Uhl Gyula orvos ünneplése, A BSE vitorlás szi
osztálya bajnokavató vacsorát — tartott, amelyen
Bódy László dr. tanácsnok, A BSE vitorlás szalkosz-
tál ak elnö ünnepi be tartott átnyuj-
és
totta a Bi jnoki aranyérmét Uhl Gyula dr.-nak,
aki a BSE színeiben megnyerte a „Balaton vitorlás-
bajnok“-sägät, zZ ünnepségen elentek vit6z
Kalándy altábornagy, Koövácsházy Vilmos tanács
és a Balatoni Vitorlás Egyesületek reprezentáns
A vacsora előtt Márkus Antal mérnök a 14
olympiászról tartott felolv , amelynek kereté-
ben bemutatta Wohl György mérnök és Liber Endre
mérnök művészi felvételeit.
Ütvennégy nälyamüvet küldtek Le a városköz-
pont-pályázatra, A Közmunkatanács, mint megírtuk,
a Forum kialakítás tervére pályázatot irt ki, amely
december 31-én járt le. Rendkívüli érdeklődés
vánult meg az építészek körében a pályázat iránt,
amelyre 54 pályamű érkezett be. A zsüri, amelynek
elnöke Bessenyei Zeno dr., a Közmun el-
nöke, hónapokig tartó munka ntán dö k el
a pó at eredményőót. Négy pályaművet egyenként
2500 vel díjaznak, hatot pedig egyenként $00
pengőért megvásárolnak.
Megjelent Budapest Székesfőváros Statisztikai
ltlyefalvi 1. dr. rkesztésében
stöväros Sta! Hiv 1ak kiadá-
ai évkönyvnek XXIV. 6v-
. Illyefalvi dr.-nak minta-
módszere szerint készült
sában megjelenő statiszti
folyama hagyta el a saj
szerűvé vált feldolgozási
el ez a hatalmas kötet magyar és német nyelven.
A főváros fizik topogrä viszonyait, 6püle-
teit, lakásait, a népesség és a népmozgalom adatait,
na községi igazgatás, pénzügyek, adók és jövedelmek,
építkezések, közmunkák, közegészségügy tudomány
san részletezett eredményeit adja a könyv első fele.
Azután a gazd: élet statisztikája következi
az őstermelés, ipar, skedelem, közlekedés, hitel-
viszonyok, közélelme: szociális és munkásügyek,
munkabérek stb. Az 1935. év adatai-
nak impozáns tárháza ez az évkönyv, amelynek ha-
talmas statisztikai anyagot magában foglaló fejezetei
hű képét adják az esztendőnek. A könyv 15 pen-
gőért kapható a Főváros Statisztikai Hivatalában.
Megkezdte működé: az új rendőrkapitányság a
Zuglóban. A budapesti XIV. közigazgatási kerület-
ben megszervezett önálló kerületi kapitányság ja-
nuár hó elsején megkezdte működését, Január 1-től
tehát a budapesti XIV. kerület, valamint Pestújhely
árak alakul
Január 6, 10 és 12-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Budapest, 1937 jannár 6.
község lakói rendőri természetű ügyeit az eddigi
VII. kerületi kapitányság helyett a XIV. kerületi
kapitányság intézi. A kapitányságot a XIV. kerület,
Thököly-út 174. számú házban helyezték el.
Áthelyezések és nyugdíjazások a fővárosnál. A
polgármester Burg Ferenc és Drägffy Gyula köz-
élelmezési főtanácsosokat, Veress Sándor közélelme-
zési tanácsost, Bogisits Lipót, Máthy Domonkos és
Serák Lajos közélelmezési főfelügyelőket, Grzyszeczky
László kezelőfőtisztet, Villei János adószedő ellenőrt
és Sperg Gizella ideiglenes hivatalnokot nyugdíjazta;
Della Donna Mihály főjegyzőt a közegészségügyi
ügyosztályból a közművelődési és légvédelmi ügy-
Osztälyha, innen és Gyula tanácsjegyzőt a köz-
egészségügyi ügyosztályba, Székely Ádám főmérnö-
köt, Szederjey Jenő mérnököt, Gerő László segéd-
mérnököt a magas6pit ügyosztályból, Förster
Rezső vegyészt a veg eti intézetből az új légvé-
delmi alosztályba, Birke éza segédfogalmazót a
levéltárból a XI. kerületi járósághoz, Szimélyi
Károl égi mérnököt a központi szám-
től a magánépítési ügyosztályba, Baranyai
Ferenc számvevőségi tanácsost és Beke Pál szám-
vevőségi tisztet a Segítőalaptól a központi szám-
vevőséghez helyezte át.
Tigységes munkarend és bérendszer a főváros
nagyüzemeinél, A Vízművek üzemi választmánya
Szőke Gyula elnöklésével minap tartott ülésén rész-
letesen foglalkozott az üzemi munkásság helyzetével.
A választmány helyesléssel vette tudomásul, hogy
a munkások igényei a lehető legteljesebb kielégítést
nyerték. Ezen az ülésen jelentette be egyébként
Morvay Endre tanácsnok azt, hogy a polgármester
elrendelte a három nagyüzem egységes munka-
. rendjének és bérrendszerének kidolgozását, ami a
munkások foglalkoztatása terén az esetleges téve-
déseket ki fogja küszöbölni.
A városi bérházakban eltörlik a liftpénzt. Az
új lakásbérleti szabályrendelet tudvalévőleg csak
azokat a lakókat kötelezi lifihasználati díj fizetésére,
akik erre nézve a háztulajdonossal írásbeli meg-
állapodást kötöttek. A többi lakók, akiknek ilyen
déseg megállapodásuk nincs, ingyen has
a felvonót. A főváros berh iban
van, akiket a szerződés liftpénz fizet
lyrendelet életbelépése
után fizették a litfdijat. Schuler Dezső alpolgä
mester most rendeletet adott ki és abban további
intézkedésig eltörölte a lijtdíjat azoknak a lakóknak
is, akiknek erződés szerint a lift használatáért
izetni kellett volna.
BARÁTH GYÖRGY
hat, eı
Budapest, I., Olasz-fasor 4. sz.
Telefonszám: 1-609-87,
HOFBAUER ÉS PIAZZA
remzp BPITÖMESTEREK , 90,
VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
TELEFON: 1-188-59,
/K\KOVACS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-5693-26
BEÉR SÁNDOR EZ
zománciáblái
a legszebbek
„ Gr. Tisra István-utca 5. .
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
— Ajánintok díjmentesen ——
FA
lakó
kötelez, ezek tehát az új szal
Telefon: 1-824-29.
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okL gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Badapest., XI., Szüret-uten 5—7. — Tel.: 2-592-96,
N BÁDOGOS ÉS
FEKETE JE SZERELŐ
Elvállal mindennemű épfület- és díszmű bádorosmunkát.
Készít : vízvezeték és egészségűgyi berendezéseket.
Budapest, Vi., Székely Bertalan-utca 24.
TELEFON: 1-178-02, —
SZVETICS JOZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
k
BUDAPEST, XIV., TELEP-UTCA 8.
Vállal homloksati burkoldst budakalászi
esttnből és mindennemű kötarsgómunkál
Kehelaton 8 m Tololon: 2-007-46
--- Page 9 ---
ho
sen ———-((———
Budapest, 1937 január 6.
TÖVAROSI [ÚRIAP
Gr7pAasdci ÉRTESÍTŐ
Elkészült az átalakítási és
tatarozási adókedvezményről
szóló rendelet
ériumban elkészült az dátalakí-
tási és tatarozási munkálatokkal kapcsolatban en-
gedélyezhető adókedvezményekről szóló — rendelet.
Az adókedvezmény kiterjed a rendeletben megállapí-
A pénzügymin
tott olyan átalakításokra, amelyeket 1937 január
elseje ulán kezdtek meg és legkésőbb 1987 végéig
fejeznek be.
Adókedvezmnéyben részesíthetők az adóköteles
épületekké átalakított állandóan adómentes épületek,
a még használható állapotban lévő, lényegesebb
költséggel korszerűvé dtalakított adóköteles épüle-
végül ha ontóké pen átalakított adóköteles bér-
(la üzletek, irodák, HNók, pen-
stb.). Kivétetnek a kedvezmény alól a szabá-
vonalnál kijebb vagy belj nt az
utca szintjénél magasabban vagy alacsonyabban álló
épületek.
minden
adóköte-
bérlemé-
vagy a
adókedvezményre
ly az adómentes épületet
adóköteles épületeknél és
3 a " közművek bevezetése, felujítá
falba helyezése. hiányzó fürdőszobák, — cselédszobák,
modern klozettek létesítése, fürdőszobák modern
zerel személy- vagy tcherlift bevezetése,
nyujt az
Jogalapot
munkálat,
am
ez meghosszabbítása, központi fűtés beve-
e a már meglevő ilyen berendezések ma-
gyar széntü elésre alkalmas lakások, iro-
letek átalakítása, fü megszünte-
ilyeneknek
getel:
utcai, udvari
ások felap
munkálatok, alap- és
homlokzat, lépcsőház,
tti
fulmegerősítés,
kapcsolatban elvégzett munkák a kedvezmény
mérve szempontjából azonos elbíré alá esnek.
A tataroz munkákra vonatkozólag úgy intéz-
kedik a rendelet, hogy az olöbb fel nem sorolt olyan
munkálatok, amelyek az épület rendes karbantartá-
sához szükségesek, az adókedvezménye.
gáltatnak jogalapot, azonban a felsorolt
al okozati összefüggésben nem álló, de
dejüleg végzett festés, csempé:
rozás költségeit a jogalapot szolgáltató átalakítási
költségekhez tatarozási kölfségek címén hozzá lehet
ámítani. Taftarozásnak minősítendő, ha az átala-
kitásokat régi anyagból készülnek.
kre nem szol
átalakítá-
azokkal
, javítás, tata-
A kedvezményből zárt munkák sorában van-
nak a fényűzési átalakí ások, külföldön előállított
gyártmányok költs portálé. kirakatok, feny-
m
hatások, e6n- és reklámtáblák,
külföldi vállalkozóknak kiadott
Az adókedvezmény feltétele,
által elfogadott átalakítási és
együttes Zero e. i az
épületeknél a helső (pincén, padl/
talomhoz viszonyított köbméterenkinti 2.50 pengőt,
családi házaknál a házadóalap 20, bérházaknál,
szábVáóknál zázalékát, hérleménveknél, tärshäzak
jdon-részejnél ugyancsak az előbb körülírt 2.50
Családi háznak az az épület minősítene
toldalé képítkezések,
munkák.
ha az
adóhatóság
tatarozási költségek
adóköteless átalakított
on kivüli) köbtar-
3 lakás van.
átalakított épület után
üli pótlékból és községi pötade
Ö : az átalakítási költ
kivetett házadóból,
ókból levonásba
gek 50
száza-
tüzifal, világító udvar, erkély a a és rendbe- 16 ka, az egyidejű tatarozások 50 százaléka, de leg-
kozatala, födémek, fede pad- | feljebb az átalakítási költségek fele össze után,
lék, ajtók, ablakok kic "elren- | műemlékeknél ezeknek a költségeknek 60—60 száza-
delt tűzbiztonségi építkezi felsorolt ték az — adókötelessé átalakított épületek utá
munkák okozati össze és azokkal | az összes költségek 50 százaléka.
STETTEN GIL GBK Él FLY VELŐBLLEG LEZÁRT FÉL Tk RTP AV MEERE ALT
Baeder contra Béder
Bonyodalmak Baeder Herman újgyáralapítása körül
Mär idő óta foglalkoztatja a köz-
gazda a hir, amely az ujpesti Béder
A. az ujonnan alakult Béder és
Fia illatszergyár között dul,
Az ujpesti Baeder Részvénytársaságot — mint
ismeretes — Baeder Hermann körülbelül harminc
évvel ezelőtt alapitotta. A mult év elején a gy
tók között surlódások . keletkeztek,
tkeztőben a gyáralapitó Baeder Hermann
rátságosan megvált az általa alapitott gyártól. A
megállapodás lényege az volt, hogy Baeder Her-
mann cca. háromszázezer pengő lelépési dijat kap
készpénzben, mig további tiz évre, évenkint ölven-
ezer pengő tiszteletdijban részesül a részvénytársa-
ságtól abban az esetben, amennyiben hasonló üzemet
nem létesít. A szerződés megkötése után azonban
elterjedt a hir, hogy Baeder Hermann, mérnök fiá-
val egyetemben, a Thököly-üton hatalmas telket
vásárolt, amelyen illatszergyárat fog felépíttetni. A
hirek eljutottak a Baeder Részvénytársasághoz is,
amely azonban hitetlenkedve fogadta a , jól beava-
tottak" értesüléseit, annál is inkább, miután
, hogy Baeder Hermann ilyen módon
százötvenezer pengőről lemondana.
Később azonban már konkrát formában meg-
tudták Baederék, hogy Baeder Herman "Thököly-
úti telkén tényleg dolgoznak az illatszergyár felál-
litásán, mire felszólitották Baeder Hermant, nyilat-
kozz6k, milyen címmel akarja felépítendő — üzemét
folytatni, egyben már eleve tiltakozásukat fej
ki, amennyiben Baeder Hermann üzemének gyärt-
mänyait Baeder név alatt akarná forgalomba hozni,
, Steinfeld Sándor és Fuchs Oszkár, a Baedı
Részvénytársaság igazgatói kisérletet teltek az ügy
amelyek
ba.
X
nem
négy-
békés elintézésére, de. Baeder Hermann kereken ki-
jelentette, hogy a kiválása alkalmával kötött szer-
ződésében semmiféle intézkedés nincs, ami megtil-
Jeli
Ran
IRÓGÉPSZALAG
VEZERKÉPVISELET
Stalla Lajos Budáapest,V,
Vilmos Asászár: út 42
taná, hogy a Bazder nevet használja, tehát a meg-
induló ár cikkeit igen is ezzel a jólismert .és be-
1 fogja árusítani.
redott polémiák után sem sikerült Baeder
Hermant eltéríteni szándékától, Közben a Thök
úti illatszergyár elkészült, a gyártás megkezdődött.
mények után az ujpesti Baeder Rész-
vénytársaság t ességtelen verseny címén kerese-
Baeder Herman ellen, amelyben a
a gyár megnyitása előtt
el Baeder Hermannt a „Baeder“ név haszná-
latától, okul felhozván, hegy ezt a márkát évtizedes
munkával, súlyos áldozatokkal vezették be a piacon,
amelyben ugyan jelentékeny része volt Baeder
Hermannak is — mégis, szerintük, — tisztességtelen
versenyt képező eselekmény, ment a cégtől való meg-
válás után, mint ellenértéket, több százezer pengőt
felvett Baeder Hermann.
— Bader Hermann nagy összegű végkielégítést
vett. fel tőlünk — állítja keresetében a részvénytár-
saság most ped hasonló eégszöveggel alapít
egy konkurrens illatszergyárat, ami kimer a tisz-
tességtelen verseny fogalmát.
Baeder Hermann a keresettel szemben azt ál-
lítja, hogy itt nem , márkáról" van szó, hanem ar-
ról, hogy saját neve alatt joga van gyárüzemet lé-
tesíteni, de pusztán előzékenységből már eleve ki-
jelenti, hogy nem Bacder, hanem fonétikusan ,, Bé-
der" néven kívánja gyártmányait forgalomba hozni.
Egyben ügyvédje útján pergátló kifogást emelt a
kereset ellen, mert a gyárigazgatók személyükben
indították meg a pert, erre pedig joguk n
ez a jog csupán ar nytársaságot illeti
Tehát a tisztességtelen verseny panasza már
ból is elutasítandó.
A. tárgyaláson elsősorban a pergátló kifogással
foglalkozott a bíróság, ahol elutasították Steinfeld és
Fuchs igazgatök keresetét. A. bíróság megállapítása
szerint féryleg csupán a részvénytársaság jogosult
pert indítani Baeder Hermann ellen.
Az igazgatók azonban megfellebbezték az ítéle
tet és most már Baeder Hermann indított pert az
újpesti gyár ellen azon a címen, hogy állapítsa meg
a törvényszék, hogy joga van-e saját neve alatt üze-
met létesíteni.
Egyelőre mindkét per sorsa bizonytalan, a végső
kimenetel elé szakmai körölben nagy érdeklődéssel
tekintenek. (M. S,)
tet adott be
a birösägot, hogy mög
meg.
ez ok-
A Baross Szövetség újévi levele a Fővárosi Hir-
laphoz. A magyar kereskedő és iparos társadalom
nagytekintélyű érdekképviselete, a Baross Szövetség
az évforduló alkalmából megtisztelő fegyverbarát
sága jeléül a következő levelet intézte a Fővárosi
Hirlap szerkesztőségéhez: Mélyen tisztelt Szerkesz-
[/ 0! Az 6-év alkon n és az új-óv küszöbén a
Baross Szövetség szükségét érzi annak, hogy köszönő
jval forduljon azokhoz, akik a nemzeti érdekek
védelmében folytatott nagyarányú működését meg-
értéssel fogadták és szeretettel felkarolták. Hálásan
megk: az igen tisztelt Szerkesztőségnek,
hogy Szövetségünk életnyilvánulásairól nagybecsű
ábjain mindenkor hírt adni, a nyilvános
zánt közleményeinket elfogadni és az ország
nek munkájában teljesített Igálatain-
kat megértéssel, 872 esztőinek kiváló
tével és jóindulatával támogatni keg:
kérjük az igen tisztelt Szerke:
ségünket közérdekű munká
támogatni és ekként előmozdíta:
Magyarország kö; lasági
írásművésze-
gában a jövőben is
kegyeskedjék, hogy
tevékenysége minden
arra hivatott tényezőnek összefogása által a jövőben
még nagyobb eredményekre vezethessen. Kiváló
tisztelettel: Ilovszky János m. kir. kormányfő-
tanácsos, országos „elnök, Domokos László dr. ny.
osztálytanácsos, ő
Weiss Fülöp 77 éves. Weiss Fülöp, a Kereske-
delmi Bank elnöke Szilveszter mapján töltötte be
hetvenhetedik életévét. Az intim családi ünnephez,
nelynek az év utolsó napján Weiss Fülöp állott a
an, jókívánságalval az Tr gaz-
satlakozott, azzal , hogy A
itthon és a külföld EI 1egbe-
tekintélye tovább is folytassa mai
szellemi frisseségében azt a munkát, amelyel közgaz-
dasági életünknek már annyi szolgálatot tett.
esült
A Nemzeti Bank közgyűlése A
[Bank február 1-én A án 6 órakor
Az évek 6 alakult tradició
Vemzeti Jank k se után néhány
tartja közgyűlését a Kereskedelmi
rendszerint anuár 20-án szokta
zétenni. Ezt követi a Pesti Hazai Takarék
legének közlése.
A főváros biztositäsai "b tárgyalás után
reszter mapjän létrejött a ros és a biztosító
ött az új megállapodás, mely íz
a főváros ingó és ingatlan vagyonának kár
szóló biztosítását. Az új szerződés 40 ezer
pengő dijmentakaritäst jelent a fővárosnak, ameny-
nyiben tudvalevőleg kivonták a biztosítás kötele-
zettsége alól a közigazgatási épületek bútorberende.
int az úgynevezett vegyes biztosításo-
sban 16 nagy intézet wosz részt és
tarifnengodmi címén a megállapított
20 százalék engedményt kap. A szer.
éven belül is hathavi írásbeli értesíté
ondható. z Első Magyar Altalán
zet vezetésével a főváros hiztosítá
ező intézetek vesznek részt: Gazdák
zövetkezete, Trieszti Általános Biztosító Társulat,
Biz tosító Társulat, Fonci Altalános Bizto-
szerint
nappal
Bank,
mérlegét
mér-
évre
s tíz
Biztosító
sító Intézet, Magyar Francia Biztosító, Astra Bizto-
sító, Sun angol hiztosító intézet, Providentia Bizto-
sító, Angol Elemi Biztosító, Hazai Altalános Bizte
sító, Turul Magyar Országos
Országos Biztosító Rt.,
Anglo Danubian Lloyd
Corvinia Általános Biztos
Biztosító, Pé
Magyar Hollandi
Általános Biztc
tó rész
ntézetek
Biztosító,
A Ifálókocsi Társaság magyarországi fi nak
átszervezése. A Nemzetközi Vasúti Hálókocsi Tár
saság párisi érigazgatósága a vállalat
képviselőjének, Forster Jenő
terje
orszá
Károlyt kinevezte
vé, Thierry Gaszton
Schuster Alfonzot,
főnökét, felügyelővé,
endletség főnökét, fel-
ndort, a n3 ti pá-
ésére Hauser
gi osztály fönt
ályfőnökhelyettessé,
kirendeltség
Sturma Emilt, a dunai
yelöhelyettess6, 1rvas
kir
3 ari kirendeltség főnökét, főellenőrré. Bányai
Miklóst a budapesti osztály titkárává Nagyivá-
oszt EN X
öml6ke-
ági 08Z-
nyi Antalt a budapesti
pärisi vezerigazgatösäg nag
zett meg a Hálókoc
tályának az idegenforgalom
mult eszten; elért nagy
kereiről.
y pénzt
elismerés:
ság magyaro
terjesztése terén az el-
eredményeiről és Si-
1
Nemzetközi Vásár iránt.
N a
Most m vozt4 a Nemzetközi Vásár
rend jét: diprilis 30 és május 10-e özött
tartják meg a vásárt, még pedig ismét a Város-
ligetben. A vásár uj alaprajza elkészült, rendkivül
ötletesen az olimpiászra emlékeztető, stadions
megoldással, Eddig már több mint 300 magyar vál-
lalat jelentette be zvételét és különösen az
utóbbi napokban fokozódott a jelentkezések szám
tekintve,
kedvezményt
15-ig 10 százalékos
rendezőség. A magyar
hogy január
biztosít a
deklődésnek megfelelően hasonló nagyarányú ér-
deklődés mutatkozik a külföld részé a többi
közt még egzotikus tengerentúli államok is jelent-
keztek.
emelnek az Angol-Magyar Bank
iparvállalatai. Az Angol-Magyar Bank nagy ipar-
fogják a dividendát. Igy
nagyobb osztalékot fog fizetni a Nagybátonyi, a
Metallochemia Rt. Igen kedvező ve volt a
Hungdri ia Műtrágyagyárnak is, amely több új ipar-
at vett fel mű i körébe, Nyereségesnek mu-
tatkozik a Nemzetközi Gépkereskedelmi
vállalat 1986-ra emelni
üzletéve is.
Alspitva: 1864,
pületüveges
GLATZ ANDRÁS
Budapost, VIII. , Barcss-utos. 66—68 az.
elet:
Német-utos 59.
--- Page 10 ---
10
Budapest, 1937 januá
Vár rar xozás
Az
állásfoglalása az angyal-
angyal-
k ára-
a legköze-
miniszter
vállalatbaadásáról,
tyútelepnek fellebbe
úg
iparügyi
útelep
N dulhat. A meg: tt és meg
misitett pályázatok és a hasonló sorsra jutott
zükebbkörü pályázat után a polgármester az alap-
építményi munkálatokat, mint ismeretes, a Pittel és
Brausewetter, vo int a Zsigmondy Bela Rt. c6-
ta ki bad kézből 7: 0 pengő válla-
rt. Miután ezt a határozatot is megfeleb-
L ügy a lügyminiszterium elé ke-
beli n a előtt az ipar-
minisz itkvélemény kérte ki. Az ipar
elkészült
határozata
eménnyel,
foglal ál-
minisztérium már a szalkvé
ügyi
amely a polgármester 9 mellett
lást. Ilyentormán a b r döntése .
közelebbi napokban me i ra
de is fejeződik ez a példátl ny ál-
lalkozási história, Ay e sürgős közmunka el-
két éven lehetetlenné tette,
Dersenyíárgyalási
megbízások
A Gubacsi-úti szükséglakások —ácsmunkálatait a kö-
vetkező cégek kapták; az A) épületet; Eckhardt István
a B) épületet Molnár Géza 742, a C) épületet
Bihari-uti épületet pedig Szabó Ist-
ok bádogos
) és
a Kartaly
afedő munkáit
munkáit a
a Guba
László
pedig 7
A N kasos
tetőfedő Ján
ott a C) ép Fokoto
pengőért
A Kerepesi-1. menhely burkolómnunkálatait a Hip
tburkoló szövetkezet 1515, az ácsmunkát pedig
randt Ödön 1773 pengőér
R udasfürdö szigetelesi munk Tivadar
kapta 114 ácsmunkát pt pengőért.
Az Új Szent János-kórház vászonredőny munkálatait
Roggenbauer Rezső kapta 2483 pengőért.
A Mester-utcai iskola v eték és csatornaberendezési
munkálatait I "Tibor ért
ferenc munkálatait
kömivesmunkälatait Grandits
" pengőért
A úti iskola udvarfeltöltési munkálatait Li-
ván kapta 2100 pi
berh:
kislakäsos
kapta 1586 pengőé
zárt élelmisze
ői-úti tetőfedő munkálatait
7 t,
: betonszigetelö mun-
apta 1540 pengőért.
zfalt- és kátrányozó-
pta 1540 pengői
falépcsőmunkálatait
az Asph:
Vámház-körúti väs
Erdei Lajos kapta 1038 pe
A Szent László-kórház teherfelvonó átalakítási mun-
kálatait Sere Máté kapta 2471 pengőé
Az Egressy uti iskola ácsmunkálatait ifj. Ertl József
kapta 1513 pe :
A balaton irdii üdülő kömívesmunkálatait Katona
János kapta 1877 pengőért
A Szent István-kórház vízvezetéki munkálatalt a Petz
Testvérek cég kapta 1299 pen
ázmi
szállítására megbizást
Hofherr és Schrar
Artur és Társa 6
28.115 pengőért.
A Vízművek
tását a Röck Istv
67.100 peng
és Gépgy
áll
részére szüks
kaptak:
30.420, Brenner
és Fémáru-,
Fegyver-
e szükséges vaslemezes övek szállí-
Első Brün k
Magy
Antal
a Wolf Márk
áll:
; vascsavarok szállítását a
Oetl
rt
pengő
kondenzv
pott megbízást pengőért; kül
gyűrűk szállítá. következő cégek kaptak megbízás
Friedr. Siemens k 5 Állami Gépgyá
3069, k István és Első Brünni Gépgy
Ganz és Társa
4905 pongőért
A bérházak részére sziüksöges tűzhelyek szállítását
Zsédely oly kapta 1617 pengőért.
Liftszerelési munkát kapott a XIV. ker. elöljáróság
házában Handlovits Horváth 1538 pengőért
A asréti temető kömives- és szigetelő munkálatalt
Érchegyi László kapta 1316 pengőért
A Fi Képtár bádogosmunkálatalt Gerő László
mos-kórház lánerostély szerelési mun-
kapta 1418 pengőért
órház tűzhelyszerelését Unitas
az
pengőért.
zerraktár épületének
sch és Wohl c
udvarrendezési munkäla-
z kapta 1783 pengőért.
bádogosmunkálatait
talt a Rei
A Vám
Kulcsár Kálmán
A Mátyás-te
1761 pe
A Mária
Ecehreil János kapta
A Béke-téri róm.
szerelési munkálatalt
kapta 3620 pongóért..
A Bihari-u. szükséglakás
kapta
kapta
éri templom hbädogosmunkälatalt
pengőért.
kath. pl6b,
Óragyár, Rozgonyi
19.
templom
és
toronyóra
Róvai cég
telep palafedő munkált özv.
Jenőné ka a bádogos munkát pedíg
Ath Józeef 4082.
A Rndasfürdö padlóburkoló munkálatait Sós Lajos
kapta 4790.— pengőért.
Uj versenyíárgyalási
kiírások
Gubaesi-üti vizvezeték és csator-
szükséglakások
munkálatatra pályázni lehet január 22-én d. e. 10
a magasépítési ügyosztályon. Ugyagott villanysze-
munkákra lehet 2én d.
és üveges munkákra
10 óráig a ma
temetőben épülő k
ázni lehet jan
yosztälyon,
VA számára szüksé; BROS napszám-
fuvarozásokra pál ehet január 19-én
az út- és csatori ügyosztályon.
isépítési
polna
ár 15-én d. e
f
kálatalra pi ály
magasépítési
10 órúig a
és
d, e.
kordely-
10 óráig
A Ceglédi-úti tüzelőszerraktár telepén építendő —ra-
kodószín föld-, kőmíves, elhelyező, vasbeton, vasszerke-
zeti munkálataira pulyázni lehet január 15-én d. e. 10
óráig (Tisza Kálmán-tér 90.)
A BSZKRT részére szükséges 142.000 drb bazaltkö
szállítására pályázni lehet január 12-én d. e. 9 óráig
(Akácfa-u. IV. em. 436.) Ugyanott zúzottkő szállítás
sára pályázni lehet január 12-én d. e. negyed 10 óráig.
(Akäs IV. em. Ugyanott szegélykövek szál-
lehet 12-én d. e. fél 10 óráig.
Ugyanott 498.000 kg. klüntö-
lítására pá!
(Akácta-u.
anyag szállítására pál lehet január 12-én d. e. fél
15. em. 436.) Ugyanott az 1937.
yamá 15 burkolási, vágányépítési és pálya-
fentartási munkálatokra pályázni lehet január 12-én d.
e. 18 óráig. (Akäcfa-u. 15. III em. 302.)
Versenytárgyalási hirdetmény
Utalással a Fővárosi Közlöny 08 Hirdetések
rovatának élén közölt ajanlati feltételekre, nyilvános
úrgyalást hirdetek a — székesfővárosi — kertészet
alább felsorolt csoportjai részére az évben szükséges
napszám- és kordélyfuvarozási munkákra.
nlatot tenni úgy a napszám-, mint a —kordély-
varozásra csakis egységárral lehet és pedig csoporton-
ként külön-külön. Egy vállalkozó több csoport fuvaro-
zási munk
portnál
ajánlatot, de minden egyes cso-
is tehet
a az egyes csoportok mun-
al külön-külön való letevése mel-
A alkalmazására nézve a
1904: rendele iben foglaltak irány-
amely i kis oly munkások
(kocsisok) alkalr mazhatók, ább 1 év
vállalkozó
a foglalkozta-
lóságait a
idóan . Budapesten
a fővárosnak azt a j. hogy
(kocsisok) gazolt jára
680 terhére kifizethesse,
óta á.
Az nlatok benyujtásúhoz szükséges nyomtatványok
Köz városházán II. emelet 289. ajtószám — alatt
nm felhélyezzett (ajánlatonként 2 pengő)
gő) é borítékban
lepecsételt elhelyezett
évi január hó 1 kedden délelőtt
a Központi város II. emelet 284.
benyujtani
jänlatok felbo: maznap délelőtt 11 óra-
I ségben, ahol az
ttaik is jolen le-
1936. évi december hó 21-én,
Budapest,
A székesfőváros polgármestere,
szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
VAS MÉRNÖK AVAS Asbesthöl
A
Vegyi Gyára Rt. MINDENT
Budapest, V., Visegrádi-u. 67. Telefon: 2—924—68
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, Ido-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—87.
FÉMSZÁLAS PICKLIN
szabadalmazott vászonfalsarokvédő
PICK EMIL, BUDAPEST
VI, PODMANICZKY-UTCA 63. TELEFON : 1—120—55
MACSKÁSY ÁRPÁD
okl. gépészmérnök műszaki vállalata, tervez, szerel
és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, azi-
vattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazánhári- és
szeliőzőberendezéseket.
Budapest, VI, Dessewffy-utca 5. Telefon: 1-276-70.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
Rozsdamenfes
és vörösréz edények,
nickel fözöüsfök, ónozások
TÁRSAI
RICHTER A VI Dan Pista-utca 5. Telefon: 1-330-97
KARDOS JENŐ
EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS,
VIZVEZETÉK ÉS CSATORNAZASI VALLALATA
Budapest, VI., Ö-utca 31. Tel.: 1-179-05
CZUCZOR LÁSZLÓ
ÉPÍTŐMESTER
I BUDAPEST
-... .-a.
TRAUB ODON
III, Török-utca 4
Telefonszám: 1—574—23
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon : 1-411-65.
A jelenker legjobb hézag-
mentes Asbestpadlója!
ASBESTIT
Linoleumkészítés.
Gyártja: MAGYAR ASBESTIT PADLÓGYÁR
R A c zZ J Óó zZ s E F Bndapest, VI., Andrássy-út
32, sz, Telefon: 1—119—95.
Rözponti fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kálmán (AN
Budapest, V., Katona Józset-u. 41. Tel 1-210-19
(Ujpesti rakpart sarok.)
Krisch Fekete János
TETŐFEDŐMESTER =
Karolina-út 16. 9 Tel: 2-695-59.
Budapest, I.,
SALGÓTARJÁNI KOSZENBANYA R. T.
Epitöanyaglpara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlanban. . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban . . . . - u m " 5.000 ,,
Dorogon .....w m 300»
Téglagyárak ı Buás-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujtaiu évi telj. kép. 60,000.000 @rb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak ÁS: A 8,000.000 árb.
KEDVEK BELA
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, I., Hieronymi-üt 23. Tel. 557-27. |
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel.: 1-348-93
KŐSZÉNBÁNYA
"STÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3.
Telefon: 1—126—66.
Zubovits istván
női és férfi bőrkabát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
TELEFON : 1-381-08.
(Ledermann udvar.)
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
DI., VICMOS CSÁSZÁPR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszériák
HESZ LAJOS
építőmester
I, LÓGODI-U. 9.
Telefon: 1—603—21.
BUDAPEST,
HÁZTARTÁSOK,
KÖZHIVATALOK,
iskolák, stb. részére a leg-
megfelelőbbnek bizonyult a
Mávag-Jobbágy
FOLYTONÉGÓŐKÁLYHA!
Hazai olcsó szenekkel
fillérekért állandó meleget ad.
MAGYAR KIRÁLYI
ÁLLAMI VASGYÁRAK
Kereskedelmi Képviselete R.T.
Budapest, V., Vilmos császár-út 28.
TELEFON : 1-273-20.
——
--- Page 11 ---
Huszonb5aíodik évfolyam
2 szám
Ertőiizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes !BUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatali:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSV-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Budapest
egészsége
Nem szoktuk eltúlozni egy-egy szakelőadásnak |
a jelentőségét, de most meg kell állanunk Salamon
Géza tanácsnoknak nagyfontosságú fejtegetései mel-
lett, amelyeknek tükrében megláttuk azt a mérhetet-
den jelentőségű kultúrmunkát, amelyet a főváros az
egész ország egészsége érdekében kifejt. Ezúttal nem
arról volt szó, hogy hány beteget és hogyan ápolnak
a budapesti kórházakban, hány vidéki és hány buda-
pesti van ezek között, mibe kerül az ápolási díj és
mennyit fizet rá a szekésfőváros egy-egy betegre.
Mindezek közismert dolgok, minden kérdésre nyiltan,
őszintén és megcáfolhatatlanul válaszol a költségve-
tés, de állandóan ott forognak ezek az adatok a bi-
zottságok ülésein, sőt a napilapok hasábjain is. A
magyar vidék betegeiért hozott áldozatokat a székes-
főváros nem szokta fölhánytorgatni, de kétségtelen,
hogy joggal mutat rá ezekre akkor, amikor — ami
újabban mind sűrűbben történik — A fővárossal
szemben követeléseket állítanak föl. Nem monduuk
újat, amikor megállapítjuk, hogy az, amit a fővá-
ros az egészségügy szolgálatában és egyéb kulturális
területeken a magyar vidéknek myujt, igen erősen
lehúzza a serpenyő mérlegét azzal szemben, amit mi
kapunk. Helyesen van is ez így, azért vagyunk mi
az ország fővárosa, az ország büszkesége, ennek a
nemzetnek istápoló, gondozó, szerető gyámja.
Salamon Géza tanácsnok azonban ezúttal mem
ezeket a kérdéseket érintette, nem az effektiv pénz-
beli és természtbeni juttatásokról beszélt, hanem
azokról az eszmei kincsekről, amelyeknek értékét
soha, semmiféle eszközzel fölmérni nem lehet, de
amelyeken, ha keresztül tekintünk, látjuk azoknak
megbecsülhetetlen voltát. Budapest egészsége nemesak
Budapest, hanem az egész ország számára fontos.
Ragályos nyavalyák, népbetegségek innen terjednek
el, ha itt gyökeret verhetnek, A betegségek egész
sorozata olyan, amely Budapestről az egész országot
oläraszthatja. Itt kell hát gátat vetni, itt kell
megelőzni a betegségeket. A mai orvostudomány
már a közegészségügynek csak kisebbik eszközét
látja a beteg test ápolásában, a betegség gyógyí- |
tásában. Sokkal fontosabb ennél, hogy az emberek |
meg ne betegedjenek, hogy a betegségek terjedését
megakadályozzuk, egyszóval, hogy preventiv intezke- |
désekkel vessünk gátat a betegségek füllepesenek.
Ezek a gátak óriási munkával épülnek, zengeteg |
tudás kell ahhoz, hogy ezt az építkezést megtanuljuk |
és rengeteg pénzbe kerül ezeknek keresztülvitele.
Mindezt vállalja Budapest székesfőváros és olyan
tökéletes mértékben teljesíti, amint azt ma csak a
legnagyobb és legáldozatkészebb világvárosok cselek-
szik. A. betegségek terjedésének megakadályozása és
a preventiv intézkedés tehát az az egyik eszmei
érték, amelyet számokban, pénzben kifejezni nem
lehet és amelyet a magyar vidék tőlünk kap.
A másik mérhetetlen kineset jelentő eszmei
érték az a munka, amelyet a főváros a tudományos
eredmények figyelemmel kísérése és alkalmazása
tekintetében folytat. Salamon Géza előadásában
azokról az intézményekről volt szó, amelyek a fő-
város népének szolgálatában, de az ország érdeké-
ben is ezt a munkát is végzik. Ezek azok a törek-
vések, amelyek már nem is a betegség megakadá-
lyozását, hanem az egészség megtartását és fejlesz-
tését eszközlik. A tisztaság, a tisztántartás, a por-
talanítás, a fürdés és száz és száz más eszköze van
mindennek egészen a sportokig, amelyek a n6p-
egészség szolgálatában rendkívüli jelentőségűek. A
kísérletek tömege, a külföldi eredmények alkalma-
zása, külön intézmények megszervezése, gépezetek,
anyagok kipróbálása és a népegészség szolgálatába
való állítása, ezek a székestőváros legnagyobb tel-
jesítményei. Egyszóval messze, messze túl vagyunk
ma már azon, hogy a magyar főváros esak azzal
szolgálja a maga lakosságának és az ország népé-
nek az egészségügyét, hogy a betegeket ápolja.
Ez ma a közegészségügynek már a legkisebb, leg-
jelentéktelenebb része. Az igazi nagy feladatok,
amelyeknek értéke kiszámíthatatlan, pénzben ki-
fejezhetetlen: gátak emelése a betegségek ellen és
a tudomány legmodernebb eszközeinek munkába-
tm az egészség megtartása és fejlesztése ér-
dekében.
„Nasyarinvü fejlődési, a munk
da
nélküliség (cvähhi csökkenését, a
polgárság terheinek enyhüléséit
várom az űj esztendőtől""
Szendy Károly polgármester
nyilatkozik a Fővárosi Hırlapnak
a legközelebb megvalósítandó nagy városrendezési tervekről.
a tabáni fürdőváros kialakításáról szóló konkrét indítvány elő-
terjesztéséről, a középületek fejlesztési programjáról, a főváros
anyagi he.yzeienek várható javulásáról és a pestkörnyéki kér-
dés rendezéstről
Szendy Károly polgármester rövid karácsonyi
pihenője után az elmúlt. héten ismét elfoglalta hi-
vatalát és átvette a székesfőváros ügyeinek legfőbb
intézését. Ebből az alkalomból a Fővárosi Hirlap
munkatársa. felkereste a polgármestert, hogy felvi-
lágosításokat kérjen tőle szokról a nagyobbjelentő.
ségű terndökröl, umölyek az újesztendő folyamán
legelsősorban fogják fogllalkoztatni az autonómia
különböző szerveit, Érdeklődésünk különösen a wd-
rosfejlesztési problémák és az ezekkel kapcsolatos
fürdővárosi program kialakítására irányult, mi-
után ezen a téren az elmúlt esztendő sok irányban
az előkészítés időszaka volt, amelyet most már A
program végleges megállapításának és a rendsze-
res munka megkezdésének kell követnie. Hogy ez
csakugyan így is történik és hogy a főváros most
már halogatás nélkül nekilát a jövő új värosk6pel
kialakító városfejlesztési terveinek megvalósításá-
hoz, azt örvendetesen bízonyítja
Szendy Károly
polgármester
ítt következő nyilatkozata, amelyben a [ővárosi
Hirtap útján tájékoztatja a közvéleményt.
A legközelebb megvalósításra kerülő város-
fejlesztési tervekre vonatkozott első kérdésünk,
amelyre a következő választ kaptuk:
— A kormány meggyő
kezett az időpont arra, amidőn a városfejlesz-
tés mérvének gyorsabb ütemben kell bekövet
keznie. Az a körülmény, hogy a képviselőhá
már e hónap 26-án megkezdi a városrendezési
törvényjavaslat tárgyalását, bizonyítja, hogy
ezen a téren rövidesen nagyjelentőségű esemé-
nyek bekövetkezésére lehet számítani. Öröm-
mel köszönti a kérdés szabályozására vonat-
kozó átütőerejű rendelkezéseket
a főváros, amely a maga részéről is
igyekszik mindent megtenni abban az
irányban, hogy a székesfőváros további
boldogulása és fejlődése szempontjából
olyannyira nagyjelentőségű Vvärosren-
dezési vonatkozású terveket minél előbb
realizálja,
Nekünk ezen a téren rengeteg tennivalönk van.
Ezuttal nem kívánok egyébre rámutatni, mint
dése szerint elér- |!
arra, hogy a Tabán-problémának megoldását |
érdekünkből
kifolyólag !
saját jól felfogott k ifol:
sem lenne kívánatos beláthatatlan ideig el- |
halasztani. AO
— Utasításomra a városgazdasági ügyosz-
tályban Kovácsházy Vilmos tanácsnok úr irá-
nyításával
előkészítés alatt áli a fürdőváros pro-
gramjának megállapítása
és mint értesülök, a hatalmas
most már rövidesen elbiräläsom alá kerül. Két- |
ségen kívül meg kell állapítanom, hogy bár
Budapest-fürdővárost évtizedek óta emlege-
tik, különböző elképzeléseken kívül gyakorlati
irányú előhaladás ezen a téren mem történt.
Ezt nem szemrehányásképpen mondom, mert
hiszen addig, amíg a Tabán ütött-kopott há-
zaoskáinak tömege népesítette be, a fürdőváros
elaborátum |
1
kialakítása szempontjából éppen legfontosabb
terület, nem is lehetett konkrét intézkedések
megtetelét várni. A régi Tabán most már a
multé, Viszont az idegenforgalom egyre örven-
detesebb módon fejlődik és bizonyítja, hogy
olyan intézkedések megtételét vária tőlünk a
székesfőváros — jólfelfogott érdeke, amelynek
révén Budapestet ki lehet emelni a többi ide-
genforgalmi gócnont közül azáltal, hogy min-
den erőnkkel kidomborítjuk városunk termé-
szeti kincseinek páratlan jelentőségét.
— Abban a meggyőződésben élek. hogy
már a legközelebbi hónapokban előter-
jeszthetem konkrét indítványomat a
pénzügyi bizottság és a törvényható-
sági bizottság közgyűlése elé, a tabáni
fürdőváros alapjainak megvetése érde-
kében.
Kisebb jelentőségű intézkedések történtek már
ezen a téren, ilyennek tekintem én a Rudas-
fürdő modernizálása érdekében tett javasla-
taimat, továbbá azt, hogy a forrdskutatäsok
fokozására kerítettünk sort. Ezek azonban
esak előkészületnek tekinthetők, mert közvetve
szolgálják esupán az idegenforgalom érdekeit,
a közvetett szolgálat azonban abban áll, hogy
eddigi propagandánk nagyarányú elmélyíté-
sével, ugyanekkor pedig jelentékeny új létesít-
mények életrehívásával adunk biztos kap-
esolatokat az idegenforgalomnak.
- A Fővárosi Hirlap hasábjain többizben
kifejtettem már, hogy a közület nem tekint-
hcti magát a fürdőváros összes kérdéseinek
tmegoldására egyedül hivatottnak. A székes-
fővárosnak, mint hatóságnak, legfőképpen
irányító befolyását kell biztosítani.
a fürdőváros gyakorlati irányban _tör-
ténő kifejlesztése azonban legelsősor-
ban a magántőke feladata,
mert az idegenforgalom voltaképpeni hasznát
elsősorban — éppen magángazdaság . érzi
meg és csak a magángazd on keresztül jut
a közületi gazdálkodás előnyökhöz, E felfogá-
som ellenére hajlandóságot érzek magamban
arra, hogy a fürdővaros minél gyorsabb ki-
akítása érdekében
a székesfőváros maga tegyen kezdemé-
nyező lépéseket és akkor, amidőn majd
megépítik a Tabánban a kétszázszobás
gyógyszállót,
el ösztökélést adjon a most még meglehe-
tős érthetetlen módon visszahúzódó magán.
tőkének.
A Tabán jövő sorsának kialakításán
különböző más városrendezési problémák
érdeklődtünk ezután.
— A városrendezés fontos kérdéseinek
egész sorát készítjük elő, — volt a válasz. —
Éppen a napokban járt le magyon szép ered-
ménnyel az a tervpályázat, amelyet
a Forum jövő képének kialakítása
érdekében írtak ki. Nem volt még módomban
áttanulmányozni a beérkezett építészeti elkép-
kívül
iránt
--- Page 12 ---
azonban,
ötlet került
kidolgozásra, amelyek közül a zsüri megnyug-
tató módon ki fogja tudni választani a leg-
megfelelőbbet, amelynek figyelembevételével a
város e részének jövendőbeli képe kialakulna.
— A Fővárosi Közmunkák Tanácsa
hatalmas munkát végzett a leyutöbbi
hónapokban a Madách Imre-sugärüt
kiépítésének útjában álló akadályok
elhárítására is
és áldozatos törekvését siker is koronázta, mert
most már teljesen bizonyos, hogy azt az el-
avult városrészt, amelyet át fog szelni az új,
modern útvonal, belátható időn belül teljesen
hallom
szakemberektől
hogy igen sok kiváló gyakorlati
zeléseket,
méltóvá lehet tenni a világvárosias fejlödes- |
nek indult új Budapesthez.
— A székesfőváros közönsége is igyekszik
azonban mindent megtenni Budapest pro-
gramszerű toväbbfejlesztesere vonatkozólag,
felt bizonyítanak azok a határozatok, ame-
yek
a különböző középületek fejlesztése
érdekében létrejöttek. A lakosság számának
folytonos gyarapod. eredményezi, hogy
iskolahálózatunkat bővíteni kell és ezért a
folyó esztendőben több új tanintézettel gazda-
gítjuk közokta gyünket. Nem lesznek ezek
mind új iskolák, viszont intézményesen gon-
doskodunk arról, hogy elavult és a modern
pedagógiai és higiéniai követelményeknek már
megfelelni nem tudó régi iskolaépületeket
megfelelően modernizáljuk.
, 7 Ugyanígy megteszünk mindent a szekes-
főváros tulajdonában lé többi közjelleg
épület bővítésére és fejlesztésére. Ebben az e
tendőben már mind a tizennégy közigazgatási
kerület saját olthonában fog Működni, ami te-
kintélyes mértékben járul majd ahhoz, hogy a
székesfőv ros polgársága ügyes-bajos dolgai.
nak int énél a jelenhez képest könnyítések-
hez jusson,
, — Röviden úgy jellemezhetném a most be-
köszöntött új esztendőt, hogy az
a székesfőváros életében a szükségszerű
alkotások esztendeje lesz,
Ebben a kijelentésben nincsen semmi
dás. Egyedül a tényleges hel.
szerű megvilágítása. Nagyon
hozzánk a közelmultban lezajlott gazdasági
válság ideje, ennélfogva nem gondolhatunk
arra, hogy olyan közmunkákat is elvégeztes-
sünk, amelyek a jelenben rendelkezésre álló
konkrét anyagi eszközöket meghaladják, Ter-
vezéseinknek a tényleges helyzet figyelembe-
vételével kell megtörténniök és ha a ielen szol-
gálatára rendelt alkotásokon kívül a következő
enerációk érdekében is teszünk beruházáso.
kat, ezeknek méretei nem haladhatják túl az
óvatosság által diktált kereteket.
A tervekről és küszöbön álló alkotásokról
szóló nyilatkozat után természetszerüleg a fő-
város pénzügyi helyzetébe igyekeztünk bepillan-
tást nyerni, mint amely a tervek megvalósítá-
sához a lehetőséget megadja. Kérdésünkre ezt a
financiális horizontot a következőkben tárta fel
előttünk Szendy Károly polgármester:
— Örvendetes elöhaladäs állt be az
utóbbi hetekben, — régebben folytatott
tárgyalásaink eredményeként, — az ál-
lam és a székesfőváros között fennálló
függő ügyek rendezése tekintetében.
— Erős
hatóság bi
lemon-
zetnek szükség-
közel van még
en bízom abban, hogy a kormány-
es belátással honorálni fogja azt
az előterjesztést, amelyet javaslatomra a tör-
vényhatósági bizottság a folyó esztendei költ-
ségvetés beterjesztésekor juttatott el hozzá és
amelyben eg: zt a forgalmiadó-részesedés
kulcsának 7 zintben való zaállítását,
másrészt a /fennálló követelések rendezését
kérte.
— Ha ez bekövetkezik, úgy a székesfőváros
háztartása már jelentékenyen megnyugtatóbb
keretek között fog tudni dolgozni, mint jelen-
leg és a rendezés kihatásai nemcsak ebben a
közvetlen, hanem közvetett módon is meg fog-
nak nyilvánulni. Ha mi azt érezzük, hogy há
tartási bevételeink fokozódása állandó jellegű,
akkor messzebb mehetünk az alkotások terén.
Viszont nagyobb fedezetek fennforgása azt is
eredményezi, hogy más szemmel bírálhatjuk
el a k etlen környékünkön elterülő idegen
közületek jogszerűnek mutatkozó óhajait is.
Az én meggyőződésem az, hogy
a székesfőváros anyagi helyzetének
megfelelő javulása esetén könnyű szer-
rel meg fogja találni azokat a mödo-
kat, amelyek a Budapest környékén el-
terülő városok és községek, valamint a
székesfő s kölcsönös jóviszonyának
kimélyítése érdekénen olyan kívánato-
sak. zni
mérté
kben át van hatv:
tól, hogy át jól felfogott
deke is megkívánja a hozzája kapcsolódó te
letek harmónikus együttműködését. mindad-
dig azónban, bárminemű engedmény ha-
tározottan ve etné saját háztartásána
pénzügyi mérlegét, jobb meggyőződése elle-
nére sem tehet kezdeményező lépéseket ezen a
téren.
— Budapest ugyanis éppen azért, mert az
ország fővárosa, teljesen más kötelességeket
— Budapest teljes
attól a gondo
ország bármely
kénytelen vállalni, mint az
ág közönsége jog-
más közülete. Az egész o.
gal elvárja azt, hogy
a székesfőváros valóságos gócpontja le-
gyen mindannak, ami kultúra, művelő-
dés, művészet, közegészségügy és más
szempontból a legmagasabb fokon meg
lehet tőle kívánni.
Ezt a kötelezettségünket mi magunk is érez-
zük, készséggel hozunk is érte áldozatot és eze-
ket mindenkor hajlandók vagyunk fokozni, ha
arra a legcsekélyebb biztató jelenséget látjuk.
|
|
De éppen azért, mert egymillió ember sorsáról |
kell gondoskodnunk, gazdálkodásunk csak óva-
tos, sőt nagyon óvatos lehet és mindennemű
Budapest, 1937 január 13.
intézkedéseink megtételénél határt kell szabni
a józan pénzügyi felfogásnak,
— Az 1937. esztendőtől bizalommal várom
a munkanélküliség további csökkentését, a vá-
ros nagyarányú fejlődését, a polgárság terhei-
nek enyhülését és általában a jobb boldogulást.
ak
Az a mély benyomást keltő optimista megnyilat-
kozás, amely a polgármester költségvetési expozéját
átszőtte, most újólag még több erővel és még több
biztonsággal jelentkezik a Fővárosi Hirlapnak adott
nyilatkozatban, amelynél szebb és több bizalmat
keltő beharangozóját az új esztendő munkä-
jának az adott viszonyok között nem is lehet el-
képzelni.
A ri
65 Új szabályrendetetet készített, amely
janude 7-Én tépett életbe
Jeta Pásztor Mihály
A főváros új zsibárus-szabályrendeletet készített,
amely az iparengedélyek revízióját írja elő. Eszerint
azoknak az ószereseknek, akik az 1922. évi ipartör-
vény életbeléptetése előtt szerezték meg jogosítvá-
nyukat, most pótlólag igazolniók kell, hogy meg-
felelnek-e azoknak az előfeltételeknek, amelyeket az
új rendelkezések írnak elő. Azok, akik ezt nem tnd-
ják igazolni, elvesztik iparengedélyüket. Szendy
Károly polgármester azonban az ószeres-sorsot is
szívén viseli. Elrendelte, hogy az iparengedélyt csak
jogerős határozat után szabad bevonni és addig is
az előírt feltételeket nélkülöző ószeresek ideiglencs
igazolványt kapnak. A szabályrendelet január 7-én
lépett életbe.
Nem kic:
ég ez a szabályrendelet, mert a csa-
ládtagokat is beleszámítva, ma körülbelül hat-hét-
ezer ember él Budapesten az ócskaságokból és lim-
lomokból, melyeknek ma tudvalevően a Teleki-teren
van a börzéjük. Cilinderkalaptól és frakktól kezdve
a legintimebb ruhadarabokig; kalaptól a cipőig
megtalál itt mindent a ny s olvasó, Vehet konyha-
asztalt és biedermeier-bútort; téli bundát és zongo-
bekecset és , valódi uraságoktól levetett hol-
, mert amit Budapest elnyű, elvisel, kinő és le-
vet, az végeredményben mind a "Teleki-térre kerül.
A „handlek“ öss: edik, megvásárolj kijavítják,
ha Kell: kifordítják és ázután újra eladják.
Vajjon meddig vándorol és hány stációnál tart
pihenőt egy-egy nadrág, vagy kalap; egy cipő,
vagy egy mellény, míg végérvényesen a szemétre
került! Hány foltot bir el, hányszor cserél gazdát?
Csak a jó Isten a megmondhatója. Már ősidők óta
szerű szervezet munkál és dolgozik ezek-
holmiknak az összeszedésén és forga-
Házalók, ócskások, handlék, ószere-
sek és zsibárusok már a leg b időkben is voltak
és Pesten ma körülbelül 1600 ószeres dolgozik és 600
zsibárusnak van boltja. Aki nem tudná, annak el-
mondjuk, hogy a zsibárus nem ószeres. A zsibárus-
ság az öregnemű űzérség magasabb kasztjához tar-
tozik; az ószeres viszont nem más, mint akit közön-
ségesen ,handlénak" nevezünk. A , handló" házról-
házra járva gyüjtögeti össze az öreg, elnyűtt, vagy
hibás holmit, aztán kijavítva, megrestanrälva a Te-
leki-téri fedettesarnokban — próbál túladni rajta.
vagy kofálkodik vele. A zsibárus az ócskások nagy-
kereskedője, aki lehetőleg árveréseken is résztvesz.
A zsibárus leghűségesebb „kundesaftja“ üz , árverési
hiénáknak", A Teleki-t&ren különben csak elvétve
akad egy-két ,hiéna". Ha a Teleki-téri árus részt
is vesz egy-egy nagy árverési akción, akkor is csak
mint statiszta vesz részt rajta, mint valamelyik
„Nagy kile“ tagja. A hiéna-társadalomban ugyanis
agy kilé"-nek, vagyis nagy gyülekezetnek neve-
zik azt a 10, 20, sőt 25 tagból álló összeszervezett és
színleg egymásra licitáló csoportot, mely az árveré-
seken egy-egy partít meg szokott vásárolni. Szóval
a "Teleki-téri ember csak „n6ps6g és katonaság" az
ilyen nagy akcióban melyekben csupán azért vesz
rés hogy a főnököktől, a ,hiónáktól" egy-két
pengő kibiep6nzt kapjon.
Az is csak legenda, hogy a handlénak okvetle-
nül ahhoz a felekezethez kell tartoznia, mellyel Hit.
lerék mem rokonszenveznek, A világháború előtt ta-
lán más volt a helyzet, de most úgy áll a dolog,
hogy a Teleki-törnek ma-holaap nem lesz felekezeti
jellege és az ószeresek között ma is több, mint há-
romszáz a keresztény hitet valló. Ezek természete-
sen külön keresztény ószeresipartestületbe tömörül.
tek. De vannak keresztények szép számmal a zsib-
árusok között is, Ezek a legnagyobb egyetértésben
dolgoznak együtt a zsidókkal, viszont a zsidó-zsib-
| árusoknak keresztény az elnökük.
Az ócskás-bőrze mindössze 1897 óta rezideál a
"Teleki-téren, ahonnan a rendőrség most szeretné ki-
költözteni a zsibárus-bódékat, A millennäris kiállí-
tás után telepítették ide az ószereseket az Újvásár-
térről, melyet ma "Tisza Kálmán-térnek neveznek.
Mielőtt az ószeresek megülték volna a Teleki-teret;
a Teleki-tér még szénapiac volt és csak a kubikosok
lágeroztak rajta. Hogy a kubikosok mikor kerültek
a Teleki-térre, azt a történetírók eddig nem tudták
kinyomozni, de valószínű, hogy a kubikos-társada-
lom régi lakója ennek a csúnya, nagy területnek és
azidőben üthették fel itt sátorfájukat, amikor ezt a
területet még Bauer-Markt-nak, vagyis magyarán
ember-vásárnak hívták, mert napszámost, teherher-
dót, jószághoz értő cselédet itt keresett és itt fogu-
dott az, akinek szüksége volt rá.
A Tisza Kálmán-térre akkor kerültek az ószeresek.
mikor az Andrássy-utat építették és a Schiffmanns-
Platz-ról kiszorultak, A Schiffmanns-Platz, amelyet
később Hermina-térnek kereszteltek el, az a tér volt,
amelyen ma az Operauház áll, Az Operaházat 1881-ben
kezdték építeni, A zsibárusok, ószeresek akkoriban a
Hajós-utcában, főképen azonban a Kék kakas-utcá-
ban tömörültek, A Kék kakas-utca az az utca volt,
amelyet tíz évvel ezelőtt még Petőfi-utcának nevez-
tek. A Petöfi-uten úgy jutott a nevéhez, hogy az
utca harmadik számú házának a tulajdonosa, egy
lelkes és hazafias német ember, a ház kapuja fölé
megcsináltatta Petőfi Sándor mellszobrát és ettől
fogva ennek a háznak köznyelven Zum Petőfi volt
a neve, A Petőfi-utca azért zsibárus boltjaival 60-
káig békességben élte a terézvárosi mellékutcák éle-
tét, míg az összeomlás ntán Joanovits Pálnak eszébe
jutott, hogy a Petőfi-ufca nevét át kellene keresz-
telni Kazár-utcára, Joanovitsnak nyilván az volt az
elgondolása, hogy az utcanevek között is emléket
kell állítani a hajdan hatalmas Kazár birodalomnak,
ahonnan Árpád vezér tíz törzzsel elindult Pannónia
felé és a tíz törzsből három kazárokból állott.
De honnan kerültek az ószeresek a Hermina-
térre? Alighanem a Belvärosböl és valószinű, hogy
száz-százötven évvel ezelőtt Pest város ószeresei még
a mai Párisi-utcában táboroztak; abban a Pärisi-
utcácskában, amelyet valószínűleg nem minden ok és
alap nélkül neveztek már 1790-ben az akkoriak
Trödler-Gasse-nak, vagyis Zsibärus-ulcdnak.
Zsibárus! Miféla magyar szó a zsib szót Honnam
ercd és ki volt az apja?! A hithű lengyel zsidók
valamikor átvették a régi lengyel nemesség megko-
pott díszruháját: a kaftánt, a hernyósapkát és a sar-
katlan csizmát. Azóta viselik. A kaftán nevű kabá-
tot a zsidó argó „zsipec“.nek vagy süpec-nek mondja
ma is, Ez a süpec vagy zsipec szó gyanúsan hason.
lit a magyar zsib-hez és tekintettel arra, hogy haj-
danta a zsibárusságnak felekezeti jellege volt: a ma-
gyar szavak eredetének kntatóit könnyen tévedésbe
ejti. Pedig a zsib vagy s’b nem a zsipec-böl szárma-
zot, mert a zsib szó legalább hatszázesztendős ma-
gyar szó. A Nyelvtörténeti Szótár szerint már 13594.
ben előfordul egy latin okiratban és ott még Gauk-
ler, Possenreisser volt a jelentése, 1691-ben azonban
már a zsibvásárosné alakjában találkozunk a szóval
és 1793-ban Sándor István használja egyik köny-
vében,
A zsibvásár tehát magyar szó és ha értelme. al-
kalmazása az elmúlt századok alatt — úgy látszik —
jelentékeny változásokon ment is keresztül, annyi
bizonyos, hogy legalább kétszáz esztendő óta ngyan-
az a jelentése, ami ma, Azóta azt hívják zsibárus-
nak, aki őcska holmival, lim-lommal kereskedik.
Hogy a magyar szókines honnan szeüte fel egykoron
a z7sib-szót azt pontosan ma már megállapítani nem
lehet. Aminthogy némely szó nagy utat tesz, sok ka-
landon megy keresztül, olykor a ruháját és az értel-
mét is megváltoztatja, míg hozzánk érkezik,
Zubovits István
nől és férfi bőrkabát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY.-ÚT 13.
(Ledermann udvar.) TELEFON: 1-381-08.
Központi íroda : BUDAPEST, V., JÓZSEF-TÉR 1.
Telefon : 1-833-97, — Sürgönyeim: EGREFA BUDAPEST
Parkettagyär : Gyöngyös, - Jelofonszám 221
--- Page 13 ---
Budapest, 1937 januär 13.
VASEN
1938 (avaszälg íelépítik a icdcit sport-
csarnokot a rési lóversenytéren
Az eucharisztikus Kongresszus üléseinek dízezres tömegeit helyezik
májd ec! a halaimáas épületben
Hosszabb idő óta szerepel már a napirenden a
fedett sportcsarnok megépítése a régi lóverseny-
téren, de mindezideig csak tervezgetések folytak.
Ebben az ügyber. most döntő fordulat történt és a
fedett sportcsarnok életrehívása jelentékeny lépésse!
közeledett a megvalósítás felé. Mint a — Fővárosi
Hirlap
beavatott helyről
értesült, az Országos Testnevelési Tanács az elmult
napok egyikén bizalmas "megbeszélést folytatott a
ezékesfőváros vezetőségével és helyszini szemlét
kért abból a célból, hogy a régi lóversenytér hatal-
mas területének melyik részét jelöljék ki a sport-
csarnok céljaira.
Az építkezés sürgősségét sportszempontokon kívül
az a körülmény is indokolja, hogy, mint isme-
retes, 1938 májusában Budapesten kerül megrende-
zésre a nemzetközi eucharisztikus kongresszus. Bu-
dapesten ezidőszerint egyetlen olyan méretű épület
sincs, — leszámítva a székesfővárosi Autobuszüzeri
központi garázsát, — amelynek befogadóképessége
wrn6 az ötezer főt, viszont
a százezres tömegeket megmozgató eucharisz-
tikus kongresszus ülésezési céljára feltétle-
nül szükséges, hogy rendelkezésre álljon egy
nyolc-tizezer embert magába fogadó fedett
helyiség.
Az eucharisztikus kongresszus rendezőhizottsága,
amely már hetek óta állandóan munkában van,
azzal a kéréssel fordult a kormányhoz, hogy a maga
részéről is könnyítse meg az eucharisztikus kongresz-
szus ülésezéseit és hasson oda, hogy a magyar sport
szempontjából amúgyis — nélkülözhetetlen — fedett
sportcsarnokot, amely voltaképpen első lépés lesz a
nemzeti stadion megvalósításához, — minél előbb
hozza létre.
A kormány szimpátiával fogadta ezt a tervet és
állítólag igéret hangzott el abban az irány-
ban, hogy a fedett sportcsarnok legkésőbb
1938 tavaszára teljesen elkészül,
Ugyancsak nagyarányú tervek merültek fel az
eucharisztikus kongresszusra érkező idegenek és a
Szent István-év ünnepségein résztvevő külföldiek
megfelelő lakásokban való elhelyezése érdekében is.
A Budapesten jelenleg rendelk e álló szállodai
szobák száma aránylagosan igen csekély és ha
másfél esztendő mulva ezen a téren lesz is javulás,
legfeljebb arról lehet szó, hogy
mai száma nyolcszázzal, ezerrel megnövekszik.
iskolaépületeket, a laktanyák egy
kesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal kü 1
a nagyobb magánlakások egy-egy t is igyek-
szik majd a külföldi vendégek számára biztosítani.
Az előzetes értesítések szerint már most is bizo-
nyosra vehető, hogy azok :slések, ame-
lyeket a pápa őszentsége elhatározásának nyilvános-
ságra jutása után eszközöltek és amelyek arról
szóltak, hogy az eucharisztikus
legalább százezer külföldi érkezését
túlzottak. Ezzel a tömeggel minden körülmények
között számolni kell, de ezenfelül sem lehet meg-
lepetéseknek kitéve a székesfőváros, ha az érkezők
létszáma tizenöt-húszezerrel több lesz.
Érdekes felfogás alakult ki abban az irányban,
hogy mi történjék akkor, ha Budapesten minden
előzetes intézkedés ellenére sem tudnak ekkora
tömegek elhalyezkedéséről gondoskodni. A rendező.
bizottság tárgyalásokat folytatott a nagyobb bala-
toni hotelekkel és a jelentékenyebb vidéki városok
V tőségével és elvileg megállapodott abban, hogy
mivel a külföldiek tekintélyes része amúgyis társas-
gépkocsin fog a sz6kesfövärosba érkezni, ezeket
szükség esetén a vidéki nagy hotelekben juttatja
fedélhez.
FIA TTL TEL ALÁSSAN LAS TALPAL PRLPLÁS RLE LUTRA
Magánérdekeliségek megaka-
dályoszni akarják a Nagyvásár-
ftelep HBütößdzdnak építését
A magánvállalatok 6űtőrakiározása kivonná az élel-
miszerek áralakulásái a S5aiósági ellenőrzés alól
A kereskedők és termelők állandó sürgetésére,
de meg a hatósági áralakítás érdekében is, a fővá-
ros tudvalevőleg elhatározta, hogy a Nagyvásártele-
pen a meglévő, szűkös hűtőberaktározó helyiségek
helyébe, nagyarányú, modern hűtőházat épít és hogy
ennek felállítását a legközelebbi időben megkezdi.
Mint a Fővárosi Hirlap jól informált helyről értesül,
a főváros terve ellen a hűtési magánérdekeltségek
részéről szervezkedési kampány indult meg abban
az irányban, hogy a főváros mondjon le a hűtőház
építéséről, Az érdekeltségek „meg akarják menteni"
a fővárost az építkezés nagy költségétől, amely sze-
rintük felesleges befektetés, miután a meglévő
magánhűtőházak a beraktározási igényeket bősége-
sen kielégítik.
Akár ellátják, akár nem, a legkevésbé sem kö-
zömbös, hogy a hűtőházak nc a Nagyv sárteleptől
távoleső helyeken álljanak rendelkezésre, ami az
áruk oda- és vi í nagy költséget
jelent a termelők ámára. Ezenfelül
megbénítja szabad mozgási lehető t, amennyi-
ben a hűtőházból a piacra dobandó készletek nem
állanak minden sürgős eshetősé
zésre, mintha a hűtőház a közvetlen közelben van.
Hallunk olyan tervről is, hogy szükség esetén ezel
az érdekeltségek hajlandók | í
teleppel kapcsolatban egy hűtőházat is
„a fővárost a kiadásoktól mentesíteni". Ezzel a
megoldással a termelők és kereskedők kiszolgálása
közelebb jutna a kívánt célhoz, az érdekeltségek
azonban kivennek a hatóság kezéből azt a lehetősé-
set, hogy a berak!ározás révén az áralakulást sza-
bályozhassa.
Egyelőre csak az érdekeltségek törekvé
Ink olyan formában, hogy
éről hal-
minden követ megmozgatnak a hatósági
hűtőberaktározás ellen,
azt azonban nem hisszük, hogy ezek a „megmozga-
tott kövek" el is temessék a főváros tervét, Tagad-
hatatlan, hogy a nagy és modern hűtőház felépítése
nagyon jelentős tőkét igényel, de ezzel szemben,
mint a szakértői megállapítás kimutatja, a hűtő-
"A "4. ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
9. kiválóságával V EZ BT s——
NY NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Első Magyar asztalospácgyár
MAGNA Budapest, VI., Szondy-n.55. Tel: 1-293-11.
házak jövedelmezősége általában 12 százalék, vagyis
a kölcsöntőke kamatának legalább a kétszerese. Ez
azt jelenti, hogy a hatósági hűlőház nemcsak első-
rendű k
fektetés is. fi
Hogy milyen szerepet tölt be a hatósági hűtő-
beraktározás az élelmiszerpiac életében, arra a kö-
vetkezőkben világít rá
viféz nemes Juhász Jenő dr.
törvényhatósági bizottsági tag,
legkiválóbb
mint a piac-kérdések ismerője, A
a
Fővárosi Hirlap hasábjain már több értékes meg-
nyilatkozásával keltett nagy figyelmet és akit most
ebben a kérdésben is megkérdeztünk. Válasza a kö-
vetkező volt:
— Nem hallottam arról, hogy olyan tervek vol-
nának. amelyek megakadályozni szándékoznak a ha-
tósági hűtőház felállításának tervét és nem hiszem,
hogy a hűtőraktározás kérdése ilyen irányba tere-
lődhessék. Az eddigi tapasztalatok is igazolják azt
a feltevést, hogy a Nagyvásártelepen a hűtőraktá-
rozásra szükség van, Már eddig is volt ilyen beren-
dezés, amely azonban az igényeket nem tudta ki-
elégíteni és ez a tapasztalat indította az illetékes
tényezőket arra, hogy a Nagyvásárteleppel kapcso-
latban a Hhütöberaktärozäst szolgáló helyiségek
lényeges kibőbítésével foglalkozzanak. Felfogásom
szerint:
a Nagyvásárteleppel kapcsolatos beraktáro-
zás, illetve hűtőraktározás megoldása éppen
úgy hatósági feladat, mint magának a Nagy-
vásártelepnek létesítése,
fenntartása és a hatósági élelmiszerforgalmi poli-
tika igényei szerint való alakítása, Ugy a raktáro-
zás maga, mint különösen a hüűtőraktározás a leg-
szorosabb kapcsolatban áll a piaci árak egészséges
vagy egészségtelen alakulásával és általános ta-
pasztalatok szerint ott,
ahol a raktározást és hűtőraktározást ma-
gánvállalatok látják el, a raktározás mester-
séges áralakító eszközzé válik vagy legalább
is válhatik.
tett egyes helyeken a
raktározásnak már szinte abszurdumig vitt kor-
látozására, úgyannyira, hogy például Párisban, a
háborúelőtti időkben a raktározás a legtöbb áruban
egyáltalában nem volt megengedve, egyes árukra
pedig csak párnapos terminusokra és kizárólag ha-
tósági raktárak igénybevételével.
— Ez a tapasztalat v
a szállodai szobák |
élt szolgál. hanem még jövedelmező be- |
ii A raktározás, illetve hűtőraktározás helyesen
nem is fogható fel, mint öncélú üzlet, csak kisegítő
eszköze lehet a termelésnek, illetve a kereskedelem
nek ahhoz, hogy az egyenlőtlen árukíindlatot ki
egyenlítse és ilyen ódon a közgazdaságot a rom
lással előálló nemzetgazdasá eszteségtől, a ke
reskedelmet pedig a rendkívüli árhullámzások rizi
kójától nemtesitse,
— A hütöraktärozäsnak a Nagyvásártelepen
magánkézbe adása áttörné azt az elvet, hogy
az élelmiszerforgalom megszervezése és fel-
ügyelete hatósági feladat,
már pedig a Nagyvásártelep
tása ezen az elven alapszik.
tt ] hr nr a TT , ,. 1
Október 31-ig hosszabították
meg a tatarozási kölcsönök
folyósítását
A Fővárosi Hirlapban
kedelemügyi
jelentette,
létesítése és fenntar
Bornemisza Géza keres-
miniszter legutóbb nyilatkozott és ki-
hogy a tatarozási kölcsönakciót a kor-
mányzat ismét meghosszabbítja. Ez azóta meg is
történt: a lakásépítési állandó bizottság a kormány-
tól nyert felhatalmaz alapján január 4-én hir-
detményt bocsátott ki, amelyben közli, hogy a bér-
házak és családi házak helyreállításának, átalakí-
tásának és modernizálásának lehetővé — tételére a
tatarozási kölcsönakciót folyó esztendő október 31.
napjáig meghosszabbítottál.
A bérházaknál tervbevett tatarozási munkála
tokra elfogadott költségvetési előirányzat keretében
az engedélyezhető hitel nem lehet nagyobb
annál az öszegnél, amely négy év alatt a
kamatokkal együtt a tatarozás alá kerülő
bérház tiszta jövedelméből visszafizethető.
Családi lakóházaknál a tatarozási hitelt csak
elsőhelyi telekkönyvi bekebelezés mellett, olyan ösz-
szeg erejéig folyósítják, ami kamatokkal együtt köz-
alkalmazottaknál és ugdíjasoknál azok négyévi
lakpénzéből, más foglalkozási pedig az igazolt
évi összjövedelem negyven százalékából visszafizet-
hető.
A tatarozási kö akció során elvégzett mun-
kálatokra rendkívüli adókedvezményeket is bíztosí-
tottak, ami végeredményben azt jelenti, hogy az ín-
gatlantulajdonosok bizonyära szívesen veszik igénybe
a tatarozási kölcsö geket. A rendelet hatálya
Budapesten kívül a vidéki városokra is kiterjed.
Különösen nagyjelentőségű a tatarozási kölcsön-
akció ebben az esztendőben annál az oknál fogva,
mert a székesfőváros műszaki igazgatásának meg-
állapításai szerint, mint ezt az eddíg lefolytatott
vizsgálatok bizonyítják,
feltűnően nagy számban vannak olyan házak,
amelyek a hosszas használat, vagy régóta való
fennállásuk következtében olyannyira tönkre-
mentek, hogy jelentékenyebb helyreállítási
munkák elvégzése nélkül emberi lakások eél-
jaira alkalmasnak alig tekinthetők.
Az utóbbi esztendőkben nagyobb arányban meg-
indult építkezési és tatarozási munkálatok azt bi-
zonyítják, hogy a kisiparos társadalom szempontjá-
ból is elsőrangúan fontos munkálatok legfontosabb
ösztönzője a LÁB-kölcsön, amelynek meghosszabhi-
tását mindenki örömmel fogadja.
|
porszívógép és hűtő-
Electrolune porszívó újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
Nagy Gyula
/lakaífosárugyár
” Budapest, VIII., Köris-ulca 10.
Telefon: 1-—348—15.
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
TELEFON ı
1—876—42.
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelömester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egé zségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIII., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89.
DD
SCHNEIDER JANOS
épüle losáru-üzeme
BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTCA 8.
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. — TELEFON : 1—346—16
ő-berendező,
--- Page 14 ---
4
Budapest, 1937 január 13.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Nem tették pártkérdéssé
a Bart-szavazási
A többség a szerződés megszüntetése
melleit döntött
A BART-szerződés meghos: bbítása ügyében ja-
nuár 13-iki közgyűlésén hoz újabb határozatot a
főváros törvényató bizottsága, A kérdésben való
állásfoglalásgáról pénteki pártértekezletén döntött a
Nemzeti Egység Pártja Fővárosi ete.
Zsitvay Tibor dr. elnökölt a pärteriekezleten,
amely nagy részletességgel és behatóan — vizsgálta
meg a jelenlegi, lényegesen változott helyzetet és
élénk vita fejlődött ki abban kérdésben, hogy a
BART koncessziójának megszüntetése esetén a kö.
zönség közleked érdekei megfelelő biztonságban
vannak-e, lesz-e elegendő kocsija a
arra, hogy meglevő vonalakat megfelelő
ratokkal 1 1 el, sőt az indokolt, új vonalakat is
bevezesse,
Vályi Lajos dr. a közönség közlekedési
mellett ezölalt fel és hangsúlyozta,
érdekek nem 9
önség köztlekedé
lak átvétele nem odá
kat, mint a snsadi óbudai. kőbányai és más. régóta
követelt járatok. Éppen ezért ő az úgynevezett ne-
gyedik alternatíva mellett van.
Kozma Jenő arra mutatott rá
rint. a közönség érdekei megéri
zetést. amelvet a nemnedik
Beszkárt Vilátásba helvez.
Gaár Vilmos dr. a december 31-én bekövetkezett,
új jogi helvzet alapján. vágvecsei Wellisch Andor,
Veress (táhor dr..és Tsettu Béla dr. úgy nénzügvi.
mint közlekedésvnolitikai okok alapján a koncesszió
teljes measzüntetése mellett foglaltak állást.
FEzntán a núrt hetvenöt százalákos töhbségyel azt
az elnöki indítványt tette mar A. amely a BART-
konce: 1 kívánja.
A nártértekezlet ezt a határozatát nem tette párt.
kérdéssé Mint értesülünk. a kisehbsáoben maradt
bizottsárt tarok körében az az álláspont alakot ki,
horv a közv ) nem szavaznak n nárt töhbsége
ellen. hanem färtözkodni fognak a szavazástól.
Szerv
érdekei
hogy a kör-
Ayeztethelik a budapesti
érdekeit és a körny
hat el olvan fontos,
hogy nézete sze-
azt a kevés ráfi-
alternativa esetére a
megszüntetését
Ellogadta a párt
a Hősök-tere
álrendezési tervét
A Nemzeti Egység
zete Zsitvay Tibor elnö
Pártjának Fővárosi Szerve-
ével megtartott pénteki
pártértekezletén többek között Kertész Elemérnek
a Hősök-tere átrendezésére vonatkozó javaslatával
is foglalkozott. A javaslatot, amelyet elsőnek ismer-
tetett a Pővárosi Hirlap, a pártértekezlet egyhan-
gúlag magáévá telte és megbízta Kerté Elemért,
hogy a törvényhatósági bizottságban a párt elhatá-
rozását képviselje.
Kertesz Elemér
törvényhatósági bizottsági tag
indítványáról a Fővárosi Hirlap munkatársának a
következőket mondta:
— Inditvänyomat, amelyet legelőször a Fővá
Hirlap hasábjain ismertettem meg a nyilvánosság-
gal, minden .körben nagy rokonszenvvel fogadták,
amit természetesnek is tartok, hiszen az utóbbi idő-
ben mind gyakrabban tapasztalhattuk, hogy Buda-
pestnek egyetlen egy olyan reprezentativ disztere
nincs, amely alkalmas lenne szabadtéri nagyobb-
szabású hazaflas, társadalmi ünnepségek megrende-
zésére. Mint előző nyilatkozatomban már ismertet-
tem, a külföld majdnem minden nagyobb városában
megoldották már ezt a kérdést. A külföldi példák-
hoz most hozzátehetem, hogy legntöbb Münchenben
a „Residenz“ előtti teret alakították át ilyen célru
óriási költséggel.
— A hatalmas tempóban fejlődő Budapestnek.
mint újabban felfedezett idegenforgalmi göcpont-
nak is meg kell oldani ezt a kérdést. Budapest terei
közül csak három, és pedig: a Parlament előtti tér-
ség, a Szabadság ter és a Hősök-tere jöhetne ebben
a tekintetben számításba. Közülük kéótségtelenül a
Hősök-terét illeti az elsőbbség, mert a Parlament
előtti Kossuth Lajos-t6r bizonyos politikai belo-
magyarázásokra adhatna alkalmat a legpolitika-
mentesebb ünnepségeknél is, A Szabadság-tér par-
kirozási egységét kár lenne megbontani és különben
is igen nagy költséggel járna. A Hősök-tere azon-
ban az ezeréves multunkat hirdető impozáns emlék-
művel, a királyszobrokkal, a Hősök Emlékkövével,
két oldalán a Mücsarnokkal és Szépművészeti Mú-
zeummal, aránylag kevés költséggel és a célnak
megfelelő módon lenne átrendezhető.
— A tervbevett átrendezés a Hősök-terén a je-
tenlegi kaotikus közlekedési állapotokat is megvál-
toztatná olyan módon, hogy az egyirányú járműfor-
Örvendetesen apadt
az élelmiszerhamisítások száma
Az élelmiszerbíróság drákói ítéletekkel sujtja
Mint emlékezete áros 1933-ban az újváros-
áza épületében lmiszerbíróságot állított
fel, amelynek rendőrbírósági hatáskört biztosítottak.
Az új szervezet feladatává tették, hogy a Budapest
területén bármely közigazgatási kerületben előfor-
duló élelmiszerhamisítási ügyekben elsőfokon ítél-
kezzék, A Fővár
év elején látogatást tett a:
megtudakolja: milyen tern
ibíróságnak ítélkezni és általá lelmiszerhami-
sítások mit jelentenek Budapest életében.
Megállapítható, hogy annak ellenére, hogy az
élelmiszerbíróság nagyon jelentékeny és szerteágazó
tevékenységet folytat, 7936-ban az elmult évekhez
képest tekintélyes javulás mutatkozott, mert amíg
1934-ben 14.500, 1935-ben 16.700 élelmiszerhamásítási
üggyel foglalkozott a bíróság, addig a mult eszten-
dőben mindössze 9200 vádlott került színe elé. Hogy
az élelmiszerhamisítások száma ilyen tekintélyes mér.
tékben apadt, az azt bizonyítja, hogy a székesfővá-
ros közélelmezési ügyeinek intézői a legteljesebb
szigorral és szakértelemmel ellenőrzik Budapest élel-
mezését.
Az élelmiszerbíróság elé egészen fantasztikus
sebek kerülnek, Bár a vágóhidakon 68 a piacokon a
kesfőváros szolgálatában álló állatorvosok a leg-
éberebben intézik a húsvizsgálati ügyeket, itt is ta.
lálhatók vi lések. A levágott beteg állatokat,
amelyeket természetesen nem a hatósági vágóhida-
kon dolgoznak fel, hamis hatósági bélyegzőkkel pe-
elik le és így igyekeznek azok húsát forgalomba
hozni. A selejtes, sőt már romlásnak induló húsból
gyakran készítenek a szegényebb néposztály számára
szánt kolbászárut és úgy igyekeznek megtéveszteni
a vevőket, hogy
Hírlap munkatársa most, az új
élelmiszerbíróságon, hogy
a töltelékbe salétromot kevernek, ami az-
nián hiztosítja az eladásig annak termösze-
tes, friss színét,
Legtöbbnyire kisemberek a hamisítók, minden
esztendőben előfordul azonban egy-két eset, amikor
nagyobb vállalatoknál -is történik néhány visszaélés,
az emberi egészség vámszedőit
amelyek tekintélyes része valamelyik
kapzsiságának tulajdonítható.
Különösen sok esetben fordul elő a vajhamisítás.
A hamisítók legkedveltebb módszere erre a marga-
rin alkalmazása, amit a vásárlásnál a vevő alig vesz
észre, ennélfogva az értékesítés lehetőségeit nem
befolyásolja,
A mult esztendőben a fokozott ellenőrzés kö-
vetkeztében jöttek rá arra, hogy
tekintélyes mennyiségben került a
főváros közélelmezésébe hamisított
és gyarmatárú.
Szinte mindennapos dolog az, amikor a paprika
téglaporral van keverve, a porcukor mennyiségét
liszttel szaporítják, az őrölt kávét rozs hozzáadásá-
val hamisítják, a kakaóba füreszport kevernek, a
feketeborshoz pörkölt bükkmagot adagolnak, stb,
Az élelmiszerbíróság minden egyes esetben le-
folytatja tárgyalást és ha a székesfőváros ve-
gyészeti intézete, vagy élelmiszervizsgáló állomása
megállapította a hamisítást,
gyakran könyörtelen ítéleteket hoz.
alkalmazott
székes-
fűszer-
Ezekben az ítéletekben a többhavi elzäräson
kívül tekintélyes pénzbírság is szerepel és nem
riika az s amikor
a visszaélőket örökre eltiltják az élelmiszer-
szakma gyakorlásától,
illetőleg súlyosabb esetekben gondoskodnak a fövd-
ros területéről való kitoloncolásukról, vagy rend-
őri felügyelet alá való helyezésükről.
Az energikus hatósági eljárás
ől.
számlájára kell
tehát betudni azt, gy a minden nagyvárosban
űzött élelmiszerhamisítások száma Budapesten a
legutóbbi esztendőben nagyon örvendetes módon
megapadt, Az élelmiszerbíróság sohasem elégszik
meg azzal, hogy csupán a gyakran jóhiszemű el-
ärnsitöt bünteti, hanem minden egyes esetben ha-
tósági eszközök igénybevételével kikutatja a hamt-
sított áruk előállítási helyét és magukat a tényle-
yes áruhamisítókat sujtja nagyon érzékeny bünte-
téssel,
galmat a Szépművészeti Műzeum és
előtti utak — megfelelő kiszélesítésével, a
Emlékkövét megillető kegyelet
egyszer és mindenkorra megoldja. Az
szükséges azért is, hogy a jelenleg eldu
művészeti Múzeum és Műcsarnok gyönyörű
jobban kihangsúlyozva szegélyezzék a Hősök-terét,
"zek a célok megvalósíthatók akkor, ha u
Hősök-terének legnagyobb részét elfoglaló virág-
ágyakat megfelelőképen reduká k s a Szépművészeti
Múzeum és a Műcsarnok előtti úttesteket kiszölesi-
a Műcsarnok
Hősök
figyelembevételével
átrendezés
tik, megfelelő modern burkolással látják el és az
erro tendáló egyirányú — közlekedést ezeken az új
útvonalakon bonyolítanák le. A megnagyobbodott
Hősök-terét modern burkolással, esetleg színes kő-
lapokkal kellene ellátni, ami nagyban emelné a tér-
nek szépségét is, A tér burkolata alá már most be-
építendő lenne egy hangerősítő berendezés kábel
vezetéke, hogy adott esetben hangszórók legyenek
felszerelhetők.
A személyügyi bizottság ülése, A NEP fővárosi
Szervezete személyiügyi bizottsága január 12-én,
kedden este fél 6 órakor ülést tartott, amelyen
folyóügyeket intéztek ol,
Fogadóórák és előadások
a kerületekben
Január 13-tól — 19-ig
V. kerület (Hold-u Dési Góza dr, törvhat,
tag minden hétfőn 6—8 irodájában (Báthory-n.
Krompaszky Miksa ker, elnök minden szerdán este
6—7, Fábián László dr. ker, alelnök minden pénteken
este 6—7, Varannai István dr. ker. alelnök minden
hétfőn este 6—7 órakor.
VII. kerület (Rákóczi-út 50.) De Sgardolli Cao-
sar ker. elnök, Szilágyi Jenő üv, alelnök minden-
nap d. o. 11—1 és esto 6—8 órakor.
VIII. kerület (Baross-u. 79) Usotty Béla dr. or-
szággyűl, képviselő 13-án, v. Tóth András dr. ország-
gyűl. képviselő 19. Gazdy Jenő törvhat. biz. tag
minden pénteken, Katona János törvhat. biz. tag
minden csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr. törvhat.
biz. tag minden hétfőn, Füredy Lajos 19-án, Sásg-
váry Sándor dr. jogi tanácsadó minden hétfőn, vala-
mennyien este 7—8 ó, Altorjay András dr, adóügyi
tanácsadó minden szerdán d. u. 4—6 ó. — Hétfőn este
háromnegyed 8 6. Mérei István előadása: „A devalvá-
ció és a pongő." — Pártnap minden hétfőn este három-
megyed 8 órakor.
PA kerület (B.-Jászberényi-u. 2.) Pőzel István dr.
országgyűl. képviselő 13-án este fél 8, v. Tóth András
dr. oörszággyűl. képviselő 15-én este fél 7, Dongó Or-
bán törvhat. biz. tag, kor .olnök minden — csütörtökön
7, Halter Károly törvhat. biz. tag irodájá-
(Füzér-u. 13.) minden d. 6. 11—1, Gáspár Béla,
ler Sándor és Reithauser Róbert ker. al-
elnökök mine kal este 6—8 ó. — Pártnap minden
kedden este 6 órakor.
XI. kerület (Bercsényi-u, 7.) Vályi Lajos dr. törv-
hat. biz. ‚tag minden hétfőn este 6—8, Szántay István
lWrvhat. biz. tag minden pénteken este 6—8, Somody
Pál központi kerületi titkár hivatalos órája — szombat
és vasárnap kivételével — mindennap d. u. 5—8 órakor.
— Pártnap csütörtökön este 6 órakor.
biz.
A törvenyhatösägi bizott-
ság tábornok tagja
Budapest vitézeiről
A főváros törvényhatósági bizottságában a Vi-
tézi Rendet újabban vitéz Bartha László nyug, tá.
bornok képviseli. Nem csak a vitézekkel és a világ-
háborúnak egyéb volt katonáival vonatkozásban
lévő kérdésekkel foglalkozik ezen a számára új
területen, hanem élénken érdeklődik mindennemű
közügyek iránt is, szorgalmasan résztvesz a köz-
gyűléseken és a NEP fővárosi szervezetének klub-
életében is és rokonszenves egyéniségével máris sok
barátot szerzett magának. Megkérdeztük a főváros-
sal kapcsolatos hivatásáról
vitéz Bartha László
tábornok, törvényhatósági bizottsági
tagot,
aki a Fövdrosi Hirlap munkatársának a következő-
kot mondta:
— Mint a Vitézi Rendnek képviselője a főváros
törvényhatósági bizottságában, állandó kapcsolatot
tartok a fővárosnak mindazokkal a szerveivel, ame-
lyek a vitézek, frontharcosok, hadviseltek, hadi-
rokkantak, hadiárvák és hadiözvegyek érdekeire be-
folyással vannak. Ebbeli ténykedéseimben a leg-
megértőbb és legelőzékenyebb fogadtatásra találtam.
Szendy Károly polgármester úr teljes mértékben
támogat és mindenben kimutatja jóindulatát a vit6
zekkel szemben, akik számára különben a törvény
is külön jóindulatot biztosít. A különösen érdemes
vitézeket, akik kenyérkeresetre vagy munkalehető-
ségre vannak utalva, a főváros vezetőivel karöltve
támogatjuk. ; )
— A szociális gondoskodáson kívül a vitézek
társadalmi és kultúrális életére, családjuk $oOrsára,
gyermekeik neveltetésére is gondunk van és ezen a
téren a vitézek társadalmi bizottsága vérexz nemes
és buzgó tevékenységet. Ennek a társadalmi bizott-
ságnak országos viszonylatban v. Barczy István, a
fővárosban pedig vitéz Horváth Gyula nyug. tábor-
nok a vezetője, aki az ő ismert agilitásával nem-
csak segítő kezet nyujt, hanem munkájába a derüs
kedélyt is beleviszi.
— Az az igyekezetünk, hogy a Vitézi Rend tag-
jait társadalmi életünkben is felemeljük és önbiza-
lommal töltsük meg. Amikor a magyar életnek ezt
az igen értékes rétegét juttatjuk szerephez, az
magyarság érdekének szolgálunk vele.
nyug.
--- Page 15 ---
1
1
:
ae
Budapest, 1937 januär 13,
Alapdijas kis-szakaszt javasol
a városrendezési bizottság
Meg keil szabacftani a hidak és pályaudvarok környékét
a hurokvágányoktól
A Harrer Ferenc dr. olnöklésével működő város-
fejlesztési különbizottság fennállása óta rendkívül
komoly munkát végez, Harrer Ferenc köztudomás
szerint egyik legnagyobb szakérfője a modern vá-
rosfejlesztésnek és éppen ezért az ő kezében a leg-
jobb helyen vannak azok a problémák, amelyek
életrehívása közvetlen közelről érinti a legkülönbö-
zőbb közigazgatási ágakat,
A városfejlesztési különbizottság elsőrendű szak-
értők bevonásával a legutóbbi hetekben terjedelmes
Javaslatot készített el, amely a modern nagyvárosi
közlekedés rendszerének alapvető kérdéseit vitatja
meg. A javaslat, amelyet
Harrer Ferenc dr.
törvényhatósági bizottsági tag
rövidegen a városfejlesztési bizottság tagjai elé ter-
jeszt, főként a periferiak a belső területek közötti
gyors összeköttetés problémáival foglalkozik.
Beavatott helyről
nyert értesülésünk szerint ebben a kérdésben a vá
rosfejles i szakértők azt hangoztatják, hogy
vid relációk alkalmazása károsan befolyásolná a
gyors közlekedés kialakulását, Kiindulópontjuk az,
hogy a város belterületén lóvő legjelentékenyebb for-
galmi gócpontokat, elsősorban tehát
a rő
a pályaudvarokat, továbbá a hídfők környé-
két meg kell szabadítani a hurokvägä-
nyoktól,
még akkor is, ha ez másként nem megy, mint a szó-
banforgó helyek előtt nagyobb terek létesítésével. A
nyugati pályaudvarnál és a déli pál
moly akadályok álla: ennek a te E
más megoldást nem is igen lehet találni, mint azt,
gy a pályaudvarok homlokzatát jelent
rább tolják. A keleti vaudvarnál már előnyösebb
a helyzet, mert itt a terjedelmes Baross-tér egy ré-
szének igénybevételével akadálytalanul meg lehetne
oldani a gyorsközlekedés kívánatos szempontjait,
fejlesztési különbizottság szakértői egyéb-
zni igyekeznek azokat a felfogásokat is,
a
A vár
ként tisz
Kalandos szakértői tervek
a vízdíjak magasiati zónájáról
A Hegyvidék erélyesen tiltakozik ellene
Az üzemi tarifák rendezése során a vízdíjak kér-
dése van napirend iközben a Vízművek veze-
tősége és az üzemi választmány, valamint külön az
üzempolitikai bizottság tárgyalja ezt a kérdést,
nyilvánosságra kerültek szakértői tervek, amelyek
egyike a vízdíjak kisebbmérvű, általános emelését
javasolja, egy másik pedig a Vízművek bevételét a
magasabban fekvő területekre [fokozatosan — emel-
kedő vízdíjak megállapításával akarja gyarapítani.
Erről a tervről, amely az érdekelt
meglehetős nyugtalanságot keltett, do a nem érde-
kelt, sík területeken sem talált rokonszenves fogad-
tatásra, megkérdeztük
Hencz Laios dr.
törvényhatósági bizottsági tagot,
a Vizművek üzemi választmányának h. elnökét,
aki úgy ebben a minőségében, de mint a kellemet.
lenül érdekelt Hegyvidéket képviselő törvényható-
sági bizottsági tag is behatóan foglalkozik a víz-
ellátás kérdésével. Kérdésünkre a Fővárosi Hirlap
munkatársának a következőket mondta:
— Nem kis meglepetéssel értesültem egyes szak-
értőknek arról a javaslatáról, amely a Vízművek
nagyobb jövedelmezőségét úgy akarja elérni, hogy
a vízdíjak a főváros egyes részein, nevezetesen 4
Hegyvidéken más alapelvek szerint állapíttassanak
meg, mint a főváros egyéb területein. Amíg az
egyik megoldási tervezet a Vizművek rentabilitását,
a vízdíjaknak néhány, — körülbelül 5 — filléres,
egyöntetű felemelésével akarja biztosítani, ez a má-
sik javaslat általában 2 filléres díjemelést tervez,
míg
a hegyvidéki lakosság számára, különböző
díjzónánként 24, 30, sőt 44 filléres vízdíjakat.
- Hogy a vízdíjak emelésével egyältaläban fog-
lalkoznunk kell, az a megelőző törvényhatósági bi-
zotságtól reánk maradt örökség, A beruházások szá-
mára, amelyet akkor a Vízművek keretében végez-
tek, elfelejtettek fedezetről gondoskodni és most ezt
meg kell fizetni. Ezzel a kényszerű körülménnyel
valamilyen formában számolni kell, azonban azt a
gondolatot, hogy a Vízműveket olyan üzemként ke-
zeljük, amelynek — a vízdíjak emelése árán is —
hasznot kell beszolgáltatni a városi háztartás pénz-
tárába, alapjában elutasítandónak tartom.
A víz olsőrendű közszükségleti cikk, amely
éppen úgy hozzátartozik az élet fentartásá-
hoz, mint a levegő.
Helyezkedhetünk olyan álláspontra, hogy aki nem
tudja a villanyáramot megfizetni, égessen petró-
leumot, vagy faggyúgyertyát, akinek drága a gáz,
főzzön szénnel, fával vagy akár tőzeggel, de a
vizet sem nélkülözni, sem a fogyasztását bizonyos
mértéken alul korlátozni nem lehet és nem szabad.
Ha pedig emelik az árát, akkor önként beáll a
korlátozás, amely nem csak az életnívót szállítja le,
SALGÓTARJÁNI HOSZENBANYA R. 7.
öany: ut, V., Sas-utoa szám
Sp fziclon? 1282-04 YET a
Cementgyár: LAbatlanban , évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak ı Láíbatianban 5.000 ,,
" Deroron ls E?
Téglagyárak ı Buds-Ufiak,
Köbánya,
Nyergesujfahn évi telj. kép. 00,000.000 árt.
Cserépgyár : Buada-Ujlak K.K. ;
8.000.000 árt.
városrészeken ;
ségügy rovására megy.
mondjak, a fertőző beteg-
tiszt ennek
hanem a legelemibb egés
Hiszen, hogy egyebet ne
ségek legelsörenü óvószere a
pedig legelső eszköze a víz.
— Ha mindezek ellenére még sem lehet kitérni
a vízdíjak emelése elől, akkor ez az emelés csakis
egységes lehet. Nem lehet a lakosságnak azt a
amelyek a kisszakasz-rendszer következtében elő
állottak. Valamennyi szakértő egybehangzóan áltu
pítja meg, hogy
a kisszakasz-rendszer javításra szorul, mert
Jjelen!egi formájában egyik fő okozója a
közúti közlekedés meglassúdásának,
ami egy világvárosban
Konkrét javaslatot is tesz
pedig azt, hogy
feltétlenül orvosolandó.
a szakértői javaslat, mér
a mostani hatfilléres kisszakaszokat
szüntessék be, viszont két kisszakasz-távolságnak
megfelelő útra 10 filléres sékelt vezessenek bt.
Ezzel mintegy alapdíjas rends: állana elő, viszon!
a harmadik, vagy további kissz akasz távolságot már
a jelenlegi hat/illéres tarifa mellett tehetné me U
az utas. :
A kisszakasz-kére
tekedéspolifikai
előterjesztést
irányban ter
lehetne a köz
hozni a periféria felé
illetve milyen módok
hogy a teherforgalmi
zavarja a közúri 5
Az eddigi
tesi különbizotts
szóbanforgó előte
alakult véler
sen túlmenően általános kös
szempontok rialkoztatták az
ként abban az
szert harmóniábu
gyorsforgalommal,
lennének alkalmasak arr
útvonalak közlekedése ne
közlekedés gyorsabb ütemét
irányuló
ások szerint a városfejlesk.
még januárban megvítatja a
jesztést, amelyet uzutän a ki
énnyel együtt üzempollitikai bízott
ság rendelkeésére bocsátanak, abból a célból, hogy
ez a szerv is hamarosan kifejthesse nézetét a székes
főváros közlekedésügyéről.
ét, amely a többinél magasabban fekvő terüle
ten lakik, drágább vízzel büntetni és nem lehet u
vízdíj emelésével a hegyes vidékeket elsorvasztani.
Mert ha lehetetlen terv: a vízdíjak zónájának
terve megvalósulna, nyomában
a főváros legszebb és legegészségesebb terű-
leteinek visszafejlődése következnék be.
És akkor bekövetkeznék ráadásul az az eset, hogy
a zónarendszerre alapított számítás is csődöt mon
dana. Hiszen ez a számítás a mai fogyasztást vesd
alapul, de abban az esetben, ha a vía a magasabban
fekvő területeken fokozatosabban drágább lenne, ®
fogyasztás éppen ezeken a területeken fokozatosan
csökkenne, Igy azntán ez a rendszer, amellett, hogy
egyes vidékek lakosságának súlyos ártalmára vál
nék és ezeket a vidékeket visszafejlesztené, a kíváni
pénzügyi célt sem érné el, mert — megszületésével
együtt mindjárt fel is borulna,
mmm se LL ng meet
Elindították Óbuda városrendezését:
versenytárgyalást hirdettek a kivezető főutra
Szaporodott az ülkarbantarläsi és aszfaltozäsi kerületek száma
Az óbudai városrendezési tervek kivitelének első
fejezete a kivezető főút építése, amely Óbuda ren-
dezése és az általános forgalmi érdek mellett az
autós idegenforgalmat jelentősen szolgálja. Erről
a nagyszabású építkezésről, valamint az új évvel
napirendre kerülő kerületi útjavítási munkákról
megkérdeztük
Király Kálmán
tanácsnokot,
az út- és csatornaépí ügyosztály vezetőjét, aki
a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő fel-
világosításokat adta:
— A II. ügyosztály mindent elkövet arra nézve,
hogy az óbudai kivezető főút munkálatai minél
előbb meginduljanak. Erre való tekintettel a polgár-
mester úr megbízásából
február 1-ére nyilvános versenytängyaläst
hírdetett az óbudai kivezető főút létesítendő
esatorna-munkälatainak biztosítására.
— A munkamegosztás elve és az építkezés gyors
lebonyolítása érdekében az úttestet négy szakaszra
osztotta és ennek megfelelően fogja a munkát vál-
lalatba adni. A várható kiadás 400.000 pengő.
— A csatornázás befejezése után kezdődik meg
az útépítés. Az erre vonatkozó kiírási műveletet
most dolgozza ki az ügyosztály.
— Most. az év elején esedékes a kerületi karban-
tartási útmunkák vállalatba adása.
A kerületi kisebb kövezési és karbantartási
munkákra
február 8-iki határidővel hirdet pályázatot az ügy-
osztály. A folyó évben a kerületi beosztás változik,
amennyiben
az új XIII. kerület önálló munkaterület lesz.
Az 1I—XI. és a XIII.. XIV. kerület egyenkint
átlag 40—40.000, összeesn 520.000 pengő értékű wväl-
lalkozói munkadijjal szerepél, olyan módon, hogy a
főváros bocsátja a kőanyagokat a vállalkozók ren-
delkezésére.
— A székesfőváros a versenytárgyalás kiírásá-
val egyidejűleg megállapítja azokat az egységár-
jegyzékeket, amelyek alapján a vállalkozók enged-
ménnyel vagy felárral benyujtjäk ajänlataikat.
Ezeknek az egységárjegyzékeknek — megállapítása
tájékoztató a székesfőváros felfogására nézve a
multban kialakult és a kialakítandó árak tekinte-
tében, mintán az ilyen egységárjegyzékek az elmult
évi Vversenytärgya eredmények, az általános
gazdasági helyzet és a munkavisznoyok latbavetésé
vel készülnek.
A munkálatok kiviteléhez szükséges
köanyagok:
trachit, mészkő, keramit,
e mintegy 700.000 pen-
közszállításnak — pályázati
zű bazalt,
kavics és homok beszerzi
gőt igényel. Ennek a
határideje február 23.
A kerületi kisebb aszfaltozási és aszfaltjavítási
munkálatok
kiadására nézve a kövezési munkálatokéhoz hasontó
elvek szerint jár el a főváros. Itt. a versenytárgya
lási határidő február 16.
.
Az óbudai kivezető főút építésének megkezdése,
amelyet most már a versenytárgyalás kiírása biz-
tosít, bizonyára nagy örömet kelt Óbuda polgársága
körében, aminek
Orova Zsigmond dr.
törvényhatósági bizottsági tag
a következőkben adott kifejezést a Fővárosi Hírlap
munkatársa előtt:
— Ennek a versenytärgyaläsnak rendkívüli je-
lentőséget tulajdonítunk Óbudán. A sok felmerült
panasz és kívánság, valamint a különböző igéretek
és tervek után végre
ez az első megfogható valóság, amely azt
mutatja, hogy Óbuda városrendezése csakugyan
megindult.
Magának az útnak a kiépítése is sokat jelent.
Hosszú vonalon meg fog indulni az építkezés, úgy
hogy néhány év mulva egészen új világ alakul itt
ki. De evvel nem áll meg a fejlödes, mert a kezdet
kétségtelenül ösztönző hatással lesz arranézve, hogy
a modern mag körül meginduljon a városrendezés
és építkezés minden irányban és a közlekedés is hp
hálózza a vidékeket, amelyek ma még mostoha $0r-
suk miatt panaszkodnak. Az új élet megindulásához
lökést ad a Lujza-malom területének átalakulása: a
tervezett. park és, a parcellákon meginduló építkezés.
Most már több bizalommal és türelemmel várjuk
a fejlődés új korszakára döntő jelentőségű óbudai
híd megvalósulását.
--- Page 16 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELÖFIZETESI AR:
FGlóVTe UN 12 pengö,
egész évre . . . . . . s , ,. 24 pongö.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Schuler Dezső alpolgármesterré választását meg-
erősítette a kormányzó. A kormányzó a belügy-
miniszter előterjesztésére Schuler Dezső dr. alpolgár-
mestert állásában megerősítette. A belügyminiszter-
hez hétfőn délután érkezett meg a kormányzói meg-
erősítésről szóló leírat, amelyet azonnal kézbesítet-
tek a pol ernek. Az alpolgármestert beiktato
közgyűlés valószínűleg január 20-án lesz. Az ünne-
pies aktus után szünetet tartanak, majd rendes
napirenddel folytatják a közgyűlést.
Barna Béla — főkapitányhelyettes. A Fővárosi
Hirlap-ban nemrégiben megírtuk, hogy szolgálati
idejének teljes kitöltése után nyugalombavonult
Barna Bela rendörfötanäcsos, aki a VI. kerületi
rendőrkapitányságnak volt közel két évtizeden át a
vezetője. Amilyen sajnálattal búcsúztak kollégái,
barátai, ismerősei és tisztelői Barna Bélától nyuga-
lombavonulása alkalmával, éppen olyan örömmel
és megelégedéssel vették most tudomásul, hogy
Barna Bélát igen magas kitüntetés érte. Ferenczy
Tibor rendőrfőpapitány kitüntetésre terjesztette fel
Barna Bélát a belügyminiszterhez és a felterjsztés
alapján most megkapta a főkapitányhelyettesi ci-
met, ami egyúttal azt is jelenti, hogy Barna Béla
méltóságos úr lett. Az új méltóságos úrnak, — úgy
érezzük, — első sorban a "Terézváros polgársága
gratulál, mert Barna Bela a VI. kerületet valóság-
gal szűkebb pátriájának tekintette és ennek meg-
felelöcn az általa betöltött vezető pozicióban szinte
családjának tekintete ezt a hatalmas és népes vá-
rosrészt. Szigorú volt, mint rendőr, de jóindulatú
és szeretetreméltó. mint ember. Kivétel nélkül, min-
denkinek rendelkezésére állt s nem volt az a kis-
ember, akinek ügyes-bajos dolgát szívesen el ne in-
tézte volna személyesen. Népszerű hez nagyban
hozzájárult nagy műveltsége, jó kedélye, derűs vi-
lágnézete és jóízű humora, amely a gyakran kényes
ügyek elintézésénél mindig nagyban megkönnyítette
a kibontakozást. Barna Bélára szeretettel gondol az
ő városrésze és annak minden polgára örömmel fo-
gadja most a magas kormányzói kitüntetését.
Márkus Miksa ünneplese. A Magyar Ujságírók
yesülete választmányi ülésén Tóth László dr. al-
elnök az újév alkalmából melegen üdvözölte Márkus
Miksa elnököt abból az alkalomból, hogy most
kezdi meg elnökségének huszonötötdik esztendejét.
„Märkus Miksa érdeme, — mondta — hogy emberi
és újságírói tehetségét, nagy tapasztalatait és böl-
esességét mindenkor az újságírói érdekek védelmére
felhasználva. el tudta érni, hogy az egyesület meg
tudott maradni a sajtószabadság szilárd talaján és
megőrizte nemes tradícióit" Arra kéri Márkus
Miksát, hogy a magyar újságírótársadalom szeretete,
tisztelete és bizalma közepett maradjon meg az
egyesület élén. Annakidején — méltó — keretekben
ünneplik majd meg Márkus Miksa negyedszázados
is a huszonöt esztendő küsző-
nti a Magyar Újságíró Egyesü-
leta érdemdús elnökét. Márkus Miksa elnök meg-
illetődött szavakkal mondott köszönetet az üdvöz-
Jésért és kijelentette, hogy tőle telhetően mindent
elkövet barátai és munkatársai, a magyar újságírók
jubileumát, de addi
bén szeretettel kö
érdekeinek védelmében. Azt kívánja, hogy a%
egyesület bizalmának — teljességében adhassa át
utódának az elnökséget, addis azonban umumnolyan
barátsággal, szeretettel és törhetetlen kitartással fog
küzdeni a saítószahadság és a mannar újsánírók
érdekeinek védelmében, mint huszonöt év előtt és a
huszonöt év alatt. Beszéde ntán meleg ovációban
részesítették a választmány tagjai Márkus Miksa
elnököt.
A hécsi polgármester gyásza. Schmitz Richard
bécsi polgármester édesanvia. Schmitz Karolina asz-
szonv 83 éves korában Bérsben meghalt, Szendu
Károly polgármester táviratilag fejezte ki részvétét
Schmitz polrármesternek.
Király Kálmán tanácsnok — az Tnarüigyi Tanács
szakosztályi elnöke. Az iparügyi minjezter az Orszá-
xos Inarürvi Tanács szakosztályi elnökei sorába,
ax építésügyi szakosztálv elnökévé Király Kálmán
tanácsnokot. tagjai sorába Dedie Kazinezu (Gábor
dr. műszaki főtanácsost és Plósz Pál kormányfőtaná-
Budapest közegész-
ségügyének fejlődése
és a továbbfejlesztés
legközelebbi tervei
A székesfőváros hatalmas arányú és nagysze-
rűen kiépített közegészségügyi szervezetébe nyuj-
tott érdekes bepillantást az az előadás, amelyet Sa-
lamon Géza dr. tanácsnok tartott a Lipótvárosi Pol-
gávi Kaszinóban előkelő, nagy közönség előtt. Rend-
kívüli érdeklődés kísérte ezt az előadást, amely tel-
jes mértékben rá is szolgált a nagy figyelemre.
Bessenyey Zenó dr.-ral, a Kaszinó elnökével élén
nagy számban jelentek meg a tagok, a vendégek so-
rában pedig Bence Gyula, Horváth Boldizsár,
Kluge Emil, Kollarits Bela, Schafranek Jä-
nos és Zalka Ödön egyetemi tanárok, Király Käl-
mán ta ok, Wolff Károly, a székesfővárosi kór-
házak központi igazgatója, Béry István és Kasper
Károly kórházigazgatók, Beliczay Imre, Garancsy
László, Rostagny Achilles főjegyzők, Szinte László
műszaki főtanácsos és még sokan mások.
Salamon G tanácsnok a főváros köz-
egészségügyének egész hatalmas területét felölelő
előadása során különösen kiemelte az új Eőtvös
Lóránd Rädium- és Röntgen-Intezet működését,
amely a felállítása óta eltelt rövid félév alatt is
igen szép eredmén hozott és mindenben be-
váltotta a hozzá fi 8
Rámutatott ezután az előadó a rádium-intézettel
kapcsolatban a jövő legsürgősebb feladataira, ame- |
lyek sorába
betegek további ellenőrzésének megszervezése.
Ismertette az előadás ezután a Tűdőbeteggondozó
intézet nagy költséggel fentartott hálózatának nagy-
szerű munkáját, amelynek eredményeképen a tbe, ha.
tartozik az utókezelésnek, illetve a
lálozási arányszám az utóbbi ével
csökkent. Rámutatott azonban arra, 987 a tüdögön-
dozó intézetnek ez a kiváló munkássága és a fővá-
ros áldozatossága csak a főváros területére korláto-
zot részleteredményeket hozhat és ezeket az eredmé-
nyeket is veszély fenyegeti minaddig, amíg a tüdő-
gondozás hálózata az ország egész területén teljesen
ki nem épül és amig a tüdőbetegek kórházi elhelye-
sésének lehetőségei, különösen a vidéken, meg nem
javulnak,
Rendkívül érdekesen ismertette az előadó a Szé-
kesfőváros Közegészségünyi és Bakteriológiai Int6ze-
tének nagyarányú fejlődését. Az Intézet, amely 1924-
ben még csak 29.310 vizsgálatot végzett, az elmúlt
évben — vizsgálatainak számával megközelítette a
100,000-et. Fnnek az intézetnek rendes vizsgálati
anyagán kívül feladata az ís, hogy felettes hatósága
részére szakvéleményeket dolgozzon ki. Ezenfelül
figyelemmel kíséri és ellenőrzi az Intézet a köz-
egészségügy terén felmerülő gyakorlati kérdéseket,
haladást, : újítást jelentő problémákat és ezen a
tóren maga is tevékenyen közreműködik.
Nagy figyelemmel hallgatta a közönség az elő-
adás további során a főváros idegbeteggondozó és
tanácsadó állomásainak működéséről szóló úsmer-
tetést és a beszámolást arról a törekvésről, hogy wz
ideg- és elmebetegsögekro hajlamos egyének lehető-
leg szabadon, zárt intézeteken kívül saját család-
juk körében gondoztassanak és kezeltessenek.
Az ötvenperces előadás végén Salamon Géza
dr. előadót a közönség hosszantartó, meleg óváció-
ban részesítette.
csost, az Elektromosművek — vezérigazgatóját ki-
nevezte.
Mindenki ebédje az Almássy-téren. Egy hónap |
óta minden délben megélénkül az Almássy-tér. Fel
vonulnak fazekakkal, köcsögökkel azok a szegények,
akiket nem hí terített asztalhoz a déli harangszó.
Terített asztal ugyan nincs a téren, de mint a
messzire szétterjengő illatok mutatják, ízes, meleg
ebéd minden nap van a zord idők beálltától tavaszig.
Wolf Jenő, a Nova R. T. elnöke és Magyar Miklós
törvényhatós: bizottsági tag gondoskodnak a sze-
gények ől, minden támogatás nélkül, saját
fentartott ebedeltetesi akciöjukkal,
amelyröl a el lehet mondani, hogy mindenki
ebédje. Nem kérdezik a jelentkezőt, soda, hova
tartozik, honnan jött: elég annyi, hogy éhes, ennél
több igazolás nem kell ahhoz, hogy ebédet kapjon.
Öt-hatszáz vendége van naponta a szabadtéri élke-
zőnek és akármilyen hosszú a sor, mindenkinek jut
ebéd. Egyetlen kötelező szabály, hogy edényt kell
hozni, de ha valaki ezt az egyetlen szabályt áthágja,
az 86 megy el éhesen, mert kölcsön adják neki az
edényt. A menü ízes, mert szeretettel és gonddal
zítik az ebédet és a húsból, kolbászból sem az
alját vásárolják be. Étlap nincsen, de a gyakorlot-
tabb vendégek már a szag után tájékozódnak és
különösen örömmel fogadják, ha a népszerű gulyás-
ágyú gyomrából kerül elő az ebéd.
Művészi síremléket kapnak a főváros
halottai. A székesfőváros vezetősége Liber
alpolgármester halála után elhatározta, az el-
hunyt emlékét művészi síremlékkel meg.
Értesülésünk szerint, a polgármester a közeljövőben
olyanirányú — előterjesztéssel kíván fordulni az
autonómiához, hogy egyúttal történjék gondoskodás
a székesfőváros többi nagy halottjának sírjáról is.
Elsősorban arra gondolnak, hogy a Kerepesi-üti
temetőben nyugvó hajdani polgármesterek és fő-
polgármesterek többé-kevésbbé elhanyagolt földi
nyugvóhelyét tatarozzák, ezenkívül pedig azokra a
sírokra, amelyeken az esztendők hosszú sora óta
nem áll síremlék, emlékoszlopot helyezzenek. A fő-
város ezzel a javaslattal igyekszik szolgálni a nehéz
helyzetben lévő képzőművészek szerényebb mértékű
támogatását.
Nem szabad szaporítani a taxik számát. ke-
veskedelemügyi er rendelkezése -alar a
polgármester kistaxi rosok ismételten elöterjesz-
tett kérelmére a közeljövőben olyan irányban kíván
intézkedni, hogy a géperejű bérkocsik iparengedé-
lyeinek számát további rendelkezésig szaporítani
lehet. Ezzel a határozottal a polgármester
nagy
Endre
nem
védeni igyekszik a bérautófuvarozással foglalkozó
kistaxisokat, akik köztudomás szerint igen nehéz
anyagi viszonyok között élnek.
"Tavasszal folytatják a Szent Läszlö-ter rende.
zését. A törvényhatósági bizottságban elhangzott és
özgyűlés által elfogadott indítvány alapján
márciusban megkezdik a VI. kerületi Szent László-
tér nagyobbarányú kertészeti rendezését. A. székes-
fővárosi kertészet az ins6gmunkäsok alkalmazásával
már elvégeztette a szükséges planírozás tekintélyes
részét, a beállott téli időjárás folyamán azonban
ezek a munkák abbamaradtak és most már csak
tavasszal fogják azokat folytatni.
! Január 14 és 17-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Vályi Lajos előadása a községpolitikáról. Aw
Országos Közgazda "Testület tudományos előadás-
sorozatában január 13-án, szerdán este nyolc óra-
kor, a VIII, Reviczky-utca 8. szám alatti előadó-
teremben „A községpolitika korszerű feladatai Ma-
gyarországon" címmel Vályi Lajos dr., törvény-
ha tó gi biz ttsági tag, a Magyar Községpolitikai
Társaság ügyvezető elnöke tart előadást. Az elő-
ASt hozzászólások követik. "Vendégeket szívesen
átnak.
Magyar ízlés a nepmüveszetben, Január 15-én
a vit. József Ferenc dr. kir. herceg elnöklete
ajatt álló Magyar Iparművészeti Társulat előadó-
ülésén ifj. Fáy Aladár festőművész-tanár ,A ma-
gyar íz a népművészetben" címmel előadást tart,
Az előadás az Iparművészeti Múzeum I. emelet 50;
számú termében délután 5 órakor kezdődik.
, . A zuglói rendőrkapitányság avató ünnepe. Az
újonnan szervezett XIV. kerületi rendőrkapitány-
ság vezetőségét társasvacsora keretében meleg ün-
neplésben részesítették a kerület társadalmi egyesü-
letei és polgársága, Az ünneplésen résztvettek a
Zuglói Horthy Miklós Kertváros Egyesület, a Zuglói
Polgári Kör, a Zuglói Kereskedők és Iparosok Köre,
Pestújhely község tisztikara a képviselőtagokkal és
a kerületi polgárság számos tagja. A belügyminisz-
térium rendészeti ügyosztálya részéről Petőh Sándor
dr. rendőrtanácsos jelent meg, Az ünnepi vacsorán
résztvett Schmaderer Oszkár kerületi előljáró veze-
tésével az előljáróság tisztikara és Szentiványi dr.
főtanácsossal élén az új rendőrkapitányság tiszti
személyzete, továbbá Bényi Károly dr. és Kertész
Elemér, a kerület törvényhatósági bizottsági tagjai.
Usetty Bóla dr. és v. Tóth András dr. országgyűlési
ké; elők üdvözölték az új kapitányság vezetőjét
és tisztviselőit, akiknek nevében Szentiványi rend-
őrtanácsos mondott köszönetet.
NEP-bál Kőbányán. A farsangi szez6n kiemel-
kedő eseménye volt Kőbányán a NEP X. kerületi
körének bálja, amely Kőbánya egész előkelő társa-
dalmának részvételével, fényes siker mellett zajlott
le a pártkör kinbhelyiségeiben, A hálon megjelen-
tek: Usetty Béla dr., Pőzel István dr., vitéz Tótk
András dr. országgyűlési képviselők, Halter Ká-
roly, Dongó Orbán, Bényi Károly dr., Hencz Lajos
dr., vitéz nemes Juhász Jenő dr. törvényhatósági
bizottsági tagok, Wachler Róbert postafőfelügyelő,
Szieberth Imre kormánytanácsos, Reithauser Róbert
a kőbányai Iparoskör elnöke, a kerületi elüljáróság
képviseletében számos tisztviselő és az iparosság ve-
zető egyéniségei. Kőbánya elit társadalma zeufoläsig
megtöltötte a kinbhelyiség összes termeit és kitünő
hangulatban a reggeli órákig maradt együtt. A bál
érdekében sikerrel fáradoztak: Király Dezső köz-
ponti kerületi titkár, Helfenberger Ferenc vigalmi
bizottsági elnök és Csapody István háznagy, A bäl-
ban a kövtkező hölgyek vettek részt:
Aeszonyok: Dongó Orbánné, Halter Béláné, Vik-
tor Jánosné, Szieberth Tmréné. Király — Dezsőné, Má-
tyássy Antalné, Andreänszky Medárdné, (Csapody — Ist-
vánné, dr. Berger Pálné, Szabó Antalné, Balogh Fo
rencné, Pillärez Antalné, Kránitz Árpádné, Szilágyi Já-
nosné, dr. Marselck Zoltánné. Doknpil Lajosné, Fekete
Antalné, Paczolay Istvánné, Hafinal Mórné, Mezey Ist-
vánné, Goldschmied Jenőné, Malonyay Józsefné, Strobl
Győzőné. Bori Gáborné, Fritz Károlyné, Bálint Ká-
rolyné, Török Gyuláné, Szirt Miklósné, Paskesz György-
né, Kiss Mátyásné. Kókay — Józsefné, "Tóth — Józsefné,
Mettes Flóriánné, Boromissza — Ferenené, Ceaba Mik-
lósné, Szigethy Gyuláné. — Leányok: Zesdényi Mar.
git és Kató, Tóth Berta, Kunos Erzsike, Kiss Margit,
Török Tea, Szilágyi Margit, Visontay Panla, Hajnal
Manci, Orosz Margit, Helfonberger Teréz, Bálint Trönke,
Hemző Manyi, Fehér Gizella, Kránitz Elvira, Dokunpit
Erzsi és Ilona, Fekete Idus, Paczolay Margit, Strobl
Sári, Ördög Irénke, Farkas Magda, Gere Marit, Syath-
máry Frzeike, Kókay Marika, Kemeneei Gizi, Fliegi
Éva, Baranyay Ilonka, Rále Tins, Csaba Kató, Gásnár
Tue, Pók Jolán, Link Klára, Fekete Sarolta. Szabó Te
Tóz, Lanm Mária, Balogh Trén. Pillärez Kató, Steller
Mária, Tmkács Anna. Ocskay Gizella, Viktor Csicsi, Oma
Manci, Rády Mária, Kedves Annie.
--- Page 17 ---
Budapest, 1937 január 13.
LŐVAROS [deAP
GrzDAsdci ERTESITÖ
Érdekes indítvány a szociális
segítés reformjáról
A munkanélküliek helyzetének iavítása a
kiskereskedelem és kisipar támogatásával
A Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezeté-
ben, ahol nemrégen tartották meg a közszállitási
ankétet, amelynek legfőb célja a kisipar támogatása
volt, legközelebb nagyszabásu tervezet kerül megvi-
tatásra a J:isipar és kiskereskedelem érdekében.
tervezetet imdítvány formájában vitéz Hajnócz;
dr. törvényhatósági bizottsági tag készül a közgyű-
léshez benyujtani, előbb azonban, megvitatás cé
ból, pártja elé terjeszti. Az indítvá. célfudatos
lelmi és iparpolitikát kíván, összekapcsolva
tis intézkedések reformjával, ami a legköze-
Tebbi költségvetésben olyan módon jutna kifejezésre,
hogy azok a milliók, amelyeket ma a főváros ezo-
clälis segítésre fordít, az iparon és kereskedelmen
Keresztül jusson a munkanélküliekhez. Az indítvány-
ról megkérdeztük
vitéz Hajnóczy Béla dr.
törvényhatósági bizettsági tagot,
aki a következő nyilatkozatot tette:
— A főváros költségvetésében a kereskedelem és
ápar támogatása mindössze 300.000 pengővel szerepel,
azonban benne foglaltatik a fedezet nélküli kisipari
68 kiskereskedelmi hitelakció kereteinek felemelésére
pótlólag felvett 55.000 pengő is. Ha ezzel szembeállít-
juk az inségesek részére felvett 79 millió pengőt,
akkor meg kell állapítani, hogy itt feltétlenül elvi
kérdések állanak egymással szemben.
— "Teljesen tudatában vagyok annak, hogy az
inségesek megsegítése mennyire fontos és szükséges,
csak a módszerek megváltoztatását szeretném látni,
A költségvetés tárgyalása alkalmával megszavaztam
a fedezetnélküli kisipari és kiskereskedelmi hitelakoió
felemelésére az 55.000 pengőt, de sokkal szívesebben
szavaztam volna meg inkább 5 millió pengőt, mert
MLM A NÁLT AZ a NÉ
a megsegítésnek nem az adomány a helyes módja,
hanem }
a kisipar és kiskereskedelem olyan mérvű
és irányú megsegítése, amely a vállalatokon
keresztül a munkanélküli munkásság helyze-
tének javítását eredményezné.
— A 12 millió pengő, amelyet a fi
mor enyhítésére fordít, nem ezt a célt szol
12 millió pengő úgy folyik el, hogy gazdasági éle-
tünk ezt észre sem VI , Tegyük azonban fel, hogy
ezt a 12 millió pengőt az ipar és kereskedelem kapná
meg, mint amely összeg a közgazdasági tanok sze-
rint ötször megfordulva teszi meg pályáját és ez
azt jelenti, mintha 60 milliót viltünk volna a gaz-
dasági életbe. De tegyük fel. hogy a 12 millió el-
veszne, mint ahogy úgy is elvész a nyomorgókon
való segítésben, mégis azt eredményezné, hogy java-
kat kapnának, adóalanyok létesülnének és általában
egészen biztos, hogy éppen az ipar és kereskedelem
volna az, amely a munkátlan tömegeket, a kenyér és
foglalkozásnélküli munkäskezeket újból munkába
állítaná,
— Ez a vezérlő motívuma indítványomnak,
amelyben arra fogom kérni a polgármester urat, has-
son oda, hogy
az ipari és kereskedelmi szakbizottság Ko-
moly ipari és kereskedelmi politikát kezde-
ményezhessen, még Pedig úgy, hogy ezzel
párhuzamosan a főváros egész szociális se-
gítő programja megreformáltassék,
— Indítványom lényegét, bízom benne, szívesen
fogadja pártom, amelynek kebelében óhajtom a kon-
krét részleteket megvitatmi:
SPESEN;
7 lé. 7) S P
A Műmpingác műgőtt inzoluencia mát a hitelezőkre
A Fővárosi Hírlap-ban az áruhá
val kapcsolatban évekkel ezelőtt e
rá arra a mindennél nagyobb veszedelemre, amely
tűzvész esetén érheti a vásárló közönséget. Amikor
hat-nyolc esztendővel ezelőtt egyes áruházak terjesz-
kedni kezdtek és nem áruház céljaira épült helyisá-
geiket faláttörésekkel, emeletráépítésekkel és a leg-
különbözőbb toldozgatásokkal, foltozgatásokkal ki-
bővítették, rámutattunk azokra a szörnyű lehetősé-
gekre, amelyek tűz esetén adódhatnak az ilyen zsú-
folásig tömött helyiségekben. Ugyanekkor azonban
akciót is indítottunk, hogy hatósági szakértők vizs-
gálják felül az áruházakat tűzrendészeti szempontból
és ők állapítsák meg, hogy áruházak építésüknél,
a felhalmozott áruk mineműségénél és elhelyez6s6-
nél, végül tűzoltóberendezésüknél fogva százszázaló-
kosan megfelelnek-e a biztonsági követelményeknek.
Örömmel és megelégedéssel jelenthetjük, hogy
a Fővárosi Hirlap akciójának, mint minden
esetében a közért folytatott harcainknak,
most is sikere van, amennyiben a kerületi
előljáróságok, mint elsőfokú tűzrendészeti ha-
tóságok az idén már programjukba vették
az áruházak tűzrendészeti ellenőrzését is.
Tudvalevően ilyenkor, év elején, szokták az elől-
járóságok összeállítani erre vonatkozó terveiket,
amelyekben elsősorban az ipartelepek és általában
a tűzveszélyes üzemek vizsgálatai szerepeltek. Nem
tudjuk ebben a pillanatban, hogy a hatósági vizs-
gálatok milyen megállapításokra vezetnek, minden-
esetre azonban
ak problémái-
ek mutattunk
emlékeztetünk a Párisi Áruház 30 év előtti
borzalmas tüzkatasztröfäjära,
amely — azt hisszük — elég megrázó memento arra;
hogy a hatóságok mindent elkövessenek: nehogy
valaha az életben megismétlődhessék ilyen tömeg-
katasztrófa, Mi a magunk - részéről még hozza-
tehetjük azt a közismert tapasztalatot, amelyet ép
a legutóbbi nagy ünnepek alkalmából is szerezhetett
!
a közönségnek az a rész
amely áruházakban szo-
kott vásárolni. Köztudomás
ú, hogy most is
a karácsonyi ünnepek alkalmából egyes áru-
házaknál rendőri karhatalmat kellett igény-
be venni az óriási emberforgalom szabályo-
zására,
Mindenki tapasztalhatta, hogy a zsufolt áruházak-
ból milyen lassúsággal és mekkora nehézségek köze-
pette szivároghatott csak kifelé a tömeg. Elképzelni
is borzalmas, hogy ez a forgalom mennyivel inkább
megdermed, ha pánik, fejvesztettség vesz erőt az
embereken. A hatósági tűzvizsgálatoknak tehát, amit
örömmel üdvözlünk, nyilván tekintettel kell
arra a problémára is, hogy a mai budapesti
nagy áruházak mennyiben alkalmasak a hirtelen
kiürítésre és van-e annyi tágas, könnyen elérhető,
tűzbiztos istmentesen használható vészi ratuk,
amennyi baj esetén is elegendő a bennlevők eltä-
volítására.
*
Az áruházi kérdéssel foglalkozó cikkeinkben sok
mindenféle fonákságra mutattunk rá és nem egyszer
ismertettük zak egyes dömping-árainak kal-
kulációs re zek a kalkulációk elég gyak
Tán bántók és az általános kereskedelmi érdekekbe
ütkö még akkor ha egyébként nem lépik át
a törvényes lehetőségek határait, De, különösen a
multban, előfordult néhány felháborító eset, amikor
18
az olcsó áraknak semmi egyéb magyaráza-
zak
hatalmas készleteket,
kiárnsították, majd amikor már nem
tovább folytatni a kétes kimenetelű
zerűen kimondták a fizetéskép-
telenséget
tuk nem volt, mint az, hogy egyes áruh
hitelbe összevásároltak
olcsón
lehetett
113
játél
és kényszeregyességet kértek maguk ellen. Ez ter-
mészetesen a legelítélendőbb fajtája az áruházi
spekulációnak, mert hiszen itt a tisztességtelen ver-
senyen túlmenőn még a hi özönséges meg-
364
BibiCiv.
ii xx. 1
| kdrositäsdröl is szó van. Mindezeknek a megállapí
tásainknak az ad aktualitást, hogy
| ép a napokban lett inzolvens 180.000 pengő-
vel Bodó György, a Baross-téri Árucsarnok
tulajdonosa,
Bodó György, aki maga is kiskereskedő volt, mind
inkább áttért az áruházi jelle;
alapította a Baros
| kell talán, hogy e
| egyesség a leg
| kereskedői k
hogy az a
val reggelt:
megélhetésért, pontosan fizeti az őt az áruházaknál
sokkal súlyosabban érintő adót, hitelezőinek pedig
annál kevésbé maradhat hosszabb ideig adósa, mert
hiszen azon nyomban megáll az egész üzeme, — ez
a kiskereskedő természetszerűen nem versenyézhet
azzal az áruházzal, amely 180.000 pengőre egyszerűen
bejelenti az inzolvenciát,
gű árusításra és meg
-téri AÁrucsarnokot. Mondani sem
a legújabb áruházi kényszer.
yobb felháborodást váltotta ki kis
en, mert his: csak természetes,
i aládtagjai bevonás
EEE DE
Szendy Károly polgármestert választják meg
a Községi Takarék elnökévé, A Községi Takarék-
pénztár elnöki állása Buzáth János ny. alpolgár-
mester elhalálozásával megüresedett, Az intézet
február havában tartandó közgyűlésén Szendy
Károly polgármestert választják meg elnökké. Az
elnöki tisztet régi gyakorlat szerint, amelyhez
most a X gi Takarékpénztár visszatér, a fő-
város mindenkori polgármestere töltötte be és
Buzáth jános annakidején k Sipőcz Jenő polgár-
mester határozott felkérésére vállalta az elnök-
séget.
Bornemisza Géza mondja a serlegbeszédet a
Baross Szövetség vigadói bankettjén. A — Baross
Szövetség impozáns keretek között rendezi meg
évi rendes közgyűlését. A XVIII. Baross-közgyűlés,
amely a kere: y ipar és kereskedelem hatalmas
seregszemléjé. igér
nek
a Szövetség Bástya-utcai sz6kh: hó
11-én és február hó 12 a gazdasá meg-
vitatására kongresszust hívnak egybe. Az ünnepi
záróülés február hó 14-én lesz a pesti Vigadóban.
Ezen megjelennek a kormány tagjai, a politikai es
gazdasági, valamint a társadalmi élet vezető egyén
ségei. A záróülés után 2000 terítékes estebéd lesz,
ugyancsak a Vigadób. A Rausch Aladär-serleg-
beszédet Bornemisza Géza ipari és kereskedelmi mi-
niszter mondja.
A bankok 1937. évi TÉBE-kvótája. A TÉBE most
állapította meg a pénzintézetek 1937. évi költség- és
bankári kvótáit. Az egyes bankok részesedése a kö-
vetkezőképpen alakul: Kereskedelmi Bank 21.10 szá-
zalék, Hitelbank 17.95, Pesti Hazai Takarék 9.97,
Angol-Magyar Bank 8.716, Leszamitolöbank — 8.07,
Olaszbank 7.47, Magyar Altalanos Takarek 6,05,
Moktar 4.72, Hazaibank 3.56, Belvarosi Takarek 2.13,
Földhitelintezet 2.72, Credit Anslallt—Wiener Bank-
verein , Hermes 1.63, Ingatlanbank 1, Jelzalog-
hitelbank 0.50, Magyar-Cschiparbank 0.62, Központi
Váltóüzlet, Magyar Altalanos Bank, Magyar Taka-
rekpenztarak — Központi — Jelzalogbankja 0.22—0.22,
Nemzeti Takarék 0.28, Merkur 0.11 százalék.
Bérpalotát vett a Textilegyesület Nyugdíjpénz-
tára. A napokban adta el hengerutcai ázát a
Magyar Textilgyarosok Országos Egyesületének
Nyugdíjvénztára, amely most ötemeletes berpalotät
wásarolt az Uj-Lipótváros legelőkelőbb részében, a
Gyöngy-utcában. A nyugdíjpénztár 263.000 pengő vé-
telárat fizetett a bérpalotaert
Központi székházat vásárol, vagy épít a
MATEOSz. Hosszabb ideje tervezi már a MATEOSz,
hogy irodáit, budapesti kirendeltségét és az elhez
kapcsolódó egyéb szerveket egy épületben esoporto-
sitja. Ez a terv most a megvalósítás stádiumába
jutott, amennyiben a MATEOSz vagy vásárlás út-
ján szerzi meg az erre alkalmas épületet, vagy pe-
dig megépíti azt. Ez az utóbbi megoldás annál in-
kább lehetséges, mert a központi székházban az
irodákon k a budapesti tagok teherautóparkjá-
nak elhely ől is gondoskodni kívánnak. A szék-
házépítési terv mindenesetre a MATEOSz újabb fej-
lődését bizonyítja.
Kik szállítanak textiliákat a fővárosnak. A fö-
városi textilversenytárgyalások ügyében a napok-
ban történt döntés. Az altisztek nyári ruházatának
anyagát, 58.000 métert teljes egészében a Goldbergér-
konszern kapta meg 1.78 pengős egységáron. Gold-
bergerék ajánlata volt a lego: sóbb. Jelentékeny
megbízást kapott köper ására a Magyar Pa-
mutipar Rt., míg az anyagok másik részét a Buda-
kalászi Textil Rt. szállítja.
Krausz—Moskovits — Egyesült — Ipartelepek Rt.
XIX.ik rendes közgyűlését Moskovits Miklós dr. elnök-
vezérigazgató elnök alatt decen ber alán tar:
eg, mely az 19 i ro P 6— (mult é
meg, mely a tat té
nel szemben)
a részvények É
meg.
alékos k
február hó 1-étől
Bank főpénztáráná
vén aságnál
ami
nak felel
1 Pe
sza I
ömvölgy-u
Felikan
CARBÓNPAPIR.
VEZERKERVISELET, 27.15
Stalla Lajos Budapest, V
Vilmos csaszar-ut 42.
--- Page 18 ---
A. kereskedelemügyi miniszter elé került a Fer-
dinänd-hid átépítésének vitája. A Fővárosi Hirlap
részletesen ismertette azt a vitát, amely a főváros
& a MÁV igazgatósága között indult meg a kocsi-
forgalom lebonyolítására alkalmatlanná vált és a
tegutóbbi napokban a kocsiközlekedés elől elzárt
Ferdinánd-híd építése körül. Mintán a MÁV igazga-
fósága elzárkózott a híd javítási költségeinek vise.
Tése elől, holott mogállapítást nyert, hogy ez a kö-
g, mint az Osztrák Vaspályatársaság jog-
a MÁV-ot terheli, a s: főváros sürgős
felterjesztéssel fordult , a kereskedelemügyi minisz-
lerhez és a té al ása kapcsán kérte, hogy
a város belterüle szempontjából
fontos Ferdinänd-hid s
kozó rendelkezések megté utasítsa a MÁV-ot.
Ezideig nincsen ug döntés a kérdésben, elöre-
látható azonban, hogy a minisztérium mielőbb meg-
hozza a kesfővár nézve kedvező határozatát.
Tizenöt ajánlat a Horthy Miklós-hid budai fel-
järöjänak csatornázási és útburkolási munkáira. A
Küzmunkatanács a mult év novemberében, január 4-i
határidővel gyalást hirdetett a Horthy
Miklös-hid 1ak kiépítéséhez szükse-
ges csatorná si és az ezekkel kapcso-
fatos munk ására. A versenytárgya-
lásra a következő £ ánlat érkezett be: Neu
mann Ferenc 270.9 ;h, Wohl Grosz
211.883.60, Hacker Emil „160,50, — Sze Albert
Heljenstein Károl és társa 279.2
erenc 279.891.50, Szóllőssy Elemér és
1.641, Just Kornél 287.542. Fábián, Somo.
György 288.138, Magyar Gazdasági és Kisvas
289.207.50, Borbély F. és Oberlinder Endre 294.682.50,
Danubia Műszaki Vállalat 297.978.83, Schüffer Károly
308.338.35. MURT Magyar Utepitö Rt. 308.415, Csen
jánlati
összeggel.
gery és Pallay 309.144.50 pengő a
Az ajánlatok fölött, amelyek általában reálisaknak
fekinthetők, valószínűleg móg januárban döntenek.
Beérkezeii ajániaiok
A Dráva-utcai kőtéri irodaépület lebontása és újbóli
megépítesi munkáira —pályáztuk: Erdélyi Jenő 10.45,
Tamássy Emil 12.056, Gál Tibor 12.117, Halász Horváth
fstván 12.451, ifj. Hajós Józser 1 4, Torouy Epitorpari
12.746, Tóth József 12.535, l1lia Fer 12. Sasvári ván-
dor 12.945, Kiss Józsei István 12.969, Belinszky Ján
12991, Vértesi Andor 13.172, Urbán Konrád 13.251, PE
Ignác 13.268, Szlávi de 13. Szalay
Tonkay Kálmán 13.663, Deutseh Hermann 13.758, S
Elemér 13.993, Fülöp Ferenc 14.082, Fratricsevics Ernő
(4.287, Plötzl Józeef 14.361, Mai Imre 14,4%, Soproni
Ferenc 14.736, Blusk6 Pal Ödön 14 Domonkos istván
11.991, vitéz Kapuváry Gusztáv 14.996, Vándor Ferenc
16.493, Juhász "István Pál 17.433, Bogyó János 6949 pen-
gSvel,
A BSzKRt sészéro szükséges 2000 drb kisszakasz
jelzőtábla szállítására pályáztak: X) Fémlemezipar
Ét, Beer Sándor, Brenner Elek (Gy králik István
(Kispest), Schiffer Berán István, Szarka Ferenc
ákospalota), Buds Zománcárugyár Rt., Páncél Zol
tán és Pick Ede.
A főváros egyenruházott alkalmazottai részére szük
ges nyári ruhaanyagok szállítására pályáztak
Kiss Kndre és Mahunka Ferenc
és Jutaipar Rt. 151.618,
131.146, Frendiger Mózes 5834, Budakalászi
Textilmű Klinger Henrik Rt. 24 Goldberger
Textilművek és Keresk. Rt. 111.892, Trunkhahn posztö-
nyár 17.906, Rohonczi Storer Viktor 148.030, Linum
aussig 21.0 Kispesti Textilgyár Rt. 125.280, Grab-féle
textilipar rt. 700, Mechanikai szövőgyár rt. 134,835
pengővel.
A BSzKRt ezükséges 2000 kg $07--os, hazai
syártm y és 1200 kg angol (banca) ón
szállít. pályáztak: Ankerművek, Nemzetközi Fém- és
Rt., Polgár Henrik, Kornfeld Vilmos, Weiss
Metallochemia.
ocsimosó szivacs és 1009 drb ujjnedvesítő szt.
arvasbör szállítására pályáz-
Gábor, Vi Testvérek,
sok Mezőgazdasági
Vaskeresk.
M. Adolf,
1008 drb ki:
vacs és 700 drb kocsimosó s
Testvérek,
Yellow,
Rózsa Tmre,
Holics
„Heros‘ Tpa
ber Béla.
épület
F
tak: Molnár
Lenz Fereno,
Szövetkezet
A Bél
1jánlatot adtak
34 319. Custodis
pengővel.
Dersenyfargyalasi
megbizasok
megbizäst kapott Schopper
munkälra
biän Lajos
ereno 59.600
alapozási
830, Ft
Horganylemez szállítására
J. G. 8850 pengőé
zállításra Salgó Miksa kapott megbízást
t
a zállítást kapott az iskolák részére Falgó Imre
1490 pengőért.
Tlazto galt szerek szállítására megbízást kapta
240 pengő
nes Vince Titán Vegyipari Művek
Tisztítórongyszállítást kapott a — Tisztítórongy
Textilhulladék kft. 19 400 pengőért.
zinyomda részére szükséges fűzőgép szállítását
ó kapta 2940 pengőért.
16.627 és
zállítást kaptak a Hazai Papírgyár
Neményi Testvérek 3780 pengőért.
Gyanta és marókáli szállításra kapott megbízást
Práger Sándor 6507 pengőér .
Bakancsszállítást kapt Rudalies Tgnác 1789, Nagy
Péter 1739. Suskó János 1 özv. Gara Menyhértné 1739
68 Ozomp6 Imre 1739 pengőér
A Gázműveknél gázmérőórák szállítására megbízást
pt Magyar Gázizzófény 61 Mérő- és Számláló-
ékek Gyára 61.990, Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár
‚885 pengőért.
A Gnbncsi-úti szükséglakástelep B) épületének pala-
dedőmunkált "Tomschay József kapta 10.007 pengőért.
Bádogosmunkát kaptak ugyanott az A) épületre: Kardos
Lipöt 4791. a C) épületre: Guba András 4959 és n B) 6pü-
letre Kartaly László 79569 pengőért.
A_ Bihari-üti ikséglakásoknál palafedőmunkát ka-
vott özv. Bukovári Jenőné 5891 pengőért. Bádorosmunkát
kapott ugyanitt: Horváth József 4082 pengőért.
FPadlóburkolómunkát kapott a Rudausfürdőnél Sós La-
ios 4790 pengőért.
"Toronyóraszerelési
tamplomnál: Óragyár,
ért.
FA
munkát
Rozgonyi
kapott a — Béke-téri
és Révai cég 3620 pen
Uj versenyiárgyalási
kiírások
A kerületi kövezetjavítási munkákra pälyäzni leh
február 9-én d. e. 10 óráig az út- és FE ke égy!
osztályon. N
A kerületi aszfaltjavítási mun
február 16-án d. e. 10 óráig ‚az út-
osztályon,
pályázni lehet
és csatornaépítési ügy-
Az útépítésekhez szükséges kőanyag szállítására pá-
lyázni lehet február 23-án d. c. 10 óráig az út- és csa-
s. yon.
emek részére szükséges ecset-, kefe-
lehet január 22-én
osztályon.
ezetéki és csatorná-
január 29-én d. e.
10 óráig a magasépítésiit sztályon.
A hivatalok, üzemek részére szükséges gyüökérkefe,
cirokseprö, tollas- és nádporló, kókuszlábtörlő szállítására
pályázni lehet január 26-án d. e. 10 óráig a városgazda-
sági ügyosztályon.
A BSzKRt részére szükséges
szállítására pályázni lehet
(Akäcfa-utea 15. IV, em,
29.709 drb anyáscsavar
anuár 19-én d. e. 9 óráig
gyanott 3992 kg külön-
pályázni lehet január 19-én
IV. em. 425.)
EEE EEE SEE
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
1]
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u. 18.
DOMOKYJÓZSEF
FF asztalosmunkák gyára
Budapest, XIV., Várna-utca 5-7
FF Telefon; 2-961-09 Es
II. 7/a. Tel.: 1-171-55.
Tiszíítórongy és
TexiilHulNladek Kff.
Budapesti, XID., Francia-úl 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben!
EGLIS JÁNOS
HAIDEKKER SÁNDORR.T.
SODRONYMŰ , KELETIM9 LERAKATA
Budapest, VIII., Fiumei-út 3, Telefon: 1—415—94.
Telefon: 9-961-75
ScHhüjfer Dezső
e ácsmester [II
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kärpät-u. 5.
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegviz-fütes, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kálmán u. 25. 4 155467 ÍV
WiHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
TELEFON: 2-969-08,
XIV., Columbus-utca 33.
HÚNFALVI PÁL
ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS
VÁGÓHID-UTCA 28. — TELEFON: 14—41—50
Tára szállítás,
1X.,
Vállat épűlet- és bútor-
asztalosmunkát
KRASZNER GYÖRGY
tementárugyára és Burkolási Vállalata
Gyár és építőanyag telep:
X., Kerepesi-út 73
Telefon : 1-á62-68
Várost iroda:
Hernád-utca 8
Telefon: 1-361-88
KECSE NAGY SÁNDOR
VI,
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
ES TETŐFEDŐMESTER Si
Budapest, I., Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-50.
|
!
1
ii
Budapest, 1937 januär 13.
vas MÉRNÖK (is6
egi nn Várt IE
AN V., Visegrádi-u, 67.
Telefon: 3—924—68.
mÁZOLÓ
—— FENYEZÖ szo054FESTŐ 02
KÜLÖNLEGES KIVITEL
REISS R.-ut és SÁRITZ A.
Budapest, V., Vadász-utra 6. Telefon: 1-125-93.
A
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, TI. Halász-utca 1. "Telefon: 1—558—04.
MÓCZÁR GÁBOR
egészsésügyi berendezést | ező
és kivitelező mérnöki iroda, más
Budapest, VIII., Magdolna-u. 4. Telefon: 1-425-47
e
p L MAGYARORSZÁG ARANYKOBZORUB
HEGEDÜKÉSZITŐ MESTERR
BUDAPEST, VI., LISZT FERENC-TER 10. SZ.
A Zeneművészeti Főiskola mellett. e Tel.: 1-110-03.
Bzámtalan kittntetés, elismerő oklevelek és díjak. Guintiiszta burok.
Régi mesterhegedüt a legmagasabb áron veszek és beeserélek.
Javítás bármilyen hangszeren, fuvós és vonóshangszeren szak-
szerüen és mérsékekt áron
BORBÉLY FERENC és OBERLÄHDER EHDRE
eki. mérnűkök, építőmesterek és építési vállalkozók
Vállal magas és mélyépítést
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 49. Telefon: 1-208-48
DOTÁK IMRE
műszaki és gépkereskedelmi vállalat
TRANSMISSIÓK : Tengelyek, golyóscsapágyak, gyűrőzkenésü esap-
ágyak, falígyámok, függögyämok, görgős szíjfeszítük stk,
Faszíjtárcsák — , Integritás" hajtó-
szijak. — Üzemszükségleti cikkek.
BUDAPEST, VI., JÓKAI-U. 16. TELEFON: 1-141-40.
KISS JENŐ
OKLEVELES MÉRNÖK, ÉPITÉSI VÁLLALKOZÓ
BUDAPEST, V., ZOLTÁN-UTCA 10,
TELEFONSZÁM: 1—149—35
Fülöp Dezső
építőmesífer
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11.
TELEFON: 7
szám,
355— 84,
KÖSZENBÄNYA
’Ss TEGLAGYÄR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3.
ÚIZ
iszgmontedtásói válas „LION BRAND“ WER
EISNER GYULA (556
LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ŐRHAGY-UTC 4. 82.
laboratoriuma
Budapest, VI., Andrásey-út 87. "Telefon: 1—285—24.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaácugyás Rt.
--- Page 19 ---
Elöfizetes! ár:
SGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . , . , 12 PENGŐ
BGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes IBUSz-pavillonokban
Idegenjorgafmi
remények
Ahány jelentés és |
ről elénk kerül, ahán
a statisztika számainak világ
látni, mindig sok vigasztaló
mentum akad. Bizonyos azonban 8 7 : ezék kö-
zött a remönytkeltö je t van egy
pont, amely soha meg nem inog, amely mind de-
rüs fénnyel mutat előre. pedig Budap ide-
genforgalma és vele talán már |
|
|
ámoló a főváros ügyei
endőt kutatjuk És
ünk elörn !
ykeltő mo
a — közeljövőben, egész idegenfor
galma is. Mi nem azt mondjuk, hogy "őzen n téren
járunk, de tény a hog;
már a csúcspont felé mit |
valaha hóbortos álomnak néztek eg; zZ ma |
valóság, hovato igen — jelentős ereset
mára, Már |
már nemcsak |
be ny , anyagi hasznot is |
z idegenforgalomt Az élvezetr
nyörűségre, gyógyulásra vágyó világ
Budapest TOS
król
lettünk. Nem szégyen, hogy áruba
Normafa,
bástya szép kilátás
at megbocsüljük, hogy a
a építjük, mert ebből
zok. vesznek be, valamennyien
valamennyiünknek — életstandardját
vagy a Hal
hogy a loká.
megjavitjuk,
Éppen ezért nem elég a hivatalos szerveknek
foglalkozai az idegenforgalom kérdésével, de kívü-
tük elsősorban a tőkéseknek, a gazdasági életnek
kell arra törekednie, hogy az idegent vonzó ké-
nyelmi, szórakoztató és gyógyító üzemek l6tesül-
jenek minél nagyobb számmal. Ha pedig már egy
ilyen nagy szálloda, egy ilyen nagy szórakoztató,
vagy ha kell, betegápoló üzemmé lett Budapest,
akkor nem szabad elmulasztanunk, hogy az év
elején mérlegeljük az esztendőt és számoljunk ide-
genforgalmnnk legközelebbi reményeivel. — Teljes
megelégedéssel állapítjuk meg, hogy idegenfor-
galmi szerveink ezen a téren is becsülettel elvég.
zik munkájukat, különös alkalmakat szerveznek
a régiek mellé, hogy az idegenn. inél több okot
adjanak arra, hogy Budapestri n.
Az 1938. esztendő, tehát a jövő év minden való
színűség szerint kulmináló pontja lesz a magyar
idegenforgalomnak, hiszen ez István király eszten
deje lesz, amelyen Budapesten tartják meg a világ
katolikusainak enecharisztikus kongresszusát. Van-
nak, akik félmillió vendégről is beszélnek, tehát az
1937. évnek a legelsősorban az encharisztikus kon-
gresszus évét kell előkészítenie. Emellett azonban
emnek az esztendőnek, az ideinek is megvanak a
maga feladatai, Európának ugyanis 1937-ben nagy
idegenforgalmi esztendeje lesz, Elsősorban az angol
koronázás, amely három hónapig tart, szívja ma-
gához az egész világ látványosságra vágyó népét.
Azután meg a péárisi vi állítás lesz a világfor-
galom nagy attrakciója. Mi nagyon jól tudjuk,
hogy ez a két óriási esemény tőlünk is vesz el ven-
déget, de meggyőződésünk, hogy többet ad, többet
hoz, mint amennyit elvesz. A kelet útja Budapesten
át kell, hogy vezessen Londonba is, Párisba is, az
amerikai és más világrészbeli dúsgazdag embere.
ket pedig előre úgy kell megkörnyékezni, hogy ne
feledkezzenek meg Budapestről, Európa egyik leg-
szebb városáról, Aki Newyorkból eljött Londonba,
vagy Párisba, annak már igazán csak macskangräs,
hogy megnézze a drága, a szépséges Budapestet,
amelyről a koronázásig, vagy a párisi világkiállí-
tásig minden istenáldott nap azt kell hallania, hogy
bűnt követ el, ha nem látogatja meg a magyar
fővárost.
Bár az 1937. esztendő idegenforgalmi attrakciói
London és Páris lesznek, a magyar idegenforga-
lomnak nem szabad megijednie, mert óriási lehe.
tőségek nyílnak ezen az úton is számára. Ebben
a biztos tudatban kell tehát szervezkedni és fej-
leszteni mindazt, amire a nagypénzű, a szórakozni
vágyó, a gyönyörűségeket kercső külföldi jogosan
számít abban a városban, amelyet látogatásával és
könnyű kézzel költött pénzével megtisztel.
Ezeknek az idegeneknek Budapestre való veze-
tése azonban nem lehet az egyszerű és magunk-
csinálta reklám az eszköze, ezekhez komoly, jól
bevált szervezetekre van szükség, Ha valaha, az
idén, a londoni koronázás és a Pärisi vilägkiälli-
tás esztendejében van szükségünk arra, hogy azok
a nemzetközi idegenforgalmi vállalatok, amelyek
óriási erkölcsi és anyagi hatalommal rendelkeznek
FELELŐS SZERKESZTŐI
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség ós kiadóhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 49.224
RE TUNER EZ SER
—
Öszinte nyilatkozat
a jobbkeresetű társadalmi
rétegek szűkkeblűségéről
| A főváros közönsége egyre nagyobb érdeklődést
tanusít a szociális ügyek iránt — Schuler Dezső
alpolgármester a bajbajutottak megsegítéséről
Mint ismeretes, a főváros törvényhatósági bi-
zottsága a tradicionálisan ünnepi formák közt ja-
nuár 27-én iktatja be á Sehuler Dezső dr.
alpolgármestert. Eddig tovább vezeti
a szociálpolitikai és konysági ügyosztályt,
amelynek legfőbb irányítása természetesen alpol-
gármesteri működése során is hivatali /eludata les;
Most a téli hónapokban a legfontosabb kérdé-
sek közé tartozik a szociális problémák folyama-
tos megoldása és valóban: a főváros adminisztrá
ciójának egyik sarkalatos feladata úgy irányítani
a bajbajutottak megsegítésít, hogy zökkenő nélkül
ússzű meg a jóváros egész tarsadalma a legnehezebb
hónapokat. Mondani sem kell talán, hogy az insé-
gesek megsegítése mellett az érdeklődés homlok-
terében áll a szociális és idegenforgalmi szempont-
ból egyaránt fontos koldúskérdés rende amely
éppen most, ezkben a napokban állja ki a tűzpró-
bát. A Fővárosi Hirlap munkatársa éppen ezért
elsősorban eziránt érdeklődött, mire
Schuler Dezső dr.
alpolgármester
a koldusproblémáról, de általában a szociálpoliti-
kai működési körben folyamatban levő ügyekről a
következő nyilatkozatban tájékoztatta a Fővárosi
Hirlap olvasóközönségét:
A kolduskérdés
— Egyes sajtóor zánumokban hírek jelen-
tek meg arról, hogy a székesfőváros remény-
ségei a koldus-rendelet kihatásait illetően nem
váltak valóra. Kötelességszerűen rá kell mu-
tatnom arra, hogy bár fennállanak bizonyos
nehézségek az adománygyüjtési akciónál, ezek
korántsem tekinthetők olyanoknak, amelyek
terveinket keresztülhúznák. Amikor a belügy-
minisztériumi rendelkezésnek a székesfőváros
területén való végrehajthatóságáról folytat-
tunk megbeszéléseket, már akkor számoltunk
azzal az eshetőséggel, hogy a közönség nem
fog rövid idő alatt megbarátkozni a jótékony-
kodást egészen új alapokra fektető rendszer-
rel. Tisztában voltunk tehát azzal is, hogy
a koldusok ellátására szükséges mint-
egy két és félmillió pengő évi össze-
get csak abban az esetben lehet hiány.
talanul biztosítani, ha valamennyi te-
hetős, illetőleg kereső polgár átlag-
jövedelmének 0.5—1 százalékát áldozza
erre a célra.
Az ügyosztály és a kerületi elöljárók a szé-
kesfőváros lakosságának mintegy 19 százalé-
kát kérték fel adakozásra és a felszólítások
alapján eddig körülbelül 1,200.000 pengőre lehet
számítani az adományokból. A fele meglenne
tehát annak az összegnek már eddig is, amire
a hivatalos előirányzat int szükségünk lesz
és én abban a meggyőződésben élek, hogy ezek
az eredmények a legközelebbi hónapok alatt
fokozódni fognak. Az eddigi adományozók, ke-
| vés kivételtől eltekintve, egészen — minimál
összeget ajánlottak fel az alamizsna-megvál-
tásra és
különösen a nagyobb keresetű tärsa-
dalmi rétegek azok, amelyeknél szűk-
keblűséget tapasztalunk.
N A kerületi elöliärök újes:
újabb — fel ólítások at intéztek
közönséghez és az akció rendelkezése
szellemi szükségmunki : is megkezdtéi
gatásaikat a magánlakásokban, abból a célból,
hogy az írásos kérelmet szóbeli meggyőzéssel
is alátámasszák. Már az első hét bebizonyí-
totta, hogy ez az újabb tevékenység, amelynél
gondosan ügyelünk arra, hogy prepotenciával
semmiféle tekintetben sem vádolhassanak meg
bennünket, eredményes, mert igen
ban futottak be az újabb megajär az
| egyes elöljáróságokhoz és ezzel tetemesen gya-
rapították azokat az ö. szegeket, amelyek ed-
dig a munkanélküli inségesek ellátásra ren-
delkezésre állanak.
- Az elmult hónapokban a székesfőváros
és a katolikus karitász a munkaképtelen el-
látatlanok közül
négyezer egyénről tudott megfelelően
gondoskodni és ez a létszám csupa
olyan emberből került ki, akik a mult-
ban koldulásból tartották fenn magu-
kat és családtagjaikat.
I— A dolgok ilyetén állásánál legalább is
korainak kell tehát minősíteni minden olyan
véleményt, amely arról szól, hogy a munka-
képtelen szegények új segélyezé rendszere
esődöt mondott volna. Erről szó sincs, legfel-
jebb arról lehet beszélni, hogy nem történik
nagy gyorsasággal a gyakorlati megvalósulás,
de mint fentebb is mondottam, erre jóelőre el
voltunk készülve.
| Kislakäsok
j — A székesfőváros egyébként teljes erővel
folytatja a szegény neposztälyok érdekében
bevezetett szociálpolitikai akcióit. Már huza-
mosabb idő óta foglalkozunk a családvédelem
szempontjából különösen nagy fontosságú kis-
| lakásépítő akció újbóli életrehívásával. A Pol-
| gärmester ür eltökelt ándéka ugyanis az,
hogy már a koratavz hónapokban előter-
jesztéssel fordul a t rvényhatósághoz és azt
a hogy necsak a h talanok el-
a 2
helyezésére szolgáló szükséglakások számát
gyarapítsuk, hanem
és amelyekben például az amerikai ember jogo.
san vakon bízik, szintén akcióba lépjenek a ma-
gyar idegenforgalom érdekében. Ezeknek a tärsa-
ságoknak nincs szük: reklámra, ezekről min-
denki, aki valaha a külföldet járta, tudja, hogy
éppen olyan szükséges tényezői az idegenforgalom-
nak, mint maga a vasút, vagy a hajó, vagy A
repülőgép, amelyeknek ma "már ők legalább olyan
irányítói mint maguk knek a közlekedési esz-
DEE
DR Tan
közöknek az igazgatóságai. Ezeknek a társaságok-
nak kell kézenfogni az idegent és Budapestre ve-
zetni, hogy miután kicsodálkozta magát London-
ban, miután megismerkedett a pärisi kiállítás b&
mulnivalóival, eljöjjön egy kicsit üdülni, szóra-
kozni Budapestre, amelyről ezek a társa aságok majd
meg fogják magyarázni, hogy erre a célra a ma-
gyar fővárosnál alkalmasabb hely nines a föld.
kerekségén.
--- Page 20 ---
módot lakbértörlesztéses ala-
rolható esaládiházak épi.
soképes miunkástársada.
it otthonhoz való jutáshoz.
nyujtsunk
von megvá
tésével a ke
lomnak a sa
Ebben az ügyben a polgármester úr is, az
ügyosztály akrefereusel is beható elő
mányok ı műszaki
lyok k vonalaiban
kult már az a rendszer, amelynek
tása révén a tikusabban
ilisabban lehet 1 végles
lálni.
tházak
Szerete
Az 1937. év folyamán is folytatni kívan-
juk a szeretetházak és a gyermekuttionok bő-
Z nyuló tevékenységür ok
gondozásánál fokozoitaba mértékben szeret.
nők igénybe venni a családi gordozásos rend-
szert, mert 1. } olesébb, mint a
tör
nagy int nagyon sok
esetben is az elngyott hatósági
gondozd zoruló emberek száma Ó
ban ält az a ancin nyilvánul 1
a szereletotthon- *, hogy az edd
magylétszámú inté helyett [/aslétszámú
szeretetotthonok 1
az aggastyánd
tékben keresz
otthonokban
n seiümiese
a legrigorözusabb hatósági felügyelet
zésével.
étesüljönekx, illetve, hogy
aál minél nagyobb mer-
ilvikető legyen a magán-
aló elhelyezés.
sem történhetik meg
mellö-
Az árvák
b
— A gyermekot:ho
énél az eddiginti is fo "sabb mertékben
jtjuk hig yarsoriati irányú
nevelés alapelveit. Meglehetősen sok vád hang-
zott el az utóbbi évez folyaman amiatt, hogy
árvaházakban elhelye növendék
a túloniul na at követet ?2 szé-
őváros közönségétől, holott esetleg kisebb
anyagi eszközök i: bevételével ıs el lehete
érni ugyanazokat a célokat. Ezen a téren való-
szinűleg történnek bizoryos újítások, amelyek
az intézetek ügyvitelének racionalizálá
yvitel
sában fognak kiecsúesosodni
és emellett arra iranyulnak majd, hogy az
árvaházakban helyet kapó fiúkat és leányokat
az eddiginél intenzívebb mértékben kénesítsük
elő a mindennani élet gyakorlati pály:
Hálával keil megemlékeznem a székes-
főváros tulajdonában lévő ermekotthonokkal
kapcsolatban a Főmélt gú Asszonyról, ak
áldozatos jósá ú, meleg §: vével ‚iyazi patró-
stvan Tdes, amelyek nn MAT Mate:
kony támogatására ne számítbatnának.
— Általában örömr alom . azt,
hogy a székesfőváros k ének mind szé-
tesebb 7 ei válnak szociális gondolkodásúvá.
A köz ály e téren mindig előljárt, most
azonban 17 r mutatkoznak bizonyos jelek arra,
gy a többi társadalmi osztály is fokozott ér-
általában a szociális ügyek iránt, Nagy-
kben járul ehhez az a körülmény, hogy
ző jótékony egyesületek, a hitfeleke-
>tlen_ alkalmat sem mu-
ssanak, hogy a
kívül meg nem
gek is vannak, amelye
e sem marad jelentő.
tt.
csi köteles
€ ıkorläsa se
ségben amazok mi
alpolgármester
nyilatkozata az említett ne-
ellenére is megnyugtató, mert hiszen azt
tja, hogy a főváros polgárságában m g van
akaratú belátás a szociális támo fontossá-
ról, ilymódon tehát ez a polgá ág Önerejevel
igyekszik áthidalni azokat a kadékokat, amelyekre
nyilatk ban Schuler Dezső alpolgármester mu-
tülott rá. Erre a belátásra figyelmezteti Szendy Ká-
roly polgármester is a közönséget, amelyhez a sajtó
útján azzal a kéréssel fordul, hogy a hatós
gítő akciót ki-ki anyagi erejének megfelelően támo-
a kerületi előljáró által küldött megajánlási
itkozatot minél előbb juttassa vissza, a s gény.
meghbizottukat pedig fogadja úgy, mini akik a
lIgárság nyugalmának érdekében járnak el.
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
SALE EEE ETF EN
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
Ajánzistok díjmentesen
KEDVEK BELA
épület-, mü-, és vasszeri ezeti lakatos
Budapest, !., Hieronymi-út 23. Tel.: 1-557-27.
ATP
ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
kiválóságával V EZ BT sz——
NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Első Magyar asztalospácgyár
tagatooessa Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-298-11.
, védve
ődést és megértést tanusít a szegénygondo- |
Sokban elösegili
az iskoitáziatlási az új landíj-
szabályzai
Kedvezmények g jó elömeneıe1ü tanulóknak
A
k
v főváros közoktalä nétözetes ese- , készültünk. Az eredeti terv az volt, hogy a töpol-
ménye készül, Legközelebb a törvényhatósági yizott- . kivételes hatáskörében intézkedjen a sza-
ság elé kerül uz új tandijsz: it, S — a ne- bályzat életbeléptetésére nézve. azonban a múlt
h6% viszonyokkal számolv: Nnyítéseket ! év lolyuman olyan formában történt meg,
hoz a szülők számára. A közokt zyi ügyosztály | hogy a főpolgármester esak az elmúlt tanévre já-
teljesen elkészítette az új tandíj ályzatot ész: N rult 1 Jőbb ís érvényes tandíjszabályzat
bizonyára megoldódik ez a k fenntartásához.
»k hat
15 ot
meglehetősen vállozat
-ben
tűr hogy a ű
ánságoknak megfelelő küli
bál
ügyosz
inböző
konnyit 1
A kultuszminiszter
ta a város tőségét, hogy olyan tan-
zatot alkosson, amely elveiben megfelel
iskolák tar á A kíván-
megfelelő szab ült, a pol-
4 ster bemutatta a k, amely
hozzájárult, hogy egy életbe. A
polgármester a folk 7 évre
életbe is léptette a en után
un
javitottak n-
vel
, a főpol
melyet
valamit és érvényét
meghosszabhítottá tóbb, a
nester léptette életbe a
zóta ismét átdolgozott a köz-
az
gyosztäly. I készült el az oktatá:
ügyi és szociális szempontból minden kívánr
megfelelő új tandíjszab
tát most már a főváros
tenni és ismét a törvényható:
Ebben a nagyfontosságú közoktatásügyi
felvilágosiításért
Felkay Ferenc dr.
tanäcsnokhoz,
a közol gyi ügyosztály vezetőjéhez fordultunk.
aki a Fóvárosi Hirlap munkatársának a következő-
ket mondta:
— A tandijszabälyzattal még a múlt évben el-
gi bizottság elé
kérdé:
ben
|
! olyan
Az új tandíjszabílyzat lényeges könnyítéseket
tartalniaz a múlttal szemben.
Az futonómia illetékes olnck álláspontja az
volt, hogy iparkodju 16 kedvezményeket
statuálni és lehetőlc t érvényesi-
ényhatóság
melyekhez azonban
járult hozzá. —
megfelelően
teni a 1, mely
még az 1931. évben lefektete
az akkori kulluszkormány
Az autonómia e kívánság
újból átdolgoztuk a tandíjszabi
an megoldást talalni, amely egyfelől
lehetővé iparkodik tenni a szegénysorsú tanu-
lóknak legalább négy középiskola elvégzését,
a jó előmenetelű (s szorgalmas tanulóknak
pedig tanulmányuknak a magasabb iskoläk-
ban való folytatását
módon. Őket tandíjkedvezményben és
tanes k használatában részesíti. A
hadígyámolt gyermekek egészen különleges elbírá-
lásban részesülnek.
Általános elvként
szabályzaton az, hogy a
tása a
hogy
ingyenes
vonul végig az új tandíj-
tandíjkedvezmények nyuj
kiváló tanulmányi előmeneteltől és a
ráutaltságtól
yzat ezenkívül arról is,
gyszerűbbé, az ellen-
függ. Gondoskodik a szabó
tandijkezelés minél
bályzatot legközelebb letárgyalja
bizottság, majd a pénzügyi bi-
zottság és úgy kerül a közgyűlés elé.
lá
Építkezési konjunktúra,
amelynél a városlejlesztésen és hézedórmen-
tességem
kívül nagy szerepe van a hiperkom-
lorínak és az anyagdrágulásnak
Az építészek irodáiban már folynak türgyalä-
sok és tervezgetések a tél végével meginduló épít-
kezési — szezónr: z építési kedv meglehetősen
nagy, de egyelőre ik az elméleti tervezgetése
nél tart, aminck az az oka, hogy a házadómentes
ségről szóló rendelet kiadása még mindig kési Az
érvényben lévő rendelet esak lius hó 31-én
de az új építkezéseket már az új rendelet érdekemmé
és ezért nagyon fontos volna, hogy minél előbb
napvilágot 17
Az elterj szerint az új rendelet
lesz általános jellegű, hanem egészen a vi
tés irányvonalaihoz fog al;
kötést tartalmaz az építk
lag, úgy, hogy a házadómente
nem
osfejdesz
ak meg.
megkapni. Értesülésünk
rendeletben a modern kispolgári és munkdslakdsos
bérházak építésének gondolata, amelyet legelőszö
a Fővárosi Hírlap-ban vetett fel Katona János tör.
gi bizottsági tag, aki később, a költség
fog a
tárgyalása alkalmával ebben az ügyben in-
dítványt is nyujtott be. Utalva arra, hogy az új
bérházak építésénél a luxus, sőt gyakran a túlhaj
tott luxus érvényesül, amikor modern és higiénikus
kispolgári- és munkáslakásokban hiány van,
kérte a főváros vezetőséi , hogy különleges k
vezmények biztosításával olyan lakásoknak építését
mozdítsa elő, amelyeknek bére a szerényebb polgdr
ság és a munkásság kéresetével aránybun all. A
kért inézkedés nem is maradt el, mert, tudomásunk
szerint, Szendy Károly polgármester és Bossenyen
no, a Közmunkatanács elnöke közberzúrtak a
zügyminiszternél abban az irányban, hogy az új
házadómentességi rendelet — figyelemmel — legyen
ezekre az építkezésekre. A rendeletet megelőző hí-
rek szerint ez meg is történt.
*
Hogy a modern, de azért normúlis igényeket ki
elégítő építkezésekkel szemben milyen arányokat
öltött a közgyűlésen is emlegetett luxusépítkezés.
arra már szinte kuriozumként ható példákat látunk
a legújabban épült házakban. A luxuslakás diwa!
lett, amellyel a társaságbeli hölgyek éppen úgy
parádéznak, mint az ezüstrókával, vagy a riviérai
üdüléssel. A beépített fürdőkád, amely néhány €&v
előtt még csak mint különlegesség szerepelt, ma
már említésre sem érdemes, amikor beépített fog-
kefetartó, törülközö-melegitö, melegített peremü
fürdőkád tartozik egy jól nevelt fürdöszobähoz,
amelyet a tejüveg-plafon fölött elrejtett Neon-fény
világít meg, úgy hogy a fürdőszobát tetszés szerint
árnyék nélküli vagy plain air-fürdőszobának lehet
nevezni. Végigtombol cz a luxus az ősszes helyisó-
1
] geken, nem feledkezve meg a W. C.-ről sem, amely
| akkor modern, ha néma, ha nincs többé felső tar-
tány, hanem gombnyomásra járó szívó-rendszer
végzi el azt, amit eddig a víz vidáman csörgedezvo
| esinält,
Látványos és rejtett csodái vannak ma már az
| összkomfortnak, amelynek rekordteljesítményét mu-
; tatják a Lipótvárosban a tél folyamán tető alá ke-
rült bérházak. Ezekben az egy szoba-konyhás foga-
lom alatt a követk elyiségeket kell érteni: 1
szoba, hálófülke, konyha, előszoba, hall, ruhatár
fülke, esel&dszoba, k fürdőszoba, W. C. a
fürdőszobíból, W. C. őszobából, balkon és
porolóbalkon, mindehhez melegvíz, levegő-hűtőkészü-
lék, jégszekrényhűtő, szemétledobó eső és központi
antenna. -
A házbérek arányban állanak a luxussal és ha
nincs elég jövedelem, meg kell koplalni a házbért.
És sok helyen megkoplaljék, mert beépített fogkefo-
tartó és poroló-balkon nélkül jobb társaságban nem
lehet meg ani.
*
A luxus-építkezéseknek, do általában az 6pitke-
zési kedvnek konjunktúráját erősen ki akarja hasz-
nálni az építőanyag kereskedelem. Mint megírtuk,
a tégla- és épületfa-árakat már lényegesen felemel-
ték és most ehez járul az egészségügyi berendezési
cikkeknek, különösen az ólomnak, de mindenek-
felett a réznek, továbbá a kátránylemeznek meg-
drágítása. Egyedül a fedélanyagok maradtak ki a
drágulásból, hír szerint azért, mert az érdekelt vál
lalatok nem tudtak ezen a téren a versenyben egy
novezöro jutni.
Mint értesülünk, a kartelek ős építőanyag-
érdekeltségek — árdrágító politikája a képviselőház
legközelebbi interpellációs napján szóba kerül. A
törvényhatósági bizottság egyik képviselő-tagja fog
védelmet kérni a kormánytól az áremelés ellen, ne-
hogy ez a bíztató építkezési konjunktúrát megbé-
nitsa,
Alspítva: 1884.
Toloton: 1-394-87.
pületüveges
GLATZ ANDRÁS
Budapest, VIII., Baross-utos 66—488 az.
CZUCZOR LÁSZLÓ
ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST
Török-urca 4
Osiot: Német-atos 58.
Telefonszám: 1—574—1
--- Page 21 ---
—00
——
Budapest. 1937 január 20.
ELVETETTE
a vízdíjak zönarendszere!
az üzempolitikai bizottság
ZSITVAY TIBOR nyilatkozata szerint
a bizottság az egységes tarifa mellett döntött
A hegyvidék iiltakozó memoranduma a polgármester előtti
Mint minden tarifaemelést, a vízdíjaknak ter-
vezett emelését sem fogadja rokonszenvvel a kö
vélemény, bár különösebb nyugtalanság ezen a té-
ren nem tapasztalható. Annál nagyobb békétlenség
nyilvánul meg azonban a vízdíjak emelési tervének
zóna-változata ellen, amely, annak fejében, hogy 1
tarifaemelést általában valamivel csökkentse, a ma
gasabban fekvő vidékek számára fokozatosan emel
kedő díjzónákat állapít meg.
Miután a vízdíjak kérdésével legutóbb az üzem
politikai bizottság is foglalkozott a vízzónák ter-
véről, megkérdeztük
Zsitvay Tihor dr.-t
az üzempolitikai bizottság elnökét,
Hirlap munkatársának ebben az
etkező nagyérdekű kijelentést tette:
üzempolitikai bizottság letárgyalta
— Az
a vízdíjak kérdését és a túlnyomó többség el-
vetette azt a tervet, hogy emelkedő tarifa álla-
pittassek meg.
A bizottsäg az egységes vízdíjak
mel-
lett foglalt állást, kimondva, hogy a
beépült és lakott területeken nem ki-
ván a vízdíjak közötti megkülönbözte-
tést tenni.
— Megállapította a bizottság, hogy az emel-
kedő tarifa gondolata csupán egyetlen formá
han érdemel figyelmet. Olyan külső területe-
ken, amelyeken még nincs telenülés és
ahol a városfejlesztés érdeke a telepü-
lést nem is vánja meg, szóba jöhet-
nek az ezységesnél magasabb vízdíjak,
amelyek ebben az esetben a városfejlesztés
érdekét szolgálnák. De kizárólag ebben az
egyelen esetben lehet terület és terület között
megkülönböztetést tenni és emelkedő vízdíja-
kat megállapítani.
— A vízdíjak kérdését általános, mérsékel-
ten emelkedő tarifával lehet megoldani. Az
üzempolitikai bizottság részéről elégségesnek
tartott emelés
nem éri el azt a mértéket, amelyről
most általában beszélnek.
Zsitvay Tibor dr,-nak, az üzempolitikai bizottság
állásfoglalását illető határozott — kijelentése bizo-
nyára nagy megnyugvást kelt ott, ahol a zóna-
rendszer miatt aggódnak, Az üzempolitikai bizott-
ság elvetette a gondolatot. A lakott területeken
nem akar különbséget tenni a vízdíjak tekintetében
és amikor, — 6ppen Zsitvay Tibor indítványára, —
helyesnek tartja, hogy a legszélső perifériákra való
terjeszkedést emelkedő vizdijakkal is gátolja a fő-
város, a városfejlődést szolgálja és a [fővárost
mentesíteni a kiadások alól, amelyekkel a
k felé való túlhajtott áramlás jár, amikor
a lehetetlen távolságokban építkező lakosságot köz
művekkel kell ellátni.
A zőnatarifa őt egysésára
Az emelkedő vízdíjakról szóló tervben a fővá-
ros területe öt magassági zónacsoportra van osztva,
amelyeknek vízmedencéi körülbelül azonos magas-
ságban fekszenek, Ezek a zónák a következők:
I. Az István-mi , Aa kőbányai, a Gellérthegyi
medencékhez tartozó, valamint a nyomóvezetékekre
közvetlenül kapcsolt pesti és budai síkvidékek zónája,
amelyben a felemelt egységár köbméterenként 21 fillér.
IT. A X., Öhegyi toronyhoz tartozó kőbányai rész,
a felső Józsefhegyi, két medencére kapcsolt részek:
Szemlőhegy, Rézmál, Mátyáshegy, Tábor- és Testvér-
hegy, a Vár-medencék körzete; az alsó Sashegy,
Városmajor, M etvölgy, Naphegy, a Gellérthegy
déli és nyugati lejtője, a Kissvábhegyet, Kútvölgyet,
Kuruclest, V yost és Tipöotmezöt ellátó medence
körzete, valamint a felső anshegyi medence elosztó
hálózata, a Sashegy, felső Gellérthegy, Sasad, Madár-
hegy, Örsöd és Dobogódülők. Egységár 26 fillér,
A, HI, A guggerhegyi medence, amely a Csatárka-
dűlő környékét látja el és a Löränt-uti medencéhez
tartozó — Örbánhegy—Mártonhegy—Farkasrét zónája.
Egységár 32 Ale
IV, A Budakeszi-uti zönn, a Szépjuhászné meden-
cék körzete (a Hárshegy, Pozsonyi hegy és a Buda-
keszi szanatóriumok körzete), valamint az alsó sváb-
hegyi zóna, a Diana-úti medence körzete, a Farkas-
völgy, Bélakirály-út. Egységár 38 fillér.
VE
SZVETICS JÓZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
*
BUDAPEST, XIV.
TELEP-UTCA 8. |
Beer Sándor veésxösnEsrER
V., Gr. Tisza istván-ntos 5. se, e Telefon: 1-824-39
szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE
tartós, szép és tiszta
\
{
|
V. A felsősvábhegyi és Aa
tartozó — felsősvábhegyi — és
Egységár 44 fillér.
A hegyvidéki egyesületek
tiltakozása
A vízzónatarifa ellen foglaltak
vidéki társadalmi és kultu
uzokon a közös értekezleteken, amel
Hegyvidéki Egyesület kezdeménye
roly dr. törvényhatósági bizottsági tag
alatt tartottak meg.
értekezleteken
svábhegyi toronyhoz
Széehenyi-hegyi — zóna.
állást a budai
lis egyesületek
veket az Ujtaki
ére Hüttl Ká-
elnöklete
amelyeken a hegyvidéki egye-
képviselői nagy számban vettek ré: éles
ólalások hangzottak el a — tervezett zóna-
a bevezei ellen, Hütt! Károly dr., Elszász
Jankovich Sándor d
Antalffy Andor, Tö:
Vándor Mihály dr.,
sef dr. és mások fel-
után határozat kimondották a részt-
vevő egyesületek kiküldöttei, hogy a budai hegy
vidéki társadalmi és kulturális egyesületek eg;
öntetűen tiltakoznak a budai hegyvidéket sujtó zóna-
tarifa életbeléptetése ellen € az egységes tarifa
fenntartását ánják. A székesfőváros polgármes-
teréhez előterjesztéssel fordulnak, amelyben részle-
tesen kifejtik azokat a felbecsülhetetlen károkat ő:
következményeket, amelyekkel a zónatarifa az egé
budai hegyvidék polgárságát sujtaná, Elhatäroz-
Béla dr.
ló Zol
Szervey
y Ede, Vajda
ár dr., N
Ágh Róbert,
szló d
Bresztovs
szólalásai
TE EEE MELÓ
MER EEE BT TEA ME SEVEN SOSE AEG ED
ták, hogy az
nyujtják át a
gármesternek.
képviselőket és
egyenkint
egyesületek vezetői küldöttségileg
memorandumot Szendy Károly pol-
Felhívják a budai orszá ilési
törvényhatós: bizottsági tagokat
és pártkülönbség nélkül a mozgalomban
társadalmi és kulturális egyesületet a
mondja a momorandum, 8ZA-
kit iz egész főváros területére séges és eddíg a
Vízművek által is megfelelőnek talált árrendszer-
rel és a Vízművek számítása szerint ís kielégítőnek
mondott 22 filléres átlagos vségár helyett, csak
ért, hogy az I. zónában 1 fillérrel kiscbb legyen
az eme a mai 18 fillérről 44 fillérig kívánja
a vizet drágítani
Kimutatja n a memorandum, hogy a leg-
ma. Abb vízdíjjal terhelendő 777/., IV. és V. zóna
fogyasztóira a főváros évi vízfogyasztásának mind-
Össze 1.9 százaléka 08 ami olyan kis töredék,
amiért nem érdemes áttörni az egyenlő elbánás
elvét. Kimutatja a memorandum, hogy az I. zóná
ban egy lakóépületre 45, II-ben 24, a TII., IV. és
V-ben 10 lakó jut, ami azt jelenti, hogy az I. zóná-
ban és részben a II-ban nagy bérházakban, a töb-
biben pedig esalädi házakban laknak az ember
Az I, és IT. zónában a vízdíjat eszerint a börh
tulajdonos fizeti, a többi zónában azonban a kiís-
ajdonos, akinek háza nem jelent jövedelmet
és n vízdíjat a keresetéből kénytelen fizetni.
A dupla vízdíj tehát a legkevésbé teherbíró
réteget sujtaná.
szempont mellett
ügyi szempontokat.
fogyasztás esökken vonja
maga ami nemcsak a mosakodás, fürdés kor.
látozására vezet, hanem
visszafejlesztt a hegyvidék kertkulturáját
és magunkat azokat a vidékeket, amelyeket
nemrégen üdülőhelyeknek nyilvánítottak.
Az egyenlő elbánás elvének, sőt a szerzett jo.
goknak sérelmét hangsúlyozza ezután a mer
dum, amely azt igyekezik bizonyítani, hogy az €
nak nem egészen ötvenedr
vidéken az emelkedő tarifa annyira
esökkentené a fogyasztást, hogy az érdekelt lakos-
ságot sujtló, magasabb tarifák nem hozzák be azt
az egyfilléres engedményt, amely az egyöntetű 22
filléres és 21 filléres tarifa között van, vagyis az
üzemgazdasági számítás nem válik he,
as
A szociális felsorakoztatják
az egészsé
A vízdíj emelése a v
Óbudán kertváros,
a Víziváros helyén világváros épül
Hatalmas munkálatokkai bővült 1937 város-
rendezési programja
A Fővárosi Hírlap hasábjain legutóbb Szendy
Károly polgármester számolt be azokról a város-
rendezési kérdésekről, amelyek a közeljövőben A
gyakorlati irányú megvalósulás stédiumába lépnek.
A nyilatkozatból meg lehetett állapítani, hogy a
folyó esztendő hosszú időre nyomja rá láthatóan
bélyegét Budapest arculatára, mert ugyanakkor,
amikor a rendeltetésének átadandó Horthy Miklós-
híd fontos területek bevonásával kifejleszti az ösz-
szeköttetést Pest és Buda között, a kiszélesített
Margit-híd nagymértékben fogja előmozdítani ha-
talmas folyam által kettészelt város lüktető életét,
az új, modern és kiszélesített útvonalak pedig, ame-
lyek között legjelentékenyebb a Madách Imre-
sugárút, friss levegőt visznek be a régi bérházak
közé.
A Fővárosi Hírlap munkatársának most al-
kalma nyílott
Kempelen Agoston
tanácsnokkal
si ügyosztály kitűnő vezetőjével be-
nek során kitűnt, hogy a
zabású városrendezési tervek
n värosrendez
szélgetést folytatni.
már ismertetett nagy
újabbakkal bővültek.
— Minden valószínűség szerint mondotta
Kempelen tanácsnok a közeli megvalósulás stá
diumába kerülhet a Víziváros modernizálása, A
szakbizottság — vezetés alatt már letárgyalta és
elfogadta azokat a ler ket, amelyek ennek a "bel-
területi városr új fejlődé biztosíthatják
Január 27-én a törvényhatóság ottság fog-
lalkozik a Víziváros szabályozási tervével, amely-
nek legfőbb jellemzője az, hogy mindenben , alkal-
mazkodni igyekszünk 2 modern városépítés kívánal-
maihoz:
el fognak tűnni a keskeny, girbe-görbe ut-
cácskák és helyükbe olyan útvonalak ke-
rülnek, amelyeken akadálytalanul bonyo-
lódhatik le a mindinkább fejlődő világvárosi
közlekedés,
emellett azonban megőrizzük a Víziváros történelmi
érdekességű régi hangulatát is 1
— TLetärgyalta a közelmultban az üg; osztály
mellé rendelt szakbizottság a város belte: letének
egyik legkényesebb pontjára, a Kálvin-térre vonat-
kozó javaslatokat is. Hosszú esztendők ótt hangza-
nak el a sürgetések az autonómia különböző s:
veiben és bizottságaiban az iránt, hogy a Kálvin-
tér közlekedési állapotain gyökeresen segítsünk.
Nagyon nehéz ezt a kérdést megoldani annál
ná , — mivel térre szerű
kü forgalmas útvonalak egész
kollik bo és bármilyen vonatkozású javaslattal jö
ik is eddig, azok nem vollak gyakorlatilag meg.
valósíthatók, részben a megfelelő terület hiánya,
részben a felmerülő nagy költségek miatt. A város-
rendezési szakbizottság most
en a
sora tor-
megtalálta azt a lehetőséget, amellyel a
álvin-tér jelenelgi állapota is orvoslást
nyerne,
Az UNGi-
vin-tér k
utca, Szentkirälyi-utea és Kál
városrész szabályozási mó
beépítési terveit vitattuk meg és meg-
hogy mindaddig, amíg a Hollandi Biz-
t£ hatalmas épülete jelenlegi helyén áll,
a Kálvin- modern rendezésére nincs lehetőség.
zükségszerű fejlődés fogja majd magával hozni,
hogy ezt az épületet jelenlogi helyéről eltávolítsák,
ez azonban természetesen nem történhetik meg
máról-hol mem esetleg csak hosszú évek el-
telte ulán. rosszabályozási tervek idevágó meg-
állapít.
bórh ehelyütt lebon
rületét parkosítani kell, m
télyesen m k és mind a Baross-utea, mind
az Üllői-út betork sa közlekedésbiztosítási szem-
pontoknak megfelelően lesz megoldható. Addig is
számíthatunk ‚onban javulásra, mert a reformá-
tus egyház Kálvin-téri telke heépítés-módosításokon
fog keresztü a közeljövőben, miáltal itt is
előnyösebbé válik a helyzet.
állapítottuk,
tosító In
kerül, akkor annak te-
által a Kálvin-tér tekin-
— A városrendezési yosztály általában arra
törekszik, ho az általa proponált szabályozási ter-
veknél mindenkor relemmmael legyen a väros6pf-
tési feltételeken kívül a közlekedés által megkívánt
szempontokra is. Ezt az elvet maradéktalanul fogja
tudni érvényesíteni a Lágymányos területén, ahol
meg be nem épített hatalmas területek biztosítják
tesen megállapított tervek akadálytalan ke-
vitelét és ugyanígy mód fog kínálkozni erre
Óbudán, ahol a már korábban elfogadott városszí-
bályozási tervek életrehívása a feljesen elavult kis-
város helyébe modern kertvárost fog tétesíteni.
az el
--- Page 22 ---
zvo. Szerintem
olna, ha
s felelős szakértői
úllást a konce
ényhatósági bizottság
most,
ghosz
tékosabban foglalta
á más
bit. ellen, &
pen ozott
hat
Pedig közeljáriunk ehhez. És az e Z, különben
igen beható és színvonalas, majdnem azt mondhat-
nám áramvonala vitából éppen az az rd
ahogy ez a lehetőség felkavarta a mindig ug
kész helyi igényeket. Ha a Bart vonalait nem vesz-
szük át, az 50 uj autobusz jelentékeny része rendel
1 vagy a forgalom
let mem szeretné a
bb antobusszal gazdagi-
Ez teljesen érth
történt azután hogy a képzeletben már
álló nutobusz körül sora a
felfogásbeli varoknak tá ismét
miatt. Általában n
problém
az autóbus n ú
lunk nat hatása it való megoldásoknak |
nemc száp multja van; de ma is jelenté
ny az enre hajlamosoknak a tábora, Kz6rt 60k. |
szorosan fontosnak tartom azt munkát, amelyet |
n — városfejlesztési bizottság € n kitünő vezető |
Harrer F most |
alatt, mint aminő
városfcj
Hossz időre megállapítva a Í
és feltételeit, ezzel szoros kapcsola |
hozandök is helyi közlekedés szüks 1
nem m vagy ha fel is ı |
natnyi hangulat vag
állapítások vagy
elen meggazdagodás
vesülhetnek olyan tervek
iségét a gyakorlat vagy
régen igazolta,
sokszor 0
rándokból 7
zuvarában így nem
sem, amelyeknek célszerüűtl
a szakszerű el Á
Hisz nem kétséges többé, hog iz antóbusz vo-
foka yobb, teljesít pessége jóval
mben üzemköltsége jóval nagyobb a köz
iténál, Eh rulnak még a nagy zaj
gy b amivel ak, Nálunk ma még nem
észlel án nagyforgalmú városokban már
be van igszolva, hogy i vasútnak autöbu
szal való felcserélése nem hogy segítene nieai
forgalom torlódásán, de még fokozza azt.
Rómában,
úti v
a na
és
az
ahol bengrottak az ellenkező felfo-
szásnak, személyi tapasztaltam, hogy a túlzásba
vit antóbusz-for; micsoda zavarokat okoz a
csúcsforgalom z emberek heringmódjára
préselődnek öss: mtóbuszo n kalauz kép.
telen kiszolgáln
balesetek száma. 1
idegekre megy.
Pláne képtelenségnek tartom azt az ideát, hogy
a torlódnak, a
ozódik lárma valóban
és a az
a Belváros szük utcáin szakítsák meg a villamos
közlekedést és antöbnszokkal pótolják. Mi József-
Tosiak "7 tiltakoztunk a gondolat ellen,
amikor a aross-utca— Dunaparti vonalat akarták |
i kettéválasztani. Szerencs akkor el hárítot- |
leg-
leg-
az abszurd tervet és nagy örömömre
ban Harrer Ferenc is úgy — nyilatkozik
utóbbi közlésében, hogy a földfeletti nagy willa-
mosvonalakat autóbuszvonalak közbeiktatásával
meg. ítani elképzelhetetlen Már 1. 4, a hozzá
értő el
Amiko:
izonban ragaszkodom ahhoz a gyakor
autóbusz sem a gyors-, sem a töméglotgalom lebo-
nyolíti nem ulkalınas, ugyanakkor természte-
sen semmik6ppen sem kívánom annak jelentőségőt |
csökkenteni. Különösen nem nálunk, ahol az arány.
lag kis forgalom mellett az autóbusz még könnyen
At tud bújni a forgalmi akadályokon és így bizo
nyos mértékben . mógis gyorsabb a villamos vas-
útnál,
Buda hegyvidéki n pedig, ahovi a
villamost felvezetni yOor költseges, különösen
előnyös módon kihasznälhatök, ha nem hosszú
nalakra, hanem csak a villamos vasúti
való bekapcsolásra használtatnak. Termési:
felelően méretezve és me-
Éppen azért helyeslem azt, hogy a városfejlesz
tési bizottság bizonyos alapelve állapítson meg.
szerint törekedni kell jövőben a földfelelti,
a föld az — autóbuszforgalomnak — mond
juk jét megszabni az adott körülmé
nyok Döntő haladást azonban — nézetem
szerint a téren csakis a földalatti hálózat
fejlesztése
Minke sefvárosiakat a közeljövő szempont
jából n leg kebben a Horthy Miklös-hid megnyi-
tásával és a pályaudvarok átrendezésével
latos persepektíva érdekel,
Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter a
Fővárosi Hírlapnak adott egyik legutóbbi nyilatko-
zatában mondja, hogy a XKeleti-pályaudvar teher.
mentesítése érdek a hat
kapcso-
$ben
ami, ezolnoki, kelebiai,
adonyszabolesi és székesfehérvári helyi vonatok be
foga A a józsefvárosi pályaudvart tovább kell
fejleszten Már most könnyen el lehet képzelni,
hogy az az útvonal, amely Szent Imre
Horthy Miklós-hídon át egyenesen a Na
és ezúton a Józsefvárosi-, Keleti- és Nyugati-pálya-
udvarokhoz, Nemzeti, Magyar és Vigszinházhoz,
de egyéb fontos gócpontokhoz a legközvetleneb-
bül elvisz, mennyire meg fog élénkülni.
Nagy érdekünk tehát, hogy n városfejlesztési
bizottság ezt a problémát kü gonddal kezelje
és a jövő fejlődés előfeltételeit már most lerögzítse.
Nem csak a közlekedési lelretőségek fejles:
hanem a {öbb mint 140.000 lelket ezämläl6 József.
is, ame-
ükséges,
terüle-
mielőbb
viszonyokat
A házadómentesség kiterjesztése ezekre
város egyéb olyan igényei szempontjából
lyek ezzel összefüggének. Igy /felfétlemül
hogy a. Jözsefvarosnak a körútontúli ki
tet — túlzsúfjollságába, — cthanyagottságába
a haladó élet kívánalmainak megfelelő
teremtsünk
ső
a területekre immár nagy "Hős volna, hogy
több levegőt és jobb 1a nyokat — vigyünk
ezekbe a városrészekbe.
Egyelőre nem lehet az egész Pestet áttelepíteni
Budára és így, amikor méltányolva látjuk a budai
városrészek erő ítéseit a maguk érdekében, nem
megfeledkezni a nagy fömegekben
sbbé tehetős lakosságn es rétegeiről
akik szintén töbh ltabb let.
eg:
sem,
viszonyok és jó közlekedés ntán v.
A lokálpatriotizmus egy kissé eltérített tulaj.
donképpes gyamtól, a végeredményben azonban
ezek a kérdések mind szoros összefüggésben vannak
egymással. Éppen ezért kell, hogy amint előljáró-
ban mondottam, ezek ne pillanatnyi hangulatok, ne
egy Bart más hasonló ügy apropójából, ha-
nem na átfogó és hosszabb időre szóló terv alap-
Intilag — alátámasztott megällapitäshoz, hogy az ' ján intéztessenek.
[A sck, rajzok, grafikonok, fényképek, modellek,
ZT =MuUuzZeUum kezetek, vízmérők, üzemi anyagok és általában
a mindazok tárgyak, amelyek a Vízművekkel var
A főváros nagyüzemei Jamiféle összefüggésben vannak.
Az új létesítményt a vezérigazgató meghízásá-
a haladás szolgálatában ból Kálmán Károly, a Vízművek mérnöke végzi,
A székesfővárosi nagyüzemek neme ál az aki a maga és szűkebb kartársainak áldozatos tevé
oknál fogva érdemlik meg a székesfő s
figyelmét, meri rendkívül hasznos
révén szorosan ke lakosság
Z, hanem figyelem
rt Budapestnek e nagy tőkéket kon
is, m
azért
váló intézményei a legmodernebb szellemben élik a
maguk életét és nem elégednek meg azzal, hogy
csupán a reájuk bízott feladatokat oldják meg, ha-
nem rendkívül nagy súlyt helyeznek saját alkal-
mazottaik továbbképzése is.
zeljövőben Pap Ferene vezérigazgató ren-
delk és elhatározása folytán — megszületik a
Vízművek múzeuma, Ez az új intézmény az ntolsó
egy esztendő alatt duplájára bővült Vizmü-könyv-
tárral együtt fogja betölteni hasznos hivatását 68
nemesak a szakembereknek válik pótolhatatlan
munkalhe hanem a nagyközönség figyelmét is
magára vonja.
A múzeum részben törléneti természetű lesz és
magában foglalja a víznyerés és a felhasználás be-
mutatását, különös tekintettel Budapest Székesfővá--1
ros Vízműveinek fejlődésére. Szolgálni fogja a Vi
művek jelenlegi berendezéseinek bemutatását, még-
pedig modellekben, rajzokban, fényképekkel, grafi-
konokkal és filmek útján. Hivatott lesz az új mú-
zeum az üzemi anyagok, szerelvények és eljárások
bemutatására, figyelemmel egyrészt a modern tech-
nikai
elvek alkalmazására, másrészt a káros hatá-
aléltotésére, A múzeum anyagában lesznek
ok, levelek, okmányok, szorződé.
kenységével máris odáig juttatta az ügyet, hogy
a Vizművek igazgatósági épületében e'helye-
zett új könyvtár- és múzenmhelyiségeket a
legközelebbi napokban átadhatják rendelteté.
süknek.
A Vízműveknél uralkodó modern szellemre jellemző
az is, hogy pontosan egy esztendővel ezelőtt, 1936
januárhó 22-én Pap Ferene vezérigazgató rendelete
alapján megindult a Vízművek lapszemléje, amely
az állandó szaktájékozódás és tudományos kutatás
érdekében magában foglalja mindazokat a cikkeket
tudományos közleményeket és egyéb értesítéseket,
nmely: észt Magyarországon, másrészt a mű-
velt külföldön a városi vízellátásról megjelennek.
Hónapról-hónapra
állandóan megjelenik azóta a lapszemle,
amely külön fejezetekben foglalkozik az üzemveze-
tés, a gépészet, a szerelés, az építés és —vízszerzés,
az elosztás és a vegyészet kérdéseivel, nemkülön-
ben az általános műszaki kérdésekkel, a légoltalmi
problémákkal, a vízellátási segédtudományokkal, az
anyagbeszerzéssel, továbbá a különböző személyzeti
problémákkal.
Eddig egyedül a Vízművek tértek rá a modern
haladásnak erre az útjára, értesülésünk szerint
azonban a Vízműveknél az egyesztendős gyakorlat
következtében teljesen bevált rendszert a legköze-
lebbi jövőben követni szándékoznak az Elektromos
Művek és a Gázművek is,
Bessenyei Zénő a fővárosi polgárság nehéz
helyzetéről. A Nemzeti Egység Pártja VI. kerületi
szervezetének szervező bizottsága tagörtekezletet
tartott az Uj Élet dalárda diszterm6be: téz Papp
Gyula elnökletével. A népes tagértekezleten Besse:
nyey Zénó dr. országgyűlési képviselő és Sárkány
Ferenc tü Óósági bizottsági tag is megjelent.
Az újjáépü zet tagértekezletének szónokai
érdekes előadások keretében ismertették a polgár
ág - kívánságait. Felszölaltak: Kutassy István,
Seemann Ferene, Zoltán Jenő dr, Bürger Antal,
Mészáros István, Szvoboda Béla dr., Simon Sándor,
Kékesy János, Gosch V. Konrád és Gaál István.
A felszólalások után Bessenyey Zénó és Sárkány
Ferenc beszéltek. Utaltak arra, hogy a kerület bé-
kés, nyugodt pártélete feltétele a jövő sikeres mun-
Megnyugtató választ adtak a felszólalók
intézett kérdéseire. A — megválasztottak
érdeklődését az egyes emberek apró bajai sem ke-
rülhetik el, de az élettel küzködő és néha elkese
redő polgár tekintse azokat a nagy politikai ered
ményeket is, amelyek az utóbbi években minden
téren javulást hoztak küzködő életünkbe. A tag-
értekezlet lelkesen ünnepelte a két szónokat, Végül
vitéz Papp Gyula elnök további együttműködésre
buzdította a párt tagjait.
Harrer Ferenc előadása a II. kerületben. A NEP
II. kerületi szervezető hely ben a havi párt-
vacsorákon Harrer Ferenc dr. törvényhatósági bi-
zottsági tag minden alkalommal előadást szokott
tartani különböző várospolitikai és kerületi kérdé-
sekről. Az egybesereglő közönség nagy érdeklődés-
sel hallgatja ezeket a tanulságos előadásokat. A
pártszervezet legközelebbi vacsorája 20-án, szerdán
este lesz a Lövöhäz-utea 24, szám alatti pártkörben.
A VI. kerületi pärtkör dünnepies megnyitása.
A NEP VI, kerületi szervezete január hó 19-én este
nyitotta meg ünnepies keretek között Szív-utca 61.
alatt berendezett új pártkörét, amelybe a Teréz-
körúti helyiségéből költözött át. Schöpflin Lajos dr.
kerületi elnök és Schilling Endre dr. elnökhelyettes
üdvözölték a nagy számban megjelent párttagokat
és vendégeket, akiknek sorában a párt központját
Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tag, h.-
főtitkár képviselte.
Fogadóórák és előadások
a kerületekben
- Január 20-tól — 26-ig
V. kerület (Hold-u, 9). Dési Géza dr, törvhat. biz.
tag minden hötfön este 6—$ óra között irodájában (Bá-
thory-u, 5), Krompaszky Miksa ker. elnök minden
sezrdán este 6—7 órakor, Fábián László dr. ker. alelnök
minden pénti 6. órakor, Varannai István
Úr. ker. alelnök minde: főn este 6—7 órakor. —
VII. kerület (Rákóczi- . De Sgardelli Caesar
ker. elnök, Szilágyi Jenő üv, alelnök mindennap d. e.
11—1 és este 6—8 órakor. x
VIII. kerület (Baross-u, 79). V. Tóth András Teo
biz.
Ország; képviselő 19-én, Gazdy Jenő törvh
tag minden pénteken, Katona János törvhat. tag
minden csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr. törvhat.
biz. tag minden hétfőn, Füredy Lajos biz. póttag min-
den szerdán, Ságvári Sándor dr. jogi tanácsadó min-
den hétfőn, valamennyien este 7—8 órakor, Altorjay
Sándor dr. adóügyi tanácsadó minden szerdán d. u,
4—6 órakor. — V. Hajnóczy Béla dr. előadása: , Krisz-
tus és a szociálizmus", 25-én este háromnegyed 8 órakor.
— Pártnap minden hétfőn este háromnegyed 8 órakor.
X. kerület (B. Jászberényi-út 2). Usetty Béla dfw
országgyűl. képviselő 22-én este fél 7, ne Orbán
törvhat. biz, tag, ker. elnök minden csütörtökön este
fél 7, Halter Károly törvhat. biz. tag minden a. 8.
11—1 irodájában (Fűzér-u. 13), Gáspár Béla, Kreizler
ndor és Reithauser Róbert ker. alelnökök minden
elden ege 6—8 órakor. — Pártnap minden kedden este
6 órakor!
XI. kerület (Bercsényi-u, 7. Szántay István
törvhat. biz. tag minden, pénteken este 6—8 órakor,
Vályi Lajos dr. törvhat." biz. tag minden hétfőn este
6—$ órakor, Somody Pál központi ker. titkár hivatalos
órája minden hétköznapon — szombat kivételével — d, u.
5—8 órakor, állásügyekben csak kedden és pénteken. —
Pártnap minden csütörtökön este 6 órakor.
BADESEEN TEVAIB SUR ZSEB
F 4 KE T E JEN BADOLOS ÉS
SZERELÖ
Eivallal mindennemű &pület- és díszmű bkdorosmunkät,
Készít : vízvezeték és egészségügyi berendezéseket.
Budapest, VI., Székely Bertalan-utca 24,
TELEFON: 1-178-02.
DEUTSCH CIP
— műszerész ——
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Tel. : 17-29-86.
! Különleges ivari varrógépek minden iparágnak.
T
SALGÓTARJÁNI KOSZÉNBÁNYA D.T.
tönnyagipara s Budapest, V., S24-uton 26. szám
Bpi efon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlandan . . . , . évi telj. kép. 12.000 v.
lészgyárnk ı Lábatlanban . 5.000
N OPER nn OL E00
Tegingyarak ı Buads-Ujlak, Köl
Nyercosujtátn évi taj. kép. 00.000.000. árt.
Cserépgyár ı Brda-Ujlak ww 8,000.000 árt.
1.
ez
--- Page 23 ---
|
!
|
1
Budapest, 1937 január 20.
ÖVAROS [ÚoIAP
5
Budapest egyik legsúlyosabb
problémája a vidék bevándorlása
és a pestkörnyékiek beözönlése _
Irta: VÁLYI LAJOS dr. törvényhatósági bizottsági tag
a székesfő-
ója mu-
mör eikke
gának 192.
Legutóbb /Uyefalvy Lajos dr.,
város siatisztikai hivatalának ig
tatott rá egy adatokban gazdag,
ben arra, hogy Budapest lako:
1935-iki, tehát ti:
lata csaknem telje:
bevándorlásból adódik
lásnak üteme gy orsul, mert amíg
3.4 százalék volt az
tt 4.6 százalékra,
százalékra emelkedett.
Talán nem kell ré
szletesebben ecsetelnem,
hogy a beözönlés ilyen mértéke, amely tíz év
t az egész lakosság egytized részét éri el,
megnyomorított országunk gazda-
álságosabb éveiben, milyen súlyos
iális gondokra és eltolódásokra vezet és
mennyire indokolt követelés az, hogy a ma-
r fővárosban elsősorban Budapest benn-
ilött polgárságát kell munkával és kenyér-
ellátni.
Az 1
a tanu
kérdést a Magyar Városok
sége is, amely. az országos munkáskata x
felállít ását, az országos munkaügyi hivatal
ervezését, a tolon abályrendelet reform-
ját, a toloncolási hitelek felemelését, a kiszol-
leszerelt katonák községeikbe vi
szállítását, a csavargók és keresetszerű ki
getésből élők részére munkatáborok létesítését,
a községek hatósági támog. tására utaltjainak
beható szociális gondozását és annak az elren-
delését kérték a kormánytól a Aa végi
proletáriátus városokba özönlésének meg-
akadályozása érdekében, hogy az ipartestülő-
tek ne tanácsolják vándorlásra a felszabadult
segédeket. :
Természetesen nem a költözködési jog el-
kobzásáról, hanem a beteges városbaözönlés
megakadályozásáról van szó. munkanélkü-
liség, mint az itt tárgyalt baj egyik leglénye-
gesebb kórokozója leküzdésére a Magyar Vá-
fosok rszágos Szövetsége különböző fontos
javaslatokat dolgozott ki.
A munkaügyi helyzet javítása érdekében
javasolta a munkaidőnek törvényhozás útján
való szabályozását, illetve a munkaidő heti 40
órára való leszállítását. Javasolta, hogy a
reskedelmi kormány vasút, antö- és bekötő-
utak építésével nyujtson kereseti lehetőséget
a őgazdasági munkásoknak, az OTI tarta-
léktőkéből nyujtandó hitel keretében munkás-
lakásokat építtessen a kormány és a LÁB-köl-
csönök kondicióinak könnyítésével segítse elő
a magánépítési tevékenységet. A munkanélkü-
liség esökkentése érdekében zendő közmun-
kák költségei mikénti fedezése ügyében pedig
azt a megoldást javasolta, hogy az egyes váro-
sok által kibocsátott kölcsönkötelezvény alap-
ján egy létesítendő központi szerv unifikalt
kötvenyeket boesässon ki.
Budapest székesfőváros maga is hatalmas
munkát végez a fővárosi inség leküzdésére.
Közismert bernházásain kívül nagyszabású
produktiv beruházásokat készít elő az út- és
csatornahálózat tökéletesítése, a városrendezi
és városfejlesztés előrevitele, a közlekedés tö-
kéletesítése, az iskoláknak és kórház kor-
szerűbbé tétele, stb. érdekében. A főváros te-
herbírása végső határain túl fekvő erőfeszíté-
sekkel igyekszik szociális kötelezettségeit tel-
jesíteni, de egészen nyilvánvaló, hogy a buda-
pesti nyomor mérhetetlen mélységeivel egy-
magában megküzdeni nem tudhat, különösen
nem, ha évről-é vre az elszegényedett magyar
vidék új és új kiéhezett tömegei jelentkeznek
Budapesten kenyérért.
A városokba özönlés aránytalanul nagy szo-
ciális terhét viseli és likvidálja legalább "eddig
sikerrel a főváros és ennek következményeivel
az egész sország legégetőbb gondjainak egy
jelentékeny részét váltja magához. De kétség-
telenül növeli a főváros szociális lerhét az a
helyzet is, amely a Budapestet közvetlenül kör-
nyező községekkel szemben fennáll. Azokról
a községekről beszélek, amelyek a Nagybuda-
pest koncepcióhoz tartoznak, mint mondani
szokták: amelyek — Budapestre gravitäluak,
vagy Budapest gazdasági érdekszférájába, tar-
toznak. Ezek a községek: Ujpest, Alag, Rákos-
palota, Pestúijhely. Rákosszentmihálv. Cinkota,
Sashalom, Mátyásföld, Rákosliget. Rákoscsaba,
Rákoskeresztúr, Rákoshegy, Kisvest, Pest-
szentlőrine, Pestszenterzsébet, Csenel, Nagyté-
tény, Budatétény, Budafok, Albertfalva, Pest-
hiderkut, Békásmegyer.
Ennek a területnek életviszonyairól Mozo-
Tovszky Sándor dr. végzett érdekes tanulmá-
nyokat és művének néhány jellemző adata
rel
6. évi működéséről szóló jelentésének
ága szerint, élénken tárgyalja ezt &
Országos S.
Kef síaliszíikai számadat:
A legutóbbi 10 év alatt 100.000-rel
szaporította Budapest lélekszámát
a vidéki bevándorlás — Naponta
60.000 munkahe’yet foglal el a fő-
városban a pestkörnyéki lakosság.
véleményt
ennek a 2
ós. Buda
ı alkothatunk magunknak
hogy mit jelent Budapestre
égnek közvetlen szomszédsága
pestre gravitálása, Az 1930. évi adatok al: 1pji án
a posta, a vasuti alkaln zottak és VA
imazottak elmen í
szomszédos 57 női
ő, azaz 47.436 lélek utazik be naponta a
rosba munk A pontosan föl nem ve-
hető kereső kategó becslé. vámításba
e tehető azok-
közvetlen kör
naponkénti
vétele esetén mintegy 55
nak a száma, akik Budapest
nyékéről a fővárosba irányúló
ingaszerű vándormozgalomban, k
céljából ztvesznek. Tehát
munkahelyet foglalnak el a
azok a szom
akik itt veszik
lül 60.000
városban
reink,
t, talán itt szer
zik be iparcikkszerű szül
kärt-viteldijak
ban nem "vi
heiben és íg
külinek a s
Amikor
ségleteiket, de Besz
megfizetéséi cívül egyáltalá
főváros k
K rosi munk:
gellátásában sem.
reámntatok,
rthető t
erre
akarok vé
hogy
nem
énnyel,
ti ilpalatn vi
6 életre
rű, esendes,
környékre köl
a
rűen csak rá ak
akko nikor a
nehézsé,
ait keresem.
/ idott problémát egy esöppet sen
híti a Nagy- Budapestről szóló álom.
lyen rohamosan haladt is a szomszédos köz
a rv-két szomszédos
olyan óri
főváros mini
i rületekre
eivi
Zudapest
seinek minimális út-.
igényeit sem tudja kiel
ható időn belül mér nondolni sem lehet
igazgatási és gazdasági eavesítésre, le
hát Nagy-Budapest megv ítására.
Ha a valósi
radni, alig lehet
resni
főv
néző tervszerű:
ellentéteket és e;
i, reálisan belát
rank
, mint
ma-
ke-
i az
yengetik a köze! edés útjá
Szendy Károly polgármester
sürgős felterjesztésben kéri
a kormánytól az építőanyagok
drágításának megfékezését
A váratlan áremelés felboríthatja a főváros idei építkezési
programját — A Községi Takarék külön osztályt szervez
a városi bérházak kezelésére
Az építőipar terén az utóbbi hetek kellemetlen
meglepetést hoztak. Jelenté drágulás
következett el a legkülön él, elsősor-
ban pedig a téglánál. A Fővárosi Hirlap legutóbbi
számában foglalkozott ezzel az árdrágító politikä-
val és annak a magánépítkezést illető káros hatá-
sával. Ennek a jelenségnek azonban igen — súlyos
kihatásai lehetnek a folyó esztendőre tervezett köz-
építkezésekre is, mert a költségvetésileg biztosított
előirányzatok a dolog természeténél fogva nem
számolhattak azzal, hogy időközi és komoly okok-
kal alig indokolható drágulások lesznek tap: bal-
hatók, amelyek bekövetkezése alatt a -fervbevett
munkálatokat vagy csak nagy reáfizetésekkel lehet
lebonyolítani, vagy tekintélyes hányadukban — egy-
általán nem végezhetők el.
Az Arelemző Bizottság, amely állandóan
Temmel kíséri a je kenyebb cikkeknek
, értesülésünk szerint, már bekövetelte a t
ltségektől az € s aktákat és azok megviízs-
gálása után nyomban megteszi a kségvsnek
mutatkozó intézkedéseket. Mint a Fővárosi Hirlap
beavatott helyről
is erőteljes beavatkozásra
fővárosra nézve ugyanis,
dozatok árán, fokozott
k minél több kenyé
lehet közömbös, hogy el
vett beruhäzä-
értesül, maga a főváros
határozta el magát.
amely a legnagyobb
kezési tempóval igye.
zet biztosítani, nem
végeztetni a programba
s0kat.
Károly polgármester sürgős felter-
fogja a legközelebbi napokban a
igyelmét felhívni a türhe-
vű anyagdrágulásokra
Szendy
jesztésben
kormányhatóság
tetlen mé
és nyomatékosan arra fogja kérni a kereskedelem
és iparügyi minisztériumot, hogy a budgetben fel-
vett közmunkák [lebonyolításának lehetővé tétele
céljából minden rendelkezésre álló törvényes — esz-
közzel törje le az druzsorät,
Különösen azért érintik az anyagárdrágulások
igen súlyosan a széke várost, mert
a téli hideg megs:
akarja kezdeni a kö
üntével nyomban meg
ítkezések egész sorát.
s mostohasága häträl-
et elüljárósági székházá-
mak megépítését, hasonló okok miatt állott be k6-
sedelem a szükséglakástelepek — bővítésénél, de
ugyanígy megérett az építkezési tevékenység meg-
kezdésére az angyalföldi csatornaszivattyútelep, a
sertésvágóhídi csarnoképítés ügye is. Kora tavasz-
szal meg kell kezdeni a Vízművek rekonstruk
munkáinak folytatása gyanánt a guggerhegyi Te-
zervodr építését, sort kell továbbá keríteni az is-
kolafejlesztési program keresztülvitelére.
Február elsejével új — rendszer — alkalmazására
kerül sor a székesfőváros tulajdonában lévő kis-
takásos bérháztelepeknél és általában minden olyan
Egyedül csak az id
tatta eddig a XIII.
amelyeknek lakásai
berbeadva,
i ingatlannál,
Varokneok vannak
Február elsején megszűnik a szociálpolitikai
ügyosztálynak a kislakásos hérháztelepek és
a lakásul bérbeadott város ingatlanok feletti
felügyeleti és ügyintézési jogköre és azt a
Polgármester rendelkezése értelmében a Köz-
ségi Takarékpénztár veszi át.
magánem-
Ez a rendelkez
csupán azt jelenti,
és igen
hogy a
nagy horderejű és nem
hivatali ügykezelésnél
sokkal mozgékonyabb kereskedelmi jellegű kezelés
követke el. 1em jelenti azt is, hogy a jövő-
a székesfőváros 1 az eddiginé 1 is nagyobb
hen
velmet óhajt fordítani a lakás és — azzal
függésben álló telekpolit
irmestert erre az elhatá
!: komplexuma, többek
fejlődés megakadályozása k
utöbbi esztendők folyamán már igen sok
történt arra vonatkozóan, hogy a mind we:
mesebb méreteket öltő külterjes irányú fejlődésnek
gátat vessenek, ezt nem ült abban a mérték
ben biztosítani, amint az kívánatos lett volna. A
nag emek pedig, amelyek legelsősorban érezték
meg át kiadásaiknál a külterhes fejlődést, most
4 utottunk odáig, amidőn saját
j ése nélkül nem tel
jesíthetnek további, 4 t4vols: történő
beruházásokat, hanem arra kell töreke hogy
befektetett hatalmas összegek amortizäc
mek rentabilitásának fokozására is
6 képes:
módjuk
amely — külön
e és azt
eladási
A Községi [Takarékpénztár
osztályt sezrvez a — bérh
egyesíti a telekvásárlási,
szervvel,
illetőle
várja a hatásköri — bővítést
szerint minden tekintetben
városfejlt. si alapelvek
és házépítési politikával
nagyvárossá való
természe-
lIkészültséggel
gyakorlati, a ánatos
hez alkalmazkodó telek.
fogja szolgálni Budapest modern
tovább fi désének ügyét. Megmaradnak
tesen megbizatásukban továbbra is azok a fővá-
rosi alkalmazottak, akik eddig látták el az egyes
házak, illetve épülettömbök gondnoki — teendőit.
Ezen a téren mindössze annyi változtatást vettek
tervbe, hogy egy-egy gondnok hatáskörébe több
vigyázva arra, hogy a beosztás
hogy a gondnoki tisztet viselő meg-
végezhesse el teendőit.
ingatlant utalnak,
úgy történjék,
akadálytalanul
bizott
vas és fémkereskedő
TELEFON? VIII., Bezerédy-utca 4. sz.
1—425—07.
Budape:
--- Page 24 ---
Budapest, 1937 januär 20,
LOVAROS [ÚRJAP
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
val teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyekmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Föl&vre . . . . .
egész Övwre . . . . . 0 " a 6
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Fümbemutató
A Mátosházán
A főváros szakbizottsá üléseinek történetében
úttörő újítás lepi meg a nácskozásra egybegyülő
bizottsági tagokat január 20-án, szerdán. Az út- és
atornaépítési szakbizottság — ülésén az fog 14
ni, hogy na tárgysorozat hat pontját előadják, n
hetediket pedig forgatják. A filmvilágnak ezt a mű
kifejezését a szó szoros értelmében kell tudomásul
venni, mert a hetedik pont mozielőadás lelsz. Mint
ilyen, nemcsak egy filmnek lesz premierje, hanem
a film bevonulásának a rosházára.
Király Kälmän tanácsnok gondoskodott erről a
meglepetésről, amikor elhatározta, hogy a legszem
léltetőbb és legtanulsúgosabb formában mutatja be
ügyosztályának az elmult év folyamán végzett leg-
érdekesebb munkdit. Erre az elgondolásra bizo-
Imnek az iskolákban való mind nagyobb
zerepeltetése vitte, amit a filmnek az általános
térhódítása követ mindenfelé.
A szerdai bemutatót annak rendje és módja sze
rint főpróba előzte meg, amelyen Wohl György dr.
mérnök, ennek az egész mozivällalkozäsnak kitünő
rend és operatö pergette le a filmet. Az
a amelynek főpróbáján résztvettünk, három |
épből állot
T. kép: A Balatoni műút épitkezése: "Téli táj.
Nehéz földmuni folyik. A mély bevágásokon dol-
gozik a munkáslégió. Megtelnek a csillék földdel,
azután tovaszaladnak m 6—8 esilléből álló vonatok.
tő hidak vasalását és 7salu-
khamar el lten álljanak
t átv
hogy c
Majd az út
út látjuk,
előttünk a ép hidak. Ma már tavaszi napfény
ragyog. Gőzhenger alatt simul a makadámburko-
lat. A mé szakaszon pedig a kiskőburkorlaton
csapkodnak gyors ütemben a kalapácsok. Kész a
pompás út. Látszik, hogy meg van elégedve vele
Király Kálmán tanácsnok Viola Rezső dr. 1ő-
tanácsos, de meg az egész szakbizoldtság, amely
szemlét tart. Mindenki mosolyog: az urak is, a
tájkép is, meg u néző is, aki a pompás, művészi
gonddal és jó meglátással elkészült filmben győ-
nyörködhetik.
II. kép: A soroksári-úti
szivaltyútelep nyomócsövének épít.
Duna, amelybe benyúlik az er ecölöpépítmény,
ahonnan az ikercső részeit, a enissonokat lesűlyesz-
tik a mederfenék alá. Nagyon érdekes ez a munka,
amely újszerűsége miatt is megérdemli a megörö-
központi — csatorna-
2, A színhely a
kítést. A kép főszereplői itt Király Kálmán tanács-
nok mellett Zaitz László műszaki [főtanácsos és
Demeter Dezső, aki a vásznon még műszaki taná
esos, de a filmet már mint főt s0s nézi.
IIT. kép: A Várhegy csuszamlása. "Valósággal
mozgóképbe — kinálkozó ányosság, amely nem
nélkülözi az izgalmas kellékeket sem, A leroggyant
úttest, a deformált épületek, a repedések a falakon,
a lesűlyedt villa, amelyben Bornemisza Géza mi-
niszter lakott, a villa eltorzult vaskapuja mind
tipikus film-látvány, de nem kevésbé érdekes a
védő munka, amely a szemünk előtt folyik. Itt is
megeleveníti a képet a kivonult szakértő bizottság,
amelyben ott látjuk Jáky József dr. műegyetemi
tanárt, a statikai és talajmechanikai tudományok
professzorát, akinek Kazinczy Gábor dr. főtanácsos,
a főváros legfőbb statikusa n arázza a várhegy
romantikáját megzavaró veszedelmet, amelyet az
intrikus esőzés csábítására elesuszamlásra hajló
könnyelmű rétegek idéztek elő.
Mind a három kép nagyon szép. A főpróba után
itélve zajos sikerük lesz a premieren.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
K\ HOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Az olasz követ látogatása Szendy Károly pol-
gármesternél, Szendy Károly polgármester hivatalá-
ban pénteken délelőtt látogatást tett Vinci gróf, uz
új budapesti olasz királyi követ. A polgármester
beható eszmecserét folytatott az olasz követtel a
magyar és olasz fővárost közösen érdeklő kultür-
tigyekről.
Budapest bálja Münchenben, Karl Fiehler mün-
ehe. főpolgármester budapesti és Szendy Károly
müncheni látogatása alkalmával a két város veze-
tősége megállapodott arra nézve, hogy elömozdit-
ják a müncheni és budapesti művészek kölcsönös
vendégszereplé Ennek a célnak szolgálatában
zabó György müncheni magyar főkonzul felvetette
egy nagyobbs: ú müncheni bál rendezését a bu-
dapesti Opera balettkarának közreműködésével. A
gondolat kedvező fogadtatásra talált, úgy hogy ja-
nuár hó 21-én a müncheni Deutsches Theaterben
megrendezik a budapesti bált, Festball der Stadt
Budapest címmel. A nagy társadalmi ünnepségnek
készülő bált az Opera balettjének és szólótáncosnői-
nek produkciói vezetik be, azután a müncheni fil-
| hamonikusok több magyar zenesze művét, köz
| tük Kodály Zoltán , Háry János" című daljátékának
A be, A bálon, amelynek Fiehler
irmester lesz a házigazdája, meg-
Jelenik Epp tábornok, birodalmi helytartó, Siebert
bajor miniszterelnök, Sztójay Döme berlini magyar
követ, Budapest képviseletében Szendy Károly pol-
A német rádió a bálról helyszíni közve-
títést ad, amelynek keretében Fiehler müncheni fő-
polgármester és Szendy Károly polgármester is
megszólalnak a mikrofön előtt. Szendy Károly pol-
gárme; Bódy László és Salamon Géza tanácsnokok
társaságában szerdán reggel utazik Münchenbe,
Kertészet és idegenforgalom.
gazdasági tanácsos, a fővárosi ker
gatója, a Rotary Clubban el
szet idegenforgalom" címmei.
tartott , Kert.
z előkelő közön-
ssel kísért elő-
Morbitzer Dez rámutatott arra, hogy
ülső képének alakításánál a kertészet
nagy szerepe Mintegy három év-
tized előtt kezdtek nálunk városok virägdi
tésével foglalkozni és azóta ezen n téren rendk
nt, A áros nemcsak a
terelnek ti alakítása és utc
»kinte Z meg a lehetőség s
rint mindent, ker
dapest fürdőváro
I! vesz. Immár vil
sétányokká alakítása bizonyíték
"Tabán eltünt,
ség előtt megtartott, nagy érdekl
adás során
is a
ügyében is
vékének
2 ennek a tevé
egy helyet adjon a Rudas-
lők kör Ö
gy. ülő öt ka-
delmü gyógysé A Gel-
is a nagy Ti ny tarto-
rógyfürdő
előadó
ról, a
lala pedig a Szent Gellé
ő föladntairól szólott.
áhagyta a főváros és a
1 es A főváros
gyűlése, mint ismere 8 , hogy a Köz-
munkatanácsnak a Tabán rende: jatt lebon-
tásra kerülő Döbrentei-téri székh a Hipót-
körút 17. számú bérpalotát adja eserébe. azzal, hogy
nz érté lönbö kiegyenlítésére a Közmunkn
tanács a Pozsor úton, a Stefánia-úton, a Hadnagy-
utcában és a Fényes Elek-utcában levő telkeit is a
Ennek a kö
igi jóváhagyása
zyűlési határo
most érkezett
fővárosnak engedi
zatnak kormányhatós
meg a fővároshoz
doskodás az elaggott nyomdászipa
ől való gondoskodásnak öntudatos példá
adják a budapesti nyomdatulajdonosok. Egy üdülő
telep és örökpenzió létesítését hatá
abból a célból, hogy ennek az int
ben öreg napjaikra elhelyezést nyerjenek 2
nyomdásziparosok és azok feleségei. másri
nagy nyomdäszesaläd tagjai az
intézmény
étvégi üdülési lehetőséget találjanak. Ezt
tervet a budai hegyvidéken kívánj
ósítani és ezirányban az előkészítő munkák
már nagyban folynak. Az üdülőtelep és örökpenzió
tervét Freund Dezső és Tibor műépítészek készítették
el és ez modern igényeknek megfelelően tervezett
üdülő -s örökpenzió magának a fővárosnak is diszére
fog válni. Az épület egyelőre 60, teljes komforttal
berendez szobából, nagy hallból, terraszokból, ét-
szőhelyiségekből fog állni. Eznkivül az üdülők
hatalmas uszómedence lesz strandlehető-
A szakma vezetői az intézmény felállításá-
ségeket a szakmai iparüzők ado.
mányaiból ánjók előteremteni.
Lényegesen kihövitik a Segítőalap tisztikarát. A
osi — Alkalmazottak Segítőalapja az újóv
első napjától kezdve az üzemi alkalmazoltak be-
kapcsolódása révén az eddiginél sokkal szélesebb-
| körű tevékenységet fejt ki. A tagok számában
történt nagy növekedés szükségszerűen hozta magá
val azt a gondolatot, hogy a Segítőalap ügyinté
sére hivatott tisztviselői létszámot emelni kell.
Minthogy a státusrendezés a Segítőalapnál szolgá-
latot teljesítő alkalmazottakat is végleges minőségű
fővárosi alkalmazottakká szervezte át, a polgár-
WE
| | Januar 21 és 24-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Dezső
mester most abban az irányban tett javaslatot a
törvényhatósági bizottság közgyűlésének, hogy a
beállításra kerülő új munkaerőket szintén a státus-
ban történő szervezések útján biztosítsa,
_ Ünncpeit számvevőségi igazgató. Az ig g-
ügyminiszteri számvevőség meleg ünneplésben része-
sítette — nyugalombavonulása alkalmából Salcmon
Géza miniszteri számvevőségi főtanácsost, akines a
kormányzó érdemei celismeréseül, a számv vőségi
igazgatói címet és az V. fizetési osztály jellegét
adományozta, Az ünnepeltet Javornitzky Jenő dr.
eri tanácsos, számvevőségi igazgató üdvö-
átadta neki a testület díszes kivitelű emlék-
nibumát.
Nyilatkozat. Kertész Elemér törvényhatósági
tag az alábbi nyilatkozat közzétételét kéri: „A bün-
tető törvényszéken folyó hó 12-én megtartott tür-
gyaláson a csalás miatt egyévi börtönre elítélt
Pályi Lajosné személyemmel kapcsolatban becsü-
letemet sértő kijelentéseket tett, amit az értesítés
szerint, védője is átvett. Tekintettel arra, hogy ál-
lításai valótlanok és vele soha olyan kapcsolatban
nem voltam, mint azt elmondták, a bűnvádi felje-
lentest haladéktalanul megteszem."
Nemzetpolitikai előadások a Szent Imre Városi
Kaszinóban. A Szent Imre Városi Kaszinó nemzet-
politikai szakosztálya Mikecz Károly dr. kormány-
főtanácsos elnöklésével tavalyi nagysikerű előadás-
sorozata után, amelyen Nagy Emil, Lukács György,
stb. tartottak előadást, idén újabb előadássorozatot
hir Legutóbb Eszterhás István dr. iró, nemzet-
politikai előadása zerepelt a programon, január
20-án, szerdán 7. Tibor orszä lési képviselő
Magyar problémák cimmel, 27-én Makka:
János országgyűlési képviselő A magyar társadalom
válsúga címmel, február n Ma'olcsy Mátyás or-
szággyűlési képviselő A jobboldaliság eszméje és a
magyar nemzeti gondolat címmel tart előad.
Valamennyi előadás igverseny & vaecso
van. A órakor kezdődn
a ka 29. számú helyis
nak,
őadások pontc
5 XI.
gében. Vendégek
KARDOS JENŐ
EGESZSEGUGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FUTF:
VIZVEZETEK ES CSATORNAZASI VALLALATA
Budapest, VI., O-utca 31. Tel.: 1-179-05
Worth
Rözponti fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kálmán e
mérnök
Budapest, V., Katona Józseft-u. 41, Tel 1-210-19 |
(Ujpesti rakpart sarok.) X
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Budapest, XI., Szüret-ntea 5—7. Tel.: 2-592-96.
PETIK JÁNOS
éptletbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VI.,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
HAJDU JOZSET.
Központi fűtés, vizvezeték
sib. berendezési vállalkozó
Budapest, VIL, Stefánia-út 25.
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, Vill., Gólya-u. 41. Tel.: 1-348-93
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Tolepi-u. 27. (Ludovikánál) Tel. 1-430-77
TELEFON:
2—973- 59.
Kitüntetve 1938. óvi ezredéves orsz. kiállításon
LIND fémáruüzem
Badapest, VIII., Gölya-nten 35.
Telefon: 1-348-21
Készít: Autó- és kocsilámpít, kórházi berendezéseket,
háztartási bádogárut, katonai és műszaki cikkeket
= LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyar Ruggyontaárugyár Rt.
|
}
Er
--- Page 25 ---
— 99 lk s s
Budapest, 1937 január 20.
7
GgrzoAasdci ÉRTESÍTŐ
Moegduplázódott
a Községi Takarék nyeresege
Tíz százalékkal emelkedett a betétállomány
Az elmúlt esztendők szol hoz híven a pénz-
intézeti mérleg nek sorozatát az idén
is Budapest Székesjőváros
tára nyitotta meg, amelynek mérlegjelentése a várt
kedvező eredményt messze túlhaladó fényes üzleti
tevékenységről zámol be. A beszámolóban legelő
ülmény, hogy a pénz-
mellett a banküzlet
ért el. Ebből a
különöskép figyelemreméltó betétállo-
mányának 10%-kal való növekedése, ami azt je-
lenti, hogy a közönség egyre fokozódó bizalommal
veszi igénybe a K. gi Takarékpénztár kiváló ve-
zetésében re geket.
Liptay Tandos dr. vezérigazgató most már másod-
á ásokai és ebben az eszten-
dőben jóleső érzéssel konstatálhatta, hogy tökélete-
sen érvényesül eddig is bevált kitűnő üzletviteli
politikája. Ugyanezt állapította meg Szendy Károly
polgármester is, aki már a legközelebb az autonó-
mia elé terjeszti a jelentést, amelynek adatai közt
az említetteken kívül a szakavatott és eredményes
vezetés mellett tanuskodik az üzleti nyertségnek
csaknem a megdunplázódása: a nyereség 200.000 pen-
gőről 339.000 pengöre emelkedett. Mindezek a szá-
mok a Községi Takarékpénztár imponáló fejlődését
bizonyítják, Az intézet által nyilvánosságra hozott
mérlegjelentés egyébként a következő — Öönmagu-
kért beszélő — adatokat tartalmazza:
A Budapest Székesfővárosi Községi Takarék-
pénztár Részvénytársaság igazgatósága folyó évi
január hó 15-én tartott ülésén Liptay Lajos dr. ve-
zérigazgató előterjesztése alapján megállapította a
takarökpenztär 1936. üzletévére vonatkozó mérlegét.
Az elmult óv üzleteredményei közül a legkifeje-
zöbben a takarökpenztär betétállományának nagy-
mérvű emelkedése domborodik ki. Fz a betétemel-
kedés a fakda önyvekre és folyószámlákra elhe-
lyezett betéteknél az előző évi 78.2 millióval szem-
ben több mint 10 százalékos, vagyis 8.4 milliós nö
kedéssel 86.6 millióra gyarapította a betétek Ösz-
szegét.
Minthogy a szókesfőváros községi fol 7ópéri zei
és különleges rendeltetésű betétei az elmult óvi ösz-
szeggel azonos mértékben változatlanul 7 milliót
tesznek ki, a takarékpénztár által ily módon kezelt
összes betétek összege 93.6 millió.
Lényegesen fokozta a takarékpénztár az eddigi
évek során is általánosan kitűnőnek ismert mobili-
tdsát, ezzel is bizonyságot szolgáltatva a minden te-
Kkintetben helyesnek bizonyult óvatos és előrelátó
üzletpolitikájának és a szakszerű, gondos ügyveze-
tésnek.
A takarékpénztár hitelezési tevékenységét is fo-
kozta az elmult üzletévben, főként rövidlejáratú és
Községi Takarékpénz-
ször is szembe
intézet
tökéletes
ágában
mobilitása
erőteljes fejlődést
egészen mobil hitelek nyujtása terén. Elsősorban
váltótárcájának 51.2 millióról 56.5 millióra történt
emelkedésében jut ez kifejezésre, másrészt az egyéb
fedezett hitelek több mint 3 millió pengős és az ér-
tékpapirokra nyujtott kölesönök cca 1 milliós emel-
kedésében. Folytatta és fokozta tevékenységét a ta-
karékpénztár az elmult évben az expor/hitelek nyuj-
tása terén és jelentős mérvű aktivitást fejtett ki a
telekfeldarabolási és telekértékesítési üzletkörben is.
A hosszúlejáratú törlesztéses kölcsönök összege 18.8
mállió, aminél külön említésre méltó, hogy a törlesz-
téses kölesönöknel fennálló hátralékos annuitások
összege — mely különben a takarékpénztárnál soha-
sem haladta meg a normális mértéket — ez évben
még csökkent is.
Rövidlejáratú jelzálogos hitelek nyujtásában az
előző évinél szintén jelentősebb mértékben vett részt
a takarékpénztár.
A takarékpénztár érdekkörébe tartozó Parkvá-
ros st., melynek tulajdonát főleg budahegyvidéki in-
gatlanok képezik, jelentős számban és igen kedvező
n értékesített telkeket, viszont előnyös áron
szerzett be újabb, főleg bérházak építésére alkalmas
területeket.
A takarékpénztár
vállalata,
másik érdekkörébe tartozó
illetve alapítása, a Budapest Székesfővá-
rosi Allatvásár Pénzforgalmi rt., amely a vásár-
pénztári intézménnyel kapcsolatos teendőket látja
el, első fizlotóvát fejezte be az 1936. évben minden
rer. viss. Nagy árammegtakaritás !
Nagyobb fény!
ROMOR HENRIR-iéle
tényteshnikai-, villamossá,
és műszaki vállalat K. F.
BULL, PEST,VIL WESSELÉNYI-0.59.
Telefon: 1-414-786
Jámpatestektcel
; ték 4—6 fillérrel a kenyé
tekintetben jó és kielégítő eredménnyel.
Általánosságban a takarékpénztárnak most
zétett mérlege az erőteljes fejlődésnek, mind széle-
sebb körű üzleti. tevékeny s és megerősödésne
képét mutatja.
takarékpénztár forga
edése
ötelek
íg Ily mó-
don, dacára a kiadások fentebb hivatkozott és meg.
indokolt emelkedésének az előző évi 200 ezer pengős
nyereséggel szemben ez évben 339 ezer pengő tiszta
nyereséggel zárult a takarékpénztár üzletéve. Ez
alapon az elmult utolsó három év gondos tarta-
lékolási és a belső erők fokozására irányuló poli-
tikít továbbra is szem előtt tartva, az igazgatóság
a közgyűlésnek azt javasolja, hogy a takarékpénz-
tár ne fizessen osztalékot.
A
Gazdasági Szemle
A csodatevő miniszter
nem más, mint Bornemisza (
olyan meghatóan finom és
mentett meg a pusztulástól
ládot, hogy a nevét talán soha nem felejtik el
Orosházán, ahol a ,csoda" történt. Adótartozás
miatt árverést tüztek ki egy kisiparosnál: az
egyetlen esztergapadja került dobra. Hiába szaladt
fűhöz-fához, senki nem tudott rajta segíteni. Vé-
gül is kétségbeesésében levelet írt az iparügyi mi-
A, aki a minap
nagylelkű gesztussal
egy magyar iparoscsa-
niszternek, hogy mentse meg a pusztulástól, mert
az esztergapad nélkül bezárhatja műhelyét. Már-
már azt hitte, innen sem érkezik segítség, meg is
kezdték az árverést, amikor beállított egy elegáns
úr, aki tüllieitälva mindenkit, az árverésen meg-
vette az eszlergát. Ezután pedig odafordult a két-
ségbeesett iparoshoz és így szólt:
— Vitéz Herczegh István iparügyi minisztériumi
titkár vagyok, a gépet az iparügyi miniszter úr
megbízása alapján vásároltam meg és most itt ha-
gyom, hasznalja egészséggel, szorgalommal, hogy
fel tudja virágoztatni műhelyét.
A. gép pedig ott áll régi helyén és rá van írva:
Az iparügyi miniszter tulajdona. Azt hisszük, ehhez
felesleges kommentárt fűzni, Tény az, hogy a most
indult új esztendőnek eddig ez a legszebb gazdasági
eseménye.
$zabott áron
akarnak ezután árusítani kereskedöink: a FÖVKE
már el is határozta, hogy mindent elkövet ennek
érdekében, Ezt a dicséretes elhatározást minden te-
kintetben csak helyeselni tudjuk, Már nem is hi-
vatkozunk a világ első kereskedő r az angol
üzleti szellemre, amely el sem tu képzelni, hogy
a kereskedő többet kérjen portékájáért, mint
nyit az ér. A fasiszta uralom ma már Ola:
ban, a hihetetlen alkndozások egykori haz
is megszüntette ezeket a lehetetlen és bosszantó vi-
tákat, amelyeken azonfelül még vesztett is a vásárló.
Ha tehát a velencei vázaboltos fix-áron tudja árn-
sítani az ajándéktárgyakat, akkor százszor inkább
bele kell idegződnie az egyedül helyes és korrekt üz-
leti elvnek, a helyesen és szolidan kalkulált szabott
árnak a budapesti kereskedőbe. Ezt követeli üzleti
jó hírnevük, de ezt követeli az ország általános ér.
deke is, mert hiszen szépen fejlődő idegenforgal-
munknak nom lehet visszataszítóbb ellensége, mint
a kupeckedő kereskedő, aki balkáni csűrés-csavarás-
sal alkndozik az clőkelő külföldi vendéggel. Hogy
a szabott árat a gősebben be kell hozni az
egész vonalon, ezen — nincs mit fovább alkudozni.
sü"t fövöőt esznek
a vidéken, ahol az utóbbi napokban szintén felemel-
fajták árát. A vidék sze-
gény lakossága nem győzi a magas kenyérárakat,
ezért sült tököt eszik. A magyar vidék lakossága a
magyar búza hazájában nem tudja megfizetni a
kenyér árát. Az új esztendőnek eddigelé ez a leg-
szomorúbb gazdasági eseménye.
T:
ez a neve, jobban mondva most már csak ez volt
a neve a legnagyobb belgrádi áruháznak, amelyről
itt, ezeken a hasábokon már megemlékeztünk. Ez
a hatalmas áruház a jugoszláv áruházi törvény
ellenére, szabálytalanul. a hivatalos hozzájárulás
nélkül kezdte meg működését. A belgrádi kereske-
dők minden követ megmozgattak, hogy elejét ve-
guck a nagyobbarányú egzisztenciarombolásnak. A
hatóságok figyelmeztették is a Ta-Ta-t, hogy építse
le túldimenzionált működési körét és elegédjék mer
a kiskereskedői meretekkel. Ta-Ta azonban ma
kacskodott, erre a kereskedők elmentek a minisz
terhez, akinek bemutatták, hogy mennyit veszítet
tek a nagy konkurrencia miatt, Erre a kereske
delmi miniszter rendkívül radikális intézkedéssel
a mult esütörti azonnali hatállyal bezáratta a
áruházat. Reméljük: Ta-Ta csote losz egyedül
a, világtörténeclemben,
Erőteljes fejlődés
a Magyar-0lasz Bankınal
A napokban hozta nyilvá ánosságra 1936. évi mér.
legét a Magyar-Olasz Bank. Ez a mérleg minden-
esetre alkalmas arra, hogy igazolja az általános
gazdasági javulásra vonatkozó megállapításokat,
kétségtelen azonban az is, hogy a fejlődésről és
minden vonalon duzzadó életerőről bizonykodó szá.
mok és tételek, a számoszlopok mögött mutatkozó
hatalmas üzleti tev nység és mindezek alapján a
kitünő eredmények elsősorban annak a kipróbált és
nagytehetségget irányított üzleti vezetésnek kö.
hető, amely mindenkor jellemezte ennek a minden
gazdasági helyzetre élénken reagáló pénzintézetnek
működését, A mérlegjelentés szűkszavúságából 68
csupán a száraz adatokat felsorakoztató tételeiből
megállapítható, hogy a betétúllomány 11 százalék-
kal, mintegy 9 millió pengővel 87 millió pengőre
emelkedett egy esztendő alatt. A közhangulat nö-
vekvő bizalma ugyanekkor lehetővé tette, hogy a
Magyar-Olasz Bank az eddiginél is nagyobb mer.
tékben álljon a magyar hitelélet rendelkezésére. A
mérleg minden tétele a Magyar-Olasz Bank közis-
mert mobilitását támasztja alá és, hogy a kipró-
bált vezetőség, Halmy Miklós dr.-ral az élén, meny
nyire hivatása magaslatán áll, az kiderül abból is,
hogy a kihdyezések is emelkedést tüntetnek fel az
egész vonaton.
Figyelemreméltó, hogy az igazgatóság, átérezve
Imrédy Béla ismeretes felhívásának jelentőségét.
az nkülő üzleti tevékenységből eredő nagyobb
ryereséget nem az oszíialék növelésére, hanem az
intézet belső erejének fokozására használja fel. Ily-
módon tehát 1,060.692 pengős nyereség mellett (ami
csaknem 60,000 pengővel haladja túl az intézet mült-
évi nyereségét) az osztalék változatlanul P 1.50. A
mérlegről egyébként az igazgatóság a következő
hivatalos jelentést adta ki:
A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság igazgatósága
a folyó évi január hó 16-án megtartott ülésén előterjesz-
tette az 1936. üzletévi mérleget, amely 1,060.692.14 P nye-
reséget mutat fel (az előző évi 1,003.501.07 P nyereséggel
szemben). A mérlegszámlából kitünöleg a takarékbetétek
összege 43,352.173.98 P (1995-ben: 37,198.067,71 P), a folyó-
számlán — elhel ett betétek — összege 43,984.725.30 PP
(1935-ben 41,523. 5 P), a betétállomány tehát összesen
87,336.899.28 P (az előző évi 78,721.990.26 P-vel szemben),
míg a nem betétjellegű kötel 0.116.79 P-re
apadtak (az előző évi 6,133 ).
A — készpénzkészletek, vi mlákon és
bankoknál fennálló készpénz. ellegő köyotstssók összege
10,858 946,57 P-re emelkedett (1935-ben: 5.59 PP).
A Vältötärca összege 59,096.872 06 (az előző évi 57 584.945 76
P-vel szemben). Az adósok tétele az előző évi 27,968.935.57
P-ről új mobil kihelyezések folytán 31,787.985.344 P-re emel-
kedett. Az értékpanirok és érdekeltségek 3.600.893.56 P-vel
szerepelnek (az előző évben 3,365.352 46 P-vel).
A jelzálogkölcsönök összege 26,342 518.39 P-re csökkent
(az előző évi 27,219.322.68 P-vel szemben), míg a forgalom-
han lévő záloglevelek összege 17,484 471 54 P-re apadt, az
ötéves kötvényekből pedig mindössze 331.62080 P-nek
megfelelő névértékű címlet van forgalomban. Az intézeti
székházakon — kívül egyéb ingatlanok — mérlegszerinti
összege az évközti elsdások folytán 3,708.853.27 P-re apadt
(1935-ben: 4.227.161.17 P).
Az igazgatósága örömmel állapította meg
egyes tágak nagyobbarányú fejl"dését, de a magyar
hitelélethen mér megoldásra váró súlyos kérdésekre való
tekintettel, osztalék emelése helyett az intézet belső ere-
jének növelésére, valamint a nynugdíj- és jóléti alapok
fokozott gyarapítására fordított különös gondot. Az igaz-
gatóság a folyó évi február 9-re egyhehivott közgyül&s-
nek javasolni fogja, hogy esztalék fejében változatlanul
részvényenként 1.50 P, összesen 600.000 fizettessék ki,
míg az alapszabályszerű levonások s a tartalékalap és na
nyugdíjasok tartalékának megfelelő dotálása után fenn-
maradó nyereségtöbbletnek az 1937. üzletév számlájára
való átvitelezését hozza javaslatba,
Csodálatos gepember, a pápa dísz-
aut6ja, Mussolini kerékpárja és más
érdekesség ax a Nemzetközi Vésáron
A Budapesti Nemzetközi Vá.
érdekeltségek kérésére janudr
bította a jelentkezési határidőt, amelyen belül a
kiállítók a 10 százalék helydíjkedvezményben r6-
szesülnek. Január közepéig közel 600 számottevő
magyar vállalat jelentkezett a úron való részt-
vételre, akik mellett igen sok a külföldi jelentkező
is. A vásáron résztvevő cégek között feltűnően
nagy számban vannak az otthonberendezési vállala-
tok. A vásár vezetősége nagy gonddal csoportosítja
az összes idetartozó iparágakat és az otthonberen-
dezési csoport keretében külön kiállítást szentel az
ágy kuliuszának. Az iparosok egész serege mutat
be különböző ágytípusokat a sportägytöl és kör-
házi betegágytól kezdve a legkényesebb luxuságyig.
Érdekes része lesz ennek a csoportnak a német,
francia és olasz ágytiípusok és berendezések bemu-
tatása, Itt összehasonlításra nyílik majd alkalom a
külföldi ágyak és az idegenek által , vendégmarasz-
talónak" keresztelt magyar ágyak között.
Tárgyalások folynak Olaszországnak, az olasz
gyarmaloknak és ezek között Abesszíniának a wd-
sáron való részvétele ügyében. Az olasz csoportban
kiállításra kerülnek az olasz automobil- és repülő-
gépipar kiváló produktumai és ezek sorában a pápa
am és Mussolini összecsukható mötorkerek-
TA kiállítás vezetősége úgy tervezi, hogy a nem-
zetközi vásárt a technika új csodája, a 300 kg súlyú
úr vezetősége az
hó 25-ig meghosszab-
--- Page 26 ---
Budapest, 1937 január 20.
dolgozó robotember fogja meg-
g6pesoda az Amerikai Egyesült Alla
ıya tulajdona és most tárgyalnak a köl-
nyitni, Ez
mok korm.
Van azonban a robotembernek hazai
is, egy magyar találmány, amely
nem kevésbé tökéletes, mint az amerikai
Legközelebb szakértő bizottság vizsgálja meg
ezt a találmányt és úgy lehet, hogy a vásárt nem
az ameriks hanem a magyar robotember fogja
megnyitni.
Hat és fél százalékos osztalékot fizet a Nemz
Bank. Magyar Nemzeti Bank főtanácsa minap
rtotlta ését melyen Baranyay Lipót dr. vezér.
tó előterjesztése alapján jóváhagyta a bank
mérlegét, valamint nyereség- és veszteségszámláját,
amelye az 1936. évi tiszta jövedelem 2,6
ho;
s elha
re tekintettel,
a tiszta j€
a tavalyinál fél száza
pengő.
tem csökken
lékkalt kisebb, azaz 6% osztalék (részvényenként
7.53 pengő) kifizetését fogja a február elsején tar
tandó közgyűlésnek javaslatba hozni. Imrédy Béla
elnök Óó hangoztatta, hogy az osztalék
poli digi egészséges mérsélklet elvét
tart és a pén retek üzleti ered
mér t alék emelésének — mellőz. a
belső megerősödés céljaira használják fel.
Wahl Henrik lovag kitüntetése, A kormányzó
a reskedele ós közlekedesügyi minisztérium
ve megbízott iparügyi miniszter előter-
cedte, hogy Wahl Henrik lovagnak,
forgalmi Rés: ytärsasäg — volt
légiforgalom fejlesztése
tevékenységéért elismerését tudtul
sti Anker megvette a P. O. B. elemi
i fronton folyt tran:
bizto:
bud
ti Anker
Intéz
megvet
elének
és a rá
X pengős vet :
megerősödve
vezetőségének példás
ási fronton tannsított
izakecióból
intéze
Jethiztosif
nemi A jelenkor legjobb héza;
ASBES £ IT mentes Asbesrpadlój
—8 Tinoleumk66szit6s.
MAGYAR ASBESTIT PADLÓGYÁR
R ÁL CZ JÓZSEF Andríssyút
Bndapest,
32. sz, Telef:
FÉMSZÁLAS PICKLIN
szabadalmazott vászonfalsarokvédő
PICK EMIL, BUDAPEST
Vl., PODMANICZKY-UTCA 63, TELEFON : 1—120—55
Rozsdamentes
és vörösréz edények,
nickel fözöüstök, ónozások
RICHTER és TÁRSAI
Budapest, VIII, Dankó Pista-utca 5. Telefon: 1-330-97
HOFBAUER ÉS PIAZZA
TELEP ÉVPÍTŐMESTEREK IRODA
VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-
TELEFON: 1-188-59,
HESZ LAJOS
építőmester
BUDAPES LÓGODI
| Telefon: 1—603—21.
ORBITZER NÁNDOR
szesz ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
BUDAP ST,
34.
TI., Nap-u. 10. Telefon: 1-310-90,
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenes/t6-, Ido-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—87.
Mihálka és Társai
reszelő- és szerszámáru Ipnrvállaiat k. 1, 4,
Budapest, V., Zápolya-utca 34, Tel.: 2-924-98
ROSENTHAL MÓR I
BUDAPEST. V.. TATRA-U, 26 more
1908-ban
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, ViII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
Ötmillió pengő útépítkezésre. A szokásos
kerü-
leti útkarbantartási munk: kívül a tavasszal
nagyarányú útépítések indulnak meg a fővárosban.
Az út- és csatornaépítési ügyosztály most állította
össze az gramot, amelyet már bemuta-
tott Szendy rmesternek is. Az összes
vekben bentfoglaltatnak a
pengő az előirányzat.
kerület szerepel, de
útmunkát, melyre 1,324.500
az óbudai kivezető
óbb megemlékeztünk,
útépítési mur
javító munkák
A programban ve:
Óbudán végzik a legtöbb
pengőt irányoztak elő.
amelyről legut
k építése,
1 Margit-körüt
hídfőelőtti kaszának rendez6s6-
vel, 1.150.000 pengőbe kerül.
atorn k és vizvezeiekkel látják el Rákos-
palotát. A székesfőváros környékén elterülő váro-
sok meglehetősen nehéz hely ellenére,
egymásntán igyekeznek a városias fejlődés
útjára a közelmultban rendezték Újpesten
hosszas küzdelem és kísérletezés után a vizellátást,
máris arról érkezik hír, hogy a várossal szom-
de
követni kí
dos Rákospalota ánja az újpesti
példát. A város képviselőtestülete határozatot ho-
zott, hogy négymillió pengő kölcsön igénybevélelé-
vel csatorna- És vízvezetéki hálózattal látja el
Tákospalotát. A ú, zmű pítési munkálatai
1939-ben k
kelt tele
kint átlag
zdődnek
lajdonosok hat
hatszáz pengő
meg olyképpen, hogy az érde-
egyen
tar-
alatt
ájárulást
esztendő
zeg hozz
Uj versenyíárgyalási
kiírások
csatornázási
1. e. 10 óráig
rtelepen építendő né
vasbeton és elhelyező mun-
a bádogosmunkákra, az aszfalt-
kra, a parafakó hőszigetelő mun-
föld, kőműves,
munkákra,
, lakatos, mázoló és üveges mun-
kákra, a sodronyfonat-választal munkákra, valamint az
pítésnél szük: állí púlyázni
lehot február Központi Vá
rosházán (LIT. j " felbontása 11
: sz. alatti ülésteremben.
t, rendezési munkálataira pályázni lehet
d. 10 órakor (II. emelet 9.)
A Vt4 zóro szükeéges külö téle ujjabélés,
molinó, ehloth, bélésvászon, s é
vászon szállításá
pályázni
Vi12.
t különf le köpeny-
órakor
zubony bé:
posztó
bélés,
et szállíti pályázni lehet február 12-én d. c.
egynegyod 10 óráig (Akácia-u. 15. IV
Tervek átrajzolási (másolási) és aluminiumlemezről
valö sokszo
mál január 30-án
emelet 311.)
Beérkezellt ajánlatok
kápolna föld, kőműves és vas-
osítási munkáira pályázni lek
d. e. 10 órakor (2
A farkasréti temetői
beton munkáira p. megtriosovlog Ernő 138.5:
Beregszászy Dezső 928, v. Kapuváry usztáv 143.9.5,
Márton József ‚642, V. Zilahy Balog Gyula
Nagy Testvérek 109.466, Balázs Horváth István
Paulheim és Weninger 162,244, Wagner Gyula
51, Bagi Gyula 167. Teleki Lász ó 169.508, Bollm 1
Béla
176.480, Prokisch engővel.
A Beszkä összes 937. évben végzendő
burkolási, vágányátépítési és pályafentartási munkákra
ál; Gratzl Alajos, Wohl Dezső, Sármezey Antal.
és Vajda, Grosz Frigyes, Széchy Endre, Krausz
József, Csongery és Pall. Hollós Ferenc,
Proczller Bálint, Hoffer és Preisich,
Jenő "Hovordló Károly, Szegedy Béla Jenő, Rei-
nisch és Wohl, sz Albert, Zumpft István, Castelli
Adolf, Just Kornél, Vértes Albert, Hirsch Mihály Rt.,
Simon 21; rős Nándor, Pataki Ferenc, Barta Ká-
roly, Somogyi és György. szár Zoltán, Béky
Ba M Bakäcs Trugly László.
Hajnal Imre,
än06,
A BSZKRT
anyag szállítására pály:
Sándor, Biehn ano a
Asph
és Ká >
A BSZ
lítására pál A
nitkőbánya 73,
heim József 19.500, Inóczi kőbánya
Hubertus Kőbánya 14,7: dr.
pengövel.
emezszállításra pályáztak: Schopae
B. J. 10.400, Heinri .
áh
Bermann
Gyul.
"László.
kg. hézagklöntő
Angyalfi
Deutsch
00.
ikőgyár,
adar,
e szükséges bazalt és zúzottkő szál-
Szandai
66
részé
Frank Istvän 47,437,
Somoskői Bazaltbánya
Grá
8, Wenck-
obi kőbánya
Frank István 14.£20,
10.080 pongővel.
Versenyfärgyaläsi hirdetmények
A polgármester az óbudai kivezető főút csatornázási
munkálataira kormányhatósági jóváhagyástól függően
nyilvános versenytá valást Mrd A csatornázási mun-
ú bi ül kivitelre, úgymint:
-uten
* Sajka-utca—Nagys
8zombat-u1ca—
pes-ntca—Ku1c84
Orepes-uten
utea,
zukasz csatornázására a a elők meg-
építésével útt külön-külön és alapján kell
ajánlatot tenni. Az aláírt és elően — előkészített
ajánlatokat borítékba helyezve, pocséttel lezárva a pol-
gármesteri II. ügyosztályban, IV. ker. Központi városház
II. em, 281. ajtószám alatt 1937. évi február hó 1. napján
délelőtt 9—19 óra között személyesen, vagy megbízott
útján kell benyujtani.
II.
A polgármester a IX. ker. Üllői-út Ferene-körút és
Gróf Huller-utca között levő szakaszának útrendezési
munkäir jóváhagyástól függően nyil-
kormányhutósági il
1 ná
vános versenyt úst hirdet, A munka az alábbi
rom részben talatba adatni: I. Ferenc-körüt és
Viola-ntea kö küsz kövezömunkäia és a
Viol: etenay-u ő szakasz előmunkája.
II. Szvetenay-uten A Gróf Haller-ntoa között levő sza-
Vis
kasz kövezőmunkája, III. a-untón és Szvetonay-uten
között levő szakasz aszfaltozása.
kellően vélyekszett és lepecsételt borítékban olhe-
halt Központtó WARE rebrvár 12-én délelőtt 19 örälg
alatt benyújtani. 11. emelet 284. ajtószám
IM,
A polgármester, ntalással a
talos hirdetések" rovatának élén
ek B, ny dénár e etyalást hirdet az 1937.
olyamán szükséges mintegy 167.500
Ssntornázási vasszerelvény szállítására kg. öntöttvas
2 aláírt és megfelelően előkészített ajánlati -
tetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezátva a Bolgár
mesteri II. ügyosztályban IV, ker, Központt városháza
II. emelet 9284. ajtószám alatt 1937. évi február hó 1.
napjának délelőtt 9—10 óra között személyesen, vagy
megbízott útján kell benyujtani.
IV.
A , Polgármester a székesfővárosi
jer tartozó, az összes közigazgatási kerületekben végre-
a a kerülő asztaltjavítási és kisebb aszfaltazó mun-
| kákra — kormányhatósági jóváhagyástól függően
nyilvános letek ek Ag dást hirdet. Az ajánlatokat az
kerületekre, etve összevont körületekre külön
külön kell megtenni.
A kellően felbélyegzett és lepecsételt borítékban el
helyezett ajánlatokat 1937. évi február 16-án délelőtt
10 óráig kell a Központi városháza, II. emelet 284. ajtó
szám alatt benyujtani
Fővárosi Közlöny „Hiva-
m közölt általános ajánlati
ülfenntartäs kere-
[4
A polgármester a
tébe tartozó, a Összes k
hajtásra kerü a
kákra kormányható
nyilván versenytá
egyes kerületekre külön-külön
kellően felbélyegzett és
helyezett ajánlatokat 1937.
19 órálg kell a Központi
szám alatt benyujtani.
árosi útfenntartás kére
ási kerületekben végre.
ítás i é. kisebb új kövezőmun-
i jóváhagyástól függően
h Az ajánlatokat az
ell megtenni.
lepecsételt borítékban el
évi február 39-ém délelőtt
városháza, IT. emelet 284. njtó.
VI.
székesfőváros úté
8, alább fe
jóváhaj;
|
!
1
|
!
!
i
|
A
ítő és útkarban
rolt köanyagok
ól függően
polgármester a
munkáihoz szük:
kormán;
nyilv
150.000 drb t
2000 tonna bazalt sorkö,
drb trahit (andezit) fejkö, 6000 fm, trahit (andezit) hasí
é drb trahit (andezit)
zuzottkő, 12.000
160.000 drb. b.
2000 tonna bazalt kiskoc
—2 mm), lezit 10 mm), 500 tonna
andezit znzalék mm), 8000 köbméter trahit, vagy
mészkő alanpzati } 000. köbméter dunakavics.
A kellően felbé zett, lepecsételt horitökban el-
helyezett Anla (kedden)
délelőtt 10 TI. emelet
njtó
284
ért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Fele DECZKY LÁSZLÓ igazgató
VAS MÉRNÖK VAK Ashestből
Vegyi Gyára Rt. 4 IM MINDENT
Budapest, V., Visegrádi-u. 67. Telefon: 2—924—65.
| TRAUB ÖDÖN
aszfait, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon : 1-411-65.
BARÁTH GYÖRGY
* hat, eng. villanyfelszerelési vállalata
Budapest, !., Olasz-fasor 4. sz.
Telefonszám: 1-809-67.
Grosz Fri
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
A szerke:
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. ® Telefon: 1-861-54.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8, Telefon: 1—424—97,
Zubovits istván
nől és férfi bőrkobát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY- ÚT 13.
(ledermann udvar.) TELEFON : 1-381-08.
== TETŐFEDŐMESTER
Budapest, I., Karolina-út 16. 0 Tel: 2-695-59.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—126— 0%
--- Page 27 ---
Huszonbafodik évfolyam
Előfizetési ér:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . , . 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
AÁrusítják az összes IBUSz-pavilonokban
/
£ — Budapesi, 1937 január 27
ELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
4 szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiladöhlvatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSV-UT 60.
Teleton: 1-1237-15 - PDostacsekk: 40.424
Boldog harmónia
Csak alig néhány hete zajlott le a legnagyobb
magyar bál, amely az an-
gol "fővárosban olyan nagymértékben emelte a ma-
gyar nevet. Most a héten a londonihoz hasonló,
vagy azt jelentőségben talán még fölül is muló ese-
mény volt az a bál, amelyet a bajor főváros ren-
dezett „Budapest város bálja" címen. A müncheni
vidám farsang világhíres. Még a királyok uralkod-
tak, amikor a müncheni farsang tradicióvá lett az
egész világon. És ha sok minden megváltozott is,
a müncheni farsang híre-neve továbbra is megma-
radt. Kitüntetés és dicsőség tehát a magyar fő.
város számára, hogy a müncheni farsang legelö-
kelőbb, legszebb bálja, valósággal reprezentáns
tänemulatsäga Budapest város bálja volt. Emelte
ennek a kedves, szép és lekötele figyelemnek az
értékét az is, hogy megjelent a bálon Szendy Ká-
roly, Budapest székesfőváros polgármestere, vala-
mint Bódy László és Salamon Géza tanácsnokok is,
siker mellett a londoni
Fz a müncheni bál azonban nem véletlen, az alap-
ját az u látogatás vetette meg, amelyet Karl Fiehler
dr, München város főpolgármestere feleségével
együtt a mult év május hónapjában Budapesten tett,
A müncheni főpolgármester akkor a legnagyobb el-
ragadtatássa! emlékezett meg Budapestről és a Fővá-
rosi Híriapban tett nyilatkozatában így kiáltott fel:
sirigylem Elmondta azután, hogy , való-
önöket!"
sággal mesebeli napokat élt át a magyar fö-
városban",
ely az el-
eseménye
Ez a Budapest város bálj
múlt hét nagy társa
volt, tulajdonképpen Budapest érdeme,
szerezte önmagó kitüntetést
agadta a müncheni főpolgármestert szépségével,
en München
Budapest
hogy
ezt a azzal,
el
kedvességével a al, ilágvá-
rossá predesztin álta. Vagy lán nem nez tör-
tént-e akkor, London társadalma szintéu
magyar bált rendezett? Ime, itt vannak azok az
eredmények, amelyeket az idegenforgalom hoz. Mert
nemcsak pénzét hagyja itt az idegen, de elviszi
ennek a városnak a jóhírnevét is. Budapest nemcsak
szórakoztat, hanem barátokat is szerez, állandó, ki-
barátokat, a müncheni és a lon-
zerint v amiért mi szeretet
hálás
élda
tartó,
doni x
tel fogyudjuk őket és sunk szépsé-
geit, kulturánk nagy városberendezésünk
modern vivmányait. az idei farsang két magyar
bált hozott Európa két nagy városában és amikor
erről örömmel beszélünk és szeretettel emlékezünk
meg, az volna a szívünk vágya, hc ez a kis ma-
gyar föld és ez a Pp magyar világváros az egész
világon mint a vidámság, a jókedv, a boldog har-
mónia mintaképe szerepeljen. Logdon és München
ezen az úton indultak el. két bálnak, ennek
a nagyszerű magyar farsangnak ez az igazi je-
lentősége.
Ugyanakkor azonban nem szabad megfeledkez-
nünk arról sem, hogy a müncheni bál alkalmával
Szendy Károly polgármester ismét jelentős szolgá-
latot tett városának. A modern idők eredménye az,
hogy aljat st taki városkormányzó előkelőségek
mem ors: suk határain és falain be-
lül teljesítik csak ességüket, hanem a külföl-
dnö is. Edward walesi hercegtől, aki azóta Windsor
hercege lett, származik az a híres mondás, hogy
ügynöke akar lenni hazájának. Ma minden állam-
férfi, minden — vezeti véniségű ember valóságos
ügynöke annak a iközületnek, amelynek élén áll.
Emlékezzünk a MacDonald kormányra, amelynek
hatvan évesnél fiatalabb tagja egyetlen egy sem volt
és tengereken át szállt, nem is egy közülük repülő-
gépen, hogy hazájának hasznot hajtson — mondjuk
ki a brutális szót — üzletet szerezzen. A repülőgép és
a filléres gyorsvonat világában államfők, kormány-
elnökök, miniszterek, pártvezérek és polgármesterek
egyik jelentős útat teszik meg a másik után. Ez
nem véletlen, hanem a kor parancsa, amelynek íme
állandóan engedelmeskedik Budapest székesfőváros
Polgármestere, Szendy Károly is. Róma, Bécs, Varsó
ntán most Münchent látogatta meg a polgármester
és mindezeknek az utaknak hasznát, eredményét
Budapest székesfőváros egész lakossága fogja él-
vezni.
ennek a
Budapest Münchenben
vígan farsangolt
Szendy Károly polgármester
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
a bajor főváros és Budapest baráti kapcsolatairól és a
müncheni magyar siker idegenforgalmi jelentőségéről
A székesfőváros idegenforgalmának és kultur-
kapcsolatainak továbbfejlődése terén újabb jelen-
tékeny előrehaladás történt, Szendy Károly polg:
mestep müncheni látogatása ismét erős szálakkal
fűzte Budapesthez a külföld érdeklődését, amiben
nagyrésze van a bajor főváros kíváló főpolgármes-
terénel Fiehler Károly dr ik is, aki Budapest
szer; vezéreltetve, pompázatos keretek .között
vendezte meg a ghires müncheni farsang leg-
kiemelkedőbb eseményét, „Budapest város bálját".
Már a megérkezés pillanatától kezdve meglátszott,
hogy a bajor főtáros minden rendű és rangú pol-
a őszinte barátsággal , viseltetik Budapest iránt
és ta főpályaudvarra megérkező magyar küldött-
séget nemesak a Alıtıhasz 1 Ze nemesük a főpol-
gármester tságtól áthatott szavai, hanem
a müncheni polgárság lelkes fogadtatása is meg-
hatotta,
Szendy Károly polgármester és a magyar kül-
ai — között
a dr. tan
döttség, amelynek tag
László dr. és Salamon €
voltak Bódy
ácsnokok, Fiehler
főpolgármest: tár: n érkezett meg a Deut-
sches Theater helyi égeibe, , Ahol addigra
má
Döme be
niszterelnök,
Reichenau , hadtestparancsug szentm
lósi Szabó gyarország müncheni főkon-
önelmi hu: ruhába öltö harsonások nyi-
meg az estélyt, majd Steinacker Károly kon-
Ita be a nagyszerű műsort, Erkel Ferenc muzsi
ára — palotást járt Magyar Királyi Ope aház
balettkara és egycsapásra meghóddította a szí eket.
Ezután Harangozó Gyula ecsárdajelenetét mutatts
be Hubay Jenő zenéjére és a tomboló lelkesedés be-
töltötte az egész termet. Atütöcrejü sikert
aratott Kodály Zoltán János"-ának a mün-
eheni filharmónikusok
letével előadott ri
rapsz6di4
csak tovább fokc
Müncheni útjáról hazatérve fogadta
Szendy Károly polgármester
a Fővárosi Hírlap munkatársát, aki előtt a követ-
kezőkben vázolta a München—Budapest között fenn-
álló őszinte baráti kapcsolatok jelentőségét.
— Hálával és köszönettel tartozik a székes-
főváros egész közönsége Fiehler Károly mün-
eheni főpolgármesternek azért, amiért alkalmat
adott arra, hogy Budapest ismét a memzetközi
érdeklődés homlokterébe kerüljön.
A bajor fővárosnak a Budapesti Bál
olyan eseménye volt, amelyről sokáig
fognak beszélni.
zt Ferene I. magy
lakodalom maty
dést.
nemcsak guk a müncheniek, hanem az az
intern ális társaság is, amely a fars
idősza Münchenben ezidöszerint is €
verődött.
— Jelentőségteljes volt ez a Budapesti Bál
azért is, mert ismét szorosabbra fűzte a Bajor-
ország és Magyarország között egyre. örvende-
tescbben elmélyülő kapcsolatokat. Egészen ter-
mészetes, hogy a most felkeltett érdeklődés
nyomán ismét meg fognak indulni azok a A
dulások és egyéb utazások. amelyek
Budapestre a bennünket szívünk sze
rint értékelni tudó külföldiek hatalmas 6e-
regét. X N
es —A bál estéjét követő másnapi fogadáson
Fiehler főpolgármester többízben is
nyomatékosan hangsúlyozta, hogy tava-
szi budapesti látogatása óta szíve sze-
rint barátja Magyarországnak és fővá-
rosának
3 kötelességének ismeri azt, hogy minden ere-
el szolgálja a kulturális és idegenforgalmi
kapcsolatok kimélyítését. Kifejezést adott en-
nek a meggyőződésének Siebert Lajos bajor
miniszterelnök is, továbbá Bayreuth főpolgá
mestere, Schlumprecht, aki ugyancsak a k
multban látogatott meg bennünk Ehelyt
kell megemlékeznem arról a kitűnő és lelk
meretes tevékenys 5, amellyel Magyar-
ország müncheni fökonzuli , szentmiklósi Szabó
rgy ó a két főváros kö-
zötti jóviszony élmi X
Alkalman nyilott
vetlen eszmecserét
ieheni képviselőivel
>
is. Magam is hangsülyo
régi kultürkapesolatok kiépítésére a
: eles súlyt helyezünk. mert abban
ü iövő fejlődés
szempont; égünk van.
München városának régóta hálával tartozunk,
mert ez a város volt az, amely a magyar ku
hűséges őrizőjének bizonyult mindig és
mulasztott el egyetlen alkalmat sem,
használni tudott volna Budapestnek.
é i nagy szeretettel foglalkoz-
mind melegebbé
vével és hosszú
adtatott szavakkal s
milyen nagy jelentőségű
fennálló kapcsolat.
müncheni tartózkodásom
jén mindenütt és mindenki. részéről a leg-
nagyobb előzékenységgel, fiavelmességgel, sőt
mondhatnám. szeretettel találkoztam. Mint az
elmult év júninsában, is valóságga
sugárzott felénk a har: ıte € e és
én me rvok győződve arról. hogy a Fiehler
ő ster által képviselt München, de
a többi bajor őszinte bsz
a
nem
amellye
A sajtó képvisel
a Budapesti Bál kapcsán a
net-magyar ba
"kban,
tak
váló r
tudósítá
moltak be
a két orsz
-- Párnapos
átság ü
elra
ide-
ugyanigy
al kapcsolódik hc
ság
Mint eddig, a jövőben is elsőrendű
kötelességemnek — fogom tartani — azt,
hogy a székesfőváros jövő holdoguläsa
szempontjából olyan nagysúlvú idegen-
forcalmat tovább szolgáljam
>. hogy az
és mindent megtezvek arra nézve. z
egetlex feltornyosnló akadályok elsimuljanak.
Azt ss; ák mondani. hogy Bndapnest az
n divatossá vált a külföl-
tben így van. a müncheni
bizonyítja. hogy a bajorok
on nem divat. hanem komoly
és egyenese követk ezménye a
szeretettel fápolt baráti érzésnek.
*
utóbbi évek foly
diek elött. Sok «
példa azonban
lás alkalmá-
herendi por-
ternek, mint
ester meg-
elten ki-
nte bar: t-
követő városházi fo
lgármester egi
cellánt nyujtott át Fiehler főpolgármes
Budapest város ajándékát. A föpolgä
hatottan fogadta a figyelmességet
adott Budapest iránt érzett ős:
eretetés , A szé ő
tek termé -n fehaszmältäk
tartózko idejét arra is, hogy tanulmányozzák a
bajor főváros különböző intézményeit, sőt a főpol.
gärmestem előzékenysége folytán módjuk nyílott a
főváros szép környékének megtekintésére is.
estet
A báli
val Szendy Károly pc
ságának és
--- Page 28 ---
Kinevezték az újsajtófőnököt
Mikecz Ödön utóda Rákóczy Imre
Hétfőn jelent meg a hivatalos hiradás arról,
hogy Darányi Kälmän dr. miniszterelnü
Mikecz Ödön dr. államtitkárt a miniszterelnök-
ség sajtóosztályúnak vezetése alól. érdemes
olgálataiért köszönetének és elismerésének
ilvánítása mellett felmentette és a sajtóosz-
tály vezet 1 Rákóczy Imre dr. miniszteri
tanácsost meg.
ta
Mikecz Ödön dr. az elmult év első napjá-
tól kezdve állott a miniszterelnökségi sajt
osztály élén. November 8-án belügyi államtit-
ár lett, de tovább is ő vezette a sajtóosztály
olitikai vonatk i ügyeit. Nagy felkészült-
gével és egyéni tulajdonságaival a
a ki a saitóosztály
élén és amikor most hálás érzéssel bucsuzik
tőle a magyar sajtó, az a felemelő tudat tölti
el, hogy méltó utód került a helyére.
Rákóczy Imre
és felelősségteljes
került a mini
A
kiváló €
legnagyobb elismerést v
aki most ezt a fontos
ót elfoglalta. 1922-ben
mint sajtóelőadó,
dr.
po
erelnökségre,
Egy év mulva a vidéki osztály je, 1928
óta pedig a sajtóosztály v >töjenek állandó
;ttese lett. A fiatal itóelőadó mögött
már érdemekben és sikerekben gazdag
szerkesztői és publicisztikai mult
lott, amelyet jogi tanulmányai és többszörös
tüntetéssel — végződött harctéri szolgálata
várott fejtett ki, ahonnan izzó ma-
miatt menekülnie kellett.
zterelnökség sajtóosztál
nak hiva-
1 talos szobáiba igazi ujságíró vonult be vele,
aki minden ténykedésével megbecsülte a sajtót
és nagyrésze volt abban, hogy a háború és a
forradalmak viharos esztendői alatt visszaesett
magyar ujságírást ismét a régi nívóra emelte.
Nagy tudása, a zürzavaros viszonyok között
kitűnően ényesült tapintata sepítették át
sok nehéz helyzeten és mindezeken felül az a
lelki emelkedettség és egyéni szeretetreméltó-
ság, amely úgy felettesei előtt, mint az ujság-
írótársadalomban rokonszenvet és megbecsü-
lést szerzett neki. Kiváló működésének jutal-
mazásául a kormányzó 1931-ben elismerésével
tüntette ki, 1938-ban pedig — miniszteri
csos lett.
Hivatalos működése mellett mindig barátja
és támogatója maradt az erdélyi irodalomnak,
amelynek életrekeltésében egykor vezető sze-
repe volt. Folytatta ifjan megkezdett tudomá-
nyos munkásságát, amely Krdelyben tlársada-
taná-
lom- és művelődéstörténeti művéért a kolozs-
vári egyetem kitüntetését szerezte meg szá-
mára. 1932-ben jelent meg ..A kormányzat
szempontjai és jogalkotó tevékenysége az
lami élet feladatainak megoldásában" című
politikai tanulmánya, amely általános figyel-
met keltett.
Most, hogy a sajtóosztály élére került, ki-
váló tehetségét szélesebb körben érv nyesít-
heti, amihez a legőszintébb érzéssel kíván si-
kert a magyar ujságínás minden munkása és a
itó minden barátja.
Nagyszabású reformok az autó-
közlekedés fellendítése érdekében
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyi-
lott bizalmas információt szerezni azokról a tervek-
ről, amelyeket az iparügyi minisztériumban dolgoz-
tak ki a magyarországi gépjárműközlekedés fellen-
dítése érdekében.
kmabeli skeltségnek és az autós közön-
panasza volt az, hogy Magyarországon,
i államokkal ellentétesen még mindig
fényűzésnek tekintik a gépkocsitartást és az adó-
hatóságok minden lehetőséget megragadnak arra,
hogy a csekélyszámú gépjárműtulajdonost jelenté-
kony terhekkel sujtsák.
Bornemisza Géza kereskede gyi és iparügyi
miniszter, mint s: zalókig modern, gyakorlati
ember, maga is érezte, hogy ezeknek a panaszoknak
többé-kevésbé komoly alapjuk van és egyrészt ez
másrészt annál az oknál fogva, mivel a ge
járművek elterjedése jelentékeny javulást
nyezhet az ipari munkanélküliség terén,
eredmé-
rendelkezést hocsátott ki minisztériumában
arra nézve, készítsenek tervezetet az autö-
közlekedés lehető — kifejlesztése
Arra való tekintettel, hogy a t
részleteiben készült el, arról a n
hivatalos tájé. tatást nem adna t azonban
Napitanunk, hogy az iparügyi minisztérium a
igyminisztériummal már lefolytatott tárgya-
i alapján gyökeres reformokra ül, amelyek
elsősorban abban fognak kicsúcsosodni, hogy
érdekében,
a közlekedési adó helyébe a benzin-adót hoz-
he, tehát igazsägosabhä teszik a jelen-
legi terheket.
várható a Magyarországgal ke-
fenntartó államokból ha
enyhítés
reskedelmi — szerződést
zánkba irányuló gépjárműbehozatalnál is.
tételeket jelentékenyen cs
lett azonban hefolyást i
A vám-
nteni kívánják, emel-
gyekeznek gyakorolni arra,
hogy külföldről csupán olyan géperejű járművek
kerüljenek be, amelyek konstrukciós és kiviteli
szempontokból megfelelnek a magyar — útviszonyok-
nak. Ezekkel az intézkedésekkel egyidejüleg
tervek készülnek a magyar uthálózat toväbb-
fejlesztésére, különös figyelemmel az autós
idegenforgalom érdekeire.
Gondoskodni kíván a minisztérium arról is, hogy a
külföldi autósok által leginkább látogatott első
rendű útvonalak mentén éjjel-nappali tele, fonszotgá-
lat legyen és ne fordulhasson elő az, hogy egyes
balesetek előfordulásánál csak késedelemmel lehet
segítséghez jutni.
Az útépítéseknél a jövőben különösen nagy gon-
dot fordítanak a , hogy a burkolás a géperejű
járművek igényeinek megfelelően történjék, emel-
lett azonban v znak arra is, hogy a nehéz teher-
forgalmat a lehetőség mérvéig eltereljék a gyors
közlekedésre szánt közutakról.
Budapest székesfőváros úthálózata is bizonyos
módosításokra szorul, mert bár a főváros útviszo-
nyai tekintélyes százalékukban kielégítőknek, sőt
sok esetben kiválóaknak mondhatók, az útvonalak
nem elég széles volta, továbbá a kilátást elvevő
épületek kedvezőtlenül befolyásolják a forgalom biz-
tonságát.
A városrendezés legközelebbi feladata minden
kétséget áróan az lesz, hogy elhárítsa a nagy-
városias közlekedés lebirhatatlan akadályát jelentő
kiszögeléseket és gondoskodjék arról, hogy a gyors-
üetmű közúti közlekedésnek semmi ne álljon útjába.
Elkészült a nemzetközi pályázat,
amellyel a főváros a portalan szemétgyüjtést
gyökeresen megoldani akarja
Hr get emet és idegenforgalmi érdekek követelik a sürgős intézkedést
A portalam ez
foglalkoztatja a 1
ii ügyosztál a köztiszt
lisan "oldja meg a próbaképpen üzemben
ny modern szemétgyüjtő autó, amelyekbe
yokböl jut speciális szerke-
a gyüjtőantók azonban
„Jörülnek ugy hogy ha
nak
A célt ide
jevő nél
zeten
darahonkint AO De NO
me; rögtó lelő Be ern
olyan hatalmas költségbe kérülne,
erint nem bocsáthat rendelke-
2ésre, Ezért a köztisztasági hivatal, mint a Fővárost
Hírlap megírta, elhatározta, hogy nemzetki pályá-
zatot hirdet olyan szerkezetre, amely a lovas szemét-
gyüjtőkocsik felhasználásával — elviselhető, -mérsé-
kelt áron oldj neg a portalan szemétgyüfjtést.
Mint értesülünk, a köztisztasági hivatal a nem-
zetközi pályárat feltételeit már megállapitotta, A pá-
űs felezereln
nmit a főváros
lyázat nem tűz ki díjakat, hanem a legmegfelelőbb
szerkezetet, esetleg szerkezeteket megvásárolja. A
pályázati felhívás tervezete jogi elbírálás és végle-
ges megszövegezés céljából jelenleg a főváros tiszti
ügyészsége előtt van és a pályázat legközelebb már
kiírásra kerülhet.
A portalan szemétgyűjtés Vevezetését állandóan
szorgalmazza — Egerváry Tibor dr., aki legutóbb a
Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szerveztének ide-
genforgalmi előadás-gorozatán idegenforgalmi szem-
pontból is sürgette ennek a nagyfontosságu kérdés.
mék rendezését, Most, a nemzetközi pályázat meg-
hirdetésének küszöbén
Egerváry Tibor dr.
törvényhatósági bizottsági tag,
obben az ügyben a Fővárosi Hírlap munkatársának
a következőket mondta:
— Örömmel kell üdvözölni a pályázat gondola-
|
i
|
tát, de ugyanakkor figyelmeztetni kell az illetékes
tényezőket, arra nézve, hogy a tervet valamilyen
formában sürgősen még is kell oldani, A házisze-
mét gyüjtésének mai rendszere tarthatatlan, úgy
közegészségügyi szempontból, mint az idegenfofga-
lom érdekében. A főváros, amely hatalmas fürdő-
várossá akar fejlődni, nem tűrheti, hogy a szemét-
gyüjtés fertőző betegségek terjesztője legyen és ez-
által távoltartsa az idegeneket Budapesttől. Hogy
ez nem túlzó feltevés, bizonyítják adott esetek:
azok a jelentések, amelyekben egyes külkép-
viseletek figyelmeztették országukat — bizo-
nyos fertőző betegségekre.
Mindenki tapasztalhatja naponkint azt a
Kulturölis állapotokat megszegyenitö körülményt.
üjtés mai rendszere nálunk
jelent. Riasztó jelenetek folynak le az utcákon, ámi
kor reggelenkint a kapunk elé rakott kosarakbó!
betöltik a szemetet a lovak által vontatott gyüjtő-
tartó lyukba. Áramlik a. bűz és a kosarak kiürí-
tése alkalmával porfelhő száll fel, amely valóság-
gal bepermetezi a levegőt. És száll a por a ző
työgő kocsik nyomán tovább, amerre csak elvo-
nulnak, mert a tartályok teteje nem zárulnak lég-
metesen, sőt a csapóajtók legtöbbször egészen nyitja
maradnak, ha felnyomja a kocsikat a túlságosan
töltő szemét. És az a szemét és az abból fel-
ló por és piszok nem csak kellemetlen és undo-
hanem
rító,
veszedelmes fertőző-anyag is, igen sok beteg-
ségnek az okozója.
De talán ezt magyarázni nem is szükséges, hiszen
annyi jogos panasz és felháborodás hangzott el már
ellene,
— Pedig ez csak egyik része, ami az utcán ta-
lható, a második része a szemétgyűjtés proce-
ának a házakban játszódik le, attól az aktus-
tól kezdve, amikor a szemetet ládákba, vagy más
alkalmatosságokba kira a lakó az ajtó elé, ahon-
nan a vici kosarakba gyűjtve, a folyosókon, lépcső-
házon végig leviszi az udvarra, És amerre jár, min-
denütt húll a nyomában a szemét, annál inkább
húll, mert éppen kosárban viszi, amelynek rései
egyen arra valók, hogy áthúlljon rajtuk a sze
mét, különösen az a finom por, amelyet a lakások
porszívói szedtek össze. Hogy ebben a szemétben
mennyi a betegektől származó hulladék és piszok,
azzal senki sem törődik és nem törődik senki azzal
sem, hogy a vicinek vagy a köztisztasági munkás-
nak mennyi jut a fertőzésből.
A folyosókat, lépcsőházat a hét hat napján,
amíg a szombati lemosás meg nem történik, a leg-
jobb esetben felseprik, ami egy újabb alkalom
arra, hogy a szemét pora betöltse a házat. A szeme-
tes kosarak pedig a kapú aljába kerülnek és fóél-
napig bűzlenek ott, amíg a szemetes kocsi meg nem
jelenik.
— Nem csak az utca
veszedelmén, hanem a la-
kástól a kapuig lefolyó lehetetlen állapoton is,
amelyről csodálatosképen soha sem esik szó, akar
segíteni a portalan szemétgyűjtés, de addig is, amíg
ebből rendszer lesz, amíg a pályázatot kiírják, amíg
esetleg akad elég olcsó és megfelelő szerkezet, ame-
lyet a lófogatú kocsikon alkalmazni tud a köztisz
tasági hivatal és amíg ezek a szerkezetek elkészül-
nek és alkalmazásba kerülnek, addíg sem szabad
tűrni azt, ami a szemétgyűjtés körül a házakban
történik.
Haladéktalanul rendet kell ezen a en te-
remteni és mindenekelőtt kiküszöbölni a
használatból a szemetes kosarat és. helyette
elrendelni valamilyen fedeles bädogtartäny
használatát.
pénzébe a fővárosnak
jövő kiadással
kerül
is számba se
és a
terhelné
Ez nem
háziurakat
meg. x
Radikális intézkedésekre van a szemétgyüjtés
terén szükség a közegészségügy és elsősorban a
saját egészségünk védelmére, de ugyanakkor a für-
dőváros legelemibb feltételeinek megteremtése eél-
jából is.
GTV TVE DUO ABÓ TT
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 33. TELEFON: 2-969-08.
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, II. Halász-utca 1. Telefon: 1—558—04.
HÚNFALVI P
ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS
1X., VÁGÓHID-UTCA 28. — TELEFON: 14—41—50
Állítás,
Válla! épület- és bütor- Pontos szi
asztalosmunkát Olcsó árak.
HAIDEKKER SÁNDOR R. T.
SODRONYMŰ , KELETIM LERAKATA
Budapest, VIII., Fiumol-út 8. Telefon: 1—415—94.
--- Page 29 ---
Budapest, 1937 januär 27.
Zsitvay Tibor
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
az Államvasutak nagy városrendezési
tervéről és a pénzügyi megoldásról
A főváros fejlődését gátló pályaudvarok és
vasúti vonalak rendezésének kérdése most biztató
formában került napirendre, Bornemisza Géza ke-
reskedelem- és közlekedésügyi miniszternek, Szendy
Károly polgármesternek és Har: Ferencnek, a
városfejlesztés különbizottság elnökének a Fővá-
rosi Hirlap-ban legutóbb megjelent nyilatkozatai is
ezt bizonyítják. "Tudomásunk szerint a Nemzeti
Egység Pártja Fővárosi Szervezetét is élénken fog-
lalkoztatja ez a nagy probléma, ezért a Fővárosi
Hirlap munkatársa kérdést intézett
Zsitvay Tibor dr.-hoz,
a párt elnökéhez, hogy tájékozódást szerezzünk a
párt álláspontjáról, Kérdésünkre a következő, nagy
figyelmet érdemlő választ kaptuk:
— Budapest városrendezésének egyik leg-
nagyobb, alapvető problémája, amelyhez a vá-
rosrendezés és — városfejlesztés — kérdéseinek,
nemkülönben a közlekedési kérdések egész tö-
mege fűződik;
az államvasutak nagy átrendezési terve
a megoldás felé közeledik.
— Ebbe a hatalmas komplexumba tartozik
a nagyvasúti és ennek a keretében a körvasúti
kérdés, a halálsorompók ügye és a pályaudva-
rok végleges elhelyezése.
— A régen vajúdó kérdések küszöbön álló
elintézésében természetesen, befolyását érvé-
nyesíteni akarja a Nemzeti Egység Pártja
Fővárosi Szervezete, amely ezúttal azt az
elvet követi, amelyet eddigi ténykedései során
minden közérdekű kérdés intézésében való
ételéné övetett, tudniillik azt. hogy a
kérdést a legmesszebbmenő gondossággal tisz-
tázza és hogy — javaslatainál mindig a távo-
labbi jövőt szolgáló célszerűség elvét érvénye-
sítse. Így járt el más kisebb- nagyobb jelent
ségű kérdések elbírálásánál is és ezért csak
természetes, hogy ennél a most aktuálissá
lett hatalmas probléma megoldásánál is ezt az
elvet követi.
— Ennek a célnak elérésére a párt az ide-
genfor; yalmi és fürdövärosi, valamint a köz
kérdés elbírálása alkalmából ki-
tűnően bevált módszert követi:
előadás-sorozatot rendez,
amelyne "k keretében kiváló szake mbe reket szó-
vényhatósági bizottsági tagjai és mó
értők is kifejthessék a vita £
ket. Hiszem, hogy ez az el
nagyobb érdeklő váltja
rosnak rendki dekeröl,
dekre szóló új lési lehető
zásáról van szó.
A nagy
ú év tize-
megalapo-
kérdéssel a várt egyéb-
még pedig nem
eredmény nélkül. Annyit elárulhatok, hogy
eddigi tanácskozásaink eredményeképpen pár-
A \ vasúti
ként már foglalkozott is,
tunk ábban a helyzetben van, hogy
a szóban forgó nagy városrendezési
kérdés pénzügyi megoldására nézve
konkrét javaslatot tegyen.
*
Zsitvay Tibor dr. kijelentései bizonyára a leg-
szélesebb körben keltenek nagy érdeklődést, Külö-
nagy figyelmre tart számot nyilatkozatának
észe, amely ennek a hatalmas arányú város-
rende tervnek a pénzügyi megoldására vonat-
kozik. Az elgondolások és tervek is érdekesek, de
ezeknek megvalósítása, amikor a tervekből úgyne-
vezett „vajüd6 kérdés" lesz, a legtöbb alkalommal
a financiális lehetőségeken múlik, Éppen ezért
nagy várakozással kell tekinteni a párt javaslata
felé, amely ebben az igazán régen vajúdó kérdés-
ben a pénzügyi megoldással bíztat.
nösen
Nincs influenzajárvány,
de van influenza-kufatö intézet
Johan Beia dr. belügyi államtitkár
az intézet céljáról és jelentőségéről
Az egész világon van influenza, de nincs in-
fiuenzakutató intézet, ezzel szemben a trianoni Ma-
gyarországon nincs influenza, de van influenza-
kutató intézet: ebbe az örvendetes mondatba fog-
lalható össze a magyar helyzetjelentés arról a ve-
szedelmes járványírontról, amely a világháború
utolsó esztendejében, 1918 őszén kezdte el pusztítá-
sát a civilizált világrészeken, hogy kétéves perió-
influenzajárvány, a most már állami tiszti-
orvosoktól hetenkint — kérünk — jelentéseket,
amelyekben a könnyebb esetekről is vannak,
ha nem is számszerü, de az impre ókat tar-
talmazó adatok. Ez az janigyhitó és álta-
lában a kutatás most a legfontosabb feladat,
mert egyelőre még ut ges meghatározás
nincs, hogy mi is tulajdonképpen az influenza.
dusokkal megpihenve, majd ism6t fellängolva meg- | Nem ismerjük ugyanis a kórokozóját és bár
riassza a művelt emberiséget. A régi korok pusz- | hosszú ideig azt hitték, hogy az influenzát egy
tító järvänyaira emlékeztető betegség első nagy | bacilus okozza, amely sokkal kisebb, mint az
fellobbanása óta világszerte foglalkoztatja az or- | ismert többi bacilus, ma az a felfogás van túl-
vosokat és a kutatókat az influenza problémája, [/súlyban, hogy az influenzát nem bacilus, ha-
mindezideig azonban módszeres, intézeti kutatómun- | nem virus okozza. A virusról manapság csak
kát csupán New-Yorkban és Londonban folytattak: | annyit tudunk, hogy olyan kicsinyek, hogy
most nyilt meg Budapesten az Országos Köz- még a porcelánszűrőgyertyákon áthatol-
nak, Különleges mikroszkópikus eljárással le-
egészségügyi Intézet keretőben, a Rockefel- het esetleg lát virusokat, de csak úgy, mint
r-alapítvány anyagi támogatásával a világ eg látni a 4 e csak úgy, mir
ler-nlap! v- anyagi 6 a napsugárban táncoló porszemeket, tehát sem
harmadik influenzakutató intézete, alakjukról, sem nagyságukról nincs tudomá-
amelynek vezetője dr. E. Taylor, a — Rockefeller- sunk.
alapítvány megbízottja, aki ezideig a newyorki és A világ harmadik influenzakutató inté-
londoni Rockefeller-intezetekben — folytatott Mike zetének eredete az, hogy körülbelül
enza-kutatásokat. Magy részről Dreguss iklós 7 2.
dr. a kutatások irányítója. aki a legközelebbi jö- si esztendü. rel” jtt 3ürt ájunk ‚Mr.
vöben érkezik csak haza, mert a newyorki int6zet- ii e, ató 0€ ki látva EN vor át
ben végzett kisérletezései után jelenleg a londoni ügy EEE ervdményeit megkördezít
Rockefeller-alapitvänynäl fejezi be a magyar inté valo kedvünk kisérletezni vi influen-
zet vezetéséhez szükséges tanulmányokat. A 3 zával is.
rosi Hírlap munkatársa Johan Béla dr. belügyi Au
államtitkár szíves vezetéss mellett, Taylor, dr. tár- Mi örömmel ragadtuk meg ezt a lehetőséget
saságában megtekintette az új kutatóintézetet és a [/és ily módon jutottunl: hozzá ehhez az intéz-
tapasztaltakról, valamint az elhangzott nyilatkoza- | menyhez, amelynek a mai idők egyik rejtélyes
tokról az alábbiakban számol be. betegségét, illetőleg kórokozóját kell kikutatni.
Johan Béla államtitkár ezután áttért az idei
Johan Péla dr. esztendő magyar viszonyaira, megmutatta a grafi
belügyi államtitkár konokat és ismertette a számszerű adatokat is. Eb-
az intézet jelent éről s az itt folytatandó munka | ből kitűnik, hogy
természetéről a következőket mondotta a Fővárosi január első hetében az ország valamennyi
Hírlap munkatársának: En részéből mindössze 28 szövődmény esetet
— Az Országos Közegészségügyi Intézet jelentettek, január második hetéből pedig
rán Est ty gy. az országos atára fegtés | 32 esetet.
1 entése zZ in-
fiuenszánál fek AB ine eseteket kell | Ha figyelembe vesszük, hogy az ország ny ole itta
bejelenteni, tekintve azonban, hogy az idén a | lakosa közül 32 egyén betegedett meg szövő med
nyugati államokban ismét felütötte fejét az | influenzäben, ami természetesen még nem jelenti
| azt, hogy ezek
halállal végződtek
járványról beszélni sem lehet,
á ár a tisztiorvosi impr.
ján készült grafikus térképet is,
hogy enyhe és szórványos infnen
az ország egy harmad részében
kezéskép
volna, únfluenzai
De megmutatta az
sziójelentések alap.
amelyből kitűnik,
esetek is csak
fordultak elő, kö
influenzär6l semilyen formában beszélni nem
lehet ezidöszerint.
Mindebből azt láthatjuk,
Johan Béla ällamtit — hogy
nincs az ijedelemre a népszövets
tések sem olyan súlyosak, hogy ts
kellene a külföldről való behurcolás ve
métől. A prevenció mindenesetre megtö
a hatóságok megtettél: a kellő intézkedé
A publikum egyéni tennivalója az: akik
hogy betegek, maradjanak otthon, me
folytatta
semmi ok
jelen
influenza emberröl-emberre terjed. 1918- ban
egyébként megfigyelték, hogy azok a kato-
nák, akik maláriás vidéken voltak és kinint
szedtek, alig betegedtek meg. Ezért
védekezésül külföldön egye helyeken
azt ajánlják, hogy ilyen időkben szed-
jenek az emberek kinint.
Nincs bebizonyítva ugyan,
nál, de miután nar
tigramm kinin veszé nélkül.
len a külföldi felfogás ellen semmi
nem lehet emelni. Helyes továbbá a
többször való toroköblítés enyhe dezinficien-
sekkel, mint például egy-két csepp szalieiles
alkohol vagy formalin egy pohár vízben. Al-
koholt inni nem helyes, mert csökkenti az
ellenállóképességet és ha alkohol egyúltaián
kell. azt majd az orvos rendelje. A betegség
másik sajátossága, hogy infuenza után az im-
munitás egészen rövid ideig, legfeljebb egy.
hét hónapig tart.
hogy a kinin hasz
zenöt-husz cen-
szedhető, ez el-
kifogást
naponta
bemutatta az új intézet
világos laboratóriumot,
Az államtitkár ezután
helyiségeit: a tágas,
eg
ahol
fogják most
itt, nálunk
influenza
napsugaras munkaasztaloknál
már New-York és London után
Budapestes is figyelni, hogy az
kórokozója virus-e,
más. Csak ennek megállapítása utän
zZ influenza ellen való védekezés möd-
lírá
A következő etapp volt a menyét-telep be-
mutatása, ahol az intézet vezetője:
dr. E. Taylor
a következőket mondotta:
vagy valami
kerülhet sor
szereinek k:
— Az influenza virusa ten thető ugyan.
de nagyon nehezen és csak élő szövetben, leg-
egyszerűbben valamilyen állatban. Rengeteg
után állapítottuk meg, hogy az
a legtöbb nem reagál az influ-
tulajdonképpen véletlenül jöt-
tünk rá, hogy a menyét alkalmas a virus ki-
tenyésztésére. Ez az állat azonban tényleg be-
vált, amennyiben 48 óra után már reagál és
nyolc nap alatt igen virulens virus tenyészt-
hető ki benne. ket a menyéteket itt most
majd Magyarországon beszerzett virussal fog-
juk beoltani és ennek sajátságait igyekszünk
majd kikutatni.
próbálkozá
állatok k
enza beoltás
Eddig szólnak azok a nyilatkozatok, amelyek a
pillanatnyi aktualitás szempontjából megnyugta
tók, mert azt jelentik, hogy nincs influenzajirväny,
holott
értelmében, Johan
éppen az idén,
járvány.
az említett periodicitás
Béla államtitkár szerint,
1937-ben volt várható erősebb
De a nyilatkozatok
megelégedéssel töltenek el ben-
nünket azért is, mert hiszen egy, a világverseny
ben is számottevő, majdnem páratlan tudományos
intézménnyel gyaropodott Budapest és az ország
észségügyi ellátása és ennek az intézetnek
működéséről már csak ritkaságánál fogva is
hétről-hétre értesülni fog az egész kulturvildg,
Németh Károly.
"Törvényileg védett
ZÁSZLÓK
orkánbiztos, esővíz-levezetővel
Gyärtja:
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttärugyär
LÖFFLER SÄMSON
zászló-osztálya
Budapest, VI., Dessewffy-utoa 11. Telefon: 12-76-32,
Zubovits istván
nől és férfi bőrkabóát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
(Ledermann udvar.) TELEFON : 1-381-08.
--- Page 30 ---
Budapest kef nagy HGütößdza
bőségesen kielégíti az élelmi-
szerkereskedelem igényeit
Helyszíni szemle a fagyaszíoitt élelmiszerek
birodalmában
A hütöberaktärozäsnak az élelmiszer llomban
való fontos szerepéről írt legutóbbi számában a
Fővárosi Hirlap és ennek kapcsán a főváros vezető-
ségének arról a mult évben felmerült elgondo!
ról, amely vásá pen berendezett hűtől
nagyobbarányú kibőv é vonatkozott. Közlem:
nyünk élénk érdeklődésre
amelyek véleménye osztja azt a nem vi felfo; t;
hogy a hűtőház nélkülözhetetlen kelléke az élelm
szerkereskedelemnek és hogy a hűtőházak létesítése,
talált szakértő körökben,
amint a vidéken megnyilvánult
támog: 3. közérdekű feladat
és miután lekű feladatok ellátú
sának jav jut, hát ez is a váro.
gondoskodására tartozn
iz vitathatatlan, — jelentete ki előttünk az
akértő. — Hűtőházról minden élelmiszerke-
elmi gócpontban gondoskodni IL, ahol —
hűtőház nincsen. Budapest azonban ezen a téren nem
panaszkodhatik, hiszen r köze! harminc éve
annak, hogy itt hütöhäzat építettek, Kurópa egyi
legmodernebb hűtőházát, amely akkor az egye
volt egész Nagy-Magyarországon. Később, a háború
alatt és a háborúutáni időkben létes azután a fö-
nagy ú hűtőháza, Ü
a Polgári
jesztőjé
a két hűti
eségletét el
0s második
sapp
dern átalakításá
szág hűtőberaktároz látni,
tudná
ha az ország esakugy be is venné, De nem
veszi, mert a vidé gyümöles- és baromfigöcponto-
kon egymäsutän 6p ek fel a hűtőházak, amelyek
tizenhat,
rkeresk lem,
ű, mode
ipestiekkel együtt már
i termelés és élelmi
hűtőházak mintasze
rendezése, olesö tarifái és a forgalmat minden te
kintetben kitünően al masztó üzletvitole ellen
semmi kifogása sincsen, odahaza, a gyüjtőállomáso-
kon bonyolítja le a hűtőberak
a maga exportját.
így a Benedek cég Kecskeméte
Schneider cég Kiskúnhalason, a Wallner cég
száma a bude
y a vidé
ír a föve
rosi
"ozást és on:
esabán a saját használatá épített hűtőházat, más
felől pedig a városok, vagy érdekeltségek gondos-
kodtak jobb-ros b felszereléssel a hűtőberaktáro-
zásról. Ennek következtében állott le. Budapesten a
Frigor-hűtöház és ez a körülmény okozza, hogy a
meglévő két hatalmas hűtőház az év nagy részében
minimális kihasználásról panaszkodik, de a fősze-
zonban is, amely októbertől januárig lerjed, cs
m-hatvan százalékban tud ihasználni kapa.
sát, Tessék m vöződni erről és smélyes
pasztalatból szűrni le a vélemény
szüksége Budapestnek még
rentábilis lenne-e egy harmad
ta-
akkor, ami-
kor annak [felépítése és drága berendezése négy-
ötmillió pengőt is felemészt.
„Tessek meggyőződni." S; tőnk — kijelenté
arról mindenesetre meg tt, hogy érdekes a h
házak életébe betekinteni. Ezért felkerestük a fővá-
ros két hűtőházát, Utunk először a Maglódi-útra
a Polgári Serfőző
Gűlő5káúázába,
vagy pontosan a Kőbányai Polgári 5.
István Tapszermüvek hűtőházába vezetett.
és Szent
Az e en az jutott eszünkbe, hogy ez a
hűtőház isabb hely a gázháborúk al -
mára. M ikba építve tizennégy méter mély-
ségben a föld alatt terül el az óriási labirintus, a
folyosók és hatalmas helyiségek tömkelege, amit
egykor, a sörfogyasztás jó világában, ászokpincének
és erjesztőnek építettek, 1904-től pedig, majd azután
fokozatosan a háborúutáni években alakítottak át
sóból harmincöt terem mnyí-
hűtőhá Négy föfolyc
lik a hűtőberaktározá mára. Minden teremnek
a legmodernebb, teljesen különálló, léghűtéses be-
rende e van és ezenfeli tisztaságát friss
levegő és ozon bevezetésével biztosítják a ventillä
torok. Rendkívül érdekes a modern hűtőrendszer,
amely a helyiségeket csatornáíval, ventillätoraival,
az elpárologtatott ammoniák segítségével lehűtött
es esöveivel ellátott hűtőaknáival behálozza,
sósv
úgyhogy az egész földalatti telep tulajdonképpen
egy nagy gépezet, amely azért van, hogy az egyes
MULATTATTA
DOTÁK IMRE
műszaki és gépkereskedelmi vállalat
TRANSMIBSIÓK : Tengelyek, golyóscsapágyak, gyűrüskenésü csap-
Agyak, faligyámok, fűggógyámok, görgős szíjfeszítűk stb,
Faszíjtárcsák — „Integritäs“ hajtó-
szíjak, — Üzemszükségleti cikkek. 7.
BUDAPEST, VI., JÓKAI1-U. 16. TELEFON: 1-141-40.
PIL T MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORUS
HEGEDÜKÉSZITŐ MESTERE
BUDAPEST, VI., LISZT FERENS-TER 10. SZ.
A Zeneművészeti Főiskola mellett. e Tel. 1-110-03,
Brámtalan kittntetés, elismerő oklevelek és díjak. Juinttiszta hurok.
Régi mesterhegedüt a legmagasabb áron veszek és becserélek,
Javítás bármilyen hanyszeren, fuvós és vonöshangszeren szak-
mzarílen és mérsékelt Áron.
hűtő-
előírt
levegő.
Gyümölcs, zöldfőzelék, baromfi.
nemű tejtermék, hús, zsír, szalonna,
gyógyeélokra szolgáló szérum is kerül itt beraktá-
TO: a a legnagyobb gondossággal, hogy külön-
külön helyiségbe kerüljön minden áru és semmi se
adjon át a maga illatából va it is a másik áru-
cikknek. K he k rendelkezésre a
ki- és becsomagoláshoz a hűtőház a be
fagyasztóhelyiségekben
nedvességmentes és
vagy
hőfokú
állandóan az
friss legyen a
tojás, minden
vad, hal, sőt
raktározó kívánságára mélyzetet is ad,
Az egész telep dobogó szíve a gépház, amely
1,500.000 órakalória hűtőteljesítményt tud elérni,
úgy, hogy a hűtőház hűtési szükséglete többszörösen
biztosítva van minden üzemzavar, vagy vis major
eset Egy 2000 lóerős gőzturbina, tartalékban pe-
dig egy 1000 lóerős és két 300—300 lóerős gőzgép áll
a gépházban, Az ammoniákkompresszorok száma
pedig 11.
Minden nagystílű, minden modern,
szemlénk mégsem volt felvidító, mert azt kellett
látnunk, hogy a hatalmas viségek csak csekély
mértékben vannak kihasználva Az áru minőség
képest 1100—1400 vagon befogadóképességű a hűtő-
ház, amelynek jelenleg talán a 25 százalékát sem
használják ki, a főszezonban pedig legfeljebb 60 szá-
zalékát c igénybe a beraktározó
tározás túlnyomó részben vidéki terme-
lők részéről és nt exporteölokra
il azonban a be rozott áruból bel-
a Nagyväsärtelepre is és ezt a for-
hűtőház a bőséggel rendelkezésre álló
al a leggyorsabb tempóban lítja le.
i tarifa egészen minimá úgy, hogy
nál számításba sem 1
de érdekes
történik. K
földi elad
galmat a
fuvaro
A fuvaro:
oz árkalkulá
A 1615 Kalman-ufcai
HÜfÖHAz,
Élelmis
a Magyar
telepe volt tanulm: sa,
izt a hűtőházat, sok külföldi nagyvárost meg-
előzve, 1907—1909-ben építették. Hat emeletsoron
7600 köbméter áll a beraktározás céljaira rendel-
sre. „A hűtőház beílggadóképessége a beraktár
zásra kerülő cikkek Minemüs6ge szerint 900--1000
vagon. Ezzel szemben, akkor, amikor legerősebb a
, 200—220 vagon áru kerül beraktározásra és
ágszámba megy, amikor 250 vagon áru
el a hűtőtermek negyedrészét, Valamikor a
tojás volt itt a legnagyobb cikk. Évenkint 25—30.000
láda tojás is került a hűtőtermekbe, míg most
10—12.000 láda maximum. Baromfiböl évenkint el-
xztak 2—300 vagónnal is, míg most ez a meny-
30—40 vagónra apadt le. Ugyanez a helyzet
a gyümölcsnél, vadnál és tejtermékeknél is. Nagyon
szomorúan alakult az idén a hajdani híres pulyka-
szezon vagon pulykát hűtöttek mind-
össze A zámára, míg valaha 50, sőt 100 vagon
a is kapott szállást a hűtőházban
melett, hogy exportunk az utóbbi években tete-
mövekedik, a hűtőház igénybevétele egyre
A vidék maga raktároz, de ezenfelül az
sskedelmi kapcsolatok is úgy alakultak,
hogy az exportörök nem mertek hosszabb időtartamú
beraktározásra spekulálni. Ez talán csak átmeneti
jelenség, de a vidék hűtőházépítési kedve nem dt
meneti, sőt egyre fokozódó.
Igy azután az a szomorú látvány fogadott ben-
nünket a monumentális, modern hütöhäzban, hogy
a hütö- és fagyasztótermek nagy részében alig lát-
tunk árut, sőt találkoztunk egészen üres helyiségek-
kel is. Harminc hűtő- és fagyasztó helyiséget azért
éppen úgy látja el a hatalmas gépiberendezé kellő
fokra lehűtött levegővel, a levegőt éppen úgy szá-
rítja, frissíti és tölti meg ozonnal, mintha minden
telve volna áruval és ha nem is telnek meg a rak-
tárhelyiségek, mégis minden cikket gondosan elk
ítenek egymástól. A nagyszerű berendezés kitű-
nően működik a nehéz viszonyok között is és pél-
n bonyoli le a forgalmat, akár exportról,
akár a Nagyvásártelep igényeiről van szó, A hűtő-
különben egészen közel, talán egy kilométernyi
ágra van a Nagyvásárteleptől, Ha jön a tele-
fonjelzés, szükség van az árura, a kereskedő min-
dent készen talál és percek alatt ott vannak lädäi
a piacon.
Ellentétben a hasonló célú vidéki üzemekkel, itt
is teljes és többszörös biztosíték van arra, hogy
fennakadás ne fordulhasson elő az üzemben, mert ez
esetleg milliós károkat jelenthetne. A teljes bizto-
síték szolgálatára a gépházban három gőzgép áll
rendelkezésre és hat ammóniákkompresszor 1,200.000
előállítására alkalmas. A telep jéggyár-
je van kötve, amelynek napi teljesítő ké-
2—14 vagon.
emmi hiba sem lenne itt — mondják nekünk,
amikor tanulságos szemlénket befejezzük, — ha job-
ban ki tudnók használni kapacitásunkat. A meg-
csappant forgalommal szemben csak az az egy ma-
rad vígasztalónak, hogy nem újonnan építkeztünk,
hogy már minden meg van harminc év óta, Mert
arra azután igazán nem jó volna gondolni sem, hogy
egy ilyen nagyszabású berendezést legyünk kényte-
lenek ammortizálni a mai forgalom mellett.
idén a
Pártértekezlet, A Nemzeti Egység Pártja Fővá-
TOSI Szervezete Zsitvay "Tibor dr. elnöklésével párt-
értekezletet tartott a január 27-iki közgyűlés napi-
rendjének letárgyalására. A párt mag: A telte a
Segítőalap ügyvitelének ellátásához szükséges köz-
szervezésére vonatkozó polgár-
meste erjesztést, de hozzájárult ahhoz, hogy
a párt tagjai a részleteket illetőleg módosításokat
ter hessenek elő. Elfogadta a pärtertekezlet a
szabályozási terve, a középső
plébániahivatal elhelyezése e6ljära ki-
lay-utca 4. számu telek
i Kamara részére kamar
Viziváros egy részének
ferenev
jelölt terület, valamint a Sza
nek a Budapesti Mérn
í
2
székház építése céljából leendő átengedése tárgyá-
ban tett polgármesteri indítványokat. Kertész Ele-
mér törvényhatósági bizottsági tag bejelentette,
hogy őt ért rágalom miatt a teljes elégtételszer-
zés ir n megtette a lépéseket, kérte azonban
azt is, y a párt küldjön ki bizottságot ügyének
megvizss A Därtörtekezlet a kívánságnak
eleget
Kerületi párinapok. II. kerületi
pártszer-
n Ik nagy ré Ste mellett tartotta meg
pi. amelyen észtvet Harrer Ferenc
. Terb Tmre országgyűlé xviselő és Vályi
Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tagok, Vályi
Lajos dr., a rosi pártszervezet h. főtitkára
keretében
idő-
eszédet
molt a
tartott, amelynek
ártnak a legutóbbi
nagys
részletesen
ben kifejtett és ismertette a
további c6lkit dásért Hivert
dr. a kerület ügyvezető alelnöke mondott
zet nagyszabású
párthelyisé-
netet. — A VI. kerületi pártszerv
pártnapot tartott Szív-utca 61. számú
geben. A központ részéről Vályi Lajos dr. h.
ület törvényhatósági bizottsági tagj:
1 Tárkány Ferenc jelent meg. Máná
s Demiány Gyuláné dr.-nó
ket fejezték ki hoepflin 1
és Schilling Endre h, elnöknek
kifejtett eredményes
A NEP tanügyi szervezetének
rész
lósné
munkásságu
elnöki
lelkes és
Dávid Antal dr, egyetemi m. tanár eln
ülést tartott, amelyen Bernáth István dr.
igazgató, Miklós Béla főtitkár és
tettek előterjesztéseket.
lebb — megtartandó
előadásokat Bernáth Ts
Camillo sajtótit
lapították a leg
programját. Az
Fogadóórák a kerületekben
— Január 27-től február 2-ig —
T. kerület (Déli vasut). Tóth Gábor törvhat, biz. tag
minden — péntei
és Ho6ör-Tommpis Mór ker. elnök
este 7—8 órakor. A
V. kerület (Hold-u. 9). Dési Géza dr. törvhat, biz.
tag minden hétfőn este 6—8 ó irodájában
(Báthory-u. 5), Krompaszk . elnők . min-
den este 6—7 órakor, F áh ker. alelnök
minden pénteken este 6—7 a án
dr, ker. alelmök minden hétfőn este 6—7
VII. kerület (Rá -út 60). Deményi Aladár dr.
törvhat. biz ‚tag 28-án este 7—8, v. Pesthy-Müller
Józset Leó törvhat. biz. tag irodájában (Kádár-u, 4.)
minden kedden d. 6. 11, De Sgardelli Caesar kertel-
nök és Szilágyi Jenő Inök maponta d. 6. 11—1
és este 7—9, Rendek Károly dr. ker. alelnök jozi
tanácsadó minden pénteken este 6—7, adóügyi tanácsadás
minden szerdán este 6—7 órakor.
VIII. kerület (Baross-u. 79) Gazdy n
tag minden pénteken, Katona János törvhat.
£ minden csütörtökön, v. Hajmóczy
Trvhat. biz. tag minden hétfőn, Füredy La
póttag minden szerdán, Ságvári Sándor dr.
ácsadó minden hétfőn, valamennyien este 7—8,
jay Sándor dr. adóügyi ta 16 minden szerdán d. u.
4-6 órakor. — Pärtnap minden hétfőn este háromne-
gyed 8 órakor.
IX. kerület (Üllői-út 115/b) Usetty Béla dr. or:
szággyűl. képviselő 27-én és 29-én d. u. 1—, Szentesi
József és vágvecsei Welligch Andor törvhat. biz. ta-
gok febr. 1-én ), Steger Béla dr. jogi tanácsadó
29-én d. u. 2—3, párinap 28-án és fobr, 1-én este 7 órakor.
X. kerület (B. Jüszberönyi-üt 9). Pőzel István dr.
7: Kor! itépvisclő 97-én este fél 8, v. Tóth András
1. képviselő 29-én este fél 7, Dongó Orb:
törvhat, biz, tag, ker. elnök minden csütörtökön este fél
7, Halter Károly törvhat. biz. tag minden d. e. 11—1
irodájában (Füzér-u. 18), Gáspár eizler
Sándor és Roithanser Róbert ker. alelnökök mindesr
iden este 6—8 órakor. — Pártnap minden kedden ete
ked
6 órakor.
XI. kerület (Bercsény
hat, biz, tag minden
Jenő törvhat.
biz.
biz,
fs dr.
-
u. 7) Szántay István törv-
teken esto 6—8, Vályi Tajos
dr. törvhat. biz. tag nden hétfőn este 6—8, Somody
Tal központi ker. titkár hivatalos órája minden hétkáz-
napon — szombat kivételével — d.u. 5—8, állásügyekben
rsak kedden és péneken. — Pártnap minden csütörtököt
este 6 órakor.
XII. kerület (Déli vasut). Henz Lajos dr. törvhat.
biz. tag minden csütörtökön este 6—8, v. nemes Juhász
Jenő dr. törvhat. bíz. tag minden hétfőn este 6—8 órakor.
XIII. kerület (Mohács-u. 6). Heged üs Bertalan
dr. törvhat. biz. tag febr. 2-án esto 6, Fülöp Eudre
ker. elnök 27-én este 6. Babitz Gyula biz, vag
98-án este 6 órakor. — Pártnap febr. 2-án este 6 OT.
XIV. kerület (Thököly-út 167). Veshtn yi Károly
ül. képviselő február 1-én este, 6, Bé
dr. és körtész Elemér törvhat. bíz. minden
pénteken este 7—8 órakor.
--- Page 31 ---
Budapest, 1937 januär 27
Beruházásokra tízmillió pengőt,
modernizálásra hait-nyolcmillió pengőt
akar fordítani a Gázművek
A $ázfogyasztás emelkedése, a magyar szénből való s$ázgyártás,
a mesierseges benzin előállítása, a távfűtés, a földgazkutatäs
ceniralizalasa És a Gázművek új székházának felépítése az üzem-
politikai bizottság előtt
bizottság, amelyet a mult év
hivott életre Zsitvay Tibor dr., most újjá-
ytatja azt a munkát, amelyhe: főváros
eményének elismerése fűződik. Az
em Lamotte Károly dr. alpolgármester
aki meleg avakkal méltatta tvay
"Tibor tapintatos és körültekintő elnöki munk ígát.
Az elrendelt t során elnökké han-
Az üzempolitikai
élején
gúlag újból Zsitray Tibort asztották meg, elnök
helyettes pedig ismét Miklós Ferenc lett.
Az újjá alakult üzempolitikai bizottság első ülé-
sen a Székesfőváros Gázművek vizsgálatá vette
egyszerűsítése
tanulmányozza
részítésére pedig
azokról a léte.
megtekintésére
helyzet
inen
Elhatározta, hogy a
céljából mindenekelőtt a helys
a Gázművek berendezéseit, ennek kic
filmbemutatás révén vesz tudomást
síitményekről, amelyeknek helyszíni
időt ani nem lehet.
Az ülésen Véssei Ede dr., Gázművek vezér-
igazgatója adott összefoglaló üzem
ről és
1, helyze
jelentőségé
Megeäfolta azt a gyakran hangoztatott ellen-
vetést, mintha a gáztermelés az elektrifi
fokozódásával veszítene jelentős
Külföldi példák egész sorával igazolta, hogy
még azokban a városokban is, ahol az elektromos
áram lény kevesebbe kerül a gáznál, nagy
mértékű a fogyasztás, ami önmagában ve is
bizonyítja, hogy a gáz használata nincsen csökkenő-
félben. Különösen azért nem lehet erről beszélni,
mert takarékos energia-gazdálkodásról ésakis a gáz
használata mellett Tehet szó, annál az oknál fogva,
rnsználatnál termelt melegnek sokkal
mivel a gä
gyobb hányada használható fel, mint akár a szén
eltüzelésénél, vag: elektromos áram használatánál.
Az utóbbi esztendőkben és pedig 1931—1935 között
a gáztermelés és fogyasztás mintegy nyolc Ss:
Tékka! apadt ugyan Budapesten, ez azonban
ű következménye volt a gazdasági válságnak,
amely takarékosságra késztet a lakosságot.
A főváros polgármestere által inaugurált
propagandamunka eredményeként most már
újból emelkedik a termelés és a fogyasztás,
ami bizonyítja azt, hogy a Gázműveket mnemc.
fenn kell tartani, hanem a technika újabb fejlőde
nek figyelembevételével tovább is kell fejleszteni.
A budapesti Gázművek háromféle gázt tudn
termelni: kőszéngázt, generátorgázt és vízgázt. Víz-
gázt ezi zerint nem termelnek, ellenben a másik
két gázféleség ke ével állítják elő a világító-
gázt, amelynek fű óke 4000 ka képvisel.
Egyre jelentékenyebb mértékben használ fel a Gáz-
művek magyar szenet és
a mult esztendőben már közel 50.000 tonna
magyar szén feldolgozására került a sor.
A külföldi szén tekintélyes része a Ruhr.
ármazik, kisebb mennyiségeket Cse
ágból és Törökországból szereznek be.
ről
Lengyelors:
A Gázműveknél keresztülvett racionalizáiási
intézkedések eredménye gyanánt jelentékeny
megtakarításokat lehetett elérni,
a termelés tehát gazdaságosabbá vált, amihez hozzá-
járult az a körülmény is, hogy a melléktermékek
értékesítése jelentős hasznot biztosított.
A Gázművek által szolgáltatott gáz mai ára a
békebeli egységárakkal szemben csökkenést mutat,
mer 3 aranyfillérrel kevesebbe kerül ma a gáz, mint
1914-ben.
A. propaganda-tevékenységet nagy buzgalom-
galommal folytatják a Gázművek és el is érték már
azt, hogy
1930—1933 között 33.000 új fogyasztó kapcso-
lódott be.
A propagandatevékenység a háztartások akvi-
Tálásán kívül kiterjed az ipari fogyasztás növele-
sére is és a gáznak itteni népszerűsítéséhez nem kis
mértékben járulnak azok engedmények, amelyek-
ben a nagyobb ipari fog ztókat részesítik.
Rendkívül érdekes volt az üzempolitikai bizott-
terjesztett jelentésnek az a része, amely
hogy
ság
megállapította,
az óbudai gázgyár termeiőképességét évente
még harmincmillió köbméterrel lehet fokozni.
Ha ezt az egész mennyiséget sikerülne elhe.
lyezni, akkor a (Gázművek tiszta üzleti jeleslege
évente két és félmillió pengövel növekednék.
GT s ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
% kiválóságával V EZ BT ==
7 NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
s—— Első Magyar asztalospácgyár
FOGAM Budapest, VI., Szondy-n.55. Tel: 1-293-11.
Nemzetgazdasági szempontból óriási jelentősége
van a hazai szénféle iztermelesnek
A Gázművek a legközelebbi jövőben javas-
lattal fordul a polgármesterhez, és azt kéri,
hozzon létre külön — szervezetet, amelynek 1
egyedüli hi sa az lenne, ho; a hazai
szén felhasználásának kimunká t biztosítsa,
Ebben a szer tben
Gázművek, a haz bányák
behatóbban m
a magyar
egyesülnének az állam, a |
iküldöttei és a leg-
zokat a lehetősége
szenekből való
a mesterséges benzinnek hazánkban való
vonatkozi
zottságnak
k. További
feladata
lenne ennek a bi
a gázzal való távfűtés
tanulmáyozása.
A Gáművek
földgázkutatásokat is.
jóváhagyása folytán erre
már az elvi megállapo yet most a közel
jövőben a fürdsi tevékenység centralizálása fog
követni. |
A Gäzmüvek 4 nem
kérdésének
íteni u
isztérium
xzólag me, rtént
boldogulása szempontjá
közömbös sem, milyen mértékben vesznek részt
a fog. ásban a Pest környékén elterülő váro-
sok és községek. 1931 óta Kispest városa budapesti |
zt használ, Ujpest pedig már hosszú |
óta be van kapcsolódva. Minthog
további városok bekapcsolása jeler
gekkel jár, egyelőre várni kell é le-
het komolyan foglalkozni a gäztermele6s ilyetén
úton való megnövelésével, ha legalább négymillió
pengő kihasítható lesz erre a célra.
Varalları
, Egyelőre a gázgyár azokat az intézkedéseket
szándékozik — keresztülvinni, amelyek a meglév
helyzeten tudnak enyhíteni, Éppen most van
ban a helyzetben a Gázmű, hogy
a legközelebbi időben nemzetközi pályázatot
ir ki egy teljesen modern kokszoltató és
kokszosztályozó berendezés létesítésére.
Ez a létesítmény közel kétmillió
séget igényel, amelyet a Gázművek
polgármester legközelebbi beruházó
pengő költ
igazgatósága a
Programja ke-
retébe kíván beállítani, Hasonlóképpen megérett a
a kivite a Gázművek székházának ügye is.
Ötmillió pengős előirányzat keretén belül
felépíteni a Gázművek a minden
ztrativ szervi gába foglaló szék-
a Tisza Kálmán-
eladásából fedezhetó, részt az üzem
nyugdíjalapjaiból vett kölcsönből ruházható be. Vég
eredményben
körülbelül tízmillió pengő a legsürgősebb ter.
zetű beruházásoknak az összeg
bbi hat—nyolc millió peng? lenne szük-
ahhoz, hogy az egymás után következő
folyamán — valamennyi — modernizálást
keresztűl lehessen vinni.
üzempolitike
k alapos.
6 nagy
évek
bizotts. és a behívott
megvitatták Ede vezér
lapossággal elkészített elöterjeszt6-
az elhangzott felszólalások eredményeként
megá ítható, hogy — szinte étel nélkül
osztják azt a felfogást, hogy a Gázműveket a mo-
dern idők követelményeinek megfelelően fejleszteni
kell.
Az üzempolitikai bizottság
üléssorozatán a mag
, a földgázkutat
rgiagazdálkodás
máris
most következő
r szénből való gáznye-
t, a gázgyártásnak az
a főváros melegellä-
ában elfoglalt szerepét fogják részletésen
megvitatni.
Természetes, hogy ez a pár szóban kif
a kérdések hatalmas esoport
politikai bizottság elé, mert
mindazok az ügyek,
át tárja majd
megvitatásra
amelyek a termelés olcsóbbá.
tételét, az üzem biztonságát, a lis szemponto-
kat, stb. fogla k magukba
Az üzempolitikai 1
ként, hogy január
művek helyszíni vi
dig ı > ülésre ül össze és
kértők által előkészített
utását.
spec
ttság elhatározta egyéb.
7-én, szerdán tartja meg a Gáz-
megkezdi a
anyag ımeg-
A A
akadály
késlelíeti az óbudai kivezető fő-út mesévítését
A MÁV nem hajlandó áthelyezni vägänyalt — A Ferdinänd-hid
talarozása — Ankei összehívását kéri a polóármester
A székesfőváros jövő fejlődése szempontjából
zen különleges jelentősége van az új óbudai ki-
tő főút forgalomba állításának, A kijelölt útvi
nalon már hetek óta folyamatban vannak az elők
munkálatok, a székesfővárosi Vízművek és a
ek pedig már a téli hideg beállta előtt b.
fejezték a szülcséges csőfektetéseket. Váratlan nehéz
ségként jelentkezett most a Magyar Allamvasutak
igazgatóságának az a véleménye, hogy az óbudai |
ikparton húzódó síneket nem hajlandó saját költ- |
ségére áthelyezni. A Pálffy-tértől a Filatori-gátig
futó HÉV-kocsik ugyanis nem saját pályájukon ha
ladnak, hanem úgynevezett peage-vonalat vesznek
igénybe, amelynek sgépíttetője és tulajdonosa a
MAV. A dunaparti k awsúthoz tartozik ez a vonal.
szakasz, amelynek igénybevételéért a HÉV szerző.
désileg gállapított évi bérösszeget fizet. A vágány.
áthelyezési munkálatok elvégzése nélkül nem lehet
megkezdeni az óbudai kivezető főút építését, viszont
a székesfőváros abban a megg: désben él,
hogy sem jogának, sem kötelességének nem
tekintheti az Államvasút tulajdonában levő
való átvitelét.
Szakértői vélemények szerint kb. 300.000 pengőre le-
het tenni azt az összeget, amibe a vágányáthelyezé.
kerülne, Ennek az összegnek vise rea MAV
semmi hajlandóságot nem mutat, úgy hogy mind-
addíg, amíg ezt a kérdést dülőre nem v , kény-
telen-kelletlen szünetelnek a kivezető főút építést
vágányzat más helyre
Szendy Károly polgármester a hír vétele után
nyomban ttetést keresett a MAV elnökségé-
vel, majd >delemügyi minisztériummal is, |
minthogy azonban a dolgot áthidalnia rövid úton
nem sikerült,
arra kérte a minisztériumot, hogy a legkö-
zelebbi jövőben hívjon össze ankétot, ame-
lyen a MÁV és a székesfőváros kiküldöttei
egyezséget létesítenek
a szóbanforgó ügyben.
Beavatott helyről
nyert értesülésünk szerint ezen a kérdésen kívül
más témák is szóba fognak kerülni, elsősorban A
Ferdinánd-híd tatarozásának és átépítésének ügye,
nemkülönben a halálsorompók rendezése. Ez utób-
biakra nézve a MAV már korábban
hozott. amely úgy szólott, hogy miután akarják
telepíteni a Badapest—eceglé sútvonalat, nem
lenne kívánutos jelentékeny összegek befektetése
ar zZ egykét esztendőre, ameddig ez meg nem
történik. © vélemény nyilván óta — azonban
már több év elmult és az egyre jobhan [fejlődő
Zugló különösen azóta, amióta kerületi önállósá-
gát is elmyerie, mind károsabban tapasztalja a
város belterületétől való kényszerű elhatároltságát
A XIV. kerület lakos: gyre — erőteljesebben
követeli a helyzet enyhítését ez a körülmény
érlelte meg a polgármesterben azt a gondolatot,
hogy a tárgyalóasztal mellett ismét szönyegre
főváros
amelynek megoldását a
zel egytized
hozza a kérd.
lakosságának
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
TELEFON :
1—876—42.
EGYUA porszívógép és hűtő-
(2 szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTKCA 3.
TELEFON: 1-868-15
HNEIDER JÁNOS
épüle Ül
ALUD
TI
SC
rendezö,
KI
Nagy Gyula
lakaífíosárugyár
Budapest, VI Köris-uica 10,
T: on: 1—348—15.
--- Page 32 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Wélévre -—. . 7. :
egész évre
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A jövő század
regénye
Vágó József , Budapest világváros"
kiállítása a Nemzeti Szalonban
Nagy barátunk, Mussolini, aki mocsárból várost
varázsol és koncepciókat nem kér kölcsön mástól,
nem tudna nagyobb, monumentálisabb és világvá-
rosiasabb világvárost elgondolni Budapestből, mint
aminőt Vágó József építőművész megrajzolt szá-
munkra. A Nemzeti Szalon termeiben mbaton
nyilt meg Vágó József „Budapest — világváros"
kiállítása, amelyet Budapest művészi átépítését célzó
tervek gyüjteményének never.
— Nem szabad visszariadni az utópiáktól, —
mondja ő maga. — Amint Verne és Jókai fantasz-
tikus jövő század regényei gyermekmesékké váltak
az élet valóságaihoz képest, ü a legmerészebb
városépítő fantázia is mindig kicsinyesnek bizonyul
a lüktető élet gigantikus átalakulásaival szemben .. .
E kiállításon összegyüjtött anyag, — sok év mun-
kájának eredménye, — a nagy problémákra akarja
felhívni a közönség és a hatóságok figyelmét, Nem
többé-kevésbé sikerült képekről van itt szó. hanem
a főváros jövő fejlődéséről, pénzben is kifejezhető
vitális érdekeiről. Olyan problémákról, amelyek he-
lyes vagy helytelen megoldása, túl a város határain,
az egész ország gazdasági és kulturális fejlődésére
is kihatással lehet,
— "Tehát a jövő század regénye, — mondja Vágó
József és amint a kiálllításon elkáprázunk, ez a
gondolat tolul fel bennünk. Tervekben, rajzokban,
a földről és a levegőből elképzelt távlatokból egy
regény terebélyesedik ki előttünk, amelyet az építő-
művész, a költő és a fővárosába szerelmes szív al-
kotott hatalmas munkával, hogy az ő nagy szere-
tetét és lelkesedését átplántálja azokba is, akik a
kiállítását megnézik.
A regény összefoglalása Budapest világvárosi
térképe, amelyben az az elgondolás dominál, hogy
a város egy szerves egész, amelynek éppen úgy
összhangja van, mint a muzsikának. Az egymás-
ntán következő fejezetek: a Nyugati pályaudvar
mai helyének és környékének, közte a Berlini-tér.
mek rendezése, az új pályaudvar a Szinyey Merse-
utca vonalában, azután a Forum Hungaricum A
Bazilikától a Kálvin-térig, majd a város belső te-
rületének ujjáépítési terve, a? új Nemzeti Színház
zal, a Múzeum-körút fel6 megnyitott Kärolyi-park-
kal és a Városháza műtörténelmi részének megha-
gyásával, míg az új Városháza a Dunaparton kap
helyet. Következő fejezet a Kálvin-tér, majd az
Erzsébet hídjő rendezési terve, az új Tabán és a
fürdőváros centrum, a Déli pályaudvar és a Vér-
megő rendezése,
Minden nagyvonalú, minden modern és egyetlen
terv sem a költségekkel számol, hanem a művész
fantáziája szárnyán a legideálisabb megoldást ke-
resi, Éppen ezért teljes élvezetet nyujt Vágó József
a szemlélőnek, akit a praktikus földről magasabb
szférákba vezet.
Tormay Géza páris
tás magyar csoportja ügyében. A san-remoi ide-
zonforgalmi értekezletről Tormay Géza dr. állam-
titkár, a Magyar Idegenforgalmi Hivatal elnöke,
Párisba utazott, ahol érintkezést keresett francia
hivatalos körökkel avégből, hogy a Franciaország-
Ban őrzött magyar vonatkozású értékek és érdekes-
ségek sorozatosan bemutathatók legyenek a világ-
kiállítás magyar csoportjában. Ezek a relikviák
főleg IT. Rákóczi Ferenc párisi udvari tartózkodá-
sára vonatkoznak és kiállításuk a francia-magyar
történelmi hagyományokon alapuló barátság elmé-
tyítését célozza,
Új fővárosi bizottsági tag. Verebély Jenő dr.
törvényhatósági —bízottsú tagsága megszűnt a
közigazgatási bíróság döntése alapján. A bíróság
határozata most érkezett 16 u fővároshoz, s Cselényi
Pál dr., az ignzolóválasztmány elnöke úgy intézke-
dett, hogy Verebély Jenő helyett a következő pót-
|
tárgyalásai a vilägkiällf- |
tagot, Lotz Antal dr.-t hívják be a törvényhatósági
bizottságba,
A Gázművek a kulturális haladás szolgälatä-
ban. A Székesfővárosi Gázművek, amely felé most |
az üzempolitikai bizottság tárgyalásai fordítják a
közfigyelmet, amellett, hogy a kultúrának fizikai
értelemben vett energiaforrása, a haladásnak mo-
dernül berendezett könyvtérával és olvasótermével
is szolgálatára áll. Már 1922 óta működik a könyv-
tára, amelynek könyvállománya 7198 kötet, évi for-
galma pedig 16.031 mű. Tizedik évfolyamához jutott
az idén a Gázművek Lapszemléje, amely a mult
esztendőben is hetenkint, összesen 242 oldal terje-
delemben jelent meg és abban Bikhal Lajos dr., a
Gázművek fötitkära nyolcvanféle politikai, városi
és magyar—német-nyelvű klapnak az üzemmel
kapcsolatos közleményét dolgozta fel. Összesen 1585
közlemény került [feldolgozásra a
amely külön fejezetekben foglalkozott
személyzeti ügyeivel, gázszakmai
figyelemmel kísérte a gázárak alakulását
dön, gáztechnikai kérdésket tárgyalt, foglalkozott a
racionalizálás — kérdésével, versenyproblémákkal,
felölelte a kokszra és egyéb melléktermékekre vo
natkozó adatokat, a külföldi gázgyárak zárszáma-
dási adatait és más szakszerű eseményeket.
A NEP VII. kerületi szervezetének ülése.
erzsébetvárosi pártszervezet elnöki tanácsa nagy
érdeklődés mellett tartotta meg idei első ül&-
sét. De Sgardelli Caesar, a kerület elnöke megny
jában együttműködésre buzdította a tanács tag.
jait, mert meggyőződése szerint eredményes és
hasznos munkát csak ős együttműködéssel lehet
Az
elérni. Rendek Károly dr. ügyvéd, tb. tiszti 1ő-
ügyész, kerületi alelnök beszédében az Erzsébet-
város i alkotmányos tradicióira utalt, A jövő-
ben is alkotmányos szellemben kell a kerületnek
dolgoznia, hogy az Erzsébetváros elérje azt a Ve-
zető poziciót, amely nagyságánál fogva megilleti.
Ercsey László reálgimnáziumi tanár, kerületi köz-
ponti titkár statisztikai adatokkal ismertette a ke-
rület politikai helyzetét és az eddig kifejtett szo-
ciális és gazdasági munkákat, Arany Sándor tanár,
Litsek Jenő min. osztálytancásos, Lajta Márton
dr., Starzsinszky Ferenc, Szilágyi Jenő kerületi
alelnök, Szombathy Kálmán ny. hadbiztos hozzá-
szólása után elhatározták, hogy minden hónap má-
sodik hétfőjén elnöki taná ést tartanak és meg-
vitatják a kerületet érdeklő kérdéseket. Kőhegyi
Andor dr. ny. ezredes-hadbiztos indítványára egy-
hangú lelkesedéssel elhatározták, hogy téviratban
üdvözlik Zsitvay Tibor dr.-t, a párt székesfővárosi
elnökét. Ezután De Sgardelli Caesar elnök zárta
be az ülést.
Új rend a közegészségügyi ügyosztälyban. Szendy
Károly polgármester Salamon Géza dr. tanácsnok
előterjesztésére az ügyintézés zavartalan és fenn-
akadás nélküli ellátása: érdekében a X. ügyosztály
ügykörét kéi oportra osztotta. Az első csoportba
tartoznak a jövőben a hórházak ügyei, a gyógy-
díjak behajtása, a közegészségügyi és bakteriológiai
intézet, a fertőtlenítő intézet, valamint a tüdőbeteg-
gondozó intézet ügyei is. A másik csoportba kerül
tek: a temetők, községi temetkezési intézet, a köz-
tisztasági hivatal ügyei, a közegészségügyi határo-
zatok, a közegészségi kihágási ügyek, a gyógyszer
tárak és a közeg ógügyi intézmények légoltalmi
felkészültségének ügyei is. Az első esoportba be-
osztott előadói személyzet munkájának felülvizsgá-
latára vonatkozóan az ügyosztályvezető tanácsnok
állandó helyettesítésével — eddigi megbízatásának
érintetlenül hagyása mellett — ARostagni Achilles
dr. főjegyzőt, a másik csoportra vonatkozóan pedig
vitéz Bárány László dr. tanácsjegyzőt bízta meg a
polgármester.
Törs Tibor országgyűlési képviselő a külföldi
magyarság revíziós jelentőségéről. Törs Tibor ország-
gyűlési képviselő a minap figyelemreméltó és gon-
dolatokban gazdag előadást tartott a szentimrevárosi
Kaszinóban a külföldön élő magyarságról, amellyel
együtt összesen 15 millió magyar él a földön. Ez
tehát a számok erejénél fogva is azt jelenti, hogy
nekünk kell a Dunamedencében dominálnunk, mert
hiszen többen vagyunk, mint akár a csehek, akár a
romának, akár a szerbek. Be kell tehát szervezni a
revizió szolgálatába a külföldi magyarokat, hogy
éges fellépésünkkel kivivjuk magunknak a min-
ket megilletö jelentőséget.
Az Orvosi Hirlap legújabb száma is igazolja
népszerűséget, amelyet ez az orvostár-
azt a nagy e : :;
sadalmi hetilap kivívott magának. Érdekes és vál-
tartalmában nemcsak a szakember, hanem
tozatos
yközönseg ís olvasni valót talál. Sok értékes
cikk, riport, irodalmi olvasmány, hasznos tudnivaló
gazdagítja a Huzly Imre dr. és Egerváry Tibor dr.
szerkesztésében megjelenő lapot.
Tdegenforgalmi transzparens-oszlopok a Duna-
korzón. A Közmunkatanács Bessenyey Zénó dr. el
nöklésével tartott teljes ülésén több nagyobb 6pit-
kezésre adott engedélyt. Így engedélyezte a Nagy-
mező-utcai Európa-szálló helyén hatemeletes lakó-
ház építését azzal, hogy az épület udvarát szóra-
közóhelynek alakíthatják át. Városrendezési szem-
pontból nem járult hozzá a tanács a Zsigmond-urca
47. számú saroktelken tervezett hatemeletes épület
felépítéséhez. Elhatározta a Közmunkatanács, hogy
legközelebb foglalkozni fog a Zsigmond-utca be-
Január 28 és 31-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
építési módjának végleges megoldásával, Elvi enge-
délyt adtak az ülésen a Csányi-utca és Dob-utca
sarkán tervezett hatemeletes bérház építéséhez. Ez
az épület a megnyitandó Madách-útra kerül. A
Városok Orszúgos Szövetsége azt kérte, hogy a
Dunakorzón a vidéki városokat ismertető hirdető
oszlopokat állíttasson fel a Közmunkatanács. Arra
való tekintettel, hogy a korzón sok hirdetőoszlop
áll, a Közmunkatanács a kérdést úgy oldja meg,
hogy nem tömör hirdetőoszlopokat, hanem fransz-
parens hirdetőoszlopokat állíttat fel.
A bíróság is elégtételt adott Nagy Ferencnek.
Mint ismeretes, a főváros igazoló választmánya tel-
jegen tisztázta Nagy Ferenc törvényhatósági bizott
sági tagot, akit azzal vádoltak meg, hogy a fővá-
Tosi útépítéshez szállított köveket házának építésé-
hez használta fel. Most a bíróság is teljes elégté-
telt szolgáltatott ebben az ügyben Nagy Ferencnek.
A rágalmat ismertette az egyik napilap, amelynek
munkatársa vádlottként állott a budapesti törvény-
szék Méhes-tanácsa előtt. A bíróság elrendelte a
valódiság bizonnyitäsät, amelynek során — Király
Kálmán tanácsnok, Viola Rezső dr. műszaki főta-
nácsos, Schara Béla tanácsnok, kerületi előljáró és
Schaffer Antal útépítési vállalkozó vallomása alap-
ján a bíróság megállapította, hogy Nagy Ferenc
egyetlen építő követ sem tulajdonított el a főváros
tulajdonában levő kövekből és megállapítást nyert
az is, hogy Nagy Ferenc háza már felépült, amikor
a szóbanforgó útépítési anyagol a közelben felhal-
mozták. A törvényszék ezek után az inkriminált
cikk szerzőjét bűnösnek mondta ki sajtó útján el-
követett rágalmazás vétségében és ezért 500 pengő
pénzbüntetésre ítélte.
Frontharcosrendelet a frontharcos törvény előtt.
Mintegy ezer frontharcos részvételével tartotta meg
a IX. kerületi frontharcos föesoport gyűlését.
Studinka Béla elnöki megnyitója után Szelnär
Aladár a frontharcos törvényjavaslat benynjtását
sürgette. Kertész Elemér törvényhatósági bizottsági
tag, országos yvezető alelnök és v. Tóth András
dr. országgyűlési képviselő azt indítványozták,
hogy a kormány addig is, amíg a frontharcos tör-
vényt tető alá hozza, szabályozza rendelettel a front-
harcos kérdést. A gyűlés általános helyeslössel
fogadta az indítványt.
Építési adminisztráció és építési szabälyrende-
let címmel tartott előadást Münnich Aladár mű-
építész, a Közmunkatanács tagja, az Építőmesterek
Egyesületében. Az előadáson megjelent Lamotte
Károly dr. alpolgármester, Fodor Sándor minisz-
teri osztályfőnök, a Közmunkatanács mérnöki osz-
tályának vezetője, Katona János és Wellisch An-
dor iörvényhatósági bizottsági tagok, az 6pitömes-
teri kar számos kitűnősége és igen nagyszámú
hallgatóság, A mindvégig nagy érdeklődést — keltő
előadás során az előadó rámutatott a mai építési
admirisztráció számos hibájára és megjelölte az
orvoslás módjait. A mai helyzet gyökeres javulá-
sát az új építésügyi szabályzattól várja, amelynek
modern alapelveken kell felépülnie, hogy, szakítva
a mai rendszerrel, gyökeres javulást hozzon úgy
az építtetők, mint az építők számára. Az előadás
után Molnár Sándor mérnök felhívta a figyelmet
arra, hogy mielőtt az építésügyi szabályzat mun-
káját befejeznék, ismertessék meg azt az érdekelt-
ségekkel, hogy azok gyakorlati észrevételei figye-
lembe vehetők legyenek.
Orkánbiztos, esővíz levezető zászló. A háztulaj-
donosokat, házgondnokokat, hatóságokat, iskolákat
és mindenkit, aki örömünnepeken vagy gyásznapo-
kon lobogót tűz ki háza ormára, bizonyára élénken
érdekli az a modern zászló, amelyet Löffler Sámson
magyar kesztyű- és kötszövöttäru gyára hoz for-
galomba. Az új rendszerű, orkdnbiztos és esővíz
levezetővel felszerelt zászló valóban praktikus ta-
lálmány, amelyet a legnagyobb elismeréssel) fogad
mindenki. Ezt a zászlót a legerősebb orkán sem
tudja rúdjáról letépni, az esővíz pedig a rúdról le-
folyik, nem szivárog a szövetbe, ami a zászló hoszw
szú élettartamát biztosítja. Most, amikor rendelet
teszi kötelezővé a zászlónak a nemzeti ünnepe-
ken való kitűzését, különösen időszerű ez a prakti-
kus találmány, Löffler Sámson gyárosnak (Budapest,
VI., Dessewffy-utca 11) megbízottai felkeresik az
érdekelteket és vételkényszer nélkül bemutatják az
új rendszerű zászlót.
/ TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u. 16. II. 7/8.
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegviz-fűtés, MN
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kálmán-u. 25. 4] 72240-17. 9
Tel. : 1-171-55.
EN NE
"LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
4
H
a
--- Page 33 ---
az
LE
Budapest, 1937 januär 27.
Grzpasici ERTESITÖ
Ismét erősen emelkedett a Kereskedelmi
Bank tiszta nyeresége
Közismert tény, hogy a magyar pénzügyi hely- Í
zet megítélésénél a nemzetközi pénzpiac mindig te-
kintetbe veszi a Kereskedelmi Bank forgalmának és
jövedelmének alakulását, Ebből a szempontból az in-
tézet most ayilvänossägra hozott 1936-os mérlege
minden bizonnyal növelni fogja a külföld bizalmát
és elismerését. A tételek összehasonlítása mindenütt
a fejlődést és általában az üzletkö állandó ter-
jeszkedését bizonyítja, amivel együtt mutatkozik
aztán a tiszta nyereség egészen kivóteles arányú
növekedése: €z a edelem ugyanis az előző
évi eredményt tekintve, több mint egymillió Ő:
vel 4.4 millióra emelkedett, és ebben az Öl
nem szerepel a tavalyi elővitel. A magyar
bizalmát mutatja az a körülmény, hogy a betézállo-
mány 290 millió pengő, ugyanekkor viszont az intó-
zetnek a magyar hitelellätäs terén való köteles:
tudása mellett szól a 265 millió pengös kihelye:
Ez a kiváló eredmény, amely még inkább növeli a
eskedelmi Bank vilägviszonylatban is egészen
kivételesen előkelő tekintélyét, természetesen első-
sorban a kitünő vezetésnek tulajdonítható. És itt az
első sorban áll a bank régi, érdemes elnöke, Weiss
Fülöp, aki sokóvtizedes munkájával wildgszerte, a
nemzetközi pénzpiacon szerzett magának méltó elis-
merést, Utána pedig kitünő segítőtársa következik,
Stein Emil dr. vezérigazgató, aki nagyvonalúan, de
ugyanakkor az igazi pénzembert jellemző körül-
tekintő óvatossággal hajtja végre pénzügyi elgon-
dolásait, Mondani sem kell talán, hogy a két veze-
tőnek méltó munkatársai az intézet fémjelzett nevű
igazgatói és az óriási adminisztrációt korrektül le-
bonyolító tisztviselői gárda. Az intézet mérlegéről
egyébként a következő jelentést adták ki:
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatósága
Weiss Fülöp elnöklete alatt e hó 19-én ülést tartott,
nmelyen megállapította, hogy az 1936. üzletév a
nyugdíjalapnak a kötelező juttatáson túlmenő kivé
telesen nagyösszegű dotálása után — elővitel nélkül
4.334.312.90 P tiszta nyereséggel zárult, az előzőévi |
3,301.098.23 P-vel szemben.
Elhatározta egyben az igazgatóság, hogy az ez-
évi február 38-án, délután fél 5 órakor megtartandó
95-ik rendes évi közgyűlésnek javasolni fogja, hogy
az 1936. évi osztalék kifizetésére, ugyanúgy, mint ta-
valy, 1,500.000 P, vagyis részvényenként 3 P fordit-
tassék, továbbá, hogy ü rendes tartalókalap 1,000.000
P-vel, az intézeti épületek értékcsökkenési alapja
200.000 P-vel, az alkalmazottak jóléti intézm
pedig 60.000 P-vel javadalmaztass: nak és az 1937.
üzletévre 2,093.273.23 P nyereség vites.
Az 1936. évi tiszta nyereség a tavalyit 1,05
P-vel haladja meg, ami az összes üzletágak erőteljes
fejlődésének a következménye. Leiräsokra ez alka-
lommal, az előző évek sokkal nagyobb szükségleté-
vel szemben, a szokásos szigorú elbírálás mellett,
csak 612.000 P-t kellett fordítani. A bank nyereség-
és veszteség-számlája ezúttal első ízben tünteti fel
külön a fiókok jövedelmeit és terheit, míg a multban
a fiókoknak csak tiszta hozama vétetett figyelembe
a nyereség kimutatásánál.
A könyvecskékben elhelyezett takarékbetétek
kerek összegben 1,800.000 pengővel emelkedtek, míg
a folyószámlabetétek 5,450.000 pengővel csökkentek,
úgyhogy az összes betétállomány 290,216.000 pengűs
összege 3,664.000 pengővel kisebb a tavalyinál. Bár a
belföldi betevők folyószámlabetétei is emelkedtek, a
folyószámlabetétek tételénél végeredményben csök-
kenés mutatkozik, mivel külföldiek folyószámlakövo-
teléséből a belföldi betéttöbbletet meghaladó összeg
került kifizetésre, ami a nagyobb transzferdläsi lehe-
tőségekkel volt összefüggésben. A kezességi üzlet ál-
lománya 26,122.000. pengőről 34,400.000 P-re emelkedett.
Az aktívák között a pénztárkészletek, valamint
a pénzintézeteknél és bankcégeknél elhelyezett tőkék
állománya 40,106.000 pengőről 29,390.000 pengöre csök-
kent, az adósok állománya 108,645.000 pengőről
116,294.000 pengőre, a vältötären 145,095.000 pengőről
149,635.000 pengőre emelkedett
elő.
Élénk emelkedé
Első Takarékpénztár mérlegében
Három év mulva lesz z esztendeje, hogy
Fáy András kezdeményezésére megalakult a Pesti
Hazai Első Takarékpénztár Egyesület, amely azóta
is megőrízte Fáy András erkölcsi hagyatékát, ami-
nek példaadóan gondos őrzője és továbbfejlesztője
az intézet két legfőbb vezetője, Erney Károly és
György. A most kiadott 1986. évi mérleg-
jelentés minden tétele ezt a hagyományos, komoly
szolidságot, ezt a konzervativan óvatos, de előrelá-
tásában mégis haladó üzleti politikát tökrözi. A
közönség rendületlen bizalmát tanusítja a betét-
állomány kétmilliós emelkedése, az üzleti tevékeny-
ség élénkülését és terjeszkedését pedig a váltótárca
ötmilliós szaporulata bizonyítja beszédesen. Az óva-
tos üzletpolitikát tekintve, szinte természetes, hogy
a latens tartalékok az idén is jelentékenyen szapo-
rodtak, de a nyílt tartalókolások is meghaladják A
multévieket. Az ország legrégibb és legnagyobb
takarékpénztára hagyományainak megfelelően, a
mutatkozó magasabb nyereséget nem az osztalék
felemelésére, hanem belső erőinek — gyarapítására
fordítja, A kiadott mérlegjelentés figyelemreméltó
adatai a következők:
A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület
igazgatósága január 23-án tartott ülésében megálla-
pította az 1936. üzletévi mérlegét, a nyereség- és
veszteségszámlát és elhatározta, hogy a február 6-ra
egybehívandó 97-ik rendes közgyűlésen 1,415.008.38
pengőt tevő nyereség felosztására nézve a következő
javaslatot fogja előterjeszteni:
Fizettessék osztalékra minden egyes részvény
után 3 pengő. 200.000 darab részvény után tehát
Burnyóczky Gyula
bádogos-. és szerelőmester
Bádogosmunkák, — Vizvezeick, egé zségügyi b de-
zések, csatornázás, gáz, bereddezések vállalota
Budapest, VIII., Sándor-u, 15. Tel.: 1-408-89.
—
Fülöp Dezső
építőmester
Budapest, XIV. ker., Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—355—84.
600.000, fordittassök a rendes tartalékalapra 100.000,
az ingatlanértákesökkenési tartalékalapra 150.000, az
egyesületi nyugdíjtartalékalapra 50.000, az „Erney
Károly-alap"-ra 10.000, jótékony és alapítványi c6-
lokra, a fővárosi pénzintézetekkel együtt adott Ösz-
szegeken felül 12.000, a felügyelőbizottság é
lasztmány tagjainak tiszteletdíjára 19.655.
viselők kfilön jutalmazásá 70.000 és az alapsza-
bályszerű jutalékok levonása utän fennmaradó
888.822.38 pengő az 1937. évi nyereség- és veszteség-
számlára írassék át,
A magyar közgazdaságban már az előző évben
észlelt javulási folyamat a lefolyt évben örvendetes
módon fokozódott és annak már úgyszólván minden
ágára kiterjedt. Az üzleti életnek ezzel együttjáró
megélénkülését nemcsak az intézet pénztár- és összes
forgalmának számadatai tükröztetik v a, amelyek
az előző évi 1.263,751.910.53 pengőről 1.461,026 024.10
pengőre, illetve 8.274,578.804.40 pengőről 8.621,521.174.90
pengőre emelkedtek a lefolyt évben, hanem egyes
üzletágak álladékának emelkedése is. Tgy a köny-
vecskékre elhelyezett betétek 74,441.235.47 pengőt, a
folyó- és csekkszámlára elhelyezett betétek pedig
44.019.357.87 pengőt tettek, az intézetnél elhelyezett
összes betétek álladéka pedig, az egyéb hitelezők
összegének betudásával, az 1935. évi 124,309.819.25
pengőről 726,399.947.24 pengöre n
A. betétek összálladékának növekedése — a mai
viszonyok között — mindenesetre beszéd tanujele
az intézet továbbfejlődésének, a nagyközönség to-
vábbra is fennálló rendületlen bizalmának és az
intézet érvényesülési területe kiterjedésének. Ezen
utóbbi megállapítás az intézet váltótárcájának szá-
mottevő emelkedésében is alátámasztást nyer, amely
az 1935. évi 80,891.695.89 pengővel szemben a lefolyt
év végén 85.879.732.35 pengőt tesz.
Az értékpapírokra adott előlegek álladéka némi
emelkedést mutat. Az adósok és a különféle adósok
álladéka számot nem tevő csökkenést tüntet fel, ami
egyes ezen üzletágban is történt folyósítások dacára,
közületeknek korábban engedélyezett hitelek rész-
beni visszafizetósében találja magyarázatát, Ezen
üzletágnak összes álladéka a tavalyi 30,520.554.08 pen-
gövel szemben 30,246.056.94 pengőt tesz. A jelzálog-
kölcsönök álladéka az e téren uralkodó teljes tétlen-
ség mellett, 44,524.634.98 pengő. Az intézet érték-
papírtárcájának álladéka 8,415.616.53 P-röl 7,830.751.28
pengöre ment vissza,
Gazdasági Szemle
címén ken
tet adtak be a budapesti törvényszék-
hez, ame arra kérnek a felperesek, hogy ren
delje e tilbesze: s Ruházati Cikkeket Arú
sító K. . tisztességtelen versenyének abba!
gyását. A tisztességtelen versenynek sokféle fajt
van, amennyiben azonban ített kereset tény.
állításai megfe valóságnak, most egy
kivételesen erk lestelen és szokatlan módsz
nyilvánc gra. Ez a bizonyos k. Tf. tt.
tartott, knek az volt a feladatuk, hogy
rrósz,
n egyének akik pillanatnyi pénz-
1ak x ük jó, de nem áll
rendelke: ósükre olyan ellenérték, amit letetke
bank rű kölesőnnél általában elszoktak fog:
°k a szerencsé
úgynevezett árúhitelt,
bajbajutottakat
eneknek — nyújtottak
ami által megká í
de megkárosították a
kik természetesen
nem a bajbaju
Kg — szorult használják
TS ortékájnkon tú
ségnek és anutlanul üzle
a kell a ma
mszedőit ki
i életből. Reméljük, ez a
ül meg is történik.
E;
debb időn be
legrövi-
Nem knappol
egészen az a hiresztelés, hogy néhány hónapi kény-
szerű visszavonulás után ismét erőteljes aktivitásba
lendült Knapp Miksa, Régi vállalkozása, az Union
Garantee Trust keretében, mint annak vezérigaz-
gatója óhajt állítólag Anglia felé irányúló export-
tevékenységet kifejteni. Nem tudjuk, hogy az an
gol kereskedők milyen érzelmekkel fogadják Knapp
Miksa exportőri elgondolásait, amelyekben feltét-
lenül több a fantázia, szóval az érzelmi elem, mint
az értelmi elem, tekintve, hogy Knapp Miksa nem
is olyan régen, bírósági tárgyaláson vallotta, hogy
mindössze a negyedik elemiig jutott el főiskolai
tanulmányai során. A diplomás angol kereskedők
minden bizonnyal elvárják zletfeleiktől a négy
eleminél valamivel magasabb ágkultúrát és alig-
ha tartják a kereskedelmi tevéker esúcsteljesít-
ményének Knapp Miksa élete főművét, ami tudva.
levően a Salan. Vagy talán Knapp Miksa,
illetve becéző nevén: Salan Muki mást remél?
Áruházaink
szívesen hivatkoznak külföldi példákra, amikor han-
gos és ellenőrízhetetlen sajtókampánnyal azt bizony-
gatjäk, hogy milyen jól megy külföldön az áru-
házaknak és speciális magyar jelenség csupán a két-
ségtelenül tapasztalható általános és elkeseredett
áruházellenes hangulat. Nem szólal meg azonban ez
a sajtóhadjárat akkor, amikor annak kellene hangot
adni, hogy milyen erélyes es: ökkel törik le kül-
földön az áruházak terjeszkedését, amelyek káros
voltával és t Dásaival mindinkább tisztában kez
denek lenni világszerte. Épp a közeli napokban ho-
zott törvényt a belga parlament, amely megtiltja
újabb druházak alapítását, de még a meglévők ter-
sem engedi meg addig, amíg egy most
zletes javaslat nem szahályozza pontosan
terjeszkedés határait. De nemcsak itt
, hanem a távol keleten is érezteti hatá-
uhäzak tulka Japánban szinte példa
l6 törvényt hoztak: kötelezték az összes
áruházakat, hogy egyesüljenek. Ennek a szokatlan
intézkedésnek az a magyarázata, hogy az áruházak
az egymással folytatott kiméletlen verseny során
teljesen tönkretett az ősi japáni kereskedelmet,
így tehát a trösztösf el ennek a semmilyen jogos
érdeket nem ismerő versenynek akar véget vetni a
sát az á
nélkül &
japán törvényhozás. Az elgondolás mindenesetre
eredeti és bizonyára a japán lélek sajátságainak
ügyelembevételével véli elérni célját.
Elrettentő
————
ítéletet hozott egy árdrágiási bűnügyben a buda-
pesti törvényszék. Három hónapi fogházra, hivatal-
vesztésre és az országból való kitiltásra ítéltek egy
árdrágító gyümölcskereskedőt. Tekintve, hogy két-
ségtelenül van bizonyos fokú drágaság, ami még
súlyosabbá teszi a fogyasztók és a kereskedők
amúgy is súlyos hely , a törvény teljes szigorá-
val kell lecsapni azokra a lelkiismeretlen egy6-
nekre, akik a kereskedést összetévesztik a kufärko-
dással. Akik az árdrágítás nehezen ellenőrízhető és
még nehezebben bizonyítható esalárdságával esal-
ják lépre azokat, akik csekély tájékozódott
és alacsonyabb értelmi fokuknál fogva épp
inkább szorulnak rá a kereskedői tisztesség
bízhatóságára, tehát a szegény
meg-
embereket. Ez a
drákói ítélet nem is annyira a büntetés nagysága
szempontjából figyelemreméltó, mint inkább azért,
hogy intő például szolgál azoknak, akik elég meré-
szek megfeledkezni arról, hogy a törvények éberen
őrködnek a tisztességes emberek igaza fölött.
EEE .
Gerber Miksa — kormányfőtanácsos. A kor-
mányzó Gerber Miksának, a Magyar Általános Hi-
telbank igazgatójának közhasznú érdemes tevékeny-
sége elismeréséül a magyar királyi kormánytfőtaná-
csosi címet adományozta. Az egész magyar pénzügyi
közvélemény őszinte örömmel fogadta ezt a kitünte-
tést, mert hiszen Gerber Miksa kiemelkedő tohets6-
gével, biztos ítélőképességével, megértő szellemével és
egyéni szeretelreméltóságával egyaránt rászolgált
arra, hogy előkelő poziciójában a megbecsülés mel-
lett mindenki igaz szeretetét is kiérdemelje. Sokol-
dalú munkássága során rengeteg érdemet és rend-
kivül sok barátot és tisztelőt szerzett magának
Gerber Miksa, akit most a kormányzói címadomá-
--- Page 34 ---
nyozás tüntetett ki azzal az elismeréssel, amely a | dése, A takarékpénztár kihelyezéseiből egy év alatt
jól és derekasan végzett közhasznú polgári munka
egyik legszebb elérhető eredménye.
Chorin Ferenc az ország iparosodäsäröl, Az
országos iparügyi tanács elnöki tanácsának meg-
alakulása után most sor kerül az egyes szakosz-
tályok megalakítására i A gyäripari szakosztály
Chorin Ferenc dr., a Gyosz elnökének vezetésével
pénteken ült össze alakuló gyűlésre, amelyen az
iparügyi miniszter képviseletében Petneházy Antal
államtitkár vett részt. Chorin Ferenc elnöki meg-
nyitójában az ország iparosodásának nagy fontos-
ságát hangsúlyozta, Most, amikor mezőgazdaságunk
termékeinek külföldi elhelyezése egyre nagyobb
mehézségekbe ütközik, különösen fontos áruinknak
a belső piacon való elhelyezése. A belső piac föl-
vevőképességének növelése el sem képzelhető anél-
kül, hogy az ország iparosítása kellő ütemmel ne
folytatódjék. Megállapította ezután, hogy az utóbbi
évtizedekben erősen jelentkeznek olyan törekvések,
amelyek szerint a nagyipari termeléssel összefüggő
problémák megoldásánál intézményesen kell bizto-
sítani a közösség szempontjainak érvényesülését.
Ezen a címen a különféle közhatalmi tényezők
világszerte szerepet követelnek maguknak a terme-
lés olyan kérdéseinek eldö énél, amelyek eddig
a gazdasági élet autonómi belül nyertek meg-
oldást. A szakosztályok egyik fontos feladata lesz
annak a határvonalnak megjelölése, ameddig ezen
a téren a termelés biztonságának és folytonosságának
veszélyeztetése nélkül el lehet menni. Vitéz Petne-
házy Antal államtitkár üdvözölte ezután a távollevő
iparügyi — miniszter nevében a tanács gyáripari
szakc ályát. Rámutatott arra, hogy a szakosztály
munkájának azon a nyomon kell továbbhaladnia,
amelyen jogelődje, az országos ipartaná: állandó
bizottsága az ország gazdasági élete számára olyan
értékes tevékenységet fejtett ki.
Fenyő Miksa ciőadása, A Lipótvárosi "Tärsas-
körben Fenyő Miksa, a GyOSz igazgatója rendkívül
érdekes előadást tartott a gazdasági liberalizmus-
ról és az állami intervencionizmusröl. Melyen-
szántó, világos és meggyőző logikával felépített
előadásában — megállapította, hogy a világháború
megsemmisítette a liberalizmus sok értékes alkotá
sát és a gazdasági élet egyes területein szükség is
van intervencionizmusra, de csak addig, amíg köz-
érdek, termelői és szociális érdek azt megköveteli.
Dési Géza mondott köszönetet a nagyhatású fejte-
szetésekért Fenyő Miksá akit még [Horváth
Miksa kormányfőtanácsos üdvözölt.
Takács Emil — kormányfőtanácsos. A kormänyzı
a miniszterelnök előterjesz Lukács Emilne
Nag ony-Ujlaki E
társaság — helyettes
érdemes tevé ége elisme
kormányfőtanácsosi címet
közgazdasági élet egyik kö
jutott ezzel megérdemelt kit
var királyi
dományozi A magyar
kiváló egyénisége
1ez, amely a leg-
éül a mag
szélesebb körben kelt osztatlan, őszinte örömet.
Pester
Vágó József ünneplése. Vágó József, a
Lloyd k z ági szerkesztője hatvan éves
daságpol ai irodalmunknak ezt a díszét,
ságát ebből az alkalomból mindenünnen elár
ták baráti jókívánságokkal és szeretettel t
á kkal. Do legkedvesebben az ujságíró-szívér
leginkább megindítón mégis szerkesztőségbeli kol-
fégái ünnepelték meg a kedves évfordulót: kiadtak
egy tréfás tartalmú, négyoldalas Pester Lloyd-ot,
amelyen ez áll: megjelenik 60 évenkint. Az ötletes
humorral megírt lap ezernyi apró kedvességgel
ünnepli a hatvanéves Vágó Józsefet.
Kinevezések a Kereskedelmi Ban 1, A Pest
Magyar Kereskedelmi Bank igazgatósága kinevezte
i atókká: Bokor Gyula, Eör: Lajos, Grynaeus
5 dr., Hammerschlag Oszkár és Hollós Pál dr.
cégjegyzőket, továbbá cégjegyzőkké: Barta István,
Basch Gyula, Berauer József dr., Bruck Frigyes,
Kubinyi Vilmos, Martin Ferene, Mártony József dr.,
Prokopy-Schöffer Osz ntó Miklós és Szinyei-
1 örgy dr., Hoffmann Miklós és
ár, előket. A kinevezettek
mind régi kitünő tisztviselői a Kereskedelmi Bank-
nak
Kinevezések a Községi Takaréknál. A Községi
Takarékpénztár igazgatósága Horváth — Arisztid
pénztárfőnököt és Rónay Árpádot, a deviza-osztály
vezetőjét tőkké, dr. Berényi T. Pált pedig a
tözsdeosztä ökhelyettesévé nevezte ki.
Az Astra Óó fejlődése, Az Astra Bizto-
sító március idei k vűlését. Az Astra
az elmult tendőben is ígen élénk tevékeny
fejtett ki, üzletköre lényegesen fejlődött és e
díjbevételei is erősen szaporodtak, Ez a fejlődés,
értesülésünk szerint, igen nagy megelégedéssel tölti
el az ra anyaintézetének, az olasz állami bizlo-
sító intézet vezetőségét, amely tisztában van azz:
ünő eredmény elsősorban Rihmer László
kitünő és agilis munkásságának tu-
Uj kezekben az Agrárindustria. Most, hogy a
Magyar Földhitelintézet beolvadt az Országos Föld-
hitelintézetbe, az Agrárindustriát, ezt az elsőrangú
áruüzletekkel foglalkozó intézményt függetlenítet-
ték az Országos Földhíitelintézettől, Mégpedig oly-
formán, hoi; részvényeit, amelyek eddíg a Magyar
Földhitelintezet tárcájában voltak, az Erdélyi Zsig-
mond — vezérigazgató vezetése alatt álló esoport
vette át.
A Magyar Tisztviselők Takarékpénztára Rt.,
amely Faragó Sándor vezérigazgató kitünő vez
tése alatt ál, most hozta nyilvánosságra 1936. évi
zárszámad t. A mérleg adatai szerint a takarék-
pénztár üzletei az elmult évben minden vonatko-
zásban számottevő fejlődést mutatnak; ennek egyik
jela a betétálolmány mintegy 16 százalékos emelke-
1,500.000 pengő, vagyis az összes kihelyezéseknek
30 százaléka folyt vissza; o likviditás mellett volt
lehetséges, hogy az intézet kisebb tételekben, kö-
rülbelül 2,000.000 pengő új kölcsönt folyósíthatott és
így a váltóállomány 4,000.000 pengő fölé emelkedett,
A tiszta nyereség előrelátható és óvatos tartaléko-
lás után a tavalyi 35.66294 pengővel szemben
40.880.01 pengőt tesz ki, ami közel 12 százalékos emel-
kedést jelent. Az igazgatóság a közgyűlésnek ez
évben is a tavalyi kétszázalékos osztalék kifizetését
javasolja,
A Nagybätony-Ujlaki Egyesült Iparmüvek rt.
központi irodáit V., Vilmos császár-út 16. ezäm alú
helyezte át.
KOZÁS
Uj versenyíiárgyalási
kiírások
A Kassai-téren épülő plébániatemplom asztalos, laka-
tos, mázoló, berendezési és üvegezé: munkálataira pá-
lyázni lehet február 12-én d. e. 10 óráig a magasépítési
ügyosztályon. Ugyanitt üvegfestő, mozalk és padozatl
ácsmunkára pályázni lehet február 16-án d. e. 10 óráig
ugyanott.
A farkasréti temető ravatalozójának kőfaragó mun-
kálataira pályázni lehet február 19-én d. e. 10 óráig a
magasépítési ügyosztályon.
Az üzemek és hivatalok részére szükséges rúdvas,
Idomvasak, lemezek, huzalok és szegek szállítására pá.
lyázni lehet február 3-án d. e. 10 óráig a városgazdasági
ügyosztályon. 2
Az Élelmiszernagyvásártelepen épülő raktárházak asz.
talos, lakatos, üveges, mázoló, sodronyfonat-välaszfal,
parafak6 hőszigetelő, asztaltlemez tetőfedő, bádogos, ács,
vasgerenda, föld, kőmíves, elhelyező, vasbeton munkálra
pályázni lehet február 5-én d. e. 10 óráig a magasépítési
ügyosztályon.
ET Cllői-út, a Ferenc-körút és a Gróf Haller-utca
közötti szakaszának útrendezésére pályázni lehet február
12-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési Ügy-
ztályon. A
nz 1997. évi csatornaépítésekhez szükséges betonáruk
szállítására pályázni lehet február 1-én d. e. 10 óráig az
út- és csatorn ítési ügyosztályon, X =
167.500 kg öntöttvas csatornázási vasszerelvény szälli-
ä ázni lehet február 1-én d. e. 10 óráig az út-
pítési üg "
rés:
lehet fi
IV, em.
á ra pályázni lehet
(Akäcfa-uten 15. IV, em. 439).
paszta szállítására lyázni
9 óráig (Akác e. IV, em. 440). — A
" "Az új Horthy Miklós-bídon, a budai feljáról
Verpeléti-úton előforduló összes villamosvasuti
1, . felépítmé kövezési, stb.
X február 6-án d. e. 10 óráig
311).
vagon faszén szálli-
e. negyed 10 óráig
nitt textilanyagok
én d 9
, to-
(Akácfa-utca
Beerkezelt ajánlatok
Jakatosmunkálra
Dencs
Beke
kástelep
chütz Ede és
71, Unitas 13.474
Skolkay Mátyás 19
Zeédely
Zoltán 16
ubacsi-úti — szü
az A épülete:
ugusch Sándor
jtär Lajos 13,54
Reich Lajos
5.47
Hutter és Sch
a B épületen
Unitas 16.446, K
a jos 17.488,
k Lászlóné
.61 Hutter és 1
5. Sóty Zoltán 21.514 pengővel;
"János 9624, S és Dencs ,
Lajos 10.399, Kajtár Lajos 10.713,
Kerekes István 10.901, 0: út István
, Hutter és Schrantz 11.289,
Klekner Lászlóné 11.377,
József 11.716, Kremsier Pál 11.539,
Dobó Gyula 12.460, Markovíts Ist-
Bihari-üti . épületen: Gaugusch
Sc z Ede és Dencs János
z Ferenc 9079, Papencesák
Zsédely Károly 448.
ároly 9850, Polgár Tenác
ászlóné 9 és Schartz 9820, V
z Gyula 10.306, Kremsie Tél 1
sóty án 10.557, Dobó Gyula 10.669 pengővel. :
u Zeubacsiúti ezükséglakástelep asztalosmunkáira
A épületen: Fischer András 12.008, Kertész
Dezső 12 Petrovics Gábor 12.604, 4 brandt Mihály
13.214, Kovács Jenő 298, Tomancsik György 13.437,
Komlenszky Mihály 13.752, Adamát és Gärday 129.
Gera Lajos 14.098, Be Tibor 14.540, Ungi Károly 14 599,
Pozsgás Vince 14 Henez Ferenc 14.785, Petrics Gábor
14.871, Ribárszky (György 14.989,
épületen
Unitas
Sóty Zoltán
10.919, Reich
Skolkay M
roly 11
12.788 pengővel;
Sándor 8296, Unitas
#857, Skolkay Mátyás 9
Lajos 9083, K
Ozsváth Jsetvá
16, Klekner
08 10.060,
pályáztak az
) 999.
14.808, eidt An 3:
Nyitray Károly 79, Polncsok Imre 15. Molnár
János 3, Kovács János 15.572, Palágyi és Társa 15.965.
4 József 15 Kozmaport 18.150 pengövel; a B
Fischer András 17.252,
z Dezső 17.514, Tomanesik
Hellebrand Mihály
Liptay
Petrovics Gá
György 18.45
Jenő 18.484,
18.506, Hufna Imre 18.509, Ribärszky György 18.757,
Komlensz 7 , 19.333, Adamät és Gärday 10.
Gera Lajos Brichta József 19.975, Ungi K
ároly 21.64
Kovác
3óné 21.015, 8
János 21.
20.485, Pozsg:
Polacsek Imre 21,831, Molnár 1, Klekner
Lászlóné 22.219, F 2.885, Molnár Ambrus
Pappert János 24 25.396 pengővel; a
épületen: Fischer 10.913, Kertész Dezső 11.2;
Petrovics Gábor Hoffmann Mihály 11.614, Csáky
Ágoston 11.879, Hufnagel Imre 11.965, Kovács Jenő 12.082,
Pomanesik Györg 12. Hellebrand Mihály 12.210,
Hegyi István 12. Át és Gáúrday 12.613, Dören Hen-
Tik 12.643, Ungi Ti 13.007, Pozegäs és Bóné 13.989,
Bezák Tibor choidt Antal 1 , Hencz Ferenc
13.547, Ribárszky György 13.994, Kovacsics Károly 14.004,
Polacsok Imre 10.040, Molnár János 14.107, Palágyi László
14.327, 545, Hunfalvy Pál 14.544, Csuth
Ignác 14. Kiss Ernő 14.684, Schneider Jän 14.661,
Liptay Dezső 14.702, Nyitray Ambrus 14.773, Ilyés Sándor
14,882, Pappert 6. Molnár Ambrus 15.269, Koz-
melport 16. Biharj-úti épületen: Fischer
András Petrovits übor 466, Kertész Dezső 9587,
Tomanesik György 10.125, Hufnagel Imre 10.132, Helle-
brand Mihály 19381, Kovács Dezső 10.436. Hegyi István
10.649, Varga Antal 10. Dören Henrik 10.618, Adamát és
Gárday 10.990, Ungi Károly 11351, Pozsrás és Bónó
21.354, Boezúk Tibor 10.369, Hencz Ferenc 11.482, Schadl
Antal 11.471, Petricsek Gábor 11.619, Molnár János 11 651,
Kovács és Burghart 11.800, Kovacsies Károly 11.900, Pola-
esek Imre 11.912, Ribárszkvy György 11.9098, Klekner
Lászlánó 12.169, Schramm Józesf 19.350, Palágyi és ten
3
pengővel
x
12.398, Hunfalvy Pál 12.460, Schneider Ágoston 12.559,
Pappert János 12.640, Nyitray Károly 12.797, Csáky
Ágoston 12,855, Kozmaport 14.063, Kutron Lajos 15.970 pen-
gövel.
A Ceglédi-úti tüzelöszertele; tárol. odószín
különböző — munkálra pályáztak: Deutscl "áfogvenn
12.745, Blasikó Pál 14.017, Szubó István 14.223, Tóth József
14.741, May Imre 14.814, Kapuszta Gusztá 7. Pick
Ede 11.351, Köbänyai Gép- és V. ezőti 15.006, Mürkus
usszerk,
Lajos 13.550, Ganz és Társa 13.92 pengővel.
kg d Am Cl 7001 OK Heinrich A.
2065, Állami Gépgyár , S tarjáni és
2169, Sohópper J. 1184 B. s s]
27.000 drb. különféle anyacsavar szállítására pályúz-
sei og ifnác, Brevillier és Társa, Fuchs. és
Schlichter, Weiss Manfred, Magyar Vaggon, Fod 3
Allami Gépgyár, ; HE = ea elé
bh 3092 kg. fémlemez ezáúllítására pályáz
Fémlemezipar, Magyar Rezhengermüvek, — Nemzetközá
Fém, Felten és Guilleaume.
Napszám- és kordélyfuvarozási munkákra pályáztak:
Gobó Ferene, Gigal József, Schulmayer János, Kilián Jó-
zeof, Iván Sándor, Gugi Lajos, Ludwig Antal, Kellner
István, Hijér Antal, M. László, Roszmusz Fe:
Walter József, Gesztesi ula, Handl István, Szabó M
, Tarján Vilmos, Hahn Ferene, Mészáros Miklós,
zhauser Istvänne.
Dersenyfärgyaldsi
megbízások
köőfaragómunkált
Magyar
, A herminamezői r. k. templom
Král Gyula kapta 16.956 pengőért.
épült garat kg akás-telep ácsmunkált az A)
épületen Eekhardt István ka; 24,580; Óó
Molnár Géza 33.742 pengőért. U
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
VAS MÉRNÖK AsGes
Vegyi Gyára Rt. VA A shesthól
Budapest, V., Visegrádi-u. 67. Telefon: 3—884—68.
DOMOKYJÓZSEF
asztalosmunkák gyára EEZ————
Budapest, XIV., Várna-utca 5-7
FE) Telefon; 2-961-08
EZ TETŐFEDŐMESTER
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Telefon: 1—424—97.
Budapest, X., Kereszturl-út 8,
MÁZOLÓ FÉ
ÜY Q
SZOBAFESTŐ ÜZE
KÜLÖNLEGES KIVITEL
REISS R.-xé és SÁRITZ A.
Budapest, V., Vadász-utra 6. Telefon: 1-125-92,
GERA LAJOS FIAI
épület. és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
Tiszíítórongy és
Texiil5uiladék KEKfi.
Budapest, XID., Francia-úi 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben!
MÓCZÁR GÁBOR
egészségű berendezést tervező
kivit: mérnöki irodája
Budapest, VIII., Magdolna-u, 4. Telelon: 1-435-47
Telefon: 2-981-75
KRASZNER GYÖRGY
tementárugyára és Burkoläsi Vällalata
Városi froda: Gyár és építőanyag telep:
Vil., Hernád-utca 8 X., Kerepesi-út 73
Telefon: 1-361-68 Telefon: 1452-68
Schäffer Dezső
e ácsmester [III
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kárpát.u.5.
EEE
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
+ szá
NS 1
Cementgyár: Lábstlanban . . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
lanban. , + . 6.000 ,,
N 8. s09..
Téglagyárak ı Bada-Uflak, Kőbánya,
, Fam évi telj. kép. 00,000.000 érb.
Cserépgyár ı Bra Ulak „nn — 8,000.000 479.
--- Page 35 ---
|
!
!
——.
pest, 1937 február 3
E
SGESZ ÉVRE . . . . . : i 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . , , 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR
úrusítják az összes IBUSz-pavillonokbar
GAZT MEZ
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 60.
Teiejon:; 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
TUNESIEN ELSE LYI MS
Sima munka Rendet leremt a fővároshan az össze-
vissza település és a telkek feldara-
bolása teren a városrendezési törvény
Nagyfontossású, hezagpötlö rendelkezéseket tartalmaz
a Ház elé került törvényjavaslat, de egyes rendelkezé-
sei aggodalomra adnak okot
s; hol hó ropo;
ülte Inesokban £
Már februárt írunk, de m
bunk alatt, hol az olvadás
cipőnk, majd meg a jéggé
bennünket eleséssel. És mégis
az idei tél max , megette kenye
gadhatatlan, hogy ennek a télnek —
Elöljärt a szociális szükségess
és mem sajnáljuk, ha sok sz
lathoz juthatott a fehér Iste
mint nálunk — az embre
megy el a munkaerköle megrontó munkanél
küli segélyig, ott örülni kell — ha a köz áldozato-
kat hoz is érte —, hogy a természet segít a munka-
alkalmak teremtésében. De az utóbbi hetek időji
räsi segedelmét nem tekintve is, nyugodt léle 1
hólé fenyeget
koll, hogy ez
, pedig ta-
„Loga volt".
ok megteremtésében
ember betevő fa-
áldá révén, Ahol —
tet bölcs nem
znünk
ny
min
megállapíthatjuk, hogy a szegény embereknek
denkoron legkeményebb, le gorúbb munkaadója,
a tél, az idén se tudott győzni és hiábavaló volt
minden ellenséges indulata, minden rohama meg-
hiúsult az emberi szolidaritás gondoskodá , Az
emberi szív melegségén és nem - kisebb mértékben
fennakndt immár a mindinkább javuló gazdasági
élet drótakadályain is.
A tél az iden sem [tudott olyan ellenség lenni,
amely megingathatta volna a szeretet és a szociális
gondoskodás hadállá. Ez tél sem fudott — nem
borzalmakat — esek fájdalmas jelenségeket is hozni,
pedíg bizony a drágaság is szorongatott bennür-
ket. Budape: is megtanulta a szociálisan gondol-
kozó nagy közületek művészetét, hogy — amint ru-
hával lehet védekezni a tél esipös hidege ellen —
azonképen a szociális gondoskodás r szeres kiépí-
tésével, főként pedig munkaalkalmaknak teremtésé-
vel mindenkor megakadályozhatjuk a téli tétlenség
gazdasági veszedelmeit.
Ma azonban
kabátunkat dühös
az ablakumkat, a
stromoljäk, de az
még itt a tel,
szélrohamok
időmérő naptár nem csal és örömmel tapasztaljuk,
hogy Budapest székesfőváros nemcsak hőmérőt,
de a kalendáriumot is nézi. Arról szólnak ngyanis
Szendy Károly pol-
utolsó hetében, el-
ítését. Mé
ármestern:
a megnyugtató híradások, hogy
gärmester máris, tehát január
rendelte a tavaszi közmunkák elők
nyugtatóbib azonban az, hogy a po.
k mem
volt s: ége gondolkodó testület és agy-t ztök
beállítás hanem c. a hivatalos apparátus gé-
pezetén kellett azt a bizonyos gombot megnyomnia,
amely mozgásba hozza a dugattyükat, lendítőke
ket és transmissiós szij Nincs szü
trösztre, mert a fővárosnak átfogó, széle
més, nagy figyelemmel és körültekintés
előkészített, de kialakult közmunkaprogramja
Hiszen polgármester, amikor eltökélte a
kák előkészítését, ugyanabban a percdben a mun
kezeket v alkotások egész sorát tudta
úgy mondjuk — „kapäsböl“ felsorolni.
millió ára munkát kell elvégezni az angya
tornázásnál, a Vízművek további beruhá
millióra rúgnak, van vagy ötmilliót felemésztő
építésünk is, mindezekhez pedig járulnak a M
híd kiszélesítésének és a Boráros
, terjedel-
el nemcsak
van.
közmu
javában folyó munkálatni. Ha ezekhez hoz:
szük, hogy a főváros az idén is elvégezteti az el-
és modernizálási
maradhatatlan tavasz
munkálatokat és ha fel
Zük fel —, hogy a m
zöbb6 lett gazdasági viszonyok között a főváros ki-
magasló példáját, akkor elmondhatjuk, hogy min
den okunk megvan a reménykedésre.
Mindehhez pedig hozzávehetjük azt az örven-
detes jelenséget is, hogy a munkaalkalmak mellett
a szükséges pénz is rendelkezésre áll. A tavasszal
nagyrészt a főváros rendes bevételeiből fogunk élni
és azokból fedezzük részben a beruházó munkála
tok kiadásait is. A rendes -bevételekhez járulnak
még a régebbi kölcsönökből fennálló, el nem köl-
tött összegek.
Majdnem azt mondhatnánk tehát, hogy a tava-
szi közmunkák megindítása már ebben a pillanat-
ban — február legelején — szinte kizárólag admi-
nisztratív munka, amely símán és hangtalanul fog
végbemenni a városháza csöndes mérnöki irodäi-
ban. Milyen szép, milyen vigasztaló és milyen ör-
vendetes az, ha nagy cselekedetek, nagy szavak és
hangos emóciók nélkül, síma munkával jönnek létre.
A árosrendezés És — városfejlesztés Budapest
egyik legnagyobb problém: amelynek megoldá-
sához jelentős lépéseket teti m úgy a főváros
vezetősége, mint a Közmunkatanács. Programjába
vette nagy kérdést a Nemzeti E ég Pártja Fő-
városi rvezete is, amelynek elnöke, Zsitvay Tibor
dr. a Fővárosi Hirlap legutóbbi számában nyilat-
kozott arról az előkészítő munkáról,
téren a párt tervez.
Most még jobban előtérbe tolja a kérdést a vdú-
rosrendezési és építésügyi törvényjavaslat, amely a
lyet ezen a
ame
képviselő napirendjére került. Ebből az alkalom-
ból, hogy a nyjavaslatban foglalt rendelkezé-
sek várható kihatását úgy a fővárosi, mint az or-
érdek megvilágítsuk,
zempontjából
Vályi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági taghoz
jlesztés
kre A
és város?
Kérdé
a köve
városrcsdúsé
foglalk
üljtank, aki a
vel behatóan
előtt
Fővárosi Hirlap munkatá
latkozatot tette;
olitikának kétségtele-
sabb és legfontosabb kér-
városrende és városépítés problé-
mája. Az egyébké nt is aktuális kérdésnek kü
lönös idöszerüsegel ad, hogy a városrendezés-
ről € építésügyről készült törvényjavaslat a
törvényhozás elé ke
nyeges szabályozás
bák és hiányok s
ült. A javaslat igen lé-
rendezési, építésügyi hi-
s orvos] t ígéri.
demileg három föreszre
jezet foglalkozik a vVárosren-
sodik fejezet a telekfeloszt
kisajátítással, a harmadik
— A városfejlesztési tervek sürgetett
tempóban való előkészítése fontos köz-
érdek, de jegos magánérdekek is fűződ-
nek hozzá,
hogy tovább legyen folytatható az
za való település és telekfeldara-
itt Budapesten is szemlélhetünk.
Lehetetlen
az össze-v
bolás, amit
Lehetetlen, hogy olyan települések kelet
hessenel , mint példáni Szent Imre-varos
SŐ perifér n, ahol az akasztófahumorral
Bibie- -telepnek nevezett 800 családi házat ]
telket reprezentáló teler
és, a terület mély se miatt, a nedves ic
szakban állandóan vízben áll, vagy a Sasad,
amely a hegyvidéken annyira szétszóródottan
jelentkezik, hogy utakkal, csatornákkal "és
közlekedési es ökkel anyagi okokból szinte
lehetetlen ellátni.
Városrendezés — országrendezés
- Helyes, hogy a városrendezési tör-
vény a szorosabban vett községekre is
kiterjeszti gondoskodását.
még igen sok üres
Mert a magyar zségek további betelepítése
is igen nagy figyelmet érdemel. A községek
közönség kényelmét, a
racionális kialakítása a
közterhek csökkenését, a — termőterületekkel
való takarékoskodást eredményezheti. Milyen
súlyos hiba, hogy tíz évvel ezelőtt lefolyt föld-
reform során sem történt gondoskodás arról,
hogy a häzhelyrend: i eljárás a községek
észszerű fejle. elése ir "ányában helyezkedjék el.
— Ha szempontból fenntart-
juk is a kö ségek és városok strukturá
lönbségét, olyan kérdésnél, mint a közs
2 melyhez a község közönségének
ain és általában életviszo-
nyain kívül fontos anyagi érdekei is fűződ-
nek, ami viszont az országos érdeknek integ-
ráns része, nem indokolt a megkülönböztetés.
al, |
1
— Elfogadom, hogy az összes magyar köz-
ségek szabályozási fejlesztési tervének el-
készítése nem történhetik meg hat év alatt, de
véleményem szerint, e hatalmas országren-
dezési terv kialakítása érdekében ennek a fel-
adatnak a megoldását is el kell kezdeni, annál
is inkább, mert valóban áldásos és organikus
olyan földreform, amelyet nem kell megbánni
és nem kell visszacsinálni, csakis egy ilyen
ire néző országrendezési terv alapján
het fel.
A városrendezési javaslat csak
A részletes megoldáshoz ezúttal hozzászólni
rok. De elvileg nagyon helyes a köz-
ige si természetű jogok és kötelezettségek
nyilvántartása céljából elgondolt
teleknyilvántartó
is. Ha ezt az intézményt jó! ol meg, akkor
nem fog megtörténhetni, hogy új házakat né-
hány év mulva ki kell sajátítani és le kell bon-
keretet
ad.
nem Al
tani, egész élő telepek helyébe utólag
felületet kell komponálni, az ilyen operációk
sok évtizedre kiterjedő izgalmaival, gondjai-
val és terheivel, "7 nem érheti meglepetés a
telektulajdonosoka az út- és esatornaépítési
stb. járulék tekinte ben, megszűnik a tämfal-
problé egoldhatatlansága, nem lehet majd
vízbe építeni, vagy oda, ahova a közönség
teherbíróképessé nem engedi meg utak,
közművek építését.
csatornák és általában
Attól pedig, ho
dezés a bel s iparüg
jóváhagyása alá kerül,
autonómia j
az általános ren-
yminiszter
nem féltem
az
Végre is természettől élő
organizmus nem nülhe ine k az
Z összhangjából és törvényei alól, gy ha
mégis meg zik, annak rettenetes könzekven-
Végtére a
példá
‚a előttünk a termész
ny jóváhagy fennta irtása nem
szolgálhat és nem 1] más célt, mint 4
szomszédos érdel ségi és az országos
egyeztetését, amit semmi sem do-
an, minthogy a kormány a rész-
ési tervbe már nem kíván bele-
érdekek ö
kumentál
letes rendez
szólni.
Telekrendezés és kisajátítás
>kfelosz-
amely a te
kisajätitässal fog-
kívül sok tekintetben belevág
a és azon az elvi alapon áll, hogy
teknek meg kell hajolniok a köz
A második fejezet,
telekrendezésse ]
égk
tással,
a magánérde
érdek előtt. -
a fejezet
fontos és hézagpótló
— Egyébként
igen
sok rendel-
k t tartalmaz.
tségbe vonni annak a követelés-
gát, hogy ha már a város sza-
továbbfejlődése ki van zárva, akkor
talan
ályozási terv által létesített haszna-
vehetetlen szituációk kijavithatök, rendez-
hetők, az életbe } solhatók legyenek. S
FE
szomszédos jogos érdekek, sem a vár
lyos továbbfejlődéséhez fűződő köz
szenvedhet sérelmet azon, hogy egyik vagy
másik telektulajdonos megmakacsodik és a
fejlődés útjában álló, esetleg csak kis telket
nem hajlandó rendezés alá bocsátani.
— Aggodalomra adhat azonban okot az,
hogy ennek a magánjogunkat legjob-
ban érdeklő résznek a megoldása jogi-
lag helytelen és hogy különösen a kisa-
játítási jogcímek egyike-másika túlsok
diszkréciót enged az elrendelő hatóság-
nak.
--- Page 36 ---
GES TIT
Budapest, 1937 február 3.
Az például, hogy mi szükséges a városkép elő-
nyösebb kialakításához, egy egészen relatív
kérdés és ilyen relativitások között a kisajá-
títási megadása jogbizonytalansägra, a
hitelv# mélyítésére, elméletileg visszaélé
sekre is vezethet. Részletekbe itt nem bo:
kozhatom, de a község és az érdekelt magánfel
közötti — kártalanítási jogviszonyban is az
egyenlő elbánás elvének nagyobb érvényesülé-
sét látnám egyes esetekben kívánatosnak.
Egyetemi tanszéket a város-
rendezésnek
rosrendezcs ma egyébként
tudomán amelynek kül
vannak é Magyar Városok Or.
sége éppen legutóbb indítványc
ennek a tudományágnak Budapest
egyetemi tanszéket biztosítson.
— A pozitív, céltudatos városrendezés, el-
lentétben az eddigi passzív, tilalmi rendsze-
rekkel, ma már ak nagyszabású Heron és
falutervezési koncepciókat 2
jog
—7A
Szövet-
ta, hogy
zágos
is
g
korlati elő
T illető város
és távolabbi szükségleteivel,
jelen adot val a
gazdasági dalmi beállítottsi
gaival és nemcsak az ezidőszerinti életszüks
ieteivl, hanem a időszerűségével és ki-
elégítésük akadályaival, amelynek a koncep-
ciójában a talajviszonyoktól a beépítendő te-
rületek meghatározásától kezdve megtaláljuk
a helyes övezeti beosztást, parkok, erdők, ipari
központok terveit, a racionális közlekedési fel-
tételeket, a jó víz, áramellátás és a közegész-
ág és kultúra feltételeit, a meg-
s. építkezést ülé
zak Yen kézben tar
elnéptelenedése kizárásának eszk
igazgatási igények helyes megoldás
zdasági egyensúlyt és azt, hogy a lakosság
helyb légíthesse ki gazdasági, üzleti,
s munkaigényeit, végül, amely
meg a t I
i területek gazdaságos felhasználá
t.
Lakáspolitika és légvédelem
Külön nagy városrendezési nroblé-
ma a leromlott negyedek és lakások
szanálása.
során kilakoltatottak újra behelye-
7 7i — követelményeknek
illetőleg lakások biz-
a legszegényebb néprétegek számára.
ken felül az új városépítésnek egészen
is, nagy problémája
a légvédelem szempontjainak érvénye-
sítése is.
Ez annál nehezebb kérdés, mert nemcsak az
új építkezéseknél merül fel, de megoldást igé-
nyelne az adott helyzetekkel szemben is.
en oldja
ennek
az
zése, a
megfelelö 1
YUnnepi hangulat a közgyűlésen
Schuler Dezsö. alpelgármester installációja — HKorony-
Dálfi Aurel, az új tanácsnok
A restauráció és installáció zamatosabban és
színesebben magyar, mint a tisztújítás és a beikta
tás, mert az ízt és színt, — hogy ismét kölcsön ve
gyük a szót, — a tradi adja meg nekik. Az Uj
városházán az elmúlt szerdán installáció volt, ami-
kor a főváros egyik legmagasabb tisztségébe, az
alpolgármesteri állásba helyezték be a kormányzói
megerősítés után Schuler Dezső dr.-t.
Hogy nem egyszerű közigazgatási eljárás volt,
hanem ünnep, azt már a bejárónál a kapus jelezte,
aki nehéz sujtásos díszbundájában, óriási bárány-
bőrkucsmájában nagyszerűen beleillett abba a hó-
világba, amely a Váci-utcát is fehér prémbe öltöz-
tette fel. Persze, úgy stílusosabb lett volna, ha az
urak és a karzatra kívánkozó dámák Jogatokon és
csilingelő szánokon érkeznek, nem pedig taxin és
autobuszon, amely ugyancsak kölcsönbe velt szó,
mint az installáció, de zamatot nem tradició ad
neki, hanem a benzin,
A benzin és a géperő világában jólesően hatot-
tak a jelképes ünnepi szinfoltok, amelyek a kapus-
sal kezdődtek és folytatódtak azután a közgyűlési
teremben, ahol az elnöki emelvény mögött és a be-
járatoknál díszruhás hajdúk állottak párosával és
az ország és a főváros színeiben pompázó, címeres
selyemzászlókat tartottak. Szendy Károly polgármes-
ter, Lamotte Károly alpolgármester, dorogi Farkas
Akos tanácsnok fenn az emelvényenn és velük együtt
a törvényhatósági hizottság összes tagjai ünnepi
fekctében, ünneplő hangulatban foglaltak helyet a
teremben, hogy a várakozás percci után, miközben
Szőke Gyula vezetésével a küldöttség a terembe
hozta a díszmagyarba öltözött Schuler Dezső alpol-
gármestert, felharsogjon az éljenzés, amely lelkes
volt, mint egy régi jó vivát.
— Igen nehéz időkben érte ez a nagy megtisztel
tetés, — üdvözölte az eskü letétele után a polgár.
mester Schuler Dezsőt, — és valamennyien nagy
várakozással tekintünk jövő működése elé. Ennek
a várakozásnak igen erős és komoly alapjai vannak.
A becsületes, tisztességes, szakértő főtisztviselő mű-
ködése és tiszta, vallásos magánélete,
A meleg üdvözléshez méltó volt a nemes hangú
székfoglaló, amely arról szólt, hogy az alpolgármes
ter a polgármester segítő keze kíván lenni, hogy az
önkormányzati szerveket minden erejével szolgálni
fogja, hogy elősegíti minden dolgozó polgár boldo
mulását És segíteni óhajt azokon. akik ikakész
ségük mellett is bajba jutottak, Kérte az önkormány
zatot, hogy fogadja el tőle a munka hitvallását és
támogassa törekvéseiben.
— Forró szívvel kívánom és szentül hiszem, -
fejezte be beszédét, — hogy munkénk eredményeként
el fog jönni egy jobb kor, a magyar kulturában €
ban erős Budapest boldonabb kora.
anyania
Hosszasan ünnepelte Schuler Dezsőt a közgyű
tés, melynek installációs fejezete ezzel véget ért.
a
Következett egy kis szünet után a rendes köz
gyűlési munka, A Segítőalap kereteinek megnöve-
kedésével — kapcsolatos slatusrendezést — ismertette
dorogi Farkas 08 dr. tanócsnok és Egerváry Ti-
bor dr. üd a fővárosi tisztviselők érdekét
napirendi ponf,
szolgáló int Még néhány
majd az interpellációk következtek,
Minden guor8s tempóban haladt, mert a bizott-
sági tagok csak fél füllel hallgattók a szónokokat,
az érdeklődés ezúllal másfelé járt: a tanácsnoki
választás aktusai körül, Először a kijelülő vélaszt-
máóny lépett sorompóba, amelynek elnöki tisztét,
mintán a főpolgármesteri állás nincs betöltve és a
kijelölő választmányban a főpolgármester elnököl,
a belügyminiszter erre az alkalomra, kivételesen,
i Zenó dr.-ra ruházta, Azután a szavazat-
ttság vette át szerepét, hogy annak rendje-
módja rint megtörténii a választás minden
szükséges formalitása. Mert ezútlal csakugyan for-
malitás volt a választás, hiszen, — ha a paragrafus
megengedi, — közfelkiállással meg lehetett volna
választani Horony-Pályi Aurélt, akkor is pontosan
úgy végződött volna a választás, mint ahogy történt.
A kijelölő választmány Horony-Pálfi Aurél dr.
főjegyző mellett móg két érdemes főjegyzőt is jelölt:
Beliczay Imre dr.-t és Boros Pál dr.-t, akik ezzel —
ahogy mondani szokás csupán a n6vjegyüket
tették le, amit későbbi eshetőségekre való figyelem-
mel rokonszenvesen is fogadott a törvényhatósági
bizottság, A szavazás megkezdésekor azután vissza
is léptek a jelöltségtől.
Közben az interpellációk is véget értek és mi-
alatt a szavazás a választó helyiségben tovább folyt,
az élet két helyre összpontosult: a büfébe és a kar-
zatra. A közönség, amely a karzatot megszällotta,
hűségesen kitartott az eredmény kihirdetéséig, sőt
talán még izgatódott is. Ha nem is mindenki, egy
walaki bizonyosan, akit a választás legközelebbről
érdekelt: Horony-Pálfi Aurél felesége. A tanácsnok-
jelölt sok barátja és tisztelője vette körül, a köz-
gyűlési teremből pedig sűrűn szálltak fel hozzá a
barátságos üdvözlések és biztató integetések.
A. büfében készenlétbe helyezkedett a pártközi
küldöttség, amelynek majd a megválasztandó ta-
nácsnokot kell a közgyűlési terembe kísérnie, Vályi
Lajos dr.-t, a küldöttség elnökét, meggyanusították,
hogy lámpaláza van. A mindig felkészült debatter
edzett ügyvéd annyit beismert, hogy ebben az
örek tekintélyeknek kijáró tisztségben mög nem
volt része.
*
Fél tíz felé járt az idő, amikor megszólalt a
gő. Mindenki besietett a terembe, ahol Szendy
Károly polgármester, aki a várakozás ideje alatt az
elnöki magasságban is dolgozott, újból megnyitotta
a közgyűlést és dorogi Farkas Akos tanácsnok ki-
hirdette a választás eredményét, amely szerint
Horony-Palf Aurélt 75 szavazattal tanácsnokká vá-
lasztották. A visszalépett Boros Pál 4, Beliczay
Imre 2 szavazatot kapott.
Már indult is a deputáció az új tanácsnokért, aki-
vel Vályi Lajos dr. szívből jött szavakkal közölte
az eredményt. Néhány perc mulva már ott állott
Horony-Pálfi Aurél az előadói asztal előtt és ami-
kor a zajos éljenzés elcsendesedett, az eskü után,
megilletődve hallgatta Szendy Károly polgármester
üdvözlő beszédét, amelyben rendkívüli melegséggel
méltatta eddigi Összes posztjain, mindenki megbe-
csülését és szeretetét kiváltó kitűnő szolgálatait,
előbb az elnöki ügyosztályban, ahol helyettes vezető
volt, majd a közélelmezési ügyosztályban, ahol mint
a vezető tanácsnok helyettese működött, végül a fő-
polgármesteri hivatal élén,
Horony-Pálfi Aurél megindultan köszönte meg
a polgármester meleg üdvözlését és a törvényható-
sági bizottság bizalmát és esküjét megtoldotta azzal
a fogadalommal, hogy a hivatalát egész lelkével
fogja szolgálni.
Hosszú időre az ünneplők kénye-kedvének szol-
gáltatta ki az új tandcsnokot a polgármester, ami-
kor a közgyűlést berekesztette,
Megváltoztatja a főváros
a Ferenc József koronázási jubileumi díj
alapító oklevelét
Ui rend a díjak kiosztása körü
A székesfőváros alapítványai sorában a leg.
nagyobb közérdeklődés talán a Ferenc József koro-
názási jubileumi díjat kíséri, amely a magyar tu-
domány, irodalom, képzőművészet, zene, továbbá a
kereskedelem és ipar terén szerzett érdemeket ju-
talmazza, 1892-ben, 7. Ferenc József uralkodásának
hnszonötevos jubilenma alkalmából létesítette a fö-
úros törvönyhatö: apitvänyt,
amely ki bonyodal-
mak pónz elértéktelenedése, vala-
mint az alapítólevél nem éppen szerencsés megszer-
kesztése miatt, úgyhogy az alapítólevelet több ízben
módosítani kollett, do mindamellett a díjak meg-
állapítása körül tovább is meglehetős bizonytalan-
ság uralkodott és uralkodik mind máig.
Ez a helyzet arra késztetto Némethy Károly dr.
10kolt, mint az alapítvány ügyeit intéző
művelődési ügy úly vezetőjét, hogy a sokágú és
komoly kulturális célokat szolgáló alapítvány körül
Jeges rendet teremtsen, Ez a munka most folya-
ban van és le debb na törvényhatósági bi-
zottság döntése elő kerül. Az alapítvány sorsáról
megkérdeztük
Némethy Károly dr.
tanácsnokot,
városi Hirlap munkatársával a következő-
le:
ály uralkodás
huszonötéves 72 teszi emléke-
, hogy I. Ferenc József koornázási jubileumi
n alapítványt létosít.
Az alapítvány üöszege tulajdonképen soha sem
állott rendelkezésre, hanem a főváros mintegy
az slavítvány kamataként 14010 koornának
évről-évre való lefizetésére kötelezte magát,
14.000 korona
ozta, hogy 7.
at a jutalóomdíjakra, 4
ekkel a tudományos irodalom, szépirodalom, fe:
tészet, szobrászat, építészet, zene, valnmint a kere
kedelem és inar művelői közül kívánták jutalmazni,
illetve további kiképzésükben segíteni azokat, akik
rátermettségüket beigazolták,
A tudományos. szépirodalmi és művészeti
díjakra 8000, az ipari és kereskedelmi díjakra 6000
korona jutott. Az alapító oklevél meglehetősen bo-
nyodalmas formában intézkedett a díjak odaítélésé-
nek idejéről, A tudományos és szépirodalmi díjakat
háromáévenkint kellett kiadni, úgyhogy egyszer a
tudományos, egyszer a szépirodalom jutalmaztassék.
A zenei díj minden évben esedékes volt, az építészeti
háromévenkint, a festészeti és szobrászati minden
öt évben négyszer, de olyanformán, hogy egy alka-
lommal a festők, más alkalommal a szobrászok kap-
tak díjat, Végül az ipar és kereskedelem jutalma-
zására szánt összeget három-három díjra osztva
évenkint kellett kiosztani, A nem éppen logikus, de
annál bonyodalmasabb megosztást illetően, különö-
sen a képzőművészek körében bizonyos kifogások is
merültek fel. A kereskedelmi díjak odaítélésére vo-
natkozó szabályok sem feleltek meg, úgyhogy a kő;
gyűlés az idevonatkozó szöveget 1914-ben módosí-
totta.
-— Közben elértéktelenedett a pénzünk és a
díjazásra szánt összegeket évről-évre kellett
a költségvetésbe beállítani.
Legutoljára 1929-ben a főváros tanácsa az alapító-
levél újabb módosítását javasolta, aminek értelmóé-
ben a tudományos, irodalmi és művészeti díjakra
6400 pengőt, kereskedelmi és ipari díjakra egyen-
kint 2400 pengőt, összesen 11.200 pengőt állított bo
a főváros. Ez az összeg a költségvetés 1934. évi záro-
lásánál 10 százalékkal csökkent.
— Mindezek a körülmények szükségessé tették,
hogy
az alapitvány körül végleges rendet teremt-
sink és egyúttal megszüntessük az erves
díjak odaítélése körüli aránytalanságokat is,
olyanformán, hogy minden egyes jutalmazandó
szakra, úgy az irodalmiakra, mint a művészetiekre,
valamint az iparira és koroskedelmire
évenkint és egyenkint 2009 pengőt dállapít-
sunk meg.
— Az alapítvány reviziójának munkája legköze-
lebb elkészül és akkor a törvényhatósági bizottság.
mak joga losz az átmeneti intézkedések és arány-
talanságok helyébe végleges és rendszeres állapotot
teremteni.
--- Page 37 ---
a an
Budapest, 1937 február 3.
Kívánatos a budai részek $ázio-
óyasztásónak jelentékeny fokozása
Az üzempolitikai bizottság folytatta a gázművek Hkérdéscso-
portjának tanulmányozását — Melyszíni szemie a sázgyárban
Harrer Ferenc a pénzügypolitikai SZEMPONTOKTÓI
Az üzempolitikai bizottság az elmult hét csütör-
tökén tovább folytatta a Gázművek kérdéscsoport
jainak vizsgálatát. A szakértők egyike, Jaszovszky
János szakszerű és érdokes előadás keretében ismer.
tette a bizottság tagjaival azokat a berendezéseket,
amelyeknek felhasz ásával a Gázművek által ter-
melt v t Budapest területén szét-
osztják. k rendkívül érdeke
az, amelyben kifejtette, hogy a gäzrezervodrokban
kereken ötmillió pengő ros területét keresztü
kasul hálózó gazesövekben pedig tizenhét — millió
pengő vagyon fekszik. Ez a nagyarányú berendez-
kedés különösen az utolsó huszonöt esztendőben fej-
tődött rendkívül rohamos léptekkel. Az 1910-es évhez
viszonyítva a főcsőhálózat hossza közel ötven szú
szalékkal, annak térfogata köbméterekben 14026-kal,
az üzemben lévő csatlakozások száma 13094 kal, a
csatlakozások hossza 1734%-kal, a § há
hossza 4094-kal növekedett meg csupán a közvilá-
gítási lámpavezetékek hosszánál állott be mintegy
25%-0os apadás, ami viszont szükségszerű követk:
ménye volt a mind nagyobb m chen tért hódító
elektrijikátásnak.
Az előadó kifejtette, hogy a bővítés esak azokon
a területe történhetik, amelyeken indó jel
legű és nagyobbarányú fogyasztás a
folytán biztosítva
A. bizottsé
lett fejtette ki
Gázművek és
kívánatos lenne
3 helyeslése mel
azt az álláspontját ezután, hog
az Elektromos Művek működési körét
elhatárolni, legfőként azért, hogy
általános
hasznothajtó székesfő.
társa egymás-
ez a két jelentékeny,
városi üzem ne legyen verser
nak, hanem mindkettőnek vezetőségében az a
törekvés váljék urrä, miképpen lehet a fo-
gyasztói igényeket a legcélszerűbben kielé-
giteni
es ezen a ré minél
többet
ges a köznek
éven mi módon lehet
használni,
Ez a probléma nem tekinthető
miűszaki jellegűnek: kifejezetten propaganda-kérdés.
Nagy érdeklődés kísérte az előadásnak azt a
szét is, amelyben a gázsz
terveket világította mog a szakértő. Kifejtette, hogy
bizton: i szempontokból kívánatos lenne a Margit-
híd alsó részén nyomócsövet felszerelni, amely el-
vinné a termelt gázmennyiség tekintélyes ré
ferencvárosi gázgyár telepéig és ú
tét Tészre tagolná a p és a budai £
rületet. A ferencvárosi szeköttetés megte;
kívül kívánatos lenne a Margithídon át vezetendő
nyomócsőnek a Ré itcai gáztartóval való össze.
kapcsolása is. Különösen na jelentősége lenne
annak, ha a budai rész gázeli it az eddiginél sok-
kal nagyobb mértékben fokoznák, mert erre ki
sen a XI. kerület nagyarányú fejlődése miatt égető
szükség van.
Az előadói jelentést követően a többi szakértő is
hozzászólott a problémához és a legapróbb részlete
kig megvilágították a kérdés-csoportot. Vita tárgya 1
volt az en a magyar szénből való koksznyerés i
Ezen a téren, mint ismeretes, már huzamosabb idő
óta kísérletek folynak a kesfővárosi gázgyárban,
ezeket azonban az üzempolitikai bizottság véleménye
szerint gyorsítani kell, emellett szükséges az is, hogy
lNitássat kapcsolatos jövő
az ország nemzetgazdasága szempontjából egészen
kivételes jelentő i ügy tanulmányozását vala-
mennyi hivatott szakember feladatává tegyék.
A. bizot
nítások után
Harrer Ferenc dr.
is felszólalt és a tőle megszokott precizitással muta
tott rá arra, hogy a lényegileg nagyon fontos szak-
kérdések eldöntésével egyidejűleg meg kell állapí-
tani egyrészt a gázszolgáltatási politikát, másrészt
azt a szerepvállalást, amelyet a Gázművek a székes-
főváros háztartásában betölthetne. A gázszolgáltatási
KEDVEK BELA
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, 1., Hieronymi-üt 23. Tel
ág ülésén a szakértői véleménynyilvá-
CZUCZOR LÁSZLÓ
ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST
IL, Török-utca 4
Telefonszám: 1—574—23
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, ído-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára,
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—87.
politika megszabásánál a ik fő ténye
tési politika, a mási 2, dg a
Elektromos Művekkel való techn!
sége, illetőleg a Gdzmüvchnek m
vett szolgáltatási képesség
35 a telepi
zműveknek
versenyképes
ki értelemben
Általános hely közben fejtegette ezután
" Ferenc d a gáz minőségének meg-
nemcsak energiagazdálkodással szoros
üggésben lévő nemzeti érd
kifejezője annak a részesedésnek i
?övaros az ország terheinek vis
zellátás kérdésénél i
egy magasabb pén
vezetesen,
, amelyet a székés-
sében vállalt. A
minden erővel kell szolgálni
ypolitikai szempontot, azt ne
hogy a főváros m lelhessen azoknak a
feladatoknak, amelyeket sa ikossága, de joggal
az ország is megkívánhat tőle.
Sacbakt rült a felszólalás
problémája is, amelyet
parlamenti tár: alása lmá rendkívül jelentős
mértékben erült előbbre v i, Minthogy Buda
pest körny t a később m dó kereteken
belül a Közmunkatanács egys osfejlesztési el
gondc ıdelik, elé z idő ar hogy
komolyan és behatóan fogla k a szék áros
az üzemeinek továbbfejl sére irányuló törekvé-
seivel is, azokkal a jövőbeni eshetőségekkel, amelyek
Nagy-Budapest tényleges kinlakuld. tén magától
rán Nagy-Budapest
városfejlesztési törvény
értetődőekké vülnak. Manapság r ról be-
szélni, hogy egy-két esztendőn be i
nyékbeli be kell
i érde be,
éppen hs
fogva már megmutatja azt,
előbb szinte utópia volt, egy-k
valósággá válhatik.
Az üzempolitikni bizotts
hog; skozásaikat,
váró rdüsck
folytatni.
A bizottság tagjai az óbudai
Sazgyar íelepén
A szókesfővár:
gált törvényhatós:
törvény ézkedéseinéi
ozott i
hogy ami nem sokkal
t évtized alatt konkrét
egyébként elhatározta,
illetve a még megoldásra
tatását február. 4-én kívánja
üzempolitikai bizottságába dele-
gi bizottsági tagok Zsitvay Tibor
vezetésével, továbbá a meghívott külső szakértők
tanulmányi kirándulást tettek az óbudai gázgyár
telepére. A főváros ré:
Lamotte Károly alpolgá
ről a kiránduláson résztvett
mester is.
Schön Győző helyettes v gazgató fog:
üzempolit i bizottság ta. it és filmelő.
tében érde előadást tartott az óbudai zázgyú
terjedelméről, her. zéseimek nagyszabású és hatal- |
mas méretű
csolódá
gázgyár minél
termelést olcsó
deké
kihasználó újítá
mulatta be a laikusok és
aránt érdekes filmelőadás
1920 óta a gázgyúr a gő.
iről és azok egymásbakap.
öktóberében üzembe
osabb termelését
bá tevő és a bevételek fokozás
gáztechnika minden Jehetőségét
mléltetően és tanulsägbsan
szakemberek számára egy
zet maga dolgozza fel
és az ebből termelt ammoniákkal nemcsak a hazai
hätö- élelmiszeripart látja el, hanem jelentős
mennyiséget szállít külföldre A barnaszén ány
feldolgozását 1921-? n kezdt meg és ma már ki-
jogásialan min ű Diesel-mótor hajtásához, fateli-
tésre s fűtési célokra szolgáló olajokat, továbbá bri.
mas szurkot,-valamint nyers pa-
s előállítanak. Az 1925. év végén fel-
lő- és keverőberendezéssel nemcsak a
mely hazánkban messze kima-
gaslóan az első helyet foglalja el javították meg,
hanem a kőszéngázfejlesztéshez az olcsóbb aknasze-
net az eddiginél nagyobb arányban használják fel,
1927-ben üzembehelyezett vízgázgyár kifogástalan
működésével magas fűtőértékű gázt szolgáltat a kö-
zönségnek.
Különö
rafjinpik
állított
sz minőségét —
az 1934. év tavas:
benzolgyár technikai berendezés megtekintését
kísérték na rdeklődéssel, z egymilljó pengő
költséggel létesített benzolgyár évi 170 vagón ben-
zol termelésére alkalm: A nyers benzol további
feldolgozása révén őszerint mötorbenzalt, az
úgynevezett 90-es benzolt és nyers szolventnaftät
állítanak elő.
z üzempolitikai
lauzolás mellett végig.
vének fontosabb
mel tanulmányoz:
üzembehelyezett
szakszerű ka-
hatalmas tele-
tagjai
ázgyár
tság
ák a modernizálás előtt álló kok-
szoló és kokszelosztó telepet a kocsi buktatásától az |
izzó koksztepény kitoláson keresztül a kokszrostélyon
át történő kokszoszlályozásig és az osztályozott
koksznak az egyes fajták szerinti kupacokba ra-
kásáig.
BEER SÁNDOP
zománciáblái
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza istván-utca 5, e
Telefon: 1-824-89.
it és különösen nagy figyelem- |
Nagy elődeimfontos munka-
területét méltóan kívánom
betölteni, — mondja Horony-
Pálfi, az új tanácsnok
Horony-Pálfi Auról dr.,
talabb tanácsnok
polgármester
tvotte A Schuler
a székesfőváros rangban
megválasztását kö.
dése követke
Dezső alpolgármesterrő
al ürcsedésbe jutott szociálpolitikai ügy-
vi tanácsnoki széket, A Fővárosi Hirlap mun-
82, hivatala elfoglalása után, felkereste az üd-
vözlők virágaival túlzsúfolt dolgozószobában
Horony-Pálfi Aurél dr.
tanáesnokot,
legt
hogy tőle tanácsnokságának első interjuját kérje.
— Hivatali pályám minden egyes állomásánál
egyik legfontosabb elvemnek a teljes őszinteséget
tartottam és ettől most sem szándékozom tágítani,
Ez az őszinteség mondatja velem azt, hogy egyelőre,
— mert hiszen mindössze pár 6 ája töltöm be a pol-
gármesteri bizalom alapján új somat, — nem le-
hetett időm arra, hogy alaposan djek a
vezetésem alá került ügyosztály t ségi kö-
rébe, Elindulásomnál ennélfogva sokat N tanul
nom, mert bár régi embere vagyok a köziguzi;
nak, a közjótékonysági és szociálpolitikai ügykörrel
közvetlenül soha nem foglalkoztam, Nagy megnyug-
tatásomra szolgál azonban az a ki hogy
belemél
ennél a dolgozóaszi
Inál évek hosszú során
át olyan áló egyéniségek, olyan kima-
gasló értékű főtisztviselők ültek, mint Isten-
ben boldogult Liher Endre és az 6 helyét be-
töltő Sehulcr Dezső.
Modern embe
szociálpolit
a mai
x tartom magam én is, van bennem
ék és különösen átérzem azt, hogy
Grid jelentőségűvé
fejlődött ennek a hatalmas yosztalynak tevékeny.
köre. Az ügyosztälyomb: működő tisztviselői
minden tagja, élükön Bürtl Tivadar főjegyzővel,
kivétel nélkül szakembere az idesorolt kérdéseknek,
Flaxmayer József főjegyző pedig, aki engem a köz-
élelme: ügyosztályban váltott fel, úgy került
10st ide vissza, mintha hazajött volna, mert hiszen
szerint egyike azoknak a tisztviselők-
viálpolitikai téren rengeteget dolgoztak
zakértelmet tanusítottak, Bízom ab-
kebb kollegáimr szeretetteljes támo-
ttőre átsegít a kezdet nehézségein és
rövid idő mulva már magam is abba a helyzetbe ke-
rülhetek, hogy méltő módon tölthetem be kiváló
elődeim munkakörét.
ka
most,
jótékony:
bármilyen r
nék, Mindenesetre arra
hogy akkor, amikor már
ildomos,
ok a
lenne még
amikor
is véleményt nyilváníta
em Fővárosi Hirlapot,
offé v ok a dolgokban, ismét megtiszteljen azzal,
hogy a székesfőváros közönségét érdeklő hivatali
ügykörömbe vágó kérdésekben véleményt nyilvánít-
hassak.
Kitüntetve 1936. évi ezredéves orsz. kiállításon
LIND f&märuüzem
Budapest, VIII., Gölya-uten 35.
Telefon : 1-348-21
Készít: Autó- és kocsilämp:
häztartigi bádogárut, katon:
DEUTSCH CIPÓT
— müÜüszere&sz zZ
Budapest V/., Paulay Ede-u. 65. Tel.: 1-291-86.
| Különleges ipari varrógépek minden iparágnak.
kórházi berende:
is műszaki cikkel
vas és fémkereskedő
TEWEO0 Budapest, VIII., Bezerédy-utca 4. sz. |
1—425—07.
FÉMSZÁLAS PICKLIN
szabadalmazott vászonfalsarokvédő
PICK EMIL, BUDAPEST
VI, PODMANICZKY-UTCA 63. TELEFON : 1—120—55
"Törvényileg védett
ZÁSZLÓK
orkánbiztos, esővíz-ievezetővel
Gyártja:
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttärugyär
LÖFFLER SÁMSON
zászló-osztálya.
Budapest, VI., Dessewffy-utea 11. Telefon: 12-76-32.
--- Page 38 ---
LÖVAROS [dovAP
Budapest, 1937 február 3.
Átszervezések és át-
helyezések a városházán
SzükR a központi városháza, föbb fhivatatt bér-
házakban hetyeznek et
dr. alpolgármesterré történt be-
wdy Károly polgármester a polgär-
lyokat Lamotte Károly dr. helyet-
Schuler De:
iktatása után S
meste
ól a következőképpen
Lamotte Károly dr. h. polgármester
ése alá került az I. elnöki. II. út- és csatorna-
építési, III. városrendezési és magánépítési, V. köz-
lekedési, közgazd i és ipari, VT, pén XII.
vízvezetéki és világítási, XIII. magasépítési ügy
osztály.
Schuler Dezső dr, alpolgármester
ellenőrzése alá került a IV.
töségi, VII. közokta:
jótékonysági és szoc
XI. városgazdasági, XIV, k ügyosztály.
A polgármester rendelke telmében Lamotte
Károly dr. az eddig hozzá tartozó ügyosztályok kö-
zül átadta a közélelmezési és városgazdasági ügy-
osztályokat és helyébe megkapta az elnöki és a kö:
lekedési ügyoszlályokat, Az elnöki ügyosztály mü-
ködési köréből a kinevezéseket és a sajtóügyeket a
polgármester magának tartotta fenn.
A polgármester intézkedett
Pálfi Aurél dr.,
katonai és ille-
özélelmezési, IX. kö
Horon.
an megválasztott tanácsnok beosztására
zóan is, akit Schuler Dezső dr. eddigi he-
lyére, a szociálpolitikai és közjótékonysági ügyosz
tály élére állított. A tanácsnok állandó helyettese
Bärtl Tivadar főj , aki ebben a minőségében a
közjótékonysági ügyeket is vezeti, Az ügyosztály
szociálpolitikai ügykörének vez el a polgár-
mester Flaxmayer József dr. főjegyzőt bizta meg,
akit a közélelmezési ügyosztályból helyezett oda.
A. polgármester Horony-Pálfi Aurél helyébe a fö-
polgármesteri hivatal élére Csanády Gusztáv dr. fö-
ji t helyezte át a közlekedési, ipari és közgazda
sági ügyos ipari és közgazdasági alosztályá
nak az éléről. Csanády Gusztáv főjegyző ezzel az át-
helyezéssel — visszakerült régi helyére, a föpolgär-
mesteri hivatalba, amelynek Horony-Pálfi Aurel
előtt 6 volt a vezetője, Csanády Gusztáv utóda az
ipari és közgazı gi alosztály élén Kállay Albert
dr. tanácsjegyző lett.
" Dezső dr. alpolgármester
Egyidejű intézkedésével a polgármester
kettéosztotta a közegészségügyi ügyosztályt.
Rostagni Achilles dr, főjegyző, Salamon Géza dr,
tanácsnok helyettesének hatáskörébe tartoznak ezen-
ú közegészségügyi intézmény 7 új alosztály
örébe pedig, amelyet Bárány László dr. ta-
egyző helyettesi minőségben vezet, a temetők,
a Községi "Temetkezési Intézet és a Köztisztasági
Hivatal.
A polgármester rendelkezéséből ezenkívül
több áthelyezés
is történt. Vitéz Horváth László dr. főjegyző, aki
eddig a IX. ügyosztály szociálpolitikai alosztälyät
vezette, a városgazdasági ügyosztályba került, mint
Kovácsházy Vilmos tanácsnok állandó helyettese. A
városgazdasági ügyosztály vezető-helyettesét, Gall-
ner Ferenc dr, főjegyzőt, a közélelmezési ügyosz-
tályba helyezte át Rosta János dr. tanácsnok állandó
helyetteseként a polgármester.
A magánépítési és városrendezési ügyosztályból
egész sereg műszaki tisztviselőt helyezett ki a pol-
gdrmester a kerületekbe és igyidejüleg a kerületek-
ből rendelt be a központba mérnököket.
Változások — történnek a — városgazdasági ügy.
osztályon i.
A fővárosi hérházak és kislakások ügyét,
mint a Fővárosi Hirlap már megírta, a városgazda-
sági ügyosztályra ruházta a polgármester. Ezeknek
az ügyeknek intézésével hat tisztviselőt bíztak meg,
akik mellé négy szellemi szükségmunkást osztotta
be. Ennek alosztálynak a helyü-
sége a Szervita-tér 4. számú házban lesz, ahol erre
a célra ötszol lakást bérelt ki a főváros, Ez a
lakásbérlet is egyik jelensége annak, hogy
a központi városházán már nem férnek el
a hivatalok,
A vízvezetési világítási ügyosztály tisztviselőinek
portját is néhány hét előtt a Városház-utca
4, számú házba költöztették. Nem jut hely a közmű-
velődési ügyosztály keretében felállított légvédelmi
csoportnak sem. A légvédelmi ügyekkel foglalkozó
tisztviselőket az Akácfa-utca és Dob-utca sarkán
lévő városi házba helyezik, melyben valamikor a
VII. kerületi elöljáróság működött. A hivatali he-
lyiségek számára az egyik emeletet alakítják át.
egy
A AA AA AR Ah bh kk A Ál ák]
Gépészeli ügyosztályt létesítenek a lés.
védelem és a tűzoltósági ügyek intézésére
A három műszaki ügyosztály átcsoportosításával anyasi megter-
helés nélkül is megvalósítható a korszerű védelmi szervezkedés
A légvédelmi ügyeknek a székesfőváros hatás-
körébe való utalása mm eddig is tekintélyes mer-
tékben zaporította a fővárosi hatóságok munka
mennyiségét. Szendy Károly polgármester intézke-
désére pár héttel ezelőtt a XIV. ügyosztály kereté-
ben külön légvédelmi alosztályt — állítottak — fel,
amelynek ve il Garancsy László dr. fője ő
rendelték ki. Az új hivatali szerv január else;
teljes létszámú tisztikarával mmeg is kezdte a reá-
bízott szervezési tevékenységet, azonban néhány hét
eltelte után máris bebizonyosodott, hogy a lég- és
gázvédelmi munkakörrel összefüggő ügyek elintézé-
sére a jelenleg megállapított keretek szűkek. A. do-
log ilyetén állása miatt ismét előtérbe került az a
gondolat, hogy
a légvédelmi ügyeket, továbbá az összes
szaki vonatkozású és tüzoltósági ügyeket kü-
lön szervezet keretében kellene egységesíteni.
Már évekkel ezelőtt elhangzott a főváros tör-
vényható bizottságában az a javaslat, hogy a
kább előtérbe nyomuló technikai ügyek ki-
elintézése érdekében — külön gépészeti ügy-
ályt kell létesíteni,
eg a polgármester is helyeselte ezt a meg-
oldást, minthogy onban a székesfőváros jelenlegi
deficites költségvetése nem teszi lehetővé a már
meglévő tizennégy ügyosztályon kívül újabb ügy-
osztály tekintélyes budgetjeröl is a gondoskodást,
a polgármester felvetette a gondolatot, hogy a meg-
lévő három műszaki ügyosztály körében lesznek át-
csoportosítások, amelyek azulán azt eredményezik,
hogy a tégvédelem és a tűzoltás ügye odakerülhes-
Az eddigi elképz ok szerint eddigi önálló
ügykörét csupán az út- és csatornaépítési ügyosztály
tartaná meg, a jelemlei városrendezési és magán-
ügyosztályhoz kerülnén a magasépítési
a Wossala Sándor tan vezetése alatt
polg tály pedig ha-
ű ti ügyek int 2
kívül a légvédelem és a tűzoltóság problémáit is.
Az ügyosztályoknak ez az átcsoportosítása jelen-
tékeny külön költségtöbblettel nem járna, ennél-
fogva a mot ósítás elé komoly akadályok nem
gördülnek. ehézséget csupán az jelent, hogy a
XIII. ügyosztály jelenlegi helyiségei nem elég bővek
sen.
ahhoz, hogy azokban újabb alosztályokat is el lehes-
sen helyezni. Ezen viszont könnyű segíteni, mert
csupán arról van szó, hogy az ügyosztályhoz
közelfekvő más hivatalokat telepítsenek át
jelenlegi helyükről más hivatali szobákba.
A tervek elkészítésén már dolgoznak és azok el-
készül után valószínűleg nyomban napvilágot lát
a polgármesteri rendelet, amely a műszaki ügykörök
újabb beosztásáról intézkedik,
Sürgetik a éépészmérnöki
üsyosztáiy felállítását
A fővárosnak a különböző ügyosztályokba be.
osztott gépészmérnökei a FANSz helyiségében gyű-
lést tartottak, amelyen a külön gépészmérnöki ügy-
osztály felállítása mellett foglaltak állást. A gyűlés
tagjai köszönetet szavaztak Katona János és Petro-
vácz Gyula törvényhatósági bizottsági tagoknak,
akik a gépészmérnöki ügyosztály feláljítása érdeké-
ben eddig is hathatós tevékenységet fejtettek k
Elhatározták, hogy a két törvényhatósági bizottsági
tagot küldöttségileg kérik fel a mozgalom *veze-
tésére. ..
— A gépészmérnöki ügyosztály felállításának
sürgetésével — mondta nekünk a mozgalom tgyik
vezetője — kettős célt akarunk elérni. Az egyik cél;.
a székesföváros érdeke, amelyet sokkal hathatósab-
ban szolgálna a gépészmérnöki kar, ha külön ügy-
osztályban, felelős vezetővel az élén dolgozna, mint
most, amikor részint a három műszaki ügyosztá
ban részint a többi ügyosztályban szétszórtan mű-
ködik. A felelős vezető alatt egyelőre nem tanácsno-
kot, hanem tandcsnoki jogkörrel felruházott műszaki
főtanácsost értünk.
— Az új ügyosztály — és ez a felállítás szorgal-
mazásának másik célja — a közigazgatásnál alkal-
mazoil gépészmérnökök helyzetén is lényegesen ja-
vitartı és kiemelné a kart abból a hátrányos hely-
zetéből, amely úgy az előléptetéseknél, mint minden
más téren jelentkezik amiatt, hogy a sépészmérnök
692 Ku bossztott tisztviselő. és. megszüntetné azt a
helyzetet is, hógy a mgépészmérnükök egyrésze ma
más mérnöki tóendőkkel foglalkozik, A közigazga-
tási sátusban, működő mérnökök sorában egyébként
ma 4 gépészmérnökök vannak relativ többségben,
HÍREK
— A PÁRTBÓL
NEP- irándulás Balatonkenesére, A Nemzeti Egy-
ség Pártja Fővárosi Szervezetének központi pártköre
kirándulást rendezett Balatonkenesére. A kirändu
lásra meghívták a főváros vezetőségét is. Az indulás
két csoportban történt. Az eg csoport Zsitvay
Tibor dr. elnök vezetésével szombaton délután, a
másik pedig vasárnap reggel indult Balatonkene-
sére, ahonnan kedden este érkezik vissza Buda-
pestre a társaság. A kellemes időtöltés mellett a
párt az aktuális várospolitikai kérdéseket is letár-
gyalja Balatonkenesén.
Előadás az iskolaszanatöriumokröl, A X, kerü-
Joti pärtkörben (Belső Jászberényi-út 2) február
11-én, csütörtökön este fél 7 órai kezdettel Szieberth
Imre kormánytaná elnökségi tag a svábhegyi
és szentgotthárdi olaszanatóriumokról vetitett-
k pest előadást tart. Az előadásra a pártszervezet
vezetősége ezen az úton is meghívja a szülőket.
A józsefvárosi hölgyek teája, A VIII. kerületi
pártkör Baross-utca 79. számú helyiségében február
13-ám, szombaton délután 5 órakor teát rendez a ke.
rület , hölgyesoportja, A közönséget irodalmi előadás
és művészi műsor fogja szórakoztatni,
E
Fogadóórák a kerületekben
— Február 3-tól 9-ig —
1. kerület (Déli vasut). Tóth Gábor törvhat
A 1 é asut). H törvhat, biz. tag
és Hoór-Tempis Mór ker, elnök 1 :
ár tök minden pénteken
kerület (TTold-u. 9). Dési C
tag minden hétfőn este 6—8 ivodújái
Krompaszky "
Fábián László 4
6—7, Varannai Is!
este 6—7 óráig.
VII. kerület (Ni
a dr. törvhat. biz
am (Báthory-u.
ker, elnök minden este 6—
. alelnök minden pénteken este
. ker. alelnök minden hétfőn
-út 50). De Sgardelli Caesar
ker, elnök és Szilágyi Jenő ü. v. alelnök naponts
d. e. 11 és este 7—9, Rendek Károly ker. alel rök,
jo, tanácsadó minden pénteken este 6—7, adóügyi
tanácsadás mindon szerdán este 6—7 óráig.
, VIII. kerület (Baross-u, 791. Gazdy Jenő törvhat.
biz. tag minden pé Katona János törvhat.
tag minden csütörtök nóczy Béla dr. törv
hat. biz. tag minden redy Lajos biz. pót
tag minden szerdán. Sándor dr. jogi tanáes-
adó minden hétfő: yien este 7—8, Altorjay
Sándor dr. adóügyi adó minden szerdán d. u. 4—
— Pártnap minden hétfőn este háromnegyed 8
IX, kerület (Üllői-út 115b). Usetty Béla dr. orszgy
képviselő 3-án d. u. 1—3 és 4-én este 9 Szentesi
József törvhat. biz. tag 8-4 7
1isch Andor törvhat. bi
Böla dr. jogi tanácsadó 3-án d. u
óráig. Pártest 4-én és 8-án este
X. kerület (P
3 és 6-án d. u. 2—1
órakor.
Usetty Béla dr.
orszgyüűl. képviselő 5 Dongó Orbán tör-
hat. biz. tag minden csütörtök fél 7, Halter
Károly törvhat., biz. tag minden d. e. 11—1 óráig irodá-
an (Fűzér-u. 13). Pártnap minden kedden este 6
OT.
XI. kerület (P ámyi-u. 7).
hat, biz. tag minden pénteken
dr. törvhat. biz. tag hét
Pál központi (ker, tit
napon — szombhatt kivételével —
«ak kedden és pénteken. —
kön este 6 órakor.
XII. kerület (Déli vasut). Hencz Lajos dr. törvhat
biz. tag minden csütörtökön este 6—8, v. nemes Juhász
Jenő dr. törvhat. b tag minden hétfőn este 6—$ órálg.
XIII. kerület (Mohács-u. 6). Bessenyei Zénó dr.
orszgyűl. képviselő 9-én, Hegodüs Bertalan dr. tő.
vhatósági biz. tag 9-én. Fülöp Endre ker. elnök
10-én, Babicz Gyula biz. póttag 11-én. — Pártnap
minden kedden.
XIV. kerület (Thököly-út 167). Bónyái Károly dr. és
Kortész Elemér törvhat. biz. tagok minden pénteken
esete 7—8 óráig.
SZVETICS JÓZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
*
ántay István törv
te 6—8, Vályi
BUDAPEST, XIV., TELEP-UTCA 8.
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapost, IX., Telepi-u. 27. (Ludovikánál) Tol, 1-430-77
ROSENTHAL MÓR
ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA
BUDAPEST, V., TATRA-U, 26
/R KOVACS JÁNOS
ORBITZER NÁNDOR
ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST,
—
VIII, Nap-u. 10. Telefon: 1-310-90,
o e te a ——
--- Page 39 ---
Mk Bl EL
+“
v
Budapest, 1937 február .3.
n$zóval: alig kifejezhető, hallatlan
báj ömlik el ezen a városon...
Klieber udvari fanäcsos, Alsö-Auszt
a idegenlorgalmi
vezetője Budapest idegenlorgalmának kilátásairól
Néhány napig Budapesten tartózkodott Taucher
Vilmos osztrák kereskedelemügyi miniszter, aki ma-
gyar kollegájával, Bornemisza Gézával folytatott be-
ható tanácskozásokat a két országot közelről érintő
kereskedelmi és idegenforgalmi — problémákról, Az
osztrák kereskedelemügyi miniszter kiséretében volt
Fritz Lahr, Bécs város első alpolgármestere, aki vi-
szont Szendy Károly polg esterrel folytatott meg-
beszélést a két fővárost közösen érdeklő ügyekről,
elsősorban az idegenforgalmi vonatkozású kérdések.
ről. Ugyanekkor Budapestre érkeztek a Magyar-
Osztrák Társaság osztrák tagozatának vezetőség
tagjai is, élükön Klieber udvari tanácsos, szövetség-
tanácsi képviselővel, aki tudvalevően Alsó-Ausztria
idegenforgalmi ügyeinek legfőbb intézője. Az oszt-
Ták vendégek tiszteletére rendezett ünnepségek so-
rán a Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma nyi-
lott arra, hogy Klieber udvari tanácsost meginter-
juvolja aziránt: milyennek látja ő, az osztrák szak-
ember Budapest idegenforgalmának és kilá-
tásait?
Klieber udvari tanácsos
a következőkben vázolta a Fővárosi Hírlap munka
társa előtt a véleményét:
— A szép magyar áros csodálatos fejlődésé-
mek, igaz barátságtól vezéreltetve, örülünk s való.
ban át vagyunk hatva attól a gondolattól, hogy
Budapest meg is érdemli a külföld előtt
szerzett jó hirnevét.
Valami, szóval alig kifejezhető, hallatlan
el ezen a városon s az ideérkező külföl-
dit nyomban megfogja a lakosság páratlan vendég
szeretete, meg azok a tényezők, amelyekkel a nyu-
gatuorópai idegenfor mi gócpontok k valóban
leginkább Budapest dicsekedhetik: a kitünő konyha,
a remek borok, az olcsóság s e specifikumukon ki-
vül természetesen a világhíres fürdők, források, az
egész csodálatosan megnyerő város.
abba a hibába esni, hogy ezzel a túlontúl ismert ügy-
gyel terheljem a budapesti közö: g türelmét, Aki
tisztában van azokkal a komponensekkel, amelyek
egy Ország, vagy város idegenforgalmát adják,
tudja azt hogy minden pénzérték-változás befo-
st gyakorol az utazási kedvre. Feltétlenül mu-
tatkozni fog tehát önöknél éppen úgy, mint nálunk
Bécsben a devalváció hatása: jól irányított idegen
forgalmi propagandánk ki fogja azonban egyensü
lyozni az így előállható veszteséget s mús országok
bizonyára kiadják azt a differenciát, amelyet itt
elvesztünk. Minthogy Budapest idegenforgalmának
legtekintélyesebb része Wienen keresztül alakul ki,
elmondhatom, hogy azok a megállapítások, amelye-
ket az ir som alatt álló alsóausztriai idegen-
forgalom kilátásainál tettem, nagyjából Budapestre
is vonatkoznak, Nem vagyok tehát pesszimista, mert
erre va nkezőleg:
meg va
y, hogy 1938-ban Budapest
az — Eucharisztikus "Világkongresszus szék-
helye, már ebben az esztendőben is gyara-
pitani fogja a külföldi vendégek létszámát,
jövőre pedig megtöbbszörözi azt.
Jóleső megelégedéssel állapíthatom meg azt
, hogy az osztrák és magyar idegenforgalmi
intézőség között a legkelle: meschb viszony uralkodik,
Ez eg x termé es is, hiszen azonos érdekeket
lgálunk, amelyek szinte elváltszthatatlanul kap-
csolódnak egybe. A fövärosaink és népeink között
mindinkább elmélyülő jóviszony, amelyen lelkese-
déssel dolgozik a Magyar-Osztrák Társaság is, va-
"6ban történelmi szükségesség és alkalmas arra, hogy
a kölcsönös megbecsülés elöbbrehaladäst eredmé
nyezzen mindkettőnk gazdasúgi életében is, Kultur-
kapcsolataink évszázadosak, s ha ezeket a Magyar-
Osztrák Társaság tovább kívánja ápolni és fejlesz-
teni, úgy véli, hogy nagyon jó szolgálatokat tesz a
köznek. "Törhetetlen eggyőződésem, hogy "Társasá
en jelentékeny mértékben
az az egyetlen t
— A most bekövetkező idegenforgalmi szezón es t s egyre töb.
iről sok szó esett már a legutóbbi külföldi ben vanak olyanok, k esnek érzik a ba-
valutaleértékelések óta s én igazán nem szeretnék most ráti országok meglátogatását.
C Al
Háromezerszemélyes ivócsar-
nokot és modern gyógytársalsót
építenek a Margitszigeten
A Közmunkatanács 10 iilléres ivókúra-tikettekkel a
szegény betegek részére is hozzáférhetővé teszi a
szigetet és a szigefi gyógyvizeket —
Budapest gyógy-
fürdöi a párisi világkiállításon
Balneolögusok világkongresszusa Budapesten
A minap érkezett haza franciaországi útjáról
Tormay Géza dr. titkos tanácsos, az Országos Ma-
gyar Idegenforgalmi Hivatal elnöke, a párisi világ-
kiállítás magyar kormánybiztosa, aki nyilatkoza-
tában kijelentette, hogy a magyar pavillon építési
munkálatai örvendetesen haladnak előre. A. 600.000
pengős költséget igénylő munkában a művészek
egész sorát foglalkoztatják, akik azonban nem kép-
zőművészeti remekművekkel zerepelnek, hanem
művészi módszerekkel mutatják be Magyarors ek
helyét a világ népeinek technikai és civilizációs
versenyében. Magyar
idegenforgalmi szempontból jelentős eredmé-
nyeket várunk a kiállítástól,
amelyen előkelő helyet, színes transzparensekkel és
világítás-technikai bűvészettel /eltűnést keltő pro-
pagandát kapnak Budapest gyógyfürdői, tehát a
magyar főváros legvonzóbb idegenforgalmi attrak-
ciói.
A magyar idegenforgalom egyre fokozódó je-
lentőségét bizonyítja egyébként az a tény, hogy
legkülönbözőbb testületeink és közületeink egymás-
után alakítják meg speciális idegenforgalmi szer-
veiket, hogy -minél intenzívebben foglalkozhassa-
nak ezzel a nagyfontosságú kérdéssel. Legutóbb
Medriczky Andor dr. székesfővárosi fogalmazó tartott
igen nagyhatású előadást az idegenforgalom — kö:
gazdasági jelentőségéről az Országos Közgazda Tes-
tületben, amely nyomban, az előadás elhangzása
után, elhatározta, hogy idegenforgalmi bizottságot
alakít, amelynek célja az, hogy előkészítse az
idegenforgalommal érdektelenül foglalkozó — társa-
dalmi szerv létrejöttét.
A Fővárosi Hírlap-ban már többízben közöltük
a magyar idegenforgalom legfőbb vezetőinek, így
Bornemisza Géza miniszternek, Tormay Géza állam-
titkárnak és Kovácsházy Vilmos tanácsnoknak nyi-
latkozatait, amelyekben rámutattak azokra a lehe-
tőségekre, amelyek a magyar idegenforgalmi pro-
pagandának rendelkezésére állanak a külföldi de
valvációk következtében bedllott új helyzet egyen-
súlyozására. Most vagyunk az új idegenforgalmi
esztendő kezdetén, a Fővárosi Hírlap munkatársa
éppen ezért felkereste
Szviezsényi Zoltán dr.
miniszteri tanácsost,
Bizottság igazgatóját, aki a követ
magyar idegenforgalmi tev6-
kenység legközelebb megvalósítandó programját:
— Mindenek előtt meg kell állapítanom, hogy
mint a multban, úgy a jövőben is az idegenforgalmi
propaganda legfontosabb pillérének tartom a sajtót,
Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy a laikus
ujságírók voltak azok, akik már föbb mint tíz
esztendővel ezelőtt, a ji hatalmas eredmények
legcsekélyebb reménye nélkül kibányászták az isme-
retlenségből ezt a problémát és megindították az
idegenforgalmi propagandát. Teljes elimeréssel kell
megemlékeznem arról az últörő munkáról, amelyet
a Fővárosi Hirlap ezen a téren a háború befejezése
után megindított és mindmáig lankadatlan buzga;
lommal és eredményesen folytat.
— Ami egyébként a legközelebbi
illeti,
a Gyógyhelyi Bizottság ezévi programjának
homlokterében a téli idegenforgalom meg-
szervezése áll, mégpedig az ivókúrák rend-
szeresítésével,
Örömmel kell közölnöm a nyilvánossággal, hogy
ezen a téren hatékonyan áll az idegenjorgalom szol-
gálatában a Kközmunkatanács, amely elhatározta,
a Gyógyhelyi
kezőkben vázolta a
be
tennivalókat
Vala Jinel ZZ
SCHULER
JOZSEF RT
hogy a Margitszigeten nemregiben felfedezett 74
| Tokos kénhidrogénes víznek ivókúra céljára való
orvosi felhasználására
mintegy 3000 személyt befogadó hatal
üvegecsarnokot építtett, a mai alsöszigeti
vendéglő helyén pedig a gyógyulást kercsők
modern és elegáns társalgót ren-
dez be.
Figyelemreméltó, ho; a Közmunkatanács ál-
tapította meg azt a sajnálatos tényt, hogy miközben
Budapest csodálatos gyógyvizeit a világ minden
részének gazdag betegei használják, ugyanakkor
itt, Budapesten, a szegény betegek nem juthatnak
hozzá ezekhez a nagyszerű gyógytényezőkhöz. A Köz-
munkatanács éppen e mélységes szociális árzés.
től vezéreltetve, elhatározta, hogy ezt
az új kénhidrogénes vizet mindenki számára
elérhetővé fogja tenni, mégpedig olymódon,
hogy reggel 6 órától 10 óráig 10 filléres ivö-
kúra-tikett ellenében be lehet menni a Mar-
gitszigetre.
hogy ez a minimális, 10 filléres ár
hogy a legszegényebb nép
a szigetet és a szigeti
számára
Nyilvánvaló,
lehetővé fogja tenni,
osztályok is igénybevehessék
gyógyvizeket.
— Ugyancsak az állandó idegenforgalom érdeké-
ben már az idén bevezetjük a gyümölcskúrákat. Eu
azonban, hangsúlyozom, nem egyszerű propaganda-
elgondolás, hanem a legkomolyabb orvosi megfonto-
lásokon alapuló elhatárc Tudnivaló, hogy a ma-
gyar föld sajátos termé fogva, a magyar
gyümölcsök olyan vitaminokat tartalmaznak, ame
lyek sehol a világon nincsenek meg a hasonló gyü-
mölcsökben. Emlékeztetek itt a magyar paprika
különleges voltára. Tuvalevő, hogy a spanyol pap-
rika is éppen olyan ízes, mint a magyar, csak éppen
hiányzik belőle a Szentgyörgyi nrofesszor által fel
fedezett vitamin, ami a magyar paprikának leg-
fontosabb érdeme. De ugyanígy vagyunk a paradi
csommal, a magyar almával és magyar szőlővel.
minok olyan gyógy:
A. magyar föld termelte vita
téket jelentenek, amelyeket ki kell h álnunk egy-
részt a gyógyulást keresők érdekében, másrészt
nemzetgazdasági szempontból is, mert hiszen
a legideálisabb export az, ha az idegenek
itt, helyben fogyasztják el terményeinket.
— "Természetesen nem elég ezeket az akciókat
megcsinálni, hanem szükség van a megfelelő nem
zetközi publicitásra. Itt azonban nem elegendő
egyedül a sajtópropaganda, hanem elsősorban
a világ orvosainak kell bemutatnunk érté-
keinket, hogy aztán az orvosok ta solják
ide hozzánk a betegeket.
E végből rendezzük meg október 4 és 10 között
kongresszust, amelyen
és fürdőorvosai
rik meg egyben
árva, hogy ezen
ca dők nemzetk
egyébként József Fe-
Bndapesten azt a nemzetközi
a világ legkiválóbb balneológusai
tartanak majd kurzus:
a magyar föld kincseit.
a kongresszuson megalapí
szövetségét. A mozgalom élén
renc királyi herceg áll.
nyilvánosságra ho-
előtt álló nagyvonalú tervek
hogy amikor a külföldi
nyilatkozatban
Az ebben a
zott és megvalósítás
bizor ák a legjobban,
devalvációk után a magyar idegenforgalom legfő
vezetői bizakodó nyilatkozataikban megállapított.
hogy semmi aggodalomra nincs okunk, már tisztá
ban voltak azzal, hogy mik Tesznek azok a bizonyos,
az eddiginél hatásosabb propagandaeszközi
amelyekkel a valutáris nehéz égeket kiegyensúlyoz-
zák. Valóban, ha ezt a most ismertetett programot
végigtekintjük, meg kell állapítani, hogy eljutot-
tak a legesleghatásosabb propagandaeszközhöz: az
idejövő és gyógyulást kereső idegeneknek pénzük-
ért nem csekélyebb ellenértéket ajánlunk, mint a
visszaadott egészséget
k,
Németh Károly.
EZÜSTKÖOSZORÚS mester mester
üvegfestészeti testészeti "műterme
Budapost, VIII. ker., Baross-utca 59. Telelon: 1-302-28.
TERVEZ, BEE RE ÁTALAKÍT
KET, KÖZPONTI
SOKAT GÁZ VILÁGÍTÁSI
Á i Budapest, V., Vilmos császár-
BÁTOR JNO üt 50. Telefon : 1-287-46.
--- Page 40 ---
TORTE
Budapest, 1937 február 3.
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félőévre . . . . .
egész ÖVFO . . . . a . . HN
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Harc a tűzifa dragitäsa ellen
Szendy Károly polgármester szerda dél-
előtt 11 órára összehívatta a közgazdasági
ügyosztály mellé szervezett s7 Akbizottsägot és
ezen az ülésen a tűzijadrágasággal foglal-
kozna
javasolja, hogy a polyár-
felirattal a kormányhoz és
ifadrágítás megaka-
/ sztály
mester forduljon A
nyomatékosan kérje a tűz
dályozását. A felte ztésben rámutat a pol-
gármester arra, hogy elsősorban szabad tűzifa
kereskedelemre van szükség, ha pedig a ké
let nem elegendő a normális árak biztosítás
hoz. elő kell segíteni a tűzifaimportot.
ügyvédek
íroly pol
névre k
mult év ős:
Szendy-oíthon
bérpalotáját. A
gármester a székesfőváros en, hüsz
aranykorona jelképes évi bér fej letbe
adta az Országos Ügyvédotthon Egyesületnek a Sze
mere-utcában, igyvédi Kamara és a Kereske-
delmi és Ipar között fekvő, értékes fővárosi
telket. Az Ügyvédotthon gyesület a telken hét-
emeletes bérházat épít a zes ü 1i szociális
intézmények elhelyezése, alamint ü zyvédi kar
rokkan és elesetteinek otthona számára. Az ügy
védek jóléti egyesülete építk: hatalmas ©
költségét az Országos Ügyvédi Gyár
t kölesöneböl fedezi, a kölcsön tör
a-uton levő ingat-
pályázatot már ki-
és még ebben az évben
amelyre
írták, ta szal "nogkozdődik
tető alá kerül az ügyvédház, amely a főváros egyik
legszebb és lemonumentálisabb palotája lesz. Az
ügyvédek társadalma az új otthon felállítása alkal-
mából h fejezni Szendy Károly pol-
gármester, hivatás" megértő
iránt, aki az örökbérlettel az építkezést
tette. Az Ügyvédotthon Egyesület igazgatói
indítványt nyujtottak be, hogy az ügyvéd-palo
roly neve után Szendy-Otthonnak nevez
indítvány meleg fogadtatásra talált a
1wár meg is nyerte a polgár
ájárulását a palota elnevezésé
ügy k küldöttsége keresi fel
ndy Károly polgármestert.
pester előzetes hc
hez. Legközelebb a
ebben az ügyben £
Zsitvay Tibor leányának eljegyz
dr. Zsitvay Tibor m, kir. t. t., ny. iga:
ter és felesége, -nádasdi i
leányát, Margitot, eljegyezte dr.
ügyvéd, dr.
lemi Szentsír
Emmy fia.
methy Károly dr. kormányzói kitüntetése, A
zó Szemethy Károly d székesfővárosi
i főügyésznek a magyar királyi kormányjőtaná
címet adományozta, A jól megérdemelt ki-
tünteté keltett a :sfőváros
tői
ger Margit
Szentgyörgyi Loränt
ügyvéd, a jeruzsá
és felesége, rusti Gábriel
örömet
HAJDJ JOZSEF
Központi tútés, VIZVEZEICH
sib. berendezési vállalkozó
Budapest, VIL, Stefánia-út 25.
[PETIK JÁNOS
éptletbádogos munkák vállalata
általános
EFONı
3—59,
!
BUDAPEST, VI.,
Ó-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188.81 és 2-920-75,
LAT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
GUDAPEST, VII., ŐRKAGY-UTOA 4. SZ.
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII.
Thék Endre-utca 35
"Telefon: 1-870-20
Nines árvízveszede-
tem a fővárosban
A há eltakarítása a főgyűjtőssatatná-
kon keresztűl zavartalanuk tőrténtik
A nagy hóesés és az utána bekövetkezett gyors
olvadás árvíz-sejtelmeket ébresztett az emberekben,
ha nem a Mississippi arányaiban, de legalább is a
dunai rakodópartok és egyes óbudai részek elönté-
sének € g. Ilyen veszedelemről szó sincs, de nem
történtek kiscbbméretű kiöntések sem, vagyis csa-
tornahálózatunk derekasan nyelte a rengeleg hó-
tömegeket, amelyeket az utcákról zudítottak belé.
A höeltakaritä láthatatlan része a csatornában
bonyolódik le itt már átveszi a ztisztasági
F E út- és csatornaépítési ügyosztály
a munkát, ügyosztály vezetőjét,
Király Kálmán
tanácsnokot
a nagy hóesés eddigi és vár-
il, A következő felvilágosítást
kérdeztük meg tehát
ható következményei
kaptuk:
— Budapesten
a hétfői vízállás az Eötvös-
téri mérő 0 pontja felett 91 centiméter, vagyis a
Da € 2 yon alacsony. Hogy a Duna
elöntse a rakodópartot, ahhoz az kell, hogy
a vízállás a 0 pont felett 570 centiméter legyen.
— — Magyarországon. bekövetkezhető bármilyen
hirtelen olvadás a Dunának ilyen mértékű áradását
nem idézheti elő, mert ezt kizárólag a Duna felső,
szakaszának mellékfolyói, főleg az Inn és a Morva
szoklák okozni. A Duna áradásában általában a
Vág, a Garam és a Rába sem játszik döntő szerepet.
— Bekövetkezhetik azonban a Duna áradása a
fővárosban akkor is, ha Budapest alatt a jég megáll
és esetleges jégtorlódások wvisszaduzzadäst okozhat-
nak, Jelenleg az alsó Duna-szakasz Mohdestöl
Paksig állt be, ami a fővárostól olyan messze van,
hogy a budapesti vízállásra jelentős befolyása
nincsen,
— A Budapesten bekövetkezett hirtelen hóolva-
dás a Duna vízállását nem befolyásolja, de nem
okoztak ezek a vizek ilyen kalamitäst a város terü-
leten sem, mert a nyílt árkok és a csatornahálózat
akadálytalamil levezetik. "Természetesen a hóolva-
dással kapcsolatban nemcsak fenn az utcán dol-
goznak a munkások, hanem a II. ügyosztály rendel-
kezéséből lenn a főgyüjtőcsatornákban is, ahol a
esatornanyilásokon ledobott havat a csatornavis
sodrába lapátolják, hogy a víz azután gyorsan le-
vigye és így hótorlaszok és ezekkel kapcsolatos
káros visszaduzzadások ne következzenek be.
— Ha valahol mégis helyi elöntések történné-
nek, arra az esetre a IT. ügyosztály megfelelő szi-
vattyúkkal réndelkezik. Eddig ilyen elöntösckröl
bejelentések nem érkeztek. Ezideig a Rákos-patak,
amely a hóolvadás idején rakoncátlankodni szokott,
sem okozott bajt, Részleges szabályozása óta külön-
ben kiöntései a Kerepesi-úton túl eső, szabályozat-
lan részére szorulnak.
gyész hosszú
hozzáértéssel
en túl
kiérdemelte
hivatalos köreiben, mert a tiszti
idő óta szinte páratlan agilitással és
látja el rendkívül fontos ügykörét, de
menőn $ stetreméltő "el is
zói elismerést.
egyéniségé
si főtisztviselők. Hornyák János
segédhivatalának és
töltötte be köz-
áló és
Ikalom
gató, a főváros központi
tóhiívatalának vezetője most
[ latának huszonötödik e
népszerü scgedhivatali i
ztendejé
ót ebből az
ból a központi segédhív ete, — valamint
tisztelőinek és barátainak serege meleg ünnepl6s-
ben részesítette. A ségédhivatali szem zet élén
Guttay F édhívatali igazgató ölte a
és hangsúlyozta, hogy müköde6se rá-
bizalomra, amelyet a polg. ester
tt neki akkor, amikor erre a nel és fele-
jes helyre állította. A tisztviselők szép em
gyal lepték meg Hornyák Jánost, aki meg
an köszönte meg a szeretetteljes ünneplést. —
Még egy jubiláns volt, a A most múlt tiz
éve annak, hogy Honffy Lajos, a
adóhivatalc igazgut6ja az adóhi
átv Ebből az alkalomból az hivatali tisztvi
selő meleg ovációban ré ette Honffy La-
jost, aki működésével úgy tisztviselőtársai, mint a
önség körében nagy népszerűséget vívott ki
magá
Kohner Adolf halála. Kohner Adolf báró, aki
hosszú időn / vezető szerepet játszott a magyar
gi életben és mint műg
ismert nev; zett, szombaton 71 éves
halt, A művészetek és a jótékonyeélok
zü támogatóját kedden délben temetik.
közgazdasá
lakás.
alpolgármester a
Dezső alpolgármester előadása a
Schuler Dezső dr.
Lipótvárosi Társaskör estélyén a főváros lakáspoli-
i áról el st tartott, amelyet előkelő, n. kö-
zönség hallgatott végig. Előadásában mindenekelőtt
azt hangoztatta, hogy a fővá lakáspolitika első-
sorban az otthont, mint a családi élet alapfeltételét
igyekezik mindenkinek biztosítani. Ismertette azo-
kat az eszk et, amelyeket a hatóság ennek a cél
nak az elérésére alkalmaz. Érdekesen fejtegette,
miért kell a hatósági lakáspolitikának a polgári
Sehnler
zéposztály és a munkásosztály széles tömegeinek
elhelyezésére olgáló, megfelelő bérű lakások bér-
letének lehetőségét biztosítani. Rámutatott ezután
a főváros szociális lakáspolitikai tevékenységének
kettős irán A főváros egyrészt arra törekszik,
hogy a ű kislakások iránti keresletet a
magántőke tevékenységének serkentésével és a ha-
tósági építkezésekkel kielégítse, másrészt az a célj
hogy biztosítsa a hajléktalan családok elhelyezését.
Ismertette Szendy Károly polgármesternek a ható-
slakásépítkezés újabb megindítása, a szükség-
sági
lakás építésének folytatása és a magánépítő tevé.
kenységnek újabb lendületbe hozása érdekében a
a főváros törvényhatósági bizottságá
elé terjesztendő javaslatát, amely-
kislakások építése érdekében a
kormánytól megfelelő adómentesség engedélyezését
kéri. Nagy figyelemmel hallgatta a közönség
Schuler Dezső dr. érdekes fejtegetéseit és az előadás
végén hosszasan ünnepelte az előadót.
A városházi ujságírók tisztelgése Schuler alpol-
gärmesternel. A Fővárosi Rovatvezetők Testülete
küldöttségileg tisztelgett Schuler Dezső dr. alpol-
ben az olcsóbérű
i Február 4 és 7-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
T
irmesternél, abból az alkalomból, hogy hivatalát
elfoglalta. Kelemen Géza szindikus intézett üdvözlő-
zédet az alpolgármesterh ki meleg szavakkal
köszönte meg az üdvözlést és kijelentette, hogy
mindig útja volt a sajtónak és barátja marad
Falus Sándor dr. ügyvéd és
slein Ignäcnak, a Budapesti Iparbank Rt
| k leány vasárnap tartották esküvő-
| a dohányutcai templomban.
| Lengyel polgármesterek magyarországi tanul-
| mányúton. Magyar Városok Országos Szövetsége.
( amely rendkívül nagy súlyt helyez a külföldi város-
fennálló zony — kimélyítésére,
övetségekkel jóvie
itkezésbe lépett a lengyel város-szövetséggel ab-
8 € %, hogy a [lengyelországi nagyvárosok
polgármesterei nyár elején tanulmányúton látogas-
| sák meg hazánkat, A lengyel város-szövetség nagy
| örömmel fogadta a tervet és máris közölte a Városok
| Szövetségével, hogy a felhívásnak készséggel eleget
| tesz és a magyarországi tanulmányúton, amely elöre-
i
|
|
láthatóan egy hétig tart, számos tagjával résztvesz.
népművelésügyi bi-
esztendeje fennálló
népművelési bi-
Az idoi
filozó-
föld-
Febr elsején nyílt meg a
zottság Szabadegyeteme, Az öt
Szabadegyetem, amelyet a főváros
zottsága rendez, február elsejé
előadássorozatok csoportj;
fiai és pszihológiai, a másodikban
vallási,
nelmi,
rajzi, társadalomtudományi és közga gi, a har-
| madikban képzőművészeti, zenei és irodalmi, a ne-
szet- és orvostudományi kérdéseket
| gyedikban ter
fogn 3
nek titkáról,
sznek előadások a föld belsejé.
ovábbá a modern haditechnikáról is.
Fila, fa R A plcsósígával,, A MINŐSÉGBEN
ÁZ NÉMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Ds Első Magyar asztalospácgyár
DB Budapest, VI., Szondy-n. 55. Tel: 1-293-11.
HESZ LAJOS
építőmester
I, LÓGODI-U. 9.
Telefon:
1—603—2%
| BUDAPEST,
TETŐFEDŐMESTER =
Karolina-út 16. © Tel: 2-695-58.
FREUD FRIGYES
Vi,, Teréz-körut 19. Telefon: 1-136-30.
Osavarok vas- noél sárgarézből, Witw és milliméter
menettel raktánon, Saját gyártmányu prücizi6s csavarok.
ÓDOSANDOR
LEDNICZKY
| VEJE
; 7 LAKATOSIPARI
ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME
1-899-39 BUDAPEST. IX., TOMPA-U. 32.
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐ!-ÚT 64
e —
Zs
--- Page 41 ---
N
he
+
SP
Budapest, 1937 februär 3.
LÖVAROS [oosiAP
7
TT DASÁGI
TESÍTŐ
Válságos helyzetbe hozta
a lóexport a lóhúsüzemet
A főváros jugoszláviai és romániai vágólóbehozatal
engedélyezését kérte a kormánytól
A vágólovak árának rendkívüli emelkedéséhez
a legutóbbi hónapban a vágólovakban mutatkozó
nagy áruhiány júrult. A fővárosi lóhúsüzem, amely-
nek missziója a legszegényebb néprétegek élelme-
zése, nem billentheti helyre deficites mérlegét meg-
felelő áremeléssel és ezért a kettős nehózség miatt
igen súlyos helyzetbe került. "Természetesen nem
nézi tétlenül a reá nehezedő bajokat, hanem ezek
ellensúlyozására radikdlis lépésre szánta el magát.
Erről az elhatározásról és a megnehezült helyzetről
Rosta János dr.
tanácsnok,
a közéleim ügyöo Ny veze
a következőket
ának:
" a mult évben is
hallatlan és s0ha
mondta a Fővárosi Hirlap munk
— A L6hüsüzem, mint ezt
bejelentette, a vágólónak
tapasztalt áremelkedése miatt, nagyon nehéz hely-
zetbe került. Ez a nehéz helyzet még fokozódott az
idén, úgy, hogy amíg tavaly, ha drágán kellett is
megfizetni, volt áru a piacon, az idei óv első hónap-
jában még áruhiány is jelentkezett. Csak egy ada-
tot akarok erre nézve felemlíteni. A heti vágásu
nem
180—220 darab és ezzel szemben a legutóbbi esü-
törtöki vásáron csupdn 30 darab vágólovat tud-
tunk vásárolni.
— A. székesfőváros, arra való tekintettel, hogy
a legszegényebb néposztály fontos täplälckär6l van
szó, igyekezett a Lóhúsüzem árucikkeinek árait tar-
STT
Azonban egy idő mulva, . amikor
ToS, hanem
a környék, sőt a távolabbi vidékek lakossága
is kezdte a lóhúst vásárolni,
már nemcsak
— így például Szegedre és Győrbe is került a buda-
Desti lóhúsból az üzem deficitje pedig folyton
emelkedett, abba a kényszerhelyzetbe jutottunk,
hogy a mult év novemberében az árakat fel kellett
emelni.
— November és december hónap
hülés Nott be a helyzetben, a p
mennyiségű áru mutatkozott
tendenciát mutattak. Ez az
rövid ideig tartott, mert
in némi eny-
icon megfelelö
k is csökkenő
azonban csak
átmenet
hallatlan mértékben
vágóló
isnuárban felszökött a
úgy, hogy a Lóhúsüzem arra kényszerült, hogy az
osztrák exportanyagból vásároljon. Ez az áru azon-
ban csak drágán, é ilogrammonkint 48 fillé
res áron volt beszerezhető.
A főváros zül is nem
ntat: a kormányhatóság segíts:
ben két megoldási lehetőséget á
választhatott
t kérte.
tott fel.
más
Kérelmé-
Arra kérte a kormányt, hogy vagy szüntesse
be a vágólóexportot, vagy pedig engedje meg
Jugoszláviából vagy Romániából a vágóló-
behozatalt,
Húsz százalékkal emelkedett
a Hazai Bank nyeresége
Most tette közzé a Hazai Bank R.-T. 1936. évi
zárszámadását, amely ennek a körültekintő óvatos-
sággal vezetett pénzintézetnek további fejlődését és
megerősödését tükrözi. Talán azzal kezdhetjük a
márszámadás méltatását, hogy a kimutatott tiszta
nyereség a tavalyihoz képest jelentékenyen, majd-
nem húsz Százalékkal emelkedett, Az igazgatóság
előterjesztése azonban ennek ellenére a tavalyi egy
Ppengős osztalékot prolongálja a közgyűlésnek, ami
azt jelenti, hogy a részvényesek nagy megnyugvás-
sal vehetik tudomásul, hogy tőkéjük szilárd be-
ftektetésben gyümölcsözik: ez a nyilt tartalékok meg-
erősödésében mutatkozik. Figyelemreméltó, hogy az
értékpapírtárca értékelésénél az igazgatóság nem
vette figyelembe az 1936. évben bekövetkezett nagy-
arányú tözsdei áremelkedéseket, ilymódon nem csu-
pán a nyilt tartalékok erősödtek meg, hanem a
latens tartalékok is, ami tehát együttvéve az egész
intézet belső erejének nagymértékű megizmosodását
jelenti, Növekedett egyébként a váltótárca, emelked-
tek a betétek, ami tehát azt jelenti, hogy az intézet
erőteljesen bővítétte ügyfelei körét. Az 1936. évi zár-
számadásairól egyébként az alábbi körülmény nyujt
számszerű tájékoztatást:
, A Hazai
30-án
tésév:
Bank Részvénytársaság igazgatósá, folyó
Szécsi Pál kincstári főtanácsos, elnök 02.
tartott ülésében megállapította az 1936. üzletév
ait. A mérleg az előző évi 408.746 pengő
7 mel szemben 481.143 pengő nyereséggel zárult. Az
igazgatóság elhatározta. hogy a f. év. február 12-én tar-
tandó közgyűlés elé oly vaslatot fog — terjeszteni
alapszabályszerű levonások, továbbá a
mit kest és et ingatlanok értékesők-
T lapjának a tavalyit meghaladó javadalmazá
után a nyereségből részvényentkir 5 évivel Azonos
összegű 1 pengő osztalék fizet 19 pengő az
1937. üzletév számlájára elővitessék. Habár a k
sem számottevő külföldi kötelezetteégei, sem
sági kintlévőségei nincsenek és a leírásokra szü gelt
Baszeg az előző évi 303.765 pengővel szemben csak 219.835
pengőt tett ki, az igazgatóság az adott viszonyok mel-
lett mégis helyesebbnek véli az osztalék emelése helvett
a bank belső erőforrásainak tovihbi mivelését.
A méreg egyes tételeit illetőleg felemlítendő. hogy
a váltótárca 18.181.341 pengőt tett ki az előző évi
17.161.928 pengővel szemben. A bank a váltóleszámítolán |
üzlet olására a lefolyt évben is a hagyományos gen-
amely szerint az
tartalék
dot fordította és ügyfeleinek körét bővítette: a lom-
bardhitelek összegő 882.211 pengő, az előző évi 1.1205
pongővel ézemben. A nyilt bitelek és ervéb adósok té-
telő a snúltévi 4.240.£03 pencőről 3.519 553 pengőra esük-
kent, viszont az egyéb fedezettel bíró adósok az előző
évi 12.616.180 pencőről 13,672.479 nengőre emelkedtek. A
bank a lefelyt évben ís kés el állott új hitalak
nyuitásával a niac rendelkezésére, gondosan ügyelvén a
hiteligenyek elbírálásánál arra, hogy a 17Min
pontos — teljesítése — biztosíttassék. Az
2.343.718 pongövel (az előző évi 2979 .994
ben! és a nénzintézeteknél és vállalatoknál fennálló
poneővel ezen.
érdekeltségek tétele 4, 643.662 pengővel (a mnit évben
4.658,01 nengő) változatlan marant: az értékpapírok ér-
tékelésénél a lefolyt évben mutatkozott jelentős árfo-
lyamemelkedések teljesen figyelmen kívül hagyattak,
úgy, hogy a banknak czen
is fennállott jelentékeny
emelkedést értek el.
A takarékbetétek 10,033.172 pengőben kimutatott ösz-
szege (az előző évben 9,437.189 pengő) és a folyó- és
csokkazámlán elhelyezett betétek 16,579.405 pengőt tevő
összege (az előző évben 15 879.950 pengő) az 1936. üzletév-
ben is örvendetesen növekedett, bár az emelkedés mér-
tékére a betétképződés általában észlelt lassú fej
természetesen kihatással volt betétnek nem tekin
megyéb — hitelezők" 512.331 peongőről 1,536.571
pongőre csökkent.
A betétek és hitelezők tételének a bármikor realizál-
ható aktivákkal való egybevetéso a bank vátlozatlan és
felette kedvező mobilitásáról tesz tanusägot.
mérlegtételeknél
már eddig
belső tartalékai
nagymértékű
összege 1,4
Gazdasági Szemle
Lordoni örömhírt
hozott a posta; az Economist, a legelőkelőbb és leg-
tárgyilagosabb angol közgazdasági folyóirat az 1935.
év gazdasági viszonyait tárgyaló áttekintésében
megállapítja, hogy Magyarország kedvező kilátások
közt kezdi meg az új esztendőt. A szigorúan tudo-
mányos alapon felépített cikk foglalkozik a na-
gyobb belpolitikai nyugalommal, a magasabb világ-
piaci búzaárakkal és a jóformán teljesen kiegyen-
súlyozott magyar államháztartással és mindezek
egybevetéséből arra a következtetésre jut, hogy a
következő hónapokban újabb javulás felé halad
Magyarország. Bár ezeket a tényeket és reménye-
ket magunk is jól tudjuk és érezzük, mégis külön
nagy megnyugvás számunkra, hogy ezt az optimista
felfogásunkat az Economist támasztja alá, az a
nagytekintélyű angol folyóirat, amelynek tudós és
elfogulatlan munkatársai, — mint orvosok, — tart-
ják kezüket a világgazdaság ütőerén, hogy azonnal
jelezzék a bárhol mutatkozó bajt és elismerésükkel
erősítsék meg a bárhol észlelhető egészséges, javu-
lási folyamatot,
Weohworfhék
megkísérelték euröpai térhódításuk során, hogy
Budapesten is gyökeret verjenek. A Woolworth Tár.
saságnak tudvalevően sokczer üzlete van Ameriká-
ba, sőt Angliában és Németországban is, Ezekben
az áruházakban bizonyos ogységárakon, tehát 5—10
centért, vagy 5—10 pennyért a legkülönbözőbb áru-
Cikkek tízezreit hozzák forgalomba. Mondani sem
kell talán, hogy az ilyen egys6gär-üzlet az áruházak
egyik felfokozott típusa, aminek talán létjogosult-
ságot adnak a különleges amerikai viszonyok és mé-
retek, de a kontinensen, főleg azonban nálunk tol-
jesen tönkretenné a kiskercskedelmet és a kisipart,
|
a közönséget pedig räkenyszeritene a tömegporté
kák vásárlására, ami közben természetszerűen ke
zébe ragadná az ellenőrízhetetlen és — verseny híjján
— letörhetetlen árdiktaturát. A Woolworth Társaság
puszta érdeklődése olyan ryfokú ellenszenvet vál
tott ki akmai és érdek rökből, hogy ezután
gondolni sem lehet az egys üzletek megnyitá-
sára. Annál kevésbé, mert a fennálló áruházi tör
vény értelmében ehhez soha nem
rulását a kereskedelemügyi min aki éppen
azért hozta a törvényt, mert a kormányzat is azon
az állásponton van, amin a kereskedelem, hogy
tudniillik: elég az druházakból!
Vámmentes kikötőnk
végtelenül fontos repét,
állam igen na 1dozat-
én lötesitette, Értesülésünk
szerint a budapcsti nagybankok érdekeltsége már
február 15-én bérbe is veszi a vámmentes kikötőt,
ahol az állam érdekeit vitéz Vargha Vilmos, a ke
reskedelmi minisztérium — hajózási osztályának ve
zetője fogja képviselni min teri biztosi megbíza
tással. Ugyanezzel párhuzamosan a fővárossal is
is adja hozzájá
végre betölti azt a
amelynek érdekében az
készséggel annak idej
| kedvező mederben folynak a tárgyalások a ferenc
városi helyi kikötő bérbevételéről. Remélhetőleg
ilymódon a közeljövőben megszületik végre a két
kikötő annyira kívánatos kooperációja, ami egyéb
ként is a szemük előtt lebegett a tervezőknek, első.
sorban pedig néhai Fock Fde tanácsnoknak, akinek
lelkében elős fogant meg a nagys sú gondo
lat: Budapestet Közép-Enrópa egyetlen hatalmas
nemzetközi kikötőjév íteni és ezzel magunk
hoz ragadni az egész kelet-nyugati áruforgalom
hegomóniáját.
A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank február
8-án, szerdén délután f6l 5 órakor tartja rendes köz
gyűlését, amelynek napirendje a következő: 1, Az
igazgatóság jelentése a lefolyt 1936. üzletévről. 2. A
felügyelőbizottság jelentése a lefolyt 196, üzletévről.
3. Az 1936. évi mórleg megállapítása és határozat
hozatal a nyereség felosztása tárgyában. 4. Hatäro-
zathozatal az igazgatóságnak és a felügyelőbizott-
ságnak adandó felmentvény tárgyában. 5. Igazgató
sági választások. A felügyelőbizottság megválasz
tása és elmúlt é tiszteletdíjának megállapítása.
Értesülésünk szerint ezen a közgyűlésen a magyar
gyáripari élet két kiváló reprezentánsa kerül be a
bank igazgatóságába, pedig — Aschner Lipót, az
Egyes zó — vezérigazgatója, továbbá — Buday-
Goldberger Le6, a Goldberger Sám, és Fiai Rt.
elnök-vezérigazgatója. Az említett két állalatot
egyébként tudvalevően régi szoros üzleti kötte.
tés fűzi a Kereskedelmi Bankhoz.
Az élelmiszerkereskedők árubeszerző szövetkeze-
tet alapítanak. A fővárosi élelmiszerkereskedők kö-
rében mozgalom indult meg nagyszabású árubeszerző
szövetkezet alapítására. amelynek főképen az a
célja, hogy olcsón szerezze be a vidék terményeit.
A szövetkezethez, amelynek létrehozásán Éber Antal,
a Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is fáradozik.
megnyerték Bornemisza Géza kereskedelemügyi mi-
niszter támogatását. A részletes tervezet kidolgo-
zását Tóth Gábor törvényhatósági bizottsági tagra,
a Füszerkereskedők Országos Egyesülete ügyvezető
társelnökére bízták.
Bövitik a Nemzetközi Vásár kereteit. A R, N. V.
előkészítő bizottsága Szendy Károly polgármester
elnöklésével ülést tartott, amelyen megjelent Vér-
tes Em a Kamara alelnöke és Hallóssy István
dr., a vásár igazgatója. A megbeszélések eredmö-
nyeképen elhatározták, hogy az idén lén esen
kibővítik a vásár kereteit, ami a nagy belföldi és
külföldi érdeklődés folytán vált szükségessé. Elha-
tározták egyébként, hogy rövidesen újabb anketet
tartanak, amelyen már beszámolnak a vásárváros
kialakítására tett konkrét intézkedésekről.
57. v4 Nagy árammegtakarítás!
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIK-iélg
ténytechnikai., villamossági-
és műszaki vállalat K. F. T.
BUDAPFPEST,VII., WESSELÉNY 1-U.59.,
Telefon: 1-414-76
lámpatestekkel
Központi fűtések, egészségügyi berendezések
PA ” eki. H
Dobray Kálmán mérnök
Budapest, V., Katona Józsei-u. 41. Tel, 1-210-19
(Ujpesti rakpart sarok.)
MACSKÁSY ÁRPÁD
Okl. gépészmérnök műszaki vállalata, terves, szerel
és szállít vizvozetökt, csatornázási és gázberendezéssket, sri-
vwattyútalepeket, mindennemű központi fűtést, kazánházi- és
szellőzőberendezéseket.
Budapest, VI, Dessewffy-ntea 5.
"Telefon : 1-276-70.
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Badnpest,, XI., Szüret-utca 5—7.
BARÁTH GYÖRGY
hat. eng. villanyfelszerelési vállalata
Budapest, I., Olasz-fasor 4. sz.
Telefonszám: 1-609-07.
--- Page 42 ---
Várrarnozás
SAT.
Váratlan akadály az
angyalföldi előljárósági
épü Mei felépítése ér
szakbizott
előljárósági székház
la Sándor tanácsnok,
2 előt ében
17. építkez
a A magnsépítési
ismertette azo-
alapozá-
és szerint
; lyeket
pítottak.
etőleg me
ke-téren kijelölt tjáttartalmú,
ös talaj van, a ártaln
korol és csak olyan
több min
lenn
engl
amely
az
nyel biztosít 6,
százezer rágítaná
y alakult ki, y
t a Hungária-ú
rűbb ler
Váci-út
Ebbe
arkán építen
ügyben fel ük
Hegedüs Bertalan dr.
törvényhatósági bizottsági tagot,
ker
g felállít és a székház fel
elkes előmoz volt és aki a
dályt illett övetkező nyilat-
ve húzódik a XIII
felül
rüljör
Bessenuey
erület ors
Tibor. dr.,
etének
a főváros vez
álló,
hatható
munkat:
valamint
a Kö
képvise
elnö.
elő
rdül. Ren
meglepő aró momentur
izgalmat kelt a kerület lakossága körében az a hír,
hogy a Béke-téri megoldást állítólag ulfát tar-
talmú talajvíz akadál. 1, mert az alépítmények
et okozna.
gyobb meg-
elői ékhá
rta, mint az e
r a kerület centrumában
rt, mert az egyházközsé-
rűbbnek mutatkozott az
$ ben eldön
vajjon 3 müszakils
eg nehezen megoldható helyzetet ter
alfätos talajnedve ennek az ellen-
iltsé gtö
ész lakossi
hogy
elkészítése
A ke
nyugvással
B. téren é
helyes megold
emi nagy
ület €
árósági
vá
nt
eg, amikor
ét igazolj írósági székház
ak szoms évekkel ezelőtt
katolikus templom-torony, amelyne
gi épület alapj
yobb súlytöbbletet hordoz, mint
, mégsem történt ott lényegbe-
is kérdés, hogy egy, a Dund-
vágó süppedés.
közelebb fekvő — helyen történő megoldás nem
jenyegetne-e a talajvíz empontjából még ve.
delmiesebb helyzettel. A kerület adótizető polgá
szár jogos érdek s kí hogy az elő Óó.
sági a B üljön, még akkc
i többletet jelentene
megkezdését az építé:
amely miatt a
túllépésére
Sür;
pe
építkezés mielőbbi
emelkedése is
rányzat
tetemes
vezetne.
ASB s A jelenkor legjobb hézag-
E TIT mentes Asbesrpadlója!
Linoleumkészítés.
MAGYAR ASBESTIT PADLÓGYÁR
Bndapest, VI, Andrássy-út
382. sz, Telefon: 1—119—95.
Mihálka és Társai
reszelő- és szerszámárnu iparvállaint k, t, t.
Budapest, V., Zápolya-utca 34, Tel.: 2-924-98
Gyártja:
RÁCZ JÓZSEF
Alspítva: 1864.
Telefon: 1-524-87.
pületüveges
GLATZ ANDRÁS
LATICEL
EEE TEENS
a kényelem új korszaka
ALLATI
GYÁRTJA :
A Magyar Ruggyantaárugyás Pt.
Uj versenyítárgyalási
kiírások
Községi Temetkezési Intézet részére s: éges
10.000 méter koporsósifonbélés lítására ENTE
het február 15-én d. e. 10 óráig a Vürosgazdasägi ügy-
osztályon, x
Kült
het feb
böző
ár 11
minőségű olajok szállítására
én d.e. 19 óráig a városgaz
osztályon.
5 ea löket" fobrukit szállítására az
ast február 8-án d. e.
Állatkert
10 ór
február 5
zt
A köz üveges
. 10
óráig u
Dersenyiárgyalási
megbí. Íízások
Liftszerelöst ker.
Handlov t 1583 pengőér
Kábelcsatlakozási munkát
1 Eloktromosmű
si munkát T
cég 2107 p.
Bajnok-uteai
a Simor-utcai
ő 1668 pengő
munkát
Fővá.
logh Gyul
ymunkát kun
Andor 1050 pengőért.
Burkoló munkát
Jenő 1820 pengőért.
Burkoló!
széro Christc
kapott a
lifiszerel
1 cég 1487
munkát és
gőért
Handlovits
Bädogos munkát kapott Bazilik ál Rolly Béla
munkát kapott a Váci-úti iskolánál Kovács
tt a XIV. ker. elöljärösäg
ödért,
munkát Rákóczi-tér
B erdinánid-t
1. Si
M,
munkát
1500 pengő
jenő és
kapot
Perketta
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
VAS MÉRNÖK VAR Asbesthöl
Vegyi Gyára Rt. 1/ MINDENT
Budapest, V., Visagrädi-u. 67. "Telefon: 3—024—603.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
Rozsdamenfes
€s vörösréz edények,
nickel fözöüstök, ónozások
RICHTER És TÁRSAI
Budapest, VIII, Dankó Pista-utca 5. Telefon:
1-330-97
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—126—66.
SALGÓTARJÁNI HOSZENDANYA R. T.
Bpitönnyagipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám
Telefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: L4hntlandan . . + + + évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyáűrnkt Lábattanban. . + e" 9 mm 5.000,
Darogon . . . s. " s 3000,
Téglngyárak ı Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergosujtaln évi telj.
Cserépgyár : Brás-Ufisk
Kép. 60,000.000 érk.
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
Di., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Utjavitö-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszériák
-—-
2
TUNGSRAM
DUPLASPIRÁLLÁMPA
Gazdasägosabb áram-
fogyasztása révén
WAZ
Wa
Linoleum és gummi
burkoläsi szakvállalat
Me CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
— ——— Ajánlatok díjmentesen 2——————
Zuboviits István
nől és férfi bőrkabát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
(Ledermann udvar.) TELEFON : 1-381-08,
TRAUB ÖDÖN
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel.: 1-348-93
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 9 Telefon: 1-861-54.
HOFBAUER ÉS PIAZZA
VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34.
TELEFON: 1-188-59, "
--- Page 43 ---
RE
HuszonSafodik évfolyam Budapest, 1937 február 10 6. szám
99
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Előfizetési 1
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
Kozma Miklós
Alig kétéves belügyminiszters után el
hagyta Kozma Miklós azt az előkelő, de eg
ben valósággal rászabott posztot, amelye
Az új főpolgármester
Horihy Miklós kormányzó Darányi Käl- | tökéletes kimélyítése. Hosszú és heves ellen | Teen? nden sek " jából a HEROES aM
männak, a belügyminiszterium ideiglenes ve tétek rázkódtatták meg egyidőben ezeket a ter- ! | 1 vágy de selhatá 01,
sével megbízott miniszterelnöknek előter. mészetes és kötelező testvéri érzéseket, Azon- | a gyobb sz í. reteltel de
sztésére Karafiáth Jenő dr. kir. titkos | ban éppen Karafiáth ek a főpolgármes sal dolgoz tt. Bizo ; 1. od it! ka
tanácsos, ny. m. kir. vallás és k i teri székben volt kiv 1jei teremtette k érdekek sátszottak közre, elyi ik po MAT
minisztert nevezte ki Budapest székesfőváros | meg újra az c ág fővár KÖ
a t SA apest szék áros g aA az Or zúg fővárosa kö. s 8. ] ke
ftőpolgármesterévé. Budapest közönsége a kor- ' zött a szükséges békét és ılmat. Karafiáth özszág népe. . A fováros ról 9 %
mányzó iránt való tisztelettel, a kormány | Jenő egész egyénisé ssége ! biztosíték | bízik abban a koörmányelnökben.
iránt való bizalommal és Karafiáth Jenő dr. | arra, hogy ez a testvéri viszony az ő főpolgár- ZA ügyvélt vezeti és hódoláttal — viseltetül
ország ügyeit vezeti é
személye iránt való őszinte megbecsüléssel nesteri működése alatt ökéletességi A ; i
örömmel fogadja ezt a legmagasabb elhatáro eme Ikedik. A A a. sin e iklóst, sz kormányzója iránt, akt Kor
Karafiáth Jenő közéleti multja záloga Most, amikor a főpolgármesteri széket el Tiklóst, wat ké hmnére, fölme ntette a b
annak, hogy abban a díszes sorban, amelyet | foglalja, nem tudunk szebb, egészségesebb és ay minoteri állástól. Ez a dolognak polit 1
Budapest történetében a ros főpol teljesebb programot a számára találni, mint tel tő gp igár tartozik a. minde nnapi éle
gärmesterei jelentenek, új értéket, új erőt, | amit hatvanhárom e. dővel ezelőtt Buda- polgársá amelynel novébbni tt be zélni szok.
Budapest haladá ak eredményeit ho: post első főpolgármestere, Rath Károly adott. Ten. 5sort an a N EAN ende kiódik. hogy "or
Karafiáth Jenő lesz a tizedik férfiú, aki Eszerint a főváros ,oly központját képe zzo
egyesített székesfőváros főpolgármesteri szé- szer hazánknak, melyben tudomány és alla YAR skesfővár:
két elfoglalja és bizonyos, hogy büszkén vál- művészet, ipar és kereskedelem, 70lK ári és pol éa ét Jkedik. An SHE fa ba
lalja a tizedik helyet abban a díszes névsor- | tikai ny. valamint minden jó s hasznos felé lakos ÁR szoci ális, kultorális és gazdaság
egyaránt honosuljon; oly köz
nak közállapotai javul
>» és dicső
és város
ban, amelyben elődei nem kisebb férfiak, mint | való 2 ; Inakte?! Amikor! éz
FRáth et Pornó us der ; Fülepp Kál- | pont, melyből minden szellemi lom ki- D0l£ rer mond Köz 8 Mi
mán, eltai Ferenc, íreziy fl k i j dy a tisz i e : i OA EATSAE DUCSTU-. ? 7
ärczy István, Ripka | induljon, mely a tiszta polgári ny, távozó belügyminiszternel
úgy
hálásan kell megemlékeznie közel kete
működéséről és abban a reményben kell bú-
esúznia, hogy a közélet más területén meg
Ferenc, Hus ár Aladá Borvende g Ferenc és | hazafiság és műveltségnek egyrészt,
Sipőcz Jenő voltak. Olyan kiváló elődök ezek, ! pedig a hazai ipar és kereskedelem s N
akiknek munkáját tovább folytatni nemes és | nosságnak, mini az önállóság egyik biztosi- |
48agy feladat: tekänak gyúpontja logya , körét fe
Az új főpolgármester jelentős és tiszteletre Olyan program volt ez amelyet eddig | ga mankakötét éa mag
méltó politikai és zéleti multat hoz magá- ! kilene főpolgármester jogg ] vallott mag 7 : A
val, amel Jé való haladásában egészen a | nak és Budapest népe szeretettel üdvö azt Kozma ; Mik necsak szeretettel visoltetett
mini zteri székig ível. Élete, tevékenysége itt | a tizedik főpolgármestert, aki ennek a pro Budapest szi város iránt, hanem ennél
játszódott le valamennyiür szeme előtt, hi- | gramnak megvalósítása érdekében fokozott cal többel: objektív igazságérzettel. Az 6
szen politikával csak a háború és a forradal- | erővel, szeretettel és lelkesedéssel fog dolgozni, | vminisztersége alatt símán vél lelé
mak után kezdett foglalkozni. És itt van egyé- | * 1 759 kül folyt minden a főváros tevékenysége
niségének az a legfontosabb pontja, amely a | ben, a városház munkája elé egy pillanatig
főpolgármesteri állásra valósággal predeszti- Karafiáth Jenő dr. érdemekben és eredmények sem gördített mesterséges akadályokat, re ba
nálja, hogy ebben az ő politikai multjábar működése sokágú és széleskörű /világítóan egészséges elméjével, praktikus
nincsenek zavaros és ködös törekvések, nin- | A politika zigazi s, a szellemi és a testi | érzékével mindig és mindenben . segítségére
esenek kilengések, de annál bővebben van me- | kultúra fejlesztése között osztotta meg tevékenysé- | volt Budapest sfővárosnak és dapest
mes és szép törekvés az irányzatok és vélemó- | gét, amelyet a 16 végzett jogi és bölcse lakosságának. K
szeti "tánúlmányai, 3 s államtudományi dokto- ! szeretetét, segítő pontokon,
nyek kiegyenlítésében, van benne békés és |
munkás szellem, amelynek eredményeként azt
látjuk, hogy immár hosszú és tekintélyes po-
: alatt csak barátokat és ecsak [/ 4 A
mnegbecs st szerzett magának. Előtte | megszervezését e
mindig a nemzet és az or; g nagy sorsdöntő | Magyar Jogász Sporte
kérdései szerepeltek és erőihez mérten min- | zeti Klubnak, a volt :
dent elkövetett, hogy különösen a magyar | szág területi épségét v 1ő
kultúra, a magyar sport és a magyar nemzet | földi úttal gazda ta tapasz
jväros legna
Zudapest idegenforgal
n nem volt jobb barátja
k és ügyvédi diplomájának megszerzése | amelyek ma Budape
n kezdett meg. Az egyetemi ifjuság egyik gyob gondjait teszik
zére volt és megindítója az egyetemi zászlóaljak | mának fejlesztése ter
ılomn: megalapítója a | és jobb segítőtársa, mint Kozma Miklós bel
letnek, az Országos Nem ügyminiszter, aki európai látókörrel, valóság
és az or gal amerikai praktikussággal vitte előre nem
zámos kül csak a főváros, de M arország idegenfor
atait és tevékeny mát is. A székesfőváros egyik legféltettebb
incse közegészségügyi berendezésének első
érdekében eredményes tevékenységet fejtsen részt v úsász kezdve minden komoly haza se. S a Rn
ki. Emellett a politikai életben állandóan ki- | fias kultu ális és sportra nevelő mozgalomban, | rendűsége. Kozma Miklós belügyminiszt
2 vik előharcosa volt a Balaton-kultusznak. ebben tökéletesen rokonlé volt a
egyenlítő, békítő, nyugodt szellemet képviselt,
aminek szebb bizonyítéka nem lehet, minthogy
igen hosszú ideig tisztelte meg képviselőtár
sainak bizalma azzal, hogy háznaggyá válasz
totta. Tevékenységének legszebb — elismeré
azonban az volt, amikor Károlyi Gyula £
főváros lakosságával és nagy hält
lett. Budapestet
térium politik ségének ápolási
Az első nemzetgyü védte Budapest
rület bizalmából tagja a | Kozma Mikló
2. vel és törv
1906-ban a kine
hol jogügyi taná
atóságná
1 pedig a
amtitkárságát
zdve az ipolyszalkai
törvényhozásnak. Min? törvényhozó szán
amikor a
kultuszminiszternek hívta meg kormányá SM OR YET hl
most pedig. Darányi Kálmán, a megfontoltsá ményezéssel szerzett érdemeket. Három cikluson át szociális kére Tai A nagyobb
1äris hires miniszterelnök Budapest ) volt a képviselőháznak, szeretettel a szociális kérdé :
nevezetes kezdeményezése eredményeké- niszteri székben senki sem kezelte és éppen ez
áros polgármesterének szemelte ki.
Az új főpolgármesternek azok a tulajdon-
ságai, amelyekkel a politikai életben érvénye- | vényt, amely 2 :
sült, különös segítségére lesznek most rend- vetette. 1923-ban — került mint elnök a Testnevelési mindenkor a legni ) 7 ;
kívüli lelki kelőséget és bölesességet felté- égében nagy érdeme- Bízunk a jövőben és örömmel látjuk azt,
telező új méltóságában is. Aki ismeri ennek a a belügyminiszteri tárcát ideiglenes
nak struktı át és Darányi Kálmán miniszterelnök vi
lési tör az oka annak, hogy természetszerűen a fővá
ülmúló szociális törekvéseit ís
szeretettel honorálta
nem vűlés a testner
nte intézmény alapját is meg ros mindent fü
legnagyobb
Tanács élére és ebben min
ket szerzett spor ltúránknak világra szóló felvi
rágoztatásában. Mint a "Testnevelési anács elnöke
törvényhatósági bizottsá 1 ) álmán . miniszt ;
lelki összetételét, nagyon jól tudja, hogy egy | hivatalból éveken át tagja volt a sfőváros tör- akinek szociális törekvései családi tre
kiegyenlítő szellemű, békés törekvés az | vényhatósági bizottságának. 1932-ben Károlyi ( n nek és akinek európai látó
, töké letesen igazolni fogja azokat a tö
tökélete gróf kormányában vallás- és közoktatásügyi minisz
re valló szervező tehetségével.
alkotmányosságot és az autonómiá
sen tiszteletben tartó főpolgármester játszva | /er lett és erős ké amelyeket Kozma ÉL a bel-
zteri székben kifejtett. A új belügy
tud dolgozni ezzel a közgyűléssel és sok kitünően bevált rendelkezé é tette mara- A
tud szép eredményeket elérni. Biztosak va- dandó ért v6 min dését. miniszter mellett ott marad M Ödön ál-
mint Nógrád-Hont | Jamtitkär, akinek széles látók: rendkívüli
Közigazgatási tevéker
vármegye törvényhatósi
gyunk benne, hogy azok az erők, azok a lelki
képességek, amely ekre ennél a munkánál szü
sége van, fokozatosan rendelkezésére állanak | tett ki és úgy a közigazg 1 X t 11 ij tuda
Karafiáth Jenőnek. | ben elért érdemeiért megyéje több községe és rövid ideig i:
Az új főpolgármester másik nagy felada- | választókerületének minden községe di Kozma Mikló:
tát abban látjuk, hogy a kormány és a tör- | választotta. / legfelsőbb elismerés . jelé kálták a n magyar problémákat amely a
vényhatóság békéjet megszilárdítja és tovább | nosa az I. osztályú és a II. osztályú Magyar nek megoldása minden nappal sürgősebb les
fejleszti. A kölcsönös bizalom alapján jöhet | demkeresztnek. 1 Budapest székesfőváros közönsége hálás ló
ez csak létre és Karafiáth Jenő az a férfiú, aki Budapest új főpolgármesterének sokrétű retettel és érzékenyen búcsúzik Kozma AO
ezt a kölesönös bizalmat föl tudja kelteni és | kenységében szinesen leszkedik bele publicis belügyminisztertő abban a tudatban azon Un
épségben tudja tartani. A harmadik, szinte | és szépirodalmi működése mos cikke, ver hogy alkotásai, amelyekben Budapest sokat
klasszikus feladat, amely reá vár, Budapest müforditäsa jelent meg az ágokban és poszisét | ven részesült, maradandók lesznek és a
és az ország egymás iránt való szeretetének ! egy verskötet is őrzi. kiváló férfiak tovább fogják építeni.
izottságának tagja fej műveltsé; a közigazgatási kérdésekben való
, mint a politikai élet mesteri tudása minden előtt ismeretes. Ha
Mikecz Ödön együtt dolgozott
il és teljes egyetértéssel mu
--- Page 44 ---
„ZOVAROSTÄÜRLIP
Budapest, 1937 február 10.
Nagyobbmérvű fejiesztesi
Ichetösegek a sáziosyasztásnál
Az üzempolitikai bizottsás vizsgälata szerint kívánatos tizenkét
pestkörnyéki község, 57.000 budapcsti fürdőszoba és az ipar
nagyobbarányú bekapcsolása a Gázművek szolóáltatásába
Az
tovább
tait, A a nag:
érdeklő problém ültek szóba, így legelsősorban
azok a lehetőségek, amelyek a környékbeli városok
és községek, tehát a jövendő Nagy-Budapest bekap-
csolásával állhatnak elő. Tizenkét olyan község é
áros van, amely az elmúlt évek folyamán r
érdeklődést tanusított a gázcsőhálózat
ben pedig fekvésénél fogva sz
ik azzal a tervvel foglalkozni, hog
>mpolitikai hizott
az elmúlt
héten is
már
jeszt
ségszerűnek
előbb vagy utóbb a Gázművek fogyasztó válhat-
nak. Rákospalota, Pestüjhely, Räkosszentmihäly,
Sashalom, Mátyásföld, Pes: ébet, Pestszent-
lőrin, Csepel, orok Albert a, Budafok és
Békásmegyer ezek a ületek
Minth
időben €
a két köz
városa már korábbi
2 tetésbe lépett G vekkel, ennek
letnek fogyasztási adatai támpontot nyuj-
tanak arra, hogy milyen lehetőségek remélhetők a
tizenkét közület esetleges bekapcsolódásától. 4
értői számítások szerint a szóbanforgó X
lakosai életviszonyainak figyelembevételével
7 Újpest és Kisp
évi kétmillió köbméter fogyasztás lenne
elérhető.
Ez természetesen csak akkor lenne rentábilis a
Gézművek szempontjából, ha a befektetések, amelyek
ekhe
mény
;banforg6 közi történő csővezetékek és
éb műszaki létes ek felállítása ú 1 álla.
1ak elő, arányban maradnának a várható haszon-
nal, Arról már most a kezdet kezdetén sem lehet
hogy a Székesfővárosi Gázművek által termelt
t ugyanazért az árért lehessen szolgáltatni a vi-
knak, mint amennyit a budapesti pol-
zetnek. Budapesten, mint az köztudomású,
20 fillért fizet a Gázművek fogyasztója köbmé
nt, Kispesten azonban már fillér a gáz ára,
szont ez sem tekinthető olyan ának, amely az
évről-évre visszatérő hasznot biztosítani tudn E
tehát arról lenne szó, hogy a fentebb felsorolt köz
gek együttesen, vagy külön-külön szerződést kiv:
nának létesíteni a Székesfővárosi Gázművekkel,
akkor részükre
köbméterenkint legalább 30—35 filléres egy-
ségárat kellene kalkulálni,
A főváros, — az üzempolitikai bizottság egy-
hangú megállapítása szorint természetesen csak
akkor foglalkozhatnék konkrét formában a gázszol-
a környékre való kiterjesztésével, ha a
g előfeltételeit biztosítva látná, mert
m jellegéből egyenesen következik az, hogy
biztosítania kell a közönség által befektetett
tőkék megfelelő jövedelmezőségét.
zempolitikai bizottság ülésén az
is, hogy a Gdzm racionálisabb gazdálkodása
érdekében milyen intézkedések megtételére lenne
szükség. Ezidőszerint két osztály érintkezik a közön-
séggel, éspedig városi irodák és az elszámoló-
osztály. Az előbbiek az értékesítéssel, a propagandá-
wal és az üzem za talanságának hi 4
végzik el a reájuk bizottakat, az elszämolö-o1
nak pedig az a feladata, hogy az óraleolvas
számlázást és a számlaösszegek behajtá vég
A városi irodákat 1927-ben szervezték át és ez az
vezés már jelentékeny egyszerűsítést hozott a
múlttal szemben, amikor az úgynevezett kerületi
irodák látták el : zönséggel való érintkezést. A
tíz év előtti átszorv a — centralizálás alap-
elvei szerint rtént eredmén az volt, hogy a
Gázművek sok kiadástól tehermentesítették magukat.
z utóbbi években ntékeny előrehaladás történt,
amely főként abban vánult meg, hogy mind
intenzívebb mértékben kapcsolták be a magánszerelő.
ipart és ennek az akciónak eredményeként
tized alatt közel hat és fél millió
ült a Gázművek révén a magán-
Szóbakerült az
az utolsó é
pengő ke
A székesfőváros a
városi irodák által 1d. és
az utóbbi fol fejlődés
1
alálhat;
TOZÓ
muta
lyenre pólda csak
Ezidőszerint kerek van a Gáz.
műveknek és a 7 hiztosítja,
hog mind nagyobb mértékben ve igény a
tartási fog zt n kívül az ar
zataindl is a gázt.
fux porszívődgóp és hűtő-
EG. szelkkréry új kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-8868-15
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST. FERENC-KRT 24.
TELEFON :
1—870—42.
Pár évvel ezelőtt felmerült az a gondolat, hogy
a fokozottabb igénybevétel és a kö: ég jobb ki-
szolgálása érdekében a közö rintkező szer-
vek decentralizálására lenne szükség, az üzempoli-
tikai bizottság mellé rendelt szakértők azonban most
csaknem egybehangzóan ellentétes állásponton van-
nak és rámutatnak arra, hogy
a decentralizáció évi egymillió pengő admi-
nisztrációs többletkiadással járna,
emellett azonban nem biztosítaná az ennek az ösz-
szegnek megfelelő nagyobbarányú igénybevételt,
Ezt az álláspontot az üzempolitikai bizottság is
méltányolta, amikor elhatározta, hogy a decentrali-
zálás ellen foglal állást és ehelyett inkább arra tö-
Tekszik, hogy a centrális szerv minél alaposabb ki-
építésével tudja fokozni a Gázművek szolgáltatásá-
nak igénybevételét.
A - gázértékesítés továbbfejlesztésénél konkrét
lehetőségek vannak, amire elég bizonyíték az, hogy
a főváros 217.000 lakásából 87,000-ben egyáltalában
nincs gáz bevezetve, de van ezenkívül 57.000 olyan
fürdőszoba is, amelyekben gázmelegítőberendezés
elhelyezésre kerülhet.
Hasonló a helyzet az ipari gázfogyasztásnál, ahol,
különösen a pckiparban, széleskörű lehetőségek mu-
tatkoznak.
A további terjeszkedése a Gázműveknek a gáz-
bevezetésével történhetik. Itt ugyan sok nehéz-
fenn, aktív propagandával azonban ezek le-
lennének és így a gázszolgáltatás igény-
bevétele ismét gyarapodnek,
A közvilágításnál dekadencia állott be a gáz-
fogyasztást illetően, de ez természetes következ-
ménye volt a város nagyobbmérvű elektrifikálásának.
Ezt az üzletágat valószínűleg a jövőben sem lehet
majd fokozni, mert az Elektromos Művekbe fekte-
tett hatalmas zegek megfelelő kihasználása érde-
kében nem Tenne gyakorlati jelentősége annak, ha a
Gázművek konkurrenciát támasztanának e téren.
küzdhető
ALUL ÁLIRASYF A PÁV ASEVÁS PAPPAL LE STPVLSTAR PALLAS GAS VLS ASS ÜLI
Külörleges adókedvezmény a ház-
tulajdonosnak, aki légvédelmi uta-
sítások szerint tataroztatja a házát
A lőváros nagyüzemeinek és szociális intézményeinek megóvása
— fővőre a lővárosi iskolákban kötelező tantárgy lesz a légoltalom
úval meg-
knek végre-
amelyek a
légoltalmi alosztály megal
itt azoknak a konkrót intéz
a székesfőváros területén is,
modern háború legna bb veszedelmet jelentő
é ások esetén — biztosítékot jelentenek. A
Hir. egyik legutóbbi számában már
k ink arról, hogy előzetes számítá-
int mintegy
hárommillió pengőre tehető az az
amelyre feltétlenül szükség van
delmi intézkedések keresztülvitele
Költségvetésileg a dolog természeténél fogva ez az
összeg még nines hí máris megállapítás!
nyert azonban, hogy áros 1938. évi bud-
tjébe és az utána következő évek költségvetésébe
külön fedezeti öszegeket állít be a légvédelem minél
hathatósabb "rvezése céljából. Mint a Fővá-
rosi Hirlap
jól informált helyről
ért ennek ellenére teljes erővel kezdetüket
vették a: az intézkedések, amelyek a város leg-
jelentékenyebb — létesítményeinek megóvása szem-
pontjából sürgősek. Elsősorban arról van szó, hogy
az Elektromos Műveket, Gázműveket, Vízműveket
el a szükséges védőberendezésekkel, egyide-
pedig gondoskodjanak a megfelelő számú és
befogadóképességű óvóhely felállításán kívül a kór-
házak, isk , vágóhidak intézményes biztosításá
ról. A légoltalmi utasítás a legpr bb rendelke-
zéseket tartalmazza arra vonatkozólag, milyen
teendőket — kell hatóságoknak — keresztülvinni.
Minthogy az intézmények javarésze abban az idő.
pontban épült, amikor a légvédelmi kérdések még
egyáltalában szóba sem kerültek, szükségszerűen
a modern
gondolni sem
tartó beren-
haditech
ek létesüljenek.
irányban kell a légvédelmi
Most tehát abban az
y a meglévő hel.
hatóságoknak működniök, hog
ten, ha nem is közvetlenül, de közvetett biztosító
intézkedések megtételével segítsenek. Képtelens
például arra gondolni, hogy 7 hatalmas gázrezer-
voárokat, a sok kataszteri holdra kiterjedő
elektromos econträlekat U tudják maszkirozoi,
hogy azok ellenséges repülöknek célpontul ne 8: ol
gálhassanak. Ép; mert ez a helyzet, a gyakorlati
megoldás csak , lehet, hogy a most centrálisan
elhelyezett meket apróbb egységekre bontják,
vagyis a fejlesztést nem a meglévő üzemek további
ellenkezőleg, azok —kapacitásá-
ül. Ha tudniillik
vel, hanem
hövit6s6
nak ci entésével vigyék keresz
a k zemek a város több pontján vannak meg
oszt ken az a veszedelem, amely az esetleges
bom sikeres volta esetén beállhat. A székes
főváros hatóságai m intenziven foglalkoznak A
légoltalmi utasítás különböző pontjaiban előírt ren-
delkezések keresztülvitelével és eddig is az az állás-
pont alakult már ki, hogy ugyanakkor,
amikor a deeentralizäläst a jövőt illetően
intézményesen keresztülviszik, egyben arról
is gondoskodnak, hogy az energiavezetékek
ri tartalókvezetékkel bővüljenek.
Egyelőre teljes erővel folyik a székesfővárosban
a lakosság minél szélesebb köreiben gáz- és lég
oltalmi kiképzése. A szókesfővárosi tanerők közel
negyven százaléka végezte már el a hivatásos
tűzoltóság központi épületében tartott légoltalmi
tanfolyamot és a jövő tanévtől kezdődően vald-
|
|
|
|
mennyi fővárosi iskolában kezdetét
mekek légoltalmi kiképzése is,
veszi a gyer.
A fővárossal összhangzatosan mű
munkatanács amely
szik, hogy a Budapest
kerülő új házaknál a lé.
nek — megjelelő — rendelke
helyzet a
ödik e téren
minden erejével arra
területén felépítésre
oltalmi utasítás alapelvei-
zések resztülvitessenek.
generális háztatarozásoknál,
16:
sonló a
1
k
eges
zoknak a tulajdonosokna
s során a legoltalmi utasítá
felelő átalakításokat
A XIV. yosztäly, amelynek keretében a lég-
oltalmi alosztály működik, teljesen modern propa-
gandaeszközök igénybevételével fogja már a közel-
jövőben a légvédelmi propagandál — elmélyíteni.
Elöreläthatönn a Székesfővárosi Népművelési Bi-
zottságot veszik igénybe és ennek az intézménynek
keretében tartanak elméleti és gyakorlati előadáso-
bemutatókat, Ezen a réven reméli a székes-
vezetősége, hogy mihamarabb eléri azt,
hogy a nagyközönség érdellődése felébred a lég-
oltalom problémái iránt, amelyeknél nagyobb jelen-
tösegüt a jelenlegi időkben alig lehet találni.
apcsthez csatolta a légoltalmi rendelet a
városokat és községeket is. Ezekben szin-
tén megindult már a felvilágosítás munkája, mely,
mint az eddig beérkezett jelentések bizonyítják, fe-
kintélyes eredményeket is ért el, amelyek főként
abban csúcsosodnak ki, hogy nemcsak az intelli-
ns társadalmi osztályok hanem az egyszerűbb
5pretegek is érdeklődéssel hallgat. végig a
szakértők által tartott tanfolyamokal.
a A
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
XN KOVÁCS JÁNOS
t
Budapest, Xi, Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-593-26
adókedvezményeket biztositanak
akik a tataro-
elveinek meg-
visznek keresztül.
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelőmester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egé zségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vá Ilalata
Budapest, VIII., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89.
ÁTALAKÍT
‘, KÖZPONTI GŐZ- ÉG
TÉK ÉS CSATORNÁZÁ-
TÁSI BERENDEZÉSEKET.
Budapest, V., Vilmos császár-
út 50. Telefon : 1-287-46.
TERVEZ,
EGÉSZSÉGÜ
MELEGVÍZ FÜ
BOKAT — GÁZ
BÁTORFI JÄNO
Nagy Gyula
lakafíocsárugyár
Budapest, VIII., Kőris-utca 10.
Telefon: 1-—348—15.
--- Page 45 ---
Budapest, 1937 február 1!
Petneházy Antal ällamtitkär
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
az Inarügyi minisztérium szociális eredményeiről
és legközelebbi programiáról
vel megkezdte
ztärium, rendkívül
sora látott napvi-
Amióta Bornemisza Géz
működését az ipari
nagyjelentőségű intézk.
lágot, amolyek magyar viszonylatban korszakalkot6-
nak tekinthetők, miután ezek a kezdő lér k abban
az irányban, hogy Magyarországon az ipari szociális
viszonyokat a modern nyugati államokban már ko-
rábban bevezetett alapelvek —figyelembevételével
A
mini
rendezzék, Tekintve, hogy a már eddig bevezetett
szociális rendelkezé: őleg a nagyipar területén
igyekszenek a munkásság helyzetén javítani, már-
pedig a nagyipar centruma Budapest,
hogy az ipar um működésének szoci-
ális eredményei elsősorban fővárosi viszonylatban
éreztetik hatásukat. A Fővárosi Hirlap munkatársá-
nak alkalma nyílt arra, hogy
Petneházy fntal
iparügyi államtitkártól
részletes felvilágosításokat kaphasson arról a nagy-
vonalú tevékenységről, amely mindegyre pregnán-
sabban nyomja rá bélyegét a magyar ipari életre,
Örvendetes haladás
- Az iparügyi minisztérium gyakorlati
téren is meggyőződéssel szolgálja a keresztény
és nemzeti alapon álló kormányzatnak azt a
célkitűzését, hogy a széles népi rétegek ügyé-
vel, bajával behatóan foglalkozzék. Örömmel
számolhatok be arról, hogy ezen a téren az
utóbbi időben rendkívül jelentős és örvende-
tes előhaladás történt. Az elvégzett munkát
nem csekély mértékben mozdította elő az a
körülmény, hogy a termelés konjunkturális
javulása elkövetkezett és bár a konjunktur:
lis javulás kialakulása nem rólag a kor-
mányzati tevékenység körébe tartozó ered-
mény, mégis meg lehet állapítani, hogy az
ipari ügyekkel való foglalkozás és [fáradha-
tatlan munka is olyan összetevő volt, amely
a multhoz viszonyítva, észlelhető javulást ho-
zott az iparban foglalkoztatott munkástársa-
dalom számára.
Több kenyér
— Bornemisza Géza őexcellenciája elkép-
zelése szerint, vele együtt valamennyi munka-
társa arra törekedett, hogy necsak több kenye-
ret biztosítsunk, hanem a társadalmi igazság-
nak megfelelően, a több kenyér szétosztása is
megfelelő módon történjék. Itt még meglehe-
tősen az elején vagyunk a tennivalóknak, en-
nek ellenére sem lehet azonban lekicsinyelni
zokat az eredményeket, amelyeket már eddig
is felmutathatunk. A magyar királyi kor-
mány az 1935. évben kibocsátott 6660. számú
rendeletében a minimális munkabérek rende-
zésével kezdett foglalkozni. Mäsfelesztendös
munka eredményeként a legkisebb munkabe-
rek intézményes rendezése megtörtént eddig
az asztalos, kőműves, ács, hajlított feszítő
szalámi- és húskonzerv. gyártók. lábbelikészítő
gyáriparban az ország egész területén, a kár-
pitos, hentes és mészáros, továbbá a csizma-
és papucskészítő kisiparban pedig a budapesti
kamara területén. Fizzel azonban koránt sin-
esen lezárva az az akció, amely valamennyi
szakmára vonatkozóan biztosítani akarja a
munkástársadalom jogtalan kihasználásának
megakadályozását. A minisztérium rendelke
e alapján a minimális munkabérek meg-
lNapítására hivatott bizottságok ezidőszerint
is működnek a textiliparban, a lemez rtó,
a parkettakészítő, a gömbfät feldolgoz bőr-
kesztyű- és szabóiparban, illetőleg budapesti
viszonylatban ezenkívül a tüzifaaprító, a bőr
esztvű, a sokszorosító kisiparban, nemkülön-
; n Budapest és környéke területére kiterjedő
illetékességgel a sütőiparban.
Minimális munkabérek
— A legkisebb munkabérek rendezése eddig
az ipari munkásság 75 százalékára terjed ki
jóváhagyott szabályozás formájában, 25 szá-
zaléknál a rendezés folyamatban van, 60 szá-
zalékában azonban még nem történtek intéz-
kedések. Éppen ezek a számadatok sarkalnak
bennünket a további munkára és ha eddig
úgy is tapasztaltuk, hogy tömenytelen ellen
állást és nehézséget kellett leküzdeni, tovább
folytatjuk az akciót és meg vagyunk róla
győződve, hogy azt siker is koronázza. A
munka nem jelent elviselhetetlen nehézsége-
ket, mert nem szabad elfelejteni azt, hogy a
minimalizálás szempontjából rendezetlen mun-
katerületekhez olyan kategóriák is tartoznak,
amelyeknél a berviszonyok közismerten ki-
elégítőek. Ilyennek kell tekinteni elsősorban a
vasmunkások helyzetét, de bizonyos vonatko-
zásban a bányamunkásságra is alkalmazható
ez a megállapítás. A bányamunkásság kere-
seti viszonyainak rendezésénél általában köny-
nyebb a helyzet, mert itt az ipari kormäny-
zatnak különleges utai is vannak, amelyek
alkalmasak a jogos munkabérkövetelések biz-
tosítására. Túlzásokba nem akarunk esni, mert
tagadhatatlanul mutatkoznak olyan jelensé-
gek, amelyek azt bizonyítják,
mohóság nyilvánul meg, amely
sem indokolt. yaföhatösäg eéltudse
kitartó mun ágának annyi már
esetre zönhető, hogy hazänkban
olyan vájár, akinek napi keresete 3
alul maradna.
hogy
Atos és
minden-
nincsen
pengőn
Átlagos munkabér
— Ha már a tek el -problé ámákkal fog-
lalkozunk, nem mehetek ec zó nélkül azok
mellett a viták mellett, amelyek a körül ke-
letkeznek, vajjon helyes-e csupán a nagyipar
terén a minimalizálás. Itt sokan azt az elvet
vallották, hogy nem elegendő a legkisebb
munkabérek fixirozása, hanem kívánatos lenne
az átlagos munkabér szintjének lerögzítése is.
Az elmult idők tapasztalatai bizonyítják, hogy
ezek a vélemények meglehetősen túlzottak vol-
tak. Ilyen irányban indokolt panasz egyetlen
egy sem érkezett, ha azonban a gyakorlati élet
meg fogja követelni, a minisztérium nem fog
elzárkózni az átlagos munkabér szabályozása
elől sem.
48 órás munkahét
— A munkabér-minimali: al a legszo-
rosabban összefügg a munkaidő szabályozásá-
nak kérdi . Ennek általános nemzeti szem-
pontból egészen kivételes jelentősége van,
mert a ma még meglehetős mértékben fenn-
álló munkanélküliséget csak akkor lehet le-
bontani, ha nem engedjük meg a testet agyon-
sanyargató munka létezését. Természetes do-
log, hogy mi egyelőre nem gondolhatunk arra,
hogy generálisan megvalósítsuk a 40 órás
munkahetet, hanem le nem becsülendő ered-
ménynek kell tartanunk majd azt, hogy az
ipar összes ágazataiban intézményesen bizto-
sítani tudjuk a 48 órás heti munkaidőt. Meg-
lehetősen tőke: egények vagyunk és külföldi
adósságaink mértéke is elég tekintélyes, ennek
a két körülménynek zetevődése pedig már
magában véve is megindokolja, ha nem aka-
runk átmenet nélkül az egyik végletből a má-
sikba átcsapni. A most eltelt másfél esztendő
alatt az asztalos, kárpitos, soksz sító és láb-
belikészítő iparban már bevezettük a 48 órás
munkaidőt, sőt kibocsátottuk az idevonatkozó
rendeletet a te. xtiliparra nézve is, ezt azonban
ezidőszerint még nem léptettük életbe. Az ipari
munkásságnál — munkaidőszabályozásban — ré-
szesült az egész létszám 18 százaléka, 9 szá
lék munkaidős s alatt áll, 73 százalék
pedig még megoldá vár, A munkaidő
állítása az ipar sz letén a termelő
szervek átállítását is feltételezi. A te ctilipar
például 1935. végén ö? esztendőre becsülte az
átállítás időszükségletét, erről azonban utólag
bebizonyosodott. hogy sokkal rövidebb idő
alatt is megvalósítható. Öt esztendőről két
esztendőre szorítottuk le a terminust, ami ter-
mészetesen kitartó és szívós küzdelmekbe ke-
rült.
— A bänyamunkässäg körében a napi
nyolcórás munkaidő gyakorlatilag már meg-
valósult, legfeljebb kisebb viták mntatkoznak
ezen a téren.
Fizetéses szabadság
— A munkaidő kérdésével szorosan össze-
függ a fizetéses szabadság kérdése is. Az 1930.
VII. te. 22. §-a már intézményesen biztosította
a tanoncok fizetéses szabadságát, kimondván,
hogy a tanoncnak a kikötött bér és természet-
ben járó szolgáltatások érintése nélk éven-
ként legfeljebb két részletben 75 napi szabad-
ságot köteles a munkaadó adni. Fzt a kezdő
lépést továbbiak fogják követni és e téren
több jelentős ipari és bányavállalat máris di-
cséretes kezdeményező lépéseket lett. Éppen
ezek a lépések bátorítottak fel bennünket arra,
hogy a fizetés szabadság kérdésének törvé-
nyes szabályozását előkészítés alá vegyük.
Tovább a szociális úton
— Célravezető intézkedések történtek már
eddig a munkaközvetítés, a családi bér-rend-
nyilvánvaló, |
szer, az ifjú- és nőmunkások munkakorláto-
zása, a munkástársadalom egészségügyi vé
delme, a balesetelhäri az önképzés és to-
vábbképzés ügyében is, ezek azonban nem ér-
tek meg még annyira, hogy azokról a n:
nyilvánosság előtt bes ámolni ildomosnak t:
tanám.
— Egy bizonyos,
i ir em
hogy
ítása,
iparban foglalt oztatott állampolgárok 820-
ciális helyzetének javítása is.
államtitkár
>rodmöny
miniszté
hiszen a
Petneházy Antal
m fenntar-
megoldott és
rt
a megoldásra váró problómák új zert
állósága megköveteli, hog minden ezyéb
fel ól függetlenül kormánya szerv intézze
azokat.
Mind nagyobb mértékben
veszik igénybe a magän-
orvosok a főváros tüdő-
beteggondozó intézeteit
gyre hatalmasabban fejlődő egészség-
kedése következtében különösen minta-
hivatást teljesítő intézmény a tüdő-
intézetek hálózata, amely, mint a
édesen mutatják, a tüdővész
beteggondozó
statisztik
gyon jelentős eredményeket ért
az eredményt, ha a vidék is 16-
pést tudna tartani dő z elleni védekezésben és
a bet y behurcolása nem rontana a kedvező ered-
ménye
tüdőbeteggondozó intézetek mult &vi tevökeny-
most kapta meg a főváros közegészségügyi
osztálya az évi beszámolót, amelyről
Salamon Géza dr.
tanácsnok,
a közegé gügyi ügyosztály vezetője, aki ennek a
védekező hálózatnak megteremtője, a következőket
mondta a Fővárosi Hírlap munkatársának:
— Most kaptam kézhez Parassin József dr.
igazgató-főorvos úrnak a tüdőbeteggondozó intézetek
mult évi működéséről szóló jelentést. Megállapítható
a jelentésből, hogy
tüdőbeteggondozó hálózatunk
évről-évro
betegforgalma
növekszik
és a gondozó-int;
vonnak munká:
tek egyre több és több intézményt
uk körébe.
- Különösen kiemelem itt a tüdőbeteggondozó
intézeteknek a székesfőváros iskolaorvosi intézmé-
nyével és leventeintézménnyel kapcsolatos munka-
közi
ségét, továbbá azt az örvendetes tényt, hogy a
magánorvosok is mind nagyobb arányban kérik tüdő-
beteggondozó intézeteink szakleleteit és
mindig több és töhh magánbeteget utalnak
intézeteinkhez gondozásra és különleges ke-
zelésre.
- Hogy tüdőbeteggondozó eteinknek az el-
mult évben kifejtett ú — munkásságát
dióhéjban illusztráljam, a következő adatokat ismer-
tetem:
— A tíz gondozó-intézetből álló hálózatunknál
jelentkezett 34.777 új beteg. A betegvizsgálatok száma
100.626 volt, ezenkívül 28.416 iskolaorvosi vizsgálatot
is végeztek intézeteink. Az összes rendelések és ke.
Zelés áma az év folyamán 361.158 volt. Gondozó
nővéreink a családoknál 28.028 látogatást végeztek.
— Ezen a ányú orvosi és gondozói mun
kán kívül intézeteink igen jelentős
s tevékenységet
is fejtettek ki. nézve felsorolok néhány szám-
adatot, Tíz intézetünk a mult év folyamán kiosztott
3.015 liter tejet, 21.248 darab szappant, 1340 darab
1151 fogkefét, 339 hőmérőt, 349 kö
lőt, logram fogport. é
7 volt az év folyamán, amelynek
szonyok között is megnövekedett.
356 seprüt,
, 127 mes
lyezettek szám.
forgalma a nehé
—————————
[4 [1 e 1
I Lőrinezi Sándor ;
Sütö-, cukrász-, hús-, és vegyipari |
gépgyártó és javító műhely
, VII., Dob-utca 37. Telefon: 1—460—85. |
>
Budapest, VII.
Törvenyileg védett
ZÄSZLOK
orkánbiztos, esöviz-levezetövel
Gyarftj a:
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttärugyär
LÖFFLER SÄMSON
zászló-osztálya.
Budapest, VI., Dessewffy-utca 11. "Telefon: 12-76-32,
--- Page 46 ---
4
SÖVAÁROSI [doAP
Budapest, 1937 február 10.
Kitelepítik a lipótvárosi pályaudvart,
mert az óbudai híd építésének útjában áll
Az Uj-Lipótváros fejlődése is szükségessé teszi az Angyalföld
forgalmi rendezését
különb dr. Harrer
Ferenc elnök most tartott sén foglalkozott
a pályaudvar-kérdéssel, s szóbakerültek azok a mű
aki javaslatok ís, ar 8. vorsvasút problémá
nak megoldására vonatkoznak, Különös érdeklőd
tarthat számot a városfejlesztési bizot tanáés-
ozásainak amely da lipótvárosi pátya-
udvar jövendő al foglalkozott. a kérdés
rendkívül időszerű annál az oknál fogva, mivel a
teherpályaudvarnak jelenlegi elhelyezése hátráltatja
Óbuda—Hungária-köruti híd i munkálatai
jlesztési
värosfe
rés
az ép:
nak megh sét. A kijelölt hídvonal ugya der
keresztül a lipót 0Si pályaudvar
belső vágányzatát, ennélfogva vagy azt a éges
megoldást — kellene — választani, hog
felüljáróval a sínek felett 3 k
) pedig ki kell telepíteni a lipót-
városi pályaudvat, A värosfejlesztösi bizottság
szakertöi az ulöbbi megoldás mellett foglaltak állást,
»ztatva, hogy a város fejlődése egy-k
évtized alatt amúgyis szükségszerűen magával
hozni lyaudvar kitelepítés nemkülönben
hogy Alatok,
amel
rés:
3 ú lItatj:
ükről ugyancsak kijebb szorulnak.
udvar áthelyezése tekintélyes összegekbe
arra való tekintettel azonban, hogy
hónapok óta intenzíven foglalkozik az
budapesti pályaudvarok átrendez kördösö
kerülne
a MAV
összeg
|
|
|
ii
|
|
|
i
|
|
|
vel, különösebb nehézség ezen a téren sem fog fel-
merülni. Uj-Lipötv. legutóbb történt nagy-
arányú fejlődése különben is azt bizonyítja. hogy
a város e rés
nak a
perspektívák älla-
fejlődés k tében fenn, a meg.
1 dó. áldozatok te mindenképpen ki
fizetődni, már k a telekértékemel-
kedéseék révén is,
A városfejlesztési különbizottságban elhangzott
szakértői vélemér élénken foglalkoztatja most a
zékesfőváros műszaki vezetőségét
beavatott helyről!
t értesülésünk szerint
sztéssel fordul a
minisztériumhoz
teherpályaudvar
mielőbbi foganatositäse
konkrét
és a
és
már a közeljövőben fel-
polgármester a kereskedelem
akitől kérni fogja a lipót
sorsa felett való végleges
A felterjesztéssel
et tesznek a A
városrendezési ügyosztálynál
ügyi
városi
döntés
egyidejűleg
munkatanácsnál
intézkedése
is, abból a célból, hogy
mielőbb elhárítsák az 1938, év második felére
tervezett hídépítési munkálatok elől a most
még fenforgó akadályokat,
Annál inkább sürgős ez a dolog, mert
az óbudai híd-
főterület rendezésére kii tervpályázat pár hét
mulva m 1 S jár. vagyis a híd óbudai részének
építkezi elől minden akadály eltűnik.
a uitágító házszám-
táblák kötelező használata
A Közmunkatanács hatáskörébe tartozik a házak új megjetőtése
A világító házszámtáblák kötelező alkalmazásá
nak terve, amelyet néhány hónap clőtt, amikor a
gondolat felvetődött, elsőnek közölt a Fővárosi Hir
lap, meglehetősen rok enves fogadtatásra talált
minden körben. Arra való tekintettel, hogy a vilá-
gító táblák elkészítése nem kerül komoly költségbe,
a háztulajdonosok sem idegenkedtek tőle, ipari kö-
rökben pedig, mint kiadós munkalehetőséget, nagy
örömmel fogadták.
Különb tervezések és számítások folytak eb.
b a kérdésben, amellyel a polgármester megbízá-
sából a főváros közművelődési ügyosztálya foglal
kozott és kellőleg elő is készítette a tervet a meg
valósulásra, Ez a megvalósulás most r küszöbön
van, még pedig egy újabb változat for: ában.
Mint a Fővárosi Hirlap értesül, a világító ház-
számtáblák ügyének intézését a Közmunkatanács
vállalta magára. Az utcák nevének meghatározása
utca- és h:
tartozik é
ern megold
intézni.
Az alapelvek
t eddigi
: Elektromos Művek
mjelzés a Közmunkatanács jog.
jelölésének
tanács fog
ra. azok
bi
maradnak, amelye
megállapítottak,
AZ Aläsok során
a táblák megvilágításához az
not díjmentesen szolgáltatja, a számtáblák be.
szerzése és felszerelése
A táblák
pedig a há jdonosokat
természetesen
te eg k lesznek
[ mindenekelőtt a legcélszerűbb ast kell
m pi kkö ben többféle oldás le-
hetősége ki. Egyik tipus a r számjelző
táblákhoz hasonló, a ház falának síkjába eső, 3
kú, lápos tábla lenne, ami a legolcsóbb, de ezzel
szemben cd ibbnek mutatkozik az olyan táblák
mazása, amelyek kiemelkednek a fal
i 08s távolságból is megmutatj
yon me goldäs többföle lehet, a
ittal mär
y esetben köt
négyzet, avagy
szembe eső oldalról is
síkjából
a szám.
erint
, amint
pedig
és a
balról,
tatja a
A
megmu
ugyan
oldásnak lát
alkalmazandó ket.
lán az egyik, a másik
viseli,
együtt
zőtáblák
A legj
merőlegesen
egyik olda
uto;
tábla, amely
a másik
névét
szakemberek szi s ház
8% 2 la, ahhoz képest, hog meg-
old válhíztanak, 12—18 pengőbe kerülhe Több
költségről esak kőhomlokzatú házaknál lehet szó,
ALGÖTARJAN! KÖSZÉNBÁNYA R. T.
| Epftöany: para: Budapest, V., Sns-uton 25. szám
? "$rereron : 12020 2-04, 1-208-58,
Cementgyár ı 14batlanban , . ‚En tólj. kép
Mészgyárakt Lápattartan ++ ww
Tögugyarak ı Bean ui Köbányai,
Nyergesujtain évi telj.
Cserépíyár ı Br432-Ujlak 9 3
12.006 v
000 ,,
8.000
kép 80,000.000 ért.
8.000.000
tábla, valamint a
költségesebb. Ez a
ahol a
vésése
vezetékek helyének ki-
költségtöbblet azonban a
| családi házak szerényebb tulajdonosait nem érinti,
Amennyiben a főváros valamennyi házára alkal-
mazzák, 32,000 táblára lesz szükség, ami több száz
ámára. E
Egység Pártja
amellett foglalt állást,
t, bizonyos
ra kell bízni
polgármester
ipar sz
Nemzi
ezer pengőt jelent a
sel foglalkozott már
városi Szervezete is, amely
hogy a szere! és egyéb mun
nok szerint megosztva kisipar
felfogást osztja Szendy Károly
HÍREK :
A PÁRTBÓL
S megjav
zuglói
zuglói kü
r Pártja
telepi
Memorandum a
sáért. A Nemzeti
tének kertvárosi
Horthy Miklós Kertváros Egy
értekezletet tartott a hatalmas art BEFORE
XIV. kerület, a Rákosváros közlekedési probl
Séltey Antal postafelügyelő elnökölt a
1, amelyen megjelentek: Usetty Bél
Tstván dr. és vitéz Tóth András dr. 0rs2
képvi ők, valamint Bényi Ká Ar,
Elemér törvényhatósági bizott tagok és nagy-
számú érdek Széchy Mihály ny. felsőkeres
delmi iskolai igazgató üdvözölte a vendégeket, majd
Sélley Antal azt a memorandumot ismertette, amely-
XIV. kerület
ingsúlyozza
részeinek
vonalai
ben Szendy Károly polgármester
közlekedésének megjavítását
memorandum, hogy
te vülettől
elmés a
szükség
hiányza
tarifa,
forgalmi
kisszakaszt nélküle He
volna arra, hogy a 68-as vi
uja a rákost: i HÉV állomásig meghoss:
Usetty Béla dr. a memorandum ismertetése
után kijelentette, hogy köfelességének tartja a kerü-
let kívánságainak elősogítését. Meggyüződ
a kisszakasznak a HÉV vonalakra való be
való öss:
bbá
nagy forgalmat bonyolítana le, azonban ak
delemügyi miniszter ehhez nem járulna hozzá, mert
a HÉV távolsági forgalomra van berendezve, Ki
ezni fog a 68-as vonal.
, l:ívánt meghosszabbítását keresztülvinni,
íly köszönetet mondott Uset!y Bólának meg
ímogatásáó kérte, hogy a BESZKÁRT 1
Keleti pályaudvar közötti túlzsufolt inga-
járatokat sűrít Pőset istván országgyűlési kép-
visdlő közölte, hogy Usetty Bélának meg van már
n végleges terve ezeknek.a problémáknak a rende-
zósére, Az ingajáratok sűrítése csak ájmeneti meg
oldás lehet, a kérdést új vonalak beállításával lehet
Rákos-
és
ros és
ökeresen megoldani. Vitéz Tóth András
ilési képviselő ajánlotta fel ezután szolgá-
kerületnek, végül Sélley Antal elnök ismer-
önzetlen és buzgó tevékenységet, amelyet
oly dr. törvényhatósági bizot tag a
let érdekében kifejt.
Műsoros női est a VIII. kei ben. A NEP
VIII. kerületi pártszervezete körhelyisegeben feb-
már 13-án, szombaton este § órai kezdettel érdekes
társast etel lesz. A Katona János törvényha
tósági bizottsági tag elnöklete alatt működő hölgy
bizottsäg teaestét rendez, amelynek keretében m
vészi program nyujt ezórakozást a közönségnek, A
rendezést végző hölgygárda élén Katona Jánosné,
Dobos Andrásné — Micse; Józsa opernénekesnő és
Zsigmond Lászlóné dr.-né állanak. — A pártkörben
az elmúlt hétfőn Füredy Lajos tartott előadást ak-
tuális gazdasági kérdésekről, este pedig Dá-
vid Antal dr. egyetemi m.
Ur. A rtekezik „A ma-
gyarság kérdése új megvilágításban" cimmel.
A X, kerületi ben február 2-án társas-
estet. 9-én ped j teaestet rendeztek. 11-én
Szieberth Imre kormánytanácsos tart fél 7 órai
kez
dettel vetitsttk iskolaszanatöriu
öl, 16-án pedig ismét társasestére ji össze
a pártkör tagjai.
Ruda ép zési kérdései. A II. kerületi párt
én este
iparoskör
körben 13
yv. elnöke
kispolgárok elhelye:
Buda építkez
se" címmel elő-
n este 7 órakor a
filmelőadást ren-
Fogadóórák a kerületekben
— Február 10-től 16-ig —
1. kerület (Déli vi
ut). Tóth Gábor törvhat.
és Hoör-Tompis Mór ker. elnök — minden
este 7—8 ór: áig.
TI. kerület (T zu. 4.) Harrer Feren dr.
törvhat. biz. tag este 7—8, Hivert Dezső dr. űv
alelnök minden ám este 7—8 óráig.
V. kerület (Hold- u, 9) Dési Gé ‚biz
törvhat.
tig pt eg: ) minden
á b iá n telni
nök minden
hétf:
mer
1) Bessenyey Zénó
dr. rgyűl. n este 7, Pesthv-
Müller József Leó törvhat. biz. tag hivatalában (Ká
där-u. 4.) minden csütörtökön d: e. 10—11, Dem ényi
Aladár dr, törvhat em második csütörtökön
De r elnök és Szi
v. alelnök kereskedelmi és
) d. e. 11—1 és este 6—8 Bern
soportelnök minden hétfőn este 6—
egészségügyi főtanácsos, orvos-
den Soden este 6—8, adóügyi tanäcsadäs minden szere
Bach 9. T Ernő mérnöki tumácsadó
este §—9, Fehérv ári U a mag:
Almazottak tanácsa 1ója minden pénteken este
csütörtökön
al
or-
országgyűl
kerület (Baross-u. 79) Usetty Béla dr.
képviselő 10
. Gazd
. tag minden
z. tag —- minden
törvhat. biz. tag
póttag 10-én.
minden hétfőn,
Sándor adóügyi
ap minden hét
Hajnó
Füred
Ság-
ala
minden hétfön,
vári Sándor
mennyien esto
ko
kerület (D116i út 1166)
képviselő 10-én d. u.
3, Szentesi József tö.
dr.
1
7—8, vágvecsei Wellisch Andor törvhat. biz. tag 15
este 8—9, Kövesligethy Miklós dr. törvhat. bíz.
tag (Angyal u. 24 minden pénteken este 7—8
Stéger Béla d ló 10-én d. u. 2—3 óráig.
— Pärtnap 11-én és 15-én este 7 órakor
X. kerület (B.-Jászbarényi-út 2) V. Tóth And
dr. országgyűl. képviselő 12-én jo f& 7, Dongó Orth
hat, biz. tag ker. elnök minden csütörtőkön este
Haltor Ká törvhat. tag irodájában (
u. 33.) e. 11—1 22 Partnap minden
min
7). Szántay István törv.
hat tage ménden este 6—8, Vályi La
dr. törvhat. biz. e 6-8, Somody
Pál központi 1 minden hétköz
napon — szombat g. állás-
ügyekben csak ked — Pártnap minden
ct jkön este 6 «
ü ut). Hencz Lajos dr. törvhat
nemes Juhász
. kerület (Mohäes-
16-án,
biz, 4 A
in. Babiez Gyula biz, póttag 11-én. map min-
den , kedden. sz
XIV. kerület (Thököly-üt 167). Bényi Károly dr.
emberekkel gel. tűnő szerző
kozäsnak: sta-
an meg is felel ennek a Vár
in és az egész világ idegenforgalmát a
jólértesültség, a közvetlen tapasztalat él: erejével
való domonstrálásán át tárgyalja a számbajöhető
átte-
letes,
s.
is t
Hangay
ugyhogy végül
t kapunk, —
t
rroblémák
1 1dor,
Altalános — Biztosító [főtitká
vően legfinomabb PpoÉé :
€ deresen címen ujabb verses könyvet
Most
ki, számszerint a huszonhetedik kötetét.
ado
A mogjóláht könyvében tíz esztendei munkásságának
legszebb rseit adta ki és sajnálattal olvassuk,
hogy a régi, kiváló költő ebben a kötetében be-
jelenti, hogy most leteszi a lantot: ez az utolsó
írása, amellyel a közönség előtt jelentkezik, KErt-
hetetlen ez az zics hangulatú elhatározás, mert
hiszen most megjelent verseinek komoly irodalmi
sikere, e versek hangjának üde /frissesége a leg-
: Február 11 és 14-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
közeli napokban megtörténik olyanformán, hogy
os hat évre köti meg a bérleti szerződést.
a
a fő
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugy s Burkolási Vällalata
Városi iroda: Gyár és építőanyag telep:
VII., Hernád-utca 8 X., Kerepesi-út 73
Telefon: 1-381-68 Telefon: 1452-68
Tiszíítórongy és
TextilHulladek kff.
Budapesf, XID., Francia-üf 46
Tisztitörongyok legjobb kivitelben!
KECSE NAGY SÄNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
Telefon: 2-961-75
Schäffer Dezső
e ácsmester [II
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kärpät-u. 5,
HÁZTARTÁSOK,
KÖZHIVATALOK,
iskolák, sib. részére a leg-
megfelelőbbnek bizonyult a
Mávag-Jobbágy
FOLYTONÉGÓŐKÁLYHA!
Hazoi olcsó szenekkel
fillérekért állandó meleget ad.
MAGYAR KIRÁLYI
ÁLLAMI VASGYÁRAK
Kereskedelmi Képviselete R.:T.
Budapest, V., Vilmos császár-út 28.
TELEFON : 1-273-20.
--- Page 49 ---
NE
Budapest, 1937 februär 10.
ITT DASÁGI ÉRTESÍTŐ
Segítség a kisiparnak
és kiskereskedelemnek
A kisipar és k
landóan napirenden ta
ereskedelem problémáját ál- | rületi társadalomnak és általában az
egé.
a Nemzeti Egység Pártja nek. azonban
sz nemzet-
Ennek a rétegnek igen kevés támoga-
Fővárosi Szervezete. Erről tett bizonyságot a párt A A 7 :
elnöke, Zsitvay Tibor dr. által a múlt év végén össze- | [4994ANn van része, Nincsen törvényünk például arra,
hívott közszállítási ankét, amelynek tanulságait a | hogy a generálvállalkozó által alkalmazott kisipa-
megfelelő 3 vaslat megszerk most ros ki ne uzsoräztassek a lelkiismeretlen vállalkozó
dolgozza fel a párt vezetősége. kis- | gzjal Nincs intézkedés a v 7 A A
kereskedélem megsegitös6vel foglalkozik legközelebb | % 5 nes intézkedés a vállalkozó és az építtető
a párt vitéz Hajnóczy Béla dr. törvényhatósági bi- | közötti földalatti össze zás el aminek sokszor
i esnek
zottsági tagnak a közgyűlés elé terjesztendő indítvá. | a kisiparosok tömeg áldozatul. Kimondandö
nya kapcsán, amelyet részletesen ismertetett a
Fővárosi Hirlap. Most ebben a kérdésben ny
zik
lenne
lőss
alapján.
az építtető és a vállalkozó egyetemleges fele-
al szemben a
ge az ipar mogbizäs jogi elve
De Saardelli Caesar,
N - A. Kisipari Hitelintezet sem tudta
a NEP erzsébetvárosi pártszervezetének elnöke,
a — saját hi-
báján kívül megvalósítani eredeti feladatát, a
„.‚Elsö sorban a kiskereskedelem és kisipar leg- | kisipar hathatós támogatását. A
főbb gyüjtőhelyének, a VII. kerületnek szemszögé- ! . RAG a :
ből nézve, de a főváros egész kisipari és ki óta beszüntette évi 400.000 pengő
kedelmi világának érdekében foglalkozik a pr így az alaptőke elégtelensége miatt a kevés összegű
mával, amelyről a Fővárosi Hirlap munkatársának | kihitelez6sek behajtását sokszo kisiparosra leg-
a következőket mondta:
— A kereskedelem
A kartellek
nabb időben is szorgalmazni
amelynek nem €
e komoly
alkiakmatla
túlsok teherrel küszködik. az
elviselhetetlen súllyal nehe-
sénytelen
intézet, 1 rendelkezésre elegandő
kollektív — vállalkozások
árszabásai
hiteltőké kisipari
zednek különösen a detailkereskedök vállaira. Eze- | tinanszírozására.
ket a terheket le kell bontani. Panaszok hangzanak A we |
a emi verseny ellen A közüzemnek csak Az alaptőke sürgős felemelését, az évi hozzá-
bocsületes árnivellálási feladuta lehet, de nem sze: | /árulás azonnali megkezdését és hosszú éveken ke-
repelhetnek konkurrenskönt a — kereskedelemmel | 7S=/üZ leendő állandó folyósítását, városi pénzek-
szemben. Rendkívül súlyosan nehezednek, a keres- | 76% az téselnét leomló elhelyezését Rérjth, a. hi-
kedelemre és iparra az OTI- és MABT-tartozäsok. telezési feltételeknek lehelő enyhítésével egyetem:
A megfizethetetlennek bizonyult OTI-MABI-hätra- ben, mert csak ilyen feltételek mellett tud ez a minta-
lékok egyszerübb eljárással törlendők vagy legalább | SZerüen vezetett intézet valódi hivatásának foko-
zottabban megfelelni.
lényegesen leszállítandók, a maradék pedig kamat
nélkül legyen fizethető. Késedelem esetén legyen — A kérdés annál fontosabb, mert különben egé-
csupán minimális összegű kamat fizetendő. Keres- | Szen elsőrendű kisiparosaink 90 százalékának hiány-
kedői és ipari egziszteneiäkat láttam teljesen el- | Zik a forgótőkéje, másrészt mert a bankok nem
pusztulni a szemem előtt OTI-hátralékok miatt. A eléggé értékelik hitelbázisként az iparos feltétlen
rendszer helytelen, mert a túlságosan felszaporodott szolídságát, a kölcsönök pontos visszafizetésével is
hátralékot adós folyó kiad mellett megfizetni | tanusított becsületességét, ami a külföldön komoly
képtelen. A csavar túlságos megszorítása azt ered- | hitelbázis. Hiányzik végül az ingójelzálog intéz-
ményezi, hogy a polgár megszűnik fizető alany ménye, amely képet "nyujthatna az iparos bonitásá-
lenni. Ebből mérhetetlen kára van a köznek is. ról mindenki által megtekinthető nyilvántartásból.
Sokkal liberálisabb és mozgékonyabb rendszert kel- — Ime néhány kapásból vett probléma, amely-
lene behozni ezen a téren.
— A kisiparosok végtelenül értékes elemei a ke- Ti
e e —]
Jelentékenyen emelkedett
a Leszämiiolöbank betét-
ben nemcsak a kerület, hanem az egész főváros, sőt
zben az egész nemzet állapota is tükröződik.
Az 1936. év zárszámadásai az 1935. év adataival Össze-
vetve, a következő eltéréseket tüntetik fel:
mérlegszámla adatai szerint a köny
vezett betétek összege 63,162.288 P 49 fillér,
évben 61,660. pengő 47 fillér volt, a
kékre el-
míg az
folyó- és
számlán elhel betétek összege pedig 61,681.952
állománya pengő 46 fillér a t 107.938 pengő 73 fillérfel s:
ben. Ilyképpen az intézetre bízott betétek az idén
A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbank hét- | 124.544.240 pengő 95 üllér összeget tüntetnek fol, miz az
főn tartotta . meg mérlegmegállapító igazgatósági : EEE EN mitelőzők 5. "évbe
űlését. A nagymultú intézet minden vonalon valóra 561 pengő 63 fillér v 6,
váltotta a beléje helyezett bizalmat és a nyilvá- peng e klete vel e. jökítel áll rem Ah
1 k és só, "at észére enetileg kezelt tételekk függésben.
nosságra hozott mérleg újabb örvendetes . fejlődés . FA Donald készletek és zsírószámlán fennálló követe
ről számol be. Dokumentálja ezt mindenekelőtt a lések tavalyival csaknem azonos összeget,
fillért tüntet fel,
pénz-
161 fennálló követelések összege
" 01 ér).
állománya a
! míg a
, de kedvező
emelkedése is.
betétállomány rendetes emelked
képet nyujt a lyezések lényei
Ennek ducíra és a EA évvel szemben lényegesen !
mellett is talék vál.
tozatlan intézet 1 igyomtányosan ogkölcsönök
szolid ii: A mérleg e; ter- | szemben 19,834.2
3 intézet hatalmas fej- | kölcsönök állománya változa
kévét elénk, ami báró Madarassy it, A nyereség, :
sngő
Beck Marcel k és Bún Jözsef ve: gazgató emelkedett, ami a megnugyobbodott forgalomra vezethető
szaka yitö tevékenységének köszönhető, vissza,
A I. Bank zárszó áről a következő
e 3 MÁZOLÓ ezi
jelenté A | MAZOLS FENYEZÖ szonAFESTŐ ÜZEM
"KM zámítoló- és Pénzváltó Bank igazgató ee EB
sága fol n báró dr. Mada reell KÜLÖNLEGES KIVITEL
ná
klete alatt megtartott
v mérlegét és zárs:
nyereség 1,316.675
REISS R.-ne és SÄRITZ A.
pongö 57 fillérrel ben. Elhatározta igaz- Budapest, V., Vadász-utca 6. Telefon: 1-125-93.
á megtartandó rendes
lék kifizetését (tavaly
lni, továbbá, hogy
200.000 pen e, 400.000 penzö a EGLIS JÁNOS
nyugdíjtar ró Mada-
50.000 pengő pedig a b
lap javára forditt
és az EZ
ragsy-] Bec}
see
1937. év pengő 11 fillér (tavaly 129.667 HAIDEKKER S ÁAÁNDOR R. T.
z6 59 1 engő 52 fillérrel gyobh fe " x
ae E 7 tál SODRONYMO ,, KELETIS LERAKATA
iumei-út 8.. Telefon
Budapest, VIII.,
15—94. !
Keisch Fekete János
AA tén ÁRBAN olosóságával, MINŐSÉGBEN
kiválóságával V EZ BT s——
NÉV NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Törr.
zz Eiső Magyar asztalospäcgyär
[e] Budapest, VI., Szondy-u. 55. "Tel: 1-298-11.
ES TETŐFEDŐMESTER ==
Budapest, I., Karolina-üt 18. € Tel.: 2-695-59.
| a furcsa konkurrenciának
Gazdasági Szemle
Követésre méltó
példát mutatott a szociális gondoskodás terén a
dtimamurányi igazgatósága, amikor körlevélben er.
tesítette az ózdi vasművek munkásságát, hogy te
kintettel a vállalat fokozott kapacitására és emel
kedő bevételeire, a munkásokat fizetésemelésben ré.
szesíti és jövőben valamennyiükne egy-két heti
fizetéses szabadságot ad. Lapunk más helyén közöl
jük Petnehézy Antal iparügyi államtitkár hatalmas
és a minisztérium egész munkásságát összefoglaló
nyilatkozatát, amelyben az államtitkár a jövőben
megvalósítandó legfontosabb [feladatok egyikének
jelöli meg a munkások fizetéses Jól
tudjuk, hogy ennek szociális és népegészségügyi
szempontból milyen rendkívüli jelentősége — van.
Végre is valóban szomorú elgondolni, h "ay 10ig
a munkásember, aki egész életét egészségtelen he.
szabadság
lyen, levegőtlen gyárakban, műhelyekben kesorves
munkával tölti, soha nem juthatott a lélek és test
regenerálásához olyannyira szükséges szabadsághoz.
Szép és tiszteletreméltó célkitűzés a kormányzattól
ennek a kérdésnek megoldása, de egyenesen meg
kapó a Rimamurányinak ez a teljesen önkéntes
a mai világban bi
gesztusa, k
mori Biró P ah
nem csupán Magyarország egyik legnagyobb
telepének felvirágoztatásában mutatkozott az
évtizedek során nagyvonalúnak,
emberi kvalitásai tették őt
nagyvonalúságnak kifejtésére. Ez a cselekedet . vá-
ratlanságával és a helyes irányban, a szociálpoli-
tika 1. dő — nagykapital;
konszenve megnyilvánulásával ann
ggesztív, hogy — reméljük
követői,
katlan
zt bizonyít je
ny eléggé s
csak
azonban
ennek nas
üzemne
ipari
elmúlt
hanem éppen belső,
alkalmassá ennek a
musnak wo-
ira frappáns
akad-
iyában
- rövidesen
nak
Tisztessé
en verseny
elítélték az Ungár Ernő Filleres Divatház
A mód, ahogyan ez a Filléres Divatház a
ztességtelen versenyt elkövette, meglehetősen szo-
katlan. Ungár Ernő ugyanis Filléres Hiradó elne.
vezéssel árjegyzéket te tett, amelyen tizenne
ős szerkesztőt és kiadót
tüntetett fel, általában úgy szerepeltette, mintha ez
újság lenne, nkívül azonban az egyik 68 fillérért
hirdetett portékát 89 fillérért árusította. A tör-
vényszék, majd most az íté ábla is kötelezte őt a
tisztességtelen verseny abbahagyására. Nekünk a
magunk részéről csak annyi hozzáfűzni valónk van
ehhez a különben jelentéktelen turpissághoz, hogy
emlékeztetünk a magyar mondásra: suszter ma-
radjon meg a kaptafájánál. Azt hisszük, Ungár úr
nak is lenne e: két elintézni valója a saját portá-
ján és semmi szüksége nem vol! arra, hogy az u4j-
irodalomra vesse magát és mint árj
kesztő úr tegye halhatatlanná nevét. tre
helyesebben tenné, ha megelőzve a napokban meg
induló hatósági tüzvizsgälatokat, megállapítaná,
hegy kitűnő áruüzlete megfelel-e zázalékig a
tűzbiztonsági követelményeknek és megvan-e már a
tűzfal, amely a boltját elválasztja attól a szállodá
tól, amelyben [felütötte sátorfáját. Tüzfalat szer-
kesszen Ungár úr, ne pedig tizennegyedik évfolya-
mot. Akkor — garantáljuk. — sem a törvényszék,
sem a tábla nem kötelezi, hogy lebontsa a tűzfalat
Trunkhahn bácsi
mert ő érzelmes hangú hirdetéseiben ennek nevezi
magát, szóval Trunlhahn bácsi a Dposztógyártás
kívül újabban a [fából vaskarika-készítés titkát is
megoldotta. Úgy képzeli, hogy ő posztót gyárt, azt
eladja a kereskedőknek és a szabóknak, de ugyan
akkor ő maga is árusítja kicsinyben a posztóját, kon
fekciótevékenységével pedig alaposan megkontremi
nálja a szabóipart. Kereskedelmi szabóipari kö
rökben egyébként erős mozgalom indult meg ennek
megakadályozására, mert
végre is teljesen elképzelhetetlen, hogy egy gyár a
saját legjobb vevőit igyeke lekonkurrälni, A
szabad verseny kissé merészen értelmezett lehe
gyedik évfolyamot, felel
tősége cz és alig hisszük, hogy a mult század nagy
angol gazdas lósai, akik kitalállák a szabad
versenyt, úgy képzelték volna a kereskedelmi tev:
kenységnek ezt a formáját, mint ahogyan a Trunc
hahn cég azt most alkalmazza,
sáló észlény, a minap a Rákó on sétál
Munkatarsunknak sikerült ellesni érdelj
usukböl monda lányt.
jonnan megnyílt Szövetkezi Bol! elé
Sajó megszólal:
— Mondja Hacsek, mi az
Hacsek: Cseresnye . . .
Mért cseresnye?
Mert nem megy
a két ki
gatott.
néhány
Bolt?
a Szövetk
A Nemzeti Bank
közgyűlése
Bank most tartotta rendes
Imrédy Béla dr. eln
ddel nyitott meg.
er minden vonat
áfűzött reményeket. Ri
A Magyar Nemzeti
évi közgy t, amelyet
nagyszabású pénzügypoliti
Bejelentette, hogy a /felá
kozásban beváltotta a hozz
mutatott arra, hogy mennyire fontos a gazdasági
műveltség terjesztése. Magas színvonalú analizissel
mutatta ki, milyen tényezőknek van szerepük az
árak kialakulásában, Me pította, hogy bárnem
népszerű, de hasznos és közérdekű a mérséklet hir-
--- Page 50 ---
detése, éppen ezért itt is kijelenti, hogy nem szabad
idő előtt leszakítani a gazdasági javulás be
érett gyümölcseit.
"édy Béla dr. elnöki megnyitó beszéde után a
vűlés felszólalás mélkül tudomásul vette a főtanács
év Telentését, jóváhagyta az 1936-ik évi zárszámadásokat,
megadta a főtanács részére a felmentvényt és Bura-
nyai Lipót vezéri igazgató előterjesztése alapján elfogadta
az 1936-ik évi nyereség feolsztúsára vonatkozó javaslatot.
A közgyűlés e határozata szerint a nyereségnek a nyug-
díjalap és a eK lan 5— SZÁZ lékos Javadalma
nem
százalékos,
tehát rész yenként 650 ara nyikoronának a
törvényes értékarány (1 aranykorona 1.1685 pengő) ala-
pulvé 1 megfelelő 7 pengő 53 fillér osztalék
kifi tése válik lehető A Bank az osztá.
Igor n 13. sz. elése beszolgáltatásn ell
tézeteinél peng
Ha a szelvényb szelvényét
ás végett nem mutatja be, a bank zt úgy fogja tekim-
tomi, hogy ölvénybirtokos a yban való fizetésre
irányuló ©
Ä ki ejtette meg. Az
alapszab, . cikke értelmében a főtanács tagjai s0-
ából kilépő Kornfeld Móric dr. báró és Mada-
rassy-Beck Marcell dr. báró főtanácsoso ismét a
főtanács tagjaivá választ A imthogy
lített cikk
gh
tekintettel a
en szintén
gi állapotára
la Ihe vitas a kilépésével megüresee
ehmidt Richard !
főtanácsosi póttagsági holyre
ámvizsgálókul Gregersen
Nilsen Rudolf
A dl er Szigfrid, Szunyogh holes,
dr. és Pnc her István, számvizsgáló pedig
Márffy Albin dr. és Stromszky válasz—
tattak meg
A Baross Szőveiség impozáns
fejlődése Ilovszky János
öt éves elnöksége alatt
A Fővárosi Hirlapban már jelentettük, hogy a
gazdasági élet ünnepe lesz a Baross Szövetség feb-
ruár ünnepély $ záró ülése, amelyre 0r-
szág keiről, több mint húsz város-
ból és jönnek fel népe küldöttségek és
így az egész ország iparos és kereskedő társadalma
előtt fog felszólalni József Ferenc királyi — herceg,
Fabinyi "Tihamér, Bornemisza Géza, Winchkle
István, Lamotte Károly és természetesen a
Szövetség vezetőségének kitűnős Külön
ad a Baross Szövetség ünnepi közgyűlésének
körülmény, hogy a kormánytagokon, a felsők
képviselőház elnökein és tagjain kívül
megjelenik azon Serédi Jusztinián
hercegprimás
t követő
zöntőt
Baross
fényt
biboros
terítékes
Károly
Az ünnepélyes záróül
banketten az első pohár
polgármester mondja.
Figyelemreméltó,
egybee. a Baross Szövetség kiváló
nökének, Ilovszi János kormän
esztendős hivatalbalépésének — idejével,
esztendő hatalma ik a Baross
ténetében:
amikor ilovs: János kezébe vette az irá-
nyitást, a szövetségnek mindössze 400 fizető
tagja volt, ma pedig a magyar gazdasági
életnek ez a nagyszerű, élő organizmusa a
pártolókkal együtt 17.000 tagot számlál.
az egyetlen számbeli
a legbeszédesebben Zlovs
kivételes érdemeit, amelyeket az
nak, hogy fáradhatatlan
szervezőképességével és
tette a
1500
endy
hogy ez az pontosan
agilis el-
ü öt
öt
tör-
ülés
összehasonlítás mu
y János egészen
zal szerzett magá-
agilitäsäval, nagyszerű
önzetlenségével megterem-
magyar iparnak és kereskedelemnek azt az
erős és hatékony érdekképviseletét, amely az el
mult öt esztendőben, a világgazdasági válság 1.
veszedelmesebb korszakában mutatta meg életr
valóságát és rajta keresztül az egész magyar ipar
és kereskedelem elpusztithatatlan €
terejét.
A Pesti Ha: Eiső Takarékpénztár-Egyesület
közgyűlése, Az intézet folyó hó 6-án tartotta meg
Erney Károly alelnök-vezérigazgató elnöklete alatt
és nagyszámú részvényes részvételével 97-ik ren-
des közgy űlését, amely az igazgatóság valamennyi
t elfogadta. A közgyűlés elhatározta, hogy
a kimutatott 1,4
008 P tiszta nyereségből adassék
osztalékul részvényenként 3— P, a Trend tarta
lékalapuak 100.000 P, az ingatlanértékesökkené:
tartalékalapnak 150.000 P, a nyugdijtartalekalap-
nak 50.000 P, köz- és jótékónyeélokra (az 1936.
folyósított 24.478 pengőn felül) 12.000
Károly- alap"-nak 10.000 P, a fel.
8280 P,
tiszteletdíjára 11.375 P,
ére a tisztviselők külön
a fennmaradó 338.822 P
év folyamán
P, AZ
„Erney
bizotts 1
sasztm
70.000 P
át az 1937. évi Teség- é veszteség-
Az igazgatóság al a közgyűlés elé
tt rjesztett évi jelentés a világgazdaság ‚helyzet6-
ERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kälmän-u. 25. < a >
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-uten 38. TELEFON: 2-969-08,
vel foglalkozik, majd áttér a magyar közgazda-
ságra, megvilágítja azokat a jótékony hatásokat,
amelyeket főként az átlagos jó termés a mezö-
gazdasággal foglalkozó lakosság — helyzetére gya-
korolt. A közgyűlés a felügyelőbizottság mandá-
tumának lejárta folytán a felügyelőbizottság tag.
jaiul: Hajós Gergelyt, Erdődy Rudolf grófot, da-
basi Halász Bálint dr.-t. Kövess Bela dr.-t. Papp
Antal dr.-t, sch Gyulát és Válkay Kálmánt; a
választmányba Pedig öt új tagul Halasy Józsefet,
Marikovszky György dr-t, Szabó Nándort, Tahy
Jakab dr.-t és Thorotzkai Miklós grófot egyhan-
gulag megválasztotta,
A — Kereskedelmi
Bank közgyűlése. A minap
tartotta Weiss löp — elnöklésével — közgyűlését
a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, A köz
gyűlés az igazgatósúg összes javaslatait elfogadta,
ennek megfelelően nehány nap óta már folyósítják
is a részvenyenkinti hárompengős osztalékot. Amint
azt a Fővárosi Hirlapban clőre jeleztük, a közgyűlés
valóban az igazgatóság új tagjaivá választotta Asch-
ner Lipótot és Buday Goldberger Leó dr.-t, a fel-
ügyelöbizotisäg új tagjává pedig Willersdorfer Jó-
zsefet választotta meg, Most került egyébként nyil-
vánosságra az igazgatóság évi jelentése, amely be-
számol a mezőgazdaság és az ipar javulásáról, de
megállapítja, hogy a kereskedelem helyzete nem mu
tat hasonló arányú előbbrehaladást, mégpedig azért
nem, mert a szövetkezetek tevékenységi köre, k
nösen a külkereskedelemben régi kereskedők ro-
vására egyre szélesedik. El réssel szól a jelentés
a devizahelyzet javulásával kapcsolatban a Nemzeti
Bank eredményes munkájáról é sajnálattal álla-
pítja meg, hogy a pénzintézetek betétállománya
úgyszólván az 1982-es mélyponton stabilizálódott,
u meglakarított
megkerülé-
aminek az a magyarázata, hogy
tőkék jelentékeny része a pénzintézetek
sével jut a gazdasági forgalomba,
Az Angol Magyar Bank mérlegülése és köz-
gyűlése. Most ült nyilvánosságra, hogy az
Angol Magyar Bank február 20-án tartja mérleg-
megállapító ülését, viszont március 5-án lesz a
közgyűlése. Az eddig kiszivárgott hirek szerint
a bank igen kitünő üzleti eredményt ért el, de
mint a múltban, az idén is a belső erők gyarapítá-
sára tartalékolják a nyereséget. A mérlegülésre
Londonból Budapestre jönnek a Bank Overseas és
Prudentia igazgtói, Előreláthatóan a közgyűlésen
betöltik a Bark Péter elhalálozásával megüresedett
igazgatói tisztséget.
A Magyar Általános Takarékpénztár pénzügyi
körökből vett értesülés szerint február án tartja
mérlegmegállapító ülését, Az intézet üzleteredménye
a tavalyi osztalék fizetése mellett jelentős tartalé-
kolásokat tesz lehetővé.
Anker—POB tranzakció. Az Anker Biztosító Tár-
saság nemrég megállapodott a Pénzintézetek Orszá-
g0s Biztosító Rt.-gal, hogy átveszi a POB elemi
ágazatának üzleteit. Mint értesülünk, a Felügyeleti
Hatóság ájárult a tranzakcióhoz, A meg-
most hozz
isszeget a POB életbiztosítási díjtartalékai-
nak erősítésére fordítja,
Kétezer jugoszláviai vágóló behozatalára adott
engedélyt a kormán Szendy Károly polgármester
Rosta János dr. tanácsnok, a közólelmezési ügyosz-
mint a Fővárosi
vágólovakban mutatkozó nagy
csökkentésére sürgős intézkedést kért a kor-
A kérelem két lehetőséget állított fel: a ma-
vágólóexport beszüntetését vagy a külföldi, ju-
esetleg romániai behozatal engedélyezé-
lemre a kormány kétezer darab jugoszlá-
vágóló behozatalára adott engedélyt. A lóbe-
hozatal az áruhiány csökkentése mellett a vágólovak
árának rendkívüli emelkedését is kedvezően fogja
befolyásolni.
ÄLTAEKORAS
Jóváhagyta a
tály vezetőjének előterjesztésére,
Hirlap megírta, a
hiány
belügyminiszter az angyalföldi
szivattyútelep alépítményének — vállalatba — adását.
Az angyalföldi csatornaszívattyútelep alépítményé-
nek vállalatba adása, amelyet közel két évig hát-
ráltattak a felebbezések, végre megtörtént. Leg-
utóbb, a megsemmisített pályázatok után, a —bel-
ügyminiszter utasítására, a Polgármester szabad.
kézből adta ki a munkát a Pittel és Brausewetter,
valamint a Zsigmondy Béla rt. cégeknek 730,000
pengős vállalati árban. A belügyminiszter most a
polgármesteri döntés ellen beadott felebbezeseket
elutasította és a vállalatba adást jóváhagyta. A:
út- és csatornaépítési ügyosztály most már sürgő-
sen kiírja a versenytárgyalást a vattyútelep
felépítményi és egyéb munkálataira, amelyekre, a
telephez vezető gyüjtőcsatornát, valamint a válla-
latba adott alépítményt is beleszámítva, 5 millió
pengőt irányoztak elő.
Háromemeletes, modern palota lesz a XII. kerü-
leti elöljáróság. A hegyvidéki elöljáróság székházá-
nak terve, amelyet. a magasépítési ügyosztály
Hénney Ferenc építészmérnökre bízott, elkészült. A
Böszörményi-út és Ferry Oszkär-nten sarkára ke-
rülő, minden oldalról szabadon álló székház a leg-
modernebb stilusban készülő, lapos fedelü, három-
emeletes épület lesz, belső berendezésében is telje-
sen modern megoldással. Az 1987. évi költségvetés-
ben 500.000 pengőt irányoztak elő az építkezésre,
amely a terv szerint 495.000 pengőbe kerül,
Budapest, 1937 február 10.
Uj versenytárgyalási
kiírások
és könyvnyomdai festékek szállítá
tehet úebruár 20-án d. e. 9 óráig az elnök igyosztályoni?
A Häzinyonida részére szükséges ki Many md) anyagok
szállítására pályázni lehet február 20-án d. 9 /órálk az
elnöki ügyosztályon.
„A szeretetotthonok és részé; zü
különféle tésztaneműek szállítására pályázni lehet veberar
16-án d. e. 10 óráig a szociálpolitikai ügyosztályon,
Pd A Record ad jav Ására Pályázni lehet
T án , e. 10 ól A
Nagyálótautea A ráig a Kórházi Műszerüzemnél,
X pár fehér pamut műtőkesztyű
lyázni lehet február 16-án d. e. 10
Műszerraktárnál (Nagydiófa- utca 14).
2000 áz bőrpapucs szállítására pá.
ürvahäzak
szállítására pá-
óráig a Kórházi
zni lehet
tebruár 10 óráig a Kórh. ktárnál.
A Köztisztasági Hivatal részére szükséges váltótalpfál
szállítására pályázni lehet február szó. án Mi. KYD rát
Kun-utca 8.
Flelmiszernagyväsärtelepi új
úitháló zat érítéséhez szükséges
yázni het február 26-4; : 6. 10 óráig a magasépítési
sztályon, Ugyanitt úthálózat építési munkalatatra.
ni lehet február 26-án d. e. 10 óráig a magasépítési.
ügyosztályon.
áruraktárak körüli
kőanyag szállítására pá
„A Szent Imre herceg útján 6; ciszterci templonv
föld-, kömives-, vasbeton-, elhelyező-, szigetelő- és ács-
munkákra pályázni lehet február án d. e. 10 óráig a
magasépítési ügyosztályon. Ugyanitt bádogo: tetöfedö-,
műkő-, cement- és gipszöntvén;
kákra pályázni lehet március
építési á
A
és gyüjtő
19 óráig,
mikor kőfaragóm
. 10 óráig a ma;
án d.
i szigeten
kna építésére pá
yetem-ntea 2.
étesítendő . szifoncsőcsatorna
i lehet március 1-én d. e.
DVDersenyiárgyalási
megbízások
A Béke-téri előljárósági építkezésnél szigetelési mun-
kát kapott: Biehn János 5462 pengőért. sé
Az Elelmiszernagyväsärtelepi élelmisz
rak épít
kezésénél csatornázási munkát kapott: Mihály
12.129 pengőért.
A Rudasfürdőnél vízvezetéki és esatornázási munkát
kapott: Wasser István 18.063 pengőért.
‚A Fővárosi Képtárn lapburkoló munkát kapott:
Cristofoli Vince 6314 pengőért.
Az Elehniszernagy v4särtelepen — vasútépítési munkát
kapott: Béky Barna 19.994 pengőért,
Beérkezeit ajánlatok
A Dinari szükséglakásos épület vizvezet&k1 mun-
káira Molnár István 16.857, Erményi Antal
3 a 17.056, Wolff Ödön 17.168, Hajdu J
f 17.412, "Török Nándor 17.590, Guna András 17.
Laczó Is Farkas Izor 18.198, Gerő László 18.
Bátorfi J Arnoth Lajos 18.660, Tremmel Test"
vérek 1 Gyula 19.155, Tóth János
Maucskásy Árpád 19.782
Kovács Odön 19.792, Schreil gános
35, Adamat z)
Oszkár 21.836,
Molnár András 20.
3, Fort
Károly
kivezető út esatornázási mu
óbudai
az I. Hubert 110.066,
Vajda 111.4 Boray 116.199, Da
Hajnal Imre Borlay #
Blum 124.141, Molnár Kálmán 124.527, Müller Jözs
125.023, Béky Barna 131,592, Csengery és Pallay 134.
Wersetz Märton 1, Barta és Bleyer 137.603, Magyar
G. Román . és
és Kisvasut rt.
u VÁ:
141.018, König
és Katona 158: ac
szakaszra: Klau
er Albin
,, Danubia 126.627, N
Skutec: Boray 1 László é
gery és Palluy 14
Jenő 141.101, Biró
László 001, König, Román és Stein „880, Barta Jó-
2801 171. pengövel; a III. szukaszr her és Vajda
84. Fridrieh János 84. Molnár K. n 91.198, u
lász Hubert 92.893,
kaszra: Klanber
Molnár Kálmán 73
ray 74179, Ha, mal
dorfer Ruklolf
82.792, Csenger
Kőnig, Román és Stein §
Barta József 94.928 pengrővi
A Beszil részére S: mótorház
szállítására pályáztak: Mas Waggon és G6 úr
94.410, Brown-Boweri 191 Ganz és társa 1913 N
Hoffher és chvantz 124.065, Állami Gépgyár 131.500 pen-
gővel. Um különböző — vaslemezek szállítására pá-
ztalk : Sarkus jos 14,833, Magyar Radiútorgyár
24. 010, Hoffher és Schrantz 31.805, Magyar Waggon és Gép-
21.337, Weiss Manfréd 34.811, Ganz és Tären 18.285,
A ey la 19.670, Magy Állami
yal Károly 23,4%, Kellner és Sándor
ór : Társai 896,
nes Ignäc 16.086, Roessemann
8 Ki hrdmann 23.996, Fuchs és Schlichter 819 pengövel.
Ugyanitt X munkára — pá Magyar
Waggon és SD ár Állami Gépi am 5285, Csonka
János 4560, Mag: rúgyár 4405 pengővel Ugyanitt
1110 fm. adóleső SZÁLLÍtÁSÁSA pályáztak: Mag: A -
gyár, Mannesmann, Weiss Manfréd.
167.500 kg öntöttvas csatornázási vasszerelvény szál-
Domonkos Lajos 27.733, Kelelrmann
Donáth József 36.084, Fr. Sisme 98.312,
39.894, Állami Gépgyár 40.094 peugővi
Damubia 94.104
Vajda 69.125,
Dannb
pengővel; a +
Halász Hubert 71.08,
Skuteczky és Bo-
975,
9.848, Rajk
Bleye
Márton
a és
a
" Wersetz
90 darab
Oetl
ipó 5
Oetl Antal
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIBLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
VAS MÉRNÖK VAS Ashesthöl
Vegyi Gyára Rt. Vim MINDENT
Budapest, V., Visegrádi-n. 67. Telefon : 3—084—68.
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, II. Halász-ulca 1. Telefon: 1—558—04.
LVI P
H U NF A BÚTORASZTALOS
1X., VÁGÓHID-UTCA 28. — TELEFON: 14—41—50
Vallat Oper és bütor-
asatatosmunkát
--- Page 51 ---
+
EL
Huszonb5aiodik évfoi
NŐ
Budapest, 1937 február 17
7. szám
Előiizetési ár:
BGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ |
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Ärusitiäak az összes sza virlosoxban
A jőozvos
panaszai
Budapest székesfőváros tisztifőorvosának pana-
szai vannak és ezeket a panaszokat örömmel hall-
juk. Akkor, amikor 3udapest szépségéről van
ugyanis szó, sokkal — bölcsebb, sokkal bb és
eredményesebb az észszerű panaszkodás, a hibák fel-
ismerése, a javítás lehetőségének előkészítése, mint
oktalan dicsekvés. — Mert Zudapest kö: tasági
állapotai korántsem botrányosak és semmi
sem szabad leírni a sajtókr ának sem a s
galmazá veszedelme nélkül, hogy ,, tisztaság tekin-
tetében Budapesten kezdődik a Kelet". A tiszti-
orvosnak joga és kötelessége megmondani a hibá-
kat, de vakmerő (ülzäs, ha a javít
kutatása helyett ócsárolunk €
s lehetős
lázkodunk. A
fölületes elmék a kőbányai sertéstelepek, vagy
háborús fabarakok megszüntet 31 ló főváros
kívánságokat vakmerően összekapcsolják a pesti
utcákat most történetesen elárasztó hólé egészségte-
len hatásával. Pedig mindenki tudja, hogy a termé-
szetnek néha bizony goromba já áért sem a pol-
gármestert, sem a köztisztasá hivatalt jogosan és
ekkal felelősségre vonni nem lehet, Ha órák alatt
nem lehetett a pesti utcäl szárazzá tenni, akkor
olyan vis major merült fel, amivel megküzdeni Jehe-
tetlen. Normális havazásnál 6ramü-pontos gal
működik a mi köztiszt apparátusunk, de ha az
elemi csapások erejével fellépő hava: al, esőzés-
sel, fagy és olvadás keveredésével nem tudtunk a
kényúri igényeket kiel6; 5 gyorsasággal fellépni, az
még nem jelenti, hogy itt Jödik a
Mellébeszél tehát a problémáknak, aki így be
szél. A főorvos panaszai egészen más természetűek.
Ő nem a ma, hanem a jövő számára
bajok, amelyeknek kiküszöbülését kíváuja, nem még
száz hómunkás, vagy még tíz hóeke beállítását je-
lentik. A. panaszok tulajdonképpen évtizedes köz-
egészségügyi programot jelentenek, amelynek meg
valösitäsät azonban a jövő .nemzedékek érdekében
inkább ma, mint holnap meg kell kezdeni, A hadi
kórházak barakjai, amelyek ma borzalmas nyomor-
tanyák, tényleg megszüntetendök: de hány ilyen
nyomortanya lakosságát helyezte már emberi kö-
rülmények közé a főváros a háború óta? Ezekre is
sor kerül, sornak kell kerülnie. Fájdalom, még min
dig vannak Budapesten Suhajda-telepek, de mindig
kevesebben lesznek. A kőbányai sertésillatokat, a
külvárosi ipari zugokat mind proskribálni kell,
lamennyit halálra kell ítélni, aminthogy a fővá
állandóan fáradozik a etek i .
vagy a városon kívül való elhelye A füst ellev
való küzdelem, elsősorban a dunai hajók füstje ellen
bizony k t lassan halad előre, de éppen most he
lyezték át lakatlanabb vidékre a hajókikötőket. A
vízvezeték folyton hódít és terjeszkedik és ma már
Balkán.
követel.
bűzös — öve
nem épít senki oda, ahol közművek ninc ek. De
sürgetni azért köteles: tisztifőorvosnak.
Aztán vannak a tisztifőorvosnak másnemű kí.
vánságai is. Például a kötele:
ez is szükséges még akkor is, ha a legutóbbi évtize-
dekig még a tuber landóság az általános
halandóságnak egyötödét jelentette és ha most már
annak egytizedére esett is vissza. Azután a házas:
előtti vízsgálat is — úgy mint Angliában — szin
a főorvos ideáljai közé tartozik, de ő maga mondja.
hogy belátható időn belül szó sem lehet róla.
Vagy szóljunk arról, hogy a tisztifőorvo
né, ha a gazdasági viszonyok, az élet nehé
miatt, kevesebb gondunk lenne, ha a mostoha
miatt kevesebb ember szíve szakadna meg?
5 (be-vizsgälat, Ige.
8078
Igen,
Budapest egész vonalvezetése ezen a gondolaton épül
ma fel, A kulturális fejlődés, a szociális gondosko-
dás, a gazdasági élet föléhresztésére való törekvés
mind a tisztifőorvos jogos követeléseit szolgálják.
Nagyon téved tehát az. aki a tisztifőorvos pana-
szaiból azt olvassa ki, h „Balkän“ vagyunk.
Ellenkezőleg: n tisztifőorve egész fellépése a mű-
volt Nyugathoz való tartozásunkat dokumentálja.
mert esak művelt. polgárai lvét igazán szívén
viselő lágvár lehet az, amely ilyen mindent át
fogó, messze jövőre :kiható közegészségügyi pro
grammal rendelkezik és amely ennek a céltudatos
Programnak megvalósításáért becsülettel dolgozik.
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
Szendy Käro
| MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatat;
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 69,
Telefon: 1-137-15 - Postacsakk: 40.324
Ivy polgármester:
Négy-öt évtizedre biztosítottuk
Budapest zavartalan vízellátását
Az egyre javuló gazdesági helyzetnek meg-
felelően kezdjük Budapest
fejlesztésének
kivételesen nagy esztendejét
Lassan kifelé megyünk télből tény
szükségszerűen hozza magával azt, hogy a székes-
főváros közönsége mindjobban érdeklődik a főváros
tervbevett közmunkáinak végrehajtása iránt, A 10-
lyóesztendei költségvetés, mely - egyébként
és ez a
régóta foglalkoztatja a belüg zum V
főosztályát, — bős en tartalmaz közmunk
ezenkívül azonban Szendy Károly polgármester épp
úgy, mint a mult esztendőben, az idén is külön hi-
ielkeretek igénybevételével további javaslatokat fog
Gaz autonómia szervei Tem) amelyekben a
beruházások na elvégzését java-
solja.
A Fővárosi Hirlap nunkatársának alkalma nyí-
arra, hogy
Szendy Károly
polgármesterrel
beszélgetést folytasson és tőle felvilágosításokat
kérjen azokról az irányelvekről, amelyek legköze-
lebbi beruházó programja megtételénél vezetni fog-
ják.
Emelkedtek az adóbevételek
— A gazdasági
tént,
bb szám
lott
érezhető enyhülese
mutatkozik meg a háztartás bevételei-
nél és mint az eddigi eredmények bizonyít-
ják, joggal remélhetjük, hogy a multhoz vi
szonyítva könnyebb helyzetben leszünk az 1937.
esztendőben. Az adók hozama jelenlékenyen
nagyobb, mint még csak nemrégiben is volt
6 z a legfőbb bizonyíték arra, hogy a kö-
zönség széles rétegei érzik már a régóta várt
javulást. Szóval alig lehet kifejezni, milyen
nagy ömmel tölt el bennünket a gazdasági
vi ‚ouyoknak € ez az emyhűlése éppen most,
amikor Budapest egészen páratlan arányú
fejlődés előtt áll, Az utóbbi esztendők idegen-
forgalmi téren elért eredményei parancsolóan
írják elő számunkra, hogy
minden erőnkkel dolgozzunk az idegen-
forgalom állandósításán, illetőleg to-
vábbfejlesztésén.
Erre ösztökél bennünket az a körülmény is,
hogy a jövő esztendőben a Szent István mil
lenáris év és a pápa Őszentsége elhatározása
folytán Budapesten megtartásra kerülő eucha-
risztikus világkongresszus — olyan követelmé.
nyeket támaszt, amelyeknek megfelelni esal:
jelentékeny anyagi áldozatok — meghozatala
útján lehetséges,
A tabáni filrdőváros kizlakítása
— Az a körülmény. hogy az országgyűlés
éppen az elmult napokban fejezte be a város
rendezési törvényjavaslat tárevalását, jelen-
tős könnyebbséget hoz számunkra ezen a téren
és most már valóban elérkezett mz ideje an-
nak, hogy a kezdeményező lépések
gyakorlati irányhan is folytatódjék a
város kiemelkedő és idesenforralmi
szempontból fontos részeinek moderni-
zäläsa,
Leg sorban a fabáni fürdőváros kialakítá-
sára kell sort kerítenünk és a kezdeményezés
után
ezen a téren kétségen kivül a székesfővárosra
vár. A legközelebbi hetekben a szakhizottsá-
gok és a törvényható i bizottság elé kivá-
| a legkiválóbbak közé tartoz
| kelta
hogy a ki
nom terjeszteni azokat a javaslatokat, ame-
lyek legelsősorban városrendezési és városfej-
lesztési kérdések megvalósítását célozzák. A
Tabán területén miharabb szeretném — fel-
épülve látni a nagyméretű modern gyógy
állót, mert bízom abban, hogy ennek létesí-
tését szük velni a ma-
gántőke bev épülő többi létesítmé-
nyek. A "Tabánt egyébként tekintélyes részé-
ben parkszerű kiképzéssel kívánjuk fenntar-
tani. mert meg vagyunk arról győződve, hogy
a fürdőváros igazi jellegét c akkor lehet
megőrizni, ha az új létesítményeket, ame-
lyeknek legtöbbje a beteg emberek gyógyu
sát fogja szolgálni, mentesitjük a világváros
mozgalmas életétől. A fővárosi kertészet en-
nek a szempontnak figyelembevételével jelen
tékeny munkákat végzett már eddig is, de
ezután is tovabb/olytatja a terület kertészeti
kiképzését. Angol parkszerű megoldást, válasz-
tottunk, hogy ezzel is meg tudjuk őrizni a
tabáni domboldalról nyiló kilátást és ezt a
városrészt olyan h vé tegyük székesfővá-
sunknak, amely a centrumhoz való közelsége
folytán is egyik legkedvesebb é legkedve. ltebb
pontjává válhatik Budapestnek. Mint ismere
tes, a tabáni bontásokkal egyidejűleg őskori
emlékeket is találtunk, ezek a régi, római és
időkből származó és areheolog
pontból semmiképpen sem lekiesiny
romok megfelelő konzerválás után eredeti
helyűkön fognak maradni, a kertészet azon-
ban gondoskodik arról, hogy . megfelelően
illeszkedjenek bele a körötte lévő terület han-
gulatába.
Az új utak
Városfejlesztési tevékenységünkben
segítséget jelent számunkra a Fővárosi
Tanácsának gilitása, amellyel
realizálja a jövő fejlődés szem-
pontjából kimagasló jelentőségű létesítménye-
két Fontosságban nem lehet egymás mögé
helyezni sem a Madách Fmre-sugárút megnyi-
óri.
Közmunkák
egymásután
tását, sem az Andrássy-út vonalának ter vbe-
vett meghosszabbítását, meri mind a kettő
egyaránt nagyjelentőségű,. A be Iső területek
azonban talán az
sa szempontjából
vezett Fórum kiképzése jelenti a legtöb-
bet. A pályázat igen sikerült alkot ásokat pro-
sak azt igazolta be, hogy a ma-
gyar építészgárda európai onylatban is
rem bizony-
ságot szolgáltatott arra nézve is, hogy elvisel-
hető költségekkel meg lehet találni a legmeg
felelőbb kiképzési lokat. Tiz a kérdés külö-
nösen közelről érde a székesfővárost, mert
az idők mulásával egyre jobban tapasz taljuk,
ponti városháza már nem alkalmas
hivatal megfelelő elhelyezésére,
van az ideje annak, hogy «
ilása — tekintetéhen miha-
intézkedések.
valamennyi
ennélfogva itt
városháza moderni;
marabb megtörténjenek az
Luxusépítkezéseket
nem kezdeményezhetünk
et ált alában az, a város
belterületén rténő € 3 épí sek. nem-
csak a főváros törzslz ontjából
jelentőségteljesek, . hanem
szempontjaiból is. 7
an gyonyorú
kossága
--- Page 52 ---
Parlamentet vagy a Halászbástyát, de ugyan-
ilyen maradandó emlékeket vinnének maguk
kal Budapest több kiemelkedő pontjáról is,
ha ott olyan látvány fogadná őket, amely em-
lekezetes és megkapó.
— Luxusépítkezéseket természetesen nem
kezdeményezhetünk, erre azonban véleményem
szerint nincs is szükség, mert egyetlen város-
adja meg idegenforgalmi karak-
umät, hogy egyes részeim díszes pa-
loták vannak, más helyütt viszont szürke bér-
kaszárnyák vagy apró házacs a jellemző
városkép kialakulása egészen más tényezők-
től füge.
esztendő magyarányú fel-
tőlünk és ha a számos
beruházás anyagi
1938-as
séget kíván
kséges mutatkozó
erőinek elő egyelőre sok töprengésre
ad is alkalmat, zesen vállaljuk a feladat
megoldását, mert jól tudjuk, hogy _ amit
Szent István jubiláris évre épít
vábbra is megmarad és generációkon
em fs
Fül fonja szolcálmi a főváros egész jöven-
Szoros összefüggésben lévőnek tartom
a szóbanfo zezések a világhírű ma-
nyar sport történő beruházásokat
is. Testnevelési hatóságaink nagy ügybuzga
lommal szorgalmazzák a fedett sportcsarnok
ügyének tető alá hozatalát. de nem aludt el
természetesen a nemzeti stadion kialakítá
k terve sem. sportcsarnok számára a ri
óversenytér területének egy részét ajánlott:
fel és meg vagyok arról győződve. hogy ha-
kérdésn
naroson eredményről lehet ennél a
is beszámoln
Berendezkedés a jövőre
A közigazgatási élet minden teré
gos és szívós munka folyik, amely a
nyul, hogy a meglévő intézmények tová
"ej ével új intézménynek 1
egy-ean lépéssel előhbrevihes
híd építése és az
szükség.
Mű
ügyosztälyraink már teljesen elkészítet-
Horthy Miklös-hid budai feléhez köz-
ke apcsolódó területek városrendezé
csatornázási terveit. az óbnda
Az
új
előkészítése
osiasodást
híd építésének
óbudai
zerűen nagyarányú közmunkákat jelent.
szaki
“nid mieclöbbi megvalósulása elől is
nk minden akadálnt elhárítani. A
jobbnarton számottevő akadály, minthogy
Óbuda váro :3 tervei már elfogadtat-
tak. — mincsen Hnungärig rútnál azonbar
még sok tennivalóra van szükség, amelyek
la legfontosabb a lipótvárosi pályaudvar
területének rendeze.
— Üzemeink is igve 1ek lépési tartani
al a nagyarányú fejlődéssel, amelynek a
esfővárosban már legközelebb részesei le-
nk. Nagyüzemeink pénzügyi helyzete tekin-
télyes javulást mutat. ami egyrészt a gazd:
sági viszonyok javul észt azo
nak a racionalizálási intézkedéseknek "a X
vetkezménye, amelyeket részben a szanálás
idején, részben azóta is keresztül — vittünk.
Különösen a Vízműveinknél éreztetik hatásu-
kat kedvezően az elvégzett beruházási intéz-
kedések és most már nyugodtan elmondhat-
juk azt. hogy a székesfőváros a lemnagyobb
szárazság idején sem lesz kitéve vízhiánynak.
Az új budai vízmű üzembehelyezése volt ezek-
nek a — munkálatoknak legjelentékenyebb
etapja, de a beruházási programot természe-
tesen az eredeti elképzelések szerint teljesen
végre fogjuk hajtani, Az egész munka lezárása
után abba a helyzetbe kerülünk majd, hogy
öt é ig, figyelembevéve a főváros
t, semmiféle újabb vízmű-
kell gondolnunk. Jelentékeny
javulást tapasztaltunk az Elektromos Műv:
és a Gázművek igénybevetelét illetően is.
Fzeknél az üzemeknél éppúgy, mint a
BSZzKRT-nál, még tekintélyes beruh okra
lesz s. g, hogy kapacitásukat növolni tud
juk, ezeket azonban éppen önálló vagyonke-
zelésükre való tekintettel, csak kisebb turmu-
sokban végeztetjük el.
*
fenti nyilatkozatának minden
jövő c6lkitt optimizmussal kell, hogy eltöltse
Budapest polgárságát. De talán a jövő terveknél is
figyelemreméltóbb az a megállapítása, hogy a gazda-
sági világválság es ez az életerős város
odafejles ztette az egé ég és a civilizáció legfonto-
eket, hogy körülbelül fél
évszázadig elegendő lesz életünkhöz. Ez a legszebb
bizonyítvány Budapest ől.
Schütz Ede
SON ——
éptilet-, mü- és vasszerkezef lakafos
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—45.
Szendy Käroly
endeiben
ere.
SZVETICS JÓZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
x
BUDAPEST, XIV., TELEP-UTCA 8.
A; világot teremtett a főváros
gondoskodása a menhelyek körül
Éjieli menedékhelyekből : szociá
rodott lakók testi és szellemi
A kolduskérdés rendezé
gányos hajléktalanok gondo:
feladatává lett. A főváros szociálpolitikai űj
tálya ezt a feladatot úgy oldja meg, hogy a hajlók-
talanokat vagy a főváros menhelyein helyezi el,
vagy segélyben részesíti, avagy pedig a társada-
lom által fenntartott menhelyeken gondoskodik elhe-
lyezésükről. A többfelé étszort fővárosi menhe-
lyek helyett felállított két nagyarányú menhelyen
az új renddel kapcsolatban
1 kapcsolatban a ma-
sa a 8 ng eh
sok olyan változtatás történt, amelynek
keretében a főváros fokozottabban — viseli
gondját a gyámolításra szorulóknak, mint
eddig.
Mindenekelőtt megszaporodott : 1 menhely lakóinak
létszáma is, amely a Ke ám alatti
menhelyen 870-re, a Pillanzo utca 13/a számú men-
helyen 0-re emelkedett. Nemrégen, amikor még
nem összpontosították a menhelyeket, a lakók száma
900 volt, amely a mult évben 1300-ra, az idén pedig
1440-re szaporodott.
A menhelyek rendjében a legfontosabb az az
újítás, hogy
a lakók nemc: vehetik igénybe
a hajl Zz napra.
Eddig este 7 órától r 7 óráig állott a men-
hely lakóinak rendelkez 7 úgy. Reggel 7 óra
kor mindenkinek távoznia kellett, akár n volt,
skár eső, vagy téli fagy és senki sem törődött az
zal, hogy hol töltötte az időt a hajléktalan, aki egy
Yıltal munkanélküli is és így azt az időt leszámítva,
emit a mun res6s foglalt le,
rogni volt nytelen.
Ehhez képest a fővárosi
humánus változást
zgel hét órakor
el, de tovább is a
, ahol
egész nap esava-
menhelyek házirendje
hozott be. A menhe-
csak a hálótermeket
menhely falai
télen fűtött helyiség, az elő.
az cbédlő áll rendelkezésükre.
naponkint háromszor foglalja le
amikor a menhely lakói ebédet,
nmikor vacsorát kapnak és reggel, amikor a mun-
kaképteleneket, valamint azokat, akik a kötelező
munkatnrnusokon vesznek részt, reggelihez juttat-
ják. A munkaképesek számára ugyanis havonta tíz
nap a kötelező munka, napi hat óra munkaidővel,
ellenszolgáltatásképpen a menhelyi ellátásért. Egyes
fővárosi üzemeknél, főképpen a kertészetnél foglal-
koztatják a lakókat, vagy esetleg a menhelyek fenn-
tartása körüli munkáknál a házi műhelyekben.
Ezzel a belső foglalkoztatással kapcsolatban is
rendszeresítettek egy nagyon szükséges újítást:
menhely-lakók ruházatának
javításáról.
két
adóterem és
hatalmas,
az
este,
Az ebédlőt
étkezés: délben,
gondoskodnak a
Megszünt az az állapot, hogy a menhelybeli szegény
emberek rongyos ruhában, szétszakadt cipőben jár-
nak, mert a szabó- és cipészműhelyben mindenkinek
kijavítják a ruházatát, sőt a menhelyek gondnok-
sága nem is tűri el, hogy valaki rongyosan járjon.
Hasonlóképpen gondoskodnak a borbélyműhelyek-
ben arról is, hogy mindenki megborotválkozhassék
és a figyelem odáig terjed, hogy a nyiratkozás ha-
vonta egyszer kötelező. De elő van írva mindenki
ámára a fürdés ideje is. Ezzel eltüntek azok a
torzonborz, piszkos és cafatos ruhákba öltözött em
berek, akik Gorkij „Fjjeli menedékhely"-ét jelení-
tették meg a budapesti utcákon.
A fővárosi menhelyek tehát, a szűkös keretek
között is, emberhez méltó helyzetet teremtettek a
lakók számára. És — ha szabad ezt a szót hasz
nálni — társadalmi életről is gondoskodtak. A men-
hely lakói, akik most már nem kénytelenek reggel-
től estig az utcákon csavarogni, a menhelyeken sok
mindent megtalálnak, amivel a napjaikat haszno-
san eltölthetik, sőt ondoskodnak a szórakoztatá-
sukról is. Ebben a főváros szociálpolitikai ü -
tályának és a menhelyek gondnokságának buzgón
segítségére áll a Szociális Missziótársulat és a Nén-
művelési Rizotts: Hogy ez a lelki táplálékról való
gondoskodás mi mindent ölel fel, arról alkalmunk
volt meggyőződni azokból az
órarendekből,
amelyeket az ügyosztálynak a menhelyekkel és az
árvaházakkal sok szeretettel és hozzáértéssel foglal-
koz6 előadója, Kozák Károly dr. foglamazó a gond-
noksägokkal egyetértőleg összeállít.
Akármilyen internätusnak — becsületére
az a heti program, amely az órarendekben
állítva. A nagy előadótermek és az ebédlők kihasz-
nálásával vannak kitűzve az istentiszteletek, a kü-
válnék
e van
lönböző
ismeretterjesztő előadások és tanfolyamok.
Népszerű tudományos, gazdasági, kertészeti, házi-
ipari kérdésekről tartanak előadásokat, egészség-
védelmi, mentö-, tűzoltó- és egyéb tanfolyamokat
nyitnak, énekórákat tartanak és műkedvelőelőadá-
sokat rendeznek. Ma már saját énekkaruk van a
hajléktalanoknak — képzett karmester — vezetésével.
Harminctagú frontharcos gárdát is állítottak fel, a
kerepesiúti menhelyen pedig futballcsapat is ala-
lis otthonok — A megszapo-
. LA LA [A . .
gondozását a főváros intézi
kult. A legközelebbi terv
csoportjának megszervezé
A nagyobbszabäsü előadások színhelye a kere-
pestiúti menhely, amelynek nagyterme színpaddal
is cl van látva. Ezt a közeli pillangóutcai menhely
lakóival közösen használják, Karácsonykor rendez-
tek itt műkedvelői előadást, a farsanghét utolsó
két napján pedig farsangi kabarét. A szereplőgárda a
menhely lakói közül került ki, de még a szerzők jó-
része is, mert a menhelyeken színdarabírók és köl-
tók is vannak, akik most, hogy új világ nyilt meg
a menhelyek életében, egy ıtän jelentkeznek és
fedeztetik fel magukat hálás közönségük előtt.
Az állandó benntartózkodás új rendjével
vetették alapját a
menhelyi könyvtárnak
: a kerepesiúti menhelyen áll a jobb sorba
jutott lakók rendelkezésére.
A főváros áldozatos gondoskodásából így lett az
éjjeli menedékhelyből otthon, a csavargó menhely-
lakóból pedig önmagára talált ember, aki önérzete-
sebben és ismeretekben gyarapodva várhatja a jobb
t, amikor nem szorul a főváros gyámkodására
többé. A. szociálpolitikai ügyosztályt ebben a nemes
munkában nagy ügyszeretettel támogatja Borbíró
Elek gondnok, Pálfi József és Bartkuti József h.
gondnok,
ERTL FEUER, SERA ESCHER
120.000 pengögrt telket vesz
a főváros, amelyen az új; klinikai
tüdőbeteg osztályt felépítik
A székesfőváros a Pázmány Péter Tudomány-
etem alapításának a múlt évben megült három-
éves jubileuma alkalmából elhatározta, hogy
nevezetes évforduló emlékére, az orvosnevelés
szolgáló tüdbeteg-osztályt épít az egyetem klinikai
telepén. A közgyűlés erre a célra a beruházókölcsön
terhére 800.000 pengőt engedélyezett azzal, hogy az
összeg törlesztéséhez és kamatterhéhez hú éven át
évenkint lefizetendő 31.000 pengővel az állam is
hozzájárul.
z idén akarták megkezdeni az építkezést, amely
azonban akadály gördült. Az egyetemi urolö-
i, orr-, torok- és gégeklinikát, amely a Rókus
házban volt elhelyezve. az egyetem klinikai tele-
pére helyezték át és ezzel felhasználták azt a ferü-
letet, amelyet a főváros tüdőbeteg osztálya számára
szemeltek ki. Más megfelelő hely a klinikai telepen
nem áll rendelkezésre és ezért az egyetem rektora
t az ajánlatot tette a fővárosnak, hogy a megsza-
azott 800.000 pengő egy részéből vásároljon telket
az építkezés céljára.
Fővárosi telkek nem jöhetnek számításba, mert
az egyetemi oktatás megkívánja, hogy a tüdőbeteg-
osztály a klinikai telep közvetlen közelében épüljön
fel, a fővárosnak pedig ilyen megfelelő telke nin-
Ezért az egyetem rektora által ajánlott telek-
lást kellett megfontolás tárgyává tenni. A rek-
mint legmegfelelőbbet, a Szigetväri-utca és
levő 741 négyzetöles magántulaj
területet ajánlja, melynek vétel.
120.000 pengő. Amennyiben a székesfőváros ezt a te-
rületet megvásárolná, a 800.000 pengőből fennma-
radó 680.000 pengő — a rektor elbírálása szerint
még mindig elégséges a tüdőbeteg-osztálynak az
eredetileg — tervezettnél szerényebb keretekben
leendő felépítésére.
A főváros közoktatásügyi ügyosztálya a köz-
egészségügyi és a — magasépíté: ügyosztályokkal
folytatott tárgyalások ntán megállapította, hogy a
kérdés ebben a formában megoldható, mert a 680.000
pengő elégség a 100—120 ágyas tüdőbeteg-osztály
felépítésére. Miután ehhez a megoldáshoz a polgár-
mester is hozzájárult, az ügy a legközelebbi köz-
gyűlés elé kerül, A törvényhatósági bizottság dönti
el, hogy a megszavazott 800.000 pengőből kiszakít-
ható-e a telekvásárlásra 87 éges 120.000 pengő.
ER
TERVEZ, BERENDEZ, ATALAKIT
EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET, KÖZPONTI GŐZ.
a menhelyek rendészeti
meg-
tor
Tömő-utca sarkán
donban levő
ö ÜTESRKET, VÍZVEZETÉK ÉS CSAT! RNÁZÁ-
VÁGTA 8 Ada BERENDEZÉSEKET.
BÁTORFI JÁNO Budapest, V., Vilmos császár-
út 50. Telefon: 1-287-46.
Törvényileg védett
ZÁSZLÓK
orkánbiztos, esővíz-levezetővel
Gy ártja:
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttárugyár
LÖFFLER SÁMSON
zászló-osztálya.
Budapest, VI., Dessewffy-utca 11. Telefon: 12-76-32.
--- Page 53 ---
SL a —
Budapest, 1937 februär 17.
Széljegyzetek
idegenforgalmunk
fejlesztéséről
okos ember, ha idegenbe meg legelő-
r is otthon akarja magát érezni a változott
nyezetben és csak ezután néz körül: mifajta
ös látnivalója akad, ami odahaza nincs
meg. Kétségtelen, hogy az otthon-érzésnek egyik
legfontosabb alap-kelléke a jó koszt, mert ron-
tott gyomorral még a milói Vénusz sem tetszik.
Hogy mindez mennyire igaz, épp a magyar ide-
genforgalom eredményei mutatják a legjobban.
"Tudvalevő, hogy nálunk járt külföldi vende-
geink legalább olyan mértékben dicsőítik a Dá-
ratlanul ízletes és kitűnő magyar kosztot, mint
természeti — szépségeinket, vagy pedig gyógy-
inket, És ennek a világhírű magyar ver
parnak önmagában is legismertebb vezető
3 ge Gundel Károly, aki nagy äldozat-
készséggel és a di tradiciókon át beléideg-
ződött szaktudä: szeretettel nem csekély
mértékben járult zá ahhoz, hogy a Gellert-
szállóban megfordult külföldiek felejthetetlen
emléket vigyenek magukkal — Budapestről. A
Gellért éttermének bérlete májusban 1
mint értesülünk, a főváros a bérletre verseny-
pályázatot írt ki. Lehetséges, hogy a szabály-
rendeletektől és az előírásoktól általában nem
lehet és talán nem is szabad eltérni. Gundel
Károly azonban nem tekinthető egyszerűen bér-
lőnek, aki majd a versenytárgyalás után egy
sereg másik vendéglőst —[túllicitálva igyekszik
magának — biztosítani továbbra is a bérletet.
Először is a tiszteletreméltó magyar vendéglős
ipar reprezentánsai anny tisztában vannak
Gundel Károly kivételes érdemeivel, rátermett-
ségével és képességeivel, hogy nem igen igye-
keznek konkurrenciát támasztani neki, aki
idegenforgalmi szempontból fontos ällomäs-
helyen tölti be hivatását, Következéskép ez a
seny alighanem csak néhány — Gundelhez
tépest — kontárt fog felvillanyozni, hogy aján-
latával idegesítse a rengeteg inveszticióval és
sok áldozattal megteremtett Gundel-poziciót. Ez
az idegesítés azonban — szerintünk — felesleges,
sőt talán nem is helyénvaló. Gundel Károly
sokkal fontosabb missziót tölt be, semhogy azzal
kelljen töltenie idejét, hogy kétes értékű ajánla.
tokkal való viaskodásának esélyeit lesse. Szendy
Károly polgármester, Lamotte Károly alpolgár-
mester és Kovácsházy Vilmos tanácsnok, akik
valamennyien lelkes irányítói és hívei a magyar
idegenforgalommak és így közvetlen tapasztalat-
ból ismerik Gundel Károly és a Gundel-dinasz-
tia érdemeit, talán megtalálnák a módját annak,
hogy ennek a felesleges versenytärgyaläsnak
jó célra nem vezető herce-hurcájától megkímél-
jék Gundel Károlyt, a fővárost, de elsősorban
idegenforgalmunk prominens érdekeit.
sk
Ha már az idegenforgalom problémáinál
tartunk, nem mehetünk el szó nélkül a mellett
a sajnálatos tény mellett, hogy Budapest ntcái
- szégyen ide, szégyen oda, — piszkosak. Vo-
natkozik ez elsősorban a gyalogjárók mert-
hiszen az úttesteket a főváros köztisztasági sze-
mélyzete rendben tartja. A járdák azonban egy-
általán nem világvárosi jellegűek, főként nem
fürdővárosi jellegűek. A naponta egyszeri, haj-
nali seprés egyáltalán nem tünteti el azt a ren-
geteg szemetet, hulladékot, amelyet a fegyelme-
zetlen közönség szór szerteszét. Azt his: he-
lyes lenne a főváros iskoláiban — kötelező tan-
tárgynak bevezetni az utcai higiénét, amely-
így lassankint beidegzödnek a gyermeklélekbe,
hogy aztán a felnőtt már gondolkodás nélkül,
szinte a reflexek önkéntelenségével vigyázzon a
tisztaságra. Az angol ember, ha az utcán ociga-
rettára gyujt, nem hajítja el a gyufaszálat, ha-
nem visszateszi a skatulyába. Nálunk egyelőre
üresen tätonganak az utcai lämpaoszlopokra
erősített hulladékgyüjtő kosarak, mert még tri-
és disztingvált külsejű hölgyeknek és uraknak
sincs meg a fegyelmezettsége, h gy az elhasz-
nált villamosjegyet, vagy a ki t gesztenyés-
zacskót odahajítsák. Arról nem is beszélve, hogy
a nem csupán esztétikailag bántó, de egészségi-
leg rendkívül ártalmas köpködés is úton-útfélen
dívik nálunk. A neveléssel természetesen nem
lehet rövidesen ezeken az állapotokon segíteni,
de mintán fürdővárosnak nevezzük magunkat és
fürdőváros jellegünkből mindenki kiveszi a maga
hasznát, helyénvaló lenne ezekért a hasznokért
— ellenértékül — némi áldozatot is hozni. Itt
pedig elsősorban a nyugati fürdövdrosokban
szokásos, sőt kötelező járdasúrolásra gondolunk.
Ezeken a helyeken hetenkint megfelelő szerke-
zettel felsüroljäk a járdákat, következéskép az
egyedül célravezető módon távolítják el az oda
ragadt és a fertőzést terjesztő, de legalább is az
undort leginkább kiváltó, tapadó szennyet. A
tőváros törvényhatósága hozhatna rendelkezést,
amely kötelezné a háztulajdonosokat a járdák
surolására is. Végre is civilizált viszonyok közt
valósággal lehetetlen helyzet az, hogy a legfelü-
letesebb takarításon, söprésen kívül Budapest
járdáinak igazi tisztántartása egyedül és kizd-
rólag az időjárás szeszélyére van bízva. Buda-
pest fürdőváros tisztálkodását ideje lenne már
kivenni a gondviselés kezéből, abban bizva,
hogy az eső majd rendet csinál. A jövőben való:
ban tisztogasson mindenki a háza előtt,
LÖVÁROS TÜR
3
Riasztó hírek az adóközpont
előzetes adatszerzéséről
Fokozottabb feladat hárul a törvényhatósági bizottság
tagjaira az adöfelszölamläsi bizottságokban
Az adókivetés új rendszere, amely, arra való te
kintettel, hogy az adókivetést megelő g a buda-
pesti pénzügyigazgatóság új adatgyűjtő és haszon
kulcsmegállapító központi szervezetet állított fel,
amely adóközpont néven került a köztudatba, nyug
talanságot keltett az adófizető polgárság, f6 pen az
iparos- és kereskedővilág körében. Hogy erről az új
szervezetről a képet nyerjünk és az adatgyűjtő
tevékeny ó kihatását értékelni tudjuk, kér
dést intéztünk
Pályi Gyula dr.
törvényhatósági bizottsági taghoz,
ismert, kiváló adószakértőhöz, aki a Fi
H lap munkatársának a következőket mondt
Az úgynevezett adóközpont kérdése valóban
nagy érdeklődést és aggodalmat váltott ki a polgár-
ság legkülönbözőbb és legs étegeiben, ami
érthető is, mert a nyilván rült hí arról
számolnak be, hogy a székesfővárosi pénzügyigaz-
natás az elmult évek gazdasági lefolyását úgy ítéli
meg, hogy nagy konjunktúra volt általában azt
rebesgetik, hogy 100—500 százalékos adóemelés sem
lesz ritka az idei kivetés során Meggyődődésem,
hogy
városi
ezek a hírek túlzottak
rosi pénzügyigazgatóság és az
adófelügyelőségek kipróbált előadói ezekkel a fel-
tevésekkel szemben is meg fogják találni ebben az
évben is az objektivitás ke mérté De külön
ben is ott van még a polgár éből és a tör-
vényhatóság bizalmából összeállított adófelszólam-
lási bizottság, amely a helyi ismeretekkel és a szak-
mák viszonyaival teljesen tisztában van és ha az
elsőfokú kivetés során tülk jelentkeznének,
akkor módjában lesz a polgürsäg sérelmeit indokolt
esetekben orvosolni.
— A sokat emlegetett nagy konjunktúráról ko-
molyan beszélni nem lehet. Az idei adó kiveté
nek az érvényben lévő törvényes rendelkezések sze-
rint az 1936. év eredménye és vedelmei után kell
megtörténnie. Az 1936. évre vonatkozólag nem lehet
azt a megállapítást tenni, hogy visszaesés lett volna,
de hogy akár az ipar, különösen a kis- és kö
ipar, akár a kereskedelem különösebb konjunktú
rät élevezett volna az 1936. évben és hogy az előző
él nagyobb eredménnyel zárta volna le az esz-
arról beszélni sem lehet. " Általában a ren-
re álló adatok azt mutatják, hogy
és hogy a szó
forgalom tekintetében 10, legfeljebb 15 szá-
zalékos az emelkedés az elmúlt év folyamán,
eltekintve egyes speciális esetektől. Ez azonban
nem jelenti feltétlenül az üzleti haszon emelkedését
is. Az üz anis$ az 1936. évben sem ha-
gyott alább a legtöbb szakmában a legkisebb
haszonkulcs mellett kellett üzletet kötviök vagy
vállalniok úgy a kereskedőknek, mint az iparosok-
nak, hogy üzleti forgalmnkat és vevőkörüket meg-
tarthassák.
— A sajtóban annyit tárgyalt emelési
kapcsolatban, amelyre vonatkozólág hivatalos hely-
ről semmi megerősítés ezídeig nem érkezett, de
valószínű, hogy valami alapjuk van, egyelőre csak
annyi bizonyos, hogy
tervekkel
a pénzügyigazgotóság nagy apparátussal
végzi az előzetes adatszerzést,
de ez tulajdonképpen nem baj, mert az ndatsze
eredménye nem igazolhat mást az objektív bíráló
elött; mint azt, hogy dltalános és nagy konjunktird-
ról beszélmi nem lehet.
— Amit adóközpont néven tárgyal a sajtó, az
tulajdonképpen a buda ost pénzügyigazgatóságnak
az az újrendszerű tér se, hogy lesebbkörű
adatgyüjtést z összes területekre wvonatko-
zöan. Ezeket az "adatokat a pénzügyigazgatóság fel-
dolgoztatja és az szakmákra és foglalkozási
a vonatko; zletes tájékoztatót ad a mult
valmáról, haszonkulesäröl stb.-ről az adófel-
égeknek és ezzel
egységesíteni kívánja a kivetés mértékét az
egész fővárosra nézve.
Ha a pénzügyigazg: ágnak ez a y
kellő objektivitással történik, még előnnyel is j.
mert egyenletesebb lesz az adózás. Ha azonban a
pénzügyi hatóságok nem találják meg a kellő mér-
téket és ebben az akciójukban is a mendemondák-
nak fognak felülni, mint ahogyan az előzó években
történt, amikor a titkos feljelentők zúdították rá-
juk a feljelentések özönét, akkor éppen olyan bal-
siker fogja érni ezt az akc ciót is, De azt hiszem, ta-
nulsägot szolgáltattak a közelmultbeli vizsgälat-,
sorozatok, amelyeket a feljelentő jutalékra épített
tömeges feljelentések miatt folytattak le, amikor az
esetek túlnyomó részében bebizonyosodott, hogy a
bizalmas közlések csak blöffök voltak.
— De bízunk abban, hogy a főváros törvény-
hatósági bizottsága, amely tagjai révén kép-
viselve van a felszólamlási bizottságokban,
mint mindig, ezúttal ebben a kérdésben is
vigyázni fog arra, hogy túlkapások ne tör-
ténjenek.
A törvényes rendelkezések a tényleges jövedelmek-
nek megudóztatását írják
ügyelniök a pénzügyi ható
kulcs-kalkulációkkal és becs sorozatos al-
kalmazásával ténylegesen el nem ért jövedelmek
után ne adóztassanak, mert különben joggal eszemben
! k magukat találni az isz közvéleménnyel
Ar az etikai alapra helyezkedniök, hogy 9
esak az adózók terhére, hanem az adói javára
szolgáló adatoknak is higyjenek. Ez különösen fon
tos lójektani momentum, mert ennek az ac lóctiká-
nak alkalmazásával na rendkív 08 kulcs
szerint jelentkező adóterhe X nagyobb
megnyugvással fogja viselni,
ra tehát nag
ak, hogy a haszon
Sk
a pol
Insegenyhitö látoga-
tás a Kiserdőben
Darányi Kálmánné megven-
dégelte a nyomortanya lakóit
A lebontásra ítélt, de egyelőre még élő kiserdői
bódételepnek nevezetes eseménye volt az elmúlt hé-
ten. A Ferencvárosnak ezt a nyomortanyáját, amely
zinte észrevétlenül húzódik meg a Ferencvárosi
vandvar, a Szent Taszlö-körhäz Haller-piac
t, felfedezte Darányi Kálmánné, a miniszter
x felesége és meglátogatta a telepet. Nem ötlet-
szerű volt a látogatás, mert a kegyelmes asszonynalt
programja az ins enyhíté: s ennek a program.
nak keretében került sor a Kiserdőre i
látogatót elkísérte útjára Széll József-
bíróság másodelnökének felesége,
a bódé tölőpen pedig a székesfőváros képviseletében
Horony Pálfi Aurél dr, tanácsnok, a szociálpolitikai
ügyosztály új vezetője fogadta. A kalauz Gamerra
Alberta bárónő volt, aki hat év óta gondozza a telep
lakóit.
Darányi Kálmánné végigjárta a bódékat, sorra
meghallgatott mindenkit, feljegyeztette a hozzáinté-
zett kéréseket és számonvette azokat a hajlékokat,
ahol legnagyobb a nyomor és ahol legtöbb a gyer-
mek, akin segíteni kell. Horony Pálfi Aurél tanács.
nok maga is szorgalmasan jegyzett, gyüjtötte az
anyagot, amely most már új működési körének el-
intézendő ügyei közé tartozik. A látogatásnak jóté.
kony következményei majd ezután fognak jelent-
kezni, de hogy a nap no múljon el kézzelfogható
emlék nélkül, Darányi Kálmánné ebédre hivta meg
a Kiserdőt, Jóízű hallevest főzetett és müga osztotla
ki a szegény emberek között.
Nagy érdelő hallgatta a miniszterelnöknő
a telep életéről magyarázatokat. A háború
ntáni időkben , épült ki" ez a bódételep, amelynek
az apró, kamraszerű deszkaalkotmányokban, gyak.
ran fél en a földbe vájt üregekben
meghúzódó lakói három-négyezerrte is megszaporod-
tak. Ez a. szám az idők folyamán leapadt, mert az
ntóbbi években új települök nem költözhetnek a
Kiserdőbe, vagyis utánpót nincsen. Ma 382 bódé.
ban 1174 ember lakik, | között 487 a gyermek.
Vannak magányos lakók is, sokan egészen elörege-
dett férűink és nők, de vannak nagy csa k i
öt-hat, sőt tiz gyermekkel. A lakók szoc
zete a legkülönbözőbb. Sokan minden kereset nél
i egények, akik a népkonyk kosztból és a
főváros külön figyelméből még kijáró „zupäböl“ t
getik életüket. Akadnak notórius dologkerülők a
lakók között, de vannak rendesen kereső emberek
is, akik csak azért laknak az egészségtelen, priml;
tiv vi kban, mert nem kell házbért fizetniők. A
városi ellenőrzés talált — a kiserdei viszonyokhoz
képest — jómódu Takókat is, akiknek semmi keresni.
valójuk nem volt a szegények telepén. Ezeket el is
távolították, A bódék belső élete is más és más.
Egyikben ztő nyomorkép fogadta a látogatókat,
de sok bódé belseje meglepte őket tisztaságával és
ével, holott ebben
és amabban a viskóban is egyformn nehéz helyzet
ben élő családok laknak.
Az ntóbbi évek során, amióta az egyetemi kon-
gregáció settlement-mozgalma vette gondozásába a
telepet a Katolikus Karitász segítő támogatásával,
nagy változás történt a Kiserdő életében. A nyug-
talan indulatok elültek, a hangulat megszelidült és
a lakók lelkivilágával együtt a külsejük is változá-
son ment keresztül. Eltüntek a rongyos, züllöttkepü
emberek, tisztábbak lettek a lakások és mind töb-
ben járnak istentiszteletre, kulturelőadásra és val-
lásos összejövetelekre. A templom, az előadóterem
a tágas melegedő, amelyben háromszáz ember is el-
fér. Ez a melegedő, melyet az egyetemi kongregációs
mozgalommal kapcsolatban építtetett a főváros, a
központja a telepnek, Minden esemény itt játszódik
le, itt rendezik a hazafias ünnepségeket is.
A megjavult társadalmi helyzet azonban nem je-
lenti a nagy szegénység végét. Sok segítenivaló
akad a Kiserdő tájékán, ahol most a legfőbb téma a
miniszterelnökné látogatása, amelynek rendkívül jó
hatása volt a bódétáhor inséges lakóira.
lakályos, barátságos berendez
--- Page 54 ---
Eltolodott a Segítő Alap önálló
székház-építésének terve
Balatonkenesén elsősorban a [fővárosi tisztviselők kapnak elhelyezést
— Tárgyatások folynak új magaslati üdülőházak létesítéséről
for-
tagjai
A Fővárosi Alkalmazottak
mailag 1937. január első napjától
Segítő- Alapja
kezdődően
közá sorolta a székesfővárosi üzemek végleges al
kalmazottait. A törv tósági bizottsági közgyű
lés erre vonatkozó rozatát a belügyminiszt6-
rium most hagyta jóvá és így a kordbbi határozat
most már jogérvényessé vált. A taglétszám nagy-
arányú porodá. szükségszerűen hozta magával
az orvosi létszám felemelését is, ez zonban még
nincsen elintézvo az a kérdé in müködhet-
nék az évek során át kitűn jóléti intéz-
mény az eddiginél is nagyobb keretek között, Azok
ból a négy-százalékokból, amel észben az
alkalmazottak, felörészben a ros fizet se-
gítőalapi hozzájárulás címén, tékinti ves — összegek
gyültek össze, s ezeknek felhasználásával — kívánja
most a Segitöalap intézőbizottsága a szükségesnek
Különösen
Segítőalap ügyintézése
hogy a jelenlegi hivatali
meglehetősen szűke
bizonyul
fejlesztéseket keresztülvinni
problémát jelent a
a az a körülmény,
gek a Kálvin
a múltbar
mutatkozó
nehóz
éren
elégteleneknek
is
nagy forgalom megfelelő ellátá
ban felmerült az a gondo
úton, a Madách Imre-sugi atánál önálló
székházat épít a Fővárosi Alkalmazottak Segítő
Alapja, ezt a tervet azonban, ha nem is vetették
el, de egyelőre mint idöszerütlent, levették a napi
rendről. Mint a Fővárosi Hirlap munkatársa
beavatott helyen
értesült, ezidőszerint az a megoldás nyomult elö-
be, hogy miután a fórum kialakítása most már
rövidesen napirendre kerül és ezzel vá
kibővítése is aktuálissá válik, addig tehát, míg ez
meg nem történik,
a Segitöalap lemond az önálló
sének gondolatáról.
ház felepite-
Ehelyett inkább azzal a mintegy két éve felmerült
gondolattal foglalkoznak, hogy
a balatonkenesei fővárosi üdülőtelep mintá-
ország más területén is létesítenek
üdülőházakat.
Az Elektromos Művek balatonboglári telkét sze
retné felhasználni az Alap vezetősége arra, hogy
hatvanszobás üdülőszállót létesítsen olyan kik s
sel, hogy az későbbi időben tovább legyen zt
hető. Ezenkívül továbbra is : folytatják azo a
tapogatózásokat, amelyek a — magaslati 1
tervbevett üdülőházak
szerint a Börzsöny vidéke
építésére vonatkoznak, FEzidő-
van előtérben, nemcsak.
1 aránylag ez fekszik legközelebb a székes
roshoz, hanem azért is, mivel
az itt kiszemelt terület a többi megtekintett
magaslati hellyel szemben vízbő, tehát aka-
dálytalanul biztosítható lenne az üdülőtelep
megfelelő vízellátása.
A Segitöalap intézőbizottsága már konkret ter
veket is ätlanulmänyozott és informátorunk szerint
azokat megismertette a — polgármesterrel , aki
kijelentette, hogy a maga részéről sem zárkózik el
a Scgítőalap új üdülőtelenének létesítésétől
A Segítőalap intezöbizottsäga egyben újból sza
üdülőtelep igény.
éről is hono-
mindgyakrabban
bályozni kívánja a balatonkenesei
bevételi lehetőségeit, mert a maga
a az alkalmazottak köréből
elhangzott panaszokat, amelyek arról szólottak,
hogy Balatonkenesen túlzottan sok idegen vende
kap szállást és ellátást, ami szükségszerűen
üdülőtelepet ánybevenni tagok —rovására
megy.
óhajtó
Elkészült a pesti oldal szenny-
víznyomó ikercsatornája
Bemutató előadás a Duna medre alatt a hatalmas
műszaki alkotásról
A népszerű műszaki bemutatók során, amelye-
ket után rend Király Kálmán tan.
nok, és csatornaépítési ügyosztály vezet
február 16-án, kedden a soroksáriúli központi csa
tornaszivattyútelep új szennyvíznyomó ikercsatorná-
ját tekintette meg a rendes premier-közönség. Meg-
hívott törvényhatósági bizottsági ok, ujságírók.
szakemberek szemlélték me; nagy művet, amely
február 11-én készült el.
A régi méter átmérőjű vasnyomócső, amelyen
keresztül özponti csatornaszívattyútelep a pesti
oldal összes szennyvizét a Dunába nyomta, már nem
megszaporodott
közelében torkol
tudja magával
megépíteni az
parti szakasz
megbírkoózni az évek során
emellett a part
sodra nem
szennyvizet. Ezért kellett
új nyomócsövet, amely a 95 méteres
után 155 méternyire hatol be a Dunába, még pedig
a mederfenék alatt. Ez a nyomócső vasbetonból ké-
szült ikercsatori 1 70 méter belső széles-
séggel és 2.07 móter A nyomócső parti
részének fenékma szinten van,
a dunai szakaszó
méter.
tud
a víz
ragadni a
int
zass méter
pedig a betorkolás közelében
újrendszerű
es fázisait a Fővárosi
alapján már módjában
múlt év
6 már-
Hzt a rendkívül érdekes,
építési munkát, amelynek e
Hirlapnak helyszíni szemléj
volt ismertetni, a parti szaknszon a
nuárjának elején, a dunai szakaszon pedig 199
kezdték n . Rengeteg munka
zete szerint nagy gondosság és különle
ellett ahkoz, hogy a cs
II. ügyosztály eljuthasson ahhoz a naphoz
végigsétáltassa benne a bemutató közönségét. A
séta , emelt fővel" történhetett meg, mert a 2 méter
és 7 centiméter magasságot n társaság egy tagja
sem ütötte meg.
HASDU JOZSEF
Központi fútés, vízvezeték
stb. berendezési vállalkozó
Budapest, VIL, Stefánia-út 25.
egészen
ja-
és ennek
s elő-
üljön
hogy
atorna elké
Fr
2—973—59,
FÉMSZÁLAS PICKLIN
szabadalmazott vászonfalsarokvédő
PICK EMIL, BUDAPEST
VI, PODMAHICZKY-UTCA 63. TELEFON : 1—120—55
eredményét,
- Ma még láthatjuk a nagy munka
" azután
egyik szakember,
bete a csatornaépítő sorsa. ben a
, akinek műve diadalmasan hirdeti
csatornaépítő munkája, ha elkészült
vele, eltűnik, elnyeli a föld vagy a víz.
*
Hogy itt milyen munka eredményét eli el a
víz, arról Király Kálmán tanácsnok bevezető elő-
adása után Demeter Dezső műszaki főte
az ügyosztály részéről a munkálatot ellené
tott érdekes magyarázatot.
A mun
280 cölöpöt vertünk
építettük a nyomócső
eaissonokat, amelyeken
tunk és a nyitott
tonna volt a súlya
állványok építésével kezdődött.
a Dunába állványokon meg-
16 méter hosszú részeit, a
alul leket alkalmaz
1 elzártuk. 170
k, amelyet 14
lánera függesztve csavarorsókkal eresztett le
ber 20 óra alatt. Ő si erővel nyomta a enissonok
oldalát a leeresztés alatt a víz és ezt a vízszintes
erőt a 170 tonna függőleges erővel együtt az áll-
ványnak kellett felfognia. A caissonra a sülyesztés
alatt kavicesal telt terhe 2 ényt kellett építeni,
hogy a fenék karvics-, majd kemény kékagyagréte-
belső
ki a
gén áthajthassuk. A lyesztés 1.2 allımosz
túlnyomás mellett történt. Ezzel szorítottuk
vizet a caissontérből, hogy a munkások benne dol-
gozhassanak, oT-nappal folyt a munka, 24 óra
"alatt centimétert tudtunk sülyeszteni, 1úgyhogy
egy-egy csatornarész sülyesztése 9 napig tartott.
kitermelt földet lég lipen hoztuk ki az állványra.
- Amikor a helyére é
betonból kiépítettük
egyes darabokat vassze:
alatt elzártuk, majd elt
t és a cníssonokat
Összekötöttük. Az
got emeltünk ki,
tünk. A pneumatikus
sűrített levegőt használtunk
munka parti részen
folyt. László és Blum
megbízást 575.315 pengő
kúra, amely Drog
nehé mellett
Az érdekes bemutatóért a társasi
netet mondott Király Kálmán t?
még közölte, hogy legközelebb elkészül a
munka, amely a csatornaszivattyúteleppel
csolja a nyomócsövet és akkor új útján Özi
pesti rész szennyvize a Dunába.
50
caisson, a fenekét vas-
nittal burkoltuk, Az
szetű búvárharang védelme
volítottuk ideiglenes el-
vashbetongyűrűvel szervesen
építés során 6300 köbméter anya-
1600 köbméler vasbetont készítet
munkához 4 millió köbméter
fel. A pneumatikus
víz alatt 165 napig
illalkozó cég kapott
állalati összeggel a mun-
amszerűleg, minden ményes
zavartalanul folyt le.
x meleg köszö-
snoknak. aki
kiegészítő
zekap-
lik a
és
az
sége
Épül a Szentendrei-sziget
112 új csőkútjának
szifóncsőcsatornája
bernhá:
Annak a nagy b: amnak kereté-
ben, amelyet a Vízművek slőváros vízellátá-
sának fejlesztése érdekében lebonyolít, a Szent-
szigeten. építendő szifóncsőcsatorna és két
Most
erre a
gyüjtőakna építése van soron.
Vízművek a versenyt
amely a Szentendrei
1 szemben
hirdette meg a
itornaműre,
ugati partján, a hidász
harmadik esökütesoport
épül
08 csoportból álló, tehát összesen 112 esö-
és tónvezetékét magába fo-
gadni. A szifonvezetékek szuki és d
ág a középen helyetfog 1 torkollik.
A két csoport csatornájának hos sza ez nkint 860.
560, összesen méter.
A csatornák északi és déli v
60260 centiméter méretű att
ijtőaknák felé a szifónvezetékek 30 centimétert
zfelelő emelkedéssel kell a
csatorna építéséhez vas-
rendelkezésre,
aminek m
íteni.
állanak
emelked
csator!
bet
is me
s idomköv
amelyeket
már el is helyeztek a csatorna kijelölt von
Mintegy 000 pengő értékű munkáról van
szó, amel az árajánlatokat március 1-én délelőtt
10 óráig a Vízművek i gatóságánál benyuj-
tani, |
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
pületüveges
GLATZ ANDRÁS
Budázpest, VIII., Bsross-utcs 65—83 az.
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és b6lipar-
ban használatos késeket, " viszonteladók részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel: 1-348-93
‚| BARÁTH GYÖRGY
hat, eng. villanyfelszerelési vállalata
Budapest, I., Ol or 4. sz.
Telefonszám: 1-609-87.
Linoleum és gummi
2 CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49,
Ajánlatok díjmentesen
Weisz és Csillag
vas és fémkereskedő
Budapest, VIII., Bezerédy-utca 4. sr. |]
TELEFON:
1—425—07,
Rözponti fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kälmän Zen ||
Budapest, V., Katona József-u. 41, Tel,s 1-210-1®
fi rakpart sarok.)
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, Ido-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—87.
ORBITZER NÁNDOR
EL— ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST,
ZZ ZA
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
"Telefon: 1-370-20
VIII., Nap-n. 10. Telefon: 1-310-90,
= TETŐFEDŐMESTER Si
Budapest, I, Karolina-út 16. ® Tel: 2-695-59.
KEDVEK BÉLA
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, I., Hieronymi-üt 23. Tel.: 1-557-27.
--- Page 55 ---
1
1
1
1
Budapest, 1937 február 17.
Ötletes, színes és reális tervek"
győzíek a Fórum-pályázaton
Álgyay-Hubert Pál dr. nyilatkozata
ismét
n ha
a ren-
zok
a
A jövő Budupest új képének kialakításá
jelentős lépés történt. A Műegyetem au
talmasmér tervek és vázlatok foglal
delkezésre álló helyet. Itt kerültek k
az eszmei tervek, amelyeket a
órum megteremtése érdekében k
munkatanács pál a, A nagy
zett pályaműveket áttanulmány
nyey Zénó dr. összeült
és odaít
A Fővárosi Hírlap munkatá
lott arra, hogy a Fórum terveit
véleményét
Álgyay-Hubert Pál dr,-nak,
Aa Közmunkatanács alelnökének,
ik el
állításra
magyar építé
itettek a Ki
számban beérk
ta a Be
se-
bírálóbizottság
ának alkalma nyí-
illetően kiké
aki a következőkben méltatta a pályázat eredmé
nyeit:
Aki szíve szer súly helyez arr hogy a
magyar székesfőváros jövő fejlődésének útjából el-
háruljanak az akadályok,
elégedéssel kell hc fog:
kiválóbbjainak azt nemes
a Fórum tervpályázatánál
kifejtenek.
igy örömmel és me
a építészgárdánk le
vetélkedését, amely
benyujtott munkáikbar
A nagy számban heérkezett tervek egészen
elsőrendű anyagot szolgáltattak
és részletes felvilágosításokat nyujt mindazok-
nak a feladatoknak megoldására né , amelyek
nélkül a Belváros e részének kialakítása el sem
képzelhető.
A tervpályázat bírálóbizottsága jó munkát
t, amidőn az eszmei tervpályázat díjait oda-
Egyenlő értékűeknek minősített Grege:
Hugó elképzelését, Bondy István; Krassói Virgil
Kretter János közös tervével, illetve Heim Ernő.
Hönsch László és Rihmer Pál pály
mint Mödo
együttes te.
, Merxbauer Verenc és
zek a tervek
ban része: pengős második kapott
Gyenes La u Gusztáv, " Lóránd
és Riedi Ferenc, valamint Pogány Frigyes, Tigeti
Pál és Vertse, továbbá Wargha László. A zsűri
. Heysa
ezenkívül még
Károly,
Wittay é
Ärkay és Katona, Gábory és Wossala,
Péterffy, Stoika, Horváth
Károlyi terveit díjazta és
nyomán megállapítható, hogy a polgärmes
által rendelkezésre bocsátott összeg eredmé
munkára ösztönöz építéseinket, Öfletes és
színes tervek alakultak ki és egészen bizonyos, hogy
meglesznek a lehetősi k a Károly-körút endőbeli
és Schöner,
ítélete
ter úr
nyes
jöv
képének modern és egyúttal művészi, tehát a vá-
roskép szempontjából mindenképpen megfelelő új
helyzet kialakítására, Külön értéke az eszmei terv
pályázat nagyszámú résztvevőjének az, hogy a ter
vek kidolgozásánál
nélkül figyelembe
ás lehetőségeit,
nem jöttek olyan elképzelésekke
lósítása elviselhetetlenül
ha azokról általánosságban be.
megfelelnek a kitűzött céloknak,
Andrássy-út jelenlegi torko
nak új meg t, illetve az Andrássy-úlnak a
Tisza István-utcú Ha való bevezetését, Figyelemmel
voltak a tervezők az építészeti szempontokon kívül
kivétel
realit;
szinte vették a
amelye
összegekbe
nagy
ból
k
így tartalm
a világváro közlekedés feltételeire is,
umni a városnak ezen a részén óriási fontosságú. Ezek
tervek pen egy egész városrész jövőbeni
képének kításáról szólanak, mert hiszen ren
dezésre Szent István-bazilika közvetlen kőr.
nyéke. ér átalakítása. sőt ki kellett terjesz
teni f "lműket az építészeknek az 13 — Nemzeti
Szinház elhelyezésére is.
— A Fővárosi Közmunkák Tanácsa úgy
hoz jó . munkát végzett enne eszmei ter
val jelentős lépéssel vitte előbbre
az új Budapest éntékes belső ré inek — megfelelő
módon való felhaszná út ‚A Műegyetem am
kiállításra került tervek áttanulmányozása
az építész szakemberek kedves feladata, hanem élve.
zetes lehet minden budapesti polgárnak, aki súlyt
helyez arra, hogy az évek folyamán nagyra nőtt és
a háborus idők szükségszerű — következményeként
architektonikus fejlődésében kissé visszamaradt Bu
dapest elinduljon a továbbfejlődés útján.
an
nemcsak
Egy hónapon belül lényegesen
leesik a sertéshús és a zsír ára
Máris történtek kormányzati intézkedések a drágaság letörésére
A székesfőváros legutóbb tartott
gyűlésén a törvényhat
állát foglalt a drágaság ügyében és elhatározta, hogy
felter, éssel fordul a kormányhoz, amelyben a
drágaság enyhítésére célravezető intézkedések ke
resztülvitelet kéri. Az ország első városának hatá-
általános érdeklődést keltett a vidéki törvény-
gok előtt is és mint értesülünk,
rendkívüli köz-
bizottság egyhangúan
hatósá;
ezideig már több vidéki nagyváros fordult a
polgármesterhez, a kérve őt, hogy jut-
tassa el hasonló állásfoglalás eéljából a ha-
aslatot.
Pécs városa már döntött is a mult napokban meg.
tartott rendkívüli közgyűlésén és rámutatott fel-
terjesztésében arra, hogy a vidék
éppen olyan hátrányosan érzik meg az első
szükségleti cikkek drágulását, mint a milliós
pest.
A főváros már elküldte a február 4-iki közgyűlési
nagyobb közületei
endű köz
Buda
határozatot a kormányhoz, sőt értesülésünk szerint
történtek is már a minisztériumokban bizo-
nyos intézkedések,
a sok cikknél túlzottan be-
zett áremelkedések meggátlása.
követ!
A Fővárosi Hírlap munkatársa
Rosta János dr.
közélelmezési tanácsnoknál
érdeklődött selenlezi állása iránt és a
következő fe
A polgármester úrral abban.
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kipitesa folytán a Károly király-út 5. számú házban
92 év óta fennálló kötél-, zsineg-,
ponyva: és sporiáruüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY-UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÖ SÁNDOR ruston: 181572
együtt bízunk
Hátizsák, sítelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
hogy a törvényhatósági
meglesz a kívánt hatása,
bizottság felterjesztésének
"Természetesen nem gondol
hatunk arra, hogy azokat az államháztartást is közel-
ről érintő széleskörű intézkedéseket, amelyeknek meg
tételére javaslatot tettünk, máról-holnapra keresztül
lehetne vinni. Nagy eredmény lenne már az is, ha
a kormány által kibocsátandó rendelkezések egy-
egy fronton megakadályoznák a további áremelke-
déseket. Bennünket elsősorban a hús- és a kenyéi
drágaság sujt. Az előbbi cikknél meg vagyok arról
Ödve, hogy a jelenlegi helyzet rövidesen lénye-
sen javulni fog, különösen akkor, ha az export-
9
tevéket gg kissd csökken. A jövő hónapban óriá
mennyiségű sertés kerül az ország különböző helyei-
ről piacra, nemcsak az időj megenyhülése foly
tán, hane: oknál fogva is, mert a Német-
ország felé irányuló export márciusban tekintélyesen
kisebb lesz, mint februárban volt. Az árufelhozatal
megnövekedése és az exportlehetőségek megszűkülése
az a két. főtényező, amely
hozza magával a
árszínvonalának
szükségszerűen
és a sertészsír
sertéshús
csökkenését,
Minthogy
ségleti cikkek
zsír
tartc
a legfontosabb ki
ik, nem
a hús és a
közó
szük-
közömbös, hogy
áruk mikénti alakul. In a hús és a zsír olesóbb,
akkor az dresest nyomon követi a többi elsőrendű
elmicikk árának lemorzsolódása is, jelenlegi
drágaság, mint ezt különben már többs: is hangoz-
tattam, egyébként csak relatív
hető, ami azonban lényegil
keresőképessége nagy
drágaságnak
mindegy.
ágban ci
, a
többízben — leszállított és — munkabérek
szűkebbkörű lehetőségeket biztosítanak az emberek
nek a mindennapi élet szükségleteinek biztositäsä-
nál, s ez a körülmény okozza azt;
már egy kisebb áremelkedésnél is
rodottan tiltakozik a közönség a
ellen,
hogy
felhábo-
drágulás
attól félve, hogy az árválfozást erőteljesebb áremel-
kedés fogja nyomon követni.
— A
keresendő.
ban
értékemelkedésében
az utóbbi két hónap-
ben drágult és ezt a
gulás a búza
r búza á
mért
kenyérdrá
A mag
agyon tekintélyes
körülményt pékek természetesen nem hagyhatják
figyelmen kívül a kenyérárak megállapításánál.
A esfőváros a polgármester úr utasítására
mindenesetre igyekszik azonban gondoskodni arról,
hogy a szegényebb néposztályok számára a búza
árparitásánál olcsóbb árú kenyeret megfelelő meny
" ben tudjon Ugyanez a helyzet a
tóhúsellátásnál is és éppen a napokban kaptuk meg
minisztérium leiratät arról, hogy Jugoszláviából
vágólovak behozatatát engedélyezték. A lóhúsellátás.
nál ez a körülmény máris kedvezően érezteti hatását,
javult a felhajtás és ennek következtében
állott az áremelkedés, mert az eladók je
biztosítani
meg
attól, hogy ha nem számítanak meg rakat, a
szól főváros vágóhídjai igénybeveszik a vágóló-be
hozatali kontingenst,
- A. többi eikknel
emelkedés nem történt,
X ításnál, a
tejellátás
tekintélyesebb
nincsen
hűvelyeseknél, a
mértékű — ár
semmi baj a bur.
főzelékféléknél,
pedig a multhoz képest örvendetese
fejlődik, A székesfőváros piaci és csarnoki szervel
útján természetesen
állandóan felügyelet alatt tartja a székesfő.
város élelmiszer-felhozatalát
ós ugyanakkor, amikor minőséget ellenőrzi, az
áralakulásnál is jelen vannak közegei, akik bár-
milyen — visszásságot nyomban megforolnak, vagy
jelentenek.
— A tél vége fel runk és ez az egy körülmény
már magában véve is megkönnyebbüléssel tölti el a
székesfőváros közélelmezési ügyeivel foglalatoskodó-
kat, mert régi tapasztalat az, hogy a tavaszi idők
beálltával mindig lényegesen olcsóbbá válik a nagy-
város élete.
Schütz Testvérek, BUDAPEST, an
e Optalit‘ FA
Fbronz — könnyütém-dugattyú
fehér-csapágyfém !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
"Telefon :
1-530-92.
Kitüntetve 1936. évi ezredéves orsz.
LIND fémáruüzem
Budapest, VIII., Gölya-uten 35.
Telefon: 1
kiállításon
háztartási bádogárui, katonai és műszaki cikkeket
DEUTSCH CIPOT
műszerész =
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Tel.: 7-291-86.
Különleges ivari varrógépek minden iparágnak.
; Autó- és kocsilámpát, kórházi berendezéseket, |
EZÜSTKOSZORÜS mester
Palka Jány ln
üvegfestészeti műterme
Budapest, VIII. ker., Baross-wica 53. 1-302-28.
Mihálka és Társai
reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. f. t.
Budapest, V., Zápolya-utca 34. Tel. : 2-924-98
Telefon :
ve vie Nagy ärammegtakaritäs!
Nagyobb fény!
IN KOMOR HENRIK-féle
Sténytechnikai., villamoss:
és Taszakt vállalat K. a
BUDAPEST, VII., WESSELÉNY I-U.58,
Telefon: 1-414.76
Beér sándor vésvöxmeEsrER
V., Gr. Tisza Istvän-ntoa 5. sz. e Telefon: 1-824-29
szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE
tartós, szép és tiszta
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
/AHKOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Zubovits István
nől és férfi bőrkobát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
TELEFON : 1-381-08.
lámpatestekkel
(Ledermann udvar.)
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3.
Telefon :
1—136-—66.
--- Page 56 ---
Budapest, 1937 február 17.
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELÖFIZETESI AR:
Félővre . . . . . . 4 4 #4
egész ÉVrTe . . : - : s s 44
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Karafiáth Jenő főpolgármester beiktatása, A
esfőváros törvényhatósági bizottsága február
17-én szerdán délután 5 órakor rendkívüli közgyűlést
tart, amelynek napirendje Kara/jiáth Jenő dr., Buda-
pest főpolgármesterének beiktatása. Február 24-én
törvényhatósági bizottság rendes közgyűlésre ül
öl A napirend több fontos tárgya között szerepel
az Atlila-utcai elektromos alállomás építése. Az al-
állomást a Bellevue-szálló szomszédságában akarják
felépíteni. A telek már az Elektromos Művek tulaj-
donában van, amelyhez hozzávásárolta az Attila-
is. 800.000
állomás,
ha a közi
mänyhatös£
szal hozzá fognak,
Szendy Károly polgármester megtekintette a
Flörian-käpolna emelési mukálat Szendy Károly
polgarmester Wossala Sándor tanacsnok, a magas-
építési ügyosztály vezetőjének társaságában pénte
ken délelőtt megjelent a budai Floriän-käpolna
emelési munkálatainál, A Fővárosi Hirlap már be-
számolt arról, hogy a Flórián-kápolnát mintegy más-
pengő költséggel épül az elektromos al-
amelynek munkálataihoz, abban az esetben,
űlés az építke 16z hozzájárul és a kor
gi jóváhagyás megtörténik, még tavasz-
fel méterrel magasabbra emelik és ennek következté-
ben a kis kápolnához, amelyhez eddig három lép-
csőn kellett lejárni, a jövőben két lépcsű vezet
majd fel.
Ezer szegényt vendégel meg beiktatása napján
a főpolgármester. Karajiath Jenő dr. főpolgármester
nemcs elhatározással ezer szegényt jutt ebédhez
szerdán, amikor a törvényhatósági bizottság közgyű-
hivatalába beiktatja. Ezer darab eb6djeg
amelyet a kerületi előljáróságok osztanak ki
egény között. A jegyekkel a hatósági kony-
hák ebédjén vesznek részt az inségesek, akik ebben
a formában vesznek tudomást legelőször az új 16-
polgármester szociális gondoskodásáról,
lése
vesz,
ezer s
Zsilvay Tibor felgyógyult betegségéből, Zsifvay
Tibor dr. ny. igazságügyminiszter, a Nemzeti Egy
ség Pártja Fővárosi Szervezetének elnöke influenzä-
ban megbetegedett. — Állapot az utóbbi napokban
olyan örvendetesen javult, hogy már felkelt ág
és egy-két nap mulva elhagyhs a betegszobát.
személyi
teri 082-
érdem-
kultusz-
esoport-
Terböcz Miklós a kultuszminisztérium
ügyeinek vezetője, Terböcz Mikló min
tálytanácsos, akit a kormányzó magyar
rend tiszti keresztjével tüntetett ki, ätve
minisztériumban az elnöki főosztály egy
jának vezetését, amelynek keretébe a belső személy-
zeti ügyek tartozn emellett ellenőrzi a titkári
hivatalt, Terbócz Miklós, aki v6gigharcolta a világ-
háborút és a kitüntet egész sorát szerezte meg,
a háború után vármegyei szolgálatot teljesített, majd
a honvédelmi minisz kötelékében dolgozo
ahonnan a kultuszminisztériumba került, ahol négy
éven át Hóman Bálint miniszter titkára volt, Uj
beosztása után a miniszter személyi titkára
Palkovics Pál dr, fogalmazó lett.
k, 5
ériíum
Szendy Károly polgármester megkezdte ce lá-
sait a közgazdasági egyetemen, Szendy Károly pol-
gármestert a közgazdasági tudományegyetem elő-
adóul hívta meg. A polgármester hétfőn. este kezdte
meg félévre terjedő előadássorozatát az egyetemi
polgárság élénk érdeklődése mellett, A polgármester
a vúrosi és üzemi közigazgatást választotta téma-
köréül és a hétfői előadáson bevezetőül a főváros
mai közigazgatásának történelmi előzményeit, a
városfejlődést és az üzemi gazdálkodás kialakulását
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaárugyás Rt.
Gallner Ferene főjegyző jubileuma. Gallner Fe-
rene dr. főjegyző, a közélelmezési ügyosztály helyettes
vezetője most töltötte be közszolgálatának huszon-
ötödik évét. A nevezetes évforduló alkalmából meleg
ünneplésben volt része Gallner Ferencnek, akit tiszt-
viselőtársai tömegesen kerestek fel és halmoztak el
jókívánságaikkal, A jubilánst az ünneplő tisztviselők
élén Kovácsházy Vilmos tanácsnok üdvözölte, aki
előbbi beosztásában főnöke volt Gallner Ferencnek.
Az üdvözlő beszédben rámutatott a jubiláns kiváló
tisztviselői érdemeire és egyéni szeretetreméltóságára.
Ezután átadták az ünnepeltnek a jubileum mara-
dandó emlékéül a B. §. E. emlekplakettjet,
Az ügyvédek a városházi fogadtatások szabályo-
zását kérik a polgármestertől, A Magyar Ügy
politikai Társaság küldöttsége Pályi Gyula dr
nök, törvényhatósági bizottsági tag vezeté:
Szendy Károly polgármesternek memorandumot
adott át, amelyben azt kéri, hogy a városi ügyosztá-
lyok és az elöljárósági hivataloknál rendeletileg
szabályozza a jogkereső közönség fogadását és a
hadirokkantak után az ügyvédek részére is biztosít-
son soronkívüliséget. A polgármester nagy megértés.
sel fogadta a küldöttség kérelmét és azonnal intéz-
kedett, hogy az elnöki ügyosztály s: sen készítse
el a fogadások méltán helyes bályozását
rendező polgármesteri rendeletet.
Horony Pálfi Aurél tanácsnok betegsége, Horony
Pdtfi Aur dr. tanácsnok, a szociálpolitikai ügy
osztály vezetője szombaton influenzäban megbete-
ucdett, A betegség minden jel szerint könnyű le-
folyású és előreláthatólag néhány napon belül
már folytathat icsnok hivatali munkájá
Megkezdik a helvár: tőplébániatemplom restau-
rálását, A magasépítési szakbizottság pénteken ülést
n Fridrich Lajos műszaki főtanácsos elő-
ztése alapján tárgy: k az Eskü-teren lévő
árosi főplébániatemplom restauräläsära vonat
mesteri előterjesztést, amely szerint a
276.000 pengőt tesznek ki. Miután az összes
okhoz szükséges fedezet nem áll rendelke-
polgármester azt indítványoz hogy első-
sorban azokat a munkálatokat hajisák végre, ame-
lyek a templom omladékos külsejét megváltoztatják.
Pest és Buda közigazsatásának története a
adsäghare alatt címmel Wildner Ödön dr. nyug.
zékesfővárosi tanácsnok terjedelmes és nagy érdek-
lődésre számot tartó munkát írt, amely Illyefaloy
Lajos dr, a »sfövarosi Statisztikai — Hivatal
igazgatója ében megjelenő Statisztikai
Közlemény ban most hagyta el a sajtót.
A művet ismertetjük.
vOs és
ek soroz
legközelebb
A honvédelmi miniszter látogatása Schuler al-
pol; él. Röder Vilmos honvédelmi minisz-
ter parancsőrtisztje, vitéz Horváth Fi
renc őrnagy kíséretében látogatást tett Schuler Dezső
dr. alpolgärmestern6l. A miniszter viszonozta azt a
látogatást, melyet Schuler Dezső alpolgärmesterr6
történt megválasztása után tett a honvédelmi mi-
niszternel,
A jövő Budapestje a rádióban, Vasárnap este
6 óra 40 perckor érdekes rádióelőadást tartott Mün-
nich Aladár országos középít tanácsos és Ruisz
Rezső író „A jövő Budapestje" címmel. Pärbesz6-
des formában vetítették a hallgató elé azt a képet,
hogy milyen le Nagy-Budupest ötven é mulva.
Az előadás nem képzelet szines csapongása volt,
mert a város jövő képének előrevetítése közben sor
került azokra a városrendezési teendőkre, amelyek-
ázad folyamán kialakuló Budapest gran-
diózus fejlődését alá kell tämasztaniok,
Megkezdték a gyermekn altatási akció elö-
ileteit, Schuler Dezső alpolgárme
ki rendeleté ermekr altat
ése ügyében. is a fővárosi
tantestületei, vezetőnői, iskolaorvosai és
iskolanővérei végzik el az üdültetésre szoruló gyer-
írását. Ingyenesen e: zok a g
mekek
yerme-
kek részesíthetők üdültetésben, akiknek szülei a ke-
rületi szegénynyilvántartóban szerepelnek, vagy ha
nincsenek Y nyilvántartva, a családtagok nagy
számához képest oly csekély a jövedelmük, hogy
Az ingyenes
állapot az
ásods
gyermeküket üdültetni nem tudjá.
üdültetésnéi mindenesetre az egészségi
ősorban döntő momentum és csak T
mitäsba a szociális szempont. A
ügyosztály már kiadott előzetes
gy rendelkezése
szerint a tavalyihoz képest valamivel bővítik az
akció kereteit és már májusban megkezdik az üdül-
tetéseket. Három—tizennégy éves gyermekek része-
síthetők az üdültetésben, amelynek időtartamát a
rászorult rmekek egészségi állapotához képest
három, illetőleg hat hétben állapítják meg. A havi
200 pengőnél nagyobb jövedelmű szülők a gyermek
háromheti üdültetéséért 40 pengő, a kisebb jövedelmű
szülők pedig husz pengő térítést fizetnek.
Adjunk egy tál meleg ételt. A Magyar Nőegye-
sületek Szövetségének ebédeltetési akciója a Soropti-
mista Club vezetése alatt vasärnup délelőtt féltizen-
két órakor a cukorutcai leányiskola tornatermében
gróf Apponyi Albertné elnöklete alatt ülést tartott,
amelyen Schuler Dezső dr. alpolgármester az , 4d-
junk egy tál meleg ételt" ebédeltetési akciónak a
főváros szociális munkájában vitt szerepéről tartott
előadást. Felszólalt még Lukács Sarolta, Hrabéczyné
Antalfíy Gizella és Kresz Károlyné.
Ujból szaporítják a kéményseprő-kerületeket.
A közgazdasági és ipari ügyosztály tervezetet ké-
"szített, amely szerint a székesfőváros területén lévő
79 kéménysenrő-kerület szamát megváltoztatja és
hat új kerületet létesít. Az új kerületeket azokon a
helyeken állítják fel, ahol a város nagyobbarányú
fejlődése az utóbbi időben bekövetkezett és ahol a
kéményseprő mesterek a túlzottan nagy területek
miatt nem fudták elvégezni a reájuk bízott mun-
kákat kifogástalamil,
— A PÁRTBÓL
Kultúrelőadás az iskolaszanatöriumokröl, A NEP
X. kerüelti szervezete kultürprogramja keretében is-
meretterjesztő, vetítettképes előadást tartott Szie-
berth Imre kormánytanácsos, szakíró a szentgott-
hardi és a most megnyílt svábhegyi iskolaszanatö-
riumról. "
Tanügyi pártvacsora. A Nemzeti Egység Orszá-
gos Tanügyi Szervezete Szinnyei Merse Jenő és
Zsindely Ferenc országgyűlési képviselők tisztele-
tére február 24-én este § órai kezdettel a Nep Esz-
terházy-utcai központjának márványtermében tan-
ügyi pártvacsorát rendez. A vacsorán megjelenik
Ivády Béla, a párt országos elnöke is, Ezt az alkal-
mat felhasználja a 1ügyi Szervezet elnöksége,
hogy bemutassa a fővárosi és vidéki tagozat szak-
osztályainak vezetőségét, az intéző bizottság és a
szervezet tagjait a párt új vezetőinek. A VAcBOTA-
jegyet, melynek ára 1.60 pengő, Römer Kamilló sajtó-
titkárnál a pártközpontban
A VIII. kerületi
társadalmi ünnepség s
partszervezet körnelyisége
női gárdája tenestét rendezett, amelynek vendég
serege zsuloläsig megtöltötte a termeket. A 1 eg
jelentek sorában voltak: Usetty Béla dr. és v. To
András dr. országyűlési képviselők, (Gazdy jenő,
Katona János és v. Hajnóczy Béla törvényhatósagi
bizottsági tag A. vendég Katona — Jánosné,
Zsigmond Laszlóné dr.-né és Dobos Andrásné Mi y
Józsa fogadták "a rendező hölgyek , akiknek
nevében Katona János mondott emelkedett szellemű
üdvözlő beszédet. Érdekesen bizonyította annak szük-
séges voltát, hogy a nők vegyenek részt a politikai
életben. Az üdvözlésre Usetty Béla dr. országgyűlési
képviselő válaszolt.
hölgyek
inheiye
teája, Nagy
volt a VIII.
szombaton. A
szervezet
Farsangi est
szervezet nagys
lyen megjelente
Kőbányán, A X, kerületi párt-
ikerű farsangi-estét rendezett, ame-
Halter Károly kormänyfötanäcsos
és Dongó Orbán kerületi elnö hatósági
bizottsági tagok vezetésével Kőbá társadalmi
előkelőségei, A zsufolásig megtöltött kiubhelyiségek-
ben békebeli jóhangulatban a reggeli órákig mula.
tott a jelmezes közönség. A bál sikere érdekében
Király Dezső központi kerületi titkár, Csapody
istván háznagy és Helfenberger Ferenc vigalmi bi-
zottsági tag fáradoztak. A jelmezversenyen első dijat
Kunos Erzsike, a másodika t Zsedényi Katinka
nyerte.
Fogadóórák a kerületekben
— Február 17-tól 23-ig —
V. kerület (Hold-u. 9. ) Dési Géza dr. törvhat, bh
tag minden hétfőn este 6—8 irodájában (Báthory-u
Krompaszky N ker. elnök minden este 6—7,
Fábián Lászó dr. k alelnök minden pénteken este
6—7, Varannai István dr, ker, alelnök mindén hétfőn
este 6—7 óráig.
VII. kerület (Rákóczi-út 50). v. Pesth füller
József Leó töryhat, biz, tag minden ön d. e.
10—11, Deményi Aladár dr. g minden
második este 7—8,
ker. elnök és Szilágyi Jenő ü. v. alelnök
d, e. 11—1 és este 6—-S, Rendek Károly ‚ker,
jogi Ad inden pent este 6—7-ig, a
tanácsadás minden szerdán este 7—8 óráig.
VII kerület (Baross-u, 79). Gazdy Jenő törvhat.
biz. tag minden pénteke Katona János törvhat, biz.
tag minden csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr. törv-
hat. biz. tag mindon hétfőn, Füredy Lajos biz. pót
tag minden szerdán, Ságyvá ri Sándor dr. jogi tanács.
minden hétfőn, va
Caesar
naponta
mennyion este
adó
Sándor dr. adóügyi tanácsadó minden sze! n d, u
7 — Párinup minden hétfőn este háromnegyed
ak
IX. kerület (ÜJlői-út 305/b). Usetty DP dr,
orszgy. képviselő 17-én 1—3, 18-án este 9—10 és 20-án
d. u. 13, Szontesi | f törvhat. biz. tag 22-én
este 7—8, vágyecsei Wollisch Andor törvhat. biz, tag
? Kövesligothy Miklós dr. törvhat.
11-11, alatt) minden pénteken "este
3Zéla dr. jogi tanácsadó 20-án d, u. 2—3
E. — Pártest 18-án és 22-én este 7 órukor.
X. kerület (B.-Jászberényi-út 2) Pőzel István dr.
orszgyűl, képviselő 17-én este fél 7, Dongó Orbán tör-
minden csütörtökön este fél 7, Halter
biz. minden d. e. 11—1 óráig irodá-
13). — Pártnap minden kedden este 6
b. kerület (Bercsényi-u. 7) Szántay István tör
hat. biz. tag minden pénteken este 6—$, V á lyi Lajos
dr. törvhat, bíz. tag minden hétfőn este 6 8, Somody
Pál központi ker. titkár havatalos órája minden hétköz-
napon — szombat kivételével — d. u. 5—8, állásügyekben
ésük kodden és pénteken. — Pártnap minden csütörtökön
0 6 órükor, : N
Ági. kerület (Déli vasut), Honcz Lajos dr. törvhat.
biz. tag minden csütörtökön este 6—8, v. nomes Juhász
Jenő dr. törvhat. biz. tag minden hétfőn este 6—8 óráig.
XIII. kerület (Mohács-u. 6), Hogedüs Bertalan dr.
törvhat. biz, tag 23-án, Fülöp Endro ker. elnök 17-én,
Babioz
kodüTV. kerület (Thököly-út 167. Bónyi Károly dr. és
Kertész Elemér törvhat, biz, tagok minden pénteken
este 7—8 óráig.
biz. póttag 18-án. — Pártnap minden
Gyula
Február 18 és 21-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
--- Page 57 ---
—
e]
“>.
Budapest, 1937 februär 17.
LŐVAROS [ÚRIAP
7
Garzvasdci ÉRTESÍTŐ
impozáns kercichk
Között, az ország
nagyjainak részvételével tartotta meg
a Baross Szöveiség
életének
meg a Baro.
iparos érdekelt
közgyűlés
tanácsk
vasárnapi
termében,
ünnepi
Az egész ország gazdasági
lődésétől kísérve tartottu
a magyar kereskedő és
tekintélyű egyesülete évi
öt 1apon át folyó
eseménye volt a
A Vigadó ra.
között folyt le
közélet számos kiv
minden részéből
Megjelent József
tinián biboros hercegprimá
niszterelnök, Széchenyi alan a felsőház, Sztra-
nyav Sándor. a képviselőház elnöke, Kánya
Kálmán külügyminiszter, Fabinyi hamér pénz-
ügyminiszter, Bornemisza Géza iparügyi miniszter,
Senn Ottó, a MÁV olnö Karafiáth Jenő, Buda
főpolgármestere Szendy Károly polgármes
Oswald István, a Kúria elnöke, Ravasz László refor
mátus püspök, Krnszt Sándor és Winchkler István
volt miniszterek, Mikecz Ödön és Halla Aurél állam.
titkárok közélet sok más előkelősége.
nagy
nagy
t, amelynek, az
után, kimagasló
ünnepélyes — záróülés.
impozáns külsőségek
amelyen a magyar
a tagoknak az ol
glett tömege vett ı
kír. herceg, Serédi Jusz-
Darányi Kálmán mi-
sok
yogó
ilés,
ok és a
Ilovszky János kormänyfötanäcsos,
Szövetség or os elnöke nyitotta meg a közgy
lést. Nagyszabású megnyitó beszédében — plasztikus
helyzetképet adott a gazdasági ről, majd szembe-
szállt a szövetséget ért vádakkal. Kijelentette, hogy
a Baross Szövetség, mint érdekképviselet, soha sem
kapott az államtól export-import kontingenst, a k
kötelékébe tariozó "dekében azonban köteles-
ségszerűen kért és fo, a jövőben is,
József Ferenc dr. királyi herceg
szólalt fel ezulän, A gazdasági helyzettel foglalko.
zott és hangsúlyozta, hog Magyarországnak a gaz-
dasági téren is vonzóvá kell tennie magát már csak
azért is, hogy idekösse a Kárpátok népét. Ebből a
szempontból méltatta beszéde során a Baross-Szövet-
ség jelentőségét.
Purébl ( ő ügyvezető alelnök ismertette ez-
után a közgyűlés és a kongresszusok megelőző hatá-
rozatait.
Lamotte Károly dr. alpolgármester adta ezután
át beszéd kíséretében a Szövetség levelező tagsági
okmányait a kitüntetett z6leti férfiaknak, Az új
levelező tagok: Laky Dezső dr. műegyetemi tanár,
az IOKSz elnöke, Kruchina Károly dr. báró és
Árkay Ferenc dr. miniszteri osztályfőnö , Mihá-
Tovits Zsigmond kanonok, az Actio Catolica igazga-
tója, Krudy Ferenc országgyűlési képviselő, az ár-
ét
ss Ferenc országgyű
rigyes dr., a Hangya
ünnepi közóyűl
elemző bizottság elnöke,
képviselő é
igazgatója.
Ünnepélyes külsőségek között nyujtotta most át
Winchkler István dr. ny. kereskedelemügyi
ter a Baross-láncot Serédi Jusztiniän her
nak, Darányi Kálmán miniszterlnöknek,
nak, az Államvasutak elnökének, Szendy Károly
polgármesternek és Majthényi Béla nagykereskedő
n A Baross-lánc új tulajdonosai közül
Rajr
Wünscher
lési
ve:
minisz
egprimás-
Senn Ottó.
Serédi Jusztinián biboros-hercegprimás
mondott köszönetet a kitüntetésért.
Az iparosok és kereskedők munk
dotta beszéde során — a nemzet
áját
szempontj
mon-
ból igen
nagyra értékelem. Magam is iparoscsaládban
lettem, ott láttam a keresztény magyar iparos mély
vallásosságát és csodáltam azt a tevékeny hazasze-
retetet, amely éppen a vallásoss
tam és csodáltam azt az ernyed
nélkül az iparos nem iparos, a k
zból fakadt. Lát-
n munkát, amely
kedő nem keres-
kedő. Iparoscsaládban tanultam meg szeretni a ma
gyar hazát és me: gbecsülni a munkát,
A k és ntán ünnepi vacsora
amelynek fehér asztalai körül e
ség foglalt helyet.
Károly polgármester
Fabinyi Tihamer
sorra a Baross-lánc
Az első pohá
mondta a
pénzügy minisz
új tulajdonosait.
Kálmán miniszterelnök
emelkedett ezután nagy figyelemben szólásra.
- Ebben az országban — mondta, — harmoniá
nak kell lennie minden foglalkozási ág között. Ami-
kor az agrár lakossäg sa jóra fordul, akkor ter-
m stszerűleg vele együtt javul az iporos és a ke-
reskedő helyzete is. Törekedni kell arra, hogy mi-
nél több önálló keresztény, iparos és kereskedő le-
gyen az országban. Ne felejtkezzünk meg azonban
a magyar munkásságról sem.
A vacsora idei díszszónoka
Darányi
Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter
volt, aki a serlegbeszédet tartotta. Hangsúlyozta
beszédében, hogy a magyar középosztály sarjadékait
rá kell nevelni az ipari és kereskedelmi pályára.
Ki kell irtani a köz éleményből azt a téves fel-
fogást, hogy a osztálynak nincs kereskedői
zéke és vállalkozó szel
A mély hatású serlegbe:
együtt maradt az ünnepi
ntán még sokáig
vacsora díszes közönsége.
CC
Növekedett a MOKTÁR nyeresége,
betétállománya emelkedett és
megerösödiek fartalékai
Évről-évre növekszik a magyar társadalom min.
den rétegéből a MOKTÁR ügyfeleinek száma és az
intézetnek ez a fejlődése nyilvánvalóan szoros össze-
függésben van azzal a bölcs és szolíd üzletvezetés-
sel, amellyel Metzler Jenő dr. elnökhelyettes vezér
igazgató irányítja a Magyar Országos Központi Ta-
karékpénztár Rt. ügyeit. Hat és fél évtizedes mű-
ködése során a MOKTÁR mindig a takarékos ma-
középosztálynak volt a tőkegyüjtő hely
yanekkor azonban mobilitásával mindig kielegi
tette a termelés legkülönbözőbb dagaiböl jelentkező
hiteligényeket. Tizeknek a régi és komoly tradiei6k-
nak betartása mutatkozik még a mérleg minden
tételén. Ha mindezek mellett figyelembe vesszük a
betétek növekedését, az emelkedő nyereséget és az
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JEN okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest. XI, Szüret-uten 5—7. — Tel.: 2-592-98.
HESZ LAJOS
építőmester
LÓGODI-U. 9.
Telefon: 1—603—21.
ÖSEGBEN
keülslena VIZ A 7
, MEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Acgyar
Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11.
BUDAPEST, |.,
WW
intézet érdekkörébe tartozó vállalatok részvényeinek
tőzsdei emelkedését, tehát a latens tartalékok nagy
megerősödését, megállapítható, hogy a most lezaj-
lott üzletév egész kivételesen megerősítette az inté-
zetet. A MOKT- AR igazgatósága egyébként az
1936-iki a következő jelentést adta ki:
A Magyar Országos Központi: Takarékpénztár igaz-
gatósága februúr 10- tartott ülésében állapította meg
n múlt év mérlegét. zárszámadások 873.535.43 P nye-
Treséget mu pengővel többet, mint az
1935. -év végén.
A leg főbh tételeit a a következőkben ismertetjii
Az ivák alán xénztárkészlet, — girószámlán.
pénzintézeteknél és bankcégeknél fennálló követelések
tételeit 000 pengőt 1.387.000 pengővel többet,
mint 193 égén. A v ba 33,9 pengő — volt
tavaly.
kölesönnek már
mely szerint az
rövidletáratú
rendezésével
régebben tár
esön tételeit vet telezők, nmi
pontjából kedvező imzakciónaik bi
tétele X pengővel szerepel,
tavalyi összeg alatt. minthogy a
tékelése folvt illt Jeölönbi
zettetett keresztül. Államadósságol,
egyéb értékpanirok 2.683.000 pengőt tevő x
pengővel kisahh, mint tavaly. Az intézetnek a nénzinté
zeteknél és egvéb vi: atoknál — fennálló érdeketelég
10. 00 pengőt bosz, 000 pengővel kevesebbet, mint
tavaly.
A passzívák oldalá
jegyre elhelyezett bei
pengöro emelkedtek. A
a mobilitás ezam-
onyult. Az
a könyveesbékne és nénztár-
ek 1,718.000 pengövel 23.813.000
folyószámlán és cselekezámlán el.
ott betétek Aa egyéb — hitelezők — tétele 47.204.000
vel lenvegebbet. mint tavaly.
külföldi oblig6i esökken
nek köv
Az üzleteredm án a dologi kis az űz
leti forgalom &lenküle 1cára — némi takarítást
mutatnak, mie a személyzeti költségek tételénél 51.000
penzős emelkedést rogisztrálhatunk.
Nohn az osztalék mol lett volna fedezet, az
igazga a folyó hé tartandó — közevőlésnet
osztalék: v. mánt tavaly, részvényenként 1 pengőnek.
összesen 200.000 nengőnek kifizetését fogja javasolni. In-
dítványozni fogja emellett hogy 2 n — tarinlét
100.000 pongővel dotált , nyugdíjpénztárba 80.000.
az alkalmazottak segélvalaniába 20.000 Den: ntaltoe
jutalmar: il
összesen
fenn-
köz-
40.000 pencő pedig a hivatalnokok külön
fordíttassék. E szociális jellegü — átutalások
40.000 pencrő többletet tesznok ki. Az ezek után.
maradó 398.000 penrő. mint elärnyitel az 1938. évi
gyűlés rendelkezésére fog állani.
Szemle
Ang ában történt
Teakareskedök V
e értelmében f melté k a
történt ez az áremelés, amely
kesen és világraszóló példaadás
képpen tükrözik vissza az angol kereskedelem lélek
tanát, emelkedett üzleti etikáját. Az előzmények
kerek egy esztendőre nyúlnak vissza, amikor Neville
Chamberlain pénzügyminiszter a tea vámját fel
emelte. A keserű intézkedést a teakereskedők tudo.
másulvették és nyomban intézkedtek a tea új árá
nak megállapításáról. Nálunk az ilyen int edést
úgy névezik, hogy az új terheket áthárítják a fo
gyasztó közönségre. Angliában is ehhez a módszer
hez voltak kénytelenek fordulni a kereskedők, de
ezt egészen másképpen csinálták, mint egyebütt
szokás. Megállapították, hogy a londoni dokkok
raktáraiban és a kereskedőknél egy év való ten
készlet van fölhalmozva. Ezt a készletet még
terheli az új vám, tehát lehet a régi áron adni, És
nehogy a közön amely nagy bőséggel foga
a nemzeti italt, tévedésben maradjon, szükség
tartották hírül adni. hogy addig nem lesz drá
Gazdasági
hogy a kere:
bizottságának rendelke.
tea árát. Angliában
nek előzményei érdek
kedők a
"hajtó.
nem
a tea, amíg a régiből tart, Egy évig tartott, tehát
egy évig vártak az új árakkal. Ez az üzleti elv
már inte poét és kiáltó ellentétben áll azzal
a másik üzleti elvvel, amely akkor, ha egy his idő
szerűtlen fagyra vagy szárazságra néhány Allérret
felemelkedik a búza ára, nyomban megdrágítja a
mindennapi kenyeret, de úgy, hogy ebbe a differen
ciába még külön hasznot is kalkulál, nem beszélve
arról, hogy emu egész drágulási folyamatot indít
meg vele, amelybe belekerül a tojástól a csizmáig
minden, ha akármennyi is belőle raktäron,
áremelés tevékenység. Sokkal
van
leti
a legsürgősebb ti
temperamentumosabbak vagyunk, mint a hidegvérű
angolok, akik a vámemelést csak akkor kalkulálták
be az eladási árakba, amikor a régi, tehát a vám-
mentes készletek már elfogytak.
Minden harmadik
bankéletben kenyérhez jul a
Kálmán miniszterelnöknek ha
talmas akciója, amelyet a munkanélle üliség megszün-
tet re indított, má mutatni örvendetes
hatásait, A kultuszmini: et dolgozta fel a
jelentkezők személyi tapjait, számszer négyszáz-
ötvenet, amelyet a jövő héten már meg is küldnek
a bankoknak, amelyek százötven állást hajlandók be-
töltetni a jelentkezőkkel. jelentkez-
tek, százötvenen jutnak álláshoz: ez tehát azt jelenti,
hogy a bankéletben minden harmadik állástalan
diplomás kenyérhez jut. Tekintve, hogy a vidéki
pénzintézetekkel is kedvezően haladnak az ezirányú
rövidesen remélni lehet, hogy a bank-
állástalan diplomás a
héten. Darányi
jövő
Négyszázötvenen
tárgyalások,
szakmában hovatovább nem lesz állásnélküli dip-
lomás ifjú. Az utóbbi esztendők egyre lehangolöbh
gazdasági szociális helyzetjelentéséhez képest ez
olyan óriási előrehaladás és annyira új hang,
amilyent csak a Darányi-kormány hivatalbalépése
éta hallottunk egyet-kettőt.
Kilencszeresére
N
emelkedett három esztendő alatt a háziipari kivite-
tünk. Ha ezzel kapcsolatban dícséretet akarnánk
mondani, akkor elsősorban az iparügyi miniszteri-
umra kellene gondolnunk. mert
Bornemisza Géza és kiváló
Antal voltak azok, akik felismerve a magyar házi-
iparnak világviszonylatban is kiváló értékeit, meg-
szervezték a nagyszerű exportlehetőségeket, amelyek
azt mutatják, hogy a háziipari kivitel értéke a mulf
esztendőben már majdnem elérte a hatmillió pengőt.
Amilyen örvendetes ez a tény, annyira figyelemre-
méltó, hogy ez a nagy nemzeti haszon nem kallódik
el a spekuláció kezén, hanem úgyszólván az utolsó
fillérig a le; egényebb falusi lakosságot alimentdlja,
Tudvalevő ugyanis, hogy az export megszer
egyidőben Bornemisza Géza erélyes intézkedéselmek
következtében sikerült megvalósítani a háziiparban
a minimális munkabéreket, és ezzel elejét venni az
e téren elharapózott munkakiuzsorázásnak, A helyes
és bölcs kormányzati intézkedésnek mintaképe lehet
a háziipari export és munka szabályozása, amely
új nemzeti erőgyarapodá: teremtelt és ezt azon
melegében befogta a szociális segítés szolgálatába.
Az Iparművészeti Társulatnak ez a jelentése egyike
az utóbbi esztendők legrokonszenvesebb és legmeg-
bízhatóbb gazdasági helyzetjelentéseinek.
hiszen tudvalevően
munkatársa, Petneházy
me ——
Hegedüs Lóránt — örökös felsőházi tag.
A kormányzó a miniszterelnöknek a miniszté-
rium nevében tett előterjesztésére Hegedüs
Lóránt nyugalmazott m. kir. pénzügymir ert,
a "Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete
elnökét, a felsőház tagjává élethoszialan ki-
nevezte.
Gomperz Ervin a Magyar Pamutipar új vezér-
igazgatója. Mint ismeretes, a Magyar Pamutipar
Rt, minap tartott igazgatósági ülésén Szurday Ró-
bert vezérigazgató egészségi állapotára való tekin-
tettel vezérigazgatói tisztsége alóli felmentését és
nyugdíjaztatását kérte. Az igazgatóság Szurday Ró-
bert vezérigazgató bejelentését sajtálattal vette tudo-
mäsul és a vállalat érdekében több évtizeden át kifej-
tett eredményes működéséért hálás köszönetét fejezte
ki. Az igazgatóság ez alkalommal felkérte a lemondott
vezérigazgatót, hogy értékes szaktudásával, mint az
igazgatóság alelnöke és a végrehajtóbizottság tagja,
továbbra is álljon a vállalat rendelkezésére és a
Textilgyárosok Egyesületében kifejtett tevékenysé-
gében a vállalat érdekeit támogassa. Az igazgató-
--- Page 58 ---
ság ülésén a vállalat eddigi
sét, Gomperz Ervint vezérigazg
kintve, hogy az új vezéri
működésében ugyancsak
helyét magas , vezetőpozi
tásában semmi
gatóhelyette-
tóvá nevezte ki. Te-
Óó eddigi helyettesi
vezérig I
|
zu idő óla állta me. 9
ában, a vállalat irán
tozást nem jelent az új vezérigaz-
gató kinevezése, aki az eddigi biztos alapokon és az
eddigi gazdasági és szociális lMemben fogja tovább
vezetni a hatalmas vállalatot.
postatakarékpénztárnál. Meleg
kpenztär tiszt-
tót, a posta-
JAT KOZÁS
Reális ajánlattal negyvenhár.
man pályáztak a kerületek
Jubileumok a
ünneplésben zesítette a postatak
elői kara Körmendy József dr. ig:
tisztképző tanfolyam ts t, Tanyay Elemér dr. útkarbantartására
főtitkárt, Jolsvay Laj imtanácsost és Juhász
Lajos dr. számtanácsost kineveztetésük 23. évfordu- Javaslat a munkálatok kiírására
1sokat Baumgartner lst-
itnyujtotta a kartár-
lója alkalmából. A bil
ván dr. igazgató üdvözölte és
sak értékes emléktárgyait.
javítási és kisebb új kövező
gyalásra beérkezett aján-
nt. Negyvenhárom cég vett
A kerületi kövezet
munkákra kiírt verser
latok felbontása megtör
Mihälyfi Dezső ko VIS részt a versenytárgyaláson, amelynek eredménye,
mányzó Mihályji Dezső a Lang | mint Király Kálmán tanácsnok, a II. ügyosztály ve-
Gépgyár ügyvezető igazgató. ának, k zhasznú érde- zetője megállapította, valamennyi kerületet illetően
mes tevékenysége elismer sóül a kor ránylőtanácsosi rel zók tekintélyes r az ügyosztály
címet adományozta. Európai vonatkozásban is nagy egység: ában megállapított hivatalos egy
szabású vállalatának kiaz ılakul iban mini jeles tech ral vett zt a versenytárgyaláson, a többi pá-
nikusnak és koneepelözus dizletemberdek, égard? árajánlata is néhány százalék felárral és el-
nagy része van Mihályfi Tekintve, hogy
Mihályfi Dezső tiz esztendsje tölti be mai állását a
Läng-gyärban, kormányfőtanácsosi kinevezése egybe
esik szolgálati jubileumával.
SZERT új
A Budapest
vétve negyed vo félt százalék engedménnyel a hi-
vatalos egységár körül mozog. az eredmény egy.
úttal igazolja azt a realitást és gazdasági körül-
ményekk: 1 számoló gondosságot, amellyel az egy-
áblázatot az ügyosztály összeállította.
versenytárgyaláson résztvett cégek a
és fTelügyetővizott-
ívárosi Közlekedé
ársaság, valamint a kezelésében levő Ferenc
József Földalatti Villamos Vasút Részvénytársaság és
a Budapest—Szentlőrinci Villamos Vasút Részvény- | József,
g rendkívüli kö amelyen t György. Handl István, Grosz Frigyes, Schaffer An-
1 Toperczer Ákos | tal, Wohl Dezső, Szegedy Béla Jenő, Proczeller Bá
megüresedett | j;nt, Handl Gyula. Hrös Nándor, Reiniseh Tivadar.
F Helfenstein Károly, Hajnal Imre, G Zsigmond,
Borlay Károly. IT. kerület. Szőllősy Elemér, Schaffer
követ
kezők:
kerület. Vértes Albert, Ámon Rezső, Barta
Vadas Mihály, Klauber és Vajd Schaffer
gában
ny. államtitl fol
helyre Miklós Ferenc dr, ügyv
v
bizottsági tagot. igazgatósági - |
ügyelő-bizottságában Hajdıu Ihunytäval | chatfer Antal, Proczeller Bálint, Hand!
megüresedett — helyre pedig siewicz-Hajnády | z Frigyes, Klauber és Vajda, Reinisch
Oszkárt felügyelőbizottsági ta ztották. lar, Szegedy B Jenő, Obendorfer Rudolt,
AEYAT OI vénytársaság februú Hajnal Imre, Borlay Károly. if. kerület. Hollós
vartott XVII. : Ferenc, Grosz Frigyes, ılfer Antal, Klauber és
közgyűlése az igaz
mennyi egyhangúlag elfogadta
és ennek alapján elhatározta, hogy osztalék fejében
től kezdődően részvényenként 1.30 pengő
9-én tartott XVII. Handl István, Erős Nándor, Gravieser Albin,
G, Schaffer György, Neumann Ferenc,
egedy Béla Jenő, Wohl Dezső,
IV. kerület. Vadas Mihály, Vértes Al-
Vajda,
Simon Lá
Reinisch Tiv
Hajnal Im
e hónap 19
fizettessék ki. im A Hazai Bank Rt. | bert, Bart roly, Ámon Rezsö, Barta Jözsef, Klau-
A Hazai Bank ! A elnöklota (ala tar: [Dor és Obendorfer József, Gravieser Albin,
Szöosi_ PL Kinestärt MMANGRROS Greif A közgyűlés ! Proczeller Bálint, Grosz Frigyes, Handl Istvän,
totta XIII. üzletévi rendes közgy i IR, | Handi Gyula ene, Helfenstei in Károly,
iz igaz lentésót egyhangulag tudomást | Simon László, Nándor, Béla Jenő,
6. ü e vonatkozó mérleget elfogadta
vette, az 19 Wohl Dezső, Friedrich János, szló, Gavora
s elhatározta, hogy a kimutatott 481.143.04 pengő | Zsigmond. V. kerület: Obendorfer József, Klauber és
ti égből az alapszabályszerű levonás, a | Vajda, Grosz Frigyes, Hirsch László. VI. kerület.
tarta E a Vállalati Nyugdíjpénztár es Hollós Ferenc, Szöllösy Elemér, Kőnig József, Hel-
az ingatlanok értékesőkkenési rtalékának java- | fenstein Ferenc, Helfenstein Károly, Grosz Frigyes,
Neumann Ferenc. VII. kerület.
Albert, Vadas Mihály, Ámon
Heverdle István, Reinisch
Óó, Hoffer Preisich, Wohl Jó-
dalmazása után — osztalékra nyenként 1 P. | Klabuer és Vajd
vagyis zesen 250,000 pengő fordíttassék és 103.410.64 Hollós Ferenc,
pengő az 1937. üzletév számlájára vitessék át. Rezső, Schäffer
osztalék a 42. sz. osztalékszelvény beszolgáltatása el- Tivadar, Simon Lász
lenében a társasá iztáránál február 15-t6l kez- | zsef, Handl Gyula, Neumann Ferene, Grosz Fri
dődőleg kerül kifizetésre. A részvényesek nevében VIII. kerület. Hollós Ferene, Kőnig József, V
Hajós Gergely az elért eredményért úgy az igaz Albert, Vadas Mihály, Hoffer és Prei h, E is Nän-
gatóságnak, mint a tisztviselőkarnak meleg szavak- | dor, Heverdie Károly, Schäff Tr Károly, Bz gody
kal fejezte ki köszönetét és elismerését. Béla Jenő, Heverdle istván, Grosz Frigyes, Helfen-
| stein Károly, Simon László, Klauber és Vajda, Wohl
: Kincvezések a Pesti Hazainál. A Pesti Hazai | Zumpft István. IX, kerület. Hollós aa
Első Takarékpénztár-Egyesület iga ra leg- | ősy Elemér, Vértes Albert, Vadas Mihály, Ké
utóbb tartott ülésében dr. Fábry Géza igazgató- József, Neumann Ferene, Grosz Frigyes, Hevardle
helyettesnek az igazgatói címet, Kurdin ef, dr. | István, Gravieser Albin, Zumpft István, Heverdle
Verzár Jenő és Mannó Fer gyezetőknek az igaz- | Károly, Wohl József, Friedrich János. X. kerület.
Hollós Ferenc, Kiss Jenő, Vadas Mihály, Ámon Re-
Zső, Vértes Albert, Barta Józse attyán Pál, Kim-
berger Géza, Wohl Dezső, Neumann Ferenc, Pro-
ezeller Bálint, Schäffer Káro Erős Nándor, Simon
László, Heverdle István, Klauber és Vajda, Oben-
dorfer Rudolf, Heverdle Károly, Handl Gyula. XI.
kerület. Ámon Rezső, Schaffer György, Schaffer An-
1 | tal, Gravieser Albin, Grosz Frigyes, Reinisch Tiva-
gatóhelyettesi címet, Kreut Géza fiókfőnöknek a
ftiókpénztári aligazgatói címet adományozta és vitéz
Hasznos József osztályfőnököt cégvezetővé nevezte ki.
Rozsdamenfes
Ss | dar, Hirseh László, Borlay Károly, let,
és vörösréz edények, | Hollós Ferenc Szőllősy Elemér, Barta Va-
nickel fözőüsíök, ónozások | | das Mihály, Bermann Miksa, Ámon Rezső, Klauber
RICHTER És TÁRSAI 1 | és Vajda, Wohl Dezső, Gra Frig Krausz Fe-
Budapest, VIII, Dankó Pista-ntea 5. Telefon; 7-330-97 | rene, Simon László, Helfenstein Neumann
4 Ferenc, Erős Nándor, Handl Gyula, Holfenstein Fe.
PETIK JÁN 7 te Friedrich János, Gavora Zsigmond. XIV. ke-
rület. Hollós Ferenc, Bakács Gyula, Vadas Mihály,
05 BUDAPEST, VI., ! | Ámon Rezső, Barta József, Kimberger Gé Gattyán
$pületbidogos munkák vállalata
Ö-UTCA 14. SZ. Pál, Klauber és Vajda, Wohl De , Neumann Fe-
Telefonszäm:! | rene, Erős Nándor, Grosz Frig Helfenstein Kä-
31 és 5. 1 | rol Hoffer ós Preisieh teiniseh Tivad Schäf-
1-188-81 és 2-920-75, | | roly, 1 TC reisich, inisch
EST BER | fer Károly, Simon László, Heverdle Tstvän, Handl
| Gyula, Wohl József,
HOFBAUER s PIAZZA *
EPITÖNRSTEREK | A versenytárgyalásra beérkezett nagy
1004 1 dolgozta fel a II.
V2., STZONDY-YU, 34. meg is állapította a munkäk
FON: 1-188-59, vaslatát, Kerületenkint a
[ROSENTHAL MÖR Sa
Half n már
vonatkozó j
vetkező vállalkozókat hozta
I. Wohl De: (3% feld
al); II. Schaffer
gy (+3%); III. Handl István (+3%); TV, Barta
a | József (hivatalos egységár); V. Obendorfer József
ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA | (44-59); VIT. Helfenstein Károly (+3%); VII. vot
1 Alapfıya | | László (4-310); VIII. Schäffer Károly (73%);
BUDAPEST, Y. TATRA , 26 1908-ban | TX. Neumann Ferenc (43%); X. Amon Rezső (hiva-
talos egységár); XI, Schaffer Antal (+3%); XIII.
Krtusz Ferenc 3%); XIV. Ho/fer és Preisich
SALGÓTARJÁNI HOSZENBANYA P.T. | 2).
Építőanyagipurai Budapest, V., Sas-utoz 25. ez Az ügyosztály javaslata pénteken délelőtt fél
nr 1-203-84, 1°1080-08, 12 órakor tartandó ülésén kerül az ú!- és csatorna.
Demenígyúr ia L4hstinnban , . , . . évi felj. kép. 12.000 v.
Mészgyárniks: Libatlanban. . ..* s m
Dorogon 2.0... " 8.000 ,,
Tégilagyárak ı Bads-Ujlak, Kóbánya,
Nyorgasujtata évi telj, kép. 60,000.000 drb.
Cseréngyér t Br4a-Ujiak 7 úr: 8,000.000 út.
építési szakbizottság elé.
Előkészületek az utak portalanításár
egészségügyi ügyosztály megkezdte az €
ket az utak portalanitäsärn, Kérésére
Budapest, 1937 február 17.
esatornzépítési ügyosztály most állapítja meg, hogy
melyek azok az utak, amelyek portalanításra 8Z0-
rulnak és mekkora a portalanítandó terület, Ha ez
a kimutatás elkészül, a közegészségügyi ügyosztály
intézkedik a portalanítás végrehajtásáról, Hogy a
számbajövő utak portalanítása milyen módon tör-
ténik és hogy milyen keretek között írnak ki ver-
senytárgyalást, az csak ezután dől el,
Beérkezeit ajánlatok
Az élelmiszernagyvásártelepen építendő áruraktárház
főld-, kőműves-, vasbeton- és elhelyező munkälra pály
tak: Zilahy Balogh Gyula 224.460, Bárkány József 228.2;
Wihart Ferenc Ho: váth n 236.3!
Bollmann Ferenc szló , Gát Ödön
teszéyés ifj. ej Dános 246.680,
gre G Béla 250.614, Glock Imre
409, 1 939, Polacsek és Epstein
Hofbauer és Piazza
y , Testvérek
Mihály 264.
526, Fuchs Samn
ábián, Somogyi 7
D cker Ödön
ovits
roly 256.018, Koch
.784, Lieber Gyula
445, Wagner (
anner Henrik
7, Tausz Alfréd
11. Fazekas László
Popper Zsigmond
János 84
brenner
29.304,
Vince
Held +)
34.3 H
Lipót ;
, Tmtó rstván
"Ridel Bert
Molnár János 47.066,
Zsigmond és "Társa
mit bádogos-
Takiti Istyär Te
Andräs 9140, Kardos
István 9343,
Zoltán
Molnár
5. Ho
Varga
nos 10.34
József 11.108,
Földes Pé ter
348,
> 5 1 , Moharos
“Imre 11.000, Toll s 11.060, TO
Imre 11. Klement János 11
1 11.754, Opries
Henrik 1
pengövel.
ár Koller!
Vas 68 vács 6450, Jalcs Dezső 72 Wittmann János
7900, Haidekker Sándor 8060, Deichsel A. 8450, Hutter és
Sehrantz 11.500 pengövel. Ug: tt aszfaltlemez tetőfedési
Tivadar Károlyi Jenő 23.716.
, Grozit Magyar Asphalt 24.716.
, Posnansky és Strelitz 24.139, Para:
kögyár 25.460, . Gőth Jenő Ugyanitt hő-
szigetelő munkára: Nagybátony 00, Parafakö-
szigetelő . 8 Helvey 36.750,
.500, Goldstein Ármin 38.625, Welward
Ug: itt asztalosmunkära:
Petrics Gábor 11.822, ifi. Tomacsik
nerland Peter 14.105, Kovács Jenő
á 4.790, Kutron Lajos 14.808. Petro
Hufnagel Imre 16.304, Polacsek
ehramm József X PEN János 18.364,
Gera Lajos Fi , Kovac:
Károly DL Märton 12.
pengővel Lajos Rt.
ndor 48.911
kolkay Má
577, Hutter
Tóth
gittal
13.975,
Úgyantt sodrony-
Pál és Fiai 6800,
Nagy
Schrantz
A budai vízmű
tak: Erdél
mondy B
Brauesewetter
csöküt munkáira
enrik
részér
134. pengővel.
Boráros. n budai
feljárókon az yáztak:
Barta gózset ery és
y 78, Hust
á " 81. 721.
89. 816, Schäffer
fiksa
794. Szegedy Béla " Jenő
Károly 9453 pengővel.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
60 drb számozógép s illítására a Házinyomda részére,
ázni lehet február Én d. e. 9 óráig az elnöki ügy-
l1yon. en ely s könyvnyomdai festékek szál-
felbrus A
290.000 drb.
BSZKRT :
gyed 10
mi
ém. 440.) U vanitt
IV.
10.000 drb munkálataira februá
d. e. óráig. U if 5 kg. le öl
szállítására feb 6- e. fél
IV. em,
tására február 23-án 10 Ba
IV. em, 497) Um textilanyagok szállítására
február 23-án d. e. 9 Akácia u. 15. TV. em. 439.)
Hónál
zni lehet
III ‚em, 302.)
sítlend ő
március
A — Művész-úti Towask
üvegfalú várócsarnok építésére
1-én d. e. 9 óráig. (Akácfa-u,
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEMHE
epl-u. 27. (Ludoviköndt) Tot. 1-490-77
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65,
-
Grosz Frigyes
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. € Telefon; 1-861-54.
--- Page 59 ---
E
Huszonb5aífodik évfolyam Budapesi,
szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
FELELŐS SZERKESZTŐ: —
Szerkesztőség éz kiadóhíivatal;
DACSÓ EMIL BUDAPEST, Vl., ANDRÄSSY-UT 50.
Telefon: 1-137-13 - Postacsekk: 40.424
tt UT NEE EN OLE
Etőfizetési ár: H
mGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . , . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban
és
A A igazán alkotó politikát, amelyet Darányi Käl-
* mán hirdet.
T bizalommal, tele jóreménységel várja
a főváros sság 1 az új főpolgármester
-véke k legfőbb erénye az le
amit nagy nevű elődje, Sipöez
miniszterelnök: jenő elt
-
s szeretettel és jóindulattal, a
pudapesti pole lelki ör 1 nézi és segíti
azt a munk: amelyet zendu
‚erkara, valamint a
„A kormány képviselője az autonómia segít- kí 7.
ségével és a kormány jóindulatával bizonyára
meg fogja találni a közérdekből helyes Ed tet per
módszereket és utakat" | ter, Karafiáth beiktatása volt. i
aktus szinte példátlanul fényes küls
zajlott le: a közgyűlésen megjelent ugyanis Darányi
Ká imän min ) Sztranyavszky Sándor, a
Karafiáth Jenő, az új főpolgármester képviselőház e nemásza Géza. a. kereskede
a Fővárosi Mirlapnak adott nyilatkozatában - 20x
miniszter, Ivády Bél: 4
Nemzeti Egység Pártjának orsz, elnüke, Tahy hászló
a városházi sajtó kritikai munkéjának minisztorelnökségi, Tasnádi Nagy Amdräs kültuss
a. m [1 és Mikecz Ödön keblén vi államtitkárok, Kelemen
szükségességét hangsúlyozza
OTT el ; Putnok y Móric, a képviselő.
örvényhatósági bizottság
: öntöttek. A megjelent
A szokásos ünnepi keretek között mutat- Knnek a városnak szívverése együtt hang-
kozott be Karafiáth Jenő, Budapest ékesfő- zik az ú j főpolgármesternek minda zal a kíván-
város főpolgármestere a törvényhatósági bi- | ság al, amelyet bemutatkozó be
Szerdán délután öt órakor
előkelőségek a főpolgármesteri emelvénnyel
felállított karosszékekben helyezkedtek el.
édében el- | Ott volt term szetesen a főváros vezetősége, továbbá
zottságn A szokásos ünnepi kereteken tál | mondott. Itt mindenki azt v lija, amit ő, hogy | atö xi bizottsági tagok szinte feljes szám
azonban rtént valami, ami új, meglepő és | semmire nincs annyira szükség, mint a békes ban, A kivételes ünnepiesség külső hatását fokozia
módfelett reménytkeltő volt és ez Darényi Kt íl- | ségnek, a megértésnek, az ellentétek kiegyenli- 7 körülmény, hogy a terem csillárai valamennyi
mán miniszterelnöknek és számos politikai elő-
kelőségnek a főpolgármesteri beiktatón való |
megjelenése. Budapest polgársága nem a külső-
ségekben keresi a lényeget, ezúttal azonban
még magyar kormány
: : on sokat
s ének, az egymás iránt érzett kölesönös meg- lámpásuk fényével ontották a ragyoit , a karzat
ésnek és a nyugodt munkalehetőségnek | pedig zsúfolásig megtelt elegáns hölgyekkel és szmo
eremtésére, Mindebben, büszkén valljuk, ingos urakkal. A karzaton megjelent előkelőségek
eddig sem volt h ány. De ha az ellenségeskedést, | közt ott voltak az új főpolgármester tisztelői és ba
yülölködest 1 kiválthatja, akkor meg | rätui, de megjelent a felesége és a legidősebb fia is.
kell mondanunk azt i , hogy emmit sem kell endy Károly polgármester nyitotta meg a köz
; éreznie kellett, hogy
lätog:
jelent. hogy Darányi Kálmán mi- | jobban ápolni, féltve őrizni, mint a békességet, ! gyűlést, hangsúlyozva, hogy milyen
niszte jrü, páratlan módon | a. megéri t és a nyugodt munka lehetőségét. öröm tölti el az antonóm akkor, amikor
kifejező gesztusa új korszakot nyit meg a ma- | Nem könnyű munka vár tehát az új főpolgár azt látja, hogy Magyarország miniszterel-
at
magyar székesfőváros | mesterre, mert neki tc
között való v nyban. Nincs panasza Buda- | minden szikrára, amel
pestnek az e kormányokra sem. Nem volt | hatna, minden gonc
kormányelnök, nem volt belügyminiszter, nem | banást idézhetne elő. E
ábbra is vigyázni kell nöke és a közélet vezetői n mély érdeklő-
k nyomán tűz fakad- dést tanusítanak a főváros ügyei iránt.
nyomásra, amely rob- | Ismertette ezután a kormár kéziratot, majd
zért esik jól Budapest | inditvänyozta, hogy — Bárczy István nyugalmazott
gyar kormán
volt kormányzat, amely ebben a városban ne | egész lakosságáns hogy munkát. megértést, | miniszterrel az élen, harminotagú küldöttség hívja
látta volna a magyar kultúra koronáját, a ! becsületet hirdet és hirdeti azt a józan, higgadt, ! meg az új főpolgármestert a közgyűlési terembe.
szociális törekvések előharcosát, a Magyar
Szent Korona legszebb értékét. És mégis ma azt | D á = K 1] á Ha i a. =
kell mondanunk, hogy Darányi Kálmán mini ar nyi a m n minisztere nök nyilatkozata
terelnöknek jpolgärmesteri beiktatón való | : ML. Ar , ; N
megjele nése kötelezte őt arra, hogy a székes- | A rövid szünetben, amiközben a törvényhatóság | munkatársa előtt a következőkben vázolta a főpol-
küldöttsége elment meghívni az új főpolgármestert,
Darányi Kálmán miniszterelnök a FPővárosi Hirlap
gármesteri beiktatásnak megkülönböztetett jelentő
ségét:
fővárosnak és lakosságának égető problémáit
legteljesebb jóakarattal, a kormány és a fő-
város között való egyetértéssel igyekezzék meg- |
várok. Isme-
okat milyen
oldani | Karafiäth Je barátom főpolgármesterré történt kinevezésétől soka
X rem az ő lelkes, h zott egyéniségét tudom, hogy reális elgondol
, De ugyanezt éreztük ee Jenő főpol- szeretettel szokta , vinni. megvalósítani
gármester meleg líri val telt, mag: A székesf lakosságának égető problemäi remélhetőleg r: lesen sorra
bemutatkozó beszédében is. Minden képviselője az autonómia segítségével és a kormány jóindulatával
esengett az, hogy ő, Darán Kálmánnak, a ma- találni a közérdekből helyes módszereket és utakat.
gyar kormányzat nehéz időkben vz iló higgadt |
és höles vezetőjének igazán bizalmi embe
exyenes köldöttés Amíg Korafiúth Jenő első A kormány és az autonómia közti
szava, els ata hitvallás vi Zudape: ..
zava, első mondata hitvallás volt Budapest összhang érdekében
szeretete a székesfőváros autonómiájának
tökéletes tis: mellett, épven úgy
| Eközben a küldöttség az első emelete Károly mester üdvözlő beszédét. Ennek a be
mellett 15, 1 it are | polgármesteri hivatalba ment, ahol a küldöttség ve ! szédnek ki ijuk néhány mondatát, amelyek mél
| zetőjéne ‘€ y Istvánnak szavaira Karafiáth Jenő 1 tóan illeszkednek bele a főváros autonómijának dí-
: ! a. többi közt ezt mondta: k | szes történetébe.
ge, köztünk léte, velünk é > és nemc. Különösen érté sé teszi számomra ezt ; - Az nondta a többi
, hogy amelynek most már N
gá-
városunk, hanem az egész 0
nak nagy lelki megnyugvást
íg polgárse
jelentő higgadt
je az a férfiú.
a nemzet alkotmányos
politikai bölesessége". De miként a főpolgá rosi — patináj | €s az önkor wm 1054 gondolatát JEHCKENU ani
1 : 7 " 182 y Pi | d és De 5 közé sztességgel da
mester, úgy ennek a városnak minden lakosa | x agyvonalú városi lot A isárok nemes fut: jd gai tették
rendületlenül hisz Darányi Kálmán alkotmány | já a mostani, de (SEO AS OPEN SO Htajgonsálnal kért
fiszteletében, alkotó munkakészségét | még az utánunk J övetkező nemzedék [m . — Nagyméltóságod mindig ugyanazokér
szteletéhén,. alkotó , MUNKAKÉSZSÉgéDenN. okért dolgozott, amelyek mindnyájunk nemes
lehet. a
becsvágya és szent kötelessd ;
tán Karafiáth Jenő köszönte meg az üdvözlő
szavakat és nagy bású beszédben tett hitet szülő
városának, Budapestnek szeretete mellett.
t énnekem cz a holy — mondta a többi
is
szeretetében. és erkölesi emelkedettségében.
Amikor a miniszterelnök jött, megértő és áldo-
zatos munkát kért a nemzet összességétől. Az új
főpolgármester. mint a kormány küldöttje meg-
ON és bizonyára hamarosan örvendező
élekkel tolmácsolhatja a kormányelnöknek, ( közt, majd rámutatott a békes: a megértés és
id ebből a megértő és áldozatos munkából ! Szendy Károly egymás megbe nek font ra. :
udapest egész lakossága teljes hittel. odaadás- | — Munka, megértés, becsület: ez az én régi hit
sal akarja kivenni a részét, mert bízik benne, | üdvöziőbeszéde | vallásom.
mert tudja, hogy ez az áldozatos munka elhärit | A törvényhatósá i feláll lelkes éljen. Ezután na
fejúnk fölül minden szélsőséges kísérletet, | z6ssel fogad Budapest főpolgármesterét, aki | szentelt olyan mond
amely akadályozhatná, gátolhatná ennek a vá- | uyomban letette a hivatalos esküt, majd szemmel | igazi barát m
rosnak további virágzását. Játható meghatottsággal hallgatta végig Szendy | őszinte elismerése, vé
nagynevű elődei-
dva igyekszik minden eddigi-
14-
| Hitet tett ezutän
| nek nyomdokain hr
| nel bensőségesebbé tenni a kormány és a törv.
| hatósági bizottság között annyira kívánatos 6
|
!
ii
hangot. szer
zynevüű elődje, Sipöcz Jenő emlékének
at, amelyekben ott izzott az
es szeretete és a közéleti fórfiú
ül az erkölcsi megújhodás
--- Page 60 ---
Budapest, 1937 február 24.
mellett tört lándzsát és a arok Istenének ál
dását kérte.
A főpolgármester besza
mag
dének egyes részeit párt
különbség nélkül megéljenezték a bizottság tagjai,
különösen ott, ahol a főváros autonómiájának sert-
hetetlenségéről beszélt,
Karafiáth Jenő nyilatkozata
a Fővárosi
Hivatalának elfoglalása után Karajiáth Jenő |!
főpolgármester volt szív Togadni u Pővárosi Hir-
lap munkatársi akinek nyilatkozatot adott, Az
új főpolgármester egyébként
a Fővárosi Hirlap útján ké főváros
ügyeit alaposan ismerő uj k hatha- !
tós támogatás
a közületet érintő fontos problémák mielőbbi meg
Figyelemreméltó
Karafiálh JenG:
— Mint már beiktatásom után tett első
nyilatkozatomban is hangsúlyoztam, a bé-
kesseg, a megértés és a becsületes őszinte-
ség nyílt, egyenes útján kívánok járni.
Munka, megértés, becsület! az én régi
hitvallásom, ez v tt eddigi életi pá-
lyámon s ez a hármas célkitűzés vezet új
működési körömben is.
Bemutatkozóbeszédemben szändeko-
san kerültem minden olyan momentumot,
ami a :kevésbbé érinthette volna a
beiktatás ünnepi jellegét, vagy alkalmat
szolgáltathatott olna a legnemesebb érte
valósulása érdekében, ayilatkoza
tában ezeket mondotta
is
lembet vett vitára is. Ez azonban terme- |
szetesen a legkevésbbé sem jelenti azt, |
mintha nem lennének terveim, mintha ne |
lennék tisztában azokkal a célokkal, ame- |
lyekért az autonómiával yelértésben a
főváros érdelkében teljes erőmből munkál-
kodni kívánok. Talán olcsó sikert és nagy |
tapsvihart jelentett volna, ha terveimről !
nyilatkozom, én azonban csak akkor kívá- "
nok velök a nyilvánosság elé lépni, ha a
smmegoldás irányában már pozitívumok ál-
lanak rendelkezésemre. Azt a bizalmat,
amely hosszú politikai pályámon irántam
megnyilvánult, úgy hiszem, éppen az ala-
pozta meg, hogy mindig távol állott tőlem
az igérgetés. Az eredmények mutatták,
hogy sok olyan kérdéssel foglalkozom,
amire az érdekeltek talán nem is gondol-
nak, Az időelőtti nyilatkozat, vagy közle- |
mény sokszor csirájában fojt meg olyan
kísérletet, amely csendes, alapos elökeszi-
tés után hasznosnak és keresztülvihetönek
mutatkozik.
— Arra kérem tehát a városházi sajtó
munkatársait is, akik alapos ismerői a fö-
város ügyeinek, akiknek hozzászólása nagy
súllyal esik latba a közvélemény kialaki-
tásában és akiknek támogatására nemcsak
számítok, de azt kérem is, hogy várják
meg mindig a követk odpercet, —
anis
az
már a
embert
a mai modern újságír us
gondolatnál igyekszik utólérni
A főpolgármester a
ünnepi eseménnyé nőtt a Nemzeti
Szervezetének legutóbbi csi
/ azért mégis megörizte azt
Yı
ség Pártju Főváros
töki klubvaecsorája, ame
a családiasan meleg tónust, amel öket a esütör-
töki estéket jellemzi. Karafiáth nő dr. főpolgár.
e. volt -a párnak vend akit nemcsak
ünneplés, hanem olyan meleg és őszinte szeretet fo-
gadott a pártkör falai ki 4, hogy ez az est és am-
nak sok meghatott és bensőséges eseménye kitörül-
hetetlenül emlékezetes marad mind a párt, mind az
ünnepelt előtt.
Zsitvay Tibor dr
elnök:
el élükön teljes számban
eg gyűltek a párt t ıatösägi bizottsági tag.
ai, a kerületi elnöke kültagok és emelték a va-
csora fónyót és jelentőségét az előkelő vendégek,
akiknek 81 xan ott volt ndy Károly pol mes
ter, Schuler ő dr. alpolgármester, a tanácsnolci,
ámban, a párt
Besser
Usetty Béla
továbbá — Fe-
{pi kar teljes
képviselő tagjai %
Közmunkatanács elnök
Imre, Pőzel István dr
y Tibor a apitány, Véssei Ede dr., Perczel
örgy dr., Széll Jenő dr. és Baitz József vezérigaz-
Márkus Jenő dr. h. ve: zgató, aA
Szerve
m. taná
főtitkár,
Kátay
ye
Zénó
dr.,
TENCZ
G
gatók,
Tanügyi
et képviseletében Dávid Antal dr.
i és
Bernáth István dr.
továbbá Balogh (Gábor g
m. kat, plébános, Kiss
mások.
gató
g
kel. esper
Lajos tű
A vat
még sokan
Zsitvay Tibor dr.
köszöntötte Karafiáth Jenő dr. főpolgármestert, azt
a férfiút, akit új méltóságában a főváros zZ kö
zönségének őszinte bizalma kísér és aki mögött zárt
abban a tudatban,
fel a 7
sorokban sorakozik
hogy teljes mértékben átérzi azt a szellemet, ame-
lyet a párt képvisel. 1
— Bizalom és szeretet fogad téged, —
mert életed nyitott könyv.
reszténységről beszélni
mondta ezntán, —
Amikor Budapesten ke
gúny tárgya volt, amikor Budapesten a ke
resztény erkölesöt mint közéleti programot
megpendíteni nevetség és üldözés tárgya volt,
akkor állottál te egy kicsiny kör élére, akkor
indultál el közéleti pályádra és hírdettél ke-
resztény nemzeti eszméket. Nem gyűlölséget,
hanem szeretetet, nem rombolást, de haladást,
építő munkát, keresztényi szeretetben, 6si ma-
Hirlapnak
minden kérdésben akkor foglaljanak
állást, amikor az már tárgyalható formá-
ban jelentkezik s akkor azután gazdag ta-
pasztalataik felhasználásával tárgyilagos
és szükséges bírálatukkal segítsék a he-
lyes megoldás útján a mielőbbi megvaló-
sulás felé.
A városházi ujságírók
tiszteigese
A hivatalába beiktatott Karafiádth Jenő első útja
csütörtökön délelőtt ndy Károly polgármesterhez
vezetett, majd felkereste Lamotte Károly és Schuler
Dezső alpolgármestereket, utána pedig látogatást
tett az ügyosztályvezető tanácsnokokmál. — Délben
fogadta a fővárosi rovatvezetők küldöttségét, akik-
nek nevében Rátkai Károly dr. szindikus üdvözölte
őt, hangsúlyozva, hogy a városházi ujságírók párt.
különbség nélkül árra az erős talapzatra helyezked
nek, amit az önkormányzati jelent,
Karafiáth Jenő főpolgármester megköszönte az
üdvözlő szavakat lés kijelentette, hogy legfontosabb
feladatának a pártok közötti harmonikus együtt.
működés biztosítását fogja tekinteni.
Az ujságírókkal való beszélgetése során kijelen.-
tette, hogy terv szerint az új városházán fog tar-
tózkodni, de amikor személyes tárgyalást óhajt foly-
tatni a város vezetőivel, akkor áflmegy a régi vá-
rosházára, hogy ne legyen k telen a fővárosi tör-
vényben biztosított ellenőrzési jog gyakorlása során
az illetékes városházi tényezőket dilandóan magd-
hoz kéretni és ezzel munkájukban hosszabb időre
megzavarni,
Karafiáth Jenő lätogatäsa
Bárczy istvánnál és a volt
főpolgármestereknéi
Karafiáth Jenő főpolgármester a beiktatást követő
csütörtöki napon felkereste lakásán Bárczy Istvánt,
ukinek köszönetet mondott abból az alkalomból,
hogy vállalta annak a küldöttségnek elnöki tisz
tet, amely őt a beiktató közgyűlé; meghívta.
Hivatalos lätog: ai során felkereste elődeit:
ncet és Huszár majd néhai
z Jenő édesanyjánál tet
Szombaton délelőtt a kerületi előljárók értekez
letének elnökét, Duda
reste fel, Flaxmayer J
gármesteri hivatal vez
polgármesternek ez a látogat
járók egyetemének is szólt, ©
Alajos kerületi előljárót ke-
af dr. főjegyző, a föpol-
őjének kíséretében. A fö-
ása a kerületi e
k a látogatást együt.
vá-
tescn viszonozzák, a főpolgármesternek a régi
rosházán levő hivatali helyiségében,
gyar szellemben. Keresztény voltál, amikor
ezért nem járt elismerés, keresztény voltál nem
konjunkturából, de meggyőződésből és azok
az intézmények, amelyeket elindítottál, válto-
zatlanul követték ezeket az eszményeket. Tárt
karokkal és tárt szívvel fogadunk, mert szük-
ségünk van arra, hogy pártokon felülemel-
kedő olyan férfiúval haladhassunk az élen,
aki teljes bizalmát bírja a kormánynak és a
főváros autonómiájának. Mi úgy érezzük,
ilyen férfiú vagy és betöltöd a törvénynek sza-
vát, amely a főpolgármester első kötelessé-
gévé azt teszi, hogy szószólója legyen az auto-
nómia érdekeinek kormánynál. Hivatásod
nemcsak nemes 6: ép, de magasztos is, mert
szíved szerint egyszerre szolgálhatod a nem-
zetet és a fővárost. Isten adja, hogy az a biz
lom, amely körülvesz téged, végigkísér
azon az úton, amelyre léptél. A baráti lé
rendíthetetlen hűsége él benned, ezzel a hűség-
gel szolgáld e főváros népét s azzal a szeretet-
tel, amelyre magad is érdemes vagy és
amelyre e főváros népe annyira rászorul.
Zúgott az éljenzés és a taps, pereekig ünnepel-
ték lelkesen Karafiáth Jenőt, amikor Zsitvay Tibor
meghatott hangon befejezte beszédét, Melegen élje-
neztek akkrr is, amikor a besz An Szendu
Károly polgármestert üdvözölte nagy melegséggel a
szánok.
1 60
Karafiáth Jenő
főpolgármester
megindultsággal, közvetlen
beszédben az üdvözlésre. Először arról a négy év-
tizedes meghitt barátságról szólott, amely Zsitvay
Tiborral összeforrasztotta, majd megköszönte a sze-
retetteljes fogadtatást.
— Annyi bizalommal ajándékoztatok meg,
— mondta, — hogy kétszeresen súlyos felelős-
ségérzetem és lelkiismeretem is erősen szembe:
SZAT! önmagammal: vajjon eleget tudok-e tenni
az előlegezett bizalomnak. De ha tudatában va-
gyok is erőim végességének, úgy érzem, hogy
a ti önzetlen támogatástokkal, ennek a párt-
nak teljes bizalmával és az autonómia tiszt.
viselőkarának segítségével, amelynek élén rési
barátom, Szendy Kúroly polgármester úr áll,
sikerülni fog megfelelni vállalt feladatomnak.
Ugy érzem, talán véges erőimmel is megfelelek
válaszolt ezután läth
N
az előlegezett bizalomnak, hiszen egész lélek-
kel adom minden erőmet ehhez a munkához,
adom mindazt, amiért éltem és amiért, úgy
érzem, érdemes volt élni és dolgozni.
ízom abban, — fejezte be beszédét, —
hogy Isten segítségével, ilyen hadsereg élén
állva, feltétlenül győzelem lesz a mi jutal-
munk. Nem úgy fogunk küzdeni, hogy bárkit
is bántsunk, hogy bárki érzékenységét meg-
sérts hanem igazságos törekvéseink helyes-
ségének, utaink tisztaságának, s zunak tuda-
tával, hogy csak: In hoc signo vinces.
Hosszantartó, rendkívül meleg ünneplésben re-
szesítette az éljenző, tapsoló társaság — Karafiáth
Jenőt, majd, mikor végre elcsendesedett a terem,
Szendy Károly polgármester
szólalt fel. Derüs hangulatot keltve, kedves emléke-
ket elevenített fel Karafiáth Jenővel és Zsitvay Ti-
borral való régi barátságából, majd szeretettel és
bizalommal köszöntötte az új főpolgárm rt, az-
zal a reménységgel és abban a meggyőződésben,
hogy nagy nyeresége lesz a fővárosnak, hogy ő kép-
viseli érdekeit a kormányzat előtt.
Végül Zsitvay Tibor Nagy Antal törvényható-
üdvözölte, kiváló érdemeinek
sával, abból az alkalomból, hogy a Ke-
és Iparkamara felsőházi tagjává vá-
sági bizottsági tagot
hangsúlyoz.
reskedelmi
lasztotta.
Kedélyes órák a vacsora után
A vacsora után még sokáig zajlott az élet a
pártkör termeiben. Karafiáth Jenő egy ideig Zsitvay
oldalán vegyült el a társaságban, de Zsitvayt csak
hamar körülvették azok a párttagok, akik esü-
törtök estéken kihallgatást kérnek és akik az ün
nepi alkalommal sem maradtak el. Karafiáth Jenv
most egyidőre kalauz nélkül maradt, de ez nem fe
szélyezte, mert látszott, teljesen otthon érzi magát
a pártkörben, ahol annyi sok ismerős köszönti és
ahol olyan melegen sugározza be a szeretet.
Szinte kézről-kézre adták, újabb és újabb
portok verődtek össze körülötte és sűrűn újultak fel
emlékek, régi esetek, jeléül a főpolgármester nagy-
szerű memöriäjänak. Sok olyan régi ismerőst talált,
akivel a közös emlékek szíve szerelméhez, a Bala-
tonhoz fűződtek,
— Régen ismerjük egymást, — mondta ennek is,
annak is, amikor bemutatkoztak, abban a hitben,
hogy Karafiáth Jenő évtizedek előtti talákozásokra
már nem emlékszik.
Kenese, Akaraltya, ahol a főpolgármester villája
van, Füred, Füzfő körül folyt a társalgás és a f(
polgármester részletes pontossággal emlékezett me::
a füzföi telepítésről, amelyben maga is közrejätszo
kultuszminiszter korában, miután ott a katolikus
tanulmányi alap birtoka terül el.
*
A közeli és a patinás mult emlékei mellett, me
rész fordulattal, kényesebb — várospolitikai kérdést
vett elő az egyik városatya, mire a főpolgármester
tréfás, elhárító mozdulattal mondta:
Az autonómiába nem avatkozom bele.
A költészet bizonyára békésebb terület,
cso
mondtuk és megkérdeztük a főpolgármestert, hogy
a múzsákhoz nem lett-e hűtelen, ír-e még verseket.
— Írok, — válaszolta, — amint az Idők leg-
utóbbi száma is mutatja és a versemet, — tette
hozzá mosolyogva, — akkor fogadták el, amikör még
nem voltam főpolgármester.
Irodalomrö6l, njságírásról láthatólag szívesen be-
szél Karafiáth Jenő, akit visszavitt az emlékezet 4
régi Budapesti Hirlaphoz, amelybe sokszor írt. De
volt a lap körül egy más fajta szerepe is,
— Pinceőrség parancsnoka voltam egyszer a
Budapesti Hirlapnál, — mondta és látva a csodál-
kozó tekinteteket, elmagyarázta, hogy 1904-ben, am!-
kor a szociálisták megostromolták a Budapesti Hir-
lapot, ő volt a parancsnoka a negyventagú védő
őrségnek, amely ott állott készenlétben a pincében.
ahol a nagy papiros-bálákat raktüroztäk el.
— Ennek a viharos időnek a hőse Sipulusz volt.
aki testével védte a kaput az ostromlókkal szem-
társaságnak,
ben, — mondta a főpolgármester a ":
amely nagy érdeklődéssel figyelte szavait.
*
Miközben újabb csoport gyű
valaki papírlapot nyujtott ál a jőpolgármestern
Nono, — mondta, — csak nem protezsälsz
lakit? A protekció nálam sszafelé szokott el
sülni. A
A hang tréfás volt, de a , magjában komolysög
rejtőzött. Ám ma, az ünnpei hangulatban, nemm
akartuk észrevenni a komoly tönust és kihasználva
a derűt, megkérdeztük:
— Érdekes volna Vudoei, Ai a
Kegyelmes Uramnak, jövpolgármestersége K
a legelső kérvényt átadta.
A kérdésen láthatólag jól mutatott
méster és meg is adta a választ. A
— A legelső körvönyt nem főpolgármesterré
történt kineveztetésem után kaptam, hanem előtte,
Jóval előtte, még akkor, nmikor egyetlen lap sem
említette a nevemet. :
Most Zsitvay Tibor közeledett a főpolgármes
térhez; mire tisztelettel széttágult az embergyűrű
és kedvtelve nézie mindenki a két Nűséges barátot.
akinek a vallomása egy órával ezelőtt a fehér asz-
talnäl olyan meghatóan szép volt, hogy, nagyon
sokáig nem Jehet elfelejteni.
volt az a valaki, ali
szdetén
a főpolgár-
rszívőgép és hütö- .
szekrény án kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
LEFON: 1
--- Page 61 ---
"Budapest, 19377 február 24.
Hidavatas
Irta : GAZDY JENŐ
törvényhatósági bizottsági tag
On revient toujours... Ezt a régi lNló-
igét juttatja eszünkbe mindaz, ami utóbbi idő-
ben az autonómia körül történik. |
Amikor Pest-Budát egyesítették, az 1872.
évi XXXVL t 3. $-a valóban klasszikus
monumentális szavakkal határozta meg
autonómia fogalmát,
sÖnkormányzati jogánál fogva a főváros
saját belügyeiben önállólag intézkedik, hatá-
roz és szabályrendeleteket alkot s határozatait
és szabályrendeleteit közegei által hajtja
végre, tisztviselőit v ztja, az önkormányzat
és közigazgatás költségeit megállapítja s a fe-
dezetről gondoskodik, a kormánnyal közvet-
lenül érintkezik."
Nem úgy t
az |
nnek-e fel ezek a szavak, mint
valamely várbástyának hatalmas sziklatömb-
jei Valóban nem ok nélkül lehetett beszélni
zZ autonómia bástyáiról, amelyek mögé hü- |
zódva a polg g maga intézkedett saját |
ügyeiről.
Mennyir látszik ezzel |
&
szemben a "ény, az 1930.
XVIII. t.-c.
Budape st
— ebből
Ág, amely foly Óó
átai között gyakorolja.
a kormánnyal közvetlenül
a az , előbbi szöve,
Á juttatta e
nál valóban csak
vak csendülnek ki -er |
Eltünt a mär legendäs hirü tekintetes ta-
nács is. Ötvennyole év után mintha az egykor |
hatalmas |} alak re pedozte k, omladoztak
volna. Mert csodálatosak az emberi történések, !
Folyton hangoztatjuk a boldog békeidők
jó sorát, vágyve x a a békebeli älla-
potok vili anakkor sor OTA 1-
juk le azokat az intézményeket és n
ünkbe, ennél a hű
a törvény kor-
le azokat a nyezőket, amelyek ezt a hol
dog békebeli világot megteremtették és fenn
tartották.
Az individualizmus kollektivizmusnak
nem új, sőt nagyon is régi, de mostanában új-
ból kiújult harcában nem maradt semmi sem
érintetlen. Sőt — valljuk he — több veszett el,
mint amennyit ny
Ez a kollektivizmi
kal szemben a centrá
és
, amit az autonómiák-
erők hatalmas egybe-
foglaló és uniformizáló törekvése képviselt,
természetszerűleg hozta létre azt a s lég-
kört, amely az utóbbi időkben a főváros és az
államhatalom között észlelhető volt.
A szanálási intézkedések is csak ebből a
légkörből származhattak. Hiszen kitűnt, ho
azokra komoly szükség nem volt. Az eredmé
nyeire pedig valóban joggal el lehet mondani,
hogy sokkal több áldozattal jártak, mint ha-
szonnal.
Szerencsére a világ dolgai örök forgásban
vannak. Új kormányok, új belátások jönnek.
És nem mindig rosszabbak, mint a régi.
Az új főpolgármester erről komoly tanu-
ságot akart tenni az ő megnyitó beszédében.
Határozott hangon csendült ki szavaiból az a
készség, hogy erős hidat verjen a kesfővá-
ros és a kormány között. amelyen, könnyen és
járva, találja meg a két tényező
zeretettel ápolt kapcsolatokat.
7 edül helyes
biztonsággal
a régi hittel és
Fölülkerekedett újbó
megfontolás, hogy a fi és az ország ér-
dekei szoros kapcsolatban vannak egymással
és ezeknek a kapcsolatoknak a lazítása min-
den irányban csak káros következményekkel
járhat.
A kormány tüntető melegséggel vett részt
ezen az eszmei hídavató ünnepségen. Így
szankcionálta azokat a törekvéseket. amelyeket
a főpolgármester exponált.
Nyugodtak lehetünk tehát, hogy az a bé-
kés és megértő atmoszféra, amelyre a mai ne-
a székesfőváros polgárságának
inkább szüksége van, mint bármikor, ismét át
fogja melegíteni az autonómia életét és mű-
ködését.
Ettől várjuk a polgár
gulását.
özv. UJÄGH ÁRPÁD
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
xy javát és boldo-
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegy'yukasztö- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
Lőrinczi Sándor |
Sütö-, cukrász-, hús-, és vegyipari
gévgyártó és javító műhely
| Budapest, VII., Dob-utca 37. Telefon: 1—460—85.
[e e——.
ZSITVAY TIBOR
a kerületek szervezéséről és a párt
legközelebbi munkaprogramjáról
A Nemzeti Egység Pá
közel két héten át nélkül
Tibor dr.-nak vezető
totta távol a munkától 1
szerdán már elhagyta a betegszobát,
i főpolgármesteri
vett Kari
Jenő dr.
pedig a
párt illusztris vendégét, a
hétig nagyon
hiányzó elnököt
tékben vették körül pärthf
retében is egész sereg hivatalos elintézni
kadt Zeitvay Tiborra.
A Fi
lalt
arröl, hogy mi
— Jel
napokban
Egyik
ent:
p
pártkörben
főpolgárme
most
i és a
ür
rosi Hirtap munkatársa né.
arra, hogy megkérdezze
Zsitvay Tibor dr.
pártelnököt
lenni körünkben
akit elsői
kör falai
A
ben soron
ami :
szervez
vel. Mint
minisztere
üdvözölhetünk majd a párt- {
zbe:
t.
ismeretes,
ervező
ven feladatok és tervek foglalkoztat-
ják a legközelebbi időkben a
3 eseménye készül a közelebbi
rtéletünknek.
tvacsoránkon meg fog je-
pártot.
í yi
k úr,
me;
gesben
ak
pártérte
élet
délután részt
fokozott
tevékeny
kerületek glátogatd
van a párt
azonban
beik
üdvözölte a
stert. A két
mepi est
való sza
zis módot ta
Kálmán
ség kereté
beléptetésé
kezlet jóvá
hagyta az újonnan elkészült szervezeti sza
bályokat, amelyeknek es
intézkedésein dolgozik
tő bizottság. Ha ez elké:
ekezlet elfogadja a szabályzat v
szövegét,
megindul a
párt átszervezése és
megalakulnak a kerületi pártvá-
lasztmányok,
amelyek a kerületek pártéletét lesznek hi-
1 irányítani. A kerületi szervezés be-
élyesen keresem fel mind
rületet,
a munkäval
2 után s
párhuzamosan
városrendezési
A nagy közlekedési k
első fejezet, am lynek
lebb megke
ankétü
ket. Re mé le em, . a megtartandó
előadások és nyomukban a viták sok min-
dent 1ak és módot adnak arra, hogy
pártunk m ást foglalhasson a
e befolyást gy
rosrende: désekben.
or kijelent széles körben kelte-
ést és bizon 1 fogad
kerületek 616 k pár tmunkának rendsze-
bb alapokra nem jnben a pártel-
ktetését,
látogatás hírét.
kilátásba hely
nök
Tavasszal nagy útépítkezés indul
a Horthy Miklós-hídon át vezető
forgalom lebonyolítására
Megepitik a Nagykörút folytatását: a budai Szent !stvän-ütat
A tavassza
amelyre gazdag programot állított
ügyosztály
előkészítő
esatornaügyi
röl, amelyekre
dultak,
1 megkezdődik a nagy
az
is,
Azokröl a
lépések
Király Kálmán
tanácsnok,
az út
és csatornaépítési
ügyosztály vezetője a
fel
munkaszezon,
az út- és
munkálatok
már megin
kö
vetkező felvilágosítást adta a Fővárosi Hirlap mun
katársának:
— AI.
csatornaépítési munkák
folyamán megoldásra
központi
sári-úti
A
szivattyútelep
csöve, most pedig megindul az angyali
szivattyútelep alépítményeinek építk
megkezdését a fellebbezések
sokáig
Zé
ügyosztály munkája keretében az út- és
egész sora kerül a tavasz
minap készült el a sorok-
szennyvíz-nyomó
ildi csatorna
se, melynek
késleltették.
Megfelelő időben sor kerül a felépítményi munkák
versenytárgyal
kiírására.
— Az óbudai kivezető főút csatornáját
négy
megfelelő
sára a beérkezett
szabályszer:
ezért feb
versenytárgyali
k az
végösszegű,
míg a másik három
első
szakaszra
szabályszerű d
zZ munkálatainak kiadá-
zakaszra osztva adjuk munkába. A verseny
nézve
kaptunk
irajänlatokalt,
aj atok nem feleltek meg a
szempontjából a kívánalmaknak és
20-iki határidővel újabb, zártkörű
ást tartottunk, Az ajánlatok most
vannak feldolgozás alatt,
munká
ügyoezt.
szakbizottság
tan kerültek
munkákra,
kövezésére
— Mindent a
lebonyolítani
már csak azért
kezünk
kon túlmenően
i javaslatot
magá
felbontásra
Je
az út
vá tette és a legutóbbi napok-
A kerületi kövezetjavítási és kisebb kövez
2 megtartott versenytárgyalásra vonatkozó
:satornaépítési
és ©
a kerület
jánlatok,
is, ho;
i aszfaltozási
valamint az z Üllői- út egyes szakaszainak
beérkezett
ő leggyorsabb tempóban igye-
városrendezési
szemponto-
gy
minél előbb minél több munkát tudjunk adni
az iparnak és a munkástömegeknek.
Nagyarányú munkák elvégzése ván soron az
épülő Duna-híddal kapc: -solatban.
A Horthy
Miklós-
híd megépítése és a közel jövőben, az idei szep-
temberében történő ünnepies átadása szükségessé
teszi, hogy a budai rész forgalmi útvonalait vele
szervesen összekapcsoljuk.
A pesti Nagykörút, illetve közvetlenebbül a
Ferenc-körút jövőbeni folytatása a budai ol-
dalon kiépítendő
— Ennek a tervezett útnak a
kiépítetlen
még nincs megnyitva
közlek
részben
— A mai
megfelelő ő
hosszabbítás
ekött
a
te
lési
etést, u
Horthy
ileten
halad,
forgalmi
Szent István-út lesz.
vonála ma még
részben
pedig
viszonyoknak
villamos vágányok meg-
Miklós-útba
bekapcsolva,
a főváros a Verpeléti-uton fogja megvalósítani.
Emiatt szükségessé vált a Verpeléti-útnak egyidejű
rendezése, a főforgalmi úthálózatba olyan módon
való bekapcsolódása, hogy az igényeknek burkolat
tekintetében is megfeleljen.
A Verpeléti-út rendezését ezért a kora tavaszi
munkálatok sorában kívánjuk megindítani.
- A nyilvános versenytárgyalást a mintegy
300.000 pengő értékű — köve aszfaltozási s a
hosszú útszakasz teljes átépítési munkáira március
9-iki hatáidőre kiírtn
A Horthy Miklós-híd megépítésével kapcso
latban
a budai hídfő környékének kertészeti rende-
zése
is megkezdődik, Mintegy 50.000 pengőt igénylő mun-
kálatról va amelyet az út- és csatornaépítési,
valamint 2 zügyi bizottság letárgyalt már.
BUDAPEST, 1.,
s.
hütz Tesívérek, kipásv.
= Mill!
ne. könnyüfém-dagallyű
Telefon: fehér-csapágyfém !
1-530-92. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
| Kemény Tibor
g épműhely
készit gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon :
SCHNEIDER JÁNOS
épületasztalosáru-üzeme
1—203—26.
Belsö-berendezö,
KISFALUDY-UTCA 8.
— TELEFON : 1—346—16
BUDAPEST, VIII.,
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. ———
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelőmester
Bädogosmunkäk. — Vízvezeték, egé zségligyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, Vill., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89,
--- Page 62 ---
M659 ehhen 2z évben dönt a Máv
a budai központi pályaudvarról
és a Déli vasút kitelepítéséről
Rövid időn belül megnyílik a meghosszabbított
Andrássv-út első szakasza
melt telkekből minte
A városrendezés különböző problémái egyre a kisi
" 2,200.000 pengő
nagyobb mértékben tolulnak előtérbe. A Horthy összeg tényleg befolyt a főváros pénztárába,
Miklós-híd környékének rendezése és a híddal kap-
Az igaz ugyan, hogy rvereseken a kijelölt
telkek-
"solatos közlekedési problémák goldása, valamint A : " 7 ;
élén oreg, EK a m ek csak kisebb hányadát sikerült értékesítenünk,
és az Andrássy-út meghosszabbítása mellett viszont a VÁG feihivta A figyelmet a telekvásár-
város vezetőségét és a Közmunkatanácsot 1 lók körében és az eredeti kikiáltási árak figyelembe-
vételével
az Államvasutak nagy rendezi a pálya-
udvarok és vasúti vonalak foglal
koztatják. Ezekről a főváros jövendő fejlődésére ki-
ható, nagy problómákról kérdeztük | Szempon
| Í
gki
lentőségű
Kempelen Agoston a Madách Imre-sugárút megnyitása,
rténtek a konkrét
zékesfőváros
ból igen nag
tanácsnokot, amire most már meg is t
kedések és a hajdani Orczy-ház rő
ési és magánépítési vosztály vezető
rosi Hirlap munkatár
a värosrende:
jét, aki
kező érdekes felvilágosít
272 kodik a különböző főútvonal-nyíitási ügyek el
Az óbudai hidfö környékének rendezésére vitelén, Tudomásom szerint
nunkatanácsi pályázat március 2-án jár |
szen közel van az a terminus, |
válnak ma r mérnököknek
szempontjából fontos problémát
Ügyosztályom elkészítette saját
nek rendezésére és most, ha
at során benyujtott tervek
megt
illető el
tervét a
térig való megn
velöre nem teljes szélességében n
al, hanem csak kilenc méter s
ítás munkája. Egy bizonyos, hogy
isajátítási eljárások az Andrássy-út
ós sok esetben 2zoknäl magasabban az
ulan szabadkezböl több — telket sikerült
elebbi továbbfejlődése
intéz-
idesen eltűnik a
1ak a követ- föld színéről. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa pá-
ásokat adta: ratlan céltudatossággal és ügybuzgalommal munkál-
lőbbre-
meghosszabbítá-
intézkedés történt és rövid időn
nik a sugärütnak a Kassai-
meg az új
gben. Ez
dődik voltaképpen a is jelentékeny eredmény azónban, mert a közúti- és
forgalmat átmenetileg biztosítani lehet
tervbe-
t folyamat-
elentős
az óbudai hidfő megoldása nem nagyon sürgős, vett meghosszabbítása mentén mindeni
mert hiszen / pár esztendő feltétlenül eltelik | Pan vannak és egészen bizonyos, hogy pár esztendő
addig, amig mejd a gyakorlati s 5g esete fenn leforgásával ennek az útvonalnak révén j
forog. A Közmunkatanács az óbudai híd Hungária- változások következnek be a főváros egészséges
ére még nem írt ki pá- | irányú továbbfejlődésében.
ában is bizonyítja
szetesen nem hanya-
megoldását, mert magunk is úgy
7. " minél előbb meg kell teremteni azokat
a tételeket, amelyek egyrészt a III. kerület to-
vábbfejlesztését biztosíthatják, másrészt elhárítanak
dályt mek útjából.
minden
az új Dunahíd építés
latai befej A ednek, a budai hidfönel is
megtörtént a területrendezés és rövidesen megkez-
dődik az út- és csatornaépítési munka is. A nagy- A A 0...
re hope a Horthy. Alk. 1 A : várospolitika
idejüleg sor kerül a Lágy-
mányos 8 városrendez
felfogás téves. Egyelőre ugyan
okok miatt — csak arról van hogy a Horthy
ho - EA
— A Horthy Miklós-hid környékén — A PARTBÓL
már más pesti hídfő kiépítési munká- [o]
ő éként azni aktuális kérdései
Miklós-hídon Pestről Budára irányuló forgalmat a | Pr artertekezlef elött
Verpeléti-út illetőleg Zudafoki-ut OD
a irányába kap
di pályaudvarhoz vezető főút |
sőbbi programpont, amihez hozzá- |
hogy mindaddig, amíg az Allamvasútak
íga el nem döntötte, mi történik a kelen-
csoljuk be. A kelenfi
pítése tehát k
járul az is.
igazgató
hétfőn cste Zsitvay Tibor dr. elnöklésével
napirendjének 1c
A Ntmzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezete
február
4 ára párt
welyen Karafiath Jenő dr.
földi npályaudvarral, minden munka korai lenne. m : AP
őződésem eszerint sztvott. A párt állásfoglalásáról
ebben az esztendőben feltétlenül ást foglal Vályi Lajos ar,
a MÁV a kelenföldi pályaudvart illetően és törvényhatósági bizottsági tag,
ugyanekkor dönt a budai központi pälya- a pártszervezet h. főtitkára
udvar helyének kijelöléséről a követ Hirlap
ezőkben dájékoztatta a — Fővárosi
A bndai központi pályaudvar helyének megällapi- | munkat
tása szoros ös ü ben áll jelenlegi délivasúti
pályaudvar vel is. A MÁV, előrelátha-
tóan, — kölcsi igénybevételével fogja meg-
oldani a pálycudvarok átrendezését, mert ha a fel-
szabaduló területek értékesítéséből tekintélyes össze- fogja sürgetni és indítványozza,
1ak is majd rendelkezésre állani, ezeket csak | ezt a ros is szorgalmazza.
felhasználni, ha előzőleg már megépült A Horthy Miklós-híd hudai hi
zése kapc kezlet oly
t. hogy az egész lágymányovsi
10)
pirend
írozta
erdai
ertés
A napirendje vol
Elemér indítványára elh
hogy a frontharcos tör
tfőjének
ányban
Dunapar
rves és nagyvonalú megoldása
2 a pár
Véleményem szerint a felszabaduló területe-
an lehet majd értékesíteni, csakhogy a
alakulását nem lehet mesterségesen he- T
nnyen előfordulhat, amint elő- | Mosvalösitäsival kapcsolhtban.
szókesfőváros által árverésen eladni szán- A núrtértekezlet sür nek tartotta
műves telkek tekintélyes részével is, hogy | "eti iskolai sporttelep építésének befejezését
rős az állandó vásártgr
1
fordult a
dékolt k
a befejezés n XI. ker
anyaga a
előtt
a pártér-
ny mielőbbi meg.
hogy
rende-
fogla
t kér-
volna
let és a Nemzeti Stadion
népli-
et
a pénzzé tétel hosszú esztendőkbe telik. ban solta, hogy «€ :
7 étel hosszú esztendőkbe Keresi i iskola fedezetének felhásánálágúval
A fővárosi telekeladási akcióról történik
annakid fü lapok, hogy az meghiúsult A. fővárosnak az Országos Magyar Idegenfor-
nak te zom, helyénvaló, ha eloszla galmi Hivatal költségeihez való állandó hozzájáru-
x
pcsolatban a párt ismételten
annak fontos ra, hogy az ö:
szervel f szefogjana
nz organizálásban is kifejezésre jusson.
— Öszinte örömmel vette tudomásul a pá
zlet, Kogy a házszámtáblák kötelező
om ez tévedést, mert lása ügyével
lapítani, hogy
MÓCZÁR GÁBOR
egészségügyi berendezést tervező
és kivitelező mérnöki irodája
Budapest, VIII., Magdolna-u. 4. Telelon: 1-485-47
most utólag meg lehet már
k
lyeket a párt kezdeményezésére az ü
fogadtak, sorban, hogy a kisipar az
nwnkálatokba feltétlenül belekapcsolódik.
let azt is, hogy a párt elnökének kívánságára
Tiszíítórongy és
TexflilHulladek Kff.
Budapest, XID., Francic-ú!f 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben!
helyett. Az Attila-utcai elektromos építkezéssi
Telefon: 2-901-75
tartja szükségesnek.
idegenfor
és az együttműködés
Megelégedéssel vette tudomásul a pártérteke:
ntali.
almi
irtérte
kivilágítása
azoknak az elveknek megfelelően fog történni, ame-
szes pártok el-
adódó
a bel-
városi római katolikus plébánia templom ügye is
végleges megoldást nyer a további toldozás-folda
l kap-
csolatban a párt nyilvános tervpályázat kiírását
Budapest, 1937 február 24.
Miért marad el az orvos-
kamarai bizottsági tagok
választása
ruár 24-iki közgyűlés napirendjére ki volt
tűzve az orvoskamara választmányi tagjai közül
ény szerint választandó törvényhatósági bizott-
sági tagok megválasztása, de ezt a napirendi pon-
tot levették a tárgysorozatról. rdeklödtünk ennek
a kérdésnek háttere és so iránt és jól informált
helyről következő felv ítást kaptuk:
Az onvosi kart jelenleg képviselő bizottsági
tag az Orv g választmányából válasz-
fották meg. Az orvosi kamarák megalkotásáról
szóló törvényt végrehajtó rendelet értelmében a szé-
kesfőváros törvényhatósági bizottságának a kama-
ztmányából kell az orvosi kart képviselő
sági biz gi tagokat megvälasztani,
ellentétben van a már megalakult
bizottság stabilitását biztosító az-
zal a gyakorlattal, hogy a kamarai választmányban
bekövetkező tozások az egyszer megválasz-
tott törvényhatósági hizottsági tag ottsági tag-
gát még akkor se érintik, ha egyébként megszűnt
sztmányi tag lenni.
— A budapesti orvoskamarai választást, mint
köztudomású, nagyon alaposnak látszó peticióval
támadták meg, amellyel most foglalkozik a köz-
igazgatási bí sz. A Nemzeti Eaovség Pártja Fővá-
rosi Szervezetének tehá volt az álláspontja,
hogy akkor, amikor sorsa jogilag
még tisztázatlan, ne erő keresztül a tör-
vényhatósági bizotts stabiti át úgy is sértő és
megbolygató új választást, hanem várják be a na-
nasz elintézését. A kérdés jelenleg tisztázatlan és
kiforratlan állapota vezetett arra, hogy a már napi
rendre — kitűzött választást levett a közgyűlés
tárgysorozatáról.
ják
Mozgalom a Vizivärosi
érdekében. A Viziväros rendezési % vel kapcso
latban a Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szerve-
zetének II. kerületi központja mozgalmat indított
a meginduló nagy építkezések miatt kiszoruló kis-
polgárság elhely. érdekében, Hathatósan támo-
gatják Harrer Ferenc dr, és Terbócz Imre ország-
gyűlési képviselő, törvényhatósági bizottsági tagok
ezt a mozgalmat, amelynek szolgálatában a párt-
körben előadást tartott Grenyó Bertalan, a II. ke-
rületi Iparos Kör elnöke. Hivert Dezső dr., a II.
kerületi párt: vezet ügyvezető elnöke mondott be-
vezető beszédet, amelyben ismertette a Viziväros
rendezésével kapcsolatos kérő ket és üdvözölte az
előadáson megjelent } " Károly h. előljárót és
Szécsy Jenő műszaki főtanácsost. Grenyó Bertalan
előadásában hangsulyozta, hogy a Viziväros ren-
dezése miatt kiszoruló kispolgárság elhelyezéséről
gondoskodni kell és ebből a célból a Viziváros több
pontján, fővárosi telkeken — olcsó bérű kislakások
vagy városi bérházak épüljenek. Erre a c6lre leg-
alkalmasabbnak kinülkozik a Nyul-kaszárnya telek
tömjének — gyorskocsi-utcai oldala és a — Margit-
körúton a város által kisajátított telektömb egy
része. Ha lehetséges volt Obudän és a periferiákon
városi bérhá: t építeni, a Vizivárosban, amellett,
hogy feltétlenül szükségessé (eszi a városrendezés,
sokkal rentábilisabb lenne ez az építkezés a fővá-
rosra nézve,
Előadás a józsefvárosi pártkörben, A VIII
kerületi pártszervezet női csoportja, Katona János
törvényhatósági bizottsági tag nejének vezetésével,
február 25-& sütörtökön este 7 órakor a Baross-
utca 79, helyiségben előadó estét rendez,
Karácsony Sándor dr. egyetemi tanár tart elő-
adást „A nő a mag. társadalomban" címmel. A
női bizottság minden érdeklődőt szívesen lát, Belépő
díj nincsen.
Pártvacsora a VI. kerületben. A NEP Fővárosi
Szervezetének VI. kerületi központja százötven teri
tékes pártvacsorát rendezett, amelyen megjelent a
kerület egész pártvezetősége Schoep/lin Lajos dr. elnök
és Schilling Endre dr. elnökhelyettes vezetésével.
A. központi szociális női csoport küldöttséggel kép-
seltette magút, amelynek élén megjelentek Demján
vuláné és Kováts Istvánné dr.-né elnöknők. Fel-
szólaltak az említetteken kív Bakonyi Pál és
Aczél Frnő dr. elnökségi tagok. A nagyszámú részt-
vevő lelkes sokkal méltatta a szónoklatokat és
egyhangú bizalom nyilvánult meg a vezetőség iránt.
A rendezés munkáját Tarján Nándor titkár kitűnően
végezte.
Schäffer Dezső
e ácsmester [II
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kärpät-u.5.
islakásos építkezések
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-uten 33, TELEFON: 2-969-08,
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ 5% o6nisemärnak.
Badapest., XI., Sztiret-uten 5—7, — Tel.: 2-592-96.
--- Page 63 ---
Budapest, 1937 februär 24.
Több templom és műemlék fel-
emelésével foglalkozik a
főváros
Előljárósági székházak, templomok és más középületek
építési programja — Tüzelesi próbák és lűtésellenőrzés
A főutcai Flórián-kápolna felemelési munká-
latai, amelyek Friedrich Lajos műszaki főtanácsos
kitűnő szabadalmának alkalmazásával éppen a na-
pokban fejeződtek be, szükségszerűen irányították
a figyelmet a székesfőváros magasépítési ügyosz-
tálya felé, amelynek kötelékében Fridrich főtaná-
csos szolgálatot teljesít. A Fővárosi Hirlap munka-
társa Wossala Sándorhoz, az ügyosztály vezetőjéhez
fordult és megkérdezte, vajjon a Flórián-kápolna
felemelése után kerül-e sor más hasonló munkák
keresztülviteläre,
Wossala Sándor
tanácsnok,
a magasépítési ügyosztály zetője kérdésünkre a
következő felvilágosítást adta, egyben érdekes täj6-
kozta t nyujtva azokról az ügyekről, melyekkel
jelenleg az ügyosztály foglalkozik:
— A Flórián-kápolna sikeres felemelése mind-
annyiunknak nagy örömet jelent, nemcsak azért,
mert ezzel ezt a műemiék számba menő régi épü-
letet sikerült konzerválnunk, hanem azért is, mert
a példa bizonyítja, hogy a műszaki tudomány jelen
legi fejlett fokán az ilyen nagyon kényes termé- Í
szetű tevékenység is teljes biztonsággal megold-
ható. A fővárosban több olyan középület van, amely
a város szükségs: következtében az út-
test színvonala alá került.Tlyen pél. 1 a Batthyány-
i Szent Anna-templom és ezek közé kell sorolni
Eskü-téren álló belvárosi föplebäniatemplomot
Ez utóbbinak felemeléséről és jelenlegi helyé-
ről való eltolásáról már hónapokkal őtt volt
szó s könnyen lehetséges, hogy most
a Flöriän-käpolna felemelésének befejezte
után már konkrétebb formában fog szóba-
kerülni hasonló munkálatok elvégzése más
műemlék jellegű épületeknél is.
— Ügyosztályomban sok irányban
munka, Nagy figyelemmel érjük
a Széchenyi-fürdő melletti mélylúrást, amely-
nek végső eredménye talán már pár nap
mulva ismeretes lesz
ezidöszerint
folyik a
A fürögepek ezer méter mélységben
dolgoznak. n közel van a d nit-reteg, |
amely reményeink szerint a kellő forrösdgü hévvizet
fogja szolgáltatni.
— A főváros építkezéseinél jelentős szerep |
jut a magasépítési ztálynak. A mi felügyele-
tünk mellett folynak lönbü
templomépítkezések, az új elöljárósági szék- |
häzak
létesítése, nemkülönben a szókesfőváros tulajdoná-
ban lévő egyéb intézményeknek építészeti karban-
tartása és fejlesztése, Elk6szitettük a balatonboglári
gyermeküdülő terveit, átalakítottuk a dandárutcai
népfürdőt, úgyhogy most annak befogadóképes-
sége jelentékenyen nagyobb, mint korábban volt.
A Bakteriológiai Intézetben tejvizsgálóállomást épt-
tettünk, amely az eddigi napi 200--300 vizsgálat
helyett 8—9000 vizsgálat elvégzésére ad lehetőséget.
A Horthy — Miklós-kórházban fertötlenitöpavillon
tétesült; megtörténtek az intézkedések a krisztina-
városi templom tekintélyes mérvű kibör
hogy milyen na ányú tevékenység folyik az ügy-
osztaly ellenőrzésével, arra a legjobb bizonyíték az,
ha felemlítem, hogy az elmult hónapokban átlago-
1 2800 építőmunkást foglalkoztattak a székesfővá-
TC munkákat végrehajtó cégek ezeknél az építke-
zéseknel.
Ügyosztályomba tartozik
hivatal és
mi feladatunk 2
egyébként — vala-
intézménynek /fűtés-
különböző
menny fővárosi
ellenőrzése és a
tüzelési próbák
elvégzése is. Legutóbb a rózsaszentmártoni neme-
sített lignittel és a pilisvörösvári brikettel folytat
tunk tüzelési próbákat, meglehetősen jó eredmény
nyel.
— A templomépítési, illetőleg tatarozási pro-
gram — keresztülvitele különösen sok gondot ad.
Örömmel
ámolhatok be ar
a Kassai-téren már tető alatt van a rákos-
városi római katolikus plébániatemplom új
épülete
és bár az idei időjárás késleltette a munkálatok
keresztülvitelet, mégis minden remény megvan
arra, hogy október havában már átadható lesz ren-
delietesen az új istenhäza. A teplomtatarozások
során kerül sor a Szent István-bazilika tetőzetének
karbahozatalára és ezenkívül több kegyúri templom
épületének modern ására. A Rózsák-terén lévő
erzsébetvárosi plébániatemplomban csak a közel-
multban fejeztünk be egy érdekes munkát, amely
a páraelvonási szolgálta
— A tavasz beálltával hamarosan sor kerül a
XIII. és a XII. kerületi elöljárósági "szék-
házak munkálatainak megkezdésére is,
mert a polgármester úrnak eltökélt szándéka, hogy
a kerületi közigazgatás szempontjából olyannyira
fontos épületeket lehetőleg még ebben az esztendő-
ben átadja rendeltetésének,
Negyedik emelet épül a város-
háza történelmi épülettöőmbijén
A Városház-, a Kamermayer-
és a Gerlóczy-utcák által
határolt részen a negyedik emeletet a padiásba építik és
elsősorban itt nyer elhelyezési a stalikai mérnöki alosztály
szempontból való
seknek ellenőrzé-
megszervezésének
gálására és
mern
1 készen
ényhatósági bizottság közgyűlése elé
rosrendezési és magánépítési ügyosztály
harmincöt új mérnöki állás megszerve-
ót teszi az új alosztály szükségessé, de külön
gondot okoz ennek az alosztálynak elhelyezése. A
központi városházán egyetlen új hivatali helyiség
számára sincsen hely, hiszen, amint megírtuk, a
légvédelmi csoport, valamini a városi bérházak és
felülviz
alosztály
van, úgy, hogy már legköze-
séro hivatott
kebel ében
Z
kislakások ügyével foglalkozó hivatal is
már magánházakban volt kénytelen a sftővá-
ros helyiséget bérelni. Az új ellenőrző mérnöki al
osztály elhelyezésének ilyen megoldása nem lehet-
sléges, mert munkája annyira szerves összekötte-
tésben áll az ügyosztállyal, hogy annak k etlen
Ennek a nem könnyű feladatnak megoldását
megtalálta maga a vá Ö és magánépítési
ügyosztály, amely ezzel egyúttal úttörő munkát
végez azon en, hogy a túlzsufolt városháza új
hivatali helyis ez jusson. Az érdekes terv sze-
rint, amely Kazinczy Gábor műszaki főtanács
vérosháza legfőbb statikusänak — nevéhez ú
az új mérnöki alosztályt a városrendezési
ügyosztály fölé, a padlásra költöztetik.
A pádlásból ezzel negyedik emelet lesz, még
pedig aránylag kis költséggel. A Kamermayer
Károly-uteai szárnyon, ahol az ügyosztály el van
helyezve, olyan magas a padlás, hogy akár két |
emeletsor is elfér benne. A harmadik emeletig ve
zető lépcső folytatását kell , megépíteni a negyedik
emeletre, azaz ezidöszerint a —padlá: amelybe
tíz-tizenkét helyiséget építenének be az új hiva
lok mára. A helyiségek, meg a
ck, ennél azonban sok
világítóudvarba vág
kereszi történhetn.
bbnak mutatkozik, ha a
abtakokat,
ix
ül is
Amint az építkez terve és költségvetése el-
, e az új mérnöki alosztály /jelállításána
cöltségvetés együttesen 4 a pénzügyi bi-
zottság és majd a közgyűlés elé.
Ez a podlásba való építkezés egyúttal kísérleti
lépés egy nagy építkezési koncepcióhoz, mely, mint
illetékes helyen
értesül a Fővárosi Hirlap, a legkomolyabban fog
Szenzációs
ES
közmüves csalädihäz-,
Í
|
koztatia a magas6pite
si ügyosztályt. A város
i férőhelyek hiáryán ürgősen segíteni kell
goldásul kínálkoznék a Károly-körúti részre való
emeletráépítés, amire már régebben is gondoltak,
izt a megoldást azonban el kel vetni, hiszen a
Forum kialakításával a városházának ez a része
bizonyára lebontásra kerül. Ami a központi város
házából minden körülmények között megmarad, az
az ősi, történelmi rész: a Városház-utcai front, a
Kamermayer Károly-utcai és Gerlóczy-utcai szár-
nyakkal, Ezekre viszont éppen a műemlék jellegé
nél fogva, nem lehet emeletet ráépíteni, de nem is
kell, mert ennél Összehasonlithatatlanul olcsóbb
kínálkozik
a harmadik emelet felett elhúzódó padlásnak
beépítése, illetve negyedik emeletté való át-
alakítása.
megoldásként
Ezzel a városháza
amennyi a három
annyi új
hatalmas épületrész
emeletén van, sőt még ennél is többhöz,
rendelkezésre 6 területet jobban
dern tervezés jóval
a régi építkezés
Ezeknek az ősi épületrészeknek a padlása olyan
bőkezűséggel van megépítve, mintha a régi építők
tervszerűleg gondoskodtak volna arról, hogy vala-
mikor az utódok újabb emeletként foglalják el.
A fedélszerkezet úgynevezett sülyesztett fedélszé-
kes megoldással épült, a mennyezet és a tető között
olyan jelentős magasságú tértfalazattal, hogy
helyiséghez jutna,
harmadik
mert a
kihasználó, mo-
több helyiséget produkál, mint
és aránylag kevés
szobákkal a
Gerlóezy-uteai
padlását.
a legegyszerűbb módon
költséggel be lehet építeni
Városház, Kamermayer- és
épületrészek egész
A helyiségek megvilágítása sem okoz gondot.
Erre háromféle megoldás kínálkozik. Egyik a
világítóudvarokra néző ablakok alkalmazása, ame.
lyeken át ebben a magasságban kellő napfény jut
a helyiségekbe. Az utcai frontok felé eső helyisége-
ket a tetőn keresztül felső világítással lehet ellátni,
az udvar felé eső helyiségek pedig a tetőn kiképe-
zendő oromfalak ablakai jutnának — világításboz.
Az épületrészek műemlékjellegét ugyanis nem sérti,
udvar felé néző tetőzetre oromfalakat he
Nagyon érdekes ez a —padlásbeépítési terv.
amelynek keresztülvitele
egy csapásra megoldja a városháza helyiség-
hiányát
és ami a legfontosabb, a lehető legolcsóbb olyan
megoldás, amely alkalmazkodik a központi város
háza jövendő, nagyszabású kiépítési tervéhez.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
Nagy Gyula
lakaíosárugyár
Budapest, Vill., Kőris-utca 190.
Telefon: 1—348—15.
EZ TETŐFEDŐMESTER =
Budapest, L, Karolina-út 16. ® Tel: 2-695-59.
TAMÁSSY EMIL
| EPITÖMESTER
Budapest, VI., Lázár-u, 16. II. 7/a,
Tel.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA Pl. 7.
i ítőnnyagiparai Budapest, V., Sna-uton 25. szám
| EP E22 Bd, 1-108-58.
|
Cementgyár: Lábatlanban . . . . . éri telj. kép.
Mészgyárak: Yıkbatlanban s Wet ml
12.000 v
5.000 ,,
orogon +; ++ 004 ww 3.000 4
T árak ı Buta-Uflak, Kőbánya,
Sn Nyorgesujfatm évi telj. kép. 80,000.009 ért.
$,000.000 47).
Prda
Teeränmehr
berhäztelkek
Alkotás-utca és Menkina Jänos-utca sarkán
részletfizetésre 7000 >.
Horváih ingatlaniroda, Horthy Miklós-út 55. sz.
Telefon: 2-699-37
--- Page 64 ---
A
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezete: amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
FOlevre reale Delle sí
egész évre
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A kormányzó megtekintette a Tlöriän-käpolna
felemelésének — befejező munkálatait. A — Fő-utcai
Flórián-kápolna harangjai hosszú idő után szombaton
délelőtt háromnegyed tíz órakor újból megkondultak,
ezzel, hogy nehéz munka
után a kápolna felemel befejezték, Mint ismeretes,
az előző napon, közvetlenül a befejezés előtt, meg-
tekintette a munkálatokat Horthy Miklós kormányzó
a jrónapolág tartó
jelezve
is, befejezés ünnepélyes aktusán pedig Karafiáth
Jenő főpolgármester, továbhá ott voltak teljes sz
ban a me sépítési hizottság gjai, úgy
Wossala S: r tanácsnok, az ügyosztály vezetője.
A vendégeket Fridrich lajos műszaki főtanácsos,
akinek szabadalma alapján emelték fel a kápolnát,
idvözölte és szakszerű felvilágosítást adott a fő-
polgármesternek és a bizottság tagjainak. Amikor
közölték a főpolgármesterrel, hogy a templomot 140
centiméterrel magasabbra emelték a régi szintjénél,
megkonditottäk a kápolna harangjait. Wossala
1dor tanácsnok néhány közvetlen szóval elismerését
fejezte ki munkások kiknek vezetője a kor-
mányzót és a főváros ve ? éltette.
A főváros felterjesztése a kormányhoz a drága-
megfékezéséről, A törvényha atösägi bi-
ügyébe
sága a tartott rendkívüli
közgyűlé a, hogy feliratban kéri a ko:
mányt nat megakadályoz
"r szombaton küldte el a
t, amely hat pontba
bizottság kívánságait,
A
rnél, A minap
Bornemisza G
Károly
nökhöz a f
foglalja törvényhatós
amelyeket érdekes indokol;
Frontharecosok az iparügyi mini
frontharcos küldöttség jelent
miniszternél, akit Kerle Elemér alelnök és Juhász
Ödön dr. pénzügyi tanácsos a küldöttség nevében
arra kért, hogy mielőbb orvosolja a frontharcos kis-
kereskedők és kisiparosok -lmeit. Jelenleg az a
helyzet, hogy a frontharcos kiskereskedők és kis-
iparosok nem vehetnek részt a k illítási pályáza-
tokon, Bornemisza Gé válaszában — kijelentette,
bogy a küldöttség k ét megokoltnak tartja és ér-
Szendy
miniszte
vényesíteni fogja az egyenlő elbánás elvét
"4. ÁRBAN ozosóvágávat; MINŐSÉGBEN
% kiválóságával V BZ BT ==>
A. NÉMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
ő Magyar asztalospácgyár
E— Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11.
Zubevits István
nől és férfi bőrkobát készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
(Ledermann udvar.) TELEFON : 1-381-08.
F
Budapest, XIV.
ilöp Dezső
€pitömesfter
Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—355—84.
DOTÁK IMRE
műszaki és gépkereskedelmi vállalat
TRANSMISSIÓK : Tengelyek, rolyóscsapáryak, gyűrüskenéső csap-
ágyak, falígyámok, fűggógyámok, görgős szíjteszítők stb.
Faszíjtárcsák — , Integritás"! hajtó-
szíjak, — Üzemszükségleti cikkek,
BUDAPEST, VI., JÓKAI-U. 16. TELEFON: 1-141-40,
ker.
"Törvényileg védett
ZÁSZLÓK
r 47) 8:
G ya
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttärugyär
LÖFFLER SÁMSON
zászló-osztálya.
Budapest, VI., Dessewffy-utca 11. Telefon: 12-76-32.
fenntartása
A városligeti vurstli vedlett puvillonjában el
helyezett Fesziy-körkep, a , Magyarok bejövetele"
körül időnkint különböző tervek Tülnek fel, ame-
lyek rendszerint azzal a ggal végződnek,
hogy vegye át a körképet sfőváros és gon-
doskodjék méltóbb elhelyezéséről. Most, mint érte-
ynek tulajdonában van a
tett ebben az irányban a
Fővárosi Hirlap munka
sülünk, a társaság, ame
körkép, ismét lépéseket
kesfövärosndl, Ezért a
Némethy Károly dr.
tanácsnokhoz,
a közművelődési vezetőjéhez
ügyosztály fordult,
hogy felvilágosítást ki arról, mi a főváros hi
vatalos álláspontja ebben a visszakísértő körkép-
problémában. Kérdésünkre a következő v 5:
tuk:
- A „Magyarok bejövetele
műve, érdekes és érdemes kép:
sunk. A körkép sorsa mindnyájunkat érdekel, azon-
Budapest, 19377 február 24.
ban a fenntartása és gondozása, már a mű témájinál
fogva is nem kizárólag fővárosi feladat. Ezen um
elven azonban természetesen tültenn6 magát a fő-
város, ha mem volna olyan a helyzete, hogy csak
minimumra csökkentett összegeket tud juttatni élő
képzőművészeknek. Ilyenformán gondolni sem [lehet
arra, hogy egy ilyen nagyértékű képzőművészeti
alkotást, amely egy elhúnyt festőművész nevél őrzi,
a főváros megszerezzen,
Még akkor is meg lenne akadva a főváros, ha
történetesen olyan helyzetbe jutna, hogy ajándék-
képen kapná meg a festr t, meri nem tudna el-
helyezéséről gondoskodni. A jelenlegi elhelyezés nem
megfelelő zZ épület, amelyben van, rozoga és na
gyobbarányú átépítésre szorul. De a vurstli, mint
körny
kellene számára megfelelő elhel
A festmény azonban olyan n
semmiféle meglevő alkalmas helyiség
k számára, Felvetődött a gondolat,
tulajdonában Sándor-nteai régi képviselő-
üléstermében kellene a körkepet elhelyezni, de
megállapították, ez a helyiség sem elég nagy
a befogadására,
Mindezek ala
tik a körkép meg:
anyagi lehető
sére, A belépőd
a „Magyarok bej
kamatainak fede
t, méltatlan a körképhez, úgy hogy másfelé
31 gondoskodni.
hogy
álko-
delmű,
nem kin
hogy a fé
ros levő
ház
amint
Jkozha-
nincs
s nem fogl
rel, mert
e és elhelyezé-
jövedelmet is hoz
azonban a befektetés
elégséges,
61 bizonyos
le", ez
sem
re
Id] e
Hegedüs Lóránt belépett a Nemzeti Egysé
1 Hegedüs Lóránt nyugalmazott pénz
miniszt felsőházi tag Darányi Kálmán miniszter-
levelet
int t, amelyben bejelentette a
elnökhöz
Nemzeti Pártjába való belépését,
Lamotte alpolgármester berlini tárgyalása a
főváros hitelezőivel. Lamotte Károly dr. alpo!
mester Szemethy Károly dr, tiszti főügy kísé
tében csütörtökön Berlinbe utazott, hogy a főváros
rövid lejáratú kölcsönéi ügyében tárgyalásokat foly-
tasson. Az alpolgármester és a tiszti főügyész előre.
hét k vissza Berlinből, A
atólag a végén érk
t év végén Lamotte Károly dr. és Szemethy Ká
roly dr. Genfben, majd Bázelben tárgyaltak a fő
város hitelezőivel az 1914. évi kölcsönkötvények ka-
matszolgältatäsäröl. Az ostendei egyezmény ugyanis
a kibocsátási összeget, 158 millió koronát, márkában,
fontban, frankban és hollandi forintban is kifejezte,
amely valuták közül a frank (úgy a svájci, mint a
francia) a múlt év végén devalválódott. A hitelezők
azt vitatták, hogy az öt valutában való meghatáro-
zással azt akarták kifejezésre juttatni, hogy a fővá-
ros tartozása aranyban áll fenn és aranyban teljesí-
tendő. A főváros álláspontja ezzel szemben az volt,
hogy nem tartozik aranyban és hogy utólag nem le.
het a önszerződést egyoldalúlag magyarázni.
A Trustee és a főváros képviselői nem tudtak meg
egyezésre jutni és úgy volt, hogy választott bíróság
dönti el a kérdést. Úgy a főváros vezetősége, mint
a pénzügyi körök remélik, hogy Lamotte Károly
alpolgármester berlini tárgyalásai folyamán sikere-
sen megvédi a főváros érdekeit.
Nagy Antal az iparosság felsőházi iagja, póttag:
Gund el Károly. Bittner János halálával megü
dett iparos felsőházi tagsági helyre a kamarák
torai egyhangúlag Nagy Antalt, a Budapesti Keres
kedelmi és Iparkamara alelnökét választották meg,
póttagnak pedig Gundel Károlyt, akinek érdemei
ugyancsak közismertek.
Tormay Géza a Hortobágy idegenforgalmi jövő-
jéről. Tormay ( a dr. államtitkár, az Országos
Idegenforgalmi Hivatal elnöke szombuton délután
nagy és előkelő közönség előtt alőadást tartott az
idegenforgalom gazdasági és nemzetpolitikai fontos-
ságáról, Rendkívül fontos idegenfo: lmi szempontból
a szállodakérdés megoldása, kül n a vidéken. A
Hortobágy idegenforgalmi jelentősége nagy és ezt
csak fokozná, ha a város Hortobágyon légi túrisztikai
megállóhely berendezését tenné lehetővé. Ezután
Szentkirályi Ákos dr., az Országos Idegenforgalmi
Hivatal légi túris: i osztályának vezetője tartott
előadást a légi túrisztika idegenforgalmi jelentőségé-
dr.
ről. Az előad írt Milleker Rezső egyetemi
tanár mondott k netet.
Budapest dőváros közgyűlése. Minap tartotta
ros Egyesület rendes évi közgy:
. herceg elnöklésével, aki a
bb ízben is idézte a Fővárosi
zt a megállapítást
egyesület
Budapest Fürd
József Ferenc ki
sajtóval foglalkozva,
Hírlap idegenforgalmi cikkeit lés a
tette, hogy azok a jelszavak, amelyek az
tizenöt év ezelőtt megkezdett program;
problémák szerepeltek, ma már mindenki által el-
fogadott állandó jellegű fogalmak. Techert Gyula dr.
főtitkár jelentése ntán Szviezsényi Zoltán miniszteri
tanácsos, a Gyógyhelyi Bizottság igazgatója, az egye-
sület alelnöke mondott nagyobb beszéd hang-
súlyozva Bárczy István érdemét Budapest Fürdö-
X gondolatának megvalósítása körül. Bánlaki
után a közgyűlé get ért, m
SOTA vette. A vacsorán Metzler Jenő
alelnöke a királyi herceget köszöntötte
Géza felszóla!
nyi Zoltán pedig Mikecz Ödön belügyi
államtitkárt üdvözölte, aki hangsúlyozta, hogy az
eddig elvégzett hatalmas munka után manapság
Február 25 és 28-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
könnyű a hatóságok feladata, mert hiszen meg
intuició és nines más tennivaló, mint azt a
az irányt és munkát, amelyet az
sz ország által elismert kiváló vezetés
yekez: a maga részéről támogatni.
halála. Erősdy Sándor nyugal-
korá udapesten meg-
temetése. iy Sándor
már
van az
szu
ssztiót, azt
egyesület a
mellett végez, :i
Erősdy
mazott főispán 66
halt, vasárnap volt a
laha nagy szerepet játszott
igazgatásában, ahol a Bethlen István
Désy Zoltán vezetésével működő megyei ellenzéknek
volt kimagasló egyénisége. A háború után Buda-
pesten telepedett le és itt tudvalevően a községi p0-
litikäban tevékenykedett.
Miért kell fővárosunk ősi nevét visszaállítanit
A fenti cím alatt ta Széll Sándor dr. tb, főszol-
gabíró a Terézvárosi rmében (Nagy-
mezö-utea 22—24. sz.) március hó 6-án este 248 óra-
kor, a /övdros régi magyar nevének, Budának
visszaállítása érdekében folytatandó előadássoroza-
tának első bevezető részét. A nagysikerünek igérkező
éves
Erős
Maros-Torda megye köz-
va
gróf és néhai
előadáson fogja Széll Sándor dr. aki az akciónak
régi lelkes harcosa, történelmi indokokkal megvilá-
ni az ősi Buda név visszaállításának szükséges-
ségét.
zállodás és vendéglős bál,
lodások lés Vendéglősök Ipart
A Budapesti Szál-
tülete március 4-én a
Hungária-szállóban rendezi bálját, amelynek tiszta
jövedelmét a szállodás és vendéglős jóléti intézmé-
nye ára fordítj A bál rendezősége élén Malo-
sik Ferenc ipartestületi elnök áll, a háziasszonyi
alelnök felesé
hisztet Marenchich Ottó
tölti
pedig
be.
TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
EGÉSZSÉGÜGYI , BERENDEZÉSEKET, KÖZPONTI GÖZ- És
MELEGVÍZ FŰTÉSRKET, VÍZVI ZETÉK 8 CSATORNAZÁ-
SOKAT GÁZ- ÉS VILAGITÄSI BERENDEZÉSEKET
BÁTOR JÁNOS ao" Vie ler
ERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
HÜNFALVI P
ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS
VÁGÓHID-UTCA 28. — TELEFON : 14—41-50
Pontos szállítás,
Olcsó árak.
1X.,
Válla! épület- és dütor-
asztalosmunkát
[7]
MÁZOLT FENYEZŐ szonpAFESTŐ ÜZEM
KÜLÖNLEGES KIVITEL
REISS R.-ne és SÁRITZ A.
Budapest, V., Vadász-utca 6. Telefon: 1-125-93,
66
egserkezetok Wa LION BRAND
EISNER GYULA idöt
lkogmen-
tesítővel
laboratoriuma
Budapest, VI., Andrássy-út 87, "Telefon: 1—285—24,
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaárugyás Rt.
--- Page 65 ---
>
Budapest, 1937 február 24. _TOVAROSTÄTIRTIP
7
Sazpasdci ÉRTESÍTŐ
Felelős-e a NOVA azért, meri a HÉV
álvállalta a Közúti vasút nyugdíjasait
A HÉV új tulajdonosa, a BSZKRT tagadja a nyugdíjjogasultságot és a kifizetett járandó-
ságok fejeben 400.000 pengő visszatérítését követeli — A bonyolult perben végső
tokon a Kúria fog dönteni
A budapesti ítélőtábla tanácsa több tár- Az ítélet érdekes indokolása szerint Bódy Tivadar
gyalás után most hozott ítéletet abban a nagy ér- intézkedéseiről úgy az igazgatóságnak, mint a köz-
deklődéssel várt polgári perben, amelyet a Budapes gyűlésnek tudomást kellett s annál is im-
Helyiérdekű Vasutak Rt. indított a Nova Közlek kább, mert több mint tíz esztendőn keresztül fizette
dési és Ipari Rt, ellen. Keresetében 299.677 P meg- | a HÉV az átvállalt nyugdíjasok járandóságát.
sét kérte. A. két ellentétes ítélet iratai most végső fokon a
Az ügy előzményei Bódy Tivadar dr., a HÉV Kúria el6 kerülnek, miután a HEV fehlilv álati
elhú ik idejére nyúlnak vissza. kérelmet ad be a legfelsőbb bírósághoz, amely ebben
Bódy t, hogy a volt Közúti Vas a régóta húzódó, bonyolult perben fogja kimondani
pálya Társaság Vikár János és Vidos Gyula nevű | a döntő szót: volt-e joga Bódy Tivadarnak átvenni a
főtiszítviselőit a Közuti nyugdíjasait a NOV 4-tól és fizetni őket egy
a HÉV nyugdíjasai közé orozzák. évtizeden keresztül a HÉV számlájárat
átvették, akik jóideig szolgálatot is
Amikor a HÉV részvénytöbbségét a főváros, il-
bo a Brszkdnn (van sr 4 vr A , fott az Angol-Magyar Bank
nyeresége
Később
felügyelőt
tel,
kö
dított a HÉV régi tulajdonosa, a NOV A ellen. A ke-
reset szerint
Vikär és t4
állapították meg annakidején
ami által a NOVA jogalap 1
HÉV új tulajdonosai tehát
kadtek, hog
kat, amelye:
pengöre rúgtal:.
jogosulatlanul
a HÉV terhére,
|
!
| Imrédy Béla ismeretes felszólítása óta pén
| intézeteink az elért nyereségüket igyekeznek bels
lagodott. A | erőik megerősítésére fordítani. Az Angol-Magyar
yontra he- | Bank azonban már a gazdasági válság kirobbanása
a kifizetett nyug- | óta bátran és őszintén arra az álláspontra helyez-
{
!
{
|
kamatokkal együtt mintegy 400.000 kedett, hogy ilyen kritikus időkben az üzleti nyere-
séget nem szabad szétosztani, mert ez k érde.
A per sor a NOVA azzal védekezett, hogy a a vállalatnak és a részvényeseknek egyaránt. Hogy
HÉV-nek és a Közútinak azonos vezetősége volt, | ez a bátor kiállás kifelé és befelé egyaránt hasz
y tehát jogosult volt arra, hogy a Közúti nyug- | nára volt az Anyol- Magyar Banknak, arra a leg-
dijasait áfvállalja, bár ezeket a erződéseket z | jobb bizonyi betétállományának — állandó emel
igazgatóság jóváhagyása nélkül kötötték, Hivatko- | kedése. és üzletkörének nagyvonalú terjeszkedése,
zott továbbá arra hogy a NOV A 2.700.600 peng: Fz a józan és körültekintő üzletvitel, amely Scho-
vel porította a HÉV nyugdíjalapját. A HÉV e | her Béla, Fleissig Sändor Kálmán Henr k k
zel emben azzal érvelt, hogy : Nalt nyugdí- | ismert gazdasági tudásának és hozzáértésének kö-
jasok hatalmas összegeket kitsvő nyugdí a vetkezménye, — ebben „az esztendőben azt eredmé-
A Év, éből hasított nyezte, hogy a tavalyinál húsz százalékkal nagyobb
HEV jövedelméből Hasi 9. tiszta nyereséget ért el az intézet, ugyanekkor 4.6
A U " a vállalat 8 millió pengővel növekedett a betétállománya, az
így a részvényesek a kissebbitelt összeggel csökken érdekkörébe tartozó ipari vállalatok rentabilitäsa
tett osztalékot kapták. ngyancsak emelkedett, végül pedig fovább bővült az
A törvényszék teljes egészében helyt adott a ke- üzletköre. A mérlegmegállapító igazgatósági ülésről
resetnek, égyébként a következő hivatalos jelentést adták ki:
kötelezte a NOVÁ-t a tőke, valamint a Az Angol-Magyar Bank Ft. igazgatósága dr. Schober
perköltségek és kamatok — megfizetésére. Béla m. kir. titkos tanácsos elnöklésével február 20-án
PÁ] ; ; ki tartott ülésében megállapította az 1 üzletév mérlegét,
Indokolásában kimondotta, hogy Bódy vezérigaz mely az előző évről áthozott 288.378.61 P betudásával
gató intézkedéseit sem az igazgatóság, sem a k 1.345. zta nyereséget tüntet fel (az előző évi
gyűlés nem hagyta jóvá. 1178.3
Az ítélet ellen a NOVA fellebbezett. Hivatkc
alapszabályaira, amelyekből kitűnik, hogy a
igazgatónak joga volt tisztviselőket alkalmazni,
bocsátani, tel
P ti
.61 P-vel szemben) . We
A gazdasági helyzet he lános javulása az intézet
működésében is éreztette ]
főbb tételeinek emelkedöse , kifejezésre
eredményszámla szerint bruttó nyereség az
1 millió P-ről 5.3 millió P-re emelkedett, mert
üzlet léténkülésé és elyezése Át rés
‚ugdijak átvállalására is. a kamatmarge 5: — mind a kamatjöve-
dogos volt 2 ayusdtjak átvállalására is. delmek, mind a folyó üzleti nyereségek némileg növe.
Levelek: okiratokra hivatkozott, amelyekkel meg- kedtek. A személyzeti és dolos 6 gek az alkalma.
dönteni igyekezett az első bíróság ítélet Indokolá- zottak javadalma: ak eme fiatal munkaerő
iban a NOV A többek között szóvátotte
át, ami a zárószámadások
t
elő
had
alkalmazása következtében mben vala
emelkedést mutatn adóterhek
pad ; melyes 1
— A HÉV vezetősége tudomásul velte a nyug- | is. A mérlegen belül kereszti iti tartalékolá-
sok átvállalását, t bizonyítja az hogy az sokon és az eredme ában leírt 612.000 pengőnyi
i is Ó nin íz ztendő te l, eze összegen felül a lefolyt üzl tiszta eredni e az el
illalás óta több mint tíz esztendő telt el, ezen | bettkcve szemben 20 znlókog "emelkedést tüntet fel
alatt a nyugdíjssok kézhez kapták a nyugdíjat, Ae fenti nyoreségegyenleg lehetővé teszi ugyan
t hallgatólagosan tudomásul vették a néhai ve- talék fizetését. azonban eléletnek még megold:
zgató intézkedéseit. Ha pedig az igazgatóság [váró problémáira való intettel,
követett el, hallyatól sleegyezésével 1 rrészvényesekkel egyeléri
t "követett el, hallgatólagos belteegyézéséve tényezők helyes intencióinak
a mulasztásnak következményeit viselni tar. fenntartja azt az álláspontját,
reség az intézet e:
a vállalat. el kkel
A HE fogásokkal szemben azzal érvelt, | Oyyhehivando 46. évi gyűlés elé
hogy bt " ás nem történt és a hogy a rendelkez ösi egből 100.000 P a mérleg-
HÉV kötei ttsé, Jeül fizette ki a nyugdíjakat, ben kimutatott apoknak — 17,284.636 P-re 68
100,000 P az
P-re Pl
Ű
ami által j gazdagodott. 000 EL belső tartalóékolásokta,
— Semmiféle bizonyíték nem merült fel arra, !
hogy a HÉV átvállalta v lezettségeket.
Bödimak nem volt alapszabály szerint joga a nyug-
díjak átvállalására, annál is inkább, miután HÉV képződés terén san mutatkozó lassúsá
közgyűlése, igazyatósi soha ilyon értelmű határo mind a tak vekre, mind folyós
zatot nem hoz t hetétek állor ya szaporodott, ame:
arékbetétek 39.9 millió P 429 millió P-re,
A fellebbez ek 43.2 millióról 44.8 millió
a a
iemelendő,
ellenére
bíróság széleskörű
bizonyítást
fol rtatott 1 amelynek során beesatoltäk a HÉV betétállomány 1 millió P-ről millió
it is. P-re, vagyis 4.6 millió kovel emelkedett. sel ;
1 EA ali A bank mobilitásán kedvező állását jelenti, hogy
5 a bizonyítási eljárás lefolyta- a nála tak ". KR: és föly: sszámlabetétként elhe
tása után a tábla követelő túlnyomó Bo ét An bé Dénzb
szám ító te ú előlegekben és v
HÉV keresetét teljes egészében elutasította. évi 13.6 millió P-vel szemben 11.7 millió P-vel szerepel,
mikor ké
váltót
ió pengővel növekedett a
tétele
8 mill
viszont 2 mi
tehető árulombard előlegnek
az 1985. évi 58.2 millió P-ről
millió
A mérleg főösszege 163.9 millió P-r
ifj. Tóth Pál
J. a P-re emelkedett. A bank érdekkörébe tartozó. ólván
ÉPÍTŐMESTER valamennyi ivari és kereskedelmi vállalatnál már az
udi II. előző években észlelt Javulási EEE at ezet
A : 1— — 04. folytatódot forgalom emelkedésével a legtöbb válla-
Budapest, Holdszulca 1, Telefon: 17-658-—04 Jat üzleterodmönye. is megjavult, ami több vállalat
! osztalékányk fölemelésében is kifejezésre fog jutni
Gazdasági Szemle
A leleményesség
mindig" bánvdatbacjtó, különösen megkapó
olyan esetekben, amikor a puszta ötlet
szellemi igénytelenségével bátran szembeszáll va
lami egészen elképesztő óriással, amilyen tegyük
1el az állami gépezet. Itt van például a Párisi
Áruház, amely
a szó mében hatálytalanítotla a nem
régiben megjelent áruházi rendelet ötödik paragra
fusát, amely kimondja, hogy áruházak utcai elő.
csarnokában nem szabad közfogyasztásra szánt cik
keket, tehát elsősorban közvetlenül elfogyasztható
élelmiszereket árusítani. A Párisi Áruház nagyon
szépen betartotta a rendelkezési: előcsarnokában,
ahol évtizedeken át árusította az ulcai portól és
piszoktól belepett édességeket és főtt virsliket, most
beszüntette ezt a te nységet, de mindezt áthe-
tyezte az előcsarnoktól jobbkéz felé eső üzlethelyi
ségbe, amelybe nemcsak az ulcán ál, hanem az elő.
azonban
a maga kis
bámulatosan egyszerű fogással
szoros érte
csarnokból is be lehet jutni. Az ismert francia tréfa
szerint a megcsalt férj ugy intézte el a konfliktust,
hogy kidobta a kanapét. A Párisi Áruház úgy lett
eleget az utcai árusítás megszüntelésének, hogy az
előcsarnokból, amelyben kirakatok díszelegnek, egy-
szerűen kiemelte az oldalfjalat és így lehetővé tette
a közvetlen közlekedést az előcsarnokon át. Ez min-
denesetre imponáló leleményesség. Nem tudjuk, mit
szólnak majd hozzá a hatóságok, de ettől függetlenül
más vonatkozásban is rövidesen dolga lesz a Párisi
Áruháznak a bírósággal. A kereskedők ugyanis tisz
tességtelen verseny-pert indítottak ellene, mert a
reguláris árnál jelentékenyen olcsóbb áron árusít
szappant, de a vevőknek csak egy-két kilót ad belőle,
ha többet kérnek, akkor ennek kiszolgálását más
áruk vásárlásához kötik. Nyilvánvaló tehát, hogy
5 szerepét tölti be.
Figyelemreméltó egyébként, hogy a kereskedők
egyéb okokból is mozgalmat indítottak a Pärisi
Aruház ellen. Tudvalevő, hogy az áruház összevá
sárolta a szomszédos hbérházakban levő ethelyisé.
geket és ezekben rendezett be — élelmiszerboltokat.
Ezek most jogilag függetlenek az áruháztól, de
annak a tőkrerejével és módszereivel támasztanak
leküzdhetetlen konkurrenciát a — kiskereskedőknek.
A kiskereskedői érdekeltségel hogy a ha-
tóságok segítségével ban — elfojtani
nden olyan trükköt és megtévesztő megoldást,
amelynek egyetlen célja: az áruh rendelet ki-
játszása.
az olcsó szappan csak a csaloga
remél
csire
Örömmel
regisztráljuk azt a hírt, amely szi
delmi hivatal rövidesen megindítja a tárgyalásokat
Svájccal, Németországgal, Lengyelországgal és Auszt-
riaval gyiümölcskivitelünk biztosítására. Tudvalevő,
hogy eddig, esztendőkön át, főleg azonban tavaly,
amikor egészen kivételesen bőséges gyümölcstermé-
sünk volt, itt voltak a korán beérett és exportképes
gyümölcstömegek, de mert a piacok nem — voltak
korán megszervezve, nyakunkon maradi a nagy
szerű exportértékek tekintélye. Éppen ezért:
ismételjük, mmel kell vennünl a gondos elő
relátást, amely minden egyében kívül még azért is
fontos, mert hiszen így megvan a lehetősége annak
is, hogy az egyes vidékek az előre meghatározott
kontingensnek megfelelően maguk is tudatosan fel
készüljenek a kivitelre, amely a magyar külkeres-
kedelmi mérleg egyik nagyon is számottevő tétele.
Azt hisszük :
minket óhajt kioktatni a Woolworth-rendszer elő-
nyeiről az a németnyelvű gazdasági szaklap, amely
hosszadalmasan magyarázza, hogy hát külföldön
milyen kitünően bevált ez a rendszer. Ismételjük:
nyilván nekünk szól ez a gazdasági elmefuttatás,
mert hiszen mi voltunk az egyetlenek, akik néhány
héttel ezelőtt ennek a gondolatnak első felvetődésé-
nél a leghatározottabban tiltakoztunk a Woolworth-
rendszerű egységárú-üzletek létesítése ellen. Már
akkor rámutattunk azokra a körülményekre, amelyel:
Amerikában lehetővé tették az ilyen típusú üzlet
házak egziszten át és azt is megokoltuk, hogy
Angliában, sőt Németországban is milyen speciális
okok tették indokolttá ezt az druhäztipust, Tlymó-
don tehát most nem óhajtunk ismétlésekbe bocsát-
kozni, mindössze utalunk arra, hogy az amúgy is
válsággal küzdő kisk kedőket és kisiparosokat
nem szabad a tönk szélére jultatni ezeknek a
ban gyártott tömegcikkeknek ruházjellegű
házakban való tömeges árus
a nagynehezen tető alá hozott áruházi rendele
lemével, amely éppen azt céloz hogy áruházak
egyrészt ne uzsorázhassák ki a kisipärosokal, más-
részt pedig a minőséget figyelmen kívül h
meges ú: issal kapcsolatban ne alkalmazhassan
olyan trükköket, amelyek megté
yet és végeredményben rosszul jár vásárló, de
tönkremegy kereskedő is, itől elszippantjak
a vevőket. mem utolsó sorban a Wool-
worth-rend: ése mindettől függetlenül tel
jesen kilátástalannak látszik a csonka országban,
amelynek égei és vidéki városai amúgy sem lud-
nák foglalkoztatni az ilyen mamutárusításra beren-
dezett üzleteket.
ALIFAITUAITATAI RAS TUL FULLY SZTBLSE
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegviz-fütes, egészségügyi
rint a külkereske
része,
yó tö
4
ik a közön
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kálmán-u. 25. 4 750°.
--- Page 66 ---
Frőteljes fejlődés
a Belvárosi takarék
zárszámadásában
A Belvárosi Takarékpénztár Rt, igazgatósága
Héder Lajos dr. elnökletével ülést tartott, amelyen
megállapították, hogy a mérleg minden tétele a la-
karék újabb fejlődéséről és belső erőinek gyarapo-
dásáról tesz tanubizonyságot. A betétállomány 15
százalékos emelkedése az intézet iránt való bizalom
nak a jele.
A mé
pénztárn
az előző
számlára é
múlté
ka
A luka
illomány
a fol
ék. összege DE
6. emelkedet
emolkodése . tel
telező s 1
5.010,90 P-
mlära elhelyez t be
7 P-ről
486,98 pengő. Az ,
kent, ami
igénybevett
vissz
elhelyez
előző évi
talkarpénzt
00,083.71 P
ménye
szege
szembe:
tben.
fennáll
161 fenn
mobil
04309 P,
gdíjpénzt
17 .580.314)
n si
lemreméltó
ami 386,920. 1
évinél. A bankári 881.168, n
lem pedig
t erősen
jelzálogüzlet
majdner mv
emelledet
ho;
20.000
50.000
ar TLeszämitolö- és
A Magyar Leszámitoló
20-án b > Madarassy-B.
negtartott 67. rendes közgyűlé
36. üzletévre vonatkozó mérleget és
3 egyhangülay hozzá
jesztett
nöklete
fogadta
szám.
gatóság
amelyek
nyereségből a 67.
kerül folyó hó
lésen Koch G
Jetének elnől
vényes
nek, v
köszönetét fejez A felügvelől
ján! Samarjay Lajos, a m. kir. államvz
nök-igaze választatott meg
összes
tiszta
1.50 pengővel
beváltásra. A közgi
ntesek I
1.75 pengő a Salgó osztaléka, A Salgó Tarjáni
Köszénbánya R. T gazgató: ıtöbb tartott
ülésében m egállapította az 1 árszámi
kat és elhatározta, hogy a március 1-re egybe-
hívandó rendes évi közgyűlé nyenkint
175 pengő osztalék kifize yozni.
Reimann Ernő a Klotild Vegyipari elnöke, A
minap tartotta közgyűlését a Klotild Első Magyar
Vegyipari Rt, Új gatósági tagoknak megválasz-
tották Reimann rnő dr.-t, Décsi Ernőt, a Salgó
ügyvezető igazgatóját, Feilifzsch Berthold báró v. b.
t. t.-t, Koltay Mátyást, a Magyar Asphalt vezér-
igazgatóját és Aucr Adolfot, a vállalat ügyvezető
igazgatóját. A Klotild Vegyipari Rt. elnöke Reimann
Ernő dr. lett. A vállalat az idén is 60 filler osztalékot
fizet. Az igazgatóság elhatározta, hogy új cikkek
vártását veszi programjába, ami azonban hosszú
igényel és beható "leteket tesz szükségessé.
A BNV hirei, A Pu
kes propagandacszközzel mazt a ma
gyar posta árbélyegsorozatot kü-
lönböző értékkel minden felár nélkül. A vásár elő-
készületei teljes erővel folynak és maga a vásár
minden eddiginél nagyobb arányúnak igérkezik.
Épp a nar xan foglalt le Brit India kormánya a
vásáron felépítendő hindu pegodája számára meg-
telelő területet. Ugyancsak bejelentette részvételét
Brazilia kormánya is.
i Vásár
dapesti Nemzet
Tagodott
CH
, Előadás Budapest helyihajózásáról. A Magyar
i Szövetség rendezésében febrı án d. u.
or a MFTR tanácstermében Mária Va
utca 11.) Csillag Miklós dr. MFTR titkár elő
artott , 4 budapesti helyihajózás problémái"
címmel, A szépszámú hallgatóság na figyelemmel
hallgyatta az érdekes elönd
MADÁCH wz: SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 5. számú házban
92 év óta fennálló kölél-, zsineg-,
ponyva- és sportárvuüzletemet szem
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR Telefon : 1—815—272.
Hátizsák, sífelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
ÁLIArKOZzáSs ©
Ajánlatok a kerületi
aszíaltjavítási
munkákra
a II. ügyosztály a ke-
as: taltozási
Február 16-án bontotta fel
aszfaltjavítási
meghírdetett
a "következő vállalkozó c6-
gek pályáztak:
+ s
ITT. kerület: Útépítő
HE ansky és S
The Nenchatel Asphalt Co. 4-1
T A
Évítőipar Rt,
/. és XIII. kerület:
za Tá. }
százalók engedmény,
Útépítő és Aszfalt
Neophalt kb. 0,
, munkánál. kb. 0.
Aszfalt 20. Magy
1 Í
bitumen asztalt
. kerület: Útépítő és
Neophalt kb. Posnansky és
ko
nál kb. 0.
VIII, kerület:
Helves Tivadar —1
Asztalt —10, Magyar te
Asphalt Epitbipar
—8. Magyar /
Útépítő és Aszfalt
+4. Korek E. 45,
©. Kerület
atokat javaslattétel céljából
az ügyosztályt.
A heérkezett árajá
dolgozza fel
Az Ülői-út rendezési munkáira beérkezett aján-
szakaszának
munkálataira megtartott versenytárgyalásra a kö-
ajánlatokat
I. A Ferenc-körtnt
58.360, Handi
János 6.090, PB.
Havardla Károly
Tézsot "63.700. N mm Ferenc
64.990, Kim.
Ferenc 56.954
bánatménzt nem dott
68.200, Grosz
Rudolf 67 875.
asztalos munkáira
Hellobrandt
N ndor 6 A
. Mondok Pal
74
Ugyanitt üveges munkára pá
t1
és Horváth
MEN Vilmös Ea "Bakova Lajos
Lásztó 4037,
RO Székely dh ds
208 Zalá in
> !
2718, Szabóky György 2965, Tőke György 2976, Molnár
János 3314 pengövel. Ugyanitt üvezfedő munkára pá-
lyázt ak: Zsellér Imre 22.164, Palka József 15.360 pengővel.
1400 drb TácsOs VvASSZerkezeti wasoszlop szállítására
Magyar Végyipari Gépgyár Magyar
Magyar Waggon és G DEYŰ
Hldktroton asztó 4300, Állami Gépgyár 4660, M
é; ársa 5040, Költerleh. Pál 51
kenőolajok szállítására pályázta 3
gdányi, Vacuum Oil, Hegedüs és "Társa,
fo Fey Yale ált. Geszti
7 ! kely Gyula, Oleum Mü-
Antal János. Szürke nöAltó festék
szállítására. pályáztak: Lilschauer és Götz. . Viktörk
vegyészeti váll., Ipari lakkok gyár vagd alin,
lakk-y kencs- és vegyé A
kl Gyula, lzsák Józse
és festékipar kf
z Made, Ponger Adolf,
alkalmazottai
56 Magyar G
ra 32.190, v. Rohonel S
- és takar. 96.516,
Posztógyár 199.416
Magyar _Pammtipo
Bajai
P osztó mr 321
4811, Mechnn
drb esököpeny
em Buda
Szommer
Ur versenytárgyalási
kiírások
évi csatorunépítési mu
la
kihoz
zükséges
, égetett agyag fenék- és oldat
torna-béléslécek szállítá-
mészszeg
burkololap, tovább;
klinker
sára pályázni leh 18 án d. e. 19 órá az út-
pimavépítési tályon.
üzesne 3 betongümbvasak és vas-
gerendák ® állit
10 óráig
A II.
gepösz- s
het
lehet märeius 3-án d. ©.
sára p.
unten 15.
szállítására pi
(Akt 16
A
d
ius 9-én d.
s Aue
ab számozógén
n d. 6. 9 órakor
me
Dersenyífárgyalási
megbízások
eherautószállítást kapott a csato
Magy
Waggon- «©
kapott megbízást a Ma
elkkek szállítására
Fdé. s er Józan
Budapesti Krétagyár,
u
irodai és
st.
kamfakı . Badapesti
1290 pengőért,
kapott — meg
Snpat:X Györe;
Cérna s: et a Hiniöniet For
jele OCérnagyár, Metz Rt
köműves munkála-
talt az asztalos munkát
pedig tt.
A erelési munká
Antal Tr
A vasszerkezet hontására Csürzey Gábo
1989 pengőér
Ö r Anyzatänak möghosz-
kapta 2200 nengőért.
gyógyfürd kőműves munkälstalt
21
műkő
munkálatait Bánki
A Rudas gyóvvf
káját ‚Jumisch +
Versenytärgyaläs! hírdetmény
Horthy — Miklós-körtér és
ánuk mdezési munkáira
ra — kormány.
ámos verseny-
Verpel,
ústól függően —
ag:
valást hirdete
munkát az alábbi három részben,
tást pedig mindhárom munka szik 1
fogom vállatatba
A Horthy Miklós.
sz kövezőmunkája bazalt
itíve, bazalt sorkővel; IT. a
levő
sorkővel; III. a
közötti szakosz
zvaló gt 11 4
54 Köszállítá:
(andozit) metszett
retű, I
1.
50 darab 16
zólykő, 600 fm
trachit (andezit) hasított [
1150 darab 18/27/13—14 em méretű trachit (andezit) fejké
kötök6ö, 64 tonn. üg em méretű, „S. 18." jel
traehit (andezit) sor 11.400 darab bazalt 3
jelű kötöszögkö, 49.000 darab bazalt 34-es , H.
kockakö, 3160 tonna 14/17—27/15 cm méretű, , S.
bazalt sorkó. u 4
Az I. szakaszra: 1550 mi alapzati mész terméskő,
660 ms mész zúzottkő. A
A 1I. szakaszra: 1200 m alapzati, m
520 ma mész zúzottkő.
Az I. szákaszt az
bazalt 34-es kocka, vagy boza
ezakaszt bazalt 94-es Kocka
sorkővel kivánom megépíttetn
mynkákra és az egyes szaka-
6 megtenni.
elbélyegzett és lepecsételt borítékban el-
nlatokat 1937. évi március hó 39-én délelőtt
Il a Központi nn Lea atás
szám alatt benyujtni, Az ajánlatok felbon :
nap délelőtt 11 órakor lesz a Központi ÁL ág HM,
emelet 285. ezámú holyieámálon, ahol a vállalkozók, vagy
ob talk jolen lehetnek.
mA adapost, 1997. évi február hó 18-án.
A székesfőváros polgármestere.
A
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DSF HIRBÁP 1 kiadóvállalat
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállala:
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Folie ————————-
, terméskő,
ásnak megfelelően
burkolatlal, a II.
sorkővel, illetve bazallt
--- Page 67 ---
Előfizetési ár:
aGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadöhivatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY -ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Fejedelmi vendégek
Viktor Emánuel, Olaszország királya és
Ftióp ira . . . Elena királyné és csá
szárn ‚Hitler vezér és birodalmi kancellár .
Benito Mussolini, a na duce... Miklas
trák szövetségi elnök... az embernek
a szeme, amikor azo. a híradásokat olvassa,
milyen előkelő ndégei lesznek idé
senyben is gyöny
rosána nuel király és
s Elena lyné és császárné látoga
virágba boruló gyönyörű májusra vár
többi látogatás ma még talán csak igéret,
amelynek időpontja sincs meghatározva. De
ahogy Európa boldog és nyugodt getének,
Magyarországnak belpolitikai csöndje és kül-
politikai tekintélye növekszik, el sem lehet
képzelni, hogy igéretekből ne legyen való-
ság. Bizonyosra vesszük, hogy az ősszel tüntető
lelkesedéssel ünnepeljük majd Magyarország
nagy barátját, a ducet itt üdvözölhetjük a
két baráti o
g államfőjét, Hitlert és Miklast
is. Az olasz királyi
ályi pár májusi útját már diplo-
máciai úton is megerősítik és máír az is hi-
zonyos, hogy a fejedelmi párral együtt az olasz
nemzet előkelőségeinek tömege látogatja meg
Budapestet, Tudjuk és méltányoljuk, hogy mi
lyen nagy megtiszteltetés ez és jogosan ér
zük, hogy Magyarország hírének, Budapest
örű nevének újabb és újabb dicsősége
a magas látogatás, amelyet ki
ásba helyeztek. Ha van ország ezen a föld-
kerekségen, amely tudja, hogy mit jelent az
uralkodók látogatása, az bizonyára a magyar
föld, amelyet a trianoni átok valósággal ga
dul ztett a nemzetek társadalmából.
Lassan, kemény munkával lehetett csak szét-
feszíteni a kegyetlen vasgyűrűt, amelyet ránk
szorítottak. Bethlen István gróf nagy állam-
férfiúi bölcsesége tíz esztendőn át dolgozott
znyithassuk,
azon, hogy ezt a vasgyürüt mi
ldi útjai tovább tá-
Gömbös Gyula lelkes
gították a rést és Darányi Kálmán volt az
magyar államférfiú, aki Magyarország törté
nelmi nevű kormányzóját, nagybányai
Horthy Miklóst és feleségét az első diadalmas,
fejedelmi útra elkísérhette, az olasz ú
párhoz, majd a bécsi szép napok A. Ezeknek a
nagy külpolitikai sik knek gyümölcsét aratjuk
ma. Föl kell készülnünk 7 eseményekre.
Amikor II. Vilmos cs rt Budapesten,
ziár 3
y amikor Alfonz spanyol király és Ena
ályné látogatták meg a magyar fővárost,
xrázatos pompával fogadtuk őket. Most nem-
csak ezeket az emlékeket kell messze felül-
mulnunk, mert a hálának meg kell hatványozni
a díszt és a pompát; hanem egyben viszonoz
nunk kell azt a páratlan, díszes, tündöklő fogad-
tatást, amelyben a magyar kormányzói párt
Viktor Emánuel ki esásdár. Elena ki-
rályné és császárné, valamint a duce fogadták
Rómában, N n és mindenhol. ahol a kor-
mányzói p ak lába olasz földet ért. Itt a
magyar főv rosnak rengeteg tennivalója van,
A pompáról, a gyorsan megvalósítható ünnepi
díszről gondoskodni fog Budapest szekesfövä-
ros. Ez nem okoz gondot, hiszen erre be :
e és ha a fényt, a pompát emelni
a meglévő eszk ket kell meg-
yunk rende
kell, akkor csa
szaporítani. x
De nemcsak erről van szó.
hogy májusig olyan városképet
hanem arról is,
kell létrehoz-
Az
nunk, amely magával ragad mindenkit.
előkelősége ujságírók tömege jön majd az
olasz királyi párral és bizonyára jönni fog
2 7
a többi előkelő államfői vendéggel is. Egyet
len gyenge hangot hallottunk eddig. az egyik
bizottsági ülésen, ahol ennek a gondolatnak
kifejezést adtak. Mi sietünk erőteljesen felhívni
a főváros figyelmét arra, hogy itt nem idegen-
forgalmi attrakcióról van szó. hanem , sokkal
magasabb, szinte beláthatatlan nagy célokról.
Vemecsak Magyarország híre, neve. dicsősége
fűződik ahhoz, hogy a fejedelmi vendégek itt
Középenrópa legszebb városát láthassák, hanem
azt mondhatnánk, hogy egy kicsit hozzá. van
ezekhez a fogadtatásokhoz kapcsolva Nagy-
magyarország jövője, helyesebben életrekelése,
vagy bukása Nagyba megy a játszma.
zZudapestnek ki kell tenni magáért. Nincs az
a vér és nincs az az izzadság, amelyet ez a
hihetetlenül nagy cél meg ne érdemelne.
Zsitvay Tibor
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
a gáztermelés mellékterményeinek értékesítéséről,
a tüzelés problémájáról, az Elektromos Művek és
a Gázművek kooperációjáról és a BSZKRT-tarifa
kérdéséről
A gázgyár mellékterményeinek piacot szerzett az egész
világon — Az üzempolitikai bizottság elismerése a gáz-
művek kitűnő vezetőségének
Az üzempolitikai bizottság — tervszerű Pro-
gramja során a Gázművekkel foglalkozik, de
nemsokára a BSZKRT-kerdest tűzi napirendjére,
ami most, amikor a tarifa megvältozta
szóló híreket kolportálnak, a közvélemény különös
érdeklőd e tart számot. A — Főváro Hirlap
való tekintettel kérdést
Zsiívay Tibor dr.-koz,
az üzempolitikai bizottság elnökéhez,
hogy tájékozta: a közvéleményt a bizottság te-
vékenységéről legközelebbi munkaprogramjär6l.
Kérdésünkre a következö vílnszt kaptuk:
— Az üzempolitikai bizottság legutóbb
a Gázművek melléktermékeinek nroblémái-
val foglalkozott, így a koksszal, a benzollal,
kátránnyal, ammoni többiekkel.
Ezek sorában természetesen legjelentősebb
a koksz. Miután a koksz a gáztermelésnek
függvénye, annélfogva a gázszolgáltatá
politikának integráns része a gáztermelés
során előálló koksznak az értékesítése. Az
üzempolitikai bizottság — megállapította,
hogy
munkatársa erre intézett
a mai gázszolgáltatásnak megfelelő
koksztermelés akadálytalanul el-
helyezhető, valamint hogy a többi
mellékterményre is megvan a meg-
felelő kereslet
állapította :
t is, hogy a Gázművek
gazdasági tevékenységét ezen a téren is a
legkijogástalanabbul látja el.
— A tárgyalások során szóba került
a tüzelöanyagoknak a szeny-
nyeződésére való
és itt természetszer ileg meg kellett álla
pítani azt, hogy a gáz- és koksztüzelés
ebből a szempontból lényegesen kedvezőbb,
mint a sfajta tüzelés. Arra persze nem
lehet gondolni, hogy a barnaszénnel való
2 melynek ányai különben meg-
elési ss? zetekkel és tüzelési
móddal lényegesen csökkenthetők. a tüzelő
eszközökből barnaszén olcsó
saga miatt
0, hogy
a kétféle tüzelési mód legalább is
annyira egyensúlyba kerüljön, hogy
a levegő szennyeződése el ne fajul-
jon,
— |} gázprobléma letárgy: a után
sor fog kerülni azokra a kérdésekre,
amelyek
ázművek és Elektromos Művek
x s problem i, nevezetesen a két
üzem kooperációjának és propagan-
dájának kérdésére.
világítási üzemi kérdések letár
1 újra napirendre vesszük
BESZKRT problémáit.
A
gyalás:
a
amelyeket az üzempolitikai bizottság most
már nem mint puszta tarifakérdést fog
vizsgálat alá venni, hanem
meg fogja majd állapítani a kö
lekedési politikának általános ir:
nyát és ebből fogja levonni a követ-
keztetéseit a tarifát illetőleg,
is inkább, mert a tarifakérdésben a
szanálás során történt intézkedés ellentét
ben állott az üzempolitikai bizottság meg
állapításaival és az ebből folyó javaslattal,
— Különös érdeklődéssel várom, ;
ezt a kérdést alaposan, nyugodtan, hat
időhöz nem kötve letárgyalhassuk és remé-
lem, hogy
annál
gnyugvásra szolg
latot tehet
már
ó javas-
k.
kijelentései előre alkal-
yugtassák a k
1 töltsék el az
hatás:
véleményt és
üzempolitikai
a vonatkozó
gväst legutóbb is m rezte
, amikor a vízd zóna-
annak
hizott
ál
üzempolitika
terve ellen fogl
A Cázművek kiváló és szakszerű fevékenységőnek
dicsérete
Mint Zsitvay Tibor nyilatkozata is
üzempolitikai bizottság tervszerű munkája nyomán
egyre inkább kialakul az a kép, amely hűségesen
jellemzi. a székesfőváros nagyüzemeiben folyó ko-
moly munkát. A legutóbbi ülésen, amelyen Kara-
fiáth Jenő dr. főpo mester is ztvett, a bizott
mutat az
ság a művek által előállított melléktermékek
kérdéseivel foglalkozott. A Gázművek egyik leg
fontosabb mellékterméke a koksz, amely nag
nyiségénél és lentős értékénél fogva döntő
folyásolja a Gázgyár mérlegét. Köztudomású, hogy
a gázgyártás javarészt külföldi szén felhasználásá
val történik, rendkívül figyelemreméltók azonban
azok az eredményes kisérletezések, amelyeket a Gá
művek vezetősége már esztendők óta folytat abban
az irányban, hogy a gáztermelésnél a hazai szenek
is felhasználhatók legyenek. Most már odúig jutot
tak a Gázművek, hogy
összes termelésüknek 15 százaléka a nagy-
mánycoki szén felhasználásából ered.
|
1
|
ki azok a
szénféleségek — fel
azonban még korántsem merültek
amelyeket a hazai
lehet
Ezzel
lehető:
ha
val
el érni és végered-
ményben azzal fognak járni, hogy a Gázművek te-
kintélyes összegre rugó idegen valutákat tudnak
majd megtakarítani. Csak a legutóbbi években tért
rá az üzem
az Öntödei koksz termelésére,
amelyből most már kereken ezer vaggont állít elő
és ezzel jelentősen segíti a magyar vasipar bol-
dogulását.
Az üzempoliti bizottságban működő szakér-
tők egybehangzóan apították meg, hogy a G
művek 1 előállított
kokszféleségek kiváló minőségűek és egyál-
talán nem maradnak a külföldi termékek
mögött.
Két esztendővel ezelőtt rendezkedett be a Gáz-
--- Page 68 ---
művek a benzol előállítására. A benzolgyár, hála a
székesfőváros közönsége páratlan áldozatkészségé-
nek, amellyel a legmodernebb berendezése
totta rendelkezésre,
az elmult esztendőben — másfélszer anny
motorbenzolt állított elő, mint a gyártás
megindulásának első évében,
1935-ben 444 tonna volt a termelés, 1936-ban azonban
már 934 tonna motorbenzol került értékesítésre.
Jelentékeny a Gázművek
kőszénkátrány-termelése
is, amelynek te es részét nyers állapotban ér-
tékesítik, másré zonba. zt, amelyből az út-
kátrány készül, maga a gyár dolgozza fel a legmo-
dernebb műszaki elvek figyelembevételével. Keve-
sen tudják, hogy
a Gázművek a
makadám-utak portalanitä-
anyagot is gyárt,
ül pedig évente mintegy 3600 tonna barna-
szénkátrányt, amely rendk tékes további ter-
mékeket A — barnaszénkátrányból legtöbbnyire
állí-
dús
nyers Diesel-olajat és olajat
tanak elő.
Kénsavas
lyós ammoniák
barnaszénkátrány további
lanak, hog ı a kereskedelmi
tékesítésre kerüljenek.
Igen édekesek azok az adatok, amelyeket a Köz- |
ponti Statisztikai Hivatal állított össze |
a külföldi
paraffinban
és eseppfo-
föterme amelyek a
feldolgozása útján előál-
forgalomban ér-
ammonium, szalmiäks
még azok
összezsugoro-
néséről,
1i fűtőkokszot hasz- |
azonban az import |
fülökoksz-behozatal
röl, illetöleg me
tett ki, 7936-ban pedig |
kokszszükségletét belföldön termelt
Belföldi kokszban időszerint
r inkább túltermelés van, semmint hiány és az
üzempolitikai bizottság egyhangúan kialakult véle-
ménye szerint rendkívül kivánatos lenne, ha a kor-
t megtalálná a módot arra, hogy az állami
nkormányzati szerveket fokozottabb módon kö- |
a kokszfűtésre való berendezkedésre.
zművek a Cegledi-úton felállított ! lés-
technikai állomás embehelyezése után sikeres ki
a koksz le daságosabb fel-
legutóbbi időben
folytato
illetően. A
koksztüzelésű cserépkályhát
lehetővé teszi, hogy a l
magyar szenfele-
felvehesse
sikerült
szerkeszteni,
koksz lényegesen olesöbb
ségekkel szemben eredményesen
a versenyt.
olyan
amely
A Gázművek általában erőteljes kereskedelmi tevé-
kenységet folytat, nemcsak a termékeknek belföldön
való elhelyezésére, hanem a fölös mennyiségek kül-
földre való exportálását illetően is. Ezt a fárado-
zást nemrégiben siker koronázta, mert
a barnaszenkäträny-olajok egész
feleslegét
el tudták adni a román államvasutaknak.
export révén különböző termékek, így elsősor-
nsavas ammoniák és benzol jutott el a fő-
városi Gázművektől Olaszországba, Spanyolországba,
a Kandr gelekre, Palesztinába, egyes észak-
afrikai gyarmatokra, valamint Csehszlovákiába és
Romániába.
Az üzempolitikai bizottság szakértőinek meg
állapítása szerint
a melléktermékek gyártását fokozni kell,
önösen fontos lenne az útépítő kátrányanyagok
yártásának kiterjesztése, mert
a kátrányos portalanító olajok jobbak az
ásványolajoknál.
Hasonlóképpen nagy anyagi eredm
benzoltermelés mennyiségi fokozásában,
nyít az is, hogy a repülöbenzol-szallitäsok
nyek rejlenek a
amit bizo
1934-hez
Schütz Testvérek, MS 5.
F.-bi A "
vonz könnyűtém—éegattyú
fehér-csupágyfóm !
Telefo:
WANYAI KIVÁLÓAK !
i 1-530-92,
4 Székely Mihály
nezz ASS
okl. mérnök és építőmester
Budapest, Il, Koleti Károly-utca 30. Tel.: 1-541-88. |
özv. JJÁGH AÄRPÄDne
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
GYÁR?
ÁAcélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalogplombák, Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombüzöfogük acél- és dlomplombäk-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
BIEXN JÁNOS R.
viszonyítva megháromszorozódtak, Pár hét mulva a
benzolgyárnak már külön szállítótankja lesz, ami
megint előbbreviszi ennek a fontos vegyi anyagnak
elhelyezési lehetőségeit.
Az üzempolitikai bizottság a legszebb bizonyít
Budapest, 1937 március 3.
ványt állította ki a Székesfővárosi
mert megállapította, hogy
a Gázgyár a fővárosnak műszakilag és keres-
kedelmileg kitűnően vezetett és jól jövedel-
mező üzeme.
Gázművekről,
Hatósági fűtési terv készül a tüzelés irányítására
Kiterjeszkedett az üzempolitikai bizottság leg-
utóbb tartott ülésén arra a kérdésre is, hogy
gészségügyi és idegenforgalmi szempont-
milyen jelentősége van a koksz- és
gáztüzelésn
bakteriológiai körök megállapítása sze-
rint rendkívül fontos lenne, ha Budapest füsttel
túlságosan telített levegőjét meg lehetne tisztítani,
z azonban másként nem is képzelhető, csak úgy,
ha nagyobb teret engednek a koksztüzelésnek és .
gázfűtésnek. A levegő szennyezettségére vonatkozó
vizsgálatok eléggé bizonyítják, hogy ezen a
3 belső területei
való van, me
szólv
ra ősztől késő tavaszig ú nu áthatolha lan
füstfelhőkkel vannak borítva, ami igen kedvezőtle-
nül befolyásolja a lakosság egészségét. A főváros
alatt 3600 ilyen-
es precizitással
vizsgálatot
lapította meg, hogy
a tökéletlen égésű fűtőszerkezetekből kitóduló
sűrű kátrányfüst rendkívül károsan befolyá-
solja Budapest levegőjét.
A téli időszakban egy-egy budapesti ember 21 óra
alatt állagosan S4 miligramm kénsavat kénytelen
belélegzen ni erősen — megterheli a keri vér
savkiegyenlítő lúgtartalékát.
a helyzeten avit nem könnyű ert
lakosságának tekintélyes — száz
olcsó daraszén tüzelésére rendezkedett be és a tö-
kéletlen égéstermékek mennyiségét — csak akkor
lehetne javítani, ha a mostani tőberendezések
tekintélyes részét tökéletesebb erendezésekkel
serélnék fel. Kedvezőtlenül befolyásolja a mérges
kon kívül a korom- a portartalom is
éget és mindezek a körülmények azt bizonyi
, hogy í
a fűtés
sági
irány
beavatko:
sa terén valamilyen
sra feltétlenül
ható-
szükség van.
Idegenforgalmi szempontok miatt legsürgősebben
a fürdővárosnak nr vánított városövezetben kellene
a nikus kok rátérni. Általában az a
helyzet, hogy má; ákban kellene megkezden
a helyes fűt tanítását, be kellene vezetni a szi-
gorú fűtési felügyeletet, olcsóbbá tenni a
kok
€ gázt és a
szot és mielőbb ki kellene dolgozni egy részleges
városi fűtési tervet.
A Gázművek a jövő fűtési
propagandát indít abban i
szezonban erőteljes
nyban, hogy a meg-
lévő fa- vagy széntüzelésű cserépkályhákat minél
nagyobb mban rakják át olymódon, hogy kok
váljanak,
Ez igen kis költ-
akkor
zség-
tüzelésre alkalmassá
égbe kerül, de m.
meg kellene az
ügyi szempontok
Csökkenti az ellátatlanok száma,
emelkedett az alamizsna-megajánlás összese
Alapáalan rémhírek a koldusalkció sikertelenségéről
A közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály
új te Horony-Pálfi dr.
agilit hivatalbalépése óta a
élete ából oly páratlan jelent
tali szerv irányítását.
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyi-
lott arra, hogy tájékoztatást kérjen
Horony-Pälfi Aurel dr.
tanácsnoktól
arról a tevékenységről, amely ezidöszerint
koztatja a polgármesteri IX. ügyosztályt.
Az utóbbi napokban, — mondta a ta nok,
— riasztó hírek terjedtek el, amelyek arról szóltak,
hogy az alamizsna-megajánlási akció teljesen cső-
döt mondott, ennélfogva a székesfőváros kénytelen
lesz olyanirányú felterjesztéssel fordulni a kormány-
hoz, hogy újabb adónem bevezetésével biztosítsa a
szegényellátást. Meg kell állapítanom, hogy ezek a
foglal-
hírek túlzottak. Sem az ügyo , sem a polgár-
mester úr nem foglalkozik azzal az elképzeléssel,
hogy a székesfőváros adózó polgárságának terheit
fokozza. Budapest esztendők óta minden alkalmat
megragad annak megállapítására, hogy az adóter-
heket fokozni semmiféle körülmények között sem
lehet. Most változatlanul ugyanezt a felfogást vall-
juk és bár az alamizsnamegajánló akció mindez-
ideig tényleg nem vezetett arra az eredményr
amelyet attól joggal várni lehetett, ti
vagyunk az hogy a megoldást nem a közterhek
további fokozásával találhatjuk meg. A fennforgó
nehézségek ellenére bízom abban, hogy az alamizsna-
megajánlások összege a még mindig folyamatban
lévő propaganda következmén nt emelkedni fog,
de még ha ez nem is wetkeznék be rs tempó-
i a fogjuk — találni az áthídaláshoz
összegeket. Ennek
az évnek első két hónapja jelentős javulást
hozott az alamizsna-megajánlás terén
hogy a koldu
őváros utcáin és
önséget, gondolkodóba
a rétegét is, amely
és talán az az egyetlen
sok megint feltünedeztek 7
megint molesztäljak a k
fogja ejteni a polgárságnak az!
eddig várakozó állásponton volt.
— Ügyosztályomban teljes erővel folyik a szük
sóglakásépítési akció, a pol mester úr legutóbb
kibocsátott rendelke ugyanis a szociálpolitikai
ügyosztály működési körében meghagyta ezeket
az ügyeket és csupán a kislakásos bérházak ke-
t bízta a városgazdasági ügyosztályra. A téli
újból erőteljesen indul meg a már
szükséglakásépítés és bízunk
se
zel
idő elmultával
ősszel megkezdett
abban, hogy
T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. rEL:1—153—50.
UTBURKOLATOK : TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
Öntött és hengerelt aszfaltból, Kátrányos facement-, préseltkavics-, nedvesség és talajvíz ellen, falak,
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás. fedéllemeztetők. padlók, erkélyek és lapos tetőkön
a nyár elejére jelentős javulás történik a
hajléktalanok, vagy kilakoltatottak elhelyez-
hetése teren,
már a folyó esztendő
gyermeknyaraltat it is, amely nagyjából a
mult évihez hasonló keretek között fog lebonyo-
lódni. A jövő hónap elsejétől kezdve üzembehelyez-
zük már a zalaegerszegi üdülőtelepet, gondoskodva
arról, hogy azok a gyermekek, akik itt elhelyezésre
kerülnek, iskolai tanulmányaikat is folytathassák.
Örömmel állapítjuk meg, hogy
a vidéki hatóságok megértő szeretettel sietnek
segítségünkre gyermeknyaraltatási akciónk
érdekében,
például Somogy vármegye alispánja mindenféle
tés nélkül, ingyen ajánlotta fel gyermeknyaral-
tatási céljainkra a babocsai kastélyt, amelyben egy-
szerre százhúsz gyermeket tudunk elhelyezni. Saját
üdülőtelepeinket az elmult hónapokban teljesen ki-
tataroztuk, a szükség mérve szerint bővítettük és
így a gyermeknyaraltat akcióban résztvevő gyer-
mekek legnagyobb részét saját intézményeinkben
fogjuk majd nyaraltatni. Az elemi iskolai növendé-
keken kívül egészségileg rászorult ovodásgyermeke-
ket is üdültetünk, a kö skolai diákok — részére
pedig megismötel; a külföldi csereakciót. Teljesen
megállapodtunk már a bulgáriai cserenyaraltatást
illetően. A bulgáriai diákok a főváros iskolaszállói-
ban kerülnek elhelyezésre és gondoskodni fogunk
arról is, hogy módjukban legyen a fővároson kívül
annak környékét is megismerni.
— A megszokott keretek között folyamatban
vannak összes jótékonysági akcióink és nagy öröm-
lehet leszögezni azt, hogy
— "Teljesen elk:
mel
a gazdasági viszonyok lassú, de tartós javu-
lása megmutatkozik már a szociálpolitikai
ügykörben is, mert ellátandók száma az
utóbbi hónapokban meglehetős mértékben
csökkent.
z élelmiszerdrágulás kihatásait a közjöt6-
ági akciók is megérezték, mert számos cikket
sen magasabb árakon kellett megvásárolni.
mint ahogy a multban ént, minthogy azonban
a fentebb említett helyzetjavulás mutatkozott, ami?
az árakon többkiadásként kellett elkönyvelnünk. azt
megtakarítottuk a mennyiségeknél.
— Az ügyosztályomban szolgálatot teljesítő egész
személyzet minden egyes tagjához hasonlóan, ter-
mészetesen magam is arra törekszem, hogy a szoció-
lis követelményeknek teljesen megfelelő munkatel-
jesítménnyel tudjam szolgálni a székesfőváros el-
esettjeinek és rászorultjainak ügyét.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemeg, sai-
getelölemezek. börlamoz, kátrány. szurok, faoement,
hbítumen, asztalt ragacs, urépító-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, eyűmöőlcsfa-karholineum,
kátrány-parattin, Kocsikendes gépzsír.
--- Page 69 ---
Budapest, 1937 március 3.
Lamoite Károly alpolgármester
berlini tárgyalásai örvendetes sikert
eredményeztek
A 2"8 millő dolláros rövid lejáratú kölcsönnél mintegy 8 millió
penzős megtakarítási éri el
Nagy figyelem kísérte azokat a — Ezt a kölcsönt ugyanugy, mint az 1930-
ket Lamotte Károly dr. alpolgármester r- | ban felvett többi rövid lej: ilcsönt erede-
linben folytatott a székesfőváros hielezőinek i tileg dol valutában kötöttük meg. Ki volt
csoporjával a 2,8 miltió dolláros, rövid lejárat azonban kötve, hogy a hilele bármely más
csön ügyében. Az alrolgármester — február valutára bármikor áttérhet, el a joguk
utazott Berlinbe, ahonnan a — vasárnapra többi hitelezők éltek is, ugy, hogy azok a köl
éjszaka tért vissza Budapestre. Részletesen esönök ma már a legkülönbözőbb valutäkban
molt ndy Károly polg á úsai- | állanak fenn.
ról, amelyek során a för rendkívül Egyedi
i Takarék kölesönene
kedvező eredményt sikerült elérnie. sikerült elérnünk azt, hogy ezt a köl-
A 2.8 millió dolláros rövid lejáratú kölcsönt csönt eredeti valutában tartották fenn
1930-ban vette fel a főváros, részben a beruházások és igy a dollár leértékelése folytán elő-
folytat részben a Vásárpénztár A álló nyereség teljesen a főváros javára
kölcsönt, amelynek pengő értéke 16 mill a esett.
külföldi pénzcsoporttól a Takarékpénztár Ezenkivül azonban az így lecsökkent tar-
útján vette fel a főváros két évi lejáratra. Miután tozásból
időközben életbeléptek a külföldi hitelekre vonat-
kozólag a hitelrögzítő „Stillhalte“ megállapodások,
1932-ben nem került visszafizetésre a kölcsön, ame-
még 15 százalékot elengedtek a hitelezők
végül megelégedtek azzal, hogy az így
lyet több ízben meghosszabbítottak. kiadódó tőkehátralékot főváros mengöben
; se ki és a transferálás következtében elő-
Öl "ket is magukra vállalták.
/zem, hogy a kölcsön vissza-
Időközben Lamotte Károly alpolgármester a fő.
város megbízásából ismételten folytatott tárgyalá
sokat a kölcsön rendezése iränt és ez mostani ber- | , — . FA
lini tárgyalásai során végre sikeres megoldással fizeté: ének telésére a gzítő meg-
elintéződött, Végleges "megállapodás jött létre állapodások alapján a hitelezőknek teljes joguk
amelynek értelmében a külföldi hitelezők mege! volt, mert fedezetül olyan váltók szolgáltak,
szednek al, hogy a főváros az eredetileg ne amelyeket annak idején a Vásárpénztár bocsá-
kifizetett pengő alékát fizeti vissza | tott ki, amely időközben felszámolt. Ilyen eset-
visszafizetend
zeg 51 szó
pengöben és ezzel a hitelezők minden igénye ki | ben nedig a feljes tőkehátralék )!
van elégítve. Ez a megállapodás — amelyet nagy Az érdekes nyilatkozathoz még hozzá kell ten-
megelégedéssel vett tudomásul a polgármester és nünk Lamotte Károly alpolgármester berlini vál-
nem Kevesebb örömmel fog tudomásul venni a lalkozásának egy epizódját. Elutazása előtt a Fő-
köz
a főváros r
A sikeres megegyezés alkalmából a Fővárosi
Hirlap munkatársa kérdést intézett
zyűlés 7—8 millió pengő megtakarítást jelent városi Hirlap munkatársa berini útjának célját
sszére. illetőleg kérdést intézett az alpolgármesterhez, aki
egészen rövid, általános közlést tett küldetéséről
és szerényen megjegyezte:
Lényegbevágó felvilágosítást most nem ad-
hatok: nem akar vérmes reményeket kelteni.
Lamoite Käroly dr. Mint útjának eredménye mutatja, a túlzott
alpol ármesterhez, hogy miképen lehetett ezt a szerénységre és óvatosságra nem volt ol mert az
ő eredményt elérni? Kérdésünkre a követ- elért siker a ,,wérmes reményeket" is túlszár
rdekes magyarázatot kaptuk: nyalta.
Nem tarifaemeléssel,
hanem a kisszakasz-és távolsági rendszer
arányosításával foglalkozik a Beszkárt
R kísérieti év leteltéig semmiféle tarifareform nem készül,
csupán számításokat folytat az igazgatóság — Leszállított
áru jegytípusok hevezetése a távolsági forgalomban
A közönség körében nagy nyugtalanságot
most, tehát jóelőre megvitatja mindazokat az eshe
tettek azok a hirek, amelyek arról szóltak, a | tőségeket, amelyek egy újabb viteldíjváltoztatásnál
Beszkárt már a legközelebbi jövőben újabb tarifa- zámításba jöhetnek, Nem kell ahhoz szakember-
módosítást hajt végre. Mint általában történni nek lenni, hogy meg lehessen állapítani: a kissza-
szokott, most is az volt a helyzet, hogy még egy- kasz-rendszer bevezetése rendkívül vontatottá tette
általán meg nem érett terveket pattantottak ki a budapesti közúti lekedést, ezzel előállott az a
időnek előtte és ezz sikerült a Beszkárt ügyei helyzet, hogy bár a közönség Kedvezően fogadta a
vel szemben amúg animozítással viselkedő bu- hatfilléres utazási lehetőségeket, másrészről egyre
dapesti k get a villamos ellen hangolni. erőteljesebb nadások hangzottak el a Beszkärt
Mint a "Fővárosi Hirlap munkatársa ellen a közlekedés ki nem elégítő volta miatt. Ez-
nt már az a h , hogy a villamosvasút
mberei kevés kivétellel azt hangoztatják,
heavatott helyről
értesül, a Beszkárt igazgatóságát tényleg foglal.
koztatják tarifamódosítási tervek, aminthogy fog- a zakaszrendszer — jelenlegi formájában
lalkozik azokkal a lehetőségekkel is, amelyek meg- fenn nem tartható,
valósítása alkalmas lenne a vállalat jelenlegi ne-
héz helyzetén való enyhítésre. "Tényleg felmerült
az a gondolat, hogy az utazás kezdetekor
Minthogy pe yagi lehetőségei nincsenek a
Beszkártnak arra, hogy a k akaszforgalom le-
bonyolitäsähoz alkalmas újtípusú kocsikat szerez-
nyolefilléres kisszakaszt hessen be, nem marad más hátra, minthogy a k
kell a kocsikat igénybevevő közönségnek a perse- | Szakasz-rendszer anyagi előnyeivel összhangban álló
Jyekbe dobni, távolsági tarifa-rendszert kell alkalmazni, tehát
ez a terv azonban egyáltalán nem konkre- a mind jobban elszaporodó kisszakaszos uta-
tizálódott és csak kiszakított része annak a sok tekintélyes részét Y ir ke vinni a tá-
kérdéskomplexumnak, amely a tarifaügyek- volsági jegy ásához.
kel kapcsolatban felmerült. Éz az elk!
xzelés már önma. am véve is azt je-
lenti, hogy a Beszkárt vezetősége nem tarifaeme-
& A A 4 " A 7 ifaarányosítás "A Z
tése óta állandóan figyelemmel kíséri a tarifaeme- | lésre, hanem farifaaränyositdsra gondol, am a
ö é 6 1 é dott esetbe: alószínűleg a jelenlegi jegyárakkal
s ezményeké ik elenségeket. | Adott esetben va lószínű A je g gy
Jés — következmé ként — mutatkozó je sége szömben arártatk leszállítás lehet.
A Beszkárt igazgatósága az új tarifák beveze
Mindaddig, Küföldi mintára sokkal nagyobb súlyt kíván he
amíg az első esztendő le nem jár, véglegesen lyezni a vállalat vezetősége az állandó jövedelmet
nem kíván állást foglalni a viteldíjszabás biztosító heti és havi jegytípusokra és az eddigi
újabb módosítása tekintetében, megbeszélések : folyamán az a felfogás vert gyöke
arra való figyelemmel azonban, hogy a bevételek | ret, hogy
nom emelkedtek az előre elképzelt mértékben, a | ézeknél a jegytipusoknäl kell megfelelő ár-
záljításokkal a keresletet felfokozni.
vállalat vezetősége a nagyközönség érdekében már
yes német városok közlekedési tarifarendszerenek
a után is arra meggyőződésre jutottak
a Beszkárt vezetői, hogy "lő módosításokkal
a budapesti közlekec nál is etőség kí-
nálkoznék arra, hogy
a távolsági utazásokra szolgáló heti és havi
jegyek alapdíjas rendszerét vezessék be,
Az utasszámlálások és a eredménye
Nandó e nel kísérése f in van
s ha a Beszkárt vezetősége időr e tesz is ki
sebb jelentőségű j latokat, amelyek egyrészt a
gyorsítását, másrészt az utazások ké
tételét, 1 A
vállalat anyagi szempor
tekinthetők olyan intézkedéseknek, amely
pásra tják a fennforgó bajokat.
nyelmese; ndezeken resztül pe
í Nák, ezek nem
uit is szo
Állandó figyelemmel kis természetes
Beszkárt ügyintézését a székesfőváros közle-
kedési ügyosztály illetőleg maga a polgár.
mester is
és felügyeletük már magában véve is biztosítékul
szolgál arra, hogy a székesfőváros tulajdonában
lévő közlekedési vállalat semmiféle olyan tervvel
nem lép a közönség elé, amely ugyanakkor, amidőn
visszatetszést szűlne az utazókban, egyúttal nem
tenne alkalynas a közlekedési vállalat jobb jövendő
jének biztosítására sem.
Ezenkívül az üzempolitikai bizottság is foglal-
zni kíván a Beszkárt jelenlegi helyzetével, ennél-
megv a biztosíték arra, hogy a közlekedési
szakbizottságokon kívül az autonómiának ez az
előkelő másik testülete is tudja akalmazni bele.
szólási j u Beszkárt tarifális ügyeibe, A. Besz-
kárt vezetősége sajátmaga sem kíván természete
sen semmiféle „me yletet“ elkövetni a székesfő.
város közönsége ellen, mert teljesen tisztában van
azzal, hogy üzleti boldogulása csak a közönség
megértése révén érhető el.
Beavatott helyről nyert értesülésünket plaszti-
kusan összegezi és megerősíti
Usetiy Béla dr.
országgyűlési képviselő, a Beszkärt elnöke,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a követ.
kező nyilatkozatot tette:
|} A Beszkárt igazgatósága, kötelességéhez
híven, figyelemmel mindazokat a körül-
ményeket, amelyek kihatással vannak egyrészt
a forgalomra, másrészt a tarifára. Így nem
lehet meglepő az, ha az igazgatóság ezekkel
foglalkozik, de
N
nem azzal a szändekkal, hogy végleges
álláspontot foglaljon ni különösen
tarifális kérdésben.
Hiszen az a közismert álláspontja az igazgató-
ságnak, hogy legalább egy esztendőt kell meg-
várni a szanálás folytán életbeléptetett tarifa
után, amíg ennek kedvező vagy kedvezőtlen
hatását megállapíthatja. Most már nincs na-
gyon messze az idő, amikor ezek a hatások
érvényesülni fognak és amikor pontosan fel
lehet mérni azokat.
A forgalom tekintetében a rövid re-
láció kérdése az, amely a szanálási meg-
oldásból hátramaradt,
mert a szanálás már ezzel számolt és az ebből
eredő 560.000 pengő megtakarítást be is állí-
totta. Ez azonban a polgármester úr intézke-
dése alapján nem lépett életbe, mert az az ál-
láspontja, hogy előbb még bizonyos tényezőket
meghallgat, hogy véleményüket kikérje. Való-
színűleg a közeljövőben már erre sor fog ke-
rülni.
iség nyugodtan várhatja a
fejleményeket,
kártnak az érdeke az, hogy intéz-
kedései a közönség érdekeivel is találkozzanak.
Természetesen addig nem mehet el, hogy az a
vállalat kárával járjon, ami nem is lehet köz-
érdek, mert a Beszkärt a főváros közönségéé
és ha nem az utazóközönség fizeti meg a vitel-
díjban a szolgáltatások ellenértékét, úgy a fő-
város egész közönségére, tehát azokra is, akik
nem utaznak villamos vagy autobuszon, há-
rul át a fenntartás ki ge. Ez pedig nem
ig gos, mert a Be nem közjótékony-
sági intézménye a f hanem fuvaro-
zási vállalata. A
Beszkártnak sem lehet ráfizetésből élni, a fő-
város közönségének anyagi teherbirö képessé-
gét igénybe venni, hanem csak az lehet, hogy
aki igénybe veszi a vasutat, tartozik a vitel-
díjat megfizetni és pedig olyan — viteldíjat,
amely a szolgáltatással arányban áll.
A főváros közönségének érdekeit pe-
díg meg akarja és meg fogja védeni az
igazgatóság,
hisz esaknem minden tagja a főváros törvény-
hatósági bizottsága tagjaiból került ki é
felül ott van a polgárme ster, aki éberen őrkö-
dik a főváros polgárságának érdekei felett.
Usetty Béla dr. nyilatkozata, amely hatärozott-
sággal szögezi le azt a tényt, hogy a! árt igaz-
ezidőszerint még amaniféle tervet
meg a tar désben és jövő-
ség érdek összhangba a
rozásait, teljes megnyugvást kelt a
ményben, amely néhány napra a tarifaemelés
előre vetett árnyékával v odott.
mert a Be
mint minden
gatósá
nem állapított
ben is a köz
--- Page 70 ---
TÖVAÁROS [doAP
Budapest, 1937 március 3.
Erősen fejlődik a főváros ipari
és mezőgazdasági okíafása
A diákszállók, iskolai könyvíárak, a diákspori
és a gázvédelmi okíafás elöbbrevifele — Májusban
megtörfennek az új tanügyi kinevezések
A székesfőváros vezetősége mindenkor nagy gon-
dot fordított a közoktatásügy modern alapokon való
kifejlesztésére, Az esztendőről esztendőre megismét-
ő áldozathozata k eredménye az, hogy 6kes-
áros különböző iskolatipusai rendkívül
nek örvendenek és kivívják a Magyaror ra el-
látogató külföldi pedagógusok elismerését is. Arról a
tevékenységről, amelyet ennek az iskola-kultúrának
emeléséért a főváros folytat, a Fővárosi Hírlap
munkatársának alkalma nyílott
Felkay Ferenc
tanácsnokkal,
a közoktatásügyi ryosztály vezetőjével beszélgetést
folytatni, aki a tanügyi téren ezidőszerint folyamat-
ban lévő munkálatokról és megoldásra kerülő tervek-
ről a kövi zőket mondta:
— Huzamosabb ideje foglalkozunk már a kultusz-
minisztérium jóváhagyása alapján
a székesfővárosi iparrajziskola átszervezésével.
— A jövőben ez az intézmény minden más intéz
ménytől függetlenül fog működni és kiépítjük alsó és
felső tagozatát.
ban olyan jelenségeket tapasztalunk
ztendők óta, hogy a szülők valószínűleg az
iktuális pályákon való nehéz elhelyezkedés
mban adják gyermekeiket
miatt
gyakorlati pályákra, Ennek a jelenségnek következ-
egyre nagyobb s.
ménye az is, ho;
a felső mezőgazdasági iskola növendékeinek
létszáma olyan tetemesen meggyarapodott,
hogy parallel osztályt kellett működésbe helyezni.
A felső mezőgazdasi: iskola továbbfejlesztése sem-
miféle nehézséget nem jelent, annál az oknál fogva,
mert ez az intézmény a kertészképző iskola gyakorló
telepén működik.
— Nagy súlyt helyezünk
az iparostanonciskolai
is. A mindjobban
oktatásra
mutatkozó szükséglet következ.
ménye gyanánt a leányiparostanonciskolákban foglal-
koztatott tanítónők szárr A az iparrajziskoläban
textilipari tanfolyamot nyitottunk, egyúttal pedig
gondoskodni akarunk arról is, hogy az iparostanonc-
iskolákat fokozatosan ellässuk tanoncotthonokkal.
Ezidöszerint a Hernäd-uteai leánytanoncolthon ki-
bővítésére történtek intézkedések,
— Az utóbbi időben
jelentékeny fejlődésen mentek keresztül diák-
szállóink is.
A Toldy
mode
Szapá:
kezésre. A polgármester úr hozzájárulása alapján az
igénybevételi díjakat 40 fillérre szállítottuk le, ami-
nek máris mutatkozik a következménye, mert az el-
mult sztendőben a mult évhez viszonyítva 120—
130 tlékos emelkedés mutatkozott az igénybe-
12.000 éjszaka nyujtottunk szállást
3.266 vidéki és 2.088 külföldi diáknak,
Legnagyobb számban németek, osztrákok és lengyelek
keresték fel a fővárosi diákszállókat.
- Különös figyelmet fordít a
iskolai sportügyekre.
áll a
székesfőváros az
Pár hónap óta rendelkezésünkre Millennáris
sporttelep hatalmas méretű uszodája, emellett azon
ban esetről esetre tennisz-, vivó-, box-, birkó 1
és céllövőtanfolyamokat rendez
si iskolák tanulói számára, Az i
oktatás terén jelentős javulást fog hozni a népligeti
iskolai sporttelep üzembeállítása, amire ennek az év-
nek májusában feltéllenül sor kerül.
- A modern padagógia szolgálatában cselekszünk
akkor, amidőn
ik
nokban már bevált rendszereket vesz-
ink a sorozatos könyvbeszerzési rend
jelenti, hogy a ta folyamán tár.
ekből annyi példánnyal szereljük
yvtárakat, ahány tanuló egy-egy
könyvtá fejlesztésénél
iskolai
zük át
ban van.
AS esfővárosi iskolák tanulóinak látókörét
Aa szorosan vett iskolai oktatáson kívül más módokon
is igyekszünk bővíteni.
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly kiräly-üt 15. sz. házban
92 év óta fennálló kötél-, zsineg-
ponyva- és sportáruüzletemet szem!
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR rucron: 1—815—72.
Hátizsák, sítelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
Évről évre nagyobbszámú tanulmányi kirän-
dulást rendezünk
a magyar vidék kiemelkedő pontjaira és ezeken
a kirándulásokon egyre nagyobb számban vesznek
részt a tanulók, aminek az a magyarázata, hogy
áldozatokat nem kimélve, aránylagosan igen csekély
észvételi díjakat állapítunk meg.
A jövő tanévtől kezdődően
nagyobb figyelmet fogunk szentelni
és gázvédelmi oktatásra,
A főváros szolgálatában álló kémia- és fizika-szakos
tanárok, nemkülönben a testnevelési tanerők lég-
védelmi kiképzése máris megtörtént és a sorozatosan
vendezett légvédelmi oktató tanfolyamokon egymás
után került sor valamennyi más tanerő kiképzé-
sére is.
Valamennyiünk m
a lég-
gkönyebbülésére hönapo-
kon keresztül tartó mu i It végre befe-
jeznünk a kényszernyugdíjazi eljárást. Ez szük-
6 erűen hozza magával azt, hogy már
a legközelebbi napokban kiírjuk az ürese-
désben levő tanügyi állásokat, számszerint
157-et.
A polgármester úrnak
üg
már — előterjesztettem
és ő is azon az állásponton van, hogy
oktatásügyi minisztérium — beleegyezése
van, meg kell hirdetn a pályázatot.
ezt
amint a
birtokunkban
Előreláthatóan
május havában fognak megtörténni ezek a
kinevezések,
amelyek úgyszólván valamennyi iskolai szak között
oszlanak meg, legtekintélyesebb szám az elemi isko-
láknál van, ahol 72 állásra hirdetünk pályázatot.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Az országos párt új alelnökeit
ünnepelte a Tanügyi Szervezet
A Nemzeti Egység Pártja Országos Tanügyi
Szervezete Szinyei-Merse Jenő és Zsindely Ferenc,
az országos párt két új alelnökének tiszteletére tan-
ügyi pártvacsorát rendezett, amelyen több mint
kétszázan vettek részt. Megjelentek a vacsorán töb-
bek között: Pintér Jenő és Krompaszky Miksa dr.
kir. főigazgatók, Usetty Béla dr. és Csik József dr.
országgyűlési képviselők, v. Juhász Jenő dr., Köves-
ligethy Miklós dr. és v. Hajnóczy Béla dr. törvényha-
tósági bizottsági tagok, Dávid Antal dr. egyetemi
m. tanár, a Fővárosi Tanügyi Szervezet elnöke, Ber-
náth lstván dr. ü zyató, Miklös Béla főtitkár, Rő-
mer Camilló sajtótitkár, valamint a tanügyi élet
számos kiválósága.
Az ünnepelteket Csik József dr. országgyűlési
képviselő, a Tanügyi Szervezet országos elnöke üd-
pedagógusok munkájának
vözölte, hangsúlyozva a
nagy fontosságát. Utána Szinyei Merse Jen:, majd
Zsindely Ferenc országgyűlési képviselők zönték
meg a nem remélt fényes ünneplést és kijelentet-
ték. hogy nagy örömmel dolgoznak együtt a Tan-
ügyi Szervezettel, mely az Országos Pártszervezet
véleményező és tanácsadó .szerve.
Usetty Bela dr. országgyűlési képviselő szólalt
fel ezután és nagyszabású beszédben ecsetelte a ta-
nítói hivatás magasztos voltát. Beszédét zajos tap-
sokkal fogadta a hallgatóság,
A vacsora után az ünnepeltek megismerkedtek
a Tanügyi Szervezet veeztőivel és a megjelent peda-
gógusokkal és órákon tartó eszmecserét folytat-
tak. A nagysiker n Bernáth Ist-
ván dr, ü
Römer Camilló sajtötitkär fáraloztak.
A Tanügyi Szervezet ezzel a nagysza ú meg-
mozdulásával is bizonyságot tett súlyáról, valamint
arról, hogy méltó arra a támogatásra, amelyben a
át
vacsora rendez (
zető igazgató, Miklós Béla főtitkár és
Nemzeti Egység Fővárosi Szervezete és az országos
pártvezetőség részesíti. A Tanügyi Szervezet célki-
tűzései között a nemzeti egység ideális megterem-
tése dominál. azzal az elhatározással, hogy "a tár-
sadalom minden rétegének példát szolgáltasson a
nemzeti kötelességekről, másrészről, hogy a tanügyi
érdekeket az eddigieknél hathatösabban megvédje.
"Törekvéseinek elismerését mutatja, hogy a Tanügyi
Szervezet az egyetlen foglalkozás szerinti egye 2
amelynek a párlvezetőség megengedte, hogy önálló
közületben tömörülhessen,
Ke z Elemér a frontharcos közszolgálati
alkalmazottak előléptetéséről. A Nemzeti Egység
Fővárosi Tanügyi Szervezetének frontharcos tagjai
most tartották nagygyűlésüket az — Esterházy-utcai
párthelyiségben, Galánthay Glock "Tivadar ország-
gyűlési képviselő megnyitója után Kertész Elemér
az Országos Frontharcos Szövetség ügyvezető al-
elnöke, székesfővárosi bizottsági tag tartott elő-
adást, amelyben párhuzamot vont a világháború ki-
törésekor kiadott részletes és körültekintő mozgósítási
rendeletek és a megszületendő Frontharcos Törvény
között, amely tulajdonképpen nem egyéb, mint azok-
nak a demobilizáló rendelkezéseknek a gyüjteménye.
amelyek annakidején kiadatlanok maradtak és ame-
lyek hiányában nem történt gondoskodás arról
hogy a világháborúban résztvett polgári egyének
részletes és körültekintő rendelkezésekkel vissza-
vezettessenek a négy tendővel azelőtt elhagyott
katedräk, íróasztalok, műhelyek és pultok mellé. Ez-
után a Frontharcos Szövetség által kidolgozott tör-
vényjavaslat-tervezetnek a pedagógusok érdekeit
szolgáló részével foglalkozott, A javaslat-tervezet
szerint a harctéri szolgálat állami szolgálatnak te.
kintendő és így a frontharcosok részére a közszol-
gálati v igy más egyéb közalkalmazásoknál az alkal-
maztatási korhatár olyképpen állapítandó meg, hogy
az érintett frontharcos életkorából levonásba kerül
annak az időnek a kétszerese, amennyit az illető
hadiszolgálatban töltött, Ez a beszámítás alá eső
szolgálati idő az állami szolgálatban vagy más köz-
szolgálatban álló frontharcosoknál a fokozatos előlép
tetés szempontjából várakozási időnek tekintendő.
Ennek figyelembevételével minden közalkalmazásban
álló frontharcos ezen a címen legalább egyszeri
fokozatos előléptetésben részesítendő. A már nyug-
díjba ment frontharcosoknál ezen rendelkezés pótló-
lag érvényesítendő.
Előadások a józsefvárosi pärtkörben. A VIII.
kerületi pártszervezet Baross-utca 79, számú körhe-
lyi sgében március 1-én Gazdy Jenő törvényható-
sági bizottsági tag tartott órdekes előadást „Buda
pest közlekedési problémái" címmel. Március 8.án
Egerváry Tibor dr. törvényhatósági bizot tag
előadása van soron „A. magyar nép egészségügyet
címmel. Március 15-én ünnepi ülés lesz, melynek ke-
retében a márciusi beszédet Gazdy Jenő mondja.
Március 22-én Miklós Bela tanár, a Nemzeti Egység
Fővárosi Tanügyi Szervezetének főtitkára tart ,.Pest
és Buda a szabadságharc alatt" címmel előadást.
Fogadóórák a kerületekben
— Március 3-tól 9-ig —
1. kerület (Déli vasut). Tóth
tag és Hoór-Tompis Mór ker.
teke neste 7—8 óráig.
V. kerület (Hold u. 9) Dési Géza dr. törvhat. bíz.
tag irodájában (Báthory-u. 5.) minden hétfőn este 6—.
Krompaszky Miksa elnők — minden szerdán.
Fábián László dr. ker. alelnök minden pénteken,
Varannai tván iker. alelnök műnden hétfőn, valz
mennyien 6—7 óráig.
., kerület (Erzsébet-körül 1). Pesthy-Mülle
József Leó törvhat. biz. tag hivatalában (Kádár. 2)
minden csütörtökön d. e. 10—11, Daeményi Aladár dr.
törvhet:" biz, tar minden második esütärtökön” este” TR,
De Sgardelli Caesar ker .elnök és Szilágyi
denő üv. alelnök kereskedelmi és ipari ügyekben mán.
dennap d. e. 11—1 és este 6—8,
VIII. kerület (Baross-u. 791. Gazdy Jenő törvhaet.
biz. 4ag minden pénteken, Katona János törvhat. bi
tag minden csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr.
törvhat, bíz. tag minden hétfőn, Ságvári Sándor d
7
biz.
pén-
Gábor törvhat,
elnök minden
8
jogi tanácsadó minden hétfőn, valamennyien este
Itorjay Sádor adóügyi tanácsadó szerdán d. u
4—6 óráig. — Pártnap minden hétfőn este háromno
gyed § órakor,
X. kerillet (B.-Jászberényű-út 2). Usotty Béla dr,
orszgyűl. képviselő 3-án este fé Dongó Orbán
törvhat. biz. tag ker. elnök minden kön este fél
tag irodájában (Fü-
7. Halter Károly törvhat. biz
ó — Pártnap minden
18). minden d. e. 11—1 óráig.
este 6 órakor.
kerület (Bercsényi.
tag m
központi alos órája min
‚DON — szo kivételével d. u. 5-8
ügyekben csak kedden és pénteken, — Párt
rtökön este 6 órakor.
XII. kerület (Déli vasut). Henecz Lajos dr. törv
hat. biz. tag minden csütörtökön este 6—8, v. nemes
82 Jenő dr. törvhat. bíz. tag minden hétfőn este
óráig, áll el
nap minden csüt
Károly dr.
minden pén.
167), Bényi
biz tanok
ig.
. kerület (Thököly-út
és Kertész Elemér törvhat
teken este 7—$8 óráig.
Weisz és Csittag
vas és fémkereskedő
Budapest, Vill., Bezerédy-utca 4.
TELEFON:
1—425—07.
Grosz Fri
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54.
Ez TETŐFEDŐMESTER EG
Budapest, L, Karolina-üt 16. 0 Tel: 2-695-58.
—
Kitüntetve 1906. évi ezredéves orsz. kiállításon
LIND fémáruüzem
Badapest, VII, € :ya-utca 35.
: 1-348-1
Telofon: 18%... 46. és kocsilámpát, kórházi berendezéseket,
háztartisi bádogárut, katonai és műszaki cikkeket
ROSENTHAL MÖR
EPULETOVEGEZESI VALLALATA
BUDAPEST, V., TÁTRA-U, 26
Alapttva
--- Page 71 ---
Karafiáth Jenő főpolgármester
átiratban kérte az ország valamennyi
törvényhatóságának támogatását
A főpolgármester eredeti akciója az országos harmónia
megteremtése érdekében
rendkívüli közgyül6-
Karafiáth Jenő hangsú-
törekvésének tartja minden
az autonómia felé, mind pedig a
kormányzat felé megteremteni, fenntartani és fej-
leszteni a teljes harmóniát. A főpolgármesternek ez
a dicséretes szándéka, illetőleg ann
törvényhatóság valamennyi 9
találkozott. De, mint Darányi Kálmán miniszterel-
nök a Főváro. Hirlap munkatársa előtt tett nyi-
latkozatában is mondotta, Karafiáth Jenő a tettek
embere és valóban ennek az egész kivételes agili-
tásnak tulajdonítható, hogy a békés összműködésre
való szándékát alig néhány nappal beiktatása után
igen hatékonyan és egészen eredeti módon a komoly
és gyakorlati megvalósulás stádiuma felé iränyi-
totta. Amire még nem volt példa:
A főpolgármesterválasztó
sen elmondott beszédében
lyozta, hogy legfőbb
irányban: mind
Karafiáth Jenő főpolgármester átiratot int6-
zett az ország valamennyi törvényhatóságá-
hoz, kérve ezek hatékony támogatását és
harmónikus együttműködését a fővárossal.
Ennek a főpolgármesteri á
lesz a maga üdvös hatása és nagyban hozzá fog já-
rulni ahhoz a nagyon is szükséges megértéshez,
amelyre a fővárosnak és a törvényhatóságoknak az
ország és a nemzet egyetemes nagy céljainak érde-
kében ekedn kell. Évek óta hangoztatjuk a
főváros és a magy: vidék kooperációjának szüksé
gességét és azt hisszük:
nak bizonyára meg
a főpolgármester gesztusa mindenesetre az
egyik fontos lépés ennek a harmóniának biz-
tosítása érdekében.
egyébként
A Fővárosi alábbiakban szó
szerint közli
KARAFIÁTH JENŐ dr. főpolgármester
érdekes és figyelemreméltó átiratát:
Hirlap az
mmm OG
Méltóságos Föispän Ur!
úr őfőméltósága 1937. évi
- kelt legfelsőbb elhatáro-
, a m. kir. belügyminisztérium ve-
vel ideiglenesen m izott m. kir.
erelnök úr előterjesz Buda.
pest ros főpolgármesterévé ki-
mevezni méltóztatott.
Amidőn a hódolattal fogadott legfel-
sőbb rendelkezés alapján működésemet
megkezdem, Méltóságodat és a Méltóságod
bölcs elnöklete alatt álló törvényhatósági
isztelettel és hazafias üdvöz-
lettel köszöntöm.
Egyuttal zöpoláár mesteri
munk
zött fennálló megértő bará
elsőrendű feladatomnak tek
Alkotmányunk alapvető
önkormányzattal rendelkező nn
ságoknak hangzatos munkája ug?
— hitem szerint ülönösképpen hivatott
arra, hogy jobb érdemes fajtánk
egymásiránti ; bizalmát és meg-
becsülését meger
Abban a szilárd meggyőződésben, , hogy
a bizalom, a kölcsönös megbecsü
Istenbe vetett hit jelöli meg az utat,
amely hazänk jobb jövőie felé-v kérem
Méltóságodnak és az elnöklete ala mű-
ködő tisztelt törvényhatósági bizottságnak
nagyértékű szíves támogatását.
Karafiäth. s. k.
Ezt az átiratot a főpolgármester egyébként pén-
teken és szombaton szétküldötte az ország — vala-
mennyi fi Ánj
Manzard-építkezés helyett légvédelmi
pince készül az angyalföldi előljáróságon
amelyek miatt olyan
A talajvizes bonyodalmak,
tervek merültek fel, hogy az
székházát nem a kiszemelt
amelyek miatt a XIII. kerülti
meglehetős galmak támadta
tak. A mag: ítési bizottság
béketéri megoldás mellett foglalt
vaslatot terjesztette a polgármester
építkezésre még a malt év november
tott és időközben megsemmisített v
helyett a lényegesen megváltozott építé:
polgárság körében
rövidesen elsímul-
legutóbbi ülésén a
állást és azt a ja-
hogy az
1 megtar-
nytárgyalás
feltételek-
elé,
nek megfelelő, újabb, szűkebbkörű versenytárgya-
lást hirdessen.
Miután időközben megállapították, hogy a talaj
szulfätos agre van átitatva, amelyek
a tervezett lehetetlenné teszik, a
szakbizottság azt je hogy
az építkezés olyan beton-lepényre történ
jék, amely a talajvíz káros befolyása ellen
szigetelve van.
felfogást és
sztály maga is osztotta ezt a
ályen értelemben készített új tervet.
Mivel a vasbetonnal való alapozás esetén bizo-
nyos mértékig le kell süllyeszteni a talajszínt, szinte
magától adódott a megoldás, hogy, a korábbi tervtől
eltérőleg,
az egész épület alatt pincét kell létesíteni,
Hogy az így felmerülő költségtöbbletet mérsékelje,
az ügyosztály úgy készítette el az új tervet, hogy
elhagyta a manzard-építkezést.
ahová az előljáróság irattára került volna.
Az irattár most a pincébe kerül, amelyet
légvédelmi célra is berendeznek,
így a tervben eredetileg nem szereplő alápincózést
kellőleg kih: nálják.
Ilyenformán az építkezés,
gős költségelő 72
szeggel többe keri
Teljesen elké
melynek 500.000 pen-
nem fog lényeges ösz-
a magasépítési ügyosztály
már az elnöki ügyosztá
tülviteléhez megs:
3 a kormányhatósági
jóvá-
Modernizálás, bővítés és célszerű
átalakítások a Rókus-kórházban
Egységbe csoportosítják az eddig széttagolt osztályokat
és meggyorsítják a betegellátást
Annak a soki
lyet a főváros
ú tevékenységnek keretében, ame-
égügyi ügyosztálya folytat,
jelentős szerepet a — kórházaknak korszerű
átalakítása. Ennek a célnak szolgálatában különö-
sen nagyarányú munkálatok indulnak most meg 1
Rókus-kórházban, folytatásaként annak a moderni-
zálásnak, amely a hajdan sok jogos bírálattal ille-
tet, elavult kórház új korszakát nyitotta meg.
; sör Ta közstenbi időben megvalósításra kerülő ter-
wvekrő
Salamon Géza dr.
tanácsnok,
Aa közegészségügyi ügyosztály vezetője
a — követke-
zőkben munkatár-
sát:
a Fővárosi Hirlap
tájékoztatta
ven is folytatni fogjuk a körhä-
zak á, így a Szent István-, Új Szent
János- Szent László-kórházak egyes osztályainak
átalakítása, bővítése és új orvosi felszerelésekkel
történő ellátása kerül sorra. Külön foglalkozom
a Szent Rökus-körhäzzal, ahol nagyobbszabású
átalakításokra nyujt lehetőséget az urológiai
és gégészeti klinikának a kórházból való kiköl-
tözése.
— A Rókus-kórházban ugyanis a legnagyobb n6-
hézséget és zavarokat a betegellátás terén mindig
a kórházi osztályoknak túlzsúfoltsága idézte elő.
Állandó törkevésem alt, hogy ezen a bajon segít
sek, azonban a kérdés gyökeres megoldása hosszú
időn keresztül nem volt megvalösiths azért, mert
a Rókus-kórház állandóan túlzsúfolt volt és így
nem állott olyan üres hely rendelkezésre, ahol a ki-
ürítendő osztályok betegeit a modernizálás tartama
alatt el lehete volna helyezni. Lehetőséget erre
most urológiai és gógészoti klinikák kiköltözése
ad, két
az átalakítandó
fel lehet használn
he
elhely
osztálynak — felszabaduló
osztályok betegeinek
it
— A most készülő tervek szerint
a Rókus-kórház egyes osztályai összefüggő
egységben csatlakoznak a jövőben egymás
mellé
és az osztályok körletén belül fogjuk elhelyezni az
orvosi személyzetet is. Ez az új beosztás a beteg-
ellátás gyorsaságát fogja hathatósan szolgálni, de
javulni fog a betegellátás itt azért is, mert az
egymás mellett levő kórtermok ápolás fekintetében
könnyebben láthatók el és így az ápoló személyzet
munkája egyszerűbbé váli
— "Természetesen átalakításokkal
ban
az kapcsolat.-
az egyes osztályokat bővíteni és modernizálni
is fogjuk.
— A szükséges új vizsgáló helyiségeket, váró
helyiségeket és az orvosi laboratóriumok — helyisé
geit azokból a szobákból nyerjük, amelyek a klini-
kai
osztályok már említett kiköltözése révén ren-
delkezésünkre állanak
— Foglalkozunk
a Rókus-kórháznak egyelőre kisebb mérvű
bővítésével is,
amely az ott lévő szű és női heteg-osztály moder-
nizálási célját szolgálja.
TUNGSRAM
DUPLASPIRÁLLÁMPA
Gazdaságosabb áram-
fogyasztása rgyán
21
--- Page 72 ---
Budapest, 1937 március 3.
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
ON
OgösE Övro 4 4 a + ah + ur
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A főpolgármester látogatásai. Karafiáth Jenő
1őpolgármester az elmult héten tovább folytatta be-
mutatkozó látogatásait a magyar politikai, társa-
dalmi és közéleti előkelőségeknél. Ennek során felke-
reste Havasz László református püspököt, majd le-
vizitelt Sztranyavszky Sándornál, a képviselőház el-
nökénél. Ugyancsak megragadta az alkalmat, hogy
tisztelgő látogatást tegyen a törvényhozás két háza
nak alelnökeinél: Beöthy Lászlónál, Illadvánszky
Albert bárónál, Korniss Gyulánál és Bobory György-
nél, Értesülésünk szerint ezzel még nem zárultak le
Karafiáth Jenő látogatásai.
Rákóczy Imre ünneplése a Pátria Klubban. A
Pátria Magyar Irök és Hirlapírók Klubja vasárnap
vacsorát rendezett Rákóczy Imre dr. miniszteri
tanácsos, a miniszterelnükseg sajtóosztályának új
vezetője tiszteletére. Mintegy kétszázan jelentek meg
a vacsorán, amelyen rendkívül meleg ünneplésben
részesítették Rákóczy Imre dr.-t. Hindy Zoltán dr.
elnöknek a kormányzóra mondott pohárköszöntője
után Tóth László dr. főszerkesztő, a klub alelnöke
üdvözölte meleg szavakkal Rákóczy Imrét, aki meg-
illetődötten válaszolt, sszédében az ujságiró és a
sajtóelőadó egymáshoz való viszonyát fejtegette.
„Nem elég, hogy tiszteljük, nekünk szeretnünk is
kell a hirlapírói kötelességteljesítés feladatait, —
mondta, — a közéleti alkotást elősegítő ujsägiröi
kezdeményezéseket épp úgy, mint a bírálat eéljait."
Majd azt hangsúlyozta, hogy — objektívnek lenni a
legtöbb, amit a köz javára és a magunk fegyelme-
z6sere elérhetünk. , Munkánk, tetteink, politikai meg-
győződésünk forrása legyen az örök nemzet, az ezer-
éves magyar gondolat" — mondta ezután Rákóczy
Imre, akit beszéde után lelkes hangulatban melegen
ünnoöpeltek.
Kozma Miklós a Hiralpirök
élén. A Magyar Hírlapírók Ors
zetének igazgatósága Zimmer Ferenc ügyvezető al-
elnök elnö 2] tartott ülésén egyhangú lelkese
déssel elhatározta, hogy a március 21-ére, Virág-
vasárnapjára egybehívandó rendes évi közgyűlé
elé azt a javaslatot terjeszti, hogy a közgyűlés vi:
lassza meg Kozma Mikiós m. kir. titkos tanácsos,
volt belügyminisztert az intézet tiszteletbeli tagjává
és vele töltse be a Lenkey Gusztáv halála óta üre-
sedésben levő elnöki széket
Törvényileg védett
ZÁSZLÓK
orkánbiztos, esővíz-levezetővel
Gy ar tja:
Magyar Kesztyű-és Kötszövöttärugyär
LÖFFLER SÁMSON
zászló-osztálya.
Budapest, VI., Dessewffy-utea 11. Telefon: 12-76-32.
ev. védet Nagy árammegtakarítás!
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIK-féle
BEER SÁNDOR
zománctáblái
BUDAFPÉST, VII, WWESSELÉNYI-U.59,
1 Telefon: 1-414-76
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Mara lstván-utca 5. e
Telefon: 1-824-28.
Zubevits istván
női és férfi börkabät készítő
BUDAPEST, KÁROLY KIRÁLY-ÚT 13.
(Ledermann udvar.) TELEFON : 1-381-08.
Egy táborba tömörülnek
a XI. kerület összes tár-
sadalmi egyesületei
A XI. kerületi pártszervezet égisze alatt a Szent
Imre-városban nagyarányú várospolitikai mozgalom
indult meg, amely egy táborba akarja tömöríteni
az összes társadalmi, kulturális és gazdasági egye-
sületeket.
Szántay Istvän
törvényhatósági bizottsági lag
az általa kezdeményezett mozgalomról a következő-
ket mondta:
— Olyan akció meginditäsän dolgozunk, mely-
nek célja a lakosság széles rétegeinek a várospoli-
tikai ügyekbe való bekapcsolása, Eddig az volt a
helyzet, hogy vagy a főváros valamely főtisztvi-
selője, avagy valamelyik värospolitikus fölvetett
et, amelyről — a hiva-
egy-egy gondolatot vagy ter
talos körök illetékesein kívül — a törvényhatósági
bizottság megfelelő szakbizottsága mondotta ki vé-
leményét. Nagyobb horderejű dolgoknál azután a
pártértekezleteken átment ügyeket a törvényható
sági közgyűlés hagyta jóvá, illetve szavazta meg.
A nagyközönség, a legjobban érdekelt adófizető pol-
gárság véleményét a napi és szaksajtó próbálta tol-
mácsolni. Ezt a közvetítést azonban igen sokszor
pártpolitika vagy egyéb indító okok szinesítették és
így gyakran nem volt alkalmas arra, hogy a nagy
közönség igazi felfogását tükrözze vissza,
— De nemcsak az illetékesek által készített és a
köztudatba vitt tervekről van szó, hanem a polgár-
ság olyan vágyairól és kívánságairól is, amelyeket
talán nem is ismerhettek meg eléggé a tervek fel-
vetői. Pedig ezek ismerete nélkül sok intézkedés
vagy létesítmény ellenhatást vált ki éppen azoknál,
akik számára a terveket készítették, Ezeket a ma
néma kérelmeket megszólaltatni, kellő formába ön-
teni, egyeztetni és megfelelő fórumhoz juttatni a
másik fontos feladat.
A Nemzeti Egység Pártja XI. kerületi szer
vezete ezekkel az indító okokkal kezdeményez most
egy akciót, amelyben való ételre a pártpoli-
tika kizárásával a kerület összes számottevő társa-
dalmi egyesületét összehívja, hogy az általuk kép-
viselt vagy bennük tömörült lako: véleményét,
terveit, óhajait megismerje, különösen a most idő-
szerű — városfejlesztési, városrendezési, közlekedési
kérdések tekintetében. Sor kerül ezen a tömörülé-
sen keresztül egy olyan kerületi program kidolgo-
zására is, amely a széles tömegekből születik meg
és éppen azért a legigazibb és a szükségleteknek
legmegfelelőbb lesz. Röviden: az élő életet akarjuk
megjelentetni erősebb formában a kerület városi
politikájában.
d YA]
Vitéz Marosy Ferene a londoni magyar követ
helyettese. Március elsején foglalta el vitéz Marosy
Ferenc követségi tanácsos, a külügymir térium
sajtóosztályának eddigi vezetője új pozícióját Lon-
donban, ahol z ottani magyar követségen követ-
ségi tanácsosi rangban Masirevich Szilárd londoni
követünk helyettese lett, Ez az előkelő és nagyfon
tosságú diplomáciai megbizatäs olyan férfiút ért
vitéz Marosy Ferenc személyében, akinek kiváló ké-
pességeit és erre a neh posztra való hivatottságát
éppen az ujságírók ku k a legjobban. Vitéz Má-
rosy Ferene éveken át vezette a külügyminiszterium
sajtóosztályát és ezzel körülbelül már el is mondot-
tuk róla a legnagyobb dicséretet, A sajtószolgalat
terén ennél kenyesebb és felelősségteljesebb allast
úgyszólván elképzetni sem tehet, mert hiszen a kül-
ügyi sajtófőnök az a karmester, aki az egesz ma-
gyar sajtót dirigálja és ezen a téren valóbun orszá-
gos érdekeket sért a leghalkabb gikszer is. Hogy
vítéz Marosy Ferenc soha nem tóvedett, éles judi-
eciumával és egyéni szeretetreméltóságával teljes
összhangban tudott dolgozni éveken at hibátlanul
az egesz magyar sajtóval, ezzel kıdlita azt a tüz
prótat, amely útlevel neki most meginduló magas
uiplomáciai küúrrierjelez.
Nyugaiouba vonul a BESZKART két vezeiő
főtiszíviseióje. Harınıncurt évi szdágalat uidn úuyu-
galomba vouul 700105 Károly, a HIOEszZKAKT mü-
szaki h. vezérngazgatója, a gépészeti igazgatás veze-
töje és Sós Artur úgyvezető igazgató, a bESZKAKT
pénzügyi igazgalásanak 1őnöke. Tóbids vezerigaz-
galo a magyar mernoktársadalom egyik ismert ki-
valósága, akinek neve tudomanyos munkássága ré-
vén a nemzetközi tudományos világban is ismeretes.
A Városi Villamos Vasút, majd később a BESZKAKT
fejlesztése körül maradandó érdemekel szerzett, Sós
Artur ügyvezető igazgató nagyfontosságú, kiemel-
kedő szerepet töltött be a BESZKÁRT pénzügyi ad-
minisztrációjában, amelyet nagy hozzáértéssel veze-
tett. A BESZKÁRT igazgatósága a pénzügyi 124z-
gatási szolgálat vezetésére Márkus Jenő dr. h. vezér-
igazgatót kéri fel, aki a közüzemek egyik legkivä-
lóbb és legképzettebb szakembere és akinek feiüg;
lete alá tartozott eddig is a BESZKÁRT pénzügyi
szolgálata, amelynek alapelveit az ő elgondolásai
rint fektették le. Tóbiás Károly munkakörét Csil-
Dezső ügyvezető igazgató, a pályafenntartási
osztály főnöke, az ismertnevű kiváló mérnök veszi
át, akit az igazgatóság műszaki helyettes vezér-
igazgatóvá fog kinevezni,
Malálozás, Linhart József ny. fővárosi műszaki
főtanácsos, aranydiplomás mérnök elhúnyt. Pönte-
ken temették el nagy részvét mellett. A temetésen
testületileg vett részt a főváros út- és csatornaépí-
tési ügyosztályának tisztviselői kara. A polgármes-
ter képviseletében Király Kálmán tanácsnok mon
dott búcsúbeszédet és méltatta az elhúnytnak a fő
szolgálatában kifejtett érdem — Szomoat-
örgy ny. fővárosi műszaki főtanácsos, a je
les régész, aki különösen Árpád sírjának kutat
ban fejtett ki nagy munkásságot, 71 éves korában
meghalt. Pénteken délután temették el az óbudai
temető halottasházából a tudományos világ részvé-
tele mellett. Schmidt Alajos 65 éves korában el-
húnyt. A megboldogultban Takács Károlyné, a Stä
dium Rt. cégvezetője édesapját, Takd Károly, a
Péti Só Rt. igazgatója apósát ji
megbízatás a II.
snok előte;
város
helyi €
ügy ál
ére a jogi el-
ügyosztályt vezető
Helyettesítési
Király Kálmán taná
bírálást igénylő ügyekben a II.
tanácsnok — helyettesítésével " állandó — helyettesének
Juday-Günther Tivadar főjegyzőnek akadályoztatása
esetére a polgármester Végh Lajos dr. tanácsjegyzőt
bízta meg.
Március 4 és 7-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
A Józsefvárosi Kaszinó estélye, A Józsefvárosi
aszinó március 6-án, szombaton, a FANSz-Kaszinó
-utca 10. számú helyiségében táncestet rendez,
amelynek előkészítésére nagyszabású munkát végez
a rendezőség. A bál fővédnökei sorában van Pőzel
István dr. országgyűlési képviselő, a Kaszinó elnöke,
Ripka Ferenc dr. ny. főpolgármester, Uselty Béla
dr. és v. Tóth András országgyűlési képviselők,
Egerváry Tibor dr., Gazdy Jenő, Hencz Lajos dr.,
Hovszky János, Katona János, Kozma Jenő dr. és
Schmidt Richárd törvényhatósági bizottsági tagok.
A rendezőség élén Szücs Ferenc dr inó ügy-
vezető elnöke és Speizer Ján igazgató
áll. A siker érdekében a há zonyok és házikis-
asszonyok gárdája támogatja a rendezös6get,
A középiskola reformjának alkalmából az Orszá-
gos Közoktatási Tanács egy székesfővárosi tanárt is
bevont az előkészítő munkálatokba. Paál Ákos tanárt
bízták meg azzal, hogy a gimnáziumi rajz- és mű-
vészettörténeti oktatásra vonatkozó tanterv és rész-
letes utasítások munkálatait készífse el. Paál Ákos
a középiskolai művészeti nevelés reformjának elő-
készítésével már évek óta foglalkozik és munkássá-
gának eredményeképpen nagy lépéssel haladt előre
a jövő magyar nemzedék művészeti oktatásának
ügye.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
EZÜSTKÖOSZORÚS mester
üvegfestészeti műterme
Telefon: 1-302-28.
Palka Jönsel
Budapest, VIII. ker., Baross-utca 59.
Rözponti fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kálmán Derz0k
Budapest, ODE tan EEE 41. Tel, 1-310-19
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
G; az összes hentes, mészáros és bélipar-
DA hásználatos késeket, viszonteladök részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel: 1-348-93
HAJDÚ JÓZSEP
Központi fűtés, vizvezeték
stb. berendezési vállalkozó
Budapest, VIL, Stefánia-út 23.
TELEFON:
2—973—59.
TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAK
EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZ! , KÖZPONTI GÖZ- ÉS
MELEGVÍZ FŰTÉSREKRT, VÍ: ÉK ÉS CSATORNÁZÁ-
SOKAT GÁZ- ÉS VILAGITASI BERENDEZESRKRT,
BÁTORFI JÁNOS 4550 "vast szöv,
BARÁTH GYÖRGY
hat, eng. villanyfelszerelési vállalatk
Budapest, I., Olazz-fasor 4. sz.
Telefonszám: 1-809-87.
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat oehcvÄn IMRE
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 88. Tel. 1-887-49.
= Ajánlntok díjmentesen
--- Page 73 ---
!
|
!
Budapest, 1937 március 3.
LÖVAROS [ÁRYAP
7
Sazvasdci ERTESITÖ
Rendkívül kedvezően zárult
a Magyar Általános Takarékpénztár üzletéve
Az eddig nyilvánosságra hozott
adások közt a legjobb helyek eg ét foglalja el a
Magyar Altalános Takarékpénztár most közzétett
mérlege, amely az intézet nagyarányú továbbfejlő-
déséről, az érdekkörébe tartc állalatok kitűnő
üzletmeneteléről, ugyanekkor pedig jelentős költ.
ségmegtakarításról számol be. Fz az intézet, amely
hatalmas — fiókhálózatának — birtokában — mindig a
kisbetevök tipikus takarékpénztára — volt, éppen
ebben a speciális feladatkörében érte el az elmult
esztendőben a legnagyobb sikert, amennyiben be-
tétállománya mintegy 3 milió pengővel tovább
elkedett. Ily módon tehát a közönség fokozódó
bizalmának eredményeként 56 millióra emelkedett
betétállomány: melymek — több, mint 60%-a
állandó term tű betét yvekre mégped
az
21.192 tételre, ami a kisbetétek — túlsúlyát doku-
mentálja, Ez a néhány számadat élénken tanúsítja,
hogy az intézet valóban a - özéppolgárság
énztára. De a betét állom nynál mutatkozó
5 megoszlást látjuk a hifelkihelyezésekben
s, amennyiben a tíz budapesti és huszonegy vi-
déki fiók, valamint nyolc affiliált intézet kihely
zései ugyancsak fúlnyomórészt kisebb összegi hite-
Tekből állanak és jelzálogilag is fedezve vannak,
ami a hitelkockázat i: egészséges megoszlás
jelenti. Miután. kedve: voltak a visszafizeté-
sek, a betétállomány pedig növekedett, az intézet-
jar. módjában volt jelentékeny összegű új rövidle.
áratú hiteleket folyósítani, így tehát teljes
tökben beváltotta ügyfeleinek a hitelellátáshoz fü-
ződő igényeit.
Ebben a szép és eredményes munkában orosz:
lánrésze van Horváth TApót dr. eln vezérigazga-
tónak és Halász Manó helyettes vezérigazgatónak,
akik úgyszólván személyes letéteményesei a közön-
ség bizalmának és mindketten múr évtizedek óta
mélyítik ki a kapcsolatokat a közönség és az inté-
zet között. Közhasznú tevékenységükben teljes el
merés illeti közvetlen munkatársaikat és a kiváló
tisztviselői kart, amely hívatása magaslatán végzi
a magyar hitelellátás, tehát az egész magyar ga:
dasági élet javát szolgáló munkáját. Az intézet
egyébként a következő jelentésben számol be az
ik év üzleti eredményről
A Maryar Általános Tukarékpénztár Részvénytársaság
igazgatós. február 26-án tartott ben megällapi-
totta az 1 üzletév mérlegét. A eveség tulajdonkép-
pen 1.14 P (tavaly 1.126 5 P)h_ amelyi a
nyugdíjpénztárnak mérlegen belül kb.
utaltak át (tavaly 160.000 P), 46
tartalékolásokra fordítottak (tar
hogy a közgyűlés rendelkezésé
reség (tava! 2.12516 P) áll.
kolásokat ékpapírállománynál leír
Az A március 16-ra
000. pengőt
9.23 P-t leír sokra és
ti nyugdijpé
65.000 P) ut
nyenként
100.000 P fordíttaesáó
további 000
fejében pedig rés
fillér = 300.000 P fi
A tartalékalan eze
összes saját tőkék
pedig
A mérleg ada
A betétállomán
a betétk
önyvecski
réldeöőn y
kkszámlán elh
os. vidék
betéts
a
21 vidéki fiókja, va
évben is megfelelő
in említést érdemel
kihelyezései me:
mórészít összgű hi
edezve vannak.
zes érdekelt vi 1
gestióját kedvező ered-
k, túlny te-
jelzálogilag is
tott DV
lekböl TE €
A talcaräkpe
lata az elmúlt
ménnyel végezte.
törlesztéses, jolzálogköle
000 P. Az összes hátr: maunitások
1.248.600 P (tavaly 1.270.000), az emész — kölcsüni
3.9 1 nak felel meg, ami a mai viszonyok mellett
kedvező arányszám.
[een]
Uj otthont kap a Risipari Hitelin-
tézet a Segitönlap palotájában
Háromszorosára emelik a Hitelintézet alaptőkéjét
A Kisipari Hitelintézet, amely esztendők hosszú
sora óta a Rákóczi út 30. sz. ház I. emeleti hely: i
ben látja el szerteágazó ügyvitelét, a Segítőalap szék-
házának felépülésekor végleges elhelyezéshez jut.
A Segítőalapnak Madách Imre-sugärüt tor-
kolatában épülő ötemeletes palotájában külön
részt biztosít a székesfőváros a Kisipari
Hitelintézetnek,
mert az intézet megnövekedett ügy- és félforgalma
felétlenül megkívánja hogy az alkalmazottak
munkája teljesen akadálymentesen, símán legyen
lebonyolítható.
A Kisipari Hitelintézet ezidőszerint 13 millió
pengő künnlév gel rendelke, és ez az egy szám-
adat magában véve is pontos képet ad arról a min-
den elismerést megérdemlő tevékenységről, amely
az intézetben folyik. A székesfőváros értékeli is a
Kisipari — Hitelintézet hézagpótló jelent égét és
ilésünk szerint már a legközelebbi jövőben sor
1 arra, hogy az intézet akciórádiuszának toväbb
terjeszthetése céljából
lényeges mérvű alaptőkeemelés
történjé Az alaptőkeemelést a jelenlegi alaptőke
háromszorosára tervezik.
Ifj. Horthy Miklós a Salgó igazgatóságí-
ban. A Salgó-Tarjáni Kőszénbánya FR. T.
Chorin Fer: dr. m. kir. titkos tanácsos, felső-
házi tag elnöklete alatt tartott 69-ik rendes
évi közgyűlése megá állapította az évi zár-
számadásokat és a lefolyt üzletévre — részvé-
nyenkint 175 pengő osztalék fizetését hatá-
rozta el. A közgyűlés az igazgatóságba új tagul
vitéz nagybányai ifj. Horthy Miklóst vä-
lasztotta meg. A megállapított osztalék folyó
hó 6-ától kerül beváltá
Címadományozás. A kormányzó a miniszterelnök
előterjesztésére Liptay Lajos dr.-nak, a Ki gi
Takarékpénztár vezérigazgatójának közhasznú, ér-
demes tevékenysége elismeréséül a magyar királyi
kormányfőtanácsosi címet adományozta. Ez a leg-
felsőbb kitüntetés magyar gazdasági és társadalmi
1
körökben osztatlan örömet keltett, annál is inkább,
mert Liptay Lajos két esztendős vezérigazgatása
alatt megmutatta, hogy egyike legkiválóbb bank-
szakembereinknek, az intézet legutóbb közzétett
mérlege pedig azt tanusította, hogy Liptay Lajos dr.
nemcsak kitűnő szakember, de egyúttal termékeny
munkásságra és bölcs vezetésre hivatott egyéniség is.
Wicar Reinhold jubileuma. A minap ünnepelte
negyvenéves szolgálati jubileumát Wicar Reinhold,
a Felten és Guilleaume kábelgyár vezérigazgatója.
A négy évtizedes szolgálati jubilenm alkalmából a
gyár hétszáz tisztviselője és munkása meleg és
őszinte ünneplésben részesítette a népszerű vezér-
igazgatót, akin ünnepén részt vett a társaság el-
nöke, Zapj György dr. is.
Előléptetések a Leszämitolöbankban, Az intézet
gyülésén Zechmeister Oszkár igazgatóhelyettes
azgatói címmel, Bonta Sándor, Filesz Andor és
Vukovári Tiva ezetőket aligazgatöi címmel
ruházták fel.
lettek Gábor László, Gla
Ádám, Hönich Miklós, Molnár István dr.,
Pető László és chiffkorn Kornél főtisztviselők,
Domokos Árpád főigazgatóvá neveztetett ki.
Kine a árnál. A Magyar Országos
Takarékpénztár igazgató a legutóbb
tartott ülésében Csordás János, Lukács László és
Püspöky — Gyula főtisztviselőket cégvezetőkké,
Párdy Jenő, Sandner Ervin és Szinessy Lajos fiók-
pénztári aligazgatókat fiókpénztári igazgatókká,
báró Horeczky Lóránd és Kende István főtisztv
selőket, továbbá vitéz Körmöczy Ottó fiókfőnököt
fiókpénztári aligazgatókká nevezte ki,
A Nemzeti Hitelintézet közgyűlése. A Nemzeti
jévay-Wolf Nándor dr.-nak
gyűlését, amelyen nagy el-
ismeréssel nyilatkoztak az intézet kitűnő vezetésé-
ről. az elért eredménye és Molnár And ve-
zérigazgató működéséről. Az intézet 294 osztalékot
fizet. éktőkéjét 60.000, nyugdijalapjät pedig
35.000 pengővel dotálja.
A MOKTÁR közgyűlése. A Magyar Országos
Központi Takarékpénztár Metzler Jenő dr. vezér-
igazgató elnöklete alatt e hónap 23-án tartotta meg
63. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés az igazgató-
zes javaslatait változatlanul elfogadta és el-
a kimutatott 878.535.43 pengő n
A talékszelvények e hónap 24-étől törté
beváltására, úgy mint az előző évben, darabonként
egy pengő, vagyis összesen 200.000 pengő fordittassök,
a külön tartalók 100.000 pengővel dotáltassék, a taka-
Tékpénztár nyugdíjpénztárába 80.000 pengő, az alkal-
ap:
Központi
Gazdasági Szemle
Áruházi szerelem :
ez lehetne regényes címe annak kúriai ítélettel Tle-
zárt furcsa történetnek, amelynek pajzán hőse
Fenyves Dezső, az ismert áruháztulajdonos, Volt.
idő, amikor azzal tette híressé nevét, hogy megmu-
tattas hogyan lehet inzolvenciával hatalmas áruhá.
zat alapítani. Akkoriban negyven, vagy ötven Szá
zalékban kiegyezett — hitele; , de úg. ,
hogy a szerelemben még igorúbb elveket wall,
mint az üzleti életben. Hitelezőinek legalább ötven
százalékot adott, a csődbement szerelemért azonban
gy vasat nem hajlandó fizetni. Az említett kúriai
ítélet tényállása s. Fenyves Dezső évekig benső
barátságban élt egy nővel. A barátság any-
nyira elháziasodott, hogy 1930 május 27-én Fenyves
lehozatta Bécsből a inésznő tantiját is, akit az-
tán az egyik fióküzletében alkalmazott, mint pénz-
tárkezelőnőt. Harmincöt hónapon át tartott a szol-
gálat, amely egy szép
napon váratlanul ért véget,
mégpedig egyenes következményeként annak, hogy
Fenyves szakított a szerelmével. A tanti ekkor
kérte az egész idő alatt elmaradt fizetését, mert
közben csak utalványokat kapott, hogy vásárolhas-
son az áruházban, azonkívül a büffében ingyen ét-
kezhetett. z az olcsó kiszolgálás természetesen
annak volt tulajdonítható, hogy a nagynéni azt
hitte: Fenyves elveszi az unokahugát feleségül.
Minthogy azonban ez nem történt meg, követelte a
fizetést, de mert nem kapta meg, pert indított és
most a Kúria ítélt meg neki 3500 pengőt. A makacs
Fenyves azonban még most sem hajlandó fizetni:
perújítást k
ömmel
—
olvassuk egy kis közgazdasági kommünikében, hogy
a Meinl Gyula vébehozatali r.-t, yűlésén a cég
félmilliós alaptőke mellett 40 ezer pengős, tehát
nyole százalékos tiszta nyereséget ért el, ami azt
jelenti, hogy ebben az országban igen nagy mnép-
égnek örvendenek a Meinl-c6g valóban kitűnő
tudunk örülni azonban
Vilmos 0. igazgató
portél kái. Annál kevésbé
annak, hogy a távozó Floderer
helyébe egy Rudolf Kuntsch mevű, nyilván nem
magyar származású urat delegáltak. A Magyarorszá-
gon elért fényes üzleti eredmény — azt hisszük —
eléggé indokolja azt a felfogásunkat, hogy vendég
reletünket illenék azzal honorálni, hogy magyar
embert állítsanak a vállalat élére. Ennyi előzékeny-
séggel tartoznak a magyaroknak azért a bizalomert,
mellyel a magyar közönség viseltetik irántuk.
Befutottak
külföldi és belföldi tavaszi újdonságaink: jelenti
feltűnő, rajzos hirdetésé az egyik belvárosi
skedő. A rajz szerint az áruházba a
magy európai világvárosokból futnak be az áruval
megrakott vonatok. Londonból, Párizsból, Berlinből,
Bécsből. Ez után a négy város után kissé csodálkozva
mézzük, hogy még egy öi beharangoznak,
mégpedig Prágát. Ismételjük: é csodálkozunk.
hogy London, Párizs és Bécs együttesen nem képes
azt nyujtani divatáruk — tekintetében, ami miat!
Prágát kellett igénybe venni. Arról nem is beszé-
tünk, hogy Prágában aligha csalogatják a vevőket
azzal, hogy ott valódi, frissen-jött budapesti árut
lehet vásárolni. Nem tartjuk — helyesnek Prágát,
mint reklámötletet, mert ha már — sajnos — tény:
leg befutott a prágai vonat, prágai holmikkal, ezt a
befutást nem kellett volna hangosan, hirdetésben
kifuttatni.
alapba 20.000 pengő
hivatalnokok külön
fennma. x
mazottak segélyezésére szánt
ntaltassék és 40.000 pengő a
jutalmazására fordittas:
pengő pedig az 19
elő. A megejtett választások folyamán az igazgató-
ságba egyhangúlag Bessenyey Ferenc, Delmár Emil
dr. Haggenmacher Henrik Schimanek Emil új-
ból. Hofer Rudolf dr. és Pfersich René dr. új tagok-
ként megválasztattak, végül a válas: mányba P.
Abrahám Béla dr., Dán Béla, Lingel Károly, Maren-
cich Ottó és Szontágh Jenő i tagok újból, továbbá
Balázs László, Eszenyi Jenő, Frünkel Pál dr., Nagy-
kovácsy Milenko, Olgyay István dr., Oppler Emil dr.,
Pekáry István, Perger Ferenc dr. Ranzenberger
János, Trunkó Jenő, Tuzson János dr. Vámossy Zol-
tán, vitéz Verebély László, Zádor Béla dr. és Zimmer-
mann Ágost dr. tagokul egyhangúlag megválasz-
tattak. Megemlítjük, hogy az igazgatóság évi jelen-
tése nagyon érdekes és szemléltető képet ad Magyar.
y elmultévi gazdasági és pénzügyi viszonyairól
zek keretében a takarékpénztár tevékenységéről.
Az ács ipartestület új elnöksége. A budape
ácsmesterek ipartestülete évi rendes közgyűlésén
elnökké Kecse Nagy Sándort, alelnökökké Kurtán
Gyulát és Földessy Vincét választották meg. Kecse
Nagy Sándor székfoglaló beszédében — programot
adott és azt a követelést hangoztatta, hogy a jör
ben ácsmunkákat csak arra hívatott és jogosi
vánnyal rendelkező ácsmester végeztessen. A nagy
tet el fogadott beszéd után Wellisch Mór, volt
ipartestületi elnök Zoltay Pál dr. iparhatósági biz
tost üdvözölte.
A POB tőkeemelése. (AA Pénzintézetek Országos
Biztosító Intézete e hó 31-én rendkívüli közgyűlést
tart, melyen a társaság alaptőkéjét 400.000 pensrő-
ről 600.000 pengöre emeli fel. Ezzel az alaptöke-
emeléssel a tár: g díjtartalékai és egyéb bizton-
sági alapjai elérik a 3 millió pengőt.
dó 398.181.48
és
--- Page 74 ---
Budapest, 1937 március 3.
[ÁLIATKOZÁS
A kerületi aszfaltozäsi munkát
és az Ütlői-út burkolásának
vállalatbaadása
Az út- és csatornaépítési
utóbb a kerületi kövezési mun
mint leg-
adása alkal-
ismét imponáló gyorsasággal dolgozta fel a
i aszfaltjavítási és kisebb a. mun-
meghirdetett versenytárgyalás r
ntén az Üllői-út három szaknsz
munkáira beérkezett ajánlatokat.
acsoport munkálatainak vállalatba-
ügyosztály meghozta
útburkolási
Mind a két m
adására
nézve 7 már javas-
ltatát, amely a következő:
Kerületi aszfalto: munkák
I. kerület: Bitumen Utépítő —1 (azaz a hivatalos
egység-árjegyzékhez k t 1% engedménnyel);
II. kerüle: hn János —1; III. kerület: Magyar
Asphalt IV. kerület: Biehn János —2 V. és
XIII. kerület: Hirsch Mihál VI. kerület: The
Neuchatel — VII. kerület: Neophalt 0; VIII.
kerület: Korek +3; IX. X. és XIV. kerület:
Helvey Tivadar —5; XI. kerület: Magyar Asphalt
5.
Miután a Magyar Asphalt Rt. 1 ntette, hogy
kerülete
a munk?
egy kerületen f továbt
százalék engedményt ad, így
lék engedménnyel vállalja.
kint újabb 1
at 6—6 száza-
Az Üllői-út burkolási munkúi
I. szakasz (kövező munka): Handl Gyula 59.809
pengővel; II. szakasz (aszfaltozási munka): Hirsch
Mihály 57.355 pengővel; III, szakasz (kövező munka):
Bermann Miksa 66.040 pengővel.
Ujabb ajánlatok az
óbudai kivezető-főút
csatornázására
Az Óbuda fejlődésére nézve nagyjelentőségű ki-
vezető főút munkálatainak első részére, a csatorná-
zási munkálatokra meghirdetett versenytárgyalás,
mint megírtuk, csak kisebb részében volt eredmé-
Az út- és csatornaépítési ügyosztály négy sza-
Ta 0: írta ki a versenytárgyalást, amelyre
nézve az osztály előterjesztése értelmében, a pol-
gármester úgy döntött, hogy csak az első szakaszt
illetőleg mondta ki a versenytárgyalást eredm
nyesnek, a további három s: munkálataira
pedig — a beérkezett pályázatok alaki szabály-
talansága miatt — újabb zártkörű versenytárgyalás
a következő cégek adtak
Erre
kiírását határozta el.
be ajánlatot:
A II
szakaszra:
5" 116.00
Zoray 11. 1.67
zeit); Borlay
kaszra eki és Katona 78.664.85; Hajnal
. Klauber és Vajda ; M Kál
Danubia 8 nán és Stein
7 Rt. 92.787.980;
Moln
Hajnal I
Obende
m — fenntartja — első
83.475.
99.
540.000
portalanit az
portalanitäsa
négyzetméter ütteriületet
A főváros útjainak
idén a fővá
érdekében megindultak az előzetes számítások. Az
út- és csatornaépítési ügyosztály elkészítette a ma-
kadámmal burkolt úttestekről a kimutatást, amely-
nek alapján a ízegészsé y megálla
pítja a portalanít szoru területet, Mint érte-
sülünk, 540.000 n zetmeternyi az az ullerület,
amelynek portalanításáról idén gondoskodni kí-
az
612.28
időben
tottak
főváros. A né
terül
peng 11s I. A ki
ben 127.000 pengő vot
nyozza elő erre a
Hogy a portalanítás milye n módsz er alkalmazásával
történik zután lesz döntés.
ván a
méte
porola
zat a mult
az ös
tségel
évi költsé
az idén, arra nézve ak ez
54. ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
A Va kiválóságával V.B 2 BT ===>
NEG — NÉHMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Aa Első Magyar asztalospácgyár
WE Budapest, VI., Szondy-n. 55. Tel: 1-298-11.
FÉMSZÁLAS PICKLIN
szabadalmazott vászonfalsarokvédő
PICK EMIL, BUDAPEST
Vi, PODMANICZKY-UTCA 63. TELEFON : 1—120—55
Beerkezeitt ajánlatok
A Rudasfürdőben
végzendő lakatosmunkára pályáz-
tak: Kain János 4150,
Zsédely Károly 4176. Sárdy József
445%, Hermay János 4515, Biber Károly 4522. Jablonszky
Gyula 5318, Wimmer Ferenc 5689 pengővel. Ugyanitt ASZ-
talosmunkära: Aufsatz József 7312, Brichta József 7560,
Mucsy Imre iegl Ferenc 8344, Schramm József 8934,
Csurga István 9: Sauerland Péter 9820, Polacsek Imre
10.380, özv. Ocsenäs Jánosné 11 pengővel. Ugyanitt
parkettamunkára Götz Aladár 2730, Politzer és Oklejszky
2881, Bl Fircsa Béla 3376, Simon János
3461, eskedelmi Rt. 3544, Pestszent-
lőrinci fűrész rt. 3614 pengővel.
sfokozó herendezésének
Harsányi Dezső 3377,
"2494,
zta.
Jenő
Rozs és Társa 3939,
Schulz
Fridrich Boldizsár
István 3981 pengővel.
A fonyódi leányár
Lakos
3837, v.
Balázs István 3580,
ifj, Lieka
vaház üdülőtelepén szükséges part-
védőmű ont pályáztak Bittmann ászló 5292,
Gavora Zsigmond 6277, erth József és Di: eg:
Ernő 6960, Csányi István 7279 pengővel. tóshegyi
A irkasréti temető kápolna, ravatalozó épület, árká-
dos sírbolt építésével kapcsolatos kőfaragó munkákra
pályáztak: Dunamenti kőbányák és márványművek rt.
117.614, Král Gyula 121.298, Seenger Bela 168.773 pengövel.
Gubacsi- és Bihari-úton épülő szükséglakások asz-
talosmunkálra pályáztak: Hellenbrand — Mihály 13.214,
Kovács Jenő 18.484, Hufnagel Imre 10.132 pengővel.
Ugyanitt lakatosmunkára: Schütz és Dencs 12.680, Har-
mati Emil 16.456, Gaugusch Sándor 9624 pengövel.
Ugyanitt csatornázási munkára: Bätorfi János 16.919,
Hajdu József 23.403, Guba András 14.585, Wolff Ödön
17.662, Li
kó István 18.858 nengővel.
200 drb szívószelen és 100 drb kipuffogöszelep szálli.
agy:
tására pályáztak
Huszár György
1990, Hubert és S
Útheng
8473,
8818,
Waggon- és
Gépgyár 1734,
z és Társa 1950,
Libik és Társa
tak: Verdes Dezső
aggon- és Gépgyár
műhely 9367
ö-javitasi munk
Ganz és Gábor au pen-
gővel.
Csapägyfe
Apor Leó 10.22
és Fémkereske
24.788 pengővel,
Külö e pamutáruk
berger Säm. F. és Fiai
19.440, Gráb-féle Textilipar Rt.
művek Klinger Henrik Rt. 10.
Textil-
445, Buda kalász
6 pengővel.
Uj versenyítíárgyalási
kiírások
A Bogár-utca útrendezési munkálataira pályáz
het március 16-án d. e. 10 óráig az út- és csatorna.
ügyosztályon. Ugyanitt a Borbolya-utca — útrendezési
munkálataira március 16-án d. e. 10 óráig. Ugyanitt
új repülőtérhez vezető ut, Balatoni-út és Köőérberekl-út
szakaszának építésére március 12-én d. e. 10
X négyzetméternyi makadämüttest olajjal való
portalanítására pályázni lehet április 2-án d. e. 10 óráig
(Kun-utoa 8).
g6ptörlörongy szállítására az
lehet március 8-án d. e.
ályon.
A Verpeléti-út rendezéséhez szükséges kőanyag szál-
lítására pályázni lehet március 9-én d. e. 10 óráig az út
és csatornaépítési ügyosztályon
A Bälväny-utoai, Erzsébet-téri és Deák-téri villamos-
vágányok felbont ra és az úttest helyreállítási mun-
kálataira pál ni lehet márcins 8-än d. e. 10 óráig
(Akäefa-uten 15. III. em. 311).
A Gázművek óbudai telepén szükséges rakodó
atokra pályázni lehet március 10-én d. e. 10.
za Kálmán-tér 20).
Dersenytárgyalási
megbízások
üzemek — ré-
10 óráig a város.
mun-
óráig
részére szükséges gázmérők, csövek és
szállítására megbízást kaptak: Hajós
és & 3 Strelow W. 61. Weiss Manfréd Rt.
, Magyar Gäzizzöfeny Rt. 45% Men Cena Ost
Vaskereskedelmi Rt. , Telefongyár Rt 1 pengő
., A Gázművek
Versenytárgyalási hirdetmény
Budapest Széke
ros Gázművei, utalässı xi
városi Közlöny" hív hir ek rovatának élén je-
eg közölt általános ánlati feltételekre 1937. évl áp-
rilis hó 16-tól 1938. évi április hó 13-ig terjedő időben az
óbudai gyártelepen végzendő különféle rakodó munkála-
tokra nyilvános versenytárgyalást hirde
A — munkálatol iltségei Szabälyeze
tő
m — biztosítva
csak olyan magyar állampolgár — vagy
ron teleppel bíró cég teh aki, illetve.
iforgó munkálatok — elvégzésére
tve iparengedéllyel lelk.
zolvánnyal, ili
ajánattételhez szükséges nyomtatványok 2
művek Anyagbeszerző osztályánál (VIII., 7
tér 20.) a hivatalos órák a c)
Bánatpénzül P 600.— aza: 7
nlat benynitásának időpont
love
k Tőpénztáráni
(hi
zpénzben
alakját m a
mán-té
kiállított aj
pecséttel
lyúnál (VIII
\ 3
1937, m
megbízott vagy e
z ajánlatok felbontása 1937.
u kor a Gázművek Igazgatóságá
1 fog megtörténni,
ok azolt képviselő
37. február hó
Budapest
tján benyu tani, .
Hin március hó 10-én délelőtt
A (VIII, Tisza
kor is az a Jat
jelen lehetnek.
Székesfőváros Gázműveli.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
SCHUEZ LEE
épület-, mű- sműés vasszerkezeilakaiíos
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—350—45.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon : vmi
CUSTÓDIS ALPHONS
ALAPITASI ÉV 1876. — Mérnöki Iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., hádor-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, Ido-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—87.
GERA LAJOS FIAI
épület. és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
"Telefon: 1-370-20
Rozsdamenfes
és vörösréz edények,
nickel főzőüstök, ónozások
RICHTER és TÁRSAI
Budapest, VII, Dankó Pista-utca 5, Telefon: 1-330-97
ORBITZER NÄNDOR
E ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST,
E—
VIII, Nap-u. 10. Telefon: 1-310-90.
| DEUTSCH LIPOT
=—— — műszerész
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Te 97-8
Különleges ipari varrógépek minden iparágna. |
HOFBAUER ÉS PIAZZA
TELRP EPÍTŐ! x IRODA
VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34.
TELEFON : 1-188-59,
, SANIT F" nadarcs- és beton vizhatlantto
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
aszfalt-, fodéllemos- és kátrányvegyitermék-gyár
Központi Iroda: Bpest, V., Sólyom-u. 13.
Telefon: 1-298-29, 1-289-85.
®
PETIK JÄNOS
épületbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VWI.,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75,
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturl-út 8. Telefon: 1—424—97,
HESZ LAJOS
építőmester
, LÓGODI-U. 9.
Telefon: 1—603—21.
BUDAPEST,
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Telepi-u. 27. (Ludovikánál) Tel. 1-430-77
KEDVEK BELA
KAMEN e s —
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, 1., Hieronymi-üt 23. Tel.: 1-557-27.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—196—66.
--- Page 75 ---
Siöfizeiesi ár:
4GESZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
PÉLÉVRE ........ 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes IBUSz-pavillonokban
Res judicata
Két napig hegyen-vö ön lakodalom volt A
szággyűlés képviselőházában. A főváros,
az annyit csépelt, annyit támadott, annyi méltatlan
sággal illetett kesfőváros került terítékre. Ia
hetett támadni a fővárost, e sit, szörmentén a
kormányt, de legfőként magát a nálás tényét és
azokat, akik a szanálást kitalálták. Végeredményben
azonban a gúnyoros hajlamúak azt mondták, hogy
finíta la comedia, mi podig azzal a jogászi megálla
pítással élünk, hogy az egész szanálás, a főváros
történetének ez a korszaka, res judicata.
"Túl vagyunk ezen a szanáláson, amel
sem volt vüg; és amelyről senki sem mondja
t, hogy az örvény széléről mentette meg a fővá-
rost, mert hiszen r tökéletesen tisztában
gyunk, hogy az önkormányzat éppen úgy elintézte
kérdést, mint ahogy elintézte a sza-
törvény. Ha nem így volna, akkor ma a sza-
ná jelentés v 5 mondata nem állapítaná m
hogy a főváros önkormányzatára kell bízni a deficit
céltudatos eltűntetését.
Kétségtelen azonban, hogy
tása és a szanálási jelenté
a után is maradnak
y senkinek
ma 1
egész
a szanálás végrehaj
parlamenti letári;
problémák,
még égő
közül a három legpregnánsabbat eme
lán a legsímábban elintézhető az, amel;
a kormány anyagi elszámolását illeti. A
nyi-kormány egész beállítottsága arra vall, hogy
minden méltányos kivánságnak eleget tesz. Közve
titönk is kíváló van Karafiáth Jenő főpolgármes-
ter személyében, aki kétségkívül tökéletesen bírja
kormány bizalmát. De a legfőbb garancia az a
ány egyszerű és beszédes mondat, amelyet e
ről a kérdésről Mikecz Ödön belügyi államtitkár
mondott, Kijelentette, hogy az elszámolások, hogy
mennyivel tartozik Budapest az államnak és meny-
nyivel az állam Budapestne folyamatban van-
nak. Ha kiderül, hogy az államnak tartozása van,
az állam fizetni fog. Ennél ább elintézést még
magyar kormány jaktöl keveset hallottunk.
A másik, nyitva maradt probléma a BSZKRT
helyzete. A belügyi államtitkár szerint sem a defi-
eit nem szünt meg, sem pedig a aemelés nem
hozta meg a várt eredményt. en is segíteni kell
és lehet is. Mindenki tudja, hogy új számítások
ıkinek sem kell szégyelnie magát, hogy
rlet helyett jó megoldással fog elő-
folynak és se
jószándékú
állni a főváro közlekedési vállalata.
Legsúl legégetőbb probléma azonban
Budapest és a környék viszony Helyesebben a fő-
városi mok kérdése, Itt aztán a - kormány sem
tudott oldást mondani, csak azok
voltak határozott a mai rendszer hibá
rolták föl bbat, olyat, amely
ros megkárosítása élkül a vidék panaszait is el-
némítja, senki sem mondott. Az időnek azonban
meg kell hoznia ezt is. Nem lehet messze már a
megoldás, mert mindenki teljes jóakarattal ki-
vánja a kérdést rendezni.
Egyszóval mindenkinek
csak annak az eg é
igaza volt a vitában,
5k nem, aki a gazda
sági orthodoxia nyiko én ismét azt kese
regte, hogy a főváros két nagy vezető pártja rom-
lásba döntti Budapestet, Hiába mondta Mikecz bel-
ügyi államtitkár, hogy a áros kölesöneinek min-
den ÁAllérje nemcsak odakerült, ahová szánták, ha-
nem jó és okos beruházás is volt. Ezzel a makacs
sággal szemben mi csak egy példára tudunk hivat-
kozni főpolgármester példáj mikor az
i jra — meghívták, vezető
ezy Tstvánról úgy emlékezett meg, mint Buda-
klasszikusan nagy polgármesteréről. Arról a
Istvánról mondta ezt ről majd csaknem
át a gyűlölködő politika, mint a fő
a.
Da
pest
k —elherdálójáról, Budapest nagy
ósságesinálójáról beszélt. Arról a Bárczy István-
zonhan, Budapest történetírói fogják
Budapest vi-
hatahır alkotá val,
hanem Budapest lakos-
5 alapította meg
amelyeknek áldását nem ő.
ságának számtalan gene i fogják élvezni. Aki
tékozlással illeti azt a ké nagy pártot, amely
Pärezy Tetván nagy művét tovább akarja fejlesz-
teni, gondoljon azokra a háládatos szavakra, ame.
lyekkel Karafiáth főpolgármester Bárczy István ér
demeiről emlékezett meg. Az igazi várospolitikus,
n az polgármester, vagy legyen az vezető kom-
is nárt, akkor alkot igazán nagyot, ha nem a
ha nem a kortársak tapsainak, hanem az
utókornak épít.
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadókhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSZV-ÚT 69.
Telelon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
ifjúsági munkatáborok
felállítását sürgeti Schuler
Dezső dr. alpolgármester
Meg kell menteni a zülléstől és a nyomor-
tól a munkanélküli fiatalságot — Szomorú
statisztika a mesterséget nem tanult
szegény gyermekek sorsáról
Néhai Liber Endre alpolgärmest aki tudva-
levően kora gyermekségében a József Fiúárvaház
növendéke volt és vetlenül a ékesfővárosnak
köszönheti, hogy magasra ívelt pályáját befuthatta,
egészen különös elhivatottsiggal és ügybuzgalom
mal fáradozott állandóan a védelemre szoruló
gény néposztályok sorsának jobbrafordításán. Hir-
telen halála után egyik leghivatottabb mun Ársa,
Schuler Dezső foglalta el az alpolgármesteri széket
és azóta is igyekszik továbbépíteni azt a szociál-
politikát, amelynek révén bizton lehet remélni a
milliós nagyváros cámkívesettjei "észére a
jövendőt
Schuler Dezső alpolgármeste agyarányú hi
tali elfoglalt a ellrére is módot talált arra, hogy
megnövekedett új hatáskörében val váltsa azokat
az elképzeléseket, amelyek már régóta hevítették és
amelyek az ifjúság védelmére szolgálnak.
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyi
lott arra. hogy beszélgetést folytasson
SCHULER DEZSO ear.
alpolgármesterrel
jen az ifjúságvédelem terén
a kerülő elképzeléseiről.
m, jó munkát
a székesfőváros gondoskodó figyelmét ki akarom ter-
jeszteni a felnövekvő generációk amu részére, ame-
lyek edd 1i keveset élveztek a hatósági támo.
gatásból. Nagynevű hivatali elődöm fáradhatatlan
szorgalommal elérte már azt hogy a ), az
ovódás- és iskoläsgyermekvedelemn
fővárosban a mai viszonyok között
kiépített szervezete van. Az iskolán
nyen megállapíthatók helyzet
ny égügyi viszi
és felvilágosításokat ké
hamarosan meg
Ugy
alösnläs
jelentekenyen
keresztül köny
szociális körülmé
b. s ez az egyik oka
most
volt a
lati szociálpolitikus : 1 sokkal nehe:
elé kerül akkor, amikor az iskolából kikerülő
ság sorsával 1 törődnie. Ezek legnagyobb ré
nyomban iskola elh a után arra kényszerül,
meg mindennapi kenyer
és a közé tartoznak azok, akik a
tanon védelme és a janonciskolák fel
ügyelete Az előbbi nagy csoport
zakmai kikép: nélkül kénytelen mun
ha kap, hogy ezen a réven nélkülöző cs
delmét saját keresetével is növelni tudja.
foglalkoztatják mindennemű szakképesítés
nélkül, de 16—18 évi: rában elbocsátják és akkor
tömegéhez sodrödnak,
azok ma a legkétségbe-
8 az elhel ed lehető.
let hiánya miatt bőséges
társadalom — számkivetett
a tanulatlan
Akik nem kapnak mun!
ejtőbb helyzetbe jutnak
ségek, továbbá a felügy
utánpótlást jelentenek a
részénét.
Valamit tenni keli . . .
- Lényegileg nem sok különbség van az isko.
lából kikerült fia ágnál a fizikai és szellemi ka-
tegóriáknál. Aki nyitott szemmel nézi a helyzetet,
parancsoló szük ént érzi azt, hogy
az iskolából kikerült fiatalsággal valamit
tenni kell, még abban az tben is, ha ez
a valami nem minden esethen a munkába
állítást jelentheti,
— A fiatalkorúak bűnözési arányszáma ma hal-
latlanul nagy mértékben megnövekedett s ezen Se
gíteni csak akkor lehet, ha az egységes gyermek-
védelem folytatásaként kiépített ifjúságvédelem út-
végzek akkor, amikor |
ján megóvjuk a fiatalkorúakat az életben reájuk
váró veszedelmek tömegétől. Meggyőződésem s
rint. az iságvédelem körébe kell sorozni a 14, év-
terjedő korú ifjúságot, amelynek
től a 24, évig
száma Budapesten az 1935
évi stati. ai adatok
szerint mintegy 180.000. Az első lópés az lenne, hogy
atisztikai felvétellel megállapítsuk a szükséges
adatokat, megismerjük a dolgozó ifjúság munka-
viszonyait, a gyermekmunkások és fiatalkorú mun-
kások
mát, szociális helyzetét, stb. Bár a 180.000-es
szám ási nagynak látszik, ab ovo meg lehet álla-
pítani, hogy ennek tekintélyes része égszerűen
nem válik az ifjúságvédelem részesévé, mert hiszen
a leánygyermekek tekintélyes hányada a
ád kötelékében marad, a fiúknak pedig
! mintegy 60 százaléka továbbra is látogat kü-
lönböző iskolákat.
ól lehet szó, hogy az ifjúság-
védelmi akciót a fennmaradó hányadra terjesszük
A családból kiszakadó fiatalkorú munkanélküliek
az a kategória, amelynek számára a legsürgősebb a
ség. Ennek a segítségnek meg kell nyilvánulni
gvédelmi és általános szociális téren. Székes.
Fnnélfogva csak a
fővárosunk tett már kezdeményező lépéseket akkor,
amikor az önálló iparostanonciskolákban felállította
az iskolaorvosi intézményt, továbbá a tanoncok
számára is lehetővé tette a nyaraltatást. Itt sem
mondhatjuk azt, hogy elvégeztünk minden tenni-
valót, mert hiszen
66 tanoneiskola közül esak 6-ban van iskola-
orvos és nyaraltatási akcióban az elmúlt
esztendő folyamán mindössze 4000 tanonc ve-
hetett részt.
1 testnevelési kötelezettség fTennállása lenne az a
kiinduló pont, amellyel az ifjú delmet meg le-
| hetne szervezni. A testnevelési rint min-
életévét még be
testnev
törvényne
minden
törvény s
nem töltött i köteles
ésben, a leányokra azonban,
a hatálya nem terjed ki.
elismerésre méltó
júság általános szociális jó-
delme tekintetében, önmagá
elég az, hogy mindent a
den 21.
résztvenni a
105, ennek a
leventeegyesületek
végeztek az i
léti és egészségügyi
ban véve azon
| munkát
ın nem
leventeintézményre bízzunk. Nem elég az sem, hogy
a S sfőváros Népnevelési Bizottsága a maga ré-
széről is mindent elkövet az ifjúság átfogó nevelő
védelmére, hanem ennél fovább is kell menni
Az ifjúságvédelem három
| tagozata
Az ifjúságvédelmet elméletileg három részre
tagolhatjuk: szociális, egészségügyi és nevelő véde-
lemre. i eredményeket legszélesebb kö-
| n azonban csak ak várhatunk, ha ez a
védelmi ág egymásba kapcsolódik és szerves
alkot. A jelenlegi ifjúságvédelmi szervezet-
nek éppen
hibáj
három
egészet
meglevő intézmény
különb a mellett, egym
161 függetlenül csa icsiny )területen mü-
ködnek.
az a
Hiányzik a kapcsolat az egyes hatósági szervek kö-
zött, sőt a közös célkitűz ársadalmi egyesületek
is egymástól teljesen etlenül dolgoznak.
veszedelmeit különösen
látjuk, A legutóbbi sta
innek hátrányait és
küli ifjúságnál
felvétel szerint
munk
| tisztikai
--- Page 76 ---
a főváros munkanelkülieinek közel 22 száza-
léka tartozott a 14—22 éves kategóriába, ami
rendkívül figyelemreméltó és aggasztó szám,
Számszerűleg 8000 körül mozog ezeknek a munkanél-
külieknek száma és róluk meg kell állapítani, hogy
csak a legritkább esetben tud hatékonyan segítsé-
gükre sietni a leventeintézmény és a népművelés.
— Sohasem szabad szem elől téveszteni persze,
hogy ez nemcsak Budapesten van így. hanem a wi-
lág valamennyi többi nagyvárosában is és hogy a
probléma mennyire komoly, mi sem bizonyítja job-
ban, minthogy a genfi Nemzetközi Munkaügyi Hiva-
tal érdemesnek tartotta az ifjúság munkanélkülisé.
gének problémáival behatóan foglalkozni. A genfi
határozatok arra vonatkoztak. hogy a munkära-
bocsátás alsó k
kell a
szakmai
közvetítő
tanácsadás
A fizikai munkanélküliek
Nálunk eddig ennek a vnrogramnak megvaló-
sítására alig történt valami. A munkába bocsátás
alsó korhatára nálunk mindig 72 esztendő, de
addig,
rhatárát fel kell emelni, biztosítani
nélküli fiatalság koktatását 68
sét, az ifjúság részi külön munka-
felállítását, továbbá pályaválasztási
bevezetését,
még
amíg a tanköteles kor 14 éves rának fel-
emelésére nézve törvényes — intézkedés nem
történik, az egész kérdés megoldása késedel-
met szenved,
szerint az ifjúságvédelem — csak
fontosságához és jelentőségéhez
megmozdulás és megfelelő ki-
juk meg a módo-
Meggyőződésem
akkor oldható meg
mérten, ha országos
terjedt szervezet kiépítésével talá
kat. Addig, y ilyen szervezet kiépülhet, hú-
zamos idő fog elteln Ez azonban mégsem jelenti
azt, hogy a kérdéssel nem kell foglalkoznunk, mert
vannak 1 tlan feladatok, amilyen például
a munkanélküli ifjúság foglalkoztatása. A munka-
nélküliséggel járó tétlenség kiöli az ifjúságból a
munkakedvet és az akaraterőt, ennélfogva mindent
meg kell tenni abban az irányban, hogy foglalkoz-
tatása minél szélesebb keretek között történhessék
meg. A diplomás és középiskolás ifjúság egyrészé
nek elhelyezése érdekében történtek bizonyos lépi
sek, a munkásifjúság érdekében azonban minde:
ideig semmi sem, pedig, nézetem szerint,
a hatóság nem helyezkedhetik arra a kenyel-
mes álláspontra, hogy az ifjúság fizikai
munkanélküli tömegeinek elhelyezése egyedül
a magángazdaság feladata.
— Külföldön a példák egész sora mutatja, hogy
a kérdést a kormányhatóság saját feladatának is-
rte el és annak megoldása végett &letrehivta az
munkaszolgálatot. Munkatäborokat és
munkaközpontokat létesítettek, amelyekben nemcsak
foglalkoztatják, hanem nevelik is az ifjú korosztá-
munkatáborok rendszerét illetően sok kri-
ott már eddíg is el, ha azonban azt nem-
vezette, hanem jónak is tartja Anglia,
Bulgária, Csehszlovákia, Dán az Egyes-
Ausztria,
sült Államok, Finnország, Hollandia, Kanada, Len-
gyelország, Németország, Norvégia, Svájc, Svéd
g, akkor azt kell hinnem, hogy nekünk is rá
kell lépnünk arra az útra, amely a jelenlegi tart-
hatatlan helyzettel szemben legalább többé-kevésbbé
kielégítő megoldást hoz létr Felelősségem tudatá-
ban jelentem ki hogy
és dologhoz nem jutó munkás-
ére erkölcsi és fizikai erejük, to-
szaktudásuk védelme és fejlesztése
esten is mielőbb meg kellene
alakítani a munkatáborokat.
hogy ezeknek fenntartása tekintélyes költsé-
gekkel jár, a meghozandó anyagi áldozatok azonban
kifizetödnek az erkölcsi eredmények
ződésem, hogy a kormänyhatösäg,
tóan foglalkozik az ifjúságvéde-
; fogja ismerni a dolog hordere-
t és az i ág megmenté
áros ható val karölt
ra a lehetőséget
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, tűzhely
készítő és autogénhegesztő
se érdekében a szé
meg fogja találni a
Budapest, utca 38, sz. Tel.: 1-572-64
F mi "tmunkák, rácsok, díszkapul, fazon-
ablakok ügyszín mindenféle javításokat.
Electrolux porszívógép és hűtő-
szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
SCHNEIDER JÁNOS
Relső-be épül
nde sztalosá
KISFALUDY-UTOA 8,
= TELEFON : 1—346—18
BUDAPEST, VIII.
ALAPÍTÁSI ÉV 1907.
Budapest, 1937 március 10.
Felemelik a forgalmiadó részesedést
és mérséklik a rendőrségi hozzájárulást
Böntő fontosságú tárgyalások a helügyminisztériumban
, A belügyminisztériumban, a Ppénzügymi-
nisztérium bevonásával. mint
beavatott helyről
értesülünk, napok óta tárgyalások folynak ab-
ban az irányban, hogy a városok és közöttük
mrendőrségi hozzá-
ét mérsékeljék.
továbbá
a székesfőváros
járulásának öss:
folynak
Tárgyalások nézve is,
hogy
a székesfőváros forgalmiadó részesedé-
sét felemeljék.
Aktualitäst ad
arra
kö-
ennek az ügynek az a
rülmény, hogy Pest vármeg
terhez fordult a budapesti városi vámok le-
szállítása — érdekében. Ebben a kérdésben
Szendy Károly polgármester bejelentette, hogy
nem zárkózik el a vámok mérséklésé-
től, abban az esetben, ha a kormány a
leszállítás folytán kieső jövedelmeket
más jövedelmekkel pótolja.
megfelelő fel-
e a belügyminisz-
A forgalmiadó ré ed
emelése olyan alapnak kínálkozik. amelyen
haladva Pektkörnyeknek a városi vámokkal
szemben hangoztatott kívánságát honorálni
lehet.
Három jubiláns
a városházán
A Városházán hármas jubilenmot ünnepeltek.
Három kiváló és néj ű tisztviselő érkezett el
szolgálatúnak mnegyedszázados évforduló Ho-
molyai Rezsö dr. és vitéz Horváth t1ő-
jegy valamint Zobor Miklós dr. tanácsjegyző.
A három jubilänst felke: e a Fővárosi Hirlap
munkatársa, hogy neveze évfordulójuk alkalmá-
val kérdést intézzen hozzájuk a letelt negyedszázad-
ról és az érzésről, amely most betölti őket.
Homolyai Rezső dr. főjegyző
a kérdésre a következő vallomással válaszolt:
- A currieulum vitae: tisztviselőpálya, tisztviselő-
sors. Kezdtem a kerületben, folytattam a Väros-
házán. Jóideig titkár is voltam a megboldogult Bódy
Tivadar polgármester, majd Rényi alpolgármester
mellett. Dolgc a régi szociálpolitikai és később
a közegészsé yi osztályban; de ez utóbbi helyen
ig inkább a szociálpolitikába vágott a munkaköröm.
A népegészségügy, a szociálhygiene volt a reszor-
tom. Most meg ke megszakítással tíz éve a pénz-
ügyi osztályban vagyok.
— Ha ezt nézem, mondhatom, hogy szerenésém
volt, mert hivatali munkaköröm mindig közel ál-
lott a szívemhez. Kezdettől fogva a azdasági tés
iálpolitikai kérdések vonzottak és szerencsés vé-
letlen: a hivatalban is jórészt ezekkel kellett fog-
lalkoznom, A melegszívű szocálpolitikai és a rideg-
nek mondott pénzügyi kérdések között sokan éles
ellentétet vélnek látni. Pedig ez nem így van a
valóságbar szociálpolitika
tudományk e tartozik. A gazda
mellőzhetők a társadalmi szempontok, reális szo-
ciálpolitikát pedig mehéz volny gazdaságpolitik
ismeretek nélkül megérteni és még nehezebb enélkül
egészséges szociálpolitikát esinälni,
— Hivatali pályafutásom leghosszabb ide itt
töltöttem a osztályban. Itt voltam az
1920-as inflä és itt vagyok az 1931. évi
világválság óta, most már hetedik éve, mint a költ-
szo
is a közgazdaságtan
zi életben nem
Változatos, > munka ez, ami
: adminisztráci összefogja, leg-
alábbis pénzügyi vonatkozásban. Látszat szerint ezt
a munkát csak végnélküli számoszlopok jelzik, de
akik benne élünk, a néma számok mögött is meg-
érezzük az eleven élet lobogását és a problémákat,
amelyeket végeredményben csak a pénzügyi realitá
sok síkján lehet megoldani.
— Huszonöt év ntán sem tudok mást mondani,
mint hogy szeretem ezt a pályát, ahová a sors keze
állított. Az én illuzióimat nem taposta el ez a ne-
gyedszázad, Ma is rendületlenül vallom, hogy egyike
a legszebb hivatásoknak köztisztviselőnek Tenni és
ezt a várost szolgálni. Mert szentül hiszem, hogy a
bürokráciának fontos történelemformáló ereje és ki-
sugárzása van és ezen a poszton állva sok igyeke-
zettel, tudással, hozzáértéssel és mög több jönkarat-
tal rendkívül sokat tudunk segíteni, enyhíteni és
szépíteni azon a darabka kis mugyar sorson, amit
a Gondviselés és a hivatali felsőbbség a mi ke
zünkre hízott.
- Mindig optimii mosolygó szem
a világot. Ezen az évfordulón is egy köl
eszembe, aki könnyed franciás böleses
lolta a ígnak, hogy örüljünk a mának, 5
mindig szépnek, ami elmult és bízzunk benne, hogy
még szebh lesz a holnap,.. Ezt a szebb holnapot
vwárjuk mi is valamennyien, ami bizonyára ott rej-
tőzik az idők mö6h6bon valahol...
(Vitéz JFŐorváth László
főjegyző
18 az előljáróságoknál kezdte pályáját. 1912-ben a
VIII. kerületi előljáróságnál dolgozott, ahonnan
nemsokára elhívta a világháború. Mint lovas tüzér
40 hónapon át harcolt az első vonalban és mint
ütegparancsnok-főhadnagy hagyta ott A hareteret,
A fővároshoz visszatérve, a Népjóléti Központban
£
1 néztem
6 jut az
dolgozott. Itt érte a vörös uralom, amelynek egyik
funkcionáriusa elmozdította állásától és kitoloncol-
tatta Budapestről. Hogy nem került fogságba, azt
Kovácsházy Vilmosnak, mai hivatali főnökének kö-
szönheti, aki a Népjóléti Központ helyettes igazga-
tója volt. A kommün utän a VIII. kerületi elől
járóságra került vissza.
— Rózsavölgyi volt akkor a kerületi előljáró, —
mondja Horváth főjegyző, a szigorú, a goromba,
az igaz a hallatlan közigazgatási érzékkel meg-
áldott Rózsavölgyi, akitől olyan sokat tanultam, hogy
egész pályámon hasznát veszem.
Az V. kerületi előljá g volt a legközelebbi
állomása, ahonnan 1927-ben mint fogal ó IX
ügyosztályba került. Ttt lett tanácsjegy
sőbb szociálpolitikai ügyekben Schuler Dez: kkori
tanácsnok állandó helyettese. Tíz évig dolgozott eb-
ben az osztályba N az idén januárban a
városgi gi ügyosztályba került és helyettese
gazda:
lett Kovácsházy Vilmos tanácsnoknak, akivel két
előljáróságnál és a Népjóléti Központban együtt-
szolgálta n fővárost.
— Huszonöt év letelt, — mondja Horváth fő-
jegyző, — sokat dolgoztam, de még nagyon sokat
akarok dolgozni. Tele vagyok tetterővel és szeretem
a hivatalt, amelımek aktái és betűi mögött az éle.
tet nézem. Az előljáróságokon, — minden tisztviselő
legjobb iskolájában ahol állandóan érintkeztem a
felekkel. szoktam meg, hogy a kis dolgokból tevődik
Össze Aa veg és ezer kisember epvő érdeke
magn a X dok, zel i sel eltelve
dolgozom új beosztásomban dőpolitika,
az jdegenforgalom, a TX. üg áthozott
18 ügyek vezetése keretében alkalmat
ilok arra, hogy a betűnek szívvel adjak életet.
Zobor Miklós dr.
7 . Via
tandesjegyző
4 harmadik jubiláns, ugyancsak kitanulta
járósági iskolát. A "VILI.
kezdte, de csakhamar a lövé
hivatalt. A háború végén k
kel dekortálva és ismét előlj
ahol a Mi
vosztályból
is mindig
ósági szolgálat követ-
kezett. Kihágási referens volt a IX. kerületben,
ahonnan 1919-ben került a Városházára, a közjogi
ügyosztályhoz. Mint tanácsjegyző 1929-ben kapott
beosztást a pénzügyi ügyosztálynál, ahol a fogyasz-
tási adó és a vámügyek referense,
élő, kítűnő tisztviselő, aki a nyil
előtt nem szokott jelentkezni, mégis az
utóbbi esztendőkben sokat foglalkozott vele a nyil-
vánosság, ha nem is a nevével, de a munkájával.
Bódy László dr. tanácsnok vele készíttette el a wd-
rosi vámokról szóló szabälyrendelet-tervezetet, Min-
den felettes hatósága teljes mértékben meg van elé-
gedve ezzel az alapos, rendkívül munkát igénylő ter-
vezettel, amelyben kitűnően megvédi a főváros jo-
gos érdekeit, de éppen ezért indítottak számos dü-
hös rohamot a tervezet ellen azok, akiknek, ha nem
is jogos, de annál ellentétesebb az érdekük.
— Hivatali pályám — mondja Zobor Miklós, —
mozgalmas volt, amit tetézett az, hogy az elöljáró-
ságokon, a kihágási ügyeknél és utóbb az adózással
kapcsolatban, ndóan összeköttetésben állottam a
felekkel. Számokkal foglalkozom 1929 óta, de a szám
nem fáraszt, mert érdekel. Azért, mert a szám pozi-
tív valami, éppen nem ok arra, hogy sivárnak lás-
suk, és annak, aki az életet olvassa ki belőle, olyan,
mint a művész számára a kotta.
— A vámkérdésről, vagy ahogy mondják — a
vámháborúról szerettünk volna hallani valamit, de
Zobor tanácsjegyző — úgy látszik — a harctéren ta-
nulta meg, hogy a háborúról nem szokás közléseket
tenni.
HÚNFALVI PÁL
ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS
IX., VÁGÓBID-UiCA 28. — TELEFON: 14—41—50
állítás.
Válla! épület- és bütor- Pontos má
asztalosmunkät Olcsó árak.
ERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
% Telefon: 1-870-20
--- Page 77 ---
I TEEN
Budapest, 1937 märeius 10.
DARÁNYI RALMÄN
a Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezetékől
üzent az országnak |
Határtalan lelkesedés a pártkörben a miniszterelnök
első látogatása alkalmával — Mikecz Ödön belügyi
államtitkár megállapítása a polgári önérzet meg-
erősödésének örvendetes fejlődéséről
Pártja Fővárosi Szervezeté-
nénye volt, amely jelen-
egész ország figyelmét
A Nemzeti Egység
nok csütörtőkön ünnepi e
tőségével és súlyával az
magára vonta. Darányi Kálmán dr. miniszterelnök
látogatta meg a pártszervezetet, amelynek otthoná-
ban messzehangzó megn) kozást tett arról az
egységről, amelyet a kormány minden körülmények
között megóv és amelynek megzavarásától senkinek
tartania nem kell. Ezek a szavak, amelyek az
utóbbi napokban elterjedt nyugtalanító híreket egy
csapásra kellő értékükre szállították le, nem hatot
tak meglepetésként Darányi Kálmán ajkairól, esu-
pán megerősítették azt a bizalmat, amellyel az or
szág miniszterelnökére és kormányára tekint, abb:
a szilárd hitben, hogy „a keresztény erkölcs és nem
zeti érzés alapjától balra eltérít
tetni nem engedi magát",
Rendkívül mély hatást
elnök szavai minda
1
>»m jobbra, sem
miniszter.
esemény
akoroltak a
akik az ünnepi
ke
alkalmából a pártkörben össz ülekeztek és büsz-
k al töltheti pártszervezet vezetőségét és
minden egyes tagi az a irülmény, hogy a mi
en ezt az alkalmat használta fel
sz országhoz szóló megnyilatkozást
niszterelnök épr
rra, hogy az
tegyen.
miniszterelnöki látogatás, a felemelő
éke mellett, impozáns külsőségek között
Az Esterhäzy-uteai pártkör hel
törvényhatós bizottsági tagoknak,
kerületi funkcionáriusainak, a hölgybizott
a kiubtagoknak és vendégeknek hatalmas
özönlötte el, Zsitvay Tibor dr., a pártszerv.
nöke fogadta a vendégeket, akiknek sor
jelent Karafiáth Jenő dr. főpolgármester,
Károly polgármester, Lamotte Károly dr. és
Dezső dr, alpolgármester, székesfőváros öss:
näcsnokai, a kerületi előljárók, a főváros
iségeit
tábora a
zet el
meg-
. Zsiívay Tibor üdvözlő beszéde
Darányi Kálmán dr, mi-
-rbócz Imre országgyűlési
főtitkár
zterelnüö
Lelkes élj
niszterelnök
képviselő, a p
országos pártkörből a min
séretében voltak: Zwddy
Mikecz Ödön belügyi
Jenő és Zsindely F
és Brandt Viimos országgyűl
obában Zsitvay Tibor dr. fogadta
pártszervezet törvényhozó
tagjai élén a miniszterelnököt, aki rövid tartózkodás
alt a pártkör termeibe, A kékteremben,
tömegének lelk ovációi után Zsitvay
intézett üdvözlő szavakat Darányi Kálmán
terelnökhöz.
szervezet
párt
zinyei-Me
gos alelnökei
képviselő.
Az elnöki s
az elnöki tanács és a
után átv
mini
üdvözlöm Nagy-
többek között. —
mert attól a
ömmel és bizalommal
méltóságodat, mondotta
Örömmel és őszinte bizalommal,
pillanattól, hogy Nagyméltóságod átvette az
Ország kormän; zá t, a az érzés vált urrá
mindannyiunkban, hogy agyméltóságod
ennek az országnak le ki jét, nyugalmát
béké,
Darányi Kálmán erélyes kijelentései a béke, nyuga-
nek és inté
zmónyecinek, a Tanügyi Szervezetnek ve-
zetői nagy számban, Az elnöki szobában gyülekez-
tek az elnöki tanács lagjai: Harrer Ferenc dr.,
Bényi Károly dr, Vályi Lajos főtitkár, a
part felsőházi tagjai Barcezy- en — Gábor,
Glücksthal Samu dr., Nagy Antal, az országgyűlési
képviselők: Bessenyey Zénó dr., Usetty Béla dr.,
Pözel István dr., Szurday Róbert. Megjelentek to-
vábbá:
Andréka Károly, Becsey Antal, Burckhard-Bólaváry
Rezső dr., Deményi Aladár dr., Dorner
. r Vilmos dr., Ga
Halter Károly, Hegedüs
v. nemes Juhász Jenő 4
Jenő dr., Kövesligeth
Ösz Béla meth Bélu
des Já yi Gyula «
Adermann
/gmond dr
Müller
Tárkány
mér Szánta s
Welliseh Andor A bizottsági
István báró, Ba am 8
nt esperes, Bálint K
István dr., v. Berenc ív
Budinszky Sándor, Bulinszky
Csorna K D.
Babarc zy
Bódy
Las ló dr.,
vád Amtal — dr.,
Dullien Tibor,
Jenő, Finaly
üredy Lajos
, Hant hy.-H. 1idek
ny Pálfi
Katona Jánosné,
T
Tibor, Goszleth Err
Hivert Dezső dr.,
Tempis Mór, Huzly Imr
1 dr. plébános, Kempelen Ágoston, Király Kálmán
v. Kiss Laos dr., Irányossy-Kuoblaneh Géza dr. Kovács
Ist dr-nö, Kosztandy Ist
Oszkár, Gusz-
2
Lendv Gyula,
Lovag
Körmendy Elemér,
Lengyel Arinrné.
uláné, v. M
ÁG egy
d
Me József, es "Miklós Béla,
Endre dr.. Morvay Zsigmond Munkö
Béla dr, Raith Tivadar dt 6
Resch Aur
R Kár
gmond
lamon dr, S
né, Schara Béla, De Sgardelli 0:
ende De él Jenő dr.,
c P. goston dr. Vier
Sándor, Zielinszky Tibor."
1 Ulme
in, Wossi
berg Ist
minden
és fejlődését, érinthetetlen jogrendjét,
zél. mentes jövő fejlődését biztosítani
fogja. A párt székesfővárosi szervezete nem
keres külön célokat, a mi munkánk harmóni-
kusan illeszkedik bele az egyetemes nemzeti
érdekek szolgálatába az a törekvésünk,
hogy men országos kérdésben méltóan tud- |
junk az élen haladni úgy a munkában, mint
7 áldozatokban, a küzd Imekhen és az eszmé- |
való harcokban is. Nagyméltóságodban
férfiút ismertünk meg, a személye iránt
való bizalmunk csak növekedett, miót: kor-
mányt vezetve, bölcs nyugalommal, szilárd és
ietetle akarattal intézi az ország
yeit és nem hangos jelsz al, de komoly
munkával vezet bennünket a "ő felé.
Isten hozta Nag óságodat akik-
nek soraiban a keresztény nemzeti gondolat
nem jelszó, hanem kötelező életprogram. Nem
jelszó. a kereszténység szemünkben, meri mi
ót és szere-
mint
hirdetünk, hanem bek
hogy Nagymeltösägod,
, ezt az utat követi.
nem harcot
retet és tudjuk,
hívő keresztény
lom és rend megöväsäröl
vay Tibor üd-
ajos taps és éljenzés követte
amelyre Darányi Kálmán miniszter
16 beszédét,
elnök válaszolt.
Örömének adott kifej
szervezetet, amelynek látogatásár
készült, most felkereshette.
— Köszönettel vettem az elnök úr szavait,
mondta azután. Teljes összhangban va-
vunk abban a tekintetben, hogy a kor mány-
öl a keresztény erkölcs és a
nemzeti érzés alapján állunk és ettől magun-
‚em jobbra, sem balra eltéríttetni nem en-
k. A mai viszonyok között, amikor az
ország külpolitikai és gazdasági helyzete is
olyan, hogy semmiféle kísérleteknek nem te-
hető ki, elsősorban arra van szükség, hogy
mindenki minden különösebb nyugtalanság,
szorongó érz vagy aggodalom nélkül a ma-
gyar jövőbe vetett biztos hittel végezhesse
mindennapi munkáját. És éppen ezért, hogy ez
elérhető legyen, a kormánynak garantálnia
kell tudni ennek a fővárosnak békéjét és nyu-
galmát. Ezt a békét, nyugalmat és rendet a
kormány minden körülmények között fenn is
tartja, mert megvannak hozzá a maga esz-
közei.
árosi párt
régebben
ra fő
a már
nem elé
lehet,
Ez azonban egyedül még
helyes politika természetesen
bajt, ami az or:
árosban, különösen a
nemcsak meglátjuk. hanem a
nehéz helyzetben igyekezünk lehetőleg
enyhíteni és esökkenteni is. Mert csakis a he-
lyes és egész séges szociálpolitikával átitatott
zormányzati tevékenység tudja fenntartani a
lelkekben azt a harmóniát, amely mellett erély-
lyel és a magunk erejébe vetett bizalommal he-
csak az
zágban
peri
isödött,
lyes irányba veze thetjük úgy az országnak,
mint a fővárosna reit,
Ezután arra * a párt minden tagját, hogy
legyen szószólója és minden-
sal szemben hirdetője
nek
féle más
és apostola.
Nemzeti Egység Pártjának éppen az
feladata, — mondta ezután, hogy
eszmékn
s ellenkező felfogás
a c
mindazok, akik hasonló nézetet vallanak,
együ en, nagyobb erővel tudjanak fellépni,
neme ikai, hanem társadalmi téren is.
Percekig lelkes hangulatban ünnepelték a m
niszterelnököt, akine avai rendkívül mély hatást
gyakorol a megjelentekre,
A beszéd végén a miniszterelnök Karafiáth Jenő
SCHULER
JÓZSEF RT
főpolgármester zendy Károly po
és a párt veze 5 tett,
bor dr. bemu r
bizottság ta: k soron, akiknél
érdeklődött miniszter k szociális és
kenységük iránt. Ezután a törvényhatósá :
úrultak Darányi Kálmán elé, aki min-
el szíves szavakat váltott. A tanácsnokokat,
üzemeinek és vállalatainak
vezetőit és kerületi mutatta be ezután
Zsitvay Tibor, majd Balogh Bálint esperessel és
Kátay Béla plébánossal ült le hosszasabb besz:
tésre a miniszterelnök.
Mikecz Ödön államtitkár
nyilatkozata
majd
ket, Először a hölgy-
hosszasan
denk
előljárókat, a főváros
elnököket
Amiközben a miniszterelnöknek sorra bemnutat-
ták a fővárosi közé személyiségeit,
intézett Mikecz
nt, hogy mi a
Fővárosi Hirlap munkatár
Ödön belü államtitkárhoz
jelentősége a miniszterelnök látogatásának. Mikecz
Ödön belügyi államtitkár a következőket mondot
— A miniszterelnök úr a most lefolyt fi
telen diskurzus során behatóan érdeklődött a:
egyes budapesti kerületekben folyó szervezési
munkálatokról € örömmel állapította meg,
hogy a Nemzeti "gység Pártjának szervezke-
dése, a polgári önérzet megerősítése minden
tekintetben ielégítő módon terebélyesedik
Budapesten. A miniszterelnök úr beszélt a ke.
rületi vez el is, akiket egyénenként felszó-
lított, hogy tovább folytassák a nemzeti egy-
ség gondolatának érdekében felvilágosító mun-
kájukat.
Impresszióim a lehető
legjobbak...
Mintegy másfél óráig időzött miniszterelnök a
pártkörben és a közvetlen. meleg hangulatban több
ízben kijelentette, hogy e al csak az udvariasság
tényének tett eleget tás alkalommal is 1 fogja
keresni a pártkört. er és bizalom, amellyel
körülvették, tett
Darányi Kálmán
A távozó
Hirlap mun
amelyeket mos
ővárosi Szerve:
mából.
thatólag jó !
miniszterelnökre.
miniszterelnököő
te a Fővárosi
impresszióit
Darányi Kálmán
y Az impresszióim a lehető legjobbak!
Pa sb agyooLDLLTO EP LE LP LSD
Március végéig leérkezik a
költségvetés jóváhagyása
Mint ismere belügyminiszter még nem
küldte le a fővi idei költségvetés jóvá-
hagyásáról, leges kifogásokról szóló le-
latok meg-
iratát. Tekintve, hogy a tav
indításához hatalmas össz , amelyek
folyósítását azonban csak a belügyminiszteri jóvá-
hagyás után engedélyezheti a — polgármester, az
autonómia szervei meglehetősen élénk érdeklődéssel
várják a belügyminiszteri leiratot. A Fővárosi Hir-
lap munkatár: magában a belügyminisztériumban
érdeklődött a költségvetés sorsa felől és
ILLETÉKES HELYEN
felvilágosítást kapta:
A belügyminisztérium megfelelő osz-
a következő
tályai most tanulmányozzák a — költségve-
tés részleteit, a munka már meglehetősen
előrehaladott stádiumban van, úgy hogy
néhány héten belül a belügyminiszter úr-
nak módjában lesz megtenni észrevételeit
a főváros közgyűlése által elfogadott költ-
ségvel láthatóan március végéig
ott les belügyminiszteri
leirat, a költségvetést,
a fővárosnál
amely
jóváhe
az értesülésünk
alaptalan
származó ez
cáfolja azokat az
Beavatott helyről
tehát mindenesetre me
híreszteléseket, amelyek arról szóltak
ten, hogy a költségvetés jóváhagyá
mert lényegbevágó változtatásokra N
helyzet ezzel szemben az, hogy a referensek még
nem készültek el a hatalmas és igen gondos mérle-
gelést igénylő tanulmányozási munkálatokkal,
[1 elmult h6-
--- Page 78 ---
REZTSZRMESAAMBERRIETITTT 12 2
Budapest, 1937 március 10.
A fokozódó
gazhasznalat
higienikus és gazdasagielönyei —
Sajtóbemuiató a Gázművek Vilmos császár-úii propaganda osztályán
A. székesfőváros Gázműveinek — vezetősége
cius §-án, hétfőn este a Gázművek Vilmos császár-
uti propaganda helyiségeiben a lapok városházi tu.
dósítói részére jtóbemutatót rendezett. A bemuta
tón teljes szi 1 megje árosházi ujság-
írók, akiket a Gázművek sei Ede dr. ve
zérigazgató, Schön Győző
ábor — igazgató,
IRésztvettek a sajtóbemutatón a
tály részéről Szentmiklósi József dr.
vay Endre dr. tanácsnok helyett a Gázművek r6é-
51 még Dragonits Rezső tó, Bordás
Lajos igaz Streck Ede igazgató, Kapuváry Kál
mán főtanácsos, Kondér Mihály főtanácsos, dr. Mau
rer Ferenc tanácsos, Dobó István mérnök és Bikkal
Lajos dr. főtitkár
A propaganda helyiség nagytermében elsőnek
Véssei Ede dr. vezérigazgató köszöntötte
a sajtó képvielőit,
hogy a bemutatónak
fogadtak.
világítási ügyosz
főjegyző, Mor
főtanácsosok
rató,
Ajekoztat6 jel-
hangsúlyozva.
ak, de ezenkívül a vezetőség a sajtóval
való régi kapcsolatok: a még jobban kimé.
lyíteni. Azzal, hogy a inak alkalmat
inség pontos
üzemébe kö-
,és főképen
. Annak
utó,
úgymond
érdekében
adunk
tájéko
zele hr
művek
elsősorban
atása a
a reményne k "adott 1
hogy a
vőben i
A. lelkes tapssal fogadott
zása után
Streck Ede igazgató ismertette részletesen a
gázszolgáltatás fontosabb és aktuális kérdéseit.
ödése a jö
a redményesi? és sikerekbe: gazdag lesz.
üdvözlő beszéd elhang.
Rámutatott a gázgyártás közgazdasági és ener
giagazdasági jelentősé ismertette a gázhaszná
lat egyre fokozódó t ét és méltatta a gáz-
használat jelent sgügyi és tiszta-
sági szempontokból is, majd fejtegetései során han-
goztatta, hogy
a gáz, ha nem p rolják feleslegesen, nagy
előnyei mellett olc ü zereknél.
A Gázművek öségének minden igyekezete
az, hogy a gi rhetővé tegyé a
fővárosi lakosság elgszélesebb rétegeinek is. Hang-
ozta Streck igazgató, hogy mivel a gázzal való
még egyelőre nem gazdaságos, — elsősorban a
a terjes:
előadó kö-
gázhasználatot helyezik
fejtegetései során az
háztartási
vonalába, Érdekes
zölte, hogy
a Gázművek a közeljö
szekrényekkel kívánja meglepni a k
ezeknek a hütöszekrenyeknek az az óriási előnyük,
hogy naponta mindössze 20 fillér értékű gázt fo-
gyasztanak s működésük egész zajtalan és ezen-
kívül abszolút h et a hűtőszekré-
nyeket hatvan) ellenében fogja a kö-
A korszerű gázársza-
öben gáztüzelésű hütö-
nséget,
zönség rendelkezé 1
básokat ismertetve megállapította az előadó, hogy a
kereskedelmi alapelveken felépülő korszerű ärsza-
bást nem lehet megvalósítani, pedig ezzel lényegesen
emelhetnék a gázfogya
t, ami pedig feltétlenül
általános ármérséklésre ü
vezetne. Befejezésül
előadó a tervezett budapesti tarifa-módo-
sításról beszélt,
apítva, hogy a jelenlegi 20 filléres egységes
át egyszerű árleszállítással módosítani nem
lenne célirányos. Az így nyujtható mérséklés a Gáz-
nézve jelentékeny bevételi kiesés járna,
zönség mban meg sem érezné, A
kívánt serkentő hatás pedig éppen úgy
nem volna meg, mint ahogy az a jelenlegi egységes
nál hiányzik gazgatóság tanulmányozta
blokk
ezt a kérdést Napitotta, hogy ú, n.
árszabá. tudná a tarifával szemben támasztható
igényeket a legmegfelelőbben kielégíteni. Az erre
vonatkozó tanulmányozások eredmény polg? r-
s az
glatlkoz
mester
a legközelebbi
kérdésével.
A mindvégig nagy érdeklődéssel hal
tetszéssel fogadott előadás után néhány propaganda.
filmet mutattak be a sajtó képviselőinek, akiket
elé terjesztették
ülésén fo árszabás
majd a
WIHRART FERENC
építész-építőmester
BUDAP
XTV., Colnmbus-uten 33, TELEFON: 2-9C
— ————
Fülöp Dezső
építőmeszer
tm]
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám.
TEL 355—84,
FON: 7 —
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelömester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egé zségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, ViIII., Sändor-u, 15. Tel.: 1-408-89.
ezután a Gázművek vezetősége a bemutató helyiségek
nagytermében vacsorára látott vendégül. A vacso-
rán felszolgált pompás ételek Laurisin Miklósné
vezetése mellett a propaganda-osztäly gázkonyhájá-
ban készültek.
A vacsora keretében a sajtó képviselőit Schőn
h. vezérigazgató üdvözölte, hangsúlyozva,
hogy a harmónikus együttműködéssel a fővárosi kö-
zönség érdekeit szolgálják s az ilyen barátságos ösz-
szejövetelek a legjobb alkalmak arra, hogy sok kér-
dést tisztázzanak. Kérte a sajtó képviselőit, hogy
zeljék a Gázműveket azzal a szeretettel, amilyen
tetet és megértést megérdemel.
Az üd ésre Rátkay Károly dr., a fővárosi
rovatvezetők testülete nevében válaszolt és megkö-
szönve a vendégszeretetet, annak a véleményének
adott kifejezést, hogy a kölcsönös megértés elsösc
ban Véssei Edének, a Gázgyár — vez azgatójának
érdeme. Hosszú esztendők munkáját sikerült a sajtó-
bemutatón megismerni s akik az előadást végighall-
gatták és a szemléltető anyagot megtekintették,
azok egyöntetüen megállapíthatják, hogy a Gáz
művek követendő példát mntatnak. A Gázművek
jövő fejlődése biztosítva van, annál is inkább, mert
hiszem ‚az olesóbb tarifa bevezetésével
megindítja azt az olcsóbbodási folyamatot,
remélhetőleg résztvesznek a többi
üzemek is.
amelyben
jtó képviselői és a művek
ig meghítt, he
veze: a
hangulatban
maradt együtt.
une s 5 I
Úi terv az angyalföldi
előljáróság
felépítésére
Négyemeletes lesz a háromemele-
tesre tervezett székház
A Nemzeti Egység Pá
nek XIII. kerületi körében március 1
Fővárosi Szervezeté-
án ünnepi ösz-
szejövetel lesz, amelyen megjelenik Zsitvay [Tibor
a párt t , elnöke, Bessenyey Zénó dr. a
m épvisel és Hegedüs Ber-
alkal.
zúmottovő polgá ár:
gadni az igyal
et minden
készül megr
a nagy szolgälato)
a párt vezet i legutóbb az el
tása és a Béke-térre való elhelyezése körül tettek. |
köszönetet mondjon.
Az elöljáróság sokat vitatott ügyéről megkér-
deztük
Hegedüs Bertatian dr.
törvényhatósági bizottsági tagot,
aki úgy az elöl g alapvető kérdé ben, mint
most a legutóbb felmerült akadályok elhárítása kö.
rül nagyon sokat fáradozott. Kérdésünkre a követ-
kezőket mondta
ú vajúdás utám végre eldőlt a XIII. ke-
ó építésének ügye abban a for-
z a legmegfelelőbb helyre, a
érre kerül és el elültek azok az izgalmak,
et legutóbb az akadályként emlegetett ta-
ízzel kapcsolatban elterjedt hírek váltottak ki
ága körében. Minthogy a talajvi
költségesebb alepitmenyre
szükség, a maga: ítési ügyosztály és
zottság, költségmegtakarítás céljából, egészen
si terv kidolgozása mellett döntött,
— Az új terv szerint, a költségesebb alapozäsra
kház kisebb alapterületen épül
mában, hogy a £
jaglaj
a kerület lako:
miatt bizton
o068abh és
van
való tekintettel,
fel, de viszont
a 8
nem három, hanem négy-
emeletes lesz.
az előljáróság
Az ügyosztály most dolgozik a kalkuláción.
amelynek sürgős tempóban való elk ítése után,
Minden re
a munkákat azonnal vállalatba adják.
még április
mény mervan arra, hogy az építkezés
folyamán megkezdődik,
A jelenlegi számítások szerint
az 6pitkez68-
ben
53.000 pengő többkiadás
mben biztonságosabb lesz az ala
an gázvédelmi pince is épül. A
fedezetet a pénzügyi ügyosztály
ka bizonyára meg fogja találni és
is kétségen kívül hozzájárul. Ez-
idei év végén meg-
költség N
kiváló tanácsn
ahhoz a k
zel az elöljárósági székház az
kezdheti áldásos működését.
„— A kerület polgársága úgy az elöljáróság fel-
álíításáért, valamint a közérdeket legjobban 620l-
áló Béke-téri megoldásért a leghálásabban gondol
a támogatásra, amelyben törekvését Zsitvay
"Tibor, a Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szerveze-
tének elnöke, Bessenyey Zénó, a kerület országgyű-
lési képviselője, nemkülönben Szendy Károly pol-
gármester és Wossala Sándor dr. tanácsnok része-
eítették,
| szociális problémáinak
| tül tulajdonképpen a magyar jövő kiépítésének har-
| beszéd
taggal élén a,
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Dalárdát alakított az erzsébetvárosi pártszerve-
zet, A Nemzeti Egység Pártja erzsébetvárosi szer-
vezetében hétven főből álló dalárda alakult. Az
alakuló űlésen a következő tisztikart választották
meg: elnök lett De Sgardelli Caesar kerületi párt-
elnök, ügyvezető Garay László postatakarékpénztári
tisztviselő, főtitkár Éhn Rudolf dr. tanársegéd, kar-
nagy Lózsy Hugó, pénztár. Forintos Dezső ny.
tiszthelyettes, szertáros Rado Ferenc. A gya
korló dalórákat minden szerdán és pénteken este
7-től 9 óráig tartják,
A II. kerületi pártkörben március 13-án este 7
órai kezdettel nagyszabású márciusi ünnep lesz.
Hivert Dezső dr. ügyv. ,alelnök mondja az ünnepi
beszédet, amely mellett énekszámokból és szavalatok-
ból álló műsor tölti ki az ünnepi estét, Má
este 7 órakor a pártkörben a Magyar-O -
ügyi Társaság tart filmelőadást, amelynek előadója
Zelkó Józset.
A pedagógusok problémái. A Nemzeti Egység
XIV. kerületi Tanügyi Szervezete nagyszámú ér-
deklődő közönség jelenlétében foglalkozott a pedagó-
árok és tanítók problémáival és sérelmei-
vel. A gyűlést Torray Sándor igazgató vezette, aki
elnöki megnyitöjäban rámutatott a magyar ifjúság
nevelőinek, a tanári és tanítókarnak mindeddig or-
vosolatlan egziszte lis serelmeire, Kertész Elemér
törvényhatósági bizottsági tag beszédében hangoz-
tatta, hogy fanatikusa a nemzetnevelöi kérdések
intézményes és eredményes megold: nak, mert a
gyermek és a fiatalság, a magyar jövő van tulajdon-
képpen a pedagógusokra bízva. Ezért áll minden
erejével a pedagógusok és nevelők mellett, ezért vá-
lasztotta megválasztásakor tanügyi szakbizottsági
helyet, hogy a magyar ifjúság nevelői erkölcsi és
előse sével rajtuk keresz-
cosa legyen. A nagyhatású és lelkes tapssal fogadott
után Torray Sándor mondott "köszönetet
A Elemérnek. Vé.
i bizottsági tag
ól biztositv kerület pedagógusait,
Márciusi ünnep: a VII. kerületi pártkörben.
A Nemzeti Egység Pártja erzsébetvárosi szervezeté-
ben március n este 7 órai kezdettel a kerületi
dalárda rendezésében márciusi emlékünnepélyt tar-
látnak.
Kerté
Bényi Károly dr. törvény
fel, mindenkori támo.
zólalt
MÓCZÁR GÁBOR
bg égügyi berendezést tervező
kivitelező mérnöki irodája
vet, VIII., Magdolna-n. 4. Telefon: 1-435-47
ÓDOSANDOR
LEDNICZKY
VEJE
LAKATOSIPARI
ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME
1-990-98 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
A legmodernebb butoroktól az épületasztalosi munkán
keresztül a legcsekélyebb javitäsig minden munkát készít
Gregus János
BUDAPEST, Vi., BENCZUR-UTCA 1. SZÁM.
Bojärat a Folsöerdösor oldalon, Telefon : 19—63—47.
TERVEZ, EE ÁTALAKÍT
ÉSRKET, KÖZPONTI GŐZ- ÉS
RTÉK ÉS CSATORNÁZÁ.
SI BERENDEZÉSEKET.
Budapest V., Vilmos császár-
út 50. Telefon : 1-287-46.
MEL ul FŰ
SOKAT G.
kon JÁNO
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
TELEFON!
1—878—42.
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körut 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- no61 és sárgarézből, Witw és milliméter
menettel raktánon, Saját gyártmányu prilciziós csavarok.
Tiszíítórongy és
Texinil5ulladék kff.
Budapest, XID., Francia-üt 46
Misztítórongyok legjobb kivitelben! — Twafon: 2-961-15
--- Page 79 ---
Budapest, 1937 március 10.
Budaörsön a BSE még az idén fel-
építi az első magyar pilótaklubot
Igen figyelemreméltó és érdekes, Magyarors
gon pedig úttörő intézmény került a magvalósu
stádiumába, amelyről a Fővárosi Hirlap ha:
elsőnek számolhatunk be, Nem csekélyebb
van s: minthogy
a budaörsi új repülőtéren még az idén fel.
építik az első magyar pilötaklubot,
amely nem csupán a magyar sportpilótaképzés
szempontjából bír nagy jelentőséggel, hanem nagy-
ban elő fogja segíteni pilótáink memzetközi wi-
szonylatainak és kapcsolatainak ondjád A
A terv megvalösnläsät
előzték meg és ezek a tanáci
kalmazottainai sportegyesület
Sport Egyesületből indultak Az ügy lelkes pro
pagátora Ember országgyűlési képviselő,
a kíváló magyar pilóta, aki mint a B. | vik
elnöke eddig is figyelemreméltó mun ígot fej
tett ki az egyesület sportrepülőszakoszt nak ki-
város at
ből, a — Budapesti
Ugyancsak figyelemreméltó munkát végez eb
ben az ügyben Buzay Arpád dr. városházi fogal
mazó is, akinek hathatós segítségével ezek a lelkes
egyetlen fillér költség nélkül
íthették a tetszetős terveket,
nagyon mi
úgyszólván
elké
amelyeket az
án egy atós szinesnyomású
izetben adtak ki, zel a füzettel járják most
azokat a tehetősebb sportbarátokat, akiknek
má ásba helyezett pénzbeli támoga-
tásával "st már biztosra vehető a klubhäz
felépítése.
Ebben a modern, emeletes épületben nyer majd
zésére
elhelyezést a sportpilötäk k: szolgáló
mindennemű helyiség, itt tartják majd a tanfolya-
mokat, a tágas klubhelyiségekben pedig meg lesz
a módja a magyar pilótáknak, hogy zint egy-
építése körül, úgyhogy mással, részint pedig a külföldi pilótákkal tarthas-
a B. S. E. sportrepülődépandánsza ma ı sanak fenn baráti érintkezést, Az érdekes tervet
egyike Magyarors i | €z egész magyar társadalom nagy szeretettel és
repülő megértéssel fogadja.
TEST SELBER RENT
Elkerülhetetlen a Gázművek
nagyarányú továbbífíejlesztése
A gáztarifák szabályozása, a külföldi porszén
beszerzése és a 6—7 milliós üzembőv
ítés kér-
dése az üzempolitikai bizottságban
fogyasztóközönségét rendkívül
hírek, amelyek a gáz
eljövőben történő esetleges
amelyről Véssei Ede dr.,
őváros
úzok a
A szék
közeiről érin
a Sze vek vezérigazgatója tarifa-
tervezetet terj sztett : a polgármester elé.
V. Ede dr. v igazgató, a kiváló szak-
tényleg készített az elmult hónapokban egy
új tarifatervezetet, amelynek lényege az, hogy a
jelenlegi tarifarendszert — módosítsák, — mégpedig
abban az értelemben, amint az legutóbb az Elektro-
mos Műveknél történt, vagyis a blokktarifa alkal.
mazásával a nagyobb fogyasztók olcsóbban jussanak
ember
a Gázgyár termelvényéhez, mint azok, akik keve-
sebbet fogyasztanak, A ftőfogyasztás megállapítása
ennek a kérdésnek az egyik legnehezebb pontjá.
az a legkisebb mennyiség, amelyet
A tőfogyasz
egyes lakästipusokra, vagy ipari üzemekre előírnak,
mint olyan minimumot, amelynél kevesebbet fogya:
tani nem lehet. Az egyszobás háztartásoknál
asztäst 25 köbméterben akarják meg
zobásoknál 40, a liáromszobásoknó
soknál 80, az ötszobásoknál 100, a
a többszobásoknál 140 köbméter.
minimális fog:
állapítani, a ké
60, a négyszob
hatszobásoknál 120,
ben.
A vezérigazgató által a polgármesterhez
tott gázgyári tervezet szerint ennek a
tásnak ára változatlanul továbbra is 20
radna, a gáz árának leszállításá
jutta-
Aller ma-
sor, ahol a fogyasztás a fentebb ismertetett mini-
mumnál nagyobb.
Az üzempolitikai bizottság
éppen legutóbbi ülésén kezdte meg a Gázművek
pénzügyi helyzetének vizsgálatát. Biernaczky S: i-
lárd szakértő tartott rendkívül érdekes és szakszerű
ismertetést, amelyben tételről-tételre haladva meg-
állapította azokat az sszetevőket, amelyekből a
Gázművek tarifái szükségszerűen kialakulnak és
felidézte azokat a szempontokat, amelyek követése
Teltétlen zükségesség. Megállapította a szakértő,
hogy a Gázművek jó jövedelmezőségű üzeme a szé-
kesfővárosnak, amely a megfelelő jövedelmezőség
Kkövetkezményeként
meg tudta szilärditani és fejlődő-
képességét biztosította.
k
helyzetét
a kedvező
ügyviteli költsé-
stabilizálmi, annak
rint a Gázműv
m termelési
tudta
Felfogásza
delmezőséget az
geinek arányosításával
ellenére, hogy a ga gi viszonyok romlottak és
a gázfogyasztási fejkvóta az 1924. évi 1000 . köbmé-
terről fokozatosan 668 köbméterre csökkent.
Schütz Testvérek,
2, 0piülit
F.-bronz
1 di
körgyűlén- tegattyt fehér-osapágyfőm !
Telefon:
-0 GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
1-530-92.
Nagy Gyula
lakaífosárüugyár
Budapest, VIII., Kőris-utca 19.
Telefon: 1—348—15.
tőfogyasz- |
ra csak ott kerülne |
jöve-
gáztari
szó, mind
venni az összes
legkiemelke-
amidőn
ól van
kell
ül a
szerint akkor,
megállapít
t figyelembe
őket. Ezek
Véleménye
S mérvéne
Imények k
számbajöhető té
dőbb jelentőségű
a gázszén-besz
külföldről
szénnek nagyobb 7
egymagában
Köztudomás szerint
gázgyártásra alkalmas
körülmény
kell importálni
ét
teszi a
ez a véve nehézz
" kor úgy lát
helyzetet akkor, amidőn
súlyosan esnek a latba.
A Gázművek nagy ügyességgel megfelelő
szerződéseket tudott kötni a szénszállításokat
in
amire teljes bizonyítékot
azt a Ruhr-vidéki szenet,
márka körül van, a Gázművek jelentékenyen ol-
csóbban kapja. Ha ezt a helyzetet ani lehet, ak-
hogy a gáztariták 1ál indokolt
kisebbarányú mérséklés, senki sem
hogyan alakulnak a külföldi helyzet
A fogva elhamarkodott lépés.
től intézményesen tartózk 1.
Hasonlóképpen nagy
gáztarifák szabályozás
különböző — devizakérdések
tat az, hogy ug:
ynek világpiaci
volna bizonyos
a azonban,
Öss
minden
kell fordítani a
a körülményre,
rövidesen elkerülhetetlenné válik a Székes-
fővárosi Gázművek továbbfejlesztése,
természet hatalmas
ami szerűen összegek beruházá
gény Esztendők sora óta az a helyzet, hogy
a villany és gáz versenye terén az Elektromos Mű
veg mind nagyobb teret hódít a világítás terén,
ugyan akkor pedig a Gázművek a hőszolgáltatás
terén jut előhaladáshoz. Az ipari gázfogyasztás fej-
lesztése nagymértékben fűgg írszabástól,
viszont
ha az árszabás alacsonyabb a jelenleginél, akkor 2
Gázműveknek kségszerűen fel kell kés:
hogy az üzembővítést mulhatatlanúl k
esak húszmillió köbméteres emelkea
s bekövetkezett az a helyzet,
legalább
hat-hétmillió pengőjébe kerül a székesfőváró
Fzáltal bevételi többlet, amorti
gek tekintélyes felemelked ré
alábbszáll, vagyis az üzemnek
aránylagosan csökken. Minthogy a
amelynek
megoldása
nak.
.8 Össze.
lényegesen
jövedelmezősége
többletbevétel az
elérendő fogya ási menny hez képest a 7 sz:
zalték körül járna, ez egymagában véve nem nyújt
biztos alapot a tarifák aránylagos leszállítására.
Nem legfőképpen azért, mert a szén világpiaci árá-
nak hullámzásai az üzemet ujabb és ujabb meglepe-
tések eló állítják, ennélfogva sokkal inkább indokolt
lenne az, ha a többletbevételt tartalékolnák az eset
leges kockázatok kiegyensúlyozása céljából. Ha
ugyanis az importált szénnek az ára csak 10 száza-
lékos emelkedést mutatna, akkor máris az lenne a
helyzet, hogy a várt bevételi többlet majdnem felé
ben ennek a kiegyensúlyozására lenne fordítandó.
Az üzempolitikai bizottság, amelynek ülésén
egyébként ezuttal is részt vett Karafiáth Jenő dr.
főpolgármester, nagy figyelemmel hallgatta a szak
értő véleményét és ar az álláspontra helyezkedett,
a | hogy a gáztarifa módosítására vonatkozó üzemi ter
vezetet részleteiben csak egyik következő ülésén
veszik alapos tárgyalás alá.
Meóérkezett Juóoszláviából
az €isö vásólószállítmány Budapestre
Még mindig nincs kilátás a húsdrásasás enyhülésére
A mint a Fővárosi Hírlap meg-
, a vágólovak árának rendkívüli emelkedése, de
inkább a felhajtásban mutatkozó hiány enyhí-
lóexport enged sót kérte a kormánytól
Az engedélyt egyelőre 2000 darab vágólónak Jugo-
szláviából való behozatalára a főváros meg is kapta
és — mint értesülünk — az első jugoszláviai szállít-
mány pénteken már meg is érkezett Budapestre.
Ebből az alkalomból felkerestük
Rosta János dr.
tanácsnokot,
vosztály vezetőjét, aki a lóhúsellá
tásról és az élelm c egyéb eseményeiről a F.
városi Hírlap munkatársának a következőket mondta:
- A vágólóexport engedélyezésén kívül egyéb
kedvezményt is sikerült elérnünk a kormánynál. A
dugoszláviából behozható 2000 darab vágólóra.
megkaptuk a vámmentességet
hozzájárul ahhoz, hogy a Lóhúsüzem az
fenntarthassa, Most érkezett
a közél
[I
is, ami
addigi árnívóját
Jugoszláviából az első szállítmány: két
vaggonban 28 darab vágóló,
amelynek átvételénél magam is megjelentem és meg-
állapítottam, hogy a szállítmány kifogástalan és jó
lapotban érkezett meg Budapestre. Ezt most már a
Kkségletnek megfelelően fogják követni a fovábbi
küldemények, amire ugyancsak nagy szükségünk van.
A legutóbbi hetipiacon mindössze 23 vágólovat
sikerült vásárolnunk, holott az igényünk legalább
100 ló lett volna, A mi Ausztriába nyuló export-
anyagunk, amelyből legutóbb a szükség kényszere
alatt igénybevettem, ár tekintetében nem felel meg.
Ezék a vágólovak, amelyek, ellentétben a nálunk v
gásra kerülő 300—400 kilógrammos lovakkal, 5—600
kiló súlyúak, az áru príma ugyan, de a Lóhúsüzem
olcsó áraival szemben megfizethetetlenek, Ausztriä-
ban élősúlykilógrammonkint 87 garast fizetnek értük,
míg mi 33 fillérért vásároljuk a vágólovat. Ugyan-
ezt az árat sikerült elérnünk a jugoszláviai vágó-
lovaknál is, vagyis megállapítható, hogy az impor-
tunk, szembeállítva exportunkkal, ár tekintetében
kedvező számunkra.
Ha idejekorán nem segítünk a vágóló-
behozatallal, Tóhusüzemünk válságos hely-
zetbe került volna,
így azonban, remélem, változatlanul fenn tudjuk tar.
tani alacsony dárainkat, mi a legszegényebb nép-
osztály élelmezése szempontjából annyira fontos,
— A helyzetet különben enyhíti
megindult határozott olcsóbbodási
folyamat,
Burgonya, baromfi, tojás és sok
esett és bár olcsóbb lett a b
ban még nem juthatott kifejez
a piacon
más élelmiszer ára
za is, ez
hogy akkor, amikor legutoljára megállapítottuk a
kenyérárakat, a búza ára körülbelül a mai nívón
volt, időközben azonban emelkedett. A főváros
uit. változatla-
típusonkint
magánüzemekből piacra
kenyérgyára jótékony
nul érezteti, ú
átlag 2—6 fillérrel olc
kerülő kenyérnél.
A hús- és zsírárak még mindig magasan
állanak. A felhaj nem kielégítő és a
minőség is gyenge.
kerülnek a piacra, ami-
Egészen kész sertések nem
nek az az oka, hogy későn kezdődött a hízlalásra való
beállító A mult évben bőségesen termelt kuko-
ricát, amely nedves állapotban különböző betegsége.
ket okoz, csak októberben—novemberben lehet felhasn-
álni, a rendelkezésre álló pengős import-
kukorica pedig tú zzel legfeljebb
exportra szánt sertéseket lehetett hízlalni, de ezek-
mél is ráfizetéssel rt az import-kukoriea felhasz-
nálása.
— A marhánál, ahol hosszabb a fejlődés, tehát
messzebbre kell visszamenni az okok6rt, az allat-
állomány nagy megfogyatkozásának okát az árak
tekintetében előállot 1935-iki mélypontban találhatjuk
meg. Ennek következtében nem neveltek állatokat,
hanem a borjút vitték piacra és egész generációk
pusztultak ki. Ugyanez az oka a lóhiánynak. Amikor
200 pengő volt a hátasló ára, nem nevelt a gazda
csikót, Mindenesetre elégtételemül szolgál, hogy én
már akkor rámutattam arra a veszedelemre, amely-
nek az 1935-ös állapotok miatt be kellett következ-
niök és ez most, mint szomorúan tapasztaljuk, meg
is tö t.
Rosta János
tanácsnok magyarázata érdekesen
világítja meg a szélesebb körben ismeretlen hús-
drágaság kérdését és megindokolja azt a különös
helyzetet, amikor az ország első ízben Szorul vágó-
lóbehozatalra,
--- Page 80 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. nnepi évfordulót
na ú jubileumi szám
a
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévtelél "e" £ b, él kt élést 12 pengő,
egész ÉVre : . a - ++ a, 24 PEngő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
tentezték te a turisták
Zsitvay Tibor arcképét
Meleg, hanguiatos, szép ünnepség színhe volt
a Sólyom Turista Egyesület, amely tízéves fenn
állása alkalmából, díszközgyűlés keretében lelep-
lezte fővédnöke, Zsitvay Tibor dr, a Magyar Tu
rista Szövetség főmérnök-elnökének arcképét. Va-
lóságos zöld tájképet varázsoltak erre az alkalomra
az egyesület nagytermébe, melyet gazdagon diszi-
tettek fenyögalyakkal és hóvirággal, az elnöki
emelvényt pedig babérfák díszébe horították
ünneplő egyesület tagjain kívül a 1 ar
élet számos vezetője jelent meg az ünnep
elnöki emelv en foglalt helyet Zsem-
bery Gyula dr. kormänyfötanäcsos, a Magyar Tu:
igyvezető elnöke, Breitfeld Ala-
Turista Egyesület elnöke, Czézner
n Borkó Károly titkár, résztvett 2
ünnepségen Demenyi Aladár dr, törvényhatósági
bizottsági tag, a különböző turista egyesületek ké
Szövetség
Sólyom
alelnök,
etében Goszleth Ernő tanácsnok, Vándor N
y dr., Káldor József dr., Eckert Bálint, G1
Dezső dr.. Ankner Béla és a nagy ünneplő közön-
ség.
Breitfeld Alajos elnök nagyhatású megnyitó.
a kis Kelemen An lIka magyar ruhában,
hatást keltve szavalta el Vándor Kálmán
egyesületi tag alkalmi prológusát.
Zsembery Gyula dr. kormänyfötanäcsos, a Ma-
gyar Turista Szövetség ügy
ezután ünnepi beszédét, amelyben rendkívüli
legséggel, a magyar turisták etemének
jaként méltatta Zsitvay Tibor dr.-nak, a
vez a turis t minden terén
jellemezte az elnökt
färadhe
ezető elnöke mondta el
me-
óló
len érdemet. U
mint, aki nem es: kormányoz, hanem
lanul dolgozik
Beszéde végén lehullott a lepel Zsitvay Tibor
arcképéről, amely turista öltözetébe:
a turisták ve
fj. Éles Józse
F
tette.
ét, A pompásan
festőművész, az
az éljenzés IS a te-
ünnepelték vay Ti-
itvay Tibor tiszteletére szer-
zett Turista induló, amelyet erre az alkalomra írt
Szabady Antal, az egyesület tagja. Az ünnepélyen
azonban már nem vehetett részt, mert nemrégen
fiatalon elhunyt. Helyette gyäszbaöltözött özvegye
fes.
tagja
remben. N zben lelkesen
bort, felcsendült a
jelent meg.
Zsitvay Tibor dr. emelkedett most szólásra, Meg-
hatottan köszönte meg az ünneplé mely azért
a megnyilat-
etetről, az
azokról a
mert a szeretetet 1
Megkapóan szólott a
fegy
értékes számára,
kozni
benne
en legyőzhetetlen
"król, amelyekért mint
hirdeti, hogy a turistaság
legszebb ide felé vez
sze
majd
küzd, amikor azt
turista
az embert
a földi lét
A mély hatást keltő beszéd után Burkó Károly
titkár felolvasta Karafiáth Jenő dr. főpolgármester
üdvözlő levelét, ezután Győző Dezső d kormän:
főtanácsos, a Bundapesti Turista Egyesület elnöke,
joszleth Ernő a Magyar Turista Egyesület képv
" Kálmán dr., a Hungária "Tur
e, Káldor József dr. a "Turisták
a, a Budapesti Ügyvédek Turista
Egyesülete, ner Béla, a Turista Elet szerkesz
tőj a Ma Munkások "Turista Egyesületének
elnöke üd ték Zsitvay Tibort és jubiláló
egyesületet.
Özv. UJÁGH ÁRPÁD:
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
NGYZA) Acélplombák mindenféle célra, nasyság-
0) bon és színben. Szalogplombék. Szövet-
U plombák... Ládaplombák. Horddleme
Plombázófogók acél- és dlomplombäk-
hoz, Jegylyukasıtd- (kalauz: és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
A főváros tisztviselői
a multban és a jelenben
Dorogi Farkas Ákos előadása
a Hollós Mátyás Társaságban
A Hollós Mátyás Társaság hétfőn a Gellärt-
szálló zenetermében irodalmi estét rendezett, amely.
nek kier:eikedő és vonzó eseménye dorogi Fark
Ákos dr. előadása volt. Honnyey Vilmos dr. ny. ál-
lamtitkár elnökölt az irodalmi estét magában fog-
laló ülésén, amelynek nagy, előkelő közönsége sorá-
ban ott voltak: Becsey Antal.és Kozma Jenő tör-
vényhatósági bizottsági tagok, Pávai Vajna Ferenc
Istók János és Gegus Dániel, a "Társaság társel-
nökei, Szilágyi Károly főtitkár, Havlin Károly szé-
kesfövärosi főjegyző, Tábori Kornél író, Lippay
Gyula dr. szerkesztő és sokan mások.
Dorogi Farkas Ákos dr. „A fővár
a multban és a jelenben" című elő.
lis státusrendi el kezdte, de a
induló, amban egyszerre a köteze év
előtti római kornál tartott, a Tabánnál és —Aguin-
cumnál és plasztikusan ismertette a közigazgatást,
amely mintaszerű volt a rómaiaknál, Majd a mai
Budapestnek a honfoglalás ide. mint legfőbb
operációs pontnak szerepét jellemezte és Buda jelen-
égének fokozatos növekedését IV. Bélától kezdve.
régi közigazgatási funkcionáriusok: a 1 a
jegyző, a kamarás, a hóhér, a porkoláb és a többiek
fel. Majd a Mátyás alatti Buda fénykora,
, a török idők és a visszafoglalás
zután a romból újból életrekelő két
város küzdelmes ideje elevenedett fel és ebben a
polgármesterek, tanácsnokok, tisztviselők szerepe és
az a gyakorlat, hogy a címel és rangot betölt
állások viselői aránytalanul csekélyebb fizetést
kaptak, mint a kisebb állások viselői és a hóhért
is sokkal jobban fizették, mint az iskolamestert. Ez
a helyzet azonban később — íme, az akkori sfáfus-
rendezés! — megváltozott
A három város: Óbuda, Buda és Pest egyesítése
nevezetes csalódást hozott. Úgy gondolták, az egye-
sített adminisztrációhoz kevesebb tisztviselő kell, de
a gyakorlat ellentmondott az elméletnek, Megindult
a fejlődés, szaporítani kellett a tisztviselőket,
amin azután később úgy fogott ki a közgyűlés,
hogy rengeteg napidíjast alkalmazott, Ezek egy
része felelősségteljes, komoly beosztásban dolgozott,
azért ezt a lehetetlen helyzetet rendezni kellett, Itt
jutott az előadás a legújabb kor kezdetére, amikor
Bárczy István polgármester nekifogott az első stá-
tusrendezésnek, mert az ideiglenes tisztviselők a
létszám negyvenhat százalékát tették k A
rendezés nem nyerte el a kormányhatósági
gyást, de végre megtörtént a státusrendezés,
Sipőcz Jenő és Szendy Károly nevéhez 1
cära annak, hogy a költségvetés helyzete r
kötöttséget diktált. Ezzel elérk. ezer — éves,
érdekes útjáról, a mához, az el aki végül a fő-
városi tisztviselő szerepéről, hivatásáról és a polgár-
sággal való kapcsolatáról beszélt lebilincselő, emel-
kedett hangon.
A tudományosan felépített, szines és — érdekes
előadásnak rendkívüli sikere volt. Melegen és hosz-
szasan ünnepelték utána Farkas Ákos tanácsnokot,
akinek Hennyey Vilmos elnök mondott köszönetet.
Az irodalmi est keretében ezután Hussein
Hilmi Durics budai nagymufti, Tausz Béla dr. fő-
orvos és Keöpe Viktor tanár tartott előadást.
yagfalvi Hegyi István, a Petőfi Társaság tagja
költe , K. Lázár Jolán pedig Gegus Dániel
ver: val aratott sikert.
státus-
jóváha-
, da-
agy meg-
NENNE NEE EEE ES EEE NET ZN NE GEN SEE
Otmillió kölcsönt ajanlott |
fel a Kereskedeimi Bank
a iabáni szálló felépítésére
A tabáni szálló felépítése a megvalósítás
stádiumába jutott. A Kereskedelmi Bank a
szálló felépítésére öt millió pengő kölcsönt |
ajánlott föl a fővárosnak. Kedden délben |
Stein Emil dr., a Kereskedelmi Bank vezér-
igazgatója megjelent Szendy Károly pol-
gármesternél és a kölcsön folyósítására nézve
megtette ajánlatát. A polgármester örömmel
vette tudomásul a bank előzékeny elhatározá- |
sát, amely elindítója lesz Budapest-fürdőváros /
megalapításának. Stein vezérigazgató a pol-
gármestertől történt eltávozása után felke-
AA |
reste Lamotte Károly dr. alpolgármestert, |
akivel részletesen megbeszélte a nyujtandó |
lesönt a főváros öt év
alatt fogja éríteni. A — polgármester
a nagyjelentőségű eseményt már a szerdai na-
von bejelenti a párívezéreknek, majd azután
az autonómia szervei fognak állást foglalni a
kölcsön feltéte
kölesön ügyében, amely mindenütt örvende-
tes meglepetést fog kelteni.
EEE
Minisztertanäcs foglalkozott az olasz kirälyi pär
budapesti látogatásának előkészítésével, A Fövarosi
Hirlap mult heti számában vezércikkben foglalkoz-
tunk az olasz királyi ár és Mussolini ásba
helyezett látogatásával és rámutat a, hogy ha a
főváros és az idege rgalmi tényezők kellőképpen
rendezik meg ennek a világraszóló eseménynek kül-
olasz m
megbe
sőségeit, akkor az
országot ért nagy
ilkodópár látogatása az
sen kívül idegenforgal-
mi szempontból is a messzi jövőbe kiható jelentöseg-
gel fog bírni. Örömmel regis: iljuk, hogy azóta
már minisztertanács is foglalkozott az üggyel és a
kiadott jelentés szerint maga a kormány határozta
el, hogy ezt az ünnepi cseményt olyan káprázatos
pompával rendezik meg, amilyenre még nem volt
vélda Budapesten
Szendy Károly az ujságírók szabadságiakomájá-
nak ünnepi szónoka, A Magyar Ujságírók Egyesülete
március 15-én este tartja szabadságlakomáját a
Newyork-kávéház márványtermélk A serlegbeszé
det Szendy Károly polgármester mondja.
Autóbuszüzem új garázsá-
nak telkén. Az Autóbuszüzem megállapította, hogy
amióta az egész várost, a közeli környéket is
behálózzák vonalai, sokat fizetnek rá az üres koesi-
kilométere amiatt, hogy az egyetlen központi
Helyszíni szemle az
garázs messze csik egyes relációktól. Ezért az
Autóbu m a 6 milliós MABI-kölcsönből Budán
új ga: épít, a fogaskerekű vasút írosmajori
mögött levő fővárosi telken. zomba-
szemlét, ame-
Király
11
Babarczy István báró és
és több szakértő.
Gyula altábornagy meghalt, — Brabécz
nyug. altábornagy, a régebbi katonavilág
jellegzetes alakja a zemplénmegyei Mádon
Kedden délután temették el a mádi csa-
részt vett
tanácsnok
Kálmán
Brabécz
Gyula
elhunyt.
Március 11 és 14-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Halálát les
Alfréd, a
és vágvecse
zelebbről özvegye és
gyermekei: Brabecz Mag Általános
Hitelbank igazgatój Wellisch Andor-
született Brabécz Alice gyászolják.
Veress Gábor dr. Máv.
bizottsági tagot súlyos
árkosi Veress Vilmosn6
Anna 74 éves korában
volt Kolozsvárott.
Haris
ládi sirboltban.
né.
Veress Gábor gyásza.
ító, törvenyhatc
érte, anyja,
-né, malomvizi Malom
elhunyt. Temetése hétfőn
Haris Andor gyásza.
Bank fötisztviselöje,
lonosa mult hó 23-án e.
ytban Haris Andor,
rét gyászolja.
A BSE torna-
a
István, a Magyar-
több harctéri kitüntetés
e hirtelen meghalt. Az
a Ganz-gyár főtitkára
és vivó-bemutatója, A Budapest
Sport Egyesület hölgytornászai és vívói szombaton,
március 13-án este 161 hét órakor torna- és vívó-
tartanak a Vas-utcai kereskedelmi iskola
yatermeöben. ,
Gár-
gyás:
donyi Jen a, Súlyos csapás érte
donyi Jenöt, Fővárosi Tudósító főszerkesztőjét:
hirtelen meg Aradon lakó édesatyja, Geiger
Ignác. Az elhúnyt családja iránt széles körben igaz
és mély részvét nyilvánul meg,
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kälmän-u. 25. | 1520
CZUCZOR LÁSZLÓ
EPITÖMESTER
BUDAPEST
Il, TÖRÖK-UTCA 4.
TELEFONSZÄM: 1—574—23.
| Kemény Tibor
gépm hely
készít. gépalkatrészeket, sserszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 73. Telefon: 1—203—26.
MACSKÁSY ÁRPÁD
okl. gépészmérnök műszaki vállalata, tervez, sserel
és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberenderéseket, szi-
vattyútelepeket, mindennemü központi fűtést, kazánhári- és
szellőzőberendezéseket. 7
Budapest, VI, Dessewffy-utca 5. Telefon: 1-276-70.
Lőrinczi Sándor |
Sütő-, eukräsz-, hús-, és vegyipari
gépgyártó és javító műhely
I Budapest, VII., Dob-utoa 37. Telefon: 1—460—85.
a s —
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u. 16. II. 7/a. Tel.: 1-171-55.
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐ!-ÚT 64
Telefon ı 1-328-06.
--- Page 81 ---
Budapest, 1937 märeius
Garzpasdci ÉRTESÍTŐ
Előkészületek az üjpest-budapest-
pestszenterzsébeti dunapart
útvonal kiépítésére
A Közmunkatanács az újpesti határnál megkezdte a kisajátításokat
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa, mint
Fővárosi Hirlap egyik legutóbbi számában hírt ad-
tunk, nagy i zik a különböz
városrendezési problémák realizálásán. Min-
denki előtt ismeretes még az a tárgy amelyet
a székesfőváros és a Közmunkatanács hónappal
ezelőtt a pesti Dunapart rendezése és átépítése tár-
gyában folytatott és amel ry jutott nyugvópontra,
hogy a tövényhatósá z tudomásul vette a
Közmunkatanács álláspontját mely szerint a Duna
part felhasználásával kell megleremteni a pesti
part észak-déli főútvonalát. Ezen a téren, mint a
Fővárosi Hirlap
arról a
gyors
5
illetékes helyről
Közmunka.
törekszik, hogy a
ilő főútvonal elől
ül, most újabb előhaladás történt, a
tanács ugyanis teljes erővel arra
pár esztendő múlva kiépítésre k
elháruljanak az összes akadályok.
érte
Ujpestet
erzsébettel
Pestszent-
hatalmas
Budapesten — keresztül
fogja szekötni a
méretű út
a Közmunkatanács,
Ujpest városával való tár-
Aläsok után, továbbá a " Beszkárttal való szoros
együttműködésben most már eljutott odáig, hogy
az újpcst—budapesti határnál megkezdte a kisajáti-
tasokat. Arra való tekintettel, hogy a Közmunka-
tanács te i j szenterzsébetet
gyors !: is közelebb akarják egymáshoz
hozni, 2 a Beszkärt özremüköde:
wiszont az a körülmény, hogy a villamost ja
jelenlegi útvonalán akarják vezetni, nem jelent el
viselhetetlen terheket.
Az új főútvonal az újpesti hídtól a Váci-
úton át a Dráva-utcáig haladna, innen pedig
végig a Dunaparton futna pestszenterzsébeti
végpontjáig.
A Margithidig jóformán semmi nagyobb aka-
dálya nincsen ennek a tervnek, innen kezdve azon-
ban á! kell helyezni a villamosvágányzatot a jelen-
legi alsórakpartra, a Ferenc Jözsef-hid és a Horthy
Miklós-híd közötti szakaszon pedig el kell távolítani
azokat az épületeket, amelyek egyelőre a terv meg-
valósításának útjában állanak. A problémának ép-
pen ez a legnehezebb része és ez szolgáltat mag;
arra, miért nem lehet egy-két éven belül
rendeltetésének az új főútvonalat. A Ferenc
József-híd és a Horthy Miklós-híd közötti dunaparti
E szon magas telekárak vannak, emellett pedig
az ott lévő építmények, elsősorban a Közraktárak
épülete, útjában áll az útépítkezésnek. A Közraktá-
rak bérlete 1942-ben jár le, eddig az ideig gondolni
sem lehet tehát arra, hogy az egyébként megfelelően
ki nem használt hatalmas épületet jelenlegi helyé-
ről eltávolítsák.
Jóllehet bőven vannak tehát akadályok, amelyek
késleltetik a nagy műszaki koncepció gyors életre-
hívá a Közmunkatanács mégsem riad [vissza
mindent megtesz abban az irányban, hogy
új fejlői mpontjából egész
elsőrendű jelentőséggel bíró útvonal megteremtésére
teljesen felkészüljön,
Eröfeljes vagyoni gyarapodásról
számol be a Hitelbank mérlege
A Hitelbank, működősével tudvalevően bele-
nyúlik az egész magyar gazdasági életbe, követ-
kezéskép üzleteredmenyei mindenkor híven tükrö-
zik az or: és gazdasági helyzete
Most kö adása üzletkörének bővül
sét, az intézet gondjaira bízott tőkék aporodäsät.
általános üzleti megerősödést és az intézet belső
vagyoni erejének gyarapodását mutatja, így tehát
ez a mérleg mintegy bankszerűen igazolja az or.
szág gazdasági állapotának kétségtelen javulását
A belső megerősödésnek és az egészen kiváló v
gyoni megalapozottságnak ez a mérlegből kitűr
hatalmas eredménye mindenesetre a legteljesebb
mértékben igazolja a Hitelbank vezetőségének óva-
tos és előrelátó politikáját, amelytől a két esz.
tendeje tartó változatlan és fokozatos javulás elle-
nére sem engedte magát eltéríteni és így az idén
is az intézet vagyonának gyarapítsára kívánja fel-
használni a közgyűlés rendelkezésére álló 4.2 mil
lió pengős összeget. A mérlegről egyébként a kö-
vetkező hivatalos jelentést adták ki:
Az üntézet
szemben 4.189.959 vereséget tüntet fe
melyből az ii ság javas ata szerint 700.000 pengő
tartalékalapok, 1 millió pengő a nyugdíjalapok javad
sára fordíttati
37-06 üzletév
összes szempont
a fennmaradó 2,
Az íg
rlegelése
pengő ped
ság tehát az
figyelemmel
hit
után,
az ezen kérdéssel ál talán 2]
érdekekre, úgy határozott, k alék
az évben sem hózza jav mek — megfelelően
kerül sor
kkal összehasonlítva
tantiomo fölyósítására
őre emelik
pengőről
zetek, si
rős tétele, a:
6 millió pe
és érdek
29.5 mi csökkent.
0- és — baukkovot telések 2.2
ósok állományának és a v tió-
üttes öészeg
összesen
pe ngővi el
szemben
lekeltségek értékelése
december 31.1
xnyabban törté
igen tekintélves mérvben
legben is az
lényegese
belső tar
réven
meg-
molnál
képződött
a ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
kiválóságával V BZ BT c———
/” NET ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Első Magyar asztalospácgyár
EZREN Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11-
Pi
1936. év folyamán beállott
amemelkedesek egyáltalában
igen
növekedett, mert
!. nem vi
lentékeny ärf
tek figyelembe.
A Hitelbanknak a magyar gazdasági élet
zatát felő emelkedő forgalmú üzleti ter
ek alapját elsősorban a bank üzeltfelei
köre, nemkülönben intéz
úgy hogy
fontos tényezőjéhez fűzőc
továbbra is változatlan gondossággal
minden
tait a bank
vánja ápolni.
A közterhek újabb eme-
lése a kóbányaiparban
Az eddig i
ráfizetésekkel dolgozó és a megélhe-
tésért állandóan küzdő kőbányaipart, mint érte:
lünk, most újabb súlyos kiadások veszélyeztetik.
Az OTI az egyes üzemágakra megállapított,
úgynevezett veszélyess 5gi arányszámokat öt éven-
ként vizsgálja fe okat a statisztikai eredm
nyekhez képest módosítja. Információnk arról
hogy ezen a téren hát 0s meglepetésben lesz
szük a kőbányavállalatoknak. Az 1937. évtől kezdő-
dően öt évre megállapítandó új — veszélyességi
arányszám ugyanis újabb súlyos terheket ró a kö-
bányaiparra, amely folyó évben már kénytelen
volt a megélhetés drágulása folytán a munkabere-
ket 15—20%-os, sőt ennél nagyobb — mértékben is
felemelni.
A kőbányaiparra
1932—36. évekre megállapított
veszélyességi arányszám 70 volt, Ezt az arányszá-
mot az OTI — hir szerint a következő öt évre
egyesíteni kívánja és 90-ben állapítaná meg. A
bányaüzemekre nézve ez az emelkedés tehát majd-
nem 30%-ot tesz ki, ami a bányák üzemének újabb
drágítását jelenti,
A köbányaipar,
geknek majdnem
vállalt ä
ahol a munkabérek a költsé-
7096-át teszik ki, újabb közterhet
akkor, amikor a költségek másik
nagy rés: képező nyersanyagok, főleg olajok-,
zsirok-, vas-, acél- és fémárak az elmult évhez ké-
pest igen jelentékenyen drágultak.
Mint a fentiekből is látható, a
köbänyaipar
termékeinek drágulása indokolt és bizonyos, hogy
a hatóságok is megértéssel fognak viseltetni ezen
iparág súlyos helyzetével szemben, ha az árak
emelése, nem fogja túlhaladni azt a mértéket,
amely a mai viszonyok között indokolt és megen-
gedhető.
Gazdasági Szemle
M 9 dítő
vallomást olvasunk Goldberger Oszkártól, aki tudva
levően a Párisi Áruház élelmis ilyainak
tulajdonosa, Az áruházi rendelet természetesen most
meglehetősen megnyírbálta tevékenységének akció-
rádiuszát és az áruháztulajdonos most ezen kesereg.
Több mint egy egész nagy ujságoldalon át meséli el
bajait és elbúslakodik a fűszerkereskedők vele szem-
ben való és általa durvának nevezett hálátlanságán
Goldberger Oszkárnak határozottan nem tetszik a
rendelet, amely a csalogatónak való dömpingdrust-
tástól eltiltja az áruházakat. Ismételjük: megren-
dülten olvassuk keserves sírámait és önkéntelenül is
az ismert adoma jut eszünkbe Rotschildröl és a
hozzá betért tarhásról, aki izgalmas fantasztikus
arányokban adta elő élete tragédiáját, mígnem Rot.
schild hirtelen behívta az embercit és rájuk szólt,
hogy sürgősen dobják ki ezt az éhenkórászt, mert
ha tovább hallgatja a panaszait, fél, hogy azonnal
megszakad a szíve a sajnálkozástól. Mi is valahogy
így voltunk Goldberger Oszkár jeremiádjaival: há-
rom hasáb után sürgősen abbahagytuk a tovább-
olvasást, nehogy bánatunk € őszinte részvétünk kö-
vetkeztében még valami k egészségünkben.
Goldberger Oszkár most, amikor az áruházi rendelet
r osz
következtében oly kétségbeejtő lelkiválságban Szen-
ved, jól tenné, ha szabad pillanataiban alaposan
körültekintene áruházának belső berendezésén és
statikus építészmérnökkel megvizsgáltatná az épület
biztonságát. Az áttört és kiemelt űzfalakat nem
ártana visszahelyezni és evvel megelőzni azt a nagy
veszedelmet, amelyet az esetleges pánik ott előidéz-
het, Arra gondoljon Goldherger Oszkár, hogy mi
történt 30 évvel ezelőtt a Párisi Áruház Rákóczi-úti
üzletházában és sürgősen gondoskodjék róla, hogy
hasonló katasztrófa még egyszer meg ne történ-
hessen.
Szüniön me:
a gyárak detailárusítása: ezt követelik most már
érdekeltségek.
számon tartjuk a
nyomatékosabban a kereskedői
Mi a magunk részéről állandóan
magyar gazdasági életnek ezt az anomáliáját, ame-
lyet különösen egyes eukorkagyárak és textilgyárak
honosítottak meg Magyarországon. Végre is ennél ön-
magának ellentmondöbb — gazdasági tevékenységet
szinte el sem lehet képzelni. A gyár a kiskereskedő-
ből és a kisiparosból él, ugyanekkor azonban a maga
konkurrenciájával igyekszik ezeket megfojtani. Itt az
ideje, hogy a kereskedői érdekeltségek az eddigi an-
kétezés és barátságos tárgyalások után forduljanak
egyszerűen a kereskedelemügyi miniszterhez, aki — az
áruházi rendelet mintájára — bizonyára itt is meg-
találja a módját annak, hogy egy rövid pár szaka-
szos rendelettel törvényesen tiltsa meg a kereskedelmi
versengésnek ezt a kíméletlen és minden tekintetben
elítélendő módját.
egyre
A valutaértékelés problém Az Országos Nem
zeti Klub legutóbbi vitaestjén, amelyen Karafiáth
Jenő dr, főpolgármester elnökölt, Kresz Károly dr,,
a TÉBE igazgatója, tartott magas színvonalú elő
adást a valutaértékelés nemzetk problémájáról.
Véleménye szerint, ha mutatkoznak is bizonyos ta-
nulságok, végeredményben nem lehet? más rendszert
tenni az aranyvaluta — hely és meggyőződése,
hogy a nemzetközi közgazdasági élet újjászületése ér-
dekében az aranyvalutát vissza is kell mentől hama-
rabb állítani.
A gumigyártás fejlődési irányai
Kémikusok Egyesületében a minap érdekes
tartott Klein zéla dr., a Gumigyár vezérigazgatója.
Röviden zolva a gumigyártás történetét, statiszti-
kai adatokat sorolt fel, amelyekből kitűnik, hogy a
termelhető nyersgumi nem elégíti ki a fogyasztást,
épven ezért a kémikusok világszerte azon dolgoznak,
hogy szintétikus úton állítsanak elő gumi 1
got. Sajnos, manapság még a mesters
sokkal drágább, mint a természetes gumi,
Vegyiipar Rt.
e megálla
1937 március 6-
pitotta az 1936,
fogja az 1937 märcius
közgyűlésnek, hogy az rtékesök
pengővel, valamint a kétes köv
kenési alapnak
lések tartal
jának 450.000 pengővel való dotálása után fennm
25 pengő tiszta nyereséget — tekintettel a még
folyamatban lévő gyárkibővítésekre az 1937. üzlet-
évre vezettesse elő.
A Belvárosi rékpénztá , Rt. má s 6-án
Héder s dr, lésével,
a mult évben elhúnyt nagynevű előd-
emlékezett meg. Utána Gál
SZVÉNnye sek kegy é
tartotta a k
aki elsősorba
jéről, Székely Ferencről
denő dr.juttatta kifejezésre a r:
az elhunyt elnök emléke iránt, A
tóság javaslatait egyhangú!s
a elmult évben elé
lag kimondta, hogy 2.38.
tiszta nyereségből 100.000 penz t a rendes tartalék,
50.000 pengőt az ingatlan értékesöőkkenési tartalékalap,
tiszt-
25.000 pengőt a nyugdíjpén: , 20.000 pengőt a
viselői jóléti alapok javára, 138.1 32, 38
elővitelre fordít. A vá ások során a köz
lelépő igazgatósági, felügyelőbizottsági és választ-
mányi tagokat újból megväle
A Gsehwindt-féle szes:
gyár részvén
likőr. és rum-
megt
részvényen-
tott rendes űlése az 1936. évre
ként 40 pen; drészvényenként 8 pengő 087-
talék kifizetését határozta el. A szelvények ez évi
8-tól kezdve kerülnek beváltásra a részvény
társaság központi irodájában (I Ipar-utca 17.) és
a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál.
--- Page 82 ---
Budapest, 1937 március 1.
VÁTRZTÁRU ZA
Elkészült az Erzse@bet-
és Ferenc Jözsef-hid
közötti szakaszon a
rakpart rendezési terve
hogy Közmunkatanács
hajóállomásait a Ferenc József
rakpart Erzsébet- és Ferenc József-híd k
kaszára helyezte át, az út- és esatornaüg:
tály elkészítette a rakpart rendezési
Király Kálmán
tanácsnok,
az út- és csatornaügyi ügyosztály
városi Hirlap munkatársa előtt a
a következőkben ismertette:
A hajóállomások
munkatanács letesitmenyeivel a
vonalazásához és magassá;
hogy beleilleszkedjék a kialakuló vá
zről azért, hogy az esetlege
ket megtakarítsa, Ennek biztosi
Abból az alkalomból,
a dunaparti korzó
tervét.
vezetője, a Fü
rendezési tervet
orán a Köz
ges útrende-
ához kíván al
helyezése
végle
zési terv
kalmazkodni,
rosképbe, mäsre
ala i költsé
a II. ügyosztály elkészítette a raknart ren
tervét
A rendezési terv 450 méter hosszú, 33—35 mé
ter széles útvonalra vonatkozi A rend 1 sem
a házak felőli oldalon levő alogút maga
sem pedig annak vonalozásán nem történik változ
A. kocsintak szél terv szerint 8—8 méter, az
Dunapart felé pedig
oldalesése felé 2.30,
2 százalék. A tak szélessége 4.50, és 5—6
méter, oldalesése 3 százalék. A fellépők magas
sága 13 és 17 centiméter. Ezzel az elrendezéssel az
út két széle között 21 centi ter magasságkülönbség
áll , AZ € t féloldalas elrendezéssel az árvé
delmi magasság alatt levő, 450 méteres veszi
zónát 250 méterre csökkentjük
szeken szükséges árvédelmet az épületeknél 8.85
ter magasságú te zszegél a lépecsőknél pedig
8.80 anéteres mellvédfal biztosít A lej knál a
mellvédfalak megszakításával, a korzóról ismert
hornyos kiképzéssel történik mdoskodäs,
helyezett
köt oldalt
en 2,80 méter sz zigetperronr:
tagozódik. A pá atestet a kocsiúttól 50 méter szó
les szegélysor választja Ha a forgalom úgy kí
vánja, a 2.50 méter pályatesteket később
kocsintakhoz lehet csatolni, amelye essége
zel 10—10 méterre bővül. A betorkoló ntcáknál a vá
gányzónát megszakítjuk, a perront pedig — a meg
állóhelyek kivételével pesítjük.
Felmerült az a terv is, hogy a gyalogutakat
igetperront aluljáró köti össze. Ez az elren
dezés a meglevő fögyüjtöcsatornät is érinti, mí
szakilag azonban megoldható és így az aluljá
megvalósításának nagyobb akadálya mnincsen. For.
mpontból az aluljáró indokolt vol
A középre zóna
7.80 méter, amel
testre köz
vágán
szélessű
r széles pá
és a sz
galmi sz
Az óhudai kivezető főút csatornázási munkáinak
vállalatbaadása, Az út- és csatorn:
tály az óbudai új kivezető főút csatornázási munká
lataira február 71-én nyilvános versenytärgyaläst
hirdetett építés idejét megrövidítse és a
több helyen ís meglehes-
unkamegosztäs elvére való
munkálatot négy szakaszra
IV. szakaszra vonatkozó
a nlatok az előbbi
meg kellett
isi
III, és
mintán
nem feleltek meg,
és ezekre a szakaszokra újabb zártkörű
aläst irt ki az ügyosztály. A munkálatok
kozólag az ügyosztály javaslata a
az I, szakasznál ifj. Halász Hubert vál-
i 1 óbb ajánlattevőnek 110.656
t javasolja az ügyosztály
szakasznál a Klauber Vajda
illatát terjeszti elő elfogadá
t a IV. szakasz
odaúti
4
1
ale
lalkozóna
pengő végi zü 2
elfogadásra, A IT.
cég 114.433 pengös
mert a legolcsóbb Gravieser Albin c.
munkáival javasolj sgbízni. A III, szakasznál a
golcsóbb ajánlattevő Hajnal Imre vállalkozónak
ü, a IV. szakasznál Gravieeser
VÉgÖSSZE
7.041 pengő végösszegű, legolcsóbb ajánlatát
elfogadásra az ügyosztály. A vällalatba-
n, szerdai ülésén foglalkozik az út-
khizottság, amelynek napirend-
kerületi asztfaltjavítás; k
az Ülői-út Ferenc.
szakasza útrende
ro vonatkozó ügyosztályi
unkban ismertettük,
márcíus 10
és csatornaépítési
jére kerülnel
faltozó valamint
Haller-ulca közölt levő
vállalatbaadása, Az eze
javaslatot legutóbbi
munkák
d]
SALGÓTARJÁNI HÓSZÉNBÁNYA LT,
Építőanyagiparat Budapes V., Sns-utca 25. szám
Telefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár ı Lábattanban . . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárnikt Lábatlanban. . . ss 4 m = 5000,
Dorogon +... m m 3.000
TegingyArnk ı Buds-UJlak, Kőbánya,
Nyergszujtaim évi telj. kép. 00,000.000 drb,
tzerépgyár : Br4s-Ujlak
8,000.000 arb.
LEK IK]
Beérkezerii ajánlatok
A kelenföldi plébániatemplom föld-, kömüves-, vas
ii e, ir, VAS:
beton-, elhelyező. és szi unkälra 4 — következők
pályáztak: Radó Sándor Nagy "Testvérek 262,838,
Paulheim Weninger Bolimann Böla 300.003,
pen:
Posnansky Strelitz t aszfalt 14.857
gővel; a bádogosmuni ztak: Fliegl Mihá
39.82 Petik János 44.571 X János 5.996, 7. 1 úr ha.
nényi 31, Hannauer István 50.9:
59.140,
Schlö; X v Irhanesek
Holler László Morvai Gyula özv. Bukovár
Jenőné 3576, Krisch Fekete N Krisch Fek
János Biberál Józsefné 1
űkő-, cemen
kákra pályá
László 13.4 3
Rezső 18.800, R.
Schmidt József
50 pengövel;
Béla
János 4382 pen-
68 szobräszmun-
" 11.204, Schmidt
rkas József 17.689,
964, Lorenz Károly
Kovács József 21.853, Mottl
műkő- és kőfaragómunkákra
8998, Melocco rt. 10.239, Kozma
3, Marossi F. Laj
12,282 pengövel
und Ödön
) Sándor
Molnár
pály
t
10.621,
Rezső
a
Ando;
Bertalan
művészúti várócsarnokának készi-
Ö 0,
tési — munkáira Korányi és Fröhliel
Jungfer C Kőbányai Gép. 2
Műhely Pál és Fia
k szlfoncső csatorna
tőakna építési
Barta ‚Jözse
Hollós Ferenc
03, Biró Li
Dános 194.787,
Magyar G
3 jda 224.
bián, Somogyi és G
Gazdaságfejles
, Zsigmondy Bél:
árton
e 944, Lá
Kisvasút
Iajnal Imre
dasägi 68
Klauber é
A
tänak
Wohl
Barta
zmond 25
983, Handl
Rudolf
8 30.888,
ándor
8 pengővel
szállításá.
Märer
csatorna
Téglagyár
c0 Péter 49.9
pengővel.
Nagybátony—Uj
Csatornaépítési
pályáz
szükséges
IK ni
pengövel.
körüli
zállítására
Köbár
Bazalt-
A :
úthálózathoz szükséges különfe
pályáztak: Hubertus Köbz
Badacsonyi Bazaltbány: N
pengövel.
gép szállítás
5100, Kalina grafil
pengőért és Gedu
bánya 3:
60 drb sz:
Betüöntöd,
Ferenc
a pályáztak: Első Magyar
nküzlet 5160, Kolbaum
diger Hugó 110
pengős
áron.
000 kg szürkeöntvény alkatrész szállítására pályáz
Oeti Antal, I y-féle zazdasági és ipari
gépgyár, Friedrich ar kir. állami gépgyár,
Budapest—Salgótar Hofherr-Schrantz-Clay
ton-Sehuttleworth, gyár.
Reszelők ú
Topies W
Ferenc, M
21
Do:
Vértes és
Waggon és Gépgyár
hegesztőpálca
nféle elektromos
véd. 15.969, Lakos
Weiss Man
ann. Tmre 1
le váltótalpfa szállítására Y
zmer Ottó, Földes Ödön
> szükséges gömbfa szállítására
Haas Lipót 1 11 Danubia
Polacsek J. és
© és Révész
\ausz 12
és Fi
különfe
Társa,
nszoda
ő és
Zsigmond
dár 12.92
13.084,
13.296, V
mmer és
Fischef
Hen
urzw
ogel
Uj versenylárgyalási
kiírások
A Közraktár-utea útrendezési munkálatuira
anyag szállítására pályázni
d. e. 10 válg ag Út- és csatornűépíté
vtendrei geten létesülő II. budai vízmű 1
mäüssal párhuza 1 4200-4200 m. hoss asbeton gra-
vitációs esatorn k és tartalékának építési munkála.
talra pá vi lehet március 22-én d. e. 10 óráig (Egye
tem-utc IT. em. 25.)
rés a jövő tanévben e s vegy.
bonctani
állítá-
a köz
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Szüreti-uten 5—7. — Tel: 2-592-D6,
Schäffer Dezsö
e acsmester [III
Tel:2-912-68. Bpest,V. Kárpát-u.5.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyos Ruggyantaárugyás Rt.
Übontäsa ngyanaznap délelőtt 11 órakor
árosháza, II, emelet 285. számú helyi
a vállalkozók, vagy megbizottaik jelen
A IX. ker. Közraktär-uten, Bakáts ó á
sh kiár-uton, áts-utca és Boráros-
vér Törött lévő szakaszának :— útrendezési munkájára és
az ehhez szükséges 27400 darab bazalt háromnegyedes
„H 14 jelű kockakő és 2009 darab bazalt háromnegyedes
HK ki tet , kötőkockakó szállítására — kormänyhatö-
zi jóvá ási ően — nyilvá A
re dik tag átt üggően nyilvános versenytárgya-
nlatokat a kövezőmunkára és a kr:
Nön kell megtenni. Xöanyozokra
„Az Útrendezési munkát elnyerő vállalkozó cég tarto-
zik egy A budapesti kir. József műegyetemet (M.
József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egy
| végzett okleveles mérnököt, az oldaítélés időpontjátó
munka befejezéséig, de legalább 4 hónapi i
1 pengős fizetés mellett az Állástalan Diplon
| Bizottsága által nyilvántartottak közül a meglevő al
| mazottain felül alkalmazmi és ezt ellenőrzés céljából a
| — polgármesteri IT. ügyosztálynak bejelenteni.
A kell felbélyegzett és lepecsételt, borítékban el-
helyezett ajánlatokat 1937. évi március hó 23-án délelőtt
10 óróálg kell a Központi värosh; , II. emelet 284.
ajtószám alatt benyujtani FL,
Az ajánlatok felbontá
lesz a Központi v.
ségében,
lehetnek,
1 Budapest, 1937. évi február hó 25-én.
| A székesfőváros
polgármestere,
| A szerkesztésért és kiadásért felelős:
| DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDES
"7 BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ÖRHAGY-UTCM 4.8
LT
pületüveges
GLATZ ANDRÄS
Budspest, VIII., Baross-utza 66—08 m. — Üzlet: Német-uton 58.
Alapítvar 1864.
Telefon: 1-324-87.
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvä-
gányok — Autobuszkarosszérlák
Dugatiyus-, körforgó- és turbina-
"szivattyuk, tüzoltöszerek, gőz-, víz-
és gázarmaturák, útépítő gépek,
köztisztasági szerek, gözfertöt-
lenítő berendezések, Jobbágy-féle
barnaszéntűzelésű folytonégő kály-
hák, Gépjárművek. 0
, Magyar Kiralyil
Állami Vasgyárak
Kereskedeimi Képviselete R.
Budapest, V., Vilmos császár-út 28.
Telefon s zá mi: 1—273—20.
Építészek, építőmesterek,
vállalkozók, építőiparosok!
Az összes szakemberek számára nélkü-
lözhetetlen lesz a rövidesen megjelenő
ÉPÍTŐIPARI
KÉZIKÖNYV
[Költségszámítás a magasépítésben
IL bővített és javított kiadása.]
Építőipari szabvány költségveté-
sek, 6pitöipari egységártábláza-
tok. — -— Építőipari szakn6vsor,
Ára díjtalan cégbeiktatássail
ben: P 29.—
Elővé
Bolti ár: P 28.—
Megrendelhető az összeg egyidejű beküldése mellett:
A Fővárosi Hirlap kiadóhivatalában £5977"
hi e es N
--- Page 83 ---
Előfizetési ar:
öGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . , , 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
A nyifány
Tudjuk nagyon jól, hogy a mezőgazdasági ki-
állításnak rendkívüli jelentősége van a magyar élet-
ben. Az ország kirakata ez, ennek a nagy, Európát
tápláló — élelmiszerraktárnak a mintagyüjteményo
tárul a látogató elé. A magyar föld remekebb
produktumait allitjäk ki a termelök, akik büszke
gonddal keresik ki terményeik közül a legszebbet, a
megcsodálni valót. A hatalm. eddig soha nem
látott módon fejlődő magyar agrikultúra mutatkozik
be és magyar szemmel az ország igazi jövőjének
útját kell ezen a kiállításon megtekintenünk, A
mezőgazdaság gazdagságán, életerejének megmutat-
kozásán kívül azonban ez a kiállítás az, amely a
magyar állattenyésztés produktumait is bemutatja.
Minden esztendőben több és szebb látnivalója van a
mezőgazdasági — kiállításnak, amelynek idesen
olyan európai eseménnyé kell fejlődnie, amilyenhez
foghatót keveset talál a világjáró. Hogy milyen ér-
tékek, milyen kincsek kerülnek itt nyilvánosságra,
annak legfőbb bizonyítéka, hogy a kormányzat sze-
retetteljes gondossággal figyeli ezt a kiállítást, amely-
nek állandó fejlesztésére minden erkölcsi és anyagi
támogatást rendelkezésre bocsát. Még néhány óra
és a nagy esemény bekövetkezikt s minden jel
arra vall, hogy az idei kiállítás minden eddigit
felülmúl, amint hogy a magyar mezőgazdaságban,
a magyar állattenyésztésben is lehetetlenség észre
nem venni a haladásnak és fejlődésnek olyan fokát,
amelynek bámulatos eredményei fognak a most
megnyíló kiállításon szemünk elő tárulni.
Ismételjük, minden elismerésünk a magyar agri-
kultúráé, a földművelésügyi kormányzaté, amely
ratlan gonddal intézi a magyar mezőgazdaság
ügyeit, valamint a kiállítás rendező amely
szorgalmas munkával, a legteljesebb hozzáértéssel és
szakszerűséggel válogatja ki a kiáll igazán ki
vételesen nagyszerű anyagát. Nem vagyunk azon
ban ünneprontók akkor, ha fölfedjük azt is, mi fog
hiányozni erről a kiállításról. Sajnálattal látjuk.
hogy hiányozni fog a külföldi, legelsősorban a nyu-
gati külföldi lätogatöknak az a nagy tömege, ame-
lyet ennek a kiállításnak remek anyaga igazán kel-
lene, hogy nagymértékben érdekelje. Sajnos, régen
túl. vagyunk azon a gondolaton, amely azt hirdette,
hogy jó bornak nem kell cégér. A magyar mezőgaz
dasági kiállítás a magyar idegenforgalmi szezónnak
a ny ya, sajnos, ez a esaknem
tel. csaknem reklám nélkül zajlik le a külföldön.
Eszünkbe jut a minden tavasszal megismétlődő nem
zetközi vásár, amely nagy gonddal és áldozatkész
za Budapestre a külföldiek tömegét, A mi
erint a mezőgazdasági kiállít fokoza
tudnä ezt esinälni, ha az intezökörök is
ek. mint mi, hogy a nagyszerűen ki
ar idegenforgalom minden befc
sokszorosan visszaad. Hiszen ez az a kiállítás, amely
a magyar élet legdrágább kincseit tárja a néző elé,
olyan kincseket, amelyeket a világ egyetlen kiállí-
tása sem tud bemutatni. Terménye jaink az
smeretesek, maga A i
tc és
láthatja ma külföldi.
el gondó "rekläm ahhoz, hogy tömegesen jöjjenek ne-
csak a szomszéd államokból, de a távoli nyugatról
is vendégek. De legalább a puszta tényről kell érte-
nem tudjuk elképzelni a re mnak azt
ét, amelyet vissza ne térítene a kül-
arányú érdeklőc , Csak e. pél-
dát említünk. Mi magyarok is esak halvány értesü-
léseket szereztünk arról; hogy gyönyörű lovasmutat-
nyok fogják elkápráztatni a kiállítás látogatóit. A
magyar lovasbravúrok, kezdve Sándor Móric grTö-
fon. az egész világot ámulatba ejtették. Ha a kiál-
Ntásnak csak ezt az egy momentumát kihasználnák,
máris óriási idegenforgalmat lehetne varázsolni. De
ki ne lerne kíváncsi egyáltalán Európa éléskamr
jának kitáruló ajtaira, kit ne érdekelne a látvány-
nak is gyönyörű magyar szarvasmarha, vagy a ma-
gyar puli magyar komondor. de már azok a faj
kutyák ís, amelyeket külföldről importáltunk és
amelyeket itt mi tovább fejlesztettünk. Hány ra-
jongója van a világon a fejlett mezőgazdaságnak,
az állattenyésztésnek, hányan nem hallották hírét a
magyar lónak, magyar szarvasmarhának, a magyar
ebnek és talán, mint legfőbb. csábító attrakciónak,
a magyar lovasbravúroknak.
Ha mindezt a külföldi vendégeket méltán vonzó
momentumot kihasználjuk, akkor lesz majd a ma-
gyar mezőgazdasági kiállítás a magyar ıdegenfor-
galmi szezonnak igazi, tündöklő nyitánya.
nézetünk
tosan me
úgy vélel
S:
|
|
|
{
11. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
FELELŐS SZERKESZTŐI —
Szerkesztőség és kiadóhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
DACSÓ EMIL
Presz!y főispán Karafiáth fő-
polgármestert Pestvárme-
gye bizalmáról biztosította
Rendkívül kedvező atmoszférában indul meg a
főváros és a Pestkörnyék kerekasztal konferenciája
Karafiáth Jenő a tárgyalások idejére
fegyverszünetet aján! a saitónak
Két héttel ezelőtt a Fővárosi Hírlapban elsőnek | Nagyon jól esett az a munkaprogram össze-
közöltük Karafiáth Jenő dr, főpolgármester érdekes állítása, hogy a Székesfőváros és az ország
és figyelemreméltó átiratát, amellyel megkereste az minden törvényhatósága, de legközelebb álló vár-
ország valamennyi törvényhatóságát, illetve a tör- megyém között fennálló megértő barátság ki-
vényhatóságok elnökeit, a /főispánokat. Ebben az mélyítése elsőrendű feladata közé tartozik,
átiratában, mint emlékezetes, a főpolgármester an- Ezen értékes bizalom megnyilvánulása alkal-
nak az óhajának adott kifejezést, hogy az mából én is azon fogok munkálkodni, hogy ex
valamennyi autonómiája a n megbecsülés, bizalom, Istenbe vetett hit csak
autonómiájával, hogy a s munkával növekedjen, éket a két nagyrahivatott közület
elősegítsék a jobb magyar jövő kialakulását. Kara közé soha a meg ne:
értés ne verhessen és amit
fiáth Jenő föpolgärmesternek én és vármegyém közönsége a Székesfőváros ér-
dekében előmozdítani tud, — segíteni és támo-
ez a példa nélkül való, teljesen er
gyon rokonszenves £e
hangra talált és
után a sajtó is kellőkép méltatta
gatni fogjuk.
Hazafias és nemzetmentő nehéz munkájára
Istennek bőséges áldását kérem.
Preszly Elemér s. k.
m, kiír, titkos tanácsos,
azt.
Az egyes törvényhatóságok azóta megtörtént köz
gyűlésén sorra megemlékeztek erről az átiratról, de
főispán.
különöskép kiemelte annak fontosságát Pest
á gye kisgyűlésén Preszly Elemér fő- a.
im Szendy Károly összehívja
hogy Budapest szempont- a kerekasztal konferenciát
Mondani sem 11 talán,
jából, ha a közvetlen érdekeket nézzük, kétségtele E levél jelentőségének kommentálásához hoz
utóbbi megnyilatkozás a te gfontosabb, mert | tartozik a Fővárosi Hírlap munkatársának az a
éppen most van a megvalósulás előtt az a
béke, amelynek létrehozásán évek óta mun dott beavatoit helyről
az úgynevezett kerekasztalkonferencia, amelynek | származó értesülése, amely szerint Szendy Károly
eli inátni a Pestkörnyek és a [főváros | ngagármester a legközelebbi jövőben értekezletre
közt fennálló gazdasági természetű kontraver kívánja összehívni a Budapestet környező városok
Preszly Elemér főispán azonban a kisgyűlésen el- | 6. pözségek vezetőségét, nemkülönben azokat a mező
mondott dk iój túlmenően külön is hang- | gazdasá ipari és kereskedelmi érdekeltségeket,
vozni kí Karafiáth Jenő átir tának jelentő- 1 amelyek közvetlen tapas lalat útján nehezményezik
ségét és az ak elgondolásával való teljes rokon- | , jővárosi vámok jelenlegi rendszerét. Hatékonyan
RES ÉRD Lt! közreműkö az akadályok elhárításában a
azt a figyelemreméltó és jelentőségteljes leve- belügy minis ium is, amely érte
let intézte a főpolgármesterhez, amelyet az szerint kilátásba helyezte készségét a kér-
alábbiakban megint elsőnek a Fővárosi dés békés rendezése érde!
Hírlap.
Itt elsősorban a kórházak
ybevételénél, vagy a
A level a következő: közlekedés terén vannak amelyek mó-
Pest-Pilis-Solt-Kiskun Vármegye dot nyujtanának a vámok elengedéséből származó
FŐISPÁNJA. beveteli kiesés rekompenzálására.
27 6 nnd A A "Tekintve, hogy Karafiáth Jenő főpo rmester
Budapest, 1957sgéyi március, hö Sn. már megkezdett bizonyos tárgyalásokat, ezeknek a
Ikivül jó atmoszférát
Nagyméltóságú Főpolgármester Ur! | tárgyalásoknak viszont r , atr ;
x ) ispá sntebb közölt le-
Főpolgármesteri — működése — megkezdésekor | teremtett Preszly Elemér főispán fentebb közölt le
ét ú i a Fővárosi Hirlap munkatársa s kségesnek
hozzám juttatott levelét úgy a magam, mint Fővárosi 1 7 szítkati ed
örvényt sági bizottság nevében nagyon kö- látt hogy magát a főpolgármestert kérdezze meg
) álláspontjáról,
szönöm.
=»
Karafiáth Jenő Jr. főpolgármester
az alábbiakban volt szíves a Fővárosi Hírlapot tá- helyzet fokozatos javulásáról adhatunk
jékoztatni: számot. e ve
— Alläspontom változatlanul az, hogy — Amilyen egyszerű volna a kérdés
1e.
egym 1 akkor, ha csodaforrásra találnék a rende-
té: ző békésen kell intéz A nn A zéssel kapcsolatban kieső bevételi tételek
éssei s CC
HA árdás és ellensúlyozá sára, annyira nehéz, ha a /for-
merülő kontraverz kérdéseket. A kérdés és ráskutató varázsvessző munkájának ered-
megoldás azonban nen tert U habe ményessége késlekedik.
d let ar! és meltany- ? "
mindkét fél tiefen Ebben a kérdésben sem tartom he-
ri el a másik álláspontot,
Jee tív. Pa saját érdek megvédésére lyesnek, ha az ügyet lelkiismerete-
knak elébe
! kötelezi a megegyezésre készülő sen előkészítő tárgyaláso!
Jáale Ő ölesünös engedékenységre van vág a különben Son karadıl eljén
tehát szükség és meg kell elégedni, ha a mert az időelőtti beavatkozás
--- Page 84 ---
LÖVÁROSI [ŰdocAP
Budapest, 1937 március 17.
legtöbbször csak újabb nehézsége-
ket támasztanak.
A tárgyalások tartamára tehát mindket fel
és az eredmény érdekében a sajtónak
fegyverszünetet kell kötnie.
— Ezért nem szoktam a magam részé-
ről sohasem időnap előtt nyilatkozni, mert
ezzel meggyőződésem szerint többet ártok,
mint használok.
Karafiáth Jenő ünneplése
a Nemzeti Egység Pártjában
t mindenütt
Karafiáth Jenő működése elé egyéb
pärtkülönbsegre való tekintet nélkü retetteljes
várakozással tekintenek. "Természetszerűen legtel-
jesebb bizalomnak és szeretetnek örvend t párt-
jában is, a Nemzeti Egység Pártjában, ahol épp a
minap, a husveti vakáció előtt, a Pannónia-beli
csorán köszöntötte őt 1 t nevében v
Mint budapesti képviselő, — mondotta — ne-
jutott az a megtiszteltetés, hogy a párt nevében
ntsem Karafiáth Jenőt, Budapest székesfőváros
új főpolgármesterét. Köszöntöm benne azt az állam-
férfiút, akinek Isten kegyelméből megadatott, hogy
résztvehetett a lelkes, kitünő tehetségű harcosok első
sorában a szomorú bukás után vergődő ország
lalpraállásának keserves munkájában. Mint állam-
titkár, mint az O77 elnöke, majd a kultuszminisz-
teri székben értékes szolgálatokat tett nemzetének és
mint Budapest főpolgármestere, bizonyára
olyan kitünően fogja betölteni hivatását,
hogy a főváros legjelesebb főpolgármesterei
mellé fog sorakozni,
A Ne i Egység Pártja ni
lyesebben k ntelek és valamennyiü
gait fejezem ki neked, kegyelmes uram, hogy Isten
segítségével megralösithassad Budapest polgársága
és az egész magyar nép javára nemes elgondolá-
saidat.
1 A társasvacsora közi ze, élén Darányi Kálmán
miniszterelnökkel, /vddy Béla országos elnökk
Kánya Kálmán, Fabinyi Tihamér és Bornem
Géza miniszterekkel, percekig éljenezte Karafiáth
Jenőt, aki meghatottan mondott köszönetet az üd-
vözlésért, majd
Karafiáth főpolgármester
a következő beszéddel válaszolt:
- Férfias nyiltsággal bevallom, hogy a díszes
pozició, amelyre a miniszterelnök úr és a párt bi-
zalma állított, talán egyetlen fájó momentumot kel-
telt bennem és ez az, hogy 1j tisztségemben hiány-
zik a parlamenti életnek számomra annyira értékes
megnyilatkozása, volt iselőtársaim szeretete és
meleg barátsága. E hiányt az
hogy
fogom pótolni,
abban a szellemben és elgondolásban, amely-
lyel a kormány állásomba helyezett, igyek-
szem kétszeres kötelességtu al megfelelni
a belém helyezett bizalomnak és mindent el-
követni, hogy a párt elgondolása érvényre
jusscn azon az új munkaterületen, amelyre
most kerültem,
Ha igazat adok Goethenek, aki egyik írásában
azt mondja, hogy a tevékenység teszi boldoggá az
embert, akkor személyes tapasztalataim alapján el-
árulhatom:
a legközelebbi jövőben máris a boldogság
tetőpontjára fogok jutni, annyi munka és
tevékenység vár reám,
zonban bármilyen magasra is emelkedjem, ki kell
jelentenem, hogy az esetleg elért eredményeket és
sikereket életem végéig mindig ennek a pártnak és
annak a szellemnek fogom — köszönhetni, — elsősor-
ban azoknak a vezére akik erre a szellemre
megtanítottak, — lemnek, eszméknek és el
gondolásnak hűsé. ja voltam a multban és
szolgája kívánok lenni a jövőben is
Még egyszer köszönöm a szivélyes üdvözlést
és a baráti együttérzésnek megnyilatkozását, amely-
nek vitéz Tóth András barátom a párt nevében ki-
jezést adott és amelyet azzal hálálok meg, h
a főpolgármesteri székben igaz harátotok és kö:
eszményeink lelkes küzdőtársa maradok.
Karafiáth Jenő be
taps követte és a tá
hozzásiettek a főpolgármesterhez,
kézszorítással is köszöntsék volt
ifj. T6th Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, II. Halász-utca 1. "Telefon: 1—558—04.
ORBITZER NÁNDOR
esz ÉPÍTÉSZ, ÉPÍTŐMESTER
BUDAPEST,
Ess
édét hosszantartó éljenzés és
svacsora előkelőségei sorra
hogy meleg baráti
képviselőtársukat.,
VIII, Nap-u. 10, Telefon: 1-310-90,
Schüifz Ede
épüilet-, mű- és vassze Tkezer Z1ataros
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—45.
Kezében a Jökai-serleggel
Szendy Károly polgármester
nagyhatású beszédet tartott az ujságírók szabadságlakomáján
Szabadság, ujságírás, önkormányzat együttjáró fogalmak"
A
délben
nyossá
nepi
Amikor az örökemlékű,
Magyar Ujságirók Egyesülete március 15-én
tartotta meg az évek során át hagyomá-
vált szabadság-lakomáját, amelyen az ün-
beszédet Szendy Károly polgármester mondta.
nagy márciusnak emlékét
idézte, zabadság ceszméjének fényébe állította
az ujsag t és az autonómidt és magas régiókban
járó szónoki képekben, de ugyanakkor meggyőző
erővel ennek a három ütthatónak — történelmi
összefüggésére. A mély hatást keltő ünnepi beszéd-
nek külön értéket és érdekességet adott a szónok
azzal, hogy a mult fényét a mai életbe vetítette.
A szabadság-lakomán, amely a Newyork díszes
éttermében folyt le, megjelent Karafjiáth Jenő dr.
főpolgármester, a miniszterelnökség sajtóosztálya,
részéről Rákóczy Imre dr., a sajtóosztály vezetője,
helyettese, Pásint Ödön és Kolozsváry-Borcsa Mi-
továbbá a külügyminisztérium sajtóosztályá-
vezetője, Szent-Istvány Béla dr. és helyettese,
Durugy Ferenc és nagy számban az ujsägiräs
vezetői és munkásai,
Az első pohárköszöntőt Márkus Miksa udvari
tanácsos, a Magyar Ujságírók Egyesülete elnöke
mondta, aki a kormányzót éltette. Ezután
Szendy Károly
polgármester
Jökai-serleget
emelte meg a mondta el ünnepi
beszédét,
Méltatta
és
azt a szép és nemes feladatot, amely
neki, az önkormányzat első tisztviselőjének részül
jutott, amikor március idusáról megemlékezik.
— A magyar szabadságünnep — mondotta
páratlanul áll a népek hasonló történelmi emlékei
között. Március 15 az eszmék szellemi erejének,
a lelkek fegyvertelen hatalmának felemelő ünnepe,
amikor a nemzeti öntudaton keresztül az ember
felsőbb rendeltetésére, az igék világalakító jelen
ségére eszmélünk. nap eszmei szépsége és lelki
mélysége csak fokozza a hitet és meggyőződést,
amely az utókort a márciusi ideälokhoz füzi.
Mikor a törvényhozás március idusát nemzeti
ünnepnek nyilvánította, akkor azzal — kijelentette,
hogy a márciusi eszmény nemzeti és állami
életünk szellemi birtokához, ősi örökségéhez tar-
toznak.
mondta azután
összefüggést a nem-
s az önkormányzat
— A szabadság fiinnepnapj
mélyen érzem a történe
zeti szabadság, a szabad sajtó
között. A szabadság, ujságírá kormányzat együtt
járó fogalmak, egyirányú, egy tartalmú gondolat,
egyik a másik nélkül nem életreképes, nem igazi
erő, Ebben az eszmei összefüggésben merem mon-
dani, ha foglalkozäsomndl fogva nem is vagyok
ujságíró, de ugyanazt a hivtatást
egyetemes nemzeti élét szolgálatában.
— A nemzet szabadsága valójában az egyetemes
nemzeti autonómiát jelenti, vagyis azt az önkor
mányzatot, mely szerint a nemzet az állami rend
keretében önmagát minden idegen hatalomtól füg-
getlenül saját törvényei és akarata alapján korma
nyozza, Az autonómiák és velük együtt a szabadság-
jogok tartó oszlopai, szerves részei a nemzeti füg
getlenségnek, az alkotmányos szabadságnak,
teljesítem az
— A nemzet számára a szabadság az éltető le
vogö, az a szabadság, mely polgári jogokat ad, de
egyúttal magy kötelezességekkel jár. A szabadosság
nem szabadság, mert az az önkénynek egy for
mája, még pedig igen riasztó formája. Az önkény
építhet piramisokat, mesterkélt politikai és gazda
sági rendszereket, de az emberiség fejlődését nem
szolgálhatja. Igaz, hogy a trianoni megcsonkított
ság okozta szegénységünk, nyomorusägunk rossz
tanácsadó, igen nagy fegyelmezettséget kíván. De ez
a fegyelmezettség, amely nem gátja, de egyik előfel-
tétele a szabadságnak, sorsdöntő a magyar jövőre.
— Március idusa, Petőfi és Jókai szelleme a sza
badságot hirdeti és az a testület, melynek illusztris
képviselői összegyűltek évfordulót ünnepelni, ennek
az eszménynek, a szabadságnak hivatásból őre. A
magyar ujsägirörend a márciusi vívmányokból a
legszebb örökséget kapta: a sajtószabadságot. A
szabad sajtó a hajtó- és irányítóerő az alkotmányos
közéletben. A sajtó a nemzet élő lelkiismerete és ja)
annak a népnek, melynek — nincs: lelkiismerete és
hamis utakon jár. A sajtószabadság nem ki
hanem a nemzet közkincse, melynek ereje az á
alkotó és országépítő közszellemet táplálja, A sajtó-
szabadság sarkalatos része a magyar alkotmánynak,
kiegészíti a parlamentarizmust és a polgári szabad
ságot.
A sajtószabadságról,
mint egyetemes nemzeti
érdekről szólott ezután, majd a sajtó hivatását és
felelősségét méltatta és a fegyelmezettségre ntalt
ismételten.
— A szabadság ünnepnapján — fejezte be beszé-
dét — Jókai serlegével hitet teszünk a magyar
fegyelmezettségről, mert enélkül a márciusi eszmé-
nyek elhalványulnak, pedig kell, hogy a magyar
jobb jö ára megőrizzük híven és esorbitatla-
nul ezt a szent örökséget.
Sokszor szakította meg a polgármester szavait
az éljenzés és a taps, amikor pedíg az ünnepi han-
gulatot keltő, nagyszabású serleg-beszéd véget ért,
percekig lelkesen ünnepelték Szendy Károlyt.
Nemzetközi pályázat a portalan
szemétévültő -kocsik beszerzésére
160.000 tartány beszerzésére van szükség a portalan szemét-
gyüjtéshkez — Uj locsoló autók és motoros seprőgépek heszerzése
A fő
egészsé
áros köztisztaságának és ezzel együtt köz-
ügyének három kérdése — foglalkoztatja
most, a téli havazási kampény elmúltával a Köz-
tisztasági Hivatalt. Az egyik, évről-évre visszatérő
tavaszi kérdés a
makadám-utak portalanitäsa,
A porolajozásra hirdetett pályázat, amely, amint a
Fővárosi Hirlap mogírta, az idén a tavalyihoz k6-
pest ismét csökkentett területre: 540.000 négyzetmé-
terre írtak ki, április 2-án délelőtt 10 órakor jár le.
A közegészségügyi ügyosztály fel van készülve arra,
hogy idén is megismétlődik a vállalatok kartel-
szerű fellépése és túlzott követelése, valamint az
ennek nyomában járó alkudozási huzavona, radikd-
lisan segít a portalanítás megoldásán.
Nagyobb fontosságú kérdés ennél
a Dortalan szemétgyüjtés problémája.
Lapukban került nyilvánosságra legolőször a
Köztisztasági Hivatal praktikus terve, amelynek ér-
telmében a feladatukat mintaszerűen ellátó, de
egyenkint 45.000 pengőbe kerülő szemétgyüjtő autók
helyett a [lófogatú — kocsik új —konstrukciójával
akarja a portalan szemétgyüjtést megoldani és
ebből a célból, ilyen kocsik megkonstruálására nem
zetközi pályázatott hirdet.
Mint értesülünk, a Köztisztasági Hivatal már
elkészítette a nemzetközi pályázat tervezetét, amely
jelenleg a őváros tiszti ügyészsége előtt van, hogy
a szövegezés jogi részét elvégezze.
„A jövő hónap folyamán a pályázat kiírásra
kerül.
A pályázat feltételei szerint azt elfogadott kon-
strukció tervezője licencia jogban részesül, vagyis
a megrendelésnél, amelyre nézve a fővárosnak sza-
bad keze van, bizonyos százalókban részesül.
A lófogatú kocsikkal való portalan szemétgyüj-
téssel a régen sürgetett kérdés olcsóbb megoldását
akarja elérni a Köztisztasági Hivatal, Jelenleg há-
rom portalan szemétgyűjtő autó van próbaképen
üzemben, Ha a főváros egész területén ilyen autók-
kal a. nák megoldani a szemétgyüjtést, akkor
harminc autóra lenne 527 ami 7,250.000 pen-
vőjébe kerülne a fővá Ezzel szemben, ha a
lófogatú szemétgyüjtés rendszerére térnek, szűz ló-
fogatú kocsit kell beszerezni és a pályázat azt a kö-
vetelményt állítja majd fel, hogy
a száz löfogatü kocsi beszerzése lényeges meg-
takarítást jelentsen a harminc autó árához
képest,
A portalan szemétgyüjtésnek kelléke a gyüjtő-
kocsikon kívül megfelelő sze ttel a kocsik be-
öntő nyílásához kapcsolódó tartányok — beszervezése.
A jelenleg működésben levő három autót ellátó tar-
tányok a főváros tulajdonában vannak, ha azonban
1 személygyüjtést a főváros egész terüle
tére kiterjesztik, arra való tekintettel, hogy na-
gyobb bérházaknál 20—30 tartányra is szükség lesz,
a számítások szerint
160.000 szemétgyüjtő tartényokról
doskodni.
Ez olyan hatalmas költséget jelentene, hogy A
főváros a tartányok heszerzését a háztulajdonosokra
kénytelen hárítani.
A köztisztaság harmadik aktuális kérdése
az idők folyamán használhatatlanokká vált
jocsoló-autók és motoros seprőgépek pótlása.
Erre a célra a költségvetésben 257.000 pengős
rendkívüli hitel van beállítva. Ha a költségvetés
Kkormányhatósági jováhagyása megtörténik, akkor
a beszerzésre vonatkozó tervezet és részletes költ-
ségelőirányzat a közgyűlés elé kerül. Összesen 14
darab, immár negyedszázadot kiszolgált mépezet ki-
eseréléséről van ező. A locsoló-autókat több ma-
gyar gyár is elő tudja állítani, így ezek beszerzö-
sére versenytárgyalást hirdetnel:, a mótoros seprő-
dépeket azonban a németországi — Krupp-gyárnál
rendeli meg a főváros, mert idehaza ezt a géptípust
nem gyártják. :
kell gon-
--- Page 85 ---
Le [do
7
, 04
Budapest, 1937 märeius 14.
LŐVAROS TÜRTIP
ILYEN LESZ
AZ ÚJ TABÁN
A Fővárosi Hirlap elsőnek közli az ötmilliós terv
és a vele összefüggő városrendezés részleteit
Lamotte Károly az új gyógyszálló
különleges rendeltetéséről
Azokat a terveket, amelyek a főváros vezetősége
és különböző fórumok előtt a fürdövdrosközpont ki
alakítása körül érlelődnek, hatalmas mértékben alá-
ztja és a megoldás útjára viszi a Pesti Magyar
kedelmi Bank ajánlata, amely szerint az inté-
zet a Tabánban létesülő gyógyszálló céljaira ői
millió pengős hosszúlejáratú ki int hajlandó a fő-
város rendelkezésére bocsátani. A Fővárosi Hirlap
kedden délután megjelent legutóbbi számából érte
sült legelőször a nyilvánosság erről nagyérdekű
eseményről, amelyet nemcsak a szakkörök, hanem
az egész közvélemény érthető örömmel fogadott.
Nem csupán a gyógyszálló felépítésére, hanem
az egész fürdőváros-komplexnmrew nézve rend-
kívüli jelentőségű a kölesönajänlat, amely.
nek tudomásulvétele után a városházán élénk
tevékenység indult meg többféle irányban, Szendy
Károly polgármester pénteken este beható ta
nácskozást — folytatott a — fürdőpolitikával, ide.
genforgalommal és az ezzel kapcsolatos városrende.
zéssel foglalkozó vezetőkkel, így Lamotte Károly
alpolgärmesterrel, Kova 4 Vilmos, Kempelen
Ágost, Király Kálmán, IWossala János tanácsnokok-
kal és a szakreferensekkel. Szombaton délelőtt pedig
Lamotte alpolgármesternél volt tanács-
‚a Kereskedelmi Bank ró-
zazgató és Hollós Ödön
1 a kölcsön módozatai
széről Stein
ügyvezető igazgató,
kerültek megbeszélés
Bemutatják az új terveket
A pénteki értekezleten a polgármester rendelke-
zése alapján a városrendezési és magánépítési bi-
zottság mérnökei bemutatták a városháza tanács-
termében a Tabán rende ér: vonatkozó legújabb
terveket, amelyek a n ismeretessé vált ter-
vekhez képest jelentékeny változásokat mutatnak.
Ezeknek a terveknek fő jellemzője az, hogy az új
városrészt teljes egészében legmodernebb fürdő-
kultúra alapelveinek megfelelően óhajtják beépíteni.
Szendy Károly polgármester a lehető leggyorsabb
ütemben óhajtja lebonyolítani ezt a kérdést
egyrészről Lamotte Károly dr. alpol
tésével a pénzügyi tárgyalások folynak, má
Kovácsházy "Vilmos tanácsnok, a városgazdasági
ügyosztály vezetője arra kapott megbízás hogy a
fürdőváros-centrum általános tervét sürgősen dol
gozza ki, úgy hogy az egész újabb beruházási pro.
gram és ezzel kapcsolatban a Tabánra vonatkozó lé-
tesítmények tervét közvetlenül husvét után, már
április 6-án a városgazdasági szakbizottság fogj
tárgyalás alá venni, majd megvitatás céljából a
esönügy a vele zefügg6ö összes kérdések
autonóm más illetékes szervei elé kerülnek.
A Fővárosi Hirlap-nak ezeket az értesüléseit
beavatott helyről
nyert információi alapján az egé:
várható megoldására vonatkozóan a követk
kes adatokkal van módjában kiegészíteni.
Lebontják a Szent imre-fürdőt
Az eddigi tanácskozások ecedményeként
megállapítást nyert az, hogy a fő íros küzön-
sége által felépítésre kerülő gyógyszálló he-
lyéül legalkalmasabb a mostani Szent Imre-
fürdő közvetlen közelében lévő terület lenne.
a
A Szent Imre-gyógyfürdő, amelyet néhány
esztedővel ezelőtt szerzett meg a főváros, any-
nyira ütött-kopott állapotban vaa, hogy annak
: a és modernizálása túlontú! nagy
szegeket igényelne. Éppen ezért felmerült a
ötlet, hogy a Szent /mre-:fürdő jelenlegi
ileteit Tebontjäk és a fürdő vízellátására
szolgáló gyógyforrásokat az új tabáni gyógy-
szállónál használják fel. Ma ez az elképz
valóra válnék, elhárulnának az akudályok
az új gyógyszálló felépítése elől abban a
tekintetben is. hogy az esetleg még feltárandó
ayógyforrások felszínre hozatalára hős
maradna idő. Az ugyanis eltökélt n de
székesfőváros — vezetőségének, — ho; mielőtt
véglegesen dönt a Tabán tekintélyesebb terü-
leteinek beépítéséről, a geológusok által mey-
jelölendő összes szóbajöhető helyeken elvégzi
a forráskutató munkát.
Az új fürdőszálló
— Az új fürdőszállót az eredeti terveknek
megfelelően 200 szobával tervezik, gondosan
ügyelve arra, hogy a felhasználásra kerülő
gyógyvizek a legkülönbözőbb kúrák elvégzé-
célból a
berende-
legyenek alkalmasak. Ebből a
állót a legmodernebb orvosi
el kívánják felszerelni.
— A Tabán nagyobb területének
előreláthatóan már cs
amikor az új gyógy
folyamatba teszik. A
ák a városrendezési
területnek meg kell :
képzését és az egyes útvonalakon létesülő épü-
leteknek mindenben alkalmazkodniok kell
azokhoz az elvekhez, amelyek a gyógyhely jel-
leget kidomborítják, ugyanekkor pedig figye
lemmel kell lenni arra a körülményre, hogy a
Tabán magasabban fekvő, ozondús részét és
a városra nyíló pompás !:ilátását építmények
meg ne zavarják.
rendezé-
kerül a
ítési mun-
fő alapelvnek azt
szakértők, hogy az
őrizni parks
Sétány a Ge en es a Rudas közt
— A "Tabán területén történő
rendezéssel vi 1 nagyobb súlyt kíván
helyezni a székesf. ros vezetősége a közvet-
lenül kapcsolódó városrészek lső képének
kialakítására is. Ismét felmerült a régi
terv a most folytatott taná során,
hogy a Szent Cellért-gyógyfürdőt kúrázásra
3
is alkalmas sétánnyal kapcsolják össze a Ru-
das-fürdő forráscsoportjával, Ehhez természe-
tesen már igen tekintélyes költségek ksé-
geltetnek főként amiatt, mert a sétány ki6pi-
tését, legfőképpen pedig a kívánatos csendet
kedvezőtlenül befoly solja a Gellért-hegy szik
lái alatt közvetlenül húzódó villamosvonal, il-
letőleg az észak- déli irányú budai főútvonal.
Ezen segíteni csak úgy lehetne, ha a villamost
és a kocsiútat az alsó rakpart egyrészének fel
emelésével közelebb lehetne tolni a Duna
medréhez.
Aluljáró a Gellérthegy
virágkertjéhez
— A tabáni fürdővárost f
és üdülők érdekét fogj: £
terv is, amelyröl ugyanc
most szó, Eszerint a Gellért-hegy északi lejtő
jét, amelyen a kertészet cso tos szépségű
kertkultúrát létesített, közvetlenül fogják he-
kapcsolni a tabáni sétaterületbe és ennek e
érése érdekében az úgynevezett ‚tranzverzälis
út szintje alatt földalatti aluljárót építenének,
hogy így a sétálók ne legyenek kénytelenek a
nagyforgalmú útvonalat keresztezni.
— A Tabántól és fek területen
agyancsak — nagyobbar városrendezé
munkalehetőségek keri szóba. Most már
szinte bizonyosra vehető példán! az, hogy a
Fővárosi Nyári Színkört lebontják és a sz
Horvát-kertet, miután annak területéről a
most még ott álló sportházat is eltávolították,
park formájában adják át a közhasználatnak.
Park a Nyúlkaszárnya helyén
jelentős elhatározás
sznek számottevő
Batthyány-
lIkereső betegek
álni az a
komolyan
Vízivárosban is
elé jutottak, Ennek a városr
parkja — nincs, legfeljebb a
teret lehet ilyennek mondani. Minthogy
pedig a V iziváros az utóbbi esztendők folya-
mán, de különösen az elmúlt évben egészen pá
ratlan arány fejl shez jutott, kívánatos
lenne, ha itt is letesülne felelő nagyságú
közke A megoldás valószínűleg az lesz,
hogy az úgynevezett Nyúlkaszárnyát, amely a
Fő-uteában nagyon tekintélyes helyet foglal
el, lebontják és az egész területét parkszerűen
! fogják kiképezni.
Elsősorban Budapest vonzóerejét kell
növelni
őváros-probléma nagy eseménye alkalmá-
ból felkerestük Lamotte Károly alpolgármestert, aki
a kölcsönajánlat lebonyolítása tárgyában a Keres-
kedelmi Bank vezetőivel folytat tárgyalásokat. Kér-
désünkre, amely a kölcsönajánlat révén előállott új
helyzet várható fejleményeire vonatkozott,
Lamotte Károly dr.
alpolgármester
munkatársának a
a Fővárosi Hirlap következőket
mondotta:
— Budapest idegenforgalmänak emelése
egyúttal országos idegenforgalmi érdek. A
külföldiek ugyanis túlnyomó részben Budapest
felkeresésére érkeznek az országba és rend-
szerint itt alakul a programjuk a vidék
nevezetességeinek a megtekintésére is, Tehát
mindenekfelett Budapest — vonzóerejét kell
emelni, még pedig olyan módon. hogy az
idegenek huzamosabb — tartózkodását biztosít-
suk. Legföbh vonzóerőnk adva van gyógyfor-
Tásainkban, amelyeknek a külföldi. hasonló
értékű gy6gyvizekkel szemben rendkívüli
előnyt biztosít a miliő. Itt a gyógyító lehető
ségeket egy nagy s kellős közepén találja
meg az idegen, aki egyúttal a nagyvárosi kul-
túrát és annak mindenfajta szórakozásait is
kihasználhatja. Különösen áll ez az idegenek-
nek azokra a tömegeire, akik ha kúrára is szo-
rulnak, betegségük nem súlyos természetű.
Ezeket kell minél tovább itt marasztalni és
ehbez. az egyéb adottságok mellett. a legfőbb
eszköz a hotel.
Milyen a pesti hotel?
— Az idegenforgalom alapja a i6 szálloda.
Enélkül nagyobb lendületet adni az idegen-
forgalomnak, különösen, ha azokra a vendé-
geinkre gondolunk, akiket huzamosabb időre
itt akarunk tartani, nem lehet. Nem mondom,
hogy Budapesten nincsenek vilägviszonylatban
is elsőrangú és kitűnő hotelek. de azoknak
egy része nem elég modern, már abban az
értelemben, amit a külföldi felfokozott kultúr-
igények ma megkí mak, Talán húsz év óta
nem építettek új szállót Budapesten és ez
alatt a húsz év alatt nagy mértékben meg-
változtak az igények. Ehhez képest a külföl-
dön rengeteg új szálló épült. de építettek szép
modern szállókat Magyarország vidéki váro-
saiban is, hogy csak Pécset, Egert, Szolnokot,
Sopront említsem. A fővárosban ezalaltt el-
maradt a szállóépítkezés és az idők bizony
túlhaladtak rajtunk. Bizonyos tekintetben még
a Gellert-szällöra is áll ez a megállapítás.
Hogy a szálló a luxus követelményeinek meg-
felel, sőt : túlluxnriózus, az ma nem jelenti
még azt. 7 a modern igényeknek megfelel.
A külföldi, különösen. ha gyógyulást jön ke-
resni, mindenekfeleltt higiéniát, kényelmet és
nyugalmat keres. A szobával kapcsolatos kü-
lön fürdőszoba sokkal fontosabb. mint a leg-
fényesebb berendez
Legfontosabb a higiéne
Ezért van szükség új hotelre, még pedig
olyan hotelre, amely mindenekfelett a higiénia
követelményeinek tökéletes betartásával épül.
Nem állítom, hogy ez önmagában remek üzlet-
nek kínálkozik. Úgy kell tekinteni az ilyen
szállót, mint befektetést, amelynek üzleti hasz-
na másképen térül meg, úgy, hogy a lakosság
szélesebb rétegei számára jelent keresetet.
Amint egyébként áll az a tétel, hogy a szálló-
építés a magántőke feladata, viszont nem ki-
vánható, hogy az ilyen, esetleg ráfizetéssel
járó, de általános idegenforgalmi szempontból
rendkívül hasznos szálló építését magánérde-
keltség vállalja.
Kimondottan gyógyszállóra van szüksé-
günk, amelynek helye a már teljesen kiala-
kult vélemények szerint csak a Tabán lehet.
A hely pontos meghatározásához két tényező-
nek lehet szava: a szállodai és orvosi szakér-
tőknek. A gyógyszálló felépítésére a főváros
vezetőségének elhatározása már eddig is meg-
volt, de hiányzott ho: a befektetési tőke. A
felajánlott öfmilliós kölcsön most megadja a
kellő fedezetet. Az ajánlat olyan, hogy a fö-
város kétségtelenül elfogadhatja. a kölcsön
olcsóbb és kedvezőbb feltételű, mint néldául az
Ö Az eddigi elgondoläsok szerint
200 szobás gyógyszálló építélséről lesz szó. A
letek tekintetében most folynak a tárgy
ások, amelyeknek gyors befejezésével a köz-
gyűlés döntése elé vihetjük kérdést.
Lamotte Ká dr. alpolgármester az egész
fürdőváros-kérdé: tfogó — nyilatkozata mellett a
megcsappant belső idegenforgalom ügyével is fog-
Jalkozott. A főváros vezetősége szivesen fogad és
segít elő minden olyan tervet, amely a belső idegen-
forgalom emelésére vezet.
MADÁCH mr: SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló költél-, zsineg-,
ponyva- és sportáruüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÖ SÁNDOR raston: 1—815—72.
Hátizsák, sítelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
és.
--- Page 86 ---
FOWROSTTÜRLEP
Budapest küzdelme a környékkel,
amely a föväros kórházait veszi igénybe
Elkészült a kórházak idei átépítési és talarozási programja
A halálozási stat i adatok szerint Budapes-
ten attól az időtől kezdve, amióta rendelkezésre áll
a tüdöbeteggondoz6 in ek kerületenként kiépített
hálózata, a tuberkulózis halálozások száma évi 1600
eset körül mozog. A multhoz képest rendkívül nagy
eredménynek tekinthető ez, minthogy azonban
orvosi körök becslése szerint a székesfőváros te: -
háromszor ennyi nyilt tuberkulózisban
tén legalább
szenvedő og van, a tüdővész elleni védekezést
nemcsak az edd keretek között kell toväbbfoly-
tatni, hanem a fejlesztés is séges.
A 8 wsfővárosban i zerint
kórházi ágy áll a tuber
5 01 sinesenek a
teljesen elfoglalv
mintegy 1000
ikus betegek rendelke-
mban az év minden szaká-
1élfogva a nyilt tuberku-
ban dő betegek révén a fertőzés szé
i lehetősége most is megvan. E a helyzeten
segítendő fővárosi kö ak. központi
i vú" rendelkezést bocsátott ki,
amely szerint a en idegen illetőségű tüdőbete-
geket akkor lehet a székesjőváros közkórházai-
ban lévő tüdőosztályokra felvenni, ha a székesfővá
rosi tüdőbeteg diszpanzerek által beutalt betegek
felvétele után még üres ágyak maradnak.
A Fővárosi Hirlap munka A ezzel kapcsolat
ban kérdést intézett
Salamon Géza dr.
tanácsnokhoz,
i ügyosztály vezetőjéhez, aki a kö
adt
08 vezetősé
szen
csak
sokat
esztendők hosszú
ıyban, hogy
mbeszálljon a hazánk-
számító tu-
dent e
felkészültség; ;
105, még mindig népbetegség
berkulózissal szemben. A — tüdőbe liszpanzerek
rendkívül áldásos és eredményes működést végez-
a téren és munkájukhoz rvesen kap.
a székesfőváros kórházaiban működő
nböző tüdőbeteg-osztályok. Az természetes, hogy
zékesfőváros egészségügyi intézményei
legelsősorban a város saját lakosai ré:
állanak rendelkezésre,
‘ven Budaposttöl,
meg-
bo-
i rossz n
potainak
megfelelő r:
ennélfogva senkisem veh.
ha saját közegi
javítása érdekében
csát ki.
— A kórházi problé
lehető
ndelkezéseket
a hosszú idő óta eg
mehezebb kérdése Budapestnek. Azt hiszem, elég, ha
ezúttal csupán érinteni akarom a pár éve le lott
tárgy okat, amelyek az ápolási díjhátralékok
rend e kapcsán felmerültek. A közkórházi jelleg
természetesen magával hozza azt, hogy a székesfő-
osi gyógyintézetek idegen illetőségű betegeknek
elké
zelhetet-
ási áldo-
, az viszont
is rendelkezésére á
len, hogy a székes ToS vezetős A
zatokkal fenntartott tó intézetek pénzügyi
egyensúlyát másként megőrizhesse, mint úgy, hogy
a kórházak szolgáltatásait igénybevevők a megálla-
pított díjakat meg is fizetik.
— Ezen a téren az állammal k
megállapodás óta jelentékeny javul
és meggyőződésem, hogy a kialakult jóviszony
vöben sem romlik meg, mert a kormányzat te;
mértékben belátja a székesfőváros helyzetét és en-
mek megfelelően igyekszik közegészségügyi téren is
a beléje helyezett bizalomnak megfelelni.
— Budapest területén újabb kórházépítésre a
szakemberek véleménye szerint ezidőszerint szükség
nincsen. Annál inkább
kívánatos volna azonban, ha Budapest kör-
gyóg
tt legutóbbi
$ mutatkozik
jö-
nyékén létesülnének gyógyító intézmények,
mert a bajoknak kútforrása éppen abban van, hogy
a pest amelynek el félmillió lakosa
van, nem réndelkezik megfelelő férőhelyű kórházak-
kal, Ez az egy szempont eléggé rávilágít arra, miért
hozzák be a budapesti közkórházakba gyakran száz
kilométeres távolságokból is a betegeket. Ebbe a
kérdésbe a székesfőváros természetesen nem szólhat
bele, meggyőződésem azonban az, hogy a vidéki kö-
zületek maguk is érzik, a jelenlegi hel t tartha
lanságát és előbb, vagy utóbb, ha anyagi ere
engedi, meg fogják tenni intézkedéseiket abban az
irányban, hogy akár
méretű megyei kórház létesí-
tése útján, a a nagyobb városokban léte-
sülő újabb kórhá osztályokkal szolgálják
saját közegészségügyüket.
A közkórházak tervszerű modernizálása
Géza dr. tanácsnok nyilatk
a főváros ter
egy nagyobb
zatában le-
letén jelenleg
re. Ehelyett
Salamon
szögezte azt a tényt, hog:
kség újabb kórházak
sokkal jobban szolgálja a közegészségügyet a meg-
lévő kórházak modernizálása
— Hat óv előtt kezdődött az erre vonatkozó
tervszerű program mondja Sala-
végrehajtása —
mon tamácsnok —
a kórházak modern átépítési és felszerelési
programjának — fokozatos keresztülvitelét az
idén is folytatjuk.
A legjelentősebb átalakítási és bővítési
a Rókus-kórházban folyik, amelyet, mint
munka
ezt leg.
utóbb a Fővárosi Hirlapnak adott
kijelentettem, a klinikai osztályok
lehetővé. Központosítjuk az egyes
szétszórt kórtermeit, az orr-, fül- és gégeosztályt tel-
jesen átépítjük, a szülészeti osztály számára pedig
emeletráépítéssel skodunk — teljesen megfelelő,
modern elhelyezés építkezés 47.000 pengőbe
kerül, költsége pedig 67.000
pengő gel végzünk kor-
| szerű áta rház fiókjainál: a
Kun-utcai, Alföldi-utcai, 2-utcai, Gyöngyöst-
úti kórháznál és a Rádíum-intézetnél
ismertetésemben
kiköltözése tett
osztályok eddig
M adará:
előadásso.
den délután,
vezérigazgatója elő-
dések a
igazgató
"dekű. elő-
A Magyar Racionalizálási Bizottság
rozatának keretében
Perczel György dr., a BSzKRt
ad. artott , Racionalizálási
BS2KRt vállalatainál" címmel. A
ak dísztermében to!
március 16-án,
akadémikus
it nagyon sok gyak:
nyujtott a BSZKRt €
vállalatok
letéről.
adás, amely racional
magaslaiú fej ése
hati értékű fi
hat örébe
berekből
Per
techni-
kedési
köz!
tartozó
lis
] ma sűrűn foglakozó, de jórészt tájé-
közvélemény érdeklődésé is.
mindenekelőtt 1.
hogy a BSzKRt-r
a közlekedési intézmények
megfelelően a mai keretben
önálló közlekedési vállalat
köve nényeképen a személ
goknuk és a utak áll
lehetővé tette
te azt a
meg-
előadó
egye
tizenkét,
működik, Az
vzetnek, az an.
ak jobb kihasználi
ben
sítés
egye-
=
ökkentése mellett a
Ini lehetett. Az anyag- és
fajlagos értéke is a ra-
cionaliz következményeképen állandóan
esükkenőben van.
vonalakat részben megszüntették,
at szüntetni a jövőben és
következményeké-
Az irracionális
részben meg fogják az:
mindezeknek az intézkedéseknek
pen
az önköltségeknél igen kedvező irányú vál.
tozás remélhet
racionalizálás nem a ályozta meg a vál-
abban, hogy a technika fejlődésével lépést
legmodernebb adminisztratív és egyéb
hatásfo-
— A
lalatot
tartson és a
gépek alkalmazásával a munkafolyamatok
kát lényegesen feljavitsa,
Az elhangzott tételek illusztrálás
k következtek előadás során. Íg:
a Fogaskerekű Vasut elektrifikálása
annyiban tekinthető racionális eljárásnak, mert
a 6zenbem rejlő energia az új vontatási rendszerrel
tizenhétszer jobban kihasználható, mint a régi von
tatási rendszer mellett. Hasonlóképen jobb ered-
ményt fog biztosítani
a Hév régi, gözüzemmel fenntartott haraszti—
Aa érdekes pél-
ráckevei vonalának Diesel elektromos rend-
szerre történt átépítése.
A racionalizálás jegyében történt intézkedés
volt
az alsóvezetékes rendszernek felsővezetékes
rendszerre való átalakítása,
nemkülönben
a sínhegesztés
amellyel áramvisszavezetés terén
ségű elő ket lehetett elérni,
ERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
igen
úgyszin
alkalmazá
na
tén
jelent
Központi fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kálmán 220
Budapest, V., Katona Jözsei-a. 41. Tolu 1-210-19
. (Ujposti rakpart sarok.)
KEDVEK BELA
épület-, mű-, és vasszeri.ezeti lakatos
Budapest, I., Hieronymi-út 23. Tel.: 1-557-27.
Budapest, 1937 március 17.
— Befejezzük ebben az évben a Szent István-
kórház A) sebészeti pavillonjának átépítését 50.000
pengő költséggel, a kórház egyéb átalakítási és fel-
szerelési költségeire pedig 83.000 pengőt irányoztunk
elő. Kibővítjük a Horthy Miklós-kórház rű tgenosz-
tályát, amelybe új röntgen-gépet is állítunk, azon-
kívül 22.000 pengő költséggel tatarozásokat is vég-
zünk a kórházban. Kőpavillont építünk a Szent
László-kórház egyik régi fabarakja helyett, a kór-
ház széntüzelésre berendezett konyháját pedig gáz-
tüzelésre alakítjuk át. Ezeknek a munkáknak a költ-
ségelőirányzata 120.000 pengő. Jelentős átalakítások
történnek a Szent László-kórházban, amelynek nő-
gyógyászati pavillonjába kerül az orthopaediai o0s7-
tály, utóbbinak helyén pedig új bőrgyógyászati osz-
tályt nyitunk meg. A ARökus-körhäz tulságosan
igénybevett fogászati rendelőjének teherment é-
sére a Szent István-kórházban második fogászati
rendelőt létesítünk. Nagyobb tatarozási munkálato-
kat is végzünk a Szent János-kórházban, valamint
a Margit-körhazban, összesen 120.000 pengő költ-
séggel.
Racionalizadlasi intezkedesek
a BSzZKRI vállalaífainái
Perczel György dr. vezérigazgaió előadása
a Küözúti és Városi Villamos Vasutak eltérő
emi feszültségeinek közös rendszerre való
átépítése,
amely a kétféle kocsik számára járhatóvá tette
mindkét vállalat pályáját.
modern villamos mótorok alkal-
mazásával
Az új és
g fokozása terén lehetett szä-
et elérr
pedig a menelsebe
mottevő eredményt
Mindezek és a r
elve alapján keres:
tülvitt mäs intézkedés eredményezték — állapí-
totta meg konklúzióként az előadó —, hogy
a bevételekkel szemben, amelyek a gazdasági
hely? tkeztében huszanöt százalékkal
esükkentek, onló arányban le lehetett
építeni a kiadásokat is,
a tény fővá közönségének érdekét szol-
, de a lásnak a X szempont-
vetlen előnye az is, hogy a racionä-
lisan vezetett üzem olcsóbban dolgozik, tehát a szol-
gáltatásait is, amelyek a viteldíjakban jutnak kife-
zésre, olcsóbban adhatja és ugyakkor a korszerű
yekkel is lépést tud tartani.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
A szabadság emlékünnepe. Március idusát a
Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezete összes
kerületi pártköreiben megünnepelték. A VIII, kerü-
leti pártszervezet Bard utca 79. számú körhelyisé-
gében szombaton a szokásos, népszerű Magyar Est
keretében volt nagyszabású ünnep, amelyen z7sufo-
ásig megteltek a termek a résztvevő közönséggel.
Katona János törvényhatósági bizottsági tag
mondta az ünnepi beszédet, amellyei lelkes hangu-
latba ragadta hallgatóságát, Rendkívüli sikere volt
a művészi műsornak, amelyet Dobós Andrásné,
Micsey Józsa operaénekesnő rendezett. 16-án tartotta
a — pártszervezet ünnepi ülését, amelyen Gazdy
Jenő törvényhatósági bizottsági tag mondott mély
hatást keltő, nagyszabású ünnepi beszédet.
Bessenyey Zenö beszámolója a VI. kerületben.
A VI. kerület választó polgárainak Sziv-utca 61.
Á alatti, zsufolásig — megtelt árthelyiségében
tartotta meg Bessenyey Zénó dr. országgyűlési kép-
viselő beszámolóját, amelyben a kerület legsürge-
tőbb problémáit fejtegette. A nagy tetszéssel foga
dott beszámoló után zajlott le a kerületi szervezet
tisztújító értekezlete is, amelynek során a kerület
elnökévé Schoepflin Lajos dr.-t, ügyvezető elnökévé
pedig vitéz Papp Gyulát választotta meg. Társelnö-
kök lettek: Farkas József dr., Dóczi Imre dr., Len
kei Ferenc és Schilling Endre dr., ügyvezető alel-
nök Soós Sándor.
Ünnepi esték a II. kerületben, A II. kerületi
pártszervezet március 8-án tartotta saját helyiségé-
ben havi pártvacsoráját, amelyen mintegy kétszá.
zan vettek részt. Hivert Dezső dr. ügyvezető elnök
megnyitó zéde után Harrer Ferenc dr. törvény-
hatósági bizottsági tag tartott nagyérdekű előadást
várospolitikai kérdésekről. Ba"ogh Bálint esperes
és Grenyó Beortalan, az Tparoskör elnöke szólaltak
még fol a pärtvaesorän, amelyen résztvett Thorday
Lajos kerületi előljáró és Sedntay István törvény-
hatósági bizottsági tag is. A szabadság emléknapja
alkalmából szombaton ünnepi est volt a pártkörben.
Cselénui Józs-f és más művészek szerepültek az
operai számokból és magyar dalokból összeállított
programban. Nagy hatást keltettek a magyar Tú-
hákban eljárt magyar táncok és az allegórikus élő-
képek.
--- Page 87 ---
Budapest, 1937 március 17.
Nem ódázható el tovább
a Segitő-Alap racionális
dálkodásának
| gaz-
eleibeleptetese
A törvényhatósági bizottságnak nagyobb szerepet kell
juttatni az ügyvezetés körül
A Székesfővárosi Segítő-Alap int6zöbizottsäga
10-én tartott ülésén tárgyalta az alap zárószámadá-
sát, amely a végeredményben deficitet mutat ki.
Ebből az alkalomból megkérdeztük Gazdy Jenő
törvényhat gi bizottsági tagot, aki több költség.
vetési beszédben ismételten foglalkozott a Segítő
vel, pedig, mint a m. kir.
ti intézményeinek legyik legtevékenyebb
régi szakértője ezeknek a kérdéseknek,
vélekedik a zárszámadás eredményeiről.
Alap ügy
Posta jé
munkása,
hogy mint
Gazdy Jenő
törvényhatósági bizottsági tag
a következőkben válaszolt:
A Fővárosi Segítő-Alap mult évre vonatkozó
zárszámadásáról, csak a megjelent szűkszavú köz
ieményekből tudok, Így most még nem vagyok abban
a helyzetben, hogy mindenre kiterjedő konkrét vá-
laszt adhassak. Erre a témára visszatére ha át
néztem a zárszámadás adatait. Annyit azonban
most is mondhatok. hc nem lkozom a defiei-
ten, aminek aival tisztában vagyok. Sőt meg-
jósolhatom, hogy ha történik az eddigi rend
szeren változtatás,
a deflei
nem
t még növekedni fog.
üzemi személyzet — bekapcsalódásával
Segítő-Alap nagy számban sza
okkal, akik az alap szolgáltató
intenzi fogják igénybe venni. Sokkal intenzíveb-
ben, mint amennyit nt az új októl befolyó
tőbb jövedelem. kis utängondolä ezt bővebb
magyarázat nélkül is meg lehet érteni.
— Azok a kísérletek pedig,
abból a célból tett és tenni akar, hogy
tagok terhére emelje, mint például a vény
20 fillér szedése, az eddiginél is nagyobb eller
olyan
amelyeket az alap
bevételeit a
enkénti
állásra
fognak találni, De nem is volna se igazs
szociális megoldás ilyen újabb megterhelés
kisérletezni akkor, amikor a kisti. iselők, akik
get jelentik súlyos anyag
Igáltatások mértékét bi-
ökkentették már és foly
ön költségek, amelyek
tisztviselőt
megelőzésére
pedig a túlnyomó többs
gondokkal küzdenek. A
zonyos ányban ugyanis ci
ton fokozód azok a
betegség esetén terhelik a bajba jutott
— Így tehát a deficit
nincs más mód, mint
nagyobb
egész gestiöjät revízió alá
venni
a Segitö-Alap
er. viton Nagy árammegtakaritás!
GIN Nagyobb fény!
KOMOR HENRIK-féle
tényteeh
és műszaki val
DODAPAST VILL WESSALÉNYE U.S.
Telefon: 1-414.76
lámpatestekkel
Campi Ödáön
Mű"akatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda : V., Bálvány-utca 14. Telefon : 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt.107. Telefon: 2—919—33.
Beer Sándor vesyögmEsrER
V., Gr. Tissa Istvän-utea 5. sz. e Telefon: 1-824-29
szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE
tartós, szép és fiszta
víztelenítése és a
NEDVES FA PINCEPÓTLÓ
LEGSZIGETELES 2í/olopkölségyetés
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., Izaba!la-u, 77. Tel.: 1-208-64.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mindennemű fenyőfák és |
keményfák állandó raktára
ményfék állandó raktára BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
ERBE b TA TELEFON: 2-929-43 =———
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KN HOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon ; 2-693-26
és okos, hasznos és szociális érzékű reformokkal meg-
előzni a nagyobb ajt.
Itt van például
a szakorvosi rendelés
kérdése, A legutóbbi költségvetési beszédemben már
har ta ı a hozzám érkezett panaszoknak, A szak
orvosi rendelés jelenlegi módja bürokratikus és
xatorikus jellegű és emellett nagyon drága.
A be ) a körzeti orvostól (háziorvos), az
alap központjában szolgálatot tevő esetleg nem is
megfelelő — szakorvos, ellenőrző orvosokhoz — kell
menni, Innen pedig mehet a város különböző helyein
illetékes szakorvoshoz. Rendszerint azonban
két-három ilyen látogatásra kap engedélyt, Hu
mehet megint a központba és onnan
lakó,
csak
ez nem elegendő,
a szakorvoshoz.
A háziorvos és a szakorvosok ki
beiktatása az ellenörzöorvosokna
felesleges,
való
1je
Volt
ezt a státust egészen meg ıct szüntetni, ha fel
állítja az alap azt a központi szakorvosi rendelőt,
nelyet a m, kiír. Posta jól bev hasonló intézmó-
nyének mintájára, már a
beszédemben is ajánlottam.
egutóbbi költségvetési
— Ezen az úton igen jelentékeny megtakarítást
tehettte elérr Hiszen az eller orvosok ú
s hétve emelték fel és mégis torlódások
hogy azért a nagyon tisztességes
mit kapnak, túl
szolgá
san kevés a
napi négy
órai
tet
p, okvetle-
Legalább is legyen ebből a luxus-kiadásból a ta
szúmára is valami haszon.
Érdekes itt megemlíteni, hogy
delőben kezelt esetek száma miképen oszlik
a szakorvosi reu-
meg az
egyes szak között. A legutóbbi adatok szerint az
egy évben 7 közül esett szäzal6kb;
sebészetri vászatr:
33, gyermekgyógy
Igyógyászutra 11.12.
gége., f ideggyógyász
tüdőgondozóra 10.39 10.09, bőrgyóg
szatra 12.21, urolögi 8.05, fogászatra 5.93, test-
venészetre 1.99 és laboratóriumi kezelésre 3.87
ható, melyek azok az osztályok, ame-
isn a szakorvosi rendelőben elsö-
sorban szükséges és addig is milyen kmabeli ellen-
Őrző-orvosokra volna elsősorban s: ég.
— Természetes" azonban, hogy ezenkívül is van
még nem egy mód, amellyel a Segítő-Alap Személyi
és dologi kiadäsait c enteni lehet, az alap tagjai
érdekeinek sérelme nélkül. Hiszen a megtakarítások-
nak csak azt a célt sz d szolgálni, hogy az alap
tagjainak érdekeit fokc tabban tudja az alap ki-
szolgálni. Különösen in szociális szempontok kell,
hogy domináljanak, Ezért helytelenítem azokat a
luxusintézményeket, amelyeket csak a magasabb
fizetésű tisztvisedők tud igénybe venni, a kis-
tisztviselők pedig nem, ältig csodálkozom
azon, hogy ezt az intézményt kivették a szociál-
politika ügyköréből és a finänepolitika ügykörébe
ntalták át. Helyesebb volna ezt az intézményt abba
a légkörbe utalni, ahová való.
— Egyben előnyös változást várok attól, hogy az
új szabályzat szerint az alap intézőbizottságában
a törvényhatósági bizottság tagjai
számmal fognak részt venni.
nagyobb
legnagyobb része az életben
mozog és így sok praktikus érzékkel rendelkezik.
— Az is helyes újítás, hogy a tisztviselők ezentúl
nem az elnö 5k és főtítkárok útján, hanem az errr
Tegalkalmasabbnak tartott kartársaik útján nyernek
képviseletet, mert a hatalmi pozíciók és a szociális
nem mindig találkoznak.
— Egyszóval bízom abban, hogy
A bizottsági tagok
érzé
új tempót és friss levegőt fog
inni a Segítő-Alapba.
Ha ehhez praktikus és szociális jellegű tények is
esatlakozni fognak, akkor nem kell félteni a Segítő-
Alap jövőjét.
kutän az új alkalmaztatásokról kérdeztük
így válaszolt:
lenlegi helytelen rendszer
e és a bekövetkezendő újabb
deficit egyik forrás. eredményben nem baj, mert
a felállítandó szakorvosi redelőben majd alkalmazni
lehet azokat az ellenőrző orvosokat, akiknek megfelelő
zakképzettségi Legfeljebb az kifogásolható,
hogy amikor még hiány van — a felsorolt statisztikai
meg Gazdy Jenőt, aki
adatok szerint — a legforgalmasabb szakmák kép-
viseletében, akkor olyan Szakorvost alkalmazn
akinek szakmá a leggyengébben keresettek közül
való, A laikusokból álló bizottságot ilyen tekintetben
a szakértőknek kellene felvilágosítani,
Wjabb serteshizlalo
teleppel akarja fertözni
Köbánya levegőjét
egy hentesárugyár
A mostoha váro
kosságának legtöbtk
tésszátlások
tak már
srésznek nevezett
r hangoztatott
ányul. El
Kőbánya lu-
panasz
ellen í. keseredett harcok foly.
a polg minden körében a levegőt
ző, bűzös telep elhe ében és en
akadt a
Szervezetében és an-
A Ser-
harcnak hathatós támog tója
:nuség Pártja Fővárosi
x óló nm Zsitvay Tibor dr. elnökben is.Az állandóan
napirenden lévő sérelmes holyzeten, amely Kőbánya
jlődésének meggátlásában is jelentős s epet ját-
szik, most majd segít a wdrosrendeze törvény,
amelynek értelmében il
öt éven helül kiítelepítik
sertésszállásokat.
lakossaága, ha mindjárt
megkönnyebbülve vott
es rendelkezésről,
Köbänyäröl a
Amikor Kőbánya
határidőhöz kötö
mást a törvény
ötévi
tudo
nagy feltünést és érthető
tett az a terv, amoly Köb
még fokozottabb megfertőzésére
felháborodást kel-
levegőjének
törekszik,
Először szinte csak tréfának
lakon megjelent plakátok
öltött az a hír, hogy
látszott, de
róvén
azután
formát
pozitív
a gyel hente:
hízlaló
árugyár a G
telepet akar létesíteni,
ton
Mint az ilyen telepek felállítása alkalmából szo
falragas at függesztettek ki, amely hírül
adta éshizlaló létesítésének tervét eset-
leges kifogások letárgyali kitűzött — helyszini
szemle Néhány n teljes szövegükben ol
vashatta közönség a kátokat, , míg — azután.
nyilván a mem titkolt fe yrodäs hatása alatt, va-
ltak: nem lehet kétséges, hogy az érdekeltek ré-
széről a falragaszokon a ,, shizlaló" ót le-
kásos,
ragasztotta és tán már €: az volt olvasható,
hogy a Lengyel-hentesárugyár telepet akar a
Gyömrői-úton felállítani.
A helyszíni szemle, amelyet Vigyázó Géza dr.
kerületi előljáró elnökletével tartottak meg, ugyan-
esak viharos hangulatban folyt le.
Nagy tömegben vonult ki Kőbánya polgár-
sága a kijelölt helyre és felháborodva tilta-
kozott a tervezett sertéshízlaló telep felállí-
tása ellen.
ukat Halter Károly törvényhatósági
g útján hivatalosan be is jelentették az
amelyet a városrendezési törvény-
nek sszállások kitelepítésére natkozó ren-
delkezi tt, alaposan megzav , új sertés-
hizlaló telep terve. Mindenki tud.
szállások mögött c érdekeltség
cég, a Magyar Mezőgazdák Szövetkezete és több
szérumgyártó vállalat képében és ezért számoltak
azokkal az akadályokkal amelyek a kitelepítés elé
gördülhetnek és amelyeket végre a törvényes intéz-
kedés elhárít az útból. Annál nagyobb feltünést kelt,
hogy a Lengyel hentesárugyár most új sertéshizlaló
tervével kísérletezik. A tervből azonban, józan el-
gondolás szerint, nem lesz valóság.
hogy a sertés-
11 a Landesmann-
"4. ARBAN olsóságávak MINŐSÉGBEN
4 kiválóságával V.B Z BT c——
NÉMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Első Magyar asztalospácgyár
Budapest, V1., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11.
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
Pp:
Székely Mihály
okl. mérnök és építőmester
Budapest, Il,
HESZ LAJOS
építőmester
BUDAPEST, I, LÓGODI-U. 9.
| Telefon: 1—603—21.
Purmann Jenő
Speciális üzem, az emberi testet egyenesítő-, Ido-
Keleti Károly-utca 30.
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, 1X., ÜVőiút 21. Telefon: 1—891—972.
--- Page 88 ---
Fr
ZOVdrost ÚRIAP
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszab: jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink 6s
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
FÉlÓVTO 5 5 a er 12 pengő,
EKŐSZ ÓVTB N 4 At 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos izető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
szíveskedjenek.
Szendy Károly polgármester részvétlevele Hubay
aki
Jenő özvegyéhez. Szendy Károly polgármester,
tudvalevően maga is jelen volt Hubay Jenő meg-
renditö halálálánál, meleg r éttel teli levelet in-
tázett a na megter özv
„A székesfőváros — írj ött — kül
hálával és elismeréssel ad szellemének.
Nagy tudással és nemes érdeklődéssel támogatta
közérdekű kulturális ügyek intézésében. A Gondvi-
selés úgy akarta, hogy pen ilyen alkalomból
húnyta le ira. 87 ívében főváros
iránt érzett szeretettel, aj ü
szet érdekében kifejtett utolsó távozott
el örökkévalóságba. K: intézése közben
bekövetkezett halála megható nemes
életének és magas szellemi mun ságának."
Király Kálmán tanácsnok kormányzói kitüntetés
A kormányzó az iparügyi miniszter előterjeszté 1
megengedte, hogy Király Kálmán noknak a
városfejlesztés terén szerzett ki zei elisme-
réséért elismer tudtul adják. irály Kálmán
tanácsnok ezeket a legfelsőbb helyen méltányolt
érdemeket mint az út- és csatornaügyi ügyosztály
vezetője szerezte. Koncepciójának és munkásságának
eredményeként a főváros úthálózata jelentős és kor-
szerű fejlődést mutat és hasonlóképen sok új és ezek
során úttörő létesítmény jelzi működését a főváros
csatornaműveinek terén. Kitünteté így ma város-
házán, mint a mérnöki szak ben — őszinte
örömet kelt, Hasonlóképen kormányzói elismerés.
ben részesült vitéz Magyar Győző székesfővárosi
mérnök is, aki ugyancsak a városfejlesztés terén
szerzett kiváló érdemeiért lett méltó a legfelsőbb
kitüntetésre,
Budapestre is
kongresszus résztvevői,
ellátogatnak a bécsi szállodás-
A — budapesti szällodäsok
meghívták a Nemzet i Szállótulajdonos Egyesület
tagjait, ötvennégy ország képviselőit, abból az all
lomból, hogy közgyűlésüket Bécsben tartják. Apri
25-én érkezik valószínűleg többszáz szállodás Buda-
pestre, ahol három napon át fogják tanulmányozni a
főváros gyógyfürdőit. szállodáit és egyéb idegen-
forgalmi értékeit. A Nemzetközi Szállodás Egyesület
elnőkéül a budapesti szállósok vezetőjét, Marenchich
Ottót jelölték,
A főváros tan-
ok következ-
ügyi iletében
tében, mint megírtuk, 154 ús kerül pályázat út-
ján betöltésre. Szendy Károly polgármester most
meghirdette ezekre az állásokra a nyilvános pályá-
A pályázati kérvényeket március 31-én déli
íig kell a polgärmesterhez címezve a polgár.
mesteri központi segédhivatalnál benyujtani.
Céltudatos és okos emberek most vesznek
oszíálysorsjegyet
miáltal megszerzik a reménységet, amely
buzdít, serkent egy jobb jővő és boldogulás felé.
i Hinni, bízni, remélni, ez a fő!l
Mindenkinek és minden egyes
sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye !
Ne legyen tehát sötétenlátó, ingadozó,
hanem bizakodó és reményteljes!
Bizzék a jövőben, a szerencse forgandóságá-
ban és vegyen vagy rendeljen legalább
egy osztälysorsjegyet!
4
Mindenkit érhet szerencse!
Miért ne Önt is! Nemcsak nálunk, hanem
egész Európában alig van ember, akinek
ne volna sorsjegye.
A sorsjegyek hivatalos ára:
egész 28 pengő, fél 14pengő, negyed 7 pengő,
nyolcad 81/, pengő az összes főárusítoknál
Huzások már ápri!is 10.-én kezdődnek
Nyilvános gyermek- |
könyvtár Budapesten
Körülbelül húsz esztendeje, hogy a Magyar
Gyermektanulmányi Társaság megbízásából mátrai
Nagy László, a kiváló pedagógus beadványt int6-
zett a ároshoz, hogy Budapesten külföldi min-
tára létesítsene nyilvános gyermekkönyvtärakat,
Azóta a 8: k és a pedagógiai testületek megújí-
tották ezt a kérelmet,
égre a főváros most elérkezettnek látja az
it, hogy Budapest területén az első nyil-
vänos gyermek-könyvtárat megvalósítsa.
Különösen a főváros külterületein van a gyermek-
könyvtárakra szükség. Az ilyen nyilvános gyermek-
könyvtárak révén elvonhatjuk a külterületeken levő
felügyelet nélküli gyermekeket az utcáról, ahol
tudvalevőleg ezer veszedelem fenyegeti őket.
A főváros komoly és mélyreható kulturszolgá-
latot teljesít az ilyen nyilvános gyermekkönyvtá-
raknak mielőbbi létesítésével. Sok ezer gyermek
erkölcsét mentik meg a nyilvános könyvtárak. "Per-
fejlesztik jó könyvekkel a gyermek isme-
tehát nem csak a szülők,
jeszti
reteit és tudását. Ezért
aládi munkabér, Alig hangzottak el kor-
ati megnyilatkozások a családi munkabér be-
vezetése érdekében, máris napvilágot látott egy igen
komoly tanulmány Bikkal Dénes dr. tollából a csa-
ládi munkabérről, Bikkal dr. tanulmányában meg-
oldást keres Magyarország kormányzójának arra a
célkitűzésére, hogy „ahol többen kérnek enni ott-
hon, oda könnyebben kerüljön a kenyér és nagyobb
darab jusson belőle" A kérdés ismertetése során
Bikkal külön-külön fejezetben tárgyalja a francia,
belga, olasz és egyéb külföldi példákat, amelyek
rint már megoldották a ládi munkabér kérdé-
ít. Kimutatja Bikkal dr. t is, hogy a családi
munkabér bevezetésére a legalkalmasabb pillanat el-
érkezett Magyarországon. A munkabérek ugyanis a
kr ek alatt lemorzsolódtak olyannyira, hogy
mélypontjultat elérték s minden jel arra mutat,
hogy a gazdasági élet újabb fellendülésével és a
drágaság nyomása alatt rövidesen a munkabérek
emelésével kell számoin nnek a munkabéremel-
kedésnek a szociális igazságkeresés jegyében kell
megtörténnie és pedig ol pen, hogy elsősorban
a családapa munkavállalók jussanak — megfelelőbb
bérekhez, Az ízlésesen kiállított könyvhöz — Bor-
nemisza Géza iparügyi miniszter írt előszót, aki a
szerző javaslatát a magyar munkaadók figyelmébe
ajánlja. (A könyv kapható bármely könyvkereske-
désben, ára 1.50 pengő.)
Elitélték Kertész Elemér rágalmazóját. Emlé
kozetes az a bünügyi tárgyalás, amelynek vádlottja
Pályi Lajosné volt, akit a bíróság többszörös csa-
lásért és sikkasztásért egyesztendei börtönbüntetésre
többek között
itélt. Pályiné védekező beszédében
Kertész Elemér törvényhatósági hizottsági tagra be-
csületsértő és rágalmazó kijelentéseket tett, melye-
t Kertész Elemér Pályinét a büntetőbíróság elé
állította, A Vincze Gyula dr. büntetőjárásbíró előtt
lefolyt tárgyaláson Pályiné hiszté jelenetek kö
zött legnagyobbrészt tagadta és visszavonta a Ker-
tész Elemérre vonatkozó rágalmazó és becsületsértő
ijelentéseket. Egyes fenntartott állításaira vonat-
‚ölag pedig a bizonyítás elrendelését kérte, mely-
hez Usetty Bóla dr., Kertész Elemér jogi képviselője
teljes mértékben hozzájárult és ugyanakkor ellen-
bizonyítást ajánlott fel. Március 10-én került az ügy
második tárgyalásra, amelyre Pályi Lajosnét fog-
házőr vezette elő. A bíró megállapította, hogy dacára
a tárgyalás óta elmult négy hétnek, Pályiné bizo
nyítási indítványt nem terjesztett elő és megkér-
dezte Pályinétól, hogy fenntartja-e Kertész Elemérre
vonatkozó állításait. , Nem tartom fenn, — zokogta
Pályi Lajosné, — engem félrevezettek, azt mondták,
hogy ezekkel a kijelentésekkel könnyithetek a lelki-
ismeretemen. Öszintén bevallom, nem felel meg a
valóságnak az, amit Kertész Elemérről a fötärgya-
láson mondottam és az sem, amit a mult tárgyalá-
son állítottam. Én már a mult tárgyaláson bocsána-
tot akartam kérni. Minden elégtételt hajlandó vagyok
megadni Kertész Elemernek, Később tudtam meg
férjemtől, hogy Kertész Elemér ellen ellenfelei akar-
tak engem felhasználni." A vallomás után Usetty
Béla dr., Kertész Elemér jogi képviselője, kijelen-
tette, hogy bár ő tudomásul veszi az asszony töredel-
mes megbánását és bocsánatkérését, de. tekintettel
arra, hogy Kertész Elemér társadalmi és politikai
közszereplő ember, nem tekinthet el a bünösség meg-
tól és éppen ezért ítéletet kér. A. bíró eny-
hítő körülménynek vette a vádlott megbánását, tő.
redelmes bocsánatkérését és ezért Pályi Lajosnét be-
esületsértés vétsége miatt háromnapi fogházra ítélte.
Az ítélet indokolásában kifejti, hogy Pályi Lajosné
a Kert Elemérrel kapcsolatos kijelentéseket tör-
vényszéki tárgyaláson saját ügyében és védekezé-
sére mondotta el, tehát azért azokat nem rágalma-
zásnak, hanem becsületsértésnek kell minősíteni. Az
ítélet jogerőre emelkedett.
Bódy László tanácsnokot választják meg a
FANSZ elnökévé. rilis 7-én tartja évi rendes
közgyűlését a FANSZ, amelynek igazgatótanácsi,
Március 18 és 21-én
délután fél 3 órakor
Ugetőverseny
Budapest. 1937 március 1
pedagógusok, de
látja a gyermekkönyvtárak létesítését.
Itt említjük meg, hogy
minden gyermekbarät örömmel
a Rue Bonterbrien nemrég nyitották meg az
első párisi nyilyános gyermekkönyvtärat,
A hatalmas könyvtár polcain kizárólag gyermekek-
nek való könyvek sorakoznak: mesekönyvek, útleírá-
sok, ismeretterjesztő művek. Az olvasöteremben
virágokkal diszített kis asztalok mellett, kényelmes
kis karosszékekben üldögélnek a gyermekek. A fa-
lon könyvek, A könyvek mind gyönyörű piros, zöld,
kék, sárga díszkötésben. A könyvtárat minden
gyermek használhatja és pedig mánden formasäg
nélkül. A gyerek maga választja ki a könyvet, amit
el akar olvasni s odaül, ahová neki tetszik. A
könyvtár
gyermekolyasói ujságot is adnak ki: ők ír-
ják, szerkesztik, nyomják és árusítják.
Csütörtök délutánonként mesedélután van. Különö-
sen szegény gyermekek számára megbecsülhetetlen
jótétemény ez a könyvtár, amelyet nem hiába ne-
veznek , Boldog Órá"-nak.
A gyermekek érdekében kívánatos lenne, ha az
első budapesti gyermekkönyvtár épülete, de a szel-
lome is hasonló lenne a párisihoz. (Szalai Oszkár.)
majd vál
ztmányi ülése Duday Alajos dr. tanácsnok,
ügyvezető alelnök vezetésével megejtette a Liber
Endre halálával megüresedett elnöki tisztségre a
jelölést. Első helyen Bódy László dr. tanácsnokot,
második helyen Felkay Ferenc dr. tanácsnokot, har-
madik helyen Sebő Béla főszámvevőt jelölte. Elhatá-
rozták azt is, hogy a közgyűlésen Szendy Károly,
Lamotte Károly, Schuler Dezső, valamint Szente
Miklós ny, tanácsnok, Végh János dr, ny, tiszti-
főorvos és Gárdonyi Albert ny. főlevéltáros tisztelet-
beli taggá történő megválasztását fogják javasolni.
A Gellérthegy északi lejtőjére tervezik a sza-
badtéri szinpadot. A minap a Szabadtéri Szinpad
Egyesület népes küldöttsége jelent meg Szendy pol
gármesternél. A küldöttséget Rakovszky Iván ny.
miniszter, Ugron bor ny. miniszter és Márkus
László, az Operah: zgatója vezették. Rakovszky
Iván hangoztatta, hogy a szabadtéri színpad meg-
valósítása idegenforgalmi szempontból rendkívül
sürgős feladat és közölte a polgármesterrel, hogy
Kaffka Péter mérnök már el is készítette a tervet,
amelyet legolcsóbban és leghelyesebben a Gellér!
hegy északi lejtőjén lehet megvalósítani. Szendy
Károly a legmelegebb támogatásáról biztosította a
küldöttséget.
, Buda és Budapest. A főváros barátainak régi
és visszatérő problémája, hogy a Budapest név nem
wz
a legmegfelelőbb, mert a lföldiek könnyen össze-
téveszthetik Bukaresttel. Erről a kérdésről tartott
most érdekes és élvezetes előadást Széll Sándor dr.
főszolgabíró a Terézvárosi Kaszinóban. Helyesnek
tartaná, hogy a főváros neve a jövőben egyszerűen
ősi magyar személyi név: Buda lenne. Az
ıvezetöbb lenne, ha Pestbuddnak neveznék, bár
ez utóbbit azért nem fartja megengedhetőnek, mert
Pest nem előzheti meg a hagyományok által meg.
szentelt Buda nevet.
A Magyar Idegenforgalom Évkönyve. A Magyar
Idegenforgalom Évkönyve címen szép kiállítású tar-
talmas könyv jelent m idegenforgalmi ujság-
írók szindikätusa szerk ében és kiadásában. Az
értékes munkához Bornemi. Géza ipari és keres-
kedelemügyi miniszter írt A miniszter el-
i éssel emlékezik meg a njságírók meg-
ól, melyben nagy téket lát Magyarország
idegenforgalmi propagandája szár egyszersmind
méltatja a magyar ujságírók haszn és céltudatos
működését is. A több mint 200 oldalas könyv nem-
csak érték: propagandaeszköz, hanem élvezetes ol-
vasmány mindenki számára, aki feltudja mérni
is
az
is
az idegenforgalom erkölesi és anyagi jelentőségét.
UJ vérkeringéshez,
minden egyes sorsjáték. A
ciális jelentőségének és fc
örvendetes jele. hogy a
kedik, Az új sorsjáték sort
delclődés, hogy a sors
106-iki húzás előtt elkelnei
gazdasági fellendüléshez — vezet
m. kir osztálysorsjáték 8z9-
ton növekvő — megértésén
tékban résztvevők száma emel
egyei iránt oly óriási az Ér
ak — valószinüleg i
nm
j hivatalos játéktervet kész.
séggel küldenek az összes főárusitók.
özv. UJÁGH ÁRPÁD-s
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
\ Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
|) ban és színben. Szalogplombák, Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
gök acél- és őlomplombák-
hoz. Jegy'yukasztö- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
LATICEL
a kényelem új korszaka
--- Page 89 ---
Budapest, 1937 märeius 17.
Sazvasáci ERTESITÖ
Az Országos Földhitelintezet félévi
beszámolójának kitűnő eredményei
A Fővárosi Hirlap egyik legutóbbi számában fog- | Ezek a körülmények chef tették azt is, hogy az
lalkoztunk az Országos Főldhitelintézet első fél- intézet már fennállásának el is rendelkezé-
A GT AO " c | söro tudott állni a mozőgazdasi vidlojáratú hite
esztendejének üzleti mérlegével és rámutattunk | jeg formájában mindazokban az csetekben, ahol a köl-
azokra az egész rendkívüli eredmé kre, amelyek Note 45 megfelelő gazdasági célt szolgáltak, Hosszülejä- |
lehetővé tették, hogy már első csonk: ndejében | Tatü esőnöket természetesen az intézet m folyúsí
felrhüssá a fülió rösézés költségeit. Akkort 1 dejöben | patott, minthogy záloglévelek olhelyezésérő nem nyílott
eírhassa a fúzió öltségeit. Akkori beszámo- | alkalom. Ugyancsak nem teheteti eleget az intézet azok
lónkat tökéletesen a a most tartott merleg- | nak a hitoligenyeknek som, emel ok másutt fennálló |
egál; 3 ülés elynek jelentéséből kitű „ | rövidiejäratü hiteleknek átvállalását célozták, mintbogy
6. pggyssbéóyi MC ee Jelentéséből kitűnik, hogy | 2, Sven egyszerű átcsoportosítás közgazdasági szom.
rövid hathónapos működése alatt is milyen meg- pontból jelentőséggel nem bír.
lepően szép eredményeket ért el az intézet, Mint is-
meretes, a múlt áv nyarán fuzionált a Kisbirtoko-
sok Országos Földhitelint&zete a Magyar Földhitel-
intézetek Országos Szövetségével, egyidejűleg azon-
ban átvette a Magyar Földhitelintezet egé üzlet-
körét is. Igy keletkezett a mai Országos Földhitel-
intézet, amelynek — vezetőjévé a kormány bizalma
dr. Reményi-Schneller lajos országgyűlési képvise-
lőt, a Községi Takarékpénztár volt vezérigazgatóját
tette meg. Ez az előlegezett bizalom a legteljesebb
mértékben beváltotta a hozzá [fűzött reményeket,
mert Remenyi-Schneller TLajos kiváló organizälö
képességével, nagy szaktudásával és céltudatos irä-
nyító munkájával elérte azt, hogy e rövid idő alatt
az intézet töbh min! 15 ezer hold földet értékesített
Az intézet már az első félévben élénk tevékenységet
kormány
fejtett ki a parcellázások terén, követve a
földhirtokpolitikai elgondolásait. Ré
naiból, részben megbízások alapján
holdat adott el. Emellett a kor y
földbirtokpolitika terén ís — jelentős munkát
amennyiben 1979 vevő között tött holdat
zott. Végeredményb tohät az inté
15.062 kat. hold torületű ingatlant adott x
bérletek céljaira ré
minisztértum . megt
számlára kat, hold terülotet ve
nek adta haszonbérletbe,
levő haszonbérletek,
év végén 9900 kat.
bérlő gazdálkodik.
A mérleg a
pengőt
paroellá-
vevőnek
"
en a kir. föld
iból, részben — saj
t át és ezt 627 bérlő.
amivel az intézet kezelésében
illetve alhaszonbérletek területe az
holdat tett ki, amely területen 1764
intézet összesen 300 millis
Ebből a hosszúlejáratú
ai szerint az
közel
és miközben 300 millió pengőt meghaladó tőkét ko boy ás ése nök állomán ken 132 millió pen:
zol, mogfelelő anyagi erőt tud biztosítani a birtok- | fi" uilió pengőt tettek . őlcsönök pedig kereken
politikai feladatok megoldására is. A mérlegmeg Az üzloteredmönyszämlät e félévben a három intézet
állapító ülésről egyébként az alábbi hivatalos je- egyesítésével k. atos és viss m térő kiadások is
lentést adták ki: terhelték, amel ga p Kereken 414.000 pengő vo
, i mm . Ennek az összegnek levonása után az intézet az első
A kedvezőbb terméseredmény, valamint az . adósok 9 A
megnövekedett fizotési készsége és végül a föld iránt 6 zeti eredményeként 67.000 pongő t nyereséget
jelentkozö nagyobb kereslet előmozdították ogyröszröl mutat a mm t
ast, hog 1 tásút fokozza, más- Az intézet közgyűlését március 19-én fogja megtor.
részről, visezati tan
VL LE
Kereskedői érdekeltségek az elöl-
járóságoktól kérik az áruházi
rendelet szigorú ellenőrzését
Amióta a mult eszetendő végén megjelent az
áruházi rendelet, a kiskereskedők némileg megnyu-
szodtak, mort hiszen a rendelet határozottan meg-
#zabta azokat n kereteket, amelyeken belül az áru-
házak a jövőben kifejthetik üzleti tevékenységü
ket. A kereskedők azonban sajnálattal látják, hogy
akadnak áruházak, amelyek látszólag semmihe
sem veszik a rendeletet,
illetőleg különböző [fogásokkal igyekeznek annak
intencióit megkerülni. A legnagyobb elkeseredést
kereskedői körökben a Párisi Nagy Aruház műkö-
dése váltja ki. Így például azt látják, hogy a Pá-
risi Áruház a szó szoros értelmében ellentétben van
a rendeletnek úgyszólván valamennyi paragrafusá-
val Már a rendelet első paragrafusa kimondja,
hogy
„a vállalatnak áruház jellegét nem érinti az
a körülmény, hogy "üzlethelyisége nem egy,
hanem egymással szomszédos több házban
van, valamint az sem, hogy az egyes osztá-
lyoknak más-más tulajdonosa, vagy bérlője
van".
Ezzel a rendelkezéssel szemben a Párisi Áruház"
éppen a legutóbbi időkben állította fel élelmiszer-
osztályait a szomszédos házakban bérelt helyiségek.
ben, ami által nyilván azt a látszatot akaria ket-
teni, hogy azok külön boltok. Ez
a terjeszkedés egyébként sérti a rendelet
második paragrafusát is, amely határozottan
tiltja a meglevő áruházak bővítését.
Mégpedig tiltja minden elképzelhető vonatko-
zásban, részletesen felsorolva azt is, hogy druhäz-
nak még csak fióküzletet sem szabad nyitania,
Azt is sérelmezik a kereskedők, hogy bár a ren-
delet öfödik paragrafusa kimondja, hogy
„az áruház esak olyan helyiségben árusíthat,
amelybe a vevőnek az áru kiválasztása és
átvétele céljából ba kell lépnie,"
a Párisi Áruház ennek a rendelkezésnek intencióit
is kiforgatta lényegéből akkor, amikor a régi be-
járócsarnoktól jobbra és balra új élelmiszereláru-
sító boltokat rendezett be a szomszédos házakban.
"Tény ugyanis az, hogy ezekbe a boltokba valóban
be lehet jutni az ulcán át ís, de
az egyik bolt, éppon az, amelyikben virstlit,
eukrászsüteményt, fag gyialtot és egyéb hely-
ben fogyasztható élel árusítanak,
összeköttetésben van a rnoká-
val,
ahol azelőtt az utca porától belepett hasonló cik-
keket árusították, Az kelt kiskereskedők tehát
most azt látják, hogy lényegileg nincs semmi vál-
tozás, gyakorlatilag pedig az a helyzet, hogy
amit eddig az előcsarnokban árusítottak, azt
most néhány lépéssel odább árusítják, amely
helyiségbe a hallon keresztül is be lehet
lépni, ami az eltávolított tűzfal miatt tűz-
rendészeti szempontból Is aggályos.
terjeszkedő Páris; Aru-
igában sines beszüntetni jo-
terézvárosi kereskedők elha-
kerületi elöljáróságtól k
Áruház tartsa be a
Miután pedig a egyre
háznak, úgylátszik, e
lenlegi ténykedését, a
tározták, hogy a VI.
védelmet. hogy a Párisi
kedelmi miniszter rendele
n——
A TÉBE közgyűlése, A Takarékpénztárak és
Rankok Egyesülete ezidei évi közgyűlését április 3-án,
szombaton délelőtt 11 órakor tartja az egyesület V.,
Akadémia 1 szám alatti helyiségében, A közgyűlés
napirendjén /£feg gedüs ánt elnöki megnyitóján és
abálysze. zgyűlési anyagon kívül két
i előadás szerepel: Kádár Gusztáv, a
Magyar Leszámítoló és Pénzváltó Bank ügyvezető
igazgatója A magyar hitelélet kérdéseiről, Kozma
Ferenc, a Szeged-Csongrádi Takarékpénztár vézér-
igazgatója A vidék gazdasági és hitelélete címmel
tart felolvasást.
Kiívevezések a Magyar Általános Takarékpénz-
tärnäl, A Magyar Általános Takarékpénztár igaz-
gatósága Brandt György aligazgatót, az affiliációs
osztály h. vezetőjét igazgatóvá, Meskó Béla fiók-
aligazgatöt, a Magyar Általános "Takarékpénztár
békéscsabai fiókjának vezetőjét fiókigazgatóvá ne-
vezte ki. Mindkét kinevezés kiváló érdemeket szer-
zett főtisztviselőket ért. A Magyar Általános Taka-
rékpénztár vidéki pozíciójának megerősödése nagy-
mértékben Brandt György igazgató nevéhez fűződik.
Meskó Béla pedig a Magyar Általános Takarékpénz-
tár békéscsabai fiókjának forgalmát országos wi-
szonylatban is tekintélyesen emelni tudta.
Furcsa reklámötlet. A GFB-gyár meglepő rek
lámötlettel lepte meg vidéki vevőit: minden na
gyobb kereskedőnek kilátásba helyez hogy ameny
nyiben feljön Budapest és megtekinti a GFB
at, valamint a tavaszi kollckoiókat, hajlandó
másodosztályra szóló, oda
vényes vasuti jegyet küldeni.
a vállalat vezériga nak ez
tusa egyáltalán nem hatotta meg a magyar kerés
kedőtársadalmat, mert hiszen amiközben ilyen rek
Limötletekkel igyekszik Fekete úr közkedveltté
tenni magát a kereskedők közt vanakkor nyakra
vissza ut
kete Jakab úrnak,
nagylelkű gesz
sra ér.
főre kreálja az újabb és újabb detail "tett,
amelyekkel ugyanazt a kereskedői réteget kontre
minálja, amelynek egzísztenciájától függ végered
ményben az ő gyárának a léte is. A kereskedőknek
nem kell vasnti szabadjegy, ellenben nem hajlandók
tűrni, hogy a saját gyárosuk támasszon velük szem
ben gazdasági szempontból teljesen természetellenes
konkurrenciát. Amint már jelentettük egyébként, a
keréskedői érdekképviseletek most dolgozzák ki
memorandumukat, melyet küldöttségileg fognak a
kereskedelemügyi miniszterhez eljuttatni és amely
ben a gyárak detailárusításának rendeletileg való
| eltiltását kérik.
A Mezőgazdasági Ipar (Georgia) ki
Mezőgazdasági Ipar Rt. szombaton tartot
közgyűlését, amely úgy, mint az elmúlt
P osztalék kifizetését határozta el. A
f. hó 16-tól kezdődőleg a társaság pénztár:
Magyar Általános Hitelbank budapesti főintézeténél
| kerülnek beváltásra. A közgyűlés elé terjesztett igaz
| gatósági jelentés szerint a kaposvári cukorgyár
8924 (tavaly 7076), a mezőhegyesi cukorgyár 6570
(tavaly 4890) vagon cukorrépát dolgozott fel. A kor
gyűlése. A
A meg évi
évben
mány kíván: mezőgazdaság érdekében
olyan répát is álvett a társ melynek feldolgozú
sára az érdekképviseleti megállapodás nem — köte
lezte. Miután az ezen többletrépából előállított cuk-
rot csakis külföldön v értékesítheti,
költségeit pedig az lényegesen
emelte, gyárainak üzemi nyeres az előző üzlet
évekhez képest csök it. Bérgazdaságainak ered
ménye kielégítő volt. Műmalma a lefolyt üzletévben
933 vagon gabonát őrölt fel és éles verseny mellett
jelentős kiviteli tevékenységet fejtett ki, Az érdek-
köréhez tartozó vállalatok, nevezetesen az Alföl
Cukorgyár Rt., a Bäcskai Cukorgyár Rt., a Cson-
grädmegyei Cukorgyár Rt. a Philaxia Szörumter
melö Rt. ummer K Cukor; Rt.
nyereség; várták üzlot6 igazgatóságba
miniszter
és Meuser
újonnan,
Kállay Miklós dr. ny. gyi
Balás József dr. miniszteri osztá nök
Béla gazdasági főigazgató választatott be
A Magyar Általános Takarékpénztár Részvény-
társaság Horvdth Lipót dr. elnök-vezérigazgató
elnöklete alatt március 16-án tartotta meg 55. rendes
közgyűlését. Miután már mérlegen belül a nyug
díjalapnak 159.000.— pengőt (tavaly 160.000.— P-t)
juttattak és Zeiräsokra 462.679.23 pengőt (tavaly
471.368.29 P-t) fordítottak, amint ugyancsak mér-
legen belül belső tartalékolásokat és az értékpapír
állománynál leírásokat — eszközöltek, a közgyűlés
megállapította, hogy az 1936. üzletév tiszta nyere-
sége 524. 5 pengő (tavaly 502.12816 P). A közgyü-
lés elhatározta, hogy a tiszta nyereségből — úgy,
mint tavaly — 100.000 pengő az intézet tartalék.
alapjának — növelésére — fordítta: miáltal az
14,050.000.— pengöre, az tézet összes saját tőkéi
pedig — 34,050.000— pengőre emelkednek, továbbá.
75.000— pengő (tavaly 65.000.— P) a nyugdíjalap
dotálására, 34.658.35 P pedig átvitelre használtassék
tel és osztalék n — úgy, mint tavaly — rész
vényenként 75 fillér — 300.000. pengő fizettessék
március 17-től kezdve.
Megbízható ruházati
cikkeket vásároljunk a
TRIBON
RUHÁZATI R. T.-16l
Budapest, YiIll,, Üllői-út 14.
Olcsó árak! Meghizhatö minőségi
legkedvezőbb fizetési feltételek!
Előleg nincs Az első rész-
let a vásárlást követő hó
1-én esedékes. Vásárlásnál
az arcképes igazolvány
felmutatása elegendő.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. re: 115350.
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
ésbitümenes kezelések, Olajos portalanitäs,
facement-, préseltkavics-,
TETŐFEDÉS: SZIGETELES:
fedéllemeztetők.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
getelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány
kátrányolaj, karbolinsam, pyűmő
käträny-paraffin, kocsikenőcs gi
--- Page 90 ---
Programja.
programot állított
a vállalat igazga-
zkárt
t kétéves
melyet most
Idén és jövő évben 94.000 pengőt fordít a
rt beruházásokra, mégpedig idén 4,147.000
pengőt, a jövő évben 5,547.000 peng A programban
a Horthy Miklós-híddal kapcsolatos v rátépíté-
sek, a Margi átépítésével kapcsolatos munká-
latok 300- 2 autógarázs építése egymillió
pengő költséggel, új autóbusz — beszer: 1.8
millió, racionális nyépítések 792 ez kocsi-
mótorok eser6j er, sínfékek mode lása
962 ezer, a HÉV-vonal villamosit<£ 300
ezer, Pälffy-ter végállomás kitelepítése és
az új végállomás felépítése 370 ezer pengővel szere-
pelnek.
ázat az óbudai hid budai fel.
A Közmunkatanács
budai
"terv
Negyvennégy
járójának rendezési — tervére.
nyilvános pályázatot hirdetett óbudai híd
feljárójának rendezésére és kialakítására. A
pályázatra 44 pályamunka érkezett be. A pi
a következők: Warga László, Péterfy Jenő és
Szinte László, Fördögh Ödön, Heim-Hönsch-Riemer,
Gregersen Hugó, Drucker-Nagy-Wossala, Danczkay-
Iräs-Hedry, Dob-Haläs Komoróczk
jos, Krinta Pál és M , Tóth Kálmán,
Sztojka József, Platt A, és Göllner,
banér) Feren Rezső és Deáky Zsi
zyay-Olgy: Lanrenezky Gne w, Prei
Vancsó-Mayer, Váczy-Hübsehl Kálmám, Dävidhäzy-
Piskolthy, Gulyás László, ifj. Lechner Jenő, Grieger
Gyula, Zsizsmann Endre és Horváth József, Sebes-
tyén Endre, Szenger Pál, ifj. Gyenes Lajos, Kele-
men József, Hock István, Wagner László és Richard
Tstván, Orczy Gyula, Bierhaner Virgil, Fabinyi
Emil, Friedrich Loránd, Weichinger Károly (a, és
b.). Szabó Dezső és Ma nger Egon, Padänwi Ist-
ván, Károlyi Antal és Vittav Győző. Krén Ferenc,
Schäffer József, hömer Ervin, Czabó — László,
Fischer József.
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Telepi-u. 27. (Ludovikánály Tel. 1-430-77
TRAUB ÖDÖN
asztalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. 1-411-65.
HOFBAUER ÉS PIAZZA
TELEP ÉPÍTŐMESTEREK TRODA
VI., BEKE-TER 5. VI., SZONDY-U. 34.
TELEFON: 1-188-59,
Módos (Merx-
01-
ond,
Telefon :
ZN —— EN
A legmodernebb butoroktól az épületasztalosi munkán
keresztül a legesekelgebb javításig minden munkát készit
Gregus János
UR-UTECA 1. SZÁM.
efön: A
BUDAPEST, V/,
Bojárat a
elsőerdősor c 12—63—47
Grosz Fri
okl. mernök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. ® Telefon: 1-861-54.
Linoleum és
burkol83i szekvöllnint CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
Ajánlatok díjmentesen ==—— —=
"BE den, KÖZPONTI G0Z- E8
A ÚT ÍZVEZETÉK ÉS CSATORNAZA-
SOKAT GÁZ ÉS VILAGITÄSI BERENDEZÉSEKET
ATOM it Budapest, V., Vilmos császár-
út 50. Telefon : 1-287-46.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3.
Telefon: 1—196—66.
Budapest, 1937 március 17.
Dersenyíárgyalási
megbízások
Villanyszerelési; munkát kaptak a Gubacsi-úti szü
lakásoknál: Thermolux vállalat 1678, Dobos B.
, Szmatana József 865, Barta Károly Ugyanitt
mázoló munkát "kap Kollár Károly 2429, Szél] Imre
3385, Schinogl István „U nitt üyeros munkát kap.
tak: M Gáspár nhardi Jenő 2629, Müller
Rezső 1823. pengő rt.
Föld. őmives., vasbeton. és elhelyezőmunkát kapott
az iugyvásártelepi Taktáraknál v. Zilahi
élelmiszer
Balogh Gyula 213.373 pengőért.
versenyIdrgyaldsi
kiírások
Papliráruk szállítására az üzemek — részére pályázni
lehet március 31-én d. e. 10 óráig a Központi Ányíge T-
rban (Városháza III. udvar.)
A Szent Imre he templom
veges munkálataira
g a magasépítési
aktárházok — vívezeték
, elektromos berende.
március 31-én d. e. 10
res
ilyázni lehet
osztályon.
Az óbudai tő főúttal "kapcsolatos
támfal alapénpítményi és beton munkálataira,
terméskő és mellvédelhelyezési munkálataira pályázni
lehet március 30-án d e. 10 óráig. Ugyanitt a kőfararó
munkákra i lehet m s 30-án d. e. 10 óráig
az út U atornaépítési üg iályon
N templom toronytestén a délnyugati tämpil-
lér és lépcsőház újjáépítésével kapcsolatos bontási, el-
helyező, köszohräsz és szobrászmintázási munkákra npá-
lyázni lehet március 28-án d. e. 10 óráig a magasépítési
ügyosztályon.
A BSZKRT részére szül kész hézag.
szállítására | március 23-án
hengeranyag és
március 31-én
hengerönté:
d, e. 10 i
dunaparti
valamint
zes 17.000 a
kiöntőanyag zmi het
d. e. 9 óráig (Akäcfa-n, 436.)
Besrkeset! ajánlafok
, em.
szentendrei sziget nyugati oldalán épít
őrlakóház összes — építési munkálra
2.052, Erdélyi Jenő 32.462,
A Bad 32.665,
6 Kecse Nagy Ká.
36.
álmaházban
380. pengővel.
zükséges kazánkleserélési
Halász F 2405, Harsányi Dezső
Fere 74, Horváth József 284, Farkas Jenő
2900, Gábor Gyula 2906, Hrauda Károly és Fia 3102, Septey
Lájos 3133 pengővel.
úti nolrári iskola — tetőfedő munkälra
Szikszay György 364, Kuszenda
Gyula 330, Holler Lá 3996,
Ferenc 4260, Össze Gyula 4290,
stüdter József 4644, Urbancsek
A BSZKRT vázán ási
og egg munkálra
2, F
Pauer
József 4936 pengővel.
és Halter KO bel e-
Teleki és Katona 74 761,
rnél 77994, Bermann Mitsa
Schäffer Károly , The
bontásra: sz A 8236 és
Biehn
79.160,
Miklós körtér és Szent István-
ezési munkáira pályáztak.
Budát út közötti eza-
és Hollós Ferenc
Vadas Mihály 42.
, Handi Gyula
6. Jenő 48.
Antal 47.362
Ámon Re tes Albert 49.910 és
A Budafoki-út t közötti szaka
sz Albert 3 s Mihály 32.84
Hollós Helfenstein
6 34.309, 33.998 és 33.613. Heverdle
6 é Jenő 34.30 és 35.283,
Kis
A. Horthy
Miklós k
gyal t aszfalt 6.
The Co. 16.377, Magyar Aszfalt
18.104 Biehn János 18.584,
18.602, Bpitdipar rt. 19.06 Pophalt 1
3, Posnansky és Strelitz MURT 21.7
kájval — kapcsolatos
Manó 4801,
44 440, Schiffer
Somoskői B
Tnótzi Kőbánya
kőanyag
István
A
wesonyi
Br Am
11
37.078 pengő
Ak: Nagy
kézipersesyek javítására pály
4 G dön.
Ernő és Schnutzler
Kör S ÖSÉBRDÁRY szállításara pályáz-
algó Imre $263, SKF 11.008, 21-
3, vár get nem ad me Steyer Auto
8290 és ö841 pengő végöe e
erősítő kampó sz pályáz-
0, Pick Ede
Béla
Magyar
1800.
Waggon Gépgyár
2610 pengőve
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
BUDAPEST, II.,
Schütz Testvérek, kipláRv. 5.
könnyűtém—dugattyú
tehér-esnpágytóm !
Telefon:
GYÁRTMÁNYAI KIVALOAK!
1 1-630-92.
CUSTLODIS ALPHONS
ALAPITASI EV 1876, Mérnöki iroda és
építési vállatat Ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkaránbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., hádoc-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07,
Frank |
rank |
DEUTSCH CIPOT
műszerész — —
Budapest, V/., Paulay Ede-u, 65. Tel. ; 7- 2917-86,
Kürönleges ipari varrógések minden tparágnak.
EEE
SZHÄGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, Vill., Gólya-u. 41. Tel.: 1-348-93
PETIK JÁNOS uuonpesr, vi.
|
|
| épületbádogos munkák vällalata Ó.uyTCA 14. SZ.
| Telefonszäm:
aka Józsei
Budapast, VIII. ker., Baross-wica 59.
| Weisz és Coillag
vas és fémkereskedő
VIII., Bezerédy-utca 4. sr.
EZÜSTKOSZORUS mester
üveg estészeti műterme
Teleton: 1-302-28,
TELEFON:
1—425—07.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
Keisch Fekete János
Eg TETŐFEDŐMESTER Egg
Budapest, |, Karolins-ót 16. 9 Tel: 2-895-58
Budapast,
SALGOTARJANI KOSZENBANYA RT.
Bpitőnny: mı Budapest, V., Sas-utoa 25, szám
vá nöteron 1-252-54, 1-108-.58.
Cementgyár ı Láhatlanban . . . . . évi telj. kép. 12.009 v.
Mészgyáraki bábstlanban. . . s" wu w m 5000»
Dorogen . . . s se w m» 3.000
Árak ı Baas-Uflak, Kóbánya,
Tens Nysrgesujfaln évi telj. kép. 00,000.000 dir,
Cserépgyár : Br4s-Ujiak nn = 00000 an.
Kitüntetve 1906 évi ezredéves orsz. kiállításon
LIND fémáruüzem
Budapest, VIIL, © ‚ya-utea 35.
Telefon: 1-348-2
1
zit: /.atö- és kocsilämp
rt si bädogärur, kata
szaki cikkeket
At, kórházi berendezéseket, !
. | .SANIT E? habarcs- és beton vizhatlanító
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
aszfalt-, fodéllemes- és kátrányvegyitermék-gyár
Központi Irodi Bpest, V., Sólyom-u, 13.
Telefon : 9, 1-2R1-85.
e
BARÁTH GYÖRGY
hat, eng. villanyfelszerelési vállalata
Budapest, !., Olasz-fasor 4. sz.
Telefonszäme 1-8609-07.
| ROSENTHAL MÓP
£POLETOVEGEZESI VALLALATA
BUDAPEST, V., TATRA-U, 26
Építészek, építőmesterek,
vállalkozók, építőiparosok !
Az összes szakemberek számára nélkü-
lözhetetlen lesz a rövidesen megjelenő
ÉPÍTŐIPARI
KÉZIKÖNYV
[(Költségszámítás a magasépítésben
II. bővített és javított kiadasa.]
Építőipari szabvány költségvetőó-
sek, építőipari egységártábláza-
tok. Epítőipari szaknévsor.
Ára dijtalan cégbeiktatással
Elővételben : P 20.—
Bolti ár: P 28.—
Megrendelhető az összeg egyidejű beküldése mellett:
A Fővárosi Hirlap kiadóhivatalában
(Andrássy-
út 60.)
--- Page 91 ---
Előfizetési ar ı
mGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavilonokban
Szólnak
a Sarangok
A Fővárosi Hirlap számára írta
Karafiáth Jenő dr.,
Budapest székesfőváros főpolgármestere
zólnak a harangok! Zengő búgásuk vegig-
suhan a magyar föld felett, minden zugában
hirdetik a feltámadást s egyanáínt lopják bele
mindannyiunk lelkébe a nemesebb, jobb
boldogabb élet reménységét. Ahol magyar él,
akár a világváros forgatagában, akár a
vak, vagy tanyák csendes egyhangúságábse
mindenütt ugyanaz az érzés feszül bennünk.
Ha belenézünk lelkünkbe, ha olvasni tudunk
laz egyszerű ember nyílt tekintetéből, ha a
tanult városi polgár szavait kutatgatjuk, vala-
mennyi anaz a hang , ugyanaz a meg
nem rgás lappang, vagy követelő-
zik. Mindannyian érezzük és tudjuk. hogy nem
maradhainnk mai állapotunkban. amit dsak
átmenetinek tartunk.
Méltatlan sorsunkat nem akariuk és nem
is tudjuk tov selni. Nemzetünk nem ilyen
megalázó, göröngyös utat érdemel. Nem hány-
torgatjuk fel, hogy mennyit véreztünk ezer
esztendő sok, sok küzdelmében. do válságos
időket élünk s ezért emlékezzünk. Emlékezzünk
a bolsevizmus napjaira, arra, hogy mi lítot-
tuk meg a rémuralom pusztítását. amikor
nagy lendülettel nekivágott a világ sorsát
intéző hatalmak nyugati birodalmai felé. A
hosszú harcban elfásult magyar lelket a hús-
véti harangszó rázta fel. A városok és falvak
sokat gyötört polgársága a feltámadást ün-
neplő körmenetekben eszmélt fel. A harang-
zúgás riasztotta fel a szunnyadó lelkiismeretet
s a feltámadt Istenember előtt való leborulás
volt az a pillanat, amikor a falu és város
népe térdenállva merte megvallani, hogy
multja, jelene és jövője szordsan összefügg,
hogy szakadatlan munkával és közös elszánás-
sal kell haladnia a közös cél felé.
Szólnak a harangok! Zengő búgásuk áttör
a nagyváros zaján s elviszi a feltámadás el-
pusztíthatatlan érzését minden magyar fedél
alá, ahol gond barázdázza az apa homlokát.
Mert küzdelmes sorsát ma egyaránt érzi város
És falu polgára, sorsuk talán sohasem volt
annyira összeforrt, mint éppen napjainkban.
Nemzetünk boldogulása, egyéni jólétünk javu-
lása egyúton halad. Ha tehát javítani, köny-
íteni akarunk gonddal telt életünkön, törek-
eink, cselekedeteink mindig a köz érdekét,
valamennyiünk javát is szolgálják. Ha sokan
akarjuk ugyanazt, aránytalanul könnyebben
és hamarább érjük el célunkat. Ezért kell
összefognunk, ezért kell ügyelnünk arra is,
hogy semmi ne verjen éket a város és falu
közé. A magyar történelem minden lapja azt
mutatja, hogy nemzetünk akkor volt erős,
nagy cselekvésekre akkor volt alkalmas, mikor
város és vármegye. falu népe és város lakója
egyet akart s ezért a közös célért közösen
vállalta is az áldozatot.
Ennek tudatában s erre emlékezve fordul-
tam hivatalba lépésem első napiaiban az or-
szág valamennyi törvényhatóságához s hivat-
kozva arra, hogy a főváros s az ország min-
den törvényhatósága között fennálló. megértő
barátság kimélyítését elsőrendű feladatomnak
tekintem, támogatásukat kértem. A Fővárosi
Hirlap megértéssel állott e törekvésem szolgá-
latába, amely mindenütt visszhangra talált s
amelynek viszonzását már volt is alkalmam
jólesően tapasztalni.
Főváros és vármegye egymást megértve és
támogatva haladjon tehát tovább a megkez-
dett úton s én erősen bízom abban. hogy ha
a minden szépért, nemesért és jóért önzetlenül
lelkesedő akaratot és törekvést élő valósággá
tudjuk testesíteni, ezékesfővárosunk és nemze-
tünk javára áldásos, hasznos és becsületes
magyar munkát végezhetünk!
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
12—13. szám.
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhlvatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 609.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Budapest közelmultjáról
És ragyogó jövőjéről
Szendy Károly polgármester
a városházára, a fő-
n a polgármester-
A Nagyhét rányomta bélyegé
tisztviselők tekintólyes része.
rel, párnapos pihenésre men A Fővá Hirlap
munkatársa rövid szabadsá k megkezdése előtt
etést folytatott Szendy Károly pol mester.
: ánt érdeklődött nála, milyen események
várhatók a — székesfőváros közigazgatási életén
legközelebbi heteiben. Eseményekben, mint a polgár.
mester nyilatkozata mutatja, ugyancsak nem lesz
hiány. Gazdag programmal indul meg a húsvéti pi
henő után a munka, Domináló szerep jut ebben a
nagy fürdővárosi koncepció lépésről lépésre történő,
tervszerű lebonyolításának, amely tulajdonképpen
egybeforr a városfejlesztési akció sok, megoldásra
érett kérdésével. Bndapest fejlődésének egész táv-
lata színesedik ki ebből az akeióból, amelyben
Szendy Károly golgármesíer
a közelebbi idők munkaprogramját a következőkben
foglalta össze:
— Legközelebbről érint most bennünket —
mondotta a polgármester — a folyó esztendőre
vonatkozó költségvetés közeljövőben megtör-
ténő belügymini. jóváhagyása. A minisz-
étrium város ztálya hosszú hetek óta fog-
lalkozik már a gazdálkodásunk kereteit meg-
szabó ezévi budgettel és értesülésünk szerint
ok
a legközelebbi napokban sor kerül an-
nak a leiratnak —megszerkesz re,
amely a költségvetést eletbelepteti.
Abból a jóindulatból, amellyel a belügyminisz-
térium a székesfőváros ügyei iránt állandóan
viseltetik, joggal következtethetjük, hogy
az 1937. évi költségvetés jóváhagyott
formájában és mindenben meg fog Ye-
lelni várakozásainknak.
— Különös érdeklődéssel és ambicióval for-
székesfőváros a folyó esztendőben a gaz-
dasági szempontból páratlan jelentőségű ide-
genforgalmi ügyek felé. A. mezőgazdasági ki-
állítás bebizonyította, hogy az érdeklődés nem
nt meg sem a belföld, sem a külföld részé-
öl. Az Idegenforgalmi Hivatal eddig hozzám
jutott jelentéseiből kiderül, hogy
dul
-egészen távol országokból is sok ven-
dég érkezett azzal a kifejezett céllal,
hogy a Mezőgazdasági Vásárt tanulmá-
nyozza,
illetve, hogy azon bevásárlásokat eszközöljön.
Nagymértékben járul hozzá a sikerhez termé-
szetesen az a minden elismerést megérdemlő,
fáradhatatlan tevékenység, amellyel az OMGSz
az idei Mezőgazdasági Vásárt a korábbikat
meghaladó kereteken belül létrehozta.
— A Mezőgazdasági Vásár jelentékeny kö-
zönségsikere ntán fokozott várakozásokkal te-
kintünk a május elején megrendezésre kerülő
Nemzetközi Vásár felé, amely szintén nagy-
arányú tömegmozgalommá fog fejlődni. A
Vásár előkészítő bizottsága a megmondhatója
annak, hogy már hosszú hetekkel ezelőtt milyen
sok és értékes jelentkezés futott be. Ennek
zalószínűen egyenes következménye lesz az,
hogy
az idei Nemzetközi Vásár sikerében és
gazdasági eredményeiben tovább fog
izmosodni.
Sokan attól féltek, hogy a közelmult hetekben
eltúlozott formában megjelent laphíradások azt
fogják eredményezni, hogy a külföld elfordul
Budapesttől, mert a sorok közül azt lehetett ki-
olvasni, nem is egy külföldi sajtóorgánumban,
hogy Magyarország és vele együtt Budapest
már nem a rend irigyelt szigete többé. Hála
Isten,
az eddigi jelenségek, amelyeket az ide-
genforgalmi szervek közvetlenül tapa
talnak, teljesen megcálolják ezt az ag-
godalmask t és — meggyőződésem,
hogy az utols íz esztendő alatt való-
ban óriási léptekkel kifejlődött idegen-
forgalmunk ätütöerejeben semmit sem
fog veszíteni.
— A főváros hatóságai a legutóbbi hóna-
pokban szorgos ellenőrzés alá vették az idege
forgalmi lények kapcsán zudapestre ér
kező külföldiek elhelye re alkalmas szállo-
dákat és penziókat. A hatósági munka főképp
terjedt ki, hogy a vendégfogadó helyek
t, higiénéjét és a modern igényeknek
megfelelő voltát biztosítani lehessen, mert régi
ztalat az, hogy a külföldiek csak akkor
k vissza vesen egy-egy nek ;
helyre, ha abban olyan állapotokat tapasztal-
nak, amelyek mindenben megfelelnek igényeik-
nek, Nagy szállodáinknál kifogás a legritkább
esetben merült fel, a kisebb vendéglátó üze-
meknél azonban már több orvoslásra váró dol-
got tapalsztaltak a székesfőváros kiküldött ellen-
őrei. A szükségesnek mutatkozó munkákat ter-
mészetesen mindenütt elvégezték, minek foly-
tán a rendelkezésre álló férőhelyek most már
kifogástalanul, az idegenek által támasztható
igényeknek megfelelően várják a budapesti
idegenforgalmi szezon remélhetőleg minél na
gyobb számú jelentkezőit. A jövő esztendő fo-
mán természetesen ezek a most rendelke-
re álló feröhe ; nem lesznek elégségesek,
rt törekszik a székesfőváros minden erejé-
vel arra, hopy
a magántőke mobilizálásával mielőbb
megfelelő mértékben poríthatók le-
gyenek a hotelek férőhelyei.
se.
— Húsvét után fogok az autonómia szer-
veihez fordulni abban az irányban, hogy a
Pesti Magyar Kereskedelmi Bank ismert aján-
latának elfogadása kérdésében — döntsenek.
Nagy
örömömre szolgál, hogy a pénzintézet
megtette ezt az ajánlatot, mert bizonyí-
tékát látom abban annak, hogy az ér-
deklődés már ébredezőben van
és rövidesen jelentékeny fejlődésre számítha-
tunk a nagyvárosiasodás biztos jeleként, a szál-
lodaépítkezés terén is. . 1
— Áprilisban kerül sor arra a tárgyalásra
is, amelyet a székesfőváros és környéke szem-
pontjából a ma fennálló vitás kérdések rende-
zésére a magam részéről is mulhatatlanul szük-
tartok. Budapest változatlanul azon
az állásponton van, hogy mint
az ország fővárosa, természetszerűen
testvéri jóviszonyt kell fenntartania a
különböző vidéki közületekkel.
Ennélfogva nyugodtan merem mondani, hogy
a mi jóakaratunkon nem fog múlni a most
még sok vitára alkalmat adó egyes kérdés
megfelelő megoldása. Az anyagi vonatkozású
kérdésekben kívánt engedmények megtétele
önként értetődően nem lehet egyoldalú gesztusa
a székesfővárosnak, mert hiszen Budapest €p-
pen úgy érzi a gazdasági válság idejének kö-
vetkeztében előállott nehézségeket, akár Kis-
pest, Pestszentlőrinc, Rákospalota vagy Ujpest.
Ezt különben jól tudják a kör ő városok
zéről egészen
polgármesterei is és a magam ré:
bizonyosra veszem azt, hogy a való helyzet
--- Page 92 ---
2
LÖVÁROS TRIP
ismeretében egyetlen közület sem fog teljesít-
hetetlen követelésekkel előállani, hanem
kölcsönös megérté: k kimun-
kálni a rendelkezé 1
ó lehe:
Nagy segítségünkre fog szolgálni a tárgyalá-
sok lebonyolításánál a belügyi kormányzat
élénk érdeklődése és segítőkészsége i. |
— A székesfővárosnak az év eddigi hönap- |
jaiban elvégzett mun minden téren meg- |
felelt az előzetes várakozásoknak. A közigaz-
gatás nyugodt menete biztosítva volt és nyár
elejére a folyamatban levő közmunkák ered-
ményei is meg fognak mutatkozni. A közelmult
napokban teljesen befejezték a Mester-utcai
irányító polgári iskola átépítését és így most
már semmi akadálya annak, hogy ez a közép- |
fokú oktatás céljait szolgáló és a modern peda- |
gógia szempontjából szinte nélkülözhetetlen
jellegű intézmény — kibővített keretek között
folytathassa munk gát, Az üzemeknél ko-
rábban folyamatba te rekonstrukeiós és fe
tt
lesztési munkálatok ugyancsak programsze-
rűen haladtak előre. Minden elismerést meg-
erdemel például a Vízműveknél elvégzett
munka, melynek végső eredményeként
kerülhetünk
ékesfőváros
g a le
megfelelő
vízellátás nélkül marad.
évtizedekig nem
helyzetbe, hogy a sz
hosszú
olyan
A kanalizáció szempontjából nagy je-
lentős
ge van az angyalföldi ivattyútelep
felépítésének. Mint smeretes, sok huzavona
folyt e közmunka körül, most már azonban
minden akadály elhárítottnak tekinthető és
semmi sem áll útjában a nagyszabású műszaki
létesítmény megteremtésének.
téren ugyancsak
hatal-
leg-
— Városrendezési
mas eredményekről lehet beszámolni é
teljesebb elismeréssel kell megemlékezni a
özmunkatanácsról, amely lelkes agilitással
elhárította a város legközelebbi jövő fejlődését
lentő területrendezések és utcanyitáisok elől az
cadályokat. Elég ha a Madách Imre sugä
megnyitására ntalok. gy ha az Andrássy-út
meghosszabbítását említem.
A Közmunkatanács hatalmas i
jes mértékben igazodik a székes
szaki adminisztrációja is. A folyó
mindenképpen
imához tel-
ros mű-
esztendő
emlékezetes lesz a székesfőváros életé-
mert hosszú idő óta nem volt már
olyan periódus, amikor a värosfeilödes
szempontjából annyi nayyjelentösegü
esemény torlódott volna össze.
rendezése, a Horthy Miklós-híd
kének kiénítése, a Tabán
ithatóan szintén folyamatba tehető
a leghatalmasabb npersveltívát biz
ugyanakkor, amikor az itt elvé
16 munkák nem ly mértékben
ak hozzá a munka k szá
kentéséhe visszaadják a már-mé
embereknek is a Budapest jobb jö
hitet.
Óbuda budai
területének
fej-
5jébe vetett
*
Szendy Károly polgármesternek ez a nyilutko
zata valójában beszámoló és így fölösleges külön
ngsúlyozni, hogy ez bb n hit, hanem a
kétségbevonhata
tények
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
egyik legegészségesebb intézménye, a legjobban
és legigazságosabban működő intézménye az
osztálysorsjáték. Csak azok nem szeretik, akik
nem ismerik. Mert akik tudják, mily összegeket
nyertek már az osztálysorsjátékon, hányan lettek
általa gazdagok és hogy egész kis kockázattal
10.000, 20.000, 25.000, 85.000, 40.000, 45,000,
50.000, 55.000, 70.000, 100.000, 300.000, 400.000
pengő, sőt szerencsés esetben 700.000 pengő
is nyerhető rövid idő alatt, azok még áldozatok
árán is vesznek sorsjegyet
3"/.4 7.-, 14.-, 28.- pengőért
és kipróbálják a szerencséjüket.
A húzás április 10-én kezdődik.
Rendeléseket az összes főárusítók
diszkréten és pontosan teljesítenek.
Mindenkinek és minden egyes sors-
jegynek egyenlő a nyer: esélye.
Darmstadi rézmetszetek
Arta : Pogány Bela
s rézmetszetek között
ülök. A régi Buda, a
Pest szépségei vonulnak el előttem a Darm-
stadtban készült képeken.
A hatvanas években vagyunk. A három város
egy évtized múlva nászára ké Ekkor írja Hun-
falvy János, aki később a nemzetközi földrajzi kon-
nagy sikereket aratott elegáns fran-
val;
király és fényes kísérete sírjából
és ünnepnapokon a Lánchíd egyik
régi
gresszusokon
cianyelvű el
— Ha Máty
kikelne s
végétől
Alagút
elhúzódó tarka emberszalagot
a másikig vonuló, szakadatlanul tovább az
il a K
m
szót nem lelne bámulata kifejezésé
szájáig s rajta kere:
ztimavárosig
átná, bizonyosan
e, meg nem fog-
hatná, micsoda hatalom bírta a széles Dunát át
ívelni, a nagy hegyet keresztül vájni.
Ilyen lelkesedéssel ír az egyesítés előtti Buda-
pestről Hunfalvy János, a szepességi német, aki
hamarosan olyan nevet szerzett, hogy a sarkutazók
az Északi jegestengernek egy öblét elnevezték -
Hunfalvy-öbölnck, A pesti humor azonban akkor is
pesti humor volt és egy dermesztően hideg téli na-
pon megkérdezték a tudóst a Váczi-utcában:
— No, János, mit csinál most az öböl?
— Hát most be van
nyugodtan Hunfalgy János.
Közben pedig megírta —Pest-Buds
amelyhez Darmstadtban vágták a köpe
*
A Duna jobbnartján, szőlővel
sorakoznak lábukat a
hátrább húzódnak, a
biz az fagyva, — mondta
földrajzát.
borított hogyek
áztatják, majd
félkört alkotnak
amely innét a Dunáig kiugró Gellérthegyben vég-
ződik. A Gellérthegy akkor
k, mint ma és akkor is fején volt fellegvär-koro-
A lábánál vörösfalú házaeska, a budai hóhér-
nak, aki Martinovich apátot is kivégezte, családi ott-
hona. Szemben a pesti síkság. Sorra jönnek azután
és folyóban
háttérben
is úgy meredt az ég-
ne
a Margitsziget lombos Ai, a Länchid merész sza-
lugja, Ösbuda sötét képet ragyoró pesti Dunasor
palotái. A Duna és „n&mi száraz árkok" közé szo-
rított Pest 1370 holdnyi területet foglal el, benne
208 utea, 30 térség és ö
riban nkint minte,
szebb résznek két
tartották a
több lakóház. Ekko-
Leg-
Lipötvärost
építenek,
csinos si al a
Itt yolt az Ujvásártér. melyből
a mai Erzsébet-tér fejlődött, a
színhelye, ahol mindent. de mindent
08 bódékban
xähban
híres pesti vá
lehotett kapni
és sátrakban, éppen csak
hogy
A Korona-
2 Postapalota áll, a
istállója díszlett. n
omladékai
nagy udvar é
rendes boltokban.
ahol me
mint a
uten közepén
Gizella-táren a
egy
a köze-
Szervita-atvák
hevertek, odébb
annak
német színház
otromba kőkerítéses
pén a régi rozzant Harminead épület. Az Andráss:
út helyén Pest legmocskosabb szűk utcái terpe
kedtek s tovább, a mai paloták helyén unalmas ká-
poszt rtek sorakoztak,
Budát hét részre osztották, Ezek voltak: a Vár
Felváros, valamint öt külváros (Viziväros
Ujlak, Rácváros és — Krisztinaváros) és
1 Óbuda. A házak száma meghaladja a négy-
lyek 650 holdnyi foglalnak el,
Buda már akkor is egészen más volt, mint Pest. „A
Várban bizonyos ünnepies, fes hivatalmoki szín
és hang uralkodik, a külvárosok, kivált a Rácváros,
inkább falusi jellemmel bírnak, esak a Vizivärosban
van élénk műipar és kereskedelem." Pest már fő-
városiasabb, de az abszolutizmus levegője, mindent
agyonnyom. A földesurak falujukba zárkóznak, a
mágnások Bécsbe gravitálnak. lvános társasélet
elzárkózik.
területet
s
zinhäzon s néhány
tänemulatsägon kívül nines szórakozás. A , csinos
kávéházak"-at azonban már ekkor is látogatják,
mellettük a Nemzeti- és Kereskedelmi Kaszinók a
nyilvános élet területei. A lóverseny vonzóereje is
jelentkezik már, olyan élet van versenynapokon
Pesten, mintha nemzeti ünnep lenne.
*
Aki nyolcvan év előtt, 1857-ben Pestre jött, an
nak legelsősorban 4 Länchidat mutatták meg. Le-
írhatatlan az a büszkeség, amelyet a pesti ember-
ben Széchenyi nagy alkotása keltett. Az idegennek
végig kell hallgatni a híd történetét. Meg Koll
tudni, mint választotta meg az országgyűlés hosszú
vita után az országos küldöttséget, amely 1838,
szeptember 27-én kötött szerződést Sina György bü-
A báró e szerződés szerint kötelezte magát:
alig van, mindenki
róval,
Budapest, 1937 március 24.
„vezörlete alatt alkotandó részvény társasággai
Buda és Pest városa között az országos küldöttség
által megállapított két-oszlopú, minden célra és te-
herre számított így a szakatlan költözésre tő-
kéletesen alkalmas Länchidat és ugyanaz említett
küldöttség által kijel vonalon Clark — Vilmos,
Tyerni által készített rajznak útmutatása szerint
tulajdon költségén felépíteni s legrövidebb
idő alatt a közönség használatára megnyitni" A
híd tizenegy esztendeig épült, legnagyobbrészt angol
munkások vezetésével, de mellettük na-
gyobb ügyességre tett szert a hazai magyar, német
és tót munkásság is.
A Lánchídról szólva,
alkotásai
és
lehető
és olasz
fel kell még jegyez
nek a legendás oroszlánok? , Marsc
János, lőcsei fi faragta e szép műdarabokat. A grá-
nittalapzatok előoldalán mindkét felől Széchenyi
István gróf és Sina György báró címerei láthatók.
FE Marschalkó Gál
András pedig érecbe öntötte."
Mibe kerül a Lánchíd és mibe Alagút?
A Lánchíd összes költségei, az előmunkálatok, a
budai parton lévő kincstári épületek megváltása, a
két városnak fizetett járt
vámjövedelem megszüntetéséért és a tulajdonkép-
peni hídépítés költségei 6.575.842. forintot
tettek ki. amiből magára a hídépítésre 4,412.628.—
pengő forint Az Alagút költségeire,
az Ürményi Józset
sével alakult , részvényes társaság" háromez
címereket szintén minitázta.
kárpótlás, a régi hídtól
— pengő
esett.
leges felvétel" szerint
forintot állapított meg. Az Alagút terve csak úgy,
mint a Lánchídé, Széchenyi nevéhez fűződik, mi-
előtt azonban a megszervezett részvénytársaság
munkához látott volna, bekövetkezett Széchényi tra-
góédiája és az Alagút terve már-már teljesen elme-
rült, Ürményi József teremtette azután újjá a rész-
amelynek megbizatásából Clark, a
vénytársaságot,
Lánchíd megteremtője az Alagút megalkotásának
munkáját is magára vállalta és a tervet is maga
dolgozta ki. Hogy. a publikum, nem igen rokonszen-
vezett az Alagút építésének gondolatával, mutatja
amit az Alagútról gyártottak: „Mög
a sok mó
készen sincs a tunnel, — írja 1853-ban a Napsugár
humoristája, — már azon gondolkc k az emberek.
hogy hol vegyenek elég piócát, amit majd azokra
kik nyáron keresztül menvén rajta, ma-
meghűtik és tüdőgyulladást kapnak."
ius 19-én keresztül volt fúrva a hegy.
ok két krajcár leszú-
csak
kell rakni,
gukat
1854 má
Ettől a naptól kezdve gyalo;
után átmehettek az Al
ünnepnapokon.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA |
FAKERESKEDÉS,
Mindennemű fenyőfák és |
üton, de —
va-
keményfők állandó raktára BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
(hangszerfa, csónok anyag, TELEFON: 2-929-43
rudak, londínók stb. stb.)
Campi Ödön
Mü’akatosäru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. ‚Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon: 2—919—33.
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u. 8 — Te!.: 1-528-98
keresztül a legcsekélyebb javitäsig minden munkát készít
| BUDAPEST, V/., BENCZUR-UTCA 1. szÁM.
Bejárat a Felsőerdősor oldalon. Telefon: 18—63—47.
tr
| A legmodernebb butoroktól az épületasztalosi munkán
özv. UJÄGH ÁRPÁD
BUDAPEST, Il, BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalogplombäk, Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
--- Page 93 ---
1937 március 24.
Budapesti világtalálkozó
A Fővárosi Hirlap számára írta:
vitéz JÓZSEF FERENC dr. kir. herceg
Az induló idegenforgalmi sze kezde-
tén, ha végignézünk azokon 8. tenyezökön,
amelyek hivatva vannak a főváros idegen-
forgalmát megerősíteni és fejleszteni, akkor
meg kell állapítani, hogy Budapest idegen-
forgalmának legállandóbb és — legbiztosabb
tényezői gyögyvizeink és gyógyfürdőink.
Ha az elmult két esztendő idegenforgalmi
statisztikáját vizsgáljuk, akkor nemcsak azt
vesszük örömmel tudomásul, hogy Budapest
idegenforgalma a kétéves időszak alatt igen
jelentős százalékban emelkedett, — ugyan-
akkor, amikor a külföldi nagy idegenforgalmi
centrumok és világhírű fürdőhelyek idegen-
forgalma esökkent, — hanem azt is meg kell
állapítanunk, hogy a nálunk megfordult ide-
genek itt-tartözkodäsi napi átlagában is
szembetűnő az emelkedés és hogy — különösen
meggyarapodott azoknak a külföldi vendégek-
nek a száma, akik tíz napnál hosszabb időt
töltöttek el fővárosunkban. Ezek az idegenek
a budapesti gyógyfürdőknek voltak a vendé-
gei és hosszú — vagy legalább is az átlagos-
nál hosszabb ideig tartó — _itt-tartözkod.
suknak oka az volt, hogy Budapest áldásos
gyógyfürdőiben találták meg azt a gyógyu-
lást és üdülést, amelyet másutt hiába ke-
restek,
Az idegenforgalmi statisztikänak ezek a
bizonyítékai világosan és megeäfolhatatlanul
igazolják azt, hogy Budapest, mint fürdővá-
ros döntő szerepet játszik idegenforgalmunk-
ban és hogy azok a jelszavak, amelyekkel
tizenöt évvel ezelőtt a Budapest Fürdőváros
Egyesület munkája mezindult, minden tekin-
tetben jogosultak voltak és alkalmasak
arra,
hogy Budapest idegenforgalmának és fürdö-
forgalmának jelentékeny fokozásával nem-
esak az érdekelt tényezők gazdasági érdekeit,
hanem rajtuk keresztül az ország egyetemes
érdekeit is szolgálják. A forgalomnak ehhez a
fokozásához most majd nagy súllyal fog hoz-
zájárulni a megvalósulás előtt álló gyógy-
szálló, amelyet a tervből valósággá emelt a
főváros számára felajánlott kölcsön.
A Budapest-Fürdöväros gondolat sikerét
jelenti, hogy az idei zel, október 3. 10.-ike
között a Budapest Fürdőváros Es et ren-
dezésében T APÉ nagy űnemzetközi firedő-
ügyi kongrésszus— ülésézik;" amelyre—máris
bejelentették részvételüket a leghíresebb euró-
pai gyógyfürdők vezetői és a balneológiai tu-
dományok lezkiválóbb szaktekintélyei. Az a
té hogy a külföldi gyógyfürdők vezetői
Budapestet alkalmasnak tartják a világtalál.
kozóra és ennek keretében / az egyes
országok gyögyfürdöit köle érdeklő
gazdasági, idegenforgalmi, : műszaki,
ép zeti és egyéb problémáit a magyar fő-
városban vitassák meg, elvitathatatlanná teszi
azt a jelzőt, amely fővárosunkat jogosan illeti
meg, hogy Budapest — a világ fürdővárosa.
Budapest ma a világ első divathelyei közé
került. Vigyázzunk, nagyon vigyázzunk, mert
ez az út az egyenes út egy igazságosabb, szebb
magyar jövő felé világ minket megismerése
folytán. Még er hangsúlyozom, vigyáz.
zunk, nagyon vigyázzunk, nyugodt politikai
atmoszférára van itt szükség, mert ha politikai
nyugtalanságok fognak fellépni, bizonyos álla.
moknak (amelyeket udvar ágból nem aka-
rok megnevezni), elsőrendű érdeke lesz, hogy
olyan híreket terjesszenek Magyarországról
melyek Magyarországot a puccsok, a belső
szályok veszedelmes tűzközpontjaként tüntetik
fel. Akkor teljes biztonsággal csak egyet fo.
gunk elérni: Hogy elpusztul idegenforgalmunk,
sok kenyérkereseti lehetőség megsemmisül és
c6lunkhoz nem fogunk elérni. Még egyszer
Zn Vigyázzunk, nagyon vigyáz.
zunk,
BORNEMISZA GÉZA
miniszter nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
a magángazdaság és a köz-
igazgatás szociális feladatairól
időről-időre közöltük az
vezetőjének,
int nyilatkoz
ról a mun
A Fővárosi Hirlapban
iparügyi — minisztérium |
Géza miniszternek r
pedig a beszámolókat , ame |
lyet az ipar llása óta |
a magyar élet szociális feljavítása érdekében tett.
Tekintve azt, hogy az iparügyi problémák az ország
ál fogva ei
áros lakoss.
tet érdeklik, a fő
a főváros közvéleménye az iparügyi minisz-
térium működése kezdetétől fogva meg-
különböztetett figyelemmel kísérte azt a te-
vékenységet, amely a legfiatalabb magyar
minisztériumban folyik.
Az eddigi eredményeket ismerjük. Mint fentebb em-
lítettük, a Fővárosi Hirlapban hétről-hétre beszá-
munkässt
moltunk a minisztérium
újabb etapjairól, éppen ezért a
mény, de par excellence a magyar fő
désére különösképp számot tarthatnak
Bornemisza Géza kereskedemi és iparügyi
miniszter
következő mondatai, amelyek a legközelebbi jö-
vendő megvalósítandó célkitűzéseit vázolják:
— Közismert tény, hogy a polgári gon-
dolattól nehéz eltántorítani azt, aki bár-
minő kis ingatlannal, häzacskäval rendel-
kezik. Minden lehetőt el keli tehát követ-
nünk arrané hogy a munkás-osztályt
saját kis esaládi házak szerzése útján kon-
zervatív gondolkodásúvá tegyük.
Utalt itt a miniszter
hogy az úgy-
5. nem vonat
koznak a munkásokra. A k: ány azonban az
átmeneti időre a követke ápp gondoskodott
az egyes érdekelt kategóriákról:
— Tekintettel arra, hogy az eg;
rak munkásai sorába tartozó műv
előmunkások legalább is olyan biztos állás:
sal bírnak, mint a magánalkalmazottak
egyes kategóriáihoz tartozók, a kormány
kezdetként máris 200.009 pengőt hasított ki
abból a ból, hogy a munkás-osztálynak
legalább is ezek a ágilag jobban
megalapozott tagjai re: nek a LÁB-
kölcsön nyujtotta előnyökben. "
— Tervezzük, — folytatta a miniszter, —
a családi munkabér rendszerének mielőbbi
bevezetését is. A családi munkabér: a
munkabér megállapításának, különösen a
arra,
egye
háború óta mindinkább terjedő, újabb
módja. Lényege abban áll, hogy a családos
alkalmazottnak vagy minden az ő tartá-
ádtagja, vagy pedig csak
mon felül levő ilyen csa-
sára szoruló cs
az átlagos lét Á
ládtagjai, különösen gyermekei után külön
munkabér-pótlékot fizetnek.
nyeges különbség, hogy a családi
t a munkabérrel együtt a mun-
a munkaadóknak előre meg-
munkabé
kaadó, av
állapított járulékaiból fenntartott pénztár
fizeti-e ki az alkalmazottnak. A külön
pénztár intézményének előnye az, hogy
nem zteti a m
kás alkalm
való tartózkodá
val annak elbocsátására.
A továbbiakban miniszter kifejtette,
li munkabér rendszere számos or
ban már eddig is igen elterjedt. Francia
ban, ahonnan a reform kiindult, — ma-
guk a munkaadók kezdeményezték a családi
munkabér gondolatát, és a miniszter — e té-
maga is a magyar munkaadók szociális
3 és önkéntes áldozatkészségétől várja
a kezdeményez
Az üdülés c
ság kérdésével fogla nis
ter, utalvän arra, h e szociálpolitikai in-
tézmény felé az első lépés az 1936-ban beikta
tott törvény volt, amely szabályozta a tanon-
cok ré: » biztosított fizetéses szabadságot.
— Teljes elismeréssel kell megemlite-
nem azt, — folytatta Bornemisza Géza, —
szolgáló fizetéses szabad-
ott ezután a mini
nkaadót a családos mun-
a családi munkabér-pótlék felszapo- |
fizetéses szabadságát
állalat már korábban sa-
kezdeményezéséből meg is valósította.
A magyar kiírályi kormány e téren is a
munkaadóktól várja, hogy közös megegye-
zéssel mielőbb önként folytassák munka-
adó társaik követésreméltó kezdeményezé-
hogy a munkások
zámos előkelő
sét.
A munkások életének és testi épségének
biztosítása érdekében ma már minden meg
történt intézkedésről b lve hangsúlyozta,
hogy — kiváltként a magánalkalmazotti mun
kahelyeken — /okozott mértékben van szük
i rende. k létesíté.
áció fejlődése kíván
sére, amelye
meg.
A békéltetés jól bevált
vábbfejles át, illetőleg annak jelentőségét
hangsúly a, a miniszter mégegyszer Össze.
foglalta a kormányzat eddig tett és k
szociális intézkedéseit, egyben pedig körvona
lazta a jövő legkézenfekvőbb szociális problé-
amelyek megoldása a közigazgatásra vár.
Az alkotó munka
lendülete
A Fővárosi Hirlap számára írta :
Bessenyey Zénó dr.
a Közmunkatanács elnőke
Azt hiszem, úgy az illetékesek, mint a
nagyközönség előtt eléggé közismert az a tevé-
kenység, melyet a Közmunkatanács elnökle-
tem óta kifejtett. Nemcsak arra vagyok
büszke, hogy csekély anyagi esz őkkel már
eddig is számos pozitív eredményt sikerült
nagyobb megoldásokat elököszite
hanem, hogy azt a lendületet, melyet a A
munkatanács munkájába belevinni igyekez-
tem, sikerült kiterjeszteni a magánérdekeltse
gekre is és ettől a tempótól megkapva, a ma
gánvállalkozás és építkezési tevékenység is oly
intézményének to-
érni és
mértékben kezdett alkotó munkába, amely
minden elfogulatlan szemlélőt megelégedéssel
tölthet el. Szerény véleményem szerint ennek
a vállalkoz kedvnek és építkezéseknek nem
csak anyagi oldalát kell nézni, nem csak az
keltett bennünk megnyugtató érzést, hogy ez-
zel is csökkentjük a fővárosi lakosok munka-
nélküliségét és emeljük a kereseti lehetősége:
ket, hanem nem utolsó sorban fontos ennek az
egész akciónak az erkölcsi oldala. Megmutat
tuk, hogy cse eszközökkel is tudunk és
akarunk élni az életre másoknak is kedvet
adunk és ezzel növeljük azt az optimizmust és
reménykedést, mely nélkül egyetlen or
szebb jövője sem képzelhető el.
Ami már most a legközelebbi jövő felada
tait illeti, véleményem rint mindenekelőtt
legfontosabb feladat az, hogy üljenek össze az
€ s illetékes faktorok, állapítsák meg, mely
a kérdések, amely rosunk
fejlődésében a
1 , igyekezzünk megteremteni az
anyagi feltételeket és azután a legközelebbi
tíz éven belül tartsuk megunkat ezekhez a
megállapított keretekhez.
székesfőv
jövő fontosabb szerepet
tszha
Csak a témákat akarom itt megpendíteni,
amikről ezeken a tár: k ölni ke
Óbudai híd, óbudai hídjelj übuda rende
zése, a dunaparti que orgalom a
pályaudvarok és halálsorompók
rendezé
Tabán
kívül
is vár a főv
nunkatanäcs Az Gletet megällitani egy
sem lehet és soha sem mondhatjuk azt.
hogy minden feladatot teljesítettünk.
sprteelok kielég e és a
"Természetes, hogy
ezeken számos fi:
sra és a
megvalós
Hogy eddig elnökségem eredményeit a
nyugodt kötelességteljesítés
fem, abban elsőrangú része van a nagy
ség és a sajtó meleg támogatasának és érdek-
lődésének, továbbá annak a harmóniának, me-
lyet a város vezető uraival és pártjaival min-
den irányban létrehozni sikerült.
NEDVES FAL
LÉGSZIGETELÉS
AMBRUS 4. okl. mérnök, Budapest, VI, !zabelia-ı. 77. Tel.: 1-208-64.
érzésével
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
[dt
Dijtalan költségvetés.
Kiviteli jogot ad.
--- Page 94 ---
Budapest, 1937 március 24.
HELYSZINI KÖZVETÍTÉS
AZ ELNÖKI ÜGYOSZTÁLYBÓL, AHOL
MINDIG SOK VOLT, DE MOST MÉG
SOKKAL TÖBB A MUNKA
Még le sem járt a székesfővárosnál a legutóbbi
napokban kiírt tanügyi pály t, máris ezrével fe-
központi segédhivatalban a kérvények,
minden követ megmozgatnak abban a
betöltésénél ei
küsznek a
amelyek írói
irányban, hogy
sorban ők jöjjenek
Az elnöki ügyosztály
a 154 tanügyi állás
szóba.
feladatkörébe tartozik az
előkészítése
összes székesfővárosi pályázatok és fel
dolgozása, és így a husvét után következő héten
zükség lesz a hogy az ügyosztálynak úg
mun
val k
1 egés í
ügyét.
Sz
szítse elő ezeknek a
Fővárosi Hirlap munka
Dorogi Farkas Ákos dr.
tanácsnokkal,
vezetőjével
személy permanens
A
sitescknek az
az elnöki ügyosztály beszélt ezekről a
kérdésekről:
— Az elnöki ügyosztály alaposan megszokta már
hiszen minden
a pályázati ügyek előkészítését, mert
ilyen természetű „kampäny“ az ő hatáskörébe tar-
tozik, Április elsejétől kezdve kerülnek majd át
hozzánk a kérvények és akkor kezdődik meg a tan
ügyi osztállyal egyetértésben a pályázók adatainak
feldolgozása. Néhány hét alatt feltétlenül elkészül,
úgyhogy a polgármester úr által kívánt időre min
den a legteljesebb rendben készen lesz, Az ügy-
an sohasem volt kevés dolog, mos! meg kü
mem lehet ezt mondani. A stätusrendelet
végrehaj a még hosszú ideig fog bennünket fog.
lalkoztatni, emellett a hatáskörünkbe ut többi
gazat is bőségesen ad munkát. Az ide
nösen kegyúri léren sok a tennivaló. A kegyúr
templomok több évre felosztott restaurálási pro
gramját hajtjuk végre és cz rengeteg tárgyalást,
sok helyszíni eljárást is igényel. Most, hogy a Pápa
Őszentsége elhatározása következtében a jövő é
nálunk renc
oucharisztik 7
meg, különösen időszerű a kegyúri templomok épi
letének karbahozatala, Régóta szükség volt már
arra, hogy egy ilyen nagyobbarányú regenerálást
végezzenek a székesfőváros területén lévő j részt
gkongresszu;
régi egyházépületeknél és éppen ezért örvendetes,
hogy most egy-két alatt valamennyi fennforgó
hiányt kiküszöbölhetjük.
ilkalmazottak Segítő-Alapja is. Az a körülmény
hogy a státusrendezés
tagok
következményeként a segítő-
jelentékenyen megnövekedett,
magával az Alap kereteinek
Az
alapi
szükségszerűen hozza
bővítését és fejlesztését.
értelmében
rozása
már májusban megkezdődnek a megnagyob-
bodott Segítő-Alap Madäch Imre-úti hatal-
mas méretű palotájának építkezési munká-
latai.
Ez annyit jelent, hogy egycsapásra megszabadulunk
az intézmény fejlődésével mind szűkebbé vált és a
célnak most már egyáltalán meg nem felelő Kálvin
téri helyiségek zsúfoltságától és így a jövőben
zavartalanul fogják elvégezni 4 reájuk bi-
zott teendőket a Segítőalap orvosai és be-
esztott alkalmazottai,
A megnövekedett taglétszámra való tekin-
tettel megfelelően
orvosi létszámot is, most
bővítettük a legutóbbi időben az
pedig azon munkálkodunk,
hogy az elkövetkező nyáron már az üdültetés terén
is többet tudjunk produkálni. Egyelőre eltekintünk
attól a korábban felmerült tervtől, hogy a balaton-
kenesei üdülőtelep mintájára más helyén
létesítsünk újabb üdülőt. Ehe a megoldást
fogjuk választani, amire egyé már az elmult
pár esztendőben is tettünk kísérletet, hogy
tagjait leg-
szoruló
nagyobbrészt különböző hazai gyógyhelyeken,
a Segítő-Alap üdülésre
feltétlenül megkívánt esetben pedig a meg-
szállott Felvidéken juttassuk a szükséges
gyógyuláshoz.
Ez úgy történik, hogy a Segítőalap vezetősége
ket köt a különböző üdülőhelyek vezető
vel és megfelelő számú férőhelyet biztosít a segítő-
alapi orvosi kar által beutalt tagoknak. Az való-
színű, hogy ezt a megoldást csak átmenetinek
tekinteni, addig azonban mindenesetre eltelik még
egy pár esztendő, amíg az Alap a keneseihez ha-
sonló nagyszabású újabb üdülőházat — építtethet.
Anyagilag nem runk rosszabbul akkor sem, ha
ezeket a fentemlített megállapodásokat kötjük meg,
viszont arra különösen nagy gondot fordítunk,
hogy beutalt tagjaink mindent megkapjanak, ami
egészségük helyreállítása érdekében az üldültetés-
nél feltétlenül
szükséges.
Gondosan vigyáznak a világítási üzemek,
hogy ne keresztezzék egymás útjait
A közüzemi tanácsnok az üzemek vezetéséről
Az üzempolitikai bizottság Zsitvay "Tibor el-
nöklésével a Húsvét előtti héten tárgyalta a szak-
értői vélemények alapján a gáztarifa időszerű kér
döseit.
A Fővárosi
Morvay Endre dr. tanácsnokkal
szt azokról
legnagyobb
Hírlap munkatársa
kérdésről, mási
sfőv
beszélt egyrészt erről a
ügye
ől, amelyek a Ss
jelentőségű közigazgatási szervénél, az üzemi úgy
osztályban folyamatban vannak:
— Az üzempolitikai bizottság eddigi fennál
be
tesz
mozgékony-
mindenkor
szolgálatokat
10k
nagy
amikor
legkitűnőbb s: rtők meghallgatásá-
tegbehatóbban megvizsgálja figyelemmel
alatt mondotta a tanáíc
zonyította, rendkívül
a székesfőváros közönségénelt,
ral
val a
hogy
és
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelőmester
Bädogosmunkäk. — Vízvezeték, egészségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIII., Sändor-u, 15. Tel.: 1-408-89.
" Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ ©“. g6pöszmörnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XL, Szürot-utea 5—7. — Tel. 2-592-96.
HESZ LAJOS
építőmester
I, LÓGODI-U. 9.
Telefon: 1—603—21,
BUDAPEST,
vagyonának tegtekintélye
mek működését.
ékesfőváros
reprezentáló
a
részét
kíséri
sebb
tö-
ezek
A gáztarifa megváltoztat, a irányuló
rekvések nem újkeletűek. Abban
a , tervezgetések, hogy a főváros
üzemeinek, a fogyasztók
gyökereznek
elsősorban önség érdekeit
kelt szolgálni és emellett a háztartási
szempontjai is másodlagosak. A
gyakorlatban természetesen arra kell töre-
kedni, hogy a k ég szempontját teljes
mértékben Összeegyeztethessük a szél
szempontjával, mert hiszen a
lényegileg egy és ugyanaz.
város
A Gázmúvek jelenlegi 20 filléres tarif nem
mondható ugyan túlzottan magasnak, mégis fel
adatának isme vek, hogy a termelvények
biztosítása
alkal-
lehetőségeinek
tegyen, amelyek
zyobbfokú é
yan
ékesítési
javaslatokat
mazás; l a többfogyasztás az üzem — szilárdságá
nak veszélyeztetése nélkül elérhető. Máról-holnap-
ra természetesen szó sem lehet ar: hogy a jól
bevált tarifát egy látszólag kedvező kísérlet alap-
ján újjal cseréljük fel, Az üzempolitikai bizottság
ugyanezen az állásponton van és már eddig is nem
egy ízben leszűrődött a felkért szakértők felszólalá-
saiból az a vélemén hogy mindaddig, amíg a
Gázművek anyagbeszerzéseimél a feljes biztonságot
garantálni nem lehet, nem kerülhet arra sor, hogy
a leszállítására tett javaslatokat konkreti-
tarifák
záljak.
Ezeket a biztonsági szempontokat a ák
mindenképpen körülbástyázni az üzempolitikai bi
zottság most folyó tárgyalásai is és nem kell mon-
danom, hogy ez a törekvés teljesen azonos saját fel-
fogásunkkalt.
Nagyüzemeink fejlődése, hála Istennek, min-
den tekintetben kielégítő, De ehhez, véleményem
szerint, nem kis mértékben járul az a körülmény,
hogy
monopolisztikus |
intézőbizottság elhatá- |
üzemeink élén kitűnő szakemberek állanak,
akik tehetségük teljes latbavetésével állan-
dóan őrködnek a látszólag kicsiny, szinte je-
lentéktelen kérdések felett is
ós ezzel elérik azt, hogy a székesfőváros nagyüze-
mei sohasem — kerülhetnek — váratlan — meglepetések
elé. |
— Az Elektromos Műveknél legutóbb keresztül
vitt tarifamódosítás eddig mindenben bevállotta a
hozzá fú t reményeket. A közönség, amelynek
széles rétegei meglehetős animozitással fogadták az
elektromos díjszabás megvältoztatäsära - irányuló
rendelkezést, azóta belátták, hogy az — Elektromos
Művek valóban
nem akartak ellene merényletet elkövetni,
ák.
hanem ellenkezőleg: az ő érdekét szolgá
Az Elektromos Művek és a Gázművek propa
gandájára természetesen egyre nagyobb súlyt he
Zueztünk, A székesfőváros helterületén még igen
sok k
voltak
tlan le. hetőse g van és ha eddig e téren
nehéz mindinkább szünőfélben
kereseti viszonyainak ja-
tágabb teret az eredményes propagan-
is. A két világítási nagyüzem propaganda
ékenysége a legtávolabbról sem keresztezi egy
kn
is
vannak, mert a
vulása
dának
te
a vezérigazgató urak gondosan ügyelnek
arra, hogy a kettős propagandából semmi-
féle zavartkeltő körülmény ne származhassék
és ennek a felügyeletnek a következménye az, hogy
mind a Gázműveknél, mind az Elektromos Művek
nél, jelentékeny mértékben szaporodnak a fogyasz
tók gyarapodnak a felhasznált mennyiségek.
A harmadik nagyüzem, a — Vízművek:
sonlóképpen megfelelő prosperitäst — mutat,
ugyan, hogy ennek az üzemnek tarifái
pen sem mondhatók moderneknek és éppen e:
lehetőség szerint mielőbb kell keríte
és
ha
Igaz
semmikép-
rt a
arra,
sort
hogy a vízdíjakat a tényleges előállítási költs
kel összhangba hozzuk és ezzel megerősítsük a mo
dern nagyväors ontjából egyenesen pötolhn
tatlan jelentőségű zem helyzetét
Az üzempolitikai bizottság sort fog keríteni
a Gázművekre vonatkc kéri soportok — alapos
megvitatása után a Vízművek ügyeinek felülbírá
meg fogja találni azt a kö
tarifamódosításnál a — közönség
eszét tetése nelkül kö
is és bizonyára
zéputat, amelyet a
teherbíróképességének
velni lehet és követni
| Lörinezi Sándor |
lására
Sütő-, cukrász-, hús-, és vegyipari í
gépgyártó és javító műhely
I Budapest, VII., Dob-utca 37. Telefon: I —460—85.
MT ; :
Kemény Tibor
| gépműhely
készít. gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon : 1—203—26.
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakäts-utca 1. 9 Telefon: 1-8861-54.
öp Dezső
Epifömesiter
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—355—84.
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mószáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladök nam
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel: 1-348-93
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, II. Halász-utca 1. Telefon: 1—558—04.
PETIK JÁNOS
éptletbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VI.,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 3-930-75.
HOFBAUER ÉS PIAZZA
TELEP
VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34.
TELEFON ı 1-188-59,
Schäffer Dezső
e ácsmester [III
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kárpát.u.5.
--- Page 95 ---
EN
Budapest, 1937
„Valödı szanálása
ZSITVAY TIBOR
nyilatkozik a Fővárosi Kirlapnak
a miniszterelnök és a főpolgármester
harmönikus együttműködésérőlil
A húsvéti szünel előtt, csütörtökön tartotta
a Nemzeti Egység Pátrja Fővárosi Szervezete
pártkörében utolsó pártvacsoráját. A rövid
időre szóló búcsúzás hangulatában a Fővár
Hirlap munkatársa húsvéti üzenetet kért
Zsitvay Tibor dr. pártelnöktől a főváros kö-
zönsége számára.
Zsitvay Tibor dr., aki a pärtvacsora előtt
órákon át az üzempolitikai bizottság ülésén el-
nökölt és akit most a Dt ünneputáni pro-
gramja foglalkoztat, amelynek keretében a
párt szervezeti sz ıbalyaina végleges megálla-
pítá a, ennek apján i szervezeteknek
életrendje és a leg vitatásra ke-
rülő városrendezési k kerülnek napi-
rendre, ezúttal nem nyilatkozott se pärtpro
gramról akkérdésekről, hanem a i
ünnepek stílusába illeszkedve, ar a
niáról, amely a kormány és a főváros
olyan ideálisan tökéletessé vált és amelynek
megtestesítői a belügyminiszteri té be
töltő Darányi Kálmán miniszterelnök és
Karaffiáth Jenő főpolgármester. Öket aposz-
trofälta
Zsitvay Tibor dr.
a Nep fővárosi szervezetének elnöke,
amikor húsvéti nyilatkozatában a Fővárosi
Hirlap munkatársának a következőket mondta:
A kormányelnök, belügyminiszter és
a főpolgármester közi ti soha olyan
hang nem volt, mint ma. Mondhatnám,
az összhang a belügyminiszter és
a főpolgármester között olyan, mint
az összhang a mostani belügymi-
niszter és a miniszterelnök között.
Céltudatos életfelfogásban,
zésben régen együttjáró barátok, hí ben
és kitartásban egyaránt edzett fé k.
Mindkettőtől a fővárosban és az ország-
ban a józan haladás reális programjának
valóraváltását várom. Szélsőségektől men-
tesen és a magyar jogfejlődés törvényéhez
alkalmazkodva,
olyan reformok megvalósítását,
amely egyaránt biztositj ágnak és
rosnak minden olyan polgárát, aki
rdek szolgálatát a magánérdek szol-
gálata elő tudja helyezni.
— Mindkettőnek színtiszta és
nyi élete garancia arra, hogy
eélkitű-
él
a főváros problémáit és orvoslásra szi
bajait a megértő szeretet erejéből táplál-
kozó — bölesességből fo k — megoldásra
érlelni.
, — Mindezekből kezik, hogy a
főváros deficitjét elő igazi okok meg-
szűnése, tehát
a főváros ,valódi szaná “ most
várható,
amikor két ilyen illetékes tényező gondos-
kodik majd arról, hogy sem az állam a
fővárosnak, sem a főváros az államnak ne
okozzon többé meglepetést, hanem minden
vonalon a harmónikus együttműködés ér-
vényesüljön.
Plasztikus — tömörséggel — foglalta .
Zsitvay Tibor dr. azt a kettős jellemrajzot ab-
ban az értelemben, ahogyan ez a székesfővá-
rost legjobban érdekli. A jellemzésből legerő-
sebben az összhang csendül ki. Ennek megálla-
pítása tölti el örömmel és reménységgel a
Nemzeti Egység fővárosi pártjának elnökét,
aki ezzel jellemképet festett önmagáról is.
Az összhang keresése jellemzi minden te-
vékenységét a közéletben és így a várospoliti-
kában is. Teljes harmónia uralkodik a pártjá-
MADÁCH wc SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló kötél-, pápát A
ponyva- és sportáruüzietemet szem!
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT °zelött
NEDELKÓ SÁNDOR rusron: 1—815—72.
Hátizsák, sifelszerel6s és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
össze
I
ban és magát a pártot is a harmónia útján ve
zeti az autonómia életében.
Ez a párt sohasem élt demagógiával,
hangoztatta előttünk Zsitvay Tibor -
mert szorgalmas munkával kívánja meg-
valósítani céljait és ebben nem akadályoz
VIERTE Al ÁÁ
Lamotte Károly alp
hatja meg semmiféle kicsinyes taktikai és
rosszindulatú vélemény. Bízunk erőnkben,
amelynek alapja az igazi egység és a kö-
zért való önzetlen munka A főváros la-
kossägänak jobb jövendőjéért dolgozunk és
bízunk abban, hogy ebben a munkában a
főváros vezetőségének támogatására szá
mithatunk, Éppen úgy, mint ahogy a fő-
város vezetősége is mindenkor számíthat a
párt támogatására akkor, mikor a köz ér-
dekéről van szó.
Ez az erő, ez az egység és önzetlen munka
el is hallgattatott minden gáncsoskodást és
rosszindulatú véleményt. A párt súlya és te
kintélye a közönség széles rétegeit, még a más
pártpolitikát vallókat is isn
re hangolta. ntkezik ez kü-
lönösen ahol a közérdekű kér-
tiszteletre és ©
Beszédesen je
kerületekben,
dések elintézésre a leggyakoribb esetekben
pártkülönbség nélkül fordul a a
párthoz, amely nem politikában át,
hanem a közért dolgozik.
Ezt a helyzetet
harmónia
"künk is,
an min-
teremtette meg a
keresése és ez jut eszünkbe most
amikor Zsitvay Tibor nyilatkozat
denekelőtt az összhangra apel
ál AA kk Ah ák ka
igärmester
nyilatkozata a pesti Dunapart
rendezéséről
Rövidesen bemutatják az autonómia szerveinek
korzó
gyorsforgaimú útjának részletes terveit — Legsürgüsehb
feladat: a lánchídi aluljáró megépítése
ütt a fő
adata kizárólag
A húsvéti ünnepek
irányításának 1
rosi ügyek legfőbb
Lamotte Károly dr.
alpolgármesterre, mint a polgármester helyettesére
hárul. A napi munka mellett Lamotte Károly alpol-
gármester időt szakított magának arra is, hogy be-
hatóan foglal legidőszerűbb värosrende
és útépítési kérdésekkel. A borárostéri Horthy Mik!
híd előr widott építkezésével most már sü
ihoz vezető Szent Imre városi utak ki
A ővárosi Hirlap munkatársa f
hivatalában Lamotte Károly alpolgärmes!
elsősorban a Szent Imre vátosi útépítése
deklődött.
t, akinél
elől ér.
Lamotte Károly
alpolgármester
munkatársunknak:
a következőket mondotta
— Évekig fog tani, amíg Szent Imre
város tervbevett útjait megépítjük. Egyelő
a Verpeléti-útat hozzuk rendbe. Ezt az útat
bekapcsoljuk Horthy Miklós-útba és itt fog-
nak járni a villamosok. A Műegyetem és az új
híd között kiépítjük a Dunapartot. Később sor
kerül a hatalmas és száz méter széles Szent
István-út megépítésére Tekintettel arra, hogy
ez utóbbi út nagy t lakatlan, be nem épí-
tett területeket szelne keresztül, megépítésével
egyelőre várni lehet. Mindenesetre a Horthy
Miklós-híd elkészültéig a legfontosabb utakat
elkészítjük és meg lesz a kellő összeköttetés a
Horthy Miklós-körtér és a borárostéri híd
közöt
városrendezési szempontból
munka lesz a pesti
lmi útvonalá való kiala
Agyi bású és
nagjelentőségű útépítési
Dunapartnak gyorsfo
kítása. Erről Lamotte Károly alpolgármester így
nyilatkozott:
— Néhány nappal ezelőtt elkészültek a
Ferene József-rakparton az új szemé
tomások és most már semmi akadálya sincs an-
a Lánc-híd és az Erzsébet-híd kt i
| órakpa tról kitelepítsük a régi hajóállomás
ileteket. A jövő hónapban sor kerül ezek
lebontására, A Közmunkák Tanácsa már elké
szítette annak rorsforgalmi útvonalnak a
tervét, amely út a főváros középpontjával össze
fogja kötni egyrészt Újpestet és Räkospalotät,
másrészt Soroksárt, Csepelt és Pestszenterzsé-
betet. A terv tetszetős, tehajtása azonban
nagy költséget ig el és ezért : fokozato
san építhető ki a D i Dunapart gyorsforgalmi
útja. A Dunakorzó előtti rakpartot egyelőre
csak ideiglenesen fogjuk rendbehozni. Ma még
arra nincs pénz y a villamosokat itt via-
duktban vezessük. Ennek a tervnek végrehaj-
tása előtt meg kell építeni a Lánc-hídn: 7
aluljárót, hogy a híd forgalma ne keri
a gyorsforgalmi út közlekedését, A hozzı
leg 600.000 pengős aluljáróépítkezés r
tervei most készülnek.
Mihelyt a lánchídi aluljáró elkészül, a
villamos síneket itt át lehet helyezni a Duna-
partra egészen a képviselőházig. A villam
sínek pályája mellett a kocsi és gyalogos for-
galom részére épülne út, még pedig fülön a
teherforgalom és külön a gyors autóforgalom
számára, Nagy gyorsaságot biztosít majd az itt
közlekedő járművek részére az, hogy keresztező
forgalom nincs, Természetesen fokozni lehet a
gyorsforgalmi útvonalon a villamosok gyorsa-
ságát majd azzal
hítjuk.,
— Mindez azonban egyelőre még csak terv,
mert fedezet nincs a gyorsforgalmi út kiépíté-
sére. A régi hajóállon ások eltávolítása a ter-
vet közelebb viszi a megvalósuláshoz és remé-
lem, hogy néhány éven belül a Közmunka Ta-
nács által készített szép terv fokozatosan meg-
valósítható lesz. A magam részéről erre nagy
súlyt helyezek, mert nézetem szerint Obuda-
Hungária-úti híd pesti hídfőjénél csak abban
az esetben várható nagyobb abású építkezés
megindulása, ha az új gyorsfo galmi úttal gon-
doskodunk arról, hogy a hídtól egészen rövid
idő alatt elérhető legyen a város éppont ja.
Ezt pedig csak a gyorsforgalmi útvonal teszi
lehetővé, mert ennek az útnak megépítése ese-
tén az óbudai hídtól az Erzsébet-hídig közúti
közlekedési eszközzel 12 nere alatt lehetne el-
jutni.
is, ha a megállóhelyeket rit-
Lamotte Károly dr. alpolgármester nyilatkoza-
tában említett új dunaparti hajóállomásokat a minap
mutatta be Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács el-
nöke és Algyay-Hubert Pál, a Közmunkatanács al-
elnöke, Mint ismeretes, régi városrendezési terv,
7 a Lánchíd és az Erzsébet-híd között levő Duna-
kiszélesítik villamosokat az alsórakparton
vezetik végig és ezzel zavartalanná teszik a korzó-
ról nyíló esodálatos panoräm A terv valósi-
tásának egyik legszámottevőbb akadálya az volt.
hoi épp a korzó mentén huzódtek a MFTR és
DG 1jóállomásai, ami azt jelentette, hogy a ko
levegőjét dátlandóan — megrontotta az ott kikötött
hajók kéményfüstje. Ennek az elgondolásnak meg-
lósítása indította a Közmunkutanácsot ira, hogy
lapodást létesítsen a h ársaságokkal az
Erzsébet-híd és a Ferenc József-híd közti partszaka-
szon való elhely lésre. Egészen rövid idő: őt
hónap alatt építették fel a négy új hajóállomást,
amely máris felkészülten várja a hajózási idényt.
4z új hajóállomások tetején tíz méter szélesség-
ben a Dunára
két híd közti part
nagyközönség számá
mekeknek játszó és
úgyhogy itt ezáltal
húzódnak végi
akaszon. Ezek a terasszok a
kellemes sétahelyül, a gyer-
üdülőhelyül használhatók k
valóságos új dunakorzó létesült.
kiugró terasszok
A háromszázezer pengős építkezés egyébként, Bes-
senyey 7 int, rekordteljesítmény, mégpedig
a rendelke idő és a nehéz alapozási viszo
szempontjából egyaránt. A részlettervezést ifj.
okl. építészmérnök és Sávoly Pál
k. A munkálatok helyszíni el-
anács részéről ifj. Holl Gyul
István Győr
nyok
lenőrzését a Közmon
miniszteri osztálytanáesos és
okl. mérnök végezték.
Varga
okl. mérnök és építőmester
Budapest, II., Koloti Károly-utca 30.
FROMMER JEN
épület-, mű- és He Ser mester
VIII., József-körút 69. |
Bejárat A Ar utcai aM |
TELEFON: 39%
--- Page 96 ---
Budapest, 1937 märeius 24,
Végre valóra válik
az eddigi címszó:
nBudapest-Fürdőváros""
A gyógyszállóval reális irányba lép a fürdőváros-propaganda
A fürdőváros-propagandának és általában az
idegenforgalmi kérdésnek hathatós szószólója Veress
Gábor dr. államvasúti igazgató, törvényhatósági bi-
Hirlapban megje-
zottsági tag, akinek a Fővárosi
lent nyilatkozatait nagy érdeklődéssel fogadta a
özvélemén álláspontja pedig komoly megszívle-
» talált az idegenforgalmi szakkörökben, Éppen
szükségesnek tartottuk az ötmilliós kölcsön-
lat révén aktuálissá vált g: szálló kérdésé
is kikérni véleményét. Kérdésünkre
Veress Gábor dr.
Máv. igazgató, törvényhatósági bizottsági tag
a következő na rdekű kijelentést tette a Fővárosi
Hirlap munkatársa előtt:
— A gyógyszálló építésének tervét nemcsak
helyeslem, de egyenesen lelkesedéssel nézem
két okból is. Először,
Budapest szálloda-ipara nincs fölsze-
relve a esücsteljesitmenyek idejére,
másfelől pedig azért, mert ennek állónak
a jellegével kapcsolaban
a fürdőváros propagandája végre reá-
lis irányt nyerhet.
Az a körülmény, hogy a csúcsteljesítmé-
ben
as
nyeket meglevő szállodák nem tudják
szolgálni, számos oldalról régóta megvilági
nyert, azonban ebben a vitában az idegenfor-
galmat csupán az az egyetlen kérdés
hogy nem szabad akadnia egyetlen egy olyan
idegennek sem, aki Budapesten nem kap szál
lást. Idegenforgalmi szempontból jelent
helyeken mindenütt igyekeznek a csúcsteljesít-
időszakának
ményre berendezkedni. A pangás
gazda i problé t különféle módon lehet
megoldani, de attól a kötelezettségtől, hogy
maximé for-
vendéglátó ipar-
Budapest is el tudja látni a
galom igényeit, a budapesti
nak épp oly kevéssé lehet elzárkóznia, mint a
kedési vállalatoknak, vagy akármilyen
yéb olyan szervezetnek, amely a forgalom
igényeit szolgálja.
A gyógyszálló épíltése hatalmas lépés
ezen a téren is
és ezért budapesti idegenforgalom minden
barátja csak kitörő öröm-
az elhatározás
Ami a fürdöväros propagandáját illeti,
alkalmam már a nyilvánosság előtt is rá-
annak az elhatározásnak nagy jelen-
amely § sényi Zoltán dr. egyik
a révén vált publikussá. Gondolok
t. i. a budapesti idegenforgalmi kontinuitásnak
nagy horderejére, amelyet a gyógyszálló meg-
valósítása minden valószínűség szerint előbbre
érdektelen és őszinte
mel üdvözölheti ez
volt
mutatni
fog juttatni. Mert hiszen ez a speciális be-
rendezés lehetővé fogja tenni azt, hogy
a gyógyulást keresők az év minden
s: ban Budapestre jöhessenk
és joggal lehet feltételezni, hogy a fürdővárosi
propaganda éppen az idege nforgalomban
geny időkr fogja irányítani tevékenysé
amelyet n értékben elő fog segíteni
tény, hc 1 gyógyulást kere
és hoz egy kultúrával telített,
mozgalma világváros minden vonzó erejét
éppen ezekben a hónapokban nyujtja teljes
hösegeben és színpompájában.
— A közvéleménynek nagy megnyugvására
szolgálhat ebben a tekintetben az a tény is,
gyógyszálló megvalósításának és a
ának — tör hatósági
roly polgármester nagy
átfogó intencióinak végre-
Lamotte Károly alpolgár-
ros propagä
feladat:
koncepciój
hajtása te
én éppen
Tisszííiórongy és
Texúíilhuliadék Kff.
Budapesti, XIDV., Francia-úl 46
Tisztitöronmjok legjobb kivitelben!
Első Magyar Beépíthető kismotor üzom
A KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
DE UTSCH CIPOT
műszerész
Budapest, V/., Paulay Ede-u. 65. Tel.:
Különleges ípari varrógépek minden Iparägnak,
Telefon: 2-961-75
1-291-86.
érdekli, |
mester vette kezébe, akinek céltudatos ener-
giája és komoly üzlei realitása nagy garanciát
nyujt arra, hogy itt megint valami jó dolog
fog történni.
A „Budapest-fürdöväros“ címszó ezzel
a létesítménnyel végre olyan valóságos
tartalmat kap,
amely jogosulttá fogja tenni azokat a nagy
reményeket, amelyeket a közvélemény ebben a
tekintetben támasztani szokott.
— Kétségtelen, hogy az idegenforgalom
kontinuitásának gyakorlati, gazdasági szem-
pontokból mindennél fontosabb követelményét
nem csupán ennek a szállónak létesítése és a
mellőle elmaradhatatlan, tervszerű — propa-
ganda-tevékenység fogja szolgálni, de a konti-
nuitás céljának szolgálatában
minden hivatásos tényezőnek össze
kell fognia a belső vándorforgalom
propagálása érdekében is.
Ennek az összefogásnak, amelyet , celerum
censeo"-ként .— állandóan hirdetek, gazdasági
viszon nk fokozatos javulásával egyre in-
kább az lenne a kö szménye, hogy a ven-
déglátó berendezkedésünk egyenletesebb ny-
bevétele gazdaságosabbá és ennélfogva köny
nyebben megvalósíthatóbbá tenné a esücs-
teljesítményre való berendezkedést.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Béke a Béke-téren
Ünnepi vacsora Bessenyey Zénő
tiszteletére
hogy a XIII. kerületi e
mégis a Bé
pártszervezet leg-
meleg ünneplésben
nyey Zénó dr.-t, a kerület or:
vűlési képviselőjét és törvényhatósági bizottsági
Kijutott az elismerés Hegedüs Bertalan dr.
törvényhatósági bizottsági tagnak is, a nagy mun
kát végzett az előljáróság felállítása körül
Az ünnepi csorán Bessenyey Zénó d
Abból az alkalomból,
a közóhajnak megfelelően
épül fel, a
ján
járó
téren
utóbbi vaecsor
részesítették Be
úg,
kerület
nagyszabású
mellett
résztvett Heg: Bertalan dr. törvényhatósági bi-
zottsági tag, Fülöp Endre kerüle elnök, — Babicz
Gyula törvényhatósági póttag, Bekeny ábor dr.,
Bessenyey Zénó titkára, Miriszlay Bóla központi ke-
rületi párttikár, a még Angyalföld gondjait viselő
VI. kerületi előljáróság részéről Keresztes Miklós
dr., h, előljáró, Vattay Béla és Kutassy Lajos kerü-
leti mérnök, Nagy Elemér adóhivatali h, főnök,
Szentkuthy Antal adóhivatali főpénztáros, v, Dancs-
falvy Lajos dr., a kerületi frontharcos szövetség el-
y iklós elemi iskolai i ató, Tóth
László szikvízgyáros, a kerületi iparosság élén Pro-
há a János, Helfenstein Károly, Stahl Géza, a fu-
varozók ipartestületének elni U front-
harcos szö g testületileg és sokan
mások.
ülöp Endre, a kerületi pi rvezet elnöke
itotta meg a köszöntő és melegen üdvö-
alamint a vacsora
Bessenyey [Zénó dr.
geit.
Babicz Gyula ismertetto ozutän azt a küzdelmet,
et nm kerület lakossága az előljáróság felälli-
rt, majd később a Béke-éren való felállií-
, folytatott. Hálás köszönetet mondott Besse-
ak, akinek súlya és tekintélye a kerü-
megvalósuláshoz juttatta.
Hegedüs an dr. törvényhatósági bizott-
sági tag beszédében az egységre utalt, amely ezen
a vacsorán is megnyilatkozott, amikor a kerület
színe-java jelent meg itt, hogy ünnepelje azt a
amely másfél év óta folyt (az elől-
a érdekében, Az oroszlánrész Bes-
aki fáradhatatlanul dolgozik na kerü-
senyey Zénóé,
let érdekében.
Bessenyey Zénó dr. emelkedett ozután nagy
figyelem közben szólásra. Köszönetet mondott a ke-
rület elismeréséért, de az érdemeket munkatársaira
és ezek élén Hegedüs Bertalan törvényhatósági bi-
zottsági tagra, Fülöp Endre pártelnökre és a
pártszervezet vezetőségére h totta, Beszélt arról
a nagy készségről és szeretetről, amellyel a kerü-
let érdekében dolgozik, ugyanakkor, amikor, hiva-
tásához képest, az egész országért is dolgoznia kell.
Percekig ünnepelték a megjelentek Bessenyey
Zénót nagyhatású beszéde ntán.
Zsitvay Tibor szabadsága. Zsitvay Tibor dr., a
Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezetének el-
nöke, megkezdte húsvéti szabadságát, amelynek
egyrészét visegrádi otthonában tölti. A húsvéti ün-
nepek után ismét átveszi a párt ügyeinek veze-
tését.
Húsvéti szünet a pártban. A Nemzeti Egység
Pártja Fővárosi Szervezetének — Eszterházy-utcai
központjában Nagycsütörtökön kezdődik a húsvéti
szünet. A rendes hivatali munka és a fogadtatások
március 30-án, kedden kezdődnek,
Bücsü-klubvaesora volt csütörtőkön az Eszter-
házy-utcai pártkörben a húsvéti ünnepek és az
ezekkel kapcsolatos szünet előtt, A megjelent párt-
tagok melegen vettek búcsút ebből az alkalomból
Zsitvay Tibor dr. pártelnöktőli A vacsora után
Zsitvay Tibor dr, Deményi Aladár dr. és Egerváry
Tibor dr. törvényhatósági bizottsági tag, valamint
a pártkör többi tagja kíséretében felkereste a
Newyork-kávéházban székelő Sgardelli-asztaltärsa-
ságot, mely rendes csütörtöki összejövetelét tar-
totta. Nagy számban ülekeztek össze ebből az
alkalomból az asztaltársaság tagjai, akiknek élén
De Sgardelli Caesar, a VII. kerületi pártszervezet
elnöke üdvözölte Zsitvay "Tibort.
Felkay Ferenc tanácsnok előadása a kőbányai
pártkörben. A Nemzeti Egység székesfővárosi X.
kerületi szervezetének párthelyiségében Felkay Ferenc
közoktatásügyi tanácsnok nagy érdeklődés közben is-
mertette a székesfőváros multját és történelmi szere-
pet. Előadásában fejtegetten főváros világháború
utáni ujjáalakulását és az állami életben való szerep
lését. Az el
adäson megjelent a többi közt Usetty Bé-
yűlési képviselő, Halter Károly és Dongó
Orbán törvényhatósági bizottsági tag, Kalmár Béla
dr, főkapitányhelyettes, Károlyi Károly dr. plébános,
Lukácsy József dr. elöljáróhelyettes, Dávid Antal
egyetemi magántanár, a székesfővárosi tanügyi szer-
vezet elnöke, Sebes Gyula gimnáziumi igazgató, Szie-
berth Imre kormánytanácsos, Fehér Béla polgári
olai igazgató és Teöke Béla közjegyző. A nagy-
sikerű előadásért Dongó Orbán kerületi elnök mon-
dott köszönetet.
Szabadság-ünnep az Erzsébetvárosban,
betvárosi pártszervezet dalárdájának rendezésében
magas színvonalú márciusi ‚emlekünnepet tartott.
Az ünnepi beszédet De Sgardelli Caesar kerületi
Az erz
a, mély hatást keltve hallgatóságára.
k az ünnepségen: R. Raskó Magda
Vértes Lily színművésznő, Lóráin
Le nke. az ; Öperáház balletnövendéke, Gerhauser László
Vérey De: a Vitézi Szék regőscsoport-
s tagja és az er betyárosi pártszer-
retet Stark Erzsébet
látták el. Az összes
lásukért a nagyszámú
c Külön ki kell emelni
sy Hugó y zZ alatt alig egy
hónapja működő dalárdát meglepően szép előadá-
sáért, fegyelmezettségéért és tiszta szövegmondá-
ért, A inően sikerült e rendezése Garay
Iiúszlónak, a dalárda ügyvezetőjének érdeme.
PDurmann Jenő
Speciális Uzem, az emberi testet egyenes/t6-, Ido-
mitó-, segítő- és kiegészítőkészülékek számára.
Budapest, IX., Üllői-út 21. Telefon: 1—891—97.
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 83. TELEFON: 2-969-08,
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
KEDVEK BELA
hl lt]
épület, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, 1., Hieronyml-üt 23. Tel.: 1-557-27.
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER =
Budapest, VI., Lázár-u. 16. II. 7/a.
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
Központi fűtések, egészségügyi berendezések
Dobray Kál Kálmán ze: mérnax !
seg
TELEFON :
1—876—42.
Tel. : 1-171-55.
41. Tel, 1-210-19
„SANIT F" naparcs- és beton vizhatlantto
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T,
aszfalt-, fedéllemes- és kátrányvegyitermék-gyár
Központi íroda: Bpest, V., Sólyom-a. 13.
Telefon : 1-228-99, 1-282-85.
--- Page 97 ---
Budapest, 1937 március 24.
BEST) RIRARAL Schuler Dezső alpolgármester
rd rá 22
Jó harminc esztendeje, hogy az elemi iskolai ta-
nitdsban merész reformot hoztak be: a pszihológiai
tudományok gyakorlati alkalmazása abban az idő-
ben kezdett lábrakapni és a pedagógusok kitalálták,
hogy tanítás közben nem szabad tülterhelni a gye-
rek zsendülő értelmét, hanem különböző képzet-tár-
sításokkal, mozgásokkal fel kell kelteni a fantáziá-
ját, az érzékeit és valahogy ily módon kell, — nem
annyira betanitani, — mint inkább beidegzeni a
megtanítandó anyagot. Ekkor kezdték el a betűket
oly módon tanítani, hogy mindegyikhez valami kis
mókát asszociáltak. Így például az „I“ betűnél a
jobbkéz mutatóujját a szdjszöglethez kellett illesz-
teni, a ,Z" betűnél rezgették az ujjakat, amivel a
zizegő falevelek képzetét társították a megtanu
landó új betűhöz.
Apáink meglehetősen szkeptikusan fogadták ele-
mista híradásainkat erről a tanítási metódusról:
nem bíztak annak sikerében. Eltelt két-három hó-
map és a gyerek egyszer sem jött azzal haza, hogy
la tanító a nádpálcával jól végigvert volna rajta.
Az öregek jól emlékeztek, hogy ők milyen kitűnően
tanultak meg a nádpálcától írni, olvasni és hatáso-
sabb asszociációnak tartották, ha az „I“ betűnél
az ízületére húznak egyet a gyereknek, a , K" betü-
nél pedig kupán vágják.
A pedagógusok azonban más véleményen voltak
és nekik volt igazuk. A pszichológiai irányzat győ-
zedelmeskedett és ma már azt lehet mondani, hogy
egy elemi iskolai tanító jobban tisztában van a lé
lelktani kutatás eredményeivel és azoknak a peda-
gögidban való használhatóságával, mint az a világ-
hírű egyetemi professzor, aki ma is olyan elvontan,
öncélúan és a maga zseniális szellemi berendezke-
désének megfelelően vezeti le hallgatói előtt az in-
tegrál sorokat, mint tették azt kétszáz évvel ezelőtt
a világhírű tudósok.
Valaha, négy Polgári iskola és négy tanítóképző
elvégzése után a tizennyolc éves kamaszt nyugod-
tan odadllitottäk az osztály élére, hogy hat-tízéves
gyerekeknek elmondja a saját tudománya egy ré-
szét. Ha aztán akadt gyermek, aki megértette, akkor
az jó tanuló volt, ha nem értette meg, elbuktattäk,
Hol vagyunk ma már ezektől az időktől! A ta-
nítók vaskos és tudományosan felépített könyvek-
ből készülnek napról-napra a tanításra és a napi
feladatunk mennyisége is jóval nagyobb, mint amit
a gyerekeknek kell az iskolán kívül elvégezni. A
magyar elemi iskolai oktatásnak azonban legfigye-
lemreméltóbb intézménye, a főváros pedagógiai sze-
mináriuma, amelynek — elvégzése nélkül [ővárosi
tanító még csak helyettesítést sem kaphat, de las-
sankint a vidéki és állami iskolák is megkövetelik,
hogy taneröik résztvegyenek a [fővárosi szeminá-
rium kurzusain, ahol a pedagógia újabb és újabb
eredményeit ismertetik velük. Szigorübban veszik
ezt, mnt az orvosi továbbképzést, mert az nem kö-
telező.
A szeminárium egész munkássága a psziholó-
giára van alapítva, A modern tanitö minden gesz-
tusa a gyermek fantáziájához és legelevenebb éle-
téhez szól. Megszűnt a száraz és unalmas olvasó
könyv jelentősége, amelyből jól-rosszul kisillabizálva
az együgyű történeteket, a gyerekek valaha többé-
kevésbbé megtanultäk az élet egyszerű szabályait.
Manapság a tanító mindent megdramatizdl, ami is
azt jelenti, hogy az ismertetett történetet, vagy ol-
vasmányt azon nyomban ki is szerepezi a gyerekek-
nek, akik azt valósággal eljátsszák és a gyerekek
ötletességére van bízva, hogy az egyes figurákba
mennyi színt és életet visznek bele.
Ezen a téren a legfigyelemreméltóbb a főváros
nagyszerű ujítása: a filmoktatas, Csodálatos hatása
van ezeknek az érdekfeszítő pedagógiai filmeknek
a gyerekekre. Az egyiken izgalmas felvételek soro-
zatán élik át azt a borzalmat, amit az az ember
érez, aki a közelkedési szabályok he nem tartása
folytán a gázoló villamos alá kerül. Másik filmen
hihetetlen bravúrfelvételek mutatják be, lassítva; a
pisztráng fantasztikus nyolcasvonaglásait, amellyel
a zúgó hegyipatak sodra ellen, sziklákon át feltor-
názza magát ivóhelyére. A földrajz megszűnt szá-
vaz és fantáziátlan fejezet lenni, amelynek az a
címe, hogy , Hazánk felszíne". Ezt a bizonyos ha-
zánk felszínét olyan film mutatja be, amelynek
pazar látványosságai örökké belevésik a gyermek
fiatal emlékezetébe csodaszép hegyeinket és végte-
len rónáinkat. Hosszas lenne felsorolni a máris
használatos több, mint kétszáz pedagógiai film
szüzséjét, elég az, ha rámutatunk arra a különb-
ségre, amely az egykori és a mai tanító közt van.
Ez a különbség a gyermeklélek óriási rejtett és
valaha hasznavehetetlen ugarait termékenyítette
meg. Ezen az ugaron egykoron csak a tanító nád-
pálcája szántott, ma pedig a filmvetítőnek pompás,
színes napsugara süt végig az ifjúság esztendein,
a legtermékenyebb esztendőkön át. Szép és meg-
nyugtató tudat, hogy a tudománynak, a bölcsesség-
nek, az emberiességnek és a céltudatos nemzetneve-
lésnek ezt a reklektorát szintén a magyar főváros
áldozatkészsége gyujtotta fel először.
a megvalósított és a jövő
szociálpolitikai feladatairól
Általános érdeklődést keltett nemcsak székestő-
városi, hanem országos viszonylatban is az
a terv, amelyet Schuler Dezső alpolgármes-
ter az ifjúságvédelem intézményes megszer-
vezésére első ízben a Fővárosi Hirlap ha- |
sábjain vetett fel.
Azóta elhangzottak a pro és contra vélemények és
így most már minden befolyástól mentesen lehet
megállapítani, hogy a Liber Endre örökét betöltő
alpolgármester rendkívül nagy jelentőségű témál
állított a közvélemény elé.
A Fővárosi Hirlap munkatársának most ismét
alkalma nyílott arra, hogy
Schuler Dezső
alpolgármesterrel
beszélgetést folytasson az ifjúságvédelem és az azzal
szoros összefüggésben lévő szociálpolitikai vonatko:
ású kérdések tekintetében. Az alpolgármester a
következőket mondta:
Aki rendszeresen és alaposan foglalkozik a
mai modern nagyváros életében egészen rendkívüli
jelentőségű — szociálpolitikai érdéskomplexumokkal,
megállapíthatja, hogy Budapest polgársága, minden
erejét latbavetve, szinte csodálatraméltó kötelesség-
teljesítéssel szolgálja esztendők óta a szociálpolitikai
ügykört, még sincsen ideális magaslatokon. Ennek
főként az a magyarázata, hogy
a megszűkített költségvetési keretek szük-
ségszerűen hozták magukkal a segítő akció
mérvének restaurálását,
másrészt hogy — bár az utóbbi időben jelenté- [
keny javulás tapasztalható e téren — a hatósági és |
társadalmi együttműködés nem volt minden vonalon
intézményesen biztosítva. Különösen a szegénygon- |
dozás az az ágazat, amelynél a jelenlegi helyzetet |
A Székesfővárosi Gázművek üzemi választ-
mánya a legközelebbi időben, a szükséghez ké-
pest, külső szakerők bevonásával is tárgyalni
fogja azokat a lehetőségeket, amelyek a hazai
szénnek a gázgyártás, kátrány- és benzinter-
melés céljaira való kihasználására irányulnak.
A szén-benzin-probléma az energiagazdál-
kodás egyik legaktuálisabb kérdése. A szén-
gazdaság alapozta meg Anglia világgazdasági
és katonai hatalmát, a techni fejlődésével
azonban ez a súlypont a szilárd tüzelöanyagok-
ról a folyékony tüzelőanyagokra helyeződöt
át. Ez volt egyik legnagyobb tanulsága
olasz-abesszín háborúnak és ez arra ki
az európai hatalmakat, hogy konzekvenci
gyors ütemben levonják. Bergius tanár kísér-
letei mutatták az utat, hogyan lehet a szilárd
tüzelőanyagok — s: hidrogénjeit eseppfolyö-
sítva a modern technika keretébe bevonni. A
legutóbbi évek alatt ezen a téren hatalmas
eredményekről molhat be. Angliában a
Billinghami-művek — mm A évi 100.000 tonna
synthetikus benzint állítanak elő, Német
ágban a Leune-művek és az állami védnök-
[ alatt felállított Ruhr-benzin r.-t. és egyide-
jűleg felállítandó hasonló művek a legk
lebbi időben évi 900.000 tonnára emelik a szén-
benzintermelést, amely a legújabb elhatározás
szerint kereken évi millió tonnára fog emel-
kedni és ezen a réven teljesen tehermentesíti
majd Németországot attól, hogy benzinre vagy
olajfélékre pénzt adjon a külföldnek.
A szén-benzingyártás kérdését nálunk leg-
utóbb Varga József dr. műegyetemi tanár is-
mertette. Megállapítása szerint Magyorország
jelenlegi benzinszükséglete 60.000 tonnára te-
hető; átmenetileg azonban ennek a mennyiség-
már mintegy %—% része kielégítené a leg-
kségesebb igén Ennek a körülbelül
20.000 tonna benzinmennyiségnek előállítására
30.000 tonna kátrányra lenne szükség, ami kb.
700.000 tonna barnaszénből állítható elő. Buda-
pest 1936. évi szénszükséglete mintegy 35—37
millió métermázsára értékelhető, amelyből az
épületek melegellátására 7.5 millió, ipari cé-
lokra 25—30 millió métermázsa fordíttatott.
Ennek a szénmennyiségnek 2—3 százaléka ele-
gendő az említett minimális kátrányszükséglet,
illetve benzinmennnyiség előállítására.
Kitűnik ebből a megállapításból a város-
fűtés problémájának fokozott jelentősége és
az alkalmazandó módszer racionális megoldás
A probléma kidolgozásán néhány év óta ki-
tartó munkával dolgozik a tüzelötechnikusok,
kohászok és vegyészmérnökök y esoportja.
I ényege a probléma bogozása közben kiforrott
gondolatnak: hazai szeneinket elgázosítani, a
gázt, mint füstmentes, tökéletesen eléghető,
Ors:
| hamnutól, salaktól is mentes tüzelőanyagot cső-
javítani kellene. A koldusrendelet kibocsátása óta
eltelt hónapok bebizonyították, hogy
a társadalom önkéntes áldozatkészsége két-
három hónap alatt nem fejlődhetik ki a kií-
vánatos mértékben.
Jóllehet, az egyházközségek jótékonysági akocióival
létrehozott kooperáció fejlődést biztosított a multhorz
képest, még mindig vannak olyan területek, ame-
lyeknél sok tennivaló vár reánk. A gényházak
és szeretett otthonok bővítésére és fejlesztésére nagy
erőfeszítéseket tettünk az utóbbi esztendőkben, Te
kintélyes eredményeket értünk el a hajléktalanok
fedélhez juttatásánál is, megfelelő pénzösszegek hi-
ánya miatt azonban nem gondoltunk arra, hogy na-
gyobb mértékben szaporíthassuk az aggok elhelyezé-
sére szolgáló szeretetotthonok számát. Sok gondot
okoz az a körülmény is, hogy az elaggott gyógyít-
hatatlan betegek számára mincsen külön intézmé-
nyünk, holott — ha ezt meg lehetne teremteni, —
tekintélyes számú férőhely szabadulna fel a már
meglévő intézményekben, Legjobb helyzetben
aránylagosan az drva-ügy van, itt is kedvezőbb
lenne azonban a szituáció akkor, ha a meglévő ár-
vaházakon kívül a fanonciskolák mellett mindenütt
működnének a tanoncotthonok is. "Tennivaló bőven
akadna ezeken a területeken és más területeken
is, de
mindig visszatér az örök kérdés, miből ve-
gyük a szükséges pénzösszegeket.
Z, hogy a gazdasági helyzet feszültsége az utóbbi
időben örvendetesen enyhült, már biztató jelenség a
jövőre nézve és én meg vagyok győződve róla, hogy
az elkövetkező nóhány esztendő alatt nagyon tekin-
télyes fejlődésről számolhatunk be a szociálpolitikai
gondoskodás terén is.
Rurnaszenünk az enerdinduzdálkodásban
Irta: BECSEY ANTAL, a törvényhatósági bizottság örökös tagja
vezetéken továbbítva, melegfejlesztésre hasz-
nálni, a ként és kátrányt a gázból kiválasztani,
a ként rendelkezésszerűleg felhasználni, a
kátrányból pedig benzint és olajneműeket elő-
állítani, az e célra szükséges hidrogént a mi
fiatalabb korú, hydrogénba. azdag szeneink-
ből előállítani, a különböző célokra alkalmas
melegtermékeket — pedig tulajdonságaiknak
megfelelően értékesíteni.
Már ebből a vázlatos ismertetésből is ki-
bontakoznak a mai modern széngazdálkodás
keretei. A régi széngazdálkodás formáit át kell
alakítanunk és itt megállapíthatjuk, hogy tel-
jesen igaza van Bergius professzornak, aki
már két évtizeddel ezelőtt hirdette, hogy a
szenet nem szabad közvetlenül a rostélyra
dobva eltüzelnünk, mert a szén olyan maga-
sabbrendű, komplikált vegyületeknek e
tétele, amelyeket a modern technikának
differenciáltan kell felhasználnia, azon a te-
rületen, amely az ember éljait legtökéle-
tesebben tudja szolgálni. esen ésszerűtlen
tehát, a métermázsánként 15—20 pengő értéket
képv gy a métermázsánként 7 P-t
érő kátrányt a métermáz é 1.5 pengő ér-
tékű szénnel együtt zelni, amikor nekünk
szénszükségletünket Szerbiából, vagy $Sziciliá
ból, a kátrányból kitermelt bezint pedig Romá-
niából és Galíciából kell beszereznünk, idegen
valuta ellenében.
Ezek az odadobott adatok is bizonyítják,
hogy most, amikor a nyugati államokban lázas
tevékenység folyik az energiagazdálkodás át
alakítása terén, nekünk sem szabad ebből a
versenyből lemaradnunk. A magyar tudomá
nyosságnak, az államnak és a közhatóságoknak
ebben a tekintetben nagyon sürgős feladatai
vannak és ezekben a feladatokban való rész-
vételt dokumentálja most az a tény, hogy Szé-
kesfővár Gázművek ü i választmánya
tárgyalásba v a magyar szénnek a gáz
ártás, termelés célj
való kihasználásának lehetőségeit.
SEE EEE
ZSEDELY KÁROLY
épületműlakatos, tüzhe!y
készítő és autogénhegesztő
Budapest, I., Márvány-utca 38, sz. Tel.: 1-572-64,
Elvállal mindennemű épületmunkák, rácsok, diszkapul:, fazon-
ablakok stb, készítését, ugyszíntén mindenféle javításokat.
HUNFALVI P
ÉPÜLET. Ég BÚTORASZTALOS
TELEFON: 14—41—50
Pontos szállítás.
Olcsó árak.
1X., VÁGÓHID-UTCA 28,
VAllnl épület- és bütor-
asztalosmunkát
--- Page 98 ---
an azóta a Soroksári-úton és a
gp elvesztette a belső részein, a Vämh
az legföljebb a régi csarnok
Irta : Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tag | ssarnok forgalmának elsorvadásával.
a történt. Amit Ferencváros
A Horthy Miklös-hiddal most majd megint
" A
."" LA Ha a nagyesarnok kitelepítése óta valamit mé; gis
istálló vi zó roksá örnyező
e esetleg nyert a nagyvásárteleg kihel
Ferencváros, hogy
úgy
mit nyer a réven, bizonyos
A budapesti közvélemény, amely a székesfőváros ] az állandó és a kor igényeinek megfelelő községtudo- elveszíti a vámon. A Bordros-ter fel.
hatalmas sajtóorganizmusa révén végeredményben | snányi kutatások és megállapítások. tendülésével feltétlenül számolhatunk, de számolha-
6 az állam runk a Vámház-körút és általában a Ferenc József-
olyan ügy, | Hd környékén a forgalom megfelelő csökkenésével
ek egyiké ének. is. Hogy a nyereség a Boráros-téren nagyobb lesz-e,
miféle ér mint a vesztesé >renc sef-híd környékén, azt
t olyan kér. majd az idő fogja megmutatni.
mely a községpolitika szövevényes tárgy- A Horthy Miklös-hid nagy nyereségével sSzem-
országszerte hangadó, a lokális politikát nem becsüli A községek óriási fontosságú sze
valódi értéke rint, a községi politika tényeinek
ak ak tulajdonít komolyabb súlyt, ha orsz:
k közvetlenül érezhető. Budapest székes-
zor közvetlenül is ors
‘ben oda vezet, hogy nin
kérd
, amely a község
minde.
vonatkozását ne érintené és éppen e
politika, ne- | dés nincs,
entősé;
másikának, vag kének va
város ügyei igen
ntőségűek. A
városi közséj;
vezetesebb vak jó DESSEN EN akrah- szerepelnek | köréhez kapcsolatot ne találhatna. Jellemző illusztrá- [/Den egy n veszteséggel a Ferencvárosnak már
közvetlenül, az országos politikai ü kkel egysorban | k az állításomnak a Magy Városok Or- | most mindenesetre számolnia kelli A Tori EN
a közönség előtt és központi s ndszerünk követ- | szágos Szövetségének 1936. évi jelentése, amely a terjedelmében megmarad ugyan, de azzal,
keztében a fővárosi lapok olvasója sokszor inkább | városháztartási ügyektől, a toloneszabälyrendelet Imi göcponttä változik, a ferencvdrosi gyer-
smeri a főváros községpolitikai ügyeit, mint a saját | kérdésén keresztül a hitbizományi reform községi és | Mekek számára feltétlenül elveszett, Gazdagabbak
géét. városi vonatkozó os jelentőségű aktua- | leszünk a híddal, de szegényebbek leszünk egy séta-
Nem csoda, hogy ha községi politikáról van szó, | litások egész so: zott. térrel, ahol a környező nt ikói nyári délutáno-
ígen sokan a fővárosi politikára gondolnak, holott Meggyőződésem szerint, a magyar községpolitika | kon és estéken a jó levegőn ülhetiek és ahol a bör-
szoros értelemben vett községeknek is megvan a | ké déseinek a tárgyalásánál sem vezethet minket | házak gyermekei kora tavasztól késő ős: a nap
maguk politikájuk. Me i a községi pótadó, mire más, mint az az egyetemes szempont, hogy ebben | /sütésbe ugrálhatt és játs szodozhattak zékeny
fordítják a község jövedelmeit, bevezetik-e a vil- | az országban levegőben és földön, tűzben, vízben, | veszteség ez, mikor Ferenc en úgyis leg-
lanyt, megcsinálják-e 2 ókat stb., stb. Kis- | föld fölött és föld alatt, mindennek magyarnak, ön- | szegényebb kerülete a fővárosnak. a veszteségre
községeknek nagy gonc akörben, a tudatosan, önérzetesen, büszkén magyarnak kell [ezúton is nyomatékosan felhívom az illetékesek
képviselőtestületben s pártok alakul- | lennie, ami a legigazabb összetartás, a legnagyobb Akik a városrendezést irányítják
nak és ha a2 ingalom ik ís túl a köz erkölesi közösség és ami csak azokkal | jövő képét formálják, nem szab
ség n, a politika : a községben is ott van, meg- | ismer áthidalhatatlan különbséget, | megfeledkezzenek erről. Szépészeti szségügvt
elégedést vagy elkeseredést vá itva ki. | syarok, a sg y ÖözÖödesenm, hogy és iális szempontok is követ gy abban a
A községügy nagy jelentőségének korszerű fel ebben az országban, mint mindenütt, a községpoliti kerületben, amelyből talán legkevesebben mehetnek
ismerését mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy | XAban is, a faji testvériséget manifesztáló szociális | el nyaralni, megfelelő számú park, fás-, füves-tér
a német Harmadik Birodalom, amely Raumwirt igazságosságra, az kek becsületes kiegyenlíté- | álljon felnőttek, de különösen a gyermekek rendel-
sehaftsplanungjában kiadta a n nagyar uralmára, egyenességre, [hoz
hogy ,.Fáros
ízhatóságra, lelkiismereti szabad
1 és függetlenségre, férfias, lovagias, bátor fel
s | [SCHNEIDER JÁNOS
és falu egyenrangú tényezők" a nemzeti szocialista
állam első alaptörvényéül alkotta meg az új biro
lalmi községi törvényt.
A PAK ém : : gálatra van szükség. izenfelül
A közs politika jelentősége nek felismerése ve- | szaktudásra, hétköznapos — polgári ő-berendező,
zet újabban nálunk is arr örekvésre, hogy a | gazda gondoss 2
községi ı ával és annak tényezőivel az edd | Úgy, mint az egész világpolitika L BUDAPEST, VIIL, KI LUDY-UTCA 8.
, a magyar köz
ségi politika súlypontjában is a szociális kérdést
látom. A jelen siralmas áll
k leményem szerint akkc
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. ——— TELEFON : 1—346—16
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kálmán-u. 25. 4 JE Íy
nél több
kozni,
elemmel és alapossággal kell fogla
A. községek életjelenségeinek és azok törvényeine
a rendszeres kutatása tulajdonképpen az urbanisz- megindulni az organikus, bé
tika, az Ameri n és nyugaton már igy len- minden dolgozni akaró em!
tőséghez jutott várostudomány vagy községtudo mindennapi kenyeret.
má feladata, mí; Öö; litika inkább az ön- | AZ észséges községi politikának kétségtelenül
korn krét ig6 egyik alapfeltétele, hogy gazdaságilag is egyensúlyi
1 községi | helyzetet reprezentáljon. Képes legyen magát közön
7 azok törvény- | 2 túlterhelése nélkül fenntartani és legyen képes
szerűségekre kell, hogy támaszkodjék, amelyeket a lakosságát ellátni a mindennapi munkával. a
községtudomány felismer és kidolgoz. A korszerű :
: || ROSENTHAL MÓR
községpolitikának tehát alapját kell, hogy kép
LVÜLETUVEGZEZÉSI VÁLLALATA
A rFÉV és a vam : BUDAPEST, Y.. TATRA-U, 26 szem |
és továbbképzé:
biztosítani lehet a
nyzás és
nyeinek megoldási
politika a
iban
EEE EMS
udapest Székestőváros
Irta : Szentesi Józsei
1 [ ri .
| törvényhatósági bizottsági tag Weisz es
j
AM | 4 feremeväresi szíveket örömmel tölti el, hogy vas és fémkereskedő
a Horthy Miklós- híd még ebben az évben elkész TELEFON: a d vii
Mindenki j : ennek a hídnak a megnyitä 1425-07. Budapest, VIII, Beze sz
tól biz ődést és fellendülést, a hidfö
dői és iparosai pedig joggal
alom emelkedésére,
Túlzott optimizmus p ze indokolatlan volna. A
| fellendülés jelei kétségtelenül mutatkoznak: a közeli
el lakóházak egész sora nőtt, de ne
felejtsük, a Boráros-téri híd már idestova
évtizede „6pül“ és a várható előnyöket az érdekeltek
régen eszkomptálj k. A környező telkek áraiba már
Ezzel az egységárral: a háború előtt is belekalkulálták a hidat, mikor az
j még a messze jövő zenéje volt, azóta pedig, hogy a |
| híd építése végre a megvalósulás stádinmába jutott,
to
| környe
számítanak a
új villanyárszabása igen olcsó, kiló-
wattóránként 20 filléres egységárra
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, äcsmaster
Budapest, X., Kereszturi-át 8. Telefon: 1—424—97.
négy
lehetővé teszi atöbbfogyasztást!
" "ta, ÁRBAN ol wal, MINŐSÉGBEN
A kiválóságával V BZ BT EFF
FÁN VÁG et minden vasgerendával együtt nőtt a oráros-tér
8 60-70 fillör, a porszívógóp 1 órai környékén a bollbérek összege és ma a hely
5 fillér, 1 liter víz felforralása pedig hogy a magasabb rezsi már megvan a kereskedő Első Magyar asztalospácgyár
2-2 fillér. nél, de a nagyobb bevételt egyelőre még várj Da Budapest, VI., Szondy-n. 55. "Tel: 1-298-11.
Hogy a forgalom növekedése meg fog-e felelni a már
. UL elő megnövekedett kiadásoknak, : ma még a
Villamos tózés jövő titka.
Évekkel lőtt Vagyvásárteleptől mindenki a
eza a
céljára az áram egységára kilówattóránként környék fellendülését Sajnos, ez a fellendülé.
12 fillér. mindössze abban mutatkozik, hogy a csarnokhoz |
vezető útvonalakon a járműforgalom alaposan meg-
MÓCZÁR GÁBOR
egészségügyi berendezést tervező
és kivitelező mérnöki irodája
Budapest, VIII., Magdolnn-u. 4. Telefon: 1-435-47
Vill óvíztárolók élénkült, anélkül azonban, hogy ebből a környéknek
1iamos ige viztárots közvetlen haszna volna. Sem a telkek sem a 1n- | 9" me arEtye 1906/1671, elsölőres Tora) Kiállításon
kások bére nem emelkedett, a várt kezéseknek
számára pedig az éjszakai áram ára kilówatt- pedig ezideig semmi nyoma sincs. A Soroksäri-üt LIND fémáruüzem
óránként 6 fillér. ma az, ami évtizedekkel ezelőtt is már volt és a Budapest, VIIL, € fa-utca 35,
: agycsarnok közelsége a város képés itse. 1-348-21
hagyosardol közelsége. a Vezesd tel En ls Sch een tí: Antó: és kocsilámpát, kórházi herondosésekety
iltoztatott. Igaz, hogy a Nag ártelep el van háztartósi bádogárut, katonai és műszaki cikkeket
Villamos tűzhelyek és forróvíztárolók az V., Hodvéd-u.
22. sz. alatti kiállításon részletfizetésre vásorolhatók.
utcák egyelőre
meg és az a soroks úti lakö-
n pár száz méternyire fekszik
valóságban több kilométernyire
hető meg. Nem
vezető
vág a környéktől, A
csak papíron vannak
ház, amely légvon:
a nagycsarnoktól,
im tőle, mert csak kerülővel közel
tt tehát be az a fellendülés, amit Ferenc.
városnak ez a része a Nagyvásártelep felépítésétől
várt és az nteák megnyitásáig be sem következhet.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY -U. 21. re: 1-—153-50.
UTBURKOLATOK : TETŐFEDÉS : SZIGETELÉS [1 Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemegz, szi-
getelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, kegyes áló)
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos facement-, préseltkavics-, nedvesség és talajvíz ellen, falak, | bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanitäs, fedéllemeztetők. padlók, erkélyek és lapos tetőkön
A kiállítás előadótermében minden szerdán d, u. !/,6
órakor főzőbemutató előadást, villamos konyhájában
minden hétfőn, csütőrtökön és pénteken d. e. 1,10 követki
órakor főzőgyakorlatot tartanak.
kátrányólat, karbolinenm, gyümölesfa-karbolineum,
kátrány-paraffin, kocsikendes gépzsír.
--- Page 99 ---
Budapest, 1937
március 24.
Tavaszi alon
Arta: Gazdy Jenő, törvényhatósági bizottsági tag
Berlinben jártam és az Unter den Lindenen sé
tálya gyönyörködtem ennek a hatalmas, szép vä
rosnak főütőerén hullámzó élet nagyságában.
Estefelé volt már. Egyenként gyulladtak ki az
óriási ívlámpák fénykévéi, besugározva a gyor
rohanó autók százaitól fényesre csiszolt zfaltosi
kokat, a ragyogó boltokat, az elegáns nők pompás
toalettjeit.
Rohanó élet, pezsgő
gás mindenfelé, éppúgy, mint
ború előtt. Külsőségeiben legalább úgy tűn
mintha feledve volna minden gond és fäjde
amit a nagy világégésben a német nemzet szenve-
dett. A hősi halottak millióinak ärny®
geti élők élni a tűzben szi
klya, amely elöttük az utat mutatja
sától retteg a gondolat.
t, vídámság, gondtalan
előtt a nagy
amelynek
retek egyedül lenni n tömegben, ahol az
egyén semmivé lesz, vagy á nő. Viszi őt tovu
a tömeg-szuggesztió és a tömeglélek különös sajá
tosságainak hatása alatt sejtelmes j érzések tü-
nek — legrejtettebb
felszabadítja
zugaiban,
valami bi-
egyén le
lenyügözi vagy
madnak az
Az embert
zarr kKollektivizmus, mintha ezer aggyal gondol
kodnék és ezer szemmel látna egyszerre.
ez a tova
célpont ff ked
az érzésem támadt, minth.
Most is az
rohanó embertömeg mind egy
nék. Oda a fasor v levő brandenburgi kaptı
elé, amelynek diadalívei alól íme most lép ki hó
fehér lován a nagy „Kaiser“, fején a sasmadaras
st sisakkal.
tekintetében a világ urának rag
geláthatatlan sorban jönnek a trofeumos,
ezredek a zászlós Jovya asság, a
vúóriásc
köztük a le
huszárok
4 világnak diktálni
vogása
Büszke
Utána V
diadalmas
dübörgő
nítményei,
ges magyar
ezentúl az egéi
szövetséges
\sabbak,
fognak RS
tömeg ujjongäsän keresztültörnek a „Wacht am
Rhein“, az „Isten áldd meg a magyart!" fels
akkordjai.
Oh Istenem, ha így történt volnd. Ha a bra
denbu kapuból nem lett volna egy óriási temet
boltíves hejárata, amelyen keresztül milliók r
ménysége, titáni küzdelme, post szállt
alá a megsemm jött a
sötét gond, a ja 6
sokak kétségbeesése . j
Berlini barátom, akivel itt adtunk találkozót,
már keresett. Elmondtam neki, mire gondoltam.
KÁPLÁRU. 5.
Schütz Testvérek,
EP „Optolit‘
ronz
könnyűfém—dv,
Telefon; m ai fehér-csapágyfém !
1-5830-92. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
Schütz Ede
épület-, mű- és vasszerkezeilakafos
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—45,
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X, Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65.
e. vitsa Nagy ärammegtakaritäs!
Nagyobb fény!
ROMOR HENRIK-féle
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPÉST, VII, WESSELÉNYI-U.59,
lámpatestekkel Telefon: 1-414-76
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Tolepi-u. 27. (Ludovikánál) Tel, 1-430-77
Linoleum és gummi
burkolási szakvällalat cesászÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
ZZ Ajánlatok díjmentesen
Balla Jözsef mosozonnem.
Budapest, VIII. kor., Baross-wica 59. : Telefon; 1-302-28. |
Látja, mi németek a brandeburgi
kaput nem
szemmel nézzük, hane új ígéretföldjének
tául, amelynek homlokzatán a maguk nagy
fiának szellemében — az a felírás ragyog: , Német
ország nem volt, hanem lesz!"
Nézze ezt a hullámzó tömeg:
met energia kiapadhatatlan
Ez az energia az, amely felemel
ják, újult erővel lábrakap. A
még nincsen vége és német nagyság nemsokára
új fényben fog ragyogni. A fődolog az, hogy ami-
hez az ember ae zer hozzáfogott, amellett kitart
son, az eléje kerülő akadályoktól meg ne riadjon
és hordozzon ében sok-sok reménységet, eről és
szeretetet.
Berlini
. Soraiban a né
ásai bugyognak,
és ha földre sujt-
nagy birközäsnak
barátom szavaiból éreztem a nagy ta
vasz fuvallatát, amely nekünk is meg fogja hozni
4 várva-várt nagy aratást,
ak
Másnap Schwinemünde-be
Szeretem a tengert,
utaztam,
mert végtelen és örökké vál-
tozatos mozgásában hasonlatos a gondolkodó és gyöt-
rődő emberi lélek sajátosságaihoz. Rejtelmes, titkos
törv vek irá tják soha meg nem nyugvó hullám-
Jó ideig apró, kecses, szinte zenélő hullámoecskák
locsolgatják a homokos partot, hogy szinte álomba
ringatják a szemlélőt, árcsak az emberi lélek sej-
telmes, suttogó érzései, amelyek boldogságról.
édes gyönyörökről mondanak altató dalt a sóvárgó
szívekbe.
A parthoz csapkodó apró hullámocskák játé
ban mennyi finom nt és variációt lehet meg
lönböztetni. Csak meg kell érteni őket, csak a. léle
nek hangolva kell Jenni a m ésükhöz.
Oh, a tenger apró koboldjai végtelen
és bájos meséket tudnak elmondani
nek a lelkében szomorúság van, y vágyódás be
a végtelenbe, messze a tenger vizére, ahol látni
vélik az ígéret, a boldogság, a meleg Jövő hajóját,
amint kibontott vitorlákkal lebeg a vizek felett és
hol közeledni látszik, hol ismét messze eltűnik ré-
vedező szemeik elől.
De a tenger mélységei nagyok és változatosak,
mint a lélekéi. Egy világ ve bennük elboritva,
amelyben megvan minden, ami szép és ami rút,
minden, ami bájos és ami visszataszító, ami jó és
ami rossz, ami gyenge és hatalmas, és
végtelenül komplikált, hűség és hitszegés.
egyszerű
izoknak, -
való harc itt éppúgy folyik, mint a lel
delmében a földön.
Ezekből a mélységekből időnként hatalmas hul
lámok is törnek elő, amelyek mind. elborítással
látszanak fenyegetni. Majd óriási viharok támad-
nak, amikor a csacska habok félénken lapulnak
meg a partok szögleteiben és tágranyílt szemekkel
csodálják az isteni színjátékot, amikor a tenger
haragszik, hullámai az eget ostromolják és a te
ura — az ember, olyan törpe lesz, mint egy
mellett.
különösen szép a tenger
A nyílt tenger felől jövő hullämhegyek ke
ödnek a svéd vizek felől jövő amlatokkal
és valóságos tánc-ritmusra emlékeztető mozgásban,
hegyóriások
°hwinemünden6l
sötetszinü, hófehér habtarajos gyürüzesben, mint
ezer, meg ezer ringó hableány lejtenek a partok
felé.
Néztem-néztem, mindjobban elmerülve, a tenger
örök játékát.
zerre csak rózsaszínű ködben — csodás hajó
alai tűntek fel közvetlenül a part közelében.
a szivárvány minden színében ragyogó
gyöngyházból való volt, korlátjai sm gd S ru-
bin. fedélzetén selymes kerevetek, ezüstös vitorlák
alatt ró brilliánsokból csiszolt apró
nok, amelyek ikéből ragyogó szemű, s:
gos lények kandikáltak ki, ici-pici törpék, mese
lakok.
a kikötőbe, mint a hold-
csillagteli éjszakákon
úszott be
végig a
A hajó úgy
világ fénye surran
a tengeren.
A kikötéskor nagy sürgés-forgás támadt a ha-
jón. Mind megnyíltak a fénylő kabinajtók és az
apró törpék sorba igazodva vonultak ki a partra,
nagy hajbókolással közeledve hozzá
előljáró, koronás, királyi pálcás
állott előttem és így köszönt:
— Légy üdvözölve ábrándos idegen, lelked, tud-
más terekre hív tégedet; jer velünk, mi elre
álmok országába, ott megpihenhetsz és
forrásokra talál. Mi a lelkek csöna
kosai vagyunk és velünk egy szempillantás alatt
odaszállsz, ahová vágyaid sóvárognak.
It és már mentem is, a rég látott
felé, lo a zord északról a ragyogó dél felé,
alak meg.
juk,
pítünk az
lelked üdítő
tengerek
ahol
örökké napsugár az élet, világoskék az ég, mézédes
a bor és dal.
igymásután tüntek fel a mesék városa, a la
gunás Velence, ahol annyit hallottam a gondolä
surranázát, a gondolások ábrándos da. ődöngtem
a sóhajok hídja előtt és élveztem a világ legszebb
fürdőjének, a Lidónak enyhe habjait. Nápoly,
narancsos ligetek alatt a szív for.
ztőbb, mint bárhol a
amíg ismét kikötünk a
gyöngyén, Prinkipóban,
Capri, ahol a
róbb és a vágy em:
És így tovább,
dos márványtenger
ahon
nan egykoron a
temben,
legszebb napnyugtát csodáltam él
Le pihentem a tengerpart egyik természetalkotta
n. Lestem az isteni színjátékot, amint a
) óriássá nőtt vérv ís korongja lassan-lassan
alábukik a tenger mélyébe, mint a kialvó élet száll
alá a ködös nirvánába utána sokszor nem mu-
rad más, mint a sötét gyász és óh, a gyors feledés.
És — ime az esteledő szürkeségből légiesen
könnyű női alak bontakozik ki előttem, ringó
, arányos termetében esupa báj és ige
sárban százszínű — vadvíirúg.
i k özelebb huzödik
m elé és rámveti
ragyogó sugarait,
ajkához és szívéhez
j
Amint me; sgle. petve rá
hozzám, majd lekupor
éjsötét szemeinek
Parányi kezét
szönt:
emelve, kö
— Én Zoe vagyok, tán halottad hír
ezer éve bolyongok e fügefäk alatt és e eiprusok al-
ján. Láthatatlan azok számára, akik meg nem ér.
tenek, élő sugár azoknak, akik szomorúak és szám
kivetettek. it v re marja föld
pora ruhámat megszaggatja az erdő bokra és bo
lyongásaimban meg nem ughatom.
met. Másfél.
sége és minden
ne urai elém
Három esászá
fényt, pompát és dics
teregettek, odadobtam egyért, amit nem tudtak
mekem adni, az igaz szerel Kolostorba vetet-
tek, megkinoztattak és e harcban a szívünk las
sanként sorvadni kezdett. Az övé mult el hama
rább. Egy napon csak megpattant, mint a síró he
gedű húrja és nem felelhetett többé hívó szavamra
E szigeten temették el. Hová, nem tudom. De én
ezer éve keresem minden szomorú ember szemében,
akit napnyugtakor e szig ciprusai att találok
bolyongani,
- Ime ezért látogattam el hozzád is, ábrándos ide
gen. Most pedig Isten veled, Ha visszatérsz ha
1ba, őszkor, amikor lehullanak a falevelek és hű
vös i szél kav az emlé s száraz avarját,
gondolj rám is, nyu 101 sem talälja
Zoe légies alakja hirtelen eltűnt.
Az erős tengeri levegő zsongító hatása elmult. A
Schwine
közele-
r hullámai vadul csapkodták
ait, A távolból kiránduló hajó
Lassan szürkülni kezdett...
álom volt.
keleti teng
münde Dp
dett hazafel
Tavaszi
TERVEZ, BER!
BÄTORFI il:
Nagy Gyula
lakafíosárugyár
Budapest, VIII., Kőris-utca 10.
Telefon: 1—348—15. |
SALGÖTARJAN! HÓSZÉNBÁNYA Pt. T.
Épt ara: Budapest, V., Sas-utoa 25. szám
7 Aleleton: 1-282-84, 1-108-58.
DEZ, ÁTALAKÍT
T, KÖZPONTI GŐZ
Budapest, V., Vilmos császár
Telefon : 1-287-á6.
út 50.
m 5.000
Dorogom " 3.000 ,,
Téglngyárak ı Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujíain évi telj. kép. 680,000.000 árh.
Cserépgyár ı Br4a-Ufisk m m 8,000.000 árt.
CUSTLODIS ALPHONS
ALAPITÄSI EV 1876. — Mérnöki Iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., Nädor-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
--- Page 100 ---
ZOVROST TRIP
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapitäsänak huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . . . . . . 12 pengő,
CA va ejlís őt. 8 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A FŐVÁROSI HIRLAP legközelebbi
száma, a húsvéti ünnepek miatt, április
7-én jelenik meg.
Szendy Károly részvéttávirata Rothermere lordhoz,
zendy Károly polgármeser Rofhermere lordhoz fele-
sége elhúnyta alkalmából következő részvéttávíratot
intézte: Megrendült lélekkel értesültem arról a súlyos
esapásról, mely szeretett hitvesének váratlan hald-
lával érte A (Gondviselés kifürkészhetetlen akaratn
elszólította az élők sorából azt, ki családjának igazi
édesanyja és a társadalomnak egyik legszebblelkü,
legnemesebb asszonya volt. Életében olyan erények-
ékeskedett, annyi áldozatkészséget és jóságot
tanusított, hogy elhúnytát messze földön minden
igaz ember siratja. A magyar nép megilletődött ér
zéssel fordul Lordságod felé e fájdalmas pillanat-
ban. Olyan hálával és Szeretettel ragaszkodik magas
Személyéhez, hogy bánatát és gyászát is a magáé-
érzi, Az Istentől erőt és vigasztalást kér nagy
nak é
á ja és jótevője számára. A — pótolhatatlan
veszteséget átérezve, a magyar zékesfőváros és a
magam nevében legmélyebb részvétemet nyilváni-
tom
Húsvét a városházán. Szendy Károly polgármes-
ter szombaton járt benn a húsvéti ünnepek előtt
utoljára hivatalában. "Vasárnap családjával együtt
tíznapos ausztriai tartózkodásra utazik. A tanácsnoki
r három tagja együttes utazásra indult, éspedig
6 szigetére. Morvay Endre, Bódy
szló és Kovácsházy Vilmos ennek az expediciónak
a résztvevői. Elutazott Farkas Ákos tanácsnok is,
szintén a tenger mellé. A polgármester távollétében
Lamotte Károly dr, h. polgármester vezeti a 827 8-
főváros ügyeit, de itthon maradt Schuler Dezső al-
polgármester is.
Sehuler Dezső a
nöke. Most tartotta közgyűlésé
ezövetség Teleki Pál gróf, Oswald 1,
Hugó, Imrédy Béla, Ugron Gábor és más el Ő
gek ró é Degré Miklós elnöki megny tój
ban keg szavakkal emlékezett meg Sipöcz
Jenő főpolgármesteről és a szövet elhunyt alel-
nökéről, akinek helyébe nagy lelkesedéssel válasz
tották meg Schuler Dezső alpolgármestert.
Magánalkalmazottak Bornemisza Géza minisz-
A Szervezetek Nemzeti
Piarista
ternél. A Magánalkalmazotti .
Blok küldöttségileg megjelent Bornemisza Géza
kereskedelemügyi miniszter előtt, akitől Cselényi
Pál dr. elnök a magdnalkalmazotti jogviszony tör-
ét és a magánalkalmazotti kamara
vényes rende
felállítását kérte. A miniszter kijelentette, hogy a
kérést érdemben magáévá teszi, a megvalósítás te-
kintetében azonban, kénytelen
nyoknak megfelelő sorrer
Az Ügyvédi Kamara kös:
pol mesternek. A Budapesti
Köves ia dr. elnöklés
sén meleg elismerésben
polgármester, a ügyvédi
támogató munká rt. Pál;
mányi tag te:
hogy Szendy Károly pol esternek
Otthon telkének átengedése egyéb
nkarata továb zugir
delete és az ügyv knek a
ban való ronkívüli fogad
wánult me 5 — jóindulat
wódi kar skönyvi k
egyhangü helyesléssel tette 1
Március 25 és 31-én |
délután fél 3 órakor |
|
Í
Ügetőverseny
Be&r $ándon
ZOMÁNCTÁBLÁI
alegszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29.
Leitgib János könyvtári felügyelő jubileuma.
Leitgib János, a Székesfővárosi Könyvtár fel-
ügyelője, a Budapest Sport Egyesület népszerű fő-
titkára, most töltötte be közszolgálatának huszonötö-
dik esztendejét, Ebből az alkalomból tisztviselőtár
sai nevében Enyvváry Jenő könyvtári igazgató üd-
vözölte az ünnepeltet. A Budapest Sport Egyesület
nevében Kovácsházy Vilmos tanácsnok, az egyesület
ügyvezető társelnöke méltatta az egyesület főtitkárá-
nak a sport terén kifejtett működését és átnyújtotta
neki az egyesület jubiláris plakettjét. Az egyesület
többi kosztályai: a repülő-, jacht-, turista-, úszó-,
motor-, -, tenisz, torna-, vívó-szakosztály vezető-
ségei szintén megjelentek és átnyujtották szakosztá-
lyuk nevében emléktárgyaikat.
Örvendetesen javul zemethy Károly állapota.
Szemethy Károly dr., székesfővárosi főügyész a kö-
zelmultban operáción esett keresztül, Egészségi álla-
potában az utóbbi héten örvendetes javulás állott
be, úgy hogy orvosai engedelmével már el is hagy-
hatta a szanatóriumot. — Hivatalát természetesen
egyelőre nem tudja elfoglalni, rre csak akkor ke-
rülhet a sor, ha megfelelő üdülés után jelentéke-
nyen megerősödött.
Százötven budapesti
mányútja, A Keresztény Tan
kébe tartozó százötven székes si tanár és ta-
nító ntazott el az elmult c. kön Olaszországba.
A közoktatási alkalmazottakat Szendy Károly pol-
gármester megbízásából Boros Pál dr. főjegyző és
Kégl Elemér tanácsjegyző kísérték el tanulmányút-
jukra. A budapesti tanárok és tanítók egy hetet töl-
tenek el Rómában, ahol az olasz főváros közoktatás-
ügyi hatóságai bőséges alkalmat nyujtanak nekik
arra, hogy Róma valamennyi iskolatípusával a leg-
behatóbban megismerkedhessenek, A tanulmányi
csoport vezetője, Urbányi C. József szakfelügyelő.
Egy orvos halálára
Tragikus hirtelenséggel halt meg égy fiatal,
nagytudású budapesti orvos: Stern Jenő dr.
A székesfőváros VIII. kerületi tüdőgondozójának
volt főorvosa és az Ujságírók Szanatórium Egye-
sületének belgyógyásza. Negyvennégyesztendős
korában ragadta el a halál, jeleséget és két
gyermeket hagyott hátra.
Ezek azok a száraz életrajzi adatok, amelye-
ket a halálesetek alkalmával akkor is meg kell
említeni, amikor nem a halálról, hanem az élet
ről akarunk beszélni. Most, hogy Stern Jenő
meghalt, ha méltatni akarjuk érdemeit, akkor
valóban az életről kell beszélnünk, bármily fáj-
dalmas is az ezekben a tragikus órákban. Stern
Jenő az élet orvosa volt és jóságos elnézésével bi-
zonyára még a síri távlatból is megbocsátja, ha azt
mondjuk: az élet csodadoktora volt jság-
írók, akik páciensei voltunk, nem
tottak arra, hogy tudományos m
juk, azt azonban valamennyien minden ideg:
lunkkal tudtuk és éreztük, hogy varázslóval volt
dolgunk, amikor ott voltunk Stern Jenő rendelő-
jében, vagy pedig ő ült le betegágyunk mellé.
Egyetlen biztató mosolya, néhány ves, meg-
nyugtató és az Isten titkait sejtető szava jobban
megnyugtatott és felüdített, mint száz orva
Fiatalon ment el, de élete fiatalságában is bi
volt már, mert a Teremtő megadta neki a derék
és jóindulatú, a tiszta és nem türelmetlen em
berek fényes égi ajándékát: a másokon ural-
kodni tudó, a másokat megnyugtató bölcsességet
És ha már erről beszélünk: egyedül a Gond -
kifürkészhetetlen akaratának tulajdonithat
juk, hogy ez a nagyszerű orvos, ez a lenyügö-
zően okos ember éppen saját magával szembcn
mulasztotta el a kellő óvatosságot: magas lázzal
és minden ízében a halálos bete, gel nem fe-
küdt le, hanem valami megszállottságtól, valami
eltúlzott lelkiis ti Il — hajtva még
mindig a betegeit látogatta. Az utolsó pillanatig
fanatikusan harcolt as élet frontján, a mások
életének frontján, miközben ő maga már el is
vesztette a csatát, Ha sablónosan hangzik is, de
vannak dolgok, amiket felesleges cifrázni: ma-
gyar uj: írók igaz kegyelete őrzi Stern Jenő
emléké
tanerő olaszországi tanul-
yi Bizottság kötelé-
EEE Ács —
Buda pályaudvara, Mostanában merült fel az a
terv, a Délivasúti pályaudvart kitelepítik €
esetleg a Lenke-tér maga ában új budai s
mélypályaudvart létesítenek. A Budai Társas Kör
elnökének, Ripka Ferenc dr. ny.-főpolgármesternek
kezdeményezésére Nádasdy Béla ny. vezérkari ezre-
des most elő tartott erről a problémáról ós
ezzel kapcsolatban beküldött térképvázlatokkal bi
zonyította, hogy Déli pályaudvar jelenlegi el-
hogy
helyezése a legelőnyösebb,
A tisztviselői osztályának közgyűlése,
A Fő Alkalmazottak Nemzeti Szüvetségének |
tisztviselői osztálya április 7-én délután 6 órakor
tartja az Újvároshúza közgyűlési termében évi ren-
des közgyűlését. A közgyűlés után a FANSz kaszinó
helyiségében (VIII. Mária-utca 10.) társasvacsora
lesz, ame a serlegbeszédet Bódy László dr.
tanácsnok
Tfuszonötéves jubileum, Bikó Miklós székestő-
városi altiszt, aki a városházi sajtóirodában teljesít
szolgálatot, most töltötte be a főváros kötelékében
teljesített szolgálatának negyedszázados jubileumát.
Öt év óta vé sülettel, pontossággal köteless6-
gét Bikó Miklós a városházi ujságírók otthonában,
jtóirodában, amelynek az öt esztendő alatt nél-
külözhetetlen tartozóka lett. Jubileuma alkalmából
meleg barátsággal kívántak neki szerencsét az újabb
negyedszázadhoz a városházi njságírók,
A Budapest Szent Imre Városi Társaskör és
Kultüregyesület, a volt Kelenföldi Társaskör VI. évi
rendes közgyűlését március 15-én tartotta. A köz-
gyűlésen ‚Becsey Antal törvényhatósági bizottsági
tag elnökölt, aki megnyitójában nagy vonalakban
beszámolt az elmult hat esztendő eseményeiről. Rá-
mutatott arra, hogy a polgárság egyik legfontosabb
célkitűzése Kelenföld (Szent Imre város) önálló köz-
igazgatási kerületté való kialakítása volt, amelyben
a Társaskör polgárságának tevékenysége döntő súly-
lyal jutott kifejezésre. Rámutatott azokra az ered-
ményekre, amelyeket a kerület közlekedésügye szem-
pontjából a társegyesületekkel karöltve sikerült meg-
oldani, Beszámolt a kerület közmüveinek számottevő
fejlődéséről, bár e tekintetben még sok a -tennivaló,
A jövő feladatok tekintetében felemlítette, hogy a
Horthy Miklós-híd az év végén a közforgalomnak
át fog adatni. A legfontosabb probléma most a bu-
dai hídfő kiképzésével kapcsolatos teendők előrelátó
megoldása. Az itt kínálkozó területek wannak hi-
vatva arra, hogy itt, a dunai víziút, az államvasúti
Dunántúlra és délre irányuló fővonalak és a nyugat
felé vezető közlekedési főútvonalak keresztezésében
az ország egyetlen közgazdasági főiskolájának tő-
szomszédságában teremtsük meg a fővárosnak a kül.
föld felé tekintő kirakatát, amelyet az ország ex-
Portra hivatott áruinak permanens kiállítása kép-
viselne. Ezen a helyen vásárolta meg mintegy 30
évvel ezelőtt a székesfőváros hatósága azt a körül-
belül 50.000 négyzetölnyi területet, amelyet kifeje-
zetten a kiállítás céljaira vett meg a főváros. Ezzel
a területtel szomszédos az a nagyobbrészben vízzel
elárasztott, úgynevezett Kis-Duna melletti terület,
amelyet a Közmunkák Tandesa van hivatva feltöl-
teni és amely mintegy 70.000 négyzetől területével
gyarapítja az itt kínálkozó felhasználásra váró terü-
leteket. Összesen tehát kereken 120.000 négyzetőlnyi
terület áll rendelkezésre, amelynek a főváros köz-
gazdasági, közlekedési és városrendezési feladataiba
akként kell bekapcsolódnia, hogy e megoldás har-
monikusan illeszkedjék az országos feladatok kere-
tébe is. Ezután a Társaskörnek a kultúra, hitélet és
iskolaügy fejlesztése körüli tevékenységét ismertette.
Becsey Antal, akinek elnöki beszámolóját meleg el-
ismeréssel fogadták. Ezután Ulmer Ágoston igazgató
beszámolt az 1936. évről szóló jelentésében a Társas.
kör életének jelentősebb mozzanatairól. "Tisztú.
következett. A Kovács József tábornok, tiszteletbeli
tag elnöklete alatt működő jelölőbizottság javaslatára
egyhangúlag megválasztattak: elnökké: Becsey An-
tal, ügyvezető elnökké: Dorner Gyula, tiszteletbeli
tagokká: Kovács József, Gömöri Győző és Ulmer
Ágoston dr., társelnökökké: Barla-Szabó József dr.,
Duday Alajos dr. Székely Wladimir, Szántay
István, Vályi Lajos dr., Villányi Nándor. A közgyű.
lés után ünnepi vacsora volt március 15. emlékére.
Az ünnepi beszédet Makkay János országgyűlési
képviselő mondotta, majd Kiss Dezső dr. miniszteri
tanácsos és Kovács József tábornok beszéltek.
Kellemes meglepetés a szivarosoknak, A — do-
hányosok számára tavaszi meglepetéseket készített
elő a Dohányjövedék. A cigaretta hívei a legutóbbi
időkben több új cigaretta forgalombahozatalának
lhettek, mert ezek a gondűzők egytől-egyig ki-
tünően beváltak. Most változatul a szivarosok felé
fordul a Dohányjövedék igazgalósága, amely, a mo-
dern kor ízlésével számolva, a termetes szivarok he-
lyett a kisebb, józamatú szivarokat — favorizálja.
Ennek érdekében lett olcsóbb a Cigarillos, most pe-
dig a népszerű Joviales árát szállította le a Dohány-
jövedék 11 fillérről 9. fillérre ugyanakkor a Niko-
tex-Jovialesét 13 fillérről 11 fillérre, hogy a szivaro-
sok könnyebben juthassanak — kedvenceikhe: A
pénzben kifejezett meglepetést, mint értesülünk.
újabb meglepetés fogja követni. A Dohányjövedék
— hogy a meglepetés igazi legyen — egyelőre csak
annyit árult el, hogy a kellemes hír a kisszivarok
barátait érdekli és a legközelebbi időben, az egyre
szépülő napokon fujhatják majd az élvezetet szerző
füstöt a napfényes levegőbe, A. Dohányjövedék el-
határozásával nemcsak a dohányosoknak akar ked-
vezni, hanem szociális gondoskodás is vezeti. A sz
warok kész ugyanis több keresetet biztosi
munkásai számára és ezért követ el mindent, hog:
minél több szivart gyárthasson, minél több munkäs-
nak adhasson kenyeret. A füst tehát végeredmény.
ben mégsem egészen a levegőbe megy, mert több és
nagyobb darab kenyér lesz helőle.
Kedvező sorsfordulat nem maradhat el annak az éle-
tében, aki megérti az idők szavát, fokozott munka mel-
lett kiküszöböli az előítéletet, a bizalmatlanságot és hoz
egy kis áldozatot, vesz még ma egy osztálysorsjegyet,
iáltal megszerzi a reménységet, mely buzdít, serkent
jobb jövő és boldogulás iránt. Köztudomású, hogy
v sokan lettek gazdagok az utolsó hetekben, mert
nyertek az osztálysorsjátékon. Most ismét itt van a lehe-
töség, április 10-én kezdődik az új sorsjáték, tehát ne
mulassza el az alkalmat!
Márciusi ünnepély a Dob-nteai elemi Iskolában, Han-
gulatos és az átlagon messze felülemelkedő
15-iki ünnepélyt rendezett a Dob-utca
elemi iskola tanítói kara, élén agilis.
Józseffel. A változatos műsort sok
hazafias színdarab és több pompás:
mös táncszám tette élvezete
rendezői és részben szerzői $ rolta, Nagy Blanku,
Karányi Magda, Kálmán Imréné és György Margit tanító
nők voltal, akik izgatottan és büszkén figyelték a kis
művészek játékát.
BARÁTH GYÖRGY
hat. eng. té ax. 1 vállalata
Olasz-fasor 4. 5x.
Budapesb Be Beam 1-609-07.
porszivögep és hűtő-
étecteslust Bozen újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-8068-15
red Vessé, műsor
--- Page 101 ---
Budapest, 1937 märeius 24. 7 DVA, POST 7 1 TOT PD 11
vélekedése nem helytálló, mert, eltekintve egyes
vételes esetektől,
9 e. e. 99 az őstermelők árai nemcsak, hogy majdnem
mindíg azonosak a kersekedői árakkal, ha-
nem ha az áru minőség: kezelését, tisz-
taságát is figyelembe vesszük, sok esetben
még drágábbak "
— Megtéveszti azonban a köz az, hogy
az őstermelői igazolvánnyal árusítóknál nagyobb
mértékben megvan az alku lehetősége, ami az olcsó
vásár illuzióját kelti, annál is inkább, mert az ős
= = LA = 7
termelök árusító helyei, távol lévén a kereskedők
I I ar a Matjas árusító helyeitöl, nines alkalom az áru minőségi
em, A piacnak ez a kettészakí-
áralakulás szempontjából is meg
NZZ engedhetetlen, mert ily módon mégis ugyanazon a
x pincon is lehetővé válik, sőt elő is fordulhat, úgy
szólván mindennap az árak közötti diszparitás, ami
Miért favorizálja a közönség az őstermelőt, aki nem olcsóbb és a legtöbbször | ? "-vőközönség bizalmát is veszélyezteti. x
nem is tí őstermelő - Mindezek az anomáliák minden nagyobb költ-
kül meg volnának szüntethetők abban az eset-
ha addig is, amíg a piacnak nagyobb befekte.
í sgtörténhetik, a pavíillonok
nek közfalai eltávolíttassanak és ezen A
részen mindaddig, amíg az ilyen módon átalakí-
árusító részen hely van, az őstermelők helye:
§ zés sorrendjében és nz
östremelők részére megállapított helypénzek fizetéso
mellett. A benépesített pavillonokban úgy az őster-
kereskedők meg tudnák találni a
A. csarnoki 68 pi
tekben mozgalmat ke
N bérek leszállítása érde
% kereskedők már a múlt he keresztül nem keresik fel azokat, Miután a beljebb
énzek és fülke elhelyezett fülkék a bejáratnál elhelyezett elárusító
últ erővel indult | helyekhez képest aránytalanul hátrányosabb hely-
meg ez a mozgalom, k ilönöse n ú Garay-téri piacon, zetben vannak, viszont a rezsíköltségük és beszerzési
amelynek árus küldöttségiíleg jelentek meg Rosta | lehetőségük egy, senki sem mer vállalkozni arra,
Jánor dr. tanácsnoknál, a elmezési ügyosztály hogy a belső fülkékben keressen elhelyezést. A meg-
vezetőjénél és úgy a polgármesterhez, mint hozzá oldás az lehetne, hogy a hosszan húzódó pavillono- 18 .
intézett kérelmet nyújtottak át, amelyben a hely | kat lássák el keresztfolyosökkal. melők, mint
pénzek és fülkebérek leszállítása mellett, az ősterme E vam son @ pavillonokat jelentékeny | men számi
lők új elhelyez és : átépítése miatt előál- :
a pi
Ez az intézkedés
? e részben csa v-két sarokärusitö tartja elfoglalva,
lott kedvezőtlen helyzetük megváltoztatását kérték. addig a főváros közönségének ellátása szempont-
A küldöttség vezetésére v. Juhász Jenő dr. törvény jából ís előnyös volna
hatósági bizottsági tagot kérték fel, akit, mint a az őstermelőket
mert az őstermelői igazolvánnyal árusítókat ís rá-
Fé Oele Ha ls Sá a EN a baromfiárusok feletti fedett emeleti csarnokban he- | kényszerítené arra, hogy drujuk minőségét, tiszta
ól, ek to dd [/lyezték el s így a piacot erősen csökkent forgalma | ságát és kezelését ugyanazon a színvonalon tartsák,
vit VO Á ost 44 | mellett is mesterségesen kettéosztották. Ez annál sülyo- | mint a kereskedők. Itt rá kell mntatnom még arra,
nulmányozsa ffosra: tanácsnok, : kérdést; intéztünk sabban nehezedik a zöldség- és gyümölesárusokra, | hogy a piaci rend és a közigazgatás szempontjából
ég bizonyos elfogultsággal — viseltetik is káros a hogy az őstermelők tejet, tejterméket
mert a köz
v. Juhász Jenő dr. az őstermelők
PÁRA A Pé el szemben, ugyanis abban a hitben | sokszor a tis: ág követelményeinek meg nem fele
törvényhatósági bizottsägi taghoz, él, hogy a stermelőknél, illetve a piacokon őster- lően árusitana illetve csomagolnak. — Előfordul,
aktualitás mellett. sok | M9l6 ig: zolvánnyal árusítóknál olcsóbban tud vásá- | hogy ugyanaz az őstermelő tejterméket és vágott ba-
rol
mint a piaci és csarnoki kereskedőknél, Ez a romfit ugyanazon a helyen árusit.
és csarnokokra általá
y atot adta:
— A Garay-téri pinanc kiépítése alkalmával piac-
lat szempontokat nem vették kellőképen
e. e. / Pp .
fizyelenbe. Agy za via mar se d: Semmibeveszik az aruhazi
Budapest egyik legfor.
átépítés óta úgyszólván naprló-napra sztett for » »”
1 ból és jelentőségéből, úgy, hogy ma már x
gain máb. J 1. e £
esetben évek óta működő arnoki és piaci árusok,
különösen a zöldség- és gyümölcsárúsok a legnehe- . ” ... » „
20bb küzdelmet folytatják, hogy szerény megélhe Folyton terjeszkednek és kijátsszák a tűz-
tésüket mégis megkere Bz azonban az adott vi- . A) ra .
szonyok között teljesen kilátástalan, úgy, hogy a biztonsági rendelkezéseket is
szorgalmas törekvő árúsok előbb- utóbb ellátat-
lan mun át fogják szaporítani és
családjukkal y a főváros szociális gondozására
lesznek utalva.
Miu ak
napi szükséglet a piac { épít
nem változott, a forgalome:
hetjük másban, mint egyr
ben, hogy
tunk a, hogy szünőben van az az átmeneti nyu- sített élelmiszerosztályok működésére, amelyek oly-
galmi állapot, amelyet a mult esztendő végén | módon igyekeznek a rendeletet kiforgatni eredeti
életbeléptetett áruházi rendelet teremtett intencióiból, hogy ezek a helyiségek minte külön
kedői körökben. Az áruházak ugyanis a üzletként vannak feltüntetve. Ez az elkülönülés
okozta elaleltsägb6l kezdenek magukhoz térni, sőt, azonban annyira nincs meg a valóságban, hogy
úgy látszik, a pihenés nagyon jót tett a fantaz például
juknak, mert szinte hihetetlen találékonysággal ter- az egyik élelmi
A Fővárosi Hirlap-ban már többizben rámutat- | tunk az áruháztól jobbra és balra levő ujonnan lete-
száma és a
időhöz képesti
enés okát nem keres
ezt abban a körülmény-
zerosztäly egyenesen a
a magas helypénzek és kebérek a csar- melnek ki úgyszólván napról-napra új ötleteke bejárócsarnokba nyilik,
noki és piaci árusok rezsijét olyan mérték. amelyek egytől-egyig célozzák, hogy az áruházi a" nen kk. aitó ke álaksztia el a következéské
ben emelik, rendelet intenciói ne érvényesülhessenek a gyakor- még csak ajtó sem választja el attól, következéskép
lényegileg ma is fennáll a régi helyzet, amikor a
nyitott hallban árusították az utca porától szeny-
nyezett élelmiszereket.
latban, A sok fonákság közt is a legkirívóbb az,
hogy miközben a rendelet a legszigorúbban megtiltja
a uházak terjeszkedését, de még fióküzletek léte-
sítését sem engedélyezi, ugyanakkor a legtöbb áru- A Párisi Áruháznak azonban, ugy látszik,
hogy a környéken lévő zöldség- és gyümölcsárúsok-
kal árban nem versenyezhetnek, mert hiszen a kon-
eentrált piac esak addig életképes, amíg a fogyasz-
üzletekkel szemben, éppen alacı
bb rezsijénél fogva, valamivel alacsonyabb ára- ház a kereskedők szemeláttára terebélyesedik állan- mindez kevés, mert újabban — mint értesü-
tud biztosítani Ell Z i dóan és a legkülönbözőbb trükkökkel nagyobbitja lünk — Goldbergerék elhatározták Budavár
— Tisztában vagyok vele, hogy zenet A 1 . ÁR A pévéteték ER, : PÁ PA:
: Igy póldául Ez az új budai ostrom a Margit-körút 15. számú
ez a kérdés az összes piacok, vásárcsarno- a Fenyves Áruház az utóbbi időben egész házat szemelte ki ul, amennyiben Goldberger
nek és Tul EEE Kördésővel is kapcsola: sereg üzlethelyiséget hérelt ki a Kalvin-téren Ernő és Gárdonyi Pál ügyvezetésével
nek és fülkebereine! rdé: s - -
tos, csupán , hogy ezeket a } s Fenyves- megalakult a Budai Egységár Kít.,
áruházi atok alakitsa át, Általában a keres- | amely most már nem csupán az áruházi metöduso
nállóan és egye-
így a Garay-téri piacra nézve ki kedők, különöskep azonban a Ci
alvin-t6ri kereske- kat kivänja Budära is ätpläntälni, hanem megprö-
dül meg nem old Aa Nem mulaszthatom el azon- kedők igen nagy lommal és möltatlankodässal [/hálkozik az úgynevezett egységárrendszerrel is,
an, hogy erre a körülményre is már most rämutas- | velik ezt a terjeszkedést, amely ha nem is az Arn- | melynek kereskedelem- és közönségellenes tenden-
a polgármester urat, hogy a hely- | gítás területét növeli, mindenesetre iájára épp az elmult hetekben mutattunk rá, amikor
pénz és fülkebérletek ármérséklését megfontolás tár- . : EA A . Woolworthók akartak nálunk letélepedtü.
gyává tegye és az említett szempontok figyelembe kipusztítja a konkurrenciát a környékről, Végül, de nem utolsó sorban, kereskedelmi körök
vételével megfelelően arányosítsa. úgy hogy maholnap az egész Kalvin-tér egyetlen | rendkívül
— Ha ez a fő ros költ vetése szempontjából | hatalmas áruház lesz. 1 A sérelmezik Ungár Ernönek, a Filléres Divat-
jelentene is némi edelemkiesést, ez nam volna ha- Fenyvesék azonban nem elégednek meg a terjesz ház tulajdonosának úgynevezett szociálpoli-
ontalan, mert elősegítené a
alakulását, a piacok és v
élelmiszertorgalom ki- | Kegésnek ez
írcsarnokok vis
- mondjuk — megatív módjával, ha. tikáját.
m is belevetették magukat üzle- Ez az Ungár Ernő havi 40 pengőért tartja női alkal-
la
zanyor- | nem nagyon
mék azt a jelentőséget és azt a ONE EN is tük gyarapitäsaba, Legutóbb mazottait, de az ujonnan belépettektől még azt is
azelőtt élveztek, így a jelenleg üres árusítóhelyek is s. : " KENT 7 tőle vásárolják orr az áruház
nert nel A Arsákláso % kieszközölték a református egyházközség gaz- megköveteli, hogy től e vásárolják meg az áruház
álló pe ésén ern u megás füle a dasági hivatalánál, hogy az épületben levő alkalmazottaira nála kötelező uniformist is, Ezen
e ninc A Bérezi D. Sándor kézimunkaüzletét és a túlmenőn általános panasz ez ellen az áruház ellen,
— A piac elnéptelenedésének másik okát abban Kultura hangszerkereskedést, továbbá még hogy valójában
látom, hogy az egyes pavillonokban keresztátjárók egy üzlethelyiséget november 1-ig a rendel- égy szálloda. földszinti) traktusát. / bérli, a
| Orte któl. h 2 DEN NND ‚ei Ob heran kezésükre bocsássanak. jobbra-balra való terjeszkedése során pedig
a bejáratoktól, hogy a vevők a keskeny folyosókon Fe Pa ron ődos házak.
? tár. ÍS "rzsé a tűzfalak eltávolításával a szomsz
De tárgyalásokat [folytatnak az Erzsébet-körút 19. han jutott hozzá" a tágasabb helyiségokhez,
, számú bérház tulajdonosával is, hogy az ott , lévő
Magyar Fém- és Lámpaárugyár ü így aztán egyáltalán nincs meg a kellő garancia
K [6] S Z E N BÁ N YA valamint a fölötte levő Saphir-féle En is tüzbiztonsägi szempontokból.
megszerezzék egy új áruházi fiók céljaira. Ugyan- Mindezekre való tekintettel a kereskedő-érde-
, i Takács üvegárunagykereskedés keltségek most egységes fellépésre ké ülnek: Buda
S T É G LA G Y Á R helyis det ási ki akarják ! bérelni, pest polgármesterét keresik fel küldöttségileg és
TÁRSULAT PESTEN : arra kérik, hogy az elöljáróságok útján két irány-
a Uzobor-utea 51. s? váz enge zo] dl ban hasson közre az áruházak túltengésének meg-
DRASCH mas gyárépületet kívánnak, emelni, ahol A fékezése tekintetében: vizsgálják felül az elöljär6-
| BUDAPEST, KLOTI UTCA 3. 5 Fenyves-äruhäz különfele textiliáit fogják ságok az áruházakat rendészeti szempontokból,
1 ED: konfekcionálni. továbbá pedig állapítsák meg, hogy terjeszkedés,
Telefon : 1—126—68.
A Párisi Nagy Áruház állandó terjeszkedéséről | árusítás és reklám tekintetében betartják-e az áru-
úgyszólván hétről-hétre beszámoltunk és rámutat- házi rendelet tiltó intézkedéseit,
--- Page 102 ---
Budapest, 1937 március 24.
Közgyűlés
a Pénzintézeti Központban
A Pénzintézeti Központ március 18-án tartotta
dr. vitéz Keresztes-Fischer Ferenc ny. m. kir. bel-
ügyminiszter elnöklete alatt XX. rendes évi közgyű-
lését. A közgyűlésen, amelyen a m, kir. penzügymi-
nisztert dr. /klödy Szabó Andor miniszteri osztály-
főnök képviselte, a budapesti és vidéki pénzintézetek
kiküldöttjei nagy számban jelentek meg.
Keresztes-Fischer Ferenc elnöki megnyitó besz6-
dében kegyeletes szavakkal emlékezett meg gölnicbá-
nyai Elischer Viktorról, a Pénzintézeti Központ el-
húnyt igazgatósági tagjáról.
Az igazgatóság jelentését, amelyet Pósch Gyula
dr. vezérigazgató terjesztett elő és amelyhez bó
István dr., a Kecskeméti Leszámítoló- és Pénzváltó-
bank Rt. elnök-vezérigazgatója szólt hozzá, a
gyűl tudomásul vei és megállapította az 1936. é
december hó 31-i mérleget, amely 1,557.459.08 pengő
tiszta nyereséget eredményezett. A közgyűlés a pénz-
intézeti üzletrészek után az a.apszabályszerű maxi-
mális 6%-os osztalékot, a kincstári üzletrészek után
pedig 4%-os osztalékot állapított meg.
A Pénzintézeti Központ Elismert Nyugdíjpén
tára alapszabályainak módosítása után a közgy
megválasztotta igazgatósági taggá az Elischer WVik-
tor halála által megüresedett helyre Thaly Zsigmond
dr. m. kiír. titkos tanácsost, pénzügyminiszteri állam.
titkárt, a betöltetlen választmányi tagsági helyekre
Ferenczi Lajos dr.-t, a Magyar Jelzálog Hitelbank
ügyvezető-ig a á és Halom István dr.-t, a
Általános Ingatlanbank i a fel-
Magyar zgatóját,
ügyelőbizottságba pedig új tago. nt Hoch József
dr.-t, a Hazai Bank Rt. izgatóját, Kal-
már lvánt, a Magyar Or jonti Takarék.
pénztár igazgatóját és Barta László dr.-t, a Magyar-
Cseh Iparbank igazgatóját.
A közgyűlés után a Pénzintézeti Központ választ.
mánya is tartott, amelyen a pénzintézeteket
érdeklő egyes kérdésekkel foglalkozott.
Scitovsky Tibor dr. beszéde
a Hitelbank közgyűlésén
A Hitelbank közgyűlése, Most tartotta közgyű-
lését a Magyar Allalános Hitelbank és az igaz-
gatóság javaslatára elhatározta, hogy az általá-
nos hitelpolitikai érdekekre való tekintettel az idén
ráaá-
sem fizet osztalékot. Széchenyi Károly gróf
mutatott a Hitelbank legutóbb foganatosított sz0-
ciális és kultúrális jellegű akcióira, majd Sci-
tovsky Tibor dr. vezérigazgató megállapította,
hogy állandó és fokozatos javulás tapasztalható és
a kimutatott tiszta nyereség alapján könnyebb és
mépszerűbb feladat volna az igazgatóság számára az
osztalékfizetés, magasabb hitelpolitikai megfontolá-
sokból mégis kénytelen az osztalékfizetés felvételét
mellőzni, A közgyűlésről egyébként a következő hiva-
talos kommünik6 számol be:
A Magyar Általános Hitelbank részvényeseinek
folyó hó 19-én tartott LXIX. rendes közgyűlése
jóváhagyta az elmúlt üzletév mérlegét, mely 986.961
pengő 07 fillér összegű leírások foganatosítása után
4,189.959 pengő 83 fillér tiszta nyereséggel zárul. A köz-
gyüles magáévá tetta az igazgatóságnak az összes
szempontok beható mérlegelésén alapuló és az e kér-
déssel összefüggő általános hitelpolitikai érdekekre
is tekintettel levő ama javaslatát, amely szerint 08%-
talék ebben az évben se fizetlessék és ennek meg-
felelően tantiéme se [folyósíttassék. A közgyűlés
ezután az igazgatóság javaslaltának megfelelően el-
határozta, hogy 700.000 pengővel a tartalékalapok,
1,000.000 pengövel az alkalmazottak nyugdíjalapja
javadalmaztatnak, a fennmaradó 2,489.959 pengő 83
fillért pedig az 19 etévre vitetik elő. Az
ezután megtartott választások során új tagként a
felügyelőbizottságba Péteri Ödön dr. nyug. miniszteri
osztályfőnököt választották be.
Az Országos Földhitelintezet közgyülese, Az
Országos Földhitelintezet Pesthy Pál dr. nyug. igaz-
ságügyminiszter elnöklete alatt, március 19-én tar-
totta meg I. rendes közgy t. A közgyűlés az első
hathónapi időszakról összeállított mérleget jóvá-
hagyta, a beterjesztett jelentéseket tudomásul vette
és az igazgatóság, valamint a felügyelöbizottsäg róé-
szére a felmentvényt megadta, A közgyűlés az igaz-
gatóság javaslatára elhatározta, hogy az elmult
csonka üzletévben kimutatott tiszta nyereséget a
tartalékalaphoz csatolja. A közgyűlés a felügyelő-
bizottság új tagjaiul Benkó Ferenc dr, ny. államtit-
kárt és Zolnay Ödön dr, miniszteri tanácsost válasz
ületüveges
GLATZ ANDRÁS
Budzpest, VIII., Baross-atos 06—08 m. Üxiot: Nömet-uton 39.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaárugyás Rt.
totta meg. A közgyűlésen felszólalt Bernát István
dr. títkos tanácsos, a Magyar Nemzeti Bank alel-
nöke, aki az intézet elmúlt évi működését méltatta
az elért eredményért az üzletrésztulajdonosok nevé-
ben, úgy az igazgatóságnak, mint az ügyvezetőség-
nek, valamint a tisztviselői karnak elismerését fe-
jezte ki.
Az Angol-Magyar Bank közgyűlése. Az Angol-
Magyar Bank Rt. részvényeseinek március 16-án,
Fleissig Sándor alelnök-vezérigazgató, felsőházi tag
elnöklésével (Schöber Bela elnök gyengélkedése
miatt akadályozva volt a megjelenésben) tartott 46.
évi rendes közgyűlése jóváhagyta az 1936. üzletév
mérlegét, mely a már közölt leírások és tartaléko-
lások után 1,345.221.57 P tiszta nyereséggel zárul (az
előző évi 1,178,378,61 P-vel szemben). E nyereségre
nézve a közgyűlés helyeslően magáévá tette az igaz-
gatóság ama javaslatát, mely szerint — a hitelélet-
nek még megoldásra váró problémáira való tekintet-
tel a fenti nyereség teljes összege az előző évhez
hasonlóan az intézet belső erejének további növelé-
sére fordíttassék. Ennek megfelelően a közgyűlés el-
határozta, hogy a fenti összegből a rendes tartalék-
alap gyarapítására 100.000 P, az ingatlan-értékesök-
kenési tartalékalap növelésére 100,000 pengő, belső
tartalékolásokra 500.000 P és a nyug- és kegydíjala-
pok dotálására 350.000 P fordíttassék, a fennmaradó
295.221.57 P pedig az 1937. üzletév számlájára vites-
sék át. A közgyűlésen felszólalt Kenéz Béla, volt
kereskedelemügyi miniszter, aki méltatta az intézet
lefolyt évi eredményes működését és a mai viszo-
nyok k tt elért eredményekért a részvényesek el-
ismerését fejezte ki az igazgatóság az ügyvezetőség
és a tisztviselői kar iránt.
A — Hitelbank iparvällalatainak üzleti ered-
ményei. A Hitelbank igazgatóságának évi jelenté-
sében beszámol az érdekkörébe tartozó iparvállala-
tok helyzetéről is, Eszerint a Magyar — Általános
Köőszénbánya forgalma az előző 6vit meghaladta és
ányvállalatainak eladásai is növekedtek. Az Uri-
nyinál és a Petrozsényinél nem volt jelentősebb
változás. A Beocsini nagyobb forgalmat —bonyolí-
tott le és a Cementia Holding is kisebb javulást
mutathatott fel, A Bauxit Trust és vállalatainak
üzletmenete kedvező volt és a termelés fokozódott.
A Szentlőrinci Téglagyár forgalma jelentősen emel-
kedett, de azért a mérleg még az idén is kisebb
veszteséget mutat ki. A Ganz ebben az évben is
veszteséggel dolgozott. A Fegyvergyárnál keresztül-
t reorganizáció megfelelt a várakozásoknak, de
azért a tavalyi mérleg még veszteséges. A Láng-
gépgyár nyeresége emelkedett. A Magyar Aeél üz-
letmenete lehetővé teszi, hogy ismét osztalékot
1 en. A Trust helyzete továbbra is kedvező és
4 zalókos osztalékot fog fizetni, A Magyar Pa-
mutipar ugyannyi osztalékot fog fizetni, mint a
mult évben. A Magyar Papiripar is legalább a
tavalyi osztalékot fogja fizetni.
A Magyar Kereskedelmi Hitelbank — Schopper
J. G. r. t. igazgatósága elhatározta, hogy a március
artandó közgyűlésnek ja i fogja, hogy
8 pengőt kitevő nyer részvényen-
ként 1.50 pengő osztalék fizetes:
A Kamara közgyűlése. A Budapes Kereske-
delmi és Iparkamara Éber Antal elnöklésével köz-
gyűlést tartott. Wolczer Károly a kisipari termelési
hitelek szervezéséről referált, majd Kovatsek Fe-
renc, Müller Antal és Nagy Antal hozzászólása, vé-
gül Éber Antal válasza után a közgyűlés elfogadta
a javaslatot,
A Hangya Központ közgyülése. A Hangya
Központ március 20-án tartotta Balogh Elemér dr.
titkos tanácsos elnöklésével 1936. évi közgyűlését,
melyen a tagok és a vidéki tagszövetkezetek küldöt-
tei nagy számban jelentek meg. Wünscher Frigyes
dr. vezérigazgató ismertette az 1936. üzletév mérle-
gét, amely 173.000 pengő ingatlan- és berendezés-ér-
csökkenési leírás, valamint 151.523 pengő vásár-
atérítés elszámolása után 241.549 pengő 26
eggel zárul. A tiszta fölösleg hovafordí-
tása tekintetében a közgyűlés elfogadta az igazga
tóság javaslatát és elrendelte, hogy az alapítványi
üzletrészek után a tavalyi 2 százalékkal szemben 2
és fél százalék osztalék folyósíttassék, a tartalék
gyarapítására pedig 25.000 pengő fordíttassék. A
központ forgalma nagyarányú
emelkedést — mutat,
mert az 1935, évi 57.238.268 pengővel szemben az 1936.
évi forgalom 69.330.760 pengőre rúgott; az emelke-
dés 21.12 százalók. A központ erőteljes fejlődésével
együtt haladt a köteléki szövetkezetek anyagi hely-
zetének javulása is. A hét értékesítő szövetkezet az
elmult évben a Hangya értékesítési osztályának
1935. évi 13.205.336 pengő 82 fillér forgalmával szem-
ben 22.870.091 pengő 43 fillér forgalmat bonyolított
le, ami 73 százalék emelkedést jelent. Három érté-
kesítő szövetkezet összesen 131.633 pengő 23 fillér ér-
tékesítési visszatérítést folyósított termelő tagjai-
nak, A közgyűlés egyhangúan elfogadta az igazga-
tóság jelentését és az igazgatóságba új tagokul be
választotta Máthé Imre dr.-t, az Országos Mezőgaz-
dasági Kamara igazgatóját és Mufschenbacher Emil
felsőházi tagot, az OMGE ügyvezető-igazgatóját, a
felügyelőbizottságba pedig Rothmeyer Imre gazda-
sági főtanácsost, az OMGE igazgatóját,
A Dunagözhajözäsi helyihajójáratai. Az Első
Dunagőzhajózási Társaság közli, hogy a Budapest—
Mohács közötti helyihajójáratokat első menettel
Budapestről Mohácsra március 24-én, Mohácsról
Budapestre március 25-én az egyidejüleg kiadott
menetrend szerint megindítja. A helyihajó Buda-
pest, Ferenc József-hídtól Mohácsra vasárnap kiv6-
telével naponta 12.30 órakor indul és Mohácsra
érkezik 22.55 órakor, Mohácsról Budapestre naponta
vasárnap kivételével 9.30 órakor indul és 3.50 órakor
érkezik Budapest, Ferenc József-hídhoz. Vasárnap
a helyihajó Budapest, Ferenc József-hídtól 8.00 óra-
kor indul és Mohácsra érkezik 18.25-kor; ugyancsak
vasárnaponként Mohácsról Budapest felé 8 órakor
indul és Budapestre 23.20 órakor érkezik. Ilymódon
vasárnaponkon Budapestről kedvező lehetőség van
egynapos hajókirándulásra a Budapest—Ordas kö-
zött fekvő állomásokra. A társaság külön felhívja
az utazóközönség figyelmét, hogy hajói Budapestről
már az újonnan épült hajóállomásról, a Ferenc
Jozsej-hidtól indulnak.
VÁLIATKOZ A
A hőanyag-szükséglet ujabb versenytárgyalási
eredménye. A főváros útépítő és útkarbantartási
munkához a folyó évben szükséges kőanyagok szálli-
tásával az út- és csatornaépítési szakbizottság pén-
teki ülésén foglalkozott és magdévd tette az ügy-
osztály javaslatát. A szállításra javaslatba hozott
cégek a következő Badacsonyi bazaltbánya rt,
Csúcshegyi bazaltbánya rt, Zalahaläpi bazaltkö-
bánya rt., Somoskői bazaltbänya rt. es Hofbauer
Jak. cég, Dunántúli mész, tégla- és kőipar rt.
Badacsonyvidéki bányák, Somoskővidéki bányák,
Vághegyi bazaltbánya rt., Frank István dr, Zinner
Manó, Magyar Gazdasági és Kisvasút rt., Solymosi
és Farkasmélyi kőbánya rt, Szobi köbánya rt.,
Inóczi kőbánya és ipartelepek rt., ifj. Haltenberger
Vilmos, Schäffer Károly, Schäffer Andor, — Dallos
L. István, Klauber Vajda, Schaffer Antal, Ámon
Rezső, a Dunakavics szállítására pedig Fleischmann
Antal Dunakotró- és gőzhajózási vállalata, Az aján-
latok végösszege 831.587 pengő.
A repülőtéri út vállalatba adása. Az út- és
csatornaépítési szakbizottság március 19-iki ülésén
foglalkozott a közforgalmi repü hez vezető út,
Balatoni-út és Kőérbereki-út
tési munkáinak vállalatba adásával. A
12-én tartott versenytárgyalásra 12 ajánlat
be. Három pályázó: Justh Kornél, a Somoskö
zaltbánya Rt. és Schäffer Károly az összes munka
nemekre adtak be ajánlatot, míg a többiek csak az
előmunkálatokra pályáztak. A szakbizottság ma-
gáévá tette a II. ügyosztály javaslatát, amely a
munkát 125.274 pengő végösszegyel Just Kornél-
nak, mint legolcsóbb és egyúttal megbízható aján-
lattevőnek ajánlja kiadni, A Somoskői Bazaltbánya
Rt. 137.682 pengő, Schäffer Karoly 159.789 peugö
végösszegű ajánlatot tett.
közötti szakasza útépíi-
március
Uj versenyiárgyalási
Alirdsok
‚Az óbudai kivezető főút útreudezési munkálatalra
pályázni lehet április 16-án d, e, 10 óráig az út- és csa-
tornaepitesi ügyosztályon.
Kü.önböző textiláruk (edénytörlő, pohártörlő
törülköző) szállítására pályázni lehet április
10 óráig a városgazdasági ügyosztályon.
Az altisztek, tüzoltók, javadalmi őrök lábbeli szük-
ségletének szállítására pályázni lehet április 6-án d. e.
lepedő,
17-én d. e.
10 óráig (Gyáli-út 3/b).
Az egyenruhäzott alkalmazottak részére szükséges
nyári ruhák varratási munkálataira pályázni lehet
április 7-én d. e. 10 óráig, a városgazdasági ügy-
osztályon.
A BSzKRt részére szükséges rostált dunakavics és
homok szállítására pályázni lehet április 6 án d. e. fél
10 óráig (Akácfa-utca 15. IV. em. 435). Ugyanott 2860 drb
talpfa szállítására pályázni lehet április 6-án d. e.
9 óráig. Ugyanott 1 drb elektromos emelőmacska és 1
drb egyetemes marógép szállítására pályázni lehet áp-
rilis 6-án d. e. háromnegyed 10 órakor.
Dersenyíárgyalási
megbízások
A budaörsi repüloterhez vezető új út építési mun-
kälatalt Just Kornél kapta 125.774 pengőért.
A Bihari-úti szükséglakások villanyszerelési munká-
latait Hoffer Mihály kapta 4695 pengőért.
Az . élelmiszernagyvásártelepi raktárházak építésével
kapcsolatos bádogosmunkát Moinár András kapta 9140, a
köfaragomunkät Miss József 6790, az asztalosmunkät
Szauerland Péter 8440 és Kovács Jenő 5847, a sodrony-
fonatmunkát Vass és Kovács 6450, az üvegesmunkát
Weisz Zoltán 1154 és Jauernik Károly 1253 pengőért.
Beérkezelii ajánlatok
A kelenföldi templom különböző építést munkáira
pályáztak: Nagy "Testvérek 253.902, Paulheim és Wenin-
ger 254.261, Wagner Gyula 255.199, Bollmann Béla 255.258,
Radó Sándor 256.920, Pruscha Ede 261.309, Báthory és
Klenovits 263.874, Wohl József 264.383, Wihurt Ferenc
268.245, Kapuszta Gusztáv 271.357 pengővel. —
A Balatoni-út és Köőérbereki-út útrendezési munkálra
pályáztak: Just Kornél 125.912, Somosköi Bazaltbánya
137.682, Schäffer Károly 102.259, Borlay Károly 154.074,
Heverdle István 97.570, Helfenstein Károly 98.778, Hollós
Ferenc 97.854, Obendorfer ltudolft 100.294, Barta Károly
101.430, Erős Nándor 101,689, Neumann Ferene 103.588,
König József 105.398 peng:
A Bo; . Alsó Törökvész-út és Endrődy Sándor-út
közötti szakaszának — útrendezési munkáira pályáztak:
Proczeller Bálint 27,448, Kimberger Géza 27.498, Szabó
Sándor 28.569, Obendorfer Károly 28.78, Just Kornél
81.744, Wohl József 32.24, Vértes Albert 32.446, Hajnal
Imre 32.975, Helfensteln Ferenc 32.991, Hoverdle Károly
33.263, Trugly László 35.085 pengővel.
A Borbolya-u., Bólya-u. és Vérhalom-u. )-
Kkaszának útrendezési munkálra pályáztak: Mil
18.825, Krausz Károly 14.734, Friedrich
Barta Károly 16.769, Priczeller Bálint 16,552,
Károly 17.465, Szánthó Ferenc 19.470 pongővel.
A
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
igazgató
Felelős vezető: NEDECZKY
--- Page 103 ---
Huszonbafodik evyfoilyam
Előfizetési ár:
SGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
ÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
ZGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitják az összes IBUSz-pavillonokbar
Budapest
újjászületése
Titkos tanácsos, kegyelmes úr lett JHessenyey
‘nö, a, Közmunkt ke, Ezt az ünneplésre
és küldöttségek rendkívüli alkal
időpontot azonban nem arra isználta föl, ho;
önmag tolja előtérbe, hanem arra, hogy nagysza
bású, azán grandiózus terveit wtertette Budapes
székesfőváros — közönségével, zeknek a terveknek
az ismertetéséhez sem kellett valami kü
beszéd, mert valamennyi olyan, hogy
sának vágya ott él mindnyájunk szívében, a vá
°k összesége pedig valóság Buda
sét jelentik. Ahogy egy csomóban
látjuk ezeket a v kat, tervek
megvalósulás előtt álló kivänalmaks
natra hitetlenül rázzuk meg a fejünket, jon nem
markol-e nagyot, túlságosan n a datokból
a Közmunkatanács népszerű és gytekintélyű el-
nöke, Nem kell azonban sokat vi ódnuk és mé
legelnünk, mert ha sorra vesszük DBessenyey Zénó
legközelebbi programjának es pontjait,
hogy amennyi a közeli alitäsok — 16
mozog. Nincsenek itt álomképek, nincsenek
dok, a Közmunktaná jke nem a jövő sz.
regényét akarja nekünk — valóságként — bemutatni,
hanem csak a ma, a holnap és talán a holnapután
biztos talajon mozgó cselekedeteit, munkáját tárja
elénk,
Mert nézz
ösen sok
gvalösulä
gyak 6s ter
pest újjászüle
követeléseket,
első pilla
Vannak itt a Közmunkata
nács elnökéne lentés között olyanok, ame
lyek máris megvalósultak. I legelsősorban azok
ról az eseményekről kell megemlékeznünk, ame
lyek tulajdonképpen szilárd fundamentumot adn
a ma még talán légies, de holnap már szilárd
tömbökből épülő tervek számára. Ezeknek a fundc
mentumoknak legelseje az a tökéletes harmön.
ly ma a Közmunktanács és a székesfőváros ve
valámint a kormányzat között fennáll.
sy az idő követelő parancsa hozta
még sem szü
, ha nincs olyan alkalmas egyé
es:
zetősége.
Elismerjü
létre ezt a harmóni
lethetett volna me
niség, mint Bessenyey Zénó, akinek bölcsessége,
diplomáciája és jóindulata minden ellentétet úgy
szétfoszlatott, mintha soha más nem lett — volna,
mint halavány köd, amely az első napsütésre fel
szikkad, Ilyen alapfeltetelek mellett , termé
szetesen lehet dolgozni, De ki is kell az
időt és alkalmat, mert kell "
senyt Európa vi E
ambicióktól duzzadó nagyvá
keleti szépségek akarják majd jitani az ide
gent, legfőké ppen pedig azoknak a — körülöttünk
fekvő ors ak tör fővárosaival, amely or
szágokkal szemben nemcs: zerű — versenyről
van szó, hanem arról is, hogy a magyar kultúr-
fölényt szemmelláthatóan, elvitathatatlanul bebizo-
nyítsuk.
Mindehhez pedi jjászülető — Budapestro
van szükség. Vjjászülető Zudapestre, amelyből el-
tünnek a zavaró momentumok, a primitívségek, az
idejét mult ósdi városrendetlenségek. Hiszen — Hes-
senyey Zénó tervei között nem egy van, amelyeket
zedek óta sürget a főváros egész lakóssága.
ho
amely azonb
most fölvennün
ev
De, úgylátszik, most a jó úton haladunk, mert pél-
dául negyven éves küzdelem után sikerül meg-
itni a Madách Imre sugárutat és megvalósítan!
a dunaparti gyorsvasu vele együtt pedig a
Dunakorzó rendezését, mely valamennyi legelsőrendű
követelménye annak a városnak, amely egész lel-
kesedéssel és mérhetetlen áldozatkészséggel —haj-
landó mindent elkövetni idegenforgalma tökéletesi-
téséért. Tde tartozik természetesen a világforgalm!
attrakciók sorába Margitsziget szépítése és mo-
dernizálása is. A Közmunkatanács kiváló elnöke itt
negyedtfél . milliós beruházást helyezett kilátásba,
a szigeten strandfürdőt létesítsen és megala-
pítsa a magyar Karlsbadot.
Ugyanakkor azonban, amikor idegen számára
építünk és szépítünk, amikor minden kényelmet
biztosítunk, akkor nem szabad elhanyagolnunk a
városnak a magunk hasznára és szükségletére való
fejlesztés sem. Itt elösorban a hidak megépíté-
sére utalunk. A Boräros-t&ri híd már épül, az óbu-
dai híd valószínüleg sürgősen követni fogja és
ugyanakkor eltűnnek majd a halálsorompók is,
Mindezt pedig követnie kell az eddig elhanyagolt és
a város életétől elszakított város ek fölkarolása.
Lehetetlen, hogy a kies fekvésű Őbuda, amelynek
Budapest, 1937 április 7 14. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT $0.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
ZSITVAY TIBOR
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
a pártélet erőteljes megindulásáról, a kerüle-
tek szervezéséről és a belügyminiszter költ-
ségvetési leiratának napirendre tűzéséről
si ertekezle-
támogatni fog-
gi tagnak a
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
A husvéti szünet elmultával élénken in- — A legutóbbi elnöki t:
dult meg az élet a Nemzeti Egység á ünkön elhatároztuk, ho
nak sterhäzy-uteai központjában. A A juk Kert Elemér - bizotts:
élénk tempó előhirnöke annak a szervezési pärtertekezlet jóváhagyásával
kampánynak, mely előtt a párt áll. 4 egy- a fr PAN A? (BAGY a
idejüleg az aktuális várospolitikai kérdűsek a fronthareos törvény sürgetése
is foglalkoztatják a pártot, mely legközelebb érdekében benyujtott határozati javaslatát
tárgyalás alá veszi a főváros költségvetésé és kérni fogjuk a főváros illetékes ve
nek jóváhagyúsával kapcsolatban érkezett bel tőit, hogy t az indítványt már a
ügyminiszteri leiratot es a legközelebbi időben közelebb letárgyaltassa. A lényege az, hog
SOT veszi a rosrendezés egész komplexu- írjon fel a főváros a kormányhoz a fron
mát. harcos törvényjavaslatnak még a nyári
Erről a folyamatban lévő és küszöbön pentek előtt való letárgyaltatása érdeké-
álló pártmunkáról megkérdeztük
Zsitvay Tibor dr.-t
Kérdést intéztünk még Zsitvay Tiborhoz,
hogy mi e: illáspontja
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja elnökét, | a szókestóvárosi k ag oyotós jóvá-
í tagyásáva
aki a Fő i Hirla unkatársának a kö- : % PT A ;
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a | kapcsolatos belügyminilszteri leírat tárgyát
vetkezőket mondta:
— A költségvetés jóváhagyása tár,
Köztudomású, hogy Nemzeti E
Pártja a husvét útán élénkebb ban intézkedő miniszteri rendelet — volt
tevékenységet kezd. Ez termé a válasz lyan sokféle 1 tontolási
: : i keretében
hogy ezzel egy inte
foglalkozni egyáltalán nem
közelebbi időben azonban
Nemzeti Egység Fővárosi Pártjára : is ér
vényes, A Párt legutóbbi elnöki
tekezlete letárgyalta mindazokat
kedéseket, amelyeket az új szervez
bályzat alapján kell tenni öinek k
vetkeztében én magam tanulmányoztam az
ehet. A leg-
ezzel a kérdéssel a maga egészében fog
foglaikozni a párt
egyes kerületek szervezési kérdéseit és a és ekkor természet ı kifejezésre f jutni
legközelebbi napokban fogok tárgyalni a a párt e tárgyban kialakuló álláspontja.
kerületek politikai vezetőivel, mielőtt az Megkérdeztük továbbá a pártelnököt,
egyes kerületeket illetőleg a konkrét intéz hogy a régóta tervezett
kedéseket megtenném. városrendezési ankét
A. legközeleb! pártértekezlet már | lebonyolítására mikor számíthatunk.
foglalkozni fog a pártközpont szer- | Az ertekezle mondta Zsitvay
vezi pcsolatos kérdésekkel és 1ibor előkészítés előtt all
lehet, hogy a kerületi szervezés meg- | még a nyári szünet előtt szände-
ÉSÉ illetőles is f. atá - 1 [1 "1
kezdését illetőlex vs fontos határo. | komban van az aktuális városrende-
zatokat fog hozni. | zési kérdéseket letárgyaltatni.
Ennek megtörténte után fogja megvälasz- |
tani minden kerület Azt, hogy milyen óriási jelentőségű
désekről van szó, a legvilágosabban tá
a kerületi pártválasztmányt, a zöneég elé Bessenyey nó. a . Köz-
= munkatanács elnö 1ek a mzeti Egy
amely a kerületi pärtszervezeteknek az al Fővárosi Pártjában legutóbb tartott
ti szerve lesz, széde, amely az aktuálitás vonalába
ok át lvezi a székesfővárosnak mindazokat
kotmányos képvisel
7 ponti pärtszakbizottsä
»1 kapc solatosan fog újra na- égető nagy kérdéseit, amelyek hosszú es
gyobb erővel me: gindulni a pártközpontban tendők óta csak az álmok és tervek biro-
az a pártmunka, amely nem kizárólag az dalmába tartoztak.
adminisztráció által elénk tárt feladatok- A tavalsznak tehát erős munkaprogrammal
hanem indul neki a párt. amely jótékony befolyását,
: mely várospolitikában domináló erővel
kezdeményezőleg is avatkozik az érvényesül, ezutän intenzívebben terjeszti ki
ába. a főváros valamennyi kerületére is.
1, ne nyira elmaradt, hogy lassan nemcsak a régi elöke
, Őbuda | lakossäg fog innen elköltözr hanem a kapukon
egymás hátán fogják hirdetni a megürese
akarat, hogy ezeket © Ez az oka annak is, hogy a
terveket végre is hajtsa. Nem szabád azonban meg röndig ma az Andrássy-út k
áról sem, letesen lezüllött. Harmadrendű kü
feledkezni az Andrássy-út meghosszabbítá s ! i ,
amely nem pu szépészeti kérdés, hanem, amely rakoznak egymás mellé, aminél semmi sem . bizo.
szintén elhan eket lesz hivatva a | nyítja jobban, hogy Budapestnek ez a legszebb ut
téhez kapcsolni. Mindez benne van | cája valósággal a halállal vívódik. ,
Bessenyey Zénó progr: amjában, amelyhez csak egyet Itt is tenni Vamit aminthogy _ a K5z-
szeretnénk hozzáfűzni, amit sűrgősen kell megol- | munkautanács a székesfőváros agilis, nagy
dani és amire a [fővá vezetőségének figyelmét vonalú kre ndezett polgármestere minde
éppen a Fővárosi Hirlap mai számában hívjuk föl | hol es edni akar. Nem azt mondjuk, hogy tök
és ez az Andrássy-útnak, ennek a gyönyörű tetsz- pest ú ületése az itt felsorolt programpon OK
halóttnak újból való életrekeltése. Megmagyaräzha megvalósítása utän már élő valósággá lesz, de hogy
iatlan, hogy Budapest bi az Andrässy-üt | az újjászületés útja ez, ezt komoly meggyőződéssel
a házak és lakások modernizálása tekintetében any hisszük és tudjuk.
rosi élet
" tőváros
és a Közmun
derék polgársága val
legyen efüggő ré
rende tervei kés
tanácsban meg van minde
--- Page 104 ---
Clkeszült az új Jabán
250.000 négyzetméteres parkja
A harmincötnapos tavaszi eső miatt még esak egy kis terület
felületi rendezése van hátra — A kertészet idei mankarendje
Amilyen sokáig vajúdott annakidején a régi Ta-
bán lebontásának kérdése, olyan gyors iramban
letett meg a iből az új Tabán, ez a pompá
amely 250.000 négyzetméternyi területen varázsolt
elő a kertészet. Két esztendeig tartott a nagy
munka, amelynek körülbelül a Vö jutottak.
Mindössze 7—8 holdnyi teljesen kiépített területne
felületi rendezése és az idetartozó utak kavicso
van hátra és
ezzel az új Tabán elkészült,
rövidesen, a nyár elején mindenesetre fel lehet
avatni.
Király Kálmán tanácsnok, aki ezt az eseményt a
közölte, büszkén te
Fővárosi Hirlap munkatársáv:
kinthet erre a munkára, amelyet az ő legfőbb irá
nyítása melle Morbitz Dezső kertészeti igazgató
vezetésével a fővárosi kertészet példás buzgalom
mal, szeretettel és sikeresen végzett. A munka 5i-
kerét biztosította Szendy Ká polgármester tá-
mogatása és koncepciója, amelynek révén új szép-
ros közönsége és pompás miliő-
központ.
séghez jutott a főv
höz a kialakulás útján haladó fiürdővárosi
ággal haladt
befejező tempójá
nincs meg-
ez
Programszerűleg, példás gyor
a nagyszabású munka, amelynek
val egyedül Morbitzer Dezső igazgató
Harmincöt esős napja volt ennek a tavasznak,
Ha ez elmarad, már teljesen készen lenne az új
Tabán.
Pár hét mulva azonban az időjárás ellenséges
viselkedése ellenére is elkészül a kertészet a még be-
fejezetlen kis terület wigsö rendezésével. Ennek A
területnek nevezetes díszéül készül
a romkert.
en feltárt római és török korbeli
s emlékeket ez a romkert őrzi.
alkalmazkodva folyondárokkal,
növényzettel teszi teljessé
a kertészet.
kertészeti rende.
miliő al-
A munkálatok kt
romokat, mint
Az antik stílnshc
szétterülő, repkényszerű
ennek a romkertnek hangulatát
Az immár elkészült új Tabán
zésénél figyelemmel voltak arra, hogy a
ék
kalmas legyen a fürdövarosi központ befogadására.
Az egész
utc
let rendezését, k Kereszt-
rb templomig terjedő részét úgy oldot-
terü lönösen. a
ától
ák meg, hogy
a SZ,
szállodát, gyógyfürdőt és minden más épit-
ményt, ami a fürdőközpont kelléke lehet, egy-
szerüen bele lehet aplikálni a parkba,
illetve az erre a célra kínálkozó gyepterületekbe.
Ebből a szempontból is sikerült tehát az új Ta-
bán, amely 38 év óta, amikor a Népligetet meg-
csinálták, Budapest legnagyobb kertészeti munkája.
A. Népliget területe ugyan nagyobb, de ott sík és
könnyen kezelhető, homokos talajon kellett dol-
gozni, míg a Tabán köves, agyagos talajával
nem kevé az elhordott épületeknek a földben
maradt a ával ugyancsak próbára tette az ásót,
a csákányt és a türelmet.
A "Tabán tehát elkészült
Gellért-hegy északi oldalának, ennek a Hegyaljai-
úttól az Orom-utcáig húzódó 17 holdas területnek
kertészeti rendezése is. Állandóan folyik a munka
a Gellért-hegy déli oldalán is, ennek azonban még
sokáig nem lesz vége. A gyorsabb tempó pénzkérdés,
és be van fejezve a
de azt a gondolatot, amit itt megvalósítanak, még
a mindenható pézzel sem lehet egy-kettőre meg-
Parkhoz, amelyet Nagy-Magyar-
ország növényzetével népesítenek be, esztendőkön át
folytatandó növénygyűjtésre van szükség. Már eléggé
példázza az eddigi gyűjtés is, hogy milyen szép-
sége lesz a fővárosnak ez a Nemzeti Park, de mög
nagy gondos munkára van szükség, amíg a szép
gondolat testet ölt.
Az idei kertészeti program
kívül folyamatban vannak
állanak a következő
oldani. A Nemeeti
Ezeken a munkákon
részben befejezéshez közel
kertészeti munkálatok.
A Tabánban a nagy
és
kívül rendezésre
parkon
kerül a fabáni temető, amelyből a régi nagyok em-
lékeit őrző emlékkert lesz. Az idén a temető egy
részével végeznek.
Az I. kerületben átalakul a Horvälh-kert, Az
Attila-uteai kerítést lebontják, helyébe egészen ala-
csony, élő sövény kerül, ú hogy a kert ezután
belekapcsolódik a külső mil ór kerül a Város
major középső részének parkozására és a templom-
építés miatt tönkretett" rész rendezésére. Elkészült
a várbeli Jezsuita-lépcső aljában a sziklakert. Csu
RN MINŐSÉGBEN
ÁRBAN olcsóságával,
ET Ba
kiválóságával V BZ
SW NÉMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
LT] Magyar asztalospácgyár
Bu Bzondy-u. 55, Tel; 1-298-11.
pán a padok hiányzanak, hogy a közönség élvez-
hesse ezt a pompás hatású kertészeti esecsebecsét.
A II. kerületben megkezdődött a Batthyány-tér
teljes átrendezése. Még a tavi. folyamán készen
lesz a munka, amelyet egyelőre az eső hátráltat.
befejeződik a bimbö-
getek rendezése. Az idei
juteai Kapucinus-templom
rendezése és padokkal való
Ugyancsak még tavassz:
utcai és orsó-utcai járda
programba tartozik a
melletti tér kertészeti
ellátása.
A III. kerületben az idén elkészül a kertészet
a Bécsi-út és Vörösvári-út találkozásánál levő
terület päzsitozäsäval és ligetszerű kiképzésével,
valamint a Pacsírtamező-utcai evangelikus templom
környékének rendezésével
A Horthy Miklós-híd pesti és budai hídfőjénél
nagyszabású kertészeti rendezés készül, amely a híd
Októberi megnyitására befejezést nyer. 1
A IV. kerületben a Belvárosi templom előtti
tér kertészeti rendezése is elkészült még ebben az
évben.
Az V. kerületben, a Szabadság-téren nagyon ér-
dekes munka fol A Bandholz-szobor körül egé.
szen átalakul a tér képe a teljesen modern rend-
szerű parkozással.
A VI. kerületben a Ferdinánd-téren, az új
templom körül park készül, amelyet az idén telje
sen befejeznek.
A X, kerületben az Eétseri-úfton, a templom kör-
nyékének rendezése, amelyet már a múlt évben
megkezdtek, az idei tavasszal elkészül.
Fäsitäs
folyik a város különböző részein, így a
Csend-utcában, a Sasadi-úton, Fadrusz, Elek-, Pil-
sudszky-, Albert-, Bimbó-, Roskovits-utcában, a Szem.
löhegyi-üton, a Raktär-, Újvidék-uteában, Álmos
vezér-útján és az Örvezér-utcábar" Még a tavası
befejezik a fásítást, amely emelni fogja a városkép
szépségét.
Út új szeborrat és egy emtéktábtávat
szaporodik a budapesti emtékművek száma
Az utóbbi években a
meg a főváros
programot,
tavasz elején
közművelődési ügyosztálya azt a
amelynek alapján a parkokba az
intim hatású — közterek: íté ppen szobrokat
állított fel. A osszépítést képzőművészet pár-
tolásával egyesítette ez a program, amelynek végre-
hajtásával egész sereg, nagyon jó hatású, művészi
állapította
és
értékű szobor került kihelyezésre. Az idei szobor-
programról kérdést intéztünk
Fr 2
Károly de.
tanácsnokhoz,
a közművelődési ügyosztály vezetőjéhez, aki a kö-
vetk etmondta:
— Ehben az esztendőben az utóbbi években meg-
honosított szoborkihelyezési akciókon túlmenő, na-
gyobb feladatok várnak a székesfőváros részvételé-
vel, mindenekelőtt megoldásra. Május elején kerül
leleplezésre a főváros nagyszabású szobormüve,
Pásztor János alkotása,
a Rákóczi-szobor,
amelynek leleplezési ünnepségére vonatkozóan a
székesfőváros is megteszi a kellő előkészületeket,
annál is inkább, mert a szobrot — tudomásunk
szerint — az olasz királyi pár budapesti időzése
alkalmával akarják leleplezni. A Kossuth Lajos-
téren, a Kossuth-szoborral szemben felállítandó
emlékmű — költségeihez a főváros 20.000 pengővel
járult hozzá.
— Előreláthatólag a legrövidebb idő alatt írja ki
a Madách-szobor pályázatát
a szobor-bizottság. A jövő évben már állni fog a
szobor, melynek [leleplezése egybeesik majd a
Nemzeti Színház százéves jubileumával. A 80.000
pengő költséggel készülő, Madáchot másfél életnagy-
ságban ábrázoló szobor elhelyezésére vonatkozólag
már többféle terv merült fel. A szobor helyére
nézve most a Döbrentei-tér van előtérben. A kisebb
méretű szobor legmegfelelőbb miliője a park és ott
az emlékmű a térnek a Tabánra néző parkos rész-
letébe kerülne vele mindjárt méltó díszhez is
jutna az új Tabán.
— A Várban, az
utca sarkán a legrövidebb időn
kerül
és
Uri-utca és a Szentháromság-
belül felállításra
a Hadik-huszárok hősi emlékműve,
amellyel egyúttal Hadik generälisnak állítanak
emléket. A magyar hnszárvirtus megtestesítője lesz
a szobor, amelynek alkotója Vastagh György szob-
Az elhelyezése a kiszemelt helyen annál
stílszerű, mert ötven-hatvan lépésnyire
van attól a palotától, amelyben Hadik generális,
mint Buda katonai paroncsnoka lakott.
emlékmű felállításával szaporodik
A Városligetnek az Aröna-ütra
— Még
szobraink s:
torkolódó területére kerül legközelebb
egy
Áma.
Csengery Antal szobra,
Az emlékművet Csiszár János szobrászművész
készíti,
— Nálunk egészen újszerű hatású szobrot lep-
k le a Horthy Miklós-híd felavatásával kap-
csolatban
a hadíitengerészek hősi emlékművét, amely
úgy készül, hogy az egyik hídfőt képezik ki
szoborrá.
Az emlékmű a fiumei világítótorony stilizált másolata
lesz, Szentgyörgyi István szoborcsoportozatával.
emlékműveknek — költségéhez
Ezeknek az e
egytől-egyig hozzájárult A székesfőváros, mely
ezenkívül a finn—magyar kulturális és művészeti
kapcsolatok ápolása érdekében
emléktáblát állít Gallén Kellela Axel, a fin-
nek legnagyobb modern festőművészének em-
lékére.
A finn festő, aki néhány év előtt halt meg, tanul-
mányait részben Budapesten végezte és — valósággal
szerelmese volt a magyar fővárosnak. Számos
pompás képet festett Budapestről, főképpen éjjeli
hangulatképekben örökítette meg a főváros több
részletét, Harminc év előtt került a finn festő Buda-
pestre és az évforduló alkalmából akkori lakóházát
jelöli meg emléktáblával a főváros kegyelete.
A főváros ebben az évben sem hanyagolja el
a tereket parkokat díszítő szobrok kihelyezését.
Amíg azonban ezeknek a nagyobb alkotásoknak a
kérdése el nem dől, néhány hónapig nem foglal-
kozhatik a progrtimszerű szoborkihelyezéssel.
Uszó strandfürdő
és hullámcsárda a
Dunán
Az elhatározásokra ösztönző tavasz két vállal
kozási terv formájában jelentkezett egyidőben a
városházán, Mind a két terv a Dunának a korzó
előtti szakas: akarja kihasználni, pontosan azt a
részt, amelyről a Közmunkatanács a jóállomáso-
kat kitelepítette. Egy érdekeltség a Vigadó előtt
felállítandó úszó strandfürdöre kér területfoglalási
engedélyt. A számítások szerint 400.000 pengőbe ke-
rülne a kávéházzal vendéglővel ek t
strandfürdő, ame
megkínálja a fővárost is. A főváros bizo: a nem
kér ebből a nagylelkű adakozásból, de a Köz-
munkatanäcesal egyetemben az engedélyt sem adja
meg a standfürdő felállítására, Hiszen nem azért
telepítették el a korzóról a hajóállomásokat és nem
azért viszik el nagy áldozatok árán a villamost,
hogy a szabad Duna panorámáját most egy úszó
fürdőalkotmány zavarja meg.
A másik terv, amelynek megvalósítására a leg-
nagyobb haltenyésztő vállalkozás kér engedélyt, a
már többször felbukkant vízi kávéháznak egy vissza
kísértő, új változata. Ezúttal úszó halászcsárdát
akarnak felállítani egy kimustrált, öreg hajón és
hú esztendőre kérik a koncessziót azzal a kecseg-
tetéssel, hogy a magyar halaknak propagandát, a
Dunának pedig idegenforgalmat csinálnak a ha-
lászcsárdával. Ehhez a tervhez a gondolatot bizo-
nyára Madenhaid, ez a London közelében lévő pom-
pás ándulóhely adta, ahol a Themze partján
egy óceánjáró hű mását építették meg szórakozó-
helynek, kávéházzal, vendéglővel és táncteremmel,
amelyben tengerész-uniformisba öltöztetett pincérek
olgálják ki a vendégeket. A madenhaidi óesán-
ró azonban szilárd alapon álló kőépület, míg az
úszó halászcsárda a Duna hullámainak kegyére
volna bízva és könnyen megtörténhetik, hogy az
ötórai tangót a vízben folytatnák a vendégek, ha
egyszer-másszor a hullámok megbokrosodnak,
Józsel-körüt 21.
Telefon: 13-03-60
Nagy Gyula
Jakafosdrugydr
6s
A
—_ ti
építő-
mester
--- Page 105 ---
Budapest, 1937 äprilis 6.
Deficitmentes
költségvetés
a főváros mintaszerű gazdálkodásában
A belügyminiszter elismerése az előirányzat biztonságáról — Az autonomia szervei rövidesen
foglalkoznak a leirattal
A belügyminiszter 99.607/1937. IV. számú leiratá-
értesítette a székesfőváros közönségét — arról,
törvényhatósági bizottság által
1937. évi költségvetést. A köz-
ban
hogy jóváhagyta a
ho felterjesztett
gyűlés annakidején
5,846.053 hiánnyal zárta a budgetet,
a belügyminiszter azonban arra az álláspontra he-
vezkedett, hogy a deficitet a bevételek kedvező ala-
kulása folytán mellőzni lehet, Ezzel a székesfőváros
hosszú idő után újból elérkezett ahhoz, hogy költ-
ségvetésa deficitmentes, ami teljes mértékben igna-
zolja a székesfőváros vezetőségének minden szem
pontot kielégítő óvatos gazdálkodását, A belügymi
niszteri leirat megállapítja, hogy a kiadások emel-
kedésével a kiadások csökkenése megfelelő arány-
ban áll és az, hogy a székesfőváros ennek ellenére
közel hatmillió pengős deficitet volt kénytelen elő-
irányozni, egyenes következménye a meglehetősen
labilis pénzügyi jelenti a belügy-
miniszter a leiratban, hogy a költségvetésben
pengő
a székesfőváros gazdasági téren a tőle elvár-
ható kötelezettségeknek anyagi erejéhez mér-
ten megfelelt
és az előirány úgy a bevételi, mint a kiadási
oldalon reális alapokra fektette, sőt a kiadási olda-
lon talán túlzott biztonsági előirán t is figye-
leirat megállapítja azt is, hogy az
ás mellett
lembe vett. A
óvatos előirán
a költségvetésben megvan a kellő rugal-
masság,
amely az évközben felmerülhető, előre nem várt ki-
re is lehetőséget nyujt. Elismeréssel
zik meg a rendelet arról, hogy
a személyi kiadásoknál esökkenés nines,
aminthogy ezt a belügyminiszter maga sem kívánta.
A polgármester a közelmultban a mellékilletmények
rendezése tekintetében már bizonyos szabályozást
végrehajtott, szü ges azonban, hogy ezt a szabá-
lyozást a továbbiakban is folytassa. Különös érde-
leiratnak
tűzoltósá
belügyminiszteri
a székesfővárosi
kérdéseivel foglalkozik. Megá
közel hatszázfőnyi legénységi
tizenhat tűzoltótiszt jut, kívánatos
kessége a
amelyben i
mindössze
lenne, ha
mra
a főváros a tüzoltótiszti létszámot fokozato-
san kifejlesztené,
kell
megkez-
amit természetesen az alsó állásoknál
deni.
Részletesebben foglalkozik a leirat az in
támogatását célzó kiadások problémájával is
állapítja, hogy a főváros közönségének az
enyhítő tevékenység keretébe nem tartozó kiadáso-
kat a jövőben elkülönítve kell előirányozni.
inség-
Nehézményezi a leírat azt, hogy a
főváros Idegenforgalmi Hivatal
közel hetvenezer pengővel
emelte.
kapcsolatban kiköti, hogy az előirány-
lási többletet csak ol mértékben szabad
venni, amilyen me a multévi ki-
al emben — eltérő merülnek fel,
or is csak olyan mé amíg ezekre a
multévi költségvetéssel szemben megszünt kiadási
tételek fedezetet nyujtanak.
Törölte a nyomdánál új állá.
sok
azzal indokol al, hogy a házinyomda tisztvi-
selő zámát a szanálás során már — megállapí-
tottäk,
A belügyminiszter az üzemi gazdálkodás bírá.
latára térve, optimista felfogásról tesz tanúbizony-
ságot. Megállapítja, hogy
a valuta-devalváció folytán mintegy 700.000
pengő megtakarítás érhető el,
Kovács A. Ödön
| gépészmérnök
Központi fűtés-, vízvezeték-,
csatornatfelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
CZIGÁNY ADÉL
virägkereskedese
Budapest, Vl., Teréz-körűt 60. Telefon: 1-130-09
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Tel.: 2-699-77
egyben pedig
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915.72
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, alumínium- és kokilla-öntőde
hogy a nagyüzemek községi hozzá-
összegeit jelentős mértékben emel-
hetőnek tartja.
kívánt emelés az Elektromos Művek-
Gázműveknél 500.000, a Vizmüvek-
aminek révén
kijelenti,
járulási
Az általa
1,328.000, a
300.000 pengőt tesz ki,
nél
nél
előirányzott deficites rész
tekinthető.
a költségvetésben
máris megszüntnek
Nem járult hozzá a belügyminiszter a for-
galmiadórészsedés felemelésére irányuló kérelem
hez és hasonlóképpen elutasította azt a javaslatot,
hogy a székesfőváros által fizetendő 2 millió pen-
gős államrendőrségi hozzájárulási összeget redu-
kálja.
Behatóan tárgyalja a belügyminiszteri leírat
ezután az egyes üzemek költségvtési adatait és
ezekkel kapcsolatban megállapítja, hogy
a Beszkártnak maradéktalanul be kell tart
a szanálási rendelkezésekben foglalt határoz.
mányokat,
közleke
eljut.
nélhető, hogy a
ól kijutva,
csak ezen a
vállalat a jelenlegi
az új fejlődéshez
A költségvetési le
niszter nyomatékosa
mesternek azt, .hog
város közönsége és a
egyaránt nagy jelentőségű
díjkérdést.
réven ri
stagnálás
mert
dési
hat
belügymi.
polgár-
rendezze a székesfő
mpontjából
vdgöhidi
ut záradékában a
figyelmébe ajánlja a
mielőbb
gazdaközönség s
városi vám- és
Az Andrässy-üt rejtélye
Miért nem modernizálják a megépítésük
őta változatlanul álló, ősdi berendezésű
bérpalotákat?
adókedvezmény
Ugy
A tatarozási
a főváros
60k helyén meglátszik. i 827
jlődé E
ása, mint
végeztet-
útvonala
akítások terén sok jó mun!
ulajdonosok. Szinte esak egy
van a fővá mk, amely mintha ki lenne rekesztve
az adókedvezményből, olyan mozdulatlanul maradt
meg eddigi mivoltában: az Andrdssy-üt, Bérpalotái
a belső &
tek el a há
úgy állanak ma is, ahogyan egykor megépítették,
a modern kor szellője, amely korszerű átalakítást
sürget az elavult épületeken, ide nem jutott el.
Ez a probléma, amely — éppen az Andrässy-üt
előkelő jellegénél fogva — magára a fővárosra
nézve sem közömbös, foglalkoztatja
mérnök, törvényhatósági bizottsági tagot,
aki, mint értesülünk, legközelebb az illetékes /óru
mok előtt szóváteszi az Ándrássy-úti állapotokat,
Ebből alkalomból kérdést intéztünk hozzá és a
következő érdekes választ kaptuk:
— Egész érthetetlen és a háztulajdonosok
rdekeinek szemszögéből nézve is
anyagi é
alig megmagyarázható, hogy akkor. amidőn
a főváros lakossága mind nagyobb és na-
gyobb ámban cseréli fel régi. elavult
igényeinek megfelelő leve-
modern lakással, a
lakását a mai kor
gősebb és higiénikusabb,
főváros kétségtelenül legszebb útvonalán, az
,4ándrássy-úton épült bérházak tulajdonosai,
mit sem törődve a korszerű igényekkel, a hom
lokzati tatarozá ívül házaikon semmiféle
egyéb átalakíta vagy javítási munkálatokat
nem végeztetnek. Amilyen megnyerők — egy-
kettő kivételével — külső homlokzatukban ezek
a bérházak, olyan szomorú képet nyujtanak
akkor, ha azokat lakályosság, modern kénye
lem és higiénia sze mpontgáftól vesszük szem-
ügyre. Bizonyára el sem h utcán járó-
kelő zönség, hogy a p Andi ıti házak,
vagy akár paloták jó egynéhányában még
11
ázak mellett csak sötét
mindig a melléklépeső
folyosókon megközelíthető helyen vannak el-
helye a legnimimálisabb igényeket sem ki-
elégítő, úgynevezett közös W. C.-k. Azt sem
hogy számos lakásban nincs
régi, elavult. cirádásan
dakkal van felszerelve,
hinné el az ember,
fürdőszoba és ahol van
kimázolt bádog fürdők
aminek hátrányát alig pótolják a virágos
esempekkel díszített falak
— Flismerj hogy a szobák alapterületei
és főképpen ma sági méretei olyanok, ami-
nők a modern kban k nagyon ritkán
találhatók, 7 lakásrészek összefüggése, a lakó-
szobák és mellékhelyiségek köz zötti kancsolatok
azonban már annyira ósdiak és kényelmetle-
nek, hogy a mai hor igényeit a legkisebb
mértékben sem elégítik ki, de még kevésbé fe-
lelnek meg ezeknek az igényeknek a 1
úgynevezett egészségügyi berendezi
avult fürdőszobák, W. C.-k és az al
épített konyhák. Hatalmas, többkarú, dí
boltozatokkal alátámasztott szép lépcsők
csak arra szolgálnak, hogy a turisták a de
alain belül is edzhessék tüdejüket és izmaikat
Felvonóknak — néhány ház kivételével —
nyomát sem látjuk, noha ezekben az épületek-
ben egy-egy emelet magassága csaknem kivétel
nélkül öt méter körül van.
— Nem értjük a háztulajdonosakat és nem
tudjuk . megállapítani az okát annak, hogy ak-
kor. amikor évek óta módjukban lett volna a
modernizálási és tatarozási, egészen különleges
adókedvezménnyel élve házaikat úgy a a
kályosság, mint a higiénia szempontjából a
mai kor igényeinek megfelelően átalakítani és
rendbehozni. miér! nem éltek ezzel a háztulaj-
donosok számára nagy anyagi előnyt biztosító
adókedvezmé nnyel. Nem értjük pedig t
mert tudomásunk kzerint — a modernizált
házakban egy 1ől lényegesen kevesebb az üres
lakás, másfelől a lakbérek nagysága is még a
modernizálási költség figyelembevétele esetén
is számottevően nagyobb, mint az elavult
ódivatú lakások házbére
— Ha talán az Andrássy jdono-
sokat az a kényszerítő körülmény adályozza
meg a moderni és tatarozi adókedvez-
ybevételétől, hogy az ehhez szük-
mények € )
séges kölcsönt csak elsőhelyi táblázás esetén
van módjukban igényelni, úgy az illetékes
gondoskodniok kell
hatóságoknak sürgősen
ezen a. legszebb,
arról, hogy a fővárosnak
reprezentatív útvonalán akkor ís lehetővé té-
tessék a házak modernizálása, ha ezeken az
i yallanokon bizonyos mennyiségű egyéb köl
ön is be van táblázva. Nem lehet fővárosi
érd az, hogy Budapest legszebb útján lévő
különben külsejüket illetőleg mutatós paloták
olyan értelem-
ne elégítsék ki lakóik igényeit
ától joggal
ben, ahogyen azt a ma embere lak
elvárhatja és nem lehet érdek az a könnyen
bekövetkezhető látvány, hogy az Andrássy-
úton majd egyre több és több üres lakást hi
dető cédulák rikítsanak a kapukon. Ennek az
ÁAndrássy-úti problémának megoldásán min-
denesetre gondolkodni kell, legközelebb ma-
gam is módot keresek arra, hogy a főváros
megfelelő fórumai előtt és közgyűlésen erre
a figyelmet felhívjam és elősegítsem azt, hogy
a tarthatatlan állapotokon, amelyeket a szép
homlokzatok lepleznek, sürgősen segítsünk.
— Van még eg: nség az Andrässy-üttal
kapcsolatban, amelyet ugyancsak nem tudunk
megérteni. Ez nem a z Andrássy-útra,
hanem a Mussolint:tértől a Köröndig terjedő
útszakaszra vonatkozik. Egymäsutän sorakoz-
nak itt a bérpaloták, amelyeket ósdi, vagy
nedig primitív hatású üzlethelyiségek Ekteleni-
tenek el, olyanok, amilyeneket ma már csak a
harmadrendü mellékutcákban látunk. Ma, am
kor portálék, kirakatok és hatásvilágítás te
hatalmas versenyre kelnek a főváros üzletei,
éppen az Andra -útnak ez a része mutat ezen
a téren nagyközségi nívót. A bérpalotákban
sok tehetős ember lakik, akiknek finomultabb
igénye van és vásárlási kedvüket bizonyára
nem fokozzák ezek az üzletek, amelyek a
modern idők követelményeiről nem vekszn
tudomást. Ez a második Andrássy-úti
amelyre feleletet szeretnék kapni. de fe telet
helyett mégis jobban szeretnék az előkelő út-
vonalhoz méltó üzleteket látni.
--- Page 106 ---
TÖVÁROS [RAP
Budapest, 1937 äprilis 7.
„Mindaz, amit tervezünk,
nem az álmok világába tartozik"
Bessenyey Zénó, az új titkos tanácsos Budapest új képéről,
a tiszteletére rendezett vacsorán
Bessenyey Zénó dr. országgyűlési kép
viselőnek, a Közmunkatanács elnökének a
kormányzó a titkos tanácsosi címet adomá-
nyozta. A kitüntetés mint ezt Bessenyey
Zénó v ünneplő körben kijelentette azért
tölti el különös büszkeséggel, mert nem &lete
nek valamely — nevezetesebb fordulópontján
érte jutalomképpen, hanem elismerésül jutott
ki neki a munkáért, amelyet egész lelkével
folytat és amelyet most legfelsőbb helyen is
méltányoltak. Vele együttérezve így méri
mindenki ezt a kitüntetést. Bessenyey Zénó
egyébként 1s érdemes közéleti pályá során
az a másfél esztendővel szerzett r érde
met, amelyet a Közmunkatanács élén töltött.
Szinte határtalan € ettel és ambícióval
vette át magas hivatalát és mint az elmúlt
tmásfélesztendő mutatja, az ambíció jogosult
volt, mert rátermettségét fényesen beigazolta.
Az alkotások egész sora beszél erről nemi
csak ígéretnek, hanem reális valóságnak tet-
szik ő kezdeményezésében az a nagy
koncepció, amelyet a megvalósulá
indított és amellyel a fővárost és az egyetemes
nemzeti érdeket szolgálj
A rövid idő alatt nem csak
mem másokat is alkotásra ösztönzött, hitet
ébresztett a munka iránt, közhangulatot
teremtett és széles rétegek érdeklődését keltette
él3
1g
alkotott, ha
fel olyan kérdések iránt, amelyektől eddig a
k gyelem távol állott. És megcsinálta a
csodát: népszerűvé lelle a Közmunkalandc
amelyet addig valami komor válaszfal h
rolt el az I. Kinevezése napján ezt
fejezte ki városi Hirlapnak adott ny
kozatában, hogy kinyitja a kaput, nem esir
titkot abból, ami nyilvánosságra való, vag
beengedi az életet a Döbrentei-téri palotába.
Ez a bevonult élet győzedelmeskedett most,
amikor Bessenyen Zénó kegyelmes úr lett és
ezúttal nem a szokásos megjegyzés az, amely
elmondatja velünk, hogy kitüntetésének min-
denki örül a Közmunkatanácstól és a város
parlamentjétől
amelynek mint
az yalföldi szegénységig,
melegszívű gondo.
*
Az ünneplésből, amellyel Bessenyey Zénó dr.-t
ebből az alkalomból elhalmozták, méltóan vette ki
részét a Nemzeti Egység Pártja Fővárosi Szervezte,
csütörtökön ünnepi vacsorát rendezett tiszte-
A Esterházy-utcai központban tömegesen
gyülekeztek össze a párt tagjai élükön Zsitvay
Tibor dr. elnökkel. Résztvett a vacsorán Karafiáth
Jenő dr. főpolgármest Lamotte Károly dr. al
polgármester, Fodor Sándor
Holl Gyula osztál
Lőrinczi Sándor |
Sütö-, cukräsz-, hüs-, és vegyipari
gépgyártó és javító műhely
Í Budapest, VII., Dob-utca 37. Telefon: 1! —460—85.
osztályfőnők,
Aladár orsz.
miniszteri
Münnich
nácsós és
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest. XL, Sztiretaton &8—7. — Tel. 2-592-06.
A legmodernebb butoroktól az épületasztalosi munkán
keresztül a legcsekélyebb javításig minden munkát készít
Gregus János
BUDAPEST, V!., BENCZUR-UTCA 1. SZÁM.
Bejárat a Fels alon. Telefon : 19—63—147.
SCHNEIDER JÁNOS
Belső-berendező, épületasztalosáru-üzeme
Dozent
‚BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTCA 8.
JALAPÍTÁSI ÉV 1907. TELEFON : 1—346—16
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
| Budapest, X Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
középítési tanácsos, u
tében
Közmunkatanács kepvisele-
és a párt tagjain kívül számos vendég, A
megjelentek soraiban voltak:
Uselty Béla, Terbócz Imre, Pözel István ors:
gyűlési képviselők, Bódy László, Rosta János, Ho-
rony-Pálfi Aundl tanácsnoko Honthy Haidekker
János és Vigyázó Géza olöljärök, Flaxmayer József
főjegyző,
Ándréka Károly
Burchard-Belaväry X
Orbán, v. Egerváry
Becsey Antal, Bényi Ká
Deményi — Aladár,
Tibor, Gazdy Jenő, v. Haj
36la, Hegedüs — Bertalan, Hencz — Lajos,
v. Juhász Jenő, Katona Kállay Ta
Kövesligethy Miklós, Zsigmond, Staub
mér, Sárkány Ferenc, Tóth Gábor, Vályi I.
bizottsági De
elnök, Hoor Mór
Morvay Zsigmond Vilmos, Hrisch
Baitz Józset, Timár Balogh Sándor
Fürcdy I. Fülöp Wéber Sándor
még ns sokan mások.
roly,
Dongó
nóczy
zső,
János,
Orova
jos
Sgardelli
egyetemi
törvényhatósági
körleti
tagok
Caesar
tanár,
Sándor,
Tempis
Huber
Endre
esperes, jos,
on
Zsitvay Tibor dr,
rendkivüli
mint nagy
mely alatt
rátermettség
elnök üdvözölte
Zénót a párt,
pályafutását,
ség
örömmel
tanács
melegséggel
család nevében.
mindíg a becsület,
tanujeleit szolgáltatta. Nagy
fogadta annak idején a párt a Közmunka
elnökévé való kineveztetését, mert nagy re
1 gel eltelve várta munkässägä-
nak eredményét. Számolni azzal is, hog
felelősségteljes nehéz kritika fogja
Nagyon sokan hiszik, hogy
állást egyedül ők tudják jól betölteni
nes és féltékeny mindíg résen
Zénó azonban, bár nem mérnök,
autottságát átermetts
Közmuukatar Inöke sségg
éhez fűzütt mneményeket.
lehet az egyetemes
gálni és ugyanakkor
salé
Bessenyey
Méltatta
nn.
s
és
Ysé, Zessenyey
kellett
állásában sok
vannak, akik azt
érni.
ezt az és
áll.
meg-
mint a
beváltotta a
Bebitvonyította;
nemzeti érdeket
érdekeit
ezért a
Bessenyey
mutatta h
és
is te
személy
hogyan szol
a főváros is száz szá
kielégiteni,
óan emlék:
szónok az
Bessenyey
Bessenyey
meg
zetségről
nevéhez
ezután a
nagy
ntód
ősi
Györgyről,
Zénő.
Lelkes
méltó
beszédet,
Kör nevé-
tolmácsolta
üdvözletét.
éljenzés és taps fogadta a
amely után László a Belvárosi
ben — üdvözölte Zénőt
Kállay elnökének
Sommer
Bessenyey
Miklósnak, a Kör
Bessenyey Zénó dr.
emelkedett ezután szólásra és hálás köszönetet
dott az ünneplésért.
A legmagasabb
mon
kitüntetés mondotta töb-
bek között, — amely másfélévi működésem után ért
engem, azt a hitet kell, hogy keltse bennem, hogy
a legmagasabb körök megelégedéssel látják azt
amit végeztem erőt ztatást kell
meritenem belőle arra, hogy továbbhaladva az ed
digi úton, mindent elkövessek fővárosunk fejlesz-
tése és szépítése érdekében, Abban a munkakörben,
is
a munkát, és és 1
amit vállaltam, belevíttem teljes erőmet és lel
sedésemet. Nemcsak abban láttam és látom hí
somat, hogy esztétikailag szépítsük a főváro: és
munkát adjunk Sc szegény embernek. hanem ab
ban is, hogy helevigyük a [főváros közönségének
lelkébe optimizmust, a szebb jövő felé való tő.
rekvés érzését.
Amikor a özmunkák [Tanácsának elnöke
lettem, sokan a ngyot kongatták a Köz-
munkák inácsa felett, azt hangoztatt nincs rá
szükség, nem teljesíti feladatát. Legelső kötelessé-
gemnek tartottam, hogy kiemeljem a Tanácsot ab
ból a légüres térből, melyben volt s ehhez helyre
kellett, hogy állítsam a teljes összhangot és bizal
mat a főváros vezetőivel és autonómiájával. Ez
teljes mértékben sikerült is,
— A teljes összhang és bizalom helyre
következménye volt, hogy valóravált főváros régi
koörzó s a
ni meg-
Közvet-
álma, a Madách-sugárút, a dunapar
dunaparti gyorsforgalom megvalósulása,
kezdődött a hajóállomások kitelepít
len megvalósul az Andrássy-út meghosz-
szabbítás 1% itettük a Boráros-téri híd pesti
és budai feljáróját, reméljük, nemsokára sor kerül
az óbudai hidra és egész Óbudának szabályozására.
Előkészítés alatt áll a vasuti pályaudvarok új el
rendezé a halálsorompók végleges megszünteté
A Margitszigeten egyedül több mint három és fél.
millió pengőt ruházunk be ebben esztendőben.
Ha arra gondolok, hogy amellett a több mint haf-
millió pengős beruházás mellett, amely a Köz-
munkák "Tanáesáé, legalább tizenőt-húszmillió pen-
gös magánberuházással számolhatunk a Közmun-
kák "Tanácsának kezdeményezésére, nyugodtan el-
mondhatom, hogy nagy munkát végeztünk. Min
amit tervezünk a jövőben, nem az álmok világába
tarfőzik, hanem közvetlen megvalósulás előtt áll.
Bessenyey Zénó ezntán köszönetet mondott Zsit-
vay Tibornak, a párt elnökének, Karafiáth Jenő fő-
polgármesternek 2 egész pártnak azért a támo-
gatásért, amellye eddigi eredményes munkáját
lehetővé tették.
Percdkig zúgott a lelkes taps
amikor Bessenyen Zénő befejezte
éljenzés,
és
bes;
az
det.
— A PÁRTBÓL
Bessenyey Zénó
ári Kaszi rlini-t
3 14-én, szerdán este f
retében et rend
elnöke t
nneplése. A Lipótvárosi Pol-
számú helyiségében ápri.
9 órakor tá
csasvacsora ke
Bessenyey Zénó dr., a
letére abból az alka
ünnepsé
Közmunkatanács
lomból, hogy kormányzó titkos tanácsosi címmel
tüntette ki.
Három elői beszámoló. "Vasárnap délben
Ka
nyai 16 színháztermét
töltő közönség előtt tartották |
Béla dr., Pőzel István dr. és v
a Nemzeti Egység Pártjának
07 képviselői
zsufc g meg
ámolójukat Usetty
2 Tóth And dr.,
budapest-délke ti
Dongó Orbán kerületi "el
Usetty Béla mondta el
van alakulóban, mon-
sokat szenve.
eggyűlési
nök üdvözlő
be
dotta,
szóde
beszédé
világot c
deti var földön
nemzet minden
kormányt
mák
az ifjúság
után
világ
zámoló Uj
karunk teremteni
is, de ehhez szükséges, hogy a
tagja teljes erejével támogassa a
törvényhozást a legnagyobb problé
megoldásában, amelyek között első helyen áll
elhelyezésének kérdése. Ezután rész
tette a legújabb törvényalkotások
kérdéseket. Pőzel István méltatta a
ir külpolitika sikereit majd azt fejtegette,
Darányi % miniszterelnök továbbra i
| biztosítani {1 rendjét és r
új
mi
és a
isme
városrendezési
ilmán
is
Tóth András társadalmi egy be
szélt, amely úgy mint befelé a sikert szol
gálja
A XIII. kerületi pártkör április 18-án műsoros
| estét rendez, érdekes programmal. 11-én tea-est lesz
pártkörben, 25-én pedig társaskirándulásra viszi
jait a pártszer zet agilis v tősége.
Fogadóórák a kerületekben
— Április 7-től 13-ig —
1. kerület (Déli vasut). Tóth Gábor törvhát." biz.
ag és HoörTempis Mór ker. elnök minden pente-
ken este
Dési dr. törvhat. biz.
ú (Báthory 5) minden hétfőn este 6—,
Krompaszky Mik elnök — minden szerdán,
Fábián László e lelnök — minden — pénteken,
Varannaj István alelnök minden hétfőn, vala
mennyien Őráig
VII, kerület (Erzsöbet-körut 1). Pesthy-Müller
A Leo törvhut. biz, tag minden esütörtökön iroda
ı (Kádár. 4.) d. e. 10—11 óráig. De Sgardelli
ar k elnök, aki naponta d. e. 11—12 és este 6—8
jeleni távol van. Szilágyi Jenö űv.
k ta d 1—2 és este 8, tanügyi kérdé-
seklben tván dr. üv. igazgató min hét-
főn este k Károly dr. ker. alel
tanácsadó minden pé: an este 6—7, adóügyi t
minden szerdán este 7—8 órá
2 k let (T u "), Usetty Béla — dr.
orszgyül. képviselő 7-én este, v. Tóth Gábor dr
orszgyül. képviselő 13-án, Gazdy Jenő törvhat. biz. tag
minden pénteken, ona János törvhat. biz. tag
minden csütörtökön Hajnóczy Béla dr. törvi
bíz. tag minden hétfőn, Füredy Lajos, biz, pót
7-én, Ságváry Sándor dr. j tunácendó minden hé
főn, valamennyien este 7—$. Altorjay Sándor adó.
ügyi tanácsadó minden dán d. u. 4—6 óráig. — Párt-
nap mind főn este háromnegyed 8 órakor
kerület (Üllői-út 1160). Usetty Bela dr.
orszgyűl. képviselő minden sze u. 1—8 és csütör
tökön este 9—10, Szentesi törvhat, bíz. tag
minden hétfőn este 8—9, vägvecsei Wellisch Andor
biz minden fön est 9—10, es-
hy Mi biz (Ang: 24)
mind pénteken Stöger 1 dir, jogi ta
nácsadó minden szerdán. és szombaton u. 2—3 óráig.
— Pärtnap hétfőn rés csütörtökön
X. kerület (B it 2. Pőzel István dr.
orszgyül. képviselő 7-én, v. Tóth András dr. orszgyűl.
biz. t
este
án törvhat.
képviselő 9-én, Dongó Or
nök minden esütörtökön, vmennyien
kor, Halter Károly törvhat
izér-ü, 13.) naponta d. e. 11—
el
den kedden este 6 órakor
XI. kerület "egén yi-u
törvhat. biz. tag minden pénteken
jos dr. törvhat. biz len
mady Pál közpon
hétkőö: szombat kivét
illásüg ) esak kedden és Pártnap
ninden csütrütökön este 6 ó kor
XII. kerület (Déli vasut). Henez Lajos dr. törvhal,
tag minden csütörtökön este 6—8, v. nemes Ju
$2 Jenő dr. törvhat. bíz. tag minedu hétfőn este 6—8
AST kerület (Mc 6) Hogodüs Bertalan
N biz. t Fül ndre ker. elnők
Babicz Gyula biz. pöttag §-án. mennyien
este 6—7 óráig. — Pärtnap minden kedden órakor.
XIV. kerület (Thököly-üt 167), Bényi Károly dr.
és Kertész Elemér törvhat, biz. tagok minden pén
este 7—8 óráig.
teken
MACSKÁSY ÁRPÁD
szmérnök műszaki vállalata, tervez, szerel
elvált vixvezotéki, csatornázási és gárberendezésőket, mi
vattyútolepeket, mindennemű központi fűtést, kazánház és
szellőzőberendezéseket.
Budapest, VI, Dessewffy-utca 5. Telefon: 1-276-70.
WIHART FERENC
építésrz-építőmester
? P BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 38. TELEFON: 2-969-08.
Fiilöp Dezső
építőmesfer
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 135584
--- Page 107 ---
Budapest, 1937 április 7.
Magyarok a városok
párisi világparlamentjében
A Magyar Városok Szövetségének közgyűlésén tanulmányozzák
az aktuális problémákat az európai városok polgármesterei
A főváros . polgármesterének
mellett működő Magyar Városok Országos S
vetsége június 11. . napján rendkívüli
közgyűlésen foglalkozik a magyar városi pol
gárságot legközelebbről — érintő érdésekkel.
Elsö ízben kerül arra sor egész Európában,
és 1
hogy a városok hivatalos érdekkénvviselete ki
terjeszti figyelmét az egyes közületek proble
máin túl a közületeket alkotó polgárok szem
is, Rendkívül figyelem előzi
megtartandó rendkívüli
és a Városok Szövetségéhez min
hírek alapján is számos külföldi
futott be. A nemzetközi városszövetségben he
Iyet foglaló különböző országheli szövetségi
tagok közölték a Magyar Värosok Országos
Szövetségének elnöl vel, hogy rendkí
vüli közgyűlésen részt kívánnak venni, hogy
saját hazájukban is időszerűnek tarlják ha
sonló irányú nagygyűlés megtartását. A Öö
vetség gondoskodott arr zv a rendkívüli
pontjaira
júniusban
meg
közgyi
az előzetes
érdeklődés
a
közgyűlésen ne csak a los előadók, —
akiket egyébkégt az orsz ismertebb v
rospolitikusai közül kértek fel. ismertess
álláspontjukat. hanem
a városok ügyintezeseben résztvevő
törvényhatósági bizottsági
testületi tagok is megj
és hozzäszöläsaikkal előbbre vigyék a — városi
polgárságot közvetlenül érdeklő — problémákat.
Az általános gazdaság helyzet megvitatásán
kívül napirendre kerül ezen közgyűlésen a
szociálpolitikai hkérdésel halmaza, az
ide forgalom valamennyi problémája az adó-
zás kérdése és általában minden olyan irányú
tevékenység, amely összetevője a városi polgár
és k6pviselö-
elenjenek
a
egész
mindennapos életének. A nagy anyagraivalólte
kintetiel két egymásután következő napon lesz
a közgyűlés tanácskoz mel ndy Károl
polgárme ri Iytän a nagy be
fogadó képességű újvárosházi
remben fog lezajlani,
igyanezen a zgy ülésen be az
elnökség azokról az előkészületekről is, amelye-
cet a városok nemzetközi szövetsége által
közgyűlési te
kö számol
A nagyhetet követő Ci Öörtö majd foly
tatólag szombaton — újr szeült a polgármester
elnöklésével működő tanácsnoki értekezlet, hogy
megvitassa mindazokat a kérdéseket, amelyek a leg-
k sbbi jövőben a székesfőváros közigazgatását
foglalkoztatni
ügyeket vitatott
tudomásul véve
a polgármester az eg
tanácsnokok nyomban
Rendkívül nagyjelentőségű
tanácsnokok prémiuma
az alapelv , amelyeket
; kérdéseknil elfoglal, a
megkezdték ügyosztályaikban
fogják
az előkészítés munkáját, hogy a szóbanforgó prab-
lémák mielőbb az autonómia törvényes rvei elé
kerülhesenek.
Különös érdeklődésre tarthat számot a székes-
főváros egész k isége előtt a — szükséglakások
végleges rendezési terve. Ezidőszerint még két gaz-
dája van a Budapest területén lévő
telepeknek, amelyeknek tekintélyes része
nül a háború utáni időkben létesült Az
szükséglakás-
közvetle-
állam
kezelésében 12 barakktelep van, a többi a székes-
főváros ügykörébe tartozik kezdettől fogva. A
kormány óhajára
a székesfőváros — május 1-étől kezdve saját
kezelésébe veszi az állami barakktelepeket is,
nem elégszik azonban meg azzal, hogy ezzel jog-
köre bő: 1, hanem gyökeresen kívánja megoldani
az egész szükséglakás problémát. A május 1-én
átvételre kerülő barakktelepek szinte kivétel nélkül
a háború idejében épültek. azzal a rendeltetésel,
hogy szükségkórházaknak adjanak otthont és lépí-
tésük alkalr al természetesen — senkisem — gondolt
arra, hogy azok a háború kitörését követő 23-ik
esztendőben is fenn fognak állani. Ez meglátszik
a barakktelepeken is, amelyek emmiképpen sem
felelnek meg a modern követelményeknek fenn-
tartásuk legfeljebb ideig-óráig — lehetséges. A
deszkaépületek varésze elkorhadt, magábaszívta a
nedvességet, tisztántartani ezeket a faalkotmányo
kat úgyszólván lehetetlen, óriási nehézségekbe ütkö-
zik a fűtés és mindezek a körülmények azt ered-
ményzik, hogy a barakktelepek lakói a legnehezebb
és semmiképpen sem tűrhető helyzetben van. A
székesfőváros folyó esztendei költségvetésében
400.000 pengő van biztosítva a szükséglakás-
telepek fejlesztésére.
Nyugati mintára munkásházakat építenek
Szendy Károly polgármester magánérdekeltséggel kívánja fel-
építtetni a családi házakat — H hatóság garanciája mellett meg-
ürült lakásokba kerülnek a lebontandó haraktelepek lakdi
napján Kölnben tar
illetve a július 5—13. k
június
kezlet
ndó é
P.
re, özött risban
tartandó nemze zi értekezlet vonatkozóan
tett. A kölni értekezleten a bel hajózás és a
helyi kikötők problémái kerülnek a városok
világparlamentjének megvitatása alá, a párisi
ngresszus tanácskozásai pedig k főtéma
ü fel.
Az egyik a városi levegő füsttartalmá
nak csökkentésére, a másik a nagyváro
soknak tejjel való ellátására vonatkozik
ertekez
a
Városok
főváros a párizsi nemz öz
leten éppúgy képviselteti magát, mint
több magyar nagyváros. A Magyar
Örszágos Szövetségének delegációj:
Szendy Károly polgármeste:
francia fővárosban, a
rajta kívül Salamon Gé: A
tanácsnok 1ogja kepviselni. A székesfóvár
bakterológiai intézete, amelynek kitünő igaz
gatója, Schef-Dabis László nemzetközi viszony
latban is nagy érdeklődést keltő szakszerű
tanulmányokat végzett a nagyvárosok levegőjé
nek füsttel való fertőzöttlséséről,továbbá as
kesfőváros közegészségügyi osztálya a tej
kérdést illetően máris jelentékeny előhaladást
tett azoknak az előterjesztéseknek elkészítésé
nél, amelyet a magyar részéről a
A széke
szségügyi
08
delegáció [
nemzetközi tárgyaláson fel fognak tárni.
A mpärisi memzetközi
résztvevőknek alkalma nyilik az elmondottakon
kívül ar hogy tanulmányozzák a kislalcás-
építő tevékennységet és megismerkedjenek
Nagy-Párizs valamennyi községi berendezke
désév tárgyalásra kerülő anyagok fokozott
jelentőségére való tekintettel a Magyar Väro-
Országos Szövetsége rendkívül kívánatos
tartja, hogy a — magyarországi — városok
minél számottevőben képviseltessék magukat
hogy ezt a célt mir hathatósabban szol
gálják, elhatározta a Szövetség elnöksége, hogy
a lehető legnagyobb — kedvezmények elé
céljából saját hatáskörében rendezi meg
párisi nemzetközi városkongresszusra
ulazást,
kongresszuson A
1
sol:
1.
nak
és
a
való
Ebből
kicserélni a
épület
az összegb
jelenl
kkal,
szetszerűen
te mär
mint
illetékes helyről
értesülünk, a székesfőváros
arra, hogy a
natkozóan
nek sokkal
gármester
nem — lehet
használhatatlan
viszont
vezetősége nem is gondol
telepeknél jövőre 9
eddigi rendszert, amely
mint az előnye. A pol-
nt
szükséglakás
fenntartsa
több a hátránya
elképzelése szer
a o
is az
minden
követni kell
zükségla
és meg kell szi
nyomortelepeket,
felesleges habozás n
Mdi na árosok
politikájának — alapelveit
tetni az úgynevezett
rek
bennüklakó s
Külföldi
nyítják hog
meglehet találni
könnyen
elhelyez,
a legtávolabbról
sem szolgálják kielégítően
a srgénysorsú lakosság érdekeit,
jól
gi ellenére
a megoldást a hajléktalanok, vagy
hajléktalanná válható szegényebb
sére, A külföldi — rendszer teljesen
Budapesten 1 dívó szisztémával,
támogatásra szoruló egyéneket
bevált
nehézségek
nagyvárosok rends
i bizo;
gazdas.
elemek
ellen- |
mert
tétben áll a
a
hatósági
nem kasz.
fedélhez,
nyaszerű lakótelepeken
hanem biztosítja zámukra
ládiházak előny
juttatja
a esa-
Telefon:
1-557-45.
Telek, családi ház, villa és
bérház vételénél — eladásánál forduljon
# [/
Horváth Jenő
ingatlanirodájához, II., Keleti Károly-utca 1.
szüksé kásoknak a
történő felé
árnya
A főváros jól tudja,
városszéli telep mintájár
áldozatokat kh
nagyobb
pítése
ván a b.
rendszerű
nk
megélhetésre
oldásnál, tisztában van avval ii
an
lehető.
szegény
ezen a réven tágabbkörű
tud
ségeket biztosítani a nagy város em
Szendy Károly
polgármester
gutóbbi külföldi tanulmányútjainak tapasztalatait
igyekszik hasznosítani akkor, amikor a város köz
művekkel már ellátott külsőbb részein kertes — kis
lakásos telepeket óhajt életre hívni. Az
a körülmény, hogy a főváros hitele teljesen
sértetlen, széleskörű — lehetőségeket biztosít
Budapestnek egy esetleges újabb hitelmüve-
let lebonyolításánál.
A polgármester meggyőződ erint A — magán
töke mobilizálásával és a sz sfőváros igyoleto
ulatt álló konzorcium útján kell megvalósítani
a tipikus munkás lakótelepek felépítését. Ezeknek
wlázaknak
hanem
gazdája nem a székesfőváros lenne
az építtető részvénytársasá
megfelelő ösze hosszúle atú hitel biztosítása
révén egés olcsó lakbértörlesztés mellett bocsá-
taná a he lakóinak az ingatlanokat örök tulaj
donába, Legelsősorban azok a munkások jönnek enmél
az akciónál számba, akik az életben el tudtak
helyezkedni és nemcsak jelen fizetésük folyamatos
b hc häzberre
számukra azt,
sag ztosítja a
fizetett összegeket az új otthonukul szolgáló épüle
tek árának törlesztésére fordítják. Ezen a réven
nagyszámú, olcsóbérű kislakás szabadulna fel és
k módjában állana a k
a szé
telepek a után hajléktalann
kereset-nélkülieket a mai költséghez képest
aránylagosan sóbb akon ezekbe elhe-
lyezn
A gazdasági viszonyok remélhető javulása fokonkint
fogja megszüntetni t munkanélküliséget és Így
mindinkább csökkenő számot mutatnának azok a
budapesti lakósok, akik ma még önere jükből képte
polgármester erős
a lakbéreket
hogy
megfizetni, A
lenek
bízik abban
a magánvállalkozás kellő hatósági garanciák
mellett hajlandó résztvenni az új kislakásépi-
tési akcióban
és átérti azt is, hogy az ilyen munkáslakótelepek
építésére fordított összeg éppen úgy meg fogják
vagy
ros
hozni gyümölcsüket, akár a szállodaépítések,
tőkebefektetési Ha a
megvalösitania a — munkáslakótel
szerint való akkor
Budapest hatalmas lépésekkel jutott
gyakorlati
más alkalmak székesfőv
nak sikerül
fenti elvek
bizonyos, hogy
közelebb a modern
szociálpolitikájához.
egészen
kialakítását,
nyugati nagyvárosok
Értesülésünk szerint az autonómia szervei álla
kedvezően fogadják
idevonatkozó elképzeléseit,
részéről történtek már komolyat
A munkäslakäsepitö lebonyolí
sen nem történhetik y-kettőre.
látszik hogy
a — polgármester
tánosságban
magántők
ezenkívűl a
) érdeklődések
te
bizonyos
hajlandóság
jó ása természete
me
ennyiben a
azonban,
megvan a tők dekeltségek részéről úgy még
eben az esztendőben a konkrét megvalósulás stú
diumäba lép a munkáslakások [felépítésének kér.
dése.
SZ.
--- Page 108 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . . . . . :. « = + «+ - 12 pengő,
N ÚR sZ s s 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Száz angol diákleány szóra-
kozott az ünnepi héten a
magyar fővárosban
A legkedvesebb, legpoétikusabb idegenforgalom-
volt része néhány napon át Budapestnek. Száz
angol diáklány látogatott el hozzánk a husvéti
nidö alatt, Az borús tavaszba napsugarat
hozolt a száz leány, akik között voltak nagy kisasz
szonyok és tizenegy-tizenkétéves kislányok is. Vala-
mennyi friss, mesterkéletlen, fegyelmezett. — Amikor
itt az ideje játékosan kamaszos, de a komoly
helyzetekben kész lady, aki nappal sportruhában
barangol, az Operába azonban estélyi toalettben
megy el. Vagyis egyszerűen angol, amiben sok min-
ban
esős,
den benne van, ami a földgolyó sok más országá-
nak leányaitól különbözővé teszi őket.
A londoni központi iskola növendékei voltak a
leányok, akiket Phillips Edith igazgatónő és több
tanárnő hozott el Brüsszelen, Nürnbergen és Bécsen
keresztül Budapestre. Többen közülük már a mult
husvéti szünidőben is itt voltak, amikor kétszázan
veltek részt az utazásban. Mint megtudtuk, nem az
utazási kedv lohadt le, hanem azért maradtak el
sokan, mert „spörolnak“ a koronázásra, arra a
nagy-nagy ünnepre, amely most minden angol lel-
két és fantáziáját betölti.
Mint jó angolokhoz illik, a lányok minden lche
töt megnéztek és tességtudóan
városházán is. A kedv vendégeket kitüntető mó-
don a tanácsteremben huler Dezső dr, alpolgár-
mester fogadta Felkay Ferenc dr. tanácsnok társa-
ságában. Az olgármester , magyokhoz" illő heszé-
det intézett uk, amelyben Magyarországról,
amelynek világszép fürdőváros a [fővár úgy
emlékezett meg, mint a nyugat hajdani védőbás-
tyájáról és felemlítette a magyar-angol történelmi
kapcsolatokat. Komolyan és megilletődötten hall
gatta a heszédet a száz leány, amikor azután kedé-
lyesre jordult a tónus és az alpolgármester szebb
időt kívánt nekik, kitört belőlük a kamaszos jó
kedv: egyszeribe gyerekek lettek ismét.
A komoly látnivalók után elmentek a száz rajkó
cigánymuzsikáját meghallgatni, de az exotikus
nevezetesség mellett; érdekelte őket az Operaház is
ahol a János vitéznek tapsoltak, sétahajózást tettek
a Dunán és tökéletes lady-stilusban vettek részt
a tiszteletükre rendezett banketten, amely után
meghívott fiúkkal táncoltak.
A kedves angol látogatást tehát Budapest is
kedvesen viszonozta és az exotikumtól a nagy
stilusig mindent felsorakoztatott, ami az angol
leánylelkeket érdekelheti.
oklevelét átadták Herczeg
Ferencnek, A fő os közgyűlése még évek előtt
Budapest díszpolgárává választotta Herczeg Fe-
rencet, a magyar irodalom terén és a magyarság
érdekében kifejtett érdemeiért. A közgyűlés elhatá-
ását akkor küldöttség tudatta a nagy íróval, aki-
adta át Schuler Dezső dr. alpolgármester,
ácsnok és Pacher Béla dr.
tanácsjegy i oklevelet. A pergamenre
festett, mű telű díszoklevelet Végh Gus
táv festőművész készítette.
Elégtétel Rosta tanácsnoknak. Hacsy Béla keres-
Budapest díszpol;
kedő és felesége, valamint Csáki Vilmos kereskedő
állt pénteken rágalmazás vádjával a törvén ék
elött, A vád szerint a vádlottak Markovics László
dr. megvesztegetési ügyében azt a kijelentést tet-
ták, hogy Rosta János dr. tanácsnok ,, szintén ludas
a dologban", A tárgyaláson mindhárman tagadták
bűnösségüket, sőt Csáki hivatkozott arra, hogy ép-
pen ő volt az, aki Rosta tanácsnok tudomására
hozta a rágalmakat. A tanuk kihallgatása, vala-
mint a perbeszédek elhangzása után a törvényszék
Hacsy Bélát és feleségét 8—8 napi, i Vilmost
pedig egyhónapi fogházbünteté itlmazás
vétségéért. Csáki Vilmosnäl ilmény-
nek tekintette a bíróság, hogy az ügyben kétszínű
szerepet játszott, Az ítélet nem jogerős.
HÚNFALVI P
ÉPÜLBT- ÉS BÜTORASZTALOB
IX., VÁGÓHID-UTOA 28. — TELEFON ı 14—41—50
let- és bátor- Pontos ssállítás.
Tantalonmunkht ölsz
Árak.
megjelentek a |
"jegyző mondott
Törs Tibor az Esti Ujság főszerkesztője, Szom-
baton új név került az Esti Ujságra: Törs "Tibor
országgyűlési képviselő neve, aki ezentúl mint
főszerkesztő jegyzi a lapot. A magyar ujságírók tár-
sadalma osztatlan örömmel és megelégedéssel vette
tudomásul, hogy Törs Tibor vállalta ezt a díszes,
de rendkívül felelősségteljes poziciót, mert hiszen
Törs Tibor közel kétévtizedes ujságírói működésével
bebizonyította, hogy épp ez az a poszt, ahol a leg-
kitünőbben megállta a helyét. Mint hosszú időn át
a 8 Órai Ujság felelős szerkesztője, a nemzeti ha-
gyományokhoz simúló egyik legfrisebb, legmoz-
galmasabb és egyben legmegbízhatóbb bulvárlapot
szerkesztette, amikor is a lap népszerűsége, egyben
pedig nemes konzervativ iránya egyaránt bizonyí-
tották, hogy Törs Tibort magyarsága, judiciuma és
ötletessége méltóvá teszik a lapvezetésre. Ujabban,
mint a Budapesti Hirlap politikai főmunkatársa,
publicistája és mint országgyűlési képviselő egy-
másután aratta azokat az ujságírói és szónoki si-
kereket, amelyek őt egyenesen predesztinálták a
további közéleti emelkedésre. Törs Tibornäl egyéb-
ként a politikai ujsägiräs művészete családi tradi-
ció: édesatyja, néhai Törs Kálmán országgyűlési
képviselő a maga idejében szintén az első sorokban
küzdő publicistáink és politikusaink egyike wolt,
Végül, de nem utolsó sorban minden magyar ujság-
író örömmel látja Tö Tibort vezető helyen, mert
az ő rokonszenves egyénisége, szolidaritása az uj-
ságírótá lalommal és baráti közvetlensége min-
den magyar ujságírónak külön értéket jelent.
A peotekciónak
üzent hadat Karafiáth Jenő főnolgár-
mester abban az átiratában, amelyet
Szendy Károly polgármesterhez inte-
zett és amelyben az eddiginél is szigo-
rúbb rendelkezéseket kíván a protekció
ellen. A főpolgármester nem arra a tá-
mogatásra gondol, amelyben a munka-
nélküli nincsteleneket vagy az állás
után sóvárgó ifjúságot részesítik, ha-
nem azokat a befolyásokat akarja tel-
jes mértékben megszüntelni, amelyek
az állásban lévő fővárosi alkalmazot-
tak előléptetése érdekében igyekeznek
érvényesülni. A legnagyobb örömmel
és tisztelettel kell fogadnunk a főpol-
gármesternek ezt a kívánságál, amely-
lyel a munkát, a szorgalmat, a ráter-
mettséget védi azokkal szemben, akik
befolyásos protektorok révén akarnak
a munkával megszolgált érdemek elé
vágni. Kétségtelenül ezzel a felfogás-
sal olvasta a főpolgármesteri átliri
tot Szendy Károly polgármester is, aki
a maga egyéni elhatározása mellett
ezzel új vértezethez jut a protektorok
ellen.
egyházgondnoki beiktatása.
iktatták be vasárnap
Hegedüs Bertalan
Nagy ünnepélyesség közben
Hegedüs Bertalan dr. törvényhatósá bizottsági
tagot az angyalföldi református egyház gondnoki
tébe. A Frangepán-uteai református templomot
az alkalomból zsúfolásig megtöltötte a k
ség, közte számos előkelő vendég és vallásk
ség nélkül az intelligencia, jeléül a nagy népszerű-
ségnek, amelyet Hegedüs Bertalan várospolitikai,
társadalmi és frontharcos tevékenysége révén elért.
A beiktatásnak külön ünnepi színt adott a temp-
lomban díszőrséget álló frontharcosok felvonulása.
Az ünneplők sorában megjelentek: Bessenyey Zénó
dr., a kerület országgyűlési képviselője és törvény-
hatósági bizottsági tagja, dorogi Farkas Ákos dr.
Rosta János dr. tanácsnokok, v. Juhász Jenő dr.,
v. Hajnóczy Béla dr., Elemér, Sárkány
Ferenc tö yhatósági bizotts tagok, a V
rületi elöljärösäg részéről dr. Horváth Kálmán
főjegyző, Vass Kálmán főgondnok, a presbiterium
élé Fülöp Endre, a Nemzeti Egység kerületi el
nöke, Babitz Gyula bizottsági póttag és még sokan
másol Gál Lajos angyalföldi lelkész tartotta az
szteletet, amely után beiktatta a gondnokot
tisztébe A lelkész meleg üdvözlő szavai után
Hegedüs Bertalan dr. megtartotta gondnoki Pro-
grambeszédét, amelyben igéretet tett, hogy a kerü-
let érdekében végzett munkáját tovább folytatja és
most már egyházi téren is dolgozik polgártársai
ra. Ezután felolvasták Szabó Imrének, a pesti
házmegye esperesenek üdvözlőlevelét, majd az
üdvözlőbeszédek következtek. Bessenyey Zénó dr.
egyházi szónoklatnak beillő, mélyhatású beszédében
hangoztatta, hogy soha annyi ikség nem volt az
egyházi életben való elmélyülésre, mint most és a
legjobbaknak kell az egyház szolgáinak ezen a té-
ren segítségükre lenni. Ezért
üdvözli Hegedüs Bertalant, mint a lelkesedés és
hűség megtestesítőjét az egyházi gondnoki székben.
Juhász Jenő dr. a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
nevében üdvözölte az új gondnokot a lelki egységet
szolgáló tisztében, majd az Országos Frontharcos
Szövetség nevében Kertész Elemér ügyvezető alel-
nök, a HONSz részéről Sárkány Ferenc, a VI. kerü-
leti előljáróság nevében v. Horváth Kálmán fő-
! üdvözlő beszédet. Studinka Bela
dr., a IX. kerületi frontharcos főcsoport elnöke,
Hegedüs Bertalan egykori harete parancsnoka,
Bereczky Gyula, a XIII. kerületi frontharcos főcso-
port vezető tisztje üdvözölte az új gondnokot. A
beiktatás után a Nemzeti Egység amgyalföldi pärt-
körében megtartott ünnepi ebéden rendeztek ovációt
Hegedüs Bertalannak,
Április 7-én kiírják a fabáni
gyógyszálló tervpályázatát
An tabáni xyógyszálló építésére felajánlott
ötmilliós kölesön ügyében a főváros és a Ke-
reskedelmi Bank között befejezés előtt álla-
nak a tárgyalások, úgy, hogy a szálló építése
a legközelebbi időben megkezdődik. Erre
nézve az első lépés már most megtörténik,
amennyiben — mint a Fővárosi Hirlap érte-
sül — a magasépítési ügyosztály előterjesz-
tése alapján Szendy Károly polgármester áp-
én szerdán kiírja a szálló tervpályá-
zatät,
Payr Hugó ünneplése. A népligeti nagyven-
déglőben ötszázötven terítékes vacsorán ünnepelte
élkerület polgársága Payr Hugó Országgyűlési
képviselő, törvényhatósági bizottsági tagot névnapja
alkalmából. Dinich "Vidor, mint a kerületközi ren-
dezőbizottság elnöke köszöntötte elsőnek, majd
Ripka Ferene nyug. főpolgármester, Pályi Mihály
dr. főorvos, Gáspár Béla ref. lelkész, Takács Gyu-
láné dr.né — igazgatónő, Bogenfürst György és
Schweiz László dr. üdvözölték lelkes beszédekben.
Kállay Albert jubilál, A főváros ipari, kereske-
delmi és közlekedési ügyosztályának ünnepi esemé-
nye volt, Kállay Albert dr. tanácsjegyző, Babarczy
István báró, az ügyosztály vezető tanácsnok he
lyettese érkezett el a város szolgálatában eltöl-
tött idejének huszonötödik évfordulójához, A jubi-
leunm alkalmából az ügyosztály tisztviselői karának
ölte meleg szavak-
élén Babarczy István báró üdv
kal az ünnepeltet és felsorakoztatta azokat az
demeket, amelyeket Kállay Albert kiváló mun
ságával szerzett. Pályáját a szociálpolitikai ügy-
osztályban kezdte Kállay Albert, aki azután a vi-
lágháborúban küzdött, majd négy és félévi hadifog-
ság után 1921-ben jött vissza Szibériából. Azóta a
közgazdasági, majd az ebből alakult ipari, keres-
kedelmi, ekedési ügyosztályban dolgozott, Elő-
a volt a Budapesti Kisipari Ilitelintézet, a
raktárak ügyeinek és egyidőben, amikor az ügy-
osztály keretébe tartozott, a kikötőknek. Huszonegy
éven át előadója volt a Budapesti Nemzetközi Vá-
gyeinek is és jelentős része van neki is abban,
2 zvételével és támogatá
elismert intézmén
ügyosztályveze
bízta meg ki-
kesfőváros r
val a Vásár az egész világon
nyé lett, Az idei év eleje óta az
tanácsnok állandó helyettesítésével
ödése elisme: 1 a polgármester.
Pogány ond a Hirdetövällalat új igazgatója.
Szendy K polgármester! Pogány Zsigmondot
a székesi rosi Hirdetővállalat igazgatójává ne-
vezte ki. Pogány Zsigmond, aki eddíg, mint ideig-
lenesen megbízott igazgató állott a Hirdetőválla-
lat élén, kiváló működésével, szakértelmével és
széleskörű ismereteivel tette érdemessé magát a
kinevez6sre. Eddigi munkássága nemesak a főváros
vezetősége előtt talált teljes megelégedésre, hanem
Jlalattal összeköttetésben
is. A kinevezés széles
kiérdemelte a — Hirdetőv
álló üzletfelek megbecs
körben keltett osztatlan
Sajtó és közigazgatás a címe
Nyékhegyi István
ilis 13-án, dél-
inóban. Az elő
nek az ujsäg-
t részéről pedig
örs "Tibor. :
után 6 órakor tart az Országos Ca
adást vita követi, amelyben
írók reprezentánsai, a Doliti
Nagy Emil, Hindy Zoltán és
Huszonötéves a Népszálló. Ünnepe van a 6ze-
gény emberek Arena-üti otthonának: elérke zett
alapításának huszonötödik évfordulójához. Bárczy
akkori — polgármester és Wildner Ödön
tanácsnok elgondolása szerint munkäs-szällönak
építették, de csakhamar mindenki szállója lett.
A társaság, amely összeverődött a Nepszällöban,
ha vegyes is volt, soha sem szerzett rossz hírt. A
forradalmi időkben sem keverték fel Népszálló
nyugalmát és soha sem akadt itt szenzä Ezt ja-
vára kell írni a Népszáliónak, mert azt jelenti, hogy
mindig a fegyelem volt benne az úr. Örömmel
vezetésében eltöl-
gondolok ssza a —Népszálló n
tött húsz évre — — mondja most a Jubileum
alkalmából Hock László igazgató. — Sikerült a /fe-
met megtartanom mindig, minden körülmények
t, erre vagyok legbüszkébb. Ez azonban mem
az úgynevezett vasfegyelem volt. Nem arra töreked-
tem, hogy féljenek tőlem, hanem, hogy rokonszen-
vébe fogadjon a sokféle ember. A nyugalmat ís sok:
szor ilyen érzelmi alapon tartottam fenn. A békét-
lenkedőket összebékítettem, a sértegetőket bocsámat-
kérésre késztettem, a lelkek indulatát a lélekisme-
rettel csapoltam le. Pedig voltak zavaros, viharos
idők, de a Népszállóban soha sem gyúlt ki voszede-
lem. Erre gondolok legszívesebben a jubileum napján.
Április 7, 10 és 13-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Bedr
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29.
--- Page 109 ---
Budapest, 1937 április 7,
LÖVAROS [AP
Sich ÉRTESÍTŐ
Pénzügyminiszteri rendelet
segíti elő az elavult belső városrészek újjáépítését
a tör-
A kesfőváros ipari
vényhatósági bizottság és özigazgatási
bizottság többízben meghozott; határozata 61
telmében már hónapokkal ezelőtt felterj
sel fordult a pénz vminisztériumhoz, kérve,
hogy a munkanélküliség leküzdése szempontjá-
ból annyira fontos — építőipari tevékenység
fokozottabb folytatása céljából továbbra is
biztosítsa a rendkívüli házadómentesség ked-
vezményét. A per ini riumban a leg
utóbbi napokban tartották meg a házadómen-
tesség ügyében a döntő értekezletet és ezen
DAT k, hogy ha nem is teljes egészében,
de
jelentékeny mértékben
székesfőváros által felhozott indokokat
és Budapest területének tekintélyes
részére biztosítják a házadómentességi
kedvezményt.
szempontból óriási jelentősége
van annak az elhatáro amely szerint
a házadómentességet a város belsőbb
területeire nézve mindenütt megadják
honorálják a
Városfejlődési
mert ezen a réven el lehet kerülni a külter-
jes fejlődés semmiképpen sem kívánatos folya-
matát, Ez a döntés természetesen nem elégíti
ki azokat az építtetni szándékozókat, akik tőké-
jük befektetésénél az olcsóbban megszerezhető
külterületeket akarták favorizálni, A székes-
főváros községi háztartásának egyensúlyát
azonban jobban biztosítja, ha az építtetési ked-
vezmények csak a közművekkel ellátott belső
telkekre vonatkoznak
Arra való tekinte
rosrendezési ügyosztäl
pokban egész sereg, a
hogy a főváros vá-
a legutóbbi höna-
város belső részére
tel
A Fonciére átvette
e. °
a Magyar-Francia teljes
biztosítási állományát
A Fővárosi Hirlapban az elmult esztendő vé-
gén beszámoltunk a biztosítási piac figyelemreméltó
eseményéről, arról, hogy a Fonciére Altalános Biz-
tosító megszerezte a Magyar-Francia Biztosító rész-
vénytöbbségét, Ebből már akkor is arra lehetett
következtetni, hogy a Fonciére előbb-utóbb átveszi
a Magyar-Francia teljes biztosítási állományát, Eh.
hez azonban a Felügyleti Hatóság jóváhagyására
volt szükség, ami most meg is történt, ugy, hogy
rövidesen kitűzik a közgyűlést, amely a beolvasz-
tás matcmatikai részleteit megvitatja, elfogadja és
yilvánosságra hozza. A biztosítottak csak a legna-
yobb örömmel üdvözölhetik ezt a nagyjelentőségű
ranzakciót, A hetvenhárom esztendő óta működő
Fonciére iránt a közönség körében mindenkor a
messzebbmenö bizalom nyilvánult meg ésa Fonc
kitűnő vezetői, Janovitz József és Kun Károly
hagyományos konzervativizmusa garancia arra,
hogy ez a bizalom a jövőben csak fokozódjék. A
Fonciére-nek a beolvasztás folytán százmillió pen
Hős élet-állománya lesz, a kötvények tulajdonosal
tehát most már a legbiztosabb helyen tudják az
életbiztosításba fektetett tőkéjüket. A tranzakció
következtében a Fonciére díjbevétele 15.5 millió
pengőre emelkedik, ily módon tehát díjbevétel és
az életállomány nagysága tekintetében egyaránt
; helyre kerül a magyar biztosítási szakmában.
A. tranzakcióról egyébként a minap a következő
hivatalos jelentés látott napvilágot:
A Fonciére Általános Biztosító Intézet még mült év
december havában megszerezte a „Magyar Francia"
vészvénytöbbségét és átvette e tá ág legfőbb ír:
tását is. Ez a művelet most újabb fontos állomáshoz ér-
kezett. A hivatalos lap március 26-án kelt számában
közli a Bizto Magánvállalatok M. Kir. Állami Fel-
ügyelő Hatóságának 27.410/1996. sz. rendeletét, amely A
„Magyar Francia" teljes biztosítási állomán a Fon-
ciére-re ruházza át. A rendelet értelmében a „Magyar
Francia" összes jog: és kötelezettségeit a biztosított
felekkel szemben a Fonciére veszi át. Az állományátru-
házás mindenképpen a biztosított felek érdeké 1
nagyobbfokú biztonságát jelenti, mert a F
esztendős működése alatt ügyfelei érdekét
demkor a legmesszebbmenő készséggel szolgálta,
Schütz Testvérek, sát A
<> Optalit‘
Telefon:
1-530-92,
fehér-csapágyfóm !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
vonatkozó szabályozás-módosítást hajtott ke-
resztül, el lehet mondani, hogy a székesfőváros
részéről megtörténtek azok az intézkedések,
amelyek az építkezések elé tornyosuló akadá-
lyokat javarészt eliminálják. A pénzügymi-
érium elhatározása szerint házadómen-
g kozó új rendelkezést még április
első felében közhírré teszik, mert
a kormány is nagy súlyt helyez arra,
hogy az építkezési föszezön megindu-
lásakor semmiféle gátló körülmény ne
hátráltassa az építkezési tevékenységet.
Az mult évek széleskörű házadómentességi ren-
delkezéseihez képest kétségen kívül bizonyos
megszorításokat tartalmaz a kiadásra kerülő
rendelkezés, ezek a megszorítások azonban
váltalán nem jelentik azt, mintha az állami
szervek nem nének teljes okan az
építkezésekhez fűződő nagy érdekeknek. A ren-
delet megszövegezésénél mindenesetre befo-
lyást gyakorolt az, hogy a värosfejlesztöst
illetően (most már a kormányzatnak meg-
vannak a maga kialakult nézőpontjai és ezek
a megszorítások azonban egyáltalán nem jelen-
tik azt, mintha az állami szervek nem lennének
teljes tudatában az építkezésekhez fűződő nagy
érdekeknek, A — rendelet megszövegezésénél
mindenesetre befolyást gyakorolt hogy a
városfejlesztést iletően most már a kormány-
zatnak is megvannak a maga kialakult néző-
jai € >k amellett szólnak, hogy a székes-
áros egész közönségének és a községi ház-
s érdekeit illetően is teljes erővel az el
avult belső részek régi házainak Tlerombolásá-
val kell a város modernizálására és fejlesz-
tésére törekedni.
[kh ET —————————
Hegedüs Lóránt ünneplése
a Tébec közsyűlésén
Bankok E ilete szom-
rendes évi közgyülését,
melyen a magyar gazdasági és pénzügyi világ csak
nem minden reprezentánsa megjelent. A közgyűlé.
sen ott volt többek közt Fabinyi Tihamér pénzügy
miniszter, Imrédy Béla, a Nem Bank elnöke és
Keresztes-Fischer Ferenc, a Pénzintézeti Központ el-
nöke.
Hegedüs Lóránt elnöki megnyitöjäban üdvözölte
a megjelent előkelőségek és — elismeréssel adózott
Fabinyi pénzügymin pénzügyi politikájának,
amellyel különösen a gazdaadósság rendezése kér-
désében szerzett hervadhatatlan érdemeket. Majd /m-
rédy Béla, a mzeti Bank elnökének érdemeit mél-
tatta, aki a felárrendszer megteremtésével biztosi-
totta a magyar valnta úgy bel-, mint külföldi 6rt6k-
állóságát és ezzel nagy hálára kötelezte a magyar
gazdasági életet,
Scitovszky Tibor, a Magyar Általános Hitelbank
vezérigazgatója szólalt fel, méltatva Hegedüs Ló-
rántnak a Tébe elnöki székében szerzett érdemeit és
javaslatára a közgyűlés egyhangúlag újból elnökké
választotta. Hegedüs Lóránt a gazdasági élet min.
den momentumára kiterjedő szellemes, gyvonulú
beszédben köszönte meg Tébe közgyűlésének bi-
zalmát. A közgyűlés tárgyai után Kádár Gusztáv, a
eszámítoló Bank ügyvezető-igazgatója és Kozma
Szeged—Csongrádi Takarékpénztár vezér-
tartották meg nagy érdeklődés közben
A Takarékpénztárak €
bat délután tartotta m
előadó
A köz társasebéd követte, amelyen Milos
György, a zai Első Takarékpénztár vez6r-
igazgatój árosi pénzintézetek nevében üdvö
felsőház tagjává élethosz-
alkalmából,
zölte Hegedüs lhorántot,
sziglan történt kineve
FROMMER JEN
épület, mű- és tüzhelylakatos mes!
VIII., József-körút 69. I VII., Murányi-utca 42.
Í Bejárat a Pál-utcai oldal Dembinszky-i utca sarok
TELEFON : 1—390—78. TELRFON :1—3860—31.
özv. UJÄGH ÄRPÄDne
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acelplombäk mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Je; egy a Karat (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
Petneházy Antal iparügyi államtítkár magas
kitüntetése. A kormányzó, Dardnyi Kálmán minisz
te. relnök előterje. sztésére, vitéz Pelneházy Antal
iparügyi — minisztériumi ällamtitkärnak, kiválóan
értékes szolgálata elismeréséül a magyar érdem
rend középkeresztjét a csillaggal adományozta.
Petneházy Antal az iparügyi minisztérium fenn
állása óta tölti be hivatalát és ez alatt az idő alatt
közismerten nagyvonalú munkásságot fejtett ki,
különösen a kisipar, főleg pedig a magyar há
ipar fejlesztése és annak exportképessé tétele érde
kében. Azok a hatalmas szociális eredmények, ame
lyek munkásságához fűződnek, önmagukban is meg
okolják a legmagasabb elismerésnek ezt a díszes
kifejezését.
Karafiáth Jenő főpolgármester a Sütőszövetség
jubiláris ünnepének védnöke. A Magyar Sütők Or
szágos Szövetsége a nyár folyamán ünnepli fenn
állásának 30 éves jubileumát. Az ünnepség védnöki
tisztségére a szövetség Karafiáth Jenő dr. főpolgár
mestert kérte fel. A főpolgármester értesítette a
szövetség elnökségét, hogy a felajánlott védnöksé
get elfogadja.
A kereskedők küldöttsége a főpolgármesternél.
A Magyar Kereskedelmi (Csarnok Nagykereskedől,
Országos Szövetségének elnöksége küldöttségileg je
lent meg Karafiáth Jenő dr. főpolgármester előtt
Madarassy-Beck Gyula dr, báró, a szöv ég elnöke
feltárta a főpolgármester előtt a kereskedelem mai
helyzetét és azokat a kapcsolatokat, amelyek a ke
reskedelmet a — várospolitikához fűzik. Karaflath
Jenő főpolgármester válaszában kijelentette, hogy
őszinte híve a kereskedelemnek és a törekvése,
hogy a kereskedelem problémái fővárosi vonatko.
ban is helyes megoldást találjanak,
A Kereskedelmi Bank ötemeletes üzletpalotát
épít a Merleg-uteäban. zhusz éves házat bonta
nak most Merleg-utäban, A romok helyén ötemce
letes üzletház fog emelkedni, amelyet 400.000 pengő
költséggel a Kereskedelmi Bank épít. Az új palo-
tában helyezi el az in azokat iparvállalati
irodákat, amelyek székházában már nem férnek
és ide költözteti az érdekeltségéhez tartozó, ber
házakban elhel tt iparvállalatok irodáit is,
A — Nemzeti Takarékpénztár Bank Rt.
igazgatósága legutóbb tartott ülésében megállapí
totta a folyó évi április hó 7-én megtartandó köz
gyűlés elé terjesztendő 1936. évi mérleget. Egy-
úttal elhatározta az igazgatóság, hogy belső
tartalékolások, valamint a tartalék- és nyugdíjalap-
ak megfelelő javadalmazása után részvényen
ú mint a mult évh 50 fillér osztalék ki
fogja a közgyűlésen indítványozni.
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u. 8 — Tel.: 1-528-98
1] JÓDOSANDOR
LEDNICZKY
—
LAKATOSIPARI
ÉS REDÖNYGYARTÖ ÜZEME
Tr 300-080 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mindennemű fenyőfőr és
keményfék állandó raktära BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
(hangszerfa, csónak anyag,
rudak, londínák stb, stb.) TELEFON: 2-929-43
TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
EGESZARGUGNT BERENDEZÉSEKET KÖZPONTI GÖZ- ÉB
MELEGVÍZ FÖTÉ SEKET, ZVEZETÉK ÉS CSATORNÁZÁ-
SOKAT €. VILÁGÍTÁSI BERENDEZESBKET.
BÁTORFI JÁNO Budapest, V., Vilmos császár-
út 50. Telefon : 1-287-46.
LIEBHARD BELA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-08.
Tiszíítórongy és
Texfil5ulladék kff.
Budapest, XIV., Francia-úl 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben! Talafon: 2-961-T5
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, tűzhely
készítő és autogénhegesztő
Budapest, I., Márvány-utca 38, sz. Tel.: 1-572-64.
Elvällal mindennemű épűletmunkák, rácsok, díszkapuk, fazon-
ablakok stb. készítését, ugyszintén mindenféle javításokat.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon : 2-919-46.
--- Page 110 ---
Uj versenytárgyalási
kiírások
ai-teren épülő templom üvege:
ni lehet április 16-án d. e. 10
vosztályon.
munkäla-
áig a magas
4 e szükséges fi
térképe sérleti v
ni lehet április 16-án d
yon
kai
x erek, stb. szállítására
10 óráig a tanügyi ügy-
Nagyobb út- és csatornaépítési munkák kezdőd. , Különfele papiráruk szállítására pályázni lehet ápri
nek. A főváros út- és csatornaépítési bizottsága lis 14-én J. e. 10 óráig a váro: ügyosztályon.
április 9-én ülést t amelynek rendjén több A Szuglö-utea és a Horthy Miklós-hídhoz vezető utak
út- és csatornaépítési munka szerepel. X | gr tamenbabares” szált sára
Hegyaljai-útnak a Y ny-nica és N
közötti szakaszát, 7 új repülőtér | 7 oetjett jávő vitézi telkek
vezeti be közvetle sba. Rend | ügyosatályon, 47998 1?
Lajos király-útja és Erzsébet ki ein szükséges
közötti szakaszát, a Műegyeltemi-rakpart- | lehet április 2
óráig; ugyanitt önbi
n-utca és Horthy Miklós-út közötti sára pályázui lehet! . ap MY Árok és sínsze
. Csatornát terveznek a Gyimes-utcában, a t ykövek s; ára pályázni ie
Vöröskő-utcában, a Vattay-lepesön és az Ujlaki va gya ú kzt sag ik
jakzorten Az Üllői-útnak a Ferenc-körút és Haller milis e. negyed Ö)
mun április 6-án kezdik meg. Elős a |
Józsefváros felőli oldalkocsiúton dolgoznak, azután Versenytárgyalási !
a Ferencváros felőli kocsiút kerül sorra. Az 8}
hónapig tartó útburkolás alatt a /eherforgalom eli
| megbízások
az oldalkocsiutat elzár árját, kőszállítást
Beerkezeif ajánlatok |
ének különböző munk
Lajos
la sporttel
Bares
8 Fle
m, nyek
, Sehopper J
Kórházi text
schmi
szállí
1y
yagok
pitésére x es
4.161, Barta Ta
N
Jutair
M 1ű- és
Te 750, Győri
M Társa 18.35
, kömlves, el elhe Iyez ző
1
ngőé
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
| Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdäjäban
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Schäffer Dezső
e ácsmester [III
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kárpát-u. 5.
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelőmester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egé:zségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIiI., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89.
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
Tűtési munká
központi
s I
K
I 17.88
munkára:
ndezési
Thermolux
7.402, Nov
\
munkáira
TELEFON ı
1—876—42.
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kälmän-u. 25. 4 72340—17.
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER ===
Budapest, VI., Lázár-u, 16. II. 7/a.
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII., ÖRNAGY-UTCA 4. 82. |
Orenstein és Koppel
| MAGYAR PR.-T., BUDAPEST,
VI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvä-
gányok — Autobuszkarosszérlák
alanító
1.609,
19.968, Kurz és társu
berendező.
Dugattyus-, körforgó- és turbina-
szivattyuk, tüzoltöszerek, gőz-, viz- |
és gázarmaturák, útépítő gépek, |
köztisztasági szerek, gözfertöt- |
lenítő berendezések, Jobbagy-fele
barnaszéntűzelésű folytonégő kaly- |
hák, Gépjárművek. .
Tel. : 1-171-55.
7 Magyar Királyi
Allami Vasgyárak
Kereskedelmi Képviselete R. 7.
Budapest, V., Vilmos császár-út 28.
Telefon s z á m: 1—273—20.
Budapest, 1937 április 7.
TUNGSRAM
DUPLASPIRÁLLÁMPA
Gazdaságosabb áram-
fogyasztása révén
vásszalérűkl
az an 7
FREUD FRIGYES
Vi., Teréz-körut 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw és milliméter
menettel raktänon, Saját gyártmányu prüciziós csavarok.
Kemény Tibor
gépmű hely
készít. gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben,
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon :
MÓCZÁR GÁBOR
egészsé I berendezést tervező
és kivit: m öki Irodája
| Budapest, VIII., Magdolna-u. 4. Telefon: 1-435-47
Electrolux porszivögep és hűtő-
szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
ERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mesterek
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
"Telefon: 1-870-20
SALGÓTARJÁNI KÖSZENBANYA Pl. T.
Bram Para 1 ii g nen 23 kn
Cementgyár ı Lábatlanbsa . . ‚Evi telj. kép. 12.000 v.
1—203—26.
Téglagyárak ı Bada-Ujlak, Kőbánya,
Cserépgyáűr : Br4s-Uflak "
Nyergesujfaln évi telj. kép. 00,000.008 ért.
8,000.008
ar.
nn
--- Page 111 ---
Előfizetési ár:
sGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
SGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusitják az összes IBUSz-pavillonokban
Széltt József
Kozma Miklósnak a belügyminiszteri szék
ből való távozása óta a bejügyminisztérium
ügyeit ideiglenesen maga Darányi Kálmán
miniszterelnök vezette. A pár hónap alatt, amíg
a miniszterelnök állott a belügyek élén; na-
gyobb esemény, amely a székesfővárost érin-
tette volna, nem igen történt, de meg kell ál-
lapítanunk azt, hogy Darányi Kálmán min-
den egyes alkalommal, amikor erre módja és
alkalma adódott, jóindulattal, szeretettel és
bölcsességgel kezelte a főváros ügyeit. Első-
sorban azzal adta kifejezé
latának, hogy a főpolgármesteri székbe
kinevezésre azt a Karafiáth Jenőt te
a kormányz ó akine k Budapest ir:
szeretete és
értéke valamenny előtt a
megbec: ülést érdemli. Darányi Kálmán
ügy minisztersége alatt történt meg a
ros , költségvetésének kormányhatósági
sa is és azokból a kritikákból, ame-
iltségvetéshez fűzött, ismét ak a
nt való nagy jóindulata derült ki,
ami egyszersmind onyítéka annak is, hogy
kormány féltő gonddal vi-
zág szemefényére, Budapestre.
zutän a kormányzó legmaga-
ával belügyminiszterré Széll
igazgatási bíróság másodelnö
. Sohasem lehetett a székesfővá-
közömbös a belügyminiszter sze-
ét ennek a jóindu-
való
ágának
sebb
, bel-
z Magyaror:
Szombaton
sabb elhatároz
zsefet, a kü
»t nevezte k
rosra
mélye. ömmel kell üdvözölni tehát a ma-
gyar közigazgatás legkiválóbb szakértőjét a
belügyminiszteri székben, de egyben örülni
kell annak is, hogy igazsá
nemes jel gondoskodás iránt
mélyen érző egyénisé; a belügyminisz-
terium élére és lett így a székesfőváros ügy
legfőbb felügyeleti óságának ű
széll József pá olvasva és
a legnagyobb bizalommal kell tekinteni
ködése elé, hiszen számtalanszor óri
lom, rendkívüli nagy iletek adminiszt
ciója futott össze erős kezében. Az új belügy-
miniszternek azonban erős kezén kívül me
szelátó szeme, éles esze, tapasztalatokon edzett
bölesesége, családi tradiciókban gyökeredzö
ermettsége és az élet iskolájában szerzett
igazságérzete is van.
Alljunk meg egy pillanatra a családi tra-
díciókból eredő rátermettségnél. Mert Széll
Józsefnél ez nem legenda, nem babona és nem
is előítélet. Nem kicsinyíti érdemeit és értékét
sem, ha elmondjuk róla, hogy édesatyja Ma-
egyik legnagyobb kö: gazdas: gi
Széll Ignác államtitkár volt. Nagy-
1 pedig a legnagyobb magyar miniszte
kök és legnagyobb magyar belügyminisz.
terek egyike, az a Széll Kálmán, akinek böl-
g0s és erélyes férfiú,
csessége, politikai tapintata, hatalmas szer-
vező ereje, az ortszág érdekében itthon és a
közösügyes Ausztriában elért rendkívüli ered-
ményei a legeseményesebb lapjait töltötték
meg a magyar politika történetének. Amint
Magyaror zterelnökének, úgy Buda
is meggyőződése, hogy
zter ezeknek a
tradícióknak méltó továbbfej-
gának
magyar be lügymini
, Családi
Maga, Sz éll József
rányú
számtalan na
megbízatásában, hatalmas működési körében
adta tanubizonyságát annak, hogy kivétele
adminisztrációs tudása, bölcsessége és szociál
, Predesztinálj
áló
ki arra, hogy a modern 4
a legyen. Akkor. amikor
áros fölött is a felügyeleti hatóság
szerepét tölti be, bennünket legelsősorban az
nyugtat meg, hogy eddigi munkásságán, a
nagyszerű szervező erőn és erős kézen kívül
leginkább szociális gondoskodása éreztette ha-
tását, His k a Széll Kálmánnak unoka-
öecse ő, aki terelnöksége idején a leg-
első és legdöntőbb jelentőségű lépést tette
meg a gyermekvédelem terén és millió és mil-
ió ar gyermeket mentett meg a nemzet
Ezt a tradíciót olyan kivételes tehet-
Széll József, csak folytathatja és
Már láttuk is ebben a szerepben,
mint
növelheti.
mert
t főispánsága és kormánybiztossága idején ! küvő, az
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Szendy Károly
polgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapban
az idegenforgalmi tevékenység
új irányairól, a világvárosi fej-
lődés legközelebbi feladatairól
Az elmúlt hét
az a hatalmas, 153 oldalas
lyet Lamotte Károly dr.
mellett a városgazdasági
házy Vilmos tanácsnokkal
városházi szen a kétségkívül
előterjesztés volt, ame-
Ipolgármester irányít
ügyosztály, élén Kovác
készített el, 4 széles
és átfogó tanulmány, amelyet egyébként bő ki-
vonatban hetekkel ezelőtt a sajtóban elsőnek is-
mertettünk meg a Fővárosi Hirlapban, — nem esu
pän a törvényhatósági bizottság tagjait érdekli,
hanem számot tarthat a nagyközönség általános ér-
deklődésére is, mert a benne felölelt problémák
részletes programba foglalják a székesfőváros leg-
közelebbi idegenforgalmi tevékenységét, a fürdők
fejlesztésére vonatkozó elképzeléseket és a Tabän-
ban felépíteni szándékolt gyógyszálió létesítésének
valamennyi körülményét. A polgármesternek ezt a
tanulmányt Lamotte Károly alpolgármester terjesz-
tette elő, aki tudvalevőleg már hosszabb idő óta
hangoztatta, hogy amennyiben ténylég meg akar-
juk valósítani Budapest fürdövärost, akkor első-
sorban szembe kell néznünk ezzel a problémával és
meg kell állapítani, hogy a leendő fürdővárosból
mennyi van már meg, mit használhatunk, mit fej-
leszthetünk tovább, főleg pedig milyen áldozatokra
van szükség, hogy ez a gondolat megvalósuljon
Ennek az elgondolásnak jegyében készült el ez az
előterjesztés, amely bizony leplezetlen őszinteséggel
mutat rá a fürdővá létesítés számos súlyos úldo-
zatot követelő vonakozására, elsősorban pedig arra,
hogy meglévő fürdőink miért nem jövedelmezők,
A Fővárosi Hirlap munkatársa
SZENDY KÁROLY
polgármesterhez
fordult és tőle kért felvilágosítást arra,
okok érlelték meg a város
abású előterjesztés elkészíté
nómia szerveinek való bemutatását.
— Mint az köztudomású,
gármester, — a székesfőváros hivatalós veze
tősége hosszú idő óta állandó érdeklődést ta-
nusít a Budapest tulajdonában lévő, gyógy-
hatásukban páratlan források és fürdők meg-
hogy mi-
vezetőségében a
t és az auto-
mondta a pol-
felelő kihasználása irémt. Az ntóbbi esztendők
folyamán örvendetesen felénk fordult világ
érdeklődése és napról-napra jobban rezzük,
hogy az idegenforgalom állandósítása érde-
kében mindent meg kell tennünk, meri
ezen a réven nemesak a székesfővárosi, hanem
a vidéki magyar polgárság is jele ntékeny 5
vedelmekhez juthat. Megállapított dolog, hogy
az idegenforgalom olyan anyagi forrásokat
nyitott meg Budapest és vele együtt Magyar-
ország előtt, amelyek jövedelmezősége éppen
a gazdasági elzárkózottság most folyó eszten-
deihen szinte fel sem mérhető jelentőségű. A
székesfőváros idegenforgalmi hivatalának fel-
állításával már határozottan dokumentálta az
idegenforgalmi ügyekben rejlő lehetőségek je-
lentőségét és ha "eddig a mostoha gazdasági
zociálpolitik val.
lakosságá
egri normá-
hatalmas sikereket ért el
lege orban te Hegyvidék
nak megsegítésével, valamint az
nak Zemplén vi:
Van azután a Sz6ll-csalädnak még egy
páratlanul nagy erénye, amelyre ma olyan
nagy szüks van az országnak és amely
olyan erőtelj illeszkedik bele
Kálmán kormányának egész politikai €
Ez a nagy erény Pedig a meg nem al
önfeláldozásig tökéletes alkotmány
akadályozták abban, hogy
fürdőintézményeit jelenté-
másrészt a Budapest-
összefoglalt elképzel
viszonyok meg is
egyrészt meglévő
kenyen kibővíthes
Fürdőváros név alatt
seket valóra válthassa, most már úgy érzi,
hogy elér. kezett a huszonnegyedik óráig, ami-
kor a cselekvéssel nem várhat tovább,
Modernizálni kell
— Idegenforgalmi propagandánk eddig fő-
ként a nyugati államokban zajlott le, mint-
hogy azonban statisztikák bizonyítják hogy
az idegenforgalom a keletről jelentősebb
gyarapodásra számíthat, feltétlenül sort . kell
kerítenünk arra, hogy természeti kincseinkre
megfelelő formában felhivjuk m balkáni és a
távolabbi keleten fekvő országok érdelelődői-
nek figyelmét is. Tervbevettük éppen ezért,
hogy a kitűnően bevált bécsi idegenforgalmi
irodánk mintájára más nagy metropólisokban
is új propagandairodákat létesítünk, emellett
azonban fokozott súlyt kívánunk helyezni ide-
genforgalmi szezónunk legfőbb eseményének,
o Szent István-hét programjának —gazdagítá-
sára is, Az a körülmény, hogy az utóbbi idő-
ben újból tapasztaljuk a magántőke érdeklő-
dését a fürdőépítések terén, feljogosít annak
a vélemény nyilvánításárse a székes-
főváros jövő fejlődése érdekében minden esz-
közzel elő kell mozditanunk a fürdőfejlesztést
és vele együtt új, modern szállodák építését.
Nem akarom, hogy félreértsenek, éppen ezért
nyomatékosan hangsúlyozom, hogy a szakem-
berek véleménye által alátámasztott meggyő-
désem szerint mincsen egyelőre — szükség
arra, hogy Budapeste n új fürdők létesüljenek,
i zi 1 arra, hogy a meglévő
xy rdőket modernizálják, hog zok min
den igénynek megfelelő módon 4 nak a lá-
togatók rendelkezésére.
Belterjes városfejlődés
E
— "Természetesen nemcsak a fürdőé
zes terén törekszünk arra, hogy székesfé
sunkat tovább vigyük a modern nagyvárosias
rosi Közmunkák
1 a
fejlődés útján. H
Tanácsa nagyvonalú intézkedéseinek, most
már odáig jutottunk, hogy úgyszólván a leg
közvetlenebb jövőben gyökeresen felújíthatjuk
a székesfőváros területének
helső részeit. Az a körülmén
ügyminiszter úr nagy megértéssel éppen a
legutóbbi napokban döntött az adókedvezmé-
nyek ügyében, jelentékenyen előmozdítja a vá-
rosépítést és városfejlesztést. A — rendkívüli
házadómentesség évek óta serkentő eszközn
bizonyult az építtetni szándékozók számá és
bár mindig nagy jelentősége volt, talán sohem-
sem volt akkora, mint éppen most, amikor a
Madách Imre-sugárút megnyítása révé
legelavultabb
hogy a pénz-
mi1-
telet. Ezt
erelnökénél,
kormányrúdj
t láttuk nagy
éll Kálmánnál, amikor
mellé állott. a jog, tör
igazság szentháromságát hirdette,
zt látta Széll József édesatyj Széll Ignác
nál, aki a Darabont-kor: ak elkövetkezésév 1
otthagyta államtitk? t. Ezek a fé
nyes példák állanak sef, a belügymi-
niszter és az államférfi előtt, aki bizonyára
szent és sérthetetlen hagyományok tekinti
ezeket a maga számára,
--- Page 112 ---
és hatalmas épülettömbök kerülnek
utcasorok
leromboläsra és újbóli felépítésre. A magam
részéről a legnagyobb elismeréssel adózom a
pénzügyminiszter úrnak, aki figyelemmel volt
azokra a szempontokra is házadómentességi
rendelete kiadásánál, amelyek a székesfőváros
közönségét a legköze. lebbről érintik. Évek óta
panaszkodtunk már arról, hogy a város fejlő-
dése erőteljes külterjes irányú fejlődést vett,
ami — figyelemmel arra, hogy a messze fekvő
új település ámú lakói egyre-másra
támasztottak ket közműveinkkel szem
ben — az üzemi háztartásokat meglehetősen
súlyosan érintelte. Minthogy a legújabb ház-
adómentességi rendelet a legnagyobb kedvez-
ményeket éppen a belterületi építkezések szá-
mára adja meg, bizton remélj hogy a kül-
terjes fejlődés mérve c: en.
Az új legikikötö
— Ha már a telekügyekről van szó, azt
hiszem, nem időszerűtlen annak a bejelentése,
hogy a székesfőváros új légikikötőjének fel-
építése elől most már úgyszólván minden
akadály elhárult, A városrendezési ügyosztály
hónapok óta húzódó tárgyalásainak eredmé-
nyeként eljutottunk odáig, hogy a budaörsi
repülőtér kiképzéséhez szükséges terület meg-
szerzésének ügye nyugvópontra került, Riasztó
hírek terjedtek azokról a követelésekről, ame-
1 ket az egyes ingatlantulajdonosok a székes-
áros közönségével szemben támasztottak,
most már azonban megtörtént a birtokbavétel
és így az útépítési ügyosztály folyamatba is
tette azokat a munkálatokat, amelyek a be-
kötőút építésére vonatkoznak. A telekímlaj-
donosokna a telkükön lévő terményekért
kártalanít összeget fizettünk, a tfelekkisajá-
títások árak
alapján fognak megtörténni. Annál örvende-
tesebb ez a tény, mert az új budapesti legi-
kikötőt, amely Furópa úgyszólván legmoder-
nebb repülőtere lesz, már czen a nyáron dt
akarjuk adni a közforgalomnak.
A közlekedés
ában minden téren arra törekszik
áros autonómiája, hog a gazda-
sági válság folyamatos megszűnésével pár
huzamosan a fejlődést szolgálja. Ez termé
tesen nem megy áldozathozatalok nélkül. És
az áldozatokat nem lehet egyedül a közülettől
várni, hanem azok lésében zt kell ven-
nie a polgárságnak Utóbbi időben különö-
sen közlekedési téren hangzottak el panaszok,
amelyek részben a mult esztendő folyamán
végrehajtott tarifaemelést kifogásolták, rész-
ben pedig a közlekedés ki nem elégítő voltá-
ról szólottak. Minden. igyekezetünk arra irá
nyul, hogy a jogos kívánalmak teljesíthetők
legyenek és azt hiszem, meg is fogjuk találmi
a módját a közlekedés megjavításának. Sem-
miképpen sem célunk hogy a közönséget
kelleténél jobban terheljük, akár csak egy fil-
lérrel is, viszont a feladatok megoldása más-
ként nem sikerülhet, csak úgy, ha a közönség
is méltányolja azokat a körülményeket, ame-
lyek közlekedési vállalatát nem kis mértékben
befolyásolják. A belügyminiszter úr költség-
vetést jóváhagyó leiratában figyelmünkbe
jánlotta a Beszkárt-kérdéseket, ennélfogva
már a közeljövőben magunk is fokozottabb
figyelmet fogunk fordítani azokra. Üzemein-
ket általában az egész vonalon igyekszünk fej-
leszteni és modernizálni, mert esztendők gya-
korlata bizonyította be, hogy a székesfőváros
önálló vagyonkezelésű intézményei a leghasz-
nosabb GAY? teszik a közületnek.
A vízdíjak
A legközelebbi jövőben valószínűleg
sort ; kell keríteni a Vízművek által szolgálta:
tott víz árának megváltoztatására. A differen-
cia a jelenhez képest egészen csekély, minden-
esetre alkalmas lesz azonban arra, hogy az el-
érendő többletbevétel biztosítsa az üzem beru-
házásainak folyamtos keresztülvitelet, illetve
a szükséges fejlesztések és megújítások lehető-
ségét.
— A Vízmű-tarifa kérdését hosszú heteken
il vizsgálta az üzempolitikai bizottság
és az "összes eredők figyelembevétele után ju-
tottak a bizottság mellé rendelt szakértők
arra a megállapításra hogy a farifa-változta-
ülhetetlen,
ügyosztályaink előtt, — fejezte
be nyilatkozatát a polgármester, kisebb-
magyobb jelentőségű témák vannak ezidősze-
rint és az elvégzett penzum még ebben a hó-
napban a törvényhatósági bizottság — bírálata
alá kerül. Messzire vezetne az. ha kitérnék
mindazokra a teendőkre, amelyek ezidőszerint
a közigazgatás különböző ágazatait foglalkoz-
tatják, éppen ezért megelégszem annak a meg-
állapításával, hogy az adminisztráció minden
zavaros körülménytől mentesen folytatja mű-
ködését a költségvetés által megszabott kere-
teken belül, sőt bizonyos vonatkozásokban
figyelemmel arra is, hogy a még rendelkezésre
álló költségvetésen kívüli beruházási hiteleket
miképpen használjuk fel.
Székely Mihály
e
pedig a bíróilag megállapított
— Ált:
a székesfőv
okl. mérnök és építőmester
Budapost, II., Koleti Károly-utca 30.
Tol.: 1-541-88,
Budapest, 1937 április 14.
Mióta akarják
az öreg Rökust lebontani?
Irta: Radó Richárd
Szinte László műszaki főtanácsos elk6-
szitette a Rökus-körhäz modernizálására és ki-
bővítésére vonatkozó tervelt. Az erről szóló saj-
tóközleményekben azt olvassuk, hogy a Rökus-
kórházra vonatkozó ezek a legújabb tervek most a
megvalósulás stádiumába jutottak: a — kérdés
napirendre került. Hogy mióta van napirenden
a Rókus lebontása és átépítése, arról az itt kö-
vetkező cikkben számolunk be:
A régi Népszínház és a kabarék fénykorát kell
felidéznünk. Hiszen lesznek még sokan, akik em-
Ickeznek azokra a kuplékra és népszerü kabareszä-
mokra, amelyeknek az öreg Rókus volt állandó
gúnytárgya. Mikor 1890-ben a lapok közölték, hogy a
Rökust lebontják és a főávros már kijelölte az új kór-
ház telkét, az egyik kómikus rögtönzött kupléjában
dícsérte a város urainak bölcs elhatározását, de fo-
gadást ajánlott, hogy még dédunokáink is a régi
helyén látják majd a Rókust. A kedves rögtönzés
c nagy sikere volt, a közönség jól mulatott a
in, melyről most negyvenhét esztendő után ki-
y nem is volt móka, hanem rideg walö-
kötetet lehetne írni a Rökus-problema
sseájáról. Már ötven évvel ezelőtt a főváros szé-
gyenfoltjának mondták, melyet el kell tüntetni a
föld színéről, három évvel később a főváros az új
kórház céljaira átengedi a lóvásártelep telkét a
ő Kerepesi-úton. A sajtó búcsúztatja a vén Rö-
sürgeti a halálraítélt kivégzését. A patká-
nyok és poloskák búcsúztatót kapnak az aktuális
rigmusokban. De a Rókus az elmozdíthatatlanság
nyugalmával tovább terpeszkedik a helyén és foko-
zott kéjjel várja a marólúg, ciánkáli, vitriol, From-
mer-pisztoly és hasonló jók áldozatait. Hiába dörög
a Józsefváros hatalmas mezére, Rémi Róbert, aki
1891-ben felei égre vonja a Polgármestert, hogy
miért kés a Rókus lebontása. Újabban felmerül?
halaszthatatlan problémák ismét megkegyelmeznel:
az immár mindenki előtt gyűlöletes hodálynak. A
józsefvárosiak sehogy sem akarnok belenyugodni az
újabb halasztásba és $Sorompóba állítják egyik lel-
kes polgárukat, Havas Rezsőt, aki 1894-ben tanul-
mányt írt a Rókus-nroblémár öveleli az idom-
talan, roskatag épület Tebont A kabalás embe-
rek rossz ómennek teldntetlék a tanulmänyt, mert
Havas Rezső állandó j vesszőparipája volt Dalmá-
ciának Magyarországhoz való visszacsatolása, Ami-
ből soha nem lett semmi. Ám a röpiratnak — mégis
visszhangja volt a közvéleményben, melynek Ha-
vass ezúttal is önzetlen szószólója volt. ,, Hiszen fel-
séges királyunk mát nem egyszer bolránkozott
meg azon írja Havas —, hogy a Rökus még
mindig ott éktelenkedik a főváros egyik legszembe-
ötlőbb pontján. Azt is tudjuk, hogy a Rökust csak
jolytonos tatarozással képesek fenntartani s hogy
egy nagyforgalmú, zajos út mentén nincs helye egy
hkörhäznak, Azt a sok idegent, aki most a Keleti
pályaudvarról lép be az annyira magasztalt szép
magyar fővárosba, kellemetlenül érinti, ha Buda-
pest legélénkebb nontjan a mai Rók megpil-
lantja" Tay elmelkederıt Havas Rı 3 évvel ez
előtt és hár az egész közvélemény helyeselte indít-
ványát, pénzügyi nehézségek és sürgősebbnek ítélt
feladatok ismét késleltették a kérdés megoldását,
Két évig nem szerepelt ez a téma, míg a millenáris
esztendőben a főváros közgyűlése elhatározza, hogy
a külső Kerepesi-út kijelölt helyén ezerketsza.
ágyas, blokkrendszerű kórházat építtet. Sajtó és kö-
zönség örömmel üdvözli a határozatot, de a kabaré
még mindig bizalmatlan és változatlan kétkedéssel
figurázza ki a város urait, akiknek bölcsességét és
gyors elhatározóképességét megint csak a tisztelt
dédunokák figyelmébe ajánlja. És ezúttal is a ka.
barénak volt igaza, mert múltak hónapok, eszten-
dők, de a Rókus tovább is ott állott a helyén, Meg-
halt Kamermayer, Gerlóczy, Halmos és nem ada-
tott meg a csákányt sürgető városatyáknak sem,
hogy lássák a vén Rókus utódját. Jött a Bárczy-
korszak, melynek egyik programpontjaként szere-
nelt az évtizedek óta húzódó probléma megoldása és
már kétségtelennek látszott a Rókus mielőbbi eltü-
nése, de kitört a világháború és teljesen felbori-
tolta Bárczy szebbnél-szebb terveit: az új közkór-
házat, a Tabán beépítését, az új városházát, a Szé-
chenyi-fürdővel kapcsolatos gyógyszállót és más
közintézményt. Az összeomlás utáni időkben kü.
böző ajánlatokkal ostromolták a fővárost. Ezek kö-
zött volt olyan elgondolás, hogy a Rókus helyén
építendő üzlet- és bérházak tulajdonosai ingyen fel-
építik és teljesen berendezik az új kórházat és bi-
zonyos évek elmúltával az üzlet és a kórházak is a
jőváros tulajdonába mentek volna át. Az ajánlatol
papirkosärba kerültek, pedig a főváros pénzügyi
szempontjából sem lehet közömbös, hogy 5 millió
rengő értéket meghaladó telkein ott díszelegjenek
a lebontásra régen érett épületek, mint a Rókus, a
Stáhly-utcai halottasház, aVas-utca sarkán lévő Kis-
Rókus és a Kun-ufcai dologkórház. A főváros lel-
tárában szerepel m Rókus 3610.75 négyszögölnyi
telke kilencszáz pengőjével, 3,250.000 pengő érték-
ben, a Stáhly-utcai halottasház 1033.40 mnégyszög-
ölnyi telke 300 pengőjével, 328.600 pengő értékben,
a Kis-Rókus 1045.5 négyszögölnyi telke 800 pengőjé-
vel, 836.400 P értékben és a Kún-utcai dologkórház
1237 négy: nyi telke 270 pe: ével 334.000 pengő
értékben. Ha figyelembe vesszük, hogy e telkek va-
lódi értéke a leltári értéknél nagyobb, úgy 5 mil-
tió pengőnél jóval többet érnek.
Szendy Károly polgármester
lalkozott ezzel a kérdéssel és
változatlanmil az az álláspontja, hogy a Rókust és
említett társait le kell hontani. Eltökélt szándékát
hogy a Rókus helyett teljesen modern kórház én
jön, a város pénzügyi helyzete tette lehetetlenné,
úgyhogy kénytelen volt a toldozás-foldozás megol-
dását választani. Sikerült a renovált és a lehetőség
szerint modernizált Rókus életét ilymódon meghosz-
szabbítani, de reméljük, hogy megjön nemsokára
az ideje annak, hogy ez a 139 esztendős épület a
multé lesz és fővárosunk szaporodni fog egy nagy-
szerű intézménnyel: az új Szent Rókus-közkórház-
zal, melynek falába elhelyezett márványtáblán azt
fogjuk olvasni, hogy épült ndy Károly polgár-
mestersége alatt.
már régebben fog-
mint akkor, ma is
Álgyai-Hubert Pál dr. a Boráros-
téri újabb aluljárók építéséről
A Közmunkatanács Algyay-Hubert Pál dr. al-
elnök vezetésével szerdán délután bemutatta a
sajtó képviselőinek a Horthy Miklós-híd építése al-
kalmából a Boráros-téren e zült gyalogos alul-
járót, amelyet a bemutató után nyomban át is adott
a forgalomnak,
— Az aluljáró megépítése, mint a tervezést és
építkezést irányító
Álgyay-Hubert Pál dr. alelnök
a Fővárosi Hirlap munkatársának kijelentette —
nemcsak a hídon majdan áthaladó forgalom zavar-
talansága, hanem a gyalogosan — közlekedők szem-
pontjából is fontos. A híd megnyitása után a
Boráros-tér forgalma előreláthatólag erősen meg-
növekedik és ezért a hatóságok már a hídfeljáró
építése során szükségét látták annak, hogy a közúti
jármű- és gyalogosforgalom a lehetőséghez képest
elkülöníttessék.
— A Boráros-térnek egyik igen jelentős for-
zalmi pontja már ma is a Soroksári-út és az Angyal-
utcának a térre nyíló torkolata. Ezen a csomóponton
át bonyolódik le ugyanis a Nagykörútról a Nagy-
vásártelep, Pestszenterzsöbet és a Kálvin-tér irá-
nyában, illetőleg visszafelé is irányuló villamos-
vasúti átszálló utasforgalom, amely — mint az uta
számlálás megállapította — naponta 16.000-re tehe
ezenfelül ott már most, a híd forgalombahelyezése
előtt is a közúti járművek száma mnaponta meg-
haladja a 6000-et. Enenk a rendkívüli forgalomnak
igényeit az aluljáró teljes mértékben kielégíti, mert
lehetővé teszi, hogy az átszálló és gyalogjáró uta-
sok ne legyenek kénytelenek a kocsiforgalom jár-
művei között életük kockáztatásával — áthaladni.
Mindezekre való tekintettel és figyelemmel arra A
körülményre, hogy a hídfeljárókat a Közmunka-
tanács építi, Szendy Károly polgármester felker6-
sére a Tanács elnöksége készségesen vállalkozott az
aluljárók megtervezésére és megépítésére, hogy az
egységes irányítással járó költségmegtakarítás a fő-
város számára biztosítható legyen.
Az aluljáró munkálatai a mult év november
3-án kezdődtek és 150 munkanap alatt nyertek be-
t. Az aluljáró 84 méter hosszúságban, 4 méter
zben és 2.50 méter magasságban épült négy
lépcsőlejárattal, Az aluljáró padozata aszfaltból ké-
szült, oldalfalai hófehér csempével vannak burkolva,
sárga csempeszegélyezéssel. A mennyezet cement-
ágyúval fellövelt cementhabarcsvakolatból készült.
Ez a habarcs a nagy rázkódtatásoknak ellentáll és tar-
tóssága évtizedekre biztosítva van. Az építési költ-
ség 158.000 pengő volt. A munkálatok helyszíni
vezetését Machula Zoltán miniszteri tanácsos és
Tóth Kecskés Pál okl. mérnök végezték, míg a mun-
kák kivitelezésére Csengery és Pallay okl. mörnö-
kök, építési vállalkozók kaptak megbízást.
— A Közmunkatanács — mint Algyay-Hubert
Pál dr. alelnök munkatársunkkal közölte —
tervbe vette a Boräros-teren még további
aluljárók megépítését is,
a főváros azonban csak a most elkészült ágra szük-
séges fedezetet tudta rendelkezésre bocsátani. Így
a most elkészült aluljárónak az a leága-
, melyen a közönség az Elevátor-kávéházi sa-
rokról a kocsipálya közepén fekvő wvillamos-perro-
nokra juthat majd a körúti kocsiforgalom szintbeli
keresztezése nélkül. A további program szerint meg-
épül a Boráros-tér másik oldalán az az aluljáró is,
amelyen a körúti gyalogjárdáról a híd északi gya-
logjárójára tartó, tehát a Budára haladó gyalog-
járók is a kocsipálya szintbeli keresztezése nélkül
haladhatnak keresztül a Boráros-téren,
--- Page 113 ---
Budapest, 1937 äprilis 14.
LŐÖVAROS [ociAP
3
Expozé
Irta : GAZDY JENŐ
törvényhatósági bizottsági tag
áll a verejtékes magyar élet
atta földjén. Patyolatingének
ujjával végigtörli gondterhelt homlokát Maj
feltekint arrafelé, ahol a magyar ég kárpitján
egyik sötét felhő a másikat kergeti. Hej, rég
veri már a magyart a teremtő st =
Igy van, de igy kell-e maradni? Nem 6s
ezerszer nem. Patinäs, magyar fejet magasra
felveti. Nem a dac, hanem a szent bizakodás
csillámlik szemében, ahogyan súlyos kezét az
eke szarvára illeszti. Igen. Csak így. Mélyen
szántani és a kiforduló rögbe jó magot vetni.
, lesz még dalos aratás, virágos élet, ma-
ar feltámadás.
Ilyennek láttam a pénzügyminisztert —
amikor a parlamentben expozét adott. Felszá
totta a magyar életet az optimizmus eké.
— Igenis, van gazdasági fellendülés.
mondotta, — mert azok a tényezők, amelyek
Egy ember
könny- és vé
A
gy
fokmérői a gazdasági életnek, határozottan
erre mutatnak. Nemcsak nálunk, de minde-
nütt körülöttünk is. Ez pedig nagyon fontos.
Mert a gazdasági élet mai expanzivitásában
minden megrezdüles, jó vagy rossz legyen,
tovább hat, mint a földrengés. A gazdasági élet
mai dinamikája nem tűr rt területeket.
Alkalmazkodni kell, mert nem alkalmazkodni
nem lehet. Ez így van és a magyar pénzügyek
intézői éppen ezt találták el helyesen. Hogyan
kell alkalmazkodni és mégis okos önállóságot
tanusítani. .
A — pénzügyminiszter joggal hivatkozott
arra, hogy sikerült a bevételeket emelni — a
lakosság újabb megterhelése nélkül és egyben
fedezetet találni olyan problémák felé, amelyek
a magyar élet égető szükségletei.
Mert az kétségtelen, hogy az a gazdasági
fellendülés, amelynek optimizmusával szántott
a pénzügymin ter, még csak bizonyos, még
pedig inkább felsőbb rétegekben érezhető, de
mélységben rendkívül — kevéssé zűrődött le
azok felé a rétegek felé, amelyek a szociális
á vannak utalva.
gondoskodásra a legjobban
Éppen ezért, amikor helyeseljük azt, hogy az
optimizmus ekéjével intott végig a magyar
gazdasági élet földjén, nem lehetünk egészen
megelégedve azzal, ahogyan vetett. 1
Igaz, sok, sok millót vetett el, mert hiszen
milliókat szeretne aratni is, de a mai életet
foglalkoztató nagy szociáli problémák felé
inkább cs injekciókra elégséges összegek ju-
megoldást kereső
nem igen találjuk.
költségvetésnek a
tottak, míg a gyökeres
nagyobb lendület nyomát
Ezek a tömegek ennek a
révén sem fognak megfelelő aratáshoz jutni.
A kipróbált eszközök következetes alkalma-
a kétségtelenül nagyobb stabilitást és n
inte:
Z
galmat tud biztositani a penzügyeket
felé. De rendkívüli idők rendkívüli elszközöket
igényelnek és az alulról hallatszó morajlást
csak úgy lehet megszüntetni, ha a felsőbb ré-
tegeknek az idők komolyságához mért nagy-
vonalu áldozatkészségét tudjuk megmozgatni.
Erre pedíg csakis kormány és elsősorban a
pénzügyminiszter van hivatva.
Ezt hangoztattuk ismételten és aláhúzottan
a székesfőváros költségvetésének tárgyalásánál
is. Mert, úgy látszik, hogy itt is bizony
elragadtatás mutatkozik azoknak a grandioz
tást jelentő terveknek a megvalósítására, ame-
lyek széppé és világossá tehetik a főváros éle-
tét, de nagy kérdés, hogy nem fogjuk-e az
árnyékot meghosszabbítani arra felé, ahol még
csak a puszta megélhetésről van szó?
Bevilágítani a szociális problémák mélyére,
meglátni és gyorsan cselekedni nem könnyű és
nagy áldozatokat igénylő dolog. De erre van
elsősorban szükség. Gyors és nagy cselekede-
tekre!
Szép volt a szántás, gazdag a vetés. De a
magyar aratás, amelyre előbb példáztam, csak
úgy érkezhet el, ha az állam és főváros a
sorsdöntő problémák megoldására összefog.
Ehhez azonban tempó kell. Erősebb, viharo-
sabb tempó.
Perieulum in mora.
Lorschy [Henrik
meérzmök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 17. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918--30.
Geiringer Ödön Géxza gépészmérnök
villamos és accumulator
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon: 1-855-59.
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér 3,
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapítva 1854-ben. Telefon : 1—884—26.
Nagyfontossägü várospolitikai kérdések
kerülnek napirendre a közgyűlésen
Vályi Lajos dr. nyilatkozata
A főváros április 21-én tartja legközelebbi köz-
gyűlését, amelynek napirendjén több nagyjelentő.
gű kérdés szerepel. Ezek sorában a közérdeklődés
központjában áll a polgármester fürdővárosi terve
zete, valamint a költségvetés jóváhagyására vonat-
kozó belügyminiszteri leírat. Úgy ezeket a kérdé-
seket, mint a törvényhatósági bizottság elé kerülő
egyéb aktuális problémákat megvitatta a Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja Zsitvay Tibor elnöklésével
tartott pártértekezletén.
A párt álláspontjáról megkérdeztük
Vályi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági tagot, a
h. főtitkárát,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő-
ket mondta:
— A pártértekezlet úgy, mint rendszerint tör-
ténni szokott, foglalkozott a várospolitika aktuális
kérdéseivel és a közgyűlésen legközelebb sorra kerülő
tárgyaknak a megbe: ésével. Örömmel üdvözölte
a párt a görög szertartású plébánosok i pót-
lékára vonatkozó szabälyrendeletmöde ame
lyet a párt kezdeményezett, látva azt igazság-
talan helyzetet, amiben a görög szertartású plébá-
nosok családtagjai kerülnek azáltal, hogy róluk a
róm. kat, plébánosok nyugdíjszerű ellátásáról szóló
párt
szabályrendelet különleges viszonyaiknak megfelelö-
leg nem intézkedett. K 1ösen helyesléssel üdvö-
zölte a párt a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal
nak az átszervezésére vonatkozó bejelentést, mert
az a meggyőződése, hogy ez a hallatlanul fontos
szerepet betöltő intézmény a mostani nagy fel
adatai között tényleg csak egy ilyen korszerű szer.
vezetben tudja a feladatát megfelelőleg elvégezni.
— Részletesen foglalkozot a párt
az 1937. évi költségvetés tárgyában érkezett
belügyminiszteri leírattal
és továbbra megállapította a hogy a forgalmi
adórészesedés és az dllamrendö hozzájárulás
kérdésében a kormány álláspontja a székesfőváros
érdekeivel még összeegyeztetésre szorul,
Nagyobb vita fejlődött ki
a székesfőváros idegei és für.
dőinek fe
tabáni gyógyszálló tárgyában
nagyszabású javaslattal
építése
valamint a
előterjesztett
A pártértekezlet általánosságban a legnagyobb meg-
kapcsolatban
elégedéssel fogadta a tanulmányszámba menő és
mindennemű idegenforgalmi ügyben szinte forrás-
munka jellegével bíró előterjesztést és már eleve
hangsúlyozta, hogy a polgármester által adott irány-
vonalakkal egyetért, szükségesnek tartja a tervbe
vett gyógyszálló felépítését és helyesli az ezzel kap
előterjesztett pénzügyi megoldásra Vo
Miután azonban az előterjesztés több
foglalni és
csolatban
natkozó tervet
részletkérdésben is álláspontot
javaslatot tartalmaz és miután &
ván ezzel a javaslattal
határozta, hogy a késő éjszakai
tel ennek a gyszabású ügynek
tatólagos pé et tárgyal
értekezleten fog foglalkozni a
igyekszik
tleméhez kiépest kí-
alkozni a párértekezlet, el-
illó
tekintet-
ı tár ását foly-
A következő párt-
párt a székesfőváros
órákra
Takdspolitikdja kérdésében előterjesztett igen nagy-
jelentőségű polgármesteri előterjesztéssel is.
Amint tehát mindezekből kitűnik, a húsvét
tevékenységgé
valószínűség
ebben a
hirtelen a legnagyobb
már minder
bekövetkezéséig
csend
alatti
tozott, amely most
szerint a nyári szünet
tempóban fog folytatódni.
%
A Vályi Lajos dr. nyilatko xan jelzett újabb
skozäs megtörtént. Hétfőn este folytatólagos
tekezléten tárgyalta a párt a közgyűlés napi-
amelynek minden pontja sorra került, A
ószáről hozzájárult a párt ahhoz, hogy a fő-
tüzéremlékmű költségeihez újabb 8000 pen-
Az emlékmű helyéül a ota
amelynek talaja hordalékos €
re van szükség.
tervezet körül
pártnak
A közgy
hívnak
magu
varos a
gőt adjon,
lölték ki,
sebb alapépítmény
A fürdővárosi
indult meg, amelyben a
mennyi tagja ri vett.
jabb pártértekezletet
hosszas vita
knem — vala
előrelátha-
össze,
BNP ZENE EA EN EEE NT N TT
Rendeletileg modernizálták a ióvárosi
közióazóatás sépezelét
Polsármester és alpolóármesíerek apróbb jelentősésű ügyekkel
ezentúl nem fogiaikoznak
A polgármester intézkedése folytán Lamotte
Károly dr. alpolgármester terjedelmes — rendeletet
készített Wagner-Weiss István Konrád dr. tanács
jegyző közreműködésével, amelyben újból és részlete-
sen szabályozta a központi igazgatásban az ügyira-
tok felülv álását, aláírását, továbbá a hitelek
felhasználását és utalványozását. A rendelet kiadá-
sára azért volt szükség, mert a főváros közigaz
gatásánál bizonyos wvonlatottsäg dllott elő az
ügyek elintézésénél, tekintve, hogy az "intézkedés
és aláírás aránytalanul terhelte az egyes főtiszt
viselőket,
Az 5000/1937. I. rendelkezés, amely a
száma
is lépett, gyökeresen megre
vetett rendszert:
múlt héten már életbe
formálta a múltban ki
a — polgár rhez a rendelet értelmében
most már valóban csak a nagyobb jelentő-
ségü ügyek tartoznak,
viszont az alpolgármestrek és az ügyosztályvezetők
ennek megfelelően szélesebbkörű hatáskört fognak
ellátni. A. kö: lítási ügyekben a polgármesternek
csak azokat az ügyeket mutatják be aláírásra, ame.
lyeknél a szállítás összege a 10.000, vagy az elvég
zendő munkálat zege a 20.000 pengőt megha-
ladja. Az odaítélési javaslatot ilyen esetben a cso-
portvezető alpolgármester láttamozza, az odaítélés
joga pedig a polgármesteré. Ha a szállítás, vagy
munkálat összege 50.000 pengőnél nagyobb, akkor
a versenytárgyalási kiírást és az odaítélési javas
latot előzetes véleménynyilvánítás végett az illete-
kes szakbizottságnak is bemutat Az alpolgár
mesterek a 2500 pengőnél nagyobb, de 10, illetve
20.000 pengőnél kisebb összegű szállításoknál, illetve
munkálatoknál vizsgálják felül a versenytárgyalási
kiírást és írják alá a vonatkozó ügyiratokat. Az
300 pengőn aluli szállítások
végzik a felülvizsgálatot
ügyosztályvezetők a
és munkálatok ügyeiben
és az aláírást és
ezen a réven nagyfokú gyorsulás következik
be a multhoz képest, mert köztudomásúan a
kisebb ügyek azok, amelyek tömegével for-
dulnak elő
és amelyek épen ezért a legközelebbröl érintik a
kispolgárokat, kisiparosokat, — kiskereskedőket. A
megoszlott hatáskör a közigazgatásnak úgyszólván
minden egyes ágazatára kiterjed és az iga nyok
kiállításától a csatornázási járulékok fizetési ügyein
át magában foglalja a közigazgatás terén felszínre
kerülő valamennyi problémát.
"Továbbra is magának tartotta fenn a polgár-
mester a közgyűlési ügyeket, a szabályrendeleteket,
a szervezeti kérdéseket, a személyzeti ügyeket, a
sajtó-ügyeket, a légoltalmi ügyeket és más fonto-
sabb teendőket.
A rendelkezés külön
fejezetben intézkedik a
székesfőváros önálló vagyonkezelésű intézményeinek
ügyeiről is. Az alapelvek ift is ugyanazok, mint a
központi igazgatásnál. Amnak ellenére, hogy a ren-
delkezés mindössze pár nappal ezelőtt lépett életbe,
máris
megállapítható, hogy annak ával
jó munkát végzett a polgármester,
különböző ügyosztályokban hivata-
megforduló ügyes-bajos emberek a múlthoz
ik el teendői-
mert a 3 más
lokban
képest sokkal rövidebb idő alatt vı
ket, ami amellett szól, hogy a fővárosi közigazga-
tás ismét hatalmas lépésset . haladt előre a moder-
nizálás megkívánt útján.
IFrank Ignác
GÉPSZÍJ ÜZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon:
1—314—39.
KECSKEMÉTI GÉPGYÁR R. 7.
Vasöntőde és
zománcozó
Központi iroda:
Budapest, Vi., Hajós-u. 25.
Telefon: 1-125-12.
--- Page 114 ---
Budapest, 1937 äprilis 14.
Ujjáalakította a központi és kerületi
vezetőségét, valamint bizottságait
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja, mint a Fő-
városi Hirlapnak adott nyilatkozataiban Zsitvay Ti-
a pártalkotmány vég-
szerve
bor dr. pártelnök kijelentette,
leges elfogadása után
munkába kezd, amely
szélső szervéig kiter
leglényegsebb része a Zsitvay
megtartott legutóbbi pärterteke
A pártértekezlet jelentős határoz
rányú
leten
airól
Hirtap illetékes helyen a következő értesülést kapta.
szabályok gondoskodnak arról,
ben, így a vi
dő fórumok megalakí
a legteljesebb alkotmányosság érvényesüljön.
Az új szervezeti
hogy a párt minden tényked
és a különböző inté.
az alapon választották meg
ügyvezető főtitkárrá
ismételten a tisztség eddig betöltőjét, Terbócz
ttesévé
or gyűlési képviselőt, hely
újból Vályi Iiajos dr.-t
Az elnöki tanács
tagjaivá választattak
Vályi
Bényi Kí
oly dr., Harrer
A bizotts
nagyfontosságú feladatot tölt
kerületközi bizottság, amelyet egyelőre
tottak meg, mert az új szervezeti
vonatkozó pontját még módosítják
A gazdasági
nöke Terbócz Imre ügyvezető-főtitk.
A pártkör vezetésére há:
sorában
lett. A körtitk
Ede elnöki titk
ri teendők ellátására
árt kérték fel.
A sajtóbizottság elnöke lett Terbócz
ká elyettese Vályi Lajos dr.,
mér, Szentesi Józset
zottságot
itottak a úzi szakbizott:
megfelelően, A szakbizottságok elnökei
lettek:
Elnöki szakbizottság: e
alak
ság
jogi és katonai szak!
— A PÁRTBÓL
Zsitvay Tibor ünneplése. A
városi Pártja április 15
ját ünnepie:
rendezik.
Tanár és
ság Pártja
nak gyűl
se keretében, közel százötven
gatóság előtt tartották meg a belvárosi
lők együttes értekezletüket,
sok és szi
mindvégig kidomborodott a tanár €
közössége a társadalmi szervezkedés
együttmunkálkodása. A hall
Károly ipartestületi elnökkel az len,
ván dr., a Tanügyi Szervezet orszá
igazgatója, aki az ankétet
adott kifejezést . a
a nagyszámban meg
értették az ankét magasabb
jezték ki az együttműködé
tak: Szaiber József dr. főreál
állampolgári Öntuda helyes
Pedagögi Szeminärium gyermek
lent belv:
ját és
kolai
irányú
) fás ÁRBAN olcsóságávi
bor elnöklete
megtörtént.
Terbócz Imre ügyv
jos dr. h. főtitká Jessenyey
setty Béla dr.
ottságot is megválasztották
igyi állást szerveztek.
Az első háznagy Szilágyi Ferenc bizottsági
Alberovszky
erväry Tibor dr.
ígok
1ök Hencz Lajos dr., elő
adó Vályi Lajos dr.; út- és csatornaépítési szakbizott
elnök Dorner Gyula, előadó Pályi
elnök Dési
mzeti Erg:
iki, csütörtöki klubvacsorä-
keretek között tartja meg.
"Tibort ünnepli névnapja alkalmából a párt, amely-
nek köre vendégül látja a klub tagjai
párt minden tagját. A nagyszabásunak
ünnepi vacsorát este 8 órakor a Pannonia-szállóban
Nemzeti
ÁTrosi
óság soraiban
jelent a belvárosi iparosság számos tagja
gos
összehívta,
elett, hogy úgy a szülők,
rosi iparosok
szógüket fe-
Előadásokat
slektani
tének vezetője „Nevel6si és pályaválasztási
MINŐSÉGBEN
A % kiválóságával V BZ BT FF
NÉV HEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
Törv, védve
Első Magyar asztalospácgyár
PER Budapest, VI., Szondy-u. 55, Tel: 1-293-11.
előadó Orova Zsigmond dr.; magasépítési szakbizott-
ság: elnök vágvecsei Wellisch Andor, előadó Katona
János; penz szakbizottság: elnök — Glücksthal
Samu dr., előadó Deményi Aladár dr.; kedelmi,
ipari és közlekedési szakbizottság: elnök Veress Gá-
bor dr., előadó Hajnóczy Béla dr.; üzemi szakbizott
ság: elnök Becsey Antal, előadó Vályi Lajos dr.;
városgazdasági szakbizottság: elnök — Juhász Jenő
dr. elő 1zdy Jenő; szociálpolitikai szakbizott-
ság: elnök Gadr Vilmos dr., előadó Hegedús Berta
lan dr.; közélelmezési szakbizottság: elnök setty
Béla d előadó Tárkány Ferenc; magasépítési és
városrendezési szakbizottság: elnök Harrer Ferenc
dr., előadó Katona János; közege gügyi szak
bizottság: elnök Egerváry Tibor dr., előadó Szentesi
József; közoktatásügyi szakbizottság: elnök Ősz La-
jos, előadó Dongó Orbán; közművelődési szakbizott-
sáj elnök Halter Károly, előadó Kövesligethy Mik-
lós dr.
A szakbizottságok átszervezése mög ideiglenes,
amennyiben a végleges megválasztás csak a kerületi
pártválasztmányok megalakítása után történik, mert
a szakbizottságba a kerületi pártválasztmányok is
küldenek be tagokat.
A kerületi elnökök
egy részét is megválasztották. Ez a választás is
ideiglenes jellegű és esupän azokra a kerületekre
terjed ki, amelyeknek jelenlegi vezetőségével a párt
központ a legfőbb szervezési kérdéseket már letár-
gy: Az eddig megvál tott kerületi elnökök,
akik mellé egyes kerületekben ügyvezető-alelnököket
is választottak, a következők:
1 rület: Hoór-Tempis Mór; II. kerület: Harrer
Ferenc dr., ügyvezető-alelnök Hivert Dezső dr.; III.
kerület: , Andréka Károly; IV. kerület: Pete Cson
gor dr. 1ÉIII. kerület; Schmidt Richárd, ügyvezető-
alelnök Gazdy Jenő; ÍIX. kerület: Szentesi József;
X. kerület: Dongó Orbán; XI. kerület: Balogh Fle-
mér, ügyvezető-alelnök Szántay István.
»lebb sor kerül az V
XIII. kerület elnökeinek megvál
A kerületi titkárokat, akik adminisztrativ tiszt
viselők, a pártelnök alkalmazza.
ületi pártválasztmányok tagjait, a párt el
zet tagjai
sztják meg. Ha ez megtörtént, Zsitvay Tibor dr.
pártelnök valamennyi kerületi sze zetet felkeresi.
XII. és
|
|
WSV LM EEE DEE
adás és az iskola", Birböczky Károly, a Nőiszabó
| Ipartestület vezetőségi tagja „Az iparostársadalom
megerősödésének fontossága nemzeti szempontból",
Bernáth István dr. , Milyen legyen az új magyar
mbertipus" címmel. A gyűlésen állandó tanügyi
| bizottságot alakítottak, amelynek elnöke — Bernáth
| István dr., főtitkára Szaiber József dr, lett. Elha
tározták, hogy köthetenkint renszeres — vitaelőadá
sokat tartanak nevelési és pályaválasztási kérdé-
sekről. Május elején lesz a következő előadá
lyen nevelési és pályavála kérdésekben ad
konkrót tanácsot az elnöks a hozzá forduló bel.
városi szülőknek. Ezzel dokumentálni akarják a
belvárosi pedagógusok, hogy nemcsak az iskolában,
de az iskolán kívül is segítsé; akarnak lenni a
szülőknek, általában pedeig akarják építeni a
tanár szülő közötti jó viszonyt. A hallgatóság
nagy örömmel vette tudomásul az értekezlet ma-
gasabb törekvéseit.
A VI. kerületi pártszervezet újonnan megvá
tott tisztikara április hó 9-én tartotta első értekez-
letét. Schoepflin Lajos dr. elnök üdvözlő szavai után
vitéz Papp Gyula . elnök a tisztikar munkarend
jét, Soós Sándor társelnök a szervezet ügyrendjét,
Kutassy István a körzeti elnökök beosztását és ügy
körét, Schilling Endre dr. társelnök a pártszervezet
tá: ilmi — célkitűzéseit ismertette. Felszölaltak
Boross András dr., Czinder Antal, Hertzum János,
Raffay István és Reiner László, akik az elnökséget
a tisztikar lelkes és odaadó munkásságáról biztosí-
tották. Az újonnan választott tisztikar értekezlete
kiindulása az kerületben hatalmas arányokban
meginduló szervezési munkának,
é
A józsefvárosi nők teaestje, A Nemzeti Egység
városi Pártja VIII. kerületi körében szombaton
nagysikerű teaest volt, amelyet a Katona János
törvényhatósági bizottsági tag feleségének elnök-
lete alatt működő női csoport rendezett. Előkelő,
nagy közönség vett részt a teaestén, amelyen meg-
jelent vitéz Tóth András dr, a kerület népszerű
képviselője és ott voltak a kerületi bizottsági tagok
teljes számban. Buzighne Kócsy Aranka dr. üd
vözölte meleg szavakkal a megjelenteket. Dobos
András remek énekszámai és Kálmán Ilonka sza-
valata őszinte tetszést keltettek. A női csoport áp-
rilis 21.-én tartandó előadóülésén, Kerekesné Hat-
vany Mária dr. orvos tart előadást.
Fogadóórák a kerületekben
— Április 14-től 20-ig —
, VII. kerület (Teréz-körút 3). Demáényi Aladár dr.
törvhat. biz, tag 15-én este 7—8, Pesthy-Müller
József Leó törvhat. biz. tag irodájában (Kádár-u. 4.)
minden csütörtökön d. e. 10— 1, De Sgardelli Caesar
ker. elnök naponta d. e. 1—19
Jenő üv. alelnök naponta
náth István dr. tanügyi hétfőn
este 6-8, Rendek roly dr. jogi tanácsadó minden
pénteken este 6—7, adóügyi tanácsadás minden szordúnm
este 7—8.
, VIII. kerület (Baross-u
. tag minden pénteken,
minden csütörtökön, Hajnóc
hétfőn
minden
Jenő törvhat.
vhat, biz.
Béla dr. minden
e, Fürody Lajos bíz. póttag 21-én este 7—8,
Ságvyár sándor dr. jogi tanácsadó minden — hétfőn
este, valamennyien 7—8 órakor, Altorjay
adóügyi tanácsadó minden szerdán d, u. 4—6 óráig. —
Pártnap minden hétfőn hárommegyed nyole órakor.
IX. kerület (Üllői-út 1165/b.) Usett al
orszgyül. képviselő szerdán d. u. 1—4, csi
9—10, szombaton d. u. 1—3, Szentesi József törvhat.
biz, tag hétfőn este 8—9, gvecsei Wollisch Andor
törvhat. biz, tag hétfőn este 9—10, Kövesligethy
" 1 9
irtökön d. e.
Miklós vvhat, biz. tag (An: u .) münden
pénteke $, Steger Béla jogi wdó, szer-
dán d. u. 2 és szombaton d. u. 2-3 6 . — Párt
nap minden hétfőn és csütörtökön.
XI. kerület (Bercsény , 7) Szántay István
törvhat. biz, tag minden pénteken este 6—8. Vályi La
jos dr. "h iz. tag minden hétfőn d. u. 6—8 óráig,
Somody Pá önti ker. titkár hivatalos órái hét
szombat k elével — d. u. 5—8 órúig, állás-
ben csak kedden és pénteken.
kerület (Mohács-u. 6) Hegedüs Bertalan
dr. törvhat. bíz. 19 Fülöp Endre ker. elnök
14-én, Babicz Gy póttag 15-én, valamonnyion
osto 6 órakor. — Pártnap minden kedden este 6 órakor.
Budapest minden házában
évenkint tűzrendészeti
vizsgálatot tartanak
A tűzveszély elkerülésére szigorú rendeletet
adott ki a polgármester
rendelkezést bocsátott ki abban
az irányban, hogy a ndészet terén az eddigi
nél fokozottabb gondossággal járjanuk el a tí
dészet irányításával megbízott székesfővárosi köze-
gek. Budapesten az okú tűzrendészeti hatóság
a kerületi előljáró jogköre kiterjed minden-
nem tüzrendes: re, kiveve a közforgalmü
utak tűzrendészetét, amely a kereskedelmi mi
körébe tartozik. A tűzrendészeti vonat-
ügyekben döntés előtt, az építési engedé-
knél pedig ezek kiadása előtt,
minden esetben meg kell hailgatai a tüzren-
dészeti szakértőt.
artörvény hatálya alá tartozó üzemek tűzren-
dészeti ügyeiben a kerületi előljáró I. fokú iparható-
sági jogkörében jár el és hozza meg határozatait.
A tűzrendészeti jogkör közvetlen gyakorlásával
megbízott kerületi mérn cet arra utasította a pol-
gármester, hogy
a mulhatatlanul szükséges rendelkezéseket
tegyék meg, az új épületeknél épúgy, mint
a régi épületeknél,
y elhárítását minden eszközzel keli
Li
mert a tűzvesz:
szolgálni.
A tűzrendészeti feladatok megol ál a ható-
ságnak segítsé e vannak a kéményseprő mesterek
. Most az új rendelkezés értelmében az általuk
észlelt szabálytalanságokat a tűzrendészeti hatósági
jogkörben kell megszüntetni, a megtorlást pedig
kihágási útra kell terelni. Különös figyelmet fog-
nak fordítani a jövőben arr hogy a padlásokon a
dohányzási tilalmat feltétlenül alkalmazzá
Érdekes része a rendelkezésnek az, amely a nyil-
vános előadások tartására szolgáló helyiségeket illeti
Évente k r meglepetésszerűen vizsgálják
felül a hatóságok azokat a helyiségeket, ame-
lyekben nyilvános előadásokat tartanak.
Ezek közé tartoznak 4: iskolák is, amennyiben
filmok céljából mozgófényképeket mutatnak be
bennük, Fokozottan fognak ügyelni a tűzrendészeti
hatóságok arra, hogy a lakóházak padlásterén gyu-
lékony anyagol ne tarthassanak,
‚A modern id szellemét bizonyítja a rendelke-
z68nek az n része, amely előírja, hogy a telepenge-
délyek kiadásánál a tüzrendeszeti szakértőn kívül a
légvédelmi parancsnokságot is meg kell hallgatni.
A jövőben
minden esztendőben légalább egyszer a fő-
város valamennyi lakóházában és középüle-
tében általános tűzrendészeti vizsgálatot tart
a hatóság,
hogy ezáltal elejét vehesse a még manapság is igen
gyakran előforduló padlástüzeknek.
HOFBAUER ÉS PIAZZA
ÉPÍTŐMESTEREK
TELEP IRODA
VI., BÉKE-TÉR 5. — Vi., SZEGEDI-ÚT 50/B, Í
TELEFON: 29-00-34
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. re: 1—153—50.
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
facement-, préseltkavics-,
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
fedéllemeztetők.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemeg, szi-
getelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, Karbolingum, gyűmőlcsfa-karbolineum,
träny-paraffin, kocsikonőes gépesír.
--- Page 115 ---
Budapest, 1937 äprilis 14
Budapest városfejlesztési terveit
akarja elősegíteni a házadómen-
tességről szóló rendelet
Milyen előnyöket és milyen hátrányokat jelentenek
a rendelet kikötései
Megjelent a pénzügyminiszternek a rendkívüli
ideiglenes házadómentességről szóló, várvavárt nen-
delete, amelynek érvénye augusztus elsején kezdő-
dik és 1939 december 31-ig tart. A rendelet, mint a
városi Hirlap ezt beavatott helyről ny érte-
ései alapján már elő jelezte, a városfejlesztés
iränyvonalaihoz alkalmazkodik és ehhez — képest,
többféle kedvezmény-kategóriát felállítva, bizonyos
városrészekre, útvonalakra és háztömbökre terjed
ki. Ehhez képest 25 évre terjedő teljes, 15 évre ter-
jedő teljes 68 további 10 évre 75 szá: kos, 15 évre
terjedő teljes és további 10 évre 50 százalékos, végül
15 évre terjedő rendkívüli ideiglenes házadómentes-
séget állapít meg, egyes városrészeket pedig kizár
a — házadómentesség — kedvezm ből. Kiterjed a
rendelet hatálya a pestkörnyéki és vidéki váro.
sokra is.
A. rendeletnek mendkívüli hatása lesz az idei épí-
tési kampányra, illetve augusztus elsője után
meginduló építkezésekre, melyek egyébként a leg-
biztatóbb jeleket mutatják, Máris megállapítható,
hogy a mult évi erős lendületet mutató építke-
zési kedv ebben az évben igen nagy mértékben fo-
kozódni fog.
A rendeoletnek az építőiparra. az építtetőkre
korolt ha 51, valamint arról, hogy milyen
mértékben segíti elő a főváros fejlőd kérdést
intéztünk
Katona János
mérnök, törvényhatósági hizottsági taghoz,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a következő
érdekes nyilatkozatot tette:
— A pénzügyminiszternek a
nes häzadömentessögröl
száz
rendkívüli ideigle-
megjelent rendelete — bár
alékig nem váltotta be az építőipar remé
kevésbé a telektulajdonosok egy ré.
száz
szének kí rait — mégis igen sok vonatkoz:
ban megnyugvást keltett. Különösen megnyugvást
keltett azért, mert, az eddigi gyakorlattól eltérő.
leg, nem e
gy, hanem két és fél évi időtartamra szól
ezzel módot nyújt arra.
hogy hogy az építeni
jüket szabaddá tudják
megfontolhatják,
— A pénzügyminiszter. rendelete
hozzásimul a székesfőváros város
ügyosztályának, valamint a Közmunka
nak elgondolásához,
amely szerint a város bizonyos 7 és
egyéb empontból más városrészek rovására [fel
akárják építeni Annak a keresztülvitelét célozza
tehát, hogy a város belterületén lévő, részben lebon-
tásra érett házak telke, részben pedig az itt talál-
ható üres telkek mihamarabb bheépíttessenek és ez
zel a mai tűrhetetlen állapotokkal szemben a kor
igényeinek megfelelően alakuljon ki a városkép.
El nem vitathatóan ez az elgondolás vezette
a kormányzatot akkor, amikor egészen különleges
adókedvezményt biztosított a Károly király-útra és
a Muzeum-körutra, kevésbé kedvezőt, de még min-
dig számottevő előnyt jelentő kedvezményt a kör-
utak és a Duna által határolt területre, valamint
Budának azokra a részeire, amelyek a legújabb
városszabályozi; tervekkel vannak összefüggésben,
így főként a Horthy Miklós-híd pesti és budai híd-
fője mellett elterülő és jelenleg csaknem lakatlan
területrészekre.
— Örömmel kell üdvözölnünk ezt a endeletet
azért is, mert — amint ezt a Fővad Hirlap hz
sábjain már kifejtettük — a gazdasági viszonyok
kétségtelen javulásával keletkezett tőke immár
godalom nélkül állhat annak az építőiparnak szol-
gálatára, amely a maga sokágú komplexumäval a
legnagyobb mérvben tudja csökkenteni a munka
nélküliséget.
— Sok előnye és jótékony kihatása mellett nem
orvosolta azonban a rendelet azt az igazságtalan
helyzetet, hogy
ag
a házadómentességben nem részesülő telkek
ára lényegesen lemorzsolódott
az adómentesség révén kétségtelenül értékesebbé
vált telkek árával szemben. Nem váltotta be a ren-
delet azt a követelményt, amelyet a főváros költség
vetésének tárgyalása alkalmával velem együtt több
bizottsági tagtársam hangoztatott, hogy
a leginkább hiányzó
kispolgári és
modern és higiénikus
munkáslakások építésére kell
ösztönözni a tőkét.
Nem tudok attól az
hogy az utóbbi évek lakásépítése
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
álláspontomtól eltérni,
semmiképen sem
égíti ki
az egész esztendő
polgári elemek
nänak,
— Bízom abban, hogy a pénzügyminiszter a bel-
szociális igényeket,
folyamán lakásához
munkásrétegek
azokat a a melyeket
kötött kis-
joggal elvärhat-
és
ügyminiszterr egyetemben meg fogja találni a
módját annak, hogy
a rendk házadókedvezményből kirekesz-
tett városrészeknek is, amilyenek a Jözsef-
város és Ferencváros körúton túli ri biz-
tositja a rendkivüli häzadömentesseget olyan
házakra nézve, amelyekben a munkásság és
kispolgárság részére nem luxuriőz, de egysze-
rűségükben modern és egészséges lakások
épülnek,
a szerény tehetségű lakók ré
bérret, Annyival
zéről megfizethető ház-
inkább indokoltnak látszik a
rendelet ilyen irányú kiegészítése, mert az utóbbi
években felépített bérházak modern lakásai csak-
nem kivé nélkül olyan komforttal épültek, hogy
azokat szerényebb jövedelmű kispolgárság és mun
g megfizetni nem
tudja. állapíthatjuk,
hogy a háborút követő kben, néhány épülettől
eltekintve, a kispolgárság munkás: ámára
lakást nem épített a magántőke, pedig az igazi szo-
ciális elv egyenesen megkövetli, hogy
azokon segítsünk, akik e segítés nélkül
lakáshoz jutni soha sem fogn
elsősorban
megfelelő
Ha erre a rendeletet korrigáló kivételes intézke.
désre mód nyílnék, amely a kivételes házadómen
tesség kedvezményéből kirekesztett józsefvárosi és
ferencvárosi területeknek ilyen egyszerűbb, modern
lakásokat magukban foglaló bórházakkal való be
építésére ösztönözné a magántőkét,
segítve lenne a körúton
tarthatatlan, sőt
túli részen fennálló
szégyenletes állapoton,
amelyen addig
sötétudvaros
amíg ebben a
legelemibb
város:
higiöniät
ben kfietlen,
nélkülöző,
avult bérkaszárn és a szomszédságukban ro.
zoga, omladozö, földszintes házak állanak, javítani
úgyszólvá lehetetlen, holott a közerköle: íg és a
közegészségügy szempontjából az itt uralkodó hely
zet teljességgel tarthatatlan,
Jótékonyan hatnának az itt épülő €
és mégis modern lakásokkal beépített, új házak, ame
lyek változtatnának a városképen, az ut
6 atén, elősegítenék a kispolgárság és munkás
ásproblémájának megoldását, sőt kihatná
periferiákra és a kü
ya menekült dolgozók visszaszivá
a fővárosba, ahol munkahelyü van és
A rendelet sok előnye és elvitathatatlan jó szán
déka mellett ezzel! a kiegészítéssel szolgálná teljes
séggel a főváros érde! a szerényebb lakosság
tömegeit.
és
Ismét akadályok merültek fel
az utak portalanítása körü
A magas olajárak miatt a polgármester a vízzel való locso-
lást szándékozik elrendelni —
Makadám helyett végleges
burkolattal fedik be az utakat
asz kezdetén évről-évre visszatérően foglal-
k a székesfőváros Köztisztasági — Hivatalát,
illetőleg a felette felügyeletet gyakorló köze
ZSÉg.
ügyi ügyosztályt az útolajozás kérdése, amely évről-
évre sorozatos bonyodalmakkal van egybekő
0
lajozásra pályázó vállalatok
artellszerű fellépése miatt.
mindig vannak makadámm:
amelyeken a port évek sor
bár ezek a
A multevi
ebben
túlzott
A város te még
burkolt útterületek,
n át olajjal kötötték le.
makadám-területek egyre csökkennek.
600.000 négyzetméter területtel szemben
az évben 540.000 négyzetméternyi terület ola-
hirdetett a Köztisztasági Hivatal verseny
ást, amelyre kilenc vállalat adott be ajánla
A. meghirdetett teljes 540.000 négyzetméternyi
st olajozására pályázott a Schwartz Rudolf és
Társa cég 25.20, a Shell Kőolaj Rt. 25.75, Hegedüs és
Társa 24.75. Vacuum Oil 25.75 filléres egységá
240.000 négyzetméter olajc ra pályázott a Magyar
Fantóművek 23.60 fillérr 200.000 négyzetméterre a
Nyirbogdányi Petróleumgyár 2502 fillérrel, végül
egyenkint 100.000 négyzetméter úttest pormentesíté
sére tett ajánlatot a Magyar Petróleumipar a
Szöregi Petróleumgyár 25.07 és a Steuea 25.05 filléres
egységáron.
A. közegészségügyi
felül az ajánlatokat, de
hogy a pályázó
ügyosztály most vizsgálja
annyit máris megállapított,
vállalatok ismét áremeléssel kísér.
leteznek. Átlag mintegy 19 százalékkal magasabb
árajánlatot nyujtottsk be annál az egységárnál,
amellyel a mult évben az olajozást vállalatba adta
a főváros. Tavaly fillér volt az egységár, a
mostani ajánlatok sor: azonban ezzel az
gel egyedül a N Petröleumipar
amely azonban csupán 100.000 négyzetméternyi
let olajozására nyujtott be ajánlatot.
A mult évi 22,75 pengős egységár is jelentékeny
emelkedést mutatott az előző évihez képest és a
megállapodás ebben az egységárban hosszantarió
kuzavonak, a — versenytárgyalás — megsemmisíté.
majd a fővároshoz méltatlan alkudozások után
csak létre, még pedig úgy. hogy a főváros az ol
vállalatok túlkövetelése miatt — kénytelen vol?
olajozandó területet csökkenteni, mert nem
az
állott
kellő fedezet a túlhajtott egységár kielégítésére ren-
kezésére.
A főváros a mult évben a kényszer hatása miatt
ment esupán bele ebbe megegyezésbe, mert a
hosszú huzavona miatt az idő előrehaladt, elérkezett
a június eleje és a portalanítás gyors keresztülvitele
múlhatatlanná vált. Bizonyára okult a tavalyi pél-
dán a közegészeégügyi ügyosztály és hosszantartó
alkudozásokba nem megy bele. Vagy rövidesen meg
állapodik az olajvállalatokkal, vagy pedig a vízzel
való portalanításhoz folyamodik,
Salamon Géza dr. tanácsnok referátuma alapján
Szendy Károly polgármester máris kifejezést adott
annak a meggyőződésének, hogy amennyiben a szé
kestőváros által szükségelt útolajozást nem lehet
megkapni elfogadható árakon, akkor ebben az eszten-
dőben teljesen eltekint a makadámútak olajjal való
de
portalanításától. Yızt a főváros most már annál is
könnyebben megteheti, mert a Vízművek vízszolgál
tató képessége a legutóbbi időben keresztülvitt
rekonstrukciós munkálatok eredményeként a mult
hoz képest tekintélyesen megnövekedett. Minthogy
a főváros köztisztasági hivatala a közeljövőben na-
gyobb számú új locsolóautál és locsolókocsit kíván
beszerezni, meg lesz a lehetősége annak, hogy az
utcákat a külterületen is naponta többször valú
locsolás útján portalanitsák.
A főváros utcáinak tisztábbá tétele érdekében
az idén erőteljesebben fogjuk az utcákat öntözni,
jelentette ki Szendy Károly polgármester. — Eddig
útját állta ennek az, hogy a Vízművek nem rendel
keztek elegendő mennyiségű vízzel. Az utóbbi idöh
azonban nagy arányokban fejlesztettük a székestf
város vízműveit és most már annyi víz áll rendel-
kezésünkre, hogy a tavaszi és nyári hónapokban
sokkal bőségesebbben öntözhetjük az utcákat. Remé
lem, ezáltal meg fognak szűnni az utcák porossága
miatt elhangzott panaszok
Az olajvállalatok évről-évre visszatérő manöve-
rezésének különben at vet a főváros vezetőségé
nek az az elhatározása is, hogy a jövőben mind na
gyobb útfelületeket láttat el végleges burkolattal,
hogy ezen a réven is olcsóbbá tegye a székesfővárosi
útkarbantartás évente megismétlődő hatalmas ösz
szegét.
Király Kálmán tanäcsnok az út- és esatorna6pi
isi szakbizottságban a legközelebbi útépítési pro-
"amor már ennek az irányelvnek — megfele-
lően mutatta be. A zuglói Nagy Lajos király
útja. a hajdani Hajtsár-út elep-utca és Erzsébet
királyné-út közötti szakaszának makadámburkolatát
50.000 pengős költséggel 640 méter hosszúságban és
40 méter szél gben végleges burkolattal látják el.
végleges útburkolatot kap a Hegy
utca Berenyi-utea között
550 méter hosszú és amely kü
zu azért, mert az új repülőtér
felől a [fővárosba irá
útvonalon bonyolódik le.
Hasonlóképpen
és a
nyuló forgalom ezen az
WEBER E FT ELF EDS DSE AN
MADÁCH ms: SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló kötél-, zsineg-,
ponyva- és sportáruüzietemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR rueton : 1—315—72.
Hátizsák, sifelszerel6s és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
--- Page 116 ---
Budapest, 1937 äprilis 1:
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELÖFIZETESI ÄR:
WFélévTe S le s eds ís té
egész ÉVTO Yo Cu a lsd s s
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Nyug Li 79 té. ek
cénészánsza
Kozma Miklös, az út elnők
űnnepélyes beiktatása
A Magyar
zete vasärnap
elnökét, vitéz
Hirlapirök
rendkivüli kö
leveldi Kozma Mik
volt belügyn sztert. Az ujs:
epi eseménye volt ez a beiktatás, amely
kívül kiindulópontj jelenti a ugdíjintézet
felfelé ívelő korszakának, A közgyűlésen a
számban megjelent ujságírókon kívül nagy, előkelő
közönség vett részt és majdnem teljes számban ott
voltak a Nyugdíjintézet vezérlőtanácsának tagjai.
A lentek sorában voltak: Karafiáth Jenő fő-
polgármester, Ripka Ferenc ny. főpolgármester,
Preszly Elemér főispán, Rák. y Imre miniszteri
tanácsos, sajtófőnök, Törs Tibor, Németh Imre,
éz Somogyváry Gyula országg. képviselők,
Országos
vűlésén
Nyugdíjinté-
iktatta be új
titkos taná
rnak ün-
kétségen
új,
nagy-
6805,
gird
meg;
űlési
Scitovszky Tibor, Kornfeld Móric, Chorin Ferenc,
Erney Károly, Vida Jenő, Reményi-Schneller Yıa-
jos, Káldy Jenő, Márkus I ) és még sokan má
sok.
Zimmer Ferenc üdvözölte Kozma Miklóst, aki
ajos tets közben mondta el székfoglaló besze
Hangst hogy a biztonság kérdése az uj
nemcsak szociális,
A közéletnek
ujságíró-renddel
munkáját jól csak
ociális biztositotts
Tisztában van azzal -
Miklós, hogy
bizalmat ki
előbb szi
mikor a ha-
súlyt jelentő
gyűlés közön-
lelkes éljen-
esetében nemcsak egyéni
fokozott közéleti probléma.
kötelességei vannak az
mert az ujságíró neh
méltányos emberi sors és
keretében tudja elvégezni.
mondta beszéde folyamán
tőle sokat v ak, de igyekezni
érdemelni. Ez a alom annál megt
mert akkor választották még,
lehetőségeket és nagy hivatali
poziciójából eltávozott. A beszédet a
sége helyéről felállva, percekig tartó
zéssel tapssal fogadta.
Karafiáth Jenő
ságíró
hanem
súlyos
szemben,
Kozma
fog
mára,
talmat,
után
főpolgármester a ve
Zé anäcs régi és újonnan megválasztott tagjai
nevében beszélt nas és közben.
viratilag üdv űlés Horthy Mik
kormányzót, majd örömmel vette tudomásul,
Kozma Miklós elnökké történt megválasztása
5000 pengös adománnyal belépett az in-
sorába, Ugyancsak 5000 pengős ado.
Zsigmond főszerkesztő is alapító
sel vették tudomásul, hogy a kor-
gélyt 5000 pengővel felemelte.
Délben a Gellert-szällöban ünnepi ebéd volt,
amelyen még megjelent Herczeg Ferenc, Johann
Béla államtitkár, Szent-Istvany Béla — miniszteri
tanácsos, a külügyminiszterium — sajtóosztályának
főnöke és Rassay Károly országgyűlési képviselő
Az első köszöntőt Kozma Miklós a kormányzóra
mondta. Törs Tibor főszerkesztő a nyugdíjintézeti
tagok nevében köszöntötte nagyhatású beszédben
Kozma Miklóst, aki meleg szavakkal zönte meg
az ünneplést. Márkus Miksa, a Magyar Ujságírók
igyesületének elnöke a vezérlőtanács tagjait
vendégeket üdvözölte,
Preszly Elemér főispán
megrokkant ujságíró
segíteni az államnak
lós
hogy
alkalmából
alapítói
Lányi
tézet
mánnyal
tag lett.
mány az
és a
beszédében arról szólott,
ujságíró-ű
lessége.,
hogy A
xyoket
Wer. Yan Nagy ärammegtakaritäs?
Nagyobb föny!
KOMOR HENRIR-féle
és Tetszel vi vánniat K. F.
BUDAPEST,VII., WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 1-414-76.
Jámpatestekkel
Bódy László tanácsnok
a FÖNSZz elnöke
Alkalmazottak Nemzeti
nek közgyűlésén Duday Alajos dr. tanácsnok, ügy-
vezető alelnök mondott megnyító beszédet. Ezután
Szendy Károly polgármester méltatta Karafiáth Je-
nőnek, az új főpolgármesternek átiratát, amelyben
a protekció ellen foglalt állást. A polgármester a
Tőpolgármester minden szavál aláírja. A 1öväros
vezetőinek minden protektort meg kell hallgatniok,
de minden tisztviselői előléptetést, úgy mint eddig,
eztítán egyedül a maga lelkiismerete szerint fog
intézni, A legnagyobb protekció nálam mindig az -
fejezte be szavalt, — ha valaki jó, szakszerű és be
csületes munkát végez.
A Fővárosi
Szövetségé-
is
Thomka Géza — felszólalása után Javornitzky
Jenő a KANSz nevében köszöntötte a FANSZ
tisztviselő-osztályát. Fazekas -Béla dr. főtitkári
beszámolója — után Virágh István főtanácsos
a belső ügyeket ismertette, majd a köz
gyűlés egyhangú lelkesedéssel tiszteleti tagokul
választotta Szendy Károly polgármestert, Lamotte
Károly és Schuler Dez: alpolgármestert, Szente
Miklós ny. tanácsnokot, Végh János ny. tisztifőor-
vost és Gárdonyi Albert dr. ny. főlevéltárost.
Ezután egyhangúlag elnökké választották Bódy
László dr, tanácsnokot, aki meghatott köszönő szavai-
ban hangsúlyozta, hogy elödje, az elhunyt Liber
Endre szellemében kíván dolgozni.
A közgyűlést követő díszvatsorán Bódy László,
az új elnök szociális érzéstől áthatott beszédben
állapította meg, hogy: köztisztviselőnek lenni anny
mint idealistának, hívő, bizakodó léleknek és ön-
feláldozónak lenni, egyszóval elhivatottnak.
EEE EEE NENNE NS FE
Szendy Károly német olimpiai kitüntetése. A n6-
met követség a minap nyujtotta át Szendy Károly
polgárme: esternek a Hitler vezér és kancellár saját
kezű aláírásával ellátott olimpiai oklevelet, amely.
ben a kancellár arról értesíti Budapest polgármes-
terét, hogy a német olimpiai játékok elsőosztályú
díszjelvényével tüntette ki.
Nagyfontosságú kérdéseket tárgyal
pénzügyi
bizottság. A főváros pénzügyi bizottsága pénteken
délelőtt 11 órakor ülést tart, amelynek tárgysoro-
zatában több nagyfontosságú ügy szerepel. Tárgya
lásra kerül a polgármester előterjesztése az 1937. év
költségvetésnek a belügyminiszter leirata értelmé
ben szükségessé vált módosításáról, a főváros für
dőinek fejlesztéséről és a tabáni gyógyszálló építé-
séről készült tervezet, a főváros lakáspolitikai Pro.
gram a főváros kegyuraságához tartozó róm, kat.
plébánosok nyugdíjszerű ellátásáról szóló
rendelet módosítása és a görög szertartá
nosok részére családi pótlék enge é
ségi Rt. és az érdekkörébe
Állatv
, budai
fővárosi
Rt. zárószámad
és a Városligetben tervi;
a XIII. kerületi elő
hez szüksé
tali, adöszedi
szervezése,
és statisztikai szakokon állások
új
A fürdővárosi tervezet és a Szent István-hét pro-
gramja a városgazdasági bizottság előtt. A vá
gazdasági bizottság csütörtökön délután fél 6 óra-
kor ülést tart, amelynek napirendjén a /őváros
idegenforgalmának és fürdőinek fejlesztéséről és a
tabáni gyógyszálló építéséről szóló magy ású
tervezet szerepel, amelyet a legközelebbi k
. Előterjesztést tesz a városgazdasági ügy-
ont István-hét végleges programjának
összeállításáról, valamint városligeti Néparéna
bérletének megszüntetéséről és az — épület lebontá-
sáról is,
Beszentelték az új dunaparti hajóállomásokat,
Ünnepi esemény színhelye volt szombaton délben a
a MFTR és a DGT új hajó-
tábori püspök nagy papi
segédlettel ünnepélyesen beszentelte, majd meg-
áldotta. Az ünnepségen a kereskedelmi — minisztert
Dálnoki Kovács Gyula államtitkár képviselte, de ott
volt Karafiáth Jenő főpolgármester, Szendy Károly
polgármester, Lamoftfte Károly alpolgármester, Ba-
barczy István báró és Morvay Endre tanácsnok,
Perczel György, a BSZKRT vezérigazgatója, Besse-
nyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke, Baar-Bahren-
fels budapec osztrák követ, Wulf Olaf ny. folyam-
őrségi . vezé. apitány, Domony M , a MFTR ny.
h, v rigazgatója, Dormándy Ge: a DGT képvise-
letében, Winchk István volt kereskedelmi mir
ter, a MFTR elnökigazgatója Komarnic
Gyula, a MFTR vezérigazgatója. Winchkler Istv
avató beszéde után Dálnoki-Kovács Gyula annak
reményének adott kifejezést, hogy a MFTR új ottho-
nában főnixként új életre kel.
Ferenc József rakpart:
állomásait Hász István
or
és
Morbitzer Dezső
„Värosepiteszet
adta ki a
A város
tet, amely-
téneti v
Városépítészet és kertészet.
székesfővárosi kertészeti igazgató
kertészet" címmel különlenyomatban
Városi Szemlében megjelent tanulmán
építés széles miliőjébe helyezi a kertéi
nek nagy jelentőségét mélt T
és
Zi
osi
szapillant ad a budapesti parkok és fásítás ki-
alakulás: majd végigvezet a rosligeten, Nép.
ligeten 8 , a kisebb sétányokon, ame
lyek Yalon 106, az budai oldalon 93.
jellerthegy kertészeti rendezését és a leg-
újabb, nagyszabású kertészeti alkotást, az új Tabánt.
A szak ke zeti ismertetés mellett kapunk
tudományos növénytani magyarázatot, városfejlődési
és kortörténetet, a szaktudás mellett sok nt és
és sok meleg szeretetet, amely a szak-
osért lobog. Budapest sétányairól
ez az első összefoglaló munka, amelyet sok haszon-
nal és élvezettel olvasunk. Nagyon hálásak vagyunk
Morbitzer Dezsőnek, nemcsak azért, hogy ezt a szép
tanulmányt megírta, hanem azért a munkájáért,
vel fővárosunk szépségének emeléséhez ő maga
esen hozzájárult.
Leírja a
Április 15-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
tartozó |
)
!
Zugló problémái a polgármester előtt.
roly
Bényi Ká
dr. Kertész Elemér törvényhatósági bizott
tagok vezetésével a zuglóiak népes küldöttsége
kereste fel Szendy Károly dr. polgármestert, aki-
nek tolmácsolták a zuglóiak óhaját, hogy tekintet-
tel a vasúti átjáró közlekedési nehézségeire, feltét-
lenül szükségesnek tartják külön kerületi tűzőrség
felállítását. A küldöttség vezetői ezenkívül a 68-as
és
villamosvonalnak Rákosfalva való meghosszabbí-
tásál gették, továbbá a HK vonalain közlekedő
szere lvények megerősítését szorgalmazták. "Végül
lányban megállapított vízdíjaknak méltányos
kérték. Szendy Károly polgármester
megigérte, hogy tekintettel a omós
indokokra, a XIV. kerület részére maga ii: §-
külön tűzőrség felállítás kije-
tette, hogy a most tárgyalásra kerülő sz6kesfö-
költségvetésben ennek a fedezetét már biz
. A közlekedési és egyéb kérdé
legmesszebbmenő jóakaratáról bizto-
gesnek tarlja a
városi
illetőleg a
sította a küldöttséget, hangsúlyozva, hogy a 68-as
villamosvonalnak Rákosfalváig való meghosszabbi-
tását a legsürgősebb ki, "kedési problémák egyiké-
nek tartja.
A belügyminiszter váhagyta a kórházi pöt-
hitelt, A főváros törvényhatósági bizottsága a mult
évben a közkórházak gyógyszer- műszerbeszerzé-
valamint az Eötvös Lóránd rádium.- és röntgen-
felszerelésére póthitelt engedélyezett. A bel-
a póthitelt most érkezett leíratában
seire,
intezet
ügyminiszter
jóváhagyta.
A társadalmi béke problémája a
ben. A Belvárosi Kör népes társasvacsorát
melyen érdekes felszólalások hangzottak el. Gadr
Vilmos felsőházi tag megnyitöbeszede után ifj.
Temple Rezső dr. azt fejtegette, ho a Belvárosi
Polgári Kör állást foglalt a széthúzás ellen és az
igazi keresztény nemzeti alapra helyezkedett.
Usetty Béla beszédében azt hangoztatta, hogy senki
se féltse az országot erőszakos kísérletektől, mert a
kormánynak elég ereje van az ilyen kísérleteket el-
Belvárosi Kör-
tartott,
és
fojtani. Kállay Miklós beszédében az elismerés zász-
laját hajtotta meg a főváros közönsé ge és a város
vezetőségének politikája előtt. végén Dán
Leó, a Fővárosi Kereskedők g iletének elnöke,
ismertette a kereskedők aktuális problémáit.
székesfőváros multja és jelene címmel az
mmyetatvi J. Lajos igazgató szerkesztésében meg-
jelenő Stati ai Közlemények sorozatában hatal-
mas kötet hagyta el a sajtót. A székesfőváros egye-
ordulója alkalmából kiadott
ismertetjük.
ének hatvanadik é
legközelebb
özv. UJÄGH ÄRPÄDne
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
sítés
munkát
ÁAcélplombák mindenféle célra, nagyság-
|| ban és színben. Szalogplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombázófogók acél- és ólomplombák-
hoz. Jegy'yukasztö- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
NEDVES FAL
LÉGSZIGETELÉS
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
Dijtalan költségvetés.
Kiviteli jogot ad.
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI, Izabella-u. 77. Tel.: 1-208-64.
Beer Sandor
ZOMÁNCTÁBLÁI
a
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. :
LATICEL
a kényelem új korszaka
legszebbek
1-824-29.
--- Page 117 ---
Budapest, 1937 április 14.
7
Bonyodalmak két lóexportőr "
és a Schenker szállítmányozási cég
350.000 penyős kártérítési perében
Szenzációs tárgyalás a bíróság előtt, ahoi a világcéget két, fél-
félévi börtönre ítélt üzletfele valutávai történt visszaéléssel vadolja
Több mint e esztendeje húzódik az az érdekes
s bonyolult per, melyet Kreika Ferenc és Klein
Sándor lóexportőrök indítottak a Schenker nem-
zetközi szállítmányozási r.-t. cég ellen, Az egész vi-
lágon ismert Schenker-féle szállítmányozó cég 1933-
ban megállapodást létesített a két exportőrrel lóki-
vitel finanszírozására. A Schenker-cég kötelezettsé-
get vállalt arra, hogy a lóvásárlásokhoz szükséges
szegeket kölcsön formájában Kreika Ferenc és
Klein Sándor rendelkezésére bocsátja, egyúttal az
exporttal kapcsolatos szállítmányozási munkát is a
cég bonyolítja lé.
A megállapodás értelmében
az exporívalutákat csupán Schenkerek meg-
bizottja vehette fel.
Az első nagyobbarányú lókivitelt Franciaország felé
bonyolították le: 1700 lovat szállítottak mintegy
négyszáz pengős egységárban. A vásárlások Schen-
kerék kölcsönpénzéből történtek, a lovak vételárát
pedig francia frankban a párisi Schenker-cég vette
fel.
Schenkerék a Magyar Nemzeti Banknál
hejelentették exportkövetelésüket,
de — a keres zerint — nem abban az arányban,
mint amit a pá Schenker-cég ténylegesen felvett.
A francia üzlet lebonyolítása után a német pia-
con kétezerötszáz lovat helyeztek el, a márka ösz-
szegeket Schenkerék [frankfurti megbizottja vette
fel, akit később valutatörvénybe ütköző bűncselek-
mény miatt a német rendőrség letartóztatott. A
márkaösszegek állítják a felperesek szintén
csak részben kerültek a Nemzeti Bankhoz.
A manipulációkról tudomást szerzett a Nem-
zeti Bank és Schenkerék ellen megindult a
bűnvádi eljárás.
A cég azzal védekezett, hogy ha valutavisszaélés.
történt, azt Kreika és Klein követték el.
Az exportőrök ellen le is folyt a bűnvádi
eljárás, felévi börtönbüntetést kaptak, később
azonban amnesztiában részesültek.
A két exportőr ezután a budapesti törvényszé-
ken perelte a Schenker-cöget:
355.000
pengő megitélését kérik az elmaradt
haszon és más címeken.
állítják keresetükben, hogy őket Schenkerék
megtévesztették, amikor reá bírták arra, hogy fik
tív kimutatásokat készítsenek. Vállaljanak mindent
magukra, de jelöljék meg azokat az összegeket,
amelyek a francia és német lóeladási exportüzletek-
Azt
több
már
bíró
1058 dr. törvényszé
nem adtak, és csak azokat a külföldi valutákat ír-
ták Kreika és Klein javára, amelyeket a Nemzeti
Bank útján értékesítettek, viszont
Sehenkerék ennek az összegnek többszörösét
vették fel.
ifj. Tóth Ferenc VE, Béke:tér 9.
Telefon: 2-915-72
és Jahoda János
fém-, alumínium- és kokilla-öntőde
Campi Ödön
Mü'’akatosäru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon : 2—919—33.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon : 2-919-46.
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54,
Schenkerék által be nem szolgáltatott kül-
földi - valuták eltűnéséért hat-hat havi börtönre
ítéltek bennünket — mondják beadványukban az
exportőrök —, nyilvánvaló tehát, hog;
szolgáltatott valutáknak lenniök kellett, mert el-
lenkező esetben nem lehetett volna bennünket meg-
büntetni. Csak Sechenkerék vehettek fel külföldön
valutát, így tehát mi nem is manipulálhattunk a
valutákkal,
Keresetük további
ilyen be nem
részében
az exportőrök azt állítják, hogy Schenkerék
a zugforgalomban értékesítették a valutákat,
erre vonatkozólag kérik a Sándor bankcég vezetői-
nek és a Francia-Magyar Pamutipar igazgatóinak
kihallgatását, Részletesen igyekeznek bizonyítani
az exportőrök, hogy milyen ó.
tek azáltal, hogy Schenkerék
károkat szenved-
velük fennálló üz-
ási
leti összeköttetésük során be t külföldi valnták
túlnyomó része nem került a gyar Ni Bank
rendelk e alá és éppen ő mlájukon
ilyen összegek nem is szerepe A tanuk seregé-
nek kihallgatását kérik, akikkel bizonyítani fogják,
hogy Schenkerék csupán azokat a külföldi valutá
kat írták javukra, amelyek a Nemzeti Bank kimu
tatásaiban szerepeltek.
A rgyalásokon különböző indítványok után az
exportőrök kérték, hogy a törvényszék hallgassa ki
Epstet gvezetőt, onnenberg Marcellt, a
Schen
zérigazgatóját és Székely Béla üg
vezető igazgatót, akiket arra is kérnek kötelezni,
hogy üzleti könyvekkel igazolják a lóexporttal kap-
csolatos üzleti tevékenységüket.
A — különböz: többrendbeli
után Viktor János dr. törvér
ü érdemi tárgyalását.
ását kérte, mert
ési igényének
formális tárgyalás
széki bíró megkezdte
A Schenker cég a kereset
szerintük az exportőrök
é mmi alapja sincs. A bíró
azonban elrendelte az összes hivatkozott
hallgatását. Elsőnek Epstein Tibor g
gatta ki tanuként, aki elmondotta, hogy Kreika és
Klein a megállapodás értelmében nem volt megha-
talmazva a külföldi eladásokból rmazó vételára-
kat felvenni, ők azonban több esetben felvették a
kölföldre eladott lovak ellenértékét.
— A párisi Schenker céghez befolyt francia
frank összegnek 7 — része került átuta-
lásra a Magyar ti Bankhoz. Hogy a többi
résszel mi történt, azt nem tudom, vallotta nagy
meglepetésre a
Ezntán a cégvezető a német lóexportról be-
szélt. Weingendsam Józset és Jeszenszky Mihály
szerinte a vételárat | iban vették fel és a frank-
furti Schenker cégnek fizették be, ahonnan
kliring útján került a pénz a budapesti
Sehenker céghez.
Bizonyií ajánlott fel a két felperes arra vo-
natkozólag, hogy a Schenker cégnek milyen haszna
volt a lókivitelből hogy a Magyar Nemzeti
Banknál történt valutajelentés fiktív volt,
Az ntolsóelőtti tárgyaláson a törvén
sította a Schenker céget, hogy indítvány
nyítékait jelölje meg új határnapul
és
és
a tárgyalás folytatását április 9-ére tűzte ki,
amikor is elrendelte Sonnenberg Marcell és Székely
Géza ügyvezető igazgatók kihallgatását.
Ezen a tárgya izután váratlan fordulat
következett be. Az exportőrök kérték a törvényszé-
ket, hogy szegényjogon folytathassák a pert. Hosz-
abb vita indult meg arról, vajjon a két lóexpor-
tőrt megilleti-e a s og, amikor 350,000 pengős
kártérítési igényével lép fel a Sehenker-cég ellen.
De még az a bonyodalom is támadt, hogy 1enke-
rék kétségbe vonták a felperesek jogait, akik ma-
gukat mint a Dunántúli Gazdák Térmelő és Érté-
kesítő Szövetkezetének bevásárlóiként jelölték meg
és indították a pert, vajjon a megállapodás létre-
jöttekor megalakították-o azt a közkereseti társa
ságot, melynek mevében mint Kreika és Klein köz-
kereseti társaság szerepelnek az iratokban, mert ha
ezt igazolni nem tudják, — azt állítják a felperesek,
— ebben az esetben a kereset alaki okokból elntasi-
tandó.
A törvényszék most utasította a
hogy igazolják a közkereseti társaság létezését,
mert ellenkező esetben csak saját nevükben folytat-
hatják a bonyolult pereskedést az európai hírű szál-
lítmányozó részvénytársaság ellen, amely — sze-
rintük — különböző — eszközök — igénybevételével
350.000 pengőtől fosztotta meg őket.
áson
felpereseket,
Gazdasági szemle
n Béla
lesz a Magyar
zgatója, mégpedig az április
választja őt meg. Angyán Bela nleg mint
adminisztratőr delege vezeti a Magyar Hollandi
ügyeit nemcsak a részvén hanem a /elügyeleti
hatóságok bizalmából is.
Hollandi Biztosító
22-iki közgyű
sek
A BIOSz a hónap végén, április 30-án tartja
közgyűlését, amely elé igen nagy érdeklődéssel
tekintenek közgazdasági körökben, tekintve, hogy
az évi jelentés során ismer!elik a Phönix esettel
intézkedéseket. A Ss:
hónapokon át permanens szolg
dóan rendelkezésére állott a
és pénzügyi kormánynak, ami
ságot megoldani
kapcsolatos ivetség vezetősége
atot végzett, állan
felügyeleti hatóságnak
által sikerült a vál
Stein Emil és Nagy Andor meleg ünneplésben
részesült a minap a tőzsdetanács ülésén, amikor is
megállapították, hogy, mint a tőzsdetanács tagjai,
á 25 év óta fejtenek ki igen értékes tevé
éget az intézmény javára.
Huszonöt esztendeje működik vállalatánál Köves
János dr., a Philaxia Rf. vezérigazgatója, akit most
ünnepeltek munkatársai.
Hatemeletes berhäzat építtet nyugdíjpénztára
számára az Üllői-úton a Pesti Hazai Első Takarék
pénztár. palotát a Schmitterer és Bauer építész
cég tervezi.
A Providentia Biztosító Rt. most engedélyt ka-
pott a felügyeleti hatóságtól, hog működését a
jég- és eső-biztosításra is kiterje
Magánegy: éget kér Óbudai Keményítőgyár
Rt., amely levően régóta nincs Óbudán, hanem
az Angyalföldön működik és nem keményítőt gyárt,
hanem az úgynevezett Aldás pótkávét. Ugylátszik
nincs áldás az Aldáson.
A Goldberger Sám. és Fiai Rt. mérlegmeg
állapító ülését április végén fogja megtartani
a kifizetendő osztalék előreláthatólag az előző
8 pengővel szemben részvényenként 4 pengő lesz.
A Franck Henrik Fiai Rt. bruttó
Ő évi 3.2 millió pengővel szemben a
millió pengőt tett ki. A kimutatott tiszta nye
ég a 3 millió pengő részvénytőke mellett az
előző évi 112 ezer pengővel szemben 1936-ban 190 ezer
pengőt tett ki,
Szendy Károly és
Chorin Ferenc lätoga-
tása az épülő áru-
mintavásáron
Szombat délben meglátogatta az épülő Budapesti
Nemzetközi Vásárt a elnö Szendy Károly
polgármester, akit elkisért Babarczy István tanács-
nok is. Vértes Emil ügyvezető alelnök és Hallós
István ügyvezető igazgató fogadta a polgármestert,
és
évi
bevétele az
mult évben
8.3
aki először irodában tanulmányozta külön-
böző osztályok lázas tempóban folyó előkészületi
Alatait, majd pedig körüljárta a vásár terüle
gy tájékozást nyerjen a pa beosztá-
az
egyes szakmák érdeklődé Az épülő
ros megtekintése után a polgármester sajtó
nyilatkozatot adott, amelyben először is megállapí
totta, hogy az idei vásár területében nagyobb, el
rendezésében artisztikusabb, anyagában pedig im-
pozánsabb és változatosabbnak igérkezik, mint a
tavalyi volt, A vásár sikere úgymond minden
kép fontos, a tavaszi idegenforgalom szempontjá
ból azonban egyenesen döntő jelentőségű. Rámuta
tott azokra a hatalmas munkalehetőségekre, ame
lyeket a vásárváros építése jelent, végül elen
tette, hogy az idei vásárra büszke lehet nemcsak a
főváros polgársága, valamint a Kereskedelmi Ka
mara és Gyáriparosok Országos Szövetsége, hanem
uz egész ország közönsége
endy Károl
bként, mint a
polgármester egy
Nemzetközi Vásár elnöke, csütörtékön este hatásos
rádióbeszédben vezette be v rt. — Kijelentette,
hogy ez a vásár túlszárnyalja az edigieket és
példaadás lesz Európa felé. Végül a rádión keresz
tül
meghívta a nagyvilágot a magyar fő
ház ó.
ivünk, — mondotta,
árosba
nyitva áll az
nagy nyaiban kibontakozó vásárvárosban
munkálatokat vasárnap Chorin Fer dr., a
r társelnöke is megszemlélte. Chorin Ferenc
megelégedéssel á pította meg, hogy a Vá
r elgon-
dolásai még a terveknél is nagyobb vonalú, érdekes
és egyben a gazdasági célnak kitűnően megfelelő
megvalósulásra találtak.
Liptay Lajos ünneplése. Meleg ünneplésben ré-
szesítette a Községi Takarék tisztviselői kara Liptay
Lajos dr. vezérigazgatót kormányfőtandcsosi címmel
való kitüntetése alkalmából. A — Gellért-szállóbeli
díszvacsorán több mint kétszázan jelentek meg, a
fővárost Lamotte Károly alpolgármester és
A
felköszöntők során az intézet nevében Furtkovies
Béla ügyvezető igazgató hangsúlyozta Lipfay Lajos
kivételes és kimagasló érdemeit, a főváros részéről
pedig Lamotte Károly dr. méltatta meleg szavakkal
Liptay Lajos vezérigazgatónak a főváros érdekében
kifejtett működését. Liptay Lajos meghatott hangú
köszönetében kiemelte, hogy az elért eredményeket
a tisztviselői kar odaadó támogatásának és fárad.
hatatlan munkásságának köszönheti.
dr.
Bódy László dr, pénzügyi tanácsnok képviselte.
--- Page 118 ---
A TÉBE jelentése. Mint minden esztendőben,
úgy az idén is a TEBE a közgyűlés ntán részletes
jelentést adott ki, amely mindenekelőtt megállapítja
hogy Az 1936-ik esztendő határozottan a gazdasági ja-
vulás jegyében folyt le és kezdett megjavulni az az
egész közéleti légkör, amely a világ minden részé
ben oly súlyosan nehezedett a termelő munkára és
elsősor! hitelérdekeltségekre. Ennek a magához-
föleszmélésnek a jeleit mutatja a TÉBE
4 Tekintve, hogy a TEBE jelentései az
atóbbi időben nemcsak a hitelintézeti körökben találtak
olvasókra, hanem kíviü lók, így különösen a politi
kai körök lését is felkeltették, a jelenté:
szerkesztői nem szorítkoztak a tárgyalt kérdésekkel
kapcsolatban a helyzet ismertetésére, hanem különös
gonddal igyekeztek rámutatni arra működésre is
amelyet a hitelélet hathatós támogatá.
íval az egyes
kérdések megoldása érdekében a TÉBE hkifejtett. A
figyelemreméltó jelentés gondos és szakszerű mun
kára vall.
Tizenhat pengő a Kőszén osztaléka. A Magyar
Általános Köszénbánya Részvénytársulat igazgató
sága legutóbbi ülésében megállapította az 1936-i üz
letév mérlegét, amely a szokásos leírások uldn
5,589.903.61 pengő ta nyereséggel zárul. Az igaz
gutóság áprlis 28-ára hívja egybe a rendes évi köz-
gyűlést, amelynek inditvär fogja, hogy az
1936-i üzletévre — tartaléko s alapok dotálása
után — részvényenként 16 pengő osztalék állapíttas-
sék meg.
Az új ipartörvénynovella magyarázata, Az ipa-
rosságot, kereskedőket és gyakorlati jogászokat, va
ságokat érdeklő és nélkülözhetetlen
v hagyta el a sajtót. eli a munka az
1936. é VII. törvénye rvény novella) és
a végrehajtási utasítás. rendeletet, az
ipari tanfolyamokról kiadott iszteri rendeletet,
valamint a drogistáknak és gyógyárunagykere:
dőknek nélkülözhetetlen 1936. évi rendeletet. Érté-
kesck a munka jegyzetei, melyek áttekinthető cso-
portosításban muta k be a novella által teremtett
új helyzetet. A köny zerzöje Kováts Endre dr. szé.
kesfővárosi fogalmazó, a XIV. kerületi elöljáróság
iparügyi előadója, akinek már több hasonló irányú
szakkönyve jelent meg. Előszót Schmaderer Oszkár
dr. tanácsnok, XIV. kerületi elöljáró írt a szak-
könyvhöz.
A Nemzeti Takarékpénztár és Bank közgyűlése,
A Nemzeti Takaré. kpénz tár Bank Rt. április 7-én
tartotta 43. rendes é ; Vas Zsigmond kor-
mányfőtanácsos elnü A közgyűlés az igaz-
gatóság összes előterjesztéseit egyhangúlag tudomá-
sul vette és elhatározta, hogy a belső tartalékolá
sok után kimutatott P 50,532.26 tiszta nyereségből —
a tartalék- és nyugdíjalap megfelelő javadalmazása
mellett — részvényenkint 50 fillér osztalék fizettes
Sek, A 43. számú szelvény ezévi április 8-ától kezdő.
dőleg az intézet pénztáránál, valamint a Pesti Ma-
gyar Kereskedelmi Banknál kerül kifizetésre.
HESZ LAJOS
építőmester
BUDAPEST, 1, LÖGODI-U. 9.
Telefon: 14—603—21.,
TRAUB Ő DÖN
| aszfa igetelő, tetőfedő
Budapest, X, Rezső-tér 2. Telefon: 1-411-65.
Schütz Ede
épület-, mű- és vasszerkezel lakafos
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—435.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—434—97.
Kitüntetve 1906. évi ezredéves orsz.
LIND fémárulüzem
Badapest, VIII, € .sa-utca 35.
1-348-21
Készít: /.ntó- és kocsilámpát, kórházi berenda
háztartisi bádogárut,
GERA LAJOS FIAI
épület- és butorasztalos mestere
Budapest, VIII., Thék Endre-utca 35
Telefon: 1-370-20
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
e 1X., Tetepl-u. 27. (Ludovikánály Tel, 1-430-77
kiállításon
éseket,
és műszaki cikkeket
alka Jórse
Budapest, VIII. ker., Baross-utoa 59.
ve
EZÜSTKOSZORUS mester
üvegfestészeti műterme
Telefon: 1-302-28.
9 3
A Verpeléti-út rendezési munkáinak vällalatha-
adása. A XI. kerületi Verpeléti-út Horthy Miklós
körtér és Szent István-út között Akasza útrende-
zési munkáinak és az ehhez szükséges kőanyag
szállításának vállalat d. val legutóbbi ülesen
foglalkozott az út- és csatornaépítési szakbizottság.
A II. ügyosztály az útrendezési munká három
a pályázatot. A Horthy Miklós-körtér
és a RBudafoki-út között lévő útszakasz rendezési
munkájának vállalatba adására az ügyosztály 11
ánlattevő kü Hollós Ferencet hozta ja vaslatba
42.000 pengös vállalati összeggel, a Budafoki- ut
Szent István-út közötti sz sz ren
8 ajánlattevő közül Helfenstein K rolyt
gös vällalati € eggel, a Hotrhy Mikló
Pudafoki-út ke ti gyalogút aszfaltozäsär:
Jattevö a Magyar Asphalt Rt,
örtér és a
10 aján
ajánlatát 17.333
pengő összeggel. A kőanyag szállítást 8 ajánlat-
tevő közül megosztva 4 cégnek: a Badacsonyi ba-
zaltbánya rt. és Zalakalászi bazaltkőbánya rt,-nak
45.281 pengő, a Somoskői bazaltbánya rt.-nak 161.982
pengő, a Frank István dr. kft.-nek 8 pengő, a
Schiffer Andor cégnek 34.074 pengő vállalati ő
szeggel javasolta kiadn z út- és csatornaügyi bi-
zottság az ügyosztály jawaslataihoz hozzájárult.
DVersenyfárgyalási
megbízások
A Farkasréti
tak Blazsok
pengőért
temetői kápolnán köfaragömunkät kap-
Vilmos 67.158 és ifj. Fabró Ferenc 26.000
A átyás templom
kapta 54.091 pengőért.
A Dráva-utcai áramátalakító állomás föld
vasbetonmunkálatait Sorg Antal kapta
a tetőfedőmunkát Grozit vállalat 3415,
X a mázolómuni
egesmunkát Bielek Károly 985, a
Pick Ede utódai 846, az asztalosmunkát
sef 1965, a villanyszerelőmunkát Gruber La-
jos 2011, a parkettamunkát Jakab József 1840, a bädogos-
munkát Kardos Lipót 3985, a központi fűtésberendező
munkát Kovács A. Ödön 9356 pengőért.
A Szt. Imre herceg-úti plébániatemplom mükömunkä-
latalt Szabó Rezső kapta 18.800 pengőért; ugyanitt ács-
munkát kapott Hellenbrand Ödön 16.286 pengőért.
Az Üllői-út 120. sz. bérház víznyomásfokozó berende-
zésének átalakítási munkálatait Harsányi Dezső kapta
77 pengőért.
Uj versenyfárgyalási
kiírások
A Gubacsi-úti és a Bihari-úti szükséglakásokhoz szük
séges 520 drb takaréktűzhely szállítására pályázni lehet
április 16-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon.
A Kőbányai-úton létesítendő Leventelőtér építéséhez
köfaragömunkälatait Müller Ernő
. kömives-
09 pen
burkoló-
t Schweitzer
és
gőért,
munkát
Zoltán
szükséges föld-, kömüves-, vasbeton- és elhelyező mun-
kákra pályázni lehet április 23-án d. e. 9—10 óra közt.
(Központi Városháza, III. em. 337.)
A Baross-utcai forgalmi telep orvosi rendel nek át-
alakítási munkálra lyázni lehet április 2 17. Ve:
11 órakor (Akácfa-u. III. 311),
Beérkezett ajánlarftok
Ujpesten, 1-u. 9. szám alatti bérház tatarozási
18.821,
Gál Tibor Mihály Torony
Lukács 19.784,
Náthán 21.0
Szlávik Ede
munkáira Di
Szöv, 19.640,
W
, Szal István és Belinez
23.007, Brausz István 23.462,
Kolmann Mór 2 Ű
Barát Lajos 24.391. 1 Ferenc
ü
25.000, Machát Ferenc
Ferenc 715, 28.782,
Faragó EM
atz József
"szerelő
munkáira pá
ly: ukács Sán letván 4831, Geiringer
ödön 4 Babay Fi 5095, Ök.
Ottó 52; Hegedüs Oszkár 5604, Mar
gővel.
Egy drb elektromos emelőmacsi egy drb
emeletes marógép szállítására pá Königsber
Gyula 3310, ) Imre 15.272,
1ann és Kühnemánn 8650,
Lampart 16,800, Schuc
Petz
Test-
ter makadámútterület portalanitäsi
Magyar Petróleumipar, Hegedüs és
yir dányi Rt., Steaua, Szőregi Petróleumgyár,
irz Rudolf és Társa, Fanto Rt., Vacuum Oil Comp.,
Kőolaj Rt.
Rt részére szükséges 2860 drb tölgytalpfa szäl-
jánlatot adtak be: Polacsek J. Fia, Matzner
Bertalan, Brüll Gyula, Rosner Soma,
"Társa, Weinberger Hermann és Kostelitz
Shell
A BS
lítására
Ottó,
Márer
László.
Schreiber
Benő és
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Schütz Testvérek, KL 5.
=> Optalit‘|
F.-bronz
! könnyütém-—dugai
" ú Hyd fehér-csapágyfém 1
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
"telefont
1-530-92,
DEUTSCH CIPOT
műszerész
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65, Tel.: 1-291-86.
Különleges Ipari varrógépek minden iparágnak.
KEDVEK BELA
URLS INKL
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, I., Hleronymi-út 23. Tel.: 1-557-27.
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és blipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel: 1-348-93
„SANITF“ naparcs- és beton vizhattanttó
Gyártja : POSNANSKY és STRELITZ R. T.
asztalt, fedéltemes- és kátrányvegyitermék-gyár
Központi Bpes .
Telefon : Teen, A Sy 15
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, IT. Haläsz-utca 1. Telefon: 1—558—04.
ROSENTHAL MÓR
ÉPÜLETÜVEGEZÉSI VÁLLALATA
BUDAPEST, V.. TATRA-U, 26
Weisz és Csillag
vas és fémkereskedő
VIII,
1906-ban
Budapest, Bezerédy-utca 4. sz.
PETIK JÁNOS
éptüetbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VL,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75,
Linoleum és gummi
koll CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTOA 26. Tel. 1-887-49.
Ajánlatok díjmentesen
TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
EGÉSZSÉGÜGYI áj KÖZPONTI GÖZ- ÉS
MELEGVÍZ FŰTÉS!
B0KAT GÁZ-
BÁTORFI JÄNO
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
para: Budai V., 829-utca 25. szám
eleton 1 1-2 1-108-55,
RKRT, el VÉZETÉK ÉS CSATORNÁZÁ-
GÍTÁSI BERENDEZÉSEKET.
V., Vilmos császár-
Telefon : 1-287-46.
ti
út 50.
Cementgyár: Lábatlanban. . . . . évi telj. kép. 12.008 v.
Móőszgyárak: Lábatlanban . . . . - e, " 6.009 ,,
97 e
Tédiagyárak ı Buata-Ujlak, XKöbánya,
jó Nyorgezujfahr évi telt. kép. 60,000.000 árt.
Cserépgyár ı Br4s-Ujlak nn " 8,000.000 drb.
CUSTLODIS ALPHÓNS
ALAPITÁSI ÉV 1876. Mérnöki Iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére, —
Gyárkéményépítés, Gözkazänbefalazäs, Ipari
kemencék építése és tervezése.
, V., hádos-utta 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHB)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—126—66-
--- Page 119 ---
Huszonbaífodik €vfolyam
99
Elöfizetes! ari
mGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
SGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Beusítják az összes I/BUSz-pavillonokban
Tibor-napja
Az idei Tibor-
ma politikájában hosszú-ho
tetni fogja hatását, emlékezetes dátummá lesz
a magyar politika történetében. Ha csak a k
sőségeket néznénk, meg kellene állapíta nunk,
hogy Zsitvay Tibor népszerűsége a magyar fő
város polgársága előtt szinte példátlan. Ha-
sonlóképpen az elragadtatás hangján kellene
zeinünk arról, amit régen tudunk. hogy
Zsitvay Tibor a magyar államférfiak között
egyike a legnagyobb nokoknak. És el kel-
lene mondanunk azt is, hogy multheti név-
ünnepén szinte felülmulta önmagát és a gon-
dolatok gazdagságával, a szónoki készség el-
ragadó erejével páratlan sikert aratott.
Sokkal többről van azonban szó. Elsősorban
dátummá nőtt a
ú évekre érez-
apja nagy
arról, hogy a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártja erőteljesebben fog a j őben belekap-
esolódni az országos politikába. Mert, mint
Zsitvay Tibor mondotta, Budapestnek igenis,
van mondanivalója az ország 87 ára. Buda-
pest hivatott arra, hogy zászlóvivője legyen a
polgári gondolatnak és az alkotmányhűség-
nek. Ennek a budapesti polgárságnak hivatása
az, hogy elit-gárdája legyen az új magyar kor-
mánypolitikának, amely ezt a polgári gondola-
tot régi fényében kívánja újra látni és amely
az alkotmányhűséget tekinti a polgári gondo-
lat megtestesülésének. Szép, igaz és nobilis
mondata volt-Zstivag Tibornak az, amikor ki-
jelentette, hogy könnyű most a munkánk, mert
a kormány élén az a Darányi Kálmán áll, aki
maga a józanság. Ez a józanság mindig ti Z-
tán látó, az ország érdekeit szem elől soha
nem tévesztő, a fokozatos, a nyugodt haladást
hirdető Darányi Kálmán, akit ugyanezen a
vacsorán Bessenyey Zénó a nagy angol állam-
férfiakhoz hasonlított, tisztában van a maga
feladataival. De szüksége van olyan gárdára,
amelynek „soraiban józanság uralkodik és
amely kitessekeli azokat, akik mákonyos
izgalmakkal akarják a népet romlásba vin
Ez a gárda a dolgozni, építeni, alkotni, városát
és országát naggyá tenni akaró budapesti pol-
ág és ifjúság. Ezek előtt ma-
pi beszédében Zsitvay Tibor
ség szent kötelességét.
Ezek azok, akik nemcsak hallották, de meg
is értették Zsitvay Tibornak azt a szavát,
hogy „nem akarunk a politikában kísérletező-
ket, kalandorokat és szélsőségeket látni". Ez a
polgárság tudja, hogy a keresztény és nemzeti
eszmét kell vezérlő csillagának tekinteni, mert
esakis ez jelenti az alkotó és összefogó erőt.
A budapesti munkásságnak is meg kell értenie,
hogy akik polit ilag ki akarják használni,
azok a lelkét akarják kizsákmányolni. És ebben
a csodálatosan józan légkörben, amelyet a Da-
rányiak, a Zsitvayak, a Bessenyeyek beesüle-
tes magyarsága teremtett meg, hideg és nyu-
godt fejjel kell gondolkoznia az ifjúságnak is,
amelyről azt mondta Zsitvay Tibor, hogy ettől
az ifjúságtól nem megalkuvást, hanem deá-
lok tiszta szolgálatát várja, amihez az szüksé
ges, hogy a magyar ifji ág „ne legyen isme-
retlen célú lovagok szolgája".
Ezert kell Budapestnek és a Nemz gi
ség Fővárosi Pártjának az 0 x felé is hal-
latnia a szavát. Értse meg a legkisebb falu
leginkább nyomorgó lakója is, hogy csak a j6-
zanság, a nyugalom, a béketi a jobb jövő-
ben való bizalom és a vezető elmék jószándékú-
ságába vetett hit segíthet az ors ágon, Minden
Egy-
más, minden láz, minden fantazmagória, min-
den lázító szó az ország tönkretétele felé visz
bennünket. De nemcsak az ország felé szól
Zsitvay Tibor józanságot hirdető szava, hanem
a főváros minden rendű és rangú lakója, min
den pártja és minden felekezete felé. Azt
mondta Zsitvay Tibor, hogy ábrándozáson
kapta magát, mert eddig ábránd volt, hogy egy
táborba gyülhetünk valamennyien, hogy elkö-
vetkezhetik az idő, amikor az elvek megmarad-
nak és a magyarok mégis találkoznak. És Zsit-
vay Tibor hangjából, szavából fényesen ki-
esengett, hogy ő igenis, hisz ebben az ,ábránd"-
ban. Budapestnek kell azonban előljárnia a
polgári gondolat védelmében és az alkotmány-
hűségben. Ez az az út, amelyen mindnyájan
találkozhatunk, amelyen, igenis, megmaradnak
az elvek és mégis megértjük egymást,
Budapesi, 1937 április 21
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
6. szám.
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhlvatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsokk: 40.424
ZSÍTVAY TIBOR
üzenete az országnak
a politikai szélsőségekről, a
kisérletező kalandorokról, azifjúság
és munkásság félrevezetéséről
A fővárosnak ezután nyomatékosabban kell
hallatnia szavát az országos politikában is
Az egész ország közvéleménye felfigyelt arra
az őszinte és keményen határozott politikai
megnyilatkozásra, amelyet Zsitvay Tibor dr.,
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának elnöke
tett a tiszteletére rendezett ünnepi vaesorän.
A józanság politikáját hirdető és a főváros
számára is irányt mutató beszédet a követ-
kezőkben közöljük:
—- Meghatva és pirulva állok itt, hogy az üdvöz-
léseket megköszönjem. Meghatva a barátság meleg
megnyilatkozása előtt és p’ralra a weg nem érde-
melt dícséretektől. @n nem keresem-4 tapsokat-és az
elismerést, még kevésbbé áz ünneplést; mert isme-
rem az életet és tudom, hogy a közéleti pályán csak
az haladhat előre becsületesen célja felé, aki nem
ad a tapsokra és népszerűségre, hanem, aki elvhű-
séggel következetesen cselekszik, ha azért sokszor
nem is jár taps és népszerűség,
Vannak emberek, akik dicsérik őket, mindent
elhisznek, de vannak olyan emberek, akiknek, ami-
kor az érdemeiket felsorolják, a hibáik jutnak
eszükbe. Én is ezek közé tartozom és mert magyar
politikus vagyok, nagyon jól tudom, hogy vannak
mások is, akik számontartják hibáimat. Nem aka-
rom az ő kenyerüket elvenni.
Mikor erről gondolkozom, eszembe jut egy régi
kedves történet. Tizenöt évvel ezelőtt Kecskemét
városának megbízásából léptem először a képviselő-
házi porondra, Ott ült egy régi világból való öreg
politikus, híres anekdotázó, täblabirötipusü bölcs
ember, aki, mikor meglátott, ezzel a kiáltással fo-
gadott: , Hát te, öcsém, mit keresel itt? Úgy tudom,
nem szoktál inni, nem tudsz kártyázni és nem ta-
nultál hazudni, Mit keresel itt a politikusok kö-
zöttt"ő
Először meglehetős keserűség fogott el erre, a
régi politikai világra talán jellemző kérdésre, de
idők múltán megérteitem ennek az öregúrnak a
bölesességét, Nem szószerinti értelemben, hanem át-
vitt értelemben kell venni azt, amit mondott. Ha
nem is a szószerinti ivásról van itt szó, mint hibá
ról, — bár arról is lehetne beszélni, hiszen a kva-
terkázó asztaltársaságokból alakulhatnak ki a klik-
kek, de én nyugodtan mondhatom, hogy klikkekhez
soha nem tartoztam, — de van valami egészen más
ital, olyasmi, amit nem pohárból isznak. Vannak
olyanok, akiket a dicsőség szomja, a hírnév ntáni
vágyódás vezet, ugyanakkor mákonnya! itatják,
fantagsmagóriál:kal, délibábokkal ábrándítják az arra
hajlamos néposztályokat. És bizony nagyon sokszor
ezek mennek előre a politikában.
Itt, a mi pártunk mint egész közéleti pálya
futásomon is, mindig szem előtt tartottam: a 7poli-
tikai életben a józanság az első kötelező parancs.
E! kell hallgattatni a 1vedélyeket, mert sohasem
vezethetnek maradandó alkotásokra.
A mi sorainkban józanság uralkodik és ki-
tessékeljük azokat, akik mákonyos izgalmak-
kal akarják a népet romlásba vinni.
A kártya azt jelenti, hogy valaki kockázatot,
erejét, tudását meghaladó terveket vállal, nem a
tudásra, a munkára, a becsületre, hanem a szeren-
csére alapít. Ilyen politikát a fővárosban nem tű-
rünk, nem akarunk követni és nem is kell követ
nünk, mert a főváros bölcs vezetősége meg van győ-
zödve ennek helytelenségéről, nem jár a kockáza
tok és kísérletezések útján
Nem akarunk a politikában kiserletezöket,
kalandorokat és nem akarunk szélsőségeseket
látni. A mi pártunkban nincs helye semmi-
féle szélsőségnek.
Ez a nemzet kalandorokat nem bír
el és nem tűri
azokat, akik céltudatosan kihaszndljik az
néposztályokat sajátmaguk részére.
Sem a munkásságot, sem az ifjúságot nem
engedjük félrevezetni.
Zzekkel a kérdésekel nekünk behatóbban kell a jő-
vőben foglalkoznunk, mint ahogy a múltban tehet
tük. Meg kell mutatnunk, hogy
nem nélkülünk fogják a munkás-kérdést
megoldani.
Semmiféle más szervezetnek nincs több joga hozzá.
hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozz6k, de politi-
kai pártnak egyiknek sincs hozzá joga, hogy a mun-
kás-kérdést kisajátítsa, mert a munkásságnak min-
den politikai kihasználása a munkásság lelki ki-
zsákmányoldsát is jelenti. Keresni fogjuk a módo-
kat és meg fogjuk találni, hogy a munkásság poli-
tikamentesen szervezkedhessék, minden fillére nem
politikai célokat, hanem saját jólétét és boldogulá-
sát szolgálja.
A magyar ifjúság a kereszt jelével halad előre,
de ne legyen ismeretlen célú lovagok szolgája.
Higyje el, hogy nem azok a barátai, akik politikai
uszályhordozójukká teszik, hanem azok, akik szere-
tik, mint fiaikat, óvják a túlzásoktól és szeretnék
lelküket megóvni a csalódásoktól. Azok az igazi ba
rátai, akik meg tudják érteni az ifjúság egyik-má
sik kilengését, de azt is, hogy joguk van bizonyos
keserüs6ögre,
Az ifjúság azonban nem adhatja oda magát
gyáva tüntetéseknek, a többségnek a kisebbség
ellen kitörö gyerekes csinyjeinek, vagy poli-
tikai fantasztikumok követésének. Az ifjú-
ságtól nem megalkuvást várunk, hanem az
ideáloknak tiszta szolgálatát,
de az idősebb nemzedéknek kötelessége, hogy meg
adja az ifjúságnak a gazdasági lehetőséget, hogy
tisztán, függetlenül, gondmentesen készülhessen fel
az életre.
A harmadik dolog, amiről a régi magyar
táblabíró beszélt, az őszinteség kérdése. Bizony,
politikai életben ma is sok még a hazugság. Vala
mikor azt mondották, hogy a politikában az érvé
nyesül, aki mindig mindenkinek kedveset mond, fe
felé és lefelé egyaránt. Talán a legkevésbbé alkal
mas politikai vonásom, bocsássanak meg, hogy
annyira szubjektív vagyok, de most meg kell mon
danom ezeket a dolgokat, — hogy sohasem hízeleg
egyes
tem senkinek. Teleki Páltól Darányi Kálmánig
minden miniszterel elmondhatja, h ha talán
kellemetlen is volt, mindig az elsők között voltam
akik nem dobraver6ssel, hanem né zemközött
figyelmeztettem a veszélyekre. Felfelé megmondot
tam, hogy mi a kifc embereknek, lefelé ís.
a tömeg: szemben is mindig rámutattam a hi
bákra. F az út, amelyen lehet engesztelhetetler
yözödesem szerint, megbecsül
S szerezni.
„ de, me
barätokat
Most härom esztendeje,
Kecskemét piacán Gömbös Gyula jelenlété-
ben, a nagy nyilvánosság előtt először hív-
tam fel a figyelmet arra, hogy zavaros jelen-
ségek vannak az országban.
Egyesek visszavonulnak szobájukba,
régi magyar törvenytärt, olvass
törvénycikket, az V. törvén
kitépik ezeket a lapokat és
dolgokat, ugyanakkor belen csillagokba és
nekünk, magyaroknak elképzelhetetlen fantasztikus
papiros-alkotmányt tálalnak fel és azt propagálják.
Gömbös Gyula akkor nem értette meg, hogy mit
akarok mondani és kissé felhorkant. Megkérdezte,
ellensége
hetetlen
aranybullát,
, mint elavult
--- Page 120 ---
hogy mindezeket miért mondtam el. Felhívtam
figyelmét egy könyvre és később ő maga ismerte el,
hogy igazam volt, jelezve, hogy intézkedett is,
Ezek a jelenségek ma sem szüntek meg, van-
nak. egyesek, akik azt hiszik, hogy az ősi
magyar alkotmányt ki lehet forgatni, sutba
lehet dobni
és az örökéletű alkotmányt egyszerűen — mellőzni
lehet. Én ezt nem hiszem, A magyar alkotmánytól
elválaszthatatlan a keresztény nemzeti eszme, amely
tulajdonképpen a szentistváni gondolatban testesült
meg.
Nehány őszinte szót kell mondanom a mi fő-
városi pártunkról is.
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
ság, a higgadtság és az őszinteség
egyre jobban izmosodik és
A közönség ezt mindinkább megérti és közeledik is
hozzánk, Ez a józansi Öszintes és higgadtság
érvényesül Aa párthan országos retek ött is.
ık, mert a kormány élén az
, aki maga a józanság.
tehetünk pár olyan
van az ide.
Erőnk
zést, amolynek itt
már a fővárosn
Ma
kor ések megoldása
kell,
azokk
azok
apiros-alkotmänyt,
tudjon 3
másolt tákolmányokat propagälnak,
vagy idc
Továbbra rendíthetetlenül a keresztény nem-
is
zeti eszme alapján állunk és mint mondottam, !
ázon állunk, akkor a ntistv. elgondolás alap.
ján mk. Ig: v Ernszt wdornak, aki a
bizottság vitájában mondotta: nem min
a keresztények, akik magukról ezt mond.
azok, akik ezt leghangosab.
ban hirdetik. A keres y nemzeti gondolat csakis
alkotó, építő teremtő, összefogó erőt jelenthet.
Egy táborban van a helyük mindazoknak, akik lát
a veszélyeket és nem akarj felkorbá Ini
ullámokat, hanem a háborgó
különböző színekre
legkevésbbé pedi
és
vi
nítani. Ma
féleképpen elcsavart, torz alakú keresztek jelével
zugyva mozgalmak indulnak. Ezt mondom és üze
nen
akik el tudják fogadni a keresztény nemzeti
gondolatot fenntartás nélkül és el kell hogy
tudja fogadni minden józanul gondolkodó ma-
gyar ember, azok gyüljenek egy táborba,
hogy fajunkat, nemzetünket eredményesen
szolgälhassuk,
Ma fokozottan szükség van a polgári gondolatra
és az .a"kotmányhű: gondolatának é esíté.
A polgári gondolatra, amely valláserköles,
a magántulajdon és a család ének védelmét
és az alkotmányhűségre, mert a mi ősi alkotmá
nyunk nélkül itt a K: ok medencéjében nem le-
Magyar-
zi nem-
unk
ez a nemzet, Ezek nélkül
lhat. Így lehet meg az ig
bástyafokára áll
het
életképes
ág fenn nem &
egység, amelynek
zeti
mondhatjuk: si Deus pro nobis, quis contra nos?
e, hogy most lelepleztem
Ábrándozásom pe
az elvek meg-
úgy veszem
ábrándozni
Végül
szok
; egy táborba gyűlhetünk
a magyarok mégis találkoznak. Rendü
letlen hittel hiszem, hogy ennek be kell következnie
és hogy összefogunk azott, akiket ugyanazok az esz
am,
mék lelkesítenek
Kevés olyan é
ez az oka, hogy
hogy a küzdelmet
ték van, mint a barát talán
ritka, Ez nekem ma erőt ad,
áltozatlanul folytassam azon az
"
úton, amelyen eddig jártam. Nem ismertem a meg-
alkuvást, nem is lőttem túl a célon talán egyszer
sem, mert veletek együtt a legjobban igyekeztem
ezt az útat kijelölni.
Ezekben a nehéz órákban fogjunk össze, harcol-
junk a becsületes és tiszta Magyarországért, dolgoz
zunk tovább a fővárosért és a hazáért!
Nagy Gyula
lakafosárugyár
Budapest, VIII., Kőris-utca 10,
Telefon: 1-348—15.
Turner istván
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapes!, V., Tisza-utca 11. Teleton : 2-919-46.
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, tűzhely
készi.ő és autogénhegesztő
Budapest, I., Márvány-utca 38, sz. Tol.: 1-572-64.
Rivállal mindennemű rácsok, díszkapuk, fazon
ablakok stb. készítési ol Ola Tan
etmunkák,
szintén
Budapest
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915.72
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda Jänos
fém-, 68 kokilla-öntőde
aluminium-
Nagyjelentőségű politikai esemény-
nyé nőtt a Zsitvay Tibor ünneplésére
rendezett pártvacsora
Bessenyey Zénó a miniszterelnök, a belügyminiszter és
Zsitvay pártelnök frázismentes, józan politikájáról
Impozäns és fényes, de ugyanakkor családiasan
meleg ünnepi sorát rendezett a Nemzeti Egység
Fővárosi Pártja elnökének, Zsitvay Tibor dr.-nak
névnapja alkalmából. A Pannónia nagytermében
folyt le a vacsora, amely messzehangz6 politikai
megnyilatkozásokra adott alkalmat, A virágdíszes
asztalok mellett 350 párttag és vesndég foglalt helyet,
hogy a várospolitika nagytekintélyű és népszerű
vezéralakját ünnepelje. .
Résztvett a vacsorán Kar h Jenő dr.főpolgármes-
ter, Bessenyey Zénó dr, a Közmunkatanács . elnöke,
Szendy Károly polgármester, Szinyei-Merso Jenő, a
Nemzeti Egyseg Pártja or "s alelnöke, Lamotte K
roly dr. alpolgár T Ferene dr,
Antal y
Istv
r Sándor
tankeri i
Kálmán,
tanácsnokok,
dr., Anta
János dr
előljárók. A
SZEPESVÁTY
Duday
-Burchart Rezső
Károly r Dongó Or
Lajos €
Katon
Jenő,
jnöczy Béla
Tamás,
Ne
Hencz
dr
1
Ner
vény gi — bizotts:
Ede dr., Szél Jenő dr.,
gatók, Dávid Antal egyetemi
h, tiszti főorvos, Balogh
plébános, B István Endre ker.
pártelnök.
A vacsora alatt felolvasták a nagy számban ér-
kezett üdvözlő táviratokat, közöttük Darányi Kál
mán miniszterelnökét és Ivády Béla országos párt-
elnökét, akik másirányú elfoglaltságuk miatt nem
jelenhettek meg.
A párt nevében
Bessenyey Zénó dr.
üdvözölte Zsitvay Tibort. ének adott kifejezést,
hogy Darányi Kálmán miniszterelnök, aki kimen-
tette elmaradását, szívvel-lélekkel együtt van az
ünneplőkkel. Ha nincs is itt, megmondhatjuk, hogy
a legnagyobb hűséggel és bizalommal viseltetünk
kormánya iránt. Az egész magyar nemzet, a kor:
mánypártnak és ellenzéknek megértése és
tása kiséri erőfesz. zit, A főv
kolázottabb közönsége tudja leginkább méltányolni,
hogy ő az angol miniszterelnöki äkbe való bölc
séggel és nyugalommal végzi nagyszerű mun
és számi azokat a frázist dörgető politikai e
zöket, amelyek pedig mindig divatosak voltak
gyarországon. A párt és a főváros közönsége fel.
bizalommal és reménykedéssel látja, hogy az a Széll
József került a belügyminiszteri székbe, akiről tud-
juk, hogy szintén frázismentes, egyenes, gránitszik-
lára emlékeztető jelleme van.
— Ez a párt Zsitvay Tibor bölcs vezetése alatt
elsősorban a szakszerűségnek, úgy is mondhatnánk,
a közigazgatásnak a pártja. Arra alakult, hogy a
fővárosi polgárok jólétét biztosítsa, a fővárosi erők
támoga
Ma.
8
összefogásával dolgozzék — boldogulásunkért. Mi a
tis éget, reménységet és a becsületes munkát
hirdetj — mondotta s a ker ény eszmékből
nem akarunk ostort fonni. igazi keresztény-
get hirdetjük, Szeretjük zot, sőt hajlan
dók vagyunk túlzásait is eln De csak az
ifjúságét, Azt nem fogjuk tűrni, hogy az idősebb
korosztälyok a maguk érdekében használják fel az
ifjúság erőit. Az ifjúság nem lehet páncélkoc:
amely ledönt mindent, hanem motornak tartjuk,
amely előreviszi az ország sorsát. A
Elmondotta ezután, hogy Zsitvay nem néz
gen nagy nemzetek gigantikus próbálkozás
akarja azokat lemásolni, nem jár álmok után, ha-
nem a fegyelmet elsősorban önmagára nézve tartja
fontosnak.
Zsitvay "Tibornak az az érdeme, hogy
zen három év alatt ezt a nagy erőt jelentő szer-
Mi
az
ide.
nem
nem
tet összekovácsolta, Az Ő lelkesedé: , ember-
szeretete, baráti érzése, fegyelmezettsége, higgadt.
za, hűsége kellett ehhez és mi most kérjük az
Istent, hogy őt nekünk s az ország javára sokáig
tartsa meg. FAGYNI A ;
Lelkes taps és éljenzés köszöntötte a szónokot és
ünnepelte Zsit:vay Tibort a nagyhatású beszéd nyo-
mán. .
Ezután Szendy Károly polgármester mondott d-
vözlő beszédet, amint kijelentette, programon , kív il,
Zsitvay Tibor — úgymond — nem szereti Az ünnep-
do erre a mai ünneplésre nem neki, hanem a
Alninak van szüksége. Ha valaki guvernement
Jis Politikát vállal, mindig letör a maga népszerűs
st AA
TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
ÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET, KÖZPONTI G07- ÉS
EGÉSZ!
‚EGVIZ FŰTÉSE ZVEZETÉK ÉS CSATORNAZA-
BOKAT. GÁZ TÉSEKET VÁGÍTÁSI BERENDEZÉSEKET
BOKAT — GÁZ- FARÁN
Budapest, V., Vilmos császár-
BÄTORFI JÁNOS 29" " vadsa 2676
ne
géből egy-egy darabot. Zsitvay Tibor azonban kivé-
teles ember, mert népszer űségéből nem veszített, sőt
azt egyre emeli. ZsSitvay "Tibor emelkedett mos
lásra és köszönte meg az ünneplést. N. 7
[ ét, amely az utóbbi idők legérde
figyelmet érdemlő politikai megnyilatkozásainak
ka és amelyet a lelkes együt forró hangu-
latával gadott az ünneplő kő lapunk más
helyén közöljük,
aVUVaZGsa/E//EL/Z/G/8/64/EVV/2/84/E/
Magaslati üdülő
a Börzsönyben
Szendy Károly, Zsitvay Tibor és
Karafiáth Jenő támogatja
a Segítőalap akcióját
A Fővárosi Hirlapban
azokról m tervekről,
Endre alpolgármester kezdeményezett avégből, hogy
a Fővárosi Segitöalap m ati üdülőhöz jusson.
Mint ismeretes, volt már egy helyszini szemle a
Mátrában, sajnos azonban ez nem vezetett -ered-
ményre, mert wiz- útviszonyok vetkeztében
ném lehetett arra gondolni, hogy ott a főváros tiszt-
önség,
ámoltunk
Liber
időről-időre bes:
amel et még n6h
és
viselői számára megfelelő modern és könnyen eler-
hető üdülőt létesítsenek.
Most egy ideig látszólag elaludt ez a kérdés
c látszólag, mert Szendy Károly polgárm
ter, aki munk ga homlokterében mindig a szo-
ciális problémák megoldását tartja, állandóan szá-
mon tartotta ezt a kérdést, sőt időnként referálta-
tott magának arról, hogy az ország mely vidéke
lenne alkalmas a magaslati üd tétesítésére. Így
merült fel legújabban az a szándék, hogy
a Börzsöny hegységben kellene megvalósítani
ezt a most már elódázhatatlan tervet.
a Börzsöny mindössze 56
rostöl, következéskép bár-
egy óra alatt meg-
tünd! hegység tele
Figyelemremétló, hog;
ométernyire vam a fő
milyen izlekedé eszközzel
közelíthető, emellett ez a
van a §—900 méteres heg;
ban egyike az ország ler
A Fővárosi Hirlap
szerint Szendy Károly polgármester tetsz
nyira megnyerte ez terv, hogy máris kilátásba
helyezett újabb helyszíni szemlét, amelyet a főváros
és a Segítő Alap vezetői a Börzsönyben tartanának.
Ennek a helyszíni szemlének terminusa elsősorban
attól függ, hogy milyen lendületet vesznek a Bör-
zsöny feltárására vezető új út előmunhálatai,
A polgármester nagyszerű elgondolásának ke-
resztülvitelét nagyban megkönnyíti az a körülmény,
hogy a Nemzeti tja Fővárosi Szerveze-
tének éppen az a Zsitvay Tibor az elnöke, aki mint
a magyar turistatársadalom vezére, a leginkább
méltányolja a Börzsöny szépségeit és értékeit, így
tehát Zsitvay Tibor és a párt támogatása biztost-
tottnak látszik.
Külön akciónak, hogy
Karafiáth Jenő főpolgármester szintén
lalkozott már ezzel a kérdéssel,
sőt rádióbes is felhivia a figyelmet a Bör-
zsöny termé amelynek megfelelő fel-
érdekessége a börzsönyi
fog-
édben
tárása nemzeti érdek. Ilymódon tehát ebben a pil-
lanatban az a három ilyen kiváló
egyéniség, mint oly, Zsitvay Tibor és
Karafiáth Jenő, egyaránt szeretettel és lelkesedés-
sel karolja fel a börzsönyi üdülő tervét, amely
előreláthatólag támogatás mellett hamarosan
meg is valósul.
ilyen
"és ÁRBAN olcsóságával, MINŐSÉGBEN
4 kiválóságával V BZ BT c—
WW NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
ácgyár
s—— El5ő Magyar asztalospácgy
Bf Budapest, VI., Szondy-n. 55. Tel: 1-293-11.
IFrank Ignác |
GEPSZU üZEME
Pr
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—59.
--- Page 121 ---
Budapest, 1937 április 21
Épül Budapest új sugárútja, amely
a Nagykörútat a Kelenföldi pálya-
udvarral köti. össze
A Horthy Miklös-hid felépítésével kapcsolatban
széleskörű — városfejlesztési program indul — meg,
amely nemcsak a budai hídfő köruti területrende-
ésére hatalmas befolyással lesz
zésérő vezet, hanem h ; 1 1
egész Kelenföld új városképének kialakuläsärh,
Egyik nevezetes rTesza ennek a városfejlesztés
programnak, mint velünk illetékes helyen közöltél
az a hatalmas útvonal, amely az új hídtól egyenes
irányban vonul "egészen a Kelenföldi pályaudvarig.
Budapest egyik legszebb sugárútja lesz ez
az út, amelynek hossza három és fél kilo-
méter, tehát túlhaladja az Andrássy-út hosz-
szúságát is.
lesz az út a Nagykörútnak
és a Kelenföldi pályaudvar előtt kialakított Etele-
térbe torkol. yik, már megnyitott szakaszát
Szent István útnak keresztelték el és kétségen kívül
ezt a nevet fogja kapni az egész sugárút, amely
Egyenes folyatása
a
István jubileumi év
zorűen alkalmazkodik.
A Horthy Miklös-hidtöl elindulva, azt út
imponáló méretű lesz, előbb 700. méter széles, majd
90 és 80 méter szélességű, A Budafoki-útnál az út
körtérré alakul majd tovább vonul a Fehérváry-út
keresztezéséig. Ezen a részen a vonala nincsen kl-
tűzve, mert a szabályozási terv még nem készült el,
Az eddigi tervek szerint ide kerül a Gellért-
térről a Hév-állomás,.
do ebben a kérdésben még tárgyalások folynak és
ez késlelteti ehérvári-úti keresztezés környéké.
nek b tervét.
A. Fehérvári-útkeresztezéstől a Kelenföldi pálya-
udvarig terjedő részen az ut vonala már pontosan
ki van tűzve, itt a kisajátítások is megtörténtek.
Az Etele:ttér, amelybe az útvonal betorkol, méltó
lezárása lesz Budapest legújabb sugárútjának,
ezzel a Szent ünnepi hangnla-
Kifejleszíik a gyermeknyaral-
fafás csereakciójái
Az ingyennyaralfíatiás mérefe az előző évek keretei
Kközöllf fog mozogni
A Fővárosi Hirlapban több ízben beszámoltunk
már az elmúlt hetek folyamán az idei gyermek-
nyaraltatási akció előkészületeiről. Sajnos, az alig
enyhülő szociális nehézségek újabb és újabb proble-
IC
mák elé állítják a főváros vezetőségét. Nem
ken az ingyen nyaraltatásra rászorultak száma,
viszont a költségvetés egyensúlya a legszigorúbb el-
tőségémek
hogy eb-
főváros v'
körülmény,
bírálást követeli
szociális érzékét
meg. A
dícséri az a
a 3 megoldás útját.
és — szociálpolitikai
ügyosz-
tály vezetője,
Horony-Pálfi Aurél Cr.
évi gyermeküdültetési
mondotta el a Fövdr
az 1937,
zőket
sának:
a követke-
munkatár-
ükcióról
Hirlap
iskolaorvosi int tény orvosainak
—24.000 körül mozog azoknak a
árosi
zerint 2
szegé iskolásgyermekeknek a száma, akik-
nek egészségi okokból rendkívül kivánatos lenne a
nyaraltatási akció. Költségvetésünk jelentékenyen
megszűkült keretei azonban korántsem nyujlanak
módot arra, hogy ilyen nagyszámú gyermeket kap-
csolhassunk be a nyaraltatási akcióba, akárcsak
három hé is. Éppen Tr polgármester úrral
való előzetes megbeszálés alapján, arra az állás-
pontra helyezkedtem, hogy
a gyermeknyaraltatäsi akció — kereteinek
tágítása érdekében fokozottabban fejlesszük
ki a eserenyaraltatäsi akciót,
t eredményezheti, hogy a
gyermekei elkerülhetnek a
amely
szorult
rá-
nagyváro
vidék fr
, üde
tevegőjére. Ennek a célnak megvalósítása érdekében
átiratot intéztem az ország valamennyi vármegyéjé-
hez és városához és arra kértem ezeket, hogy a
tavaszi tiszti értekezleten beszéljék meg maguk
között a budapesti gyermelknyaraltatás kerdese,
Amennyiben a városok, illetve a vármegy hajlan-
dónak mutatkoznak hogy bizonyos számú
budapesti gyermeket költségükön nyaraltas-
sanak pár héten kere: az egyes városokban és
községekben, úgy mi hasonló számú vidéki gyerme-
ket látunk szívesen Budapesten, gondoskodv azok
teljesen díjmentes ellátásáról, megfelelő felügyeleté-
ről és szórakoztatásáról, Ezeket a vidéki gyermeke-
et, akiknek úma, remélem, meglehetősen tekin-
s lész, a sfőváros jiskolaszállóiban fogjuk
elhe
yezni képzett felügyelők gondoskodnak
majd a t en megfelelő körülmények biztosításá-
ról. Ezenkívül természetesen
fenntartjuk ebben az esztendő is a mult
években megszokott méreteket,
részben a saját tulajdonunkban lévő üdülőhelye-
ken, részben olyan községekben, ahol már évek
óta szoktak — tartózkodni — nyaraló — csoportjaink.
Ennek az akciónak keretében mintegy 10.000
gyermek nyaraltatásáról fogunk gondoskodni, én
tt
azonban erősen bízom abban, hogy az előbb említe
esereakció ezt a számot legalább egypár exe
emelni fogja. A nyaraltatási akciót egyébként
eddigi terveink nt már május folyamán folya-
matba tesszük, elsősorban a Balaton menti üdülő-
helyeken. A gyermekek iskolai tanulmányai ezáltal
kárt nem fognak szenvedni, mert a tanév hezárá-
sáig magán az üdülötelepen is meg fogjuk találni a
tehetőségét annak, hogy a szükséges oktatás el
ne maradjon,
Szabályrendelet készül
a hatósági eljárási díjakról
Sok jogbizonytalansägot és vitát szüntet meg
a polgármester tervezete
A közönség legszélesebb rétegeit érdekli az a
szabályrendelet, amelynek megalkotásával Szendy
Károly polgármester egy régi hiányt pótol. A ható-
sági eljárásokkal kapcsolatban fizetendő eljárási
díjakról szól az egyelőre tervezet formájában elké-
szült szabálymendelet, amely a mindennapi élet
mos vonatkozásában könnyíti majd meg a kö-
zönség és az eljáró hivatalos közegek helyzetét, úgy
telepengedélyeknél, lakhatási engedélyekné tűz
rendészeti eljárásoknál, közterületfoglalásnál, g\
pek, liftek használhatási engedélyénél és sok má
engedélyhez és hatósági eljáráshoz vagy vizsgálat-
hoz kötött esetben,
A. szabályrendelet-tervezettel, amely az április
21-iki közgyűlés elé kerül, behatóan foglalkozott
Nemzeti Egység Fővárosi Pártja is, amely Pályi
Kemény Tibor
gépm űhely
készit. gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben,
VI., Horn Ede-u. 13.
Telefon : 1—203—26. |
Gyula dr.-t kérte fel a kérdés közgyűlési előadójául.
Ebből az alkalomból kérdést intéztünk a szabályren-
delettervezetről
Pályi Gyula dr.
törvényhatósági bizottsági taghoz.
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő.
ket mondt.
— A világháború utáni időben nagy mértékben
porodott azoknak a hatósági aktusoknak a
amikor a hatóságok döntésüket megelőzően
t és vizsgálatot követelnek meg és
ezekkel kapcsolatban díjakat számítanak fel a ké-
relmező érdekelt fél terhére. Ezeknek a díjaknak
megállapítása azonban ezideig megfelelően szabd-
lyozva nem volt, ami, amellett, hogy jogilag kifo
gás alá csik, bonyodalmakra i alkalmat adott.
Éppen ezért csak nmel üdvözölhetjük a polgár-
mester elhatározását, amely szerint
egységesen és szabályrendelet erejével — kí-
vánja rendezni a felszámítható díjakat,
sőt, nagyon helyesen, kiterjeszkedik a szabälyren-
delet-tervezetben az eljárások módjára és időpont-
jára is, és nem csak a díjak összegét, hanem azok
szedésének , módját ís szabályozza és rendelkezik a
díjmentesség tekintetében is,
— Legutoljára 1931-ben,
tanác
még a tör
foglalkozott a felszámítható d
és egyes eljárásoknak a díját
is állapította tanácsi ható
ényhatósági
kérdésével
összegszorűleg meg
ozattal, Ez a határozat
zt nem te szkedik ki az öss
szt pedig nom tartalmaz me
ilyen esetekben történő eljárásokra
jan és e feltétlenül szükséges az új
ndelet megalkotása. Do szükséges azért is,
1930-iki XVIII. törvénycikk a közgyűlés
rébe utalta a díjak megállapításó
Ujítása a szabályrendeletnek,
azonban eg
okra, m.
szabályokat az
vonatko;
szabál
mert
hatá:
hogy
a díjszabás független az eljárásban résztvevő
tisztviselők számától. Enyhíti a terheket az-
által, hogy az időközi ellenőrzésekért a jö-
vőben nem lesz helye díj felszámításának.
szociális
Igy
még mellekhe
ak lakhatási engedélyének kérdését
után díjat felszámítani
Több esetben díjmentes
pontból a szabál
egyszoba-konyhá
ből álló lakók
megelőző hatósági eljá
nem szabad.
Ugy
sokat
biztosít
rendelkezik a
lehetőleg
szabályrendelet, hogy az
eli
hivatalos órán túl
sorban a díjak
külön munkát
Ez indokolja első
ilyenformán
kell teljesíteni,
felszámítását, amely
honoräl.
-— Ujitüsa
szolgáló rendelkezés,
sági eljárások megtartása i
közönség érdekét
amely 57 n ható-
int előterjesztett kérel-
kell elintézni és ha
a tervezetnek az a
meket a beérkezés sorrendjében
különös akadály nem merül fel,
nyolc napon belül le kell bonyolítani.
— Ponto: megállapítja a tervezet, hogy a be-
fizetett eljárási díjak miképpen osztassanak meg.
Az új rend szerint a díjakból fedezni kell az eljáró
zkiadásait, meg kell fizetni az eljáró
ülönmunkáját, vógül juttatni kell
van közvetlenül részt nem vevő, de az eljá
ís miatt munkatöbblettel terhelt tisztviselőknek is.
Az eddigi gyakorlat is ezt az elvet követte, de a
kérdés jogilag nem volt rende
— Csak a legfőbb rendelkezéseit ragadtam itt
ki a szabályrendelet-tervezetnek, amely
„ok, nagyon üdvös, a közönség és a tisztvise-
lők érdekét egyaránt szolgáló intézkedést
tartalma
szabályozza a munka men a — bizonytalanság
helyett megteremti a jogbizto got és elejét ves
sok panasznak és vitának, am eddig a hatósági
eljárások körül bőséggel jelentkezett.
|[HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u. 8 — Te!.: 1-528-98
Bermann Miksa |
okl. mernök-vallalkozö |
Budapest, VI., Lövölde-
i tér 4. Telefon: 1-222-18.
ÓTH JÓZSEF.
Jozsei-Lörüt 21. |
Telefon: 13-03-60
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉSI
Mindennemű fenyőfák és |
keményfók állandó raltöra BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
(hongszerfg, Csönar NYSE TELEFON: 2-929-43
rudak, londinek stb., stb.)
o s ——
Schütz Testvérek, rs
Ho]
bronz
P-bront — pggyűlém-dszettyű
fohér-e
Telefon:
1-530-92, GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓA
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u. 16. II. 7/a.
özv. UJÁGH ÁRPÁD:
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Tel.: 1-171
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
bon és színben. Szalagplombäk. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombázófogók acél- és ólomplombák-
hoz. Jegy'yukasztoö- (kulauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések,
--- Page 122 ---
4
TÖVAROSI [ÚRIAP
Budapest, 1937 április 21.
Kialakulóban Uj-Buda
Városrendezés, új hidak, Jabán és a jobbparti színházak
megnyugvi Budapest közön
sége előtt a Közmunkataná döntése, amely nem
engedi meg a Krisztina-köruti Karalsonyi-palota
hatalmas területének — parcellázását, hanem át-
irattal fordul a székesfővároshoz, hogy megfelelő
telekesera útján igyekezzék ezt az ingatlant saját
tulajdonába venni és a ép építőművészeti alkotást
a jövő számára konzerválni.
Eu a kórdés szoros összefüggés
másikkal, amely a budai nyári
épületének lebontására vonatkozik
éppen szombaton foglalt állást a
bizottság.
A pénzügyi bizo
Gyula törvényhatósá
Általános
Jen van azzal a
színkör elavult
és amelyben
törvényhatóság!
pénteki ülésén Petrovácz
bizottsági tag már hangot
is adott annak a véleményének, hogy a Budai Szin-
[A jelenlegi épületének lebontása után esetleg a
Karátsonyi:palotát kellene felhasználni az új hudai
állandó színház helyéül.
y czidőszerint még csak terv és éppen
jesen kiforratlan Jiumban van. Máris
megállapítható azonban, hogy a [örvényhatósági
bizottságban sok híve van ennek az elképzelésnek
A Karátsonyi-palota belsejében tudvalevően
teljesen kiképzett színházi helyiség is rendel-
kezé áll, ez azonban méreteiben sokkal ki-
sebb, mint amilyenre Buda közönsége joggal
igényt tarthat
Annak elle: hogy csak pár nap telt el a
pénzügyi bizottság említett ülése óta, a budai szín-
kérdésénél már jelentékeny előrehaladásról
lehet beszámolni. Magánválalkozás ré ől bejelen
terve
tették ugyanis azt a hogy a Horthy-körtér
zvetlen en ezerkétszáz személyt befogadó
állandó jellegű szinházat akarnak létesíteni, A hírek
szerint a vállalkozó csoport tőkeerő kétség
sem fer, ennélfogva az elképzelés megvalósítása is
közel
éhez
konkrétumnak tekinthető. Ha ez a magánérdekelt-
ség valóban hajlandó a sz imre osi színház
felépítésére, Budának már csak egy kisebb méretű
!
színházra lenne szüksége és erre alkalmas lenne
megfelelő restaurálás ulán a Kardtsonyi-palota
színházterme, Az eddigi elképzelések szerint
a székesfőváros semmiesetre som — vállalja
magára a Karátsonyi-féle ingn
való megváltását,
ra azonban esetleg hajlandó, hogy megfelelő fel-
tétel mellett ingatlancserével biztosítsa a Karát-
sonyi-palota és a Karátsonyi-vark további fenn
tartását.
A budai nyári színkör
Horváth-kert feltöltését is
városnak ez a szép parkja ugyanis a város fejlődése
án a forgalmi úttest szintje alá süllyedt és
abban a pillanatban, amint az ott álló épüle-
eket eltávolítják, eleget kell tenni a városszépészett
szempontoknak is. Erre vonatkozóan, értesülésünk
szerint, már el is készültek a megfelelő terv
lebontása a
iA 186
épületének
aktuálissá t
A Budai Színkör lebontása egyébként messze-
menő városrendezési munkát fog megindítani a
budai parton, Minthogy abán régi területének
parkozási munkálatait már teljesen befejezték,
most tovább folytatták a Gellérthegy északi lejtőjé.
ek kertészeti városrendezési szempontból való
iképzését, pedig nagyobb figyelmet fordí-
és
egyben
tanak a Kisgellérthegy meglehetősen elhanyagolt
fejlesztésére, =
ú budai városrendezési munkält-
mégsem eze ı területen zaj! 1e,
hanem részeben a XI. kerületben, részben III.
k iletben, A XI. ke: ben a Horthy Miklös-hid
közeli elkészülése indokolja as új útvonalnyitáso
t és a mi útvona megfelelő burkolattal
való ellát Óbudán pedig a városrendez ter-
vek mielőbbi realizálása siettetik a munkát. A:
óbudai kivezető főút effektiv munkálatainak
ból ólván minden akadály elhárult már, és
helyzet a Lágymányoson is, ahol a jó
beälltäval egösz munkás hadseregek fognak
szorgoskodni az elvégzendő rendezési és útépítési
munkálatokon
FREE SZtzenlÖRAYOSG Szeme AZA TS Sy EZT SEP a SEE OTA 7 N EEE
Budapestirányító befolyása
az egész országra kihat,
ha a polgárság okosan és
hátran összefog
Bessenyev Zénó beszéde az ünneplésére
rendezett vacsorán
Rendkívül meleg ünneplésben részesítette a Li
pótvárosi Polgári Kaszinó Bessenyey Zénó dr. or-
szággyűlési képviselőt, a Közmunkatanács elnökét
titkos tanácsossá történt kinevezése alkalmából.
Az ünneplés t asvacsora keretében történt, ame-
impozáns számban vettek részt a kaszinó tag-
vendégei. A megjelentek sorában volta
inyi Jenő ügyvezető elnök és Kelemen
társelnök, Fodor Sándor miniszteri osztályfőnö
Deményi Aladár dr. és Hegedüs Bertalan dr. tö
vényhatósági bizottsági tagok, Salamon Géza dr. és
Babarczy István báró tanácsnokok, Krompaszky
Miksa tankerületi főigazgató.
Tárkányi Jenő ügyvezető elnök üdvözölte első-
nek Bessenyey Z6nöt & kaszinó nev6ben, Ezután
Krompaszky Miksa főigazgató az V. kerületi pärt-
szervezet és a Lipötvärosi Társaskör nevében kö-
szöntötte, majd Deményi Aladár dr., Kelemen Aurél,
Hegedüs Bertalan dr., Molnár Sándor és Tihanyi
Zoltánné mondottak üdvözlő beszédet,
Bessenyey Zénó dr.
meleg szavakkal köszönte meg az ünneplést. Ha azt
a nagy szeretetet és ragaszkodást, — mondta, —
amellyel elhalmozzák, az életben valamivel meg
tudja hálálni, az az elhatáro: hogy semmiféle
kitüntetés vagy pozíció nem öli ki belőle az embert.
— Nemcsak a Közmunkatanács elnöke vagyok, —
mondta azután, hanem — képviselője Budapest
északi kerületének, ennek a verejtéktől izzadó, re-
ménykedő, kétkedő, sokszor bizonytalan lelki érzel-
mekben vergődő választókerületnek, Szeretném az
építő munkát, amelyet a Közmunkatanácsban vég-
Bzombaton
megnyílik
ödngol Park
zek, politikai értelemben is kiterjeszteni, hogy el
tűnjenek a ráncok a homlokokról, hogy megvigasz-
talódjanak a lelkek és szeretném, ha Budapest kö-
zönsége megértené, hogy okosnak és bátornak kell
Ha a főváros közönsége bátor, hazafias és
álhírek
lennie.
önérzetes és ha nem indul pletykák és
után, ha nem azt kérdezné, hogy mi fog tő
hanem azt mondaná: akarom, hogy ez történjék:
akkor Magyarországon nem történne soha semmi
a főváros irányító befolyása nélkül,
— Tanusítson tehát bátor és önérzetes magatar-
tást Budapest polgársága, ne hallgasson az álhí-
rekre és főképen ne legyen bizalmatlan azzal a kor.
mánnyal szemben, amely a rend, a hazafias érzü
let és az alkotmánytisztelet útját járja. Sem val-
lási, sem politikai szektáknak nem vagyok barátja,
— mondta beszéde további során, — és sohasem
engedjük meg, hogy akár a félrevezetett, akár az
egyéni indulatoktól vezetett és a magyar alkotmá
nyos közéletbe beleilleszkedni nem tudó emberek
szándékai érvényesüljenek. Ehhez azonban Buda-
pest polgárságának nem provokatív, de egyöntetű,
határozott állásfoglalása szükséges.
A mély hatást keltő beszédet sokszor szakította
meg az éljenzés és a taps, amikor pedig véget ért,
hosszan és lelkesen ünnepelte Bessenyey Zénót a
vacsora közönsége,
Fogadóórák a kerületekben
— Április 21-16! 27-ig —
VII. kerület (Erzsébet-körút 1). Bessenyey Zénó
dr. országgyűlési képviselő 24-én este 7, Pesthy-Mül-
ler József Leó törvhat. bíz. tag minden csütörtökön iro-
dájában (Kádár-u. 4) d. e. 10-11, De Sgardelli
Caesar pártelnök minden nap d. e. 11—12 és este 6—8,
zilágyi Jenő üv, alelnök mindennap d. u, 1—2 és este
7—8 óráig.
, VIII. kerület (Baross-utca 79). Usetty Béla dr. or
gyűlési képviselő 21-én, v. Tóth András dr. ország-
lési képviselő 27-én, Gazdy Jenő törvhat. biz. tag
minden pénteken, Katona János törvhat. biz. tag min-
den csütörtökön, v. Hajnóczy Béla dr. törvhat. biz.
tag minden hétfőn, valamennyien este 7—8 óráig,
TX. kerület (U116i-út 115/b). Usetty Béla dr. ország-
gyűlési képviselő minden szerdán d. u. 1—3, csütörtökön
d. e. 9—10, szombaton d, u. 1—3, Szentesi József
törvhat, biz. tag minden hétfőn este §—9, vägveosel
Wellisch Andor törvhat, biz. tag minden hétfőn este
9—10, Kövesligethy Miklós dr. törvhat. biz. tag.
(Angyal-nu, 24. alatt) minden pénteken este 7—8 óráig.
, Jászberényi-út 2). Pőzel István dr,
képviselő 21-án, Dongó Oszkár törvhat.
pártelnök minden csütörtőkön, valamennyien
tag, « ;
fél 7 órától, Halter Károly törvhat. biz. tag irodájá-
ban (Füzér-u, 13) minden d. e. 11—1 óráig.
XI. kerület (Bercsényi-u. 7). Szántay István or
biz,
vényhatósági biz. tag minden pénteken d, u.
Vályi Lajos dr. törvhat. biz. tag minden hétfőn d. u.
6—8, Somody Pál ker, titkár hivatalos órája hétköznap
— szombat kivételével — d. u. 5—8 óráig, állásügyben
csak kedden és pénteken, tortalan al
XIII. kerület (Mohäcs-u, 6). Hogedügs Bertalan dr.
törvhat, biz, tag 27-én, Fülöp Endre ker. elnők 21-én,
Babicz Gyula biz, póttag 22-én, valamennyien este
6—7 óráig, I d WE 1é fil
XIV, kerület. Bényi Károly dr. ertész Ele-
mér törvhat. biz, tagok minden pénteken este 7—8 óráig.
A PÁRTBÓL
A belügyminiszter látogatása a Nemzeti Egység
Fővárosi Pártjában. Széll József belügyminiszter
Rákóczy Imre dr. minisztéri tanácsos, a miniszterel-
ü sajtóosztály vezetője és Vajay Károly dr. mi-
niszteri tanácsos, titkára kíséretében csütörtökön lá-
togatäst tett a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja Fs-
torhäzy-uteni pártkörében. Jelen volt a miniszter
fogadtatásánál Zsitvay Tibor dr. pártelnök, Kara
fiáth Jenő dr. főpolgármester, Bessenyey Zénó dr.,
a Közmunkatanács Terbócz Imre és Pőzel
István dr. or: képviselők és a párt számos
törvényhatósági
Zsitvay Tibor dr.
nek adott kifejezi
elnök üdvözölte és annak a hité-
t, hogy támogatásával a főváros
| és a nemzet egyetemes érdekeit eredményesen szol
| gálhatja a párt József válaszában hangsú-
| lyozta, hogy a kö értés és támogatás út-
i n fog a dni és haladni. Zsit
| vay Tibor bemutatt a párt jelenlévő tag-
ezután
j a belügyminiszternek, aki hosszabb időt töltött
a pártkörben
! Vacsora Terböcz Imre országgyűlési képviselő
| tiszteletére. A Nemzeti Egység Fővárosi P
| kerületi szervezete Terbö Imre országgyűlé
| viselő, törvényhatósági bizottsági tag tiszteletére
| párthelyiségében ünnepi vacsorát adott. A felkö
öntő beszédet a betegsége miatt távollevő Harrer
Ferenc dr. helyett Hivert Dezső dr. ügyvezető alelnök
mondta. A vacsorán ns számban egybegyült párt-
tagok melegen ünnepelt a népszerű képviselőt.
Panasznapok a XI. kerületben, Érdekes ujitäst
hozott be pártéletébe a XI. kerületi szervezet, Ed-
dig a bizottsági tagok fogadónapjaikat a párt köz-
vontjában vagy a kerületi pártirodában tartották
meg, most egy lépéssel még közelebb mennek a vá-
| lasztókhoz és a távolabb fekvő körzetek részére a
körzetek területén tartanak panasznapokat, Két
héttel ezelőtt a XI. kerület 13. körzete részére a
Kolling-vendéglőben Vályi Lajos dr. és Szántay
letván bizottsági tagok tartották meg a panasz
napot, amelyen a körzet választói. munkáscsoport
jai adták elő közérdekű személyes panaszaikat.
A leginkább út, csatornázás, telekrendezés és köz-
lekedési vonatkozá panaszok orvoslására a Város-
atyák megtették kezdő lépéseket. Április 16-án a
19. 20. körzet részére Szántay Istväm bizottsági
tag az Ammer-vendéglőben tartott panasznapot. A
termet zsúfolásig megtöltö kérelmezők személyi,
valamint a külső területek rendezését illető közér-
dekű kérései részletes tárgyalás alá kerültek. A
városatyák ezt az és minden tekintetben
humánus és erős szociális érzésre valló kezdemó-
nyezést tovább folytatják a legközelebbi hetekben.
és
A józsefvárosi női csoport ünnepe. Meleg ün
neplésben részesítette a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártja VIII. kerületi női portja elnökét, Katona
Jánosnét névünnepe alkalmával. A női csoport
nevében Fónayné Mihályív Magda köszönötte me.
leg szavakkal és nyujtott át pompás virágcsokrot
remekművű kohelyben az ünnepeltnek. Katona
Jánosnó meghatottan mondott köszönetet 12 ünnep
lésért és kitartó munkára buzdította a nől esopor-
tot. A női csoport tagjain kívül sokan keresték fel
üdvözletükkel a pártszervezet szociális munkájában
sok érdemet szerzett Katona Jánosnét.
Művészest az Erzsébetvárosban, Magas szín-
vonalú műsoros estet rendezett az erzsébetvárosi
| pártszervezet dalárdája. De Sgardelli Caesar elnök
megnyitója után következett a művészi műsor, amely-
ben Lezsy Hugó karnagy vezényletével a dalärda,
Hertz Mihály tenorista, Bándy Ferencné, Bándy
Ferenc, Stark Erzsébet énektanárnő, Simon Gyula
dr., Takács Antal, Négyessy Mátyás, V. Tóth Joli,
Vérey Dezső és László Klára arattak zajos sikert.
A kitünően sikerült estélyt Garay lászló, a dalárda
ügyvezetője rendezi
Április 22-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló köle!-, zsineg-,
ponyva- és sportáruüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR raeron: 1—815—272.
Hátizsák, sítelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
--- Page 123 ---
Budapest, 1937 április 21.
Fürdőiavaslat
és a Sósfürdő
Irta: Szántay István
törvényhatósági bizottsági tag
bizottságának
április 21-iki közgyűlésére kitűzetett a székesfőváros
idegenforgalmának és fürdőinek fejlesztéséről szóló
A székesfőváros törvényhatósági
valamint a tabáni gyógyszálló ä ába
benyujtott polgármesteri javaslat is. A közgyűlést
előkészítő előzetes bizottsági és pártértekezleti tár-
gyalásokon a budapesti idegenforgalom és fürdő-
kérdés egész nagy tömege került alapos megvitatás
alá. Nagyjából az előterjesztésben lefektetett elgon-
dolások, amelyek a főváros kezében lévő fürdőknek
és gyógyforrásoknak nagyarányú és szeretettel irá-
nyított kifejlesztését körvonaloztäk, a bizottsági
tagok tetszésével találkoztak.
Többszöri végigolvasás után azonban én sze-
mély szerint valami hiányosságot találtam a vaskos
munkálatban. Az előterjesztés ugyanis csak a fő-
város fürdőit rés: figyelembe, leírásaiban és ter-
veiben a magdn igen-igen kis helyre vannak
16
k között is az Erzsebet sösfürdöre
összeszorítva s e
csak nyolc sor jutott.
Elismerem, hogy a főváros a magántőke kezé-
ben lévő fürdő belső fejlődésével, kiépítésével, for-
ráskutatásaival nem foglalkozhat és nem is fog-
lalkozik, de ha már a slatban általános és első
fürdőprogramponttá tétetett a főváros meglévő für
dőinek propagálása és fejlesztése, szükséges, hogy
ennek a programnak a keretében a főváros leg-
alább azt tegye meg, amit meg bir tenni a magán-
tőke teendőibe való beleavatkozás nélkül.
eti adottsága emel-
té, ner k a belső beren
lósága tehet keresetté, hanem
a környezet megközelíthető-
kiképzett, hozzásimuló voltának
. Ha ez utóbbi követelmények hiän a fürdő
jlődése megáll, visszamarad, ha ugyan egyáltalá-
ban meg is indul,
És éppen ez az, amit a főváros meg tehet annak
uz Erzsébet sósfürdőnek az érdekében, amelyről
maga a szűkszavú ismertetés is megállapítja, hogy
Magyaror gnak a pestszenterzsébeti fel-
4 g ez egyetlen ilynemű gyógytényezője volt.
Csak a vak mondhatná ennek a fürdőnek a környe-
zetére, hogy méltó egy nagymult ővárosi fürdőhöz.
Elhanyagolt utak, gyalogjárónélküli utcák, csator-
názatlan területek, burjánzó nyári gaz, igazán nem
az a környezet, amely egy fürdőnek a jövőjét szol-
gálná, A közlekedés lehetőségei pedig mindenre al-
kalmasak, csak arra nem, hogy betegek vagy üdü-
st keresők megfelelően használják. A csatornázás
nyossága a közvetlen környezetet minden nagy
esőzésnél mocsárrá változtatja. Az itt kikelő szu-
nyogtömegek ellen hiába harcol, a belső park min-
den szép virágdísszel operáló fürdőtulajdonosa.
Nem a környék beépített volta az akadálya tehát
a Sósfürdő fejlődésének, hanem a környékének tel-
Egy fürdőt nemcsak a termé
het látogatottá és ismo
dezése, orvosainak kív
tá
jesen vigasztalan elhagyatottsága. Ha tehät
fürdőpropagandát akarunk folytatni, ne csak a szo-
rosan vett fővárosi fürdők külső és belső csinosítá-
sára gondoljunk, hanem igenis mozgassuk meg az
útévítés, csatornázás, fásítás, járdakészítés eszkö-
zeit és kényszerítsük a közlekedési eszközök fölött
diszponáló szerveket, hogy mindannyian álljanak a
fürdőfejlesztésnek szolgálatába, Kényszerít erre az
a tény is, hogy a Boräros-teri híd megnyitásával,
esetleg a Lenke-téri vasúti megálló megépítésével
Erzsébet sósfúrdő a rohamosan épülő új város-
rész egyik legkeresettebb gócává fog válni. Környé-
kének nagy beépítettsége a fürdő új lendületét is
magával hozhatja, de csak a környék megfelelő ren-
dezése nyomán.
Ezeket a gondolatokat szögeztem le pártom érte-
kezletén, a párttagok egyhangú megértése mellett
és ha ezek nem is alkalmasak a mostani közgyül6-
sen való megtárgyalásra, lévén csak fővárosi für-
dők napirenden, módot és alkalmat keresek nagy-
multú fürdőnk környéke kérdésének állandó felszí-
nentartäsära,
KECSKEMÉTI GÉPGYÁR 2.7.
Vasöntőde és
zománcozó
Központi iroda:
Budapest, VI., Hajós-u. 25.
Telefon: 1-125-12.
építése tárgyában,
Lobog6ö- és vi
2
I
Budapest az olasz ucalkodá-párt
Az olasz királyi pár májusi látogatására úgy-
szólván minden előkészületet megtettek már a ha-
tóságok. A város főbb útvonulainak feldíszítését a
miniszterelnökség útmutatásai alapján a székesfő-
város végzi. Már eddig is több helyszini szemle
volt a városgazdasági ügyosztály illetékes képvi-
selőinek bevonásával és ezeken a legapróbb részle-
tekbe menően megállapították a székesfőváros ün-
nepélyes feldíszítésének módozatait. Az uralkodó-pár
bevonulásánál a zászlók és címerek ezreit helye
zik e
szó van azonban arról is, hogy a művészi
hatás fokozására bevonják a díszítés mun-
kájába a székesfővárosi kertészetet is.
Az eddigi tervek szerint ı nis a bevonulási
útvonal mentén lévő villamoskandaláberekre szines
virágdíszt alkalmaznak, beültetett virágokkal. A
lámpaoszlopok derekán a föld szinétől három-négy
méter ma. ágban virágturtó gyűrűket kívánnak
zni é ekbe teszik bele a különböző nö-
t
zen bizonyos, hogy n sikere lesz annak
amelyet a hidak és a Dunapart
nek folyamatba. Victor Emanuel
ezésének percétől egész ittartózko-
dásuk alatt az összes dunai hajók zászlódíszben fog
nak állami, a hidakat pedig, elsősorban a Länchl-
dat és Erzs6öbethidat, a villanylámpák hosszú fűzé-
reivel látják el.
Az olasz uralkodópár bud
esti látogatása alkal-
ben teljes mértékben
a a székesfűváros új lobogó-szabályren.
delete, Jóllehet az idei március 15-én a szabály
ez
DE
SFT ák
|
rendelet már életben volt, a hatóságok kíméletes
ségi okoból egyetlen olyan esetben sem indítottak
kihágási eljárást, amikor a szabályrendeletlleg előírt
kötelező zászlódísz egy-egy házról elmaradt. A mog.
állapítások szerint általában az volt a helyzet, hogy
a budapesti háztulajdonosok igyekeztek ele-
get tenni a szabályrendeletben előírt sza-
bályoknak, éppen ezért most bízik abban a
város vezetősége, hogy a főváros nagy
ünnepe alkalmából egyetlen ház sem marad
fellobogózás nél
A. polgármester
május elején falragasz!
"sság figyelmébe ajánlani a házak fel-
fog. a
díszítését, egyben azonban a kerületi előöljáróságok
útján módot keres arra is, hogy rámutasson arra,
hogy a lobogózás bármely okból való elmaradása a
szabályrendelet áthágásál jelenti, ennélfogva jogi
kövi ezményeket von maga után.
uralkodó bevonulási útvonalán egyébként
rágdísz lesz, hanem a polgár-
kérni a lakókat, hogy
útvonal képét. XTOS ÖSSZE
kíséretének tátogatá-
itóbbi hetekben
ületénelc főútvonalain,
zondosabban y llítják a jelentékeny for.
galom etkeztében megromlott úttesteket és ezt a
munkát mindenütt be fogják fejezni már enne.
Önapnak a végére, figyelemmel arra, hog:
Budapesti Nemzetk,
EC
zi Vásár,
galmat biztosít
szintén jele
főváros számár
PAPEN EI RÁD FEIERT” TIP
KifeiepilikR a vdros-
házáról az árvaszéket
Megvatósulás eıötf a Vitágváros Háza
A székesfőváros növekedésével
együtt jár a különböző közigazgatási szervek ter-
jeszkedése ís. Ennek következménye, hogy a köz-
ponti városháza hatalmas, négy utcára terjedő épü-
lete szűknek bizonyult valamennyi hivatali szerv
elhelyezésére. Hónapokkal ezelőtt sokat beszéltek
már arról, hogy Budapest csak ideig-óráig kerülheti
el a városháza jelentékeny mértékű kibővítését és
ez a probléma meglehetősen súlyos gondokat oko-
zott a felelős tényezőknek azért, mert a székesfővá-
ros jelenlegi pénzügyi helyzete semmiképpen sem
alkalmas arra, hogy egy többmillió pengős ätalaki-
tási. illetve épületfejlesztési programot keresztül-
vihessen, Egyelőre el is tekintettek a — városháza
Károly-körúti frontjának háromemelet magasságra
való feleemlésétől, minthogy azonban azóta is
egyre nyomasztóbban mutatkozik a helyszűke, a
polgármester újból elővette a bővítési terveket.
Voltaképpen hosszú időre és egy csapásra megol-
daná a mai helyhiányt az, ha a székesfővárosi
árvaszéket, amely végeredményben nem közvetlen
része a mindennapi élet adminisztrációjának, ki le-
hetne telepíteni a városháza épületéből, viszont he-
lyére kerülhetnének mindazok a központi közigaz-
gatáshoz tartozó hivatali szervek, amelyek ma
szerteszórva, bérházakban kénytelenek — működésü
ket folytatni. A Fővárosi Hirlap munkatársának
jólinformált helyen
ezzel a kérdéssel kapcsolatban azt a felvilágosítást
adták, hogy a székesfővárosi árvaszéket addig is,
amíg pár év múlva megtörténhetik a központi vá-
rosháza generális átalakítása, a Székesfővárosi Al-
kalmazottak Segítő Alapjának a Madách Imre-su-
gárút torkolatánál épülő hatemeletes palotájában
kívánják fedélhez juttalni. Itt is bért fizetne ugyan
a székesfőváros, anyagilag azonban mégis sokkal
jobban járna, mint ezidöszerint, amikor a külön-
böző közigazgatási szervek hivatali céloknak meg
nem felelő bérházakban való elhelyezése miatt igen
tekintélyes összegeket kénytelen kifizetni.
A városháza törzsépületének átalakítására vo-
natkozó első tervek is jelentékeny módosításokon
mentek már keresztül. Akár megtörténik az úgy-
nevezett Pórum kiépítése, akár nem, immár elhatá-
rozottnak tekinthető az a megoldás, hogy
a városháza Károly-köruti frontját lebont-
ják és ezzel felszabadítják a ma még falak
által határolt óriási méretű városházudvart,
A felszabaduló területből parkot képeznek, a
városháza épületének fejlesztése pedig elsősorban a
jelenlegi Városház-utcai fronton történik. Patk6-
alakú épület lesz a székesfővárosi igazgatás új köz-
ponti székhelye, amely előreláthatóan öt-hat eme-
let magasságig terjedne, bőségesen bocsát majd a
! különböző hivatalok elhelyezkedésére megfelelő he-
szükségszerűen | iyiségeket. Az épület
jelenlegi artisztikus stilu-
sát az átalakítás semmiben sem kívánja megváltoz-
tatni, ellenkezőleg: arra fognak törekedni, hogy az
épület régi jellegét továbbra is kidomborítsák,
ugyanekkor azonban felszereljék mindazokkal a
technikai vívmányokkal, amelyek egy modern fö-
város modern életében szinte mélkülözhetetlenek.
A külföldi városházak mintájára, nagyobb súlyt
kívánnak helyezni a megfelelő reprezentációs he
lyiségek kiképzésére. Teljesen megindokolja ezt az
a körülmény, hogy amióta a székesfőváros idegen-
forgalmi göcponttä fejlődött, úgyszólván egymást
érik a városházán a külföldi előkelőségek látoga-
tásai és ezeknek fogadására éppen úgy, mint a vá-
ros ünnepélyesebb eseményei alkalmából
szükséges, hogy tágas, reprezentációs helyisé-
gek álljanak rendelkezésre.
A beavatottak az új városháza felépítését,
illetve a jelenlegi városháza említett nagyarányú
kibővítését három-négy év múlva gondolják elér-
kezettnek, bizakodva abban, hogy erre az időpontra
a székesfőváros már teljesen kiheveri a csak a kö-
zelmultban lezajlott gazdasági világválság pénzügyi
szempontokból hátrányos kihatásait, Ugyanerre az
időpontra tervezik azt is, hogy a szókesfőváros köz-
ponti adminisztrációs épületén kívül
a szükség mérve szerint minden kerületben
kibővítik az előljárósági székházakat
és gondoskodnak arról, hogy azokban necsak a s20-
rosan vett adminisztratív hivatalok kapjanak férő-
helyet, hanem a kerületi adószámviteli osztályok, a
lehetőség eszerint a kerületi tűzőrségek, sőt a rend-
őrkapitányságok is elhelyeztessenek. Ezzel a centr:
lizálással azt a célt óhajtják szolgálni, hogy a köz-
igazgatási hivatalokban megforduló ügyes-bajos
közönség ne legyen kénytelen dolgainak elvégzé-
sére, a nagy távolságok miatt, gyakran
előttöket rááldozni. A székesfőváros legtöbb ker
leti elöljárósága hatalmas méretű, tágas helyisé-
gekkel rendelkezik, minthogy pedig valamennyi
előljárósági palota épít nél különös gondot for--
dítottak arra, hogy az épület állékonysága kifogés-
talan legyen, könnyen elképzelhető, hogy akár eme-
letráhúzással, akár toldalékok építésével elérhető a
fentebb megjelölt cél.
CZIGÁNY ADÉL
Budapest, VI., Teréz-körút 60 Telefon: 1-130-09
Kertgazdaság : Budatótény, Villatelep. Te 699-77
--- Page 124 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
sk
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . s ls
egész
12 pengő,
ál és AZA (3 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Szendy Károly polgármester a belügymin ere
nél. Szondy Károly polgármester kedden délben
tisztelgö látogatáson jelent meg éll József bel-
ügyminiszternél. Egy óráig tartott a lútogatás,
amely alatt a polgármester a f1öväros aktuális
ügyi referált a belügyminiszternek
Karafiáth főpol:
ről
mester a pénzügyi bizottság.
ban való elnökléséről. A Székesjőváros Pénzügyi
Bizottságának pénteki üléséről közölt tudósítások-
kal kapcsolatban több lap mint újszerű jelenséget
említette azt, hogy a főpolgármester személyesen
elnökölt ezen a kbizottsági ülésen, Karafidth
Jenő polgármester ezzel a kérdéssel kapcsolatban
nyilatkozatot tett. Ebben hivatkozik a székesfővári
azgatásáról szóló 1934. évi XII. t.-
úgy rendelkezik, hogy akár a főpolgármester,
a polgármester, vagy az alpolgármesterek bármikor,
bármelyik szakbizottságban átvehetik az elnöklést.
) 3 nemcsak állam érdekei fölött
teles őrködni, hanem egyúttal szószólója a minisz-
tériumnál a törvényhatóság érdekeinek. Ő, aki az
élet főpolgármesiere akar lenni, kimélyíteni, racio-
nalizálni akarja az érintkezést, Ezért tartja a párt-
közi konferenciákat is a Központi Városháza ta
nem kell 14 tanácsnoknak hiva-
ül várni, mikor kerül rájuk a
rövid ref a, Hangsúlyozta végül a főpol-
ter, hogy az 1937—8. 6 öltségvetési tár-
kon is állandóan r. án — venni, mert
megítélése szerint köl tükrözi vissza
teghűségesebben minden közület helyzetképét.
nácstermében. Így
tali
sor
helyiségén kí
a
Az egész vonalon a protekeió ellen. A Fővárosi
Hirlapban megírtuk, bogy Karafiáth Jenő főpol
gármester át tot intézett Szendy Károly polgár
mesterhez, . akivel közölte, hogy a legélesebben
a protekciókérőkkel, mert azt kellett
"tőket valósággal megostro-
szembefordul
tapasztalnia, hogy a 7
molják a prolekciózók dözzel az átírattal kapcsolat-
han Szendy Károly polgármester az elmúlt héten
körrendeletet adott ki, amelyben aláírva a főpol-
gármester minden szavát, maga is kijelenti, hogy
valamint a wdtban, épp úgy a jövőben is a leg-
szigorúbban elfog jármi, ha Drotekciózásnak nyo-
mára jut.
Ötven aranykalász Usetty Béla ötvenedik szüle-
tesnapjära, A Száz ny női tábora el-
nök Usetty Béla or i képviselőnek őt.
venedik születésnapja kalmából a FANSZ nagy-
termében nagy közönség részvételével művész
télyt rendezett, amely Roboz Károlymó megnyi-
tója után Demjány Gyulánó mély hatást keltő ün-
nepi beszédben méltatta Uselty Bélának a szegé-
nyeket elesetteket felkarolö, önzetlen közéleti
működését, majd a női tábor hálájául ötven arany
buzakalászból kötött csokrot és márványplakettet
nyujtott át a képviselőnek. Pözel István dr,
gyűlési képviselő a fővárosi pártszervezet é
geden időző Zsitvay bor zletét tolm
Dávid Antal dr. pedig 2 ség tanügyi
szervezete nevében köszöntötte Bélát, aki
meghatottan mondott köszönetet é
ivözlési
A lelkes tapsokkal fogadott beszéd után az est érde
kes műsorszámai következtek
Csordás Elemér tisztifőorvos jubilemuma. A fő-
wáros tis: "rvosi hivatalának vezetője Csordás
Elemér dr, ti őorvos szerdán ünnepelte közszolgá-
latának 25 évi jubileumát, Budapest közegészség-
ügyének legfőbb vezetőjét ebből az alkalamból meleg
szeretettel ünnepelték és a hivatal személyzetének
élén Szécsi Ernő dr. tisztifőorvos helyettes mondott
üdvözlő beszédet. A tisztifőorvost jubileuma alkal-
mából mindenfelől elhalmozták — őszinte szerencse-
kívánatokkal,
Schön G. előadása Grächan, Az Osztrák
Elektromos- és Gázművek Szövetsége április 23-tól
27-ig Grácban kongresszust tart. A szövetség veze-
tősége meghívta a kongresszusra a budapesti nagy-
üzemeket is és Schön Győzőt, a Gázművek h, vezér-
előadás tartására kérte fel. Schön
irtökön utazik el a stájer fővárosba, hogy
eleget tegyen.
Győző csi
a kérelemnek
Nagyszabású, modern
cellövölde épül Kőbányán
Kőbányán a céllövő sport érdekét jelentékenyen
szolgáló nagyszabású céllövölde épül, mely első-
sorban a X. kerület leventéi számára Kőbánya
iparvállalatainak hazafias áldozatkészségéből fog
rövidesen elké; ni. Az új intézmény létesítése a
X. kerület testnevelési bizottságának, de elsősorban
is Vigyázó Géza dr.-nak, a X. kerület elöljárójának
az érdeme, aki Szent-Iványi István X. kerületi test-
nevelési vezetővel együttesen, fáradhatatlan és ki-
tartó munkával gyüjtötte össze a mintegy 50.000
pengő költséget igénylő levente lőtér építkezésének
fedezetét. Kőbánya új sporttelepéről
| Vigyázó Géza dr.
kerületi elöljáró
a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő fel-
világosítást adta:
— Elsősorban is ki kell domborítanom, hogy
ezt az új intézményt Kőbánya iparvállalatai áldo-
zatkészségének fogjuk köszönhetni, A lőtér a le-
venték 15 eti kiképzése szempontjából mär ré.
gen nélkülözött hiányt pótol és alkalmas lesz arra,
hogy a kerületben levő vállalatok es levente.
köteles alkalmazottainak céllövészeti kiképzését le.
hetővé tegye.
A lőtér húsz lőállc
zésénél fogva nemcsak az G
al épül, ami mérete
zes vállalati leventék,
hanem a polgári 1öv6 cserkészcsapa-
tok és a középiskolás szését is lehetővé
fogja tenni. A rel kapcsolatban később majd
levente-otthont is szándékozunk létesíteni, amely
intézmény a leventék belső életének irányítására,
ünnepélyek, közművelődési előadások megtartására
és végül jóviseletű, ideiglenesen munka nélkül levő
A BSE közgyűlése. Most tartotta Lamotte Ká-
dr. alpolgármester elnökletével a Budapest
ület rendes évi közgyűlését, / alpol-
ismertette az működését, di-
emlékezett meg zon résztvett ;
, A bizottságok je a polgármes.
ter kiosztotta a BSE emlékplakettjét, amelyet meleg
vak között adott át az olimpiászon szereplő ta-
goknak Buzay Árpádnak és Majoros Jánosnak,
akik a repülőversenyen hatodik helyez nyertek
el, Timlökplakettet kaptak az ú vek i
Gyűrfíy Irma, Harsányi Vera, Acs Ica. A
lés végeztével megválasztották az új tisztikart,
Fötir lett: Leitgib János, titkárok: Buzay Arpád
dr. és Hangel László, jegyzők: Sződy Szilárd, Korit-
vitéz Ivatson Ferenc dr, Hajós
Sándor dr., Bartos Géza, Dvorzsák
Jenő, Vörtessy f, ellenör: Clemenits László, |
Ö áros: Ldı Frig: háznagy: Hanzély !
of, ügyészek: Feigler Károly dr. s — Fertsek
Leó dr., orvosok: Piyler István dr., Sigora Bálint
dr., Kecskés Zoltán dr., Bihary István dr., Kertész
: Márkus Gábor, — Schallinger — Miklós,
Antal,
vizsgálók
Kazimir
i beiktatója a Tisztviselő
inóban. Ünnepi estéje volt hétfőn a Tisztviselő
Kaszinónak. Százhúsz teritökes vacsora keretében
ünnepelték Szendy Károly polgármestert abból az
dy Károly el
omból. hogy nó legutóbbi közgyűlésén
vé választotta. Osvald István dr, a Kuria
elnöke, a kaszinó egyik alelnöke üdvözölte mély
hatást keltő beszédben Szendy Károly polgármes-
tert, aki a vacsora közönségének meleg ünneplése
közben válaszolt az zlésre. Az előkelő közön-
ség soraiban többe között jelen voltak: Kerntler
K. dr., ny. államtitkár, Lukács Jenő dr, ny.
törvényszéki elnöl Csupor József dr. kormány-
főtan ny. tanáesnok, Martin István kormány-
zinó alelnökei.
főtanáesos. a
Fényes György cirkuszigazgató ajándéka az
Ujságírók nyugdíjintézetének, Mult — vasárnapi
elnöki ékfoglaló — beszédében — Kozma — Miklós,
az — ujságírók nyugdíjintézetének — ülésén magas
szárnyalású beszédben — méltatta az ujságírók
demeit és mntatott rá hogy az ujság-
írónak tudnia kell, hogy öreg korára nem ke-
6 nélkül a biztonságtudat
ki
nélkül nem tudja a hivatását kellő nyugalommal és
rül az utcára, mert
felelősségérzettel betölteni. Kozma Miklós beszéde
3 viszhangra talált, amennyiben Fényes György,
a Fővárosi Nagy Cirkusz igazgatója, levélben jelen-
tette be Kozma Miklósnak, hogy a május elsejei
megnyitó előadásénak jövedelmét a nyugdíjintézet
javára adja. 7
Budapest-fürdőváros hidrogeologiai problémái.
A Budapest Fürdőváros Egyesületnek a — Gellért-
szállóban megtartott ülésén Pdvay-Vajna Ferenc
dr. főgeologus „Budapest Fürdőváros hidrogeologiai
problémái" címmel érdekes előadást tartott, amely-
ben megvilágította a meglévő és feltárásra váró
hévvizekkel való fűtési lehetőségeket. Rámutatott
arra, hogy Buda új termális gyógyforrásának vize
bb, jobb összetételű, mint a régi forrásoké és
színre kiömlő, tehát jobban és biztosabban kezel-
és használható fel az eddigieknél. Budapest
áros alatt hetven fok Celsiusndl forróbb
wizek is vannak, ezeket fűtésre kell felhasználni.
b készpénzben már
A nagy Ördeklödessel kísért előadáshoz az elnöklő
Tasnádi Szücs András államtitkár, majd Benezur,
Tausz és Nemes orvosok, Papp Ferenc, a Vizmü-
wek — vezérigazgatója, Massinyi — főmeteorológus,
Szilágyi Károly és Mazalán főmérnök szólott hozzá.
leventék elhelyezésére fog szolgálni. A lőtér és
levente-otthon Tészére szükséges területet a polgár-
mester úr már rendelkezésemre bocsátotta, Az egész
építkezés körülbelül 80.000 pengöbe fog kerülni.
— A szükséges fedezetet olyképpen teremtet-
tem elő, hogy a X. kerületi testnevelési bizottság
nevében gyüjtesi akeiót indítottam Kőbánya ipar.
vállalatainál, hogy a nemes és hazafias célt szol
gáló munkámban anyagilag támogassanak. Ez a
gyi akció különösen azáltal, hogy az érdekelt
vállalatok igazgatóságait magam és a kerűleti test-
nevelési vezető, Szent-Iványi István személyesen is
meglátogattuk, igen szép eredménnyel járt, mert
befizettek 27.500 pengőt, — építési
anyagot adtak 9000 pengő értékben, különféle mun-
kák végzésére kötelezettséget vállaltak 5700 pengő
értékben. Az így mutatkozó 42.200 pengő fedezet és
a közeljövőben remélhető pénzbeli hozzájárulások
lehetővé teszik immár, hogy a leventelöter 50.000
pengőt igénylő építkezési munkáit megindítsam,
— Felkértem ezért a tervek bemutatása mellett
a polgármester urat, hogy az építkezés lebonyolítá.
sára adjon a magasépítési ügyosztálynak utasítást.
A polgármester úr mmel fogadta jelentésemet és
elismerését fejezte ki a kerület iparvállalatainak
hazafias — áldozatkészségükért, valamint a fedezet
előteremtése érdekében — végzett munkám felett,
amely lehetővé teszi, hogy Budapestnek ez a leg-
modernebbnek igérkező leventelőtere a föväres
háztartásának megterhelése nélkül, tisztán a kerü-
let önerejéből megépüljön. Egyben utasítást adott
a magasépítési ügyosztálynak az építkezési munkák
e, a versenytárgyalási hirdetések kibocsá-
sa és az egész építkezés lebonyolítása iránt, úgy
hogy előreláthatóan a lőtér megépítése a nyár kö-
zepére befejezést is fog nyerni.
A tervezett levente-otthon
fog sor kerülni, ha az ahhoz szükséges költség —
melyet ugyancsak gyüjtés útján szándékozom elő-
teremteni — már rendelkezésre áll.
megépítésére akkor
Az új alkotások egész sorával nyitja meg az idet
zezönt a Margitsziget. A nyári szezón megnyitását
sok új alkotással, a közönség kényelmét és szóra-
koztatását szolgáló új berendezkedéssel várja a
Margitsziget. Az új sirandfürdö, amelyet egymillió
pengő költséggel létesített a Közmunkatanács, ha-
máarosan elkészül, Gellér Mihály, a Margitsziget
szálló- és vendeglö-intezmenyeinek bérlője Pedig
nagy áldozattal kibővítette a Nagyszállót és a Mar-
garéta-szállót, amelyre kát emeletet építettek. Ugyan-
csak Gellér Mihály építteti fel az új kurszalont a
szomszédságában caffe restauranttal. A felső i-
geten ötven météres, üveges ivócsarnok épül, telje-
sen átalakítják a Polo-cukrászdát, amelyben bár is
lesz. A 200.000 pengő költséggel átépített és meg-
nagyobbított Parisien Grillel együtt az Evetovics--
Flaschner érdekeltség tartja üzemben a bárt, Mind-
ezt kiegé: ik az új parkirozások, amelyek m
szebbó a Margitszigetet, amelynek új érde-
kességei és Gellér Mihály világvárosi szállóüzemei
májusban teljesen készen várják a közönséget,
A Nyugdíjas árosi Tisztviselők Egyesülete
most tartotta az új városházán közgyűlését Kovács
Jenő elnökletével. A felszólalók kifejtették, hogy a
fokozódó drágaság és a nehéz megélhetési viszonyok
miatt az ällam és a főváros remélhetőleg segíteni
fog a nyugdíjas tisztviselői osztály sorsán. Az évi.
jelentés után Harrer Ferencet és — Horváth Cirillt
tiszteletbeli taggá választották. A tisztújítás során
elnökké Kovács Jenőt, ügyvezeő elnökké Agh Gézát,
társelnökké Szilágyi F. Lajost, Szirmay Istvánt,
özv. Kvint Józsefnét, Szente Miklóst és Klázer Kál-
mánt, főtit á Schrott Bélát választották.
Házassági drámák
a statisztikában
1933 őszén volt hatvan éve annak, hogy a három
testvérváros, Pest, Buda és Óbuda egyesült, Ebből
az alkalomból a Statisztikai Közlemények sorozatá-
ban Illyefjalvi J. Lajos dr., a Székesfővárosi Sta-
tisztikai — Hivatal igazgatój, md — székesfőváros
multja és jelene számokban" címmel hatalmas kö-
tetet adott ki, amely statisztikai adatokban tárja
fel a főváros hatvanéves fejlődését és szinte min-
den elképzelhető kérdésre felvilágosítást nyujt.
A lakosság száma ebben az időben 309.208 volt,
amelyből a budai részre 65.233, a pesti oldalra
230.021 lélek jutott. A milliós lélekszámot 1930-ban
érte el Budapest. 1,004.772 lélekből 458.878 a férfi és
545.894 a nő, vagyis 1000 férfira 1190 nő jutott,
A házasságkötések számát 1874-től sorolja fel.
Ekkor 2526 házasságot kötöttek, 1876-ban — 2412-őt.
Itt már a válások statisztikájával is találkozunk.
22 volt mindössze az elválások száma, 1879-ben 2822
házasságra pedig csak 15 elválás jutott. 1897-ben
6018 házasság és 65 válás szerepel, a következő év-
ben hatalmas ugrással 6234 házasságra 161 válás
jut. Most már egyre erősebb tempót vesz az elvá-
lások száma: 1911-ben 8840 a házasság és 743 a vú-
lás. 1914-ben 10.144 a házasságkötések száma, de a
következő háborus években 6—7000 körül mozog, a
válásokó pedig 5—600 körül, 1919-ben a házasságok
száma egyszerre 22.942-re szökik fel, 1920-ban már
csak 11.677 (ezekben az években a válások kimuta-
tása hiányzik), majd lecsökken a házasságkötések
száma 1924—26-ban 9—10.000-re, mig a válásoké 1600
—2000-re emelkedik. Azután lassan emelkedik a há-
zasságkötések száma, amely 1933-ban 10.667, a las-
san csökkenő válásokó pedig 1538.
--- Page 125 ---
is 21.
Budapest, 1937
Elkészült a piackutató intézet
szervezete
Kedvező fordulat állott he a húsdrágaság frantján — Állandó
vágóló-állomány fentarläsära rendezkedik be a főváros
A legutóbbi hetipiac kedvező meglepetéssel szol-
gált. A sertésárak estek a jelenségek azt mutat-
3 hogy a husárak fokozatos csökkenésével lehet
számolni. A tervezett piackutató intézetnek érde-
kes szerep jutna most az uj áralakulás és a vár-
ható fejlemé felderitésiérnél törvényhatósági
bizottság, m smeretes, az in felállítását el
is hatá k lmezési tály pedig 161
jésen elkészült az uj intézmény szervezetének mun-
kálataival. Erre nézve kérdést intéztünk
Rosta J nos dr.
tanácsnokhoz,
a közélelmezési ügyosztály vezetőjéhez, aki ugy a
piackutatö intézetről, valamint az élelmiszerpiac ak-
tuális helyzetéről a következő felvilägositäsokat
adta:
— A piackutató intézet felállít
készültünk. Az új intézmény nyomban meg
kezdheti működését, ha az 1937-ik évi költségv.
végleges jóváhagyása megtörténik. Addig ug.
nem vehetjük i "be az intézményre megszavazott
60.000 pengő
— Az el
a Szék
va teljesen fel-
is
int a piackutató intéze-
tet kai Hivatal kebelében
sfá
állítjuk fel, mert ennek keretében gazdaságosabban
intézet
oldhatjuk meg a kérdést. Az
gramja szerint a feladat az le: az élelmi-
szerekot termelőtől a fogy gkísérje a
kutató vizsgálat, amelynek módjában áll majd pon-
tosan megállapítani, hogy az egyes tényezők ezek
között az értékesítés, a szállítás költségei, a ható-
sági díjak, miképen folynak bele az áralakulásba.
munkapro-
Ezzel módjában áll a közönségnek is, hogy
kritikát gyakoroljon és megállapíthassa, hogy
melyek tulajdonképpen az árdrágító tényezők.
Külföldön már vannak hasonló intézmények, ame
lyeknek a mienknél sokkalta nagyobb szerepük van
azokban a nem agrárállamolban, amelyek az élelmi-
szerek tekintetében behozatalra szorulnak. Nálunk,
ahol a behozatallal 4 nem kell számolni és
szinte az egé a a buda-
pesti piacra gravitál, ebben a vonatkozásban egysz:
rűbb a helyzet, de azért mindenesetre komoly fel-
adat vár a piackutató intézetre, amikor megálla.
pi hogy vísel-e felesleges terheket a fogyasztó kö-
zönség, Már csak mor szempontból is nagyjelen-
ű lesz ézmény szerepe olyan jelenségek
egyes élelmicikkeknek: a hú
nak, búzának, kenyérnek mostani jelentős drágulási
folyama ál.
— Ennél a pontnál különben örömmel jelnthetem,
hogy — amint ezt előre megállapítottam —
a husdrágaság terén végre bekövetkezett a
kedvező fordulat.
nél,
Előzetes megállapításomban mindössze két hetet
tévedtem, mert valamivel előbb vártam a drágasag
enyhülésnek kezdetét, amely végre most, a legutóbbi
hetipiacon a sertésárak elég jelentős esésének formá-
jában be is következett. Mint a régi gyakorlat mu-
tatja, a sertés-árak diktálják nekünk a tempót, úgy,
hogy most a marha-árak csökkenése is be fog követ-
kezni.
— A vágóló ára tekintetében ezt nem mondhatom
el. Az árak ma is rendkívül magasak, a felhajtás
pedig alíg számottevő.
A legutóbbi piacon mi
tunk vásárolni, holott a s: gletünk 750 darab lett
volna. A vágóló-hiányán azonban többé-kevésbé se-
gít az edejekorán megkezdett jugoszláviai behozatal,
amely ezenfelül még arra is jó volt, hogy a fovábbi
drágulásnak gátat szabjon. Így még mindig sikerült
35—38 filléres élősúlyban vásárolnunk. Természetesen
könnyen kielégíthetnők szükségletünket idehaza is,
akkor, ha meg tudnók fizetni azokat az árakat, ame-
lyeket Ausztria és Franciaország fizet a mi prima-
össze 15 vágólovat tud-
minőségű gólovainkért. Ezek az árak azonban a
kötszereseire, sőt ennél magasabbra is emelkednek
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopítva 1854-ben. Telefon : 1—894—26.
FROMMER JENŐI
épület, mü- és tűzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Muränyi-utca 42.
Bejárat a Pál-utcai oldat Dambinszky-utea sarok
TELEFON: 1—890—78, TELEFON 21 —860—91.
, amelyeket mi a hatósági lóhus
ására megfizethetünk.
nagy vágólóhiány a felszökött &
nöztek, hogy a jövőre nézve fegyver
; ilyen jelenségek ellen. Ebből a célból
határoztuk, hogy
el
tartalékolni fogjuk a vágólovakat.
A polgármester úr előterjesztésem
e megengedte,
máris
hogy a kísérletet erre nézve megtegyem.
Egyelőre 50 darab, vágásra alkalmas lovat wäsdä-
roltunk és kiadtuk legeltetésre. Havi 15 pengőbe
gállapítás szerint
mutatkozik. Mi-
sulyban jelenté
súlykülönböze-
Ha a
minden
kerül egy-egy ló és az eddigi me
ez a költség hasznos befekte
után ezek a lovak nem dolgoz
kenyen gyarapodnak, úgy, a
tük nyereségben többet lent a költségnél.
kísérlet beválik, amihez máris megvan
rémény,
10gy
600 vágólovat vásárolunk erre a célra
a létszámot állandóan fentartjuk. Kz
vágóló-állományunk azután alkalmas lesz arra, hog
bizonyos kritikus időben felhasználjuk, de e
kívül jótékonyan tudjuk majd vele szabályozni
spekulációt is,
Fölös’eyes szövetkezeti tervet
hiusított meg Szendy Károly
polgármester
kereskedöit az elmult napokban
nyegette: egy kereskedelmi cso-
én Grotta Frigyes gróf áll, el-
és ezt
a
A főváros
nagy veszedelem fl
port, amelynek az
határozta, hogy szövetkezetet alapít a fővá
alkalmazottainak minden tekintetben való ellátá.
sára, Élelmiszereken egyéb fogya cikkeken
kívül ruházkodási cikkeket is akartak árusítani 6
terv rint később bevonták volna a szövetkezet
üzletkörébe a főváros közigazgatási tisztviselőit is.
"Tekintve, hogy
így összesen mintegy 80 ezer fogyasztót akar-
tak Kikapcsolni a kereskedelmi forgalomból,
a főváros kereskedő társadalmát igen súlyos
sérelem érte volna.
Szerencsére ez nem következett be, mert ami-
kor Grotta Frigyes gróf jelentkezett a tervével
Szendy Károly polgármesternél, a polgármester ke-
reken kijelentette, hogy
ilyen szövetkezetre semmi szükség nincs,
mert egyrészt a tisztviselők eladósodásához vezet,
másrészt megokolatlan versenyt támaszt a fővárosi
kereskedelemnek. Grottdék most odamódosították
indítványukat, hogy csak ruházati szövetkezetet
alapítanak, Szendy Károly ezt a kérdést Lamotte
Károly alpolgármesterrel beszéli meg.
Interconiinentale
contra
Schenker és Társa
A, Fővárosi Hírlap legutóbbi számában részle-
tesen foglalkoztunk azzal a feltűnést keltő perrel,
amelynek középpontjában az egés: világon ismert
Schenker és Társa szállítmányozási részvénytársaság
áll és amely céget két volt üzletfele avval vádolja,
hogy a világ-cég valutáris visszaélést követett el és
evvel őket megrövidítette. Hogy van-e valami
alapja ennek a sulyos vádnak, azt a per folyamán
majd a bíróság fogja eldönteni.
Közgazdasági kben újabban a Schenker-cég
égy músik peréről beszélnek, amelyet az európai
h Intercontinentale Szállítmányozási és Közle-
kedési Rt. indított a Schenker és Társa részvény-
társaság ellen. Az ügy nemcsak magyar vonatko-
zásban jelentős, hanem — miután Schenkerek
földi központjai is érdekelve vannak — a kül-
államokban is nagy visszahangot keltett. 1924-ben a
Schenker és Társa Szállítmányozási Részvénytársa-
ság és az Intercontinentale közös javaslatot ter-
jesztett a Magyar Allamvautak igazgatóságához,
amelynek lényege az volt, hogy a vasút biztosítson
bizonyos tarifaelönyöket a két szállítmányozási vál-
lalatnak, A cél az volt, hogy megfelelő tarifa-
engédmények révén a nyugat felől induló tranzitó
forgalom ne kerülje el hazánkat.
A, MAV-val azonban nem tudtak megállapodni,
mígnem a végén Schenkerék az Intercontinentale
hátamögött egy másik megállapodást kötöttek a
MAV-val. Az Intercontinentale a bírósághoz
adott keresetében azt állítja, hogy az eszme
származik, Viktor János dr. törvénye i bíró már
több tárgyalást is tartott ebben az ügyben, mig-
nem a Schenker üzleti érdekeire való tekintet
tel, kérte a tárgyalás egész tartamára a nyilvános-
ság kizárását. Hosszú vita után a törv
döntött, hogy kizárja a nyilvánosságot,
tárgyaláson folyik a vita a két vilá között.
Legutóbb pénteken volt tárgy , az ítélet azonban
még nem hangzott el, ame kimondja, ho; meg.
felel-e a valóságnak
nek
játs
milliós köz
az Intercontinentaló
int Schenkerék
ölték el őket
vállalkozás hasznától.
sze
a
több
DE
Érdekes vállalkozási tervek a Novánál
napokban a kisebb részvények közül a Nova
spekuláció érdeklődési körébe került, aminek azon
ban nem az a magyarázata, mintha a Nova az idén
magasabb osztalékot fizetne, mert hiszen a Novdnak
nagyrészt adóköteles házai vannak, amelyeknél nem
Az utóbbi
is a
valószínű — 7 hirtelen bevételi növekedés. Ellen
ben — értesülésünk szerint a közlekedési szal.
mában óhajt a Nova terje i. Wolf a
Nova elnöke, aki elsőrendű közlekedési 67 és
Magyar Miklós, a vállalat gyvezető igazgatója,
állítólag a kék-taxikat akarják reorganizálni és a
szürke-taxihoz hasonlóan egy új nagy és komoly
szervezetbe tömöríteni. Még érdekesebb az a te
hogy a Nova bekapcsolódik a rTepülőgépszakmába
hogy az egyre fejlődő r
"t nagyobb lehe-
tőséghez juttassa, bérrepülőgép vállalkoz létesi-
tene. A figyelemreméltó térveket magyar gazdasági
körökben élénk érdeklődéssel kísérik.
Leimdörfer Ferenc az Ingatlanbank ügyvezető
igazgatója, Mint ismeretes, Halom Dezső halála óta
az Ingatlan Bank ügyv. zatói állását Szende
Péter. Pál dr. töltötte be. Ő a xan a jövőben az
ipar terén óhajtja érvényesíteni képességeit, éppen
ért elvállalta az újonnan apított E Magyar
Kártolószalaggyár Rt. vezet A részvénytársaság
elnöke vitéz Zsilinszky Gábor az igazgatóságában
helyet foglal Bäthory-Hüttner János dr. és Teleki
János gróf. Szende Péter Pál ezek után megvált az
Ingatlan Bank ügyvezetői igazgatói tól, bár
a bank igazgatóságának továbbra is tagja marad.
Helyébe a bank ügyvezetésével Leimdörfer Ferenc
igazgatót bízták meg.
ső
Vizetésemelést adott egy nagy budapesti cég 360
alkalmazottjának. A mai időkben szinte példa nélkül
álló példát mutatott Nagykovácsy Milenko, az ismert
Kossuth Lajos-utcai nagykereskedő, aki az általá
nos drágulásra való tekintettel mind a 360 alkalma-
zottjának felemelte a fizetését, akik 160 pengős fize-
tésekig bezárólag 1524-os, a 160 pengőnél nagyobb
fizetésüek pedig 10%-os emelést kaptak. Mondani
sem kell talán, hogy a szociális gondoskodásnak ez
a spontán megnyilatkozása bizakodással tölti el min-
denfelé az embereket, mert az ilyen nagylelkű gesz-
tus után remélni lehet, hogy a magángazdaság egyéb
vonalain is rájönnek a vállalatok vezetői arra, hogy
hiába minden kormányintézkedés, ha az embereknek
nincs keresetük, akkor nem emelkedhatik a forgalom
és nem válhat kedvezőbbé a gazdasági helyzet. Kü-
lönöskép figyelmébe alánljuk Nagykovácsy Milenko
gesztusát egyes áruházaknak, például a Fenyves
Aruháznak, ahol tudvalevőleg 40 és 50 pengős élfi-
bérekért dolgoztatji iszolgáló személyzetet,
gi Rt. A bán-
Tíz éves a Dunántúli Villama
hidai centräle igazgatósága április 29-ére hívta össze
tizedik évi rendes közgyűlését. Egy millió pengő
részvénytőke mellett a mult esztendei nyereségátho-
zattal együtt 200.000 pengő tiszta nyereséget mutat
ki. A jelentékenyen emelkedő üzleteredmeny nyere-
sógót a vállalat igen helyesen a font-alap javára
tartalékolja: A kiváló szaktudással, hc srtéssel és
bölcsességgel vezetett vállalat mérlege Tormay Géza
államtitkár érdemeit dí
A Baross Szövetség
tikus kongresszusra ér
Az eucharisz-
megfelelő el
ági kérdé-
sek ügyében a Baross Szövetség rend li nagy-
gyűlést fog tartani. Az eredetileg a pesti Vigadóban
tervezett nagygyűlést a r 7 tömegek befogadására
egyedül alkalmas városl Tparcsarnokban tart-
k meg, mert már az eddig le ek alapján
is több, minf negyvenezer rész "het számí-
tani s így a nagygyülést a nemzetközi vásár szét-
bontása után lehet esak összehívni, A gazdasági ké
déseket az ország legkiválóbb szakértői fogják is.
mertetni,
Bécsi rádióelőadás a Vásárról. A bécsi hivatalos
osztrák rádióvállalat, a RAV AG hétfő estére tűzte
ki a Budape Nemzetközi Vásár ügyvezető alelnö-
ülése.
enek
helyezése érdekében és az aktuális gazda
kének, Vértes Emil németnyelvű előadás Vértes
Emil abból a szerepből indult ki, amely a szoms:
dos országok gazdasági együttműköd. zempont-
jából a nemzetközi vásárokra jut. Kivételes alka
mat jelentenek arra, hogy a területileg gazdas
gilag egymásra utalt dunai államok ke
érintkezést találjanak a vi rendező ors:
rával és egyéb termelő rétegeivel. A
smerésnek és árucserének oly nag
ciói ezek, amelyek ma már nélkülözhetetlenek-
Vértes Emil érdekes fejtegetéseit a Budapesti Nem-
zetközi Vásár leírásával és uta i, valamint vi-
zu mkedvezményeinek be.
porszívógép és hütö-
szekréry újra kapható
Electrolux
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
ELEFON: 1-868-15
--- Page 126 ---
Budapest, 1937 április 21.
9 A
ALLT KOZTS
46 cég 105 ajánlattal pályázik |
az óbudai kivezető főút épí- |
tésére és anyagszállítására |
Az főút útrendezé mun-
ris kőanyagok szállítására |
ügyosztály április 16-án |
alást, A nagyszámban
nak feldolgozás alatt.
eredm. éről — mondta
unkatársának
óbudai új kivezető
és az ehhez szük:
az út csatornaéníté
tartotta meg a verseny
beérkezett ajánlatok
— A versenytárgyalás
a Fővárosi Hírlap r
Király Kálmán
tanácsnok,
kái
Árt
most v
az út-
pályázati any
hatom, Remélem,
vánatos me
útépítési mun
főút építése nemcsa
jelentőségű munka,
városrendezésének,
ügyosztály vezetője a |
elött nem nyilatkoz-
reális a pályázat, ami ki
tempóban akarjuk ezt az
7 Az óbudai kivezető
nagyszabású, hanem nagy
amely az első fejezete Óbuda
előreláthatólag ösztönző hatású
és
csatornaépítési
feldolge
hogy
is,
a fejlődésre és emellett mint idegenforgalmi közle-
1 vonal is figyelmet érdemel.
Az első részlete az új főútvonal rendezésé |
nek, a
gyorsítás
ból négy
satornázás,
de
folyamatban
munkamegosz szempontjá-
adtuk ki a csatornázási mun
ek közül az első, harmadik és negyedik
tése már előrehaladt, a második szakaszt
-vágányok áthelyezésének kell még meg-
már
meg a
van. A tempó
ás
aszban
Az útépítési munkák
1,866.600 pengő, amelyből
összköltsége mintegy
a kőanyagszállításra 700.000
pengő jut. Az útépítésre is a csatornaépítésre
hirdetett pályázatnál érvényesült elvnek megfele-
lően — a versenytárgyalást szakaszonkint hirdet-
tük meg.
A megtartott
ajánlatok érkeztek
versenytärgy: a következő
be: |
Kövezési munkákra: T. szakasz A Antal 99.971.
Erős Nándor , Wohl Dezső Fú
19258, Heverdie István 110.47. it |
123.007, F al Imre 123.864, Hoffer és Preisich 125.991.
Neumann Ferene 104.620, Borlay Károly 199.4F1,
Tózsef ker Emil 190.390, Szász Albert
sz: Krausz Ferenc 90,705,
István 118.276, Barta Károly
v 109 5 Obendorfer Rndolf
1199, Hajnal Imre 113.400, Reinisch Tivadar — 102.460.
Hollós Ferenc A Borlav Károly 124.480, Friedrich
János 113. vel; — III. szaka Gravieser Albin
164.755, H Károly 87.004. Grosz Frigyes 94.482,
Pál Wohl József 94.406. Heverdie István
Obendort: Rudolf 109193, Hajnal Imre 109.105,
mn Ferenc 96.606, Hollós Ferenc 98.465, Borlay
2, Szegedi B. Jenő 90.443. Hacker Emil 108.156,
rt 19.754 pengővel; IV, szakasz: Gravieser
Albin 47.610, Helfe n Ferenc 40.981, Erős Nándor
46.587, Zumpft István 544005. Wohl Dezső 46.108, Wohl
77. Heverdle Károly 45.968, Obendorfer Rudoif
54.098, Imre 53.900, Ámon Rezső 51.205, Hoffer és
Preisich Klauber és Vajda 47.850, Reinisch Tiva-
lar 45.873, Vi s Albert 51.500, enm Ferenc 43.289,
Borlay Károly 54.146, Friedrich János 33.798. Szegedi Béla
Jenő Barta József 47.100, 5: Albert 48.610,
T Ál Mihály 50.590 pengövel
2 Dannbia Rt
gyar Utepitesi Rt
i Asphalte C
Veoph a
Airkeh Mihály
579, !
Asp Rt
Asphalt Rt. 313, Szász Albert
pengővel; I, szakasz: Danubie Rt En
Építőipari Rt. 241 Magyar Útépítési , 230555. Haj.
nil úm 195.887. Neuchatel Asphalte Co. 195.178,
/ 20,4 Magyar Asphalt Rt 20,915, Hirsch
Útépítő és Asphalt Rt. pengővel;
Danubia Rt. 206.248, Építőipari Rt.
Rt. 200. Hajnal Imre 176.81
" Útépítési
s Co.
yphalt Kft.
Mihály 218.742.
pengővel; — V.
Építőipari
yphalt Kft. 23.200, Mi
21.026, Útépítő és halt Rt. 21.593
Biehn János 31.142 N
Köőanyagszállításra: I. Somoskö ya HR 1: 1
étel ) drb. (d 0.80) 440.000, 2.000 drb. |
(is 1.00) 20.000, 3 tétel 900 tonma (A. 4. tétel |
000. drb. (A 54.80) II. Vjnest |
tétel 10.000 drb 8000,
Rt. 1. tétel 200.000 0.80) {
drb. (A 1,00) 8000, onna
natív a 3. tételre b. (A
Hubertus Kőbánya tel 6500 fm.
2. X] 3000 drb, ) 3810, 5. t
ti 20.00) 4485, all tételre
Zinner Man tétel 6500 fm.
s] 3000 drb. (A 1.05) 3160, 3. téle
50, alternatív a 3. tételre 12.000 kzt
rank István dr. 1. tétel 6500 fm, (4 2.40) 15.600, 2. téte |
a drb. (4 1.00) 3000, tétel 150 tonna (4 22.00) 3300, |
lternatív a 3. tét 00 drb. (4 3360; Spath |
1. tétel 1000 2 1 10.000 drb. |
bi. Köőbány (A 2.32)
% drb. (4 150 fonn
9 0,274)
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(IDRASCHI)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon; 1—126—66.
Beérkezeit! ajánlatok
A Nagy
utcáinak
Géza 17.
y Lajos király útja mellett fekvő vitezi telek
útrendezési munkáira pályáztak: Kimberger
430, Barta Károly 18.427, Vadas Mihály 18.597,
Szabö és Bródy 18.939, Sregedi Béla Jenő 19.208, Fridrich
János 19.256, Heverdle Károly 19.680, Miklós Béla 20.268,
Ámon Rezső 21.100, Helfesi Károly 28.692 pengővel.
A BSzKRt részé szükséges különféle kőanyagok
szállítására pályáztak: Gr. Wenckheim — József 26.450,
Szandai Gränitköbänya 32. Szobi Kőbánya 15.590 és
Gyöngyös—Sárhegyi 14.960, Inóci Kőbánya 42,500,
Haltenberger Vilmos 6900, Somoskői Bazaltbán 131.9:
Urikäny—Zsilvölgyi 21.270, Hubertus — Kőbán 48 A
Solymosi és Farkasmályi 6500, Frank István 88 pen-
gővel.
Két drb 3 fázisú olajtransformátor szállítására pá
lyáztak: Engel Károly 7620, Erőátviteli és világítási rt.
szabó és Mät6ffy 8680, Magyar Brown Boweri Művek
8760, Ganz és Társa 8840, AEG Unio 9660 pengővel.
ló-utca és a Horthy Miklós-hídhoz vezető utak
atornázásához szükséges bitumenhabares szállítására
ajänlatot be: Magyar Asphalt 11.900, dr. Helvey
Biehn János Rt. 13.240, Posnaneky és
pengővel.
Dersenyífárgyalási
megbízások
Tivadar
Strelitz
3 eegy-u, polgári iskola tetöfedömunkälatalt
Szikszay György kapta 3643.60 pengőért.
Az Uj Szent János-kórház nőgyógyászati pavillonjá
1 gáz, csatornamunkát kapott Mócsár Gábor
tetőfedő és aszfaltozó
Jenő 11
ugyanitt
áruraktárak
Károlyi
sért
telepi
megbíz
Tivad
kapott Kiss J 6790 peng vasútépítkezési
munkát Kiss Jenő pengőért; bádogosmunkát
rás 9140.50 pengőc ácsmunkát Goda László
gőért; föld-, es-, elhelyező- és vasbeton-
munkát Zilahi Balogh G 373.98 pengőért; mázoló-
munkát Bálint Sándor 3708. pengőért; sodronyfonat
zfalszállítást Vass és Ková 0 pengőért; höszige-
telő munkát Parafakőgyár Rt X pengőért és vas-
gerendaszällitäst a Vasgerendákat árusító rt. 34.074 pen
gőért.
A — Kassai-téren épülő Herminamezöi róm. kath.
plébániatemplom épület- és berendezési asztalosmunkála-
taít Hellenbrand Mihály kapta 18.139.20 pengőért; a
mázolómunkálatokat Szkokäu József 1656.20 pengőért és
a lakatosmunkát Jónász és Weiner 6193 pengőért.
A Lipótv BSzKRt-vágányok kibontási munkála
tai folytán szükséges aszfaltozási munkákat a következők
kapták: Beermann Miksa, Útépítő és Aszfalt Vállalat.
100.000 drb lópatkó szállítását Fuchs és Schlichter rt.
150 pengőért
25.000 kg géptörlőrongy szállítására megbízást
kapott
a Tieztitörongy és Textilhulladék kft. 23.610 pengő ér-
tékben.
seprő és kefeáruk szállítására megbízást kap
s Gyula 14.809, Szigeti Sándor 350, Vakokat
E ottó Orsz. Egyesület 10.000, Braun Illés 1920 pen-
gőért.
Lábtörlők szállítására megbízást kapott Schwartz
Adolf 8422 pengőért.
Lapátok és csákányok szállítására megbízást kapott
a Continental Vaskereskedelmi Rt. 2715 pengőért.
Az Állatkerti pálmaházban kazánkicserélésre meg-
bízást kapott Horváth József 2844.84 pengőért.
pest—kelenföldi ciszterci rk. plébániatemplom
z6 munkált Szabó Rezső kapta 11.403 pen-
yanitt föld-, kömüves-, vasbeton-, szigetelö- es
elhelyező munkát kapott Paulheim és Weninger 250.610
pengőért.
sertésvágóhidi nagyvägöcsarnok lakatosmunkált
Kellner és Sándor cég kapta 5160 pengőért.
A Gubacsi-uti szükeéglakástelep A) épületének viz-
vezeték és csatornázási munkálatait Bátorfi János kapta
16.919 pengőért, a C) épületét pedig Guba András 14.585
pengőért.
A III. ker. ingyenes Duna-uszoda ácsmunkálatait
Aschenbrenner János kapta 2765 pengőért.
Az V. ker. ingyenes Duna-uszoda ácsmunkálatalt Er-
dei Lajos kapta 2841 pengőért
US versenyfárgyaldási
kiírások
A BSzKRt részére szükséges 25.835 kg folytacél anyag
szállítására pályázni lehet április 27-én negyed 10 órakor;
ugyanitt angol (banca) ón és csapágyfém szállítására pá-
lyázni lehet április 27-én d, e. 9 órakor (Akäcfa-ntea 75.
IV. em, 427).
A Gázművek számára szükséges 230.000 kemény
hasáb és dorong tüzlfa szállítására pályázni lehet április
én d. ©. 10 órakor (Tisza Kálmán-tér 20).
BE; N t Sm e szükséges 40.000 kg Ia raffinált
kövlaj szálli pályázni lehet május 11-én d. e. 9 óra
kor (Akácfa-u, 15. Ív em. 429),
A szerkesztésért
DACSÓ EMIL
Kiadja; FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
és kiadásért felelős:
MÓCZÁR GÁBOR
egészségül berendezést tervező
ész kivitelez mérnöki irodája
Budapest, VIII., Magdolna-u. 4. Telefon: 1-435-47
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyem
BÉRKOMPRESSORT
okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Tel.: 2-592-98.
LISKA JENŐ
Budapest. XI., Szüret-uten 5—7.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA Pt. 1.
Építőanyagipara: Budi V., Sas-uton 23. szám
"fjeletom: 1. 282.04, 1-108-58.
Oeomentgyár : Lábatlanban . . . + . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban. , ++ wu nm m 0000»
Dorogon . . . . . s. wm 3000,
Téglagyárak ı Buds-Ujlak, Kőbánya,
Nyergosujtaim évi telj. lép. B0000.000 dirk.
Cserépgyár : Brás-Ujlak nm m 8,000.008 ém.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. "Telefon: 1—424—97.
VÁRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
| 1 Budapest, V. , Kálmán-u. 25. 4 TE
WIHART FERENC
épi z-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 33. TELEFON: 2-969-08,
HÚNFALVI PÁL
ÉPÜLBT- ÉS BÚTORASZTALOS
1X., VÁGÓHID-UTCA 28. — TELEFON ı 14—41—50
Válla! épület- és bútor- Pontos szállítás,
nsstalosmankát Olcsó árak,
SZVETICS JÓZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
*
BUDAPEST, XIV., TELEP-UTCA 8.
Burnyöczky Gyula
bádogos- és szerelömester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egészségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIII., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89.
Fülöp Dezső
építőmesfer
Budapest, XIV. ker. Aréna-út 11. szám.
TELEFON: ?—355—84.
SCHNEIDER JÁNOS
Belső-berendező, épületasztalosáru-üzeme
BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTCA 8.
ALAPÍTÁBI ÉV 1907. TELEFON : 1—346—16
Tiszíítórongy és
TexftilHulladek kfi.
Budapesti, XIV., Francia-ú!f 46
Kovács A. Ödön
| gépészmérnök
[ Központi fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
Lőrinczi Sándor
Sütö-, cukräsz-, hús-, és via
géngyártó és javító műhely
I Budapest, VII., Dob-utca 37. Telefon: [—460—85.
Levette te
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
1—676—42. BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
1—876—42.
Schäffer Dezső
e ácsmestfrer [IN
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kárpát-u.5.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaácugyás Rk.
--- Page 127 ---
Huszonb6afodik évjolyam
Budapesti, 1937 április 28
17. szám,
öGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . a , , . 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
ÁÖrusítják az összes IBUSz-pavilonokbar
FELELŐS SZERKESZTŐI
DACSÓ EMIL
Darányi szózatea
és a fővárosi politika
Írta Vályi Lajos dr., törvényhatósági bizottsági tag
A Nemzeti Egység Pártja pártvezérének,
Darányi Kálmán miniszterelnöknek szózat ere-
jével ható szegedi megnyitkozasa a bizalom
és a megnyugvás érzését váltotta ki minden
önzetien és jóakaratú magyar emberből. A
magyar kormány álfogó, nagyszabású és a
magyar élet sebeivel olyan igazi és mély kap-
esolatban álló programjának keresetlen, de
annál súlyosabb szavai után — mint nyári
rra a hajnali ködök — szakadozott fel
napsug
a k rélemény bizonytalans és pesszimizmus
érzése, helyet adva a bizakodásnak és az opti-
mizmusnak.
z nemesak szubjektiv véleményem.
oly pártnak, mint a Nemzeti Es
Fővárosi Pártja, központi szervében olyan €
keny az élet, mint a legfinomabb földrengé
mérő. Az ország szellemi központját kép
főváros minden politikai gondolata. elégedett-
lelkesedése vagy
vagy reményvesz-
inak és hétköz
élyes hangulata
hul-
Zr
kége vagy elér edetlensége,
lehangoltsága, bizakodása
tetísége a politika ünnepnar
napjainak minden, sokszor szes:
äteikkäzik a párton, mint az elektromos
lám a rädiöfelvevön, vagy mint a v
dasäri élet távoli rengései a tőzsdén.
z a tíz nap, amely eltelt a szegedi beszéd
óta, teljesen elegendő ahhoz, hogy székesfővá
rosi viszonylatban lemérjük elhatározó siker
Az a határozottság; amellyel a miniszte
elnök kormá i alapjaként a nemzeti
és keresztén lölte. amellyel
minden magyar összefogásának
a kettő é elése mellett ijs félreérthetetl ilenül
megvonta kormánya és pártja egyenes púlyú-
ját, ahogy megállapította azt, amit maga hisz
igaznak és követendőnek, anélkül. hogy min-
denkinek igazat akart volna adni. szuggesztív
erővel hat a iszékesfőváros rendet. békét, nyu-
galmat akaró, gondolkozó tärsadalmlir
Mindenki tudja, ho ehhez a generális
rányhoz, amelyet a miniszterelni az ország
kormán; /kerekenel az ország — részére meg-
határozott, annak, aki magyar — kenye-
ret eszik, alkalmazkodnia kell. De viszont
azon az alapon, amelyre a magyar kormá
feje helyezkedett, adva 1 , minden hazáját
szerető, komolyan dolgoz s építeni akaró
magyar ember részére a keresztény erkölcs
alapon álló. egységes zefogás lehetősége é
mincs sz sem láthatatlan frontokra, sem
a jobboldali színek árnyalatokba törésére, sem
kockázatokra és kalandokra!
Egészen természetes, hogy a nagyszabású
kormányprogram sikere felmérhetetlen erő-
gyarapodást lent Fővárosi Pártunk szem-
pontjából is.
A fővárosnak komoly, esendelsen dolgozó,
de határozottan a jobboldali gondolat jegyé-
ben élő többsége elégedetten tja. hogy a
jobboldali: a nemzeti és keresztény gondolat
marad a kormánypolitika tengelyvonalában és
ez a jobboldali gondolat nem 7! De
éppen ezért nincs is szükség frakciók mert
minden jobboldali frakeiöz dsak a 3 ybbol-
dali gondolat érvényesülésének az erejét és
esélyeit gyöngíti.
A miniszterelnök programjában az ifjabb
generáció megtalálja a bátor reformpolitikät,
az idősebb generációt viszont megnyugtat-
hatja a kilátásbahelyezett reformok tervs
rűsége és meglévő értékeink komoly megbe-
esülése. A realitások keretei között találja
meg ebben-a programban a maga jogos érde-
k édelmét az ifjúság, az ipari és a me-
munkásság, a magánalkalmazot-
ri
tak stb. stb., a dolgozó magyarok minden ré-
teze. És minden magyar ember annál is ir
kább, mert a nagyszabású "belpolitikai pro-
gram foglalatát egy olyan külpolitika képezi,
amelyet az or özvéleményte, mondhatni,
pártállásra való tekintet nélkül, egyhangúan
helyesel.
, Mi máris érezzük, hogy Budapest közön
sége, amely mintegy tél év óta valami
bizonytalan tartózkodás vonult hátrább a
poli kában való tényleges részvételtől, most
újra felfigyel, újra kvő " érdeklődékssel
fordul ahl amelynek feles
jának maradé
N . Fővárosi Párt szempontjából a kö
zönség érdeklődése újraéledésének annál na-
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhlvatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-OT 66.
Teleton;: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
gyobb az értéke, mert, mint köztudomású,
pen most történik meg a párt újjászervez
melyben a választóközönség lelkes támog
máris kedvezőleg fog érvényesülni,
A Nemzeti igység Fővárosi Pártjának
osházi munkája eddig ís ugyanabban az
nyban folyt, amelyet a kormányelnök most
határozottan és szabatosan újra követendőnek
ép-
ak a rosszindulat, vagy az ellentétes
lek foghatja rá erre a pártunkra, hogy
> atlan, hogy nem elöägxe aktív, vagy
pláne, hogy tesőben van. Éppen úgy, mint
ahc kozatlanság állíthatja azt,
hog élet és nincs munka,
mert k éppen a gutolsó közgyű-
lésnek si anyagát és az amögött álló
hallatlan iniciatív erőt meg olte, az egyes
oldalakról állított álos csend" helyett, el-
al
aks
snak, a ese
kivethető
lerkezőleg, az alkot: snak, a
lekvésnek türelmetlen, szinte
sodrát áll pithiatta. meg.
alig
Az előjel A Nemzeti Egy ség
rosi Pi edvében és belzö egy-
ében m megerősödve fog egyre nagyobb
eredményekkel érvényesülni a főváros hatal-
mas léptekkel haladó építő politikájában.
Széll József belügyminiszternek
jelentést tesz a főpolgármester
Budapest nyomortanyáiról
Karafiáth Jenő dr. főpolgármester, amikor szék-
foglaló beszéde során a közgyűlés pártjainak osztatlan
helyeslése mellett programját röviden e három szó
ban foglalta őssze: — munka, megértés, becsület, —
mindjárt utait arra is, ho a békét és megér
tést komoly és átgondolt, egyre fokozottabb, egyre
szélesebbk. szociális tevékenységgel tartja e
rű
rülhetetlenül szükségesnek a legkülsőbb területeken
alátámasztani.
Karafiátly Jenő főpolgármester e
megfelelően -a törvényhatósági
programjának
bizottság szerdai
ilését megelőzően, amely a székesfőváros la-
káspolitikájának egyik fontos részletkérdésével is,
éppen a baraktelepek és a nyomortanyák me
tetése érdekében foglalkozott, Flaxmayer Józse.
föjegyzönek, a főpolgármesteri hivatal vezetőjének
kíséretében szemleútra indult s minden bejelentés
nélkül
váratlanul megjelent az Auguszta, majd a
Zita- és később a Mária éria-baraktelepen,
a pedig a Kiserdö melletti nyomortanyá-
kat kereste fel,
hogy mindenütt közvetlen
az ott uralkodó állapotokró
A Fővárosi Hirlap m
talában
araliáth Jenő dr. főpolgármestert
kért tőle azokról a benyomá
során szerzett § xkról
eket a látottak alapján szük-
ntá
tapasztalatokat szerezzen
atársa felkereste hiva-
s nyilatkozatot 1 sokról,
amelyeket szemleútj
intézkedésekről, amel;
ségesnek
hiányzik a keresztény
a munkatársunknak
annak ajánlom,
és fáradtságot és te-
n-
netz
mon
főpolgármeste
zatosság,
K. araf; iáth
hogy ne sajnálja az idöt
kintse meg ezeket a 12 yomortanyákat. De aj:
ki}
könyvekböl tanulmä-
pusztító számadatait
javaslatokat tesznek a
mert ha eredményre
essze senki sem szem
lom olyanoknak is,
nyo a népbetegs
és különféle jóhiszemű
syógyító ellenszerekre,
ik, perecre se t
azt, hogy
ványos és néppusztító betegségek-
így a sznek is a nyomor-
tanyákon és séglakásokban van
a melegágya!
A baraktelepeken és a Kiserdő melletti
nyomortanyán ta utalt rendkívül szomort,
antiszociális és főleg a közegészségre ártalmas
hogy mint az ál-
és a törvényhatóság érdekei-
ynyok arra késztettek,
lami érdekek őre
nek szószólója
a belügyminiszter úrnak sürgős jelen-
tést te és arra hd őt
június
rium
ke
kiadásával mindeni irány ban támogasson,
— Megállapításom szerint ké irányú
kenységre van szükség, E lengedhe tetler
tevé-
eg:
nagyvonalú rendezés, amely végere iményé
ben ezeknek a nyomortanyáknak teljes meg-
szüntet vezet. Ez azonban a dolog termé-
körültekintést és sok költséget
jtása tehát tervszerű program
ıbb idő alatt és csak fokozatlo-
szeténél fogv
igényel. Vé
alapján hos
san történhet.
— A helyszíni
állapítottam, hogy
szemle során azonban meg-
st nem türő sürgős közegészség-
rend intézkedése am
lyek szímottevő költséget sem ényel-
nek, azonnal is végrehajthatók.
A tiszti főorvostól és az elsőfokú ható-
ságok vezetőitől tehát törvényben biztosított
n haladéktalanul jelentést és ja-
volt a
jogom alar
vaslatot kértem, aminek máris meg
foganatja s ezeknek a legkirívóbb
ségügyi AAN NASSAU ONE eltüntetésé
felelő intéz azóta megtörténtek.
— Az elit őbb lített nagyvor ialú rendezés
désében egyébként r
dés
Károly
léptem Szendy
wester úrral.
érintke7
aki is érthető aggodalommal foglalko
zott a székesfőváros által június hó 15-én át-
vételre kerülő bara telepe ügyével, hogy az
ittlakóknak, nemkü n a Kiserdő melletti
megfelelő elhelye-
vomortanya ele N Nenn
találjon.
kielégítő megoldást
sésére
ta úgyszól-
ndaz-
Jenő
8Z0-
a nyilatkoz
kommentárt, ır
hogy Karafidth
isokkal kezdte el
működését.
A. főpolgármesternek ez
ván feleslegessé tesz minden
által meg kell állapítanunk,
rendkívül 87 Át
téren
is
ciális főpolgármesteri
--- Page 128 ---
Budapest, 1937 április 28.
an [4 LA LA LL] a Szent FPerenc-rend közreműködésével haj-
ervek a törvényhatósági | HABE
génynek a vidéken való elhelyezésére.
t [4 = LA L4 LA LA v E szegényeknek eltartäsi költségeit természete-
aANnats VISSZA | aAasSsaro sen a székesfőváros vállalná magára, a franciská-
nusok gondoskodnának azonban arról, hogy a mun-
a. A, % ús. "A Mi 4 | kaképtelenek megfelelő családi környezetbe jussa
Felmerült a fővárosi törvény megváltoz- nak ő és on azászíat az egyes rendtagok esetröl
7 Fe A esetre ellenőriznék.
tatásának problémája Pater Oslay Osvald a megállapodás alapján
9 máris megkezdte az előkészítő munkát és bízik
1 : ubban, hogy az általa proponált akció pár hóna;
olyan hir | désre és határozottan állást foglalt a törvényható. alatt megvaló íthatóvá úti A szó város kö-
hogy a jelenleg érvényben lévő fövdrosi törvény, | sági tanác aállításának gondolatával szemben. inségére az szegénynek ez a vidéki elhelye.
amelyet legutóbb az 1934. 6vi XII. törvénycikk mó- | A tör ósági tanács újból való életrehívása ;
Hi A ; Kjt . N zése havi 20— 0 pengő kiadás ami
dositott, újabb változtatásokon fog keresztülmenni. | mint kijelentette — a főváros életében ismét a keve- | — "3 pengő útadásti róha. ami
ii
Mind sürübben kelnek szárny
A hirek szerint elsősorban arról volna szó, hogy sek uralmához, a párt oligarchiához vezetne, ami lényegesen kisebb, mintha ezekről a munka-
úti a törvényhatósági tanácsot, amelyet nek hátrányos következményeit a multban már képtelenekről is a székesfőváros területén a
idézett törv G sza megszüntetett. A tuk. vidékhez képest drágább árak mellett kellene
törvényhatósági 8 állításának gondolatá- | A törvényhatósági bizottság működése iránti ér. | gondoskodnia.
val a törv bizottság egyes tagjai, elsö- | deklődést a törvényhatósági állítása Amennyiben a Ferenc-rendi tartományfőnök ál-
Azt Daten ik annakidején ennek a közigazga: | nem hogy fokozná, hanem a legnagyobb mértékben | taj bevezetendő akció sikeres voltáról meggyőződik
ási ható k iktatott szervezetne tagjai lecsökkentené és pedig úgy a törvényhatósági ta- | 4 szókes áros. úgy más vonatkozásokban is alkal
: ebben foglalkoznak, de határozottabb nácsban helyet nem foglaló és így politikai jelen- | mazni kívánja azt. A munkaképtelen szegényeken
formáiban merült fel a terv a legutóbbi napokban, | tőség szempontjából másodrangúvá degradált bizott- | kívül ugy ási nehézségeket jelent a főváros
amikor Széll József, az új be miniszter megláto- | sági tagoknál, mint zet. JO OT 8
na
főváros törvényhatósági
tsági kérdések sokaldalüs:
161 is. Éppen a | szegényellátó
1 Vt PA 2, hogy a szeretetotthonok túl-
ı által elintézendő zsúfoltak, befogaudóképességük mem ele-
u mesak lokális, ha- | gendő az igénylésekhez képest. Már korábban, még
gi ta- | nem országos jelentőségénél fogva elképzelhetetlen, megboldogult Liber Endre alpolgármestersége ide
az érve hogy a törvényhatóság tanács tagjai teljesíteni jén foglakoztak azzal a gondolattal, hogy a Szere-
órdeklődését. | [4dják ugyanazt a feladntot, amelyet most az egyes | tetházak lakóinak egy részét a vidéki falvakba ad-
Ézdekődését. [szakbizottságok látnak e), amelyekben az ö ják há most ezt altervet kívánják
öl szóló hirek tok részéről az illető fiyágazatokban szakértő, vo felújítani. A költségek nagyjából azonos szinten
jós konkret | zekben elmerülő tagok fog mozognának, a munkaképtelen szegények eltartási
| bizottságok eddigi működésük során a pá tszempon- sszegeível, a helyzet azonban itt is az, hogy
tokon felülemelkedve tudtak mindenkor olyan tár.
Állásfoglalás a tanács életre- gyilagos álláspontot elfoglalni, amelyet az adımi ez megtakarításokkal lenne egyértelmű,
keltése ellen nisztráció is minden esetben honorált. de emellett mód nyílnék arra is, hogy a feltetlemül
Szöődésem az jelentette ki Juhász szeretetotthoni ápolásra szoruló aggastyánokat ezek.
a pártok kevésszámú delegátusa nek az intézeteknek falai között lehetne elhelyezni.
ikuló törvényhatósági [tani an a szakkérdi
tanács kérdése. A Nem is igen gyakran alakulnának át pártkérdé
Egység Fővárosi Pártja XII. kerületi szervezetében a főváros egyetemes érde ek szempont;
szombaton tartott beszámolója keretében foglalko- | hátrányos lehetne. 4 :
zott az üggyel ancsak beszámolóját tartotta Hencz Lajos
; ". ényhatósági bizottsági tag is, aki a kerület
vitéz Juhász Jenő d s tenő dís ) | S=xfall, szigetelő, tetőfedő váll.
ísz Jenő állás. Budapest, X, Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—484—97.
if). Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, JI. Halász-utca 1. Telefon: 1—558—04.
gatta a fővárosi pártszervez
lemból több pártban szóváte
tagok
náci
lésse!
ségnek a 1
Tervek vanr inácskozások foly
törvény módosításáról és habár az e
nem mondhatók alaptalanoknak
formát még nem öltött
et. Ebből az £
egyes biza
ható;
miniszter előtt tör
főképen
adatok
SS7ZES
Az ügyben a
de egy
rült
pártok nem foglaltak még ál ;
7 vűlésen már napirendre ke-
nagy
törvényhatósági bizottsági tag. A szállongó hirekre eretében mindenben csatlakozott Juh
való tekintettel tért rá erre — ugymond — a kér. foglalásához.
étkészütt a néptigeti stadion
Szombatoen megtartották a mütantendöri bejárást — Május 29-£n tesz
az ünnepélyes megnyitás
A népligeti ifjúsági stadion, amc részletek- | ségében
ben rendelkezésre álló fedezet miatt négy éven át vonuló te
épült, végre elkészült, úgy, hogy csupán a pályák get. Impoz:
kavícsolása és egyes kisebb felszínes munkák foly k a futb:
nak még. Az új eporttelepnek szombaton nevezetes most iátj.
d a megnyitás napján a fel-
ásztömegeket és az érdeklődő kKközönse-
hat a hatalmas méretű küzdőtér.
Npályáját körülvevő kettős futó-
el vörös salakkal. Ez a kettős:
eseménye volt: megtartották a műtanrendőri bejá- 490 méteres és 500 méteres futópálya specialitása az
räst, Lukäcsy József. a X. kerületi helyettes elöl- ifjúsági sporttelepnek és mása sehol Európában H u N F A LV ! P
járó vezetésével jelent meg a bizottság a sporttele- nincsen, A kettős pálya építéséhez az a gondolat ÉPÜLET- ÉS BÚTORASZTALOS
pen és a bejárás után megadta a használhatási en- vezetett, hogy egyszerre minél nagyobb tömegek IX., VÁGÓHID-UTCA 28. TELEFON ı 14—41—50
oedélyt. Az ifjúsági adion megnyitó ak most használhassák a sporttelepet. 1 gonde vonul Válla! 6pület- és bütor- Pontos szállítás.
már mincs semmi akadálya. Mint értesülünük, a | át különben a pálya egész felépítésén, amikor he- asstalosmankät Olcsó árak.
megnyitás május 29-én fog ünnepélyes keretek | lyet adtak a küzdőpályán az úgynevezett 100 méte-
között, a kormány, a főváros, a tanügy és sport res egyenesben a gátftutásnak a rendelkezésre
képviselőinek jelemétében fog megtörténni. álló nagy területen az atlétika minden ágának. A | TERVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
e
Az iskolák körében már nagyban folynak az elő- küzdőtere iegészíti a mellette berendezett három EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET KÖZPONTI GÖZ-
készületek arra hog, rn tanul, s es — Ken 7 nm CN AI FAL A MELEGVÍZ FŰTÉSEKET, VÍZVEZETÉK ES CSATORNÁZÁ-
E. s AFTU A ú e , tréningpálya és a négy szabadtéri tornapálya, úgy, BOKAT GÁZ ÉS VILÁGÍTÁSI BERENDRZESEKRT,
vegyen részt a meg itó ünnep: „ A főváros köz. hogy egyszerre hatalmas diäksereg foglalkozhatik Budapest V., Vilmos császár-
oktatásügyi ügyosztálya már akkor, amikor még a | , mhorttelepen Ő TORFI ] NO E ÁMT A
sporttelep építkezése javában folyt, a tanév vé- " ; € üt 50. elefon : 1-287-46.
Impozánsan és egyben artisztiknsan hat a tel-
gél artotta © € KO asabbnak a »gnyitäsra, A 4 "1 A ",
Abból A szempontból, hog fe a ranulóitjáságnak | jesen kész fedett tribün, amelyen 709 néző foglalhat
módsában van a | nette a. movozetes | helyet,míg a pályát körülvevő lépcsőzetes ülőhelye-
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
en 15.000 főnyi közönség
emlélheti majd azt a nag
eseményre kell
a sportban való en és az állóhe
előhaladásáról
vánosság előtt számot adni. Az | het elhelyezést
dion felavatása tehát most enn a terv- látványosságot, amikor az alagútszerű bejäratokon
nek megfelelően történik május 29-én. | nyolcas sorokban felvonul a megnyitó ünnepre az Ar NL dijmentesen = 1-887-49.
Budapest legmodernebb sporttelepe teljes szép- ifjúság. —
[4
BÖGÖZI JÁNOS
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Telepl-u. 27, (Ludovikánál) Tel. 1-430-77
Pater Oslay Osvald
közreműködésével vidéken helyezik el a
(a EZÜSTKOSZORÜUS mester
a munkaképtelen szegényeket . DO
Tehermentesítik a budapesti szeretetotthonokat . 1, VIIL ker, Baross-ulca 59. — Tolafon; 1-302-28.
A munkaképtelenek rendszeres ellátása még | váltások összegszerűsége, mégis az a helyzet, hogy
mindig sok gondot okoz a székesfőváros szociálpoli- a munkaképtelen szegények teljes létszámá-
tikai ügyosztályának. Annak ellenére, hogy a gaz- | nak csak mintegy hatvan százalékát tudja
dasági viszonyokban az utóbbi hónapokban tagad- | — 4 székesfőváros az alamizsnamegváltási ösz-
[ lany javulás mulatkozik, egyáltalába en "A A
hatattanul javulás mutatkozik, egyáltalában n n szegek terhére megfelelő ellátásban része-
csökkent a segélyre szorulók száma és most is kö-
(Cam
CD
|
1 íteni
zel jár a hetvenozerhez, Ezeknek mintegy tized- | siteni.
szo munkaképtelen részben koránál, részben be- | y-Palfi Aurél dr., a közjótékonysági
égénél fogva, viszont a belügyminiszteri ren- | és ai ügyosztály új v e a Ppol-
dolk értelmében bevezetett munkaképtelen-sze
gény-segélye i rendszer eddig nem tudott álülő
eredményt produkálni. Annak ellenére, hogy a
polgármesteri felhívások következtében
gármester jóváhagyásával rendkívül érdekes tervet
igyekszik megvalósítani. Pater Oslay Osvald Feren-
ces-rendi tartományfőnök, aki köztudomás szerint
a magyar norma alapját képező egri normának A
a magyar norma inegteremtője, a tanácsnokkal folytatott tárgyalá-
bevezetése óta fokozatosan javul az alamizsnameg- | sok során kifejezte abbeli készségét, hogy
SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme
Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar-
ban használatos késeket, viszonteladók részére
Budapest, VIII., Gólya-u. 41. Tel: 1-348-93
--- Page 129 ---
EEE
Budapest, 1937 äprilis 28,
LÖVAROS [ŰoRAP
B. N. V.
embléma, a Budapesti Nemzetközi Vásár
rajzolódó képe immár nemzetközi kinese
a művelt amely besorozta a mi vásá-
runkat is a világhírűek közé. Ez azonban nem je-
lenti azt, hogy a vásár vezetősége évről-évre ölbe-
tett kézzel várhatja az eseményeket, várhatja, hogy
tömegesen zúdul ide az idegen és hogy a nemzetközi
kapcsolatok szálai maguktól futnak ö , Az év-
tizedeken át tartott kemény munkát a jövőben még
jobban fokozni" kell, amint azt az idén is becsülete-
sen elvégezték azok, akik ezt az immár ma-
gyar intézménnyé lett tavaszi vásárt rendezik. A
fejlődésben nincs megállás, legkevésbbé akkor, ami.
kor a gazdasági élet küzdőterén olyan nemzet akar
több és több területet elfoglalni, amely nemzetnek
Ez az
agyunkba
Európának,
nagy
minden más országnál
hírét-nevét
megélhetését,
nagyobb szüksége van arra,
egyben pedig saját
jövendőjét minél erőteljesebben bizto-
A trianoni henyél egy
Ez zág a dolgozó milliók or
szága, amely érvényesülni akar a modern idők hihe-
tetlen iramú versenyében is és érvényesülni akar a
maga kies legnagyobbakkal
Ennek a hihetetlenül izgalmas,
hogy öregbítse,
sítsa. Magyarország nem
pillanatig sem. az or
szemben is.
kötelező
megújuló
gája a BNV. Hogy ez a vizsga
eredményes szokott lenni, hogy ennek a nemzetnek
élniakarása óriási eredményeket produkál és hogy
a világversenyben álljuk a sarat, bizonyítéka az,
hogy minden évben nagyobb és előkelőbb, tiszteltre.
méltóbb az a közönség, amely a vizsgát látogatja.
Minden évben nagyobb a vásár területe, minden évben
több a kiállítók száma, legfőkép pedig évről-évre szinte
ugrásszerűen emelkedik a külföldi vendégek tömege.
Itt
geben a
de
vényesülési versenynek — esztendőnkint
nagy és jelentős vizs
nincs helye a szentimentális szerénységnek,
nyíltan kell beszélni, mert, igenis, üzletről van szó.
Üzletről: Magyarország nemzetközi gazdasági Össze-
köttetéseinek kiszélesítéséről, legelsősorban ta-
lán azt jelenti, hogy az ilyen kiállítások súlyosan
esnek a mérlegre akkor, amikor az ország gazda-
sági szerződéseket köt más államokkal. De üzletről
van szó akkor is, amikor egy-egy ilyen vásár tény-
leg nemcsak a szemnek szól, hanem arra is való,
hogy a magyar iparos, a magyar kereskedő kül-
földre adja el a portékáját. Voltak nagyon gazdag
esztendei már a BNV-nak és nyugodt lélekkel állít-
hatjuk, hogy kiviteli mérlegünkön majdnem minden
esztendő BNV-
ami
a igen nagyot lendített.
"Talán mindezen a hasznon, nyereségen és ered-
ményen túl a legnagyobb feladata a BNV-nak, hogy
a magyar idegenforgalom szempontjából is óriási
sikereket mutasson fel, Az idegenforgalom terén
minden esztendőben évadnyitó szerepe van a vásár-
nak és aki csak gazdasági céljait követve lépi is át
az ország határát, annak számára is kitärulnak
Budapest szépségei, kellemességei, gyönyört, élveze-
tet, szórakozást szerző, nagyszerű világvárosi élete.
Az idén, nagyon jól tudjuk,
szerepe van a BNV rendező:
hogy sokkal nehezebb
gének, mint más eszten-
De tudjuk azt is, hogy még
lelkiismeretességgel feküdt bele a vásár
reklámjába és még nagyobb erőfeszítéseket produ-
kált, mint más esztendőkben szokott. Igen nagy szük-
ség van erre, mert a BNV-nak az idén igen nagy
konkurrenciát csinál a párizsi világkiállítás és nagy
veszedelme a budapesti
doni koronázás is.
dőkben szokott lenni.
nagyobb
idegenforgalomnak a lon-
Ugyanakkor azonban nem szabad
elfelejteni, hogy amennyiben ezek a nagy vilägese-
mények el is vonhatnak vendégeket a BNV-tól, de
hozhatnak is, A szórakozni vágyó, a látványosságot
és szépséget kereső külföldi közönség soraiban nem-
csak olyanok vannak, akik minden pénzüket
a világkiállításra, vagy a koronázásra takarítgatják,
nem olyanok is, akiknek módjukban lesz előbb el-
nni a Budapesti Nemzetközi Vásárra, hogy azután
London és Párizs világszenzációit is megtekintsék.
A kilátások tehát így sem lehetnek rosszak, még
akkor sem, ha az idei idegenforgalom számbelileg
esökken, de nyilvánvaló, hogy minőségileg emel-
kedni fog.
vagy
Ilyen nagy reményekkel, a siker biztos tudatával
tárulnak fel a héten az idei, nagyon gazdag nemzet-
közi vásár kapui. Mindenkit szeretettel fogad Buda-
pest és mindenkível úgy fog bánni, hogy ezek a mi
külföldi vendégeink ís szeretetükbe fogadják, feled-
hetetlen emléküknek tartsák a magyar fővárost.
Budapest az eucharisztikus világ-
kongresszus előkészületeinek fényében
Száz év dicsősége egy esztendő rendezésében
A budapesti eucharisztikus világkongresszus ün-
nepségeinek megnyitásától ugyan még egy egész
esztendő választ el bennünket, mégis már mozgal-
mas előkészítő munka folyik abból a célhól, hogy
a katolicizmus nagy megmozdulása minél impozän-
sabb keretek között bonyolódjék le a magyar fő
városban.
Mint ismeretes, a közelmult napokban a szókes-
fővárosban járt Hegylen Tamás Lajos namuri püspök,
a nemzetközi eucharisztikus világkongresszusokat
előkészítő dállandó bizottság elnöke. "Társaságában
volt gróf D"Yanwville, az állandó bizottság főtitkára,
aki a püspökkel együtt behatóan tanulmányozta
azokat a lehetőségeket, amelyek Budapesten az
eucharisztikus világkongresszus megrendezésére
adódnak,
A belga főpap Serédi Jusztiniän dr. biboros her.
cegprimás társaságában látogatást tett Szendy Ká-
roly polgármesternél is, hogy mogatását és segítő
közreműködését kérje a szus meg
readezésénél.
Szendy Károly polgármester
ezzel a látogatással kapcsolatban a következőket
mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának:
— Amióta a Pápa Őszentsége elhatározása isme-
retessé vált, a legteljesebb ambícióval foglalkozik a
székesfőváros is az eucharisztil:us világkongresszus
minél maradéktalanabh sikere érdekében az elő
tés munkájával, bár ezt a te get az Egyház
a saját állandó bizottsága ki vel végzi el.
— A hercegprimás úr ő Heylen
a és
püspök úr őkegyelmessége núílam tett látogatása
esupán azt a célt szolgálta, hogy
az egyhäzfeledelem maga eggyőződhes-
sék arról,
ki
nagy ambícióval és szeretettel igyekszik köz-
hogy Budapest önsége milyen
reműködni a világviszonylatban is páratlan
jelentőségű esemény sikere érdekében.
— Az a körülmény, hogy az eucharisztikus vi
lágkongresszus legfőbb védnöki tisztét a kormány-
zóné őfőméltósága volt kegyes elvállalni, magában
véve is bizonyítja, hogy Magyarországon a leg-
magasabb köröktől a legegyszerűbb társadalmi nép-
rétegekig mindenki szívügyének tekinti az eucha
risztikus világkongresszús sikerét. Ennek az ese
ménynek jelentősége nemcsak azért páratlan, mert
tizennégy év után az első eucharisztikus világkon-
gresszust rendezik meg az európai kontinensen,
hanem azért is, mert
a világ minden részéből nagyszámban Ide-
sereglő külföldiek közvetlen tapasztalataik
útján fogják megismerni Magyarországot és
annak fővárosát.
Arra való tekintettel, hogy előreláthatóan legalább
nyolcvan-szäzezer külföldi vendég részvételével kell
számolni, egyáltalán nem mondhatók túlzottnak
azok a nagyarányú szervezési munkák, amelyeket a
központi rendezőbizottság máris folyamatba tett.
Ennek a nagy embertömegnek a főváros területén
való
elszállásolása és élelmezése mindenképpen
óriási körültekintést igényel és valóban szük-
ség van arra, hogy éppen olyan gondossággal
készítsék elő, akárcsak egy hadseregnek a be-
szállásolásáról és élelmezéséről lenne szó.
Az a tény, hogy az előkészítő bizottság a lebonyoli-
tás technikai munkájának legfőbb irányítását
Kárpáthy Kamilló nyugalmazott gyalogsági tábor-
nokra bízta, mutatja, hogy milyen óriási jelentő-
ségű az elhelyezésnek, a felvonulásoknak, a gyűlé
seknek minden zavartöl mentes snegrendezése. A
főváros maga is bekapcsolódott az előkészítés mun-
kájába úgy, hogy máris megindította az idegenck
elhelyezésére alkalmas lalások összeírását. A -
kesfő os megbizottai lakásról-laksára járva meg-
állapítják, hol lehet alkalmat találni a külföldről
érkező kongresszusi résztvevők megfelelő elhelyezé-
sére. Kérdőíveket is bocsátottunk ki, amelyek éppen
mostanában érkeznek be és ezek adatai alapján
máris megállapítható, hogy a közönség szimpátiával
és megértéssel siet a hatóság és a rendezőbizottság
segítségére, teljes tudatában annak, hogy
az eucharisztikus kongresszus olyan esemé-
nye a magyar fővárosnak, amilyen minden
száz esztendőben csak egy adódik.
Az elhelyezés nemcsak azért lesz mehéz feladat,
mert nagy külföldi tömegek ideutazásával kell szá-
molnunk, hanem annál oknál fogva is, hogy
a kongresszuson ugyancsak tízezres tömegekkel
fogja képviseltetni magát a magyar vidék.
— A hozzám befutott éresülések szerint a kon-
gresszusra érkező idegen külön szervezet fogja
fogadni, amelynek közel kétezer tagja lesz, rajtuk
kívül azonban még mintegy tizenkétezer rendező
szolgálja az eucharisztikus kongresszus napjainak
zavartalan lebonyolítását, A dolog természetéből
folyik, hogy nemcsak a szállodákat és a szóbajöhető
magánlakásokat használjuk fel a vendégek elszál-
lásolására, hanem
a székesfővárosi iskolákban, a katolikus ok-
tatási intézetekben és több laktanyában is be
fogank rendezni megfelelő szállóhelyeket.
| jövő esztendőben,
|
z eddígi tervek szerint az a helyzet,
amely Szen! /stvdán
király emlékezetére rendezendő
nem a s
a kongr
hogy a
lesz, az
ünnep
korlátozódnak,
szésével egyidejűleg meg.
tartanak októ
szamponthöl éppen úg je
Pápa Öszentsége elhatá
idegenforgalmi vonatkozásokban. A
meglátogató legalább két
mez különböző vásárlásaik h
gyasztást jelenten ami a
vonatkozásában érezhetővé fog
— A köngresszus előkészítő bizot a már több
helyszíni szemlét tartott annak a kérdésnek eldön
tése céljából, melyik legyen az a hely, ahol a kon
gresszus fő ünnepségeit le kell bonyolítani? Hoss:
megfontolás után az Ügetőversenypálya bizony
éve
első magyar
ségek
hanem
kezdőd
berig. (
lentős 1 a
mint
pestet
:kásos nyolc
gyhuzamban
napra
és
egészen
óriási
sának,
Buda
zer ember el
talmas többletfo.
daság
közge minden
válni.
a legalkalmasabbnak, nemcsak azért, mert ezen a
hatalmas területen a meglévő épületeken kívül
aránylag csekély költségael lehet az elhelyezésre
szolgáló tribünöket felépíteni, hanem azért is, mert
eentrális f.
gek a
- A szükség mérve szerint meg fogjuk erősíteni
az eucharisztikus kongresszus megtartásának idő-
pontjára a Beszk idevezető vonalait, de yan-
így meg fog tenni mindent a MAV is.
eucharisztikus nagygyűlés rész i a leggyorsabb
ütemben és teljes rendben vonulhassanak fel a gyű
lésre és az onnan való távozás símán bonyoli-
tódjék le.
vése biztosítja a százezres töme-
ylagosan gyors felvonulását.
is
*
A székesfőváros törvényhatósága, természetesen,
csak későbbi időpontban fogja meghatározni azokat
az anyagi kereteket, amelyek között maga is hozzá-
járulhat a kongresszus megrendezéséhez és ugyan-
esak később kerül a sor arra, hogy részletekbe
menően megállapítsa a kongresszusi előkészítőbi-
zottsággal való teljes együttműködésben a város
feldíszítésére vonatkozó terveket.
Törv. védett
Világszabadalom
ar
SAL
Jámpatestekkel
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
ROMOR HENRIR-féle
fényteehnikai-, villamossági-
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPEST, VIL,WESSELENYI-U.59,
Telefon: 1-414-76.
POSPISCHILL OSWALD-CEGNEL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: Táncsics-u, 4/a.
1-439-71. Tel; 3-320-64.
Frank Ignác -
SEPSZU NZENE
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39,
SCHMIDT FERENC
hbádogos-, gáz-, vizvezetek-, központi Fű-
tés, hűtő és jéggyár berendezési vállalat
Telefon : 1-373-39.
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER.U. 40.
Lorschy Henrik
mérnök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-ntca 11. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30.
NEDVES FAL ncsrérie
LÉGSZIGETELÉS Loser
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., Izaballa-ı. 77, Tel.: 1-208-64.
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
ED
Székely Mihály
okl. mérnök és építőmester
Budapi
IL, Keleti Károly-utca 30.
--- Page 130 ---
Budapest, 1937 äprilis 28.
zT eu re pe o gyel félik 99
HIREK
— A PÁRTBÓL
Uj elvek szerint folyik
a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjának átszervezése
A Nemzeti Egység Pártjában az elmúlt hetekben
feltünően mozgalmas volt az élet. A párt elnöke, |
Zsitvay Tibor napról-napra órákhosszat tárgyalt az
S kerületek vezető tényezőivel ezeknek a tár-
gyalásoknak az volt látható eredménye, hogy a leg.
utóbbi pártértekezlet a kerületek legnagyobb részé-
ben jóváhagyta a pártelnöknek a kerületi elnökök
ideiglenes kijelölésére vonatkozó j slatát.
Miután nom lá gé v zosnak, hogy az
glenes jellegű, ebben a
tó legközelebbi lérdé-
Lajos dr. főtitkárhelyet-
a szervezési munkája
következő felvilágosítást
tárgyban és a sze
geiben megkérdeztü
test, aki tudomásunk sze
tokat irányítja és tőle a
kaptuk:
— Már közölte a Fővárosi Hírlap, hogy az új
szervezési szabályzat jóváhagyása megtörtént és ezzel
a párt belélete alkotmányos alapokra helyeződött,
amelynek eg jellegzetessége, hogy a kerületi szer-
vezetek jogállása is akkép rendeződött, hogy a saját
pártvezetőségüket és a zervezetüket illetőleg
a szervezési ályzat keretei között maguk hatá-
rozhatnak, A pártelnökök megv ása azonban
nem tartozik a kerületek hatá
rületi pártelnököket az elnök javaslatára a párté
kezlet választja. T
volna semmi akadálya annak, hogy a pártértekezlet
a pártelnöl zlegesen is hatá-
rozzon, a "tmányosságnak abban a |
szellemében, amely ész szervezési s
létrehozta, mégsem látszott eélszerűnek, mert
lenesen kijelölt pártelnök által véghezviendő k
szervezés és ennek keretében a kerületi pártv
ú k, mint a kerületi párt legfőbb kép
körébe, hanem a ke-
te-
=
s
Pa
vének a megvá ása esetleg a szervezésre jo-
gosult tény: nek olyan megnyilatkozására v
thet, amely a véglegesen kijelölendő pártelni
is megfontolásokat
élye szempontjából
következtetések levonás:
t most, an n új elvek szerint kell
a szervezetet megalakítani, természetesen nem lehet
méskép megoldani, mint úgy, hogy a kerületek át-
szervezését felel g mellett a kerületi elnök veszi
kezébe, aki megbízást kap a pártelnök úrtól arra is, |
a kerületi pártválasztmány választására vo-
ozó intézkedéseket keresztülvigye, de viszont
fenn kellett tartani a pártelnök úrnak a lehetőséget
arra, hogy a kerületi pártválasztmány megválaszt.
és így a kerület akaratának a megnyilatkozása után
módjában legyen neki és a pártértekezletnek a párt-
elnök személyének a végleges kiküldése tárgyában
i. Eg X
e märis a kerületi i adó tényezők vele-
nek a figyelembevételével történik és így két-
ségtelen, hogy semmi akadálya nem lesz annak, hogy
a kerületi pártválasztmány megalakulása után a
pártértekezlet ezidőszerinti határozatai végérvénye-
sen is megmaradjanak.
— A belső szervezés legközelebbi feladatai köz6
tartozik a tizennégyes ületközi bizottság megala-
kítása, amelynek hatáskörébe fog tartozni a kerületi
választmánynak választására vonatkozó rendtartás
kidolgozása is, tehát ennek az igen fontos szervnek
a megalkotása meg kell hogy előzze a kerületek
tényleges átszervezésére vonatkozó munkát, A tizen.
zen természetes, hogy a párteln
négyes kerület ottság újraalakítása már a
legközelebbi pártértekezleten várható.
Az I, kerület városrendezési kérdései és a
nyári színház, Az I. ker. pártszervezet Hoór Tem-
Pis Mór kerületi elnök vezetésével lefolyt ülésén
Nyulászy Alajos dr. kerületi alelnök , Várospolitikai
kérdések a kerület szempontjából" címmel érdekes
előadást tartott. Foglalkozott a Vár fejlesztési kér-
déseivel, a Halászbástya meghosszabbításával, a ke-
rület közlekedési problémáival, Allást foglalt a Déli
Vasút kihelyezésének terve ellen, A Budai Színkör
lebontásával kapcsolatban sürgette az új színház fel-
építését. Pályi Gyula dr. törvényhatósági bizottsági
szólott az előadáshoz, A kerületi problémák fel-
e — mondta — mindig nehéz, mert a helyes vá-
rospolitika megkívánja a kerületi helyi érdekek ob-
jektív összeei etését az egész lak g érdekeivel.
Azok a problémák, amelyeket Nyulászy Alajos fel-
vetett és amelyek az I. kerület polgársígának szívét
nyomják, nem ütköznek ebbe az elvbe. A kerület leg-
fontosabb problén a tabáni fürdőváros kiépítése,
do nem kisjelentős kultúrkérdés a Buda képéhez
és hangulatához hozzátartozó nyári színház minél
sürgősebb felépítése. A színházat a Horváth-kertben
kell felépíteni, az építést pedig magának a főváros-
mak kell vállalnia, Ennek a kulturális követelmény-
nek teljesítésére a költségvetés emelkedő adóbevéte-
KEDVEK BELA
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, I., Hieronymi-út 23. Tel.: 1-557-27.
leivel módot nyujt. A városrendezési kérdésekre tért
át azután. Ahogyan mindenütt a természet által
megadott egység az irányadó, úgy a kerületet illető-
leg is ennek a szempontnak kell érvényesülni, Ebből az
elvből kiindulva a II. kerület területéből a Vár keleti
oldala egészen a Dunáig és a XII. kerületből a De:
Vasút környéke az I. kerülettel olyan gazdasági egy-
séget jelent, hogy ezeket a területeket az I. kerület.
tel közigazgatási ag is egyesítni kell. Az általános
helyesléssel fogadott javaslatok után Wagner
György dr., Dinics Miklós és Kordnyi Márton, az
Iparoskör elnöke szólalt fel.
előadó ülésén Hatvany Mária bárónő dr. nőorvos
, Antivenériás mozgalom és leánynevelés" címmel
tartott előadást. Hangoztatta a fiatal nyok meg-
felelő szexuális felvilágosításának szükségességét,
mert az e téren mutatkozó tudatlanság úgy a csa-
ládra, mint a társadalomra nézve súlyos bajokat
okozhat. Előadó a kényes, de kétségkívül aktuális té-
máról, mindvégig lebilineselöen beszélt, Az előadól
termet zsufolásig megtöltő közönség nagy tetszéssel
fogadta az előadást, majd vita következett, melynek
során, Buzághné dr.-né Kócsy Aranka dr. rámu-
haló a szexuáis betegségeknok nemzedékekre ki.
1ntó ásá
Hatvany Mária bárónő előadása a VIII. kerü- romboló hatására, az antivenériás mozgalom-
letben. A Nemzeti ég Pártja VIII. kerületi nak minél szélesei alapokra helyezését sürgette.
szervezete Katona János törvényhatósági bizottsági | A nivös előadásért, Katona Jánosné mondott köszö-
tag feleségének elnökletével működő női csoportja netet.
SE . . SPAN
Nagyszabású tervezet
u Villamos áramszolgállatás kiiejlesztéséről
és új központi telep ielállításáról
Jubiläl az Ficktromos Művek
Nevezetes évfordulója van a Székesfőváros Elek-
Iromos Műveinek. Április 22-én volt huszonöt eszten-
deje annak, hogy saját kábelhálózatából megkezdte
a villanyfogyasztóknak árammal való ellátását. Az
évforduló alkalmából az Elektromos Művek üzemi
választmánya április 22-én a Honvéd-utca szám
alatt levő villamos-kiállítási épület előadótermében
ünnepi ülést tartott.
Kossalka János dr., az üzemi választmány elnöke
vezette az ünnepi ülést, melyen megjelentek Lamotte
Károly dr. alpolgármester a székesfőváros közönsége
képviseletében, a polgármesteri XII. ügyosztály ré-
széről Morvay Endre dr. tanácsnok, jelen voltak to-
vábbá Veress Imre dr. számszéki igazgató, Várady
Jenő dr. tiszti főü 8 ttes, azonkivül az Elek
tromos Müvek üzemi v ztmányának, illetőleg a
korábbi üzemigazgatóságának volt tagjai is, a fővá-
08 többi nagy üzemének a vezetősége, Plósz Pál
gazgatóval és Szaszovszky Ottó h. vezérigazga-
tóval élén az Elektromos Művek számos tisztviselője
és az üzem munkásainak nyolctagú küldöttsége.
Az ülésen elsőnek Kossalka János dr. elnök em.
lékezett meg a nagyedszázados évforduló jelentősé-
géről, majd Lamolte Károly dr. alpolgármester hosz-
abb beszédben ismertette az üzem megalakulásának
előzményeit, a fejl 8 egyes mozzanatait és az üzem
munkájának jelentős t, egyben a v ég és az
alkalmazottak eredményes munkásságáért a székes-
főváros vezetőinek elismerését tolmácsolta, Ezt kö-
vetően Plósz Pál vezérigazgató adott részletes beszá-
molót az elmúlt 25 év történetéről, megemlékezett
mindazokról, akiknek nevéhez az üzem megterem.
tése fűződik, ismertette a negyedszázados fejlődésnek
azokat az eredményeit, melyeket közvetlen munka-
nak, a vállalat tisztviselőkarának és munká-
tá
sainak szorgalma, ügybuzgósága és kötelességtudó
munkálkodása révén elérni sikerült.
Befejezésül Kossalka János dr. elnök szólott Plösz
Pál vezérigazgató érdemeiről, melyeket különösen
azáltal szerzett, hogy a gazdasági válság legnehezebb
érvein biztos kézzel átvezette és a fejlődés útján meg-
tartotta a székesfőváros egyik legnagyobb közüzemét.
Az új villamos centrálá
és a távfűtés problémája
A jubiláris évfordulóval egyidőben került nyil-
vänossägra az a tervezet, amelyben az Elektromos
Művek vezetősége a fejlődés további irányvonalát
állapítja meg arra az időre, amikor a mai beren-
dezkedés már nem elégséges az áramszolgáltatás el-
látására. A nagy figyelemre számot tartó terveze-
tet, amelyet Morvay Endre dr. tanácsnok, a vízve-
zoet6ki és világítási ügyosztály vezetője Szendu Ká-
roly polgármester elé terjesztett, főbb részeiben a
következőkben ismertetjük:
A közelmúltban az üzempolitikai bizottság tár-
gyalásaival kapcsolatban a közvéleményt is élénken
foglalkoztatta, hogy mit kell majd tenni, ha a szé-
kesfőváros és környékének villamosáramszükségle-
tét a Székesfőváros Elektromos Műveinek Kelen
földi telepe már nem tudja majd ellátni.
Ekkor került szóba, hogy a vidéken, bánya kö-
zelében kell majd az új áramfejlesztőtelepet meg-
építeni és onnan távvezetéken kell az áramot a fő
városba állítani. Sokan viszont hangoztatt:
hogy nem szabad n székesfővárost a távvezetéken
történő áramszolgáltatás — bizonytalanságának — ki-
tenni. nem lehet megengedni, hogy a főváros áram-
ellátásának pénzügyi előnyeit bányavállalatok sze-
rezzék meg és csakis a főváros területén lehet az
új áramtermelőtelepet megépíteni; mindenesetre a
székesfőváros áramellátásának — pén: eredmé-
myeit a székesfőváros közönsége számára kell biz-
tosítani.
. Ha a kelenföldi telep felkészültségét és a régi
telepekről még ezolgáltutható áram mennyiségét
számításba vesszük, azt tapasztaltuk, hogy a jelen-
legi szükségletet a mai dáramfejlesztőberendezések
még bőven tudják fedezni.
A szüksérlet mértéke azonban — mint tudjuk —
nem oszlik meg egvenletesen az év folyamán. A
napi eloszlásban legnagyobb estefelé. az évi elosz-
lésban pedir lemnagyobb a téli időben a téli idő-
szak esti óráiban. Ez jelenti az üzem számára az
évi csúcsternhelést, amely a
jára esik 68 a legnagyobb szük
év egyéb napjainak a szükségl
fejlesztő ZÉS megfelelő tartalékkal
esetleg még bőven el tudja látni, de a téli csúcster-
hetések már meghaladhatják a gépek teljesítőképes-
ségét.
A most kialakuló gazdasági helyzet fejlődésében
a mutat, hogy a székesfőváros jelenleg rendelke-
álló áramfejlesztő berendezéseivel
i évszak néhány nap-
églet mérvét adja. Az
t a meglévő áram-
zésre
a csúcsterhelés szükségletét előreláthatóan
csak az 1910—41. évekig tudja ellátni.
Erre
gondoskodni, amely
szükséges villamos
gáltatni tudja.
Ezeket a
, a fejlődő s
az időre tehát megfelelő berendezésről kell
a esúcsterhelések idején még
áramot majd gazdaságosan szol-
fokozato-
berendezéseket azonban
églet mértéke
csak
csak így érhető el.
A Székesfőváros Elektromos Művei elsősor-
ban a Révész-utcai telep kibővítésére gondol,
ami az adott helyzet meglévő előnyei miatt. mint
olcsó megoldás, elsősorban jöhet tekintetbe. A meg-
lévő berendezéshez korszerű kiegészítő berendezést
alkalmaznának, ami olcsón volna megvalósítható 8
a villamos áramot is igen gazdaságosan, rendkivül
olcsón lehetne termelni.
A Révész-utcai telep áramtermelő berendezése
ugyanis jóval több (21.000 kw) áramot tudna szol-
gáltatni, kazánberendezése azonban nem elegendő,
azzal csak 14.900 kw áramot tudnak termelni. Nagy-
nyomású, 130 afmoszférás kazinberendezéssel, nagy-
nyomású előtét-turbinával
a telep teljesítőképességét 35.000 kw-ra lehetne
fokozni,
a telep gazdaságossága pedig — az előzetes számíi-
tások szerint — az ország legkorszerűbb telepeinek:
a kelenföldi és a bánhidai erőműveknek a gazdasd-
gosságát is lényegesen meghaladná
A Révész-utcai telepnek ezzel a kibővítésével az
1941. év után következő két évre a székesfőváros
áramellátása biztosított volna és pedig olyan meg-
oldásban, amely az együttm dés vagy a távveze
tékes ellátás bármely lehetőségével szemben sokkal
kedvezőbb, annyira, hogy az így kibővített telep
nemcsak csúcstelepnek volna előnyösen hasznäl-
ható, de éppen olcsóságánál fogva alkalmas volna
arra is, hogy a kelenföldi telep állandó terhelésének
egyrészét átvegye éppen azért, mert még ennél is
olcsóbban termel.
A Révész-uteai telep alkalmas volna arra is,
hogy távfűtés központja legyen.
Az Elektromos Művek ennek az elgondolásnak
a tervezetét is kidolgozta, Ezzel együtt a telep gaz-
daságossága az áramtermelés szempontjából is még
kedvezőbb lesz. De a tervezet a távfűtés nélkül is a
legolcsóbb, a leggazdaságosabb, tehát a legkedve-
zőbb megoldást jelenti.
A csúcsterhelések további emelkedése esetén
ezeket a terheléseket a székesfővárosban a fogyasztó-
területek középpontjában elhelyezett
kisebb erőművek vennék át 12—15.000 kw
teljesítménnyel.
Ez az elgondolás is olcsó megoldást jelent,
mert a telepnek a fogyasztóterület középpontjában
történő elhelyezése mellett hálózati költségek taka-
rithatök meg és a kis telepeknek a szükséglet sze-
rint történő kiépítése mellett a tőkeszükséglet is csak
fokozatosan, tehát kevésbé terhelően — jelentkezik.
A kistelepek légoltalom szempontjából is megfele-
lőek. A tervezet
a erőművek fáradt gőzével a környező
városrészek fűtését is meg kívánja oldani.
Ezzel a számítások szerint úgy az áramtermelés,
mint a távfűtés nem remélt nagy gazdaságossága
volna elérhető.
Az Elektromos Művek vezetőségének ez az elő-
terjesztése még szakértői tárgyalások alá kerül. A
szókesfőváros mindenesetre arra törekszik, hogy A
szakértői tárgyalásokból és vizsgálatokból A legjobb
megoldás alakuljon ki.
--- Page 131 ---
Budapest, 1937 április 28.
ZOVAROS [RAP
Oicsó kislakások építése érdekében
az adómentességi rendelet módo-
sítását kéri a pénzügyminisztertől
a főváros
házadómentességről szóló rendele-
tet sok vonatkozásában megelégedéssel fogadták a
szakkörök és az építtetők, helyeselve azt a célzatot,
amely a nagy erővel me gindult városrendezés segít-
ségére siet. A sok he intenció mellett vannak
azonban a rendeletnek pséghibái is, amelyek szo-
ciális szempontokból esnek. kifogás alá és nem az
építőipart és nem az 2 iránt érdeklődő ma-
gántőkét, hanem a közönséget, még pedig annak a
szerényebb tehetősségű rótegeit érintik, abban az ér-
telem , hogy a rendelet az olcsó kisl
melését nem segíti elő, Örömmel kell me
hogy a házadómentességi rendeletnek ezt
A rendkívüli
állapítani,
a hiányos-
ságát a főváros vezetősége is felismerte és az
augusztus elsejéig rendelkezésre álló idő alatt,
amíg a rendelet életbelép. i is odahatni,
a rendeletet a szoci -mpontok figyelembe-
el egé a pénzügyminiszter. A főváros-
nak erről a szociális akciójáról megkérdeztük
Schuler Dezső dr.
alpolgármestert,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a következő
figyelemreméltó nyilatkozatot tette:
— Amikor a pénzügyminiszter a július végén le-
járó házadómentességi rendeletet meghosszabbította,
rendelkezésénél körülbelül azokat az iránye!
tartotta szem előtt, amelyek a jelenleg is ér
lév ‚adöment i rendeletben is domir
nevezetesen a Vi lesztési empontokat és a csa-
ládiházak építésének előmozdítását. Az adómentes-
ség kedvezménye az egészségügyi szempontból té
letesen megkonstruált lakások termelését
és igyeks most is elöm
hogy a obás és ennél n
szobával is rendel zenek. az egyébként helye
és korszerű rendel s nem kedvez azonban az olcsó
kislakások építéséne.
— A pol mester úr az olcsó kislakások építé
nek lehetővé tétele érdekében a főváros lakásépítési
programját felölelő előterjesztésében kiterjeszkedett |
az építési adómentesség kérdésére is és a luxuslaká-
sokra engedélyezett adómentességen túl
az olcsó kislakások építése érdekében szüksé.
gesnek tartja az adómentesség kiterjesztését.
Az előterjesztés
Telsorakoztatäsäval mutat
álló kislakások száma a főváros területén egyre
csökken és hogy ezek további csökkenése várható.
Az előterjesztés elkészítésekor az 1936. év negyei
lakbérnegyedének adatai még nem álltak rendelke-
zésre, de most, hogy időközben ismeretesekké váltak,
ik csak, hogy a polgármester úr jóslata meny-
jesedett. Az 1936. évi utolsó bérnegyed
statisztikai adatai ugyanis
részletes statisztikai adatok
rá arra, hogy az üresen
az üresen álló szoba-konyhás lakások újabb
jelentékeny megapadását mutatják.
— A főváros területén levő szes lakásoknak
körülbelül 50 százaléka szobakonyhás, vagyis annyi,
mint az összes többi lakástipusok száma együtt-
véve, Ebből a szoba-konyhás lakástömegből jelenleg
csupán 1.7 százalék áll üresen. Ha még ehhez az el-
enyészően csekély számhoz azt is figyelembe vesz-
szük, hogy az üresen álló szobakonyhás lakások egy-
része 800 pengőn felüli bé: luxuslakás, másrészük
pedig a város belső területein, régi rozoga házakban
azért maradt üresen, mert emberi lakásra nem
alkalmas odu, amelyet már tatarozässal sem lehet
lakhatóvá tenni, megállapítható, hogy
olesöberü szoba-konyhás lakás úgyszólván
egyáltalán nem áll üresen a főváros területén.
— Ezek a körülmények teljes mértékben indokol-
"és ÁRBAN elcsóvágárat, MINŐSÉGBEN
$ kiválóságával V.B 2 BT c——
„N NEMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI
E Elző Magyar asztalospácgyár
aa Budapest, VI., Szondy-u. 55. Tel: 1-293-11.
Pe
-
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
| Ei A
Ab Testvérek, DS 4.
=> Optulit
könnyütém-—éuzattyó
oD ronz
fehér-osapágytém !
GYARTMANYAT KIVÁLÓAK!
Telefont
1-530-02,
ják a közgyűlés által is elfogadott
javaslatot és sürgetően előírják, hogy
polgármesteri
a pénzügyi kormányzat a maximális kedvez-
mény nyujtásával tegye lehetővé a magán.
gazdaság részére azt, hogy az olcsóbérű szo-
bás-konyhás lakások építését megfelelő töke-
befektetésnek találja.
Vagyis adja meg az adómentességet olyan terüle-
tekre nézve amelyek a város központjától távo-
labbra feküsznek, de közművekkel el vannak látva,
úgy, hogy a magántőke olcsó telekárakkal kalkulál-
hasson és ezzel gazdaságosnak lássa az olcsó kisln
kások építésé
— A polgármester úr, amikor most majd a
pénzügyminisztériumtól az adómentesség hatályának
ilyen
kérelemmel fordul a kormányhoz,
la
in
8 a
m
se:
ér
sz
rí
vást kelt azokbar
rendeletnek sok
értelmű kiterjesztését kéri, egyuttal azzal a
hogy az olcsó kis-
hívja fel a társadalombiztosító
"lmét olyan értelemben, hogy ezek
az özvegységi És rokkantsági díjak tartalék.
alapjainak részét a törvény által meg-
engedett keretek között fordítsák kislakások
építésére.
— Remélhető, hogy a helyzetet pontosan feltáró
ikai adatokkal alátámasztott kérelemnek
eg lesz a kellő hatása és az e ként örvendete-
n a megindult építkezések során a m
deklődése az olcsóbérű, egyszerű,
erű kislakások építése felé fordul.
Schuler Dezső dr. a polgármester
nek erős
ára örömet megny
ahol az adómentességi
dése mellett ezt a ki-
kások hiányára
tézmények fi
got, bi
vó hiányosságát kifogásoljá
Bonyodalmak a Pálos-rend
gellérthegyi hőforrása körül
Geolögusock megvizsgálják, hogy a szerzetesek Märia-
forrása nem apasztja-e a Gellértfürdő vízhozamát
A tabáni kérdések megoldására a törvényható-
sági bizottság közgyűlése által külön bizot g meg-
alakításával a konkrét megvalósulás
jutott a fürdőváros régóta húzódó problémája.
bizottság,
stádiumába
A
beavatott helyről nyert értesülésünk szerint,
ár a legközelebbi napok e
megállapítani at e:
a Tabán kifejlesztésének
nyezői, Nemcsak a lebontott
építésre kerülő gyógyszálló
ezt a bizottságot, hanem
hatásköréhe kerül mindaz, amit a budapesti
gyógyforrásoknak a kialakuló fürdővárosba
való bekapcsolása róvén el lehet érni.
Így elsősorban állást foglal a bizottság a Szent
illetőleg a Szent Gellert-szallö
kibővítésének kérdésében. Egyre meggyőzőbb for-
mában kerül előtérbe az a terv, a Gellért-
hotel rendtabilitäsänak fokozása érdekében felépít-
sék az új emeletet, amely 54 szobával és 24 újabb
fürdőszobával bővítené a hatalmas méretű és az
idegenek által megbe el emlegetett fővárosi
intézmény befogadóképességét.
1 azonban behatóan kíván
akamberek bevonása útján
alkalmazási és fel-
Az építkezéseken k
foglalk i illetékes
a bizottság az egyes forrä
használási lehetőségével. Különösen nagy érdeklő-
désre tarthat számot már a küzeljövőben az a
kérdés, vajjon a budai Pälos-rendhäz épületében
lévő gyógyforrás nem zavarja-e a Gellért-fürdő víz-
szolgáltató képességét. Kevesen tudják azt, hogy
amikor pár évvel ezelőtt a Lengyelországból vissza-
telepített Pálos-rend ainak elhely sére felépí-
tették a gellerthegy rendházat, sokáig komoly
akadály volt az, hogy városszépészeti okokra való
hivatkozással nem járultak hozzá központi gőzfűtő-
berendezés létesítéséhez, Attól tartottak, hogy a
gőzfűtőkazán kéményét nem lehet úgy . elképzelni,
hogy az meg ne zavarná a Gellérthegy e részének
csodálatos szép panorámáját, A Pálos-rend el is
állott ettől a kívánságtól, mint utólag kiderült,
azért. mert közben
az építkezések alkalmával melegvízforrásra
bukkantak, amely azóta is ellátja a rendház
hőszükségletét.
Akkoriban nem tulajdonítottak fontosságot a for-
rás felbukkan ának, most azonban, amikor a
budapesti gy források felülvizsgálatát meg akar-
ják ejteni, megfontolásra késztette a — geológiai
szakembereket a Pálos-rendház melletti fúrás.
Értesülésünk szerint
vizsgálatok abban
alatti forráshoz
máris megindultak a
ban, hogy a rend
jutottak a szerzetesek. Bejelentette-e az építési
vállalkozó a hatóságoknak a forrás felfedezését,
illetőleg történtek-e már akkor megállapítások arra
nézve, hogy ez a forrás ném veszélyezteti a Gellért-
fürdő vízellátását. i bizonyos, hogy bár a
Gellért földalatti rräsait, illetve azok vízhozamát
állandóan figyelemmel kísérik a geológusok,
az
miképpen
mindezideig nem számoltak be olyan észlele-
tekről, amelyek a Gellért-források vizhoza-
mának apadását jelentették volna.
Most a tabáni fürdőszálló bizottságának lesz a fel-
adata, hogy a Pálos-rendház alatti hőforrás ügyét a
legmegnyugtatóbb módon kivizsgálja és megtalálja
azokat a módokat, amelyek ennek az ügynek el-
intézésére alkalmasak.
iräny- |
jö
nyilvánossággal
forrást,
h
t
A
budapesti
Miclőtt
lenül
A Pälos-rendhäz főnö egyébként
őben egyházi szertartá. keretében akarja a
megismertetni a rendház alatti
Magyarország patrónája nevéről
a közel-
amelyet
Mária-forrásnak kíván elnevezni.
beszentelés szertartä
általános érs
azonban ez az
elvégzik a :s geológiai vizsgálatokat,
ogy a fentehb hi tott szempontokat illetően
eljes megnyugvás legyen szerezhető.
íros János dr.
fogja végezn
ődnék, feltét-
aktus
| Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Teleton : 2-919-46.
| Budapes!, V., Tisza-utca 11.
PEEZZENEETET ,
STRAUB U. FESTEKÜZLETE |
Budapest, IV., Eskü-1&r ő.
FESTEK, LAKK, KENCE, STB.
Alopttva 1854-ben. Tele/on : 1—882—26,
—
Budapest
VI., Béke-tér 9.
Telefon. 2-915 72
ifj. lóth Ferenc
és Jahoda János
és
fém-, aluminium- kokilla-öntőde
Geiringer Üdön Géza gépészmérnök
villamos és aCCumulaíor
szerelési vá lalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon : 1-855-59.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAK ERESKEDÉS
fenyőfák és
köves, BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
} TELEFON: 2.929-43
Mindennemű
ki fők áll
|
£ampl Ödön
Műülakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. Telefon:
Gyár : XIV
1—133—16.
Hungária kö ép- krt. 107. Totofon : 2—919—33.
öz. UJÁGH ÁRPÁD
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1.544.26
ÁAcéplombák mindenféle célra, nagyság-
Bon és színben. Szalcgpiombák. Szóvet-
p ombák. Lédaplombák. Hordölemerek.
P.ombázó/ogók acél- és ólomplombák-
hoz. Jegy yukasztó- (kolauz- és ellenőri)
logók. Könzervbontó kések.
--- Page 132 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
-
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . . . . . . . + — 12 pengő,
egész ÉVTe :. . . . , s s 4 v 24 VPONgő.
Kedvező az 1936. évi zárszámadás mérlege. A
1 az 19386. évi zárszám-
Szendy Károly polgár-
mult héten beható ta-
legközelebbi napokban elkés
adás végleges összeállítása.
mesternél ebben az ügyben
nácskozás volt, amelyet hétfőn is folytattak. La-
motte Károly dr. alpolgármester, Bódy ászló dr.
pénzüg; iok, Sebő Béla főszámvevő és Veress
Imre száms: igazgató vettek részt a tandcskozä-
sokon. Már megállapították a zárszámadás mérleg
amelyet még ezen a héten a pénzügyi bizottság zás
számadási albizottsága elé te ztenek, Az albizott-
ság vélem: nek meghallgatása után teszik közzé
a zárszáma melynek mérlege, mint beavatott
ről értesülünk, kedvezőnek mondható. A zär-
zülte után tárgyalja a pénz-
évi költségvetés jóváhagyása
belügyminiszteri leíratot.
számadás toljes el
ügyi bizottság az 19
tárgyában érkezett
magántanár.
miniszter
Álgyay-Hubert Pál — egyetemi
Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi N
{igyay-Hubert Pál dr. okleveles mérnöknek, a Fö-
ik Tanácsa alelnökének a Műegyetem
arán a Hidak főtartói-
című tárgykörből egyetemi
magántanárrá történt képesítését jóváhagyólag tu-
domásul vette és ebben a mi gben megerősítette.
Sorozatos ünnepségek Usetty Béla tiszteletére,
ár tizenegy nap óta tart az az ünneplés, amely-
dr, országgyűlési képviselő, tör-
vényhatósási . bizottsági tagot részesíti híveinek 68
tisztelőinek hatalmas serege ötvenedik sSzütetesnapju
és az óváció ideje közben beköszöntött Béla-nap al-
kalmából. A Női Tábor nyitotta meg az ünneplő
sorozatot az arany buzakalászok átadásával, majd
a Belvárosi Polgári Kör, a Józsefvárosi Gazdasági
Kör, a Ferencvárosi Kaszinó, a Kőbányai Kaszinó,
a Zuglói Kaszinó, a Dohányárusok Országos Szövet-
séj; és a Nemzeti Egység Pártja valamennyi dél-
kerületi szervezete rendezett ünnepi összejövetelt
Usetty Béla tiszteletére. Kállay Miklós ny. minisz-
ter, Pőzel István dr. és v. Tóth András dr. ország-
gyülesi képviselők, Bényi Károly dr., Dongó Orbán,
Gazdy Jenő, Halter Károly, Katona " János, Kertész
városi F
mérnöki és építé
üttdolgozása
Elemé zentesi József és Wellisch Andor tör-
vényhatósági bizottsági tagok, Battlay Imre, Gosz-
leth Ernő, Schmäderer Oszkár, Unger Béla és
Vigyázó Géza kerületi előljárók, valamint a társa-
dalom más vezető tagjai voltak az ünneplők szó-
szólói. Kedden este a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártja rendezett Usetty Béla tiszteletére ünnepi
vacsorát, amelyen — Zsitvay Tibor dr. pärtelnökkel
élükön nagy számban jelentek meg a párt tagjai.
Vályi Lajos dr., a párt főtitkárhelyettese volt az
ünnepi szónok, aki nagyhatású beszédben üdvözölte
Usettyt, Megállapította, hogy ötvenedik szület6s-
napját fiatalos erőben és nagyszerű munkabírásban |
érte meg, ami annak a jele, hogy teljesen nyugodt a |
telkiismerete. Jellemezte közéleti pályáját, amely-
ben az domborodik ki, hogy testestől-lelkestől fő-
városi politikus. A várospolitikában ő az a fix pont,
aki nélkül a törvényhatósági élet el sem képzelhető.
A lelkes és szellemes beszéd hatása alatt zajosan
ünnepelte a vacsora közönsége Usetty Bélát.
A kivilágított Lánchíd, Szombaton tartották
meg a főpróbát a Lánchíd kivilágításából, vasárnap
este pedig sok r főnyi közönség nagyfokú érdeklő-
dése mellett megismételték ezt a tündéri fényjátékot,
A. fűzérvilágítást nem kevesebb, mint 4500 lámpával
oldották meg, az oroszlánokat pedig először egy,
majd a nagyobb fényhatás kedvéért két reflektorral
sugározták be, Értesülésünk szerint az első ünnepé-
lyes kivilágítás Miklas osztrák elnök látogatásának
első napján lesz.
MADÁCH mez SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly kiräly-üt 15. sz. házban
92 év óta fennálló kölél-, zsineg,
ponyva- és sportárvüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÖ SÄNDOR raston: 1-—815—72.
Hátizsák, sttelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat,
racionalizálása
AZ üzempoliiikai bizolíság
megállapítása
! A Morvay Endre dr. tanácsnok vezetése alatt
álló polgármesteri XII. ügyosztályban hetek óta
rendkívüli nagy jelentőségű munka folyik. E tevé-
kenység eredményeként az ügyosztály már május
folyamán az üzempolitikai bizottság megbizatása
alá jogja bocsátam a székesfőváros tulajdonában
lévő nagyüzem szervezeti kérdéseit. Az elaborá-
tumban a lcgröszletesebben kiterjed a figyelem az
üzemi szervezettel kapcsolatos különböző témakörök
összefoglalására és a lgálati ügyek szabályozá-
sára, A munka különösen azért nagyjelentőségű,
mert Morvay tanácsnok véleménye szerint igen fon-
tos, hogy az ezekkel az ügyekkel összefüggő kérdé-
seket egységes elgondolás alapján oldják meg.
Az üzempolitikai bizottság mult heti ülésén Bier-
naczky Szilárd bírálta a Gázművek vezetését, Nagy
figyelemmel hallgatott előadásában megállapította,
hogy
a műszaki részen kivül különösen nagy
figyelmet kell fordítani a kereskedelmi
részhez tartozó kérdésekre, így a gáz-
fogyasztás megállapítására,
eszközök
ügyére, végső
pénzügyi irdnyi-
számlázására, a gázmérők és fogyasztási
bérbeadási, a melléktermékek kezelési
pontként pedig az egész
tására.
Megállapította Biernaczky Szilárd az üzempoli-
tikai bizottság tagjainak általános helyeslésétől ki-
sérve, hogy a Gázművek igazgatóságának az a kí-
üzem
vánsága, ami szerint mielőbb felépítsék a központi
igazgatóság épületét, a legteljesebb mértékben in-
dokolt, mert a jelenlegi helyzetben a különböző
hivatalok megosztottsága [folytán jelentékeny és
felesleges nehézségeket kell leküzdeni,
Hosszas vitára adott alkalmat a gépkönyvelési
rendszer bevezetése. A jövőben a Gázművek a gáz-
elszámolást, a készletnyilvántartást és a statisz-
tikai adatgyűjtést gépi berendezéssel akarják meg-
oldani, Ebben az esetben rendkívül ügyelni kell azon-
ban arra, hogy a mai munkaviszonyok a gépi beren-
dezésre való részleges áttérés következtében ne ro-
moljanak.
Az üzemi szabályzat tervezetével összefüggésben
megállapította a szakértő, hogy meggyőződése sze-
rint bármelyik nagyüzem működése csak akkor
lehet eredményes, ha a vezetés minden tekintetben
rugalmas, Ehhez viszont feltétlenül kívánatos, hogy
az üzem vezetőinek széles rendelkezési jogot bizto-
silsanak és
kiküszöböljenek lehetőleg minden bürokrä-
ciát a — kereskedelmi természetű — üzemek
adminisztrációjából,
A beszerzéseknél az üzemvezetőnek a jelenlegi
hatáskörnél lényegesen tágabb hatáskört kellene
biztosítani.
Tárgyalta az üzempolitikai bizottság a Gász-
művek vezetőségének egy nagyon érdekes tervét 18,
amely szerint
kereskedelmi és igazgatási labortóriumot
kellene felállítani,
mert így mód és alkalom kínálkoznék a kereske
delmi életben felvetődő gyakorlati irányú gondola
tok helyes kimunkálására. Az üzempolitikai bizott-
ság tagjai egyhangú helyeslössel fogadták ezt a
tervet.
Ötven finn, balti állambeli és svájci ujságíró
Budapesten, A Gyógyhelyi Bizottság és a Magyar
Ujságírók Egyesülete meghívására vasárnap ötven
finnországi, balti állambeli és svájci ujságíró érke-
zett Budapestre. Az ujságírók között Ai 1ő-
szerkesztő és öt országgy
eszt, lett, litván és svájci dei
szág ujságíróegyesületeinek elnökei vezetik. Az uj-
ságírók a tanulmányúton résztvevő államok sajtói-
nak legelőkelőbb képviselői.
a külföldi vendégek tiszteletére nagyszabású
ramot dolgozott ki, amelyben Budapest látványos-
ságainak és gyógyfürdőinek megtekintése szerepel.
A külföldi sajtó képviselői azonkívül ellátogatnak
Kecskemétre is és megtekintik az immár külföldön
is nagy népszerűségnek örvendő Bugac pusztát. A
vendégeket a külügyminisztérium sajtóosztálya, a
sírák PRoussülete. az Országos Magyar
Iparművészeti Társulat, valamint Gellér Mihály, a
Palatinus Park elnöke, a Szent Lukács Gyógyfürdő
igazgatósága, a Svábhegyi Szanatórium és a Nemzet-
Maguen I
közi Vásár igazgatósága is vendégül látja. Kánya
Kálmán m. kir. külügyminiszter a külföldi delegá-
ciók vezetőit külön kihallgatáson fogadja. Hétfőn
alatinus R. T. adott tiszteletükre ebédet a Mar-
gitszigeten, Szviezsényi Zoltán dr., a Gyógyhelyi Bi-
zottság igazgatója üdvözölte a vendégeket. Hétfőn
este a Gyógyhelyi Bizottság látta vendégül a Hun-
gária-szállóban a külföldi ujságírókat. akiket Kara-
fiáth Jenő dr. főpolgármester és Boros Iászló, az
zírók Egyesülete alelnök-főtitkára üdvözölt. A
külföldi sajtó képviselői, akiket a margitszigeti Pa-
latinus-szállóban szállásoltak el, május 2-ig marad-
nak Budapesten.
Az eszményi városatya címmel tartott mnagy-
sikerű előadást a Nep fővárosi XI. kerületi szerve-
zetének rendezésében Szántay István törvényható-
sági bizottsági tag 22-én este a Szentimrevárosi
Társaskör és Kultúregyesület előadó termében. Az
előadásra nagyszámú és előkelő közönség gyült
össze, amely nagy érdeklődés: kísérte az előadó
jtegetéseit. Az előadást Becsey Antal, a törvény-
hatóság Öö: s tagja vezette be és zárta le. Maga
az előadás a mai fővárosi városatya rátermettségét
elvégzendő — feladatait taglalta, megvilágítva
azokat a örvény, a választó és a Vvärosatya
lelkiismeretének — szempontjából. — Foglalkozott az
előadó a wärosatya személyi és lelki feszült-
ségének adottságaival és a munkanélküliség kö.
szerepével. Az előadást társasvacsora kö-
e, amelyen az előadásról való vitát Szombaty
mán igazgató nyitotta meg. Megjelentek a
bbek között Dorner Gyula törvényhatósági bizott-
sági tag, Székely Vladimir ny. főkapitányhelyettes
és a NEP XI. kerületének összes körzetvezetői.
Az Elektromos Művek dalkörének sikerei Len-
gyelors: a, Az Elektromos Művek király- és
kományzódíjas dalköre, mint ismeretes, a varsói
operaházban hangversenyezett az ottani rádió zene-
karának közreműködésével, A hangverseny nagy
hallgatósá k soraiban képviseltette magát a
lengyel os vezetősége is. Ezután Krakkóban,
majd Lembergben hangversenyeztek nagy sikerrel.
Vitéz Horváth Béla dr. üdvözölte a lengyel előkelő-
sógeket, akik kké tartónak mondották a magyar-
lengyel ba got.
A kelenföldi gazdasági és közművelődési egye-
,sület most tartotta tisztújító közgyűlését, amelyen
Sziklay János dr. elnöki megnyitója után Bánhelyi
Ferenc terjesztette elő az évi jelentést. A közgyűlés
melegen ünnepelte Király Kálmán tanácsnokot, aki
a PBibic-telepről elvezette a vizet és megépíti az
Ftele-uti gyüjtőecsatornát, Újból elnökké választot-
ták Sziklay János dr. kormányfőtanácsost, ügyve-
zető elnökké Pánhelyi Ferenc tanárt, társelnökké
Szántay Istvánt, Vályi Tmjos dr.-t és Izsépy Bólút,
igazgatóvá Kiss Lajost.
a PF:
A Gyógyhelyi Bizottság |
prog- |
Marenchieh Ottó a szállodások nemzetközi egye-
sületének elnöke, A minap nyilt meg Bécsben a
szállodások nemzetközi értekezlete, 600 kiküldött
részvételével. A nagygyűlés egyhangú lelkesedéssel
Marenchich Ottót, a budapesti illodások elnökét
sztotta meg két évre a szállodások ötvenegy or-
szágra kiterjedő nemzetközi esületének elnökévé.
Ez azt jelenti, hogy e két év alatt a nemzetközi
| egyesület titkársága Budapesten működik, A fel-
ügyelő tanácsba beválasztották Németh Aladárt. A
magyar idegenforgalmi szempontból nagyje
sógű választás alkalmából Gundel Károly üdv
Marenchich Ott A bécsi nagygyűlés kétszáznegy-
ven tagja egyébként Marenchich Ottó meghívására
és vezetésével ellátogatott Budapestre. A vendégek
megtekintették Budapest fürdőit és szállodáit, operai
díszelőadáson, dunai sétahajózáson vettek részt és
meglátogatták a budafoki állami borpincét is.
A FANSZ ülése. A FANSZ tisztviselői osztálya
igazgatótanácsi, majdpedig választmányi ülést tar-
tott, amelyen első alkalommal elnökölt Bódy
László dr. pénzügyi tanácsnok. Elhatározták, hogy
a Wurmb Elemér ösztöndíj alapítvány kamataiból
öt, egyenként 500 pengős ösztöndíjat osztanak ki,
A vezetőségi tagok annak a eményüknek adtak
kifejezést, hogy a fizetést csökkentő rendeleteket
fokozatosan vissza kell vonni. Végül az igazgató
tanács tagjaivá választották többek közt Felkay
Ferene tanácsnokot, Radványi Károly pénztári al-
igazgatót, Ivanfy Andor közélelmezési főtanácsost, :
Erdély József gazdasági főfelügyelőt, Balló Alfrédet,
a Köztisztasági Hivatal vezetőjét és másokat.
Százhúsz új szürketaxi. A szürketaxi vállalat
elhatározta kocsiállományának felfrissítését. A na
pokban százhúsz új autótaxi készítésére adott a vál-
lalat megrendelést. A Ford-típusú gépkocsialvázakat
az Allami Gépgyár készíti, a teljesen modern ka-
rosszériákat pedig a taxivállalat maga, házi mű-
helyében állítja elő. Az taxik a vállalat közis-
mert nevéhez képest szintén szürkék lesznek, kül-
sejükben azonban sokkal modernebbek, belső elren-
dezésükben pedig sokkal kényelmesebbek lesznek a
mai kocsiknál. A százhúsz új autótaxi csoportosan
kerül forgalomba, az első csoport még a nyár ele-
jén, az utolsó a jövő év februárjában. Amilyen
arányban az új kocsik elkészülnek, ugyanolyan
arányban vonja ki a forgalomból a vállalat a régi
zén Sender
ZOMÁNCTÁSBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29.
Április 29-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
SALGOTARJANI HÓSZÉNBÁNYA R. T.
esz PISYZESE Ga
mMészgyárak: átstanben - :
Togingyarak ı Behr Onnr Kőbánya,
Kyorgosujtaln évi telj. ép, 00,000.008 ért.
Gsorépgyár ı Br4s-Ujiak mm 8,000.000 &rb.
--- Page 133 ---
Budapest, 1937 äprilis 28,
ÖVAROS TÜRE
Sazpasáci ÉRTESÍTŐ
Kereskedők és
iparosok élet-
érdeke a pärtmozgalomban
Egységes, céltudatos szervezőmunka a kisexisztenciák érdekében
kebelében
A VII. kerületi pártszervezet nagy
erővel folyik a szervezési munk: amelynek örven-
detes olőrehala: áról tettek tanuságot a legutóbbi
elnöki tanácsülésen előterjessatett elnöki bejelentések.
E án különösen kiemelte De Sgardelli Caesar
edés, amely fő
Deményi Aladár dr.
törvényhatósági bizottsági tag, |
aki élénk részt vesz a VII, kerületi pátéletben, erről
a szervezkedési munkáról a Fővárosi Hirlap munka-
társának a következőket mondta:
— Örömmel hallottam az elnöki tanácsülésben
is, hogy a VII. kerületben egységes és céltudatos |
szervező munka folyik, amelynek egyik látható jele
a tagoknak nagyszámban való megjelenése és lel- |
érdeklődi; amint az a készség, amellyel
maguk is tevé észt vesznek ebben a szervező
munkában.
— Hogy ez a szervező munka milyen keretek
között mozog, azt a kerület struktúrája dikt
A domináló szerepet ebben a kerületben a kereskedő-
és iparos-társadalom tölti be és így a legnagyobb
figyelemnek
a kereskedői és
felé kell fordulnia.
tént meg a kerületi
ről, annak bizony
lönböző gazdasági
tőség egymásután
lan munkával
iparos érdekek eläbbrevitele
Hogy oz milyen mértékben
pártszrevezet vezetősége
gát szolgáltatják azok
zakosztályok, amelyeket
felépített és amelyek
dolgoznak a
tör
résző-
a kü-
a veze-
fáradhatat-
kerület polgársága és |
munkássága érdekében. Ez
ben vett szervező munka
legkevésbé sem merül ki a — politizálásban,
hanem tisztán a jogos gazdasági érdekeket
tartja szem előtt
az igazi, nemes értelem
A napirenden levő szakmui ések mellett
az általános érdekű problémák sorába tartozik itt a
a közszállítások kérdése,
amelyet, mint ismeretes, a párt központi vezetősége
is napirenden tart és amely kérdésben alkalmam
volt a kispolgárság érdekében szót emelnem, éppen
abból a szemszögből, amely VII. kerületi párt-
szervezetnek is irányelve.
+ Élénken foglalko 1 kerületi pártszer-
vezetet
a
kérdése is, amely ugyancsak egyik programpontja
tunknak, amint ez a költségvetés közgyűlési
tárgyalásánál kifejezésre jutott és amely tárgyban
legközelebb nagyon [figyelemreméltó akció indul
meg a pártban egy javaslat kapcsán.
A Nemzeti Egység Főv árosi Pártjának kebe-
lében most folyik az új pár tmány értelmében
az átszervezés, amely a k >»tekre is kihat. Ez
mindene alkalmas lesz hogy a kerületi
munkát még eredményesebbó e, Az alkotmányos
alapelveken felépülő szabályzat természetesen elő.
segíti a VII. kerületi pártszervezet munkáját is, az
ideális szervezkedés szelleme "nban itt már most
is teljes mértékben kialakult, s az új szabályok
csak megerősítik majd a közérdek jegyében példa-
óan folyó tevékenységet.
Petrovácz Gyula erélyes polgármesteri
intézkedést sürget
az áruházak tüz-
biztonságának megvizsgálására
A debreceni áruházégés intő és szomorú példája
A Fővárosi Hirlapban esztendők óta hívjuk fel
az illetékes hatóságok figyelmét nem csupán az áru-
házak kereskedelemellenes működésére, hanem arra
a veszedelemre is, amely egyes áruházak terjeszke-
dése következtében tüzbiztonsäg szempontjából ta-
pasztalható. Az áruházak egészségtelen fejlődésének
néhány legkirivöbb kinövését némileg megnyirbálta
a tavaly novemberben kiadott áruházi rendelet, az
idén viszont a polgármester adott ki rendeletet,
amely utasította az elöljáróságokat, mint elsőfokú
iparhatóságokat, hogy a szokásos tavaszi tűzvizsgá-
latok során különös figyelmet szenteljenek az áruhá-
zaknak, amelyek számos szempontból aggályosak
ebben a tekintetben. Reméljük, hogy az elöljárósá-
gok tűzvizsgálatának meglesz a kellő foganata, mert
a Debrecenben történt sajnálatos és
intő
példa egyszerre a magyar közvélemény em- {
lékébe idézte a Párisi Áruház harminc esz-
tendővel ezelőtt történt szörnyű katasztró-
fáját.
Akkor is magánházban, bérházban, tehát nem áru-
ház céljaira ei
amelynek tűzkatasztrófája emlékezetes ma-
rad, A mostani debreceni eset felkeltette Budapest
törvényhatóságának figyelmét is erre az eléggé nem
számontartott problémára, erre való tekintettel
Petrovácz Gyula
a közigazgatási bizottság
lemreméltő szempontokat
polgármester figyelmébe;
— Debrecenben a napokban
sén a következő
ajánlotta
figye-
Szendy Károly
leégett egy áruház, amely úgy készült, aho-
gyan nálunk is készítik az áruházakat,
tudniillik, hogy kéf és föbb házon keresztül a föld-
szintet foglalja el az áruház és az emeleten lakások
BIENN JÁNOS R
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanitäs,
TETŐFEDÉS:
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
vannak, Kérem a Polgármester urat, hogy szabály-
rendeletileg úgy szabályozza az áruház-kérdést, hogy
áruház csak oly épületben engedélyeztessék,
amely kimondottan áruház céljaira épült és
amely az áruházakra előírt fokozott tüzbiz-
tonsági követelményeknek megfelel.
— Nem szabad megengedni, hogy áruházak le-
gyenek olyan épületekben, ahol az áruház fölött la-
kások "vannak és nem szabad megengedni, hogy áru-
ház épüljön úgy. hogy két vagy több háznak a tűz-
falát áttörik, amely tűzfal a tűz elszigetelését wan
hivatva elősegíteni.
Nem szabad megengedni azt sem, hogy a
földszinten vízszintes Íírányban terjedjenek
az áruházak, mint ahogyan a Räköezi-üton
és a Baross-téren látjuk.
Ezek olyan tűzveszélyt rejtenek magukban, hogy a
hatóságok nem vállalhatják magukra nézve ezért a
felelősséget. Egy áruház csak akkor veszélytelen, ha
egyenesen erre a célra épült és abszolute tűzbiztos
szerkezetű, benne polgári lakás egyáltalában nincs,
tehát kizárólag csak az áruház célját szolgálja. Nem
lehet azonban megengedni olyan áruházak létesíté-
sét, ahol áttört tűzfalak, az áruház felett pedig laká-
sok vannak.
Petrovácz Gyula felszólalásához valójában nincs
semmi hozzáfűzni valónk. Ez a most idézett pár
mondat tömören összefoglalja mindazokat a súlyos
és bármikor veszedelmessé mválható tűzbiztonsági
hiányokat, amelyek a Fövdrosi Hirlap évek óta
állandóan rámutatott. Ezek után azonban, azt hisz-
szük, felesleges a további diskusszió: a debreceni
sajnálatos eset mutatja, hogy elérkeztünk a tizenket-
tedik órához, nem megbeszélésekre, hanem cseleke-
detekre van szükség. Ez pedig a hatóságok feladata.
SZIGETELES:
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Ehrlich Miklós a Magyar Pamutipar igazgatója.
Ehrlich Miklóst, aki eddig a Linum-Taussig Kt
igazgatója volt, értesülésünk szerint a Magyar Pa
mutipar Rt. szerződtette igazgatóként. Ehrlich Mik
lós, a textilipar kiváló szakembere új pozíciójában
most szélesebb körben érvényesítheti képessé
Az Első Magyar Általános Biztosító Tár-
saság szombaton tartotta évi rendes közgyűlé-
sét, amely az 1936. évi nyereséget 388.742.98
pengőben, az osztalékot pedig 15 pengőben
állapította meg.
A Közsé
Székes
tartja
Takarék közgyűlése. A
Övdros Községi Takarékpénztár
rendes közgyűlését
Budapest
április 30-án
ntézet és az
érdekköréhez tartozó vállalatok 1936. évi mérlegét
és az igazgatóság jelentését a főváros április 21-iki
közgyűlése elfogadta.
A Hungária Villamossági Rt. április 29-én
tartja évi rendes közgyűlését, A vállalat, melynek
12 millió pengő az alaptők leírásokra 916,000
pengőt fordított, kamatok címén 400.000 pengőt fize
tett ki. Termószetesen a vállalat még nem Iukrativ
teljesen, mert a nagy be ruhäzäsok még nem hozhat
ták meg a kellő üzle dményt.
A Magyar— Cseh Iparbank Rt. igazgatósága
folyó hó 24-én megtartott ülésén megállapította az
19356. üzletév mérlegét, mely megfelelő tartalékollások
után 71.893 P tiszta nye éggel zárul. igazgató
ság folyó évi május hó 8-ra összehívott közgyűlésnek
javasolni fogja, hogy ezen összeg részben leírásokra
fordíttassék, részben új számlára vite elő.
A Beck Miksa és József R. T. április 29-én
tartja évi rendes közgyűlését. A vállalat 300 ez
pengő alaptőke mellett 47 ezer pengő tiszta nyeres
get mutat ki. A vállalat mobilit t bizonyítja, hogy
az árukészletek igen als nyan vannak felvéve. Az
adósok 673 ezer pengővel szerepelnek.
Sikeres idegenforgalmi propagandát indítottak
A Fővárosi Kereskedők
letével tartott ülés
összeköttetésekkel
a kereskedők.
Dán Leó elni
a külföldi
Egyesülete
1 elhatározta, hogy
rendelkező kereskedők
leveleikhez mellékelik azokat a nyomtatványokat,
amelyek Budapestet, mint fürdővárost és mint a
Duna királynőjét propagálják. Ennek az akciónak
már szép eredménye mutatkozik, mert számos kül-
földi vállalat közölte, hogy vezet ? a nyár folya-
mán ellátogat Budapestre. Több zóla kívánsá
gára elhatározta a FÖVKE, hogy sürgős lépéseket
tesz a kereskedői tulajdont megvédő törvényterve
zetnek napirendre tűzése érdekében.
A Mávag kereskedelmi képviseletének
és címe. Ama korábbi híradással kapcsol
új telepe
tban, hogy
Allami Vasgyárak Kereskedelmi
most már a MAVAG égisze alatt
folytatja működését, arról értesülünk, hc a kép
viselet amely az autók és mezőgazdasági gép.
ártmányok kivitelével belföldön a MÁVAG öss:
többi gyártmányait forgalmazza — /.
hó 1-én a VIII, MUZEUM-KÖRUT 18. sz.
hárelt új irodahelyiségekbe költözik. Május 1-től
tehát a képviselet új telefonszáma: 13-33-94, levél.
címe pedig Budapest 4. Postafiók 263 lesz.
Előadás a német részvénytörvényről. A Magyar
Hites Könyvvizsgálók Egyesülete ankétja eletéven
Kuncz Ödön dr. egyetemi tanár az új német
vénytörvényről április 27-én, kedden előadást tartott
a Pázmány Péter Tudományegyetem — kupolater-
mében.
AA
Budapest, XI., Fadrusz-utca
HOFBAUER ÉS PIAZZA
ÉPÍTŐMESTEREK
TELEP IRODA
VI., BÉKE-TÉR 5. — VI., SZEGEDI-ÚT 50/
TELEFON: 29-00-34
HESZ LAJOS
építőmester
BUDAPEST, I, LÓGODI-U. 9.
Telefon: 1—603—21.
CUSTODIS ALPHONS
ALAPITÄSI EV 1876, Mérnöki iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére, —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., hádor-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
utca 2. — Telefon; 2-693-26
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedellem:
getelölemezek, bőrlemez, kátrány, szurok
bitumen, aszfalt ragacs, ntépítő
kátrányolaj, — karbolínenm,
kátrány-paraffin, koc:
--- Page 134 ---
VARZTÁRV 2)
Bonyodalmak az útolajozás körül. A főváros
).000 négyzetméter letű makadám-útjának
olajozására hirdetett ıylärgyaläsra, mint
isme-
rotes, kilenc vállalat adott be pályázatot, Nyolcan a
alyi e. árnál magasabb árajánlatot tettek,
k Magyar Petröleumipar pályázott a mult évi
de csupán 100.000 négyzetméterre.
mint az átvizsgálásnál kiderült,
2 illáres árral,
Az aján k köz
hét szabálytalan volt, csupán a Magyar Petróleum-
ipar és a 25.20 filléres ajánlatot tevő Schwartz Ru-
dolf és Társa cég adott be szabályszerű pályázatot.
A közegészségügyi ügyosztá valásba bo-
csátkozott a Schwartz Rudolj Társa céggel, hogy
hajlandó-e 75 filléres egységáron ve állami az ola-
j azonban a multáóvi eg és a jelen
legi árajánlata közötti középárat ajánlotta fel, ame-
lyet
dán fog
az ügyo
azt a javas
tart
té
az ügyosztály nem elfogadhatónak, -
gyalás eredmény
bizottság, amely elő thatólag
( szti a polgármester e hogy a
Magyar Petröleumipar Rt.-nak adjon 100.000 négy.
zetméter olajozására megbízást, a hátralévő 440.000
négyzetméter területre nézve minősítse eredmény-
telennek a versenytárgyalást. Ezekután alighanem
a vízzel való portalanításra fog az idén áttérni
főváros.
Megkezdték az áruraktárak építését a Nagy-
ártelepen. A főváros, rint ismeretes, négy nagy-
abású áruraktárat építtet a Nagyvásártelepen,
ból a célból, hogy a kereskedők ne legyenek kén
telenek árukészleteiket a Nagyvásárteleptől távol,
tn város belterüle elraktároz 600.000 pengöbe
ül a négy raktárépület, amelynek most
zdődött meg, azzal, hogy az építé munkákat
augusztus végére befejezik és ősszel ” A nagy
áruszállítmányok znek, a x d-
hatök lesznek hivatásuknak. A raktárépületek
r szélesek,
80 száza-
egyenkint 65 méter hosszúak é
2600 négyzetméterny
az eg
lék. 2900 négyzetméter lesz a
4 modern raktárak tervét
tési ügyo élelmiszerüzemi aloszt
nökei tervezték.
az óbudai hídfő rendezésének terv-
városi egek ik Tanácsa annak-
ázatot hirdete
1
az óbudai
és szabályozására. Az Al-
dr. elnökletével működő bírálóbi
tt negyvenhárom terv közül a ki-
nkint ketezerprngös díjat a követ-
hídf:
gyay-Hubert
zottsig a beerke
tűzött három, eg
knek ítélte oda: 1. Dob!
Friedrich Loränt, Olgyay-test
tűzött hat darab, egyenkint ezerpengős
vetkezők kapták: 1. Czakó László, 2. Dávidházy-Ki-
8. ifj. Lechner Jenő, 4. Ördögh Ödön, 5. Warga
6. Weichinger Károly. Dícséretben és öt-
pengős megvetelben — részesültek: 1. Heim—
Hönsch—Rihmer, 2. Tóth Kálm tervei.
Uj versenyftfárgyalási
kiírások
Az Elektromos Művek vára séges kisfeszült
ségű káhelek fektetési kapcsolatos föld, illetve
burkolathelyreállítási pályázni lehet május
10-én (Eletromos Műve
Az Uj Szent részére
szekrény szälli lehet május
$—10 óra köz Lil.
szállítására púlyázni lehet má
jus Anyagszertárban. (Közp. Város
háza,
696 darab tölgy-hidf
us 46m 9 Óó
Dersenyíárgyalási
megbízások
isártelepen épülő
zló kapta 28.433
gerenda A Vasg lákat A
34.074 öfedő és aszfa altmunkälatokat
y Ti vadar
ároly
:fakőszlge
000 pengőé
rt k
a mázoló munkát apta 3705
János-kórhá
zár
alt Mc Gábor kant
ıti iskola tetőfedő munkálatait Szikez
13. p.
atos
1atalt Kellner
cést
és
Kitüntetve 1906 évi ezredéves orsz. kiállításon
LIND femäruüzem
Badapest, VIII, € .ya-utca 35.
Telefon : 1-348-21
Készít: /.ntó- és kocsiiámpát, kórházi berendezéseket,
háztartisi bádogárut, ki műszaki cikkeket
Schüfz Ede
ASIEN ZTE FETT EEE
épület-, mű- és vasszerkezei lakaios
Budapest, VII., Thököly-üt 23. Telefon: 1—330—45.
|
Beérkezelrlli! ajánlatok
A népligeti Hgt d mülakatos munkálra pályáz-
tak: Polgár Ignác 5873, Nagy Gyula 6427, Beke jos
6592, Jungfer Gyula 6772, Skolkay Mátyás 6810, Kajtár
Lajos 7555, Pap Dániel 9342 pengővel
Szent Istvän-körhäzban végzendő bädogosmun-
kákra pályázti: Moharos János 6603, Klein Józsefné
6846, Gerő Li: 6993, Rolly Bela 7 Laczkó István
7197, Fischl J. 8096, Ferenczy Pál Sehreil János
Lajos 8654 pengővel; ugyanitt palafedö-
lyáztak: Kuszenda János 4487, Bukovár Je-
Peitler Károly 45322, Glasz Károlyné 4590,
ri 1 4615. Ösze Gyula 4690, Urbancsek Rezső 47
Kéri István 4860, Strom” István 5197. Dobay János 5677
pengővel.
Eszterházy-utcai koceiüt —aszfaltozási munkáira
tak: Útépítő és Aszfalt Váll. 7242, Posnansky és
Strelitz 8040, Építőipar Rt. 8400, Danubia műszaki váll.
9604, Aszfaltépítőipar Rt. 9180 pengövel,
A . herminamezői temp! üveges munkálra pályáz-
tak: Majer Gáspár 1496, Bielek Károly 1516, Bitter Ist-
ván 1544; Novák Antal 1551, Simkó Aladár 1570, Klinszky
Ferenc 2012, ttner Ferenc 2080 pengővel.
A dandárutcai Népfürdő melegvízkészítő berendez6-
sére pálváztak: Rietschel és Henneberg 5097, Rozs és
Társa 5193, Jankovits és Társa 6395, Hranda Károly 6694,
Ilkovits Gyula és Lajos 6786, r és Társa 7187,
Kovács A, Ödön 7917, Kovács Oszkár 8884 pengővel.
A gubacsiuti szükséglak tűzhelymunkálra pá-
lyáztak: Babiräk József 3 TOK
Gyula 12.750, Harmati Emil ;
ly Károly 14.117. Lőrinc
Tóth Antal 5500, Szabó Feren
14.000, Rajcsányi János 840
300,
bó Józset Ér 700,
G.
Mihály 6150, Molnár József 310 Ká-
0, Sperling Jenő 6550, Molnár Lajos Weiss
41.600 pengővel.
, A népligeti sporttelep víznyomásfokozó herendezé-
sének — szerelésére pn I ington" — Zinner
Ödön 5989, Predmerez! Lajos 6525,
ala kár 7195, Fort Oszkár és
Fridrieh "Boldizsár Takos Jenő 7601
, bihariuti szükséglakások viznyomásfokozó beren:
ének szerelési munkáira árton Pál
Csihá lv 5635. Schoher 519. Fodor Pál
Weher Henrik 5806, Fürst Lajos pengővel.
A farkasréti temetőben végzendő köfararómunkára
pálváztak Seenrer Bé 2.290. B!
Fabró Ferenc 109.827, Müller Ernő
A nénli snorttelen sodronv munkáira Dá-
Mihály 5744, Kollerich
, Jales Dezső 7435,
Pál Hutter
Haidekker Sándor
végzendő
Tózsef
díszl a
17290. B
i Kéntárban mun-
Forreider
760 ű sínszék szállítására
lami G M Wagon- €
Donáth 4 O1 Antal 3010 nengővel.
, 14.330 ényi csavar 31969 drb.
sínszeg és r szállítására ní-
lváztok M Acéláruevár 0
Fuch x 1308 , E
3 Tsa, Gleichmann Tenác. Weiss Manfred,
Waggon 35.000 pengővel
versenytárgyajási kirdetmény
Budapest 7áros Elektromos Műve
sága nyil lv enytárp 4 h
Budape területén a
rendel X naptári
éven i- €
ezzel
és kátrányos burkolatok hely-
Az
mében
átvehető
helven
X ir sheli
állított
velven nz eg
szerkesztve.
ésráras versenytárgyalás)
teendők.
Budape
it por
A szah
nmozott
rítékban
(Budanes
nem küldhe
zerűen aláírt aranynenmrő-érték
ánlatok felirattal ellátott,
nyujtandók be.
áÁnlattevő t
leg ig:
válla
cégjiegyzett)
k be.
ajánlatán
a versenyt
ját megelőző hat hónennál rézebben esed
sadalomhiztosít (OTT. MABI) járul
ban nincsen. ennyiben ezt
9 mú
engedmé
megr:
összeget,
iékát az
elelő
Az engedmény-okir évi
kseza nlapján il ehát — bélyeg:
tolhatáó.
A hánatnénzra nézve at‘ nv omtat ánvhan
rvadók. A bánat Flektromos M
ná) teendő le: nz átvételt elismerő er:
niathoz csatolandó
nlatokat
1937. évi május hó 10-én d. e. 9 órálg
Lam Művek épületében az
4 sztályban 74. IV. em. 407.
8 latt) benytii ani, és jidőnontban
postára adni, hogy az zett határidőig beér.
k k
fentnevezett határidőre beérkezett niántlatok he.
adási határ"dő nantän d. e. 18 órakor forrnak az sd
tremos Művek volt étkezdétének — helvi méhen (V.,
Dráva-u, 3. sz. alatt) nyilvánoszn felbontatni. mely el
iáráson az ajánlattevők. vagy azok képviselői jelen
téketnek.
Az ajánlattevők ajánla , de
legkésőbb 60 napig kötel
lv
Yınlatok
lennk gzigorUs
ést, 12
Árelemző
végzett" hasomó
szolróló frlénöt
munkás- -órabérjegyzéket, az igaz AM
"ektromos vak
74. ITT. $98. sz.)
hátköznanokon d. m 5. dij. (ár
elemző , illetve 1
mtán 030 P) 1
nevanészk
nden í 7
ahol műezeki fervi
lágos! in m
Jnatrestület
írt elismervény ellenében a nyomtatványokat díjmente-
sen szerezhet"k he
Az
Vtromos Mű ianzeatósára kitelenti. hi X
mnn odaítélése iránt hozandó határozatai ellen jog.
orvoslat cenk birt kívül vehető igénybe
Budapest, 1937. április hó.
Budapest Székesfőváros Elektromos Művel
Igazgatósága.
Budapest, 1937 április 28.
Versenytárgyaiási hirdetmény
Uialássai a Fővárosi Közlöny Hivatalos hirdetések"
Tovatának élén köt ferjátlati , feltételekre, nyilvános
versonytárgyail. hirdetek a szókesfővá ügyi ti
tézot munkáihoz az 1987. évben szükséges! — ÖKYI HM.
400 q , A"—2. 33—1440 C gyűrű-golyós lágyulási pontú
bitumen
§1— 640 C gyűrű-golyós lágyulási pontú
bitumen
1200 a , A"—t.
szállítására.
Az ajánlatokat
1937. évi április hó 30-án (péntek) délelőtt 10 órálg
a IV. ker. Központi városházán a IT, em, 284. ajtószám
alatt kell benyujtani,
A székesfőváros polgármestere.
Versenytárgyalási hirdetmény
Utalással a Fővárosi Közlöny , Hivatalos hirdetésektt
rovatanak élén közölt ajánlati feltéte ekre, nyilvános
versenytárgyalást hirdetek a székesfővárosi Úúgyi In-
tézet munkáihoz az 1937. évben szükséges alább .slsorvit
zuzalék anyagok
szállítására:
200 tonna 0—2 mm-es szemnagy zuzalek,
600 tonna 2—5 ınmn-ec8 szemn: porralanítstt
zuzalék,
1500 tonna 5—10 mm-es szemmagyságú — vortalanított
zuzalék,
600 tonna 10—15 mm-es szemnagyságú portalanított
zuzalék,
100 tonna 20—30 mm-es szemnagyságú — portalamított
zuzalék,
Az ajánlatokat
1937. évi április hó 30-án (péntek)) délelőtt 10 óráig
a „ker. Központi városházán a IT. em. 2814. ajtószám
alatt kell benyujtani.
A székesfőváros polgármestere.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Sc5üffer Dezső
e ácsmester [III
Tel:2-912-68. Bpest,V.Kárpát-u.5.
DEUTSCH LIPOT
=—— müszer&sz:
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Tel.: 1-291- 86.
es ipari varrógépek minden iparágnak.
PETIK JÁNOS
6pületbadogos munkák vállalata
BUDAPEST, VI.,
O-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
okl. mérnők építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca t 0 Telefon: 1-861-54
Weisz és Csillag
vas és fémkereskedő
Budapest, Vill., Bezerédy-utca 4. sz.
ROSENTHAL M R
, EPULLTOVEGEZESE VALLA Ihrtn
| BUDADEST, V TATRA-D, 28 4908-ban
ii
„SANIT F" nabarcs- és beton viznatlanttó
a]
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
marfalt-, fodéllomes- és kátrányvegyítormék-gyár
Központi irod: pol égi Sólyom-a. 13.
Telefon: 1-228-i
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—1926-66.
--- Page 135 ---
Auszonßafodik évfolyam
99
Kiőfizetési ár:
BGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
GGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
frusitják az összes IBUSz-pavillonokban
Államjői
tátogatás
edelmi vendéget ünnepelt Budapest,
aros vendé ással köszöntötte és tette
kellemessé látogatási napjait Miklas Vilmos-
nak, az osztrák szövetségi elnöknek, aki most
adta vissza a mi nagy kormányzónknak, vitéz
nagybányai Horthy Miklósnak ogatá-
sát. Nem a mi hivatásunk fölmérni az osztrá
k
szövetségi elnök budapesti napjainak jelentő-
ségét, mert ezt el fog: végezni nemcsak a
világsajtó, de maguk a világ legklasszikusabb,
legnagyobb államférfiai is. Tény azonban az,
hogy a magyar székesfőváros olyan államfői
találkozónak volt tanuja, amely fölött hosszú
ideig nem térhet napirendre a világpolitika és
amelynek kétségkívül történelmi nyomai ma-
radtak.
Budapest polgárságának nemzeti bűszkesé-
gén kívül azonban egy és más leszürnivalö ta-
nulsága akad ebből a látog: ból. Legelső-
sorban az, hogy nem vagyunk többé izolált or-
szág és mi gyönyörű fővárosunk ma már
nemcsak arra való, hogy gyönyörűséget, szóra-
kozást, könnyű élvezeteket kereső gazdagok,
vagy tarisznyás világjárók látogassák meg; de
fölemelkedett arra a magaslatra is. hogy a mi
nagy kormányzónk és nagy államférfiaink be-
foly n át államfők vendéglátó helye lehessen.
Nem akarunk a közeljövendő eseményeiről be-
szélni, mert maga, Miklas szövetségi elnök lá-
togatása elegendő arra, hogy ezeket a tanulsá
gokat levonjuk. Miklas Vilmos az első államfő,
aki az eomlás és a forradalmak után
magyar s sfővárost — megtisztelte lätog:
séves és pedig olyan kitüntető módon, hogy
ő számára is Budapest volt az
amely őt vendégül látta. Hisszük, reméljük és
valljuk, hogy ez az első amfői látogatás
nemesak önmagában nagyjelentőségű, de egy-
annak is, hogy Magyarország
ben megerősítése
és székesfővárosa ma már messze-messze túl
össz
az
első főváros,
van azokon az időkön, amikor nemcsak az ál-
lamfők, de még a jobbmódú polgárság is el-
t és kapuinkat. Az a
iós
kerülte határaink
dálatos konszolidác munka, amelyet maga
a kormány vele együtt a kormány é
állított államférfiai, miniszterei, a szé
ros bizalmát élvező főpolgármesterek
gármesterek végezte
€80-
és pol-
a legteljesebb mértékben
megtermette gyümölcsét.
És most két kérdés áll előttünk. Az egyik,
mit látott Miklas elnök Budapesten? A
k: milyen tanulságokat vonhatunk le mt,
budapestiek, Miklas elnök nálunk történt láto-
gatásából?
ik kérdésre igen e zerű a válasz.
Miklas Vilmos, az osztr£ szövetségi elnök
irországon a legtökéletesebb békét és
nyugalmat találta, Budapest székesfővárost
pedig, mint a polgári
munka, a béké:
a nyugodt
1 de lüktető élet fővárosát is-
ıette meg. Éreznie kellett, hogy Magyar-
zág székesfővárosa minden más ország fő-
osát felülmúlva, tökéletes lelki egységgel
szolgálja azt az ideális politikát, amelynek,
hogy úgy mondjuk, „kegyura“ Horthy Miklós
kormányzó, inaugurálója pedig Darányi Kál-
mán miniszterelnök és amely politika az igazi,
a tökéletes, a válogatás nélkül való, a minden
magyart egymáshoz vonzó nemzeti egység po-
litikája. Ennek a jegyében halad, emelkedik,
szépül és tornyosodik minden más főváros fölé
a mi drága Budapestünk.
Mi pedig hálával vonjuk le Miklas Vilmos
haladás,
Dee
Budapes1i, 1937 május 5
SENSE
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhlva
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 69.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Szendy polgármester
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
Miklas szövetségi elnök
látogatásáról
és a B. N. V. nagy sikeréről
FRLELÖS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
i A Városliget hímes virágszőnyegei határolják | az idegenforgalmi szervek jelenté
vik oldalon, illatos virágokk teli karcsú | szerint ugrásszerűen zökött fel kül-
k körül a másikon Budapest legújabb, leg földi látogatóink száma.
féltettebb lätvänyossägät, a — Nemzetközi Vásárt. 10 énő :
mérem N — A külföld részéről történő vásárlások
férhotetlen embertömegek hullámzanak a magyar | , ,almas méretű emelkedése, tehút a Vásár
a magyar kereskedelem, a munka
seek már eddig is tapasztalt kitünő üzleti eredmé-
rűségeit rejtő pavillonok előtt, sokhelyütt s 1ga2ol) 1
türelmesen áll a közönség, amíg megnyílik | "40 194204, hogy
előtte a bej hogy elámmlhasson, megl a Budapesti Nemzetközi Vi r Európa
sék a felhalmozott kineı látványa fe { közgazdasägi életének jelent ténye-
Még ezer és ezer ács csattogott, 1 zőjévé fejlődött.
herautók öblös mélye szedték le a kiállításra | — A trianoni Magyarország számára szinte
| rülő tárgyak rengetegét, amkor már napról-napra | felmérhetetlen jelentősége van ennek a tény-
| ott adoti egymásnak {(a4älkozöt a Vásár — vezér- nek, mert újabb és újabb korlátok omlanak
kara, élén az elnökkel, Budapest első polgárával, | Je 4 hosszas gazdasági rabságban sínylődött
hogy féltve őrködjék az előre megszabott tervek | magyar ipar és kereskedelem elől. A nagy-
tegminuciózusabb végrehajtásán. | arányú megrendelések erőteljesen növelik a
Nem sokkal később már a nagy fogadtatás elő- | munkaalkalmak számát, előmozdítják a vá
| készületi munkáját ellenőrizte a főváros gazdája, | gos években szinte embertelen ki zdelmet foly-
! tató ipar további fejlődését, visszaadják a
SZENDY KÁROLY
ggedőknek a jövőbe vetett hitet, egyszóval:
polgármester, ént Aa rák a gazdasá életre. Pro-
; jagandisztikus jelentősége önösen nagy a
aki Budapest 1937-es tavaszának két nagy esemé- | Pusárnak hiszen mennél több küló
nyéről az alábbiakat volt szíves elmondani a Fővá- femerik Mer a magyar termékek kiválósá
rosi Hirlapon ke „a nyilvánosságnak. — annál több " barátok szerzünk " magunknak.
— Boldog bü szkeség tölt el. amikor látom Nagyipari, kisipa kézműipari xkeink egy-
azt a valóban vilásvárosi képet, amelyet ezek | ayángt kimagasló értékűek. de az nem elég,
a napok varázsoltak a mi szülővárosunk ut- | jogy ezt mi itthon tudjuk,
ecáira. Alkalmunk nyílott most arra. hogy 1. :
arra van szükségünk, hogy saját
vendégszeretettel köszönt-
ött Miklas Vilmos osz-
ségi elnök úr magas szemé-
lyén keresztül last az osztrák nemzetet,
Sük falaluk k a külföld.
Így, ezen az úton haladva sokkal gyor-
sabban kerülünk a szemünk előtt lebegő nagy
mével
győződjék meg róla
FE
amellyel századokon keresztül a legszo- cél beteljesüléséhez, mint bármi más módon.
Tosabb kapcsolatban éltünk. Hogy milyen mozgalmas most az élet Buda-
ugyanúgy értékel bennünket, | pesten, azt valamennyien látjuk. A városban
s amelynek népe 1 1 1
becsülni őt. Hosszu | rengeteg idegen gépkocsi fordul meg. 2sufo-
ahogy mi megfanulfuk
idő óta először került sor arra, hogy egy lásig telve az összes szállodák és panziók, nap-
állam legfőbb embere tisztelje meg látogatá ról napra számos külföldi autóbusz fut Pe és
val Magyarország fővárosát. Ez a tény örven- | ontja a Vásárunk iránt érdeklődést tanusító
detes tanubizonyságot szolgáltat ar hogy | más nemzetbeli iparosokat és keresk edőket.
hazánknak a világ életében játszott szerepével 1 közönségsikere is van a Vásárnak.
ülföldön is tisztában vannak. s a megbec ; apestnek úgyszólván minden társadalmi
lésnek látható jelét is adják. Aki a bevonulá ötelességének tartja , annak megtekin-
látta, már pedig százezrek lättäk, elfogulatla nagyon jól van így. Fontos, h
nul állapíthatta meg, hogy az ujjongó lelke- önmagunk is teljesen tisztában legyünk
sedés szívből fakadó, spontán kirobbanása volt
az általános magyar fı logásna szövetségi
elnök megérkezékse, itt rtózkodása a
magyar " önbizalmat fokozta, mert nagy egye-
düilvalóságunkban mindig jól esik az, ha lát
juk, hogy őszinte, megértő barátaink vannak.
Kétszeres az örömöm, amiért ez a láto-
ás arra az időpontra esik. amikor Magyar-
ország mlisik . nagy eseménye, a Budanesti
al, hogy milyen értékeink vannak és
ánatos az is, hogy a
vonult — külföldi € soportkiállításokon
keresztül összehasonlításokat tehessünk,
ezen a módon lehet fel-
mit jelent a
produktuma.
megnyugvi:
mert valójában csak
mérni, hogy világviszonylatban
magyar gazdaság száz és százféle
A Vásár vezetősége nagy
| =
ás-
re
{
| Nemzetközi Vásár számol be gazdasági téren sal tekint a jövőbe és már most elhatározta,
| tett előhaladásunkról. Az idei vásár különösen az inari termelési ágazatok érdekében
! sikerült és hogy mennyire népszerüsíti ez döntő jelentőségű seregszemle tovább fejlesz-
az ipari és kereskedelmi emle országunkat, a jövőben az eddiginél szélesebb kere-
arra elég annyit felhoznom, hogy zött minden lehetőt elkövet.
SEEN EN FSU EEE
vállaljuk mindig a
magunk államférfiúi mára és örömmel vál-
laljuk arra, hogy Budapest minden polgára a
maga készséges akarásával követi az erénye-
ket, amelyek az ő egyszerű homlokáról itt, kö-
zöttünk is sugároztak.
örömmel
ól azt a tanulságot, hogy a | tikai gesztiöit
nagy európai sötétségben jól tapogatództunk.
Mert az osztrák szövetségi elnök maga a meg-
testesült budapesti ideál: az erkölcsi nemessé-
geben magasztos polgár. Ez a férfiú járt ná
lunk, akinek magánéletét, társadalmi és poli
elnök látogat
--- Page 136 ---
Tervszerü program
szerint állítja fel a főváros az ifjü-
sági sporttelepeket
Az V. és VI. kerületi új sporttelep a Ferdinánd-téren — Lőteret
állítanak föl -az összes kerületekben
A FPővárosi Hirlap egyik legutóbbi számában
beszámoltunk arról, hogy teljesen elkészült a nép-
ligeti ifjúsági stadion, amely az iskolai sportokta-
a legnagyobb mértékben tudja szolgálni.
Ezzel a létesítménnyel koránt sem tekinti azon-
ban elintézettnek székesfőváros az iskolai sport
oktatás ügyét, hanem figyelemmel arra, hogy
mintegy 20.000 középiskolás diák "eportoktatásáról
van , az új stadion felavatása utän nyomban
intézkedéseket tesz a különböző kerületi iskolai
sporttelepek megteremtésére vagy fejlesztésére.
Arról a rendszerről, amelynek alapján az
sági sporttelepek kérdését eddig megoldották
legközelebbbi tervekről
illetékes helyen
tájékoztatták a Fővárosi
tást
a
a következőkben
munkatársát:
A háborúelőtti időkben a Millenáris sporttelep
állott az ifjúság rendelkezésére, melyet ésőbb a
BSF-nek adtak át, továbbá a Marczibányi-tér nem
éppen korszerűen berendezett játszótér, valamint a
Simor-utcában, üres telkeken felállított futballkapuk
között fekvő pálya, melyet a mult évben beszüntet-
tek arra való tekintettel, hogy a közvetlen közelben
a népligeti i/júsági stadion épül.
Az ifjúsági sporttelepek létesítése körül most
rendszeres munka folyik a közoktatásügyi ügyosz-
tályban. Az a cél, hogy
Hirlap
úgy a budai, mint a pesti részen olyan helye-
ken állíts fel a sporttelepeket, hogy azok
a főváros egyes részeiből könnyen elérhetők
legyenek.
Te
Főképpen a belső värosrös hárul a figyelem,
mert a perifériák ifjúsá könnyen talál módot a
szabadban való tartózkodásra.
A IX. kerületben a Haller-téren, a XI. kerü.
letben a Mogyoró-úton
van régebben k
se még hián
sporttelep befej
elölt sporttelep, amelynek a felsze-
k. A felszerelésre a népligeti
ése után kerül
sor.
A XIV. kerületben lévő
Millenáris sporttelepet
a mult évben visszavette a főváros a től.
ny, játék,
Egyelőre hibája a sporttelepnek, hogy ve
|
tréning ugyanazon a területen folyik le. Igy min-
dig igénybe van véve és emiatt nem tartható kellő-
leg rendben. Hatalmas területek vannak a körny
kén, amelyek igénybevételével egy-két tréningpálya
könnyen felállítható. Az erre vonatkozó akció most
van folyamatban. Egyelőre a város tulajdonában
lévő területeket biztosítják, azután, a népligeti
sporítelep befejeztével, a berendezés következik.
A II. kerületi, régi Marczibanyi-ter orttelep
mellett, az említett XI. kerületi pályán kívül a III.
kerületben
a Hunor-utcában
áll még a budai ifjúság rendelkezésére sporttelep.
Ezekkel a telepekkel a főváros minden tájékáról
gondoskodás történt, csupán az V. és VI. kerületnek
nincs közelebbről elérhető ifjúsági sporttelepe, A
közoktatásügyi ügyosztály most ennek a hiánynak
pótlásáról kíván gondoskodni és
vagy az V., vagy a VI. kerületnek a központ-
hoz lehetőleg közelebb eső részén akar sport-
telepet felállítani.
A kiszemelt területek között szerepel
a Ferdinánd-tér
is, amelyen az új római katolikus templom mögött
a nem éppen odailleszkedő piac van.
Ha az V—VI. kerületi kérdés is megoldásra ke-
rül, akkor egyelőre befejezést nyer az ifjúsági sport-
telepek arányos elosztásának programja.
Szervesen kapcsolódik az iskolai sportoktatäs-
hoz a asllöv ti kiképzés. Szendy Károly polgár-
mester elképzelése szerint feltétlenül szükség van
hogy
minden gazgatási kerületben létesüljön
alkalmas lőtér.
szséggel bocsát megfelelő fővárosi tu-
ingyenbérlet formájában rendelke
k abban, hogy különböző spori
zegylet értékes támogatással siet az ügy meg-
Ezek a kerületi lőterek nemcsak a
korban lévő ifjaknak állanak rendel
hanem meghatározott időpontokban a kü-
sportegyesületek aktív tagjai is használ-
levente
ésére,
Eltörlik a vízumkényszert az európai
aokftél közzéni
..
fővá utazáknát
Vesdégűl tátjuk a utág vatamennyi nagytapjának szerkesz-
tájét — Pácrattanut nagyarányú pronaganda készíti ető az
Figyelemmel azokra a nagy idegenforgalmi ese.
ményekre, amelyek a legközelebbi esztendő során
következnek be Magyarorszá az országban
ködő hivatalos idegenforg tetek eg
kereskedelemügyi minisztériumban Tormay
amtitkár elnöklésével tartott értekezleten elha
roztäk, hogy az eddiginél fokozottabb mört6k]
folytatják a propagandamunkát. Az Országos
genforgalmi Tanács javaslatára egyhangúan
tározták, hogy
ben
1de-
elha
már a legközelebbi hetektől kezdve egy-egy
héten keresztül vendégül látják Magyar-
országon a legprominensebb világlapok szer-
k bit.
Egyelőre kélszáz meghívót küldtek ki Európa min-
den kultúrállamába és körülbelül ötvenet más vi-
lágrészekbe, A beérkező válaszok arról tesznek ta-
nubizonyságot, hogy
a külföldi sajtó nagy megértéssel viseltetik
Magyarország iránt,
mort egymásután érkeznek az elragadtatott kös:
valaki
nőlevelek, arra viszont nem volt eset, hogy
lemondott volna.
Az Országos Idegenforgalmi Ttmács meghi
sára kisebb csoportokban érkező külföldi s:
tőket a lemnagyobb előzékenységgel fogadják és
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
gondoskodnak, hogy ellátásuk a leg-
hanem
nemcsak arról
kifogástalanabb
legyen,
díjmentes — vasúti,
antóbusz-utazást, a főváros és a
vidöki k mert gyógyforrásainak ingyenes
látogatását m nekfölött természetesen
a legszakszerűbb kalauzoläst,
ágírók jól érez-
ág több idegen-
biztosítják számukra a
villamos-,
Abból
zu
1 célból, hogy a külföldi nj
Budapesten és az ors
magukat
forgalmi göcpontj ideutazásukat úgy szerve
m hogy az egy-egy nemzethez tartozók — külön
ezzenek hozzánk.
szempontjából számbajövő
kereskedelemügyi
képvi
nyolc-tíztagú csoportokban
Az 1
enfor!
szállodás
mban
om
mint azt a
tt — értekezleten
mini meg
lőik útján bejelentették, szinén a legteljesebb tá-
mogatásukról biztosították Tormay Gézát és ké
séggel voltak h idók arra, hogy rendkí. mér-
elt árakon biztosítsák a külföldi ujságírók bu-
dapesti tartózkodás
Értesülésünk t május folyamán Német-
országból, Franciaországból, Hollandiából, Anglis
ból és vájeból érkezik egy-egy ujsägiröesoport,
ninsban és a következő hónapokban pedig a többi
llamokban dolgozó nagylapok szerkesztői lesznek
Budäpest vendé
A propagandának ezen a módján kívül fokozot-
tabb gondot kíván fordítani az Országos Idegenfor-
galmi Tanács a nyomtatványok útján való vendég-
toborzásra is. Jóllehet az idegenforgalmi szervek
hitelkeretei meglehetősen szűkek,
máris sikerült több olyan talpraesett javas-
latot életrehívni,
amelyek révén az eddigi lehtőségek meglöbbszörö-
Budapest, 1937 május
zödnek, Különösen a külfölddel állandó érintkezés-
ben lévő magyar kereskedelem ós ipar végez ezen
a téren elismerésreméltó munkát, mert egyre in-
kább szaporodnak azok a cégek, amelyek üzleti le-
vélpapirosaikon és a rendes kereskedelmi levelezés
keretein belül ragadják meg az alkalmat hazájuk
érdek. einek és szépségeinek díjmentes propa-
ővárosi Idegenforgalmi Hivatal a tőle
megszokott lendülettel ve rószt a most közeledő
idegenforgalmi főszezon és ezen túl az Euchariszti-
kus Világkongresszussal összefüggő propaganda ki
lesztésén. A bé irodában szolgálatot teljesítő
ztviselők — Ausztria különböző — nagyvárosaiban
egymás után tartják Budapestről és Magyarország-
ról szóló vetítettképes elői kat, s máris olyan
jelentéseket tehettek a polgármesterhez, amelyek
szerint az elkövetkező szezonban tekintélyes mér-
tékben gyarapszik az Ausztriából Magyarországra
utazó külföldiek száma.
A fővároshoz érkezett értesülések szerint min-
den remény megvan arra is, hogy a kormány már
ebbi jövőben zen új rt vezet
egé
renc
be az idegenforgalmat nagymértékben ató
vizumkérdés tekintetében. A szukminiszterinmok
több alkalommal tanácskozást folytattak már erről
az ügyről és e pillanatban
a helyzet, hogy
az európai országokból
irányuló utasforgalomnál nűleg min-
denütt eltörlik a vízumkényszert.
Kisebb akadályok mutatkoznak ugyan még, ezek
főként a viszonosság szempontj miatt állanak
fenn, a kormány bízik azonban abban, hogy felho-
zott indokainak 1ek meggyőző súlya lesz.
Burnyóczky Gyuia
bádogos- és szerelőmester
Bádogosmunkák, — Vízvezeték, egészségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIII., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89,
| Koväcs A. Ödön
gépészmérnők
Központi fűtés-, vízvezeték.
csatornafelszerelési vállalata
| Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel.: 13-82-93.
Tiszíítórongy és
Texíríii5uliladék Kff.
Budapest, XID., Francia-úl 46
Tisztitörongyok legjobb kivitelben!
Telefon: 2-961-74
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
Budapest, X., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39.
SALGÓTARJÁNI! HOSZENBANYA R. T.
Budn; V., Sas-ırten 25, szám
591 $ibleron! 1-292-54, 1-108-58.
Cementgyár : Lähstlanban . . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
.. 8.000
Téglagyárnk ı Budsa-U) Köbánya,
kyorzosajtim évi telj. kép. 00,000.000 ért.
Cserépgyár ı Br42-Ujlak nm m 8,000.000 at.
BUDAPEST, II.,
KÁPLÁR-U.
Schütz Testvérek,
F-bront — köpnyütém—degattyú
Telefon: fehér-csapágyfém !
1-530-92. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
sz [/DÓDOSANDOR
VEJE I
"7 ii LAKATOSIPARI
ÉS REDÖNYGYÁRTÓ ÜZEME
1a99-28 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
Bedr
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza Istvän-u, 5. Tel. : 1-824-29,
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszérlák
--- Page 137 ---
1937 május 5.
Zászlóerdők
és virdglüzerek
strategidja
A Budapesten tartózkodó osztrák államfő tisz-
teletére valóságos zászlóerdő borítja a székesfőváros
főbb útvonalait. A Nemzetközi Vásárok idején meg-
szakott az, hogy ünnepi trikolórokat lenget a szél,
e azonban Budapesten
ilyen nagyarányú feldíszíté
talán a millenium — esztendejét leszámítva, még
egyetlen egyszer sem került sor.
A magas külföldi vendég elragadtatása bizo-
nyítja, hogy a szék s jó munkát végzett ak
kor, amikor a tavaszi köntösbe öltözött Budapest
útvonalainak is üde, friss színeket kölcsönzött.
Megelégedéssel fogadta a budapesti polgárság is a
hatóság bökezüseget, nagyon kevesen vannak azon-
cik tudják, hogy ennek a lenge dí:
ban olyanok,
nek felszerelése milyen hatalmas összegeket és mi-
lyen emberfeletti munkát kíván. Azt hisszük, nem
felesleges elmondani azt, hogyan is történik úgy-
szólván egyik napról a másikra a hétköznapi Buda-
pestnek ünnepi Budapestté való varázsolása.
Kovácsházy Vilmos, a vá gazdasági ügyosz-
tály népszerű tanácsnoka a vezérkari főnöke Buda
munkáshadsereg felett
városháza gondnoka pa-
pest fellobogózásának, a
pedig Veronács Gyula, a
rancsnokol. Amint megkapják az utasítást a külön-
böző útvonalak felékesítésére, nyomban szorgos
munka kezdődik a központi városháza földszinti
helyiségeiben lévő óriás méretű — kellékraktárban.
Mintegy félmillió pengő értékben, ámra van-
nak itt felhalmozva a különböz bb-nagyobb
zászlók, : elkülönítve egymástól a különböző nemze-
tek lobog. Ugyanitt találnak helyet azok a feszítő
drótkötelek és huzalok is, amelyekkel a zászlókat és
drapériákat rögzítik és a zäszlöraktär a tároló-
helye annak a rengéteg címerpajzsnak, zászlórúd-
nak és sokszáz méter hosszú szönyegnek is, amelyek
mind-mind alkotó részei annak a képnek, amely az
ünnepi gesemenyek alkalmával megkapóvá ward-
zsolja a budapesti utcákat.
Az útvonalak feldíszítését leggyakrakrabban az
éjszakai órákban szokták elvégezni, amiben az a
megfontolás vezeti a városgazdasági ügyosztályt,
hogy az éjszakai kis forgalom idején zavartalanul
dolgozhatnak a munkások. A 10—12 m hosszú, 3—4 m
széles, gyapjúszövetből készült és darabonként 400
pengő értékű óriási lobogókat a főútvonalak négy-
ötemeletes házai között feszítik ki és a zászló alsó
zegélyére a [felhajtott részben — homoknehezéket
varrnak, hogy a szél ne tudja eredeti helyzetéből
kiforgatni a lobogót. Rákóczi-út, Nagykörút,
Andrássy-út, Tisza István-utca, tehát a budapesti
tegfőbb útvonalak különböző pontjain már évekkel
ezelőtt felszerelték az egymással átellenes házak
legmagasabb emeleténél a zászlótartó vaskapcsokat
es ezeknek helyét külön készített térképek tüntetik
fel, hogy fennakadás soha elő ne fordulhasson. A
mirágdíszt, amelyet ünnepélyesebb alkalmakkor
szintén felhasználnak, a gondnoki hivatal a főv
rosi kei t embereivel együtt helyezi el. Az utcák
dis ilágítása és most újabban a Lánchíd füzér-
világításának rendbentartäsa szükségszerűen az
Elektromos Művek hatáskörébe tartozik, amely ilyen
elkalmakkor, mint amilyn a mostani, külön ellen-
77 kiküldésével győződik meg arról, hogy min-
den a legteljesebb rendben van-e. Jellemző a székes-
főváros hatalmas arányú felkészültségére, hogy a
több kilométer hosszúságú útvonalakat úgyszólván
pár óra leforgása alatt teljesen fel tudják díszíteni,
legfeljebb az okoz némi nehézséget. ha, mint az
most, Miklas elmök budapesti bevonulásánál is tö
tént, rendkívüli — kívánságok ii fel.
Baross-tér és a Keleti-pályaudvar közvetlen környé-
kének feldíszítésénét például olyan munkák elvég-
zésére is sor került, amelyeket csak a legritkább
alkalmakk szoktak teljesíteni. A száz és száz m6-
ter hosszúságú — virágfűzérek elkészítése, az óriási
méretű zlótartó oszlopok szilárd elhelyezése
az emelvényeken elhelyezett nemzeti emblémá
lamos kivilágítása részben a kerteszetnek,
az Elektromos Műveknek
munkát,
vil-
részben
jelent tekintélyes külön-
Sok gondot kell fordítani a díszemelvények
drapériával való befedésére is, de ugyanilyen fon-
tos az, hogy akkor, amikor az előkelőségek tényle-
ges bevonulására kerül a s. az útvonalak köveze
tének se legyen semmi hibája. Ezen a téren már
Miklas elnök érke. 2 előtt nem volt semmi baj, az
út- és csatornaépít ügyosztály heteken át tartó
munkával mindenütt befejezte az útvonalak kitata-
rozását.
Budapest feldíszítői nagy gonddal, fdradhatat-
lan munkával és jogos büszkeséggel vé égzik teendői-
ket, akkor azonban, ha sötét fellegek kergetőznek az
égen, ideges hangulat lesz úrrá a rendezőkön. Fel-
tik az esőtől a tekintélyes értéket képviselő felszere-
léseket, .mindenekfölött féltik pedig az eredményt.
A zászlók és drapériák színtartó anyagból kés
nek, sem a nap, sem az eső nem árt meg nekik kü-
lönösebben, abban azonban igazuk van a rendezők-
nek, hogy az ünnep csak: akkor bontakozhatik ki
teljes szépségében, ha a zászlók, drapériák, virágok,
címerek üde színét a napsugár aranyozza be.
MACSKÁSY ÁRPÁD
oki, gépészmérnök Are vállalata, tervez, szerel
és gyátalepeke rni Kázberondezéseket, szi-
szeli yieleieket, mindenend kör
, VI -utca 5. Telefon: 1-276-70.
A kinevezések
Korszakos jelentőségű ese-
mények a városrendezés terén
Elkészült az Őrmező szabályozási
terve — Döntésre kerül a Lenke-
téri pályaudvar ügye — Óbuda
rendezési tervének megállapítása
Befejezték a városfelmérés alapvető részét
városrendezés és városfejlesztés
A
tempójának idejét éljük. A
meggyorsult
a Közmunka
íváros és
tanács igazán — teljes angban vállvetve
oldja meg a problémákat és a városn egyre több
6 készül el a szabályozási terv, amely lehe.
tővé teszi az amúgy is lendületre kapott építkezési
tevékenység fokozottabb megindulását. A közérdek-
lődés központjában álló, reprezentatív tervek mel-
lett, amelyek egész sorát érlelte meg az idei esz-
tendő, kiterjed a figyelem az elhanyagolt, elavult
városrészekre is, amelyeket ujjá kell éleszteni és a
külső területekre, amelyeken meg kell indítani a
még csak tétován jelentkező tet. °knek a sza-
bályozi: terveknek jelenlegi állását foglalta össze
Kempelen Ágoston
tanácsnok,
a városrendezési és magánépítési ügy ály veze-
tője, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a kö-
vetkezőket mondta:
— Annak a lépésről-lépésre haladó tervszerű
munkának során, amely Budapest új Vvärosk6pet
alakítja ki, a belső részek városrendezési terve és
a belső tömbök új beépítési módjának meghatáro
z mellett, azoknak a külső területeknek szabá-
lyozása is sorra kerül, amelyek beépítése indokolt
és kív. os, Így legközelebb megoldásra jut aA
XI. kerületbeli
Őrmező szahályozása,
zabályozása lehe-
házak épülhes-
ép fekvésű területne
hogy ott csalá
Ennek a
tővé teszi majd,
senek.
— Az esedékes kérdések között
di
szerepel
a Kelenföld teljes szabályozási tervének
megállapítása,
Kelenföld szabályozási terve már elkészült, de
a Lenke-terre tervezett ı átmenő pályaudvar miatt
a szabályozási tervet módosítani kell, A pályaud-
var Lenke-térre való helyezésének kérdése előre-
láthatólag még ebben az évben eldöntésre kerül és
akkor elkészülhet Kelenföld teljes szabályozási
terve.
A közel jövőben sorra kerül Óbuda szabä-
lyozási tervének megállapítása is,
Ennek előfeltétele volt az óbudai híd budai hídfője
környékének rendezése, amelynek a Közmunkata-
nács által hirdetett tervpályázata már eldőlt. A
hídfő környékének rendezésére s: áló tervek fel-
ilásával kerül majd — megállapításra Obuda
yozási terve.
A Vízivárosban,
amelynek rendezési kérdését a főváros még a mult
évben letárgyalta és amelynek szabályozási tervét
a Közmunkatanács már megállapította, ennek a
hatása most már érezhető lesz, amennyiben erős
az építkezé:
szempontjából nagyfontosságú
befejeződött.
elkészültek
tempóban megindul
A városrendezés
városfjelmérés
ső részlete
A felmérés előmunkálatai
és jelenleg a —részletfelmér van munkában, Ez
hosszú időt igénylő művelet, úgy, hog; vek hosz-
szú sorára, esetleg nyolc-tíz évre van szükség, amíg
Budapest felmérése
városrendezé szóló ismer-
teté az Őrmező áról szóló részét
bizonyára örömmel ve ásul azok, akik
ennek a területnek rendezését sürgetik, Ezek sorá
ban figyelemreméltó tevékenységet fejtett ki
Vályi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági
kerületet képviseli. A.
kijelentést tette:
A Szent Imre-város déli részén
mező nagyon szép fekvésű, jó —leveg: terület,
amely egyenesen arra való, hogy barátságos, ker-
tes családi otthonok népesítsék be. A település
ezen a területen meg is indult, az itteni állapotok
azonban annyira nélkülözik a — városias kultúrát,
hogy a XI. kerület törvényhatósági bizottsági tag-
jai minden lehető alkalommal, így főképpen a költ-
ségvetés közgyűlési tárgyalása alkalmával, váll-
vetve igyekeztek fehívni a figyelmet ennek a terü-
letnek halaszthatatlan rendezésére, Az utak és a
esatornázás kérdése nincs megoldva és a környék
kulturátlansága a legminimálisabb igényeknek sem
felel meg,
— Örömmel
figyelmét,
Örmezöre,
szik lenni Tägymänyos
iramú fej el. Az üdvös
kívánság beteljesülését jelenti.
tag,
XI. szabályozási terv-
következő
aki a
ről a
elterülő Őr.
most a város vezetőségé-
vult a — mostohán ke-
terve összhangban
hatalmas méretű és
intézkedés régi
üdvözlöm
amely
A szab
nek
zelt
ATA
U; állások százait és az előléptetések
ezreit készítik elő a fővárosnál
A státusrendezés üdvös hatásai egyre jobban kibontakoznak
i ügyosztályban dorogai Farkas Akos dr.
tanácsnok irányítása melett ismét lázas tevékeny-
ség folyik. A polgármester elhatározása folytán a
legközelebbi jövőben ugyanis újból
egész sereg különböző közigazgatási
pályázati k ára kerül sor.
zoros összefüggés vannak a stá-
tusrendezéssel és azért váltak sürg mert a leg-
utóbbi kinevezések óta úgyszólván minden szakon
számos nyugdíjazás történt. Az adminisz ió egyre
növekvő teendőit csak teljes tisztviselői létszámmal
lehet lebonyolítani, éppen ezért feltétlenül szükség
van arra, hogy az üresedésben lévő állások betöltése
minél előbb megtörténjék. Egyrészt a nyugdíjazások
és elhalálozások folytán megüresedett állásokra,
másrészt
a státusrendezés második részleteként 131 új
végleges állás betöltésére kerül sor.
Végeredményben mintegy háromszáz dllásra fognak
pályázatot hirdetni és az állásokat július elsejével
már be is tölti. státusrendezés során betöltésre
kerülő állások munkaalkalmat nem jelentenek.
általuk számos tisztviselői exisz-
ideiglenes helyzetéből végleges
Az eln
állás
új
minthogy azonban
tencia kerül jelenlegi
helyzetbe, jelentősége iget nagy.
A közoktatäsügynel ınegüresedett állásokra ki-
írt pályázat határideje már lejárt, itt most folyik az
ezerszámra beérkezett pályázati kérvények feldol-
gozása, aminek elvégzésére valószínűleg még május
folyamán sor kerüi
Ugyancsak a közel
kesfőváros nagyüzemei
övőben hajtják végre n szé
a szokásos előléptetéseket,
Különösen az Elektromos műveknél és a Gázművek-
nél nagy ennek a jelentősége, mert
az előléptetések a tisztviselők százait érdeklik.
Az előléptetésekkel és véglegesítésekkel sem
|
fejezödik be a munka, mert hamarosan sor kerül a
zékesfőváros műszaki adminis iójának jelen-
tősebb bővítésére is. A polgármesteri I. ügyosztály
már teljesen elkészítette az új építészmérnöki állá-
sok rvezésére vonatkozó , amelynek al-
kalmazásával harmincöt új kenyérhez jut-
tatására kerül a sor. A főv komoly biztatást
kapott a belügyminisztériumban arra nézve, hogy
a műszaki tisztviselők létszámának felemelé-
sére vonatkozó javaslatát nemcsak kedve-
zően fogadják, hanem soronkívül el is in-
tézik,
mert a minisztérium teljes mértékben tisztában van
al, hogy a technikai problémák és teendők enor-
megszaporodása feltétlenül megkívánja azt,
hogy a megnyugtató munkateljesítmény érdekében
ne legyenek agyonhajszolt, kifáradt tisztvisei ha-
nem kellőképpen kibővüljön a mérnöki létszám.
Fokozatos lépések fogják ezt a szervezést követni,
mert azzal, hogy a magánépítési és városrendezi
"körben — foglalkoztatott munkaerök [létszámát
lik, még nem fejezték be a munkát, hanem
s van arra is, hogy a magasépítés, továbbá
az út- atornaépíté ladatköreinek megoldására
az eddigin 1 nagyobb számú műszaki ember álljon
rendelk:
Valam új alkalmazás már a státusrendezés
alapelveinek megfelelően fog történni, a státusrende-
zési javaslatban előírt feltételek szigorú betartásával.
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
ST,
BUDAPEST, VII. ÖRMAGY-UTCA 4. 8Z,
--- Page 138 ---
Budapest, 1937 mäjus 5.
Bérbeadják a tétényi ser fes-
fiizlatót és a heiyi kikötőt
Hangulatkeltő híradások a közérdekű és szociális feladato-
kat teljesítő nagyüzemek bérbeadásáról
A polgármesternél a mult hét végén előbb a bérb egyben pedig igyekezzenek gondo
Székesfővárosi nagyüzemek vezetői jelentek meg | kodni ar: hogy a ferencvárosi helyi kiki
hosszabb megbeszélésre, majd azok a lanácsnokok, t megkisereljek,
akiknek hatáskörébe a főváros különböző kereske-
delmi tevékenységű vállalatai tartoznak.
Ezeken a megbeszéléseken, mint
sertéshízlaló részvénytöbbsége a
önségének tulajdonában van, be-
b zonyosodott azonban az, hogy a telep a mai idők-
jól informált helyről ben túlméretezettnek tekinthető. A húsfogyasztás a
növekvő árak következtében jelentékenyen vissza-
esett, emellett azonban a külföld különböző orszú-
gaiba irányuló vitel sem szökik olyan magaslatokra,
amelyek indokolttá tennék az ötvenezer darab sertés
hízlalására alkalmas telepnek kü i kezelésben való
kell ívenni -a tartását, A katonás rendben egy mellé sorakozó
k működését |! ólak már hosszú esztendők óta csak kis részükben
A k ; 1 sövedet | elfoglaltak és ez a magyarázata annak, hogy bár a
nemcsak azt kell megállapítani, hogy jövedelme- Kram bb haszon leler&se
1 : an. főváros mindent megtett a nas
ségük megfelel-e a bennünk rejlő hatalmas tőkék Tt. ira jutott, hogy az
z PÁLA lekében, eddig legfeljebb ann
toe hanem minden eszközzel arra Kell törekedni, | syköltségi árakat sikerült biztosítnai. Az a kö
10gy
| mény, hogy a Mezőgazdák Szövekezete nemrégiben
etéses gazdálkodásnak még a lehetősé- | bérleti ajánlatot tett a közélelmezési ügyosztálynak,
ják. | hizonyíték arra, hogy megfelelő módon jobban is le
| hetne hasznosítani a sertéshi dát, különösen abban
az esetben, ha a bérleti tartam hosszú, a bérletet
ötő magánvállalkozás pedig főkereje folytán
gendő garanciát képes nyujtani.
forenevärosi he
értesülünk, rendkívül fontos anyag került megvita
tásra. A polgármester kifejezést adott annak a meg- |
őződésének, hogy a közületi háztartás egyen I
|
mindenekfelett való megóvása érdekében
a legszigorúbb revízió alá
székestfő S Üsszes V
a rá
gét is egyszersmindenkorra kiz
A Polgármester kifejtette a két értekezleten
vevő főtisztviselők előtt, hogy a szóbanforgó |
mények semmi körülmények között sem lehetnek |
1 hanem valamennyinek olyan mértékig
leszteni teljesítőképességét, hogy egyrészt ön- | A . ? ; :
eltartsa, másrészt pedig rentabilitás feltételeit | zebb a helyzet, itt ugyanis országos szempontok is
kielégítse. 7 | előtérbe tólulnak és ezek amellett szól , hogy a
cél elérése érdekében a polgármester hajlan- | Ma még kellőképpen ki nem használt óriási értéket
prezentáló létesítményt — éppen az exportra való
tekintettel kívánatos lenne házi kezelésben megtar
tani. Ennek viszont ellentmond az a tapasztalat,
bár a főváros vezetősége az elmult évek során
ten tett különböző erőfeszítéseket, ezek vala
nnyije hajótörést szenvedett és
kötőnél már sokkal nehe
dónak mutatkozott arra is, hogy Ir
ő körülmények
ı nem, vagy
amikor a jövedelmezőség kü
következtében vagy eg
ly mértékben biztositha kkor a válla.
Ok bérbeadására, va. magánkezelésbe
való — utalására történjenek — kezdeményező | -
lépések. | a helyi kik óriási
| legsívárabb kép.
ülete jelenleg is a
PIG mutatja.
Ezt a célt annál könnyebben keresztül lehet vinn
mert köztudomású, hogy a magántőke különbö: A ki
csoportjai szinte állandóan ostromolják ajánlatokkal | abban a
gybank tapogatózott
n, megvan-e a haj-
multban az egy
irányban a város
a székesfőváros vezetősér nen egyik vagy landóság a főváros vezetőségében a helyikikötő
másik intézmény bevételére t sznek javaslatokat. magánúton való hasznosítására. Jóllehet a puhato-
Arról természetesen egyáltalán lózást szimpátiával fogadta a főváros, a dologból
mégsem lett semmi, mert a bank időközben vissza-
vonta ajänls Értesülésünk a legutóbbi
napok em azonban égy nagy kere:
delmi érdekcsoport, amelynek a jldi exportban
jelentékeny rész jut, fordult a polgármesterhez, arra
, hogy a monopolisztikus helyzet.
elsőrendű ki gleti szolg:
njtó, tehát iális szempontból
, vagy
zelésből,
nem volt
ben lévő é
tatásokat nm
is jelentőségű X
vállalkozások vétessenek ki
a házike:
ennélfogva nem egyéb hangulatkeltésnél ha
arról beszélnek, hogy a Beszkárt, az Elektromos
Művek, Gázművek, Vizmüv k, a 16 városi pénz
intézetek, vagy a Közsé 1misze: m magän- | A}
úton való hasznosítására gondolnának | Károly az ügyet szakértői tanulmányozi
nt esupän ról van szó, hogy a | és esupán ennek befejezése után lesz abban a hely
nagytétényi óriási méretű sertéshizlalót adják | zetben, hogy nyilatkozni, tudjon.
eppen, VESZ a EEE EEE EN a e EGT ee VAS
Döntő jelentőségű események
az angyalföldi és a hegyvidéki előljárósási
székházak felépítése érdekében
yvidéki előljáróság ési terve a leg-
elebbi közgyűlés napirendjére kerül.
jelölje meg azokat a feltételeket, amelyek
mellett a hérheadás
lés nagy horderejé
körül ismert talaj-
a Béke-téren
víz-probléma miatt, annyi vita folyt, végre a meg- Miután a szükséges [ kormányhatósági / /jóvá-
valósulás előtt áll. A magasépítési ügyosztály el hagyás megfelelő időt vesz igénybe, a munkák ki-
készítette az épület új tervét, amely az első tervhez |
képest teljesen m áltozott. Arra való tekintettel, | ülhet sor
hogy a talajvíz elleni védek
obb esetben csak a nyár folyamán ke-
rn : A terv az, hogy az építkezést még a nyá-
s miatt drágább az ron megkezdik, de ebben az évben már nem fejez-
lapozás, a székháznak kisebb lesz az alapterülete, hetik be, Az ősz végéig azonban mindenesetre
viszont három helyett négy emeletes | ;e/5 alá akarják hozni az előljárósági szélházat.
lesz. Ilyen értelemben készült el az új terv és ké- $
szültek el a pályázati feltételek, úgy, hogy ) 4 N VA!"
F ; | Abból az alkalomból, hogy a XIII. kerületi elöl-
a munkák kiadására az első versenytärgya- jáúróság otthona a felépítés küszöbére jutott,
lást már ki is irták,
Hegedüs Bertalan dr. ."
törvényhatósági bizottsági tag,
aki ennek kérdésnek megvalósítása és a Bék
Május 11-iki határidővel hirdettek wversenytärgya-
lást a szigetelőmunkára és ezt a kiírást nyomban
követi a kőművosmunka és ezz yütt a talaj
szükséges vasbelon-alapozásra meghirdetend mosd körül sokat fáradozott, a következ
Az - elöljárósági székház építését még | Mondta: FAN : eti
évben be 1 amelyről a Fővárosi Hirlap értesít
A. hír,
minket, hogy zre a versenytárgyalások kiírásáig
jutott el el ósági székházunk ügye, örömmel tölt
el. Ezt az örömöt osztja a kerület egész közönsége,
nek vágya végre teljesedésbe megy, még pedig
közóhajnak megfelelően úgy, hogy az elöljáróság
éke-térre kerül. Mondanom sem kell; ezután is
denben segítségére leszünk a főváros vezetősé-
nek abban, hog elöljáróság épülete még ebben
az évben teljesen elkészüljön.
Azon kívül, hogy az elöljáróság működésének
bb való megkezdése hatalmas mértékben
a közönség érdekét, más irányban is
Ra gy Gyula |
ztalható a terv megvalósulásának üdvös hatá
1 €? K a a7 os a ru g ki a r Örvendetes érdeklőd tapasztalható máris
Budapest, VI Kőris-utca 10. különböző építkezések megindítása iránt,
Telefon: 1—348—15. úgy, hogy Angyalföld régen várt fejlődéséhez is je-
lentős lökést nd az új elöljáróság.
ják fejezni,
A. részletes számítások szerint a drágább alapo-
az első tervben nem szerepelt alápincézés
50.000 pengővel többe kerül az építkez
3 460.000 pengő helyett; 510.000 pengőbe. Szakértői
k nt a vállalkozói ajánlatok nem
zt az összeget túllépni.
Jelentős lépés történik a másik tervezett elöl-
járóság építése körül is. Mint értesülünk,
— A PÁRTBÓL
Beszámoló nagygyűlés a VIII. kerületben. A
Nemzeti Egység Fővárosi Pártja VIII. kerületi
szervezetében május 9-én, vasárnap délelőtt 11
órakor kezdődő nagygyűlés keretében tartják be-
zámolójukat Usetty Béla dr, Pözel István dr. és
Tóth András dr. országgyűlési képviselők. A.
agygyűlést a közönségnek előrelátható magyará-
részvétele miatt a Kalvária-téri Józsefvárosi
Szinházban tartják meg.
Usetty Béla a Nemzeti Egység or
szervezetének elnöke. Darányi Káln
elnök, mint a Nemzeti Egy
nevezte Us:
gos tanügyi
án miniszter
ég Pártja pártvezére, ki-
ággyűlési képviselőt a
Nemzeti Egység orsz i vezetének el-
nökévé. Bernáth Istv ervezet ügyvezető
igazgatója a Sas-körben egybegyült pedagógusok
élén nyujtotta át Usetty Bélának a díszes kinevezési
okiratot kérte, hogy ismert lelkességével és mun-
kakészségével támogassa a magyar oktatói kart jo-
gos kívánságainak kivi xan, Usetty Béla vála-
szában ígérte, hogy elnöki tisztében igyekszik meg-
felelni a miniszterelnök-pártvezér által reábízott fel-
adatnak, amelynek teljesítésével nemcsak a peda-
gógusoknak, hanem a magyar nevelésügynek is
szolgálatot takar tenni.
Városrendezési vita az I. kerületben. Legutóbb
megemlékeztünk arról az előadásról, amelyet
íszy Alajos kerületi alelnök tartott az I.
rületi pártszervezetben a kerületet érdeklő aktuális
rösrendezési désekről. Az érdekes előadás
vita indult meg, amelynek
rán főképen a Tabán és a legidöszerübb kérdé
Budai Sz építése kerültek szóba,
ujabb A tták, — amel
vörgynő dr.-né, az I, kerületi női csoport
és ór-Tempis Mór kerületi elnök szölal-
fel. A felmerült kérdésekre Tóth Gábor tör-
"hatósági bizottsági tag adta meg a választ és
etet tett, hogy a közérdekű kívánságok meg-
valósítása érdekében a törvényhatósági — bizottság.
ban szót fog emelni. Legközelebb vitát elindító
előadás keretében szereplő Déli Vasut kihelyezese-
nek kérdésében tartanak vitaestét.
Vitaest az idegenforgalomról. A VI. ker. pärt-
szervezetben magas színvonalú vitiaest( rendeztek
legenforgalomról, különös tekintettel az egész-
ségügyi propagandárd, a fürdőpropagandára és a
állókérdésre. A vitában Jakab László dr. íg
6-főorvos Varga József vettek részt. A vita
után Kovács Lia ,Nő a politikában" címmel érde-
kes tartott, amelyért vitéz Papp Gyula ü.
v. elnök mondott köszönetet.
A X. ker. párt
Si he
Délután vers
mára, este 8 ó
zervezet május 22-én, szombaton
eiben és kerti
k és tréfák lesznek az ifju-
ól pedig tänecverseny, szép-
ségverseny, tekeverseny, majd tänemulatsäg,
építési vállalkozó Budapes*, XIV.,
A HE Bosnyák-u, 14,
vasszädfalkölesönzes Telefon : 29-70-88.
víztelenítése és a
NEDVES FAL ?scssórió
LEGSZIGETELES pötslsztölségyetés
AMBRUS 4.. oki. mérnök, Budapest, VI,, Izabella-u. 77. Tel, : 1-208-64.
SZVETICS JÓZSEF
ÉPÍTÉSI-VÁLLALKOZÓ
X
BUDAPEST, XIV., TELEP-UTCA 8.
TE RVEZ, BERENDEZ, ÁTALAKÍT
EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEKET, KÖZPONTI GÖZ- 18
MELEGVÍZ FŰTÉSEKET, VÍZVEZETÉK ÉS CSATORNÁZÁ-
BOKAT GÁZ- ÉS VILÁGÍTÁSI BERENDEZÉSEKET.
BÁTORFI "JÁNOS . ereget V-, Váos solsárt
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: 1—125-64-
--- Page 139 ---
Budapest, 1937 május 5.
Miért komoly és halaszthatatlan |
a Rókus-kórház lebontásának terve
Aggodalmat keltő hírek a menhelyekre kerülő , kórházi |
élősködőkről"" |
Ha valaki könyvet irna a Rökus-körhäz törtene-
téről, külön pótkötetet csatolhatna hozzá a Rókus
lebontási terveinek történetéről is. Ez a kötet most
új fejezettel növekedne, mert — mint ismeretes
ismét felmerült az öreg épülettömb lebontásának
terve. Ezúttal a megindult mozgalmat a multbeliek-
nél jobban itämasztja a hatalmas erővel meg-
indult városrendezési lendület és ezzel karöltve az
a mind jobban erősödő mind súlysabb igény,
hogy a na ú felfedezett Budapest mi-
nél szebb és rendezettebb külsővel fogadja az ide-
geneket. Kzek az új hatóerők adnak ezúttal komo-
lyabb alapot a Rókus lebontási tervének és ezeket
a szempontokat helyezi előtérbe a következőkben
vitéz Egerváry Tibor dr.
törvényhatósági bizottsági tag
ségügyi vonatko.
és az ezzel összefüggő
és
aki intenzíven foglalkozik egés:
sban az idegenforgalom
városrendezés Kérésünkre a Rókus-
problémáról a Fő: Hirlap munkatársa előtt a
következő nyilatkozatot tette:
— A Rókus-kórház a nyugati metropolisok min-
tája szerint fontos egészségügyi hivatást tölt be.
Kétségtelenül szükség van központi fekvésű
kórházra,
ahol a nagyváros életének szerencsétlenei a baleseti
orvosi segélyben a leghamarabb részesülhetnek. De
nemcsak ez az egy szempont meríti ki a központi
fekvésű körh hi , mert nélkülözhetetlenné
teszi az a másik szempont is, hogy a járókelő bete-
gek számára
központi bajmegállapító és elosztó kórházi
intézmény álljon rendelkezésre.
Pzt a két szempontot szolgláta sok eredményt hozó
munkával a nagymultú Rókus-kórház. A neve rosz-
szul hangzik, de a benne folyó orvosi ténykedés
kiress: sőt nemzetközileg elismert zségügyi
tényezővé tette. A kiváló orvosok sorának
ténykedése fűződik a kórházhoz.
— Lebontäsa városrendezési szempontból
fontos és halaszthatatlan probléma
yi
özponti
és ha a megoldás az egészség
kielégíti, vagyis ha egy új
követelményt is
kórház léte-
Nagyaränyü útépítési munkák kezdődnek
sülne, vagy a régi kórház alakulna át új kórházzá, |
akkor ennek a problémának elintézése egészségügyi |
szempontból nem hogy hátrányos, hanem nagy nye-
resége lenne egészségügyünknek, akármilyen jó
szándékkal modernizáltá ernizäljäk az öreg
és moc
épületet. Ha évtizedenkint számítjuk is az átalaki
tás és modernizálás költségeit,
azok összegéből felépülhetett volna már a
mai élet minden kívánalmának megfelelő, új
kórház.
De ez nem az orvos-vezetőkön múlott, viszont nem
is az egészségügyi szolgáltatások hátrányára tör
tént.
— Az új kórház építésére kézenfekvő a Rókus
mögött fekvő Stáhly-utcai telek, amely a főváros
tulajdona. Ha ezen épülne fel az új kórház, akkor
teljesedésbe menne az a kívánság is, hogy a köz-
ponti fekvésű kórház számára a csend is biztost-
A Rókus-kórház egyik, említett nagyjelentő-
szerepével, a központi bajmegállapító és beteg.
elosztó hivatásával kapcsolatban ki kell térnem bi
zonyos hirekre, amelyek i szempontból
nyugtalanítólag hatnak. Arról szólnak ezek a hírek,
hogy
egészség
egyes, az utcán hirtelen rosszul lett embe-
rek, akiket eddig, az ágynyilvántartó igény-
bevételével, közkörhäzakba szállítottak a
mentők, most a — hajléktalanok menhelyére
kerülnek.
Nagy aggodalommal kell fogadni ezeket a híreket,
mert a mentőorvos az első segélynyujtáson kívül
nincsen abban a helyzetben, hogy pontos és körül-
tekintő vizsgálatot végezzen betegen és így eset
leges orvosi vizsgálat nélkül gyors segítség
igénylő esetek kerülhetnek a sok egészségügyi kívá-
nalmat nélkülöző menhelyekre.
t
— Ha ez az intézkedés azt célozza, hogy
muláns betegektől, az úgynevezett 1 8.
dőktől mentesítsék a közkórházakat, akkor sem indo
kolt ennek a rendszernek bevezetése, Mert inkább
száz szimuláns kerüljön jogtalanul a kórházakba,
minthogy egy igazán beteg nélkülözze a megfelelő
és gyors orvosi segélyt.
a Margit-hid környékén
a Páliu-tértől a Viscsrádi-utcáió
A kiszélesített Margit-híd környékén részben az
aluljáró, de még inkább úgy a pesti, mint a budai
oldalon az úttest közepére kerülő villamosvágányok
és ezzel kapcsolatban új vágányok építése és meg-
lévők megszüntetése révén az egész közlekedési kép
megváltozik. Ezzel párhuzamosan nagyarányú út-
építési munkák kezdődnek ezen a környéken a leg-
közelebbi időben. Ezeket a jelentős útburkolási mun-
kálatokat
Király Kálmán
tanácsnok,
az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője a Fő-
városi Hírlap munkatársa előtt a következőkben
ismeretette:
A Margit-híd kiszélesítésével merült fel a szük-
ségessége annak, hogy a közlekedéspolitikailag és a
forgalmi követelmények által amúgyis nagyjelen-
tőségű útvonalakon a közúti villamos vasút vá-
gányzatai az úttest közepére helyeztessenek. A
Margit-híd kiszélesítésének nagyszabású munkálatai
nemcsak időszerűvé, hanem lehetővé is tették ennek
a tervnek keresztülvitelét. A Beszkárt ennek értel-
mében nemcsak a hídon, hanem racionalizáló prog-
ramjänak megfelelőleg a kapcsolatos útszakaszokon
is, úgy a pesti, mint a budai oldalon az úttest köze-
Pére helyezi a vágányokat.
— A Beszkárt korszerű wágányépítési munkäla
taival kapcsolatban ezeken az útvonalakon, a Vä-
gányzónákon kívül, a főváros fenntartása alatt lévő
területek burkolása, kereken
félmillió értékű útburkolás válik szükségessé.
igy a Pesti oldalon, a Liípót-körúton, egyelőre a
Margit-körüt és Visegrádi-utca között, a budai ol-
dalon a Margit-körütnak a Margit-hít és a Török-
utca között levő szakaszán, ahol a vágányok a kö-
zépre kerülnek. Továbbá a Margif!-körút Margit-híd
és Bem Józsof-utca között levő szakaszán, valamint
a Tőrök-utcában és a Zsigmond-utea Török-utca és
Vidra-utca között lévő szakaszán, ahol egy második
vágány, a Vídra-utcában, ahol két új vágány létesül.
Kiterjednek továbbá az útburkolási munkák a Zsig-
mond-utca Pálfy-tér és Vidra-utca közötti szakaszára,
továbbá a Henger-utcira, ahol a mai vágány meg-
szűnik, végül a Margit-rakpartra és a Pálfy-térre,
ahol a Margit-rakparton létesítendő új végállomás
folytán a vágányok áthelyeztetnek.
— Ezek az útburkolási munkák igen jelentő:
úgy hogy
a pesti oldalon mintegy 200.000 pengő, a
budai oldalon 300.000 pengő költséget ígé-
nyelnek.
Miután a belügyminiszter a munkálatokat, illetve a
költségek fedezésére szolgáló póthitel igénybevételét
jóváhagyta, ezek a nagyarányú útburkolási munkák
most mihamarabb megkezdődnek.
HULER
ZSEF RT
századik utazásra
viszi a főváros
a diákokat
Szendy Károly polgármest
nácsnok korában rends
közoktatásügyi ta
eresitette a polgári- és kö
zépiskolai tanulók társasutazását, amelyet Felkay
Fe c dr. tanácsnok nagy szeretettel folytatott.
Ötödik éve rendezi Bognár Gyula dr. gimnáziumi ta
nár ezeket a kirándulásokat, amelyek sikerét a részt-
vevők nagy atja, úgy, hogy egyes vidé-
kekre az uta: "kat többszörösen meg kell ismé-
telni. A századik utazást bonyolítják le az idei ta-
vaszon, amelyen április 30-án kezdődött meg az új
útiprogram a fatabányai kirándulással. Május 3-án
volt a második út: a Vértes-hegységbe indított
wutöbusz-kiränduläs,
Az idei program toväbbi sorän mäjus 5-6n a
fiúk számára Vácra és Visegrádra rendeznek hajó-
kirándulást. Május 12-én a leányok teszik meg ezt
az utat,
Felkay Ferenc tanácsnok magy sulyt helyez a
május 12-iki aldunai utazı . A mai ifjúság -
mondja az iskolákhoz intézett körlevelében — alig
tud valamit az Aldunáról, amelynek szabályozás
a magyar tudás és előrelátás alkotómunkája. A ki-
rándulók Ada-Kaleh szigetén kiszállnak és a szoro-
sokon a hajóutat nappal teszik meg. Az út 49.80
pengőbe kerül.
Érdeke
út lesz a május 26-tól 30-ig tartó ötnapos
Innsbruck—Hall—Salzburgba. Bécstől
diákok is csatlakoznak a magyarokhoz. Az
vasúti jeggyel, elszállásolással, ellátással
e 60 pengőbe kerül
s 19-én Győrbe, május 21. 22-én Debre-
a Hortobágyra viszik a diákokat. Balatoni
szthelyig
utaznak a
költsége
osztrák
és
cenbe é
körutazás lesz soron június 1-én és 2-An, Ke
vonaton, onnan Balatonfüredig hajón
kirándulók, akiknek összes uti- és ellátási
fejenkint 10 pengő.
Aldozatkészen járul h Áá a vác—visegrádi ki
rándulás sikeréhez Vác városa. Mint a mult évben.
úgy az idén is 250 pengő pályadíjat tűzött ki, két
részre osztva a fiúk és leányok számára azzal, hogy
a pályadíjat a kiránduláson résztvevő legfegyelme.
zettebb iskola kapja meg.
A ándulásokra Bognár Gyula dr. tanár szer-
kesztésében térképes, illusztrált kalauzok készülnek,
amelyekben a meglátogatott helyek és vidékek min-
den nevezetességére rátalál az ifjúság. Nagyon nép-
szerű a beszélő térkép amely a vasútvonalak
mentén balra-jobbra követ ő nevezetességeket ma-
gyarázza el.
CZIGÁNY ADÉL
virägkereskedese
Budapest, VI., Teréz-körút 60 Telefon: 1-130-09
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Tel.: 2-699-77
Ki mit szeret
A cigareitázó
20-as dobozkában
külön BNV töltésű
A szivar barátja
5-ös csomagolásban
A pipa híve
50 gr-os csomagban
angolos aromájú
azt kap:
EXTRA cigarettát
Ara változatlanul 97 pengő
NIKOTEX-EXTRA
1 pengő 20 fillér
KIS REGALIA MEDIÁT
Ara 1 pengő
CLUB pipadohänyt
Ara 1 pengő 70 fillér
--- Page 140 ---
Budapest, 1937 május 5.
Kedvező a főváros zárszámadása,
de gyenge a BSZKRT mérlege
Delicites a HÉV, a BUR, a földalatti és a fogaskerekű — Reorgani-
zálási tervek és prolongált részvénytőketöriesztés
A székesfőváros — közlekedési most
készültek el az. 1936. évi gazdálkodásukról szóló
jelentésükkel és zárószámadásukkal,
j ésekben sok érdekeség van és bár ezek
a árószámadások csak akkor értékelhetők
minden vonatkozásban, ha már ismeretessé válik a
községi — háztari multévi eredményeit jelző ki-
mutatás is, mégis kívánatos azoknak a nagyközön-
séggel való megismertetése.
A Budapesti Helyiérdekű Vasutak, a kesfő-
legfiatalabb vállalata, elmult esztendőben
továbbra is veszteséggel dolgozott. Ennek oka egy
részt a régi terhek nagyságában, másrészt abban
rejlik, hogy a kocsipark és a többi műszaki felsze-
relés tekintélyes részében elavult, minek folytán
város az
gazdálkodás rendkívül
nehezül.
a rentabilis meg-
Éppen
vel
a
ezeknek a szempontoknak figyelembevételé-
avaslattal fordult a HÉV igazgató
lemügyi — miniszterhez, hogy járuljon
hozzá ahhoz, hogy a veszteséges üzletmenetre való
tekintettel a vények kisorsolását öt évre fel
Függeszthessek, Ehhez az óhajhoz a vállalat liely;
tének gondos mérlegelése után Bornemisza (
kereskedelem- és iparügyi miniszter elvileg hozzá
jár ós Így
1941-ig részvénytőketörlesztés címen semmi-
nemű kiadás sem fogja terhelni a vállalatot.
rés
ki-
vállalat
Ezenkívül a érdekében
hatásaiban
vezetősége.
ruhá.
teljes
messzemenő terveket
Tíz esztendőre előre
programját, amely kiter
műszaki felszerelés —megújításá Legelső
teendőjének a vágányhálózat gyökeres kijavítását,
az áramátalakító állomások modern felszerelését, az
agyonstrapá járművek elkopott — alkatr einek
pótlását tekinti a EV kötelességének, gondoskodik
azonban arról is, hogy sor rüljön a Zugló közön-
reorganizálás
készített a
regallapitotta be-
ólván az
sége által régóta kívánt pestújhelyi
a BSzKRT Erzsébet-királyné-úti relációjával való
Ö "kapcsolására.
Tervbevették új motoros kocsik beszerzését és
autóbuszok vás t is. A tíz esztendőre meg-
állapított munkaprogramm lebonyolításához termé-
öss:
szetesen többmillió pengőre rúgó hatalmas ze.
gekre van szükség. A vállalat, amelynek vesztesége
az 1 évben 966.446 pengő volt, egyelőre nem is
gondolhat a hogy saját tőkéinek igénybevételé-
wel fedezze a felmerülő rendk li szükségleteket,
éppen ezért a községi háztartás segítségét kéri
abban irányban, hogy megfelelő hosszúlejáratú
amortizációs kölcsönt biztosítsanak számára.
A deficites HÉV mellé kell sorolni a BSZKRT
leányvállalatait is. A gi BUR-vasut v esége
100. pengő, a Ferenc ózsef Földalatti Vasúté
61.166 pengő, a Sikló vesztesége 12.767 pengő, a
ü Vasút vesztesége pedig
esztendőben. A zá
Fogask
3
Fogas
tett ki az elmult
szerint a
Svábhegyi
179.527 pengőt
számadáshoz fűzött jelentések
bevételesökkenésének az utaslétszám 23
csökkenése az oka, ami viszont azért állott elő,
szá
mert
az elmult télen az esős időjárás következtében
a téli sportoknak úgyszólván még a lehető-
sége is megszűnt.
Örvendetes képet
üzleti eredménye.
m 1936,
hálóza-
Autóbu:
ációk
mutat
Az
az
autóbuszre
évi
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
, Enyedi-u, 8 — Tel.: 1-528-98
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-ter ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapltva 1854-ben. Telefon: 1—884—26,
FROMMER JENŐ
épüiet-, mü- és tüzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Muränyi-utca 42.
Bejárat a Päl-uteai oldal Dembinszky-ntca sarok
TELEFON: 1—390—78, TELEFON: 1—360—31
Turner Istvän
Dombortérképészete és modell-műterme
Telefon: 2-919-46.
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
Budapest, V., Tisza-utca 11.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
|
|
tának tervszerű bővítése és a keresztülvitt viteldij-
emelés az 601 irószámadási eredmenyhe:
képest 5 szúzalékos emelkedést mutatott, A közöns
egyre jobban megkedveli a nagyvárosnak ezt
gyors és modern közlekedési alkalmatos a
BSzKRT erősen bízik is abban, hogy ezt a mnépszerű-
séget a jövőben jelentékenyen fokozni lehet.
Magának a Beszkártnak zárószámadása már nem
mutat ilyen kedvező eredményeket. A keresztülvitt
tarifaemelés a multév második felében 2.8 száza-
lékos bevételi többletet eredményezett, ami nagyjából
megfelel azoknak a számításoknak, amelyeket a
tarifaemelést megelőző időben elvégeztek, Hogy az
emelkedés nem volt jelentékenyebb, annak elsö-
sorban az a magyarázata, hogy az utazóki nség
egyéni kresetei továbbra is csökkenő irányzatot mu-
tattak és így az utaslétszám nem emelkedett.
A BSzKRT az 1
esztendőben 7.6 százalékkal
kilométerek számát. Ezen
méterre eső bevétel 59.
számadás adatai szerint
A BSZzKRT-nak 1936-ba
évhez viszonyítva, a mult
csökkentette a kocsi
réven az egy kocsikilo-
re emelkedett. A záró-
n 56,102.545 pengö be-
vétele és 56,038.0932 pengő kiadása volt, vagyis
az év 64 pengő felesleggel zárult.
A bevételből 46.
99 pengő a személyszállítás jö-
vedelme volt, ami 1,340.230 pengövel több, mint
amennyi 1935-ben ezen a címen befolyt.
Sebő Béla főszámvevő most végzi az utolsó
simításokat a háztartás és az egye
s üzemek
támadása Részletesen referált m
mesternek a várható eredményekről és bár
vánossággal azokat még nem közölték, anny
megállapítható, hogy a mult esztendőben is teljes
értékben érvényesült az az óvatos gazdasági m90-
amely annyira jellemző Szendy Károlyra és
munkatársair ennek eredm ként
eli napokban nyilvánosságra kerülő zárós:
dás igen kedvező eredményekről fog be
Budapest népének.
Tartozik-e a Palatinus-szálió
káríyaszalonja helyet biztosítani
a kártyázni akaró vendégeknek ?
A bíróság a bérlőt keresetével elutasította
Érdekes per keletkezett a margitszigeti Palati-
nus Park rt. és Nagy Gerő nevű budapesti vállal
kozó között. Nagy Gerő 2180 pengőre perelte a Pa-
latinust az 1—1II. kerületi járásbíróságon azon a
címen, hogy a Palatinus Park rt. szerződésszegést
követett el vele szemben. Na Ge a Pa-
latinus Szabó Árpád nevű zgatöjäval
oly állapodást lét szerint Szabó
Nagy Gerő kártyaszalónt tartson
a Palatinus szálloda helyiségében, vagyis hogy kár-
íyázó vendégeket hívjon meg, akik részére — az
esetben, ha fogyasztanak — a szükséges asztalokat
székeket ellenszolgáltatás mélkül rendelkezés
bocsátják. Abban állapodtak meg, hogy id
megengedi, hogy
és
rástól függően a szálloda terraszán, vagy a szálló
belső he geiben szorítanak helyet Nagy Gerő
vendégeinek.
Nagy Gerő keresetéből kitűnik, hogy vendégei
nem kaptak helyet a szállodában, A Palatinus arra
talokat
hivatkozott, hogy csak akkor tud és száé-
keket adni a kártyázó társaságoknak, ha van hely,
mert Nagy ő meghívottait egyszer vendégek-
nek tekinti, Ezekután indult meg a kártérítési per,
amelynek során a törvényszék megállapította, hogy
a Palatinus kártérítési kötelezettséggel tartozik,
mert nem adott helyet a kártyázó vendégeknek.
Az ítélet ellen a Palatinus Rt. felülvizsgálati ké-
relemmel élt, mire a Tábla végítéletében elutasította
Nagy Gerőt keresetével azzal az indokolással, hogy
a Palatinus csak akkor tartozna kártérítéssel, ha
súlyosan és gondatlanul megakadályozta volna a
kártyázó vendégek helyfoglalását. Pz azonban nem
történt meg, mert mindössze az derült ki a per so-
rán, hogy a vendégek több alkalommal nem tudtak
játszani, mert vagy hideg volt a terraszon, vagy a
zárt helyiségben nem volt megfelelő hely.
A Tábla hivatkozik a társaságbeli hölgyek és
urak vallomäsaira, Özv. Tordai Jenőné, Fröhlich
Ernő, Engl Gyuláné, dr. Pásztor Tamás, Vogronits
Margit, sőt maga Nagy Gerő is azt adták elő, hogy
a zárt helyiség zsúfolt volt, amikor nem kaptak
helyet,
A. Palatinus-Park többek között arra is hivat-
kozott, hogy Nagy Gerő követelését nem részesíthe-
tik bírói jogsegélyben, mert az kártyajátékra vo
natkozik, A Tábla ítéletében megállapí hogy ift
nem tilos kártyajátékról és nem is játékból eredő
követelésről van szó. Megengedett kártyajáték foly-
tatására szabad helyiséget rendelkezés bocsájtani,
tehát az ilyen természetű megällapodas érvényes
lehetne. A keresetet tehát más okból kellett el-
utasítani.
i tot
Budapest
a frontharcosokert
A főváros legutóbbi közi
ése indítványt foga-
dott el, amely szerint halaszthatatlanul szükségesnek
tartja, hogy a kormány az 1914—1918. évi világ-
háborúban résztvett frontharcosok erk: és sz0-
ciális megbecsülését célzó frontharcos rvényjavas-
latot még az országgyűlés berekesztése előtt a kép-
viselőház elé terjessze. A közgyűlési határozatról
Kertész Elernér
törvényhatósági hizottsági tag, az Ors
Frontharcos Szövetség ügyvezető alelnöke,
ki az indítványt benyujtotta, a következőképpen
nyilatkozott;
— A világháború lezajlása óta X 1 év-
tized telt el és ezalatt kormányok jöttek és kor-
mányok tüntek el és szomorúan kell megállapítani,
a világháborús frontharcosoknak kétségtelenül
sérelmeivel, kérésüknek
al többé-kevésbbé c.
foglalkoztak az arra illetékese
jelenlegi kormányt, elsősorban
miniszterelnököt és Röder Vilmos honvédelmi mi-
t, aki Kozma Miklós volt belügyminiszter
határozott és férfias kijelentései után ezzel a kér-
déssel újabban komoly formában foglalkozott.
— Hitem és meggyőződésem,
1 évő intézményes
1k igéret alakjában
Elismerés illeti a
Darányi Kálmán
hogy a front
harcos-törvény most végre a jelenlegi kormány elő-
munkálatainak befejezése után a törvényhozá:
kerül és végre anm
ás
meddő és elkeseredett
világháború magyar frontharcosai
után a
iborús szenvedéseik elismeréseként érezni fogják a
nemzetn az — államnak az államhatalmat
megszerr esítő kormány;
A megalkotandó és régen várt frontharcos-tör-
vénynek kell módot nyujtania nem csak ál mi,
nem úgy fővárosi, tehát közületi és magángazdasá
vonatkozásban is arra, hogy megszűnjék az a A
8: helyzet, hogy azok, akik a legnehezebb és leg-
szebb hazafias szolgálatot, tehát fegyveres szolgála-
teljesítettek, hátrányosabb helyzetben éljenek
tovább is, mint azok, akik a háborús idők alatt két-
ségtelenül nehéz, de mégis nyugalmasabb viszonyok
elismerését.
között idehaza végezték munkäjı
— A főváros törvényható feltét-
lenül a nemze! össze e érdekében cselekedett ak-
san felhívta a kormány
azokra a — mélységes e
etvédelmi okokra, amelyek in-
zik, hogy a frontharcos-törvénynől egy-
kor, amikor nyomat
törvényhozás fi
kai zociális nem
dokolttá te
és §:
már necsak mint igéretről, hanem mint meg-
ult tényről beszélhessenek, úgy a trianoni ha-
tárokon innen, mint túl.
— Köszönetet mondok a széke áros tör
gának, hogy indítványomra ki-
1 és ennek alapján lehetővé
tette, hogy azt még a legutóbbi gy kapcsán
megindokolhattam és előterjeszthettem.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
ú fenyőfák és |
keményfők Glland® raktara BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
Pen {3% TELEFON: 2-929-43
rudok, londinák stb,,
stb.)
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ ©“. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest, XL, Szüret-utca 5—7. — Tel: 2-592-96.
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV, Columbus-utca 38. TELEFON: 3-969-08,
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, écsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—-97.
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, tűzhel
készítő és autogénhegeszti
Budapest, I, Märväny-utca 38, sz. Tel.: 1-572-64,
Eıvällal mindennemű épületmunkák, rácsok, díszkapuk, fazon-
ablakok stb. készítését, ugyszintén mindenféle javításolat.
SCHNEIDER JÁNOS
Belső-berendező, épületasztalosáru-üzeme
INA
BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTOA 8,
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. =— TELEFON : 1—346—16
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium- és kokilla-öntőde
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 9-915-72
--- Page 141 ---
Budapest, 1937 mäjus 5.
és a fő-
nház megszüntetett
5 kai főfelügyelővé | lete miatt. Ugylátszik, sohasem ér véget Fere:
ki, Ez az előléptetés a sfővárosi Sta- | Károly színművésznek és a székesfőv
Hivatal egyik legérték b tagját, Illye- idő óta tartó pereskedése a Városi
falvi I. Lajos igazgató egyik legkiválóbb munka
VA Molnár Olga dr, — statisztikai főfelügyelő. A | Végtelen pereskedés F
polgármester Molnár Olga dr. statisztikai felügye- város között a V
lőt az V. fizetési osztályba statisz
ke
rosnak hosszú
Színház bérlete
körül, Ferenczy tudvalevően a Városi Színház bér-
társát helyezte megérdemelten m Xb pozicióba. lője volt, míg szerződésszegés címén a főváros fel
Molnár Olga, a filozófia doktora, 1918 óta a 16- bontotta megállapodását é s.
1 dok! visszakövetelte az épü-
város szolgálatában. Néhány évig a Fővárosi letet és a felszerelést Ferenczytől. Ez még 1931 de
Könyvtár kötelékében dolgozott, azután a § i cemberében történt, Hosszas bonyodalmak kezdőd.
kai Hivatalba került, ahol kiváló tehetségével, tu- | tek a Városi Színház bérlete körül, v l a fő
dományos munkásságával 06. 2078 Imával gyorsan | város a bírósághoz fordult és kérte a bérleti szer
x felfelé ivelő karriert fi t be. A Statisztikai H ződésnek — szerződésszegés címé való — felbontá.
937.) Iti be a FŐVÁROSI HIR- felfeló ívelő karriert futott ! Statisztika : ődésnek — szerződésszegés címén való
TA tanításának huszonötödik eszten- vatalnak ő az első női tagja, aki a föfelügyelöl | továbbá kérte, hogy a bí kötelezze Ferenczy
dejét. Az ünnepi évfordulót poziciót elérte. Egyéb munkássága mellett nagy fel- Károlyt a Városi Színház visszaadására. Közben,
tünést keltett a , Női munkaerők Budapesten" című fél évvel később a főváros visszas; ? a színhá-
nagyszabású jubileumi szám
- statiszti tanulmányával. Az első magyar könyv zat, de a pert tovább folytatta Ferenczy ellen a
kiadásával teszi emlékezetessé, „amely- volt ez, amely szervesen foglalkozott a dólgozó nők- perköltségekért, járásbíróság ítéletet is hozott és
re már most felhívjuk előfizetőink és kel "knak a nemzeti életben való jelentőségé- | 500 pengő perkölt ísében marasztalta) et
elvasóink figyelmét. vel. t nagy elismeréssel fogadta a Tudomá- | a fővárost, mint felperest. Mind n két fél fellebbe-
* nyos Akademia ] Ugyancsak magára vonta az zett a törvényszékhez, de a másodfokú ítélettel sem
érdeklődést a kolai hallgatónőkről írott értékes
munkája is, amely a női munkaerőkről szóló köny-
ért véget a per, hanem a Kuria elé került. Ugy
ott, hogy a legfelsőbb bíróság előtt jogerősen
y
ELÖFIZETESI ÄR:
Félévre ...... +++ « « 12 pengő, vével együtt a Statisztikai Közlemények sorozatás | befejeződik a régóta húzódó ügy, de nem így tör-
egész ÓVTO . 4 + u 4.5 44 "4" "24 Pongó. ban jelent meg. — Előléptetésével egyidejüleg még | tönt, a Kuria megállapította, hogy nem illetékes a
két előléptetés ötrtént a Statisztikai Hivatalnál. A jogerős ítélet kimondására, hanem az az ítélőtáb-
> polgármester Pallos Jenő dr. statisztikai tisztet a lára tartozik. Néhány hét mulva tehát a Tábla
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- IX. fizetési osztályba főtisztté és — Kertész Gábor | mondja ki az utolsó szót Ferencay és a főváros
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gyakornokot a XI. fizetési osztályba statisztikai | perében.
gondoskodni szíveskedjenek: tisztté nevezte ki, A árosi levegő füsttelenítése. Rendkívül
TT A érdekes
st tartott csüt kön este a Budapest
0 Fiürdőváros egyesület, amelyen vitéz József Ferenc
yfőtanácsos nöklésével tartott közgyűlésén főherceg megbízásából Bánlaky Géza, a székesfő
egyhangulag elnöknek Dési Gézát, ügyvezető el- városi gyógyfürdők központi igazgatója — elnökölt.
egy Miksát, társelmököknek Kádár Az ülésen Gecső Jenő okl. gépészmérnök A nagy
3 Kresz Károlyt, Lányi városok szennyes levegője címen tartott előadást.
Dési Géza a Lipótvárosi Társaskör elnöke,
»i "Dársaskörnek , Horváth Miksa — k
Bornemisza Géza miniszter látogatása Karafiáth
föpolgärmestern6l. [fornemisza (Géza kereskedelem-
ügyi és iparügyi miniszter látogatást tett az Uj
városházán Karajiúth Jenő dr, főpolgármesternél nöknek Krompaszkı
s hosszabb időt töltött nála. Bornemisza miniszter | (}usztävot, Horváth
ez alkalommal viszonozta Karajíiáth főpolgárme
| Mórt, Lengyel Lajost, Róth Manót, Stern Sándort, Budapesten a téli levegő kellemetlenségeit nem any-
ternek kinevezése alkalmából nála tett lätogatä- Tyrnauer Samut, Winter Rudolfot, alelnököknek nyira a hazai szenek használata okozta, hanem
sát, Karafiáth Jenő egyébként a Töpolgärmes- | Bardnsz ándort, Dávid Sándort, Gombos Gyu- | bajok oka inkább a fűtőberendezések s a régi ké-
teri hivatal vezetőjének, Szebeny-Flaxmayer Józset | ját, Horváth Lajost választották meg. ményrendszerek | rosszaságában — keresendő. — Ezen
dr. főjegyzőnek kiséretében ellátogatott a — Szent | egy fűtési szabályrendelet kiadásával segíteni lo-
Megnyilt a virägkiällitäs, Szombaton délben
nyitotta meg Marschall Ferenc dr. földmüvelés-
ügyi államtitkár Országos Magyar — Kertészeti
Egyesület által rendezett vi kiállít Az állam.
titkárt a kiállításon Morbitzer Dezső fővárosi ker-
t eti igazgató fogadta, A kiállítás virägesodäi
között valóságos élmény a Székesfővárosi Kerte- A B
Közel 15 millió pengőt fordított közjótékony- | szet gyönyörű angol táj-részlete. Nádtfedeles fila- | idei n
ságra a főváros. Százoldalas érdekes kötetben 7 góriája tarka virágos mezőben áll, amelynek el- közlekedési bizott
hetne. A érdekes előai ért Bánlaky Géza mon
dott köszönetet, akinek javaslatára az ülés részt
vevői elhatározták, hogy az előadó által felvetett
fontos kérdéseket folytatólagos ülésen, május 13-án
vitatják meg.
szkárt új nyári menetrendje. A
meneírendjét legközelebb tárgy:
A téli menetrenddel szemben
László járványkórházba, ahol Salamon Géza dr. |
tanácsnok, Wolff Károly dr. központi igazgató és
B6zy István kórházigazgató fogadta. A föpolgär-
mester ezután megtekintette az új rádiumkórhá-
zat, ahol Czunjt Vilmos dr. főorvos ismertette az
eddig elért eredményeket.
mol be a főváros közjótékonysági és szociálpolitikai | ragadó színei így külön, kiállítás keretében is bi- megjavul a 14, 22, 27, 50 és 61-es relációk forgalma.
ödéséről és 1936. évi eredményeiről Schuler Dezső | 2 nyítják a Fővárosi Kertészet vildgviszonylatban Egyes vonulakon az egész üzemidő alatt, más v
on a reggeli, déli, illetve az esti órákban s
a járatokat, amint azt a forgalom megköveteli. A
tavalyi ny menetrenddel szemben lényegesen £
tik az esti órákban a 2, a délelőtti és az esti
ban a 6, a reggeli időben a 8, egész napon út a 10,
reggel és délelőtt a 19, egész napon át a 25, a teljes
üzemidő alatt az 81 és 80-as vonalak járatait.
A jelenlegi menetsűrűséggel szemben csak a 30, 32
és 38-as relációkon ritk k bizonyos időben a jára-
tokat, de a tavalyi menetrenddel összehason-
lítva, a forgalom ezeken a vonalakon sem lesz rit-
A 38-as vonat rit ra. magyarázatul hoz-
zák fel azt, hogy amióta Budapest belterületén a
alpolgármester. Megtudjuk a beszámolóból, is magas nívóját.
hogy a munkanélküliek száma állandóan csökken, de
4 nyomor nem apad ilyen arányban. IA múlt év
végén 70.760 volt a főváros által nyilvántartott
inségesek száma, amelyből munkaképtelen mindössze
17.783 volt. Az elől óságok 550.000 pengő készpénz-
segélyt esztottak ki az inségeseknek. A 98 helyen
működő ebédeltetési akció keretében 7,710.816 ebédet
osztottak ki, a különböző társadalmi intézmények
pedig 660.324 ingyenebédet adtak. Szépen fejlődik a
fővárosban a gyermekvédelem. Tavaly 8355 anyáról,
20.596 esecsemőről és 23.079 kisdedről gondoskodtak.
Az óvódai gyermekotthonok 11.280 gyermeket gondoz.
Tizenhatezer lakást kínáltak fel az eucharisz-
tikus kongresszusra, A fővárosi Statisztikai Hivatal
iprilis 15-én litotta meg az eucharisztikus kon-
yresszusra .— felkínálandó — lakások — összeírásának
nagy munkáját.. 500 szellemi szükségmunkás útján
és két hét leforgása alat mrilis 28-án már be is
fejezte azt. Pedig nem kevesebb, mint 30.000 házba
kellett a számlálóbiztosoknak ellátogatniok és ezen-
kívül az egyes lakásokból a bejelentést beg;
niök. A statisztikai hivatal INyejaloi I. Lajos dr.
igazgató — szalkavatott v tésé oly — hihetetlen
munkát végzett, hogy már sszeírás befe-
|
tak. Az iskolás gyermekeknek 5,000.000 adag ebédet [/EYVO? CE YA 2 : E 200 | HÉV-vonalon is a rendes 30 filléres átszállójegy
osztottak ki, a felruházási akció során pedig .000 jezését. követő harmadik napon a éredmények használható, a Ferenc József laktan villamos-
feldolgozva és zesítve a nyi sság elé kerül
kerültek. Ilymódon tudomást szereztünk
16.609 lakást ajánlott fel Budapest közö
darab ruhaneműt. A gyermeküdültetés 400.000 pen-
göbe került a f snak. A. szellemi szükségmunka
keretében ezernél több egyén kapott foglalkozást,
vonalat sokkal kevesebben veszik igénybe, mert az
utasok jórésze a közelebbi HÉV-vonalat használja.
rról, hogy
g az ün
; ma a Á pi vendégek számára. A Hivatal Kedvezmény az állami tisztviselőknek a főváros
ami 735,000 pengöbo került. Ingye: szerekre | "9. Vendét A ; A hc : 1
200.000 Dont alt övárok at ARE dr ELŐL szerint nemcsak a f katolikus lakossága, ha- gyögyfürdöiben. A székesfőváros gyógyfürdőiben
4 Aa. s zett Ér ya nem más vallásúak is igen nagy ámban ajánlot- május 1-től érvényes jegyrendszerrel életbe lépett
mán közjótékonysági és szociálpolitikai működé
során 14,626.800 pengőt adott ki a főváros. Hossza-
san foglalkozik a jelentés a koldusrendelettel, amely
ismét az állami tisztviselők 1934 december 1-én
a fővárosi tiszt
ták fel lakásaikat a nemzeti célra való tekintettel.
Igy 766 ág. evangélikus, 1552 református és 4195 megszüntetett kedvezménye és
a ró 6 A rn A izraelita főbérlő szerepel a lakásfelajánlók statisz viselők kedvezményével egyenlő. A kedvezmén
4a a a szociális: sogítós Czond: ) ikájában. ket a fővárosi fürdők csak a Máv. arcképes iga
a S: őv: á gármester má zolványára adják ki.
Flaxmayer — Szebeny. Flaxmayer József dr. | ‚ Spinne 9 töváros Al. SZAKON Te Test r 5 úr Er Pt 40.000 őt het, ha résztves: 68
főjegyző, a főpolgármesteri hivatal vezetője, belügy- | 148 0801 hatállyat a muzeum! szavon kopp Jenő I E tb msjügyék kaphatók
end A ; : A N múzeumi tisz VIT—VIII. fizetési osztályba jótékonycélú államsorsjátékban. sorsjegyek phatók
miniszteri engedéllyel családi nevét Szebeny-re 1 az osztálysorsjegy főárusítóknál, doh ben, to-
a vélelmezé
taniácsosokat
, Hankus
i szakon Ivánji Andor
IV. fizetési oszi
bor föfelügyelöt az V.
ba tar Csernok Jenő, Teleki
08 József, Gótay Zoltán és Sándor-
i
sével 2 | helyi József felügyelőket a VII. fizetési osztályba Május 8-án 1
műzeumi őr
és Totth Ábri
oki
a pénz előzetes beküldése ellen zékesfő.
M. kir. Pénzügyigazgatóságnál (Budapest V.,
alay-utca 10).
változtatta.
A budaiak maguk építik fel szinházukat. A
budai színház létesítésé
lendülettel halad a me
mér titkos t
1 főtanácso
re indult mozgalom magy | fizetési
gvalósulás felé. Balogh Ele- | Jenő, Mész
anácsos, felsőházi tag — elnöklésé
minap értekezletet tartott a mozgalom intézőbizott- | főfelügyelőkké. Anghi Csab jeyza Alle
1 tt a lügy , — Anghi Csaba Geyza állat- és
sága, amelyen Somody Pál javaslatot tett arra, hogy | növenykerti főtisztet a TX. fizetési osztályba fel- délután fél 3 órakor
70.000 darab százpengős. kisorsolásos részvényt bo- | ügyelővé, — és végül Jakab Albert, Bonyhai József,
csd. 1
SZÉKESFŐVÁROSI PAVILLON
SCREEN UNE
Weingruber
mak Ji. A. kisemberek részére 10 pengős tört- | Nánay Sándor, Fábry Tstván, Fodor Miklós, Burg Y [4
részvényeket, valamint egypengős téglajegyeket ad- | Zoltán, Czöndör Sándor, Stampfl Győző, Rohutinszky u etgversen
janal részvényesek jegykedvezményben részesül- Fri 3 és Glattfelder Gyula közélelmezési gyakor
jesztését. nevezte ki.
Uj szegényház épül a Kamaraerdöben, A fővá- s—
ros, tudvalevőleg, városfejlesztési célból házhelyek 68. M. kir : Eleetroluse ektény tra kai ható
= [] [] 1) 4
nagy telkét és ezzel ez az intézmény megszűnt. Ed- 1 Államsorsjáták
dig 380.000 pengő folyt be a telel: árából és ebből zén FE SZENDE, MAGY AR-UTCR 3;
az összegből a főváros a Kamaraerdőben álló szeretet- Főnyeremény 30.000 ür. pengő, :
letet építtet. Az Attila-uteai teleknek meg vannak 17.000 nyeremény 250.000 ar. P. értékhen.
eladatlan ré is. Ezek árát ugyancsak szeretet- /EREMÉ "E
otthon építésére használja fel a főváros. NYEREMÉNYEK: A
és még számos nagyobb és kisebb nyere-
mény, melyeket mind készpénzben fizetnek ki.
Húzás június 4.-én. : x
-
Megnyilft Egeszar.P.3.— Fölar.P. 1.50
Kapható sztálysorsjegy főárusítóknál, valamint dohänytözs-
NAPONTA KATONAZENE, délben. Po Cal röndelésket a pénz előzetes beküldéső nti
nének. Az értekezlet elfgadta Somody Pál előter- | nokot a fizetési osztályba segédfelügyelőkké
számára áruba hocsátotta az Attila-uteni szegényház
otthona mellé az elagott szegények számú új épü-
20.000 ar. P. 4-szer 2.500 ar. P. I
10.000 ar. P. 6-szor 2.000 ar, P. [A n
2-szer 5.000 ar. P. 10-szer 1.000 ar. P.
1 [
Sorsjegy árak: "
Azonnal teljesít a 8z. övárosi m. kír. Pénzügyigazga
| VASÁR-ÉSÜNNEPNAP REGGELIS | Budapest, V., Sanlayraten 10. 7
--- Page 142 ---
OST TÚRIAP
Budapest, 1937 május 5.
Gazdasági életünk
átütő erejű sikere az idei
Nemzetközi Vásáron
Immár teljes mereteiben kibontakozott
péne.
kedelem és ipar r tavaszi ür a
Budapesti Nemzetközi Vásárnak színpompás
nagybányai Horthy Miklós, Ma
kormányzója tisenhetedszer nyitotta meg
a tavaszi
Vásárt, amely minden eddiginél
grandiózusabb keretek közt és minden eddiginél
gazdagabb és meglepőbb lényegi tartalommal re-
Drezentálja a magyar élet virágzását. A magyar ke-
resked i és mezőgazda
ság mutatkozott hódolattal az államfő előtt,
hogy bizonyítsa: milyen istenäldotta bölesessög:
gel, nemzeti előrelátással és rajongó hazaszeretet-
től vezérelve viszi előre Horthy Miklós nemzetét a
jobb jövő felé vezető boldogulás útján. a
nagy nemzetépítő ugyancsak kiveszi a
maga részét a ma napok valamennyi név
telen hőse, A tr jdes elvette nyersanya
gainkat, de nem ma
vehette el a
magyar tudást és a [ /
most megnyilt Vásáron nem a természetes gazdag
ség, nem a nesés véletlentől nyert jólét diada-
lat látjuk, hanem a magyar munka értéknövelő
erejét ünnepeljük.
Hasznosabbat, életreserkentőbbet és a további
munkára való buzditäsnak szuggesztivabb es:
el sem lehet kepzelni, mint amilyen ez a díszes,
pompás és gazdag kiállítás, amel mindentől €
tekintve — a szociális bajok mai nyomasztó lé
körében a munkáskezek tízezres tömegeit mo:
meg. Több, mint 1600 íllító átlagos számítás sze
rint tíz embert foglalkoztatva, közel 20.000 ember
nek adott kenyeret és megélhetést az elmult he
tekben.
A Vásár közepén épült stadion gyönyörűen
szimboli: a kiállítás nemes jelentőségét, Val:
mint az 6
n a stadionok versenyzői nem embe:
vérért és emberhalálért harcoltak, hanem a
babérért, ugyanígy a magyar élet békebeli ha
c08sai: legtöbbször a kereskedők és az iparosok sem
elsősorban az elérhető haszonért mutatkoznak itt be,
szellemi dicsőségér melyet a né
"egy ugadtatott pil-
ismeretlen és névtelen vidéki lá-
nem
el
togatónak elismerő szava jelent.
Ezért az egész nemzet háláját tolmácsolni
azoknak a férfiaknak, akik lankadatlan ügy A
atlan szorga
rendíthetetlen
re nemcsak megrendezik,
talmasabb arányúvá fejlesztik a magyar
kereskedelemnek ezt a hatalmas ver-
itt elsősorban kell
polgármesterről, a
millós nagyvárost
tudni mikor időt
ezt a vásálrvárost, Ugy anilyen
éjjelt
és a
nappallá tevő färadh
életbe vetett
lommal,
lommal
rem6ny}
de egyre
iparn
nisszázsát.
Szendy Károly
aki miközbe
kkor —
a, hogy u
éssel
megemlékeznünk
Vásár
elnökéről,
na
nem is t
teremtse
elismeréssel dózik a mag. vélemény a
Vásár t nökeinek, Chorin Ferencnek és Eber
Antalnak, valamint az eg6sz boszorkänyos
spiritus reetorának, Hallössy Istvánnak
igazgatójának. Mondanunk sem
Vérles Emil, a Vásár ügyvezető alelnöke évtizede
működésével már rég beírta nevét gazda
ág történetébe,
A székesfővárosi üzemek
a Vásáron
dasági élet és kultúra hatalmas
felvonulásán méltóképen vették ki részüket a szé-
kes/öviros üzemei. Rendkívül tetszetős pavillonok-
ban mutatják be munkájukat és gazdag eredményei-
a magyar
A magyar
ket a kö znek, amely állandó, nagy érdeklődés-
sel honorálja az emi kiállításokat,
A művek látvá
lán he
mét a háztarti is és ipar nemes hően energi
gázra pavillon belsejében a jól ismert háztartási ,,
A lékeken kivü öbb ujdonsägot láthatunk.
Elsősorban a gázhűtőszekrényt kell megemlítenünk,
melynek forgalombahozását a Gázművek a nyári
idényben fogja megkezdeni. Valóban
szülék, egy apró kis & ing hőenergiáj
láttára termeli a hideget és jeget. Azt hisszü x
sokezer háziasszony álma valósul meg a gázhűté
szekrénnyel, Kis háztartások, egyedülálló férfiak és
nők számára szolgál a „garszontüzhely“, Nem ha-
India meg egy gázfőző méreteit és mégis tökéletesen
csodálatos ké-
szem nk.
egyesíti magában a gäztüzhely ősszes
kényelmét. A Vásáron a Gázművek egy új akciójá-
a gázmosóüstöknek forgalombaho: át meg-
A technikailag tökéletes készülék olyan
nagyfokú melegkihasználással dolgozik, hogy cse-
kély üzemköltsége meglepetés lesz minden házias:
szony számára, De az új akció keretében a ház-
tulajdonosok is meglepetésben részesülnek, mert
úgyszólván minden bejektetés nélkül juthatnak a
Ázmosóberendezés birtokáb á rtás legfon
tosabb mellékterméke, a kok tekintetében is hozott
újítást a vásár. A bemutatott koksztűzelésű cserép-
előnyeit és
is
sz:
kályha nemcsak szerkezeténél fogva ujdonság a
kályhapiacon, hanem! azzal is, hogy üzemköltsege
lényegesen kisebb a fatüzelésnél és így arra hiva-
tott, hogy a fabehozatal
kedelmi möerlegünket
keretében egy ház — Keres
berendezésekkel, Itt van
Össze tíz centiméter magas
összeállítás ötletét Véssei Ede dr., a Gázgyár vezé
igazgatója vetette fel, Az elgondo! t ültettté
át azután a valóságban Streck Ede igazgató vezeté-
sével a Gázgyár kitűnö mérnökei és szakemberei,
A villamos csodák pavillonjának lehetne ne.
vezni az Elektromosműveknek az idei Vásáron lát-
ható kiállítását, Ahogy belép az ember ebbe az esz-
csökkenése révén külk:
javítsa. Látjuk a kiállítás
ztmetszetét a mai modern
egy tűzhely, amely mind
A pompás és tanulságos
tétikusan kiképzett ektromos-h. , az érdekes
1 kiállított készülékeket ügye
fényhatások, amelyek
s. kiemelik, szugge
rban úszó jelmor
A fényhatások azt a
tiv módon hangsúlyo
ukat: A fény nem fény-
érzést keltik a szem
;ben, hogy a fényré szüksége van a kereskedő-
szüksége van a közönségnek, a vevőnek i:
van az elegendő fényre a háztartásnak
mert a jó világítás védi a szemet és a munka kön:
nyebb elvégzését segíti elő, de szüksége van bőséges
fényre a műhelynek, irodának egyaránt. A kiállítás
három részből é
ipari készülék A háztartási
nagy érdeklőd ltenek a villamos hütös
nyek. Minden h ony vágya ez a tökéletes, fel-
jesen önműköd. és igén kis villanyfogyasztású ké-
szülék, A ilékek az ár csökkenése révén egyre
több
háztartás szi: lesznek beszerezhetők. A
kisebb háztartási készülékek közül a villanyvasaló, a
legújabb rendszerű hirtelen forraló, kenyérpirító és
hajszárító azok, amelyek igen nagy tömegek érdeklő-
d
lapo
t keltik fel. A villamostűzhelyek, kettős fő
elsőrendű szép kivitelük ellenére — oly
olcsók már, hogy ezekből mind nagyobb menny
vásárolnak. A világítási rész nemcsak esztétikai,
de propaganda-hatäsban is igen sikerült. Ezt már
a pavillonban való belépéskor is megállapíthatja
mindenki, Az ipari készülékek számára igen jelen-
tős hely jutott a kiállításban. Itt villanyhegesztők,
festékszórók, különböző — kéziszerszámok, kis moto-
rokkal felszerelt gépek keltik fel nemcsak a kem-
ber, de a laikus szemlélő figyelmét is. Ez a kiállítás
méltó folytatása az Elektromosművek eddigi kiállí-
tás-sorozatainak. A látnivalókat az Elektromosmü 4
mint minden esztendőben, most egészen új kön-
töshe öltöztette, hogy az újszerűséget kedvelők is
megelégedéssel szemlélhessék Plósz Pál vı
tónak és munkatársainak ötletességét, hoz:
A fürdők és idegenforgalmi szervek kiállítás.
Az Idegenforgalmi Hivatal, a Főváros Fürdői és a
Harmatv em közösen szerepelnek a Vásáron.
Pavillonjuk az úgynevezett ,banknegyed"-ben k
pott helyet. Itt látható Pudapestnek mint fürdővá
rosnak a propagandája is. Megkapó, vor fénykép-
felvételek hívják fel a figyelmet fürdőink szépsé-
geire és hasznosságára. Ugyancsak képsorozatokban
a szemünk előtt vonul el a Harmatvízüzem mun-
kússága. Ez n kirendeltség összeköttetést tart fenn
a pályaudvari kirendeltségekkel és az Idgenforgal-
i ılnak Zilahy Dezső igazgató vezetése alatt
pontjával. Az Idegenforgalmi Hivatalnak
rosi fürdőknek a Vásáron való — részvéte-
házy Vilmos tanácsnokn a városgazda-
vezetőjének — ügyszeretete segí-
és a főv
lét Kovács
sági ügyosztály
tette elő.
A negy idos Községi Élelmiszerüzem. A
Nemzetközi Vásárról szóló ismertetésünk nem lenne
teljes, ha a magyar élelmiszerpiac számottevő té-
nyezőjének, a Községi Élelmiszerüzemnek negyed-
százados jubileumáról meg nem emlékeznénk, 1911.
évben, 25 évvel ezelőtt hívta életre Budapest székes
főváros akkori törvényhatósági tanácsa a Községi
Élelmiszerüzemet, azon elgondoläst6l — vezérelve.
hogy a főváros lakosságának minden — eshetőségre
álljon rendelkezésre egy olyan altruisztikus intéz-
mény, amely a legfontosabb életszükséglet, az
élelmiszer beszerzése terén útmutatásul szolgáljon
az élelmiszerek megkövetelhető legjobb minőségére
nézve és állandó árellensúlyozó árpolitikájával
irányt s: Pen az élelmiszerek mindenkori áralaku-
lásán Valljuk meg, hogy kitűzött rendeltetésének
a fővárosnak ez az intézménye teljes mértékben
meg is felelt. elmúlt negyedszázad kiélezett
gazdasági harcaiban — minden hangzatós reklám
nélkül -— árólag megbízható, minőségi cikkeinck
olcsó ára az edül célravezető helyes üzleti
Politikájának gyümölcseként, vevőköre és árufor-
galma évről-évre emelkedő irányzatot mutat. Az el
mult évben közel 2000 vagon élelmiszert hozott
forgalomba a főváros Élelmiszerüzeme. Az óriási
forgalom megdönthetetlenül igazolja, hogy a milliós
főváros fogy reti a Községi
mi; üzemet, , az érdekképvisele.
tek indokolatlan, alapot nélkülöző meg-
megújuló támadá is. Allitjuk és bizo-
nyítjuk, hogy a sokszor elhangzott
priviléginmok, kiváltságok, y bármely irányú a
„hatösägi üzemeknek ki kedvezmények és
könnyítések csupán a fantázia szüleményei. A K
ségi Élelmiszerüzem a magánvállalkozással teljesen
azonos versenyfeltételekkel működik. Állammal
várossal szemben ug viseli a közterheke
mint a magánválalkozás. Jövedelmi adót, forgalmi
adót, fogyasztási adót, mindennemű vágóhídi illote
keket, piaci helybóreket , villany-, vízdíjat és egye-
beket ugy rtékben tartozik viselni, mint
bármely m ázados multjának,
lamint mai minden sikere abban
ragaszkodik ho:
minden
ellenére
oly
Aj
ádként
Prosr
leli t, hogy inari kereskedelmi tevé-
ken [ sem — tekintve öncélnak, működését
izárólag a fővárosi lakosságnak szolgálatába ál-
lítva, i; zett az amür s súlyos terhekkel küzdő
fogyasztó tség élelm,
olcsóbbá tenni. Az
harcában ez tulajdonk6p
— és ismerjü 3;
mindenkor jobhá
ekképviseletek üzemellenes
pen az érem má old:
leg súlyban a tekir
és
ér
vesebb olda Az Élelmiszerüzem Budapest szé-
gáért van, teljes szében a fo-
ezért kívánatos további fejlődése,
mert végre egy intézmény, amely öncélúság nélkül
a fogyasztóközönség százezereinek érdekét szolgálja.
A Vásár érdekességei
BNV-Extra s
nak. A Vásár egy
Dohányjövedék pavillon
ves ujdonsägot sínálna s
Joviales szivar
dék újabb meglepetést
itt az ujdonság, az 5-ös
más meglepetések a dohányosok-
k legnépszerűbb látván: sága a
, amelyben most sok ked-
Néhány héttel ezelőtt, a
ítása idején, a Dohányjöve-
igér a szivarosoknak, me,
csomagolású kis Regalia
Media. Ugyanolyan kitűnő, mint eredeti nagyságú
Öse, csak kisebb és olcsóbb. De a pipázókról sem
feledkezett meg a Dohányjövedék és régi kívánsá-
gu sítve, az eddig csak külön megrende
lésre , de már így is közkedveltté vált, an-
gol megfelelően pácolt Club pipadohányt
az általános forgalomba bocsátotta, Ami a Darling
a cigarett: az lesz a Club a pipázóknak. És
hogy a cigarettázókról sem feledkezzék meg a Do-
hänyjövedek, a vásár tartamára még az eddiginél
is jobb, külön vásári töltésben hozza forgalomba a
népszerű Extra € át, a B. N. V. Extrát. Egy-
szersmind a különlegességet kedvelőknek a Ghiubek-
cigarettát ízléses 25-ös csomagolásban is forgalomba
hozta.
A Rimamuräny
gon- és Gépgyár közö
salgótarjáni és Magyar Wag-
s pavillonja tulajdonképpen a
budaörsi ú. repülőtéren — felállított mepülőhangár
A vasipar minder as önte-
től a kézi szerszámokig — szemléltetően vonni
fel itt. A Magyar Waggon- és Gépgyár a magyar te
herautóipar gyönyörű és tökéletes csiparkjával
bebizonyította, hogy a Rdba-autök tel egyen-
rangúak a világ legjobb márkáival — árban pedig
teljesen versenyképesek. Mint orgonasipok ällnak
sznos teherbírástól a 12 ton-
A vásár új-
sorba az egy tonna he
nás hordképességű tökéletes kocsik.
donsága a Rdba-Elektromob
A MOKTÁR
fűzött egyfilleres
"Táblázat igazol
hogy ha valaki
aranykönyvecskére
át a látogatóknak.
számtani feladatot,
születésekor egy
fillért tett volna be a takarékba, azóta ez 9.46
guintrillióra szaporodott volna, ami aranyban
126.000-szer olyan súlyú, mint a földgolyó.
Szlezák László Magyarország aranykoszorüs
harangöntő-mestere (VL, Petnehäzy-utea 78., telefon
29—13—53) kiváló harangjainak ünnepélyes hangjai
mellett nyitotta meg a kiállítást a kormányzó. A
kiállításon látott harangok közül az 1704, 970, 499,
990 és 126 kilogrammosak a veszprémi püspökség
rendelésére, a 799 kilogrammos , Feltámadás-ha.
rang" az ártándi református és az 566 kilogrammos
a Dehbrecen-Kossuth-utcai református egyházközsé-
gek rendelésére készültek, A hírneves mesternél
rendelt meg az esztergomi bazilika 5500, a székes-
fehérvári ferencesek 1350 és az egyházközségek s0-
pavillonjában
nyujtanak
a azt a régi
Krisztus urunk
raiban a békéscsabai róm. kat. 980 és 495, a
jánoshalmai róm. kat. 710 és 217, az őrhalomi
TóM. kat. 497, a kistamási református 405, a
mihályi róm. kat. 400, a bajai református 287, 145 és
93, a kaposvári róm. kat. egyházak 210 kilogrammos
és egyéb kisebb harangjukat.
FREUD FRIGYES
VI., Terez-körüt 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- acél és sárgarózből, Witw, és milliméter
menettel raktáron, Saját gyártmányú priiolziós csavarok,
--- Page 143 ---
Budapest, 1937 mäjus
A Magyar Radiätorgyär is azok közül a vál-
lalatok közül való, amelyek a Vásáron a magyar
ipar hírnevét növelik. A gyár Marabu rendszerű
folytonégő kályhái az immár jelszóvá lett takaré-
kos tüzelés ideális mintái. A. takarékos tüzelés titka
a kitűnő rostélyszerkezet, amelynek révén ezek a
kályhák rendkívül csekély tüzelőanyagot fogyasz-
tanak. A kitűnő szabályozhatóság, a könnyű kezel-
hetőség,
amelynek révén percek alatt lehet tüzet
helyiséget temperálni, a tartós és egyen-
gadás, a könnyű szállítás és szerelés le-
mindezeken felül a tetszetős kivitel A
Marabu-kályhák előnyei. A különböző
típusok sorában láthatók a hengeralakú
kályhák vaslemezköpennyel, a négyszegletes, vas-
lemezköpeny Ir-rendszerü folytonégő kályhák,
négyszögletes öntöttvas Ir-rendszerű folytonégők, kü-
tön csoportot jelentenek a Marabu fatüzelésű Loly-
tonégő kályhák és a legolcsóbb kétaknás kályha, a
Marabu-Gyöngy kétaknás rendszerű önöttvaskályha.
A modern kályhákat előállító Magyar Radiátorgyár
telepe X., Gyömrői-út 76—78. szám alatt van (telefon
14-84-72), városi mintaraktára pedig VI., Andrássy-út
13 alatt (telefon 11-97-08).
Margalit Andor és Ödön okleveles
építőmesterek és vállalkozók a modern
hetősége és
kedvelt
állított
mérnökök,
építéstech-
nika egyik legnagyszerűbb 3 a Marboit
burkolólapokat mutatják be a v on és ezzel a
magyar iparnak olyan sikerét dokumentálják,
amely élénk érdeklőd a köti le a vásárt látogató
külföldi szakemberek figyelmét is. A — Marboit
ugyanis a legszerencsésebben ogyesiti magában
mindazokat a kellékeket, amelyeket a modern építke-
anyagától ma elvárnak, vagyis, hogy Össze-
esse a tetszetősséget és az egyszerűséget az erőt
mörséggel, a masszív megjelenéssel. Ez
Marboit gyártóinak, akik azonban mög
zés
sikerült
valamit hoztak — és nagy sikerüknek ez a titka, —
a
a felsorolt előnyök mellett az olcsóságot, amely
ilyen elsőrendű anyagok közül kevésnek a járuló.
A Marboit úgy fallapozásra, mint homlokzat k
képzésre ideális, tehát külső és belső konstrukcióra
egyaránt alkalmas anyag. A cég központi irodája
XI, Kelenhegyi-út 11. szám alatt van (telefon
26-95-04), telepe pedig XI., Borszéki-út 1. szám alatt.
A Nyugatmagyarországi Gözfüresz és Ládagyár
Schwarcz Testvérek Részvénytársaság, Szentgott-
hárd, kiállítása speciális érdekessége a kiállításnak.
Erdei és lucfenyő-anyagok, faragott — épületfa,
gömbfa és egyéb faáru, emellett tölgy, bükkfa-
anyagok, talpfa, donga szerepel a szentgotthárdi
cég csoportjában, amelynek figyelemreméltó érde-
kessége, hogy ezek a faäruk magyar fenyőfából ké-
szültek. Mondani sem kell, hogy mit jelent ez a kö-
rülmény a megrendelő szempontjából: rengeteg
költségmegtakarítást és mentességet a különböző
bonyodalmas eljárásoktól, amelyek a behozatallal
járnak. Nemcsak a szakemberek előtt, hanem a kö-
zönség széles rétegeiben is nagy érdeklődést keltett
ez a kiállítás, amelynek trianoni megesonkitottsä-
gunkban elveszett fenyőrengetegeink adnak külö-
nös jelentőséget.
KEN
Zimonyi Lajos lakberendezö (V., Báthory-utca 4.,
telefon 12-22-47) vonzó látványosságról gondoskodott
a Nemzetközi Vásár látogatói számára, amikor öt
szobát mutat be. Három modern kivitelü szoba, egy
angol barok úriszoba és egy kis eb6dlöszoba sora-
kozik egymás mellett. Mind müs más képet
nyujt, de valamennyi találkozik előkelő ízlés-
ben, a megnyerő szépségben és a bútorok pompás,
szolid kiviteleben. Az országszerte ismert cég kiál-
lítása elől percre sem fogynak el a nózők, akik a
és
bb elragadtatással nlélik azokat a szo-
melyeket mindenki szeretne otthonába te-
lepíteni, Hasonló bútorokból állandóan hatalmas
raktárt tart a cég Bäthory-uteai üzletében.
A Körtvélyessy Antal utóda Körtvélyessy Ott
kender- és sodronykötélgyár (Budafok, Tompa-u, 8.
telefon 26-97-54) a magyar iparnak külföld előtt
nagy figyelmet keltő sikerét reprezentálja a Vá-
sáron. Az ötvenhét éve fennálló gyártelep, amely-
nek gyártmányai úgy a millenári mint más or-
szágos kiállításon kitüntetést nyertek, gazdag ki-
állítási anyagában hajózási, vasútfelszerelési, (bá-
nya-, felvonó-, daru-, csigasor- és egyéb sodronykö-
tél-típusokat, köteleket és dekes — különlegessé
geket mutat be. Minden elképzelhető cél látunk
itt kenderköteleket, köztük sok előn nyujtó pász-
más és kábelszerkezetű köteleket, azután pamut- ós
bőrköteleket is. A kiállítást, melyet nagy érdeklő
dés kísér, ülönböző egyéb gyártmány kötéllét-
Ták és állatorvosi felszerelések egészítik ki.
7
man János asztalosárugyár (IIT., Szólő-utca
Asa egyik érdekessége a Vá A gyár
szabadalmai, a higién szellőztetést
osító, speciális tolóajtók és -ablakok mellett kü-
lönösen nagy érdeklődés fordul a Pompadur nyug-
szék felé. A magyar bútoripar komoly sikerét jelenti
különböző
ez az ötletesen megszerkesztett bútordarab, amely
a kényelmes karosszéket, hint 6) és nyugágyat
helyettesíti, még pedig úg: a benne pihenő
minden külső segítség automatikusan vál-
toztathatja fekvő vagy zetét. Az ötletes és
ízléses bútordarab külön e!
Szlezák Ráfael
VI., Frangepán-utca 80., telefon
művészi kivitelű, kitűnő hangú harangokat
A fiatal hadirokkant mester büszkeségei
szent ferenerendi püspöki templom
harangöntő-mester (Budapest
29-37-69) ezúttal
15
állított
a mo-
részére
t 600 kilogrammos, továbbá a tapolcai ev. ref.
új templom 500 kilogrammos, Agárd ref. és
"ev. ös új templom és Szank ref. templom 180 ki-
logrammos harangjai. A kiállít zönsége nagy
élvezettel hallgatta a széphan sú harangok zú-
t, mint áhítatba ringató zenét.
Szórády Imre kályhásmester (VILI, Kiräly-utea
telefon 2) kollekciójának állandóan nagy
nsége van. Különböző rendszerű, mo-
itt kiál-
91,
érdeklődő köz
dern cserépkályhák és kandallók vannak
lítva és minden darabon nemcsak a gazdaságos fű-
tést lehetővé
nem az ízléses kivitel is, úgyhogy
kályhák
is a
tevő új tochnika kelt figyelmet, ha-
k a cserép-
nemesak hasznos tartozékai, hanem díszei
lakásoknak. A ecsempeanyag, amelyből ezek a
hák és modern kandallók készülnek, az orosházi
" termelésének válnak dícséretére.
Vida Jenő négyévtizedes jubileuma
A Magyar Altalänos Köszenhänya közgyűlése
Minap tartotta 45-ik rendes évi
Magyar Általános Kőszénbánya Rt. Vida Jenő tit-
kos tanácsos, felsőházi tag elnöklésével. A közgyű-
léssel egybeesett az elnü igazgató, Vida Jenő
40 esztendős jubileuma és ezt az alkalmat ragadta
mog Bud János dr. titkos ianácsos, ny. miniszter,
hogy méltassa a vállalat, röskép pedig Vida
Jenő figyelemreméltó érdemeit, amelyek — megelőz-
vén a korszellemet — már évtizedekkel ezelőtt meg-
teremtették és realizálták azt a belátást, hogy a
tőke szociális kötelességeinek tettekben és alkotá-
sokban kell megnyilaktozniok.
Bud János felszólalásában rámutatott arra, hogy
a vállalat 45 éves fennállásából az utolsó 40 esz-
tendő egybecsik az elnök-vezérigazgató, Vida Jenő
működési idejével. Negyven esztendővel ezelőtt fla-
tal, de óriási fejlődés előtt álló vállalat volt a MAK,
amelynek irányításában rövidesen vezető szerep ju-
tott Vida Jenőnek. A 19. század gazdasági szellemo
elkövette azt a hibát, hogy a vállalatokban főként
u bennük felhalmozott tőke hatalmát és vagyoni jo-
gait Szokta volt emlegetni, holott a vállalat első.
sorban kötelességet jelent. Ez a kötelesség minde-
nekelöft a részvényesek iránt áll fent, de ugyan-
ilyen kötelességgel tartozik gondoskodni a vállalat
az alkalmazottairól is. A MAK üzleti politikájában
Özv. UJÁGH ÁRPÁD
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák, Szövet-
plombák, Ládaplombák. Hordólemezek,
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz, Jeggzukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
közgyűlését a ;
már kezdetben vezető szerephez jutott Vida Jenő
fiatalsága esztendeiben felismerte ezeket a nagy hu
mánus elveket és Bud Júnos, a közgadaság tudo
mányának világviszonylatbar is elismert nevű szak
tudósa, megállapította, hogy Vida Jenő és a veze
tése alatt álló hatalmas magyar vállalat mindenkor
eleget is tett ennek a kettős kötelezettségnek.
Bud János felszólalása után meleg és őszinte
ünneplésben részesítették a népszerű és közmegbe-
csülésben álló elnö érigazgatót, aki megköszön
vén az elismerő szerencsekívánatokat, megállapí
totta, hogy amiközben vezetésére bízott vállalat
fejlesztésén munkálkodik, mindenkor magasabb cé
lokat kíván szolgálni: az ezész magyar közgazda.
ságot, vagy röviden a magyar életet,
A közgyűlés ezután az igazgatóság
választotta Némethy Károly dr.
mond báró titkos tanácsosokot, valamint újpesti
Wolfner Gyula nagyiparost; a felügyelöbizottsäg
tagjaivá pedig Rohonezy Imre bárót és Széchenyi
Károly grófot. A közgyűlést követő igazgatósági
ülés elnökké Vida Jenő felsőházi tag, vezérigazga-
tót. alelnökké pedig Monod Renét (Genf) és Sci.
tovszky Tibor dr.-t újból megálasztotta. A közgyű
lés által elfogadott zárószámadásról egyébként az
alábbi jelentés számol be:
A közgyűlés megállapította az igazgatóság által
előterjesztett zárszámadásokat és jóváhagyta a nyo-
reség felosztására vonatkozó javaslatot, amely sze-
rint az értékesökkenési tartalékra fordított 3,700.000
pengő, az ipari üzemek é csökkenési tartalékára
fordított 1.700.000 pengő és az igazgatóság, valamint
a tisztviselők jutaléká: fordított 365,386.50 pengő
levonása után a multi nyereségáthozattal együtt
elért 5,347.227.20 pengő tiszta nyereségből az Altaldı
nos tartalékra 560.000 pengő, az alkalmazottak nyug-
díjalápjára 500.000 pengő, munkásüdültetési célokra
150.000 pengő. Vida Jenő Segelyalapra 50.000 pengő.
kulturális célokra 50.000 pengő, osztalekul részvé-
nyenként tizenhat pengő fordíttassék, a fenmaradó
új tagjaivá
és Perényi Zsig-
159.227.26 pengő pedig új számlára vitessék át. Az
1936. évi osztalékszelvények május 1-től kezdődően
| kerülnek beváltásra.
gyar
(fenyő Miksa
hász esztendeje
Most jelent meg a GyOSz évi
? jelentése, amely
részletekbe menően áttei
nti a magyar ipar vala-
mennyi problémáját. A jelentés természetesen szo-
ros összefüggésben van a zgyűlé amelynek
kiemelkedő eseménye volt Chorin Ferencnek, a ma-
gyar gyáripar egyik legnagyobbszabású vezéregyé-
ének ünnepi beszéde Fenyő Miksáról, a GyOSz
ő igazgalójáról, aki húsz esztendő előtt ke-
elé a keserves probléma hogy pályát
m, Hangsúlyozzuk: nem a szokásos egyszerű
öznapi pályaválasztási problémáról van szó,
hanem arról, hogy fényesen induló írói pályafutá-
sát követve a magyar irodalom jeleseinek történc-
tébe irják-e be nevét, vagy pedig a magyar gaz-
daságtörténelem emlékezzék Fenyő Miksa munkás
ságára.
Fenyő Miksát páratlan A
szelleme, ragyogó stiláris ké e, a vitatkozásban
való művészete, csalhatatlan judiciuma és az igazi
művészeket jellemző teremtő fantáziája az irodalmi
pályára predesztinálta és a külső sikerek azt bizo-
nyitották, hogy erről a pályáról nem is kanyarod.
hatik le.
Fenyő Miksa azonban belesodródott a gazdasági
életbe és termékeny szelleme megtalálta azokat a
lehetőségeket, amelyeken át közvetlenül, a nagy
iparon át realizálni tudta teremtő fantáziáját, ál-
mait. Ugy indult, hogy mondatokkal és eszmékket
fogja gazdagítani a magyar életet, ehelyett olyan
közvetlen és kézzelfogható valóságokban nyilatko.
zott meg alkotókészsége, amilyen — élete munkás.
ságát röviden összefoglalva az egész mai magyar
nagyipar: ez a már nem is nyugateurópai, hanem
a szó szoros értelmében amerikai invencióval, ötle-
tességget, fürgeséggel és tempóval fejlődő gazda-
sági csoda.
Jellemző, hogy az értékeknek ezt az elismeré-
sét az a Chorin Ferenc mondotta volt; el, aki maga
is a századeleji nagyszerü magyar értélktermésnek
ehhez a gárdájához tartozik annak kimagasló
egyénisége. Chorin Ferenc, a nagyiparos ugyan.
csak egyike a legfinomabb szellemeknek és ma is
élén áll mindazoknak a finom és megk böztetet-
ten előkelő kulturális törekvéseknek, amelyek ama-
értelmiséget a leggazdagabb és legelőkelőbb
nyugati kultúrtörekvésekhez kapcsolják.
Franciaországban szoká , hogy a politikusok
és közgazdászok, mielőtt nekiindulnának az életnek,
előzőleg doktorátust szereznek maguknak irodalom-
történetből vagy —képzőművészetből, vagy esetleg
matematikából. És a francia géniusz pompája azt
bizonyítja, hogy a nagyiparosnak nem árt az esz-
tétikai előtanulmány és a politikai józanságnak
igen kitűnő iskolája a differenciál és integrál szá-
mitäs. Ennek a szerencsés és ragyogóan gyakorlati
előkelőségnek két kiváló reprezentánsa a húsz esz-
tendős jubileumára érkezett Fenyő Miksa és az őt
ünneplő Chorin Ferenc.
az
műveltsé elegáns
Az általános tetszéssel fogadott beszéd — után
Fenyő Miksa dr. ügyvezető igazgató terjesztette elő
az igazgató: jelentését vetség multé mű-
ködéséről. A közgyűlés ezután az jelentést egy-
hangúlag elfogadta, m az ügyvezető igazgató-
ságba új tagokul Hadik Amtal grófot, Gomperz Er-
vint, Winchkler István dr.-t, a választmányba Bu-
dai Goldberger Antalt, Heidegger Ernőt, — Róbert
Rezsőt, Wahl Henrik lovagot és Stachó Aladárt
választották be.
Szendy Károly polgármester
a Községi Takarékpénztár
elnöke
A Budapest Székesfővárosi Takarék
pénztár Részvénytársaság pénteken tartotta meg az
elmult üzletév rendes közgyűlését, amely egyhangú-
lag lelfogadta az igazgatóság es javaslatait.
A napirend során Lamotte Károly dr. alpolgá
mester, mint a zvénytöbbségnek Budapest
kesfőváros törvényhatósági bizottságának közgyű-
lése részéről kiküldött megbizottja, meleg elismerő
szavakkal emlékezett meg Liptay Lajos dr. vezér-
igazgató érdemeiről, biztosítva öt a székesfőváros
mindenre kiterjedő támogatásáról.
A közgyűlés ezután a választásokat ejtette meg
és a megüresedett igazgató tagsági helyre
roly polgármestert választotta meg,
az igazgatóság a közgyűlést követő ülésen elnökévé
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyas Ruggyantaárugyás Rt,
--- Page 144 ---
FIT
10 TÖVAPOSI [ÚRIAP
JOVAÁROS Budapest, 1937 május 5.
A Mag
Dunántúli Villamossági Rt, jubiláris
közgyűlési Most tartotta tíz esztendős jubiláris
közgyűlését az or
Magyar Dunántúli
sen mel
DVersenytárgyalási
megbízások
Asztalos munkát kapott a
Tözdel 1300 pengőért
urkoló munkát ott a. Szé
ros Teen ola át Kapott a. Széchenyi-fürdőnél
Bádogos munkát kapott a Szt, Imre here
99.
ág legnagyobb erőműtelepe, a
űlé
Villamossági Rt. és a közg
ünneplésben részesítetté Tormay (
s0st, a vállalat elnökét, aki az erőmű-
telep fellendítése érdekében egy évtized óla [/á-
radhatatlan tevékenységet fejt ki és valójában az
ő nevéhez fűződik a bánhidai erőműtelep világ- lomnál Schreil János 45.996 pengőért.
vi Szigetelő munkát né a farkasréti
szonylatban is elsőrangú hirneve, A közgyüläs- HA
ről egyébként az alábbi jelentés számol ve: A vál. | Gyakorlati és szociális érdek: talozójánál Biehn János 21.
lalat vez denkor megvalósítja az idö- Kőmives mun
közönkint felmerülő technikai újításokat, ilymódon ből kővel keli burkolni az LUK, UL SM e
beruházások címén a mérlegben 68.3 millió pengő a we 5 vi 4 : 2 kong árt
szerepel, amelyek közül az energiatermelő és át Öbudai kivezető utat munkát kapo
vivö berendezések összege a lakótelepeké 1.17 Uvegfonal rt.
és a vonalvilágítási beruhá pedig 29.9 millió Obuda rend
Rudas-fürdőnél Brichta
titkos tar
Mészá-
eg-úti temp-
temető rava
5 pengőért; ugyanitt bádo-
pengőért.
t a Fővárosi
Téptárnál vi
a Batthyány-uteai iskolánál
a sertésvágóhidi hű.
k mivés, bontási munkát
lozójánál Markó Elek
"a farkasréti
pengő
jelentős fej
sének else
soké
1 d
a ki- | temető
I rő. Érdekesen a mér zben az angol vezető főút k pitese, ütvonal esatornäzäsa mär Bor s elhelyező munkát kapott a a váogvárt Ko.
font értékcsökkenése, mert részint vatban ın és most majd a burkolás követ TI pén templom délnyugati fi
szint pedig fc 3 ei x be: : a da N kek ÍV. Haag ‚| dászló 9778 pengőért; ugyanitt köan
részint pedig a fontdevalváció jvetkezteben az | kezik óbudai lok érdekeken kívül nagy je- Tara munkát kapott Müller Ernő
van ennek az útnak, amely a Bécs /elől Villanyszeretési munkát kapot N b.
A ját
riel Antal 1 sngőért; ugya
zel meg zszünik I at A vengőért; ugyanitt vízvezeték, esator-
tlen ró: és gázberendezési avuukát kapott Wasser István
da pengőért.
a főváros terüle-
reprezentatív Beerkezett ajánlatok
rendkívül nagy
eredeti 91.7 millió pengős kölcsön Összege ma már
52 millió pengővel szerepel a mérlegben. Az árfo
yumkülönbözeti tartalékot 17,83 millió pengőre az a helyz
szaporították. A. különböző értékesökkenési és újí szein kanyargó utak
Jok összege 7 millió pengőre emelkedett. tére. Az óbudai kive
t jövedelmezőségének —fokoz bizo. közlekedési vonalnak készül, amely
az, hogy a mult év folyamán a
gáltatásból elért 7.78 millió pengős
érkező idegenek országútja lesz és e
enek Óbuda
n lépnek
tő út te
|
|
törlesztések. | fo
1
|
|
és vasbeton:
energia- | arányú forgalmat fog lebonyolítani,
on József
vedelme | Hogy ennek a feladatának megfeleljen, nem
unkáira
3, Seit
zer pengővel nagyobb az előző évinél. A | vitás, hogy a kővel való burkolása mutatkozik a y 3 Win pentricsovios
bruttó bevétel 415.000 pengővel 9.2 millió pengőt | legcélszerűbbne lmat, amint ezt a Sn Ad , ‚Hudetz Béla 26.021 :
meghaladó összegre emelkedett, amelyből a tiszta | főforgalmi közle bizonyítják, a kő- 3öhm Károly pre Ernö
2 2 N í z 9 1 " 4. x A N isnovsz
nyereség az előző évi áthozattal együtt 290.538 pen- | burkolatú út állja a 1 Évtizedes tapasz Dengőv Tés
rttelep befejező
Szipa:
Rezső 6
1
alék a tar
nyenként 5 pen
dő. Az 0 ılyihoz hasonlóan
azaz rés:
talatok mutatják, hog jobb befektetés mindig
a kőút volt, mert a: jsebb forgalom mellett
is a legkisebb fenntartási költséget igényelte. A kőút
itsziget Gy szorul a legkevesebb javításra, de ezenfelül, ha az | pegég
legutóbb tartott idők multával javítás szükségessége mutatkozik
igazgatóvá nevezte ki. Hrich a karbantartási munkálatok úgy végezhetők el,
vállalatnál, | hogy a forgalmat nem zavarják, Ezek az előnyök
melynek ekében kiváló mur »t fejtett ki | döntő érvként szerepelnek a most kiépítésre kerülő
3 részvény 1ság adminisz óbudai útvonalnál, amely kétségtelenül egyik leg-
1ú tisztelői örömmel vesznek | nagyobb forgalmú útja lesz a fővárosnak.
t a leggazdaságos
telepek
munkára púlyáz
Károly 819
Biehn János Rt.
), Tóth Tajos
ndő kátrá
anb Ödön
Jenő /
Götz Jenő 9648.
Posnansky és
Tivadar
ir tető.
Grozit
schner
Kol
József közel harminc éve dolgozik
sorompók
: és Kühnem 3975.
abban jár 4250 pengöv
kocsifogó
előléptetéséről, amely a rátermettséget és |
jutalmazta. el, ha kőbur a el az új utat és Az Ad ) 4 kórház
7 7 ÁT : A a gálja ezzel a közleke követelményei x rnhafacsaró — szállítására
Vaktor Ferenc jubileu A. Trieszti Általános | van szolgálja ezzel a közlekedés követelménye hrantz 4600, Egyesült Gépgyár
Ezenfelül van azonban még egy szempont,
döntő súllyal szól bele ebbe a ké a A
lis szempont, amelynek, a mai viszonyok Hnenta . hope
minden elhafározásólásányítani Kell. közismert don | Een 8 Alajos 10474, Allami Gépgyár
log, hogy az utak építésére fordított összegekből a | ,, Angol-ón szállítá : Anker Művek
őutaknál jut a legnagyobb tétel a munkabérekre. | 19.418. Polgár Henrik 21.957. ALÁZTA, 8500,
resen tölti be. intézet igazgatósága Lugos János | Gépi erőre itt nincs szükség és így a legtöbb mun- | 1 : FG Mon
kormányfőtanácsos, ve azgatóval az élén, va kaalkalmat nyujtja ez z — útépítési rendsz 1
mint a tisztviselői és ügynöki kar őszinte és melő g | pénzből tehát, amelyet az adózó önség fil
ünneplésében részesítette a kiváló jubilánst. ből az útépítésbe fektet a főváros, így kapja vissz
Három hivatalos jelölt lép fel a tőzsdetanácsi | a legtöbbet az adózó iparossäg és a munkássá
Biztosító Társulat alig Vaktor F.
elsején töltötte be működése nek huszonötödik
Vaktor Ferenc munkásságának egész ide
intézet egyik legfontosabb munkakörében, a köz-
ponti osztályban fejtette ki és ennek az osztálynak
főnöki tisztségét már több, mint tizennégy éve s
5100 pengőve
835 folyékony
tal 10.750 Schopper
Gépgyár
Állam?
71 pen-
1
G6pg:
"s 40 irb. — jégcella
választásokon, A tőzsdetanács május 5-én tart ta- | Erre a szoci elgondolásra számít szállítására Rotn
nácsválasztást, amely alkalomból értesülésünk | most a Budapesti Kövező Ipartes műller 0, Elektrofor-
rasztó István
szerint— három hivatalos jelölt lesz: Liptay Tajos, | tartozó vállalkozók, nemkülönben a kövezömunkä-
a Községi Takarék vezérigazgatója, Fried Izsó. a sok azt a jelentős munkaalkalmat, amelyet az
Magyar Gabonakereskedelmi Rt. igazgatój Szeben | óbudai út kiépítése igér számukra. Ebben a
Pál, a Szeben Pál Rt. cég főnöke. Megvälusztäsuk | kozásban bizonyára nem is fognak csalódni, hisz
biztosra vehet a forgalmi és gazdasági szempont annyira egye-
€ X 9 r. sül itt a szociális érdekkel, hogy előrelátható
évi N nyvő önös a ont an eg si NEE legmegfelelőbb köburkolattal fogják ellátni Buda-
leskörű érdeklődés foga pestnek ezt a nagyjelentőségű forgalmi útvonalát.
dőkben. Az 1936. év ol
amelyben Katona Béls
rendszer
az ol
kellőképen megmérhe
megtalá 6
munka minde
Í
|
|
ii
20, Alfa Separator
X pengővel.
| 0.000 a tüzifa szállítására pályáztak: Klein Tstván
| Csernavölgyi fatermelő, Spielberger Jenő. Magyar Er-
Ulrich B.
dőbirtokosok kezete, Sztropek — Mátyás, Kram-
mer Mór.
című
ol
előző
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
tükre ez a könyv,
hatalmas anyagot olyan DACSÓ EMIL
"7 = =
sban dolgozta 1a, or | Ujabb versenytärgyas | Sot: a puapcu kitap ayomdálában
odhatik benne, egyúttal
z események. jelei rót és = H Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
2 oo Mamas | ást kell kiírni az utak | _ “0 se?
n fejezetében egységes szempontok é
megv ilágításban ke- olziozására
és csoportosít
só könny
vényesülnek és ilyen egysége
ekedés Tt AO gító manővere új fejezethez jutott. A be- MM CZ R G BOR
lekedés minden j mozza-
nata. A szakemberek a nagyközönség 6rdeklöde-
a egyaránt számot tartó, több mint 500 oldalra
terjedő évkönyv a Grill—Gergely Rt. kiadásában
jelent meg. Ára kötve 10 pengő.
tt kilenc ajánlat közül, mint megírtuk, hetet
lytalannak talált a közegés gyi ügyos: és kivitelező mérnöki irodája
szabályszerű ajánlatok közül a mult év
gárral, 100.000 négyzetméter útterület olajozá- Budapest, VIII., Magdolna-u, 4. Telefon: 1-435-47
sára pályázó Magyar Petróleuminarét elfogadható-
nak javasolta, az egész 560.000 négyzetméterre aján-
VÁRNAI KÁROLY latot te -hwartz Rudolf és Társáét pedig, mint
indokolatlanul drágát, eljogadhatatlannak minöst-
vízvezeték, gáz, melegviz-fütes, egészségügyi
tette, Az ügyosztály álláspontját mag: tette az
berendezés, bádogos munkák vállalata ügyosztályközi bizottság, amely azt a javaslatot ter-
TELEFON: >
: jesztette a polgármester elé, hogy 100.000 négyzet-
Budapest, V., Kälmän-u. 25. 4 1-240-17. méter útterület olajozását 22.75 flléres egységáron
adja vállalatba a Magyar Petróleumiparnak, a to-
tse ered-
wand Tibor
gépműhe ly
készit gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon : 1—203—26.
. . vábbi 460.000 négyzetméterre ni: e min po -—-—-—.——— 1]
Lőrinczi Sándor | ménytelennek a pályázatot és írjon ki újabb, szü- ! " — "
s | kebbkörű versenytárgyalást. % = 1 Dugattyu:-, körforgö- és turbina-
Sütö-, cukrász-, hús-, és vegyipari | | Az ügyosztályközi bizottság, úgylátszik, még | " — — Ős VSE
gépgyártó és javító műhely | | nem unta meg azt a türelmi játékot, amelybe" az | szivattyuk, tüzoltöszerek, § 2
| Budapest, VII.) Dob-utca 37. Telefon: I—460—85 olajvállalatok évről-évre . beleviszik a fővárost, ho- | és gázarmaturák, útépítő gépek,
sd : | lott egyszer már radikálisan végét kellene vetni e PT] 77 "7
z——— i 3 2
| annak a mesterkedésnek, amellyel mind nagyobbra köztisztasági szerek, gőzfertőt.
igyekeznek szabni azt az ajándékot, amelyet az út- | lenitő berendezések, Jobbágy-féle
A ül semmire sem jó olajsalakért kap- = CET 1 508 káln-
nak a vállalatok a fővárostól. Főképpen nem sza- barnaszéntűzelésű folytonégő kály
= TETŐFEDŐMESTER SB bad megengedni azt, ami a mult esztendőben tör- hák, Gépjárművek.
zú időre kitol-
tént, amikor a vállalatok olyan hoss
ták az alkudozást, hogy a nyári porba fnl6 főváros
kénytelen volt a felemelt árat elfogadni, mert már M a g y ar Ki rá 1 vi
nem volt idő másféle intézkedésre. Az utóbbi eszten
Budapest, I, Karollna-út 16. 0
PRIMUSZ JÁNOS
ÉPITŐMESTER
BUDAPEST, FERENC-KRT 24.
Fülöp Dezső
építőmester
sára és ennek kapcsán a kétségtelenül bekövet-
kező új bonyodalmakra,
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-n. 16. II. 7/a. Tel.: 1-171-55.
TELEFON ı
1—876—42.
dök tapasztalat szerint a tavaszra egyszerre rá- =
ront a kánikula és az olajozás még sehol sem tart, ara
ak ezután kerül a sor a ve nytárgyalás
Kereskedelmi Képviselete R. T.
Budapest, VIII., Muzeum-körút 18.
Telefonszám: 1—333—94.
Budapest, XIV. ker. Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—353—84,
--- Page 145 ---
Blőfizetési árt
SGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árasítják az összes IBÜSz-psvilosokban
A nagy
esziendö
värako-
Buda
kirob-
ebben
amikor
már itt
meghozza
nagy
Piros pünkösd ünnepe, amely
zik a küszöbünkön, valós ileg
pest idegenforgalmi szezonjának
banását, Nem panaszkodhatunk
az esztendőben, de különösen
a BNV vendé; gei még a
ják a várost amikor
első,
eddíg
nem most,
s után is e te
államfők lezajlott vár-
ható látogatása az egész művelt világ figyelmét a
magyar főváros Eyáte Tudjuk, hogy az idén
nagy küzdelmi de a polgármester április
havi jelentéséből látjuk, hogy megtörténtek
a kellő amelyeknek célja, hogy az
óriá londoni és pár idegenforgalmat igyeke
zünk a magunk számára is gyümölesöztetni. Ugyan-
akkor azonban figyelmünknek 1 messzebb is
kell terjednie, mert hiszen jövő endőre azután
igazán a világ központja lesz a magyar főváros.
Az idén tovább kell folytatnunk küzdelmünket,
egyben azonban a jövő évi eucharisztikus világ-
kongresszus — hatalmas arányú — vendéglátásának
kell megvetnünk, mert azok
döntőek lesznek Budapest idegenforgalmának
fejlődésében.
sem
és és
már
intézkedések,
s0k
esz
A nagy esztendőben az ide
togatnak el közénk, hogy magasztos
vezéreltetve, jelen legyenek a vi \gkongresszuson.
Ezeknék a tömegeknek azonban valósággal ujBudas
pestet kell itt találniok: mer ült, fölfrissült, uj
alkotásokban gazdag Budapestet, amely é em-
lékezetes Es egész életükön át vonzó marad s
mukra, Az alko "knak, a városépítésnek, a nag
tervek keresztülvitelének tehát erőteljes, nagy tem-
pót kell venniök, hogy a jövő esztendőre méltóan
készülhessünk föl, És itt meg kell szünnie minden
álokoskodásnak, minden fölöslege óvatosságnak,
pénzügyi ortodoriának és zdasági skrupulöz;
nak, Csak pár hét előtt hallottuk Bessonyey
mak, a Közmunkata kiváló elnökének
az őszinte és becsületes figyelmeztetést: nem
amely Budapest székes-
pítése érdekében folyik,
bad engedni, hogy a temp
tőváros fejlesztése és s7
megtorpanjon. Az ő ból hallottuk azt,
itt. a Fővárosi Hírlapnak hasábjain ezer:
mondottunk, hog: 3 teoretikus pénzügyi tudósokra,
se halálmadarakra nem szabad hallgatni, mert ez
stagnálást, visszafejlődést jelentene Budapest szé-
kesfőváros életében.
De ugyanez a hang csendült ki József Ferenc ki-
rályi hercegnek abból a beszédéből is, amellyel a
margitszigeti gyógyhelyi társalgót felavatta. Az ő
szavaiból :. érezni kellett, hogy vannak, a
haladást, Budapest polgárságának
ezt a magyar főváros szépítése és
érdekében való bátor és lelkes t szeretnék
elgáncsolni Azt hisszük, ezek a kmadarak na-
észben leküzdhe-
életszükségesség
gyon
tetlen
rosszkor jelentkezt
mindenki által vallott
az, hogy Budapest szépítése és emelkedése minél
zyobbvonalú legyen, másrészt pedig meg kell
lapítani, hogy Budapestnek ezt a vágyát tökélete
sen érzi a kormány, szívén viseli a főpolgármes-
ter, lelkesen támogatja a Közmunkák "Tanácsának
elnöke és minden áldozatkészségével előljár Buda-
pest polgármestere és az autonómiának pártjai.
A közeledő pünkösdi hangulata, május
mert
és
m
ünnep
napfénye, tündöklése, a virágba borult term t új
hitet és új akarást keltenek bennünk. Ma még csak
a közel jövő számára dolgozunk. Alig egy esz-
tendő azonbam és Budapest olyan események köz-
pontja lesz, amelyek egész jövőjére, hosszú-hosszú
évtizedekre ki fognak hatni. Teli vagyunk tervek-
kel, teli vagyunk megkezdett és megoldás felé ha
na-
Ugyanakkor me-
ladó munkákkal. ünk szépül és mind kív.
tosabbá lesz a külföldi ek számára,
log érdeklődéss unk a tabáni probléma
megoldásával és azzal, hogy a Dunakorzót tündér-
széppé varázsoljuk. állunk a Madáeh Imre su-
gárút megalkotása előtt, legelsőrendű feladataink
kö 6 soroztuk az And: y-út meghosszabbításának
kérdését, a Városháza fölépítését és új városrészek
teremtését a [Bazilika körül, a Boráros-téri új híd-
nál és a hamupipőkeszerű Óbuda nagyarányú fej-
lesztése által, Ennyi terv, ennyi megoldás előtt álló
feladat kelti bennünk a reményt, hogy Budapest
szépségei hamarosan nagy arányban meg fognak
növekedni, az idegen számára még szebbé, még
emlékezetesebbé fogják tenni a magyar fővárost.
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
19—20. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatali
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 69.
Telefon: 1-137-13 - Postacsakkı 40.424
Karafiáth főpolgármester:
Ha kell, közbelépek, nehogy apró-cseprő
kérdések veszélyeztessék a nagy és komoly
idegenforgalmi célokat
A Gyógyhelyi Bizottság elnöke az idegenforgalmi
tényezők h:rmónikus munkájának szükségességéről
Szombaton délelőtt avat fel ünnepélyes kül-
sőségek közepette a Margitszigeten a Közmunka-
tanács és a Gyógyhelyi Bizottság együttes előké-
szítése alapján épült gyógyhelyi társalgót. A meg-
1epségen megjelent József Ferenc királyi
Budapest Fürdővá Egyesület . elnöke és
Anna királyi hercege Ott volt Karafiáth
Jenő főpolgármester, Károly miniszteri ta-
nácsos, | yi Zolt iniszteri tanácsos, Al-
gyai Hubert Pál, a Közmunkatanács alelnöke, Ke-
lemen Kornél, Tárczay-Fe les Román, Szterényi
József báró, Tasnády Szücs András, ifjú Horthy
Miklós, Harrer Ferenc, Kordcsha Vilmos tandäes-
nok, Zilahy Dezső, a Székesfővárosi Idegenforgalmi
Szebeny József dr., a főpolgá
Sarbö Artur, Mayer J
azgatója,
tal vezetője,
Hivatal
mesteri
Terböcz Imre, Barla-Szabó Jó-
Bilkei-Papp Laios, Gellér Mihály, Hrich Jó-
a Margitsziget Rt. igazgatója és a magy
meghívott előkelőség. A megnyitó ünnepsé
Hubert Pál ismertette a Közmunkata-
beruház programját, József Ferenc királyi
hereeg pedig ünnepi beszéddel atta fel az új
tézményt, Végül Karafiáth Jenő főpolgármester,
mint a Gyógyhelyi Bizottság elnöke, a bizottság
ndozásába vette az új Az ünnepség
a Fővárosi Hirlap kérdést inté
Karafiáth föpolgärmesterhez, hogy me
lyek azok a le; célkitűzések, amelyeket a
Gyógyhelyi Bizottság elnöki sz kíván sürgő-
sen megvalósítani,
nos,
z80f,
Szabó János,
286
számú
Algyai
gen
ási
nács
in-
intézményt.
mur
úrsa
Jenő
izelebbi
zett
ében
Karafiáth Jenő dr. főpolgármester,
a Gyógyhelyi Bizottság elnöke
a Fővárósi Hirlap munkatársának a következőket
mondotta:
A törvényen alapuló kormányr ndelet
a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi
Bizottság elnöki tisztségének ellátásár a a szé
kesfőváros mindenkori főpolgármesterét köte-
lezi, Én azonban e etre kötelezettségen
túlmenően is örömmel és k éggel vállalko-
zom, mert tudom, hogy a Bizottság olyan
tennivalók megoldására hivatott, amelyek
székesfőváros nek érdekeit }zolgäl-
ják, mert meggyőződésem, hogy
Össz
a mi szeretett fővárosunk természeti
kincseinek az világ előtt való
megismertetése lakosságunknak elsö-
sorban gazdasági tőkét, gyarapodást
jelent,
A Budapesti Központi Gyógy- Üdülő
helyi Bizottságot a magyar törvényhozás
rendelkezéseinek figyelembe
bölcs, alapvető s
két esztendővel ezelőtt.
telével a kormány
hívta életre, de ı z a két év is elegendő
volt annak bebizonyítására, hogy a Bizottság
munkássága hézagpótló jelentőségű. Az ide-
vonatkozó törvénynek és kormányrendeletnek
megfelelően a Gyógyhelyi Bizottság hivatá ását
magam is kétirányúnak jelölöm meg: egyrészt
általános összefogó szervezetnek kell lennie,
más t speciális feladatokat kell elvégeznie.
— A Bizottság általános összefogó szere-
pet éppen összetétele, szervezete biztosítja,
mert
ennek az intézménynek keretében
lálkoznak az államnak, a széke
rosnak, mint helyi hatóságnak
társadalomnak képviselői.
A Gyógyhelyi Bizottság keretében fog.
lalnak helyet mindazok, akik a székesfővár
idege nforgalmi ának bármely irányú és bár
mely célkitűzésű kérdéseivel szakszerűen fog-
lalkoznak.
— Tärgyilagos szemléle alapján azonban
megállapíthatom, hogy esfővárosban ma
több hivatalos és magán idegenforgalmi szer-
vezet működik ané kül, hogy közöttük a sz
séges összhang és együttműködés biztosítva
lenne. Bár minden sze rvezetnek célkitűzése és
ta-
ővá-
és a
munkássága külön-külön is igen elismerésre
méltó, bár mindegyik az általános nemzeti
céloknak és a székesfőváros lakossága gazda-
sági fellendítésének szolgálatában áll. mégis,
mivel minden szervezet az általa kitűzött cé-
lok elérésére a nemzet és a székesfőváros ösz-
szességének vagyonát használja fel, az össz-
hang megteremtése nemcsak időszerűen
séges, de vitathatatlanul elkerülhetetlen.
— rvenyhc 5 és a Por bölcs
előre tehát a Gyógyhelyi
át és részér olyan sze-
hogy a külön-külön mű-
;teket és alakula-
A Gyógy-
meg vi-
szerv
munkára összefogja.
íg feladatának jelölöm
tokat közös
helyi Bizott:
szont, hogy
találkozó
ho;
alókat
a különféle szervezetek itt
} iselői megállapodjanak arra,
közülük melyik milyen tenniv
végezzen el,
hol találhatnak együtt járható közös utakat és
a rendelkezésükre álló anyagi lehetőségeket az
egységes cél érdekében a legelőnyösebben mi-
képen használhatják fel. Nemes
pedig a munka ütemének fokozásában, a
lyesen megosztott idegenforgalmi munka
retetében, az élelmességben, ügyességben é
rendelkezésre álló szerény gazdasági erők
tudatos kihasznó ában fejtsenek ki.
Ami a Bizottság különleges feladata,
vagyis a fővá igyógy- s üdülőhelyi jellegé
kidombor át és propagálását illeti, a
jövőben e tennivalókat is mindenkor e Bizott-
ságban kialakuló együttes eélkitű figye
lembevételével kívánom irányítani. A hazai,
de főleg a fővárosi idegenforgalom
igen érté éke es fejlődést mutal minőség és meny
nyi tekintetébe n egyaránt, Szeretett főv
rosunknak minden 12 megvan ahhoz,
vetélkedést
he
k
ések
hogy idegenforgalmunkat akár a g
üdülőhelyi szempontokon, akár pedi
idegenforgalmi tör eken keresztül má
világvárosok var, és üdülőhe-
gyógy-
Iyek mértékéig .
— Rövid főpolgá
zottsági elnöki mű
állapíthattam, ho;
gyhelyi bi-
m alatt áris meg-
i e közös cél ér-
dekében működő tényező smeretes, nagy
és fáradhatatlan munkát végez, e tekintetben
tehát semmiféle kifogásolni való nem lehet.
Sőt — mint mondottam — lelkesedésük és ne
éppen az
ntesége
més vetélkec
és törekvésük
ős ntében
any-
nyira fokozódott, hogy
e közös célt szolgáló szervek működési
körükben egymás munkaterületét túl-
gyakran átlépték.
Ezt a felesleges, s ugyanannak a célnak érde-
kében feltétlenül kettős, tehát megtakarítandó
anyagi áldozatokat igénylő — vetélkedést
--- Page 146 ---
2
FOVROATÜRLIP
Budapest, 1937 május 12.
minden erőmmel igyekezni
vagy ha ez azonnal nem
fokozatosan — csökken-
mint említettem
fogok megszüntetni,
is sikerülne, legalább
teni. Máris
megtettem a szükséges int
s tényezők munka-
pontosan elhatárolható
Azok
toz
kérdés
rosan
ta
id a v
helyi Bizottság működ
gam járjak elől jó példá
dem át majd azoknak a ;
nek eddig elért eredményes működése
tékot nyujt ar. 1 a Gyógyhelyi Bizottság
részéről tapasztalt 1 ommal foglalkc
nak vele a jövőben. A munkamegosztás szaba-
tos keresztülvitele érdekében szükebb, majd ké-
sőbb tágabbkörű megbeszélést kívánok tartani
az illetékes tényezőkkel, s ha szükséges, meg
felelő eszközök igénybevételével
közbelépek annak érdekében, hogy apró-
harmadrendű kérdések szőnyegen
tartása ne veszélyeztesse a nagy és ko-
moly célokat.
— Különös örömömre szolgál, hogy Jözsef
Ferenc királyi herceg Öfensége, mint a Fürdő-
vár Egyesület elnöke, Margitszigeti
Gyógyhelyi Társalgó felavatásakor olyan meg-
kapó ö foglalásban, expozé-szerűen vázolta
közös nagy feladatunkat. Senkinek semmi
hozzátenni valója nem lehet mindahhoz, amit
mondott. Felavató beszédével egyszersmind
hitvallást is tett arról, hogy olyan gy nem-
zeti kérdésben, mint aminő a gyógyhelyi üs
és idegenforgalom kérdése, sikert csak úgy le
het elérni, ha az állam és az önkormányzat
minden szerve és a társadalom a legteljesebb
összhangban működik a közös cél érdekében.
*%
a
szól a főpolgármester nyilatkozata,
Karafiáth Jenő legpregnánsabban je-
Gyógyhelyi Bizottság célkitűzéseit és
a megvalósítandó feladatokat, Tény
az, hogy a bizottságnak valóban egyik legfontosabb
problémá, zhangba hozni főváros idegenfor-
galmát előmozdító valamennyi tényező működését.
Még emlékezetes Darányi Kálmán miniszterelnök-
nek a nyilatkozata, amelyet a Fővárosi Hi
Eddig
amelyben
löli meg a
határozza me
a
a
rsa előtt tett a főpolgármestert beiktató
lésen. Ebben a nyilatkozatában a BT
utalt a többi közt Karajiáth Jenő páratlan
Reméljük,
teszik neki,
ügybuzgalmára és közismert
hogy ezek a kiváló erényei
agilitására.
lehetővé
hogy valóban létrehozza az idegenforgalmi ténye.
zők működésének azt a gazdaságos és egyedül he-
lyes harmón t, amelynek megteremtésére — fenti
nyilatkozata értelmében vállalkozott.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X, Rezső-tér 3. — Telefon: 1-4t1-65. |
EXPRESS
FELVONÓ—GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
VÄRNAI KÁROLY
vízvezeték, gáz, melegvíz-fűtés, egészségügyi
berendezés, bádogos munkák vállalata
Budapest, V., Kälmän-u. 25. Q {0° 1
Turner istván
Dombortérképészete és modell-müterme
Budapes!, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.
Geiringer Üdön Géza gépészmérnök
villamos és accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 47. Telefon: 1-855-59.
SCHMIDT FERENC |
bádogos-, gáz-, vizvezetek-, központi fű-
tés, hűtő és jéggyár berendezési vállalat
Telefon: 1-373-39,
BUDAPEST, VII., ROTFTENBILLER-U. 40.
BIENN JÁNOS R.-T.
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból, Kátrányos
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
facement-, préseltkavics-,
!
Uj szociális intézményekkel
gazdagodik a főváros
Schuler alpolgármester a főváros első gyermek-
fürdőjéről, a kamaraerdői szeretetotthon új pa-
A főváros legújabb szociális intézménye a dan-
däruteai népfürdőben létesített gyermekfürdö, ame-
lyet Schuler Dezső dr. olgármester és Horony-
Pálfi Aurél dr, tanácsnok most mutatott be a szo.
ciálpolitikai szak "ttság tagjainak. A közelebbi
időben megvalósítandó terv a kamaraerdői szeretet-
otthon telkén épülő modern, emeletes pavillon épí-
tése, valamint 100—100 személyes fiúotthon és ip
nevelőotthon felállítása vermekfürdőt már át-
adták hivatásának, a másik két terv a törvényható
£g legközelebbi közgyűlése elé kerül. Az
új és tervezett szociális intézményekről kérdést in-
téztünk
Schuler Dezső dr.
alpolgármesterhez,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a következő
nyilatkozatot tette:
- A dandárutcai fürdőt hét év előtt létesítette
áros a legmegfelelőbb, helyen,
fa
a Haller-utcai
kislakásos bérházak közelében a szegé-
nyebb néposztály használatára és most ennek a für
dőnek keretében épült a gyermekek bazénje. Eddig
tizenhat kádfürdő állott a gyermekek rendelkezésére,
azonban a gyermeksereg a kädfürdöket sehogy sem
akarta használni. Ezzel szemben a közös bazénnek
nagy sikere van, valóságos lázadás tört ki a gyermek-
táborban, hogy ki juthasson előbb a fürdőbe, amely
szerre ötven gyermek befogadásá alkalmas.
A gyermekfürdöt a leghigienikusabban, mo-
dernül és izlésesen tervezte és építette meg a magas-
építési ügyosztály. 7 csempe, a bazént
a fő
metlachi lapok amelyek színe világos
kék, úgyhogy ezá ize is kék színben esil
log. A fürd van látva zuhanyokkal, vetköző-
és ruhaszekrényekkel, amelyeken számok
helyiségge
helyett különböző rajzolt motivumok vannak, hogy
a kisebb gyermekek így hamarabb felismerhessék a
maguk szekrényét.
— A gyermekfürdő építésén kívül a népfürdő
ben husz új, teljesen modernül berendezett kád-
fürdőt létesítettünk és átalakíttattuk a mos6-
dát is.
Új, modern otthon az aggok
számára
A kamaraerdői szeretetotthon új pavillonjának
tervéről a következő ismertetést kaptuk:
i bizottság tudvalevőleg fel
urat, hogy az Attila
etatthon telk 1 létesítendő
1 intézkedjék hogy a
kitelepítésével fel-
fordítsa. Az eladott
telekrészekből 326.3000 pengő folyt be, amely összeg-
ből Á úr a kama 16i szeretetotihon
telkén
— A
rozatával
el emelte.
dotta meg te
A törvényhatósági
a polgármester
lévő
hatalma
utca menté
ellán
mester
pavillon létesítését határozta €
hozott
számát
nem ol-
a
törvényhatósági bizottság 1935-ben
a szeretetotthoni férőhelyek
ez a létszámemelés azonban
jesen a kérdést zóta
mesztó gaz i — viszonyok
emelkedik azoknak a szeretetotthoni
löknak a száma, akiket csak hc
lehet az intézetek egyikében elhelyezn
ma 1000-en felül van, Igy mindenese
új szeretetotthoni pavillon felépítése. A kamara-
erdői terület, ahol esetleges újabb pavillonok épi-
tésére is kínálkozik hely, erre a célra kiválóan alkal
mas, amennyiben az joltak állandóan napon, sza-
bad jó levegőn tartózkodhatnak, továbbá a sze-
retetotthonnal kapcsolatos gazdaságban koruknak és
testi erejüknek megfelelő elfoglaltságot is találnak.
Mintán pedig az épület a már meglévő retet-
otthon vetlen közelében épül fel, nemcsak a sze-
mélyi, hanem a dologi kiadások is bizonyos mérték-
ben csökkennek.
is,
ében
ísra szoru-
kozás után
z a létszám
re indokolt az
épületének lervél
Az új retetotthon a
magasépítési ügyosztály már el is készíteite. Az
egyemeletes épületben, amely úgy berendezésében,
mint artisztikus külső hatásában teljesen modern
lesz, 180 ápolt nyerhet elhelyezést. A terv kiküszö-
böli a nagy, sokágyas hálótermeket, ehelyett 16
halágyas. nyolc hétágyas és 14 kétágyas hálóhelyi-
ségről gondoskodik. A mappali tartózkodást ké?
: terem és egy előtér biztosítja. Ezek a nappali
égek üvogfallal lesznek ellátva, hogy minél
többenapfény jusson a hennük tartózkodóknak. Ugy
a magasföldszinten, mint az emeleten egy-egy fe-
dett balkón és egy-egy nyitott erkély épül. Az alag-
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
fedéllemeztetők.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
| villonjáról, az alapítványi fiú- és nevelőotthonról
| és a fiatal ipari generáció támogatásáról
sorban fürdő- és zuhanyozóberendezés áll majd ren-
delkezésre. A meleget
gáltatja.
Újból a közgyűlés elé kerül az
alapitványi fiúotthon és
nevelöoithon kérdése
— A harmadik
nyi fiúotthon és al
tését a székesfő
központi fűtőberendezés szol-
új szociális alkotás,
pítványi ipari
os kezelési
116 több alapít-
vány felhasználása teszi lehetővé. A polgármester-
nek erre vonatkozó javaslatát a közgyűlés még a
mult évben elfogadta azzal, hogy az alapítványok
ingó vagyonából az 1937. évben felállítja az intéz-
nyt és az építést 438.000 pengő költséggel, a be.
rendezést pedig 91.900 ngő költséggel irányozza elő,
az als építkez után még megma
radó és ingatlanvagyonät pedig
veszi, viszont a létesí-
tendő kettős intézet fenntartási költségeit minden
kori költségvetésében biztosítja. A belügyminiszter
azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy az alapítvá-
nyoknak az építkezés után még megmaradó vagyo-
nát a fe ros tulajdonába vegye, ehelyett célsze-
rűbbnek minősítette, hogy az új létesítmények olyan
terjedelműek legyenek, amelyek az alapítványok
anyagi erejének megfelelnek.
A belügyminiszter rendelkezéséhez
ügy most újból a közgyűlés elé kerül a polgármes-
ternek módosító javaslatával, amely szerint a
Vecsey János és neje Szathmáry Borbála, Vrányi
Sándor, Frum István, I. Ferenc — József—Erzsébet,
Rökk Szilárd, Jakabjalvy Gyula, Zichy Antal gróf
és Szelényi Lajos alapítványokat a főváros 60 fiú-
gyermek számára létesítendő Alapítványi Fiúotthon
és kizárólag katolikus vallású 60 fiúgyermek számára
képest az
létesítendő Alapítványi Ipari Nevelőotthon céljaira
használja fel. Az alapítványok készpénzvagyonát
200 személy befogadás: alkalmas intézmény fel
építésére és 120 szemé ére szükséges berende.
zés a megmaradt ingatlan- és értékpapirvagyon
évi jövedelmét pedig mindenkor a intézet fenntiur-
tására fogja fordítani.
Nagyjelentőségű új irányelvek
a tanoncotthonok életében
A kettős intézet létesítésének ezzel most már
nem lesz akadálya és a főváros új, modern ipari ta-
noncotthonnal lesz gazdagabb. Az új tanoncotthon
a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály ha-
táskörébe kerül. Ezenkívül fővárosnak van a köz-
oktatásügyi y lügyelete alatt működő há-
rom tanoncotthona és a főváros hathatós támogatásá-
val hat, társadalmi intézmények által fenntartott
tanoncotthon müködi vagyis a tanoncotthonok
száma tízre szaporodik.
A tanoncotthonokat illetőleg a jövőre nézve
Schuler Dezső dr. alpolgármester, mint kijelentette,
két új irányelvet akar me; ósítani. Egyesíteni
és munkaprogramot
Ezenkívül biz-
akarja a támogatást, a nevelési
valamennyi tanoncotthon keretében
tosítani óhajtja a tanoncok számára felszabaduld-
suk ulanra is a munka folytonosságát, olyan for-
mán, hogy a mesterekkel a tanoneszerzödes erre
nézve is kiterjedjen.
Az alpolgármesternek ez az elhatározása úgy az
ipar, mint a fiatal iparosgeneráció zempontjából
igen nagy jelentőségű és megakadályozza azt, hogy
felszabadult tanoncsereg 'alkalmaztatäsa hiányá-
ban elkallódjon a szakmák számára.
*
A közjótékonysági és szociálpolitikai szakbizott
ság legutóbbi ülésén foglalkozott ezekkel az új szo-
ciális intézményekkel, amelyekről örömmel vett tu-
domást. Schuler Dezső dr. alpolgármester elnökölt
az ülésen, amelyen résztvett Horony-Palfi Aurel
dr. tanácsnok és a szakbizottságnak csaknem vala-
mennyi tagja. Az ülés érdekessége volt, hogy a Hal-
ler-utcai csecsemi termében tartották
meg. Itt Raj István, a főváros hat csecsemővédő in-
tézetének gondnoka és Sokurszky Lászlóné, a Hal-
ler-utcai intézet gazdasági felügyelőnője fogadták
az alpolgármestert és a bizottságot. Előzőleg megte-
kintettök a pompásan megépített új gyermekfürdőt,
amely nagy tetszésre talált. A gyermekfürdő terve-
zéséért és az építési munka vezetéséért meleg elis-
mer6söt fejezte ki Schuler Dezső dr. alpolgármester
a jelenlévő Merza Dezső mérnöknek, aki egyébként
az új szeretettotthont is tervezte.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
getelőlemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utópító-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyümölosfa-karbolineum,
kátrány-parattin, k enőes gópzsir.
--- Page 147 ---
Pú b [71 d
Jeta Gazdy Jenő
e. . .
tűrvényhatásági bizottsági tag
Késmárk felől fütyül a szél. A szoborleleplezésre
megjelent hölgyek fázósan húzzák össze köpenyei-
ket. Egy szélroham elkapja a vászontakarót és a
nagyságos fejedelem ércalakja hirtelen megjelenik
a színen.
Lova, mintha megrettent volna a körülálló rop-
pant tömegtől, felägaskodik. A fejedelem alakja
pedig kiemelkedik a nyeregből és — igen, mintha
hallanánk ajkáról a nagy sikolyt, amely elszáll a
megilletődött tömeg felett. messze túl a csonka ha-
tárokon: Recrudescunt incylate gentis Hungaria
vulnera. Megújhodtak a magyar nemzet
sebei!
És valóban úgy van. A nemzet, amelyért a nagy
fejedelem felkelt, ezer sebből vérzik. De a
világháború legnagyobb rokkantjának, ahogy Mus-
solini mondotta, nemcsak vérző csonkjai fájnak.
A magyar élet is tele van feszültséggel, különös
zörejekkel, fel-felvillanó fájdalomnyilvánulásokkal.
Szomorúan sötét ez a kép, amelyet a népi politiká-
val foglalkozó fiatal íróink írásmunkái elénk tár-
nak. Szinte a régi orosz írók elborult rajzai eleve.
nednek előttünk.
Ugy látszik, a gazdasági
rejtékes élete, ennek a problémának széles kiterje
dése a legkomolyabb megfontolások elé kell, hogy
állítsák a nemzet vezéreit. De itt van az értelm i
munkanélküliség nehéz kérdése
rosan nyomasztó, súllyal nehezedik a magyar életre.
A megélhetés folytonosan drágább lesz és a szociá-
problémák így még inkább kimélyülnek, Való-
ban nem lehet csodálkozni azon, hogy ha azokat,
akiket ez a nyomasztó érzé sujt és a felszínen
mutatkozó gazdasági javulásnak hatását semmikép-
érzik, nyugtalanító érzések fogják el.
nemes
ma is
meg
m nroletáriátus ve-
is, amely sokszo-
lis
pen sem
Már pedig az ilyen érzések rossz tanácsadók és
a lelkiismeretlen agitátorok által könnyen kihasz-
nálhatók. És ez az, ami ellen minden hazáját sze
rető magyar embernek, az államnak és a fövdros-
nak egyesült erővel a végsőkig megfeszített erőkkel
küzdenie kell, Mert nem szabad, hogy elkövetkezzék
Vörösmarty Szózatának borzalmas jóslata. Hanem
jönni kell egy jobb kornak, mely után buzgó imád.
ság epedez mül ajakán.
A Pünkösd ünnepének magasztos eszméje tanít
bennünket erre, hivő magyarokat. Amikor a termé-
szet új erőre kap és a magyar élet teljes virágjába
borul. Minden él, minden dolgozik, zsendül, pezseg,
dalol a magyar természet ölén, a drága magyar
földön.
A szentlélek eljövetele kell, hogy minden ma-
gyarnak szívében is a testvériség szent érzésének
tángját gyujtsa magasra. A testvériség érzete, a
tudat, hogy milyen kevesen vagyunk itt e földön mi
magyarok, a tudat, hogy ezt a darab földet, amo-
lyet a mostoha sors nekünk meghagyott, minden
erőnkkel meg kell örzenünk, mert csak ebből lehet
feltámadás, kell, hogy ezen a szép ünnepnapon
megragadja lelkünket.
Minden problémánk
ez a testvériség érzése
csak úgy oldható meg, ha
izig-vérig átjárja valónkat.
ec ha így egymásra találunk magyarok, ha ki-
juk magunk közül mindazt, ami elválaszt
bennünket és csak azt tartjuk meg, ami egyesíteni
képes erőinket, csak így tudjuk meghozni azokat az
áldozatokat, amelyekre szükség van, amelyek nélkül
nem jöhet egy jobb kor, nem jöhet a feltámadás.
Erőseknek és egyeknek kell lennünk. Valóban test-
véreknek, akik igazságosan és szeretettel megoszt-
juk magunk között azt, amivel rendelkezünk.
Az államnak és a fővárosnak pedig cselekedni
kell. Cselekedni kell gyorsabban és céltudatosabban
mindazokban a problémákban, amelyek magyar
testvéreink megmentését jobb megélhetését céloz.
zák. Ezeknek a problémáknak kell most az elsőbb-
séget adni minden más felett. Első a kenyérkérdés.
Mert hiába díszítjük mi fel a házunkat minden
parádéval, ha nincs mit az asztalra tenni, ha nincs
mit magunkra venni.
Minden magyar testvérünknek érezni kell azt,
hogy a többivel együtt van hivatva ezt a verejtékes
magyar életet a jobb jövendőhöz segíteni,
szeretetben és sorsközösségben.
a hangsúly.
testvéri
És ez utóbbin van
Utópiák ezek? Lehet, hogy igen, ha a mai kor
szelleme nem változik, de akkor ez a szellem a maga
sírját fogja megásni. !
Hívő és gondolkodó emberek előtt bizonyos, hogy
vannak utak, amelyeken legalább is megközelíthe-
tők. És ezért is érdemes és kell harcolni. Elsősorban
minden magyarnak, akinek a sors hatalmat adott
a kezébe. Ugy, ahogy azt a nagyságos fejedelem
tette. Elbukott, de íme, ismét itt van közöttünk és
ércalakja beleharsogja lelkünkbe:
Cum Deo pro Patria!
1
|
Vitez főzsef Ferene dr
királyi herceg, a szót
ok
A (fővárosi Hirlap fakszimilében bemutatja a királyi
herceg margitszigeti avató beszédének , kéziratát"
A Fővárosi Hirlap vezető helyén foglalkı
a budapesti idegenforgalom ünnepi esemény
a Gyógyhelyi Bizottság Margit-szigeti
tärsalgöjä-
nak megnyitásával. Ehelyütt tehát nem kívánunk
ismétlésekbe bocsátkozni, mindazonáltal el kell
mondanunk az alábbiakat, amelyek részint kiegé-
szítik a felavatási ünnepségen történt események-
ről szóló beszámolónkat, részben pedig
az avatóbeszédet mondó József Ferenc királyi
herceg emberi és szónoki egyéniségét illetően
világítanak meg néhány érdekes és figye-
lemreméltó momentumot.
József Ferenc királyi herceg hatá
rozott célkitűzéseket kijelölő, eg emel
kedett szellemű beszédet mondott, amelynek min-
den szavában ott izzott az a rajongó — szeretet,
amellyel a királyi herceg már több, mint évtizede
annak
tet a
a mozgalomnak élére állt, amely Budapes-
világ legszebb és egyben legkeresettebb für-
dővárosává akarja avatni.
Mielőtt elmondanók e cikkünk keretében kö
zölt klisé történetét, idézünk néhány mondatot a
királyi herceg be: léből:
— Sok év küzdelmének eredménye ez a
gyógyhelyi társalgó, — mondotta József Fe-
renc királyi herceg — amely valóban a leg-
alkalmasabb helyen, ezen a híres, történelmi
szigeten épült, Az idegenek előtt is
hangsúlyozzuk, hogy a régi Magyar-
országnak történelmi multban gazdag
múzeumát találjuk itt.
idegenforgalom nagy ünnepe en-
ónak a felavatása. Az idegen-
forgalom viszont ma már nemzetgazdasági
és szociális szempontból is rendkivüli fon-
tossággal bír és szerencsére ott tartunk, hogy
— Az
nek a társ
már a közvélemény is tudatában van ennek.
— A mi feladatunk az, folytatta a ki-
rályi herceg, — hogy soha se elégedjünk
meg az elért eredményekkel, hanem igyekez-
zünk mindig távolibb célokat elérni és
ha kell, céljaink érdekében. a hivatalos
közegek „zaklatäsätöl“ se riadiunk vissza.
Már megfejtettük azt a budapesti ta-
lány hogy a mi fővárosunk fürdőváros, de
most már
az egyes akadékoskodók ne zavarjanak
bennünket olyan talányokkal, amelyek-
kel munkánkban gátolhatnak.
József Ferenc ki i herceg ezután }
zönetet
mondott Bessenyey Zé: Karafiáth Jenőnek és
Gellér Mihálynak, hogy közremüködésükkel ez a
szép intézmény megvalósulhatott. Befejező szavai-
lott kifejezést, hogy ez a
é teszi a külföldi vendé-
ban annak a reményének
társalgó még kellemeseb
gek üdülését és pihenését
A királyi herceg lendületes -llemes fordula
tokban ét többször itotta félbe a
tetszésnyilvánitás éljenzése és tapsvihara, ugy, hogy
szavai gyakran vesztek el az elismerés hangos meg-
nyilatkozásai közben. Éppen ezért
a Fővárosi Hirlap munkatársa az ünnepség
végeztével azt a kérést terjesztette a királyi
fenség elé, hogy bocsássa a Fővárosi Hirlap
rendelkezésére beszéde teljes és hiteles szö-
vegét.
Ekkor azonban kellemes nagyon finom meg
lepetésben volt részünk, A királyi herceg mosolyogva
néhány apró cédulát, amelyek mindegyi
v-öt szó volt csupán: az úgynevezett „Sldg-
kt, az emlékeztető szavak, avató beszédének
gondolatmenetéhez.
— Ime, a beszédem hiteles szövege — mon-
dotta mosolyogva a királyi fenség,
Kitünt, hogy a közel félórás, szónoki lendülettel,
megkapó közvetlenséggel és egész sereg új eélkitű
ÓRIÁSI SIKER
? Fővárosi Nagy
Cirkusz
Naponta 2 előadás
és
KÖSZENBÄNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3,
Telefon: 1—126—66.
|
felvető ötlettel előadott és szellemes fordulatok-
bővelkedő avató beszédet valójában ott, a pilla.
zést
kal
nat hevében rögtönözte a királyi herceg és mind-
össze arra szorítkozott, hogy előzőleg néhány emlé-
keztető szóba foglalja össze előadá k dolat-
menetét és egyes problémáit. Érde tartottuk,
i herceg jegyzete
azt olvasóinknak.
1 klisét k: sünk
Izeket közöljük itt
29 sb köt, köz,
A ET]
Egkísk — késs fejik 5
hogy a kir:
és bemutasuk
alább.
y= 4X
539 ws hing. Mer 04
Aller my apa Rupp st:
Mtv,
a Depeche 7 bekitepizk.
Ups.
Vor hau
El ön
puki, kg :
vim
2
lelő e,
Vé pm
ll hi kHovégg
For Bılan heve; ,
Azt hisszük, nem mindennapi érdekességet volt
alkalmunk itt, a Fővárosi Hirlap hasábjain most
közölnünk, amikor ezekkel a klisékkel olvasóink
előtt bemutathattuk J of Ferenc királyi herceg
szónoki készségének és művészetének ezeket a figye-
lemreméltó kulisszatitkait.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Mocıcs Ruggyantaárugyás Rk
és Atnesi Falu
Remek látványosságok és műsor
--- Page 148 ---
Budapest, 1937 május 12.
fel, amely augusztusban elfogyott, úgy, hogy pót-
Az PIA
Döntő fordulat a munkásság kertes [vom o E
a célra már 100,000 pengő áll rendelkezésre, Ez az
összeg azonban még mindig nem lesz elégséges,
családi háztelepének megoldásánál [77770 lesd vs
sát is ennek a hitelnek terhére fizetik, A járadék
és kiegészítő segély kiutalása tekintetében egyéb-
A házak a lakbértörlesztéssel 25—30 év alatt ként semminemű panasz nem merült fel.
a munkások örök tulajdonába kerülnek
Megemlékeztünk a Fővárosi Hirlap hasábjain
már Szendy Kár polgármesternek arról a tervé-
ről, hogy a budap munkástársadalom szociális
helyzetének javítása céljából teljes új alapelvek s:
rint ndékozik Budapest kislakásépítő politiká,
átalakítani, polgármester külfi rendszerek
figyelembevételével azt a lakástípust akarja 116
teremteni, amely családi ház-rendszerű elhelyezésben
módot ad a fizikai munkásnak, illetőleg családtag
jainak a kertgazdálkodásra
kozó terveket a főváros műsz
és ve karöltve a pénzügyi és szo
ügyosztály már a legrészletesebben kidol-
ennélfogva minden valószínűsége megvan
k, hogy
anne
a , polgármester rövidesen törvényhatósági
bizottság elé viszi a munkáslakóházak léte.
si vonatkozó tervét,
Ezzel első izben fog megtörténni Magy:
hogy a munkások az általuk fizetendő há
nében
2
az elhelyezésükre szolgáló lakásokat. A polgármes-
ter elsősorban a közüzemi munkások népes seregére
gondol, ha azonban ‚az itt eszközlendő kísérletek be
váltják a hozzájuk fűzött reményeket, akkor bi
időpontban forább fejlesztik a hosszú amortizációra
megv rolható munkáslakások tát.
A főváros az új munkäslakötelepeket a peri
fériákon, saját tulajdonában levő ingatlanokon szán
dékozik felépíteni, gondosan ügyelve — arra, hogy
zárt települések létesüljenek és ezen a r6ven a A
műveket szolgáltató fővárosi üzemekre ne hárulja-
iselhetetlenül nagy Lényegileg a
levő v telepre fog
slakótelepek külső képe.
"házakat létesítenek, teljesen elhatárolják
sgymástól a két-két lakást magában fog.
észek területét. Kétszáz négys: től négy
rországon,
bérek elle-
30 esztendő alatt örök tulajdonukba veszik
ii a mur
ken is
azonban
laló há
Udvös intézkedések egész soraival ís
segíti elő munkásainak jólétét a főváros |"
Érdekes beszámoló a Munkásügyi Bizottság előtt min
A Munkásügyi Bizottság életrekeltése óta nagy,
mélyreható gazdag eredményeket mutató munkás
ág folyik a XII. 7 tál nely a munkás
kérdéseket gondozza, Szendy Károly polgármester
új munkásügyi rendeleteinek jótékony hatása
körben megmutatk« vosztály élén
Morvay Endre dr. tanácsnok is erős szociális érzé
kel támogatja a Munkásügyi Bizottságot működésé-
ben. A munkásság érdekében megindult intézkedé
k terén, mint ennek a nagy problémának hajtó
ereje, elismerésre méltó működés it ki Reminiczky
Lajos tanácsjegyző, a Munkásügyi Bizottság elő.
ad aki ezzel úgy a munkásság háláját, mint a
Tőváros vezetőségének elismerését érdemli ki.
Most — elkészült. nagysza
plasztikus képet fest meg Reminiczky Lajos tanács-
jegyző a mun kérdés rendezése érdekében a mult
ban kiadott, valamint az újabb, nagyszámú rendel-
kezésekri amelyekkel — mint mondja
„koräntsem záródott le azoknak a rendelke-
zéseknek és intézkedéseknek sorozata, ame-
lyeket a székesfőváros munkássága érdeké-
ben tervbevett."
sú
k
ibású — beszámolójában
kedések sorában ismerteti azt a
városnál 65. élet-
Az újabb im
rendeletet, amely szerint a székestő
évüket betöltött, öregségi járandósá
pótlására elsősorban azok a munk
tra képessége révén és egyéb szem
pontokból is alkalmas gyermekét kell tekintetbe
venni.
ITJ
tartozik a polgármester humágus áintézke-
amellyel 1936. csonyra . minden SZ6-
sfővárosnál legalább egy éve alkalmazásban álló,
Öra-, napi- és hetibéres. családos munkás részére a
rendes karácsonyi segélyen felül annyiszor 5 péngő
rendkívüli segélyt engedélyezett, ahány 17 éven ahıli
eltátatlan gyermeke van a munkásnak.
dése
Jelentős újítást hozott a polgármester rendelete,
amellyel a székesfőváros egyes üzemeinél
i intézményt.
életbeléptette a gondozónőv
mre talált az a polgármeste: ren-
sfőváros három nagyüzemé-
teinél és intézményeinél,
isztasági Hivatal ipari
És nagy
delet, amellyel a szék
nél, a IT, ügyosztä
a Vágóhidon és v
műhelyeiben a munkásság részére
víztelenítése és a
NEDVES FAL 2105370
LÉGSZIGETELÉS pills
AMBRUS 4. okl. mérnök, Budapest, VI., Izabella-e, 77. Tel.: 1-208-64
. Bemutatja a beszámoló a munkásnyilvántartó
hivatal működéséről szerkesztett kimutatást, majd
száz négyszögölig terjedő kertek csatlakoznak egy- | eleg — hangon mol be rról, hogy — milyen
y munkáslakáshoz, amelyeknek legszükségesebb | örömet és megnyugvást keltett a munkásság köré-
ásítását az építés idejében maga az építtető tärsa- | ben a polgármester humánus rendelete, amelyben
anis szó, hogy kon hogy a kiöregedett munkások pótlására
Tr A A A A a munkás gyermekét kell alkalmazni, Ez a ren-
az építkezéseket és azok anyagi lebonyolítá- delkezés is minden - nehézség és késedelem mélkül
sát nem maga a székesfőváros intéz ment gyakorlatba.
nem magäntökeesoport, vagy ha A E. kívüli v
megállapod; kötni nem lehetne, hogy Ten Hz .
kesfővárosi Községi Takaró 10gy ez Az első lépés abban az 1 ányban, hogy a
: 1 munk s járandósága és családtagjainak száma kö-
Mind: . két, vagy három szoba | zöft megfelelö arány álljon elő,
ság végzi el. Arról van ug:
karácsonyi segélyről megjegyzi,
lenne k zükséges mellékhelyis A" gondozónői "intézmé ÁVP; A A
gekkel és az ár a beépített lógköbmétereknek meg- | „un “eo he tor Infezmeny a. jelentés szerint ép-
felelően változni pen úgy be fog válni, mint a tüdőbeteg-gondozónők
A fónyűzést minden vonatkozás- | 80" kolt HGYs
han korülni k és az iskolanőv intézménye.
gondot fordítanak z
ugyanekkor azonban különös |
ra, hogy 1 A weekend-rendelet a mäjus 15-től október
Í °dö évszakra szól, így ennek hatásáról még
apasztalat. , A rendelet kibocsátása — mondja
noló — igen nagy körültekintést hívánt és
egyszerű kivitelük mellett a higienia köve-
telményeinek teljesen megfelelő napos, leve-
gős, egészséges házak álljanak a fizikai
a besz
munkások! rendelkezésére. { 2. t rend kívüli nehézségekkel járt, mert gondosan
| kell ügyelni arra, hogy egyes üzemek munkásságá-
Legelsősorban a jászberényi-úti városszéli telep | nál a szükséges folyamatosságot és a közönség irá
területével közvetlenül határos fővárosi ingatlano- nyában a kivánt rendelkezésre állást teljesen biz-
kon akarják a továbbfejlesztés mun
deni, a tervek szerint nyomt ezután
7" kelenföldi, egy óbudai 68 egy hüvı
rosi telekkomplexum hasonló cé
át megke;
következné
svölgyi fö-
való felhaszná
tosítsák"
Több új rendelettervezetet ismertet a jelentés.
Ezek sorában legfontosabb
a munkarend ályozása:
g nagy érdeklődéssel kísérte a
építésére vonatkozó elképzelése
következik azonban a dolog természeté-
a gállapítása előtt
konkrét nlatok megtételé ja egyetlen tőke-
esoportnak sem lehet, A tárgyalások most már rövi-
desen me szdődnek abban nyban, hajlandó-e
valamely nagy magyarországi építtető cég a széke:
fjővárossat a lakólelepek építésére nézve megfelei
megállapodást létesíteni. 146 mindenesetre v
mert a megvalósulás legkorábban ez év őszén
vetkezhetik el.
az Klektromos-, Gá
XIII. ügyosz ezt a munkarendet a
Gázműveknél már 19 évben életbelép
szabályzat alapján készítette szakénr bevos
és Vizművek
Nem kevésbé fontos
a munkásnyilvántartó szabályoz:
| egészítésére
! vonatkozó rendelettervezet sem. A kiegészítő ren
| delet kiboecs. a azért nem tűr ha t, mert
ax eredeti rendelet intencióit igen sok helyen félre-
értették és szokássá vált, hogy a székesfőváros
intézeteinél, intézményeinél úgy az elbocsájtott
munkásokat, mint a jelentkezőket a XIT.
ügyosztályhoz ut személyes — jelentkezésre,
ggal tumultnuózus jele
rendelettervezet jövőre nézve
ügyosztálynál való személyes
kö-
netek játszódtak
a polgármesle;
st kizárja,
A munkára való kijelölés céljából nyilvántar-
tott munkásoknak a ttervezet szerint való
tése azért §: ges, hogy a kijelölés minden
befolyástól mentesen, tisztán tárgyilagos szem-
inetet pontoknak megfelelően történjék.
Végül a polgármester a Munk gyi Bizottság
elé terjeszti a székesfőváros munkásaira vonatkozó
statisztikai adatfelvétel-tervezetet. Így módjában áll
a Bizottságnak még mindazokat a kérdéseket fel-
hétvégi s
engedé
Érdekesen számol be ezután úgy a legújabb, mint
na múr ismertetett rendeleteknek
végrehajtásáról és azok eredményeiről.
A három rendeleten alapuló kiegészítő segélyre vétetni, ame a munkásság holyzetenek teljes
1936. évi költségvetésben 50.000 pengőt vettek megismeréséhez ükségesek.
Jövő évben már üzembe helyezik
at há [] SP ATA r
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának állástogtatása
a zárszámadásról és a győgyszállá felépítéséről
Az időszaki várospolitikai kérdésekkel kapcsolat- | Nemzeti Egység Fővárosi Pártja és a Keresztény
an érdeklődtünk a Nemzeti Egység Fővárosi Pa Községi Párt
ak a rószámad valamint a tabáni gyógy- a tabáni gyógyszálló
szálló kérdésében elfoglalt álláspontja iránt. A kő
vetkező felvilágosítást kaptuk:
kérdésében halogató álláspontot foglaltak el Ez a
fekek; ks x © u beállítás egészen téves, mert semmi egyéb nem tö -
rel Jenő főpolgármester, A mär tönt, mint hogy a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjá-
ör kifejezésre hozta, nem. érti A 70 tat DOM nak, a Keresztény Községi Pártnak és a 1-
han, ; törvény azt kíváni NŐ AD 2 | demokratáknak u képviselői egyöntetűen az
ében a kö gyúl kic dr e. álláspontra helyezkedtek, hogy a legr övidebb úton
ármennyire je go bank EEE In | 7el kell deríteni Tabán balneolögiai helyzetét, el. kelt
ás batár rt arról lak itoleátettő s; a | készíttetni a Tabán rendezési terveit és csak azután
szokás Det Ce e1öra Kijele ló » ORY A | gud a bizottság határozni arról, hogy hova helyezze
sárszámadát. sében malte 978. e At határo, " | a gyógyszállót. Egyébként azonban minden oldalrói
áról éz éppen olyan perenyi pontos né ét memártoktól hangsúlyozást nyert, hogy éz a bizottság n rendelke-
ezt az ige ja a DE któls Mb
1 7 Szgyűlésen is pontosan Zésre adott
elenlenek, Ez az oka annak, hogy az egy éven belül és pedig lehetőleg úgy, hogy
az új szálló a jövő évi nagy idegenforgalom.
segítségül szolgálhasson, meg akarja
zárszámadás ké
határozzon és
a főpol
rmes
" megj
évektől eltérő
a zárszámadásról szóló hatalmas kötetet hir. A át
telen kikézbesítették a bizottsági tagoknak és oldani a feladat 5 4
T$-ra a pénzügyi bizottság ülését, 14-re pedig viszont azonban egy olyan elhibázott építkezésbe,
a közgyűlést ís kitűzték ebben a tárgyban. amelyet esetleg néhány év mulva stornirozni kell,
Eg6szen kétségtelen, hogy a zárszámadási vita mel- ‚| nem Kíván ele et a rendezésért
lett esuk erősen másod jelentősége lesz a költ nem kívánja a felelőssége A ; :
ségvetés olyan értelmű módosításának, ahogy azt a — Egyébként azok, akik ebben a kérdésben a
belügyminiszter kívánta. A Nemzeti Egység Fővá- | párt álláspontját képviselik, egyöntetűen annak a
rosi írtjának pénz i bizottsági és közgyűlési reményüknek adnak kifejezést, hogy rövidesen meg
magatartása szempontjából a keddi pärtertekezlet | Zehet találni azt a megnyugtató megoldási módot,
határoztta az irányadó. amelu a kérdést közmegelégedésre nyugvópontra
éből az tűnt ki, hogy a ! juttatja.
— A napisajtó 6rtos
--- Page 149 ---
Budapest, 1937 május 12,
, Nyugodt lehet Budapest közön-
sége: vigyázunk egészségére"
Új helyiségében fokozott tempóval dolgozik az Élelmi-
szer Kihágási Bíróság
hamisítási — Központi
tözött, Goszieth Ernő
előljáróság — vezetője
Életmis:
hajlókba ki
A TV. kerüloti
Rendőrbíróság új
dr. tanácsnok, a IV. kerületi
Szendy Károly polgármester meghatalm: ából
új hajlék után nézett, hogy a főváros k leg-
fontosabb szervét, a rendőri büntetőbíróságot embe-
: költöztethe: át.
rház kapuján már
es zománetábla jelzi:
hatal-
mas, másfélm
Kihágási
mint
Budapest Székesfőváros Élelmiszer
Büntetőbíróság IV. kerületi Előljáró,
rendőri büntetőbíró.
A folyosókon póldás tisztaság, az emeleteken
mindenütt táblák jelzik, hogy milyen hivatalok mü-
kben. A. főváros — élelmezésének
rendjére megfelelő segédszemélyzettel és jegyzök-
kel több rendőrbíró ügyel között Kiss Zoltán
úcsjegyző a rangidős, mellette Debreczeny
dr., Drégely László dr., Kuta János dr. fo-
galmazók működnek, mint rendő
Látogatásunkkor nem volt túlságos
nagy az ügyforgalom, de a tömeg:
hihetetlenül mozgalmas itt az élet. E
mértékben
1pokon — szinte
gy-egy bíró elé
hatvan-hetven gyanusított kerül.
A. bírók a kora reggeli óráktól kezdve a késő dél
utáni órákig, szinte piher nélkül tárgyalják az
ügyeket.
Hogy milyen óriási feladatot
Budapest tizennnégy kerületének
ró a rendőrbírákra
arra jellemző, hogy a most elkészült statis
szerint
az elmúlt évben mintegy 50.000 feljelentést
intéztek el.
Ezekből a kihágási ből egyetlen restancia
sem maradt, legnagyobb részben ítélettel fejeződtek
be az ügyek.
A kiadott utasítások szerint minden büntető
rendőrbíró a hét két napján tart tárgyalást,
ilyenkor 150—160 idézést küldenek ki.
Jellemző a szigorra, hogy csak a legritkábban
fordul elő, hogy a gyanusítottak távol maradnak a
tárgyalásról.
Beszéltünk
Kiss Zoltán dr. tanácsjegyzővel,
aki a központi Élelmiszer Kihágási Bíróság ügyeiről
a következő felvilágosítást adta a Hir.
lapnak:
— A legnagyobb hálával fogadtuk, hogy végre
emberséges hajlékot kaptunk, ahol fokozott kedvvel
és ambicióval végezzük feladatunkat. Ami az Elel-
miszer Kihágási Bíróság elmúlt esztendejét illeti,
feltétlen
Fővárosi
javuló tendencia mutatkozik,
— Ha egyes kirívó esetek az élelmiszerhamisítás
terén még előfordulnak — amelyek néha emberáldo-
zatot is követelnek — ezek inkább kivételnek mond-
hatók: a helyzet az, hogy
Budapest székesíővár közönsége — teljesen
nyugodt lehet, vigyázunk egészségére
és ott, ahol hibát látunk, vagy szándékos rosszindu-
latot, nem ismerünk kíméletet és drákói igorral
járunk el.
Kiss Zoltá sjegyző ezmtán egyenkint is-
maertette előtt egyes szakmák helyzetét.
A tejfronton — mondotta
gítők az állapotok. A harc a milimárik ellen
akik a legtöbb munkát okozták nekünk — a mi
győzelmünkkel végződött. ár évvel ezelőtt még
mindennap akadt magas százalékkal vizezett tej
a piacon, ma már sok, ha egy évben tíz ilyen eset
előfordul. Saját bőrükön - kellett tapasztalniuk.
hogy ez nem mehet tovább,
teljesen kii
a súlyos büntetések észretérítették őket.
De egyébként is igyekeztünk — a büntetésen felül
- lelkükre beszélni. Az egyszerű embereknék meg-
magyaráztuk, hogy milyen hallatlan bűnt követ.
nek el embertársaik ellen, amikor szenyezett, fer-
tözött — legtöbbször kütvizzel öntötték fel a
tejet. Ugy látszik, ez hatott rájuk, mert most már
ritkaságszámba megy az ilyen formájú tejhamisít
Sajnos, van kifogásolnivaló egyes nagyobb
tejvállalatok áruiban is, Ezekkel szemben sem is-
merünk kíméletet. Most is
ismert tejvállalat ügyét bogozzuk, amely
ellen rengeteg panasz merült fel.
Az ilyen tejvállalatnak nincs létjogosultsága és mi
mindig megtes előterjesztésünket, ha súlyos
miulasztásokról y tudatos büneselekmönyekröl
van szó: az iparjog megvonására.
A. hüsfronton csak egy kifogásolható van, a
tanácsjegyző . szerint.
— A esempészhús titkos utakon — még mindig
beszivárog a fővárosba. Ezt a mi nyelvünkön
,feketevágás"-nak nevezzük; ami azt jelenti, hogy
állatorvosi vizsgálat nélkül jut a hús a fogyasztó.
hoz, Ezt természetesen a hatóságok minden erejük-
kel igyekeznek — megakadályozni, de még mindig
elég gyakran fordul elő, hogy ilyen hús kerül a
fogyasztó asztalára, amelynek a legális kereskede-
egy
Érdekes felvilágosítást kaptunk a Piackutató
zet felállítására vonatkozólag
A polgármesteri hivatal a
zottság javaslatára kiutalt hatvi
nek a kétségtelenül nagyjelentőségű
a felállítására, amelynek a
Közételme. Bi-
pengőt en
intézménynek
munkáktól
tudományos
eltekintve, az lesz a célja, hogy
az árakat vellálja és kíméletlenül üldözze
a lánekereskedelmet, amely élelmiszer
kereskedelemben még mindig jelentős szerep-
hoz
— A Piackulató Int ez év őszén minden
. FA A A bizonnyal megkezdi működését és akkor nem lesz
a kárát. Az oka pedig az, h vásárló- | nek olyan kirívó jelenségek, mint a jelenben,
kapva kap az olcsóbb hús és meg- | amikor előfordul, hogy valamely élelmiszer ára
feledkezik arról, hogy milyen 7
; : : Budán a felével többe kerül, mint például
súlyos veszélyeket rejt magában a csempé- a Ferenevárosban,
szett. hús megy ! Zalányi Andor dr. élelmezési főtiszt elabo
Ilyen bélyegezetlen hűs természetesen nem kerül a rátumot dolgozott ki a Piackutató Inte felálli
kereskedők pultjaira, Ismétlem: ezt csupán közvet- | tására. Terveit most tanulmányozzák, előjelek
lenül a csempé I szerzik be a könnyelmű házi szerint sok olyan ötletet vetett fel, amely Budapest
asszonyok. i polgárainak hasznát fogja szolgálni.
I
Nyolcmilliós megtakarítás a nagy-
arányú beruházások és a szociális
szempontok megóvása mellett
Az üzemek tavaly 25 millióval járultak hozzá a városi
gazdáikodáshoz
Általános megnyugvást ltett a székesfőváros
közönsége előtt az 1936. év községi gazdálkodásáról
szóló zárószámadás, amelyet polgármester a leg-
utóbbi napokban hozott nyilvános a. Megálla-
pítható ebből a hatalmas és a fővárosi igazgatás
valamennyi ágazatára kiterjedő — elaborátumból,
hogy Budapest gazdálkodása a legmesszebbmenő
igényeket is kielégítette az a sok fáradság,
Szendy Károly polgármester és közvetlen
i ügyeinek rendben-
amelyet
munkatársai a főváros gazdas
tartására fordítottak, nemcsak hogy nem volt
hiábavaló, hanem tekintélye: .
zetett, Az az egyetlen körülmé
folyamán az amúgy is meglehető
irányzott kiadásokkal szemben 8,725.000 pengő meg
takarítás volt elérhető, bizonyítékot szolgáltat arra.
hogy a esfőváros pénzügyi vezetése a logkitü-
nőbb kezekben van,
A kiadások összege 148.56 millió pengőt,
a bevételek összege 149.87, millió pengőt
tett ki, a bevétel tehát 1.31 millió pengővel több
volt a kiadásnál.
Ezt a pénzügyi egyensúlyt különböző eszközök
igénybevételével totta fenn a városházi "admi-
nisztráció, ezek közül a legjelentékenyebbek a ki-
adási tételek ötszázalé irolása, a kiadá havi
elosztása és az adminisztráció minden águ: ánál al-
kalmazott fokozottabb pénzügyi ellenőrzés volt
Rendkívül ügyel a polgármester arra, hogy a szük-
ségszerű megiakaritäsok ne érintsék súlyosan a szi
ciális szempontokat. Ez a magyarázata annak, hogy
míg a dologi kiadásoknál ötmilliónál nagyobb meg-
takarítás mutatkozik, a személyi vonatkozású ki-
adási előirányzat mindössze egymillió pengő megta
karítást jelentett. A további kétmillió pengőt a
rendkiv kiadásoknál sikerült megtakarítani és
indezekkel elérték azt, hogy a költs etés reali-
hoz semmiféle kétség sem fér. 1936- -ban a fővá-
ros budgetje a bevételi oldalon csak 756.000 pengővel
CEST NE CSS 4
bevételi ered
hogy minden
geil.
It elő kevesebbet a
ynöl, ami önmagában
tekintetben mérlegelték a re
A Imült esztendő hasznos beruházásai ismét
nagymértékben lendítették előre a főváros ipari és
közgazdasági életét és az, hogy a kölcsönpénzekből
2,755.000 pengőt si It a polgármesternek hasz-
nos beruhá: ólokra igénybe venni, mindenkép-
pen megbecsülendő eredmény
Rendkívül érdekes fejezete a zárószámadásnak az,
amely a székesfővárosi közüzemek gazdasági ered
ményeiről számol be és rámutat arra, hogy a kőz-
üzemek milyen hatalmas mértékben mozdították elő
a közület gazdálkodását. 25.590.000 pengő folyt be
a különböző fővárosi üzemekt. hozzájárulás címén
hatalmas
tény
is zolja,
a községi háztartáshoz ezzel a SSZOK
gel sikerült elkerülni azt, hogy új adónemeket le-
gyenek kénytelenek bevezetni.
A községi háztartásnak az 1936. évben 748,832.000
pengő kiadása volt. az üzemek pedig 107,227.
pengő kiadást fedeztek.
Örvendetes előhaladás mutatkozik a zárószám-
adások adatai szerint azon a téren, hogy a főváros
nak az üzemekbe fektetett vagyona hogyan gyümöt
csözik. Általában megállapítható, hogy ez a va-
gyon öt százalékkal kamatozik, ami a jelenlegi vi-
szonyok zvelembevételével hangsulyozva az üze.
mek követett szociális szempontokat is, teljes
megelóged. re szol.
A. záró észletes képet ad
nyoni hely; A mult évekhez viszonyítva
ezen a téren úgyszólván semmiféle változás sem
mutatkozik, mert Budapest bruttó vagyona másfél
milliárd pengő, az összes fennálló terhek 666 millió
nengőt, a tiszta vagyon Pedig 870 millió pengőt
ki. A főváros vagyontárgyainak értékelése «a
legóvatosabb és legreálisabb becslések alapján tör
tént ó sem lehet tehát arról, hogy ezen a téren a
1 ekélyebb kben is meglepetések érhessék a
K
Budapest va
Lebontatja a főváros a szükséglakás-
telepek fából emelt épületeit
A belügyminiszternek a mult évben kelt rendel-
kezése alapján a Budapest területén lévő állami
s szükséglakások fenntartásának gondja a fő-
cult. A kormányhatósági rendelkezés értel
mében a szükségla lepek átvétele mostmár ese
dél válik áros meg is tett minden elö-
készületet arra, hogy ezt a feladatot megoldja.
Ebből az alkalomból kérdést intéztünk az átvételt
illetőleg
Horony-Pálfi Aurél dr.
tanácsnokhoz,
a szociálpolitikai és k tékonysági ügyosztály ve-
hez, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a
st adta:
zetőjél
következő felvilágosít
Az állami szükséglakás-telepek átvéte
vel kapcsolatban a székesfőváros a VI. ke
leti Madaräsz-uteai kislakásos telepen kív
amely 171 lakásból és üzlethelyiségből áll,
4412 lakást, illetve önálló bódét és ü
lethelyiséget vesz át julius 1-én.
A XI. ügyosztály kezelésébe kerül, mint kis-
lakásos telep: a IT. ker. Fö-utca 68. szám alatt
IX V: ágóhid- utcai telepen 41. a IX., Gu-
ti telepen 79, a IX, Mária Valéria-tele-
a Zita-telepen 580, a X., Auguszta-
telepen 1615, a X., Kolozsvári-út 39. szám alatti
telepen 14, a Bihari-úti telepen 56, a XI., Lenke-
úti telepen 284 lak illetve üzlethelyiség.
— A szükséglakások ?églából emelt épületei
1
aránylag jó állapotban vannak, a fából épült
épületek gyökeres javításra szorulnak, ami a
magas költségek miatt nem gazdaságos. A la-
kásokban való tartózkodás előbb-utóbb élet-
veszélyes lesz, ezért ezek
fokozatosan lebontásra kerülnek.
Az átvétel után azonnal lebontatja
a II., Fő-utca 68. szám alatti, a X., Kolozsv
út 39. szám alatti a XI, Lenke-úti telepet.
"Tehát lebontás útján azonnal körülbelül 300
lakást szüntet meg a főváros, a fokozatosan
lebontandó isok száma 1300.
— Az összes épületek fenntartási költsége
az 1987. év második felére 101.800 pengő, az
összes egyéb dologi kiadások összege pedig
97.000 pengő. Az állami szükségla lepek
adómentesek voltak, tehát főváros is kéri
ezek részére az adómentes megtartását.
lakosság ré-
közsegély
al a lakások fejében fizetett
hanem használati díj-
Ezeknek a lakásokn:
szére való edett
jellegű, a lakók ál
összegek nem lakbérek,
nak tekintendők
— . Mindezeket
k a szegény
Z az elhatározásokat beható
műszaki és pénzü yi eljárás előzte meg. Még
meg kell oldani a július 1-én esedékes átvételig
a személyi kérdéseket is.
figyelemmel a szükséglakás-telepek eddigi
zetését és gondozását végző személyzetre.
ve-
--- Page 150 ---
HIR-
LAP alapitäsänak huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink
olvasóink figyelmét.
ak
ELŐFIZETÉSI ÁR:
WÓlŐVTO /. "4 ee la ee u le 9
egész ÉVTe . . . . . - . s 5
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Pénteken kerül a közgyűlés elé a zárószámadás.
A törvényhatósági bizottság május 14 pénteki
közgyűlésén Bódy László dr. tanácsnok előadásában
vitatja meg a székesfőváros 199 évi zárószámadá
költségvetés módosítása
miniszteri leiratot,
gyűlési párt egy
mpontokböl fog
sát és az 1937. évi
ban kelt belüg
rint minden kö
tárgyá-
7 szónokot állít,
elmondani bí-
os pénzügyi gazdálkodását meg-
szabó két fontos kérdéssel kapcsolatban.
A főváros vendégül látja a vidéki polgärmes-
Országos Szövetsége
yűlést tart, ame-
polgármesterei je-
mak az összes tör-
"osok törvényható-
etei
tereket. A Magyar Városok
június 7-én és 8-án rendkívüli k
yen nemcsak a vidéki városok
lennek meg, hanem meghív ist ka
v6nyhat gi jogú és meg
sági h és
közvetlenül ér-
közgyűlé
tásra kerülnek
deklő összes Ez a rendkívüli
voltaképpen az amerikai polgár napok intézményét
honosítja meg elős nemzetközi
nagy
Országos
Szövetsé;
tőbb külföldi
2 szerint a közgyűlésen város-
szövetség megbízottja is részt vesz. Szendy Károly
polgármester, aki r Városok Országos Szö-
vetségének elnöke ső napjának esté-
lyén ivatalos részt
vovőlt
A k á th Jenő.
Az zt, lett ujságírók elntazásuk al
kalmával a h táviratot küldtek Karafiáth
Jenő dr. főpolgármesternek, mint a Gyógyhelyi Bi-
zottság elnökének, amelyben köszönetüket fejezik
ki azért a vendégszeretetért, melyben budapesti tar-
tózkodásuk alatt őket részesítették.
Sár
Zénó Sárospatak díszpolgára.
stülete Pessenyey Zénó dr. m. kiír.
a Közmunkatanács elnökét, a kerü
letnek három cikluson át volt országgyűlési képvi-
selőjét egyhangú lelkesedéssel díszpolgárává válasz-
totta.
Bessc
enyey
ujsägirönak, A kor-
előterjesztésére
Kormányzói elismerés két
mányzó a m. kir. miniszterelnök
megengedte, hogy érdemes ujsägt munkásságukért
Haefler Tstvánnak, a Magyar Távirati Iroda poli-
tikai csoportja vezetőjének és Meskó Ti nak,
a Ma ávirati Troda csoportvezető
nek elismerését tudtul adják
Leleplezték Sipö Jenő arcképét a Saskörben.
Karafiáth Jenő főpolgármester elnöklésével most lep
lezték le a Saskörben néhai Sipőcz Jenő arcképét. A
termet zsufolásig megtöltötték elhúnyt tisztelői
és barátai között ott voltak Schuller Dezső al-
polgärm« Király Kálmán, Felkay Ferenc, Né-
methy K itéz Szepesváry Pál, Rosta János,
Go: h chara B. "hmaderer Oszkár, igen
s0k fővárosi tisztviselő, Andréka Károly r 1öka-
kapitány-helyettes és Nagy Ferenc kormánytfőtaná-
esos, Az ünnepi ülés a Hiszekeggyel kezdődött, az-
után Karafiáth Jenő mondott megnyitót. Vecsey Éva
emlékezett
érdemeit.
ől, amely
BZE lt, mi
meg Sipöc
Beszéde
Somogyi István
ajd Usetty Béla, a kör elnöke
Öl, s méltatta kimagasló
végén lehullott a lepel az arckép:
festőművész alkotása,
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló köt zsineg-,
ponyva- és sportáruüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR Telefon: 1—815—73.
Hátizsák, eltelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
HÍREK
= A PÁRTBÓL
zálló tervéről, A Nem-
zterházy-nteai kö
fél hét órai kezdettel
A Rudasfürdő
zel kapcsola-
vetítettképe.
műépí
után a
Előadás a tabáni gyóg;
zeti Egység Fővárosi Pártja
május 15-án, csütörtökön este
Fiala Gé ny. miniszteri
átalakítása és átépítése, v:
tos gyógyszálló
elönd£ rt és Ray Rez
szek álló-tervét ismerteti. Az dás
szokásos csütörtöki klubvacsora következik.
ületben. A Nemzeti
képviselői vasárnap
beszámolót tartottak.
Németors iránt
Hármas beszámoló a
Egység Pártjának délkerületi
a — Józsefvárosi Szinhä
Usetty Béla dr.
és
Budapest, 1937
táplá ált baráti érzület ápolásáról szólott. Hangoztatta,
hogy Magyarországnak ki kell tartania barátai mel-
lett, de a nemzeti célok békés úton való elérésének
előfeltétele a nyugodt közéleti és társ almi légkör,
amelyet nem szabad semmiféle szélsőség kilengései-
nel megzavarni, Pözel István az olasz királyi és
ászári pár közeli láto ában olyan alkalmat
1 t, amely üjböl felhivja világ figyelmét meg-
csonkított hazánkra. Vit Tóth András a front-
harcosok nevében hívta a nemzet figyelmét az
a szükségére. A
Zajosan ünnepelte beszámolójuk
képviselőket.
De Sgardelli Caesar frontharcos főesoport-elnök,
ébetvárosi Frontharcos Főcsoport vasárnap
amely De Sgardelli Ca E
g Fővárosi Pártja VII. kerületi e
lelkesedéssel elnökévé — választotta.
alkalmából a
egyhangú
De Sgardelli Caesar a legnagyobb frontharcos f1ő-
csoport élére került. Az új elnököt
széde után a baj lelkes ünnepl
tették,
tanulmányútja.
az
álló
Százhusz bécsi tanerő budapesti
"ken, május 14-én külö
vetségi fö
elemi és polgári iskoldi,
lai tanító és tanár €
tanulmány
0szt-
120
1szokon
ában
ipariskolai é
ik Budape
megismerje Budapestet
várost, Az On tanügyi vendége-
kihallgatáson fogadja Szendy Károly polgár-
mester is. Az osztrák csoportot VYimonic Antal or-
szágos iskolafelügyel6 Vilmos ta
ánygyűlési kultúrtan
és több vidé
ket
és Novolny
szövetségi
Az o k tamítók és tanárok öt napig tar-
arországon és látogatásukat úgy
Kecskemét városát és a bugaci
pusztát is me: nerjék.
A nyaugdi, "rendelet módosításával foglal-
A — polgármester ren
z. elnöki ügyosztä dorogi Farkas Ákos
tanácsnok vezetésével hozzáfogott a jelenleg ér-
lévő nyugdíjszabályrendelet tényegi módi
koözik a:
delkezésé.
dr.
vényben
A módosítá ént van ,
nböző tis 5 alkalmazotti kategó
városi adminisztrációnak az elmult év-
tizedeken bekövetkezett n rányú fejlődése fol
egységes alapelvek érvényben és el:
1 az igen pyakran. hogy egyrészt a szolgálati
megállapít másrószt a korhatár rögzítéső
ötletszerűen történik, ‚ami az érdekelt ifjabb tiszt-
őgenerációkat jogos elömenetelükben —hátrál-
8 Különös 12 állatorvosi szakon mutatkozta
anomáliák, ame főként úgy álllottak elő régeb-
ben, hos állatorvosi diploma elnyeréséhez nem
volt szi ola elvégzése, illetve a főis-
kolára után mehett a hal
Hasonló 9 taposztalhatók állat kerti,
köztisztasági gazdasági szakon, sza
bályrendelet 15 módosítása tiszt-
tán nincsenek
hat gi
zum
az
vagyis a
igen sok
és
megfele
viselőt érdekel.
A polgármester rendelete a frontharcos érde-
kek támogatá: Budapest székesfőváros polgár.
niniszter hasonló tárgyú
mt értesítette
zményeit, üzem
hogy a
rendele-
mestere a belüg;
folyomány:
és önálló va
világháborúban
résztvett frontharcosok egyedüli hivatalosan is el-
ismert társadalmi érdekképviselete az Országos
Frontharcos Szövetség, A polgármest eri rendelet to-
bi részé közli a belügyminisztérium felhívá
it, hogy Frontharcos Szövetséget és
ak hely működésükben minden f2-
kintetben támogassák. A rendelet indokolása meg-
állapít hogy a frontharcosok kiérdemelték, hogy
no is, amíg érdemeik megfelelő törvényes szabá-
elismerést, a hatóságok részéről
bánásmódban Tr. ) jenek.
mester rendelete a frontharco-
őmet és elismerést váltott ki.
energiagazdasági kon-
és víztechnikusok egye.
valamint az
szövetségével Gräcban
ust szervezett, melyen
akember vett részt, Hans
nyitotta meg a kong-
Magyar előadók a gráci
gresszuson, Az
sülete az osztr
oszták gáz- és
ene gazdasági kongre
400 osztrák és 120 külföldi
Schmidt gráci polgármester
resszust, majd Taucher dr. osztrák kereskedelem-
miniszter besz A tizenhat elő közül
varok tartottak: Haidegger Ernő dr. kor-
a Magyar Villamos Művek Országos
és Sch kormänyfö-
h. ve érigazgatója.
vízművek
nÁcCSOI
Szövetsége
tanácsos, a
Gázművek
Május 20-án
délután fél 3 órakor
Ugetőverseny
KUTSCHER SZILVESZTER
Az , Arany Kalapácshoz"
Lószerszámveretékek, szíjayártó-,
nyerges- és cipészkellékek.
Budapest, Vil., Rákóczi-út 32. Telefon: 141—2809.
Wagner Gyula Máv. fötand
ner Gyula dr., a kereskedelem minisztériumba
beosztott Máv. főtanácsos 47 &ves han tragikus
hirtelenséggel elhunyt. Wagner ıla a közuti
autóforgalomnak volt egyik
Ezen a téren sokat tevékeny
kapcsolatáról, valamini a
kérdéseiről kitünő
óbb szakértője.
le tt és a tés autó
uti autóforgalom egyéb
akmunkákat írt. Áz elhunyt
lelkes és munkás vezető tagja volt a Nemzeti E gy-
ség Fővárosi Pártja VITT. kerületi szervezeténe
melynek megalapozásában is résztvett és mint cso-
vezető-elnök szolgálta sok nénnyel pár!
n délután temették el a kerepesi úti temetőben
részvét mellett, Katona János törvényhatósági
bizottsági tag búcsúztatta a párt nevében. A párt-
vezet, amelynek tagjai nagy számban vonultak
1 temetésre, az elhunyt koporsó koszorút he-
lyezett.
A polgármester rendelete a házak kötelező fel-
loh Szendy Károly polgármester a fö-
városi Zak kötele fellobogózása érdekében
alkotott szabályrendelet értelmében most rendeletet
intézett a háztulajdonosokhoz a házak fellobogózá-
sáról. A rendelet szerint Budapest területén a lak.
házakat a törvényhozás által nemzeti, vagy gyász-
ünnepnek nyilvánított napokon és minden olyan al-
kalommal, amikorra a törvényhatósági bizottság
vagy polgármester elrendeli, nemzetiszínű, illetve
gi; lobogóval kell feldíszíteni. A lobogók kötelező
használata egyes : Jmakkor ferületek szerint is
korlátozható, A földszintes házakat b 65 em.
Á és 150 em. hosszú, az egy- emeletes
házakat legalább 1 m. széles hosszú, a
magasabbakat pedig legalább 1 és fél m .széle
3 m. hosszú jó állapotban levő lobogóval kell dí:
2 m.
©
teni. A rendeletet nem teljesítő háztulajdonos két
pengőtől ötven pengőig terjedő pénzbírsággal sújt-
ható, amelyben az illetékes kerületi előljáró ha-
ZOMÁNCTÁBLÁI
alegszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
Kitüntetve 1906. évi ezredéves orss. kiállításon
LIND Ffémáruüzem
Badapest, VIIL, € sa-utca 35.
fon : 1-348-21
Got Készít: Lutö- és kocsilámpát, kórházi berendezéseket,
häztartisi bádogárut, katonai és műszaki cikkeket
ÁRBAN ol
An a ) MINŐSÉGBEN
§ . NÉMETH ISTVÁN ÉS TÁRSAI TÁRSAI
Első Magyar asztalospácgyár
Budapest, VI., Szondy-u, 55. Tel: 1-293-11.
Linoleum és gummi
22 CSÁSZÁR IMRE
[d LE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTOA 80. Tel. 1-887-49,
Ajánlatok díjmentesen EZ—————
A
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
aszfalt-, fodellomos- és kátrányvegyitermék-gyár
Központi iroda: Bpest, V., Sólyom-u. 13.
Telefon: 1-298-29, 1-289-85.
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
RONOR HENRIR-féle
fényteechnikai., villamossá;
és műszaki vállalat DE
BUDAPEST, VII. WESSELÉNYI-U.59.
lAmpatestekkel Telefon: 1-414-76,
--- Page 151 ---
Budapest, 1937 május 12.
s —
Grzpasdei ÉRTESÍTŐ
laboratóriumot a hazai szenek elgázosí-
lásának tanulmányozására
Szendy Károly polgármester nemzetgazdasági jelentőségű terve
a belügyminiszier előit
állami kezdeménye-
mindig beállítottak
lebonyolítására
A. főváros költségvetésébe,
zésre, az utóbbi évek folyamán
a jföldgázkutatás munkálatainak
szolgáló összegeket. Budapest területétől délre 7934
óta folynak a próbafúrások és bár a mérnökök
egyes helyeken biztató jelenségeket tapasztalta
a mostanáig lebonyolított kutatás mégsem eredmé
nyezett számottevőbb mennyiségű földgázt. Ez a kö-
rülmény gondolkodóba ejtette a székesfőváros v
tőségét és részletes jelentést kért a Budapestkörnyék
altalajával ismerős geológus szakemberektől. A bi-
zalmas átirat formájában beérkezett jelentések
ijólinformált helyről
tartalmazzák,
nyert értesülésünk szerint azt hogy
bár a lehetősége nincs kizárva nagyobb
mennyiségű földgáz feltárásának, mégsem
valószínű, hogy a legközelebbi jövőben erre
sor kerülhessen.
A földgázkutatás költséghányadát annakidején
abban a megfontolásban vállalta magára a székes-
ckel te-
főváros, hogy a felbukkanó gázmennyis
temes százalékban ki tudja egészíteni a zművek
által termelt mesterséges gáz szolgáltatását. Mint-
hogy azóta jelentékeny mértékben előrehaladtak a
Gázművek mérnökei által a magyar szénféleségek
elgázosítására vonatkozó kutatások, most a főváros
azt látná célszerünek, hogy
a költségvetésileg biztosított földgäzkutatäs
céljaira szolgáló félmillió pengös összeget
ezeknek a kísérleteknek elmélyítésére for-
dítsa.
A közeljövőben a polgármester felterjesztést intéz
a belügyminisztériumhoz és ebben rámutat arra,
hogy a magyar szenek elgázosítására vonatkozó
kísérletek már eddig is megfelelő eredményeket mu-
tatnak, ennélfogva kívánatos lenne, ha a földgáz
kutatás helyett ezeknek a kísérleteknek erőteljesbb
továbbfolytatása — céljából a szóbanforgó 500.000
pengős összeget felhasználhatná.
Szendy Károly polgärmes-
ter berekesztette
a Nemzetközi Vásárt
Hétfőn este ünnepies formák között bezärultak a
városligeti vásárváros kapui. A berekesztő aktusra
érkezett elökelösegeket a Stefánia-úti főkapunál
Hallósy István, a vásár igazgatója fogadta. Hét óra
kor érkezett meg Szendy Károly polgärmeste
vásár eln Éber Antal és Chorin Ferenc,
ügyvezetőségének tagjai. Vértes Emil
alelnök Szendy Károlynak jelentést tett az idei vásár
eredményeiről. Az 1600 kiällitöt magában foglaló
Nemzetközi Vásárt 11 napon át 900.000 látogató ke-
reste fel, akik között 80.000 volt a vidéki és 30,000 a
külföldi. A világ minden részéből: Kínából, Tahiti-
ből, Madaga és Mexikóból is érkeztek láto-
gatók és vi
bzután kiosztották a pénzjutalmakat,
a GyOSz Chorin Ferenc javaslatára a zs
alapján ítélt oda a legötletesebb munkákkal részt-
vevő kis- és háziiparosoknak, Pacher Imre ezredes
bejelentette, hogy a légoltalmi kiállításnak 130.000
látogatója volt.
A bejelentések után Szendy Károly polgármester
intézett beszédet a kiállítókhoz és mindazokhoz, akik
a Vásár rendezésében résztvettek. Örömének adott
kifejezést, hogy a rengeteg munka és költség, ame-
lyet ennek a vásárnak a felépítésére fordítottak, meg.
hozta a maga eredményét, A vásár a munka ünnepe,
a munka kiállítása, a munka megbecsülése volt, Az
idei Nemzetközi Vásár megmutatta azt, hogy mit
tudunk mi magyarok elérni akkor, ha egységes terv
szerint dolgozunk, ha egy célra törekszünk és egy-
mással paralel, egymást támogatva dolgozunk, Azzal
a kívánsággal zárta be a Nemzetközi Vásárt, hogy
még nagyobb munkakedvvel épüljün fel a jövő esz-
tendőben a vásárváros,
Zajos éljenzés fogadta a polgármester beszédét,
amelyet a vásár összes megafonjai közvetítettek,
a rádió pedig viaszlemezre vett fel. Ezután hármas
kürtszó harsant fel, megszólaltak a vásár harangjai,
három ágyulövés dörrent és felzendült w Rákóczi-
iuduló. Az 1937. évi Nemzetközi Vásár befejeződött.
ügyvezető
amelyeket
i döntése
|
Nemzetgazdas és a Székesfővárosi Gázművek
anyagi szempontjából óriási jelentősége van a hazai
szenek gáznyerés céljára való felhasználhatóságá-
nak, mert
ezen a
réven óriási összegeket lehet
takarítani a szénimportnál.
A Gázművek szakértő mérnökeinek — megállapítása
Magyaroszágon tőbb nagy szénbánya ter-
mékeiből lehetséges megfelelő műszaki eljárások
keresztülvitele után a gázgyártás, ennélfogva 8
molni kell avval, hogy a külföldről behozott gáz-
szénmennyiségek hatalmas százalékkal lesznek
csökkenthetők.
Éppen a kísérletek eddigi eredményes volta adta
meg a polgármesternek azt a gondolatot, hogy a
székesfővárosi nagyüzemek mellett
mielőbb életre kell hívni a rendszeres ku-
tató-laboratóriumot,
legmodernebb felszerelésekkel felfegyver
gesen nyujtana lehetőséget az üzemteeh
nika szempontjából vitathatatlan jelentőségű kiser-
tetezésekre. Eddig is működtek ugyan az egyes
nagyüzemek kebelében kisebb laboratóriumok, a
rentabilitás azonban csak akkor mutatkoznék meg
nagy arányokban, ha ezeknek a házi laboratóriu-
moknak vpótlásaként egy széles hatáskörű központi
laboratórium állandó munkássága tudná alátámasz-
tani az üzemi gazdálkodást. A. polgármester hajlan-
dónak mutatkozik arra is, hogy a különböző nagy-
üzemek kötelékében szolgálatot teljesítő egyes mér-
nököket külföldi tanulmanyutakra küldje ki, hogy
a nyugati nagyvárosok hasonló célú tudományos
intézeteiben húvárkodva megszerezzék a kellő ta-
pasztalatokat és a külföldön használt speciális el-
járásokkal tisztába jöjjenek.
Egyelőre arról van szó, hogy a Gázművek és az
Elektromosművek két-három olyan mérnökének te-
szik lehetővé a külföldi tanulmányutat, akik a tu-
dományos kutatás terén már eddigi működésükkel
is tanubizonyságot tettek felkészültségüről és hiva-
tottságukról.
meg-
amely a
kezve, bős
A tőzsde tanäcsosväl tó közgyűlése. Minap
tartotta közgyűlését Fleissig Sándor elnöklésével a
tőzsde és ezen, mint új alelnök először szerepelt
Koós Zoltán dr. De ott volt a tőzsde egész vezető-
sége és a tanács tagjai úgyszólván teljes számban,
közöttük Schober Bél Stein Emil, Erney Károly,
Munk Péter, Felner Alfred, Darányi Béla, Pelleg-
riny Félix, Stern Samu, Katona Zsigmond, Fi
Ignác, Wertheimer Adolf és még mások. Fleissig
Sándor elnöki megnyitója, majd Török Sándor tőzs-
detag felszólalása után elfogadták az évi jelentést
és megválasztot az új tőzsdetanácsosokat, akik
a következők lette! Lipthay Yajı dr,. a Községi
Tak pénztár kiváló és nagytui ú vezörigazga
tója, Szeben Dezső dr. és Fried Ízsó.
A Trust közgyűlése. A. Részvénytársaság Villa-
mos és Közlekedési Vállalatok Számára közgyűlése
jóváhagy E i mérleget és elhatározta, hogy
számú osztalékszelvénye folyó év
kezdve 4 pengővel vältassek be a Ma-
Hitelbanknál.
é
május 8-tól
gyar Általános
A Nagybäton:
Egyesült Iparművek
totta az 19.
mérlege. A agybátony-Ujlaki
Rt. igazgatósága megällapi-
évre vonatkozó zárszámadásokat, me-
lyek az érté ökkenési tartalékalapnak 300.000 pen-
gővel való dotálása után 502.734 pengő 28 fillér nye-
reséget eredményeztek és az 1937 május 22-ére
hívandó közgyűlés elé azt a javaslatot terjeszti,
hogy osztalék fejében 1 pengő 50 fillér fizettessék ki.
Körtvélyessy Antal utóda Körtvélyessy Ottó
kender- sodronykötélgyár (Budapest, Tompa-utca
8.) kiállítása nag sike aratott a Nemzetközi
ron, A többszörösen itelett cég gyártmá-
nyai állandóan magukra vonták úgy belföldi mű-
szaki körök, mint a külföldi vendégek figyelmét.
Különösen a vidéki kommunitások képviselőinek ér-
deklődését kötötték le a kiváló gyártmányok, annál
inkább, mert köztudomású, hogy a vállalat a
székesfőváros üzemeinek és intézményeinek bevdlt,
állandó szállítója.
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, 1V., Eskü-tér 3,
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
1854-ben, Telefon: 1—884—26.
Megepitik
a káposztásmegyeri
gravilációs csafornát
A Székesfőváros Vízművei hatalmas arányú fej-
lesztési programja keretében az egyik legne
bású munka an soron, A käposztäsme:
mű ikercsatornájának tartalékául -tervezett
gravitációs csatorna megépítése. A
Imillió pengős munkáról
Hletékes helyen
másfél
a következő felvilágosítást kaptuk:
— A káposztásmegyeri vízmű — rendeltetésének
csak akkor tud megfelelni, ha a vízmű-főtelepet az
I. víztermelő- és átemelőteleppel, továbbá az utób
víztermelő- és átemelőteleppel jelenleg
zelvényü,
nyított ví
úgynevezett
zmennyisége-
ható legnagyobb fo-
é üzembiztosan le
satorna megépítése idején a
üzemi követelményeknek
teljesen megfelelt, mert egyik szelvényének üzem
ben tartása esetén a másik szelvényt üzembiztos
tartalékul lehetett felhasználni. Azóta azonban az
ikercsatorna teljesitökepessege, anyaga és tartós-
sága tekintetében olyan jelenségek mutatkoztak,
amelyek miatt az eredeti kettős feladatának már
megfelelni nem tudna. Így előállott a székesfővá-
ros üzembiztos vízellátása érdekében annak a szük-
sége, hogy a jelenlegi ikercsatorna egyetlen csa-
tornaként működjön.
— Ebben a helyzetben azonban
kettős csatorna
ikercsatorna a főtelepre
ket, székesfőváros előre
gya. nak teljes
tudja vezetni. Az ik
vele szemben támasztott
tartalékesatornáról kell gondoskodni, Ezt a
eélt lesz hivatva szolgálni a tervezett vas-
beton gravitációs csatorna,
a Székesfőváros Vízművei
amelynek megépítésére műv
május 29-én délelőtt
versenytárgyalást — hirdetett
10 órakor lejáró határidővel.
— A vasbeton gravitációs
5800 méter hosszú
lesz és 300.000 köbméter napi vízmennyiség leveze-
tésére szolgál. Két kaszra oszlik, amelyek közül
a 2700 méter hosszú déli szakasz 2 méter belméretű
körszelvénnyel a főtelep és az I. átemelőtelep kö-
zött, a 3100 méter hosszú északi szakasz 1,80 méter
belmérettel pedig az I. és IT. átemelőtelepek között
szolgál tartalékul. A csatornához építendő három
fömütärgy:
csatorna mintegy
egy-egy bujtató a ilas-patakkal való ke-
resztezés, valamint az ikeresatornäval való
keresztezés helyén és szivómedence a főtelepen.
A csatorna és műtárgyaihoz kséges terü-
letek Ujpest határában, a váci országút és a Duna-
part között fekszenek a Vízművek védterületén, ki-
véve egy területsávot, ahol szolgalmi jog alapján a
Károlyi László gróf tulajdonában lévő Megyeri
csárda udvarán kell áthaladnia a csatornának,
Szociális és szakszerű
szempontok az óbudai-út
burkolásánál
Lapunk legutóbbi számában közleményt hoztunk
az óbudai útnak kockakővel való kiburkolásáról.
Szakkörökből ezen cikkhez a következő megjegyzé-
seket fűzik:
Az óbudai úlszakasz burkolóanyagának meg
választását elsősorban az idegenforgalmi érdekek
döntik el. Mindenütt a világon az a törekvés, hogy
síma, hézagmentes utakat létesítsenek az autófor-
galom számára és err alö tekintettel a meglevő
kőutakat is bevonj aszfalttal. Nemcsak az autó-
lom megkönnyítése, hanem — városi útról lé-
szó — a zajtalanság és a Dol dés megaka-
dályozásnak empontja — ugyancsak — hézagmentes
burkolat létesítése mellet szól. Miután az óbudai út
vonal a város belső területén vonul el, gyönyörű
Dunapartunknak mintegy szegélyezését adja, már
szépészeti szempontból is a hézagmentes, világváro-
olatot kell ott alkalmazni.
sias aszfaltbur
jelszó a kőburkolatok
Igen tetszető
mellett az
zal az indokolással érvelni, hogy azok A legtartó-
sabbak és fenntartási kö rük a legkisebb. Nem
vitatható, hogy a székes! ros területén a köutak
igen jó szolgálatot tettek, nem szabad azonban szem
elől téveszteni, hogy ezek létesítése óta a közlekedés
természete lényegesen megváltozott. A vasabroncsos
társzekereket ma már a [/úvott-gumis autók vál-
tották fel és ezeknek az aszfaltburkolat épúgy ellen-
áll. mint a kő, megfordítva viszont: ezek a jármű-
vek jobban rongálódnak köburkolaton, mint asz-
falton. De emellett az előirányzott aszfaltburkolat
oly szilárdra van dimenzionálva. hogy a legnehe-
zebb lófogatú teherforgalom lebonyolítására is al-
kalmas. A világvárosok legnagyobb forgalmú útai,
--- Page 152 ---
New-York, London, Páris, Róma, stb, városokban
aszfalttal vannak burkolva és azok évtizedek óta ki-
Jogästlanul állják meg helyüket.
Mindezektől eltekintve a financiális szempontok
is az aszfaltburkolat alkalmazása mellett szólnak.
Az óbudai út építési költsége aszfaltból P 600.000.
kőből P 950.000—. Ezt az óriási költségkülönböze-
tet nem hidalja át a köburkolatok állítólagos na
gyobb tartóssága, amely ha róla beszélni lehet
amúgy is csak évtizedek után jutna kifejezésre
és a mai generáció, amely már úgyis elég terhet
nem gondoskodhatik a hosszú évtizedek után
sorsáról, Egyébként a meg arított Összeg-
és annak kamataiból bőségesen futna az asz-
esetleges nagyobb fenntartási költsé
ből
faltburkolat
geire.
em
k az
megy
lóság
állhatja
a megjegy
meg a helyét kifogásolt cikk-
sem, hogy a kőutaknál több
munkabérekre, mint más burkolatnál. A va-
világánál ugyanis kiderül, hogy a kőburko-
000,— pengő építési költségéből mintegy P
600,000.— a kőanyag beszerz ezt az összeget —
fuvaron kívül olyan bányavállalatok
amelyeknek az üzeme Budapesten kívül
ebből tehát budapesti munkás nem jutna
keresethez A fennmaradó zegből egy fu-
varozás és egy rész vállakozói haszon, tehát maga
a munkabér aránylag nem jelent Az aszfaltbur-
kolat anyagának elkészítésénél ellenben budapesti
gyárak itteni munkásai jutnak foglalkoztatáshoz, a
burkolat lefektetésénél is sokkal nagyobb a nap
számmunka mint a kőnél és ennek megfelelően a
burkolat egységárához — viszonyítva a — munkabér
százaléka magasabb,
se
vész
is
*
gaszkodó elvünkhöz híven
minden komme: ntár nélkül közöljük ezt a szakszerű
aszfaltburkolat mellett fog-
legutóbbi számunkban helyet
ől vett másik megnyilatkozás-
latot helyezte előtérbe.
Egyébként a fő II. ügyosztál
sülünk, az óbudai kivezető főút burkol.
már meghozta javaslatát,
ülésező út- és csatornaépítési
a javaslatot ter.
A tárgyilagossághoz r.
, mint érte-
sa kérdésében
z ügyosztály a pénteken
szakbizott elé azt
ak a osztott
ág
z öt
út négy részének kővel való burkolására szakaszon-
kint Schaffer Antal, Krausz Ferene, Szeged Béla
Helfenstein az ötödik szakasznak
Jenő és
aszfalttal való burkolá pedig a The Neuchatel
4sphalt Co. Ltd. eég nyerjen megbízást a lapunkban
már ismertetett vállalati összegekkel.
Az óbudai új
nunkära Blazsek
Testvérek céget, a támfal
munkákra pedig Ki
javaslatba az ügyosztály.
Székely Mihály
hl
okl. mérnök és építőmester
útvonallal
Vilmost,
kapcsolatos kőfaragó
Král Gyulát és az Aprili
alépítményi és beton-
Jenő — vállalkozót hozza
Budapest, Il, Tel.: 1-541-88.
ScHüfz Ede
épülei-, mű- ésvassz zerkezet lakatos
VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—45.
Keleti Károly-utca 30.
Budapest,
Budapest.
VI., Béke-tér 9,
Telefon: 2-915.72
ifj. lóth Ferenc
és jahoda János
fém-, és
aluminium- kokilla-öntőde
tetsz És Csillag
vas és fámkoreskodő
TELEFON:
1—425—07. Budapast, Vill.,
Bezerédy-utca 4. sz.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
! ÁR HOVÁCS JÁNOS
| Budapest Xi, Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-286
Lamp! Ödön
Műlakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon: 2—919—33.
Özv. UJÄGH ÁRPÁD
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és szinben, Szalagplombák. Szövet-
plombák, Lädaplombäk. Hordólemezek.
Ag acél-" és őlomplombák-
hoz. Je,
lyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók.
onzervbontó kések.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
tal A pályát Tafor kiräly ütja A
ra pályázni lehet május 18-án d. e, 10 ii -
csatornaépítési ügyosztály on. GEHE az Jützzés
A hivatalok üzemek részére szükséges Indigó-,
szén- és viaszpapír, sokszorosító folyadék, javító folyadék
és írógépszalag szállítására p zni lehet május 14-én
d. e. 10 óráig a városgazdasá ügyosztályon,
Az egyenruházott alkalmazottak "észére
téli. posztó- és ,Pélésanyazok szállításár:
május 24-én d. e. 10 óráig a városgazdasági ügyosztályon.
Kassai-téri templom villanyszerelési munkálataira
pályázni lehet május 14-én d. e. 10 óráig a magasépítési
ügyosztályon.
Vízművek káposztásmegyeri ikercsatornája tarta-
ént Ál Ágeé vasbeton gravitációs csatorna átéj 1
kälatalra pályá május 29-én d. e. 10 óráig
(Egyetem-utea 2. %
A BSzKRt részére szük éges
festék és lakkmarószerek száll
jus 25-én 9 órakor. (Akácfa-u.
csatornázási munkála-
szükséges
pályázni lehet
00 kg nemgyülckony
ára pályázni lehet má.
VI. em. 428.)
Beérkezeii ajánlatok
A Gubacsi-uti szükséglakások víznyomásfokozó be-
rendezésének szerelési munkálra pályáztak: Janisch Já-
15.
nos és Fia 5985, Zimmer "Tódor 6: Hrauda Károly és
Fia 6331, Ilkovits Gyula és Lajos , Marton Pál 6663,
Buchta Károly 6968, Fort Oszkár és Társa 7051, Lakos
Jenő 7670, Schulez Lajos 8368 pengővel.
Bitumen szállítására pályáztak: ITajós József 22.600,
Shell Kőolaj 22.600, Magyar Petróleumipar 5600 pengővel.
300 a hidegbitumen szállítására pályáztak: Helvey
Tivadar 5190, Magyar Asphalt 5700 pengővel
1506 a mészkőliszt szállítására pályáztak: Salgótarjáni
Kőszénbánya 24%, Adler H Berkovits és Társa 2550
pengővel.
Az Ütügyi Intézet munkáihoz szükséges különböző
zuzalék szállítására pályáztak: Somoskői Bazaltbánya és
Szobi Kőbánya; ugyanitt varozási munkára pályáztak:
Mehler Márton 3985, Kaltenecker Ferenc, Röschatt Ká-
roly, Turay László, Mészáros Miklós 4091 pengővel.
Dersenyífárgyalási
megbízások
A Rudasfürdő — villanyszerelési munkälatalt
Antal kapta 14.806 pengő értékben és ugyanitt esatornä-
zási munkát kapott Wasser István pengőért.
A budavá főtempl bontási és el-
helyező munkára megbízást Makovezky László
9778 pengő értékben, továbbá a kőfaragó munkára Mül-
ler Ernő 54.091 pengő értékben.
Versenytárgyalási hirdetmény
Utalással a F
rovatának élén
Székesfőváros E
nos írásbeli
árosi Közlöny , Hivatalos hirdetések"
ölt ajánlati feltételekre,
tromos — Művek Ig:
versenytárgyalást hirdet
rab, 10, 12, 15, 20 és 25 Amp. áramerőssé j Öl
kikapesolö szällitäsära, 250 Volt egyen-, illetve "380 Volt
váltakozó áramú feszültségre.
A kapcsolókra vonatkozó műszaki fetételek
nyomtatványok Budapest Székesfőváros Elektromos M
osztályánál,
vei Árammérő Va R -utea 27—29. fsz.
7. alatt átvehetők, ngyanott a használatban levő kap-
csolók megtekinthetők.
Az ajánlatokat — 1 :
május 31-én délelőtt 9 óráig kell benyujtani —
sértetlen, zárt és lepecsételt boritekb Budapest Szé-
kesfőváros Elektromos Műveinek címezve, ,, Ajánlat ön-
működő kíikapcsolókra" felírással ellátva az anyagbe
szerzési osztálynál (V., Váci-út 74. IV. em. 411.)
Az ajánlatok felbont délelőtt 10 órakor
fog megtörténni V., D sz. alatti telepün-
kön, ahol az ajänlattovök, vagy igazolt képviselőik je-
len lehetnek.
Budapest,
Budapest
1937. május 5.
Székesfőváros Elektromos Művei.
1.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
PCSPISCHILL OSWALD-CÉGNÉL
Iroda : Baross-u, 69. — Telep: Tänesles-u, 4/a,
Tel: 1-430-71. Te!.: 3-320-64,
[DEUTSCH CIPÓT
=—— MNŰSZETÉSZ
Budapest, VI., Paulay Ede-u. 65. Tel.: 1-297-86.
Különleges ipari varrógépek minden iparágnak.
EEE
KEDVEK BELA
hl]
épület-, mű-, és vasszerkezeti lakatos
Budapest, I, Hieronyml-út 23. Tel.: 1-557-27,
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u, 16. II. 7/a.
Tel. : 1-171-55.
KÁDÁRÜZEME
Budapest, IX., Telepi-u. 27. (Ludovikánál) Tel. 1-430-77
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. deton: 1m,
ifj. Tóth Pál
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, II. Haldsz-utca 1. Telefon: 1—558—04.
BÖGÖZI JÁNOS
|
|
|
PETIK JÄNOS
épületbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VL,
Ó-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
EZÜSTKOSZORÚS mester
üve: üvegfestészeii műterme műterme
1-302-28,
alla Jözsel :
Budapest, VI. ker, Baross-wica 59. Telelon:
HAAS ML HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
Mindennemű fenyőfók és
keményfék állandó raktára
(hangszerfa, csónak anyag,
rudak, londínák stb, stb.)
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
BETEN RE TKEHZASSOI
Budapest, !X., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39,
Schütz Testvörek, DK
2 Mt
"brons — pganyűfém—degattyű
Telefon: fehór-csapágyfóm !
1-530-92, GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
Lorschy Henrik 1
mérnök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 171. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30.
őnnyagtnó z Bud:
Bote jelen: 12058
1-108-58,
Oementgyár ı Lábatlanbaa , „ ‚övi telj. kép. 12.008 v.
Mószgyáraki Dfdatlantan . vat m " 509,
Dorogen . , . , s. u nı 200
Tegingyärak ı Buds-Ujlak, Kőbánys,
Nyeorgesajtaln évi telj. kép. #0,000.000 árt.
Cserépgyávr ı Br4a-Ujlak 8,000.000 árt.
CUSTÓDJS ALPHONS
ALAPITÁSI ÉV 1876. — Mérnöki íroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
TELEFON: 1—120—07.
--- Page 153 ---
Ruszonßfafodik évjolyam
Budapest, 1937 május 26
Etőfizetési 7 :
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRÁ: 50 FILLÉR
Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, Vi., ANDRÁSSY-ÚT €0.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Hétköznapok
Bőségesen volt a közelmultban részünk az
ünnepnapokban, sőt olyan komoly, feledhetet-
len, a nemzet életében mélyen szántó ünne-
pekben is, amelyek hatásuk at majd
vendőben fogják éreztetni. Mo:
köznapok következnek és Budapest lakos
sohasem riadt a hétköznapoktól,
lyek számára mindenkor a munka igazi ünne-
pét jelentették. De a hétköznapok mesgyéjét
nem léphetjük át a nélkül, hogy egy pillantás-
sal vissza ne tekintsünk a közelmult ünnep-
napokra. Nem gondolunk ezúttal a keresztény
vallások által előírt pirosbetűs napokra, ame-
lyek természetes pihenői a munkásembernek, a
dolgozó polgárnak; de gondolunk azokra a vi-
alszóló eseményekre, amelyek a közelmult-
két államfőnek budapesti látogatását
jelentették. Elsősorban Miklas Vilmos, az oszt-
rák szövetségi elnök látogatott el hozzánk és
a magyar Bé, legelsősorban pedig Budapest
3 > ros lakossäga tanujelet adta annak
a szomszéd állam né-
el szemben érez. Az el-
mult hét pedig III. Vittorio Emanuele olasz
király és etiopiai császár, valamint — Elene
királyné és rné, Mária hercegnő és gróf
Ciano külügyminiszter látoga nak ünnepe
volt. Budapest egész lakossága tökéletesen t
tában van azzal, hogy mit jelent Magyarország
számára a nagy olasz nemzet lekötelező és föl-
emelő barátsága. De tudatában van annak is,
hogy milyen nagy kitüntetés az, hogy az ural-
kodó család látogatásával adtak kifejezést
ennek a barátságnak.
Az egész világ sz
óta állandóan ezekn
látogatásoknak jelentőségével
világ legelőkelőbb politiku
nek az ünnepi eseményeknek súlyát. A ner
közi politika tökéletesen t ában van mind-
annak a jelntőségével, ami Budapesten törté nt,
de mindez túlmenően Budapest ékesfő-
város lakossága más reményeket is táplál. Mi,
budapestiek, nem felejtettük el még, hogy ben-
nünket nem a háború utáni idők izoláltak a nz 1gy-
világtól, hanem izoláltak azok a törek
amely: ek bennünket egy európai nagyhatalom
kis vidéki városának igyekeztek feltüntetni. A.
magyar székesfőváros a béke nyugalmas Pp,
minden fejlődés számára alkalmas napjaiban
szegény kis provincia volt, amelyet Hamu-
pipőkeként dugdostak és amely maga is tunya
emondással belenyugodott ebben a sorsba.
ez a magyar [főváros a békeidők csöndj
mozdulatlanságához képest virágkorát k
élni. Ha valaha jártak is uralkodók a mag:
király székesfővárosában, azok Bécsből rándul-
tak ki hozzánk, ma azonban idejönnek, a ma-
gyar nemzet vendégei, a magyar székesfőváros
ünneplő szeretete övezi őket és ház gazd: juk
legelső magyar emberpár, Magyarország kor-
vitéz nagybányai Horthy Miklós és
e, A főméltóságú ZONY.
Büszkén gondolunk arra,
járnak a magyar fővárosba és
zönjük a kormányzói párnak, hogy a m
emberi nagy zäban, mindent lenyűgöző
nagy európai kultúrájukkal hatalmas baráto-
kat szereznek ennek a nemzetnek és ennek a
városnak.
Az 6 csodálatos hódító erejüket azonban ki
kell egészítenie annak a másik hódító erőnek,
amelyet maga a magyar főváros nyujt. Ez a
hódító erő pedig abban rejlik, hogy Budapest
minél szebb, minél nagyszerűbb, minél tö
tesebb legyen. És ehhez van nekünk sz
günk a munka hétköznapjaira, amelyek
megint elkövetkeznek, hogy dolgozhassunk
ennek a városnak kiépítésén, fölvirágoztatá
sán és azon, hogy Europa legszebb, leggyönyö.
a . barátságna , amelyet
pével, annak törekvés
jtója hosszú-hosszú hetek
k a budapesti államfői
foglalkoznak. A
i mérlegelik ezek-
hogy államfők
hálatelt szívvel
Ké.
rűbb városa lehessen.
Ezek a napok most következnek és mi tud-
juk, hogy nincs Budapest lakosai között egyet-
len egy sem, aki ne érezné át azt a hi ást,
hogy neki is hozzá kell járulnia munkájával,
tehetségével, áldozatkészségével ahhoz, hogy
Budapest méltó legyen arra, hogy necsak az
idegenek tömegét, de a külföld legelőkelőbb-
jeit is idevonzza és hogy ezt a várost minden-
kivel megszerettesse,
belügyminiszter
fővárosi
és városi tisztviselőket rendel be 2
városi főosztály referensi karába
A főváros valószinűleg egy tanácsnok, két főjegyző és az üzemi
ügyosztály egyik tisztviselőjének beosztását javasolja
belügy-
azt a
j a köz-
vakorló hiva-
s mértékben
érdeklődéssel
fővá ris közönsége a belügy.
tervei felé, mert — mint arról a
Hirlap jólimformált helyről értesült
széket, nyomban
et, amelynek
legfőbb ellenőrzését
szerv modernizálása és te
racionalizálása,
való
fordulhat a
miniszter
Fővárosi
— esetleg
már a közeljövőben nagyarányú válto-
zásokra kerül a sor a belügyminiszté-
rium városi főosztályánál.
Széll József dr., aki vike Magyaro
legkitünőbb gyakorlati közigazgatási szakfé
fiainak, hír szerint, azzal a tervvel foglalko-
zik, hogy
a városok ügyeit intéző miniszter
ügyosztályba az egyes törvényhatós
gok szolgálatában álló közigazgat
tisztviselőket rendel be és a jövőben
ezek a városi tisztviselők fogják al-
kotni a városi főosztály referensi ka-
rának legnagyobb részét.
Az elképzelések szerint igen természetesen
megmarad helyén a városi főosztály eddigi
vezetője, Janda Károly miniszteri tanácsos és
nem kerül sor legszükebb munkatársainak át-
helyezésére sem, hogy azonban a városi
igazga szempontok a gyakorlati tapaszta-
latok alapján minél mare idéktalanabbul érvé-
nyesülhessenek,
úgy a székesfőváros, mint a többi ma-
gyarországi város legfelsőbb ügyintézé-
ben tevékeny részt kapnak maguk a
városi tisztviselők is,
rendelke
Ezzel a tervbevett el egé
csomó régóta hangoztatott sérelem elimináló
dik. Esztendők hosszú Sara óta hangoztatták
ugyanis, hogy a belü; i éri
von elről érintő, gyakran dönt
kérdésekben nem tudja magát bele-
rosi közületek és
nye az, hogy a gyakran jo-
vélt óhajok nem elégíttetnek ki olyan
lehetővé tenné a városi közü-
élni az ei;
ennek k
gosnak
mértékben, ami
yes
leteknek nemzeti szempontból is si jelen-
tőségű, gyorsütemű fejlődését.
A belügyminiszter által tervbevett rend.
szer egyébként nem nevezhető teljesen újnak,
mert hiszen köztudomású az, hogy a minisz-
térium vármegyei főosztályában évtizedek óta
teljesítenek szolgálatot berendelt i
tisztviselők. öbbnyire föszolgabiräk.
rendszer mindenkor kedvezöen ereztette -
át és a vármegyei közigazgatás vezetői re-
] a legritkább esetben nyilvánultak meg
olyan természetű kifogások, amilyenek ezideig
oltak és vannak
Ez a
hatá
úgyszólván napirenden a
különböző városok vezetősége ré: ről.
A belügyminiszter tervbevett intézkedésé-
előreláthatóan közvetlen
ári szünete után fog meg-
ünk szerint azonban
nek
megvalósítása
a vényhatóság ı
történni, értesülé.
már jóelőre történtek a miniszter uta-
sitäsära megfelelő érdeklődések a szé-
kesfőváros vezető köreiben arra nézve,
hogy kik lennének azok a személyek,
akiket a székesfőváros közigazgatásá-
ból szolgálattételre berendelnének a
belügy minisztérium városi
Iyába.
Már emlegettek különböző neveket, ezek a
kombinációk azonban egyelőre koraiak, mert
a miniszter magának tartotta fenn a döntés
jogát, ez pedig, mint fentebb említettük, csak
pár hónap mulva történik meg.
Informátorunk — szerint ezideig — csupán
annyi bizonyos, hogy
a székesfőváros központi igazgatä ól
éppen úgy osztanak át egyes tisztvise-
löket, mint a kerületi közigazgatásnál
szolgálatot telje alkalmazottak
A főváros vezetősége érthető ömmel fogadta
a tervet és a maga részéről mindent el fog
követni abban az irányban, hogy olyan fővá-
rosi tiszt j ljon a minisztériumba
való beosz ra, akik kivétel nélkül valameny
nyien elismerten kiváló városi közigazgatási
szakemberek és nemcsak ressz
hanem a székesfőváros egész
közigazgatái ügymenetével is tökéletesen tis
tában vannak. Minthogy ilyen kelléke Ki l
csak azok a tisztviselők rendelkeznek, a
nek hivatali ügykörüknél fogva betekintésük
lehetett a legkülönbözőbb ügyügazatokba, elő-
relátható, hogy
a főváros olyan magasabbrangú tiszt-
vise t hoz javaslatba, akik eddig
működésük során már tanubizonyságát
adták annak, hogy képességeik folytán
a leg 1őbb közigazgatási szakférfiak
közé tartoznak és bőséges tapasztalat-
tal, valamint tárgyismerettel rendel-
keznek.
Könnyen lehetséges az, hogy többek között
sor kerül egy tanácsnoknak és két főjegyzőnek
referensi minőségben való beosztására,
kívül azonban gondoskodni kíván a székes
város arról is, hogy az üzemi közigazgatás
dekeinek minél maradéktalanabb szolgálata é
dekében egy, jelenleg az üzemi ügyosztálynál
szolgálatot teljesítő tisztviselő is bere ndeltes-
sék a beügyminisztérium városi főosztályába.
A fővároshoz hasonlóan
külön referensek fogják képviselni a
vidéki törvényhatósági városok összes-
ségét és a megyei városok közigazga-
tását is,
úgyhogy végeredményben mintegy tiz-tizenkét
székesfővárosi, illetve városi közigazgatá
szolgálatban álló tisztviselőnek a belügymi-
nisztériumba való beosztásáról lesz szó.
A miniszteriális közigaz e
szer következtében sokkal közelebb jut az élet-
hez, s egészen bizonyos az, hogy a belügymi-
niszter modern szellemű intézkedése ismét je-
lentékenyen viszi előbbre az összes magyar
városok, köztük a székesfőváros boldogulás:
nak ügyét.
zéll József eltökélt elhatá
a városok 1938. évi költségvetésének
gálati munk an már részt kell venn
referenseknek, minthogy pedig e
atás az új rend-
új
kenysé mindenkor decemberben
nem vité hogy már az l sor
fertebb részletezett reformra.
--- Page 154 ---
FOVÁROS [oOIAP
12 emeletes szálló a Gelle
tegyen
a gyógyszálló-kérdés megoldására
Ag érdekes, úttörő terv, amely a Rudas-fürdöt alakítja
PER ENT EN az illetékes körök elé kerül
Most, amikor
ezek körül a egész
lalkoztatja a
közérdeklődést,
szen újszerű
sok számára.
ban került bemutatásra a
és Fiala Géza nyug. miniszteri tanácsos, műépíté-
szek készítettek, de legközelebb foglalkozni fog vele
a jőváros vezetősége és a Tabán-bizottság is, mert
a párt, mint nagyon figyelemreméltó koncepciót az
illetékes fórumok elé viszi, mielőtt a gyógyszálló
kérdésében döntés történnék, Zsitvay Tibor dr. párt-
elnök és a párt számos tagja rendkívüli érdeklő-
déssel fogadta a tervet, amely a Rudas-fürdő átépí-
tésével és a gyógyvizek egész sorát magában fog;
laló fürdővel közvetlen kapcsolatban a Gellérthegy
lejtőjén tizenkét terraszos emelettel tervezett, teljesen
újszerű lló építésével akarja a fürdőváros-centru-
mot és a gyógyszálló-kérdést megoldani
-terv okjalakítása fog-
ánebizottsásot és vonja magára a
gy nagyszabású, érde
terv judó
A városi
Pártjá-
V, amelyet Ray Rezsö
a
Szálloda, amelynek „a világon nincsen párja".
A tervező műépítész Ray Rezső Fiala
Géza ny. miniszteri tanácsos a Fővárosi Hirlap
munkatársa előtt a következőkben ismertették ter.
vüket:
— Tervünk gyógyforrások [jfakadási helyén
tervezett, összefüggő [fürdőkomplexumot — mutat,
ahol zárt területen is hozzáférhetni az összes gyógy-
és frissítőfürdőkhöz, szórakoztatóhelyiségekhez, sétá.
nyokhoz és a szállodához is, amelyet az úttestet át-
ívelő, zárt hid kapcsol össze közvetlenül a fürdővel.
A szálloda épületét a természet által meg-
adott és önként kínálkozó helyre állítja a terv: a
Gellérthegynek Rudasfürdő éttermi részével szem-
és
a
ben levő oldalára, amely 120 méter hosszban, mint-
egy 12—60 méter mélységben a hegy lejtösikjäval
haladó, széltől védett, keletre néző katlan. A. szál-
lodában 290 sz aba létesíthető, minden szoba külön ki-
erkéllyel, fürdővel, W. C.-vel, előszobával és
fülkével. — Negyvennyolc méter magasságban
tizenkét emeletsor húzódna. Az egyes emeletsorok
terraszszerüen, a hegy lejtösikjänak megfelelő be-
al, miramis függőkertjeihez — hasonlóan
épülnének és az így létesített erkélyek virággal dí
szítve olyan szemgyönyörködtető látványt nyujta-
nának, amelyet a világon sehol nem láthatni,
A vendég a llóból a fürdőkbe közvetlen
fedett helyeken is eljuthat, úgyszintén a szálló min-
den egyes emeletsoráról két siklón át a Gellérthegy
80 meter levő, nyilt és vízszintesen
körülfutó sétányára.
magasságban
A Rudas-fürdő átépitése.
— Az egész fürdőkomplexumot jfélkilométer
hosszú árkád határolja, araely a földszinten, mint
az emeleten, ahol nyitott, sétányul szolgál, A váró
szentmargitszigeti
Palatinus
$trand- és
Hullámfürdő
megnyílt!
kiállításon
Kitüntetve 1908. évi ezredéves orsz
LIND f£&märuüzem
Budapest, VEIT, © ‚ya-oten 35.
Telefon: 1-848-21
Készít : /.ató- és koosítámpát, kórházi berendezéseket,
hástartísi bádogárat, katonai és műszaki cikkeket
Burnyóczky Gyula
bádogos- és szerelőmester
Bádogosmunkák. — Vízvezeték, egé-zségügyi berende-
zések, csatornázás, gáz, berendezések vállalata
Budapest, VIII., Sándor-u. 15. Tel.: 1-408-89,
POSENTHAL MÓR
ÉPÜLETŐVEGEZÉSI VALLÁLATA
BUDADFESI, Y.. TÁTPA-U, 26
csarnokból zárt folyosókon juthatni a Juventus-
fürdőkhöz, amelyek közepén, a centrális elrendezé
folytán, vízmedence épül. A nagy várócsarnokból
fedett és zárt sétányok vezetnek az Attila, Hun-
Az — előcsarnokból
ahol érintetlenül mar:
zárt folyosón át érjük
odába a bejáró a Gellért-
ztetett.
gária- és Juventus-forrásokhoz.
érhetők el
régi
a gözfürdök,
török fürdő, valamint
iszapfürdöt. Az us
hegy felőli oldalra ter
— Az uszodähoz csatlakozó, mai ásványvíz-
palackozó hel zek az alsó rakparton nyernének
elhelyezést és ezek hely valamint a jelenleg
beépítetlen, 36 méter hosszú területsáv a fürdőszálló
és konyhák befogadására szolgálna. Az emeletre
kerülne a rheuma-szanatórium és a kísérleti osztály.
Az uszoda emeletén mindkét oldalon télikert van.
Az emelet többi részét, a 392 négyzetméter nagy-
ságú, három oldalról szabad kilátást nyujtó na
díszétterem és cz ehhez csatlakozó hall, szalon, i
szoba, reggeliző- és játszótermek foglalják le.
— A szállóépítkezés összköltsége 290 szobával,
97.272 16 bméter talommal 3,890.000 pengő, a
Rudas-fürdő átépítési költségének, új fürdők építése
és az átalakítási munkák költségének 53
pengö, a berendezési és üzembehelyez
300.000 pengő. A fürdőkomplexum és a
zes költsége tehát 6,826.000 pengő.
*
egyelőre
A tervről,
tése után
Zsitvay Tibor dr.
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának elnöke
Hirlap
ozott:
et illeti a tervezőket, amiért ez-
bel a nagyszabású, rendkívül érdekes, sok szem-
pontból nagyon figyelemremétól tervvel előjöttek.
Egészen egyedülálló ez a terv, amelynek a költség-
számításai is megérdemlik a figyelmet. A Rudas-
fürdő felhasználásával oldja meg a terv a gyógy-
szálló-kérd: de előnyösebben, mint az az ei b-
ként régebbi terv, amelyet nem lehetett elfo-
gadni, mert akadályozta volna a közlekedést. A
i Ray-féle terv Een nem igényel többet a
i beépített területnél. Természetesen fontos volna
eldönteni azt, hogy a szálló árt-e és milyen mér-
annak csak gyors áttekin-
a Fővárosi
képpen nyil
munkatársa előtt a következő-
— Hálás
szép,
sz
tékben árt a Gellérthegy természeti szépségének.
— A végleges városrendezési tervek még nem
alakultak ezért a legjobb időben jött ez a kon-
eepció. Pártunk szeretettel foglalkozik ezzel a k
déssel és zmarad azon álláspontja mellett, hogy
semmiféle markodott elhatärozäsba nem
bele.
megy
Beesey Antal
törvenyhatösägi bizottsági tag,
aki a Tabán-bizottságban is résztvesz, a következő-
ket mondta az új tervről:
Nagyon szép, útti tervről van szó, amely
csináljunk nek
annak a felfo-
eddig tabu
hogy — hangulatot
A terv bek között hadat üzen
gásnak, amely szerint a Gellérthegy
volt, amelyhez nem lehetett hozzányúlni. Ezzel
szemben más országokban klasszikus értékű épít-
ményeket építettek hegyekre. Mint architektonikus
megoldás páratlanul sikerült ez a terv, amely bele-
alkalmazkodik 7 természeti adottságba és a leg-
célszerűbben használja ki a vízet, a széltől védett-
séget és a panorámát.
(Vályi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági tag,
aki ugyancsak tagja a Tabán-bizottságnak, így nyi
latkozott a most felmerült tervről:
Nagyon helyénvaló, hogy éppen most, a Ta-
"dés tárgyalása alkalmával kerül elénkbe ez
A tabáni bizottság meglehetősen
n, mert a gyógyszálló és a
gyógyfürdő kérdé összeütközik egymással, Ha
magaslati helyre történik az építkezés, akkor van
de fel kell vezetni a vízeket, ha pedig le-
ik az építkezéssel a vizekhez, akkor hol a
kilátás. A Ray—Fiala-féle terv szerencsés, mert sok
fontos szempontot elégít ki. A hegyre való építés
mindenesetre érdekesnek látszik, de ennek elbírá-
lásához nem érzem magamat elég szakértőnek.
— A Rudas-fürdő kiépítésének a napirendről
megérdemli
eg
bán-k
a nagy koncepció.
nehéz helyzetben va:
"levett terve nem volt megfelelő, mert akadályozta
Ez a terv ebből a szempont-
ból jobb ugyan, de azért ítt is a legbehatóbban
kell foglalkozni azzal, hogy nem idézünk elő egy
újabb Csäszär-szorost, Jelenleg az a helyzet, hoi
a tabáni bizottság többsége a Räc-fürdö forrásai
mellett . akarja felépíttetni a gyógyszállót. A fel-
merült nagyszabású koncepció érdekében pártunk-
nak oda kell hatnia, hogy ennek előnyei is meg-
fontolásra kerüljenek, mielőtt ebben a kérdésben
elhatározás törtémik.
volna a közlekedést.
Budapest, 1937 május 26.
.
. [/ 7 rá ) 7 [/4 rá i ....
Az éterhuttámok szerene
s. 2
a közoktatásban
A Kertész-utcai székesfővárosi polgári fiúiskolá-
ban szombaton érdekes esemény játszódik le, Fel
avat, az iskola rádióját és Budapesten ezúttal vo
nul be első ízben a rádió az iskolába, A megnyitásra
Ispánovits Sándor igazgató, a finn—magyar kapcso
latok irodalom i: nevű művelője, meghivta
Szendy Károly polgármestert és Felkay Ferenc dr.
közoktatásügyi tanácsnokot is, aki az avató beszédet
fogja tartani.
A rádió-technikának erről az új hódításáról és
rádió pedagógiai jelentőségéről a követ
dekesen nyilatkozott a Pővárosi Hirlap
munkatársa előtt
Felkay Ferenc de.
tanäcsnok,
a közoktatásügyi ügyosztály vezetője.
— A Kertész-utcai polgári fiúiskola rádiója az
első, amelyet a fővárosi iskolában bevezetnek és ez-
zel kísérletül szolgal arra, hogy milyen célokat tud
betölteni a rádió az iskola szolgálatában. Külön,
és
az iskolai
kezökben 6
kedves nevezetessége ennek a rádiónak az, hogy d
tanulók a saját pénzükön vásárolták és talán még
dekesebb az, hogy a pénzhez gyógytermelő válla-
latnak eladott narancshéjak árából jutottak.
— A rádiót, az üzembehelyezés előtti elgondolä
som szerint, az iskola tanítási és adminisztratív
ccélokra használhatja fel, Ehhez természetesen a
rádiónak gramofón-készülékkel való felszerelésére
is szükség van, valamint arra, hogy a hangszórók
az iskoia különböző tantermeiben is felszereltessenek.
Így azután lehetővé válik, hogy egyes tanórákon,
például a történelmi órán egyszerre több osztályban
hallgathassák ugyanazt az előadást tanulók
De éppen így h
előadása alkalmából valamint a fornagyakorla-
tok zeneszóval való kísérésére. Jelentős szerep juthat
a rádiónak iskolai ünnepélyek alkalmával is. FEzen-
felül sok alkalom nyílik arra, hogy maga a studió
műsora is helyet találjon az oktatásban.
— A rádió Adminisztratív szerepét úgy tölti be,
hogy yes rendelkezéseket és tudnivalókat a tan-
termekben felszerelt hangszórók révén ugyanabban
a percben tudomásul vesznek az iskola összes ta-
nuló
— A rádiónak
természetesen
egészében,
lesz.
a
ználható a rádió más tantárgyak
is,
az iskolában való
majd csak azután alakul
ha a Kertösz-utcai első
Mindenesetre érdekes kísérlettel állunk szem-
amelynek eredményeit megillető figyelemben
fogom részesíteni szombati megnyitón rösztveszek,
méltatni fogom az első kísérletet és az iskolának
érdemét ebben az útt vállalkozásban. Ezt a meg.
nyitót a magyar rádió is kellő érdeklődéssel fogadja
és mint új érdekességet a nagyközönség számára is
közvetíteni fogja.
alkalmazása
i a maga
rádió üzemben
ben,
Turner istván
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon : 2-919-46.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X, Kereszturi-át 8. Telefon: 1—484—97.
PETIK JÁNOS
épületbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VL,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám
1-188-81 és 2-920-75. }
A
FROMMER JENÖ
épület-, mü- és tüzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69, VII., Murányi-utca 42.
Bejárat a P Dombinszky-utca sarok
TELEFON : | TELEFON; 1—860—31
CUSTLODIS ALPHONS
ALAPITÁSI ÉV 1876. — Mérnöki iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkérményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
TELEFON: 1—120—
--- Page 155 ---
Alternativ üzemi szabalyzat
a löväros három nagyüzemére
Még a nyári szünet előtt A
nt a közgyüles a härom nagyüzem azonos
elvek szerint történő gyakorlati működéséről
Morvay Eudre dr. tanácsnok korábban elhangzott | idei zárószámadások détanulmányozására és esetleg
ígérete értelmében vezetése alatt álló ügyosztály észrevételeik megtételére.
személyzetével együtt záros határidőn belül RUE (Az fizemi szabályzat erdekes Tósze az amely
8) 71 ére [/ " ar ; &
tette a vek hébe eszi HA lg b ÁÁ 1 abja a három nagyüzem területi működést
üzemi-szabályzat tervezete A g Elvileg az a helyzet, hogy a Vízműv.
ernek
t még a
zdése előtt a
való tekintettel — a polgárm
7 törveny-
köz-
szünetenek
E meg
gyűlés elé kerüljön,
a szabályzat-tervezetet az elmult hét csü-
törtökjén már tárgyalás alá is vette az üzem-
politikai bizottság,
a szék
látogatása
tekintet nélkül arra, hogy ezen a napon
főv snál az olasz király budapesti
miatt hivatali szűnnap volt.
Az üzempolitikai bizottság szakonkint tárgyalta
az ügyosz készített tervezetet. A bizottság
tagjai deklődést tanusítottak a főváros
üzemi gaz út a jövőben részletesen megszabó
rendelkezések iránt és úgyszólván nem volt egyetlen
olyan szakasz sem, amelyhez a bizottság több tagja
ne szólt volna hozzá. Általánosságban megällapit-
ható a XII. ly által készített üzemi szabály.
zatröl, hogy ©
ügyosz
a gyakorlati tapasztalatok leszűrésével a
legmegfelelőbben készült el
ágot szolgáltat arra a kitűnő felkészült-
ségre, amely Morvay Endre tanácsnoknak és a mellé
rendelt fötisztviselöknek különleges jellemzője. A
tervezet rendkívüli gondot fordít arra, hogy a ke-
és bizonysi
delmi tevékenységet lebonyolító hatósági nagy-
egész
mek mozgékonyságát az vonalon megőrizze
ugyanakkor, amikor en biztosítja
az autonómia törvényes szerveinek felügye-
leti jogkörét, nem köti gúzsba a keres
delmi mozgékonyságot mindenekfelett meg-
kívánó üzemi szervezetek lehetőségeit.
A cégjegyzésnél jut leginkább kifejezésre a ható-
sági jelleg. A helyzet ugyanis az, hogy az üzemi
szabályzat értelmében, mint a multban, úgy a jövő-
ben is, nemcsak az üzemi vezetőknek, hanem a pol-
gármesternek is megvan a cégj
Ezzel a rendelkezéssel azt jutta
yzői jogosultsága.
k kifejezésre, hogy
az üzemek tulajdonosa a székesfőváros közön-
sége
a tulajdonos képviseletében eljáró legfőbb
tisztviselőknek, a polgármesternek és az alpolgár-
mesternek is biztosítani kell a cégjegyzési jogosult-
ságot. Hogy azonban a gyakorlati kereskedelmi élet-
ben a kellő rugalmasság feltétlenül biztosítható
legyen, lehetöv6 teszi az üzemi szabályzat egyes
üzemi tisztviselőknek, mint kereskedelmi meghatal-
mazottaknak „per procura" való jegyzési jogosult-
ságát.
Hosszas v fej t az üzempolitikai bizott-
ságban arról is: megszabják-e üzemek
számára az üzemi költségvetések tési idő-
pontjának fix dátwmát. Morvay Endre dr. tanácsnok
kifejtette, hogy véleménye rint ez nem lenne taná-
cs mert az üzemi
gésben állanak a székesfővárosi
ségvetésével, ennélfogva az izemeknek feltétlenül
ragasz ezt kell ahhoz, . hogy a polgármester
2? kibocsátandó
zítsék el az
rendeletében
üzemi
előírt terminu-
költségvetés-tervezete-
sokra két:
ket is.
Az üz
egyes i
létesítési
mi
bályzat részletesen
emieknél kséges újítási
s gyarapítási kérdéseivel is és határozot-
állapítja, hogy az újítási tartalékalapokat
isi befektetéseknél szabad felhasználni, a
vümölcsöző elhelyezesböl származó kamatjövedel-
meket pedig semmi másra sem lehet fordítani, mint
a tartalékalapok növelésére. A tartalékalapokat az
üzemi forgótőke céljára külön kamatmegtérítés mel-
let igénybeveheti, beruházásokra azonban csak ak-
kor, ha felújítási beruházásról van Szó. Ez a rendel-
kezés a legszigorúbban alkalmazkodik a vonatkozó
törvényes rendelkezéshez, ennélfogva kétség nem fér
ahhoz, hogy az egyedül helyes elhatározás.
Döntés történt üzempolitikai bizottságban
arra mézve, hogy
az üzemi zárószámadásokat a pénzügyi szak-
bizottság tagjainak a jövőben ugyanakkor
fogják rendelkezésére bocsátani, amikor a
zárszámadások a polgármester elé kerülnek.
Ennek a rendelkezésnek az a célja, hogy a pénz-
ügyi bizottság tagjainak bőségesen legyen idejük az
fogalkozik az
tartalékalapok
az
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniezky-u, 59. e Tel.: 12-96-24.
a székesfőváros határán kívüli szolgált
csak akkor engedélyezhető, ha a közgyűlés ehhez
hozzájárul, a Gázműveknél és az Elektromos Művek-
mél pedig ugyanez polgármesteri engedélyezéshez
van kötve.
Az alternatív megoldásnak az a magyarázata,
hogy a Vízművek egészen a legutóbbi időkig nem
termeltek akkora mennyiségű vizet, amely meg-
haladta volna a széke áros közönségének szük-
ségletét,
a világítási üzemeknél azonban már hosszabb
idő óta mutatkoznak bizonyos termelési fe-
leslegek.
város Elektromos Művei például nemcsak
áros, hanem a székesfőváros környékének
mszüks "tét is ellátja, olyanformán,
hogy viszonteladóknak bocsát rendelkezésére áram-
mennyiséget. Így többek között az Elektromos Művek
szolgáltatják a HÉV, a Trust és bizonyos esetekben
a Phöbusz áramszükségleté
tekintélyes
A vagylagos metódus miatt élénk vi
a fejlődött
ki az üzempolitikai bizottságban és végre is azt a
határozatot hozták, hogy albizottságot küldenek ki,
amelynek tagj Harrer Ferenc, Morvay Endre és
Plósz Pál igyekeznek az azonos elbírálást a gyakor-
lati szükség mérvének megfelelő módon mind a
nagyüzen sszteni. Az üzemi szabály-
zményesen biztosi az üzemi választmányok
ti működését, különös figyelemmel arr
x hivatalos megálla üzemi
választmányok a multban is rendkívül hasznos tevé-
kenységet folytatttak, ennélfogva a jól bevált rend-
szer fenntartása mindenképpen kívánatos.
A — üzempolitikai bizottság
való tekitettel letärgyalta a s:
r valószínűleg lehetővé válik,
ban tartandó valamelyi
foglalhasson az üzemi
állapító rendelkezések
az
ügy sürgősség:
lyzatot most
június hó
véglegesen állá.
ügymenetét meg-
gy a
közgyűlés
gazdálkodás
felett.
Sírómanokkal
építkezési vállalkozók új
dolgozó kontár
rükkje
Leleplezesek az építkezési visszaélések kulisszatitkaiból
A kerületi elöl igokon és a városháza ma-
gánépítési ügyosztályában vizsgálatok indultak meg
egy konkrét eset kapcsán bizonyos építkezi visz
szaélések kiderítésére. Ezek visszaélések a tör-
stróman-rendszernek a törvénybe
amelyben a jogosulatlan ipar
űzök az építési enged knél nem valamely képe-
sített stróman alá val fedezték magukat, h
nem yszerüen rdhamisitotiik a tervek rt
építőmesterek nevét, azok tudta és beleegye nél
kül. Egy szabálytalan építkezés kapcsán megindult
vizsgálat alkalmával derült ki, hogy a felelős építő-
mester sommit sem tudott a neve alatt folyó épít-
kezésről, mire úgy építőmesterek ipartestületc,
mint a kerületi elöljärösägok nyomozása kiderí-
tette, hogy nem elszigetelt , jelenséggel állanak
szemközt, hanem egy új, bűnös gyakorlatta!, amely
a közokirathamisítás és a hatóság megtévesztésének
tényét meríti ki.
Ezek a vizsgálatok még nem fejeződtek be,
azoknak elébe vágni nem lehet, de a kipattant visz-
szaélésekről jellemző képet kaptunk
yt megkerül
ütköző elfajulásai,
Katona János
mérnök, törvényhatósági bizottsági tagtól
aki a Fővárosi Hirlap murkatá érdeklődé-
sére ebben az ügyben a következő érdekes nyilat-
kozatot tette:
— Nem mai keletű az építőmestereknek és kő-
művesmestereknek az a küzdelme, amelyet a nem
szakképzett építési vállalkozókkal évek óta vívnak.
Éppen úgy nem mai keletűek azok a visszaélések
(ha talán a multban — a később elmondandó okok-
nál fogva — kevésbbé durva formában történtek is
meg), amelyek most az építőipari köröket igen élém
ken foglalkoztatjä Eddig ugyanis olyan módon
játszották ki ezek az , építési vállalkozók", akiket a
szakma giblereknek nev a hatósági ellenőrzést,
hogy azoknak az építkezéseknek tervét, amelyekre
nézve a törvényben előírt képesítéssel nem rendel-
keztek, néhány pengő megváltási díjért aláirattá.
iparigazolvánnyal rendelkező építőmesterekkel. Any
nyival könnyebben keresztülvihető volt a kontár-
kodásnak ez a módja, mert
lévén,
pengőre
sok építőmester, munka nélkül
erre, az így elérhető néhány
volt szorulva,
még
is rá
Szigorúan elítélendő volt már ez a
mert, eltekintve az erkölcsi és anyagi
soktól, illuzóriussá tette az építőmester aláírásával
termés szerűleg járó felelősséget. Az úgynevezett
felelős építőmester ugyanis az aláírásán kívül
semmi egyéb vonatkozásban nem avatkozott bele
az építkezésbe, nem ellenőrizte annak szakszerű
kivitelét.
— A helyzet azonban az idők folyamán megvál-
tozott. Az építőipar már mult évben nekilendült.
az idén azután még az előző évihez képest is jobban
van foglalkoztatva, nem olyan könnyű már aláírót
találni, de másrészről az illetékes faktorok is, a
megszaporodott panaszok miatt, egyre jobban ellen-
őrzik ennek a stróman-rendszernek mindenképpen
tűrhetetlen módját, végül pedig az utóbbi időben tör-
tönt építkezési katasztrófák több óvatoss: intik
azokat, akikben az ilyen stróman-hajland meg-
lenne. Igy előállott az a helyzet, hogy
vakorlat"
vonatkoz;
üg
elfogytak vagy legalább is nehezebben hozzá-
férhetők lettek a strómanok,
amin a lelkiismeretlenség úgy segített
olcsóbb megoldást választva, úgy igy
szani a törvényt, hogy
hogy még
eztek kiját-
a tervekre egyes építőmesterek nevét azok
tudta és beleegyezése nélkül irták alá.
— Az építke:
főváros III. ügyo
tervvel, amelyet
megkezdése előtt
rületi mérnöki hi
ban már az építé:
iránti
kell
gedély
kérvényeket a
beadni az építési
ignál, Az építési mun
felelős építőmester a ke-
á a tervet. Ha azon-
engedély kérése alkalmával rajta
után a
van a terven a felelős építőmester aláírása, akkor
nincs szüksé kerületnél teljesítendő — aláírásra.
Ezt a lehet h ák ki a visszaélők és
már az ügyosztályhoz benyujtott kérvénnyel
együttesen produkálták a felelős építőmester
nevét,
mert így nem kellett a kerületnél
jelenni annak az építőmesternek, aki
aláírásra meg-
valójában nem
volt, mert a nevét csak hamisították és nem kellett
tartania egy esetleg jelentkező ál-építőmesternek
attól, hogy a kerületi mérnőkök felismerik benne
a csalót.
Csak örülni tudunk annak, hogy most az
| s kerületek illetékes faktorai ezt a kérdést
végre az ügy jelentőségéhez mért körültekintéssel
alapossággal kívánják kivizsgálni, annyival is
inkább, mert a mai modern szerkezetek nemcsak
hogy alapos irodai munkát. hanem a munkálatok
kivitelének szinte naponkinti többszörös személyes
| ellenőrzését követelik meg. Csak ilymódon lehets
ges végre megnyugvással nézni a gazdaságos és
ezért minimális szelvényekkel szerkesztett építmé-
nyeket.
— Az építtetőknek is be kell látniok végre,
hogy az építőmesterei felel g az épületek stabili
tását is jelenti, és nem csupán a törvény vonatkozó
előírásának kielégítését. És ha a könnyelmű építte
tőket másként nem lehet a törvény betartására szo
rítani.
írást hamisítókkal együtt, mint a ható-
megtévesztésének tényezőit ugyancsak
fele gre kell vonni.
az a
ság
Itt mutatkozik ismét egy új oldalról annak a
ségessége, hogy végre az épületek hel ellen-
[] a hatóságok hathatósabban végezzék és en-
nek szolgálatára a belügyminiszter részéről szüksé-
karral az illetékes
gesnek minősített mérnöki
osztály kibővíttessék.
Hajduszobosztói
ma már európai hírű
Fedett gyógymedencék, ivócsar-
nok, inhalatórium, strandfürdő.
Páratlanal eredmén;
A fürdöt Hajduszol
mos és hidrocarbonato
óvíz percenként.
tővel
[/4
belélegzőkürák.
jódos-, bró-
hévvízet 31 táplálják 8.000 Mitar
Magyar és németnyelvű ismer-
készséggel szolgál a fűrdő
Igazgatósága.
Tőrv. védett
Világszabadalom
Nagy árammegtakaritás !
Nagyobb fény!
KOMOR HÉNRIR-féle
fényteehnikai-, villamossági.
és műszaki vállal
BUDAPEST,VII,, WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 1-414-76.
it K.F.
lámpatestekkel
--- Page 156 ---
Ujjáalakította a Nemzeti Eóysésó Fő-
városi Páríja összes szakbizottságait
Nagyiontossású kérdések a június 2-i közóyűlés napirendjén
Hosszabb előkészítés után a Nemzeti Egység lokra való felhasználásáról, a Tabán rendezéséhez,
Fővárosi Pártja megalakította az új pártalkotmány | a Görög-utca mentén lévő telkek megszerzésére és a
értelmében pártszakbizottságainak nagy részét. Így Műegyetemi rakpart rendezésére vonatkozó polgár-
megalakult a polgármesteri ügyosztályok mellé ren- előterjesztéseket.
delt szakbizottságokkal párhuzamosan az I. elnöki-, ipari, kereskedelmi és k
a Ill. városrend , az V. ipari-, kereskedelmi és úgban, amely Veress (
közlekedési-, a VI. pénzügyi-, a IX. szociálpolitikai- és Hajnóczy Béia dr. elöac
ekedési pártszak-
bor dr. elnöklésével
lásával le,
és a X, közegészségügyi pärtszakbizottsäg, vita folyt az ipari zártszám probléi
Az új pártalkotmány, — mint a Fővárosi Hir- érdekes vitaanya a hizottság
lappal illetékes helyen közlik, — két irányban je- pärtertekezlet elé terjeszti.
lent lényeges módosítást a pártszakbizottságok ed
t á e A pénzügyi pártszakbizottság Glücksthal Samu
digi rendszerével szemben, Először abban a tekin- dr. elnöklésével foglalkozott a székesfővárosi fo-
tetben, hogy az összes pártszakbizottságokba, a | gyasztási adókról szóló szabályrendelet iWmódosítá-
tárgysorozat megjelölése mellett, sneghívást kap- sával.
mak a párt 6 tagjai, tehát a párthoz tartozó | elé
ors: gyűlési képviselők és törvényható: bizott-
sági tagok, másrészt, hogy a pártelnök által meghí-
vott szakértőtagokon kívül minden egyes kerületet 5 napirendjéről
egy-egy tag képviseli minden pártszakbizottságban, 1 közjótékonysági és szociálpolitikai pártszak.
által eléretett az, hogy az előkészítő feladatot be- jadr "Vilmos megbízásából Hegedüs
töltő pártszakbizottság a tárgyalásaiban az 2 dr, vezette, A bizottság felkérte Hegedüs
érdeklő tárgyaknál az an dr.t, hogy "a /övdros közelésében lévő
és így a | egyes alapok kevés delmezőségét tegye s
pärtertekezleten már a A pártszakbi ottsági vita ered közgyűlésen. A kamaraerdői szeretetotthon felér
ményeinek ismerete után teljesen felkészülten vonatkozó polgármesteri előterjesztést m
vehetnek részt, ezenkívül, hogy a pártszakbizottsági :
munka kontaktusban marad a választó közönséggel közeg, Qui nártszakbizottság " Egerváry
z egyes kerületek érdekkörébe tartozó kérdések Tibor dr. elnöklésével ülésezett, előadó Szentesi Jó-
gyilágítás e kerületi párt kiküldött szak zsef volt, A bizottság elfogadta a küztiszte cé
értői is hozz rulhatnak a Pärtälläspont kialakí- | jokra való lótenyésztésre, köztiszte asági gépjármű
tásához. A vek pótlás: A szemét sztésére vonat-
Az alakuló ülések arra mutattak, hogy a párt- kozó polgármesteri előterjesz Élénken kifo-
alkotmánynak ez az elgondolása teljesen beválik. gásolta a bizottság, hogy a Segítőalaphoz orvost
A pártszakbizottsági ülések kivétel nélkül igen né- | csak a belügyminiszter előz 7
pesek voltak. Azokon a bizottsági tagok n tett lehe: alkalmazni. §: snak Hariáanshogy
résztvett, de a bizottsági tagokon kívül igen n a közgyűlés előtt foglaljon állást ebben a speciáli
számban jelentek meg £ úívott szakértő tagok, san egés: vi kérdésben a közegészségügyi k-
valamint a kerületek al kiküldött kértők is. | bizottság 4
A pártszakbizottságok a megalakulásuk után
rgyalták a legi ebb EEE DENIED
június hó 2-iki közgyűlés napirendjét
és foglalkoztak a párthoz időközben beérkezett köz- Elő kál k
érdekű inc vokkal és kérelmekkel is. mun ato
Az elnö ártszakbizottság, amelyben Hencz 1938. é i köl ég-
Lajos dr. elr és Vályi Lajos dr. volt az előadó, az v ts
örömmel f a a Zsitvay Tibor dr. indítványán té alli á á
Szent István-város nevet kapja.
felépítésével kapcsolatban felki
a javasla
7 a közelebbi
t terjesztette a pártérteke:
m izsgá i ő kérdés
fel szakértőket és a kellő
vétesse le a kérdést a köz-
egyes
illető
va
és
jóváhagyása mel-
XII. előljáróság Szendy Károly polgármester rendeleti úton in-
íg Hencz tézkedett a székesfőváros 1938. évi költségvetési elő-
e
Lajos dr.-t és Juhász Jenő d szerezzenek | irányzatának összeállít ól. A rendelet értelmé-
meggyőző n a terv megfelelnek-e a kerü- ben osztályok a költségvetési előirányzatot a
let speci igyebekben a pártszakhk
zottság kívánatosnak tartja, hogy
költ t — kísérő jelentéssel együtt [legkésőbb
előljáróság 1937. évi június 15-ig tartoznak a pénzügyi ügyoösz-
felépíté haladéktalanul megtö tályhoz heterjeszteni, kivétel csupán a magasépítési
A városrendezési pártszakbiz ottság; amelyben ügyosztály, kerületi € áróságok, a számvevő-
Harrer Ferenc dr. elnökölt és Katona János volt ség, a szakhívatalok, intézmények és üzemek, ame-
az e dó, elfogadta a "sfővárosi telkek eladá- lyek az előirányzathoz szükséges adatokat fejezetek
sáról és a befolyó összegeknek — városrendezési c6- szerint csoportosítva, az illetékes polgármesteri
ügyosztályoknak ennél a határidőnél korábban, de
WIHART FERENC
olyan időpontban kötelesek megadni, hogy az egyes
ügyosztályok azokat előirányzatukba beállíthassák.
építész-építőmester
BUDAPEST,
Az előirányzásnál
XIV., Columbus-utca 33. TELEFON: 2-969-08.
szigorú szempontokat kíván érvényesíteni
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
a polgármester,
Megállapítja, hogy bár az 1937. évi módosított költ-
FAKERESKEDÉS
fók és
ségvetés egyensúlyban van, az elkerülhetetlen újabb
em BUDAPEST, Var DR VÁVA-UTCA 16
szükségletekre való — tekintettel a — költségvetési
egyensúlyt a jövőben is csak szigorú takarékosság-
gal lehet fenntartani.
A rendes kiadások előirányzata általában nem
haladhatja meg a legutóbbi zá zámadá erint
felmerült kiadások at, ezért azok ál az
Á sból kell kiindulni és az 1936.
évi tényleges szükséglethez kell szabni az előirány-
zatot. A rendes kiadásoktól szigorúan külön k 1
-541-b8. |
Mindennemű fenyő
választani a rendk li kiadásokat, amelye
azok tartoznak, amelye nem térnek €
új kiadási tételek szükségességét az egyes
yoknak a legrészletesebben meg kell indo-
és építőmester
Budapest, H., Keleti Károly-utca 30. Tel.: 1.
vissz.
ügyosztó
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen kolniok.
BERKOMPRESSORT A bevételek előirányzásánál a folyó évi tény-
x leges bevételek alapulvételével szintén a legnagyobb
LISKA JEN ae realitásra kell törekedni és általában figyelemmel
kell lenni arra, hogy
Badapest., XL, Szüret-aten 5—7. — Telu 2-592-00,
a brutto költségvetési rendszernek megfele-
ható bevételt és kiadást tel.
lően minden
HANNAUER ISTVÁN des összeggel. irányozzanak elő a költség.
vetésben.
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u, 8 — Te!.: 1-52
A polgármesteri rendelkezés szerint, ha a ki-
sok és bevételek előirányzata eltér a folyó évi
költségvetéstől, akkc az eltérést részletesen meg
kell indokolni, intézmények költségvetésével kap-
F ii i 1 ö D e zZ s [2] csolatban pedig ki kell mutatni azt, hogy egy-egy
p gondozott, ápolt, stb, eltartása mennyibe kerül,
LRIGmester A kísérő jelentésben részletesn /c7 kelt sorolni az
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám. elmult év ményeit és átfogó ismertetést kell adni
TELEFON: 1—355—64. az"1938. évre térveze munkaprogramröl, Érdekes
[Sms résza a polgármester rendeletnek a mely utasítja
a hivatali szerve!
beszámolót adjana , hogy az 1937.
vetés gyalása alkalmával a pénzügyi szakbizott-
ságban és a törvényhatósági bizottság közgyűlésén
elhangzott indítványokat miképpen hajtották végre,
illetve miféle akadülya volt az indítványok érdem-
leges elintézésének.
ac
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX, Bakäts-utca 1. ® Telefon: 1-861-54.
Budapest, 1937 május 26.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Darányi Kálmán miniszterelnök levele a VIII.
kerületi pártszervezethez. A Nemzeti Egység Pártja
VIII. kerületi nagygyűl előtt Usetty Béla
dr., Pőzel Tstván dr. és téz Tóth András dr. ország-
gy képviselők beszámolójukat tartották, lelkes
hangú sürgönyben üdvözölte Darányi Kálmán dr.
miniszterelnököt, a párt vezérét. Az üdvözlő táv-
iratra Darányi Kálmán miniszterelnök most a kö-
vetkező levelet intézte Gazdy Jenő törvényhatósági
bizottsági taghoz, a pártszervezet elnökéhez:
A. Nemzeti Ej g Pártja jözsefväros
vezetének május hó 9-én lefolyt nagygyűlése
lyen a párt országgyűlési képvis:
molót, szíves volt engemet sürgő g üdvi
sáról biztosítani. A jóleső
vüzletért őszinte kö netet mondok és egyúttal ké-
rem annak a vezet tagjaival való k
Hazafias üdvözlettel: Dr. Darányi Kálmán, s.
, ame
tartottak h
zlését.
Usetty Béla beiktatása a NEP Országos Tanügyi
Szervezetének elnöki tisztébe, Nemzeti E
Tanüg: rvezete május 26-án, szerd
tartja taggyűlését a párt Eszterhäzy-uteai
helyiségében. E Ikalommal ünnepélyes keretek
közt iktatják elnöki tisztébe a tanügyi sze
a miniszterelnök által megbízott új
t, Usetty Béla dr. országgyűl
yülesen Kemenes Illés tankerületi
pedagógiai kérdésekről tart előadúst.
Bizot
főiga:
ági tagok beszámolója a VIII. kerületben.
Fővárosi Pártja VIII. kerületi
s bizottsági tagjai: Gazdy Jenő,
Hajnóczy Béla és Katona János most tartják be-
számolójukat, Május 26-án a 3. számú csoport, 28-án
a 2. csoport, 29 én a 4. csoport, június 4-én pedik
az 1. csoport számára tartanak beszámolót, minden
alkalommal a Baross-utca 79, szám alatti pärtkör-
ben, esti 8 órai kezdettel.
Mozgalom a Nemzetközi Vásár és a Nemzeti
Stadion elhelyezésére. A XI. kerületben nagy ér-
deklődés mellett alakult meg a Nemzeti Stadion és
a Budapesti Nemzetközi Vásár elhelyezése ügyében
szervezett nagybizottsäg almási Balogh Elemér el
nökle latt. Az alakuló ülésen, amelyen a kerület
vezet fiai
hangsúlyoz
rn elhelye:
yetlen helyes megoldás az, amelynek
a nagybizottság vál e tűzte ki.
A Horthy Miklós-híd megé sével a XI. kerület
az összes szempontok tekintetbevételével mind a két
ézmény számára a legmegfelelőbb hely. A meg-
tervekhez Vályi Lajos dr. és Becsey Antal
törvényhatósági bizottsági tagok szólottak hozzá. A
megalakult nagybizottság elnökévé almási Balogh
Elemért választotta meg.
megvaló
Nevelési és pályaválasztási tanácsadó-értekezlet.
A Nemzeti Egység Pártja VII. kerületi tanügyi fő-
csoportja mintegy kétszáz erzsébetvárosi szí ]
pedagógus részvételével most tartotta meg az első
nevelési és pályaválasztási tanácsadó értekezletét.
De Sgardelli C a VII. kerület pártelnöke, mint
házigazda üdvözlő a után nangoztatta, hogy az
értekezletnek semminem nincs. Ber-
náth István dr. az Országos Tanügyi Szervezet
ügyvezető igazgatója, mint az ekezlet elnöke,
isme rtette a tekezlet
. Peda-
minárium Gyermoklélekteni Intézetének
tartotta meg nagy érdeklődéssel kísér
sNevélés és pályaválasztási tanácsadás és
* címmel, Utána Bernáth István dr. ügy-
zető igazgató , Milyen legyen az új magyar ember-
tipus" cimű — előad tapsolta meg a közönség.
Ezután vita kö Cserhalmi Ágost, Arany
Sándor, ok, Römer Camillo,
a Tanügy és Halász Ignác
elemi iskolai ak hoz nagy hozzá-
Ö sel az Majd a szülők adták elő
seiket és panaszaikat, Végül helyesléssel fogad-
Bernáth István dr. ügyvezető igazgatónak azt
a bejelentését, hogy minden hétfőn este áig
a Nemzeti Egység VII. kerületi he ógiében neve-
lési és pályav ztási tamácsadó órákat tartanak
az erzsébetvárosi szülők számára.
A Délivasút elhelyezésének kérdése, A NEP I.
kerületi körében Sógor József építész a Délivasút el
helyezésének kérdéséről előadást tartott, amelyben a
asabb megoldásnak, a pályaudvarnak a mai
audvar helyén való felépítését jelölte
: előadást vita követte.
meg. A
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. neg:
92 év óta fennálló kölél-, zsin
ponyva- és sportáruüzletemet szem!
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÁNDOR recton: 1—815—72.
Hátizsák, sitelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
--- Page 157 ---
Budapest, 1937 május
Tabán problémája
és a gyógyszálló elhelyezése
A főváros nagy problémái között az első sorban
áll a fürdőváros-kérdés, amelynek új ösztönző lökést
adott a Kereskedelmi Bank részéről gyógyszálló
építésre felajánlott ötmilliós kölcsön. Az így aktuá-
lissá lett gyógyszálló felépítése körül a közgyűlés
átal kiküldött Tabán-bizottság sűrű tárgyalásokat
folytat, amelyek azonban még nem vezettek kiala.
kult elhatározásra. Kérdést intéztünk ezért ebben a
vajudó ügyben
Egerváry Tibor dr.
törvényhatósági bizottsági taghoz,
aki a Tabán-bizottságban is résztvesz és aki, mint
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja egészségügyi
bizottságának elnöke, behatóan foglalkozik a fürdő-
város-problémával. Kérdésünkre a következő választ
adta:
— A Budapest-fürdőviáros kérdése a problémák
egész sorát veti fel, a tabáni kérdés a nagy prob-
lémának csak egy részlete. A tabáni kérdéssel fog-
lalk bizottság helyszini szemlével, rtők
meghallgatásával, úgy látom, arra a meggyőződésre
jutott, — amit máskép elképzelni se lehet, — hogy
a fürdővárost a ma ismert gyógyforrások felhasz-
naldsa nélkül nem lehet megoldani.
- Ezért indokolt, hog Tabán kérdésének
megoldásában ne csak a szállodai szobák szüksé
sége n n elintézést, hanom főként olyan gyógy-
intézmény valósuljon meg, amely a Budapest-fürdő-
város gondolatát a legmegfelelőbben szolgálja. A
Tabán nagy gondot okoz a bizottság tag
mert amennyi előnyt nyujt a Tabán területének b
toklása. a meglevő létesítendő forrá tek, any-
nyira nehéznek látszik a balneológiai viszonyok, a
Duna vonalának panorámája, a budai — közlekedési
vonalaknak megoldása. A szakértői vélemények után,
a bizottság az adott helyzet folytán a tabáni gyógy-
szállónak a Szent Imre-fürdő területére való helye-
át tartja az egyetlen megoldásnak. Ez a meg-
oldás azonban az előbb felsorolt posztulátumokat
nem tudja kielégíteni, mert ilyen helymegjelölés
esetén a gyógyszálló é.
aknyugati fronttal épülne,
a Duna vonala csak kis szakaszon lenne látható
a Döbrentey-utca, valamint a Zita királyné-út házai
csak a Belvárosra való Tátekintést engedik meg.
dövábbá számolni kell a közlekea zaj kiküszöbölé-
sével, amelyet egyrészt a transzve úton l1e-
kedő járművek, másrészt az Attil örútra és az
Ybl Miklós-térre menő villamosok okoznak. A Duna
mellé, a Döbrentey-térre gyógyszállót építeni, ugyan-
csak a zaj, de a források hiánya miatt is, nem je-
lent megoldást.
— A győgyforrások legnagyobb ámmal és
értékkel a Rudas-fürdöben és annak közvetlen kör-
nyékén fakadnak. Egymaga a Juventus-forrás olyan
értékű, hogy azt elhanyagolni hiba lenne, Ha eg:
olyan terv merül fel, amely ezeknek a gyógyté
zöknek felkarolásával a gyógyszálló kérdés
adott anyagi viszonyok szerint oldja meg, al r ez
a legracionálisabb megoldás és ilyent nyujt a Ray-
Fiala-féle terv, amellyel most foglalk« Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja és amely ithatölag
szakk elő is kerül. z a ter elő
ségügyi — szempontból, mer
kitünő gyógyforrások körny
ivókúrákhoz szük: fedett és nyitott
nyujt, előnyös klimatológiailag, mert keletre
fekszik, mert a városi Zaj nem zavarja a csendet,
külön kkor, ha a Horthy Miklós-híd megnyi
nem kell majd az Erzsébet-hídnak teher
íteni a Ferenc Jözsef-hidat és azok a vil
amelyek ma az Erzsébet-hídon át a Fe-
renc Józsefhíd irányában közlekednek, a Ferenc Jó-
zsef-hídra terelhetők. És mindezeken felül szolgálja
ez a terv azt a természetes helytálló szakvéle-
ményt, hogy Budapest-fürdőváros csak a Duna
vonalában adható meg. Budapest xségének
ről való szemlélése a Gellérthegyről a legimpozán-
sabb. Ez a terv enek a követelménynek is megfelel.
gyis az eddig felmerült és pénzügyi lehetősége-
ink keretében megoldható tervek sorában a legti.
gyelemreméltóbb, csupán azt a kérdést kell mér
elbírálni, hogy a tervezet gyógyszálló megzavarja-e
és milyen mértékben zavarja meg a Gellérthegy
vonalát.
sem
mente
moskocsik
. Befejezik az idén a Vízművek
hatalmas rekonstrukciós munkálatait
18 milliós munkaprogram és a vízdíj emelése
Legutóbbi számában ismertette a Fővárosi Hir-
lap azt a nagyszabású munkát, amely legközelebb
megkezdődik a Vízművek káposztásmegyeri terüle-
tén. A. vízlevezető ikeress tartalékestornájá-
nak építése ez, amely a Vízművek folyamatban levő
fejlesztési munkálatainak egyik legjelentősebb része
és amellyel a nagy építési program első fejezete be-
fejeződik. Külön időszerűséget ad éppen ennek a csa-
tornaépítiési munkának, amely a főváros maximád
vízfogyasztását biztosítja, a májusban reánk tört
kánikulai hőség, amely hatalmas arányban emelte a
vízfogyaszt
Ebből az alkalomból a most folyó és a jövőre
tervezett nagy munkálatokról kérdést intéztünk
Pap Ferenchez,
a Vízművek vezérigazgatójához,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a következő
értékes nyilatkozatot tette:
— A főváros vízfogyasztása a meleg napok be-
álltával rohamos emelkedést mutat, úgy, hogy most
már a napi 245.000 köbméter fogyasztáshoz jutottunk
el, 7 hasonló idejében a fogyasztás a
200.000 köbméter ül ingadozott. A mostani nagy
fogyasztás elsősorban egészen természetesen a hő-
mérséklet váratlan nagy emelkedésével áll összefüg-
gésben.
könnyen teljesíti a vízellátást
gek mellett is, sőt ha még az a
A Vízművek
még ilyen menny
Ebectroluse Ezőkrény éra kivkató
szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
FAL- ÉS BÜTORBURKOLASOK |
BEMUTATOHELYISEGE
VI., O-UTCA 4.
múlt 6v és azelőtti év 280—290.000 köbmeterere is
emelkedik, a mai berendezés mellett még ezt a meny-
nyiséget is teljesíteni tudja, ha ez a nagy fogyasz-
tás abnormálisan hosszú ideig nem tart. A teljes
megnyugvás csak a következő évben áll elő, amikor
is az idei munkák befejeztével
újabb, mintegy 50.000 köbméter víz fog a
main kívül még rendelkezésre állani,
Fz a többletvizmennyiség aztán lehetővé teszi azt,
hogy hosszantartó, meleg idő okozta abnormális víz-
fogyasztást is ki tud a Vízmű elégíteni.
— Az említett 50.000 köbméter vízmennyiséget
a már jórészt kész budai vízmű víztermelőtelepének
a bekapcsolása fogja eredményezni, amely vízter-
melőhely a antendrei-sziget nyugati — partján,
Szentendre közs 1 szemben kerül kiépítésre. A
kutak építése most van ott folyamatban. Ugyszintén
folyamatba tétetett már a termelt víz levezetésére
szolgáló betoncsatornának az építése is a sziget déli
csúcsa felé, az ott megépült és a Duna alatt átvezető
alagut a bél megyeri parton elkészült szivattyú-
telepig.
— Ennek a munkának a befejeztével teljesen el-
készült a budai új vízmű azzal a teljesítménnyel,
amely az első időre tervezve volt, amelynek kiegészí-
tése aztán újabb kutak bekapcsolásával a vízlevezető
csatornához, igen kön és gyorsan, kevés pénzzel
bármikor történhet a szükségletnek megfelelően.
— További nagy munka, amelyet a Vízmű nem
ugyan a vízmenny g nagyobbítása, hanem a meg-
levő vízmennyiség biztosabb szállítása érdekében
végez,
áposztásmegyeri vízmű területén a váci-
ág balpartjän van folyamatban, a meg-
levő vízlevezető ikercsatorna tartalékának az
építése által.
Most ennek a munkának a versenytárgyalása van
folyamatban és a nű úgy reméli, hogy — ameny-
nyiben a Duna vízállási viszonyai normálisak le:
nek, nevezetesen magas dunai és így magas altalaj-
vízállások nem akadályozzák a munkát, — akkor az
ennek az évnek a végéig, de legkésőbb jövő év ta-
vaszáig befejezödi.
— Igy áll elő aztán az a helyzet, hogy
hosszabb időre biztosítva lesz a várható leg-
nagyobb vízfogyasztáshoz szükséges vízmeny-
nyiség,
valamint annak minden körülmények között való
biztos beszállítása a főváros területére mindkét vá
rosrészben.
— Az idén folyamatba tett nagy munkamennyi-
ség összköltsége mintegy 6 millió pengőt fog ki
tenni,
— Hátra marad aztán még
az így biztosított vizmennyiségeknek nem-
csak a városig, hanem a városban való
továbbszállításának és a város egész terüle-
tén való biztos elosztásának a kérdése,
kséges intézke.
által kidolgozott
illetve annak megoldása céljából
dések tömege, amely a Vízművek
10 éves programban van lefektetve. már meg
mem felelő elosztócsöveknek a kicseré ől, újab-
bak építéséről, a budai oldalon új vízemelő szivattyú-
telepek létesítéséről van itt szó, valamint a víztáro-
lás megnöveléséről új medencék építése által.
— Ez az a program, amellyel a főváros most fog-
lalkozik, amelynek
összköltsége 18 millió pengőre tehető és
amellyel kapcsolatban lépett fel a vízdíj eme-
lésének a szükségessége is.
Ferenc vezérigazgató nyilatkozatában
kérdése, illetékes helyről nyert
legközelebb a törvényhatósági
Szendy Károly polgármester
közgyűlés elé terjeszti a wvizdij-
emelésről A Vízművek választmá-
nya szerint az egységes tarifa gyakorlati életbe
léptetése esetén a jelenlegi 18 fillér köbmeterenkinti
lyett 21 fillér lenne a tarifa, viszont az üzem-
izottság 20 filléres tarifát javasol.
A Pap
említett vízdíjemel
értesülésünk szerint,
bizottság elé
ker
juniusban a
javaslatát,
már
szóló
ár he
politikai
ZOMÁNCTÁBLÁI
alegszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
CZIGÁNY ADÉL
vírágkereskedése
Budapest, VI., Teréz-körút 60. Telefon: 1-130-09
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Tel.: 2-699-77
Bermann Miksa 3 |
okl. mérnök-vállalkozó
Budapest, VI, Lövölde-
! tér 4. Telefon: 1-222-18.
TKUTSCHER SZILVESZTER
Az , Arany Kalapácshoz"
Lószerszámveretékek, szijgyärtö-,
nyerges- és cipészkellékek.
Budapest, VIII, Rákóczi-út 32. Telefon: 141—809
POSPISCHILL OSWALD-CÉGNÉL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: Tänesles-u, 4/a.
Tel.: 1-430-71. Tel.; 3-320-64.
SCHMIDT FERENC !
bádogos-, gáz-, vízvezeték-, központi fű-
tés, hűtő és jéggyár berendezési vállalat
Telefon : 1-373-39.
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER-U. 40.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Nagy Gyula
lakafosárugyár
Budapest, Vill., Köris-utca 19.
Telefon: 1—343—15.
— — LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA : |
--- Page 158 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
F6l6vre. . a ej la Al le
egész ÉVre . . . . s s . . .
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Párisba készül a polgármester Károly
az eddigi tervek szeri us 10-én
rtózkodásra Párisba utazik, polgár.
zesfőváros képviseletében
ünnepélyes meg-
levő magyar pa-
nyitásán é letén
villon bemu Utján titkára, Lázár Imre gróf
tanácsjegyző fogja elkísérni.
Budapestre érkezik a lengyel közoktatásügyi
miniszter. Június hó 4-én előkelő külföldi vendég
érkezik Budapestre, A el kor-
mánya — bejelentette, h magyarországi és a
székesfővárosi — közoktatásügy beható tanulmányo-
zása céljából Budapestre küldi a lengyel közol
tásügyi minisztert. A lengyel vendéget júliv
Felkay Ferenc dr. esfőváros közoktat
tar noka kalanzo végig a székesfőváros
emelkedő közoktatási szményeinél. A lengyel mi-
niszter a budapesti intézmények — meglátogatása
Szegedre utazik, innen pedig előbb Pécset,
majd Debrecent látogatja meg,
Vacsora Szendy Károly tiszteletére. A Fészek
Írók és Hírlapírók Körének igazgatósága május hó
26-án, szerdán este kilenc órakor svacsorát ren-
dez ndy Károly polgármester, a Fészek dísztag-
jának tiszteleté Vacsorára jelentkezéseket a Fé-
szek titkári hivatala fogad el.
Király Kálmán tanácsnok a prágai útügyi kon-
Zress n. Király Kálmán tanácsnok, az út-
csatornaépítési vezetője Cságoly Józse
nek, az útüg wtökének tár:
Prágába utazott, ahol a magyar fővárost képviseli az
útügyi kongresszuson. A kongresszus után Király
Kálmán tanácsnok Perlinbe ntazik, megtekinti az
ottani esatornaépítkezéseket, majd a német főváros
ból tanulmányutat tesz a legújabb német útépítkezé-
sekhez és május 30-án érke vissza.
Doktorrá avatás a műegyetemen. A minap avat- |
ták a műegyetem közgazdasági tudo-
mányok doktorává Pártos Istvánt és az avatáson
nagyszámú díszes közönség jelent meg. "Tudnivaló,
h Pártos István fia dr. Pártos Szilárdnak, a ki-
váló magyar újságírónak.
Budapesten tartják a pedagógusok jövőévi világ.
kongresszusukat. A legutóbbi napokban 560 bécsi
tanár é tó vendége volt Budapestnek. No-
volni V kultúrtanácsos, tartománygyűlési kép
viselő,
Miklós
osztrák
oktatásügyi
tósági
felügyelő
fiak
Butz
és Ha
tanfe
ta
bizottsägi
kalauzolt.
Szendy Károly
E. János fötanfelügyelö, Wittmann
elbach Lőrinc igazgatók vezették az
kat, akiket Felkay Ferenc dr.
1ácsnok, Bedmárz Róbert törvényha-
tag és Urbányi C. József
Tisztelegtek az osztrák ta
polgármesternél, megtekintet-
ték a főváros tanügyi és éb — nevezetességeit,
majd kirándultak Kecskemétre, a Bugacra, Győrbe
és Esztergomba. A látogatásnak, amely viszonzása
volt a magyar pedagógusok mult évi bécsi útjának,
úgy az oszträ mint a magyar tanügyi irodalom-
ban is eredményei mutatkoznak. Tegutóbb Kósa
Kálmán dr. miniszteri tanácsos tollából jelent meg
Magyarország közoktatásügyi — szervezetéről közle-
é a bécsi Pedagogische Führer című lapban,
Simonic Antal dr. országos iskolafelügyelő
zt, A magyar közoktatásügyi kérdéseket is-
mertette legutóbb a bécsi rádióban Felkay Ferenc
dr. tanácsnok, június epén pedig [Urbányi C.
József szakfelügyelő tart előadást Bécsben iskola-
kulturánkról. Osztrák részről viszont Kamel Willi-
bald egyetemi tanár — foglalkozik legközelebb a
magyar szakirodalomban a gyermekpszicholögia
fejlődésével. Az osztrák tanférfiak budapesti láto-
gatásával kapcsolatban nyilvánosságra került, hogy
a pedagógusok —1938-iki világkongresszusát Buda.
rendezik, isuk előtt Bécsben ülésezett
gkongre: Jasztmánya, amely elhatä-
hogy a Szent István-év és az Eucharisztikus
Kongresszus alkalmából Budapesten tartják meg a
legközelebbi memzetközi összejövetelt,
Diszes síremlékkel örökíti meg a főváros Sipőcz
Jenő és Liber Endre munkásságát. Szendy Károly
polgármester javaslatára a főváros elhatározta, hogy
a Kerepesi temetőben díszes emlékművet emel Spöcz
Jenő és Liber Endre sírja fölé. Mindkét síremlék
tervezésére tíz-tíz neves szobrászművészt szólítottak
fel, akik tekintet né , eredményre, fejenkint
300 pengő részvételi díjat kapnak. A legjobbnak ta-
lált terv készítőjét bízzák aztán meg a mű elkészí-
eti szépségek miliőjében világvárosi
berendezéseivel rohamosan fejlődő Margitsziget is-
mét új alkotással gazdagodott. Elkészült a régi he-
lyén, .a hatalmas arányú, új modern strandfürdö,
amelyet a pünkösdi ünnepek alatt meg is nyitottak
a közönség számára. Jandáky István építészmérnök
készítette strandfürdő terveit. A tervezés és
6pitke zmunkatanács elnöksége: enyey
Zénó d {lgyay-Hubert Pál ár. ve-
zetése és irányítása mellett folyt. A tervező mellett
mint statikus Grundböck Béla mérnök vett részt,
;
a helyszíni munkálatokat pedig ifj. Lux Kálmán
építészmérnök ellenőrizte.
A megnyitás előtt Álgyay-Hubert Pál ár. bemu-
tatta az új strandfürdöt a sajtó képviselőinek is. A
bemutatón résztvett Hrich József, a Margitsziget
Rt. igazgatója és Bekény Gábor, a strandfürdő igaz:
A — Margitsziget teljosen újjáépített és nagy
arányokban kibővített strandfürdője impozáns ará-
nyaiban és tökéletes felszerelése tekintetében ezidö-
szerint talán legelől áll Európa hasonló fü
räban, Egymillió pengővel történt az U: ijáépítés a
régi terület felhasználásával, amely 42.000 négyzet-
métei 70.000 négyzetméterre bővült. Az eddigi ho-
ivatagszerű területet nagyterjedelmű gyepes pi-
henők és lugasok, árnyas fák, virágágyak, higiéni-
kus, mosható kőburkolatok váltották fel, de maradt
azárt elég homokterület is azoknak, akik a homok-
ban szeretnek sütkérezni. A strandfürdőt a sziget
alsó részén feltárt 70 /okos gyógyvíz táplálja két
hidegviz-küttal, A strandfürdő medencéjének — vize
naponta cserélhető. A melegvízmedence, amely min-
dig zsúfolásig megtelt, most kétszeresére bővül. Elő-
nyösen
dát is.
átalakították a hidegvíz-medencét és 1s20-
A kocsiút forgalmától elzárja a fürdőt az új
fürdőépület, amely a legmodernebbül és legprakti-
kusabban van berendezve. A kabinok, vetkőzőfülkék
s vältökabinos ve helyek 9000 fönyi közönséget
fogadnak be. A épület várócsarnokának pompás
freskóit Pekáry István festőművész készítette, a esar-
nők előtt ított női szobor Csorba (
rászművész érdekes, művészi alkotása, Kö:
a strandfürdő mellett csavargőzös- és motorhajóállo-
más segíti elő a forgalom lebonyolítását.
7 azonban nem haladhatja meg a 15.000
zzel a kegyeletes és egyben
5 teszi egyrészt több mű-
módszer kizárja
a protekció érvén
népligeti
olai sporítelep felavatása, A szé-
ége által a Népliget területén 16-
modern ünnepé-
ai sporttelep
lyes felavatá: hét szombatján, június
5-én kerül sor. Az avatás nagys. isú sportünnep-
ség keretében történik, amelyen a székesfővárosi
fiú- és leányközépiskolák öfezer növendéke vesz
ünnepségen megjelenik dr. Karafiáth Jenő
részt. Az
dr. m. titkos tanácsos, főpolgármester és
Szendy Károly polgármest 3, elküldi azonban
képviselőit a v közoktatásügyi miniszter,
az Országos Tes si Tand KISOK, a buda-
pesti leventeintézmény és rosban működő
valamennyi magánsportegy
Halálozás. Nobel Károly ismeri i nyomtat
vány- és papírkereskedő hosszas szenvedés után 78
éves korában meghalt. Özvegye, két fia és előkelő
rokonság £. lja. Kedden délután nagy részvét
mellett helyezték örök nyugalomra a oskeresz
túri temetőben.
Elmarad a Gellert-szällö
állandóan emelkedő idegenforgalom okozta szálló-
szoba-hiány vetette fel azt, az elgondolást is, hog:
ont Gellört-szällö szobáinak számát emeletráépítés
kellene. fővároshoz
emeletráépítése. Az
útján szaporítani A szé a
szálló egyik építésze terveket is nyujutott be, ame-
lyek szerint az emeletráépítés útján a Szent Gellért
as és 44 egyágyas szobával bővülne.
ros részletesen letárgyalta az elgondo-
és arra a megállapodásra jutott, hogy a terv
végrehajtását el kell ejteni. Ugyanis a fürdők
ponti igazgatósága és a műszaki ügyosztály véle-
ménye szerint az alakítási munkálatok nem hajt
hatók vére úgy, hogy az építkezés, illetve annak
jelentkező következményei a szálloda üzemét károsan
ne befolyásolják. A székesfőváros ezért nem kockáz-
tathatja azt, hogy a ma már átlagban §5 százalék-
nyira (télen 65 s: kban, n zalékban)
foglalt szálloda üzemében a órákon át je-
lentkező víz, villanyszolgältatäsi zavarok, vagy
más elkerülhetetlen kisebb és a vendégek nyugalmát
zavaró jelenségek (zaj, kopácsolás, por stb.) pana-
szokra, elégedetlenségre adjanak alkalmat. De figye-
lembe kellett venni még azt is, hogy az 1938-iki ide-
kezdetén Eucharisztikus
genforgalmi év van az A
Kongresszus, amely időben a Szent Gellért-szálló a
teljesítőképesség határáig foglalt lesz. Az építkezés
végrehajtásának elhatározása esetére azonban meg-
történhetik, hogy bármely — előre nem látható —
okból a mnnkálatok kivitelében késedelem állhat elő.
Ebből a késedelemből eredő s nemcsak a Szent Gel.
lért-szállodát, hanem a székesfőváros egész idegen-
forgalmi berendezését súlyosan érintő erkölcsi kárért
senki és így a székesfőváros sem vállalhatna fele-
et s azért az emeletráépítés tervét el kellett
ejteni.
Budapesti Hivatali Útmutató címmel Radó Ri-
chárd és Gárdonyi Jenő hírlapírók szerkesztésében
immär harmadszor jelenik meg olyan munka, amely
a főváros polgárainak hasznos tanácsokat ad a szé-
kesfóváros hivatalairól és az ezzel kapcsolatos köz-
igazgatási tudnivalókról. A szerkesztők könyvük
mostani kiadásába a városházi hivatalok telefon-
mévsorát i. tatták és ezzel munkájukat haszno.
san kiegészítették. A főváros hivatalainak az ismer-
tetésén kívül lexikális sorrendben megtalálja benne
az olvasó mindazt az útbaigazítást, amire egy Pol-
gárnak 5: ége lehet. Az Athenaeum nyomda szép
és ízléses kivitelben készítette el a munkát.
Sajtókiállítás Szegeden. Magyarországon ötven
esztendeje nem volt sajtókiállítás, amelyet mos! fog
Május 29-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
rendezni a szegedi Somogyi könyvtár. Május 27-én
nyílik meg az érdekes kiállítás, amelynek egyik
csoportja a szegedi sajtó fejlődéstörténetét mutatja
be, a másik pedig a mai élő magyarnyelvű sajtót
szemlélteti. ‘
Az ötödik frontharcos türaüt, A — világháború
elesett magyar hőseinek emlékére május 29-én és
30-án rendezi meg 24 órás bajnoki senyét az Or.
szágos Frontharcos Sz ég autó- és motorsport
osztálya autók és motorkerékpárok részére. A ver-
seny az idei év legnehezebb feltételei mellett le-
futandó erőpróbája lesz a magyar autós motoros
versenyzőknek és mint ilyen, az 1937. évi autö- és
motorkerékpár-bajnokság — pontszerző — versenye. A
verseny első nevezési zärlata egyszeri nevezési díj
jal május hó 15, de máris a benevezettek között van
a magy: autó- motorosversenyzők ne-java.
A verseny díjazása nagyon gazdag, három
dordíj kerül kiírásra a legjobb eredményt
yt elérő motoros és
front! ersenyzönek,
t is tűztek ki. A verseny
frontharcos főcsoportok
A verseny ren-
dr, a verseny fő
kidolgozott, hogy az
folytatása legyen az
és
k
elérő
antós, a legjobb eredm
legjobb
16
eredmény
1 több külön d
útvonalán a helyi
útmenti szolgálatot.
dezőbizottsága Szelnár Aladár
intézője vezetésével mindent
idei 24 órás verseny méltó
előző évieknek.
Megnyilt a Hajduszoboszlói Gyógyfürdő. Ez az
anrópai hírű gyógyfürdő ma már mindazokkal a be-
rendezésekkel fel van szerelve, amelyek eredményes
gyógykezelés szempontjából szükségesek. — Fedett
gyógymedencék, ivócsarnok, inhalatórium állanak
a önség — rendelkezésére, Modern szállodában,
penziókban és magánházakban oly olcsó az elhely
kedés és ellátás, hogy a fürdöben
alig kerül többe.
való tartózkodás
mint odahaza, A Hajdúszoboszlói
Gyógyfürdő páratlanul eredményes gyógyhatásáról
és olcsóságáról híres. Visszantazásnál egész évben
5096-os vasúti kedvezmény. Magyar- és németnyelvü
prospektussal szolgál a fürdő igazga ga. Marton
Sándor dr. polgármester Veres Béla gépészmérnök,
a városi üzemek kitűnő igazgatója hathatós támoga-
tást kapott Tasnádi Nagy András államtitkártól, aki,
umióta a város országgyűlési kéviselője, nagy le?-
kesedéssel pártolja terveiket.
A , Rózsadomb és Vidéke Egyesület" választmá-
nya Harrer Ferenc dr., felsőházi tag elnöklésével,
Nádas Béla dr. üg; főtitkár előterjesztése Jap-
ján a Rózsadomb és környéke fejlesztését és szépí-
tését ntő, számos, közérdekű kérdést tárgyalt. A
kifejlődő, élénk vitában résztvettek: almási Balogh
Loránt és Lengyel Endre dr. alelnökök s Terböcz
Imre, Návay Aladár, dr. Tholt József, dr. Jónds
Géza, dr. Weszely Ferenc, dr. Aujeszky László, Bán-
laky Adorján, hámosfalvi Hámos Róbert, Medck
Béla, Sásdy János, Hendrich Antal, ifj. Hoffmann
Károly, Asbóth Oszkár, Asztalos Géza, Politzer Sán-
dor, Fáber Fülöp, Réthi Zsigmond, Luspay Mihály,
Sarkady Károly és Vargha Imre választmányi tagok.
Gyász. Súlyos csapás érte Rihmer Lászlót, az
Astra Biztosító vezérigazgatóját; 67 esztendős korá-
ban elhunyt édesatyja, gransztói Rihmer Béla dr.
egészségügyi főtanácsos, rendkívüli egyetemi tanár.
Köz SIKER
a Fővárosi Nagy
Cirkusz
májusi műsora
Naponta 2 előadás
= dj attnakciói :
lan este a ,.Blne Kíddjes" monstre jazz-zenekar jazzkon-
Arie .. "CSÜTÖRTÖKI MÉVÉSZ ESTÉK, hazai és nemzetközi
művészekkel @ A „CSODAREVU 1937’ minden este jánius hó
19-től kezdve az amerikai méreteket 1s tulszárnyaló csodaproduk-
ció @ PILOTAISKOLA a legszenzációsabb amerikai ujdonság @ és
végül az AUTOTOURING, melyben minden kísérő nélkül ki-ki saját
maga vezetheti a benzines kis antóját €) Minden hónapban
új nemzetközi varieté műsor az ALPESI FALUBA N.
--- Page 159 ---
Budapest, 1937 május 26.
TÖVÁROSI [ÚRIAP
7
ZDASTCT
TESITÖ
Tisztességtelen verseny miatt
elmarasztalták a Párisi Nagy Aruhäzat
Viabb áruházi terjeszkedés — Miért késik az áruházi különadó
A Fővárosi Hirlap-bun már többször rämutat-
tunk az druházak dömping-osztályainak kalkulációs
titkaira, Ismételten megállapítottuk, hogy a esalo-
gatónak szánt portékákat azért adják egészen olcsó
hogy egyéb anyagokon azután bőségesen meg"
n az elmaradt haszon. Ezeknek az árul
nak az élén jár a Párisi Nagy Áruház, amely a ta-
áruházi rendelet meg-
valy novemberben megjelent
kerülésével továbbra is vigan terjeszkedik, úgy
hogy ma már úgyszólván a Nagymezö-utca és a
Liszt Ferenc-tér között levő Andrássy út szakasz
véges-végig a Párisi Nagy Áruház érdekszférájába
tartozik. Hovatovább ott tartunk már, hogy az
Andrássy -útat át kell keresztelni Párisi AÄruh
etleg a uház tulajdonosának neve utá
ger-ulcára, Ennek a kissé lázas zinte
érthetetlen fejlődésnek titka érdekesen világít rá
a Kereskedelmi Kamara választott bíróságának
ítélete, amely
tisztességtelen versenynek minősítette a Párisi
egyik dömping-cikkének árusítását
és kötelezte is az áruházat a tisztességtelen verseny
azonnali abbahagyására. A feltűnő ítélet és a tá
áson elhangzott egészen szokatlan védekezés
teiről alábbi tudósításunk számol be:
A Párisi Nagyáruház, — amely tudvalévően bi-
zonyos árukat rendkívül olcsó áron hirdet, — volt
az ügy alperese, amely ellen egy háztartási cikket
árusító kereskedő indított keresetet, kérve a Keres-
kedelmi Kamara választott bíróságát, hogy az
Andrássy-úti Párisi Áruházzal szemben állapítsa
meg a versenyt és kötelezze annak
tességtelen
A kereskedő keresetében előadta,
az áruház 86 filléres szappant hoz forgalomba,
amely mintegy hatvan százalékos zsiradékot
tartalmaz.
A Pärisi Nagyáruház mindenütt hirdette a cikket,
amely természetesen a háziasszonyok körében csak-
hamar nagy vevőkörre talált. Az áruházban azon-
ban kiderült, hogy a Pár: ruház esupán kor
tolt mennyiségben bocsátja vevőinek rendelkezésére
a szappant és
gyakran más áru megvásárlásától teszi füg-
gővé a dömping-szappan kiszolgáltatását,
Ez pedig a tisztességtelen verseny kritériumait me-
ríti ki, kérem tehát ennek abbahagyására kötelezni
a Párisi Nagy Aruházat, — mondja többek között
keresetében a kereskedő.
tá
a panaszos elkeseredet-
Áruház negyedik
vevőket ezáltal
ároljanak, mert
zappanhoz.
A kamarai gyaláson
ten hangozta hogy a Párisi
emeleti fűszerosztályát felkereső
arra serkenti, hogy más árukat vá
csak ily módon juthatnak hozzá az olc:
— Az áruház magatartása alkalr arra, hogy
a többi szappannal kereskedő üzletek állandó vevőit
elvonja, ezáltal azok anyagi érdeke csorbát szen
vednek. De azt is hangsúlyozni kell, — folytatta, —
hogy
az áruház szappangyárának tulajdonosa azzal
okolta meg az alacsony ár fenntartását, hogy
ő gondoskodni kénytelen ilyen csalogató áru-
cikkek bevezetéséről, mert annak révén más
árucikkeket is könnyebben tud a vevők nya-
kába sózni.
A. Párisi törődik
| Kovács A. Ödön
gépészmérnök
Központi fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
alla JÓK
Budapast, Vill. ker, Baross-uica 53.
Nagyáruház nem azzal, hogy a
EZUSTKOSZORUS mester mester
üvegtestészeti műterme Uüvezfestészeti műterme
Telefon: 1-302-28.
%
Schütz Testvérek, MY
SD tut
P-brons
Telefon; 7 tehércsapágytém !
1-530-02, kán KIVALOAK!
mert az
árucikke-
keres,
más
szappanon veszít, vagy esetleg nem
elmaradt hasznát, vagy veszteségét
ken bőven behozza,
A Párisi Nagyáruház jogi képviselője kijelen-
tette, hogy az olcsó mosószappannál is megtalálja
tisztességes hasznát, egyben egészen szokatlan és a
kereskedelmi életben talán még soha elő nem fordult
védekezéssel állott elő.
— Az általam forgalomba hozott olesö mosó-
szappan — mondotta többek között élénk derült-
séget keltve szavaival — egy ismeretlen, kezdetleges
gyártmány, amely nem hasonlítható össze a régóta
bevezetett elsőrendű márkákkal.
A felszólalás után hosszabb keletkezett a
felek között, majd
vita
a kamarai választott biróság a Párisi Nagy-
áruház eljárását a tisztességtelen versenybe
ütközőnek minősítette és kötelezte a Párisi
Nagyáruházat, hogy esetenkint ezer pengő
pénzbirság mellett hagyja abba az , Antonia"
védjegyü selejtes szinszappan 86 filléres áron
való árusi
Egyben Arra is kötelezte a
hogy
korl. tozását,
Nagyáruházat,
a mennyiség
"továbbá 372 pengő Der-
költség megfizetésé
A választott bíróság ítélete kereskedői ökben
nagy megnyugvás talált, amellyel remélik, hogy
a Párisi Nagyáruház a jövőben tartózkodni fog ha-
sonló teségtelen versenybe ütkö cselekedetek-
től, amiáltal a kereskedőket létérdekükben vesz6-
lyezteti,
ölhetjük egyébként, hogy nem csupán a Pá-
lagy Áruház veszi ki alaposan a részét az áru.
házi konjunktúrából, hanem derü terjesz-
kedik a többi áruház is. Ertesüle szerint a
Thököly-úti Perl áruházban ép most kezdik meg az
átépítési munkálatokat, amelyek célja, hogy az ed-
dig földszinten működő áruház nagy, emeletes áru-
házzá alakuljon át. A "Thököly-úti kereskedők ter-
mészetesen a legnagyobb felháborodással szemlélik
ezt a terjeszkedést, amelyre — értesülésünk szerint
— fel is hívják Bornemisza Géza kereskedelemügyi
miniszter figyelmét.
*
Ú;
k tehát, hogy az áruházak kíméletlen
terjeszkedését és versenyét semmilyen hatósági in-
tézkedéssel nem lehet letörni. Felfogásunk szerint,
amely egyébként fedi a nagy nyugati államokban
követett metodus alapelvét:
az áruházak csak abban az esetben nem
viszik a végletekbe a terjeszkedést. ha ez
etileg a számukra nem mutatkozik elő-
nyösnek,
A Ppénzügymin iszter
bizonyos beruh
1 adó 20 s
hogy
k fedezésére felemeli a társulati
lékos alapját 60 százalékra,
nem
étséges tehát, hogy
ugyanezt a radikális eljárást kellene végre
alkalmazni az áruházakkal szemben is,
Most, az állami költségvetés parlamenti tär-
gyalásakor
különösen időszerű lenne az áruházi adó
reformja,
amelyet tudvalevően kilátásba helyezett mind a
kereskedelemügyi — miniszter, mind a pénzügymi-
niszter. Végig a nyugati államokban mindenütt
külön adóval sujtják az áruházakat, hogy a kö-
zület valami részesedéshez jusson abból a hatalmas
és busás haszonból, amelyre a kiskereskedelemmel
dömpingárakon versenyező nagy áruházak
szert. Erre már több ízben rámutattunk a
rosi Hirlapban, valamint arra a körülményre
hogy Magyarországon jelenleg
az áruházak szinte hihetetlen előnyben van-
nak adóztatás szempontjából a — kiskereske-
dőkkel szemben.
Éppen ezért, általános kereskedelmi - érdekből,
valamint a költségvetés bevételi oldalának jelentős
emelhetése szempontjából is célszerű lenne, ha az
illetékes tényezők már az új költségvetési esz-
tendőben beállítanák a szociális követelményekkel
harmonizáló megfelelő nagyságú külön adót. A
Baross Szövetségnek, amint arról annakidején
beszámoltunk a Fővárosi Hirlapban — már meg-
vannak a kész számításai, amelyeket bármikor
módjában van a pénzügyminiszter rendelkezésére
boesátami.
A Goldberger-gyár közgyűlése. A magyar textil
ipar reprezentáns vállalata, a Goldberger Sám. F
és Fiai Rt. május 25-én tartotta közgyűlését Buday
Goldberger Leó dr. elnöklésével. A mérlegadatok a
vállalat világviszonylatban történt [/érhódításdáról
számolnak be. Jellemző egyébként a Goldberger-gyär
rendkívüli megerösödesere, hogy a leglanyhabb
tőzsdei napokon is erőteljesen emelkedtek a Gold
berger-részvények. A tartalékok dotálása m
lett a vállalat az idén is a favalyi 3 pengős oszt
lékot fizeti. Az igazgatóságba ez al ommal bevá
lasztották dr. Stein — Emilt, Kereskedelmi Bank
nagytekintélyű ve igazgatóját.
A Hazai Fésűsfonó- és Szövőgyár Rt. az 1936.
üzletévet az előhozatal tekintetbe vétele nélkül
202,906.02 pengő tiszta nyereséggel zárta. A május hó
15-én megtartott ige gi ülés elhatározta, hogy
a folyó év május 31 re egybehívott XV. rendes köz
gyűlésnek, mint az eilriult évben is, 5 százal z
talék, illetve részvényenkint 80 [/illé; kifize etését
fogja javasolni.
TÉBE-kongresszus Tatán. Június hó 5-én ke
dő Tatán a TÉBE-kongresszus, amelyet ötletesen
és kiváló programmal két agilis tatai bankigazgató
Korpitsch Re Sárváry Sándor dr. rendez.
Négy pengő osztalékot fizet a Trust. A Részvény
társaság Villamos és Közlekedési Vállalatok számára
május hó 7-én tartott jóváhagyta az
1936. évi mérleget és elhatározta, hogy osztalékul $
pengőt fizet.
A „Nagybätony—
május
2-én tartott
évi zárszá
nési tartald
ső és
Ujlaki" Egyesült Iparművek Rt.
közgyűlése jóváhagy 1936.
melyek szerint az értékesökké
300.000 pengővel való javadal
ég 502.734.28 pengő az el
pengővel szemben. Ebből az
1.50 pengő (tavaly egy
zdődőleg az Angol Ma-
tésre. Az igazgatóság
zgatósági tagokon
báró
nyere
imadäsokat
mazäsa utän a tiszta
ngő) kerül május 24-töl k
ékalapnak
mult évi 778.47
szegből részvényenként
gyar Bank főpénztáránál kifize
mandátuma lejárván, az eddi
kívül Hautp-Buchenrode I és Ottlik
en dr. választattak meg.
A Magyar Királyi Folyam-
és Teng hajó; us 12-én tartotta Winchk-
ler István dr. ny. zter, elnökvezéri gató el-
zgyűlését, mely 1936. üz-
erjesztett "mérleget, vala-
mlät, továbbá az
egyhangúlag el-
nöklésével rendes é
letévre vonatkozóan
mint nyeresi
igazgatóság
fogadta.
A Filtex Eg:
összes — előterjes
vesült Magyar Filatorigät—Pestszent-
lőrinci Textilművek és Tessuto Rt. tiszta nyeresége
a 4 millió pengő részvénytőke után 207.210 pengő volt.
A. mérleg, amely az 1936. évi szeptember án záró
dott, a befektetéseket 11,869.980 pengőre értékeli, ez
zel szemben az értékcesükkenési tartalék 2,572.820 pen-
gőről 2,872.819 pengőre növekedett,
A Magyar Vasúti Forgalmi Részvénytársaság
május 20-án bessenyei Beöthy László elnöklete alatt
megtartott 40-ik rendes évi közgyűlése az 1936. évre
szóló osztalékot részvényenkint 1.50 pengőben állapi
totta meg.
Az Urikányi osztaléka
Zsilvölgyi Magyar Köszenb«
év június 4-ére összehívott
fogja, hogy öl áthozott 569.493.75
pengő nyere égelővitel, valamintt az 1936. üzletévben
5.490.46 e] nyereség alapján a rendelke.
álló összesen 1.224,984.21 pengöböl részvényen-
kint 2.50 pengő osztalék kifizetését határozza el.
A Magyar Kender egy pengő osztalékot fizet. A
Magyar Kender-, Len- és Jutaipar r.-t, igazgatósága
gállapította az 1936. üzletév mérlegét, amely az
csökkenési tartalékalap 500.000 pengővel való
javadalmaz: után 232.214 pengő tiszta nyereséget
tüntet fel, Az iga: tóság elhatározta, hogy a június
én tartandó közgyűlésnek javasolni fogja rész-
közgyűlésének javasolni
yenként egy pengő osztalék kifizetését. Fuchs
Leó elnök vezérigazgató indítványár: igazgató-
ság Fleischmann Henrik ügyve
zető iga
zgatót kiváló
g helyettes vezér-
működésének elismeréséül a társas:
zte ki.
igazgatójává nev
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopttva 1854-ben. Telefon: 1—884—26,
MÓCZÁR GÁBOR
egészségül; berendezést tervező
és kivitel mérnöki irodája
Budapest, VIII., Magdolna-a. 4. Telelon: 1-435-47
NEDVES FAL 2455300
LÉGSZIGETELÉS io zenét
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., Izabella-ı. 77. Tel.: 1-208-64
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
ÁAcélplombák mindenféle célra, nagys;
ban és színben. Szalogplombäk. la.
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. SKönzevbontó kések.
--- Page 160 ---
TAT KOZÁS
vállalatbaadá A
atbaadásávi: fog-
bizottság.
Javaslat az ütolaje
makadámútak olajozásának
lalkozott ismételten a közegészségügyi
Mint ismer 100.000 négyzetméter
a mult évi égárral 22.75
a Magyar Petróleumiparnak adt ki, a
vállalat túlmagas árajánlata miatt a
evő 440.000 négyzetméter — útterület
újabb, szűkebbkörű versenytárgyalást
tani, amelyen a vállalatok az
alkalmával benyujtott árajánlatokat
sékelték. A bizottst mint legolcsóbbnak,
és Tá javasolta az olajc vállalatba
sát, Az 24.125 fillér. A bizotts:
javaslata 2 3 "ttság véleményezése
után a polgármeste kerül.
fillére
többi
még há
olajozásár
kellett tar-
azonos
első v
valamivel mér-
Hegedüs
adá-
ának
közi }
döntése elé
Uj versenytárgyalási
Miírások
A . kórházak részére szükséges fehérneműanyagok
szállítására pályá únius 4-én d. e. 10 óráig,
Nagydiófa-n. 14; 1000 drb gyapjútakaró szälli-
va.
ázni lehet június 4-én d.
út utca és Salgóta
zelesitesi munkála
e. 10 óráig az út
amitt az 6b
körszivattyú és
lehet június $-án
1 útrendezési mu
nyagszállításra pá
g.
út közötti sza
pályázni
tására pál
A Fe
ának
t júni
ügyosztály
pen szü
gyanitt a
az ehhez szük
június 1-én d. e
Jataira
lehet
szükséges 72.000 kg gázolaj szálli-
s 4-én d. e. 10 óráig a város
ugyanitt papíráruk szállí
e. 10 óráig;
részére szükséges
lehet május 31-é
tására
gazda:
kalapok szállítá
óráig a városgazda.
A Vízművek sze
építendő két
lehet jú
telepén
ályázni
gépház összes építési mun!
6 e, 11 óráig, F 2. II. 25.
A Sz utca Rákospz közötti
si munk lehet
(Központi V
május
ndő rakodó-
e. 10 óráig.
Gázmű
munkálatokra pá
(Tisza Kálmán-tér
Dersenyfdrgyaldsi
megbizdsok
Ar
Klinker csatorna bélésléc po meg-
bízást a Mag
st kapott
Társulat Pesten 33.172 pen
Csatornaépítéshez szükséges oldalburkolölapok szál-
lítására t Ulrich B, J. 11.471 pengőért.
Usatornatentartási z szükséges betonäruk
szállít Kis J. Jenő
ült
Melc ätony—Ujlaki Egy
Iparművek 6865 pengőért. N LEE
Öntöttvas si — vasszerelvények szállítására
Keller
megbízást kapott mann Lípót gépgyár 33.826 pen-
gögrt. 1 1
A VIII. ker., Névtelen-utca esatornäzäsl munkálatait
Borlay Károly kapta 3677 pengőért.
Sándor-utca csatornázási munkálatait
3 pengőért.
át a Continentäl
Az — Endrődi
Liska Jenő kapta
Vaskereskedelmi
rt. 7
lítását a Fuchs és Schlichter cég
apta 3150 pengőért. : EM
ásoló papir a Gamma — Mérnöki
Szaküzlet kapott megb. pengőért
ra megbízást kapott a Vas-
Vasanyagok szállít.
000 pengőé:
gerendákat árusító rt
Gáznaítalin szállítás;
r Petroleumipar ka-
pott egbízást 10.125
Az Ásványvíz szükséges 130.000 drb pa-
Jack i t Üveggyár és Mayer Vil
mos cégek
10.000 ozott tál szállítására kapott meg-
bízást a Mag 4984 pengő értékbe.
ezetékberende
pengőért, az
Alexy György
raktárházak
Gyula kopta
villanyszerelési munkált
pengőért.
Imre here
v
A Szt. i plébénia templom asztalos
munkálatait Nyitray k ly kapta 9560 pengőért, a
díszlakatos munkát Sima Sándor 12.008 pengöert, la-
katos munkät Nagy Gyula 661
A BSZKRT sporttelep teke
Kalmár Károly kapta 20.526 pen
A Gázműv észére
sütőkemence tűzhely
munkálatalt
megbizást kaptak:
Sperling Jenő 3850, Molnár József Pavlik
és Társa 9600 pengő értékben; ugyanitt tálalópult szál-
lítására kapott megbízást az Edinger A. és Társa cég
5000 pengőért, tokos tolózár szállítá: Hofherr—
Schrantz Rt,
n Weiss
és tokos as
pengőért.
! Lorschy Henrik |
8 pe ngőért
Manfréd Rt, 72;
szállítására
mérnök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 77, sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30.
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból.
68 bitumenes kezelések. Olajos portalanitäs,
Kátrányos
ersenytárgyalás
Versenytárgyalási hirdetmény
A Budapest székesfővárosi Községi Temetkezési Inté-
zet (Budapcst, IV., Kig. rosi Közlönyben
a , Hivatalos hirdetés lén közölt általá-
nos ajánlati feltételekre való al, nyilvános ver-
seny hirdet, !
1. ók, sírkeresztek. 2. Ércárú. Kézműárú.
4. Koporsódíszek szállítására.
Az összes fa- és érekoporsóknál (sarcophagok kive-
el) az árat csakis a 200 nag; gra kell mi , de
vonatkozik az árnak
ozása mellett.
, mely 16/4-es méretben,
valamem
nti arár
eleknél az „A
és —, Gömör" szemfedelek,
üli retben szállítandók, kivételével az árak ugyan-
Csak 200-as méretben adandók meg
Ajánlatokat
A munkafeltételek telji
6s minőségbeli leírása,
hoz szükséges nyomia
(IV.. Kigyó-u. 5.)
iltalános ajánlati fe
alat
részmennyiség
ss a s lítandó áru
be-
ánatpénz
eltérően ott
ől
ékesfővárosi
átvehető
. Községi
űrlapokon
k a Budapest S
ot főpénztáránál
Az ajánlatok me; telé: a , Fővárosi Köz
vatalos hirdetések rovatának élén h
leken kívül .000/1934. km. szám
N k: ővárosi közszállításokr
tes feltételek bben
nyben fentemlite
es felvilägositäso
vonatk:
a versenytárgyi
érvényesek.
kett a
1 — beosztott
tevő kíváns
tisztviselőnk adja meg
znélküli borítékba zárt és
bor elhelyezett ajánlatokat
ércárú és kézműárúra folyó évi
11 óráig intézetünk főpénztárár
gyolgármesteri X
lepecsételt, sértetlen
külön-külön TÚ-,
június hó 11-én hsietőtt
kell benyujtani
vosztály hiv.
I. em. 59)
Á ahol
épviselői jelen lehetnek.
pt az ajánlatte nem a ki
ölt időben nyujt he, v y pedig nem
a megállapított feltételek és ások értelmében — ké.
szít elő, a Közszállítási Szabályzat idevonatkozó rendel-
kezései szerint figyelembe venni nem lehet.
Budapest, 1937. évi május hó 14-én.
Budapest Székesfővárosi Községi Temetkezési Intézet.
Versenytárgyalási hirdetmény
Budapest
városi Ki ;
lenleg közölt
ajänlatok a
1
jelölt helyen,
főváros Gázművei
alos hírdetések
08 ajánlati
utalással
rovatának
előtelekre
augusztus hó 1-től 19 cíus hó 3
ben a Ueglédi-ute előszertelepén 7
[le rakodö munkálatokra nyilvános versenytárgy Jást
hirdet.
nyomtatvá
(VIII.,
2-ig) v k át.
pengőt kell az
junius hó 8
arékbetétköny
zt áránál (VIII., Tisza Kál
k a Gáz
Kálmán-
ny
letenni.
zabályszerűen
1
kiállított
ve, pe
tel
ályánál (VIII.,
1937 Június 58-án délelőtt 19 óráig kell
megbízott vagy posta útján benyujtatni
ajánlatok felbontása 1937 júnins hó
akor a Gázművek Igazgatósá ágánál
1án-tér 20.) fog megtörténni, mikor is
illetve azok ígazolt képviselői jelen lehetne:
Budapest, 1937 május hó 1
Budapest Székesfőváros Gázművei.
———
A szerkesztésért 6a kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon
Sc5iiíz Ede
épület-, mű- és vasszerkezeilakaftos
Budapest, VII., Thököly-út 23. Telefon: 1—330—45.
Budapes
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-,
aluminium. és kokilla-öntőde
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3,
Telefon ı 1—126—66.
Budapest, 1937 május 26.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X, Rezső-tér 3. — Telefon: 14-411-65.
Lőrinczi Sándor
Sütő-, cukrász-, hús-, és vegyipari
gépgyártó és javító műhely
| Budapest, VII., Dob-utca 37. Telefon: I —460—85.
Linoleum és gummi
burkolási szakvällalat CSÁSZÁR IMRE
ETET SE EE ZEN
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
Ajánlatok díjmentesen
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
Campi Ödön
Műlakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon: 2—919—833.
SCHNEIDER JÁNOS
Belső-berendező, épületasztalosáru-üzeme
BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTCA 8.
zz 1—348—168
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. — = TELEFON :
ÓTH JÓZSEF 215.
József-körút 21.
Telefon: 13-03-60
Geiringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos és accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 47. Telefon : 1-855-59.
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER === =
Budapest, VI., Lázár-u, 16. II. 7/a, Tel.: 1-171-55.
Tiszíítórongy és
Texfíilhulladék Kff.
Budapesti, XIV., Francia-úf 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben!
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, tűzhely
készítő és autogénhegesztő
Budapest, I., Márvány-utca 38. sz. Tel. : 1-572-64.
Elvállal mindennemű épületmunkák, rácsok, díszkapuk, fazon-
abiakok stb. készítését, ugyszintén mindenféle javításokat.
Telefon: 2-901-78
Kemény Tibor
gép műhely
készít gepalkatreszeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 73. Telefon: 1—203—26.
Gyártja : POSNANSKY és STRELITZ R. T.
narfalt-, fodéllemos- és kátrányvogyitermék-gyár
Központi iroda: Bpest, V., Sólyom-u. 13.
Telefon: 1-828-29, 1-382-85.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA Pe. T.
ÉPítósnyagipann : Budapest, V., Sas-utca 25. szám
’elefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Läbatlanban. . , . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban, , „++ » 55.000 ,,
Dorogon va en 8.000 7,
Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujtalu évi telj.
Cserépgyár : Buda-Ujlak E] E]
kép. 60,000,000 drb.
8,000.000 drb.
SZIGETELÉS :
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. rEL:1-—153—50.
TETŐFEDÉS:
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
getolölemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, vorkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyümölosfa-karbolinenm,
kátrány-paraffin, kocsikenőcs gépzsir.
--- Page 161 ---
Ruszonb5afodik €Evyfolyam
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE .. . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
A BSzKRT
pénzügyi
A főváros bizottságában megint
erült a BSzKRT. Az után a ke
ıtasitäs ntán, amelyben Szendy
Károly polgármester részesítette azokat, akik
támadásukban elvetették a sulykot
aposan
és azok után a fölvilágosítások 1, amelye
ket oly sz: atosan 6s oly megeäfolhatatlanul
adott elő Perczel György, a
igazgató, nem sok nak van
különösnek tartjuk, hog:
nak másfél é
leginkább kultivält ve:
BSZKRT megváltása ótz
refrénje a baloldali
sajtó objektivitá sal
llandóan visszatérő
politikának és a
vádolható részének,
nem
a KRT rofális helyzetben van.
gában véve az is fából vaskarika, hogy év-
tizede °kig tartson egy válság, amelynek a
hogy a székesfővá áros — pénztár.
leghűségesebb és legkiadósabb tár
vállalat, amely Budapest széke
közlekedését bonyolítja le. Évtizedek
haldoklani és nem lehet k
gy, ahogy ezt : BSzZKRT eselekszi, amely
E óta a főváros pénztárába 134 millió
pengőt szolgáltatott be.
A rosszindulatú kritika azonban kipécézte
a BSzKRT ntolsó esztendejét, amelyet senki
sem akar a legszebb üzleti évek ars
vébe beírni, de amely ross esztendő mégis
több, mint hatmillió pengőt juttatott a fővá-
rosnak. Nem hinnénk, hogy egy „katasztrofä-
lis helyzetbe került" vállalat hatmillióval já
rulhatna hozzá a főváros közönsége terheinek
enyhítéséhez, Joggal mondhatta el tehát a
pénzügyi bizottság ülésén a vállalat vez
igazgatója, hogy a fővárost a BSZzKRT részé-
ről meglepetés nem érheti. És ezt mindenki
tudja, valószínűleg is, akik kritika he-
lyett : at dobáltak és akik a
szemszögéből nézik ennek a
k igen komoly és igen megfon-
tolt törekvé eit. Mert senki sem mondja azt,
hogy a BSzZKRT pénzügyi helyzete Tözsi
hogy már jobb nem lehetne, de igenis, min-
denki tudhatja, hogy veszedelmek nem leske-
lödnek a BSzKRT körül és ott a legkisebb
anyagi zavar sincsen.
A kritikának tehát a pénzügyek terén, ha
van is jogosultsága, de semmiesetre sem arra
remhirekkel tegye nehezebbé a
poénje,
egyik
az a
szúti
át nem lehet
hivatott, hogy
vállalat helyzetét. A kritikának éppen elég
módja lenne arra, hogy a BSzKRT ellen pa-
naszkodjék, mert senki sem állítja azt, hogy
Budapest közlekedése ideális volna a mai vi-
itt, sem pedig azt, hogy a BSZKRT
etesen megällotta volna helyét.
azonban tisztában vagyunk az-
szonyok k
tarifája töké
Ezzel szemben
zal a ER, vezetőségének „lc
vág a közlek
egyik napról 2
valósítani. A
időre v
tapászta
sorban
latok alkalmazását nem jehet e. óráról a
másikra keresztülvinni. Ugye áll magáról
a tarifa-kérdésről is. Aki edési kérdé-
X lkozott, nagyon jól tudja,
ıyesebb problémák egyike.
€ n egyszerübb dolog, mint
zlekedést tarifaemeléssel javítani. V
1äl sinesen könnyebb feladat, mint
nagyvállalat élete ellen a ns €
szerint való demagógiával köve:
inyletet, A BSZzKRT vezetőségének meg
kell és meg is fogja találni a módot arra, hogy
a közlekedés megjavuljon és a közlekedés
terhei ne legyenek elviselhetetlenek. A kettőt
csak együtt lehet megoldani és bármilyen ne-
a percben, a
van
héz feladatnak is látjuk ebben
megoldás nem maradhat el. Csak arra
szükség, hogy a közönség türelemmel é
lommal viseltessék a város ügyeinek irányítói-
val szemben, a demagógia pedig hagyjon fel
olesó játékszereinek fitogtatásával. A jó köz-
lekedés és az elviselhető dlekedési tarifa
pedig azt az eredményt is meghozza, hogy a
BSzKRT még konszolidältabb, még jobb
anyagi viszonyok között szolgálhassa közön-
ségének anyagi érdekeit,
I
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
ilasztja 1
ír összeállítás
Alig egy
a szokásos
törvényhatósá;
hónap t
alatt
nyári
szünettől
vannak a szabadság-listák is, a hivatalokban azonban
olyan lázas tevékenységű munka folyik, amilyenre
ritkán volt példa. Még a törvé natóság nyá
szünete elött ekszik tető hozni a polgé
Szendy Károly
a következőkben tájékoztatta:
folyamán az autonómia szervei elé
idazokat az ügyeket, amelyek előké-
nböz6 ügyosztälyokban szakhiva
Június
terjesztjük mi
szítése a kül
és
tulokban részben már me rtént, részben pedig
folyamatban van. Egész sereg nagyjelentőségű pro-
bléma megoldásáról van ezekhez azonban nagy-
számban csatlakoznak a jelentőségükben kisebb, de
a városigazgatás szempontjából u ak súllyal
bíró más ügyek is. Júninsban előre! tóan több
közgyűlést tart a törvényhatóság és már most is
valószínű, hogy a nyári net legkorábban július
elsején megkezdődik.
Városias képe lesz
a XI. kerületi pusztasägnak
ad ak
sztés. Mint
Bu yest
mostanäban
arról már
hatalmas
ndot
värosfejle
— Különösen
a városrendezés
korábban megemlékeztem,
so ne
és
is
területei lenleg nagyarányú jlődés
előtt, de A legfontosabbnak mondhatö
talán a t A Horthy Miklós-
hidat ez év őszén adjuk át rendeltetés és erre
az időpontra
teljesen el kell készülniök mindazok
herendezéseknek, amelyek alkalma;
kapcsolják be az új közlekedési ütőeret a
városfejlődés szolgálatába.
hóna
Hosszú óta szorgos munka folyik már
sz új budai h örnyékén és a feltöltés mun
kája javarészt is fejeződött, most azonban to
vább kell nnünk lépéssel és ki kell épí
tenünk Ferenc József-hídtól, illetve Műegye
temtől a Horthy Miklós-hídig terjedő budai rak
tkálaát — előreláthatóan
retfen belül lesz
osztályunk
munkatérhez jut,
iyolódó közúti, másrészt
an lebonyolítása fel
megkivänja, hogy a hidfő környékén elterülő
pusztaságot városias jellegű területrész váltsa
fel.
tethetjük
1s6
z a mm
pengős hitelk
atornaépítési
jelentékeny
ion lebe
lor
om
partot
150.000
Út
rendkívül
mintegy
megoldható.
különben
és 6 üg is
egy
vil
nül
tah
zava
rész
lamosfo.
el
tészéne
feltétlenül
és a belőlük
k burkolattal
okok
vala
kerül
kiágazó
ellátá
Természetesen nem anya
nti
rende munkälata
a legjőbb
kenyebb mellekutca
csatornázására
útvonalak
jelentek való
sára
Balatoni műút és budaörsi
repülőtér
és
Ha városrendezési munkák folynak Buda
számos más részén: ezek mind azt! célozzák, hogy
a jobbpart, amely utóbbi években egyre kedvel-
tebb laköhely6ve álik a főváros polgárainak,
semmivel maradjon karbantartás szempontjából
a pesti oldal mögött.
— Éppen most adtuk át — rendeltetésének a vég-
leges formában kiépített balatoni új műutat, amely
ről szakemberek állapítják meg, hogy Magyarorszá:
se
22. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-ÜT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
PEN
ZENDY KÄROLY
polgármester
városrendezés legsürgősebb feladatairól
és a Szentév előkészületeiről
Esetleg a pestkörnyéki városokban
: helyezik ei az idezarándokolókat
intézkedések elyek gya-
mester mindazokat az
korlati alkalmazása ismét ha léptekkel moz
elő Budapest fejlődésé A Fővárosi Hirlap
munkatársát a folyamatban lévő és a székesfőváros
adminisz ióját behatóan foglalkoztató jelentéke-
nyebb ről
polgármester
legkiválóbb autósztradája. idegenforgalom szem
útvonal
al, hogy
van €
csak fokozódik
nnek az
azál
óriási je
a jelentőség
pontjából
ez
nak és
új közfor-
idebb és
-án felavatásra kerülő
5 utasait is a legr
a június
galmi rer
leggyorsabb módon juttatja be a székes-
főváros szivébe.
A budaörsi határhoz közel fekvő repülőtér modern
voltáról megemlekeznem, azt hiszem, /elesleges,
mert Európa legkitűnőbb szakértői állapítottá
meg, hogy annál ideálisabban fekvő és a repüle:
biztonság szempontjából megfelelőbb helyet találni
sem lehetett volna,
Végig Budán
— A bndai sköziga s
rövidesen u
mihamarabb egépül a XII. kerület elől-
árósági székhá
és ezzel orvoslást nyer az a sokat hangoztatott pa-
nasz, hogy a budai hegyvidék lakói kénytelenek
ügyes-bajos dolgaik intézésére a lakóhelyüktől ne
hezen megközelíthető Várba járni. A XII. kerület-
nek, 48.000 lakosa lesz, a Fery Oszkár-utca és Bö-
szörményi-út sark létesítendő székházat azonban
úgy méretezzük, } z elegendő helyet biztosítson
a hivataloknak ar esefre is, ha a kerület fej
lődése rövid időn belül enyen megnöveked.
nék. Az elölj 8.000 pengős hitel
keretben épül fedezetére szolgál az 1936. évben
felvett beruh i
TIT. folyik
: "k a tevé-
mert
meg
zu-
északi ki-
NgTESSZT
nyu
út rendelkezésre álljon
Rendkívüli munkákat most nem tudunk el
indítani, mert a a közmunkák amelyek most
ésre kerülnek,
mind szerv részét teszik a már korábban
megállapított beruházó programnak.
még nem is gondolhatunk arra, hogy
öss k mobili íval
ros
mor ‚dha ató, az álta
hogy a tény
befektetéseket
munkákat állítsunk be, mer
Á lyzete kielégítőnek
nem alkalmasak
túl nagyobb
arra,
mérvén
eszközöljünk.
Telekeciadásból
beruházások
A törvény ósági bizottság szerdai közgyű-
lésén a székesfővárosi szeméttelep területének kibő-
vítéséről dönt. A város jelentékeny fejlődése követ-
keztében az 1911-ben megvásárolt 358 holdas szemét-
telep ma már szűk, éppen ezért elkerülhetetlenül
szükséges, hogy a hozzá közvetlen csatlakozó
területsávot megvásároljuk.
--- Page 162 ---
Ötvenhärom kataszteri hold földet veszünk meg a
Szemere-féla birtokból és ezáltal sikerül majd a
szeméttelep területét olyképpen növelni, hogy leg-
alább újabb huszonöt esztendőre elvetjük ennek a
kérdésnek gondját.
— dJelentekenyebb beruh. a készülünk a Köz-
tisztasági — Hivatalnál. — Körülbelül három 7
pengő igénybevételével folytatni fogjuk a Köztiszta-
sági Hivatal motorizálását, az elkövetkező években
azonban
újabb költségvetési hiteleket veszünk igény-
be a locsoló gépkocsik és a pormentes szemét-
gyűjtő autók számának gyarapítására.
— Arról is gondoskodni kívánunk természetesen,
hogy necsak kiadások merüljenek fel háztartásunk-
ban, hanem kiak uk a rendelkezésre álló bevételi
lehetőségeket is. ből a célból
megismételtetem a telekárveréseket és bízom
abban, hogy ezúttal a telekárverés eredmé-
nyes lesz.
Nézetem szerint feltétlenül sikerül a város kedvező
helyein fekvő, közművekkel ellátott székesfővárosi
ingatlanok eg zének értékesítése és ezzel jelen-
tékenyen szolgálhatjuk a városrendezés szempont-
jait is,
A Szentév eseményei
— A tabáni gyógyszálló megépítésének elők
tésére hivatott bizottság már több ülést tarto
alapelvekben na ában meg is egyeztek. Előrelát-
ható, hogy ezt intézményt csak a jövő évben le-
j adni rendeltetésének, mert hiszen a 6
séges versenytárgyalások, tervpályázatok kiírása, a
tervek elfogadása és a megb k kibocsátása, nem-
különben a kormányhatósági áhagyás biztosítása
feltétlenül jó néhány hónapot igényel.
— A közelmultban megnyílt S;
rendk: i idegenforgalma meglehet
nekünk, fel vagyunk azonban k
entév várható
zondokat okoz
lve és
mindent megteszünk abban az irányban,
hogy az előreláthatólag nagy számban ide-
érkező külföldieket kivétel nélkül megfelelően
tudjuk ellátni.
Arra alighanem sor kerül, hogy ha té
vel érkeznek külföldi vendégek, úgy
lyes részét
yleg tíz
zek tekinte6-
kénytelenek leszünk Pestkörnyékén, illetőleg
Budapesttől nem nagy távolságban fekvő
vidéki városok szállodáiban is elkvártélyozni.
Most még hozzávetőleges számot
minthogy azonban az eucharisztikus világkongresz-
szus rendezöbizotts idejekorán értesül az érkező
vendégek s: áról, bízom abban, hogy semmiféle
fennakadással nem kell számolnunk.
A városigazgatás minden terén folyik a terv-
szerű munka és meg kell állapítanom, hogy azokat
a feladatokat, amelyek megoldására engem és mun-
katársaimat az itonómia akarata kötelezett,
Program szerint hajtottuk eddig is végre és ugyan-
így fogjuk végrehajtani a jövőben is.
Szendy Károly polgármester ös
kozata a Szentév előrevárható 8
jobb jövőjének, ál ban a nemzet
igérete.
sem mondhatunk,
foglaló nyilat-
rének, Budapest
boldogulásának
ÖRÖKLAKÁSOK
az Új-Lipótvárosban, közvetlen a Lipót-körút
mellett, a gyönyörű Lipótvárosi Parknál,
.. 25 éves adómentességgel
1-szoba hallos öröklakás.
JÓZSEF RT
9 mi N
Hollán-u. 23. és Hollán-u. 36. alatti
OÖ Minden lakás önálló telekkönyvi tulajdon, bér-
Érdeklődni: Hollán-utca 33 öröklakás iroda, vagy
1 EN a
5 és 6 emeletes luxuspalotäkban 1—2 és 3-szobás
hallosak, központi fűtés, melegvízszolgáltatással,
beadás esetén 9%, jövedelmezőség. Pozsonyi-
út 49, Hétemeletes öröklakás palotánkban még
kapható 1 darab 2-szoba hallos és 1 darab
telefonon 2-933-48 és 2-902-37, — Vasárnap is.
4
ÚMdeszínfolttalgyarapodikafővá-
ros: parkosítják a Teleki-teret
(Fedett esarnokokba kerül a zsibvásár és az élelmiszerpiae
A. Teleki-téri zsibvásárnak rendezése hosszú idő
óta vissza-visszatérő és el nem intézett kérdése a fő-
városnak, A. multban legtöbbször a zsibvásár kitele-
pítésével kapcsolatban került elő ez a kérdés, amely-
nek megoldása éppen a kitelepítés gondolatán akadt
meg. Most, mint
beavatott helyről
ismét mapirendre kerül a
problémája, de ezúttal ege n más szempont teszi
időszerűvé, mint a multban és, úgylátszik, ezúttal
megoldásra is kerül A sokszor felmerült kérdés.
Teleki--tér
A Teleki-t6r rendezése ezúttal memcsak mint
piackérdés, hanem, mint
városrendezési probléma
foglalkoztatja a főváros vezetőségét és a vVárosren-
dezési ügyosztályban már kidolgozott terv mutatja a
Teleki-tér jövendő kialakulását és ebben a tervben
egyebek között Budapest hatalmas azányú szép te-
nek, a Kerepesi-temetőnek akarnak megillető
miliőt adni.
A terv szerint azt a füv
az OTI khäza elött hü
meg akarják hosszabbítani,
úlig, másfelől pedig a
által elérik azt, hogy
a Kerepcsi-temető köfala mentén elhuzódó
út mellett parkos vonal vonul végig,
s-fás parkcsíkot, amely
ödik el, két irányban
egyfelől a Salgötarjäni-
Kálmán-térig, ami
amely leszeli a Teleki-téri zsibvásárnak a
mellett éktelenkedő, legcsúnyább és
t.
Ezzel kapcsolatban a zsibvásár egészen új elhe-
éséről kell gondoskodni, ami a terv szerint zárt
ító csarnokok építésével történnék meg. Vagyis
a bódékból a szabad térről
az egész zsibvásár zárt épületekbe kerül.
anekkor az élelmiszerpiac számára, amely a
zsibvásár közvetlen kö: ben ma közegészségügyi
szempontból ugyancsak kifogásolható,
a Garay-téri piachoz hasonló rendszerű zárt
komplexum épül.
/ A. Teleki-tér nyujt menedéket a kubikosoknak
is, akik itt a szabad ég alatt tanyázva várják a
n.unkaalkalmat. Már régebben foglalkoznak azzal a
tervvel, hogy
a kubikos-tábort az Orezy-törre telepítik.
A "Teleki-tér új rendezési tervében a kubikosok
kihelyezése is benfoglaltatik, még pedig azzal a meg-
oldással, hogy az Orczy-téren
kubikos-szállót
építenek, amelyben egészen csekély díjért kapnak
majd fedél alatti ágyat a munkára váró emberek.
temető
legpiszkosabb
bo EEE IP A EEE EEE e e
Megnyilt az orszäg
legmodernebb
sporttelepe :
az iljúsági stadion
Ötezer diák és diáklány tisztelgett
gyázállásban a népligeti ifjúsági stadion zöld gye-
pén, amikor Horthy Miklós kormányzó bevonult
1olyába Budapest sporttelepének megnyitási
ünnepén. Az ifjúság birtokba vette ezzel a stadiont,
amelyet a székesfőváros gondoskodása juttatott
neki. Hatalmas áldozat. árán, öt év alatt épült fel
a sporttelep, amelynek befejezés a lelkes buzga-
lom siettette, de az anyagi lehetőség öt évre tolta
ki. A gondolat és a megvalósít elindítása Szendy
oly polgármesteré, akinek jzoktatäsügyi ta-
nácsnok korától mindmáig szívügye volt az ifjü-
sági stadion. A munka folytatása és befejezése az-
után Felkay Ferenc dr. tanácsnokban talált szere-
tetteljes gondozóra
— Boldog vagyok, hogy az ifjúság testi kultúrá-
jának fejlesztés szolgáló alkotásunk végre elké-
szülhetett — mondta
Felkay Ferenc dr. tanácsnok
a Fővárosi Hírlap munkatársának a stadion sajtó-
bemutatóján. Azt hiszem, a szakértői bírálat is el
ismeri, hogy az 0 ig legmodernebb és legjobban
felszerelt sporttelepét építettük meg és mindenben
sikerült azt az elgondolásunkat keresztülvinni, hogy
a pályát egyszerre minél nagyobb tömegek használ-
hassdk, Eli é
A el kell gondolnom ezen a napon
akiknek nogatásával a stadion ebben a
es formájában létrejött, így közelebbi munka-
társaim mellett a magasépítési ügyosztályra, amely
az építkezést vezette, az út- és csatornaépítési ügy-
osztályra és ennek kebelében a székesfővárosi ker-
tészetre, amely pompás miliőbe helyezte a sportte-
telepet, nemkülönben - mindazokra az iparosokra,
akik az építkezésben és berendezésben közremü
ködtek.
lisme:
Az idillikus, zöld környezetben épült stadion
mindenben igazolja Felkay Ferenc tanácsnok büsz-
keségét. Elragadtatässal n6ztük az elénk táruló
nagyszerű képet, amelynek igazi értéket az ad, hogy
a stadion nemcsak látványosságnak elsőrangú, ha-
nem sportszerű szempontból is tökéletes. Széles
főút osztja ketté a sporttelepet, amelynek egyik rá
szén van a nagy stadion és a tribünépület, a másik
részén pedig három füvesitett tréningpálya és ném
salakozotf szabadtéri tornapálya pihenő ligetekket.
A sporttelepen ezer darab fát ültetett el a fővárosi
kertészet,
‚A. stadion 75.000 néző számára épült, 3000 ülő-
hellyel és 12.000 állóhellyel. A közönség hat kapun
keresztül jut he, a küzdőtérre pedig két alagúton
át a tréningpályákon gyülekező ifjúság. A küzdő-
tér berendezése a legmadernebb. A nagy gonddal
fűvesített futballpályát 400 méteres és 500 méteres
futópálya övezi. Nálunk egyedülálló az ifjúság
sportteleje ezzel a kettős futópályával, amely mel-
lett a küzdőteret kitünően kihasználták arra, hogy
az atlétika minden ágának helyet juttassanak rajta.
A fedett tribűn 750 páholyüléssel és a díszpá-
hollyal a legmodernebb vasbetón és vasszerkezettel
épült. Előcsarnokkal, fogadóteremmel, két kétemele-
tes szárnyán fiú- és leányöltözőkkel, zuhanyozókkal,
orvosi szobával, tanácskozó teremmel, irodahelyis6-
gekkel van ellátva a legmodernebb, leghigiéniku-
sabb kivitelben.
Az egész sporttelepet — vízvezeték-berendezéssel
szerelték fel. A küzdőteret a tömegtornák zavarta-
lan lebonyoltása
minden hangzavart
látták el.
érdekében
kizáró
egészen — újrendszerű,
hangszóró-felszereléssel
ést Wossala Sándor tanácsnok, a ma-
yosztäly — vezetőjének legfőbb el-
e mellett Dörre Endre műszaki főtanácsos,
Schuszter Ferenc főmérnök, (Táby Ervin mérnök
és Fekete Sándor gépészmérnök vezették. A közok-
tatási ügyosztályban Bárány István dr. fogalmazó
volt a stadion-kérdés buzgó előadója. A. telepet
Kiss Imre tanár, pályagondnok vezeti.
A tribünt Führer Miklós építőmester építette,
a földmunkákat Székely Kálmán vállalkozó, a be-
tonlépcsők építését Todsó Pál építőmester végezte,
a pályák építője Grandics Gyula mérnök volt. Az
elektromos — berendezést Novák Pál mérnök, a
hangszórókat Kemény István mérnök, a fürdőbe-
rendezést v. Rozs és Társa, a központi fűtést Baj-
kay Ferenc, az ácsmunkát Marinka Imre, a laka-
tosmunkákat Stadler-föle vasszerkezeti gyár, a tri-
bün vasfedélszékét Fodor Béla és fia vasszerkezeti
gyár, a díszlakatos munkát [Polgár Ignác készí-
tette.
.
Az ifjúsági stadion ünnepélyes megnyítása
szombaton délután történt meg. Az ünnepségen,
melynek alkalmából a tribünt és az összes nézőhe-
lyeket hatalmas közönség szállotta meg, megjelent
Horthy Miklós kormányzó feleségével, József Fe-
renc királyi herceg, a testnevelés, közoktatás és a
sportélet számos előkelősége és a főváros vezető-
sége. A kormányzót és az előkelőségeket Szendy
Károly polgármester fogadta.
Az avatóbeszédet Felkay Ferenc dr. tanácsnok
tartotta, majd megkezdődött a - sportünnepély,
amelynek egyes számai úgy a felvonnló diákok és
diáklányok tömegével, mint a gyakorlatok válto-
zatosságával és a kivitel tökéletességével ragadták
el a közönséget.
[o ds EP SPP IE a al]
Uj beruházási Kölcsönt
vész fc] a iőóváros a kor-
mány ensedélyével
A belügyminiszteriumban hetek óta tárgyalások
folytak arra vonatkozóan, hogy a székesfővaros ré-
szére újabb kölcsönt biztosítsanak. Amennyiben az
autonomia hozzájárul a 8.4 millió kölcsön felvételé-
hez, annak [felhasználására nézve a polgármester
rendkívüli beruházási programot fog előterjeszteni.
A — belügyminiszter a — pénzügyminiszterrel
együtt engedélyezte az OTI öregségi és rok-
kantsági biztosítási járulékalapjából a köl-
esönösszeg igénybevételét.
Abban az irányban azonban még nem történt dön-
tés, hogy a 8.4 millió pengő összeget milyen kama-
tozás mellett és milyen törlesztési feltételekkel fogja
megkapni a székesfőváros. A polgármestert a na-
pokban értesítették a - miniszteriális döntésről és
ezen az alapon
Szendy Károly polgármester most állítja
Össze azt a munkaprogrammot, amelyet a
kölcsönösszeg terhére le lehetne bonyolítani.
Arra való tekintettel, hogy a székesfővárosnak rend-
kívül fontos szempontja a tömegmunka szervezése,
máris előrelátható, hogy a beruházási programm
elsősorban városrendezési kérdések megoldäsaböl
fog állani. ATA EN]
--- Page 163 ---
Budapest, 1937 június 2.
A belügyminiszter
és a főváros
Széll József belügyminisztert. amikor tár-
cája vezetését átvette, a magyar politika párt-
jainak, az egész országnak, és elsősorban a
székesfőváros — polgárságának olyan bizalma
fogadta, amilyennel eddig kevés kormányférfi
dicsekedhetett. Belügyminiszteri működésének
megkezdését ugyanis egészen kivételes, tiszte-
letremelt6 hírnév előzte meg. Széll Józsefnek
nemcsak nagyszerű közigazgatási, de szép Ibírói
multja is van, A magyar jogászélet minden té-
rületén megszerezte tehát azt a megbecsülést,
amely módfelett alkalmas arra, hogy mint bel-
ügyminiszter a legeredményesebben működ-
hessen. :
Most azután elhangzott Széll József első
parlamenti beszéde. A költségvetés tárgyalása
közben a belügyi tárcánál mondta el nagysza-
bású expozéját, amely igazolt minden olyan
reményt, amelyet a politika, az ország és a
székesfőváros lakossága az ő tehetségébe, mü-
ködésének sikerébe, egyéni kvalitásainak rend-
kívüliségébe, országokhírű erélyébe és rend-
fenntartó, megingathatatlan törekvésébe vetett.
Ezenkívül azonban a székesfőváros lakós-
ságának egyébként is megelégedéssel, meg -
nyugvással, eretettel és hálával kellett fo-
gadnia a belügyminiszter beszédének azokat a
részeit, amelyekben a székesfőváros ügyeivel
foglalkozott. Első pillanatra meg kellett álla-
pítania mindenkinek, hogy Széll József bel-
ügyminiszter szeretettel viseltetik a főváros
ügyei iránt, de a szereteten túl megvan a tu
dása és érzéke ahhoz, hogy a városkrományzás
kérdéseit a legtökéletesebb igazságossággal,
szeretetteljes megértéssel és tárgyismerettel
kezelje.
"Több ponton érintette a székesfőváros élet-
kérdéseit, de talán legfontosabb az. hogy föl-
vetette a kérdést, vajjon nem volna-e okos,
célravezető és eredményes, ha azt a törvény-
hatósági tanácsot, amely nem bukott meg,
csak fölöslegesnek ítéltetett, újra feltámaszta-
nák, A belügyminiszter nem foglalt állást eb-
ben a kérdésben, de magából ennek a kérdés-
nek felvetéséből megéreztük, hogy a legna-
gyobb szeretettel foglalkozik a székesfőváros
ügyeivel. Láttuk, hogy nem a mindenáron való
újítás vágya vezeti, hanem a főváros életlehe-
tőségeinek kutatása közben merült föl előtte
az a kérdés, amelyet ma még senki objektiven
eldönteni nem tud, De mindenki gondolkozik
rajta, Mindenki kérdi, nem volt-e jobb úgy,
mint így. Aki a főváros ügyeit szeretettel ke-
zeli. a legnagyobb hálával fogadja a belügy-
miniszternek ezt a mérlegelését. amely — is-
merve az ő rendkívüli lelkiismeretességét,
közigazgatási tudását, — bizonyára úgy fog
eldőlni, ahogy a közérdek követeli.
Széll József helügyminiszter expozéja tehát
Budapest székesfőváros számára rendkívül ér-
tékes volt, mert minden budapesti polgár meg-
érezhette belőle, hogy ez az a belügyminiszter,
aki törődik és bölcsen, okosan lelkiismeretesen
törődik a magyar székesfőváros jövendőjének
biztosításával.
Törv. védett ©
Vilásszahadalom
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb feny!
KOMOR HENRIR-féle
ftényteehnikai., villamossági-
és műszaki vállalat K. F. T.
BUDAPEST,VII., WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 1-414-76.
Jámpatostekkel
Lorenz Károly és Fatusy Jáncs
szobrász és műköüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel. 2-977-52
ADCER ES GLATZ
Cementárugyár. Rekord hő- és hangszigetelő-
gyár. Épületfa és építési anyag nagykereskedése
PESTSZENTERZSEBET
Városi lerakata V., Tátra-utca 6. sz. alatt
(Lipót-körútnál). — Telefon: 124-153
E MÁL hé én
Fedett gyógymedencék, ivócsar-
nok, inhalatórium, strandfürdő.
Páratlanul eredményes fürdö- ivö- és belélegzőkurák.
A fürdöt Hajduszobószló 78 és 789.08 sós-, jódos-, bró-
mos és hidrocarbonatos hévvízei táplálják. 3.000 líter
forróvíz percenként. Magyar és németnyelvű ismer-
tetővel készséggel szolgál a fűrdő
Igazgatósága.
Elsimulnak az ellentétek
Pestkörnyék és a főváros között
Fontos tárgyalások a belügy- és iparügyi minisz-
teriumban a városrendezési törvény küszöbön álló
életbeléptetéséről
Öt pestkörnyéki polgármester nyilatkozik a Fővárosi
Hirlapban a Rözmunkatanács új hatásköréről
A városrendezésről és építésügyről szóló új tör-
vény már megjelent az Országos Törvénytárban,
de még mem lépett érvényre. A törvény radéka
szerint ugyanis a hatálybalépés időpontját a bel-
ügyminiszter és az iparügyi miniszter — egyet-
értőleg állapítja meg, ami a [legközelebbi idö-
ben megtörténik. A törvénnyel új korszaka
kezdődik a —pestkörnyéki városoknak és — köz-
ségeknek, amelyek városrendezési & városfej-
lesztési téren a Közmunkatanács hatáskörébe kerül
nek. Sok régen vajudó ikérdés jut majd egységes
elbírálás alá és megoldásra a törvénnyel, amely
üdvös hatása mellett új feladatok elé állítja az ér-
dekelt városokat.
Minden városnak meg kell
fejleszté: tervét, előbb által
részletesen, Ennek érdekében
a városias kialakításra szánt
végeznie a város felmérését és teleknyilvántartást
kell vezetnie, Az általános rendezési tervet hat
év alatt készítik el, a részletes rendezési tervet pe-
dig az általános rendezési terv jóváhagyása uttän
állapítják meg, még pedig a már beépített terü-
letre két év . alatt.
A városias kialakításra szánt területet, továbbá
az általános és részletes rendezési tervet a Köz-
munkatanács állapítja meg, a t előbbit a képvi-
selötestület, a részletes rendezési tervet pedig väro-
soknál a polgármester, községeknél a képviselőtes-
tület meghallgatása után. A Közmunkatanács ezen-
kívül a pestkörnyéki városoknak és — községeknek
másodfokú építésügyi hatósága lesz. A kiterjesztett
hatáskörrel együtt a — Pestkörnyékre vonatkozó
ügyekben a Közmunkatanács mint teestület is bő-
vül, amennyiben Pestvármegye által választott ki-
lenc taggal egészül ki.
A törvény rendkívül fontos új hatáskört ruház
a Közmunkatanácsra, amely közvetlenül és köz-
vetve igen sok vonatkozásban folyik be ezután Pest.
környék életébe és jövendő kialakulásába. Erről az
új feladatról kérdést intéztünk
Bessenyey Zénó dr.-hoz
a Közmunkatanács elnökéhez,
munkatársának a követke-
pítamia a város-
ánosságban, majd
meg kell határoznia
területet, el kell
aki a Fővárosi Hirlap
zöket mondta:
— A feladat, amelyet a városrendezési és
építésügyi törvény a pestkörnyéki városokat
és községeket illetőleg a Közmunkák Taná-
csára ruház, rendkívül nagy terjedelmű, nagy
fontosságú és ma még szinte beláthatatlan
jelentőségű.
A fővárost környező közületek életé-
ben kétségtelenül mélyreható változá-
sokat fog előidézni, amelyek a szoros
kapcsolatok révén kihatnak a székes-
fővárosra is.
— A részletekről még nincs módomban nyi-
latkozni, mert még nem jelent meg a törvény
végrehajtási utasítása. Mielőtt ez megtörténne,
azaz mielőtt a törvényben nyert felhatalmazás
alapján a belügyminiszter és a munkaügyi
miniszter a törvényt életbelépteti, még több-
rendbeli elhatár okra és intézkedések meg-
tételére van szi g, ezekről most folynak a
beható tárgyalások.
— Annyi azonban hizonyos, hogy
ezzel a törvénnyel a Pestkörnyeknek
sok, régen — hangoztatott kívánsága
teljesül
és ezért bizonyára örömmel üdvözlik az összes
érdekelt városok és községek. Alkalmas a tör-
vény arra is, hogy eltüntessen a főváros és
környéke életéből sok olyan körülményt, ame-
lyet surlódási felületnek szokás nevezni. Ma-
gam részéről csak annyit mondhatok ebben a
pillanatban, amit a Közmunkatanács élén
eddigi működésemmel is elárultam, hogy a
legkevésbbé sem vagyok barátja a surlöddsi
felületeknek bízom benne, hogy ezen az új
működési területen is a harmónia jegyében
dolgozhatok és közmunkálkodhatom abban
is, hogy
ezt a harmóniát a főváros és a vele
annyi érdekszállal összefűzött környék
között is minél nagyobb mérvben meg-
teremthessem.
Bessenyey Zénó kijelentéseinek biztató Vissz-
hangja az az öt nyilatkozat, amelyet a Destkö
nyéki városok polgármesterei tettek, akiket a Fő-
PA
városi Hirlap ebben a nagyfontosságú ügyben
megkérdezett.
Beszéltünk
Chikán Béla dr.-ral,
Pestszenterzsébet polgármesterével,
aki a következőket mondotta:
— Abban a régen vajúdó állapotban, amelyben
a főváros és a környék egymással szemben van, kel-
lett valaminek történnie. A közmunkatandes hatás-
körének első lépés az ellentétek
megs Európában egyedül álltunk
elszigeteltsegünkben. Minden világváros már régen
rendezte a környéken virágzó testvérvárosok és köz-
ségek egymáshoz való viszonyát, csak mi nem in-
téztük el egymással a jogi kérdéseket. A kibonta-
kozás tehát megkezdődött, most már csak az a kér-
dés, hogy milyen tartalmat tudunk adni a Köz-
munkatandes működésének — kiterj ől szóló
törvénynek, mert azt sem szabad elfelejteni, hogy
ez a törvény csak kerettörvény, amelynek tartalmat
éppen azoknak az energiája ad, akik felelős állás-
ban hivatva vannak intézkedni. Éppen ezért biza-
kodunk a sikerben is, mert Bes: i Zénó, a Köz-
munkatanács jelenlegi elnöke vil&glätott ember,
szóles látókörű és alkotásra hajlamo Ha ugyan-
azzal az energiával lát hozzá Budapest környékének
rendezéséhez, amellyel a főváros városrendezési pro-
blémáit bogozza, úgy abból nekünk, környékbeli
lakosoknak csak hasznunk lehet.
— Mindenekelőtt be kell vallanunk azt, hogy
nagyon sok megoldásra váró problémánk van, Elő-
ször is az összhangot kell megteremteni. üz nem
lesz nehéz, mert valamennyi illoi >» tényező erre
törekszik. Azután disztingválni kell Budapest köz-
vetlen környéke és a távolabb eső környék között.
Azok a közületek, amelyek határai ek, egészen
más kívánsággal lépnek fel egymással szemben,
össze is forrtak egymással és valójában a főváros
érdekeit mozdítják elő, míg a távolabbi községek
csak hasznát látták Budapestnek, hiszen agrär-
termékeit itt könnyen értékesíthetik. A Közmunka-
tanács céltudatos munkája össze fog forrasztani
bennünket és kölcsönös jóindulattal a többi vitás
kérdéseket is megoldjuk,
Mo'när József dr.
Kispest polgármestere
a következőképpen nyilatkozott:
— Az új törvényes intézkedésnek kétségtelenül
nagyon üdvös hatása lesz Kispest jövendő fejlöde-
sére és itt elsősorban közmüveinkre, a Viz-, Vil-
lany-, gäzellätäsra, a csatornázásra és az útháló-
zatra gondolok. A — városszabályozás kérdésében,
arra való tekintettel, hogy Kispest teljesen be-
épített, — fájdalom, külhatár nélküli terület —
kevesebb teendő szükségessége mutatkozik, Ezen a
téren sok mindent elvégeztünk már, ami nem je-
azt, hogy fejlődni még mindig nem lehet.
— A Közmunkatanács hatáskörének kiterjeszté-
sétől nagyon sokat várok, annál is inkább, mert az
élen Bessenyey Zénó dr. áll, aki nagyvonalú, mo-
dern és minden tettében megértést kereső és ta-
láló férfiú,
Szőts József dr.
Rákospalota polgármestere
így méltatta ezt a nagyjelentőségű törvényes intéz-
kedést:
— A legteljesebb örömmel tölt el, hogy a tör
vény által előírt vonatkozásban a Közmunkák Ta-
mácsával mi is szoros együttműködésbe kerülünk.
Remélem, hogy a Pestkörnyék mostoha sorsa ezzel
megenyhül és értékes, hathatós képviseletre ta-
lálnak. Sok megoldatlan problémánk van, amelyek
sorában a legelsőrendű a csatornázás és vízvezeték
kérdése. Ez régen vajúdó ügye Rákospalotának,
amelynek képviselőtestülete legutóbb az én terve-
zetem alapján döntő elhatározás útjára lépett, Az
elhatározástól a megvalósulásig vezető út egyenge-
tésében igen jelentős szerepe lehet a Közmunka-
tanácsnak és bízunk benne, hogy ezt a szerepét vá-
rakozäsunknak megfelelően, méltóképen be is fogja
tölteni.
— Egyebekben meg kell említenem ezúttal azt
a közismert tényt, hogy a Közmunkatanács a Pest-
Fischer Ferenc
s
Fischer Ágoston
szobrászok
XIV., Czobor-utca 6.
Telefon: 2-977-20. |
--- Page 164 ---
4
FOVAROSI TRIP
Budapest, 1937 jünius 2,
környékkel való kapcsolatát éppen Räkospalotäval
vette fel előszi még a — városrendezési törvényt
megelőzően, amikor az Andrässy-ütnak Räkospa-
lota s Sig való meghosszabbítását határozta el
és ezen a téren Re nyey Zénó dr., a Közmunka
tanács elnöke máris rendkívül rokonszenves formá-
ban kapcsolódott bele városunk életébe.
Balegh Géza dr.
Pestszentlőrine polgármestere
így nyilatkozott a kérdésről;
— A Közmunk 1ács hatás! snek reánk való
kiterjesztését a legnagyobb örömmel és sok jó re-
üdvö, Közvetlenül és közvetve
jatkozäsban várom ezen a réven a gyors
tempójú fejlődést. 1 Oosan vett városren-
dezési és építésüg; ül a hközrendé.
s özbiztonsäg,. k. cedés tűz-
terén is.
reknek
kban csak
rendész
— Az
a pestkörnyéki
a f
és légvédelem
európai
szerves és
vagyis, ha az egy kézbe ker
hogy még az is többet ér eljből
mindez egy rossz kézbe kerül.
bál, ha
űtlenül bonyolítja ös
z tervs:
bb €
ssenyev
bizako-
zeli eshe-
ömünk
van SZÓ, v
iban
várhatjuk a
ekat.
Hogy a részletek lőre ne terjedjek ki,
említem Pes
szeméttele
a Közmunkatanács működé
pontját
városi
zúttal
sze ntlörine él
izom benne,
csupán egy
áldását — mindenekelőtt abban fogjuk látni, hogy
ettől a veszedelmes, fertőző, az egész környék életét
11. grontó és fejlődését megakadályozó felepfől miha
marabb megszabadulunk.
Semsey Aladäar dr.
Ujvest polgármestere
jelenleg Balatonkenesén időzik és így nem vehe
közvetlenül részt a Fővárosi Hirlap polgármesteri
ankétjében. Felfogását ebben a kérdésben pontosan
ismerjük, hiszen számos esetben alkalmunk volt
kérdéseiről — beszélni.
alatt az ország egyik
Ujpest és a pol-
városfejles
vele Ujpe: városfejlesz
éves polgármestersé
legnagyobb városává emelkedett
gármesternek még mindig
amja van, amely
Tizenhét
sok
eke .k megoldására tartotta
yetelte után a képvi-
nek a k
szolgál ati idején
vissza
selötestület,
Az elis:
1posodott Dunaág sok — kalamitásán
való segítés érdekében, a vúáci-úti gyárak szenny-
vizének átem ló telep megépítése, az
UP i kikötő és a m ljesen kidolgozott ujpesti
szükséglakás-telep he-
sét ísok fokozatos felépítése,
szinház, a fedett vide kérdése, ezek nzok
iók, amelyeket kiegészít a polgärmeste
kedvence terve, hogy az eredménnyel bí
mélyfúrás révén: melegvizü gyógyfürdőt és
adjon Ujpestnek. c mindezekkel kap-
hid-terv, a w
e a mot
állandó
konee
tat6
sirandot
ik eddigi nagy magárahagyott
rözli-e a munkatanács „be-
Mégis felemelik
helvárosi
plébániatempiomot
Az eucharisztikus kongresszus idejére teljesen
átrestaurálják az ősi templomot
elvég
óta
ethád
főplébániatem
Flórián-kápolna közelmultban
álatain
A Fő-utesi
tt felemelési m
mét felmerült az :
vetlen közelében irosi
plom is hasonló eljárássa! kell kiszabadítani je-
lesülyedt helyzetéből.
akinek ter.
ilatait
anácsos,
emelési mun
Fridrich Taj
»s műszaki
vei szerin i kápol
is el , már 8 zitelte a rendkivül nagu-
jelentőségű müs. munkálat /dítalános terveit,
ame nemcsak irányulnak, hogy a templo-
mot felemeljek, hanem az Eskü-térre beljebb is
tóljáke.
A XIII,
hetek óta foglalko
költségvetés tételes
üg 08: lyban
ásokkal és a
a munkálatok még nem k be, ér-
szerint azonk megálla-
hogy főváros közi a tervek
ása csetén mintegy hárommillió pengős
kell
polgárme
helyezé.
szünet
imolnia, A
ésére
t még a
költségelőirányzattal
ter a főplébániatemp!
sére vons 2 elképzelés
nyári
előtt a törvényhatósági bizottság elé kívánja ter-
jeszteni, Mint
beavatott helyről
értesülünk, a terv előterjeszté azonban még ko-
rántsem jelenti azt, mintha a templom e restaurá-
ciós munkáiba pár hóhapon belül belefognának,
Urre azért nem kerülhet a sor, m a felemelési és
munkäk legalább egy esztendeig tartanak.
nemzetközi encharisztikus kongresszus
idejér ppen sem lehet
Mielőtt a kérdé k elvileg is állást fog-
lalnának, a pol fogja kérni nemcsak az
összes belföldi, hanem számos elismert külföldi
szaktekintély véleményét is, mert a dolog termé
szeténél fogva és az ősi templom óriási értékére
való tekintettel minden felesleges rizikótól tartóz-
kodni kív
templom
mulva
res kü
ségében qm
dapestre ér
n. Egyelőre az a valószínűbb, hogy ha a
áthelyezésére és felemelésre néhány év
stleg sor is kerül majd, átmenetileg gyöke-
tatarozásnak vetik alá, hogy teljes szép-
inyörködtesse az 1% év folyamán Bu-
ző katolikusokat,
. Száz vendég fött Budanestre
a prágai kätränykongresszustöl
A vizes makadámburkatat atkonya
kátránykonyresszust az
között "ágában tartották
útügyi
s 27-ike
A nemzetközi
idén május 214
meg. A kongresszuson a 87
rály mán tanácsnok,
ryosz 7 vezetője; Sarudy.
rosi mérnök — vettek
it. A tanácskozások nulmányi bemutatók
után nem csak a magyar kiküldöttek érkeztek visz-
sza Budapestre, hanem velük együtt jött a kongresz-
szus száznál több tagja.
A kongresszus jelentőségéről és a budapesti
togatásról megkérdeztük
Király Kálmán
tanácsnokot,
goly Józset székesfőv
veze
ésünkre a
Magyarországot
felvilágosítást
ében
következő
a kongr
képviselte. Ké
kaptuk:
— IA régi
szültek és így
ak nem felel
nevezett víz
nagy sebességi
j lelkedési
utak a 3
az új ekedési eszközn;
k meg. A legtöbb nehézs
makadámburkolatokkal
161 fogva szi hatást
eszk n burkolatra, a
ké-
antó-
úgy-
mert
zúzottkősze.
mek közül a kavicsot kiszívta és így az út csakha-
mar tönkrement. A legolcsóbb átépítési anyag a
kátrány, amelyet azonban nem lehet nyers állapot.
ban használni, hanem az útügyi céloknak megfele-
lően preparälni kell. A multban csak forró állapot-
ban alkalm. € újabban azonban már
az úgynevezett hideg kátrá. alkalmazása is mind
jobban tért hódított. "Természetes, hogy sok költsé-
ges k tet "kell ebből a célból rezni, Felesle-
ges hangsúlyozni, hogy ezek a kísérletek nem mind
sikerültek.
— Kézenfekvő
szerv gond
éről, másróé.
volt a gondolat, hogy egy nem
kodjék egyrészt a tapasztalatok
t pedig az esetleg eltérő néze-
teknek tisztázása érdekében 6venkint értekezletet
hívjon össze, Igy létesült a nemzetközi útkátrány
konferencia, amelynek székhelye Párisban van és
amely üléseit a folyó évben május 214-től 27-ig
részben Prágában, részben pedig Morva-Ostravában
tartotta, Az előbbi helyen voltak a szóbeli tanácsko-
az utóbbin pedig gyári üzemek megtekintése
és különböző anyagokból készült útburkolatok bemu-
tatása volt soron. Nem kell hangsúlyoznom, hogy
ezek a tárgyalások és az azokkal kapcsolatos tanul
mányi bemutatások felette közérdekűek.
met
— Örvendetes, hogy Magyarországnak és főkép-
pen Eudapestnek olyan jó a hírneve, hogy a nem
zetközi kongresszusnak több mint száz tagja ki
vonaton hozzánk utazott, hogy itt egyrészt a för
utalt, másrészt az óbudai gá
gyárt és az ugyanott létesített benzolgyárat megte-
kintse. Mm, Lorain, a konferencia elnöke és Bing
vezértitkár vezették a vendégeket, akik valameny-
nyien, de k ı az angolok és franciák a legna-
gyobb elragadtatás kangján nyilatkoztak a látottak-
ról és azzal búcsúztak, hogy legközelebb hosszabb
időt töltenek Budapesten.
A kongresszusi vendégeket az Ujvár
polgármester meghbízá Schuler De:
gármester ü óbndai gáz-
megtekinté a gázgyár ígaz
hegyen ebédet adott tiszteletükre.
rándultak Boldog községbe is, hogy
az oltani gyönyörű népviseletet.
pol:
benzolgyár
ósága a Jűnos-
A külföldiek ki:
megismerhessék
== A PÁRTBÓL
A közgyűlés napirendje
a pártértekezlet előtt
Megalchult a kerületközi DIEOUSOE
ki közgyűlés napir
Tibor dr. elnö
rtekezletet tartott a Nemzeti Fgy
A pärtertekezlet
ésnek túlzsúfolt
lehetetlensi
lőkészülni.
progra:
. kü
István-vár
mel vette tudor
ssenyey Z
rözgyűló
kifejezésre juttatni.
Általában elfogadta rtekezlet az elő
latait, mégis a
módosítása kal: Megällapitott hogy a
Segítő-alapról szóló 3 ic rű — mó-
álisan iközegésze jellegűek (5
a pártértekezlet dorogi
tanácsnokot, hogy a szabályrende-
let t szak bizotts:
egészsé
ülésre hívj gy
"Tudomásul vette a
zakbizottság orvos
meg s:
tagjait is.
pártértekezlet, hogy a — Flórián-kápolna restanrá
sínak —pótkiadá 64.000 pengőre — emelkedtek.
Hangsúlyozta a pártértekezlet, hogy az —értelmi-
ségi statisztika elkészítése tárgyában az 1936. évi
költségvetés tárgyalásánál a párt tett javaslatot.
amit a polgármester el is fogadott. Az ipari tár-
chval kapcsolatos javaslatokat a párt alaposabb
megfontolás tárgyává kívánja tenni, éppen — ezért
a pártértekezlet felkérte az elnököt, hogy ennek a
javaslatnak a napirendről való levétele tárgyában
intézkedjék. A Beszkárt igazgatóságának és fel-
ügyelőbizottságának újraválasztásával kapcsolatos
tárgyalásokat és elhatározásokat a —pártértekezlet
a pártelnökre hizta,
A pénzügyi bizottság ülésével kapcsolatban ki
fejezésre juttatta a párt azt az álláspontját, hogy
az őstermelői kérdés rendezését alaposan megkí-
vánja fontolni, amíg ez meg nem történik, az ügy-
hen tett előterj S kérdésében állást nem foglal.
Ezután megválasztotta a párt a 74-es kerület-
ki bizottságot, melynek tagjai kerületenként n
következők: I. Tóth Gábor, II. Terböcz Imre, TIT.
Orova Zsigmond dr. IV. Nagy Ferenc, V. Dessau
Géza dr., VI. Veres Gábor dr., VII. Pesthy Müller
József Leó, VIII. Katona János, IX. Szentesi Tö-
zsef, X. Halter Károly, XT. Szäntay István, XII.
Hencz Lajos dr., XIII. Hegedüs Bertalan dr., XIV.
Kertész Elemér.
Ünnepi vacsora Zsitvay Tihor tiszteletére.
CT. kerületi nártszervezet június 3-án, csíi-
törtökön este fél 8 vi kezdettel a Sósfürdő
termeiben ünnepi vacsorát rendez — Zsitva
Tibor dr. pártelnök tiszteletére. A vacsora
keretében beszámolót tartanak Bersey Antal
Dorner Gyula. Szántay István és Vályi Tajos
ri bizottsági tagok.
dr. törvényhatóság
as beszámoló a — Józsefvárosban. Ünnepies
őségek között, nagy közönség jelenlétében tar-
tották szombaton este a VIIT. pártszervezet Baross-
utca 79. szám alatti körhelyisérében beszámolójukat
Gazdy Jenő, Katona János és Hainócsy Béla dr.
törvényhatósáki bizottsági tagok. Vaszary [István
dr. esoportelnök vezette a beszámoló ülést. melr
önség, köztük
mntán vacsorához ült nz egybegyült ki
a párt számos hölgytagja is.
Pártszakbizottsári ülések. Június 3-án. esütörtö-
kön délután f órakor alakuló fűlést tart a Nem-
zeti Egység Fővárosi Pártja IV.. VII. és XII.
pártszakbizottsága, míg 7 órakor a 14-es kerület-
közi bizottság tartja újranlakuló ülését, 4-én dél-
ntán 6 órakor n IT, XI. és XIV. pártszakbizott-
ság, 8-án délután 6 órskor a VIIT. pártszakhizott-
ság fog megalaknini. Tlést tart 4-én, fél 8 árakor
n közerészsérüryi púártszakbizottsás is. amely fo-
lvóügyeken kívül a tabáni pyógyszálló kérdésével
for foglalkozni, ,.
A
--- Page 165 ---
— ZSITVAY TIBOR
az ipari zártszámról és a költségvetési
leiratrel, amelyet indítványára levettek
a közgyűlés nepirendijéről
A június 2-iki közgyűlés előkészítésére Karafiáth
Jenő dr, főpolgármeste; elnöklésével — megtartott
pártközi értekezlet megállapodása alapján két fontos
ügy tárgyalását levették a napirendről. A belügy.
miniszternek az 1937-iki költségvetést módosító le
irata, továbbá hét iparágban a zártszámot megálla
pító szabályrendelet alkotására vonatkozó előter-
jesztés a két gyűlési tárgy, amelynek a napi-
rendről való levétele Zsitvay Tibor dr, indítványára
történt,
A belügyminiszteri leirat napirendre tűz s6vel
kapcsolatban a polgármester azt az előterje
tette, hogy a közgy ismételje meg a főváros for
Galmiadó-részesedése felemelésének kívánságát, amit
ést
a főváros nel helyzete indokol
döntése rtelmében az
le a napirendről, mert
az indítványt tevő Zsitvay Tibor kíván-
£ a — még a nyári szünet előtt letárgyalja a
törvényhatósági bizottság.
42 ipari zártszámra
vonatkozó
rvezet az új ipartörvénynovel X
A novella értelmében illetékes rende-
lettel jelöli ki 2 z engedélyhez kötött iparo.
kat, amelyek gy ára kiadható iparengedélyek
számát az alkotandó szabályrendeletben előre meg
lehet határozni, vagy számszerű meghatározás nél
kül az iparengedély idását a szabályrendeletben
attól lehet tenni. hogy az illető en,
Budapesten az illető rületben fennáll-e a szüksége
annak, hogy az lül, a
koroljäk, arra is enyedélyt kapjanak.
Budapesten a korlátozás alá 1 zhető
része tekintetében már korábbi szabályrendele
hatá ák meg a kiadható iparengedélyek á
rvénynovella rendelkezése
iparág van, amely a ko
nem alkalmazha A főv
azt az ipart ott gya
mások
jaro
korlátozások
esetleges szükségessége tekinte
meghallgatta az érdekelt kmäkat, amelyek
a jéregirtó vállalatok kiadható — iparen
számának
me, irozlésát, a szállodás-,
a pénzkölcsönközvetítők,
a gépjárművállalatok
lat kötel
a vendéglős-,
dását k
non-
korlátozás
A
\ többi érdekképviselet
yik form sem kívánta.
Ennek alapj ilt a. szabályrendeletterve-
zet, amely erre a héf iparágra nézve az iparenge-
délyek további kiadásáf az ipari sénynovellában
sa
|
körülírt fennálló szükségességtől teszi függővé és
amely most lekerült a közgyűlés napirendjéről.
A. pártközi konferencia után a Fővárosi Hirlap
munkatársa kérdést intézett
Zsitvay Tibor dr.-hoz,
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
elnökéh.
hogy milyen indokok késztették két indítványának
megtételé Válasza a következő vol
- Vannak bizonyos megítélések, amelyek
aggodalmakat táplálnak L eg ipa-
roknál a kiadható iparengedélyek ter-
vezett korlátozása tekintetében.
Ezek az aggodalmak arra késztettek, hogy ja-
vaslatot terjesszek elő, arra nézve, hogy a kér-
dés ezuttal vétessék le a közgyűlés napirendjé-
ről. Remélem, hogy a törvényhatósági bizott-
ság kellő megfontolás után, kellő mérséklettel
s az ipar abadságának megvédésével tár-
gyalhat majd le egy másik »aslatot. Jelen-
legi formájában a javaslat nem alkalmas arra,
hogy a FH sahen
megnyugvást
Ezért indít tam ügynek a
napirendjér Óó levi amihez a x
mester hozz irult.
A másik kérdésben, amelynek a napi-
rendről való levétele megtör
:yében vég-
alakult ki,
ttem elő indítványomat. A kor-
belügyminiszter úr leíratát tudo
de ki kell jelentenem azt is, hogy
tudomásul. A nyári
olsó közgyűlésen, amikor ez az
napirendre kerül, majd alkalmat
rra, hogy álláspontunkat kifejezésre
szteri 1 t
spont még nem
t
mánypár
másul 1
szó nélki
inet előtti
gy ismét
ılälunk
juttassu
A belügyminiszteri leiratnak későbbre halasztott
alása, mint más oldalról értesülünk, alkalmat
hogy befejeződjenek azok a tanácskozások,
amelyek a belügyuminis s a Nemzeti
Fővárosi Pártjának vezetősége ött me:
és amelyek a függő pénzügyi. kérdésekben a kor-
mány és a főváros
fognak vezetni,
között végleges
Keserű és fermális forrdsvizeink
kihasználásával versenyre kel-
Hefünk Karisbaddai
Pávai Vajna Ferenc fögeolögus Budapest földalatti kincseiről
Amióta Budapest idegenforgalma egyik igen
jelentékeny kerescti forrásává vált a kereskedelem-
nek és az iparnak, azóta fokozottabb gonddal for-
dultak az illetékes szervek Budapest-Fürdőváros
tényleges megteremtése felé. Mindenki tisztában
van azzal, hogy Budapest altalajänak természeti
kincsei még nincsenek abban a mértékben kihasz
nálva, amelyet a források jelentősége megérdemel,
éppen ezért örömmel kell üd Ini minden olyan
örekvést, amelyik a termális vizek minél szélesebb-
felhaszr ra irányul.
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyí-
lott arra, hogy beszélgetést folytasson
Pávai-Vajna Ferenc dr.
főgeológussal,
aki
Budap
így ha.
szerint egyik legkitűnőbb ismerője
viszonyainak. A — nyilatkozat
mint a
hogy
laikusnak
Budapest-
k éppen úgy,
állapítani, azt
kell
fürdőváros megteremtésére nézve eddig csak félénk
zintén meg
kísérletek történtek. Ezen segítenünk kell, mert ide-
genforgalmunk állandósulása attól függ, milyen
mértékben tudjuk bekapcsolni természeti kinesein-
ket és ezen a réven nemcsak a világjáró turistákat,
hanem a gyógyulást kereső betegek nagy tömegeit
is lévről-évre visszatérően vendégeinkké tehessük.
Több terv hangzott el már arra nézve, hogy feltét-
lenül fel kell építeni a fürdő-kórházat és a kí
leti telepet, a gyakorlati megoldásra azonban eddig
többek között annál az oknál fogva sem került sor,
mert nem tudtak megállapodni abban, melyik for-
ráscsoport közvetlen közelében létesítsék a fürdö-
kórházat és a fürdőiügyi kísérleti állomást. Az én
meggyőződésem szerint egészen mellékes szempont
az, hogy a fürdővárosban kinek van már kórháza
és kinek lenne értékesítendő üres telke, mert
a két közegészségügyi intézményt csak ett
szabad megvalósítani, ahol valóban nagy
gyógyhatású források vannak
és ezek a források olyanok, hogy vizüket változat-
lan forrásban lehet a betegek gyógyhelyeihez eljut-
tatni. Erre feltétlenül szükség van azért, mert ha
izeket mélyről szivattyúzzák, akkor
lehülnek és eltűnnek a leghatásosabb légnemű
észek, mint a rádium emanáció, és kénvegyü-
a szénsav. Budapest-Fürdővárosnak az az
deke, hogy a fürdőkórházat és a fürdő-
kísérleti állomást a balneológiai szempontok-
megfelelő olyan helyre építsék, ahol felszínre
nlő, változatlan alkatré kel rendelkező forrá-
sok buzognak fel
a termälis
azok
eminens
ügyi
ros létrehozásánál
csak a gyógyi
velemmel, hanem
fel kell ha álni a termälis vizeket
fűtésre is.
örnyéküket — mindenképpen
eni l a füst és korom pusztításaitól és
igen könnyen meg is van, a lehetőség, mert
ötven esztendeje tudatában vagyunk annak,
azonban
ási szempontokra
nem
gyünk
végre
A léte
mentes
ülő fürdőket és k
erre
hiszen
hogy
a lábunk alatt 74 fokos forró víz buzog
és ezt a term adottságot, amely a világ leg-
olesöbb energiafo it szolgáltatja, teljes mérték-
ben ki kell aknáznunk.
fürdőváros kifoi
het, ha
használjuk.
ztése azonban cs:
valamennyi forräskinesünket
sikerű
Sürgősen tenni kell valamit abban az iräny-
ban, hogy a hudai keserüvizeket jelentősé-
gükhöz mérten tudjuk felhasználni,
mert tagadhatatlanul az a helyzet, hogy a háború
ennek a kiviteli cikkünknek világhírét tönkretette
és Karlsbad versenye legázolt bennünket.
A keserűvizeknek, termális és konyhasós vi-
zeknek különbi ányú keverékével olyan
ivókúra és fürdőhely lenne teremthető a bu-
dai hegyek lábánál, amely nemcsak hogy
versenyezhetne — Karlsbaddal, hanem — azt
lentékenyen felül is mulhatná.
A fürdőváros-problémával kapcsolatban vannak
entőségű kérdések is.
azonban még egyéb ó J
ri a tekintetében a főváros
A karszt-vizek felha
megegyezésre |
ii
|
|
területen
pedig e
eddíg még kísérletek
a vízféleség rendkívüli
nem E öntözésnél, hanem a
teknél is. ősorban a budai karszt-vízekre gondo
lok, amelyek — amikor a hegyek lábánál itt-ott fel
színre törnek rendesen több-kevesebb termälis
vízzel keverednek, s ezért langyos höfokünk.
Ilyen termális vízzel everedő karszt-források Aa
zárfürdő előtti úgynevezett Malomtó, az Árpád
lom forrása, a csillaghegyi és a rómaifürdői for
rások. A karszt-v budai hegyekben megál
tott 182 méteres tengerszínt feletti általános
alatt fúrással tárhatjuk fel és ebben az
már 17—18 fokos, sőt hidegebb hőmérsékletű
khez is juthatunk. E
alíg történtek.
szolgálatokat tehet
ivövizszüksögle
pi
nívója
esetben
vízféle
a karszt-vizek keményebbek a szűrt Duna-
víznél, de ivásra alkalmasak és attól semmi-
képpen sem kell tartani, hogy szennyeződ-
nek.
Nem kell tartani azért, mert ezek a karszt-vizek
200-—800 méter vastag kőzetszűrőn mennek át, itt
redig semmiféle fe ís elő nem fordulhat A
sok és jó karszt-vízzel keverni lehetne a túlságosan
Dunavizet karszt-víz bekapcsolása révén
sem fenyegetne az veszély, egy
konepntrált r
veszedelém
és a
hogyha
valami
nélkül
az
baleset ve
maradna az egész
vízművet
víz
hadi
város.
"dése
érdekli a
mäl-Türd köztudomás sze
is fűrd hűtő- és köz
lati re van szük a vizet ma a
ték szolgáltatja és ny összegekkel
5 költ
méterig terjedő
meg, hogy felszálló
nybevétel
t-vizek /jeltárása
sokkat úgy történhet
hetne kapni és ez a évtizedekig tudná
teni a víz i hűtő. közszükségleti vi.
bevételétől. Rentábilisabbá lehetne tehát tenni ©;
fúrá
vizet le
mentest.
500
vezeté és
szen kicsiny költ ] a többé-kevésbbé defici-
tekkel zdő gy őket, ugyanekkor azonban
elérhető válnék az hogy, a vízművek szolgál-
teljes
célokra.
sson ivási és városti
Miért ke!l emelni
a vízdíjakat
Az üzempolitikai bizottság jelentése
a Vízművekről
Most készült el az empolitikai bizottságnak
a Székesfőváros Vizmüveiröl ló jelent ame-
lyet Zsitvay Tibor dr. elnök megküldött a Fővárosi
Hirlapnak A jelentés javaslataival és mellékle-
teivel nagyterjedelmü, rendkívül tanulságos, a
Vízművek életé minden — vonatkozásban " feltáró
munka, amely újabb beigazolá az üzempolitikai
bizottság működéséhez fűzött nagy v kozásnak
és amely alkalmas urra, hogy a Vízművekkel kap-
csolatos elhatározásoknak irányt mutasson.
A jelentés egyes fejezeteiben kiterjed a víz ter-
is.
melésére, ennek keretében a Vízművek — bővítésére,
a környék vízellátására, a víznyerés különböző le-
hetőségeire, a vízvezetéki víz elosztására és itt, a
jövő tennivalói során a tízév munkaprogramra,
a Vízművek gépi berendezéseir
a vízszolgáltatási szabályrendelet
után a vagyoni és penzü
vitel szervezete,
Majd következik
módosítása, ez
yi helyzet, végül az ügy.
A mellékletek sorában van az új
vízszolgáltatási szabályrendelet tervezete és az
üzemi szabályzat tervezete. Minden egyés fejezet
feltünteti a szakértők véleményét és utána az
üzempolitikai bizottság javaslatát.
A vagyoni és pénzügyi hel
a Vízművek vagyoni állapotának ismertetése mel-
lett felsorol elmultban végrehajtott újí
kat és beruházásokat, valamint a tervezett beruhá-
Zások költségeit és itt tér rá arra a kérdé
amely az éleményt a Ic ban €
tről szóló fejezet
egész
a vizdij-javaslatra,
Az üzempolitikai bizottság az új beruhá:
hc zükséges évi 1,750.000 pengőne fedezé
vízszol ás egységes díjának áterenkint 2
fillérrel, vagyis 18-ról
vízmér használati di pedig mérőnkint évi
3 pengővel való felemelését javasolja,
Harrer Ferene dr. különvéleményt jelentett
amely a jelentékeny többletbevételt nem
nyező, de a közönséget indokolatlanul
mérő-használati di jelemelé: Mm
tartja. Ehez a különvéleményhez Vályi Lajos dr.
is csatlakozott. K nvéleményt jelentett Gidr
László dr. is, aki zónarendszer megállapítását ja-
ja, a pesti oldalon 16- a budai oldalon
20 fillérre
ának
való emelését, a
be,
eredmé-
megterhelő
égtelennek
, a budai magassági zónában 50 filléres köb.
méterenkinti vízdíjjal, valamint javasolja. hog:
minden fürdöszoba után havi 1 pengő pótdíj
mittassék fel.
Az üzempolitikai bizottság — jelentését
zárja, hogy a Vízművek központi igazgatásának
mai elhelyezkedésére, anyagbeszerzésre, anyag-
ésre, a Közszállítási Szabályzat hatälyossä-
, az alkalmazottak hely: és ezzel kapcso-
atban a státusrendez vona jó kérdésekre az
Elektromosművek és Gázművek hasonló — kérdései
vel együttesen ad majd véleményt.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel. : 1-632-61
Lakás: III., San Marco-u. 31. — "Tel. : 1-629-27
--- Page 166 ---
Budapest, 1937 jünius 2,
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . . +... . : .
egész évre . . . . . . . .
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Kormányzói elismerés Szendy Károly polgár.
mesternek, Miklas osztrák szövetségi elnök, majd
IT], Viktor Emánuel olasz kirá és császár buda-
pesti látogatása alkalmából vitéz Keresztes-Fischer
Lajos tábornok, a kormányzói katonai iroda főnöke,
a kormányzó megb ából az alábbi levelet in
tézte Szendy Károly polgármesterhez: , Méltóságos
Uram! A kormányzó úr őfőméltósága megbízni
méltóztatott, hogy tolmácsoljam méltóságod előtt
őszinte köszönetét azért a kiváló és minden téren
megnyilvánult el; enységért, hathatós támoga-
tásért és áldozatk. égért, melyet Budapest Székes-
tőváros Miklas osztrák szövet elnök úr őexcel-
lencié valamint III. Viktor 1winuel olasz király
és császár őfelsége katonai fogadtatásainál és a
katonai diszszemlek — rendezésénél — tanusított és
amellyel a katonai ünnepségek fényének emeléséhez
jelentősen hozzájárult."
Szendy Károlyt disztaggá, Karafiáth Jenőt
rendes taggá választotta a Fészek. A minap rende-
zett ünnepi vacsoráján a Fészek Klub disztaggü
választotta meg Szendy Károly polgxrármestert. Az
ünnepi vacsorán megjelent Karafidth Jenő főpol
gármester is, sora után ugyancsak felszó-
lalt és felköszöntőjében hitvallást fett a művészetek
mellett. Székelyhidy Ferenc a Fészek vezetősége
nevében bejelentette. hogy az ünnepi vacsora részt-
vevői nyomban választmányi ülésre ültek — össze,
smely a főpolgármestert egyhangulag a Fészek ren-
des tagjává választotta meg.
Házasság. Dr. Róna Magda belgyógyász és dr.
Dacsó Mihály belgyógyász e hó 6-án árnap há-
zasságot kötnek.
Az első iskolai rádió felavatása. A Fővárosi
Hirlap megemlékezett már arról, hogy a Kertész-
polgári iskolában a tanulók gyűjtéséből rá-
diót szereltek fel, amelyet ő kísérletként a pe-
dagógia szolgálatába állítanak. A rádiónak hétfőn
délután volt a felavat szép iskolai ünnepség ke-
kola tornatermében folyt le a fel-
nagy közönség jelenlétében.
megjelent Felkay Ferenc dr. tanácsnok,
tásügyi ügyosztály vezetője, a tanulmány
lői kar és számos pedagógus. Az első iskolai rádió
felavatását a studió is közvetítette. A bevezető be-
szédet Ispánovits Sándor, az intézet igazgatója tar-
totta, majd Felkay Ferene dr. Szendy Károly pol-
gármester nevében felavatta a rádiót.
Ágoston tanár beszámolt első iskolai
letkezésének történetéről, megemlítve, hogy
hoz s
teremtették elő. Dus Ferenc tanulmányi felügyelő a
rádió pedagógiai jelentőségéről tartott előadást
Lennyel Béla, az iskola tanulója pedig a közönség
derültsége közben mondta el, hogy miképen folyt a
gyűjtés. szereplő iskolai énekkart
Borus Endre tanár vezette. A rádió mindjárt be
mutatkozott a közönség előtt, Tspánovits Sándor
a rádió-
ikséges pénzt a diákok narancshéj gyűjtéséből
is
igaz Budinszky Tászlót, a studió szpikerjét ötle-
tes formában végigvezette az iskolán, bevitte több
dá bemutatta a diákok életét és mindezt a
beszéd for-
1sége.
CZIGÁNY ADÉL
virágkereskedése
Budapest, VI., Teriz-körút 60. Telefon: 1-130-09
Kertgazdaság: Budatétény, Villatelap. Tel.: 2-699-77
hangszóró közvetítésével, szellemes pó
májában végigélvezte az avató-ünnep
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
|
s voltáról.
Usetty Bélát beiktatták a NEP Országos Tan-
ügyi Szervezetének elnökségébe, Most tartotta a
Nemzeti Egység Országos Tanügyi Szervezete nagy-
gyűlét, amelyen ünnepélyes keretek között iktat-
ták be a miniszterelnöktől nyert megbízás folytán
Usetty Béla dr. országgyűlési képviselőt a szervezet !
elnöki tisztébe. Az országos pártszervezet részéről
Szinyey-Merse Jenő alelnök vett részt a gyűlésen.
Jelen voltak: Kemenes Illés dr. tankerületi főigaz-
gató, Terbócz Imre országgyűlési képviselő, Dávid
Antal dr. fővárosi elnök, Ősz Béla tanügyi főtaná-
esos, Ress Aurél tanügyi főtanácsos, Dongó Orbán,
Gazdy Jenő, Kertész Elemér, Vályi Lajos dr. tör-
vényhatósági bizottsági tagok, Bernáth István dr.
országos ügyvezető igazgató, Miklós Béla, a szerve-
zet fővárosi főtitkára, Rőmer Kamilló sajtótitkár
és mintegy négyszáz pedagógus. Usetty Béla or-
szágos elnököt Dávid Antal fővárosi elnök üdvö-
ölte, majd utána Usetty Béla mondott nagyha-
tású beszédet, a keresztény nemzeti egység fontos
ságát hangoztatva. Ezután Kemenes Illés főigaz-
gató tartott nagy figyelemmel kísért előadást.
Frotekció-tilalom a BSZKRT-näl. Az a minden
elismerésre méltó és egyben kiméletlen hadjárat,
amelyet Karafiáth Jenő főpolgármesterrel és Szendy
Károly polgármesterrel az élen indítottak a város-
házán a protekcionizmus ellen. most újabb figye-
lemreméltó etapphoz érkezett: Perczell György dr.,
a BSZKRT vezérigazgatója rendeletet adott ki,
amelyben a legszigorubban megtiltja a BSZKRT
alkalmazottainak, hogy külső protekciót próbálja-
nak igénybevenni.
Hősök Napja
Kegyeletes hagyományaihoz híven a [főváros
az idén is megkapó emlékünnepet rendezett Vva-
sárnap délelőtt a Hősök emlékköve előtt a világ-
háborúban elesett kat k emlékezetére. Résztvett
a kegyeletes emlékünnepélyen a felsőház képvi-
seletében Radvánszky Albert báró titkos taná-
csos, a képviselőház megbízásából Putnoky Móric,
a kormány képviseletében Mikecz Ödön, a főváros
részéről pedig Karafiáth Jenő főpolgármester és
Schuler Dezső alpolgármester.
Tíz órakor kürtszó harsant fel, a katonazenekar
a Himnuszt játszotta: ekkor érkezett meg a kor-
mányzó képviseletében Rapaich Richárd lovassági
tábornok, a honvédség [főparancsnokának helyet-
tese, akit a főváros részéről Schuler Dezső alpol-
gármester és Salamon (Géza tanácsnok fogadott. A
kormányzó képviselője szemlét tartott a csapatok
fölött, majd, miközben a Szózat akkordjai mellett
a zászlókat — mélyen meghajtották, Rapaich
Richárd lovassági tábornok feszes vigyázzállásban
tisztelgett és ugyanígy a kivonult katonaság és a
mböző küldöttségek is percekig tartó néma
tisztelgéssel rótták le kegyeletüket a nemzet hősi
halottainak.
A kormányzó képviselője ezután a Hősök Em-
lékköve elé ment és azon elhelyezte vitéz nagybá-
nyai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójá-
nak hatalmas koszorúját. A kegyeletes aktus után
megkezdődött a csapatok díszfelvonulása,
Külföldi medikusokat lát vendégül a főváros.
Wolff Károly dr. központi kórházigazgató főorvos
azzal az előterjesztéssel fordult a polgármesterhez,
hogy a nyári időszakban 25 külföldi orvostanhall-
gató számára biztosítson ingyenes élelmezést. A
nyugati államokból érkező medikusok júliusban és
augusztusban a székesfőváros különböző közkórhá-
zaiban fogják gyakorlati ismereteiket bővíteni és
minthogy valamennyien szegénysorsúak, e studiu-
maikat csak akkor képesek zavartalanul elvégezni,
ha megfelelő hatósági támogatásban — részesülnek.
ndy Károly polgármester méltányolta a központi
ázi tó szempontjait és hozzá ult ahhoz,
földi orvostanhallgatók a főváros vendé-
geiként tartózkodjanak Budapesten.
A Bel: Jászberényi-út rendezése. A NEP kőbá-
nyai szervezete Dongó Orbán kerületi elnök és Hal-
ter Károly bizottsági tagok kezdeményezésére gyű-
lést tartott, amelynek tárgya a Belső Jászberényi-út
városrendezési problémája volt. Dongó Orbán is-
mertette a még háború előttről származó tervet,
amely szerint a jelenleg 18 méter szélességű útat
35 méternyire kell kiszélesíteni egészen a Szent
László-térig. Ez a terv kivihetetlen, mert egyes
fundusokra nem is lehetne építeni. Amikor Kőbánya
memorandumban kérte a jelenlegi állapot fenntar-
tását, Kempelen Ágoston tanácsnok az egybehívott
ankéten 25 méterben állapította meg az út jövőbeli
szélességét. Az érdekelt háztulajdonosok egységesen
tiltakoztak e megoldási lehetőség ellen is, mert ez
olyan tehertétel, amely meggátolja a városrész to-
vábbi fejlődését és ezért a statusano fenmaradását
kérik. Halter Károly javaslatára felkérik Harrer
Ferencet, hoxy mint városrendezési szakértő a hely-
színen győződjék meg a kívánságok méltányos
Június 5—8.-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny |
A Rókus gégészeti osztályának új vezetője.
Szendy Károly polgármester dr. Laub László főor-
vost a Szent István-kórházból, ahol az orr- és gége-
osztály vezetője volt, áthelyezte a Rókus-kórházba,
ahol átveszi a gégészeti osztály vezetését. Az elő-
léptetést jelentő áthelyezés mindenféle általános
megelégedést keltett arra a nagy népszerűségre való
tekintettel, amelyet Laub László főorvos kivívott.
Helyére a Szent Istvän-körhäzba Réthi Aurel dr.
rendelőorvos kerül.
A tanítóság sérelmei. Minap tartotta a Buda-
pesti Tanítótestület rendes évi közgyűlését, ame-
lyen többek közt megjelent Schuler Dezső dr. alpol-
gármester, Pintér Jenő tankerületi főigazgató, Ősz
Béla tanügyi főtanácsos, Javornitzky Jenő dr., a
KANSz vezértitkára és még több vezető pedagógus,
A jelentések felsorolták a tanítóság sérelmeit, mire
Schuler Dezsö dr. alpolgármester felszólalásában el-
ismeréséről és jóindulatáról biztosította a főváros
tanítóságát, amely teljes felkészültséggel és szívvel-
lélekkel teljesíti kötelességét.
Apponyi Albert-kilätö a Sashegyen. A sasadi
városnegyed fejlesztéséért küzdő Sasadi Ingatlan-
tulajdonosok Egyesülete most tartotta rendes évi
közgyűlését Pap Géza dr. ny. belügyi államtitkár
elnöklete alatt. A közgyűlésen Székely Miklós ügy-
vezető alelnök terjesztette elő az évi jelentést. Han-
goztatta, hogy a budaörsi repülőtér megnyitásával
egyidőben meginduló új autóbusz-vonalba be kell
kapcsolni a Sasadi-úti közlekedést is. Örömmel fo-
gadta a közgyűlés azt a bejelentését, hogy az Egye-
sület kezdeményezésére a nagy magyar államférfit
emlékezetére Apponyi Albert-kilátó fog épülni a
Sashegyen. A jelentések elfogadása után megejtették
a tisztújítást, amelynek során Felkay Ferenc dr.
tanácsnokot egyhangulag társelnökké választották.
Budapest az előkelőség városa: Ezt tükrözi visz-
sza az a pompás kiadvány, amely a Szent Gellért
Gyógyfürdőt és Szállót ismerteti és „The St. Gellért
Mail" címen most jelent meg angol és német nyel-
ven, A nagy külföldi intézmények módjára esokorba
foglalva írásban és művészi képekben mutatja be
azt a rengeteg értéket, gyógytényezőt, szépséget és
kényelmet, amit a Szent Gellért Gyógyfürdő és Szálló
nyujt. Bánlaky Géza központi igazgató és dr. bilket
Pap Lajos egyetemi magántanár, igazgató-főoi
értékes szakcikkekben ismertetik a gyógyfürdő tör-
ténetét és jelentőségét. Színes írások és illusztrá
ciók tükrözik vissza a szálló mozgalmas, világvárosi
életét. A legjobb fotografusok keze alól kikerült
fotók illusztrálják mindezt olyan stílusosan, annyi
nyugatenrónai ízléssel, hogy csak büszkélkedhetünk
vele a külföld előtt.
ngol Park
Minden este a ,. Blue Kiddjes'' monstre jazz-zenekar jazzkon-
certje € A CSÜTÖRTÖKI MŰVÉSZ-ESTÉK, hazai és nemzetközi
művészekkel @ A , CSODAREVŰ 1937" minden este Jönins hó
19-től kezdve az amerikai méreteket is tulszárnyaló csodaproduk-
ció 48 PILOTAISKOLA a legszenzációsabb amerikai ujdonság @ és
végül az AUTOTOURING, melyben minden kisérő nélkül ki-ki saját
maga vezetheti a benzines kis autóját Minden hónapban
FALUBAN.
.
Áj nemzetközi Variete műsor az ALPESI
és
Cternil.
.9
FAL- ÉS BÚTORBURKOLÁSOK
BEMUTATOHELYISEGE
VI., Ó-UTCA 4.
Ele etre? porszívőgép és hűtő-
MIX szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
ÓRIÁSI SIKER
ővárosi Nagy
Cirkusz
júniusi műsora
Naponta 2 előadás
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet.
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók, Konzervbontó
--- Page 167 ---
Budapest, 1937 június 2.
7
Grzoasdci ERTESITÖ
Hatvan év Budapest gazdasági életéből
A főváros áruforgalmának alakulása grafikus képekben
Fegyverkovácsolás zajától hangos a világ, de a
szellem embereiben, a tudomány műhelyeiben új,
termékenyítő erők működnek. A világháborút és az
azt követő küzdelmes évek megpröbältatäsait még
nem heverte ki sem ennek a feldarabolt országnak,
sem fővárosának a lakossága, de a fáradt csügge-
dést már bízó hit és a sötéten látók pesszimizmusät
már a jövő boldogulás reménye váltja fel,
Megnyugtatásnak és bátorításnak szánta Illye-
falvi I. Lajos dr., a fővárosi Statisztikai — Hivatal
kitünő igazgatója is azt a példátlanul álló munká-
ját, mely most került a nyilvánosság elé. Budapest
töretlen gazdasági erejének meggyőző bizonyit6
kát kívánta adni benne. És olyan teljesítményt pro
dukált, amely messze kimagaslik még a vezetése
alatt álló méltán elismert hivatalnak az eddigi
munkái közül is.
Budapest áruforgalmát rajzolta meg [IlWyefalvi
dr. De ez a rajz nem a szürke számok tengernyi
tömegével mutatja be Magyarországnak és főváro-
sának a lábadozó gazdasági életét. Nem a számosz-
lopok végtelen seregével cáfolja azokat a di
jelszavakat, amelyek ellentétet igyekeznek szitar
főváros és a vidék népessége között. Inkább úttő
módon, színes grafikus rajzokkal, statisztikai dia-
gramokkal bizonyítja, hogy az ország és Budapest
két olyan elválaszthatatlan gazdasági egység, amely
csak egymást segítve és kiegészítve, közös küzdelem.
ben, kölcsönös áldozatkészség árán vívhatja ki a
szebb és boldogabb magyar jövőt.
Három részből áll ez a grafikus kötet. Az első
18 grafikus oldal az áruforgalom áttekintését tárja
a szemlélődő elé. Első fejezete történelmi vissza-
pillantást ad az áruforgalom alakulásáról, a három
testvérváros egyesülésének időpontjától napjainkig.
Bemutatja 60 év távlatában az idők folyamán végbe-
ment átalakulásokat. Adatgörbéin itt évről-évre
figyelemmel kísérhetjük a főváros küzdelmes életé-
nek örvendetes és szomorú mozzanatait.
Itt látjuk, hogy nőtt meg 1874-töl 13.2
métermázsáról 1911-ig állandó emelkedéssel
millióra a felhozott áruk súlya és hogyan er
ezalatt 6 millióról 35 millió mázsára a fővárosból et-
szállított áruké. A vidék nyersanyagának, élelmiszer-
feleslegének, bányászati termékeinek a fő
áramlását tüntetik fel itt a színes oszlopok és körök.
És a főváros ipartelepeinek a gyártmányai, a fel-
őrölt liszt, a gépek és" vegyitermékek inlenek itt
vissza az országba. Ám a nagy fellendülést hamar
derékbetöri a háború. 1919-ben az összeomlás és
forradalmak évében a felhozatal 19.3 millióra — az
állítás 8 millió mázsára esik vissza. A meginduló
építőmunka eredményei hamarosan mutatkoznak
és 1929-ben 75.6 milliós felhozatal és 1 millió
mázsás kivitel közeliti meg a háború előtti é
csúcsait. Az újabb gazdasági válság átmeneti c:
kenést okozott. Ebből a völgyből most van kiemel-
kedőben a gazdasági élet. 1954-ben 55.3 millió mázs
felhozatal és 12 millió mázsás kivitel bizonyítja,
hogy csaknem megketszerezödött az 1920. évi áru-
forgalom.
A grafikus képek bemutatják a áruforgalom
alakulá a főbb termelési ágak s: nt. És külön
csoportosításban a vasúton és hajón történt szállítást
is. Ami azért is érdekes, mert 60 év alatt a vasútl
forgalom aránya a felhozatalnál 77.86 százalékról
79.88-ra nőtt, de az elszállításnál 78.01 százalékról
87.61-re emelkedett a dunai hajóforgalom nagyarányú
visszaesése miatt. 1933-ban, amikor az összes közle-
kedési eszközök forgalmát megállapította Illyefalvi
dr., akkor az tűnt ki, hogy az árufelhozatal 7396-át
vasút, 12.594-át hajó, 14.4%-ät pedig egyéb jármű
bonyolította le.
A kötet második része 80 grafikus oldalon ki-
merítő részletezéssel 67 árucikk felhozatalát és for-
galmát tárgyalja 15 árucsoportba foglalva. 1933-ra
vonatkozóan olyan részletes a kimutatás, hogy mind
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
millió
86.7
Alapttva 1854-ben. Telefon
!
ssves [/DÓDOSANDOR
VEJE
LAKATOSIPARI
TELEFON ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME
1-299-36 BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körút 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- no61 és sárgarézből, Witw. és milliméter
menettel raktáron, Saját gyártmányú präeizi6s csavarok.
a 67 árunál vármegyék és járások szerint is fel-
tünteti az egyes áruk származási helyét. Ebből a
részből megállapíthatjuk, hogy élőállatokból 987
ezer mázsa felhozatal volt és 128 ezer mdzsdval
Békés megye áll az első helyen. Gabonaneműből 4
millió m került a fővárosba és 690 ezer mázsá-
val Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye vezet. Innen
érkezett a legtöbb hüvelyes 74 ezer mázsa súlyban,
a legtőbb húsárú (60 ezer mázsa), a legtöbb bor és
bormust (469 ezer mázsa) és legtöbb zöldség,
zöldségfélék és gyümölcs is 916 ezer mázsa súlyban.
De burgonyából már Szabolcs megyéé az elsőség,
mert a Budapsstre szállított 949 ezer mázsából 500.000
mázsa ebben a megyében termett. Tejből és tejáru-
ból viszont Fejér megyéé az első hely. Az 1.6 millió
mázsás felhozatalnak ugyanis több, mint a negyed
része Fejér megyéből való. Az őstermelés termékei-
ből még a tűzifa érdemel figyelmet. Ebből 5.7 millió
mázsa érkezett a fővárosba. A legtöbb, és pedig 967
ezer mázsa, Veszprém vármegyéből.
A. bányászat termékeiből a belföldi szén a leg-
fontosabb. Ebből 16.2 millió mázsa érkezett. Csak-
nem a kétharmadrészét, 10.1 milliót Komárom—
Esztergom megyében bányászták. Nyersvasból és
éreből 257 ezer mázsa volt a felhozatal. És itt 94
ezer mäzsäval — Borsód—Gömör—Kishont — megye
vezet. Kövekből és földekből 6.7 millió mázsát igé-
nyelt Budapest. A legtöbb, összesen 5.7 millió mázsa,
Pest megyéből került fel.
Az ipar termékeiből a vas- és fémipari termé-
kek és gépek 975 ezer mázsával szerepelnek a fő-
város felhozatalában. Ezeknek több mint a fele
részük,
550 ezer mázsa, Borsöd—Gömör—Kishont
megyéből került fel. Kő-, föld-, agya szbeszt- és
üvegipari termékekből —kétsze ny 1.9 — millió
mázsa érkezett. A legtöbb, 717
rom—Esztergom megyéből.
A faipar termékeiből már Somogy megyéé az
első hely, bár 459 ezer mázsából csak 38 ezer jött
innen. Viszont bőripari termékekből csak 100 ezer
mázsa érkezett, de ennek föbb, mint a felerésze Pest
megyéből származott. Ez a megye szállította a leg-
több textilárut is (250.000 mázsát), a legtöbb papl-
rosipari terméket (425 ezer mázsát) és a vegy
ipar legtöbb termékét is (452 ezer m
legtöbb élelmezési és élvezeti cikk is: 295 ezer mázsa
súlyban, De itt közel került mellé Békés megye U
256 ezer mázsás felhozatalával.
Különös figyelmet érdemelnek azok a grafikonok,
amelyek távolságok szerint tüntetik fel a felhozott
árukat,
Itt elsősorban a burgonya tűnik fel, mert a fel-
állított mennyiségnek közel a háromnegyed része,
összesen 670 ezer mázsa, 200 kilóméternél is hosszabb
utat tett meg, amíg a fővárosba érkezett. De 95 ezer
mázsa hagymából is 82 százalék ily nagy távolságból
zer mázsa, Komá-
érkezett, Még a friss kdposztäböl is csak alig 4
százalékot — szállítanals 100 — kilométeren — belüli
körzetből.
Élősertésből is 624 ezer mázsa jutott a fövä-
rosba, de 583 ezer ebből 150 kilométernél messzebb-
ről órkezett. És a szarvasmarháknak is a háromne-
uyedrészét ilyen nagy távolságból hozták.
Tíz ilyen árut találtunk, összesen 2.7 millió
a súlyban, amelyből csak alig 15 százalék szár-
mazott száz kilométernél közelebb eső vidékről
Ellenben több, mint 50 százalék 200 kilométernél
messzebb fekvő állomásokról érkezett a főváros el-
látására,
A két grafikus rész kiegészítésére szolgál ennek
az értékes kötetnek a harmadik része, ahol táblá-
zatokba szedett statisztikai adatok ismertetik a
grafikus képeket.
EEE
A Kisipari Hitelintézet igazgatósági és fel-
ügyelőbizottsági tagjainak javadalmazása. A Buda-
pesti Kisipari Hitelintézet június első napjaiban
tartja közgyűlését. Ezzel kapcsolatban a városházán
úsmét megállapítják a különböző tiszteletdíjakat,
amelyek a következők: Az igazgatósági tagok havi
tiszteletdíja 120 pengő, az alelnöké 180, az elnöké
pedig 240. A felügyelő bizottság tagjai évenkint 150
pengőt kapnak, az alelnök 225, az elnök pedig 300
pengőt kap. E díjazáson felül az igazgatóság és a
felügyelőbizottság tagjai semmiféle honoráriumban
nem részesülhetnek.
Paulay Sándor a Központi Tejesarnoknál, Élénk
meglepetés keltett a tejszakmában, hogy a Buda-
pesti Központi Tejcsarnok igazgatósága Molnár Fe-
renc vezérigazgató és Decknek Marcel ügyvezető
igazgató javaslatára igazgatói minőségben a válla-
lathoz szerződtette Paulay Sándort. Paulay Sándor
ezideig vidéken különböző szövetkezeteknél műkö-
dött, így tehát kitűnő ismerője azoknak a feladatok-
nak, amelyek megoldására szerződtették.
A FÖVKE közgyűlése a gyárak detail-árusítása
ellen, A. Fővárosi Kereskedők Egyesülete Dán Leó
elnöklésével most tarlotta meg 40. rendes évi köz
gyűlését. Az -előterjesztett jelentések különösen
a gyárvállalatok detail-árusítását kifogásolják, meg-
állapítva azt a súlyos sérelmet, amelyet a gyárak
illetéktelen konkurrenciája jelent az amúgy is súlyos
nehézségekkel küzdő kiskereskedelemnek. A közgyű-
lés végül is elfogadta a határozati javaslatot, amely
a kereskedők egységes fellépését sürgeti a kérdés
megoldására.
Bakelit-üzemet létesít a NOVA. A Fővárosi Hír
lapban legutóbb jelentettük, hogy a NOV A rentabilis
módon igyekszik tőkéit befektetni, Értesülésünk sze-
rint Wolf Jenő elnök-vezórigazgató és Magyar Mik
lós igazgató fontos tanácskozások után abban álla-
podtak meg, hogy bakelitűzemet létesítenek, A
bakelit tudvalevőlen manapság a legnagyobb jövőjüű
technikai anyag.
Révész Gyula megvált a Shell
helyettesi állásától. Érdekes személyi
tént a közelmultban a Shellnél. Az eddigi helyettes
vezérigazgató, Révész Gyula megvált állásától,
amelyet a Shell Uher Jözse/ dr.-ral, az ismert szak-
emberrel töltött be. Értesülésünk szerint a közel-
jövőben újabb érdekes személyi változások is vár-
hatók a Shellnél.
vezérigazgató-
változás tör.
A. Salgó megvásárolta a görögkeleti egyházköz-
ség Petőfl-téri telkét. A Fővárosi Hirlapban jelen-
tettük, hogy tárgyalások indultak meg azírányban,
hogy modern luxusszaltót építsenek a görögkeleti
egyházközség Petöfi-teri telkén. Ezek a targyalások
most egészen más irányba terelődtek, amennyiben
a 450 öles telket a Salgótarjáni Köszenbunya most
megvásárolta 800.000 pengőért, mégpedig azzal a cél-
lal, hogy a Dunapartnak ezen a gyönyörű részén
fényűzően tervezett modern bérpalotat epítsen.
A Gazdák Biztosító Szövetkezetének közgyűlé.
Nagy érdeklődés mellett tartotta meg a Gazdak Biz-
tosító Szövetkezete idei közgyűlését, amely az intézet
fokozatos fejlődéséről számolt be. Ez a fejlődés ki-
tűnik abból is, hogy dacára annak, hogy üzletr6sz-
tőkéje több mint 1.5 millió pengő, ami a legnagyobb
saját tőke az összes magyarországi biztosító intéze-
tek közül, a szövetkezet tartalékai több mint hat-
szorosát teszik ki az üzletrésztőkének. A. szövetkezet
díjbevétele egyébként az elemi ágazatban a lefolyt
évben 5.08 millió pengőről 5.54 millió pengőre eme 1-
kedett, míg az életbiztosítási ágazatban az 1936. 6vi
díjbevétel 3.04 millió pengőről 4.73 millió pengőre
szökött fel.
Megjelent a Kallós-Kompasz 1937—38. évfolyamá-
nak első része. A Pesti Tozsde kiadásában és Kattós
János szeri ztésében most jelent meg tizenharma-
dik évfolyamában a Kallös Gazdasági, Penzügyi
és Tőzsdei Kompasz“ első r Tartalma: a kor-
mányzóság, az országgyűlés, : a minisztériumok, a
legtőbb állami számvevőszék, Budapest széke
ros, az állami, községi és magánkölcsönkibocsáatások,
a TÉBE, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde, a Magyar
Ba nkárok és Értékpapírkereskedők Országos Egye-
sülete, az Értéküzlet Egyezmény, az összes budapesti
bankok és takarékpénztárak, a magánbankházak, a
kamarák, a szakegycsületek és testületek, az Orszá.
gos Tärsadalombiztositö Intézet Magánalkalmazot-
tak Biztosító Intézete, a budapesti szövetkezetek, a
vidéki városok és vidéki pénzintézetek, a vidéki
hitelszövetkezetek legújabb adatait az 1936. és 1937.
évi mérlegekkel és az utolsó békeév aranymérlegé-
vel. A kompasz mind a négy köteténck ára csak
60 pengő. Megrendelhető a Pesti Tőzsde kiadóhiva-
talábtan, Budapest, VI., Anker-köz 2., I, 4.
A , Szikra" Magyar Gyujtógyárak Rt. igazgató-
sága a társaság ezévi rendes közgyűlését folyó Évi
június 10-re hívta egybe. A mérleg 356.208 P tiszta
nyereséggel zárult, amely összegből az „A“ sorozatú
zvények után 11— (tizenegy) pengő osztalék kerül
kifizetésre. Ugyanaznap tartja rendes közgyűlését a
Magyar Általános Gyufaipari Rt. is, E társaság
tiszta nyeresége 100.443 P, melyből részvényenként
(kilenc) pengő osztalék fizettetik.
MEGJELENT; A
KALLÓS TÁNOS-tóla
„GAZDASÄGI, PÉNZÜGYI
ÉS TŐZSDEI KOMPASZ“
1937-1938. évi évfolyamának
első része két kötetben
TARTALMAZZA : az összes budapesti, vidéki
bankok és bankhäzak, budapesti és vidéki
szövetkezetek, minisztériumok, aTébe, a Buda-
pesti Áru- és Értéktőzsde, Budapest székes-
őváros és a vidéki városok stb. legújabb
adatait. A közeljövőben megjelenő két kötettel
együtt — amely az összes budapesti és vidéki ipari,
kereskedelmi, biztosító stb. vállalatok legújabb
adatait fogja tartalmazni — négy kötetből fog
állani a nagymérvben kibővített komplett
kompasz
Mindanegykötetäraegyütt60P
LL
Megrendelhető : a Pesti Tőzsde kiadó-
hivatalában Budapest, VI., Anker-
köz 2.1. 4. Tel.: 122-096 és 121-356
--- Page 168 ---
Versenytärgyaläsi hirdetmeny
Budapest Székesfőváros
városi Közlöny" hivatalos
egyidejüleg közölt általános
évi julius hó 1-től 1935.
fuvarozási, fel- és lera
tük biztosítására nyilván
hirdet.
z ajánlattételhez
művek Melléktermék
Ti Kälmän-ter
ben szerezhetök
tok szerint bä
alább meghat
garancialevé
utalással a ,, Fő-
hirdetések rovatának élén
ajánlati feltételekre, 1937.
évi április hó 15-ig szükséges
1, illetve lehordási munkála-
s írásbeli versenytärgyaläst
Gázművei,
szükséges nyomtatványok a Gáz.
és — Tüzelősz sztályánál (VIII
ése elleené
írt mödoza-
ánlat benyujtásának
készpénzben, ba
3
Tisza Kálmán tér 20.
és
szám)
felülbélyegezett
vezve, — pecséttel
llított
borítékban el
Melléktermék Tüzelőszerosztá-
Kálmán-tér 20. szám) 1937. évi jú-
hó 11-én délelőtt 10 óráig kell személyesen, vagy
megbizott, vagy posta útján benyujtani. 7
Az nlatok felbontása ugyanaznap délelőtt
kor a művek tóságánál (VIII., Tisza Ká
tér 20. szám) gtörténni, amikor az ajánlattevők,
letve azok lt képviselői jel lehetnek
Budapest, 1937. évi május hó n.
Budapest Székesfőváros Gázművel Igazgatósága.
Uj versenytárgyalási
kiírások
Az útépítésekhez szükséges kőanyagok szállításá a
pályázni lehet június 11-én d, e. 10 óráig az út- és csa-
ornaépítési ügyosztályon.
A Hegyalja-üt rend re pályázni lehet június
1-én d. c. 10 óráig csatornaépítési ügyosztályon
A naraerdei szeretetotthon új éki alap-
vezetékének építésére és elosztóvezeté relésére
pályázni
lehet
június 11-én d. e. 10 6:
gasépítési
fuvarozási és rakodá
szükséges
n. június 11-én d. e. 10 ór
lehet
munkál
Tr Kälmän-ter
Beerkezeltt ajánlatok
Rezső-téri templom . kői
Dittler 3126, Nekoln
i József 4340,
, Wihart Ferenc
20.
isza
fogadalmi
Ferenc
Horesn
Tenc 4810 4960 ‚pen
uti volt vendéglő bontására 6
talakítására pál
Liber Gyula 7124, Szeitz Ric N
Holm Käroly 8870, Gavora Zeigmond
László 11.888 pengővel
farkasré temető főbejáratánál építendő
óház különböző munkáira Di:
Balogh Ferenc 6413,
6488, Mérei Jenő 6516, Cristofoli Vince
6525, Bartók Gusztáv 6547, Janusek
Rt Gogola György 8730,
Gombos András
tuk: Mészáros
568 Lajos 6482, Marossi
jos
Antal
Meloceo Pet
, t Ferenc
dor 2301, Bakos Ernő
a 3318, Szimper József
és Hartmann Beszédes Ottó Dietz Vil-
Balczo Sándor 4166, Köpfler Jakab 4493, Kiszely
70 pengővel.
A Baross-1. elöljárósági
Nándor
épület központi fűtési mun-
Juhász József
Buchta Ká
ly 9 á 536 pengővel.
A Toldy F iskola központi fűtési mu
káíra pályázta FPancealy Ferenc 39 Fekete Ödön
4241, Hofmann Dénes 4340, Ecser és a 4824, Keller
Pál 5809, Duska és Riedelmayer 6860 pengővel.
2 makadámút kátránnyal való portalanítá-
sára pály Danut műszaki váll. 11.520,
Asphalt Biehn János Rt 300, Helvey
12.300 pengövel,
A Rudas-fürdő részére szükséges vizvezeték herende-
munkára pályáztak: Marton Jenő 6 Hubert
Hirmann Fere: Ulrich B. J., Hasenörl Ede
áron).
000 kg festék és lakkmarószer szállítás
llinger és Wagner, Kromofag, Ponger Adolf,
izsák József Rt.
FROMMER JENŐ!
épület-, mű- és tüzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Murányi-utca 42.
Bejárat a Pál-ntcai oldal Dembinszky-utca sarok
TELEFON: 1—390—78. TELEFON: 1—360—31
gépműhely
I? Kemény Tibor
készít. gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon :
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u, 8 — Tel.: 1-528-98
1—203—26.
Fülöp Dezső
építőmestfer
ker. Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—355—84.
Budapest, XIV.
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
VI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Újjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszóérlák
DVersenytárgyalási
megbízások
A Gubacsi-úti
szükséglakásos telep A) épületének
villanyszerelési munkálatait Dobos Béla kapta 6398.66,
ugyanott a B) épületen Szmetana József 8365,80; a C)
épületen Barta Károly 5876.45 pengőért; az A), "B), CG
épületek alapvezeték szerelési munkáit a "Thermolux
vill. váll. kapta 1678 pengő.
A Budapest-nagyvásártelepi új áruraktárak vizyeze-
ték-berendezési munkáit Orcsó Gyula kapta 12.522,35
pengőért.
A Budapest-Kelenföldi cis: rci rk. pléb. templozn
üveges munkáit Bitter István 1915 pengőért.
Nagyvásártelepi új áruraktáraknál szükséges vi)-
lamos berendezési munkálatokat Alexy György kapta
16.368.04 pengőért.
A Szent Imre herceg. úti ciszterci rk. templom aszta-
los munkálatait Nyit kapta 9560; a dís
katos munkát Sima 08; a lakatos munk:
Nagy Gyula 6615 pengőért
A Gázművek részé zes peremes idomok sz
lítására megbízást ongyár Rt. 4200, Hanák
a 2100, Weis 2 és Friedrich Siemens
2800 pengő ugyanitt vízmérő óra szállítására
kapott meg! izást 1 Siemens Schucker
pengő: tokos nyomócső szállít
Friedrich. Siemens Művek 6850 pengőé
A Gubacsi- és a Bihari-úti
szére drb takaréktűzhely s
pott az Iparosok Országos Közp. Szövetkezete
A Vámház-köruti
szállítására megbízást
rt
rnokban
vás i
Hydro R
zűrőberendezés
19.609.30 pen.
Budavári Koronázó Fi lom kőszobrász mintá-
kapták: I ly 10.313.20 és Fise
N Xn 7,949 T
t István-kórház E. és II
4 pavillonjainak
zetén bádogosmunkát kapott
tető
Moharos János 603.40 n
gőért, ugyanitt palafedömunkät kapott Kuszenda János
4487 pengóé
A Bihari-uti szükségla
áste
víznyomásfokozó beren-
Féreg szerelési munkálatait éz Rozs és Társa kapta
% pengőért,
Rudas-fürdő átal és falburkoló-
munká: pott Bukova é
A farkasréti temető k és árkádos
kripta ácsmunkálatait Ridel Bert
pengőért
A népligeti iskolai sporttelepen W. C. és mosókonyha
összes munkált Liebhardt Béla kapta 4034.80 pengósrb
ugyanitt bútorberendezési munkát kapott Dören Henrik
ársa pengőért
kapta
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-u, 16. II. 7/a.
Kovács A. Ödön
gépészmérnök
Központ! fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerélési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
Tel. : 1-171-55.
Tiszíítórongy és
Texfífil5sulladék kfrf.
Budapesti, XIV., Francia-úi 46
Tisztitörongyok legjobb kivitelben! Telefon; 2-961-375
ZSEDELY KÄROLY
Hl dl tűzhely
éÉszítő és autogénkegesztő
Märväny-ute: : 1-572-64.
épületmunk: puk, fazon-
zintén mindenféle javításokat.
Budapest, Ő
A
Budape st, I.,
mindennemű
stb. készítését,
Tóth Ferenc
és jahoda János
fém-, és
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915.72
aluminium?
kokillasdóntödel
/ lakafosdrugydr
7” Budapest, VI Kőris-utca 10.
Telefon: 1—348—15,
apest, V., Sas-uten 25, szám
202-84, 1-108-58.
Cementgyár : Láb mile s s s „Evi telj. kép.
Mészgyárank: Lábatlanban, . + s" s mn "
Dorogon . . . ss ey wm
Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujtalu évi telj.
Cserépgyár : Buda-Ujlak nal
12.000 v.
5.000 ,,
8.000 ;,
Kép. 60,000.000 drb,
8,000.000 drb,
N
/
LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ÖRMAGY-UTCA 4. 82
LUT
MACSKÁSY ÁRPÁD
okl. gépészmérnök műszaki vállalata, tervez, szerel
és szállít vírvezetéki, csatornázási és Ei el
euer ae indennemü központi fűi mé.
lőzőberendezéseket.
Barspost, "VI., Desse -utoa 5. Telefon: 1-276-70.
WIHART FERENC
építész-építőmester
BUDAPFEST,
XIV., Columbus-utca 33, TELEFON: 2-969-08.
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Budapest, XI., Szüret-uton 5—7. — Tel. 2-592-00.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
és BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
, sb) TELEFON: 29-49 mmm]
SCHNEIDER JANOS
Belsö-berende sztalosáru-i
BUDAPEST, VIII, KISFALUDY-UTCA 8,
ALAPÍTÁSI ÉV 1907. TELEFON : 1—348—16
izeme
Lőrinczi Sándor
Sütő-, cukräsz-, hús-, és vegyipari
gévgyártó és javító műhely
I Budapest, VII., Dob-utca 37.
Santa
Schütz Testvérek, kisi 5.
Telefon: 1 —460—85.
<> Optalit‘
F.-brons
könnyötém—dugattyú
Telefon: fehér-csapágyféna !
1-530-92. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLÖI-UT 64
Telefon: 1-328-06.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. "Telefon: 1—424—97,
Frank Ignác
GÉPS SZÍTŰZEME
EEE
Budapest, !X., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39.
ÓTH JÓZSE
Józset-körút 21.
Telefon: 13-03-60
építő.
mester
A Telefons go 00
Dugattyus-, körforgö- és turbina-
szivattyuk, tűzoltószerek, göz-, viz-
és gázarmaturák, útépítő gépek,
köztisztasági szerek, gözfertöt-
lenítő berendezések, Jobbágy-féle féle
barnaszéntűzelésű folytonégő kály-
hák, Gépjárművek.
, Magyar Királyij
1 Allami Vasgyárak
E e e ő]
Kereskedelmi Képviselete R. T.
Budapest, VIII., Muzeum-körút 18.
T elet o n s z á m: 1-333—9
--- Page 169 ---
Auszonfaftodik évjolyam
Budapesti, 1937 június 9.
23. szám
Elöfizetesi ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes 1BUSx avillonokban
A [4 e e Z
parizsi uf
Mire ezek a sorok megjelennek, Szendy
Károly, Budapest szekesföviros polgármestere
már útban lesz Párizs felé. A polgármestert a
párizsi tanács elnöke, vagyis , Párizs polgár-
mestere hívta meg a ane rosba, mint
annak vendégét. Kz a megtiszte meghívás
nem egyszerűen Budapestnek, a világkiállítás
egyik kiállító : szól, hanem igenis Buda-
pestnek, a rosnak és Szendy Kläroly
nak. annak a polgármesternek. akinek sike-
rült a magyar székesfőváros neve iránt a
egász világon zteletet és megbecsülést terem-
teni és akinek személye a világvárosok vezetői
elött szintén a legnagyobb megbecsülésben ré
. mint városának — bölcse. tehetséges és
zdag eredményeket fölmutató polgármes
A világváros hívta meg a világvárost és
ágváros polg: ármestere egy másik világ.
város köz tusának fejét. Nem
minden büszkeség és nem minden megelégedés
nélkül kell ezt megállapítanunk. már csak
is, mert a világvárosok között új for-
eredményesnek igérkező állandó és kö-
zetes érintkezési módokat látunk, ame-
lyeknek sikere alig vonható kétségbe.
A legnagyobb örömünk azonban mégis
abban telik, hogy a világvárosoknak ez a
"más-
ter-
mind szorosabbá váló ka
sal való mindjobban kifejl
az eg
xesolata,
jed a szegény, megcsonkított Magyarország
tővárosára is, amely ily nformán bekapcsolód-
ı a világvárosok dís: sorába, nagy meg-
secsülést, diesös a magyar nemzet
nek és magának az országnak Párizs meg-
ása önmagában véve is nagy megtisztelte-
de még inkább büsz ünkre szolgál, ha
gyelembe vesszük azt hogy a franciák
büszke fővárosa a magyar gármester előtt
a világkiállítás esodáival r — szerepelni.
Mindannak, amit a világvárosok egymással
eredményesnek igérkező kap-
egyik legszelib jelen-
és
való újszerít
esolatäröl elmondottunk,
sége ez a párizsi meghívás, de egyszersmind
komoly läneszemet adja a magyar fövärosnak
az tenrópai gvárosokkal aló kapcsolatának
is. Hiszen áros polgármes-
terét, Szendy K/ Ö
ben már vendégül látta az osztrák s
köztársaság fővárosa, Bécs. Lengyelorsz
városa, Varsó, a német bir
Berlin és a hajorok gyönyörű világváros
München Ez a tiszteletreméltó névsor most
Franciao val ékesedik.
Hozzátartozik a világvárosok e díszes sorä-
hoz, amelyekben -zendy polgármester toga-
tást tett, Itália fővárosa. Róma is. Ez a római
na
látogatás nem teljesen azonos jellegű ugv Í
al,
már öt látogató
misik négy, illetve most
de igen fontos tényezője a polgármester ama
törekvésének, hogy a nagy világvárosok belső
berendezkedésének — megismerésével gazdag-
eredményű tannlmányutakiban vesz részt. Ami-
kor Szendy Károly egy-egy világvárost láto-
gat meg, ott nemcsak az ünnepélyes fogadta-
tásoknak és ünnepi lakomáknak részese, ha-
m g her ztalatokat is akar szerezni.
1 tö. eddig minden városban és ez-
úttal Párizsban sem futóvendég lesz. hanem
napokon át fogja tanulmányozni Párizs intéz-
ményeit, hogy azntán ismét napokon át világ-
hírű fürdőhelyeket, Cannest és Nizzüt láto-
gassa meg, itt már azzal a kimondott. konkrét
céllal. hogy azoknak vil&ehirü idegenforgalmi
intézményeit vegye szemügyre,
Egyszóval a nagy megtiszteltetések
mel-
lett. amelyek a magyar fővárost és polgármes-
terét érik, am
zor világvárosok hívják meg es
tják vendégül, amikor Budapest híre, neve
landóan növekszik, mert hiszen észre vesz-
nek bennünket számontartanak minket: egy-
ben a magunk számára tapasztalatokat, utá-
nozni való bölcs, praktikus tapasztalatokat is
gyűjt a polgármester. Tapasztalatokat, ame-
lyek segítenek ezt a világvárost még világvá-
rosabbá tenni és tapasztalatokat. amelyek a
magyar nemzeti sajátságok állandó tiszteletben
tartása mellett, a magyar nemzeti jellegnek
mindenkor való kidomborításával is nagy
nemzetközi varossá fogják tenni a mi Buda-
pestünket
rodalom székvárosa, !
|
|
1
|
|
!
| zöket mondotta:
FELELÖS SZERKESZTÖ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhiívatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-ÜT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsokk: 40.424
Budapest világvárosias jellegét
emelik a hatalmas új alkotások
LAMOTTE KÁROLY helyettes polgármester nyilatkozik a Fővárosi
Hirlapnak a tabáni gyógyszálló felépítéséről, a BSZKRT valósá-
gos helyzetéről és a megindított közmunkákról
Kedden délután utazott el a menetrendszerű
gyorsvonattal a francia fővárosba Szendy Károly
pol mester, akinek távollétében Lamotte Károly
dr. el polgármester látja el a nolgármesteri te-
endőket, Tíz napig lesz távol Budapesttől Szendy
Károly, akinek legutóbb a rendes heti tanácsülésen,
tanácsno
ályvezető
Pénteken referältak
kok azokról a probiém
foglalkoz tatják majd az adminisztrációt. A "város-
a hatalm gépezete természetesen zavartalanul
ödik tovább: az éppen megoldott problé-
mákat újabb feladatok kö Fővárosi Hírlap
munkatársa éppen ezért fe a polgármestert
helyettesítő
Lamotte Károly dr.
alpolgármestert,
aki a legfontosabb aktudlis kérdésekről a követke-
— Még a nyári szünet előtt több fontos
ügyet kell elintézni, k közé tarto a ta-
báni szálló problémá megoldása. Sok
PTE beszéltek ezzel kapcsolatban,
ól is hallottam suttogni, hogy a főváros az
290 illóépítést elejtette. Erről szó sincs.
8 közgyűlése már döntött arról, hogy
állót fel akarja építeni. Az alkotó
éges legfontosabb eszköz: a pénz
A K
a tabáni
hoz szük
fővá
is
rendelkezésünkre áll, Ötmillió pengőt veszünk
fel a Ke edelmi Banktól. A kölcsön felvé
telének részleteit a bankkal már letárgyaltuk,
semmiféle nézeteltérés nem merült fel és a
szerződéstervezetetl ame lyet a székesfőváros
tisztiügy most készít el — a pénzügy
ügyosztály a bankkal egyetértően minden rés
letében megbeszélte. A legutolsó nyári köz-
gyűlésen a kölesön telvételét a törvényhatósé
megszavazza, mi
felvesszük a pénzt, hogy alkalmas idő-
ben hozzáláthassunk az építéshez.
em kell arra gondolni, hogy most már
halálban építeni fogunk, , mint ahogy egye
szeretnék, nincs arrol s hogy az euchar
tikus kongresszus megn tására el kell kész
nie a tabáni gyógyszállónak. szálló létes
tése nincs időponthoz kötve. Nem szeretek ter-
minust mondani, de az az érzésem, hogy
vő ősszel a gyógyszállót már át
adhatjuk hivatásának,
A szálló épí kiküldött bizottság hama
rosan újra a még fennforgó részlet-
kérdéseket eldönti.
— Úgy hallottuk, hogy a
Kamara Éber Antal elnök indítványára be-
adványban tiltakozott a szállóépítés ellen és
azt az ajánlatot tette, hogy a főváros vegye
fel a kölcsönt, de ne építsen szállót, hanem az
összeget bocsássa a vendéglátó érdekeltségek
rendelkezésére amelyek azután gondoskodnak
majd az új s szálló létesítéséről.
Zalän ezzel kapcsolatosak a tabáni szálló
építésének elhalasztásáról szóló hírek? — vetet
tük közbe.
— Az ilyen beadványok nem terithetnek
el bennünket arról az útról, amelyre bennün
ket a főváros törvényhatóságának határozata
vezetett. Ha ilyen be adványoknak engedel-
meskednénk, akkor már valamennyi üzemün-
ket le kellett volna építenünk: A főváros köz-
gyűlése állástfoglalt az építkezés mellett és
egyben utasított bennünket, hogy a kölcsön
felvételére vonatkozó előterjesztést külön hoz-
zuk a törvényhatóság elé. Emnek a kívánság-
nak eleget teszünk.
16-
jö
is
Kereskedelmi
A BSzKRT kérdés őszre marad
Lamotte Károly alpolgármester ezután a
villamos problémákról beszélt:
— BSZzKRt. vezetősége az igazgatóság elé
terjesztette a villamostarifa-reform első esz-
ország
tendei eredményét. Erről még a BSzKRt igaz-
gatóságának kell véleményt mondania, majd
csak azután foglalkozunk mi ezzel a nehéz
el. Etekintetben igen ellentétesek a fel-
ok. Vannak, akik a BSzKRt. helyzetét
katasztrofálisnak tüntetik fel, más oldalról
pedig hive atkoznak arra, hogy a BSZzKRt.-al a
főváros nagyon jó üzletet csinált, mert annak-
idején úgyszólván ingyen szerezte meg, ma
viszont mégis komoly vagyoni tétele Budapest
sának, Mint általában, az igazság most is
közepén van. A BSzKRt-nak valóban nehéz
a pénzügyi helyzete, ezenkívül mm fontos for-
galmi és vállalati ügyeiben kell határozni, de
katasztrófáról beszélni, enyhén szólva,
túlzás.
hogy évek során
Kétségtelen az is, több mint
170 millió pengőt szolgälatott be a BSzKRt
a főváros pénztárába. Az összeomlás után a
BSzKRt valóban a főváros ölébe hullt, de a
vállalat megalapozása mégis csak a főváros
közönségének az érdeme. Ákik nagyon irígyel-
nek bennünket a varos idők ajándékáért,
azoknak azt mondhzs atom, hogy
szívesen lemondanánk a BSzKRt
anyagi előnyeiről, ha nem kellene vál-
lalni azokat a szociális és egyéb ter-
heket, amelyek ugyancsak a főváros
nyakába szakadtak.
A BSZzKRt-probléma megolc
égető kérdés, amellyel a fő
nagyon komo an — foglalkozik
megoldása mindnyájunk érdeke.
Hatalmas közmunkák
— Senki nem mondhatja azt, — folytatta
az alpolgármester, hogy a főváros vezetö-
sége törvé ág eredménytelen munka
után széledne a nyári pihenőre. Egész sereg
nagy közmunkát fejeztünk be, szándékosan
1949 használom azt a kifejezést, hogy komo-
lyabb alkotások után tettünk pontot. mult
héten avattuk fel ünnepi külsőségek között a
diákstadiont, ezen a héten a polgármester úr
a balatoni mű-út budapesti részét adta át a
közforgalomnak. Ugyan a bizottság, amely
ennél az aktusnál szerepelt, megtekintette a
repülőtér építkez ambi ebben a hónap-
ban szintén befeje Amikor autóval ve-
gig jártunk a g) új úton és Magyar-
egyik legszebb autöstradajän végig-
robogtunk, azt hiszem, mindenkin a lelkét
öröm és büszkeség töltötte el, A külföldi autó-
mindenesetre
vezetősége
amelynek
és
N
önyörü
sok helyébe képzeltük magunkat és mi is gyö-
nyörködtünk abban a nagyszerű panorämä-
ban, amely az útnak las em minden szaka-
szán elébünk tárult. Nagyon kevés vilägvä-
sba juthat az utas ilyen szép vidéken ke-
resztül, A magyar téngert legalább 25 perccel
közelebb hozzuk a fővároshoz: ezzel az ered-
ménnyel is meg lehetünk elégedve.
A repülőtér már tel nagyságában ki-
bontakozott előttünk, Én most végigjártam a
külföldi hitelezőkkel való tárgyalás kapcsán
Európa [legjelentősebb repülötereit. Annyit
mondhatok, hogy
ilyen szép, ilyen modern s minden
kivánalmaknak megfelelő — repülőtér,
mint a budaő új repülőtér, párját
ritkítja Európában.
Sokat beszéltek arról is, hogy súlyos milliókba
kerül majd a repülőtér telkeinek megszerzése
és azt hangoztatták, hogy a főváros pénzügyi
gazdálkodását evvel nehéz helyzetbe hozzuk.
A kisajátítási eljárások még nem végződtek
5
be. de a különböző részlet-ítéletekből már lät-
juk, hogy
eredeti számításainkba nem csúszott
iba.
Két pengőtől négy pengőig ítélte meg a telek
--- Page 170 ---
Budapest, 1937 június 9.
budaörsi részen a törvényszék és a
bíróságnak cz a határozata körülbelül eldön-
tötte ennek az ügynek anyagi mérlegét is.
Hozzávetőleges számítás szerint
másfél millió pengőre tehető majd az
az összeg,
amit a fővárosnak a repülőtér telkeiért ki kell
fizetni. Nagy áldozat ez, de minden áldozattal
felér az a rengeteg előny, melyet az új repülő-
tér létesítése jelent. Ne felejtsük el, hogy a
repülésnél is úgy igyunk, mint az autózá
nál: a jó utak hozzák a forgalmat. A repülés-
él ugyanezt a szerepet játsszák a modern re-
1
árat a
pülőteerek: Budape: légiforg valójában
most fog csak kellő arányok közt kibonta-
kozni.
— Van nm gy nagyarányú közmunka:
az óbudai kivezető útat.
most épi
a
Ennek hossza ugyan nem olyan nagy, mint
balatoni műúté, de ezt mégis nagyobb kö
munkának kell tekintenünk, mert ezen a ré
szen nemcsak úlé foly hanem csalor-
názunk is. A a teljes erővel folyik, meg-
szakítás nélki
át és őszre e
rülbelül két millió pengős közmunkáról van
szó, melynek horderejét lebecsülni könnyelmű-
ség voln
Me rdeztük még azt is, vajjon készen lesz
nek-e pülöterre vezető utak? Az alpolgär-
mester ezt a magya ot adta:
- úton végigment a bizottság.
Az egy észítésén most dolgoznak, a
másik út rendbehozatalá megkezdté úg
olyan végleges bur-
utak, mint amilyen-
kedhetik. ellenben
előre nincs arról szó, ho
kulatot kapjanak ezek :
nel a balatoni műút d
a makadámút készen lesz júniu 20-.
megnyit a és a felületet meg
addig. Bizonyos idő után, valószínű-
erül majd ennek a két
ra
útnak végleges burkolc is.
*
alpolgár
nyilatkozatából
van kik büszkén
hivatkoznak a magyar fővár nagyarányú alkotó
mun , amelyet még a nehéz gazdasági — viszo-
nyok között is. minden nehézség ellenére keresztül-
visznei
ADCER ÉS GLATZ
Cementárugyár. Rekord hő- és hangszigetelö-
gyár. Épületfa és építési anyag nagykereskedése
PESTSZENTEPZSÉBET
Városi lerakata V., Tátra-utca 6. sz. alatt
Lipót-körútnál). Telefon: 124-153
Károly
azoknak
Lamotte
kiderül, hogy
08
FAL- ÉS BÚTORBURKOLÁSOK
BEMUTATÓHELYISÉGE
VI, Ó-UTGCA 4.
1
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SEHVARCZ TESTVÉREK
1 szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. @ Tel.: 12-96-24.
ÖRÖKLAKÁSOK
az Új-Lipótvárosban, közvetlen a Lipót-körút
mellett, gyünyörű Lipótvárosi Parknál,
Hollän-u, és Hollán-u. 36, alatti
5 és 6 emeletes luxuspalotákban 1—2.és 3-szobás
hallosak, központi fűtés, melegvízszolgáltatással,
25 éves adómentességgel
Minden lakás önálló telekkönyvi tulajdon, bér-
beadás esetén 9%, jövedelmezőség, Pozsonyi-
út 49, Hötemeletes öröklakás palotánkban még
kapható 1 darab 2-szoba hallos és 1 darab
1-szoba hallos öröklakás,
K Érdeklődni: Hollán-utca 33 öröklakás iroda, vagy
telefonon 2-933-48 és 2-902-37, — Vasárnap is.
LAKÁSOK
a
3.
helyzetének orvoslására
A gyárgondozánők minden irányban gondoskodnak
a munkásság jótétérül
A gyárgondozónői
országon most van
szólván minden nagyobb ipa
honosították és mindenütt
amely Magyar.
a világnak úgy-
államában már meg-
n jelentősek azok az
szolgá
eredmények, amelyeket az intézmé a munkásság
egészségügyi, szociális és kulturá színvonalának
emelése terén felmutathat.
Ezek az eredmények bizony sten sem
fognak elmaradni, Erre vall snál al-
kalmazott gyárgondozónők működése is,
mely mindenekelőtt azt mutatja, hogy a munkás-
ság nem bizalmatlan a gondozónőkkel szemben és
segítségüket sűrűn igényhbevesz
Érdekesen számolnak be olgálatukról maguk
a gondozónők jelentésükben. Eszerint az Élelmi-
erüzemben dolgozó gondozónők március 20-t6l
ájus 20-ig az üzemben
reste fel tanác
dolgozók 20 százaléka ke-
"tt vagy kérte a gondozönök szemé-
lyes ulánjárását, Az kö t családi, egész-
SÉég-, lakás-, iskola, OTI-, kórház, adó, LÄB-
kölesönügy, eltünés, visszahonosítás. áthelyezés, ön-
segély, utazás, sőt
Az ügyek nagy
folyamatban van
A gondozónő emellett
érdekét szolgáló javaslatokat
ségének új egészségügyi
művészeti kérelem is szerepel.
zét a gondozónő elintézte, a többi
különböző, a munkások
tett az üzem vezetö-
más berendezések fel-
és
szerelésére. Számos esetben megfelelő orvoshoz irá-
nyította a betegeket, Tanulmányi látogatást és elő-
adásokat szervezett, vándorkönyvtárot erzett.
Most dol
gozik egy rendes alapszabályok szerint mű-
ködő önsegély: egyesület létrehozásban.
nez a gondozónő a Községi Kenyérgyárban
is szolgálatot, ahol körülbelül hasonló
ügyeket intézett el. Szükség e:
sok kérésére családokat és betegeket is látogatott,
gondozta a gyermekek tanulmányi előmenetelét,
pályaválasztási tanácsot adott, résztvett az orvosi
sgálatoknál és tíz esetben első segélyt is nyuj-
különféle statisztikákat fektetett fel. Munká-
én vagy a munká-
Tr
tott,
ját megnehezíti, hogy egyszerre két üzemnek a gon-
dozónője.
Tasonlo adatokat tár fel működ az
Elektromos Művekhez beosztott gondozónő is, aki a
kelenföldi telepen hetenként "szi fogadóórát,
asszonyok és anyák részére lót tart, két
napon csalädlätogatäst vég Április 9 óta közel
100 alkalommal keresték fel különböző ügyekben és
23 esetben volt családlátogatáson és több kórházi
ügyben járt el. Rendezett két-két előadást, mese-
délutánt és egy ünnepélyt gyermekszereplőkkel, a
Gyermekhét alatt tanulmányi kirándulásokra, gyer-
mekszínházba, az Állatkertbe vitte a gyermekeket
ermeket uzsonnával vendégelt meg. Eljárt
hatóságoknál, elintézett kérvényeket, se-
gélyt zölt ki, még hitelezőkkel is tárgyalt,
végrehajtásokat akadályozott meg, lakásügyeket
intézett, kibékített perlekedő házasfeleket és meg-
mentett egy letargiába esett öngyilkosjelöltet. Ter-
mészetesen . foglalkozott az üzem keretében adódó
egészség és jóléti kérdésekkel is és környezet-
tanulmányát írásba foglalja.
Rendkívül érdekesek, szinte
ezek a jelentések. A rövid idő alatt is
intézményt és kívánatossá teszik, hog
ből a gondozónői szol ainak az
kiterjedő kiépítése legyen.
meghatóan szépek
zolják az
kísérlet-
üzemekre
a
zes
Jövő évben világkongresszust tartanak
Budapesten a külföld magyarjai
Megkezdte nagy propagandáját a kongresszus
budapesti irodája
s eseménye volt a külföldi magya-
usa, amelyet Budapesten tartot-
minden — részéről, hu-
az óhazába a ma-
n év az encha-
a második világ-
külföld magyarjai
amelynek egyik
ének megalaki-
Az 1929. év nevezi
yok első világkongre
tak meg és amelyre a föld
szonhét országból jöttek össze
Az 1938-iki Szent Istv
kongresszus alkalmából
kongresszusra gyűlnek 6 a
Budapesten. A nagy találkozót,
célja a Magyarok Világszövetsé
t a Magyar Világkongresszusa — Állandó
Szervezeti Irodája készíti elő. F iroda, ame-
lyet az első világkongresszus hívott életre, a le-
telt nyolc év alatt lankadatlan buzgalommal és
szeretettel ápolja külföldön élő \rokkal
való kapc működési kör már
olyan sokirány ervezete annyira
világ minden zébe, hogy hívó szi
hova eljut, ahol magyarok élnek
A világkongresszus — elől
megkérdeztük
"
a
ma
1-
sszítő — munkájáról
Nagy Károly
ny. főkapitányhelyettest, a Magyarok Világ-
kongresszusa Irodájának igazgatóját,
aki a köve tájékoztatót adta
- A jövő évi nemzeti ünnepségek során a
Szent Istváni gondolatot akarjuk a világ előtt do-
kumentálni, amikor találkozásra hívjuk a külföl-
dön élő magyarságot. Azzal, hogy a nemzeti ünne-
pek magy eseményeinek résztvevői lehetnek, hogy
megmutatjuk nekik kultúránkat és — országunk
SZÓDPSÉ meger: eni akarjuk magyarságüúkban
külföldre kadt cinket nemcsak — azokat,
akik a rajtuk ke-
resztül azokat a körünkbe érkezők ké
viselnek.
— Nagy vonásokban már kialakult a második
világkongresszus programja, de a részleteket és terv-
szerű munkaprogrammunkat ezután állapítjuk meg.
Annyi már most elhatározott dolog, hogy a buda-
pesti Szent, István-ünnepségeken való részvételen
kívül alkalmat adunk a kongresszusra érkezőknek
arra, hogy jelen lehessenek az Esztergomban és
Székesfehérvárott tartandó nemzeti ünnepeken is.
Irodánknak Perényi Zsigmond báró elnök
aláírásával ellátott felhívását, amelyben magyar
tesvéreinket meghívjuk a második világkongresz
szusra, szétküldtük már a világ minden részébe,
ahol csak kapcsolataink vannak, Ez a felhívás
közli, hogy 1938 augusztusának közepe táján lesz a
világ magyarságának nagy találkozója és hogy a
megtartandó világkongresszus egyik feladata lesz
a Magyarok Vilägszövetsegenek megalakítása és
szabályzatának megalkotása abból a célból, hogy
végre megteremtsük azt az intézményt, amely az
óhazát és a világon szétszórt magyarságot egybe-
fűzi. Ezt a foladaiöt megalakulása óta irodánk
és
vé
kongresszusra eljöhetnek, hanem
akiket
ekezett szerény anyagi eszközeivel, de annál na-
yobb lelkesedéssel és munkával teljesíteni,
— A szétküldött felhívások, mint örömmel álla-
píthatjuk meg, máris megmozgatták a külföld ma-
gyarságát. Egym érkeznek válaszok, érdek-
16d6 levelek, le 5 ma-
gyar egyesületek sorra értesítenek, hogy képviselet-
ről gondoskodnak, de ezenkívül is mozgalmat indí-
tottak arra, hogy minél többen csatlakozzanak a
hazatérőkhöz. Jött olyan értesítés is, hogy máris
megkezdik a műkedve dások tartását abból a
célból, hogy az előadások jövedelméből a hivatalos
kiküldöttek utikölts6get fedezzék. Megható levél
érkezett West-Virginia bányavidékéről, ahonnan egy
magyar család tudatja, hogy összehívja az egész
fiatalságot és így csinál mozgalmat, hogy minél
többen látogassanak el az ünnepi események idején
Magyarországba. Természetesen sok helyről, a föld-
golyó túlsó oldaláról még nem volt mód vál szolni,
hiszen talán el sem jutott még oda meghívásunk.
Így például az Independencia nevü kolóniába,
amellyel a legutóbbi időben vettük fel a kapcsola-
tot. Paraguay Villa-Rica nevű városa mellett van
ez Independencia, mindössze tíz magyar él ott,
do számunkra öröm, hogy ez a tíz magyar is meg-
találta rajtunk keresztül szálat, amely a régi
hazával összefűzi őket.
ig:
a
,
Károly lelkesen és szinte az
egész világ magyarjait átölelő szeretettel beszél,
figyeljük az iroda nagy igyforgalmát, a hatalmas
postát, amelyben sűrűn akadnak felemelő és meg-
ható momentumok a távolbaszakadt magyarok , éle-
téből. Jönnek könyvek, egyesületi jelentések, külön-
féle nyomtatványok és ujságok is nagy számmal.
Most érkezett a többi között egy lepedőnagyságú
lap Montevideoból, a neve El Pueblo.
— Ebben bizonyára lesz valami magyar vonat-
kozás, — mondja Nagy Károly. : /
Kinyitjuk. Pompás látvány lep meg. Egy egész
hatalmas oldalon egyetlen tájkép Budapestről. Leg-
utóbb fényképet kért az irodától egy montevideoi
magyar. Most már megtudták, hogy miért a kö
Az irodát öröm sugározza be, mint munka k Ze
ben olyan sokszor, amikor messziről idáig érezni
egy-egy magyar szív dobogását,
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 2-928-32 . 1
Miközben Nagy
--- Page 171 ---
Egyenes nyiltsäggal beszä-
mol a BSZzKRT az összes
felmerült problémákról
A Fővárosi Hirlap ismerteti a tarifa-
javaslat minden részletét
Milyen legyen a BSzKRT új tarifája? Ezt a ne-
héz problémát kell megoldania úgy a város vezető-
ségének, mint a BSZKRT irányítóinak,
ztendeje annak, hogy az új villamos-
ptették, A közönség soha sincsen túl-
ságosan elragadtatva a tarifadrágítástól, de talán
ezuttal még a szokottnál is nagyobb ellentälläst
iparkodik kifejteni. Az önkormányzat önkénytelenül
hatása alá került a tömeghangulatnak és ez volt az
oka annak, hogy nem azt a tarifamódosítást hatá-
Most egy ei
tarifát életbe
rozták el, amelyet a szakértők javasoltak, hanem
bizonyos kompromisszum — létesítésén — fáradoztak.
Ennek a lényege az, hogy a távolsági, illetve át-
szállójegy árát 24 fillérről 30 fillére emelték, de a
maradt. Igy
mert a mult-
távolsági jegy
utazott,
az vált egye-
"gy távolságot
ött természete-
változatlanul 6 filler
ikasz értékben megnőtt,
al lehetett elérni a
kisszakasz ára
azután a K
ban 4 ki
hatärait
az egész je
nes jegyet,
aka
aki mär 5 kisszakasz tävolsägra
ak
et váltott, míg most ci
legalább 6 kisszaka.
N
vesz igénybe, Ilyen körülmények kö:
sen nagyon megnőtt a kiss szon utazók száma és
megfogyott a rendes jeggy lekedők tömege. Ma
iszutazók rohama
már ott tartunk, hogy a
miatt a megállóhelyeket csak elkésve tudja el-
hagyni a villamos.
Mint i etes, Szendy Károly polgármester ki-
jelentette: Budapest közlekedésének olcsónak,
gyorsnak és kényelmesnek kell lenni. A BSZKRT
nem csinálhat mást. mint az eddig történt hibákat
amelyek akaratán kívül keletkeztek — kikorri-
galja,
Ezt a nehéz munkát el is vég
ismeretességgel kikutattak minden lehetőséget. Az
igazgatóság számára olyan előterj készült,
amely minden felvetett kérdésre megadja a választ,
Mit mutat az utasszám!lálás?
zt6k. Gondos lelki-
A BSzKRT igazgatósága mindenekelőtt azt ta-
pasztalta, hogy a kisszakaszutasok számának emel-
kedése föleg a város bei ében a főbb vonalakon
következett be, a kü városrészekben azonban a
tarifareform óta nem volt lényegesebb változás, Ezt
könnyű megérteni, hiszen a 4 kilométeres és ennél
rövidebb utazások amelye
lehet lebonyolítani — főleg a város belső
ré: részébe n
|
|
|
|
|
|
|
fordulnak elő. Ennek azután az lett a következ-
ménye, hogy éppen a város szívében vannak for-
galmi zavarok. Az igazgatóság elrendelte 12 meg-
yelését a távolsági és kisszakasz-
nyszámának eldöntésére,
állóhelynek megfi
jeggyel utozók ar
Az érdekes eredmény a követk
A Király-utca és a Nagykörút a Hold
utea felé kisszakasszal utazott as, távolsági
jegyet g csak 429 váltott. A utca sark
től a iti-pályaudvar felé kisszakasszal indult
3 , távolsági jegyet pedig 1512 vásárolt meg.
yanerröl a pontról a Boráros-tó ndult 9013
kisszakaszutas és 2782 távolsági u
A Räköcz s a Nagykörút sar
s áról a Nyugati
12.094 ki
feló ment kas: és 8790 távolsági utas.
Az ellenkező irányba a Boráros-tér felé utazott 6123
kisszakasz- és 3429 távolsági uta
A Vilmos császár-út és gróf István-utca
1 a Berlini-tér felé 6657 kisszakasz- és 2073 tá,
váltottak, A Kossuth Lajos’utca és a
t sarkán a Keleti felé 11.435 utas indult
kasszal és csak 6142 váltott távolsági
A Rákóczi-út és Erzsébet-kö sarkától a
lyaudvar felé 9687 A és 5422 távol
t vettek. U 1innen bet-híd felé
sarkáná
ő isszakaszos és 4361 t jeggyel utazó
utas vette igénybe a villamost.
Budán. Krisztinn-térről Délivasút felé kis.
n indultak jeggyel csak
467 en. A bet-híd felé 2700 kissz:
távolsági jeggyel utazó váltott
hid pesti hídfőjénél Budára 7651 kiss
távolsági jeggyel utazó ült a villamosra.
Ha már most ennek a 12- megállóhelynek ada-
tait összehasonlítjuk, úgy kiderül, hogy a kis"
szakaszutasok száma 87,091 volt, szemben 39.093 távol
sági utassal, vagyis a kisszakaszutasok száma több,
mint a kétszerese a távolsági utasoknak. Nem
itás, hogy valóban az utaskategóriáknak ez
tolódása az oka a forgalom meglassubbodäsänak.
Próbáltak mindenféle megoldást, de hiába minden.
Lényeg az, hogy a szakértők szerint lényeges javu-
lást a BSZzKRT csak akkor érhet el, ha a 4 k
kasznyi távolságra érmével utazók ismét visszatér-
nek a távolsági utasok közé. Ezt pedig máskép,
mint a kisszakasz árának [felemelésével nem lehet
elérni.
A : Erzsébet-
08 és 2331
is
Még utasszám-csökkenés árán is biztosítani
keil a zavartalan forgalmat
A BSZzKRT nem sajnált mi fáradságot, meg-
állapított kiszámított minden lehetőséget, amely
bekövetkezik, ha a kisszakasz át felemelik. Rá-
jöttek arra, hogy minden egyfilléres emelés az uta-
sok számában 12.376-os csökkenést idéz elő,
A zakaszutasok számának ilyen esökken6s6t
nításba véve, akár 3 kisszakaszt adnak 20 fil
ért, akár 8 fillérre emelik a kisszakaszjegy árát,
a bevételi többlet megközelítően egyforma lehet
A villamosvasútnak évi 46.3 mill illetve a kis-
szakaszból eredő 20.4 millió pengős bevételéhez ké-
pest, a várható bevételi többlet nem számottevő.
10 fillérre emelik, úgy
fordulhatna elő.
az eshető-
Ha a k kaszjegy árát
3 millió pengő bevételi kiesés
Ez már nagy kockázat, éppen ezért ezt
séget el is ejtette a BSzKRT vezetősége.
Számításba vették még azt is, hogy esetleg az
utasok számának az apadása a várakozás ellenére
nagyobb lenne, — mondjuk 1524, — ebben az e:
ben a bevétel a 6.66 filléres rendszernél (3 kissz
kasz ára 20 fillér), a bevétel nem változna. Abban
az esetben, ha a felszállók 8 fillért fizetnének, de
a további kisszakaszutazás 6 fillér maradna, úgy
a bevételi kiesés 518.000 pengő volna, a 8 filléres
rendszernél pedig a csökkenés 7,766.000 pengőt je
lentene,
következtében a kis
szakaszfelszállások száma %-kal nőtt. Ha leg-
alább a tarifaemelés előtti állapotokat próbálja a
PSZzKRT visszaállítani, úgy a 8 /illéres tarifa beve-
se jelentené a megoldást.
Kénytelenek voltak elejteni azt a megold£#
36 utazás legyen 8 fillér s a többi
ennek a lebonyolítása különleges
igényelne.
tarifaemelés
21.5
A legutolsó
Korányi és Frőhlich
napéltenző És fémportálgyár
Akárhogyan forgatták is ezt a problémát, a vég-
eredmény mindig az, hog a legjobb megoldásnak
a kisszakasznak 8 fillérre való emelése látszik.
Leszámolás az összes felvetett
javaslatokkal
megvizsgálta az összes felvetett ja-
amelyek a tarifaemeléssel kapcsolat-
előtt elhangzottak, Különösen
A BSzZKRT
vaslatokat is,
ban a nyilvánossá
négy lehetőséget nézett át,
1. Így azt javasolták, hogy a jegyek drät 24, 26
vagy 28 filléres átszállójegy bázisára szállítsák
A jegyet váltó utasok 30%-a utazik távolsági jegy
gyel Budapest határán át, illetve átszáll a hel
érdekűre. Ha tehát a viteldíjat úgy változtatn
meg, hogy az utasoknak cz a 30%-a továbbra is 2
30 filléres viteldíjat fizetné, míg a többi 70% mér-
séklést pna, akkor a bevétel a 24 filléres jegy-
rendszer esetén 1,837.000 pengővel, 26 filléres jegy-
rendszernél 1,214.000 pengővel s a 28 filléres árnál
csökkenne, A távolsági je.
val a csökkenés olyan nagy
pedig 577.000 peng
gyek árának leszállít
volna, hogy a 6 filler ár fenntartása mellett a
pénzügyi egyensúlyt nem lehet biztosítani.
2. A másik megvizsgált javaslat az volt, hogy
íron belül az átszálló, esetleg a tértijegyeket
telben 28, illetve 46 fillérért árusítanák. Az
előreváltás bevezetésénél nincs támpont arra, hogy
az utasok hány százaléka váltaná meg a jegyét
előre. A BSzKRT feltetelc azt, hogy az ufasok
50—90%-a fogja előre megváltani a jegyét. A szá-
mításaikat két esetre gezték el, egyrészt, ha csak
másrészt pedig, ha az átszálló-
is elővételben árusítanák.
az átszállójegyet,
jegy mellett a tértijegyet
Ebben a két esetben a helyzet így alakuln Ha
9004 váltaná meg jegyét előre, úgy a csak átszálló
jegy előreváltása esetén 416.000, a tértijegy bekap-
csolásával pedig 490.000 pengő volna a kiesés, 80%
igénybevételnél 370.000, illetve 435.000, 70%-näl
324.000. illetve 382.000, 60%-näl 278.000, illetve 327.000,
50% näl 231.000, illetve 273.000. Az elörevdltök száza-
lékának megnövekedésére fékező hatással volna, ha
a jegyeket csak tízes csomagolásban árusítanák.
Ha dohánytőzsdék is foglalkoznának az árusítással,
úgy a jutalék is növelné a kiesést. Ez a megoldás
sem látszik valami célravezetőnek,
hogy a kisszakasz
egy ilyen kissza-
20, az átszállójegy árát pedig
3. A harmadik lehetőség az,
távolságot meghosszabbitandk
kasz árát 10, kettőét
30 fillérben dilapítanák meg, Ha a felmerült elgon-
dolások szerint 10, 20 és 30 filléres tarifa mellett
10 fillérért a mai kisszakasz másfélszeresét, 20 fl-
lérért a háromszorosát lehetne leutazni, ez azt je
lentené, hogy minden jelenlegi három kisszakaszt,
a közbeeső kisszakaszhatárok megszüntetésével $ a
kettő között egy újnak a létesítésével kissza
kaszra kellene osztani
Ez a gyakorlatban szinte lehetetlen, mer ak zu
vart okozna a miokon fe akaszhatárok
megszüntetése, hiszen k csak a mellék
utcáknál dődhetnek az új aszhatärok,
A BSzKRT számítása szerint a telek ebben
az esetben 880,000 pengővel csökkenének, Ez a me
oldás a legnagyobb ve séget jelentené az öss
elgondolások között.
. A negyedi megvizsgált rendszer volt,
hogy minden más jegyet szüntessenek meg és min
des utas csak kisszakasszal ultazzzék. Az uta túl
ságos megdrág ak elkerülésére u ki uknsz
a város középpont
al el lehessen jutni. A
lenne. A kültelkeken
a kisszakaszt,
beosztást úgy módosítanák,
jától bárhová öt kisszaka
kisszakaszjegy ára 6.66 fillér
olyan mértékben hosszabbítanák me.
hogy valamennyi útvonalon a legkülsőbb végállo
másokról a Rákóc um-körút sarkáig öt
kasszal, vagi, el lehessen utazni.
A rendsze beléptetése esetén a várható való
színű 2 It azono volna a jelenlegi bevétellel.
Minden kocsiban azon! két kalauzt kellene alka!
emiatt a szem kiadások 2,200.000 pengő
ednének
utasok, akik neme os központ-
k, hanem azon túl mennének, bizony
120"6-kal drágábban fizetnék
nehezen viselnék el.
akorlati kivitele is nehézségekbe üt-
mindenki a kisszakaszos megállóhelye-
je jele nleginél 100— meg
a villamostar:
köznék, mert
ken szállna fel és a forgalom mindinkább lassub-
bodna. A különféle érmek bevezeté is megnehe
tené az admiszitrációt, ilyen ülmény között
tehát ezt a megoldási sem javasolják.
A villamostarifát összhangba
kell hozni az autóbusz vitel-
dijjai
autóbusz
hogy a
konkurrálhatja
fővárosnak
önség érdekeit egymást
elő. Ha a kisszakasz árát 8 fillérre
emelik és a viteldíj két kisszakasz
azonos lesz oz autóbusz szakaszjegy á
a közönség nem fogja a villamost használni,
megrohanja az autóbuszt közlekedés
lesz jobb, hanem a közlekedési mizériák
elfajulnak.
A villamos és az autóbusz árában már eddig
mutatkozik eltérés, mert a legutolsó tarifaemeléskor
a villamosvasútra érvényes átszállójegy árát 25%-kal,
az autóbusziegy árát csak 12.5"4kal En.
nek n É meg is mutatkozott hogy a
A - villamos és,
le egymást, hanem
a két vállalata a
egészítve mozdítsa
az nem
ez
Z a cél,
volságra
ával, úgy
hanem
tehát nem
még jobban
emelték.
abban,
tehetősebb közönség áttért az autóbu zásra
A Bszkrtnak vigyáznia kell arra is, hogy az ula
sok keltő módon mego vék igénybe a villa
most és az autóbuszt. A 36 lójegy ára
res vill
venni azt,
eső viteldíj az
an 20% 0 Kal drägäbb
de szämitäshs
az egyutaskilometerre
6 fillér, míg a villamosnál csak 3.9
autóbusz üzemi költsége 6190-kal nagyobb,
villamosvasúté.
mos
hogy
óbusznál
fillér. Az
mint a
au
Az auntóbusz-for at különben is javítani kell.
A Bszkrt rövidesen újabb 30 új esi beszerzé
zondol. Az autóbusz túlterhelésének el lése és
vevétel növekedé érdekében ik a vitel
az autóbusz
az átszálló-
keresztülvinni.
ik
szakaszjegyeknél 4
jeg; él 5
pedig 25
Ezé rt mdoln
filléres emelésr
6-08 emelést kell
módosítása.
megszavazza a törvényhatóság, úgy az
150.000 pengővel több jövedelme lesz,
autóbusz-fejleszt program
A Bszkrt beruházási prog-
rammja különben is a nyári gyűlés elé kerül. A
Hév és az Aulöbuszüzem igényeine kielégítésével
35 millióról van Szó, amel "jéig a főváros
garanciájával kölcsönt ves 1 Bszkrt.
A Bszkrtnak nines ti s ntén
feltárta a helyzetét az önkormányzat szerv előtt.
Most az autonómián a sor, hc olyan közlekedési
volitikát diktaljon,
keit a legmesszebbmenő
pedig számol a fővá
nek érdekeivel is.
ma már" európai hírű
Fedett gyógymedencék, ivócsar-
nok, inhalatórium, strandfürdő.
es fürdö- ivó- és belélegzőkurák.
amely egyrészt a közönség érde-
módon megvédi, másrészt
nagy vagyonú értél
S eme
FPáratlanul eredmi
A fürdőt Hajduszoboszló 73 és 787-0s sós-, jódos-, bró-
mos és hidrocarbonatos hévvízei tápl. 3.000 liter
forróvíz percenként. Magyar és németnyelvű ismer.
setövel készséggel szolgál a fűrdő
Igazgatósága.
M AY | M R E építőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 12—21—55.
--- Page 172 ---
4
TÖVAROS [IAP
Budapest, 1937 június 9.
Ddekapcsolódik az orszásos politikába
a Nemzeti Eóysés Fővárosi Därija
Zsitvay Tibor a párt politikai prosramjáról, a táróyila-
$ossásrói és a kerületi problémákról a szentimrevárosi
bizottsási tasok beszámolóján
M szabású várospolitikai esemény szinhelyo
volt a Sósfürdő vendéglője, A Nemzeti Es -
városi Pártja XI. kerületének törvényhatósági bi-
zottsági tagjai tartották beszámolójukat és ebből az
alkalomból Zsitvay Tibor dr. pártelnök úgy a k
rületet, mint az egész fővárosi politikát érdeklő kér.
désekről érdekesen nyilatkozott. Résztvett a párt
vacsorán Karafjiáth Jenő dr. főpolgármester is, va
bizottság számos tag;
hatalmas számban
lamint a törvényhatósági
kerület sok előkelősége és
lasztópolgárság,.
Többek között megjelentek: Kovács Alajos
Géza államtitkárok, Duttkay Béla ny. tábornok,
Imre országgyűlési képviselő, Andréka Károl
Antal, Bényi Károly, Dorner Gyula, v. E
Gaár Vilmos, Hajnóczy Béla, Halter 3
Ferenc, Hegedüs Bertalan, Hencz Lajos, v. Juhász Jenő,
Katona János, Kövesligethy Miklós, Nagy Ferenc, Orova
Zeigmond, Särkän Ferenc, Szäntay István, Tóth Gábor,
Vályi Lajos törvényhatósági bizottsági tagok, továbbá:
Bánhegyi Ferenc és neje, Boér Lajos, Dávid Antal,
1jos, Hivert De I. Lajos, Koll
Mikecz Károly, Nemes Tl ,
Gulyás Jenő, Somody
Szántó Róbert, gyéres
Sziklay Jánosné,
Szombathy Kálmán,
még sokan mások
Négy beszámoló
Szäntay István
kerületi elnök eme
vá
a
és Papp
Terbóez
Becsey
Tibc
" Harre
dányi
Szilágyi
Vägfalvy
törvényhatósági bizottsági tag,
dett legelőször szólásra. Üdvö-
zölte Zsilvay Tibor pártelnököt és Karajiáth Jenő
főpolgármestert és a vacsora többi vendégét, majd
a kerület közlekedési kérdéseiről kivánságairól
szólott.
Sorra következtek
súgi tagjai, Becsey
máinak, a Nemzetki Vásárnak a Stadionnak
a Szent Imre-városban való megvalósítása érdeké-
ben ólott, meggyőzően felsorakoztatv. minden
és
többi bizott-
nagy problé-
utána a kerület
Antal a kerület
és
érvet, amelyek a vásárnak a kerületbe való át-
telepítése nagy küzdőpályának a vásár-terület
közelében va felállítását támogatják.
Dorner Gyula az út- és csatornakérdést fejte
gette, szellemesen megjegyezve, hogy a városrende
zésnek az alapkellékei ezek, melyekről senki se be-
szél, ha már megvannak,
alatt épülnek, de nélkülük
mert a földön és a föld
rendezés nincs. Utalt
a hogy jelenleg a f zpont számára
kiszemelt területek is né atornázást.
Vályi Lajos dr. az összes aktuális kérdéseket
útfogó beszédében jos tetsz: zben gette
budai szinháznak, mint a budai erkölcsök repri
tánsának felépítését. Szólott a régi városrende
hibáiról, amelyeket a XI. kerületi lakó: ütak,
közlekedes,
A
vízvezeték,
nevezett
esatornák, a
hiányosságában
a
meg.
javítani. A
mondotta, — sürgős segítsé
Nemzeti Egység F i állana an napi
renden tart ezeket a problémákat, amelyek meg-
oldását bízik benne — az új hídnak a forga
lomba való bekapcsolása siettetni fogja.
Zsitvay Tibor dr.
szólalt fel ezután nagy figyelem közben. Örömé
nek adott kifejezést, hogy meglátogathatta a kerü
letet, amely a vál ások alkalmá lelkes hűsé
ről adott
tanuságot
PETIK JÁNOS
éptüetbádogos munkák vállalata
amely a t ényhatós
és
BUDAPEST, Wi.,
Ó-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
E3 TETŐFEDŐMESTER Ej
Budapest, L, Karolina-át 18. 0 Tel: 2-095-B8.
SCHNEIDER JÁNOS
Belsö-berendezö, épületasztalosáru-üzeme
BUDAPEST, VIII.
ALAPÍTÁSI ÉV 1907.
KISFALUDY-UTCA 8.
TELEFON : 1—346—18
Budapest ,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-,
aluminium- és kokilla-öntőde
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
Mindennemű fenyőfök és
kamdnyfäk állandó raktára
(hangszarfa, csónak anyag,
sdak, londinők stb, stb.)
bizottságba
jakat küldött, akik beváltották
a hozzájuk fűzött reményeket. Melegen méltatta
Becsey Antal és Dorner Gyula, a közélet régi har
ainak tevékenységét, majd a fiatalabbak: Szántay
István és Vályi Lajos tetterejéről és nagy munka
készségéről szólott. Külön kiemelte azt az odaadó,
nagy munkát, amelyet, mint a pár helyettes főtit
kára végez Vályi Lajos, akire a főváros jövő fej-
lődésében még nagy jövő vár. Megelégedéssel älla-
pitotta meg, hogy a kerület négy bizottsági tagja
előző felszólalásában a teljes tárgyilagosság alapján
állott és kerülte a hangzatos jelszavakat, amelyek
során valósággal divattá lett a kere: 1y gondola.
tot túlontúl hangoztatni.
Ezután so vette az összes elhangzott kerületi
problémákat és megvilágította a segítés módjait és
a lehetőségeket. A kerületi kérdéseket — mondta, —
a legnagyobb figyelemben részesíti a párt, amely
azonban ezeken, valamint az általános fővárosi ér-
dekeken túlmenőleg most már országos politikai
kérdések felé is fordul. A politikában sorsdöntő
kérdések kerülnek napirendre, amelyekkel a fővá-
rosi párt is foglalkozni kíván. MHallatni fogja a
párt a hangját az országos politikában is és nem
csak akkor, ha megkérdezik, hanem minden al-
kalommal, amikor ezt szükségesnek tartja.
Beszéde végén megemlékezett a trianoni évfor-
dulóról, amelyen imádko. kell és dolgozni. Dol-
gozni az erők egyesítés
a jobb napokat.
Lelkes hangulatban,
a pártvacsora közönsége Zsi
szédét befejezte.
Karafiáth Jenő dr.
fel ezután sok élvezetet szerz
a hölgyeket
Végül Szombathy
A, mert csak ez hozza meg
josan éljenezte és tapsolta
amikor be-
tvay Tibort.
főpolgármester
szellemes beszédében
Kálmán a választók nevében
a pártelnököt.
és Somody Pál kerületi titkárt,
tevékenysége közepette ezt a
üdvözölte a főpolgármestert,
sági
tagokat
buzgó
este t rendezte.
[ll
Fővárosi bérházakbamn
BE Nr
csak lővárosi alkalma-
zottak lakhatnak
A
a jövöben
A főváros kislakásos bérházaiban többezer lakás
budapesti polgárság rendelkezésére. Mint
i bérházakat bban az időben építette a
s, amikor a lakásinség Budapesten tető-
hágott a hallatlanul magas bérek követ-
szép
a
és
pontra
keztében a középosztályhoz és az egyszerűbb társa
dalmi néposzt: lyhoz tartozó polgárok csak a leg-
nagyobb eröf án tudtak maguknak és
családjuknak fedelet biztosítani. Azóta lényegesen
megváltozott Budapest lakásügyi helyzete és az
utóbbi évtizedben lefolytatott nagyarányú építk
zések bőségesen gondoskodtak a lakásigények kielé-
gítéséről. A főváros tulajdonában lévő kislakásos
bérházak ennek ellenére ezidőszerint úgyszólván
az utolsó lakásig el vannak foglalva, aminek főként
magyarázata, hogy
megállapításánál mindig
a szociális szempontokra,
kban a legkülönbözőbb társa-
rtozó bérlők vannak, most azon-
terv, hogy a fövdros tulajdoná.
fokozatosan csupán a fö-
számára engedik át. Ennek a
nem kényszerrendszabályokkal
olyan esetben azonban, amikor valamoly
árosi szokrálatban álló bérlő felmondja laká-
XI. ügyosztály, amelyhez a kislakások bérbe-
ügye tartozik, a meg edő bérleményeket
legelsősorban lentkező fővárosi alkalmazottak
rendel ja fenh.
fzákdkal kapcsolatban egyéb
lnek: "intézményesen biztosítani
azt, hogy
ezeknek a házaknak házfelügyelői kizárólag
, fővárosi altisztek legyenek.
A legtöbb helyen mär ez a
ki, most nban az -össtes kislaká
fel fognak mondani a nem [fővárosi
házfelügyelőknek.
A főváros vezetőségét a tervbevett intezkede-
sekre a háztulajdonosok érdekeltségének állásfog-
lalása késztette. A — Háztulajdonosok — Egyesülete
ugyanis több ízben hangot adott ama meggyőződé-
gének, hogy akkor, amikor a szókesfővárosban a
magántőke által épített házakban bőségesen áll la-
kás rendelkezésre, a székesfőváros ne. csináljon
konkurrenciát, hanem elégedjék meg azzal, hogy
saját alkalmazottainak jogos védelme érdekében
tulajdonában lévő bérházak lakásait a fővárosi
tisztvisetők és alkalmazottak bérletébe bocsássa.
is
az
ros a bérek
figyelemmel volt
A osi hi
dalmi :khez
ban felmerült
ban lévő
városi
fő
az a
bérleményeket
alkalmazottak
tervnek véghezvitele
történik,
Te
kí-
formr
vánj
dszer alakult
os bérházakban
alkalmazású
HÍREK
— A PÁRTBÓL
A peragóguslélek megértése
Irtu Bernáth István dr, a Kemzeti Egység
országos tanügyi szervezetének ügyvezető
igazgatója
Kultusztárcánk jövő évi költségvetését Szinnyei
Merse Jenő orsz. ügyvezető-alelnök, — költségvetési
főelőadó ismertette a képviselőház 19: május hó
14-én tartott űlésén, Tanügyi Szervezetünk örömmel
vette tudomásul, hogy a legfontosabb tárca főelő-
adói tisztét olyan közéleti férfiú töltötte be, aki igen
figyelemreméltó pedagógus-szeretettel oldotta meg
azt a nagy feladatot, amelyet az egész ország peda-
gógus-társadalma aggódva figyelt. Bizonyos jóleső
érzés hatotta át tanitö- és tanärtestv6reinkot, amikor
azt látták, hogy a kultúra felfelé ívelő pályája egy
hanem
pillanatra sem torpan meg, — w pénzügyi
lehetőségeket gondosan szem előtt tartva — halad a
fokozatos fejlődés útján.
E parlamenti beszédben, amelyet bátran soroz
hatunk a legtökéle bb szónoki heszédek közé, pi-
ros vonalként húzódik végig a tanítóság és tanár-
ság iránti nagyrabecsülés s egyben a pedagógus-lélek
hathatós védelme. Úgy érzi az ország pedagógus-
társadalma, hogy Szinnyei Mei Jenő lelke igen
közel áll a pedagóguslélekhez. Beszédének minden
mondata át van itatva a tanítói munka fokozottabb
megbecsülésétől. Ez a tudat ad nekünk erőt és hitet
arra nézve, hogy tovább haladjunk :
utunkon, amelynek célja a nemzeti
nemzeti erők egyesítésére való $;
Pártunk nagyrabecsült vezetöse lehetővé,
hogy a tanítóság-tanárság szétszórt letei egy
tömörültek. E hatal
Tagozata 2500 tagot
Tanügyi
egységes szervezetbe
melynek F TOSi
Nemzeti E
hatalmas
mas közület,
reprezentäl,
Szervezete, mint a magyar — pedagógus-társadalom
szuverénításának a letéteményese.
Örömmel olvassuk a költségveté latban,
hogy a kultusztárca az állami költségvetés rangso-
rában előkelő helyet folgal el, Az előirányzat a múlt
évi előirányzattal szemben 2.7 millió pengővel emel
kedik a kiadási oldalon. E kiadási tételek jelentékeny
része yi és dologi kiadások fedezésére szolgál.
Beruházások pedig 1,016.000 pengő esik. Az egyes
oktatási ágakat véve figyelembe a legnagyobb ki-
adási détel a népoktatásra jut. Kereken 31.5 millió
pengő ez az összeg, Ez helyes i többi kiadási té-
telek arányosan oszlanak meg az egyes — oktatási
ágak között.
Még ak azt kívánom megállapítami, hogy par-
la mentünk úgyszólván mindeg tagja különös figye-
lemmel és jóindulattal hallgatta végig a kultusztárca
tárgyalását, amihez Szinnyei Merse Jenő pedagó.
gus-szeretete nagy mértékben hozzájárult,
A Nemzeti Egység — Fővárosi
Pártja junius 16-án, szerdán délután 6 órakor párt-
értekezletet tart, Az időközben felmerült aktu
kérdések és inditványok letárgyalásán kívül a párt-
értekezlet a legközelebbi közgyűlés napirendjének
ével foglalkozik a pärtszakbizottsägok ja-
Pártértekezlet.
pártvacsora, Az olasz király läto-
gutása, majd a csütörtökre esett ünnep, legutóbb
pedig a szentimrevárosi beszámoló miatt a Nemzeti
Egy ség Fővárosi Pártjának szokásos csütörtöki klub-
i elmaradtak. Junius 10-én, csütörtökön meg-
OT
artják a vacsorát, amely után a nyári szünet előtt
valószinüleg még egy klubvacsora lesz,
A Nemzeti Egység Fővárosi tanügyi szervezete
elnöki tanácsülést tartott, amelyen Dávid Antal dr.
-lnök rvezet személyi vonatkozású ügyeit ter-
jesztette elő az elkövetkezendő kinev: el kap
csolatban. Dongó Orbán törvényhatósági bizottsági
tag, Bernáth István országa ügyvezető-igazgató és
Miklós Béla fővárosi főtitkár szóltak Nozzá sze-
mélyi ajänläsokhoz,
Schütz Ede
SWEET NEU
mű- és vasszerkezeilakafos
Th ly-út 23. Telefon: 1—330—45.
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
Epüle fel
Budapest, VII.,
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
—EL——
Budapest, XX, Bakáts-utca 1. 9 Telefon: 1-861-54.
SCHMIDT, F ERENC
108-, gäz-, vízvezetél
tő és Jéggyár eek
Telefon : 1-373-39.
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER-U. 40.
—— ——ü co o SORS
WC
vállalat
--- Page 173 ---
Budapest, 1937 jünius 9
Legjelentősebb fejezetéhez jutott
a värosfelmeres hatalmas munkája
A legközelebbi közgyűlésen
szahälyrendeletet alkotnak
a telekhatárok állandó megjelöléséről
Elkészült Budapest
fontos-
ötö-
rendkívüli
immár
Budapest új felmérése, az a
ságú és hatılmas méretű munk
dik éve folyik amelyet a be:
során át folytatnak, új fejezethez jutott:
alapvető munkák után megkezdődik a részlete
Ezt a műveletet a birtokhatárok — meg.
állandósításának kell megelőznie, amely-
nek keresztülvitele céljából szabályrendeletet kell
alkotni. Ennek a szabályrendeletnek tervezetét,
amely szerint az ingatlantulajdonosok a székesfőváú-
ros területén fekvő telkek határait látható módon
kötelesek hivatalos ellenőrzés meilett megjelöl
Szendy Károly polgármester legközelebb a közgyű.
lés elé terjes.
Hogy a főváros felmé
biztató tempóban halad to
nehézséget leküzdő, kitartó
amellyel Kempelen Ágoston
feladatot elsőrendű programjá
erélyes kézzel viszi k
városrendezési és mag:
átvette, legelső teendőjének totta az új felmérés
megkezdését és nyomban hozzá is látott a nagy
munkához, amelyben azután hathatós támogatóra
ált Szendy Károly polgármesterben, aki mindent
ett, hogy a felméréshez szükséges anyagi |
eszközök rendelkezésre álljanak. |
Új elvek szerint készül az új felmérés
az eddigi
el
mér
sének
idáig eljutott és hogy ;
íúbb, az annak a minden
munkának köszönhető.
tanácsnok ezt a nagy
ú tette és megoldását
Amikor 1952-ben a
ügyosztály vezetését
A városfelmérés, illetve az álta szolgáltatott 1
adatok és munkarészek adják a ros műszaki |
alapjait, nem nben — alapul |
közigazgatásának
1 az ingatlanok birtoklásához és azok te-
nyilvántartásához. Ezzel szemben Buda- |
felmérése, amelynek alapján kénytelen
ma is a főváros műszaki közigazgatása,
Pest, Buda és Óbuda egyesítése előtt történt az
1867—74. években. Igazán felesleges mondani, hogy
ez a felmérés a mai Budapestnek s a mai köve.
telményeknek már egyáltalában nem felel meg.
Egyebektől eltekintvy az akkoriban megk
pontosságnál már jóval töb na főváros
mai fejlettségi foka, azonkí felmérés ada-
tai már csakaz úgynevezett ü yeken talál-
hatók. Ezek az üvegszelvenyck már nagyon elhasz-
nálódtak, némely részekben 1 teljesen elkoptak,
szelvények pedig az idők folyamán el-
pest
régi
dolgozni
adatait nem szabad egyetlen-
térképen megőrizni, mint ez a régi üvegsz
vényeken történt, éppen ezért az új városfelmé
rést numerikus alapon viszik keresztül, úgy hogy
minden birtokhatár si — pont minden olyan
pont, amelynek rögzítése bármely célból szükséges,
koordinátákkal legyen meghatározva. Ilyen módon
a megőrzött adatok maradandóak, a koordináták
árosfelmérés
egy
és
alapján bármely kitűzés helyreigazítása a hely-
szinre bármikor átvihető, területmeghatärozäsok, |
tervezések és — birtokmegosztásoki legpontosabban
elvégezhetők és a kitűzés után sem merülhetnek fel
területelteresek
kellett végezni a magassdgi
elvek s:
Új int
adatok meghatározását is, olyan részletességgel, |
hogy a már beépített, tehát rendezett területeken |
a közterületekről és a birtokhatár vonaláról, a be |
nem épített, tehát még rendezés előtt álló részeknél |
pedig az egész területről helyes, rétegvonalas
topográfiai képet lehessen nyernyi. !
A mai követelményeknek megfelelő felmérés |
1933-ban indult meg. A munka első fázisa az /., IT., |
TIT. és IV. háromszögelési hálózatok kife
és pontjainak állandósítása volt, ami 193
befejezést nyert. Ezután következett a magasság |
felméréséhez szükséges alapponthálózat elkészítése |
és pontjainak állandósítása.
A követke
szüksé
egyelő
a részletes felmé.
A részletes városmérést Óbudán kezdik
A mérés sorrendjének egyedüli
az mutatkozik, ha azt kerületenkint hajtják végr
mert így a legkönnyebb beleilleszteni a -— mérési
eredményeket a meglévő nyilvántartásokba. Ebből
az elvből . kiindulva, az az elhatározás alakult ki,
ha a részletméréseket a /őváros a III. kerületben
kezdi meg, még pedig éppen azért ebben a kerület-
ben, mert az óbudai híd megépítésével kapcsolatban
Óbudán nagy változásokat fog előidézni a város-
rendezés, amelynek nélkülözhetetlen alapja a fel-
mérés. De azért is eset a választás Őbudára, mert
ez a kerület a mérési területeknek olyan változatos
alakját adja, hogy ezáltal kitűnő tanulságot nyujt.
Ha kellő, a mainál mintegy kétszeres anyagi erő
és előkészítéséhez
9 hálózat kifejlesztése, amelyet
e ott készítenek el, ahol a befejező munka,
a legközelebbi időben megindul.
helyes mö6djänl Í
áll rendelkezésre, akkor az óbudai felmérés 1939
végéig elvégezhető.
A — részletmérések két előmunkálata: a birtok-
határok megjelölése s egy új 5000-es átnézeti térkép
kiadása. " 311
, dezések felülvizsgálata, a mérődíj- és
5600-es térképe
A telekhatár megjelölése a város külső részein
fagyúlló, kellő szilárdságú terméskövekkel vagy
betonoszlopokkal, ahol epdig építmények vannak, a
falba eresztett fémesapokkal történ Ennek keresz
tülvitelére szabályrendelet készül.
A részletes felmérés má előmunkálata,
5000-es átnézeti térkép kiadása folyamatban van.
új térkép felöleli mindazokat a telekkönyvi vált
sokat, amelyek a mai napig a főváros területén tőr.
az új,
Az
téntek, valamint a hatóságok által még jóvá nem
hagyott, de a mai állapotot feltüntető létesitménye-
ket, parkokat és közműveket z átnézeti tér-
kép nem: k segés öze lesz a városmé nek, ha-
nem kisegítő e szolgálni az új mérési
eredmények kö tokir hogy a főváros
5000-es térképe már annyira elavult állapotban
hogy úgyszólván alig használható.
régi,
van,
ELLA
Erre a térképre a hatóságok és intézmények
egész sorának, telekkérdésekkel foglalkozó szakem-
bereknek, nagy szükségük van és így bizonyára
örömmel fogadja mindenki a tényt, hogy még
ebben az évben kiadásra kerül.
és nagy munkáján, a városrende
si és magánépítési ügyosztály kebelében, Kempc-
ten Ágoston tanácsnok legfőbb vezetése mellett ege-
szen külön mérnök-csoport dolgozik, amelynek élén
A városfelmé
Becske Kálmán műszaki főtanácsos áll. A /őváros
maga 20 mérnökkel és 30 munkással dolgozik, ezen
kívül 79 vállalkozó mérnök 30 mérnökkel és 100
munkással vesz részt a felmérés munkájában,
Hatóságok és üzemek értekezlete
városházán
A legutóbbi napokban a részletes felmérés kér-
désének előkészítésére a városrendezési ügyosztály
ban értekezlet volt, amelyen Kempelen zoston ta-
náesnok elnöklésé résztvettek a különböző ható
ságok, hivatalo zemek képviselői is, akiknek
módot adnak speciális szempontjaikat
megismertessék s vezetőségével.
Miutän az összes szükséges előmunkálatok a
legközelebbi időben befejezést nyernek, kívánatos,
hogy a részletes felmérés még a nyár [folyamán
megkezdhető legyen. Az általános k dek mellett
sürgeti ezt Óbuda küszöbön álló rendezése, miután
a felmérés, igen helyes elgondolással, éppen Obuda
területén indul meg.
Rendezik a Viziváros helterületét:
kiindulópont a Széna-tér
JA II. kerület városrend
lósítása a legközlebbi j
terveinek megva-
»öben ismét hatalmas lépé-
sekkel halad előre. Eddig a fősúlyt a Viziväros
ban a Fő-utca és közvetlen környékének rendezési
terveire fordították, minthog: zonban ezek a ter-
vek most már teljesen elkészültek, a városrende-
zási ügyosztály mérnöki személyzete sort kerített
a kerület belsőbb részeinek szabályozási terveire
is. A városrendező tevé rendkívül sok ne-
hézséggel találkozik a aminek az a
magyarázata, hogy
a Margit-körutröl
ban szinte teljesen
1)
Vizivárosban,
nyiló keskeny utcácskák-
sértetlenül maradt fenn
Buda századok előtti képe
és ezekben az utcákban úgyszólván csupa apró
földszintes, száz—százötven esztendővel ezelőtt Epi-
tett said házacska van. Egyelőre nem is gon-
dolnak városnak ebben a részében na
gyobba: átítások — keresztülvitelével gon-
doskodjanak szélesebb útvonalak megteremtéséről,
arra azonban feltétlenül sort akarnak keríteni, hogy
gi városrész közvetlen közelében lévő hatalmas
méretű Széna-teret a modern — városrendezés köve-
telményeinek figyelembevételével szabályozzák.
A napokban már helyszini szemle is volt a
Széna-téren, amelyen nemcsak a — városrendezési
hanem
résztvettek.
egyéb szakhivatalok
képviselői is A kialakult felfogás sze-
rint.
már az ősszel sor kerül arra, hogy a ma
hosszan elnyúló piaci részt kisebb helyre
tömörítsék
és az így felszabadúló területeket a szi ővárosi
kertészet parkosítsa. Előreláthatóan szükség lesz
s, hogy a közlekedési empontok és a közle-
A 6 ék a
eltolják
éna-téren
helyéről a gányzatot ís. edetileg azt
vették tervbe, hogy az utóbbi években jól bev:
korlat szerint az egész Margit-köruton a kö-
pre helyezi villamosvágányokat, — minthogy
azonban a árt anyagi zete jelenleg nem
engedi meg ennek a nagyon tekintélyes összegeket
kívánó műveletnek eszközlését, egyelőre azt a meg-
oldást fogják asztani, hogy
a vágányokat csak a régi Szent János kór-
ház épületétől a Széll Kálmán-térig terjedő
szakaszon helyezik át
Széll Kálmár-tér
és kapcsolják be vetlenül a
közepén lévő hurokvágányba.
IE «Eee ES ——
A közönség kiszolgälä-
sára az Elektromosművek
irodát állít a Belvárosban
Az üzempolitikai bizottság
tette meg az Elektromos Művek V.
melyet a honvéd-utcai , Elektromos ban" helyez-
tek el, ahol ed a Zlektromos Művek bejelentő
hivatala működött ahol elektromos propaganda-
kiállítás volt. Február eleje óta működik ez a leg-
első kerületi iroda, amelynek kísérleti jellege volt.
Rövid fennállás óta azonban messzire túljutott a
kísérleti stádiumon és a közönséggel való közvet-
len kapcsolatban olyan nagy sikert ért el, hogy
most már ennek az irodának nagyarányú kiterjesz"
tésével foglalkoznak. Mint a Fővárosi Hírlap
elgondolás terem-
kerületi irodáját,
illetékes helyen
értesül, a V. kerületi irodát legközelebb kiköltöz-
tetik a forgalomtól meglehetősen elszigetelt honvéd-
nteai helyiségekből és
a legerősebb forgalom góecpontjában,
a Belvárosban helyezik el
és most már nemcsak az V. kerületi közönség szol-
gálatába állítják, amire ösztönzést adott az a körül-
mény is, hogy a honvéd-utcai irodát, ha egyébé
nem, hát tanácsadás céljából más kerületek kö:
sége is sűrűn felkeresi. Az a terv, hogy ez az
új
elektromos iroda ellátja az egész belvárosi szolgá-
latot, azonkívül rendelkezésére áll továbbra is az
V. kerületnek
és a működés területe kiterjed az összes
környező kerületeknek arra a részére, ame-
lyet a Nagykörut és a Duna határol,
Az iroda működési körébe tartozik a bejelentés, a
számlázás, a behajtás, a mérőszerelés, a háziberen-
óvadékvissza-
térítés és a tanácsadás, úgy szakemberek, mint a
közönség részére.
— Vagyis
meg a k
- mondták nekünk — egy helyen kap
ség mindent, nem kell emeleteket jár-
nia, legfeljebb egyik íróasztaltól a másikig kell el-
mennie, ha egyszerre több elintézendő ügye van. A.
önség kiszolgálásán kívül, amely nemcsak a be
jelentések, panaszok és igénylések elintézésében,
hanem a helyszíni munkák és v álatok azonnali
lebonyolításában is megnyilvánul, az iroda lénye-
gesen egyszerűsíti az eljárást is és a racionalizálás
jegyében igen lényeges költségmegtakarítást jelent
az Elektromos Művek számára.
Ezen kívül ez az iroda még egy rendkívül fon-
tos feladatot fog megoldani, amelynek alapjait a
iroda máris lefektette:
honvéd-utcai
a házak vezetékeinek és elektromos beren-
dezéseinek rajzban való lajstromozását.
Ez eddig is megvolt,
fogyasztók nagymért
hiányossá vált, másrészről
kély fontosságú dolog, hogy
elektromos hálózatok és berendezések rajza a mai
helyzetnek megfelelően elkészüljön és alapjául szol-
egyéb mellett a tűz- és életvé-
idők folyamán azonban a
zaporodása következtében
pedig elavult. Nem cse-
a házakban alkalmazott
az
gáljon sok minden
ellenőrzésnek.
delmi
MADÁCH wz SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év óta fennálló kötél-, zsine
ponyva- és sportáruüzietemet szem!
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÄNDOR raston: 1—815—72.
Hátizsák, sitelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat.
--- Page 174 ---
LÖVAÁROS [ÚRIAP
1937-ben tölti be a FŐVÁ
> alapításának huszon
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
dik eszten-
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
ELŐFIZETÉSI ÁR:
egész évre
felkérjük a hátralékos előfizető-
az előfizetés megújításáról mielőbb
szíveskedjenek.
Tisztelettel
gondoskodni
főpolgármeste;
teken Zsítvay T
megtekintette
Király-fürdőt
helyszíni szemlén
főpolgármesteri
Sze ebe ny Józsa A dr.
Irán YOSSY- K noblauch Töpolgármester
Natogatás egy vik
föpolgärmes ster
meg gismerése,
a gyógyfürdők
Az Iparművészeti Társulat kö
nietes Szerk
egyhangulag
gyzőkönyvileg
megtisztelő
társulatunkat
ik köszönheti, amellyel a
iparművészeti,
rtő támogatásr
Sze T kesztős g
s"Tabecsülésünk
nyilvánítását,
. kormányfőtanácsos,
Welliseh AND kitüntetése.
7! aranyérmét
törvényhatósági
r építőművészet egyik
zZudapesten szebbnél-
Neuschloss—
Lajos építészmérnök kapta.
szebb é pületek
ében a kulturális és
kapcsolatok 1 et!
rt a Polonia Restituta rend lovagkeresztjé-
vel tüntette ki.
EXPRESS
FELVONÓ —GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.:
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyar Ruggyantaárugy ár Rt.
Nem nehéz emlékezetünkbe idézni, hogy hány-
szor panaszkodtunk, hányszor meltatlankodtunk
ezeken a hasábokon, amikor a magyar parlament-
ben — még csak azt sem lehet mondani, hogy szór"
ványosan — felszólalások hangzottak el, amelyek
idegenkedéssel, oktalan irigységgel, akárhányszor
Dpediy határozott rosszindulattal beszéltek a magyar
fővárosról. Az ilyen azonban még a jobbik eset volt,
mert a legtöbb hasonló felszólalásnak az volt a leg-
súlyosabb baja, az volt bennük a legfájdalmasabb,
hogy a felszólaló urak egyáltalában nem ismerték
Budapestet, Budapest gondjait, Budapest erényeit,
a magyar főváros adminisztrációját, tevékenységét,
az egész magyar nemzet és az egész ország iránt
való szeretetteljes, odaadó nevelő és segítő gestióit.
Az elmult héten valahogy örvendetesen azt tapasz-
taltuk, hogy ez a hangulat már idegen a magyar
képviselőházban.
Új légkört vettünk észre, amely légkör kétségte-
tenül Darányi Kálmán miniszterelnök -mélyé.
s politikájának a hatása. Ez az új légkör az
gra való törekvésből és az egymás megbecs
lésének gondolatából táplálkozik. Ahogy ma a mi
niszterelmök minden néven nevezendő politikai pár-
78
tot, az ország lakósságának minden rétegét kezeli,
€z az egységes gazságos politikai munka ható-
sában kiütköz or is, amikor egy olyan kive“
felesen "nagyszerű politikus ajkáról, mint amilyen-
nek a magyar közvélemény Ernszt Sándort ismeri,
a magyar székesfőváros dícsérete hangzott el. A
keresztény párt kiváló vezére a mult szerdán a költ
ségvetési vitájában a De avi tárcánál szólalt fel
Meleg, szép, komoly és igazságos szavakkal adta
meg az elismerést a főváros adminisztrációjának és
dícsérte azt a pénzügyi gazdálkodást, amelyre nyu
godtan elmondhatta, hogy példaképe lehet az or-
szágnak is. jólesett minden szava, amelyet az
aulonómiákról általában mondott. Hiszen a lelkéből
be It minden budapesti polgárnak és minden ma-
gyarnak, amikor azt hangoztatta, hogy az auto.
nómia fellegvár, amelyet nem szabad ok nélkül le-
rombolni. Az autonömiiknak pedig a budapesti
autonómia lehet — Ernszt Sándor szerint is a
mintaképe.
És meg kell állapítani,
többé közbeszólások vagy helyi
jában sem azt a hangot, amely a
házban ízszor és s:
székesfővárosról volt
hogy nem — hallottuk
viharzások formá
magyar képviselő-
megismétlődött, amikor
SZOT
Rudapest A komoly szó
nak, komoly hatása volt. Az elismerés, amely egy
országos tekintélyű polifikus ajkáról hangzott ek
hitelre talált mindenkinél, akik falán valaha, ami-
kor Budapest nevét hallott szívesen gáncsoskod-
:k. Ez a példa bizonyítja, hogy Budapest igenis
kezd az egész nem azzá a kincsévé Tenni,
amelyre sorsa, fejlődésképessége predesztinälta és
amelynek útján a maga erejéből, a maga áldozat
készségéből eddig is olyan nagyot haladt.
A —
A HONSz küldöttsége föpolgärmestern6l, A
irokkant és Hadiárvák Orszá-
k fővárosi
án
t lam zenegy i oport elnökei
pénteken küldöttségileg tisztelegtek Karafiáth Jenő
dr. főpol rmesternél, akít főpolgármesterré történ
kinevezése alkalmából a hadigondozottak
ben a küldöttség vezetője, vitéz árvá
It, majd a , hadirokkantak
8 vében, továbbá a fővárosi h digondoó.
munkához ittatá hadirokkant uten
helyz nek enyhítés , végül a HONSZ
árosi csoportjainak anyagi me segítése érdeké-
ben kérte a főpolgármester pártfogását. Karafiáth
Jenő dr. meleg szeretettel fogadta a HONSz kül
döttségét és kijelentette, hogy mint a multban, to-
vábbra is minden lehetőt meg fog tenni a hadigon
dozottak sorsának javítása lekében, amiért is az
tett kérelmeket teljes magáévá
arra törekszik, hogy azok kedvező elintézést
nyerhessenek,
összessége
vi Nagy
zottak
árusok súlyos
egészében
Kovácsházy Vilmos beszámolója a bécsi ide-
genforgaln propagandáról, Most jelent meg Ko-
vácsházy Vilmos tanácsnok szokásos évi beszámo-
lója a bécsi idegenforgalmi iroda mult esztendei
tevékenységéről. Díszesen kiállított füzetben, színes
és beszédes ámokkal teli beszámoló nagyszerűen
mutatja be azt az évről-évre emelkedő — fejlődési
at idegenforgalmunk szempontjából produ
a áros immár fogalommá vált, artisztikusan be-
rendezett és kitűnően vezetett bé idegenforgalmi
irodája Kovácsházy Vilmos beszémolójának külön
értéket ad az 1936. év eseményeinek időrendbeli is-
mertetése, továbbá a bécsi iroda mult esztendei mű-
erű adatokkal való közlése,
inspekeió a városházán. Mint ismere
tes, Szendy Károly polgármester rendeletet adott
ki, amely június hó 10-én lép hatályba. Ennek ér.
telmeh nappal inspekciöszolgälat lesz a wvä-
rosházán, gpedig az első emelet 88/a számú helyi-
ségében. Ennek az a célja, hogy a tisztviselők ál-
Jlandóan a közönség rendelkezésére álljanak. Sürgős
intézkedés esetén az ügyeletes tisztviselő telefonon
azonnal jelentést tesz az ügyeletet teljesítő tanács-
Moknak,
u
Június 10-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Budapest, 1937 június 9.
A szentimrevárosi vöröskereszt működése, A
XI. kerület előljárója, Duday Alajos tanácsnok el
ése alatt működő szentimrevárosi vöröskereszt
ókegylet most tartotta évi közgyi amelyen
résztvett vitéz Simon Elemér országos elnök és
Lukács Sarolta alelnök is. Duday Alajos megnyitó
jában ismertette az egylet működését. Megemlítette.
secsemőkelengyéket oszt szét a
y szülők tt, a vöröskereszt ecélkitűzései-
ről tanfolyamokat és előadásokat tart, most pedig
"ee er pengős befektetéssel tanoncotthont állított
1, ahol a családon kívül élő fiatal iparos generáció
kap gondos nevelést. A nagy tets el fogadott el-
i megnyitó ntán Faith Tibor títkár terjesztette
jelentését, közölve, hogy a taglétszám folytono.
san emelkedi de szükséges, hogy a kerület min.
den polgára átérezze a vöröskere szt munkájának
fontosságát s ezért kérte, hogy minél tökben lépje
nek be a tagok sorába.
Megjelent a
Budapest
vatalos ré
István dr. és
elő
Fővárosi Évkönyv 1937
zékesfőváros hivatalos cim
zt Jlavlin Károly dr.
Oszoly Kálmán
kötete
árával. A hi
főjegyző, Kánya
dr. tanácsjegyzők
közreműködésével szerkesztette. Bevezetőül az év.
könyv a főváros 1936. évi eseményeit ismerteti és
az események sorából a szanálá írOs vezető.
, évi
ében történt nevezetes személyi változások, vala
mint a gazdasági lendület megindulása és a rekord:
idegenforgalom domborodik ki. A eimtär a szokott,
könnyen áttekinthető beosztás szerint, mindenre ki-
terjedő nagy gondossággal készült és kiállítása a
esfővárosi Házinyomdát dícséri
Tarján Vilmos pályázik a gellérthegyi kioszk
berietere, A gellerthegyi * te évtizedek
óta Mittl Szerafin kezében arra kérte a
polgármestert, hogy az idén ősszel lejáró bérletét
pályázat mellőzésével hoss:
polgármester azonban a nyilvános pályázat kiírása
mellett döntött, aminek megfelelően a mult héten
nyilvánosságra is hozták a feltételeket. E szerint
2500 pengő bánatpénz letétbehelyezésével 7934 m0-
vember 1-ig terjedő ajánlatot kell tenni, [fix
megajánlásával. A valószínű pályázók között el
sorban áll Tarján Vilmos, a Luká rdő vendéglő.
zabbítsa meg számára, A
jének bérlője, aki már hosszabb idő óta tervezi,
hogy a — gellérthegyi kioszkb6l — idegenforgalmi
attrakciót alakít ki. A fővárosnak
fennálló szerződés értelmében
foglalkozni a figyelemreméltó
A halesetek
Most jelent meg a
mindezideig — a
nem volt módjában
ajánlattal.
áma és költsége Magyarországon.
Szakszervezeti Tanács kiad
ban Gál Benönek: „Mit kell tudni a balesetbizto:
tásról" című újabb füzete, amely a munkaadóknak
a munkavállalóknak egyaránt fontos felvilägo
sításokkal szolgál, amennyiben pontos statisztikai
adatokkal mutatja be, hogy az e s ipari ágaza-
tokban a balesetek és az ezek biztosítására fordi:
tott összegek milyen arányban vann
kel, de általában a teherbirök6pe
Kinevezesek a Kö nál. A miniszterelnök
a Fővárosi Közmunk: Lukács Géza dr.-t,
a Fővárosi Közmunkák andesänäl alkalmazott minisz-
teri segédtitkárt a VII. fizetési osztály 3. fokozatába
miniszteri titkárrá, hovich László dr.-t, a
Szent Margit Gyó; isztviselőjét a IX. fizetési
minőségű mini eri fo-
okleveles ügyvédet,
vidijas alkalmazott
foko: ideig!
á, Füzesséry
Közmunkák
izetési osz
, Moire
osztály
galmazó
a Fővárosi
át a X
Arnold
mérnököt, a
kedelem- és közlekedési m szerzi
ses alkalmazottját a VIII. . fokozatába
miniszteri főmérnökké, A c Ló tet, a Fővá-
rosi Közmunkák "Tanácsánál kalmazott miniszteri se-
gédmérnököt a IX. fizetési osztály 3. fokozatába minisz-
teri mérnökké, Verts e Dezső és Lux Kálmán okle-
oles építészmérnököket, a árosi Közmunkák "Ta:
"Tibor ok-
désügyi
fizetési
1-
alkalmazottait és Gyengő
kereskedelem
minisztérium zödeses alk
osztály 3. fokozatába minisz
ner Ottót, a Fővárosi K
alkalmazottját a XI. fizetési
niszte: műszaki segédtisztté és Bognár Sándort. a
Fővárosi Közmunkák "Tanácsánál alkalmazott napidijast
miniszteri számgyakornokká nevezte ki.
avidijas
segédmérnökké,
zmunkák Tanácsa havidijas
osztály 3. fokozatába mi-
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda ; III, Selmeci-utca 23. — Tel.
Lakás: III, San Marco-u. 31. — Tel. :
NEDVES FAL
LÉGSZIGETELÉS iso ess
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., Izabella-a. 77, Tel: | N
Linoleum és gummi
burkol szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTOA 36. Tel. 1-887-49.
Ajánlatok díjmentesen ——————
szívő, és hűtő-
Electrolune szozreny ia kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
—
Dijralan költségvetés.
--- Page 175 ---
Budapest, 1937 jünius 9.
7
GaZDASAGT
Hatalmas tärsadalmi megmozdulässä
nött a Baross Szövetseg naggyülese
Baross
amelyet
tartot-
A magyar kereskedelem ünnepe volt a
Szövetség szombat esti nagygyűlése,
mintegy 50.000 főnyi közönség jelenlétében
tak meg az I/parcsarnokban. A nagyszámú előkelő
ség élén ott láttuk József Ferenc királyi herce
get, Sztranyavszky Sándor házelnököt, Glattfelder
Gyula püspököt, Ivády Béla NEP elnököt, Zsitvay
Tibort, a NEP fővárosi elnökét, Szendy Károly pol-
gármestert, Terstydnszky Ákost postavezérigazga
tót, Wünscher Frigyest, a Hangya elnökét és köz
életünk számos más kitünös6g6t,
A nagygyűlést /lovszky János elnök
meg, aki hivatkozva Darányi Kálmán
elnök többször hangsúlyozott kijelentésére,
lupította, hogy a világn ire nálunk
egyedül a keresztény nemzeti gondolat
hatja az ország életét, A Baross Szövetség ezt a
zone akarja megvalósítani. A kereskedelem
ét és a fogyasztók bizalmát megrendítő
garázdálkodó szabadosságra hívta fel
figyelmet Ilovszky János, akinek indí
Szövetség hódoló táviratot intézett a
nyitotta
miniszter-
meg:
eldőlt:
irányít-
hoz.
Józ,
nemzeti
előadásában a
me hangsu
tőke nem-
a tökét
királyi herceg
társadalom feladatait jelölte
lyozva, hogy az önző érdekeket szolg
zetellenes, tehát a Szövetség célja az,
nemzetépítő irányba veze:
Glattf den Gyula esan
szükség hangoztatta.
ágymond — egyes fórum
Ferenc
áló
10gy
püspök a tömörülés
yűlöletet hirdetnek
m, egymás ellen
úszít-
Gazdasági szemle
Az edesipar
anyagellä val kapcsolatban igen sok panasz me-
rült fel újabban a cukrászok részéről. Különösen
azt kifogásolják, hogy a gyenge felkészültségű kis
iparosok nem képesek megfelelő mennyiségű nyers-
áruhoz jutni, mind több zavar a kakaó- és
esokoládéellátásban. Ehhez rul még, hogy egyes
nagyáruházak a kánikula beálltával szemet vetettek
a fagylaltiparra is, amelyben a nagyáruházak le
küzdhetetlen versenytársaivá váltak különösen a
kis fagylaltkészítő cégeknek.
Az illegítim verseny következtében sol
nek a végig nberekböl álló Tag
Ipartestületük útján most a hatösagok
szenved
segítségét
kérik az anomáliák megszüntetéses?. Hangoztat
tatják, nogy a hagyáruházaknak nem feladatuk a
fagylaltárusítás és miután konkrét adatokkal akar
ják alátámasztani az exisztenciájukat fenyegető
konkurrenciát, feljelentéssel fordultak az egyes
kerületi elöljáróságokhoz és iparügyi kihágás címén
6 Nagyáruház és a Corvin Aruház ellen
indítását. Ezekben
az 6 gi az ügyekben a
legközele bi napokban ítélet várható.
Elvi jelentőségű
ítélet hangzott el a napokban a Kúrián, A bonyo-
lult perben Vincze Károly azt állította, hogy
az Excelsior Harisnyagyár kártérítési kötelezettséggel
tartozik neki azé mert a gyár cégét Budapesten
egyedárusító képviselettel bízta meg.
A. felek errevonatkozölag szerződést
vr szerint Vincze az Excelsior-gyár
által — meghatározott
árakon
Vincze üzlete azonban tönkrement,
után indította meg keresetét az Excel. s
gyár ellen, ötezer pengő követelve.
A textil kedő keresete szerint az Excelsior-gyár
kiz: lagossági egyedärusitäst biztosított neki,
mégis hasonló üzemeket és üzleteket tartott fenn
Budapesten, sőt a gyár jóval a inczének meg-
szabott áron alul hatalmas mennyiségű, úgyne
partie-árut dobott a piacra a Corvin áruház ú
Az — elsőbíróság elutasította Vincze ker
Felülvizsgálat útján most foglalkozott az üggyel
Kúria, amely megállapította harisnyagyár szerződé
szegését és megállapította a kártérítés jogosságát.
A legfelsőbb bíróság marasztaló ítéletének kü-
lJönös jelentőséget ad az a tény, hogy az Excelsior
Harisnyagyárnak mintegy — huszonkét egyedár
tója van, akik közül föbben a jogerős ítélet alapján
szintén fel akarnak lépni hasonló igényekkel,
A beliparosok kartellje
foglalkoztatta a napokban a törvényszéken Ruff
bírót. Brai Ferencné béliparos pert indított a Bél-
1parosok Országos Egyesületének elnöke, Miskey
Béla ellen. Keresetében 7660 pengőt követelt. Elö-
adta, hogy 1935-ben megállapodott egy csepeli bél-
tisztítómesterrel, hogy annak telepén beltisztitö
üzemet épít, amely a bérleti idő lejárta után vissza-
kerül a csepeli béltisztítómester tulajdonába.
ják, akiket a gondviselés testvére
munka és a tőke viszonyában egi
kell létrehozni,
Ilovszky János felolvasta a kormányzói
é avatott. A
viszonyt
Ezután
kabinetiroda főnökének táviratát, amelyben a kor
mányzónak küldött üdvözlő táviratot köszönte meg,
sok cert kívánva a Baross Szövetségnek.
Csilléry András azt tartja a legfőbb feladatnak,
hogy a kereskedők és iparosok soraiban a keresztény
erköle legyen úrrá. Marton Béla hangsúlyozta,
hogy közös erővel kell harcolni az értelmiségnek és
munkásságnak a magyar állam szociális átalakulá
Á Szigeti Endre dr. a magyar ifjúság feladatai-
beszélt, Krudy Ferenc dr. pedig arról szólott,
hogy iparnak, mezőgazdaságnak, kereskedelemnek
kell fognia, még pedig az egyoldalú, monopo-
lisztikus és koncentrációra való törekvés mellőz -
össze
vel, főként kisebb és középipari vállalatok szapoi
tásának érdekében.
Szendy Károly polgármester mondotta a zärö-
beszédet, amelyben örömének adott kifejezést, hogy
ilyen hatalmas tömeg hallgatta meg a Bar Szö-
vetség szónokait. elhívta a j vőket arra, hogy
súák meg la aikat, adjanak helyet az eucha
ikus kongresszus alkalmából Budape re érkező
sokezer főnyi idegennek. Az ec ikus kon-
gresszusnák nemcsak idegenforgalmi eredmén
lesznek,
elviszik
a vilá
hanem legnagyobb eredménye a
. ideérkező vendégeink jöhirnev
esz, hogy
ünket szerte
Brai Ferencné megkezdte az építkezést, mielőtt
azonban az épület elkészült volna, a vágóhíd veze-
tősége közölte vele, hogy a béltisztítómester további
működését nem engedi meg a telepen. Utóbb —
ődés felbontása
ek beavatkozása folytán tör
amint keresetében
a béliparosok arte 1.
tént, emiatt a iparosok kartelljét kártérítés meg-
| fizetésére kéri kötelezni.
| A tö ék megallapitotta a bélkartell kár-
| térítési kötelezettségét és üzleti tisztességbe ütköző
cselekménye miatt most közbenszóló itelettel a pol-
et tartozik
bél
bíróság fog határozni: milyen össze
béliparosok kartellje Brai Ferencnél
gd
fizetni a
iparosnak.
| Érdekes akció
| indult meg a debreceni iparkamara kebelében. A
debreceni iparkamara és az OMKE debreceni cso-
portja közös akció keretében meg akarja változtatni
Debrecen és Hajdúböszörmény városoknak határo
, amely szerint az ottani idegenforgalmi irod
lável és a Hajdúhét megrende: el a
egenforgalmi irodáját bízták meg.
ellenzői látják a Corvin-
zokon veszik, hogy egy
Az
igy szívesen
Äruhdzzal kötött kapcsolatot,
nem
I
| nagy budape áruháznak a Hajdúság ingyen
reklámot cs hiszen a Corvin-Aruhäz a hoz:
forduló üzletfeleknek — kihangsúlyozza a — Corvin-
Áruház
vidéki
jellegét, tehát akaratlanul is fehivja a
vásárló közönség figyelmét a Corvinra.
EEE
| Osztalékot fizet a Láng Gépgyár. A Hitelbank
egyik legszámottevőbb érdekeltsége, Láng L. Gép-
gyár Rt. június hó 10-én tartja A mér-
legben az általános gazdasági k javulása
tükröződik, amennyiben az 1935. évi 46. 300 pengő
tiszta nyereséggel szemben az 1936. évre 161.991
pengő tiszta nyereséget mutat ki, Emelkedett az
üzemi jövedelem, úgy hogy az értékcsökkenési ala-
Pot 140.000 Dengövel lehetett dotálni és nagy latens
tartalékot jelent az a körülmény, hogy körülbelül
3 millió pengőre taksálják az ingatlanok, gépek és
felszerelések értékét, holott a vállalat nagy kiter-
jedésű gyártelepe nyilván sokkal nagyobbszabású
értéket képvisel. A mult esztendőben nem fizettek
osztalékot, hanem a nyereségmaradványt áthozták
az 1936, évre, az idén azonban a kedvezőbb mérleg
bizonyára lehetővé teszi az osztalék fizetését. A vál-
8 z eredményes mérleg is mutatja, Láng
gazgató vezetése alatt a legkedve-
útjára lépett.
zőbb fejlődé.
Az Óbudai Fehérítő közgyűlése, Most tartotta
közgyűlését az Óbudai Fehérítő Festő és Impreg-
náló Rt. amelynek elnöke Szterényi Jözsef báró,
Az utóbbi tendők során kitűnően — végrehajtott
racionalizálási program következtében a nyereség
tetemesen emelkedett, úgy, hogy a vállalat a t
valyi 60 fillér osztalékkal szemben az idén 1 pengő
osztalékot fizet. A Finály Ernő vezérigazgató és
Fischer Pál igazgató kitűnő vezetése alatt álló vál-
lalat beválasztotta igazgatóságába Andréka Károly
ny, főkapitányhelyettes, örökös törvényhatósági bi-
zottsági tagot és Fekete László dr. közjegyzőt. A
felügyelőbizottság tagjai lettek „Albin János épí-
tész és Beer János dr. fővárosi ügyvéd.
Három pengő a Gummi
Ruggyanttárugyár Rt.
osztaléka,
igazgatósága
A Magyar
elhatározta,
hogy a közgyűlésnek az elmúlt üzletévre 3 pengő
osztalék et fogja javasolni. Az igazgatóság
egyidejüleg Fleischt Sándor zetőt igu tóhe-
lyette továbbá Fraknói Rezső gyó etőt és
Gotléb István
nevezte ki,
üzemvezető főmérnököt v
mtőkké
félpengős osztalékot fizet
Urikány-Zsilvölgyi
énytársaság június 4-én közgyű-
az 1936. üzlet6v ló osztalékot részvényen
ként 2.50 pengőben állapította meg. A ré
46. számú szelvénye június 12-től kezdve a
Általános Hitelbanknál beváltásra,
Két pengő osztalékot fizet a Kisp
Ismét kitűnő mérleget mutat fel a
gyár, amelynek mérlegében ezúttal első ben
a felemelt, 3 millió pengős aptőke. A
prospe a minden vonalon gyarapodott,
sorban bizonyit a munkáslétszámnak
emelkedé: a tav
idén már ki
A vállalatnak ez a nagy
az
Magyar
tartott
Urikäny-
Kőszén
Zsilvölgy
bánya Rész
imyok
Magyar
kerül
sze
válla
amit
hatalmas
vi kétezres átlaggal szemben az
repei
lat
ember dolgozik a gyárban.
fejlődése elsősorban Agos
ton Manó körültekintő vezetésének érdeme, de az
ő munkáját hathatósan támasztja alá az elsőrangú
igazgatói gárda, élén Fábián Tiborral, Figyelemre-
hogy a Kispesti Textilgyár ennek az emel-
zletmenetnek megfelelőn a favalyi 1.80 P-röl
fel az osztalékot.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X, Rezső-tér 3. Telefon: 1-411-65.
emelte
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, 1V., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapttva 1854-ben.
Telefon: 1—8824—26,
Fischer ‚Ferenc
Fischer "Agoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok
Telefon: 2-977-20.
KUTSCHER SZILVESZTER
Az , Arany Kalapácshoz"
Löszerszämveretekek, szijayärtö-,
nyerges- és cipészkellékek.
Budapest, VII., Rákóczi-út 32. Telefon: 141—809.
Palka Jözsel
Budapast, VIII. ker, Baross-uica 59.
EZÜSTKOSZORÚS mester
üvegfestészeti műterme
Telefon: 1-302-28.
Első Magyar Beépíthető kismotor űzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Székely Mihály
okl. mérnök és építőmester
Budapest, Il, Koleti Károly-utca 30.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
Campi Ödön
Mülakatosäru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bälväny-utca 14. Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon : 2—919—33.
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL OSWALD-CÉGNÉL
Iroda; Baross-u, 69. — Telep: Táncsiecs-u. 4/a.
Tel.: 1-430-71. Tel.; 3-320-64.
„SANIT F“ nabarcs- és beton vizhattanttó
--- Page 176 ---
Budapest, 1937 jünius 9.
VRZTÁRV 2)
parádés országútját:
a balatoni műutat
Szendy Károly polgármester avató heszé-
dében nagy elismeréssel nyilatkozott az
út fervezőiről és építőiről
A parádés országútat, a balatoni műút buda-
pesti szakaszát Szendy Károly polgármester hivata-
losan is átadta a közforgalomnak. Ünnepies külső-
ségek között történt az út átadása, amelyen a keres-
kedelemügyi minisztérium — képvisele Dálnoki
Kovács ula dr. államtitkár, a Közmunkatanács
részéről Bessenyey Zénó dr. elnök jelent meg, vala
mint a törvényhatósági bizottság több tagja, sok
szakember és ujságíró.
Király Kálmán tanácsnok, az út- és csatorna-
építési ügyosztály vezetője fogadta a vendégeket és
ismertette út építésének történetét. Elmondotta,
hogy az út hossza 5400 méter, szélessége 9 méter,
amelyből 6 méter a szilárd burkolat, A betonburko-
1 40 méte kockakőburkolaté 2060 mé-
en
1
at hossza 3 , a
ter. Az úttal együtt épült három vasbetonlemezes
uteres: égy vasbeton gerendahíd.
4 2 1935 október 7-én kezdődött. A
mun száma 140 volt, a napi legnagyobb
550, munkaórák száma
munkáslétszám az Öss:
4,000.000. Az útépítés költsége az útereszekkel együtt
760.000 pengő, a hídaké 180.000 pengő, a kisajátítások
> 260.000 pengő, az összes költség 1,200.000
A kiskockakőburkolatot az Amon Antal és
cég, a betonburkolatot az első szakaszon a
König, Román Stein c6 valamint Magyar
Wayss és Freytag cég, a második szakaszon az
Építőipar Részvénytársaság és Szász Albert mér-
nök-vállalkozó készítette, amely vállalkozócég leg-
utóbb a Budapest—Györ Mäv.-vonal felett a vas
beton felüljáró hid munkálatait is a legtökéletesebb
kivitelben v ZA
Szendy Károly
után /elaval6 bes.
polgármester tartotta meg ez
’det, amelyben meleg elismeréssel
emlékezett meg Király Kálmán tanácsnokról és
Viola Rezső dr. műsz őtanácsosról, nagy mű
tervezőiről és a mun vezetőiről, akik létre-
hoz ezt a világviszonylatban is tökéletes alko-
tást, amely félórával közelebb hozza a fővároshoz a
Balatont. Megállapította a polgármester, hogy a
vállalkozók is szép és tökéletes munkát végeztek.
Ezután a tár ág végigment áz új műúton és a
szemlélte
legnagyobb tet ssel ezt a minta-útat,
nmelyet ilyen tökéletességgel építettek meg. Meg-
lepetéssel látták, hogy a fővárosi kertész i
nagyszerű dekorációról gondoskodott, amikor az
bevágo 1ak mindkét oldalán cser t és évelő
ültetett el 65 ezzel megteremtette a vird
országuta.
Az út bejárása
államtitkár meghívá
az épülő repülőteret
növényeket
908
Dálnoki Kovács (Gyula
társaság megtekintette
után
a
69.000 négyzetméterrel kell esökkenteni az olajo-
zásra kerülő útterületet. Az olajvállalatoknak az
árak felemelése dekében folytatott huzavonäj
után, végre megtörtént a makadám-utak olajozásá-
nak vállalatbaadása. Miután előzőleg 100.000 négyzet-
terület A a mult évi 22.75 filléres
ron Magyar Petroleumipar kapott
ist, a szükebbkörü versenytárgi áson a még
hátralévő terület olajozását a már ismert javaslat-
nak megfelelően a polgármeste Hegedüs és Társa
tégnek adta ki 24.25 filléres egységáron. A mult évi-
pest megdrágult olajozás költsége túllépte az
ányzott keretet és ezért a 100.000 négyzetméteren
felül olajozásra szánt 440.000 r tméter területet
60 000 négyzetméterrel csökkentni kellett. Ezt a 60.000
négyzetméternyi utat vizzel fogják portalanítani és
a locsolással is bizonyára közmegelégedésre megold-
ják a portalaníti rdését, ami csak ös: 5 hatás-
sal "esz arra, hozy a jövőben radikálisan eiutasitson
a főváros minden árdrágító kísérletet. A Köztiszta-
sági Hivatal tiz új locsolóantója most már megadja
a módot arra, hogy a főváros végleg lemondjon a
drága porolajról.
| Lorschy Henrik |
mernök
elekíroiechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 11. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30.
méter
|
A világító házszámtáblák elkészítésének pályá-
zata, Mint ismeretes, a főváros közgyűlése nemrégi-
ben úgy határozott, hogy Budapesten minden házat
világító számtáblával kell ellátni. A világítási költ-
séget a főváros vállalta, a felszerelési költségek
azonban a háztulajdonosokat terhelik. A Közmunka-
tanács, amely döntött a számtábla-típúsról, most
kiírta a pályázatot, amelynek június 25-e a hatär-
ideje. Minden magyar honos állampolgár és hazai
cég részt vehet a pályázaton, amelynek egyik felté-
tela az, hogy a [/ogyasztott árammennyiség nem
lehet több, mint óránkint 10 watt.
Versenytárgyalás a fővárosi szociális intézmé.
nyek ellátottjainak felruházására. Szendy Károly
polgármester junius 22-i terminussal versenytärgya
lést hirdetett, amelyet az I"ségesek — Székesfővárosi
Hatósági Foglalkoztatójánál (VIII., Dologhäz-utca 3.
) kell
rítékok
kesfő
gyerme
benyujtani. Az ajánlatokat tartalmazó bo-
a következ andó: , nlat a szé-
rotetotthonai, menhelyei,
ecsecsemőkelengye
beszerzendő textil és egyéb
A borítékon külön fel kell tün-
tetni hogy a pályázat textil- és gumiáru, vagy kö-
töttáru, vagy lábbeli szállítására vonatkozik. A
beszerzendő mennyi a következő:
Férfi rubaszövet, sötétszürke 654 m., cloth bélés,
fekéte 2041 m., nyers molinó 18 m., télikabáiszövet,
sötétszürke 2366 m., molinó, fehérített 23.537 m
fekete kammgarn, szfőv. jelvénnyel 190 drb
ruha X4 fehér durvább len, szegetlenül 3880 drb.,
karton, sötétkék, fehérpe m,, khaky
cérnázott mosóvászon 263 m. nű matrac:
472 m., pamut zsebkendő 1180 dr
arton, fehér alapon,
fehér
sötétkék csíkkal 185 m., világoskék
pettyel 550 m., barehend apon sötétkék csíkkal
250 m., szür! uha-vászon 1928 m., strux
szövet, szürké nnisflanell, piros,
fekete csíkkal vermekn
500 pár, ermek ya, drapp, 200
barchend, fehér 1075 m., barchend, világoskék,
pettyel 150 m., törül 14. fehér lenből 2600 m.,
posztó, sötétkék 250 ruhavászon, fehér, sötétkék
csíkkal 210 m., pohärtörlö, lenből, szegetlenül 50 drb.,
mosogatóruha, nyers nyászonból 1775
lepedővászon (mollinó) 1319 m., tennisflan
kék és rózsa színben 8250 m., pokróc, szürk
pamutvászon, fehérített 2400 m., fehérített
560 m., férfi ruhaszövet, sötétszürke 762 m.,
480 drb., gyapjú, endő 80 drb., csinvatt kék,
fehér csík 2 snya, női 80 pár, barchend,
tkék 2300 1. férfi ruhaszövet,
k szwetter 6—16
)., gyermek harisnya, fe
k és szürk
300 pár, vattelin x., férfi szwet 600 drb., női
wetter 300 drb., pelenkavászon, fehérített 15. m.,
dupla flanell 3600 m., kötött rékli 4800 drb., flanell-
takaró kék rózsa színben 3000 drb., gummirozott
rózsa színben 5000 drb., fehér
ászon, feltörlőruhára 5000 m.,
zöld m., fiú és
jöőreinő fiú és leány
bőrcipő 2 y barna fél boxcipő 33
93 pár. boxbőrcipő 37—147 600 p
fake boxhbó 35—44 300 pár, férfi
cinő (szeretetotthoni) 37—47 449 pár, női
bőrcipő (szeretetotthoni) 35—47 490 pár, kórházi
pucs, fekete róbőrből 38—42 240 pár. szandál,
barna, zsíros tehénbőrből 24—36 számig 120 pár.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
szüks.
t június
"
00 a gázolaj szähli-
, e. 9 óráig. Akácfa
hivatalok részére szükséges villamos
: sára pályázni lehet június 14-én d. e.
óráig a váro asági ügyosztályon.
A Bazilika tatarozásához szükség állványozási mun-
kálatokra pályázni lehet június 18-án d. e. 10 óráig a ma-
rendezési munkálataira és az ezzel |
gszállításra pályázni lehet — június
csatornaépítési ügyosz-
atalra és az ezz
lehet — június
i ügyosztályon.
köanyags:
10 óráig a:
kapcsolatos
18-án d. e.
llításra
Tr
munkálataira
A Bazilika kőfara ályázni — lehet
június 18-án d. e. 10 a magasépítési ügyosztályon.
A BSZKRT rész ükséges 80.000 drb. falitégla
szállítására pályázni lehet június 11-én d. e. 9 óráig.
ácfa-utca 15., IV. em., 436.
Beérkezell! ajánlafok
A Béke-téri
pályáztak:
előljárósági é
ület kömüves mun!
Fábián István 2! V
gner Gyula
Ferenc
vitéz Gorondy István 244.1 1
Wihart Ferenc 256.083; K Károly 257.
Teleki László Glock Imre 261.936; Bíró Ernő
273.603 pengővel
A f éti temető határvonalán kivitelre kerülő
dröth munkáira pályáztak: Stadler Mihály
5213; V Kovács 5366; Kollerich Pál és Fiai Rt. 5624;
; 3 é
Haidekker Sá Rt., 6168; Wittmann János 6882; Jalcs
Dezső 7 /
A ut állatkerti állomásán létesítendő
perronép aunkäira pályáztak: May Imre
16.010; Skolay 80; Kajtär Lajos 8589 pengővel.
A Verpeléti-úti előljáróság epületburkolö munkäira
pál áztak: Tafler Oszkár 2448, Piazza Antal 2522, Bartók
táv 66, Higiénia burk. szöv. 2617, Somogyi Bela
é 08 István 2720 pengővel; ugyanitt kőműves-
yäztak: Belinszky János 3078, Katona János
y Lajos : Biró Ernő 3901; Grenyó Ber
talan Domonkos Péter 423 Kriska János 4238;
Szabó Árpád 4359; ifj. Fritz József 4927 pengővel.
Az Úi Szent István-kórház tüdőbetegosztályán vég-
zendő szigetelési munkákra pályázta Helvey Tivadar
997; Parafakögyär rt. 10,786; Posnansky és Strelitz
10.871; Biehn János Rt. 11.270; Schmidek Miksa 11.294;
MagyarAszfalt rt. 11.340; Gosztonyi és Tsa 12.477; Traub
Ödön 12694 pengővel. ; .
A Fiumei-úti köztemetőben építendő kertész- és lakó-
ház föld. kőműves elhelyező és heton munkálra pálváz-
tak: Kure rgely 7205; ifj. Hajós József 7270; Tőke
György 8957; N István 5988; Szabó István 8999;
Grátz Dániel és 9552; Buzadits Ignác 9874; Kovatsck
Ferenc 9988; Zsolnai István 9874; v. Kovács Lajos 10.224;
Katona Dre 11.868 pengővel.
"A Borbolya-utca útrendezési munkáira pályáztak:
Miklós Béla 14.825; Krausz Ferenc 16.179; Vértes Albert
16.550; Obendorfer Rudolf 16.928, Vadas Mihäly 17.286;
a I áseselter Bálint 17.300; Kimberger
ároly 17.307; Trugl László; 17.353; Barta Károly 17.909;
Szánthó Ferenc 20.380 pengővel. ely
A BSZKRT tulajdonát képező Mercedes Benz nyers-
olajmotorok részére szükséges 489 csapágyesésze szälli-
tására pályáztak: Schütz Testvérek 2820; Hubert és Sig-
mund 2870; Láng L, Gépgyár 2976 pengővel.
15.000 drb különböző erősségű önműködő áramkikap-
csoló szállítására pályáztak alay István, Kisipari
Munkabeszerző; Telefongyár : Siemens-Sehuckert Mű.
vek, Engel Károly.
A — káposztásmegyeri vízmű — főtelepén létesítendő
vasbeton gravítációs tartalékcsatorna építési munkáira
pályáztal László és Blum, Versetz Márton, Zsigmondy
Béla Rt., König Román és Stein, Endre, Gazda
kfejlesztő Rt, Borlay ly, F n Somogyi és
György, Palatinus Rt., Erdé! és Vajda, Magyar Gazda.
sági Kisvasút Rt., Hacker Emil, Teleky László, Biró
A Skutetzky és Boray, Fejér és Dános, Hajnal Imre,
Bleyer.
VA
szükséges szívó kipuffogó-szelepek
Magyar Waggon és Gépgyár 1248,
Hubert és Sigmund 1440 pengővel.
Láng L. Gépgyár 1260,
Dersenyfífárgyalási
megbízások
A Dandár-utcai
nek átalakí
509
népfürdő melegvizfütö berendezésé-
si munálatait Rietschl és Henneberg kapta
pengőért.
A Herminamezői templom üveges munkálatalt Mayer
Gáspár kapta 1496 pengőért.
A marhavágóhidi iparvágány
rompójának si munkálatait
nemann kapta 3975 pengőért.
Az Új Szt. János-kórház szobafestő munkálatalt Zau-
Antal kapta 2855 pengőért.
vasuti kocsifogó s0-
Roessemann és Küh-
per
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadövällalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Schütz Testvérek, Kr
E Optalit
rons
könnyütém—éngei
" nn fehér-csapágyfém I
GYÁRTMÁNYAI KIVALOAK!
Telefon ı
1-530-92,
Geiringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos és aCCUMULIIOr
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon: 1-855-59.
| Frank Ignác
GEPSZIJ UZEME
Budapest, !X., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon : 1—126—66.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagipara: Budapest, V., Sas-uten 25. szám
2 "releton: 1-202-84, 1"108-58.
«+ . évi telj. kép. 12.000 v.
» nn 5.00»
Cementgyár : Lábatlanban .
Mészgyárak: Lábatlanban . .
Dorogon . ...
Téglagyárak : Puda-Ujlak, Kőbány
Eng] Nyergesujtatu évi telj. kép. 80,000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak 8,000.000 drb.
CUSTLODIS ALPHONS
ALAPITÁSI ÉV 1876. — Mérnöki iroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., Nädoc-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÄNY-U. 21. reL.: 1—153—50.
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
és bítűmenes kezelések. Olajos portalanitäs,
TETŐFEDÉS:
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
SZIGETELÉS :
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemes, szi-
getelölemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, Kkarbolineum, I kes én lokál
kátrány-paraffin, ki nőcs gé
--- Page 177 ---
HAuszonb5afodik évjolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
SIT
Budapesi, 1937 június 16. 24. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
FELELŐS SZERKESZTŐ: —
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
D ACSÓ EMIL BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Gazdagsdgi
bizonyitvanyok
Az elmult héten beszéltünk arról, hogy a
magyar politikai élet egyik legkiválóbb ellen-
zéki férfia, aki határozott kritikai szellem, a
legnagyobb elismeréssel szólott Budapest szé-
főváros 7 sáról és mintakepnek
oda az autonómiák elé. Ezt követően
Schneller Lajos dr., a magyar pénz-
rt tekintélye vette a legna-
iggal, nyiltsäggal és biztos
tudással védelmébe a magyar főváros gazdál-
kodását. Ez a felszólalás is a képviselőházban
történt, megnövelvén azt a jó atmoszférát,
amely Budapest nevének elhangzásakor a ma-
gyar parlamentet jólesően elönti.
Ezek mellett az elismerések mellett azon-
ban, amelyek a politikai frontról
lemes érzés elolvasni azt a kis
sítást, amely arról számol be, gy
törvényszék nem kevesebbet mondott ki, mint-
hogy Budar főváros az ország leg-
gazdagabb anyagilag tökéletesen
megbízható. Bizonyára nem maga a pá
pengője körül harcoló félnek jutott eszébe,
hanem valószínűleg ügyvédi furfang volt,
amely biztosítási végrehajtást akart kérni a
főváros ellen, mert — mint mondotta — , kö
vetelését veszélyeztetve látja". A —járásbíró-
ság, úgy látszik, betűszerint vette a törvényt
és el is rendelte a biztosítási végrehajtást, a
tiszti ügy ég azonban felfolyamodást jelen-
tett be. Másodfokon — mi sem természetesebb
— a törvényszék megváltoztatta a j rásbíró-
ság döntését és megsemmisítette a biztosítási
végrehajtást elrendelő végzést. A törvényszék
döntése nem kevesebbet mond ki, mint hogy
köztudomású tény, hogy Budapest ékesfő-
város többszázmilliós költségvetéssel az
ország leggazdagabb közülete, amely olyan
aktív vagyonnal rendelke amely
más közület fölé emeli". Ezekután t
sen levonja a konklúziót a törvényszék és
mondja, hogy Budapest fizetőképessége és
fizető ége milliös kiadások mellett sem
rendülhetett meg.
Az elmés ujságíró, aki ezt az igazán érde-
kes tudósítást megír röviden annyit mond,
hogy íme, ha van zegénységi bizonyítvány,
akkor most a királyi törvényszék Budapest
székesfővárosról gazdagsági bizonyítványt állí-
tott ki. Valóban ez is a törvényszék döntése,
de a többi is, az Ernszt Sándor felszólalása, a
Reményi-Schneller Lajos nagyszerű védelme
mind, határozottan gazdagsági bizonyítványok
a székesfőváros számára, amely ilyen gazdag-
sági bizonyítványokkal nyugodt lélekkel áll-
hat polgárai elé, akiknek soha, egy pillanatra
aggodalmuk nem lehet, hogy azt az óriási
vagyont, amelyet a székesfőváros vezetőire bí-
zott, a legkisebb veszedelem is fenyegethetné.
Igy kell ennek lennie, hiszen maga Re-
menyi-Schneller Lajos, aki azonkívül, hogy
pénzügyi szakember, tudós férfiú, gyakorlati
gazdaságpolitikus, mindezeken kívül még a
székesfőváros legbelsőbb ügyeinek is ma már
távolálló, de annál objektívebb ismerője. Ha
az ő szájából halljuk azt, hogy a főváros pénz-
ügyi gazdálkodása mintaszerű és a kontinen-
sen szinte páratlan, akkor természetes az,
hogy ennek a világvárosnak vagyoni helyzete
megingathatatlan. Hozzátesszük azonban, hogy
csak addig megingathatatlan, amíg a mai jó
zan községpolitika uralkodik, amely keményen
visszaszorít minden demagógiát és szigorúan
áll azon az állásponton, hogy a főváros va-
gyonának épségét meg kell őrizni. De nem
szabad elhatalmasodnia a demagógiának,
amelynek igazán könnyű munkája volna, mert
a közszolgáltatások árának leszállítását, az
adók törlését, a pazarló beruházások követelé-
sét kellene csak zászlajára írni. És nem szabad
elhatalmasodnia még egy másik iránynak
sem, amely a garasok kuporgatásában, a
kultúrintézmények megöl6seben, a szociális
gondoskodás beszüntetésében akarja kiélni a
maga igazán szadista fölfogását. A két út kö-
zött halad ma is a főváros, ott kell tovább ha-
ladnia és akkor ezek a gazdagsági bizonyítvá-
nyok esak szaporodni fognak.
itemény 1
ügyi világ elisme
gyobb határozott
o LL LL
N >
Mintaszerü és a kontinensen
szinte páratlan a főváros
pénzügyi gazdálkodása
Reményi-Schneller Lajos dr. országgyűlési képviselő
a Fővárosi Hirlapban ismerteti álláspontját, hogy miért
tartja megingathatattannak Budapest vagyoni helyzetét
A jó szociálpolitika első alapfeitétele
a jó gazdaságpolitika
A képviselőházban felszólalt Czirják Antal és | azzal kezdte, hogy félreértettem, mert ő nem
azt a meglepő kijelentést tette, hogy a főváros nem | a mostani kölcsönről beszélt, hanem az OTI
fizet a hitelezőinek. Az OTI tőkekihelyezéseivel fog annakidején fővárosi kölesönkötvenyeket vá-
lalkozott és váratlanul azt a vádat emelte Bud írolt és ezek teljesen elértéktelenedtek, Ilyen
pest városa ellen, hogy tönkreteszi az OTI-t. „A 16- rülmények között jogosan állíthatta, hogy
város me. dagszik, — mondotta, kölcsöneit | a főváros miatt az OTI tönkremegy
bagóval ti vissza, viszont a faluval és a szociá- — Erre a megállapításra könnyű volt me-
lis kérdésekkel nem törődik. kem válaszolni. Elmondottam képviselőtú
máskor is elhangzottak - vádaskodások az | samnak, hogy annakidején ilymódon nem is
ország házában a magyar főváros ellen. Azelőtt ! adhatott kölcsönöket az OTI a fővárosnak,
ilyenkor mindenki tapsolt és igyekeztek tetézni a | mert amikor azokat a kölcsönöket kibocsátot-
felszólaló kifakadásait. Most csend és idegenkedés | ták, az OTI még nem is létezett. Legfeljebb az
fogadta ezt a kijelentést, sőt utána felállott Remé- | lehetséges, hogy a kölcsönt az OTT jogi elődje,
nyi-Schneller Lajos dr. Mint egyszerű képviselő be- | a Munkásbiztosító jegyezte. Amikor az egyesí-
It. A leghatározottabban visszautasította a vá- | tés megtörtént, az OTI a Munkäsbiztositötöl a
dakat. Tlyent nem lehet Budapestről mondani, — árosi ölesönkötvényeket m leértékelt
hangoztatta. — A m: s mindenkinek non vette át, tehát ezek a kötvények
fizet, sőt még a külföldi adósságait is százszázaló- | az OTI vagyoni helyzetét semmiféle módon
kig megtéríti. , Rossz szolgálatot tesz a képviselő | nem befolyásolhatták. zt be kell látni úgy
úr, — emelte fel hangját, ha az ország leghitel- | Czirjáknak, mint minden objektiv bírálónak.
képesebb szervezetének, a fővárosnak hitelét akarja | Az eredmény valóban az volt, hogy még csak
ilymódon rontani." egy óráig sem állhatott meg a hamis vád a
És ekkor felzúgott a taps. Mindenki helyeselt | /ővVáros ellen.
teményi-Sehnellernek, i önként vällalko: m
"banki legtöbb. joga As Volt Deticit, amelyre
t tenni, mert annakide- =
Takarékpénztár vezetésére büszkék lehetünk
rt távozott el, mert még na
védő szerepére, de va
ilyen határozott kijelente
jén őt kér
és annak éléről csak azé
gyobb feladatot bíztak rá. Remenyi-Schneller nem Fzek után megkérdeztük a ki é
szünt meg a főváros ügyeit figyelemmel kísérni és szakembert, aki most már nem áll
legutóbb, mint az üzempolitikai bizottság meghí- szólgálatában, hogy mi az objektív véleménye
vott szakértő tagja bocsájtotta a főváros rendelke- a főváros vagyoni helyzetéről?
zésére elismert pénzügyi tudását. N
A Fővárosi Hirlap munkatársa az Országos 2
Földhitel Intézet palotájában kereste fel
, Nemcsak mondtam, de valóban szilárd
A ROY otven is. hogy a magyar főváros:
. . anyagi helyzete kitünő. Budapestnek termé-
Reményi-Schneller Lajos dr. szetesen vannak adósságai, de vagyonához
vezérigazgatót, viszonyítva ez az eladósodás elenyésző, a leg-
hogy vele a magyar főváros pénzügyi helyzetéről osszabb akarattal sem lehet túlzottnak minő-
beszéljen. Boldogan elmosolyodott, amikor elmondot- síteni. A kamatterhelés is olyan, hogy azt
tuk neki, hogy a Városházán mindenkinek nagyon könnyen elviselheti. Az természetes, , hogy
jól esett a parlamenti szereplése. egyes financiális intézkedéseket lehet kifog
Ugy érzem, — mondotta, — hogy ez kö- solni, — hiszen véleményeltérések mindenütt
telességem volt. Mint régi városi ember, egy felmerülnek — de nagy általánosságban meg-
. nyugtatónak mondhatjuk a főváros pénzügyi
pillanatig sem hagyhattam megcájolatlanul helyzetét
az ilyen kijelentéseket. Annak különösen örü- elgyzeték Am a
lök, hogy a kepviselöhäz nem a vädlönak, ha — Beszéljünk egyszer őszintén a deficitről
nem a védőnek helyeselt. Ez azt mutatja, hogy | 5. — folytatta Reményi-Sehneller, A főváros-
a főváros helyzetét ma már elég jól ítélik | nak formai és tényleges deficitje van: Ez a
Az kétségtelen, hogy a legnehezebb gaz- hiány azonban nem olyan mérvű, hogy aggo-
ági viszonyok között is Budapest városa | dalomra adhat okot. A fövdrosnak hatalmas
jól megállotta helyét és ma kifogástalan va- | vállalkozásai vannak, amelyekbe befektette a
gyoni viszonyok ött van. Ezért a pénzügyi | PEN? De nemcsak ez az oka a hiánynak,
gazdálkodásért a város vezetőinek. hálás lehet | ?nelynek, szerintem, minden közületnel te
Budapest egymillió lakosa; Nem mindenütt | MEszetszerüen jelentkezni kell. Ugy a főváros-
jan Így. Valamikor nagyon gazdag városok nak, mint az államnak a háború után olyan
mentek tönkre Amerikában és komoly pénz. | fötelességei jelentkeztek, amelyekről azelőtt
ügyi zavarokkal küzd sok német város is. Ezt | $%0 sem volt. A feladatköre nagyon nagy mé
különben mi már akkor megjósoltuk, amikor b It. Ha a háború előtt egy szocia-
a német városok nyakra-főre vettek fel k gitátor azt követelte volna, hogy a vá-
csönökét, anélkül, "hoz megfelelő pénzügyi | 198 naponta 70—80—90.000 ingyenebédet osszon
mlátámasztásról gondoskodtak volna. 1 ki a szegények között, mint . lelkiismeretlen
Az összeomlott vád atót, letartóztatták volna, Most pedig 2
f ros valóban ennyi ebédet oszt ki, de ez
Budapes? ellen így rendjén Pa van és hen EN EN
E) i 2 A Ki még igen sok más egyéb szociális kötelezett-
ze Bemenvi-Schneller elgondolkozott és újra | sége is van. Ezen változtatni nem lehet, de
Misszatért. JGztrjáft eszédénes ie] nem szabad. fővárosnak ezeket a millió-
„— Czirják képviselőtársam az ineidens | kat kell adnia, még olyan rideg pénzember
után megfogott a folyosón és a beszélgetést ! sem kifogásolhatja, akinek a szíve helyén
>
--- Page 178 ---
2
LÖVÁROSI [ŰocAP
Budapest, 1937 június 16.
pénzeszsák van. Ha nem mozdul meg a szíve,
úgy az esze követeli azt, hogy a szociális
kiadásokhoz hozzájáruljon.
— Legutóbb Baján beszéltem ezekről a kér-
désekről és ott mondottam, hogy a jó szociál.
politika első alapfeltétele a jó gazdaságpoli-
tika, amely bizonyos mértékig feleslegessé is
teszi a szociálpolitikai gondoskodást, Ezt úgy
ebb
értem, hogy ha munkát adunk, akkor ki
a munkanélküli, tehát nem kell róluk k
fá pen gondoskodni. Vannak egyes szociális
eladatok, amelyeket még a jó gazdasági D0-
A főváros a külföldi hitelezőkkel
szemben is eleget tett kötelezettségének
— Számoljunk le azzal a babonával is, —
magyarázta tovább Remenyi-Schneller
hogy a főváros nem fizet a külföldi hitele:
nek. Igen: zet, még pedig sokkal becsülete-
sebben, mint bármelyik más közület, vagy
k földi város. Már 1925-ben rendezte a ma-
gyar főváros az ostendei egyezménnyel a kül-
földi hitelezőkkel való dolgát. Az 1910., 1911. és
1914. évi külföldi kölcsönök rendezéséről volt
szó. A háborúban mem fizetett Budapest, mert
nem fizethetett, A régi kötelezettségeire ard-
nyos megállapodást kötött és az egyezmeny-
ben vállalt kötelezettségeinek azóta mindenben
eleget tett. A főváros külföldi hitelezői soha
nem is panaszkodtak ellenünk.
— 1926-ban vette fel a főváros a nagy dol-
lárkölcsönt. Ezen a 20 millió dolláron két
cívül keresett árfolyamdifferenciát, mert
kölcsönt 5.70-es alapon számolták el és
3.40-es alapon visszafizethető. Ebből a kölesön-
ből nagyon lukratív befektetések történtek.
Az Elektromosművek és a Vízmű hasznos be-
ruházásai a kölcsönnek 40%-at emésztették fel.
Ebből létesült a gyönyörű kelenföldi centrálé
Egyszer egy amerikai szakembert vittem
aki alaposan megvizsgált mindent ü
sen azon csodálkozott, hogy az erőművet
legnagyobbrészben magyar mérnökök tervez-
a
most
üt sem tud nélkülözhetővé tenni. Ilyen
például az egészségügyi gondoskodás.
ték és magyar munkások hajtották — végre.
Szakember szájából kaptunk olyan dicséretet,
amilyenre ritkán van példa. A 20 millió dollá-
kölcsön esedékes részleteit mindenkor ki-
tte a főváros.
A Községi Takarékpénztár tűz-
próbája az 1931-es krízisben
A Községi Takarékpénztárról most már
könnyebben beszélhetek,
senki
mert nem állok az
élén és így már sem mondhatja, hagy
hazabes; s huszonöteves vágya
teljesült, amikor a Takarékot 1928-ban meg-
valósítottuk. Ma már elmondhatjuk, hogy
minden tekintetben bevált, Az 1931-es krizis-
ben állta ki a tűzpróbát. Bizony akkoriban
sehonnan sem lehetett pénzt szerezni és a Ta-
karék minden zavar nélkül folyósította a pén-
zeket a főváros számára. De mindentől elte-
kintve, a magyar fővárosnak szüksége van a
pénzintézetre. Rengeteg olyan feladatot vál-
lalt a Takarék magára, amelyet a köizgazga-
tás nehezen tudott volna ellátni. Nagyfontos-
hogy a készpénznélküli forgalmat
egyes intézményei között letudja
18,
város
bonyolítani,
Hat-hét millió pengőt keresett a főváros
a nyolcmillió dolláros függőkölcsönön
— Meg kell még emlékeznem a nyolcmillió-
dolláros függőkölcsönről, amelyet 1930-ban
vett fel a áros. Ebből négymillió dollár
tényleges? cülföldi tőke. Ezt már a Községi
"Takarékpénztár hozta be, kétmillió dollárt
adott az Angol— Magyar Bank. kétmilliót pe-
dig a Kereskedelmi Bank, Hitelbank, a Les
mitolóbank és Hazai Takarék. Ennek a köl-
csönnek nagy részét már vissza is fizették.
2.8 millió dollár kölcsönt pengősítettek és így
a főváros hat-hét millió pengőt keresett.
— Álljunk meg itt egy ra. Ezt az egész
összeget a Vásárpénztár A
fordították. Mennyit — b.
panamákról és azt állították,
pénztár miatt rettenetes veszteségek
k
hogy a FV.
érik a
fővárost. Mondjuk meg végre, hogy a fövd-
rosnak egyetlen egy fillér vesztesége sincs a
Vásárpénztár ügyei miatt,
Sok a hosszúlejáratú,
kevés a függőkölcsön
— Szendy polgármester hasznos beruházá-
sokra az OTI-töl vett fel kölcsönt. Ha tőlem
kérdik azt, hogy helyes-e beruházásokra köl-
csönt felvenni, az a válaszom, hogy okos és
lukrativ célra igen, de néha még más beruhá-
zást is el tudok képzelni, esupän az volna fel-
tételem, hogy legalább a befektetett tőkének
a kamatait fizesse meg az az intézmény,
amelynek céljaira kölcsönt veszünk fel, A fő-
város néha még rá is fizethet egyes vállalko-
rdeket szolgál, mert más
oldalon olyan helyzetet teremt, hogy abból
neki különféle jövedelmei származnak. Azzal
is tisztában kell lennünk, centiméterrel nem
lehet mindig felmérni az eredményt. A fővá-
ros egyre mindenesetre büszke lehet és ez az,
hogy a kölcsönei majdnem mind hosszúlejá-
ratúak, rövidlejáratú kölcsöne alig van. Ilyen
eredményt kevés közület tud felmutatni!
Remény hneller — megemlékezett még arról,
hogy egyesek az utóbbi időben sokszor felvetik a
békebeli fővárosi kölcsönkötvények valorizációjának
kérdését. Ezzel tulajdonképpen már elkéstünk, mert
a valoriz: ónak nem az a célja, hogy a spekuláció
ügyét előrevigye, hanem az, hogy az eredeti jegy-
zők számára adjon némi k tlá: Az Ösjeg:
kezóben már nagyon kevés kötvény van.
Szétt józsegné
az Wi )skotában
Most, amikor az iskolák sorra búcsúznak
évtől, a Bíró-utcai Uj Iskolában kiállítás keretében
mutatták be azt az irányt, melyet a letelt tendő-
ben, de 1914-iki alapítása óta állandóan követett
az intézet és amellyel új utat vágott a pedagögid-
ban. Rendkívül érdekes ez a kiállítás, amely az in-
tézet gimnazista leányainak és az elemi iskola nö-
vendékeinek alkotó készségét, önálló tetterejéi
szociális érzését mutatja be és újabb bizonyságot
tesz az iskola alapítója és mindmáig vezetője, a ki-
tűnő Domokos Lászlóné igazgatónő
munkája és pedagógiai sikerei — mellett.
hogy megnéztük ezt a kiállítást, melynek sok érde-
kessége között azonban még egy külön élményben is
volt részünk. Alkalmunk volt lelkes, agitatív mun-
kája közben megfigyelni az Uj Iskola negyedik
elemistájának, Széll Máriának az édesanyját.
Bár a kiállítás védn tisztével ruházták fel, de
mindenekelőtt mint szülő jelent meg az ünnepségen
Széll Józsefné, a belügyminiszter felesége. És mint
szülő nyilatkozott meg előttünk az Uj Iskolärdl,
amelyet a főváros sok-sok kitűnő iskolája közül ki-
választott a kis Mária számára. Ebben a választás-
ban benne volt már az egyetértés azzal a pedagógiai
módszerrel, melyet Domokos Lászlóné iskolájában
meghonosított, Teremteni, alkotni, szóhoz juttatni a
gyermek lelkében rejlő értékek ez az iskola pro-
gramja és ennek a gondolatnak porpagálójává sze-
gödött Széll Józsefné. Végtelenül megtisztelő és
felejthetetlenül kedves volt az a fogadtatás, amely-
ben az ujságírót részesítette, aki a kiállítás meg-
látogatásával elárulta, hogy az Uj Iskola érdekli.
Nohát ezt az érdeklődő ujságírót gazdag útravaló-
wal kell ellátni, hogy valójában értékelni tudja az
iskolát és azt a munkát, amelyet Domokos Lászlóné
ennek az intézetnek áldozott. Ennek az értéknek és
a tan-
S
az érdemnek nehéz elképzelni lelkesebb szó-
szólóját a kegyelmes asszonynál. Meggyőző erővel
méltatta a szép programmot, melyen az Uj Iskola
épült és hosszasan elidőzött annál a varázserőnél,
amely ennek az iskolának életét olyan meleggé teszi.
Máriámnál tapasztaltam, hogy itt nincs
ra, ennek az iskolának a lelke el-
lenállhatatlanul hívja magához a tanulót, aki, bár-
milyen esemény adódik, nem akar elmaradni egyet.
len előadásról sem. No és az oktatási módszer, ame-
lyet kifogásolni is szoktak, hogy ebben az iskolá-
ban játszva tanulja meg a diák a legkomolyabb
tárgyakat is, mennyire nem érdemli meg a kifogást.
A eredmények igazolják az iskolát és itt az
eredmények azt mulatják, hogy az Uj Iskola elemis-
tája ha történetesen más középiskolába kerül, a leg-
elsők k jut, aki vezeti tanulötärsait, A kiállítás
pedíg, amely szemléltető módon mutatja meg az iskola
módszerét és a témájánál fogva, amennyiben minden
tanulónak a magyar falu sorsát kellett feldolgozni,
az iskola szociális neveléséről tesz bizonyságot, ez a
kiállítás igazán megérdemli, hogy minden pedagó-
gus nézze meg.
Ha pedagógusok lennénk, nem tudnék ellenállni
ennek a kedves és meggyőző invitálásnak. És itt
jutottunk el oda, hogy miért volt élmény a kegyel-
mes asszony részvétele ezen az iskolai ünnepségen.
Megmutatta, hogy miképen kell lelkesedni érdemes
ügyért és hogy wmiképen kell propagálni valamit, ha
megérdemli. Tudomásunk szerint Széll Józsefné nem
csak az Uj Iskolába vitte el lelkességét és agitatív
erejét, — habár ez az iskola külön szívügye neki —
mert gazdag társadalmi és szociális programja van
és sok jó ügynek csinál mostanában propagandát.
Hogy milyen sikerrel bíztat ez, talán emlékezzünk
arra a munkára és azokra az eredményekre, me-
lyekkel Zemplénben tette felejthetetlenné a nevét ab-
ban az időben, amikor Széll József ott , erőskezű"
főispán volt. Ennek az igazságosan erős kéznek mun-
káját társadalmi és szociális téren kiegészítette az a
másik munkakör, melyben gyöngéd szeretettel töl-
tötte be hivatását Széll Józsefné, aki most mint a
kis Mária édesanyja sugározott be kivételes szere-
tetreméltósággal egy iskolát.
— Az én
8 ég parancss
Az én dalaim
Karaliáth Jenő verseskönyve
Ezt a finomlelkű, kedves, lelket gyönyörködtető
verseskönyvet Karajidth Jenő írta és a Singer hai
Wolfner irodalmi intézet adta ki, Egyszóval,
egyszerűen: Karafiáth Jenő és nem Karafiáth Zen
Budapest székesfőváros főpolgármestere. A főpol
gármesternek ezekhez a pompás irodalmi csecsebe.
csékhez a világon semmi köze nincs, mert ha Kara-
fiáth Jenő, ez a csodálatosan rímelő, mélyen érző
és mélyen gondolkozó költő hivatali tekintélyével
akart volna súlyt adni a verseskönyvének, akkor
ezt már megtehette volna kultuszminiszter korában
is, hiszen a kultuszminiszter irodalmi berkekben
mégis csak nagyobb tényező, mint a föpolgärmester.
De Karafiáth Jenő, a költő, bölcsen tudja, hogy a
verseket a tekintély súlya agyonnyomja, pedig a
verseknek szárnya van szükségük. Ezek a versek
pedig, a Karafiáth Jenő üde, ma is aranyosan fia-
talos (azok is, amelyek Lefelé a hegyről szólnak)
versei nem elégedhettek meg azzal, hogy lapokban,
ha a legelőkelőbbekben megjelentek: ezeket így
kell kötetben látnunk, mert csak így látjuk a költő
egész arculatát, így ismerkedhetünk meg a halk, de
vidám, fájdalmában — mint aki senkit nem akar
terhelni a maga keserüségével — csak szomorkás,
jókedvében csillogó, szellemességében tisztán fénylő,
őszinteségében megható, az örök jóságot, örök szép-
get, örök szeretetet hirdető lélekkel.
Ezeknek a verseknek meg kellett jelenniök, mert
vigasztalást, rem: t, bizalmat hirdetnek, mint Ka-
rafiáth Jenő egész lénye, egész egyénisége, amely
tömegek hitének &brentartäsära hivatott. Csaknem
három évtized boldog perceinek (mert a költő alko-
tásának percei akkor is boldogok, ha írás közben a
szíve szakad meg!) eredménye ez a verseskötet,
amelynek nem a főpolgármester, hanem amely a
főpolgármesternek használ. Ha nem ismertük volna
is,
eddig Karafiáth Jenőt, akkor ma ismertü volna
meg, mert nemes lelki portréjának diszt, szépséget,
rokonszenvet százféle más tevékenysége — adhatott,
k adnak neki.
valami nagyon jólesőt érzünk
mi ebből a verseskönyvből. Azt, hogy ez az érdemes,
kiváló férfiú, aki pál ı nagyon sokat dolgozott,
tevékenykedett, elérkezett életének ahhoz a pontjá-
hoz, ahol nyugalmat, harmóniát, napfényt, a szere-
tet sugárzását érzi ahhoz, hogy kitárja lelkét, bi-
zalmával ajándékozza meg — embertársait, akiknek
ime kedves mosollyal engedi meg, hogy nemes,
tiszta jának virágoskertjébe vidám rimesilinge-
168 ki t beléphessenek.
Csak két aranyos,
még be, amelyeknek hatásától nem tudunk
dulni:
MMjság Kenesén
Egy búbosbanka járt tegnap a kertben.
én lépkedett, akárcsak a páva.
k vitáztak vele,
S egy parti-fecske cikázott nyomába. . .
de fényt ezek a versek
És még valamit,
finom verset mutatunk itt
szaba-
A sündisznó hőscincérre vadászott,
Egy tücsök cirpelt választ a kakuknak . . .
Sárgarigók és örvös vadgalambok
Jelentkeztek a koncerthez tanuknak. , .
Más ujság nincs! Mert az aztán nem ujság,
Amiről írni szinte nem merek;
— E kis bolondok százszor boldogabbak,
Mint Budapesten fenn, az emberek.
A nyolevanhármasok
Az élet duló vad viharában
A tartalék is küzdeni ment ...
Pusztult az ujonc. Tiszt. Generális.
De mindig jött több új regiment.
Voltak közöttük bősz oroszlánok,
Voltak közöttük elszánt sasok . . .
S mikor jelt adtak újabb rohamra,
— Jöttek az ifjú nyolcvanhármasok.
Dallal, virággal jöttek a frontra.
Kiüzdtek vitézül egy életen át!
Alomviskóik sorra lerontva,
A tél dere büszke fejükre leszállt.
És fujták, megfujták újra a kürtöt! . . .
Testvér minékünk nem lesz mára sok?
,.Felsőbb parancs jött!" Végső rohamra!
— § mennek az öreg nyolcevanhármasok. .
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III, Selmeci-utca 23. — Tel. : 1-632-61
Lakás: III, San Marco-u. 31. — Tel. : 1-629-27
--- Page 179 ---
Budapest, 1937 jünius 16,
LÖVAÁROS [doAP
3
Budapest fcladatai az iljúsáó nagy
problemäjänak megoldásában
Schuler Dezső alpolgärmester a pályaválasztási tanácsadóról, a
Kképességvizssáló intézetről, a diplomások gazdasägi átképzéséről,
a masántiszíviselők munkaviszonyainak törvényes rendezéséről
A szellemi szükséémunkáa és a gyakornoki állá-
sok szervezése helyett különleges foslaikoz-
fatókat kell felällitani
ában az értelmiséghez tar-
tozó ifjúság elhelye rendű és legsúlyo-
sabb problémák ba tartozik, amely élénken fog-
lalkoztatja a kormányt, de gondja a fővárosnak és
a magángazdaságnak is, Erről a kérdésről érdekes
és nagy figyelemreméltó javaslatokat dolgozott ki
Schuler Dezső dr. alpolgármester. Ezek a javaslatok
csak egy részét teszik egy nagyszabású munkájának,
amely a Székesfővárosi Stat ni Hivatal kiadá-
A. diplomás és &
sában a közelebbi időben , Hatósági és társadalmi
embervédelem Budapesten" címmel fog megjelenni.
Ennek a munkának külön fejezete az ifjúságvéde-
lem, amolynek keretében úgy a fizikai, mint a szel-
temi foglalkozású munkanélküli ifjúság kérdésével
foglalkoz. Schuler Dezs dr., akinek javaslatai
alkalmasak arra, hogy a fővárosnak a nehéz kérdés
megoldása körüli elhatározásai tekintetében alapul
szolgáljanak,
Schuler Dezső dr.
alpolgármesternek
ezeket a nagyérdekű javaslatait a Fővárosi Hírlap-
nak alkalma van a következőkben ismertetni:
A kormány rés: 1 történt intézkedések
myugtató módon igazolják, hogy az értelm
munkanélküliség sa érdekében a
hatóság a helyzet helyes felismerésével kötelességé-
nek tartja a kérdés intézményes és országos rende-
zését. Mégis, mintán a kormány részéről is még
csak az első intézkedések történtek meg és mert a
probléma tényleges megoldásához a kormányható-
ság intézkedésein túl a helyi h gok, sőt a tár-.
sadalom támogatá és segítségére is teljes mér-
tékben szükség lesz, rámutatok azokra az utakra,
amelyek megítélésem szerint a közeli, vagy távo-
labbi jövőben az értelmiségi munkanélküliség esök-
kenéséhez vezetnek.
A javaslatok két csoportra oszthatók. Egyré-
k — megvalósítása — előreláthatólag — közvetlenül
csökkentené az értelmeségi munkanélküliséget, má-
sik részük preventiv intézkedés lehetne, amely az
értelmi munkanélküliség további vagy újabb növe-
kedését igyekeznék meggátolni.
A tennivalók nagyobb
ságnak országosan kellene
részét a kormányható-
megvalósítani.
Más intézkedéseket
a helyi hatóságok saját területükön vihet-
nének keresztül,
de feladat várna ezen a téren a [társadalomra
is, a sajtó pedig a való helyzet feltárásával és is-
mertetésével segíthetne a munkában. Hangsúlyoz-
nom kell, hogy a kormányhatóságnak az értelmi-
ségi munkanélküliség csökkentése érdekében teendő
szociálpolitikai intézkedéseit gazdaságpolitikai in-
tézkedésekkel kell összekapcsolnia, mert úgy a fizi-
kai, mint az értelmiségi munkanélküliség alapvető
oka az általános gazdasági helyzetben gyökerezik.
Az értelmiségi ifjúság elhelyezkedését elörelät-
hatólag különleges intézkedésekkel fogja a kor-
mányhatóság és a kirendelt miniszteri biztos elő-
segíteni, akinek működése azonban csak az értel-
miség és az értelmiségi ifjúság munkanélküliségének
területére igetelődik. A fizikai pályára készülő
munkanélk: íg kérdésével nem foglalkozik,
míg a nyugati államok ifjúságvédelmi szervei egy-
formán segítik mindkét ifjúságot.
Ami az országos rendezésre váró és kormány-
intézkedést feltételező javaslatokat illeti, ezek első
esoportja, a jelen tapasztalatain okulva, a jövőt
munkálja és hatásuk csak később lesz érezhető.
Közép- és felsőfokú oktatásügyünk a mult tra-
dieiöin épült fel és nem alakult kellőképen a väl-
tozott gazdasági helyzethez.
A. középiskolát össze kellene kötni jól szer-
vezett pályaválasztási tanácsadóval és képes-
ségvizsgáló intézetekkel
és az általános műveltség nyuitäsa mellett a gya-
korlati érzék kifejlesztésével is törődni kellene.
A miniszteri biztos hatáskörébe tartozik an-
mak megállapítása, hogy mely értelmiségi pályá-
ADCER ÉS GCATZ
Cementárugyár. Rekord hő- és hangszigetelő-
gyár. Épületfa és építési anyag nagykereskedése
PESTSZENTERZSÉBET
Városi lerakata V., Tátra-utca 6. sz. alatt
(Lipót-körútnál). — Telefon: 124-153
kon van szakképzett ifjakban hiány. A — gazda
tisztek közgyűlésén megállapították, hogy
kevés a 30 éven aluli okleveles gazda, Álli-
tólag a vegyészmérnökök elhelyezése sem
jelent különösebb nehézséget.
A magángazdaság a kereskedelmi — képzettség-
gel rendelkező főiskolásokat látja legszívesebben.
A Külkereskedelmi Hivatal külkereskedelmileg
képzett, idegen piacokat figyelő, nyelveket beszélő
tisztviselők hiányának esökkentésére a gazdasági
hajlammal rendelkező diplomások átképzésére vál-
lalkozott olyképen, hogy 30 állástalan diplomäst
gyakornokként — alkalmazott. A — Külkereskedelmi
Hivatal kezdeményezését például véve, a diplomá
sok elhlye re új lehetőségeket találhatnánk, Pál-
dául a fextilszakmdban még mindig rá vagyunk
szorulva idegenek szaktudására
Helyesne anék tehát, ha nem a — közhi
vatalokat árasztanók el gyakornokokkal, hanem
a gyakornoki fizetést ösztöndíjnak szánva, a
Külkereskedelmi Hivatal példájára lehetővé
tennők, hogy a tehetséges ifjak a szükséges-
nek megfelelő különleges szakképzettséget
sajátítsanak el,
ahol elhe.
van.
päl
sz
átkópezhessék
lyezkedésükre,
magukat olya
szakismereteikr kség
A főváros az átképzés kérdésében jó példával
járt elől.
lät végzettek — részére felállított
$ skedelmi tanfolyam azonban nem
szesült eddig abban a figyelemben, amelyet jelen-
tőségénél fogva megérdemelne. |
A Magyar Vöröskereszt rendezésében megtartott
szociális nevelesügyi kongresszus — szükségesnek
mondotta a szociális ismereteknek iskolai tan-
tervbe való beleillesztését, Ha nem remélhető,
hogy a főiskolákban bevezetik a kötelező szociális
szolgálatot, mégi: ü volna arra, hogy
ré-
az
is
minden középiskolai és főiskolai tanuló meg-
felelő módon ismerje szociális problémáinkat
int gyakorlati kép-
a nőket a
munka területei
és hogy e téren úgy elméleti
zettsége is legyen és hogy külö
folt pedagógiai pályáról a szociál
felé irányítsák.
Meg kell említenem álláshalmozások kére
is, amelyre vonatkozóan a kormánynak progra
van. Az álláshalm mormúlis kereset
galma még tisztázatlan , Legcélravezetőbbnek
szanék
a kirívó álláshalmozások megszüntetése után
az értelmiségi foglalkozásnak egész területén
Progresszív adót alkalmazni.
hogy fokozottabban
28
az
lát-
"További javaslat lenne,
kellene biztosítani, hogy
a köz- és magäntisztviselöi pályákon az arra
érdemes, megfelelő képességű és képzettségű
egyének legyenek elsősorban elhelyezhetők.
A közhivatalokban úgy férfiaktól, mint nőktől, ki-
vétel nélkii meg kellene követelni legalább 2
érettségit é: y idegen nyelv ismeretét, a nőknél a
gép- és gyoi is. A felvételt tehetségvizsgálat
előzné meg.
Nehezebb probléma a nem megfelelő képzettsé-
güeknek a magántisztviselői pilyákról való távol-
tartása, mert esetleg a munkáltató is szívesebben
alkalmaz kisebb fizetéssel is megelégedő, alacsonyabb
képzettségű egyéneket. Ezen a téren
a magäntisztviselök munkaviszonyainak álta-
lános törvényes rendezése és a szellemi mun-
kapiac megszervezése
segítene. Meg kellene alkotni a magäntisztviselök
jogviszonyait — a szoc szempontok fokozott
figyelembevételével szabályozó törvényt. 1
Ezeknek a javaslatoknak végrehajtása kormány-
intézkedést igényel és úgy az államra, mint a
magángazdaságra bizonyos terhet hárítana, Miután
azonban ezzel az értelmiség munkanélküli tagjai
beállhatnának a gazdasági életbe és értéktermelő
munkát végezhetnének, sokkal inkább volna elvisel-
hető a foglalkoztatásukkal járó teher, mint az a
kár, amit a munkanélkül való eltartásuk jelent.
Az értelmiségi munkanélküliség csökkentése
ügyében a helyi hatóságokra is feladat hárul. {
A szellemi szükségmunkán és a gyakornoki
állások szervezésén felül elsősorban olyan
különleges foglalkoztató felállítására
lehetne gondolni, ahol az értelmiségi munkanél-
küliek munkához és megfelelő jövedelemhez jutná-
nak addig is, amíg elhelyezkedésük lehetővé válik.
Az értelmiségi ifjugágnak fizikai munkával való !
foglalkoztatása — az egyetemi munkatäborokon
kívül, melyeknek nagyrészt csak nevelő jellegük
van — még megoldatlan probléma.
Az értelmiséghez tartozó
fizikai munkával
szakképzettség
segédmunkások
ifjakat nem Jehet
foglalkoztatni,
hiányában csak napszámosok
lehetnek, vagyis alsórendű
munkát kénytelenek vállalni. Do ha mégis
megoldásként akarunk nekik fizikai mun-
nyujtani, akkor az előbb javasolt
mert
vagy
fizikai
átmeneti
kát
foglalkoztatókhoz hasonló, kell
felállítani,
ahol a munkánál előnyt
ü ség, taläl6konysäg és gondosság
cheológiai kutatás testi munkája) Ha
értelmiségi munkanélküliséget a fizikai
intézményt
értelmesség,
(például Ar-
azonban az
pályák felé
jelent az
kivánjuk irányítani, akkor üzemi foglalkoztatökat
kell létesíteni, ahol a kijelölt ipari pályákra való
szakszerű kiképzés is keresztülvihető.
A helyi hatóságok gondoskodhatnának az értel-
miségi ifjúság kereskedelmi és gazdasági érzékkel
Líró részének elhelyezkedéséről is. A mezőgazdasági
termékeknek, elsősorban a kertgozdaságiaknak a
a a termelőtől a fogyasztóig ma még zökkenők
já A termelő és forgalombahozó kisexisztenciák
szövetkezetbe tömörítése, a piac ilyen megszervezése
is megfelelő munkaterületet biztosítana.
Az intézkedéseknél fontos, hogy ne széteső,
ötletszerű kezdeményezések legyenek,
munkaprogrammjába szervesen
ígos megmozdulás hogy a
helyi hatóságok ré ről vállalt intézkedések, a kor-
mány által elfogadva, a lehetőséghez képest, az
egész ország területén alkalmazást nyerjenek.
Meg vagyok győződve arról, hogy ha az értelmi-
ségi munkanélküliség leküzdésére hivatott szervek
érintkezést vesznek fel a helyi hatóságokkal is, ki-
jelölhetik a kibontakozás felé vezető legcélszerűbb
utakat.
Hogyan készül egy új
kerület hivatalos élete
A polgármester, párisi utazásának megkezdése
előtt, rendeletet bocsátott ki, amellyel Czebe Jenő
dr. főjegyzőt, a polgármesteri IV. ügyosztály helyet-
les vezetőjét a szervezés alatt álló X//. kerület ve
zetésével bízta meg. A — polgármesteri rendelkezés
értelmében a köztiszteletben álló főtisztviselő június
14-én, hétfőn hozzá is látott a reábízott teendők
elvégzéséhez.
A. Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma nyí-
lott arra, hogy az új elöljáróval beszélgetést foly-
tasson król tennivalókról, amelyeket a hegy-
vidéki igazgatási szerv életrehívása érdekében el
fog végezni.
Czebe Jenő dr.
főjegyző
a következőket mondotta:
— A törvényhatósági bizottság legutóbbi közgyű-
lésén jóváhagyta XII. kerületi új előljárósági
zékháznak a Böőszörményi-út és a Fery Oszkár-utca.
arkän lé fővárosi tulajdonú telken való felépíté-
sét. A polgármester úr megbízása értelmében
hanem a kormány
beleilleszkedő o: és
az én feladatom elsősorban az, hogy mi-
előbb megtörténhessék a hegyvidéken lakó
polgárság szempontjából olyannyira fontos
elöljáróság hivatali működése,
A műszaki szakvélemények szerint a XII. ke-
rületi elöljáróság hatalmas székháza előreláthatóan
1938 tavaszára készül el, úgyhogy, szerintem, leg-
később májusban megtörténhetik a kerületi hivala-
loknak az új épületbe való beköültözése, Amíg ez be
következik, addig a legaprólékosabb részletekbe ha-
tolóam előkészítem az adminisztrációs munkálato-
kat, mert
rendkívül fontos, hogy a hegyvidéki elől.
járóság abban a pillanatban, amikor haj-
lékhoz jutott, zavartalanul megkezdhesse mű-
ködését.
— A XIL kerületi elöljáróság üzembehelyezésé-
vel befejezést nyer a székesfőváros kerületi köz-
igazgatásának kiépítése, mert ugyanakkorra, ami-
kor a hegyvidéki elöljáróságot át lehet adni ren-
deltetésének, megtörténhetik a XIII, angyalföldi
kerület végleges megszervezése is. Jelentőség szem-
pontjából egyforma a XIII. és a XTI. kerületi
elöljáróság megszervezése. A XII. kerületben az új
közigazgatási szerv beállításával egycsapásra meg-
szűnnek azok a sok esetben megokolt panaszok,
hogy a közönségnek gyakran egész délelőéttöket kell
rászánni arra, hogy a kerületi hatóságoknál ügyes-
hajos dolgait elyégezhosse, Valemmyem rint na-
gyon szerenes6sen válaszották az elöljásósági szék-
ház helyéül a Böszörményi-út és a Fery Oszkár-
vica sarkán lévő iorü‘stet, mert ez a hely valóban
az új közigazgatási kerület centruma.
ma márjleurópai hírű
Fedett gyógymedencék, ivőcsar-
nok, inhalatórium, strandfürdő.
Páratlanul eredményes fűrdő- ívó- és belélegzőkurák.
A fürdöt Hajduszoboszló 73 és 780-os sós-, jódos-, bró-
mos és hidrocarbonatos hévvísei táplálják. 3.000 Jiter
forróvíz percenként. Magyar és n&metnyolvü ismer-
tetővel készséggel szolgál a fürdő
Igazgatósága.
--- Page 180 ---
Szabályrendelet a főváros behajt-
hatatlan követeléseinek törléséről
A két csoporiha osztott követelések törlését a Közigaz-
gatási bizottság és a közgyűlés dönti el
A főváros behajthatatlan követeléseinek törlé-
séről szabályrendelet készült, amelyet a polgár
mester a közelebbi közgyűlés elé terjeszt. A sza-
bályrendelet megalkotását az új fővárosi törvény
tette szükségessé, a dszert meg-
változtató re yomán, illetve az 1934. évi
XII. , t.-c... ér hajthatatlan követe
lések — körüli lenesen — polgármesteri
rendelet y Most « téren végleges
új szabály
követelése
a fővárosi vevőség és a fővárosi pénztár müs
ködésére felügyelő bizottmány alakításáról és ha
tásköréről szóló 1887. évi szabályrendelet
kasza ályozta, o
tatlan
mányra A
követelés: a tanács a
a törvényhatósági
sz
kö
b
hogy
er:
a bizott-
minősített
kimondása céljából
bizottság elé terjesztette.
oknak
törlés
fővárosi
Az új törvény életbeléptével ez az
ügy kiesett a közgyűlés hatásköréből,
a 1934. évi XII. . pedig úgy rendelkezett, hogy
azokban az ügyekben, melyeket az 1930. évi XVIII.
t.-c. életbeléptetése előtt szabályrendelet utalt a
nyhatósági bizottság hatáskörébe, a polgár.
jár el mindaddig, amíg a törvényhatósági
i ig a hatáskört máskép nem szabályozza.
Ehhez a törvényes rendelkezéshez tartotta magát
Szendy Károly polgármester, 1936-ban
ideletet adott ki,
amelyben a st a változott viszonyokhoz
képest szabá amelynek értelmében a tör.
lés iránt polgármesteri hatáskörben intézkedett. A
kérdésnek ezt a rendezését azonban nem tartotta
véglegesnek, hanem a
törlését szabályrendelet
szabályozni.
behajthatatlan követelések
keretében kivánja — újból
A pénzügyi ügyosztály most készítette
szabályrendelet tervezetét
el a
be-
ha
székesfővárosi
államhoz
al az elgondolással,
hatatlan
hogy a
követelések törlését
az
sonlóan szabályozza, ezért a közadók — kezeléséről
1927. évi rendeletet vette irányadónak és ezt
tartotta szem előtt a törlésre illetékes hatóság kije-
lölésénél is,
szóló
\z említett rendeletben az együttesen kezelt
közadók tö ; a közig atási
többi követ iránt pedig
gate szter int
követelés t két részre
adó, illetékek, vámok,
behajtani, a
stb.) csak
stb.)
követelést
lehet
haszonbér,
lehet érvényesíteni.
jogi úton
követelések
illetékes,
Az első esoportba foglalt
sére a közigazgatási bizottság
ami logikus az a közjogi természetű kö-
vetelések (közszolgáltatások) ügyében, mint felebb-
viteli fórum, legnagyobbrészt a közigazga bizott-
ság jár el
A második esoportba foglalt többi követelé-
sek törlése felett a törvényhatósági bizottság
dönt
A számvevőség és az adóhivatal május végéig
les
köt az előző
évben th tlanokkä vält kö-
vetelésekről készített kimutatást a behajthatatlan-
igazolásával együtt a polg: ármesternek bemu-
i. A polgármester fellülvi gy a hátra-
valóban behajthatatla vmint a , hogy
hajtás körül mulas:
és a tö indokainak helyessé-
adóhivatal és az ille
mellett igazolni
n-e,
a h
adatoknak
gét a s
tékes
javaslat
gy az
elöljátó felelősség
ámvevő
kerületi
A behajthatatlanság elbírálásánál a közadókra e
tekintetben megállapított állami rendelk
irányadók. A magánjogi úton érvényesíthető
behajthatatlanságának ä
feltétlenül szükséges a követei
a bírói végrehajtás megkísérlése, ha a
másként is alt érdemlően
ndö az ingatlanárveré
árható vételár a költségeket sem fe
telések
nem
behajt
igazolva
, ha az abból
ezné.
tatlanság
Harmincöt fiatal mérnök vizsgálja
felül a rozoga, vén pesti házakat
A mult esztendőben történt Rákóczi-úti házbeom-
lás arra késztette a székesfőváros műszaki admi-
nisztrációját, hogy a kerületi mérnöki hivatalok út-
ján rendszeres sgálatoknak vesse alá a főváros
régibb építésű berhäzait, A polgármester ilyen-
ú rendelkezése alapján meg is kezdődött a
munka, de mert a kerületi elljáróságok mérnöki lét-
száma meglehetősen kicsiny, a /felülvizsgálati tevé-
kenységet nem lehetett generálisan lebonyolítani,
mert a mérnököknek, akiket a kerületi igazgatás
százféle teendő terhel, nem volt fizi i idejük a nagy
körültekintést igénylő és sok időt
lebonyolítására. Éppen ezért a polgármester
mult év fc mán 35 új mérnöki állás szerve-
? tett előkészületei a mérnöki állások betöl-
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és müköüzem
XIV., Thököly-üt 133. Tel. 2-977-52
Electrahux porszívógép és hűtő-
szekrény újra kapható
SZENDE, MAGYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-868-15
[Fischer Ferenc
Fischer Ágoston
szobrászok
XIV., Czobor-utca 6.
Telefon:
2-977-20.
Tőörv. védett
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIR-féle
fenytechnikal-, villnmossági.
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPEST,VII., WWESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 1-414-76.
Járnpatestekkel
tése azonban mindezideig nem történt meg. Eredetileg
az volt az elképzelés, hogy a bérházak
lati munkáját nem az előljáróságok hatáskörébe
utalják, hanem
a magasépítési ügyosztály irányítása mellett
külön häzellenörzöbizottsägok fognak mü-
ködni.
Ennek a tervnek váratlan jogi akadálya mutat-
kozott: kiderült ugyanis, hogy érvényben lévő
főváros örvény határozmányai lmében az épít-
kezési és az épületellenőrz ügyek elsőfokon a ke-
rületi előljáróságok rébe tartoznak. Vagy
módosítani kell
kozó rendelk
rosi törvény idevonat-
it, vagy más megoldást kell keresni.
Megbeszélések indultak meg a Fővárosi Közmunkák
Tanácsával és ennek a hatósági szervnek részéről az a
felfogás alakult ki, hogy
leghelyesebb
illetve már
szaki
lenne, ha a Budapesten épülő,
korábban felépített házak mű-
ellenőrzésével a Közmunkatanácsot
bíznák meg.
A főváros nem fogadta szimpátiával ezt az el-
képzelést, mert attól tartott, hogy egyrészt hatáskör-
csorbítást szenved, másrész a Közmunkák Tanácsa a
felmerülő költségeket, amelyek a dolog természeté-
ből folyólag igen jelentékenyek, a székesfővárossal
téríttetné meg. Nem történt megállapodás, most
azonban, mint a Fővárosi Hirlap munkatársa
is
a
beavatott helyről
értesült, jelentékeny lépéssel jutott közelebb a meg-
valósuláshoz a házellenőrzések ügye. A polgármes-
ter ugyanis biztatást kapott a belügyminisztérium-
tól arra, hogy a korábban tervbevett 35 mérnöki
állás. gyo megszervezése elé nem gördít akadályo-
kat, ezenkívül pedig keresni fogja a módokat arra,
hogy
az ellenőrzést mégis a kerületi
hivatalok bonyolítsák le,
Ebből eélből va nűleg kora ősszel kineve-
zésre kerülő új mérnököket az egyes kerületek mér-
hivatalaiba osztják be és az így felemelt lét-
imú hivatalok módot tudnak majd találni arra,
hogy a lakosság élet. és vagyonbiztonsága szem-
pontjából oly nagyjelentőségű műszaki revíziót egy-
két esztendőn belül. Budapest összes bérházaiban
megejthessék.
mérnöki
Budapest, 1937 június 16.
HIREK
== A PÁRTBÓL
A közgyűlés előkészítése
a pártban
A Nemzeti Egység Fővárosi
több pártszakbizottsági ülésen foglalkozott a 23-iki
gyűlés napirendjére kitűzött ügyekkel. Különösen
fontos kérdések kerültek megvitat a pénz
bizottságban, amely Deményi Aladár dr. elnöklé-
sével ülésezett, Az 1937. évi költségv módosi-
tására vonatkozó előterjesztésnek a zgyűlés napi-
Pártja hétfőn este
rendjéről való levételét kívánta a bizottság, mert
a kérdés nincs kellőleg előkészítve. A Tabán-szálló
séges
5 millió peng kölcsön fel-
vételét még időelőttinek tartja a bizottság, amely-
nek ebben a kérdésben Harrer Ferenc dr. volt az
előadója. bizottság véleménye szerint előbb egy-
séges várospolitikai városrend: alapon kell
a fürdő:
al foglalkozni,
ár útján felvett 1930.
dolláros függőkölcsön vissza-
erződés részleteit Östör Já-
aslata alapján módosítandónak
hogy az a fővárosra előnyö.
Aggályosnak tartja azt a körülményt,
vazandó 8 millió pengős póthitelkere.
áros kialakít
i AT kar:
vor 1atkozö
előadó jav
nos dr.
tartja a bizottság, úgy
sebb legyen.
hogy a megs:
tet előre meg nem nevezett forrásból és fedezete
ből kívánja az előter. és előállítani. A gyám-
pénztári szabályrendelet módosítását elfogadták. A
behajthatatlan — követelések — törléséről alkotandó
Alyrendelettel kapcsolatban szi
y ezek a tételek
és tartassanak
é világítás
elnöklésével ülésezett. zdíj eme-
sében az üzempolitikai bizottság —állás-
pontjára helyezkedve, a bizottság a 2 filléres álta-
gesnek tartja
isztassanak el
bizottság
lános díjemelés mellett foglalt állást. "Több napi-
rendi pontra nézve nem döntöttek, hanem elhatä-
rozták, hogy a bővebb tanulmányozást igénylő kér-
désekkel más ü n foglalkozak,
A közeg:
Tibor dr,
napirendjere
rendezi
pártszakbizottság Egerväry
a közgyűlés
zett a város-
magánépítési pártszakbizottság Harrer
Fereno dr. elnöklete alatt és hosszú napirendet tár-
gyalt le, közte a telekhatárok megjelöléséről szóló
zabályrendeletet. Keddre maradt az elnöki és a szo-
ciálpolitikai párt amint a ma-
gasépítési és a városrendezési zottság együt.
tes ülése, amelynek napirendjére a belvárosi tem-
plom felemelésének kérdése került.
Szerdán pärtertekezlet. A Net
Pártja júnins 16-án, szerdán délután 6 óra-
tértekezletet tart, amolyen a közgyűlés napi-
rendjével foglalkozik a pártszakbizottságok javas-
latai alapján.
Kőbánya rendezési kérdései
és
eti" Egység Fő-
A X. kerületi párt-
szervezet évadzáró elnöki tanác: n Dongó Or-
bán kerületi elnök, tü yhatósági bizottsági tag
elnöklésével teljes számban résztvettek a tagok,
megjelent Pőzel István dr. országgyűlési képviselő
és Halter Károly törvényhatósági bizottsági tag is.
Dongó Orbán szóvátette, hogy az OTI lakásépítő
politikájába Kőbányát nem akarja belevonni, holott
az Őhegy igen alkalmas kertváros létesítésére. Fel-
te Pőzel István dr.-t, mint a kerület országgyű-
lési képvise t, ho Köbänya érdekeinek meg-
védésére lépjen közi Az útjavítási programban
legközelebb a Füzér-, Hölgy- és Endre-utcák kerül-
nek sorra. rtak a párt bizottsági tagjai abban,
hogy a Gergely-uteät, ahol a 17-es autobusz jár,
zonkint portalan és zajtalan burkolattal lás-
sák el. Az első szakasz a nyár folyamán megépül.
Egyes lakótelepek útjainak javítását memorandum-
ban kérték, Usetty Bela dr. közbenjárására legkö-
zelebb meg lesz az eredmény. Karafiáth Jenő főpol-
gármester személyesen győződött meg az Auguszta.
telepen uralkodó tarthatatlan állapotokról, amelyek
lása máris folyamatban van. A városi keze-
lésbe kerülő telep fabarakjait lebontják. — Király
Dezső központi kerületi titkár jelentést tett az ad-
minisztráció menetéről. Kiemelte a pártszervezet
majálisának nagy erkölcsi és anyagi sikerét. A
vita során felszólaltak: Pőzel István, Halter Ká-
roly, Sziebert Imre, Bodnár János és id, Francisci
Béla.
CZIGÁNY ADÉL
virágkereskedése
Budapest, VI., Teröz-körür 60. Telefon: 1-130-09
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Ti -699-77
ÓRIÁSI SIKER
a Fővárosi Nagy
Cirkusz
--- Page 181 ---
Hogyan látja a városatya a saját nézőpontjából
városatyai feladatait? Sokszor beszéltem városi
képviselőbarátaimmal erről a kérdésről, nem
az én véleményem tehát, hanem a be
leszűrődéseként is állíthatom, hogy a vá
zének szemében élő városatya-tipus — hangsúlyo-
zom: kényszerű tipus — nem az, amit mi követendő
példának magunk elé tűztünk.
A mi szemünkben a törvény követelményei fö-
lött mindenekelőtt és elsősorban embernek — kell
i mi a városatyának. Embernek, aki az életben él,
nul és mégis szívvel gondolkodik, szól és cse-
okszik. A városatyában az embert sohasem szabad
elhomályosítani a politikusnak és minden városi
irányú megmozdulás középpontjában a kerület pol-
gárainak képviselete kell, hogy álljon, Egy percig
sem feledkezhet meg arról, hogy küldött ember,
bizonyos célra kiválasztott ember. Képviseli kerü-
lete lakosságának érdekeit.
Nézetem szerint nem szabad egy pillanatra
sem megszédülni a törvényben körvonalazott nagy
feladatok láttára. A képviselőt, a szociálisan gon-
dolkozó ember-képviselőt ez a sok feladat csak a
józan észre utalja és a szükséges meglátásokra ké-
pesíttetnek tartja. Nem kell sem ügyvédnek, sem
orvosnak, sem bankárnak, sem valami tudományo-
san k t adminiszträtornak lenni. Mérnöknek
vagy közlekedési szaktekintélynek sem. Ellenben
igenis a kerületben lakó, az ott élőkkel együtt élő és
érző városatyának az életjelenségekre fel kell hívni
szer-
a szakemberek, arra hivatott közigazgatási
vek figyelmét és ellenőrizni azt, hogy történi.
mily mértékben az ebből adódó szükségletek k
gítése.
Például, ha valaki nem lakna itt köztünk a XI.
kerületben, nem láthatná elöntve a Bibie-telepet,
nem akadna el a halottvivő kocsija a Bródy Zsig-
mond-utcán., Avagy nem élvezné a Feherväri-üti
HÉV minden áldását és nem szidná a Sasadi-út
autobusztalanságának gyönyöreit. Az Örmező par-
cellatulajdonosainak évtizedek óta sürgetett város-
rendezési bajait is csak azok értik meg, okik velük
vannak nap-nap után, Ahhoz sem keil- orvosnak
lennie, hogy bizonyos egészségügyi vagy köztiszta-
sági bernedezésnek hiányait, vagy a legközelebbi
kórház, patika nagy távolságát megállapítsa. Ma-
gasépítő mérnöknek sem kell lennie, hogy bizonyos
épületek terveit szépészeti, gyakorlatiassági szem-
pontból bírálat alá vehe: A vízvezeték, csator-
názás, világítás, szemétszállítás jó vezetése, rendben
való lebonyolítása pedig nap-nap után minden ház
legfontosabb és legtöbbet tárgyalt kérdései közé
tartozik. Hogy a választott tisztviselők közül ki az
alkalmas és ki nem, az eredmények mutatják meg.
Az adó- és községi szolgáltatmányok hol fájnak,
hol legjobban igazságtalanok, — ezt is érzi, látja,
tudja minden szenvedő, Folytathatnám ezt hossza-
san, de talán ennyi is elég a bizonyításra. Fontos
azonban, hogy a városatya ítéletet tudjon mondani,
hogy egyeztetni tudja az érdekeket, mert sokszor
aztán a kerület egyes részeinek is ellentétes az ér-
deke, de ellentétes a város egyes kerületeinek is.
"Tehát mindenki alkalmas arra, hogy városatya
legyen, aki formát tud találni a he! en meglátott
és megismert kerületi vagy városi óhajok tovább-
vitelére. Mindez nem az jelenti, hogy a politikus
is meg ne szólaljon a városi képviselőben. Addig,
míg nagy világnézeti, államberendezési és egyéb
kérdések mozgatják az egyéneket, tömegeket, a vá
rosi életből sem lehet kihagyni a politikát. De a
politikát kell hozzáidomítani a [polgárság elemi
érdekeihez és nem [fordítva.
A mai nehéz élet és elesettség, sajnos, mind-
untalan a munka- és —állásnélküliségre vezet és
szinte akaratlanul is, minden sgíteni akaró vezető-
embernek általánosságban, sőt szórványosan egyé-
nileg is, foglalkozni kell ezzel az óriási bajjal. Az
azonban elvetendő és minden erővel kiirtandó volna,
hogy a városi és egyéb képviselő csak ezzel és min-
dig ezzel egyénenként foglalkozzék. Akiben él, do-
bog a szív, nem feledkezik meg róla, hogy első-
sorban ember, az amúgy sem fog elutasítani egyet-
len hozzáforduló igazságos ügyet, de csak mértékkel!
Pártunk városi vezére, Zsitvay Tibor a közel-
multban egyik nyilatkozatában helyesen annak a
meggyőződésének adott kifejezést, hogy az a város-
atya, aki elveszti kapcsolatait a kerület polgársá-
gával, elveszti jogosultságát a — városatyaságra.
Bölcs és helyes megállapítás, ennél jobbal én sem
tudnám befejezni elmelkedesemet, Nem lehet jobb
követelményt a mi szemünkkel sem állítani a vá-
rosatya elé, minthogy éljen a — polgárság között,
értse meg lelkét, vágyait, szükségleteit, hallja meg
a szívek dobbanását és akkor a politikai elgondo-
lásának, de saját magának is meghódította és meg-
tartotta KRerületét.
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornázás, derítőtelepek, központi
tütés és egészségügyi" berendezések vállalata
VIII., Tavaszmezö-utca 9. — Telefon: 1-376-05
Szociális gondoskodás
a jóőváros alkatmazottairól
Farkas Ákos tanácsnok az eladósodott
és bajbajutott tisztvisetők megsegítéséről
A napilapok törvényszéki rova
várost érintő perről számoltak be. Egy
perelte az Elektromos tisztviselőinek €
zal az indokolással, hogy ezek el.
önhetik, hogy a [főváros kölcsönt
sított. A szegény tisztviselők fizetté k is a hono-
ráriumot. A tudósítások szerint 6000 pengő már
régen befolyt az pénztárába, a bíróság
pedig újabb 2500 pengőt ítélt meg még további
perek vannak f/olyamatban. A híróság olyanokkal
szemben is megítélte az ügyvéd követelését, akik az
ügyvédet soha nem látták és vele soha nem beszéltek.
z a furcsa pertömeg azokba az időkbe nyúlik
, Amikor arról beszéltek és arról írtak a lapok,
tisztviselők sokan uzsorások
Szendy Károly polgármester a
n érdekes fő-
véd be
Z kerültek.
hangzatos
cikkek megjelenése után vizsgálatot in-
dított, amelynek vezi t dorogi Farkas Ákos dr.
tanácsnokra, az elnöki osztály vezetőjére bízta. Ha-
marosan kiderült, hogy a hírek nagyon tülzottak
voltak, de a város mindenesetre,
tett segített a tisztviselőkön.
ügy újra felkavarta ezta régen elsimult ügyet és ki-
derült, hogy a: gyben szerepet játs. ügyvédek
számára nem is volt rossz üzlet a tisztviselők dol-
gaival való foglalkozás,
A főváros természetesen a saját alkalmazottain
akart segíteni és nem gondol! arra, hogy a segély-
összegek egyrészét majd ügyvédi költségekre kell
fordítani.
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt
Farkas Ákos dp.
tanácsnokkal,
aki erről a kérdésről a következőket mondotta:
— Mi mindig figyelemmel kísértük a főváros
amennyire lehe-
Most azután ez az
alkalmazottainak szociális helyzetét. Amikor meg-
jelentek azok a riasztó közlemények, hogy a 1Ő-
város tisztviselői az uzsorások karmai között ver-
gődnek, a polgármester úr utasítására magam néz-
tem utána ezeknek a híreszteléseknek. Nem volt
olyan nagy baj, mint ahogy beharangozták.
A közigazgatási státusban
körülbelül tizenkét tisztviselőre bukkantunk,
akin segíteni kellett.
A főváros meg is tette a kötelességét, sőt azon fúl
is ment. "Természetesen vannak olyanok, akiken
segíteni nem lehet. Elém került például egy házas-
pár ügye. Mind a kettőnek van fizetése, ha nem is
sok, de mindenesetre annyi, mint a társainak és
ők mégis csak ketten keresnek. Úgy a férj, mint a
feleség könnyelműen nyakra-főre vásárolt. Végül is
elmerültek az adósságok hullámaiban. Ilyen embe-
reknek a dolgait hiába rendezzük, később újabb
adósságokat csinálnak.
— A fővárosi tisztviselők aránylag jó helyzetben
vannak. Ha megszorulnak, a főváros részletekben
törleszthető fizet előleget folyósít a számukra,
több havi fizetésüket kaphatják meg ilyenformán
előre. A második fórum a Segitöalap, amelynél
szintén igényelhetnek kölcsönt. Ha valami baj éri
őket, úgy segélyt is adunk. A megszorult tisztvise-
lők három oldalról vannak tehát biztosítva, míg más
társadalmi osztálynak a segítésnek ezen módjai nem
állanak rendelkezésére. Természetesen mindnyájan
tudjuk, hogy
a szanálás és a sok fizetési redukció miatt
a tisztviselők helyzete nagyon nehéz,
de a gyökeres változás nemcsak a fővárostól függ.
Az általános gazdas helyzet javulása hozhatja
csak meg a kibontakozást. A polgármester valóban
atyai módon gondoskodik a főváros alkalmazottairól,
de ennek is megvannak szabva a határai.
— A komolyabb bajok inkább az üzemi al-
kaimazottaknál fordultak elő,
Ott volt spóregylet, pumpkassza és egyesek befura-
kodtak a tisztviselők bizalmába és hozzásegítették
őket az adósságcsináláshoz. Ezek a kínos jelenségek
az Elektromosműveknél grasszáltak legjobban. Mor-
vay Endre tanácsnok úr maga vizsgálta meg az
állapotokat és igyekezett a zavarokat elsimítani.
Az megtörténhetett, hogy akkoriban egyes tisztvise-
tők érdekében ügyvédek is írtak beadványokat, fel-
tárták helyzetüket a vezetőség előtt, de bizony senki
sem gondolt arra, hogy mindez újabb megterhelést
jelent majd a tisztviselők részére. Most a bíróság
ítélettel kimondta, hogy az ügyvédek valóban ügy-
védi munkát végeztek és az ítélettel törvénytisztelő
ember nem is hajlandó perbeszállni, A
törvényes jogorvoslatnak természetesen még
helye van,
lehet, hogy egyesek majd élnek is vele és a maga-
sabb fórumok mondják ki majd a döntő szót. Annyi
bizonyos, hogy
a főváros önként, saját jószántából azonnal
segített bajbajutott emberein,
amikor erről tudomást szerzett.
A tanácsnok úr megemlékezett még arról is,
hogy
a főváros most már nagyon vigyáz arra,
hogy tisztviselői el ne adósodjanak.
Mindig alakulnak társaságok, amelyek a tiszt-
viselőket áruhitellel akarják ellátni és végeredmény-
képpen azt kérik, hogy a részlettörlesztést a főváros
hivatalból vonja le. A főváros ezt mindig meg-
tagadja. Legutoljára a Köz tviselők Fogyasztá
c engedélyeztek ilyen levonást, de ezt
A botrányos esetek kipattanása
al egyidőben, hogy az alkalmazottak
rendezték, betiltották minden spör:
egylet és pumpkassza működését is.
Farkas Ákos tanácsnok azután így folytatta:
— A főváros igazán mindent megtesz az alkal-
mazottai érdekében. A családvédelmet is nagyon
szépen szolgálja. Az idén először küldtünk el
adósságait
hatvan többgyermekes tisztviselőt nyaralni.
Igazán példát mutatunk ezzel is a szociális tevé-
kenység kifejlesztésében. Most azon törjük fejünket,
hogyan lehetne a többgyermekes családapák
gyermekiskoláztatási gondját levenni a vál-
lukról.
Talán sikerül erre valami fedezetet találnunk. A
polgármester úr igazán meg fog mindent tenni, hogy
a tisztviselők helyzetén segítsen.
Gtszó szállódábk
KO Sza
weekendezőknek és az eucha-
risztikus kongresszus
résztvevőinek
Az eucharisztikus
kongresszus megnrendez6s6-
nek gondjai egyre fokozottabb mértékben — vetik
előre ‚Arnyekukat, A központi rendezőbizottsághoz
már eddig is tízezerszámra menő jelentkezés futott
be, annak ellenére, hogy ezideig mindössze néhány
államból kaptak a meghívókra választ. A. jelent-
kezöknek ez a nagy száma sejttetni engedi, hogy
az eucharisztikus kongresszusra összesereglő
százezrek megfelelő elhelyezése érdekében rend-
kívüli intézkedéseket kell majd tenni.
Kezdettől fogva számoltak azzal, hogy a szál-
lodákon kívül tömegszállások céljaira be kell ren-
dezni az összes fővárosi iskolaépületeket és azokat
a kaszärnyäkat is, ahol helyet lehet — biztosítani.
Úgy látszik azonban, hogy
ez még mindig nem lesz elég a jelentkező
igények kielégítésére.
Az eucharisztikus kongresszus központi ren-
dezőbizottságához a közelmult napokban érdekes
ajánlat érkezett be. Nickl Béla, a MFTR föfelügye-
lője azt proponálta, hogy az eucharisztikus kon-
gresszus vendégeinek részbeni elhelyezése céljából
a használaton kívül helyezett dunai hajókat
és uszályokat alakítsák át úszó turistaszál-
lodákká.
Az így berendezett folyami járműveket a kon-
sszusi napi tanácskozások végeztével vontató-
húznák el a Dunának olyan területeire,
ahol a hajózás menetét nem zavarják, reggelenkint
pedig a gőz újból visszahoznák az — úszály-
szállodák lakóit a főváros belterületére.
A központi rendezöbizottsäg, értesülésüű sze-
rint szimpátiával fogadta a tervet, k
legalább
öt—hatezer újabb férőhelyről lehet gondoskodni.
A MFTR egyébként az uszályhajóknak turista-
t, mert az ötlet megvalósítása esetén
szálló céljaira való berendezését már az idén sze-
retné megkezdeni. Arra gondol a hajózási válla-
lat, hogy a rándulni vágyó közönséget vinné el
ezeken a szállítási alkalmatosságokon hétvégi üdil-
lésre, úgy hogy a hajók szombaton délben indul-
nának és hétfőn reggel érkeznének vissza Buda.
pestre. Egyszerrű, de tiszta és kényelmes fekvő-
helyekről gondoskodnak, emellett — azonban az
weekendezők ellátása
ályhajókat igénybevevő
ból hajóvendéglőket is szerelnének fel, amel
áron szolgáltatmák az utasok egésznapi élel-
sét.
m
Ezüstkoszorus mester, Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR és díszoklevél.
Épület- és mülakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel. : 2-965-12.
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1.
Telefon: 1-821-14, Alapittatott : 1850,
(Petőfi térnél)
--- Page 182 ---
LÖVAÁROS [ÚoAAP
Budapest, 1937 június 16.
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
A 4 1/2752 36/Ís. Esés? ejtés 12 pengő,
egész érvre . . . . . . . . , 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Utolsó közgyűlések a nyári szünet előtt, Lassan-
lassan közeledik a törvényhatóság nyári szünete.
Mielőtt azonban a városatyák és az adminisztráció
tisztviselői megkezdhetnék a jól megérdemelt sza-
hadságot, Szendy Károly polgármester még bősége-
sen gondoskodik sürgős árról. Június
23-án, szerdán, 47 pontból t letár-
gyűlésre űl ıyhatösägi
zel azonban € hatólag még mem
zárul le az autonómia mn ötti tevékenysége,
mert a hirek szerint júni újabb közgyűlés
megtartását tervezi Karafiáth Jenő dr. főpolgár-
er. A június 23-ára előkészített ügyek 21-én,
m, mennek át a pén. szakbizott
án, az érdekelt ágok
meg már napok © nagyjelent
ügyek egész sora szerepel és tanácsko:
gában. 7 módosítás.
kívül dönté é
álló
ülése
sének
módozatait, megtör-
bályrendelet módosítási,
követelések
szabályrendelet-tervezetet, foglalkoz-
templomok restanrál ügyével, pót-
veznek út- és csatornaépítésre, megvi
több i teleknek különbö: rsadalmi
E ulatok részére ítik a
Viharhegy erdöte
réssel kapcsolatos
bályrendeletei
átengedését, kibő
kotják a városfelmé-
tokelhatárolásról szóló
tulajdonú
való
b
telepeknek
alásokról is tá
t, jelentve, h
300.000 pengő
ályrendelet,
és napirendjén.
a belvárosi
koztatja a
költsé
polgármester
gek részbeni
fedezetére
8 a polgármeste
plébániatemplom felemeléséről is.
Szendy Károly Polgármester adta át Budapest
ajándékát Párisnak. 5 Károly polgármester,
aki tudvalevőleg Párisba: ik, az elmúlt hé-
ten résztvett az ottami 1 , a Hotel de la Ville
Tfogadótermében a vi tanács által rendezett fo-
yadäson. Szendy Károly rövid beszédben tolmá-
csolta Budapest üdvözletét, egyben pedig átadta a
herendi porcellánból készült és szüreti jelenetet áb
rázoló gyönyörű
város küldött a
Fontos határozatok a
ülésén, A Gyógyhelyi Bizottság Karafiáth Jenő dr.
főpolgármester elnökletével teljes ülést tartott, ame-
lyen a budapesti gyógyfürdők érdekeit intő fon-
tos kérdések kerültek megvitatásra. Sarbó Artur
dr., egyetemi tanár, a gyógyfürdők és az orvosok
közötti szoros együttműködésre vonatkozó javasla-
tot iterjesztett elő. A bizottság elhatáfozta, hogy ez
érv október havában nemzetközi balneoterápiai tan-
folyamot rendez és a legkiválóbb fürdőügyi világ-
kapacitásokat fogja előadókul meghívni. A. bizott-
ä tirattal fordul a főváros polgármesteréhez és
IZKRT-hoz, az egyees gyóg rdők és a szállo-
dák közötti közvetlen autóbuszjáratok bevezetése
ärgyüban, Az egyes gyógyfürdők és a bizottság
közötti kapcsolatok állandósítása érdekében Kara-
fiáth Jenő főpolgármester a budapesti gyógyfürdők
tulajdonosait és vezetőit értekezletre hívta egybe.
Elhúnytak után csak húsz év mulva lehet uteát
elnevezni. A Közmunkatanács az utcaelnevezések
végrehajtásába bizonyos racionális rendszert kíván
bevezetni és ennek főbb elveit egy új szabályzatban
fekteti le, ami már el is készült. Egyik érdekes in-
tézkedés az úgynevezett időfávlat kiterjesztése. Az
eddigi gyakorlat szerint kiváló és értékes közéleti
térfiakról csak haláluk után tíz esztendővel nevez
tek el utcát, az új szabályzat szerint azonban a
jövőben csak húsz évvel a halál után lehet az ille-
tőről utcát vagy teret elnevezni. Amennyiben ki-
vételre kerülne sor, a Közmunkatanács tagjai fitkos
szavazással döntenek. Külföldi személyekre ez a
rendelkezés nem alkalmazható.
műtárgyat, amelyet a magy
indókba Páris városának.
ar fő-
Gyógyhelyi — Bizottság
A budaörsi
világraszóló premier
Hétfőn délután az államrendőrség és a székes-
főváros, továbbá a magyar királyi Légügyi Hivatal
közös bizottsága helyszíni szemlét tartott a június
20-án felavatásra kerülő új repülőtér területén. Az
államrendőrség kiküldötteit Baksa János dr. főka-
pitányhelyettes, a — székesfővárosi delegätusokat
Babarczy István báró közlekedésügyi tanácsnok
vezette. A helyszíni szemlén a legrészletesebben
megállapították a repülőtér felé irányuló kocsi- és
gyalogosforgalom lebonyolítására alkalmas . terüle-
teket, ezt követően pedig a hizottság tagjai bejárták
: légi kikötő óriási területét és megállapították,
ogy
a biztonsági berendezések mindenütt a leg-
kifogástalanabb módon működnek, ideértve
a repülőgépek irányítására szolgáló külön
rádióállomásokat is,
A repülőtéren még a munkások százai dolgoznak,
teljesen befejezték azonban már a központi forgalmi
épület felszerelését és az óriási méretű, 60.000 négy-
szögméter területű központi hangár munkáit. A bi-
zottság megállapította, hogy még abban az esetben
is, ha a repülőtér megnyitására 150—200.000 ember
vonulna ki, sem a közönség, sem a közönséget szál-
utó járművek megfelelő elhelyezése nem fog kt-
vánnivalót fennhagyni. A repülőtéren még folya-
matban lévő munkákat június 18-án, .
pénteken estére teljesen befejezik, ugyhogy
19-én már megtarthatják a bemutató ünnep-
ség főpróbáját.
A Légügyi ivatalhoz a hivatalosan bejelentett
külföldi repülőrajokon kívül számos idegen ország-
beli repülőklub részéről érkezett közlés arról, hogy
a repülőtér ünnepélyes felavatásán tagjaik
gyobb számban vesznek részt.
na-
SEES NEN SEEN
Andréka Károly halála. A főváros közéletének
régi, érdem alakja, Andréka Károly nyugalma-
zott főkapit helyettes, a főváros törvényható-
Bägi bizottságának örökös tagja 63 éves korában
váratlanul elhunyt. A szombatra virardó éjszakán
hirtelen szívroham ölte meg, Az állam-
rendőrségh szolgálatában maradandó
érdemeket sz és ma-
gánúton végezte el a középiskoláit és az egyetemi
ifolyamokat, Az egykori közrendőrt egyéni kivá-
i nagy szorgalma gyorsan emelták a rang-
A detektívtestület főfelügyelője, majd fő.
nökae lett, a világháború alatt pedig az államrendé-
szeti osztályt vezette, A kommün alatt fusz volt,
majd visszakerült az államrendészet élére és 1928-
ban főkapitányhelyettessé nı i. Nevezetes
szerepet töltött be a munká:
a békéltetések teren is,
új munkakört szabott ki
óta tagja volt a főváros törvényhatósági
ttságának, amelynek örökös tagja lett. Külö-
sen a TIT. kerület várospolitikai és társadalmi éle.
kmozgalr
Nyngalombavonu
magänak a köz
lelkes hive Óbuda
Halálának hírére kitűzték az Uj
városházára és a Központi Városházára a gyász-
lobogót, Lamotte Károly dr. helyettes polgármester
intézkedésére a /őváros díszsírhelyére temetik el
a közélet érdemes harcosát, akinek halálával a
törvenyhatös; bizottságnak külsejében régivágású
de modern gondolkozású, rokonszenves alakj.
vozott el az élők sorából. Hétfőn délután temettél
Sa volt
el
Andréka Károlyt a kerepesitemetö halottasházából
nagy részvét mellett, rendőri gy pompával, Meg-
jelent a temetésen Horváth Dezső miniszteri taná-
csos a belügyminisztéri épviseletében, Ferenczy
Tibor főkapitány, Elidssy Sándor vidéki főkapi-
tány, nagy rendőrtiszti küldöttség, Karajiáth Jenő
főpolgármester, Lamotte Károly és Schuler Dezső
alpolgármesterek, y Tibor 7. — miniszter,
Usetty Béla, Terbócz Imre 0 Áá képvise-
lők, Ripka Ferenc ny, főpolg: >gh-Hu-
szágh Miklós n pitány és sokan mások. A te-
metési szertartást Szokolay Antal esztergomi pre-
s-kanonok végezte, majd Ferenczy Tibor főka-
ny mondott bú atót. Usetty Béla országgyű-
épviselő a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja,
Takács Mihály plébái ’Apiöbicske, az elhúnyt
szülő nevében bú ott.
Wildner Ödön megválik a fővárostól. Mint isme-
reteg, Wildner Ödön dr. tanácsnokot a főváros 1921-
ben nyugdíjazta, később, 1926-ban azonban a polgár-
mester megbízta őt a fővárosi jo; ályok össze-
gyüjtésével, nyilvántartásával, kezelésével, valamint
az irodalmi és művészeti ügyek előkészítésével.
Wildner Ödönnek ez a megbízatása október 31-én
lejár és a nyugalmazott tanácsnok kilép a főváros
szolgálatából.
Polgármesteri intézkedések a kánikula közegész-
ségügyi vonatkozásaival kapcsolatban. Az utóbbi
napok kánikulai időjárása a polgármestert is foglal-
koztatta, aki szombaton szígorú egészségügyi ren-
dei ket adott ki. Utasította az összes kerületi
előljárókat, hogy ügyeljenek az utcák, utak, terek,
azonkívül a házak udvarainak és járdáinak tisztán-
tartására és gondoskodjanak mindennemű — szemét
eltakarításáról, A lakásokban, üzletekben és piaco-
kon árusított élelmiszereket hálóval kell beburkolni,
tekintve, hogy a legyek a ragályos betegségek Tegve-
szedelmesebb terjesztői. A tisztiorvosok külön utasí-
tást kaptak, hogy saját hatáskörükben intezkedje-
nek, nehogy lábrakapjanak a járványos betegségek.
Június 17-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Minden este a , Blue Jer AVES: monstre jazz-renekar jazzkon-
certje @ A CSÜTÖRTÖKI MŰVÉSZ-ESTÉK, harai és nemzetkönl
művészekkel @ A , CSODAREVŰ 1937"" minden este június hó
19-től kezdve az nmerikai méreteket is tulszárnyaló csodaproduk-
ció a PILOTAISKOLA a legszenzációsabb amerikai ujdonság @ és
végül az AUTOTOURING, molyben minden kísérő nélkűl ki-ki saját
maga vezetheti a benzines kis autóját @ Minden hónapban
4j nemzetközi varistó műsor as ALPESI FALUBAN.
Megkezdődött a magyarok második vilángkon-
gresszusänak megszervezése. A Magyarok Viläg-
kongresszusa állandó irodája, mint a — Fővárosi
Hirtap legutóbbi számában megírta, elhatározta,
hogy 1938 augusztusában a Szent István-ünnepsé-
gek alkalmával második —világkongresszusra hívja
Össze a külföldi magyarságot. Ebben az ügyben
a Magyarok Világkongressznsa központi tanácsa
Perényi Zsigmond báró elnöklésével ülést tartott,
amelyen véglegesen elhatározták a világkongresz-
szus megtartását azzal, hogy megalakítják a Ma-
gyarok Világszövetségét is. Nagy Károly dr. igaz-
gató terjesztette elő az évi jelentést, kiemelve a
nagyfontosságú akciót, amelyet a budapesti úl-
landó iroda mult évben a külföldi és az itthoni
magyar fiatalság között eserelevelezés útján meg-
indított. A zárszámadások tudomásulvétele utän
Nagy Károly dr. ismertette a második vilägkon-
gresszus programját. A Világszövetség alapszabá-
lyainak elk e Ripka Ferenc dr. elnökleté-
vel bizottságot küldtek ki. Garancsy László székes-
fővárosi főjegyző a főváros jóindnulatu támogatá.
sát helyezte kilátásba, Tüske Jenő a MÁV, Nelky
Jenő a Rádió igazgatóságának biztosította. Végül
Praznovszky Iván köszönetet mondott az elnök-
ségnek és az állandó irodának a külföldi magyar-
ság érdekében folytatott lelkes és eredményes
munkásságáért.
Gundel Károly kapja meg továbbra is a Gellért-
vendéglő — bérletét. A (Gellért-szálló vendéglői és
kávéházi üzletenek április 30-án lejárt bérletére
nytárgyaláson, — mint — ismeret
jelentkezett és Gundel Károly, az
adott be, amelyben eddigi
nem
bérlő kérvényt
eddigi
szerződésének meghosszabbitäsät kérte. A polgär-
mester Gundel berleti
sszabbította és
szerződését
utasította a
november 1-ig
Székesfőváros
és Gyógyforrásai központi igazgatósá-
gát, hogy a további bérletre nézve Gundellel tár-
gyaläsokat folytasson. Ezeknek a tárgyalásoknak
erdményeképen a polgármester azt az előterjesztést
teszi a közgyűlésnek, hogy Gundel Károllyal
november 1-től hat évre és fovábbi két évvel meg-
hosszabbítható üdőtartamira megkötendő szerződés-
hez járuljon hozzá. A yhatósági bizotts
kétségtelenül megad. rulást és ezzel en-
nek a reprezentatív szállónak étterme továbbra isa
legméltóbb kezekben marad.
A fővárosi közgyűlés új tagja. Blaskó Artur
ildemokrata párti fővárosi bizottsági tag halá-
II. választókerületben megüresedett az egyik
bizottsági tagsági hely. Blaskó Artur utóda Mandl
Oszkár dr. ügyvéd lesz, mint a szociáldemokrata
párt II. kerületi listájának soron következő póttagja.
Az új bizottsági tag behívása iránt az intézkedés
megtörtént.
Önálló szájsebészeti osztály a Rökusban, A 16-
város annakidején fog- és szájsebészeti főorvosi ál-
lást szervezett a Rókusban. A szájsebészeti rendelő
forgalma időközben annyira megnövekedett, hogy
szükségesnek mutatkozott önálló szájsebészeti osz
tály felállítása egyrészt w betegek tökéletesebh
kezelhetése szempontjából, másrészt azért, hogy ott
megfelelő gyakorlattal bíró ápolószemélyzetet lehes-
sen nevelni. Ez az önálló osztály már a legköze-
lebbi jövőben megvalósul. Az új osztály kreálása
nem jelent ágyszaporulatot, mindössze legalizálják
u jelenlegi állapotot, vagyis a szájecbészeti osztály
tíz ágya a jövőben a /fogászfőorvos közvetlen veze
tése és irányítása alá fog tartozni.
A BESZKÁRT munkástovábbképző tanfolyamá-
nak zärövizsgäja, A BESZKAÁRT munkästoväbb-
képző tanfolyamának záróvizsgáját szombaton dél-
után öt órakor tartották meg a BESZKÁRT szék-
házának dísztermében (VILI, Akácfa-utoa 15/17, IV.)
Teljes nyugdíjat kap a hősi halált halt Berky
József tűzoltó özvegye. A polgármester javaslatára
a Glóbus-nyomdai tűz alkalmával hősi halált halt
Berky Józset székesfővárosi tűzoltó özvegye októ-
ber elsejétől kezdve élete végéig teljes nyugdíjat,
Gyula nevű kisgyermeke pedig — húsz éves koráig
nevelési díjat kap a fővárostól.
Bedr
Sandor
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
--- Page 183 ---
Budapest, 1937 jünius 16,
TÖVAÁROS [ÚRIAP
Garzoasdci ERTESITÖ
Budapest májusi tejbehozatala
12 millió literes rekordforealmat értel
A főváros fokozott ellenőrzése csaknem teljesen
kipusztította a hamis tejet
Legközelebb új tejrendelet jelenik meg
mélypont
k
A főváros tejlogyasztása az 1935. évi
óta, amelyet a rossz gazdasági viszonyok idézte
elő, lényegesen és fokozatosan javul. Most mäju:
ban azután rekord tejfogyasztása volt Budapestne
A Székesfővárosi Vegyészeti Intézet számadatai sze-
rint
májusban 12 millió liter tejet hoztak be Bu-
dapestre, vagyis naponta 400.000 litert.
Ennek a számnak valódi jelentőségét a Veg
szeti Intézet statisztikai adatainak keretébe állí
állapíthatjuk meg, Az idei év januárjában 11.600.000
liter tejet hoztak be Budapestre, amibe bele 1 szá.
mitva a főváros területén folytatott tehoenészetek
teje is ből a mennyiségből 9,200.000 liter volt a fo
gyasztási tej, a többi pedig feldolgozä: került,
1936 januárjában 10.600.000 liter volt a tejbeho-
zatal, amelyből $§,200.000 liter esett fogyasztási
tejre. 1935-ben volt, a leromlott gazdasági viszonyok
következtében, a mélypont, Akkor 8,900.000 1i tejet
hoztak be havonta, amiből a fogyasztási tejro
6,900,000 liter tej esett. zzel szemben 1930-ban
12.000,000 liter volt a avi behozatal és ebből
a asztási tej, Ettől az időtől kezdve
fokozatosan csökken a behozott tejmennyi-
ség, , most elérte ismét az 1930-as nivót
ljesztő statisztikát mutat a kommün ideje. 1919-ben
több hónapon át mindössze 38,000 liter tej volt a
napi átlag.
A mostani május örvendetes eredménye azonban
még nem jelenti azt, hogy az egész évi behozatalban
is eljutunk az 1930-iki állapothoz, mert a májusi re
kord után általában csökkenés szokott beállni és így
nem valószínű, hogy elérjük az 1930-iki évi tejbeho.
zatalt, amelyből nemcsak májusra, hanem átlagban
minden hónapra 12.000.000 liter tej esett. A jelek
szerint ehhez a régi nivóhoz a jövő évben fogunk
eljutni,
A tejellátásban meglehetősen jelentékeny meny.
nyiségben vesznek részt
a főváros területén lévő tehenészetek.
2900 tehenet tartanak a budapesti tehenesgaz
a napi tejprodukciójuk pedig napi 30.000, vagyis
havi 900,000 liter. A fővárosi tehenészetek nem a tej-
üzemeknek szolgáltatják be a te, et, hanem köz
vetlenül adhatják el a megrendelőkne
A tejüzemek száma 14, a tejárusítóké pedig, bele-
számítva a tejcsarnokokat és füszerkereskedőket, kö-
rülbelül 5000. Ez a szám most nagyjából megálla
podott, de azért a város fejlődésével állandóan növe-
kedik, Rohamos volt a szaporodás az új tejrendelet
kiadása után. Ezt megelőzőleg ugyanis a régebbi
rendelkezések szigorúan kezelték az új tejüzletek en-
gedélyezését és távolsági zónákat állapítottak meg,
amelyeken belül új tejüzletet nem lehetett nyitni
Ma csupán az üzletet érintő egészségügyi követelmé-
nyek az irányadók és ezért történt a rohamos sza-
porodás a tejrendelet megjelenése ntán, A roham
azután utóbb természetszerűleg alábbhagyott.
A tejfogyasztás örvendetes emelkedése mellett a
minőségben és az egészségügyi követelmények betar-
tása terén is nagy javulás észlelhető, aminek oka
hogy a tejüzemek részéről forgalomba hozott egész
akár palacktej, akár kannatej, pasz-
Ezt a közönség tulajdonképpen nem is
tudja és azt hiszi, hogy csak a kifejezetten pasz-
tőrözött elnevezés alatt eladásra kerülő tej van
asztörözve, A kétféle tej között azért mindenesetre
különbség van, mert a pasztörözött tej elnevezéssel
árusított tejet, amelynek ára literenként 8 fillérrel
nagyobb, nyomban a pasztőrzés után töltik zárt
palackokba. Közben a tejkereskedők is megállapí-
tották, hogy a pasztöröz6s az ő érdeküket is szol-
gálja, mert a tej tovább eltartható. A romlási folya-
mat ugyanis a pasztőrözéssel megáll és a baktériu-
mok munkája újból kezdődik.
A tejforgalom szabályozása és az egészségügyi
szabályok betartása terén nagyon jelentős eredmé-
nyeket mutat fel a tejrendelet, azonban ezzel a ható-
ságok még nem tartják végleg elintézettnek a tej-
kérdést. Mint illetékes helyen értesülünk,
a földmívelésügyi és a belügyminisztérium
újabb tejrendelet: a minőségi tejrendelet
kiadására készül.
A tárgyalások ebben az ügyben a földmívelésügyi
minisztériumban már megtörténtek és a kérdés most
a belügyminisztérium előtt van.
Van azután a budapesti tejnek még egy 16
tulajdonsága, amellyel egyedül a svájci tej veteke-
dik. A törvényes rendezés értelmében 3.5 százalék
a tej kötelező zsírtartalma, vagyis a svájci tejjel
együtt a legmagasabb egész Európában, Ez a köze-
lebbi időben megjelenő rendelet pontosan meg
2800-
di
állapítani a higiénikus tejkezelés szabályait
ológiai szempontból fontos intézkedéseket
vebek között meg fogja állapítani a bakté-
artalom megengedhető számtani határát,
Ezzel a rendelettel teljes mértékben érvényesül-
majd a Székesfővárosi Egészségügyi és Bakte-
ros Vegyészeti
terén tölti be
het
riológiai Intézet szerepe. Amíg a főv
Intézete a tejhamisítás ellenőrzése
közismerten kiváló hivatását, a Bakteriológiai Intó-
zet a tej baktériumtartalmát ellenőrzi. Munkáját
azonban gátolja a baktériumtartalom határértéké-
nek és a büntető szankciónak a hiánya, amin most
majd segít a készülő minőségi tejrendelet. Ehhez a
rendelethez hatalmas anyagot gyüjtött a Bakterioló-
giai Intézet, oly azóta, hogy a tejellenőrzési új
alosztálya létesült, intenziven folytatja a vizsgála-
tokat.
Az új tejrendelettel nagy mértékben megnöve-
kedett a Székesfőváros — Vegyészeti Intézetének
munkaköre is. Ehhez képest a Vegyészeti Intézet
tejvizsgáló osztálya a Szervita-térről néhány hét
előtt a Városház-utca 14. szám alatti nagyobb, hat-
szobás helyiségbe költözködött, ahol 60 ellenőr és 60
altiszt foglalkozik a behozatali igazolványok, ipar-
engedélyek kiadásával és ellenőrzés nagy terje-
delmű munkájával, Számokban kifejezve ez a foko-
zott elle: s azt eredményezi, hogy mostanában
havonk: 0—2000 liter hamisított tejet kell lefog-
lalni, 35.000 liter volt a lefoglalt
régebben pedig 30-
havi mennyiség
Évek óta harcol
a tisztifőorvos
a természetes jég
használata ellen
Dabis László dr. előadása
az orvosi nagyhéten
Az Orvosi Nagyhét keretében
mák sorában napirendre került Budapest jógoellá-
tása és ennek keretében a fermészetes jég kérdése
is, amely a tudományos körökön kívül élénken ér
dekli a nagyközönséget is, amelynek a régen kifo-
gásolt, de csodálatosképen még mindig fergalomban
levő természetes jég, mint fertőző anyag az egész-
ségét veszélyezteti.
A Magyar Hygienikusok Társasága ülésén,
amelyen a Székesfővárosi Közegészségügyi és Bak.
terielógiai Intézet orvosai és vegyészei Stösszner
Ödön dr. egészségügyi főtanácsos, az intézet ny.
igazgatója elnöklése alatt nagyszabású előadássoro-
zathan számoltak be az intézetben végzett munkäs-
ságukról, Dabis László dr. h.-igazgató Budapest
jégellátásáról tartott előadást, Ennek keretében rä-
mutatott arra, hogy a /őváros tiszti főorvosi hiva-
tala évek óta kíméletlen harcot folytat a természe-
tes jég visszaszorításáért, amelyet az országos jég-
rendeletek — sajnos mindezideig nem tettek
olyan mértékben lehetővé, amennyire az kívánatos
felmerült problé-
volna. Az intézet a Rákospatak alsó folyásában
többízben paratyphus B bacillust, sőt legutóbb a
Rákospatak felső folyásában is tipikus typhus ba-
cillust mutatott ki. A természetes jég teljes kikü-
szöbölése a főváros területéről tehát mindenképen
indokolt volna, mert a fővárosban termelt termé-
szetes jég legnagyobb része a Rákospatak mezőkre
szétöntött és gátakkal úgynevezett jógtavakká duz-
zasztott vizéből származik. Bonyolulttá teszi a kér-
dést az, hogy a főváros területén fogyasztásra k
rülő természetes jég nagyobbrösze a soroksári
Dunaágból származik, ami a főváros területén kí
vül fekszik. A rákosi jég eltillásával egyidejűleg
tehát feltétlenül a soroksári jég behozatalát is el
kellene tiltani, annál is inkább, mert azt nemcsak
ipari hűtés céljaira (ú. n. , korlátolt forgalom"), ha-
nem élelmiszerek hűtésére is felhasználják, A nagy-
közönség — nem ismerve a természetes jég szeny-
nyezett voltát — szívesen használja és nincs tuda-
tában a természetes jég és műjég közötti nagy hi-
gieniai különbségnek.
A tudós társaságban általános helyesléssel fo
gadott tudományos megállapítások bizonyára hozzá-
járulnak ahhoz, hogy ebben a kérdésben végre ra-
dikális intézkedés történik és a főváros közönsége
megszabadul a természetes jég veszedelmétől.
Fenyves le akar menni
a pincébe, de nem engedik
Az áruházak mohó terjeszkedési vágyát az
áruházi rendelet sem tudtu megfékezni, A kereske
dők tömegei, akik évek hosszú sora ótn eredmény.
telenül harcolnak a mindent elnyelő hatalmas
ellen, megdöbbenve nézik ez
lankadatlan mohósá
got, amely nemrégen a közigazgntäsi bizottságot is
foglalkoztatta, amikor Petrovdcz Gyula a debre
ceni áruházi tűzkatasztrófa alkalmából az áttört
tüzfalakra, a szomszéd házakba való átnyomulás
veszedelemöre mutatott rá. Ebbe a gátat nom ís.
merő terjeszkedési iramba most új változatot hozott
be a Feny áruház. A Kálvin-téri di tházból,
amelynek fennállási engedélye 1941-ben 1 Tr, nem
ápjait kinyújtani tovább sem balra, sem
így más út nem lévén, a föld alá próbál
A fővároshoz boadványt intézett,
lyben arra kért engedélyt, hogy az üzletház pin
ké alakítsa át. A
tést keltő kérelemmeldoglalkozott a főváros r 5
tési bizottsága, amely azt elufasította. Erélyesen til
takozik a pincének áruházi helyiséggé való átépítése
ellen a tűzoltóparancsnokság, amely felette tűzve.
szélyesnek tartja a tervet. A Wenyves-áruház tehát
nem mehet le a pincébe is, de ha esetleg úgy fordult
volna, hogy elmét teljesítik, bizony nem állt
volna meg a terjeszkedésben a földgolyó közepéig.
ihelyisége; me
A — biztosítók munkája az elmult esztendőben.
Az elmúlt héten tartotta teljes ülését a BIOSZ, ami-
kor is Gergely "Tódor, a szövetség elnöke részlete-
sen beszámolt a biztosítóknak az elmúlt esztendő.
ben végzett munkájáról, A Phőnix válsága miatt
nehéz esztendeje volt a biztosítási szakmának, de
ex a szerencsétlen eset átmenetinek bizonyult csu-
pán és egyáltalán nem tudta megrenditeni a ma-
gyar biztosítási intézmény szilárd alapjait. Gergely
Tódor ezután megemlékezett a biztosítók állami
felügyeletének küszöbön álló ormjáról, kiemelve,
hogy a kormányzat célkitűzéseit teljes mértékben
honorálja a biztosító társaságok ös sége. Végül
Kutasi Elemér dr., a BIOSZ igazgatója terjesztette
elő a jelentést és a zárszámadásokat, amelyket a fel
jes ülés egyhangúlag tudomásul vett.
Június 25-én lesz a HR ÁRT közgyűlése. A
Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. az 1936.
üzleti évre vonatkozó rendes közgyűlé június
25-én, pénteken délelőtt tíz órakor tartja meg. A
köz ülésen tárgyalásra kerül az igazgatóság és a
felügyelőbizottság jelentése, az 1936. évi mérleg meg-
állapítása és a zárószámadás jóváha
gyűlésen megvál a BSzKRt igazgatósá
felügyelőbizottságát is.
szőrme
őrmeke-
sztét intézett a
hivat-
Lon-
donba helyeződött dt és így a szörme csak a nemes-
valutájú Londonból importálható, arrra kéri a mi-
át a
és §:
Lipcséből Londonba helyeződött
vilägpiaca. A Magyar Szücsmestere
reskedők Országos Egyesülete fölter.
kereskedelemügyi miniszterhez és arra való
kozással, hogy a szőrme világpiaca Lipcséből
risztert, hogy tartson fenn a rendelkezésre álló ne-
meg devízákból méltányos hányadot a hazai szűcs-
ipar és szőrmekereskedelem részére
A piaci iparcikkárusok és az őstermelők. A
KÉKOSZ piaci és vásári iparcikkárus szakosztálya
népes taggyűlésen foglalkozott a piaci kisegziszten-
ciák aktuális panaszaival, meivel és kívánsá-
gaival. A taggyű n szóbakerült a Lehel-téri piac
biztosításának kérdése, valamint ennek kapcsán a
legutóbb engedélyezett, illetőleg újabb piacokra ki-
j ett őstermelői árusítás engedélyezése, amit a
iparcikkárusok nagy örömmel vettek tudomá.
mert természetszerűleg az őstermelőknek a
piacokra való beengedése folytán emelkedik a vá-
sárlóközönség száma és így az iparcikkárusok for-
galmának a növekedése is várható,
A Magyar Pamutipar Rt. igazgatósága folyó hó
11-én tartott ülésén elhatározta, hogy a közgyűlésnek
javasolni fogja az értékesökkenési tartalékalapnak
1,032.558 pengővel (1935-ben 646.582 P) való javadal-
mazása után megállapított 413.836 P (1935-ben 389.766
P) nyereségből részvényenként 4 P osztaléknak 1937
június 26-ától kezdve való kifizetését. A szelvények
a Magyar Altalänos Hitelbank, Budapest, pénztárá-
nál kerülnek beváltásra,
ÖRÖKLAKÁSOK
az Új-Lipótvárosban, közvetlen a Lipót-körút
mellett, a gyönyörű Lipótvárosi Parknál,
Hollán-u. 33. és Hollán-u. 36. alatti
5 és 6 emeletes luxuspalotákban 1—2 és 3-szobás
..
K Érdeklődni: Hollán-utca 33 öröklakás iroda, vagy
telefonon 2-933-48 és 2-902-37. — Vasárnap is.
hallosak, központi fűtés, melegvízszolgáltatással,
LAKÁSOK
25 éves adómentességgel
Minden lakás önálló telekkönyvi tulajdon, bér-
beadás esetén 90/, jövedelmezőség. Pozsonyi-
út 49. Hétemeletes öröklakás palotánkban még
kapható 1 darab 2-szoba hallos és 1 darab
1-szoba hallos öröklakás,
--- Page 184 ---
LÖVAROS VÁGRIAP
Budapest, 1937 június 16.
A Magyar Sütők Szövetsége 30 éves jubileuma.
A Magyar Sütők Országos Szövetsége június 26-tól
július 2-ig a Fővárosi Sütőipartestülettel karöltve és
a különböző érdekképviseletek bevonásával 30 éves
jubileuma alkalmából jubiláris ünnepi hetet rendez,
mely alkalommal felszentelik a sütők zászlóját,
27-én a Vigadóban díszközgyűlést tartanak és sütő
ipari kongresszus keretében módot nyujtanak az ez
alkalommal ilt külföldi sütőknek, hogy az
aktuális szakmai kérdésekről érdekes előadásokat
hallgassanak meg. Az ünnepségek —fővédnökségét
József kir. herceg, védnökségét pedig Karafidth
főpolgármester és Szendy Károly polgár.
llalták el, A kongresszus díszelnöki t -
ségét Karl Grüss a Sütömesterek Nemzetközi
Szervezetének elnöke tölti be.
A hűtőkocsiban küldött magyar gyümölcs sikere
Londonban. A mostani Nemzetközi Vásáron mutat-
ták be a Hungária Container Forgalmi Rt. érdekes
hűtőkocsijait, e az, hogy az alváz-
ról leszerelhe ket a fa alatt tölthe
ge teljességében szá
iíthatják a világ legtávolabbi részébe Most
tották meg a container premeirj6t,
kocsi 25 mázsa földieperrel megérkezett
és ez a rendkivül nehezen szállítandó g:
szállítási késedelem ellenére is
Jenő d
mester v
napos
Selfriedge -áruháznak magas áron sikerült azt €
tékesíteni. Az exporteegek máris kibéreltek egész se-
reg containert, hogy nagyobb arányok közt meg-
kezdjék a itelt.
gyümölcs
A szegedi gyári tű A Magyar Kender-, Len-
és Jutaipar- Rt.-tól nyert értesülésünk rint az
újszegedi gyártelepen fo hó 10-én előfordult tűz-
esett alkalmával a tűz pusztításáról elterjedt hirek
túlzottnak bizonyultak, mert nem a gyártelep, csupán
egyes üzemrészek váltak egyidőre használhatatlanná,
A kár biztosítás révén teljesen megtérül, s a tűz
által nem érintett üzemekben a munka zavartalanul
folyik, A teljes üzem helyreällit? desen elér
hető lesz. Az áruszállítások lebonyolításában a tűz
eset komolyabb fennakadást nem okoz.
A Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Ma-
gyar Gépgyári Művek Rt, az 1936. üzletévben, az
előző évivel szemben lényegesen nagyobb forgalmat
ért el. Minthogy azonban a külföldi piacokon válto-
zatlanul erős árversennyel kellett megküzde-
nie, a vállalat 1936 december 31-i mérlége az ért
csi i pnak „15 P-vel való dotá
mtán 550.080.55 P veszteséggel zárult. Az igazgatóság
a június 24-én megtartandó közgyűlésén javasolni
fogja a veszteségnek a tartalékalapból való leírását.
| Kovács A. Ödön
gépészmérnök
Központi fűtés-, vízvezeték-,
rnafelszerelési vállalata
csa:
| Budapest, VII/., Bezerédy-u. 8. Tel, : 13-82-93.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16 |
TELEFON: 2.929-43
, stb.)
FROMMER JEN
épület, mü- és tűzhelylakatos mester
VIII., József- I VII., Murányi-utca 42.
Bejárat a Pál utca sarok
TELEFON : 1—390—78. 9—31
Fülöp Dezső
építőmester
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám.
TELEFON: 1—355—84.
ÓTH JÓZSEF 2.
Józseit-körút 21.
Telefon: 13-03-60
BUDAPEST, II.,
KÁPLÁR-U. 9.
Schütz Testvérek,
REDE DS könnyütém—dsgattyú
fehér-osnpágyfém !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
Telefon:
1-530-92,
LATICE
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA : |
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
L
Uj versenyfdrgyaldsi
klirdsok
A Gyimes-utea és a Vöröskö-uten csatornázási mun-
kálataira pályázni lehet június én d. e. 10 óráig az
út- és esatornaépítési ügyosztályon.
Az Ujlaki-rakpart csapadéklevezető — csatornaépítési
június 25-én d. e.
10 óráig
munkálataira pályázni leh
az út- és csatornaépítési ügyosztályon.
A szépilonai BSzK kocsiszín. átépi
talira pályázni lehet június 30-án d. e. 10 óráig, Akácfa-
utca 15. IIT. em, 311.
ajánlatok
Beérkezett
e-téri elöljáróság épület — köfaraj; kálra
Tihanyi Jaka Mülpercz Jänc 9
a 9585, Fabró 10.250, Klimm
49.650,
dlélyi Jenő
02, Barta és
h János 54.889, "Teleki
C pavillonjának
Emil 4504, Kre
5145, Nekolny Antal 57
ittler Ferenc 5884, M Rezeő 6
á István 67 Mészáros
Sándor
jas ala ,
7146, Liebhard Bél el,
Az Új Szent 4 napozó terraszá külön-
böző munkáira 04 ándor Dobro-
vits . 2, ai rkó 719,
Erezhe; £ zeitz Szabó Árpád
6164, Radó Sándor 6755 pengővel
yok középrehelyezési munkáira
lipótköruti
tak: Zumpf 41.051, Bak Gyula 42.257,
Mi 2.575, sz Albert 42.869, Hollós Ferenc
Sándor 44.847 pengővel. . A
útrendezési munkáira pá : Ut-
1. Halmos János Barta
dl 2 Obendorfer Rudolf
oly s Gyula 23.100, Amon
pengővel. :
A akáts-tér aszfaltozási munkälra iztak: The
Neuchatel 7722, Útépítő és Aszfalt 1 Magyar Út-
Rt. 9840, Posnansky és 880, Asphalt
építés
10.080, Danubia műsz. 0, Epitöipar
Építőipar Rt.
Rt. 10.680 pengővel. 8 A
A Fiumei-út és Salgótarjáni-út szakasz út-
munkálra pályáztak: Sze mond 19.635,
Pál 19.799, Hove Ká , Proczeller
), Obendorfer Rudolf ffer Károly
es Gyula 23.100, Amon pengővel.
m3 Y tására pá. Fleisch-
Antal Ujlaki pengővel
útelepen felszerelendő
;tak: Worthington
végzendő külön
lőszertelepe
doman és iklós, záros
rakodómunkára X: Mészáros — Milclós, , Mészáro
Imre, Tranzitö és Közl. Váll. Földm. Ip. s
Szöv., Kaltenecker Ferenc, Bodorkos Lajos.
Versenyífárgyalási
megbízások
fonott drötkerite:
kapta 5744.— pengőé
részére gőzfűtő
Társa 29.040
iskolai sporttelep
Stadler Mihá
áruraktárak
Tóth Imre és
A Népligeti
lakatos munkált
nagy
si mukát
rtelepi
kapott
rende:
pengő.
zent Rókus-kórház burkoló munkálatait, Kraszner
rgy kapta 7018.50 pengőért; ugyanott kőműves mun-
kapott Bollmann Bela 3596.50 pengőért.
A . Rudasfürdőnél vízvezetéki berendezési
kapott Ulrich B. J. 485
Gyö
kát rgyak
pen-
megbízást
A népligeti iskolai sportelepen ács munkát kapott
Marinka Imre 4456.— pengőért. Ő]
A népligeti iskolai sporttelep tereprendezési és kavi-
csozási nkälatalt Rück Lajos kapta 12.477 xengőért.
Az : katos munká -
képtár 1
ugyanitt villanysz
ne 5569,66, asztalos mun-
11.— pengőért.
A S Füleki-u. kislakásos telep
munkálatait Rolly Béla kapta 2864.60 pengőért.
A farkasreti temetői kápolna, árkádos sírbolt,
munkálataihoz kőfaragó munkát kapott Blazsek Vilmos
67.158.— pengőért.
A népligeti iskolai
kapott Müller Ferenc
A Rudasfürdő
Fircsa Béla
bádogos
kát Hencz
A G
stb.
sporttelepen humusz szállítást
10,.— pengőért.
kításának
- pengőért.
parketta munkáit
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető; NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Tiszfiförongy és
Texíil5ulladék kff.
Budapesi, XIV., Francia-úl 46
Tisztitörongyok legjobb kivitelben! Telefon: 2-901-75
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFO -544-26
ÁAcélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák, Ládaplombák. Hordólemezek,
Plombázófogák acél- és dlomplombäk-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók, Konzervbontó kések.
ZSÉDELY KÁROLY
| épületműlakatos, tüzhel
készítő &: autogénhegesztő
Budapest, I, Márvány-utoa 38, sz. Tel.: 1-572-64.
Elvállal mindennemű. épületmunkák, rácsok,
ablakok é
stb. készítését, ugyszintén mindentéle NUDE
ifj. 1öth Ferenc
7 A rá
és Jahoda János
fém-, aluminium. és kokilla-öntőde
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-73
HANNAUER ISTVÄN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u, 8 — Tel.: 1-528-98
STRAUB U. FESTEKÜZLETE |
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTEK, LAKK, KENCE, STB.
Alapttva 1854-ben. Telefon
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
Lörinezi Sándor
Sütő-, cukrász-, hús-, és vegyipari ?
gépgyártó és javító műhely !
í
| Budapest, Vil., Dob-utca 37, Telefon: 1—460—85
Kemeny Tibor
g épműhely
késsít gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 173. Telefon : 1—203—26.
WIRART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV, Columbus-utca 38, TELEFON: 2-969-08,
Beton, makadám, aszfalt felvágásáhoxz vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISK A JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadé
Budapest., XI., Srürei-utea 5—7. Tel.: 2-592-986.
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VI., Lázár-n. 16. II. 7/3. Tel: 1-171-55.
Nagy Gyula
lakaíosárugyár
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐ!-ÚT 64
Epitőnnyngipnra Budapest, V., Sas-uten 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
+ . évi tolj. kép. 12.000 v
Cementgyár : LAbatlanban . . .
Mészgyárak: Lábatlanban
Dorogon
Téglagyárak : Puda-Ujlak, Köbánya,
Nyergesujtatu évi telj. kép. 60,000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak. FOK K 8,000.000 drb.
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
Da de
vn
el agy re
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—-314—39.
--- Page 185 ---
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . ,. 28 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . s . : : : 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
me
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-ÜT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacs 40.424
szen INS EEE
A főpróba
elgondolkozik, hogy nem is olyan ré
got járt budapes!
és me ha né-
7 kicsit egzótikus ven-
hozzátartozik a kül
hoz, ezek azok a
lettek a vá
autó
Az ember
gen még az intelligensebb, a vi
ember is megállt
az utcán
vagy pláne
dég ment el mellette. Ma mú
földi, az idegen Budapest habitu
színfoltok, amelyek szinte otthonosak
Hatalmas, turistákkal megrakott
mást érik azokon a helyeken, ahol Buda-
zépségeit mutatjuk be a külföldieknek, akik
vagy regen bi i a magyar fő rosnak,
vagy most lesznek az És ma már hála Istennek
túlvagyunk az idegenforgalom fejlesztésének azokon
a súlyos áldozatokat követelő beruházásain is, ame-
lyek bizony még másfél évtized előtt is. jóformán
úgy festettek, hogy nem degen költötte el itt
a pénzét, hanem mi fi öttük tejbe-vajba, hogy
egy kis propagandát csináljon a mi gyönyörű Bu-
dapestünknek. El kell ismerni, hogy ha, sokba ke-
rült is ez, de drága propaganda meghoz!
maga gyümölcsét és nemcsak turista vendégeink var
nak, hanem azt is elmondhatjuk, hogy a nagypénzű,
a komolyan költekező idegen is boldogan jön Buda-
pestre.
A legutóbbi napokban például mintegy félsz:
dúsgazdag indiai vendégünk volt. Az indus tá
ság hölgytagjait bizony alaposan moguczegették a
budapestiek, mert hiszen még az orrcimpájukba is
brilliánskő volt, — hogy úgy mondjuk — „be6pit-
ve" A sok jóllakott idegen és ,tarisznyás" kül-
földi után ma már ilyen vendégeink is vannak és
éppen most olvassuk azt ís, hogy John Flournoy
Montgomei az Egyesült Államok budapesti kö-
vete haz ba érkezett vakációra és odah. zzal
csinál nekünk megbecsülhetetlen propagan , hogy
kijelenti: Budapestet az am. iak számára tolál-
ták ki. Budapest híre tehát már eljutott a kontinen-
sen túlra is és a világ minden részében úgy gon-
dolkoznak a vagyonos emberek, hogy ar fő-
wárost érdemes meglátogatn még azt
mondta, hogy Nápolyt látni és meghalni Hála
Istennek ma már maharadzsák, hindu multimillio-
mosok, amerikai dollármilliomosok gondolkoznak
úgy, hogy: Budapestet látni és aztán — minden
esztendőben visszatérni ebbe a gyönyörű városba. A
kártyában pass-nak hívják azt, mikor a játékos.
nak jól megy. A jó játékos a pass-t kihasználja, Ma
Budapest is pass-ban van, ma kell a kedvező,
szinte meg nem álmodottan jó divatot a magunk
javára kihasználni és kamatoztatni. Az idegen szí-
vesen jön ide és Budapest szépségei, fürdöi, 23
gyító vizei, kultúrája a jövőben is ide fogja von.
zani, ha megadjuk neki mindazt, amit a nagy kul-
túdmetropólisokban kaphat. A dársadalmi nyuga-
lom nálunk Budapesten olyan, amilyet egész Euró-
pában nem talál. Emellett azonban minden eszközt
meg kell ragadni arra, hogy ebben a nyugodt,
szép, boldog városban az idegenek otthon érezzők
magukat és kellemesen szórakozhassanak.
A. remek pass után pedig jövőre jön az igazi
nagy konjunktúra, Olyan idegenforgalmi göcpont
leszünk 1938-ban, amilyet ennek az öreg Európá-
nak egyetlen nagy városa sem látott. A Szent Ist-
ván Év küszöbén állunk, az Eucharisztikus kongresz-
szus mérhetelen tömegeket vonzó ereje itt bonta-
kozik ki már fölöttünk és sokat jelent a mi szá-
munkra a külföldi magyarok — világkongesszusa ís.
Minden városát szerető budapesti polgárnak teljes
odaadással azon kell tehát már ma dolgoznia, hogy
ez a jövő esztendő kitűnően sikerüljön, önfeläldo-
zással kell tevékenykednünk, hogy viläghiress6-
günk eddig soha nem látott magaslatra emelked-
jék. Rendkívüli feladatok előtt állanak azonban
legfőként azok, akik az idegenforgalmi kérdéseket
nálunk hivatásosan intézik. Bízunk bennük, hogy
ezt, az évszázadban csak egyszer kínálkozó alkal-
mat tökéletesen fogják kiaknázni. Éppen azért egész
Budapest, az egész ország a legnagyobb érdeldlő-
déssel tekint az idei Szent István Hét felé, amely
a jövő esztendőnek valóságos főpróbája lesz. Ez a
főpróba legyen már olyan nagystílű, olyan vonzó,
olyan lenyűgöző erejű, hogy mindnyájan biztosak
legyünk abban, hogy a nagy esztendőben mindent
felülmúló sikerrel álljunk oda az elé a hatalmas
tömeg elé, amely kíváncsisággal, jóindulattal, sze-
retettel eltelve jön közénk és kész arra, hogy a
magyar főváros hírét elvigye a világ minden ré-
szébe.
—L— ll
i——————————Ő——— nn
Én az önkormányzat szellemében nevel-
kediem és tisztában vagyok annak áldá-
saival, - mondja harafiáthi főpolgármester
A főváros élén eltöttött működésének eredményeit ismer-
teti a főpolgármester, akinek egyik sikeres törekvése, hogy
az összes alkotó erőket összefogja a főváros érdekében
Minden päriet összeforraszi a város szereiete
A kánikula má k az időjá-
rásban, nem pedi. zigazgatásában,
Most, az utolsó köz; : án még lázasabb
tempóval vik a munka, mint egyébkor, hogy a
egyes ügyosztályok elkészüljenek azokkal a nag
fontosságú javaslatokkal, amelyeket Lamotte K
Hirlap egyik
és ame
inet előtt
vel, hogy
a tervbevett
roly dr. alpolgármester Fővárosi
számában
lyeket a főváros vez
kíván letárgyaltatni az
a nyári hónapokban
újabb közmunkákat. Mindennek a hatalmas tevé-
kenységnek. ,. valósággal éltető szelleme Karajiáth
Jenő főpolgármester, aki kora reggeltől ké:
folytatja a megbeszéléseket és nem csupán a köz
az autonómia
is.
gatás munkájából kér részt, hanem
legfontosabb szerveinek tállandó tevékenységéből
Igen gyakran hív össze pártközi konferenciákat,
hogy a pártok hangulatát megismerje. Ő- az első
fővolyármester, aki a pénzügyi bizottság ülésein
állandóan eln és kontaktusba kerül még a leg-
apröbb reszletkerdesekkel is. Tisztában van azzal,
hogy csak így lehet komoly eredményeket elérni.
Karafiáth Jenő e.
magyar főváros retetében, ezt mindenki,
ezért dolgozik együtt a legszebb harmóniában az
autonómia, az önkormányzat és nines semmi ellentét
az ellenőrző hatalommal,
A Fővárosi Hirlap munkatársa felkereste
felolvadt a
énisége valóba
Karafiäih Jenő dr. föpolgärmesiert
érdeklődött, hogy főpol
ában milyen tapasztalatokat szer
ú munkakörében.
iránt
és nála
sége €
§ idő
zett nagyfonto:
— Februárban foglaltam el hivatalomat —
érzem, mintha
igazán
foglalkoztam
k
mondotta —
mindig a fő 08
volna. Ennek az az oka, hogy szeretettel lép-
tem át a városháza küszöbét és minden erőm-
mel szolgálni kívántam a magyar főváros ér-
dekeit. Mär hivatalba lépésem alkalmával
mondottam, hogy az élet főpolgármestere aka-
rok lenni és a kitűzött útról soha le nem tér-
tem.
Az volt a törekvésem, hogy az összes
alkotó erőket összefogjam a főváros
érdekében. Azt hiszem, ezt többféle vo-
natkozásban már sikerült is elérnem.
— Kezdjük talán az önkormányzattal. Én
az önkormányzat szellemében nevelkedtem és
tisztában vagyok annak áldásaival. Meg va-
gyok arról győződve, hogy e tekintetben elle-
nom senki sem panaszkodhat. A politikai élet-
ben elég aktiv szerepet játszottam. de soha
személyi kérdésben hosszú parlamenti pályá-
mon még rsak fel sem szólaltam. Mindig csak
az eszmét néztem és nem igyekeztem az ellen-
téteket kiélezni. Örülök. ha valaki a főváros
érdekében dolgozik és boldog vagyok, ha úgy
látom, hogy törekvéseimet minden oldalon
honorálják.
ióta a főváros közgyűlésein el-
nökölök, hála isten, nem volt semmi-
féle incidens.
A bizottsági tagok — tartozzanak bármely párt-
hoz is, — mindig a főváros érdekeit igyekez-
nek szolgálni, tehát munkájukat könnyű a vá-
ros előrehaladása irányába beállítani. Ezt ta-
pasztaltam a pártk: konferenciákon is, ahol
a legkényesebb kérdésekben is, minden pártot
összeforraszt a főváros szeretet.
— Ugyanilyen szellemben működöm együtt
az adminisztrációval is. A törvényadta jogom
és kötelességem alapján
az ellenőrzést elvégzem, de semmi
szükség sincs arra, hogy a föpolgär-
mester és a polgármester szembehelyez-
kedjék egymással.
Együttes erővel mindenesetre többet tudunk
elérni. Szendy Károly polgármester úrral min-
denben megértjük egymást és a főváros közön-
sége érdekében igyekszünk egymás munkilíj:
kiegészíteni. Nagyon sok becsületes törekvést
=
ismertem meg rövid néhány hónap alatt. A
tanácsnokok és a város vezi emberei igazán
komolyan fogják fel hivatásukat.
De külön kell megemlékeznem Széll
Jó: ói belügyminiszterröl, mert nincs
ná megértőbb barátja a főváros-
nak.
Minden észszerű ötletet, javaslatot felkarol és
a főváros jogos kívánságait a legmess.
menő módon támogatja. Főként neki köszön-
hető, hogy
nál
a magyar főváros ügyeivel kapesolat-
ban olyan barátságos a légkör.
Megemlítettük, hogy nagyon sok mun
a Gyógyhelyi bizottság is, amelynek ya
a főpolgármester az elnöke.
át ad
— Ebben a bizottságban is össze kell fog-
nunk az erőket a közös é
csak fővlírosi, hanem ors 1
tönböző idegenforgalmi szervek nagyon érték:
és eredményes munkát végeznek.
Nem is lehet ellentét a különböz
vek között, mert a főváros idegenfor-
galmi törekvéseit mint főpolgármester
támogatom, mint a Gyógyhelyi bizott-
ság elnöke, pedig örömmel tapasztalom,
hogy a kormány minden szerve teljes
erővel támogat fürdőink idegenforgalmi
problémáinak megoldásában.
— Mindenekelőtt az idegenforgalom intéz-
ményeit kell megfelelő helyzetbe juttatni. Nem
járhatunk úgy, hogy az idegeneket ne tudjuk
megfelelően elhelyezni, illetve ne tudjunk a
megszokott kényelmükről gondoskodni. Nagyon
fontos a tabáni gyógyszálló megvalósítása.
A Margitszigetre méltán büszkék lehetünk, De
van még elég tennivaló és mi dolgozni akarunk.
Budan fürdőváros valamennyi fürdöjenek
fejlődése érdeke a magyar fővárosnak.
Pest vármegye legutóbbi közgyűlésén Preszly
Elemér főispán megemlékezett arról, hogy Ka-
rafiáth főpolgármester erősen igyekszik Pestme.
gyo és Budapest között a felmerült ellentéteket ki-
küszöbölni és fel is olvasta a főpolgármesternek
ilyen irányú átiratát.
— Igen. Pestmegyével is hamarosan renche
jövünk — magyarázta a főpolgármester. — Nem
lehet komoly ellentét a magyar főváros és az
első megyei törvényhatóság között. A pestme-
--- Page 186 ---
Budapest, 1937 jünius 23.
őstermelőknek voltak bizonyos kívánsá-
gaik. Ezeknek teljesítése némileg elhúzódott.
Most végre ezek is elintezödtek. A főváros
egyik szakbizottságában sikerült a törvény-
hatóság tagjait meggyőzni arról, hogy Pest-
megye jogos kérését célszerű teljesíteni. Az ön-
kormányzat tényleg így határozott. most már
öhetnek az őstermelők a Teleki-téri
és Batthyányi-téri piacokra és közvet-
lenül a közönségnek adhatják el ter-
ményeiket.
gyei
Pest vármegye köszönettel vette tudomásul a
kívánságok teljesítését, aminek mi is nagyon
örülünk,
*
És valóban ilyen megértő szellem hatja át az
egész főpolgármesteri hivatalt. Érdekes bizonyíték
erre maga a posta is, Minden levélre a főpolgár-
mesteri hivatal lehetően még aznap válaszol.
Az élettel tehát az Uj városháza a legelevenebb
összeköttetésben áll és így lett, mert erre tö-
rekedett — Karafiáth Jenő, az élet főpolgármestere.
Sereqszemle a szeretet hajlékaiban
az iskolai év. végén
Az ároaházak növendékei
A szókestőváros árvaházainak igazgatóit idön-
ként értekezletre hívja össze a szociálpolitikai ügy.
osztály, hogy a nevelés és gazdálkodás egyöntet
ségét biztosítsa. A most tartott értekezlet a szoká-
sosnál jelentősebb volt, mert elérkezett a tanév vége
és a 80. e iskolát végz növendékek elő-
menetele fölött tartották meg a szemlét, még pedig
olyan gondossággal, hogy minden egy növendék-
kel külön-külön foglalkoztak. Az eredmény nagyon
jó és megállapítható, hogy az drvahdzi növendékek
általánosságban elöljárnak az iskolai tanulmányok
terén.
Ebből az al
Öhajtottunk nye
Felkerestük
alomból
ni a
közvetlen bepillantást is
főváros árvaházainak életébe.
a (józsef fiúárvaházat
az Üllő-úti nagyszerűen megépített öreg házban,
amelyről minden alkalommal eszünkbe jut, hogy egy
kis modernizálással milyen mintaszerű otthonná
lehetne tenni.
z iskolai bizonyítványok halmazai között, nagy
mankában találtuk
Schuler Alajos
igazgatót,
akitől legaktuálisabb téma, iskolai eredmény
felől kérdezősködtünk
— Elfogultság n mondhatom, — volt a vi
lasz, hogy nagyon meg lehetünk elégedve.
eredmény álltalában a jeles és a jó
A növendékek száma az idén 162 volt, Közülük elemi
iskolába járt polgáriba 68, k
felső iskolába egyetemre 5, képzőművi
iskolába 1.
Az eredmény meglenne, de most kell megálla-
9.
és
pítani, hogy mi történjék tovább a növendékekkel
és ez, ha lelkiisme esen csináljuk, nem csekély
feladat. Aki 14. életévét betöltötte és nem mutat-
kozik alkalmasnak a további iskoláztatásra, ipari
pályára kerül. Ha nincs hozzátartozója, aki gondos-
kodni tud vagy akar róla, megpróbáljuk elhelyezni
olyan mestereknél, akik tel ellátást adnak. Az
idén 18 ilyen iparos jelentkezett. Akit így nem tu-
dunk elhelyezni, az a fővárosi tanoncotthonba kerül.
A polgármester úr jóvoltából mindenki egy kis sta
firunggal: ruhával, köpennyel, sapkával, 2 pár cipő-
vel és 3 rend fehernemüvel távozik az árvaházból.
— Az egészen gyenge tanulók nyolc elemit vé-
geztek, a többiek po skolába jár-
tak. Most azután az i eredmény szerint, akit
nem tereltünk a negyedik polgáriból vagy közép-
iskolából ipari pál , tovább tanu! az érettségiig.
Itt új állomás követke A jeles tanulók /főisko-
lákba kerülnek,
— Ezt a sok gondot adó problémát most a tan-
év végén intézzük el, még mielőtt a nyaralás meg-
kezdődne. A mi nyaraltatásunk sem egyszerű dolog,
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok 7
Telefon: 2-977-20.
Pavlik és Tärsa !
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
Egészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3 |
Mindenfajta göz-, ceníri-
fugál-, dugaítítyús szivafy-
íyúk, kompresszorok,
Hütötornyok.
Zimmer Töd6r mérnük
a Worthington gyárak magyaror-
szági képviselője
Budapest, 1., Zuhatag-út 7/b.
vezetnek az előmenetelben
mert a balatonparti Béla-telepen álló gróf
Béla üdülőházunkban más drvaházak növendékeit is
elhelyezzük a nyári hónapokra. Az elemistáink már
május végén elméntek, most indulnak a többiek és
turnusokban a Mayer-árvaház, a Községi árvaház és
a Klotild-szeretetház üdülésre szoruló növendékei.
Az üdültetés nagyszerű hatással van a gyermekekre.
Ezt mindennél jobban megmutatja az az eredmény,
hogy amióta a nyaralások folynak, a betegség el-
kerüli az árvaházat.
A lelkes hangú, érdekes ismertete
hallgattuk volna, de a bizonyít "tömegek közben
úgy megsokasodtak Schnler igazgató asztalán, hogy
magára hagytuk a nagy munkában.
st még sokáig
Ag Orzsébet leányárvaházban
az iskolai év végét jelz
állítás, amelyben az árval
az évenkint szokásos ki-
hat elemis iskolájának
és háztartási iskolájának növendékei mutatják be
szorgalmuk és ügyességük eredményét a sok pompás
kézimunkában,
Krén Margit
igazgatónő
büszke lehet növendékeire, mert nemcsak a kézi-
munkákkal brillíroztak, hanem általában nagyon jó
bizonyítványokat hoztak. Valósággal meglepő az
eredmény azoknál a leányoknál, akik az intézeten
kívül polgári iskolába, tanítónőképzőbe vagy felső
kereskedelmibe jártak. Mindössze két elégséges bizo-
nyítvány akadt, a többi jó és jeles. Benn, az árva-
ház elemi iskolájában egy kicsit szigorúbban mérték
az osztályzatokat, de a háztartási iskolában mégis
mindenki jeles lett.
Most a tanév végén a legfőbb gond annak el-
döntése, hogy az iskolai előmenetel és hajlam sze-
rint milyen irányba terelődnek a leányok: ki kerül
polgári iskolába, képzőbe, kereskedelmibe, iparisko-
lába, a Stefánia dajkaképzőbe vagy az intézet ház-
tartási iskolájába,
A háztartási iskola növendékei közül turnuson-
ként a beosztottak látják el az árvaház gazdasági
teendőit is, de ebben — Krén Margit, a kitűnő igaz-
gatónő rendelkezéseiből — mindenkinek részt kell
venni. Nincs kivétel. Egy-egy órán át mindenkire
jut a konyhai, takarítási és varrodai munkából a
rózsaszínek, kékek, sárgák, zöldek, pirosak és lilák
családjában, ahogyan a növendékeket családonkint
elnevezték a hálószobákon és ruházaton domináló.
ıböztetö kedves színek szerint. Az idén egy
a többiekhez, az egyelőre a
árvaházba kerül óvodások helyét elfoglaló
új
bicskei
fehérek
A nyári program a turnusokban történő nyara-
lás Fonyödon. Itt iskolai gond nincs, csupán kézi-
munkával foglalkoznak a leányok. Erre ösztönzőleg
hat az a nagy siker, amelyet a kézimunkaoktatás az
árvaházban elért. A sok pompás kézimunka között
önösen az úgynevezett magyar írásos és kereszt-
munkák arattak nagy tetszést, úgy, hogy
ső megrendelő is jelentkezett. A növendékek
majd azzal a büszke öntudattal dolgoznak,
most
hogy a munkájuk kapós és penzt lehet vele keresni.
Amióta a tabáni gyógyszálló mielőbbi megvaló-
sítása érdekében a törvényhatósági bizottság külön
bizottságot küldött ki, azóta egyre nagyobb 6rdek-
lődés kíséri a főváros ezirányú elhatározását. Jól-
lehet az új gyógyszálló megépítése nyilvános
tervpályázat meghirdetése útján fog — történni,
mégis nagy érdeklődésre tarthat számot az az ízig.
vérig modern és a célnak mindenben megfelelő el-
képzelés, amelynek szerzője
Szinte László műszaki főtanácsos,
a kitűnő tervező.
Első pillantásra — szokatlannak — és
tetszik a felhőkarcolószerű épület, amely
merésznek
a maga tizennégy emeletével toronyként
emelkednék ki a tabáni domboldalból.
szállodaterv
válnék
azzal indokolja a
út, hogy így az alkalmassá
jövendő [fürdővárosnak
és módot nyu.
Szinte László
ilyetén kialakítás
arra, hogy a
épülete legyen
is, hogy
közelében több apró, panziósz létesül.
jön, anélkül, hogy a városr jellegét
megzavarnák. Szinte László helyez
a szállóban elhely
s jellegűek, ok gyógyhatá k a legnagyobb
mé kben való kihasználhatósága céljából a szál.
lót a Tabán területének legmélyebb helyén kell el-
rá, hogy miu
helyezni. épzelése szerint a Szent Imre-fürdő
jelenlegi n teljes érintetlenségben maradna
meg és a mnan —- épülő — gyógyszálló közvetlen
összeköttetésbe kerülne azzal egy [fedett folyosó
útján. S: 1egyven szobával tervezte meg az épü-
letet. a szobák emeletenkint egymással össze
kapcsolhatók és így külön lakosztälyokkent is ki
adhatók. A gyögyfi a szuterénben helyezi el,
közvetlenül mell Orvos kezelőhelyiségeket,
a földszintre a és vendéglői helyiségek
kerülnének, fölöttük a játéktermek és szalónok, az
emeleteken a szállodai szobák és az épület lapos
tetején kilátásos ferraszon az étkező, uzsonnázó- és
reggyelizőhelyiségek.
Szinte László elképzelése
lehetne oldani a
szerint a szállóépület
tabáni
ilyetén elhelyezésével meg !
ptébániatemplom környékének megfelelő rendezését
solja a tervező, templom má.
y építsék fel, a ilötte lévő es
épületeket bontsák le, a mögötte lévő épületeket pe-
dig árkádos megoldással hozzák összeköttetésbe a
templomépülettel, Ellentétben az eddigi tervekkel,
azt is hangoztatja Seinle, hogy a Tabánban még Te-
bontásra váró épületeket a szálloda, általa ajánlott
elhelye; el meg lehetne tartani.
A tabáni különbizottság legutóbbi ülésén beha-
tóan foglalkozott tgyébként a tabáni fürdőpark
rdéseivel is. A felszólalások nyomán az a
részletk:
meggyőződés alakult ki, hogy a most parkosított
terület legtekintélyesebb részét a fürdőváros vég-
leges kialakítás alkalmával is beépítetlenül kel-
lene hagyni és a vendégek elhelyezésére alkalmas
szállodákat, vagy panziókat csak a park szélein
lehetne elhelyezni. Igen természetesen gondosan
ügyelnének arra, hogy a kialakuló fürdőváros épü-
letei a legcsekélyebb mértékben se zavarják meg az
impozáns városképet, ennek megfelelően tehát
áthághatatlan építkezési kikötéseket írnának
elő az építtetni szándékozók részére.
zavartalansága — érdekében
z ötlet is, hogy az eredeti tervektől
ítani kell, azzal a gondolattal, hogy a
ke tül a Attila-kőrúttal párhu-
n széles kocsiutat vezessennek. A különbizott
véleménye szerint ennél sokkal kívánatosabb
enne az, ha az Aftila-kőrútat kiszélesítenék és a
kocsiforgalmat kizárólag itt bonyolítanák le.
parkon
tabáni
g
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—-314—39.
;
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart:
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. @ Tel.: 12-96-24.
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 2-928-32
--- Page 187 ---
Budapest, 1937 jünius 23.
Evenkint 4.427.783 penóőve! szaporítják
az üzemek a ióváros
háztartásához való
hozzäjäruläsukal
Az üzemi Szolgältatäs
31.204.721 pengöröl
35.632.504 pendöre emelkedett
Az Elchkíromos Művek saját erejükből 9 millió penóős
új beruházást indítanak
mes — Az új sáztariia
bevezetése az új költsédvetés eredményétől Lüge
A korm mint ismeretes — úgy akarja
Budapest deficitjét eltüntetni, hogy felemeli az adó-
ból várható jövedelmet és az üzemek hozzájárulását
még további 2,1 00 pengővel tetézi meg, Az üze-
meknek tehát a jövőbenn még többel kell beszolgál-
tatniok a főváros központi pénztárába, mint eddig.
Az üzemek legfőbb irányítója Morvay Endre dr.
tanácsnok, aki komoly tudással és nagy körültekin-
téssel dolgozik. A Fővárosi Hirlap munkatársa fel-
kereste
Morvay Endre dr. tanácsnokot
és nála érdeklődött az új helyzetről, valamint a fő-
városi üzemek küszöbön álló új akcióiról. A tanács-
nok a következőket mondotta:
Az üzemek kiállják
a nagy Drobal
— A belügyminiszter úr leirata nehéz fel-
adat elé állította a főváros üzemeit. Az üze-
mek nemcsak most vannak kényes helyzetben,
hanem állandóan két oldalról szorítják őket.
Egyrészt az önkormányzat követeli a közüzemi
tarifák mérséklését, — ami az üzemek részéről
anyagi áldozatot jelent, — másrészről pedig a
főváros nehéz pénzügyi helyzete miatt mind-
inkább nagyobb és nagyobb hozzájárulást kí-
vánnak tölük a közigazgatás költségeinek
fedezésére. Nem mi mondjuk, hanem szakértők
állapították meg, hogy
az üzemek nagyon becsületesen dolgoz-
tak és a helyes üzemi politikában a
bevételeket a lehető legmagasabb ni-
vóra emelték, a kiadásokat a lehetőség-
hez képest apasztották és megfelelő
Mennyit adnak az üz
— Az üzemek minden esztendőben igen
tekintélyes zeget szolgáltatnak be a főváros
pénztáraba és emellett egyéb szolgáltatást is
nyujtanak. Most készült el a legu)albb statisz-
tika, amely mindenesetre figyelmet érdemel. A
számadatokból kiderül, hogy
az üzemi szolgáltatások ebben az év-
ben lényegesen emelkednek a mult e:
tendővel szemben, Erre az évre 4.4.
pengővel többet irányoztunk elő.
Az Jülektromos Művek üzleti feleslege
1936-ban 8,000.883 pengő volt. Erre az évre elő-
irányoztunk 10,945.553 pengőt. A kölcsönt
lesztésre egy évvel ezelőtt fordítottunk 606.
pengőt. Az idén ez .403 pengő lesz. A kama-
toknál van valami e Tavaly volt 5,576.923
pengő, az idén ez 5,566.931 pengő. A közvilägi-
tás az üzemnek tavaly 1,673.958 pengőjébe ke-
rült, idén pedig 1,689.257 pengot koltunk. Az
új besze ek és beruházásokra 1936-ban
8,814.504, az idén pedig 3,523.000 pengőt iorditot-
tak. A kedvezményes áron szolgáltatott áram
után az ártöbblet {avaly 175.649 pengő volt az
idén ez leesett 131.200 pengőre..Mindezt össze-
véve
az Elektromos Művek által nyujtott
szolgáltatások a mult évben 19.318.653
pengőre rugtak, az idén pedig 22.492.304
pengőre emelkedtek.
A fővárosnak a legnagyobb üzeme e szerint
3,143.651 pengővel többet ad, mint a mult évben.
A Gázműveknél természetesen ilyen
nagyarányú emelkedés nem lehet. De a fővá-
rosnak ez az üzeme is nagyon kitesz magáért.
A Gázművek üzleti feleslege 1986-ban 937.164
pengő volt, az idén 2,149.660 pengőt irányoztunk
elő. . kölcsöntörlesztés 1,146.522 pengöröl
1,193.038 pengöre emelkedett, viszont a kamatok
2,341.108 pengőről 2,294,592 pengőre estek vissza.
A közvilágítás tavaly 1,669.278 pengőbe került,
erre az évre 1,634.981 pengőt irányoztunk elő. Az
új beszerzések és beruházások mértéke alig
változott, — 1,078.756 helyett az előirányzott
összeg 1041.020 pengő, — valamint változatlan
az ártöbblet a kedvezményes áron szolgáltatott
gáz után, mind a két évben 275.663 pengőjébe
került a Gázműveknek a kedvezményes áron
szolgáltatott gáz. Ilyenformán
a Gázművek a mult évben 7.498.491 pen-
gőt adtak a községi háztartásnak, az
idén 8.588,954 pengő van előirányozva,
tehát a töblet 1,090.463.
Vízművek üzleti feleslere 1936-ban
837.490 pengő volt, erre az évre előirányoztunk
modern berendezésekkel teljesítőképes-
ségüket felfokoztäk,
A belügyminiszteri leirat megmondotta azt
is, hogy az egyes üzemektől milyen többjöve-
delmet vár.
Az Elektromos Műveknek 1.328.000 pen-
ő cell többet adóznia a főváros
ának mint eddig, a Gäzmü-
vek további félmillióval. a Vízművek-
nek pedig 300.000 pengővel kell többet
fizetniök mint eddig.
Mi tisztelettel tudomásul vettük a felettes ha-
tóság döntését és mivel a polgármester úr és
az önkormányzat súlyt helyez arra, hogy a fő-
város pénzügyi mérlege kifogástalan legyen,
igazán mindent meg fogunk tenni, hogy az
üzemek teljesíthessék ezt a rájuk rótt újabb
kötelezettséget. Meg van
minden reményünk arra, hogy eleget is
tudunk majd tenni a kivänsägoknak.
— 8z6 van esetleg arról is, — vetettük közbe,
— hogy tarifaemeléssel teremti elő a főváros eze-
ket az összegeket?
— Nem! — hangzott a határozott válasz.
Ezzel kapcsolatban
semmiféle tarifaemeléssel nem fogunk
előállni.
Az üzemek tovább folytatják takarékos életü-
ket, üzemeink a modern technika minden vív-
mányával fel vannak szerelve és a rendelke-
zésünkre álló eszközökkel próbáljuk, a közön-
ség megterhelése nélkül, a kívánt összeget elő-
teremteni,
emehk a isvárosnak
1,214.467 pengöt, a kamatok 2,675.657 pengöröl
2,736,779 pengöre szöktek, az új beszerzések és
beruhá 841.430 pengöröl 600.000 penzöre
csökkentek. E szerint
a Vízművek az idén 4.551.246 nengőt
adnak a községi háztartásnak a tavalyi
4,357.577 pengővel szemben.
A többletszolgáltatás 193
- Ha most már a három üzem által a szé-
kesfőváros k égi háztartásának — nyujtott
szolgáltatásokat összehasonlítjuk, kiderül, hogy
1936-ban beszolgáltattak 31.204.721 pen-
gőt, az idén elő van irányozva 35.632.504
pengő,
el 4 és félmillió pengővel
zemek, mint egy esztendővel
.669 pengő.
tehát valóban köz
többet adnak az ü
ezelőtt.
A $áztaritareiorm és az uj
költségvetés
A gáztarifareform már nyilvánosságra ke-
rült, de eddig még semmi intézkedés sem történt
az életbeléptetésére. A főváros elejtette a tarifa-
reformot?
— Olyan új tarifarendszert akarunk élet-
beléptetni, — magyarázta a tanácsnok, — amely
a közönséget a fogyasztásra serkenti és a
többfjogyasztás révén nemcsak mi találjuk meg
a számításunkat, hanem a közönség is kedve-
zőbb áron jut a gázhoz. Az elkészített tarifa-
reform szerint
700.000 pengő kieséssel kell számolnunk
abban az esetben, ha az új tarifa mellett a
fogyasztás nem szökik fel. Az általános gazda-
sági helyzetet mindig figyelembe kell venni.
Az emberek bizony nagyon szük büdzsével
dolgoznak és ebben a költségvetésben egy bi-
zonyos zeg jut csak a gáz költségeire. Ha ol-
csóbban is adjuk a gázt, azért nem fog a fo-
gyasztás nagy mértékben felszökni, mert a
gazdasági helyzet bizony takarékosságra kény-
szeríti a publikumot. Most összeállítjuk a fő-
város jövőévi költségvetését és akkor fogjuk
látni, hogy
vállalhatjuk-e a ta
fellépő tarifaki
femeléssel esetleg
és kockázatát,
Azért van szükség erre áz óvatosságra, mert
a pénzügyi helyzet szigorú mérlegelésével meg
kell választanunk azt az időpontot, amikor a
gáztarifareformot életbeléptethetjük.
Az Elektomos Művek
új nagy beruházása
Az Elektromos Művek fi kisebb
eentrálék létesítésével és ezzel an meg
akarták oldani a távfűtés beveze Mi van
az érd s tervvel?
— Az Elektromos Mű ége a ter-
veket ítette és szaki is tanulmá-
nyozták az ügyet. Eleinte három centrálé lé.
tesítéséről volt szó. egyelőre azonban
kénytelenek vagyunk csak az egyik
centrálé — megva sára, illetve a
Révész-uteai eentrálé modernizálására
szorítkozni.
A ecemtrálék létesí és a távfűtés megvaló-
s nak zekapcsolása olyan nagyarányú
vitát provokálna, am a nyári melegben na-
gyon elhúzná a kérdés megoldását, Kzert in-
kább arra gondolunk, hogy
a Révész-utcai telen teljesítőkénességét
18.000 kilowattról 35.000 kilowattra emel-
jük fel.
Ezt a modernizálást a lehető legrövidebb időn
belül végrehajtjuk.
Ez a reform már 1925-ben felmerült,
i -féle üzemvizsgáló bizottság
ráltatta meg az üzem gaz-
dálkodását é. esnek tartotta a z-utcai
telep fejlesztését. Az ország legkiválóbb szak-
értőinek egyöntetű vélemé támaszkodva
szeretné most a polgárm or úr ennek a telep-
nek fejlesztését keresztülvinni.
A távfűtéssel való összekapcsolásról e
pillanatban nincs szó.
ellenben a modernizálást úgy hajtjuk végre,
hogy abban az esetben, amikor hasznothajtó-
nak látszik a távfűtés megvalósítása, a gépi
berendezést ilyen irányban is kifejlesztjük.
Mennyibe kerül ez a nagyarányú beruházást
— Kilenc millió pengő a beruházás
teljes összege.
Ezt a pénzt részben az újítási alapból szerez-
nénk, másrészt pedig az ipari hitel amortizá-
lására fordított pénzösszegek fokozatosan fel-
szabadulnak és ezeket a penzeket is erre hasz-
nálhatjuk fel.
Ezzel elmúlt annak a veszedelme, hogy bi-
zonyos idő multán az Elektromos Művek nem
tud elegendő áramot szolgáltatni?
— Az üzempolitikai bizottság nagyon he-
lyesen mutat rá arra, hogy Budapesten az
áramfogyasztás olyan nagy mértékben emel-
kedik, hogy néhány esztendő után az erőmű-
vek nem tudják a szükseégletet kielégíteni.
A Révész-utcai telep modernizálásával elerjük
azt. hogy 1941-ig nyugodtak lehetünk. Tehát
csak átmeneti megoldásról van szó és a nagy
eentrálé létesítésének problémája csak azután
vetődik fel.
— A szénbányák, természetesen újra azon
az állásponton lesznek, hogy a legalkalmasabb
a centrálét valamelyik bánya közeléhen fel-
építeni és távolsági vezetékkel behozni az ára-
mot a fővárosba, Budapest városának mindig
az volt az á ontja, hc 1 helybeli centrálé
a távolsági erőműv emben sokkal több
előnyt nyujt. A két elvi felfogás mindig me
reven szemben állt egymással és am Új
eenträle létesítéséről lesz 5, a Té iták
megint megismétlődnek. Bárhogyan d n is
el ez a kérdés,
a fővárosnak csak olyan megoldást
szabad elfogadnia, amely számára nem
jelent anyagi hátrányt.
Ujabb beruházások a vízműveknél
— Egyetlen nehéz és még elintézetlen kér-
dés van és ez a Vízművek problémája. A Víz-
művek beruházása 32 millió pengőbe kerül és
18 millió pengő beruházás még hátra van.
Ezt a beruházást feltétlenül sürgősenn keresz-
tül kell vinni, mert a víz már kellő mennyi-
ségben rendelkezésre áll, de nem tudjul még
az egészet od ítani, ahová szükséges. A
mostani beruh x nem kimondottan hasz-
nothajtó bef k, hanem az üzem bizton-
ságát mozdítják elő.
Mi a vízdíj 4 fillérrel való felemelésére
gondoltunk, de az üzempolitikai bizottság csak
2 filléres emelésbe hajlandó belemenni. A szak-
bizottság azt a határozatot hozta, hogy beru-
házások igenis szükségesek, azokat végre kel
hajtani, azt is belátták, hogy a beruházások-
nak költségei nagy általánosságban 2 fillérrel
fedezhetők volnának, de csak abban az esetben,
ha a Vízműveknek nem kellene a főváros ház-
tartásához hozzájárulni. Mindezek után még-
sem szavazták meg az emelést, hanem egy esz-
tendővel kiakarják tolni az emelést. u.
n nem tudjuk, hogy a főváros
4 előteremteni a beruházásokra
zeg fedezetét. Mert - azzal is le-
ában, hogy
még a 2 filléres emelés sem fedezi tel-
jesen az amortizációs ő. ket.
21 millió pengő fedezésére van szükség. Az
emelésből befolyik millió pengő, tehát
pengőt még pótolni is kell.
azok a problémák, amelyeket még a nyári
szünet előtt elintéznek és a főváros há agy-
üzeme megkezdheti a további beruhá:
&
--- Page 188 ---
Budapest, 1937 június 23.
Tanulságok és feladatok
Irta: Gazdy Jenő
- törvényhatósági bizottsági tag
Dolgozzatok legények... ki az utasítást
Zistvay Tibor a most elmuló politikai szezon elején.
És valóban, ha most visszapillantunk az elmult sze-
zonra, jogos önérzettel állapíthatjuk meg, hogy
ennek az utasításnak meg is volt a kellő foganatja.
Ha a asztások utáni első évet valamiképen a
tapogatódzás és a kialakulás jegyében látjuk is mo-
zogni, kétségtelen, hogy az elmult második évben
kiforrott akcióképesség teljes erejének ki-
bontakozását állapíthatjuk meg.
Gömbös Gyula mondotta, hogy neki az alkotó
munkánál egyaránt szüksége van a fiatalabbak len
dületére és az idősebbek bölcs tapas
lendület párosulva a hoszú tapas
szürt bölcs mé: lettel, irányította valóban a párt
munkálkodását elmult zónban és hozta létre
azt az eredményes munkatempót, amelyre különös
megelégedéssel tekinthetünk vissza.
már a
fejlesztett párt-sz: A
116 rendelt szakbizottságokban, a különböző külön-
izottságokban, az üzempolitikai hizottságban
pártértekezleteken kifejlődött intenziv tevékeny
és magas szinvonalú, terjedelmes vitákat tekin
úgy el kell ismerni, hogy a bizottsági tagok, akik
emellett természetesen a saját kerületükbe is úgy-
szólván napról-napra állnak a választópolgárok kí-
inak és a helyi feladatoknak pergötüzeben,
ászorultak a most nemsokára bekövetkező
érzem azonban, hogy mégis vannak még
feladatok, amiket a szünet előtt el kellene végezni.
Elsősorban gondolok bizonyos tanulságok levo-
ására, amik a fokozatosan kibontakozó munkatempó
közben szürödhettek le. A lázas munka ugyanis
még nem mindenkor egyenlő az eredményes mun
fur
annak
közbe,
ha a lázas te
ja a kitűzött
lehetőségek
kodhatik
kkentheti
i, nem iri
tényezője
sainak praktikum:
módon
sokszorosan
val. Sok olyan tényező
az eredmény százalé
vékenységet nem
célok tisztánl
szem előtt t
és a
Sőt kozik
az eset is, amikor a lefolytatott viták-
ban éppen olyan szempontok esnek ki, vagy mond-
juk merülnek el a szóáradatba, amelyek nagyon is
fontosak.
Régi közmondás az,
u levest. Így mondják, d
csodálatos csat ehhez az
hogy sok szakács elsózza
azért ennek is van orvos
sága, Viszont nagyon kívánatos volna, hogyha már
a pártban bizonyos megi: ok leszűrődtek bi
zonyos irányban, akkor az álláspontot, uz üg
osztályok mellé rendelt akbizottsägokban a párt
öntetűen t
hoz, hogy a 8
képviselői ei
ség fűződik
ogassäk, Sok sikertelen-
akbizottságokban
bizottsági tagok nem mindig rnak el e. égesen
Igaz, hogy ez más pártokban is előfordul, de egy
okkal több az ellenkezőjére. Ez valóban a prakti-
, sokszor eredményes
s kívánsá;
kérdése é
kum
a szünet
amely
kérdés,
lene intézni, a költségvetés elők
latos. Nagyon jól tu t, hogy
nyári szü t haszn a fel a jövő évi költségvetés
nyers ter ének ítésére. Amikor a tör-
venyhn bizottság eül, a költségvetés ő
készületei rendszerint ann előrehaladtak, h
annak konstruk án már nehéz módosítani. F
évre t tapasztalhatjuk, hogy amikor a költség
vetési te zetet kézhez kapjuk és tanulmányozni
módunk azon vál-
időnk és
alig van
kezdjük, már
toztatni.
hogy a
Igaz, na. amelyek állan-
dóan a levegőben vannak, amí 1 hogyan meg
nem oldódnak, annyira amennyire figyelembe ve-
már kevésbbé
kívánságaival.
valá-
iden
ténél, de
kerületek
költségvetés tárg
rendszerint m
ter
meg egyes
agok azután
felsorolni,
költségvetés
az
szik a
történik
A. bizottsá
sánál szo
ez
ák
eredmény nélkül. nagy általános érdekű kérdé-
seken felül vi 10 természetű, de a
kerületi pol élénken érdeklő kérdések, me-
lyek a most rendszer mellett nem tud
nak érvényesülni, És ezt sokszor a bizottsági tagok
rovására írj
, azt hiszem, nagyon is szükséges és
praktikus volna a pártelnökök és bizottsági tagok
együttes megfonto alapján, kerületenként össze-
izokat a kerületi kívánságokat, amelyek a
költségvetéssel kapcsolatosak. Ezeket a
azután a kerületközi bizottságnak kel-
ippen ezé
ilő
wvánságokat
fene bizonyos összhangba hozni és a sorrendiség
szempontjából is mérlegelni. Az így elkészített ter-
vezetet a párt a — polgármesternek prezen-
tálná, azzal a kívánsággal, hogy a költségvetés ter-
vezeteinek összeállításánál a polgármester azokra
figyelemmel legyen.
Ez az úrás lehetővé tenné, hogy a polgármes-
ter a költségvetési tervezet indokolásánál már ezekre
m kívánságokra is reflektálhasson. Igy bizonyos
mértékben a költségvetés vitáját is rövidíteni le-
hetne, ami nem zárja ki azt, hogy ha a polgármes-
ter valamoly kívánsággal szemben indokolatlan el-
mtasító álláspontra helyezkednék, az érdekelt bizott-
sági tag a költségvetési vita során a maga érveit
me sorakoztathassa fel,
Ugy hiszem, hogy ha ezt az elgondolást még a
szünet előtt keresztül vinnék, hasznos munkát v6-
geznénk úgy a polgármester, mint a költségvetés
érdekében és jól betetőznénk azt, amit az elmult sze-
zónban építettünk.
A belvárosi templom eltolása, a gyósyszálló-
kölcsön, a vízdíjemelés és más aktuális ker.
dések a Nemzeti Egység Fővárosi Pärtjäban
A június 23-iki
özgyűlés anyagát és más idő.
szerű kérdéseket tartó pártértekezleten tár-
gyalta a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja, A párt-
értekezleten, amelyen Zsitvay Tibor dr. elnökölt és
amilyen Karafiáth Jnő dr. főpolgármester, Lamotte
Károly dr. alpolgármester és Schuler Dezső dr. al-
polgármester is jelen voltak, az elnök mindenekelőtt
kegyeletes szavakkal emlékezett meg Andréka K
roly ny. főkapitányhelyettes, örökös törvényhatósági
bizottsági tag elhunytáról és méltatta érdemeit.
4 2,800.000 — dolláros függökölesön vi
ben Deményi Aladár dr, felszólalása és Lamotte
oly dr. alpolgármester felvilägositäsai után a
párt az errevonatkozó előterjesztést magáévá tette.
Nagyobb vi
afizetése
a volt a gyógyszálló kölcsönének
felvétele körül, Deményi Aladár dr. előadó azt ki-
vánta, hogy a főváros csak akkor vegye fel a köl-
csönt, amikor arra ksége van és k a felvétel-
től sz
ámított egy év múlva kezdődjön meg a vissza-
fi s. Harrer Ferene dr. a kölcsön felvételét ko:
nak tartja, mert a szálló építkezése még sokfé
szemponttól függ és időpontja bizonytalan, Lamotte
Károly dr, alpolgármester utalt , hogy a köl-
csönt most, amikor kínálják, biztosítani kell, de
maga is hajlandó tárgyalni a törlesztés méltányo-
sabb feltételeiről. A párt a felvilágosítás — után
szótöbbséggel a kölesön felvétele mellett határozott.
Nagy érdeklődés mellett valta a párt a bel
városi plébánialemplom eltol ra vonatkozó tervet.
Zsitvay Tibor elnök emlékeztetett arra, hogy
ennek az ügynek újraéledése az összes pártoknak
arra a korábbi állásfoglalására vezethető vissza,
hogy a jelenlegi helyzet méltatlan, ideiglenes tata
70. % % nem gazdaságosak és nem vezetnek célra.
A Közmunkatanácsnak és a magaépítési szakbizott-
ságnak elutasító határozatai nézete szerint csak
azon a tévedésen alapulhattak, amellyel egy idő
előtt forgalomba került tervezetet már
néztek,
végleges elő
terjesztésnek
Padányi Gulyás Jenő
gyar Mérnök- és Építészegyletben kialakult
pontot, amely szerint végleges szakértői vélemé
a kérdést nem szabad levenni a napirendről.
építész ismertette a Ma-
Vályi Lajos dr, ugyancsak a végleges megoldás
mellett szólalt fel és utalt azokra a közlekedési koc.
kázatokra, amelyek az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél
fernállanak. Ennek nemcsak a főváros közönségé-
nek életbiztonsága, hanem idegenforgalmi szem
pontból is jelentősége van akkor, amikor tulajdon
képpen az Erzsébet-hídtól indul ki a balatoni út.
továbbra is
kifogá-
rt
úgy határozott, hogy
méllatlan és súlyosan
megszüntetését és ez
elut
A párt végül
kívánja a jelenlegi
solható helyzet végleges
az ideiglenes tatarozások gondolatát tva, a
templom kérdésének megoldását továbbra is napi-
renden kívánja tartani,
A gyámpénztári szabályrendelt módosítása és a
törléséről szóló ály-
polgármesteri előter
dr. elfogadásra ajá
követelések
nyujtott
Aladár
behajthatatlan
rendelet tárgy:
jesztéseket Demenyi
lotta,
Vályi Lajos dr. érdemben ho: árult az előadó
javaslatához, de ki lta, hogy a közgyűlés any
nyira agyon van terhelve, hogy anyagát a közönség
képviselői még csak elolyasni sem tudják.
itvay Tibor dr. elnök különösen ott lát
helyzet javításának a lehetőségét, hogy az id
nem kötött, nagyobbszabású jogszabály alkotá
jellegű szabályzatok előkész adjanak a párt
nak elég időt.
Lamolte Károly dr. alpolgármester és Juhá
Jenő dr, hozzá után Karafiáth Jenő főpol-
gármester ki
a nagyobb jelentő
kívánó előterjesztés
a pártok elé.
hogy gondja lesz arra, hogy
s nagyobb elmélyedést met
minél korábban kerüljenek
let a főpolgármester kijelentését a
gedéssel vette tudomásul.
legnagyobb
mege
A párt Juhász Jenő dr. előadása után hozzä-
járult az előterjesztéshez, amely szerint a Gellért-
szálló vendéglőjének bérletét ibbra is Gundel
Károly kapja mog.
Ezután a wizdijemeles. kérdése került napi-
rendre. Becsey Antal. Harrer Ferenc dr., Németh
Béla, Hencz Lajos, Deményi Aladár dr. és Juhász
Jenő dr. hozzászólásai után a párt úgy határozott,
hogy az üzempolitikai bizottság álláspontjának meg-
felelő kétfilléres emelés mellett foglal állást, A víz-
szolgáltatási szabályrendelet módosításáról
Vízművek, Gázművek és Elektromos Művek szabd
zatainak megállapításáról szóló előterjesztéseknek a
napirendröl való levételét kívánták.
A Rókus-kórház sebészeti osztályának átcsopor-
gerváry "Tibor dr. kifogásolva, hogy
z előterjesztés nem számol a sebészeti urológiával
és a tuberkulózis operativ kezelésével, a tárgynak
a napirendről való levételét kívánta. A párt ilyen
értelemben határozott. Ugyancsak FEgerváry Tibor
dr. javaslatára kimondta a pírt, hogy a Római-
fürdőben és a Haller-utcában megnyitni kívánt
gyógyszertárakra szükség van.
Hegedüs Bertalan dr. előadása után elfogadta a
párt az állami szükséglakástelepeknek a főváros
kezelésébe való átvételéről szóló jelentést. Vályi
Lajos dr. indítványára elhatároz k, hogy állást
foglalnak a telepeken fennálló állapotok ellen,
Tudomásul vették, hogy Vályi Lajos dr. amiatt,
hogy a Vásárcsarnok igazgatóságához és melléren
delt számvevőséghez beosztott hetijegyzékes hiva-
talnokoktól megvonták a vikend és fizetéses
vasárnapi munkaszünet kedvezményét, sürgős inter-
vellációt kíván bejegyezni.
Bertalan dr. a XIII. ker. e
kapcsolatos zúásságok
kapott interpelláció bejegyzésére engedélyt.
m Vályi Lajos dr, hangoztatta
Kisipari Kiviteli Intézetnek — további
rendkívüli segélyre volna szüksége,
t támogatását, amit a pártérte
E
gyében
ezután, hogy a
10.000 pengő
ehhez kérte a
zlet meg is adott.
, Kertösz Elemér és Sárkány Ferenc előadása és
Gazi Jenő — hozzászólá után örömmel járult
hozzá a /pärt a polgármester " előter; éséhez,
amellyel a Frontharcos Szövetség, illetve a HONSz
részére telket kíván biztosítani.
ı után elfogadták a
egyházközség és a Baros
részére adandó területha:
lamint a felső li
templomépítési — ügyére
előterjesztést.
Katona János elő-
külső váci-úti róm. kat.
téri ref. egyhäzközse
lati engedélyekre, v
Dót-terézvárosi ref, ázközsés
vonatkozó — polgármesteri
Végül az elnök meleg szavakkal emlékezett meg
vitéz Egerváry Tibor dr. érté működéséről és
zte ki, hogy a budapesti orvos
kamarai választások eredménye folytán bizottsági
tagsága megszűnt. A
fejezte ki, hogy a pärt
Tibor. értékes támogatását.
melegen ünnepelte.
párt nevében azt a r
nem veszíti el FE 1
A párt Egerváry Tibort
A párt mad; és költségvet A Nem-
ze Egység Fővárosi Pártjának gazda bizott-
ga a legutóbbi pärtertekezleten tett jelentést a
és az 1937.
kezelőinek a
évi költ
felmen
párt 1986. évi zárszámadásáról
ségveté A párt a vagyon
tést megadta.
Bizottságok — megalakítási.
Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
érteklezetén megállapította "a
választmá-
kerületi
nyok választási ügyrend Tudomásul vette a
pártértekezlet, hogy a pärtszakt megala
kultak és nagy érdeklődés mellett végzik a köz-
és szakbizottsági an előkészítését s
tagok indítványai során felmerü
e A pártértekezlet több bizottságot. alakí
tott újjá és egészített ki @ felmerült személyi vá
tozások kapcsán.
A alakítandó munkásügyi bizottságba a párt
Nagy Burchard Bélaváry Rezső, Hegedűs Bor-
talan, esligethy Miklós atona János, a sportügyi
különbizottságba Usetty vitéz nemes — Juhász
Jenő, Kertész Elemér, Petracsek La vitéz Somogyi
Béla, a városfejlesztési különbizottsägba Harrer Fe.
renc, Bényi oly, Dorner Gyula, Veress Gábor, Zslt-
vay Tibor bizottsági tagokat küldte be. A Budapesti
Orvosi Kamara érdekképviseleti rendes tagjául Darányi
Gyula tanárt és póttagul Petres Józsefet je-
Károly megürült helyére a közjogi
Kertész Elemért, a kegyúri bizott
18 jos ítő Alap i bizottságáb
Zsigmondot Megválasztotta
tekezlet a XIV. kerület pártelnökéül Pekló :
Juhász Jenő ünneplése. Vitéz nemes Juhás
gazdasági főtanácsos, törvényhatósági bizotts
tiszteleté zületésnapja alkalmából a XII. párt-
szervezet június csütörtökön este fél 9 órai
lettel ünnepi rendez a Hidegkuti-út 20.
k;
ám alatti Veronika-vendéglőben.
záróelőadás a VII. kerületben, Az
zervezet disztermeben az idei
Rendek Károly dr. üi
gyésze, kerületi alelnök
Ipolitikai előad: tar-
zapillantäsban vázolta
Külpolitikai
betvárosi pá
előadások befejezéseként
véd, Pest megye tb.
a Röma—Berlin-tengelyröl ki
tott. Alapos tö Hmi v
a Dunamedence fontosságát és oda konkludált, hogy
egészségesen egoisztikus elgondolás kamatoztas-
suk a magunk rés -osztrák és a német
orientációkat. Az Áá Sgardelli
Caesar ke
KÜTSCHER SZILVESZTER
Az „Arany Kalapäcshoz”
Lószerszámveretékek, szijayärtö-,
nyerges- és cipeszkellekek.
Budapest, VIII, Rákóczi-út 32. Telefon: 141—809.
NEDVES FAL 590700
LÉGSZIGETELÉS Jose
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VL, Izabella-a. 77. Tel.: 1-208-54
--- Page 189 ---
itadapest, 1937 júniu:
Városias fejlődésben nem
maradtunk a franciák mögött
Szendy Károly párisi és franciaországi tapasztalatairól
Szendy Károly polgármester, aki Páris
tanácsának meghívására közel egy hétig
kodott a francia fővárosban, szombaton este
zett meg külföldi útjáról.
Szendy Károly
polgármester
franciaorszá tanulmányútjáról a — köv tkezőkben
tájékoztatta a Fővárosi Hirlap munkatársát:
— Feledhetetlen élmény marad számomra
az a pár nap, amelyet Párisban és a francia
tengerparton töltöttem. A párisi városi t
nács lekötelező előzékenységgel és kedvesség
gel fogadott és nem lehetett olyan — kívánsá-
gom, amelyet nyomban ne teljesítettek volna.
i pályaudvarra való megérkezésemkor
rosi tanács kiküldött képviselői és a pá-
magyar követség megbizottai fogadtak,
másnap a hősi emlékmű megkoszorúzása után
kivatalos fogadtatást rendeztek a városházán.
A pom palota óriásméretű dísztermében
felsorakozott a francia főváros közigazgatäsi-
nak valamennyi előkelő funkeionäriusa és a
meleghangu üdvözlőbeszéd után ugyancsak a
városházán buffet volt, amelynek alkalmát
felhasználták arra, hogy
melegen éltessék Magyarországot és
Budapestet.
— Párisi tartózkodásom id felhasznál-
tam arra, hogy egyrészt beható eszmecserét
folytassak francia közigazgatási kollégáimmal
különbö. idminisztrációs kérdésekről, más-
részt, hogy tanulmány tárgyává tegyem a
írancia főváros idegenforgalmi € műszaki
berendezkedéseit. Meglátogattam természetesen
a Párisban működő magyar idegenfor-
galmi irodát is,
majd látogatást tettem a közelmultban
meg-
nyílt világkiállításon. X A
— A városi tanács elnöke a Bois de Boun-
logneban lévő Pavillon d Armenoville-ben
zabású dinét rendezett, amelyen hős
szíves vendéglátásért.
nagy
netemet fejeztem kt a
A világkiállítás főbiztosa dezsőnét rer
Ambassadeur vendéglőben természete-
sen módot adott arra, hogy a világkiállítást
alaposan tanulmányozhassam. Jóllehet a kiál-
lítás összes munkálatai még nem fejeződtek
be és azoknak elkészülte előreláthatóan még
hosszú heteket vesz igénybe, máris megálla-
píthattam, hogy
a párisi világkiállítás egészen átütő
erejű, a világnak úgyszólván minden
érdekességét és technikai vivmányát
magában foglaló attrake
amely egészen bizonyosan alkalmas lesz arra,
Két éven belül megszüntetik |
az óbudai téslagyárakat
A főváros megegyezett a gyárosokkal— Planírozzák,
majd parcellázzák a feldúlt területeket
város legmostohább kerületének, Óbudá-
ter a mult héten jóvá
munkatanács. Ezzel a határozattal az
elhárult a III. kerület városias
Imult napokban az út-
ály felügyeletével már meg
nak
hagyta a Kö
utolsó akadály
ödése útjából
atornaépítési ügyosz
kezdődtek az új észak-déli irányú budai főútvonal,
is
és
[I
hivatalos nevén az óbudai kivezető főút építkezési
munkál z előzetes tervek szerint a jövő
nyernek. Az új főútv
Margit-rakpartnak
év nyard zést
nal közvetlen folyt: a a
Duna jobbpartján halad
amelynek felhasználásával
és a
en a
egé:
torkolódik
be eg
mai bécsi országútba, másrészt az óbudai
rende: 5) igen nagy szerepet játszó Szentendrei
útba. Szorosan kapcsolódik a III. kerület n -
bású városrendezési terveibe az óbudai hegy
rendezése. A főváros az utolsó tíz évben a nagy
fejlődésre váró területen már kiépíttette a legfőbb
útvonalakat,
hegy
az
sen a
akadálya
so
a településnek ban, kiült
oldal alsóbb részén, rendkivil
ott dolgozó téglagyárak egő
Ezek a téglagyárak, amelyek közül legnagyobb a
Bohn-téglagyár, bányászási engedélyüket — ötven
hatvan évvel ezelőtt kapták meg és azóta, a nagy-
z hegyrésze.
több pa
arányú igénybevétel következtében, egé
ket elhordtak. Az utóbbi k
k során egyre
nasz érkezett a k 2 hatóságokhoz a h
oldalban lakó ingatlantulajdonosoktól és e pana
mindegyike arról szól, hogy a téglag ak, tekin-
tet nélkül a mögöttes tulajdonosok érdekeire,
gyakran a kellő óvatosság elmulasztásával is,
szinte aláaknázták az egyes telkeket,
aminek az lett a követk
ménye, hogy a telkek 7e-
omlottak és veszély t a rajtuk lévő leteket.
A MIT kerületi elöljáróság kezdeményezésére a pol-
gármester a közelmultban tárgyalásokat kezdett az
óbudai téglagyárak vezetőségével és knek a tár-
gyalásoknak lebonyolításával a városrendezési ügy-
osztályt bízta meg.
Kempelen Agoston
tanácsnok,
a polgármesteri III. ügyosztály vezetője, a folya-
matba tett tárgyalásokról a következőkben nyilatko-
zott a Fővárosi Hirlap munkatársának:
— A III. kerületi városrendezési és városszabá-
lyozási terveknek a Fővárosi Közmunkák Tanácsa
részéről való jóváhagyása teljesen időszerűvé tette
a téglagyárak hkitelepítésének ügyét. Esztendők hosz
szú sora óta hangoztatja már a főváros vezetősége,
hogy a téglagyári gazdálkodásnak az óbudai hegy-
SCHUSTER LAJOS — — B
villamossági vállalata
ELYÄLLAL: villamosvílágítás, motor. pazdasági és irodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vizállás
mutató, villámhárító, rádió és antonna berendezését.
Budapest, II., Fő-utca 58, Telefon: 15-21-49.
vidéken fe véget kell v
ban eddig sebb aktualiti
nek, a realizálással vártun
gszünt, mert óbuddi U
óbudai hegyvidék
erre mi elképzelésünk szerint két-három esztendő
leforgása alatt feltétlenül sor ís kerül. A polgár-
mester úr utasításának megfelelően többízben t.
tni, mintho;
nem volt
Most ez
ifosszabá. yo.
végleges rende
azon
A ngy-
állapot
együtt
e is
al
jár az és
gyaltam működő téglagy k vezetőiv
akiknek a székesi ros özönségének
azt az elhat? hogy
nemcsak telepengedélyeik meghosszabbítására
nem kerülhet sor, hanem ahban az idöpont-
ban, amikor a kerület rendezése során bele-
E
hatalmas
Marseillen
végigjártam
ebb rivierai
súlyt fektettem
hogy a francia
vonzóerejét megnövelje, Plirisból
át a tengerpartra utaztam és itt
úgyszólván valamennyi ze
e A nevez
lőhelyet. Különösen nagy
főváros amúgyis
arra, hogy behatóan megismerkedjem az e
7: lévő világhíres fürdőszállók beren
dezéseivel, Tettem € azért. mert hiszen mi
most köztudomásszerűen
ugyancsak fürdőszállót akarunk létesíteni
és úgy éreztem, hogy a személyes tapasztala
tok megszerzése kedvezően lesz felhasználható
a tabáni fürdőszálló felépítésénél és berende-
zésénél.
— Egész utazásom minden zavaró mellék-
körülmény nélkül telt el és most. amikor vége
a franciaországi szép napoknak s én újból
átvettem fővárosunk ügyeinek intézését, még
mindig csak a legőszintébb érzésekkel tudok
visszagondolni az eltelt két hét eseményeire.
A francia városok és természetesen a főváros
virágzó fejlődést mutatnak, a vpolgúrság
seti viszonyai mindenben kielégítők és
az egész országon elömlik a jólét
nyugalma.
Ha
városaink
meg, hogy an
zehasonlításokat teszek a mi
ikkor nyugodtan állapíthatom
ellenére, hogy nálunk ren-
merült fel az elmult
a francia — közületek
azonban ö
al,
nek
amilyeneken
nem mentek át, még sincs okunk szégyenke-
geteg olyan
években,
ég
re vagy panaszr mert ha a méretek
kisebbek is, egyáltalán nem maradunk el a
városias fejlődésben a franciaországi közüle-
tek mögött.
fogunk a hegyvidéki
is, a jelenlegi
terület szabályozásába
telepengedélyek ís megszűn-
nek,
A gyártulajdonosok — érthetően — minden eszközt
igénybevesznek a , hogy a polgármestert ettől az
elhatáro: Öl eltérítsék, örömmel közölhetem azon
ban, hogy eredeti elhatározásunk semmiben sem vál
tozott meg. Az eddigi tárgyalások eredményeként
elvben 7 meg is apodtam a téglagyárak veze-
tőivel arra nézve, hogy az általuk megjelölendő idő-
pontban üzemeiket az óbudai hegyvidék területéről
kitelepítik. Amik megtörténik,
ke: ét V az össze-visszadúlt
területek planirozása
és 2 planirozás után a téglagyári telkeknek parcel
lázás útján való ékesítése.
— Mindenki 1 ennek a megoldás
ődés feltétlenül megk
az ilyen és hasonló üzemeket kitelepítsék olyan
etekre, ahol nem gátolják valamely — városrész
$ ségszerű kialakulását. Budapest területén ilyen-
nek a téglagyárak empontjából egyedül Kőbánya
ez
eszi
nyomban
k, mert a
nja azt,
külső ré. tekinthető, ahol — mint azt az ott mű
ködő többi téglagyár is bizonyítja — a falajviszo
nyok mindenben megfelelőek ennek az iparágnak
lebonyolítására.
Budapesten megalakul
a gyégyfürdők világszövetsége
józsef Ferenc királyi herceg elnöklésével október 7-től
14-ig tartják az első nemzetközi gyógyfürdő-kongresszust
Vitéz József Ferenc dr kir. herceg a Fővárosi
Hirlap hnsvöti ja írt cikkében jzölte a
nyílvánossággal vszabású és érdekes ter-
vet, hogy vezetése alatt álló Budapest Fürdő-
város idén ősszel nemzetközi kongresz-
szusra hívja ös. Budapestre a gyógyfürdőket. A
il azóta
az
nagy
zott
hogy
hanem
gvalósítása kö
herceggel élén
kongresszust
terv
a királyi
nem csak a
sokat dolgo.
egyesület, úgy,
szervezték meg,
biztosították a gyógyfürdők nemzetközi szö-
vetségének a kongresszus keretében történő
megalakítását is,
József Ferenc királyi herceg és egyesületének
ez Európaszerte nagy érdeklődéssel és rokonszenv
vel fogadott akci hasznára válik az egész nem-
közi gyógyfürdőügynek, de külön súlyt
tőséget ad Magyarországnak és Budapestnek, ahol
a nemzetközi szövetség megalakul és ahol a Vveze-
tőségnek az első cikluson át a székhelye lesz.
A kongresszus idejét Október 7. és 14,
napokra tűzték ki és bár még négy hónap választ
el ettől az időtől, máris
20 államból 250 résztvevő jelentkezett,
közöttük 7 állam kormányának hivatalos képvise-
lője. Mellettük fürdővárosok polgármesterei,
jelen-
egye-
temi tanárok, gyógyfürdők igazgatói, fürdőorvosok,
fürdőtechnikusok, gyógyszállók kiküldöttei jelen-
tették be részvételüket és megjelenik a kongresszu-
son a népszövetség fürdőügyi előadója is.
|
A fürdöügyi kongresszuson József Ferenc ki
hérceg elnöklésével üt albizottság fog dolgozni és
ezek az alhbizottsi adják majd a keretét a sző
vetség állandó o: inak is. Gazdasági, műs 1.
idegenforgalmi, jogi és orvosi albizottságok alakult
nak, amelyek programját máris megállapították.
Többek foglalkozni fognak a
adózási kérd kiépít
modern fürd források
val és fogla
dák közötti
Propaganda
kapcsolatok
terminolög
al, az egys6ges
wal és a nemz
térképpel, a — fürdőkultúra népszer a
gyógyfürdők ási problémáival, a gyógy
fürdők ki és jogsegély szabályozásá
val, a gyógyfürdők népegészségügyi jelentőségével,
a gyógyfürdők és gyógyszállók orvosainak szerepé-
vel és feladatkörével, a tärsadalombiztositö és
betegsegélyző intézetek kapcsolatával és sok más
kérdéssel.
A rendkívüli érdeklődé amely a budapesti
kongresszus iránt megnyi mul, a teljes elismerése
azoknak az eredményeknek, amelyeket Budapest
természeti kineseivel elért és annak a hatalmas
sikernek, amelyet az idegenforgalom terén az, utóbbi
években felmutat.
GöÍZ Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, 1., Bors-utca 24. e Telefon: 1-507-34.
--- Page 190 ---
Budapest, 1937 jünius 23.
Söbb fény és több zene:
az idei Szent Jstodwhet attrakciója
Altalános
keltett a szé
érdeklődést és jóleső megelégedést
esfőváros közönsége előtt az a jelentés,
ékesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal
Zılahy Dezső igazgató és dr. Markos
Béla aligazgató állítottak össze Budapest 1936. évi
idegenforgalmáról és az idegenforgalom gazdasági
eredményeiről. Harmincegymillió pengőnél nagyobb
összeget eredményezett Budapest idegenforgalma
aktív tételként Magyarország 1936. évi fizetési mér-
lege javára ez a almas összeg önmagában
véve is bizonyíték arra, hogy a székesfőváros ide-
genforgalmi hivatala hivatása magaslatán álló jó
munkát végzett.
A Fővárosi Hirlap munkatársa
2 7 .
Kovsáecsházy Vilmos
tanács:
a városgazdasági ügyo: tőjét kérdezte meg
arra vonatkozóan, hogy a mult esztendő kitünő ered-
ményei után milyen reménységei vannak ez évre
vonatkozóan:
— Meg vagyok arról győződve, hogy /övdrosunk
idegenforgalmandl ebben az esztendőben további
fejlődéssel kell számolnunk. 1937 eddig elmult hónap-
jai máris bebizonyították, hogy a külföldi közön.
ségnek Magyarország, de elsősorban Budapest iránt
tanusított érdeklődése nemcsak hogy nem szűnt
meg, hanem határozottan emelkedőben van. A má-
jusban lebonyolított Nemzetközi Vásár hatalmas
külföldi tömegei a legjobb bizonyíték erre és vala-
mennyien megállapíthatjuk, hogy utcáinkon egyre
több idegen szót hallunk. A székesfőváros tudatában
van annak, hogy az elk tkező legközelebbi idő-
ben nagy próbának leszünk kitéve, mert a meg-
hirdetett szentév és az ahhoz kapcsolódó események
előreláthatóan óriási tömegeket fognak megmozdi-
tani. Az Idegenforgalmi Hivatalhoz érkezett érdek-
lődések máris arra engednek következtetni, hogy az
idei Szent István-hét idegenforgalma méreteiben túl-
szárnyalja az eddigieket.
— A jövő májusban rendezendő eucharisztikus
világkongresszus pedig tíz- és tízezer embert irányít
majd Budapest felé. Jóllehet, ennek kezdetétől még
tizenegy hónap választ el bennünket, máris állandó
kontaktust tartunk fenn a világkongresszus rende-
zőbizottságával, aminek az a célja, hogy ez a nagy
idegenforgalmi esemény a legkisebb zökkenő nélkül,
zavartalanul legyen lebonyolítható. Az idegenek el-
kívül súlyos gondokat jelent budapesti
megszervezése is, meg vagyok azonban
ődve arról, hogy amint a férőhelyek biztositä-
sánál, úgy az étkeztetésnél sem történik fennakadás,
és
rt sem, mert a kongresszus rend
izotts ppen úgy, mint a székesfőváros vala-
mennyi érdekelt hatósága a legaprólékosabb gondot
fordítja a — kongresszus zavartalan lebonuvalítá-
sára, Az
ünnepségeink nagyjä-
tt folynak le, mint a
endőkben.
idej Szent Istvän-he
ból azonos keretek k
mult es:
12
bemutatni
helye ismét a hatalmas
Színház lesz. A Szent
tűzijáték hatásosabb — és
érünk el, hogy a katonai
folytán hatalmas méretű
A Gyöngyösbokréta előadáson fogja
művészetét, a megrendezés
befogadóképességű Városi
István napján tartandó
színesebb amit úgy
hatóságok előzékenysége
lesz,
reflektorok bedllításával fokozzuk a fényhalásokat.
- Ennek az esztendőnek idesereglő idegeneit
még akadálytalanul
ten rendelkezésre
el
álló
tudj
hotel
helyezni a Budapes-
és penziószobákban, az
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
IN HOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Teleton ; 2-693-26
EXPRESS
FELVONÓ — GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
BELLE ———}
Campi Ödön
Műlakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. Telefon: 1—133—16.
Gyár : XIV., Hungária közép-krt. 107. Telefon: 2—919—33.
FAL- ÉS BÚTORBURKOLÁSOK/
BEMUTATÓHELYISÉGE
VI, O-UTCA 4.
eucharisztikus milágkongresszus résztvevői számára
azonban már ezrével fogjuk igénybevenni a közön-
ség által nagy megértéssel felajánlott magánlakáso-
kat, tömegszállás céljaira pedig az iskolákat, rend-
házakat és
szükség esetén a Budapestet 50 kilométeres
körzetben körülvevő városok és községek
megfelelő szälläsait,
*
A tanácsnok végül a fővárosi idegenforgalom
intézőinek nevében örömének adott kifejezést, hogy
meglehetősen előrehaladott stádiumba jutott a ta-
báni gyógyszálló megépítése.
Figyelemreméltó egyébként, hogy a most ismer-
tetett programon kívül nagy zenei ünnepségeket is
készítünk elő Szent István hetére, Koudela Géza dr.
pápai prelátus, akit a főváros meghívott a zenei
szakértők sorába, hatalmas tervezetet dolgozott ki
három templomi és egy szabadtéri
hangverseny rendezésére,
A Bazilikában, a belvárosi plébánia-templomban és
a koronázó templomban mutatnák be augusztus 16.,
17. és 18-án ezeket a nagy zenei apparátust igénylő
műveket, augusztus 19-én pedíg a Mátyás templom
ünnepi
előtt, túlnyomórészt magyar szerzők műveiből ren-
deznek nagyszabású ünnepi hangversenyt. Ugyan-
ekkor az [Idegenforgalmi Hivatal is kidolgozott
több térzene és kisebb hangversenytervezetet. Mind-
ebből máris nyilvánvaló, hogy az idei Szent István
hete előreláthatóan a lélek két legnemesebb szóra-
koztatójának: a zenének és a fénynek jegyében fog
örökké emlékezetes módon lezajlani.
Szent Imre herceg útján építik fel
az új budai személypályautdvart
Légvédelmi célokra alakítják át a ge.lérihegyi alagulat
Néhány hónappal ezelött Szendy Károly polgár-
mester nyilatkozoit a Kovarosi Hırıap hasabjain
azokról a tervekről, amelyek a MAV-val való tar-
gyalások alapján az új budai központi pályaudvar
teketteteben kuuGkulian, Arrol VOLL 640 akkoriban,
hogy teljesen megszuntetik je.entegi helyen a Delı-
vasúti pályaudvart, a kelenföldi pályaudvarról pe-
dig hatvanas meretú rendező Pulyauuvarı asiakítanak
ki, viszont a budai oldal egyre novekvő szemeély-
lorgalwat a XI. kerület, Horıhy Miklós-úti reszcn
fetepítendő nagyszabasú modern palyaudvarra veze-
tik ve, Azóta ez a kérdés meglehetősen ellanyhult,
most azonban, mint a Kővarosi Hirlap
jól informált helyről
értesült, a székesfőváros, a Fővárosi Közmunkák
Tanucsa és a MAV igazgatósaga nagyjuban meg-
egyezett a budai központi szemelypulyaudvar kiata-
kitusı helyere vonatkozoan.
Informätorunk szerint a legújabb műszaki rend-
szerek alkalmazásával
a Szent Imre herceg-úton építik fel a budai
szemelypátyaudvart,
aminek az a magyarázata, hogy ezen a részen tekin-
téryes költsége takarithatók meg egyrészt az új
vágányzat lefektetésénél, másrészt annak folytán,
hogy a székesjovurosnuk a kiszemelt helyen haual-
mas kiterjedesű sajat tulajdonú te.kei vannak. Az
új központi szemelypalyaudvar munkálatainak be-
fejezéséhez legalább két-harom esztendőre van szük-
seg, minthogy azonban a MAV hivatalos adatai
szerint a Dunántúl felé irányuló forgalom intenzi-
túsa egyre növekszik, hátranyos lenne, ha az épít-
kezesek megkezdesevel sokaig késlekednenek. Hozzá-
járul a tervek sürgős realizalásához az a körülmény
18, hogy
a delivasüti pályaudvar szűk voltánál fogva
már csak alíg képes lebonyolítani a megnö-
vekedett forgalmat
és a mind nagyobb számban jelentkező utazóközön-
ség az épületek kis befogadóképessége miatt s0k
kellemetlenségnek van kitéve.
A jelenlegi délívasúti pályaudvar hatalmas te-
rületét, amely a város fokozatos fejlődése következ-
tében valosaggal beekelodőtt a kialakult utcaso, ok
közé, a vasúu forgalom megszüntetése után parceı-
luzus útján értekestiteni fogjuk. Mielőtt erre sor ke
rülne, teljesen betöltik azt a völgyet, ahol jele nleg
a delivasúti fővona. sínei futnak, a szükséges föld-
mennyiséget a Szent Imre herceg-úti központi pálya-
udvar epuese alkalmuval ott felszabaduló föld ide-
fuvarozásával fog,ák biztosítani.
Az új központi személypályaudvar
MAV igazgatósága máris elkeszíttette és
terveit a
ezek alapján ez a budapesti pályaudvar lesz
az első, ahol a közönségnek az egyes vágá-
nyokhoz való közlekedését földa‚atti alag-
utakon fogják lebonyolítani.
A Szent Imre herceg-úti budai
vábbra is fenntartják az összeköttetést
ályaudvarról fo-
a Keleti
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LONYAY-UTCA
= Ajánintok díjmentesen
|
palyaudvarral, oda azonban csak a nemzetközi v0-
natok fognak befutni, a többi személyszállító vonat
a budai központi pályaudvarra, mint fejállomásra
jut el, tehát tovább nem közlekedik. Az új buua.
személypályaudvar nem nagy távolságban lereswut
a jelenlegi kelenföldi pályaudvartól, éppen ezért
ebből a szempontból is igen előnyös. Ha még hozzá-
vesszük azt a körülményt, hogy a Szent Imre hereeg-
utat és a környező útvonalakat a székesfőváros
már korábban kıfogdsta.an útburkolattal láttatta
el, könnyen megállapíthatjuk, hogy
a közúti forgalom szempontjából is ideális-
nak mondható a pályaudvar számára kivá-
lasztott hely.
A délivasúti pályaudvar áttelepítésével egyide-
jüleg /elszabadul a Gellerthegy a.att húzódó aagút
és arra vasútközlekedesi szempontokból többé szük-
ség nem lesz, Az alagutat azonban ennek ellenére
fenn fogják tartani, különös figyelemmel arra, hogy
ez a haiatmas befogadókepessegű Jöldalatti epitmeny
szinte ıdealisan felhasznalható lesz legvédelmi cé-
tokra, Ennek megfelelően bizonyos kisebb átatakítá-
sokat szandekoznak végezni az alagút belsejében,
ahonnan a most átvezető síneket természetesen fel-
szedik.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út §. Telefon: 1—424—97.
Székely Mihály |
okl. mérnök és építőmester
Budapest, Il, Koloti Károly-utca 30.
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL OSWALD-CÉGNÉL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: Táncsies-u, 4/2.
Te!l.: 1-430-71. Tel.: 3-320-64.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel. : 1-632-61
Lakás: IL, San Marco-u. 31. — Tel. : 1-629-27
MAY IMRE
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 12—21—56.
LA
építőmester
SIRAUB U. FESTEKÜZLETE SCHMIDT FERENC |
bädogos-, gäz-, vizvezetek-, központi 1ü-
tés, hűtő és jéggyár berendezési vállalat
Telefon : 7
Budapest, 1V., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapítva 1834-ben. " Tele!on : 1—884—26.,
DAPEST,
--- Page 191 ---
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
jadäsäval teszi emlékezetessé, amely-
lee vin ost felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELŐFIZETÉSI ÁR:
egész évre . . . . . : : .
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A polgármester és a tanácsnokok szabadságbe-
osztása, A polgármester rendelkezése következtében
megtörtént az ügyosztályvezető tanácsnokok szabad-
ság-beosztása, A tanácsnokok első csoportja június
22-én kezdi meg a nyári vakációt és augusztus 3-ig
marad szabadságon. Az első csoportban Felkay
Ferenc dr., Király Kálmán, Kovácsházy Vilmos,
Némethy Károly dr. és Wossala Sándor neve szere-
pel. Július 6-tól augusztus 16-ig Salamon Géza dr. és
Szepesváry Pál lesznek szabadságon, Bódy Iászló
dr. tanácsnok szabadsága július 71-től augusztus 21-ig
Farkas Ákos dr. szabadsága július 12-től augusztus 30-ig
tart. Augusztus 2-tól szeptember 13-ig báró Babarczy
István dr., Horony-Pálfi Aur6l dr., Kempelen Ágos-
ton, Morvay Endre dr. és Rosta János dr. veszi ki
szabadságidejét. A tanácsnokokat távollétük alatt az
állandó helyettesükként működő főjegyzők helyette-
sitik, Ezidöszerint nincs még eldöntve az, hogy a
két polgármester milyen sorrendben kezdi meg nyári
pihenőjét, az azonban már ismeretes, hogy Szendy
Károly polgármester nyári szabadságát julius 10-től
augusztus 19-ig tartja meg.
Miniszteri elismerés. A belügyminiszter Bárt!
"Tivadar főjegyzőnek és Rózay Jenő számvevőségi
tanácsosnak a Jugoszláviából kintasított magyarok
ellátása és segélyezése körül kifejtett buzgó műkö-
désükért elismerését fejezte ki. Bärtl Tivadar érde-
mes hivatali m dése terén már sok jelentős szo-
s feladatot oldott meg. A szociálpolitikát szol-
ló évtizedes munk gával és jelenleg, mint a
közjótékonysági üg: ztály vezetőjének állandó he-
lyettese, a legteljesebb mértékben kivívta tisztvi-
selőtársai és a társadalom rokonszenvét, úgy, hogy
az őt most ért elismerés széles körben kelt örömet.
Levente lőtér Kőbányán, A X. kerületi testne-
velésbizottság elnöke, Vigyázó Géza dr. ‚a kerületi
elöljáró, valamint a bizottság tagjai és a kőbányai
lövészegyesületek vezetői szombat délelőtt tették
meg az első kapavágásokat a létesítendő kőbányai
leventelőtéren és ezzel megindították az építkezés
munkálatait. A testnevelési bizottságot vitéz Bod-
rossy Manó ezredes, testnevelési felügyelő képvi-
selte. Az ünnepségen Kőbánya előkelőségei is részt.
vettek. A lőtér 50.000 pengőt kitevő építkezési költ-
ségeit Vigyázó Géza dr. kerületi elöljáró és Szent-
iványi István őrnagy, testnevelési vezető közel egy-
évi kitartó munkával gi. ötték sze Kőbánya
ipari vállalataitól, amelyek ezúttal is tanubizony-
ságot tettek hazafias magatartásukról és áldozat-
Veér $fándon
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza Istvän-u. 5. Tel. : 1-824-29,
| pi i
1
Korányi és Frőhlich
tedöny És fémpartátgyár
MADÁCH me SUGÁRÚT
kiépítése folytán a Károly király-út 15. sz. házban
92 év öta fennálió költél-, zsineg-,
ponyva- és sportáruüzletemet szembe
IV., GERLÓCZY UCCA 11.
számú házba helyeztem át.
HAUSCHILD ALBERT ezelőtt
NEDELKÓ SÄNDOR r.cton: 1—815—72.
Hátizsák, sitelszerelés és horgászati cik-
keket nálam nagyon olcsón vásárolhat,
Lényegesen csökkent a zárt fürdők vendégeinek
száma, Illyefalvi I. Lajos dr. igazgató a szerkesz- |
tésében megjelenő Statisztikai Havifüzetekben most
közli az április hónapról feldolgozott statisztikát,
amelynek érdekes adatai között szerepel a nyilvános
fürdőkről szóló kimutatás is. Ha a statisztika min-
denhova behatoló szeme nem venné észre, a nyil-
vánosság nem tudná meg, hogy 1937-ben jóval ke-
vesebben fürödtek Budapest fürdöiben, mint a
megelőző évben. Az év elejétől április végéig
744.603 személy fordult meg a fürdőkben, míg 1936-
ban 783.836. Ebből a számból a gyógyfürdőkre 509.268
személy esett az 1936. évi 542.957 személlyel szem-
ben. Április hónapban a nyilvános fürdökben
205.909 személy fürdött meg, ebből 33.543 esett az
úszócsarnokra. 40.878 férfi és 19.394 nő a gőz- és ter-
málfürdőkre, 38.216 személy a n6pfürdökre, 18.302
a kádfürdőkre, 55.576 személy a gyógyfürdőkre.
Legtöbb, számszerint 115.386 fürdőzője volt a Im-
kács-fürdőnek, utána a Széchenyi-fürdő következik
109.012, a Császárfürdő 85.865, a Gellért-fürdő 63.887
fürdőzővel. A Dandár-utcai n6pfürdöt 29.196 sze-
móly vette igénybe. Itt az 1936. évi 25.727 für-
dőzővel szemben lényeges szaporulat van. A leg-
nagyobb csökkenés mutatkozik a Gellért-fürdőnél
(19.000), a Tmkács-fürdőnél (9000), a Nemzeti Sport-
uszodánál (12.000), a Rudas-fürdőnél (6000), a Széche-
nyi fürdőnél (6000), a Szent Imre-fürdőnél (2000),.
míg 2300 személlyel emelkedett a — Császár-fürdő
vendégeinek száma,
Budapest,
az európai légi-
forgalom új centruma
Vasárnap délután felemelő ünnepség keretében
avatták fel Budapest új repülőterét. A Budaörs és
Nagytétény között elterülő 180 holdas, pompás pá-
zsíton, Európa legmodernebb és legszebb fekvésű
repülőterét csodálhatta meg az a százezer főnyi
közönség, mely az avató-ünnepen megjelenet.
Hat órakor érkezett meg a repeülőtérre Horthy
Miklós kormányzó feleségével és fiaival. Szendy
Károly polgármester kalauzolta a kormányzót és
családját a díszsátorhoz, ahol Darányi Kálmán mi-
srelnökkel az élén már együtt voltak a kormány
tagjai, az országgyűlés elnökei és a hadsereg ma-
gasrangú tisztjei.
Bornemisza Géza iparügyi és — kereskedelem-
ügyi miniszter üdvözlő beszéde után a kormányzó
megadta az engedélyt a repülőtér megnyitására.
Két ágyúlövés, száz felröppenő galamb és a ma-
gasba emelkedő színes léggömbök jelezték a neve-
zetes eseményt.
Ezután megkezdődött a megnyitó ünnep prog-
ramja, mely Budapesten még soha sem látott bra-
vuros mutatványokkal lepte meg a — közönséget.
Három magyar sportrepülőgép, nyolc német va-
dászrepülőgép, osztrák légi vadász-század és haj-
meresztő bravurja nyolc olasz vadászgép, majd
harminc magyar pilóta szédületes ejtőernyő-ugrá-
sával, végül egy vöröskeresztes mentőgép vett részt
a káprázatos programban,
*
Az új repülőtér megtervezése és felépítése a
magyar munkának diadalmas ünnepe volt. Már is-
mertettük azokat a magyszabású útmunkálatokat,
amelyeket a kesfőváros út- és — csatornaépítési
sztálya végzett, hogy a repülőteret hozzáfór-
tegye a közlekedés számára. A munkájukat
kiváló sikerrel végző lalkozók és ipnrosok sorä-
ban főképen a következők tűntek ki: A Ganz és
Társa cég, amely a nagyhangár vasszerkezeti mun-
káit végezte, a Magyar Ruggyantaárugyár a for-
galmi épület gumipadló, a Nagybátony-— Ujlaki Rt.
a forgalmi épület falburkoló, a Magyar Asphalt
Rt. a forgalmi épület tetőfedő és a nagyhangár
kapuvezeték szigetelési munkáival, a Posnansky és
Strelitz cég a mnagyhangár szigetelésével. Teleki
László a nagyhan : olajraktár kömives és
vasbeton munkáival, ísy Árpád a központi
kazánberendezéssel, Gő Aladár a forgalmi épület
tölgyfapadozatával, ( zel és Elischer a forgalmi
épület falkárpitc 1 Geldner R. cég a for-
galmi épület oszlopainak üveghengerekkel való bo-
rításával, Weher Henrik a hangár víz-, csatorná-
zás- és tüzivezeték munkáival járult hozzá ahhoz,
hogy modernü megépített — repülőállomásunkkal
büszkélkedhessünk.
—
Az otrantoi esata évfordulójának megünneplése.
Ferencvárosi Keresztény Polgári Kö ép ün.
nepséget rendezett hétfőn — kerthelyiségében az
otrantói csata 20 éves fordulója alkalmából. Kö
ligethy Miklós dr. törvényhatósági bizottsági
a Kör elnöke méltatta a nap jelentőségét,
Kaszinó dalárdája Tej/alussy Ferenc
tag,
majd a
ez alkalomra
írt , Otrantói indul adta elő Zsingor Károly
tanár vezetésével. án Schneider Antal c
és kir. volt hajóépítő főmérnök egyéni ké
fényképekkel vetítette az otrantói tengeri ütk
tet páratlanul érdekes dás keretében, a kerthe-
lyiséget megtöltő, diszes közönség elé.
Június 24-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Srznasáci CPTESÍTŐ
[essen ]
Gazdasági szemle
AD.G.T.
most ünnepli Bécsben százéves jubileumát. A szép
és mutatós ünnepségekre felvonultatták a magyar
kiküldötteket és az egyenruhás pécsi bányászokat
is. Ezek a magyarok bizonyára pompásan érezték
magukat a százéves ünnepségen, mert hiszen a D.
G. T. — legalább is magyar vonatkozásban —
ugyancsak kitett magáért és a legnagyobb mérték.
ben igyekezett meghálálni azt, hogy forgalmának
és üzleti eredményeinek nagyrészét Magyarország-
mak köszönheti és Magyarországon bonyolítja le.
Tudvalevő, hogy ennek elismeréseként tavaly meg-
szüntette az itteni igazgatóságot, azt egyszerűen ve-
zérügynökséggó degradálta, a szélnek eresztett tiszt-
viselők pedig kénytelenek a bírósághoz fordulni,
hogy hozzájussanak keservesen megérdemelt és meg-
szolgált nyugdíjukhoz. A pécsi bányában hasonlókép
nobilisan viselkedett a D. G. T.: Bornemisza Géza
miniszternek kellett közbelépni, hogy legalább any-
nyit fizessenek a bányászoknak, mint más bányák-
ban. Ilymódon tehát — ismételjük — a magyar de
legátusok bizonyára pompásan érezték magukat a
nagymultú társaság centenáris ünnepségein,
hogy a biztosítottak ós a részvényesek egyaránt
megelégedéssel szemlélődnek el az Adriai Biztosító
kitűnő mérlegén. Nem vagyunk biztosítási szak-
értők, nem is szólunk tehát hozzá a kérdéshez, arról
sem beszélünk, hogy a Tábla éppen most utasította
el az Adriai Biztositöt egy furcsa kercsetével: a
derék társaság ugyanis ahelyett, hogy kifizette
volna tizennyolc kövérre hízlalt és bebiztosított ser-
tés árát, beperelte a MÁV-ot, hogy a rossz szállítási
feltételek következtében pusztultak el ezek az álla-
tok. Tsmételjük: most nem firtatjuk az Adriai perek-
kel és ítéletekkel tarkítoft üzleti politikáját, csak
nézegetve a , kitűnő" mérleget, mindössze azt kon
statáljuk, hogy nemrégiben itt járt az olasz anya-
vállalat vezérelnöke, az olasz biztosítási élet egyik
vezetője, a híres Arnoldo Friggesi di Rattalma
(magyarul): rácalmási Frigyesi Arnold), aki, a kiszí-
várgott hírek szerint, nincs teljesen egy vélemé-
nyen a kiadott kommunikóvel, amely szerint az
itteni igazgató: , Erdős Aladár jól átgondolt, óva
tos, mindazonáltal átütőerejű szerv tével figye-
lemreméltó sikereket ért el". Tsmétel a kiszivär-
gott hírek szerint Arnoldo mester egyáltalán nincs
ezen a véleményen és újabb kiszívárgott hírek sze-
rint állítólag azon gondolkodik, hogy őszre fri
erővel élénkíti fel Erdős Aladár igazgató addigra
megint csak állítólag — hült helyét.
JubW'ä),
egyre jubiläl ez a jó öreg Európai Aru- és Podgyı
hiztos Rt., amelynek minden oka megvan arra.
hogy ünnepelje önmagát és önmagán belül vezetőit
A derék családi részvénytársaság — tudvalevően
400.000 pengő alaptőke mellett évente megközelítő
leg 50.000 pengő tiszta nyereséget mutat ki, aminek
az a magyará: a, hogy — gyakran tévedésből
eleve ráragasztják a vasúti menetjegyre a baleset-
biztosítási díjat, tehát az utas nem meri „elpechelni
magát" azzal, hogy visszaadja a biztosítási bélyeg.
gel ellátott isúti jegyet. Az Furópai egyébként
viszontbiztosítással dolgozik, így tehát a MÁV-nál
úgyszólván fillérnyi vesztenivalója nincs. Innen a
szünni nem akaró, sok-sok cs di ünnep. Szőnyi
József igazgató úr megjubilál Kemény igazgató
viszontj végül most, kedves meg
lepetésünkre, a vállalat maga is jubilál, aminek
zután mint a hivatalos komminikéből
nk — megint csak elismeréssel nyilatkoznak
na vezetőségről, amely nem más, mint az említettük
jubilánsok. Ez olyan szép, hogy szinte sajnál
ljuk: a
koncessziónak néhány év mulva vi rvényesen vé
lesz. Tiz év mulva a MÁV-koncesszió megszün
nek ötéves jubileumát ülik meg nyilván a makacs
jubilánsok.
A. B. €.
majd Avéká, to ca és még néhány ilyen fur
csán hangzó var interpellá meg az elmult
napokban Andaházy-Kasnya Béla a kereskedelemügyi
minisztert. A rejtelmesen hangzó szavak kül
hitelre ut adó szövetkezeteket jelentenek, amelyek-
hogy
ről interpelláló képviselő állapította,
működésüket végtelenül károsr ; mert nem-
esak a kereskedelemnek okozrr hetetlen kárt,
da vevőknek körülbelül 95 sz At kite f
kreteszik
fizetésű alkalmazottakat is tö
lehetetlenné teszik ú
Ezeknek a
eteknek m
szerint mintegy 25
Bornemisza Géza miniszter
panasszal foglalkozott és
irdrágítást jelent.
n két konkrét
. 20 2 [1 [/4
Hajduszokosztái gyógyfürdő
ma márljeurópatjhírű
Fedett győógymedentcék, ivócsar-
nok, inhalatórium, strandfürdő.
Páratlann! erédményes fi - ivő- és belélegzőkurák.
A fürdöt Hajduszobaszló 3 78108 ódos-, bró-
mos és hidrocarbonatos h zei tánláljá 8.000 liter
forróvíz percenként. Magyar és németnyelyű ismer-
tetövel készséggel szolgál a fűrdő
Igazgatósága.
--- Page 192 ---
megällapitotta, hogy a panaszokban felsorolt esetek
legnagyobb zo azt mutatta, hogy ezeknek az iro-
dáknak a működése a kereskedelem szempontjából
sba he.
ése után
zkedik. Re-
rendkívül káros hatású, A miniszter
, hogy a Kamara válaszánák be
/ gálatot indít és azután inte
mélhetőleg ez az intézkedés már nem
késik soká
Rezső és Dezső
félesztendő
elboc:
tük
Vilctória
szívszorongva
félévvel
versenyfutását figy
óta, A Berlini
tötta Rózsa Rezső nevű kitünő ját, mert
nem váltotta be a hozzá fűzött rem ket. Pedig. a
berlini anyair t még azt is ocsátotta a
árjavér
minő
1em szintiszta
jt hivatali
a Dezső, A
Dezsö. Most itt a
illalat átszervezett
tán áll és rekordered.
Rezsőnek, hogy ereiben eser-
gedezik, Rözsät, a R
aztán felváltotta Futó igazgató úr,
néztük: Rezső után mit csinál a
mérle s azt olvassuk, ho;
mivoltában feladata magasl
ményeket tud produkálni, Az lehet, hogy tud, csak
a kommunikékből egyelőre nem , vesszük és:
ámszerű eredménye Hogy is mondta Ar
France? Más dolog az fiam: tudni és látni.
Gomperz Ervint beválasztják a textilgyári egye-
sület elnöki tanácsába, A Magyar Textilgyárosok
Országos Egyesülete július 3-án tartja meg közgyű-
lését, amelyen az elnöki tanácsba beválasztják, mint
új tagot: dentai Ervint, a Magyar Pamut
ipar rt. új vezérigazgatóját. Az elnöki rendszerben
egyébként nem következik be változás: Szurday
Róbert a közgyűlésen a szokásoknak és a szabályok-
nak megfelelően átadja tisztségét budai Goldberger
Leónak, aki eddig mint társelnök működött mel-
lett Az új elnök mellett. viszont ugyancsak a
szol oknak megfelelően Szurdy Röbe tartja
meg a társelnöki tisztséget. lelnök továbbra is
Gomperz
Dischka , Győző, a Magyar Posztógyár Rt. igazga-
tója marad,
A Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár Rt. igazgató-
sága folyó hó én tartott űl
a vállalat 1936, üzletévi m
tékesökkenési tartalékalapnak P-vel
vadalmazäsa utän; 486.188 P vesztes 2
Az igazgatóság a folyó hó 30-ára egybehívott köz
isolni fogja, hogy ez a veszteség a tar-
fedeztessék,
megállapította
amely az á
lapból
A Ar Ruggyantaárugyár Részvénytársaság
ilése az 1936. üzletévre 3 pengő
fizetését határozta el. A 11. számú
Bankverein
kezdve a társaság —pénztárá
Creditanstalt — Wiener
válthatók be.
ni osztaléka. A Beocsini
n tartja k
solni fogja, hog
címén egy pen
it az igazgatóság
nius 21-től
Österreichische
budapesti főpénztáránál
Változatlan a Beos
Cementgyári Unió Rt.
lését, amelyen az igazgatóság jav.
az elmult évhez hasonlóan osztalé
gőt fizessenk. Értesülésünk szer
változatlan marad.
vr
Wiener
ülést tar
mérle-
Creditanstalt —
június 14-én
az 1936. üzleté
Az Österreichische
Bankverein Á
tott, melyen
előter;
ely a muültévi ereségáthozat levonása után
4,846.860.28 Schilling tiszta nyereséggel zárul. Az
i nács elhatározta, hogy lenlegi nyugdí
jak tőke tére szükséges eszközök bizto
únius a egybehívott
fogja az inte
hillingről 101,000,006
solmi fogja a k
továbbá, hogy 860.28 schilling merlegszerü
tiszta nyereségből ).000 schilling az általános
tartalékalapba helyeztessék, 1,699.950 schilling ese.
dékessé vált nyugdíjak tőkefedezetére fordíttassék,
míg a fennmaradó 1,896.910.28 schilling új számlára
vitessék elő.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X, Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65.
Bermann Miksa B
okl. mérnök-vállalkozó
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
sítása céljából az 19.
rendes közgyűlésnek
tőkéjének 767.000.000 sc.
való leszállítás
chillingre
űlésnek
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon : 1—126—66.
UTBURKOLATOK :
Öntőtt és hengerelt aszfaltból, Kátrányos
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
TÖVAPOSI [doRAAP
VARZTÁRV 221
Életbelépett a főváros új
építési szabályzata a lég-
védelem rendezésére
A Közmunkatanács, azóta, hogy Bessenyey Zénó
az elnöki széket elfoglalta, napirendjére vette az új
munka,
zletesen
megalkotását. A nagy
Hirlap ri
építésügyi szabályzat
alapelyeit a
amelynek Fővárosi
ismertette, már közel áll a befejezéshez, ezt megelő.
zöleg nban máris életbeléptették az új építésügyi
szabályzatnak a légvédelemre vonalkozó intézke
déseit,
A hivatalos lap keddi száma közli az új rendel-
ket, amelyek szerint beleértve a már
ett építkezéseket i Budapesten
nál több emeletes, vagy 17 méternél magasab) épü
let csak akkor emelhető, ha teherbíró falait vas
betonnal vagy acélvá szerkezettel készítik.
három
A házak legfelső födémét ezután egydarabból
összefüggő vasbetonból, vagy pedig acélgerendák
közé fektetett vasbetenból kell építeni, hogy bom
csak 6gl
babiztosak legyene Padlásukat
vagy lángmentessé impr 1ält faanyagból
építeni. A tetőt fehérre vagy rikító színűre festeni
tilos.
A légaknákat és vil tóudvai; t légvezető
kkal kell ellátni
mára óvóhelyet építeni, m: ek lég
cal és lévegőszűrő berendezésse látand
el. Az óvóhelyeket úgy kell elhelyezni, hogy a föld-
szint alatt és az épületből való kilépés nélkül meg-
közelíthetők legyenek.
Uj versenyfdrgyaldsi
Kkilírásosc
zyi-út Folyondar-uten és $:
k és a hozzácsatlakozó
nak útrendezési munkálataira
d. e. 10 óráig a Központi vá
„AN Lajos kírály útja
rályné ú közötti á
hburkolási munkáira pály
óráig a Központi värosh:
A tejellenőrző vizsgáls
és tejesüvegek é
d. c. 10 órá
A Mivat
11
esatornd
kók
vally
inden új épületbe a la
jentin-uüt kő.
lyondár-utcá
zötti
bazalt
zni lehet
UI
áci-utca 65.
s üzemek
i lehet
s izzólámpák
6. 10 óráig
julius 30-án
ügyosztályon.
Beérkezett ajánlatok
A Véső-uto
ira pály
Imre
ajos-utcai iskola linoleun
3904, Auer Albert 40
Burg Ottó 43
óvoda €
Tr.
Urbán Fi
Császár
pengővel.
AV
löljárósági épüle
Józset
y Ferenc
erpeléti-uti
vízvezetéki mun-
, 9 Sándor
Zi
Guba
zler Jenő és
idön 12.904, Gűrtler
ry Pál 13.691, Mol
Fa
k fia Ödön
ián István
Arnót Lajos 13
pengővel
Horgony-u, és
si munkáira
renc 31.220, Handl €
közötti sza
kiskőburko-
Fried
útrende
kaszának
latra: Neuma
rich János Heverdle István 36.910, Ámon Rezső
37.430, Borlay Károly 37476 pengővel. Aszfaltozási mun-
kára: Handl Magyar Asphalt 41.944, Ut
6, sophalt 46.747, The
Rt.
építő
N 2 pengővel.
Neucha
Kösnyazszállításra. "pályáztak n és K
4080, ifj. Ritter Antal Dunántuli Mész,
Kőipar Rt. 3670, 1 rnő 2400, Spáth János 5850,
Klauber és Vajda 58400, Frank István 8640, Zinner
19.000, Szobi Kőbánya
60, Hubertus Kőbány
Manó 16.080, Somoskői
11.152, ifj. Haltenberger
11.400. pongővel
Dersenyfárgyalási
megbízások
fővárosi képtár
Az Egyetem-utcai lakatosmunkált
Péter Frigyes kapta 2534 pengőért; ugyanitt villanysze-
relési munkát kupott Marx Ferenc pengőért; az
asztalosmunkát pedig Hencz Ferenc kapta 5511 pengőért.
A Gyäli-K6n—Füleki-u, kislakásos telep bádogos-
munkált Rolly Béla kapta 2864 pengőért.
A Farkasréti temetői kápolna kőfaragómunkálatait
Blazsek Vilmos kapta 67.158 pengőért.
A Rudasfürdö átalakításával kapcsolatos parkettázási
munkát Fircsa Béla kapta 6756 pengőért.
Az idei útépítésekhez szükséges kőszállítást a követ-
kezők kapták: c rank István 21.010, Badacsonyi ha-
zaltbánya 89,520, Zinner Manó 1170, Fábián és Katanics
4080, Huber Anya 11.880, Rózsa Ernő 4800, Szobi
kőbánya 17,875, Haltenberger Vilmos 5557 pengőért.
lja-út útrendezési munkáit kapták: Handl
41.944 pengőért.
7 és a Magyar Aszfalt rt.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
-“Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető; NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
SZIGETELÉS :
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-,
osz esd | Marsinn its ® Tel: 2-695-58
Budapest, 1937 június 23.
— ——
Budapest
VI., Béke-tér 9.
Telefon. 2-915.72
8
=
|
aluminium. és kokilla-öntőde
Keisch Fekete János
ES TETŐFEDŐMESTER EG
ala Jóryoj mom
Buday st, VIII. kor., Baross-utoa 59,
Mindennemű fenyőfák és
Geiringer Üdün Géza gépészmérnök
DilIGMOS és GCCUMULIGIOTr
BUDAPEST, IX., RÄDAY-U. 47. Telefon: 1-855-59.
N rssmmnzi nn EA
SCHNEIDER JÁNOS
Belsö-berendezö,
BUDAPEST, VIII, KIS
ALAPÍTÁSI ÉV 1907.
Telaton: 1-302-28.
HAAS EM HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
mfd. csonok am? BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
ib) TELEFON: 2-929-43
, londinák stb.,
szerelési vállalata
REN
áz
épületasztalosáru-üzeme
FALUDY-UTCA 8,
TELPTON : 1—348—18
ScS$iiíz Ede
épület-, mű- és vasszerkezeilakafos
Budapest, VII., Thö
út 23. Telefon: 1—330—45.
PETIK JÁNOS
épületbádogos munkák vállalata
Ó-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
i
BUDAPEST, VI, !
1-188-81 és 2-920-75. }
„SANIT TF" naparcs- és beton viznatlanttó
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
anzfalt-, fedéllemes- és kátrányvogyítsrmék-gyár
Központi írods: Bpest, V., Sólyom-u, 13.
Telefon: 1-2%8-29, 1-28%-85.
SALGÓTARJÁNI KOSZENDANYA R. 7.
Epitönnyagiparat: Budapest, V., Sas-uten 25, szám
Cementgyár : Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Libatlanban . Rn E 130
Dorogon HC ar 13.000:
Téglagyárak : : nda-U
Cserépgyár: Bada- U.
elefon: 1-252-841, 1-108-58.
Nyergesujffalu évi tel).
köp. 60,000.000 drb.
8,000.000 drb.
mérnök
[1 Lorschy eni |
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. reL:1—153—50.
TETŐFEDÉS:
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők. ,
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
EB ToslvároK
Telefon:
1-530-92,
CUSTLODIS ALPHÓNS
Budapest,
elekírotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 171. sz.
Telefon: 2—918—29, 2-918—30.
BUDAPEST, 11.
KÁPLÁR-U. 9.
könnyüfém-—dngattyú
m eli fehér-csapágyfém !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
ALAPITÁSI ÉV 1876. — Mérnöki Iroda és
éplítési vállalat Ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalarás, Ipari
kemencék építése és tervezése.
V., hádor-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
tmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, ai.
setelőlemének. börlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, Aszfalt ragacs, ntépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyűmölcsfa-karbolineum,
kátrány-paraftin, Kocsikenőcs gépzsir.
--- Page 193 ---
Auszonßatodik évfolyam,
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Péter és Pál
ipari munka ünnepe, Péter
népéé, a földet túró paraszté.
Nagymagyarországon talán erősebb volt az egyen-
súly az ipari munka és a mezögazd gi termelés
között. Iparımk alól azonban elvitték nyersanyag-
termő vidékeket, nehezen beszerezhető anyagokkal
kell dolgozni, de a munka azért csodálatos
gyümölcsöket terem, Ma a nemzeti élet,
Május elseje az
ál a földé, a föld
hősi
a nemzeti
gazdaság igazi fundamentuma a magyar föld m
radt és mi a város, a nagyváros, a világváros, 5:
retettel ünneplünk együtt az egész magyar föld
népével a magyar föld ünnepén.
Ha valaha, ma Csonkamagyarországon megtá
nemzeti öntudat-
nak legelső gondolata mindenkor a föld volt és az
ezeréves kultúrnépek gondolata megint csak a föld.
A mi magyar földünk kevesebb áldozatot kíván és
dúsabban jutalmazza gazdáját, mint igen sok más
országé. Nagy nyugati kultüror: gokban kökerite-
sekkel kötik meg a földet, 7 at emelnek, hogy
termővé tegyék a talajt. De Ar és Afrika öreg-
is nagy küzdelmet folytatnak az
hordanak föl sziklák lapjaira
és huszonöt botot mérnek a földbirtokosra, aki föld
jét elhanyagolja. Annak a kevés magyarnak, aki
ma magyarnak maradhatott, még van egendő
földje. Küzd is vele, dolgozik érte nagy szeretet-
tel, nagy odaadással, mert tud. hogy nem önma-
gáért, hanem az egész országért dolgozik
Mi a város kőfalai között hálával gondolunk
arra a munk: , Amelyet magyar földműves, a
magyar paraszt és a mag földbirtokos az egész
nemzetért végez. Péter és Pál napján a város népe
is templomba zarándokol, hogy megköszönje az
Isten áldását, amely ismét gazdagon jutalmazta a
munkát és amelyből mi is élni fogunk, akik itt a
tórnyos paloták között iparral, kereskedelemmel,
kultúrával, tudománnyal, művészettel szolgáljuk az
ország népét.
madhatatlan ős az, hogy a
anyafölddel, iszapot
Péter és Pál napján Mikszáth Kálmánnak, a
nagy palócnak matematikájára emlékezünk. Ő
azt, hogy Magyarország — persze akkor
magyarországról beszélt — évi számadása
alakul, hogy hány vagón buza termett a Bácskában,
hány hektóliter bor Tokajban és hány regényt írt
Jókai, Azóta szörnyű megesonkitottsägukban a maga
rint
egészében csak Tokaj bora maradt a mienk, Bácska
televényét elszakították tőlünk és a Jókai regényé-
kulturát szerte marcan-
televénye helyett
nek helyét pótló irodalmat
golták a nevető örökösök. Bácska
azonban itt van a nagy magyar Alföld, a Kisalföld,
Makó hagymája, Szabolcs burgonyája, Kecskemét,
a többiek gyönyörü gyümölcse. És elmondhatjuk
izt is, hogy a magyar erő, a magyar akarás
vésbbé zsiros és kevésbbé fekete földb. oly
jcska dicsekedhe
1611. a Balaton
csodákat hoz ki
tett Isten kegye
mint amilyennel F
néből. Tokaj bora
vidék, a Badacsony, a Somló, a gyöngyös-visontai
borvidék, Eger, meg a többi gondoskodnak arról,
hogy necsak a magunk számára teremjen életvidító
nedü, de a külföldet is eláraszthassuk ezekkel a
nemes termékekkel. És Jókai regényei? Nem tudták
úgy szétszabdalni a magyar kulturát, hogy Csonka-
magyarország irodalma és kulturája ne élje ugyanazt
az életet, amit az elszakított tek magyar kul
turája ma A
Mikszäth matemati a tehát ma, 1937, Péter és
Pál napján is érvényben van és örökéletet fog élni.
Gondoskodunk róla n akik a városban szolgáljuk
a kulturát, az ipart, a kereskedelmet, hogy a jótermés
is 6;
után felözönl6 vidéki testvéreinket gazdagon lássuk
el vele, És gondoskodnak róla ezek a mi, földet
művelő magyar testvéreink, akik életükkel és verej-
ükkel támaszai és fentartói az országnak. Amikor
Peter és Pálkor a magyar földre gondolunk, a ma-
gyar föld nagy szerelmesének, Buday Barnának, a
kiváló agrár-írónak szavait idézzük a budapesti pol-
wär emlékezetébe: „Mindayäjan szeretjük a földet,
de nem egyformán. Az egyik hitvest lát benhe, a
másik szeretőt, a harmadik kitartót, a legtöbb ábrán.
dos udvarló marad, aki nem kap többet egy szál
ágnál. És az az igazi hazaszeretet, amely ezzel a
virággal is beéri. Szeretni a földet, amely az
9
enyém, vágyódni arra, ami a tied, irigyelni, ami a
másé: ez csak étvágy. Szeretni a földet, amely a
mienk: a hazafiság erénye itt kezdődik."
EEE ZA
Gyorsított iramban készül
a főváros jövő évi költségvetése
Szeptember 15-én kinyomatva megjelenik a büdzsé-tervezet —
Uj közmunkák a láthatáron — Két héttel megrövidül a nyári szünet
Szendy Károly polgármester a nyári munkarendről
A nyári szünet hivatalosan megkezdődött a város-
házán, de ez nem jelenti azt, mintha az adminiszt-
ráció is pihenőt tartana. Ellenkezőleg, úgyszólván
valamennyi ügyosztály megfeszített erővel dolgozik.
A tanácsnokok gy ugyan már szabadságon
van, de azért ezek közül a tanácsnokok közül is
többen hivatalos működést fejtenek ki, A valóságban
tehát még nem köszöntett be a aminek egyik
jelentős oka, hogy
a polgármester rendelete szerint
15-ig el kell készülni a jövő
vetésnek.
nyár,
szeptember
költség.
Am
adminisztr:
november
törvény
tették
som volt,
előírt 1
tartják az ut
Szendy v
6 élén, azóta
15-ig letárgyalták a
által előírt határidőn belül fel is terjesz-
belügyminiszteriumba, Ki ehát eddig
de nem ragaszkodtak olyan szígoruan az
nushoz. Most azonban. szigoruan hbe-
sítást, mert nem október elsején, ha-
nem szeptember 15-én kinyomatva, üsszefűzve
készen lesz a költségvetés. A nyá ot
minden valószínűség szerint a törvényhatósági bi-
zottság szán megrövidül. Nemesak iz ad
észül el két héttel
polgármester áll az
minden — esztendőben
költségvetést és a
már
jövő évi szü
ára is
előbb költség.
m
idő fog
letárgya-
a törvényhatóság számára is több
rendelkezésre álini a költségvetés
lására.
Hirlap m
A" Fővárosi katársa
Szendy Károly polgármertert,
ről etkezőket mondotta:
felkereste
utas t, a k g
hez azonnal hozzá ssanak az
vsztályok. Valóban megtörténik ami
nem fordult elő: szeptember 75-én ki
készen lesz a jövő évi költségve-
N ez nem kis feladat és az admi-
nisztráció részéről fokozottabb munkát igé-
h Jenő főpolgármester úrral
már letárgyaltam az összes költség-
vetési problémákat és megállapodtunk
abban, hogy szigoruan megtartjuk a
határidőket, amelyeket a törvény előír.
A , komplikációkat az okozza, hc a tör-
vényben előírt terminusok nagyon rövidek, de
az adminisztráció már ennél nehezebb felada-
kkal is megbirkózott. A költségvetés a vá-
egész életét i ebben van a
rinester pros T t minden egyes
etkérdést alaposan meg kell vitatni,
ügyet a megfelelő módon elő ke
szíteni. Valamennyi ügyosztály vezetői
már megbeszéltem és a terminusra mindenki
z a maga feladatával.
Lesz az költségvetésben
régiekhez viszonyítvat
izsgáltak már
teendőket.
készen les
lényeges
elté
— Pontosan
megbeszéltük :
az anyagot
Természetesen
és
nagyjából a mostani keret marad meg.
Nagy súlyt helyezünk a közmunkák — végre
hajtására, mert egyrészt a várost fejleszteni
kell, 4 fejlődésben a megállás halált jelent,
másrészt pedig munkaalkalmak nyujtásával a
gazdasági életnek további lendületet kell
adni.
Budapest városa egyike a legnagyobb
munkaadóknak és a gazdasági élet jogo-
san várja el, hogy megfelelő módon
támogassuk az ipart és a kereskedelmet.
Annyit már most is elárulhatok, hogy a költ-
ségvetés fejlődést fog mututni a — mostani
büdzsével szemben, A költségvetésben min-
d benne van a város veze nek reménye
és hite, a zárszámadások eddig még mindig
igazolták azt az optimizmust, amely a költ-
összeállításánál engem eltöltött. Ezen
zdett úton kell előrehaladnunk. A
sokat vár tőlünk a mostani neh6a
és remélem, hogy ezeknek a várako-
zásoknak meg is tudunk felelni.
Még valamire fel kell hívnom a fi
folytatta a polgármester.
A jövő évben lesz az Eucharisztikus
Világkongresszus és ennek megrendezé-
re már most fel kell készülnünk.
ségvetés
a megk
közönség
időkben
gyel-
met
Az igaz. hogy a rendezőbizottság nagyon
szépen dolgozik és a maga részéről mindent
megtesz a siker érdekében, de a munka
lánrésze mégis a főváros adminisztrációjára
hárul. Budapest nem bukhat el, mint világ-
város. Az Eucharisztikus Vilägkongresszus-
62-
yon nagy jelentősége van, igazán
lehetünk, hogy bennünket välasztot-
a kongres megrendezésére, de az
elvi jelentő ismerni azt is,
hogy ez a kongresszus a világ egyik legna-
gyobb idegenforgalmi megmozdulása, A "ven-
1 k elhelyezéséről elsősorban nekünk kell
Az Idegenforgalmi Hivatal újra
nyarat ennek Aa
fog kitölténi.
gondoskodni.
nagy erőpróba előtt áll. A
kongresszusnak előkészítése
Mi lesz a vízdíjrendszerrel ?
A közgyűlés
avazta meg, az elma
ja károsan — befc
eit?
csak a hüszfilleres vizdijat
radt kétfillé emelés nem
ásolni a főváros pénz-
"Természetesen nem tehetünk mást, mint-
tisztelettel tudomásul vesszük az önkor-
Kétfilléres emelésből előálló
többletjövedelem feltétlenül elég a Vízművek
beruházásainak amortizálására, ahogy azt az
üzempolitikai bizottság igen helyesen megálla-
pította. Eddig ez rendben van, de úgy az ön-
hogy
mányzat döntését.
kormányzat, mint a belügyminiszter igénybe
kívánja venni az üzemeket a főváros háztar-
i javára is. Számoljunk le egyszer azzal a
amit az utóbbi időben egyesek mind-
hangoztatnak, amely szerint az
hozzájárulása a főváros háztartásához
dupla adóztatást jelent vádaskodókat iga-
zolná, ha a közszolgáltatások ára Budapesten
drágább volna, mint külföldön. Mi csak filér
vízdíjat akartunk kérni, amikor például "só-
han a vízdij 76 fillér. A 20 fillér és a 76 fillér
között igazán nagy távolság. elmaradt 2
filléres emelés lehetővé tette volna, hogy meg-
feleljünk annak a kívánságnak, hogy az
üzemek jelentős összeggel segítsék a költség-
vetés egyensúlyát megteremteni.
Budapest yeit autonómia álla
pítja meg. Minden pé énzbe kerül és a szükséges
zeget elő kell teremteni. Adökat emelni nem
át gondoskodni kell olyan jövedelmi
amelyek legkevésbé |
A törvényhat
többször
üzemek
is €
meg a
. mert attól . hogy a
az emelést majd áthárítják a
a, sok akadálya van. de még
ebben a nem várt esetben sem állana elő nagy
katasztrófa, mert kimutattuk, hogy az emelés
mértéke csak alig néhány tized százalék ház-
bérdrágítást tenne jogosulttá. Olyan kis ZA
lékról van szó. hogy ezt házbéremelés formá
ban keresztülvinni nem is lehet. Nekünk a
2 fillére as ; többlet
ház tulajdonosok
--- Page 194 ---
ZOWROST TRIP
Budapest, 1937 június 38.
főváros vezetőinek, igenis kötelességünk olyan
összegeket felhajtani, amely ek különösebb mi.
don nem érintik a közönség tehe: Ált épess ségét
Ha az ilyen jöve: -delmekről kényte }
lemondani, Us
adóemelés n
sorban jó mag
biztosan m
rendelhezi
a jövedelem foko
dna, amitől minc
m is, irtózunk,
fr o2)a 1
kre álljon a s.
pénz-
sti
a
szeg és emeleltt veli együtt közönség
ekét is a legme bbmenő módon megvéd
je. A V izművek hozzájá főváros ház-
tartásához mndenesetre nyitot! nely-
megoldásával komolyan
Üsszel úíra a napirendte kerül
a belvárosi templom ügye
templom elt
végleg a napirendről?
Annyi bizonyos, hogy a belvárosi plébá-
nia- te mplom a mostani formájában nem so káig
nek
OZT
lása már
most
maradhat meg. Felmerült az eltolás gondolata
és a terveket pontosan kidolgoztuk. Az önkor-
mányzat bizottsága a tervet elvetette. Ezzel a
kérdés megoldását csupán eltolta. mert valamit
feltétlenül csinálni kell. Nemcsak mas
templomról van szó, hanem
a Bel s lehet
golni és ennek 1
dezése izgató anyag marad, amig meg
nem oldottu
nem
elhan
A belvárosi templom Budapest egyik legszebb
és legrégibb műemléke. Nekünk, jaikusoknak,
bizony nehéz volt az eltolás gondolatával
ározot-
megbarátkozni, de a mérnökök a legh
tabban kijelentették, hogy eltolás a temp-
lom állagát nem veszélyezteti. Egyetlen egy
pesti ember sem tudna beleny ugodni abba,
HOgy. ezzel a műemlékkel baj történjék. Van-
nak a templomnak olyan részei, amelyek mű-
vészi " szempontból nem egyenlő értékűek, de
ehhez a régi emlékhez mindenki raga odik.
A régi kutyabőr fennmaradását is félő szere-
tettel ápolgatjuk, pedig a nemesi kiváltságok
ideje már lejárt. Az ősszel újból alaposan meg-
tárgyalunk mindent és legalább a renoválás
kérdését meg kell oldanunk. A templom fenn-
tartásán kívül még elintézendő probléma a
térrendezés. Budapest belső részének, a Duna-
part legszebb szakaszának sorsáról van szó. A
köz lekedési kérdések sem lekicsinyelhető.
új bécsi út forgalma ide torkolódik maj
az Apponyi-tér mindinkább a város közepévé
fejlődik. Azelőtt az Erzsébet-híd pesti hidföje-
nél mindig na volt a torlódás. Amióta meg-
csináltuk a lejárót, a helyzet erősen — javult.
Magam is ezen az úton járok és az autömnak
most már sohasem kell várakozni, mindig
szabad az út a Belváros felé. Nézem a gyalog-
járó közönséget is és a gyalogjárók a téren
most már eloszlanak. Részben a lejárót hasz-
nálják, részben pedig aránylag elég kényelme-
sem jutnak el a Belváros belső utcáiba. Fgy-
ideig tehát még várhatunk, de azzal mindenki
tisztában van, hogy ez csak ideiglenes meg
oldás és ha most nem is, de rövidesen dönteni
kell a belvárosi templom, a térrendezés és a
dés megoldásáról.
Röviden tehát: nincs fényleges nyári szünet! A
polgármester ö szűnidőt vesz magának,
illetve nyári pihenője alatt is dolgozik. Az ügyosz-
tályok vezetői úgy osztották be a szabadságot, hogy
nemcsak a szükséges folyó-
erővel dolgoznak a.
is.
az ügyosztályokban
munkát : el, hanem telje
új költségvetés gyors előkészítésén
Schütz Testvérek,
=> „Oi 54
vén
BUDAPEST, II.
KÁPLÁR-U. $.
Fobrons Vega =
Telofon ı fehér-osapágyfém |
1-530-02. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, alumínium- és kokilla-öntőde
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
Mindennemű fenyőfák és
keményfák állandó raktára
(hangszorfa, csónak anyog,
rudak, londinäk stb, stb.)
lakaíosárugyár
Budapest, Vill., Köris-utca 10.
Telefon: 1—348—15.
. látogatás a gyerekek partadicsosmában
Az isholai év vége az átmeneti auerehotthonban
és a bicskei árvaházban
A
iskolai év vé
a Horthy Miklösn
jelentős
Átmeneti
változást hozott,
várában nem esztendő-
molt gyermekek, hanem
Gyermekotthon
szere
habár a
kön át t
zkodnak a
csak néhá hónapon ımig megszűnnek odahaza
azok a szer legtöbbször a szülők be
őket. Az
lelki életét
tmenetileg
odasadort
ide
otthon
is gondozza,
Knoll Andor de,
gató-főorvos
a is vigyáz
leánykának a
Zn to:
végén
az isk
most a
tanév
sok
hosszabbították meg jószívvel addig, amíg a tan
ó befejezhették. Éppen ezért, most, hogy az is-
vizsgák véget értek,
a létszámváltozás az inté
Hidegkúti-úton pompás par
kedves otthontól, melybe ol
szontagságai elől elmenekülr
tes nővérek szeretetét élvezi
testben megerősődn
a szokottnál nagyobb lesz
Sokan búcsúznak a
is miliőjében álló,
jó volt az élet vi-
vezetők és a keresz-
mindezek tetejébe
i és
is
A. hajdan
bicskei
között sokkal
mely a főváros
a főváros falai
alkalmasabb hel levő átmeneti otth szerep:
180 gyámolt tartó E; közül 107 a 6
áv közötti leány, a többi 3 és 6 év közötti k
vegyesen fiú és leány, akik számára az
lön ovó itart fenn. az otthonban
nulók számára polgári iskola, melyet c:
az ovódát, a kere: nővérek vezetnek.
Az elemisták a közeli Ilidegkúti-úti
elemi iskolába járnak az tt,
tartózkodnak és ez az idő néha
néha csak kettő. Vannak
zavaros családi köri
szer
1 e át
sgyerek:
intézet kü-
magánta
gy, mint
kú
6 osztályos
amíg az intézetben
n hónap, de
k a
két-
ol
ülmények kö:
is bekerültek az otthonba és három-négy isko-
ött egy évben
läban végezték el a tanévet. Hogy mégis elég jól
vizsgäzt a keresztes nővérek gondosságának kö-
szönhető,
Knoll Andor dr. igazgató főorvos, Grigässy
Pál dr. segédorvos és a tizenöt keresztes nővér való-
ságos paradicsomn változtatják a gyakran vesze-
delmes környezetből ide került gyermekek életét.
Testban és lélekben igyekeznek megerősíteni őket a
további, legtöbbször nehéz életre. Ez a harmónia
|
csen okból a
konyatkor, amikor
adban énekeltek
szép dalokból, amelyeket al-
az intézetet elhagytuk, kint, a
a leányok és külön csoportban
a kis óvódások. A szimbóluma ennek a harmórn
nak az az anyát ábrázoló szép szobor, amelyet a
minap állítottak fel az otthon kertjében.
*
1 bicskei drvahäz, a
n zerű, modern telepe
v 1929-től 1931 nyar
mekotthon, azóta
—10 6ves fiúkat
székesfővárosnak
is Horthy
ez a
Miklósné nevét
ig ez volt az átmeneti gyer-
rvaházzá alakult át, melyben
és 3—7 éves leányokat nevelnek
Zathureczky Dezső
igazgató
vezetése alatt. A:
osztályos elemi is a, melyben
tanterv szerint folyik az oktatás, E
van, mert a elemi elvégzése után
árvaházakba k a növendékek, Az idei tan-
évet a kis nagyon szépen fejezték be.
Csupán három olys endéket utasítottak ismét-
lésre, akik 6vkö kerültek az árvaházba, Ellen-
ben hatvanan tüntetéssel végeztel
A vizsgálatokon felváltva elnököltek
dr. tanügyi főtanácsos és Simonyi Kálmán
tanácsos, tanfelügyelők és megjelent a
tikai ügyosztály képviseletében Kozák
fogalmazó, előadó A kiváló eredmény
résüket fejezték ki Zathaurec: Dezső igazgatónak,
aki, mint okleveles tanító, az iskolának is vezetője.
Az árvák része, akiket hozzátartozójuk el-
visz a szünidöre, most elhagy zZ intézetet,
amely nyáron mint üdültető állomás is hivatást tölt
be. A fővárosból helyeznek nyaralásra gyermeke-
ket az árvaház megüresedett helyeire, mert az in-
tézet egyútta legpompásabb nyaralóhely. A haj
dani Batth -birtokon épült kastélyból, kellő
belső . átala. ítás után egyik legmodernebb árvaház
lett, a kü t féltő gonddal őrzik, mert a kastély
műemlék. Gyönyörű őspark öleli körül, melyben
gyümölcsös is van és konyhakert,
mekek gondoznak. Saját
vaháznak és ez táplálja a gyermekek fürdőjét.
A növendékek gondját a keresztes mővérek visc
lik, hogy milyen sikerrel, azt a testileg és lelkileg
pompás gyermeksereg a legjobban illusztrálja.
te
budapesti
Ősz Béla
tanügyi
szociálpoli-
Károly dr.
t elisme-
egy
amelyet a gyer-
ár-
vízvezetéke is van az
Buda ú
a Vérmező
ij városrendezési programja:
átvétele a honvédkincstártól
Lebontják a Budai Tornacsarnokot
különbizottsäg
tartott legutóbbi ülésén be:
budai szinkör új helyének
kijelölésével, Alaposan mérlegelte a bizottság a vá-
rosfejlesztés szempontjait és végeredményben arra
a megállapodásra jutott, hogy nem tartja c
rünck az új színház helyének végleges kijel
Centrá fekvé 161 fogva a Tabán és
közé eső területet ítéli a városfejlesztési különbi-
zottság a legalkalmasabbnak, ezt sem mondja azon
ban teljes határozottsággal, utalva arra,
új Duna-hidak felépítése nagymértékben fogja be-
folyásolni Buda különböző részeinek kialakulását,
Minthogy a Horthy Miklös-hid fogralombabocsátása
után a Horthy Miklós-körtér előreláthatóan egy
legjelentékenyebb gócpontja lesz a XI. kerületnek,
a területet alkalmasnak í a városfejlesztési
A városfejlesztési
renc dr. elnöklésével
hatóan foglalkozott a
Harrer Fe-
ez
bizottság a színház számára, de ugyanígy megfelelő
helynek jelentette ki az Irgalmasrendi kórházzal
szemben fekvő, székesfővárosi tulajdonban lévő
Zzigmond-ulcai üres telket
A bizottságban elhangzott véleményekből ed-
dig csupán az állaptható meg teljes határozott-
sággal, hogy a Horvát-kert területén többé nem
lesz színház. Ennek legfőbb magyarázata 2, hogy
a tt teljes egészében — parkterület for
má a jövőben felhasználni, tehát a
n. gleges eltávolítása után elörelät-
hatólag rövidesen sor kerül a Budai Tornacsarnok
épületének lebontására is.
bizottság a Vér
javaslatokkal
i — jelentősége
területet, mely a honvéd-
wan, a székesfőváros tulaj-
amire a bizottság véleménye
szerint talán meg is lenne a mód, miután a hon-
védség az utóbbi esztendő folyamán csak szórvá-
nyosan használja fel a Vérmező területét saját cél-
jaira, Természetes, hogy ez a megoldás nem történ
hetik máról-holnapra, mert ha a honvédkincstár
hajlandónak is mutatkoznék a nagyértékű belterü-
let átengedésére, egészen bizonyosan területbeli
kárpótlást kívánna a fővárosnak valamely más ré-
szén,
A városfejlesztési
városfejlesztési
telére vonatko:
zempontböl 6:
Foglalkozott a
mező esetleges átv
Városfejlesztési
annak, ha
tulajdon
vehetné
is,
lenne
Kincstár
donába
át,
különbizottság nem hozott
az irányban, hogy a vo
natkozó K már most — megindítják, az
egybehangzóan alakult vélemény szerint azonban
a Vérmező kérdését most már állandóan napiren-
den kell tartani, mert Buda belső részeinek hatal-
mas méretekben bekövetkezett fejlődése — szükség-
szerűen hozza magával azt a gondolatot, hogy ezen
a területen is mód nyíljék a város továbbfejlesz-
tésére.
Lőrinczi Sándor
Siltő-, cukrász-, hús-, és vegyi jgarő
gévgyártó és javító műhely
Telefon: I —460—85.
| Budapest, VII., Dob-utca 37.
————
ÓTH JÓZSE
Józsel-körút 21.
Telefon: 13-03-60
TAMASSY EMIL
| ÉPÍTŐMESTER:
I
Budapest, VIII., Baross-u. 45. Tel. : 1-171-55.
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedi-u. 8 — Tel. : 1-52
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-08.
--- Page 195 ---
Budapest, 1937 június 30
Budapest kapta a világválság után
az első , békebeli" kölcsönt
Hogyan értékeli a pénzvilág a magyar főváros pénzügyi
helyzetét? — Bódy tanácsnok Budapest gazdálkodásáról
Nagy feltűnést keltett Reményi Schneller Lajos-
nak a Fővárosi Hirlapban megjelent nyilatkozata,
amelyben megingathatatlannak mondotta Budapest
vagyoni helyzetét. A kiváló pénzügyi szakember
adatokat sorakoztatott fel annak bizonyítására, hogy
mintaszerű és a kontinensen szinte páratlan a fő-
város pénzügyi gazdálkodása.
Reményi Schneller Lajos felfogásút
pénzügyi körök is, amit az is bizonyít, hogy
Pest városa a pénzügyi válság után megköthette az
első hosszúlejáratú kölcsönt: a tabáni szálló ép:
a a Kereskedelmi Bank által nyujtott ötmillió
pengős kölcsönjavaslatot a főváros közgyűlése meg-
szavazta.
Erről
osztják a
Buda-
beszéltünk
Bódy László dr.
tanácsnokkal, a pénzügyi ügyosztály vezetőjével,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő-
ket mondotta:
Reményi Schneller Lajos értékes
kája : osztatlan nagy örömet keltett a vá
zán. Inkább objektív adatokkal alátámasztott
vélemény volt, amelyet nem lehet elintézni az-
zal, hogy a képviselő elfogult volna a főváros
irányában, Reményi Schneller Tájosnak ma
már nincs semmi közvetlen kapcsolata a fővá-
rossal, nem is általánosságban beszélt, hanem
minden kijelentését alaposan megindokolta.
Igaz viszont az is, hogy Reményi Schnelle
álláspontja nem áll egyedül, hanem a pénz
ügyi világ hasonló módon gondolkodik. E
bizonyíték a Kereskedelmi Bank által felaján-
lott kölcsön, amelyet talán eddig nem is érté-
keltek kellő módon.
A bank békebeli FEINE ADIUKEE myujtott a
NI nak. A szerződés pont-
álnyira megeg gyeznek azokkal
a kölesönfeltetelekkel, amelyeket Buda-
pest városa közvetlenül a háború előtt
kötött.
Az 1914-es kölcsön ugyancsak 4294-os volt, sőt,
ha az átvételi kurzust nézzük, úgy a mostani
szerződés még annál is kedvezőbb, mint a régi
volt. Mi 90-es árfolyamon vesszül a köl-
esönkötvényeket, a békében a f
87-es árfolyamot tudott elérni, Íme. bizonyíték
arra, hogy a pénzügyi körök tisztában vannak
a főváros kifogástalan pénzügyi helyzetével.
A tárgyalások során a bizottsági tagok egy
része azt kívánta, hog: ne január
sztését, ha-
5söbbre toljuk
jesítették ezt a
al, hogy a fö-
és így a törlesztés
n kezdődik. Addig
minden
pesolatosan
elsején kezdje meg a
nem az 80 Té elet hafdride)
ki.
város N indén n "pénzre jó
csak a 6 év július elsejé
a tabáni szálló építésének
tisztázódik és ezzel k
rrobléma megoldódik.
— Felhozhatnák ellenünk
legyünk olyan büszkék erre a k
a főváros már több kölcsönt kapott az utóbbi
időben, Ezek a kölcsönök azonban az OTI és a
MABT kölesönei voltak, amely szociális intéz-
mények tartalékalapjaik egy részét bocsátot-
ták kölesön formájában a főváros rendelkezé-
sére. Ezzel zemben a Kereskedelmi Bank
hosszúlejáratú kölcsöne a magángazdasági élet
bizalmának volt a kifejezője.
— "Talán beszélhetünk arról is, hogy
részlete |
valamennyi
a főváros igazán nem fizetett rá
esöneire,
Amikor az ez évi költségvetést összeállítottuk,
még a külföldi valutaesésből előálló hasznot
leszámítolni. $Sok kérdés tisztá-
zatlan volt. A francia szenátus azt a furcsa
határozatot hozta, hogy a frankleertekeles a
külföldi kölesönügyeknel nem érvényes, a hol-
landi törvényhozás pénzügyi intézkedései pe-
dig még ismeretlenek voltak. Azóta a francia
szenátus határozata tárgytalanná vált és a
hollandi döntéseket is tudomásunkra hozták.
Amikor a belügyminiszter nézte a főváros
költségvetését, már ezek az adatok rendelke-
zésre állottak és így a kormány a valutaérté-
kelésből előállott
nem tudtuk
hasznot beállíthatta a költ-
ségvetésbe. Igy 2.8 millió pengő megtakarítás
jelentkezett, ez tehát azoknak adott igazat,
akik már régen vallották, hogy nem rossz
üzlet volt a kölcsön felvétele.
— Ugyanezt bizonyítja a
KORELK EF.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 2-928-32
Mendelssohn-
]
piackérdés,
város elhatározása
nyilt meg a Dpestkörnyék
mkérdésben azonban, mint
vűlés felszólalásai mntaítá
az ellentét.
Alkalmunk volt -ezekről .a.. kérdésekről
Erdélyi Loránd dr.-ral,
1 :
benlehdeeen kötött 2.8 millió dolláros lesön
zafizetése is. Annakidején
16 millió pengőt kaptunk ebből a köl-
cssönből, erre 9 millió pengőt kellett
visszafizetnünk és így millió pengő
nyeresége van a fővárosnak,
A F si Hirlap már kimutatta — éppen
Reményi Schneller nyilatkozatában, — hogy
ezzel a v rpénztári ,botrány"-t likvidálták.
A felszámolóbizottság évekkel ezelőtt 5.2 mil-
E
lió pengő hiányt állapított meg. A Vásárpénz-
tár ügyeinek rendezé e kellett a Mendelssohn-
hitel. Ez a hitelakei6 most befejezést nyert.
7.2 millió körül forog a hitelakeció nyeresége,
tehát
kereken kétmi
Vásárpénztár
ügye
par
állították be a Vá: árpénztár dolgát, mint
Amikor a Vásárpénztár
nemcsak a városházán, de a
úgy
bizonyítékot a főváros rossz gazdálkodására.
Most azzal érvelhetnek, hogy a valutaleérté-
kelés révén konjunkturális haszon állott elő
és így ebből a haszonból nem lehet kedvező
következtetést levonni a főváros pénzügyi irá-
nyítására. Azt azonban ámításon — kívül
hagyták, hogy a Vásárpénztárnak is csak kon-
junkturális veszteségei voltak, a konjunkturá-
lis nyereség és veszteség tehát kiegyenlíti
egymást. A főváros önkormányzata és vezető-
sége erős kézzel fogott hozzá ennek az ügynek
a rendezéséhez és csak örülhetünk annak, hogy
a végső eredmény kedvező a főváros számára.
zóba került,
amentben is
Erdélyi Lóránd alispán
a iőváros és a környék vitás kérdéseiről
Nagy előkészületek az iparügyi miniszteriumban és a Közmunkák
Tanácsánál Pestkörnyck városrendezési problemäinak megoldására
Budapest és a Pestkörnyék nagy problémája két
fronton lett aktuálissá az utóbbi időben. Az új vá-
rosrende i és építésügyi törvény, amely a Köz-
munkatanács hatáskörét a Destkörnyeki városokra
és községekre is kiterjesztette, kétségtelenül alkal-
mas ar hogy a fővárossal összhangban Pestkör-
nyék s:
Meggy:
Hirlapnak
mos
en
megoldatlan
hangoztatta ezt
adott
srdését elöbbrevigye.
legutóbb a Fővárosi
nyilatkozatában. Bessenyey Zénó
munkatanács elni teljes egyhangú-
üdvözölték a Közmunkatanácsot és annak
elnökét a fejlődést elősegítő új munkaterületén a
ankban megnyilatkozó polgármes-
k. ik front, Pestkör
zös problémája most felmerült, a vám- és a
Az utóbbiban megnyugV hozott a fő-
3 amely szerint újabb piac
ci östermelők számára, a
i legutóbbi megyei
, még nem enyhült
pestkörnyéki
ahol a
főváros és a
ást
két
Pestvärmegye alispánjával
i, aki a Főváros
vetkezöket mondotta
Az város
nem jelent meg a
Hirlap munkatársának a
u7 törvé ny nek még
1 grehajtási utasítása és
enélkül erről a kerettörvényről részletesen
nyilatkozni nem lehet. Annyi bizonyo:
a törvény honorálja Pe estvármegy
gait és a pestkörnyéki városok és községek sok
olyan vonatkozású kérdést, amelyek
túlmennek a vármegyei feladaton, az
erre legalkalmasabb fórum, a Közmun-
katanács gondi
kérdések valój
ira bízza.
ban Nagy-Budanest
kérdései, mert hiszen pestkörnyéki problé
mák a közvetlen ej; másrautaltság révén egy-
úttal fővárosi problémák is, Tiszta kép ezen a
téren akkor alakul ki a tenniv lókról, ha a
törvény — végrehajtási ntasítása megjelenik.
Ennek érdekében most folynak a tanácskozá-
Fzek a
sok. 1
— A piackerdes elintézése,
amelynek értelmében a pestkörnyéki ősterme-
lők két új piacot kaptak, minde nesetre jó han
gulatot teremtett nemcsak az érdekelt gazdák
hanem bizonyára a budapesti vásárlóközör
körében is. 5
zletkérd
azonban csak kisebb jelentőségű
s. A komoly problémában,
a fővárosi vám
ügyében
még nem történt meg a sürgetett
megyegzé ., új vámtervezet nem honorálja
a pestkörnyéki kívánságokat, úgy, hogy a
jelenleg érvényben lévő vamszabäluzat is elő-
nyösebb az újnál. Memorandumunk, amely
a legutóbbi kisgyülesen céloztam és mely csak
lényegtelenül csökkentené a főváros bevételé
egyelőre elakadt, ő
bözetet a
mert a főváros ezt a k
vármegyére vagy államra hárítja.
*
A vám kérdésében, mint
nem történik elhatározó lépés, a
környéket érdeklő
lyet a városrendezé szabályoz,
s beható tárgyalások folynak az ipar-
miniszteriumban, hogy a végrehajtási
utasítás minél előbb elkészüljö
és a törvényt a belügyminisztérium iparügyi
minisztérium, a nyert felhatalmazás alapján életbe.
léptethe:
Előkészületek foly
nyen megnövekedő Közmunkatanácsban
illetékes helyről értesülünk,
a pestkörnyéki kérdések előkészítésére meg-
bízást kapott Helle
erzsébet főjegyzője
érte
nk, egyelőre
árost és a Pest-
problémacsoportban, ame-
1y
másik
i tör
ak a hatáskörében jelentéke-
Mint
László dr, Pestszent-
és h. polgármestere,
aki egyelőre
egyévi szabadságra megy és mint az
előkészítő munkálatok előadója, a Közmunkatanács
kebelében fog dolgozni.
Helle László d ák
Pos ismerője, ak
dolgozott.
ő vezette azokat ankéteket, ame
különböző — pest gazdasági
esztették elő kívánságaikat a főv
tás kérdéseiben, A tanácsk
memorandumba foglalta össze, hogy ez a
ások alapjául szolgáljon, A Des
ki nehéz problémák kibogozása terén Helle
Lászlóban érdemes és lelkes munkatársra talál a
Közmunkatanác
Pestvármegye
az
alispá megbízásából
k keretében a
érdekeltségek
Tosi és a kör-
zások eredményét
A Hösök-terenek
átrendezését aktuálissá
teszik a $zeni Isíván-év
ünnepi eseményei
Kertész Flemér törvényhatósági bizottsági tag,
a Frontharcos vetség országos ügyvezető al
elnöke a Fővárosi Hirlap hasábjain ismertette meg
legelőször a nyilvánossággal azt a nagyszabású
gondolat£ hogy Budapest számára ünnepségek te-
réről kell gondoskodni, me legalkalmasabb a
millenáris emlékmű előtt elterülő Hösök-tere, ha
azt megfelelően átrendezik.
A szép tervet azóta magáévá tette a Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja és foglalkoztak vele a szé-
kesfőváros szakemberei,
ságok is. Minden körben
a gondolat, melynek
történt meg.
valamint az illetékes ható-
kedvező fogadtatásra talált
megoldása azonban még nem
Kertész Elemér
törvényhatósági bizottsági tag
most ebben az ügyben sürgető beadványt inté
a polgármesterhez és ebből az alkalomból a
rosi Hirlap munkatársa előtt a következő nyilatko-
zatot tette:
— Kezdeményező javaslatom eddig nem hozta
meg a remélt sikert, holott ma már nem csak én
etem a — Hősök-terének átrendezését, miután
javaslatomat a Nemzeti Fővárosi Pártja
egyhangú határozattal magáévá tette, Jelen sürgeté-
semnek az adja meg a különösebb aktualitást, hogy
ismét ezdődnek azok a nagyobbszabású tá
dalmi jas, tömegünneps amelyeknek méltó
a lesz a Szent Istv valamint az
Euchar
nál
ségek
ztikus Kongresszus
t felvetődik a
ek problemäj.
A indokok között,
átrendezési javaslatomat
szerepel, hogy a székesfő
tativ teret kapjon, ahol
téri hazafias ünnepségek megfelelő keretek között
méltóképen megrendezhetők legyenek, hanem az a
gondolat hogy a Hősök-terén jelenleg fennálló
kaotikus közlekedési állapot az egyirányú közleke-
dési rendszerünknek — megfelelően nyesen
rendezhető legyen, amely nem csak közbiztonsági
városrendez hanem tekintve az ott elhelyezett
Hősök Emlékművét — kegyeleti szempontból is fö-
lötte kívánatos, 1, hogy a jelenleg elnyomott és
eldugott ópművészeti Múzeum és Műcsarnok job-
ban kihangsúlyozva a Hösök Terének kétoldali sze
gélyezési vonalát képezhesse.
Kertész Elemér sürgető
kelte az útrendezés részletes tervét
volt alkalmunk ismertetni.
s amelyek " megtari
Budapesten hiányzó ünnep-
amelyek kezdeményezett
motiválják, nemcsak az
s egy olyan reprezen-
nagyobbszabású abad-
beadványához mellé-
is, amelyet már
--- Page 196 ---
Mes akarja változtatni a költseg-
vetési tárgyalás rendjét a Nem-
zeti Egység Fővárosi Párija
Legsürgősebb feladat a nyári szünet után — Miért tartózkodott
a párt a szavazástól a legutóbbi közgyűlésen a Vvizszolgäl-
tatási szabályrendelet és az üzemi szabályzati tárgyalásánál
Az autonómia nyári szünetével a pártélet is
elcsendesedik, hogy augusztus végén újult erővel
a készülődés a szeptember elsejével
kampányra. A Fővárosi Hirlap 1
utóbbi sz ában Gazdy 1Őő törvényhatósági
zotts. tag élénk érdeklődést keltő cikkében
jelölt bizonyos feladatokat, amelyekkel mé
szünet előtt foglalkozni kellene, ezek soräb;
rületi problémák jóelőre való előkészítését, abból
szempontból, hogy azok a költségvetés összeállítá-
sánál érvényre jussanak és ne akkor vétessenek elő,
már a kész költségve tervezett
ı a törvényhatósági bizottság tagj
adatról és általában a Nemzeti Egység Fő
Pártjának nyári programjáról megkérdeztük
Vátyi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági tag, főtitkárhelyettest,
aki a következőket mondta:
megkezdődjék
meginduló új
bi-
meg.
a
amikor si
szembi;
a pártf
városi
— Öszintén megvallva, nem hiszem, hogy akár
a pártközpontot, akár a kerületi szer teket július
és augusztus hónapokban intenzivebben lehessen
pártéleiben ko.
kis pihenésre és
feláldozott ma
ét fut
azok, akik a
nak egy
foglalkoztatni.
molyan
résztve
hónap,
folyta
ha egy 6rtekezl
a legna ob nehézségek árá
11 összehívni, annak
sem lehet összehoz
Már a költségvetés készítése egy hosszas
és konzekve munkát feladat volna, Csak
tudn ik, hogyha a kerülete költ
nyár folya
nek a lehet-
hiszem,
£ kivänsägaikat a
män ilyen ter
sége.
hogy
tudunk
ztus hón
A c. at
lehetösen cs itört
az Öreg budai vendéglőben folytatja,
abban a forr hogy ott fc önni azok,
akik éppen ittk vannak ilkozni óhaj-
tannak
Augusztus utolsó persze fel fog
élénküli újra minden és z, hogy
a nul napirendre tűzi a
költ zítését is annál inkább,
mert a főpolgármester úr a legutóbbi párt-
értekezleten tette ki, hogy az eddigi
gyakorlattól e -g, sokkal korábban fog-
rendelkezésére
ják az anyagot a pártnak
bocsátani.
Akkor lesz lom arr ho; Gazdy Jenő életre-
való terve kivitelre kerüljön
— Egyébként teljesen egyetértek Gazdy Jenőv
abban, hogy a költségvetés tárgyalása a
képviselete szempontjából nem megfelelő.
rülő k éseket a rende ésre álló idő alatt meg-
közelítőleg sem 1 letárgyalni és ami még 820-
ényleg mincs a megfelelő érdeklődé
a közgyű során elmondott fel-
a legritkább esetben tudnak valami
már teljesen
morúbb,
mert hiszen
szólalások ce
változtatást kivívni a költségve
meg
sek
megmerevedett alakban jelentkező kereteivel sm
ben. Messzemenne azonban, ha arról kezdenének
gondolkozni, hogy
miképpen kell a költségvetési tárgyalást, de
általában a közgyűlési tárgyalások rendjét
változtatni akként, hogy jobban k légíthesse
az autonómiának azt a szellemét, amelyet mi
tartunk helyesnek,
épviselői a közönség
napirendre
közönség k
minden €
hogy t. i. a
ves
nos látószögéből 1
kérdéssel foglalkozni tudjanuk és a közönség szem-
rämuta ak,
hogy mi volt tulajdonképpen
közgyűlési incidensnek, hogy a
vízszolgáltatási szabályrendelet közben
i Egység Pártja minden
termet és a
a Nemz
elhagy
tagja
következő vá
1 a kö végé
teremben meg em ent, a
kaptuk: KÁN
A púrtérteke ön a XII, pártszakbizottsás
nak azt az indítványát adta elő Becsey Antal örö-
kös bizottsági tag. hogy
ndelet módosítá
Elek-
a vízszolgi s!
valamint a Vízművek,
t-omos művek üzems?
pitása tárg t ,
! a közgy napirendjéről vegyék 1e,
mert a túlzsufolt köz . ett
tudott a páriszakbizottság eze
Gázművek é
bályzatainak me
jesztett
rűlési me nem
elmélyedni és nem tudta elé d
atólag jteni, már pedig ;
megny atól segéd
vízszolgáltatási yrendelet a kő: érdekei
vita
értekezlet
kedett és éppen
mértékben érinti. A Dó
rre láspontra he )
áz említett két tárgysorozati ponttal a párt
ezúttal nem is foglalkoztak, hanem a közgyű-
k alaposan megvítatni. 7
lésen terjedt el a híre annak, hogy
yontot, az eredeti feltevéseknek
tárgyaltatni akarja.
hogy tulajdonkép-
igen nagy
után
ezért
tagjai
168 után akart
— A közgy
a két tárgysorozati 9 2.
megfelelőleg, a nolgárm ster úr
Erro tájékozódtak a párt tagjai,
pen mi történt ebben a kérdésben a pártközi érte-
kezlot alkalmával és Cselényi Pál bizottsági tag
úrtól, aki a Keresztény Párt képviseletében volt a
pártközi értekezleten jelen, azt az értesítést kapták,
k tényleg megegyezés történt ennek a két pont-
n levétele tekintetében és éppen ezért a Keresz.
t Párt értekezlete sem foglalkozott a kérdéssel,
Zsitvay Tibor pártelnök hirtelen megbetegedése kö-
vetkeztében köz
történtekről táj
etlenebbül a pártközi értekezleten
nem lehetett, De Párkány
Frigycs bizottsági abadsäg-pärt részéről is
€ hangoztatta, a kérdés alaposabb meg-
fontolást nyelne. Így azután mind a három pärt
interveniált a polgármester úrnál a kérdésnek a
levétele tekintetében, azonban a polgármester úr
fenntartotta az álláspontját, hogy a két szabályren-
deletet letárgyaltatja, mert a pénzügyi bizottság is
letárgyalta és elfogadta ezeket a szabályrendeleteket.
Viszont Harrer Ferene bizottsági tag úr, aki a pé
ügyi bizottságban ezekhez a kérdésekhez hoz
szólt, azt a felvilágosítást ad hogy a pén
zottság is abban feltevésben történt,
hogy a tárgyalás őbbre marad.
Ilyen előzmények után nem tehetett mást a
minthogy felelősségének ismeretében indif-
tett a két ügy tárgyalásának az elhalasztá-
Juhász Jenő előterjesztett indítván;
polgármester X zekben azt a
is
bi-
pärt,
ványt
sára.
úr az elnök st
tette, hogy az indítványt egyáltalában nem teszi
fel sza ásra. Ez volt az oka annak, hogy a párt
tagjai, tárgytalamnak érezvén a jelenlétüket, eltá-
voztak
Végül Vályi Lajos dr. főtitkárhelyettest arról az
interpellációról
kérdeztük meg, amelyet a párt nevében bejelentett,
de amely a legutóbbi közgyűlésen, amely rend-
kívüli közgyűlés volt, nem lehetett tárgyalni.
— Tudomäsära jutott a pártnak, volt a vá-
lasz, — hogy a Vásáresarnok igazgatóságához ós a
melléje rendelt számvevőséghez beosztott hetijegy-
zókes hivatalnokok helyzete nem kielégít Tulaj
donképpen a státusrendézés óta már ‚jogi értelem-
ben hetijegy hivatalnokokról — beszélni se
lehetne és ennek a kategóriának megszüntetése
érdekében több rendelkezés történt, amely azonban
végrehajtva nincsen. A hetijegyzékeseknek csak
egy része van átminősítve, de az átminősítésekből
többen kimaradtak, bár mindazokkal a feltételekkel
rendelkeznek, amelyek az átminősítéshez szük
sek voltak és hosszú idő óta a kinevezett tisztv
lők munkakörét látják el. Ennek ellenére fizetes
a dologi kiadások terhére nyer elszámolást és így
tulajdonképpen a munkáslétszámhoz tartoznak.
— Ennek a következménye most az, hogy a s:
ban levő tisztviselőket a Vásárcsarnok igazgató
nak € rendelkezése megfosztotta a vikend
vasárnapi munkaszünet kedvezményétől.
jelenti, hogy a hét minden napján tartoz:
nyolc órai munkát égezni és ezt nem
úgyis csekély fizetésüből munkad lönbözet
leszámításokat végeznek,
és a
z azt
ik napi
teszik,
címén
k
Pártunk ezt az állapotot türhetetlennek
tekinti és arra törekszik, hogy legalább a mai
állapotot biztosítsa e siralmas tisztviselői kategö-
ri számár:
Nagyszabású pártvacsorán
ünnepelték Juhász Jenőt
XII. kerület
Ünnepi estéje volt csütörtökön a
polg: ának. Vit nemes Juhász Jenő dr. és
7 ajos dr. törvényhatósági bizottsági tagok
t az alkalmat felhasz-
Tosi Pártjának XII.
beszámolójukat és e
Nemzeti Egység Ft
nálta a
Juhász Jenő dr. gaz-
ipja
alkalmából
Je az ü
nagy X
születésr
pelje. A Veronika-vendéglőbe
vaesora keretében. melyen el
ünne-
eplés
nség
selent meg, nemcsak a Hegyvidékről, hanem a fő-
város összes k eteiből, hogy résztvegyen abban a
rendkívül meleg ovációban, amellyel Juhász Jenő
Ő!
a várospolitika kíváló és önzetlen hareosät
lvették. A párt központját Vályi Lajos dr. fő-
árhelyettes képviselte, Terböcz Tmre orszäg-
vűlési képviselő, főtitkár pedig täviratilag fejezte
ki a központ kivánságait. A vendéglő zárttermét
és kerthelyiségét zsúfolásig megtöltötte a közön-
melynek soraiban megjelentek:
Hajnó. Béla dr., Hegedüs Bertalan dr., Hencz Lajos
dr., Katona János, Kert Ele: Kövesligethy Miklós
dr., Orova igmond dr., ábor törvényhatósági bi-
titk£
x
zottsági tagok, Ho r egyetemi tanár, 1. ke-
rületi pártelnök, Rados (jusztáv egyetemi tanár, Baitz
József vezérigazgató, Dávid Antal egyetemi m. tanár,
a Tanügyi zet elnöke, Birkmayer Győző nplé!
nos, Fi V. kerületi párteln Mosdóssy
78ef m "Timár József rilágyi
renc, a párt Alberovsz ponti párt-
titkár, Őszoly ir, tanácsieg Kál-
mán. Mezey Bihary Is‘ még sokan
v
mások, köztük számos budai egyes k
Táviratban vagy levélben üdvözölték az
üldöttei.
ünnepeltet:
Budapest, 1937 június 36.
Bornemisza Géza miniszter, Karafiáth
Jenő föpolgär-
bizottsági tag,
a. AY nt tábornok,
lay Miklós min. osztályfőnök. Antaltíy Antal Java.
niczky Jenő és v. Pólya Antal min. tanácsosok, doroki
kas Akos, Horony-Pálfi Aurél, Torday Lajos tanács-
nokok, Szalay Sándor előljáró, Szávay ezredes. Földváry
mester, Harrer Ferenc törvén: sági
v. Horváth Gyula tábornok, SE en
éthy Antal államtitkár,
Hugó táblabíró, Mik! Béla tanár, Teme: ő
x , , Sy Győző a
maguk vagy a ve ik alatt áll ü öz -
aM AA ü N ó különböző egyesü
Az ünnepeltet tisztelői virágokkal halmozták el
és csokrokkal jelentek meg a piac kiváló szakértő.
jének ünneplésén a különböző picci kereskedői ala-
jadatok: a Csarnoki és Piaci Kereskedők Egyesü
lete, a Garay-tóri, a Ferdinánd-téri, a Teleky-téri
piaci árusok és a zöldségkerskedők.
Petrucz József körzeti elnök üdvözölte elsőnek
Juhász Jen majd Wiszt József, a esarnoki keres-
alelnöke adta át hálával telt beszéd kísére-
ben a p rusok virágait.
után Hencz Lajos dr. törvényható
mondott
lót és utá
kedők
i bizott-
nagy figyelem között rövid bes;
1a. Juhász Jenő dr. ismertette a párt
ai tevékenységét a közönség éljenzésétől
sora folyamán Rados Cusztáv egyetemi ta-
köszöntötte Juhász Jenőt. Hencz Lajos dr. tör-
vényhatósági bizottsági tag emelkedett szellemű be-
Iben üdvözölte az ünnepeltet, majd Kozma An-
a XII. kerületi hölgybizottság nevében ünne-
Katona János törvényhatósági bizottsági tag
hatást keltő beszédben méltatta Juhász Jenő
ósárait, majd a szónokok egész sora
atlakozott az üdvözlőkhöz. Végül Juhász Jenő kö-
szönte meg az ünneplést és tett hitvallást a ma-
gyarságról, a "Teszténységről és a becsületről a
közönség lelkes ov 1 közben.
pelte.
A tanítói munka
értékelése
Irta BERNÁTH ISTVÁN DR. tanár,
a Tanügyi Szervezet országos
ügyvezeiő igazgatója
Usetty Béla dr. országgyűlési képviselő, a Tan-
ügyi Szervezet országos elnöke nagyhatású beszéd-
ben követelte a tanítók és tanárok anyagi helyze:
tének jav . E sokatérő felszólalás, melynek ke-
retében elsősorban követelte a — középiskolai és
gyógypedagógiai tanárok — ötödéves korpótlékának
visszaállítását, a képviselőház egyik legutóbbi ülé-
sén hangzott el és kedvező visszhangra talált.
A tanítóság anyagi helyzetével különösen be-
hatóan foglalkozott és élesen bírálta azt a tartha-
tatlan helyzetet, hogy 8—10 évi szolgálat után sin-
csenek még kinevezve azok a tanítók, jakik mükö-
désükkel pedig rászolgáltak, Hasonlóképpen kérte
a segédtanítói intézmény eltörlését is, mint olyant,
amely a tanítói munka értékét erősen csökkenti.
Kérte, hogy 3—4 évi helyettesi működés utän ne-
veztessék ki minden tanító a kezdő fizetési osz-
tályba, Általános érdeklődés mellett beszélt a ta-
nitö- égek fél lakbérének és családi pótlékának
teljes összegű visszaadásáról, amelyet úgy állított
be, mint a családvédelem előfeltételét. A családi
pótlékok komoly felemelését s a szanálás folytán
ideiglenesen ‚atartott fizetések — visszaállítását
követelte, mondván, a nemzetnek az elsőrangú ér
deke, hogy a magyar pedagógus-társadalom anyagi
függetlensége biztosíttassék. Nem lehet a nemzetre
nézve közömbös, hogy a tanár, tanító milyen
atmoszférában él, lelki kiegyensúlyozottsága helyre-
állt-e?
Ugyane:
tanárok rész:
k kérte, hogy a nem állami tanítók és
ro biztosíttassanak mindazok a jogok,
amelyek az állami tanítók- és tanárokat megilletik.
Igy elsösorbun az OTBA kötelékébe való felvételt
tartja jogosnak és igazságosnak. A kántori java-
dalmak végleges rendezését is égető problémának
tekintette s kérte a kultu és pénzügyminiszter
urakat, hogy mielőbb találjanak módot arra, hogy
ez a régen vajúdó kérdés végre nyugvópontra jut.
tassék.
Általános tetszés mellett beszélt a családvédelem
módozatairól is, Különösen elhagyott, er-
veszélynek kitett és az erkölcsi züllés útjára
rmekek és fiatalkorúak védelmét vette párt-
Szerinte gondoskodni kellene megfelelő
otthonok felállításáról s ezekben az ottho-
nokban elengedhetetlenül szükséges krimindlpedagı
giai oktatásról és a kriminálpedagógiai ismeretek-
nek a tanítóképzőkben heti egy órában való be-
vezetéséről.
Négül a tanítói munka fokozottabb megbecsülé-
sét kívánta s a magyar predagögus-tärsadalom er-
kölesi felemelését minden megoldandó probléma
fölé helyezte,
Örömmel állapítjuk meg, hogy Országos Tan-
ügyi szervezetünk élén olyan közéleti férfűú áll,
akinek lelke igen közel van a tanítói lélekhez és
aki fáradságot ne:
kímélve, minden idejét a tan-
ügyi érdekek szolgálatába állítja. Ilyen szerenc:
adottságok mellett vált a Nemzeti Egység Országos
Tanügyi Szervezete a magyar pedagógustársadalom
szuverénitásának letéteményesévé.
Törv. védett
Vitássz 1 adatlóm
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIR-féle
Tönytechnikal-, villamossíági-
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPEST, VII. WESSELÉNYT-U.59.
támvsrestektcel Teleton: 1-414-76
--- Page 197 ---
Budapest, 1937 jünius
Teljesen megváltoztatják a Belváros képét
a nagyszabású átrendezési tervek
Modern városrész lesz a , legsötétebb"? Ferencvárosból is
Amióta Budapest vilägvärosias fejlödese az
utolsó tizenöt évben hatalmas arányokat öltött, és
ennek egyenes következménye gyanánt tekintélyes
mértékben emelkedett a közúti forgalom, mind na-
gyobb nehézségeket jelentenek azok a szűk, , 2eg-
zúgos utcácskák, amelyek a város régi felépítésű
belső részein húzódnak, Különösen a Belvárosban
mutatkozik közlekedési téren rendkívül sok nehéz-
ség és ezen nem tudott segíteni az a rendőrségi in-
tézkedés sem, amely egyes útvonalakon az egyirú-
nyú közlekedést vezette be.
Már évekkel ezelőtt felmerült a főváros város-
rendezési bizottságában az a gondolat, hogy a Bel-
város rendezé minél előbb sort kell keríteni. A
közbejött gazdasági világválság érthető módon ki-
tolta ezeket a terveket, amelyeknek realizálása
azonban most újból előtérbe került. A. Fővárosi Hir-
lap munkatársa
Kempelen Ágoston
tanácsnokot,
a városrendezési és magánépít
jót kérdezte meg arra vonatkozóan, mik azok a főbb
alapelvek, amelyeknek alkalmaz: al a város bel-
területén lévő közlekedé. nehézségeket elhárítani
igyekeznek,
— Az általános városrendezési tervek elkészítése
során volt a válasz — már korábban megállapí-
tottuk azt, hogy a IV. kerületben nagyszabású
átrendezési munkálatokra van szükség. Az ügyosz-
tály mellé rendelt szakbizottság — éppen a napok-
ban véglegesen is állást foglalt előterjesztett ter-
veink elfogadásával amellett, hogy a
a Kossuth Lajos-utea, Prohászka Ottokár.
utca, Grót Kärolyi-utea és Múzeum-körút
által határolt területet szabályozzuk.
ügyosztály veze
A Magyar- utcát egész hosszában 12 méterre széle-
házrészeit eltávolítsuk. Szorosan összefügg a utca.
rendezéssel természetesen a beépítési mód megálla-
pitása is.
A IV. kerület összes mellékutcáiban a jövő-
ben csak négy- és ötemeletes házak építését
engedélyezzük, a Kossuth Lajos-utcában és
a Müzeum-körüton pedig az épít
hatemeletes magasságra szól
ítasonló szabályokat léptetünk életbe a Váci-utcában
és az Irdnyi-utcaban, a — Szerb-utcában pedig
háromemeletes házak is épülhetnek,
— Foglalkoztunk
belső — területének
módjával
is. Itt az a határozat, hogy a
a Ferencváros beépítési
Liliom-, Bokreta-,
Ferenc-, Páva-, Angyal- és Tűzoltó-utcát fokozatosan
tizenkét méterre fogjuk iszélesíteni, amivel egy-
osíthatóvá válik ennek az
ából nagyon elavult városrész-
aló szerves beilleszkedése.
—A szakbizottság elfogadta azt a javaslatomat
is, hogy az ősszel megnyíló
Horthy Miklös-hid közvetlen folytatását ké.
pező budai útvonalon hatemeletes bérpaloták
létesülnek,
szersmindenkorra
építkezések sz
mek
között lévő
négyemeletes
a Bercsényi-utca és a — Bertalan-utca
földsávon pedig elökerttol ellátott
épületeket lehessen felépíteni.
— A városszabályozási tervek most
egész területére nézve elkészül-
már úgyszól-
ván a székesfőváros
tek. Megvalósításuk természetesen több esztendőt, sőt
esetleg év det fog igénybevenni. mert arra, hogy
10-
kisajátítások útján
megfelelő
35 hatósága
ejlesztés tempóját,
szegek rendelkezésre nem állanak.
, amellett gondoskodunk arról, hogy a szűk dot kell választani, hogy megvárjuk, amíg a régi
utcák közlekedésbiztonsági szempontból — kiszögelő | épületeket tulajdonosaik sajátmaguk bontatják le,
«an
Többezer munkds dolgozik
egész nyáron di a főváros Hatal-
mas arányú üfepitkezeseinel
Országos jelentőségű városrendezési munkák, régi
utak modernizálása és az új felepülések díkiálják
az útépítés 6atalmas menetef
Most, amikor a nyári pihenő gondolatával van
tele a világ, egyes munkaterületeken az igazi, a
legerősebb munka ideje köszöntött be. A székestő.
város sokrétü életében is most van a főszezonja az
útépítésnek, mely az idei nyáron különösen hatal-
mas méretekben folyik és az országos szempontból
nagyjelentős utak eg során dolgozik a mé
nökök kara és a munká légió. Ezekről a folyamat-
ban lévő nagyarány útépítkezésekről a következő
érdekes efoglaló képet adta
Király Kálmán
tanácsnok,
az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője a
Fővárosi Hirlap munkatársának:
— A székesfőváros folyó évi útépítési program-
jának legnagyobb munkálatai természetesen a nyá-
ron folynak. A mérnöki munka dandára erre az
időszakra esik, mert az időjárás viszontagságait e
kerülendő, a tömegmunkálatok lehetőségét mé;
csak a jó idő biztosítja. A munkatervezetek össze-
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
LVÄLLAL: víllumosvilágítás, moror, gazdasági és irodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vizállás
mutató, v.ilámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, IT., Fö-uten 58. Telefon: 15-21-49,
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel.
Lakás: III, San Marco-u. 31. — Tel.
Szittner Ferencz
Üveg, porcellän-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezés; vállalat.
Budapest, IV, Mária Valéria-utca 1.
Telefon : 1-A21-14. Alapittatott : 1860.
: 1-632-61
1-629-27
(Petőfi térnél)
“züstkoszorus mast ır. Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁN DOR és díszoklevél.
Épület- és műlakatos
Kandall k, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel. : 2-965-12.
is mindig ennek megfelelően készül, Kora
al a téli zord időjárás következtében lerom-
lott burkolatok javítása válik szükségessé, a nyár
megindulnak azok a nagysza
amelyek útépítési programunk
kezdetével azonban
bású munkálatok,
gerincét teszik,
A folyó évben ebben a tekintetben igen
nagyszabású munkálatokat kell végrehajtani
és nagyjelentőségű az a tevékenység, amelyet út-
építési vonatkozásban az egész főváros területére
kiterjeszkedően kell kifejteni, Az országos jelentő-
kel összefüggésben, mint a Horthy
Margit-híd kiszélesítése, az új
sítése, kerül ép re Aa
ıfca, az új repülőtérhez
ségű építkezés
Miklós-híd épít
cözforgalmi repül
Verpeléti-út, a Kö
vezető utak, a K ki-úsy a Budaörsi-út, a Li-
pót - és Margitkörüt, a Púlfy-tér, a Margit-rakpart
útépítése, valamint az óbudai kivezető főútvonal
Nem kevésbbé nagyjelentőségűek azok
amelyek a Beszkärt vágányainak kö-
kapcsolatban nyernek végrehaj-
tást, mint az Üllői-útnak a József. körút felé eső sza
kasza, valamint a már előbb, kapcsolatban is
említett Margít- és Lipót-körutak,
— Igen jelentékenyek azok a
amelyeket
a korszerűség követelményei és a lakosság
nagyobb igényeinek kielégítése
érdekében kell végezni. Az Eszterházy-utca és a
Mosonyi-utca ebben a tekintetben csak mint példák
említhetők, azonban igen nagy terjedelemben foly-
tatjuk ezeket a munkálatokat a régi vizes makadá-
mok átépítése, a kátrányos burkolatok javítása,
valamint a forgalom terhelésének javítása szem-
pontjából. Számos útépítkezésünket az újabb telepü-
lések, villanegyedek kialakulása teszi szükségessé,
úgyhogy az útépítés terén minden vonalon a leg-
nagyobb munka jegyében köszöntött ránk az idei
nyári időszak.
— A munkaterj
megépítése.
a munkálatok,
géprehelyezésével
munkálatok is,
jellemezheti, hogy
2 Horthy Miklós-híd körüli munkálatok
420.000, a repü rhez vezetö utak 500.000, az
óbudai kivezető főút 1,150.000, a Margit- és
Lipót-körút munkái 500.000, az Üllői-út bur-
kolása 200.000 pengő költséget jelentenek, az
útépítésnél foglalkoztatott munkások száma
pedíg 1000-en felül van.
A kánikula tehát az útépítés terén igazán nem
jelent lankadást,
jelmet
Beszámoló az elmult év
városházi eseményeiről
Schwét Henrik tanulmánya a ,, Pester
Lloyd"-ban
Az elmult szerdán tartotta
közgyűlését a törvényhatósági bizottság, ami azt
jelenti, hogy az adminisztráció vakációja már meg
is kezdődött. Mint minden esztendőben, úgy az
idén is városházi körökben igen nagy érdeklődés-
sel várták azt a tanulmányt, amelyben az elmult
esztendő városházi eseményeiről Schwet Henrik, a
Pester Lloyd városházi szerkesztője az év végén
beszámolni szokott. A kiváló publicista valóban
rászolgált munkásságával erre a megkülönbözte-
tett figyelemre, mert hiszen az ő beszámolói nem
puszta regisztrálásai az eseményeknek, hanom
finom kritikai éllel egyszersmind kKkommentärjal,
sőt analizisei is azoknak.
Ezen a magas nivón mozog §.
idei tanulmánya is, amely a — Pester Lloyd vasár-
napi számában jelent meg. Visezapillantäst vetve
az elmult év eseményeire, megállapítja, hogy azok
nem voltak tulságosan változatosak. Annál inkább
lehet azonban az elmult esztendőt a munka esz-
tendéjének nevezni, mert Szendy Károly polgár.
mester örökös munkaláza olyan hatalmas tempót
diktált kíváló munkatársainak, hogy sikerült meg.
valósítani a marandó alkotások egész sorát.
Kegyelettel és méltatva érdemeiket,
meg Schwet Henrik az esztendő
tairól: Wolf/ Károlyról,
Jenőről. Politikai
Wolff Károly ha
Keresztény Községi Párt élé
Igen figyelemreméltó
a megállapításai,
nyárelőtti utolsó
hwet Henriknek
emlékezik
városházi halot-
Liber Endréről és Sipőcz
szempontból rámutat arra, hogy
álával Csilléry András került a
Schwét Henriknek azok
amelyeket az autonómia mal
tárgyalási módjáról olvasunk tanulmányában. Két.
ségtelen, hogy az egy-egy közgyűlés napirendjére
felvett rengeteg pontot képtelenség a kellő alapos-
sággal letárgyalni, ennek tulajdonítható, hogy 40—
50 probléma közül azt a kettőt-hármat vitatják
csupán meg, amelyek esetleg pártpolitikai szem-
pontból érdeklik a värosatyäkat, Ilymódon tehát
helyes lenne, — mint annak a belügyminiszter is
kifejezést adott, — ismét életrekelteni 4 tförvény-
hatósági tanácsot, amelynek erepét és működő.
sét tudvalevően a legújabb fő
tette meg.
Elismeréssel adózik Bódy László
és munkatársának, Homolyay Rezső főjegyzőnek
a költségvetés gondos és körültekintő összeállítá-
sáért, ellenben csodálkozásának ad kifejezést, hogy
az 5.8 milliós deficitet azzal az egyszerű operáció-
rosi törvény szün-
tanácsnoknak
val tüntette el a minisztérium, hogy egyrészt az
eliőrányzott kiadások előrevárható nagyságát ki-
sebbnek állította be, a várható bevételeket pedig
felemelte. Mindezzel kapcsolatosan természetesen
szóvá teszi az üzemek hozzájárulását és végül is
arra a konkluziöra jut, hogy hár e pillanatban
deficit nines, mindazonáltal máris mutatkoznak
bizonyos jelenségek, amelyekből újabb
kell következtetnünk.
visszaesésre
Szükségesnek tartja, hogy végre tisztázzák az
állam és a főváros viszonyát.
A kolduskérdést nem tekinti véglegesen meg-
oldottnak, Sajnálattal mutat rá, hogy bár a fővá:
ToS szívén viseli az ipar és a kereskedelem sorsát,
mindazonáltal annyira meg van kötve a keze,
hogy ennek érdekében nem tudja mindazt meg-
tenni, amit szeretne.
Igen érdekes mpontokból
város közegészségügyi alkotásait,
ját és a státusrendezés problémáit, megjelölve azo-
kat a pontokat, ahol a hibákat ki kell javítani,
Megelégedéssel konstatálja, hogy a város alkalma-
zottai megérdemlik a legnagyobb jóindulatot, mert
példás lelkiismeretséggel töltik be hivatásukat.
Az egyre emelkedő idegenforgalom kimagasló
eseményének tartja az idei Szent István-hét prog-
ramját.
mutatja be a fő-
iskolai politiká.
1 adózik Lamotte
finameixlis
al-
sok
Nagy elisme:
polgármesternek,
milliót
csönök
Károly
tehetségével
aki
takarított meg Budapestnek a külföldi köl-
törlesztésével kapcsolatban.
Végül felsorolva a megvalósítás előtt álló ter-
veket, azzal zárja mélyenszántó és érdekes tanul-
mänyät Schwet Henrik, hogy Budapest székesfő-
város ebben a pillanatban igen nagyarányú és
nagyszerű fejlődés küszöbén áll.
építőmester magas és mélyépítési
Budapest, VIIT., Rákóczi-út 53., III,
vállalata
26. T.: 149 408.
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatorná:
fűtés és egészségül
derítőtelepek, központi
berendezések válla ata
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon : 1-376-05
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
szobrászok 74008:
bi A
XIV., Czobor-utca 6.
2-977-20.
--- Page 198 ---
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félévre . . . . . a + u . 8.
egész ÉVTe 0 . . s . s 4 ,
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
ilapok a
nyári
Alulirott várospolitikai he
ros — törvényhatóságának
nete alatt, július és aug
vában kéthetenként jelen
megállapodás szerint a
lap legközelebbi száma július 14-én
lenik m
FŐVÁROSI HIRLAP,
A VÁROS,
FÜGGETLEN BUDAPEST,
UJ BUDAPEST,
ÚJ FŐVÁROS.
miniszterelnök. látogatása K.
Balatonkenesén. Darányi Klámán
délelőtt feleségével együtt
cserkészek zászlóavatásán,
fiáth
Darányi
föpolgármesternél
miniszterelnök vasárnap
résztvett balatonfüredi
ahol a kegyelmes asszony zászlóanyai ztet töl-
tötte be. Déluán a miniszterelnök és felesége fel-
kereste balatonkenesei villájában Karafiáth Jenő
főpolgármestert, akinek családi körében töltötte a
vasárnapot. Ugyancsak vendége volt vasárnap a fő
polgármesternek Bornemisza ( kereskedelemügyi
miniszter és Mikecz Ödön államtitkár is, akik
Balatonöszödről utaztak át hozzá.
30-án jelennek meg a tanügyi kineve
ókesfőváros tanszemélyzetének meghozza a
a várt örömet a hónap utolsó napja. A tanügyi
kinevezések, amelyeket már karácsonyra vártak és
amelyek azóta mindmáig eltolódtak, június 30-án,
szerdán megjelennek. A közel kétszáz kinevezés ügye
keresztülment már minden retortán és a kultuszkor-
mány jé váhagyáját 102724 elnyerni.
Házasság. Ifj. dr. Kozma Jenő, Kozma Jenő dr.
és Asbóth Elma fia és Köllö Ágnes, néhai Költő
Gábor és Megyeri-Jámbor Lenke leánya e hó 28-án
Koháry templomban házasságot
ittek.
Az Élelmiszerüzem kormány utasítás:
deztíe a repülőnap hüfe Mint ismeretes, a b
repülőnap büfejet a Községi Élelmiszerüzem 1
13 sik Őt
utcai — unitárius
a ren-
daörsi
tta el,
ami miatt a Fűszerkereskedők Egyesülete tiltakozó
nagygyűlést szándékozik c yehivni, Ebben az ügy-
ben Szendy Kár polgármester vizsgálatot indí-
tott, amely megállapította, hogy a Községi Elelmi
szerüzem nem pályázott a repülőnap büféjének el
látására. A repülőnap ndezősége a Vendéglősök
Tpartestületehez [fordult és onr azt a választ
kapta Gundel Károly elnök aláírásával, hogy az
Ipartestület tagjai nem pályáznak a büfé rendezé-
sére. Ezekután szólították a Községi Élelmiszer-
üzemet, hogy vállalja el a repülőnap büféellátását.
A Községi Elelmiszerüzem annál is inkább vonako-
dott, mert a diákstadion büféjének — rendezésére
többezer: pengőt fizetett rá. Vgy a — kereskedelmi,
mint a belügyminiszterium azonban ragaszkodott
ahhoz, ho. a repülőnapon a X séget ellássák és
ezért szólították fel a Községi Élelmiszerüzemet a
büfé rendezésére, A Községi Élelmiszerüzem 16 autó-
val, 200 alkalmazottal vonult fel. forgalma
10.000 pengő volt, amelyből csak lyzeti ki
adások 3000 pengőt emé ettek fel. m éppen
de
csak ho behozta költségeit, nem is £c
nyerészkedő vállalkozás: hanem csupán ha
felszólításra, a közönség kényelmére vállalkoz a
hüfé e sára.
porszívőgép és fütő-
éleetenlut porszívó újra kapható
SZENDE, MAGVYAR-UTCA 3.
TELEFON: 1-888-15
CZIGÁNY ADÉL
virágkereskedése
Eudapest, VI., Tertz-körüt CO. Telefon: 1-130-09
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Tel.: 2-699-77
LAT
a kényelem új korszaka!
GYÁRTJA :
A Magyar Rugoyantaárugyár Rt
1
1
|
„A nagyvilág tudja meg,
Kik a magyar emberek..."
Hogyan lett egy versből a tőváros
első iskolai rádiója
Az Ispánovits Sándor igazgató vezetése alatt álló
Kertesz-uteai polgári fiúiskolában, mint megírtuk,
bevezették a pedagógia szolgálatába a rádiót, ame-
lyet a tanulók gyűjtés A gramofon-
zülékkel felszerelt studiók leadá-
sát közvetíti, hanem maga is egé Tädiö-köz-
pont, amely az összes ta rmekben relt hang-
szórók utján az iskolában tartott előadásokat és
mindennemű rendelkezéseket közöl a tanulókkal és
így szellemi és adminisztrativ segédeszköze a taní-
täsnak,
Ezen a teren úttörő a fővárosi iskolákban a most
felavatott rádió, de egyébként a kőbányai Pongrácz
úti elemi iskola volt az első budapesti tanintezel,
amelyben a rádiót megszólaltatták. Ennek az isko
lai rádiónak, mint Marton József i ató velünk
közli, érdekes története van és ha más módon is,
mint a Kertész-utcai polgári iskolában, de ugyan-
csak a tanulöifj: g juttatta az intézetet a rádió-
hoz.
Még 1933 decemberében, a lakihegyi leadóállomás
felava kor, rendezett
ból az iskolában is mege
új lendóról, mint a ma; a technika és
ú alkot ól. A tanulók, akik ilyen
lelkesen foglalkoz
rádióval és egyikük s IV. polgári iskolai
tanuló ebben a lelke: tban résztvett! a Ma
gyar Wolfram-gyár Oriön-rádió verspályázatán. Az
: ág tanulóifjúsi körében beérkezett ren-
geteg vázat körül az ő verse győzött az iskold-
nak járó jutalom egy 5--4-es világvevő Orion-rádió
volt, míg a kis költő maga egy 2--1-es helyi vevőt
ipar nagy
irányú fe
kapott,
volt: A rádiót dicsőitő győztes vers a következő
var ember otthonában
Eszólal a rádió,
Magyar ember büszkesége
Lakihegyi nagyadó.
Művészetet, tanul
Továbbít ez szertes:
Igy tudja meg a nagy
Mit termel a magyar
Felnőtteknek jó zenéket,
Gyermekeknek szép meséket,
Ifjúságnak tanulságot,
Asszonyoknak jó tanácsot.
felvidítja,
vigas: ja,
minden tréfát, mókát,
ótát.
Mesél
Mi meg hallgatjuk a nó
r emberek
Megmutatjuk a
N is tudur
A világnak
Szórakozást
vi
A kis Monus J. a verset írta, azóta mür
harmadik gimnáziumba jár. Hogy minden segít-
élkül, maga volt tíz éves korában a költemény
1, azóta beigazolta sokszor, mert most is
an szép verseket ír.
jó egyik tanteremben áll és sok alkalom-
az A kfélórát, sportese-
hs z király läto-
mal szól
ket
ményc
gatását közvetítette a Óó, A Kertész
utcai polgári iskola áján felbuzdulva, most már
ezt a rádiót is szeret onló módon a pedagógia
szo a állítani án kinálkozik mód, hogy
a fel felszerelhessék a
diót a tantermeket hang
rökkal
ELSE STEGE CHE SOSE ZEN
Vágvecsei Wellisch Andor a Képzőművészek Egye-
sületének új elnöke. A Magyar Képzőművészek
Egyesülete közgyűlésén az etimöklő Nádler Róbert
meleg hangon émlékezett meg az Eg et
ről, Zala György szobrászművészről, még
betegen fekszik a
A közgyűlésen kiadták egyesületi aranyéri
Kövér Gyula festő-, Martinelli Jenő si ász- és
vágvecsei Wellisch Andor építőműv Az
egyesület néhai —/ elnökének, dr. isehloss-
Knüsli Kornélnak emlékére
Béla és Sárdy Brutus festőművé
szobrászművész és ifj. Gyenes L.
apított érmet Horváth
k, Sóváry János
jos ép
csalló Farkas Lőrinc fest
zután megválasztották az egyesü-
let új tisztikar Elnök vägveesei Wellisch Andor
építőművé főtitkár -Králik László építőművész
je Béla leó, D( os Horváth F
festőművészek lettek. Az új elnök meleg szavakban
köszönte meg 1 sztás által iránta
hangú v
megnyilvánult bizalmat és igéretet tett, hogy a ma
gyar képzőművészetért a jövőben is harcolni fog.
közgyűlést társasvacsora — követte, — amelyen
és Pásztor
megalko-
sület új tagjait
a Rákóczi-szobor
h elnök az Es
nos szobrászművészt,
ünnepelte.
át
Sashegyen. A Sasadi Ingatlan-
Szendy Károly polgármes-
zett, amelyben azt kéri, hogy
él magasabb szikla-
emeltessen
Budapest
Apponyi-kilátó a
tulajdonosok Egyesül
terhez beadványt int
a ishegyen, annak száz méter
Apponyi Albert gróf
hogy ,örök időkön
város soha el nem muló
Apponyi Albert emléke iránt." A
szám - mondja a beadvány a legméltóbb
hely a hegy teteje, amely a honalapító Árpád
Kelenföldjével és a Nagy-Alfölddel szemben a leg
esodäsabb ki nyujt
emlékére
hirdesse
háláját és
lära
kilátót
székest
becsülé:
át
st
és
tást
égei a
Az új repülőtér állómásépületének éke
a modern technikával készült, üvegheng« kel bo-
rított ok, amelyek olyan hatást tanak ki
a szemlélőben, mintha szinezüstből készültek volna.
Igen érdekes és nehéz technikai feladatot oldott meg
Geldner R. üvegesiszol6, hajlító és díszműüvegező
üvegből rtott, kétrészes
a
gyár a magyar zsír gyál ;
hengerek összeállításával. A megnyitó elők lőség
meleg elismeréssel adóztak a gyár vezetőségének
hogy a különben is pompásan megépített
eri és a külföldi vendégek
íszhez juttatták.
repülőállomást ilyen
figyelmét is felkeliC
A Rivelsék nagy sikerétől hangos napról-napra
a Fővárosi Nagy Cirkusz. A közönség , valósággal
ünnepli ezeket a nagyszerű artistákat, akik nemcsak
elsőrangúak, hanem bámulatosan sokoldalúak ís. A
legnehezebb akrobat produkcióka trapézon,
hintán, a porondon és amellett mókásak és ötletesek.
A humoruk ellenállhatatlan, a kedves
1 van tele. Fényes igazgató
uszäban, amelynek egyébként itűnő
„yan, minden előadáson zsúfolt ter
műsora
közönsége
. akiket nem hiába
tapsolja a négy pompás artis!
kísér a világhír.
Július 1, 8 és 13-án
délután fél 3 órakor
Uget6verseny
, Megjelent a Székesfő:
Károly polgármester elős
Üzemi Évkönyv. Szendy
most hagyta el a saj
vkönyv második, 1
elesen tárgyalja az úgyneve.
szmények (Elekt Mü-
rosi
eV.
fontosabb ese
ködésének szi
idezéseik fonto-
zzel kapcsolatban
adások alakulá-
pénzügyeit,
evételek és a
a vagyonmér
sát az 1932. üzemi szolgáltatások ársza-
básait (tarif , részletes ást nyujt a fogyasztó-
közönségnek arranézve. üzem szolgáltatásait mi
képpen veheti igénybe,
sekkel, megrendelésekkel
egyes üzemek
mélyi a
áttekinthe lapos fe
lemzi, könnyen — érthető.
nyelv mindazo a folvilägositäso-
kat, amelyekből a közönség a üzemeinék
egész életét, szervezetét, működ i meg-
ismerheti és minden, a: rdésben
kimerítő, pontos 3 évben
megjelent első k válto
zások és az alk
ytán a mun!
pozni, akik az első
legutr helyzetet tá
fog tenni a
üzemi alkalmazottak
felvilágosítást talál
y tisztv
ra
e polgármest
lósi József dr.
Lajos Korenchy László dr, tan
dícséretreméltó hozzáértéssel és 1
gát mindenkor jellemző alapi
árosi Sajtóir han (Központi Város-
szám) 12 pengőért szerezhető be.
A
adatai
vet a
al. A könyv a
háza, 1. emelet 88
REL, AIVEL
kacagás katatás kacagás
FŐVÁROSI NAGY CIRKUSZ. MINDENNAP D, U, 4-kor, ESTE 6-kor
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér 3.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopttva 1858-ben. Telefon: 1—884—20.
Kemény Tibor
gépm űhe ly
készít gépalkatrészeket, szerszámokat,
minta vagy rajz szerint preciz kivitelben.
VI., Horn Ede-u. 13. Telefon: 1—203—26.
özv. UJÁGH ÁRPÁD
BUDAPEST, Il, BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-21
ss ee
élplombák mindenféle célra, nagyság-
han és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek.
Plombázófogók acél- és ólomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. SKönzerekontó kések.
--- Page 199 ---
Budapest, 1937 jünius 30.
_ZOVARON
ZDASACT
TESITÖ
Angol tőkecsoportok akarnak résztvenni
Budapest világvárosi kialakításában
Részvénytársaság ötszázezer font alaptőkével —
Osztalék
helyett budapesti üdülés — A Barclay-bank 30 millió
pengős kölcsönajánlata
Schneller Lajos dr.
tónak a
orsz
Reményi
vezé
leg
amelyben
helyzetét mél
Hirlapban
után,
Fővárosi
utóbb me, nt nyilatkozata
Zudapest megingathatatlan pénzügyi
tatta, mai számunkban Bódy Lás
mutat rá a gaz
szilárdsá i
"tőleg a külföld
tanusít, mutatják 2:
amelyekkel a
gutóbb a londoni
a Barclay
éri
selő,
tanácsnok
meg. pozott.
helyzetünket
felfogást
székesfővi
külföl di
xt mostanában felk
Five banköriäsok
Ltd. tett 30 millió pengős
fürdőváros építkezések elő-
mozdítás pedig, mint értesülünk, egy másik an-
gol pénzesoport akar jelen tőkét biztosítani.
ről a kölesönajänlatröl a következő részleteket
rült megtudnunk.
Mint ismeretes, a Tabánban létesítendő gyógy-
fürdő-szálló tervpályázatának kiírása a polgárme.
ter elhatározása szerint a legközelebbi időben meg-
történik. A szállóépítkezéssel kapcsolatban rendki-
vül érdekes terv merült fel egy budapesti tőkecso-
Big
zZank
inajänlatot, a tabáni
port kebelében, Ez a tőkecsoport szoros ő tte.
tést tart fenn az angol pénepiaccal és éppen ez
az összeköttetés adta meg tagjainak azt az ötletet,
hogy
fürdőváros kialakításába idegen tök6-
ket is bekapesoljon,
Elképzelésük szerint r6szv6r
amelynek tagjai angol
mennyien olyanok, akik érdeklődést tanúsítana
budapesti gyógyfürdők iránt. K: névértée
vényeket bocsátanának ki és ezeknek a ró
nek tulajdonosai zpénzosztalék — helyett
zett összegekkel arányban álló
bb-rövidebb budapesti tartózkodásra és
ellátásra kapnának bonokat.
Az említett penzesoport három vezető tagja már
meg is kezdte a részvénytársaság megalakításának
előmnnkálatait és ezi int kint tartózkodik Ang.
liában, ahol széleskörű propagandát igyekszik esi
nálni a tervnek.
Különös fig:
a tabáni
ság alakuln
lennének,
hoss
lős:
met fordítanak arra, hogy Buda:
pest természeti kincseire elsősorban azoknak az ér-
deklődését hívják fel, akik foglalkozásuknál fogva
magymértékben alkalmasak magyobbszámú külföldi
érdeklődő Budapest felé való irányítására, Ennek
megfelelően
az angol orvosi társadalom tagjai között
folytatják a propagandamunkát,
megfontolással, hogy az orvosok, akiket a
budapesti gyógyvizekre vonatkozó összes tudomá-
nyos adatok ellátnak, nemcsak sajátmaguk lesz-
nek hajlandók a pár font névértékű részvények le-
jegyzésére, hanem javasolni fogják a bekapcsolódást
izoknak a betegeiknek is, akik egészségi állapotuk
helyreállítás ából sikerrel — használhatnák a
azzal a
budapesti vógyforrások vizét,
A Budapestre érkezett hírek szerint ez az új-
szerű propaganda-munka máris a legszebb remé-
nyekre jogosít. Kiönnyen megvan tehát annak a
lehetősége, hogy az ötszázezer font alaptő el ter-
vezett részvénytársasági keret | hónap alatt
együtt lesz. Amennyiben ez megtörténik, úgy az új
alakulat nemcsak a tabáni fürdőközpontra terjeszti
ki figyelmét, hanem szorosan alkalmazkodva a szé-
ános el
hog
ésa lG helyi Bizottság álta
Z, készséggel fog vállalkozni ar
kesfőváros
kép: weihe
vi fürdöterületet
esét szerves függésbe hozó
nagyzabá: Drog: bonyolításánál
gédkezzék és a szükséges létesítményeket
valamenn
se-
ját tökeerejenek bevételével az összes
szóbajöhető helyeken felállítsa.
Az idegenforgalom állandósítása szempontjából
kétségen kívül igen nagy jelentősége van ennek a
tervnek, mert ha az Angliából Budapest felé
nyuló utazók létszámát tartósan fokozni lehet,
ez a nyujtott kedvezmények mellett egyértelmű az
zal, hogy kialakul Budapest fürdővárosnak évről-
akkor
Frank Ignác
GÉPSZÍJ UZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon
1—314—39.
évre visszatérő t. éppen az
anya d ségnél fogva hogy nem fog
számbe apadni, hanem lehet számolni
annak tekintélyes gyarapodásával,
A pönzesoport körében volt arról is,
Angliával egyidejűleg Hollandiában és Svédor:
ban, — tehát kban az államokban, amelyek
letén a klimatikus viszonyok következménye
nánt igen gyakori a reumatikus megbetegedés, —
szintén csinálnak hasonló propagandát. Ezzel a gon-
dolattal egyelőre zonban éppen mert az
angliai kezdő eredmények minden várakozó ist felül-
múlnak, nem kívánnak fovább foglalkozni.
Megienekleit a Barclay-
bank kölcsönajänlata
A Barclay Bank Ltd, kölcsön-ajánlatát néhány
hét előtt kapta eg a főváros.
A bank 30 millió pengőt ajánlott fel,
kellett volna vissza-
hogy a főváros
megfelelően dollárra vagy fontra
amelyeket
amelyet 30 éves amortizációval
fizetni. A
a kölcsönöss,
bank ajánlata úgy szólott,
zegnek
szóló 7 százalékos kötvényeket bocsát ki
a bank 96 s lékos árfolyamon vesz át. A főváros,
amely a kölesön összegéből különböző heruházásoka
óhajtott elvégezni, az elvi megállapodások után a
kölcsön-tervet jóváhagyás végett felterjesztette a
vpénzügyminiszterhez.
A minisztérium, hosszas tanácskozások
u »vonta a Nemzeti Bankot is, úgy
} 0; x fővárosr
nem adja meg a hozz: ulást a 30 milliós
kölcsön felvételéhez
azzal az indokolással, ho: pénzügypolitikai okok
miatt nem előnyös, ha a vúros külföldi valuti
szóló kölcsönt v fel. Má akadály az, hogy a
ınk a folyósított 30 milliós kölcsönt összevásárolt
zárolt pengőben folyósítanái
A BSZKRT tarifa-reviziöjänak ered-
ménye: 2"8"7.,-0S
bevételi többlet
Verebély Jenő a BSzKRT elnöke, alelnök Usetty Béla
lekedési — Rész-
aminek so
rendkívül érde-
felmutató je-
A Budapest Székesfővárosi Kö
vénytársaság most tartotta közgyűlé
rán az igazgatóság előterjesztette
kes és figyelemreméltó szempontokat
lentését.
A jelentés utal arra, hogy az elmult év július
elsejével léptek életbe a főpolgármesternek a bel.
által jóváhagyott e —rendelkezései
ügyi kihatása csak az év második felé-
ben érvényesült, az illetményszámlán erre az időre
602.270 pengő megtakarítás mutatkozott. A rendel.
kezéseket megelőzően a belügyminiszter intézkedése
folytán a kereseti és rokkantellátási adót, amelyet
ügyminiszter
amelyek pénz
eddíg a vállalat viselt, május elsejétől kezdve az
alkalmazottakra hárították át, ami 175 ezer pengő-
vel csökkentette a kiadásokat.
A fejlődő "bevételnek és fokozódó követel.
ményeknek az igazgatóság tízéves
utasítási és programot készített, amely
utazási, részben a személyzet
érdekét szolgálja. A műszaki
az utazási sebességet az elér-
fokozza.
a közönség
szociális igényeinek
újítások célja, hogy
hető legnagyobb mértékre
részben
A mult év július elején lépett életbe az új wi-
teldíjszabás, ami a mult második felének bevé-
telét összehasonlítva az előző év második felével,
646.282 pengő bevételi többletet jelentett. A javulás
tehát 2.8 százalék volt. Az összehasonlításul szol-
gáló időben
a pénzügyi eredmény 23,012.617 pengő volt az
új 23,658.899 pengős eredménnyel szemben.
A hálózat kiegészítésének súlypontja a Boräros-
téri híd építése következtében szükségessé vált vá.
gányátrendezés.
Rendkívül érdeke:
a jelentésnek az áramelli
mennyiségéről szóló rés: Az elmult évben a Besz
kárt energi ete 91.708.795 kW. volt, amely-
ből a Révész-utcai telep a halottak és mindszen-
tek napján temetői forgalom lebonyolítására Ösz-
szesen 107 e KW. órát termel. A Magyar Dunán-
túli Villamossági rt.-től 90.766.975 kW. órát, a f
város Elektromos műveitől 2800 KW. ór a H
től a pestszenterzsébeti vonalainak ellátására csere.
táplálási alapon 832020 kW. óra egyenáramú ener-
giát vett a Beszkárt igénybe, viszont a HÉv külső
Soroksári-úti vonala részére 541.900 kW. óra egyen-
áramú energiát szolgáltatott.
Jelentős beruhá munkát végzett a Be rt
a — kertész-utcai, a ferencvárosi, a budai, a
állomá-
a érdeké-
és révész-utcai áramátalakító
a magas építmények jókarbantartó
A közvágóhídi forgalmi tele
zetméter alapterületű magas ntes — kocsi-
mesteri irodát és öltözőt létesítettek. A fömühe-
lyekben 87 motorkocsi perron ajtóit lecsapható aj
pálffy-utcai
son
ben.
tókkal cserélték ki, 65 mötoros teherkocsin átala
kították a világít be és a földalatti
vasút egyik járművét rekuperáló be-
szerelték fel. Ilyen kocsival
ék nyerhető vissza a kocsik által
felvett energiából.
alkalmazottak létszáma
9406.
zkárt
rendezéssel
20—30 szá
Az majdnem iz
pontosan
A Bi
díeséretreméltó jóléti intézkedései
tartozik, hogy beteg alkalmazottainak beteg-
égük első három napjára, amíg az OTI nem utal
ki táppénzt, kiadta a fizetést, magát a táppénzt pe-
dig az elmult év június végéig az illetmények száz
százalékára egészítették ki. A szanálási rendelke
zésekből kifolyólag, sajnos, a három napi illetmény
mértéke 75 szd-
kei kö-
kiegész
alkalmaz
elmarad és a táppénz
zalékra csökkent. Az
zül 33-at nyaraltattak ingyen, kor 1300
gyermeket ajándékoztak meg cipővel, .997 pengő
költséggel pedig nagycsalädü alkalmazottaknak
összesen 57.881 pengő rendkívüli segélyt juttattak,
Az alkalmazottak számára több végállomáson és
munkahelyen melegvízszolgáltatású zuhanyf ür.
dőket tartanak fenn.
A jelentésből kitűnik, hoi a Beszkárt fontos
lépést tett a witeldijak módosításával a főváros
egységes közlekedési politikája érdekében.
Végül néhány érdekes adat:
autöbuszüzem 27.324.985 utast
évben, 714.385 utassal többet,
bevétele 6,673.132 pengő volt, öt
mint az előző esztendőben. Az
az ötven új kocsival 182-re emelkedett
gaskerekű vasút bevétele 14 százalékkal
a kedvezőtlen őszi és téli idő miatt.
A zárószámadások szerint
az évi összes bevételek 56,102.545 pengőt tettek
ki, a kiadások végüsszege 56,101.146 pengő, a
nyereség tehát 1399 pengő.
megalaknlása után végzett beruhä-
35.252 pengő. A fogaskerekűnél és
cemnél, amióta a Beszkárt vette át
ás 4439.220 pengőre emelkedett.
űlésről egyébként a következő hivatalos
jelentést adták ki:
AKRT,
Vasút háló:
Szentlőrinci vasút,
lai Hegypälya
ekkör tart
ű Vasutak Rt. H
június 25-én tartó
szállított a
mint az előző
százalékkal
autóbuszok
A. fo-
csökkent
Az
mult
évben,
több,
szám
autóbusz
a }
az
ezeket,
a volt Közúti
Földalatti és
erekű Villamos
az Autobuszüzem,
Budapesti Helyi Ér-
szti-Räckevei
7. évi : rendes közg:
képviselő, y
amelynek kezelésében van
Bur
tán
kívül a
a Svábhegyi
(Sik1
Hév.
űlé
lési
Béla dr. országgy törv
sági tag, a társaság elnökének vezeté!
elfogadta az igazgatósi eti évről előter.
sztett jelent érleget és záró
ámadást s az
ak megadta a
tagjaivá újból
igazságügyminiszter,
ttsági tagot,
bizottsá
tagot, Schener Rőbert
gépészmérnö bizottsági . tagot,
zabó József tagot, Terbócz
Imre ors: bizott-
sági tagot.
m. kir.
tagot,
got és
vhatósági
et.
á
bizottsági
kép-
ének
viseletében jelent
meg, aki a smeréssel
ezett meg
tev
je, hogy
és személyzete
minde
székes.
nev: ében
oknak ezért a
, tulajdonosának
nyilvánította
mint
zönetét
György dr
a vezérig
zető ig. a
Az ; követő alakuló
sén a Beszkärt -e é Verebély Jenőt, alelnök6v6
Usetty Bélát választották meg.
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és müköüzem
XIV., Thököly-üt 133. Tel. 2-977-52
--- Page 200 ---
Budapest, 1937 jünius 38,
A. termelési hitel kérdése
tézet közgyűlésén. A Budapesti Kisipari Hitelinté-
zet huszadik rendes közgyűlését tartotta és azon
Szél Jenő dr. vezérigazgató előadta, hogy új köl-
csönök kiterj sével az intézet munkaszaporulata
csaknem megkétszereződött, azonban korszerű esz-
közök és módszerek ágával egész jelenté
telen költségtöbblettel símán és minta rűen tudták
lebonyolítani a forgalmat. Müller Antal országgyű-
lési selő kívánatosnak tartja, hogy az intézet
alaptőkéjének 100.000 pengővel történő felemelésével
a termelői hitelt bevez , "ami a "kis 0s0k
boldogulását jobban előmozdítaná.
A Fonciére mérlege. A — Fonciére — Általános
Biztosító Intézet a mult évben 1 millió pengő rész
vénytőke mellett 742.981 pengő tiszta nyereséget ért
el. A díjbe 2] összege 8,836.000 pengőről 8,893.000
pengőre emelkedett, a díjtartalékok a mérlegben 7.8
millió pengővel szerepelnek. Az ingatlan vagyon
részint vásárlások, részint építkezések útján gyara-
podott. A tiszta m
az osztalék emelését is, az intézet ugyanis
nyenként 3 pengő osztalékot fizet, az előző é
pengő osztalékkal szemben. A rendes évi ki
június 30-án fogják megtartani. A kedvező üzletered-
a Kisipari Hitelin-
reseg emelkedése lehetővé tette
részvé-
mény Kun Károly és Janovitz József ügyvezető
igazgatók érdeme.
Harmincenyolemillió pengő a Weiss Manfréd-
művek mérlegszerinti értéke. A magyar nehézipar
vezető vállalata: a Weiss Manfréd acél- és fémművei
r/, tavaly 8.4 millió pengő részvénytőke és 11.6
millió pengő tőketartalék mellett, 116 — millió
pengő nyers üzemi bevételt és 17,700.618 pengő
tiszta nye get ért el. Minthogy az előző évben
760.660 pengő volt a tiszta nyereség Összege, csak-
nem 5024-os nyereségemelkedés állapítható meg e
vállalatnál. A befektetések (Csepel) mérlegszerinti
értéke 38.3 millió pengő, amivel szemben az érték-
esökkenési tartalék 3 millió pengő.
A budapesti bankok 1936. évi összesített mérlege.
A Gazdasági Világ, mint minden évben, az 1936.
évről is elkészítette a TÉBE köte be tartozó
budapeeti bankok és takarékpénztárak egyesített
mérlegét. A részlete: Z összes budapesti pénzinté-
vetek mérlegadatait összesítve feltűntetett kimuta-
tás, mel a pénzintézetek helyzetéről egységes -
tekinthető képet ad, alkalmas arra, hogy az egyes
intézetek mérlegadatain kívül, az egész pénzintézeti
szervezetről egységes képet adjon. A kimutatás a
összes zvénytársasági alapon álló, a Pénzinté
Központ I., II. és III. kuriájába tartozó pénzintézete
merlegadatait foglalja magában. Az altruista inté-
Zetek mérlegadatai a táblázatban nem szerepelnek.
A kimutatás a Gazdasági Világ szerkesztőségében,
Budapest, V., Falk Miksa-utea 7. (telefon: 115-—670)
kapható.
Fuzionált a Péti Nitrogén Műtrágya-gyár és a
Magyar Ammonia-gyár. A Magyar Ammonia-gyár
r. t. ezévi rendes közgyűlésén a Péti Nitrgén Mü-
r r.-t.-vel fuzionalt, A Péti Nitrogén Mű
a-gyár r.-t. a fuzióval az alaptőkéjét 6.000,000
pengőre emelte.
A Szent Margitsziget Gyógyfürdő Rt. mult évi
lege 1 millió pengő alaptőke mellett 19.551 pengő
nyereséget tüntet fel, ami újabb bizonyítéka
annak, hogy a társaság 0. ősége mindenekelőtt a
redbízott szeti kincsnek, a gyönyörű Margit-
tiszta
szigetnek a fejlesztését és szépítését tartja szem
előtt és nem törekszik mindenáron nagy nyereségre.
A mérleg vagyonoldalán a Közmunka Taná által
átadott leltár és beruházás 4.5 millió, a saját beru-
házás, leltár és készlet 4.3 millió pengővel szerepel,
míg a hitelezők tétele 4,4 millió pengő.
Nyolc pengő osztalékot fizet a Magyar Cukor-
ipar. A Magyar Cukoripa Részvénytársaság ked-
den tartott közgyűlése & osztalékot § pengőben
állapította meg, mely folyó hó 23-tól a Magyar Álta-
lános Hitelbanknál Budapesten kerül kifizetésre.
Részvénytársaság — június
21-én megtartott közgyűlése elhatározta, hogy az
1936, évi lvényeket hatvan [fillérrel váltja be.
Az igazgatóságba új tagul Lucich Károly ellenten
gernagyot választották be.
A Magyar Asphalt
Az Astra biztosító kedvező üzleteve, Az Astra
Biztosító rt. június 30-án tartja meg rendes övi
közgyűlését. Az intézet üzletállománya a mult év-
ben is növekedett és díjtartalékai is gyarapodtak.
Rihmer László igazgató újjászervezés nehéz mun-
káját teljes sikerrel vé el,
A Bauxit Trust A. G. Zürich, iga:
lapította az 1937 január 31-én lezárt üz
A tiszta nyereség 1,501 0 svájci fran
üzletévben 804.439.32 svájci frank) tesz ki.
lehetővé tenné, hogy a társaság részvénye
frank (az előző évben 3 svájci frank) osztale 3
Tekintettel azonban a fennálló transzfernehézségekre, az
igazgatóság a július elején megtartandó közgyűlésne
indítványozni fogja, hogy a társaság 1,404.255. jet
frankot külön tartalékalapba helyezzen. Ez a
annakidej6 az osztalékadó levonása után :
a 13. ztalékszelvénynek 6 svájci frankkal
beváltására le: fordítandó. A Magyar Altalános
bank a nosztiifikált részvények 13. számú szelvényét, a
Magyar Nemzeti Bank enge alapján — darabonkint
7 pengőért megvásárolja. — Itt említjük meg, hogy az
Aluminiumérc Bánya és Ipar Rt. igazgatósága Végh
János dr. főtisztviselőt cégvezetővé nevezte ki,
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA Pt. T.
Építőanyagiparni Budapest, V., Sas-uten 25. szám
’elefon: 1-252-84, 1-108-5|
Cementgyár: L4batlanban , . .
Mészgyúrak: Lábatlanban , . , .
Dorogon
Téglagyárak : Puda-Uflak, Kőbánya,
Nyergesujtalu évi telj. kép. 60,000.000 drb,
Cserépgyár : Buda-Ujiak m ww 8,000.000 drb.
gatósága meg:
mérlegé
ot (az előző
a nyereség
yt fizessen.
évi telj. kép. 12.000 v.
n. 8.000
Ötvenhatan vettek részt a világító házszám.
táblák pályázatán. A Közmunkatanics a világító
házszámtáblák pályázatára beérkezett pályaterveket
szombaton bontotta ki. Ötvenhatan pályáztak, de a
pályaművek száma jóval nagyobb, mert sokan több
tervet adtak be. A pályaművek között vannak
értékes megoldások, de akad bőven lehetetlenül
komplikált terv is. A döntés a legközelebbi napok-
ban megtörténik.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
A Rózsák terén lévő r. kath. plébániatemplom reetaurá-
lásával kapcsolatos köőfaragómunkákra pályázni lehet jú-
Jius 13-án d. e. 9—10 óra között a magasépítési ügyosztá-
lyon (III.
A S
em. 350
A pavillonjának központi fű-
július án d. e. 11 órakor
tési mu
).
A ferencvárosi kikötő főútjának keramitkőburkolattal
való útrendezési munkálra lyázni lehet július 9-én d. e.
10 órakor az út- és esatornaépítési ügyosztályon (II. em.
284)
A rákoskereszturi köztemető bekerítéséhez szükséges
drótháló-kerítés munkára pályázni lehet július 13-án d
e. 10 órakor a magasépítési ügyosztályon (IIT. em. 350).
Borítékok szállítására pályázni lehet július 12-én d.
e .10 órakor a Központi anyagszertárban. Ajánlatok fel-
bontása d. e. 11 órakor (II. em. 235).
Beérkezer! ajánlatok
A Szent
István-kórház szobafestőmu
latot adtak be: Fock G 1953, Fürst
Lajos 2598, Szakolczay ndor 2
Ferenc
Adolf 2928, Kneisz Gergel s
v. Dietz Vilmosné 3930. Rácz Márton 4322 és
Ottó i 4361 vengővel. Ugyanitt a lakatos-
munkálatokra pál tak: Hódos Andor 4171, Surányi Ist
4810. Papp István 5000, Pelő István 5355, Skolkav
ván 5,
: or 5830 és Pol
5884. Sóty Zoltán 5742, Agulár Vik
8748 pengővel.
A Szent István-bazilika köfaragömunkälataira aján-
latot adtak be: Eipl Károly 12.660, Kis József és
Wiesinger György 33.085 pengővel. Ugyanitt az állványozó
200 és vitéz Nagy
munkálatokra pályáztak: Györfi Ede 10.
József 11.250 pengővel.
A Margit-körút útrendezési munkálataira a követke
zők pályáztak: Bakács Gyula 63.156, Helfenstein Károly
63.374, Schaffer Antal 63.570, rosz Frigyes 963, Hel
fenstein Ferenc 63.998, Krausz Ferenc 64.284, Szász Albert
64.857, Barta Károly Handl Gynla 66.168, Heverdle
István 66.961, Bermann Miksa 68.616, Barta József 70.205,
Hollós Ferene 71.161, Vértes Neumann Fe.
renc 73.04 és Amon Rezsö 76. Ugyanitt a
burkoläshoz szükséges kövek pályázott a
Somoskői Bazaltbánya 44.000 pengővel.
A Lipót-körút útrendezési munkálataira a következők
Aztak jeser in 65.505, Helfenstein Károly
7. di Gyula Krausz Ferenc 67.077, Barta
241. Helfe Ferenc 67. ffer Antal
67.497, Szász Albert , Wohl Dezső 5, Zumpft Ist
Bakács Gyula 69,3:
Tivadar 6$
Hollós Fı
7 ;
ván 68.013, Reinis
Heverdle
8, Berman
h
> Ámon Rezső 79.820
láshoz szükséges kövek szállí-
Bazaltbánya 88.000 pengővel.
i munkálataira
ső 3222, Handl
sz Ferenc 3538,
mos János Hirseh László
burkolat javításához szüksé
ztak: Hofbauer Jakab 48
i Bazaltbánya
pengövel.
szeretetoithon részére Szüksı
pályáztak: Vadas Mi
60, Röck Istv
Adolf 7
Schaffer Antal
3809 pengővel. U
kövek szállí
dacsonyi F
a Somosköi
Az Alsóerdősor
hűtőberendezé:
4370, Drabek Fe
s Első Brünni
munkálataira
villanyszerelési
428, Dreilin-
, Drechsler Rezső
Nedelkovies és Társa 4636, Hatschek,
a 4979, Hungler István 5238, Hegedüs
s Rieder Ottó 6112 pengővel, , ?
A Diós: k uti erdei iskola ácsmunkáíra pál tak:
Eckhardt István 3282, Helmrich , János 39 7, c pauer
László , Marcsik Fere 4155, Ertl József 4170, Kozma
Pál 4228 és Buza István 4930 pengővel.
Versenyfldrgyaldsi
megbízások
A Hegyalja-út útrendezési munkálatait az I. at
szon Handl Gyula kapta 33.070, a II. szakaszon a Ma-
yar Asphalt Rt. 41.944 pengőért, Pi
87 z 1937. évi útépítésekhez szükséges különféle kö-
ok szállítására a következők kaptak megbízást:
bazalt kockaköre dr. Frank István 4000 és a — Bada
csonyi Bazaltbányák omnegyedes koc-
kaköre dr. Frank István Zinner Manó 1170;
bazalt kiskockakőre Fábián és Katanics 4080 és a Ba-
da Bazaltbányák 0; bazalt kisköre Hubertus
bán és Utepitesi Rt. 11.880; andezit fejkőre dr.
uk István 8215 és Rózsa Ernő 10.000; andezit hasított
lykőre dr. Frank István 4640, Szobi Kőbánya
Rózsa Ernő 2400; trahit zúzottkőre ifj. Haltenber-
Vilmos 5: ; ott mészkőre dr. Frank István
gy trahit alapkőre Szobi Kőbánya 8400;
ra Szobi Kőbánya 780 pengőért.
zére szükséges tömlőszorítóhüvelyek
Mika Tivadar 3300 és
A Gázművei
szállítására me
Magyar Gázi
kályha és
Anial gépi lek Edinger A.
Társa 19. err-Schrantz Rt. sen 39.015
Magyar Gäzizzöfeny Rt. 7000 pengőért. Ugyanitt
féle sárgaréz gázcsap és acélcső szállítására megbízást
kaptak: Erzsébetvárosi Fémáruüzem 13.015, Néró Fém-
äruüzem 1 ramsch — József
2.015, Mathern Róbert fi 015.
máru és _ Sze-
Ulrich B. J.
Ar Gäzizzöfeny Rt.
12.190, Hirmann Ferenc
agy
vénygyár
Mannesmann Rt. /13.01 Tzidor 18,015,
Mika Tivadar 13.015, Nemzetközi 1 és Vaskereske-
delmi Rt. 12.282, Weiss Manfred Rt. összesen 16.374 és a
Friedrich Siemens Művek Rt. 8450 pengőért.
WIHART FERENC
építész-építőme
BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 88, TELEFON: 38-969-08,
Versenytárgyalási hirdetmény
Székesfőváros Gázművei I tó
óbudai gázművek kokszoltó berendezésének átalakítás
Kar ORT vé) TÁN Elfér ártó építésére és öntődekoksz-
zó erendezés létesítésére nyilv: =
lást hirdet yilvános versenytárgya.
Az ajánlattételre és szállításra vonatkozó
feltételek és rajzok Budapest Székesfőváros Gázművei
Anyagbeszerzési osztälyänäl (Budapest, VIII. Tisza
Kálmán-tér 20.) megtekinthetők és ugyanott 50— ar.
pengőért megkaphatók. A kívánt műszaki felvilágosítá-
sokat az óbudai gázgyár — üzemvezetősége (Budapest,
IIT.. Homokos-dűlő) adja meg, ugyanott az építkezések
helyszíne is megtekinthető.
A szabályszerűen kiállított,
gekkel felülbélyegzett
Budapest
vállalati
Gi magyar okmánybélye-
Á ajánlatok — sértetlen — borítékba
elhelyezve, pecséttel lezárva Gázművek Anyagbeszer-
zési osztályánál 1937 szeptember hó 30-án 10 órálg nyuj-
tandók be, vagy posta útján oly időpontban adandók
fel, hogy azok a fent megjelölt határidőre a nevezett
helyre megérkezzenek. Budapesten lakó s ott bejegyzett
ner es vállalkozók ajánlatukat postán nem nyujt.
atják be.
Az ajánlatok felbontása 1937. szeptember hó 30-án 11
órakor a Gázművek Igazgatóságánál (Budapest, VIII.,
Tisza Kálmán-tér 20.) fog megtörténni, amikor is az
ajánlattevők, illetve azok igazolt képviselői jelen le.
hetnek.
tpénzül a versenytárgyalást megelőző nap déli
12 órájáig az ajánlati összeg 250.000 pengőn aluli ré-
szének 2 százaléka, az ezen felüli résznek 1 százaléka
teendő le a Gázművek Föpenztäränäl (Budapest, VIII.,
Tisza Kálmán-tér 20.). Ez az összeg a szerződés megkö.
tése előtt 5 százalékra emelendő fel és biztosítékul 8szol-
gál. A bánatpénzt vagy készpénzben, vagy a Gázmű-
vek által megfelelőnek — talált budapesti
bíró elsőrangú é kiállított
által vegezéssel ellátott zára-
vben vagy a Gázművek előírásai szerint
rancialevélben lehet letenni.
csak az össz munkálatokra, beleértve az
tehető. Ajánlattevőnek azonban aján-
hogy megosztás esetén mily
illetve részletszállítást vállal.
Több cég együttesen is tehet társvállalkozói minö-
ségben ajánlatot, vagy az ajánlattevő alvállalkozót is
foglalkoztathat az Általános feltételek kikötéset mellett.
A pályázaton külföldi cégek is részt vehetnek,
Ajánlat
épületmunkát is,
latában nyilatkoznia kell,
részletmunkát,
A Gázművek az egész berende: vonatkozólag ki-
köti, hogy az nagyar anyagból és magyar gyá-
raknál állítható elő. E célból a külföldi szakcégek a
szóbajövő magyar gyárakkal vagy társulhatnak, vagy
azoknál, mint alvállalkozóknál, rezhetik be a beren-
dez egyes részeit. Ha a berendezéshez tartozó vala-
mely tárgy, anyag, vagy alkatrész Magyarországon
nem volna beszerezhető, illetve előállíth. az aján-
lattevő ezt a körülményt megfelelő indokolással megje-
lölni tartozik.
Budapest, 1937. június hó 25.
Budapest Székesfőváros
Gázművel.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Beton, makadám, aszfalt felvágásáhosz vegyem
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ 36 deksor bérbe
kompressor-bérbeadó
Budapest, XL, Szüret-utca 5—7. — Tel: 2-592-986.
Fülöp Dezső
építőmesfífer
Budapest, XIV. kor, Aréna-út 11. szám,
TELEFON: 1—355—84.
Tiszíítórongy és
Texfilhulladek kf.
Budapesti, XID., Francia-úlf 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben! Telefon: 2-961-T8
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budspest, X, Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
FROMMER JEN
épület-, mű- és tűzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Murányi-utca 42.
ál-utcai oldal Dembinszky-utca ssrok
MULRFON : 1—390—78. TELBRFON:1—360—31,
ZSÉDELY KÁROLY
épületműiakatos, süzhety
készítő és autogénhegeszt N
Budapest, I, Márvány-utca 38, lett te
á ii 1 , fazón-
stlákok on AO Een mindenféle isvításokat:
épészmérnök !
Központi füt&s-, vízvezeték-,
csatornatelszerélési vállalat:
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
--- Page 201 ---
Huszonb5aíodik évjolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes 1BU3z-pavMonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
27—28. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadöhlvatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Folyó ügyek
Nyár van, tíz nap óta úgy kiürült Budapest,
hogy alíg találkozik ismerőssel az utcán az ember.
A városházán megnyugtató csönd honol és Schuler
Dezső alpolgármester, akinek kezébe futnak most
e a városkormány: összes szálai, a Fővárosi
Hirlap mai számában — megjelenő nyilatkozatában
kijelenti, hogy nyár van, a városi adminisztráció
csak a folyó ügyekkel foglalkozik. Csak folyó ügyek.
Olyan nyugodalmasan, olyan szerényen hangzik ez a
kijelentés, pedig a milliós város folyó ügyei is mér
hetetlen gondot, munkát, tevékenységet követelnek,
A gigantikus masina tovább dolgozik, ha nyári
net van is a folyó i k nem jelentenek keveseb
bet, mint a megkezdett
hatalmas munkák folytatá-
sát, a város polgárságának napi szükségleteiről való
tökéletes gondoskod az újonnan felmerülő pro-
blémák — és egy áros életében minden órá-
ban adódnak neh ések, — gyors és kielégítő
megoldását,
A megkezdett munkák folytatása természetesen
legelső sorban a beruházásokat, építkezéseket, új
alkotásokat jelenti, amikről jól tudjuk, hogy a nyári
időt kell ezeknek céljaira a legszorgalmasabban fel-
használni A szabadságok mintt megcsonkult admi-
nisztrációnak a város polgársága napi ügyeinek in-
t n kívül ezeknek a munkáknak vezetése és
ellenőrzéső is elegendő gondot adna; de a folyó
ügyek közé tartoznak az újonnan felmerülő és ha-
lasztást nem tűrő problémák is. Pedig ilyen is min
dig bőven akad. A gazdasági kérdések nem ismernek
nyári szünetet, vakációt: így a közeli napokban ko
moly népélelmezési gondokat kellett leküzdeni. A
„foly6 ügyek" között szerepelt például, hogy a fő-
város vezetősége a kenyérgyár árszabályozó hivat?
sának igénybevételével megakadályozta a budapesti
lakosság kenyerének megdrágítását. Emellett gon
doskodott a húsellátási kérdések momentán elinté
zéséről és előkészítette a probléma végleges megol-
dását. Az alpolgármester megelégedéssel beszélt a
lezárult kommunális évadról, amely a béke, az egyet
akarás, a termékeny munka jegyében dolgozott. Mi
pedig megállapíthatjuk, hogy a törvényhatósági
net alatt a fővárosi adminisztráció ép ilyen becsti-
lettel, odaadással és eredményesen végzi munkáját,
becsülettel sáfárkodnak és gondoskodnak Budapest
népének napi szükségleteiről.
Van azonban nekünk budapestieknek egy állandó,
kimeríthetetlen , folyó ügyünk" legfőként nyáron: a
budapesti nyár ugyanis nemcsak a mienk budapes-
tieké, hanem talán legelső sorban a külföldi vendé-
geké. Az idegenforgalom emelése nemcsak gazdasági,
de politikai és nemzeti kérdés is, erkölcsi köteles-
ségünk, hogy kultúránk, műveltségünk, világvárosi
voltunk hírét minél jobban, minél komolyabban ter-
jesszük a külföldön. Itt is megelégedéssel állapíthat-
juk meg, hogy az idén sok új intézménnyel, sok
újítással fogadhatjuk a vendégeket, idegenforgalmi
attrakcióink igen számottevő módon gyarapodtak.
Aki egy év előtt járt itt, az új, pompás Margitszi-
getet talál. A Tabán befejezett parkirozása, amely
valami csodálatos nyugalom-érzéssel tölti el az em-
bert, a legszebb ígéret a külföldi látogató számá
aki érzi, hogy ez után a provizórikus, de gyönyörű
megoldás után valami világhírűen szép fürdőváros-
nak kell itt felepülnie, Nagy meglepetéssel, öröm-
mel üdvözölhetik vendégeink az újjáalakított Duna-
partot, a gyönyörű balatoni műutat az újonnan
megnyitott repülőteret.
De nemcsak intézményekben gazdagodtunk, ha-
nem kulturális vonzóerőnket is gyarapítani fogjuk
az idén. A megújhodás előtt álló, nagy perspektívá-
kat nyujtó Szent Istvän-hetre/ gondolunk, amely leg-
főként a művészetnek minden nyelven beszélő ágát,
a zenét kívánja tökéletesen szolgálatába állítani.
{Mär az idén is magyar salzburgi játékok fogadják
az idegent a Mátyás-templom előtt, templomi hang-
versenyek, térzenék, fényjátékok teszik gazdaggá a
programot, amelynek szereplői között nem kevesebb,
mint kétszáz tagú zenekar fog működni.
Tme, a mi folyó ügyeink olyanok, amelyek a
budapesti polgár napi szükségleteinek kielégítése
mellett szünet nélkül a nagy és szép jövendőt is
munkálják.
és
|
|
|
Budapest eredményesen
küzd a drágaság ellen
Nem emeli a kenyér árát a Községi Kenyérgyár
és erre a többi kenyérgyárak sem drágítanak —
Visszaszerzik az állatvásárok régi nagy forgalmát
Schuler helyettes polgármester nyilat-
(kozata a városháza nyári programjáról
Szendy Károly polgármester külföldre utazott.
Lamotte Károly alpolgármester u necsak külföldön
van autótúrán, A város vezetése Schuler Dezső al
polgármester kezébe került,
Mielőtt a nyári szünet megkezdődött volna, a
főváros kiírta a tabáni gy zálló tervpályá
és döntöttek arról is, hogy a Gellér
emelnek rá egy emeletet, hanem különfé
tosításokkal 27 szobával bővítik a Gellé
igy lentőségük van ezekyek az intézkedésekne
t különösen a jövő esztendőben olyan nagyarányú
idegenforgalomra — számíthatunk, amilyenre eddig
még nem wollt példa.
Tgaz, hogy nyári szünet van, de
me
a folyóügyek elintézése rengeteg munkát ad.
Schuler Dezső alpolgármester foko:
zik, mivel most minden felelőssés vedül az ő vál
lára nehezedett. Az alpolgármester délelőtt fogadja
a referenseket, rendelkezésére áll a küldöttségeknek
ott erővel dolgo-
és mindazoknak, akiknek valami elintézni valójuk
van, de délntán ötlől kilencig újra az íróasztala
mellett találjuk, mert az alpolgármesteri hivatal
személyzetével ekkor dolgozza fel az elintézésre vá
felgyülemlett anyagot.
Hivatalosan sokkal több tanácsnok van szabad-
ságon, mint a valóságban. A tanácsnokok részben
az új költségvetés összeállításán dolgoznak, részben
pedig a még elintézetlen foly gyek miatt vannak
itthon. Éppen Némethy oly és Rosta János ta-
nácsnokok referáltak a v jelenlegi vezetőjének,
amikor az aktuális ügyek iránt érdeklődtünk.
— Csak a folyóügyekkel foglalkozunk most
mondotta Schuler alpol-
d.
ri szünetben,
rmester, — de az is éppen elég munkát
Mielőtt elment volna a polgármester úr, val
mennyi ügyosztályvezető tanácsnokkal letá
gyalta a iövő évi költségvetést és meghat:
rozta azokat a kereteket, amelyek között az
ügyosztályok mozoghatnak, Tlyen körülme-
nyek között a A égvetés összeállítása rend-
hen folyik. Örömmel lehet megállapítani, hogy
a városházán nagy nyugalom van, nin-
esen egyetlen egy olyan probléma sem,
amelyet idejében ne intéztünk volna el
és így zavart semmi sem okozhat. A multban
néha a késő nyárba benyúltak az izgalmak,
most azonban a törvényhatóság és az adm
ráció úgy együttdolgozott, hogy sikerült
zes kérdéseket idejében elintézni. Remél-
k. ogy semmi vár lan dolog nem jön
közbe, Augusztus elsejéig én vezetem a város-
házát, azután Lamotte Károly alpolgármester
vált fel. A polgármester úr az angusztusi
szentistvánheti ünnepekre itt lesz a fővá-
rosban.
A
o]
in hírek jelentek meg, hogy
pilapokban
a pékek a kenyér drágítására törekszenek, a drága
ság egyáltalában emelkedik és a húsellátás körül
bajok vannak. Ezekről dolgokról referált Rosta
János tanácsnok, , majd alpolgármester a követ
kezőket mondotta Fővárosi munkatársá-
nak:
e. — Budapest élelmiszerellátása körül nincs
semmi baj, A pékek a búza áremelkedése miatt
a kenyér árának felemelésére gondoltak. A
Hirlap
a
Községi Kenyérgyár semmi körülmé-
yek között nem emeli a kenyér árát
és ezzel sikerült megakadályozni azt,
hogy a többi kenyérgyárak drágítást
tervezzenek,
Az lehet,
rakat, de a A
ós ak yérgyárak
hogy esetleg egy-két pék felemeli
zönséget a Községi Kenyér-
bőven el tudják látni
rel a jelenleg érvényben levő árak mel-
lett. Magáról a drágaságról a polgármester
legutolsó havi jelentésében beszámolt. Több
élelmicikk ára a mult héthez képest emelke-
dett, sajnos azonban ez világjelenség. A Dpol-
gármester havi jelentése is kimutatja,
hogy az árak a békebeli nívó alatt mozognak,
Ami az t a hireszteléseket illeti, hogy
a esekély marhafelhajtás miatt Budapest hús-
ellátását zavar fenyegetné, ki jell jelentenem,
hogy erről szó sincs. Az tény, hog
a multheti csütörtöki marhaväsäron
nagyon kevés atot hajtottak fel és
a marhák nagyon silányak voltak.
Olaszország felé ugy az expor-
tunk, de arról sem lehet beszélni, hogy
emiatt Budapest húsellátása válságba kerülne.
Nemcsak élőállatvásár vau, hanem a mészáro-
sok a vidéken levágott állatok húsából annyit
vásárolhattak, amennyire szükségük volt. A
rosnak speciális problén a van ezzel kap-
nis nagyon er
csolatban, Egyre több vägotthüs kerül fel Bu-
dapestre és ezért az élőállatvásár visszafejlő-
dik, a vágóhidakat sem tudjuk kellökepen
foglalkoztatni. Az ország fővárosában van a
legmodernebb vágóhíd s a vidéki VamOhidal
mégis erős konkurrenciát csinálnak. Németor-
szágban úgy segítettek a bajon, hogy a vidéken
levágott marhák után 20 márka fülön illetéket
szedtek és erre megindult az előállatfelhajtás
a nagyvárosok piacaira.
Egyesek azzal akartak a főváros vezető-
sége ellen hangulatot kelteni, hogy azt ällitot-
ták, Budapest aránytalanul manaasabh illetéke-
ket szed, mint a vidék. Összeállítottuk a buda-
pesti és vidéki vágódíjak statisztikáját.
Budapest minden vidéki városnál ki-
sebb illetékeket szed.
Mindenesetre ezt a problémát valahogyan
meg kell oldani. mert nemcsak arról van szó,
hogy a főváros kevesebb illetékhez jut, hanem
a vágóhídon nagyon sok mumhkás dolgozik 6
itt n az egész húsfeldolgozóipar is. Ezeknek
állandó foglalkoztatásáról nekünk gondoskod-
nunk kell. A közönség érdekei is sürgetik a
megoldást, mert ha kevés az áru az állatvásá-
ron, úgy az árak emelkednek. Ezen a héten
nagy ankét lesz a kereskedelemügyi
minisztériumban, amelyen nemcsak a
főváros és az állami érdekelt testüle-
tek, hanem a különböző érdekkénvise-
letek is résztvesznek. Közös erővel ke.
resni fogjuk a mindenkit kielégítő meg-
Az államnak szüksége van az exportra,
másrészről — pedig mindenki arra törekszik,
hogy a lakosság érdekei a legmesszi ő
módon meg legyenek védve.
Némethy Károly tanácsnok a szociálpolitikai
ügyekről, a gyermeknyaraltatásról számolt be.
A nyáron mindig enyhül a szociális nyo-
mor, — magyarázta az alpolgármester. Na-
gyon sok fontos szoc ilpo! itikai re. for mot dolgo-
zunk ki, amelyeket azután az őszi közgyűlések
elé fogunk vinni.
Minden azt mutatja, hogy a nyári net elle-
nére sem tétlen a városháza. Minden ügyosztály-
ban folyik a munka és a nyári szabadságok ellenére
sehol semmi fennakadás nincs.
--- Page 202 ---
Budapest, 1937 jülius 14,
Berbeveszi az állam
a ferencvärosi helyi kikötöt
A Ferencváros Helyi Kikötő hasznosításának
kérdése már évek óta foglalkoztatja a főváros ve
zetőség Ez a kikötő olyan születési hibákkal
létesült, amelyek mellett szép endezése és mo
dern raktárai elle is szint >s pangäsra
volt ítélve. 1 goldásn mutatkozott,
amint ezt a Fővárosi Hirlap m mult évi jú
lius 29-iki számában megírta, ha a főváros elfo
gadja az állam ajánlatát, amelynek értelmében A
kikötőt bérbe venné.
A mult év óta k ebben az irányban a
tanácskozások, közben egy magyar bankkonszern is
jelentkezett azzal az ajánlattal, hogy 30 évre bér
beveszi a kikötőt, de 7 erre vonatkozó tárgyalások
nem vezettek eredményre. Most azután, mint
illetékes helyen
értesülünk, az állami bérlet kérdése gyors megoldás
lehetőségével bíztat, an lökést a csepeli ki
t változás adt
lyamán
törté
kötő életében
A mult hónap
tővé, vagyis csak most tölti be azt az eredeti hiva-
tását, amiért építették. Új szerepében
1 almas nemzetközi forgalom indul meg a
csepeli kikötőben, amelynek három meden-
eéjéhez egy újat építenek vámmentes
forgalom lebonyol ára,
de ez a kibővítés még mindig nem lesz elégséges
arra, hc a forgalmat el tudja látni. Az új me-
dence építése különben is csak 1939-ben nyer befe-
jezést és így addig különösen nagy nehézségekkel
Ennek a nehéz-
forgalom révén
számolnia.
megindult
kell a csepeli kikötőnek
ségnek jelei az erősen
máris mutatkoznak,
Ez a körülmény tette
dőszerűvé a Ferencvárosi
Helyi Kikötő bérletének ügyét és most már
a kereskedelemügyi minisztérium és a fö-
város között a legkomolyabb formában
folynak a bérletre vonatkozó tárgyalások,
amelyek a legrövidebb idő alatt megoldás-
hoz is jut
A bérleti sze; dés esetén csepeli és a ferenc-
delemügyi miniszte városi kikötő közös v és alá kerül és a ferenc-
kötő kérdését szak ügyvi városi kikötő teljes mértékben lebonyolíthatja majd
teli szabál apította. A mmentesnek zt a helyi forgalmat, amelyet eddig a más fel-
nevezett cs állami kikötő tulajdonképpen ezel adatok ellátására hivatott csepeli kikötő jöreszben
a rendelkezéssel vált nemzetközi vámmentes ki elvont tőle.
Oel gm sápot
Budapest, I., Zuhatag-út 7/b.
1
a kinevezéseket és csak július 1-én délután 4
órakor vettem kézhez, úgy nyilatkozott, hogy
a késedelem oka ószínűleg a kultuszminisz-
tériumban rejlik. Nekem az elnöki ékből
akkor nyilatkoznom kellett és közölnöm kellett
a helyes tényállást.
— Általános megnyugtatásul és tájékozta-
ásul közölhetem, hogy engem cselekedeteim-
ben befolyásolni vagy megakadályozni egy
párt, sőt egyetlen egy pártnak egyetlen tagja
egy pillanatra sem érelt meg. Ennek kö-
vetkeztében ti merettel mondhatom,
hogy minden zemélyi él nélkül tett ya-
lamennyi lépésemet kizárólag az —autonó-
mia, a polgár mesteri tekintély és a hivatá-
szakszerű módon végző tanügyi ügyosztály
ggetle n ége, selekvési képessé ének emelése
ítja, irányította eddig és erre törekszem a
‚öben is. Más szóval a főváros mindenekföle
helyezendő igazi érdekeinek hűséges és becsü-
letes szolgálata, előbbrevitele, közvetve pedig
ifjúságunk kultúrális nevelésének jól felfogott
érdeke. Ez az, ami engem irányít. Miután
pedig — és ezt örömmel kell itt is megállapí-
tanom — ebben a célkitűzésemben köztünk
semmiféle ellentét nem lehet, bízom abban,
hogy ebben a nyugodt, tiszta és lehiggadt lég-
körben dolgozhatunk tovább és a polgármester
úrral egyetértően olyan megoldási módot talá-
lunk, amely mindenkit egyformán megnyugtat
és kielégít és amelyet remélhetőleg a kultus
minisztérium is elfogad. Többet ezúttal errő
a kérdésről nyilatkozni nem kívánok. csupán
annyit jegyzek meg, hogy az igazságra törekvő
álláspontomat az ügynek alapos ismerete fá-
masztja alú,
A főpolgármester nyilatkozata után a bizottság
tagjai elfogadták a polgármester havi jelentését.
Bemutatta a főváros a most
készülő nagyszabású út- és
csatornaépítési munkákat
Érdekes müs: kirándulást rendezett a fővá.
ros út- és csatornaépítési ügyosztálya a folyamat
an lévő n út- és csator munk
megtekintésér Lamott
polgármester és Király K ve;
alatt folyt le a tanulságos szemle, amelyben
vényhatósági bizottság és újságirók ve
Te .
Megtekintették
tyútelep alapípítn
angyalföldi csatornaszivaty-
munkálatait, k a
az
ame
R jspatak és a körvast Altal alkotott szögletben
folynak. A jelenleg építés alatt álló rész a ho
kfogó beömlő nyílásától az úgynevezett trom-
rész végéig terjed méter — hosszban A
építési kat a folyó évben árszínig,
illetve € 1 7.30 méteres földsz ndlő
magasságig jtják gre. 240 munkäls ozik
al napps al, ezen a lyen. A - munkálatokat
amely llalati összege 739.000 pengő, a Zsigmondy
Rt. és a Pittel és Brausewetter vállalkozó cégek
közösen végzi A szemle vezetőinek v zändy
állásáról
bur-
foly-
érdekében ©
csatornaép
Nag
Árpád igazg: tett latok
A nagyjelentőségű
ását megelőzően a
A munka gyorsabb elvégzése
négy helyen kezdték meg a
közül a Sajka-utca és a
között a Klauber és Vajda
dolgoznak £
jelentést a munká
óbudai kivezető
csatornázási
főút
munkák
ke
szerr
A szakaszok
Sze
vállal
bat-utca
munkásai
ozó
ors tempóbar
tüzött időre, szeptember 10-re el enek.
már befejezett szakaszokat ifj. Halász Hubert,
Hajnal Imre és firavisser Albin építették. Az ösz-
szes munk költsége 420.000 pengő,
Megtekintett új úttal kapcsolatos duna-
parti támfal építését is. A támfal 264 méter hosz-
szú vízszintes és 100 méter hosszú lejtős szakas
ból áll. A vízszintes szakaszor beépítik a HÉV
felsővezetékoszlopait is a támfalba, A beton- és
elhelyezőmunkákat Kiss Jenő mö6rnökvällalkozö
Král Gyula és — Áprily
T onosoknak — megosztva adta
a főváros. A támfal építési költ-
150.000
sége pengő.
Az óbudai új kivezető főút útépítési munkálatait
öt részben adta vállalatba a főv k közül
megkezdődött a
;gedy Béla Jenő m
megkezdődnek a munk
is és előreláthatólag
Ezeknek
c,
III.
amelye
ten belül
szakaszokon
befejeződnek.
Krausz
vállal-.
atok a
október
Schaffer
többi
végéig
Antal,
Korek F. a
enc és
Óbudáról a
nult a
XI.
saság, ahol a Horthy
kerületbe, a Verpeléti-útra vo
Miklós-híd építésével.
kapcsolatos hozzávezetőutak rendezése folyik. Meg-
tekintették a Verpeléti-út munkálatait, amelyeket
Holló. és Helfenstein Károly k el
két s ztva. A kocsiúthoz s bazalt
sorkőany Somoskői, Badacsonyi és Zalahalápi
baz zaltbányák, a makadámalaphoz szük: >68 alap.
szi
anyagot Schiffer Andor és dr. Frank István szállí-
tották. A gyalogutat aszfalttal burkolják, A munkát
augusztus közepén fejezi bo a Magyar Asphalt.
A Horthy Miklós-híd közeli megnyitása szüksé.
gessé tette a pesti és budai hidfök kertészeti rende-
zését. A fővárosi kertészet a pesti oldallal már e
készült, a budai oldalon, ahol nagy területek kerül
nek park sra, most folyik a munka, amelyről
Morbitzer
ismertetést.
A szemle
Dezső kertészeti igazgató tartott érdekes
végén a társaság tagjai kös:
mondtak Lamotte Károly alpolgármesternek és -
rály Kálmán tanácsnoknak a tanulságos bemuta-
tóért. Király Kálmán válaszában eréssel
emlé
ezett munkatársairól
badságukon távollevő Viola Rezső dr. és Zaitz László
főtanácsosokról, akiknek ügybuzgalma a
ezekhez a jelentős létesítményekhez hozzá-
meg és ez 1 a sza-
segítette.
Amerikai cirkusz óriási sikere budapesten
Bil, Fenkäns gon
Szépség
Muzsika
Tánc
Humor e
10 Amerikai
vilägattrakci6
Naponta 2 elő-
adás A és ő órakor
EYES 7 NEN
Fényes Fővárosi Nagy Cirkusz
--- Page 220 ---
Budapest, 1937 augusztus 11.
Milyen munkaprogrammal indul el a szünet
után a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
Az új költségvetés előkészítése — Ujjáalakulás a kerületekben —
Nagy várospolitikai problémák — A fővárosi párt és az országos politika
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja nem élvezi
ki fenékig a szünetet, mert már augi
90-ika után megkezdődik a pártközpontban a S
vező munk: re már kész munkaterv van, amely-
nek előkészíté még a nyäri szünet előtt megindult.
Hamarosan napirendre kér a jövő évi költségvetés
kórdése is, sőt nagy Wi SOKb: az Öszi téli
imunkaprogram is ismeretes má
Mindezekről a kérdésekről és
kampányának megkezdéséről meg
és
párt új munka-
rdeztük
Vályi Lajos dr.
vényhatósági bizottsági tag, főtitkárhelyettest,
i a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben
koztatta:
Pártunk ezután arra fog törekedni, hogy
a közügyeket tárgyilagosan, alapos megfontolással,
becsületes meggyőződéssel, mondhatni politikán
felüli szempontok szerint szolgálja. gységesnek
mondható az az álláspont, hogy a közönség
viselőinek minden a közönséget érdeklő várospoliti
kai kérdéssel a közönség érdekei szempontjából fog-
lalkozniok kell. És éppen ezért továbbra is követelni
fogjuk, hogy az egyes kérdéseket a törvényhatósági
bizottság tagjai előtt olyan időben vessék fel, hogy
a kérdések megvizsgálása és az állásfoglalás lelki-
ismeretesen tlörtenhesse meg. Nagy örömünkre
szolgál, hogy Karafidth Jenő főpolgármester úr ezt
a törekvésünket méltányolja és helyesli és maga is
arra törekszik, hogy a közgyűlés anyaga kellő idő-
ben üljön a pártok elé. Ennek a törekvésnek
jelensége, hogy
az idén a költségvetés al
rábban fog az autonómia képviselete elé
rülni, mint az elmúlt években,
— A párt munkaprogramja keretében a
vezeti szabályzat értelmében
Z új szer-
a kerületeknek új megalakítása
A XI. kerületben ez már megtörtént a
szünet előtt és az előké munkálatok más
ekben is megindultak, Kívánatos, hogy ezek
átszervezések a legsürgősebben megtörténjenek,
lasztmányok megalakuljanak, úgy, hogy
rdekű kérdései letárgyalhatók legye-
nek és a törvényhatósági bizottsági tagok ebben a
tekintetben kellőképen képviselhessék rületük ér
van soron.
az
a kerületi v
a kerületek kö:
dekeit a pártban,
— A párt ugyanis, amelynek központjában
augusztus 20-ika után megindul a rendszeres
munka, mindenekelőtt a jövő évi költségvetés
előkészítésével foglalkozik,
ában legyen elhatározá
rendje szerint ezt meg
módj:
dolg
idejekorán
síteni. A
sait érvén
1
kell elöznio a kerületek megnyilatkozásának, mert
csak így érhető el, hogy a párt a kerületi kívánsá-
gokat kellő súllyal és idejében támogathassa. Éppen
ezért augusztus 20-ika után javasolni fogom, hogy
a párt központja özze a kerületeket a hala-
déktalan megalaku
— A munka
hozzákezdünk
megalakításához.
megindulásával
a szakcsoportok
Megalakulnak az igazságügyi, mérnöki, orvosi, ma-
gánalkalmazotti, munkás és szükség szerint egyéb
szakcsoportok, A magánalkalmazottak gépjármű-
vezetők s:
kesopor! ra nézve az előkészítő lépések
még a nyári szünet előtt megtörténtek,
— Folytatni fogjuk a nagy közédekű pro-
blémák és ezek során a városrendezési kér-
dések rendszeres megbeszélését.
Szervesen akarunk foglalkozni az aktudlis /ürdő-
politikával és idegenforgalmi kérdésekkel, főképpen
az idegenforgalmi szervek egységes működésének
biztosításával. Napirendre tűzzük a /őváros nagy-
vasúti problémájána 1
végleges megszüntet
m
ek
baraktelepek
Tervbevettük
isát, a
rdését,
egy szociálpolitikai előadás-sorozat rendezését vitá
val egybekötve.
— Természetesen nem lehet felsorolni azokat a
problémákat, amelyeket az élet folvet és megtörtén-
hogy az itt vázolt kérdések tárgyalása közé
fognak ékelődni olyan felmerült ügyek, amelyek
sürgős elintézést kívánnak.
Ezután 27 nézve intéztünk kérdést Vályi
Lajos dr.hoz, hogy
országos politikai kérdések,
zt Zsitvay Tibor dr. pártelnök a nyári 8zü-
előtti egyik — pártösszejövetelen — bejelentette,
szerpelnek-e majd a párt programjában,
ok
- Semmi sincs arra a feltévésre, hogy a
párt, amennyiben ennek szükségét látja, ne igye-
kezzék érvényesíteni befolyását az országos politika
terén is. Ilyen értelemben történt
kedés, hogy a párt megkapja
most az az intéz-
a tűzharcos favaslatot,
mert különböző foglalkoz. kategö: kat magukban
foglaló szakcsoportok szempontjából akar a Párt a
javaslattal foglalkozni, úgy, ahogy legutóbb
a magánalkalmazotti törvénnyel
már foglalkozott.
— De különben is az országos politikában való
étel már csak természetes, mert a
ártnak vannak országgyűlési képvisz:lő ta i
akik számára nem közömbös a fővárosi párt
ménye.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
A
Égerváry Tibor
2 es fú
ztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke az
t Alföldi Béla dr. utódjául, az országgyűlés
főorvosává vitéz Egerváry Tibor dr. egyetemi tanár-
segédet nevezte ki. A díszes pozicióba kiváló orvos,
leti férfiú és kitűnő ember ke
Kinevezése széles körben kelt örömet, melyből
orvostársadalom tagjai mellett különösen részt
akik Egerváry Tibor dr.-ral a Vvárospo-
ai életben dolgoztak együtt.
Egerváry "Tibor dr., aki budapesti egyetemi ta
Imänyainak elyé után mint tüzertiszt harc-
éri szolgálatot t sített, a vitézi rend tagja és em-
léklapos százados. Bécsi klinikákon dolgozott, ösztön-
díjas tagja volt Collegium Hungaricumnak és
Buday, Illyés és Kétly professzorok mellett működött
mint tanársegéd. A várospolitikai életben mint a
Budapesti Orvosszövetségnek a törvényhatósági bi-
zottságba kiküldött érdekképviseleti tagja vett részt,
A jelenlegi törvényhatósági cikklus elején, a köl
ségvetési vitában tartott nagyszabású beszédé
lelkes és munkás köz
rült.
az
TRAUB ÖDÖN
amikor a főváros közegészségügyének admi-
nisztráció vezése mellett szólalt fel, Már ebben
a beszédében is, mint minden későbbi ténykedésében,
at ényhatósági bizottságban, a ki ügyi
bizottságban, a NEP egészségügyi hizottságában,
melynek elnöke, az orvosi érdekeknek lelkes és meg-
ő szószólója volt. Az iskolaorvosok státusrende-
közegészsé
rendeletének meg-
orvosok érdekeit
szolgáló javaslatok körül voltak emléke-
zetes sikerei, melyeket arra az alapelvre táma:
kodva ért el, hogy a főváros közönségének érdekét
szem előtt tartva igyekezett az —orvos-érdekeket
előbbre vinni.
A Gyógyhelyi Bizottságban, utóbb a Tabän-bi-
zottságban sokat fáradozott a fürdővárosi politika
helyes kialakulása körül, a Nemzeti E g Fővárosi
Pärtjäban ő rendezte a mult dő s-ankétet,
amelynek egyik előadója is volt. Feltűnést keltettek
azok a cikkei, melyek zségügyi, Orvos-szo-
iális, közt rosi problémák szol-
ban sábjain jelentek meg,
valamint az új csapáson haladó orvostársadalmi or-
gánumban, az Orvosi Hirlapban, melynek egyik szer-
kesztője.
Rövid idő alatt maradandó értékeket termelt a
várospolitikai életben, amely munkásságát bizonyára
nem fogja nélkülözni ezutän sem.
A józsefvárosi pártszervezet a nyári szünet alatt
is dolgozik, A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja új
szabályzatával kapcsolatban Zsitvay Tibor dr. párt-
elnök, Gazdy Jenő törvényhatósági bizottsági tagot,
mint a VIII. kerületi pártelnök állandó helyettesét
bízta meg a józsefvárosi pártszervezetnek az új sza-
bályzat értelmében való kiépítésével és a párt-
választmány megalakításával. Gazdy Jenő nyaralá-
sának ismételt megszakításával, több megbeszélést
tartott már a körzeti csoportok vezetőivel és alapos
előkészítő munka van folyamatban, hogy az összes
illetékes tényezők hozzájárulásával, a józsefvárosi
pártszervezet mindjárt az ősz elején teljes erővel
megkezdhesse működését,
Pavlik és Társa
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
Ezüstkoszorus mester. Fővárosi oklevél, Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR és díszoklevél.
Épület- és műlakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak spociális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u, 16/a. Tel.: 296-512.
Grosz Fri
okl? mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54.
HANNAUER ISTVÁN
központi fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
Budapest, I., Enyedl-u. 8 — Tel
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
ifj. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium- és kokilla-öntőde
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok
Telefon: 297-720.
LIEBHARD BELA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-325-06.
SCHMIDT FERENC
05-, güz-, vizvezet6k-, központi Tű-
tő és jéggyár berendezési vállalat
Telefon : 137-339,
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER-U. 40.
bädo;
tés, hi:
.
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Märla Valéria-utca 1, (Petőfi térnél)
Telefon: 182-114. Alapittatott : 1860,
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL OSWALD-CEGNEL
Iroda: Baross-u. 69. — Telep: Täneslos-u, 4/a.
: 143-07 Tel.; 332-064.
Götz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I, Bors-utca 24. eg Telefon: 150-734.
PLASTILIT
Budapest, Csen;
Építőipari szigetelő-
MÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
színes aszfalt műmasszából,
DONATH ALFRÉD
ery-u. 80. T.: 124-103
és vegyianyagok gyára
Geiringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos és accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDAY-U. 47. Telefon: 1-855-59.
TAMULA GYÖRGY
hat. eng. villanyszerelési vállalata
Budapest, V., Vilmos császár-út 17.
Telefon; 895-172
Díszoklevéllel és ezüst éremmel kitüntetve
Schütz Ede
€pulet-, mű- és vasszerkezef lakafos
Budapest, VII., Thököly-üt 23. Telefon: 1—330—45.
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
: víllamosvilágítás, motor, gazdasági és írodal telefon, házi
SEM és here csengő, villamos fényjelző, villamos visállás
mntató, villámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, II., Fő-utca 58. —7Telofon: 152-149,
--- Page 221 ---
Budapest, 1937 augusztus 11.
Astvan király
napjától a Szent
Astoan-Hetiq
Budapest világvárosi álmai
fél évszázad előtt
Tessék elhinni, hogy minden János bácsi volt
valaha Jancsika is, És minden Jancsikából János
bácsi lész, — ha megéri. Ez a természetes folya-
mat teljesedett be Mai országon, a magyar fő-
városban István király ünnepevel, Félévszázaddal
ezelőtt, a nyolcvanas években még csak István
ıte lélekkel
király napját ismerte és ünnepelte ő:
8 király em-
magyar nemzet, ma pedig a szent
kezetének egész hetet szentel és ez alatt a fél
század alatt csodálatosan zeforrott a Szent
István-Hét nemzeti hagyományainaki megünnep-
16: Budapest vilägvärosi vágyaival, álmaival.
Egészen kü 3: fél évszázadddal ezelőtt éppen
úgy István király napjára írták a nagy cikkeket
Budapest világvárossá való emeléséről, mint ma,
Csak akkor még az idegent, aki majdan Budapes-
ten lesz forgandó, egyszerűen , fouristá"-nak ne-
vezték. Tegyünk egy ki kirándulást ezekbe a
nyolcvanas évekbe és nézzük meg, hogyan ábrán-
dozott a budapesti magyar, a budapesti író, pub-
licista arról, hogy mi lesz, ha m. n egyszer Vi-
lágváros lesz a mi gyönyörű Budapestünkből.
*
A nyolcvanas évek akármelyik esztendejét ve,
hetjük. De mindenesetre augusztus van, [István
király napja körül, amikor még rekkenő meleg a
nyár. A pesti kávóházakban, korzókon — mindenki
egy fiatal honvédhuszár-főhadnagyról, bizonyos
Nándor — hercegről aki a mult nyáron
még Jászberény és Rákoskeresztúr között részt
vett a nagy hadgyakorlatokon. Kis, hegyes, sely-
mes szőke szakálla, gyermeteg arca és kemény
sasorra azonban eltünt a magyar életből. Elvitték
Bulgáriába királynak, ahol I. Ferdinánd — néven
uralkodik. Ezt az esetet hányják-vetik meg most a
pestiek, akik között természetesen a nyaralásból
hazatért előkelőségek tűnnek föl leginkább, De
melegen üdvözli az utca a nyári vakációból haza-
tért színészeket és írókat is. Ezekkel az idén, vagy
már egy pár év óta valami különös dolog történt.
A pesti ínészek nem igen jártak külföldre, sőt
akadt közülük igen sok olyan is, aki a Szikszay-
ban nyaralt. A többség azonban a budai hegyeket
szállta meg a multban, most azonban a Lipótvá-
ros kiszorította őket a budai hegyekből, Elindul-
tak tehát fölfedező utakra és fölfedezték, lefoglal-
ták maguknak a Duna partjait. Ujpest és Leány.
falva: ezek az írói és különösen a színészi
kolóniák, Ujpesten az Odry- és a Malecz.
tia, szóval ,az operai nagyhatalmasságok
falván a Nemzeti Színház nagy és apró
telepedtek meg, még a színházak
Leányfalva levegőjében erő
dejüket. Teányfalvát különben tulajdonképpen
Gyulai Pál fedezte föl és máris köréje gyülekezett
a Teleky Pál, Helvey Laura, Alszegi Irma, Mi.
hdlyffy, Kőrösmezei Tóth Imre és Császár Imre.
Paulay Ede és Vizváryék csak kirándulók Leány-
falvän.
Most, hogy hazajöttek, élénken magyarázza az
egyik leányfalvai a többieknek:
— Gyorsan elmúlt megint a nyár, horgász-
tunk, fürödtünk a Dunában, délután megvártuk a
pesti gőzöst és a pesti lapokat, a nők itt a toalett
kérdéseit nem ismerik és ha vetélkedésre kerül a
sor, hát az abból áll, hogy kinek a tyúkjai a job-
bak és kinek a gyümölcsfái teremnek többet.
Mert hétszilvafásak lettünk, esszük a magunk cse-
resznyéjét és barackját, isszuk a magunk borát
és megalakultunk mint [lednyjalvi közbirtokosság
Gyulai Pál elnöklete alatt és elhatároztuk, hogy
építünk utakat, sétányokat és ezek költségeit
összeszavaljuk és összeénekeljük,
*
Leäny-
szentjel
súgói is
ítik meg kifáradt tü-
De már itt az újság, amely István király nap-
járól elmélkedik és úgy beszél, hogy ma is le-
írhatnánk:
— Úgy elnézem azokat a karavánokat, melyek
az ősi hagyomány sugallatára, a , dicsőséges Jobb-
kéz" tiszteletére igazi zarándok-útat tesznek meg
kánikulai melegben ,kéjvonat"-nak csúfolt i: ztö
kemencékben. Itt hullámzanak föl s alá a főváros
utcáin, amelyeken szokatlan let kezd pezsegni
zajos, üde, hamisítatlan jókedv veti tulipiros fá-
tyolát a portól, füsttől barnult palotákra s mintha
valamennyi vidéki polgártárs friss réti levegőt,
egészséges szénaillatot, vagy tán kakukfüvet ho-
zott volna magával a zsebében: még légkörünk is
üdébbnek, könnyebbnek, tisztábbnak tetszik.
*
, A másik cikk azonban már „Budapest wildg-
város"-ról szól, És föl van háborodva, hogy ülésez-
nek, tanácskoznak és csak üléseznek, tanácskoznak,
hogyan kell az idegeneket Budapest felé terelni.
„A városatyák összebujnak és keresik a szeget, ame--
lyet fején kell találni, hogy a világ figyelme a
szittya Páris felé irányuljon." A Pesti polgárság
24 DRB-AÁRA 7 P? 32 7.
NI K OT E X MINŐSÉGBEN 1 P 56
[d EN e ————————————— cl
azonban nincs megelégedve a vár
el, azt mondják, hogy -
szót, hanem cselekedni is kell. 2? Ari komédiás-
hoz hasonlítják a tanácskozókat, aki dagadó izmok-
kal emelgeti a papirmaschet:
— Hiszen néha-néha fölülhet egy-egy jámbor
tourista a magyar városnak is, de ha már el-
jött, minden esetre fejét rázva fog vozni ebből a
papírmasché világvárosból. Tenni kell, És mit tesz
a főváros?! Keresi a szeg fejét. Csakhogy nem találja.
Mert nálunk minden fejetlenül megy.
Pedig a polgárság mindent áldoz. De — mondja
a kritikus, nincs fej... Aztán haragosan odavág:
— Az elöljáróságnak szikra érdeme sincs Buda-
pest épülésében, szépülésében csak tót napszá.
mosok érdeme. És a Národny Listy jövő századjá-
nak krónikása egész büszke öntudattal írhatja majd
meg, hogy Budapestet a tótok építették.
Milyen jósok voltak ötven év előtt, mert a cseh
lapok, azt hisszük, miág ezt is megf
*
Aztán zuhognak a konkrét panaszok a város
iMejei felé:
— Közegészségügyünk botrányos,
közlekedési viszonyaink
ünk nincs,
nyomorúságosak, utcáink
piszkosak, Budapest környékéhez nem tudunk hozzá-
férni, Budakesz messzibbre van tőlünk, mint Ceg-
léd, a Svábhegyen, de a külvárosokban is szekercés
utonállók hirdetik, hogy Bakony hősei immár a fő-
várost is elfoglalták.
Igy nem lehet az elkényeztetett külföldieket
Budapestre csalogatni, előbb ,lépvesszőről kell gon-
doskodni, mert a reklám dobjával nem lehet tourista-
verebet fogni."
— De uraim, a szent Károly-háromság nevében
tartsanak lépést a modern világvárosokkal!
Igy kiált fel a krónikás, intelmét a szent Ká-
roly-háromsághoz inté ami alatt tudvalevően
Budapest főpolgármesterét, polgármesterét és al-
polgármesterét, vagyis Rá!h Károlyt, Kamermayer
Károlyt és Gerlóczy Károlyt kell érteni.
*
De nem mindenki ilyen szigorü, vannak, akik
büszkék Budapestre és ezen a büszkeség jogán kö-
vetelik, hogy csináljanak végre világvárost a ma-
gyar fővárosból. Mert ez a város különb mindennél:
— Bécsnek csak tornája van, nálunk az egye-
sített főváros kellő közepén hömpölyög a birodalom
folyóinak fejedelme, a Duna, melynek jobboldalán
fenséges és ritka panoráma emelkedik a budai he-
gyeken, baloldalán pedig a modern ízléssel ‚&pitett
díszes paloták egész láncolata húzódik végig. Berlin
sivatag homokpusztákon épült és minden, amit e
világváros természeti szépségekben idegeneknek
nyujthat, eltörpül a gazdagság mellett, mellyel a
természet Budapestet megáldotta. Se Londonnak, se
Párisnak nincsenek oly gyógyforrásai, minőkkel
Budapest pazarul bővelkedik.
Mintha csak ma írnánk s ma dicsekednénk a
panorámával, a természeti szépségekkel, a gyógy-
forrásokkal. No és aztán az egyik kritikus Velen-
cével hasonlítja össze Budapestet s kideri hogy a
Lánchídról megtekintett Buda álomszerűen szebb,
mint a lagunák városa. Hiszen olyan kov6s kellett
még akkor ehhez a büszkeséghez. Milyen büszke
volt az akkori kolléga arra, hogy , kétoldalról hosszú,
végtelen hosszú sora a gázlángoknak áll haptákot és
esillagkoszorüval szegélyezi a két partot." A budai
hegyek villái az 6 szemében pásztortüzek. A Duna
kellő közepéről a fényben úszó Margitsziget kacér.
kodik. Még az öreg fogaskereküre is büszke a kol-
16ga, nem is csoda, hiszen akkor még ujság volt a
számára ez a , prüszkölő szörnyeteg",
— És ha már ittas vagy a gyönyörű látványtól,
ne sajnáld a fáradságot és ülj fel velem a lóvasútra.
Csak a fogaskerekű vasútig megyünk, itt aztán
éjnek idején fölkapaszkodunk erre a prüszkölő
szörnyetegre, amely rettenthetetlenül indul neki a
meredek hegynek. Amint aztán lassan emelkedünk,
kibontakozik előttünk egy lángtenger, egy ragyogó,
nevető tűzváros: Budapest.
És a kartárs úr fülébe az akkor még deli fogas-
kerekű egyre azt zakatolja: Budapest világváros . . .
Budapest világváros . . . Budapest világváros . . .
De nemcsak a kolléga büszke fogaskereküre,
hanem a ábhegyi őslakók is. öreg Szigeti bá-
esiröl például, aki a Svábhegy legrégibb villatulaj-
donosa volt akkoron, följegyeztek egy mondást:
— Megérem még én azt az időt, hogy a Sváb-
hegyre gőzhajóval fogunk följárni.
*
Mi zok még, amikre a félszázad előtti polgár-
társ büszke! Mik azok, amiket akkor tartottak Des!
specialitásokaak? A legbüszkébbek a Hangli-kioszkra,
amely ,, Budape. világvárosi oklevelére a nemesi
pecsétet nyomja", Bájos zöld szigetnek nevezik ezt
az égő város közepén, amely kerek akáciombjai alá
édes bizalmassággal gyüjti össze a főváros krém.
jét", inisztereket. tábornokokat. mágnásokat, a
é át. tudósokat és írókat, szerelmeseket
rándozókat. A gentry világa a Vüci-utea, , Dél-
ben a Korona kávéház előtt sütkéreznek, mint libegő
pillangók a déli népsugárban, az aszfalt lovagjai,
Magyarország jövő nemzedéke."
Ott rajzanak — írja a krónikás — a széles
tükörablakok előtt és mögött s a monoklival fegy-
verzeit szemek hódító sugarakat lövellnek a fashio-
nabi utca szép sétálóira. Mert a déli órák a Váci-
utcában gyűjtik össze azt a közönséget, mely estende
a corsón szokta hallgatni a Duna suhogását. A
mitrailleuse nem szórja olyan búsásan a halálos
golyókat, mint amilyen t vor közé jut a dandy.
s g előtt sétáló hölgyközönség, mely a Korona-
kávéház előtt csak szemlesütve halad tova, talán —
hogy jobban lásson.
A félszáz év előtti pesti polgár a pesti virdgdrus-
inyt szebbnek találja, mint a velenceit és roppant
ke a rákospalotai asszonyra, aki mint pesti
típus, kis batyújával hátán tipeg és almát árul.
*
Akad bőven azonban városrendezési kifogásolni
való. Sokat panaszkodnak a pestiek, hogy bizonyára
nem létezik olyan világváros, amelynek legpompá-
sabb utcája egy régi utcának volna a mellékága.
mint a mi Andrássy-útunk, amely , a kopott, szedett-
vedett Váci-körútból kanyarodik ki a Városligetbe,
ahelyett, hogy a roskatag marokkói ház lerombolá-
sával kivezették volna a Dunapartig.“ Az a véle-
mény az akkori Pesten, hogy a külföldieket — min-
den elmaradottsága ellenére — a Kerepesi-út érdekli
legjobban. Ennek állítólag az az oka, hogy a Nyugat
felé gravitáló magyar fővárosnak itt még sok tekin-
tetben keleties színe van. Különösen ilyen a Kere-
i-út vége, ahol ötven — esztendő előtt még apró
csárdák sorakoztak egymás mellé, nyitott kapuikon
vidéki parasztszekerek döcögtek be az udvarra.
„Minden második ház kocsma itt, csak úgy dől k! a
bar és pálinka alkoholja, mit Szvatopluk főváros-
építő utódai mennyei kéjjel élveznek. Ott esoporto-
sodnak a pálinka-bódék előtt s az utcai seprő irígy-
kedve néz rájuk, olvasván a butika dualisztikus cég-
iratát: , A tragerhoz — zum Hordár". De áll már a
„Központi indóház" és Budapest világváros lelkes
hirdetői a Kerepesi-út pálinkabűzétől sem riadnak
már vissza, hanem tele vannak reménységgel.
— És ha egyszer — írják — tudomást szerez
majd a világ arról, hogy fővárosunknak nemcsak
külseje, de társadalma is fölemelkedett a modern
szellem színvonalára és minden téren látható és
szemlélhető lesz a haladás, — akkor megered majd
hosszú sora a hosszú angoloknak, lármás karavdnja
az eleven franciáknak és özönleni fognak hozzánk a
vendégek, kik a világ minden irányába elviszik
majd a hírt, hogy: Budapest világváros.
*
Az ötven év előtti álmok nem álmok többé.
István király napjából Szent István Hete lett, A
hosszú angolok és az eleven franciák már özönlenek
kozzánk és eljárogatnak hozzánk a tengeren túlról
is, akik mind elismerik, hogy világváros vagyunk,
Pogány Béla.
--- Page 222 ---
Budapest, 1937 augusztus 11.
ELÖFIZETESI AR:
Félévre . . . . 00000 e...
egész ÉVTe . . . . 4 . s HN
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
A városházi hetilapok közös megegyezés
a törvényhatósági szünet alatt,
július és augusztus hónapokban, kétheten-
ként jelennek meg.E megá. apodás értel-
mében a F ővárosi Hírlap legk
zelebbi száma aug, 25-én fog megjelenni.
Bódy lászló
kormänylötanäcsos
Távollétében, szabadsága alatt érte Bódy László
dr. tanácsnokot a legfelsőbb kitüntetés: a kormanyzó
a városi közigazgatás terén szerzett érdemei elisme-
réséül a kormanyfőtanácsosi címet adományozta
neki. Ha rajta all, hogy a kitüntetés idejét meg-
szabja, bizonyára maga rendezte volna így, hogy
szerényen kitérjen az ünneplés elől. Azt azonban
nem tudja megakadályozni, hogy nagyszámú barátai
és tisztelői, felettesei és munkatársai, az egész tiszt-
viselői kar és az autonómia öszes tagjai ne küldjék
gondolatban utána örömteljes érzéssel szerencse-
kivanataikat,
A kiváló tisztviselőt, a a kvalitd és
eredményes munka emberét, a főváros érde-
kében kifejtett szolgálatait jutalmazla a kormányzó,
amikor Bódy László felé fordult elismerésével. En-
nek a szolgálatnak, amelyet páratlan szorgalommal
párosult tehetség jellemez, a kerületi előljaróságtól
elindult pályán sok jelentős eredménye van. Az egy-
kori fiatal előadó reformálta meg a költségvetést,
meghonosította a tárcarendszerű budgetet, majd
mint tanácsnok, a közlekedési ügyosztály élén a köz-
Ttekedésügy fejle. én dolgozott, keresztülvitte a
és az Autobuszüzem egyesítését, ke-
sőbb a pénzügyi ügyosztályban pedig Szendy Károly
polgármester beruházó programja és nehéz wiszo-
nyok között a költségvetés egyensúlyban tartása kö-
rül láttuk kiváló tehetségét érvényesülni. Ezek csak
a fő útjelző oszlopok a bizonyára még felfelé haladó
pályáján, melyet sok kezdeményezés és alkotás tölt
ki és ehhez a tartalomhoz külön egyéni színt adnak
az emberi jótulajdonságok, köztük az a szerető gon-
dosság, amelyel ügyosztálybeli munkatársai jóvoltán
őrködik,
munka,
annak
Lamotte Károly alpolgármester a városi admi-
nisztráció élén. A szabadságon lévő Szendy Károly
polgármestert júliusban Schuler Dezső dr. alpolgár-
mester helyettesítette. A polgármest július utolsó
napján szabadságát megszakitva, visszatért a fővá-
rosba, de nem vette át az ügyek vezetését, mert buda-
pesti tartózkodásának egyedüli célja az volt, hogy a
balatonkenesei üdüléséről szatért Karafiáth Jenő
dr. főpolgármesterrel tanácskozást folytasson a még
hátralévő tanügyi kinevezések dolgában, ami teljes
egyetértésben meg is történt. Úgy a főpolgármester,
mint a polgármester tovább folytatják üdülésüket.
Szendy Károly polgármester abadsága augusztus
23-ig tart és ezalatt a szabadságáról visszatért La-
motte Károly dr. helyettespolgármester vezeti a fő-
wáros ügyeit. A tanácsnokok szabadságának beosz
tása jelenleg a következő: A polgármesteri elnöki
ügyosztály vezetője, dorogi Farkas Ákos dr. jelenleg
külföldön pihen és szeptember elsején tér haza; Ki-
rály Kálmán, az út- és csatornaépítési ügyosztály
vezetője, visszaérkezett ar gból és átvette
hivatalának vezetését; a osrendezési és a magán.
építési ügyosztály vezetője, Kempelen Ágoston 1-én
kezdte meg hathetes abadságát, melynek egy ré-
szét balatonszä villájában, másik részét pedig
Ausztriában jogi, katonai és illetőségi
ügy ály vezetője, Szepesváry Pál dr. augusztus
46 Éves
speciális i
ZASZ LO
SZAKÜZLET
HUNGÁRIA zászló és díszítési vállalat
Budapest, IV., Prohászka Ottokár-utca 4. Tel: 183-279
; — VII, Damjanieh-utca 52. "Tel: 134-651
LEGOLCSÓBB ÁRAK!
15-ig Balatonfenyvesen nyaral; Babarczy István
báró, az ipari- és kereskedelmi ügyosztály vezetője
augusztus. 1-én kezdte meg szabadságát és hat hétre
Olaszországba ntazott; Bódy László dr., a pénzügyi
ügyosztály vezetője most Olaszországban nyaral,
ahonnan augusztus 21-én érkezik meg; Felkay Fe-
renc dr., tanügyi tanácsnok Párizsban tartózkodik
és augusztus 12-én veszi át hivatalát; Rosta János
dr., a közélelmezési ügyosztály vezetője szeptember
2-ig Ausztriában tartózkodik Horony-Pálfi Aurél
dr., a közjótékonysági és szociálpolitikai ügyosztály
vezetője külföldre utazott, ahol szabadságának nagy
részét tölti; Salamon Géza dr., a közegészségi ügy.
osztály vezetője szabadságát Ausztriában és a Ba-
laton mellett töltötte és az elmult hét végén érke-
zett vissza; Kovácsházy Vilmos dr., a värosgazda-
sági ügyosztály vezetője augusztus augusztus 4-én
tért vissza hbadságáról; Morvay Endre dr., az
üzemi ügyosztály vezetőj külföldön tartózkodik,
szabadsága szeptember eljén jár le; Wossala Sán-
szabad-
dor, a magasépítés ály vezetőjének
sága lejárt, már 31-én át te hivatalának vezeté-
sét; Némethy Károly dr., a közművelődési ügy-
osztály vezetője augusztus 3-án jelent meg hivata-
lában.
Házasság, Reminiczky Lajos s: 8 úrosi tanács-
jegyző és neje, sz. Novák Emilia leányát, Emmyt
augusztus 2-án vezette oltárhoz a piaristák kápolná-
jában ifj. Uhl Gyula dr. röntgen- és belgyógyász
ügyosz
szakorvos, Uhl Gyula dr., Pest vármegye tb. főorvo-
sának és nejének, sz. Dulácska Irénnek fia. Tanuk
voltak: Morvay Endre dr. és Kovácsházy Vilmos
tanácsnokok. Az esküvőn előkelő, nagy közönség
jelent meg, amel almozta szerencsekívánataival
az új párt és az örömszülőket.
A Szent István-hét, Augusztus 14-én, szombaton
kezdődik a Szent Istvän-het, amely, ha összeszámol-
juk a napokat, amelyekre ünnepi esemény jut, ez
a ,hét" tulajdonképen tíz napig tart, vagyis 23-án
fejeződik be. Az ünnepi programban újítások nin-
csenek, mert mint megállapították, a közönséget és
külföldieket bő kielégítik az
elsősorban a gesen
eddigi látványosságok. Lényegesen megbővült azon-
ban a program azzal, hog az idén sokkal több a
hangverseny, vagyis magyobb szerep jut a mag
zenének, mintegy főpróbájául a jövő évi jubiláris
Szent Tstvän-ünnepeknek, amikorra hatalmas zenei
István-hét műsorát és tá
program készül, A Szent
jékoztatóját a budapesti útmutatóval Budapest S.
kesfőváros Idegenforgalmi Hivatala ügyesen Össze-
állított, illusztrált füzetben adta ki, A művészi kül-
sőbe öltöztetett, pompás kiállítású füzet Budapest
Székesfőváros Házinyomdáját dícséri.
Gazdy Jenő a Segítőalap intézőbizottságában.
Az üzemi tisztviselők bevonásával a Segitöalap mu-
ködési köre lényegesen kibővül, amit biztosít az új
szabályrendelet, amelyet most hagyott jó
miniszter. A Segítőalap új kor ának
értékes erőt nyert Gazdy Jenő törvényhatós.
zottsági tagban, akit a főváros legutóbbi közgyűlésén
titkos szavazással egyhangulag beválasztottak az
intéző bizottságba. Gazdy Jenő lapunk hasábjain
ismételten tartalmas cikkekben fejtegette elgondol
sait a Segítőalap ügyeivel kapcsolatban. U
nagy érdeklődést váltottak ki a köz
a témakörről tartott be ei, amelyek nagy
tájéko-
zottságról tettek tanuságot. A közgyűlés egyhangú
bizalma ezt a tevékenységet kívánta honorálni a
Segítőalap intézőbizottságába való megválasztásával,
A belügyminiszter engedélyezte a két filléres
vizdíjemelés A főváros közgyűlése a vízdtt aknak
két fillérrel való felemelését határozta el. A hatá-
rozat ellen a Háztulajdonosok Szövetsége részéről
Teltsch Béla a belügyminiszterhez felehbezeít. A
belügyminiszter most értesítette a fő , hogy a
felebbezést elutasítva, a közgyűlés határozatát jóvá-
hagyta. A magasabb vízdíj fizetése 1938 január 1
lép életbe. A belügyminiszter a jóváhagyás kap-
csán kimondja, hogy ha a következő esztendőben
emelkedik a vízfogyasztás és így annyi haszna lesz
a fővárosnak, hogy a beruházások kamatait és tőke-
törlesztését fedezni tudja, akkor 7939 január 1-én
vissza kell állítani a régi, olcsóbb vízdíjat. Ki-
mondja még a belügyminiszter azt is, hogy a 7 és
fél milliós beruházás törlesztését tíz évre kell be-
osztani,
Városok világkongresszusa Budapesten. Nagy ér-
deklődés fogadta Emile Vinck szenátornak, a Váro-
sok Nemzetközi Szövetsége vezértitkárának és igaz-
gatójának a Magyar Városok Országos övetségé-
hez intézett átiratát, melyben kérdést intéz azíránt,
hogy hajlandó volna-e Budapest a városok legköze-
lebbi nemzetközi kongresszusának székhelyéül szol-
gálni. Az átirat szerint 1940-ben Budapesten rendez-
mék meg a városok világkongresszusát. Szendy Ká-
roly polgármester, a Magyar Városok Országos Szövet-
ségének elnöke szabadságon lévén, az átiratra Lukács
Ödön ügyvezető alelnök válaszolt és értesítette Emile
Vincket, hogy Budapest székesfőváros tudatában van
a világkongresszus nagy jelentőségének, mégis a
megtisztelő ajánlatra érdemleges választ csak a Vá-
rosok Szövetsége és a főváros közgyűlése adhat. Az
ajánlatot az augusztus 23-án tartandó rendkívüli szö-
vetségi közgyűlés elé terjeszti, amelynek határozata
után a főváros törvényhatósági bizottsága fog vég-
legesen dönteni. Az eddigi városi világkongresszusok
olyan népesek voltak, hogy számítani lehetne föbb
mint 1000 külföldi résztvevőre a világ minden tájáról.
CZIGÁNY ADÉL
virágkereskedése
Budapest, VI., Teröz-körür 60 Ti 1-130-09
Kertgazdaság : Budatétény, Villate! -699-77
foi
Előlép az Elektromos Művek száz tisztviselője.
A mult év végén rendezték az Elektromos Művek
státusát, ami bizonyos hátrányokat hozott a kisebb
kategóriában levő tisztviselők számára. A polgár-
mester ezeket a sérelmeket most orvosolni kívánja
és ezért mintegy 1700 tisztviselő soronkívüli előlép-
tetését határozta el. A kinevezési lista elkészült és
azt felterjesztették jóváhagyás végett a kormány-
hatósághoz. Illetékes helyen nyert értesülésünk sze-
rint szeptemberben megérkezik a miniszteri jóvá-
hagyás a városházára.
Jubiläl a Pesti Futár. Harminc éves jubileumá-
hoz érkezett el Nádas Sándor lapja, a Pesti Futár,
A letelt tisztes korban nem öregedett meg az ujság,
amely ma is éppen olyan friss. bátor és érdekes, mint
amikor Nádas Sándor új utakon előretörve megindí-
totta. Sokan utánozták, sokan elvéreztek ebben az
utánzásban azóta, a Pesti Futár azonban megmaradt
az élen, mert harminc éven keresztül mindig gondos-
kodatt arról, hogy érdeklődéssel nyuljon utána a kö-
zönség. Legfőbb része van ebben Nádas Sándor ri-
porteri tehetségének és a pesti talajból kivirágzott
niségének, amely lapján kívül könyveiben és
darabjaiban is megnyilatkozott, A Pesti Futár
jubileumát emlékkönyv kiadásával ünnepli meg.
Pompéry Elemér halála, Vallányi Pompéry Elemér,
a szabadalmi bíróság ny. elnöke, a ékesfovarosi
törvényhatósági bizottságának örökös tagja Slóves
korában Karisbadban elhunyt. Műegyetemi tanulmä-
nyai és külföldi tanulmányútja után résztvett a
győr—sopron—ebenfürti vasút építésében, majd a fo-
iyammérnökségnél és az ármentesítésnél dolgozott.
1596-ban került az akkor felállított szabadalmi bíró-
sághoz, amelynek később elnöke lett. Valaha részt-
vett a boszniai hadjáratban, a világháború kitörése-
kor pedig önként bevonult és a haditermenyek meg
vizsgálására § ett hadügyminiszteri szakosztályt
vezette őrnagyi ıgban, Három ízben járta meg
Amerikát, több ízben az európai Á. nokat, járt a
Volgán végig a Kaukázusban is és beutazta ©
tenger egész partvidékét. A Magyar Mérnök 6
egyletnek Pompéry Elemér tizenkét éven át igazga
volt, 1912-ben pedig tiszteletbeli taggá vá
az egyesület. A Magyar Mérnöki Kamara
épvise-
letében lett tagja a főváros törvényhatósági bizott-
ságának, amely 1931-ben örökös tagjává választotta
meg. Pompér Elemér aranydiplomás mérnök volt.
A kormányzó 1928-ban, amikor nyugalomba vonult,
a II... e ályu mag: érdemkereszttel tüntette ki
‚gi életében tevékeny részt
Ügy t érdeklődött. A lelkes, ro-
enves, jó kedé regurat, aki a törvényhi:
tósági bizottság legöregebb tagja volt, mindenki
szerette. Hirtelen halála mély részvétet keltett.
Pénteken délután temették el Pompéry Elemért
Kerepesi-úti temető halotta ából impozáns rész-
vét mellett. A főváros k ge nevében Lamolte
Károly dr. helyettes polg: Né tók Ká-
roly dr. esnok jelentel 2
meg a 2:
és koszorút helyeztek a atalra,
országgyűlési képviselő a aloyeráp 1
Pártja, Bérczy Antal dr. pedig a badalmi Hiva-
tal nevében mondott megható Vúcsúztatót.
és mexikói revű a Nagycir-
Nagycirkusznak
Amerikai cirkusz
kuszban, Rivelsek után a Fővárosi
nehéz volt méltó attrakeiöröl gondoskodni, A kere-
sést a cirkusz úgy oldotta meg, hogy Amerika
egyik legnagyobb eirkuszänak, a Ringlingnek tel-
jes műsorát szerepelteti, Az amerikai cirkusz a sok-
szor hihetetlen teljesítmények színtere. Izgalom,
bravúr, tempó, erőmutatványok és életveszély do-
minál benne és a sok idegfeszültséget csak a me
kói revű muz és tánca szakítja meg.
akrobata, légtornász és humoros szám van a mű-
sorban, amelynek színes egyvelege nagyszerű látvá-
nyosságot és szórakozást nyujt. Az oroszlánok és
motorbicikl versenyfutása tkán látható, izgal-
mas és szép mutatvány. A közönség estéről-estére
megtölti a cirkuszt, kitűnően mulat, sokat tapsol és
ebből az elismerésből bőven jut Fényes igazgató-
nak is.
Az Orvosi Hirlap legújabb száma is a megszokott
értékes és változatos tartalommal jelent meg. Álta-
lános érdeklődésre tart számot a lap kiküldött tudó-
sítójának beszámolója a bécsi ultrarövidhullámú
kongr isról. Teleki Pál dr. cikke, Nékám Lajos dr.
professzor felsőházi beszéde és a tartalmas és ötletes
rovatok töltik meg a lap hasábjait. A Huzly Imre
dr. és Egerváry Tibor dr. szerkesztésében megjelenő
stársadalmi lap szerkesztősége és kiadóhivatala
VIII., József-körút 9. szám alatt van.
Augusztus 17-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
ANGOL PARK új attrakciói
Minden este 9 PILÓTAISKOLA
„BLUE KIDDIES a legszenzációsabb amerikai ujdonság
go za és végül az G
CSÜTÖRTÖKI AUTOTOURIN
ESZ-ESTEK | meirten minden kiíró nékül ki ai!
maga veretbeli a benzioes kis aulójál
M
hazai és nemzetközi művészekkel Ú 1987.
| Minden este: „CSODAREVÜ 1987%
Minden hónapban új nemzetközi varieté műsor az ALPESI FALUBAN
--- Page 223 ---
Budapest, 1937 augusztus 11.
‚asici ÉRTESÍTŐ
Anomädliak bokrétája
az áruházak nyári kiárusítása
A Fővárosi Hirlap évtized óta az welső sorokban
harcol azok ellen a túltengések ellen, amelyekk
egyes áruházak egyrészt lehetetlenné és eg
zisztenciájuk alapjában támad. meg a tisztes kis
kereskedelmet, másrészt hangz rekl? kal,
trükkjeikkel ilogató" mm
teszik
tos
különböző
rló publikumot, Öröm
kel beugratják a vá
gisztráltuk a multesztendő végén a ke delmi
miniszter úgynevezett áruházi rendeletét, amely
delem-
azonban, —
a rendelet nem
üdvös célját.
az áruházak keres
terjeszkedésének, sajnos
Napitottuk
százszázalókig kitűzött
házak a legfantasztikusabb fogásokkal
túltenni magukat a rendelet intencióin és ennek
tulajdonítható, hogy a kereskedők részéről nap-nap
után merülnek fel az újabb és újabb panaszok.
véget 1
közönségellenes
mint már többször m
érte el
és
z áru
igyekeznek
Kiárusítás
Itt van mindjárt az évről-évre visszatérő és a
mostani napokban megint aktuális probléma: az
úgynevezett nyári kiárusítás. Az angol értelemben
vett szolid kereskedelmi erkölc: szerint a kiáru-
sítás azt jelenti, hogy a felhalmozott és el nem
adott idénycikkeket a gén mérsékeltebb
áron igyekeznek eladni. emben tisztelet
az idén is azt kell tapasztalnunk,
hogy az áruházak egy visszaél az ellenőrzés
nehézségéből, vagy inkább keresztülvihetetlenségéből
folyó helyzettel és kiárusítás örve alatt potom pen-
zért piacra dobják a pontosan erre a célra össze
vásárolt rengeteg selejtes holmit és még jó esetnek
számít, ha tönkrement kereskedők olcsón összevásá-
rolt portékáját adják el olyan árakon, amelyek
sértik a kereskedelem és a közgazdaság, végered-
a kivételeknek —
része
ményben tehát az egész publikum érdekeit.
Nem a
dusokat,
mi feladatunk megjelölni azokat a mó-
amelyekkel elejét lehet venni ezeknek a
seknek, Kétségtelen azonban, hogy az dru-
i rendeletet kell kiegészíteni, ha egyszer a ható-
is tehetetlenek az ilyen nyilvánvaló és fel-
esetekkel szemben,
ház
ságok
háborító
Krepdesin-parvenük
Figyelemreméltó, hogy amiközben a kereskede-
lem, a publikum és a kormányzat egyaránt igyek-
szik letörni az áruházak egészségtelen terjeszkedé-
sét, ugyanakkor arról értesülünk, hogy áruházi kar-
tel alakult, Ennek az áruházi kartelnak célja az,
hogy a fentemlített nyári vásárok idejére biztosítsa
az áruházak , barátságos" együttműködését, mert a
bóvli-áru olcsó terjesztése révén, — amelynél a
barosstéri szállodában terpeszkedő Filléres Áruház,
FREUD FRIGYES
VI., Terez-körüt 19. Telefon: 1-136-30.
Osavarok vas- acél és sárgarézből, Witw. és milliméter
menettel raktáron. Saját gyártmányú priiciziós osavarok,
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
"Telefon : 1—424—97.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
Budapest, X,, Kereszturi-út 8,
ÓTH JÓZSEF 5,
Jözsef-körüt 21.
Telefon: 13-03-60
CUSTÓDJS ALPHÓNS
ALAPITASI ÉV 1876. — Mörnökl íroda és
építési vállalat ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalazás, Ipar!
kemencék építése és tervezése.
Budapest, V., Nädor-utca 19. sz.
TELEFON; 1—120—07.
a Kálvin-téren Fenyvesék, az Andrássy-úton pedig
a Párisi Áruház viszik 4 vezetőszerepet már
olyan öldöklő verseny alakult ki, amely veszélye
tette még ezeknek a par excellence öldökésre bazi
rozott kereskedelmi alakulatoknak egzisztenciáját is
A kartel eddíg nem sokra ment, mer régi,
ak
k utódai, : pP
jutottak el, hogy
müselyemkrepde-
megbízható, nagymultú szolíd cég
desin-parvenük mindössze odáig
megállapították a közös árakat a
sinnél és a műselyemmarokénnál.
Kétségtelen azonban, hogy maguk is belátták
munkájuk veszedelmes voltát, éppen ezért kimondot
ták, hogy az idén mellőzik a trükk-cikkek
és rizikós tömegáruk kiárusítását.
Amiközben azonban ennyire tisztában
t munkásságuknak most már
vásári
vannak a
egymás ellen is
tűrhetetlen módszereivel, ugyanakkor véd- és dac-
szövetséget kötöttek, közös védekezésre az áruház
ellenes szimptómák ellen.
Budavár bevétele
érdekeltségek
figyelembe a további terjeszkedé
mányhatósági intézkedéseket,
már megostromolták Budavá
rámutattunk a készülő akcióra, ez
veszik
tiltó kor
t után most
/ is és bár több ízben
z akció — úgy
annyira
eket
Az áruházi nem
hog
látszik — sikerrel járt. A Margit-körút elhajlásánál,
az új bérpalotában új egységáras üzlet támadja
hátba a kereskedelem tisztes hagyományait ápoló
cégeket. Az amerikai Woolworth-áruházzak mintá
jára alakult meg Budán ez az új egységáras üzlet,
amelynek mint az illetékesek nyilatkozataival
kimutattuk — semminemű létjogosultsága nincs.
Tudni kell egyébként, hogy az új köntösben mu-
tatkozó áruházalapítás egyik /ő yese a Párisi
Nagy Aruházat bérlő egyik érdekeltség, ami azt
mutatja, hogy a Pärisi Nagy Áruház immár ke-
vesli az Andrássy-utat, amelyet birtokába vett és
most jónak látta átmenni a folyamon, hogy túlzott
törekvéseinek újabb gyarmatokat szerezzen a budai
fronton.
st PO Va " z.sx
Mástélszáz új áruházi elárusító
Érdekes jelenség egyébként, hogy a nyári vásá-
rok alkalmäpal a Fenyves Áruház közhírré tette,
hogy 148 újabb elárusítót vett fel. Sajnálatosnak
tartjuk ezt a kérkedést, mert éppen erről az áru-
házról köztudomású, hogy minden szociális elgondo-
lást megesúfoló éhbéren tartja alkalmazottait.
Helyesebbnek és szerencsésebbnek tartanók, ha a
Fenyves AÁruházról azt hallanók, hogy /elemelte
alkalmazottai javadalmazását,
A nyári hőségben amint fentebb láthattuk,
— könnyű szerrel lehetett összeszedni egész bokré-
tára valót azokból az anomáliákból, amelyek a ma-
gyar közvéleményt napról-napra szakadatlanul izga-
lomban tartják az áruházak működésével és egész-
ségtelen terjeszkedésével kapcsolatban. Éppen ezért
elérkezettnek látjuk az időt, hogy a tisztes és nemes
hagyományokon felépült magyar kereskedelem ille-
tékes szervei és képviseletei végre erélyesen sar-
kukra álljanak kiköveteljék azokat a rendszabá-
Iyokat, amelyek egyaránt hivatottak megvédelmezni
a kereskedők és a vásárlók érdekeit.
TEE
Reményi-Schneller Lajos magas kormányzói
kitüntetése. A minap jelent meg a hivatalos lapban
a hiradás, amely szerint a kormányzó a miniszter-
elnök előterjesztésére a pénzügyi és közgazdasági élet
terén szerzett kiváló érdemei elismeréséül Reményi-
Schneller Lajos dr. országgyűlési képviselőnek, az
Országos Földhitelintezet vezérigazgatójának a ma-
gyar érdemrend középkeresztjéhez a csillagot ado-
mányozta, A legfelsőbb kéziratban olvassuk, hogy a
pénzügyi és a közgazdasági élet terén szerzett ér-
demeket jutalmazta a kormányzó és ez a megoko-
lás egyáltalán nem é váratlanul azokat, akik
figyelemmel kíséri agyar közgazdasági élet fej-
lődését. Reményi-Schneller Lajos rövid nyolc e
tendő alatt fejtette ki azt a sikerekben szinte példá
lanul eredményes munkát, amelyből hozzáértők előtt
kitűnt, hogy az új bankgeneráció egyik vezére rá-
termettség, szakértelem és tudás tekintetében az el-
sők és a legkiválóbbak sorába tartozik. E nyolc év
munkásságának a magyar közgazdaság története
szempontjából kimagasló eseményei: a [Viktória
malom felszámolása, a Molinum megalapítása, az
Enyesült Fővárosi Takarékpénztár likvidálása, a
Közséni Takarékpénztár megalapítása, végül, de nem
utolsósorban a Lex Fabinwi végrehajtása, amely-
nek alapján az Országos Földhitelintézetet megszer-
vezte. Ezek szerint a magas kormányzói kitűntetés:
jóleső honorálása a valóban igaz érdemeknek.
Em
14
SCHULER
JOZSEF RT
s
r
A MOKTÁR új fiókja. A Magyar Országos Köz-
ponti Takarékpé ugusztus 9-én nyitotta meg
új alkotásutcai it az I, —Alkotás-utca és
Enyedi-utca sarkán. új fiók vezetését Kratzer
bíztá (Telefon
Jó gyta az Egye:
ítvá A kormányzó a
vi miniszter
zólámpa Villamossági
Tanszék- Alapítványá"-
Gyula fiökfönökre
A kormányzó
a Goldb:
közokt
Egyesült
és előterjesztésére
és észvénytársa-
Atomfizikai
ság Egyetemi
nak alapítólevelét és ajándékozási okiratát, továbbá
a , Goldberger Sam, F. és Fiai részvénytársaság és
Budai Buday-Goldberger Leó dr. Egyetemi Textil
kémiai Tanszék-Alapítványá"-nak alapítólevelét és
amint a vallás- és
1 mindkét
jóváh
gyar
ajándékozási okiratát, va
ügyi miniszter 4
ny
okiratra v
ta. A két
ipar
felállítását
oktatás
tett elfogadási
pítvány, mint
műegyetemi
ala-
esztését
, a m
szolgáló tansz teszi
lehetővé.
Az első Magyar Gyapjúmosó-
. most tartotta meg 1936.
leírások és alapsz
és Finomposztó-
vi 68. rendes köz-
zerű tartalékolá
keresztülvitele után, a gáthozat betudá-
al, rendelkezésre álló 2.08 pengő szegű
nyereség teljes egészé é ıläjära ví-
6 Dirs
tetett át. A közgyűlés gazgatósá
Gedeon € t, a .felügyelőbizottsá 8 Hamv. y
választotta meg. A közgyűlést követő
igazgatósági ülésen az igazgatóság Bernhart Tibor
aligazgatót igazga és Vámos Imre műszaki al-
igazgatót műszaki igazgatóvá nevezte ki.
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ŐRNAGY-UTCA 4. 82.
Fülöp Dezső
épiítöőmesfer
Budapest, XIV. ker, Aréna-út 11. szám,
TELEFON: 1—355—84
„SANIT F" naparcs- és beton vizhattantió
Gyártja: POSNANSKY és STRELITZ R. T.
nesfalt-, fodállomes- és kátrányregyitermék-
-gyár
Központi iroda: B; V., Sólyom-a. 18.
Telefon: 1-298-29, 1-a83-86.
ÓDOSANDOR
LAKATOSIPARI
ÉS REDŐNYGYÁRTÓ ÜZEME
BUDAPEST, IX., TOMPA-U. 32.
Kalmär Käroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III, 26. T.; 149-408,
LEDNICZKY
VEJE
TELEFON
1-399-38
Frank Ignác
GÉPSZÍJ ÜZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39.
KOREK EL.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
--- Page 224 ---
Szeptember 12-én adják át a forgalomnak a
Horthy Miklös-hidat. Budapest új hídja: a Horthy
Miklós-híd építési munkái közel állnak a befej
hez. Az eddigi terv szerint a hidat
vasárnap, nagyszabású ünnepség kere
a forgalomnak. A miniszterelnőö!
nepséget, amelyen a hidat Horthy Miklós kormányzó
avatja fel, A híd egyik budai pillére a haditenge-
t hősi halottainak emlékműve lesz, amelyet
október 10-én avatnak fel.
A repülőtérhez vezető utak burkol Az út- és |
ügyosztály a rep
rseny
és K
vel végzendő
be: Gravieser
csatornaépítés:
útszakasz burkc
Budaőrsi-út M
tő két
őérbe
adtak Albin
Ámon Rezső Hollós Ferenc 49.721, Heverdle |
stván 49.971 i a Kögr-
ci-út + Bud. felvételi épü-
közötti zendő útren-
dezési munk ztak: Friedrich nos 147. 449,
Borlay Kärc , Heverdle Károly 1
lós Ferenc Ámon Rezső 169.475 pengő
két útvonal kőanyagának
Somosköi Bazaltbánya Rt. adott
.690 pengős össze
Uj versensyíárgyailási
kiírások
s Szegedi-út sarkán ítendő XII
épület külö leges , aszta-
burkoló- tölgyfapa-
ai lehet au, 18 24-én
Központi — várc n (III.
gi-úton
kömüves-,
mázoló- és
Köz
endeltség Hamzsa
[ iroda föld.,
08-, lakatos-,
a sztus 24-én a
áci
üvegesmu
ponti v4
A
. em.
satornasz
munká
gusztus
zatfeltá:
e. 910
lehet
AIT.
pályázni
10 órakor
yar gyárt
zusztus 17-én
kb. 200.000 kg.
sztus 17-én d. e.
motalkó
9 órakor
ítására pály, zni
Központi vá
Beerkezeit jean afok
rendezési
ánlatot
Az új közforg.
adott be
Különféle
il
az:
ámpák szállítá
Turul 12: Slámpag
ach,
t., valamint a Färber
Dersenyíárgyalási
Mo
A. szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Felelős vezető:
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagipara: Budapest, V. ea 25. szám
Telefon: 1-252-84, 1-108.
CementgyAr: Lábatlanban, . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak : Lábatlanban . # ln Om. 6000,
Dorogon ww 8.000 44
Téglagyárak : Bnda-Njlak, Kőbánya,
Nyergosujfaln évi telj.
Cserépgyár : Buda-Ujlak wi
Kép, 60,000.000 drb.
8,000.000 drb,
ZSÉDELY KÁROLY
épületműlakatos, kons A
készítő és autogénhegeszt
Budapest, I., Márvány-utca 38, sz. Tel.: 1-572-64,
Eivällal mindennemű épülatmunkák, rácsok, díszkapuk, fazon-
ablakok stb. készítését, ugyszintén mindenféle javításokat.
WIKART FERENC
építész-építőmester
BUDAPEST,
XIV., Columbus-utca 33, TELEFON: 2-969-08,
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornázás, derítőtelepek, központi
fűtés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmezö-utca 9. — Telefon: 137-605
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mindennemű fenyőfák és
keményfők éllondó raklära BUpAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
(hangszerfa, csónak anyag,
rudak, londinők stb, stb.) TELEFON: 2-929-43
FROMMER JENŐ
épület-, mű- és tűzhelylakatos mester
Vin, József-körút 69. | VII., Murányi-utca 42.
at a Pál-utcai oldal
FON : 1—390—78.
TELEFON; 1—360—31
Székely Mihály
[d]
okl. mérnök és építőmester
Budapest, Il, Keleti Károly-utca 30.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
II., Selmeci-utoa 23. — "Tel.
III., San Marco-u. 31. — T
Szántó Miklós
bádogos- és szerelőmester
Budapest, VI.
| TELEFON : 325-121
UJDONSÄG!
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér 3.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapttva 1854-ben.
lefon? 1—884—26,
Orensiein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
Di., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Úljavítós
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszóériák
aluminium-, fém-,
FÉMTECHNIK mü- és kokillaöntőde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁROLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
Horn Ede-u. 15.
LATICEL
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. re: 1—153—50.
|
]
1
UTBURKOLATOK : TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
Öntött és hengerelt aszfaltból, Kátrányos facement-, préseltkavics-, nedvesség és talajvíz ellen, falak,
6sbitumenes kezelések. Olajos portalanítás. fedéllemeztetők, padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Villamos
főzési bemutató
alatti Elektro-
bemutató-konyhájában
csütörtökön és pénteken d. e.
"210 órakor gyümölcsbefőzi
pudding, h különféle t
husok ké mutatják be.
pés, ruhatár díjtalan.
A Honvéd-utca 22. sz.
kiállítá
hétfőn,
mos
rétes,
zíté
Tiszíítórongy és
Texíilhuliadék kff.
Budapesi, XID., Francia-úil 46
Tisztítórongyok legjobb kivitelben /
Telefon: 2-961-18
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és műköüzem
XIV., Thököly-út 1323. Tel. 297-752
= TETŐFEDŐMESTER EE
Budapest, I., Karolina-út 16. ® Tel.: 2-695-59.
PETIK JÁNOS
épületbádogos munkák vállalata
BUDAPEST, VI.,
Ö-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
IDAPEST, II.
KÁPLÁRUL 9.
Schütz Testvérek,
= Opidlit
F.Abrons
könnyüfém—dogattyá
" a fehér-csapágyfém |
GYÁRTMÁNYAI KIVALOAK!
Telefon:
1-530-92,
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Szüret-uten 5—7. — Tel.: 2-592-96.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon; 1—126-66.
Dugattyüs-, körforgö- és turbina-
szivattyük, tüzoltöszerek, göz-,
viz- és gázarmatúrák, útépítő
gépek, köztisztasági szerek,
gőzfertőtlenítő berendezések,
JOBBÁGY- ı
barnaszéntüzelésű folyton-
égő kályhák. Gépjárművek,
diósgyőri golyóscsapágyak.
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VASGYÁRAR
Kereskedelmi Képviselete R.-T,
Budapest, VIII., Müzeum-Körüt 18. SZ,
TELEFON : 133-394, Levelcim :
BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemeg, szi-
getelőiemezek, bőrlemez, kátrány, szurok, facement,
bitumen, asztalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyümölcsfa karbolinenm,
kátrány: Püraffin, kocsikenőes gépzsír.
--- Page 225 ---
Huszonb5aífodik Evfolyam
Budapesti, 1937 auguszfus 25.
Előfizetési är:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE ........ 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az össz I8USz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
Ünnep után
Véget ért Szent István hete, ni ált
pontot szokott jelenteni a főváros lakosságának és
a főváros adminisztrációjának nyári pihenője után.
Ma zonban több lett ennél, amióta az idegen
forgalom nem hiú ábránd és nem kísérletezés többé,
hanem Budapest megélhetésének egy új, jelentős
tényezője. Szent István hete ma vagy az idegen-
forgalmi esztendő sikertelenségét, — vag. sikerét
dönti el és így komoly határkő a főváros életében.
Különösen az volt az idei, amelyről számtalanszor
megírtuk előre, hogy ez lesz a jubiláris, eucharisz-
tikus esztendő főpróbáj És pedig akadályverseny
al súlyosbítva: hiszen a londoni koronázás és a
si világkiállítás hatalmas, szinte lebírhatatlan
konkurrenciájával kellett megküzdeni. Ma már el
mondhatjuk, hogy a főpróba a nagy akadályverseny
sikerült. Szükség volt
erre a
cnére is kitűnően
nagy sikerre, mert szükség van a legmesszebbmenő
önbizalomra, hogy az 1938-iki nagy esztendőnek
bátran, nyugodtan, a kudare veszedelmével meg-
küzdő erővel mehessünk neki.
Még nincsenek számadataink az idei Szent Ist
ván hétről, de az idegenforaglom — méreteit már
kezdi megszokni a mi eddig laikus szemünk ís és
ide
fölülmulták
így biztosra vehetjük, hogy az
erkölcsi sikereit is
Az anyagiak, amelyek
közönségének áldozatkészsége
lentös hasznot juttattak el Budapest
számos rétegéhez, Míg a számadások n
kerülnek, addíg is elmondhatjuk, hogy a pazarabb-
nál pazi külföldi ıtobuszok tömegekben ärasz-
tottäk el a főváros utcáit zt hogy ma már
igen jelenté száma a jómódu, sőt £ g külföl
dieknek is, akik már nem is Budapestre jönnek, ha
ide szoktak járni. Vagy nem jellemző-e, n
siker-e, hogy ma 1 külföldi idegenforgalmi
izgatók jönnek tanulmänyozn
grábi és a genfi
ünnepi hótnek
az anyagi
ugyan
segítségével,
még
egyelőre
lakosságának
de
abb
és is,
nem
3udapest
idegenforgalmi tak meg bennün
A Gyöngyösbokróta minden előadása egy-egy
ahol magyar szót a nézőtéren alig het hal
És há 1 bben a gyönyörű idegen
forgalmi fellendülésben vezetnek az angolok,
aki legjubb" ve illottuk például, hog
otthon
jönnék €
7 angol társ
Budapesten. 0
in an
Budapester t
Jálke itt sten
erköles siker szamára az
Szent
kell
ly Istenhite, az
tata, müveszeink
szent
vagyur
eme
se eso
De félmi
ól van
ar főváros
an
áról. ©
[ vendégeinkké, a
ME arjuk őket tenni.
Fi m n hiäny, de rendel
kezésünkre még egy egész esztendő.
Ez alatt az év alatt pedig nem szabad
1 sem a ma itletességgel, sem a
E sem, mert
jövő esztendő érdekében
a maga
tunk Zorosan megho
ki
datok ismeretesek. Aligha férhet kétség
a magyar föld meg fogja teremni mind
tos falatot, amelyet a magyar konyha-
7 ittartózkodásuk kelle-
tételénél minden budapesti polgár rendelke
re fogja bocsátani tudását és tehetségét. Furcsán
hangzik, de igen nagyfontosságú, hogy a:
ségből és az udvariasságból, amelynek terén — dies6-
rettel legyen mondva — az utóbbi években
ladtunk, még mindig bőségesen vegyünk lecké
mert mindnyájunk, városunk és országunk létérdekei
forognak kockán. Ugyanakkor azonban az államnak
és a fővárosnak is nagy megmozdulására van
Tudjuk és méltányoljuk, hogy az Eucharisztikus
Kongresszus lelkes, odaadó buzgalmú rendezősége
zolásániál,
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhívatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Budapesten tartja
világkongresszusát
a Városok Nemzetközi
Szövetsége
Az idén a szokottnál korábban kerül az autonómia
elé a költségvetés tervezete — Segitöalapot szervez-
nek a vidéki városok tisztviselői
Most
a Magyar
elnöksége
Mohácson |
amelynek |
leg- |
|
|
|
közgyűlését
tsége,
szövetség
rendkívüli
Országos 5.
beszámolt
tartotta
Városok
hivatalosan
utóbbi kölni és párizsi szerepléséről, elsősorban
zonban jelentést tett a Városok Nemzetközi Szö-
ének andkivül — megtisztelő nlatáról,
amelynek értelmében
a városok v
Buc
A mohácsi rendkívüli közg
ismét az ügyek vitelebe Szendy %
elnöke, A Fővárosi Hirlap munkatá
kongresszus alkalmából módja volt
folytatni |
|
{
|
|
ágparlamentje legközelebb
pesten ül össze.
vűlésen k
apcsolódott bi
Szövetség
roly, A
hosszabb 1
getést
Szerdy Károly
pol mesterrel, 1
tta: |
et mond
Valamenhyi n
örömet okozott az a megtisztelő értesi
lyet Emile Vhinck szenátor, a Városo |
zetközi Szövetségének Brüsszelben szék |
titkára juttatott el hozzá. Az a tény.
ilturállamának
ó nagy tekintélyű nem-
mennyi |}
st magálban fo.
zetközi testület vezetőségének välz
legközelebbi világkongresszus helyén
lésénél Budapestre esett, úgy érezzük. elisme
se annak a komoly és céltudatos tevékeny-
ségnek, amelyet az elnökletem alatt álló j
ség az utóbbi évek folyamán kifejteni igye-
kezett,
Már tavaly. amikor Berlinben és Mün
ehenben lezajlott a Nemzetközi Kongresszus,
nagy népszerűségre tett szert a Magyar
rosok Országos Szövetsége kitűnő
előadói révén.
akiknek Ertekezi a világ minden részérő
összesereglett polgármesterek és fötisztviselt
hatalmas tábora élénk érdeklődéssel kísérte.
Gondolni sem mertünk volna azonban akkor
még arra, ami most bekövetkezett, hogy a leg-
közelebbi világkonferencia színhelyének Buda-
pestet kívánja kijelölni a Nemzetközi Szövetség
elnöksége. A terv Fichler Károly müncheni |
főpolgármestertől, a német värosszövetse
elnökétől indult ki. Az ő kezdeményezésére
határozta el a Nemzetközi S
1940. évi kongr rendezésére a
szövetséget kér
Szövetség szeresen és állandóan
résztvesz a nemzetközi munkában élénk
figyelemmel kíséri mindazokat az eseményeket,
amelyek a különböző külföldi államok területén !
vetség, hogy az
magyar
68
működő tänsszövetsegekben lejátszódnak. Így
a legutóllsi hetekben megjelent a Szövets:
felkérése folytán a Kölnben tartott belhajózási
értekezleten vitéz Vargha Vilmos miniszteri
akinek fejtegetéseit az összesereglett
tanacsos,
szakemberek nagy figyelemmel hallgatták.
Megjelentek kiküldötteink Párisban július
kezleteken
várost
lezajlott nemzetkö: érte
folyamán
a városi tejellátás és
is, amelyeken
levegő problémáival foglalkoztı Ezen az
utóbbi konferencián Szikla Géza. a székesfővá
rosi — Elektromos Művek igazgatója. Dabis
László. bakterioló. i intézetünk igazgató-he
lyettese és Gecső Jenő mérnök viselt a
agyar Városok Országos Szövetségét és
rman teljes felkészültsé méltán
Iták Magyarország vár
1940-ben Bud
CNC
mind a |}
reprez
dezésre
nem
pesten meg
en
ägkonfc a jelentös
csak värosainkra, hanem e z hazánkra
nézve felbecsülhetetlen jelentőségű. A tapasz
talatok szerint a városok időről-időre meg-
endezésre kerülő — világkonferenciáin úgy-
n minden jelen bb áll nagyobb
ii képv ltetik magukat, y a
I Ö száma rend több
Jes-
Ha
) tatok
]
többezer vendég mintaszerű ellátásáról,
{ öl kell gondoskodni.
ami a dolog természetéből folyölag jelenté-
eny anyagi áldozatokat is kíván.
A Magyar Városok Országos Szövet-
i erkölcsi testület természetesen nem
s anyagi eszközökkel,
éppen ezért cs az esetben vállalkoz-
etköz
gfelelő
kongresszus megrende
támogatásban — részesül,
jánlata hozzánk
nyomban tájé
nyban mit-
ar kirälyi
esszus Buda-
fűződő hatal-
fogadta a
hatik a 1
SÉT
inch
incl)
kezdett
ilyen hozz
szenátor
ér elnöks6:
kozödni
hat-e
kormá
en történő
ördekekre,
de
az
árulásra.
mmel a
endezéséhez
megértéssel
figve
meg
nagy
bízom abb
vényhatósági sága intés
landó lesz anyagi erejéhez mért áldozat-
hozatalra.
"an jmmel jelenthettük be a
rendkívüli köz-
tenni a
szövetségi
szándékszunk
rtott
hogy eleget
rsadalmi akciót indított vendégeink el-
érdekében. nem les nem
lehet elég. Ható er ósúgi áldozatkész
itel kell a szállóhelyeket olyan módon megszapo
rítani, hogy itt a legkisebb hiba se fordulhasson elő.
Mert a hiba — botrányt jelentene. Ha pedig most
jól megszervezkedünk, akkor többé nem érhet ben-
t epetés, mert kész eszközök fognak ren
zésünkre állani
Az ünnep után kezdődik a hétköznapi munk
amelynek olyan méreteket kell öltenie, olyan oda-
és áldozatké éggel kell folynia, hogy méltó-
készítsük elő Szent István esztendejét és a
idegenforgalom legnagyobb esztendejét, . .
--- Page 226 ---
Nemzetk
nak
Szövetség megtisztelő - felhívásá-
és
vállaljuk az 1940. esztendőben Budaves-
ten lezajló konferencia megrende s
- A rendezés elömunkälataiban a Szó-
vetség vezetésével valamennyi magyar város
részt kíván venni és az előmunkálatoka
annak ellenére, hoi; a konferencia megtartá-
sáig még körülbelül három esztendei időnk
van, rövidesen meg fogjuk kezdeni. Valameny
nyien arra törekszünk, hogy hazánkat és vá-
rosainkat ígazi súlyának megfelelően, teljes
őszinteséggel minden tekintetben bemutathas-
suk az ideseregrő külföldi polgármestereknek,
-mzetki
külföldi poli
akiknek iban nem
iszonylatban is nagy súlyú,
tikus is helyet foglal.
sori egy,
A városok parlamentjének
ülése Mohácson
mohácsi közgyűlésen úgyszólván
zámmal vettek részt városaink veze-
és valóban örvendetes látványt nyujtott az
d szolidaritás és összetartás, amely a közgyű
lésen résztvevők soraiban mutatkozott. WMs6-
sorban folyó ügyeket tárgyaltunk meg, így
foglall ámvevőségek no
ításáról szóló törvénytervezettel, jelentést
városok
tetlünk a rendőrségi hozzájárulásá-
a és forgalmiadó-r edésének — ügyéről,
beszámoltunk az önkormányzati testületnek
cülföldi valutában kibocsátott hosszúlejáratú
vált szelvények ki-
re folytatott tárg saink ered-
végül pedig javaslattal fordultunk
hen résztvevő városokhoz a városi
jóléti intézme ny léte. sítése ügyében.
az utóbbi tervvel régóta érzett hiányt
pótolni a Szövetség. Mindmáig az
anis a helyzet, hogy
után esedékessé
éről,
jvetse
tisztviselői
Ezzel
a sokezer főre rugó városi alkalmazot-
tak és család ik semmiféle jóléti
intézmény kötelékébe nem tartoznak,
ami gy
helyzetü
— A Városol
akran elviselhetetlenül teszi
súlyossá
Szövetsége hosszú idő óta
munkálkodik már azon, hogy ezt a tarthatat
lan állapotot orvosolja. Agilis ügyvezető al-
elnökünk, Lukács Ödön nyug. miniszteri osz-
ilyfőnök, hosszú heteken át készítette elő a
írosi jóléti intézmények létesítésére vonat-
kozó javaslatát, amelyet a mol i közgyűlé
igjai súlyához illő komolysággal és meg-
értéssel fogadtak.
Flképzelésünk szerint a
tisztviselői jóléti intézményét
Alkalmazottak Segítőalapja min
legpraktikusabban megalkotni.
tetés természetesen nem könnyű.
ötvenöt városról v
vidéki városok
Fővárosi
lehetne
életbelép-
járs
Az
mert egyrészt
an szó, másrészt pedig a
vidéki városok sorában még ma is akadnak
olyanok, amelyeknek anyagi helyzete, ha
egyensúlyozott is, újabb megterheléseket csak
nehezen bír el.
Arra való tekintettel azonban, hogy a
belügyi kormányzat figyelemreméltó meg-
értéssel kíséri ezirányú törekvéseinket, bízunk
abban, hogy a most még egyes helyeken fenn-
forgó nehézségek mielőbb eliminálhatók lesz-
nek rövidesen sor kerül a ti elői jóléti
intézmény tényleges megalapozá
Munka
fordult a
hivatalát.
azzal
mikor
ársunk — ezután
polgármesterhez,
így
és
helyettesemtől
Az idén már kora ősszel gyors
rófélben
törvenyes
Szabadságom 1
rövidesen átveszem
az ügyintézést.
útemben fog megkezdődni
főpolgármester úrral
gyalásaim eredményeként
hogy
van
a munka,
korábban fol;
eltökélt
mert a
atott tár
zZ
zándékom,
az 1938, évre vonatkozó költsegvetes-
tervezetet a megszokott időnél sokkal
korábban terjesztem az autonómia szer-
vei elé.
főként abból a célból, hogy a törvényhatósági
hizottságnak bőségesen legyen ideje a budget
alapos megvitatására.
PETIK JÁNOS gupapıst, v.
éptletbádogos munkák vállalata d.aurca
OHR hd
1-188-81 és 2-920-75,
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopttva 1854-ben.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel. :
Lakás: III., San Maroo-u. 31. — "Tel. :
163-261
162-927
Félszázezer külföldi
és százezrekre menő belíöldi
vendége volt Budapestnek
Rekordidegeniorgalom Szent Isíván hetében
Az elmult
agasló
ünnepi hét
eseménye volt a
budapesti idegenforgalom
lehetősen optimista várakozásokat messze felül
multák a tények, elsősorban az a tény, hogy
hozzávetőleges számítások szerint mintegy
egészen kiv. ki-
magyar, de közelebbről
történetének. A meg-
elesen
a
Szent István-heti ün-
jött külföldiek száma.
hogy
beszédesebben
félszázezerre tehető a
nepségekre Budapestre
Mondani sem kell talán, ez olyan tekintölyes
tömeg, ame mindennél bizonyítja
fővárosunk és az ünnepi hét rendkívüli vonzóer
és népszerűségét. Nem szabad figyelmen kívül
hagyni azt a körülményt sem, hogy a most ittjárt
idegenek tekin
ves ró nem az úgynevezett fillé-
res utasokból rekrutálódott, hanem
igen sokan jöttek autóval, autocarokon,
hajóval, vagy vonaton, mint magánutasok.
Ilymödon tehát az idei rekordforgalom — gazdasági
jelentősége egyelőre fel sem — becsülhető, mert hi
szen ezek a tehetősebb külföldi termé szerűen
kedvük szerint éltek itt és kihasználva Magyar
országnak még ma is viszonylag olcsó árait, alapo-
san költ ek. Amil; mértékben emelke-
dett a külföldi idegenj éppen úgy ezrével és
ezrével ontották a vonatok a vidékről idezarándokló
magyar közönséget is, Szent István napján az utc.
kon hullámzó százezres tömegek élénk bizonyságai
voltak az általános gazdasági javulásnak, amely
lehetővé tette ezt a nagy belső idegenforgalmat
A Szent István-hét ünnevpségeinek lezajlása után a
Fővárosi Hirlap munkatársa felkereste
Kovácsházy Vilmos
tanácsnokot,
a következőket mondta
— Örömmel állapíthatom meg, hogy az 1937 esz
aki
tendő nt Istvän-hete mindenben beváltotta a
hozzáfűzött várakozásokat, sőt legnagyobb örö-
münkre jelentékenye n túl is szárnyalta azokat. A.
külföldiek itt járt pontos számáról részletes felvi
lágosítással ezidőszerint még nem " szolgálhatok,
mert az Idegenforgalmi Hivatal csak most állítja
Össze a statisztikai adatokat. Abból a tényből azon-
ban, ho; a székesfőváros területén található es
megfelelő férőhelyek az utolsóig el voltak foglalva,
továbbá abból a körülményből, hogy az ünnepi hé
ten Budapest utcáin óriási emberáradat hullámzott,
nyugodtan le lehet vonni a következtetést, hogy
az idei Szent István hét újból a legsikerültebbnek
könyvelhető el.
Mint ismeretes,
gramjának bővítésére
zal a célzattal, hogy
mények halmozása révén
birjuk a — Budapestet
ópának úgyszólván
mban érkeztek hozzánk — vendégek,
idegenforgalmi irodák számos társasuta veze
tek óriási mértékben megszaporodott a külföldi
autós-vendégek és más egyéni utasok száma is.
A Szent Istvän-het kezdetén már telt ház
sszes szállodákban, úgy, hogy a később ér-
elhelyezésére az Idegenforgalmi Hi-
andóan nyilvántartott és e célra fel-
ajánlott megfelelő magánlakásokat vettük igénybe.
— Nagy sikere volt az idén is a Gyöngyösbok
röta müso: amelynél gondoskodtunk
hogy eddig még nem szereplő csoportok mutass
nak be saját vidékükről való népszokásokat és tán-
cokat, Az
a nagy siker, amely a Gyöngyösbokréta ed-
digi előadásait végigkisérte, arra ösztönzött
bennünket, hogy előadásainak tartamát meg-
meghosszabbítsuk.
idén az ünnepi hét pro-
megtettünk, főként
kulturális ese.
tartózkodásra
külföldieket.
na
az
mindent
a különböző
hosszabb
meglátogató
valamennyi államából
és
volt az
kező ve x
vatal által
Az előadások e héten estéről-estére megismétlődnek.
— A hagyományos Szent István-napi t zijáték
sokat nyert a katonai fényszóró bekapcsolásával
és hogy általános várakozás előzte meg, arra bizo-
nyíték az, hogy soha még ekkora embertömegek nem
gyönyörködtek a szinpompás esti látványban, mint
az idén Szent Istvánkor.
— Nagy tetszést aratott nemcsak külföldi
dégeink, hanem a székesfőváros egész közönsége
előtt is az az ünnepi hangversenysorozat, amelyet
kitűnő zenekari és énekkari együtteseink az ünnepi
héten bemutattak. A szakértők egybehangzó meg-
elégedéssel állapították meg, hogy a Szent Három-
ság-tér kitűnően beválik szabadtéri produkció cél-
jára, éppen ezért eltökélt szándékunk, hogy a jövő-
Ben tovább fejlesszük az ünnepi hétnek ezt az ese-
ményét, még abban az esetben is. ha a kezdet kez-
detén nem is bizonyulna rentábilis vállalkozásnak.
Elvégre, ha arra gondolunk, hogy amíg a salzburgi
ünnepi játékok —világhíressé fejlődtek ós anyagi
eredményekben is hatalmasat produkáltak, mintegy
tíz esztendőnek kellett eltelnie, akkor nálunk som
számolhatunk egyszerre az erkölcsi és az anyagi
sikerrel.
— Az Idegenforgalmi Hivataltól napról-napra
érkező jelentések szerint, jóllehet túl vagyunk a ki-
ven-
mondottan ünnepi napokon, a külföldiek Erdeklö-
dése alig csökken fővárosunk iránt. Az idegen ven
dégek itt tartózkodásának a időtartama
multhoz viszonyítva máris lényegesen megnöveke
dett és amilyen örvendetes az, hogy
mostani Szent Istvän-heti látogatóink kö-
zött nagy számban vannak olyanok, akik már
ismételten visszatértek hozzánk,
éppen olyan megnyugtató, hogy
száma is tekintélyesen
— A budapesti nagy vendégjárásból bőségesen
kijutott a része a vidék idegenforgalmi szempont
ból jelentékenyebb helyeinek is, mert
az először érkezők
gyarapodott,
százszámra mentek el Budapest látványossá.
gainak tanulmányozása után a Balaton mellé,
Bugacra, a Mezőkövesdre,
a vendégek. Az ünnepi hét minden iró körül
mény nélkül zajlott le, az óságok
a legnagyobb előzékenységgel és A zzáértéssel bo-
nyolították le feladatukat és nagy el
ismerés illeti meg az államrend g főkapitány
ságát, amely tapintatosan, símán intézkedett min
den olyan esetben, amikor erre s: ég volt. Rend
Öreink éberségének — kös: hogy a hatalmas
alom ellenére sem
baleset, de nem
utcákon -kelő vendégeket a ko!
Közbiztonsági téren sem fordultak elő
panaszok, egyszóval nyugodtan el lehet mondani.
hogy a Szent István-hét ünnepi hangulatát még
jelentéktelen epizódok sem zavarták meg.
színes aszfalt műmasszából,
|PLASTILIT
1 OC TOOSOTKT] DONATH ALFRÉD
Budapest, Csengery-u. 80. T.: 124-103
pítőipari salgetelö- és Vegyianyagok gyárx
mértékben megduzzadt k
fordult elő
molesztálták
dusok sem.
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
IR dön
| N GEDESZMEFNGK
H
1
Központi füt&s-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
SCHMIDT FERENC |
[onpá ret gáz-, vizvezet6k-, központi fű-
tés, hűtő és jéggyár berendezési válli t
Telefon : 137-339.
HZ VII., ROTTENBILLER-U. 40. :
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
ELVÄLLAL: villamosvílágítás, motor, gazdasági és irodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vizállás
mutató, villámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, II., Fö-utoa 58. Telefon: 152-149.
Götz Aladar
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I, Bors-utca 24. e Telefon: 150-734.
..SANIT F" nabarcs- és beton vizhaflantıo
Gyártja : POSNANSKY és STRELITZ R. T.
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54.
WIHART FERENC
itész-építőmester
BUDAPEST,
XIV. Columbus-utca 83. TELEFON: 2-969-08.
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. e Tel.: 129-624.
--- Page 227 ---
Budapest, 1937 augusztus 25.
Közel 130.000-rel több látogatója volt
az idén a Margitszigetnek, :
mint a mult év megfelelő időszakában
Nagyszabású rendezési munka indul a sziget északi csúcsán,
amelyet az óbudai híd érint — Új emelet épül a Dälia-szällöra
A Margitsziget még soba olyan népszerű nem
volt, mint az idén. A budapesti kö önség eddig nem
látott nagy számban ker fel és páratlan szépsé-
geit méltóképpen az idén fedezték fel az idegenek is.
A szigetnek erről a nagy idegenforgalmi jelentősé-
géről, valamint a legközelebbi ídők fejlesztési ter-
veiről megkérdeztük
Bessenyey Zénó dr-t,
a Közmunkatanács elnökét,
1ak
aki a Fővárosi Hirlap munkat a következő
ket mondta:
Örömmel állapíthatjuk meg. hogy a
Margitszigetnek az idén rekord-esztendeje volt.
Elég ennek bizonyítására az az egyetlen szám,
amel rint
máig 127.000-rel több volt a szigeten a
látogatók száma, mint a mult év meg-
felelő időszakában.
És a látogatók sorában hatalmas számmal van-
nak elve az idegenek, köztük sokan olya-
nok is, a a Margitsziget kedvéért jöttek
Budapestre és olyanok is, akik, egyéb program-
juk ól lemondva, a Margitszigeten töltik ide-
Nem egy ilföldit. aki csak rövidebb
szándékozott tölteni fővárosunkban, úgy
meghódított a sziget varázsa, hogy lényegesen
meghosszabbított: ı itteni tartózkodá on
n már most biztosítottak maguknak szobát
/ő évre huzamosabb időre a Margitszigeten,
ben az idegenforgalomban önösen az a
nagyjelentőségű, hogy a Margitsziget tartósan
itt fogja az idegent, és ezzel elősegíti azt a
törekvést, hogy Budapest idegen vendégei ne
csak futó napokra, hanem hosszabb időre ná
lunk maradjana
— Margitszigetnek
nem is lehet csodálkozni
idilli szépségén, nagyszer:
városi berendezkedésén kí
rűség titka az. hogy
benne együtt megtalál az idegen min-
*
ezen a hódító erején
et elragadó,
1 és világ-
a nagy népszi
dent, amire szörakozäshoz üdüleshez,
gyógyuláshoz, sportoláshoz szüksége
van.
úgy, ahogyan ezt így egy helyre összpontosítva
hiába keresné bárhol is a világon. Gyógyfürdő,
gyógyvízzel táplált strandfürdő.
ivókura, tenis: golf-, lovagló pá
szállók, szanatórium, kaszinó,
déglők, mulatöhelyek, gyerme 8
legnyugalmasabb piheméstől és syószkurától
a mondain életig minden együtt van itt párat
lan miliőben. És ezt kellőleg értékelik az ide-
genek akik hogy csak legújabb alkotást
említsem a le. gnagyobb elragadtatással nyi
latkoznak a strandfürdőről, amelyhez foghatót,
maguk mondják, még sehol sem láttak. Hogy
ráadásul ennek a strandfürdőnek még rádium
tartalmú gyógyvize van, az is olyan érték,
amellyel vendégeink nem igen találkoztak.
— Szigetünk bűvös vonzóereje az idege
nekre és nagy népszerüsége idehaza. termé
tesen csak ösztönzőleg hat arra nézve, hogy
szerető gonddal szépítsük és fejlesszük. Így
legközelebbi programpontunk
a Dália-szállónak új emeletráénítéssel
való kibővítése.
még az idén megkezdődik, úgy,
Ez az építk
hogy a jövő évi nagy ünnepi vendégjárás ide-
jére a Margitszigeten is megszaporodik a ven-
dégszobák száma.
Nagy átalakuláson fog keresztülmenni
a szigetnek a Dália-szállón túl fekvő
északi esúcsa.
Innen elkerül a galamblövőpálya és a te-
rület éppen olyan kertészeti rendezést
szép
Az
mint a deli re óbudai híd felepite-
k apcsolatban a get egészen a hídig
sz töltve és itt az északi csúcson új, nom
terület alakul ki. A hídról új bejárat lé
a szigetre és az északi bejárat felől gyö-
nyörű k nyílik majd az újonnan kiépí-
tett Dália lóra. Hogy ezt a kilátást mi sem
zava: a szálló mellől a víztöltő állomás le-
ül a sziget déli részébe.
átás
KBessenyey Zénó dr. nyilatkozata, amint
nem áll meg a Margitsziget nagy sikerének elköny-
velésével, hanem jelentős, új alkotások tervéről is
beszámol. És ezek az új tervek még azok előtt is
tetszetősek, akik a Margitszigetet a beépítéstől fél
tik. A Dália-szálló felfelé terjeszkedik és mellette az
északi csúcs új szépséggel gazdagítja a Duna
ölelésében pompázó paradicsomot.
látjuk,
Extra Hungariam...
Irta Gazdy jenő
Extra Hungariam non est vita, si est vita non est
ita — mondja a magyar, Viszont emlékezünk arra,
hogy néhai Ferenc Ferdinánd trónörökös, amikor vi-
lágkörüli útjáról visszatért Bécsbe, a pályaudvaron
rá várakozó előkelőségek elé ezekkel a szavakkal lé-
pett: Nichts über Österreich. Azt is tudja mindenki,
hogy Deutschland, Deutschland über Alles. A fran-
ciák Párist „La Ville de lumiére la capitale du
monde" címekkel ékesítik. Az angol Londonról azt
mondja: , To see London is worth a lifetime." Róma,
örökváros, a kereszténység bölcsője, a halhatatlan
művészetek tárháza. Konstantinápolyban van egy
mecset, amelynek erkélyéről, ha körülnéz az ember,
rögtön meghalhat abban a tudatban, hogy a világ
legnagyszerűbb panoramáját látta. Az igaz, hogy
ilyenfélét mondanak Nápolyról is, És így tovább le-
hetne még folytatni sokáig, ha mindazokat az epite-
ton ornansokat fel akarnánk sorolni, amelyekkel a
nagyvilág annyi szépségét díszíti az emberiség.
Az ember pedig az ő atavisztikus vándorlási haj-
lamával, a változatosság iránti törekvésével, a kul-
túrembernek a szép iránti kiolthatatlan szomjúságá-
Szász Albert
ht — 8 A
FR út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK — magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszám : 118-068,
Tyltmann Ferenc
Sal. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és Eróőátviteli
Telepeket Építő Vállalat.
Budapest, IV., Kaas Ivor-u, 6. Telefon: 184-703.
val, újabban pedig az agyonhajszolt élet felzaklatott
idegeinek reszketésével, megy, vándorol ezek felé a
fénypontok felé — lelki kielégülést vagy megnyug-
vást találni,
Szó cs róla, a világháború előtti időkben is
volt idegenforgalom egyes országok felé. De ké
telen, hogy azok a tényezők, amelyek ezt mozgat,
az emberben, nagyon megerősödtek — a nagy há-
ború után. Mélységben és szélességben mindinkább
erősödő hatalmas folyam hömpölyög ma az idők fo-
lyamán mind tökéletesebbé váló közlekedési eszközök
segítségével és kitűnő szervezettséggel működő
propaganda erejével,
Mindenki , hogy ami azelőtt egyes emberek
kiváltságos lehetősége volt, ma a tömegek erős vá-
gyódásaiba kapcsolódott bele és így tömegmozga-
lommá fejlődött. Csak természetes, hogy ennek a tö-
megmozgalomnak nagy közgazdasági jelentőségét ha-
mar felismerték, főleg azok az országok, amelyek
| felé való áramlás már a háború előtt is megvolt.
Aki, mint jó magam is, sűrűn járt külföldön a
háború előtt és most újból körülnéz a már ismert he-
lyeken, világosan észlelheti, mennyire igyekeznek
fejleszteni mindazt, ami az idegenforgalommal kap-
ecsolatban mint attrakció számba jöhet és mennyire
tökéletesítették a technikai lebonyolítás módszereit
is, hogy könnyebbé és élvezetesebbé tegyék a látni
és tudnivágyók igényeinek kielégítését.
Nálunk e tekintetben még sok tennivaló van
hátra. Ez volt az impresszióm, amikor a mostani po-
litikai szünetet felhasználva, extra Hungariam ba-
rangoltam ismét. Az a szándékom, hogy erről a témá-
ről legközelebb hosszabb tanulmányban számolok be,
mert újságcikk keretei nem elegendők erre, Csak
néhány impresszióról akarok említést tenni, ame-
lyek az összehasonlításra feltűnően alkalmasak, Hi-
szen az ilyen impressziók nagyon fontosak, mert az
idegenek legnagyobb része nem ér rá, de nem is akar
tanulmányokat végezni, Ezek a hirtelen szerzett im-
Dpresszi
Ík döntenek a lelkében. Ezektől függ, vajjon
visszavágyik-e még egyszer erre a helyre, amikor
már rendszerint hosszabb időre is marad. És ez na
on, de nagyon fontos konzekvenciája az itt tartóz-
kodásnak, nemcsak gazdasági j lentőségével, de
egyéb felmérhetetlen erkölcsi hatásánál fogva 1s.
Nekem például az az érzésem, Budapesten
nagyon nélkülözzük még azt a központot, ahol a min-
de: rányban lüktető közlekedési lehetőségek
keznek a nagy város ütemesen hullámzó gazdasági
és nagyvilági élet-területeivel, Ugy mint Bécsben az
Opera környéke a Kärtner Strasseval, Berlinben az
Unter der Linden a Friedrich Strasseval és a West
enddel, Párisban a Place de VOpera, a Rue Royal-lal,
Londonban a Bank of England-Regent Street, Rómá-
ban a Piazza Venetia a Via Umberto-val stb.
Pedig megvan erre az adotts
tér és oda befutó utcúk r&ve:
hogy
érint
az Apponyi
n, amelyek a Vigadó-tér-
rel, ahol a Kioszk lebontása után kialakítandó köz
ponti fo Imi gócponttal (autóbusz, földalatti, vil
lamos gyüjtőállomások), könnyen összeköthetők és a
belső körút, a Forum révén egy nagyvilági forgalmi
központtá fejleszthetők.
Egészen lehangoló, hogy az Apponyi-tér körül,
mihelyt a nap lement, milyen kisvárosias csend és
homály következik,
Ezen a területen este is ragyogó nappali fény
nek kellene uralkodni, amely hullámzó forgalmat
vonzana
itt valós
áldozatok á
magához. A főváros Elektromos Műveinek
zal brillirozni kellene, még nagyobb
án is. Oly olesön kellene itt az áramot
szolgáltatni, hogy az üzletek kirakatai és fényreklá
mok kápráztatóak legyenek, amint azt látjuk az
előbb említett világvárosi centrumokban. Ugyanez
áll a Dunapartra, mint egyik legnagyszerűbb attrak-
ciönkhoz és a fürdőkhöz vezető útvonalakra, sőt ma-
gára a Dunapartra és a fürdőépületekre is.
Éppen ezért a legnagyobb örömmel láthatjuk azt
a nagyvonalú munkálkodást, amellyel a Közmunka-
tanács, amióta Bessenyey Zen6 áll , a lehető
leggyorsabb tempóban igyekszik ily irosközpont
kialakítására a belső körúton belül. Minden tény
nek kell fogni, hogy ezek a tervek mielőbb
megvalósuljanak, mert e ágításra az
idegenforgalom szempontj; van.
Csak így lehet a nag: adottsá-
gokat, amelyek
fürdőkkel, a
kezésünkre álla:
erű termész
a Dunaparttal, a Margitszigettel; a
nyörű budai részekkel stb. rendel-
ak, nagyvilági miliőbe belekapesolni.
1 melyik fogja meg inkább az idegen
impresszióit, lehet kérdéses, de ha az ember kül-
földről hazajön az érzése, hogy a nagyvilági
élet stílus
a természeti s
gosan lehet
ícióira épp úgy szükség van, mint
épségek hatásaira, Legalább is vilá-
látni, 2
hogy az idegenforgalomr:
mottartó országok mindezeket fokozott mérté
igyekeznek kiépíteni, nehogy a tömegvándorlás
útjaiból kimaradjanak,
Ránk nézve pedig kii
nyugatról "ő idegen valóban
itt nem a kelet kapujában áll, h vugat erős
védőbástyái között időzik, itt-ott feltűnő keleties
ieléstelenségektől meg kell szabadulni és nem is azt
mondom nyugatias, mert ez a fogalom már sokban
kompromittálva van, hanem az abszolut kiművelt és
íz megoldásokra kell törekedni. Csak például
említem fel, hogy Páris város taná nem tartotta
felesleges időtöltésnek, amikor egy teljes ülést szen-
te It. elszaporodott — ízléstelen
eklámok megrendszabälyozä-
zt Pesten is, de nincs gaz-
ügynek, sőt minduntalan újabb bor-
zalmas dolgok történnek, mintha itt mindenki azt
esinälhatnä, amit akar. Például újabban az autófor-
galmi jelzőtáblákat a járda közepére szokták he-
lyezni!
De hát részletkérdése
nösen fontos az, hogy a
rezze azt,
sár
dája az ilyen
Mióta sürgetjük
re most nincs helyem, nem
akarok azokkal foglalkozni, csak rámutatni akartam
arra, hogy ha az ember idegenből ha n, mindig
ba eshet egyes dolgok felett. A kénye-
t mondja, — legjobb otthon, de a ránk
n is igen nagyjelentőségű idegenforgalom azt
kívánja, hogy mi is csak menjünk minel többet ki.
znunk lehet belőle, úgy ís, ha levonjuk a kon-
zekvenciákat,
7 7
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalós külö gek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Léverseny-tér mellett
Telefon : 296-832
--- Page 228 ---
Budapest, 1937 augusztus 25.
HIREK
— A PÁRTBÓL .
Városrendezési munkák
a Szent Imre-väros
clhanyagolt részein
A legközelebbi napokban megindul a nyári szü
netet követő munka a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjában, amelynek őszi programját legutóbbi e
mában ismertette a Fővárosi Hirlap. ü
ártszervezetekben is készülődnek az
amelyben az első feladat az új Pärtsz
pányra,
értelmében való uj, akulüs és a kerületi wi
ztmányok megválasztása. A XI. kerület már túl
van ezen az kuláson, úgy, hogy ott már az új
pártalkotmány értelmében indul meg a munka. A
kerül
amel
probléma,
lönösen sok a
ül több város.
teljesedésbe
rohamosan
tennivaló és a
rendezési bh
is ment.
Ezekről a
rületi kérdése
folyamán
kívánság a nyár
fontos és széles rétegeket érdeklő ke-
érdeztük
ről meg!
Vályi Lajos dr.
törvényhatósági bizottsági tagot,
a tkező f ka
- szent Imre-városi pártszervezet, amely köz
tudom egelsőnek és imponáló egységgel va
lasztot az új pártulko nynak megfe
szünet uti
elebbi 1
ködését újra
tazíikatál a nyári
megke
idúsa és ©
István hat
Szántay
közérdekű
erületben
anis az elmúlt nyár fo 1án meg
5 váltott ki, hogy az nevezett
m, á $ rdő vidékén és a t emle-
1 A t júni 1-i yámoló
" etes, 8 t részt
V :
Zsitvay 1 Karafiáth ő főpolgár.
; { Saját T tapasztalták, Ihe :
Tétényi-útnak a Sósfürdől Ű tő szakasza eg
a tarthatatlan állapotban va kerületben
í tud 1 a főpol € k és a nártei
1 hól 1 Sasadon € 17
i 1 Bibie-telepen
1 fi lad A ut de olyanok is
1 1ek Y való megszüntet ren
delto € Kir mán eleget tett retén
és a Bibic-telepen több tarthatatlan még a
ár folyó n megszüntetett, A kerület közönsége
1 tesen nagy hálávat van úgy a [főpolgár
€ és a párteln mint ály Kálmán tanács
nok: iránt
munkarendje. A Nemzeti Egység
utcai ban
a teljes munkarendet.
k és az iroda minden hét
x és délután 5-től S-ig tart
A pártközpont
Fővárosi Pár
szepteml
1 Esterház közpon
isszaállítják
ogad
őtt 10 órától
Naponta
köznap déle
hivatalos órát. Addíg is rbócz Imre orsz yűlési
képviselő, ügyvezető főtitkiá sütörtökön délelőtt
10-től 1-ig, Alberovszky Fe nöki titkár szerdán
dél ő. től 8-ig fe d. Hivatalos órá. hétfő és
kivételével, délután fél 6-tól 8-ig tart az
d
t központjá
ónban pe
idássorozatot tartanak, amelyeke
idása nyomán aktuális várospolitikai
kerülnek megvitatásra.
három-négy
szakérti
kérdés
Az erzsébetvárosi pärtszerv
egész nyár folyamán is élér
június és július folyamán 196 új tag jelentkezett tel
vételre, Az új tagok augusztus 29-én ünnepélyes kere
tek között teszik le a fogadalmat a kerületi pártelnök
kezeibe. A tagavatás ntán a Metropol-szálló télikert
jöben az új tagok jönnek össze.
Szép sikert aratott pártszervezet
dalárdája, ame yörmnrői dalosversenyen a har-
madik díjat nyerte el. Ez az eredmény annál érté-
kesebb, mert az alig Tél éve kult NEP-dalárda
tíz régi jóhírnevű fővárosi és vidéki dalárdával vette
fel a nemes versenyt. Ebből az alkalomból Lozsy
Hugó karnagyot és Garay László ügyvezetőt a Dart
vacsoráján meleg ünneplésben részesítetté
tetben, Amely az
pártéletet folytatott,
társasvacsorára
erzsébetvárosi
Kef új kormány-
jőfanácsos:
Terböcz imre és Useity Jela
A Vvärospolitikai élet két vezető alakját, közéle-
i úlóságát érte a legfelsőbb elismerés. A
rbócz Imre országgyűlési képviselő
terén szerzett érdemei elismeréséül és
Usetty Béla d ggyűlési képviselőnek, a Labda
rúgók Szövet elnökének a magyur élet te.
ren szerzett érdemei elismeréséül a mag királyi
kormányfőtanácsosi címet adomány
1 böcz Imre, közéleti mur
közélet
zeti Ez. ség Fővárosi Pártj
kében fejtette ki a várospc élet jelenlegi cik.
lusa alatt. Mint Zsitvay Tibor legközvetlenebb mun-
katársa, ő is abban az emelkedett szellemben dolgozik
a közérdek önzetlen szolgálatában a pártban,
a törvényhatósági bizottságban és a bizottságok
egész sorában, mint pár ik vezére. A párt admi-
nisztrációj
honosított
1ak élén puritán és munkás szellemet
meg és nagy szolgálatot tett a pártnak
azzal, hogy gazdasági helyzetét erős kézzel rendezte.
A pártiroda élén mindenkor a legkészségesebben és
dhatatlanul szolgálja a polgárság érdekeit és
naponta sok ügyes-bajos ember dolgát, de
ugyanakkor kerületének, IT. kerületnek érdekeit is
hathatósan képviseli, A ciklus elején új ember vol
a várospolitikában, ma pedig közismert és megbe
csült nevet ünnepel a kitüntetés alkalmából tiszte
lőinek serege.
Usetty Né
kapta
mert ezen
vobb sik
a dr., mint a magyar
legfelsőbb «€
a teren
et 68
sportälet
lismerést. B
ük ela vv
4 Béli
vezére
azért,
rsenyben
l a magyar
sportélet vezetői közül senki sem dolgozott többet
azért, hogy a magyar névre az egész világ előtt
dicsőség
jon. A legv gosabb időkben vette át
mag sportszövetség — vezetését és
sportszempontot ne: , vitte előr
t. Imponáló munk ígot fejtett ki
igyobb
dül csak
magyar spo
a téren, holott ez csak egy zlete annak a
von sokrétű közéleti tevékenységnek, ame
ty Béla az országos politikábar, a várospoliti
{ ennek keretében é egy emberre való
mr sz is 6 a—azó IX
dalmi
} 1
a 1 esin e
miképper
jóváhagyta a belügyminiszter
a Seylidalap új szabályrendeletéi
Az üzemi tisztviselők számára is megkezdődtek
az alap szolgáltatásai — Azonos szabályok
szerint állítják fel a vidéki városok hetegse-
gélyző szervezeiét
j ntős eseményt könyvelhetne el a szókes-
főváros alkalmazottai; életbelépett a — Segítőatap-
ról alkotott szabályrendelet. A belügyminiszteri
inkeió ezzel véglegesen megnyitotta az utat 4
si fontosságú intézmény
t s a székesfőváros sok
tisztviselője és alk
Hapíthatja — r
súlyához és j
közöss
őrködni a
katársaka
törvén; által alkotott szabályrende
let talános nyomban meghatározza
k lehetnek tőalap tagjai, A kö
és közoktatási tényleges, nyugdíjas és
alkalmazottak mellett az Elektromosmüv,
k, Házinyomda havifizetö:
ndkét kategória ellá
különben az igényjogosult
ik azt a hatalmas tábort,
zeresen gondoskodik
művek, Vízm
mazottai, további;
özvegyei és árvái
egyéb családtagok
amelyről most már
Segítőalap.
A Segítőalap mér
rend
idején is
tanúb got — arra
tán áll, most meg,
az üzemi alkalmazottak bekapcsolódása követ
keztében nkeiórádiusa tekintélyesen megnövekedett.
zen bizonyosra vehető, hc még az eddiginéi
lesebb körben, közmegelégedésre fogja lebo.
nyolitani a reábizottakat.
CSEREPKÄLYHÄK
POSPISCHILL OSWALD-CEGNEL
Iroda: Baross-u, 69. — Telep: Tänesics-u, 4/a.
Tel.: 143-071. Tel.; 332-064.
CUSTLODIS ALPHONS
ALAPITÄSI ÉV 1876. — Mérnöki Iroda és
építési vállalat Ipari berendezés részére. —
Gyárkéményépítés, Gőzkazánbefalarás, Ipari
kemencék építése és terverése.
Budapest, V., Nädor-utca 19. sz.
TELEFON: 1—120—07.
állása
zonysó
»ldigi fen
Mint különös
mint azt jól
sünk meger
érdekességet
informált helyről
említjük, hogy
szárinazó értesülé-
a kö: szinte teljesen azonos szer-
vezeti szabályzat alapján fog felázlításra ke-
rülni a vidéki városok bejőksegélyző alapja.
A velségének üv.
alelnök: osztályfőnök
a köz zal a tervezel
tel,
zata
amelyet Aa
értelmében szerkesztett
esetén végre megszűnik az a mindenképen
atlan helyzet, hogy az 56 vidéki város
alkalmazottja bete; s
isban sem részesül. Lukde:
mat ta is, hogy a vidéki városok
1ézmé teit megszabó memorandumot, il-
letve törvénytervezetet Széll József belügyminiszter
elé terjessze.
A belügyminiszter nagy megértéssel fogadta
a referátumot
y a rendkívül nagy hord-
nál segédkezet nyujt
& etségének, Lukács Ödön a miniszterrel
folytatott tárgyalásairól a mohácsi közgyű szá
molt be a szövetségnek.
ának hatá
ielynek megv
3 1
Pavlik és Tärsa
ke gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
gészségügyi berendezések vállalata.
145—913. és 130—86.3
FROMMER JENŐ
épület-, mű- és tűzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Murányi-utca 42.
Telefon:
Bejárat a Pál-utcsi oldal Dembinazky-utca sarok
TELEFON: 1—590—78. TELRFON:1—360—31
Geiringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos és accumulaítor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX, RÁDAY-U. 47. Telefon: 1-855-59.
Lorenz Käroly és Falusy János
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel. 2937-752
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
| szobrászok
XIV., Czobor-utca 6.
Telefon: 297-720.
HANNAUER ISTVÁN
küzponti fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
. 14. Tal.: 167-020
| Budapest, !., Enyedi
SÉDELY KÁROLY
épüftetműlakatos, tűzhety
készítő és autogénhegesztő
Budapest, I., Márvány-utca 38, sz. Tel.: 1-572-64,
Rivállal mindennemű épületmunkák, rácsok, A! puk, fazon-
ablakok stb. készítését,
1 HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
k és
tára BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
erdők sb, Wi) TELEFON: 2-929-43 =
. rá it Budapest,
ifj. Tóth F erenc Yo Beketér 9.
2 z Telefon: 2-915-72
és Jahoda János |
fém-, aluminium- és kokilla-öntöde [/
Fa
Okleveles gépészmérnök gépgyá
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, VI Gólya-utca 8.
Telefon: 138—883, 138—882.
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMÉBE: UJDONSÄG!
NEMES FATAPETA
egyed. . arusító
SÜDFELD fatapéta üzlet. 70 éves cég. — Nagy
mindennemű tupétákba:
V.; Mária Valérii:
ital; kn árajániat
. 10. ol: 182-021
--- Page 229 ---
Budapest, 1937 augusztus 25,
A Budapest ät akarja venni
a csepeli állami vízművet, hogy az egész
Pestkörnyéket elláthassa vízzei
A városrend: vény, amely a Közmunka.
tanács hatá: a fővárost környező városokra és
községekre is kiterjesztette, ismét előtérbe helyezte a
pestkörnyéki problémákat. Ezek sorában legelől áll
ivóvíz kérdése, amely nemcsak Pest környé
érdekli, hanem a legkevésbé sem közömbös a fővá-
rosra nézve, mert a vele összenőtt városok és közsé-
gek közegés gye egyúttal e endű budapesti
probléma is. Az ivóvíz, illetve a vízellátás kérdésében
a főváros és a pestkörnyéki községek egész sora
között évek óta folynak tárgyalások. A Székesfő-
város Vízműveinek vezetősége már régen belátta
ennek a kérdésnek rendkívüli fontosságát, ezért
minden alkalommal a legbehatóbban foglalkozott a
hozzá intézett kérésekkel, sőt a "Vízművek nagy-
arányú fejlesztési programjánál is tekintettel volt
arra, hogy a pestkörnyéki igényeket kielégítse.
A legutóbbi napokban Rákospalota fordult
ismételten a vízellátás dolgában a fővároshoz,
ezúttal a legkomolyabb formában folynak a tár-
alások, amelyekhez jelenleg két körülmény ad pozi-
tív alapot. Az egyik az, hogy Rákospalota képviselő-
testülete zsef dr. — polgármester gazdaságos
"tét , elhatározta a vízvezeték és csa-
s létesítését, a másik pedig az a döntő körül-
hogy a kes. ros Vízművei nagy építési
mjának keresztülvitele révén most már abba a
kedvező helyzetbe jut, hogy, a főváros érdekeine
legmesszebbmenő szemmeltartása mellett, a Pestkör
nyéknek is tud ivóvizet juttatni,
Erről a fővárost és a környéket egyformán ér-
deklő kérdésről, kérdésünkre
Pap Ferenc
a Székesfővárosi Vízművek vezérigazgatója
a következő nagyérdekü ismertetést adta:
— Több
fordult azzal a kére-
femmel a fő shoz, hogy vonja be őket Vízműve
nek hálózatába. Komoly t x sok folytak és
folynak Rákospalotával, ezenkívül Pestújhely,
Budaörs, Budakcszi, Békásmegyer, Remetekertväros
és más községek is hasonló kérelmeket terjesztettek
elő.
Schütz Testvérek, födi.
E , Optülit !
környező helység
F-Abi
ron könnyítém-ésgettyű
Telefon: fehér-osnpágyfém !
1-530-93, GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
Bermann Miksa 5
okl. mernök-vallalkozö
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
[DUBECZ MIRÁLY
lakatosmester
Bejärat Vilmos császár-út 18. és Erzsébet. 1 15.
TELEFON: 386- 782.
fatüzolésű
Szántó Miklós...
bádogos. és szerelőmester
H Budapest, VI.,
Horn Ede-u. 16.
| TELEFON : 325-121
M AY ! M R = építőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 122—155.
Barna Máríon
épületlakaios fűzbhelykésziíiő üzeme
Budapest, VIII., Szerdahelyi-utca 3. ( Saját ház.)
Telefon: 187-004, [1
TAMULA GYÖRGY
hat, eng. villanyszerelési vállalata
Budapest, V., Vilmos császár-út 17.
Telefon; 325-172
Díszoklevéllel és ezűst éremmel kitüntetve
NEDVES FAL
LÉGSZIGETELÉS
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., Intel 71. Tel.: 120-864.
víztelenítése és a
PINCEPÓTLÓ
WANNE
— Hogy a feladatot tärgyilagosan a főváros:
dekeit szem előtt tartva — lehessen elbírálni
meg kell vizsgálni, vajjon a /ővárosnak érdeke-e,
hogy a környéken fekvő és vele területileg gyakran
! orosan egybeépült települések — kifogás-
talan 11 legyenek ellátva? Lehetséges volna-e ez
a vízellátás a Székesfőváros Vízművei által?
szükséges-e, hogy a fővárost környező
a főváros lássa el vizzel?
— Az első
ható, hogy a
kényelmi é
Végül
helységeket
kérdéssel kapcsolatban megällapit-
etek centrális vízellátását a sok
tűzvédelmi okokon kívül /őleg köz-
égi követelmények teszik szükségessé. Amíg
Peer ivó 1 látja el polgárait,
gek és városok nagy részében az
ivóvíz kérdése mai napig sincs meg-
oldva. Így tehát megvan a lehető hogy a
környékről állandóan a fővárosba járó lakosság be-
hordja a különböző fertőző betegségeket, de ugyanez
történhet a sok behozott élelmiszer (tejtermék, gyü-
mölesök, stb.) útján is,
A fővárosnak tehát egészségügyi
tokból rendkívül nagy erde
ahhoz, hogy a körny
vízzel legyen ellátva.
szempon-
De számos gazdasági kihatás is entkeznék a fő-
város közgazd i életében, ha a környék víz-
ellátása rend res vízvezeték építésével nyerne
megoldást,
— Hogy a környék ivóvízzel való ellátása lehet-
séges legyen a Vízművek részé
tes előfeltétele, hogy ga a főváros víztermelő
telepein olyan mennyiségű — vízzel rendelkezzék,
amellyel a legrosszabb szonyok közt is képes el-
látni elsősorban a fővárost, másrészt azt a víz
mennyiséget is szolgáltatni tudja, amely a környező
területek vízellát s elegendő,
A ı elk
1, annak természe-
, dlietőleg a
elkészülő viznyerötelepek — üze:
vel abban a helyzetben lesz a
a környező helységek egyik-más
tudná a szükséges vízmennyiséget
tani.
közel]
behe
számára
biztosi-
Ezeken kivül azonban a Vizmüvek toväbbi
feladata, éppen a környék vizellät a való tekin-
y a mostari “ vízműbővítéseken felül
erzési lehetőségek biztosítását a szük.
z mérten a legteljesebb határozottsággal már
megkezdje. Az idevonatkozó előtanulmányok
folyamatban ak, E tanulmányok során
nosnak látszott inak az elgondolásnak a ke-
resztülvitele, hogy
már
h
vő állami vízműveket a
a Csepelszigeten lé
siőváros közönsége vegye át a kincs.
tártól.
Ennek a vízműnek a birtokában nemcsak a főváros
vízellátásának biztonsága volna fokozható, hanem —
miután a vízmű máris több pestkörnyéki helysé
lát kezdeménye
nagy
bevonás.
történnék a
véknek a
[ i vízmű
sé meg:
lépéseket a
vonatkozó polgármester
úr megtette
lomása: ha tehát a fő-
k jó vizet kapjon és
tó, a fővárosnak meg is
e minden valószínű
egészségügyi v szonyok
irányításán kívül az is, mert a környező sok-
nak és községeknek alig van meg a terr
adottságuk megfelelő vízmennyiség feltárására saját
nűködésük útján. A székesfőváros ugyanis már
is arra kényszerült, hogy vízműveivel elfog-
a közeli ára tekintetbe jöhető
zes számottevő vízadó területeket.
— Ezzel kapcsolatosan felme:
hogy a főváros a
tékig bonyolítsa le.
oldás látszik a Vízmű
nek, hogy
további
városnak érdeke, hog
a feladat meg is valósít!
kell oldania a kérdést. 8
1 az a kérdé
út milyen me
lag az a meg-
k számára a legmegfelelöbb-
a főváros termelőtelepein nyert vizet
án a termelőtelepen, avagy az illet
zület határán vízmérőn mérve adná át az
igénylő helységeknek.
őtt azonban sok más ké:
A gyakorlati kivitel e
is ti a vár, Ilyen például,
alatt, melyet a vizellätäsha be kell
molni kell a [légöltalmi empontokkal
erre való tekintettel a centralizálás és decentrali-
kérdésével. Nem utolsó nehézségként jelent-
ik a gazdasági et émák Megoldá . A környező
hogy mit
községek vizellät nagy felada
tot jelent majd magára ra is, de súlyos
gondot fog okozni a körny leteknek is a be-
>
ruházásokhoz s ltségek előteremt
főváros közönsége és a főváros vezetősége, élén a
polgármesterrel, tekintetbe véve a főváros fontos
érdekeit, a legnagyobb megértéssel és a legnagyobb
szeretettel foglalkoz mak a kérdéssel. Már az eddigi
tárgyalások során is az az elgondolás vezette a kér-
déssel foglalkozókat, hogy a környék vízellátásának
megoldását a környék számára lehetőleg legkedve
zőbb anyagi feltételek mellett igyekezzenek meg-
valósítani,
Miért késik
a Temetkezési intézet
versenytárgyalásának
eldöntése
Még ebben a hónapban összehívják
az üzemi válaszímányt
A Községi Temetkezési Intézetnek a koporsók
és más temetkezési kkek szállítására megtartott
versenytárgyalásaival kapcsolatban bizonyos kifo
gások hangzottak el, amelyek különösen azt rójják
fel, hogy a június 11-én megtartott második ver-
senytárgyalás elbírálására az üzemi válas:
mányt
még mindig nem hívták ös: és így 7
lítás nem kerül eldöntésre. Ebben az ügyben
illetékes helyen
a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Hirlap:
— A szokásos időben megtartott versenytárgya
lást, amelynek eredményét az Árelemző Bizottság is
felülvizsgálta, a polgármester úr met
A polgármesteri határozatot egy érdekelt
fellebbezte a belügyminiszterhez, A Temetkezé
tézet az ügyet lezárta és újabb versenytárgyalást
tartott. Ennek eredményét is az Arelemzö Bizottság
elé terjesztette, amelytől augusztus 4-én érkezett
meg a véleményezés.
Tekintet nélkül a nyári időszakra, a Temetke-
i Intézet azonnal az üzemi választmány elé öha
Ärelem Bizottság vélemény
választmány állásfoglalásához azonban a
az üzemi
versenytárgyalás össz irataira ség van, ame-
lyeket időközben bekért a belügyminiszterium, Sür-
gős intézkedés történt az iratok visszakérésére és
a minisztériumból az iratok az elmult hét közepén
visszaérkeztek,
— Ilyenformán csak most van mód az üzemi
választmány összehívására, ami meg is történik
úgy, hogy még ebben a hónapban a választmány elé
kerül a versenytárgyalás anyaga. A választmány
javaslata alapján azután a polgármester úr dönt a
második versenytárgyalás dolgában. Mindez világo
san megmutatja, hogy semmiféle mesterséges ok
nem játszott közre a késedelmes döntéshez.
Első Magyar Seépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
aluminium-, fém-,
FEMTECHNIKA mű- és kokillaöntőde
Cégtulajdonos : TOTH KÁROLY
BUDAPEST, Ill., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Campi Ödön
Műlakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bälväny-utca 14. Telefon; 113—316.
Gyár: XIV., Hungária közepkrt. 107. Tolefon: 296—494.
IÓTH JÓZSEF 25.
Józset-kürút 21.
Telefon : 13-03-60
Kriseh Fekete János
TETŐFEDŐMESTER ==
Karolina-út 16. € —Tel.: 2-695-59.
Budapest, I.,
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Telefon: 1—424—97,
Budapest, X., Kereszturi-üt 8.
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII, Rákóczi-út 53., III, 26. T,; 149-408,
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER -
Budapest, VIII., Baross-u. 45. Tel. :
Lorschy Henrik
mérnök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 171. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—9718—30.
185-645.
--- Page 230 ---
1937 augusztus 25,
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
elvasóink figyelmét.
*
ELÖFIZETESI AR:
Félévre . . . s s. s 04
MEGSZ ÓVTO U
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
s s ——
A városházi hetilapok kö |
zéssel a törvenyhato:
július és augusztus hónapokban, kétheten-
ként jelennek meg. E megállapodás értel-
mében a Fővárosi Hirlap legköze-
lebbi száma szeptember n, — azontúl
azonban ismét rendszeresen, minden hé-
ten szerdán reggel fog megjelenni.
Szendy Károly polgármestert
grádi kiállításra, Belgrádi je
belgrádi polgármester a sze r 11-én Belgrád
ban tartandó nemzetközi kiállításra, amelyen Ma-
gyarország is szerepel, meghívja Szendy Károlyt,
Budapest polgármesterét. A magyar pavillon iránt
egyébként máris rendkívüli érdeklődés mutatkozik
Belgrádban.
ják a bel-
nt Ilics Laza
meg
Veress Gábor és Tüske Jenő kitüntetése.
Gábor dr. kormányt sos, államvasuti igazge
a kereskedelmi főosztály főnöke, mint ismeretes, át
vette az IBUSz legfőbb vezetését, amelynek elnöke
lett. Ebből az alkalomból a kormányzó megengedte,
hogy neki. sok éven át teljesí értékes szolgä-
latáért elismerését tudtul ad ignum Laudis,
amely Veress Gábort diszíti, kiváló érdemeket jutal-
maz. Magas és rendkívül felelősséggel járó pozició-
jában hatalmas munkát végzett a Máv. szolgála-
tában, amiben nagy koncepciója, páratlan munkabí-
rása és nem utolsó sorban nagy nyelvtudása és
diplomata tehetsége is segítette, aminek különösen
a külföldi tárgyalások alkalmával látta a vasut
hasznát, Az utóbbi években Veress Gábor, mint tör-
vényhatósági bizottsági tag élénk részt vett a váro:
politikai életben is, ahol a Nemzeti Fővá-
rosi Pártja oszlopos tagjaként nagy foglal-
kozik közlekedési és idegenforgalmi kérdések elöbb-
itelén. Ezekről a kérdésekről számos feltűnést
5 zata jelent meg a Fővárosi Hirlap
bja is. Kitüntetését az egés közvélemény
őszinte amel fogadja, — Ugyancsak most került
nyilvánosságra az államvasutak egy másik kiváló
ságának kitüntet A kormányzó Tüske Jenő
dr. államvasuti igazgatóhelyettesnek sok évi buzgó
3 is.
és eredményes szolgálata elismeréséül a kormdny-
főtanácsosi címet adományozta, Ez a kitüntetés nem
csak a Máv-nak kebelbeli ügye, mert Tüske Jenő,
igazgatóságában végez kiváló munkát,
bb körben ismertté tette nevét akko
gyorsvonatokat bevezette. A k
rűen bevált és nem csak a
ik has és mem — csak
jelent, hanem — kultúrális
— ha csak egy-egy napra
is — emeli azt a belső idegenforgalmat, amely a
külföldi nagy idegenjárással ellentétben, a háború
óta erősen megcsappant. Tüske Jenő egyéb tevé-
kenységével is hozzájárult idegenforgalmunk fellen-
dítéséhez,
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
Epitőanyagipara: Budapest, V., Sas-uten 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
aki a Máv
a legszél
amikor a fil :
tünő elgondolás nagysze
vasuti forgalomnak
olcsó ntazási lehetőséget
tényezővé emelkedett és
Cementgyár : Láhatlanban . . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban. . , s: „ m m 5.000 ,,
Dorogon . . . s s. ww „3.000 ,,
Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujtalu évi telj.
Cserépgyár : Buda-Ujlak „u
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
kép. 60,000.000 drb.
8,000.000 drb.
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek,
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
latának huszonötéve
Közszolg jubileumához érke-
zett Feigler Károly dr. s: fővárosi tisztifőügyész
helyettes, akít az évforduló alkalmából meleg ün-
neplésben részesítettek, A népszerü tisztifőügyé
helyettest kartársai élén Tóth Péter dr. tisztiügy
üdvözölte és beszédében rámutatott arra, hogy a
jub; a magyar ügyvédi kar kiváló egyénisége,
aki yedszäzados munkájával nagy érdemeket
szerzett a főváros szolgálatában. Feigler Károly dr.
köszönő szavaiban bejelentette, hogy a jövőben is
éppugy, mint a letelt huszonöt év alatt tudását és
munkaerejét a fővárosnak szenteli.
Kormányzói elismerés Tób! Károlynak. A k
mányzó megengedte, hogy Tóbiás Károly kormán
főtanácsosnak, a Beszkärt vezerigazgatöhelyette:
nek nyugalombavonul alkalmából három évtize
den át kifejtett értékes és eredményes munkässä-
gáért elismerését tudtul adják. Amikor Tóbiás Ká-
roly nyugalombavonu át hírül adtuk, alkalmunk
volt méltatni a Beszkárt és keresztül a fővá-
ros érdekében tett ki atait, amelyeknek
méltó elismerése most a leg
tüntetés.
elsőbb helyről jött ki-
Teasdale Ottó kitüntet A kormányzó a mi-
niszterelnökség előterjesztésére Teasdale Ottónak, a
székesfővárosi oltóság mäsodföparanesnokänak
sokévi eredményes szolgálata elismeréséül a magyar
érdemrend lovagker tjét adományozta. A budapesti
tűzőrség régi, oszlopos tagjának, a váló szakem-
bernek kitüntetése széles körben kelt őszinte örömet.
Az új tanévben életbelépő zsinórírás és a papir-
kereskedők érdeke. A polgármester, mint ismeretes,
elrendelte a fővárosi községi elemi iskolákban a
zsinórírás tar át és ennek megfelelően megälla-
pitotta a zsinóríráshoz szükséges taneszközöket: az
írótömbök helyébe lépő írólapokat, az íráshoz való
alátétet, az iräsfüzeteket, írótollakat, tollszárt, szí-
nes és fekete irónt. A papír- és írószerkereskedők
szövetsége beadványt intézett a polgármesterhez,
kérve, hogy az eddig használatban lévő füzetek az
1937—38. tanévben mindaddig továbbra is felhasz-
nálhatók legyenek, míg a papirkere raktá-
rából el nem fogynak, Hivatkozott a szi g a be-
adványban a Polgármesternek arra a rendeletére,
hogy: a papirossal és a papirosanyaggal a legmesz-
szebbmenően tak skodni — kell, mert minden
papirosanyag nyersanyaga — valutáris gondjainkat
szaporítja, Hivatkozott továbbá a súlyos helyzetben
levő magyar papiroskereskedelem és papirosfeldol-
gozóipar fenyegetett érdekeire is. A beadványt a
szövetség vezetősége Luttor Ignác igazgató, a zsi-
nöri feltalálója jelenlétében adta át a főváros
közoi tatásügyi ügyosztályában Felkay Ferenc dr.
tanácsnok távollétében Boros Pál dr. főjegyzőnek,
aki az ügy méltányos elintézésé helyezte kilátásba.
A BSE fényképkiállításának nagy sikere. Most
nyilt meg a Budapesti Sport Egyesület fotoszakosz-
tályának negyedik kiállítása a Székesfővárosi Kép-
tárban. Nagy és értékes anyag gyűlt egybe a kiál-
lításon, amelyen a BSE tagjainak 350 képe mellett
bemutatásra kerültek a Székesfőváros Idegenforgalmi
Hivatala és az Állatkert fotopályázatán díjat nyert
felvételek és a Segítőalap balatonkenesei képei is.
A kiállítást Szendi ároly polgármester nyitotta
meg, akit a rendezőség élén Némethy Károly dr.
tanácsnok üdvözölt. A megnyitó közönsége nagy ér-
deklődéssel nézte meg a kiállítás sok szép látnivaló-
ját, amelyet a megnyitás óta is állandóan számos
látogató keres fel. Nagy érdeklődést keltenek Szendy
Károly polgármester kitünő felvételei, amelyek ver-
senyen kívül vesznek részt a kiállításon. Ugyancsak
versenyen kívül állították ki értékes kollekciójukat
dorogi Farkas Ákos dr., Felkay Ferenc dr., Kovács.
Goszleth Ernő dr.
kiállítás rendezése körül Hawlin Károly dr. főjegyző,
y Lajos tanácsjegyző, Schuszter Ferenc
Simonfíy 10s tanár és Gabnay Ferenc
jtettek ki elismeré: méltó munkát. A nagy és
yag nehéz feladat elé állította a zsürit, amely-
nek Némethy Károly dr. tanácsnok elnöklete alatt
tagjai voltak: Pacher Béla dr., Kopp Jenő dr. és
Kunszt János dr. A zsüri a kiállítás három legszebb
képének talá Gabnay Ferenc úszó nőjét, Klell
Kálmán vitorlás hajóját és Pénzes József dr. ökrös
fogatát, amelyeket nagydíjjal tüntettek ki.
Első díjat nyert: Dulovits Jenő, Bor Dezső, Havlin
Károly dr., Simonffy Szilárd, Raj István, Hahn Sándor
dr., Kőhalmy Gyula, Wohl György dr., Schuster
Reminiczky Lajos, Regenhart Pál, — Simonffy
Zimányi Ján és Gábori Béla. Második díjat
Várkuti Tibc Pál Ferenc, Kenessı ósa József,
Endre, 5: lósi József dr.,
dorogi Farkas Ákosné,
i Józsa
Gábor dr., Nagy
Akos dr., Lénárd FE
díjat nyert: YTrigyesi János,
Lorberer Árpád,
2rnő, Harmadik
Györg:
Mihälka
Morik István, Hangel László, ifj. Medek Béla, Szepes-
hegyi István dr., D‘Ouvenou Lóránd, Nadler Herbert,
Uhl Imre, Festetich Pál gróf,
Farka Józsefné, Szebeny Józsefné,
Szam Koritsänszky Lajos, Baröthy Lili,
Grolig Ernőné.
Házasság. Ercsei Ekker László középiskolai ta-
nár, a Nemzet ség Fővárosi Pártja VII. kerü-
leti szervezetének népszerű és szeretetben álló
központi politikai párttitkára, augusztus 10-én tar-
totta esküvőjét a Damjanieh-utcai Regnum Maria-
num kápolnájában Monszpart Klára úrleánnyal. Meg-
‚jelent az esküvő kerületi szervezet elnöksége és
tisztikara és ánságaival halmozta el az ifjú párt.
Augusztus 26 és 31-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYARA — TELEFON; 296-881
BUDAPEST, XIV., HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
Ber $ándon
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel.: 1-B24-29.
Linoleum és gummi
burkol CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-49.
Ajánlatok díjmentesen E—
EXPRESS
FELVONÓ—GÉPGYÁR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47, Tel.: 29-25-97.
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. (Petőfi térnél)
Telefon : 182-114, Alapíttatott ; 1860.
Nagy árammegtakaritás !
Nagyobb fény!
KOMOR HEÉNRIR-féle
fenytechnikal-, villamossági-
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPEST, VII. WESSELÉNYI.-U.59.
‚mpatostekkel Telefon: 141-476,
Frank Ignäc
GÉPSZÍJ ÜZEME
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
Telefon: 1—314—39,
CZIGÁNY ADÉL
virágkereskedése
Budapest, VI., Teröz-körüt 60. Tel
Kertgazdasäg: Budatétény, Villatelep. Tel,
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
Budapest Székesfőváros
Elektromos Művei
új villanyárszabása igen olcsó, kilowattórán-
ként 20 filléres egységárral
lehetővé teszi a többfogyasztást!
Ezzel az egységárral
1 órai vasalás költsége 6—7 fillér, tehát
egész napi vasalás 60—70 fillér, a porszívó-
gép 1 órai üzeme 4—5 fill, 1 liter víz fel-
forralása pedig 272 fillér.
Villamos főzés
céljára az áram egységára kilowattórán-
ként 12 fillér.
Négyszemélyes családnál a főzés-sütés
áramköltsége havonként 12—13 pengő.
illamos
vital yíztárotók
számára az éjszakai áram ára kilowattórán-
ként 6 fillér.
Egy fürdővíz áramköltsége átlag 86 fillér.
Villamos tűzhelyek, kettős főzőlapok és forró-
víztárolók az V., Honvéd-utca 22. szám alatti
kiállításon részletfizetésre vásárolhatók.
--- Page 231 ---
Budapest, 1937 augusztus 25
7
GarzDAasdei ÉRTESÍTŐ
Szemífényvesztő manőver
a budai egységárüzlettel
Goldbergerék családi zsinagógát rendeztek be
a Párisi Áruházban
Az elmult héten nagy garral beharangoztäk,
hogy megnyílik a budai "gységáráruház. Aztán nem
nyílt meg — legalább is nem ebben a formában.
Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter a mi-
nisztériumi szakértők bevonásával megbeszélést tar
tott, amelyen megállapították, hogy az új egy:
áráruház szintén az áruház fogalma alá tartozik,
így tehát arra is az áruházi rendelet intézkedései
irányadók. A miniszter úgy intézkedett, hogy az
áruház a 25 filléres egységáron való árusítási rend-
szert változtassa meg, mivel ez a kereskedők érde-
keit sérti. Megelégedéssel regisztráljuk a miniszteri
intézkedést, amely ismét
a Fővárosi Hirlap áruházellenes harcainak
egyik újabb győzelmét jelenti a tisztességes
kiskereskedők védelmében,
Mint emlékezetes, ez év tavaszán hívtuk fel először
a hatóságok és az illetékesek figyelmét a Wool-
worth-veszedelemre, de alighogy az itt kísérletező
Woolworthék a cikkünk nyomán keletkezett nagy
felháborodás nyomása alatt lemondtak tervükről,
tudomást szereztünk arról, hogy
amihez Woolworthék világszervezete nem mer
hozzáfogni, azt rövidesen meg akarták való-
sítani Goldbergerék, a Párisi Áruház tulaj-
donosai.
Már a Fővárosi Hirlap március 24-i számában je-
lentettük: Budai Egységár kft. címen megalakult
társaság, amelyben benne vannak Goldbergerék.
Ugyanakkor a legerélyesebben tiltakoztunk, eg:
dig felhívtuk az újfajta veszedelemre a külön-
ő ereskedelmi . érdekeltségek figyelmét; igy
án lesen teljes erővel felvette a harcot az
3 áruház terve ellen a Baross Szövetség, az OMKE
és a Fővárosi Kereskedők Egyesülete. Goldbergerék
azonban bíztak sikerükben. Hiába hangsúlyoztuk
több ízben is, hogy
akciójuk sikere az áruházi rendelet kijätszä-
sát jelentené.
Az utolsó pillanatig makacsul haladtak kitűzött cél-
juk felé, amikor aztán úgyszólván a megnyitás pil.
lanalában megjött a miniszteri rendelkezés. Az érde-
keltek nyomban bejelentették a minisztériumban,
hogy
elejtik az egységáráruház gondolatát
és normális keretek közt kívánják lebonyolítani
üzleti tevékenységüket.
A miniszter rendelkezését tudomásul vették, be-
jelentették, hogy az egységáráruház rendszerét meg-
változtatják, és ezekután az történt, hogy a rendel-
kezés szemfényvesztő megkerülésével a filléres
égárakat tovább is fentartották.
Mindazt, amit eddíg 25 filléres egységáron
árusítottak, tovább is filléres áron adják,
de a 25 filléres cikkek mellé bevezettek egyes
más árucikkeket is, amelyeknek más árat
szabtak.
A veszélyeztetett kereskedelem bízik benne, hogy
ezt az átlátszó szemfényvesztő manővert a kereske-
delemügyi miniszter is észre fogja venni és nem
tűri, hogy rendelkezését ilyen egyszerű, durva fogás-
sal megkerülje a Goldberger észjárás.
Mert Goldbergerék keze dolgozik itt is, mint
ahogy. minden cáfolat ellenére, a Párisi Áruház
eg komplexuma, a szom: los gyümölcs-, cukrász.
és büf. etekkel a Goldberger érdekeltségé. Éppen
most értesül a Fővárosi Hírlap egy olyan akciójuk-
ról, amely bizarr elképzelésével nemcsak derültséget
kelt, de egyszersmind eklatänsan cáfolja Gold-
bergeréknek azt a mindutalan visszatérő állítását,
amely szerint ők nem tulajdonosai, csupán vezető
részvényesei a Párisi AÁruháznak. Ennek éppen
az ellenkezőjét bizonyítja az a körülmény, hogy
Goldbergerék épp a legutóbbi napokban benn, a
Párisi Áruház épülettömbjében a
ünnepekre való tekintettel
közelgő izraelita
ötven személyes, családi használatra szánt
zsinagógát rendeztek be.
Azt hisszük, ezt a tényt felesleges kommentálni: az
áruházban berendezett családi zsinagóga mindennél
frappánsabb bizonyítéka annak, hogy igenis a
Goldberger-család, illetve annak rokonsá. a Párisi
Áruház tulajdonosa. Készséggel kijelentjük egy6h-
ként, hogy Goldbergerek az áruházukon belül nyu-
godtan bővíthetik, terjeszthetik a családi imaházat,
minden további druh terjeszkedé: azonban
meg fog bicsaklani a kereskedelmi érdekeltségek
fellépésén, elsősorban Dedig a fennálló törvényes
rendelkezéseken.
Jellemkép
a Fenyves-áruház erkölcsi
színvonaláról
A Fenyves-áruház és egy volt alkalmazottja kö-
zött dúló elkeseredett harc foglalkoztatja már hosz-
szabb idő óta a különböző hatóságokat.
Goldstein Sándor kereskedősegéd még 1922 elején
lépett a Fenyves-áruház szolgálatába. 1931-ben —
mint ismeretes — a Fenyves cég fizetésképtelenséget
jelentett be, mire az OHE a cég összes alkalmazott-
jának felmondott. A következő évben azonban a fia-
tal segéd felmondását visszavonták. Nem sokkal a
felmondás visszavonása után sikkasztás történt a
Fenyves-áruházban, Az ügybe Goldstein személyét
is belevonták, sőt azonnali hatállyal el is bocsátották.
Goldstein keresetet indított a felmondási időre
és végkielégítésére: mintegy 1600 pengőt követelt a
Calvin-téri áruház tulajdonosától. A munkaügyi bí-
róság a pert felfüggesztette, miután a Fenyves cég
bejelentette, hogy volt alkalmazottja ellen sikkasz-
tás és csalás címén eljárás van folyamatban. Előadta
a Feny ves-áruház jogilképviselőjdi hogy Goldstein se-
gédkezet nyujtott ahhoz, hogy mint a Fenyves-áru-
ház részlétosztályának eladója, Grünfeld Miksa nevű
alkalmazottja sikkasztásokat kövessen el.
Goldstein elkeseredetten tagadta bűnösségét, de
Schvarcz László, az áruház igazgatója ellene val-
lott, úgy hogy a Kuria Finkey-tanácsa jogerősen el-
ítélte Goldsteint.
Goldstein kétségbeesésében öngyilkosságra szánta
el magát, családtagjai csak az utolsó pillanatban
akadályozták meg, hogy szándékát valóra váltsa.
A A jogerős ítélet után Goldstein Forgács Béla dr.
ügyvéd útján perújítást kért. Kérelmében előadta,
hogy Schvarcz László igazgató „a büntetöeljäräs fo-
lyamán négy különböző vallomást tett, amelyek nem
felelnek meg a valóságnak".
A törvényszék a perújrafelvétel során szenzációs
indokolással felmentette Goldsteint a súlyos vád alól.
A törvényszék
a Fenyves cég igazgatójának vallomását nem
fogadta el, megállapította, hogy vallomásai
egymásnak ellentmondóak, aggályosak, bizo-
nyítékul el nem fogadhatók.
A tábla Zachár-tanácsa az ítéletet jogerör
emelte és most már Schvarez László ellen hamis ta-
nuzás bűntette címén feljelentést tett, Goldstein, fel-
jelentésében elmondja, hogy
csak azért akarták őt elítéltetni, hogy ezáltal
a Fenyves Dezső Rt. elleni perének ne legyen
sikere.
Az igazgató elleni bűnügy még nem fejeződött
be. Goldstein, a jogerős ítéletre hivatkozva, most
arra kéri a munkaügyi bíróságot, hogy folytassa le
az eljárást a polgári perben.
Ettől az ügy függetlenül Goldstein
nyujtott be a törvényszékhez, melyben
keresetet
28.000 pengő tőke és járulékai megfizetésére
kéri kötelezni kártérítés címén a Fenyves-
áruház Részvénytársaságot,
A Friedrich dr. törvényszéki bíró előtt megtar-
tott tárgyaláson Goldstein előadta, hogy Schvarcz
igazgató hamis tanuvallomása alapján ítélték őt
fogházbüntetésre, Elmondotta, hogy a hosszantartó
bűnügyi eljárás alatt minden pénzét felélte, elhe-
lyezkedni nem tudott, mert
a Fenyves-áruház vezetőjének valótlan infor-
mációi miatt sehol sem alkalmazták.
Schvarcz László és a Fenyves-áruház évi 3600
pengő anyagi kárt okozott — írja keresetében Gold-
stein, — Meghurcoltatása miatt erkölcsi kárát 10.000
Dpengőben kéri megállapítani.
A törvényszék az egész vonalon elrendelte a bi-
zonyítást, Beszerzi a bűnügyi iratokat és kötelezte
a feleket, hogy bizonyítékaikat előkészített iratban
terjesszék elő.
A Fenyves-áruház előkészítő irata már beérke
zett a törvényszékre. Fenyvesék azzal védekeznek,
hogy Goldstein annak idején beismerte, hogy Grün-
feld manipulációjáról tudott.
Egyebekben tagadják, hogy kellő - alap nélkül
jártak volna el Goldstein ellen, a vádat az ügyész
ség képviselte, tehát őket felelősség nem terheli.
A Fenyves-áruház ezután tagadásba veszi, hogy
Schvarcz László igazgatója lett volna a vállalatnak,
az ő ténykedéséért tehát a Fenyves-áruház — állít
ják — nem felelős. Végül cáfolják, hogy a cég rossz
információt adott volna Goldsteinről és emiatt nem
tudott elhelyezkedni, de kérik az erkölcsi kárigénynek
elutasítását is, mert Goldstein önmaga volt oka,
hogy elleno bűnvádi eljárás indult.
A Fenyves cég előkészítő iratára Goldstein most
válaszolt. Hivatkozik arra a lelki presszióra, ame-
lyet a Fenyves cég ve gazgatója használt vele
szemben, aki kijelentette, hogy semmi bántódása sem
fog esni, ha mindent elmond, sőt vissza fogja venni
az áll ba. Pontról-pontra cáfolja ezután a Fenyves-
áruház védekezését, végül
közönséges hajszának minősíti az ellene meg-
indult bűnvádi eljárást.
Azzal fejezi be válasziratát, hogy a Calvin- áru-
ház anyagi és erkölcsi felelősséggel tartozik az el
szenvedett károkért.
— Az igazság kiderült, ártatlanul hurcoltak
meg, a Fenyves-áruház Rt. ezt anyagiakkal kárpó-
tolni tartozik, — fejezi be beadványát a kereskedő
segéd.
EEE
Beszámoló
a félévi mérlegekről
A hivatalos lap Szent István-napi számában 1a
nulságos táblázat jelent meg, amelyben Kres Ká
roly dr. kincstári főtanácsos, a TÉBE igazgatójának
adatai alapján husz budapesti pénzintézet kimuta
tásait láthatjuk, köztük az Országos Földhitelintézet
mérlegadatait is. Ennek az intézetnek adatait azon
ban le kellett vonni az összeredményből, mert más
ként nem lehetett volna világos képet nyerm a
számok vizsgálatából.
Legelőször is figyelemreméltó, hogy az össze-
hasonlítás alapját képező 20 pénzintézet ezidei fél
évi mérlegének végösszege a tavalyihoz képest nem
változott lényegesen, amennyiben az idei félévi
mérlegek végösszege 1963 millió pengő, a tavalyi
4 millió pengővel szemben. a
z aktivák között a készpénzkészletek 36 millió
pengővel. a rókövetelések 20.9 millió pengővöl
szerepelnek a tavalyi 35.8 millió, illetőleg 20.3 millió
pengővel szemben.
Miután alaptőkeemelések
lan a kimutatott
nem voltak, változat-
aptőke összege, még pedig 205
millió pengő. Ugyancsak változatlan a tőketartalék
is 89,8 millió pengövel, A rendes tartalékok ösz-
szege 62.8 millió pengőről 65 millió pengőre emelke
dett.
A könyecskékre elhelyezett betétek 540.8 millió
562.2 millió pengőre emelkedtek.
szintén lényegtelen eltolódást
folyószámlán és esekkszämlän
összegénél és forgalomban levő
nél.
Mindezekből a számokból elsősorban megállapít
látunk a
elhelyezett betétek
záloglevelek tételé-
ható, hog fejlődés megszűnt és már 1933
óta évről-é telenül megindult a pénzinté-
zetek helyzetének lassú, de egyenletes javulása,
Figyelemreméltó azonban, hogy a pénzintézetek
helyzetének ez a javulása nem art lépést a gazda-
sági életben észlelhető általános javuldissal, Iassú
ugyanis a belföldi tőkeképződés és betétek sem igen
keletkeznek, mert, mint Imrédy Béla annakidején
rámutatott: az új megtakarításokat többnyire a
pénzintézetek elkerülésével használták fel.
Megkezdi működését a piackutató intézet. A fő-
város, mint ismeretes, piackutató intézet felállítását
határozta el és erre a célra 60.000 pengőt vett fel
az idei költségvetésébe. Ebben az ügyben most La-
motte Károly dr. helyettes polgármester rendeletet
adott ki, amelyben Ilyefalvi I. Lajos dr.-t, a Székes-
fővárosi Statisztikai Hivatal igazgatóját bízta meg
a piackutatás megszervezésével. Ezzel a legméltóbb
kezekbe került az új intézmény, amely kétségtele
nül be is tölti ezt a fontos hivatást, amelyet neki
szántak, Az intézet hű képét fogja adni annak, hogy
a budapesti piacon milyen okok játszanak közre az
élelmiszerek áralakulásában, Kiterjed a figyelem a
termelőre, a közvetí kereskedelemre, az export
hatására, fuvardíjak, adók, illetékek befolyására, a
hatósági üzemek áralakító szerepére és minden kö-
rülményre, amelynek az áralakulásra hatása van.
Jllyefalvi I. Lajos dr., akinek az intézet felállítá-
ára vonatkozó tervezete már kész, jelenleg szabad-
ron van. Szeptember elején tér haza és akkor
nyomban megkezdi a piackutatás megszervezését.
CATS E EZ EE ES
Korányi és Frőhlich
i cedőny És fémportátgyár
--- Page 232 ---
nyzói elismerés, A pénzügyminiszter elő-
terjesztésére a kormán megengedte, hogy Rad-
wány Istvánnak, a Pénzintézeti Központ igazgató-
helyettesének, a Magyar Királyi Felülvizsgáló és
yenlítő Hivatalnál sok éven át kifejtett buzgó
és érdemes tevékenységéért elismerését tudtul ad-
ják. Magyar közgazdasági körökben osztatlan örö-
möt keltett ez a Signum Laudis, amely kiváló és
buzgó szakembert ért.
Gebhardt Domokos és Janovitz József — kor-
mányfőtanácsosok. Magas kormányzói kitüntetést
kapott a napokban Gebhardt Domokos, a Gazdák
Biztosító Szövetkezetének igazgatója és Janovitz
József, a Fonciére adminisztratőr delegéje: mindket-
ten kormányfőtanácsosok lettek. Gebhardt Domokos
harmincegy esztendeje van a Gazdák Biztosító S
vetkezeténél és mint Láng József dr. vezérigazga
legkiválóbb munkatár igen nagy érdemeket szer
ott az intézet felvirágoztatása körül és állandó nagy
munkával tartja kezében a hatalmas szervezet min-
den munkakörét, Janovitz József ötver endős
munkásságához nem csupán a Fonciére páratlan fel
lendülése fűződik, hanem — magának a biztosítási
intézménynek is számos fontos és közérdekű alkotása.
Külföldön is merik nev za pedig épp
az ntóbbi időben, a magyar biztosítási piac most
tezárult regenerálódásában végzett jetentős munkát.
Anker G
ide
rgy gyásza. Súlyos ess érte Anker
dr. a Budapesti Nemzetközi Vásár fötit-
kúrát feleségének tragikus elhunytával. A kiváló
és népszerű főtitk. gyászában nagyszámú tisztelője
rátja osztoz
Gyö
A Mérnöki Kamara jelentése és a főváros. A
Budapesti Mérnöki Kamara most adta ki az 1936.
évről szóló jelentését, amely sok érdekes és tanul-
ságos dolgot tartalmaz és számos aktuális műszaki
kérdésre nyujt felvilágosítást. Fővárosi vonatko:
1 foglalkozik a jelentés Budapest felmeres
melynek irányzott költségét a polgármestern
járt küldöttség útján igyekezett felemeltetni a Ka-
mara. A polgármester jav tára az 1937. évre elő-
irányzott 235.000 pengő költséget 100.000 pengővel fel
is emelt A Rákóc ti házbeomlással kapesolat-
ban a házak állékonyságának felülvizsgälatära ja-
vaslatot tett a Kamara, ely a hibák megelőz e
2 építésügy terén bizonyos új dszert kíván. Ilyen
irányban, mint ismeretes, a főváros vezetőségének
már elkészült a tervezete. Megsürgeti a Kamara a
műszaki alpolgármesteri állás rendszeresítését és az
állásnak mérnökkel való betöltését. Megjeg: a je-
lentés, hogy ez a k ís is azok közé tartozik, ame-
lyeknek „a Kamarában már multjuk van“
A Neuchatel Asphalt mérlege. Most publikálta
idei mé The Neuchatel Asphalt Co. budapesti
telepe. előző évi 16.000 pengővel szem-
ben a idén pengő üzleti nyereséget mutat
a lény
ilékolt 18.
ki, tehát n jobb volt, ezenfelül
11.000 pengőt
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ körmpressor:bérbesdó
Budapest., XI., Szüret-uten 5—7. Tel.: 2-592-96.
WEBER HENRIK
viízvozeték, csatornázás, derítőtelepek, központi
tütés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmezö-utca 9. — Telefon: 137-605
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő vá
Budapest, X., Rezső-tér 3. — Telefon: 1-411-65.
Ezüstkoszorus mester. Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR és díszoklevél.
Épület- és műlakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése,
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel.: 296-512.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
| Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
GLIELKOLdES
Kiirtäk a versenytárgyalást a főváros kórházai,
népjóléti intézményei és a hatósági étkeztetés
részére szükséges élelmiszerek szállítására
A fő
S ilv
székesfővárosi i közk.
es élelmiszerek szállító
élelmi
lyázni lehet az öss
tesen, vagy az egy
Az
adha
Az élelmicikkek, amelyek szállítá
31-én délelőtt 8—10 óra között a
i ügyosztály
9700 kg,
kg, k T
pörköltkávé 5000 kg, pótkávé
kg, tea 650 kg, buzadara
60.000 Ogg. jelű 200,000
kg, konzumkeksz 6500 kg,
yermekpiskóta 4500 "doboz; tortalap
T 2000 da Aleuronat-ken
enyér 100 fagylalt-osty
a va 12.000 ke,
buzalisz
5.000. ke,
dara
dara
barnasőr 6000 ü
mazsola 670
cukrozott gyümölcs
zsír 150 kg.
600 ke. mustár 3
anili 2 kg, bors
1400 kg, paprika 3400 kg, ba
kg, mák 16.000 kg, árpagyöngy 11
iter, étolaj
jinia
fürj 5000 kg, borsó,
, koffeinmentes kávé 1500 kg, rizsliszt
lács, töltött (heti 10.000 darab) 520.000 darab,
rózsa 180.000 kg, Ella 600.000 ke, Krüger 400.000
hagymaszelet 1500 kg, hagymapor 1 k
rított cikkel
kelkáposz 13.000 kg, — fehé 30.000
11.000 ke. zöldség 3000 kg, továbbá zabliszt
dara 20 kg, köles
kg, zselatin 60 k 120.000 ke, lecsó
kg, ec T tök 151.000 ke, sózott tü
5 , ecetes uborka
zerv 4000 kg.
Pal a világító házszá
munkataná
szeptember 11-én délelőtt 9 6
vel pályázatot írt ki. F
ágító házszámtábláknak, - amelyeket €
kor lejáró
főváros belsőbb részeiben he lyeznek el. Értesülésünk
rányelv
nél — mindene
szerint a Közmunkat sot az
hogy a házszámtáblák készíté
a kisipart reszeltesse munkában, Megelőzőle;
munkatanács
tipusok Vangel G. V
első díjat és az ő terve
díjat a Titan Fém- és Fénytechni
t Bene Károly, a negy
ar
kerül kivitelre. A
madi
kapta.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
é öpitendö transzform
et
Elektromos
A Pasaréti-úton !
kezési munkálataira pályázni lehet
19 óráig (Akäcfa-u.
elmiszerek
d. e. 10 órakor
vő autöbuszveg
a
:
ang
(11. em. 195).
Beérkezeit ajánlatok
idülő építésénél az összes mu:
Erdélyi Jenő
Murányi
vitéz Gorondy István
3.681, Budapesti sláíkrvétks ot
A
kákra
Bodnár
51.904,
Hofbauer
54,854, Urbán Konrád
pengővel
Jenő 43.825,
Fehér Imre 5
175 és Juhász J.
RT Thököly-uti kocsiszinében
zuhanyfürdő, mosdó
építési munkálatair.
Urbán Konrád Juhá
és vitéz Gorondy Istv
Záeh- és Hös-uteai kséglakások
yaztak: Boghen György
Teleki Pollacsek
Székely
szló ‚889,
1 41
E 422.9
1 Kapuvári Gusztáv
A sertésvágóhidi
be:
burkolási
8652, 1
Ignác 8960, Porta szövetkezet
Cementárugyár 9940 pengővel.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST,
UTBURKOLATOK:
Öntött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
TETŐFEDÉS:
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
mos versenytárgyalást
rházak, népjóléti intézmények
a hatósági étkeztetés részére 1937 október 1-től 1938
szeptember 30-ig terjedő időre szükséges élelmisze-
reknek közszállítás útján való biztosításá
zerekre külön-k
egyes mennyiségekre részajánlat azonban
ros
ához kell benyujtani a pályázato-
g, kockacukor
csokoládé 450 k
150. 000.
100 ke,
riz 100 kg, vegyes gyümölcsíz 1
eg, asztali fehér bor 17.000 lite:
burgundi 1200 liter, rum 1700 liter, hüskivonat
mogyoróbél 650 kg, mandulabél
dióbél 3400 kg, dió 400 kg,
kg, málnaszi
fahé kömén
érlevél 26 kg, majoranna
00 kg, bab fehér 130.000
úrga 86.000 kg, borsó, 7
lencse 88.000 kg, méz 7300 kg, paradicsomkonz
20 kg, füge 1000 kg, szódabikarbona
(naturell)
10.000 kg,
vú 00 ke,
prika 5000 kg, zöldborsó konzerv 2500 kg, vajbab
s 7700 világító házszámtábla gy
ak az első részlete a
t hirdetett a — házi zámtábla
nyerte a 500 pengős
ai Vállalat,
diket Olchváry Ödö
torállomás
74. 1/161.).
lomás összes
isztus 30-án d
111/311).
lyázni
és személyzeti kartózkodó
k János
rváry
Fábián István 408.600, Morbitzer
Vilmos 8400,
K 3 affler Oszkár
Piazza Antal 8890, Sós Henrik
SZIGETELÉS :
nedvesség és talajvíz ellen, falak, | bitumen, sszfalt ragacs, utépítő-kétrány, porkátrá
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
‚A Rókus-kórház emeletráépítésével kapcsolatos mun-
kákra pályáztak: a kömüvesmunkära: Horváth és Szabó
9787, Fratrie s Ernő 9984, Bárkányi József 11.414, T:
ES ÁLÓSZ TI A 395. Bollmann Béla
im: ugó 13.509, Hudetz
Béla 13.917, Vass Endre 14.014 és Fábiáx István . 11.296
pengővel; a burkolómunkára: Piazza Antal 4446. Sós
Henrik Imre 4454, Hygienia 4457, Barcza Dezső 4583. Sós
4618, Schillinger Zsigmond 4689, Christofoli Viner
5101 pengővel.
állítá 1 Hegedüi
szállítására. pályázta egedüs és Társa, y
Petroleumipar Rt. Shell Köolaj Rt. Vacuum Ol Chu.
pany Rt., Nyirbogdányi Petroleumgyár Rt. és a Fanto Rt
A szarvasmarha-közvágóhidon ikséges vízesőháló-
zat-feltäräsi munkálatokra pályáztak: Hipszky — István
Miklós Béla 18.840 pengővel.
sor-uteai polgári iskolán zt
, munkálatokra
M. Dez:
a
200.000 kg. motalko
égessé vált
Reischig
át dön 9138, Lajta
Béla Teleki László 10 N
Liber Gyula 11.613, Demény Lajos
12.647 pengővel.
szükséges cca 570 acélpogácsa
6.5 MAV
13 Delmár
Dengler Lajos 10.
és ng]!
pengős egységára
lelmiszervizsgáló és
eti Intézet IT. eme
leti helyiségeinek közpon fűtöberendezési munkálataira
á :/ Szentgyörgy Bogdány és Társa
Kálmán 8896, Árpád 64, özv.
ein Józsefné 9185, Ka Toll
Lajos 9833, Ke: nő és Five:
10.119. valamint Cross Char
pengőve
A BSZKRT
yú karbid szá
Cöszénbány
Versenytárgyalási
megbízások
A Szent Istvän-körhäz s:
tait Szakolczay Sändo
A) pavillon meleg
kálatait Hajdu J 1 pengőért.
A Rözsäk-teren levő niatemplom homlok
nak áll 3 bontási és elhelyező munkáletalt Szon
jas Gyula kap pengőért. Ugyanitt köszobräsz
szobrászmintázási munkát kapott Sz
vengőért, Czuczo
lyező munkát
Az új közfor
él szükséges
megbizä
Jakab,
Lewis utóda 11.494
zére szükség
000 ke. hazai gy
M ÁT
festő és mázolómu
pengőért. Ug
nek klegeszite i mun-
abó Rezsö 10.433
pedig föld, kőműves és elhe-
t.
repülőtérhez vezető utak építésé
nyagok szállítására a következő cégek
Badacsonyi Bazaltbänya Rt., Hof-
Nemesg ltbánya 3
Versenytárgyalási hirdetmény
Budapest Székesfőváros Elektromos Művei ignz,
sága nyilván enytárgy hirdet az
Attila-ute E 30 KV-os transzformá
állomás és
bontási, föld-, kő műves-, beton-, elhelye
vasszerkezeti,
vasgerenda
áÁes,
szigetelő
kőfaragó,
műkő,
bádogos,
vasbeton-,
állítási,
kavicsitetőfedő,
mű. és különleges-lakatos,
és falmázoló,
kemény fapadozati,
gumipadló,
aszfalt,
redőny
munkáira,
Amenenyiben vállalkozó a fent fel
tokból esetleg töl Z összes munkac
vánna pályázni, úgy minden munkacsoportra külön aján
lat teendő.
Ha egy bizonyos munkanemre e
15.000 P-t nem haladja meg, az i
rosok cégszerűen — aláírt
; díjtalanul kapják
tervek a p a i
Györgyi Dénes műépítés an (I
utca 31. II. em., Országos Magy. Kir. Iparmüv
kola) hétköznapokon délelőtt 11—1 és délután
között tekinthetők me; ahol a szükséges müsz
vállalati € eg a
testület által azolt
mervény - ellenében a
tervező éníté
vi
A megfi sértetlen horf-
tékban e pe: "va, az Elektromos Művek
ig óságáná Ő em, 101) 7937
tus hó 2 időben
sen, vagy m
ajánlatok ugyanaznap
ktromos Művek — volt
va-utca 3. sz.) mzilv
étkezdéjénők he
1108. felbontatni
al végleges döntésig, do
en maradnak
ajánlataik
kötelezetts:
zusztus
jánlattevők
sőbb 60 napig
Budapest, 1937
Budapest Székesfőváros Elektromos Művei
Igazgatósága.
DE
A szerkesztésért és kiadásért felelő:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: "114—644,
érek 3 Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
ber Lima börlemes, kátrány, szurok, facement,
kárrányolaj, karbolineum, gyümölcsti
kátrány-paraffin, koosikendes mépzsir.
--- Page 233 ---
Huszonbafodik évfolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR
Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Gazdas ősz
Az élet egy kicsit megtordította a kalen
dáriumot és ma r sztendő bizony nem
január 1-ével kezdődik a magyar fővárosban,
hanem akkor, amikor a szent stván- -napi ün-
nepségekkel pontot te: nk a
után. Budapest" dolg kezd és ez
a váro; i de a magyar fővá-
A szeptember,
ű a munka eszten-
dejét és az idén hálatelt szívvel kell monda-
nunk: zdag őszünk igérkezik. Még zöldelnek
a fák koronái, még melegen süt a nap arany-
sugara, de a nyári petyhüdésnek, a nyárnak
a semmittevés után való ágyának tökéletesen
vége van. Mintegy varázsütésre megkezdődött
népére kell érten
ő kezdi
a munka, hogy bevezesse azt az őszt amely
évtizedek óta leggazdagabbnak, legdúsabbnak
igérkezik.
Egy nagy esztendő eljövetelének beveze-
ője lesz ez a munkában, alkotásban dag
ősz. Még csak egy hete, hogy Szendy K ároly,
Budapest szekesf város polgármestere újból
elfoglalta hivatal lik az anyag
a bizottsági ülé: e, "meg a közgyűlésre. Kész
tervek garmadá lnak az íróasztalán, de a
papírhegyek mögött új városrészek, új terek,
k bokréta-ünnepei zajlanak le. Szinte
." ül, a kánikula égető napsütescben
a falak egész tömege emelkedett az ég felé és
az idei gazdag ősz már azzal kezdődik, hogy
az alkotások egész tömegét köszöntheti. Alig
egy hét és megn ilik a Horthy Miklös-hid,
amely két régi városrész uj ületését fogja
jelenteni. Innen a Dunán és túl a Dunán két-
ségkívül megindulnak az é sek, a telek-
árak máris szelzmográfszerűen érzik az új kur
Életet, ipari és kereskedelmi föllendülést
vár mindenki, aki ennek a két városrésznek
lakója. A kiszelesitett Margit-hí bben
onthatja majd a Buda és Pest k leke-
dőket 3 megkezdődik Óbuda
híd megépíté
ros Hamupipő-
amely átéka lesz az óbudai
sének is és ezzel a magyar
kéje en bele fog kapcsolódni abba a
világvé életbe, amely mindjobban kiala-
zul. A Madách Imre-út torkolata is szinte
zéletesen kialakult már, hatalmas paloták
i emelkednek és már az OTT is kiírta a
atot a Madách Imre sugárút tor
kolatában építendő palotájá Ugyanakkor a
Duna oldalán. Tabán poraiból kezd
megeleve dni Budapest fürdőváros igazi góc-
pontja. iram, amelyben e nnek kiala kulá
megkezdődött, szinte szédületes, valóság;
amerikai stílusú. A magänvällalko: is meg-
egymásután kérnek
lodára, mert az egész
ági világ ti zt ban van már azzal, hogy
st fejlődésének soha olyan nagy esz-
tendeje nem volt, mint az lesz, amely ezzel a
gazdag ősszel kezdődik.
‚Enne k nagy esztendőnek
érezte a
kon junktúrá
él
te: rmészetesi sen
Án-év és az euchar kon-
sszesereglő százezrek ad meg
t. Nem lehet kétség benne, hogy
j
Budapest fejlődését ez az esztendő olyan mér-
tékben fogja előmozdítani, mint amily ot ter-
mészetes úton el sem lehetett volna egyébként
képzelni. Maga a főváros legalább harminc
milliót fog mozgósítani és egészen bizonyos,
hogy a magántőke is nagy lendülettel veti bele
magát a páratlan evolúcióba. Még a kezdet
kezdetén vagyunk. csak, a főváros polgármes-
tere azonban már a héten a pénzügyi bizottság
elé, valószínűleg a jövő héten már a közgyű-
lés elé viszi nagyarányú javaslatait. Harmad-
fél millióval utakat építünk, másfél millióval
városrendezési terveket valösi meg, ne-
gyedfél millióval pedig ezren fölül építjük föl
a , szükséglakásokat, amelyek az -euncharisz-
tikus kongresszus — vendégeinek szolgálnak
majd elsősorban szállodául. Nem, ez már nem
optimizmus, ez már élő valóság és sok szakál-
las tervből válik eleven élet.
Budapest lakossága boldog örömmel kö-
szönti ezt in tata Őszt és ete] ‚ln
‚gärmestere, a eg sportemi felé a 1el-
pok sportkifejezést: br
— Tempó Szendy!
óvatos, de optimista
gazdaságpolitika érvényesül
a főváros új költségvetésében
Budapest adósságai az utóbbi időben 70 millióval
csökkentek — Az új kölcsön egyúttal a rövidiejäratü
kölcsönök rendezését is megoldja
3 pénzügyi bizottságát szeptember
má ehívták és utána néhány nap
mul előreláthatóan e hó 15-én meglesz az
első zi rendkívüli közgyűlés is. Ezzel meg-
indul a Városházán az érdemleges munka, de
a város vezetőinek idejét főleg az új
költségvetés összeállítása foglalja le.
Városházi körökben beszélnek arról hogy
a költségvetés tulajdonképpen már ké
mert az idén hamarább akarják a . büdz
számosziopait az adminiszíráció illetékes fóru-
mai elé terjeszteni, A Fővárosi Hirlap munka-
társa érdeklődött a költségvetési munkálatok
jelenlegi állapotáról és
illetékes helyen
kező felvilágosításokat kapta:
Szendy Károly polgármester szeptember
elsején foglalta el ujra hivatal . Azonnal ta-
nácskozott és Pd
10-é
is,
sodikán ” megvolt az elst
tekezlet és azonnal hozzi
vetés végleges összedílításához. ügyosztá-
lyok június 15-ig terje a penzüg:
üg; lyhoz terveik a polgármes-
szabadság:
ter
ügy ilyvezetőv
vetési tételek keretei téhát az ügyosstál
már a megadott utasítások altmján jártak el.
Bódy Läs: ó; i Aesnok iden
is Homolyay Re:
ségv vetés
pénzügyi v
erővel dolgozott és
augusztus
a meg a költ-
végére a
készen is állott.
10k a nyers költségvetést
westernek, aki ebben az
évben maga néz át minden adatot az illetékes
ügyosztályvezető társaságában. Naponta dél-
után öttől kilencig tárgyal a polgármester a
tanácsnokok A nyers költségvetés munká-
Bódy pénzügyi t
bemutatta a pol
jának re val felétlenül végeznek szep-
tember 15-ig. Erre a dátumra elkészül a költség-
vetés. Akkorra már kirostálják azokat a ter-
veket, amelyeknek megvalósítása ugyan fon-
tos volna, de pénzügyi s egyéb szempontok
miatt most még nem kerülhet rájuk a sor.
— A polgármester ebben az évben ho-
norálni kívánja a Pártoknak azt a ki-
vánságát, hogy a költségvetés össze-
állításában az autonómia erősebben ér-
vényesítse befolyását, mint ez a mult-
ban történt.
A polgármester elsősorban a NEP községi szer-
vezetében fogja ismertetni a költségvetést, de
azután valamenny, pártban megjelenik és a
bizottsági tagok véleményével tisztában 0
még mielőtt a költségvetés számadatai a nyom-
dába kerülnek. A törvény értelmében a pénz
ügyi bizottság 8 napig, a közgyűlés 15 napig
fogja tárgyalni a költségvetést,
— Mindazokból, amit most elmondottunk,
Wwilágosan látszik, hogy
a számadatok megvannak, minden elő
zletekben
van kétéves a azonban
döntés még nem történt,
|
|
|
zinte pillanatok alatt a
ze lehet állítani.
t fel, amelyek
bizonyos, hogy
ilyenformán s
költségvetést :
terv me
Annyi
ámbár
véglege
csomó értékes
lehet válogatni.
a jövő esztendőben is legalább annyi
közmunka lesz, mint amennyi az idén
volt.
Ez nagyon fontos, mert a közmunkák
jes tempóban való folytatásához éppen a
ragaszkodik.
A napilapok már írtak arról, hogy a 16-
erőtel-
N}
väros Ál kölcsönt ándékozik felvenni. Arról,
hog: földi kölcsönt vegyen igénybe a fővá-
ül
lenleg szó sem lehet, mert gondosan
mérlegelve az állam pénzügyi helyzetét,
az illetékes körök külföldi kölcsön fel.
vételéhez ezidőszerint nem járulhatnak
hozzá.
pénzügyi mobilitása kifogástalan
A főváros
nyert, hogy amióta endy
rmesteri széket elfoglalta, a
kereken 70 millió pengő
: új rövidlejáratú köl nök
mindössze millió pengőre rugnak és ezt is
figyelembevéve, a főváros adósságai a multtal
szemben még így is 40 millió pengővel keve-
sebbet tesznek ki, ami gazdasági vonatkozá
saiban bizonyára előnyösen fo; ja hatását ére
tetni. A kölesönterhek sem osbodtak,
milyen arányban én áj mutatkozik.
volna tehát a lehet hogy a kö-
ég terheinek sulyosbí élkül a főv.
obb pén i tranzakció meg-
lalkc
Feltétlenül lesz új kölcsön,
esön tulajdonképen a mostani
járatú függőkölcsönök rendezé
szolgálni és egyben a legszü
beruházások pénzügyi fedezete
tosítva lesz.
V: alójában tehát a rövidlejáratú kölcsönöknek
hosszúlejáratú kölcsönökké való átváltozásá-
ról van szó.
— AT
feladatok
őt
de ez a köl-
vidle-
e fog
ségesebb
is biíz-
nehéz
Kon-
érdek.
, ke reté-
rosra a jövő esztendőben
hárulnak. Az Eucharisztikus
lebonyolít nagy nemzeti
kongresszusnak elő ése
ben bonyolítódik le a 8.
építése, mert az ezer
az Encharisztikus kongr
lalják le, amivel elérhet z idegene
könnyebb elszállásolása. Az új utak építésének
befej: e és a régi úttestek burkolatának
megjavítása nagyon fontos még a kong zus
előtt, de ennek hasznát nemcsak a kongresszus
tartama alatt fogjuk érezni. A főváros üze-
meinek fokozatos fejlesztése most is megtör-
ténik, így folytatödik a Vízművek rendszeres
fejlesztése, valamint véglegesen rendezni kell
a BSZzKRT ügyeit is.
— Mindent összefoglalva:
a főváros új költségvetésében az óvatos,
de optimista gazdaságpolitika fog ér.
vényesülni.
Ujra lesznek nagyarányú közmunkák, de sem-
miféle könnyelmű lépés nem történik és a fő-
város pénzügyi irányítását semmiféle cáltalan
vállalkozás nem fogja veszélyeztetni.
--- Page 234 ---
LÖVÁROS TRIP
Budapest, 1937 szeptember 8.
Pest-Buda tö
ténelmi emlékeit
a árban gyűjtik össze
Visszaallitjak eredeti alakjába a (fortuna-uteát —
Zrinyi Miklós, a költő és Kölcsey (Ferene szobra
ugyancsak a Värba kerül
jelenti a
Budapest fiatal város, de ez nem t,
hogy történeti multunk szegény lenne. Ennek a
városnak helyén mindig élénk élet uralkodott.
A régi Pest-Budának csak azért nincsenek törté
nelmi emlékei, mert az idők folyamán a magyar
fővárost számtalanszor földúlták, Itt pusztított a
horda, a török veszedelem és bizony minden
emlék eltünt a föld színéről. Ha az idegen
rosb téved, rendesen éppen a mult em-
lékeit kutatja. Ezeket az emlékeket nekünk jórész-
ben a /öld alól kelt elöteremt ötletes vá
rendezéssel, valamint a magyar művészet hathatós
segítségével Budapest történelmi multjät valaho-
gyan elő kell varázsolni. Erre a nehéz munkára
vállalkozott
Hemethy Károly dr.
kulturtanäcsnok,
aki az eddigi eredményekről és a közel
gramjáról a következőket mondotta a
Hirlap munkatársána
— Nem merész állítás az, hogy Budapest
ban van s a tőlünk eltávozott idegenek a legnagyobb
lelkesedéssel beszélnek Budapest természeti szépsé-
geiről, a város falai között pezsgő életről és ennek
at megkínzott magyar népnek hatalmas erő
feszítéséről, Igazán imponál! az, amit itt látnak, de
valljuk be, hog: keresik a mult művészi emlékeit
s. Ma már még ezen a téren sem kell szégyenkoz
. A vár archeologizálásával sikerül Budapest-
, mondjuk, azt a hibáját eltüntetni, hogy a tör
jövő pro-
Fővárosi
divat
ténelmi mult emlékeinek hiányai nem tűnnek fel
tünöen elő.
— Budavár visszavételének 250 éves jubi-
éget nyujtott nekünk arra, hogy
emlékeit kihangsülyozzuk,
leuma lehe:
a Vár történelmi
— Újra felépítettük a Bécsi kaput. A vár
inak és falainak felhasználásával ép
létesítettünk és a törökökk
ma már mindenki számára hozz
/ár különben is magán viseli a
nyomait, csupán az együttes hatás kidomborítására
NH ügyelnünk és a bántó hibákat, — amelyek ma
még kétségkívül megvannak, — kell eltüntetnünk.
Egy-két év alatt gyökeresen feiforgatni az egész
rat nem lehet, de erre nincs is szükség. Lassú,
fokozatos munkával lehet csak eredményt elérni.
— A Bástya-sétány múr régen megvolt, Ennck
tökéletes kiépítése a kívánt célt lta. Az 17
Bástya-sétány a belső oldalon teljesen készen van és
igazán minden igényt kielégíthet, termé:
most a sétány kiépítését folytatni kellene a másik
odalon, de a megvalösitäsnak pillanatnyilag még
akadó vannak, Három telek gyors kisajátd ására
lenne ükség, de ezek olyan kezekben vannak, hogy
velük mben nem volna méltányos és okos a tör-
vény erejével fellépni. Hamarosan elérkezik az az
amikor megértik, hogy a magánérdeket nem
sérti a Bástya-sétány további fejleszt és ha a
privát kertekből valamit fel is kell áldozni a sétány
kiegészítésére, úgy azon a környéken lévő házak,
magánpaloták és villák csak nyernek az új környe-
zet megvalósításával,
SZC
— Van a Várnak egy utcája, amely legjob-
ban megőrizte a régi város jellegét.
Itt
is vannak hibák, amelyeket
azonban kevés költséggel ei lehetne tüntetni. A égi
városrendészeti tervekben nem sokat törődtek a
művészi szempontokkal és a Vár utcáit is sablono-
san akarták fejleszteni. Így történt azután, hogy a
Fortuna-utcában a luteránus ola építését úgy en-
gedélyezték, hogy a ház az eredeti vonalból kiug-
rik. Ezt az épületet feltétlenül le kell bontani és a
telekre csak olyan íteni, amely
beleillik ennek az uícának történelmi hangulatába
és a mostani teleknek csak a felét szabad majd
építkezésre felhasználni, Az evangélikus egyház fel-
tétlenül meg fogja majd érteni a város művészi
szempontjait és nem gördít akadályokat a Vár ren-
dezése elé. Ehhez azonban pénz kell. Az egyházat
kártalanítani fogjuk, mert hiszen az épület mind-
össze 50—60 esztendős és így még sokáig szolgál-
hatná az egyház céljait.
— A másik nagy baj az, hogy az utcát keramit-
tal burkolták be, amely kitűnő az ott közlekedő
autobusz részére, de a burkolatot semmiesetre sem
lehet , régies" kövezési módnak nevezni. Ezt a bur-
kolatot feltétlenül el kell távolítani és helyébe nagy
kockavöveket tenni. Elvben már meg is van a dön
tés, da eddíg mindíg volt más, sürgősebb kövezési
feladat és a közlekedési szempontok háttérbe szo-
PLASTILI
FE
Ez a Fortuna-uten,
PADLÓBURKOLAT
színes aszfalt műmasszából,
DONATH ALFRÉD
udapest, Csengery-u. 80. T.: 124-103
wátólpari szígotelő- és vogylianyagók gyára
LEE ml ————— o >
rították a művészi elgondolásokat. Talán ebben az
évben s "ülni fog az ulca visszaarcheologizálására
az első lépést megtenni.
— Az ában vannak üzletek, amelyeket mo-
dern portálék szereltek fel. Ezeket el kell tün-
tetni és ide ies megoldásokra van szükség.
— A háztulajdonosok egyszerű felszólításra fel-
tétlenül megteszik azt, hogy a modern ablakrácso-
kat régies rácsokkal cseréljék ki és így az utca
képe zavartalan művészi benyomást fog kelteni.
— Az elöljáróság a régi budai városháza épüle-
tében van. Ezt a régi épületet
múzeumnak szeretnénk felhasználni,
annál is inkább, mert innen van a lejárat a Vár
barlangjaiba, amelyek ma már szintén idegenforgal
látványosságok. Az épület nem nagy, tehát csa.
sebb múzeumot tudunk benne elhelyezni.
A Dísz-tér egységes frontját elrontja a Honvı
szobor mögött levő magas bérház. Az elvi döntés
már meg van, hogy ezt a házat le kell bontani, sőt
a Közmunkatanács már meghatározta azt is, hogy
milyen legyen az új beépítés formája. A régi budai
városházához tapadó modern házakat is el kell tün-
tetni. Ezek az átalakítások azonban nagyon sok
költséget jelentenek, tehát olyan gyorsan nem vi-
hetjük keresztül, ellenben
vannak olyan reformok, melyeknek költségeit
már az új költségvetésbe is he lehet állítani.
A Várban csak történelmi szobrokat engedünk
emelni. Ezt az elvet már évek óta következetesen
ke esztülvisszük, III. Ince pápa szobra, a Hadik-
szobor és a többi emlékmű felállítása már ilyen
mpontok szerint történt. A közelmultban elhunyt
zobrát is szerették volna a Várban el-
ni, Ezt nem engedte meg a főváros, holott a
államférfi nagyságát — mindenki elismerte.
el van hozzánk a működése és ha szobrát
fe állítanánk Várban, úgy a történelmi
esetleg csorbát szenvedne. Feltétlenül
hangulat
ujra felállítjuk ázi a régi kutat, amely az
Ince páva szobra helyén állott.
A Balta-közben egy át
volna elhelyezni. A művé.
nyílásában szerettük
szi bizottságok nagyon he-
lyeseltők ezt az sális megoldást, de a rendőrségnek
közlekedéspolitikai — kifogásai — vannak. Valahogy
majd megegyezünk ebben a kérdésben. A boltozatos
nyílás alatt nagyon szépen hatna a kedves kút.
— Két történelmi szobor felállítását tervezzük
a Várban.
igetvári vértanú szobra ott van a Köröndön,
i Miklósnak, a költőnek még nincs szobra
fővárosban jés ezt a mulasztást pótolni
— Kölcsey Ferencnek, a nagy költő halálának
most lesz a százéves évfordulója, Ezt az alkalmat
fel kell használni arra, hogy méltó emléket emel-
jünk a magyar Himnusz költőjének. Ez a szobor
sem lehet másutt, mint a Várban,
— Minden évben fogunk valamit
lassan-lassan a
m esinálni és a
Vár történelmi emlékek központja
lesz;
| Magyarok befövetele
' a Citadelläban
Tárgyatások a fővárossat és az át-
tammat a Feszty-köcken sorsáról
A. Feszty-körkép ügye sűrűn visszatérő Dro-
bléma, amely hol a városligeti vurstli kitelepítésé-
nek ugyancsak vissza-visszatérő kérdése alkalmából,
hol más okokból merül fel, mindig azzal a mottóval,
hogy a fővárosnak kellene gondoskodni a Magyarok
bejövetele méltó épületben és méltó környezetben
való elhelyezéséről. Legutóbb a tavasz folyamán me-
rült fel, nyilvánvalóan a körkép részvénytársaság
újabb megmozdulása révén a kérdés. Akkor a Fő-
városi Hirlap leszögezte a székesfőváros álláspont-
ját, amely szerint a művészi értékű és történelmi
efíléket megörökítő körkép megóvása és a vurstli-
nál méltóbb helyre való áttelepítése mindenesetre
kívánatos, azonban ez állami és nem városi feladat.
Most ismét napirendre került a körkép-
probléma,
ami a jövő évi Szent István-ünnepségeknek, az
eucharisztikus kongresszusnak és az ezekkel júró
nagy idegenjárásnak köszönhető. És ez az aktuali-
tás az eddigieknél több súlyt és komolyságot is ad
a kérdésnek, hiszen a főváros minden szépségét
restaurálja, csinosítja és könnyebben hozzäferhe-
tővé igyekszik tenni a nevezetes alkalomra és ezért
hatalmas áldozatokat is hoz.
A főváros vezetősége, amelynek
megvételét ismételten felajánlották, nn
illetékes helyen velünk közlik, — most csak-
ugyan foglalkozik valamilyen megoldás gon-
dolatával,
a költségvetése azonban nem — engedi meg, y a
körkép átvételével és új elhelyezésével járó költső-
eket egymaga viselje. 7
De ha megtörténnék is a körkép átvétele, fenn-
marad a kérdés, hogy hol helyezzék el, A vurstli
semmiesetre sem alkalmas -h a honfoglalást
megjelenítő körkép számára és az idegeneket a kör-
kép megtekintésére nem lehet a vurstliba vinni.
Szóba került a Sándor-utcai régi képviselőház ülés-
terme, de az sem felel meg teljesen a célnak, azon-
felül a régi épület lebontásra van ítélve.
A legutóbbi időben érdekes megoldási módozat
körül folynak tárgyalások a főváros és az illetékes
állami fórum között. Az a gondolat merült fel, hogy
a körképet a gellérthegyi Citadellában kel-
lene elhelyezni.
Első pillanatra kalandosan hangzik ez a terv, amely
azonban, mint a tárgyalások során megállapítot-
ták, nem is rossz megoldás, annál kevésbé, mert ar
idegenek számára különleges vonzóerőt gyakorolna
a Citadellában elhelyezett történelmi látványosság.
Az illetékes állami fórum előtt talált főképpen tet-
szésre a gondolat, úgy, hogy a főváros most vizsgá-
lat alá veszi a következő kérdéseket: Vajjon elhe
lyezhető-e a Citadellában a körkép? Megtörténhetik
erre nézve a megegyezés a katonai kinestärralt
Megoldhatók-e a közönség és különösen a tömege-
sen jelentkező idegen vendégek számára a közleke-
dési problémák? Milyen költséget igényelne ez a be-
rendezkedés, megszerezhetö-e a körkép méltányos
áron és miképpen érhető el, hogy a főváros ne egye-
dül viselje a költségeket?
Míg egyrészről ezek a tanácskozások folynak.
Boghen György építészmérnök a Fővárosi Hirlaphoz
soraiban veti fel a gondolatot, hogy a
szíy-körkép elhelyezésé: a legmegfelelőbb és az
idegenek számára legvonzóbb hely a Citadella lenne.
Mint szakember — megállapítja, hogy a Citadella.
aránylag kevés költséggel, alkalmas a körkép be-
fogadására és maga az egész vár külső formájával
szinte ei ö
zött műv
Az
és figyelemreméltó gondolatot
leszögezünk, azzal, hogy Boghen — György
vetette fel először a nyilvánosság előtt a
Hirlap útján.
íme
mérnök,
Fővárosi
Uj szociális intézményekre
800.000 pengőt fordítanak
Kiírják a versenytárgyalást a Kamara-
erdő szeretet-otthonának kibővítésére
és az iparostanonc-otthonra
A — székesfővárosi szegénygondozá esztendők
hosszú sora óta egyik legnagyobb kérdése a közigaz-
gatásnak, A gazdasági válság bekövetkezése meg-
akasztotta azt a tervet, hogy a város évről-évre bő-
víthesse a rendelkezésre álló szegényházakat és i
meg kellett elégedni azzal, hogy a már megle
épületeket karban tartsák, illetőleg kisebb mér
bővítsék. Minthogy az elaggott szegények száma
folytonos növekedést mutatott, elhelyezésük érdeké-
ben kényszermegoldásokhoz kellett folyamodni, ame-
lyek azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött
Ennek következtében nem térhetett ki
a székesfőváros vezetősége az elől a gondolat elől,
hogy a kamaraerdei szeretetotthon befogadóképessé
gét új épület létesítése útján tekintélyes mértékben
növelje.
A polgármester előterjesztésére a tvh. bizottság
közgyűlése a tavasz folyamán hozzá is járult ah-
hoz, hogy
a Kamaraerdőben teljesen új, hatalmas
méretű pavillont építsenek.
Az építkezést a polgármester még szeptemberben
meg akarja kezdetni, éppen ezért intézkedett, hogy
a 325,000 pengő költségelőirányzattal létesülő
épületre a versenytárgyalást haladéktalanul
kiírják.
1938 tavaszára szándékoznak befejezni a munkála-
tokat és ekkor nyomban gondoskodnak a szegény-
házi ápoltaknak az új otthonban való elhelyezéséről.
Minthogy a belügyminisztérium a legutóbbi na-
pokban jóváhagyta az ipari fiúnevelő-otthon létesií-
tését, most már elhárult az akadály a nagyjelen-
tőségű szociális alkotás létesítése elől is. A. székesftő
város által kezelt különböző célú jótékony alapít-
ványokat 450.000 pengő értékben összevonják és az
így adódó anyagi erő fedezetével
200 iparostanonc elhelyezésére alkalmas ott-
hont építenek.
A főváros a III, kerületi Szél-utcában lévő tel
kén építteti fel az otthont, amelyben memcsak a nö-
vendékek elhelyezéséről gondoskodnak, hanem ipari
kiképzésüket is elősegítik. Az építkezési munkälato-
kat versenytárgyalási úton biztosítják és úgy ter-
vezik, hogy a fiúnevelő-otthon a jövő ősszel kezd-
heti meg működését.
NEDVES FAL 9:30
LÉGSZIGETELÉS PUNT
AMBRUS L. okl. mérnök, Budapest, VI., hzabella-u. 77, Tel: 120-864,
--- Page 235 ---
Budapest. 1937 szeptember 8.
A Place de la Concorde-tól
a Hősök teréig
Érdekes út a világvárosok ünnepi tereinek tanulmányozására
tanácsnok, az út- és csatorna-
ezetője Morbitzer Dezső, a szé-
t igazgatójának társaságában
tanulmányúton volt, hogy megszemlélje a
világvárosokban nagy néptömegek befogadására al-
kalmas tereket, az úgynevezett ünnepségek tereit.
Budapesten, mint ismeretes, a Hősök terének ilyen
célra való átépítési tervével foglalkoznak és a ké
dés megoldását jövő évi nagy idegenforgalmi
események teszik
A tanulmányútr
előterjesztésről
Király Kálmán
tanácsnok
a Fővárosi Hirlap mun ársának a következő nagy-
ály Kálmán
annak kapcsán készült
az
értékű ismertetést adt
— A fővárosban gyakran előfordul a nagy terek
rendezésének problémája. Ilyen kérdés, amelyet,
mint ismeretes, a közvélemény általános helyeslése
közben Kertész Elemér törvényhat i
tag vetett fel és amelynek megoldä
lebbi időben kerül a sor, a Hősök te
, annak az elsőrendű és nagyfontosságú célnak
ában, hogy azt ünnepségek terévé képezzük
alakjában ugyanis nem alkalmas arra,
hogy ott nagyobb arányú ünnepélyek rendeztess
nek, mert az apróbb parkozott területek, szökő-
kutak nagyobb néptömegek elhelyezését nem teszik
lehetővé.
— A külföldi világvárosok sorra gondoskodtak
arról, hogy az újabban mind gyakoribb tömegmeg-
mozdulások céljára alkalmas terek álljanak rendel-
kezésre, még pedig olyan helyeken, amelyek az
illető nemzet multjával függnek össze. Budapesten
ebből a szempontból is
a a legköze-
nek szabályo-
zd
szolgála
ki. A mai
elsősorban a Hősök-tere jöhet számításba,
miután ezt a teret díszíti a millenárisemlékoszlop,
a yszobrok esoportozata és a Névtelen Katona
emléke, Ehhez járul még, hogy nagyszerű épületek
környezik a teret, amelynek hátterében a Városliget
pompázik,
— Már eddig is rendeztek a téren néhány ünnep-
séget, így a Frontharcos-ünnepet és itt tartották
meg Endresz György temetését. A tér pompás ünnepi
miliőt nyujtott, de szüknek bizonyult. Annál kevésbbé
mutatkozik majd alkalmasnak a tér a Szent István-
év tömegmegmozdulásainak és különösen az eucha-
risztikus kongresszus emberdradatänak befogadd-
sára.
— Úgy a közeledő aktualitás, mint általában is
az ünnepségek terének 6 essége — időszerűvé
tette a külföldi világvárosok hasonló célt szolgáló
tereinek tanulmányozását. Ezt a célt szolgálta az a
tanulmányút, amelyet az út- és csatornaépítési ügy-
|
osztály vezetője és a főváros kertészeti igazgatója
tett a legutóbbi napokban.
— Elsősorban Páris volt a tanulmány tárgya,
ahol a Place de la Concorde bbi terek,
azután München és Bécs szolgáltak tanul-
ságul.
E tanulmányút is megerősített abban, hogy a
Hősök-tere megfelelő átrendezés után meltök6pen
illeszkedik majd be a világvárosi sorba és neme:
alkalmas helye lesz a nagy tömegeket megmozgató
ünnepségeknek, hanem a filmfe leken is világ-
szerte nagy hatással fogja növelni Budapest hír-
— Mindezek alapján megtettem előterjesztésemet
a Hősök-terének és a csatlakozó útrészeknek
útépítésére,
úgy, hogy a munkálatok idej eucha
tikus kongresszus előtt elk Az
munkák mintegy 300.000 pengő költséget igényelnek.
Az eucharisztikus kongresszus alkalmából a
ség legnagyobb részét a téren kívül,
a városligeti tó
fenékburkolatán kívánják elhelyezni. Ez a burkolat
azonban sok helyen megsérült és gyökeres javi-
tásra szorul, Egyidejűleg gondoskodni kell arról is,
hogy esetleges felhőszakadások csapadé gyor-
san le tudjuk vezetni és ezért a körülfutó vízlevezető
csatornánál is nagyobb megújítási munkálatok szük-
s, munkálatok 750.000 pengöbe kerülnek. A
6 Egylettel az erre vonatkozó tárgyalások
már megindu
— A ji nagy ünnepség
szik, hogy az idegenforgalomnak és az eucharisz-
tikus kongresszusnak minél símább lebonyolítása
érdekében a kongresszus területén kívül az ünnep-
ségek — egyéb színhelyét és a hozzájuk vezető út-
vonalakat, valamint az idegenforgalmi szempontok-
ból szóbajöhető utakat, tereket és parkokat Buda-
pest világvárosi nívójához az ünnepségekhez
méltó állapotba helyezzük, aunál is inkább, mert a
széke. főváros az utóbbi években az utak és parkok
építési és fenntartási költségvetési tételeit a kedve-
zőtlen gazdasági helyzet miatt évről-évre kénytelen
volt csökkenteni és ennek következtében a szüksé-
ges javításokat és fenntartásokat nem tudta mind
elvégezni. A májusig elvégzendő útépítések, útát
é rek szükségessé te-
és
építések zes költsége, a Hősök-tere rendezési, a
városligeti tó betonozási költsége, a 100.000 pengőt
igénylő kertészeti rendezésekkel együtt 2,500.000
pengő.
Király Kálmán tanácsnok nyilatkozatában ismer-
tetett előterjesztés szeptember 9-én kerül az út- és
csatornaépítési szakbizottság, 10-én pedig a pénz
ügyi bizottság elé,
Bűnügyi szenzáció Schmidt Miksa
megbabonázott öröksége körii
Öt év után a hagyaték egy részéért álörökös jelentkezett
a városházán
Néhány héttel ezelőtt meglepő bejelertés érke-
zett a polgármesteri hivatalba, Schmidt Miksa el-
halt bútorgyáros hagyatékának ügyében. Schmidt
Miksa, aki 1932-ben meghalt, mint ismeretes, mil-
liós vagyonát, amely a több mint 20 holdas kiseelii
élyból és annak berendezéséből állott, végrende-
osra hagyta. Az örökhagyó végren-
deletében kikötéseket tett, többek között
az volt a kív: hogy a főváros a kastélyból
múzeumot a hatalmas területet pedig
parkká alakíttassa
A főváros illetékes tényezői a végrendelet ho:
szas tanulmányozása utár: arra a megállapításra
jutottak, hogy Schmidt Miksa öröksége olyan nagy-
arányú befektetéseket igényel, amelyeket a mostani
időkben a főváros nem teljesíthet, Az örökség át
vétele azután nagy vitát provokált a fővárosi bi-
zottsági tagok körében, végül azonban sikerült
meggyőzni a városatyákat az örökség átvételének
előnyeiről, mire a közgyűlés úgy döntött, hogy
Schmidt Miksa kiscelli kastélyát, a körülvevő ha-
talmas parkkal együtt, vegye át a főváros.
Ezt követőleg hosszas tárgyalások indultak meg
arra nézve, hogy miképper. teljesítsék az örökhagyó
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
e , SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. €) Tel.: 129-624.
intencióit és már. éppen arról volt szó, hogy az ille-
tékes ügyosztály kidolgozza az erre vonatkozó ter-
vet, amikor váratlanul zavaró körülmény lépett
közbe.
Megjelent ugyanis a polgármesteri hivatalban
egy 65 év körüli úr. Felmutatott egy Schmidt Miksa
levélpapírján és sajátkezű aláírásával ellátott, né
metnyelvű levelet, amely szerint
néhai Sehmidt Miksa butorgyáros a kiseelli
kastély egyes műtárgyait, továbbá az egyik
épületrészt reá hagyta, mint közel öt évtize-
des munkája jutalmazásául.
A fővárosnál érthető meglepetést keltett a vá-
ratlan igénylő megjelenése. Felkérték, hogy néhai
Schmidt Miksa levelét adja át, miután az okiratot
legitimizálri kell és amennyiben az tényleg az el-
halt bútorgyáros sajátkezűleg írt és aláírt ajándé-
kozásról szóló levele, abban az esetben hajlandók
vele a továbbiakról tárgyalni.
Az öregúr hosszas húzódozás után átadta a le-
velet, amelyet s rtővel vizsgáltattak meg. A
szakértői vélemény igazolta az örökségrészt igénylő
kérelmének jogosságát. Megállapította, hogy a levél
Schmidt Miksa bütorgudros magánlevélpapirosán
készült és az aláírás is valódi.
Most már komolyan kellett foglalkozni a dolog-
gal. Értesítették az igénylőt, hogy jelentkezzék a
közművelődési ügyosztálynál, a részletek megbeszé-
lése végett. A gazdagon megjutalmazott igénylő a
főváros polgármesteri hivatalának meghívására
meg is jelent az ügyosztälyban, ahol Pacher ta-
jegyző tárgyalt vele, A tanácsjegyző, akinek,
szik, kitünő detektívszimatja lehet, faggatni
kezdte az öregurat, hogy
zött született az ajúndéke
hogy az illető közel
Schmidt Miksa bütorgs , — mindenkor becsü-
lettel szolgálta gazdáját főnöke 1932 májusában,
tehát a végrendelet kelte előtt, ilymódon akarta ki-
mutatni h t hűséges tisztviselője iránt, Közber
azonban az öregúr különböző ellentmondásokba k
veredett, ami szerfelett. gyanússá vált a ta:
jegyző előtt. Elővette a letétbe helyezett ajände
kozó levelet és
milyen
körülmények kö
ról szóló levél, Kitünt,
zadot töltött né
már az első
a levelet
A német
nagyművellségű
percekben megállapította,
nem Schmidt Miksa írta.
születésű és anyanyelvű Schmidt Miksa
férfi volt, és így nem követhetett
közben olyan elemi helyesírási hibákat,
mint amilyenektől az ajándékozási levél hemzsegett.
Gyanújáról a
hogy
el levélírás
s. tanácsjegyző azonnal értesítette
Némethy Károly tanácsnokot és csakhamar intöz-
kedés történt, hogy Schmidt Mik lítólagos leve-
lét rendőr íráss: rtő vi
A gyanús levél Pusztaszeri
h akörtö, a rendőrségi laboratórium vez
t ve került, aki beható tanulmányo
után most küldötte meg szakvéleményét a főváros-
nak, amely szenzációs fordulatot hozott ebben az
ügyben.
A rendőrségi szakértő véleménye szerint az
ajándékozásról szóló levél közönséges hami-
sitvány.
, — A; szakértői vizsgálat — mondja többek kö-
zött Pusztaszeri, minden kétséget kizáró módon
kiderítette, hogy otromba hamisításról van
amelyet minden valószínűség szerint maga a kérel-
mező hamisított,
A. hites szakértő ezután részletesen megindokolja
véleményét:
A. levélpapiros Schmidt Miksa magánleve-
Azon eredetileg egy udva-
lezésére szolgált.
rias hangu fizeté.
pelve, amelyet a hami
volított. Az eltávolítás
veg helyére
tó vegyi úton el
án az eredeti szü
az ajándékozásról szóló szöveg
került,
Ezután ügyesen kivasalták a meglehe
levélpapirost, úgy, hogy csakis kvar
gével volt megállapítható a hamisítás.
természetesen valódi, hiszen az elhalt
saját maga írta alá előkelő ügyfelének a
levelet,
Érdekes a szakértői
felszólító
véleménynek az a rész
amely megállapítja, hogy az utólagosan átírt s.
ugyanazon írógépen készült, mint az eredeti.
körülményt a szakértő azz magyarázza, hogy
egykori tisztviselőnek bármikor módjában állott a
gépet használni.
Végül a rendőrségi írásszakértő még egy körül-
ményre hívta fel a figyelmet. Nyomozása alapján
minden kétséget kizáró módon zolni tudja, hogy
abban az időben, amikor a tisztviselő a durva ha-
misítást elkövette, az azóta elhunyt bútorgyáros sú-
lyos betegen feküdt egy külföldi szanatóriumban.
az egyetlen körülmény elegendő
hogy világosságot derítsen erre a titokzatos
miután a főnök távolléte alatt nem volt ne-
tisztviselőnek a hamisítást elkövetni, fejezi
s véleményét az írásszakértő.
A szakvélemény, amely minden
Tehát már ez
arra,
ügyre,
kétséget kizá-
róan bizonyítja hamisítást, nagy konsternációt
keltett a värosh A megbeszélésekbe — bevon-
ták a tiszti ügyészséget is és most döntik el, hogy
milyen lépéseket tegyenek a hamisító ellen,
Clad6
Biztos megélhetést nyujtó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439.
| kovács Jenő
ASZTALOS ÜZEME
*
135—625.
BUDAPEST, Vill., PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON : |
JÁRITZ NÁNDOP ÉS TÁRSA KFT.
BUDAPEST, IX., DANDÁR-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegzi
i év: festékek, bélyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
Alapitäsi év: 1862, —foitekek ol kupak és egyéb vegyi készítmények
Telefon: 134-664. — Kitűntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
KRAUSZ REZSŐ
aranyéremmel kitüntetett kályhásmester
I., BÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/2. Telefon : 154-667.
mazott új cserépkályhák állandóan raktáron
üzelőanyasmegtakarítás.
--- Page 236 ---
Budapest, 1937 szeptember 8.
Szezónnyitó pártértekezlet
a szeptemberi közgyűlés ésaz —
őszi munkaprogram előkészítésére
A nagyvasutak városrendezési problémája a pártban
A Ne
mzeti
Egység Fővárosi Pártjában is véget
A vezetőség máris munkába ál.
előké sztle teke 2
v me;
az Ős:
1 és
mun
gkezdésé
Hirlap
Fővárosi
n a következő érte
A pártban az
élet most már
jes mértékben . fele ó
néháry
elők
tság
lés mber
biz:
szept a pénzügyi
ressé
A közgyűlés szük teszi a pártérte-
esetleg érdekelt
munka iehát, a párt
ezen a réven is megindu
I
EXPRESS
FELVONÓ —GEPGYÄR
Kerekes Glasel és Rózsa
Budapest, V., Csáky-utca 45-47. Tel.: 29-25-97.
s —
Szász Albert
mem ——————
út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszám : 118-068,
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-28
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
Campi Ödön
Műlakatosáru- és vasszerkezeti gyára
Városi iroda: V., Bálvány-utca 14. 113—316.
Gyár: XIV., Hungária középkrt. 107. 296—494.
Telefon :
Telefon:
ÓTH JÓZSEF
Jözsef-körüt 21.
lefon : 13-03-80
építő-
mester
TETŐFEDŐMESTER
I., Karolina-út 16. 6 Tel.: 2-695-59.
okl. mérnök építési és kövezési vállalkozó
Budapest, IX., Bakáts-utca 1. 0 Telefon: 1-861-54.
HANNAUER ISTVÁN
küzponti fűtés-, víz-, gázszerelő és bádogos
| Budapest, I., Enyedi-u. 14, Tel.: 167-020
Kalmir Köroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Kákóczi-út 53,, III, 26. T.: 149-408,
BUDAPEST, I,
RU. 9.
Schütz Testvérek,
2 Optulit
EDER könnyűfén—dngettyű
Telefon: fehér-osapágyfém |
1-530-09. GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
főváros idei nyári szünete egyébként sem
hogy ne jutottak volna a nyár
sen elintezendö feladatok az
1. Szorgalmasar ülésezett a város
antonö: mia A számá
rende: és magánépítési, valamint az út- és csa-
építési szakbizot Az előbbi július 19-én
riott ülést és letárgyalta
a felmerült folyó ü Az út- és csatorna-
építési szakbizottság s folyamán Margithíd
és a Horväth-utea közötti, valamint ent István.
k Margithíd és Vise 1i-utca közötti útszaka
ztusban
ped Pálfty-
vált út-
1 foglalko-
10nd-utca,
Török-w
ıdez6esi munk
zott és ugyancsa a Kőérbereki-útnak
a Budaörsi-út és a repülőtér közötti S: ra vo
ratkozó útrendezé: kálatokat usztusban
ülésezett " a amelynek
napirendjén T kórhá és a nép-
jóléti int ámára szüks élelmiszerek
beszerzése sz a m építési - szakbizottság,
amely 300 szükség felépítésével foglalkozott.
— A párt tagjaiuak élénk ri v mellett
optembe tabáni önbizott. ilt össze,
ely a tekintetében — hozott
ugodvän abban
párt älläspontj
ille-
k is
1ő magyaräzatbs
hogy
a gyógy 116 sorsának eldöntésével együtt
a Tabán főbb városrendezési irányelvei is
megoldást fognak nyerni.
F hozzi úk mindehhez a nyári
litäs, a Szent István-hét előkészítő munk
vábbmenőleg az 1938-iki Szent István év és
r sztkus : szus máris Jelent kező
teit; tová hog
k ltségvetés jóelőre val
tényleges nyári szünétről
aktuá-
, sőt to
7 eucha-
előkészüle
idén alig lehetett
az
nyár folyamán időszerűvé vált munkában
szakbizottsági tagjai élénken résztvettek és
biztosították a párt felfogásának
L/szemben maga a párt minél
teljzsebb szünetet yckezett tartani, hogy a pihenő
után minél nagyobb vel indulhasson meg az
élet az ősz kezde
— A legsürgősebb és legfontosabb feladat most
az új költségvetés tárgyalásának előkészítése.
a költség
ireláthatól
t is, úgyhoi;
k az úgynevezett
problémák
igények
mert
int
Tudomásunk szi
elkészült s így az
retes lesz a párt
felelő alkalom nyí
mellett a kerületi
kérdések
hozzá JI lätni,
szerint, még
íg elé kerül,
— A költségvetés előkészítése
isme-
meg.
kérdések
hamarosan
7 bizonyára
és
mellett har
sor kerül a árt kebelében lezendő ank
is, ezek sor legelőször
a nagyvasntakra vonatkozó városrendezési
ankétre,
amelynek meg sát. az érdekelt kerületek sür-
getik. Ebben a kérdésben Zsitvay Dor dr. párt-
elnöknek T abäslı, érdekes terveze van,
amely a pénzügyi megoldásra nézve is figyelemre.
méltó javaslatot tartalmaz. * k között tervbe
van véve egy szociális előadás-sorozeat is.
— A pártkörnek társadalmi élete az interparla
mentáris unió isi üléseinek hb ése után in
dul meg, amikor szággyűlési
majd a
képviselő ta i
| Kovács A. Ödön
I gépészmérnök
Központ! fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
VIII, Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
nm
sból h
L _Budap
aluminium-, fém-,
FEMTECHNI mü- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁPOLY
BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
BUDAPEST, III.,
TELEFON :
Lorschy Henrik
163—010.
mérnök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca IT. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30,
esen
— A PÁRTBÓL
Az
ptember 14-én tartja
után első pá tekezletét Zsitvay Tibor dr. el
lete alatt. A pártér leten a folyó ügyeken k!
ptember közgyüles napirendjet
tär-
Szakbizottsági Öle
megindult a Nem
7-én, kedden délu
szakbizottság ülésezett
nebben
Az őszi munka teljes erő-
Jenő dr.
az időben a rt út- és
a is ülést tartott Dorner
rula elnöklete
alatt. 9-én, csütörtökön a párt
pénzügyi bizottsága ül össze Glücksthal Samu dr.
elnöklésével. Az előadói tisztet Deményi Aladár dr.
tölti be.
NEP-kirándulás
hatósági bizottsági tagjai szeptember hónap folya-
kirándulást rendeznek a Visegrád fölötti
Námr Ebből alkalomból — felkeresik
Tibor dr. pártelnököt.
XII. kerületi párt-
szombaton este § órakor
alatti p ben Hencz
törvény bizottsági
alkalm társasvacsorát
Visegrádra. A pärt törvény
vay
Henez Lajos ünneplése. A
szeptember 11-én,
na-körút szám
ító,
vnapja
A XI. kerületi pártszervezet végrehaj óbizottsága
Szántay István törvényk i
nöklésével artott,
Lajos dr
I
Vályi
Nagy
törvér
tag
érdésével, a A ás
szögezte azokat rületi ki-
a főv költségvetésének
TAMÁSS Y EMIL /
ából
ÉPÍTŐMESTER —
Budapest, VIII, Baross-u. Tel. :
Geiringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos és accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon: 1-855-59.
M AY I M R E építőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 122—155.
Tyíimann Ferenc
Kat. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és Erőátviteli
Telepeket Építő Vállalat,
Budapest, IV., Kaas Ivor-u. 6. Telefon: 184-703.
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és müköüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel.297-752
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon : 1-411-65.
Fischer Ferenc
Fischer Ágoston
szobrászok
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
bádogos- és szerelőmester
Budapest, Vl, Horn Ede-u, 15.
TELEFON : 325-121
XIV.,
Telefon:
Ozobor-utca 6.
297-720.
--- Page 237 ---
Budapest, 1937 szeptember 8.
Álgyay Hubert Pál:
Az új , Horthy Miklós-híd" a világ
legmerészebb gerendatartós hídja
Az óbudai híd fejlődést nyujtö lehetőségei
Néhány nap mulva, pontosan vasárnap, szeptem-
avatja fel a kormányzó jelenlétében a
Horthy Miklós-hidat Bornemisza Géza,
a kereskedelem- és közlekedésügyi minisztérium ve-
zetésével megbízott iparügyi miniszter.
Forgalmi és városfejlesztési zempontból egy-
aránt rendkívül nagyjelentőségű ez az új építkezés,
amelynek külön jelentőséget ad az a körülmény,
hogy
szakkörökben — világszerte bámulatraméltó
alkotása a magyar iparnak a Horthy
Miklós-híd,
amelynek egyes műszaki
ismerést nyertek
A küszöbön álló hic ssal kapcsolatban a
Hirlap munkatär: felkereste
Álgyay Hubert Pál dr. egyetemi magänta-
nárt, a Közmunkatanács alelnökét,
akitől éppen ezekre a külföldön is megesodält tech-
nikai különlegességekre vonatkozóan kért felvilágo-
sítást. Algyay Hubert Pál dr. részint kkel, részint
pedig bizonyos és nem egészen helytálló kritikákkal
kapcsolatban a többi közt a következőket mondotta:
— Mindenekelőtt megemlítem, hogy a Boräro:
téren épült hidat a hídépítéstanban /elsőpályásnak
megoldásai nemzetközi el-
vat
F
városi
nevezik. XM fajta hídszerkezet építése tén a híd-
főtartók a kocsipálya fölé emelkedvén, a szabad
kilátást elvették volna, szonkívül például függőhíd
építése esetén a híd kélszer annyiba került volna,
mint a most megépült híd. Megemlítem még, hogy
új Reichsbrücke, amelyik valamivel
idebb is, mint a Horthy Miklös-hid,
függőhídként épül és építési költsége 35 mil-
16 schilling, szemben a Horthy Miklös-hid
kereken 10 millió pengő építési költségével.
Egyes hírlapi megjegyzésekre célozva, amelyek
túlmagasnak tartjá a hídfőket és főtartókat, a
Közmunkatanács alelnöke a következőket mondotta:
— A kocs ya alá helyezett főtartók rendkí-
vüli, a hídépítés történetében eddig egyedül álló k
magasságra épültek, úgy, hogy a külföldi szaksajtó
megállapítása szerint, a Horthy Miklós-híd, relatív
magasságával, ezidőszerint a világ legmerészebb
gerendatartós hídjának tekinthető,
*
A Fővárosi Hirlap munkatársa egyébként az új
híd műszaki, gazdasági és forgalmi jelentőségét a
kereskedelemügyi minisztériumból szerzett informá-
ciói alapján az alábbiakban ismerteti:
"Tudvalevő, hogy a híd terveit AÁlgyay Hubert
Pál elgondolása szerint a minisztérium dunahid6pf
tési szakosztálya készítette el. A kereken 70 millió
pengőt felemésztő munkálatokat Tantó Pál minisz-
teri tanácsos, Dömötör Sándor miniszteri oszt :
tanácsos és Kováts Alajos műszaki tanácsos vezette.
A. laikus közönséget is érdeklő néhány figyelem
reméltó adat, hogy például 850 vagón vasat, 500 va-
gón cementet, 580 vagón betonkavicsot és 650 vagón
faragott követ használtak fel.
ga a híd 514.94 méter hosszú és 22.70 méter
Ezekből a méretekből következik, hogy miköz-
ben a Horthy Miklós-híd tehermentesíti a Ferenc
József-hidat, ugyanakkor egészen forgalmi lehe:
tőségeket nyit meg. Amíg ugyanis többi Duna-
hídon mindössze egykocsi széless a járművek
pályája, következésképen minden járműnek az elől-
haladó leglassúbb járműhöz kell igazodnia, addig
az új hidon a teherforgalmat külön lehet választani
a gyorsforgalomtöl, Figyelemreméltó az is, hogy a
hídfeljárókon semmiféle más forgalom keresz-
tezi a hídra menő forgalmat
nem
%
Miközben pedig Budapest már a második hidat
avatja ebben az esztendőben, tudvalevően induló-
ban vannak az új óbudai híd építésének előkészítési
munkálatai is. A már készen álló tervek értelmében
ez az új híd, amely hosszú időre megoldja a folyam
t oldalán terjeszkedő város minden elképzelhető
ődési lehetőségét,
méreteiben és elgondolásában még a Horthy
Miklös-hidnäl is nagyobbszabásúnak iger-
kezik,
Flőször is jóval hosszabb Tesz ennél, főleg pedig ív-
magassága előreláthatóan jelentékenyen meghaladja
az eddigi hidakét. A kiszälesitett Margit-híd és az
északi városrészeket összekötő új óbudai híd termé-
etesen tökéletesen megoldja azokat a nag abású
zési elgondolásokat, amelyek szerint a
villasort a Duna két partján északra, a villákkal be-
épített kertvárost pedig ettől a parti villasortól ke-
letre és nyugatra kívánják felépíteni
Világszerte örömmel
fogadták Budapest meghívá-
sát a városszövetségek
Emil Vinck szenátor nyilatkozik a Fővárosi Hirlap-
ban Budapest nemzetközi jelentőségéről éssikerérői
A Magyar Városok Ors:
előkelő vendége volt a napokban
nátor, a belga felsőház alelnöke személyében
mint a Városok mzetközi Szövetségének vi
titkára azé érkezett Budapestre, hogy elők
ianácskozásokat folytasson az 1940-ben jővár
ban megrendezésre kerülő nemzetk: kongr
tárgyában.
zágos Szövetségének
Emil Vinck sze
A belga vendég három napig tartózkodott
pesten, ezalatt bőségesen talált alkalmat n.
pán a város ülésezésének előké
hanem a közintézményeine
meinek tanulmár ára is. A Magyar
Országos Szövetsége részéről Szendy Károly polg
mester elnök, Lukács Ödön ügyvezető alelnök és
Harrer Ferenc dr. alelnök folytatták le a meg-
beszéléseket a budapesti kongresszus elé kerülő pr
blémákról. Nagy helyesléssel fogadta a vezértitkár a
magyar várospolitikusoknak azt a javaslatát, hogy
az 1940. évi budapesti nemzetközi városkon-
gresszus fő témája a városrendezés és a vá-
rosi közélelmezés megvitatása legyen.
Ezen a két fő tárgyon kívül a városi üzemek álta
lános problémái is szerepelnek referätumkent a
nemzetközi kongresszuson, de jelentést terjeszt be
a nemzetközi szövetség elnöksége a városi állami
adómegosztás generális kérdéseiről is, A nemzetközi
kongresszus ülésezésének fix határnapjait még nem
állapították meg, bizonyosnak látszik azonban,
hogy a kongresszus 1940 június havának utolsó nap-
jaiban zajlik majd le.
A Magyar Városok Országos zövetségében a
legutóbbi mohácsi rendkívüli közgyűlés határozatá-
nek megfelelően
zuda-
esu-
máris megalakult a kongresszus előkészíté-
sére hivatott állandó bizottság,
amelynek négy ta t városok pólgármes-
terei közül küldi k további négy
tagot pedig a közgyűlés felhatalmaz:
elnökség dele saját kebeléből, A
kongresszus sikercs — megrendezése
Budapesten működő állandó
városok nemzetközi szövelségének brüsszeli köz-
pontja is külön állandó! jellegű hizottságot állít
amely a bndapestivel párhuzamosan fog
önösen nagy figyelmet kíván a Magyar
alapján az
nemzetközi
érdekében a
bizottságon kívül a
Országos Szövetsége fordítani arra, hogy
esszuson részívevő többszáz külföldi polgär-
mester tekinthető, világos képet nyerjen Magyar-
ország urbanisztikai viszonyairól, emellett azonban
helyszíni kirándulások útján tanulmány az
idegenek szempontjából érdekes hazai látnivalókat
is. 1939-ben a belgiumi Liege városban tartja meg
a nemz zi szövetség a budapesti kongresszus elő
ítő konferenciáját, amelyen véglegesen meg.
pitjäk a budapes ülések programját. A buda-
tanác zás időtartama mintegy nyolc napra
fog terjedni.
A Fővárosi Hirlcp munkatársának alkalma volt
EMIL VINCK szenátorral
[ lIgetést folytatni a budapesti kongresszus ter-
veiröl,
— Nagy örömmel vette a nemzetközi szövetség
elnöksége Szendy Károly polgármester úr Ő.
sét arról, hogy a Magyar Városok Országos Szövet-
sége készséggel vállalkozik legközelebbi nemzetközi
tanácskozásunk — megrendezésére. Azért siettem a
hír vétele után nyomban a magyar fővárosba, hogy
egyrészt köszönetemet fejezzem ki a magyar
szövetség megértéséért, másrészt, hogy álta-
lánosságban megállapodhassunk azokban a
főbb pontokban, amelyek felvételét a ma-
gyar szövetség a nemzetközi közgyűlésre
javasolja.
Azok a témák, amelyeket előttem Szendy Károly
elnök, Harrer Ferenc és Lukács Ödön alelnök urak
felvetni szívesek voltak, valóban olyanok, amelyek
általános érdeklőd tarthatnak számot, mert va-
lamennyi városnak közös kérdé:
itt tartózkodásom alatt
megállapítanom sikerült, az Önök székesfővárosa
mind városrendezési, mind közélelmezési téren már
eddig is mintaszerűt produkált, Örömmel hallottam,
hogy törvényhoz: úton szabályozták Magyarorszá-
Amennyire rövid
gon a városrendezési kérdéseket és ezzel valóban
úttörő munkát — végeztek. A közélelmezési ügyek
megvitatása Budapesten már csak rt is hallat-
lanul érdekes lesz, mert tavasztalataim szerint
a főváros tulajdonában lévő
mek páratlanul magas színvonalun
élelmezési üze-
állanak.
így tehát a kongresszus ve
ségének módja nyílik
majd gyakorlati bemulatásokkal alátámasztani az
elméleti tanácskozásokat.
Azt hiszem, hogy a budapesti kongresszus
olgálni Magyarország súlyának és
és
egyaránt fogja s
a nemzetközi s:
íve tekintélyének emelését
egészen bizonyos az, hogy az itt megrendezés
kerülő nemzetközi értekezleten ezernél jóval több
városi kiküldött fog ré venni. Egyedül az Egyesült
Államokból 70—80 polgármester résztvevőre számít-
ég
hatunk, erősen bízunk azonban abban is, hogy
Ázsia, Ausztrália, sőt Afrika nevezetesebb metropo-
lisai is képviseltetni fogják magukat. Mi a magunk
részéről természetesen mindent elkövetünk abban
az irányban, hogy a kongresszus minél szélesebb
keretek között, minél nagyobb sikerrel kerüljön
megrendezésre és éppen ezért
már mostantól fogva állandó kontaktusban
kívánunk maradni a Magyar Városok Or-
szágos Szövetségével.
Brüsszelben megjelenő hivatalos lapunkban eszten-
dők ho sora óta ismertetjük a világ különböző
városainak helyzetét, berendezkedéseit és most arra
fogjuk koncentrálni figyelmünket, hogy
az elkövetkező években, éppen a kongresszus
sikere érdekében, Budapest számára lapunk
hasábjain bőséges teret biztosítsunk.
Szendy Károly polgármester úr nagy megértéssel
fogádta ezirányú elképzelésemet és nyomban intéz-
kedett, hogy a kongresszus elé kerülő témakörökre
vonatkozó budapesti anyag mielőbb hozzám jusson,
emellett azonban kiterjedt figyelme arra is, hogy a
Városok Nemzetközi Szövetsége megkapja mind-
azokat a jelentéseket, elaborätumokat a székes-
Wövärosra és a többi magyar város vonatkozó
fontosabb statisztikai adatokat, amelyeknek összi
állításával jó előre alaposan megismertethetj
Budapestet a kongre valószínű résztvevőivel.
— Budapesten folytatott tanácskozásaim, úgy
érzem, nagyon eredményesek voltak. Azok folyta-
tására a közel jövőben atérek, de ezen-
kívül is oda kívánok hatni, hogy az 1940. év előtt
különbö: országokban megtartásra kerülő egyes
zakértekezleteken intenzív propagandát fejtsünk
ki a budapesti kongresszus számára. 1938-ban Buka-
restben fog ülésezni a kongresszus állandó bizott-
sága és ezen a szűkebbkörű értekezleten lönösen
súlyt helyezni
jének megny
rosszövetségeit.
hogy a budapesti
jük a közelebbi és
arra kívánjuk a
kongresszus eszm;
távolabbi Kelet v
A Városok Nemzetközi *
valamennyi kultúrállamának v
Tagjainak száma több ezer és
hogy az eddigi fennállás alatt nagyon jó munkát
végeztünk és nagy mértékben mozdítottuk elő az
általános urbanisztikai szempontokat, úgyszólu
szerte a világon. A k okban működő
városszövetség a legtöbb he ndkívül nagy-
súlyú testületekké fejlődtek és vezetésükben a leg
kiválóbb egyéniségek tevékenykednek,
Kölnben
n általános é
övetségében a világ
Tosa képviselve van.
oggal elmondhatjuk,
inböző orszá
en
Legutóbbi tanácskoz ink
zajlottak le, mindkét h
keltve. Különös örömömre szolgál, hogy e
két értekezleten jelentékeny szerep jutott a magyar
kiküldötteknek is és működésüket általános elisme
rés fogadta.
ban
*
Emil Vinck szenátor, a Városok Nemzetközi
vetségének vezértitkára mondja ezeket a figye-
lemremé megállapításokat Budapestről és annak
vezetőségéről. Mondani sem kell talán, hogy a
belga nátor elismerő szavai minden egyéb dícsé-
számottevőbbek, mert hiszen nem az először
külföldi elragadtatását fe k ki, ha
városiasodás, urbanisztika tudományának
vezeté tolmácsolja itt véleményé
hozzá k, hogy Emil Vinck sze-
nátor mindezen felül jóbarátunk is, aki a várossző.
vetségek központi folyóiratában hajlandó az
világra óló Dropagandát indítani megismerésünk
és elismerésünk érdekében, akkor látjuk csak iga-
zán Szendy Károly polgármester azon elhatároz
nak jelentőségét, hogy az állam és a városok támo-
gatásával itt nálunk kívánja megrendeztetni a leg-
közelebbi nemzetk kongresszust.
nem a
leghivatottabb
Ha mindehez
--- Page 238 ---
Budapest, 1937 szeptember 8,
1937-ben tölti be a FŐVÁROSI HIR-
LAP alapításának huszonötödik eszten-
dejét. Az ünnepi évfordulót
nagyszabású jubileumi szám
kiadásával teszi emlékezetessé, amely-
re már most felhívjuk előfizetőink és
olvasóink figyelmét.
ak
ELŐFIZETÉSI ÁR:
WÓlÓVTre/. 2 7.00 el kb
egész évre . . . . . . : Un
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek,
Rendkívül
volt — része
Szeudy Károly születésnapja.
meleg, szeretetteljes ünneplésben
kedden ndy Károly jolgármesternek ötven-
kettedi. születésnapja alkalmából. Egymás
utlán jelent ; az üdvözlők a polgármester
előtt. ho águkat tolmácsolják, Elsö-
nek a polg ármesteri hivatal személyzete üdvö
zölte Keil Tibor dr. főjegyző vezetésével.
tanács tagjai jelentek meg Lamotte
Károly dr. és Schuler Dezső dr. alvolgármes-
terek vezetése alatt. A taná ácsnoki kar j
gainak Lamotte Károly dr. 7
i kar tisztelg ezután Duda Ala-
ével, majd a sziv lők kara és az
a 080k Szövetsége nevében
dr. ügyvezető alelnök és a fő-
i hivatal részéről Szebenyi József
Azután a
Az elől
Lukács G
polg:
dr. főjegyző üdvözölték. A Nemzeti Egység
Pártja és Zsitvay Tibor dr. elnök nevében
Vályi Lajos d itkár-helyettes. Hajnóczy
Béla dr., Hegedüs Bertalan dr. és Kertész Fle-
mér törvényhatósági bizottsági tagok jelentek
meg a polgármester előtt, A Kereszenypärt ré-
széről pedig Cselényi Pál dr. törvényhatósági
bizottsági tag üdvözölte.
A Pénzügyi bizottság ülése. A
bizottsága szeptember 10-én, pénteken
órakor ülést tart, amelynek napirendjén szerepel az
1914. évi 4% %-08 kölesönnel felmerült vitás kérdé
rendkívüli okok miatt szükséges: vált útrend
főváros pénzügyi
délelőtt 11
és kertészeti munkálatok költsegfedezete; városren-
dezési eélokra póthitel engedélyezé az 1938. évi
Eucharisztikus Kongr ] tésével kapcso-
latban 1040 szükségla a Hős- és Zäch-
utca sarkán létesítendő églakás építésénél
felmerült 110.000 pengő többletk ltség engedélyezése;
kiadások és a
nak támogatása.
az idegenforgalommal kapcsolatos
Városok Nemzetközi Kongresszu
Zárt ülésben tárgyalja a pénzügy
év első negyedében végzett ámszéki v
szóló jelentést. — A nyári szünet után el.
lést, amelynek előkészítésére a pénzügyi
összeül, — előreláthatólag szeptember 15-én tartják
meg.
A sikertelen tanulmányút — sikere. Bessenyey
; elnöke, mielőtt a pá
iára utazott volna, rö-
ttal azonban nem adta
Zénó dr., a Közmunkatandı
interparlamentáris konferen
vid időt a Lidón töltött
át magát a üdüléssel járó gondtalan megfeledke-
zésnek, hanem tanulmányutat inált a vakációból.
Szorgalmasan végigfürdötte az összes fürdőket és
lázasan kutatott valami után, amit hazahozhatna
és ide telepithetne a mergitszigeti strandfürdöbe:
ahhoz az európai nivóhoz és budapesti szépséghez
még valami pluszt, ami eddig talán hidn Ke-
vesebb sikerrel tanulmányút még nem mint
Bessenyey Zénóé és ebben van az ő margitszigeti
alkotásának a sikere. Semmit se talált, amivel szebbé
és tö etesebbé tehetná a geti strandot és most
már végre kénytelen volt elismerni, hogy az idege-
nek igazat beszélnek, amikor elragadtatásukban pd-
ratlannak mondják a csodálatos szigetnek ezt a
csodálatos fürdőjét. Üres kézzel búcsúzott Bessenyey
Zénó a Tidától, mert ami egyetlen pluszt mégis lá-
tott — a tengert — nem hozhatta el Budapestre.
JENKEV MARCELLA
okl, kézimunkatsnárnő, női szabómester női ruhaszalónja :
XI. KER, FÜRJ-U. 34.
TELEFON: 151-093.
Eredeti francia és angol modellek. Vállal minden
szakbavágó munkát. Szabäszati és varróiskolája
szeptember hó 15-én nyílik meg. Fővárosi
tisztviselők családtagjai részére árkedvezmény.
CZ
IGÁNY ADÉL
vi ag Kerr asked esse
Budapest, VI., Teréz-körút 60, Tolefon: 1-130-09
Kortgazdaség; Budatétény, Villatelep. Tel: 2-699-77
EEE
Meg Keil jelölni
a szérumiermelésre ícl-
használt sertés húsát az
árusítónak
A székesíóváros álláspontja
@ hentcsáruggárak harcában
A hesznált sertések húsának el-
árusítása körül feltűnést keltő bonyodalom támadt
abból az esetből kif. hogy a központi vi
csarnok egyik mészáros- és hentesfülkéj táblát
tettek ki e 1 a felirattal: , Itt virusos és szérum-
termelésre használt sertéshúst nem árusítunk" A
tábla megjeles
ruskodásnak, amelyet a
főként a kolbászárugyárosok
mert nagy hentesárugyár
melésre használt
mése epizódja e nem új apro hábo-
hentesiparosok eg x
folytatnak egyik is-
ellen, amely a szérumter-
sertések húsát hozza forgalombai
A tábla kifüggesztése élénk feltünést keltett és
kellemetlen következtetések levonására ztette a
közönséget, de csak rövid ideig, mert Tóth Ábris
sarnoki igazgató utasítására el kellett távolt-
i a fülkéről a táblát. Hír szerint most a hentesek
"gy csoportja a Kereskedelmi és Iparkámarához for-
dul, hogy szerezzen érv t annak a felfogásnak,
hogy olyan húst nem szabad forgalomba hozr
ha megjelölik minőségét — visszatartja
inseget a vásárlási
Tés
A Fővárosi Hirlap munk
illetékes helyen
rsa
érdeklődött erről a kérdésről és a következő felvilä-
gosítást kapta:
Olyar hús feldolgozásáról és árusításáról
van szó, amely szérumtermelésre beoltott sertések
től származik. Két szérumtermelő telep foglalko.
ezzel a szérumtermeléssel, amelyhez
táplált, prima sertéseket használnak,
A beolläsok sertéspestisre és sertésorbáncra
történtek, amelyek az emberi szervezetre
nézve nem jelentenek veszedelmet,
mindamellett a közönség nagy részére riasztólag
hat az ilyen sertésekből származott hűs, vagy fel-
dolgozott húsáru. Főleg
a Lengyel hentesárugyár rt. és néhány kisebh
hentes vásárolja a szérumtermelő telepek.
ről kikerült sertéseket,
amelyek, természetesen, még fokozottabb állatorvosi
vizsgálat alá kerülnek, mint az egyéb sertések. Az
ilyen hús fogyasztása ugyan mem ves: :delmes.
legfeljebb arról lehet szó, hogy a hús tápértékéből
veszít. Hogy egyes hentesek megvásárolják, anrak
egyedüli oka az, hogy olcsóbban jutnak hozzá.
— Mindamellett, hogy veszedelem nem három-
Niki a fogyasztóra,
a székesfővárosnak az a felfogása ebben a
kérdésben, hogy az ilyen hust az árusítónak
meg kell jelölni.
éppen úgy, mint ahogy a bivalyhüst és a növendék-
marha húsát is meg kell jelölni forgalombahozatala
alkalmával. Ebben az ügyben már tárgyalások foly-
tak a földmivelesügyi minisz tériummal, amelynek
az az álláspontja, hogy
fiatal, - jól
a hús megjelölése rendkívül lerontaná az
árát,
ami tekintély nemzetgazdasági kárt okozna, arra
való tekintettel, hogy a szérumtermelő telepek
évenkint többezer
lomba,
Mint ebből a felvilágo ból látszik, a főváros
álláspontja eddig nem tudott érvényesülni és ezért
volt kénytelen a vásárcsarnok igazgatója a csarnoki
táblát levetetni. el azonban nem ért véget a
beoltott sertést hoznak forga-
harc, amit mutat a nyilatk öt kol
bászárugyár alá val ellát nségge
hogy az aláírók üzleteiben 3 11508 ser-
tések húsát és azokból ké vászféléket nem
hoztak és nem hoznak forgalomba
dd TSZSEETS
Jenő tiszti főügyészhelyettes jubileuma.
ünneplésben részesítette a [főváros tiszti
sége Várady Jenő dr. tiszti főügyészhelyet-
xból az alkalomból, hogy közszolgálatának 30
jubileumához érkezett el. Feigler Károly dr.
főügyészhelyettes köszöntötte Várady Jenőt,
kit az ügyészség tagjai ragaszkodásáról és meleg
szeretetéről biztosított. Az ünnepelt meghatottan
köszönte meg az üdvözlést, szeretetteljesen emléke-
zett meg Szemethy Károly dr. tiszti főügyészről,
akit betegsége tartott távol az ünnepléstől.
Várady
Meleg
ügyés
test
Hütöhäzat létesít a főváros a Nagy-
vásártelepen az élelmiszerkivitet
szolgálatában
Szendy Károly polgármester félévi jelentése
részletesen beszámol a közigazgatás és az üzemek
működéséről. A múlt év első feléhez képest a B
kárt és az érdekkörébe tartozó összes közlekede:
vállalatok bevételei emelkedtek, a villamos vasút
bevételei 3.2, az Antóbuszüzemé 391, a földalatti
vasıt6 5.4, a fogaskereküó 17.3, a hegyipályáé 9.
trolleybuszé 9.1 százalékkal, egyedül a Hév bevételei
esükkentek 6174 pengővel.
A liszt- és kenyérárak, a barna kenyér kivételé-
emelkedtek.
Hangsúlyozza a jelentés, hogy
a Nagyvásártelepen, abból a célból, hogy ar
élelmiszerkívitel országos központjául szolgál-
hassen, megfelelő befogadóképességű hűtőház
létesítése szükséges.
Az erre vonatkozó kalkulációs előmunkálatok már
folyamatban vannak és mihelyt a pénzügyi víszo-
nyok megengedik, a hűtőház létesítésére javaslatot
tesz a polgármester.
A gázszükséglét fedezése érdekében a ruhrvidéki
zÁZSZéN mellett kisebb mennyiségű lengyel és cseh
szállítására is megállapodást kötött a
vel,
TOS.
A templomok restaurálásáról és az
eredményéről számol be még a jelentés.
inségakeió
ellenőrőző mérnöki
házbeomlás újra
A főváros megsürgette a:
megszervezését. A daró
kar
napirendre hozta a főváros ellenőrző mérnöki kará-
ervezését, Mint ismeretes, a rákócziúti
trófa után Kozma Miklós akkori belügy-
ter intézkedésére elhatározta a főváros, hogy
ervezi a régi épületek felülvizsgálására és az
új építkezések ellenőrzésére az úgynevezett statikus
töki kart. Harmincöt mérnök lenne a magán-
építési ügy ály kebelében a tagja ennek új
mérnöki te letnek, amelynek már az elhelyezésé-
vel is foglalkozott a főváros. Az erre vonatkozó
felterjesztés onban mindezideig nem nyert elinté-
belügyminisztériumban, Most azután a
házbeomlás alkalmából a fövdros újabb
felterjesztésben kéri a belügyminisztert, hogy járul-
jon hozzá az állások megszervezéséhez.
Szeptember 14-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
1
Végleg betiltották a jégtermelést a Rákospatak-
ból. A bakteriológiai intézet több alkalommal meg-
vizsgálta a Rákospatak vízót és kimutatta, hogy
abban súlyos gyomor- és bélmegbetegedést okozó
paratifuszbacillusok találhatók. Tavaly megengedték
a Räkospatakböl a természetes jég termelését, de
csak a sörgyárak részére hűtési célokra volt szabad
felhasználni. A bakteriológiai intézet újabb vizsgá-
lata alapján a polgármester fertőzöttnek jelentette
ki a Rákospatak vizét és abból a jégtermelést vég
ieg betiltotta
Szoboravatás a menhelyen. A hajléktalanok men-
helyének, amióta a főváros megszüntette azt a rend-
szert, amely szerint reggel hét órától este hétig
mindenkinek el kellett hagynia a telepet, társadalmi
élete is van. Az olvasöteremben, társalgóban tölthe-
tik a menhely lakói idejüket, sőt sűrűn rendeznek
számukra felolvasásokat és előadásokat is. Van
dalkörük, sportegyesületük, tűzoltótanfolyamot vé-
geznek, vagyis olyan emberi életet élnek, amely ön-
érzetüket emeli. Ennek a rendszernek hatása alatt
rendeztek a menhelylakók legutóbb szép ünnepsége-
ket, hangversenyeket, most pedig egyikük, Horváth
Árpád szobrász irredeenta-szobrot mintázott. A kö-
zel nyolc méter magas szobrot, amely egy csonka
rokkantat ábrázol, mint a megcsonkított — ország
szimbólumát, szeptember utolsó, vagy utolsóelőtti
vasárnapján avatják fel.
Kamäl Atatürk (Gázi Musztafa Kemál.) Ezzel a
címmel jelent ınost meg vitéz Horváth Béla dr.
székesfővárosi főjegyzőtől a kiváló török politikus-
hadvezérnek, [Törökország — jelenlegi államfőjének
életrajza. A rendkívüli érdekességű 200 oldalas
könyvhöz, amely részben egy német forrásmű bő,
kivonatos fordítása, részben önálló munka, vitéz
József Ferenc dr. kir. herceg, a Turáni Társaság
védnöke írt előszót, Az új, nemzeti Törökországról
ez az első könyv, amely magyar nyelven megjelent.
Pestkörnyék képviselete a Közmunkatanäcsban,
A városrendezési törvény végrehajtásának első lépé-
seként a vármegyeházán Erdélyi Lóránd dr. alispán
elnöklésével pestkörnyéki városrendezési értekezlet
volt, amelyen résztvett a Közmunkatanács képvi-
selője is. A megalakulás után a Közmunkatanács
elnöksége közölte, hogy minden pestkörnyéki város-
nak költségvetése 7%-dval hozzá kell járulni az ad
minisztrációs kiadásokhoz. A — Közmunkatanácsba
Pestkörnyék képviseleteként 9 tagot hívnak be,
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, n
ban és szinben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák, Hordólemezek.
ng acél- és őlomplombák-
Verka 0 (ol és ellenőri)
fogó
4
--- Page 239 ---
1937 szeptember 8.
Budapes
LOVAÁROSI
GAZDASÄGCT
TESÍTŐ
Utcai szemeteléssel elcsúfítják
az Andrássy-utat
Ujabb áruházi terjeszkedések — A Goldberger-család
mérhetetlen mohósága—Fenyvesék kudarca—A tűz-
rendészeti ellenőrzés megszigorítása
A Fővárosi Hirlapban időről-időre sorozatosan
rávilágítottunk azokra az anomáliákra, amelyek az
áruh rendelet átszása folytán egy t a tisz
tességes kiskereskedelmet, sősorban
azonban magát a árló közönséget hozzák hátrá-
nyos helyzetbe. Függetlenül azonban a gazdasági és
másrészt és
: s követelményekre, ezuttal rá akarank mu.
tatni arra a tűrhetetlen helyzetre, amely az
Andrássy-úlnak egy tekintélyes szakaszán, a Párisi
Aruház frontján uralkodik. Tudvalevő, hogy ez az
áruház különböző címek alatt élelmis azon
nal elfogyasztható élelmiszerek árusításával foglal-
cozik. A tömegárusítás magához vonja a Kisigenyü
nséget, amely a legjobb esetben állva, de ?öbb-
nyire kinn az utcán fogyasztja el a vásárolt élelmi
szereket. Ebből következik, hogy az sy-út,
amely idegenforgalmi szempontból is zentäns
útvonala a fővárosnak, ez a bizonyos szakasz,
az ú. n. Goldberger-front gyakran a "Teleki-térhez
hasonlít, tekintve, hogy a gyalogjáró tele van elha
jilott kukoricacsutkákkal, dinnyehéjakkal és papír-
hulladékokkal. Mindezeknek a romlandó anyagok-
nak áráj meg esténkint a levegőt,
úgy, a legfőbb ideje, hogy az illetékes hatósá
gok megszüntessék. ezeket a balkáni állapotokat.
Emlökeztetünk itt egyébk az idegonforgalmi
szempi ámottevő kü árosokra, amelyek
vezet ket rendelt
. Igy tehát Buadpest.
ildi példák nyomán — az
arra, hogy megszűntesse a vdroscsüfitäsnak
stelen és tűrhetetlen módját.
ek, sőt
*
Ha már a Párisi Áruháznál tartunk, ismételten
rámntathatunk a — Goldberger-családnak arra az
egész várost átszövő működésére, amelyet ugy: ál
landóan cáfolnak, amely azonban úgyszólván
ról-napra újabb meglepetéssel szolgál az
front merész és a rendeletet megkerülni
terjeszkedésével,
áruhá
kívánó ki
Nemrégiben Goldbergerék tagadták, hogy közük
lenne a Budai Egy: ír üzlethez. Nem beszélve ar-
ról, hogy a Budai r Kft. tagjai között sze-
repel Goldberger Os és Goldberger Ernő, nem
beszélve továbbá arról, hogy Goldberger Oszkár a
Párisi Áruház mellett létesült úgynevezett Mezőgaz-
dasági és Élelmezési Kft. tagjai közt is szerepel, de
úgy is, mint a Párisi Nagy Áruház ügyvezető igaz-
ója, most legú. amikor a minisztérium be-
tiltotta Budán az egységáron való árusítást, Goldber-
gerék od kedtek, hogy, dacára a kereske-
delmi miniszter tiltó rendelkezésének nemcsak Tin-
dán, hanem ősi lovagvárukban, a Párisiban is meg-
honosították a 25 filléres egységárakat.
A magyar kisipar sikere a
Lakberendezési Vásáron
Az Országos Inaregyesület rendezésében a város-
ligeti Iparcsarnokban megnyílt az Őszi Lakberende-
zési Vásár. 1300 kisiparos állította ki kíváló köszit-
mönyeit, beigazolva azt a jó hírnevet, amelyet a
magyar kisiparos úgy idehaza, mint a külföldön
megszerzett. József kir. hercég jelenlétében — Bőr-
nemisza Géza iparügyi és kereskedeleműgyi minisz-
ter nyította meg a kiállítá méltatva a magyar
kézművesipart, amely tökéletes kivitelével állja a
versenyt a gyáriparral. Neuhold Kornél, a "Telefon-
gyár vezérigazgatója, az Iparegyesület elnöke kö-
szöntötte .a minisztert, aki ezután megtekintette a
Drabek Ferenc
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, VIII., Gólya-utca 8.
Telefon: 138- 883, 138—882.
Mindez nem elég, Goldberger Oszkár az And.
y-út 41. számú ház első emeletén újszerű regge-
liző, uzsonnázó és vacsorázó helyiséget kíván beren-
dezni a nagytömegek számára, tömegárakon. Egy
harmadik Goldberger: Goldberger Imre pedig mo.
dern vegyeskereskedést kíván létesíteni, amely textil-
árucikkek, szappan, fűszer, csemege, cukork: és
illatszeráruk tömeges árusításával kíván foglalkozni.
Van végül még egy legeslegüjabb Goldberger-terv
is: Goldberger Ernő szabadalma, — Garcon élelmi-
szerárusítási rendszer címmel.
Nem tudjuk, hogy az áruházi rendelet megkerü
t célzó e számos és fantasztikusan merész terv
il megvalósul-e egy is Kétségtelen azonban,
illetékes hatóságoknak végül is meg kel-
gálni az egész családi komplexumot,
lényeg hogy egyetlen család áruhá-
zak
zak
tömege. ervezésével igyelszik hatalmába ke-
riteni a milliós főváros egész vásárló k nségét és
tönkretenni annak kiskereskedelmet.
*
előz
Fenyvesék minden Ameztetäs elle
nére is ugyancsak fantasz zközzel igyekeztek
újabb ter hódítani. A Kálvin-tfér és a Királyi
Pál-utca sarkán tevő épület több üzlethelyiségét bé-
relték ki, ahol azonban nem árusítottak, hanem csak
kirakatokat rendeztek be. Most
k: engedélyt kértek, hogy a
igró — kirakatokat — építhessenek. A főváros ma
rámépítési bizottsága azonban rövid tárgyalás után
elutasította a kérvényt, nem óhajtván megengedni
a Belváros elcsúfítását ilyen reklámtákolmányokkal,
ak
aztán tovább men-
virakatok fölé újabb
A Fővárosi Hirlapban számtalanszor mutattunk
rá az druházak fokozottabb tűzrendészeti ellenőrzé-
sének szükségességére, A gyakorlatban most kezde-
nek lassanként átmenni ezek a kézenfekvő megfon-
toläsok, Értesülésünk szerint a Baro Filléres
s-téri
áruháznál eg reg fontos tűzrendészeti berende-
zés létesítését rendelte el az előljáróság. Tekintve
azonban, hogy éppen most kezdik ellenőrizni a
budapesti bérházak padlástakarítását, kívánatosnak
látszik ezt az ellenőrzést fokozott mértékben kiter-
jeszteni az áruházak [felső -emeleteire, különö
okban az épületekben, ahol az áruházak
még magánlakások, a Filléres áruháznál pedig szál.
loda-szobák is vannak. Ha a hatóságok a legszigo-
rúbban és a leg elhetetlenebbül végrehajtják a
rendeletekben előírt intézkedéseket, akkor remél-
hető, hogy véget vetnek
az áruházak elbnrjánzásá-
nak, . amelynek egyedüli
magyarázata a kisebb adó
és a kisebb re amely épp abból adód hogy a
kiskoreskedö a legkönnyebben ellenőrizhető és meg-
fogható adóalany.
állítást. Dálnoki-Kovách Jenő, Nemányi Ernő dr.
és Anker György dr. állottak a nagysikerű kiállítás
megszervezése élén.
A
Szlezák László Magyarország aranykoszorús harang-
öntő-mestere (Budapest, VI., Petneházy-u. 78. Tel.: 291—
353) beigazolta, hogy méltó az arany Zorús nesteri
címre. A kiállításon látott harangjaival mindenki tetszé-
sét kiérdemelte. A kiállított harangok között van a
budapest—herminamezői rk. egyház 842, 341 és 186, a
budapest—külsőlipótvárosi rk. egyház 341 és az alagi
rk egyház 404 kgr. harangja, Mesterünk üzemében ké.
szül az ópályi gkat. 800 és 180, a deszki rk. 560, a
jákói rk. 285, 130, a nádasladányi rk. 340, az eger-lajos-
városi rk. 245, 130 és kgr-mos, valamint több más
harang. Az aranykoszorús megter készítette a nem régen
szállított esztergomi bazilika 5827 és a cigándi reformá
tusok 1016 kgr-mos harangjait is. A Szlezäk-harangok
zúgása mellett nyílt meg a Klällitäs, Azoknak élén,
akik elismerésüket fejezték ki az aranykoszorús mester-
nek, előljárt József királyi herceg és Bornemisza
Géza miniszter.
Az Első Kispesti Takaréktűzhely, Vas- és Lemezáru-
Üzem, László István (Kispest, Klapka-utca „Tel 147
—172) impozáns kollekciója is egyik érdekessége a kiällf-
täsnak, Különösen feltűnt a „Duna“-asztaltüz-
hely többszörösen kipróbált, modern chamottelapokkal
bélelve, amelynek a kiállítása is nagyon ízléses, keze-
lése pedig egyszerű és takarékos. Nagy érdeklődést kel-
tett „Columbus“ Duplex a jelenkor legjobb két-
nknás folytonégő kályhája, amelyről igazán el lehet
mondani, hogy ősztől tavaszig ég és ha por- vagy
darabszénnel fűtenek benne, akkor is füst- és szagmen-
tes. A kályha begyujtása, töltése és a tüzelés; amilyen
gazdaságos, olyan egyszerű. Állandóan nagy közönsége
van a modrn fűtőtechnikát kiválóan reprezentáló k1-
állításnak. Az érdeklődők nagy örömmel fogadják a cég
gazdagon illusztrált díszárjegyzékét, amely mint a Lak-
berendezési Vásár
szép emléke kerül kiosztásra, de egy
úttal útmutató a gazdaságos fűtésre.
P. Ci Oswald kályhásmester (VIII., Baross-u.
69. Tel.: 143—071) saját gyártmányú cserépkályhái mo
dern formáikkal és élénk szinezésükkel 108. feltű-
nést keltettek. A tetszetős kivitel mellett olyan olcsók,
hogy úgy a legszerényebb, mint a legkényesebb igénye.
ket is ki tudják elégíteni. A ndszerű
Famósia
cserépkályhái p
hordozható
gyorsmelegítő és x egye
sítik a vaskályha gyorsmeleg leadását és n cserépkályha
hőtartó tulajdonságát.
——"—"——L—
Vida Jenő ünneplése. Meleg hangulatú házi
ünnepség színhelye volt a Magyar Altalános Kőszén-
bánya budapesti telepe. Vida Jenő felsőházi tagot, a
vállalat elnökét ünnepelték 67 születésnapján,
amely dátum egybeesett az elnök 40 éves szolgálati
jubileumdval. Spiegel Béla ügyvezető-igazgató üd
vözölte Vida Jenőt a kettős ünnep alkalmából, majd
a vállalat érdekeltségének vezetői keresték fel és
tolmácsolták jókívánságaikat bben az ünneplésben
osztozik az egész magyar közgazdasági élet, amely
egyik legértékesebb vezető tagja Vida Jenő.
Munkásságát legfelsőbb helyen is méltányolták,
amikor a kormá ági élet terén ki
fejtett tev é örökös tagjává
nevezte ki, magyar érdem
a felsőház
elsőosztályú
majd
az
kereszttel jutalmazta.
most jelent
508 szerke
lap. Az
miniszter
kérdé-
Detailkereskedő címmel
Imre kereskedelmi taná
skereskedőkért harcoló független
vezetőhelyen Géza
tát hozza a időszerű
Magyar
Kerté:
ak
szám
6-
meg
sében
első
Bornemisza
kereskedelem
seiről.
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV., HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDIJJAL KITÜNTETVE
Linoleum és gummi
burkolási szakvällal t CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-
Ajánlatok díjmentesen
" "7
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Lóverseny-tér mellett
mel
Telefon : 296-832
Mindenfajta gőz-, ceníri-
fugál-, dugafíyvyús szivaty-
íyúk, kompresszorok,
Hütfötornyok.
Zimmer T6d6r mernök
a Worthington Aber magy aror-
szági képviselője
Budapest, I., Zuhatag-út 7/b.
Törv. védett
Világszabadalom
Nagy árammegtakarítás !
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIK-L@le
fönytechnikal-, villamossági-
diszaki vállalat K. F. T.
BUDAPEST, VII. WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 141-476.
Jámpatestekkel
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
--- Page 240 ---
Budapest, 1937 szeptember 8.
A öki a megsürgétte Budapest fel-
méré. A mérnöki kamara küldöttsége kereste fel
péntek: Vér "Tibor marai alelnök vezetésével a
polg estert, akit arra kértek, hogy a jövőévi
költségvetésben a Budapest felmérésére előirányzott
évi háromszázezer pengőt hatszázezer pengőre emel
fel. A mérnöki kamara ezt azért tartja szüksé.
sne hogy a felmérési munkát m vorsítsák. A
olgármester megígé gy a rdést megfontolás
ávú teszi.
19.000 tonna cső szál-
vízművei
hároméves
A főváros szerződést kötött
lítására. A főváros gázművei
ségletér biztosítására kötött
és csőszük
szerződés
most járt amelynek megújítására megtörtént az
inté A régi szerződés alapárban állapította
meg a csövek árát, amely a nyervas világpiaci árá
nak arányában változott. A as rohamos drá-
gulása miatt a főváros az utóbbi időben mintegy
50 százalékos felárat volt kénytelen fizetni. Az u
három évre kötöttek,
csőárat, mégpedig métermá-
körülbelül 6 pengővel
rosi üzemek jelenleg
16 pengős ár a nyersvas
amelyet ugyancsak
maximális
szerződés,
leszögezi a
zsánként 16 pengőben,
mint amennyit a
fizetnek a csövekért. Ez a
áremelkedése esetén se magasabb, ellenben,
ha a világpiacon a ny ra a maival szemben
esökken, úgy a 16 pengős ár is megfelelő ará
éklődi A 10.000 tonna csö
ja a vízművek és a gázművek
ami
olcsóbb, fővá
mé. szerződés
sát biztosí
észére.
Dersenyfdrgyaldsi
megbizdsok
textilanyagok szállítására megbízást kap-
r 6030, Kiss és Mahunka 26.180,
és Jutaipar 11.400, Salzmann-féle
rva Textilvállalat 2425 pengőért
melletti vitézi telkek út-
kapta 17.446 pen-
Különféle
Len
A Min
gőért. Ug: tt csatornaépítési munkát kapott Obendorfer
Rudolf 12. pengőért.
A Battai lépcső csatornázási munkálatait Borlay
Károly kapta 4397 pengőért.
A Bogär-utca útrendezési munkálatalt Szabó Sándor
kapta 28.569 pengőért.
A Borbolya-utca útrendezési munkálatait Miklós Béla
kapta 14.825 pengőért.
A Lepke-utea útrendezési munkálatait Friedrieh Já-
nos kapta 16.201 pengőért.
Sodronykötél szállítására megbízást kaptak Körtvé-
lyessy Antal és Felten és Guilleaume 7524 pengőért.
díszfestési mun-
kapta 16.000
józsefvárosi plébániatemplom be
Halápy
kälatait a Fde és Bende Vince cég
pengőért; ugyanitt a melegvíz fűtési berendezés mun-
kálatait Szekendy György kapta pengőért. —
A Központi Városh levéltárának új kazánszálli.
tási és szerelési munk Istvän kapta 4347
pengőért.
és Hős-utca sarkán építendő ezükség-
építési munkálatait Boghen György, Csen-
ábián István és Wihart Ferenc kapták.
lakások ős
gery Árvád,
F
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Badapest., XI., Szüret-utca 5—7. — Tel.: 2-592-98.
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL OSWALD-CEGNEL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: Táncsies-u, 4/a,
Tel.: 143-071. Tel.; 332-064.
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
ifj. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, és
szea 3
aluminium- kokilla-öntőde MA
re
GÖöfz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási válla.
6
Budapest, I, Bors-utca 24. @ Telefon: 150-734.
HOLLAY JANOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel. : 16:
Lakás: III., San Marco-u, 31. — "Tel. : 162
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
Bpitönnyaglparnı Budapest, V., Sas-utca 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár : Läbatlanban , ,. , + . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyáraki; Lábatlanban. . , ++ 7 u» m 0.000
Dorogon +... s s égy m m 3000,
Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujtaiu évi telj. kép. 60,000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak 8,000.000 drb.
Uj versenyíárgyalási
kiírások
plébániatemplom . villanyszerelési
ázni lehet szeptember 17-én d. e. 9.
anti Városházán (III. em. 330).
ri elöljärösägi épület vízvezetéki, csatorná-
berendezési munkálataira pály: i lehet szep
A — kelenföldi
kálataira pi
között a Köz;
mun-
10 óra
zási és
tember d. e. 9—10 óra között a Központi Város-
házán (III. e
A Jablonk étesítendő szivárgóhoz: szükséges
terméskőan szállítására pályázni lebet — szeptember
17-én d. e. 10 óra között a - Központi "Városházán
(Väroshäz-u, 11, IT. emelet 284. sz.
Beérkezett ajánlafok
Fle Művek által építendő transzformátor.
és bérház különböző építkezési munká
ők ak: bontäsi-, föld-, köműv
tonmunkár
78, S:
Fülöp Dezső 3
Elemér 417
| Goron.
| Béln 4 László 4 Báthory és Klenovits
| 435.898, Gavora Zsigmond . 4 és Sorg Antal 451.017
| pengövel A wasszerkezeti tokra — pályázt
| Elektroforrasztó és Műszaki Pick Ede utó:
440, Magyar W é , Ganz és
és Má - Vasgerenda-
a — Vasgerenc pályázott
16.657 pengővel. Az ác Sándor 1429,
ó F. 2, 11.
Földesi Imre Vin 2, "1
brand Ödön 192 pályáztak.
A szigetelő és ei pályá
tak: dr. Helvey ar 21 719, Ma-
Cr Asphalt Posnan Strelitz 23 Biehn
ános Rt 708 és a Grozit Rt. 25.088 pengő
A köfar: nkálatokra pályáztak: Seenger Béla 5
és Dunam k és művek Rt.
fi
ömunkära pn
9, Piazza Antal
és Rákos
yáztak:
7508,
Oláh József
8402, Janisch János és Fin 8528,
Tóth és Társa 11.641
pengővel
Kovács József 8:
9711. Melocco R
Andrea Rt.
inszky Ia
„782 pengővel.
József 7220,
gy 7843,
Schönwald
8320,
Manó
T
PT
Nándor
16
f , £
Fischer András
10,
Adamát János 19.643,
Antal % n 20.731, Kele Mi-
20.740, Fodor Jözsef 22. 22.
Pléh
tokra pályázta
István 23.007
pengővel
Papentsák I
u
Pick Ede
6337, Galamhos Jenő 6767, J sz 6945, Fischl
Ágoston 7003, Csörgei Gábor 7605, Hutter és Schrantz Rt.
7617. Sós Ferenc 7681, Nagy Gyula 7804, Jónász Vilmos
és Weiner Ferenc 7938, Kajtár Lajos 8086, Reichenburg
Jenő 8375, Jungfer Gyula 8845 és Sorg Antal Rt. 8917
pengövel. A műlakatosmunkálatokra pályáztak: Fe
renc Kajtár Lajos 45.914, Sorg Ántal Rt. 48.055,
Gerő & Őri 49.133. Pick
49.764, Reichenburg Jenő 4:
51.035, Hutter és Schri
és Csörgei Gábor 63.426 pengő
nr pályáztak; Nagy Gyula
le Utódai és Galambos Jenő
valamint
kálatokra
ós Lajos
vs
08 95.027,
A burko!ömu
vetkezete 31.87
Andrea Rt. Nenhan-
ptio Rt. 41.363 és Piazza
Antal 41.429 pengővel. A gumipadlóra pályáztak: Hungá-
ria Guttapercha és Gumiárugyár Rt. 11.873, valamint a
Magyar Ruggyantaárugyár Ri. 12.096 pengővel. Az asz-
faltmunkálatokra pflyazlak: Posnansky és Strelitz 782,
Biehn János Rt. 798. Mágyar Asphalt Rt. 801, Aszfalt
Építőipar 948 és dr. Helvey Tivadar 1115 pengővel.
A pasaréti autóbusz Jlomás összes munkáira pá-
lyáztak: Erdélyi Jenő 70.903. Mai Imre 78.862 és a Buda-
pesti Építőipari Szövetkezet 79.155
Versenytárgyalási hirdetmény
„A . Székesfőváros
ajánlattételre
2. sz. alatt
v Elektromos — Művei
hívja min okat, akik az
tárolt és eladásra kerülő
kb. 8000 kg. ócska papírhulladékot
kívánják. ályázat benyujtá:
Flektromos
igazgatósága
V., Dráva-utca
megvenni
Budapest Székesfővá Műv
V., Váci-út 74., IV. 407., Anyagbeszerzési os:
A pályázat benynitäsänak határideje: 1937. szept.
17., d. e, 10 óra.
A pályázók V., Váci-út 74.. 409. sz. ajtó als
megkaphatjá elen pályázati felhívás feltételeit és :27
ajánlati űrlapot. Az eladásra kerülő papírt csak bezú-
zásra adjuk el, ami igazolt megbízottunk jelenlétében
történhetik,
Budapest Székesfőváros Elektromos Művel
Igazgatósága.
A. szerkesztésért és kiadásért felelő:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
[
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1, (Petőfi térnél)
Telefon: 182-114. Alapíttatott : 1860,
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTEK, LAKK, KENCE, STB.
Tele/on : 1—888—2,
Alnpftea 1854-ben
R VA [7 )
. Korányi és Frőhlich
napellenző És fémportátgyár
DUBECZ MIHÁLY
lakatosmester
Rejárat Vilmos császár-út 10. és Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 386-782, Szabadalmazott hazal-ı én.
fatüzelésű kályhák, tűzhelyek, vasredőnyök, napellensók, rácsok.
ELLE, rácsok
FROMMER JENŐ
épület, mű- és tüzhelylakatos mester
VIII., József-körút 69. I VII., Murányi-utca 42.
Bejárat a Pál-ntcai oldal Dembínszk
TELEFON : 1—890—78, TRLRFON
HAAS EML HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mindennemű fenyőfök és
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
keményfék gyors roktóra
(hangszerfa, csónak anyag,
rudok, londínök stb, tb TELEFON: 2-929-43
DPawlik és Tärsa
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
Egészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
SCHMIDT FERENC |
VAN -, güäz-, vízvezeték-, központi fd.
tés, hűtő és jéggyár berendezési vállalai
Telefon : 137-339,
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER.!
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYRLMÉBE: UJDONSÄG!
NEMES FATAPETA
egyed. arusító
SÜDFELD fatapéta tzlet. 70 éves 04 Nagy választék
mindennemű tapétákban. — Díjtalan árajánlat
1V., Mária Valérla-u. 10. Tel: 182-021
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLÖI-UT 64
Telefon: 1-328-06.
PETIK JÄNOS
BUDAPEST, VI.,
éptiletbádogos munkák vállalata
D-UTCA 14. SZ.
Telefonszám:
1-188-81 és 2-920-75.
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornázás, derítőtelepek, központi
fűtés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
ELVÄLLAL: villamosvilágítás, motor, gazdasági és írodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vízállás
mutató, villámhárító, rádió és antenna berendezését,
Budapest, II., Fö-utca 58. Telefon: 152-149.
aranyérem
és díszoklevél.
Ezüstkoszorus mester, Fővárosi oklevél, N:
SIMA SÁNDOR
Épület- és műlakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XTV., Angol-u, 16/a. Tel.: 296-512,
TAMULA GYÖRGY
hat, eng. villanyzzerelési vállslata
Budapest, V., Vilmos császár-út 17.
Tolofon ; 326-172
Díszokle:
el és ezüst éremmel kitüntotve
WIHART FERENC
építész-építőm r
BUDAPEST,
XIV., Columbus-ntea 83. TELEFON: 2-969-08.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: "114—644.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. TEL. 115350.
UTBURKOLATOK :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
ésgbitumenes kezelések. Olajos portalanitäs,
facement-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
getelőlemezek, börlomes, kátrány, szurok, facement,
bítumen, aszfalt ragacs, utéjítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolinenm, gyümölosfa-karbolineum,
kátrány-paraffin, kocsikenőcs gépzsir.
--- Page 241 ---
Huszonb5afífodik €vfolyam
Elöfizetes! ár:
EGESZ EVRE ...... 24 PENGÖ
FÉLÉVRE ........ 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY -ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsokk: 40.424
A hét híd városa
finomérzésű magyar poéta huszonhét eszten-
dővel ezelőtt írta meg „A hét híd" városa című ver-
seskönyvét és megénekelte benne Budapest hat
hídját. Az ujpesti hidat, a Margithidat, a Lánc-
hidat, a hidak ősét, az Erzsébet-hidat, a Ferenc Jó-
xsef-hidat és az összekötő vasuti hidat, amely messze,
kinn a városvégen, magányosan, száműzötten telje-
síti fontos — kötelességét. A hetedik hidat csak a
költő képzelete szülte és ujjongott, hogy ez lesz majd
az igazi híd, mert
Az irgalom, a szeretet
Hidalja majd át az örvényeket,
Hogy az emberszívet összekösse
Huszonhét esztendeig vártunk erre a hetedik
hídra, hogy végre Budapest tényleg a hét híd vá-
rosa lehessen. Most, amikor ennek a gyönyörű új
hídnak, a Horthy Miklós-hídnak közepén megállunk
és végigtekintünk az új, hatalmas fejlődésnek indult
városon, látjuk, milyen kegyetlen volt a sors hoz-
zánk, hogy a fejlődésnek ezt a hatalmas folyamatát
harmadfél évtizedre megállította. Harmadfél évtize-
dig kellett várni a hetedik hídra, de most boldog
örömmel és hogy igaza van Szendy Károly
polgármesternek, aki a hídavató ünnepségen nem
csak arról emlékezett meg, hogy Budapest déli ré-
szének új fejlődést ad ez a híd, de egyben ennek a
hídnak a — megépítésével megkezdődött Budapest
nagyarányú, világvárosi városfejleseztési Programja.
Reméljük, még alig szedik le az új hidat ékesítő
színes zászlóerdőt és máris megteszik az első kapa-
vágásokat, hogy nyolcadik híd, amely egy kárho-
zatra ítélt nagyszerű osrésznek, Óbudának hozza
meg új életét, építéséhez hozzäfogjanak,
Ez a heteik híd történelmi jelentőségű.
hirdeti majdan az utókor számá is azt
kedett nagy érzést,
széthúzó nemzetet
össze Ma; X Áá
Horthy Miklós
Mint Darányi
Büszkén
az emel-
amely ezt az idők során mindig
fűzte
elszakíthatatlan láncba
kormányzójának,
k um éves jubileun
k mondta, A
k akart kifejezést adni
sal, a kormányzó ország-
. De szólott a miniszterelnök
Des jelentőségéről is. Ennek a
mondotta — szimbóluma
amelyet a magyar nemzet
és amelyet vállalnia kell
a híd magának a magyar nemzet-
építő
ennek a
hídépítésnel
a történelmi
ezer esztend
a jövőben is. F:
a szimbólum
szerepnek,
e töltött be
nek a nagy nem híd
volt és lesz a is Kelet é 5
A magy re ndel te ése foglaltatik
erre a hídra
magyar nemzet
Mert ha a
a magyar.
, már
ebben a
; "hogy, a
rendelte té:
Nyugat védőb.
ság és Magyarország, a jövőben,
"ölt s
úg:
ére
hídnak kell lennie a két világtáj között.
ság legyen
a nyugati kultúra közvetítője Ke
ság legyen a hídja a föltörő, egé
k mnek, amelynek hivatása, hogy fölfris-
sítse a kultúrmunkában elfáradt nyugati nemzeteket.
Sok mondanivalója
gyarság számára,
el-?
élet tal
van ennek a hídnak a ma-
de még akkor is, ha nem megyünk
ıbölumoko' de megmaradunk a reális
ar főváros fejlődésé-
nek új 102 jutottunk el. Ann után
újra hi nk, amelyek új és r osró.
szeket kapcsolnak be a főváros buzgó é
Ma már ott tartunk, hogy a költő kuszonhót év
előtti 4 lóra vált, Budapest ma már a hét híd
városa és várjuk, hogy minél előbb ujjongva ír-
hassuk le: Budapest, a nyolc híd városa. Boldogok
vagyunk, hogy ez a hetedik híd nemcsak a gazda-
sági föllendüles remén; kelti, hanem bízunk
abban, hogy a költőnek is igaza lesz, mert ez a
lelkek békéjének a hídja is lesz:
Ami itt most mind egybeforr,
Megérti egymást, együtt érez
És irt viszen egymás sebéhez ...
Oh, mert a hetedik .., a hetedik ., ,
S kt fölé emelkedik
s i, látom — félig ébren, tázban —
Eggyé lesznek egy nagy, forró dobbandsban.
Budapest új kölcsöne:
30 millió pengő, 95-ös árfolyammal
és 5"[J.-os kamatozással
7 millió pengőt fordítanak beruházásokra és
23 millió pengővel a rövidlejáratú kölcsönöket
hosszúlejáratú, fundált kölcsönökké alakítják át
Befejezettnek tekinthető, hogy a főváros
néhány héten belül újabb kölcsönt vesz fel.
A Fővárosi Hirlap legutóbbi számábrn már
jeleztük, hogy feltétlenül lesz új kölcsön, amely
azonban elsősorban a mostani rövidlejáratú
függőkölcsönök rendezésére, fog szolgálni, a
fennmaradó részt pedig a legszükségesebb be-
ruházások fedezésére fordítják. Azóta a sajtó-
ban erről a kölcsönről egy nak ellentmondó
híradások jelentek meg: 30 millió pengős
beruházókölecsönről írtak, sőt már a beruházá-
sok nagyságára is tettek célzásokat. A Fővá-
rosi Hirlapnak módjában van
illetékes helyről
kapott informaáció alapján a kölesön részletei-
ről felvilágosítással szolgálni:
A főváros vezetősége tárgyalt a pénzügyi
kormánnyal, ahol közölték a város irányít
val, hogy külföldi kölcsönt a áros ezid
szerint nem vehet fel. Ilyen körülmények kö-
zött tehát
arra számítani, hogy a főváros vala-
mennyi rövidlejáratú kölcsönét hosszú-
lejáratú kölcsönné változtatják át, szó
sem lehet.
id ejárat kölcsönökkel azonban a végte-
lenségig tovább dolgozni mégsem lehet és ezért
azoknak egy ré yi tranzakcióval át-
változtatják stabil kölcsönné.
Uj beruházásokra is szükség van és azokkal a
beruházásokkal beérni, amelyek a költségve-
tés keretében elférnek, nem lehet. A város ve-
zetősége a Községi Takarékpénztárral tárgyalt.
A főváros pénzintézete hosszúlejáratú
kölcsönt nyujt Budapest számára a kö-
vetkező feltételek mellett:
1. A kölcsön összege 30 millió.
2. A kötvények kibocsátási árfolyama 9594.
3. Kamat: 596.
Ez olyan előnyös ajánlat, amelynél
nem valószínű, hogy jobbat elérhet a
főváros,
ámbár Szendy Károly polgármester kijelen-
tette, hogy ha valamelyik bank előnyösebb
ajánlatot hajlandó nyujtani, úgy nincs semmi
akadálya annak, hogy a főváros a kölcsönt
más pénzintézettel kösse le,
Ez az alap, amelyen most a főváros el-
indulhat. z alátámasztás elmaradhatatlan
volt, mert bizonyos beruházásokat tovább el-
odázni már nem lehet. A kölcsön perfektuálása
még nem történt meg, de máris vannak olyan
beruházások, . amelyekhez az — önkormányzat
hozzájárult, sőt a pénzügyi bizottság ezeket
meg is szavazta. Tulajdonképpen
hétmillió pengős új beruházásokról van
SzO,
ebből három millió pengő esik a kislakásokra,
két és félmillió pengő az új utak és terek épí-
tésére és másfél millió pengő a városrendezé-
sekkel kapcsolatos kiadásokra, Nem valószínű,
hogy más új beruhc a ezúttal sor kerülhet.
Ezek szerint tehát 23 millió pengőt fordítanak
a pénzügyi tranzakciókra.
Mindenekelőtt
rendezik azt a 18 millió pengős köl-
esönt, amelyet ugyancsak a Községi
Takarékpénztártól vett fel a főváros
1936. év végén.
Azért volt erre szükség, mert a kórházi ala-
pot likvidálni kellett. Ez a kölcsön 6%-os, illetve
a kamat a törvényes kamatlábat 2%- kal ha-
ladja meg. Ennek a rövidlejáratú kölcsönnek
törlesztése ugyan eddig sem okozott különö-
sebb gondot, de elvitathatatlan, hogy hosszú-
lejáratú kölcsönné való átalakítása nagyobb
pénzügyi stabilitást jelent és a kamattörlesz-
tés is olcsóbb lesz.
Ilyen körülmények között tehát már
esak ötmillió pengő áll a főváros ren-
delkezésére a további pénzügyi tranz-
akciókra.
Szerctték volna véglegesen rendezmi az 1930.
évi függőkölcsönt is, amely eredetileg 45 millió
pengő volt, amelyből azonban most 4
27 millió pengő áll fenn.
az összegből 30 millió pengőt sz
tromos Művek és a Vízművek beruházásaira
és 15 milliót kellett fordítani azokra a befek-
tetésekre, amelyeket az 1927. évi dollár 5
böl akartak fedezni, de a beruhäzäsok €
meghaladta az elöiränyzatot.
Ez az ötmillió semmiesetre sem ele-
gendő ennek a kölcsönnek likvidalä-
sára, de bizonyos mértékig
hetséges a tranzakciot keresztülvinni.
kötötte le magát abban a
az összeget feltétlenül (s
kölcsönök rende ére fordítják, így tehát
megvan a lehetőség arra, hogy ha az önkor-
mányzat a költségvetés tárgyalása során va-
lami különleges kívánsággal áll elő, úgy ebből
az összegből fedezetet lehet találni.
A város még nem
ezt
irányban, hogy
Sok szó esett arról is, hogy a főváros ön-
kormányzata
a szükséglakások tekintetében új Doli-
tikát vezetett be.
ül azt
ükséglai
tkülönbségre való tekintet nél
ontot foglalták el, hogy a
tipus meghaladott és sokkal helyesebb a s.
séglakások helyett kislakásokat — építeni.
építkezéseket a lehető leggyorsabban meg kell
indítani, mert különben az Eucharisztikus kon-
gresszusra nem lesz elég lak? Budapesten.
A ma ítés osztály a szükséglakások-
nak építési terveit pontosan kidolgozta, sőt a
munkálatokra a pályázatok be is érkeztek. Sok
átalakításra nincs szükség. A — polgármester
döntött már abban, hogy
a kislakások ugyancsak ott épülnek
meg, ahol a szükséglakásokat tervez-
ték. A szobák nagyságában sem lesz
változás. A konyha számára úgy te-
remtenek helyet, hogy a tervezett fo-
lyosót megszükitik.
1040 szükséglakás építéséről volt szó. Ugyan-
ugyanazon a területen ter-
azzal a költséggel,
etesen kislakásokat kevesebbet lehet 6pi-
A magasépítési ügy jjel-nappal
dolgo a tervek átalakí az a véle-
mény, hogy
a lakások száma körülbelül 20%-kal fog
esökkenni.
Az önkormányzat döntése tehát magának
a beruházásnak mértékét egyáltalán nem be-
folyásolja.
--- Page 242 ---
Budapest. 1937 szeptember 15.
U; telekpolitikával értékesítik
a főváros , beérett" ingatlanait
Árverés helyett parcellázás —
A megtartott árverések kudarcának oka
A — főváros hatalmas — telekkomplekszumokkal
rendelkezik és ezek között nagyszámban akad úgy-
n tt éret telek, amelyeket anrakidején a
főváros különböző szempontok — figyelembevételével
rolt, vagy pedig más úton jutott birtokába.
Ezeket a telkeket saját céljaira felhasználni most
már nem tudja és mivel e területeket időközben
utakkal és közművekkel látták el, legokosabb volna
ezeket a telkeket értékesíteni.
Amikor Szendy Károly elfoglalta a polgármes-
teri széket, a főváros defi ıta csök-
kenteni, hogy a telkek értékesítéséből évente 2—2%
millió pengőt felhasznál. Az önkormányzat ellene
volt ennek a megoldásnak, mert nem volt hajlandó
ckenteni,
a város vagyonát ellenben hozzájárult
ahhoz, hogy a „be
pénzből városrende;
janak és így £
Ez a megoldás is könnyítést jelentett a főváros
zdálkodása részére, mert a multban ki
sajátítási okra elég nagy geket fordítottak.
A. városházán összeállították az e ásra alkalmas
telkeket és azokat nyilvános á en próbálták
értékesíteni. azonban, sajnálatos módon,
megbukott. , érthetetlen módon, tartóz-
kodik az árveréseken való részvételtől.
Az elmúlt évben két árverést is tartottak és
mindössze csak hét telket sikerült eladni.
Az idén is volt egy árverés, ekkor 40 telek értékesi-
tésére gondoltak, amelye. l mindössze három telek
talált vevőre. Ezek közül az egyik nagyobb telek
80.000 pergőért kelt el. Fp kelenföldi gyá A
rolta meg gyärtelepenek kibővítésére. A másik két
telek pedig családi házhelyül szolgál,
Az összes bevétel ebben az évben mindössze
60.000 pengő volt.
A mult évben egymillió pengőt, obben az eszten-
dőben 500.000 pengőt szerettek volna az árverések-
Külföldi tőiskolások
számára kollégiumot
létesítenek Budapesten
Amióta Klebelsberg Kunó gróf megvetette a
külföldi Collegium Hungaricumok alapjait, egyre
nagyobb eredményeket mutatnak fel azok a fiatal
generációk kiváló egyéniségeimek kikép: terén.
Bármely országban foly aAikat a
kollégiumok lakói, minde: szereztek
ájuknak. Hogy a kollégiumok
nagyobb mértékben indult meg
államok fiainak Magyarország felé
áramlása, sok tekintetben szinter. az ő ér-
önmaguknak 1
létesíté
a külföldi
haladó
demük,
Az utóbbi évek során 2 nagyobb számban
jelennek meg a magyar osban a nyugat álla-
maiból olyan ifjak, akik a mi egyetemünkön, a bu
dapesti klinikákon, kórházakban és más tudományos
intézeteimkben akarják magukat továbbképezni. Ez
a növekvő érdeklődés adta a közoktatásügyi mi-
nisztériumnak azt a gondolatot, hogy
Budapesten is kellene létesíteni olyan kollé-
giumot, amely otthont nyujtana a külföldi
érdeklődőknek és segítségükre lenne kutatá-
saik és tanulmányaik megkönnyítésénél.
Mint a Fördrosi Hirlap munkatársa
illetékes helyen
kormány összeköttetésbe lépett a
polgármesterrel aziránt érdeklődött: hajlandó-e a
maga ől is felkarolva az ügyet, azt a mielőbbi
megvalósulás stádiumába juttatni?
A polgármester teljes megértéssel fogadta a ter.
vet és kijelentette, hogy meggyőződése szerint az
autonómia nemcsak megfelelő telek rendelkezésre
bocsátásával lesz hajlandó a budapesti kollégium
megvalósulását szolgálni, hanem, ha ez szükséges,
esetleg fentartásánál is szerepet vállal,
A minisztérium a kollégiumot nagyobbszabásúra
tervezi és gondoskodni kíván arról, hogy abban a
külföldi egyetemek és tudományos intézetek által
ajánlott hallgatók, főként ösztöndíjasok kényelmes
otthonhoz jussanak és ezáltal kutatásaikat, tovább-
képzőtanulmányaikat zavartalanul folytathassák,
realizálására, értesülésünk szerint, való-
folyamán sor kerül, mert a mi
ha a kollégium 1938 folyamán
értesült, a kultusz
A terv
nisztérinm szeretné,
megkezdhetné
működését.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
*
2, BUDAPEST, VIII., PRÁTER-UTCA 74.
mee ————.z
TELEFON: 135—6;
ből bevenni. Tavaly még valahogyan sikerült egyen.
súlyozni a nem sikerült telekértékesítést, mert
módokon több telket értékesítettek.
Igy eladták a főváros filmgyárának telkét 530.000
pengőért, a Ruggyantagyár 300.000 pengőért vett
meg egy telket és az OTBA a Kütvölgyi-üton
yarcsak 300.000 pengőért nagyobb telekkomp-
mmot vásárolt. Az idén már ilyen nagyarányú
telek nem voltak és így a telekértékesítés
reménye is megsemmisült. Ennek a következménye
volt azután az, hogy
másféle
Szendy Károly polgármester — másfélmillió
pengőt szavaztatott meg városrendezési célokra.
Ezt az összeget a legközelebb felveendő kölesönböl
fogják foly ni.
A városházát erősen foglalkoztatja az a Dro-
bléma, hogy miért mem sikerülnek az árverések,
mikor a kikiáltási árak igazán nem magasak és a
jó telkek iránt különben igen nagy az érdeklődés.
Megállapították azt, hogy a felekértékesítésnek ez a
mostani módja semmiesetrc sem megfelelő. A kö
igazgatás ilyen üzleti természetű ügyeket elintézni
nem tud.
Előfordult az is, hogy olyan telket, amelyet a
főváros nem tudott értékesíteni, átadták a Községi
Takarékpénztárnak és az a telekkel jó üzletet
nált, A telekväsärlök nem szeretnek bánatpénzt le-
terni és a versengésben résztvenni, A főváros
éppen ezért arra gondol, hogy
a telkeknek egy részét átadja a Községi
Takarékpénztárnak, amely azután azokat
parcellázni fogja és úgy értékesíti,
egyes telkek eladását pedig szabadkézből fogja esz-
közölni.
A fővárosnak szüksége van arra a bevételre,
amelyet a telekértékesítésből számításba vett. A. tel-
kek tulajdonképpen most n ás előnyt nem nyujtanak
és így az említett új telekpolitikához kell fordulni.
j 1) 1 ké. A)
A törvényhatósági bizottság pénteki első köz-
gyűlésén már konkrét határozatot hoz a jövő esz-
tendő idegenforgalmi világeseménynek, a Nemzet-
közi Eucharisztikus Kongresszusnak érdekében az
tal, hogy magdévá teszi a polgármester útépítési
javaslatát, Kilenc hónap telik ugyan még el addig,
amig az Oltáriszentség tisztelete jegyében összese-
reglenek a világ minden részéből a katolikus száz-
ezrek, a monumentális méretekre való tekintettel
azonban máris permanens munka folyik a rendező-
bizottságban.
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyílt
betekinteni a rendezés előkészületeibe és azokba a
tervekbe, amelyek szerint a világkongresszus lebo-
nyolódik. A világ minden részével összeköttetésben
áll a kongresszusi iroda, amely egyik legsürgősebb
feladatának annak tisztázását tartja: voltaképpen
milyen számú külföldi zarándokcsapattal kell
molnia? A katolikus egyházi szervezetek és társa
dalmi ei ületek óriási propagandát fejtenek ki a
különbö; államokban s már most is bizonyos, hogy
nem tekinthető túlzottnak az a feltevés, hogy
1938 májusában legalább 100.000 külföldi ven-
dég elhelyezéséről, élelmezéséről kell gondos-
kodni.
Kárpáthy Kamilló, a honvédség volt főparancs-
noka vezetésével a legprecízebb terveket dolgozták
ki a rendezőbizottságban, egyrészt ezeknek a 2a-
rándokoknak, másrészt a belföldről érkező vendégek-
nek ellátására vonatkozóan, A Budapesten rendelke-
zésre álló férőhelyek nem lesznek elégségesek, éppen
ezért már
hetekkel ezelőtt lefoglalták a környéki váro-
sok összes szállodai ágyait,
de előkészületeket tettek abban az irányban is,
hogy az ugyanitt lévő imagánlakások egyrészének
felajánltatása útján biztosítsanak több elhelyezkedési
lehetőséget. 1938 májusának második felében az ösz-
szes budapesti iskolák, óvodák, kaszárnyák, zárdák,
a hálóhelyekkel ellátott dunai hajók, stb. arra /og-
nak szolgálni, hogy a holelek és penziók befogadó.
képességüket növeljék, Ezen a réven bízik a rende:
zőség abban, hogy az elszállásolást zavartalanul
tudja lebonyolítani.
Nagy gondot okoz a vendégtömegek szälli-
tási problémája is. A budapesti közúti járművek
ezáma ilyen nagy igénybevételre elégtelen, szüks6-
ges tehát több jármű beállítása, Ezek egyrésze ön-
ként adódik, mert többezer külföldi autobusszal ér-
kezik, ezenkívül azonban
kölesönkeri a rendezőség a nagyobb vidéki
városok autobuszparkjának egyrészét is,
emellett számít arra, hogy az állami és katonai
kincstári tulajdonban lévő gépjárművek tekintélyes
hányada szintén rendelkezésre fog állni.
„Az eucharisztikus nagygyűlés főünnepségeit a
Hősök-terén tartják meg, Itt, a Városligeti-tó terü-
letének — amelyet betonalappal látnak el — beszá-
mitäsäval többszázezer embert el tudnak helyezni.
A Nemzetközi Vásár területét ugyancsak rendelke-
zésre bocsátja a székesfőváros a rendezösögnek.
amely az ünnepi nagygyülest az Iparcsarnokban
szándékszik megtartani. A csarnok belsejében mint-
egy 30.000 ember fér el, a többi résztvevő a kör-
nyező térségeken helyezkedik majd el, ahol hang-
szórók közvetítik a csarnokban elhangzó beszédeket.
A kö monstre szentáldozást a Milléniumi Em-
tékmű előtt felállítandó óriási oltárnál végzik. Egy-
időben többszáz pap szolgáltatja ki a Szentséget, az
áldozás azonban még így is órákon keresztül fog
tartani, Az óriás oltárt tizenötméteres magasságban
állítják fel s oldalrészein, valamint lépcsőzetén az
egyházi méltóságok valamennyije helyhez jut,
Az eucharisztikus körmenet páratlanul impo-
záns lesz. Az eddigi tervek szerint útvonala a kö-
vetkező: Kossuth Lajos-t6r—Alkotmäny-utea—Vilmos
császár-út—Bazilika—Andrássy-út—Hősök-tere. A kör-
menetben az zes csoportok résztvesznek és pedig
nemzetek szerint.
A kongresszusi résztvevők ellátásának talán leg-
fontosabb része az élelmezés, Itt jelentékeny része
lesz a rendezésben a hadseregnek, a készletek bizto-
sításában pedig résztvesz a székesfőváros is. Külön
kongresszusi élelmiszerszállító vonatok fognak köz
lekedni, amelyek kivétel nélkül a Nagyvásártelepre
futnak be, ahol a kongresszus élelmezési bizottsága
gondoskodik a megfelelő szétosztásról.
A. renderőbizottság gondot fordít arra is, hogy
az ideérkező külföldiek a leggondosabb kalauzolásban
részesüljenek, Ebből a célból az idegen nyelveket be-
szélő rendezők százai állnak majd rendelkezésre, aki-
ket nyelntudásukat feltüntető karszalaggal látnak el.
Kiszclesitik
a Magyar városok
kultürcsere-akciöjät
A Székesfővárosi Népművelési Bizottság, a Ma-
gyar Városok Országos Szövetségével karöltve, az
elmult évben lépéseket tett a vidéki városokkal való
kultúrcsere-akció — megszervezésére. Szeged, Szom-
bathely, Debrecen, Nagykőrös, Sopron mutatta be
Budapesten tartott kultüresteken irodalmi és mű-
velődési színvonalát, ezzel azonban korántsem zá-
rult le az akció, ellenkezőleg; annak folytatására
most hatványozottabb mérvben fog sor kerülni.
A Fővárosi Hirlap munkatársát
Lukács Ödön dr.,
ny. miniszteri osztályfőnök, a Városszövetség ügy-
vezető alelnöke, a következőkben tájékoztatta a
kultúrcsereakcióról:
— A Magyar Városok Országos Szövetsége első-
rendű kötelességének ismeri azt, hogy a vidéki vá-
rosok és a székesfőváros között való viszonyt minél
értékesebbé tegye. Ez a megfontolás vezetett ben-
nünket a mult év folyamán arra, hogy a székesfő-
város Népművelési Bizottságának rendezésében be
mutassuk az ország szívében egyes városaink elis-
merést érdemlő kultúrszínvonalát, A kitünően meg-
válogatott előadások [folyton gyarapodó közönség
előtt játszódott le s éppen ez a tény sarkall bennün-
ket arra, hogy a csereakciót kimélyítsük, Vidéki
városaink vezetösögei valósággal vetélkednek ab-
ban, hogy kultúrájukról Budapesten tanubizonysá-
got tegyenek. Épp a legutóbbi napokban tartottunk
megbeszélést a legközelebbi programmot illetően,
Ezen az értekezleten elnökletem alatt Némethy Ká-
roly székesfővárosi tanácsnok, Novágh Gyula, a
Népművelési Bizottság igazgatója, Kiss Endre kecs-
keméti, Szohor Pál nyiregyházi és Krátky István
nagykanizsai polgármester vett részt. A három vá-
roson kívül a legközelebbi hónapokban Eger, Pécs
és Miskolc fog irodalmi és művészeti bemutatót
rendezni Budapesten.
— Az értekezlet valamennyi résztvevője egyet
értett abban, hogy rendkívüli érdekek fűződnek
kultúresereakciókhoz különösen most, amikor nem-
sokára a városok vilägkongresszusänak színhelye
lesz Budapest. Kívánatos, sőt egyenesen nélkülöz
hetetlen, hogy
valamennyien tisztában legyünk a — váro-
sainkban rejlő kulturértékekkel, amelyek ér-
tékei egész nemzetünknek.
— A vidéki városok budapesti bemutatkozöit
nyomon fogják követni az itteni kultürreprezentän-
sok vidéki látogatásai. Szendy Károly polgármester
úr már korábban kilátásba helyezte, hogy maga i®
készséggel meglátogatja ily kultúresemények alkal-
műából a vidéki városokat, hogy ezzel is dokumen-
tálja a székesfőváros együttérzését, X
— Valószínű, hogy rövidesen sor is kerül egy
ilyen találkozóra, mert a nyiregyhäzi Bessenyey
Irodalmi Kör ötvenéves jubileuma alkalmából a vá
ros polgármestere meghívta a székesfővárost is, a
Magyar Városok Országos Szövetségét is.
— A magam részéről arra törekszem, hogy :?
városok kultúrcsereakciója minél szélesebb körűv:
fejlődjék s ezért
szeretném, ha az irodalmi értékek bemntatá-
sán kívül a művészetek különböző ágainak
szemléltető ismertetésére is sor kerülne.
Erre vonatkozó elgondolásaim már meg is wannak
s a közeljövőben igyekszem azokat a városok pol-
gärmestereinek közbenjöttével realizálni.
--- Page 243 ---
Budapest, 1937 szeptember 15.
Trolleybusz_ a favorit!
külföldi példák a’apjän a Beszkárt a villamos forgalmat
fokozatosan trollevbusz-közlekedéssé alakítja át — Perczel
György, a Beszkárt vezérigazgatója ismerteti londoni
tanulmányútján szerzett tapasztalatait
Szendy Károly polgármester a Fővárosi Hirlap-
ban bejelentette, hogy a költségvetés letárgyalása
után azonnal hozzálát a Beszkárt-problémák meg-
oldásához és már azt is jelezte, hogy nem járul
hozzá a kisszakasznak 6 fillerröl 8 fillérre való fel-
emeléséhez. A Beszkárt nagyarányú beruházó pro-
gramot dolgozott ki, amellyel az igazgatóság már
ismételten foglalkozott.
A főváros közlekedése tehát nagy jelentő-
ségű racionalizálás előtt áll
és ennek sikerétől függ Budapest mintaközlekedése.
A Beszkárt már minden részletkérdést kidolgozott,
az adatok rendelkezésre állnak és ezeknek alapján
meg lehet hozni a döntést. Nemcsak a hazai anya-
got veszik figyelembe, hanem majdnem valamennyi
milliós világváros közlekedésének eredményeit át-
nézték. Ebben az alapos és komoly munkában
előljár
Perczel György dr.
a Bszkrt vezérigazgatója,
aki a napokban érkezett vissza szabadságáról,
— Most jöttem meg Londonból mondotta a
vezérigazgató a Fővárosi Hirlap munkatársának —
és egészen hatása alatt állok az angol fővárosban
nyert tapasztalatoknak. London mindig előljárt a
közlekedés terén. Mintaszerű Underground (földalatti)
vasutat épített és az óriási távolságokat nagyszerű
összeköttetésekkel egyenlítették ki. Erre a térre
ugyan mi nem követhetjük a londoniakat, mert
a földalatti építési "költségei nagyon ma-
gasak és ilyen nagyarányú hálózat megvaló-
sítása a csak egymilliós város közlekedésé-
nek lebonyolításánál még nem fizetődik ki.
Négy-ötmilliós város természetesen nem lehet már
meg földalatti nélkül. ban és Berlinben lehe
tetlen a közlekedést elképzelni földalatti nélkül,
mint ahogy Newyork egész élete megbénulna a Sub-
way nélkül.
Egész Európában nem tudunk felmutatni
egyetlen egy milliós várost sem, ahol föld-
alatti villamos közlekedne,
Budapesten létesült az első földalatti vasút, kisebb
lak vannak még a nagyobb városokban, de az
várost behálózó földalatti zlekedés csak az
egészen nagy városokban rentábilis,
— London volt az első, ahol az autobusz a
villamossal felvette a versenyt
és ismert igazság, hogy a város belső területén ma
már a villamosokat teljesen legyőzte az autobusz.
London a City-ből már kitiltotta a villamost, ez
azonban nem racionalizálási szempontból — történt,
hanem közlekedéspolitika volt az oka. A város sz:
vében ugyanis annyira megnövekedett az autók for-
galma, hogy a gyalogosok és autósok közlekedését
a villamos komolyan zavarta, Mi sem állunk messze
ettől a fejlődéstől, de a gazdag London mindenesetre
sokkal többet engedhet meg magának, mint a sze-
gény Budapest. Az autobuszközlekedés feltétlenül
drágább, mint a villamos.
A kispénzű közönség nem nagyon lelkesedne
azért, ha a villamosközlekedést korlátoznánk
és a részére drágább autobuszba szorítanák.
— A fejlődés sohasem áll meg. London egy 16-
péssel újra előre ment, most már
a trolleybusz a favorit.
Egyre több trolleybuszt állítanak be a kültelki for-
galomba és most már ez a közlekedési eszköz lett
a villamos vetélytársa. Nekünk is van egy kis trol-
leybusz-vonalunk, ahol nagyon jó tapasztalatokat
szereztünk. Nincs az a baj sem, ami az autobusznál,
a drága benzinköltség ezuttal nem tarthat — vissza
minket, mert ugyancsak elektromos áramot vesznek
igénybe ezek a közlekedési eszközök. Budapesten sok
helyütt szűkek az utcák és a nagy forgalomra min-
csenek berendezve. A villamosforgalom nagyon sok-
szor megbontja a közlekedés egységes rendszerét. A
trolleybuszok könnyen kitérhetnek, éppen úgy, mint
az autobuszok és velük a közlekedést sokkal köny-
nyebb lebonyolítani. Természetesen nem lehet vak-
tában ezt a reformot keresztülvinni és ennek a pro-
blémának minden részletét alaposan meg kell vızs-
gálni, figyelemmel arra is, hogy a trolleybuszhoz
nem lehet pótkocsit kapcsolni. Már ki is adtam az
utasítást, hogy a számításokat végezzék el. Meg kell
tudnunk, hogy a trolleybuszok bevezetése esetén
milyen üzemköltségekkel kell számolni. A beruházó-
programban új kocsik beszerzéséről is szó van. Most
mindenesetre vizsgálat tárgyává tesszük, vajjon nem
volna-e célszerűbb legalább részben a trolleybusz-
forgalomra áttérni.
Megemlítettük azt is, hogy egyes világváro-
sok a régi kocsijaikat átalakították, kettő-há-
romból csináltak egy újat és a fejlődő forgalom
kívánalmai szerint alakították át.
— Igen, ezt az újítást tavaly vizsgáltam meg
Milanóban, — folytatta a vezérigazgató. — Milanó-
ban a régi kocsikat kivonták a forgalomból és kettő-
háromból egyet csináltak, Az új kocsik most sok-
kal hosszabbak, mint a régiek voltak és a különböző
kocsirészek között az átjáró harmonikaszerű, talán
a közönség úgy érti meg legjobban, ha a gyorsvo-
nati kocsi átjárójára gondol. Az új kocsik az egyik
oldalon teljesen le vannak zárva, hiszen a felszállás
csak az egyik oldalon van megengedve. A kocsik
ajtói gombnyomásra nyilnak és csukódnak, sőt a
lépcsőket is felhúzzák, nehogy valaki rákapaszkod-
hasson. A hosszú kocsikon elől van a felszállás és
két helyen a leszállás. Ahol meg tudták oldani, ott a
jegykezelő rögtön a bejáratnál űl, de ahol ez aka-
dályokba ütközik, ott a középen helyezkedik el.
A felszállás és leszállás helyesebb és símább
lebonyolítása nekünk is nagy — problémánk,
amelyet éppen a beruházóprogram keretében
szeretnénk közelebb vinni a — megoldáshoz.
Milanó városa készségesen állt rendelkezésünkre és
mindent megmutattak nekem. Az ott szerzett tapasz-
talatokból sok mindent fel lehet használni, de nem
szabad elfelejteni azt sem, hogy azért más a közle-
Budapesten és más Milanóban. A Vudapesti
nség sokkal igényesebb és gyorsabb köztekede
kíván, mint Felsőolaszország tulajdonképeni
rosában.
A közlekedési üzemek racionalizálása
Mindezekből látható, hogy
a BESZKÁRT-nál a legkomolyabban foglal-
koznak technikai kérdések megoldásával és
a technikai újításokat lehetőleg azonnal ér-
venyesitik,
Amikor ezt megemlitettük a vezérigazgatónak, mo-
solyogva húzott elő íróasztalából egy kis könyvecs-
két. A Magyar Racionalizálási Bizottság kiadványai
sorában most fog megjelenni Perczel György ve:
igazgató könyve, amelynek címe: , Racionalizálási
intézkedések a BSZzKRT-vállalatoknál." A könyv tu-
lajdonképpen azt az előadást tartalma , amelyet
Per I vezé gató a hizottság előadássorozatá-
ban tartott.
Éppen most kaptam meg ennek a kis munká-
nak kefelevonata folytatta a vezérigazgató, —
ezekben az oldalakban összefoglalom mindazt, amit
a racionalizálás tekintetében eddig a BSZKRT végre-
hajtott, de természetesen még más megvalósításra
váró feladatok is szerepelnek. A trolleybusz-probléma
még nincs benne, ennek a számítási kérdésével
éppen most foglalkozom,
*
könyv
nem
Magät a kis munkät tulajdonkeppen a
racionalizálásának is lehetne nevezni, mert
annyira szöveg van benne, mint inkább
40 szemléltető ábrán mutatja be mindazt,
amire a villamosprobléma iránt érdeklődő
kíváncsi lehet.
Az első táblák a BSZzKRT fejlődését mutatják be.
Ebből derült ki, hogy a HÉV részvényeinek meg-
szerzése a BSZKRT szempontjából nem volt ugyan
előny de magasabb szempontból ítélve meg a dol-
got, az intézkedés recionalizálási jelentőségét nem
lehet tagadni. Egységes közlekedési politikát csak
így lehet bevezetni, Amikor a főváros átvette a vil-
lamosvonalakat, 138.8 lométer volt a villamos,
most pedig 435.2 kilométeres hossz áll a BSzKRT
üzleti igazgatása alatt.
A beruházott tőkének külön grafikus ábrázolá-
sát láthatjuk. 55.5 milliót ruházott be a BSZzKRT és
ezzel a régi beruházásokat 23,35%-kal emelte. Meg-
említi a vezérigazgató, hogy ezeket a beruházáso
kat a BSZzKRT saját alapjaiból hajtotta végre és
ezzel a pénzügyi megoldással 8—10 millió pengőt
mentett meg a vállalatnak. Külön táblák mutatják
a BSZKRT igazgatóságának tagozódását szakosztá-
lyok szerint a racionalizálás után, Azelőtt a villa-
mosnak 37, az autobuszüzemnek 6, a HÉV-nek 20
szakosztálya volt, tehát a vállalatok különállása
előtt a közlekedést három helyen 63 szakosztályra
tagozva intézték. Ma egy helyen 24 szakosztály dol-
gozik.
A tisztviselői létszámot 2694-kal esökkentették.
Az igazgatásban elért megtakarítás 562.468 pengő,
Ugyancsak szemléltető táblák egész sorozatában
látjuk a hálózat racionalizálását, de az igazi szen-
záció az anyaggazdálkodás terém elért eredmény. A
racionális anyaggazdálkodást a BSZKRT 1933-ban
kezdte meg. A raktárak számát 76-ról 28-ra csökken-
tette. A csökkentés tehát 63.2%-os, A raktári kész-
letek anyagértéke gyümölesözetlenül lekötött tőke.
Az anyagkészletek csökkentése kereken 1 és
fél millió pengő felszabadulását eredményezte.
SCHULER
JÓZSEFRT &
"llenőrzés gépekkel történik és az anyagellátás
körül eddíg soha zavar nem fordult elő. Külön ké-
pen látjuk a táblázatokat készítő gópet, amelynek
teljesítménye óránként 6000 kártya és 90.000 össze-
adás, A lyukasztógép 500 darab kártyát tud a meg-
felelő helyen kilyukasztani és a rendezőgép teljesít-
ménye 24.000 kártya, A távbeszélőszolgálat raciona-
lizálása révén elérték azt, hogy míg egy kapcsolás
azelőtt 19.6 fillérbe került, most csak 2.72 fillér. Az
érmeszámláló gépek alkalmazása is sokat jelent.
Egymillió érme kézi megszámlálására 138.9 óra szük-
séges, míg számológéppel 19.44 óráig ta A sze-
mélyzet ki asztása most már képi zvizsgálat
alapján tört 100 pszichotechnikailag meg nem
vizsgált egyénnél 242 baleset történt, a megvizsgált
egyéneknél csak 131.
A megfelelő embereknek a megfelelő helyre
állítása folytán a baleseti eshetőségeket
majdnem a felére csökkentették.
megvizsgált egyéneknek körülbelül a
ották. Az alkalmatlan egyének
költségeinek megtakarítása is je-
Igaz, hogy a
4 részét visszaut:
meddő kiképzési
lentős össz.
A m
természetű — racionalizálás jelentős
összegeket hozott a BSZzKRT-nak. Csak egy példát
említünk: a villamosváltók alkalmazásával az évi
megtakarítás 330.000 pengő. Az üzemzavarok 12796-át
égi alsóvezetékes-rendszer okozta. Ezt 1924-ben
megszüntették.
A villamoskocsik bizony már 50 évesek.
Ha a régi 827 motoros kocsit kiakarnánk
eserélni, úgy 50 millió pengőre volna szükség.
Mivel 40 millió pengő beruházást akar a BSzKRT
végrehajtani, úgy — végeredményképpen 90 millió
pengő beruházásra volna szükség. Ilyen nagy áldo-
zatot nem tud a főváros hozni és csak fokozatosan
lehet a villamosparkot felujítani.
Részletes táblázatot kapunk a járművek fenn-
ása terén elért megtakarításról, a villamos ener-
a Fogaskerekű és a HÉV körül
ásokról, majd pedig a forgalom
tar
giagazdálkodás
történt racionalizá
kialakulásáról.
Perczel György vezérigazgató érdekes tabellái
és a kísérő jegyzék majd az illetékesek kezébe kerül
és ezekből kiderül, hogy érdemes az üzemek racio-
nalizálásával foglalkozni, mert csak így lehet töké-
tetes üzemet alkotni és a közönség igényeit a leg-
messzebbmenő módon kielégíteni.
Félmillió pengöcrt disz-
ravatalozót építenek
a Kerepesi temetőben
A jövőben innen rendezik a nagy
temetéseket
endy Károly polgármester naponta dälntän ta-
kozik különböző ügyoztälyok vezetőivel és
lítja a költségvetést. amenn
n sok terve van, de az anyagi es
látoltsága miatt enek egy részét bizony
lehet megvalósítani
nem
Salamon Géza közegészségügyi tanácsnokkal már
valta a polgármester a közegészeégügyi költ-
3 ennek keretében elintézettnek tekinthető,
évben felépítik a Kerepesi temetőben
a nagy díszravatalozót. Eleinte úgy tervezték, hogy
a mostani ravatalozó helyiséget lebontják és he-
lyébe építik az újat, ettől azonbnn elállottak, A régi
ravatalozó megmarad a mostani helyén, annál is
inkább, mert hiszen csak nemrégen modernizálták és
letár:
ségvetést
hogy a jör
jégkamr: is felszereli
Az új vatalozó nagyon díszes épület lesz.
Félmillió pengőt fordítanak az építkezésre. Az új
épületet a bejáratnál emelik, nem messze a kápol-
nától. Már el is készítették az új díszes ravatalózó
terveit. Tulajdonképpen három ferem lesz. A ter-
mek falait azonban szét lehet nyitni és nagy te-
metések alkalmával egy nagy teremmé alakíthat
ják át az egész épületet. Az új ravatalózóba ezer-
mél több főnyi közönség fér el, míg a régi ravata-
lozó termekben nagyven—ötven embernél több nem
tudott bejutni. Minden nagy temetést innen fognak
rendezni és a Öben az érkező gyászolók kocsi-
jaitklen! nem júthatnak be a temetőbe, hanem a te-
mető kapújában leszállnak és úgy mennek a rava-
talozó helyiségig. Az autók és kocsik számára az
OTI épülete előtt külön parkirozö terület lesz.
--- Page 244 ---
1937 szeptember 15.
Mozgalmas élet
a NEP fővárosi pártjában
Napirenden szerepelt a nagy útépítési program, a gellérthegyi
kioszk átalakítása, a 4"
Élénk az élet a Nemzeti Egység Fővárosi Párt-
jában, ahol az ntóbbi napokban egymásután tar-
tották az óseket, Az út- és esatorna6pitesi párt
szakbizottság Dorner Gyula elnöklésével ült össze.
Megjelent az ülésen Király Kálmán tanácsnok is,
továbbá a bizottsági tagok közül w. Juhász Jenő
dr., Halter Károly, Szántay István, Tóth Gábor és
Vályi Lajos dr. A bizottság azt a kívánságot ter-
jesztette a jelenlevő tanácsnok elé, hogy a rend
kivüli útügyi kiadások ne szolgáljanak akadályul
annak a nagyszabású út- csatornaépítési pro-
gramnak, amelyet a párt a perifériák helyzetének
javítására óhajt elvégeztetni. Király Kálmán ta-
nácsnok megnyugtatásul közölte, hogy 30 millió
pengös kölcsönt szándékozik felvétetni a fontosabb
út- és csatornaépítési kiadások fedezésére. Örömmel
vették tudomásul a bejelentést és a párt hathatós
támogatásáról biztosították a tanácsnokot.
és
A Värosga pártszakhbizottság v. Juhász
Jenő dr. elnök tartott ülést, amelyen meg-
jelentek Dorner Gyula, Hajnóczy Béla dr., Tóth
Gábor és Vályi Lajos dr. bizottsági tagok is. Hozzá-
árult a bizottság a városok 1940. évi budapesti
nemzetközi kongresszusának 50.000 pengővel való
támogatásához. Ezután hosszasan foglalkoztak a
Szent István-hét ünnepségeinek — bírálatával és le
szögezték azt az álláspontot, hogy a felmerült túl
kiadás megfizetéséről feltétlenül gondoskodni kell
póthitel megszavazásával. A gellérthegyi kioszk
bérbeadásának kapcsán hangoztatták a bizottság
tagjai, hogy a pompás helyen fekvő kioszk nem
Ismét
napirendre kerül
az ipari zártszám
A jobboldali és baloldali pártok
kétféle állásfoglalása
A június 2-iki közgyűlés napirendjére volt ki-
tűzve az ipari zártszámról szóló szabályrendelet
megalkotása, Az 1936. évi VII. törvénycikk teszi
szükségessé a szabályrendeletet, amelynek tervezete
szerint a főváros het iparágában a jövőben csak
akkor lehetne új iparengedélyt kiadni, ha arra, a
hatóság megállapítása szerint, szükség van, Az
ipari zártszámra — vonatkozó java: Zsitvay
Tibor dr.-nak a pártközi értekezleten történt felszó-
lalása alapján levették a közgyűlés napirendjéről.
Ezt megelő
ipari ker
móczy Béla dr. előadó
rendről való levételét,
Mint értesülünk, az ipari zártszám kérdése leg-
közelebb ismét napirendre kerül. Az ipari és keres-
kedelmi ügyosztälyban már megindult az új sza-
bályrendelet-tervezet — előkészítése, úgy, hogy elöre-
láthatólag
októberben ismét foglalkozni fog a törvény-
hatósági bizottság közgyűlése ezzel a nagy-
fontosságú kérdéssel.
Ezt megelőzőleg a szabályrendelet ügye az ipari- és
kereskedelmi szakbizottság megvitatása alá kerül,
A. szakbizottság elé, mint a Nemzeti Egység Fővá-
rosi Pártja álláspontját, javaslatot terjeszt
Hajnóczy Béla dr.
törvényhatósági bizottsági tag,
aki ebben a kérdésben így nyilatkozott:
— A kérdésnek országos érdekű elvi és gazda-
sági jelentősége van. Egyrészt az 1936, VII, t.-c.
értelmében a szóbanforgó rendelkezések minden
iparágra — kiterjeszthetők, tehát elvileg úgy tet-
szik, mintha szakítást jelentenének a szabadipar
eddigi rendszerével, másrészt arra az esetre, ha az
önkormányzatok nem — rendeznék szabälyrendeleti-
leg a zártszámhoz, vagy legalább szükséghez kö-
tést, a törvény biztosítja a miniszternek a jogot,
hogy saját hatáskörében intézkedjék.
— A baloldali pártoknak mem kell sem a tör-
vény, sem az annak alapján megalkotandó szabály-
rendelet, mert azt mondják, hogy ők törhetetlen
hívei az iparszabadságnak és minden korlátozást
elvetendőnek tartanak.
és
kívánta Haj
indítványára a kérdés napi-
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. (Petőfi térnél)
Telefon: 182-114. Alapíttatott : 1860.
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
ELYÁLUL; víllamosvílágítás, motor, gazdasági és irodal telefon, hási
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos visállás
mutatö, villámhárító, rádió ós antenna berondezését,
Budapest, II., Fö-utoa 58, Telefon: 152-149,
-0s kölcsön és a kislakások építése
teljesíti kellően hivatását, az avult épületet át kell
építeni és a vendéglői üzem helyett kávéházi üze-
met folytatni, amely rentabilisabb lenne. Megfon-
tolandónak tartja a bizottság, hogy a kioszk át-
alakítására ús a kávéházi üzem bevezetésére terve-
zet dolgoztassék ki, amelynek elkészülte után tart-
sanak új wversenytárgyalást és azután történjék
döntés a sok kifogás alá eső kioszk bérletére nézve.
A pénzügyi bizottság Deményi Aladár dr. elnök-
letével ülésezett, azon a küls szakértők mellett
Vályi Lajos dr. bizottsági tag vett részt. A bizott-
ság a 4% %-os kölcsön kérdése körül felmerült vita
dolgában a dö tekezletnek tartotta
fenn. Az Eucha sszus idejére épí-
tendő szükséglakásokat illetőleg az az álláspont ala-
kult ki, ho; églakásokat, hanem kislaká-
sokat építtessen a főváros. Tiltakozott a bizottság
az ellen, hogy a szükséglakások szociális terhét
egyes kerületekre akarják h ani, nem pedig kel-
lőképen megosztva a különböző periferiális kerüle-
tek között,
Szeptember 14-én, kedden Zsitvay Tibor dr. el.
nöklésével pártértekezlet volt, amely a pärtszakbi-
zottságok javaslatait letárgyalta, Utána megtartották
a bizottsági tagok első őszi pártvacsoráját.
A párt mozgalmas hetének eseményei sorába
tartozik meg, hogy a pártközi értekezleten a párt
képviseletében Vályi Lajos dr. jelent meg. Szendy
Károly polgármestert születésnapján a párt nev6-
ben küldöttság kereste fel, amelyet Tseffy Béla dr.
ággyűlési képviselő vezetett.
AY AD EE TT nee
— A törvény vitatott rendelkezései azonban nem
iparszabadság korlátai, hanom egészséges
védelmi intézkedések a nemzetközi tőke túl-
kapásai ellen
az
és mint ilyenek, az iparosság érdekében feltétlenül
végrehajtandók. Az x és a nemzet érdeke
az, hogy a nemzet vel szemben — megfelelő
védelemben részesüljön. A tőke úgy sem támogatja
a kézmívesiparost pénzzel. Kisiparos csak állami
iulézetnél jut olyan-amilyen hitelhez.
munkaterületet — kell tehát — számára
Ebben a tekintetben a vélemény egységes.
A tör-
vény végrehajtásának mikéntjét azonban a törvény
az önkormányzatokra bizta, Ebben a tekintetben
még nem alakult ki egységes vélemény a jobb-
oldali pártok között.
— Bornemisza Géza iaprügyi miniszter a leg-
jobb helyen fogta meg a kérdést és a Nemzeti Eg:
ség Fővárosi Pártja mindenesetre igyekszik a leg-
jobb megoldást megtalálni ahoz, hogy a tőke túlka-
pásaival szemben megvédje az ipar
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Unnepelt városatyák
A XIII. kerületi polgárság százainak részvéte-
lével nagyszabású ünnepséget rendeztek Hegedüs
Bertalan dr. törvényhatósági bizottsági tag tiszte-
letére, nóvnapja alkalmából. A Mohäecs-uteai pärt-
kör hatalmas kerthelyiségét az ünnepi pártvacso-
rán zsufolásig megtöltötte a közönség, amelynek
soraiban az előkelő közönség mellett sokan jelentek
meg az angyalföldi egyszerű polgárság és munkás-
ság soraibóli is.
Résztvettek a vacsorán: Felkay Fereno dr., Horony-
Pálfi Aurél dr. tanácsnokok, Schara Béla dr. és Pertik
Béla dr. kerületi előljárók, a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártja képviseletében Vályi Lajos dr. törvényhatósági
bizottsági tag, főtitkárhelyettes, továbbá Hajnóczy Béla
., Kertész Elemér, Sárkány Ferenc törvényhatósági
bizottsági tagok, Bärtl Tivadar főjegyző, , Csukássy
i főtanácsos, Fülöp Endre kerületi párt-
E
ránd gazdasá er
Vass Kálmán egy
x
elnök, Gaál Lajos református lelkész,
házi főgondnok, Hrich József igazgató, Bernath István
dr. tanár, Alberovszky Ede párttitkár, v. Dancsfalvy
Lajos, a Vitézi Szék hadnagya és még sokan mások.
Fülöp Endre kerületi pártelnök üdvözölte első-
nek az ünnepeltet és hosszú sorban mutatott rá
azokra az eredményekre, amelyeket a kerület He-
gedüs Bertalan munkásságának köszönhet.
Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági tag
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja és Zsitvay Ti-
bor dr. pártelnök nevében szólott, örömének adva
kifejezést afelett, hogy ezen az ünnepi estén azt a
nagyrabecsülést és szeretetet láthatja, amely Hege-
düs Bertalant kerületében körülveszi. Ilyen szere-
tetben és megbecsülésben részesíti őt a párt köz
pontja is egyéni kiválóságáért és munkásságáért,
amelyet minden téren, de különösen a szociális kér-
dések körül kifejt.
Kertész Elemér törvényhatósági bizottsági tag,
az Országos Frontharcos Szövetség ügyvezető alel-
nöke mint régi, hűséges frontharcost ünnepelte He-
gedüs Bertalant, aki most a politikában is harcol
az igazságért, a város lakosságának jóvoltáért. Be-
reczky Gyula a Frontharcos Szövetség XIII. ke
rületei főcsoportja nevében köszöntötte Hegedüs Ber-
talant, mint főcsoport elnököt. Sárkány Ferenc tör-
vényhatósági bizottsági tag, a HONSz
társelnöke ünnepelte ezután,
Schara Béla dr. kerületi előljáró mindenekfelett
az ünnepelt önzetlenségét és jóindulatát hang-
súlyozta, Ondracsek József a kerület 129. körzete
nevében ezüst serleget nyujtott át Hegedüs Berta-
lannak, akit Lasztovits Félix a häztulajdonosok
egyesülete, Bernáth István dr. a NEP Országos Tan-
ügyi — Szervezetének igazgató. a pedagógusok,
Csukássy Lóránd gazdasági főtanácsos a baráti
kör, Gaál Lajos lelkész a református egyház nevé-
országos
ben mint gondnokot üdvözölt. Zacharias Árpád
gyógyszerész a mai ünnepség szervezőjét, Fülöp
Endre kerületi elnököt köszöntötte,
Hegedüs Bertalan dr. szólott ezután zajos övá-
ció közben, visszapillantást vetve kétéves várospoli-
tikai működésére, amelynek eredményeiben sokat
köszönhet annak a támogatásnak, amelyben Besse-
nyey Zénó, a kerület országgyűlési képviselője és
bizottsági tagja rószesítette. Nagy hatást keltve
hangsúlyozta ezután, hogy nem - szélsőséges esz-
mékre, hanem magyar egységre van szükség, hogy
boldoguljunk.
ak
A nagyrabecsülés és szeretet impozánsan nyi-
latkozott meg on az ünnepi vacsorán, amelyet
szombaton rendeztek a hegyvidéki kerület választói
Hencz Lajos dr. postaigazgató, törvényhatósági
tag tiszteletére névnapja alkalmából. A Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja XII. és I. kerületi közös
pártkörében folyt le az ünnepség, amelyen a hegy-
vidékieken kivül az ünnepelt sok tisztelője jelent
meg az T. és más kerületekből i
tvettek a v. vitéz nemes
na János, H e: Béla, Tóth
bizottsági tagok, Czebe Jenő dr.
Kozma Antalné dr.-né, Katon
Géza dr. üg; , volt balatoni k
mány Mihály dr. egyetemi magántanár, Mos
dóssy József műszaki tanácsos, Petrovits Ferenc dr. fő-
Pálya Antal dr. III. kerületi pártelnök, Kö-
Orvos, v
2 y Ferenc dr. párttitkár és még sokan mások.
Vitéz Juhái: Jenő d törvényhatósági bizott
sági tag köszöntötte fel először Hencz Lajost, rá-
mutatva arra az önzetlen és eredményes munkára,
amelyet a kerület és egész Buda közönségének érde
kében kifejt és megkapó képet festett az ünnepelt
lelkességéről, purítánságáról és erős szociális érzé-
séről.
Katona János törvényhatósági bizottsági tag a
kerület üdvözletét tolmácsolta és Hencz La
magyarságát aposztrofálta.
Gábor arról a válvetett és soha egymás-
zeütközésbe nem kerülő, testvéri munkáról
lt, amelyet Hencz Lajossal! együtt a két szom-
közös pártheiyiségben működő kerületben
Tóth
sal
beszé
szédos,
folytat.
Vitéz Pálya Antal dr., III. kerületi elnök,
Kozma Antalné dr.-né, Petrovits Ferenc dr főorvos,
majd a postaalitisztek országos egyesülete nevé-
ben Kónyi Balázs, végül Babrigg István ifjusági
elnök mondtak még üdvözlő beszédet,
Hencz Lajos dr. meghatott szavakkban mon-
dott köszönetet az ovációért, külön-külön szelleme
sen válaszolva minden üdvözlőnek. Beszéde végén
emelkedett szavakban hangoztatta, hogy a kerület
és Buda javára, mindig szem előtt tartva az egye
temes, nemzeti érdeket, lankadatlanul dolgozik
tovább.
A pártközpont hivatalos órái. A Nemzeti Egység
Fővárosi Pártjának Esterházy-utcai központjában, az
őszi munka megindultával a hivatalos órákat naponta
délelőtt 10-től 2-ig és délután 5-től 8 óráig tartják.
A VII. kerületi pártszervezet kebelében alakult
Sgardelli asztaltársaság, amely nyáron a Royal-päl-
makertjében tartotta heti szejöveteleit, ezután is-
mét a Newyork-kávéházban találkozik minden csütör-
tökön este.
Emery
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, XIV., Francia-út 46. Tel: 297-850.
WEBER HENRIK
ezetől tornásás, derítőtelej kösponti
Te ós ögéssségügyi eleten ár vállalata
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV, Eskü-tér 3.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapítva 1854-ben. Telefon : 1—834—26.
Törv. védett
Vil&gszabadalom
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
KOMOR HENRIR-féle
fényteehnikai-, villam
B. müiszakt vállalat K. F. T.
BUDAPEST,VII., WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 141-4786.
Jámpatestekkel
--- Page 245 ---
1937 szeptember 15.
Módosította a Közmunkatanács
az építésügyi szabályzatot
Elkészült az építésrendészeti kódex — Munkában az építőipari rendelet
|
A főváros egyik közelebbi közgyűlésén, de leg-
később a költségvetés tárgyalása alkalmával napi-
rendre kerül a régi házak és új építkezések stabili-
litását ellenőrző mérnöki kar megszervezésének kér-
dése, amelyet most a daróczi-úti tragikus ház-
összeomlás tett ismét időszerűvé. Katona János tör-
vényhatósági bizottsági tag tesz javaslatot arra
nézve, hogy ennek a statikus mérnökcsoportnak fel-
állítása haladéktalanul történjék meg, illetve igye-
kezzék a polgármester elhárítani azt az akadályt,
amely ennek az ellenőrző szervnek megszervezését,
amelyet a Rákóczi-ú sztrófa alkalmából
Kozma Miklós akkori belügyminiszter rendelt el,
késlelteti,
Mint a Fővárosi Hirlap megállapította, ennek a
kérdésnek megoldása a legcélszerűbb formában in-
dult meg. A nyilvánosság eddig nem is vett tudo-
mást arról, hogy
a Közmunkatanács a fővárossal egyetértőleg
példás gyorsasággal módosította az érvény-
ben lévő építésügyi szahályzatot,
olyanformán, hogy a kiegészítő rendelkezések kere-
tében ez az építésrendészeti megoldás lehetővé vál-
jék. A módosított építésügyi szabályzat a belügy-
minisztérium elé került, ahonnan a jóváhagyás még
nem érkezett meg. Ha a jóváhagyás megtörténik és
a belügyminiszter kimondaná, hogy az építkezések
statikai ellenőrzése az előljáróságok hatásköréből a
központi szervre hárul, akkor módjában lenne a
polgármesternek javaslatot tenni az ellenőrző mér-
nöki kar felállításá ra, illetve a mérnöki létszám
szaporítására. Mint ismeretes, harmincöt új mér-
nöki állás szervezésével járna az ellenőrző csoport
felállítása.
Ebben az ügyben kérdést intéztünk
Katona János
mérnök, törvényhatósági bizottsági taghoz,
aki ezt az ügyet állandóan ébrentartja és a követ-
kező választ kaptuk:
— Nem az egy-két háznak az összeomlása teszi
esupán szükségessé ennek az ellenőrző mérnöki kar-
nak felállítását, hanem százszorta inkább az a sző
dületes iram, amellyel ma a főváros különböző ré
szein szinte hetek alatt kerülnek öt-hatemeletes
házak fedél alá, Az építő-technika haladása az épí-
tést ma már tudománnyá emelte, az épületeknek
statikai szempontból való elbírálását pedig olyan
feladattá tette, amellyel csak ebben az irányban
szakképzett és nagy gyakorlattal bíró mérnök bir-
kózhatik meg,
A központi ellenőrző testületre, amelyhez a
megfelelő mérnököket nem lesz esekély fel-
adat összeválogatni, múlhatatlan ki
s
— Merész dolog volna azonban azt hinni, hogy
a harmincöt mérnök minden egyes épületet, annak
minden szerkezetét, vagy még inkább ezek helyes
kivitelét ellenőrizni képes volna, azonban egészen
bizonyos, hogy ennek a harmincöt mérnöknek beál-
lítása az egyes épületek tervezésével és kivitelez6-
sével megbízott építőket úgy a tervezésnél, mint a
kivítelnél fokozottabb gondosságra és ilyen módon
a részletekre is kiható, alaposabb meggondolásra
fogja szoktatni, ami pedig egyet jelent ennek a
problémának helyes megoldásával.
— Hogy ennek a testületnek felállítása miért
késlekedik, nem tudom megérteni. Hiszen éppen a
belügyminiszter volt az, aki a régi épületek meg
vizsgálására és az új építkezések ellenőrzésére mér-
öket kívánt. Az ügy haladéktalan elintézését a
gyűlésen meg fogom sürgetni, de addig is, amíg
kielégítő választ kapok, a magam megnyugtatására
számításba veszek egy eshetőséget. Az építésügyi
és városrendezési törvény végrehajtási utasítása
még nem jelent meg. Lehetséges, hogy a kérdés el-
intézésének — illetve el nem intézésének — talán
ezzel van kapcsolata. Messzebbmenőleg arra is gon-
dolok, hogy
az iparügyi minisztériumban a belügyminisz-
tériumma! egyetértőleg készülő nagyszabású
építőipari jogalkotások
intézkednek majd erről a kérdésről is és ez okozza
talán a késedelmet, Hogy milyen keretben oldják
meg a kérdést, elvégre mindegy, de annyi bizonyos,
hogy a rohamosan épülő főváros nem bírja el a
késedelmezést, még akkor sem, ha nem szólnak
közbe időnkint építési katasztrófák és tragédiák,
*
A nagy6rdekü nyilatkozat kiegészítéseképpen
közölhetjük, hogy értesülésünk szerint az iparügyi
minisztériumban az építőipart illető több rendki-
vüli fontosságú törvénytervezettel foglalkoznak. Az
egyik
az építésrendészeti kódex,
amely kiegészítője az építésügyi és városrendezési
törvénynek és amelyben csakugyan helyet talál
majd az építkezések statikai / ellenőrzése is. Ezzel már
teljesen el is készültek 6s “most
az építőipari kódexen dolgoznak.
Arra való tekintettel, hogy ez a kódex az
építőipari kategóriákat állapítja meg És pontosan
körülírja azok tevékenységi körét, a különböző ké-
pesítésű érdekeltségek körében még sok vitára fog
alkalmat adni.
Elkészült a harmincmilliós
útépítési program
A Fővárosi Hirlap elsőnek közli
az ügyosztály hatalmas tervezetének részleteit
A székesfőváros 1937. évi költségvetési vitája
során Dorner Gyula indítványt terjesztett be a köz-
gyűléshez, amelyben azt javasolta, hogy a Dolgár-
mester állapíttassa meg a végrehajtandó útépítési
és csatornázási programot és annak fedezetére be-
ruházó kölcsön felvételéről gondoskodjék.
A. törvényhatósági bizottság elfogadta Dorner
Gyula indítványát és annak alapján Király Kál-
mán tanácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosz-
tály vezetője nagyszabású elaborátum kidolgozásába
fogott.
Mint a Fővárosi Hirlap munkatársa
jól informált
helyről értesül, a legutóbbi r.apokban befejezést
nyert a főváros útépítési programjának kidolgozása.
Informátorunk szerint rendkívül nagyjelentőségű
az a munka, amelyet Király Kálmán és közvetlen
munkatársai végeztek, mert nem kevesebbről van
szó, mint arról, hogy
hat esztendőre 30 millió pengős út- és csa-
tornaépítési tervet állapítottak meg.
A többszáz oldalra terjedő tanácsnoki előterj
tés a legrészletesebben megvilágítja Budapest ú:
és csatornahálózatárak viszonyait és állapotát. Rá-
[em
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugyära és Burkolási Vállalata
Városi froda:
VII., Hernád-utca 8
Telefon: 1-861-68
Gyár és építőanyag telep:
X.
mutat arra, hogy a székesfőváros területén lévő
útburkolat jelenlegi érté kerekszámban véve közel
jár a 150 millió pengöh aminek az a magyará-
zata, hogy a burkolattal ellátott terület 10 millió
négyzetméternél is nagyobb. Ha ezt a területet
8 méter szélességű útra számítanák át, akkor ez az
út Budapesttől Amszterdamig ne el, a gyalog-
járók szegélysorával pedig körül lehetne rakni
Csonkamagyarország határát.
A számszerű adatok szinte végtelennek látszó
sora után rendkívül fontos része az elaborátumnak
az, amely bírálatot mond a különböző burkolati
tipusok felett. Megállapítja, hogy Budapest útvona-
lainak tekintélyes része
még ma is makadám, ami kedvezőtlenül
befolyásolja az útkarbantartást,
mert, bár a makadámburkolat létesítése meglehető-
sen olcsó, a javításra rendkívül gyakran van szük-
ség és így a javítási költségek felduzzadása koránt-
sem teszi olcsó útburkolattá a makadámot.
Király Kálmán megállapítása szerint a székes-
főváros útügyeit Budapest kívánt fejlődésének
mérve szerint csak akkor lehet eredményesen szol-
gálri, ha az útépítés újabb vívmányainak figye-
lembevéi el, a lehető leggazdaságosabb utak
megépítésére kerülhet a sor.
Az útépítő tevékenység két főcsoportra oszlik.
Az egyik a karbantartás, a másik a fejlesztés.
Mindkettő egyformán fontos, mert az útkarbantar-
tási költségek, amelyek évente közeljárnak a 3%
millió pengőhöz, olyan szükségesség, amelyet wisz-
szaszorítani nem lehet. Ha a kisebb javításokat nem
végzik el idejekorán, rövid idő mulva már csak sok.
kal nagyobb költségekkel lehet a helyreállítást esz-
közölni, Az elmúlt idők során az évente visszatéró
útügyi költségelőirányzatrak majdnem felét a régi
utak karbantartására kellett felha a meg
maradó félösszeg viszont nem elég hogy
a város fejlődése érdekében felté szükséges
új, modern útvonalakat kiépítsék
A külföldi nagyvárosok útügyi kiadásai
gosan a költségvetés 5—626-át szokták kitenni
az elvet kellene követni Budapest költségvetésé
ben is.
Az elaborátum szerint a főútvonalak közül le
ősebben a közel jövőben megnyitásra kerülő
Madách Imre sugárutat, a Bécsi-utat, a budai hegy
vidéken tervbevett és az idegenforgalom szempont
jából páratlan jelentőségű kilátásos utakat, a Koe-
repesi-utat és a Budakeszi-utat kellene kiépíteni.
Hasonlóképpen nem késhetik soká a makadámutak át-
építése, illetőleg a meglehetősen rozoga állapotban
lévő aszfaltutak szilárdabb burkolattal való el
látása,
A városrendezés
következménye az,
és wärosfejlödes szükségszerű
hogy a nagyobb településeknél
modern és tartós utakkal kell a lakos: érdekeit
szolgálni. Ilyen területeknek számítanak a közel
jövőben végleges rendezés előtt álló Óbuda, a hatal-
mas fejlődést felmutató Rózsadomb és Sasad, a
Horthy Mikl6ös-hid megnyitása folytán elsőrendű
településsé vált kelenföldi részek és a különböző
kertvárosnegyedek.
Mindezek az útépítési munkálatok halaszthatat
lan jellegűek, viszont nagy számuknál fogva az a
helyzet, hogy a megejtett számítások szerint
költségük közel jár a 30 millió pengőhöz.
tesen benne [foglaltatnak a
kisajátítási kiadások is.
Király Kálmán elgondolása szerint a munkák
végrehajtására hat esztendőt kell előirányozni. Az
első három év munkaprogramját máris elkészítette
a tanácsnok. Ez fő vonásaiban a következő:
Főútvonalépítés a Sasadi-ütt6l a Svábhegyig,
összekötőút a Hármashatárhegytől a Hüv ölgyig,
új utak a Horthy Miklós-híd XI. kerületi fejénél, a
nagyvásártelepi új út, össze 5 út a Budafoki-, Fe.
hérvári- és Dombóvári-út között. A [felsorolt utak
előállítása egymillió pengő körül jár, viszont a kü-
lönböző új városi települések helyi útjainak kiépt-
tésére 2,400.000 pengőt kell előirányozni. A makadám-
utak kátrányozására, illetve a kátrányos makadá-
mok modernizálására hárommillió pengő szükséges,
a vízzel kötött makadámok szilárd burkolatokra
való átépítési költségei pedig 1,700.000 pengőt ten-
nének ki. További 675.000 pengő előirányzat szerepel
főként az T. kerületben a rosszkarban lévő kátrányos
makadámutak végleges burkolattal való ellátása
címén, 3.600.000 pengő pedig a város különböző ré-
szein lévő megviselt állapotú szilárd burkolatos utak
átépítésére, illetve rendezésére. Uj aszfaltgyalog-
utak létesítése céljából 800.000, kerékpárutak ápíté-
sére 250.000, csatornázási munkálatokra 1,500.000 pen-
gőt irányoz elő előterjesztésében Király Kálmán,
aki nyomatékosan hangsúlyozza, hogy
Az összegben termé:
csatlakozó csatornáz
mindezek a munkálatok olyan természetűek,
hogy nem várhatnak sokáig, mert ez esetben
a költségek jelentékeny növekedésével kellene
számolni.
Amennyiben a székesfőváros vezetőségének sike-
megtalálni a h s útépítési program végre.
ükséges 30 millió pengőre a fedezetet,
úgy az úthálózatból teljesen ki lehet küszöbölni a
modern nagyvárosba semmiképpen sem illő vizes
makadámutakat. emellett minden — vonatkozásban
megfelelően lehet kiképezni a székesfőváros útháló-
zatát.
Értesülésünk szerint
rül
hajtásához s:
Király tanácsnok a mult
hét végén terjesztette a polgármester e hatalmas
elaborátumát és Szendy Károlynak eltökélt szán-
déka, hogy az előterjesztést rö sen, talán már a
törvényhatósági bizottság valamelyik októberi köz-
gyűlésén az autonómia megvitatása alá hocsátja.
ahaklahlas Wltó dni:
Főzőbemutató előadások minden
kedden és pénteken délután 5 órakor
Budapest Székesfőváros Gáz-
művei előadótermeiben
VI., Vilmos császár-út 3. I. em.
--- Page 246 ---
Budapest, 1937 szeptember 15.
Fölövre 4) a a lee ee 12 pengő,
ÁS ÉVF N al 24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető.
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Mister Bull
londoni polgármester meglá-
togatta a (fővárosi HKirlapot
Hétfőn délután előkelő megjelenésű, magas ter-
metű úr csengetett a Fővá i Hírlap szerkesztöse
gébe. Angolul mutatkozott be és a lap szerkesz
kereste. A látogató Mr. Francis G. Bull londoni pol-
gármester volt, aki élénk „how do you do" köszöntés
után kijelentette;
— Öt év előtt, nyáron szerencsém volt hivatalom-
ban fogadni. Akkor megigértetn, hogy ha ellátoga-
tok Budapestre, felkeresem. Most itt vagyok. Bizo-
nyára még emlékszik rám.
Persze hogy emlékeztünk, Hiszen soha sem lehet
elfelejteni azt az érdekes látogatást a Westminster
Bridgen, a County Hallban, a londoni központi vá-
rosházán, ahol Nagy-Londont minden tartozekäval,
11 millió lakosával és öt grófsággal együtt a Lon-
don County Council kormányozza. Nem csak az
áriási adminisztrációs gépezet marad emlékezetes,
hanem az a nem könnyű út is, amelyen át oda be
lehetett jutni és módot találni arra, hogy bepillant-
hassunk a világ legnagyobb városának kormány.
zásába. Előkelő összeköttetés révén sikerült megsze-
rezni Mr. Cox polgármester, az elnöki osztály veze-
tőjének meghívó levelét, amélyben tudatta, hogy he-
tyettese, Mr. Bull tanácsnok („Clerk of the Coun-
cit") adja meg a szükséges felvilágosításokat. Amint
kiderült, a levélre nagy szükség volt, mert a kupo-
lás előcsarnok portása szigorúan megkérdezté: van-e
meghívó a belépésre? A levél felmutatása után a
portás zígorú arca kiderült és szolgálatkészen
közölte;
Igen, tudom. Mr. Bull már várja.
Ez a Mr. Bull, dz elnöki osztályt vezető pol-
gármester akkori helyettese, aki ma már alpolgár-
mester, a legnagyobh szeretetreméltősággal engedett
bepillantást a London County Council hatalmas, de
hihetetlenül zajtalan adminisztrációjába, amelyben
semmi nyoma sem volt annak a nagy sűrgés-for
gásnak, amelyet az ember az itthoni tapasztala-
tok után várt. Szíves felvilágosításai után ő is le-
velet adott, " amely azután megnyította az ajtókat
azokhoz a városi intézményekhez, amelyet fel
akartunk keresni.
ismertetéseket és
mert —
nagyon €r-
angol — nyelvű
kért — Budapestről,
mi fővárosunk
Bucsúzáskor
fényképfelvételeket
amint kijelentette a
dekli
bucsúzáskor,
ha elmegyek,
Tervbe vettem, mondta a
— hogy ellátogatok Budapestre
Önt is fel fogom keresni.
Az ismertetéseket és a fényképeket kérésünkre
Zilahy Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója
és
annakidején meg is küldte Mr. Bullnak, aki az!
meleg levélben — megköszönte és — közölte, hogy a
pompás budapesti képeket lakásában, annak dis
tésérc felfüggesztette.
most Bull polgármester
esztőségében egyszerűen
telt el. És
Hirlap szer
kijelenti:
Azóta öt év
úr a Fővárosi
természetesen
— — Megigértem, hogy felkeresem. Most itt
vagyok. . .
Lehetetlen meg nem hatödni attól, hogy az
angol úr ilyen pontosan betartotta azt az igéretet,
amely ezer hasonló esetben nem egyéb udvarias
ságnál, elröppenő bucsuzónál, amelyet az előszoba
ajtajának bezárása után ell szokás felejteni. Mr.
Bull azonban komolyan vette és most, amikor a
Cook társasutazásával, kétszázharmincad magával
eljött Budapestre, felkereste egykori vendégét. Pedig
nagyon ki van mérve ideje, a szombattól kedd
reggelig tartó budapesti időzés minden óráját az
utazási iroda programja szabja meg. Panaszkodott
is, hogy tanulmányozni szerette volna — Budapest
adminisztrációját, intézményeit, szeretett volna meg-
ismerkedni Karafiáth főpolgármesterrel és Szendy
polgármesterrel, de ezúttal nem futja az időből.
— Amit Budapestből láttam, — mondja — el-
vagadóan szép volt. Legközelebb visszajövök és
akkor felkeresem a város vezetőit is, akik bizonyára
megérdemlik azt a sok dicséretet, amit róluk hal-
lottam.
Ismét igéret. A történtek után azonban egészen
bizonyos, hogy Bull polgármester úr ezt is pontosan
be fogja tartani. (d. e.)
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-28,
Öt körzetre osztja az Elektromos
Művek da fővárost az úramfo-
gyasztó közönség kiszolgálására
Öt villamos irodát állítanak fel a gócpontokon
Az Elektromos Műveknek a Honvéd-utcai , Elek-
tromos házban" létesített irodája, amely az ötödik
kerületi Közönség közvetlen gyors kiszolgálá-
sára alakult, mint a Fővárosi Hírlap már megírta,
olyan kitűnően bevált, hogy úgy az — Elektromos
Művek igazgatósága, mint Morvay Endre dr. ta-
nácsnok, az üzemi ügyosztály vezetője arra az el-
határozásra jutottak, hogy a forgalomból — kieső
Honvéd-utca helyett a Belvárosban állítják fel az
irodát, amely a Belvároson kívül az Összes kör-
nyező kerületek belső részeit is ellátja.
Időközben ez a terv, mint a Fővárosi Hírlap
beavatott helyről értesül, a Honved-uteai iroda
egyre fokozódó sikere révén, lényegesen kiszélesült.
Most már arról van szó, hogy
és
öt elektromos irodát állítanak fel,
amelyek a fővárosnak ül körzetre osztott egész te-
rületét kiszolgálják, úgy, amint jelenleg a Honvéd-
utcai iroda az ötödik kerületet. A Honvéd-utcai
iroda ezzel a mai helyén megszünne és a Belváros-
nak egyik központi fekvésű helyére kerülne, másik
három irodát a város három más gócpontján állí-
tanának fel, az ötödik iroda pedig az Elektromos
Művek Väci-utcai központjában működne, ahol ad-
dig, amíg a Honved-nteai fiókot fel nem állították,
a főváros egész áramfogyasztó közönségét kiszol-
gálták,
Az öt irodát a Belvárosban, Buda egy góc-
pontján, a Baross-téren, a Boráros-tér kör-
nyékén, a Váci-úton állítják fel.
A. belvárosi iroda a Nagykörút és a Duna által
határolt területet látja el, a budai az I., II., III. és
XII. kerületet, a Baross-téri és a Boráros-téri a
Nagykörúttól kifelé eső VII., VIII., TX. kerületró-
szeket és a X. és XIV. kerületet megfelelően meg-
osztva, a budui oldalról pedíg a Boráros-téri iroda
hatáskörébe tartozna a Horthy Miklós-hid révén
ide kapcsolódó XI. kerület is. Végül a Váci-úti
iroda területe lenne a külső V., a külső VI, és a
XIII. kerület.
Legelőször, már november végén, nyílik meg
a budai iroda a Margit-körút és Zárda-ntea
sarkán,
a Weiss Manfréd nyugdíjalap házában. Amíg a
Boráros-téren nem állítják fel az irodát, ideiglene-
sen a XI. kerület is ebbe a körzetbe tartozik.
Az új irodák rendkívüli mértékben szolgálják
a közönség kényelmét, egyszerűsítik az eljárást és
költségmegtakarítást remél tőlük az Flektromos
Művek, amely az új irodákban
az irodai munkát gépesíteni fogja.
Szolgálni fogják ezek az irodák az elektromos
áramfogyasztás propagandáját, amit a helyiségek
külső képe is kifejezésre juttat. Elvégzik végül az
irodák
a főváros egész területén a házi
rajzban való felvételét.
jstromozást eredetileg megcsinálták, de
részt pedig a fogyasztás hatalmas ter-
hiányossá lett.
vezetékek
Ezt
elavult,
jedésével
U CZ s ——
Pártközi értekezlet a városházán. Kara/fiáth Jenő
elnöklésével a minap a városházán pártközi értekez-
let volt, amelyen résztvett Szendy Károly polgár-
mester, Lamotte Károly és Schuler Dezső alpolgár-
mester, Bódy László tanácsnok, a pártok részéről
pedig Vályi Lajos, Cselényi Pál, Nagy László, Rassay
Károly, Hatmay Zoltán, Bánóczy László és Büchler
József. A pártközi értekezlet részletesen megvitatta
a szeptember 17-én tartandó közgyűlés tárgysoroza
tát, elfogadta a polgármesteri előterjesztéseket, csak
az újonnan építendő 1040 szükséglakással kapcso
latban kérte fel a polgármestert előterjesztésének
megváltoztatására és pedig olyan értelemben, hogy
az előirányzott költségvetés keretében ne 1040 szük-
seglakäs, hanem kisebbszámú, de egyszoba-konyhás
állandó jellegű kislakás épüljön.
Karafiáth főpolgármester székfoglalója az Ide-
senforgalmi Tanácsban. Az Országos Ma
genforgalmi Tanács szeptemberi teljes
fokon tartotta meg. Tormay Géza államtitkár elnöki
bejelentette, hogy a Tanács új tag-
ák Karafiáth Jenő volt minisztert, a
főpolgármesterét. Karafiáth Jenő főpolgár-
mester , A Balaton jövője" címmel tartott ezután
székfoglaló előadást. Hangsúlyozta, hogy az összes
hivatalos és társadalmi tényezőknek össze kell
fogniok a Balaton taväbbfejleszt6se — érdekében.
Tasnádi Szücs András Veress Gábor dr. a Bala-
ton közlekedési problémáit tették szó Felszólalt
Jalsoviczky Károly miniszteri osztályfőni
Sofförök nyelvtanfolyama. Az idegenforgalmat
sok nagyszabású tervvel és ahogy ma mondani
szokás — elgondolással igyekezünk szolgálni. A nagy
koncepciók mellett talán jelentéktelenül hat az a
gondolat, amelyet a szürketaxi vállalat valósít meg:
t, angol, olasz nyelvtanfolyamot rendez a sof-
ámára. Nem akar a soffőrökből nyelvészeket
ni, az idegen klasszikusokat se ismerteti meg
c a tanfolyam, de megtanítja a soffőröket azokra
gesebb idegen kifejezésekre, amelyekkel
ndeg szolgálatára lehetnek, ha valahova
el akarja vitetni magát és netalán megkérdezi, hogy
hány óra van. A szürketaxi gondolata nem szürke
gondolat, sőt élénken beszélő példaadás, hogy min-
denféle változatban utánozzák.
Kitüntetés, A kormányzó Rónai Miklósnak
Belvárosi Kávéház tulajdonosának átlagonfelüli há.
borus teljesítménye elismeréseképpen az emléklappal
ellátott századosi rendfokozatot adományozta.
Csak a jövő évben kezdhetik meg a hegyvidéki
elöljáróság építését. Az angyalföldi elöljáróság szék-
háza, az akadályok és viták után, most már gyors
tempóban épül. Az első emeletet építik, úgy hogy a
három-, és egy részében négyemelets épület még az
Ősz folyamán tető alá kerül. Előreláthatólag kora
tavasszal befejezik a székház építését. Úgy remélték,
különösen az érdekelt XII. kerületbeliek, hogy a
hegyvidéki elöljáróság székházának építéséhez még
az idén hozzáfoghatnak, A főváros közgyűlése a ter-
vet és a költségvetést elfogadta és a határozatot fel-
terjesztetto a belügyminisztériumba jóváhagyás c61-
jából. Mint értesülünk, bizonyos részletkérdésekre
mózve tárgyalások folynak a belügyminiszterium és
a főváros között, amelyek késleltetik a jóváhagyást.
Ilyenformán le kell mondani arról, hogy az építke-
Zést még ebben az évben megkezdhessék, úgy hogy
csak tavaszkor indulhat meg az építési munka.
is
Szeptember 16 és 21-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
|
|
|
Halálozás. Blockner Izidorn6 sz, Eisler Regina,
Blockner Tzidornak, a Blockner J. hirdetőiroda
megalapítójának és senior főnökének özvegye, 74
éves korában meghalt. Halálát gyermekei, ifj. Ba-
lázs Dezső ügyvéd, Balázs Blockner Pál, a Blockner
J. hirdetőiroda társtulajdonosa, Hajós Alfrédné, sz.
Blockner Vilma, Hajós Alfréd műépítész neje, Ba
György és a kiterjedt előkelő rokonság gyá-
a. Temet csütörtökön, 16-án délelőtt fél 12
órakor lesz a rákoskeresztúri izr, temetőben.
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyar kuggyantsérayáskki
JENKEY MARCELLA
okl, kézimunkatanárnő, női szabómester női ruhaszalónja :
XI. KER., FÜRJ-U. 34/C.
TELEFON : 151-093.
Eredeti francia és angol modellek. Vállal minden
szakbavágó munkát. Szabäszati és varróiskolája
szeptember hó 15-én nyílik meg. Fővárosi
tisztviselők családtagjai részére árkedvezmény.
NEW-YORK kávéház Érttere
„ Erzsébet-körút 9.
ALEX HEINEMANN |
viläghirü jazz-zenekara |
szeptember 17-től
DÉLUTÁN És ESTE
JÁTSZIK!
A
MÁRVÁNYTEREMBEN
október 1-től
BERKES BANDI
MUZSIKÁL!
--- Page 247 ---
Budapest, 1937 szeptember 15.
TLÖVÁROS TÜR
Sazvasdci ERTESITÖ
Sorompóba állítja a kereskedőket
az áruházak gyilkos versenye
Szombathelyen országos kongresszust tartanak,
amelyen Bornemisza miniszter és Halla államiitkár is megjelenik
A Füszerkereskedök Országos Egyesülete szep-
tember 26-án Szombathelyen országo. kongresszust
tart. Tóth Gábor ügyvezető elnök vezeti a kongresz-
szust, amelyen megjelenik Bornemisza Géza keres
reskedelem- és iparügyi miniszter és Halla Aurél
dr. államtitkár. Bejelentették részvételüket öt oszt-
rák város szakmabeli kereskedői is
A miniszter és az államtitkár "közvetlenül
ják meghallani tehát azokat a problémákat, ame-
lyekhez a fűszerkereskedelem nagy érdekei fűződ-
nek. Ezek sorában, mint a Fővárosi Hirlap munka-
társával
Tölh Gábor
ügyvezető elnök, törvényhatósági
fog-
bizottsági tag
közölte, jelentős szerep jut az áruházi kérdésnek.
— Az áruházi kérdés,
ott tart, hogy legsürgősebb
megrendszabályozást követeli a
minisztertől.
Az áruházak a kiadott rendelettel és a mi-
niszter jóindulatával részint nyiltan, részint
kerülő úton szembeszállnak
mondja az elnök, — ma
és legerőteljesebb
kereskedelemügyi
és ezzel nemcsak a tisztes kereskedelemnek okoznak
súlyos károkat, hanem félrevezetik és megkárosítják
a vásárló közönséget
— Uj áruházat ak engedéllyel lehet nyitni,
mire Budán megnyilt egy áruház, a Budai Egységár
kít., tudtunkkal engedély nélkül. Meg kell állapítani,
hogy kért-e, kapott-e engedélyt és
ha nem kapott engedélyt, be kell csukni.
A Baross-téri áruház úgy kerülte meg a törvényt,
hogy a benne helyet foglaló szakmák külön-külön
kértek engedélyt. Az egész üzlet a maga összességé
ben azonban mégis csak áruház. Nem beszélve arról,
hogy ez az áruház még az utcára nyiló előcsarnoká-
ban, minden egészségügyi szabálynak fittyet hányva,
fagylaltot és cukrászsüteményt árusít.
— A budai áruház a miniszteri rendelkezés ello-
nére vigan árusítja tovább is egységáron a cikkeit,
amelyek mellett szemfényvesztésül nem egységáron
is kimért árucikkeket is tart. Ez az egységárusítás,
amely nem súly szerint, hanem a dolog természeté-
nél fogva
adagonkint vagy darabonkint kínálja a por-
tékát, a legalkalmasabb a közönség megté-
vesztésére.
Ki tudja például súly szerint ellenőrizni azt a már
groteszkül ható meghatározást, hogy — egy kávé-
hoz való cukor,
cukorert az
Vajjon milyen árat fizet egy kiló
aki ilyen adagonkint vásárol?
Nyilvánvaló lett, hogy ez a budai áruház,
mint az Andrássy-úton különböző néven megnyilt
üzletek, a Pari Áruház érdekkörébe — tartoznak.
Most valamennyien külön üzletekként szerepelnek.
de kiváncsiak vagyunk,
mi történik majd az adózás alkalmával,
Bizonyára nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy akkor
majd egy üzleti komplexum lesz az összes különálló
üzletekből, mert így szehasonlíthatatlanul kedve-
zőbben lehet az adózást megúszni,
— Ezek és a hasonló sérelmek egész sora fog el-
hangzani a szombathelyi kongresszuson, ahol sor ke
rül a megsokasodott gyári detailüzletekre és a tö-
megfiókokra is. És a tisztes kereskedelem minden
rdésnel nemcsak a maga érdekéért, hanem a fo-
gyasztó közönség védelmében sürgeti az erélyes in-
tézkedést.
A kongresszus gazdag tárgysorozatából még az
egész országra kiterjedő, teljes vasárnapi munka-
szünet és a kiskereskedők öregségi biztosítása emel-
kedik ki.
WE «SEN c —————— —————e—.
Közel kétmillió pengő értékű
élelmiszert rendel a főváros a
kórházak és a szociális akciók
szükségletére :
A székesfővárosi közkórházak, népjóléti intézmé-
nyek és a hatósági étkeztetés célj. 1937 október
1-től 1938 szeptember 30-ig terjedő időre szükséges
mintegy 1,900.000 pengő értékű élelmiszerek szállítá-
sára a közélelmezési ügyosztály nyilvános v eny-
tárgyalást hirdetett. A V nytárgyalás 101 cikk
szállítására szólt, amelyek jelentékeny részére egye-
dül a Községi Élelmiszerszállító Üzem pályázott.
Ezenkívül még 18 cég adott be ajánlatot. A köz-
élelme bizottság az ügyosztály előterjesztésére
a következő legolcsóbb ajánlatot benyujtó pályázók-
nak javasolja a szállítás kiadását:
Községi Élelmiszerárusító Üzem
kor, kristälyoukor, burgonyacukor, loneukor, csoka-
ládé, esokolädedara, csokolád rma, kakaöpor,
kakaóvaj, pörkölt kávé, pótkávé, malátakávé, tea, buza-
dara, buzaliszt 0; VEg., 2-ös és 5-ös, konzumkek: két-
szersült, levegőkenyér, uleuronät kenyér, grahamkenyer,
gylaltostya, befőttek, aszaltszilva, szilvaiz, barackíz,
málna-eperíz, vegyesíz, barnasör, asztali fehérbor, vörös
burgundi, hüskivonat (a kórházaknak), mazsola, mogyo-
róbél, mandulabél, cukrozott gyümölcstörmelék, diobel,
ecet, "málnaszörp, mustár, só, szardinia, vanilia, pap-
rika, babérlevél, majoranna, mák, árpagyöngy, bab (fe-
hér), borsó sárga és zöld, lencse, méz, paradicsom kon-
zerv, Ella-burgon szárított hagymaszelet, szárított
hagymapor, áposzta, szárított fehérká-
poszta, szári rított zöldség, zabliszt, zab-
dara, kölet , szódabikarbóna, gelatin, lecsó, lecsó
naturell, ecetes spárgatök, sózott tök, savanyú káposzta,
ecetes uborka, ecetes paprika, zöldborsó konzerv, vajbab
konzerv és a diónak, amelyre pályázó nem volt, szabad-
kézből való beszerzésére; — Élelmiszer és Áruszállító
kft.: esokolädepor, tortalap, étdizsír, — ételolaj, — bors,
fahéj, rizsliszt; — Radó Pál: lisztcukor, köménymag,
fürjbab; — Hazai Likör-, Rum- és Szeszárugyár: rum;
— Herz Ármin Flai Rt.: húskivonat (az insegakci6 ré-
szére); — Franck Henrik Fiai Rt.: koffeinmentes kávé; —
Özv, Nits Mártonné és özv. Schreiner KRezsőné meg-
osztva: kalács (töltött); — vitéz Városy Jenő dr.: őszi ró-
zsaburgonya (kórházak részérej; — — Balázs Béla dr.:
őszi rózsaburgonya (az étkeztetési akeió részére), Krü-
ger-burgonya.
Götz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
ás, rizs, kockacu-
Budapest, I, Bors-utca 24. e Telefon: 150-734.
, TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER =
Budapest, VIII., Baross-u. 45. Tel.: 135-645.
Ifj. Horthy Miklós a MFTR igazgatósági tagja.
A MFTR igazgatóságának kérelme alapján a cég-
bíróság elrendelte annak a bejegyzését, hogy ifj,
Horthy Miklós cégjegyzési jogosultsággal a vállalat
igazgatósági tagja lett.
A Tabáni Gyógyszálló kötvényeit
tőzsdén. Mint ismeretes, a Kereskedelmi Bank a 16-
városnak ötmillió pengő, 15 éves kölcsönt adott a
Tabánban létesítendő gyógyszálló építési költségeire.
A főváros és a kölcsönt fdlyósító pénzintézet közt
létrejött megállapodás értelmében a Kereskedelmi
Bank jogosult e kölcsön kötvényeit a hivatalos tözs-
dei forgalomba bevezetni. A tőzsdén elterjedt hirek
szerint a bank ezzel a jogával élni fog és alkalma-
sint még az ősszel be is vezeti a ,Tabáni Gyógy-
szálló" kötvényeit a tőzsdére.
Balabán György fontos megbizatása a Fonciere-
nél. Bizto: i körökben igen nagy figyelmet szen-
telnek és jelentőséget tulajdonítanak annak a hírnek,
hogy a Fonciere igen fontos hatáskörre szerződtette
Balabán Györgyöt, aki a fuzió előtt a Magyar Fran-
cia ügyvezető igazgatója volt, Balabán György köz-
ismerten egyike a legkiválóbb magyar biztosítási
szakembereknek, aki munkásságával nem egyedül
vállalata, hanem az egész magyar biztosításügy ér-
it is szolgálta. Nagy szaktudása, európai kultú-
fáradhatatlan agilitüsa és egyéni szeretetre.
méltósága egyaránt predesztinálták őt új hivatalára,
amelyet egyébként már el ís foglalt
bevezetik a
Délamerika számára a századik mótoros koesit
gyártja a Ganz-gyár. A Fővárosi Hirlapban néhány
esztendővel ezelőtt jelentettük, hogy a (Ganz-gyár
megállapod. létesített Argentindval mótoros ko-
gyártására, A Ganz-/ele sínautóbuszok azóta vi-
tághírnévre tettek szert és ma már nincs úgyszól-
ván hely a földkerekségen, ahol ne futnának a Ganz-
féle sínautobuszok. (A legátütőbb eredményt minden-
esetre Argentinában érték el, amelynek eddig ?öbb
mint kilencven ilyen szerkezetet szállítottak le. Érte-
sülésünk szerint Argentina most rendelt újabb tíz
mótoros kocsit, ami általi a Ganz-gyár rövidesen el-
jut a valóban figyelemreméltó jubileumhoz: a száza-
dik délamerikai mötoroskocsi leszállításához.
Korányi és Frőhlich
| cedőny és fémpoztálgyác
őóladó
Biztos megélhetést nyuitó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérb
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439.
hető.
Pavlik és Társa
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
3 gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
Tisziíítórongy és
Texrftil5ulladék kff.
Budapesti, XIV., Francia-úi 46
Tiestttdrongyok legjobb kivitelben! Tudjon: 2-181-15
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
Fischer Ferenc
8
Fischer Ágoston
szobrászok
aluminium-, fém-,
FEMTECHNIKA mü- és kokillaöntöde
Cögtulajdonos : TOTH KÁROLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON : 163—010.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utoa 23. — "Tel. : 163-261
Lakás: III., San Maroo-u. 31. — "Tel. : 162-927
Kalmar Käroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III, 26. T.; 149-408,
XIV., Ozobor-utoa 6.
Telefon: 2907-78,
Linoleum és gummi
oläsı szakvällalat CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 36. Tel, 1-887-49,
Ajánlatok díjmentesen
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XL, Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
Geitringer Ödön Géza gépészmérnök
villamos «s accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon: 1-855-59.
Esüstkossorus mester, Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR [77878
Épület- és műlakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falfkarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése,
Budapest, XIV., Angol-u, 16/a. Tel: 296-512.
színes aszfalt műmasssából.
PLASTILIT
VB
DONATH ALFRED
Fadanont pest, Csengery-u, 80. T.: 124-103
Ipari ET vegyianyagok gyára
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
--- Page 248 ---
Tizenegy találmány
a portalan szemétévüljtés
nemzetközi pályázatán
A bécsi köztisztasági igazgató
is résztvesz a zsüriben
Hivatal nemzetközi pályázatot
szemétgyüjtést szolgáló lófo-
A pályázat kiírásá-
a Köztisztasági Hivatalt, hogy
szemétgyüjtő autók
A Köztisztasági
hírdetett a portalan
gatú gyüjtőkocsi bevezetésére,
a cél vezette
latnak kitűnően megfel
helyett, amelyek darabonkint 000 pengőbe kerül-
nek, tehát rendkívül drágák, olyan lófogatú, porta
lan szemétgyüjtő kocsikhoz jusson, amelyek lénye-
eddig próba-
az egész vá-
üjtésre lófo-
megfelelő
gesen kevesebb pénzbe kerülnek, Az
képen alkalmazott autók mellé azután
ros területét ellátó pormentes szemétg;
gatú kocsikat állítanának be, ha sikerül
tervhez jutni,
Szeptember
10-én járt le a pályázat, amelyre
tizenegy modell érkezett be. Ezek közül nyolcat ma-
gyar pályázó küldött be, névszerint: Bakos Lajos,
Barta Károly, Biró Károly, Fischer Béla, Jakobi
Endre, Márkus Imre és Pirkner Ferenc. Németor-
szágból pályázott Peter Bauer. Szerepel még egy
német és egy svájci találmány is, amelyet a Ma-
gyar Waggon- és Gépgyár R.- ujtott be, amely
két találmánynak Magyarországon való érték
sét megszerezte. A legérdekesebb pályázó Biró Ká-
Cöztisztasági Hivatal műhelyében dolgozó
aki eredetileg utcaseprő volt.
A beérkezett pályázati agot Köztisztasági
Hivatal feldo! azután, mintegy két hét mulva
a nemzetközi pályázat zsűri elé kerül, amelynek
tagjai lesznek Salamon Géza dr. tanácsnok,
egészségügyi és köztisztasági ügyosztály vi
nek elnöklete alatt: Balló Alfréc a Köpztisztas
egy székesfővárosi gépészmér-
Hivatal igazgatója,
ök, egy műegyetemi tanár és Kozmanek Lajos, a
bécsi köztisztasági hivatal igazgatója, A zsűri ja-
vaslata alapján a pályázat eredmér Szendy Ká-
roly polgármester dönti el.
Ajánlatok beadási határidejének meghosszabbi-
tása. Budapest Székesfőváros Gázművei Igazgatósága
értesíti óbudai gá kokszoltó és feldolgozó
berendezéseinek átalakítására, illetőleg — bővítésére
pályázni óhajtókat, hogy a már korábban meghirde-
az izgyár
tett nyilvános versenytárgyalás napját 1937 szep-
tember hó 30-ról 1937 október hó 30-ig hosszabbította
meg. Az ajánlatok Pk szerint ak ezen napon, a
Gázművek Anyagbeszerző osztályánál (VIII., Tisza
Kálmán-tér 20.) d. e. 10 óráig nyujtandók be, vagy
posta útján oly időpontban adandók fel, hogy azok
a fenti megjelölt határidőre a nevezett helyre meg-
érkezzenek. Később beérkező ajánlatok azonban fi-
gyelembe nem jöhetnek.
Ajánlatok a
munk
világító häzszä
megtartotta a
lákra a versenytárgy
ndtak be, amelyek közül a
tartalmazott konkrét
birälta,
ajänlatok
tására a vál
mm.
mez
nács
99
zesen pály
zvédelmi Társasá
hanem a
nem
írást
ki-
X darab
árak egymásut
mm, öntöttvas és
a követke
számtábla szälli-
sorrendben
3.5 mm.
alati
25
Brenner
41.40, 25.00,
Bp.
és ipari
10, 19.90,
fénytechn
fémönté
, 17.00, 14.50,
Schückert
yi 46.00, —, 35.00, Hajós
Rothmüller S. 41.90.
rt, 27.48, —, 2 Telefo
30.86, ácsy Gyula (e érkezett) 40,00,
36.00,
nagyrésze 7000 darab szállítására is
be
esóbb áron.
adott ajánlatot, darabonkint aránylagosan — ol-
LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ÖRHAGT-UTCM 4. 82.
LUT
IKOREK EF.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
Dersenyfärgyaladasi
megbizdsok
„A Központi Városház Vegyészeti Intézet központi
iőberendezési munkáit Szentgyörgyi és Társa cég kapta
735.97 pengőért.
A Klauzál-téri vásárcsarnok kömüvesmunkält Rehling
Alajos kapta 3211 pengőért.
A Flórián-kápolna fü
kält Poros István kapta 6553.95 pengőért.
A Bakáts-téri róm. th. plebänia6pület
munkált. Horváth József kapta 1987.80 pengőért.
A XIII. ker. elöljárósági épület részére szükséges
villanyszerelési, esengöberendez6si és — telefoncsövezési
munkát Tyttmann Ferenc kapta 7989.02 pengőért.
A ferencvárosi helyi kikötő kocsirakodó útjánál szük-
, . kőműves- és vasbetonmun-
bádogos-
séges burkolómunkát Obendorfer Rudolf kapta 3771.55
pengőért.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
A marhavágóhidon létesítendő magaspálya és vágó-
helyek ét munkálra pályázni lehet szeptember 28-án
d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon.
A Községi Élelmiszerárusító Üzem részére szállítandó
3 drb gőzkazán, ecomomleser, szénszállítómű és täpviz-
légtelenítő és ezek tartozékai szállítására pályázni foliet
gzeptember 28-án d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztá-
yon.
A Hős-utcában létesülő szükséglakások részére 300 drb
yázni lehet szeptember
takaréktűzhely szállítására D
28-án d. e. 10 óráig a m osztályon.
városligeti ärum: i rnok tetőzetének
ács- és vasszerkezeti munkálataira pályázni lehet szep-
tember 24-én d. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon.
A marhavägöhid gépháztoldalékána bontási-, föld-,
kömüves-, elhelyező-, vasbeton- és kőművésmunkálatalra
pályázni lehet ezeptember 24-én d. e. 10 óráig a magas
építési ügyosztályon
A BSZKRT részére szükséges 500 drb vas rubasıekräny
szállítására pályázni lehet szeptember 27-én d. e. 10 óra-
kor (Akácfa-u. 15. III. em. 311).
Beerkezelt ajánlafok
A Szent Rókus-kórház udvarán végzendő aszfaltozási
munkára pályáztak: Ut6pitö és Aszfalt váll. 19.220, Pos-
nánsky és Strelitz 4526, Aspbalt Epítőipar 4888 pengővel
A Horthy Miklósné gyermekotthon bővítésével kap-
atos bontási, föld, kömüves, beton, vasbeton és elhe-
ő munkálatokra pályáztak: Kosály Ödön 19.924, Sze.
20.742. itj. Dobrovits Ferenc 21.407, Foerk Ernő
/eigmond 23.636, Testvérek 24.299, Né-
, vi. Gorondy Is „470, Szeitz Richard
6, Radó Sándor 27. 440, Lovas Sándor 28.055 és Barcsai
Lajos 30.932 pengővel.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, Y., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
Mindennemű fenyőfök és
keményfők állandó raktöra
(hangszerfo, csónak onyog
rudak, londinak stb. stb.)
Barna Madrfon
épüleflakalos f(űzbelykésziiő üzeme
Budapest, VIII., Szerdahelyi-utca 3. (Saját ház.)
Telefon: 187-004.
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körút 19. Telefon: 1-136-30.
Csavarok vas- acél és sárgarézből, Witw, és milliméter
menettel raktáron. Saját gyártmányú priiciziós csavarok.
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-918-72
j. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium- és kokilla-öntőde
=: TETŐFEDŐMESTER EE
Budapest, I., Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
pitősnyagipanai Budapest, V., Sas-uten 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlanban , , . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban. . , e" w m m 5.000
Dorogon ......m w m» 8.000 „4
Téglngyárak ı Pnda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergosujtalu évi telj.
Cserépgyár : Buda-Ujlak 1
pP. 60,000.000 drb.
8,000.000 drb.
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
DI., VICMOS CSASZAR-UT 31.
Motorosmozdonyok — Ütjavitö-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszóérlák
Budapest, 1937 szeptember 15.
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
Szász Albert
út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszám: 118-068.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon:
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő v.
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefoi 411-65.
DUBECZ MIHALY
lakatosmester
Bejärat Vilmos csäszär-Gt 10, és Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 386-782, Ssabadalmazott hazai-szén-tűselésű és
fatüselésű kályhák, tösbelyek, vasredönyök, napellenm
"114—644.
Schütz Tostvárok
fohér-csapágyféna !
GYARTMANYAI KIVÁLOAK !
| Mindenfajta gőz-, centri-
| fugál-, dugafítyús szivaty-
íyúk, kompresszorok,
Hütfötornyok.
Zimmer Töd6r mérnük
a Wordulneton gyárak Magyaror:
| szági képviselöje
Budapest, I., Zuhatag-üt 7/b.
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, ViIII., Gólya-utca 8.
Telefon: 138- 883, 138—882.
Dugattyús., körforgö- és turbina-
szivattyúk, tűzoltószerek, gőz-,
víz- és gázarmatúrák, útépítő
gépek, köztisztasági szerek,
gőzfertőtlenítő berendezések,
JOBBÁGY- in
barnaszéntüzelésű folyton-
égő kályhák. Gépjárművek,
diósgyőri golyóscsapágyak.
MAGYAR RIRÁLYI ÁLLAMI VASGYÁRAR
Kereskedelmi Képviselete R.-T,
Budapest, VI,, Múzeum-kőrút 18, sz.
TELEFON : 133-394. Levélcím:
BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61,
--- Page 249 ---
U.
Huszonßalfodik évfolyam
99
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusítják az összes !5BUSz-pavillonokban
Budapest, 1937 szeptember 22.
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
38. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Gondok és tervek
Irta GAZOY JENŐ
Bizony nem mindig van könnyű dolga a
polgärmesterünknek, Hányszor nekilendül valami
szép gondolatnak. Azt hiszi, ez mindenkinek fog
tetszeni. Aztán elkezdik jtoln formálni, kriti-
zálni a felvetett eszmét és a végén maga sem is-
mer rá arra, amit tervezett.
Itt van például ezeknek a szükséglakásoknak,
oknak a dol Én azt hi-
szem, a polgármester a legnemesebb intencióval
hozta összefüggésbe ezt a ciális szempontokból
nagy előrelépést jelentő tervet az Eucharisztikus
Kongresszussal, mert helyesen gondolhatta, hogy
mind a két probléma igen fontos és sürgős meg.
oldást igénylő kérdés. Feltehető volt, hogy ha
egy esapässal el lehet intézni, csak előnyös és álta-
lános elismerést érdemlő dolgot cselekszik. Mégis
éppen arról az oldalról kifogásolták e két probléma
összekapesolását, ahonnan a le sbbé volt vár
ható. A kere: ypärt tették az
indokolást, mondván, hogy a illetve
kislakások épí magában véve Ős és elodáz-
hatatlan feladata a fővárosnak. Ezt a kérdést az
Eucharisztikus Kongresszus várható lakásszükség-
letével összekapcsolni felesleges valami.
Hát nem maga a belü
hivatkozik arra, hogy a fennálló tü
kezések szerint az inseges hajléktalan e
lakással (kifejezetten szükséglakással)
községi feladat. Hiszen ezen az alapon adta é
miniszteri rendelet a főváros területén levő
állami szükséglakástelepeket a fővárosnak. Viszont
azonban nem vit hogy az Eucharisztikus Kon
óriási genforgalmi alkalmat jelent a
nytala
vagy most már kislakás
akások,
ése
mondom,
rendel-
alädoknak
ellát
vényes
Összes
id
fővárosra és ennek a kongresszusnak
fogástalan lebonyolítása prestiz
sszus
gyar memzetre etesen. elsősorban a
város szempont 5 pedig úgy is, mint az
egyik egyházközség világi elnöke, az eddigi adatok-
éppen a diszlokáció kérdése
ben lesz megoldható.
látom, hogy
legnehezet
Természetesen látta ezt
lyesen gondolta, hogyha ezt a
át mindenki kénytelen elismerni, összekapcsolja
a kislakástépítő programmal, úgy il könnyeb-
rmelhető ki a mindi
elgondoláshoz
Éppen azért a
ból tisztán
az, amely a
a polgármester he-
kérdést, amelynek
is és
sc
g szemünk
szüks
NEP
és gyorsabban t
lévő szociálpol
7obb anyagi áldoz
ben
előtt
fővá
a ezt a célkitűzést indokol egy
k ismerte el és örömömre szolg:
párt megbízásából, n közgyűlésen
ttam.
Más kérdés ennek a probli
b. életszínvonalbeli köv
ból való teehnikai megoldása,
risztikus Kongresszusra
amely már az
való felhasználhatás tekinte
tében kevésbbé fontos. ezt sem lehet egészen ha
tározottan mondani, megvan
moly jelentöse ha az ideözönlö idege
mak is
nek látj:
tapasztalják azt, hogy az ilyen szociális feladato-
kat tudjuk és szoktuk megoldani.
ezért az érzésem, hogyha ezeket a kislakáso.
kat ízben Eucharisztikus Kongresszus
látogatói részére szándékozunk rendelkezésre bo-
ájtani, akkor itt valami mintatelepeket kellene
létesíteni, még akkor ha azok később amorti-
zálni nem tud Sajnos, a ivitel szempontjából
elhamgzott kifogások nagyon is osultnak látsza-
nak, A tervek nagyon vérszegények és invenció nél
küli sablonok formúit öltötték fel.
M
nosabb,
hogy a
voltak se
ter úrnak
gondolása
De — nézetem szerint — van egy másik je
szociális probléma amelyet az HEucha:
Kongresszussal kapcsolatba lehetne hozni,
használván a kongresszussal szemben tagnáhatat-
lanul és igen indokoltan megnyilvánuló áldozat-
készséget. A. kongresszus rendezőségének nemcsak
az elszállásolásról kell gondoskodni, hanem — igen
nagy mértékben a megfelelő étkeztetésről is. Semmi-
esetre sem szabad a magyar konyhának világra-
szóló jóhírnevét kockáztatni. Sőt ennek az idegen-
forgalmi szempontból nagyjelentőségű részletkérdés.
nek is olyan megoldását kell találni, hogy a
messze idegenből is idekerülő zarándokok teljes meg-
cifogásokra elhangzott
ágosak, se megnyugtatók
még tenni kell valamit,
torzszülötteknek
ma. 7k n
A polgármes
hogy szép el
életet.
itt
ne adjon
is,
Szendy Károly
Olyan pénzügyi nyugodtságot
teremtünk, amelyre a multban
alig akadt példa
jövő évi költségvetés és az új kölcsön hatása
a főváros anyagi ügyeinek rendezésénél
A főváros életének minden esztendő őszén visz-
szatérő és kiemelkedő eseménye: a következő évi
költségvetés ismertetése, majd később a tárgyalása.
Szendy Károly polgármester ezen a héten hozza nyil-
vánosságra Budapest büdzsétervezetét, de természe
tesen előzőleg tárgyalást folytat a pártok ve:
majd pedig sajtóértekezleten végleges formájában
mutatja be azt a tervezetet, amely az autonomia szer.
veinek esiszoläsain végül irányítani fogja
is
át
milliós metropolis életének következő esztendejét,
Fővárosi Hirlap munkatársa ebből alkalomból
felkereste
az
Szendy Käroiy
polgármestert,
aki a nyers vázlatról a következőket mondotta:
Az új költségvetés semmi különösebb
meglepetést nem hoz. Tovább folytatjuk azt a
higgadt és óvatos, de emellett optimista pénz-
i politikát, amely az önkormányzat helye
[/ el találkozott. Az új költségvetést talán az
jellemzi legjobban. hogy úgyszólván
valamennyi tétel emelkedik.
több a ki-
Több lesz bevétel és ugyancsak
adá Már a tavalyi költségvetésnél hang-
súlyoztam, hogy végletekig nem lehet az egyes
tételeket lefaragni, hiszen Budapestnek már
valósággal csontvázköltségvetése van és a
esontba bevésni mégsem tanácsos. Az élet so-
hasem áll meg,
új szükségletek jelentkeznek,
kielégítéséről gondoskodni kell.
Tehát sok lesz
Legalább is a tavalyi mértékben szere-
peltetjük a közmunkákat a készü ő költségve
tésben. Budapest városára i senki sem
panaszkodhatik, az ipart és a kereskedelmet
épven eléggé foglalkoztatja.
munka jelenleg a
amelyek
a közmunka?
A legnagyobb kö
vattyútelep építkez
vezető út létesítése sok
ad kenyeret.
Igen sokat jelent az eucharisztikus kongresz-
szusra való e ásOI az utak és a terek rend
behozása. A ki isok építkezése szintén meg-
indult. A két s félmillió pengős útépítés nagy
r. t talán költségvetés keretében is el tud-
tuk volna végezni, de ebben az esetben az utak
rendbehozása hosszú éveket vett volna igénybe.
Magam is kijelentettem a pénzügyi bizottság-
m umkásnak
ban, hogy ezt a munkát évekre beosztva a
költségvetéskeretében minden nehézség nélkül
elvégezhettük volna, de sokkal helyesebb így,
hiszen számolni kell azzal, hogy az eucharisz-
tikus kongresszus idején nagy lesz az idegen-
forgalom és azt akarjuk, hogy az idegenek
a legjobb impressziókkal távozzanak tőlünk,
tehát az utakat és tereket feltétlenül rendbe
kell hozni.
Ugyanezt
mondhatnám el a islakás-
építési akcióról A három év munkáját most
egyszerre végezzük el és így a fedez etről iga-
zán nem gondoskodhatunk egy év költségveté-
sének keretében.
— A fővárosnak különben is nagyon nehéz
a helyzete. Az adókimutatásból kitűnik, hogy
az állam adójövedelmei a magyar fővá-
rosban állandóan emelkednek, viszont
a főváros jövedelmei visszamennek
Foglalkozni fogok azzal is k iltségveté expo-
zémban, hogy maga az állam is egész sereg új
feladat megoldását hárítja át a fővárosra,
is.
tehát indokolt, hogy a kiadási tételek minden
vonalon emelkednek.
Ami a bevételt illeti, mégis csak szá-
molni kell zal, hogy a gazdasági helyzet
hatása a hevételi oldalon is mu-
Uj adókkal és a közönség újabb
javul és enne.
tatkozni fog.
másirányú me 42 rhelésével semmiesetre sem
állhatunk elő. Nagyjából tehát
gazdálkodásunk a legutolsó költségve-
tés kereteihez fog alkalmazkodni,
- A. pénzügyi bizottságban az az aggodalom
tt el, hogy tíz esztendő is el fog telni
amíg az új Óbuda—Hungária-körúti híd
megépül, — vetettük közbe.
jelentette ki hatá-
hogy ilyen sok£
Arról szó sem lehet,
ottan a Po. rmester,
zódjék a "os ának megvalósu
sa. A hids at fel kell építeni. ehhez m
den illetékes té árult. Ilyen körül-
mények k n a maudik.
E
mind
tt tehát
A főváros közön a legnagy készségge
hozta meg a lehető legnagyobb áldozatot. A te-
illeték külön pótlékolás
éges jövedelem.
A jövő év őszén feltétlenül megkezdő-
dik az új híd építése, ugyanolyan tem-
: haladni, mint a Horthy Mik-
hid építkezése és így 5 év mulva
átadhatjuk a forgalomnak Budapest
nyolcadik hídját.
Nincs ok az aggodalomra. A híd építését senki
sem alkarja elgánc solni. A Horthy Miklós-híd
építésénél i idályok, ezekbt
iból meg-
azonban mindig Voltak olyan ne-
hézségek is, hogy a megfelelő pénzösszegek
nem álltak rendelkezésre, erre hitelmüvelet
útján elő lehetett teremteni a szükséges anyagi
eszközöket. llyen körülmények között tehát
már járt uton haladunk és emberi számítás
az egész világra a
Nem
hírét vigyék
konyhánkr
mert hála Isten
elégedéssel
ratlanul jó
dolog ez sem,
akik szeretnek jól étkezni.
Éppen ezért arra gondolok, hogy ebből az alka-
lomból jelentékeny számban kellene szaporítani azo-
kat az úgynevezett polgári étkezőket, amelyekből
ma még igen kevés van. Nem mondom, sérthet ez
bizonyos érdekeket és a fővárosnak nem is lehet
elsőrendű feladata ezzel konkurrenciát csinálni a
vendéglősiparnak. De egyrészt csak átmeneti intéz-
kedésről van itt szó, másrészt vitathatatlan, hogy
mi pá-
esekély jelentőségű
vannak még sokan,
a középosztály anyagi helyzetének sajnálatos lerom-
lása ebből a kérdésből is szociális problémát csi
nált.
Általában vév azt hiszem az Eucha
risztikus Kongresszus olyan jelentős esemény
a magyarság szempontjából, hogy annak sikere
érdekében a székesfőváros közönsége — — meg
vagyok győződve róla — pártkülönbség nélkül
szívesen hoz meg minden lehető áldozatot. — Miért
ne örökithetnenk tehát azt meg olyan szocialis ter-
mészetű intézkedésekkel is, amelyek maradandó
jellegűek.
--- Page 250 ---
Budapest, 1937 szeptember 22.
szerint az Óbudai hid megvalósításának ko-
moly akadálya nem is lehet.
- Az új kölcsön felvétele októberben
történik?
A Fővárosi Hirlap már ismertette leg-
utóbbi számában az új kölcsön feltételeit. Min-
den pontosan úgy van, ahogy azt megírta,
legfeljebb még azt tehetem hozzál. hogy
15 esztendőre szól.
Valóban hétmillió pengőt akarunk
zásokra fordítani, a beruház:
is már eleget beszéltünk, sőt a törv
ezeket már meg is szav A rendelkeze-
sünkre álló 23 milliót a ? vidlejáratú köl
nöknek hosszúlejáratú kölcsönökké való átata-
kitására kívánjuk fordítani. Azt hiszem:
kedvezőbb kölcsönt nem lehet kapni,
mint amilyent a Községi Takarékpénz-
tár ajánlott fel.
A Kereskedelmi Bankrı
n a Tabáni Gyó álló építési ki
igen kedvező. lesön egymást 1 nem
sokban tér el. Az 5%-os kamat és a 9526-os ki-
bocsátási alap mindenkit kielégíthet. Meg aka-
rom jegyezni azt, hogy
mindazok a kölcsönök, amelyeket az én
polgármesterségem alatt vettünk fel,
tulajdonképen egy bázison mozognak.
res estekben a kibocsátás volt magasabb,
enkor a kamatot is magasabbra
vagy pedig fordítva. A régi k
történtek, de viszont :
meg-
a kölesön
beruhá-
zleteiről
ényhatóság
a
em panaszk
ily
venni,
9026-os kibocsátáson
kamat a 6%-ot is elérte, volt 10026-os kiboc
tási alapunk is, ebben az esetben a kamato
simult hoz ehhez az alaphoz. Az 5% és a 95%,
— amelyen az új csön nyugszik, — minden-
kit kielégíthet, de ha akár melyik pénzintézet
kedvezőbb ajánlattal áll e a főváros nagyon
szívesen vele köti meg az üzletet.
ratú kölcsönöknek hosszúlejá
ratú való átalakító elkerülhe-
tetlen, nemcsak a ért. mert így a főváros ke-
vesebbet fizet, hanem főleg azért, mert a fővá-
ros pénzügyi politikája számára ez nagyobb
stabilitást jelent. Merem remélni azt, hogy
a mostani rendszerrel olyan pénzügyi
nyugodtságot teremtünk, amilyenre a
multban alig akadt példa.
A 23 millióból 18 millióval rendezzük, illetve
likvidáljuk a kórházi alapot, az 5 millióból
pengőt fordítunk a Vásárpénz-
végleges elintézésére.
more bo DEN TO TEL AV ARMPÁENZETÉTTETJATÓ
felvett kölcsönt leszámítoljuk, Ennek a nyole-
millió pengőnek fedezéséről most gondoskodni
kellett, 5 milliót egyéb alapjainkból teremtet-
tünk elő és így csak 3 milliót kellett a rendezés
céljaira felhasználni. Meg vagyunk arról győ
zódve, hogy
autonómia méltányolni fogja pénz-
ügyi politikánk fáradozásait
3 mill
tár kölcsönének
az
és az első októberi közgyűlésen megadja a fel-
hatalmazást a kölcsön felvételére.
A polgármester nyilatkozata eklatáns igazolása
annak az optimizmusnak, amely Szendy Károlyt
kommunális politik hivatalbalépése óta jellemzi.
A szanálás és költségvetési tételek lefaragásának
én foglal el az első polgár vezetötisztjöt
aki nem engedte magát megcsalni a
tények optikájától, hanem átlátva ennek
atott városnak jövőbeni lehetőségeit, ve
ában nyomban hirdetni kezdte azt az
amelyet utólag fényesen és kétsi
bizonyítottak és igazoltak a bek
Szendy Károly
lehangoló
zető pozic
optimizmust,
vonhatatlanni
kezett felfelé ív események. Az új költségvetés
már nem csupán igazolása, hanem — mondhatnánk
— számlakivonata ennek a pazar fejlődésnek.
Tyítmann Ferenc
Sat. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és Erőátviteli
"Telepeket Építő Vállalat.
Budapest, IV., Kaas Ivor-u, 6. Telefon: 184-703,
EST,
u 9.
Schütz Testvérek, ki)
=> , Optalit [3
VEebrons — pggnyűfém—éngattyú
EE
fehér-csnpágyfém !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
Telefon:
1-530-93.
aluminium-, fém-,
FEMTECHNIKA mü- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TOTH HAROLY
BUDAPEST, Ill., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Sclmeci-utca 23, — Tel, : 163-261
Lakás: III., San Marco-u. 31. — "Tel. : 162-927
Mintaiskola készül
az iparostanoncok részére
Emelik az iparostanoncoktatás nivóját és szociális
téren is gondoskodnak a tanoncokról
Az idei tanév megkezdésénél azt a rendkívül
örvendetes tényt tapasztalt: 1 székesfőváros köz-
oktatásügyi vezetői, hos a szülők mind nagyobb
mértékben adják gyermekeiket az intellektuális
pályák helyett a gyakorla gazdasági pályákra.
Ennek a ténynek bizonyítéka az, hogy a székes
város éltal fenntartott iparostanoneciskoldk tanulói-
nak létszáma közel tíz százalékkal emelkedett, a
felsőfokú székesfővárosi mezőgazdasági iskolának
pedíg több mint egyharmaddal nagyobb a hallgatói
létszáma, int a mult esztendőben volt.
A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyí-
lott erről a kérdésről
Felkay Ferenc dr.
tanácsnokkal,
a közoktatási ügyosztály vezetőjével beszélgetést
folytatni.
— Az nonciskolai tanulói létszám gya-
rapodási: il örvendetes — mondta a tanács-
nok. Egyrészt az látható ebből, hogy a fővárosi
szülők, tekintélyes ró belátta, hogy a keny
kereső pályák közül jele ntős szerep jut az iparnak
és a kereskedelemnek, másrészt az a megfontolás vi-
läglik ki belőle, hogy a polgárság mind jobban tisz-
tába jön azzal, hogy gyermekeinek a hivatali pá-
lyákra való túlzott özönlése az elhelyzekedés tehetet-
lenseget fokozza.
Az idén közel lizenegyezer fiú-iparostanonc
iratkozott be tanonciskolzinkba, ugyanekker azon-
ban lényegesen visszaeset! a polgári iskolák növen-
dékeinek létszáma. A székesfőváros természetesen
mindent megtesz továbbra is abban az irányban,
hogy az iparostanonciskolai oktatás a legmodernebb
színvonalon maradjon és különösen nagy gondot
fordítunk arra, hogy az iparostanoncnak necsak
oktatási színvonalát tartsuk magasan, hanem gon-
doskodjunk róluk szociális téren
A főváros felügyeleti hatós ugyanis ho:
járulását adta a él-utcában fe ipari fiú-
nevelő otthon létesítéséhez. Ez az intézet voltakép-
len mintaiskola lesz, amelyben nemcsak elméleti,
ha. áz vakorlati— irányú szalcoletnt is. 80. ke
rül, sőt igyekszünk majd arról is gondoskodni, hogy
az intézetet elvégző növendékek hatósági munka-
tözvetítés útján zvellenül elhelyezkedhessenek a
különböző ipari szakmák mestereinél.
Meglévő iparostanonciskoláinkban mint
azt az évről-évre megismétlődő iskolai kiállítások
világosan bizonyítják a legmodernebb szellemű
tanítás folyik és az ipari érdekeltségek állandó el
ismerése kísé; e téren kifejtett tevékenységünket.
A. dolog természeténél fogva nem értük ugyan még
el minden vonatkozásban azt a nivöt, amely a
külföldi államokban tapasztalható, minthogy azon
ban áldozatoktól sem riadunk vissza a minél in-
tenzivebb iparosképzés érdekében, erősen bízom ab-
ban, hogy a még néhol meglévő hátrányunkail
rövidesen behozzuk és iparostanonciskoláink minden
egyes szakmának a legkitűnőbb utánképzést fogják
tudni szolgáltatni.
A m gam ró külö
a mezőgazdasági
létszáma is egyre emelkedő
ide kerülő növendékek majdnem s:
budapesti polgárok gyermekei és
a helyzet, azért nyugodtan állíthatom,
iskola jelentékeny ya jár a ékesfővárzos
közönségére nézve. A mezőg: gi iskoln
tantermeiben és N gvakozlatt oktatásain a legkomo
lyabb munka folyik és azok, ik ta-
nulmánya elvégzésével az életbe kikerülnek,
valamenr meg fogják állani helyüket.
A nségnek az ipari kereskedelmi pá-
lyák iránt való érdeklődését bizonyítja az a tény
is, hogy a kereskedelmi iskolák növendékeinek lét.
száma gyarapodott. Ugy lát hogy őz a ten
már állandónak tekinthető s ez abban
amelyet nag árossá voltaképpen az
: hozzá rvesen kapcsolódó kereskede-
tett, igen nagyjelentösegü dolo
Többi iskolatipusainknál bizony csökkenés
mutatkozott, ez 6: aztán sok aggoda-
lomra adott okot körében. Sikerült
Ösen annak örülök,
iskoláink növendékei.
tendenciát mulat.
ázszázalé
éppen mert
hogy az
hogy
nek
felső
vien
is
dencia most
an,
lem
a
zet
a
azonban a tanerők másirányú beosztásával elhäri-
tani azt a veszedelmet, hogy az oktatói létszámot
csökkentsük, így tehát nyugtalankodásra — nincsen
semmi ol.
TETSZ OTET (EEEN HN TE TEEN
Külön telepen helyezik el az Eucharisz-
fikus Kongresszus vendégeinek egyrészét
Angyalföldön
építik meg a tömegszállást — Tízmillió pengős
anyagbeszerzés a szállóhelyiségek berendezésére és felszerelésére
A Fővárosi Hírtap legutóbbi számában részlete-
ámoltunk azokról az előkészületekről, ame-
1938 májusában megrendezésre kerülő
1 charisstikus Világkongresszus rendezöbizottsäga
már eddig is foganatosított.
Azóta rendkívül érdekes terv merült fel az elő-
készítő bizottságban, amelynek megvalósítása egy
csapásra megoldaná az eucharisztikus kongresz-
szusra érk külföldi tömegek megfelelő elhe
zését. Arról van szó, hogy a székesfőváros valamely:
külső részén na. zabású önálló telepet létesítse.
nek, amelyen mindazokat a vendégeket el lehetne
helyezni, akiknek a budapesti állandó jellegü hote.
lekben, panziókban, iskolákban, zárdákban, kaszár-
nyákban — megfelelő szállás-lehetőséget biztosítani
nem lehet.
Az előkészítő bizottság a kebelében kialakult
már tájékoztatta is Szendy Károly pol-
gármestert és azzal a kéréssel fordult hozzá, hogy
megfelelő, a város centrumától nem nagy távolság-
ban fekvő és közlekedési szempontból kielégítő szé-
kesfővárosi terület rendelkezésre bocsátását bizto-
sitsa,
gondolatröl
A rendezőbizottság arra gondol, hogy ezt a nagy-
méretű tömegszállást, amelyet azonban vízzel, vil-
lannyal is felszerelnek, az Angyalföldön lehetne a
legalkalmasabban felépíteni. Természetesen nem ál-
landó jellegü épületekről lehetne szó, arra azonban
ügyelnének, hogy a házak állékonysága és szilárd-
sága biztosítva legyen, emellett pedig az összes köz.
közbiztonsági szempontoknak elég
egészségügyi és
tétes:
Az előkészítő bizottság számol azzal a körül
ménnyel ugyanis, hogy Eucharisztikus Kongresz-
szus lezajlása után a kongresszusi célokra felépített?
telep épületeinek egy részét meg lehetne tartani
más alkalmakra és ebben az esetben remélheti, hogy
székesfőváros azokat tőle átveszi.
Egyébként már teljes érővel megindultak a ren-
delkezésre álló kongresszusi szállások berendez6s6-
nek előmunkálatai is. Óriási méretekben történnek
az egyes megrendelések és pusztán azoknak a cik-
keknek megvásárlása, amelyek az elszállásoláshoz
feltétlenül szükségesek, közel jár a tízmillió pengő-
höz. Erőteljesen érdekelve van a textilipar, az
a
asztalos ipar, mellettük azonban számos más iparág
nagyarányú foglalkoztatásra számíthat.
is
A Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala szep-
tember elsején kezdte meg azoknak a lakásoknak
megtekintését, amelyeknek bérlői egy lakrészeket
felajánlottak az Euchar Kongr
ki vendégek elszá
zolvánnyal ellátott megbízottak járjá
a lakásokat és a lakások tulnjdonosaíval
tetésbe lépve, felkérik őket a feltétlenül
berendezések — beállítására, — egy tájékoztatják
Öket a nézve is, hogy milyen összegű térítésben
ülnek majd. Az eddigi megállapítások szerint
önségnek az a , amelyik a polgármesteri
ra annakidején hajlandónak — mutatkozott
vendégüllátására, ezúttal nagyarányú
tanúsít, mert a legtöbb helyen azzal a
al távoznak az Idegenforgalmi Hivatal meg
összeköt
felhív
idegenek
megértést
vála;
bizottai, hogy a felajänlök nem tartanak igényt
anyagi megtérítésre, jóllehet legtöbbjük arra is
vállalkozik, hogy hozzájuk beköltöző külföldit a
lakáson kívül ellátásban is részesítse.
Az Idegenforgalmi Hivatal nagy sulyt helyez
természetesen arra is, hogy a különböző nemzetbeli
kongr. usi vendégek elszállásolása úgy történjék.
hogy azok a nekik hajlékot nyujtó budapesti pol-
gárokkal saját anyanyelvükön tudjanak érintkezni.
Ezen a téren is jelentékeny eredmények mutatkoz-
nak, mert mint köztudomású, a budapesti polgárság
tagjai közül igen nagy számmal vannak olyanok,
akik egy, vagy több külföldi nyelven beszélne
Az Idegenforgalmi Hivatal igyekszik a lakást fel-
lók részéről megnyilvánuló különleges óhajokat
is figyelembe venni, főként abból a szempontból,
hogy a különböző társadalmi kategóriákhoz tartozó
vendéglátók saját társadalmi állásuknak megfelelő
idegen vendégeket fogadhassanak otthonoukba.
WET ASE
LÁSZLÓ ÖDÖN _
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ
Budapest, VIIL, Baross-utca 89.
e f o n: 14—98—32,
--- Page 251 ---
Budapest, 1937 szeptember 22.
"Buda és Pest egyesítése
valójában most történt meg
1937: Budapest közlekedésének reform-esztendeje — Öt év múlva
lebontják az elevátort és a
Az új Horthy Miklös-hid ünnepnapjai elmúltak
és a hétköznapok élénk mozgalmassága bebizonyi-
totta, hogy erre az új hídra valóban nagy szükség
volt, Ferencváros valamikor Budapest egyik legna-
gyobb reménysége volt, az ntóbbi időben azonban
nem fejlődött. A Boráros-tér környékén már a híd
megnyitása előtt nagy erővel indult meg az épít
kezés. Ahoi a multban üres telkek, vagy elhagyatott
gyár. és malomterületek voltak, ott most modern
bérkaszárnyák épültek és épülnek.
vád, hogy a híd Budán puszta-
óban a régi Lágymányosnak
a hídhoz közel eső részén még alíg van épület. De
most már nem sokáig marad ez így. Néhány száz
méternyire a budai hídfőtől máris erősen pezseg az
élet. A Horthy Miklós-körtéren komoly forgalom
van, A két városrész között a híd megteremti az
[ eköttetést és a kél vd stér egymással érintkező
e hamarosan imponáló módon kiépül. Természe-
szetesen nemcsak erről van szó, hanem az új híd
közlekedési szempontból is nagyjelentőségű.
Babarczy istván báró
közlekedésügyi tanáesnok
ezen a héten többször künn volt a helyszínen és ta-
nulmányozta a megindult forgalmat. A tanácsnok a
Fővárosi Hirlapnak az új helyzetről a következőket
mondotta:
- Igen nagy jelentősége van az új Horthy
Miklós-hídnak, Sokat vitatkoztak arról, hogy melyik
hidat kell előbb megépíteni, az óbudai, vagy a
Boráros-téri hidat. A Boráros-téri híd már készen
var, nagyon könr volna most azt hangoztatni,
hogy sokkal többet jelentett volna az óbudai híd
megépítése új híd megnyitásával kapcsolatban
hallottam olyan véleményeket, hogy — mér esak
sürgősebb lett volna a másik híd létesítése. Én ma
is azon az állásponton vagyok, hogy
Elhangzott az a
ságba torkollik és vi
a jelenlegi sorrend volt a helyes.
Ez nem jelenti azt, mintha lebecsülném az Óbuda—
Hungária-úti híd jelentőségét, de a Boráros-téri híd
felépítése elől nem zárkózhattunk el. Nem szabad cl-
felejteni azt, hogy nagy áldozatok árán megépítet-
tük a budapesti körnt t. A körutak a Margit
hídtól indulnak el, vegigszelik az z magyar fő-
várost és a Boráros-lérnél zsákutcába kerültek.
Azóta Buda is hatalmasat fejlődött.
Buda és Pest igazi egyesítése most történt
meg az új híd létesítésével.
Pesttel
Ennek
Kinyitottuk a körút kapuját és Budának
most már megvan a közvetlen kapcsolata,
nagy fontosságát mindenkinek be kell látnia.
Miért született meg ;
a 66-os villamos?
— Az új híddal kapcsolatban a közlekedési
problémák megoldása most már kifogástalan? —
kérdeztük.
— A körülményekhez képest igen. Vegyük min-
dern.ekelőtt a villamosközlekede Arról ezó sem
lehetett, hogy minden 6-os villamost átvigyünk
Budára, mert a villamosok hosszú útvonalon üres
kilométereket futottak volna, A Beszkärt kiszámí-
totta, hogy ez
évente félmillió pengőbe került volna.
A kocsik nagyrészét feltétlenül vissza kellett fordítani
a Boráros-téren, Eleinte arra gondoltunk, hogy
valamennyi kocsi megfordul és ingajáratokat akar-
tunk szervezni a híd és a delivasüt ött. A keres-
kedelmi kormány ragaszkodott ahhoz, hogy a villa-
moskocsiknak legalább egy része átmenjen a hídon.
Igy született meg azután a 66-os villamos, amely a
Horthy Miklós-körtérig közlekedik s így csak ott
kell átszállni a közönségnek.
— A 6-os kocsik megfordítása olyan hurokban
történik, amelyre a közönség nem haragszik. A hur-
kok iránt nagy az ellenszenv, viszont ezt a hurkot
senkisem kifogásolja. A hurok közepén ugyanis
izléses virágágy van és a villamosok a patkóalakú
őladó
Biztos megélhetést nyuitó, üzemképes
állapotban levő gépszij- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439.
!
hozzákapcsolódó raktárakat
feljáró karimájában zavartalanul közlekedhetnek.
A 66-08 villamos a patkóalakú feljárón át kerül fel
a hídra.
Ha nem lett volna hurok, ezt a feljárót akkor
is így kellett volna megcsinálni,
mert az úttest alacsonyan van és a hídra való fel
jutást csak ilyen lejtős megoldással lehetett keres
tülvinni. "Télen így is sűrűn kell majd a sine
homokkal beszórni. Most mindenesetre, — ha lassan
is, — de símán és zavar rélkül közlekednek a villa-
mosok.
Az új kisszakasz-beosztás
— Nagyon sokan drágálják az új vonalat és
kifogásolják, hogy a szakaszok rövidek,
— Számoljunk le ezzel a tévhittel is, — ma-
gyarázta a tanácsnok. — Ha valaki eddíg a Horthy
Miklós körtérről a Boráros-térre akart jutni, három
szakaszt kellett váltania; fizetett a Gellért-térig, a
Kalvin-térig és a Boráros-térig, szóval eddig 18 /il-
lérért elég hos: ideig utazott. Most két k ıkaszt
kell váltani: az egyik a MHMorthy Miklös-körter
budai hídfő; a má pedig a budai hídtő—Boráros-
tér. Időben is sokat nyer, hiszen percek a
a pesti oldalra. A Horthy Miklós-körtér
ros-tér között a távolság 1760 méter. Általánosság-
ban egy kisszakasz egy kilométer távolságnak fe-
lel meg.
A közel 2000 métert tehát egy kisszakasz-
távolságra nem állíthattuk be.
Az igaz, hogy a hídor. át kisebb a távolság, mint
onnan a Horthy Miklós-körtérig. Ez azonban nem
marad sokáig így. A hidfötöl át fogjuk tenni a kis-
szakasz állomás a nemsokára kiépülő térre, ez
legalább 100 méterrel meg fogja nagyobbitani a tá
volságot és ugyanannyival megrövidíti a másik ol-
dalról a kisszakaszt.
A híd budai útja ugyanis még nincsen
kiépítve. ;
ett Szent István-út, amelynek
azonban most már más nevet kell adni, miután a
Lipót-körutat keresztelték át Szeút István-körútnak.
Ez az új út egyenes folytatása lesz a híd tengelyé-
nek, Az új út nál tervezett térből indul ki és
onnan a Fehérvá: megy, majd tovább a
Máv-ke i azt a pontot, ahová az
uj Szent Imre-pályaudvart tervezik. Ha ez az ú
kiépül, akkor a két kisszakasz-távolság — 800-
méle lesz, ami megfelel u mostani kisszakasz
nak. Egyáltalában
Ez lett volna a terve
nem lehet elzárkózni az elől sem, hogy a
város belsejében lévő túlhosszú kisszakaszokat
bizonyos mértékig revízió alá vegyük
- Még egyről elfelej nek azok, akik drágál
ják a 66-os villamos tar t. Nagyon sokba került
a fővárosnak az új híddal kapcsolatos közlekedés-
rejormja.
Csak a vágány áthelyezése 1,300.000 pengőt
emésztett fel.
Valahol ezt az össz be kell venni. Amikor az
államvasutak az összekötőhídon át megépítették a
kelenföldi csatlakozást, akkor a 70 kilométeres távol
ágot 20 kilométeres tarifában állapitottak meg §
ezt a többletet éppen az ilyen költségek ezésére
fordították. Ez ellen akkor senki sem be , most
ellenben vádolj a fővárost, hogy drága közleke.
désről gondoskodik.
Ujjáépül .
a Boráros-tér környéke
- Az új autobuszvonal, a 30-as reláció úgylát-
szik színtén be fog válni, folytatta a tanácsnok, —
a közönség nagyon szereti és most már autobuszon
közvetlen forgalom van Buda és Pest között, az
autobuszok segítségével ent Imre várost igazán
percek alatt meg lehet közelíteni a város belse
jéből.
eget is
Babarczy tanácsnok azután a Boräros-ter
többi megoldott problémá a mutatott rá. A
híd baloldalán van a Pestszenterzsébeti hurok.
A 30-as és es villamosok most már a Sorok-
sári-úton közlekednek és a híd mellett elhelye-
zett hurokban fordulnak meg. Azelőtt a Mester-
utcán közlekedtek, itt azonban csak a helyi
forgalmat tartották fenn.
A Boráros-tér gyalogjáró forgalmát a vil-
lamos hurok veszélyezteti, mert erről a megálló.
ról a Ferenc-körútra aluljárót vezettek. Az alul-
járó forgalma most még inkább megnövekszik
mert az alagút egyik nyílása a hídhoz vezet fel.
Ezekután még a Boräros-t6&r környékének ren-
dezésére vonatkozóan tettünk fel kérdéseket, mire
a tanácsnok kijelentette, hogy
nincsen értelme fenntartani a dunaparti
teherpályaudvart, illetve a hozzákapcso-
lódó vasútforgalmat
a vämb
g és a esarnokig,
— 1942 júliusáig semmit nem csinálhatunk,
magyarázta a tanácsnok, akkor jár le a Leszd
mitoló-Bank köz tári koncessziója a fővárossal.
Utána eltüntethetjük az elevdiort és a hozzákapcso
tódó raktárakat. Ha ez megtörténik, a városrend
Zi fantázia szabadon csaponghat, A dunapartra
szép parkot varäzsolhatnak. A vámház gyönyörű
épületéhez természetesen nem szabad nyulni, d
felmerült már az az idea, hogy ide
múzeum kerül.
A Néprajzi Múzeumot szeretnék itt elhelyezni. A
régi központi vásárcsarnok mint helyi zá.
nok egészen rendesen működik. Közvetlenül a
ház előtt már felszedtük a síneket. Itt is lehet par-
kírozni és az egész környéket rendbe lehet hozni.
Az nem is vitás, hogy a két híd között levő terület
hamarosan újjá épül.
Öt év múlva
új, nagyarányú fejlődés
Az 1937-es es:
lekedési reformja
endő nagy éve Budapest köz-
ak. Emlékeztettük a taná
nokot jéppen a Fővárosi Hirlapban kifejtett
velésére. Most már felmerül a kérd mikor
lesznek még ilyen nagyarányú közlekedési re-
formok Budapesten?
Bizony 4—5 évig erre várni kell, — fejtegette
a tanácsnok. Ebben az évben adtuk át a Horthy
Miklós-hidat a forgalomnak és hátra van még a
Margithíd kiszélesítésének befejezése. A kiszélesí-
tett Margithidon is még abben az évben megindul
a forgalom. A korzó elől végül kitelepítettük a
hajókat és az Erzsébet—Ferenc József-híd között
modern kikötőt építettünk. Az új repülőtér meg-
nyitása ugyancsak nagyjelentőségű, Az új Óbuda—
Hungária-körúti híd csak 4—5 év mulva készül el.
1937 után az 1342-es esztendő lesz az, amelyet
Budapest történetírói njra a közlekedés nagy
esztendejének fognak elkönyvelni.
gyebet, mint a most rendel-
igeket hasznosítjuk a köz
ében.
Addig nem tehetünk
kezésünkre álló eshet
lekedés modernizálása érde
Megkönnyítik
a tájékozódást
a budapesti utcákon
A rendőrség érdekes átirata
a Közmunkák Tanácsához
Ismeretes, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa
intézi a világító zámtáblák ügyét. A kiírt terv-
pályázatról már döntöttek és legközelebb a munkák
odaítéléséről is határozni fognak.
A rendőrség közigazgatá
kes átiratot intézett
rendőrség hivatkozik arra, hogy Szombathelyen a
házszámtáblákon a ám alatt egy nyíl van, amely
nek iránya a házszámok emelkedését jelzi. Ha ez
szükséges és pratikus egy kisebb városban, százszo.
rosan fontos egy világvárosban.
Budapesten igazán lüktető a forgalom, a gyalog
közlekedés ma már sokkal komplikáltabb, mint a
múltban volt, tehát a közönség számára a lehetőség-
hez képest a tájékozást meg kell könnyíteni.
Aki a földalatti villamosból kiszáll és a "Teréz
körút, mondjuk tizes számát keresi, lehet, hogy
előbb az Andrássy-út túlsó oldalára megy át, ott ta-
lálja a tizennégyes számot és egy házzal tovább kell
mennie, hogy megtudja, merre esik a tizenhatos,
vagy a tizenkettes szám,
most érde-
Tanácsához. A
Ezzel a nyílrendszerrel a tájékozódás nagyon
könnyűvé válik. Sok felesleges járkálástól lehet így
a közönséget megkimélni. Hasznos ez rendőri, ide-
genforgalmi k minden más szempontból is.
A további fejlődés az lenne, hogy minden utca-
sarkon az utcai névtáblák alatt is fel legyen tűntetve
a ház száma és ugyancsak nyil jelezze, hogy merre
emelkednek a számok.
Ebből a jelzésből azonnal iátható volna, hogy a
ros, vagy a páratlan számú oldalon állunk-e és
ven irányban kell haladnunk, hogy a kívánt ház-
számot elérjük,
A Közmunkák Tanácsánál nagy megértéssel
fogadták a rendőrség közigazgati: osztályának ja-
vaslatát és tekintettel arra, hogy a nyíl felrajzolása
semmiféle különösebb költséget nem jelent, a prak-
tikus ötletet meg is valósítják.
Egész lakását
UnIG
amerikai rendszerü
folytonégő-kályhával fütheti!
Legújabb típusú Unio és Oetl
tűzhelyek, legújabb kétaknás
barnaszéntüzelésű kályhák
Oetl Antal rt, kályha- és tüzhelyosztály
Budapest, Andrássy-út 9. Telefon: 116-108.
--- Page 252 ---
4
STREET NEED PETER
Budapest, 1937 szeptember 22.
Nem szabad az adminiszírádió és az
önkormányzat közölt ellentétet szítani
Harmonikus munkával kell a nehéz problémákat mesoldani —
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártját legutóbbi
párté rtekezlete alkalmábó Ady az első őszi
űlés napirendjét tá oldalról tá-
y diktatóriku-
ból rángat
intéztünk
Welröttäk a
tanácsnokokat, :
7bben az ügyben
kérdést
vályi Lajos ár,
törvényható; i bizottsági taghoz,
a párt főtitkárhelyetteséhez,
aki a osító nyilatkozatot adta:
Fővárosi Pártjának szep-
tember en Zsitvay Tibor el
nökölt és amelyen Karafiáth Jenő főpol
kezdődött, N
yűlés elők
póthitel
1914. €
pirenden
Az
lésének
ar is, este
zeptember
és vá
valása után,
gármest
volt tése.
ütrer
1 kor az kr szú-
ssönnél felmerült vitás y került sorra.
iló bizottsági tagok oly godalmat
, hogy a kérdés alaposabb megfontolása
látsz
tt sz égesnek, úgy hogy a pártértekezlet el-
határozása a napirendről való levétel felé hajlott.
Ebben a stádiumban Karafiáth Jenő főpolgár-
r telefon útján érintkezésbe lépett a városháza
intézett aziránt,
felvilágosítást a
kes személyiségeivel és kérdést
lehet
vajjon nem — volna-e ges a
pártértekezletnek azonnal megadni és ezzel az ügy
nek a napirendről való levételét erülni.
Három ed 8 órakor a főpolgármester kö
zölte, hogy Bódy László pén i tanácsnok rövi-
HÍREK
— A PÁRTBÓL
A pári közérdekű kivánságai
érvényesültek a közgyűlésen
A nyári 16f ntán első pärtertekezletöt a
Nemzeti Egység Fővárosi Pártja szeptember 14-én
tartotta Zsitvay Tibor dr. pártelnök elnökletével. A
pártértekezleten a párt törvényhatósági bizottsági
tagjain kívül megjelent Karajfiáth Jenő dr. főpol-
Schuler Dezső dr. alpolgármester, Bódy
és Horony-Pálfíy Aurél dr. tanácsnokok. Az
gyel szavakkal emlékezett meg Pom.
Elemér elhunytáról k
zta ezután, hogy
megür
elnök etes
péry
Inditvän
Meg
az
rtekezlet közben va-
Hencz Lajos dr. ényható-
köszöntötte Bódy László dr, ta-
á történt kinevez
alkalmából.
17-i közgyűlésen érvényesültek azok azok az
[ C melyeket a párt elfoglalt, előbb szak
bizo ülésein, majd pártértekezletén az ügyek
beható és lelkiismeretes letärgy után, tiszt-
täzva a vitás kérdéseket a váro: illetékes ügy-
vok vezetőivel. 7 párttérteke en
orban Ker
ének indítvá
az A fel
kult ki ,
a Hősök tere
Elemér,
átrendei:
POSPISCHILL OSWALD-CÉGNÉL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: Táncsies-u, 4/a,
Tel.: 142-971. Tel.: 332-064.
(PLASTILIT
PADLÓBURKOLAT
színes aszfalt műmasszából,
DONATH ALFRÉD
. 80. T.: 124-103
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLÖI-UT 64
Telefon; 1-328-06.
Törv, védett
Világsz: dsl Om
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb feny!
BUDAPEST, VII.,, WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 141-476,
lámpatestekkel
HÉZAGMENTES |
B AT ES o —
|
!
Í
|
desen megérke
értekezlet a k
zik. Kérte, !
rdés letárgy
halassza el a párt-
isát addig, amíg a ta-
nácsnok a szük felvilágosításokat megadja.
Negyed 9 órakor érkezett meg Bódy László
tandcsnok, aki résztvett a pártértekezleten, amely a
le yobb harmoniában tárgyalta le a kérdést és
állapodott meg a továbbiak te
következménye az lett,
gyűlésen elintézhető volt,
tetében, aminek a
hogy a kérdés a pénteki köz
— Egyébként is régi szokás és nem csak a
NV zeti Egység Fővárosi Pártjában, hanem más
pártoknál is, olyan kérdések
amelyek kö kerülnek, meghí
adminisztráció vezetőit és azokat a főti
ikik ezeknek a kérdéseknek előadói. A meghívottak
a pártunk kérésének eleget szoktak tenni, éppen az
érdekében, amelyet az összes tényezők a leg-
Legjellemzöb!
Dezsö alpolgär-
tärqualäsakor
ületesebben akarnak szolgálni.
a gyakorlatr hogy Schuler
a szükségiakások kérdésének
ény Pártból jött a pártértekezletre, mintán
a Keres
előbb telefonon kérte az elnökséget, hogy megérke-
zéséig ne tárgyalja ezt a ké
Elszomorítónak ki: hogy akkor,
amikor mindenki a legjobbat a lmerült
problémák legtökéletesebb e ítése — érdekében,
kívülálló, rosszul informált jtöorgänumok, anél
kül, hogy állításaik alaposságáról megg dést
yannsítanak és valótian hírekkel szét-
akarnak kelteni,
eznének,
húzást és elégedetlenséget
nyozója, mint előadó, majd Veress Gábor dr. és
Wellisch Andor is hangoztatott, hogy a tér átren
dezése ne hagyjon figyelmen kívül minden válto
zatosságot és enn6lfogv: ame vire lehet, kímé
lendö: tartottäk u környezö vánatosnak
jelezték, hogy aszfalt helyett zonfe
lül kisebb oszlopok és egyéb ások tegyék elő-
nyössé és széppé a hatalmas tér tagozódását, Eze-
ket szempontokat a közgyűlés, amely a tér rende
tette.
Vályi
séhez hoz rult, magáévá
Bizonyára megfontolásra talál
pártértekezleten elhangzott
hogy az Eucharisztikus Kong
vészendő útépítési srtészeti
a kelenföldi pályaudvar környék
vagy legalább is kicsinosításra kerüljön.
Lajos dr.
az a kívánsága
sszus alkalmával
ák keretében
rendezésre
nak a
is,
Érvé jutott a párt álláspontja az Eucharisz
tikus Kongresszusra építendő kislakások körül is.
Már a pártközi értekezlet a szükséglakások helyett
kislalkások építése mellett foglalt á mit a köz-
gyűlés is így döntött el, A párt e juttatta
azt az álláspontját is, hogy ezeket a kislakásokat
úgy kell építeni, hogy azok hosszú időn át a szocid
lis igényeknek megfeleljenek és ennélfogva a párt
ragaszkodott hozzá, hogy egy bármilyen szűkös tus.
sozó helyiség álljon minden egyes lakáshoz .külön
W. C.-vel rendelkezésre.
higiénikus kislakásépítésnek
bizottság
A — korszerű és
Katona János törvényhatósági tag volt
ismételten szószólója, aki a pártban, a közgyűlésen
és a Fővárosi Hirlapban megjelent, feltűnést keltő
cikkei egész sorában sürgette, hogy a munkds-
a szerényebb polgári osztálynak modern és higié-
nikus lakásokat kell építeni. A ki űlésen ehhez
a kérdéshez a párt részéről Katona János, vágvecsei
Wellisch Andor Gazdy Jenő szólottak hozzá,
amíg azután teljességgel érvényre jutott a párt
felfogása.
és
A csütörtöki klubvacsoräk a nyári szünetelé
után már megkezdődtek a párt központi körhely
gében. A vacsorák sorát a n i szünet után hivata-
losan a legk lebb nyitják meg ünnepies formák
között. A pár idei szezónja számára gazdag pro-
gramot készítenek elő.
A kőbányai pártszervezet újjáalakulása. A X.
kerületi pártszervezet Dongó Orbán iyhatósági
bizottsági tag, vártelnök veez
lyen az új pá
t újjáalakítása
választása volt A napirenden, A gyűlés a
lított és közszemlére kitett névsort észrevételt
közfelkiáltással elfogadta. Gáspár Bé
mondott az elnöknek kiváló munkäss
amíg a választmányi tagok névsorát felsőbb fórumon
jóvá nem h k és az új választmány nem jelöl
elnököt, az ügyeket Dongó Orbán vezeti tovább.
Összedi-
élkül,
e
bor gyűlései, A Nemzeti Egység Fővá
Tábo: gyűléseit minden pénteken
a párt központi helyi: ében (VIII...
y-u, 30, I. em.) Ugyanott a Női Tábor cl
ze minden hétfőn 6—7 óra között tartja fogadó-
t szociális ügyekben,
ráig ta
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMÉBE: UJDONSÁG!
NEMES FATAPETA
i egyed. arusít
SUDFELD fatapéta Peer 70 éves cég. — Nagy választók
mindennemű tapótákban, — Dijtalin árajánlat
IV., Mária Valérin-u. 10. Tel: 182-021
Egy év alatt 5313 lakás
épült Budapesten
Erősen csökkentek az üres lakások
A — Székesfővárosi
igazgatója, Illyefalvi 1.
közzé a májusi bérnegy
sok egyéb
az üres
Óó esztendő
Statisztikai Hivatal kiváló
Lajos dr. a napokban tette
edben üresen álló budapesti
bérlemények adatait. Kitünik,
lakások száma a fővárosban a leg-
folyamán erősen csökkent, annak
ellenére, hogy ezalatt a székesfővárosban 5313 új
takás épült, Az üres lakások számának csökkenése
sszefüggésben van a főváro ámának állandó
emelkedésével és a gazdasági viszonyok javulásával.
Az 1936 máju bérnegyedben még 7705 lakás
állott üresen a fővárosban, 1937 második bérnegye-
dében már csak 6162, vagyis az üres lakások száma
egy év alatt 1543-mal csökkent. Még feltűnőbb ez a
csökkenés kor, ha az 1937 májusi bérnegyedben
üresen álló lakások imát az 1934-ben üresen álló
lakások 12.270-es létszámához hasonlítjuk.
A folyó év m tól augusztusig terjedő bér-
edben 6162 üresen álló lakás közül 3021 volt
, 1497 kétszobás, 872 h
267 ötszobás, vagy
romszobás, 505 négy.
ötszob 1 nagyobb
sr
1 ürdekes, hogy a mult esztendőhöz viszonyítva
a kislakások száma erősebben csökkent, mint a
nagylakásoké.
Budán 1307, Pesten 4855 lakás maradt májustól
augusztusig kibérletlen. A pesti oldalon különösen
a XIV. kerületben emelkedett ki az üres lakások
nagy száma (7: de sok volt a VI. kerületben
(992), VII. kerületben (813), a VIII. kerületben (672)
is. Feltűnő nagy a csökkenés a X IX. kerüle-
tekben, A XI. kerületben 1 1937
jusában csak 157 lakás ar il, a
IX. kerületben pedig
1sában 493 volt az
Úgylátszik a Boráros-téri
érintett két kerületben
936 májusában
resen maradt lakások száma.
híd megnyitása az általa
már előre éri tte hatását.
1926 óta nemcsak az üresen álló lakások száma
kent a fővárosban, hanem az üzlethelyiségeké
Az 1936 májusi bérnegyedben 1576 üzlethelyiség
ott üresen, 1937-ben pedi í
csak
Í Budapest, VI, Horn Ede-u. 15. |
| TELEFON : 325-121 4
M AY ! M R ES építőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 122—155.
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
Telefon: 1297-720.
SCHMIDT FERENC
vizvezet6k-, központi fű-
yür berendezési vállalat
lefon : N DEE 339.
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915-72
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, alumínium. és
kokilla-öntöde
TETŐFEDŐMESTER
Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
TAMULA GYÖRGY
hat. eng. villanyszerelési vállalata
Budapest, V., Vilmos császár-út 17.
Telefon; 325-172
Díszoklevéllel és ezüst éremmel kitüntetve
Lorenz Rázoly és Falusy János
szobrász és müköüzem
XIV., Thököly-út 132. Tel. 297-752
Budapest, I.,
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Tel 2-592-96,
LISKA JENŐ
Budapest., XI., Sztiret-uten 5—7.
--- Page 253 ---
Budapest, 1937 szeptember 22.
Magántőke is vállalhat érdekeltséget
a Nagyvásártelep új hűtóházánál
Okföber 1-én megnyílik a vásártelep új raktárháza — Nagy-
szabású program a marha- és sertésvágóhíd együttműködésére
A piaci tudósítások sűr számoltak be az idén
azokról a nagy ingadozásokról, amelyek az idény-
cikkek felhozatala és áralakulása körül jelentkeztek.
Utalt ezekre a jelenségekre a polgármester félévi
jelentése is, amely árú- és árhullámzás egyik ellen-
szeréül a nagyvá lepi hűtőberaktározást jelölte
meg. Beszéltünk a kérdésről
erről
Rosta János dr.
tanácsnokkal,
a közélelmezési ügyosztály vezetőjével, aki a Fővá-
zosi Hirlap munkatársának a követ őket mondta:
— A piaci kereskedelemnek segítségére sietett a
főváros, amikor elhatározta a nagyvásártelepi rak-
tárház felépítését.
A raktárhá
október 1-én
ült, ugy, hogy
forgalom.
en elké
át is adható a
nak,
telje
már
— A 4000 négyzetméter raktärterületet nyujtó
raktárház iránt olyan nagy az érdeklődés, a keres-
kedők köréből annyi bérlő jelentkezett, hogy a rak-
tár máris szűknek bizonyult. Ez az örvendetes jelen-
ség szükségessé teszi, hogy a további jelentkező igé-
k kielégítéséről gondolkozzunk,
— Emellett a legkomolyabban foglalkozunk
a nagyvásártelepi hűtőh
iclállításával. Erre mulhatatlanul szükség van az
élelmiszerellátás és ezzel kapcsolatban az ä:
lyozás szempontjából. Nagy érdeke ez a fog:
közönségnek és nem kevésbé a termelőknek és keres-
kedőknek, amint ezt az idei ny. példái is igazol-
ták, amikor a túlfelhozatal napjain az árut el kellett
kótyavetyélni. De más szempontok is vezetik a fő-
árost: az országos exportnak a budapesti Nagy
telepre való központosítása, amelynek egyik
legfőbb kelléke a hűtőberaktározás. Az egész ma-
gyar exportnak új alapon való megszervezése válik
zel lehetővé. Hogy Budapest export-centrum le-
en, ezenfelül külön fővárosi érdek is.
exvortfelhozatalok hozzájárulnak az drnivellä
hoz, másrészről pedig a főváros közönsége a legpri-
mább árúhoz jut azokból a cikkekből
válóak ugyan, de a külföldre való szállítást
nem bírják el, mint amilyen például a kifogás
de teljesen érett gyümölcs.
— Számításaink szerint mintegy négy és [fél
pengőbe kerülne egy teljesen modern hűtőház
felállítása. A fővárosnak, amint pénzügyi helyzete
megengedi, vállalnia kell ezt a költséget. De az ügy
érdekében, hogy a hűtőház minél előbb létesülhessen,
ıtöke be-
mär
mil.
látja a főváros a mag
kapcsolódását is.
amelynek megfelelő területet és mindenféle
ményt hajlandó megadni.
— Az áralakulásba, a felhozatalok szervezetlen
ségébe és a pia ámos más kérdésébe nagyon jóté-
konyan fog beleszólni a piackutató intézet, melynek
megszervezése folyamatban van.
szívesen
kedvez-
A Nagyvásártelep fejlesztése mellett a vágóhidak
üttműködésének terve foglalkoztatja a közélelme-
zési ügyosztályt Amióta az — utóbbi évek foly
mán jelentékenyebb mértékben indult meg az élő-
marha-, zsír- és húsexport a nyugat különböző álla-
szókat egyre jobban bebizonyosodik, hogy a
vágóhídi berendezkedései nem tudják
teljes mértékben kielégíteni a megnövekedett keres-
letet. Jóllehet az utóbbi tíz esztendőben nagyszabású
beruházási program keresztülvitelével bővítette ki
a székesfőváros a marhaközvágóhidat és a sertésköz-
vágóhidat, ezek az útala ok nem tudtak lépést
tartani az igényekkel és nagyobb felhajtások esetén
helyi nehézségek mutatkoztak, Ez a körülmény arra
ösztönözte a székesfőváros közélelmezési ügyosztá-
lyát, hogy nagyszabású programot dolgozzon
amelynek megvalósítása útján életre tudja hívni a
centralizált fővárosi közélelmezési intézményeket.
$ok költséget és nehézséget jelent az a körülmény,
hogy a két központi vágóhíd egymástól nagy távol-
ságban van és így mind a két vágóhídnak külön gépi
berendezéseket kell tetemes költségekkel üzemben
tartania,
Rosta János dr. tanácsnok, a közélelmezési ügy-
osztály vezetője Szendy Károly polgármesternek már
beszámolt azokról a fő elvekről, amelyeknek alkal-
mazásával -
meg lehetne
teremteni a két közvágólíd
működé: közötti szerves kapcsolatot.
Arról egyelőre a főváros anyagi helyzete miatt nem
lehet szó, hogy, akár a marhavágóhidat, akár a ser-
tésvágóhidat jelenlegi helyéről kitelep , megvan
szonban a lehetőség arra, hogy a két közélelmezési
intézmény szorosabban kooperáljon. A jövő fejlő
útja előreláthatólag az, hogy a
és
modernebb sertés
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
*
BUDAPEST, Vill., PRÁTER-UTCA 74.
125—625,
TELEFON
FOOT TTIRIEP
vágóhidat építik át és az itt bőségesen rendelkezé.
álló s. sfövárosi tulajdonú területen fogják ki
söbbi időben a marhavágóhídat is elhelyezni. A terv-
éget ad az a körülmény, hogy
megnyitása előreláthatóan na-
gyobb településeket fog eredményezni a hídfők köze-
lében és így sor kerülhet annak a területnek lakó
házakkal való beépítésére is, amelyen jelenleg a
marhaközvágóhíd terül el. |
A polgármester honorálta Rosfta János tanácsnok |
rek különös idősze
a Horthy Miklós-híd
A székesfőváros légvédelmi szervezkede:
jelentékenyebb méretekben halad előre, Az O
Légvédelmi Parancsnokság a folyó esztendő
állapította meg azo a szabványokat, ame
az egyes légvédelmi körzetekben a hathatós védeke.
zés alapjául szolgálhatna Az ügy nagy jelentősé
gére való tekintettel — mint ismeretes — a polgár.
mester külön hatósági szervet, a XIV. ügyosztály
kebelébe tariozó légvédelmi alosztályt bí meg a
székesfőváros légvédelmi ügyeinek irányításával és
letével.
wethy Károly dr. tanácsnok
nyomban megkezdődött és
ult, hogy
pontos felvételt készítsenek a székesfőváros-
vezetésével a
elsősorban arra
ban lévő házak, középületek és magánépüle-
tek tüzbiztonságáról.
égvédelmi alosztály közegei számos hely
vizsgálatot végzett és ezek alapján kimui
ta össze azokat a nagyobb kite di
épületeket, amelyek a város különböző — részeiben
aránylagosan kevés költséggel elláthatók bomba- és
gázbizt menedékhelyekkel. Az összeírás adatai sze-
rint körülbelül kétszáz ilyen épületet találtak, Első-
fogl
hatósági épületek jöttek tekintetbe, mert
knál jelentékeny nehézségekbe ütközik
a tulajdonosokat arra kötelezni, hogy alkalmassá
célokra.
indult
légvédelmi
mértékben
ingatlanaikat
tegyék
Egyidejűleg erőteljes
meg
a székesfőváros különböző kategóriájú alkal-
mazottainak légvédelmi téren való kiképzé:
A katonai hatóságok közbenjöttével a
Kun-uteai
központi tüzoltölaktanya helyiségeiben tartották
meg ezeket a tanfolyamokat, amelyeken eddig az
Elektromos Művek, Gázművek sokszáztőnyi kal
mazottja, a fővárosi tanerők, a közegészségügyi sze
mélyzet tekintélyes része vettek részt.
Most újabb fővárosi alkalmazotti kategóriák ke-
rülnek légvédelmi kikép alá, elsősorban a Köz
isztasági Hivatal emberei. A polgármester Salamon
dr. tanácsnok előterjesztésére rendeletet boci
tott ki, amelyben utasította a Köztisztasági Hivatal
vezetőségét, hogy a
altiszteket turnusonként
tanyában megtartásra
mokra, Az intézkedés
a köztisztasági alkalmazottakat az első se-
gélynyujtásban is kiképezik,
hozzá beosztott munkásokat és
vezényelje be a tüzoltólak
kerülő légvédelmi tanfol
értelmében.
aminek az utcai baleseteknél közvetlen hasznát ve
hetik. Az első-segélynyujtási tanfolyamokat tüz-
oltólaktanyában a Mentőegyesület szakorvosai ve-
zetik.
A légvédelmi szervezkedés keretében érdekes
el gazdagodik a budapesti tűzoltóság:
fecskendőkocsikhoz jut,
gázvédelmet is szolgálják.
XIV. ügyosztály javaslatára legkö
ír ki egy egészen új típusú tűz-
oltó fecskendőkocsi szállítására. Ennek a fecskendő-
kocsinak, éppen úg mint egy másiknak, amely
most készül a főváros számára, az az újszerű érde-
kessége, hogy nem csak —tűzoltásnál — használható,
hanem gáztámadás esetében is.
A gáztám. ra való felkészültségünk nagy sze
repet juttat a tűzoltóságn Ha lögitäma jás van, az
alarmra kivonulnak a tűzoltók is, akiknek el vik
feladata példánl a gázzal fertőzött területek fertőt
lenítése, amely klórmeszes vízzel való felmosás út-
ján történik.
Az ilyen kivonulás célját szolgálják az új fecs-
kendőkocsik, amelyeknek
légmentesen elzárható karosszériája van
üvegből.
ülnek a tűzoltók, akik
mehetnek keresztül a
olyan új melyek a
A főváros a
zelebb pályázatot
Ebben az üvegszekrényben
ilyenformán veszély nélkül
5
előterjesztését és utusítást bocsátott ki arra nézve,
hogy
a magasépítési ügyosztály dolgozzon ki 6pi-
tési tervezetet a vágóhidak jkeres átren-
dezésére és moderniz;
É lésünk szerint főként a hűtőberendezések centra
lizaldsär6l van szó, emellett azonban
dett forgalom méreteinek megfelelően lentékeny
módon bővíteni szándékoznak az egyes vágócsarno
kokat és a vágásra kerülő állatok elhelyezésére szol
gáló /läsokat, IYdeiglenes megoldások helyett a
s megoldás kidolgozá
hogy a jelen
m célravezető,
a a későbbi
költségeket.
polgármester már most végleg
sát kívánja, abban a megfontolásban,
egi toldozgatás-foldozgatás egyrészt n.
másrészt pedig legfeljebb csak elodä
feltétlenül bekövetkező nagyobb
időben
A vágóhidakat lege űbben az élelmi-
szernagyvásártelep elségében lehetne el.
helyezni,
erre a megoldásra azonban mindaddig gondolni sem
lehet, amíg a székesfőváros pénzügyi kunjunkturäja
jelentékeny mértőkben meg nem javul,
Ez o RE EEE WE
légmentes üvegkarosszériával felszerelt
gázvédelmi fecskendökocsit kapnak
a budapesti tűzoltók
A székesfővárosi alkalmazottak légvédelmi kiképzése — Köztisztasági
alkalmazottak az elsősegélynyujtás szolgálatában
fertőzött területen, nyakukban az oxigénes
légző el, amelyre amúgyis szükségük van,
amikor a gázzal elárasztott területen dolgoznak. Az
üvegszekrényben benn van minden szerelvi
utközben akkor vesz fel magára a tűzoltó,
erre szüksége van.
ügy ilyen gáztámadásra berendezett fecskendő-
kocsit most készít a Magyar Allami Gépgyár, a má
k pedig a legközelebbi versenytárgyalás utján ke.
amit
amikor
1y
rül megrendelésre. Magyarországon még egy cég
foglalkozik ilyen kocsik gyártásával: a győri Rába
gépgyár.
KA ER szotol ENGER SEE 7: ]
Kiírják
a pályázaioit az új
budai szín5ászra
NEmef6y tanácsnok
a kulturális akciókról
A budai társadalmi nm és pártkörök
ben állandó téma a Zkérdés, Különböző ter
vek alakultak és mozgalmak indultak a lebontásra
ítélt arénát pótló új színhá felépítésé re és helyére
kozól de komoly akkor ölthet
ha a főváros kiírj tot a
már ismertetett elvek ólag
kérdést intéztünk
Némertfő6y Károly dr.
tanácsnokhoz,
ügyosztály
a közművelődási vezetőjéhez, aki a szin
ház-problé: máról, valamint az ügyosztály egyéb
aktuális kérdé U a Fővárosi Hirlap munkatár
sának a következő felvilágosítást adta:
A Budai Színkör belső leszerelése közel áll a
befejezéshez és most már a legkőzelebbi napokban
megkezdődik a színház lebontása. új színház
kérdésével a közművelődési szakbizottság a hét fo.
lyamán tartandó ülésén foglalkozik és a maga ré
széről határoz a pályázat kérdésében. Az ügyosz
tály előterjesztése értelmében előreláthatólag java
solni fogja a szakbizottság, hogy
a kü
yűlés hatalmazza fel a polgármestert
a pályázat kiírására.
feltételei szerint a fé
A pályázat felelő te
ros meg
rületet ad a magäntökenek a színház felépítésére
azzal, a színházat, moly a főváros tulajdona
lesz, lon lhatja megszabott időn ál,
amelyno k letelte a szinház felett a főváros ren-
A terv szerint a
terén is bizonyos
főváros a lóterhek és
könnyítéseket ad a
vállalkoz
Tárgyalásra
kerül
kiküldi az ösztöndíj
t dönt a
ben.
idén
kérdése is. A szakbizottság
sürijét, amely körülbelül három hét
1égy darab 720 pengő, öndíj odaíté
A főváros parkjaiban és terein a:
kihe-
lyezésre kerülő tizen szobor közül hétnek a he
lyét kijelöltük, most
még öt szobor helyének kijelölése
legutóbbi
felállított a
Márton — szobrát,
esedékes. A
szobrot is
vay
napokban a főváros egy régi
Nemzeti Színház előtt: Lend
amelyet egykor Duna
szló zítettt. Valamikor a régi Nemzeti Szín
udvarán állott ez a szobor, amelyet a színház
lebontása után raktárba helyeztek el, Most szép
amelynek felállítása
alkalmából
talpazatra lítottuk a szobrot,
a Nemzeti Szinház jubiláris ünnepsége
vált időszerűvé,
--- Page 254 ---
Budapest, 1937 szeptember 22
ELŐFIZETÉSI ÁR:
WFélévre : 7.54. WA jő.
egész ÓVTE . . . 0 s s . a 6
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
(Ferene főzsef
a főváros
díszközgyűlésén
A hetven éves Történelmi
Társulat jubileumi emléke
A Magyar Történelmi Társulat most ünnepli
fennállásának hetvenedik évforduló A nagymultú
"Társulat, amelynek jelenlegi elnöke Hóman Bálint
vallás- és közoktatásügyi miniszter, gazdag tevé-
keny során többször talált kapcsolatot Budapest
székesfő Igy a Társulat kebeléből indult
ki a Kővárosi Múzeum létesítésének eszméje is.
Römer Flóris igazgató välasztmänyi tag az 1869 ja-
ki ülésen , több külföldi fől városok pél-
árosi alakulásokat s
történetét" feltüntető városi
ta. Az indítványt /7
indítványozta.
reműködésével dolgozta ki.
népszokások fejlődési
múzeumok felállítását
Iınre köz
nszimann
Együtt ülte meg 1886-ban a Társulat a főváros-
sal Budavár szavételének emlékünnepélyét, ami
szervesen beleilleszkedett a főváros által dezett
ünnepségek keretébe. A főváros és a "Társulat
diszközgyülest tartott, melyen Ferenc Jó
is megjelent és amelyről így emlékezik
Társulat krónikája:
együttes
zsej kirä
meg a
„Szeptember 1-én főváros
Történelmi Tärsulat
Vigadó nagytermében.
alig volt képes befogadni a dis
tartotta meg a
együttes — dísz
Budapest
és a
zönséget, mely külsőleg is festői képet nyujtott. A
díszmagyar ruhák változatosságát élénkítette a fő-
püspöki dísze, a katonai
méltóságok egyenruhá jztük a porosz főtisztek
ragyogó uniformisa és a svéd tiszti egyenruha. A
terem felső végén volt felállítva a tribün a Társu-
lat, a főváros képviselői és a főbb méltóságok szá-
papok biboros pe
má kik mindnyájan díszruhában jelentek meg.
Az emelvény jobb szárnyán megkülönböztetett hely
volt fenntartva őfelsége a király számára, A magas
emelvényen, a terem jobboldalán a Budavár vissza-
vivásánál szerepelt hősök utódai foglaltak helyet, a
terem többi részét a törvényhatóságok képviselői
és a nagyközönség foglalták el, sokan díszma-
gyarban, a legtöbben szalónöltözetben; fent a pá-
holyokban és erkélyen díszes női közönség emelte az
ünnepélyes díszülés fényét.
Pontban 5 órakor megjelent őfelsége, kit három-
szoros éljen üdvözölt. Mire a gyűlést Ráth Károly
főpolgármester elnöki beszéddel megnyitotta, bemu
tatva dr, Károlyi Árpádnak a főváros megbízásából
írt monografiáját Buda és Pest visszafoglalásáról és
az emlékérmet, Utána báró Kemény Gábor, a Törté-
nelmi Társulat másodelnöke olvasta fel beszédét.
Gr. hen Antal tanulmányát Óváry Lipót adta elő.
Ezután őfelsége távozván, 10 percnyi szünet követ-
ett. Dr. Károlyi Árpád, ki Buda osromát volt
idandó, az e célra ké t és kifeszített hatalmas
té pen, amely Budavárát ábrázolta, az idő előre-
haladottsága miatt lemondott előadásáról, azt a Tár
legközelebbi ülésére halasztván. Igy a szünet
dr, Czobor Béla olvasta fel Ipolyi Arnold elnök
szép levelét, mellyel a , Monumenta Vaticana" al-
kalmi kötetét bemutatä, A díszülést Ráth Károly
rövid beszéde zárta be, A tulajdonképpeni emlékün-
nep ptember 2-án zajlott le a budai várban",
e
Ifjabb Szendy Ká-
mesterének fia,
zte Szilvássy
A polgármester fia nősül.
roly, Budapest 87 sfőváros polgá
az Elektromos Művek mérnöke, eljeg
Máriát,
Házasság. Magyar Miklós
zottsági tag, vezéri zgató
mmel tudat , hogy
sieur dr, Roger Bickart,
d Honneur (Páris) szeptember
kötnek.
törvényhatósági bi-
neje Taussig Elsa
ányuk, Zsuzsa és mon-
chevalier de la légion
hó 25-én házasságot
és
Szeptember 23 és 28-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
GOS ÚR LETT BUDAPEST KIRÁLYI
INEK NÉPSZERŰ FOGADÓSA. A minap
nyilv ra a hivatalos jelentés, amely
a kormányzó a miniszterelnök előterjeszté-
sér Marenchich Ottónak, a Hungária
nagyszálló, a Dunapalota és a Nemzeti
szálló vezerigazgatöjänak, az Union Hote-
litre jelenlegi elnökének a magyarországi ide-
genforgalom fejlesztése terén szerzett érdemei elis-
meréséül a kormányfőtanácsosi címet
adományozta, Keveset mondunk vele, ha em-
ismeri, mert hiszen a legujabb budapesti
úr, Budapest királyi vendé-
népszerű fogadösa — valójában
európaszerte, de a szó Szoros ér-
méltóságos
geinek
nem csupán
telmében világszerte k ismefrt. A
távoli világokból hozzánk érkez maharadzsák és
penzfejedelmek Marenchich Ottó címére
jönnek „— nem is Budapestre, hanem — Euró-
Päba, Ő maga, munkásságának harmincöt es
tendeje alatt be a az egész világot, így tehát
valóban el lehet mondani róla, hogy Marenchieh
Ottónak lyes ismerőse —a földkerekség.
Zük ehhez, hogy mint a magyar ven-
egyik legkíválóbb szakembere, egész
t csak barátokat szerzett
magának, akkor már meg is mondtuk, hogy
Marenchich Ottó legmagasabb kor-
mányzól kitüntetése milyen osztat-
lan örömet keltett az egész magyar
Gyászatjuk
Szemethy Károlyt
Az utóbbi esztendőkben sorjában mentek el kö-
zülünk azok a férfiak, akik tehetségüknél, egyéni-
ségüknél fogva vezető szerepet játszottak ennek a
reneszanszát élő fővárosnak életében. Budapestnek
most ismét nagy gyásza van: hosszú és súlyos be-
tegség után meghalt a főváros egyik legkíválóbb
és általános tiszteletnek, sz etnek örvendő fö-
tisztviselője: Szemethy Károly dr. tiszti fö-
polgári erényekkel ékes élete a bécsi
egyetemen kitüntetéssel elvégzett esztendők óta nyi-
tott könyv és közismert az is, hogy mind a négy
háborús esztendőt végigküzdötte a frontokon, ahová
elment
fiatal
ki
mint
mint
polgári
tűzérhadnagy és ahonnan
üntetett ütegparancsnok,
ő] viszonyaiba ille Ave,
röviddel leszerelése után tiszti tett, majd
néhai Szabó Imre tiszti főügy halálával a
megüresedett főügyészi állásra 1929 júniusában őt
választották meg.
Amikor búcsúztatjuk a szeretetreméltó ismerőst.
a bölcs közéleti férfiút, szinte elveszti jelentő.
az a nagyfontosságú emlék, hogy liszti főügy
működéséhez fűződik az ország egyik legnagyobb
jogi intézményének, a főváros tiszti ügyészségének
a kor követelményeinek — megfelelő racionalizálás:
Ugyanígy, amikor halálba némult mellőlünk az élő
ember, csak erőtlen vakként hatnak pályafutá-
sának fényes állomás a jogi irodalomban elért és
megbecsült sikerei, tudásának elismerése az-
által, hogy 1920 óta megszakítás nélkül tagja, majd
ai:
jogi
az utolsó években elnökhelyettese volt a bírói és
ügyvédi wizsgabizottsägnak, több éven resztül
tagja a Kúria ügyvédi tanácsának. A köz szolgá-
tatában kifejtett odaadó és eredményes működését
a legmagasabb helyen is elismerték, amikor a mult
év decemberében, fővárosi szolgálatának huszonöt-
éves jubileuma alkalmából magyar királyi kor-
mányfőtanácsossá nevezte ki a kormány
Halálát hetvenhétéves özvegy édesanyján kívül
zti észség és az egész városháza valamennyi
zintén, osztatlan részvéttel gyászolja.
Ötvenhárom esztendős korában halt meg Sze-
methy Károly: a halála felett érzett mély gyász-
ban szerény sorainkkal és igaz baráti fájdalmunkkal
meszünk részet.
Hétfőn délután a kerepesi-úti temetőben lévő csa-
ládi sírboltba helyezték dr. Szemethy Károly
holttestét. A temetésen megjelent Karafiáth
Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármes-
ter, a törvényhatósági pártok számos tagja és sokan
mások. A koporsó beszentele után Lamotte
Károly dr. alpolgármester búcsúzott a főváros közön-
sége nevében az elhúnyttól. A sírnál Várady Jenő
dr, tiszti főügyész búcsúztatta az elhúnytat.
Hármas jubileum a városházán. Az elmult
héten meleg házi ünnepségek színhelye volt a város-
háza. A főváros út- és csatornaépítési ügyosztálya
igen meleg ünneplésben részesítette két kiváló fő-
tisztviselőj Zaitz László és Viola Rezső dr. mű-
szaki főtanácsosokat, akik harminc, illetve huszonöt
esztendeje szolgálták a fővárost.Király Kálmán ta-
nok köszöntötte meleg szavakkal két jubiláló mun-
ársát. Hasonló ünnepség folyt le a magasépí-
tési ügyosztályban, ahol Wossala Sándor tanácsnok
üdvözölte szép beszédben Füstösy Ede műszaki fő-
tanácsost, aki az ügyosztály —tüzelés-technikai al-
osztályát vezeti. A kíváló főtisztviselőket a város-
háza egész tisztikara elhalmozta — szerencsekivána-
taival,
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
"Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapítva 1834-ben. Telefon: 1—884-—26,
Lehozzák a hegyről
az I. kerületi
előljáróságot
A — költségvetés tárgyalása alkalmáva
retés tal napi-
rendre fog kerülni az I. kerületi elöljärösäg új el-
helyezésének a kérdése. A kerületben mozgalom
indult meg, amelynek az a célja, hogy az előljáró-
ságot lehozzák a hegyről. Fenn a Várban, a
háromság-tér ósdi épületében működik az elölj
ság, ami — mint Tóth Gábor törvényhatósági bi-
zottsági tag, a mozgalom megindítója mondja —
rendkívül hátrányos a kerület közönségére nézve.
A lakosságnak csak kis része lakik a hivatalokkal
benépesített ban, úgy, hogy a közönség zömének
minden ügyes-bajos dolgáért a Várhegyre kell fel-
kapaszkodnia, Ugyancsak fenn, a Fortuna-utcában
van az adófelügyelőség is, ami csak fokozza a ne-
hézségeket.
A Vár maga, a dolog természeténél fogva, moz-
dulatlan, míg a kerület alsó részei egyre fejlődnek
és mind jobban benépesülnek. A [fejlődés gócpont-
jához kell lehozni az elöljáróságot, olyan területre,
amelyet a közlekedési vonalak behálóznak. Legal-
kalmasabbnak látszik a Krisztina-tér, ahol esetleg
a vásárcsarnokkal kombinálva lehet megoldani az
építkezést, amint a holdutcai vásárcsarnok is bér-
házzal kombinálva épült fel. új elöljáróságba
kell betelepíteni az is, amely
szoros kapcsolatot tart az elöljáróság adószámviteli
osztályával, úgymint ez a hegyvidéki elöljáróság
megtervezésénél is történt.
Tóth Gábor a
tette a Nemzeti
Az
adófelügyelőséget
mozgalom megind sät bejelen-
Egység Fővárosi Pártja I. kerületi
szervezetének, amelynek keddi választmányi ülése
általános helyesléssel karolta fel a gondolatot. Fog-
lalkoztak itt a budai színház kérdésével is. Nem-
csak kultúrális szempontból, hanem a kereskede
lem és ipar érdekében is sajnálatosnak tartja a
pártszervezet, hogy a kerületből eltűnt a színház,
amellyel jelentékeny forgalom szűnt meg. Az a ki-
vánság alakult ki, hogy a színházat vagy ismét a
Horváth-kertben, vagy annak közelében, esetleg a
Tabán felső részén kell felépíteni.
Úgy az elöljáróság, mint a színház kérdését
Tóth Gábor törvényhatósági bizottsági tag a költ-
ségvetés tárgya. a alkalmával a törvényhatósági
bizottság elé viszi.
Pogány Béla gyásza, Teleki Geöbel Lajos föld-
birtokos, vasárnap reggel 85 éves korában Budapes-
ten elhúnyt. Halála mély gyászba borította Pogány
Bélát, a Budape.
húnytban édesat
gyöt
i Hirlap szerkesztőjét, aki az el
t veszítette el és Pogány Gyür
a Függetlenség munkatársát, a megboldogult
Mély el osztozik Pogány Bélán
kiváló főmunkatársának gyászában a Fővárosi Hi
tap. Geöbel Lajost, akinek tetemét a komárommegyei
Csépre szállították, kedden délntán helyezték &
nyugovóra. A gyászszertartást Komjáthy Béla tár
kányi református lelkész végezte.
Blockner Izidorn6 temetése. Nagy részvét mel.
lett temették el Blockner Izidornét, a Blockner hir-
detőiroda megalapítójának özvegyét. A gyászszer-
tartáson megjelent nagyszámú előkelő közönség
megindultan hallgatta Fischer Gyula dr. főrabbi és
Dési Géza dr. beszédeit, melyekben mélységes érzés
sel búcsúztatták az egyéniségében kiváló, nemes-
szívű szonyt.
Tatár Béla előljáró temetése. Tatár Béla nyu-
galmazott előljáró hatvannyolec éves kordban meg-
halt, A katonai és illetőségi ügyosztälyban teljesi-
tett szolgálatot régebben, különösen sokat — dolgo-
zott a háborúban és az azt követő felfordulás ide-
jén. Két évvel ezelőtt nyugdíjazták.
Az újjáalakított
W-YORK
helyiségeiben
szeptember 17-től
délután és este
Alex Heinem
zenekara játszik
ÉJJEL LEVESKÜLÖNLEGESSÉGEK
Az alsó étteremben
ételkülönlegességek
csapolt sör, nyitott borok
SZIGÁNY. ADÉL
virágkereskedése
Budapest, VI., Teréz-körüt 60. Telefon: 1-130-09
Kertgazdáság : Budatétény, Villatolep. Tel: 2-699-77
--- Page 255 ---
Budapest, 1937 szeptember 22.
TÖVÁROS [AP
GSarzpAasdci ERTESITÖ
Egyetemes nemzeti érdek
a kisemberek exisztenciális támogatása
HNovszky János a Baross Szövetségben elmondott beszédének
félremagyarázott értelméről
Minap tartotta évadnyitó ül
velség elnöki tanácsa ezen
érdeklődés közepette
kitűzésére vonatkozó
t a Baross S;
ülésen általános
Szövetség cél-
ty János orszá-
és
az
mondotta el a
beszédét /lovs
gos elnök, Először is rámutatott a Szövetség ed
digi munkájának kétségbevonhatatlan eredményeire,
majd pedig letesen foglalkozott a további ter-
jeszkedés kérdésével. — Megállapította, hogy az
iparosokat és kereskedőket egységes érdekképvi-
seleti alapon magábatömörítő csúcsszervezetet ez-
időszerint nem lehet létesíteni, mert vannak elvi
kérdések, amely tekintetében nem homogén ez a
társadalmi réteg. Rámutatott azokra a jelenségekre,
amelyek azt mutatják, hogy a kereskedelmi
ipari érdekképviseleteken belül manapság, például
nincsen meg az az egységes front, amely szükséges
tenne, hogy sikeresen lehessen felvenni a harcot az
áruházak ellen. Ugyanígy bizonyos tekintetben
mutatkozik meg a teljes és általános
kereskedelmet ipart közelről érintő, de alänos-
nak és nemzetinek nevezhető nagy problémák iránt.
el kapcsolatban Ilovszky János utalt a Darányi
Kálmán miniszterelnök által létesített Nemzeti Ön
Alapra, amelyet ezideig mindössze egyet-
Nagykovácsy Milenkó vállalata támogatott
ggel, 25.000 pengővel.
s
jelentős €
megnyitó beszédének széles
akadt számos sajtókritika,
ános
volt
HNovszky dd
sajtóvisszhangja
és
Miután
szó, a
it.
van
nyilvánvaló
Fővárosi
volt, hogy
Hirlap munka
értésről
felkereste
Hovszky János
kormányfőtanácsos, székesfővárosi bizottsági
tagot, a Baross Szövetség országos elnökét,
aki a következő nyilatkozatot adta:
— Nem értem azt a nagy hadilármát, amely a
Baross Szövetség évadnyitó gyűlésén elhangzott be-
szédemmel kapcsolatban egyes sajtóorganumokban
felhangzott. Világos, . félreérthetetlen, de nem álta-
lánosító és gyanusító kijelentéseket mondtam a
gyűlésen, kifejtettem, hogy a Baross Szövetség haj-
tandó összefogni minden szervezettel és egyesület-
tel, amely a nemzeti, egyetemes érdekekért küzd, de
nem hajlandó összefogni olyannal, amely tőlünk
távolálló és ellentétes érzelmű csoportként áll ve-
lünk szemben.
A csúcsszervezet létesítése körüli nyilatko:
tomat is kifogásolták, Az „Uj Gazdaság" című ki-
tünő szaklapban már két évvel ezelőtt megírtam,
hogy a kereskedelmi érdekképviseletek között sok az
ágnézeti különb-
a csúcsszervezet
ellentét és a B zövetséget vi
ség is elválasztja tőlük, Épp ezért
megvalósítását lehetetlennek tartottam és tartom
ma is. Akkor egyetlen egy hang sem hallatszott az
én nyiltan v "tt felfogásom ellen és a csú
vezet kérdésében változatlanul ma is ug:
lom, De egy gyakorlati példát is veszek, bár ez
nem áll a mostani beszédemmel kapcsolatban. Ho
gyan tudnék közös súcsszervezetbe menni olyan
érdekképviselettel, amely nem azonosítja magá! az
áruházak ellen a kisemberek tömegei érdekében wvi-
vott Boross övetségi küzdelemmel? De mást mon-
dok és talán ez kitünő példa. A kormány nemzeti
önállósítási alapot létesített. Kérdezem: hány va-
gyonos ember, aki nagy Pénzbeli javakat szerzett
adott eddig már pénzt, mint önkéntes adományt, eh-
hez az alaphoz, úgy, mint ahogy Nagykovácsy
Milenkó, a Baross Szövetség tagja? Addig, amíg nem
og — átmenni a köztudatba, hogy a kisemberek
sztenciáját, érdekeit a nemzet egyetemes érdeké
ből támogatni kell és amíg nem akadnak még szá-
mosan, hogy segítő kézzel és példaként álljanak
ısorba minden oldalon, add úcsszervezet lé-
ről igen neh: beszélni jele, hogy
meg kell érteni, az Áá át kell engedni
azoknak, akik a tömegeknek t tartják elsősor-
elnek, azok
azok ellen
irányt képv
nem ezt teszik,
szemelőtt. Akik ilyen
barátaink, akik
ban
nekünk
ségeink.
Ennyi volt az egész elnöki megnyitöban é:
ennél többet magyaráz bele, az olyan inget vesz
gára, amelyet nem meki szabtak, Véleménynyil-
ıftäsunkban pedig ezentúl sem hagyjuk magun
gátolni, akár tetszik, akár nem.
KÖZGAZDASÁGI RÉMREGÉNY
AVAGY
BUDAI EGYSÉGÁR KFT
A Fővárosi Hirlap-ban évek óta erőteljes és a
gyakorlati életből vett példákkal mutatunk rá arra
a gazdasági destrukcióra, amellyel egyes árul k
nem csupán a kiskereskedők, hanem elsősorban a
vásárló közönség érdekeit sértik. Az utóbbi hóna
pokban részletesen foglalkoztunk áruházi ter-
jeszkedésnek és ennek a gazdasági anarchiának
egyik legszembeszökőbb jelenségével: a Budai Egy-
ögär KFT címen megalakult vállalatnak születésé-
vel, indulásával és nyomban az indulás után viselt
dolgaival.
Nem akarunk ismétlésekbe bocsátkozni, tehát
esak röviden utalunk arra, hogy Goldberger Ernő,
a Párisi Áruház egyik depandanszának, az úgyne-
vezett egységár-üzletnek vezérigazgatója a Duna
túlsó partján, Budán, megalakította ezt az áruházat,
amelynek
létesítése már önmagában is
fennálló áruházi rendelettel
Az illetékes hatóságoknak azonban különösen sze-
met szúrt az a körülmény, hogy Goldberger Ernő
túlmenve a Magyarországon ismeretes és szokásos
áruházi kereteken: e ységár-áruházat alapított és
a beharangozott hirdetések szerint minden cikket
25 fillérért volt árusítandó,
Mondani sem kell talán, hogy az érdekelt ke-
reskedők nyomban akcióba léptek és ennek tulajdo-
nítható, hogy még a megnyitás előtt tanácskozás
volt az iparügyi minisztériumban, ahol
a legilletékesebb faktorok
úgy döntöttek, hogy egyrészt új áruház nem alakul-
sakkhúzás a
szemben,
hat, másrészt pedig az új kereskedés — bármilyen
címen működik is — nem lehet 25 filléres áron egy-
ségesen árusító bolt, mert a magyar viszonyok
szinte elképzelhetetlenné teszik, hogy egy áruházban
sok szazféle cikket lehessen árusítani 25 filléres egy-
ségáron,
A magyar kereskedelem
közönség legnagyobb — megl
miniszteriális nyilatkozat és a minisztériumi dön-
tés: a Budai Egységár KFT mégis megnyilt és fur-
fangos tessék-lássék módszerrel, hogy a kecske is
jóllakjon, a káposzta is megmaradjon, a 25 fille
egységáron árusított portékák közé beiktatott még
egy sereg árut, ame hogy még nagyobb le-
gyen a szemkápr ÁS, a 25 fillérnél is olcsóbban
adott.
Ha a
reskedő-konkurrensei,
és magyar ásárló-
etésére hiába volt a
közönség nem is, Goldberger Ernő kiske
főleg pedig
a saját szállítói tisztában voltak azzal, hogy
itt valami ninesen rendjén.
Nyomozni kezdtek és hamarosan meglepő tapaszta-
latokra tettek szert. Amikor ezeknek a tapasztala-
toknak már a birtokában voltak, megjelent a Budai
Egységár KFT üzletében a közismert Müller Test-
vérek vegyészeti gyár vezérigazgatója és cégveze-
tője, akik a 25 filléres áron hirdetett Müller-féle
„Antracen“-tintät kértek. Meg is kapták, de konst:
tálták, hogy „antracen-tinta“ helyett a Budai Egy-
ségár KFT-ben a gyengébb minőségű, tehát olcsóbb
„Sas“-tintät szolgáltatták ki nekik, Erről nyomban
jegyzőkönyvet vettek fel és Goldberger Ernő „saj-
nálkozásának" adott kifejezést, hogy megtörtént ez
a , tévedés".
Egyéb suskusokra is rájöttek azok a kereskedők
akik akik hajlandók voltak azt a fáradságot venn
hogy mélyére nézzenek a Budai Egységár KFT üz-
leti ügyeinek, Igy aztán rövidesen megjelent egy
szállító, aki a 25 fillérért márkásan hirdetett toalett-
papirt kérte. Itt most kiderült, hogy
250 lap helyett átlagban 208, egyes esetek-
ben 210 lap van a könyvecskében.
Ujabb jegyzőkönyv, újabb sajnálkozás: és Goldber-
ger Ernő azt hitte, hogy ezzel le van zárva az ügy.
1 A jegyzőkönyvben foglalt adatok azonban nyil
i vánosságra jutottak, míro Coldberger Ernő p 1
megfizetett nyilttéri közleményeket tett kt , ame
| lyekben
!
| egysze n szavonta a jegyzi yvekben
| aláírásával ellátott tényállításokat.
| Ugyanekkor, ahelyett, hogy rektifikált volna a le-
| leplező ujságokban, a fizetett hirdetésekben — kilá
| tásba helyezte a sajtópöröket.
Nem tudjuk e pillanatban, hogy ezek a sajtó
pörök megindultak-e vagy sem, Mindenesetre órdek
lődéssel várjuk a fejleményeket, annál inkább,
mert
a leleplező ujságokban azóta megjelentek a
szállítók és a rosok által tollbamondott
nyilatkozatok, amelyek a legteljesebb mér-
tékben megcáfolják Goldberger — Ernő
ehf át.
Ehhez a közgazdasági rémregényhez ebben a
pillanatban nem óhajtunk hozzászólni, miután meg.
indultak — egészen biztosan a tiszteségtelen
verseny kimond iránt indított perek és álli
tólag folyamatba tették a sajtópörőket (n. kJ)
Megint kísért
a pékkartel
A Fővárosi
beszámoltunk a
banásáról és a végső ve dalmas kö-
rülmé i Maguk a pék-iparosok tták be a
mult év őszén, hogy néhány lesújtó bírói ítélet után
önmagukkal szemben követik el a legnagyobb hitel
rontást, ha továbbra is fenntartják azt a megálla
t, amely kartel formájában kapcsolta ös
pék-iparosokat. A mult végén tehát meg:
a pek-kartel és azöta a sütőiparosok akik egy
n részletesen
artel felrob-
Hirlapban annakidejé
emlékű
gyászos
év
ként a statisztika szerint a legnagyobb ízalék-
arányban háztulajdonosok Budapesten, —
a szabad verseny szabályainak megfelelően
sütötték, sőt sütötték el portékájukat.
| Tekintve azonban, hogy ennek során „a kis
haszon" elvének gyakorlati alkal-
eljesen lekonkurrálták egyes társaikat,
ipar néhány makacs hangadó most ismét
működésbe lépett, hogy mozgalmat indítson ujabb
amint ők nevezik:
3
artel — vagy pékegyez-
— felállító
Í
| A multak tanul din okulva
csak a volt kartel legmegbízhatóbb elemeit
óhajtják belevonni az új alakuläsba,
1 Miután tehát már a kezdet kezdetén tisztában
van a pékek azzal, hogy az egységes kenyér
| sütő frontot a kenyérevők nagy többségével szem-
ben felállítani nem lehet, a közönségnek egyelőre
nines oka az aggodalomra, mert az új pek-kartel
előreláthatóan a meghalt régi kartel halvaszüle-
tett csemője lesz.
A DGT új üzletág: á szűrve, habbal.
aporodik a buda-
lekeltek nem
en eleget pa
élet gondjai
vendéglőt és
Mindenesetre előkelő iparűzővel
pesti vendéglős- és kávésipar, de a
örülnek az előkelő versenytársnak, hisz
naszkodnak amúgy is a megnehezült
miatt. A Dunagözhajözdsi Társaság
káv zat nyit és a Ferenc József rakparton, a
MFTR és a DGT hajóállomás között erre a célra
100.000 pengővel épületet emel. Az engedély meg.
szerzése nem ment könnyen, az illetékes hatóságok
ellenezték a tervet, de végre mégis megszerezte a
társaság az engedélyt és az épület tervét i Masi
revich Györggyel, a hajóállomások tervezőjével már
el is készíttette. Közvetlenül viz mellé kerül az
épület, amelyet fűtőberendezéssel ellátnak, úgy,
hogy télen is üzemben lesz. Az építkezéshez még
ebben az évben hozzákezdenek és tavasszal meg
kávéház. Az
S Söröző, a
üveggel lesz
nyílik a legujabb budapesti vendég!
épület alsó részébe kerül a vendéglő
felső részébe pedig a kávéház, amely
körülépítve, hogy mindenfelé szabad kilátás nyíljék.
Ez mindenesetre ép lesz, de a kilátás, amelyet a
nagy vállalat konkurrenc jelent, má: élénken
izgatja a vendéglős- és kárvésipart.
A Novalit, a Nova műanyaggyára megkezdi
üzemét. Novalit néven nagyszabású műanyaggy
rat létesített Ujpesten a Nova. Az új gi:
legközelebbi napokban megkezdi üzemét, szintét
vegyi úton olyan anyagokat gyárt, amelyek főleg
importból származó természetes gokat pótolnak.
A modern présipar ezeknek a műanyagoknak egy.
éből olyan cikkeket állít elő, amelyek felesle-
gessé teszik az elektromos iparban nagy szerepet
játszó ebonitot, a csapágyfémeket, acélt, porcellánt,
| üveget, márványt, nemes fát és egyebeket. Fontos
| szerepre hivatottak a mes ges gyanták,
| anyagok, textilsegédanyagok. Ez az ipar a mai kor.
| szak szédületes tempóban fejlődő iparága, amely
külföldön hatalmas gyárakat foglalkoztat, így ala-
pításával a Novalit a legmodernebb fejlődés szolgá-
latában áll. Az új gyár egész berendezését és felsze-
relését a magyar ipar szállította. A Ganz, Láng,
Röck, az Allami Gépgyár, a Brown Boveri, Erdély
és Szabó és Cziegler János vettek részt a munkában.
Üzemét az új gyár 80—100 munkással kezdi
GÓP
ALLÉ
CSŐ, VASBUTOR SODRONY-
e ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
“TELEFON: 148 — 1913.
--- Page 256 ---
Margarinos keksz, vagy nem margarinos.
ar cukrászipari valamint a Tüszer- S
egekereskedőknek ek óta vitatott problémája,
hogy fel kell-e tüntetni azt, hogy a keksz marga
rinnal készült-e, vajjal. Egyes gyárak
zt vitatják, hogy a margarinnal készü keksz
tartósabb, mint a jjal A ilt, 1 szemben
a gyárak, amely vaj. készítik a kekszet,
kodnak ahhoz, hogy ezt az elárusításnál fel-
k. A kérdés most a Vegyészeti és Elelmi- |
szervizsgáló Intézeten keresztül a földművelésügyi
minisztérium elé került, ahol is a margarinosok az
ő igazukat kívánják bizonyítani. Tekintve, hogy a
mezőgazdasági Magyarországon semmi — gazdasági |
érdek nem füzödik a margarin népszerűsítéséhez
semmi ok nincs arra, hogy megváltoztassák az is-
meretes kormänyrendeletet, amely — határozottan
előírja, hogy mindig el kell tüntetni: milyen
cukrászati termék szült margarinnal és melyik
vajjal. Ha a margarinosok olyan nagyon bíznak |
a mar; kitűnőségében, akkor a részükről is
teljes hetetlen, hogy félnek kérkedni Dorté-
kájul:kat. Csak nem ol ellenszenves a marga-
rin, hogy maguk a £ k is jobbn látják,
ha a közönség nem tudj mit eszik?
VÁLIATKOZÓS
Félmillió pensös
versenytárgyalás a közkőrházak
jövő évi szükségieteire
A. székesfővárosi közkóri
. évi felszerelé
i Központi
Gyórg gyógyszertárak
anyag legköz
k a versenytärgyaläst. Mintegy 500.000 pengő k
sszeget igényelnek ezek a beszerzések, amel;
amak meg:
sének
50.000 méter 100 em. széles és 120.000 m. 110 cm.-es
gaze 130.000 pengő; 5000 m. 145 em. széles féi
000 m. 145 cm, s fehér 5000 m. 120 cm. |
széles "4 fehér lepedővászon 000 pengő; 15.000 m. ing
vászon 5000 m. pärnaväszon, 8000 m. kékesíkos lencsin
at, 1000 m, és 4000 m. nyerscsinvat, 1000 m. fehér és |
1000 m. nyers törülköző, 1000 m. f. köper 90.000 per |
50.000 pengő; 20.000
fehérített molino,
38.000 pengő;
#200 kg. vatta és 14.000 kg. papirvatt
m. molino, továbbá összesen 19.500 m
barchend, paplanlepedő és pamutköper
db. mullpólya továbbá 601
fecskendő j
szerek köl
Uj versenyífárgyalási
kiírások |
A Hősök-tere átépítése
munkára pál t szeptember 29-én . e:
az útépítési ügy
Az idei útépítő munk
lítására pályázni lehe
útépítés b
A
3 útrendezési
10 óráig
szál-
az
8 kőanyagol
d. e. 10 ór:
szállítására
a város
papíráruk
e.
es munkásruha vasszekré-
1et . szeptember
Beérkezeit ajánlatok
A marhavágóhidi gépház toldalé tke
lómunkálataira pályáztak: Horesnyi Józse:
Dezső 6938, Balog Fe 6 leuhau
Bartók Gusztáv 7014, Piaz Antal 710 építő
burk. 7071, "Tafler Os: és Marossi 7236
pengővel; ugyanitt a pályázott
zponti fűtőberende-
Ödön
Koetschel
4. Kovács
Janisch Já
6. Biró
Mór
ancsali Ferene
János
pengővel.
KK 1"
tetőzetén
ra
Gala
esz:
pályáztak:
ıdi marhav
acsnélküli
lend
ıbos Jenő
előlj épület bádogosmu |
a Jenő 5 Horváth József 61 |
7581 és Gruber Gusztáv 7865 pi
58. 5 g
Klauzál-téri, Hold-uteai és Hunyadi-t6ri v
kok tisztogatási munkáira Di: eme
4565, Ottopál Sándor 4803, Ne 16
Ignác 7261 Vilmos 9965 pengővel. Í
A Községi 2, sító Üzem hűtőberendezésének
Mi si munk: váztak: Wertheim és "Tsa 13.234.
Alta 7 Röck 5, valamint Ganz
és Tsa 19.
JARITZ NÁNDOR ÉS TÁRSA KFT.
BUDAPEST, IX., DANDÁP-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegző
Mapítási év: 1862. — festékek, bélyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
Telefon : 134-664,
fix" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitüntetve ; BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897,
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V
Dersenyífárgyalási
megbízások
A Battai lépeső — csatornázási munkálatait
Károly kapta 4397 pengőért.
A Bogár-utea útrendezési
28.569, pengőért
Ő
Borlay
munkálatait Szabó Sándor
ta 2
A Bori
kapta 16.201
A I
a-utea útrendezési munkálatait Miklós Béla
pengőért
útrendezési
200 pengőért
munkálatait Friedrich Já.
t bővítési munkálatait a
Rt. a 14.800 pengőért.
ola. linoleumburkolási munkálatait
Péter kapta 3181 pengőért.
Sodronykötelszällitä: kapott
pengőért
Felten
és Guilleaume
A Gr. Andrässy-laktanya — vízvezeték és
berendezési munkálatait Lakos Jenő kapta 287:
Az Erzsébet-szeretetotthon űtő
munkálatait Friedrich Boldizs: 010 pengőért.
A mor-utea 7, sz. bérh atarozó munká-
latait ó Alfréd kapta pengőért; ugyanitt áes-
munkát kapott Kecse N sándor 9652 és bádogos-
munkát Horváth József 3 ngőért,
Az Útügyi Intézet részére szükséges zuzalék szállítá-
sára Szobi Kőbánya kapott mogbízá 2 pengő
értékben; ugyanitt bitumen szállításra kar megl
n Magyar Petroleumipar Rt. 5600, Hajós József 8400 és n
Shell Kőolaj Rt. 8400 pengő értékben.
A Szuglö-utca esatorn itesi munkälatait Molnär
Kálmán kapta 41 pe:
K tér tereprend munkálatait Pulay János
t.
it. útr munkálatait Handi Test
pengőé
ázműveknél rakodómunkákat Mészáros
A szük
Imre kapta.
A kórh részére textilanyagok 52
tására 7 alászi 7 tilmüvek Klin
ger Henrik Rt kben,
Versenytárgyalási hirdetmény
A XIV ker Hősök-tere tépítésének útrendezési
felsőbb jóváhagyástól függően az alábbi
nt nyilvános versenytärgyaläst hirdetek:
munka.
siút munka
munka,
alt.
1. Kövező e
1. Aszfaltkc
I. Gyalogút
a) Sétánya
b) 2 em, öntött a: alt.
IV. Mükölapok fektetése.
A munkát elnyerő mindegyik útépítő vállalkozó cég
tartozik 100.000 pengön alnli nlati öss: esetén egy,
100.000 pengőn két, Józs
felül a budapesti kiír. műegye
J
ádor Műszaki
temet Kir.
éséig,
mellett az
lomások Országos Bizottsága által nyilvántartottak k
a meglevő alkalmazottain felül alkalmazni és azt
őrzés céljából a polgármesteri II. ügyosztálynak
beje
lenteni
zes felvilágosítás a IV. ker. Szervita-tör 4.
elet 15. ajtószám alatt nyrehető, ahol a tervek
kinthető
kellően felbélyegzett és lepecsételt borítékban
ajánlatokat 1937. évi szeptember hó 29-én
kell a Központi városháza II. emelet 284.
benyujtani.
jánlatok felhontása u, aznap délelőtt 11 óra
4 a Központi városháza, II. emelet 285. számú
, ahol a vállalkozó vagy megb aik jelen
el-
, 1937. szeptember hó 13-án,
A székesfőváros polgármestere.
Versenytárgyalási hírdetmény
A székesfőváros últépít munkáihoz szük S, Jább
felsorolt kőanyagok sz felsőbb — jóv. ő
függően nyilvános ve 71 t hirdetek.
000 tonna „Ki. 8—10“ jelű bazalt kiskockakő (közte
körülbelül 157 ,, Kik. §—10"" jelű kő.
) fm „Sz. Kk. 22 lű bazalt szélsorkő,
u fm ,,Hj. 1." jelű trahit (andezit) hasított
kő,
. 100.000 db 18/18/13 em trahit (andezit) fejkő, közte
18. cm-es kötőkő (az anyag megmunkálása
eltekintve 0nos az „S. 13." jelű sor-
40
a méretektől
kővel),
V. 600 m? „Z.
lt züzottkö,
VI. 4000 m? ,, hit (andezit) zúzottkő,
VII. 400 m? „Z úzott mészkő, esetleg 51
ternatíve Lrahil zúzottkóő,
III. 650 m* 0—15 mm-es andezit zuzalék,
0 m* mészkő vagy trahit alapkő (20—22 em vas
lapzat készítéséhez).
itt felsorolt anyagok
I. ker.
Z V—1X. tételek felsorolt
ati nyomtatványok között lévő
útvonalakra szállítva adandók át
I—1IV. tételek az
pedig a j
ban felsorolt
fővárosnak.
A vállalkozó tartozik 50.000 pen/ötöl 100.000 pengé
terjedő re: 8 esetén eg: 000 pengőn felüli rendelés
én két, buda ti K f Műegyetemet (M. kir.
v iki és Gazdaságtudományi Egyetemet)
befejezé:
130 pengő fizatés
gos
alkalı
a polgärmes-
mérnököt a szállítás ig,
hónapon át legalább hav
llástalan Diplomások Or:
vő
jából
közül a megle
ellenőrzés cé
borítékban elh
n (szerdán)
, II. emelet
lepecsételt b
szeptember hó
zponti városház
benyujtani.
i szeptember
14-én.
A székesfőváros polgármestere.
A szerkesztésért és kiadásért fele!
DACSÓ EMIL s;
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
‚gas és mélyépítési vállalata
t 53., III, 26. T.: 149-408.
építőmester
Budapest, VIII., Rákóc:
!
)
, ALKOTMÁNY -U. 21. TEL: 1—153—50.
UTBURKOLATOK : TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS : SAATERENE ébedonek, kátvány, aztook, ESA
en, 8, tő , ,
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos facement-, préseltkavics-, nedvesség és talajvíz ellen, falak, közzányúlat, , Xarbolindum, Eyümöloafa karbolineni,
és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás. fedéllemeztetők. padlók, erkélyek és lapos tetőkön kátrány-paraftin,
ETW TS SS
Budapest, 1937 szeptember 22.
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
i A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
r 7
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Löverseny-t6r mellett
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mirdrmamd pe Á
d o csönok roktära BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
fodok. lordínák sb. 6) TELEFON: 2.929-43
| Kovács A. Ödön
———
gépészmérnök
DELL
Központ! füt&s-, vízvezeték-,
| csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93. !
Srzásiz Albert
"1 út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1.
Teletenszám : 118-068,
KRAUSZ REZSŐ
aranyéremmel kittintetett kályhásmester
I., BŐÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/a, Telefon : 154-667,
Szsbadalmazott új cserépkályhák álla
60% tűzelőanyagmegtakarít
ÓTH JÓZSEF
József-körút 21.
Telefon: 18-03-60
LATICEL !
Telefon : 296-832
döan raktáron.
48.
építő:
mester
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
agyon huggyanináníás Rh |
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
Lorschy Henrik |
mernök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 77. az.
Telefon: 2—918—29, 2—918—30.
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, na ryság-
ban és színben. Szalagplombák. Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordőlemezek.
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. Jegylyukasztó- (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
--- Page 257 ---
HRuszon5aíodik évjolyam
DA
Budapesti, 1937 szepíember
29.
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes I845z7z-pavillonokban
FELET ŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
—
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Egymillió pengő
Nagy idő egy város és idő eg
tében is: Budapest székesfőváros huszonötödik költ-
ségvetése került arra a boncoló asztalra, amelyet
huszonöt e ndő óta a Fővárosi Hírlap szerkesz-
tőségi íróasztalának neveznek. Huszonötödször
mondjuk el a véleményünket arról a számrengeteg-
ről, amelyet egy ílyen költségvetés magában fog
lal és hirdet, hol büszkén, hol aggodalmaskodva, de
valljuk be huszonöt esztendőn keresztül min-
g becsületes őszintességgel. Ennek a huszonötödik
költségvetésnek van egy különös specialitása, va
lami furcsa és véletlen kikerekítés, hogy majdnem
kereken pengőben egymillió pengő esik a jövő esz-
tendő minden napjára, lévén a kiadási oldal nem
kevesebb, mint 366 millió pengő. Akárhogy mérle.
gelünk, ez a napi egymillió pengő jogg adja meg
Budapest esfőváros számára a
met t. Azok pedig, a Szendy Károly
polgármester ésével ı fővárost kormányoz-
zák, büszkén vállalhatják azt a p és tiszteletre
újság éle
méltó erőfeszitést, amellyel ezt a nagy munkát el-
végezték és összhangba hozták — már amennyire
egyelőre lehetett — a kiadásokat és bevételeket.
Ennek a költségvetésnek minden számán azt lát-
juk, hogy komoly elvek irányították a város veze.
tőit: nem költekezni, csak tak oskodni, nem
pazarolni és nem kuproskodni, meghozni a város
fejlődéséért való áldozatokat, de v ni arra,
hogy a polgárság jóléte ezt meg ne szenvedje.
Ezek között az elvek között kellett dolgozniok
a költségvetés megalkotóinak, akik azonban nem
tudták elkerülni mégsem a tízmilliós deficitet. Nem
ijedünk meg és Budapest polg: nak sem sza-
bad megijednio ettől a költségvetési hiánytól, mert
a gondoskodás a költségvetés lezárásával nem szünt
meg, itt még hosszú és beható meggondolások kö-
vetkeznek, amelyek bizonyára rendbehozzák ezt a
tségvetést. Egyelőre örüljünk annak, amit ez a
hogy
ros
költségvetés biztatóan mond nekünk és ez az
mindennap egymillió nengőt önt bele a fő
gazdasági életének. vérkeringésébe. A szociális gon-
doskodás, a közoktats a tanügy, az egészségüg;
fejlesztése, az idegenforgalomra - fordított mindig
mövekvő összegek, mind-mind a gazdasági életet
táplálják. És még valamit kell örömmel hírül ad-
nunk: hogy a beruházásokra fordítandó összeg eb-
ben az esztendőben nem kevesebb, mint tíz és fél-
millió pengővei több, mint a mult esztendőben
volt. Három a költségvetésbeli többlet, mí
nyolcadfél milliót kölcsönből fordít a főváros b
ruházásokra és nyilvánvaló az 15, hogy a váro
rendezési célokra áruba — bocsátandó telkek
megint a mun ly kezébe fog jutni, hiszen ők
lesznek azok, akik a városrendezést végreha s
A költségvetéssel kapcsolatban a polgármester-
nek és vele nyilván a törvényhatóságnak is van
ót panaszos Ava az állammal szemben. Hogy
llamnak mindig több és több igénye van a fő-
várossal szemben. Valószínű, hogy ez így is van, de
tudni kell azt is, hogy az állam gondjai is mindig
nagyobbak. Neki éppen úgy hatalmas szociális gon-
doskodást kell kifejtenie a magyar vidéken, nehogy
zülető elégedetlenség kárát a főváros lakos-
s vallja. Éppen ezért az a hitünk, hogy a
kormän: ttal szemben való váddal egy kicsit esin-
ján kell bánni, Hiszen akkor, amikor a kormár
szociális békét teremt az országban, akkor egysze:
smind a főváros polgár At is védi. De szerintünk
itt nem is vádakra van szükség, hanem bölcs tár-
gyalási módokra, amelyek mindig meghoz:
maguk eredményét, A főváros vezetősége ne felejtse
el, hogy ma olyan kormányzattal áll szemben, amely
szeretettel karolja föl Budapest nagy érdekeit.
Hiszünk viszont abban is, hogy amikor Budapest
polgársága az ország nagy szociális kialakulásáért
hatalmas áldozatokat hoz, akkor ez egyszersmind
véglegesíteni fogja azt a nagy és kívánatos békét,
amelyet könnyű lelkiismeretű — emberek 7
szerettek volna már fölborítani. A magyar vidék-
nek végre már meg kell tudnia azt, hogy Buda
pest igenis, nagy áldozatokat hoz őérte is, csak egy
számot mondunk: tavaly 238 millió adót fizetett
udapest székesfőváros polgársága, amiből az ál-
lamnak 165 millió, a fővárosnak pedig csak 73 mil-
1i6 jutott. Budapestnek nem fáj, hogy az ország
st, fejlődését pénzével, vérével és eszével szol-
könnyü szivvel hoz meg minden áldozatot,
mert tudja, hogy boldog Budapest csak akkor lehet,
ha az boldog Magyarország fővárosa.
Minden magyarnak érdeke,
hogy fővárosának pé
nzügyei rendezettek
legyenek, mert Budapest az egész
országot re
Llamotte Károly alpolgármester n
a kölcsönökről és a főváros
A főváros pénzügyi politikájának két nagy ese- |
ménye van: a jövő évi költségvetés publikálása és
a 30 milliós kölcsön felvétele. A kettő között szerves
az összefüggé A költségvetés természetes folyom
nya annak a nyugodt, óvatos és optim pénzüg;
politikának, amelyet Szendy Károly polgármester
bevezetett, az új kölcsön pedig az első komoly lé
pés a főváros pénzügyeinek végleges rendezése irá-
nyában. Ebben nagy érdeme van Lamotte X ly |
dr. alpolgármesternek, aki még mint pénzügj |
näcsnok látott hozzá a pénzügyi zavarok és bonyo- |
dalmak elsimitäsähoz és azóta is egyenesen halad |
a cél felé. Szendy polgármester és Lamotte alpolgär- |
|
i ta
mester együtimüköd red menye a mostani
pénzügyi helyzet, amellyel minden objektív bírál
meg lehet elégedve.
Nincs már csonívázköltségvetés |
|
|
Szendy Käroly polgärmester a Fövdrosi Hirlap
ban legutóbb úgy nyilatkozott, hogy a költségvetést
továbh lefaragni mär nem lehet, a csontvázköltség-
ideje elmult, a száraz csontokat most már
al kell kipárnázni. Ez azonban nem jelenti azt,
hogy szakítanak a takarékosság politikájával, de
viszont az új szükségletek kielégítéséről is gondos |
kodni kell.
Minden tétel emelkedett "az új költségvetésben,
a kiadások 166,177.680 pengőre emelkedtek, a bevé. |
tel pedig pengő. Eszerint tehát 7% mil- |
Vió pengő deficit mutatkozik. A bevételek három
negy tételen épülnek fel. Az adóbevételek 79.4 mil-
lió pengőt tesznek ki, az üzemek hozzájárulása
29 millió a häzberjövedelmek, haszonberek
és más ki vedelmek 50.4 millió pengőre rug-
nak. A rendes adások 8% millió pengővel emel
kednek, mert az általános drágulást le kellett szá
mitolni. 5.8 millió pp jut a közjótékonysági,
9 millió az inségesek támogatására, 32.6 millió a |
közoktatásri 4 millió a közművelődésre, 13,3 mil- |
lió a kórházi kiadásokra, 9.3 millió az utak és csa- |
tornák építésére, 7.8 m a ztaságra, 2.1 |
millió a parkok és sétányok fenntartására, 19.9 mil-
lió a kölcsönök törlesztésére 3.8 millió a közvilägi
A Fővárosi Hirlap számára összeállították
érdekes kimuta
154, 612.998
166,177.680
A kimutatásból látszik, hogy
a defleit eltüntetése rendes eszközökkel lehe-
tetlen. 1
A fő
az elvont adójövede
vissza a főváros s:
rendeseen kisebbedtek
Sikerült a főváros pénzügye
Még mielőtt a főváros törvényhatósága a költ-
ségvetést letárgyalja, megszavazzák az új 30 milliós
kölcsönt, Ennek két nagy fontossága van. Az egyik
az, hogy 7% millió pengő jut az új beruházásokra,
tehát teljesül a NEP községi frakciójának az a kií-
vánsága, hogy több munka legyen, mint az idén
volt, másrészről pedig a pénzügyek rendezése terén
a rendelkezésre álló 217 millió pengővel a főváros
áros vezetősége évek óta kéri, hogy az állam
egyrészét adja most m
ott deficit
n, mert ed- |!
prezentálja
vilatkozik az új költségvetésről,
óvatos pénzügyi politikájáról
tásra, 5 millió az élelmezési üzemek fenntartás
A rendkívüli kiadások 12.1 millió pengővel sze
pelne
Az üzemi költségvetések végössze 200.3 millió
végeredményképpen a [főváros teljes
költségvetése 366.6 millió penge. Nagy általánoság-
ban lényeges eltérés az idei vő évi költsé
vetés között nines, viszont 72 millió pe ngő emelk
Ebben nyernek kielégülést az új
peng
s a
dés mulattozik.
rények.
Mennyi a deficit?
A hivatalos deficit 714 millió pengő, de ebben
az összegben bennt ik az 1936. évi 1.2 millió
pengőnyi zárszám: iny, így tehát
a tényleges deflelt nem több, mint 6.3
pengő.
Ezt mindenesetre meg kell állapítani. Valószínű,
hogy a hiány emelkedni fog, mert a légvédelmi
adásokra millió pengőt kell majd fordítani
erre a költségvetés régi kereteiben fedezetet nem
tudtak találni.
1934 óta a főváros már defici
okát mindenki tudja.
millió
el dolgozik. Ennek
Senki sem vádolja rossz ga kodással a
fővárost, mert a takarékosság és a raciona-
lizálás egyetlen más intézménynél sem érvé-
nyesült olyan m ékbe: mint éppen
Magyarország első törvényhatósági väro-
sánál.
A bevételek két lényeges tétele az adó és az
üzemi hozzájárulás. E kettő együtt közel 110 millió
pengőt te ki. Az államnak szüksége van az adó
jövedelmekre és egyre több adót vont el a főváros
föl. Ezen igyekszik segíteni Szendy polgármester,
amikor a for; mi adóból származó jövedelem régi
mérté ek visszaállítását kéri a kormänyhatösäg
tól. A közüzemek nagyon jelentős tétellel szerepel
nek, többet kív: tőlük bajosan lehet, Más út pe-
0ig a jövedelmek fokozó a nem áll a főváros ren-
delkezésére, Ilyen körülmények között elkerülhetet
ien a deficit.
illetékes helyen a hiányok kialakulását. Az
tás a következő:
Bevétel Hiány
5
bejöttek olyan váratlan konjunkturális jöve
amelyek a hiányt eltün-
Ilyen volt a valu előálló
delem, valamint a gazdasági élet föllendül6se-
nek következményei. Előrelátó politikával azonban
yent számításba venni nem szabad és a hiány el
tetésére esak a polgármester választott út
it nyugodt alapokra fektelni
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszelt
Lamotte Károly dr. alpolgármesterrel,
aki a következőket mondta:
— A főváros vezetőinek kötelessége a pénz-
ügyeket rendben tartani. Szendy Károly Dpol-
pénzügyeit nyugodt alapokra fektetik,
gármester nagy súlyt hel ez a pénzügyek ren-
dezésére. Két út állott előttünk. Az egyik a
--- Page 258 ---
LÖVÁROS SÚRIAP
Budapest, 1937 szeptember 29.
hosszúlejáratú kölcsönök konvertálása, a má- |
a rövidlejáratú kölcsönök stabilizálása. Az
dést most megoldani nem tudjuk.
Nincs kilátás arra, hogy konvertálás
révén a mostaninál jobb anyagi hely-
zetbe hozzuk a fővárost.
A hitelező akkor egy bele a kölcsönök
valamely formában való új rendezé , ha ez
neki előnyös. Ami a hitelezőnek j z termé-
szetszerűen hátrány! jelent az adós számára.
Igy azután nehéz megfelelő megold találni.
— Egi mn más az eset, ha pénzbőség van,
mert ekkor szerűen felajánlom, hogy visz-
ükséges pénzösz-
szafizetem a kölcsönt és a s 2:
Ilyenkor igen
szeget másutt teremtem . elő
gyakran maga a hitelező szab kedvezőbb fel-
tételeket. Pénzbőségről most, sajnos, beszélni
sem lehet, de másrészről pedig a főváros kü-
lön utakon nem járhat, hanem Dnénzügyi Do
litikáját az állam irányításához kell szabnia.
Különösebb előnyt ú em érhetnénk el, mert
a törvényes intézkedések megszabják, hogy
5%-ndl magasabb kamatot nem fizethetünk,
tehát nagyon terh kölcsönünl nem is lehet.
— Lehetne még szó a nosztrifikált köt-
vények pengősítéséről,
de ez is inkább csak technikai megoldás, mert
hála Istennek a vengő szilárd és így az árfo-
Inamdiffereneidban nagyon magy eltolódás
nem lehet.
A rövidiejáratú kölcsönök
végleges rendezése
zött tehát a rövid-
éhez láttunk hozzá.
— Ilyen körülmények ki
lejáratú kölcsönök rendezés
Ennek megoldá a két mód. zek- |
kel most már nagyrészben el is készültünk. A ter- |
veket nemsokára az üzempolitikai biz
terjesztjük és az önkormányzat hozz
jük a nagyarányú reform keresztülviteléhez.
vagyok arról győződve, hogy a hozzájárulást meg-
kapjuk, mert semmiféle érdek sem szól a terv el
ejtése mellett. A költségek őtmillió pengőt emészte
nek fel és az átalakított üzem teljesítőképessége
35.000 kilowatt Most ak 12.000 kilowatt a tel
jesítőképesség és így 000 — kilowattal tudjuk
fokozni.
Egy év mulva látunk hozzá az építkezéshez
és két év alatt befejezzük,
Az a lényeg, hogy 1940-re Készen kell lennünk,
mert erre az időre már annyira fokozódik a főváros
áramszükséglete, hogy a mai felkészültséggel nem
tudjuk az igényeket k gíteni,
illeti, arról csak annyit mondhatok, hogy a
szerződésünk még 1938 végéig érvényben van. Már
most megindultak a tárgyalások, amelyek nagyon
előrehaladott stádiumban nnak.
y szó arról, — kérdeztük, — hogy
s átveszi a centrálé vez
zyrészben főváros
m lehet
a
esetleg főv
hiszen az erőmű
latában áll?
Valóban 180
a centrálé,
ad
kila
kilowattóra áramot
másoknak 130 millió
wattórát szállít. FE ar már felajánlották a v
rosnak, hogy vegye át a centrälet, de akkor más
volt a felfogás és az ajánlattal részletesebben nem
foglalkoztak. Talán a hitelezőknek is tetszetős volna,
millió
míg
nekünk
ha a városi gazdálkodás érvényesülne a centräl6
vezetésében. A gyalások során egyelőre még ez
a megoldási lehetőség nem merült fel, de, ha fel
vetődik, úgy ezzel az eshetőséggel is külön kell majd
foglalko;
— körül
nem vol
tak ?
elvi kérdésekről
kérdés még nem
tárgyaltunk
került napi-
fontos részle
Hol lesz az új centräle
Az Budapesten
meg új
Az új
gyon előrehaladott
politikai bi ágban a
és ez a
rendre.
hogy épül
— már bizonyos.
centrálé?
erőmű te
az
latai
munká
va
már na
üzem-
egkiváló értők ezt
a kérdést minden oldaláról megvilágították.
Abban még döntés, hogy helyi telepet léte-
sítünk.e, vagy nedig másfajta megoldást választunk.
a fontos:
vezés
stádiumban
nincsen
semmi
irányban sem kötöttük le magunkat!
Most folynak a tárgyalások és a számításoktól függ
minden, Kiszámítjuk, hc e kerülne az új helyi
telep, milyen lesz a te tők e és milyen
időben és mennyiért tudja az áramot szolgáltatni?
y erőműtelepnél ugyanis nem olyan egyszerű az
Ha
áram
teljesen
ben
árát meghatározni.
ki tudunk
kihasználatlanul
i ár hátrányos irányban
agyunk semmiféle irányban
fogjuk számítani, hogy a
nyöket nyu főv
egyes gépegységeket
íg mi
bizony
tolódik el.
elfogu
m
haszn
műk
ré:
önkölt-
Mi
ödne
nem
sem Ki
és ha az eredmények ki
a helyi erőművet meg-
kedvezőbb megoldást kí-
tárgyalásoknál kiindulópont-
fognak szerepelni.
Racionalizálás
jonalizäl terv
yelyi erőmű
rosnak
úgy
más,
a
bennünket,
azonban
nekünk, úgy
mi számításai
csir
náln
nak
ak
a
a
Közeli k nincsenek?
— Központi
telepet létesítünk,
kísérni
elosztásáról
teherelosztó
amely figyelemmel fogja
működését termelés
fog. Ettől az újítástól
központi ett tó most
szül, A , előnyös
függ. A Fokozó dni
törvényhatóság
beli megtakarítás
Re
a legtöbb
láttunk. Fi
1y
lik. Eg
A
A k
állani,
Zn lakását
tIvIŐ
amerikai rendszerű
folytonégő-kályhával fűtheti !
Legújabb típusú Unio és Oetl
tűzhelyek. , legújabb kétaknás
barnaszéntüzelé ű kályhák
Oetl Antal rt, kályha- és tüzhelyosztály
Budapest, Andrássy-út 9. Telefon: 116-108.
az egyes telepek
gondoskodni
sokat várunk és a
folyamán el is ké
nagyon sok
amelyet
lett pénz-
s
és a
nagyon
elosztásától
bizton.
erhelés
az üz
mindig
a
sürget és em
igen jelentős lesz.
racionaliz tervünk ís van,
resztülviteléhez már hozzá is
im részletkérdések, ame
túlságosan érdek-
a
is
ngeteg más si
sőt újítás X
nyilvánosságot
nem
miíthetek.
; rve et
hurkolt
yelhäl6:
aminek
m
még
ábelhálózat-rendszerre
jövőben hurkolt
előnye, ho
térünk át,
zetékekből fog
hibák esetén csak
ve
az az
--- Page 260 ---
í kis hálózati rd N kikapesolni és a többi
kábel zavartalanul működhet tovább. Először a
fesz égű beleknél v jük be az új rend
s azután rátérünk a kisebb feszültségü kábel-
hc tra, A külső Lipótvárosban már eı nye-
sen kísérleteztünk. Ennél az újításnál a gfonto-
sabb az üzembiztonság
A Gäzmüvek modernizálása
A G
s bb u
A Gázművek is
telre gondolnak, 1.8
1uit évben, Ez üzem 1.9 millió
ltat be a főváros háztartásába.
formokat itt is res
zműveknél nines valami érdeke-
34.9 millió
pengővel
ődik.
millió
többre,
pengő
A
bev
mint
felesleget
az
szo
A közönséget legjobban érdekli a ko
és osztályozóberendez é
a cél, hogy a kokszon kevés nedvesség marad-
jon, mert így értékesebbé válik, valamint a finomabb
elosztás révén is előnyt nyujtunk a közö nek, de
emellett az üzem is gazdaságosabbú 9.
A Vizművek további fejlesztése
Vízművek számításait nem za
önkormány eddíg csak kétfilléres
áshoz járult hozzá, viszont a polgármester
a költségvetés keretében újabb kétfilléres eme-
lést kér?
kérdést
csak a
ta
fejlesztésére
Az üzem
szük-
ilasztani.
van
"s emelésre
ség. Ezt meg is szavazták, lát a beruházásokat
resztül vihetjük, A községi ztartásnak viszont
s: >» van összegekre, amelyeket az
üzem eddig be ek a
szolgálna a má.
fedezésére
A Vízműv moderni a már régen folya
matban van, A i kölesönökböl hajtottäk vegre
a legtöbb újítást. Bizonyos beruházások fede: e el.
tolódott és a régi beruházásokból 4 millió pengőt
kelt fedeznünk az emelés révén előálló többletbe
vételből.
Most ham
an
átépítjük a esöhälözatot,
mert a régi a szükséglet megnövekedésé kis-
méretűnek bizonyult. Olyan lesz a csőhálózat, hogy
a nyomásviszonyokat ci-úttól
kiindulva, a Hungäri
csöhálózatot,
Ezenkívül
javítani fogja.
körúton viss it a nagy
Budapestet körülövezi.
AV
amely ész
viztárolómedencéket
ágot —fokc
lehet a 1
Vízművek
is építünk.
, hanem
t elvezetni.
gévi berende-
ami mindenesétre sokkal költ
új rendszerrel tehát takareko
az üzemvitelt.
nemcsak
termelés id.
ezek nincsenek
jieszteni,
el
tesszük
ton:
innen
úgy a
én
Ha
zését kéll
ségesebb.
sabbá
az
— Az új budai vízmű kiépítése folyik
és jövő ta
munka ez és a
a szép teljesítményre. Két
rosan felépítünk, de azt még nem tudnám megmon
dani, hogy ezek a medencék hol lesznek. Az
mindenesetre Budán, és a másik Pesten le;
eddigi víztároló medencék főleg Budán voltak. Min-
dig magasabbra magasabbra mentünk, hogy a
vi a magasabban fekvő helyekre elszállíthassuk
A pesti oldalon a legmagasabban a kőbányai tá
meden: feküdt. Ma már vannak olyan
pesti részen, amelyek felső emeletének szintje meg-
haladja a tárolómedence magasságát. A budai
rendszert tehát most a pesti oldalon is folytatjuk és
az új tárolómedence magasabbra kerül, mint a kő-
bányai. A Vízművek most már zdaságosan műkö
dik és Budape: lakossága büszke lehet erre az
újabban modernizált intézményére.
*
Morvay Endre ü
előadásából kiderült, hogy
ASZTA feltétlenül €
magyar mérnöki
Impozáns
lehet
kar
víztároló medencét hama-
büszke
a
Ennyit mondott
nok, Érdekes
tar
főváros
mi
három nagyüzeme tovább folytatja imponáló fejlő-
dését és zt mintaszerű szolgálatot nyujt a
lakosságnak, másrészt pedig üzemi feleslegek beszol-
a fő i egyensúlyát is biz
tudja,
gáltatásá
tosítani
ros Dénzügy
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, XIV., Francia-út 46. Tel: 297-850.
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, Vill., Gölya-utca 8.
Telefon: 138—883, 138—-882.
Budapest, 1937 szeptember 23.
Mcskczdték az óbudai hegyvidék
szabályozási tervének kidoldozását
Három Kerülei harca a bécsi forgalom útjáért
mégis csak rámosolyog
. V tő óbudai főútvonal
építése ve sor kerül az óbudai
híára, mo:
a 08 magänepitesi és — városrendezési
ügyosztálya megkezdte az óbudai hegyvidék
szabályozási tervének kidolgozását.
A sz "ozásra kerülő t letet, mint a Fővárosi
Hirlap
illetékes helyen
értesül, a Bécsi-útnak a Szépvölgyi ól a
téglagyarig terjedő vonala, í
és a fővárosi erdő határolja. A szabályozási terv el-
készítését több szempont irányítja. zek egyike a
négy töglagyä a Salgótarjáni, a Nagubatony-
Ujlaki, a Drasche és a Bohn-fele téglagyárak által
elfoglalt területnek a környezetbe való beillesztése.
E másik szempont a ferületnek a közlekedésbe
való bekapcsolása. A tor érdekében a szabá-
lyozási tervbe felvettek oly: utakat, amelyek a
Drasche
épvölgyi-út
om
an
városból a hegyen keresztül vezető főforgalom
kielé utakat,
name
szolgáinak, srészről
mó olyan
a Bécsi-
le. Ezek az
emelkedésű szerpe:
emelkedesü a fölc
ról a hegyre vezető forgalom
hat
bonyolítható
lékos
csok.
utóbbiak enyhe,
n-utak, Ui; 3
galmi út is, amely a vá-
a Szépvölgyi-út felől a Folyondár-utcán,
metehegyi-úton, majd utóbbinak meghosszabbi
tásával a Hármashatárhegy Csúcshegy közötti
Vírágos-nyergen át vonul Hidegkút felé.
A további utcák mind k a telkek megközeli-
re szolgálnak, ehhez képest keskenyebbek lesz-
1 és úgy vez ttetnok, ahogyan azt a telekalaku-
latok
A álló épületekkel be-
népesülő villaövezet jellegű le Fmellett parkok-
ról is történik gondoskodás, melyek a megszűnő
téglagyárak mai kietlen területére kerülnek.
A szabályozási terv nagy figyelemmel van
a kilátás védelmére.
Tü let szabadon
1
{
li
!
élve ő lábai előtt terül el. Az útvonalak megállapí-
inál is mértékadó, ho a hegyvidéki területnek
minél több kilátást nyujtó pontja legyen.
*
A IL kerület lakossága és a vürosrendez
sürgető egyesületek ében bizonyára nagy örö
met kelt, hogy a főváros megkezdte a szabályozási
terv elk . Az érdekeltségek nagy terv érde-
kében indítanak zgalmat:
a hegyvidéken keresztül szeretnék vezetni a
bécsi forgalmat,
holott ennek a forgalomnak lebonyolítására építik
az óbudai kivezető főntat. A bécsi országútról, Pilis-
csabát elhagy a forgalmat Pilisszentiván, Soly-
már, Pesthidegkút
a Virägos-nyergen,
a Remetehegyi-úton, Folyondár- és Ürömi-utcán a
Zsigmond-térre kívánják terelni és innen, az új
óbudai kivezető főúton át be a város szívébe,
Az I, kerületi érdekeltségek ezzel
más megoldást propagálnak,
Eszerint az előbb említett vonal szolgáljon a bécsi
autók útjául Hidegkútig, de onnan a Hidegkúti-
úton, az Olasz-fasoron, a Krisztina-körúton, a Tabán
érintésével az Erzsébet-hídon át történjék a közle-
kedés.
A II. kerület is síkraszáll
Hidegkútig megegyezik a ter
dolással, de után a Törökv6sz-ütra, a Bimbö-
utcába, a Margit-körútra és a Bem József-utcán át
a Pálfy-térre szeretnék a forgalmat terelni.
Végül, vagyis inkább: mindenekelőtt itt
szemben
a bécsi forgalomért.
ük a másik két elgon-
a hivatalos megoldási terv,
ő Föutat jelöli ki a bécsi
] épül, hogy az
helyett a rosba az
ezzenek és a Duna
amely az új óbudai kivezet
forgalom útjául. Többek ki
eddigi kietlen óbudai utcák
idegenek ezen a pompás úton éri
panorámája fogadja őket.
A három kerület harcc ezzel szemben azzal
érvelnek, hogy az általuk kijelölt utak több szép-
séget tárnak az idegen elé, A vitában egyet bizo-
metehegy felső szakaszáról gyönyörű kilátás nyosan el lehet dönteni: azt, hogy fővárosunk innen
k az egész fővárosra, amely szinte a kilátást | is, meg amonnan is bőkezűen kínálja szépségeit.
hessék be idegen kereskedőktől, mint a fővárosi
üzemtől. Hangsúlyozta a pá kbizottság, hogy a
Rókus kórházba való évenkint snegismétlődő befek-
tetéseket helyteleníti. Kifogásolta a bizottság azt
az immár rendszer vált eljárást, hogy a /őváros
minden gy zertári engedély iránti kérelmet el-
— A PÁRTBÓL
Az októberi közgyűlés
napirendje
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja s
28-án, kedden délután fél 5 órai kezdettel, Zsitvay
pártértekezletet tartott,
lyen több jelentős ügy került tárgyalásra.
Az elnöki bejelentésk során tudomásul vették,
hogy a III. kerületi pártszervezet elnökévé a párt
elnök Pólya Antal dr.-t nevezte ki.
Előkészítették
a legközelebbi közgyűlés
Így Deményi Aladár dr. elő-
ik a fővárosnak a Községi Taka-
? fennálló függő adössäga
rendezésével és a 30 milliós beruházási kölcsön fel-
vételével. Ugyancsak Demenyi Aladár dr. volt a
BESZKÁRT beruházó munkaprogramjának részbeni
"Tibor dr. elnöklés ame-
tárgyalási anyagát.
adásában foglalkoz:
-ékpénztárral mben
végreha ához szükséges 6 millió mengős kölcsön
még há részének igénybevételéről szóló elő-
terjesztésnek az előadója.
Dorner Gyula előadásában a közgyűlés napi-
rendjére kerülő útburkolati ab Halter Ká-
roly előadásában pedig a ha: épzőiművészet és
irodalom támogatására felveendő póthitellel foglal-
koztak,
A közgyűlé
Vályi jos dr.
jesztett elő
i tärgysoro: egyéb anyagának
volt az előadója, aki jelentést ter-
a jövő évi költségvetés
rendjéről és a tárgy ok
tése tekintetében teendő intézkedésekről.
Gadr Vilmos dr. tett jelentést a közigazgatási
bizottság tevékenységéről.
A páriszakbizottságok munkájáról
számolt be ezután Vályi Lajos dr. A magasépítési
npártszakbizottság előkészítette az új kislakásos épü-
tárgyalásának elök6szi-
letek föld-, kömüves-, vasbeton- és elhelyező-mun-
káinak — vállalatbaadása tárgyában tartott szak-
bizottsági ülést.
A közegészségügyi vpártszakbizottság egyes pana-
szokra szükségesnek tartotta, hogy a párt foglalkoz
zék a kórházi központi műszer- és anyagraktár kal-
kulációjával, mer" nem tartja megengedhetőnek,
hogy a kórházak az egyes árukat olcsóbban szerez-
ellett a száma mégis
utasít, de e gyógyszertárak
növekedik
A közmüvelöd, szalbiz.
budai színház kérdésével és a színháznak a Tabán-
ban való elhelye t tartaná helyesnek. A művé-
szet segítés kérdésében a térsékelt — jobboldali
művészeti irány támogatását ajánlja.
ttság foglalkozott a
jzponti pärtkör ünnepies megnyitása. A
gység Fővárosi Pártja központi pártköré-
szezónt október 7-én, esütörtökön nyitják
nnepics pártvacsora keretében. Ettől a naptól
A
Nemzeti
ben
meg
pártszervezet
ortja ok-
művészest. VII. kerületi
kult Fiatal Írók és Művészek
ombaton este 9 órai k
kötött műsoros estét rendez, amel
a rendezőség fáradhatatlanul dolgo A — műsoros-est
előreláthatólag nagy sikert hoz, mintán a múltban ren-
zsufolásig
dezett hasonló előadások ala vendégek
megtöltötték a párthelyiség s termeit.
Táncdélutánok az Erzsébetvárosban.
ség Fővárosi Pártja erzsébetvárosi szer
Nemzeti Egy-
zetének ifjúsági
csoportja a téli hónapok alatt minden vasárnap délután
és hozz ér: ártkör szejövete.
A táncdélutánok m megkezdődték és
ör"
alakult há
genek A zenét a párt
i zenekar szolgáltatja, Az összejő-
zórakoztatás mellett, "a párt fiatalságánál
kimélyítése.
setelek célja a
a baráti kapcsolatok
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYARA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV., HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ. IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDIJJAL KITÜNTETVE
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
X
BUDAPEST, Vill., PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON; 135—625.
DUBECZ MINRÁLY
lakatosmester
Bejärat Vilmos császár-út 10. És Erzsébet-tér 15.
EFON: 386-782, Szabadalmazott hazal-szén-tüselősű ós
fatűselésű kályhák, tözholyok, vasrodönyök, napellenzök, rácsok.
VILLE
--- Page 261 ---
Budapest, 1937 szeptember 29.
Megvalósítható
kívánságok
Irta Vályi Lajos dr.
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja éppen
olyan alaposan és tárgyilagosan készül fel az
idén is a költségvetési v mint az előző
két évben. S mint ahogy általában minden ko-
mol "ra felké ülni szokott, A kerületi
párt teket m hónapokkal ezelőtt fel-
kértük a le fontosabb kerületi kívánságok és
ükségletek felsorolásá hogy e knek a
Ihassuk meg a költ-
A beérkezett anyagot le-
velembevételével"
ségvetési tervezetet
hetőleg még a pénz i bizottsági tárgyalá-
sok előtt pártszakbizottságainkban dolgozzuk
fel s ha az idő engedi, október 12-e, a pénz-
ügyi bizottság ülése előtt állást foglal a pärt-
értekezlet is. Kétségkívül nagyon sok értékes
és helyénvaló indítvány fog pártunk részéről
ebben az évben is felmerülni.
Terme: zetesen nagyon jö tudjuk, hogy a
közerdek goknak csak igen kicsi része
alz, ami évi "költségvetésbe még belefér-
het. A város vezetősége óriási szaktu-
dásával és ügyszeretetével már nagyon is
megrostálni volt kénytelen a legsürgősebb
eleteket is, s még így ís 7.5 millió pen-
gős deficithez jutott. Alig lehet remélni, hogy
ezt a költségvetési hiányt még bármennyire
fontos és indokolt igények kielégítésének a
kedvéért is fokozni lehessen, A bevételek. foko-
zúsára nincs mód s a kiadások csökkentésére
sincs. Azt pedig nehéz volna eldönteni, hogy
az utolsó számig átgondolt költségvetésből
melyik, tételeket lehet kihagyni más javaslatba-
hozott tételek kedvéért.
Biztosra veszem, hogy nagyjában, egészben
pártunk megnyugvással és egyhangú egyetér-
téssel fogja fogadni a költségvetési tervezetet,
azon életbevágó — változtatásokat nem fog
kívánni s minden erővel támogatni fogja azt
a jogos törekvést, hogy a kormány a fázisadó-
bevétel részesedési kulcsát a székesfőváros ja-
vára az ezidőszerinti egy huszad helyett újból
egy hatodban állapítsa meg s ezzel adja meg
természetes bázisát a fővárosi költségvetés
tós egyensúlyának
Méltán merül fel az a kérdés,
kilátások mellett miért van szükség a sok
Szóra, a sok új gondolatra és indítványra,
amely a budget vita során az összes pártok
részéről elhangzik? M
Szükség van erre nemcsak politikai okok-
hogy ilyen
ból, omósak azért, hogy a vála tóközönség
a maga kívánságait a közgyűl teremben
lássa viszont, hanem azért. hogy a költségvetés
reális szűk és merev számtornyai mögött leg-
alább egyszer évente kibontkozhassék ennek
a fejlődő nagyvárosnak minden jogos igénye,
megcsillanhasson minden vágya, hangulata és
kife, 1. És ez-
zel új távlatokat, ú irányokat és új benyo-
másokat tárjon fel azok előtt, akik a főváros
fejlődésének útjait hivatásszerüleg vezetik és
akik az újabb és újabb évek költségvetéseit
lesznek hivatva megszerkeszteni.
Ime, ha végigolva az 1938. évi költség-
vetés általános indokolását, hányszor találko-
zunk azoknak a törekvéseknek a honorálásá-
val, amelyek pártunk wvitäiböl indultak ki a
mult évi törvényhatósági élet során. És itt
nemcsak azokra gondolok, amelyek egyenesen
utalnak egyik vagy másik bizottsági tagtár-
samnak a párt nevében tett indítványára, ha-
zésre juthasson minden pana
nem sok olyan intézkedésre is, amely a
pártra, vagy az indítványozóra, avagy a gon-
dolat felvetőjére minden hivatkozás nélkül
érvényesül már az új költségvetésben.
hogy
Valóban azt kell fájlalni, annak a
sok értékes, alapos, g) evételnek a
számára, amely a költségvetési vita előkés
tése során sokszor közvetlenül a szekesf
zönség kezdemény ezésére a
, KÖ ki párt mun-
kájában felmerül, szűk a beszédidő, a 15 perces
felszólalási keret, amelyben a szónok nemcsak
em egész városrészek.
a szemvont énytelen foglalkozni s
inkább szezsufolt adathalmozás és élet-
telen felsorolás, mint a komoly meggyőzés le-
hetősége van s: a megadva.
Egyéni nézetem szerint a párt szónokai-
nak arra kellene törekedniök az idei vita s0-
rán, hog 7 a túlságosan sok részletet felölelni
aka 3 éppen ezért sokszor elaprózódó rész-
letezés helvett az átfogó és átütő erejű szem-
pontok érvényesülésének nyissanak ntat.
Csipuk Sándor és Ein
közszállítási vállalkozók
Budapest, XIV,, Telep-u. 98.
e f o n: 297—562.
M. kn Pr csekszámla 57.837
a sajät kerületenek, han
Porlalan szeme1i1gyüjfes
lóerővel vonfatoif kocsikkal
Szepfember 29-én dön
tenek a nemzetközi
Pdlydzalrol
a nemzetközi pályázat, amelyet lófogatú
landó portalan szemétgyüjtésre írt
tisztasági Hivatala, mint megírtuk,
n járt le. A tt pály
főváros F
szeptember — 10-i
beé
E ag feldolgozása nagyrészben megtörtént azóta,
hogy most már a pályáza! eldöntésére kerül
a $0r.
Erről a kérdésről és, a nemzetközi pályázatról
Salamon Géza dr.
tanácsnok,
és köztisztasági ügyosztály v
nyilatkozik a
zetője,
Fővárosi
a közegésze
a következő
Hirlapnak
A szél
fuvarozási rendszer
égi
kben érdekesen
háziszemét-
hanem ké
kesfőváros területén a mai
nemcsak — elavult,
egé: gügyi szempontból nagymértékben kifogá-
solható, Ennek az állapotnak a megszüntet
első komoly lépés 1926. évben történt, am
főváros a i vendszer megváltoztatásra és a por-
mentes háziszemétfuvarozás bevezet ro nemzetközi
pályázatot írt ki. Ez a pál t idején ered-
mönr.yel járt, melynek folytán két s zet kombi-
nációja révén létrejött egy olyan konstrükció amely
a háziszemét pormentes géperejű fuvarozására al-
kalmas volt. Ezt az automobilkonstrukeiöt annak
idején kísérletképpen be is vezettük, de fejleszteni
újabb automobilokat vásárolni a főváros, anya-
giak hiányában, nem volt képes, mert az autóknak
darabja 45.000 pengőbe került. De a most említett
drágaságon kívül még egyéb hátránya is van a
géperejű szemétgyüjtésnek és pedig az, hogy
a háziszemét-tartályokat a gyüjtés alkalmá-
val a Köztisztasági Hivatalnak saját mun-
kásaival kell a házakból az utcákra kihor-
datni
és onnan a házakba visszavitetni,
továbbá az auto-
importanyag, mely bel-
5 és még nfelül az antomo
tfuvarozás a szem ijtésnél
gyakori megállások és újraindítások
mobil üzemnyersanyaga
földön nem termelhe
bilokkal való szem
elkerülhetetlen
következtében
igen nagy üzemanyagpazariással és
emellett a gépek igen gyorsan elhasznälöd-
nak,
Mirthogy a pormentes szemétgyüjtés megol
dásánál a hangsúly nem a vontatás módján, hanem
magán a pormentes gyüjtésen van és mivel egy
agrárállamban a lóüzemmel való megoldás kedve-
zöbbnek látszik, € t felvetődött az a gondolat,
hogy a pormentes háziszemétgyüjtés kérdését
lóerővel vontatott kocsik üzembehelyez6se-
vel oldjuk
A. lóerővel vontatott kocsik
jóval alacsonyabb, mint az automobiloké, másrészt
állandó üzembentartásuk is sokkal olcsóbb, mert a
takarmány stb. belföldön termelhető és ennélfogva
lényegesen olcsóbban szerezhető be.
— Minthogy a pormentes háziszemétgyűüjt
teljesen alkalmas lovaskocsi még nem volt, ezé
nemzetközi pályázatot hirdettünk a lóerővel vontat
meg.
beszerzési ára egyrészt
ható és pormentes häzisze mele üjtésre alkalmas
kocsiszerkezetre. Ennek a határideje
szeptember 10-én járt le, mely 12 ajánlat érkezett
rajzokkal és modellekkel felszerelve. döntés elő-
készítése azóta folyamatban van és erre a célra ösz-
szehívott szakértőbizottság fog javaslatot tenni arra
nézve, hogy melyik modell készítte k el kipróbá-
lásra és ha a modell a gyakorlatban is beválik, fo-
gunk csak dönteni a szemétgyüjtő kocsik üzembe-
állítása tekintetében. Ezt a szakértőbizottsági döü-
tést szeptember 29-én fogjuk megtartani.
Néhány nap mulva a maga memében egyedül
álló, v inkább mondhatnánk: úttörő jelentőségű
idegenforgalmi esemény színhelye lesz Budapest,
Október 7-től kezdődően egy héten át itt tartja ülé-
seit a Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszus, aminek
az a nevezetessége, hogy hasonló természetű kon-
gresszust még nem tartottak a világon. A kon-
gresszust megelőzően itt Budapesten alakul meg a
Nemzetközi Fiürdőszövetség, amely ugyancsak me
ben új alakulata a világ nemzetközi érintkezésének.
Ezt a nagyvonalú ötletet, amely a földkerekség
valamennyi ‘szämottevö fürdötelepenek — tetszését
megnyerte, a Budapesti Gyógyhelyi Bizottság ter.
melte s valósította meg. A Fővárosi Hírlap
munkatársa éppen ezért látogatást tett a Gyógyhelyi
Bizottságban, ahol
Grosch Károly dr. miniszteri tanácsos,
a bizottság másodelnöke és
Szviezsényi Zoltán dr.
a bizottság igazgatója ismertette a Fővárosi Hír-
lap munkatársának az októberi idegenforgalmi hét
magábanálló jelentőségét.
Voltak eddig is balneológiai kongresszusok, eze-
ken azonban kizárólag orvosok vettek részt, akik
a gyógyfürdők és a ógyvizek felhasználásának
módozatait orvosi szempontból vitatták meg. Ma-
miniszteri tanácsos,
guknak a fürdőknek, mint gazdasági szerveknek
és mint jogi személyeknek mindezideig nem volt
semmi méven mevezendő egyetemes, átfogó, mem.-
zervezetük.
zben tohát a gyógyfürdők a világ ide-
nak úgyszólván legkombattánsabb moz-
gatói, ugyanakkor mindezideig nem alakult ki köz-
tük olyan együttműködés, amely lefektette volna a
fürdők gazdasági tevékenységének egyetemes el-
velt és t árta volna azokat a nagyon is fontos
nemzetk jogi principiumokat, amelyek szerint
kell elbírálni a nemzelk közönség és a nemzet-
közi gyógyfürdők egymáshoz való viszonyát. Nem
szabad ugyanis elfelejteni, hogy az idegenforgalom
ma már a nemzetek láthatatlan exportjának egyik
számottevő tényezője, következéskép
az itt felbukkanó lehetőségek éppen úgy
megkívánják a szabályozást, mint a külke-
reskedelem egyéb ágazatai.
A Budapesti Gyógyhelyi Bizottságnak tehát azaz
el nem vitatható érdeme lesz a gyógyítás történeté-
ben, hogy oz a bizottság szervezte meg először vi-
lágszövetség formájában az emberiség e fontos
gyógyító tényezőjének felhasználását és a betegek
részéről való könnyű kihasználását.
Az a rendkívüli visszhang, amely a Gyógyhelyi
Bizottság ötlete nyomán támadt, bizonyítja a ma-
gyar géniusz újabb diadalát. Arról talán felesleges
külön megemlékeznünk, hogy
genforgalm
Európa valamennyi országa és fürdöigazga-
tása személyesen és hivatalosan megjelenik
a kongresszuson,
de határozottan külön ki kell hangsúlyozni, hogy
milyen szokatlan szimpátiával csatlakoztak ehhez a
mozgalomhoz az utódállamok is. E tekintetben való
sággal külpolitikai missziót tölt be ez a szervezet.
Ugyancsak figyelemreméltó, hogy minden világrész
országaiból lesz itt képviselő, többi közt még Ja-
pánból i.
Az alakuló ülés után egy héten át
dapesten a kongresszusi léseket,
helye természetesen évről-évre más és
lesz. A kongresszusnak azonban
szüksége van egy állandó titkärsägra, amely-
tartják Bu-
amelyek szín-
más város
nek székhelye — valószinűleg — Budapest
lesz.
Máris vannak olyan hangok. amelyek ezt a
megoldást — éppen Budapest kezdeményezésére és
különleges fürdővárosi érdemeire való tekintettel —
természetesnek tartják. Ilymódon tehát
budapesti
fővárosában
intézmény,
szervezet
Fürdőkongresszus
Magyarország
a Nemzetközi
titkársága lesz
az első olyan állandó jellegű
amely egy hatalmas nemzetközi
ügyeit intézi.
Mondani sem kell talán, hogy idegenforgalmi
szempontból szinte felbecsülhetetlen jelentősége lesz
annak a szerencsés körülménynek, hogy az egész
földkerekség fürdőügyi problémáinak központi le-
bonyolítása Budapesten zajlik le.
A kormány és a hatóságok teljes mértékben
honorálják a Gyógyhelyi Bizottságnak ezt a ragyogó
akcióját ennek tulajdonítható, hogy maga a kor-
mány fényes fogadó estet ad a kongresszus tagjainak
tiszteletére a belügyminisztérium hires márványter-
mében, ezt megelőzően diszelőadás lesz az Operában,
de vacsorákon ebédéken látja vendégül a kon-
gresszust József Ferenc királyi herceg, — Karafiáh
Jenő főpolgármester, Gellér Mihá a Palatinus
Park Rt. elnöke, a Fővárosi Gyógyfürdők Központi
Igazgatósága, a Lukács-fürdő vezetősége, továbbá
két érdekes vidéki kiránduláson Balatonfüred és
Lillafüred igazgatósága.
A — bejelentett — rés
és
száma máris olyan
nagy, hogy a kongresszus akkor is jelentős idegen-
forgalmi eseménynek számítana, ha az idegenforga-
lomtól teljesen távol álló, semleges személyek jön-
nének el október második hetére Budapestre. Miután
azonban résztvevők egytől egyik a világ idegen-
forgalmának legkimagaslöbb exponens« bátran
lehet mondani, hogy eddig is szépen fejlődő idegen
tvevők
forgalmunk történetében a szó szoros értelmében
fordulópontot jelent az október 7-én kezdődő Nem-
getközi Fürdőügyi Kongresszus.
--- Page 262 ---
ELŐFIZETÉSI ÁR;
FéléYre ++ 4) 0 ae itta
egész ÉVTŐ . . . 4 s HH
24
Tisztelettel felkérjük a hátralékos
ket, hogy az előfizetés megújításáról
gondoskodni szíveskedjenek.
! A Kár
A vi
özönség
akik k
Ne bántsd a Kärolyi-palotä
évről-évre csinosítja a [főváro:
kedves üdülőhelye a belváro: k
képpen a gyermekek özönlik el,
gos tekintetével Prohászka püspök
ködik. Az idei Szent István-hét alka
térzene jutott a parknak. A zöld
palotára került a sor, amely
Képtárat. Némethy
ez egyre értékesedő
juttatta az idén
Gondosan kitata
mindenkinek
Akadtak rossz
ly
képg
Kár:
az
szerető gondja
külsőhöz a palotát,
kifestették, hogy
És mi történt.
abban telt örömük,
kat befirkálták, telerajzolták,
ket vagdostak a kövekbe, 1
ment egy darabig, amíg a
új
szépen
benne.
akiknek
a vandál
önség fel
kö:
miliő
nagy értéket
öröme
hogy a szüzti.
szöggel, k
nem
12 pengő,
pengő.
elöfizetö-
mielöbb
olyi-palotd!
park
fő
ígos
nek
özött
€
bronzalakja őr-
még
mából
után a
őriz: a
tanácsnok
gyüjtemény
felfrissült,
irozták és
teljék
szellemek,
a fala
1 jele-
ke dvutelös
figyelt
rá. Most a közönség éber szeme vigyáz a palotára,
hiszen a magáét, a főváros tulajdonát védi.
Két komoly pályázó a főváros tiszti-főüg
állásá Karafiáth Jenő dr. főpolgármester
a pá a Szemethy Károly halálával megüre
sede ügyészi állásra. Az október
járó pály az . október i
rülnek, a már megejtik
sülésünk két komoly egyik
Várady Jenő dr., a másik Feigler Mind
a kettő
fővárosi
jogásza
smert és nagytudásu
tiügyészségnek.
tisz:
a székes
asság. Magyar lós részvénytársasági
vezérigazgató és neje, Tauszig Elza leányával, Zsu-
csütörtökön kötött házasságot Roger Bickart
dr., nein „beosület nd lovag, a párisi Közle-
| osztályfőnöke, A polgári házasság
án Szendy Károly polgármester
epélyes aktusnál Swoboda Endre
Lázár Imre gróf tanát
sztáltna
rgyűlési
titkára
dr. Ors:
miniszt
Gaston
képviseltette
Ezut
lent
nes:
polgármester
voltak: Rassay Károly
Ugron Gábor dr. ny.
aktusán megjelent
pesti követ, to
városházi njságírók
volt a Dunapalotában,
rol Molnár
zámos kiválós
francia
usa,
meg;
magyar
ahol
c és a
ága.
Iké
ben
jelentékenyebb
rül az új
Még ebben az évben
vezető főút. A TIL kerü
folyó munkálatok egyre
haladnak előre. A napokban végeztel
Királydomb területén folyó bontási mur
most már teljesen szabadon áll a
lőtt itt feltárt óriási méretű
Az ujonnan felfedezett amfiteá
lében elterülő hatalmas telken
zdödik a közeljövőben. Még
is és
dővel eze
teátrum
vetlen
munka
TŐ
ke az
társad.
városrendezési
tsjegyző, &
képviselő
A házasságkötés
Maugras,
a buda-
át a
m:
K
élet
ndy
almi
óbudai ki-
téren
ben
mértél
az úgynevezett
ikálatokkal
két eszten
mai amfi-
átrum köz
szorgos
fo
ősz
mán megkezdik a 7177, kerületi állami gimnázium
hatalmas palotájának felépítését. A ás- és köz-
oktatás minisztérium 7 hirdetett
az Árpád-gimnázium létesí ennek során 77
term érkezett he. A minisztérimm kebelében működő
zsüri a legközelebbi napokban hozza meg döntését
"Teljes erővel folynak a III. kerületben az új kivezető
főúl munkálatai út- és csatorr tési ügy
osztály hogy inyik az idő-
úgy az óbudai ezető főút még
tendőhen átadható legyen rendeltetésé-
Clad6
Biztos megélhetést nyuitó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGN
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM : 131
Salat CSÁSZÁR
BUDAPEST, IX., LÖNYAY-UTCA 86. Tel.
Ajánlatok díjmentesen
Linoleum és gummi
1-887-49.
ÁC
439.
Szinház lesz a Karátsonyi-palotábólt A Kardtso-
nyi-palota lebontásának híre a közelmultban nagy
meglepetést keltett, ezidöszerint azonban már 5:
molni lehet azzal, hogy a palota eredeti formájában
megmarad. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ugyanis
azt az álláspontot foglalta el, hogy ugyanakkor,
amikor hajlandó megengedni a palota körül elterülő
hatalmas megfelelő parcelläzäsät, a maga ré
széről nem járul hozzá az épület lebontásához. A
határozat következtében megoldást kell találni a
Karátsonyi-palota jövőbeni hasznosítására vonatko-
zöan. Mint a Fővárosi Hirlap értesül, a főváros
pártjai nem idegenkednek attól a gondolattól, hogy
város átvegye a palotát. Nem osztják azonban
a pártok velük együtt u polgármester m azt
a felfogást, hogy a Karátsonyi-palotát az új fürdö-
várossal kapcsolatban lehetne felhasználni, hanem
meggyőződésük az, hogy ezen a helyen valami
egyéb — kultúrális intézmény — elhelyezését — kellene
létrehozni, Esetleg a Budai Színkör helyébe épülő
állandó színház használhatná fel a Karátsonyi-pa-
lotát, minthogy azonban a budai színház magánvál
lalko: lesz ahhoz a székesfőváros közönsége
legfeljebb telek rendelkezésre bocsátása útján kíván
hc ärulni, a Karätsonyi-palota megväsärl
a magántőkének kellene kezdeményezni, vagy
lalni.
és
Eliássy Sándor
Budapest új főkapitánya
1 kormányzó e hó 23-án kelt magas elhatározá
sával Éliássy Sándor dr.-t, a magyar királyi
rendőrség i főkapitúnyát ez állásától való
egyidejű felmentése mellett amagyarkirályi
rendőrség főkapitányává kinevezte.
Az új budape. pitány 35 éve;
családhól s; élelét a ki
lyán töltötte. Beszterce
lett, a következő e
őrség
vidéki
kerületi
régi nemesi
gazgatási pá
rendőrfőkapitánya
endőben pedig a komáromi rend-
élére állították. 1921-ben vette át a budapest
kerületi főkapitányság vezetését. Amikor a
főkapitányságok megszűntek, 1932-ben
visszakerült a belügyminisztériumba, de még ug
abban az évben a vidéki
helyettese, legmagasabb kineve folután
Budapest székhellyel az államrendőrség vidéki főka.
pitánya lett,
Köztisztviselői pályája során a magas kitünteté.
sek egész sorát szerezte meg. Tulajdonosa a Ma
gyar Erdemrend spkeresztjének, a IT. os:
tályú Hadi Érdemkere inek ismételten
részesült legfelsőbb elismerésben. Legutóbb,
amikor az olasz és osztrák államfők Magyarorsza
von jártak, az olasz király ", az olasz Ko
ronarend parancsnoki a esillaggat,
Ausztria s osztrák. Dr-
csillaggal adomá
1914-ben
1m
főkapitányának
rendőrség
majd
és
dicsérő
demrend
nyozta neki.
A budapesti rendőrtestület nagy
lelkesedéssel fogadta Éliássy
dor kinevezését. .
középkeresztjét a
örömmel
és Sán
A fi
A Fő
újabb s
mazotta
árosi oktatók képviselői a
rosi — Alkalmazottak ról szóló
ibályrendelet értelmében 2 árosi Alkal.
Nemzeti Szövetségének oktató osz a tit-
alapján küldi ki két képviselőjét az
intózőbizottságba. A yrendelet alapján a
óosztályt az int an az elnök és fő-
képviselték. A most giartott rendkívüli
vűlés a segítőalap intézőbizottságába titkos
csaknem egyhangúan újból Erődi Kál-
tankerületi főigazgató, elnököt és Dausz
elemi iskolai igazgató, főtitkárt küldte ki.
Horváth Béla kü Atatürkről. Vitéz
Horváth Béla d z főjegyző , Kamál
ország történelméből"
ki, amelynek tartalmát rész.
szben külföldi munkákból fordí-
műhöz vitéz József Ferenc dr. kiír, herc
írt előszót, Horváth Béla dr. könyve érdekes és ér-
tékes korfestő munka, melyből plasztikusan dombo-
rodik ki a török államfő, Kamál Atatürk, aki újjá-
teremtette Törökországot, fejlődésének új,
gati kultúrába helekapcsolódó irány
nelmet csinált lángeszével, energi
val, amikor merész reformjaival
az elmaradottságból és új életerőt öntött az elgyen.
Segítőalapban.
Kos szavazás
zással
mán dr.
Gyula
Atatürk Fé
címmel könyvet
ben maga
totta. A
adott
írta, ri
gült birodalomba, Nem csak történelem, hanem
egyúttal érdeke: fordulatokban gazdag — regény
Kamál Atatürk élete, amelyet színesen és érdeke-
sen tár fel ez a könyv, amely rendkívül vonzó ol
vasmány és egyúttal tanulságosan mutat meg,
hogy mire képes egy nemzet, ha létérdekéért Össze-
fog. A 200 oldalas munka, amelynek ára 4 pengő 20
fillér, a szerzőnél, vitéz Horváth Béla dr.nál (XI.
Horthy Miklós-út 30.) rendelhető meg.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt,
A frontharcos
találkozók jelentősége
Kertész Elemér rádió előadása
Október 2-án és 3-án nagy ünnepségük lesz Buda-
pesten a frontharogtoknáki Ekkor tartják meg a
IX, országos frontharcos találkozót, amelyet az Or-
szágos Frontharcos Szövetség rendez és amelyen
nagyszámban fognak megjelenni a külföldi front-
harcos alakulatok képviselői is.
A nagy találkozó alkalmából, szeptember
vasárnap délben Kertész Elem törvény!
zottsági tag, a Frontharcos Szövetség ügyve
elnöke a rádióban ,, 4 frontharcos találkozók jelentő-
sége" címmel lelkes hangú előadást tartott.
Érdekesen ismertette előadásában a frontharcos
mozgalmak és különösen a magyar frontharcos moz-
galom keletkezéi az Országos Frontharcos
26-án,
ség működését, a kiépített külföldi b:
latokat, valamint az évente hagyom. és
a külföldi frontharcos szervezetek kiküldötteinek je
lenlétében lezajló frontharcos találkozók nemzeti és
nemzetközi jelentőségét.
A rádióelőadás egyúttal
a célt
is szolgálta,
hogy kifejezésre juttatta a Frontharcos Szövetség-
nek az egész ország hazafias közönségéhez intézett
meghívását a IX. országos fronthar álkozóra.
Az idei frontharcos álkozónak S érde-
kessöget ad, hogy a
ezúttal gyúl ki
kegyeleti fáklyája
t oktöber 2-án este
először.
| a Hősök-terén József herceg gyujtja meg,
azután a fáklya mellett órán keresztül félórán-
| kint váltott budapesti és vidéki frontharcos díszőr
ségek fognak and.
Az ünnepségekre Budapestre várják az osztrák,
angol, francia, néme és bolgár frontharcos
| szervezetek — kiküldöteit MÁV, MFTR és a
BHEV 50 százalékos ntazási kedvezményt ad a talál
kozó vendégeinek,
Megkapó ünnepség keretében avatta fel vasár-
nap délelőtt az Országos Frontharcos Szövetség
Budapest VIII. kerületi főcsoportja új zászlóját.
Előző e. megkoszorúzták a volt 32-esek emlékmű-
| vét, vasárnap reggel pedig frontharcos alakulatok
| zenésébresztővel járták be a Józsefvárost. Tíz órakor
| istentisztelet volt Szent Szíve templomban,
eti "Te £ csarnokában avat-
me; nt a kor
ünnepségen
ány képviseletében Hóman Bálint valläs- és
| tásügyi miniszter, továbbá Hóman Bálintné
zlóanya, vit
FÉRÉSSY Rudolf ezredes a budapesti
sdandár
sz Vajthó T!
" dr.. Horlay
gyűlés!
, továbbá Us
képviselő, Frid! István minisz
áth István dr. OTI vezérigazgató,
és Katona János törvényha
Örffy Imre kincstári főtan
h. elöljáró. Füredy Tajos társ-
megjelenteket, majd Tóth András
képviselő mondot el ünnepi be
országgyűlési
szédét, amely után Peter András dominikánus atya,
Sallay Tstván ref, tábori esperes, Csiky Gábor dr.
unitárius lelkész és Fischer Vilmos volt tábori lel
amelyet
után a
díszes lobogóra,
át, A Himnusz
kész mondott
Füredy Tınjos
áldást az új
árselnök vett
kivonult fronth reos alakulatok díszmenetben vonul-
| tak el az új Zászló előtt. Az ü Ppséget társas ebéd
követte, amelyen vitéz Tóth András dr. a kormár
Laj a m
Füredy 8
Istvän
Mezey
mondott pohárkös
asszonyokat
zóra
| dassy Vidor, Füredy Li 1 Ferenc mun
emlékezett meg, amelyet az ünnep sikere
ében kifejtettek.
Szeptember 30-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
zérx Sandor
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel.: 1-824-29.
A
IP
Korányi és Fröhlich
napellenző És fémportátgyár
Iskolai jelző órákat
készit, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. e Tel.: 129-624.
--- Page 263 ---
Budapest. 1937 szeptember 29.
TOVAÁROS [oAP
SarzpvAasdci
TESÍTŐ
Elérte a 400.000 litert
a budapesti tejbehozatal
A főváros tejelienőrzése két év alatt megszüntette a nagy-
arányú csempészetet — 130 tejellenőr, 27 rendőr és a vám-
őrség vigyáz a tejre
Az új tejrendelet, amely a tejellenőr: rendsze-
rét lényegesen kibővítette, az ellenőrzés végrehajtá-
sút a fővárosra bizta. Hatalmas feladat hárult ezzel
rosi Vegyészeti Intézet tejellenőrző 0s2
amely a sokirányú, nagy munka ellát
a Szer téren lévő szűkös helyiségből a Város
häz-utea 14. szám alá szött, ahol végre megfele
lően tudott berendezkedni.
A tejellenőrzés nagy munkája
híva
és
Alkalmunk volt ennek a rendkívül fontos j
tást teljesítő hivatalnak apparátusába betekinteni
mindenekelőtt — meglepett a tejellenörzö x osztá y
nagy merete, amely a hajdani erény hivatalböl
fejlődött ki vid idő alatt. 19. előtt még csak
ző Osztäly-
az Or-
10 tagú személyzet dolgozott a tejellenő
ban, iga: kkor még működésben volt
szágos Tejg asági Bizottság is, amely a tejrende
lettel megszünt. Ma a Vegyészeti Intézet egy f
három — csoportvezető
negsokasodott munk
önböző — posztokon,
köz
szének ésével
130 tagú szi
benn a h
rendőr segítségével és az egész vámőrség
működésével. A munka terjod a különböző i
v á tejbehc 1, a pi
, tejkihordás ellenőrzésére, vizs-
a tejrendelet sok intézkedésének végre-
munkát a tejrendeletben megállapított
szabják meg.
tejelárusi
atokra és
hajtására. A
különböző ka
Az engedélyezett nagyvallalatoknak, amelyek
száma 14, bárki szállíthat tejet. k szállítók,
akik az ország legtávolabbi — vidékeiről is küldenek
tejet, igazolványt kapnak. Az igazolvá vám
A nagyvä
tej érkezik Bud
határon a vámőrség ellenőrzi.
mára naponta átlag 300.000 liter
pestre. A nagytermelőknek a földművelésügyi
nisztérium ad mennyiségre szóló engedélyt. A
muk 80, a behozott tej menn ége napi 30,000 liter.
izzel rokon kategória a városi tejellátó tizem, amely
a vidéken összegyűjti a tejet és naponta 16.000 litert
hoz be. Vannak azután úgynevezett [/elhasználdsi
igazolványok, Ezek tulajdonosai olyan budapesti lako.
sok, akiknek városon kívül van tehetn6szetük és
családtagonkint napi 1 liter tejet hozhatnak be.
Ezeknek száma 170. Végül elég számottevő a buda
pesti tehéntartók kategóriája. Ezeknek a földjük te-
rületéhez van szabva a tartható tehenek száma,
Jelenleg 636 budapesti tehéntartó van 2700 tehénnel.
Az eladásra kerülő napi fejprodukció 27—30.000 liter.
Harc a csempeszfurfanggal
No és vannak végül a csempészek, akik engedély-
nélkül hozzák be a tejet. Valóságban inkább csak
voltak, mert ma már alig vannak. A. szigorú ellen-
őrzés szinte egészen leapasztotta a számukat. A tej-
rendelet életbelépésének kezdetén, 1935 október 15-től
november 15-ig a tejellenőrző osztály ellenőrei 2000
kilogramm vajnak megfelelő, vagyis 2000-szer 25 liter
becsempészett tejet koboztak el és ennek a tejnek
nagyrésze még hozzá vízzel higított tej volt. Novem-
berben már -esak 850 vajnak — megfelelő
mennyiséget kellett elkobozni, azután felemelkedett
a szám 900-ra, majd 1936 januárban leesett 600-ra,
szeptemberben 200-ra, most pedig nem éri el az 50
kilogrammot sem. Vagyis az ellenőrzés szinte teljes
sikert mutat,
Rengeteg munkával, a legkörmönfontabb furfan-
gok ellensúlyozásával lehetett csak ezt az eredményt
elérni. A vámőröket megkerülve, a határ minden
lehető pontján, erdőn, mezőn, szántóföldön át mog-
próbálkozkoztak a csempészek. Kő- és szénszállítmá
nyok, fa és kenyér alatt, mindenféle áruba elrejtve,
dupla oldalú kocsikban, kettős fedelű edényekben,
amelyekben látszólag méz, lekvár vagy más áru
volt, szállították a tejet, sőt hozták mint bort is és
megfizették a fogyasztási adót is. A vászonba gön-
gyölt túró alatt cihäkba varrva rejtették el a szi
ilos tejfelt, sőt szerepelt a hasat körülve
pajzsszerű kanna is. Mint elszánt vállalkozás, meg-
történt, hogy a vieinälison, melyen vagy száz te.
csempész utazott, meghúzták a vészféket és száz-
felé szaladva, igyekeztek át a határon.
Az ellenőröknek mindezt meg kellett tanulni,
azután vigyázni nemcsak a határon, hanem a vá-
rosba vezető útvonalakon és benn a városban és
| TAMÁSSY EMIL
. ÉPÍTŐMESTER =
Budapest, VIII, Baross-u. 45. "Tel.
I
vigyázni az ál-kifutókra is, akik úgy szállították a
házakhoz a csempészett tejet, mintha valamely tej-
üzle almazottai lennérek, Külön módszert kel
lett k ini a jogosított termelők ellen, akiknek
3 szól az engedélyük, de ennek kijútszá-
kint több ízben szállítottak be tejet.
a furfangokon kifogott a tejellenőrző
, amint a mai eredmények mutatják. De
az e 8, nyomban bei; dna a
mpészett
szempontból
sjárusokat,
alapján
tej.
ellenőrzik a vi.
zontelárusító
pékeket, akik
Az engedély
fűszereseket
ndják el
a, higiénikus helyiség, amelyen a
más ci usítása meg van kötve. Ezek a vi
zonte >k, akiknek száma 5000, hármilyen legi-
tim úton behozott tejet árusíthatnak, de csupán
egy helyről vehetik. Erre azért van szükség, hogy
is tejet találnak, meg lehessen állapítani,
gazdája. Több helyről olcsóbb ajánlat
"tén szokás tejet venn: A tejrendelet
1 or eg az ärletöröst és ezért megszabja az
árat zonban, hogy a zontelárn
megengedettnél ajánlatot is kap és
bedugásho folyamodik a rendelet kijátszá
Vagyis ezen a fronton is nyitva kell tartan
szemüket a tejellenőrző osztály embereinek,
Rekord év a tejfogyasztásban
számontartja a hivatal a tejfo-
amely nagyon örvendetes eredményt
legújabban összeállított eredmények
rint most jutott el a budapesti tejbehozatal arra a
magaslati pontra, melyen a hdború utáni rekord-
fogyasztás évében, 1929-ben volt; a napi 400.000 liter-
Természetesen
vasztást
yutat. A
is,
ze-
hez, A háború utáni nagy visszaesés után fokozatos
emelkedés be 1929-ig, azután ismét
csök amely az 1 —35. években
mélypontr jutott és ettől az időtől kezdve emelke-
dett a mai nívóra.
A. fejenkinti napi átlag, mely a kommün alatt
mindössze 0.04 liter volt, 1925-ben 0.21 literrel indult
a fokozatos emelkedés felé. 1929-ben a napi fejadag
elérte a 0.36 litert, ame -ban és 1934-ben 0.24,
-ben 0.22-re esett. A jól bevált tejrendelet,
ől 28-ra való le-
zonyok eredmé-
amely 1936-ban
sági
nyezték a fogyasztás emelkedéséfi
fejenkint napi 0.29 literig jutott, most pedig elérte
az 1929-es fejadagot.
Ahol mindezt számontartják és ahol a keryér
wtän legfontosabb élelmezési cikkre, a tejre vigyá
nak a nagyarányú nőtt tejellenőrző osztályt
Millig Ádám főv 7 vezeti, az igazolványok ki
élén Reinlein Antal áll, a be
Buchelt Dezső, a
pedig Gergelyi
végző
hozatal ellen
ítók ellenőrzésének
soport
vezeté
Ujabb rendelkezésekkel
megrendszabályozzák az
áruházakat
találkozóját tartották
zados jubileumát
A kereskedők nagy
vasárnap Szombathelyen.
ünnepelte a Szombathelyi Kereskedelmi Kör és ez
zel kapcsolatban országos köngresszusra gyűltek
Ő. erkereskedők. Hatalmas számban vettek
részt az ünnepségen és a kongresszuson az ország
minden részéből egybesereglett kereskedők és megje-
lent a kereskedők napján Halla Aurél dr. kereskede-
ü aki Horváth Kálmán, a Kör
után megemlékezett az elmú!t
vényhatósági bizottsági |
k rágos Egyesülete ügy- |
e alatt tartották meg az or-
zágos fűszerkereskedői kongresszust, amelyben a Í
teljes vasárnapi munkaszünet és az öregségi bizto-
sítás tárgyalása mellett rendkí érdeklődés ki
sérte a napirendre került áruház-kérdést. Az előter- |
sztett
határozati javaslat felsorolta azokat a mes-
terkedéseket, amelyekkel az áruházak a
megrendszabályozásukra kiadott rendeletet
lépten-nyomon megkerülik,
ezért a füszerkereskedök egyeteme arra kéri a
kereskedelemügyi —/ minisztert, hasson oda, hogy
rendeletét az árúházak tartsák be, kéri továbhá,
hogy a rendelet hatályának biztosítására adja ki a
miniszter a rendelet végrehajtási utasítását.
Általános helyesléssel fogadták a — kongresszus
Halla államtitkár megnyugtató ki
jelentését, amely s:
a kereskedelemügyi miniszter, arra az esetre,
ha ennek me módot fog
találni arra, hogy az rendeletet
megjavítsa
Napirendre került a gyárak detailárúsítása is,
amelyről Halla Anrél államtitk kijelentette, hogy
ebben k ben a gyáralen. s a kereskedelmi
érdekeltségeknek közösen kell megtalálni a megol
dási módot.
A gyűlés folyamán az államtitkár a Füszer
ke kedők Országos Szövetségét meghívta a ke
kedőnapokra. amelyeket a kereskedelemügyi minisz
ter intézményessé tett. Szeptember 28-án délut
tották a keresk
elamügyi minisztériumban az
kereskedőnapot, melyet Halla Aur4l dr. kereskede
lemügyi államtitkár nyitott meg. A tanácskozások
során panasz hangzott el az áruházak megengedh“
tetlen versenye ellen.
Heti szemle
Önköltségen alul
árusítani: tisztességtelen verseny, mondolta ki a
minap a Kúria, Ha egyes áruházak szinte hihe
tetlenül hangzó hirdetéseit nézzük, akkor azt
kell hinni, hogy ezek áruházak hajlandók
eütközésbe kerülni a törvénnyel, csakhogy a
az
közönségnek annyira kedvében — járhassanak,
hogy saját magukat megkárosítva, önköltségi
úron alul herdálják szét portékájukat. ren
csére azonban az áruházal jólékonysági roha
mukban egyáltalán nem mennek a törvénysértés
határáig, mert a gyakran szenzációsan alacsony
ár csak látszat. És ez a látszat — csal. Panaszos
levélben olvassuk, hogy egy köztisztviselő fele.
sége a Fenyves Áruház úgynevezett
Doros" — cikkeiből kívánt vásárolni, — amikor
azonban megmondta, hogy mit akar, a segéd ki
jelentette, hogy elfogyott. Tekintve, hogy
az illető hölgy a multheti ünnepnapon olvasta a
hirdetést
már
és másnap reggel nyolc órakor már
ott volt az áruházban, az egyébként szakásos
trükk olyan ügyefogyoltan mondott csődöt, hogy
maguk Fenyvesék is zavarba jötte Erre aztán
az 5.80 P-ert hirdetett [fehér ágydunahuzat
helyett hirtelen felkínáltak gyermekpárnahuz
tot. — Érthetetlen, hogy a mnagymultú, tisztes
magyar kereskedelem
gatásnak ezei az
Kövér nők
ugyane
hirdet€:
tövább tűri a vevőcsalo-
otromba formáit.
röme
enyves
szerint
Äruhäznak az a
amely 140 cm-es csípőbőséggel
rendelkező höl. knek extra olcsó áron ad extra
nagy kabátokat és ruhákat. Egy feiháborodott
kövér nő jelentette szerkesztőségünknek, hogy ő
is úgy járt, mint a dunnavásárló hö a hir-
detett olcsó áron babaruhát akartak rásózni.
sertéspestis
nom a legrokoönszenvesebben hangzó élelmisze-
rek egyike. Még akkor sem, ha mindenféle tudo-
mányos megállapítás szerint veszélytelen is az
emberi szervezetre. Sőt, még akkor sem, ha nem
is a valóságos sertéspestissel találkozunk aszta-
Tunkon, hanem azzal a sonkával, amely a pestis
elleni szérumot itermelte, Ismételjük: nem vi-
tatkozunk a tudósokkal. Bizonyára nekik van
igazuk és ha igazuk mellett gusztusuk ís van
hozzá: ám egyék jó étvággyal a pestispecsenyét.
A fogyasztók nevében azonban igenis
nség
követeljük, hogy a Lengyel hentesäru-
gYár, amely szérumos húst árul, a kirakatában
és üelethelyiségeiben, — amire egyébként a tör
vény is kölele —
fel. Az már
tegelemibb joga, hogy pénzéért hajlandó-e
rolni ilyen ijesztő hangzású táplálékot,
sem.
zt, zt feltűnő módon tünte:
aztán igazán a fogyasztóközönség
vásá-
vagy
Weisz Fülöp rézműves, az új aranykoszorús mes-
ter. A zműiparos tehetségét orgal
mät jutalmaz szorú, amely a memrég le-
zajlott kézrr állítás legmagasabb kitüntetése
volt, megérdemelten , jutott a főváros iparos tár:
dalma egy régi, neves tagjának, Weisz Fülöp
műves mestern. Az új
állított kollekciójával telje:
szép elismerésre, Kiváló ké
lönösen kivált lepároló készülé
és
aranykoszorús mester ki-
en
lgált erre
ítményei sorából kü-
ke és vörösrézből való
drage készítő gépe, amelynek sikere még abban is
jelentkezett, hogy egy előkelő vegyészeti gyár meg-
vásárolta, Szódavíz-gépei is kiv tmények,
amelyek több külföldi államba jutottak már el.
Bordázott fürdőszoba kályhái, közismerten elsőrangú
rézüstjei mind alaklmasak arra, hogy a magyar
kézművesipar jóhírét erősítsék. A VIIZT., Gólya-utca
13. szám alatti műhelyből kerültek ki ezek az ipar-
cikkek, amelyek az aranykoszorűs mesteri címet
szerezték meg az eddigi elismerés mellé Weisz
Fülöpnek.
Rakonezai józsef
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 5. Tel.: 137-967
--- Page 264 ---
JALKOLAS -:
sajtónak a 30 milliós úté
Hirlap szeptember 1
közölte az út-
előterjesztését az
akcióról
Bemutatták a
Programot. A
mában a
tornaépítési
útépítési
Kálmán
Fővárosi
elsőnek
y kész
érdekes
számolt be a
csa-
új
Király
sajtó kép-
sajtóban
szt
programról, Az
tanácsnok kedden
Maga az előterjesztés különálló kötet,
visszapillantást nyujt az utak történe-
külön ismerteti Budapest útépítéseit, majd az
tervezésére tér át útburkolatok techni-
mutatja be, maga a javaslat pedig kiemeli,
a halaszthatatlan útép összes költsé
pengő és ebből hf év alatt 15 millió
sürgősen végre kell hajtani. Új fő
milliót, az települések helyi
5 makadámutak mo
72 pengőt,
A mil
pärutak lete
munkäkra
tére,
utak
káját
hogy
30 millió
pengő útépítést
utak építésér 1
útjainak épít re
dernizäläsära 37
a leromlott szilárd ok
liót, újabb utakra 800,000 pe ngöt,
sítésé 200.000 pengöt, — csatornázási
és
1.200.000 — pengőt fordítanak. Az előterjesztéshez
külö le grafikonok annak mellékelve. lamint
két kép, amely kusan bemntatj már
meglévő utakat és fejlődésének irár
Uj versenyíárgyailási
kiírások
A Tisza Kálmán r, Präter-utca ég N utca
aszfaltozási munkálat pályázni lehet október 5-én
d. e. 10 óráig az útépít ügyosztályon
A. Baross-, s, kk Szilárd-, Szentkirályi-utcák
kocslútaszfaltozási munkáira pályázni lehet október 5-é
d. e. 10 óráig az útépítési ügyosztály
útrendezési
10 óráig az
Á Pildsudszky-ut«
lehet október 5-én d. e
tályon.
A Pasaréti-út
kiszélesítési és topekaburko mun-
kálra pályázni lehet október 5-én d. e. 10 € út
építési ügyosztályon.
Ge utea útrendezési munkálra pályázni lehet
október 5 . 10 óráig az útépítési osztályon.
A Bud kövező és topekaburkolási munkáira
pályázni lehet október 5-én d. e. 10 óráig az útépítési
igyosztályon.
Városmajor-utca kövező és aszfaltozási munkála-
A
talira pályázni lehet október 5-én d. e. 14 óráig az út
építési ügyosztályon.
A XI. ker. Névtelen-ntca keramitburkolási munkáira
pályázni lehet október 5-én d. e. 10 óráig az — útépítési
ügyosztályon
ntendrei-út munkálataira — pá
A csatornázási
lyázni lehet október 11-én d. e. 10 óráig a csatornázási
ügyosztályon.
A Községi Élelmisz usító Üzem Soroksári-úti tele-
pén léte: a föld, kömives,
vasbeton lehet október
agazopit ügyosztályon
szükséges
drb [4 xgŐSCSAPÁKY
5-én d. e. 9
60.000 ke
8-An d. e.
A BOZERT
Tészé
1140
öntöttvas
zére pá
fa-utea 15.
autóbuszok. ri
9 óráig.
rű szállítására az
október 8-án d. e.
A Bé elöljárósági épület vízvezeték
nályázta th Vílmos 19.846, Gál István 20.527,
Józi 20.778, Vasas Bátorfi János
Szekendy } 21.870, I
36, Dénes
Wolf Már) óth Imre 24 ,
Szongoth Já 660, Balázs István
kibővítésére szüksé
vizvezetéki és — csatorná: munkára pályáztak:
önwald Nándor 4274, Lengyel Lajos Buchta Ká
y 4967 és Thierg Söthr Rt. 5790 pengővel
A kelenföldi k ániatemplom villanyszerelöst
k ályázta w0lux Alexy Györg
"nk lós-gyermekc
Ká
Dobos
Csury István 12.654, Holıtscher
will. rt. 14.585 és Lesznik Imre
A Batthyäny-teri Szent Anna-t
Kalocsay
pályáztak
"Tóth
Marx Ferenc
István
lési munkál
Gyula
Ottó 606 Gimpl pengövel
A Fő-utcai plébániatemplom mennyezetképeinek fes-
tési munkáira pályáztak: Raksänyi Dezső 5200, Jeges
Sándor 6200 és Medveczky Jenő 6600
Ernő 6000, Ungváry
pengővel.
Hősök-terén két szökőkút bontási munkálva
Liska Jenő 6992, Wohl József 7603, Bíró László
Grosz Frigyes 8660 és Gavora Zsigmond 8716 pen
Je tlanok előtt létesítendő szivár
góhoz szüks: ítására pályáztak: Rotter
5 4880 pengövel
A re szükséges hűtő-
berende úlyáztak: Alfa Separätor
34.370, Röck 1: Wertheim és Fia 37.088 és 7
és Társa 37.450 pi
"s. futóhorog-
5n- és Gép
A vágóhidi m
vázak szállítására p;
gyár Rt, 8800, Magyar iz és Társa
13.640 €
szűkséges gőz-
id és Kertész 1896, Ma
és vár 2100 és Magyar — Vegyipari
pengővel
aggon
gyár 2580
A soroksáriúti Községi Élelmiszerárusító Üzem tolda
léképítkezéséhez szükséges vasgerenda szállítására pá-
lyáztak: Vasgerendákat Árusító Rt. 3760 pengővel.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telelon: 292-832
Dersenyfárgyalási
megbízások
Köztisztasági Hivatal
nemüek szállítását a M
Áruforgalmi Rt. kapta
szükséges takar-
kezeti Közpon
áz Béla 160.300
-utcai le tornater
nára szi
Lieszkovszky
s Társai
1ygimnäzium
bútorok
7189
13.680;
Szuromy
András 16
A vasvá
vásártelepen §
munkát: ifj,
Kömives
nél Novák
Melegvízfűtő berendezési
pénztártermében Bátorfi János
lakatos szerelési "
Vil 1; ugyanott kőmíves
repesi-temető
munkát kapott
10.624 pe.
1 városháza
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadövällalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
it, vasút, csatorna és
gasépítési vállalkozó
YNOK-UTCA 19, [/1.
tonszám : 118-068,
OKLEVELES MÉRNÖK
BUDAPEST, V.,
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-915.79
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, alumínium.- és
kokilla-öntöde
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok ,
Telofo 297-720.
HAAS EMIL HAAS LIPOT FIA
FAKERESKEDES
Mindennemű fenyőfák és
keményfók állandó raktára BUDAPEST, m DRÁVA-UTCA 16
ee lordinők 1tb." Hő) TELEFON: 2.929-43 ===
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér 3.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopttva 1854-ben. Telefon ı 1—884—26,
TETŐFEDŐMESTER ==
Karolina-út 16. ® Tel.: 2-695-59.
Budapest, I.,
it - ww LA
Pawlık és Tärsa
ari gäztüzelesek, gázkészülékek gyártása.
Égészöégülyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellän-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1.
Telefon : 182-114. Alapittatott : 1860.
Schütz Testvérek,
(Petőfi térnél)
BUDAPEST,
KÁPLÁR-U. 9.
fehér-esapágyfém |
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
'elefon ı
1-530-02,
ara: Budapest, V., Sas-uten 25. szám
lefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlanban , . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Meszgyürakı Lábatlanban. . , e" w mm m 5.000
Dorogon . . . : - e. wm 5.000,
Töglagyärak ı Buda-Uflak, Kóbánya,
Nyergesnjtalm évi telj. kép. 60,000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak nu ” 8,000.000 drb.
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák, Szövet-
plombák. Ládaplomb Hordölemezek.
Plombäzöfogök nd” & őlomplombák-
hoz, Jegylyukasztó- (kalauz- WO ellenöri)
fe FKonzerubontd kések.
Aranykoszorüs mester
WEISZ FÜLÖP
rézmüves
Zudapest, VIII., Gólya-ntea 13. Tel.
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18,
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : TIL, Selmeci-utca 23. — Tel.
Lakás: IH., San Marco-u. 31. — "Tel
: 146-036.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
63-261
Geiringer Ödün Géza gépészmérnök
villamos és accumulafor
szerelési vállalata
BUDAPEST, IX., RÁDA Y-U. 47. Telefon: 1-855-59.
aluminium-, fém-,
FEMTECHNIE mü- és kokillaöntőde
Cégtulajdonos : TÓTH HKÁPOLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Első Magyar Beépíthető kismotor üzem
K\ KOVÁCS JÁNOS
Budapest, XI., Fadrusz-utca 2. — Telefon; 2-693-26
Görfz Aiadár
Parkett _asztalosmester €: padlózási vállalkozó
Budapest; 1, Bors-utca . 24. e Telefon: 150-734.
Erüstkoszorus mester. Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁN DOR * -3-devél.
Épület- és mülakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel.: 296-512,
KRASZNER GYÖRGY
tementárugyára és Burkolási Vállalata
Városi iroda: Gyár és építőanyag telep:
Vll., Hernád-utca 8 X., Kerepesi-üt 73
Telefon: 1-381-08 Tolofon: 1-452-68
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornúsás, derítőtelepek, kösponti
fűtés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmezö-utca 9. — Telefon: 137-605
| SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
ELVÁLUL; villamosvilágítás, motor, gazdasági és irodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vizállás
mutató, villámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, II., Fő-utca 58. "Telefon: 152-149.
Kalmär Köroly
építőmester magas És mélyépítési vállalata
t, VIII., Rákóczi-út 53., III, 26. T.:149-408.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Telefon: 1—
424—97.
HÉZAGMENTES
Budapest, X., Kereszturi-út 8.
PADLÓBURKOLAT
színes aszfalt műmasszából.
PLASTIET, DONATH ALFRÉD
udapest, Csengery-n. 80. T.: 124-103
F N HLOIFEM szígetelő- és vegyianyagok gyára
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCR 3,
Telefon: "114-644.
--- Page 265 ---
"1
Auszonatodik évjolyam SS
ha
Budapesi, 1937 okföber 6.
40. szám
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGO
FÉLÉVRE . . . . . . , . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhívatal;
BUDAPEST, Vi., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Az út — az élet
Amikor Budapest költségvetése elindul, hogy —
miután az autonómia meghänyta-voetette a hegy-
óriásoknak tetsző problémákat — megtermékenyítse
ennek a városnak hatalmasan fejlődött életét, semmi
nem lehet fontosabb, mint a beruházások kérdése.
A kultúra fejlesztése, a közegészség ápolása, a kö
igazgatás tökéletesítése — ha nem függvénye a
beruházások kérdésének, de azzal mindenesetre
elválaszthatatlanul összenőtt. A kultúra,
szség, a szociális fejlődés mind-mind be-
ruházások után kiált, valamennyi követeli, hogy
gondoskodás történjék ne csak a folyó élet szükség-
leteiről, hanem a jövő megalapozásáról is.
Az idén azonban, amikor beruhá beszé-
lünk, nem lehet megmaradni a költségvet keretei
között. Hiszen nagy esztendő előtt állunk és az ilyen
nagy esztendők majdnem mindig évtizedekkel érez-
életét méretezik újra. Ez
ról
tetik hatásukat, évtizedek
az oka annak, hogy Szendy Károly polgármester
harminemilli kölcsön felvételére felhatalma-
T
zást a közgyűléstől. A harminc milli óból ugyan több
mint kétharmadrész rövidlej: lesönök kifize-
tésé ro szolgál, de hét-nyolc millió is nagyjelentőségű
zeg a munkaalkalmak létesítése és a város fej-
lesztése szempontjából. Ugyanakkor azonban még
, harmincmillió tétel fénye árad a jövő felé.
ítésre szükséges és Király Kálmán tanácsnok
g kidolgozott tervezete szerint hat, esz-
tendő alatt belefolyik Budapest gazdasági vérkerin-
zésébe. Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy
a Nemzeti Egység Pártjának fővárosi szervezete
tette köztudattá, hogy Budapest hatalmas útépít
[ égleteit nem lehet a költségvetés keretében ki
elégíteni. Ezt a hatalmas problémát tényleg mente-
síteni kellett a garasos gondoktól, mert szűkreszabott
keretek k póthitelekkel és hiteltüllep N
Budapest tökéletes és végleges áthálóz tának kiépí-
tését nem lehet megvalósítani. Pedig most erről van
szó, el kell tűnniök végre az ideiglene szimbo-
lumainak, a makadámutaknak. A Király Kälmän-felo
hatalmas tervezet mindenre gondol, mindent megold
és bízhatunk abban, hogy hat esztendő múlva út-
jainkkal is ki tudjuk majd állani a világversenyt.
Az ilyen hosszúidőre szóló, nagyarányú munkála
toknál kétségkívül legfontosabb a programszerüs6g.
abad
Mindazonál méltányolni kell és nem
figyelmen kívül hagyni Harrer Ferenc aggodalmait,
amelyek szerint ennek az útépítési programnak
szerves ös
mindenre kiterjedő,
építési prógrammal. hinnünk kell, hogy
ilyen városépítési programunk is hamarosan lesz, de
meg a Király Kálmán-féle útépítő program teljesen
elasztiku: követelmények, a) fejlődés posztulátumai
szerint alakítható, És a mai fővárosi adminisztráció
számol az élet új és új alakulá figyelemmel
van a dolgok egymással való összefüggésére. Ezen
a téren nem érnek tehát meglepetései mert ha
ilyesmitől kellene tartani, akkor minden tervező
munkának meg kellene állnia, pedíg örvendetesen
hallottuk héten, hogy az útépítési programot Nyo-
mon követi a csatornázási program megalkotása.
Az út az élet: ez a nemzetközi útépítő kon-
gresszus jelszava. Budapest ezt már tudomásul vette,
amikor a fővárosi adminisztrációnak ez a hatalmas
tervezete nyilvánosságra került. Csak egy pár hét
előtt láttuk és hallottuk jelentőségét a Horthy Mik-
és
zefüggésben kellene lenni a
ma
végleges
nem létező város-
de
még
Elő i
lös-hid megnyitóján és m ződtünk róla, hogy
az élet, amely egyhelyben áll, nem élet. Az élet
akkor kezdődik, amikor az embernek annak a
mozgási lehetőségei. Hiszen, ha enne ellenke-
[2
je lenne az iga , akkor a börtön c ja lenne
az ember legideálisabb tanyája. De csak az egymás-
sal érintkező, a mozgó, a közlekedő ember az élő-
lény és minden olyan eszköz, amely az emberek kö-
zött levő távolságot csökkenti, amely az embere
nek egymással való érintke önnyíti, a knl-
túrának tesz megmérhete szolgálatot,
58 van az útépítésnek r akkor is haszna és
áldása, amikor az út még meg sem épült, hanem
csak épül. A tervezésnek nte első pillanatától ke-
nyeret ad az útépítés az emberek hatalmas tömegé-
m
nek. Kenyeret ad, munkát, jövedelmet biztosit, pénzt.
forgat és fellendíti a gazdasági életet, hogy aztán
amikor már megépült az új út, ez a megerősödött
ga ági élet új területeket hódítson a maga szá-
mára
árt látja Budapest lakossága a legnagyobb
reménnyel, bizalommal és örömmel ennek a hatal-
mas építőtevékenységnek megindulását.
Szendy Károly:
Közmegelésgedésre, járható utakra
irányítjuk a főváros pénzügyi politikáját
Rendszerváltoztatás nélkül a deficit eltüntetése nem oldható meg
feltűnést keltett a Fővárosi Hirlap mult-
e, amelyben kimutattuk az összefüggést A
költségvetés és a 80 milliós kölcsön fel
Lamotte Károly alpolgármester érték
nyilatkozatából kiderült, hogy a függő kölcsönök
hosszúlejáratú kölcsönökké való átalakításával sike-
rül a főváros pénzügyeit nyugodt alapokra fektetni.
Évek óta tart már az a kitartó munka, amelynek
eredménye Budapest pénzügyeinek végleges rende-
zése lesz.
gy
jövő évi
tele között.
Szakembereket és mindazokat, akik szívükön vi-
selik a magyar főváros sorsát, az a kérdés foglalkoz-
tatja most különösen, hogy a deficit mennyiben befo-
lyásolja a főváros pénzügyeinek zavartalan lebonyo-
lítását. Lamotte Károly alpolgármester nem titkolta
hogy csak akkor lesznek igazán rendben a főváros
pénzügyei, ha a deficitet véglegesen el tudjuk tún-
tetni. Szendy Károly polgármester többször hivatko-
zott már arra, hogy
a főváros költségvetésének hiánya nem az
egyesztendei gazdálkodástól g, hanem
rendszerváltozásra van szükség,
hogy a pénzügyi nehézségeken segítsünk. Nem a fő
város vezetőségének helyes, vagy helytelen pénzügyi
politikájától függ a deficit jelenléte, hiszen a fővá-
ros jövedelmeinek csökkenését egyéb körülmények
idézté a polgármester az államtól kéri a for-
galmiadóré régi arányának — visszaállítását,
amivel egy a meg volna oldva a főváros min-
den pénzügyi problémája.
Mennyi tulajdonképpen az eddig felmerült deficit
tisztán län abban, hogy tulajdon-
Te
gyon ne"
képpen mennyi is a főváros tényleges deficitje.
kintettel arra, hogy a költségve
évek során a belügyminiszteri jóváhagyás is sokszor
megváltoztatta és a világgazdasági helyzet folytonos
mozgása a főváros pénzügyi helyzetére is erős befo-
vást gyakorolt, csak a számadatok szigorú meg-
vizsgá ása után lehet a tényleges helyzetet megálla-
pitani,
, Multheti
illete
szämunkban a Fövdrosi Hirlap szä-
helyen összeállították a hiányok ki
a statisztika csupán a költségvetési
előirányzat helyzetét ismertette, tényleges hiánynak
azonban a zárszámadásnak azt az eredményét kell
elfogadni, amelyet a törvény rendelkezése szerint a
költségvetésbe is be kell állítani. Illetékes helyen
most ezeket az adatokat rendelkezésünkre bocsá-
tottäk,
1929-ben még 26.058.53 P fölösleg mutatkozott.
Ekkor történt meg az inflációs időkkel való végleges
leszámolás. Sebő Béla, a most nyugalomba vonuló
főszámvevő a zárszámadásban valamennyi függő té-
telt rendezett és kiderült, hogy
a fővárosnak 1929-ig 40,798.4144.81 P
adási feleslege volt.
tehát különböző kiadások fede-
zárszám-
zeket az összegeket
zésére lehetett fordítani. Ebből az összegből fedezték
Autobuszüzem 8.4 millió költségét, a dollárköl-
sönt, a beruházási alapot 6.8 millióval kie; zitet-
ték, a Községi rékpénztár alaptökejebe 3.6
milliót adtak, a akció költsé-
geire 2.5 millió pengőt hasítottak ki. Iskolaépítésekre
ására 1.1 milliót
része különböző ki-
tataro:
többi
2 milliót, az iskolaépületek
számoltak el. A 40 millió
adások fedezéséül szolgált,
Az inflációs idők likvidálásával lezárult az
az időszak, amikor még a defleit réme nem
fenyegetett.
1930-ban jelentkezett az első hiány. Ebben az
ben 617.814.70 P volt a tényleges deficit, amel
törvény értelmében csak az 1932-es költségvetésben
kellett előirányozni. Ez másként meg sem oldható.
mert amikor a zárszámadások elkészülnek, azévi
költségvetés már régen meg van allapitva,
Az 1931-es zárszámadás az előirányzatnál na.
gyobb hiányt mutatott fel, még pedig pontosan
"
az
1.754.212.25 P-t. Ezt az 1933. évi költségvetésben kel-
lett előirányozni. Mind a két évnek defic itje azután
növelte a következő évek költség Pi
deficitjét, természetes a törvér
úgy, hogy a hiány mindig a következő második év
számadásait befolyásolta.
1933-ban már csak 1,85
ebben szerepelt a 197
hogy végeredményben
deficitben.
Még érdekesebb a
6.279.62 P volt a hiány, de
-es hiány elszámolása is, úgy,
alig volt valami emelkedés a
helyzet 1934-ben. rre az
a költségvetési előirányz. 10,013.349 P hiánnyal
molt, a tényleges hiány azonban csak 2.161.311.91 P
volt. Ez az egyetlen számadat bi tja azt, hogy
nem kell annyira félni az előirányzott hiány-
tól, mert a különböző tételek lefedezése után
igen gyakran kellemes meglepetésekben lehet
r nk.
1935-ben a költségvetésben még mindig 3,626.102.—
volt az előirányzott deficit. A tényelges zárszám
adási deficit azonban csak 1,505.071.59 P volt. Ebben
a deficitben is benne vannak a régebbi defleitek,
vagyis jónéhány százezer pengővel sikerült ebben az
évben a régi deficiteket csökkenteni. Ezt a tételt ve-
zették át a mostani költségvetés számlá
isz]
évre
P
Az utolsó tényleges deficit, amellyel ámolha-
tunk, az 1936. Árszámadási hiány, — ezt kell a
jövő évi költségvetésben elszámolni, — 1,217.059.—
pengő.
Ha ezeket a számadási számokat figyelemmel át-
vizsgáljuk, úgy kiderül, hogy
azok a hiányok, amelyeket a költségvetéseink-
ben kénytelenek vagyunk továbbcipelni, ed-
dig még nem is olyan nagyon súlyosak.
Tulajdonképpen csak a két utolsó év tényleges
hiányaival kell számolni, ami végeredmény
nem fog 2.5 millió pengőnél többet kitenni,
mészetesen ehhez hozzájárul majd a mult
számadási hi amelyet most még nem isme:
Ilyen körülm között tehát a főváros pénz
politikája számára megvan az a keret, amelyen belül
képpen
ter-
de
évi
intézkedni tehet és ha sikerül a forgalmiadó-része
dés répi Á állítani, ú nemes;
vendő t tüntetjük
nem lesz nehéz gondoskodni a régi hiányok me.
tetéséről sem.
Biztató reménnyel folynak
a tárgyalások a kormánnyal — mondia Szendy
Károly polgármester
A Fővárosi Hirlap munkatársa be:
Károly polgármesterrel, aki a következ
dotta:
élt Szendy
ket mon-
az már a
Az
A költségvetés megj tél
kormányza at illetékes tényezői előtt f.
autonomia iránti köteles tiszteletből úgy ha
roztam, hogy
|
!
|
valamennyi nagy pártot még a költség-
vetés tár; ása előtt meglátogatom és
a költségvetési problémákat bizalmas
beszélgetés keretében megtárgyaljuk.
Ele r a NEP értekezletén jelenek meg, ahol
a költségvetést magam fogom ismertetni. Meg
vagyok arról győződve, hogy a nyilvános tár-
a
--- Page 266 ---
Budapest, 1937 oktöber 6.
gyalások előtt ezek a bizalmas eszmecserék
arra vezetnek, hogy olyan atmoszférát fogunk
teremter
káját közmegelégedésre, járható utakra tudjuk
irányítani.
Ami magát a költségvetést illeti, arról
a Fővárosi Hirlapban még a költségvetés meg-
jelenése előtt minden fontosat elmondottam.
Utaltam arra, hogy a költségvetést kísérő je-
lentésemben ki fogok térni azokra a körülmé-
nyekre, amelyek következtében a gazdasági vi-
javulása nem érvényesül kellő módon
viszonyaira. Pontosan kimutattam,
vetés egyensúlya azért változott
folyamán a jövedelmek elosz-
a nagyon megváltozott a főváros és az állam
áros
c Tisztában vagyunk azzal, hogy az
államnak szüksége van a jövedelmekre, de
azokból a tárgyalásokból, amelyeket a kor-
ny aival folytattam, meggyőződtem
1, ho; a főváros speciális helyzetét meg-
en és teljes mértékben méltányolják, hiszen
Budapest nemcsak az ország lakosságának egy
nyolcadát foglalja magában, hanem az egész
ág kirakata, az ország minden törekvésé-
nek pontos megnyilvánulása és
Ors
ha a kormány a főváros érdekében cse-
lekszik, az természetszerűen az ország
javát is előmozdítja.
speciális — kötelességei vannak,
jtásához a szükséges lehe-
sre kell bocsátani és Buda-
saját maga
Budapestnek
amelyeknek végr
get rendelkez
pest eredményeit az egész ország
érdekének könyvelheti el.
— Ebben a felfo; an nincs semmi ellen-
tét a kormány és a főváros vezetői között és
így minden okom meg van a bizalomra, hogy
megkapjuk a támogatást, amely nélkül
Budapest fejlődése elképzelhetetlen.
Károly polgármester nyilatkozatából is
alamennyi felelős tényező keresi 1
inek végleges rendezésére a meg
oldást és a polgármester sokszor hangoztatott opti-
mizmnsát alátámosztják egyrészt azok a kétségen-
kívül fontos eredmények, amelyek a pénzügyi hely-
zet stabilizálását idéz elő, másrészt pedig a bel-
ügyi kormánnyal folyó tárgyalások, amelyek a leg-
nagyobb megértés szellemében folynak.
Clad6ö
Biztos megélhetést nyuitó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439.
Csipak Sándor és fin
közszállítási vállalkozók
Budapest, XIV., Telep-u, 98.
e f o n: 297—562.
Kir. Postatakarékpénztári csekszámla 57.837.
M.
| Mindenfajia gőz-, cenfri-
fugál-, dugalfíyús szivaty-
íyúk, kompresszorok,
Hütfötornyok.
Zimmer T6d6r mérnük
a wWorthing
ton gyárak magyaror-
gi képviselője
Budapest, I., Zuhatag-út 7/b.
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák, Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek.
Plombázófogók acél- és őólomplombák-
hoz. feggyukorztós (kalauz- és ellenőri)
fogók. Konzervbontó kések.
, amelyben a főváros pénzügyi politi- |
Budapesten alakul meg az orvosi
továbbképzés nemzetközi szervezete
A rák-szakosztály állandó irodája a magyar fővárosban lesz
A jövő esztendő elején nemzetközi viszonylatban
is rendkívül fontos szervezet alakul meg Budapes-
ten. Magyar kezdeményezésre olyan értelmű hatá-
rozatot hoztak Európa kulturállamainak orvosi ér-
dekképviseletei, hogy valamennyi európai állam
ársadalmának részvételével — megalapítják az
orvosi továbbképzés nemzetközi szervezetét.
A — Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma
nyílott ezzel a kérdéssel kapcsolatban beszélgetést
folytatni
Manninger Vilmos dr.
egyetemi rendkivüli tanárral,
a magyarországi rákkutatás legkiemelkedőbb egyé
niségével.
— A napokban érkeztem vissza hosszabb küb
földi utamról, amelynek célja az volt, hogy
előkészítsem az orvosi továbbképzés nemzet-
közi szervezetének gyakorlati kialakítását,
államokban, így — Németországban,
ban és Belginmban tett látogatásaim arról
"4 meg, hogy az orvosi továbbképzés szem-
pontjából rendkívül - nagyjelentőségű nemzetközi
szervezet gondolatát mindenütt helyesléssel, sőt lel-
kesedéssel fogadják. Ezidöszerint már bizonyosnak
mondható az, hogy
1938. április havában Budapesten megtörté-
nik az orvosi továbbképzés nemzetközi szö-
vettségének formális megalakítása.
Az új szervezet egyesíteni fogja kebelében az összes
kultúrállamok orvosi társadalmának legkitünőbb ne-
veit és egészen bizon , hogy az alakuló közgyűlésre
a világ kitünő hírnevű orvosprofesszorainak igen
nagy ma fog ellátogatni a székesfővárosba. A
nemzetk szervezet az eddigi elképzelések szerint
több szakosztályban fog működni és a szakosztályok
elnöki tisztét a különböző államok legnevesebb tu.
dósai töltik majd be, váltakozó sorrendben. A nem-
zetközi szerv általános e e elsőízben a nagy né-
met tudós, a müncheni egyetem világhírű tanára,
Borst professzor lesz. A nemzetk szervezkedésnek
tudományos szempontból való óri jelentősége
abban áll, hogy az évről-évre különböző államokban
megrendezésre kerülő orvosi továbbkép: tanfolya-
|
4
i
mokon kölcsönösen meg fogjuk ismerni az egyes
államokban követett gyógyítási rendszereket.
— Demonstratív jellegű bemutatások útján kös-
vetlen tapasztalatokat szerzünk az orvostudomány
különböző ágaiban napról-napra mutatkozó előha-
egyszóval az — orvostársadalom tanulni
tud t — tökéletesíteni kívánó — vala.
mennyi tagja abba a helyzetbe kerül, hogy része-
sévé válik a tudományos téren elért újabb tapasz-
talatoknak és fejiödesne
— Természetesen külön rák-szakosztály is lesz.
Működési ömnél fogva engem elsősorban ez ér-
dekel és már most is örömmel
hogy ezen a téren komoly hagy
mutatkozik. A külföldi államok
súlyt helyeznek a rákkutatásra
állapithatom meg,
előrehaladás
e nagyobb
és
eg:
és rákgyógyításra,
aminek bizon ául szolgál hogy Stockholm-
ban éppen ezidőszerint ú felszerelés alatt egy új
rákgyógyító intézet, ugyanekkor azonban — Páris.
ban és Brüsszelben is berendezkednek a rákbeteg-
korn épp úgy, mint
város, nagy megértéssel és érdeklődéssel
az orvosi továbbképzés nemzetközi szerveze-
tének életrehívását, de ugyanez a helyzet a kül
föld államaiban is. Meg vagyok arról győződve,
hogy
ány
az új tudományos szervezet rendkívül üdvös
Jesz, nemcsak az orv: továbbképzés, hanem
a különböző államok általános közegészség.
ügyi szempontjaiból ís.
A rdk-Szakosztäly állandó irodáját Budapesten
szándékoznak felállítani ez a körülmény na-
gyon nagy jelentőségű a székesfőváros szempontjá-
ból. Amennyiben ez a nemzetközi iroda nálunk
székel, úgy ennek egész természetesen az lesz a
gszerű következménye, hogy a rákgyógyítás-
kutatással foglalkozó tudósok nagy számban
felkeresni Budanestet.
— Az áprilisban történő hivatalos megalakulás
után nyomban megkezdődik a szövetség cselekvő
munkája és az eddigi előzetes megbeszélések sze-
rint már 1938-ban sor kerül arra, homu Budapesten
kívül még egy, vary két külföldi államban meg-
induljon a nemzetközi jellegű továbbképzés.
és
Korszerű beépítés
és a háztőmbüűk között sch ten
no
tell
a Vizivaros végteges szabälyozäsi tervét
Több nagyarányú városrendezési és —városfej-
lesztési terv foglalkoztatta ebben az évben a fővá-
rost. Elkészült az Őrmező, a Víziváros, a Gellért-
hegy egy részének szabályozási terve és ezek mellett |
bályozási és beépítési terv a
zési elvek szolgálatában. Elök6-
óbudai hegyvidék szabályozási
számában ismertetett a
még több kisebb s:
modern värosrende:
szítés alatt van az
terve, amelyet legutóbbi
Fővárosi Hirlap.
A városrendezési
ezenkívül több ja
belső területeinek korszerű beépítési mód,
a munkát a pesti rész egész belterületére
keresztül akarja vinni.
A már elvégzett munkálatok sorában a legjelen-
tősebb a Víziváros kialkítása, amely most végleges
és magánépítési ügyosztály
atot tett a pesti oldal egyes
jára és ezt
nézve
stádiumba jutott, mert, mint a Fővárosi Hirlap
értesül,
a Közmunkatanács a szabályozási tervet
jóváhagyta.
Egyetlen jelentősebb és több apró módosítás van
a terven, amely mintegy másfél év óta foglalkoz-
tatta a fővárost és a Közmunkatanácsot. Azonos
alapelvek alapján a főváros, majd a Közmunka-
tanács is készített a Vízivárosról alaprajzot, ame-
lyek között kevés eltérés mutatkozott. A két elgon-
dolás alapján készült a legújabb szabályozási terv,
amely most már véglegesen megszabja a Víziváros
jövendő kialakulását,
A szabályozási terv erős küzdelmet folytat a
városrész sok girbe-gurba utcájával, különös tekin-
tettel a főbb közlekedési vonalakra, de nagyjából
kénytelen az eddigi beépítési vonalakat — követni.
Számol a közlekedés fejlődésével is, de
a legnagyobb súlyt az új, korszerű beépítési
módra veti, hogy a felépítendő háztömbök
számára minél több levegőt és napot biz-
tosítson.
Ehhez képest a régi, szűk, körülépített udvarok he-
lyett tágas, parkos csatlakozó udvarokat szab meg,
amelyeket tolkenkint áttört kerítések — választanak
el. A szűk utcákat pedig előkertek teszik levegő-
sebbé és színesebbé. A beépíési móddal és az épü-
letek magasságának meghatározásával a városkép
tetszetős kialakítására törekszik a szabályozási terv.
A legutóbbi módosítások sorában szerepelt
Csalogány-utca szabályozási — vonalának
újabb megállapítása
abból az elvből kiindulva, hogy a kisajátítási költ-
ségeket csökkenteni kell. A városrendezési szakbi-
zottságban merült fel a kívánság, hogy a kisajátí-
tási költségek mérséklése céljából a szabályozási
vonal vezetésénél jobban kell követni az utca mai
vonalát. Ezt a módosítást az eredeti terven keresz-
tül is vitték az utca középső szakaszára vonatkozó-
leg, míg a többi részen az utca többszöri irányvál
tozása az út főforgalmi jellege miatt nem mutat-
kozott kívánatosnak. A Közmunkatanács itt változ-
tatott a szabályozási terven, amennyiben a radiká-
lisabb, régebbi megoldáshoz ragaszkodott, amely
mem követi a mai vonalat
A jóváhagyott szabályozási tervben az egyéb,
legutóbb történt módosítások érvényesülnek. Igy a
régi Szent János-kórház területére nem kerül park,
viszont a belső parkokat és előkerteket szaporítják.
A Margithíd kiszélesítésével kapcsolatban a Margit-
körútra két villamos vágány kerűl és emiatt, mert
a körutat kiszélesíteni nem lehet, a párhuzamos
Tölgyfa-utca az átmenő forgalom lebonyolítására
12 méterre kiszélesül. A Fő-utca már a mai forga-
lom követelményeinek sem felel meg, a jövőben pe-
dig még kevésbbé, ezért, arra való tekintettel, hogy
a beépített Fő-utca nem szélesíthető, tehermentesí-
tésére a Gyorskocsi- és Henger-utca összekötése
által 15 méter széles párhuzamos út létesül a Ra-
detzky-laktanya telkén keresztül és a Henger-utca
is 15 méter széles lesz.
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigete'ö és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Teleton: 292-832 J
--- Page 267 ---
Budapest, 1937 október
, Kiielölte a Közmunkatanács
AZ ÁRPÁD-HÍD
végleges vonalvezetését
1941-re elkészül az Óbuda-—Hungária-körúti híd — A Fővárosi
Hirlap ismerteti a munkálatok megindításának részleteit
és a Margitsziget északi csúcsának nagyarányú átalakítását
Az Óbuda—Hungária-körúti hidat minél előbb fel
építeni. Ezt mindenki érzi és a főváros köz-
igazgatási bizottságában is sürgették az új híd
kálatainak .— megindítását, Olyan aggodalmak
hangzottak el. hogy a híd felépítéséhez egyelőre
nem látnak hozzá és hosszú idő fog eltelni addig,
amíg a hidat átadhatják a forgalomnak. Az aggo-
dalmaskodókat maga Szendy polgármester nyug-
tatta meg, mort kijelentette, hogy a híd felépítésére
minden irányban megindult a munka és expressz-
tempóban fogják a hídépítési munkálatokat el-
végezni.
Szó volt arról is, hogy nem foghatnak hozzá
még a munkához, hiszen még a híd helye sincs
pontosan meghatározva, A Fővárosi Hirlap öröm-
mel jelentheti, hogy a hid helyét a Közmunka-
tanács most már véglegesen meghatározta és abban
a helyzetben vagyunk, hogy előkészületi mun-
kálatokról a legpontosabb — részletességgel beszd-
molhatunk.
A talajkutató munkálatok
megkezdődtek
A kereskedelemügyi
végén megindította a t
töldi híd építését megelőző
Meghatározták az új
A Közmunkatanács már több alkalommal fog-
lalkozott az új híd tengelyének kijelölésével. Nem
ts lehet ma már pontosan megmondani, hogy tu-
lajdonképpen hány helye is volt ennek a hídnak.
A hídtengely végl képe r régebben kiala-
kult. Amikor a k gatási bizottságban egyes
bizottsági tagok hivatkoztak a: hogy a Köz-
munkataná esak most hívta e a tagokat a
híd tengelyének végleges megjelölésére, nem gon-
doltak arra, hogy a hidat a régen tervezett helyen
fogják felépíteni, csupán — technikai okok miatt
olyan kis eltéréshez való hozzájárulásról van 1
amely biztonsági szempontból fon de magát az
általános kénet semmiképpen folyásolja
A térké új híd régebben
berajzolták, & 1 történik. A
minisztérium a mult hét
vbevett Öbuda-
munkálatokat.
Mint a
vál tás
Jegutolsó döntés csak olyan he
Jent, amel nagyközönsé, vm is érinti.
Az híd a Hungá t folytatása 1
A. Margitsziget ú felett fog elha-
ladni. A Margitszigetet meg kell nagyob-
bitani, hogy a híd pillérét megfelelő
módon lehessen elhelyezni. Ennek már
nines semmiféle akadálya, sőt
ek is készen
az óhudai hajósziget
érinteni és tovább
ahol a Szentendre
alakul ki.
nagyobbitäsröl a t
nak. A híd azután
alsó esúcsát fogja
halad a part felé,
folytatására zsiratoárszerűen
Mbböl a zsiratoárból balra zik el egy út Buda
pest felé, jobbra egy másik zentendre felé. Z
lesz a mosta: Szentendrei-út, a harmadik út a
régi irányába halad és a Bécsi-útba
kapcsolódik. A negyedik út pedig a budai hegyek
útja lesz és a Hármashatárhegy felé fog haladni.
k a tervek mind elkészültek és az összes
illetékes tényezők telszésétl
megnyerték.
Érdekes terv a kisajátítás
költségmentes megoldására
Ha már minden ennyire készen van, úgy egy
kissó érthetetlennek látszik, hogy még a beavatottak
is tartanak attól, hogy a munkálatok megkezdése
elhúzódik. Azt megyarázták nekünk, hogy nem is a
híd technikai felépítése körül voltak zavarok, hanem
az igazi nehézséget a hídfeljárók kérdése okozta.
szálnyi eltolódást je- |
Egészen más volt a helyzet a Horthy Miklós
hídnál. Ez a híd a Boráros-térről indult ki, ahol te-
rületeket kisajátítani nem kellett és Budán olyan
Fővárosi Hirlap munkatársa jól informált helyről
értesült, a most megkezdett talajkutatómunkálato.
kat 1938 tavaszán nyomon fogjak követni a nagy-
méretű földmunkák, amelyek a hídjőkörnyékeket
képezik ki, Ebben a tevékenységben ak szerepe
lesz a polgármesteri III. ügyosztály is, amely
városrendezési szemszögből oldja meg a felmerülő
kérdéseket,
A talajtúrási munkálatokat kereskedelemügyi
minisztérium határozata értelmében egészen külö-
nös gondossággal végzik el. Szakértői megállapítás
szerint fennforog ugyanis az az aggodalom, hogy
az angyalföldi részen a kiszemelt terület altalaja
lég szilárd, ennélfogva il fontos,
hogy a körülbelül 15 millió pengőbe kerülő híd biz-
tonsága érdekében minden lehető intézkedést meg-
tegyenek.
A híd tervei már teljesen készen állanak, a
részletek kidolgozásán most munkálkodnak. Az úgy-
nevezett AÄrpdd-hid valószínűleg 1941-re elkészül.
Megépítése hatalmas területeket nyit meg
fejlődés számára és rendkívül fontos a székesf
ros közlekedéspolitikai ügyeinek szempontjából is
mert a hídon áthaladó közlekedéssel a III. kerüle-
tet. amely körülbelül a híd elkészülésének idő-
pontjára tozik át a jelenlegi elavult városrész-
ből modern kertvárossá, közvetlen összeköttetésbe
hozza a Duna-balparti részekkel.
hídi végleges helyét
területre torkolik, ahol a fővárosnak voltak terü-
letei. Az Óbuda—Hungária-körúti híd ezzel szemben
beépített területeket köt ze és a hídépítés költs
geit nagyban fogják emelni a kisajätitäsokra fordi-
tandó kiadások.
Nem szabad megengedni azt, hogy a telekspeku
úció csetleg nehézségeket @kozzon és az"új híd fel-
é olja. Kaffka Péter, a Közmunkatanács
Ó tanácsosa, az idén nyáron külföldön
járt és a helyszínen tanulmányozta a különféle ki-
sajátítási rend: X Elsősorban a hídépítésekre
fordította figyelmét tapasztalatairól e hó végén
fog beszámolni a Mér és Építészegyletben. Ku-
tatászi során olyan megoldást talált, amelyet ndlunk
érvényesíteni lehet és ebben az esetben a kisajá-
títás semmiféle gondot nem fog okozni a fővárosnak.
Párisban a kisajátításnak egészen új rendszerét
nem rendki
úgy annak érté
akkor
nikor a híd
títás törté felépítéséhez
még nem láttak hozz: rtékemelkedés
még nem álloft be. A telek kisajátítását kimondj?
de a telekért pénzt nem adnak, hanem © egy
bont állítanak k izenöt év mulva kerül be-
váltásra, A bon a kit napjától kamalto: Ezt
a bont azonnal forg lehet hozni és mivel ér-
tékesíthető, ha a telektulajdonosnak szüksége van a
tőkéjére, úgy a pénzéhez azonnal hozzájuthat. A bon
tehát így készpénz, anéll:ül, hogy a hatóságoknak
azonnal pénzt kellene kiadniok.
enöt év ntár történik meg a leszámol A
1 addig elvégezte a parcellázásokat, kijelölte
az it és a kész telkek rendelk ére állanak.
A bonok tulajdonosa va. telekre tarthatnak
igényt, amelyeknek értéké
hatóságok a megváltozótt
lően, az e: "ti árnál sok magasabbra értékelnek,
vagy pedig ragaszkodnak a pénzfizetéshez, ami
nek nincs semmi akadálya. mert az eladásra kerülő
telkek árából erre megvan a fedezet.
Ugyanezt a rendszert nálunk is be lehetne vo-
zetni, de természestesen törvényhozás hozzájárulása
szükséges.
Ha a francia rendszert a
alkalmazzuk, úgy a kisajátítás
kerül a hatóságoknak és a tel
azonban most már a
viszonyoknak megfele-
magyar viszonyokra
egy fillérjébe sem
rtékemelkedés nagy
yvelni, ami ebben az
nagy áldozatot jelent a
valósítása ekozza a telkek
értékugrását.
Már most átalakul a Margitsziget
A Margitsziget már most érzi a híd felépítésé-
nek hatását.
Mindenekelőtt arról — kellett dönteni hogy
legyen-e lejáró a szigetre? Mind a két álláspontnak
vannak hívoi és ellenzői. A híd fel- és lejáró ellen.
zőinek az az érvük, hogy a Margitsziget nyugalmát
és exkluzivitäsät meg kell védeni a mind a két
hídról var fel- és lejáró, úgy a közönség elárasztja
a szigetet és így annak üdülőjellege megszűnik és
megvan a lehetősége annak, hogy az Öbudáról jövő
autók, ha a fővárosba akarnak jutni, majd a Mar
gitszigeten 10bognak keresztül,
=
Ezzel szemben a Közmunkatanács a jövőben
fenn akarja tartani a belépőjegyet, tehát már ez is
elégséges a kültelek lakosságának — megrostálására.
Ami pedig az autók átmeneti forgalmát illeti, nem
hiszik, hogy egy pengőt fizessenek az autósok csak
azért, hogy a most kiépülésre kerülő Dunapart he-
lyett a szigeten robogjanak keresztül. Ugy gondol-
ják, hogy a sziget nyugalma m jobban megvolna
Örizva, ha feljáró volna a másik irányban is, mert
most az autók a Margithidon keresztül érkeznek,
végig mennek a szigeten és ha az ntast kifuvaroz-
ták, úgy ugyanazor: az úton térnek vissza; ha a
SCHULER
JÓZSEF RT
másik hídfeljáró megépül, úgy az autók egy része
feltétlenül más úton kerül vissza a városba.
A Közmunkatanács salamoni döntést hozott:
lesz feljáró, meg nem is.
A hídon egyelőre megcsinálják a margitszigeti
lejáró helyét, de nem építik meg a lejárót a szi
getre, Ilyenformán azután bármikor, kis költséggel,
meg lehet építeni az új híd és a sziget összekötte
tését.
A Margitsziget ma különben
a hídhoz kö esúcsot
rendezik. Nemsokára megindulnak a feltöltési mun
kálatok, de még mielőtt ez megtörténre,
s átalakulás
telj
kitelepítik a szigetről a Galamblövö Egye-
sületet.
Ez az egyesület elég nagy területet kapott sport-
lokra. A galamblövészet most innen elkerül és a
régi sporttelepet parkirozzák.
A Közmunkatanács kimondotta, hogy lehetőleg
nem ad engedélyt. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy felfelé való építkezéshez
megtagadja a hozzájárulást. Az úgynevezett Di.
zálló egyemeletes épület. A —Közmnukataná
árult ahhoz, hogy
a Dália szállóra még két emeletet húzzanak.
Ilyenformán már jövőre egy újabb háromemeletes
szállója lesz a —Margitszigetnek. Az átalakított
szállóépűiletből fedett folyosó fog vezetni a Pica-
dilly-étterembe, amely ennek a szállónak az étterme
1esz,
új épület emelésére
Az Ásványvízüzem házát lebontják.
Itt munkáslakások voltak, A munkásokat egyelőre
a vízesés mögötti épületben helyezik el.
Azt a helyet is parkirozni fog; ahol most az
autók pa znak. Az autók parkirozäsära két
régi tenniszpályát alakítanak át.
A mult héten Budapesten járt Kemkes profesz-
szor, akinek véleményét megszokták kérdezni par-
kirozási ügyekben, mivel ennek a — kérdésnek
enrópai hírű — szakértője. A német professzor át-
nézte a tervrajzokat és kijelentette, hogy a Mar-
gitsziget északi csa átalakítás után a magyar
tündérsziget legszebb része lesz,
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ÖRNAGT-UTCA 4. 37.
Világszabadalom
Jámpatestekkel
Lorschy Henrik
mernök
elektrotechnikai cikkek
nagykereskedése
Budapest, V. ker., Sziget-utca 71. sz.
Telefon: 2—918—29, 2—978—30.
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
KOMOR HÉNRIK-féle
fényteehnikai., villamossági-
és műszaki vállalat K. F.
BUDAPFEST,VII., WESSELÉNYI-U.59.
Telefon: 141-476.
PULAY JÁNOS
absz. mérnök. kövezöiparos,
út- és csatornaépítő
BUDAPEST, II. KIS RÖKUS-U. 5—7. TEL.: 166-705.
Orenstein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
Di., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvä-
gányok — Autobuszkarosszérliák
--- Page 268 ---
Szesényember lakása
Irta KATONA JÁNOS mérnök,
törvényhatósági bizottsági tag
el-
A szükséglakás-építkezések terve 1] új
magasépítési szakbizottság
gondossággal és
kérdés-
hogy
108,
határozás született a
szociális
folyt
megoldás
ásokat épít
át bizonyos
kérdés nagyon
ak ke-
szükség is
ülésén.
buzg:
multheti
lelkiismeretes
nek előkészítése, amíg a
szükséglakások helyett kisla
Az elgondolások — kialakulás
mint bonyodalmat kezelik, holott a
célravezető elvi vitán
mértékben
ennek a
odajutott,
a főv
helyeken
ment e
egészséges és
resztül, amire legteljesebb
volt,
"Téves az a beállítás, mintha a napirenden
kisla mult heti tárgyalás
almával bizottság és tanácsnok között a vita
levő
zakbizottsági
ásépítés
harcok közepette folyt volna le. Én voltam az első,
építést illető legjobb meggyőződésem
og azt az álláspontot foglaltam el, hogy
nem helyes.
1937-ben szükséglakást építeni többé már
nem a
Ezzel szemben a polgármester elgondolása
ás minőségére, hanem a lakás mennyiségére he-
szükséglet kielegi-
érthető is.
ami a felette nagy
külön
lyezte a sú
szempontjából
tése
A szakbizottság első ülésén ezzel az álláspontom-
bizottság, noha nem
mal egyedül maradtam és a
tartotta minden vonatkozásban helyesnek az előter-
jesztést, mégis általánosságban a minél több lakás
elve mellé állt. Csaknem ezzel üléssel egyidejű-
konferencia ugyancsak arra az i
helyezkedett,
kislakást
x a pártközi
szükség-
hogy a város ne
álláspontra
hanem építsen
indultak
bizottsági
lakást
Erre tanácskozások meg, amelyek
folyományaképen a
ott elnöklő polgármester,
mult heti ülésen az
megértésének ezúttal is
tanujelét adva. hozzájárult ahhoz, hogy olyan be-
osztású egyszoba-konyhäs — kislakások — épüljenek,
amelyek a szegényember lakásigényeit a korszerű
ményeknek megfelelően kielégithetik. Míg
ugyanis az eredeti vaslat szerint minden lakás
csupán egy lakókonyhából és két lakáshoz tartozó
nyitott előtérből nyíló egy WC-ből állott volna,
kiala-
mindegyike előszobából,
WC-ből fog állni
rendelkezésére.
1000
épülhet,
addig ezen az újabb szakbizottsági ülésen
kult
ebből
és a szuterénben fü
terv szerint a lakdäsok
konyhából,
ő áll a lakók
nyiló szobából,
eredetileg tervezett inség-
700 kislakás
kben lényegesen
hogy az
csak
ások éri
Igaz,
ás helyett azonban
18
ezek a 1a
többet jelente-
nek, mint a valóban csak szükséglakásoknak ne
vezhető, bár nagyobb számú lakókonyhák. Elvileg
tehát sikerült meggyőzni a fé szociális ügyeit
mindenkor nagy megértéssel kezelő polgármestert
arról,
glakásokat, hanem kislakásokat építsen.
most már a polgármester úró
gyakorlattal szemben
hogy milyen
hogy a folyton fejlődő székesfőváros ne szük-
5 És ez az
elhatározás, amely
eddigi irányt mutat
megmutatja,
gényember lakása.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA :
gye Rugpyantodrugyächt,
is, az
a jövőre, legyen a sze-
Budapest, 1937 október 6.
Izgalmas munkával készíti elő a párt
a költségvetés tárgyalását
Szendy Károly polgármester megjelenik a csütörtöki pártértekezleten —
Naponként üléseznek a szakbizottságok — Az évadnyitó klubvacsorän
ünneplik Terbócz Imrét és Usetty Bélát
A. Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának tevékeny-
ségét az izgalmas munkanapok egész során át telje-
n a költségvetési tárgyalás előké ése köti le.
"zen a héten napról-napra üléseznek a különböző
pártszakbizottságok, hogy kiforrott indítványaikat
a pártértekezlet elé terjeszthessék még a kellő idő-
ben, úgy, hogy a párt a költségvetés tárgyalására
összeülő pénzügyi bizottságban érvényesíthesse ál-
láspontját.
A — pártszakbi
"ttsági üléseken teljesen fel
szülve vesznek részt a törvényhatósági bizottsági
tagok, hogy a kerületek kívánságait képviselh
A párt vi ősége igy zik odahatni, hogy a sorra
kerülő indítványok ne részletkérdésekben aprózód-
janak el, hanem minél inkább — nagyvonalúak
legyenek.
Csütörtökön pärtertekezlet lesz, amelyen
meg fog jelenni Szendy Károly polgármester is
és a párt plénuma előtt ismerteti a költségvetést.
Október 12-én, kedden délelőtt tartja a költség-
vetést előkészítő pénzügyi r első ülését,
amelyen ndy Kärc polgármester előterjeszti
költségvetési expozé
pon délután, a pé
nácskozásait megel
szerint ug
bizottság é
nezen a na
demleges ta-
ül össze ismét a pártértekezlet, amelyen ki-
fejezésre jut a költségvetést illetőleg a párt
álláspontja,
Az októher 8-iki közgyűlés
sével a párt teljesen végzett a párts
üléseken és szeptember 29-iki pártértekez-
leten, amelynek anyagát a Fővárosi Hirlap legutóbbi
számában már ismertette. Ezen a Pártértekezleten
nagyon meleg fogadtatásban részesült Király Kal-
n tanácsnok nagyszabású előterjesztése a 30 mil-
liós útépítési programról és úgy Dorner Gyula, aki
ennek a programnak elkészítését annak idején fel-
vetette, mint a párt több más tagja, a legmesszebb-
előkész
bizottsági
— A PÁRTBÓL
A költségvetés a pártszakbizottsági ülések előtt.
A költségvetést letárgyaló pártértekezlet elök6szi-
tésére a párt valamennyi szakbizottsága ülést tart.
Október 4-én, hétfőn az elnöki bizottság ülésezert
Hencz Lajos dr. elnöklésével, az előadó Vályi La-
Jos dr. volt. Ülést tartott a közegészségügyi bizott-
ság is, amelyen Darányi Gyul a törvényható-
sági bizottságnak új orvosszövei delej;
nökölt, az előadói tisztet pedig Szenfesi Jó
tötte be. Kedden a közjótékonysági bizottság tartott
ülést Gadr Vilmos dr, a közélelme i bizottság
Usetty Béla dr., a közoktatási ottság Dongó
Orbán, a közművelődési bizottsá Kertész Elemér
elnöklete alatt,
1eth Imre előadása. Németh Imre ors:
i képviselő október 12-én este 8 órakor a Nem-
ég Fővárosi Pártja VI. kerületi szervezete
ségében (Szív-utca 61.) a , Nemzeti egység gon-
dolatának tartalma" címmel előadást tart, amelyre
az elnökség ezen az úton is meghívja a tagokat és
az érdeklődő vendégeket.
Mozgalmas évadnyitás a VI. kerületben. A VT. kerü-
leti pártszervezet j elnöksége a most meginduló 10-
lítikai esztendőt igen szép programmal nyitotta mog.
menő támogatásukat biztosították a tervezet keresz-
tülvitelére, de ismételten hangsúlyozták, hogy nem
óhajtanak a kitűnő program leszögezése mellett
megállni, hanem a munkálatok programszerű ke-
resztülvitelét kívánják látni.
Halter Károly és Vályi Lajos dr. az ülésen eré-
lyesen állást foglaltak amellett, hogy a tervezett
autóbusz zs úgy oldassék meg, hogy ne Vesz6-
lyeztess: osmajor nyugalmát. Ugyancsak ha-
nyilvánult meg a patikanyitd-
engedélyezése kérdésében. Utalás történt arra,
, a főváros mintegy tíz év óta elzárkózik az új
rtárak engedélyeezésétől, holott a
dő város indokolttá teszi a gyógys
sát. Új gyógy z utóbbi
a belügyminiszter engedé mégis megny
ami által a főváros autonómiájában biztosított jo
ról mondott le.
a V
tározott állásfoglal
sok
szaporítás
*
A munka erős ütemének
élete is megkezdődik. Október
ják meg a központi pártkör
ját. A megny ünnepiességét
epette a párt társas
7-én, csütörtökön tart-
évadnyitó klubvacsorá-
emeli, hogy a va
eso keretében
eg ovációt rendeznek Terbóez Imre fötit-
kár és Usetty Béla dr. országgyűlési képvi-
selőknek,
abból az alkalomból, hogy a kormányzó a kormány-
munk
osi címmel jutalmaz ei
Veress Gábor dr. törvén
i legutóbb a MÁV igaz
serélte fel, a neki jutott legt lsőbb kor-
főtanác
kat.
got, a
me: alkalmából a pPpärtertekezleten
ünnepelték.
A esütörtöki szezonnyitó klubvacsora az újonnan
rendszeresített häznagyi tiszt első betöltőjének
lágyi Ferencnek lesz a nagyszabá
a premierje
et a pártkör
zezönra elt
amel etének fejlesztése
idei
Programban,
érdekében az
rvezetet. A legutóbbi napok:
munkásszervezet kebe!
Cchocptlia
elnök vezeté-
Ferenc bi
Megalakította a munkássze:
ban tartott kultur-esten a
alakult műkedvelők szórakoztatták a
Lajos ker. elnök és v. Papp Gyula ü. v.
sével megjelent párttagol á
sági tag a munkások jelen szervezked
fejtegette. A kerület kereskedőinek megszervezését F a r-
kas József társelnök, az iparosokét Lenkei Ferenc
társelnök, gyáros, a magänalkalmazottak6t almár
Jenő, a tanügyi a esy János kö
zépisk. szakfelü, szép eredménnyel. A
tervbevett di estek megrendezésével, elöke
ugyancsak Kékesy János foglalkozik. Az elnökség
inden kedden pártnapokat rendszeresített, amikor a
zsufolásig megtöltik az érdeklődő párttagok.
$-iki pártnapon Gömbös Gyula, a párt
a nemzeti egység TÉL megterem
égeket
szeptember
megalapítója
tője emlékének hódoltak. Sehoepflin Lajos ker. el-
Papp Gyula ü. elnök felszólalása után
Ferenc bizottsági tag méltatta Gömbös
n indítványára mozgalmat
vuláról utcát nevez-
elnök indítványára
, a központi elnöksé-
körút és Aréna-út közötti városrész fe
lyozó hátrányos adóövezet megváltoztat.
Istv
Gömbös G
Gaál
hogy
érdemeit
Gyula
indít a pártszervezet,
zenek el.
megkeresték a
get a To:
megakad
jából. Október 30-án választói vacsorát rendez
MOVE nagytermében, Az alkalmat felhasználják a ke-
rület képviselői: Bessenyey Zénó dr. és Szurday
Róbert, tovább
renc bizottsági
kásságukról.
Veress Gábor dr. és Sárkány Fe-
beszámoljanak eddigi mun-
tagok, hogy
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagipara: Budapest, V., Sas-uten 25. szám
. "relelon: 1-202-81, 1-108-58.
+ ««.6vi telj. kép. 12.000 v.
Cementgyár : Lábatlanban .
Mészgyárak: Lábatlanban. . . s" m m — 5.000,
Dorogon . . s. sss. wm 3,000 4
Téglagyárak ı Buda-Ujlak, Kőbánya,
Nyergesujftalu évi telj. kép. 60,000.000 drb,
Cserépgyár ı Buda-Ujlak ww 8,000.000 drb.
--- Page 269 ---
Budapest, 1937 október 6
Készül a 24 millió pengős
csatornázási program
Főcsatorna a Margit-hídtól a Gellért-térig
Rendkívüli érdeklődés fogadta azt a nagyszabású
munkálatot, amelyben Király Kálmán tanácsnok,
az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője a fő-
város éltető ereinek, úthálózatának fejlesztési pro-
gramját dolgozta ki 30 milliós költségvetés kere-
tében. Mint a Fővárosi Hirlap
illetékes helyen
ennek a
értesül, készülőben nagy műnek a
pandánja:
a főváros esatornäzäsi
van
programja.
k munkálatai már megkez-
"ő év első hónapjában Király
már bemuütathatja a polyármes-
amely — miként az út-
csak hat évre osztja be
tülvitelét. A tervezet
A tervezet elkészítésé
dődtek, úgy hogy a
Kálmán tanácsnok
ternek a kész programot,
burkolási program — ugya
a tervezett munkák kere:
elkészülte előtt ltségekről hozzávetőlegesen is
csak alig élni, de nagy általánosságban
annyit leszö hogy a mai elgondolások
szerint a csatornaépítési program keresztülvitele
mintegy
24 millió pengős költség körül mozog.
A csatorn si program, mint a már közzétett
útburkolási tervezet is, ismertetni fogja Budapest
esator sának multjät, jelenét és megállapítja a
fejlődés útját. Kiterjed a munkálat a fő-
csatornákra (az úgynevezett gyűjtőkre), a csatorna-
hálózatra, a szivattyútelepekre, vagyis az egész
esatorna-komplexumra, Kijelöli a szükséges javítási
é vítési feladatokat, figyelemmel arra, hogy
vannak a fővárosnak olyan csatornái is, amelyek-
nek anyaga tégla és van sok román cementbetonból
készült csatornája is. Ezek a csatornák olyan ros
állapotban vannak, hogy már csak korszerű átépí-
téssel lehet segíteni rajtuk.
Felsorakoztatja azután a tervezet a szükségszerű
új alkotások programját is. Nem mondunk titkot,
ha itt rámutatunk arra a nagy hiányra, hogy Budán
a Dunaparton a Margit-hídtól a Gellért-térig
a főcsatorna hiányzik.
A csatornák ezen a hosszú kaszon szabadon öm-
lenek kís vízállásnál a Dunába, magas vízállásnál
azonban ezeket a csatornákat zsilipekkel kell elzárni,
ugyanakkor természetesen, végig a Dunaparton, a
víz átemelésére szivattyúkat kell felállítani. Most
már évek óta nem volt erre szükség, a multban azon-
ban gyakran pöfékeltek a budai Dunapart egész
ában a szivattyúk, hoteken át rontva bűzös
kkel a levegőt. Ez csak egy kikapott példa a
tennivalók sorozatából, amely csatorna-program
keretében k zerű megoldásra kerül.
A csatornázási programot ugyanolyan
zás kíséri, mint amilyen általános öröm
az útburkolási tervezetet.
viárako-
fogadta
Gépcsítés és racionalizálás
székesiőváros nasyüzemeinél
A kiserletek a lesteljesebb mértékben beváltak
— A személyzet mal létszámát nem apasztjäak
Legutóbbi számában — részletesen beszámolt a
Fővárosi Hirlap a főváros három nagyüzem6nek
nagyszabású fejlesztési terveiről és racionalizálási
törekvéseiről. A beszámoló keretében kimerítően is-
mertettük az Elektromos Művek munkaprogramját,
amelyet az áramtermelés ölgälatähan akar a leg-
közelebbi időben megvalósítani. A nagy [fejlődési
folyamat mellett megindult az Elektromos Művek
adminisztrációjának és áramért sítési tevékenysé-
gének átszervezése is a racionalizálás jegyében,
Az ügyvitel átszervezése, amelynek végrehajtá-
sára a mult év szeptemberében az ellenőrzési és
szervezési főosztályt állították fel, egyelőre az elő-
munkálatoknál tart. A részletes racionalizálást
fogyasztók kiszolgálását végző osztályok átszervezé-
lnek megkezdeni, azzal a célzattal, hogy
a gősebb feladat a közönség minél tökélete-
sebb és minél gazdaságosabb kiszolgálása. Ennek a
célnak szolgálatában létesült a Honvéd-utcai „elek-
tromos házban" az V. kerületi iroda, amelynek si-
keres működése és a közönség részéről történt töme-
ges igénybevétele, mint a Fővárosi Hirlap már meg-
írta, arra az elhatározásra vitte az Elektromos Mű-
vek vezetőségét, hogy a főváros különböző gócpont-
jain hasonló irodákat állítson fel.
A második elektromos iroda november 1-én
nyilik meg Budán, a Margit-körut és a
Zárda-utca sarkán bérelt helyiségben. A kö-
vetkező irodát a jövő évi május 1-én nyitják
meg a Baross-téren, a Fiumei-út sarkán,
annak az épületnek földszintjén és első emeletén,
ahol a Gerenday-féle régi sírkőüzlet van. A bérletre
vonatkozó tárgyalások legközelebb befejezést nyer-
nek,
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMÉBE : UJDONSÁG!
DEHO-NEMES FATADETA
egyed. árusító
SÜDFELD fatapéta tüztet. 70 éves cég. — Nagy választék
mindennemű tapétákban. — Dijtalan árajánlat
IV., Mária Valéria-u. 10. Tel. 182.021
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — "Tel. :
Lakás: III, San Maroo-u. 31. — "Tel. :
168-261
162-927
Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
TELEFON: 29—03—71, 49—87—17.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
BUDAPEST, VIII.,
TELEFON : 135—4625. PRÁTER-UTCA 74.
Egymásután állítják fel a város különböző
pontjain és mindenekelőtt a Belvárosban a további
elektromos irodákat is, amelyeknek az a hivatásuk,
hogy nség kiszolgálását minél teljesebben el-
lássák.
A fogyasztók érdekében a közönséggel érintkező
alkalmazottak részére oktató előadásokat
rendszeresítettek, amelyeken az udvarias viselkedésre,
a háztartás lékek használatára és az áram-
fogyasztási számlákra vonatkozó ismeretek kibőví-
téséről gondoskodtak. Abból a célból, hogy az alkal-
mazottak valamennyi munkakört megismerjék, zZ
irodai személyzet részére a speciális üzemi ismeretek
gyarapítására továbbképző tanfolyamokat rendeztek.
"Az áramértékesítés terén a mult év őszén lépett
életbe az új háztartási árszabás, amely legteljeseb-
ben megfelelt a hozzáfűzött várakozásnak,
A legközelebb megvalósításra kerülő terv
az árszabások különbözőségének egyszerüsi-
tése, összevonása és olcsóbbá tétele,
amelynek realitását csak az biztosítja, ha az ár-
csökkentéssel szemben a kedvezmények a /ogyasz-
tás növelésére viszik a közönséget.
Napirenden van
az áramelszámolás, számlázás és statisztikai
szolgálat gépesítése,
Lyukkártya-rendszerű Hollerith- és Powers-gépekkel
folytattak hat hónapon keresztül próbákat, amelyek
eredményeképen megállapították, hogy az Elektro-
mos Művek komplikált tarifaszámításainak jobban
megfelelnek a Hollerith-gépek. A bevált próbák
után megrendelik a szükséges gépeket, amelyek szäl-
lítása még ebben az évben megkezdődik és a jövő
év második felében jut az adminisztráció abba a
helyzetbe, hogy az egész számlázást géppel végez-
heti. A gépesítés nagy mértékben tökéletesíti a sta-
tisztikai szolgálatot,
Hasonló tanulmányok folynak a gépesítés be-
vezetésére a Gázműveknél is, Értesülésünk szerint
a Gázművek egyszerübb tarifaszámításaihoz alkal-
masabbaknak bizonyultak a Powers-gépek. A har-
madik — nagyüzem, a Vízművek is kisérletezik
a gépesítéssel. Mielőtt határozna ezen a téren, meg-
várja a másik két nagyüzemnél megállapított ered-
ményeket, amelyek tanulságul szolgálnak.
A gépesítést első hallásra a tisztviselők idegen-
kedve fogadják, azzal a gondolattal, hogy a gépek
bevezetésének létszámecsökkentés lesz a következ-
ménye. Ugy az üzemi osztálytól, mint az üzemek
vezetőségétől, mint a Fővárosi Hirlap mértékadó
helyen megállapította, a legtávolabb áll ez a gon-
dolat. A gépek bevezetése a számlázásba — mint
velünk közölték — a mai tisztviselői létszám csök-
kentésére fog ugyan vezetni ezen a fronton, de
a munkaerők számának a csökkentésnél fo-
kozottabb emelését fogja megkövetelni a
statisztikai szolgálat.
A konjunkturakntatások és egyéb munkaterületek
olyan feladatokat juttatnak a statisztikának, amely-
nek kellő időben való elvégzésére ma a fogyasztók
százezreinél gondolni sem lehet. A gépek bevezetése
tehát nem létszámecsökkenést, hanem a közönség ér-
dekét szolgáló új munkaalkalmakat fog teremteni.
Beszédes adatok
Rákosváros
első esztendejéből
A XIV. kerület a mult héten ünnepelte hivatalos
fennállásának első "évét. Ebből az alkalomból meg
jelentek az el óság épületében a kerület külön
bi ző pártállású törvényhatósági bizottsági tagjai
etői, akiket Schmaderer Oszkár
Timanóczy Oliver dr. főjegyző
rendkívül
az utóbbi időben,
hogy mindenképpen indokolt volt a
ság életrehívása. 1936-ban 794 építé engedélyt
adtak ki a kerületben és a mérnöki o álynak 7000
ratra terjedő forgalma volt. Felépült a hermina
A Rákosváros
nagyarányú fejlődést
mutat fel bebizonyosodott tehát,
mezei római katolikus plébániatemplom és most
folynak körülölte az útépítési és térkiképzési mun-
kálatok. A XI kerületben létesült vitézi házak
ugyancsak fontos lépését jelentették a kerület fej-
lődésének. A legközelebbi jövőben, valószínűleg már
október közepén, újabb nagy lépészel halad előre
a XIV. kerület a városiasodás útjáu:
megkapja ugyanis az önálló kerületi tűz.
őrséget,
amivel egy csapásra megszünnek azok a veszedel-
mek és bajok, amelyek többnyíre amiatt álltak elő,
hogy a kerületet kéfelé szelő MAV-vonal sorompói
zárva voltak.
"Tekintélyes mértékben fejlesztette a székesfővá-
ros a XIV. kerület útháló: , ennek leg ebbi
eredménye az, hogy az 1938. év elején a Rdkosren-
dező pályaudvar gleges jellegű útvi
nallal közvetlen > jut a kerület k
zépvontjával. Av terén is sok munk it
végeztek el. Gondosk
keletre fekvő és
terület vízlev árkok segít víz-
telenítés a kerület e
egyszersmindenkorra megszabadul a — talaj.
vizek által okozott gyakori áradásoktól.
közigazgatási hatóságnak
porodott — engedély
Sok gondot okozott a
a külterületen rendkívül el
nélküli, szabálytalan lakóbód. eltávolítása. Köz-
és közegészségügyi szempontok figye
azonban, sok fáradsággal, sikerült
onyokat teremteni ezen a téren is, bár
akkor következhetik el,
inséglakás fog rendelkezésre
tűrhető
a gyökeres megoldás csak
ha megfelelő számú
állani. -
Atßelyezik
a HED vég-
állomásokat
ékesfőváros megváltotta a HÉV-et,
a vállalat deficites volta ellenére nagy erőfeszítéssk
történnek abban az irányban, hogy a környékbeli
közlekedés szempontjából olyannyira fontos kö
kedési szervet a modern igényeknek — megfelelői
fejlesszé A legutóbbi időben ezen a téren jelenté-
keny előrehaladás mutatkozott. Ugyszólván minden
vonal mentén átépítik az állomási épületeket és
előre megállapított program keretében fejlesztik a
Amióta a s:
váltóhálózatot. Idöszerüv6e vált általános közleke-
déspolitikai okoknál fogva a HÉV végállomásai-
nak áthelyezése is. A vágóhídi, a Pálffy-téri, Gellért-
úti végállomásokon kívül most már
HÉV rákospalotai állomását is át
A Pálffy-téri végállomás kitelepi-
munkálatainak be-
új vágányépí-
északi ré-
téri és kerepe
a Vác—gödöllői
akarják helyezni.
tésére a Margithíd átalakítási
fejezése után nyomban sor kerül, az
tési munkákat már a híd budai felének
szénél javarészt el is végezték.
A vágóhídi végállomást a [Boráros-térhez akar
ják közelebb hozni és ha ez megtörténik, akkor a
vágóhídi Beszkdrt-forgalmat a HÉV forgalma
fogja felváltani, a kerepesiúti HÉV — végállomás
áthelyezése onban egyelőre rendkívül nehéznek
látszik. A Keleti pályaudvar szükségszerű fejlődése
hozza magával, hogy jelenlegi helyén sokáig nem
maradhat az itteni HÉV-állomás, minthogy azon-
ban a közelfekvő területek új pályaudvari beren
dezkedés sítésére nem alkalmasak, most azon
tanácskoznak, hogy a kerepesiúti fejallomast a
Hungária-körútnál kellene berendezni. Legtovább
valószínűleg a Gellért-téri HÉV állomás kitelepí
tése várat magára, itt ugyanis az a helyzet, hogy
a Beszkárt meg akarja várni, amíg végleges dön-
tés történik a Duna jobbparti központi M álya-
udvar, a Szent Imre pályaudvar helyének kijelölé-
sére nézve. Ha erre sor került, akkor a HÉV vég-
állomását ennek a területnek szomszédságába he-
lyezik.
Schütz Testvérek, KL”
«> Optalit‘
bi
FP.-brons ! fém:
Telefon: fehér-esapágyfém !
1-530-0%, GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
--- Page 270 ---
Budapest, 1937 oktöber 6.
F6lövr6. . 0 4 Jé a ae 8 ja
egész ÉVTE . . . . a s s . :
12 pengő,
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Karafiáth Jenő főpolgármester olasz kitüntetése.
A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére leg-
felsőbb elhatározásával megengedte, hogy Karafiáth
Jenő dr. m. kir. titkos zudapest székes
tanácsos,
főváros főpolgármestere az Olasz Koronarend nagy-
keresztjét elfogadja és viselje.
Némethy Károly tanácsnok külföldi előadásai.
Némethy Károly tanácsnok Zürichbe, majd onnan
Párisba utazott, ahol tanácskozásokat folytatott
a városok közti kultúrkapcsolatc kiépítéséről. A
tanácsnok mindkét városban figyelemreméltó előadá
sokat tartott.
Ugron Gábort megoperálták. Az elmult héten
Hültl Hümér dr. egyetemi professzor a Pajor-szana
tóriumban megoperálta Ugron Gábor ny. minisztert,
a kiváló politikust publicistát. A gyomorműtét
kitünően sikerült, Ugron jól érzi magát és
a napokban már el is hagyja a szanatóriumot.
Felkay tanácsnok ünneplése, Felkay Ferenc dr.
tanácsnokot névnapja alkalmából meleg ünneplés-
ben részesítették, Az közoktatásügyi ügyosztály tisz
tikara élén Boros Pál dr. főjegyző üdvözölte, majd
Urbányi C. József a ztény Tanügyi Bizott. ;
Erődy Kálmán FANSz oktató osztá küldöt
sége élén fejezte ki szerencsekívánatait, Ölt ky Pál
a Budapesti Tanító Testület, Pe: mán
az iskolaorvosok, Németh István Pedagógiai
a
Sz
a
minárium könyvtára, Vargha Márton a kertészképi
iskola, Jánossy Imre az iparostanonc iskolák
sülete, Barta Imre az ipariskolai tanárok és tanítók
országos egyesül Zombori-Moldován — Béla az
iparrajziskolák, elly Gizella az óvónők nevében
üdvözölte a tanácsnokot.
VÁSÁROCJON
osztálysorsjegyet |
TÖRÖKNEL!
NYEREMÉNYHÚZÁS
OKTÓBER 16. és 19-én
TÖRÖK A. :s TSA
BANKHÁZ RT.
Budapest, IV., Szervita-tér 3.
Egy sorsjeggyel elérhető legnagyobb nyeremény
ELEFON: 1
Y E L L o W Szivacsbehozatali
äruhäz Budapest,
VI., ANDRÁSSY-ÚT 32. *.5 111.338,
066, 150-961,
Kocsimosó szívacsok és szarvasbörök, továbbá mindennemű
ipari szivacsok ÓRIÁSI VÁLASZTÉKBAN!
Dugattyús., körforgó. és turbina-
szivattyúk, tűzoltószerek, gőz-,
víz- és gázarmatúrák, útépítő
gépek, köztisztasági szerek,
gőzfertőtlenítő berendezések,
JOBBAGY- in
barnaszentüzelesü folyton-
égő kályhák. Gépjárművek,
diósgyőri golyóscsapágyak.
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VASGYÁRAR
Kereskedelmi Képviselete R.-T,
Budapest, VII, Müzenm-körüt 18. Sz.
TELEFON : 133-394. Levélcím:
BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61.
Ezüstlakodalom, Meghatóan szép családi ünnep-
ség keretében tartotta meg nedeczei Nedeczky
László, a Stádium Sajtóvállalat kiváló igazgatója, a
városi Hírlap nyomdájának felelős vezetője és
ületett Pálffy Erzsébet házasságának huszon.
évfordulóját, Az ezüstmennyegző a Jézus
Szíve-templomban volt, ahol Kemenes Illés tankerü-
leti főigazgató részesítette áldásban a jubiláns há-
zuspärt, A templomban a kiterjedt rokonságon kí-
vül nagy, előkelő közönség jelent meg, amelynek
soraiban ott voltak: Báthory-Hüttner János dr., a
Stádium Sajtóvállalat vezérigazratója, — Zsilinszky
Mihály igazgató, a i Hírlap szerkesztősé.
gének küldöttsége, Gyula dr. felsőházi tag,
Czobor László ny
gyülesi képvis
8 1, Pilis Károly v. ország-
lő és mások.
Egységes idegenforgalmi propaganda. A Gyógy.
helyi Bizottság minap tartotta Karafiáth Jenő dr.
főpolgármester elnöklésével teljes ülését, amelyen
résztvettek az idegenforgalmi intézmények is. Kara-
Jjiáth Jenő az idegenforgalmi szervek együttműkö-
désének és az egységes pr igandának szükségessé
gét hangoztatta. Tormay Géza államtitkár, az Orszá-
gos Magyar Idegenforgalmi Hivatal elnöke örömé-
nek adott kifejezést, hogy a főpolgármester meg.
találta a módját a harmonikus együttműködés gya-
korlati megvalósításának. A kesfővárosi Idegen-
forgalmi Hivatal ugyanc: bejelentette a közös
munkában való részvételét és hasonló értelemben
nyilatkozott Bársony Oszkár, az IBUSz vez6r-
igazgatója is.
Hangos fitmfelvétet
az angyallöldı szivattyútelenen
Az angyalföldi esatornaszivattyütelep ügye hosz-
Magyarország új autótérképe. Az autósok örö-
| mére új autótérkép készült. Szél? Sándor dr. tb. fő
szolgabíró szerkesztette a térképet, amely ügyes
összeállításban, könnyen kezelhető yvalakban je-
lent meg. Plasztikusan mutatja meg a térkép az or-
szágutak különböző jellegét, úgy hogy a térkép
„olvasöja“ a legkönnyebben tud tájékozódni, annál
is inkább, mert az utak mellett mindenütt fel van
tüntettve az útvonal-származás jele. Külön értéke a
térképne hogy tizenhárom város részletes térképe
is látható rajta. A térkép Shell-kiadásban jelent
meg, amelyben Magyarországon kívül Belgium,
Franciaország, Olaszors.
vannak, Azok számára,
4 térképei is forgalomban
kik az egész sorozatot meg-
veszik, ingyen adják Ausztria, Németország és a
Skandináv államok úttérképeit. A magyar r 2
pengőért kapható a inyvkereskedésekben és a
benzinkutaknál. Nagy I
mint a külföldi utasok
Breuer Gusztáv h
e számít úgy a magyar,
széről.
ála. Társadalmi és gazdasági
körökben osztatlan részvétet keltett Breuer Gusz
távnak, a Magyar Cukoripar nyugalmazott vezér-
igazgatójának halá Breuer Gusztáv évtizedeken
keresztül vi vállalatának ügyeit és egyike volt
a magyar cukorgyártás legkiválóbb szaktekintélyei-
nek. Az elhunytban Balázs Blockner Pál apósát
szolja.
Hétszázhusz kislakás.
hétfőn Szendy Károly
A magasépítési
polgármester — elnöklésével
ü tartott, amelyen a kislakások építése került
lásra, mult heti ülés óta, amelyen elhatá.
hogy szükséglakások helyett kislaká
főváros, a m vosztál
gal átdolgozta a terveket, amelyek
etileg tervezett 1000 szükseglakäs hel
szoba-konyhás, ás kislak: épül. V
Wellisch Andor törv6nyhatösäs
bizottság
A
épít a
gyorsa
sépítési
az
előszol
szú időn át ugyancsak hangos volt a sok fellebbez
től, amelyet az alépítményi munkák vállalatba adása
ellen adtak be. Most azután, hogy a nagyszabású
munka impozáns méretekben előrehaladt, ismét han- |
gosan jelentkezik az angyalföldi szi yütelep. Han- |
gos film veszi szárnyára, hogy a iségnek is be- |
mutassa a főváros nag; ű, mod alkotását és
a magyar műszaki munka diadalát.
A Magyar Filmiroda kért engedélyt
az angyalföldi munkálatokról hangos
hessen, Ez szombaton délelőtt meg is ti
Kálmán tanácsnok, az út- csatornaépíté
n
arra, hogy
filmet készít-
t, Király
i ügyosz- |
tály vezetője és Zaitz László műszaki főtanácsos
jel en, Megjelentek filmfelvételnél az alap-
ttes vállalkozói, a Pittel és
és a Zsigmondy Béla Rt. vezetői
legérdekesebb képet mutatja az épít
földalatti esőtorkolatok vasbeton-
kában, Most lehet belelátni a szi-
vattyútelep gyomr \niely még nyitva van, míg
a további építkezé áÁn ez az dekes technikai
látványosság már el fog tünni, Azután majd új feje.
zete kozdödik a nagy műnek: a felépítmény elkészí-
tése és a gépi berendezés.
A szivattyútelepről felvett filmet a mozik már a
hét folyamán bemutatják.
építményi munkák e
Brausewetter
nleg
A amikor a
szerelése van mun
is.
Bódy tanácsnok ünneplése a FANSz-ban, A Fő-
városi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségének tiszt
viselő oszti plésben részesítette Bódy
szló dr. tanácsnokot kormányfőlandácsossá történt
kineveztse alkalmából. Az ülésen elhati hogy
a szövetség elhúnyt nagynevű elni
alpolgármester emlékének megörökítés
napban hangversenyt rendeznek. Az
nepi vacso 1 Lamotte Károly alpolgármesterr z
a vezető tisz
Leó dr.
lentek meg
Szokola
élén nagy
lők, Az
számban j
1epi beszédet
elnökhelyettes mondot majd az ügyosztály nevé.
ben Beliczay Imre 1őj ő köszöntötte az ünnepelt
Bódy 1 ót, aki meghatott hangon *k nte meg a
meleg szeretetet, amelynek az egybegyültek bizony-
ságát adták.
Házasság. Jtévész András dr., Jtévész Mihály
szerkesztő, törvényhatósági bizottsági tag fia és
got kötöttek,
Takarékpénztár
Katalin október
fillérek.
2-án h
A Községi
Fischer
A guruló
nemes célzatú, oktató hangosfilmet készíttetett „A
guruló fillérek" címmel a fővárosi iskolák tanuló
ifjúságának takarékosságra való nevelésére. A fl-
met október 7-én, csi jkön délután 5 órakor a
Reältanoda-utea 7. szám alatti gimnázium II. eme.
leti vetítőtermében mutatja be az intézet meghívott
közönségnek,
VASS JÁNOS
ADLER ES KAPPEL
IE
irógépek
Egész lakását
Irányi-u 4. — Tel.: 183-628,
UurIŐ
amerikai rendszerű
folytonégő-kályhával fütheti!
Legújabb típusú Unio és Oetl
tűzhelyek, legújabb kétaknás
Dbarnaszéntüzelésű kályhák
Oetl Antal rt. Külyha- és tüzhelyosztály
Budapest, Andrássy-út 9. Telefon: 116-108.
netett mondott a polgármes
nak azért, hogy a bizottság
figyelembe vették. A bizottság
tette a terveket, majd Wossala Sándor tanácsnok
bejelentette, hogy az épíke nyolc-tíz nap mulyu
megkezdik. k ás-kérdésben elfog-
fővárosr
lalt
ba
F
törvényhatósági
új elhatá
Katona
tja.
ozását ővárosi Hirlap mai ám
bizottsági t
J
Takarék
skodni annyi, mint a legszükségesebb
logra költeni. Van szükségesebb, mint osztály
venni? Közismert dolog, hogy sokan lettek
gazdagok sorsjegy által és amellett állandó ren
is nyujt. Ma már alig van ember az orsz
volna sorsjegye, mert mindenkinek saját
deke, hogy önbizalmát, hitét, reménys
felfogott ér.
t növelje,
Töltőtollak
Csavarironok
Levélpapírok
CC X LCE R Dorottya-utca 9.
Október 7 és 12-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
GÓP N CSŐ, VASBUTOR SODRONY-
e ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
/ 1 ELÉ BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148—198.
JÁRPITZ NÁNDOP ÉS TÁRSA HFT.
BUDAPEST,
IX., DANDAR-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegző-
Mapítási év: 1862.
Telefon: 134-664.
festékek, bélyegzőpárnák, mézgaoldat „Simple-
fix" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitüntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
Az új 39. M. Kir. Osztálysorsjátékon
egyetlen sorsjeggyel nyerhető szerencsés esetben
700.000 : 2.
A jutalom 400.000 pengő.
a főnyeremény 300.000 pengő.
Az első 4 osztály főnyereményei
25.000, 35.000, 45.000, 55.000 pengő.
Nagyon jelentős a 21 drb 20.000 P és
vag 10.000 pongós nyeremény ís.
A sorsjegyek fele nyer!
Az I. osztályú sorsjegyek hi vatalos ára:
Egész 161 negyed nyolcad
28 14 7 3.50
" tni van idő legkésőbb az
ölthet. 16-án kezdődő húzás előtt.
Uj játéktervet
készséggel küldenek minden-
kinek Te. összes Löhrusitök,.
pengő.
--- Page 271 ---
Budapest. 1937 október
Grzpasdci ERTESITÖ
Mesdöbhbeniö áruházi anomáliák
a , Kereskedő Nap" fóruma előtti
A Fővárosi Hirlap multheti számában már kö-
zöltük, hogy a — kereskedelemügyi minisztériumban
megtartották az első kereskedö-napot zen a ta-
ná son Bornemisza ter elnökölt,
aki mellett Halla Anunrél államtitkár és Arkay Fe-
rene miniszteri osztályfőnök foglalt helyet. Ott vol-
tak az teri ök vezetői, ott
volt Végh zső postafőiga , Kőszeghy Iván
miniszteri tanácsos, Vargha Vilmos kikötői kor-
mänybiztos.
Rögtön az első kereskedőnapon bebizonyosodott
az, hogy
az úji ya kercskedőérdekek érvénye.
sitté őrendű instrumenuma lehet,
éppen ezért a miniszter máris kitűzte a le;
kereskedőnapot, még
november 9-ére.
A kereskedőnapon
legfontosabb problémája volt a gyári detailárusítás
rendezése, ami szociális szempontból is sürgeti a
megoldást, mert a detailban árusító gyáros pontosan
azokat a kereskedőket konkurrálja le, akikből maga
a gyár prosperál. Bornemisza miniszter elismerte a
panaszok jogosultsá úlyozta, hogy ezt
a kényes dést az k kölesönös meg-
értéssel megegye mert vilá.
808 és
át, de hang:
rdekeltek c:
sel
és rendezhetik,
érdeke
emmel
is megkí-
a gyáripar jól felfogott
k karöltve
vánja, hogy a
A miniszter azt is kijelentette, hogy már a leg-
közelebbi időben az érdekeltek bevonásával külö:
bizottságot szervez, mely a Orvos
illetve a gyáripar és kereskedelem teljes
összhangot megterem
A kereskedőnap másik igen fontos problémája
panaszokat
között a
az egységáruházak "elleni" vídekezés volt.
igéretet is kaptak arra
t fognak találni a
gok honorálásá
egységáron
szke-
Az érdekképviseletek
ró hogy sürgős jogrendezi
ker dőnapon elhangzott kív
és törvényesen lehetetlenné t
való árusítás
dését.
A kereskedők, természetesen, máris
a legintenzívebb adatgyüjtést, hogy
az
formáinak terje
újabb áruházi
megkezdték
a miniszternek konkrét ügyekkel kapesolat-
ban mutaths
k be anomáliákat
amelyek lehetetlenné teszik a tisztes kereskedelem
szolid működését. Így elsősorban rákívánnak mutatni
egyes áruházak úgynevezett kalkulációjára. Először
|
|
zelebbi
pedig elég közeli dátummal,
résztvett szervezetek egyik
is kétségtelen, hogy az élelmiszerosztályokat tulaj-
donképen csalogatónak tartják, mert miközben n
textilosztály 35—40%-os haszonnal kalkulál, ugyan-
akkor a erosztály a főcikkei közül a sót, a cuk
rot és a lisztet önköltségi áron adja, sőt a lisztnél
nem ritkaság a ráfizetéses árusítás sem.
A gyarmatáruknál és az egyéb fűszeráruknál
azonban még az az agyonplakátozott olcsóság sem
egészen felel meg a — valóságnak. Mert például a
Párisi AÁruházban 36 fillérért lehet kapni egy kiló
malá de díszesebb csomagolásban ugyanez 44 fil-
lérbe kerül, végül kartoncsomagolásban, különleges
divatos jelzővel feldíszítve, már 88 fillérért adják,
A 60—80 pengő havifizetéses segédek 4 filler pré-
miumot kapnak dobozonkint, így aztán
a családjuk egészségéért aggódó háziasszo-
nyokba beleszuggerälläk, hogy a S8 filléres
maláta sokkal tápdúsabb, higiénikusab,,
aminek eredménye az, hogy a 36 filléres önköltségi
áron hirdetett malátából alig fogy valami, ellenben
Aranykoszorús mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII., Gölya-utea 13. Tel.: 146-036.
Tyítmann Ferenc
Sat. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és Eröätviteli
"Telepeket Építő Vállalat.
Budapest, IV., Kaas Ivor-u. 6. Telefon: 184-703,
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Lóverseny-tér mellett
mm ————————
Telefon : 296-832
. bebizonyosodott, hogy itt is
annál inkább veszi a hiszékeny közönség ugyanazt
a portékát több, mint a duplájáért.
Ugyanez az eset a rumnál, amelynek félliterje
üvegben „40%-os rum" elne
vez 110 fillérbe és „fearum“ elnevezéssel 130
fillérbe kerül. Mondani sem, kell talán, hogy mind
a három üvegben ugyanazt a rumot árusítják.
A ker
bemutatásával
skedelmi érdekeltségek az ilyen anomáliák
igyekeznek bizonyítani, hogy
ezzel a kereskedelmi módszerrel nem vehetik
fel a versenyt
zi, jónevű kiskereskedők, akik vevőiket
n át tisztességgel, szolgálták ki és a kö-
zönség bizalmával a jövőben sem kívánnak vissza-
élni.
Jellemző
egyébként az áruházi mentalitásra az
a kártérítési pör is, amely a minap került a buda-
pesti ítélőtábla elé, Goldberger Ernő, az Egységár
kft. vezérigazgatója (aki egyébként a Páris ruház
tulajdonosának a fia), indította a kártérítési pört
egy gyáros ellen, akinél kétmillió vikend-sószórót
rendelt meg, de a ár a kezdetben vállalt kötele-
zettsöget végül is sszautasította, A tábla elutasí-
totta Goldberger Ernőt ká keresetével, mert
megengedhetetlen kö-
rülmények közt jött létre a megállapodás:
tési
Goldberger
sal, hogy a
ugyanis nem közölte a gyáros-
sószóró niucs Magyarországon
szabadalmazva,
így tehát a gyáros, amennyiben vállalta volna a
sószórók előállítását, minden bizonnyal súlyos kel-
lemetlenségbe keveredhetett volna. Nyilvánvaló eb-
ből is, hogy Goldbergerék filléres kalkulációja mé
lyén a többi közt még ilyen eset is meghúzódhatik,
hogy tudniillik egyszerűen túl akarják magukat
tenni a szabadalmi törvényéken,
Ez azonban igazán nem — meglepő a részükről,
tekintve, hogy áruházaik terjeszkedésével már Ön-
magában szembeszállnak a törvényes rendelkezések-
kel. Ennek tulajdonítható, hogy a nagy gondokkal
küzdő tisztes magyar kiskereskedelem szemeláttára
most kezdenek kibontakozni egy hatalmas új Gold-
berger on körvonalai és a kereskedők tehetet-
lenül né hogy törvényes rendelkezések kijátszásá-
val és félremagyarázásával hogy gyarapszik az ő
rovásukra ez az új dinasztia.
Ugyanígy megdöbbenéssel figyelik Ungár Ernő
nek, a Baross-téri szállodában tűzbiztonsági szem-
pontból sem ideális filléres áruházának terjeszkedé-
ét is. Ungár Ernő, hogy ne bőszítse maga ellen a
közvéleményt, suba alatt terjeszkedik és csak most
derült ki, hogy
már a Teleki-téren is van egy ilyen filléres
áruháza,
amely dömpingáraival az ottlakó szegény környé-
ken, döbbenetes kárára a kiskereskedőknek, hihetet-
tenül nagyarányú forgalmat bonyolít le,
A kereskedelmi érdekeltségek most gyüjtik az
adatokat, hogy a legközelebbi kereskedőnapon kon-
krét panaszokat terjeszthessenek a miniszter elé,
Nyugdíjigényét perli 163
D61-tiszíviselő
A Kúria november 9-én hirdet ítéletet
A Dunagőzhajózási Társaság most hozta nyil-
vánosságra 1936. évi mérlegét, amely meglehetősen
kedvező. Ez természetesen nem a kitűnő üzlet-
vezetésnek tulajdonítható, hanem az óriási szub
venciónak, amelyet ez a bécsi társaság az osztrák
kormánytól élvez. Magyarországon a pécsi sz6n-
bánya a DGT-é és, hogy itt milyen szociális gon-
doskodást fejt ki, arra jellemző, hogy magának
az iparügyi miniszternek kellett rendezni az ottani
tűrhetetlen viszonyokat. DGT egyébként azzal
hálálta meg a magyar állam — vendégszeretetét,
hogy még a pesti igazgatóságát is megszüntette és
mindössze egy vezérügynökséget hagyott itten. Ez-
zel a leépítéssel kapcsolatos annak a 163 magyar
tisztviselőnek az ügye, amelyben most november
9-én hirdet ítéletet a kúria. Mint ismeretes, ennek
a monsíre-pörnek felperesei a törvényes nyug-
díjukat követelik. Mindettől függetlenül a vez6r-
ügynökséggé degradált budapesti DGT szintén
igyekszik életravalóságát mutogatni, aminek leg-
főbb bizonyítéka, hogy még mindig nem tett le a
dunaparti terrasz-kávéház megvalósításának tervé-
ről. Olyant már láttunk, hogy egy kávés elment
hajókázni, do hogy egy hajóstársaság kávéházat
nyisson: ezt igazán nem tartjuk túlságosan talä-
lékony ötletnek,
A főváros vezetősége Ta mult hét
ván, A
elején a Magyar Altalänos K nbánya Társulat
tatabányai telepét Vida Jenő, Társulat elnökének
meghívására meglátogatta Szendy Károly polgár
mester, Lamotte Károly dr, alpolgármester, Morvay
Endre dr. és Horony-Pálfi Au dr. tanácsnok, Ta
nulmányi jellege volt a látogatásnak, ın k során
a vendégek megtekintették a VIII-as út, a c
és
mészüzemet
ment. és hosszasan tanulmányozták
a telep nagyszerű szociális, egészségügyi és kultu
rális inté yei a legteljesebb elismer6süknek
pitánya a főváros kereskedöfert.
edők egyésületének elnöks:
kereskedői
nevéber A küldöttség
elnök meleg szavakkal üdvözölte az
akinek működése elé a legnagyobb
a főváros kercskedőtársadalma. Éliáss
főkapitány válas megköszönve
ismételten hogy
Dán Ieó
élén
új főkapitányt,
alommal néz
Sándor dr.
üdvözlést,
feladatának
ban az
legfőbb
hangsülyo:
rság élet- és vagyonbiztonságának megöväs
A kereskedelm mint a nemzet és a fő-
város gazdasági k fontos zőjét, minden
kor nagyra értéke a főváros kereskedői
számíthatnak arr: jogos panaszaik nála
mindenkor meghallgatásra találnak
vitik a Wolfner gumigyárat. Mint
ztendővel ezelőtt a Wolfner
a bőrgyár gumiáruk előállítására is
emlékeze
Ginda és
berendoz
kedett. Az új üzletág szép fejlődésnek indult, úgy
hogy ma már kerékgumin, radirgumin és műszaki
gumiárukon kívül sebészeti gumiárukat is gyárt
A fejlődés tette szükségessé az lzem kibővítését
ezért a vállalat elhatározta, hogy Ujpesten új gyár
üzemet építtet.
A Hermes bank mérlegülése. A Hermes bank a
napokban tartja mérlegmegállapító ülé és novem
berre hívja össze rendes évi közgyűlését. A bank
kitűnő üzleteredményt ért el: mind a banküzlet,
mint a gabonaüzlet finanszírozása terén emelkedő
forgalomról számol be.
Gép-, Vagon-,Ha-
zatósága néhány nappal
az 1936. üz
A Ganz és Társa Villamo:
jógyár R énytársaság iga
ezelőtt tartott ülésében megállapította
letévre szóló mérlegét, amely 216 pengő veszte.
séggel zárul. Az 1936. esztendőben a vállalat foglal
koztatottsága jelentősen meghaladta az előző évét és
ez a körülmény lény n hozzájárult ahhoz, hogy
a vállalat vesztesége c ent. A forgalom nö
dése azonban túlnyomórészt külföldi rendelése
esett, amelyek szempontjából korántsem voltak
kielégítők, úgyhogy a folyó üzlet veszteségét a gyár
tással összefüggésben nem álló nyereségek csökken-
tették a fent közölt atóság a köz-
gyűlést október 8-4 a hívta egybe.
2,50;
ár
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYÄARA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV., HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDIJJAL KITÜNTETVE
. r4
| Rakonczai József |
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel.: 137-967.
2
Szász Albert
út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK — magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszám ; 118-068,
KRAUSZ REZSŐ
aranyéremmel kittintetett kályhásmester
I., BÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/a. Telefon: 154-6i
7,
Szabadalmazott új cserépkályhák állandóan raktáron.
80% tűzelőanyasmertakarítás
LÁSZLÓ ÖDÖN -
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ |
Budapest, VIIL, Baross-utca 89.
Uj ALL er íf, SS
14—98—32.
vVoGLmat varom
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III, 26, T.:149-403.
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JEN okl. gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Szüret-uten 5—7. — Tel.: 2-592-986.
--- Page 272 ---
ÄLIALKOLAS
Ütepitesi program
és ütburkoläs
ütburkolatok nagy munkaprogram-
Fövärosi Hirlap hetekkel ezelött a
ismertetett részletesen, a polgár-
pénteki közgyűlésen terjeszti a törvény
bizottság elé. Király Kálmán tanácsnok
most könyvalakban megjelent, Ez az
elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt nagy-
értékű munka, amely egyebek között ismerteti A
különféle útburkolatok építési és fenntartási költ-
ségeit, a2 burkolatok évenkinti fenntartási
költsége rűen nem tér ugyan ki, de
„Budapest einek története" című fejezeter
ben leszögezi vonatkozó megállapítását. „A
vasabroncsos, bordás-
kerekű, mehéz terhelésű kocsijai előre mem látott
mértékben vették igénybe a régi és meg nem fe-
lelően karbantartott burkolatokat, ‘(különösen ma-
kadám-, keramit- és aszfaltburkolataink szenvedtek
sokat. Hogy azonban általános és súlyos válság út-
ügyeinkben mégsem — keletkezett, azt elsősorban
bazaltköburkolatainknak — köszönhetjük. Hála a
mult előrelátó vezetőségének, éppen a legnagyobb
igénybevételnek kitett főutak és körútaink bazalt-
kockakővel vannak burkolva, melyek az abnormá-
lis igénybevétel dacára karbantartás nélkül is for-
galomképesek voltak válságos időkben."
A polgármester javaslata, amely szerint a nagy-
A fővárosi
amelyet a
elsőnek
ját,
sajtóban
mester
hatósági
tervezete
a
adats:
útépíté
erre
háborus idők — úgymond
forgalmú útburkolatok rekonstrukciójánál kőburko-
latot óhajt alkalmazni, annak a helyesen értelme-
zett, gazdaságos felfogásnak a következménye, hogy
a kőburkolatnak van a legkisebb fenntartási költ
sége és a leghosszabb élettartama. "Többízben
hangoztattuk mi is ezt a megállapítást, amelyet
még az a szociális szempont is alátámaszt — amit
é Áá mzéssel és szán tokkal szintén pon-
vaslat,
pít az útburkolási j hogy a
kőburkolatni ál az áraknak mintegy fele a munka-
bérre jut, ami a mai gazdasági viszonyok között
ugyancsak figyelemreméltó körülmény,
Nagyrészhen eredménytelen
ti Hósök-terének útrentdezésére
mestartott versenytáróyalás
A nagy ünnepségek néptőmegeinek befogadá-
sára átépítendő Hősök tere útrendezési munkáinak
biztosítására az út- és csatornaépítési ügyosztály
versenytá lást tartc Az ügyosztály a kövező
ki
előmunkálatokra a pályázatot két részletben írt
Külön írta ki továbbá a kocsiút-aszfaltozási, a £
logút ok valamint a műkőalapburkol
munkálatokat Az öt munkacsoportra összesen
ajánlat ekezet be
44
A pművés Múzeum előtti félterület kövező
előmunkáját az ügyosztály, tíz ajánlattevő közül,
Szász Albert vállalkozóna mint 46,936.50 pengő
végösszegű legolesöbb ajánlattevőnek — javasolja
kiadni.
A Műcsarnok előtti félterület kövező elömunkä-
ját, amelyre tizen pályáztak, a munkák lehető egyen-
letes elosztása céljából, Obendorfer Józsefnek ja-
vasolja k az ügyosztály, 48. 0) pengő aján-
lati összegge kal magasabb Szász József
nál.
tozási munk ra beérkezett hat
indokol magasaknak
y az által a folyó
si munkákra ánlott
ezért a versenytárgyalás eredmény
nyilvánítását és új, zártkörü versenytárgya-
javaslatba. Itt a 106.400 per.gős
szemben 114.800—133.000 pengő között
hó lat.
áraknál és
telenné
lás tartását hozza
előirányzattal
mozog a beérkezett
A mükölapburkol munkára csak a N
bátony-Ujlaki Egyesült Iparművek Rt. tett ajá
latot, melynek 48.060 pengős 5s827 7560 pengő-
vel magasabb az előirányzatnál. az ügyosz-
tály javasolja, hogy a we enytárgyalásnak eza
része is eredménytelennek nyilvánítta.
Az Eucha ikus Kongresszus alkalmából a
közönség elhe
burkolatának
sürgi
városligeti tó betonfenék-
kijavítása részben kicserélése
A III. munkacsoport
Jatbaadására zártkörű vérsenyt alást tartotta
amelyen öt vállalkozó vett részt A ügyoszt
Széchy Endre okl. mérnök, vállalkozó 2
legolcsóbb végösszegű jánlatát jav
dús
a
és
en szükségessé.
ly
per.gős
elfoga
solja
Király
ülésén
csatornaépítési szakbizottság
elnöklésé tartott hétfői
ztéseihez hozzájárult.
BIEHN JÁNOS R.
UTBURKOLATOK :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
Kálmán tanácsno
az ügyosztály előt
facement-, préseltkavics-,
Uj versenyíárgyalási
kiírások
A Székács-utca útrendezési
október 15-én d.
Kiselejtezett anyagok
veknél pályázni lehet október 29-én
74. IV. em. 405.
munkálra pályázni
e. 10 óráig az útépítési ügyosztályon
eladására
lehe
az
d. e.
Elektromosmi:
ot
10 óráig. Váci-út
A BSZKRT alkalmazottai részére szükséges posztó-
anyagok szállítására pályázni lehet október 26-án d. e.
9 óráig Akácfa-u, 15. IV. ; ugyanitt különféle textil-
Áe szállítására pályázni lehet október 22-én d. e.
Beérkezett ajánlatok
A Korong-u. Laky Adolf-út és
kaszán végzendő a
Kimberger G6za 3209, Ha Hu
Rudolf 3381, König, Román 6
mond 3715 pengövel.
A főváros részére szükespes,
Inóczi Kőbánya 52.
Schiffer Andor 14
Somoskői Bazaltbánya 140.029,
ner Manó 47.992, Schäffer Károly
115.083, Haltenberger Vilmos 49.612
A szarvasmarha közvágóhidon 1
és vágóhelyek építésére pályá
mann 10.592, M. Vegyipari
11.152, M.
Rotor 14.289,
pályáztak
bánya
6pgy&
Burghardt Antal 16.80
Az Élelmiszerárusító üzem részére szükséges gözkazän
Radiátorgyár 88.286, Dä-
nz és Tsa 113.900, Láng Gépgyár
szállítására pályáztak
vid és Kertész 88.960, G
127,300, Röck István 129,659 pengővei
Magya
Frank István
Waggon és Gépgyár 11.966, Radiatorgyár 1
Uzso
munk
bert 3373,
környag
Csúrsheg
, Ritter A
85.090,
11.240, Szobi
pengővel.
éttsítendő ma
Roesemann és Kü
r 10.721, Ganz és
Bazal
Köbäny
ály
1 pengővel.
1.
Dersenyíárgyalási
megbízások
közötti eza-
pályáztak:
Öbendorfer
Stein 3437, Gavora Zsig-
állítására
t
1890,
Zin
a
A városligeti-tó fenékburkolási mukálnak III. cso-
portj. échenyi Endre kapta 28.502 pengőért.
A Hősök-tere rendezésével kap latos kövezö elö-
munkät kaptäk: sz Albert 4 és Obendorfer Jó-
zsef 48.476 pengőért.
A kislakásos rházak építési munkált: Pruscha Jó-
zsef, Morbitzer ndor, Breuer Lajos, Kántor István,
Bárkányi József, Erdélyi Jenő és Máthé József kapták.
A óriás ápolna villanyszerelési munkálatalt Ne-
mes Gyula kapta 2772 pengőért.
A
zent Rökus-körhäzban szükséges emeletráépítés-
munkálatait Fratricsevics Ernő kapta 11.031
pengőért.
A Nagymező-u, r. k. pléb. templom belső diszfestö
munkálatait Leszkovszky írgy kapta 10.000 pengöert.
A Budakeszi-u. erdőőri lak kőműves és összes iparos
munkálatait Liber Gyula kapta 6512 pengőért.
A Felsőerdősori polgári leányiskola födémkicserélés
és tetőszigetelési munkálatait Reischig Béla kapta
8702 pengőért.
h-u. sz kásos építkezés vasgerenda
Vasgeren
. ten
A sertésv e szükség
A s-kór ház
4446 pengőért; ugyanitt v
pott Vigh Lajos 2244 peng
ezeték:
t
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP
HE
PLASTILIT
[5 m
színi
HAAS EMIL HAAS
FAKER
Mindennemű fenyőjék és
kemönyfök állandó raktára
Budapest, I.,
Tel.: 143-071.
Alopftra 1834-ben,
Budapest, X., Kereszturi-út 8. 7
TETŐFEDÉS:
fedéllemeztetők.
. munkálatait
térő BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
hgdlietdinék tbe it) TELEFON: 2-929-43
TETŐFEDŐMESTER
Karolina-út 16. 9 Tel.: 2-695-59.
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL OSWALD-CEGNEL
Iroda: Baross-u, 69, — Telep: TÁncsies-u. 4/n,
KECSE NAGY SÄNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
mplom külső
es
Társaság ka
vengőért
Piazza Anta
szerelési munkát ka
A. szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY
LÁSZLÓ igazgató
ZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
em aszfalt műmasszából,
DONATH ALFRÉD
udapest, Csengery-u. 80. T.: 124-103
pítólpari swigetelő- és vegyianyagok eyára
LIPÓT FIA
ESKEDÉS
Teh; 332-064,
Telefon : 1—882—26,
elefon : 1—424—97.
SZIGETELES:
Arusitö rt. kapta 53.677 pen
István kapta 4086 p
itt díszüvegez munkát kapott Palka Jó
gőért
A a-templom állványozási munkälatalt Ma-
kovszky László kapta % őért.
A terézvárosi Tr. templom villanyszerel6si
munkálatalt Kainrath kapta 3755 pengőért
viztartály szál-
Műszaki
épület asztalos munká-
al
A
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
1937 október
Barna Máríon
€püleflakafos fűzb5elykésziíió üzeme
Budapest, VIII., Szerdahelyi-utca 3. (Saját ház.)
Telefon: 187-004,
. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium. és kokl!lla-öntőde
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körút 19. Telefon: 1-136-30.
Osavarok vas- acél és sárgarézből, Witw. és milliméter
menettel raktáron, Saját gyártmányú priiciziós csavarok,
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 9-915.79
bádogos- és szerelőmester
Budapest, VI, Horn Ede-u. 15.
TELEFON : 325-121
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utoa 6.
szobrászok
Telefon: 297-720.
TRAUB ÖDÖN
aszfalt, szigetelő, tetőfedő váll.
Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon : 1-411-65.
SCHMIDT FERENC
bádogos-, gáz-, vízvezeték-, központi fűi-
tés, hűtö és jéggyár berendezési vállalat
Telefon : 137-339.
» ROTTENBILLER-U., 40.
TAMULA GYÖRGY
hat, eng. villanyszerelési vál
Budaposk V., Vilmos császár-út 17.
Telefon: 325-172
Díszoklevéllel és ezűst éremmel kitüntetve
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
BUDAFEST, VI!
Tiszíítórongy és
Texfífii5ulladék kff.
Budapest, XID., Francia-úli 46
Tisztttörongyok legjobb kivitelben! — Tuefon: 2-961-75
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel. 297-752
aluminlum-, fém-,
FEMTECHNIKA mü- és kokillaöntőde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁROLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON : 163—010.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon : 2-919-46,
M AY | PA R E ópítőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon: 122—155.
Kovács A. Ödön
gépészmérnök
Központ! fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. reEu:1—153—50.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemeg, szi-
getelölemezek, bőrlemes, kátrány, szurok, facement,
bitumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyűmölcsfa-karbolineum,
kátrány-parattin, kocsikenőes g6pzsir.
--- Page 273 ---
Huszonbafodik évjolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . - . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
Budapesti, 1937 október 13.
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
41. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatalı
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Termékeny
munka
áros — törvényhatósági
et utän az elmult hé
zyűlését. Ennek a kü
Budapest szék
bizottsága a nyári 8
tartotta első rendes kö:
gyűlésnek a képe, lefoly sz jellege két-
en vül kivívja erdekl ket. Nem kell
nak lenni ahhoz, hogy az ember bize
reményt meritsen a jó kezdetből, sőt
ahhoz sem, hogy a rossz indulás lehangolóan
hasson. Ezuttal a kezdet jó — volt, örvendetes
volt, mert a eny munka jegyében in-
dult. Ez a k amelyet az elmult héten
éltünk végig, b ka annak a nagy komoly- |
ságnak, becsületes törekvésnek. annak a termé
keny munkára yuló akaratnak A
áros jelenlegi tör
Budapest s ny
sági bizottsä4 a maga egészében jellemzi.
Pedig lett volna alkalom arra, hogy hag
ok és cél nélkül is szerepeljenek egyések , hi-
szen nagy kérdések forogtak ő
millió pengőről döntött a
mindaz a téma, amely a közgyül
már keresztülment a pártok házi
keresztüljutott a "bizottságok tárgyalásain és
ezek a bizottsági tárgy ok Kötsögkivü
legnagyobb mértékben tisztáztak minden kér
dést, amely a sokmilliós beruházás körül fel
merült. Ott volt a közgyűlés egyik legfonto-
sabb tárgya: a székesfővárosnak a Községi
Takarekpenzt tärral émben fennálló függő
adósságai rende a legsürgősebb beruhá-
zások fedezete céljából harmincmillió pen
kölcsön felvétele. Mire ez a kérdés a kt
elé került, a közgyűlés minden tagja tis
volt. már azzal, hogy os pénzügyi hely-
zetét stabilizálja a függő adó ágok rendezése,
ugyanakkor pedig mindenki
hozzá a fennmaradó összegnek örvendetes cé-
lokra, közmunkákra való fordításához. Igy tör-
tént az. hogy egy harmincemilliós tételnek az
a vita nélkül ment végbe a közgvűlé
A bizottságok is becsülettel elvégezték a
j , mert mindent megvitattak, ú
7 yűlés számára nem maradt más,
mint maga a tett, maga a cselekedet.
Hasonlóképpen történt a nagy útépítési
program letárgyalásá is. Ez is harminemil-
liós összeg, amelynek beruhá a hat éven át
történnék meg és amelyre a polgármester ny
ván meg fogja találni a fedezetet. Erőte
bizottsági munka után alig egy-két méltató fel-
szólalás ntán elfogadt ezt a nagyszabású elő-
terjesztést a kt abban a tudatban,
hogy Budapest igazi, modern, nagyszabású út-
építésének veti meg alapjait. Ugyancsak Buda-
pest jó özlekedésének céljait szolgálta a
BSZzKRT beruhá kra vonatkozó előterjesz-
tés is, hiszen az új autóbuszok ege tömege
kerül forgalomba, új garázst kapunk, ami mind
azt jelenti, hogy paladunk a világváros kitű-
zött eéljai felé. Olyan nagy problémánál, mint
a BSzKRT fejlesztése, mindig akadnak ellen-
vetések, mindig van jogos kritika, de azt kel-
lett látnunk ezuttal is, hogy a törvényhatósági
bizottság igen meszfontoltan, igen objektiven
kezelte ezt a kérdést, annak tudatában, hogy
ezen a téren is meg kell indulnia az alkotó
munkának,
Ez a termékeny munka azonban nemcsak a
közgyűlési teremben folyik, hanem annak elő-
ése a kulisszák mögött történik meg.
Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Pártja fővá
rosi szervezetének elnöke éppen a Fővárosi
Hirlap mai számában jelenti ki, hogy a vízdíj
újabb kétfillé emeléséhez m járulhat
hozzá. Igen ális érde dnek ehhez
az elhatároz amely ntén a produktív
Z ja. De van még egy má
sik bejelentése is 7: itvay Tibornak és ez az,
hogy beható és reménytlelj sok foly-
nak a kormányzattal a főv az állam
között fennforgó minden hatáskör, vagy
pénzügyi kérdés végleges rendezése tárgyá-
ban. Ime. megint egy példája annak. hogy híg
szónoklatok helyett rövid. határozott monda-
tok is elegendők arra, hogy ez a termékeny
munka gazdag virágzást hozzon a fővárosra.
örömmel járult |
I
Nem lesz ujabb vízdíjemelés:
12 millióval emelkedik a költségvetés
2sitvay libor nyilatkozik a költségvetés elfogadásáról,
az üzempolitikai bizottság meginduló munkájáról és
a párt munkaprogramjáról
jövő évi költségvetésének elfogadása
nak tekinthető. Kedden mondotta cl
a pénz ságban Szendy Károly polgármester
nagysza ú expozi és utána azonnal megkezdőd-
tek a pénzügyi bizottság tanácskozásai. Az eddist
szokastól eltérően nem délelőtt, hanem délután
nek a pénzügyi bizottság ülései, még pedig a követ-
14-én, 15-én, 18-án, 19-én, 20-án és
zügyi bizott megkezdte volna
tárgya a polgármester a P községi szerve-
zet&ben — mint lapunk más hc n kö
tette felfogását a költségveté. ssel kapcsc atos
vita
sekről. A NEP pártértekezlete, magasnivójú
ntán, a költségvetést elfogadta.
Az értekezlet után beszéltünk
Zsitvay iikz: dr.-ral,
a Kemzeti Egység Pärlja Fővárosi
Szervezetének elnökével,
ak a költségve-
vetkezőket mon-
aki a Fővárosi Hirlap munkatársá:
ssel kapcsolatos kérdésekről a kü
— A párt már döntött: a jövő évi költség-
velést megszavazzuk. Még pedig örömmel.
Szendy Károly polgármesterrel az élen az
egész adminisztráció becsületesen dolgozott, az
óvatos, de emellett körültekintő és eredmények-
kel biztató pénzügyi politika megnyilatkozik
a költségv eté. A függőkölcsönöknek hosszú
ú kö ké való átalakítása feltétle-
áros pénzügyi helyzetének
s okunk félni semmiféle meg-
javu
lepetéstől.
— Abban is igaza van a polgármesternek,
hogy ennek a városnak komoly 1
vannak, amelynek kilégítésétől nem zárkózha-
tunk el,
Ezért üdvözöljük örömmel, hogy az új
költségvetésben sokkal több közmunka
van, mint amennyit az elmult költség-
vetésben realizáltunk.
— A polgármester pénzügyi politikáját
minden vonalon helyeseljük és megadjuk
önkormányzat legmesszebbmenő tá-
át ‚esupän retlenegy pontban va-
gyunk "kénytelenek más álláspontot elfoglalni.
A vízdíjnak ujabb, két fillérrel való
felemelésébe semmi körülmények kö-
zött nem megyünk bele.
Néhán 7 hónappal ezelőtt megszavaztuk a víz-
k 18 fillérről 20 fillérre való emelését, de
tségvetésben tervezett újabb 2 filléres
drágításhoz nem adhatjuk hozzájárulásunkat.
— Ebben a kérdésben én személy szerint is
obligóban vagyok. A Vízművek problémáját
7 üzempolitikai bizottságban a legnagyobb
körültekintéssel letárgyaltuk. Mi engedéke-
nyebbek voltunk, min ől yes
szakértők még az el.
elkerülhetőnek tartották, az
volt a álláspontunk, hogy a Vizinűvők rekon-
strukciós beruházásának fedezésére 18 fillerröl
20 fillérre kell emelni a vízdíjat és a 2 filléres
többlet a beruházások amortizációját [fogja
szolgálni, Evvel az üzem biztonságát tehát már
elintézt Az újabb 2 filléres emelésnek csak
pénzügyi indoka lehetne, a Vízművek azonban
nem az 7 , amelyen keresztül az
ilyen pénzügyi műveletek megoldhatók. A Vi
művek e6lja nem lehet a nyerészkedé s és
az elvből logikusan következik az is,
vízdíj drágításából a deficitet nem
dezni.
ebből
hogy a
tehet fe-
Ilyen körülrné között tehát a deficit
emelkedni fog?
, — Mi a hiányt nem akarjuk szaporítani, de
ezúttal elkerülhetetlen a deficit emelése,
aminek a következménye, hogy 1.2
millióval nagyob lesz a hiany,
állásponton,
nyek
Mi igazán nem vagy unk azon az
hogy egészen mindegy: mennyi a deficitje a
fővárosnak? al nban már mindenki
tisztában van, ho v elérkezett az ideje a fővá-
az állam köz ött felmerült vitás pénzügyi
. Soha semmiféle feladat
junk meg. A deficites költség-
izzuk abban a reményben, hogy
vetést megsz
az állam és a főváros között meginduló
tárgyalásoknál majd sikerül az egyen-
súlyt megtalálni.
— Pärtertekezletünkön hangzott el az a
kijelentés, hogy nem feltétlenül szükséges ép-
pen a forgalmiadórészesedés helyes arányának
megállapításával elintézni a pénzügyi kerde-
seket, hanem az államnak meg van a módja
arra, hogy esetleg más módon rekompenzálja
a fővárost. Az is igaz, hogy vannak olyan
feladatok, amelyeket el kell rezni és csak
zodrendű kerde: hogy erre a főváros,
lalkozik. Rövidesen meg-
mindezeket a probémá-
4
agy az állam 6
induló tárgyalásoknál
kat megoldjuk.
Ugy a kormány, mint a főváros veze-
tői részéről meg van a legmesszebb-
menő jóindulat a kibontakozás megke-
resésére, A főpolgármester úr is ebben
az irányban dolgoz: az önkormány-
zat képviselői is szükségesnek tartják
a méltányos rendezést,
ami különben is egyaránt érdeke mindenkinek,
elsősorban a fővárosnak és magának az állam
nak is.
Mikor kezdi meg az üzempolitikai bizott
ság a munkáját és milyen feladatok várnak
most sürgős megoldásra? — kérdeztük.
— Az őszi munkára már összehívtam volna
az bizottságot, a költségvetés
üzempolitikai
alása azonban hátráltatja ennek a bi-
ágnak a megbeszéléseit. mert a bizottság
a költségvet problémák megoldá ísSÁ-
vannak elfoglalva. Október végén feltét-
össze fogunk ülni, mert igen sok fontos
kell határoznunk.
val
ügyben
Elsősorban az Elektrom
vek egymással összefüggő
és Gázmű
problémáit
kell megoldanunk.
Az Elektromosművek és a Gázművek proble-
máit külön-külön már megvitattuk, de mind
ket, amelyek a két üzem
jd 2 vonatközna függöben tar-
Most kerül a sor a hatäskörök elvälasz-
Egyes kérdésekben nehéz lesz hatä-
rozni, mert a [feladatok teljesítése közben a
helyzet nagyon összekuszálódott. Ha ezzel a
nagy munkával végeztünk, úgy
rátérünk a Beszkárt ügyeinek rende-
zésére.
Rengeteg vitás kérdés merült fel
értők komoly munkájára igazán nagy szü
közlekedési
van. Az utöbbi időben olyan re-
formok érvényesültek világviszonylatban, hogy
ezeknek hatását a mi viszonyainkra is mérle-
kárt beruházó pro-
gelni kell. Ettől függ a Bes
árt régi beruházó
| gramjának sorsa is. A Bes:
--- Page 274 ---
Budapest, 1937 oktöber 13,
programját most átdolgozza és az új elöter-
jesztés először az üzempolitikai bizottságban |
fog az önkormányzat tényezői elé kerülni. |
1507 ; Eg kárdásni
A várospolitika időszerű kérdései |
Ezután a párt legközelebbi időre szóló
munkaprogramjáról xztük meg Zsitvay Ti-
bor dr. pártelnökö
- Élénk az élet a
munka van folyamatb
alapján kedn
-rületekben, ahol nagy
Az új pártalkotmány
a kerületek, amelyek
átszeri
nagyrésze már be is jelentette az új alkot-
mány értelmében történt megalakulását, Ezzel
a munkával párhuzamosan a kerületek igen
aktiv tevékenységet fejtettek ki a költségve- |
tési tárgyalások elők ítésénél, amikor is ki- |
küldötteik útján a pártszakbizottságokban a
legfontosabb kerületi kívánságokat feltárták.
— Tervbevettem hogy novembertöl |
kezdve
azt,
az összes ker !
Te 1
hogy egyrészt a keri járól közvet-
len . tapasztalatokat sze ek, másrészt, hogy |
a kerületeket tájékoz ı a párt munkájá- !
nak legfontosabb irányelveiről. WA
ı— Napirendre kerülnek szakértői előadá-
sokkal kapcsolatos ankét-sor okban
idő- 1
Annak a sorrendjét még nem tudom, hogy mi-
képpen fog a párt kérdésekkel fog-
lalkozni, de ségtelen, AZ ősz folyamán
foglalkozni fogunk kérdésekkel,
továbbá egyes város osrende-
Ezek
kérdés megoldä:
5si kérdésekkel is. tanácskozunk
a nagyvasúti
amely, tudomásom szerint,
időszerűvé válik. Jelenleg ugyanis a kereske-
delemügyi minisztériumban és a pénzügymi-
nisztériumban is tárgyalnak a kérdés végleges
és kielégítő megoldásáról.
A. városrendezi problémának ehhez a
nagyfontosságú fejezetéhez magam is javasla-
tot fogok előterje szte ni, amely egyebek között
a legjelentősebb részre,
zé.
áról.
most már erősen
a pénzü megoldásra
vonatkozólag vet majd fel segítő módozatokat.
párt legközelebbi tevékenységi körének ez a
domináló része is nagyon bőséges program,
sen ha arra gondolunk, hogy Zsitvay Tibor
nem szokott félmunk megállni, hanem végig le
vezeti a kérdéseket, még pedig mindig a jövő fej
lődésbe illeszkedő céltudatosság jegyében.
RT.-NÁL
BUDAPEST, ÜLLŐI UT 14
Ez a fejlődni akaró
Budapest költségvetése,
mondta Szendy Károly polgármester
kedden megtartott expozéjában
A pénzügyi bizottság kedden délben 12 órakor
kezdte m Karafiáth Jenő dr. főpolgármester ei
nöklete alatt a költségvetés tárgyalását. A bizott
ságban Szendy Károly polgármester nagyhatású
expozét mondott, Az expozén, amelynek alapelveit
smertette,
a Fővárosi Hirlap mú átvonult az
optimista, de óvatos politika
Bizonyára lesznek olyanok is. mondotta
a polgármester akik nagyvonalú pénzügyi
politikát kívánnak tőlem és nagy tervek elő-
terjesztését várják. Én nyiltan megmondom,
kát csak
hogy nagyvonalú pén jö.
vedelmekből, vagy realizálható hitelekből lehet
folytatni. A községi pénzügyi politika tehát
csak bizonyos határok között mozoghat.
Megalapozatlan pénzügyi politi vagy
igéretek és álmok lidérefényét követve,
az irreálitások terére lépni nem óhajtok,
mert annak vége csak anyagi romlás
és az ezt követő lelki összeomlás lehet.
A polgármestr ezután a gazdasági
nyok alakulását rajzolta meg. Az állam
delmei állandóan emelkednek. míg a főváros
bevételei nem követik ezt az iramot.
Elismeréssel adózott Budapest adófizető
polgärsägänak, amelytől a kivetett adók
93 százaléka befolytak.
ter azokról az új ter
m a főváros vállára
jlődésének érdekeit is
Beszélt a polgármes
I. amelyeket az á
hárított. A főváros f
szemmel kell tartani.
Rendkívüli kiadások emelkedésének beälli
tása lehetővé teszi
nagyarányú közmunkák végrehajtását.
, . Hosszasan ismertette a polgármester a jövő
évi munkaprogramot, amely valóban tele van
az alkotások sorozatával. Merielölte a főváros
új feladatait és a k zgatás minden problé.
máját megvilágította. Külön
kiemelte az idegenforgalom rohamos
fejlődését
és rámutatott az ezzel kapcsolatos intézkedések
szüksége: ségő TE.
Nagyon érdekes fejtegetésének
amely kimutatja, hogy
9 millió pengő az az összeg. ami a
árostól — közvetlenül visszafolyik a
gazdasági élet vérkeringésébe
és amivel a főváros iparát és kereskedelmét
alimentálja.
Ez a
az a része,
költségvetés —
polgármester — nem elégíti ki s
nyek amelyek egy ilyen újabb fejlődés
induló nagyvárosban felmerülnek. De az igé
nyek kielégítésénél nem lehet figyelmen kívül
hagyni a reális lehetőséget. Ez a költségvetés
azonban, úgy érzem, így is
a fejlődni akaró Budapest költségvetése,
amelyben megvan a város élni akarása, gon-
dolata, vágya, de a józan heúllítás fokára mér-
sékelve. ppen ezért bízom benne hogy a
költségvetésben foglalt tervek és akarások nem
hiú reménységek, hanem komoly tettekké fog
nak válni a valóságban
Az expozét nas érdekelődéssel hallgatták a
bizottsági tagok, akikre a polgármester fejtegeetésel
mély hatást gyakoroltak.
A pénzügyi bizottság a költségvetés érdemleges
ját szerdán délután 5 órakor kezdi meg.
hangsúlyozta a
Hazahozzäk a Névtelen
Katonát a vilásháború
tömessírjából és a Hősök-terén temetik cl
A tér cenírumának vésleses, művészi rendezése az Eucharisztikus
Kongresszus utánra marad
A most lezajlott országos frontharcos találkozó
után, amelynek főünnepségét a Hősök-terén tartot-
ták meg, arra való tekintettel, hogy a megindult át
rendezési munkálatok során a tér kontúrjai már ki-
alakultak, kérdést intéztünk
Kertész Elemér
törvényhatósági bizottsági taghoz,
az Országos Frontharcos Szövetség ügyvezető alel
nökéhez a további sorsáról a térnek, amelyből az ő
indítványa és elgondolása szerint lesz a nemzeti
ünnepségek tere. A következő nagyérdekű választ
kaptuk:
Öszinte
örömmel és elismeréssel fogadom,
hogy ndy Károly polgármester és Király Kál-
mán tanácsnok támogatásával végre a megvalósu-
lás stádiumába jutott a gondolat, amelyet közel két
év előtt vetettem fel: a Hősök-terének az ünnepek
terévé való átrendezése. Különösen elismeréssel
znom azért, hogy a frontharcosok idei nagy
az átrendezés alatt lévő téren tarthat-
tuk meg és a térnek már kialakult kontúrjai alkal-
mat szolgáltattak arra, hogy a szerzett tapasztala-
tok a gyakorlati kivitelnél haszonnal érvényesül
hessenek,
— Meg kell említenem,
nek programjában bizonyos
legújabb elgondolások szerint
a tér centrumának, a mintegy szentélyt
jelentő résznek végleges, művészeti rendezése
eltolódik
és majd csak az Eucharisztikus Kongresszus lezaj-
tása után, későbbi időben fog megtörténni. A kon-
gresszusi ünnepek alkalmára ugyanis az oltár és
más berendezkedések tekintetében erre az egy alka-
lomra szóló építkezések történnek a en, amelyek
célszerűvé teszik, hogy a végleges, művészi rendezés
majd csak azután történjék, ha ezeket az alkalmi
építményeket lebontják.
— A Hősök-terének évenként visszatérő ünnepi ese-
ménye, a legközelebbi országos frontharcos találkozó
a jövő év őszén a szokottnál is nagyobb jelentőségű
átrendezés,
történik.
hogy a fér
változás
eseménnyé fog nő Az Országos Frontharcos Szö
vetség az illetékes hatóságokkal egyetértőleg egy
nagy gondolatot valósít meg. Mint ismeretes, 3
Névtelen Katona siremleke jelenleg csak szimb6-
lum, mert nem pihen alatta senki. Az a tervünk,
hogy a vő évi frontharcos-ünnep napján az
emlékkő csakugyan a Névtelen Katona sírját jelölje
meg, a világháborúban egy magyar hősi halottjáét.
akinek földi maradványait ide temetjük el.
Nagymagyarország határának valamely pont-
járól, amelyet a világháború vérrel öntözött,
esetleg az olasz haret6rröl, valamelyik
tömegsírből egy névtelen hősi halottunk
maradványait " kifssuk és hazahozzuk az
ország szívébe, a fővárosba és a Hősi Emlék-
mű alatt helyezzük örök nyugovóra.
Országos gyászünnepség keretében
ez a temetés, amely kegyeletes nagy eseménye lesz
a frontharcosok találkozójának.
Ezzel a tervvel kapcsolatban. új erőt nyer az
a két év előtt, a főváros közgyűlésen megpendített
elgondolásom, hogy a Hősök-terén a burkolat alá
süllyesztve megcsináljuk h halottunk eltemeté-
sével immár kegyhellyé váló téren
a hősök muzeumát,
emlékműre helyezett koszorúk szalagjait
melyek feliratai között sok nagy név-
vel találkozna majd az utókor. Ugyanide helyeznénk
el azt az emlékalbumot, amelynek lapjai megöröki
tenék azoknak a nevét, akik a világ minden részéből
Budapestet meglátogatva, a magyar hősi halott
iránti kegyeletüket lerótták. Sok-sok világhíres név
őrzője lenne ez az emlékalbum.
Bizonyára a legszélesebb körben helyeslés fo-
gadja ezt a nyilatkozatot. Az a terv pedig, amely a
Névtelen Katonának a fővárosba való eltemetésére
vonatkozik, az egész .8: figyelmét és lelkes
hozzájá biztosítja K sz Elemér nemes to-
véken
fog megtörténni
Ebben az
őriznék meg,
Biztos megélhetést nyuitó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem.
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a helyiség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439.
x. UJÁGH ÁRPÁD
BUDAPEST, Il., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544.26
Acélplombák mindenféle célra, syg
ban és színben. Szalogplombák. Szövet
WD Piombázófogók AT
lombázófogók acél- és ől lom
MET pé lyukasztó- (kalaus- és ellenőri)
onzervbontó kések.
--- Page 275 ---
Budapest, 1937 október 13.
Kölcsönt vesz fel a Közmunka-
tanács a Dunapart és az óbudai
új híd feljáróinak rendezésére
Eltüntetik a haläisorompokat
Az új budai köz-
ponti pályaudvar építését a jövő évben megkezdik
Közmunkatanács elnöke,
nyáron hosszabb külföldi tanulmányúton volt. Rö-
wid ideig pihent Velencében, azután Milánót és a
nagyobb olasz városokat látogatta meg, majd Pá-
risba utazott és a francia városrendezési kérdések
tanulmányozásába mélyedt. A Fővárosi Hirlap mun-
katársa felkereste
Bessenyey Zénó dr.-t
a Közmunkatanács elnökét,
aki tapasztalatairól és a tanács legközelebbi
gramjáról a következőket mondotta:
— Tanulni mindig lehet és mi örömmel ér-
vényesítjük itthon azokat a reformokat, ame-
lyek külföldön beváltak. Sok érdekes újítást
láttam úgy Olaszországban, mint Francia-
országban. A városrendezés valóban együtt
fejlődik az élettel és a pro blémák megoldásá-
pál mindig újabb és újabb ötletek merülnek
el.
— Olaszországban az építőművészet nagy-
szerűen tudja érvényesíteni a hagyományokat
és a modern élet kívánalmait. Bámulatos az
is, hogy Párisban a rendelkezésre álló kiállt-
tási területet milyen ötletes módon tudták ki-
használni. Nagyon érdekesek a Szajna áthida-
lásai és sok olyan építészeti trükk és meg-
oldás van, amelyekre fel kell figyelni.
Bessenyey Zénó dr., a
pro-
— A lényeg azonban nem ez. Ötletekben
nálunk sincs semmi hiány, a magyar építé-
szek és városrendezők éppen elég ötletet ter-
melnek, sokkal nehezebb kérdés azonban az,
hogy mindezeknek a megoldására honnan te-
nvedünk ötletek hiányában, amit az bizo-
nyít, hogy eddig is sikerült a nehézségeket el-
hárítani. Megoldottuk a Horthy Miklós-híd fel-
járójának kérdését. A hídépítésre volt pénz,
ellenben a feljáró rendezése a mi feladatunk
maradt. Igaz, hogy csak kölcsönnel tudtunk
operálni, de közbelépésünkkel sikerült a híd
megnyitását a kitűzött időre lehetővé tenni.
A közönségnek nagyon tetszik a dunai hajó-
kiköt helyezésének gyors m sa és min-
denki örömmel látja, hogy a -sugárút
megnyitása többé már nem ábránd a Károly
király-úton már épülnek a házak és hamaro-
san megépítjük a Közmunkák Tanácsa szék-
házát is. A mi büdzsénk nem valami nagy és
ilyen kis költségvetéssel annyi sok és komoly
feladatot megoldani csak úgy lehetett, hogy
ötletekben valóban nem 7 iány. A meg-
oldásra váró feladatokra a jövőben is elő fog-
juk a pénzt keríteni, ami azt jelenti, hogy
nemcsak ábrándozunk, hanem továbbra is al-
kotni fogunk.
Egy millió pengő kölcsön a korzó rendezésére
— Mi a Közmunkatanács legközelebbi mun-
kaprogramja?
— Három nagyon fontos probléma vár
megoldásra, Ezek a kérdések most vannak ki-
forrásban, Az első a Dunapart végleges meg-
oldása. Amikor elfoglaltam a Közmunkatanács
elnöki székét, kijelentettem, hogy a Dunapart
régen húzódó ügyét most már feltétlenül met
oldjuk. A hajókikötőket már kitelepítettük,
most
a Dunakorzó elől a villamost kell
eltüntetni.
Ebből a szempontból is a legfontosabb a pénz.
Ezúttal is elöteremtjük, Azt már látjuk, hogy
egyszerre az egész dunaparti problémát meg-
oldani nem lehet, tehát részletekben fogjuk a
kérdést elintézni. A korzó elől úgy tüntetjük
el a villamost, hogy levisszük az alsó duna-
partra. Most dolgozzuk ki a terveket. Már tár-
gyaltam is a polgármesterrel, aki a legna-
gyobb készséggel segít engem. Szó van arról,
hogy
a Községi "Takarékpénztár egymillió
pengő kölcsönt fog nyujtani erre a
célra.
Ha ez a pénz megvan, úgy azonnal hozzáfog-
hatunk a villamos áthelyezéséhez. Most már
ennek az ügynek a megold sa nem fog sokáig
húzódni, a közönség régi vágya teljesül, a via-
duktról eltűnik a villamos és a Dunapart a
maga pompájával fog érvényesülni.
Az új híd felépítésének
akadályait eltüntetik
A második megoldásra váró kérdés az
új Óbuda—Hungária-úti híd előmunkálatainak
befejezése. Erről már részleteket közölt a Fő-
városi Hirlap legutolsó száma. Bizony még
sok nehézséget kell elhárítani amíg a
híd építéséhez hozzálá orban a
ihídfeljárók ügyét kell megoldani. Erre is pénz
kell, mégpedig gyorsan, tehát újra csak köl-
csönnel dolgozhatunk. Ez nem ideális meg-
oldás, de a jelenlegi helyzetben mást nem
tehetünk.
— Felmerült sok mindenféle terv. Ezek kö-
zül egyet ismertetett is a Fővárosi Hirlap.
Franciaország gazdag ország és ott könnyen
megy az, hogy a kisajátított területek után a
hatóságoknak mem kell azonnal fizetni, hanem
bont adhatnak, amelyet csak tizenöt év mulva
váltanak be, még pedig úgy, hogy vagy pénzt
udnak, vagy pedig a már , megérett" telkeket
engedik át építésre. Nálunk a tüke nem na-
gyon tudja ezeket a bonokat felszívni, mert
tőke érdeklődése más iráuyban van lefoglalva.
A hidfeljárók megoldása azonban nem
akadályozhatja meg magár a hídépítés
megkezdését.
A Horthy Miklós-híd építésénél is a kellő idő-
ben elkészülhettünk a megfelelő megoldással
és most sem lesz semmi baj.
Cözmunkatanác i
natra sem késlekedik, amir
hogy a Margitsziget és: i
legesen rendezzük, még
hogy azzal mindenki meg
Budapestnek ez a természeti
jobban érvényesülhet.
Eltünnek a halálsorompók
— A harmadik probléma a halálsorompók
eltüntetése. Zsitvay Tibor, a Nemzeti
ít most vég-
pedig olyan formában,
és
meg
lesz elégedve
szépsége
Fővá Pártjának elnöke, már több alka-
lommal sürgette x a kérdésnek napi-
rendre tűzését. So alasztanı nem is le-
het a végleges megold . Budapest közönsége
megkövetelheti, hogy a halálsorompók — végre
eltünjenek. Ez a kérdés a pályaudvarok ki-
helyezésével van kapcsolatban, Ebben az ügy-
ben éppen most voltak tárgyalások és a meg-
beszélések eredménnyel ker etnek. Terme-
szetesen nem könnyű határozni, mert
olyan döntést kell hoznunk, amely az
egész város fejlődésére kedvezően hat.
Néhány héten belül ügyekben is
érdekes ujságok lesz Mindenekelőtt meg-
oldjuk az új hudai központi pályaudvar elhe.
lyezését és azután sor kerül egyéb megoldá-
sokra is.
Ennyit mondott Bessenyey Zénó, a Közwumnka-
tanács elnöke és nyilatkozatából kiderül, hogy a
közeljövőben olyan nagyszabású reformtervek meg-
valósítására kerül a sor, amelyek Budapest fejlöde-
sét hosszú időre bizonyos irányba lendíti.
Milyen lesz az új budai központi pályaudvar
Más forrásból kapott értesülésünk szerint az új
budai központi pályaudvar megvalósítása ügyében
jelentékeny előrehaladás mutatkozik. A mult héten
a MÁV igazgatóságának, a Közmunkatanácsnak és
a székesfővárosnak kiküldöttei bizalmas tanácsko-
zást tartottak, amelynek főtárgya az volt, melyik
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
legyen az a terület, ahol a budai központi pálya-
udvar felépüljön.
Mint a Fővárosi
mált helyről értesül, általánosságban
tekinthető, hogy
a budai központi pályaudvar, amely a jelen-
legi délivasúti pályaudvart és részben a ke-
lenföldi pályaudvart is pótolni hivatott, a
Lenke-tér közvetlen közelében épül meg.
A Mäv. képviselői hangoztatták, hogy a kérdés
megoldása sürgős, mert a Budán lévő jelenlegi két
pályaudvar csak a legnagyobb nehézségekkel tudja
lebonyolítani az mtóbbi évek folyamán tetemes
mérvben meggyarapodott forgalmat, ami nagy ne-
hézségeket jelent általános közlekedéspolitikai szem-
pontokból is.
Hirlap munkatársa jól infor-
eldöntöttnek
remtjük elő a pénzt. De még ezen a téren sem |
A nyers tervek már rendelkezésére állanak az
Allamvasutaknak és ezeknek fő alapelve az, hogy
az újonnan épülő pályaudvar
elsősorban személypályaudvar legyen,
amelybe, mint fejällomäsba, fussanak be a Dunán-
túl belföldi forgalmát lebonyolító vonatc Budá-
ról tehát az " üzembe hely 5 után
a nemze állító vonatok haladná-
esak
ak át az
vonatok közül azok,
Duna-balparton tú
A Ldánke-téri
egyidőben
, továbbá a teher-
ame áruszállítása a
fekvő területekre irányul.
személypályaudvar — kiépítésével
ős:
teljesen megszűnik a délívasúti pályaudvar,
a kelenföldi pályaudvarból pedig kizárólag
teherpályaudvar lesz.
Ennek a vágányzatát jelentékenyen ki akarják bő-
minek az a magyaráz: , hogy rendezö-
yaudvar jellegűvé óhajtják tenni,
A myers tervek szerint
a budai központi pályaudvar teljesen föld-
alatti kiképzéssel létesül,
a vonatok tehát sínek alatti aluljárókkal
megközelíthetők utazóközönség által,
A főváros képviselőinek meghallgatására főként
azért helyezett sulyt a MÁV és a Közmunkatanács,
mert a terület rendelkezésére bocsátását Budapest-
lesznek
től kivánják, másrészt azért, mivel a székesfőváros
közúti közlekedését a pályaudvar helyének meg-
felelően kell fejleszteni.
A MÁV elképzelése szerint budai — központi
pályaudvar létesítésére a legrövidebb időn belül,
valószínüleg már 1938 második felében sor kerül
Az építkezési munkálatok egy-két esztendőt vesz-
nek igénybe, ennélfogva
a budai pályaudvar 1946-re teljes egészében
átadható lesz a forgalomnak.
A pályaudvar építési költségei hozzávetőlegesen
8—10 millió pengőre rúgnak.
KEANE E AZAZ TEO
Schuler alpolgármester
tanulmánya Budapest
embervédelméről
Schuler Dezső dr. alpolgármester a közelmultban
készült el annak a hatalmas két kötetre terjedő
munkának anyagával, amely a Budapesten folyta-
tott hatósági és társadalmi embervédelmet ismer-
teti. Művének most megjelent első kötetében az
anya-, csecsemő- és kisdedvédelem, rermekvéde-
lem és az igvédelem a fő témak az ugyan-
csak közelj et pedig a
növ6delem, egészsé gvödel lem és a felnöt-
tek általános sze elmének kérdését tär-
gyalja. A Főváro ikai Hivatalának kiadá-
sában megjelenő tanulmány részletes ké-
zociálpolitika e terjedel-
mes ügyágazatának, kiterjeszkedik azonban mind-
azokra a töre ekre is, yeket a különböző tár-
sadalmi szervek fejtenek ki szociális téren.
Schuler Dezső ezt a mas tanulmányt td-
jékoztató k. nyvnek a szociális tevékeny-
ségben hivatásszerűen ők ré re, ennél a
eélkitűzésnél azonban többet ért el:
tükörképét adta annak ax esztendők óta foly-
tatott komoly szociálpolitikának, amellyel
a magyar főváros vezetősége a rászorult
lakosság segítségére siet.
a szociál
\ kimeritö
pet festi a székesfővárosi
sokkal
után megte szi Schuler alpol
vonatkozó javasla-
ociális gondoskodás
tben válhatik telje-
k annak mai tago-
»polisok példáj zerint
t az elvet kell
társadalmi akciókat a
és együttműködésbe
így minden
A tények ismertetése
gármester a továbbfej
tait és hangsúlyozza, hogy
voltaképpen csak abban az
sen hatékonnyá, ha
zottsága. A. külföldi
haladva, Budapestnek
nie, hogy a &
képvisel-
leg-
hoz-
tatható és
kivánalmaknak
megfelelő ellátásban
Ezidőszerint Budapesten
szolgál ban még mind fővárosi
egyesület és szervezet áll, bizonyos foglal
kozási ágak, parciális érdekek
rint végz te »huler alpolgárm
ter megállapít szerint en a kesfőváros
mintegy hét és félmillió pengőt fordított embervé-
delmi célokra, a társadalmi ervek pedig 3,300.000
pengőt használtak fel. Ha ezt hatalmas ösz-
szeget jegy szerv budgetj n lehetne egye-
síteni, egészen bizonyos, hogy az elért eredmények
jelentékenyen fokozódnának.
„XYLON“ festékípari |
Szatmáry Imre 1ltesyészeti vállalat
Budapest, T Páva-ntca 31. @ Telefon: 141-812.
„Xylon“ védjezyű nitrocetluloze szórórománcok min
den színben: minden ipart célra elsőrendű minőségben,
legolesóbh árban. Ráztartísi olaj- és gománefestékek. XYLON
butortiszt't6 és fényesítő. Antófényevés Ápolására: Ce'lnnolit-polfr-
víz, polirpaszta, csiszoló paszta. ..X YILON körömlatk.
Emery
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, XIV., Francia-út 46, Tel: 297-850,
--- Page 276 ---
Budapest, 1937 október 13.
NAGY ESEMÉNYEK NAPJA A PÁRTBAN
Höman Bálint és Fabinvi Tihamér miniszterek
látogatása a pärtkörben — Szendy Károly pol-
gármester expozéja —
Ünnepi vacsora Usetty
Béla és Terböcz Imre tiszteletére
nas és ünnepi eseményekkel teljes Lapja
Ökön a Nemzeti E városi Párt-
rtértekezlet polg: al,
zteri látogatás, 6vadnyitö
ennek keretében a párt két
ıneplese következtek egymásután az
tai pártközpont termeiben, délután 6-tól
A pártéstekezleter, amelyet Zsitvay Tibor
pártelnök tett, teljes számban jelentek meg
i, képviselő és törvényhatósági
érdeklődés
sági tagjai. A nagy ndy Károly
polgármesternek szólott, aki a párt előtt az 1938.
évi költségveté ismertette. Ennek megh
megjelent a pártértekezleten Janda Károly dr. mi-
niszteri osztályfőnök, a belügyminisztérinm községi
nák főnöke és
Perzügyminisztériumi
Szendy Károly ismerteti a költségvetést
y Papp Elemér dr,
tanúcsos is.
miniszte
N lem között tartotta meg a költség-
vetést tető előndását Szendy Károly polgár
mester. Szeretett volna, — úgymond, — deficitmentes
költségvet előterjeszteni, de erre nem volt mód.
A milliós városnak igényeit ki kell elégíteni, a bev
telek viszont nem alakultak kedvezően. A deficit
7.5 millió, de az előre nem k révén lehet
10 millióra számítani. Anr 1ényérek adott
kifejezést, hogy a kormány teljesíteni fogja a fé
rösnak a fázisadó-részesedés megosztására vonatk
kérelmét és ezzel a deficit eltüntethető
sorolta. a fő os elvesztett jövedelmeit
szemben áz új terheket, amelyek miatt a legmesz-
bmenő t kossággal sem a deficite
ölni. ( gi javulást apit , de
azért teljesen optimista nem mer lenni. Érdekesen
hasonlította össze a költségvelést az 1929-ik évivel,
amikor a költségvetés a legkedvezőbb volt és kimm
tatta, hogy ezzel a költségvetéssel szember. a kiadd
sokat 40 millióval kellett csökkenteni. A wizdijnak
két fillérrel tervezett emeléséről ólt ezután, han-
atva, hogy Euröpasze Münchenben
olcsóbb a víz a mienknd ő jelenséget
kkenését, amelyek
említette meg az adó
vévén 32 millió terhétől ıbadult meg a főváros.
Zsitvay Tibor dr. önetet mondott a polgár-
mesternek ismertetéséi utalt azokra a nehézsé-
gekre, amelyek kő égvetést összeállította.
Helyesl6ssel hogy a polgármester
2 állam vítás kérdését
nyitva
az rül. Ebben végre r
n-
det kell teremteni ik benne, hogy ez kölcsönös
jóindulattal sikerülni is fog.
Usetty Béla dr. megállapítja, hogy az utóbbi
években a fővárosban megfeszített munka folyik.
amelynek eredményei mindenfelé láthatók. Hogy
van és hogy mennyi a defleit, rem izgatja, hanem
inkább az lekli, hogy a pol gon seg
gyen. Továbbra is fenn kell tartani a lendületet és
folytatni a beruházásokat, de ne úgy, hogy minden
a jelen generáció vállára álljon. Látja, hog:
polgármester gondosan állította össze a
vetést, amely sok igényt elégít ki, de mindent egy-
szerre megoldani nem lehet.
Harrer Ferenc dr. kijelenti, hogy őt nyugtala
nitja a defi valamint a wizdij felemelésének
terve. A deficit eltürietesere a kormánnyal együtt
kell keresni a megoldást. Ha ez nem megy, a fövd-
fosnak önmagának kell megoldani a deficit kérdé.
sét, do nem szabad megtörténni annak, hogy a kor-
mány maga oldja meg.
Deményi Aladár dr. rint a költségvetésnek
zhéz problémája van: az állam és a főváros
itti egyensúly, a beruházó program és az állami
hozzájárulás kérdése. A fővárostól elvont jövedelem
kérdésének a főváros javára kell rendeződni, annál
is inkább, mert a főváros számos dllami [feladat
végzésére kényszerül. Nem helyesli, hogy a beruházó
program megoldására kölcsönt is vesz igénybe a
főváros, holott ez költségvetési feladat. kséges-
nek tartja, hogy ennek elkerülésére több évre szóló
beruházó program készüljön.
Zsitvay Tibor elnök most bejelentette, hogy
Hóman Bálint és Fabinyi Tihamér látogatták meg
a pártot, A miniszteri látogatás idejére felfüggesz-
tette a pártértekezletet, amelynek későbbi folytatása
Egész lakását
UnIÖ
amerikai rendszerű
folytonégó-kályhával füthoti!
Legújabb típusú Unio és Oetl
tűzhelyek, legújabb kétaknás
barnaszéntüzelésű kályhák
Oetl Antal rt, kályha- és tüzhelyosztäly
Budapest, Andrássy-út 9. — Telefon: 1186-108,
alkalmával Szendy Károly polgármester válaszolt az
elhangzott felszólalásokra,
Két miniszter a páriban
A párt előkelő vendégeit: Hóman Bálint vallás-
és közoktatásügyi minisztert és Fabinyi Tihamér
pénzügyminisztert Zsitvay Tibor pártelnök üdvözölte.
A miniszterek érkezése idejére a pártkör termei-
ben a bizottsági tagokon kívül nagy számban gyü-
lékeztek össze a többi párttagok is és velük együtt
számos előkelő vendég.
gymásután mutatta be
levőket a miriszterek: , ak
is találkoztak az üdvö
A minisztetek Zsitvay
polgármesterrel,
Bessenyey é
Zsitvay Tibor a jelen-
sok régi ismerőssel
5 siető urak között.
, Karafiáth Jenő fő-
Szendy Károly polgármesterrel,
óval és a párt többi tagjával foly-
tattak eszmecserét. A várospolitika sok aktuális kér-
dése került megbeszélésre a vendégek körül alakult
esoportokban.
Hoss: ideig tartott cz a közvetlen beszélgetés,
ésük
Tibor
amely zterek nagy érdeklődést mutat.
tak a zült kérdések iránt és látható jó benyo-
mással búcsúztak el a várospolitika irányítóitól.
Usetíy Béla és Terhócz Imre ünneplése
A mozgalmas napnak következő fejezete a klub-
vacsora volt, melynek keretében meleg ovációt
rendeztek Usetty Béla. dr. és Terböcz Imre ország:
gyűlési képviselőknek, abból az alkalomból, hogy a
kormányzó közéleti érdemeikért a kormányfőtaná-
csosi címmel tüntette ki őket.
Négyszáz vendégre terítettek a virágos asztalok-
nál, ahol Zsitvay Tibor pártelnök mellett foglaltak
helyet az ünnepeltek: Usetty Béla dr. és Terbócz
Imre, majd Karafiáth Jenő dr. főpolgármester,
Szendy Károly Polgármester, Bessenyey Zénó dr., a
Közmunkatanács elnöke, Harrer Ferenc dr. v. mi-
miszter, Lamotte Károly dr. és Schuler Dezső dr. al-
polgármesterek, A vacsora résztvevői között voltak
továbbá:
Nagy Antal, Barczy Barczen Gábor felsőházi tagok,
v. Tóth András országgyűlési képviselő, Babarczy Tett
ván báró, Bódy László dr., Felkay Ferenc dr., Horony-
Pálfi Aurél dr., Kempelen Ágoston, Morvay Endre dr.,
Salamon Géza dr. tanácsnokok, Duday Alajos dr., Gosz-
leth Ernő dr. Hanthy-Haidekker János dr.. Vigyázó
Géza dr., Torday Lajos dr. kerületi elöljárók, Becsey An-
tal, Bényi Károly dr., Deményi Aladár dr., Dongó Orbán,
Dorner Gyula, Gaár Vilmos dr., Gazdy Jenő, Hajnóczy
Béla dr., Halter Károly, Hegedüs Bertalan dr., Heucz
Lajos dr., Hoór-Tempis Mór egyetemi tanár, ker. párt-
elnök, Juhász Jenő, Katona János, Kállny "Tamás,
Kertész Elemér, Kozma Jenő d Kövesligethy Miklós
dr., Ledermann Mór, Nagy Bél dr. Nagy Ferenc,
Orphanides János, Orova Zsigmond d Pályi Gyula dr.,
Sárkány Ferenc, Schmidt Richárd, v. Somogyi Béla dr,
Staub Elemér. Szántay István. Szentesi József, Tóth C£-
bor, Vályi Lajos dr., Veress Gábor dr., Wellisch Andor
törvényhatósági bizottsági tagok, Baitz József VvezAr*
igazgató, Bernáth István dr. tanár, Budó Jusztin föle-
véltáros. Csorna Kálmán dr. árvaszéki elnök, Dávid
Antal dr. egyetemi m. tanár, Egerváry Tibor dr., ar
országgyűlés főorvosa. Fülöp Endre ker. pártelnök. Fü-
redy Lajos, v. Horváth dr. főjegyző. Hivert Dezső dr.
ker. pártelnök, Huber Béla. Kátay Béla plébános, Mik-
lós Béla tanár. Mosdóssy József műszaki tanácsos, Pekó
József ker. pártelnök, Szebeny József dr. főjegyző 68
még nagyon sokan.
Zsitvay "Tibor dr. üdvözölte Usetty Bélát és
Terböcz lmrét, rendkívül meleg beszédben emlé-
kezve meg közéleti működésükről, párthűségükről,
azokról az önzetlen szolgálatokról, amelyet a fővá
ros közönségének érdekében kifejtettek és amelye:
ket most a legfelsőbb helyről jött kitüntetés jutalmaz.
Szendy Károly polgármester emelkedett ezután
szólásra és lelkes hangulatú köszöntőben üdvözölte
az ünnepelteket és rámutatott közéleti munkássá
gukra.
Usetty Béla dr. köszönte meg először az elnök és
a polgármester elismerését és a párt ovációját, za-
jos éljenzés közben.
Terbócz Imre szólott ezntár, igéretet téve arra,
hogy tovább is minden erejével fogja szolgálni a
és a pártot.
t népszerű főtitkárát,
cekig zajosan ünnepelté
beszéde után, per-
Glückstahl Samu halála
A főváros törvényhatóságának egyik legrégibb,
legérdemesebb tagj Gtückstahl Samu dr. ügyvéd,
felsőh tag, a os törvényhatóságának "örö-
kös tagja pénteken délben, 73 éves korában Buda-
pesten meghalt.
Glückstahl Samu már a múlt század vágén ve-
zető szeropet játszott , Budapest ;. túrsadalmi életé-
ben: egyik alapítója volt az Egyesült Lipótvárosi
Polgári Körnek. 1903-ban választották meg Buda-
pest székesfőváros törvényhatósági bizottsági tag-
jává, azóta megszakítás nélkül bírta a választópol-
bizalmát. A fővárosi életben szerzett érde-
elismeréséül — 7937-ben örökös törvényhatósági
{tsägi taggá választották meg, de már jóval
előbb, 1927-ben, a főváros kepviselöjck6nt az ország-
gyűlés felsőházába kerü ahol a Budapestet érintő
jogi és sadalmi vonatkozású fel: aläsait min-
dig megkülönböztetett figyelemmel hallgatták meg.
lóbb szakértője volt a főváros költ-
ségvetésének, általában pénzügyeinek. A Pesti /2-
raelita Hitközség elnöksége szombat esti gyász-
ülésén méltatta Glückstahl Samu kulturális érde-
gärok
mei
kísérték örök — nyugovóra
impozáns megnyilatko-
templomának dohány-
asirnap delutän
Hücksthal Samut a részvát
zása mellett. A hősök em!
utcai udvarán volt a gyászszertartás, amelyen
megjelent a felsőház képviseletében Gadr — Vilmos,
ott volt Széndy Károly polgármester, Harrer Fe-
renc dr., Ripka Ferene dr. ny. főpolgármester,
Tarbócz Imre országgyülési képviselő, Salamon
Géza dr. tanácsnok, Márkus Jenő dr. h. i
gató és a közélet sok más előkelősége. Désy Gi:
dr., majd u Nemzeti Egység Fővárosi Pártja nevé-
ben Gadr Vilmos dr. és a szónokok egész sora bu-
csuztatta el Glücksthal Samut, akinek koporsóját
után kikisérték a rákoskereszturi temetőbe.
HÍREK :
— A PÁRTBÓL
0. [4 2? . []
A költségvetési vita
[4 [4 .. 2
előkészítése
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja október 12-én,
kedden Zsitvay Tibor dr. elnöklésével pártértekezle-
tet tartott, amelyen a költségvetés közgyűlési tár-
gyalásának előkészítésével foglalkoztak.
Zsitvay "Tibor dr. a napirend előtt kegyeletes
szavakban parentálta el Glücksthal Samu dr. felső-
házi tagot, a törvényhatósági bizottság tagját, a
párt pénzügyi bizottságának elnökét, — Bejelentette
ezután az elnök, hogy a költségvetés általános vitá-
jára vonatkozólag az elnöki tanács milyen állás-
pontot foglalt el. "
A továbblak során Vályi Lajos dr. főtitkár-
helyettes előterjesztette a pártszakbizottságoknak a
költségvetés egyes fejezeteire vonatkozó javaslatait.
A pártértekezlet, tekintettel arra, hogy a városházi
pénzügyi bizottság Szendy Károly polgármester
keddi expozéja nyomán szerdán megkezdi a költség.
vetis tárgyalását előkészítő üléseit, a pénzügyi vo-
natkozäsu kérdéseket tárgyalta, majd megkezdte az
egyes fejezetek vitáját, ennek során legelőször a
városrendezési kérdésekét, melyek szakbizottsági elő-
készítése Hurrer Ferenc dr. elnöklésével történt meg.
A pártértekezlet a költségvetés anyagának le-
tárgyalására legközelebb ismét ülést tart.
A költségvetési anyag előkészítésével párhuza-
mosan már megindult a költségvetési vita szónokai-
nak jelentkezése, amit Vályi Lajos dr. főtitkár vesz
számon, hogy a vitarendezés nem könnyű feladatát,
mint a mult évben is, sikeresen megoldhassa,
Az V. kerületi pártszervezet megtartotta első
őszi évadnyitó értekezhetét és pártvacsoráját a
Hold-utcai helyiségben. Krompaszky Miksa tankerü-
leti kir. főigazgató, kerületi pártelnök meleg köszön-
tője után örömmel állapította meg, hogy a kerületi
törzsgárda szilárd falanxot jelent és a politikai-
iag csendes időben is oly lelkesedéssel és barátsággal
tart össze, hogy ez sok minden egyéb téren tapasz-
talható nemtörődömség mellett is ígen nagy bizalom.
mal tölti el. Ezután néhány kedves szóval ünne-
pelte az est borgazdáját, Varannai István dr-t. Fodor
Lajos dr. ügyvéd a Szent István város kedvezőtlen
közlekedési és iskolai viszonyait tárta fel a vacsora
népes közönsége előtt és rámutatott arra. hogy min-
dennek tetejébe még a lassú útburkoló munkálatok
is jogos elkeseredést váltanak ki a Szent István
város lakóiban. Fonák helyzetet teremt az Uj Lipót-
wárosban épülő ref. templom befejezetlen volta is,
ami a mai időkben a felforgató propagandának
nyujt tápot. Fodor Lajos dr. előadását nagy tet-
széssel fogadták. Ezután Kossányi Dezső dr. indítvá.
nyára egyhangúlag elhatározta az értekezlet, hogy
az 1935—3€. évi közlekedési kerületi ankétek során
Szerkesztett memorandumok sürgős valóra váltását
újabb kerületi mozgalom indításával fogja a kerü-
leti szervezet szorgalmazni
Tanügyi vacsora Usetty Béla tiszteletére. A
NEP Országos Tanügyi Szervezetének fővárosi tago-
zata Usetty Béla dr., a szervezet elnökének tiszte-
letére, kormányfőtanácsossá történt kinevezése al-
kalmával ünnepi vacsorát rendez, amelyet október
19-én, kedden este § órai kezdettel tartanak meg
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja Esterházy-
utcai pártkörében. A nagyszabásúnak ígérkező va-
csorára többek között megígérték — részvételüket:
Zsitvay Tibor pártelnök, Pintér Jenő főigazg:
Schuler Dezső alpolgármester, Felkay Ferenc
nácsnok, Ősz Béla tanfelügyelő.
Kalmár Köroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Kakoczl-üt 53., LI, 20, T.: 149-408.
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
--- Page 277 ---
Budapest, 1937 oktöber 13.
ZOVÁROS TÜRLAP
5
Feigler tisztifőügyész:
„Mindig szóhoz engedtem jutni
munkämban az emberi szivet!”
Budapest székesfőváros törvényhatósági bizott-
sága az elmult pénteken Feigler Károly dr.-t válasz-
totta meg szép szótöbbséggel a főváros tisztifőügyé-
szévé. Akik Budapest történetét ismerik és akik tisz-
tában wannak egy világváros belső adminisztráció-
jának életével, azok tudják, hogy Feigler Károlyt
igen nagy megtiszteltetés érte. Nagy elődjei közül
csak olyanokat említünk, mint Sipőcz Lászlót, a
nagy jogtudóst, a kivételes tiszteletnek örvendett
nagyképzettségű, rendkívüli tehetségű Szabó Imrét
és a legutóbb elhunyt kiváló Szemethy Károlyt.
Ezeknek örökébe lépett most egészen fiatalon, negy-
vennyolo éves korában Feigler Károly, akinek jogi
tudásához, szimpatikus egyéniségéhez, munkakész-
ségéhez mindenki eddig is nagy reményeket fűzött.
Szabó Imrének is, Szemethy Károlynak is legbel-
sőbb munkatársai közó tartozott és negyedszázados
ügyészségi működése alatt számos jelét adta hiva-
tottságának,
Feigler Károly eljövendő nagy munkája kétség-
kívül igen kiváló egyéniséget követel. Mindazonáltal
fontos az is, hogy milyen elhatározásokkal, milyen
szándékokkal foglalja el a főváros főtisztviselői kö-
zött is igen előkelő pozicióját, A közgyűlés, amikor
megtisztelte a megválasztással, tisztában volt azzal,
hogy alkotmány- és jogtisztelő embert ültet a. fő-
ügyészi székbe. Hiszen ez a szék az, amelynek
szinte legfontosabb szerepe van az autonómia vé
delmében. És nem csalódtak, mert Feigler Károly
székfoglaló heszédében az önkormányzat törhetetlen
hívének vallotta magát és kijelentette, amit a köz-
gyűlés örömmel vett tudomásul, hogy a törvény és
igazság őre óhajt lenni új állásában. A főügyészi
állás azonban ma már új színeket is kapott. Ma 1
fővárosnak óriási gazdasági és anyagi érdekei for-
dulnak meg a főügyész elhatározásain, jogi tudá-
sán és ügyvédi zsenialitásán, Milliós perekben ke!l
az ügyésznek képviselnie a fővárost, előkészít mil-
liós értékeket felölelő szerződéseket és ezekben a
nagyhorderejű ügyekben elsősorban a főügyésznek
kell a főváros gazdasági érdekeit megvéd-nie. min-
denkor a törvény és az igazság határai között, A
főváros törvényhatósági bizottsága Feigler Károly-
ban ismerte fel azt a férfit, aki nagy elődök nagy
hagyományait fogja őrizni, Budapest önkormányza-
tát védeni és a székesfőváros nagy gazdasági érde-
keit jogi tudásával, odaadó igazságtiszteletével meg-
védeni.
Pénteken volt a választás, de a főügyész hivata-
läban még mindig nem kezdődhettek meg a h6tköz-
napok, Nem az új főügyész ünnepel, hanem őt ün-
neplik a sűrün bekopogtató látogatók, az üdvözlő
levelek, meg az előszobában kitett íven szaporodó
aláírások.
— Ez velejár. Erősen igénybeveszi az embert, de
megtisztelő és kedves — mondja Feigler Károly —
annak a tíz percnek elején, amelyet a Fővárosi Hir-
lap munkatársa el mer venni tőle ebben a nagy
ürneplő forgalomban. A rövid idő alatt jó messzire
kell visszamenni: huszonhat év távolába.
— Huszonhat év előtt léptem a főváros szolgá-
latába — nyitja meg a viss kezést az új 1Ő-
ügyész. — Szabó Imre főügy
vőcz Jenő mel-
lett dolgoztam. Majd pedig, amikor Sipöczböl, a
tisztiügyészből polgármester lett, az ő re rtját
vettem Azután Szemethy Károly került a tiszti-
ügyészség élére és az ő eddigi munkaköre lett az
enyém. Jogászi és egyéni kiválóságuk mély hatással
volt munkásságomra és büszkeséggel tölt el, hogy
ilyen elődök nyomdokaiba léphettem.
A huszonhat év munk visszagondolva,
jól esik arra emlékezni, hogy te ny részt vettein
a Kisipari Hitelintézet megalapításában, valamint
abban a szervező munkában, amelynek eredménye
az első lakáshivatal felállítása lett. Rendkívüli mun-
kát igényelt a nagy felfordulás után a kommün gaz-
dasági felszámolása, amelynek révén a törvényen
kívüli időszak rengeteg utóbaját kellett hosszú időn
át, megfeszített erővel elrend i.
— Felötlenek előttem a főváros védelmében vitt
magy perek, amelyek felsorolása felesleges. Mind-
ezek mellett A közigazgatás minden ágában dolgoz-
tam, így például a szanálás keretében uzemi problé-
műákkal foglalkoztam, a háború alatt, Szabó Imre fő-
ügyész mellett pedig élelmezési kérdésekben kellett
a közönség érdekét szolgálnom és különböző mani-
pulációkkal szemben, igen jelentős ügyekben a [fő-
város érdekét megvédenem. A sokrétű munkaterü
ten azonban a legszívesebben gondolok a tisztviselői
státus és nyugdíjügyek körül végzett ténykedó-
sciimre. A főváros érdekeinek szemmeltartása mel-
lett mindig szóhoz engedtem jutni munkámban az
emberi szivet és a ezívemhez természetesen a tiszt-
viselőtársaim állottak legközelebb. A megnehezült
időkben itt nyilott legjobban alkalom arra, hogy
emberséges tudjak lenni és ezért különös szeretettel
gondolok vissza arra a húsz esztendőre, amely alatt,
sok egyéb teendőm mellett, a sátásuügyekkel fog-
lalkozhattam, Úgy érzem, a főváros érdekeinek kellő
megvédése mellett, tehetségem szerint a legjobban
jártam el ezen a területen.
— Beszélhetnék még az autonómia védelméről,
amelyben eddíg is közremunkálkodtam és amely
egyik legszebb feladatköre a tisztifőügyésznek, akit
az autonómia őrének neveznek. Hogy ezen a téren
csak egyetlen felfogásom lehet, ez olyan természetes,
hogy erről feleslegesnek tartom a megnyilatkozást.
Feigler Károly rövidre fogott visszaemlékezése
sokatmondó. Arról beszél, Hogy a paragrafus az ő
kezében nem árnyékot, hanem fényt vet és ez vilá-
gítja meg azt a nagy rokonszenvet, amely megválasz-
tatása alkalmából a kiváló jogász mellett az ember-
nek is szól.
Felépült a Nagyvásártelep
négy modern raktárháza
A kiszorult kereskedők nagy tömege miatt új rak-
tárházak építésének tervével foglalkozik a főváros
A Nagyvásártelepen, 600.000 pengő költséggel,
nagyszabású építkezéseket fejeztek be. Elkészült a
négy modern raktárház, amelyet szeptember 12-én,
kedden reggel már át is adtak a forgalomnak. 3000
négyzetméternyi területen épültek a raktárházak,
amelyekben most mozgalmas élet uralkodik: a keres-
kedők, akik raktárterületet béreltek, gyors tempóban
szállítják be különböző árucikkeiket a biztonságos
helyre.
Eddig a Nagyvásártelep csarnokának pincéjében
állott raktár rendelkezésre, most ennek helyébe
épült a négy raktár. Műkő lábazattal, piros méret-
téglából, lapos tetővel építették az egyenkint 60 mé-
ter hosszú és 15 méter mély raktärh#zakat, amelyek
tetszetős külsejükkel már messziről feltűnnek a tele-
pen. A raktárak a legmodernebb kivitelben készül-
tek, gőzfütéssel, villanyvilágítással vannak felsze-
Telve, a hosszú utakat keramittal burkolták, a tető
könnyű födémszerkezetét pedig légréteges 7Darafa-
szigeteléssel készítették, amely úgy a meleg, mint
a hideg ellen véd. A raktárépületekbe befutnak a
Máv.-nak soroksári vonalról elágazó vágányai is,
nagy könnyebbséget teremtve az áruszállításnál.
A vásártelepi kereskedők nagy örömmel fogad-
ták a főváros gondosságát. A két gyümölcs és a
két burgonya, káposzta és zöldség tárolására szol-
lószerszámvereték, csat- és länc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA
gáló raktárház minden elfoglalható helyét előre ki-
bérelték.
—. Most, amikor a raktárházak elkészültek, —
mondták a Fővárosi Hirlap munkatársának
illetékes helyen
— megállapíthatjuk, hogy a beraktározási igények-
kel szemben kevés a négy raktár. A Nagyvásártelep-
hez közelebb és távolabb eső helyiségekben
még mindíg háromszor annyi kereskedő b6-
rel raktárt, mint amennyi a raktárházakba
bejutott,
Vagyis kézenfekvő, hogy új raktárházakat kellene
építeni, ami egyébként hasznos befektetés. mert a
főváros a raktárbérekből nemcsak fedezni tudja az
építkezési költségeket, hanem még haszna is van
belőle.
— Hogy újabb raktárházakat kell építeni, az két-
ségtelen, azonban határozott formában felmerült a
terv, hogy
ha a főváros ujabb raktárt épít, akkor az
egyúttal hütöraktär lesz.
A megállapítás szerint a hűtőraktározás bérét
még a legolcsóbb cikk, a burgonya is elbírja. A
burgonya ugyan nem kívánja meg a hűtőraktáro-
zást, de az áru mindenesetre sokkal szebb marad,
ha hűtőraktárban tárolják. Ebben a kérdésber. a fő-
város vezetősége, a sok raktárigénylőre való tekin-
tettel, a legközelebb elhatározásra is jut.
Az új raktárházak úgy a műszaki körök, mint
a kereskedők legteljesebb elismerését szerezték meg
Rosta János tanácsnoknak, a közéielmezési ügyosz-
tály vezetőjének és Wossala Sándor tanácsnoknak, x
magasépítési ügyosztály vezetőjének, akinek legfőbb
ellenőrzése alatt történt az építkezés. A magasépí-
tési ügyosztály részéről Fridrich Lajos műszaki fő-
tanácsos és Szerényi Ödön dr. főmérnök vezetésével
történt az építkez míg a felszerelési munkákó
Jaczó György műszaki főtanácsos, Mosdóssy József
tanácsos és Dzsida Ákos mérnök, az útépítés Zsol-
dos Pál műszaki tanácsos vezetésével folyt.
A magyar építő- és gépipar dícséretére váló
munkákat a következő vállalkozók végezték: az
építőmunkát v. Zilahy Balogh Gyula mérnök a
központi fűtést Tóth Imre mérnök, a vízvezeték-
szerelést Orcsó Gyula, a villanyszerelést Alexy
György mérnök, a födémszigetelést a Parafakőgyár
Rt., a vasúti építkezést Kiss Jenő mérnök.
A raktárakba vezető vasúti vonalakra hétfőn
tartották meg a műtanrendőri bejárást, amely
egyúttal a raktárházak átadásának aktusa is volt.
Vaskorszakbeli urna-
temető a Szentendrei
szigeten
Éredményesen folynak Budapest
őskorának fettárási munkái
Amióta a városrendezési munkálatok egyre fo-
kozottabb erővel folynak, mind gyakrabban buk
kannak a különböző földmunkák során a főváros
különböző — területein hajdankori — leletekre. A
Fővárosi Hirlap hasábjain már korábban beszámol-
tunk arról, hogy a Nagyszombat-utca és Szőlő-utca,
továbbá a Viador-utca által határolt úgynevezett
Királydomb területén /eltárás alatt áll egy nagy-
méretű római amfiteátrum. Most ismét alkalmunk
volt a régészeti és ásatási intézet vezetőjével,
de, hagy Lajos professzarcat
beszélgetést folytatni,
újabb feltárásokról.
— Legújabb leletünk a III. kerületi Lajos-utca
és Kulcsár-utca találkozásánál lévő területen került
felszínre. Igen nagy számban bukkantunk itt római
és középkori falmaradványokra és számos kőemlékre.
Az eddig elvégzett munka azonban még korántsem
ad teljes áttekintést arról, hogy a feltárt romok
voltaképpen milyen célú épületcsoporthoz tartoznak.
Az bizonyos, hogy ezek a pillérek és falak nagyki-
terjedésű épületcsoport részei, az alaprajz tisztázása
azonban még fovábbi kutatásokat tesz szükségessé.
Ezeken a legújabb óbudai maradványokon kívül
értékes leletre tettünk szert a Szentendrei-szigeten,
ahol a Vízművek bővítési munkálatai folynak. E köz-
ben igen
gazdag urnatemető került napvilágra,
amely a korai vaskorból származik. Általában az a
helyzet, hogy amint több és több lebontásra kerül
a sor, olyan arányban gyarapodnak a gyakran mu-
zedlis becsű értékek. A legutóbbi hónapokban számos
római feliratos kő került ki a földből. de ezenfelül
románkori faragványos köveket is találtunk. Örven-
detes előhaladásról is beszámolhatok ezúttal, az
pedig abban áll, hogy a közeljövőben már bőségesen
lesz helye az újahb leleteknek, amelyeket az Aquin-
cumi Múzeum túlzsúfoltsága miatt eddig nem tud-
tunk megfelelő keretbe hozni.
— A Károlyi-valota Kaplony-utcai részének
helyreállítási és átalakítási munkálatai úgyszólván
teljes befejezést nyertek és a közeljövőben már be-
rendezésre kerül a palota e részén földszinti trak-
tusában az új múzum, amelynek anyaga mór leltú-
rozva várja az elhelyezést és azt, hogy a közönség
is megtekinthesse,
— A rendelkezésünkre
természetesen
teljes erővel folytatjuk a főváros őskorára
vonatkozó feltárási munkákat.
Meggyőződésem az, hogy e téren végzett teendőin-
ket még hosszú évtizedeken át a teljes siker rem6-
nyében folytathatjuk, mert amint azt egyrészt a
történelmi feljegyzések, másrészt a már eddig fel-
tárt emlékek nagy száma bizonyítja,
amely hüsöges képet ad az
álló hitelkeretek között
a mai Budapest helyén úgyszólván az Ösldök-
től kezdve érdekes települések voltak.
Egyre nagyobb számban felbukkanó leleteink iránt
nk érdeklődést tanusít a külföld is és mind
gyakrabban fordul elő az, hogy neves külföldi
archeológusok látogatnak el Budapestre, kizárólag
abból a célból. hogy tanulmányozzák a mi munkán-
kat. Bízom abban, hogy a városrendezési tervek na-
gyobb mértékben való keresztülvitele a mi szempon-
tunkból is egészen kivételes eredményeket fog pro-
dukálni és bizonyos, hogy pár esztendő elteltével
már most is jóhírnevű gyüjteményeink értéke meg
fog többszörözödni.
Szász Albert
út, vasút, csatorna és
magasépítési vállalkozó
OKLEVELES MÉRNÖK
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1.
Teletonszám : 118-058,
--- Page 278 ---
ELŐFIZETÉSI ÁR:
12 pengő,
24 pengő.
HélőVTO . . so we u 8 wm
egész évre . . . . . .
Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Némethy tanácsnok meghívta Budapestre a
párisi községfanács elnökét. A — Fővárosi Hirlap
mult heti számában már jelentettük, hogy Némethy
Károly 1ácsnok Zürichben és Párisban figyelemre-
méltó és nagy érdeklődéssel kísért előadásokat tar-
tott, A tanácsnok a minap látogatást tett Faillot-
nál, a pärisi községtanács elnökénél, akinek a fö-
város nevében Budavära visszafoglalását ábrázoló
emlékérmet nyujtott át, majd pedig meghívta őt
Budapestre. Faillot hálásan megköszönte a művészi
emlékérmet, egyben örömmel elfogadta a meghívást,
amelynek előreláthatóan a jövő év tavaszán tesz
eleget.
Az új fökapifany közelefi
bemulatkozdsa
A főváros közigazgatási bizottságának h6tföl ülé-
sén elmondott expozéjával mutatkozott be a magyar
közéletnek Eliässy Sándor dr. Budapestúj főkapi-
tánya. Az a férfiasan tömör, félre nem érthető hatá-
rozottságot eláruló hang, amely pályája eddigi során
is jellemezte az új főkapitányt, a legnagyobb meg-
nyugvással tölti el Budapest közönségét. Ellässy
Sándor nemrégiben mutatkozott be Budapestnek az
alája rendelt hivatalban, amelynek európai hirű tiszt-
viselő kara a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel
ajánlotta föl Éliás Sándornak munkatársi köszs6-
gét. Az új főkapitány hétfőn a város képviselői előtt
mondott nyilatkozatot, amelyben kijelentette, hogy
az élet- és vagyonbiztonság megóvását mindenek
fölött álló feladatnak tekinti, amit, ha kell, kímélet-
len eréllyel teljesít és a polgárság érdekeit a leg-
nagyobb udvariassággal, legjobb tudással fogja szol-
gálni. Nem tudni, hogy egyéniségének vonzóereje,
beszédének férfias határozottsága, nagyszerű közigaz-
gatási multjának fényes emlékei, vagy pedig a jövőre
vonatkozó erőteljes igéretei tettek-e nagyobb hatást
a közigazgatási bizottság tagjaira, akik nagy rokon-
szenvvel És tüntető szeretettel fogadták Éllássy Sán-
dor bemutatkozását.
Sebő Béla főszámvevő nyugalomban. A [fővá-
ros pénteki közgyűlése nyugdíjazta Sebő Béla fö-
számvevőt, akinek a törvényben megszabott szol-
gálati ideje letelt. A kényszerű nyugdíjazás alkal-
mat adott arra, hogy úgy Szendy Károly polgár-
mester, mint e másután amennyi városi párt
szónoka a legmelegebben m sa azokat az érde-
mek "ket Sebő Béla hosszú szolgálata alatt
egyér.
lősségteljes
6 kezdemé-
mellyel egész
állás-
Ez
fe.
ros érdekében kifejtett.
elismeré zólott fontos és
ó betöltőjének, annak a sok
snek és eredményes munkának,
tisztviselőpályáján utóbb a főszámvevői
és
han Sebő Béla a főváros pénzügyi adminisztrációja
terén tekintélyt és megbecsülést szerzett magának.
De Ö a bú zás a kiváló embernek ís, aki a
szá gában a derűs nyugalmat és a szere-
tetreméltóságot képviselte. Megérdemelten élvezheti
még mindig friss erőben a nyugalmat Sebő Béla
és figyelheti szeretett fővárosának további lendü-
letét, amelyhez az ő négy évtizedes munkája is
hozzájárult.
HA
HA
HA
HA
HÁ
HA
még nincs osztálysorsjegye, sies-
sen venni vagy rendelni!
súlyt helyez arra, hogy állandó
jó érzése és reménysége legyen,
rendeljen azonnal egy sorsjegyet.
nem nyert eddig osztálysoresje-
gyen, ne csüggedjen, ne adja fel
a reményt, mert a szerencse for-
gandó, itt is kitartás a fontos!
szereti a nyerési esélyeket és ön
bizalmát fokozni akarja, ne mu-
lassza el e figyelmeztetést meg-
szívlelni.
nem óhajt résztvenni az új sorsjá-
tékon, küldje azonnal vissza a ka-
pott sorsjegyet, különben kárt és
veszteséget okoz.
gazdag szeretne lenni, ne mulasz-
sza el sorsicgyét az október 16-án
kezdődő húzás előtt kifizetni.
Budapest, 1937 október 13.
30 nemzet 350 képviselője Budapesten
megalakította a Nemzetközi Fűrdőszűövets éget
A Fővárosi Hírlap két hét előtti számában je-
hogy a Gyógyhelyi Bizottság kezdemé
Budapesten alakul meg a nemzetközi
ir yi kongresszus, Ez az alakuló ülés az elmúlt
héten meg is történt és azon harminc nemzetnak
mintegy — háromszázötven képviselője vett részt.
Mondani sem kell talán, hogy ez a kongresszus-
alakulás eddigelé valóságos betetőzése József Ferenc
királyi herceg több évtizedes hatalmas munkájának,
amelyet a Budapest Fürdőváros Egyesület élén
folytatott annak érdekében, hogy a világ végre fel-
fedezze ezt a páratlan várost, amely egészen kiv6-
teles gyógyvizeket ad a szenvedőknek, egy minden
komforttal és szórakozással teli, csodálatosan szép
világváros kellős közepén.
A Budapest Fürdövaros Egyesület nagyszerű
propagandájának, majd pedig a Karafiäth Jenő,
Grosch Károly és Szviezsényi Zoltán vezetése mei-
lett működő Gyógyhelyi Bizottság működésének és
az önként vállalt nagy nemzeti misszión túlmenő
ötletességének eredménye ez a kongresszus, amely
az elmult napokban valósággal kodifikáló munkát
végzett, amennyiben lefektette a fürdőügyek igaz-
gatásának olyan nemzetközi vonatkozású jogi és
gazdasági elveit, amelyek eddig teljesen ismeretle-
nek voltak.
Az a körülmény, hogy az alakuló kongresszus
Budapesten volt és hogy a Nemzetközi FPürdőszövet-
ség állandó székhelyéül Budapestet választották, a
legvilágosabb bizonyítéka annak, hogy a földkerek-
ség valamennyi nagy fürdője, illetőleg balneológiaui
B elismerte Budapest elsőségét a fürdőváro-
t.
Fölösleges lenne most itt beszámolnunk a közel
egyhetes kongresszus fényes társadalmi eseményei-
ről, a pazar vendéglátásokról, a balatonfüredi és
Nlafüredi felejthetetlen kirándulásról, az operai disz-
előadásról és a belügyminisztérium märvänyesoda-
termében történt fogadásról, mert hiszen ezek ma
már köztudomásuak és újabb bizonyítékai annak,
hogy a mi országunk és ez a mi Budapestünk a
világ legvonzóbb helye.
A főpolgármester ünneni vacsorája
A kongresszus tagjai tiszteletére pénteken este
vacsorát adott Karafiáth Jenő dr. főpolgármester,
nint a Gyógyhelyi Bizottság elnöke. A Hungária-
szálló különtermében rendezett ünnepi vacsorán
résztvett József Ferenc királyi herceg és Anna
királyi hercegasszony is, továbbá Darányi Kálmán
miniszterelnök, Kánya Kálmán külügyminiszter.
Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter, Lázár Andor
igazságügyminiszter, Széll József belügyminiszter,
Johan Béla és Tormay Géza államtitkárok, Szendy
Károly polgármoster, Schuler Dezső alpolgármester,
azonkívül a magyar tudományos, közéleti és poli-
tikai előkelőségek egész sora.
A vacsora során Széll József belügyminiszter
mondotta az első pohárköszöntőt a kormányzóra,
akit a jelenvoltak lelkesen éltettek, majd Karaflath
Jenő — főpolgármester köszöntötte a kongresszus
résztvevőit, rámutatva a magyar fővárosnak a
római időkbe visszanyúló világhíres fürdökultü-
rdjära,
A bankett nem csupán külsőségeiben volt impo-
záns, hanom rendkívül vonzóvá tette annak lefolyá-
sát Karafiáth Jenő főpolgármester érdekes ötlete,
amelynek lényege az, hogy Karafiáth Jenő a 23 nem-
zet orvosai előtt valójában 23 nyelven mondta el
üdvözlő beszédét. Amikor ugyanis a főpolgármester
beszélni kezdett, a rendezők minden vendég elé oda-
tettek egy füzetecskét, amelyben remek fotografia
emlékeztet Budapestre, egyben pedig benne volt a
főpolgármester ünnepi beszéde az illető vendég
anyanyelvén. Tlymódon tehát mindenki úgyszólván
szóról-szóra követhette Karafiáth Jenő elő
amelynek egyes mondatait a több, mint 300 külföldi
vendég idönkint spontán és egyöntetű lelkesedéssel
szakította félbe tapssal és éljenzéssel.
A vendégek közt távozó Széll József belügymi-
niszter kijelentette Karafiáth Jenő főpolgármester-
nek, hogy ilyen kitűnően sikerült és jól megrende-
zett bankettet keveset látott és ez a pompás, nag:
vonalú rendezés amellett szól, hogy az előkelő ki
földi vendégeknek Budapesten valóban páratlan él-
ményben lesz részük.
BUDAPESTI JÁTÉKKASZINÓ CSAK
IDEGENEK KIFPOSZTÁSÁRA. Nem múlik el
esztendő, hogy hol mint tavaszi gólyahír, hol
pedig mint őszi harmat el ne lepné a magyar
fővárost az a , jó helyről" származó információ,
hogy Budapesten mégis csak megépítik, sőt
üzembe is hozzák a játékkaszinót. A gölya-
hírről, vagy mondjuk: a gólyáról mindezideig
kitünt, hogy nem gólya, hanem csak kacsa,
Most azonban egész élénken, a szükségesnél több
határozottsággal merült fel ismét az enyészet
őszi ködéből az a hír, hogy az osztrák játék-
kaszinók részvénytársasága [feltétlenül megin-
dítja honfoglaló hadjáratát Budapesten. Ezeka
derék kaszinós emberek csupa jót igérnek nem-
zetünknek: garanciát vállalnak, hogy az általuk
létesített kaszinóba belföldi ember be nem teheti
a lábát, csak küljöldi. Ez tehát azt jelentené,
hogy a pesti bennszülötteket nem érheti öngyil
kosságba kergető , leégés", hanem csak a hoz
zánk jövő külföldieket. Tekintve, hogy örvende-
tesen fellendült idegenforgalmunk nem jelen-
tősége olyan nagy, hogy belföldi hazardőrjeink
megvédésénél is fontosabb, hogy kárt ne szen-
vedjen nálunk akár egyetlen idegen, — a leg-
erélyesebben visszautasítjuk még a gondolatát
is annak, hogy a ma már világszerte köztudatba
ment magyar vendégszeretet és lovagiasság er6
nyes fogalmát tönkretei;
sára bazirozott pesti játékkaszinó szé
égyenfoltja.
Farádi Veres Imre számszéki igazgató har.
mincöves jubileuma. töltötte be közszolgála-
i Veres Imre dr., a
akit ebből az
nneplésben részesí
tettek. Hétfőn dé kereste fel a köz
szeretetben álló igazgatót A k tisztikara,
melynek élén Szmolenszky József dr. helyettes igaz-
üdvözölte. Szerencsekívánatai mellett meg-
nte azt a sokszor megnyilvánult atyai gondos-
t, amelynek eredménye a számszék tisztikará
az ünnepelt köz-
nak egységes szelleme. Kiemelte
szolgálati kiválóságát és megemlékezett arról " is,
hogy a magyar sportkultúra terén évtizedes bőlcs
irányításával is eredményesen müködött. Hétfőn
este a Pannonia-szálló különtermében zártkörű. ün-
nepi vacsorával fejezték be az évforduló meg-
ünneplését.
Október 14 és 19-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
VASS JÁNOS
ADLER «s KAPPEL
irógépek irányi-v. 4. Tel.: 183-628.
Molnár Olga előadása a dolgozó nőről, Molnár
Olga dr., a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal fő-
felügyelője a főváros iskelánkívüli népművelési bı-
zottságának felkérésére a Fehérkereszt Egyesület
el ranében előadást tartott a dolgozó nőről.
Stati kai adatokkal alátámasztott rendkívül érde-
kes fejtegetéseiben minden oldalról megvilágította a
kérdést és többek között megállapította, hogy a
„vissza a családba" felkapott jelszó csak frázis,
mert Budapesten 87.000 kereső nő között 70.000 férj-
hez menendő van a férjhezmenésre való kilátás re-
ménye nélkül. Az előadást nagy tetszéssel fogadta a
hallgatóság.
Ujjáalakult a Fővárosi Rovatvezetők Szindiká-
tusa. A Fővárosi Rovatvezetök Szindikátusa szom-
baton tartotta meg szokásos évi tisztújító közgyű-
lését. Rátkai Károly dr. ezindikus megemlékezett
az elmult év eseményeiről, majd a szavazást ejtet
ték meg. Az új szindikätus a következő: örökös
díszelnök Schwöt — Henrik, szindikusok — Kelemen
Géza (Uj Nemzedék), Lázár József (Magyar Orszá-
gos Tudósító), Rátkai Károly dr. (Esti Kurir),
jegyző Pakots György. György Endre, aki több mint
idő
tíz esztendeig volt szindikus és leghosszabb
óta töltötte be ezt a tisztséget, N rányú elfoglalt-
sága miatt újból való megválasztásának mellőzését
kérte. Rátkai Károly és Kelemen Géza indítványára
ö Öl köszönetet szavazott
ítették meg. Lázár
és érdemeit je;
József megkösz bizalmat és ígéretet tett
arra, hogy a városházi sajtóérdekek előmozdítása
érdekében minden erejét és tehetségét rendelke-
zésre bocsátja kollegáinak.
A M. kir. osztálvsorsiáték szociális — Jelentősérének
és növekedő megértésének örvendetes jele, hogy a játék-
ban résztvevők száma folyton emelkedik. Az új sorsjáték
j óriási az érdeklődés. horv Aa sors-
2 óber 18-án kezdődő húzás rlőtt
elkelnek t N. rezervált sorsjegyek miatt ís
minél előbb tanácsos intézkedni.
NEE SEE EEE EEE EEE
FT ]
Töltötollak
Csavarironok
Levélpapírok
CI LCER Dorottya-utca 9.
Szittner Ferencz tők
Üveg-, porcellán-, tükör, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat. AR "
di t, IV, Mária Valéria-utos etőfi térn
Pr 9 Alapíttatott : 1860.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : IIL, Selmeoi-utoa 23. — Tel. : 163-261
Lakás: HI., San Marco-u. 31. — Tel. : 162-927
--- Page 279 ---
Budapest, 1937 október 13.
GgrzoAasdci ÉRTESÍTŐ
Olcsóság és megbízhatóság helyett az
áruházak , csalogató" cikkekkel usratjäk be
a vevőközönséget
Fenyvesék tisztességtelen versenye a vendőglátó ipar ellen
Közeledünk a téli szezonhoz és az áruházak
már kezdik hirdetni a hideg időszakban nélkülöz-
hetetlen áruikat, még pedig az eddiginél is nagyobb
elánnal. Hihetetlenül olcsó árakról hallunk a hír
dotésekben, de az áruházi kirakatok is tele vannak
tetszetős és olcsó portékákkal, úgy hogy a his:
keny vevő természetszerűen beadja a derekát
minden keserves tapasztalat ellenére is
ezeknek a csalogató cikkeknek. Odabenn aztán
várja a szokott csalódás: a nagyon olcsó és na-
gyon tetszetős portékákról egyszerűen kijelentik,
hogy sajnos, már elfogyott. Ekkor aztán megtörté.
nik az a pszichológiailag előrelátható esemény,
hogy a vevő röstel vásárlás nélkül kimenni az áru-
házból és bár eszeágában sem volt mást vásárolni,
mint amivel megbűvölték a csalogatónak szänt
olcsó portékákkal, mégis bevásárol, kiadja a pén-
zét és csak otthon veszi észre, hogy a kiskereske
dőnél olcsóbban jutott volna jobb áruhoz.
*
dők természetesen felhívják vevőik
figyelmét az ilyen trü kre, de minden alkalom-
mal interveniälnak az illetökes hatóságokn
Amikor azonban az áruházak megrendszabá
sára kerül a s0r, ezek mindig előjönnek és kérked-
nek ugynevezett szociális hivatásukkal, mondván,
hogy alkalmazottak egész légióját tartják el, i
módon tehát fennmaradäsuk — rengeteg kisember
egzisztenciális érdeke. Mondani sem kell talá
hogy ez az állítás sem felel meg a valóságnak,
mert hiszen köztudomású, hogy az áruházi alkal-
mazottak kilencven százaléka elsősorban a Párisi
Íruházban, a Kálvi i FPenyvesnél és a Baross
téri Filléresnél — éhbérért dolgozó lány, aki havi
30—40 pengős fizetésért áll reggeltől estig a mult
mellett a rosszul szellőztetett, fülledt Tevegőjű" árn-
házban. A tulajdonos ebből az éhbérből húzza le
még az OTT-járulékot és az adót, úgy hogy egzisz-
tenciáról komolyan beszélni sem lehet, ha az áru-
és
utánaered
A kereskes
házi alkalmazottak kiuzsorázottságát, kétségbeejtő
szociális helyzetét tekintjük.
*
A Fővárosi Hírlap értesülése szerint most leg-
újabban a vidéki kereskedelem is erőteljes állú
foglalásra készül, mert hiszen az árúházak trükkös
vásárai épp az ő jogos érdekeiket sértik a legjob-
ban. Tudvalevő ugyanis, hogy az áruházak elősze-
retettel rendezik vásáraikat olyan országos esemé
nyek alkalmával, amikor a MAV 5096-os utazási
kedvezményt nyujt a vidéki közönségnek, Ilyen
volt például a Szent Istvdn-het és a nemrégiben
lezajlott ipari kiállítás. Ez idő alatt tízezrével tó-
dul fel Budapestre a vidéki közönség, amelynek e
tekintetben gyengébb a judieiuma, mint a pestió és
természetesen még inkább bedől a hangzatos hir-
detéseknek. Remélhetőleg a vidéki kereskedők ak-
ciójának meglesz az erőteljes visszhangja az ille-
tékes köröknél.
*
Meg kell végül állapítanunk, hogy eltekintve
attól, hogy az ilyen kis országban általában hely-
telen és egészségtelen a túltengő áruházi rendszer,
nálunk még külön súlyos anomáliákra adnak al-
kalmat a most felsorolt visszásságok. "Tudnivaló
anis, hogy a nagy külföldi árúházak, mint pél-
dán! Párisban a Louvre, a Printemps, vagy a lon-
doni Selfriedge, Harrods, Marshal and Snellgrow,
valamint berlini, római, müncheni és más híres
árúházak, legalább azzal érdemlik ki látjogosultsá-
gukat, hogy valóban a legszolídabban vezetik üzle-
tüket és áraik tényleg alacsonyak, az ajánlott mi-
színen assínis műmasssál
PLASTILIT
DONATH LFRED
page Csenge:
őlpari suigetelö- és vegyianyagok gyárt
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
GÖöfz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I, Bors-utca 24. e Telefon: 150-734,
KRASZNER GYÖRGY
tementárugyára és Burkolási Vállalata
Városi iroda: Gyár és építőanyag telepi
VII., Hernád-utca 8 X., Kerepesi-út 73
Teletont: 1-361-68 Telefon: 1-452-68
LL LL RNS EAN ÉSZ P9O
nőséget pedig garantálják, Nyilvánvaló, hogy egy
ilyen határozott erény, amilyen az olcsóság és meg-
bizhatóság, minden bizonnyal megokoltabbá tesz!
az árúház működését. Sajnos, nálunk egyes fr
háza a lehető legtávolabb állnak ettől az üzleti
felfogástól, így tehát még csak ezt sem lehet a ja-
vukra írni
*
De minden felsorolt anomálián és kifogáson tül-
hágta át a tisztességes üzleti verseny sza-
ait minap a Fenyves Áruház, amely e egy-
n ingyen roggelire és uzsonnára hívott meg
boldog, boldogtalant: a Kálvin-tór valamennyi gya.
logjáró Kartonlapra nyomott elegáns meghívót
osztogattak, amelyen ez állt:
Legyen a vendégünk!
Szívesen látjuk egy csésze kávé-, kakaó-, vagy
csokoládéra briossal együtt, melyet büffenk ezen
utalvány ellenében díjtalanul szolgál fel.
Fenyves Áruház
Budapest, Kálvin-tér 7.
Tokintve, hogy a kereskedelmi törvények leg-
elemibb követelményeivel ellentétben áll ez a hir-
detési mód, a Osalogatásnak ez a hihetetlen fogása,
a budapesti kávésok ukräszok, do általában a
kiskereskedők a legerélyesebben felléptek, hogy ha-
tóságilag bélyegezzék meg a Fenyves Aruházat és
tiltsák el azt ennek folytatásától.
Legyünk ugyanis tisztában azzal,
lényege a törvényes etika szerint: a
hogy az üzlet
haszonszerzás.
Miután az ingyen osztogatott reggeli és uzsonna
önmagában hasznot nem hoz, nyílvánvaló, hogy a
legátlátszóbb trükkel, ingy evéssel igyekeznek
Fenyvesék becsalogatni árukázukba azokat a gya-
nutlan járókelőket, akikből ilyen gyanús eszközök-
kel rekrutálja Fenyves úr a vevőit.
Ha nem véresen komoly gazdasági és közgaz-
dasági merényletről lenne szó, megállapodnánk ab-
ban, hogy Fenyves úr adja csak ingyen a reggelit
és az uzsonnát, majd tönkremegy ezen, ha a kö-
zönségnek lesz elég józan esze ahhoz, hogy az in-
gyen uzsonnähoz ne vásároljon méregdrága áru-
házi portékát. Fenyves Dezső azonban nyugodtan
riszkálja ezt a lehe! zet is, mert hiszen tudva-
levően nagy prakszisa van tűzbiztonsági szempont-
ból is feltűnően hiányos áruházában az , egészsé-
ges" tönkremenésben: Már egyízben volt inzolvens,
amitől azonban nem ő, hanem a hitelezői mentek
tönkre...
Agurulö-fillerek
(Filmen tanít takarékosságra
a Községi Jakarék
Most, amikor a magyar filmgyártás olyan gyors
tempóban nekilendült, a Községi Takarékpénztár is
belépett a filmszakmába. Filmet készíttetett,
amelynek tárgya olyan, hogy ennél stílusosabban
semmiféle szcenárium nem illeszkedhetik a takarék-
pénztárhoz, vagyis maga a takarékosság. Pénz Öfel-
sége, amely angyali és ördögi eredőkből van össze-
téve, a maga erejét lojalításosabban a takarékos
ságban érezteti. , A guruló fillérek"-ből — ez az új
film címe a takarékosság teremt boldogságot és
ezt a gondolatot akarja megkedveltetni az ifjúság-
gal a Községi Takarékpénztár. Ezért készíttette a
filmet, amelyet a fővárosi iskoláknak ajándékoz,
hogy a tanulóifjúság takarékossági hajlamát fel-
ébressze.
Ennek a nevelőfilmnek csütörtökön volt a be-
mutatója a reáltanoda-utcai gimnázium vetitöter-
mében, ahol erre az alkalomra előkelő vendégsereg
gyült össze. Megjelent a kultuszminisztérium kép
viseletében Wlassics Gyula államtitkár és Huszka
Ernő dr. miniszteri osztályfőnök, ott volt Szendy
Károly polgármester, Lamotte Károly dr. alpolgár
mester, Bódy Läszl6 dr., Felkay Ferenc dr. Kem-
pelen Ágoston és Morvay Endre tanácsnok, Erődy
Kálmán dr, főigazgató, Boros Pál dr. főjegyző és
számos pedagógus. A vendégeket Lipthay Lajos, a
községi Takarékpénztár vezérigazgatója, Fürtkovits
Béla ügyvezetőigazgató, Voigt Rudolf igazgató fo
gadták. A film szcenáriumát Móra László ifjúsági
író írta, a bemutatót Gortvay Tibor cégvezető ren-
dezte,
A „Gurulö fillérek" ötletes meséje a tanteremben
kezdődik, ahol a tanár a fiúknak a takarékosságról
tart előadást és kiosztja a Községi Takarék gyüjtő
persolyeit azzal, hogy egy hónap mulva meglátjuk,
ki mennyit takarított meg, Kedves képekben pereg
a mege a takarékos fiúról és a könnyelmű fiúról,
majd mint szímbólikus képek jelennek meg a
kártya, a lóverseny, a kocsma és a zálogház. Végül
pedig a tanulság egy most épült pompás villa for.
májában, amelynek boldog gazdája, miközben
az erkélyről a tájra, meggyőzően jelenti ki:
— Ezért érdemes volt takarékoskodni.
A villa nagyon szép, a még hiányzó összegecs
két, öröm n6zni, milyen kulánsan bocsátja rendel
kezésre a bank (reméljük, olcsó amortizaciós köl
esön alakjában), úgyhogy a bemutató vendégei már
csak azért is szerették volna visszavarázsol az
ifjükort, hogy egy ilyen pompás otthont takarékos
kodjanak Össze.
A film, mint
Szendy Károly
pornpásan
gálja majd
1686t,
lenéz
Wlassics Gyula államtitkár és
polgármester nem késtek kijelenteni,
sikerült és kétségtelenül kitűnően szol-
az ifjúság arékosságra való neve.
Halasi Mátyás vezérigazgató hazaérkezett kül-
földről és elfogialta hivatalát. Halasi Mátyás, a
Pénzintézetek Országos Biztosítójának vezérigazga
tója. aki külföldön kitűnő eredménnyel folytatta
nagyjelentőségű targyalásait, hazaérkezett és újból
átvette vállalatának vezetését,
A Salgó és a Hungária Müträgya íranzakciója.
svajci lapok nagy Jıgyelmet szentelnek a Salgó
és a Hungaria Mulrágya részvénytranzakciójának,
amelynek során a Saiígó a Hungária Mutragya
15 szazalékos reszvénypakettjét atvette és a íranz
akció perfektuálására Basch Antal dr., az Aussig
Vegyipari vezérigazgatója is Budapestre érkezik.
kRámutatnak a svajci lapok arra, hogy a magyar
részvényesek egyre jelentősebb befolyáshoz jut
nak ennél a iontos kémiai vállalatnál, miután a
Salgó mellett a Kereskedelmi Bank és az Angoi
Magyar Bank a többségi szindikátusnak már ré:
gebben tagjai. Kétségtelen, hogy a Hungária Mű-
trágya, melynek igazgatóságába rövidesen bevá-
lasztják Chorin Ferencet, a Salgó elnökét, a most
rendelkezésre álló új tőkével üzemét jelentősen ki
jogja bővíteni és a magyar kémiai piacot a kül
A
földi behozataltól lehetőség szerint függetleníti.
Gazdasági Élet cimmel élénken rkesztett új
gazdaságpolitikai foly indult meg Makay-Pet-
rovics György szerkesztésében és kiadásában. Az ok-
tóber 10-én megjelent első számban Eckhardt Tibor
és Kállay Tibor írtak nagy érdeklődésre számot
tartó cikkeket. Morvay Endre fővárosi tanácsnok
pedig a főváros üzemeinek a gazdasági életben való
szerepét világította meg.
A Ganz és Társa Villamossági, G6p-,
Waggon- és Hajógyár R.-T. mai közgyűlése
az igazgatóság összes javaslatait egyhangu-
lag elfogadta.
A Pannónia Báránybőrnemesítő tőkeleszállítása,
A Pannónia Báránybőrnemesítő és Kereskedelmi Rt.
legutóbb tudvalevően elhatározta, hogy alaptőkéjét
1.5 millió pengöröl 20%-kal leszállítja 1.2 millió
pengöre. Az alaptőkeleszállítás végrehajtására azta
módot választották, hogy 30.000, egyenként 10 peh-
gös névértékű részvényt szabadkézből megvásárolnak
és azokat megsemmisítik. Mivel azonban alaptőke
leszállításához a törvényszék beleegyezése is szük:
séges, Ruff bíró október 28-ára összehívta a vállalat
hitelezőit, akiknek véleményét ebben a kérdésben
meghallgatja.
Aranykoszorüs mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.: 146-036
o a
Budapest
VI., Béke-tér 9. [
Telefon. 2-915.72
Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, és
esluminium- kokíilla-öntőde
Pavlik és Társa
Ipari gäztüzelesek, gázkészülékek gyártása.
gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
hapettenzők
Korányi és Fröhlich
cedőny És fémportátgyár :
EN PNG :
Li
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI, Podmaniczky-u. 59. e Tel.: 129-624.
--- Page 280 ---
Nem fogad el a jövő-
ben irreális ajánla-
tot a városháza
iparosérdekeltségek esztendők hosszú 80ra
zkodnak amiat ékesfővárosi
vi t nem v6-
dik eléggé. Különösen iparosok folytatnak ál-
landó küzdelmet an érdekében, hogy
a munkamegosztäsoknäl az irreális, vagy
ilyen látszattal bíró nlatokat ne vegyék
figyelembe, !
A 15 08 hatóságai már ismételten különböző rend-
szabályokat al kalmaztak, amelyek lényege az volt,
hogy az egyes ajánlattevők ajánlatait a realitás
szempontjiböl felülbiraltattäk az /drelemző Bizott-
säggal, nek ellenére sem sikerült azonban véget
vetni a különböző panaszoknak, Nagy általánosság-
az a helyzet, hogy figyelembe veszik ugyan a
kisipar érdekeit, viszont a magy mun álat
vetkeztében a Jlegrigorózusabb ellenőrzés ellenére is
előfordul, hogy egyes ajánlattevők irreális pályáza-
tokkal szerepelnek. Ennek a helyzetnek orvoslása
céljából, — mint a Fővárosi Hirlap munkatársa
beavatott helyről
értesül — a közeljövőben újabb polgármesteri ren-
delet lát napvilágot, amely a közszállítási szabály-
zattal összhangban,
utasítást fog tartal.
a közmunkákat vállalatba adó ható-
sági közegek számára.
A tervbevett rendelkezés
kesfőváros mindenképpen
szállításaiból és közmunkáiból az irreclis ajánlato-
kat és fokozott gondot kíván fordítani arra, hogy
a megbízáshoz jutó vállalkozók a versenytárgyalá-
alkalmával biztosított hitelösszegek keretein
valóságos végrehajtási
mazni
alapelve az, hogy a szé-
kiküszöbölni igyekszik
belül minden tekintetben kifogástalan munkát tud-
janak szállítani, emellett azonban
tisztességes polgári keresetük is biztosítva
legyen.
előtt a főváros illetékes
folytatnak a külön
A. rendelet kibocsátása
szervei beható tárgyalásokat
böző szakmák érdekképviseleti szerveivel és ezek
észrevételeinek meghallgatása és lehető mértékig
való figyelembevétele után állapítják meg azokat a
standardokat, amelyeket a jövőben a székesfővárosi
közmunkák —vállalatbaadásánál irányító — elvként
vesznek figyelembe. Eleve tisztában vannak ugvan
azzal a városházán, hogy mindaddig, amíg az álta-
tTános gazdasági nehézségek következtében a válla-
datbaadásra kerülő munkák mennyisége nem áll
arányban a vállalkozó iparosok számával, feljesen
megnyugtató helyzetet ebben a kérdésben teremteni
mem lehet, mégis megtesznek — mindent, ami
csak lehetséges. hogy ıa mostanában oly wvakran
hangoztatott panaszok minél nagyobb mértékben ki
küszöbölhetők legyenek.
mm —
1942-ben Budapesten lesz a Nemzetközi Útügyi
Kongresszus. Közel 30 esztendeje működik Párisban
a Nemzetközi Útügyi Kongresszusok világszervezete,
amelynek magyar nem bizottsága most alakult
meg Benke István műszaki tanácsos vezetésével. A
megalakulás ünnepi ülésén Benke István hejelen-
tette, hogy az 1942-ben tartandó világkongresszus
székhelyéül Budapestet választották, ami egyhangú
telkesedést váltott ki.
Textilszällitäs a
BSzKRtnál. Meghirdettsk a
RSzKRt nagy textilszállítását A többszázezer
pengő értékű ruhaanyag között szállításra kerü
20.000 méter félfinom ubbony- és nadrägposzt6
8000 méter bélés-
köpenyposztó, na-
7100 méter félfinom köponyposztó,
posztö, 650 meter közönségesebb
gyobb mennyiségű hajtókaposztó. Ezenkívül külön-
böző tételekben egyéb ruh ti anyagok szállítására
is versenytárgyalást írtak október 22-iki, illetve
26-iki határidővel.
A kislakások építkezése, A — Fővárosi — Hirlap
Jegutóbbi számában közöltük, hogy a főváros kiadta
a megbízatást a 720 kislakás építésére. A legalacso-
nyabb á nlatot tevő megbízott építés
ból technikai hiba folytán kimaradt Kalmár
roly neve, aki egyike a 14 épületben létesítendő 720
kislakás építővállalkozóinak.
Drabek Ferenc
okteveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, Vill., Gölya-utca 8.
Telefon: 138- 883, 138—882.
Uj versenyíárgyalási
kiírások
A székesfőváros üzemei és intézetei számára szükséges
papíráruk szállítására pályázni lehet október 26-án d. e.
10 óráig a Központi Városházán (II. emelet, 235).
A Székács-utcának a Daruväry-üt és Istenhegyi-út
közötti szakasza útrendezési munkáira pályázni lehet
október 15-én az út- és csatornaépítési ügyosztályon d. e.
10 óráig (II. em. 284).
Beerkezetlt ajánlatok
Az
zendő
Szent
vezeték
Új János-kórház fogászati osztályán
, HÁZ, csatorn és fűtésátalakítá:
okra pályáztak: Török Nándor 9767.
Ecser és V a 10.658, Hofmann 6
mel Ferenc 12.083, Tholt István 17.750,
14.232 pengövel.
A sertésvágóhíd
s
Buchta Károly
hűtő
s burkolóm
2, Asphalt
épületében szükséges
Posnansky
hmidek Sändor
ének
tő
Iron Váll. 4975, Parafakög: Biehn János
4 Imre 8245, K 8581, Hygiéna
9395, C , I. Jenő 9721, Buzadits
"11.059 pengővel.
r és Hadapród-u. közötti sza-
topekaburkolási munkáira pá-
irsch Mihály 280.042,
ítóipar Rt. Asphalt 300.803 és The
T
Neuchatel 307. pengővel
Dersenyítárgyalási
megbízások
A Terézvárosi r. kath. pléb. templom kőszállítási,
kőfaragó és kőelhelyező munkálatait Derzsy Gergely és
Fischer Ferenc és Ágoston kapták 16.968 pengőért.
A Hősök-tere útrendezési munkálatait a kóvetkezők
kapták: a Szépművészeti Múzeum előtti félterület kövező
előmunkálatalt Szász Albert kapta 46.936 pengőért, a Mű
csarnok előtti félterület kövez6 előmunkálatait Obendor-
fer József kapta 48.476 pengőért. míg a műkőlaphurkolás!
munkát a Nagybátony Ujlaki Rt. kapta 48.060 pengő ér-
tékben.
4 Pasaréti-úti autöbuszv6gällomäs — különböző
munkálatait a következők kaptá a föld-, kömives-
és elhelyezö munkälatokat Juhász 4 Pál
pengőért; a faragottkő munkát a Dunántúli Mész
5381; a bádogos munkát Moharos János 570; a burkoló
munkát az Építőiparosok Szövetkezete 1301; a hézagmen-
tes: padozat! munkát Urbán Ferenc 700; a gumipadozat!
munkát a Magyar Ruggvantaärugyär 203; a lakatos
munkát Galambos Jenő 6297: az erészségügyi berend
zési munkát Kardos Linöt 2799; a villanyberendezés szál-
Jitäsät Barta Károly 1064; a közp. fűtőberendezés szälli-
tását Ormándi és Lownk 4310: az üveges munkát Bielek
Károly 809; a falburkoló munkát Juhász J. Pál 418: a
mázoló munkát 411 nengőért és a szobafestő munkát 119
pengőért Láng Árpád; a külső lakk., máz. és üvegesmun-
kára pedig a Haas és Somogyi-cég kapott megbizast 740
pengőért,
nn
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
TAMÁSSY EMIL /
ÉPÍTŐMESTER =
Budapest, VIII.. Baross-u. 45.
aluminium-, fém-,
FÉMTECHNIK mü- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁPOLY
BUDAPEST, III, BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Tel.: 135 645.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
BUDAPEST, VIII., PRÁTER-UTCA 74.
Budapest, VI., Lövölde-
tér 4. Telefon: 1-222-18.
TELEFON: 135—625.
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
Kzűstkoszorus mestr. Fővárosi oklevél. Nagy aranyöram
SIMA SÁNDOR és díszoklevől.
Épület- és műlakatos
Kandall’ık, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel.: 296-512,
Turner istván
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11, Telefon: 2-919-46.
: TAMULA GYÖRGY
hat, eng. villanyszerelési vállalata
Budapest, V., Vilmos császár-út 17.
Telefon 825-172
Díszoktovéllel és ezüst éremmel kiti
Linoleum és gummi
burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE
BUDAPEST, IX., LÓNYAY-UTCA 36. Tel. 1-887-40.
=——— Ajánlatok díjmentesen
Budapest, 1737 október 13.
JAKAB GYULA
MÚBUTORGYÁRA — TELEFON; 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
AM, KIR, ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
szobrászok
XTV., Czobor-utca 6.
Telefon: 292-720.
KECSE NAGY SANDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
STRAUB U. FESTÉKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alopftva 1854-ben.
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDES
Mindennemű fenyőfők és
hee ea. exspok ömos, BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2.929-43 =—=—=—:
modal, londinák stb., stb.)
WEBER HENRIK
eték, esatornásás, derítőtelepek, központi
és egészségügyi berendezések vállai
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
TETŐFEDŐMESTER ==
Budapest, I., Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
ELVÁLUL: villamosvílágítás, motor, pazdasági és trodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vízállás
mutató, villámhárító, rádió és antenna berendezését,
Budapest, II., Fó-utea 58. Telefon: 152-149,
BUDAPEST,
KÁPLÁR-UL
Schütz Testvérek,
=> Optülit =
F.-broas
7903 könnyűltm—éngattyi
Telefon t fehéroszpágytém |
1-530-93, GYARTMANTAT KIVALOAK |!
DUBECZ MIHALY
lakatosmester
Bejärat Vilmos császár-út 10. 6s Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 386-782. Szabadalmazott hazaj-szén-tűzelésű és
fatüselésű kályhák, túzhelyek, vasredönyök, napellenzők, rácsok.
SALGÓTARJÁNI KOSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagiparn: Budapest, V., Sas-utca 25. szám
E 7 elelon: 1-202.84, 1-108-58.
Cementgyár: L4batlandan , . . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Meszgyürakı Lábatlanban. . . +* 9 000 ,,
Dorogon . s s ss ey ww 3.000 44
Téglagyárak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
Ey Nyergesujtatm évi telj. Kép. 60,000.000 drb.
8.000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak . . "
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTKCA 3.
Telefon: "114—644.
Csipak Sándor és fit
közszállítási vállalkozók
Budapest, XIV, Telep-u. 98. |
e f o n: 297—562.
1 iv Era csekszámla 57.837.
--- Page 281 ---
Budapesi, 1937 október 20.
Huszonbalfodik évjolyam
Előfizetési ár:
ZEGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusítják az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60,
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.474
3]
A szegényekért
Magyar-
Horthy Mikló
Vitéz nagybány
ország ormányzójának fenkölt lelkű — hitvese, az
idén is közzétette a magyar társadalomhoz szóló fel-
hívását, amoly immár a ködbe, hűvösségbe
ősz állandó várva-várt jelensége lett. N a
főméltóságú y mondja idei felhívása
„Minden év felhívást intéztem a magy tär-
sadalomhoz, hogy amennyire csak módjuk és tehet-
segítsenek a szükséget szenvedő test-
ét enyhíteni. Meleg val és
állapítom meg, hogy a segélyakeiónk
megnyilvánuló biza-
városban
mogatását
ségük engedi,
véreink nélkül
hüszkeséggel
iránt egyre szélesebb körben
lom és áldozatkészség évenkint csak a
közel százezer egyén és család anyagi
tette lehetővé."
Magyarország nagyasszonyänak ez a [f
minden kétséget kizáró módon az idén megint a jeg:
szebb eredményeket fogja felmutatni. Ennek két oka
van és ezt a két okot maga a főméltóságú asszeny
jelöli meg. Az egyik az egyre szélesebb körben meg-
nyilvánuló bizalom, a másik az egyre szélesebb kör-
{
vesző
|
1
|
zügyi bi-
A költségvetés vitája folyik a 1
ágban és a tárgyalások nagyon sok fon
kérdés vetődik fel. Most fekteti Te Budapest
városa jövő esztendei munkaprogramját és így ter-
16szetes, hogy a közigazgatásnak úgyszólván min
den problémája napirendre kerül, A közönség köré
ben több érdekes kérdést fokozott figyelemmel kísér-
ben megnyilvánuló áldozatkészség. Magyarországon kö ezekről baszéltünk
Budapesten mindíg voltak karitativ akciók, az | "5. ezekről beszélt
dozatkészség azonban soha olyam mértéket nem
öltött, mint akkor, amikor kormányzónk hitvese Szendy Károly
vette kezébe a legnagyobbszabású magyar segély- polgármesterfel,. Hirt
akció irányítását és lehonyolítását. A magyar tär- aki a következőket mondotta a Fővárosi irlap
munkatárs
Nem magában a
‚de a NEP közsé
sadalom áldozatkészsége elsősorban .azéri . növékszik
napról-napra, mert a főméltóságú asszony iránt való | — —
szeretet és hódolat is minden nappal mélyebb és ki- | ül
irthatatlanabb a nemzet szívében. De nem távol; | ülésén szóbakerült az új kerületek yet
oka a sikernek a bizalom sem, Ez a bizalom pedig | Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Pártja
azt jelenti, hogy a főméltóságú asszony csodát mü- városi szervezet ek elnöke bejelentette, hogy
velt a seg kelók tömkelegében. Megcsinálta azt zyfontosságú javaslattal fog a tör yható-
a segélyakciót, amely ellen soha a hajszálnyi részre- elé lépni. 42 Angyalföldet kívánják Mag-
i minden. dolna-várossá, a Hegyvidéket pedig Horthy-
hajlás vádját nem lehet emelni, mert az
kor az igazság, a szeretet és a tökéletes körültekin-
tés alapján működik. De a legteljesebb bizalomnak
kell követnie a főméltóságú asszony segélyakciójá-
várossá keresztelni. Természetesen
"obb örömmel üdvözlöm
javaslatot.
én is a legna
ezt a
nak minden lépését már csak azért is, mert meg. | Különös örömömre szolgúl, hogy éppen most
valósította azt, amit valaha lehetetlennek — tartot vetődött fel a város zek új elnevezésének
tunk, hogy adminisztrativ és egyéb költségek nélkül ötlete, amikor a Főméltóságú Asszor most
minden fillér odajut, ahova a jöszivü adak ismét megindítja nyomorenyhítő akeióját. Az
ták: a szegényeknek, az elesetteknek, az eddigi segitömozgalmak elsősorban az AÁngyal-
megeknek. De hogy mindenki siet adom töld lakóinak helyzetén könnyítettek. hiszen
kormányzóné őfőméltósága kezéhez juttatni, annak | a városnak éppen ebben a részében laknak a
van még egy nagyon mélyen gyökeredző magyará- | legelesettebbek, akik legjobban rá vannak szo-
zata, Ez pedig az, hogy a főméltó rulva a segélyakció áldásaira.
zéből mindenki elfogadhatja a sei hogy a jövőben épen
nem alamizsna, hanem a szeretet selje a Főméltóságú Asz-
szony nevét.
megnyilatkozása.
Hála a gondviselésnek és a magyar nemzet meg-
Angyalföld v
értő bizalmának, Magyarország Nagyasszonyának Ugyanazon az állásponton vagyok, mint
segélyakeiója ma már komoly, nagyszabású int6z- Zsitvay Tibor, aki kifejtette, hogy "a hagyo
ménnyé lett. Ez az intézmény egyike a legszebbek-
nek és legnagyszerübheknek, amelyek a magyar tár-
sadalom békéjét, rendjét, nyugalmát szolgálják, Mert
ne felejtsük el Tompa Mihály sz: t, aki szerint
az Isten a szegények kenyerét a gazdagoknál tette
niányokhoz ragaszkodni kell és nem szabad
hozzányúlni olyan nevekhez, amelyek Buda-
pest története során patinához jutottak. A
Vár, a Belváros, valamint azoknak a város-
részeknek a nevei, " amelyék Budapest multjí-
le. Ezeknek a gazdagoknak kell gondoskodniok a | Dan gyökereznek, nem változhatnak meg. De
szegényekről, mert az Isten törvényei és az emberi más a helyzet az Angyalföldnél. E városrész
üdvözli elsősorban a legnagyobb örömmel az
követeli, ; ;. A ;
eli elkeresztelést, hiszen a köztudatban magának
hogy a
társadalom rendjo ezt így
asszony arra vállalkozott,
főméltóságú
dagok és Lá-
je a , N az Angyalföldnek neve semmiféle emléket
zárok találkozását simävä, nyugodttä, emberségessé nem ébreszt féle :
tegye, Emlékezzünk csak az evangéliumra, amely . Megvallom őszintén, hogy
azt mondja: , Vala pedig egy gazdag ember és öl-
tözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan
vigadozván. És vala egy Lázár nevű koldus, aki az
Ő kapuja elé volt vetve fekélyekkel tele. És kíván
vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hulla-
nak vala a gazdagnak az asztalätöl; de az ebek is
volna, ha Lägymä-
volna át Horthy-
jobban szerettem
nyost kereszteltük
várossá.
Nemcsak azért, mert itt van a Horthy Miklós-
ke
út, hanem azért is, mert ennek a iletnek
övi yaljäk vi it" sok a kapcsolata a közelmult nagy eseményei-
te OPEN alla 5 SeDeit: a rel. A Gellert-terröl indult el a Fővezér út-
szavad mexgism tiődni ennek a szörnyű kép- | jára és innen vonult be a fővárosba. A Lágy-
nek? Annak az áldott fehér kéznek, amely ma a | mányost közben Szent Imre városának nevez
szegények mevében adományokért nyúlik ki, hiva- | ték el, tehát nem volna helyes, ha most azt
tása, hogy ezeket a borzalmakat eltávolítsa még az megváltoztatnánk. Zi
emlékezetünkből is. Hiszen a történelem során a . A
gazdagok és Lázárok találkozás A Hegyvidék lakossága mindenesíre
mérhetetlen vesze-
delmeket hozott már az emberiségre és a Lázárok
gyülekező tömegei minden órában újabb és újabb
katasztrófákat okoztak: Az a kéz, amely most ado-
nagyon fog örülni annak, hogy a Kor-
mányzó nevét viselheti.
Mielőtt ez az ötlet felmerült, a kerület kato-
likus társadalma részéről azt a kívánságot
mányokért nyúlik ki, egyszersmind a Lázárok sere- hangoztatták, hogy Szent László városának
gét is feloszlatja és megcselekszi az evangéliumi nevezz el a Hegyvidéket, de most már, mi-
csodát, hogy a gazdagok és a Läzärok ne találkoz- | ntán a javaslat elhangzott, mindenki örülni
zanak, hanem találják meg egymást, fog annak. ha ennek az új fejlődő kerületnek
1
il
a gyorsvasút helső szakasza
Szendy Károly polgármester nyilatkozik a Duna-
part rendezéséről, az új kerületek elnevezéséről
és a kormány és Budapest közölt meginduió
pénzügyi tanácskozásokról
Horthy város lesz a neve. ir mészetesen meg
kell még nyernünk a Kormányzó-pár hozzá-
járulását is ehhez az akcióhoz és ha megkap
juk a legmagasabb belee közgyű.
lési határozattal megtörténhetik új ke
rületnek a keresztelője.
Megemlitettük a polgármester — előtt
hogy Bessenyey Zénó dr., a Közmunkata
elnöke a Fővárosi Hirlap legutóbbi szár
úgy nyilatkozott, hogy a dunaparti korzó
mégis csak eltüntetik a villamost és az
kapcsolatos városrend si költségekre egymiltió
pengőt vesz fel a Közmunkatanács a Községi
Fakaréktól.
Tulajdonképpen nem is egymillió pen-
gőről, hanem
hárommillió pengő kölcsön lehanyoli-
tásáról van szó
— magyarázza a polgármester. A Községi Taka-
rékpénztár már kétmillió pengő kölcsönt a K
zésére bocsátott és a köl-
z újabb kölcsön egymillió,
itt meghosszabbít-
nács tulajdonké éppen
jlesönt A korzó
nagyon
másik
munkatanács rendelke
csön most jár
de ezt a régi kö
mmillió
-kedésének rende
fontos, de ezúttal ez egybeesik
nagyfontosságú probléma megoldás
A gyorsvasút létesítéséhez hoz
látnunk, ha Budapest közle
déseit véglegesen meg
Algyay-Hubert Pál kidol
xrsvasút terve az
budapesti
gyors sasútnak
ta a
és
A a ét új
egyik vonala Ujpeströl indulna ki és a Duna-
parton haladna egészen az Erzsébet-hidig és
innen tovább, ugyancsak a Dunaparton érne
ki Pestszenlerzsébetre. Abban nem remény
kedhetünk, hogy a hatalmas útvonalat egy-
szerre megépíthetjük, tehát
részletekben kell a megoldá
fogni.
Először a Ferenc József-híd és a
közötti dunaparti vonalon létesítj
zZ hozzä-
Margit-hid
k a gyors-
vasutat. Ennek a megoldásnak legnagyobb
akadálya az, hogy a gyors út elindul a
Ferenc József-hídnál az Erzsébet-híd alatt
könnyen át juthat, de a s
gördít. A Láne-híd eg feléről eltávolították
a tárhely: sége ket, 1871 anezt kell tenni a
másik oldalon is. Addig azonban semmit n
lehet esinälni, amíg az aluljáró el nem kész
Elsősorban erre a célra szolgál a hárommilliós
íd már akadályt
X
kölcsön terhére felveendő újabb egymillió
pengő.
- Bessenyey Zénó dr., a Közmunkatanács
elnökének ismert energiája le fogja győzni az
esetleg felmerülhető nehéze et, nem két
séges tehát, hogy amire ví állalkozik, azt meg
is valósítja. Meg lehetünk győződve róla,
hogy
a gyorsvasút első s za a belterüle-
ten nagyon hamar megvalósul.
Ezzel kapcsolatban aztán megoldható az is,
hogy a villamos a korzó elől lekerüljön az
alsó partra.
A pénzügyi bizottságban valamennyi
sürgette a kormány és a főváros között meg-
induló társ ások felvételét a pénzügyi problé
mák rendezésére. Szendy Károly polgármester
erről a fontos kérdésről ezt mondotta:
, , 2 A megbeszélések valóban hamar
indulnak. Pontos időpontot nem tudok
párt
meg-
meg.
--- Page 282 ---
jelölni, mert mi 1 vagyunk foglalva a költ-
ségvetés tárgyalásával.
Nagy jelentő; van annak, hogy épe
kormány rosi pártja részéről
tették fel az állam és a rőváros között
felmerült pénzügyi probl x megol-
dásának szükségességét.
Harrer Kerenec, mint a párt költségvetési szó-
noka, olyan meggyőző érvekkel fejtegette,
hogy ütött az utolsó óra az állam és a fővá
latköreinek meghatározására és a
tár s pénz
kérdések megoldására, hogy én magam
sem tudtam volna jobban érveket felsorakoz-
dor ugyancsak ebbe a beszédbe
és a másik jobboldali párt
tatni. Ernset $
kapcsolódott bele
vészéről kérte a főpolgármester támogatását
az ügyel rendezésére. Zsitvay Tibor, a Nem-
zeti Egység Pártja árosi szervezetének
elnöke, a leghatározottabban megigérte segít-
ségét ebben az irányban. Ezekután tehát
megvan minden remény arra, hogy a
főváros és az állam egymás között
végre minden vitás kérdést elintíz
és az államhatalom segítségével olyan helyzet
áll elő, amelynek következtében jövőre már
deficitmentes költségvetést tudunk készíteni.
A polgármester bizakodó nyilatkozata reményt
jt arra, hogy a kormány és a [főváros között
gindult tárgyalások esetleg már az 1938-as
költségvetést is kedvezően befolyásolják.
Dárizs és Budapest barátkozása
elmélyült Hemethy Károly
tanácsnok látogatásával
Henri (Failliot, a párizsi törvényhatóság elnöke a
7
-
év elején Budapestre jön — A világkiállítás tapaszta-
latait érvényre emelik a (fővárosi Képtár berendezésénél
Rövid híradások már
ároly
jelentették, hogy Némethy
kultúrtanácsnok hivatalos megbizat al
ágban járt és megtekintette a Därizsi
3 ást. Arról is beszéltek, hogy a tanácsnok
látogatását Párizs városa részéről rövidesen előkelő
francia személyiség Budapestre érkezése fogja
kö-
vetni.
Heömethy Károly dr.
tanácsnok
kezett Párizsból és a Fővárosi — Hirlap
munkatársának utazása eredményéről a következőket
mondott
gazän
nagy szeretettel fogadtak Párizsban.
Látogatásom tulajdonképpen folytatása volt
annak a barátkozásnak, amelyet a két világ-
város tt ndy ároly polgármester
tavaszi látogatása megindított.
Amikor a künn járt Párizsban, a
polgármester
párizsi világkiállítás még nem volt nyitva, a polgár-
mester na világkiállítás előkészületeit tanulmá
nyozhatta, Szendy Károly polgármestert — Párizs
városa részéről igazán kitüntető figyelemmel fogad
es.
ták és már akkor felmerült az a kívánság, hogy a
két város a jövőben egymással szoros kapcsolatot
tartson fenn. Párizsban tulajdonképpeni admi-
nisztráció vezetője véglegesített állást tölt be
magát a községlanácsot évenkit újonnan vála
és ez az ú. n. őrségváltás mindig ron történik
meg. A zsi önkormányzat vezetőinek megbizatása
csak re szól és Budapest váro: ak érdeke,
hogy Pári város mindenkori vezetőjével meg le
gyen "tleni kapcsolata, k feladatom oz
zetőkkel felvegyem az érintkezést.
jítás is on érdekelt bennün-
lonképpeni kiállítástól függetlenül,
engem speciálisan a képzőművészeti rész érdekelt,
mert ennek a kiállításnak a híre ugyanis majdnem
nagyobb, mint magáó a nemzetközi k
Az első utam Viet Bucaille
vezetett, aki nemesak Pár városának
ciója élén áll, hanem ajna zetnek
irányítója,
Bucaille
s"-hoz
dminisztrá-
is az
8: ki 5
magyaroknak régi, őszinte
barátunk,
nekünk,
Két eszendővel ezelőtt járt Magyarországon és mint
íz navot töltött Budapesten. Kellemesen cmlé-
ezett vissza a budapesti napokra és öröm volt
allani, amint a budapesti helyi viszonyokról
egészen meglepő tájékozott: gal beszélt. Átadtam
1 Budapost újabb albumán kívül azt 4 emlék-
érmet, amalyet a törökök kiűzésének k évfor-
dulójának emlék verettünk. Mind a ettőnek
nagyon örült és biztosított bennünket arról, hogy
Budapest és Párizs barátságos viszonyát legmelegeb-
hen ápolni és fejleszteni fogja.
Cladö
Biztos megélhetést nyutó, üzemképes
állapotban levő gépszíj- és pickerüzem,
AZONNAL ÁTVEHETŐ
és a hely:ség kivánatra bérbevehető.
BŐVEBBET :
FRANK IGNÁC
Budapest, IX., Soroksári-út 20/a.
TELEFONSZÁM: 131—439
— Azután Henry Failliot-ot látogattam meg, aki-
nek hivatalos címe „President du Conseille Mun
vale". Ez megfelel körülbelül a közgyűlés eln
tisztségének. Failliot ugyancsak kedvesen fogadott
és mint politikus
országok viszon
is erősen érdeklődik különböző
iránt. Meg kell említeni, hogy a
sal kapcsolatban nem csinálnak
semmiféle Velem egyidőben járt ott
Düsseldorf polgármestere és őt is a legnagyobb
melegséggel fogadták.
— Igazak azok a panaszok, amelyek a ma
gyar pavillon budapesti terme ellen elhangzot-
tak? — kérdeztük.
A magyar pavillon gyönyörű. A vilägkiälli-
tás különben még mindig nincs befejezve és nem is
lesz kész soha. Folyton dolgoznak rajta. Nem biztos,
hogy a kiállítás tartamát meghosszabbítják, kifej-
tették ugyanis előttem, hogy a kiállítás fenntartása
a kivilágítás és a különtéle mozgalmak nagyon sok
pénzbe kerülnek, A magyar pavillonnal mindenki
meg volt elégedve, ami magát a budapesti termet
illeti, arról csak annyti mondhatok, hogy
nagyon nehéz egy ilyen termet utólag olyan
anyaggal megtölt amely mindenki tetsz6-
sét százszázalékosan kielégítené.
|
Budapest, 1937 oktöber
Megnéztem azt a kifogásolt képet is, amely Buda-
Pestet ábrázolja. Nem lehet azt mondani, hogy
rossz, de egyedül talán nem reprezentálja eléggé a
magyar fővárost. Ott vannak még a kivilágított
fényképek is, de nines valami olyan kiemelkedő dolog,
ami előit feltétlenül meg kellene állni. Kifogäs-
talan azonban a kerámia, amely a kifogásolt képet,
mint valami keret körülfonja. Ez a kerámia ugyan
magyar matívumú, do ennél is panasz tárg. á
tették, hogy nincs speciálisan budapesti vonatkozása.
A terem közepén ott vau Szentgyörgyinek „A bigéző
fiú" szobra. Ez feltűnően sikerült szobräszmunka,
mindenki m All előtte, az azonban igaz, hogy
ennek sincs budapesti vonatkozása. Felmerült az az
ötlet, hogy ide állítsuk Liszt Ferenc szobrát, amely
most kint van a városligetben, de az idő rövidsége
miatt ezt megvalósítani nem lehet és különben is
zavart okozna a — változás. Kovácsházay "Vilmos
tunácsnok t fáradozik a külföldi propaganda
érdekében. A kiállításnak művészi részét a jövőben
majd együtt beszéljük meg és remélhetőleg sikerülni
fog olyan megoldást találni, amellyel mindenki meg
lesz elégedve,
— Kifogást minden ellen lehet emelni ekem
például nagyon tetszett a belga és svájci kiállítás,
ellenben a svájciak annyi órát mutattak be, hogy
azzal nem a híres óraiparukat reprez:ntálték, hancm
egyhangúvá tet bemutatkozásukat. Keves:bb
több lett vol Ugyanezt mondhatjuk el azok:
ról a turisztikai csoportokról, ahol hegyeket-hegyekre
halmoztak és végül azok is unalmassá váltak,
Némethy tanácsnok azután a képzőművészeti
kiállításokról beszélt.
— Jövőre
palotában a
feltétlenül
Fővárosi
megnyitjuk a Károlyi-
Képtár kiegészítő részét és
így nagy fontossága volt annak, hogy megnézzem
azt a nagyarányú kiállítást, amelyen nemcsak a
francia festészet és szobrászat, hanem a komoly
iparművészet is felvonult. Valami csodálatos, hogy
milyen nagy alapossággal hordták össze a jrancia
művészet legkitűnőbb munkáit. Ezt a kiállítást el-
felejteni nem lehet, beszélni róla azonban annäl
nehezebb. Minden müveszet-szeretö embernek ezt
látni kellene. A kiállítás kitűnően volt rendezve, de
a sietség, amely magán a kiállítás berendezésén
megläts: itt is nyomot hagyott. A kiällitäs alatt
a szuterénben csak néhány sor szobor van, a helyi-
ség többi része üres, csupán buffét rendeztek he,
holott magában a kiállítási termekben egyes falakon
a leghatalmasabb műremekek vannak összezsúfolva.
Láttam a Greco kiállítást is és csak annyit mond-
hatok, hogy tfanulmányútam eredményeit kitűnően
lehet majd érvényesíteni a Fővárosi Képtár beren
dezésénél.
Némethy tanácsnok még elmondotta, hogy
Henry Failliot februárban, vagy márciusban
fog Budapestre jönni,
Párizs városa Budapest városának látogatását
tulajdonképpen ekkor fogja viszonozni, Szendy
Károly polgármester a [francia közgyűlés elnöke
látogatásának idejére nagyszabású programot készít
elő.
Felepitik Budapesten a szent[öldi
kegyhelyek és szentélyek hű utánzatát
WU; idegenforgalmi központ és európai zarándokhely készül a Hűvösvölgyben
Rendkívül érdekes és nagyszabású terv megvaló.
a Fővárosi
s érdekli a terv,
tülvitele egyúttal kiszámíthatatlan
almi propagandát ís jolent a fő
, Nem kisebb dologról van szó, mint
életet
város
hogy
a Hűvösvölgyben fel akarják építeni a Szent-
föld mását, hű utinzatban azokat a kegyhe
lyeket és szentélyeket, melyekhez a Megváltó
emléke fűződik.
A terv megvalósítására csendben megalakult a
Szentföldi Nagybizottság, amelynek élén vitéz József
Ferenc dr. kir. hereseg és Anna kir, hercegasszony
éll. A mozgalom a hüvösvölgyi Szentföldi Ferences
Zárda főnökétől, Majsai Mór pátertől indult ki, aki
szentföldi biztos és a Jeruzsálemben székelő Szent-
földi Custosnak a magyarországi képviselője. Az
első és bizonyára az ötletet megadó lépés a
zárda — hatalmas parkjában felépített szen!főldi
s0k érdek
múzeum volt, amelyben anyagot gyüj
töttek össze. Szentföldi kegytárgyak, történelmi és
néprajzi tárgyak, fegtmények, fényképfelvételek,
kegyhelyek plasztikus másolatai, térképek, könyvek,
ásványok és egészen a Holttenger mélyéből való
kagvlökig sok értékes múzeumi tárgy sorskozik a
gyűjteménybenö amelyet Majsai páter Aselm páter
segítségével hordott Össze.
Itt akarják felépíteni a Szentföld ntánzatát, úgy.
ahogy ezt — persze több anyagi lehetősésgel — Wa-
shingtonban már megcsinálták. Zarándokhely lett az
amerikai Szentföldből. A hívő közönség ezrei kere-
Fik fel, azok, akik vágyakoznak a Megváltó léptei-
től megszentelt föld után, de az órifsi távolsíg és
na nagy költsés mintt nem juthatnak el Jerura$-
lembe. Tlyen xondolat vezeti a Magyar Szentföld
tervezőit, akik arra számítanak, hogy
Budapesten európai zarándokhelyet terem.
temek
és vallásos szempontok mellett hatalmas méretű,
új irányú idegenforgalmat indítanak meg eszel Bu
dapestre.
Az eddigi tanulmányok alapján mindenekelőtt
fel akarják építeni, mint főépületet, a jeruzsálemi
Szentsir-Bazilika mását és ebben a Golgota szenté-
lyét és a Szentsír-barlangot. A bazilikát nom a
mai forr ı tervezik, hanem úgy, ahogy azt va-
laha a keresztes lovagok fzlépítették, A bazilika
mellé sorakozna a mennybemenetel emlékére épült
szentély, a beihlehemi barlang és Szent Józsefnek,
a názáreti ácsnak háza. A Magyar Szentföld föbeji-
atául szolgálnn a Jeru mben lévő gyönyörű
műemléknek, a Damaszkuszi kapunak mása.
A nagyszerű tervvel legközelebb a nyilvánosság
elé lép a Szentföldi Nagybizottság, amely megkeresi
a kapcsolatot a főváros vezetőségével is.
Enerta Villamossági Vállalat
Gergely Andor és Cädor Fndre okl. mérnökök
Vilfgitisi és erőátviteli berendez/sek,
Villamos mótorok és készűléke
Budapest, VI.. Horn Ede-u. 3. @ Telefon: 122-159
Y E L L o W szivacsb hozatali
áruház Budapest,
T.:111-336.
inden emű
KBAN!
VI., ANDRÁSSY-ÚT 32.
k vasbörök, továbbá
N ÓRIÁSI VALA ZT
--- Page 283 ---
Budapest, 1937 oktöber 20.
Vigyázzunk:
Irta GAZDY JENÖ
"Természetes, folyománya a; tönténéseknek, hogy az
élet jelenségeiből felmerülő szükségletek néha las-
san érnek meg, Áll ez különösen azokra a jolens6-
gokre, amelyek nem osztatlanul általános szükség-
letek és így, amíg egyik oldalról fokozatosan emel-
kedő módon igenyeltetnek, más oldalról többé-
kevésbé ellenállásra is találnak.
Kétségtelen, hogy ha ezek a szükségletek jelen-
tékeny néprétegeket érintenek, úgy azok feltétlenül
megoldást igényelnek, akár osztatlan — helyesléssel
találkoznak, akár nem, mert az állam vezetőinek
tevékenységi en mindazok a jelenségek fon-
tosak, amelyek egésznek harmonikus együttmű-
ködését veszélyeztethetik.
Ha pedig kormányozni annyit te:
látni, úgy a kormányzó pártoknak kü s feladata
kell hogy legyen azokat a problémákat, amelyek
világosan az érettség fokát mutatják, megfelelően
megoldáshoz segíteni, mielőtt kifakadnak és vesz6-
lyes anyagokat vihetnek be az állam élő szerveze-
tébe.
Éppen azért nagyon helyes, bölcs és szükség-
szerű dolog volt a mezőgazdaság segítségére sietni
akkor, amikor súlyos válságba jutott, holott ez a
segítség nagy áldozatokat követelt a nép más réte-
geitől. Nagyon örvendeti dolog, hogy ennek az
erőteljes segítségnek következtében a mezögazda-
ság helyzete javult, ha még — messze is vagyunk a
teljes szanálástól és még messzebb a mezőgazdasági
proletáriátus kérdéseinek kielégítő megoldásától,
Tény azonban, hogy javulás állott be és ez a
javulás kiterjedt az iparra és kereskedelemre is,
amit elsősorban a nyersanyagok íránti fokozott ke
reslet és az úgynevezett kulcsiparnak fokozott ter-
melése, egyben pedig a kereskedelem körében be-
állott anyagi zavaroknak csökkenés megmutat.
Amíg azonhun ez megtörtént egyik oldalon,
súlyos bajok következtek be a másik oldalon, a fo-
gyasztók egyik leghatalmasabb táborában: a köz-
alkalmazottak tényleges és nyugdíjas tömegeinél.
A közalkalmazottak, akiknek túlnyomó nagy
többsége a keresztény nemzeti gondolat alapján áll,
akik a hazaszeretetben és a haza iránti áldozatkész-
ségben mindig iparkodtak jó elől járni, mondhatni
zúgolódás nélkül fogadták azokat a csökkentő intéz-
kedéseket, amelyek ismételten megnyirbálták az
amúgy is szűkösen kimért fizetéseket és nyugdíja-
kat. Megértették, hogy fontos állami érdekről van
szó és ezeknek deferálni kell. De bíztak abban az
fgörethen is, hogy ezek csak átmeneti intézkedések
hogy előre-
és amint lehet, azokon könnyíteni fognak.
Lassanként azonban beleszólt a dologba — és
pedig mindig erőteljesebben — egy másik tényező:
a drágaság cmelkedese. Az illetmények csökkentése
így mindig jobban és jobban érezhetővé vált, úgy,
hogy amit eleinte az életnívó leszállításával még
ki lehetett egyenlíteni, az ma már súlyos nélkülözé-
sek kútforrása lett. Fokozottabb mértékben áll ez
a nyugdíjasokra, akiknek semmiféle módjuk — sincs
arra, hogy az elvont illetményeket mellékjövedelmek
útján pótolják.
Ez a helyzet azután a vásárlóképesség olyan
mértékű csökkenésére vezetett, hogy azok a n6pr6-
tegek is, akik eddig bizonyos irígységgel néztek A
fixfizetéses közalkalmazottakra, megváltoztatták ál-
láspontjukat és nagyobbarányú mozgalmakat indí-
tottak a esökkentések fokozatos megszüntetése érde-
kében.
Ebben a szituécióban,
ből, hirtelen lesujtó villámcsapás
és nyugdíjas közalkalmazottak táborát, az a hír,
amelyet, sajnos, eddig komolyan nem cáfoltak,
hogy újabb csökkentés készülődik. Éppen akkor,
amikor minden oldalról a gazdasági javulás jelei
mutatkaznak, ezt hivatalos tényezők és nyilatkoza-
mint a lassan derülő ég-
érte a tényleges
tok is birdetik és az állam bevételei tekintélyes
feleslegeket tüntetnek fel.
Nem csoda, hogy az ebből származó izgalmak
és elkeseredés hirtelen megerlelte azt a — kérdést,
amely a drágaság emelkedése következtében amúgy
is érőben volt, A jus murmurendiből most már han-
gos elégedetlenség és a lelkeknek olyan megzavarfıs:
támadt, hogy mi, akik a tömegekkel érintkezünk,
meg vagyunk döbbenve a tapasztaltakon,
Számunkra pedig és a székesfővárosra fokozot-
tabb mértékben fontos ez a probléma, mert a fővá-
rosban és közvetlen környékén a tényleges és nyug-
díjas közalkalmazottak óriási tábora van együtt és
semmiesetre sem kicsinyelhető le az a hatás sem,
amelyet másokra is gyakorolnak.
Vigyázzunk! Ha kormányozni annyit tesz, mint
előrelátni, akkor pärtunknak, mint kormányzó-
pártnak, ebben a kérdésben a tényleges és nyugdí-
jas közalkalmazottak — mellé kell állni és sürgősen
keresni kell olyan megoldást, amely az állam vitális
érdekeinek figyelembevételével, de olyképpen ren-
dezi ezt a kérdést, hogy a közalkalmazottak és
nyugdíjasok hatalmas tábora a kormányzatban ne
ellenséget, hanem továbbra is atyai jóakarót lásson.
A családapa igenis követelhet áldozatokat is a
család tagjaitól mindaddig, amíg azokkal megér-
tetni képes azt, hogy a család fenntartása áldozato
kat kíván. De ha a látszat ellenkezik ezzel és min-
den elfogadható magyarázat nélkül, szerzett jogok
folytonos elkonfiskäläsät kell éreznie, akkor vesz6-
lyes, mérgező anyagok gyülhetnek össze az érdekelt
tömegekben, amit aztán, különösen a mai idők túl.
fűtött atmoszférájában, könnyen ki lehet használni.
Isten óvjon ettől, de vigyázzunk mi is! Elvenni
ma valamit lehetetlen, visszaadni valamil, legalább
annyit, amennyivel a szerető apa gondoskodásának
jelét mutathatja, kell és szükséges.
Megmozdult a föld:
veszélyben tíz villa a Testvérhegyen
Hetven munkás dolgozik a földcsuszamlás terjedésének meggátlásán
A főváros út- és csatornaépítési ügyosztálya
nagy apparátussal dolgozik a III. kerületi Testvér-
hegyen, ahol a Jablonka-utcában tíz házat fenyegető
földesuszamlást igyekezik megállítani őbb
n a héten már hetven mu dolgozik
jókora területen, ahol az épületek
támadt
repedések árulják el a nozgást.
munka m sét — megelőz: k és a
ásása alapj megállapították n a terüle
ten ógebben is voltak ok és meg- |
állapít rt, hogy a Testve lakulata
téve szamlás-
t több
sines arról,
révén kal inkább ki van
nak, mint a V
körülmény ösi
sa idézte elő és
hogy a Várh. y annak kérdéses lejtője csu
szamlásra „in náló" — terület lenne. Ezt azonban
nem lehet elmondani a Testvérhegyről, amelynek
érdekes módon nem okoz olyan
lmat, mint a Várhegy aránylag kisebb terüle-
k megmozdulása, sőt az érdekelteken és a ható-
ságokon kívül szélesebb körben nem is vettek tudo- |
mást a dologról.
7 í veszedelem
A főváros nagy munkával és nagy áldo-
d a megmozdult földekkel, hogy a további
Hirlap munkatársa a testvérhegyi
munkákról kérdést
rosi
delmekről és az ott folyó
A A "
Király Kálmán
tanácsnokhoz,
az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetőjéhez, aki-
től a következő felvilágosítást kapta:
— A Testverhegy keleti lejtőjén, a Jablonka-út
25—43. számú ingatlanok környékén két egymáshoz
közel esű, összesen mintegy
25.060 négyzetméter nagyságú területen Ie-
lentkezett a talajmozgás,
amely több épületen repedéseket okozott.
— A kérdéses hegyoldalon 3—8 méter összvastag.
ságú, a vizeket könnyen áteresztő lösztakaró és
sárga agyagréteg az esős időszakban ré en a fe
lületre lehulló csapadékvizeknek, részben a hegy-
oldalról lefolyó hegyivizeknek beszivárgása folytán
néhány méter — vastagságban átázott. Az átázott
negy- |
talajrétegben, miként azt a feltárások mutatták,
igen nagy mennyiségű víz található.
— Mivel a hegyoldal nagy esése folytán az át
ázott földtömegnek megfelelő támasztéka nom volt,
razabb agyagréteg feletti nedves agyag- és
rétegben,
a felszíntől számított mi gy 3—5 méter
mélységben az egyensúlyi helyzet megbomlott
és talajmozgás állott elő.
Egyébként a talajmozgások helyén a terepalakulat
azt mutatja, hogy ezen a ró
területen már a multban is
(suvadäsok).
— Tekintettel
szamlásos jelenségek továbbf
területen fekvő tíz épület ton
edne, a főváros a terjedelemre nagyobb és inkább
ületen vedömunkäkat — végeztet. Az
etű tulapmozgásokkal kapcsolatos védő.
gesek és így igyekezni kell a k
kimélése mellett találni olyan megoldást,
is alkalmas további károk elhárítására.
— A főváros jelenleg a már említett két terület
a nagyobbiknak hegyfelőli oldalán egy mint-
rebben még beépítetlen
voltak
talajmozgások
és nélkül a csu
dhetnek és így e
bbi károkat szen-
urra, hogy
és mintegy 150 méter hosszú
ővszivárgót épít.
majd megakadályozza a káros
eztetett területre jutá
6—7 méter mél
talajvizeknek a
rgóba ke
2 szotesen
le kell vezetni, Evégből az ott 1 rt 086
csatorna készül. Erre az árokra a jövőben nem
lesz szükség, miért is azt az építésvezetőség a szi
várgókból kikerülő földdel betölti. Ily módon
a veszélyeztetett terület me: 51
— A körvonalozott munkák végrehajtása igen
nagy gondosságot igényel, azokat lehetőleg száraz
időben kell készíteni, mert a felső nedves agyag- és
löszrétegekben való munka nagy körültekintést
gondos ducolást igényel és azt csak kisebb szaka
szokban lehet végrehajtani, A munka végrehajtásá-
nál fellépő nagy talajviz-dramlds, mint minden
mélyópítő munkánál, most is megnehezíti a munka
végrehajtását.
Mint a nyilatkozatból kitűnik, a főváros vezető-
indent elkövet ezúttal is arra nézve, hogy a
rság élet- és vagyonbiztonságát megóvja.
sége
Szakértők szerint
a taxisok viteldíjeme-
lési terve indokolt
A polgármester a kérelmet
pártolóan terjeszti az auto-
nómia szervei elé
Nagy feltünést keltett pár héttel ezelőtt az a
beadvány, amellyel a Budapesten működő autötaxi-
vállalatok vezetősége fordult a polgármesterhez és
amelyben azt kívánta, hogy a jelenleg 65 fillérben
megállapított alapdijszakdist a géperejű bérkocsik-
nál $0 fillérre emeljék fel.
A taxivállalatok egy
drágulásával, másrészi
béremelésekkel indokolt
zt az anyagi költségek
időközben beállott munka-
meg kérelmüket, de rá-
mutattak arra is, hogy koesiparkjuk — kiegészítése
és jókarbantartása is olyan indok, amelynek az
utazóközönség, végeredményben tehát a székesfővá-
ros lakossága látja elsősorban hasznát.
Szendy Károly polgármester utasitäsära
bareczy István báró, a közlekedési ügyosztályt
zető tanácsnok a taxisok beadványát szakértői vizs-
gálat alá bocsátotta abból a célból, hogy megálla-
pittassek: valóban fennállanak-e a beadványban hi-
vatkozott körülményzk? A szóbanforgó szakértői vé-
lemények már beérkeztek a városházára és azokból
az derül ki, hogy
ák
Ba-
vo-
a viteldíjemelésre irányuló kérelem valóban
nem tekintbető alaptalannak,
mert az üzemanyag áremelkedése és különböző más
körülmények összetevődése a multhoz viszonyítva
tényleg emelte az autóvállalkozók készkiadásait.
A szakértői vélemények figyelembevételével a
közlekedési ügyosztály most foglalkozik az auto-
nómia elé terjesztendő — polgármesteri előterjesztés
összeállításával és azt elkészülte ntán nyomban az
V. ügyosztály szakbizottsága elé fogja terjeszteni.
A szakértők által felhozott indokok alapján
a polgármester pártolóan terjeszti elő a
tarifaemelésre vonatkozó kérelmet.
Amennyiben a 15 filléres tarifaemelést elfogad-
nák, ez lényegében azt jelentené, hogy a budapesti
taxiforgalom évente közel — másfélmillió pengővel
drágulna meg. Ennek dacára megállapítható, -hogy
a budapesti taxiközlekedés — eltekintve a párizsi
taxidijaktöl — vilägviszonylatban is még mindig
a legolesöbb tarifával közlekedik.
Ötpengő a kisajátítási ár
a balatoni müut mentén
A balatoni műút székesfővárosi szakaszának lé.
tesit6&schez szükséges területekre ezelőtt két eszten-
dővel kisajátítási jogot kapott a főváros a kereske-
delemügyi minisztertől. Annak ellenére, hogy a vá-
ros a tisztiügyészség útján huzamos és beható tár
gyalásokat folytatott az érdekelt telektulajdonosok-
kal az útépítéshez szükséges ingatlanrészek árának
megállapítása tekintetében, megállapodás legna-
gyobbrészt nem jöhetett létre, mert az ingatlan-
tulajdonosok túlzott követelésekkel léptek fel, ame-
lyek semmiképpen sem állottak arányban a szóban-
forgó környéken szokásos ingatlanárakkal.
A székesfővárosnak ezekután nem maradt más
választása, mint az, hogy a tförvényszékhez fordult
a kártalanítá. eljárás [folyamatbatétele céljából.
Legutóbb a törvényszék el is rendelte a kisajátított
ingatlanokra a szakértői becslést, amely most feje-
ződött be. A szakértői bizottság véleményét a tör-
vwényszék elé terjesztette, amely most hozta meg
döntését, éspedig úgy, hogy
a szóbanforgó ingatlanok kisajítítási áránl
négyszügölenkint átlagosan 5 prngő összeget
szabott meg.
zetésére csak egy ingatlan-
árost a bíróság, úgy hogy
sfővárosra
Kártalanítási összegek
nál kötelezte a székesf.
végeredményben a kisajátítási ügy a szé
kedvezően ı lött.
K nösen érdekes része ennek az ügynek az,
hogy két ingatlantulajdonos, akiktől 38.400 négyszögől
területet sajátítottak ki az útépítés céljára, bejelen
tette, hogy a szöbanfor! terület kes-rűvízforrás.
terület volt és így a ható következtében
évi 00 pengő jövedelemtöbblettől estek el. A szak
értők részben helyt is adtak a két tulajdonos állás-
pontjának és azt javasolták, mondja ki a bírós
hogy a székesfőváros 57 pengő 60 fillér kisajátítási
ára" köteles fizetni a szóbanforgó forrásterületi in-
gatlanért, a bírósár azonban nem fogadta el ezt a
javaslatot, hanem ítéletében megállapította, hogy
a szóbanforgó terület nem tartozik szervesen a ke-
s-rűforrások területéhez. hanem annak csupán külső
védterülete, a kisajátitás tehát a keserűvízforrások
hozadékát semmiben sem csökkentelte.
A törvényszék ítélete ellen egyébként egyes tu
lajdonosok jogorvoslattal éltek.
József főherceg úr csász. és kir, fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
Első budai élővirágkereskedése
Cégtulaidonos : IFJ. NAGY IMRE L,
Budapest, IL, Fő-utca 8. 69 Tel: 153-787,
Alavítási év 1984.
Birgőnyeím LOHR Budapest.
--- Page 284 ---
Budapest, 1937 október 20.
Örömmel és lelkesedéssel fogadták
Zsitvay Tibor városrészkeresz-
telő inditványát a kerületekben
legutóbb
Tibor dr
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
tartott pár tekezletén bejelentette Zsitvay
hogy költségvetés tárg során "
elé i jeszt, ly szerint
a XII. kerületet, yvidőket Horthy Miklós-
városnak, a XIII. kerületet, az Angyalföldet pedig
Magdolna-városnak nevezzék el. Indítványának indo
koläsäul kifejtette, hogy az új és rohamosan fejlődő
XII. kerület Horthy Miklós kormányzása alatt
Hiszi, hogy min 1 ember őszinte örönime
fogadja, ha a kerület Horthy Miklós ko: 6. |
nevét viseli. Méltóbb elne st az Ang
: Magdolna-városnál, his
ildásos zenyhitö |
nek zorul s. |
bb mértékber !
xt yhangú lelkesedéssel fogadta
indítványát, amely k ztelenül |
va tes: közgyűlés amint a "
ben egyhangúlag € adta Zsitvay Tibornak azt
indítványát amelynek értelmében a Lipótváros |
nevét Szen! István-városra változtatták |
Hogy az érdek kerületekben milyen hatást
Zitvay "Tibor ir nya, arról az elábbi nyilatk«
zatok szólnak
cjos dr
bizott
k képvise következőket mondta:
b örömmel vettem tudomásul és
ha zadta kerületem polgársága párt
elnökünk
tartottuk
indítványát, A
véglegesnek,
Hegyvidék elnevezési nem
mert hiszen a kerület egész
ületére nézve nem jellegzetes, azonkí zavarólag
hogy Óbuda egy részének is Hegyvidék a nev
kerületünk Horthy Miklós nevét viselje, r
csak azért is indokolt, mert az ő kormányzásának
évei alatt indult rohanó fejlődésnek és mindnyá-
junkat büszkeséggel és örömmel tölt el, hogy a
r Öfőméltósi
n tovább.
A leghálásabb
Zitvay Tibor
Kormányzó
fejlődés ú
a nevével indulunk a
elismeréssel fogadta
kitűnő elgondolását
polgársá
gunk
Hegedűs Bertalan dr.
törvényhatósági bizottsági tag,
közgyűlésben Angyalföld képviselője, y nyilat
ozott:
Pártunk elnöke indítványával eltalálta Je
rületünk lakosságának leghőbb óhaját. Valóságos
dicsfény veszi körül kerületünkben a Főméltóságú
sszony nemes alakját, Sok-sok fájdalmat és szomo
ágot enyhített már
anyagi tésen túl
enyhített jdalom,
ldásosztó keze és
igäval a lelkeket
kerületünk van legjob:
itt
am
az ő á az
meg
in
ráutalva ő segítsé , és így valósággal szin
umot ent, hogy a szegények Angyalföldje ez
tán az ő nevét viseli ós 1aváros lesz.
1 XIII. kerületi pártszervezet már foglalko
tt itvay Tibor gondolatával és a legnagyobb
Ikesedessel és melegséggel áll az Ő nemes és
igazán helyénvaló indítványa mellé.
Nem követi a közlekedés
üz emerikai gyorsasággal fejlődő.
Zugiöt |
. Rákosfalva forgalma megjavul
lóiak sokat pe szkodnak a közle kedé: 5 1
miatt. Igazuk van, de a fő oka ennek |
maga Zugló, amely az utóbbi években |
irammal fejlődött és eddig lakatlan te
YT teket népesített be szép v és alädi
hí segített a 69-es osbn 30850.
lódó új 68-as vonal 68 m autobuszhálózatba ks
7 Thököly-úti orompó közleke
itán azonban mé mir
S me iwításáru és ezek sorá
ákosfalvai rész lakosságáé, melynek
most
Kertész Elemér
törvényhatósági bizottsági
é Fi "kében
tag
akciójáról a Fővárosi |
1 vetkezöket mondia |
leti előljáróságot a Péter
igen súlyos helyzetbe
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Sinnen utca 23.
ImkAs: HT, 2 San Mar Marco-u. al =
LÁSZLÓ ÖDÖN
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ
Budapest, V va Baross-uten 89.
Te Ce o n: 1%4—98—32
[ m———
Tel
Tel.
63-281
: 162-927
Tyítmann Ferenc
Hat. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és
Telepeket Építő Vállalat.
IV., Kaas Ivor-u. 6. Telefon: 184-703,
tviteli
Budapest,
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Lóverseny-tór mellett
Telefon : 296-832
Tórv. védett
ViIlágszabadalom
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
KOMOR OR HENRIK-féle
fg en zá Tá
BUDAPEST YIL WESSELÉNYEV.69.
Jámpatsstekkel Teleton: 141-476.
XIV
räkosfalve
írok,
laknak
akik a ke
gyanis.
polg
"ket ügyes-bajos dolgaik az elölj va
ületi rendőrkapitán szólítják, ezeket
óriási k ] közelíthetik meg.
lakosoknak a
{EV vel lyaudvarig
uimtegy tí leg kompl
villamos átszállási m teket végezni, hogy végre
69-es viszonylatú kocsikkal csaknem parallel
gyanarra a magasságra, jussanak vissza, ahonnan
lindultak, hogy így ak a kerületi. előljáró
ágya, illetve a ker endőrkapitányságra.
Ennek a lehetetlen és tarthatatlan he
1legváltoztatása ügyében írásbeli indítvár
eln
tottam be pártom
úrnak, kérve, hogy ezt nehézség
illamospólló autobuszvonalat állítsanak
s, amig a 68S-as villamosvonalnak az
tényleg nagy nehézségeket jelentő kiépítése meg
történhetik, A .68-as villamosvonal meghosszabbítása
tákosfalva felé azért ütközik sok nehézségbe, me.
az útvonalak mnincsenck kiépítve, sőt még plani
JZVR vhogy ott óriási mennyiségű földet
kellene le és elhordatni, hogy a szintbe kerülő
1j 68-as villamos sínjei lefektethetők
intetendő,
be addig
ezidőszerin!
sem. úg.
ágni
útvonalon a
enek.
A villamospótló autobuszingajáratot
olykép.
pen képzelem beállítani, hogy annak egyik végállo-
mása a XIV, kerüleli előljá 9 épülete előtt el-
terülő lér (Peter 1-utca torkolata), a másik vég
illomása pedig Rakosfalva, Templom-tér legyen.
Ezzel megoldással transzverzálisan össze tudnánk
kötni az újabban amerikai módon fejlődő Zugló
rületi közigazgatási centru
a rákosfalvai részek la
pesoljuk a főforgalmi út
nak távoleső pontját a k
mokkal, de ezen keresztül
gát közvetlenül
vonalakba is.
kossá beka
Remélem, hogy elgondolásomat, amely min
den zuglói polgártársamnak szívéből fakad és ame
lvet Zugló területén működő társadalmi egyesüle
politikai pártállásra való tekintet nélkül teljes erő.
vel magukóvá tettek támogatnak, a polgármester
úrnál is megértésre talál és ennek alapján megszün-
tethető ez a lehetetlen közlekedési mizéria,
lesz
JÁPITZ NÁNDOP ÉS TÁPSA HFT.
BUDAPEST, IX., DANDAR-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegző-
Mapítási év: 1862, — fostókok, bélyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
Telefon: 134-664,
fix" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitüntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
" aranyéremmel kitüntetett kalyhäsmester
I., BÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/a. Telefon : 154-667,
Szabadalmazott új cserépkályhák államdóan raktáron.
60% tűzelőanyaginegtakarítás.
Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
T E L E F O N: 29-—03—71, 49—87—1.
UNSER
Élénk klubélet
lesz az idén a pártban
Az Eszterhäzy-uteai
palota pompás termeiben,
ahol a emzeti ség Fővárosi Pártjának köz-
pontja van, a túlsúly a munkára jutott a párt
megalakulásától kezdve.
ked. a párthoz
mogatása
párt vezetősi
tisztvise.
A várospoliti
forduló
a szervez-
ügyesbajos közönség tá-
8SZ0€ munka vették igénybe a
át, törvényhatósági bizottsági tagjait
őit a különböző gyűléseken, nácskozá-
kihallgatásokon az adminisztráció iro.
A klubélet jóformán csak a csütörtöki párt
a szorítkozott.
téren
és
dálbah
vac:
előtt
, amely
klubéletre
nti
A pártkör (
változás áll a pártköz
en az idei
van kilátás, ami
yarányú párimunka
illetve annak pärtk
mozgalmas
sen
nban
mészet
csöl
nem
kelyfi Szilágyi Ferenc,
doskc Előtte nem is volt h agya a pärtkörnek,
Ezt a tisztet az uj pártalk rendszeresítette
és elsőnek magy rät gyi Ferenc
be, aki
legközelebb
elé.
gazdag pr
ramot terjeszt
töki klubvacsor
ák továbbra is megma-
radnak, de gondos odás történik arról, hogya pári
kört a tagc ar a délelőtt délután is lát
sák, vagyis a pártkör tényleges kaszinójellemi le
gyen 1 endítésére, mint értesü
jobbszabású összejövetele.
tudományos, irodalmi
fognak rendezni és he
is.
jól
teklődők is részt-
k célja a mapirenden
megoldási módok
% iránt való
v örömmel fogadják a párt
"k hírét.
Usetty éla ünneplése. A pedagógusok meleg
ünneplésben sítették Usetfy Béla dr. ország-
vűlési képvis a Nemzeti Egység Országos Tan
ügyi Sz elnökét abból az alkalomból,
hogy a ı kormányfőtanácsosi eimmel
tüntette ki. A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja köz-
ponti körhelyiségében folyt
le az ünneplés az októ
ber 18-án, kedden este a Tanügyi Szervezet fővárosi
tagoz. rendezésében megtartott nügyi vacsorán,
amelyen P; ő dr. kir. főigazgató, Felkay
Ferenc dr, sügyi tanácsnok, Ősz Béla kiír.
tanfelügyelő, több törvényhatósági bizottsági tag és
a pedagógusok hatalmas ege vett részt. Dávid
Antal dr, egyetemi m. tanár, a Tanügyi Szervezet
fővárosi tagozatának elnöke üdvözölte Usetty Bélát
nagyszabású beszédben. Ezután Miklós Béla tanár,
a fővárosi tagozat vezető főtitkára köszöntötte Rácz
Imre és Bolyos Tstván felügyelőigazgatókat tanügyi
"ssá történt kinevezése és Bernáth István dr.
t, a székesfőváros tanfelügyelőségéhez szolgálat-
tételre történt — beosztása — alkalmából. Bernäth
Tstván dr. mondott a kinevezettek nevében köszöne-
tet, majd U dr. válaszolt zajos Ováció
közben az üdvözlésre.
utolsó költségvetési pártértekezlet. A Nem-
Pártja három pärtertekezleten
ek egész során foglalkozott a
előkészítésével. A párt ezeken az
üléseken az összes költségvetési fejezeteket feldol-
gozta. Október 26-án, kedden kezdődik a költség-
vetés gyűlési vitája, ezt megelőzőleg, előrelátha-
tólag 25-én, hétfőn még egy pártértekezletet tar
tanak, amelynek előkészítésére, az eddigi elhatározás
szerint, 22-én, pénteken ülésezi a párt pé: gyi
bizottsága.
égvetési vita
A Tanügyi Szervezet munkája. A eti Egység
Országos Tanügyi Szervezetének debreceni tankerületi
főcsoportja most tartotta első választmányi ülését, amo-
lyen Mitrovics Gyula dr. yetemi tanárt válasz-
tották meg elnöknek. Székfoglaló n tanügyi szer-
vezet fontosságáról és a tanügyi érdekképviselet szüksé-
gességéről tartott előadást. Bernáth István d
tanügyi Szervezet országos igazgatója üdvözölte a köz-
pont nevében az elnököt és kérte, hogy legyen hűséges
gondozója a tanügyi érdekvédelem magasztos gondolatá-
nak. Ezután ismertette a munkatervet, amely szerint
minden k égben helyi esoportok alakítandók és min
den tanár tanító n körzetéhez tartozó választópolgá-
és
roknak iskolánkívüli népművelő előadásokat köteles tar-
ér-
1 és
Nemzetvé-
tani, a nemzeti öeszotosáti és 4 magasabb tanügyi
dekvédelem jegyében, jelentette, hogy a fővárosi
a vidéki tanügyi érdekek yédelmére
delem címmel lapot adnak
’
lószerszámvereték, csat- és länc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 5. Tel: 187-987.
--- Page 285 ---
Budapest, 1937 oktöber 20.
FOMROSTLRLP
5
Csepelt Budapesthez csatolják
A főváros értékes kikötők és közraktárak birtokába jut
Nagy-Budapest megteremtésére, mint arról a
Fővárosi Hirlap munkatársa jólinformált miniszte-
riális helyről értesül, a közeljövőben konkrét irányú
tárgyalások kezdődnek. Rövid időn belül megbeszé
lésre ülnek össze a székesfőváros veztőivel a belügy
minisztérium a kereskedelemügyi — minisztérium
megbizottai és megvitatás alá v zik azt a kérdést:
iképpen lehetne Csepel községet as ékesfőváros te-
kapcsolni? A minisztériumban forgalmi,
közigazgatási szempontokkal egyaránt
esítését és
két közület tervbevett eg)
rámutatnak arra is, . hogy
Csepelnck Budapest közigazgatásába való be-
illesztésével a székesfőváros óriási értékű
invesztíciók birtokába jutna, mert Csepelen
köztudomás szerint igen nagyösszegű állami
mmm sm ss ETC IPSE
invesztíciók történtek, egyrészt a vámmentes
és szabadkikötő, másrészt a közraktárak fel-
építésével, !
Ezeknek az intézményeknek jövedelmezősége jelen
leg nem felel meg a hozzájuk fűzött reményeknek,
a minsz umnak azonban AZ a me vőződése, hogy
amennyi Csepelnek a székesfővárossal való egye
í megtörténik, ezen a téren jelentékeny javulds-
sal lehet
számolni.
Figyelemmel van tervei kidolgozásánál a kor
mány s, hogy Csepel ípari jellege is amellett
szól, hogy szerves összefüggésbe kerüljön a szék
fővárossal, mert ezen a réven teljes mértékben bi
tosíthatók leszr mindazok a szociális és higién
szempontok, amelyek egy modern gyárvárosnál el
engedhetetlen
1ek
Áluyay Hubert Pál kereskedelmi államtitkár
megoldja a közlekedési kérdéseket
Elöterben a gyorsvasút megvalósításának nagyjelentőségű problémája
al
ale
Algyay Hubert Pál, a Közmunka
kereskedelmi államtitkár lett. A nyugalomba vo
nul6 Dálnoky Kovács Gyula helyébe és
ezentúl a közlekedésügyek legfőbb irányítója lesz.
Nemcsak Államvasutak, hanem a hajózás, az
problémáinak
útépítés és az automobilizmus
valósítása is fi tőle.
meg van arról győződve, alkal
15asabb gre nem eshetett volna válasz-
tás. Amik Bessenyey Zom elfoglalt a Köz
munk n az elnöki po t, felajánlotta az
alelnöki éget Algyay Hubert Pálnak. Nagyon
jól tudta mit csinál. Európai hírű szakem
Lerre 1 szüksége, aki nagy terveinek végrehajtá
sában a legtökéletesebb hozz éssel majd sé
gére le: Nem csalódott és a főváros közön is
mindenben kielégítette ez a szerencsés választás.
A Közmunkák az utóbbi kben na-
kotott. hivatko a Mar
strandfürdő lé
2? a korzó elől,
5 utak kiépi
fontosságra talán első
17
átépítésére, ott a
, a hajókikötők ki
Madách-út megnyitására
tésére és utolsó de
helyen, a Horthy
sorban,
Mik
;-hid megépítésére, ahol
zit azzal, hogy Algyay Hubc Pál a 3Jövöber
más munkakörben fog dolgozni, de azért munka
ereje nem vész kárba a főváros számára sem. Uj
p ójában, mint a kereskedelmi [minisztérium
közlekedési osztályának legfőbb yitöja, erősen
ítheti befolyását Budapest közlekedésének
lesztése érdekében. Algyay Hubert Pál kidol
gozta a gyorsvasút tervét. Kilenc vasútvonalnak
minden apró részletét megállapította, A főváros a
legnagyobb lelkese sel fog
oldá A városfejlesztési |
elfogadták a terveket és
tésével közlekedésünkn ezt a kiváló reformer6t
felkerülnek
feltét
majd
ahol a
tervei
minisztériumba,
most
toknak
lenül jó protektora lesz: maga Algyay Hubert ál-
lamtitkár. Az államtitkárnak kell majd dönteni a
szakértő tervei fölött. Igy azután komolyan bízha
tunk abban, hogy a gyorsvasút megvalósul.
De nemcsak ez ren lesz Budapestnek Se-
égére az új Eddigi működési kü
röben, mint munkatanács alelnöke, . mindig
kimutatta szinte szeretetet, amellyel a fő-
város dol viseltetik! és ez fog megmntat
gyay Hubert Pál elismert szaktudása igazám döntő | kozni mostani magas poziciójában is. A fővárosnál
tény nt. szerepelt. A — buzi aleln minden mindenki nagy örömmel vette tudomásul a felsőbb
munkából alaposan kivette a maga részét. körök döntését, amely Algyay Hubert Pált a neki
A Közmunkatanács és így a főváros sokat ve megfelelő legalkalmasabb helyre állította.
ELLA
Hárommillió k
öltséggel sürgősen
felépítik a fedett sportcsarnokot
A tizenötmil
A fedett sportcsarnok felépítésére a székesfővá
ros hónapokkal ezelőtt megfelelő telket bocsátott
rendelkezésre a régi lóverseny területén, az
Antobuszüzem garázsépületének ében. A mult
hét végén az O kiküldöt helyszíni szemlét tar
tottak és a székesfőváros üldötteinek közbenjöt
tével véglegesen megállapították, hogy a felajánlott
területnek melyik része lesz legalkalmasabb a sport-
csaznok létesítésére. Ennek a helyszíni szemlenek az
az előzménye, hogy a Testnevelési Tanács a kultusz
minisztériummal megállapodásra jutott arra vonat
kozóan, hogyan fedezik az új sportlétesítmény épít
kezési költségeit. A megbeszélések eredménye az
volt, hogy
PULAY JÁNOS
absz. mérnök. kövezőiparos,
út- és csutornanépítő
BUDAPEST, 11. KIS RÖKUS-U. 5—7. TEL.: 166-705.
Szász Albert
út, vasút, csatorna és
magasépítési vállalkozó
OKLEVELES MÉRNÖK
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1.
Teletonszám : 118-068.
Schütz Testvérek, kipu
fehér-osapágyfém !
GYÁBRTMÁNYAI KIVÁLÓAK!
Telefon:
1-530-93.
iót igénylő Nemzeti Stadion egyelőre elmarad
fontosságúak. |
a kormány hajlandónak mutatkozik három.
millió pengő OTI-kölesön folyósítására.
Gyakorlati lebonyolítása ú történik a sportcsar.
nok felépítéséne hogy az építkezés költségeket a
közeljövőben felvételre kerülő fővárosi OTT-kölcsön
ből maga a székesfőváros utalványozza, viszont
ennek az összegnek törlesztését teljes egészében az
állam vállalja magára.
A megegyezés alapján most már megtörténtek
az intézkedések arra nézve, hogy mihamarabb ki
irják a nyilvános tervpályázatot a budapesti fedett
sportcsarnok berendezéseire. Hír szerint
pén hirdetik meg pályázatot,
lejárattal. Az Országos Testnevelési
vése arra irányul, hogy a hatalmas
sport fejlődése szempontjából páratlan
létesítmény munkálatai
november
háromhónapos
Tanács törek-
méretű és a
jelentőségű
legkésőbb 1939. elejére befejezést nyerhessenek
gy ezen a réven az 1940-ben tartandó tokiói olim
piás ra készülő magyar sportférfiak fréningjeiknél
és versenyeiknél már az új fedett sportcsarnokot is
felhasználhassák,
A fedett sportcsarnok közeli megvalósításával
kapcsolatban ismét időszerűvé vált a Nemzeti Sta-
dion létesítésének ügye. Mindeddig abban a tudat-
ban élt a székesfőváros közönsége, hogy a stadiont
belátható időn belül megvalósítják, most azonban,
beavatott helyről
értesülünk, helyzet lényegesen megváltozott. Az
OTT véleménye szerint ugyanis mindaddig, amíg a
fedett sportcsarnok rendelkezésre nem áll és be nem
bizonyosodik az, hogy ez a létesítmény egyedül nem
tudja kielégíteni a várható igényeket, elhamarko-
dott lépés lenne a legalább 12—15 millió pengőt
igénylő Nemzeti Stadion konkrét megvalósítására
gondolni. Másszóval annyit jelent ez, hogy a Nem-
zeti Stadion felépítésére öt-hat esztendőn belül még
csak remeny sincsen.
EHEN ZO VIENNA ZT
Uj áramvisszanyerő-
berendezés a földalatti
villamosnál
22.000 pengős &
délelőtt rdekes bemutatót turtott a
rt igazgatósága a földalatti villamos Vörös
i végállomásán, majd végig földalatti
án, A földalatti villamos valamennyi
áramvisszanyerő (rekuperációs) berendezés
szerelték fel és azt mutatta be Perczel György
úr. vezérigazgató. A bemutatón megjelent a Besz-
kárt egész igazgatósága, élén Verebély Jenő elnök
kel és Usetty Béla dr. alelnökkel, a törvényhatósági
bizottság számos tagja, a sajtó képviselői és sok más
Évenként mtakarítás
Kedden
Beszká
tugrty-t
Z voi
kocsiját
sel
érdeklődő. Ott volt Tóbiás Károly nyugalmazott mű
szaki igazgató is, aki nyugalombavonulása előtt ú
rekuperációs berendezéssel kísérleteket végezett és
most vezérigazgatóval együtt ő is magyarázattal
szolg a meg enteknek,
Az új berendezés lényege abban áll, hogy a vil
tamost hajtó motorokat a fékezéskor úgy kap
csolják, hogy azok mint áramtermelő gépek működ
nek juttatják. Az
res energiát a kocsi
áramot hálózatba
107 szük;
a termelt a
ramtermelés munkáj
lendületében rejlő mozi; energia szolgáltatja. Az
úramterme k si energiáját felemészti
hatályos
fékezési
vett, hogy a kocsi
féktuskó koptatásával,
dási munk
tétre.
folyamat tehát
számottevő
tehé költsé.
al, nem hasznosítható mele
íg: jön
áramot
mozgási
al
5 alakítaná
százaléltos drampisszanyer6s áll elő. Ez
jelent, hogy a földalatti vasútnál évente
2.000 pengő megtakarítást eredményez az új beren
d A s beruházás ezzel szemben 53.000
pengő. A törlesztés 10 év alatt történik. Az évi nye.
eség, a — beruházások törlesztését is beszámítva,
19.000 pengő.
berendezést
Ugyanezt a a földfeletti villamos-
sokon keresztül lehetne vinni, de ott
nnak. Nagyon sok függ ugyanis a be
alkalmazásánál a személyzet
letek onban több földfeletti villamos kocsin meg-
indultak,
A bemutató közönségét a Vörösmarty-térről
1j berende: 1 felszerelt villamos kocsi a v
£ végállomásig vitt
Perczel Gyt ató nagy rekonstruk
vió rogramjáró amelynek egyik része a reku-
berendezés, az Uránia mozgóképszínházban
titettk6pes előadást tartanak.
A régi
céhmesterek
céhbeli remeknek neveznék a legujabb
tipusu Gyöngykályhát, kettős
célt legolcsóbb tü-
szolgál:
zelőany
amely
gyrészt a
gal, Gyöngyszénnel is füt
hető és annak legjobb kihasználását
biztositja, egyenletes
tat,
fogva a lakás diszét képezi. A Gyöng
meleget szolgál
másrészt pedig izlé vitelénél
elési
szén alacsony ára minden más tü
móddal szemben jelentős megtakaritást
nyujt. Cserépkályhába is beépithető
G
Magyar
a
hasonló rendszerü ingy-előtét. Meg-
Radiätor
alatti
tekinthetö:
Rt.
raktäräban.
a var
Andrässy-ut 13. sz. minta
CSÖ, VASBUTOR SODRONY-
ÄGYBETET ES KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148—193,
GÓPN.
ILLÉ
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
| BUDAPEST, Vill., PRÄTER-UTCA 74.
TELEFON : 135—625.
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMÉBE : UJDONSÄG!
DEHO-NEMES FATADPETA
egyed. árusító
D fatapéta üzlet. 70 éves cég. — Nagy választék
mindennemű tapétákban, — Díjtalan árajánlat
IV., Mária Valéria-u. 10. Tel. 189-021
ifjs Ióth Ferenc
és Jahoda János
SÜDF!
Budapest,
VI., Béke-tés 9.
Telefon: 2-918-79
fém-, aluminium- és kokilla-öntöde
--- Page 286 ---
ELÖFIZETESI AR:
Föl6vr0 5 de te
9 12 pengő,
egész ÉVTO . . . : a s . .
24 pengő.
Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
ezüstlakodalma,
pénteken meghitt
ak huszonőtödik
főpolgármestert
tömegével
sportelő-
Karafiáth Jenő főpolgármester
Karafiáth Jenő c polgármester
családi körben ünnepelte häzass
évfordulóját kenesei villájában. A
és az üdvözlő táviratok egész
keresték fel a fővárosi, politikai, írói és
ő JR : üdvözlők sorában volt a városházi
njságírók testülete is. Ez a ládi ünnep szolgált
magyar tul arra, hogy Karafiáth Jenő főpolgár-
mester miért nem elnökölt a — pénzügyi bizottság
pénteki ülésén. A főpolgármester ugyanis közismert
kötele gtudá val mindig megjelenik ott, ahova
s
hivatása szólítj a szorgalmasabb látogatója az
üléseknek és tanácskozásoknak nincsen. Hogy egy-
szer elmaradt, annak nagy okäns kellett lennie.
Tényleg nagy oka volt, olyan, amely huszonöt
esztendőben csak egyszer fordul elő.
Adömentesek az Eucharisztikus Kongresszusra
bérbeadandó üres lakások. Eucharisztikus Kon-
Eresszus sokféle előkészületei sorában a legnagyobb
probléma még mind , hogy hova fogja Bu
óriási számban ideözönlő vendégeit elhelyezni. A
közönség egyelőre nem ajánlott fel kellő számban
lekásokat, bár az ünnepségek szervezői, a főváros
vezetősége és a hatósá ettek, hogy
a lakástulajdonoso átadására bírják. Most
segítségére siet kus Kongresszusnak
7 er is, aki rendeletet adott ki, hogy
rendelkezésre bocsátandó üres
illetve lakrészek adómentességet élveznek
akkor is, ha a kongresszus idejére bérbeadják. Ez
az adómentessíg május 20.
ben a kongresszusra érke
adandó lakásokra vonatkozik, A bérbeadónak a la-
kás kiadására vonatkozó szándékát a pénzügyigaz-
gatósághoz be kell jelenteni. Érdekes megemlíteni,
hogy a bútorkölcsönző vállalatok hajlandóságot mu-
tatnak az ilyen lakások bebútorozására és felszere-
tésére.
A Páris! magyar pavillon sikermérlege. — Ezzel
a címmel hatalmas tanulmányt írt Hallóssy István,
a Budapesti Nemzetközi Vásár ügyvezető igazgatója
a Közgazdasági és Közlekedési Tudósító legújabb
számában. Hallóssy tanulmánya egyszersmind figye-
lemreméltőó és éles kritika is, amely nem hallgatja
el a hiányokat sem. Mert ugyanakkor, amikor
elemzi a kiállítási anyagot, azt is szletesen fel-
eorolja, ami hiányzott a magyar — kiállításból. Saj-
nálattal regisztrálja a színházkiállítás, a — sport-
kiállítá yait és azt, hogy sehol sem lehetett látni
kultúrfölényünk bizonyítékait. Mindazonáltal az ön-
álló Magyarország első ilyen nagyszabású szereplé-
sét a nemzetek színe előtt komoly eredménynek
kell tekinteni, éppen ezért a legnagyobb elismeréssel
emlékezik meg Hallóssy István a szervezők derék
munkájáról, akik kis anyagi eszközökkel igaz úri
magyar hangulatot tudtak teremteni.
Kiírták a pályázatot a tisztifőügyészhelyettesi
állásra. A /Feiyler Károly tisztifőüg: ént
megválas: folytán megüresedett tis 1
helyettesi állásra zendy — polgármester október
27-iki határidővel pályázatot hirdetett. A tisztifő.
ügyészhelyettest a polgármester nevezi kl.
Magas kitüntetésekben részesültek a Horthy
Miklós-híd építői. A kormányzó a miniszterelnök
előterjesztésére a Horthy Miklós-híd létesítése kö-
rül szerzett érdemeikért Dálnoki-Kováts Gyula ál-
lamtitkárnak a Magyar Érdemrend középkeresztjé-
hez a csillagot, Älgyay-Hubert Pál dr., a Fővárosi
Közmunkák Tanácsa alelnökének a Magyar Érdem-
rend középkeresztjét a csillaggal, vitéz Markotay
Jenő m, kir, kormänyfötanäcsos, az Állami Vas-,
Acél és Gépgyárak vezérigazgatójának, vitéz nagy-
bányai Horthy István, az Állami Vas-, Acél és
Gépgyárak miniszteri tanácsosi címmel felruházott
gató-helyettesének, Tantó Pál miniszteri ta-
címmel és jelleggel felruházott miniszteri
osztálytanácsosnak a Magyar Érdemrend középke-
resztjét, Dömötör Sándor miniszteri tálytanácsos-
nak a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, továbbá
Baráth Sándor és Szolga Gábor, az Állami Gépgyár
munkavezetőinek, valamint Fülöp Lajos ácsmunka-
vezetőnek és Gyeváth Gyula alapozási munkavezető-
nek n Magyar Ezüst Erdemkeresztet adományozta.
Vitéz Berencsy Béla Állami Vas-, Acél és Gépgyári
műszaki főtunnácsosnak buzgó szolgálata elismeréséül
a m, kir. kormányfőtanácsosi címet adományozta.
VASS JÁNOS
nácsosi
ADLER es KAPPEL
irógépek — irányi-n. 4. Tel: 183-628,
Ma, szerdán nyilt meg az uj Rudas, Hónapokig
tartó munkálatok után befejezték a Rudasfürdő
szállodát, ma, szerdán adták át a nagyközönség
használatára. Az épületben 11 új rádiumos Juventus
kádfürdőt létesítettek, ezenkívül 23 új szállodai
szoba is épült, Ezze! kapcsolatos természetesen a
Rudas környékének rendezésére kiírt tervpályázat
is, amelyen a nyertes a Fischer és Sebestyén 6pi-
| tész cég.
égy kézfogásrótl
sokat beszéltek a városházán. A kézfogás a pénz-
ügyi bizottság ülésén törlént. Karafiáth
Jenő [főpolgármester nyujtolta oda a jobbját
Szendy Károly polgármesternek, aki azt öröm-
mel szorította meg. Bár kedves közvetlenséggel
folyt le ez a jelenet, mégis szimbolikus értelmű
i volt, mint azoké az nyeké, amelyeket haj
! danta patetikus művi bronzreliefeken és
j olajfestményeken örökítettek meg. , Az állam-
hatalom kezet fogott az autonómiával": ez lehe-
tett volna a címe a reliefnek, vagy Benczur-kép-
nek, amelyet ku ijukat magasan lobogtatva,
vivátozva népesít volna he a törvényható-
ság kimagasló ali ai, A pátosz és a vivát kor-
szaka azonban lejárt, de meg ezenfelül az dllam-
! hatalom tulajdonképpen mincs is haragban az
| autonómiával, csupin egy kis, úgynevezett sur-
lódási jelület van öttük, amely a fázisadó
szhető ki. Vagyis ilyen
pátoszmentes, mindennapi, de azért a legkevésbbé
jelentéktelen , ügy" húzódott meg a kézfogás
ött, de azért, hogy megtörtént, megérde
melte az éljenzést, sőt megérdemelte volna akár
a klasszikus vivátot is. A jelenetnek a szerzője
Ernszt Sándor wolt: A városháza közbecsült
bölcse a költségvetés számlabirintusában is ma-
gasabh szférákba tudott emelkedni és az ülésen
emelkedett hangú heszédet mondott, amelyből
nem a pártpolitikus hangja csendült ki, hanem
a polgäre, aki fővárosát szereti és a hazafté, alci
nemzete jövőjén aggód Visszaidézte a multat,
amikor fénykorukat élték az autonómiák. Az-
óta sok minden ént, de az ma is megáll,
hogy csak annak az autonómiának lehet tekin-
télye, amely valóban független, ami azonban
anyagi erőforrás nékül lehetetlen. Az az al-
ispán, aki pénzért kön ög a kormánynál, nem
tud olyan erkölcsi erőt felmutatni, mint elődei
és ez nem csak a vármegyére áll, hanem a vá-
rosra is, Éppen ezért az évenként megújuló ké.
relmezés helyett végre a fővárosnak el kell in-
téznie az állammal az összes függő kérdéseit.
És erre most reményt nyujt a főpolgármester
személye is. Volt idő, amikor a kormány hatalmi
szóval ültetett be embereket a főpolgármesteri
székbe, de ennek most már vége van. Karafiáth
Jenő személyében mindenki megbizhatik, Es
amikor általános helyeslés közben idáig jutott
beszédében Ernszt Sándor, Karafiáth Jenő felé
fordult és felszólította, hogy az önkormányzat,
de az állam érdekében is fogjon kezet a pol-
gármesterrel. Miután még Zsitvay Tibor is be-
jelentette, hogy a kormány részéről nemcsak
készség, hanem minden jóindulat is megvan és
az összes pártok jelenlevő tagjai melegen helye-
seltek Ernszt Sándornak, következett az érdekes
jelenet. ,Fogjon kezet a főpolgármester a pol-
gärmesterrel“, mondta az imént Ernszt Sándor.
Karafiáth Jenő főpolgármester egyet gondolt, a
jobbján ülő polgármesterhez fordult és férfiasan
feléje nyujtotta jobbját. Szendy Károly pedig
ugyanolyan — határozottsággal csapott az eléje
nyujtott kézbe, A jelenel közvetlen, kedves volt,
nem nélkülözte azt a finom derüt, amely a költő
föpolgármester lényéből árad, de ennek a derüs
fénynek a mélyén — ha nincs is haragban az
állam és az autonómia és nincs is ok a kibékü-
lésre volt mégis komoly mag is, amelyet a
maga közvetlen módja szerint Karafiáth Jenő,
íme, szimbolizátt. Hozzá kell tenni, hogy sikere
volt vele. Ha nem is lesz a jelenetből relief,
vagy festmény, mindenesetre haszna lesz a fö-
városnak, amely úgy veszi tudomásul a kéz-
fogást, mint biztató ígéretet.
Megkezdték a 720 kislakás építését. Hétlőn kezd-
ték meg a Szilasi-üti nyolc és Megyeri-úti hat kis-
lakásos ház építését. A házak háromemeletesek lesz-
nek, valamennyinek tervét a főváros magasépítési
készítette. Három típusban épülnek, igen jó
k lesznek és díszéül válnak a környéküknek.
A Szilasi-úton épülő házakba nyolc üzlethelyiseg is
kerül, mert a közeli környéken hiányzanak a bol-
tok, amelyekre, ba a házak benépesülnek, szükség
lesz. Hétfőn délelőtt az összegyűlt építő vállalko-
óknak kijelölte a magasépítési ügyosztály azokat a
eteket, amelyeken az egyes házak felépülnek
és ezután nyomban megkezdték a munkát. Az épít-
kezés olyan gyors tempóban indul, hogy a házak.
"még ebben az évben tető alá jussanak, azután, az
egész telet lehetőleg kihasználva, úgy tervezik, hogy
május elsejére valamennyi ház elkészüljön. Wossala
Sándor tanácsnok, a magasépítési ügyosztály veze-
tőjének megbízásából az építkezéseknek Merza
Dezső, az ügyosztály mérnöke lesz az ellenőre.
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 1332. Tel. 297-752
újjáépítését és mind a modernizált fürdőt, mind a ]
A. Frontharcos Szövetség sajtöteäja. Az Orszá-
gos Frontharcos Szövetség ieän látta vendégül a
sajtó képviselőit, hogy köszönetet mondjon azokért
| a szolgálatokért, Amelyeket a sajtó tett a IX. orszó
805 frontharcos találkozó alkalmával. Takdch-
Tolvay József gróf ny. altábornagy, országos elnök
üdvözölte a teán megjelent ujsägirökat és hang.
súlyozta, hogy a nemzet és a most élő generáció
boldogulását csakis a multon felépülő tradició és
komoly nomzeti összefogás viheti előre. Szólott be-
széde során a /rantharcostörvény megalkotásáról,
amelynél nem szabad pärtpolitikai propagandának
közrejátszania, Kertész Elemér törvényhatósági bi
zottsági tag, ügyvezető alelnök felszólalásában ki-
emelte, hogy a szövetség minden pärtszemponton
jelülálló, kizárólag a világháború szenvedéseiben és
ennek emlékeiben gyökerező tömegmozgalom. Az
írók nevében Vásárhelyi Ferenc dr. mondott
et az üdvözlésért és megigérte a sajtó tá
mogatását,
A magyar konyha külföldi sikere, Frankfurtban
most
fejezték be a hetedik nemzetközi szakács
szeti kiállítást. Ötvennyole nemzet vett részt
kiállításon, amelyen természetesen ott voltak a
tűnő szakácsok is. A magyarok csoportja élén
Gundel Károly állott, tagjai pedig Heinrich Antal,
a Magyar Szakácsok Körének alelnöke, Herrmann
Alajos, Paldk János, Posztobányi István és Szató
Vági Lajos voltak. Nagy sikert arattak a magyarok,
akiknek főztjéért versengve tódult a közönség, úgy
hogy a magyar konyha főztjéből többet fogyasztol-
tak, mint " a többiekéből együttvéve. Főképpen a
magyar specialitások felé fordult az 6rdeklöde:
húsneműek mellett a süteményeknek is nagy sil k
volt, amelyekkel Fodor Viktória szakácsnő tartotta
a rekordot. Érdekes, hogy még az egytál-verseny is
a magyaroknak hozott ert. Gundel Károlyt, a
magyarok világhírű vezetőjét melegen ünnepelték a
frankfurtiak és a kiállítás nemzetközi résztvevői.
Gundel Károly abban a megérdemelt megtiszteltetésben
részesült, hogy két ízben is rádióelőadást kellett tar
tania a magyar konyhaművészet műhelytítkairól és
remekeiröl. Gundel sikerére jellemző, hogy az összes
idegen szakäcsesoportok tagjai közül egyedül a m-
gyarok vezetőjét kérték fel rádióelőadas tartására.
Meleg elismerését fejezte ki a magyaroknak Kreps
Frigyes dr., Frankfurt főpolgármestere, aki fogadó-
estén látta vendégül a kiállításon résztvevő csopor
tok vezetőit. Magyar részről a fogadáson Marenchich
Ottó kormányfőtanácsos, a Szällodäsok Nemzetközi
Egyesületének elnöke és Gundel Károly jelent meg.
Novágh Gyula dr. bécsi előadása, Bécsből jelen
Novágh Gyula dr., a Szabadegyetem és a fő-
városi népművelési bizottság igazgatója többnapos
tanulmányútra Bécsha érkezett. Novágh igazgató
bécsi látogatésa viszonzása Riedl Lajos, a hécsi
Uránia igazgatója budapesti látogatásának, Tanu!
mányútja során Nováígh igazgató megtekintette a
bécsi népművelődési és szociálpolitikai intézményo-
ket. Megbeszéléseket folytatott az Uránia igazgatósá-
gával az osztrák és magyar kulturfilmek kicserélése
ügyében, valamint cserehangversenyek rendezése és
a messzebbi külföldre irányuló közös társasutazá-
sok megszervezése érdekében. Novágh Gyula dr.-t
bécsi tartózkodása során Pernter János osztrák
közoktatásügyi miniszter és Zernatto Guido állam-
titkár is fogadta, Novágh Gyula dr. pénteken este a
bécsi Urániában előadást tartott a budapesti nép-
művelődési intézményekről. A magyar követség ró
széről az előadáson Kartal Jenő miniszteri tanácsos,
kultúrelőadó jelent meg. Az érdekes előadást a hal!
gatóság nagy tetszéssel fogadta.
ti
A házfelügyelők a polgármesternél. A Häzfel-
ügyelők Országos Nemzeti Szövetsége tisztelgő kül-
döttséggel kereste fel Szendy Károly polgármes
tert. Pőzel István dr. országgyűlési képviselő, or-
szágos elnök és székelyföldvári Szi'dgyi Ferenc
országos társelnök vezették a küldöttséget, amely
abból az alkalomból kereste fel a polgármestert,
hogy most alakult budapesti egyesülésből országos
szövetséggé. A küldöttség a — polgármesternek
memorandumot nyujtott át, amelyben a házbérsza
bályzat egyes, a házfelügyelőkre sérelmes rendelke
zéseinek módosítását kérik. Szendy Károly polgár-
mester szívesen fogadta a küldöttséget, kijelentette.
hogy kérelmüket megfontolás tárgyává teszi és ha
erre megfelelő mód kinálkozik, hajlandó a házfel-
ügyelők érdekeit támogatni.
Pesti Posta. Uj folyóirat jelent meg — Pesti
Posta címmel Balla Ernő, a budapesti ujságírótár-
sadalom népszerű ,kis Ballája" szerkesztésében. Az
induló lapba a magyar irodalom és ujságirodalom
első sorol:ban álló kitünőségei írtak cikkeket.
Szolgálati —/ jubilenm. Ifj. Stein Mihály, a
BSZzKRT műszaki főtanácsosa, a vállalat anyagbe-
szerzési ágának vezetője, most ünnepelte negyed-
százados szolgálati jubileumát. Felettesei és 4
BSZKRT egész tisztviselői kara ez alkalomból sze-
retettel köszöntötték őt, kiemelvén ügybuzgalmát,
szakértelmét és hivataltársaival szemben mindenkor
tanusított odaadó és szíves magatartását.
Október 23 és 26-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
--- Page 287 ---
Budapest, 1937 október 28. LOVÁROSI TRIP
7
Grzpasdci CPTESÍTŐ
Semmivel sem jobb a párizsi nagsyvásáríciep
értékesítési rendszere a budapcsíinti
Sürgösse váli a nasyvásártelepi hűtőház ielépítése
Végül azonban
vadak árnsításánál volt szerepe.
teljesen felhagytak a bizományosi rendszerrel.
— Ma a párizsi nagyvásártelep: Les Halles
forgalma teljesen úgy bonyolódik le, mint a
hadapestié.
szerint folyik az — árusítás,
s A nagyvásártelep és a de-
tailkereskedelem közötti forgalomban, A mi nagy-
vésártelepünk, csarnokaink és piacaink dí
legyen mondva, semmi olyant nem láttam Pá
amivel a budapesti piacok rendszerét, a termelő
nagykereskedők és detailkereskedők közötti értéke-
sítés módját tökéletesíteni lehetne.
— Nagy haszonnal járt
a párisi nagyvásártelep
Rosta János dr. tanácsnok, a közélelmezési ügy-
osztály vezetője tanulmányúton volt Párisban, hogy
az ottani piac, főképen a nagyvásártelep értékesi-
tési rendszerét tanulmányozza. Párisi útjának ercd-
ményéről részletesen beszámolt Szendy Károly pol-
gármesternek. — Hasonló rend
ugyanolyan az ellenő:
A Fővárosi Hirlap munkatársa párisi tapaszta-
latait illetőleg kérdést intizett
Rosta Jinos dr.
tanácsnokhoz,
aki a következő felvilágosítást adta:
— Párisi utamra az adott alkalmat, hogy több
ízben felmerült a budapesti nagyvásártelep értéke-
hűtőraktározásának
sítési rendszerének — megreformálása. — Különösen | VE tanulmányozás : PANE:
Juha Jenő dr. törvényhatósági bizottsági tag, a ! — A hűtőház a telep nagycsarnokának pincéjé-
kiváló piaci szakórtő propagálta, régebbi párisi ta- | ben van elhelyezve, 7000 négy éter a területe,
pasztalataira hivatkozva, ezt a gondolatot és azt | Vagyis 700 vagon áru befogz , Alkalmas. A
sürgette, hogy párisi mintára mi is honositsuk meg | hNűtőház ott a telep közvetlen ében kitűnően
a hatóságilag támogatott bizományosi rendszert, | bevält, minden talpalatnyi helye állandóan el van
foglalva; sőt nagyaränyü
Mint ismeretes, a szókesfőváros is foglalkozik a:
a tervvel, hogy a nagyvásártelepen hűtőházat ál-
lítson fel, amelynek területe 5000 négyzetméter lenne.
ő 1 a mi nagycsarnokunk pincéjébe nem
mehetünk le, mert az mint raktár már ígénybe van
véve, sőt nagy szükség van rá még most is, amikor
pedig négy új raktárházat emeltünk. A párisi ta-
csak megerősített abban, hogy a nagy-
vásártetépi hűtőház felépítése sürgős városi feladat,
LN (ED CELL
nagyobbitäsra szoru
amely úgy az árnivellálásra, mint a felhozatalok
szabályozására kiválóan alkalmas.
Párisban felkerestem több piacot és termé.
tesen a nagyvásártelepet, amely ott a város helsejó-
ben van elhelyezve, Érintkezésbe léptem az illetékes
tényezőkkel és megállapítottam, hogy a bizományos-
rendezar, amely annakidején Párisban sok sikert
ígért, nem vált be. Mind szűkebb keretek közé s70-
rult és legutóbb már csak a primőrök és az első lőtt-
hyitt tevét
Szendy Károly
poeldsármester úrhoz
a tűzveszélyes áruházakcót
Mint a Fővárosi Hirlap régi olvasója és mint
technikus ember egyaránt kötelességemnek érzem,
hogy felhivjam a Polgármester Úr szíves figyelmét
azokra a hihetetlenül elégtelen tűzbíztonsági viszo-
nyokra, amelyek egyes budapesti áruházakban ural-
mer az ember arra gondolni,
valami zavar esetén.
Ez az áruház, amely egy szállodába van
beépítve,
| még külső beosztásában is nagyban emlékezetet az
i
hogy mi történnék
egykori Rüköezi-üti Párisi Áruházra, ahol az a
borzalmas tüzkatasztröfa történt, amely a világ-
történelem által számontartott néhány egészen ki-
vételes tűzveszedelem közt is szomorúan kimagasló
helyet tölt be. De nem megnyugtatóbb a helyzet az
Andrássy.
ti Párisi Áruházban sem, amely eme-
leten terpeszkedik el, ahova a fel- és lefelé közleke-
dés egy lépcsőn át történik.
Itt elég lelkiismeretlenül, a tűzfalakat is
kiemelték,
m ves © hogy a szomszédos házakra kiterjeszkedően kibő-
kodnak. Épp a Fővárosi Hirlapban olyasott cikkek vítsék az áruházat. N ;
hatása alatt határoztam el, hogy nekivágok a vá- Miután tehát ezekre a tapasztalatokra tettem
rosnak és személ tapasztalatok utján igyekszem szert, itt a nyilvácosság előtt arra kérem a Pol
meggyőződni: igazak-e azok az állapotok, amelyeket
A gármester Urat, hogy ne indítson vizsgálatot, ha-
VASEN a főváros közgyűlésén és egyes bizottsá- | nem minden előzetes értesítés mélkül Budapest
yi =. ? . 9 8 7
gal a Sen va tAMaR közönsége érdekében vegye magának azt a fárad-
át bizony a tapasztaltak meglepőbbet mutat- | ságot, hogy valamelyik ap személyesen ellátogat
el mint emit egyáltalán el lehet képzelri. Előre is ezekbe az árúházakba. Nem lesz tanulság nélkül
ijelentem, hogy való ez a kirándulás, mert rá fog jönni Polgár-
a legva ószínűtlenebb állapotokat a Kalvin- mester Ur, hogy naponta sok ezíz ember fordul
téri Fenyves Áruházban és a HBaross-téri meg ezekben az áruházakban, mégpedig olyan vi-
Filléres Áruházban konstatáltam,
eknek az ntóbbi áruházaknak egész strukturäja,
egész primitiv volta a vele egybekötött aránylag
nagy forgalommal egy-egy hatalmas zsibvásár be-
nyomását teszi, ami azt jelenti, hogy
ezek az áruházak építkezésíleg, tűzbiztonsá-
gilag és építészeti lényegüket tekintve, nem
áruházi építmények,
szonyok közt, amelyek bármi zavar, vagy bármi
okból kitört pánik esetén katasztrófálissá fajulhat-
nak. Remélem, hogy Polgármester Ur személyes
intervenciója végre rendet teremt az áruházak tűz-
veszélyes dzsungeljébern. Kiváló tisztelettel
Egy tüzelötechnikus.
Porgyászbiztosításza. kény-
hanem valójában csak igen nagy boltok, ahol a
vevőközön. ének biztonsága a leg-
kevésbbó sincs százszázalékosan megvalósítva. lizt szerítik HZ nitzó közönsétel
Pedig egy pillanatig sem szabad figyelmen kívül
hagyni.
Nem tudom elképzelni, hogy mi fajta elvek sze-
rint bírálják el az elsőfoku iparhatóságok az áru-
házak tűzbiztonságát. Kétségtelen azonban, hogy a
Kálvin-téri áruház esetében semmi szükség mincs
különösebb szakértelemre annak megállapításához,
A Fövärosi Hirlapban számos esetben mutat
tunk már rá arra az anomáliára, amelynek hát-
terében az Európai Aru- és Podgyászbiztosító rt,
áll. Tudvalevő, hogy ennek az Európát nevében
viselő vállalatnak semmi köze nincs Európához;
ez egy csalddi részvénytársasóg, amelynek tag-
hogy innen egy esetleges tűzvészkor úgyszólván le- jai, — elsősorban Kemény Simon és Szőnyi
hetetlenség bárkinek is megmenekülni. Az egyet. József igazgatók, gondterhes 68 izgalmas
len bejáraton, amely egyszersmind kijárat is, még keért, évenként egy-egy
A normális viszonyok közt is állandóan feltorlódik 2 al gyarapítják vagyonkä-
a közönség és megakad a forgalom. Nem is szabad jukat, Hüztulajdonosok tettek itt. Hogy meny-
rágondolni, hogy mi történnék itt, ha valamilyen nyiben helyes, vagy nem helyes a podgyész-
okból kitörne a pánik. 3 . biztosítás, arra nem akarunk most kitérni. Két-
Ugyanígy a Baross-teri áruházban sem igen ségtelen azonban, hogy a jegyváltésnál egyes
pénztárosnők már megint kezdik act a nyűgös
terrort, hogy a megváltott vasúti jegyre minden
kérés, sőt kérdés nélkül egyszerűen odaragaszt-
ik a Dengős podgyászbiztosító bélyeget. Ez
olyan megsarcolésa az utazóknak, amely teljesen
méltatlan és jogtalan, egyébként a MAV ezzel
tisztában is van, így tehát a MAV-nak nom le-
het més kötelessége, minthogy kellő eréllyel és
hatásossággal megfenyíti az Buröpai Podgyász-
biztosítót, amely MAV tisztviselőket felhasznál
ilyen jogtalan trükkök alkalmazására.
KOREK E
aszfalt, útépítő, szigete:ő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
292.832
Telefon:
300.000 pengőnyi export:
a Kısipari Kiviteli Intézet
első évi eredménye
Kiviteli Intézet, amelyet az állam,
a székesfőváros és a — Budapesti Kereskedelmi és
Iparkamara támogatásával egy esztendővel ezelőtt
hívtak életre, most számolt be eddig elért eredmó
nyeiről.
A beszámolóból megállapítható, hogy az intézet
minden tekintetben jó munkát végzett, mert rövid
óta tevékenysége nemcsak az exporttal
felvilágosítások adására, az exportáló
osok megszervezésére, exportkalkulációk k6-
piackutatásra, külföldi rendelések gyűjté.
xporthitel kieszközlésére terjed ki, hanem
már mintegy 300.000 pengő értékű exportot is
lebonyolított,
ebben az összegben azonban nem szerepel az aszta
losipari kivitel. A kivitt kisipari cikkek között a
ipar tményeineck úgyszólván mind-n ágazata
szerepe fontosabb felvevőpiacnak Anglia bizo-
nyult, vásárolt azonban magyar kisipari terméke.
ket Svédország, Nor ia, Hollandia, Németország,
ptom, P.
Brazilia is.
kereste fel
5000
sztina, Sziria, Jáva,
elmult es időben
az intézetet, akiknek
idegennyelvű levelet írtak ki
készítettek fényképeket,
Japán, India,
1718 kisiparos
érd"kében közel
ülföldre és 531
árajánlathoz való
esetben
sipari Kiviteli Int/zet a kisiparosságot a
kivitel lebonyolíthatésa érd-kében olymódon is tí-
mogatta, hogy több kisipari szövetkezetnél delcrede-
ret vállalt az engedílyezett hitel bizonyos százalé.
káig. Azokban a szakmákban, ahol erre szükség mu-
tatkozott, szövetkezetek alakításával vekezett az
intézet a kisiparosok minél nagyobb szémát a kivi-
telbe bevonni, mindenkor ügyelt azonban arra, hogy
ezek az exportszövetkezetek, amelyeknek száma ez
időszerint négy,
a kereskedői érdekeket semmiben sem sértsék,
Az intézethez érkezett külföldi levelek nagy töme-
géből megállapítható, hogy a világpiacok meg van-
nak elégedve az exportra kerülő kisipari cikkekkel,
ami rendkf bíztató arra nfízve, hogy a jövőben az
intézet müköd’set fokozni tudja.
A beszímoló ülés-n a székesfővárost báró Ba-
barezy István székesfővárosi tanácsnok, az intézet
társelnöke képviselte.
A 30 milliós fővárosi kölcsönkötvények kotiro-
zása, A főváros a Községi Takarékpénztártól, mint
ismeretes, 30 millió pengős hosszülejäratü kölcsönt
vett. fel, nek alapján a Községi Takarék kötvé-
nyeket bocsát ki, amelyeket részben a főváros üzo-
részben az üzemek nyugdíjalapjai vettek át. A
pénztár az új em zió — hivatalos
fogja kérni. A hivatalos jegyzés
9594 lesz, ugyanaz, ami a mostani árfolyam, jelen-
leg azonban forgalom nélkül. A Községi Takarék-
pénztár ugyanis addig, amíg állami em ió nem
lesz, nem akarja a piacot újabb fixemissziókkal túl-
terhelni, ezért a kölvények nagyrészét tárcájában
tartja,
Jakabb Oszkár államtitkár a Nemzeti Bank új
kormánybiztosa. Mint ismeretes, a kormányzó fel.
mentette Iklódy-Szabó Andort a Nemzeti Bank kor-
mányzóbiztosi tisztsége alól, ugyanekkor — azonban
az államtitkári címet adományozta neki, Helyébe
pedig a pénzügyminiszter előterjesztésére kormány
biztosul Jakabb Oszkár dr, magyar királyi titkos
tanácsos, államtitkárt rendelt: ki a kormányzó.
Ötmillió líter tej szállítására hirdet pályázatot
a főváros. A főváros k elmezési ügyosztálya
pályázatot írt ki a kórház népjóléti intézmények
és a hatósági tevékenység részére szükséges jövő évi
tej- és tejtermékek szállítására, A szükséges tej-
mennyiség ö/millió liter, tejfelből 30.000, habtejszín
500 lite úróból 19.000, juh
túróból 10.500, vajból 67.500, óv jtból 6700, trap-
sajtból 11.800, emmenthäli sajtból 1300, krém
sajtból 2800 kilogram és yoghurtból 13.500 üveg. A
nagyértékű közszallitäsra november 9-ig lehet púá-
lyázni.
Bü
utca lakói számos aláír:
1 fordultak a Fő
i terv miatt.
amely szerint két vállalat,
gyártelep a város szívében, A Vi
al ellátott levelükben pa
írosi Hirlaphoz egy gyár-
sen kikelnek a terv ellen,
amelynek közös érdekelt-
sége van: a gróf Keglevich István utódai konyak-
gyár r.-t. és az Adriatica bor- és törkölylepdrol6 r.-t.
4 -uten 47/a. szám alatt gyári üzemet
az előbbi borlepároló üzemet, az
utóbbi ig likőrgyárat, lepárolás útján készülő
z engedélyt már meg is kérték
gtól, amely november 3-ára ki-
A legnagyobb aggodalom-
it a terv, hogy
likőr eli
a kerületi előljári
tűzte a helyszíni szemlét.
mal tölti el Vörösmarty-utea lak
a város szívében olyan gyá k , amely meg
fertőzi a levegőt és az úgynevezett bű gyárak
övezetébe való, nem pedig a sűrűn lakott V: smarty
ufca bérházai közé. Reméljük, hogy a lakosság
panaszainak helyt adva, a hatóság nem fogja meg-
engedni ezt a közegészséget veszélyeztető gyär-
alapítást.
Töltőtollak
€savarironok
Levélpapírok
CI LO R Dorottya-utca 9.
--- Page 288 ---
Felülvizs az iparlajstromokat. Az ipar-
ügyi minisztérium leiratot zett a polgármester.
városi iparlajstromok hivatalból való felülvizsgálá
sáról. Erre a 2 azért volt szükség, mert
az utóbbi időben a kereskedelmi és
iparkamarák által t skönyvi nyilväntar-
tások számos olyan személynek a nevét is tartal-
mazzá. akik iparuk gyakorlását már korábban
véglegesen felhagyták, a kamarai tag
lasztásoknál a törzsk lvántartások szol
apı zenkivül 1 törzskönyvi nyil
iparkamarák által
yttsägi tagok v
névjegyzékek
kintik, s
okból
okat a kereske
kiküldött
törvényhatós
alkalmazott
zforr:
választások
tásánál ÖSSZE
NMításakor
való
is je hogy
a szóbanforgó meg nem
támadhatósága érdekében a lajstromokat a tényleges
helyzetnek megfelelően helyesbítsék. Többízben elő.
fordult a közelmultban es vidéki városokban,
hogy a kamarai választások eredményét a válasz
tásban arra nem jogosnl részvétele miatt meg
kellett semmisíteni, a nem jogosult nevek
zekből a törzskönyvi nyilvántartá
k a választók jegyzékébe. A
minden esetl
sokból ke
ült. ne polgär
MES utän omban utasitotta az
elsőfokú kat arra, hogy az általuk ve-
zetett mokat az említett helyesbítések
endszeres keresztülvite ból a jövőben minden
esztendőben a legbehatt n vizsgálják felül.
hsel.
je: A
Petneházy Antal államtitkár a miskolci De
gyár jublleumän, Miskolc legnagyobb iparte
Deichsel-acélsodronygyár és drótművek most ünne
pelte — alapításának — negyedszázados — évfordulóját
jubileumi ünnepségen Bornemisza Géza iparügyi
képviseletében résztvett vitéz Petneházy
imtitkár, megjelent a hindenburgi Deichsel
y etősége, élén Deichsel vezér
vább wittko i vár vezetősé
leumra Fillusch hindenburgi főpolgá
viseletette magát a budapesti német
gyártelepen tartott bemutató után a
volt a jubileumi ünnepség, amelyen lel
Deichsel Adolfnak, a miskolci gyártelep alapítójár
bronzreliefjét. Az ünnepi beszédet Halmay Béla mis-
kolci polgárr mondta. A polgármester beszéde
után Dénes mos, a Deichsel-gyár budapesti gyár-
telepének igazgatója üdvözölte a jubileum alkalmából
kitüntetett régi tisztviselőket és munkásokat. A
miskolci ünnepségek alkalmából a szakkörök rokon-
szenves ryelme fordul a budapesti telep és annak
kiváló igazgatója, Dénes Vilmos felé is, akinek
szaktudá mint megnyerő egyénisége sok
szerzett a budapesti gyártelepnek.
A
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
TELEFON: 2-929-43
miniszter
1 ál
ve
An
Eljött
ármester és kép.
követség is. A
zenepalotáb
to.
a
jubi-
lez
ster
úgy
barátot
Mindennemű fonyőjók és
yfók álland.
gszerfa, csónak an)
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X.,
Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
Kovács A. Ödön
gépészmérnök
tözpontl fűtés-, vízvezeték-,
rnafelszerelési vállalata
cs
! Budapest, VIN., Bezeré dy-u. 8, Tel. : 13-82-93. j
aluminium-, fém-,
FÉPÍTECHNIK mű- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TÓTH HÁROLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Krisch Fekete János
TETŐFEDŐMESTER ==
Karolina-út 16. 0 —Tel.: 2-695-59.
Budapest, }.,
öz. UJÁGH ÁRPÁD
BUDAPEST, Il, BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombäk,
zövet-
plombák. Ládaplombák. Hordólemezek,
Plombázófogók acél- és őlomplombák-
hoz. ni am (kalauz- és ellenőri)
fogók. sKonzerobontó kések.
BIEHN JÁNOS R.
UTBURKOLATOK :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
facement-, préseltkavics-,
Negyedmilliö pengős kőszáliítást
ad vállalatba a főváros
A főváros útépítő mur
nyilváno:
szükséges kőanyag
tartolt az
külön
att be.
jav
káihoz
lattevőkr
k
kiskockakö, 500
1: t tonna: Csúcshegyi ba
altbänya rt. mint legolcsóbb 40.50 pengős egységáron;
tonna: Bad tbánya rt. Hof-
uer Jakab ulácsi altbánya rt.
és Zalahalápi bazaltkóbánya rt, mint legolcsóbb
41.— p összesen 122.450 pengő 2. Bazalt szélsork
1600 fm.: Badacsonyi bazaltbánya rt, Hofbane
Jakab cég, Nemesgulácsi bánya A
30moskóői bazaltbánya rt, Zalah ápi bazalt
A nya rt, mint egyedüli ajánlattevők fmterenkint
j nr összesen 5600 pengő. 3. hit ított
| kő, 8000 fm.: Zinner Manó fm.-kint peng
00 fm: Szobi kő 2.48 pengő, mint legol-
c összesen 14.766 p és 5 4
kő, 100.000 drt a rt. mint
800 pe: 600 köbmé
Manó,
mint
züzottkö,
sóbb, ár
zott
mé
Antal 1190
A 8.
, mint
legoles
k, 650
rahit
"Andor 5431 mészkő:
| 7 , Összesen 7766 pengő. Ar
útrendezési munkák vál
, ügyosztály:
| út és Baranyai-utca között
rendez 8 ajánlattevő közül a Ma
.-nak, 55.489 pengős lesóbb ajánlat
nyi-utca kö
Schäffer
s Bercs:
zül
756 pengős ajánlattal
Dersenytíárgyalási
megbízások
A Häzinyomda - részére szüksé. hengeranyagok
öntésére Gödinger Béla kapott st 23500 pengő
értékben
A Ház omdánál eladásra került hulladék papirost
Gulyás Tat 1 kapta 13.80 pengös egységáron
Uj versenyíárgyalási
kiírások
! A Szent László-kórház rész új gőzmosó-
gép és — centrifugá ára pályázni
lehet november t a Ki
v
Zellerin
apiräruk
áig a
á THtáSÁra pályá:
városgaz gi G
Beérkezelt ajánlatok
| A — Közsé Élelmiszerárusítóüzem — toldaléképítkezési
| munkáira pályáztak: Prusc de 14.166, M. T!
zsef 14.252, Szabó István 14.500, Fratricsevics
Egri B. 88, Bolm Bé 020, vitéz B.
Mihály Unger | ni Ág
Hofbaner Piazza Imre 18.
István 18.81 9.9
Gorondv
A telen-ut
Hajnal
7173, Gavora
Imre 8086,
ag Öövel,
| 6000 kg, cca 18.009 fm., 8 mi
| aeélsodronykötél szállítására pályá
Felten és Gunilleanme 9240, Szegedi
9240, Helle Antal 10.560, Stadler Mihály
Sándor Rt. 1368 pengővel
átmé rőjű
0,
Rt.
Haidekker
Ke nderfőnőgy ár
11.760,
darah öntöti
B:
Béln
rt. 10.716,
£zilárd
X Li
és fin Mihäly
F
Fodor
ng-Merocodes-Renz nyersol
ára
álváztak:
Nemzet
, Schütz
Ganz és FT
pengővel.
bőráruk ] a — nályáztak: Wolfner
, Mantner Testvérek, Elsö Péc: Börgyär,
Adolf, Fried Bernät és fiai, Kis Test
A Szentendrei-nfon, n Raktär- Veder-nten közötti 1.
a valamint a Flórián-tér és Rnaktár-nten közötti
szon szükséres — esatornázási munkálatokra
iz T, szakaszra: Handl Gyula 9133. Danczkay
10 634. König, Román és Stein 11. ifj Halász
19.998 és Ámon Rezső 13.116 nengővel: a IT. sza
Handi Gynla 15,857, Hajnal Tmre 19.974, ifj. Ha
lász Hubert 21,494 pengővel.
jú A. szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős DECZKY LÁSZLÓ igazgató
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
fedéllemeztetők.
-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. TEL.: 1—153—50.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, KUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDIJJAL KITONTETVE
SCHMIDT FERENC |
b£dogos-, gáz-, vízvezeték-, központi 1d-
tés, hűtő és léggyár berendezési vállalat
Telefon : 137-339.
BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER-U. 40.
VITO Az
Szántó Miklós
bádogos. és szerelőmester
Budapest, VI, Horn Ede-u. 15.
TELEFON : 325-121
CSERÉPKÁLYHÁK
POSPISCHILL GSWALD-CEGNEL
Iroda : Baross-u. 69. — Telep: TÁncsies-u. 4/a.
Tei.: 143-071, Teli; 332-064,
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Ozobor-utca 6.
szobrászok
Telefon: 297-750
Kalmar Karol
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., ITI, 26. T,; 149-408.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon : 2-919-46.
szinen aszfalt műmasszából.
| PLASTILIT
DONATH ALFRED
udapest, Csengery-u. 80. T.: 124-103
pítólpari ssigetelő- és vegyianyagok gyára
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
|LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐ!-ÚT 64
Telefon: 1-328-08.
FE
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Tel.: 2-592-96,
LISKA JENÖ
Budapest,, XI., Szüret-utca 5—7.
SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNDÁNYA Pl. T.
Építőanyagipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám
, STeleton: 1-292-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlanban. , , . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárnk: Lábatlanban . , . . = 6.000 ,,
Dorogon ” 8.000 ,;
Tés; Árak : Buda-Ujlak, Kőbánya,
ogy: Nyergosujfalu évi telj, kép. 00,000.000 drb.
Cserépgyár : Buda-Ujlak 8,000.000 drb.
"
"
9 WM
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-ıer ő.
FESTEK, LAKK, KENCE, STB.
Alapttva 1834-ber Telefon : 1—834—10,
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemes, sz1-
getelőlemezek, bőrlemem, kátrány, szurok, faoomont,
bitumen, asztalt ragacs, utópító-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolinenm, Se tés saga
kátrány-paratftin, kocsíkenőcs méptsir.
--- Page 289 ---
Huszonßafodik évjolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
43—44. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Reklám nélkul
Nyugodt lélekkel elmondhatjuk Magy:
Budapest nevében, hogy köszönjük, nem ké
ha az olyan, amilyennel az utolsó
napokban bőven találkoztunk.
rország és
nk reklá
héten, az
Ilyen reklám
mot,
rélkül valahogy csak megélünk magunk is, hiszen
a magyar főváros és a magyar föld jóhírét komoly,
becsületes barátok is terjesztik, akikne
majd csak elkerülnek ide azok a külföldiek, akikre
ink van. Mert bocsánatot kérünk, de nincs
günk olyan barátokra, mint Jean Mezerette
úr, aki a Paris Sex-Appecal tizenhat éven felüli
mi csodaszép Mar
olvasóit azzal trakt hogy
4 igeto‘,
gitszigetünk „a szerelem bűvü
ja,
Sajnos, a hét hangos volt az ilyen reklámtól.
Pärizsban egy magyar leány leszü egy magyar
villanyszerelöt, a párizsi" Goubrier-uteiban egy ma
gyar szerelmespár lett együtt öngyilkos, a
Soir pedig nagy cikkben fejtege hogy a
pesti Városligetben a tizennégyéves Janikák külön
társadalmi életet élnek, egymás t ítélkeznek
és akit a maguk társadalmából kiközösítenek, annak
nines más tennivalója, mint hogy a liget vala
melyik fájáru felakasz magát. Sajnos, hogy ma
gyar szerelmesek Ikosok legyenek — Párizsban,
vagy hogy magyarok olkeseredésükben egymás éle.
tére törjenek az idegenben, ezt az európai kultúra
maj fokán mi sem fogjuk elkerülni. A Janikákról
szóló dajkamesék pedig mindaddíg meg fognak te-
remni Párizsban, vagy egyebütt, amig Jelkiismeret-
len újságírók lesznek a világon. Egészen mús a
helyzet már ott, ahol a gyilkos magyar leányt a.
külföldi mag r védő azzal akarja menteni, hogy
st puszták leánya". Ez már nem egészen k
földi otrombaság, ebben nekünk magunknak, a
magunk irodalmának is van egy kis rés A pusz-
ták vad leánya, sajnos, nem idegen a magyar büsz
között sem. Nem ok nélkül Jt óvást
vagy félesztendővel ezelőtt Darányi män mi
niszterelnök az úgynevezett falukutatók, legtöbb-
ször könnyű lekiismeretű szenzációéhes munkás-
ellen. Ezeknek a talán többnyire jóhiszemű,
de nem megfontolt tevékenységeknek eredménye az,
hogy odakint még mindig a régi. otromba vöde-
temben részesítenek bennünket, hogy a puszták vad
Tiai vagyunk, leányaink pedig a puszták vad leányai,
De mit szóljunk a Paris Sex Appeal reklámjához.
Mert amit Mezerette úr, aki állítólag Buda-
pesten járt, rólunk, a Margitszigetröl ír és pornogfáf
képekkel ékesít, az egyértelmű egy nemzetnek a
neggyalázásával. Szerinte a mi Margitszigetünkön
fiatal és vad nim pompázó meztelenségben jelen-
nek meg a hold sápadt sugaraiban. A mi strandunk
a meztelen testek kiállítása és a mi mulatóink
olyan ocsmányok, hogy ezt már a
sem ismeri. De nemcsak az írás, hanem a képek is
azudnak, mert azok sem budapestiek. A nemes
francia nemzet az ilyen aljasságokért elégtétellel
tartozik az köleseiben megingathatatlan Magyar
zágnak és fővárosának, Budapestnek.
Hát igen, ezekből a reklámokból mi máskor sem
kérünk, különösen most nem, amikor egy év mulva a
világ katolikusai zarándokolnak zezrével a ma-
rosba. Nekünk nem ilyen reklámokra van
szükségünk, hanem olyanra, hogy a frankfurti
szakácsművészeti kiállításon a magyar konyháé volt
a legnagyobb diadal. Nekünk olyan reklámra van
szükségünk, mint amilyet ennek a hónapnak az
elején a nemzetközi fürdőügyi kongresszus produkált,
amikor harminc kultürällam fürdőérdekeltségeinek
képviselői tiszteltek meg bennünket látogatásukkal.
magyar betű el
Nekünk olyan reklám kségünk, mint
amilyenben most van r. amikor pár nap
mulva itt fog szejönni a ág legfontosabb
iranszkontinentális útjának állandó nemzetközi
bizottsága. a bizottság a TLondon-istanbuli
transzkontinentälis — országútról fog tanácskozni,
amely országút Londonból vezet tíz európai orszá-
zon át Tstambulba, onnan Előázsiába, ahol eläga
egyrészt Ázsiába, metropolisok, másrészt
Afrika, a nagy delalrikai világvárosok felé. Ez a
bizottság most fogja megalakítani ndó nemzet-
közi irodáját, amelynek Budape:
Nekünk ilyen reklámokra van s nk, a többit,
a Paris Soir dajkameséit, a Paris Sex-Appeal szemen-
szedett valótlanságait, a puszták valdleı ányairól szóló
védűbeszédeket mi nem ambicionáljuk, hanem át-
engedjük ezeket azoknak, akik nem kultúrával, nem
természeti szépségekkel akarnak barátokat hódítani,
hanem akik az idegeneknek érzékeire és érzékiségére
ntaznak.
st lesz a székhelye.
3 ?
EEE Zr ms}
:
j feladatok a költségvetés
megváltoztatása következtében
Kiépül a közegészségügyi szervezet a gyermekkortól az egyetemi
hallgatókig — A kulturális kiadások lefaragásának gátat vetettek
helyzetet
A pénzügyi bizottság tárgyalásai új
teremtettek. A jövő évi költségvetés
A rosi Hirlap elsőnek jelentette,
Tibor kezdeményezésére nem fogják
vízdíjnak újabb 2 fillérrel való feleme
körülmények között a bevételek 1,214,467
csökkentek.
ütformälödett.
hogy
Zsitvay
vazni a
- Hyes
pengővel
Valamennyi párt egyformán kívánta az iskola
orvosok véglegesítését és az új status felállí a
63.000 pengőbe kerül. Örömmel üdvözölték azt a ha
rozatot is, amely szerint a képzőművészetek támoga
tását 50.000 pengővel felemelték. könyvek be-
szerzésére a Fővárosi Könyvtárnak 14.000 pengőt ad-
tak. Iskolai filmekre 20.000 pengővel többet fognak
költeni, mint amennyit terveztek.
A. Rókus. a mai állapotában nem marad
hat meg, másr azonban időszerűtlen a mostani
helyéről kitelepíteni. Régen gondolnak arra, hogy
a kórházat átépítik és ax 77 7rontot a Stáldly-utcú-
ban fogják kiképezni. Itt a fővárosnak már van
telke, de még egy másikat is hoz kell szerezni
és erre a célra 50.000 pengőt szavaztak meg.
kisebb tétel is szerepelt.
Azonkívül még három
Mindezek az új kiadások 142.810 pengővel
emelték a kiadásokat,
Ha ezeket figyelembe vesszük, úgy a pénzügyi bi
zottság által megszavazott költségvetés a követ-
kező. Kiadás 166,483. pengő, bevétel 157,621.009
pengő, a hiány 5. pengő, amihez hozz ul
még a légvédelmi kiadásokra 2.5 millió pengő. Ez-
zel a javított költségvetéssel foglalkozott a hét min-
den napján a főváros pénzügyi bizottsága, amely-
nek tárgy elnöklő Karafiáth Jenő fő-
polgármesteren Szendy Károly polgármester
mellett mindvégig résztvett Schuler Dezső alpolgär-
mester is, aki nemcsak saját ügyeire vigyázott, ha-
nem a külföldön időző Lamotte Károly alpolgármes
ter felülvizsgálata alá tartozó tärgyakat is kép
viselte.
A Fővárosi
Schuler Dezső dr.
alpolgármestert,
Hirlap munkatársa felkereste
aki a költségvetés változtatásáról a következőket
mondotta;
jelentőségűnek tartom a
zére megszavazott 14.000
Ezen a pénzen kizd
vásárolni. Maga az :
íga min-
nagy
nyviar rés:
pengős költségtöbble tet.
lag könyveket fogunk
de az elvi fonto.
— agyon
szeg is számottevő,
dennél nagyobb. A fővárosi könyvtár kultúr-
missziójával mindenki tisztában 1 és mégis
évek óta nem lörtént egyéb, mint a költség-
vetés lefaragása. Ennek a rendszernek most
vége van. Még Liber alpolgármester alatt dol
goztam SZOC álpolitikai ügyosztályban, ami
kor a rosi könyvtár aranykorát érte és
ekkor fordítottuk a legnagyobb összeget a
Jöttek a nehéz idők és a
kellett építeni. Most
fordulathoz.
könyvebeszerzésekre.
szanálás, mindent le
azután elérkeztünk a
Végre felemelhettük a könyvek vásár-
lására szánt összeget. Még nin i
pénzünk, hogy új nyvtárakat
dezhetnénk he, de majd arra is sor kerül,
ki Az iskolaorvosi intézményt véglegesít-
hetjük és mihelyt a költségvetés jóváhagyása
megérkezik, azonnal hozzdläthatunk a status
megállapításához. A ‚is olaorvosokat most egy
esztendőre neveztük ki és így van elég idő a
tés végrehajtására, Ezzel régi kíván-
sága teljesü iskolaorvosi karunknak,
amelynek működését igazán mindenki csak a
legnagyobb elismeréssel kísérte. Hosszú évek
óta fáradnak ezek a lelkes emberek, hogy az
ifjúság egészségét megóvják és megérde mlik,
vegleges
hogy végre az ő jövöjükröl is gondoskodjék d
jőváros. De a reformnak nemcsak ezzel a ré
szével szeretnék foglalkozni. hanem ki akar
nám emelni magának az intézménynek nagy
jelentőségét is.
Nagyon fontos az ifjúság eg
ápolása.
észségének
lent megtett és
séget tanusi
entékeny részét
A főváros a maga részéről min
a legmesszebbmenő áldozatke
totta, hisz költségvetésünk jel
fordítjuk — szociálpolitikára.
— Az iskolaorvosi intézmény
az a rendeltet hogy
bevezetésének
a felnőtt korig vé-
igkísérjük az ifjúságot és ahol egész-
ségügyi beavatkozásra van szükség, ott
idejekorán közbelépünk.
születéstől egé
Az
még
iskolaorvosok vi
olao egesítésével
történt valami,
amiről a
időben
örömmel számolhatok be. Az egyetemi ifjúság
maga vette kezébe ennek a problémának meg
oldását, kiharcolta, hogy
az egyetemeken is kötelező lesz az or-
vosi vizsgálat.
A kis gyerekeket 2—3 éves korig a Ste
vesület veszi gondozásába. Megfelelő
után kiállít; ik az gügyi la
ovodáb
az apróságok, ahol már az iskolanővére ek és
berendezésé Ázutó in
testi
éről.
iskolaorvosok kezébe kerülnek. Az
lapot megkapják az iskolaorvosok is és enne
alapján !
tovább folytatódhatik
i felügyelete, Idővel
intézményt a Özepiskol: ákban
most nm gyetemi ifjúság is törődni fog a
fiatalság A legújabb döntés
szerimt
a Tudományegyetemen az első és ha-
todfélévesek kötelező egészségügy
vizsgálat alá ker k, aki vonakodi
ennek eleget tenni, nem kapja meg
a leckekönyvét.
ülünk ennek az isnak és éppen most
készül egy felterjesztésem, amely azt eélozza.
a fiatalságnak ezt az al:
is támogassa, Mi hajlandók vagyunk a
figyelési lapot azoknak az orvosoknak a ren
delkezésére bocsátani, akik az egyetemen az
egészségügyi álatot végzik, Kórtanilag
ennek nagy jelentősége van, mert az orvos
nemcsak azt tudja meg, ami van, hanem azt is,
hogy város
meg
VIiZS£
ami volt.
Milyen Jesz sek és a segélyre
rultak idei téli kérdeztük.
Minden - marad giben. Számolnunk
ilta élelmi
nos dr al. Minden
drágább, mint egyév előtt volt. Arra
töfekszünk, hogy ugyanolyan tápér , de ol
csóbb ételt tudjunk adni az arra rászorultak
az a kijelentésem mig
hogy
nak. Azt hiszem, hogy
denkit megnyugtathat,
minden marad úgy, ahogy eddig volt,
egyetlenegy rászoruló szegény embertől
sem vonjuk meg a főváros támogatását.
örömének adott ki
Schuler alpolgármester m
fejezést azért is, hogy a képzőművészek támogatá
sára a főváros a jövőben nagyobb gondot fordít. Az
50.000 pengőnek egyrészét nem is annyira múzeumi
ékű képzőművészeti alkotások vásárlásá fordít
k, hanem kiszakítanak egy bizonyos összeget
ezt a művészek karitatív támogatására
fel.
és
használják
--- Page 290 ---
Győzött a főváros álláspontja:
Lamotte alpolgármester százszázalékos
eredményt ért el a svájci döntöbirösägnäl
Tíz nap előtt utazott el Lamotte Károly dr. al-
polgármester Beliczay Imre dr. főjegyző társaságában
Svájcba az 1914. évi 158 millió koronás kölcsön v
kérdésének rendezésére, Hétfőn este tért vissza
Lamotte Károly alpolgármester, akinek svájci út-
járól és annak eredményéről a Fővárosi Hirlap
illetékes helyen a következő érte
Nem kis dologról volt szó Svájcban. k most
tán, hogy milyen veszély fenyegette a
A külföldi hitelezők mindenáron aranyban
kívánták Budapesttől a törlesztést és a kamatokat
Ez azt jelentette volna, hogy 30 millió újabb teher
hárul a főváros lakosságának vállaira.
A fővárosnak az volt az álláspontja, hogy az
1914. évi 158 millió koronás kölcsönt ötféle valutában
kell visszafizetnünk, de semmiesetre sem aranyban,
A. hitele azonban nem engedtek fő
kénytelen volt a végső eszk fordulni:
tott bíróság döntésének kikéréséhez, amelyet az o08s-
ést szerezte:
látszik
fővárost.
és a
tendei egyezmény lehetővé tett.
Nagy lelősséggel indult La dr.
alpolgármester Beliczay Imre dr. főjegyző társasá-
güban Sväjeba. Pén
lasztott bírósi
bíró
ank
vezérigazgatója.
"ken volt a döntés Lausanneban.
g elnöke Plinio Bolla dr. svájci
volt, tagjai pedig: Alfonz Ehinger
Posch Gyula, a Pénzintézeti Köz
Lamotte alpolgärmesternek
tségi
bá
pont
Max Vischer bázeli ügyvéddel, a hitelezők képvise-
lőjével kellett megküzdenie.
A döntőbíróság száz százalékban a főváros
álláspontját tette magáévá.
Ha ez nem így történik, akkor
pengővel többet kellene felvenni
1 és fél millió
€ már az idei költ-
ségvetésbe is. Az ügy elintézése azonban, amelyet
Szendy Károly polgármes és Lamotte Károly
alpolgármester saját
felelősségükre vállaltak, nagy-
szerűen sikerült.
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt
LAMOTTE KÁROLY dr.
alpolgármesterrel,
aki a következőket mondta:
— Nagy örömömre szolgál, hogy sikerült a
főváros érdekeit megvédenem, A külföldi köl-
csönök rendezése ezzel időre lezárult.
Nemrégen a Mende e hozott
7 millió pengőt a f. , most pedig sikerült
elhárítani azt a veszélyt, hogy évenkint 114 mil-
lióval többet fizessünk.
Lamotte Károly alpolgárm: r svájci útjának
örvendetes eredménye úgy a főváros vezetősége,
mint a magyar pénzügyi körök előtt a legteljesebb
megelégedést váltotta ki.
S örténelmi (fórumot és mondUunen
a városrendezési és magánépítési ügyo:
rpád-híd óbudai hídfője körül elter város
rendezés csolódik bele ez a terv, amely-
nek célja óbudai Fórum és ehhez kapcsolódó monu
mentális főút kikép most feltárás alatt levő
Az
rész
se a
római katonaváros amfiteätrurätöl az aquineumi
cirkuszig.
A magasépítési ügyosztály most
tásokat, amelyek befeje:
végzi a számí
ése után történik majd ál-
läsfogla a szép terv dolgában, amely két tehet-
séges építőmérnöktől: Olgyay Viktortól és Olgyay
Aladártól, néhai Olgyay Ferenc festőművész fiaitól
származik, A két fiatal mérnök jelenleg Ameriká-
ban van, ahol a Kolumbia-egyetemen végeznek egy
éven át tanulmányokat.
A terv
akarja hangsúlyozni
den régi emléket lető
úgyhogy a főváros né azt az időhangsúlyt,
amelyet pedig méltán megérdemelne. Az e eti vá-
rosmagban, Öbudän folytatott ásatások bizonyítják,
hogy milyen nagyszerű történeti értékei vannak,
amelyek nemcsak régészeti, hanem — városrendezési
szempontból is kihasználhatók. Ilyen nmel nézve,
rendkívüli jelentő hogy benn, a város testében
mindenekelőtt
Ak
fővárosunk nagy multját
zdelmes idők szinte min-
Budapest areculatäröl,
itözi
van a tömöttmészkőből épült amphiteatrum, amely
minden nehézség n6lkül kapcsolatba hozható az
al. Az út irányát meg-
aguincumi római cirkus
szabja a római vízvezeték vonala, vagyis az út tör-
ténelmi alapokon vezethető.
Az út egyik végpontja ez Aquincum néven is
mert polgárváros, a cirkusszal, amely tulajdonk6p
pen egy egység a katonavárossal, a castrummal,
amelynek amfiteátruma feltárás alatt van. Ehhez
kapcsolódik a kereskedők és iparosok letelepedéséből
állandósult k őváros, amelyben kiszolgált kato-
nák teremtették meg a veferánus-várost.
A tervezett Árpád-híd óbudai hídfője körüli ren
dezés révén mintegy 600 X 600 méter terület lebon-
tásra kerül, Ebbe a területbe beleesik a volt cas-
trum és a veteránus város, ami biztos kilátást nyujt
nagytömegű és értékes leletekre.
A fővároshoz benyujtott terv
egy új Fórummal vagy fórumszerű úttal,
a Via Antica-val akarja kihangsúlyozni a
történelmet.
Az amfiteátrumtól a római aqueductus vona-
lán az aguincumi cirkuszig haladó út helyenkint
50 méter széles lenne, átlagos szélessége pedig 32
veznek Öbudára
vonalán el lehetne helyezni az ásatá-
sokból e lt és a további városrendezés folya-
mán bizonyára nagy számban napvilágra kerülő
fragmentumokat és így ez a történelmi út gyönyörű
Passagiata Archeologica-ot alkotna.
A Via Antica észak fel& a Bécsi-út tengelyének
egyenes folytutásába esnék és forgalmi szempontból
is elsőrendű fontosságú tengelyévé
válnék az sz
tiszta karaktert
méter, FE
ésnek
zerint
az út a Közmunkatanács új rendelkezési ter-
vébe teljesen : beilleszthető.
Számítások azt mutatják, hogy a rendezési terv-
nek ez a módosítása nem járra aránylag nagy költ-
séggel. Az amfiteátrum előtti téren két háznak rész
ben való és egy épületnek teljes lebontása válnék
szükségessé. Az út folytatá pedig a Közmunka-
taná terv te rint ú levágandó Pacsirta-
mező-utca házait érintené.
Ezzel a tervvel, mondják a tervező mérnö-
kök, „az eddigi félmegoldással szemben az
óbudai amfiteátrum teljes egészében feltárható
lenne és a tömöttmészkőből épült színház, 120 és 1(
méteres tengelyekkel, 50.000 köbméter föld elhordása
árán felszínre kerülne, A lesüllyesztett gyepágyba
fektetett és így a régi nívót elért amfiteátrum
körül
giratoire-forgalom alakítható
veronai mintára.
Ezzel a körforgalmi tér minden oldalról impozáns
betekintést ad a 7 méter mélyen fekvő arénába.
még egy érdekes gondolatot.
Felvetnek azután
az amfiteátrum felét rekonstruál
4000 ülőhellyel ellátott szabadtéri színházhoz
jut a főváros,
hozzá a legérdekesebb színházhoz, amelyet csak el-
képzelni lehet.
A főváros zetősége abban igazat ad a terv
nek, hogy a Via Antica és mindaz, amit még hoz
fűznek, Budapestet egy új szépséggel szaporítaná és
az idegenek számára új mevezetességet jelentene.
Éppen ezért kívánatos volna, hogy a megoldás ne
kerüljön túlnagy áldozatba és a szép terv keresz-
tülvihető is legyen.
Az amphiteatrumot a minap megtekintette
Schuler Dezső dr. alpolgármester, Némethy Károly
vár:
adn
ki római és
Ha
dr. tanácsnok é Nagy Lajos muzeumigazgató. A
szemlén elhatározták hogy az amphiteatrumot
á teszik szabadtéri játékok
restaurálják és alkalmai.
rendezésére.
Közös sírba temetik a budapesti
Hősök Temetöjenek. osztrák halottait
Felálli
Közeledik a szomorú halottak napja, Gyertya-
fénybe, virágdíszbe borulnak a budapesti temetők
és felkeresi a kegyelet a világháború hősi halottai-
nak nyugvóhelyet is,
A gyönyörűen kialakult hősi temetőre büszke
lehet a főváros, mint ezt az itt megforduló külföldi
katonai előkelőségek minden alkalommal hangsulyoz-
zák, Közadakozás táplálja a temető anyagi szükség-
letét, de nagy áldozatot hoz az elhunyt hősökért,
mint minden szépért és jóért, maga na főváros és
k a mohamedán vallású bosnyák hősök emlékművét
kegyeletes gondban részesíti a hősi temetőt a köz-
egészségügyi ügyosztály élén, Salamon Géza dr. ta-
nácsnokkal, Nag eretettel végzi munkáját a hősi
temetők felügyelősége, amelynek buzgó — vezetője
vitéz Váry Béla ezredes.
Most már végső kialakulásához közeledik a
Hősök Temető. melyben közel 18.000 h halott
pihen, Ezek között 10.000 a magyar, a többi pedig
más nemzetbeli katona: szövetséges, egykori ellen-
ség, akivel egyformán megbékélt a hősöknek kijáró
Budapest, 1937 október 27.
kegyelet. A temető központja a Hő.
lopa, amelyen. kívül felállították még a
szobrászművész özvegyétől
rot és a Hungária-szobrot,
Kaszinó ajándékozott.
Külön emlékműve van
Emlékosz-
Beszédes
megvásárolt Eskü-szob-
amelyet az Országos
a temetőben pihenő 13
bolgár hősnek, a 191 németnek, akiknek emlékmű
1 Hitler-vitézt, nemrégiben
fehér
oltárt
vét, a vigyázzban álló
leplezték le és az olaszoknak, akiknek
márványtáblával — megjelölt sírja
emeltek,
Mint a Fővárosi Hírlap értesül
fin emlékművet állítanak fel a Hősök Temető.
1530
körébe
az osztrák hősi halottak emlékműve, amely
nem szobor, vagy oszlop lesz, hanem ossa-
rium, csontgyüjtő kamara,
Ennek felépítése után az osztrák hősi halotfakat,
száma 533, az eddigi sírokból exhumäljak
írba, az ossariumba helyezik. Ez az ér-
megoldás teljesen eltér a többi nemzet ta
rendjétől.
dekes
metői
Elkészült a török
is, amely
hősi halottak
Ankarában tervezett,
tású osziop,
és nyugati szobrászművész
emlékműve
küiönös ha-
a keleti et keveréke.
A török hősi halottak parcellájának kijelölését
hosszan tartó, érdekes vitás ügy elintézése előzte
meg. Ebben a parcellában voltak eredetileg elte-
halottak is, vallásukra való
rök részről mozgalom indult meg,
metve a bosnyák hősi
tekintet nélkül.
hogy a parcellában a török hősi halottak mellett
más memzetségűek közül csak mohamedán — vallá-
súak nyugodjanak. Hosszadalmas el. után si-
került ezt a kivánságot keresztülvinni,
A nem mohamedán bosnyákok tetemeit ex-
humálták és a temető más részén helyez-
ték el.
bosnyákok, más bosnyák társaik-
nemzetek hősi halottai kö.
nban pihennek a Hősök Te
halott van itt eltemetve.
Utänuk az oroszok etkeznek, akiknek száma
1700, az olaszoké 1550, a eseheké 800, a lengyeleké
540, az osztrákoké 533. A temető angol hősi halottja
A kitelepített
kal együtt, az idegen
zött a legnagyobb sz
metőjében: 2500 bosnyák
mindössze egy tiszt. Ugyancsak 1-1 a belga és
perzsa hősi halottak száma. A francia hősi halot-
tak között 1 tiszt pihen, a többi spahi vitéz.
Az idegen hősi halottak, akiknek sorában még sok
más nemzetiségű is van, nem szaporodnak, csupán
a agyarok 10.000-es ma növekszik. A Hősök
Temetőjébe az utóbbi időben évenkint 20—25 olyan
magyar kerül, aki a világháborúban szer: rok-
kantsága vagy betegsége következtében | meg.
Ezeknek is kijár örök nyugvóhely a Te-
metöje.
ho ll]
Üzemi munkarend, berrendezes,
családi bér, karácsonyi segély
a munkásügyi bizottság előtt
A munkdsü bizottság pénteken délelőtt 11
órakor ülést tart, amelyen napirendre kerülnek
mindazok az intézkedések és események, amelyek
ennek a kiváló missziót teljesítő bizottságnak leg
utóbbi ülése óta történtek és amelyek ismét bizony-
ságot tesznek arról, hogy Szendy Károly polgár.
mester, Morvay Endre dr., az üzemi ügyosztály ve.
zetője teljes szociális érzékkel viselik gondját a
főváros üzemeinek kötelékébe tartozó munkásoknak.
Ezt a törekvést nagy buzgalommal és szakértelem
mel mozdítja elő Reminiczky Lajos tan egyző, a
bizottság előadója, aki a pénteki ülés elé újból tar
talmas előadói jelentést terjeszt.
Beszámol a jelentés arról, hogy az országgyűlés
nagyjelentőségű törvényjavaslatot fogadott el, amely
a munkások munkaidejét, legkisebb munkabérét és
fizetéses szabadságát szabályozza. Bemutatta a je
lentés a drágasági indexet, amely a drágaság lassú,
de állandó növekedését bizonyítja. Részletes kimu
tatást terjeszt elő az előadó a munkásközvetítő egy
évi munkásságáról, amely a várakozásokat teljesen
kielégíti. Ismertette a jelentés a polgármester ren
deletét, amelyben a székesfőváros intézményeinél és
üzemeinél balesetelhárító bizottságok megalakítását
rendelte el. Október 7-én kelt rendeletével a polgár.
mester az 1936-ban engedélyezett hétvégi munka
szünetet 1938 május 15-ig fenntartja.
Hegedüs Bertalan dr, törv. hat. biz. tag indít-
yt nyújtott be, hogy egyelőre az Elektromos-,
Gáz. és Vízműveknél a munkásoknak — családi bér
és mint a múlt évben, karácsonyi
Művek vá-
engedélyeztess:
segélyben részesüljenek. Az Elektromos
lasztmánya hasonló indítványt tett.
A három nagyüzem vezetősége a XIII. ügyosz-
tállyal egyetértően nagyrészt elkészítette az üzemi
munkarendet és a munkabérek rendezését. Novem-
berben a bizottság elé tervezet kerül arról, hogy
miként lehetne a szakmányváltásos munkások mun-
kaidejet az eddigi 56 óra helyett 48 órában megálla.
pítani. Végül jelenti az előadó, hogy a Munkásügyi
Almanach első kötete november első felében meg
fog jelenni.
s PNEUCIT"
TÖLTŐTOLL CILCER
ÉS TÁRSA
áviátszó testtel, arany tollal papirüzletöben
16 pengő
--- Page 291 ---
Budapest, 1937 oktöber 27,
Bánhida és Kelenföld
a jövőben együttműködik
Befejezödtek a kooperációs tárgyalások — Aquincumban
15000 kilowattos átvevőtelepet építenek — Morvay Endre
üzemi tanácsnok az energiatörvény fővárosi végrehajtásáról
Az utóbbi időben sok szó hangzik el az elektro
mos áramszolgáltató telepek kooperációjáról, Bor-
nemisza Géza ipari miniszter az elöharcosa e gon-
dolatnak és az elektromos centrálék együttműködé.
sét elengedhetetlenül szükségesnek tartja. Nagy 16-
pést jelent ezen az úton Bánhida és Tatabánya ko-
operációja, aminek különös jelentősége van a fővá-
ros szempontjából is, mert az Elektromosművek már
régen együttműködik Bánhidával és a Beszkárt is
jelentékeny mennyiségű áramot 9. át a bánhidai
központból. Az együttműködést azonban csak úgy
lehet elérni, ha a nagy elektromos áramszolgáltató
telepek ugyanarra az áramelőállításra, illetve tel-
jesen azonos áramtermelő berendezkedésre térnek
át. Ilyen irányban tett lépéseket a főváros és a
bánhidai, valamint a kelenföldi centräl6 között a
kooperáció tulajdonképpen már biztosítva is van.
A Fővárosi Hirlap munkatársa felkereste
Morvay Endre dr.
tanácsnokot,
következő felvilágosítás szolgált:
A Dunántúli Villamossági Reszveny-
társasággal hosszú heteken át folytattunk tár-
gyalásokat és ezek a megbe: lés ek most any-
nyira előrehaladtak, hogy a végleges megálla-
podáshoz közeledünk. A megállapodás lényege
az, hogy
a bánhidai centrálé és a kelenföldi
központ a jövőben együtt fog működni.
Mindenekelőtt Aquincumnal meg akarjuk épí-
teni az új alállomást, amelynek útján 15.000
kilowatt áramot tudunk átvenni a bánhidai
nagyfeszüliségű vezetékből. Ha ezt keresztül
vittük, úgy a kelenföldi telep biztonsága meg-
oldottnak tekinthető, mert ha valami baleset
következtében a kelenföldi telep leállna, a Bán-
hidáról kapott árammal legalább a — primér-
szükségletet el tudjuk látni. Ez azonban még
nem oldotta meg teljesen az áramellátás kér-
aki a
dését, hanem más tervv is foglalkozunk. A
Fővárosi Hirlapban már jelentettük, hogy
a Rérészzüteai telep gyors ővítésén dolgo-
zunk. Éppen a: üzembiztonsä-
got tulajdonképpen a Bánhic ával való együtt-
működé. valamint az új erőműn kibővítése
hozza ik meg, a két reformot szekapcsol-
tuk, junktimba hoztuk egymással és így mind
a két megoldási lehetőség együtt kerül a fő-
máros közgyűlése elé.
Ha együtt dolgozhatunk Bänhidäval
és a Revesz-uteai telep már kibővített
formájában
működik, úgy Kelenföld
is el tudjuk
jelenlegi áramszi
De nemcsak arra kell gondolni, hogy esetleg
valami baj történhetik, hanem számolni kell a
természetes Je. jlődéssel is. Budap elektro-
igénye állandóan emelkedik és
ég van a különböző erőművek együtt-
működésér
nélkül átni Budapest
ségletét.
— Szükség van az új állomásra! Hiszen
Óbudán már van kapcsolóállomás, amelynek
vén a bánhidai erőmű árama átvehető a főv
rosi vezetékbet — érdeklődtünk.
— Igen, van már egy alállomásunk a Kő-
téren. Innen át tudunk venni 4—5—6000 kilo-
wattot. Ezt az áramot eddig a Beszkárt hasz-
nálta fel, de igénybe vette a rendelkezésünkre
álló mennyiséget az Elektromosművek is. Eset-
leg többet is átvehetnénk ezen az úton, de nem
az a fontos, hanem az áramelosztó szerepeket
is figyelembe kell venni. Egyedül a köteri alál-
lomässal nem dolgozhatunk százszázalékos biz-
tonsággal, ellenben,
ha az aquineumi alállomás is működni
fog úgy az egész budapesti vezetékkel
meg tudjuk teremteni a végleges kap-
esolatot.
Igy azutän leh sz, hogy Bánhida és
Kelen sa. leges kontaktusban
marad k Budadost érdekei forognak
án, hanem a kapcsolat megteremtése
e a bánhidai centrálénak is, mert ha
Bánhidán valami baj támadna, úgy Kelenföld
majd kisegíti. Éppen azért, mert ennek az al-
állomásnak létesítése egyformán érdeke Bán-
hidának és Kelenföldnek, a költségeket nem-
csak a főváros fogja viselni, hanem azokhoz a
bánhidai centrálé is jelentős összegekkel hozzá
járul.
— Mikor készülnek el ezek az új berendez6-
sek?
— Ezt hamarjában így nem tudnám meg-
mondani. Az átvevőállomás költségvetése már
megvan, a berendezés minden részletével tisz-
tában vagyunk és így az átvevőállomás léte-
s ítéséhez igen hamar hozzáláthatunk.
1939-re az uj alállomás bizonyára el fog
készülni.
Ugyanerre az időre szeretnénk a Pévész-utcai
telepet modernizálni és megnagyobbitani.
Meggyőződésem szerint ez sikerülni is fog, de
ennek az új telepnek kalkulációja még nincsen
zerzéséről
dolgokról
modern gépek b
mivel an ú
ek elég hosszú ideig el-
húzódnak, a gyáraknak i időt kell adni arra,
hogy az új berendezést elkészítsék, de az nem
vitás, hogy időre elkészülünk, vagyis két év
mulva feltétlenül üzembehelyezzük a megna-
gyobbított Révész-utcai telepet.
A Révész-utcai telep
a kelenföldinél tíz százalékkal
fog olcsóbban termelni
Nemrégiben kint járt a szakértői bizottság a
helyszínen és megállapította, hogy magát a géphá
zat nem szükséges kibővíteni, van hely az új gépek
meg teljesen. A
még tárgyalunk é
van szó, a megbe.
felállítására, ellenben a kazánház at emeletráépítés-
sel kibővítik,
Az igazi újítás az, hogy
előtétturbinát állítanak fel,
amit nagyobbnyomású és megfelelően tülhevitett
gázzal fognak táplálni. A legérdekesebb, hogy a tech-
nika néhány év alatt rengeteget fejlődött és bár az
elektromos áram előállítása eddig is eléggé olcsó
volt, az új berendezéssel tíz százalékkal tudják mer-
Tizenkét esztendőre v
a statisztikai adatok, Eszerint
költségeket.
meg
sékelni a
menően vannak
1 kilowattóra áram előállítására a régi je
pcken 2 kg. szenet kellett felhas
kelenföldi telepen ngyanennek az erőnek elő-
teremtésére már csak 80 deka kell. Most
azután még további 8 dekával lehet majd
csökkenteni a hőtermelő anyagot.
Az anyagtakarítás természetesen jelentős pénzügyi
hasznot jelent.
12 évvel ezelőtt évente
séglete volt az Elektromosműveknek.
24.000 vagont használnak fel. Az igazi
ebből még ki sem tűnik, tudni kell
hogy z Elektromosművek jelenleg éppen kétszer-
annyi áramot állít elő, mint azelőtt. Ha a régi
pek dolgoznának, úgy 54.000 vagon volna a
séglet és ez az óriási mennyiség esett le most 24.
vagonra. Itt van az igazi nagy megtakarítás:
Az Elektromos művek vezetősége úgy számít,
hogy 6 hónap fog eltelni még a gyárakkal való tár-
gyalással és ugyancsak 6 hónapra lesz szüksége a
aknak arra, hogy a gépalkatrészek legnagyobb
szét leszállítsák. Ha semmi akadály közbe nem
N,
16—18 hónap alatt a Révész-utcai
berendezése elkészíthető.
November végére vagy december elejére várják
az energiatörvény módosítását és
97
27
28.000 vagon szénszük-
Most csak
megtakarítás
ugyanis azt,
telep új
ennek egyes vonatkozásai érinteni fogják a
Bánhida— Kelenföldi megállapodásokat is.
Ezzel nincs lezárva az elektromos-kérdés végleges
megoldása. A fővárosnak feltétlenül vagy új telepet
kell építenie magában a fővárosban, vagy pedig
Bánhidához hasonlóan egy másik új teleppel kell fel-
venni a kapcsolatot. Ez a probléma nagyon égető,
mert egy új telep létesítése 4—5 esztendőt vesz
igénybe, tehát az új erőmű építéséhez is hamarosan
hozzá kell látni, mivel a főváros elektromos energia-
szükséglete állandóan emelkedik.
A nemzet színháza
Színház százéves jubileumát üli. Az
girlandokkal vonták be, a köl-
csönkért épületet, amely tulajdonképpen a Nép-
szinház — épülete, —zászlódíszbe — borították, szé
nemes, őszinte és becsületes szónoklatok hangzanni;
el, a tegnagyobb magyar élő író prológját szavaljok,
fényárban úszik a Blaha Taujza-tér és a napisajtó
hasábjain harsogó vezércikkek ünneplik a nagy
escményt. Valóban valamennyiünk szívét megfogja
a magyar kultúrának ez a nagyszerű ténye, hogy a
nemzet színháza immár száz esztendeje jó- és bal-
sorsban gyönyörködteti a szép iránt érzékeny lelke-
ket. Budapest székesfőváros lakossága adja leg-
nagyobbrészt ennek a színháznak a közönségét is,
amely nemcsak Budapesté, hanem az országé is. Ez
a budapesti közönség, amely a nemzet színházát
mindenkor a száz esztendőn át a legnagyobb szere-
tettel kultiválta, most is első a hódolók között. Ez a
közönség tette naggyá a színházat és ez a színház
tette magyarrá, műveltté és irodalombaráttá a buda-
pesti közönséget, Budapest polgársága a nemzet szín-
házának legszorgalmasabb, leghűségesebb látoga-
tója volt mindenkor és ha a magyar nyelv, a magyar
költészet, a magyar irodalom ápolásában, a magyar
memzeti szellem ébrentartásában ez a színház to-
vábbra is elől fog járni, akkor a budapesti közönség
mindenkor hű marad hozzá.
*
A Nemzeti
eszlőpokat zöld
Érdemes ennek a színháznak a multjäröl
pár, talán kevésbé ismert adatot elmondani.
Mindenekelőtt meg 1 állapítani, hogy az ün-
nepléssel egy kicsit elkéstünk. Hiszen a színház 1837
augusztus 22-én nyílt meg országra szóló ünnepségek
között. Pontosan a százéves évfordulóra az idén
mindössze néhány figyelmes ujság vezércikke emlé-
keztetett. A Nemzeti Színház tagjai augusztusban
még vakációztak. A közönség ugyan egy kicsit eso-
dálkozott, hogyha félben nem is hagyták a szabad-
ságukat, de legalább megszakíthattták volna egy
estére, hogy áldozzanak azok emlékének, akik a szín-
házat létrehozták. Nem szemrehányás akar ez lenni,
egy
mert hiszen ünnepelni augusztus helyelt októberben
is lehet és ma is meg lehet emlékezni arról a csodá-
tatos, lelkes munkáról, amelyet Fölváry Gábor, Pest
vármegye alispánja ennek a színháznak létrehozá-
sáért folytatott. Ma is meg lehet emlékezni Zitter-
barth Mátyás építészről) aki két év alatt építette föl
a színházat, amelynek első neve nem Nemzeti Szín
ház volt, hanem Pesti Magyar Színház.
A megnyitó előadás műsorán Heinisch karnagy
ünnem nyitánya, Vörösmarthy alkalmi allegórikus
játéka, az Arpád ébredése, Rózsavölgyi Márk magyar
tánczó szerzeménye és végül Schenk Belizár című
tragédiája szerepelt.
Hogy miért kellett idegen tárgyú művel nyitni
a magyar Nomzoii Színházat, az ma is titok, pedig
a sajtó ezelőtt száz esztendővel is hosszadalmasan és
hiába talályatta,
Persze az indulás, mint mindenhol, itt is bajok-
kal járt. Pest vármegye házi kezelésben tartotta meg
a színhazat és Bajza Józsefet tette meg direktornak.
Nem akarunk kegyeletet sérteni, de történelmi tény,
hogu Pest varmegye úgy gyámkodott a fiatal szín
ház fölött, mint ahogy a vidéki lapokban szoktuk
olvasni a vidéki nagyvárosok színügyi bizottságai-
N működését. Bajzának igen sok baja volt Pest
megyével, akárhányszor többet akart az iroda-
tomhoz érteni, mint ez a nagyműveltségű igazgató.
És Bajza, aki irodalmi ember volt, egyszerre csak
azon vette észre magát, hogy a feje fölé kerekedik az
opera, amely akkoriban még igen vidám és könnyű
műfaj volt és az operával együtt Schodelné, a Dri-
madonna, akinek népszerűsége hamarosan minden
irodalmat és minden művészetet verni kezdett.
Bajza nem birta sokáig, hamarosan elhagyta a
színházat, amely azután még jobban süllyedt. De
Dajza azért szívén viselte színház sorsát és röp-
iratban támadta a nemzetközi operákra utazó rezsi
met. Akkor százhúszezer lakosa volt még csak Buda-
pestnek, de Bajza a Nemzeti Színháztól várta ennek
a lakosságnak megmagyarosítását. Irodalmat, mű-
vészetet követelt.
Első eredménye az lett, hogy Bajza röpirata nyo-
mán még jobban züllött a színház, míg nem aztán
az országgyűlés vette kezébe annak ügyét.
A Pesti Magyar Színház 1840 augusztus 88-án
felvette a Nemzeti Színház nevet,
1843-ban megszünt a házi keze.
bérbeadták Bartay Endrének, aki nagyszerű direk-
tornak bizonyult, Ő indította meg a magyar dráma
irodalom fejlődését, a népéletből merített tárgyra
írt ki pályázatot. Az írók pedig egymás után szállt.
tották darabjaikat: Szigligeti, Nagy Ignác, Vachot
Imr ötvös, Czakó, Obernyik. operettnívón álló
0D€ után komoly dalművek is következtek, Erkel
Ferenc úttörésével.
Bartay erkölcsi diadalt aratott, de anyagilag
belebukott vállalkozásába. Utóda: Ráday Gedeon.
Alatta a nívó emelkedett, a színészet fejlődött, a da
rabok javultak. Ráday Gedeon alatt adták elő elő.
ször Scribe Egy pohár víz-ét, amely az akkori dara
bok között a legtöbb előadást érte el. Nem is csoda,
hiszen ezt a darabot a mult esztendőben a Művész
Színház is fölelevenítette.
*
Az abszolutizmus alatt, egészen 1870-ig, a hely
tartó tanács, helyesebben Albrecht főherceg uralko-
dott a színházban. Hogy milyen volt az a korszak,
arra vonatkozólag elég annyit mondanunk, hogy
minden előadás előtt a Gotterhaltet játszotta a zene-
kar. Az igazgató Simoncsics János volt, aki az al-
ispáni székből került az igazgatói székbe.
Az ötvenes években Festetich Leó gróf lett az
igazgató, Simoncsics pedig a gazdasági dolgokat ke-
zelte, Festetich után ismét Ráday Gedeon követke.
zett. Festetich alatt túlsok volt az operaelőadás, Rá
day több súlyt vetett a drámára.
1860-ban két esztendőre Nyéki Mihály állt a
színház élére, majd egy jó üzletember, Radnótfay Sá-
muel váltotta fel őt. Ő alatta lassan átvette a szín-
58, a szímházat
| ház vezetését Szigligeti. Az első jubileumot, a szín
ház megnyitásának huszonötödik évfordulóját, 1862
augusztus 22-én ünnepelték az Árpád ébredése elő.
adásával.
Szigligeti Ede nevéhez fűződik a Nemzeti Színház
történetének egyik legszebb korszaka, de a színház
történetét ettől kedve már körülbelül mindenki
ismeri. Paulay Edére, Keglevich Istvánra, Tóth
Imrére, Somló Sándorra, gróf Bánffy — Miklósra,
Ambrus Zoltánra, Hevesi Sándorra, Voinovich Gé-
zára hárult azután az idők során a feladat, hogy a
nemzet színházát kormányozzák. (p. b.)
--- Page 292 ---
Budapest, 1937 oktöber 27.
ELŐFIZETÉSI ÁR:
Félóvre . . . . . a. s . .
egész ÉVTe 4. . . . . a. . 5
Olvasóinkhoz
hetilapok a
Mindszentek
n tott nyomda
héten nem jelennek
a Fővárosi Hirlap
10-én fog
12 pengő.
24 vengő.
N
Halottak
net miatt a
meg. Ezek sze
legközelebbi száma november
ismét megjelenni.
Fővárosi Hirlap, Budai
getlen Budapest,
Hirlap. Füg-
Uj Budapest, Ui Főváros.
Városházi dőtisztv iselők kitüntetese. A kor-
mányzó a Miklós-híd létesítése körül T-
zett érdem smeréséül Lamotte Károly
polgármestert laudis
Lamotte Káro
Signum
t másodízben
ki.
ki
al tüntette
legfelsőbb
éri a
tüntetés. Pénzügyi tanácsnok korában kapta az első
Signum Jaudist, abból az alkalomból, hogy teljes
ikerrel vezette a Horthy -Miklós-híd kisajátítási
tunkálatait
is ő intézte.
és az a
1 kapcsolatos pénzügyeket
Magas kitüntetésben részesült Salamon
Géza dr. tanácsnok, a közegészségügyi ügyoszt
vezetője, aki a II. osztályú német birodalmi
rendet kar mon Gé aki ancsuoka az
olasz Korona-rendnek és megkapta a Signum laudist
is, most a főváros és Németország közegészségügyi
atai során sz tt érdemei elismeréséül ré
kitüntetésbe A kormányzó legmagasabb
1 fordult Babarczy István báró tanács-
nok, a közlekedési, ipari és reskedelmi ügyosztály
vezetője felé is, A közforgalmi repülöter létesítése
körül szerzett érdemei elismeréséül a Signum laudis
Signum
szal tüntette ki. Ug
laudist Medgyessy T
is, aki a Horthy Miklös-hid építése kö.
ségével érdemelte ki rmän) kitüntetését.
Kitüntették a legkíválóbb tűzoltókat. Vasárnap
délelőtt a Kun-utcai központi tűzoltólaktanya ud-
varán felemelő ünnepség keretében adták át a tűz
oltótestület több tagjának azokat a kitüntetéseket,
amelyekkel a legfelsőbb helyről jutalmazták a leg
kiválóbb budapesti tüzoltókat, Megjelent az ünnep-
gen Szendy Károly polgármester, Éliássy Sándoi
főkapitány, Marinovich Imre h. államtitkár, Ter-
z Imre országgyűlési pviselő, Némethy Károly
és Kempelen Ágoston tanácsnokok. Kiss Lajos t
oltófőparancsnok mondott ünnepi beszédet, m
ndy Károly polgármester átadta a kitüntetéseket.
Teasdale Ott odfőparancsnok a magyar érdem-
megkapta a
m
rend lovagkeresztjét és a ályi díszérmet kapta
gnum Laudissal tüntette ki a kormányzó Kirch
mann Árpád föfelügyelöt, Fauser Kélar Dénes fő.
és Kiss Ferenc csapatorvost. Ki
Ausch Rezső főparancsnok-
Ellesbek György parancsnokot, Szalay
Lajos és Verseghy Ferenc önkéntes parancsnokokat.
A honvédelmi miniszter elismerését közölték Rafaelli
Győző segédfelügyelővel. Ezenkívül kitűntetést kapott
1 jutalmazták
a legénység számos kiváló tagja.
Doktorráavatás. Szombaton avatták doktorrá a
di egyetem — aulájában dr. Elek Hugónak, a
u ttői Napló főszerkesztőjének jogász diát, k
istvánt, a tehetséges
elnyerésével Elek Ist
az újságírás
megvan
atal ujságírót. A. doktori cím
án példát mutatott arra, hogy
úgynevezett lázas tempója mellett
a mód arra, hogy a fiatal zsurnaliszta mű
velődjék és szorgalmas munkával elnyerje a dokto-
rätust, nmely az élet egyéb területeire kitűnő
ajánlólevél.
is
ís
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYÄRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZEPKÖRUT 79
AL ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITONTETVE
Egész lakását
üUvIŐ
amerikai rendszerű
folytonégő-kályhával fűtheti!
Legújabb típusú Unio és Oeti
tűzhelyek, legújabb kétaknás
barnaszéntüzelésű kályhák
Detl Antul rt. kályha- és tüzhelyosztály
Budapest, Andrássy-út 9. Teleton: 118-108,
Városi ujsásírók
üznepi vacsorája Budapcsi
vezetősésének tiszteletére
A Fővár Rovatvezetők Testülete a Gellért-szálló
diszes különtermében ünnepi vacsorát adott Buda-
post sz Öváros vezetőségének tiszteletére, A va
csorán megjelentek Karajiáth Jenő dr. főpolgár
mester, Szendy Károly dr. polgármester és Schuler
Dezső dr. alpolgármester, Lamotte Károly dr. alpol-
gármester Svájcban folytat tárgyalásokat a főváros
érdekében, így nem vehetett 7 vacsorán, őt
táviratban üdvözölte a testület.
A főváros vezetőségének tagjait a testület nevé.
ben és megbízásából Rátkoi Károly dr. szindikus üd-
vözölte. Megállapította, hogy közélet és sajtó elvá-
laszthatatlan fogalmak. A polgármesterek és újság-
írók egyforma határozottsággal őrzik és ápolják azo
kat a at értékeket, amelyeket Budapest székes-
főváros önkormányzata reprezentál. Bármilyen sok-
rótű is a magyar sajtó, a nemzeti eszme, a sajtó-
szabadság és az önkormányzati gondolat tiszteletében
és szolgálatában nincs különbség az újságíró között.
A polgármesterek és az újságírók olyanok, mint
ugyanannak az éremnek két oldala, amelyek közül
az egyikre a termékenyítő kritikának, a másikra
pedig a produktív munkának domborművét lehetne
megrajzolni ezzel a felírá Komoly kritika ösz-
komoly alkotásokat. A fővárosi újságírók mü-
a budapesti lélek szólal meg, amely lehet
einikus, lehet könnyen hajlítható és lehet okkal,
vagy ok nélkül elégedetlen, de mindenesetre dolgos,
áldoz tkész és jószándékú. Éppen abban áll az
ágíró szent hivatása, hogy ezt a sokféle embert
az igaz útra szorítsák, amely egy szebb jövendő felé
vezet.
to a
A lelkes áljenzéssel és helyesléssel fogadott be
szód után Karafiáth Jenő dr. főpolgármester emel-
kedett szólásra, hangoztatva, hogy mindazt magáé-
nak vallja, amit az előtte beszélő elmondott. A sajtó
munkásait mindenkor legközvetlenebb munkatársai
nak tekintette s a sajtóval való együttműködésre
egész közéleti pályája alatt nagy súlyt helyozs‘t.
Helyesnek tartja a kritikát, s kérte a sajtót, hogy
minél több kritikát gyakoroljon, a kritika lehet szi-
gorú, erős, de feltétlenül jd és
legyen. A /övärosi sajtó munkatársaival egy so
köz égben érzi magat: a magyar fővárosnak szerce-
tete összeforrasztja mindazokat, akik érte dolgoznak.
Fejtegetései során hangsúlyozta a főpolgármester,
hogy közte és a polgármester között legteljesebb az
egyetértés, s kérte, legyen meggyőződve úgy a pol
gármester, mint a sajtó arról, hogy szándékal mindig
a legtisztábbak, a legőszintébbek.
Elismeréssel beszélt a főpolgármester a főváros
adminisztrációjának hatalmas munkájáról, hangsú
lyozva, hogy páratlanok az olyan önzetlen és puri-
tán vezetők, mint amilyenek a főváros élén állanak.
Poharät az újságírórend fővárosi tagozata és a fő-
város adminisztrációja vezetőinek egészségére emelte.
Hosszasan ünnepelték a főpolgármestert az ün
nepi vacsora résztvev majd Szendy Károly pol
gármester köszönte meg az üdvözlést és beszédében
megállapította, hogy Kossuth szellemében dolgozó
sajtóra van szükség, olyan sajtóra, amelynek szel-
Tleme és erkölcse tiszta. A. fővárosi sajtótól kéri ús
várja, hogy azt írja meg, ami ennek a gyönyörű vá
Trosnak jó és hasznára válik, igazságos kritikát kért,
könnyíti a főváros vezetőinek munkáját. Be
1 őszinte szívből köszöntötte a fővárosi sajtó
munkájukra, boldoguläsukra emelte
poharát.
A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a va
csora résztvevői mindvégig a legjobb hangulatban,
a későéjszakai órákig maradtak együtt.
Egy kertváros panaszai
A Töväros páratlanul szép hegyvidékei az utóbbi
évtizedekben magukhoz vonzották a lakosság igen
tekintélyes részét. Örvendetes tény ez, hiszen alig
Tehet fontosabb polgári célkitűzés, mint ezernyi új
kis- és ;pegzisztencia létrehozatala és megszi-
lárdítása.
Egyik ilyen kertváros, amely
épült ki és immár fízezernyi lakost ölel fel, az,
amely a Pasarét, a Törökvész, a Os kn, a Vér-
halom, a Zöldmál, a a Szépvölgy, a Má-
tyáshegy, a Szemlők Ujlak-dülö területén
ez évtizedben
emelkedett, amelyet nemrég ismer-
tek el hivatalosan üdülőterületnek. Es ennek a
kertvárosnak sok-sok a van, legelső sorban
az, hogy nincsen kı Ez az állapot annál
különösebb, mert ha a közlekedést ez a városrész
megkapja, a főváros két szomszédos magy város-
része, a Víziváros és Óbuda közvetlen kapcsolatba
kerül. Ma órás kerülőt kell tennie annak, aki köz-
úti közlekedéssel ak egyik városrészből a
másikba és nem t gyalogosan sokkal
előbb meg út, mint villamoson, Persze, egy
vét még sem lehet a gyalog-
kevésbé
ölépíteni, anná itt, ahol a város
fejlődése sokkal gyorsabb volt, mint az útl-
és ős időkben legfeljebb csak térdig
De
kezménye
a sétantat megtenni.
yänak nem utolsö követ
az is, hogy a háztartásokat nem lehet kellően el-
látni és a hiányos ellátottságot is rendkívül magas
árkülönbségekkel lehet esak megteremteni. iÍskolá-
kat lehotne megtölteni a terület gyerekeivel, arra
nem is mernek gondolni, hogy iskolákat kapjanak,
csizmában lehetne ezt
érő
a közlekedés hiá
— de ha van autobuszjárat ezen a területen, az
iskolásoknak nem kell hosszú utakat hóban-sárban
megtenniök, A színházak és egyéb kulturális he-
lyek is el vannak va.
Ez a vidék ismételten kérte múr, hogy legalább
fokozatosan építsék ki a Zöldmáli-úton dt az új
autobuszvonalat, amely végső eredményben a Pálffy-
a Pasaréti-út között bonyolítea le a forgalmai.
ú jabban az érdekelt egyesületek rendezésében a
élénk részvételével nagyovúűlést tartottak
és megkeresik a fővárost, ho a 15 milliós ú!-
építőprogramimba vonják be a szükséges autobuszút
kiépítését és ennek nyomán a legközelebbi autobusz-
programm. keretében elégítsék ki a környék közleke-
dési igényeit, A terület népessége biztosítja az új
vonal rentabilitását.
Az új autobuszvonal iránti igönyek egyébként
nyomatékos szóhoz jutnak több oldalról is a költség-
velési vitában,
Október 29-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Y Éz L L e) wW szívacsbehozatali
áruház Budapest,
VI., ANDRÁSSY-ÚT 32. ,44.336.
továbbá mindennemű
ÁSI VÁLASZTÉKBAN!
Kocsimosó szivacsok STI
pari szivacsok
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Negyedik — pártértekezletét tartotta — pénteken
Zsitvay "Tibor dr. pártelnök vezetésével a Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja a költségvetés közgyűlési
vitájának előkészítésére. A pártértekezlet tárgyalási
anyaga előzőleg a pártszakbizottságok ülésein került
megbeszélésre. A nagy munkával, amelynek Össze-
foglalását mai számában részletesen közli a Fővá-
rosi Hirlap, ezzel teljesen elkészült a párt. Ezek
ntán a lelkiismeretes előkészítés biztonságával vosz
részt a költségvetési vitában.
A női tábor ünnepe. A párt női tábora csütörtő
kön a pártközpontban rendezett tea keretében ünne-
pelte fennáll nak harmadik évét, Megjelent a teán
Zsitvay Tibor dr. pártelnök és neje, Szendy Kläroly
polgármester, Terbócz Imre, a párt főtitkára, Vályi
Lajos dr. főtitkárhelyettes, Salamon Géza dr. tanács-
nok és még több vendég és a hölgyek nagy számban.
Kovács Istvánné dr.-né üv, elnök üdvözölte a párt
elnököt és a vendégeket, majd Zsitvay Tibor köszön
tötte meleg beszédben a n6i tábort. Ezután Demiány
Gyuláné propaganda elnök beszélt a nők hivatäsäröl.
De Sgardelli Caesar ünneplése. A Honsz De
Sgardelli Cacsart, a Frontharcos Szövetség sajtófő
nökét, a VII. kerületi frontharcos főcsoport elnökét
díszjelvényével és díszoklevelével tűntette ki. A
kitüntetési jelvényeket bajtársi összejövetel kereté-
ben vitéz Arvátjalvi Nagy István dr. országgyűlési
képviselő, kormányfőtanácsos, a Honsz. országos el-
nöke adta át, kiemelve De Sgardellinek a rokkan
tak érdekében kifejtett önfeláldozó munkásságát.
A vacsora alatt felszólaltak még: vitéz Galánthay
Glock Tivadar országgyűlési képviselő, ny. tábornok,
a Frontharcos Szövetség országos alelnöke, a front-
hercos bajtársak, Rendek Károly dr. vármegyei tb.
főügyész, a Honsz. országos társelnöke a VII. kerü
leti rokkantak, Ferenczy Zoltán ny. alezredes, a VII.
kerületi Nep. alelnöke a párttagok és Csillag Arpád
emléklapos főhadnagy a VII. kerületi frontharcosok
nevében, Végül De Sgardelli Caesar meghatva mon
dott ki netet a bajtársak által adományozott ma-
gas kitüntetésért, hangoztatva, hogy továbbra is a
legmagasztosabb feladatának tartja, hogy a világ-
háború hadirokkantjaiért önfeláldozóan dolgozzon.
Pártvacsora a VI. kerületben. November 6-án,
szombaton este 8 órai kezdettel nagyszabású évad-
nyitó pártvacsorát rendez a VI. kerületi pártszerve-
zet a Move Podmaniczky-ntea 45. számú helyiségé-
ben. A pártvacsorán felszólalnak: Bessenyey Zenő
dr. és Szurday Róbert országgyűlési — képviselők,
Veress Gábor dr. és Sárkány Ferenc törvényható-
sági bizottsági tagok,
A józsefvárosi női esoport most tartotta évad-
ryitó gyűlését, amelyen felszólaltak Katona János-
né, továbbá Gazdy Jenő és Katona János bizottsági
tagok, majd Speiser Jánosné tartott értékes elő-
adást. Az összejövetelek minden hét szerdáján is-
métlődnek. A következő összejövetelen Rektorik Er-
zsébet tart előadást.
Göíríz Aladár
Parkett asztalosmester és padilózási vállalkozó
Budapest, /., Bors-utca 24. e Telefon: 150-734.
--- Page 293 ---
dapest, 1937 október 27,
Nagyvonalú problémákkal és javaslatokkal,
tízezrek kívánságának és panaszainak tol-
mácsolásával vesz részt a
Nemzeti Egység Fővárosi Pártja
aköltségvetés közgyűlési vitájában
A Fővárosi Hirlap közli az összes indítványokat
Annakidején beharangoztuk azt a nagyvonalú
és lelkiismeretes munkát, amellyel a Nemzeti Egy-
ség Fővárosi Pártja a székesfőváros 1938. évi költ-
ségvetési tervezetének a tárgyalására készült, Érde-
kesnek tartjuk, hogy most a közgyűlés vitájának
első napján, ha távirat-stílusban is, de mégis rész-
letesen az alábbiakban számot adjunk a párt párt-
szakbizottsági ülésein és pártértekezletein fölmerült
indítványokról és gondolatokról, amelyek a
székesfőváros közönségének a — kívánságait
vagy panaszait, tehát azt jellemzik, hogy mi
mindenre kellett volna még fedezetet találni
a költségvetésben,
Általánosságban elfogadta ugyan a párt a defi-
eites költségvetést, de Zsitvay Tibor pártelnök és
Harrer Ferenc indítványára kimondta azt is, hogy
az 1939. évi költségvetés előterjesztéséig
az önkormányzatnak feltétlenül meg kell
teremtenie azokat a feltételeket, amelyek a
költségvetés deficitmentességét — biztosítják,
Mert többé nem lesz a párt abban a helyzetben,
hogy a deficites gazdálkodás folytatásához hozzájá-
rulhasson, annak ellenére sem, hogy teljes mérték-
ben osztja Usetty Bélának a székesfőváros megnyug-
tató vagyoni helyzetére és Deményi Aladárnak a
munka folytonosságának a biztosítására, a befekte-
tések szükségességére vonatkozólag tett kijelentéseit.
A párt határozott és egyhangú álláspontjá-
nak tudható be, hogy le kellett venni a napí-
rendről a 22 filléres vízdíjat.
A polgármester iránti teljes elismerés és biza-
lom hangsúlyozása mellett Harrer Ferenc indítvá-
nyára határozta el a párt, hogy elvi okokból nem
adja meg a polgármester részére azt a felhatalma-
zást, hogy egyes később jelentkező túlkiadást külön
póthíitel engedélyezése nélkül utalvänyozhasson.
Pénzügyi problémák
tárgyalta a párt azokat az indítvá-
nyokat, amelyeket már a 7 igyi bizottság ülésén
érvényesíteni kívánt. — Vályi Lajos az árvaszéki
fogalmazói kar, Pályi Gyula az árvaszéki segédsze-
mélyzet különmunkadíjai érdekében indítványt.
Gazdy Jenő a Krisztus király egyházközség kápol-
nájának fenntartására kért költségvetési fedezetet,
| Vályi Lajos u székesfővárosi könyvtári státus módo-
sítására, az iskolaorvosi státus haladéktalan rende-
zésére. ideiglenes székesfővárosi mérnökök gya-
Elkülönítve
kornoki nevezé: tett előterjesztéseket, Orova
Zsigmond a III. kerületi elől ág kibővítésére
kért hitelfedezetet,
Zsitvay Tibor a képzőművészet támogatására és
a játszóterek fejlesztésére kívánta a tervezett költ-
ségvetési fedezetet 50—50 ezer pengövel növelni.
Vályi Lajos a székesfővá ogyző koronakötvé-
nyeseinek a karitatív seg , míg
Deményi Aladár a székesfőváros pénzügyi érdekei
védelmében és a jogosulatlan tőzsdespekuláció meg-
akadályozására már eleve elleneszegült — minden
olyan gondolatnak, amely a koronakötvények valo-
rizációjára wmás pártok részéről fölmerült.
Az igazgatási fejzzet
Az I. igazgatási fejezet költségvetési tervezeté-
vel kapcsolatban Hencz Lajos a túlságosan szétta-
golt székesfővárosi státus egyszerűsítését és a XII.
kerületi előljáróság mielőbbi felépítését s azt köve-
telte, a Fővárosi Nyomda lépjen ki a Főnökegyesü-
letből.
Zsitvay Tibor indítványára egyhangú lelkesedés-
sel fogadta el a párt, hogy a XII. kerület Horthy.
városnak, a XIII. kerület Magdolna-városnak ne-
veztessék.
Gazdy Jenő a Krisztus király plébánia felépítésé-
mek a tervbevétele mellett szólt. Szentessi József a
Soroksäri-üti plébániatemplom azonnali felépítését
tartotta szükségesnek. Vályi Lajos azt indítvá-
nyozta, hogy írjon fel a törvényhatóság a közalkal-
mazottak fizetését csökkentő válságrendeletek és a
köz- és magánalkalmazottak kereseti adója után fi-
getendö különadó hatályon kívül helyezése érdeké-
ben. Kérte annak a határozott megállapítását, hogy
a történelmi tradiciókkal bíró tabáni plébánia meg-
szüntetése egyszersmindenkorra lekerüljön a mnapi-
rendről. A XI. kerületi előljáróság részére külön
előljárósági épület felépítését kívánja. A kerületi
választmányok működésének azonnali megindítását
kéri. Indítványozza a Kelenvölgy átcsatolását Buda-
pesthez
Katona János a székestővárosi alkalmazottak
wáz- és villanyfogyasztási kedvezményének Vvissza-
állítása, valamint az Elektromos Művek és a Gázgyár
alkalmazottait illető természetbeni járandóságok ki-
egyenlítése mellett foglalt állást. Sárkány Ferenc
elvi okokból a hadigondozottak ügyét az igazgatási
hatáskörben és nem a közjótékonyság keretében
akarja látni, A hadigondozási ügyek centrális inté-
zésével egy külön megbizott főtisztviselő foglalkoz-
zék. Kertész Elemér és Hegedűs Bertalan a tűzhar-
cos székesfővárosi alkalmazottak jogos érdekeinek a
figyelembevételét kéri.
Gazdy Jenő a Segítő Alap üdülőtelepeit akarja
a kisebb edelmű tisztviselők részére is elérhetővé
tenni. Vá Lajos a Segítő Alap ellenőrző orvosai-
nak összeférhetetlenségére vonatkozó szabályok szi-
gorú végrehajtását kívánja.
= És csatornaépítés
és csatornaépítési fejezetnél Dorner
Gyula az út- és csatornaépítési invesztíciós program
mielőbbi megvalósítását sürgeti. Kifogásolja, hogy
a budai oldalról a Dunába kiömlő és mintegy 15
csatorna megfertőzi a Duna vizét és veszélyezteti a
strandfürdők közegészségügyi feltételeit. A KISOK-
strand a szépvölgyi csatorna szennyvizeivel van
fertőzve. A budai főgyüjtőcsatorna megépítését ha-
laszthatatlannak tartja.
Vályi Lajos emlékeztet arra, hogy az út- és csa-
tornaépítési beruházási program gondolata Dorner
Gyulától ered, ami elévülhetetlen érdeme Dorner
Gyulának és a pártnak egyaránt. De elismerés illeti
Szendy Károly polgármestert és Király Kálmán ta-
mnácsnokot is, akik ezt a gondolatot azonnal fölka-
rolták. Elismerést kíván kifejezni Király Kálmán-
nal szemben, aki az út- és csatornabajokat minden
büűrokratizmustól mentesen és igen sok jóakarattal
igyekszik kiküszöbölni.
Szántay István a fásításokra szánt előirányzat
csekélységét hangoztatja, A XI. kerület külső ut-
cáinak mézelő fákkal való mielőbbi fásítására tesz
indítványt. A. Bécsi-út mentén, az óbudai Dunapar-
ton és az óbudai hegyoldalakon is fásítani kellene.
Vályi Lajos i, hogy az útépí nél és út-
javításoknál a közlekedés érdekcire legyenek tekin-
tettel. A Margit-híd építésénél magán a hídon ez
elismerésreméltónn sikerült. ‚A híd környékén azon-
ban túlsok utcát tettek egyszerre járhatatlanná, a
munka lassan haladt. Általában kifogásolja, hogy
az aszfaltburkolatú utcák javítása csak nagyon át-
meneti értékű, Panaszkodik a Fö-uten szűk útterü-
lete és elavult járdái miatt.
Harrer Ferenc a XI., Hamzsabég-út torkolatá-
nak azonnali kijavítását követelte. Sárkány Ferenc
a VI. kerület elhanyagolt útburkolatait, kevés Dark-
ját és játszóterét teszi szóvá. A Hunyadi-tér el van
hanyagolva és parknak alíg számít. A Károlyi-tér-
hez hasonlóan, meg kellene nyitni a közönség ré
szére az Epreskertet. A Salgótarjáni Gépgyár meg-
üresedett telkäre pedig gyermekjátszóteret kell he-
lyezni. Rendezni kell a Ferdinánd-tér Lehel-utca
felé eső részét.
Vályi Lajos bejelenti, hogy az V. kerületi párt-
szervezet a Falk Miksa-ulcai rozoga gyalogjáró el-
len szólalt fel és kifogásolja a Rudolf-tören lévő el-
avult nyilvános illemhelyet. De ugyanez a kifogás
tehető a Gellért-szállóval szemben lévő rozoga nyil-
vános illemhellyel szemben is. Ezeket a külterüle-
tekre kellene kihelyezni és ilyen exponált helyekre
föld alá süllyesztett illemhelyeket kell tenni. A
ITT. ker. részéről beérkezett például panasz, hogy
általában hiányoznak a külterületben a nyilvános
illemhelyek. Még a kolozsítéri piacon is,
Dongó Orbán kifogásolja, hogy a X. kerület el-
hanyagolt csatornaviszonyainak javítására nem is
gondol a költségvetés. Utcaolajozäst és rendszeres
útjavításokat sürget. Halter Károly a Szent László-
tér még nem rendezett felének a parkírozását, a
Rottenbiller-kert kőfalának a lebontását, az Apafy-
utca kiópítését kérte, Szántay István a Tétényi-út
végleges kiépítését, a XI.. Etele-tér rendezését, a
XI, Mikes Kelemen-utca Koesiütjänak használható
karba helyezését és az Etele. gyüjtőcsatorna sür.
gős megépítését kívánja szóvátenni. Vályi Lajos a
Farkasréti temető előtti tér és a XI. Rákó-utca
felső szakaszának lejtszínbehozását és kiépítését sür-
gette. A legutóbb megnyitott Otthon-utca csatorná-
zása és kiépítése sem várathat magára. A XI., Al-
bert-utca burkolatát legalább annyira kell rendbe-
hozni, hogy autóval is használható legyen. Kifogá-
solja a Gellérthegy felsőbb uteáinak rendkívüli el-
hanyagoltságát. V. Nemes Juhász Jenő a XTI.,
Szarvas Gábor-út kiépítésére helyez nagy súlyt. Fel-
szólal a hegyvidéki nyitott csatornák botrányos ál-
lapotaival szemben. .
Városrendezés
LL
A III. városrendezési fejezetnél Becsey Antal a
Horthy Miklós-híd budai hid/föj6töl délre fekvő te-
rületek rendezése, a Nemzeti Stadion és a Vásár-
város e területen való elhelyezése mellett foglal ál-
tást. Katona János a VIIL, Teleki-tér rendezését, a
A II. út-
kubikusszálló felépítését és a Teleki-téri élemiszer
piac átépítését követeli. Wellisch Andor a ferenc
városi Kiserdő kiürítését és rendezését kívánja.
Vongó Orbán a X., Öhegyi-telep felépítését tartja
sürgősnek.
Sárkány Ferenc a Belsőterézváros
zásának a szükségességére hívja fel
újraszabályo
a figyelmet. Ki
kell helyezni a Nyugati pályaudvart. addig is,
amíg ez megtörténhetik, rendezni kell a Nyugati
pályaudvar vidékét, Indokolatlan, hogy a London-
szálló telke oly régóta felhasználásra nem kerül
Halaszthatatlan a Bulcsu- és Podmaniczky-utca kö
zötti alagút és az Aréna-úti aluljáró átépítése.
Halter Károly aluljárót kíván Kőbánya és a Te
nyészállatvásártelep, valamint
rácz-úti telep k zükségesnek tartja továbbá
a Kápolna-tér rendezését.
Vályi Lajos a közönség igényeihez alkalmazkodó
telek- és telepítési politikát sürget a kitelepülési fo-
lyamat megakasztása céljából. Indítványozza, hogy
vegye a párt védelembe a Dunakorzó rendezésének
egyébként is a pártból kiindult terveit. Sürgeti a
nagyvasúti probléma megoldását. A székesfőváros
mielőbb foglalkozzék a Lenke-téri pályaudvar ter
veivel, nehogy a XI. kerület továbbfejlődéséhez fű-
zödő érdekekkel kerüljön ellentétbe ez a megoldás.
A XI. kerület töltésekkel és vasúti vonalakkal szét
tagolt területét szabadítsák fel a Déli pályaudvar—
kelenföldi pályaudvar közötti sínektől, ezért he-
lyezzék ki a Déli pályaudvart. Siklót vagy dról-
kötélpályát kér a Gellérthegy, kéri a Horthy
Miklós-bástyasétány, a XI. ker., Dajka Gábor-utca,
a II, Ezredes-utc a III, Toboz-utca és a Bibicz-
telepről a Fehérvári-út felő vezető utcák sürgős
megnyitását, Sürgeti a — Gellérthegy -vábhegy,
Jánoshegy—. Zugliget—Hüvösvölgy—Látóhegy— Hár.
mashatárhegy—Rózsadomb—Margithídi autókörút
megnyitá. üntesse meg a székesfőváros az
olyan életveszedelmes zürzavart, amilyen pl. a Kál
vin-téren, Deák-téren, Berlini-téren, Horthy Miklós
körtéren, a Margit-körút és Bem József-utca keresz-
tezésénél előállt. A Horthy Miklós-út 3—5 számú
rozoga székesfővárosi épület nem való a Gellért-
szálló szomszédságába. Gondoskodni kell a Látóhegy
környékének vízellátásáról. A ILátóhegyre turista
szállót kellene építeni. Felszólal az óbudai hegyek
lebányászása és elcsúfítása ellen.
Katona János a VIII. és IX. kerület külső részei-
ben kislakásépítkezést tart szükségesnek és éppen
ezért rendkívüli házadómentesség kezdeményezését
sürgeti.
A közjogi és katonai fej et
A IV. közjogi és katonai szolgáltatások fejeze-
ténél Kertész Elemér fövdrosi tüzharcos-menhely
érdekében tesz indítványt. intay István a rendőr
őrszemek szaporítását sürgeti a XI. kerület külső
részein és a Gellérthegyen, Vályi Lajos bejelenti,
hogy ugyanilyen kérés érkezett az Uj-Szentistván
városra nézve az V. kerületi pärtszervezettöl, amely
ebbe a városrészbe rendörörszobäkat is kér. Szigo-
rúbb magatartást kíván a rendőrőrszemektől, a köz-
lekedési, a köztisztaság elleni és a koldüsrendelet
elleni kihágásokkal szemben, Közlekedési rendőröket
sürget az életveszélyes közlekedési pontokra.
Kőbánya és Pong
Ipar, kereskedelem, közlekedés
Rendkívüli érdeklődés mellett tárgyalta a párt
az V. ipar, kereskedelem és közlekedés fejezetet.
Hajnóczy Béla kifogásolta az ügyosztály túlterhelt-
ségét, a közlekedési politika mellett háttérbe szoruló
vérszegény székesfővárosi ipar- és reskedelempotli-
tikát. Helyesebb munkaelosztást követelt. Kívánja
annak a kérdésnek a tiszt hogy helyes-e a
trollybuszforgalom tervbevelt fokozása. A: inség
munka név alatt ismert munkanélküli segelyrend-
szer helyett munkaalkalmak teremtését tartja szük-
ségesnek. Megemlíti, hogy a pärtszakbizottsägban
Hoor Tempis Móric egyetemi tanár a háziipar ható-
konyabb támogatását javasolta.
Kertész Elemér a Beszkárt érettségizett B. táb-
lázatú alkalmazottainak átminősítése mellett emelt
szót. Sárkány Ferenc a főváros közlekedési eszközein
féláru berletjegyet kér a hadigondozottak részére.
Vályi Lajos a közúti közlekedés hibáit kívánja
szóvátenni, Hatékonyabb közlekedési oktatást sür-
get. Az iskolákban kötelező tangyárgy legyen a 1 Köz-
lekedés és vizsgáztassák le a tanul Ö:
ből. Nem látja az indokát, hogy m nem vizsg
tatják le a kerékpárosokat is a közlekedési szabú-
lyokból. A öldi orgalomra tekintettel 8ze-
reljenek a villamosokra és a szürketaxikra is felső
karokat és féklámpát és ott, ahol villamossínek ke
resztezik az úttestet, az úttest fölött is alkalmazza-
nak feltűnő jelzést. Sürgesse a párt a gyorsvasút
megvalósítását szközölje ki az autotaxi engedé-
Im kiadásának új rendszerét. Meg kellene fontolni
a központi autógarázs és autóbuszpályaudvar tervét,
de mindenesetre megfelelőbben kell gonnoskodni a
várakozó autók és autóbuszok parkirozásáról. Indit-
vwányozza, hogy emeljen szót a párt a Beszkärt és
autóbuszüzemi alkalmazottak fizetéses szabadságá-
nak újrarendezése, a kalauzok és kocsivezetők 100
százalékos betegségi ellátása, a vágóhidi Beszkárt-
laktanya hibáinak megszüntetésére, a Beszkárt pálya
udvarok és a végállomások szociálisabb berendezése,
a kelenföldi Beszkärt végállomásnak tussolóval való
Törv. védett
Wilágszabadalom
Nagy ärammegtakaritäs !
Nagyobb fény!
) KOMOR HENRIR-fle
© műszaki MAREK. F. K. F.
BUDAPEST, VII.,WESSELÉNYI-U.59.
Telelon: 141-476.
lámpatestekkel
--- Page 294 ---
Budapest, 1937 oktöber 27.
felszer: 22 autóbuszüzemi írnok és revizor át-
minősí a pályamunkások esőköpennyel és téli
köpennyel való ellátása, a kisfizetésű autóbuszüzemi
tisztviselők Beszkárt utazási igazolványának vissza-
adása mellett.
Orova Zsigmond a Vörösvári-utat és a Pacsirta-
mező-utcát is érintő autóbuszvonalat kér Óbudára.
Ugyancsak autóbuszjárat volna szükséges az újlaki
hegyvidékre, a Római Partra és Római Fürdőre.
Vályi Lajos bejelenti, hogy az V. ker. pártszervezet
a 15-ös autóbuszvonalnak a Váci-út, Arena-üt, Lehel-
út hurokkal való meghosszabbítását, az újszentist-
villamos- és autóbuszvonalak sűrítését, a
at
Szükségesnek tartja továbbá, hogy a
:y-tér új ingajá
rösmarty-tér és Rakovs
létesítését kéri.
Gróf Tisza István-utca és Vilmos császár-út, vala-
mint — Andrássy-út sarkán lévő villamosällomäsok
kettős megállóvá alakíttassanak át és mindkét állo.
máshoz várócsarnokot építsenek. Sárkány Ferenc az
1-es - autóbusz végállomását télen-nyár zZ Artézi-
fürdőhöz kéri, egyéb okok mellett t is, mert a
Hősök-tere nem alkalmas antóbnsz végállomás. Haj-
ne Béla a Baross-uteiban mielőbb autóbuszt
óhajtana látni a villamos helyén. Halter Károly
autóbuszt kíván Kőbányára, Szántay István a Hévet
akarja azonnal kihelyezni a Gellért-térről a határra.
A 66. villamosvonal vezettessék ki a Fehérvári-úton,
vagy a Kelenföldi pályaudvarig a túlterhelt 49-es és
19- vonalak könnyítésére. A 41-es villamosvonal
hosszabbittas: meg a Kelenföldi pályaudvar
Vályi Lajos az 1-es autobuszvo;
winni a Kelenföldi pályaudvarhc
vábbá, hogy az 1-es autobusz a Gellé
az Erzsébet-hídon közlekedjek — Pestre.
Babarczy tanácsnok Perczel vez izgató meg.
igérték, még máig sincs megval a Sasadi-úti
autobusz. Addig is, amíg ez megtörténik, helyezzé
át farkasréti végállomását az 59-es villamos
A Budaörsi-út és a Farkasrét között
csinálni, mert a XI. kerületnek
Bár neki
kell
közi fel Budaörsi-úton kell a
61. villamosr. Nem egyéb, mint kellemet-
lenkedés a közönséggel szemben, hogy a szi
határt két állomással feljebb a Breznó)-úthoz tették.
A gyon kevéssé kihasznált 27-es autohuszra a ta-
nulóknak kedvzményes jegyet kellene adni. Auto-
buszt sürget a Hegyalja-út és a Gellért-tér között a
Gellérthegyen át. K tlen összeköttetést sürget a
Déli pályaudvartól a budai Dunapartra. Hencz 1.
jos a 22. autobusz ratainak a S sig sűrítés
sürgeti. Foglalkoz kell végre a ábhegyi auto-
busz , megvalósításával. A Városmajort ne tegyék
tönkre az új antobuszgaräzzsal, A 30-as új autobusz
vonal közlekedjék a 12-es antobusz Széna-téri végál-
lomásáig. V. nemes Juhász Jenő autobuszt kér a Kut-
völgyi-utat és a Budake: utat összekötő
Gábor-útra. A Böszörményi-útról X ö. m:
tetés volna szükséges a Margithíd olt
hossza abbítani a , autobuszvonala at
Különösen halaszthatatlan a
rményi-út és Királyhágó-
Elemér a XIV. kerületi
68-as villamosvonalnak
ét, s amíg ez megtörtén-
antobuszjárat — rendszeresítését
sztozésénél. Ker tés
tő autobus nonalat
Rákosfalváig va
i Rákosfjalvára
indítványozza.
Közoktatás
A VWII. közoktatásügyi fejezetnél Dongó Orbán
szóváteszi, hogy a tanügyi költségvetés évről-évre
zsugorodik, Hibáztatja, hogy a költségvetés nem
számol a tanügyi közigazgatásról szóló 1935. évi VI.
tanügyi programm kidolgozását és be-
n való mielőbbi megvalósítá
k Gazdy Jenő a belsőjózsefvárosi
elemi iskola visszaállítását sürgette. V, nemes Juha.
Jenő azt követeli, hogy minden iskolához szerezz
nek udvart vagy játszóteret kisajátítás vagy tető-
terrasz létesítése útján. Indokoltnak tartaná a sport-
orvosi intézmény megvalósítását,
Vályi Lajos bejelenti, hogy a VII. közoktatás.
ügyi pártszakbizottságban ezenfelül új elemi iskoldt
kértek a VI. kerület külső részére, óvodát a VI.,
A régi
céhmesterek
céhbeli remeknek neveznék a legújabb típusú
Gyöngykályhát,
egyrészt A
szolgál:
tüzelőanyaggal,
amely kettős célt
legolcsóbb a
Gyöngyszénnel is fűthető és annak legjobb
J
kihasználását biztosítja, egyenletes meleget
szolgáltat, másrészt pedig ízléses kivitelénél
lakás díszét képezi. A Gyöngyszén
móddal
Cse-
répkályhába is beépíthető a hasonló rend-
szerű Gyöngy-előtét. Megtekinthető: a Ma-
gyar Radiátorgyár Rt. Andrássy-út 13. sz.
alatti mintaraktäräban,
fogva a
alacsony ára minden más tüzelési
szemben jelentős megtakarítást nyujt.
7 a csonttuber
Szabolcs-utca és a TX. ker. Budaörsi-út és Hegy.
alja-út vidékére, polgári fiúiskolát a XII. kerületbe,
önálló iparostanonciskolát a XI. kerületbe és új
középiskolát az Uj-Szentistvánváros centrumába,
Dongó Orbán halaszthatatlannak tartja a Liget-utcat
polgári, azután a X., Harmat-utcai elemi barakk
iskolák kőépületbe való áthelyezé
Vályi Lajos a Wesseléi utcai iskola elhanya-
golt állapotának sürgős megszüntetését kívánja. Azt
tartaná méltányosnak, hogy az alacsonyabb iskola-
fajtáknál magasabb képesítés birtokában működő
tanerők képesítésüknek megfelelő fizetésben ze
züksegesnek mondja a kültelki pótlékok
visszaállítását, a három vagy több családi pótlékkal
rendelkező helyettes és ideiglemes alkalmazottaknak
a véglegesek mintájára való lakbérben részesítését,
a tanári és ifjúsági könyvtárak nagyobb költseg-
vetési dotálását, a külön iskolaszolgai státus vissza-
állítását, a női ipariskolák fejlesztését, az
iskolatípusoknál a szükséges számú új tanszé
sürgős megszervezését, a vezetőóvénők külön díjazá-
sát, diákuszodák létesítését, az iskola- és gondozó-
nővérek fokozatos véglegesítését és az 1936. I. t.-c.
kényszernyugdíjazásra vonatkozó
hatályonkívülhelyezését.
síttessene,
rendelkezésének a
A VIII közélelmezé
a piackérdés
ési fejezetnél v. Juhd
és piacadminisztráció mielőbbi
meg-
szervezését sürgeti. Valyi Lajos azt indítványozta,
hogy j párt lisztforgalmi adóváltság
fel a
és serte sítési hozzájárulás mint idejétmult
váltság rendszabályok ellen. A magyar élelmiszerki-
vitel fokozását csak addig a határig tartja kı
kűnek, amíg a magyar nép és magyar föld életere.
jét fogyasztja, Fel kívánja hívni a figyelmet
arra, hogy Budapest közélelmezési s i és a ma-
gänhäztartäsok is készüljenek jól ő májusi
rendkívüli fogyaszt Jelenti á, hogy a
1em
tovább
közélelmezési pártszakbizottságban még indítványo-
kat tette Verdinand-Ifri piac köztisztasági állapo-
tainak a ra, a Széna-téri piaccal szemben
fennálló 4 megszüntetésére. A gi ke-
nyérgyár elavult és a. korszerű minőségi igényeket
kielégíteni már nem képes kemeneeinek a foko:
kicserélésére, állandó gyümö
vásár fenntartására tesz
atos
skiállítás és gyümölcs
indítványt.
Közjótékonyság és szociálpolitika
AD jótékonysági és szociálpolitikai fejezet-
hez Hegedüs Bertalan jegyzi meg, hogy az inség-
konyhák ellen jogosulatlan kifogásokat terje sztenek.
Olyan ellenőrzést kellene létesíteni, ami
rosszindulatú agitációt. lehetetl
kony kon a gyermekeket elkülönítve
Allást kíván foglalni a
rinti be nem vált rendszerével
munkanélküliek fokozottabb gondozásának a
ségességét hangoztatja.
Vályi Lajos a szelle:
ségi ellátásának rende;
hogy legkiválóbbjaik a
koldúse látás
szemben. A
szük-
i szükségmunkások beteg-
amellett szólal fel,
székesfővárosi gyakornoki
kinevezéseknél figyelembe jöhessenek. Feltétlenül le
kell kt a hajléktalan lelembe kell
venni a sokgyermekes családok lakbérleti jogát. En-
nek biztosítása végett még kényszerrendszabályok-
lól sem r vissza, Javasolja, hogy szólaljon fel
a párt a házfelügyelő-sérelmek kiküszöbölé
kében. A házfelügyelői jogviszony
ingyenes szolgál. megszünteté 2
ségesnek, Az értelmiségi "ifjúság problémájának a
megoldását minden alkalommal sürgetni kell. Az
elhagyott, erkölcsi züllés veszélyének kitett gyerme-
X érdekében speciális napközi gondozó otlhonok
iná helyesnek. getni akarja a
zvetítési törvény reformját. Szeretné, ha a
állást foglalna a családi munkabér és nyugbér
lósítása mellett. Dongó Orbán a Maláta-utcai
églakások kitelepítését követeli, Rendes lakást
ı az Auguszta-telepi orvos részére,
2 €
felállít
munkak
párt
Közegészségügy
AX ügyi fejezetnél Darányi Gyula
azt han , hogy keveset fordít a szé fővá-
708 a prevencióra, Pedig, ha ezt tenné, kevesebb
volna a közkórházi szükséglet. A Rókus-kórház nem
felel meg a korszerű követelményeknek, Egy orvosi-
egyetemi felhőkarcoló emelése esetén a moslani
egyetemi telepeket vehetné ál a főváros. Hegedüs
Bertalan azt kívánja, hogy a tisztiorvosok hatéko-
nyabban ellenőrizzék a nyomorlanydkat. Dongó
Orbán a X., Mázsa-téri tüdőgondozót kívánja kibő.
víttetni. Nagyobb súlyt kell helyezni az utak por-
talanítására hel volna, ha ebben a vonatko.
zásban a köztisztasági hivatal állandó együttműkö-
dést tartana fenn az útépítő tényezőkkel.
Harrer Ferenc a Teleia részére 40.000 P segélyt
kíván megszavaztatni, amely 1959-től kezdve négy
évi részletben volna fizetendő. Vályi Lajos a külön-
böző gondozó intézetek helyett általános beteggondo-
zák létesítését javasol, Kórházat kellene létesíteni
: culótikus betegek számára, mert nincs
hely az elhe ósükre, A XI. kerület részére szülő-
otthont sürget. A Horthy Miklós-út és Ercsi-út sar-
kán az Országos Tojszövetkezeti Központnak van
egy szemétlerakodó telepe, amelyet közegészségügyi
okokból éppen úgy betiltani kér, mint Obudän a
Köőszénbánya és "Téglagyár szemétlerakodóját, Be-
jelenti, hogy a VI. kerületi pártszervezet a Podma-
niczky-utca és Bulesu-utea közötti alagút tisztátlan-
sága miat panaszkodik, Az V. kerület a Márgitszi-
getet fojtogató : füst megszüntetését kéri. "Tudo-
mása szerint az Uj Szent János-kórházban nom fe-
lel még a szociális igényeknek az ápolószemélyzet
elhelyezése.
Városgazdaság
A XI. Városgazdasági fejezetnél v. nemes Juhász
Jenő a Szent Istvánheti problémával kíván foglal
kozni. Vályi Lajos szerint a pártnak támogatni kel-
lene Szvicssényi Zoltán elgondolásait a reumakúrák,
ivókúrák gyümölcskúrák — megszervezésében és
propagálásában, kívánja, hogy a Gellért-hegy rend
kívüli idegenforgalmi érdekei! becsülje meg jobban
a székesfőváros.
Az üzemek
f—
A XII. üzemek költségvetésével kapcsolatban
Becsey Antal kísérleti szerv felállítását javasolja a
produktumainak felhasználására. V. nemes
Böszörményi-út közvilágításának a
ti. Vályi Lajos bejelenti, hogy a
és i kbizottságban
s Mé. az c Révész-utcai
ós az nagy erőmű megtervezése
tárgyában terjesztett elő sürgető indítványokat, Ja.
vasolta továbbá, hogy hárítsa el a párt azokat az
akadályokat, amelyek néhány mintául szolgáló akku-
mulátoros villamos csomagelosztó teherkocsi beho
zatalával mben felmerültek, Kérte, hogy szólal-
jon fel a párt az Elektromosművek anyagbeszerzési
osztályának lervbevett decentralizálása ellen és kö-
vetelje 5; istakások áramfogyasztási
alapıdi
Zsitvay "Tibor felvilágosítá után a párt úgy
határozott, hogy a Jölvetett désekben az iizem-
politikai bizottság elfoglalt álláspontjához
mazkodni
Közművelődés és légvédelem
A XIV. közművel és légoltalmi ügyosztály
fog alkal
költségvet sénél — Kerti lemér a légvédelmi elő-
rányzatot keveselte 6 önség légvédelmi fel-
eléseinek tökéletesítését kívánta. A Hősök-terén
miniatür hősi emlékműúzeumot akar létesíteni a föld
felszíne alatt. A sajtótámogatással kapcsolatban fel-
vett költségvet tételnél az újságíró kamara meg-
valósítását óhajtaná megsürgetni,
Gazdy Jenő a Nemzeti Színház felépítését
geti az eredeti helyén. Dongó Orbán azt kéri,
nt László szobor a X., Szent László
ön felállításra. Wellisch Andor azt ól
főváros a képzőművészeti kiállításokon már az első
napon vásároljon. Vályi s nagyobb ellenőrzést
kér a népgondozási költségek felhasználása tekinte
téhen. A pártszakbizottságban kifogásolták a IX.,
XL, és XIV. kerületi népgondozási hivatal müköde-
sür-
hogy a
sét, amely túlságosan sablonossá lett, Fick-könyv
tárak felállítását sürgeti a XI, XII, és XIV. kerüű-
letekbe. A Budapest törté; megírására felvett
összeget nevetségesen kicsinek tartja. Indítványoz
hogy Főv. önyvtár — olvasótermeit külföldi
mintára a késő esti órákig tartsák nyitva. Szobrokat
kér ebből a szempontból is erősen elhanyagolt
Sürgeti a nagyjainkról elnevezett utcák
táblákkal való ellátását.
sk
tére, érde
az
Óbudának
nak em
A szókesfőváros szer einek megbecsü-
e, a közönség lelkiismeretes képviseletére és len
dületes dolgo: akarására valló hatalmas eszme-
anyag le át mindvégig személyesen Zsitvay
Tibor pár Rendszerezésében a Párt
szakbizottsá ak vezetője Vályi Tajos. he
ár volt a segítségére, aki Zsitvay Tibor
int előadói feladatát tökéletesen oldotta
meg, a felmerült számtalan indítványt nemcsak ís-
merte, hanem az érveit és ellenérveit is tudta.
LOHR TESTVÉREK
ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI
VÁLLALAT Budapest, V1. . 98/a
., Szondy-i
Telefon: 118-916.
lyettes főtit
Iskolai jelző órákat
készít, javít, alakít és karbantart.
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-n. 59. € Tel.: 129-624.
„GA-GE“ BÖRVASZONIDAR
„DELZEUG“ SOROKSAR, BERTA-U.
Gyártmányol mentes kötény, esőgallér (pelerin) kerékpárosok-
nak és . védös bőrfejtő kés állati bőrük hibátlan fe,tésére.
Az összes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója
Emery
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, X!V., Francia-út 46. Tel: 297-850.
Schütz Testvérek, sé A
= MU GE
F-brons
Telefo: fehér-osapágyfém |
1.530-92. van KIVALOAK!
--- Page 295 ---
Budapest, 1937 október 27.
LÖVÁROS [RAP
Gazvasáci ERTESITÖ
Napirenden a baromlicxporiöröl, a részletüiénák
és hogy el ne felejtsük: Fenyves Dezső
millióra emelkedett
hogy a kereskedelmi
Baromfiexporiunk harminc
az idén, ami is azt jelenti,
ágazatban is jelentős előreugrás történt. Amikor
azonban örömmel — regisztráljuk — külkereskedelmi
mérlegünknek egy újabb termelési oldalon való ja-
vulását, ugyanakkor nem hagyhatjuk szó nélkül a
azokat
nagy baromfiexportőröknek a hegemonisz.
tikus törekvéseit, amelyekkel valósággal lehetet
lenn6 teszik maguk mellett kisegzisztenciák és év
tbán kipróbált és hasznosnak bizo-
reskedők érvényesülését. Tudvalevő,
teli Egyesülés eímű szervben ha
munkát az a hat nagy
korderedmény
fog osztozkodni. Ez a hat cég:
Benedek József
T., a Fortuna Áru-
tizedes gyakorla
nyult régi ki
hogy Baromfi
el a
K
kooperációs
jexportör cég, amely az idei r
sznán elsősorban
Schneider Ignác Kiskunhalas,
Fiai Kecskemét, az Élelmiszer F
kereskedelmi rt. Pestszenterz Skót-Magyar
írukereskedelmi rt. Budafok és Waltner Sámuel rt.
Törökszentmiklós. Tény az, hogy minős árunak
nagy tömegben való exportálásához szi van az
nevezett erős kézre, mert hiszen saját export-
hírnevünket rontjuk, ha ötletszerűen összevásárolt
portékák ny és mégis negét prö-
báljuk rávarrni a külföld nyak engedhetet-
zleti taktika azonban ennek a nagy export-
dikátusnak az az akossága, amellyel a ma-
rlásoknál sem engedi szóhoz jutni
ákat. Ismételjük: ezek a re kis-
ági bev
gzisztenc
veskedök évtizedes pr: sal rendelkeznek, követ-
s a nagy cégek nára a legkitünőbben
bonyolíthatnák le a bevásárlásokat. Tekintve, hogy
a ánosság előtt, de érdekelt kereskedelmi
is megindult már a mozgalom, remélhető,
még a karácsonyi nagy exportszezon megin
ása előtt siker megérdemelt munkához juttatni
jákat.
EI
el Budapestet egészében
Nemrégiben maga a fő-
város vezetősége volt kénytelen közbelépni, hogy
rendet teremtsen a részletkereskedők dzsungeljében,
amelynek hiénái valósággal elepték a városházát és
a közhivatalokat. Nem óhajtunk most belemélyedni
a zletre való v lás pszicholó ába, mert hi
szen közismert tény az, hogy a kevéspénzű ember
ugyancsak megszédül és hajlamos az eladósodásra,
ha nyakra-főre álgatják neki a drága portékákat,
amelyekért majd csak hetek. sőt néha hónapok
mulva kell megkezdeni a törleszté st. Ez olyan
jelenség, amelyet hatósági intervencióval nem lehet
megváltoztatni, Ellenben, igenis, végre valami
det kellene teremteni a reszletkenes ők
karában, amelynek egyes brigantijai teljes
ássák sreskedelem e fontos közvetítő sze
az ü karnak hitelét, tekintélyét, szavahiehet
ami végeredményben nem csupán az ügyr
karra hátrányos, hanem elsősorban az egész tisztes-
Részlethié:
k lepték
részleteiben egyaránt.
és
A € ,
A TÉBE az idén is megszervezi a karácsonyfa-
ünnepélyt. Minap tartott ülésén a TÉBE Hegedüs
Lóránt elnök javaslatára elhatározta, hogy a TÉBE
úgy, mint tavaly, az idén is 70.000 peng l járul
hozzá a kormányzóné nyomorenyhítő akciójához.
Ettől függetlenül természetesen az idén is felruha
zák karácsonykor a 3000 szegény gyermeket, a -
nek a k nyfa-ünnepségén meg fog jelenni a
jótékony: akció legfőbb magyar patrónája, vitéz
nagybányai Horthy Miklósné.
Öt pengő a Rimamurányi osztaléka. A Rima-
murány—Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság igaz
gatósága szerdán megtartott ülésén az eléje terjesz-
tett 1936/37. üzletévi zá nadásokat megvizsgálta
és jóváhagyta. A vállalat üzleti forgalma 68.1 millió
pengőt tett ki és a mérleg 2,486.150 pengő tiszta nye-
gel zárult. Az izgazgatóság a folyó év október
-ára egybehívandó rendes közgyűlésnek rész-
vényenként 5 pengő osztalék ki: , 150.000 pen-
gőnek a társaság különböző alapjaira, 25.000
pengőnek a közjótékonysági közművelődési cé-
lokra és 25.000 pengőnek a Nemzeti Öndllósítási Alap
javára való fordítását fogja javaslatba hozni.
"GÓPN.
ILLES
JÁPITZ NÁNDOP ÉS TÁPSA KFT.
BUDAPEST, IX., DANDAR-UTCA 24 SZ.
rártmányok : Tini N
Mapítási év: 1862. fottókok, bélyoozópárnák, mózoaoidat „Simple-
Telefon : 134-664,
és
CSŐ, VASBUTOR SODRONY-
ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148—
fix" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitüntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
skedelemre. °k a felelőtlen,
obskurus alakok v kilincselik a házakat, betola-
kodnak hivatalokba, üzemekbe, magánlakásokba és
ekintet nélkül az eladás legelemibb szabályára,
tudniillik, hogy lehet-e remélni a vásárolt por-
t ellenértékének megfizetését az adóstól, pillana-
tok alatt megszédít a gyanútlan vékonypénzüeket
és nyakukba varrják portékájukat. Ebből származ
nak azután azok a végeláthatatlan pö;
ges magyar ki
végén
gyakran fulladnak bűnvádi botrányokba és
mindenki megkärosodik: a vevő is, az eladó is,
Egyedül a szédítő és szélhámos hiéna ússza meg az
vet, ő tűnik el bántatlanul a bír
tított láthatáron, hogy legközelebb új
ben kezdjen el halászni. A kercskedelem
társadalom, valamint a hatóságok
és vévő-
egyaránt fontos
érdeke, hogy a részlethiénákat sürgősen kiirtsák a
pesti aszfaltról
:k
Fenyves Dez: mondja: mert ő mindig mond
valami vszer például azt mondta, hogy
immár betelt a pohár: nem tud fizetni a hitelezőine
És ekkor a jámbor hitelezők fut ak a pénz
után, am végre keservesen hozzájutottak
5024-os kvótájukhoz. Máskor a derék Fenyves azt
mondja, hogy termetes hölgyeknek különlegesen ol-
csón ad testhez szabott pongyolát. Erre a korpulens
hölgy megjelenik az áruházban, ahol egész biztosan
rásóznak holmi bébi-ruhácskát. Hát most legutóbb
is, a 12 napos Fenyves-vásár idején Fenyves úr ki
hirdetette az igét, hogy kilónkit 64 filléres árban
valódi japán rizst szolgáltat ki a vevőknek. Miután
azonban a nagy - és bejelentések ellenére is hit-
ványabb minőségű rizst árultak Fenyvesék, a Fű
szerkereskedők Országos Egyesülete tisztességtelen
verseny címén pert indított ruház ellen. Nem
újdonság mert hiszen egy-két mozgalmasabb
életű áruháznak történetében nem múlik el úgy-
szólván hét, hogy valami egészen abszurd ügyből
kifolyólag károsultak és sérelmezettek ne keressenek
a bíróságnál elégtételt. Hovatovább már számon sem
lehet tartani a tisztességtelen versenyperek, a meg-
szegett ígéretek és a tisztességes kereskedelem egyéb
szabályai ellen elkövetett suskusok miatt indított
pereket és feljelentéseket. Azon csodálkozunk azon
ban, bogy a pereknek, az egyenetlenségeknek ebben
a tengerében, amelyben minden normális kereskedő
rég elpusztult volna, hogyan tudnak még
inkább terjeszkedni az áruházak, ame
függetlenül az anomáliáktól kellő kor
igyekezett szorítani az áruházi rendelet. x
oldalon a tisztességtelen pereket látju a másik
behelyezkedést a törv
Valóban fel kell vetnünk a
ki
alon nyílt s:
ésekkel.
es rendel-
érdést, hogy
hát végre is hol vagyunk, és hol vannak a ható-
ságok, amelyek tűr azt. hogy egyes áruházak
lassankint külön életet élő álammá alakuljanak az
államban.
a e
It Izzó és a Wolfram szállítja a fővá-
ségletét. Mint ismeretes, a főváros
ólám-
ldött át a műegyetemre, hogy ott azokat mű-
szakilag megvizsgálják. A kísérleti vizsgálatok
eredményeként kitűnt, hogy az olcsóbb lámpák
használuta nem gazdaságos la főváros szempontjd-
ból. A szállítás legnagyobb részét két gyár kapta
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossá Rt.
P, a Magyar Wolíram-Lámpagyár
izzólámpa szállítására kapott megbí
Stern Samu visszavonulása a MESz ügyveze-
gétől. A Magyar Élelmiszerszállító és AÁrukeres-
kedelmi HK igazgatóságával közölte Stern Samu
udvari tanácsos, elnök, azt a kívánságát, hogy sok-
oldalú közéleti elfoglaltságára való tekintettel a
meg.
társaság ügyeinek közvetlen vezetésétől visszavonulni
kívá igazgatóság méltányolva Stern Samu
negyed úzados eredményes szolgálatban szerzett
érdemeit, a bejelentést mély sajnálattal vette tudo-
másul és vele oly megegyezést létesített, melynél
fogva továbbra is az igazgatóság elnöke marad és
ilyen minőségben gazdag tapasztalataival a társaság
ének ezentúl is rendelke re fog állni. A
g igazgatósága az ügyvezetéssel Deák-Horváth
bízta meg, aki eddig a Delmagyarorszägi
Gazdatárház Szövetkezet, a Magyar-Jugoszláv
Gabonakereskedelmi R.-t. más magyar külkeres-
kedelmi vállalatok vezetésével vett részt a közgaz-
dasági életben és aki mint ügyvezető igazgatósági
tag fogja tisztjét betölteni.
„XYLON“ festekipari
Szatmáry Imre eier vállalat
Budapest, IX., Páva-utca 31. @ Telefon: 141-812.
„Xylon“ védjegyű nitrocelluloze szórózománcok min-
den színben: minden ipari célra elsőrendű minőségben,
legolcsóbb árban. Háztartási olaj- és zománcfestékek. LON
butortisztító és fényesítő. Antófényezés ápolására: Cellovolit-polír-
víz, polfrpaszta, csiszoló paszta. „X YILONS körömlakk.
vilatkozat, Folyó hó 20-i számuk
foglalkozó cikkünknek reánk
vonatkozó részére entjük, hogy 1. nem felel
meg a valósi hogy áruházunknak csak 1 ki
j volna, mert a valóság az, hogy állandó ki
ban az
ttal és 3 vé attal van ellátva. 2. N
A valóság áruházunk építke:
tűzbiztonságilag nem ine meg a hatósági
telmény óság az, hog . kerü-
let elöljt
1937. október
az egész épület
vé ozatával
bennünket, hogy
hatósági
számú
T rtesít
az érdekel
bevonásával 1937-ik évi
1 az épület állékonyság
szeti szempontból felülv
tott, hogy a nlegi
megfelelne Fenyves
(A helyreiga. visszatérünk.)
ról
összes
helyszír
illapítta.
teljesen
Rt.
haszr
íruhás
ásra
6 FOLYÉKONY — SZINTELEN
kovasavas készítmény
CEMENTPADLÓK
PORMENTESÍTÉSÉRE
RÁCZ FERENC "1
válla
99 V., Katona József-u. 28. — Tel. : 124.
LÁSZLÓ ÖDÖN
| HAT. ENG. VILLANYSZERELÖ |
! Budapest, VIII., Baross-utcs
| T e 1 e f 0 n: 14—
| Rakonczai Jjázseg |
lószerszámvereték, csat- és lánc- |
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel.: 137-967.
DUBECZ MIHÁLY
lakatosmester
Bejárat Vilmos csäszär-Gt 10. és Erzsébet-tér 15,
Szabadalmazott hazai.
ok, vasredönyök, nape
TELEFON: 386-782,
tatüzelésű kályhák, tűzhe
n-tüzelésű és
zők, rácsok.
József főherceg úr csász. és kir. fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
Első budai élővirágkereskedése
IFJ. NAGY IMRE L.
Budapest, IL, Fő-utca 8. e Tel: 153-787,
Alapítási év 1884. Sűrgőnycím LOHR Budapest
Cégtulajdonos
Aranykoszorús mester |
WEISZ FÜLÖP
| Budapest, VIIL, Gölya-utca 13. Tel.: 146-036.
2
Szász Albert
út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK — magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1,
Teletonszám : 118-068,
Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
TEL E FO N: 29—03—71, 49—87—17.
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
--- Page 296 ---
Budapest, 1937 oktöber 27.
VÁLIATKOZÁS
Uj versenyífárgyalási
kiírások
A. kórházak szé. y rek, Ínjekeclók
szállítására pályá 6. 10 óráig
a — Kórházi | a-uten 14);
ugyanitt lenväszon, lepedöväszon, pamu n és egyéb
ber 58-án
- és sebfecskendők javi-
, szegett mnllp9) ,
lehet novembe
textilanyag szállítására pályázni lehet
d. e. 10 óráig; ugyanitt injekci
tására, röntgenfilmek és foi
zaze és vatta szállítására pá
d. e. 10 óráig
A
novemt
lyon
A Fohe
tégla és b
vember
Iyon,
i lehet
ügyosztá
3-án d. e
10 óráig "4 szt
stetotthon föld.,
vasbeton,
kömüves., el-
burkoló,
ni lehet
kek szá állítására. pály: ázni
részére
lehet
, Pár új cípő szállí-
lyázni lehet novem
rításának bontási munkála
nak eladására pályáz
3—10 óra között, (Közp.
szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyematott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u, 5. Tel. : 1-824-29.
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
EYÁLUL: villamosvílágítás, motor, gazdasági és irodal telefon, háxi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vízállás
mutató, villámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, II., Fő-utca 58, "Telefon: 152-149.
KRASZNER GYÖRGY
tementárugyára és Burkolási Vállalata
Városi iroda: Gyár és építőanyag telep:
VII., Hernäd-utca 8 X., Kerepesi-út 73
Telefon: 1-361-68 Telefon: 1452-68
Koväcs A. Ödön
gépészmérnök
Központi fűtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII, Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93. }
aluminium-, fém-,
FÉMTECHNI mű- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁPOLY
BUDAPEST, Ill., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
TETŐFEDŐMESTER ==
Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
Budapest, I.,
Drabek Ferenc
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hútőberen-
dezesek, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
asafalı műmasssából.
PLASTILIT SS
DONATH ALFRÉD
dapest, Csengery-u, 80, T.3 124-103
Éptotpári szigetelő- és Vegyianyagok gyára
"7
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Léverseny-tér mellett
Telefon : 296-832
Rzüstkoszorus mester. Póvárosi oklevél, Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR [79-08
Épület- és műlakatos
Kandallók, kov: it vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak epeciális készítése,
Budapest, XIV., Angol-u, 16/4a. "Tel.: 296-512.
PULAY JÁNOS
absz. mérnök, kövezőiparos,
út- és csatornaépítő
BUDAPEST, II. KIS RÓKUS-U. 5—7. TEL.:
TZyíitmann Ferenc
Sat. eng. villanyberendező
Általános Villamossági és Erőátviteli
Telepeket Építő Vállalat.
IV,, Kaas Ivor-u. 6.
166-705.
Telefon: 184-703.
Enerta Villamossági Vállalat
Budapest,
Gergely Andor és Gádor Endre okl. mérnökök
Világítási és erőátviteli berendezések.
Villamos mótorok és készűlékek
Budapest, VI., Horn Ede-u. 3. @ Telefon:
7 dogos: és szerelőmester
Budapest, Vi, Horn Ede-u. 15.
TELEFON : 325-121
Turner Istvän
Dombortérképészete és modell-müterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46,
122-159.
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMÉBE : UJUONSÄG!
DEHO-NEMES FATADETA
FA gyed. árusító
SÜDFELD Iatapeta üztet. és cég. — Nagy választék
mindennemű tapétákban. — Díjtalan árajánlat
IV., Mária Valérin-u. 10. Tel. 182-021
Fischer „Ferenc
Fischer "Agoston
szobrászok
HAAS EMIL HAAS LIPÓT FIA
FAKERESKEDÉS
Mindennemű fenyőfök és
keményfók állandó roktóra BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 16
aaa be 10) TELEFON: 2-929-43
XIV., Czobor-utca 6.
Telefon: 297-720.
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, 4V., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapítve 1834-ben. Telefon: 1—884—28.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
BUDAPEST, II., BIMBÓ-ÚT 17.
TELEFON: 1-544-26
Acélplombák mindenféle célra, nagyság-
ban és színben. Szalagplombák, Szövet-
plombák. Ládaplombák. Hordölemezek,
Budapest, VIII., Gólya-utca 8.
Telefon: 138-883, 138—882.
) Plombázófogók acél- és őlomplombák-
Ő hoz, Jegyíyukasztó- (kalaus- & ellenőri)
! v fogók. Konzervbontó kések.
WEBER HENRIK
osatornásás, derítőteli
Täler és. ögtemségügyi berendettbst Mürpamti
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és müköüzem
XIV., Thököly-üt 133. Tel. 297-752
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Szüret-utea 5—7. Tel.: 2-592-96.
. lóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium- és
Budapest,
VI., Béke-tér 9,
Telefon: 2-915-7%
kokl!lla-öntőde
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
*
BUDAPEST, VIII.,
PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON : 135—625.
Kalmär Köroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III. 26. T.:149-408.
KRAUSZ REZSŐ
aranyéremmel kittintetett kályhásmester
I., BÖSZÖRMÉNYI-ÚT 5/a, Telefon : 154-667,
Szabadalmazott új cser6pkälyhäk államdóan raktáron.
60°, tűzelőanyagmegtakarítás.
DPawlik és Tärsa
ari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
3 gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913. és 130—86.3
Bermann Miksa
okl. mérnök-vállalkozó
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellän-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1.
Telefon : 182-114. Alapíttatott : 1860.
M AY I PM R E építőmester
Budapest, V., Lipót körút 29 sz. Telefon; 122—155.
(Petőfi térnél)
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — "Tel. : 163-261
Lakás: III, San Marco-u. 31. — "Tel. : 162-927
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER - =
Budapest, VIII, Baross-u. 45. Tel. : 135-645. ii
Csipak Sándor és fid
közszállítási vállalkozók
Budapest, XI, Telep-u. 98. |
o n: 297-562.
TE Kir, Po abartigindke csekszämla 57.837.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. rEL: 115350.
UTBURKOLATOK :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos facem
ésbitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
fedéllemeztetők.
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
ent-, préseltkavics-,
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemes, szi-
getelőlemezek, bőrlemem, kátrány, szurok, facoment,
bitumen, aszfalt ragacs, utópítő-kátrány, özbssméntekl
kátrányolaj, Xarbolineam, eyüűmöőlcsfa-karboline
kátrány-paraffin, Kocsikonőos gépesíir,
--- Page 297 ---
j Budapest, 1937 november 70.
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . , , 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Az autonómiáért
A fővár költségvetési vitája részletei-
ben is befejezéshe: ledik, ideje, hogy
visszapillantást ves: ennek a vitának a
lényegére. Az az é hogy az idei költ-
ségvetési vitát könnyű áttekintenünk, mert
hiszen nem tovább mennünk Zsitvay
Tibor bes: 1, amelyben Budapest ad-
minisztrációjá és autonómiájának leg-
nagyobb kérdését látjuk, Az autonómia vé
delméről beszélt Zsitvay Tibor és röviden, de
tökéletesen jelölte meg azt az oldalt,
ről egyedül lehetne eredményes támadást in-
tézni Budapest
ellen. 2
Voltak idők, amikor az autonómia tény-
leg veszedelemben forgott. Politika, hatalmi
kérdés volt ez, akárhányszor. Ha azt kérdez-
nék tőlünk, hogy politikai, vagy hatalmi
szempontból fe getheti-e veszedelem a ma-
gyar főváros önkormányzatát, akkor azt kel-
lene mondanunk, hogy a mai viszonyok kö-
zött, a mai alkotmányt tisztelő kormányzat
alatt erről beszélni sem lehet. Zsitvay Tibor
sem itt látta azt, hogy síkra kell szállnia az
antonómia kérdésében. Csak a főváros gaz-
dálkodása, Budapest pénzügyeinek helyzete
lehet az a terület, ahol a kormányzatnak
esetleg kötelessége volna beavatkozás, Zsit-
vagy Tibor például a főváros hitele szempont-
jából nem tartja veszélyesnek a deficitet, de
éppen az autonómia épsége, teljessége érdeké-
ben még sem látja szívesen. A deficit
— ahogy 6 mondta — a főváros
szabadságát, tehát az autonómia
akadályozza célkit einek végreh
Nem kellett messzire mennie a példáért. Ta-
valy már a kormányénak kellett a döntő
szónak lennie és az autonómiának olyan ren-
díthetetlen híve, mint Zsitvay Tibor, aggódva
mondja, hogy az ily eseteknek nétlődnie
nem szabad. A Nemzeti Fgység fővárosi párt-
jának elnöke igen kifejezetten mondotta, hogy
nem tudna hozzájárulni annak megismét-
lődéséhez, ami a mult évben történt, amikor
ny az egész autonómia állásfoglalá
al szemben az üzemi szolgáltatások díj
nak feleme el akart gondoskodni a k
ségi háztartás egyensúlyának biztosításáról.
Ez a multévi eset nem volt hatalmi kér-
dés, nem volt politikai gesztus. De mégis az
autonómia sérelme volt. A kormánynak, az
autonómia felügyeleti hatóságának kötele:
ségei vannak akkor, amikor a főváros ga
dálkodásában hibát talál. Az autonómia vi-
szont nem mehet bele abba, hogy polgárai
ha az üzemi termékek egységárának eme
vel is. nagyobb ter kerüljenek. Ma
érdeke nemcsak a ros lakos ának, de
magának az adminisztrációnak, a városházi
önkormányzatnak is, hogy a sokat támadott
közszolgáltatási árak nemcsak, hogy ne
emelkedjenek, hanem inkább csökkenjenek.
Mondjuk meg hát őszintén, hogy a de-
ficit, ha talán ma nem is, de jöhet egy emel-
kedő deficit, amely az autonómia veszedelme
lesz. A főváros szanält megtörtént, penz-
ügyei sokkal inkább rendben vannak, mint
bármely európai nagyvärose. Hogy csak
mást ne említsünk, adósságmentes üzemei
óriási értéket képviselnek. főváros adós-
sága nem több, mint eg: bevétele, ami
a legtökéletesebb pénzügyi [rendezettséget
jelenti. Egyetlen pont van, amelyen még
mindig nincsen rendi és melyet — Zsitvay
Tibor is hangsúlyozottan kij lent. Ez pedig
a 1ő város és az állam egymáshoz való vi-
szonya. a bíztató szót hallottuk Zsitvay
Tibor 6 ából, hogy a pénzügyminiszteren
aligha fog múlni a megegyezés, természete
sen azonban az államnak és a fővárosnak
be kell látnia, hogy mindegyik száz száza-
lékig nem vívhatja ki a maga
autonómia védelmét tehát akkor szolgálja
legteljesebb mértékben a főváros vezetősége,
ha a deficitnek ezt a tenyésztelepét, a főváros
és az állam között való rendezetlen viszonyt
gyökeresen kiirtja. Az az érzésünk, hogy az
idei költségvetési vitának legfőbb tanul-
ságára mutattunk rá ezekben a sorokban és
hisszük, hogy az autonómia-védelemnek ezt
a biztos útját fogja járni a polgármester is.
amely- |
székesfőváros önkormányzata |
igazát. Az
Szendy Károly polgármester
a tisztviselők fizetesrendezeseröl
és a komoly városrendezési tervekről
A közgyűlés és a polgármester a NEP-indítványok zöm
— A Tabánban három házat lehontanak — Még az idén új tér
készül a Bazilika főbejárata előtt — A polgármester megmenti
a Christ-házat — Csak akkor rendeznek a Margitszigeten szabad-
ét elfogadta
téri előadásokat, amikor Szegeden nem játszanak — Megfelel
céljának a Margithíd kiszélesítése
nadik hete foly-
Valamennyi
aslat hz
har
áját.
teg 3
ros közgyűlése már
i költségvetés — vit
ányt tudott a pol-
a helyzet lér
gármester azonnal elfogadni, most
.zesen . megváltozott. Szendy
mint ismeretes, megjelent 9
végighallgatta az összes javaslatokat és
megbeszélte.
is és ott is informálódott a
körülmények k tt azután
eztőségét
Károly polgármester,
NEP nártértekezletén,
azokat a
Ellátogatott a
kíván-
megle
Az autonómia
módon — előkészítették és ha
alálták a felmerült ötle-
a polgármester készsége-
az önkormányzat
párt képviselőivel előre
többi pártokba
ságokról, Ilyen
nem érte a város 7
megfelelő
todezntel m
vetés
javaslatait
a pénzügyi
tek meg
sen hoz:
megvalósí
kívánságának
Öl a kérdésekről beszéltünk
Szendy Károly
polgármesterrel,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő-
ket mondotta:
— Minden oldalról elismeréssel honorál
hogy sikerült olyan atmoszférát teremteni
amelyben az érdemes
Nagyon hálás vagyok
ják,
a közgyűlési teremben,
munka lehetővé vált.
vádra, enn
pártjának, mert
hangú hoz: kal elfogadták az ex PO
Be valtom őszintén, számomra ez nem
voltam á készülve, hisz
legjobb tudásom szerint, becsületesen dolgoz-
tam és dolgozom a főváros fejlődése érdeké
ben. Nem szaladok lehetetlen álmok után,
közgyűlés
zémat.
volt meglepetés, el
minden felmerülő és megvalósítható
indítványt és javaslatot a lehetőséghez
képest realizálok,
A közgyűlés megindítása előtt azért lá
togattam meg a pártokat, mert ismerni akar
véleményét és addig
költségvetés tárgyalásá-
it kívánságairól pon-
tam a törvényhatóság
nem láttom hozzá a
hoz, amíg az önkormány
tos információt nem szereztem. Nagyon hasz-
nos volt számomra a NEP pártértekezletén
való részvételem. Előre meghallgattam min
den indítványt és így, a lehetőséghez képest, a
közérdekű kívánságokat teljesíteni tudtam.
"Természetesen, akadnak olyan javaslatok is,
amelyeknek s züksége. ességét értékelni tudom
de néha az idő nem kedvez alkotásra, vagy
pedig anyagi esz ik hiányában kénytelen
vagyok a me. guatásításúról lemondani. Szilárd
a meggyőződésem, hogy mindazok, akik a
pärtertekezleten résztvettek és a felmerült in-
dítványokra meghallgatták válaszaimat, tisz-
tában vannak azzal, hogy a mai helyzetben a
jőváros elment a telj síthetős határáig. Ez-
zel az alapos tárgyalással elértük azt, hogy
mindenki megnyugodott és ha most nem is
tudta a köz érdekében öt javaslatait mind
keresztülvinni, nem kételkedik abban, hogy
égeket leküzdeni.
idővel sikerülni fog a nehée 1
helyzetének tisztá-
A főváros pénzügyi
zása érdekében az állammal meg kell indulni
a tanácskozásoknak. Nagyon
hely
megkönnyíti a
etemet az, hogy ebben a kérdésben az
törvényhatóság mögöttem áll.
itvay Tibor. a NEP községi frakció-
ának elnök A sürgette a tárg
sok megindítását gét
lotta fel, Harrer Ferenc ned a maga
tekintélyének súlybavetésével aláhúzta,
hogy elkövetkezett az utolsó óra:
állam
zügyi felad
a felada Atkörök
város és az
nak kettévál
pé
ra €
tisztázására.
A többi pártok ugyancsak a polgármester
mögött vonulnak fel és ha megkezdődnek a
kormánnyal a tárgyalások a pénzügyi hely
a, úgy igazán könnyű dolgom lesz,
törvényhatóság százszázalékosan mö-
mert a
göttem áll.
A főváros is foglalkozik a tiszíviselők fizetésjavításával
A parlamentben felmerült az a lehetőség,
hogy a tisztviselők helyzetén javítani fognak és
a pénzügyminiszter részéről komoly igéret hang-
zott el, hogy a köztisztviselők fizetését felemelik.
n hatása lesz ennek a főváros tisztviselő-
kérdeztük.
M
társ
adalmära? —
— A főváros természetesen szintén szívén
7 tisztviselőinek a sorsát, — válaszolt a
polgármester, — azt hiszem, ebben senki sem
kételkedik. A fővárosi tisztviselőknek a hely-
zete ma már onen? olyan jö, mint aze lőtt
volt, A szanálást kellett vinni és
ekkor érték a tisztvise őket az első komoly sé-
relmek. Valamennyien érezzük, hogy ezeken a
bajokon segíteni kellene, de mi nem tehetjük
meg az első lépést. Nem szabad elfelejtenünk
azt, hogy költségvetésünk deficites és ha most
előállnánk azzal, hogy fel akarjuk emelni a
tisztviselők járandóságát, azonnal azt vetnék a
szemünkre, hogy először a költségvetésünket
hozzuk rendbe.
A fő
atja a
ügyosztály iltségvetésénél re
zott el, legtöbbet a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártja terjesztette elő, A. polgármester, a lehetőség-
hez képest, a kifejezett kívánságokat honorálta.
A. multban nagyon kevés indít
|
|
!
i
Ha azonban az állam végrehajtja a
fizetések reviziöjät és fizetésiavítást
ad, mi természetesen követni fogjuk
ezen az úton.
Olyan követelések is elhangzottak, hogy
a szanálás intézkedéseit most már csináljuk
vissza. Ez fokozatosan meg is történik, de a
szanálás révén nyilvánosságra kerültek olyan
mellékkör: ülmények, amelyeket egyszerűen
félretenni könnyelműség volna. Itt van például
a kültelki pótlék. Valóban lehetetlenség az,
hogy külteleknek nyilvánítsuk a tisztvise 1ő-
telepet és az ott működő tanerőnek magasabb
fizetést adjunk. míg esetleg sokkal távolabb
eső helyen ennek a lehetősége nincs meg.
Nem az egyesek
korrigálni, hanem az
ánjuk ki-
esség érdeké-
ben akarunk olyan tézkedéseket
tenni, amelyek az i leginkább
meg
A természetbeni járandóság visszaállítása kö-
rül ugyanaz a helyzet. Egy kézvonással min-
--- Page 298 ---
Budapest, 1937 november 10.
állítani nem lehet, ellenben meg-
fo tosan jobb helyzetbe emelni
tisztviselőtársadalmát. A nyugdíj.
Bz új tal
dent viss
ük
08
bizonyos határokhoz természetszerűen kötve
| kérdés rendezésére is nagy súlyt helyezünk, de
vagyunk,
áni tervek
Mennyire haladtak előre a nagy város- házat, ezeket lebontjuk és így kiképezzük az új
rendezési tervek? teret. 3—4 héten belül megkezdődik a két ház
AGA A lebontás
— Szük pénzügyi keretek ! tt nem | "Ha elkészül a tér, elmondhatj
folytatta a pol-
ami erőnk-
könnyű hatalma asat alkotni,
gärmester, azonban bizonyos,
ből telik, azt feltétlen meg fogjuk
Már eddig is nagyon sok történt Bud west szé-
pítése érdekében, pedig mindöss x 35 mil-
lió pengővel tudunk operálni. Ő s
ha elő akarjuk teremteni, de nagyon kevés a
nagy ide K megvalósítására. Az az érzésem,
hogy az eddigi eredményekkel meg lehetünk
elégedve és mindenütt hallok olyan kijelentése-
gm ez,
ket, amelyek arról győznek meg, hogy a közön-
ség méltányolja fáradozásaimkat.
Itt van mindenekelőtt a Tabán. Még
most csak a kezdet kezdetén vagyunk. Maj
sztendő mulva megtarthatjuk a komoly
ámolónkat. A park nagyjából készen van,
építésére még sokat kell áldoz ni.
A Tabánt eg
en kihámozzuk mostani
örnyezetéből.
hogy helyébe
nt lebontottunk már.
>» még rombolni
izsoljunk, de egyelő
kell, gy tov ább alkothassunk. Megszerez- /
tük már a Közmunkatanács házát és most
jolynak a tárgyalások, hogy a mellette lévő
A megegye-
ayhato-
ülmé-
tás birtok unkba kerüljön.
am és most m csak a törv
a szükséges. Ilyen X
tt tehát
az Erzsébethid budai hídfőjénél mind-
össze már csak egy z van, amelyik
nagy há
zés me;
ság ho
nyek k
nem a mienk.
Úgy a Közmunkatanács házát, mint a mel-
lette lévő épületet le fogjuk bontani, csak a
hegyhez tapadt ház marad meg egyelőre a he-
lyén. Ennek a háznak a lebontásáról ugyan
nem mondunk le, de most még sürgősebb fel-
adatok várnak megoldásra.
A Közmunkatanács és a me ellette lévő
1Á lebontására jövő év őszén kerül a sor és
ekkor a Tabán eg Dunapartig kiterjeszke-
dik. A szerb templom mellett is van € hä-
romemeletes ház, amelynek hátulsó tüzfala a
tabáni parkra mered és a tabáni képet elesú-
ia. Ft a házat, a főnéro0s A
özött tehát
£
a tabáni park kialakulás
csak a Bethlen-ud
sának most már
var áll az útjában.
Ez az épület az államé.
) Z ép in bizom abban, hogy
sikerülni fog valami oly megoldást találni,
hogy az illeté . tényezők nem fognak akadá-
avat gördíteni a Bethlen-udvar lebontása
elé.
Ui tér a Bazilika elött
! - "Talán a mai helyzetben még nagyobb
fontossága van annak, hogy i
a Bazili nagyobb tömegek számára
áférhetővé tegyi
Budapestnek ez
be van szorítva
tük a templom
a monumentális s
ak sikátorába.
rata előtt lévő
z
két nagy
— Beszélnek
pest között a s
arról
zabadté:
hogy
Szeged és Buda-
játékok rendezése miatt
viták támadtak, Mi igaz ezekből a hírekből? —
kérdeztük a polgármestert.
Valóban
felmerült az a gondolat, hogy
: ag at, Ly
a Margit not
jeten szabadtéri előadások lesznek.
Ezt a Közmunkatanács tervezi mikor en-
nek híre kelt, Pálfy József dr. szegedi polgár-
mester terjedelmes átiratot intézett hozzán
A leghatarozottabban tiltakozott a terv m
valósítása ellen Mivatkozott arr: hogy Szege
hosszú évek megkezdett munkájával.
anyagi á
idozatokl
1 eljutott oc hog
vállalkozás európai hírnévre szerti
és ha szabadtéri előadásokat ren-
dezne. kurrenciát Szeged k6pte
len , zni Megvi 4 Al az egész
kérdé igaz, hogy AN
Stílus elektro- és géptechnikai tizeme
udapest V., Kárpát utca 7/b.
0 n: 291—881
ELEKTRO-FORRASZTÓ
ÉS MŰSZAKI TÁRSASÁG
BUDAPEST, V., DRÁVA.-UTCA 5.
valósítani. |
ennek a We knek rendezésével 7
ság teljesül. Az Eucharisztikus világkongresz-
| szusra a teret a közi nek ätadhatiuk ren-
deltetésének és a kongresszus kapcsán itt is
lehet felvonulásokat rendezni.
Nehézségek a Christ-ház megmentése körül
A
körébe tartozik a
zérdése is. Ezt a házat a Belváros-
ák bontani nely pedig az egyet-
okk épületünk. A főváros is
gondolt, hogy ezt a házat megveszi, A tárgya-
lások megindultak, de váratlanul a Közmunka-
tanács olyan határozatot hozott, amely meg-
| változtatta az eddigi helyzetet. A Közmunka-
| tanács megadta a telekparcellázási engedélyt,
esupán annyit kötött ki, hogy a ház frontját
megőrízni és valahol majd újra felállítani kell.
A me részéről ezt nem tartom kielégítő
| megoldásnak:
feltétlenül meg szeretném őrizni a
Belvárosnak ezt a kedves müem-
lékét, sőt nem is vinném el a mostani
helyéről sem,
mert nagyon sok lelkes városrendező ú
tartja, hogy a hely sz zentségét is mindig figye-
lembe kell venni. A Christ-ház maradjon ott,
endezés
F
— városr
Christ-}
ban le
len szép
be
hol most van ahol izadok óta áll.
Bizom abban. ho a Közmunkatanáccsal el
! tudom fogadtatni nyomós érvekkel támasz-
| tott álláspontomat. A tulajdonost hajlandó va-
gyok segíteni abban, hogy telkét értékesít
hesse. de csak azzal a feltétellel. hogy a régi
barokk épület frontia megmarad. legfeljebb a
városrendezési kívánalmak miatt egy kissé
belje bb toljuk. Ezzel a megoldással, remélem,
Ini fog a régi Pestnek ezt a műemléké
ízni.
— Beszéltek arról i hogy ezt
frontot a Várban építik fel újra.
a régi ház-
a
wen, szó volt arról, hogy a Várban. a
s-temnlom mellett, azon a helyen épülne
i ház. ahol most üres telek van és
kopott
EI
A Telek az ál"
ározhat ilyen
hogy sokkal
belvárosi ház to-
. nem így
kormány
az
ha
van.
ha
az érzésem.
a réni
maradna.
a
kem
volna
he Inesehbh
vábbra is a helyén
A polgármester elgondolkozott és ezután így
folytatta:
Most csak
vet mondottam el.
lnak. Bizony
kul. Gondoljunk e
néhány városrendészeti
amelyek
Budapest
ter-
vorsan megvaló-
ridesen . teljesen
a arra, hogv az Aka-
ia megkezdi építkezést a Rákóczi-út
torkolatában. A Rákóczi-úton az ntóhbi hóna-
pokban három hatalmas új ház épült. Buda-
nest emik renrezentáló útjának frontja most
| mär teljesen kialakult Nayvon szépen fejlődik
a Károly cörút is. , A Madäch-sugärüt meg-
nyitása r marad elsziyetelt jelenség, hanem
az egész környéken építkeznek.
sm
Budapest nem csinál Szegednek konkurrenciát
Szeged városa a multban sokat ráfize-
tett az előadásokra, most kezdi magát
regresszálni, tehát nem volna ildomos,
ha mi éles konkurrenciát csinálnánk
neki.
Válaszoltam is a polgármesternek és közöltem
vele, hog; nyey Zénóval, a Közmunkata-
nács elr gindítottam a tárgyalásokat
és majd sikerülni fog olyan megoldást találni,
amely mindenkit kiele A magam részéről
nem is vagyok túlságosan nagy b. tja a
szabadtéri € lásoknak, mégpedig azért nem,
mert a mi k
változá
tosan
Ha mé
ink ingadozó, gyakran történik
isban és így nem lehet biz-
mítani az előadások folytonosságára.
5 lennének szabadtéri előadások Buda-
pesten, úgy
csak abban az időben rendeznénk azo-
kat, amikor Szegeden nincsenek,
mert konkurrenciát semmiesetre sem akarunk
támasztani az ország második városának.
A polgármester helyszíni szemléje
a Margithídon
A. városrendezéssel
közlekedési problémák
polgármester.
— A Margithíd kiszélesítése befejeződött és
az első nap kísérletképpen többször át-
autóztam a hídon,
nagyon kapcsolatosak
is. Ezekről is beszélt
a
a
TELEFON: 292-657, 291-756.
A legkülönbözőbb időket választottam ki,
mert saját szememmel kívántam meggyőződni
arról, hogy az új rend megfelel-e a kívánal-
maknak. Az impresszióim a legjobbak. A ki-
szélesítés nagyszerűen sikerült. Vannak ugyan
még holmi kisebb zavarok, ézekot azonban az
okozza, hogy a híd környékén még nem min-
denütt lehetett a munkálatokat befejezni. Az
a meggyőződésem, hogy Buda és Pest zavar-
talan közlekedését a híd kiszélesítése kifogás.
talanul előmozdította. Beszéltem a Beszkärt
vezetőivel is és a gyalogosok részéről felme-
rült apróbb panaszokat is megfelelő módon
korrigálni fogjuk.
a
Szendy Károly nyila: ból kiderült, hogy
között is gyönyő-
mostani nehéz évek nemhogy
áros kialakulásának, hanem
"ek és a nagyszabású k
Budapestet a fejlődés
Budapest városa nehé:
rűen fejlődik
ártanának
ellenkezőleg, a gondos te
munkák nagyon előreviszik
országútján.
Kétszázezer pengőbe kerül
a málrai új gyermek-
nyaraltató
A. szociálpolitikai bizottság legutolsó ülésén beje-
lentették, hogy több mint 10.000 gyermeket nyaralta-
tott a főváros. A bizottság tar gyermekr
magyar [I
tatási akció kibővítését követelték, mert kétsz
háromszor annyi gyermeket kellene nyaraltatni,
mint amennyi most lehetséges, a korlátolt fedezetek
agok egyrésze azt
saját rezsiben
esetleg még valamivel
lfogás, hogy esak így
A bizottsági t
hogy a gyermeknyaraltatást
a főváros, még akkor is, ha e
többe kerül, mert az volt a
lehet a gyermekek ellátásáról gondoskodni.
Horony-Pálfi Aurél dr. szoci politikai tanácsnok
bejelentette, hogy új telep felállításáról tárgyalnak
és a Mátrában retnének egy gyermeküdültetési
tesíteni. A Fővárosi Hirlap munkatársa
Kálmán i zgatóval, aki a gyer-
akciót vezeti. Az igazgató a követ-
mellet
ási
örömmel értesültünk arról, hogy az ügy-
árult elgondolásunkhoz a mátrai
nyaralótelep megvalósítása most már nem ábránd
többé. Feltétlenül szükséges az, hogy ez az üdüjő-
telep létesüljön, mert
és
osztály hozz
a tüdőbeteg gyerekeket eddig nagyon nehe- -
zen tudtuk elhelyezni, Pedig ezeknek a fiatal
lelkeknek
megmentése érdekében mindent
meg kell tenni.
ünk a Mátrában, egy
zeretnenk az új n
7 hold erdő megvásárl
pengöbe és a számít.
lőre csak sze-
Ölelep alap-
alig ke-
ok szerint
200.000 pengővel mér nagyon szép telepet tud-
Tül egy pár
nánk létesíteni,
Ha egyelőra még nem tudjuk megkapni ezt az ösz
szeget, úgy az a tervünk, hogy a Mátrában nagyobb
területet bérelünk és olt barakokat építünk. A terü
letre, természetesen, opciót s ünk és amint lehet-
séges, megv oljuk a gyermeknyaraltatási célokra.
Fel kell használnom az alkalmat
BIG | arra,
eldicsekedjünk azzal, hogy
hogy
a drágaság nem érintette a gyermeknyaral-
tatási akciót.
hogy az élelmiszerek
Annuk ollenére, vr nagyon
zZ gyekeztünk olyan élelmicikkeket be:
ni, amelyek olcsóbbak és amelyekne k tápértéke
egyenlő a régi ételekkel. A fáradozásunkat siker ko
a 1 és ennek tulajdonítható, hogy rem kellett a
létszámot apasztani, sőt
450 gyerekkel többet tudtunk az idén nyaral-
tatni,
mint tavaly.
VILMA KIRÁLYNŐ-ÚT 8. SZ.
OROKLAKASOS
TÁRSASHÁZ ÉPÍTKEZÉSE
1 szobás gargon, 1 szobás hallos, szobás, 3
szobás, 4 szobás komfortos öröklakások eladók,
2
Egy-egy épületrész egyben is eladó. A vételár
40 százaléka készpénzben fizetendő ki, 60 szá-
zaléka pedig évi 5 és fél százalékos
netto kamat mellett 15 év alatt törleszthető.
Lakások lejegyezhetők; Bauer és Smitterer
műépítészek irodájában, Kossuth Lajos-utea 3. III.8.
(Telefon: 185-402) minden nap délután fél 4—6-ig.
--- Page 299 ---
Budapest, 1937 november 10.
LÖVÁROS ÍRIAP
3
Munkában a piackutató
Rosia János tanácsnok az új intézmény egy-
havi működésének eredményeiről és egyéb
időszerű közélelmezési kérdésekről
Hütöhäzat sürget a Mezőgazdasági Kamara
fel: életre-
jelentősé.
állított
Nagy
A főváros új intézményt
hivta a piackutató szervezetet.
van ennek az akcióna mert élelmiszerek ár
alakulä csak úgy lesz ellenőrizhető, ha abba az
illetékes szervek betekinthetnek.
Ennek az új szervnek megállapításai a gaz-
dusági élet megdönthetetlen kuriai ítéletei
lesznek.
Ha eddíg a drágaság kérdése szóba került,
egyetlenegy hivatalos fórum sem tudott megnyug-
tató választ adni. Nem volt eldönthető: indokolt-e
az áremelkedés? Ilyen esetekben boldogra, boldog-
talanra ráfogtá hogy árdrágító és azokról a kö-
rülményekről sohasem vottek tudomást, amelyek 2
árak felszökken6set tényleg előidézték.
A piackutató szervezet már egy hónap óta dol-
gozik, de működéséről eddig még semmi sem szi
várgott ki. Éppen ezért a Fővárosi Hirlap munka-
társa felkereste
Rosta János dr.
közélelmezési tanácsnokot,
kérdésünkre a következőket mondotta:
aki
munkája szakadatla
hogy Illyefalvy
A Hivatal igaz-
az intézmény veze
már eddig is min-
A piackutató intézmény
mul folyik és a megállapíthaton
1. Lajos dr., a Fővárosi Stati
gatója, akit polgármester úr
tésével megbízott, működésével
den elismerést kiérdemelt. Szakadatlanul dolgozik
és a gazdasági életnek olyan területein bolyong,
amely úgyszólván minden problémát érint és csak
nagy tudományos felkészültségének lehet tulajdoní-
tani, hogy az óriási [erülelen nem — téved
el soha, Ezek után felmerülhet a kérdés, hogy ha
ilyen nagy munka foly , miért nem hallott az in-
tézmény munká semmit sem a közönség?
Nem állhatunk elő elért eredmé
még nem lehet. Nagy hiba volna, ha a rés: leteredmé
nyeket világgá kürtölnénk, mielőtt az alapos elők
szítő munka befejeződik. Most ott tartunk, amit ú
fejezhetnénk ki legjobban: , háromnapos tanulmány
út Rómában". Az utazási irodák hirdetik, hogy három
map alatt bemutatják az örökvárost. Az idegent hur-
coljäk ide- és oda, a művészet, a kultúra és a vallá
nak úgy a jelenje és a multja elvonul előtte és végül
esak ragy káosz marad a fejéb De általános
impres: a mégis megvan az árosról. Három
napig bejárta Rómát és hozzáláthat az örökvé
tanulmányoz hoz. Mi is már bebarangoltunk min-
den területet az árak alakulásának nagy birodalm
ban, a statisztikai adatgyüjtés alapjait lefektettük,
a különféle szempontokat a kérdés megítélésére meg-
határoztuk és hamarosan elérkezünk oda, hogy min
den áralakulást önmagában megfigyeljük, mert most
kai
ök
már az általános árkialakulással tisztában vagyunk
és ezentúl már csak a részletek feltárására van
szükség.
— Már eddig is voltak olyan megállapítások,
amelyek a meglepetés erejével hatnak? kór-
deztük,
— Legyünk vele tisztában, a lényeg az, hogy
olyan szervet létesítsünk, amely mindenkitől füg-
getlenül állapítja meg a tényállást. Ennek a szorv-
nek még a fővárostól is függetlennek kell len
A közélelmezési ügyosztály magába a tény-
megällapitäsokha nem folyhat bele, hiszen
ezekre a megállapításokra az intézkedései
során, mint döntő tényezőkre hivatkozni akar.
Öriäsi adathalmazt
lően feldolgoztuk a rendelkezésünkre
lopokat. Minden árú származási
Az áralakulás minden tén;
is vizsgáltuk, hogy milyen rétegek helyeződtek el
az egyes szakmákban és kik élnek az áralakulás
haszontételeiből. Csak egy példát említek. Ma már
meg lehet állapítani azt, hogy
kétszer annyi élelmiszerkereskedő van, mint
a békében volt.
űjtöttünk
és megfele-
álló szám: sz-
helyét kikutattuk.
ét kiderítettük. Azt
A. lakosság számában nincs nagy eltolódás, az élelmi-
szerfelhozatal is a régi keretek zött mozog, tehát
könnyű kiszámítani, hogy kétszer annyi ember akar
megélni ugyanabból a jövedelemből, amely békében
tisztességes megélhetést nyujtott egyes foglalkozó
dágaknak. Megnézzük azt is, hogy egyes élelmic k
milyen mértékben terjedtek el különböző társadalmi
rétegekben. Ha valamilyen élelmicikket csak a na-
gyon szegény néposztály veszi igénybe, úgy a ha-
szonkulcsot nem szabad magasra szabni.
— Mikor kerülnek nyilvánosságra a piac-
kutatás adatait?
Iskolai jelző órákai
készít, javít, alakít és karbantart
SCHVARCZ TESTVÉREK
: szakórásmesterek
A Budapest, VI. Podmaniczky-u, 59. Telefon: 129-624.
Aranyeremmel kitüntetve
abban megällapodtunk, hogy
séget és a szakürüket érdeklő adato-
kat a statisztikai havi kimutatásokban fog-
juk közölni.
-4 hónap mulva jelenik meg.
egy-egy kérdés letár-
külön tanulmányokat
Az első ilyen jelentés 3
A rendes beszämolökon kívül
gyalására és megvilágításá
fogunk nyilvánosságra hozni. A közélelmezési ügy-
osztály a statisztikai adatok feldolgozásával, a kü
szempontok megvizsgálásával és az illetékes
íni knek helyes informálásával igyekszik majd
az áralakulásra befolyást gyakorolni.
Hány emberrel dolgozik az új intézmény?
— Még az intézmény egész szervezete ala
kult ki
nem
5—6 állandó munkaerőre lesz szükség.
Bene dr. statisztikai titkár kintjárt »metor
ahol ez az intézméry legtökéletesebb formá
működik. Tanulmányozásairól már megtette a jelen
tést és bizonyos büszkeséggel állapíthatom meg, hogy
a tudomány és az élet eredményei találkoztak. Mi
nem dolgozha ittuk még fel tudományos alapon a ren
delkezésünkre álló adatokat, nben ügyos
lyomban már évek óta ké különf kimuta
sokat, Mi is tisztäbarı voltunk azzal, honnan érkezik
az áru és láttuk az útját egészen a fogy. sztóig. Bene
dr. átnézte a mi adatainkat és megállapította, hogy
a kutatás részletei és eszközei úgy Németországban,
mint nálunk, ugyanazok voltak. Annak nagyon örül-
hetünk, hogy az öss: amelyek a különféle
stati ai anyagból vezetnek, mird szpon
tosulnak Zilyefalvy igazgató kezében, aki igazán
európai hírű tudós és ennek a k ésnek a legkivá-
lóbb szakértője. A piackutató szerv mintaszerű mű
ködését tehát előre meg lehet jósolni.
az
Lesz-e té es ha a közönség szem-
aszna
pontjúból az új szervnek?
Az nem is kéts ho;
az új szerv az árak kialakulására jótékonyan
fog hatni.
máris hogy
Annyit tudunk, egyes élelmicik-
kekkel nagy láncolás folyik. Ennek láncolásnak
fölösleges szemeit ki lehet kapcsolni. Ez nem fogja
azt jelenteni, hogy a legális kereskedelmet korláto-
zás éri, hanem a fölösleges drágasági momentumo-
kat sikerül majd megszüntetni
A törvényhatóság is erősen eérdeklődik a meg-
oldások iránt. Vitéz Juhász Jenő dr, értékes felszó-
lalása a közgyűlésen is ezt bizonyítja.
Beszéltünk még Rosta tanácsnokkal a Nagy-
vásárteleppel kapcsolatos hűtőhdz létesítéséről is.
— A napväsärtelep önálló hűtőház nélkül nem
boldogulhat, Most két hűtőházunk van, az árú nem
bírja el az ide- és oda való utaztatäst. Már több
zivesen látjuk a
létesítésénél, de
Ha magánosok
maga a főváros
hangsúlyozta,
alkatommal felajánlottuk,
magántőke segítségét a hűtőház
eddig még senki sem jelentkezett.
nem építkeznek, úgy kénytelen lesz
hűtőházat építeni. A polgármester úr
hogy $
hogy nem akar új hatósági üzemet, sőt ellenkező-
leg, szívesen ad területet a nagyvásártelepen az új
de ha a magántőke nem haj-
úgy kénytelen lesz a közélelme-
zés zavartalan ellátása érdekében a hütöhazat a
főváros saját maga megvalósítani, Néhány hónap
mulva ebben a kérdésben feltétlenül dönteni kell.
— Folytatódik a Sertésvágóhíd modernizä-
lása is?
— A Sertésvágóhídon a vágócsarnok kibővítésére
gondoltunk, az eredetileg tervezett átalakításokat
azonban pénz hiányában megvalósítani nem tudjuk,
hütöhäz emelésére,
landó vállalkozni,
éppen ezért
technikai — újításokat
amely az átmeneti
nehézségeket.
a csarnokban olyan
akarunk keresztülvinni,
időre megoldja a
Már a multban is bevezettük a yorsszüräst és a
külföldi vágóhidakon bevált technikai újítások egy-
ró de a felszerelést tovább kell modernizálni.
Nagyon nagy szükség van erre, mert vidéken
egyre-másra alakulnak a modern vágócsarnokok és
a magyar főváros nem maradhat el a vidéki vágó-
hidak mögött,
A Mezőgazdasági Kamara is sürgeti
a hűtőház létesítését
A. Mezőgazdasági Kamara érdekes beadvánnyal
fordult a polgármesterhez. A memorandum be
hatóan foglalkozik azokkal a termelői kívánságok
kal, amelyek a főváros tulajdonában lé n.
rteleppel
rámutat arra,
kapcsolatban
hogy
a Nagyvásártelepen felállított gazdatanáes-
adó iroda öthónapos működése alatt teljesen
betöltötte a hozzája fűzött reményeket
és tapintatos közbelépésével lényegesen nyugod
tabbá tette az árusítás rendjél, mint amilyen az
korábban volt. A tanácsadó a helyiségében
jelentkező vidéki termelőknek ügyes-bajos dolgait
saját maga veszi kezébe és igyekszik gondoskodni
arról, hogy surlódási felületek ne legyenek az
termelők és a nagyvásártelepi hatósági közegek
között.
A memorandum
polgármesterhez: hasson
felmerültek. A Kamara
ős-
azzal a islattal
oda, hogy
fordul a
a Nagyvásártelepen a termelők által is
igénybevehető hűtőházat létesítsenek,
hűtő-
működésben rtelepi
csak a kereskedők ha
következmenyek6 nt őstermelők
nem adható cikkeiket ha
ami szaporítja a költségeket,
áru minőségének rovására is megy.
a Mezőgazdasági Kamara, hogy az őstermelői
ház felállítása éppem olyan érdeke Budapestnek,
mint a termelőknek, mert ezen a réven szinte töké-
letesen lehetne szabályozni a nagyvásártelepi kíná-
latot,
A. jelenleg
akat
aminek
nek esetleg el
sználhat ják,
kénytele-
más az
Hangsúlyozza
hűtő-
elkerülhetők lennének tehát a
szempontjából rendkívül veszedelmes,
ran nagymértékű árhullámzások.
fogyasztó
gyak.
nki ül számos gyakorlati és nagyon is racionális
van a memorandumban.
Tényleg fiacskám — egészen
megfeledkeztem róla, hogy uj
TUNGSRAM duplaspirállámpát
csavartunk be...
--- Page 300 ---
Budapest, 1937 november 19.
Meghiúsult robbantási kísérlet
a NEP VI. kerületi szervezete ellen
Bessenyei Zénő üzenete a hivatlan és külső páribontóknak
A NEP terézvárosi szervezete jól sikerült évad
nyitó vacsorát ndezett a MOVE nagytermében,
amely szű onyult a nagyszámban megjelent
közönség be A vacsorán résztvettek Bes
senyey Zénó d Szurday Róbert és Németh Imre
országgyűlési képviselők, Veress Gábor dr., Sárkány
Ferenc, vitéz Bartha j»ornok a budapesti Vitézi
an törvenyhat6
nos más közéleti
sorát Schoepflin
g, aki meleg
ket és párt-
s Hegedüs Be
ok, valamint s
ző. A szónoko
elnök nyitotta m
a megjelent vendég
kapitánya é:
i bizottsági ta
társadalmi té
dr. kerület
] üdvözölte
szavo
tagokat Részletesen ismertette azokat a teré rosi
kívánságokat, melyek elsősorban hivatottak
hogy hátramaradt városrész fejlődését előmoz
díts
és k
szó
kerület
R.
özkívánatra a
16j
népszerű
Zénó dr,
SZET álló kép esenyey
lalt ılmäcsolta 1 sfővárosi — Szervezet
elnökének, Zsitvay Tibor dr.-nak üdvözlet továbbá
elismerését a párt VI. kerületi vezetős azér
az eredményes munkáért. amelyet a meg.
szervezése körül kifejtett. Ennek szervező mun
kának a sikerét semmi sem bizonyítja jobban, mint
a megjelentek óriási tömege.
Megállapításával kapcsolatban kitért az
ellenzéki időszaki lap meggondolatlan támad
zetőséget érte.
amely éppen ezt a pártve n el
itélte a párt belső életébe való beavatkozást, külö-
nösen akkor, amikor a me nadottak a legharmo.
1
a párt szolgálatában, F
nikusabban működnek
mezteti illetéktelenül beavatkozó képviselőtársát,
hogy nem olyan időket élünk, mikor egymás front-
ját megbonths Ma minden magyar képviselőnek
kötelessége más párt pozicióját is tisztelet
ben tartani, hogy egységesen vehessük fel a harcot
a felforgató elemekkel. Hangsúlyozza, hogy egyedül
a NEP erőssége és egysége tart vissza minden olya
törekvést, mely ép az ő létüket fenyegeti. N
nagy tetszés mellett vázolta a Dará ko
munkásságát.
Szurday Róbert e:
politikai tevékenysé
Veress Gábor a főváros közlekedési és idegenfor-
eit ismertette. A népszerű szakember be-
a megjelentek zajos helyesléssel fogadtó
mindnyájan meg vannak győződve
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Imre a HI. Ker. Polgári Társaskör elnöke,
ereskedelmi és ipar
me rt a közönség
Terbócz
Andréka Károly hal megüresedett a III. Ke-
rületi Polgári Társaskör elnöki állása, A Társaság
most megtartott rendkívüli közgyűlése Andréka
Károly örökébe egyhangú lelkesedéssel Terböcz
ggyűlési képviselőt választotta.
alakult a NEP fővárosi szervezetének IV. ker.
pártválasztmány A NEP IV. ker, választmánya
Pete Csongor ke elnök elnöklete mellett újjáa
kult. Hivatalból tagjai a pártválasztmánynak:
Zsitvay Tibor dr., Usetty Béla dr., Pözel István dr.,
vitéz Tóth András dr. országgyűlési képviselők
Nagy Ferenc, törvh. biz. tag, Girardi "Tibor első
póttag. Az ülésen megválasztották a s vér elnökö
ket és a választmányi tagokat. Az ülés vé
dr. lelkes beszédben ismertette a “Dolitika
etet és a legszorosabb összetartásra hívta fel a
megjelenteket és az újonnan alakult választmányt.
Képviselői beszámoló a IV. kerületben, A Nem-
zeti Egység Pártja IV. kerületi Szerve-
zete november hó 14-én, vasárnap d. e. fél 11 óra-
kor központi helyiségében (IV., Eskü-tér 8. szám,
I. em) képviselői beszámolóval egybekötött ünne-
vélyes évadnyitó ülést tart, amelyen felszólalnak:
Usetty Béla dr., Pőzel István dr. vitéz Tóth
András dr, országgyűlési képviselők.
Fővárosi
Tea-est a
Pártja VIII.
Katona Jánosné
baton este 7 órai kezdettel,
alatt tea-estélyt rendez.
A Nemzeti Egység Pártja V. ker. szervezete a
minap látogatott kerületi ülést tartott, amelyen
Krompaszky Miksa tankerületi főigazgató, kerületi
pártelnök ismertette a kerületi körzeti közlekedés €s
az új Lipótvárosban felállítandó középiskola érdeké-
ben megindított akció állását, amely idáig több mint
400 új aláíró jelentkezését produkálta és ennek a
nagyszabású akciónak tudható be — úgymond
hogy a Szent István-körut munkálatai szemmellátha-
tólag gyorsabb tempóban jutottak befejezéshez. Az
ezidei munka6vad programjának összeállításánál
többrendbeli probléma merül fel és ezeknek a probló-
máknak feltárására Kossányi Dezső dr.-t kérte fel.
Józsefvárosban. A Nemzeti Egység
ker. szervezetének női esoportija
vezetésével folyó hó 13-án, szom-
VIIL, Baross-u. 79. szám
lekében k
tett munkásságának önzetlenségér
Sárkány Ferenc törvényhatósági bizottsági t
Jszólalása után Németh Imre országgyűlési kép.
viselő, mint a kerületnek 4 sztópolgára
meleg szavakkal üdvi a ségű kép- !
kiváló tagját, Bessenye 4 Zenöt,
Bertalan törvényhatósági bizottsági
edesné felszóla után a párttagok
viselők egyik
Hegedüs
Demján e
tag
kíván ra még vitéz Papp Gyula ügyvezető elnök !
sz Hang súlyozta, hogy a szervezet egyöntetű |
hűséggel kitart a nemzeti egység gondolata mellett, !
indítványára táviratilag üdvözölték Darányi Kál |
mán miniszterelnököt és Zsitvay Tibort, a párt sz6- |
kosfővárosi elnökét. {
Z a vacsora ként élénk bizonyságtétele |
olt annak a megértő, baráti és harmonikus szellem |
ek, amely a Nemzeti yusey Pärtjänak VI. ker. |
oportjában tapasztalható, Az egyik demok |
irányú kerületi hetilap i mult hetekben |
támadó cik írt, am na ület vezetői ellen |
zt an vádaskodást hangoztatta, hogy nincsen össz- |
hang a működésükben, különböző személyi félté- |
és
folytán a általában
akadi
során
kenység párt ketté:
a munka
jelenvolta}
díszes névsora egyrészt
azt bizonyítja, hogy a vezetőség valamennyi tagja |
a legteljesebb harmoniában folytatja müköc |
a megjelent párttagok hatalmas tömege pe-
dig, amelynek egy része be sem fért a MOVE
hat As termébe, mindennél jobban iga-
zolja a szervezet megerősödését és életének
friss lüktetését.
A Pővárosi Hirlap munkatársa egyébkén! ebben |
uz ügyben kérdést intézett Schoepflin Lajos dr
rületi elnökhöz, vitéz Papp ( 1 — kerületi {
zető elnökhöz és Schilling F 5 dr. társelnökhöz, |
zelebbi pre
kitűnő — elni
atalmas pre
kerületi
kör
kerü- |
mi a legkö;
N EP-szervezet
vonalaz
AVI.
al
et pol inak [további erőteljes beszervezését
tűzte ki célul és amelynek munkatempöjära, de
általában minden részletére tökéletesen azonos fel
Kiderült tel
meghius ilt
tőség tagjai.
volt e.
vallanak a %
támadó cikk
sérletnél.
fogást
hogy a nem ryvéb —
robbantási
CENT
624 ideiglenes tisztviselö
véglegesítése a fővárosnái
A státusrendezés befejezéseként a fővárosnál 424
állásra írták ki a pályázatot. Tekintve azonban,
hogy vannak nyugdíjazás, vagy elhalálozás kövel-
ceztében megüresedett állások is, egyes tis
számára lehetőség nyilik az előrehaladásra.
tehát a főváros szolgálatában még nem álló egyének
sor.
felvételére
A főpol
k
kerülhet
ármester 1
k édfogal
fogalmazói,
, 5 számvevő
29 számvevősé
most nem
ki pályázatot,
1 árvaszóki
11
se-
kerületi
i főtan 4
tőtiszti és 62
észségi
mvev
számvevőség
A polg
llásra hirdet pály
) tanácsjegyzői,
műszaki
3 statisztikai
2 statisztikai jegyzői, kai fogalma-
statisztikai segédfogalm. isztikai főfel-
i 16" ti.
a
2 ny otári felügye
2 könyvtári felügy
tiszti, 1 múzeumi
1 múzeumi osztályigazgatói, 1 állatorvos-
atorvosi, 5 állatorvosi, § segédállatorvosi,
tanácsosi, 1 közélelmezési főfelügyelői, 2
felügy 1 AUAtkEr En segédfelü
ügy:
6 statisztikai
könyvtárosi
k tőtiszti; Ä
írói, 4 adóhivatali főtanácsosi, 9 adóhivatali
45 adóhivatali főtiszti, 124 adóhívatali tiszt
ellenőri, 18 adószedő főtiszti, 34 adószedő tisz
aligazgat6i, 1 föp6nzlärosi 1 pönztärosi,
tiszti, 1 gazdasági felügyelő 1 gazdasági
gazdasági tiszti, 2 kertészeti inté 2 segédhivatali, fő-
igazgatói, 4 segédhivatali N irodafötiszti, 6
k főtiszti és 18 kezelőtiszti
Úgy a főpolgármester, mint a polgármester által |
meghirdetett öszesen 624 állásra november 18-ig le-
het pályázni.
A törvényesen védett,
szabadalmazott !
átmérője 32 om
80—200 W-ig.
I Nagy árammegtakarítás
Nagyobb fény
Saját érdekében kérjen vételkényszer nélkül
díjmentes bemutatást
KOMOR HENRIK CC ira valtatat un.
, WESSELENYI-UTCA 59. SZÁM. — TELEFON: 141-476
Rövidesen befejezik
veka et
Modernizálják az anyagbeszerz6st
és bevezetik az anyagnyilvántartót
Részletesen megemlék Fővárosi Hirlap a
Vizművek üzemének racionali a körüli tevékeny
ségről és tervekről. Megindult Vízművek ügyvite-
lének racionalizálása
is, amelyet még ebben az évben
e is fejeznek
időben ezen a téren már sok új in
tett életbe a Vízművek — vezetősége
átszervezték a bérelszámolást, amelynek értel-
n a heti elszámolás helyett a havonkénti elszá-
st rendszeresítették, A bérelszámolás a munka-
gyzék alapján történik, amit lényegesen leegy-
sze. rűsíte ttek.
Atszervezték a vízdijelszámolás írásbeli mun-
káját, a mérőleolvasást és a fizetési meghagyásokat.
Az órák leolvasása eddig néhány nap alatt történt
a feladatnak
meg a hónap egyazon idejében. k
elvégzésére on sok alkalmi: kellett igény-
bevenni a néhány nap tartamára eket az alkal
mazottakat, akik a hónap nagy en a leolva-
sást illetőleg parlagon hevertek, akkor, mikor nem
volt leolvasás, másra használták, de ez a munka
egységének nem felelt meg. Most kev mú alkal-
gész folyamán 7, órák le-
mazott a hónap végzi
ását. Ezek az alkalmazottak állandóan ezzel a
ladattal foglalkoznak és így nem kell különböző
gondoskodni. Hasonlóképpen
kézbesítési eljárást is.
van az utalványozásnál is. Eddi
kikézbesítettek a félnek, a
ezt megelőzőleg fogalmazvány ké-
Most blanketták segítség
beosztásokról egysze-
rűsítették 2
Uj rend
utalványt
pénztárnak és
szült az utalv
mas feladatot.
Atszerveztek a könyvvitelt, amennyiben a be-
kötött könyvek rendszeréről a badlap rendsze-
át, a modern bizonylati rendszer alkal
került a segédüzemek
magasépítési os
megszünt a kettős
1cionalizálásra
Átszervezték
tály adminisztrációját és ezzel
nyilvántartás rendszere.
emsokára elkészül az iktató — áts, "
hátralevő műszaki osztályok racionalizálása is
befejezést nyer ebben az évben, A évre marad
a modern alapokra fektetett anyagnyilvántartás,
anyagkönyvelés és anyagbeszerzé:
Most folynak a tanulmányok a gépi vízelszámo-
bevezetésére a [lyukkártyarendszer alapján,
már megemlékezett a többi nagyüzem ha-
kapcsolatban a — Fővárosi
a
még
tás
amelyről
sonló tanulmányaival
Hirlap.
A Vízműveknél mint a másik két nagyüzem-
3] is, teljesen ki van zárva az a törekvés, hogy a
onalizálás az alkalmazottak létszámának csök-
kenésére ssen. Egyedüli cél a jelenlegi ügyvitel
oegyszerűsít zért, hogy a meglévő alkalmazotta-
kat képzettségüknek arravalóságuknak megfelelő
helyre állítsák és ezzel a közönséget jobban és keve-
cbb költséggel szolgálják ki.
A régi
céhmesterek
eéhbeli remeknek neveznék a legújabb típusú
Gyöngykályhát,
célt szolgál
a
kettős
tüzelőanyaggal,
amely
egyrészt a legolcsóbb
Gyöngyszénnel is fűthető és annak legjobb
kihasználását biztosítja, egyenletes meleget
szolgáltat, másrészt pedig ízlés kivitelénél
fogva a lakás díszét képezi. A
más tüzelési
vöngyszén
móddal
Cse-
alacsony ára minden
szemben jelentős megtakarítást nyujt.
répkályhába is beépíthető a hasonló rend-
szerű Gyöngy-előtét. Megtekinthető: a
rássy-út 153.
Ma-
gyar Radiátorgyár Rt. And sz.
alatti mintaraktárában.
KH, Worklightő
munkamegvilágító rugós-
golyós csuklóval. A fény-
kéve bármely szögben
beállítható.
--- Page 301 ---
Budapest, 1937 november 11
Idegenlorgalmi gondolatok
kapcsolatban a megliatalitott Rudaslürdövel
Országos érdek kívánja a vidék vendéglátóiparának
kulturális fejlesztését
ninap a Rudasfürdő több
gyülekeztek a meghívott
térium 1}
, az akadályozta
megbízásából
Zászlódíszbe öltözött a
mint 200 éves épülete. Itt
előkelőségek, köztük a belügymini
Grosch Károly dr. miniszteri tanácsa
2 miatt távollévő polgármester
Schuler Dezső dr. alpolgármester, továbbá ott voltak
Lamotte Károly dr. alpolgármester, Bódy László dr.,
Kovácsházy Vilmos, Felkay Ferenc dr. Wossala
Sándor tanácsnokok, Berezel Jenő dr. ny. alpolgár-
mester, Márkus Jenő dr. a Beszkárt h. vezérigazga
tója, Vere Imre dr. sz zéki igazgató, Bánlaky
G6za központi fürdőigazga Kállay dor dr., A
Gellért atója, Vigyázó Géza dr. előljáró. A fő
város törvényhatóságának több tag is résztvett az
megnyitón, köztük Terbócz Imre, Vályi
Becsey Antal, Csilléry András, Lázár Fe-
és
ünnepélyes
Lajos dr
renc, Ripka Ferenc, Pál, Nagy László dr.,
Boros László dr. és sc k
Az iinnepi megny st Kovácsházy Vil-
mos tanácsnok mondotta. A főváros r ről Schuler
Dezső alpolgármester votte át a gyögyfürc majd
a megjelent előkelőségek a
séretében megtekintették a
ket. A. most elvégzett átala
12 rádiumos fürdővel, orvosi
niás gyógymasszás berendezéssel
séggel bővült. slszobák száma
A. Rudas üzembehelyez: el megtör
tént az első elhatározó lér tabáni fürdővárós ki-
alakítása felé. A Fővárosi Hírlap munkatársa ezek.
kel a kérdésekkel kapcsolatban
Koväcshäzy Vilmos
tanácsnokhoz
fürdő vezetőségének kí-
modernizált helyisé
ításokkal a 7űrdő további
rendelővel, elektroterá-
pihenöhelyi
emelkedeit.
e-
és
fordult, aki a következőkben tájékoztatja olvasó-
közönségünket a helyzetről.
— A Rudas-fürdöszällö r yitása olyan szük
ségesség volt, amely elől kitérni mmiképpen sem
lehet:
amióta ugyanis a rädiumban rendkívül ga
dag Juventus-forrás hatalmas gyógyitó
ismeretessé vált, egyre nagyobb mért
fordult feléje a közönség érdeklődé
nuló
rtuk
hogy a
rdőszálló egyelőre kielégíti a me.
igényeket, természetesen ezzel még korán
le azokat a munkálatokat, amelyek célja,
Rudas-fürdőcsoport megfelelő kihasználását bizto
sitsuk,
— Elöreläthatöan az a legközelebbi lépés, hogy
az itt fakadó források vizét ivókurára felhasználó
vendégek érdekében a modern követelményeknek
megfelelő kúrahelyet állítunk fel. Ehhez szükséges
Z, hogy a Gellérthegy lábánál fekvő jelenlegi ivó.
csarnok befogadóképességét jelentek
emellett azonban alkalmasan elhelye: 3
beiktatásával is elősegítsük a gyógyforrások
gyobbarányú igénybevételét. Gondoskodni kívánunk
kör-
a rossz idő beálltával
nyékét rendezzük. Különösen
szükséges ez, mert lehetetlen helyzet az, hogy az ivó
kúrát tartó közönség szabadon ki legyen téve az eső-
nek, hónak és fagynak. Ennek a célnak elérése ér-
dekében
valószinüleg tetőszerkezetet emelünk majd a
forrásfoglalatok fölé,
úgy azonban, hogy ezeket csak az év bizonyos sza-
kában alkalmazzuk, a jó idő beálltakor azonban el
távolítjuk.
— A Szent Imre-gyógyfürdő elavult épületének
teljes átalakítása is csak idő kérdése. Addig, amíg
építészetileg nagyjából ki nem alakul a tabáni terü-
let fürdőcentrumának képe, természetesen nem fog-
hatunk bele ennek a létesítménynek modernizálásába,
minthogy azonban a tabáni gyögyfürdö-szäll6 január-
ban lejáró pályázata egészen bizonyosan kivitelre is
alkalmas terveket fog produkálni, önként következik
az, hogy e kérdés eldöntése után sort keríthetünk a
tabáni gyógyterület többi természeti értékének meg-
felelő keretbe való helyezés
— Fürdőink és gyógyforrásaink iránt egyébként
állandóan növekedő érdeklődés mutatkozik.
Meg vagyok győződve róla, hogy azok a nagy idegen-
Egesz lakását
UpnIC
amerikai rendszerü
folytonégő-kályhával fütheti !
Legújabb típusú Unio és Oetl
tűzhelyek, legújabb kétaknás
barnaszéntüzelésű kályhák
Detl Antal rt, kályha- és tüzhelyosztály
Budapest, Andrássy-út 9. —— Telefon: 116-108.
Í
|
forgalmi események, amelyek a közeljövőben a szé
kesfővárosban lejátszódnak,
csak fokozni fogják a külföldieknek
máris örvendetesen mutatkozó érde
ezt a
idését.
! gondo.
felmör
ébként
anyu
Elsősorban az eucharisztikus kon;
lok, amelynek súlya ebből a 3
hetetlen. A kongresszussal
szentül bízom abban, hogy
tömegmegmozdulás lesz itt,
sszusra
empontból
apcsolatban e
bármilyen na
elégedetlenségre, vagy panaszra egyetlen ide.
érkező külföldi vendégnek sem lesz oka.
A polgárm
úr rendelkezésére a leg
ster
sebb együttműködésben vagyunk a székesfővárosi
Idegenforgalmi Hivatal útján a kongresszus nagy-
bizottságával és mindent elkövetünk abban az irán
ban, h mind az elszállásolás, mind az élelmezés
kérdését kifogástalanul oldják meg »lekapesolöd-
nak a kongresszus előkészületi munkáiba a fövdros
legkülönbözőbb ügyosztályai, így különösen az út-
építési és a közlekedési ügyosztály. Rendkívül
fontos szempont ugyanis, hogy a hatalmas
1 a másikba
anul tör-
szem.
tömegeknek a város egyik részél
szállítása ütemesen és zavartal
és a megkövetelhető gyorsaság
pontjain is megfelelő legyen.
Tdegenforgalmunk
ténjé
10sodása Az utóbbi
m Allan-
megi
s. Úgyszó
hónapokban rendkívül örvende
dóan érkeznek újabb és újabb külföldi csoportok és
egyéni utasok a székesfővárosba, akik
szinte kívétel nélkül huzamosabb ideig
maradnak Budapesten,
mint ahogyan azt eredetileg tervbevették. Most már
valóban nyugodtan el lehet mondani, hogy az
egyes külföldi államokban nemrégiben végrehajtott
valutalee
főváros
rtékelések ne
idegenforgalmänak,
m voltak ártalmára a székes
bár te
ezekt
számoltunk
megcsapr iz irántuk mutatkozó € lődés
— A budapesti idegenforgalom — mellett jeler
tékeny előhaladás tapasztalható egyes vidéki göc
pontok idegenforgalm tően is- Bizonyos azon
ille
alom. nagyarányú
b helyen
ban,
elm x "
geteg akadályba ütközik. Pár városur
többi közület nem rendelkezik
gedhete elményekleket,
vidéki
még a le ren
t leszámítva,
al a.
k a
elen
amel. vendégül.
köve
len
ltátáshoz feltétlenül — szükségesek zetem — szerint
elsősorban arra van szüksé hogy
a vendéglátó ipart fejlesszék ki megfelelő
tékben és víz, szappan, mész igénybevé-
telével a ma csak vendégfogadó-számbamenő
vidéki szállókat alkalmassá tegyék idegen-
forgalmi e6lokra is.
Szükség van ennek a munkár szésére a vidéki
Szigazgatásra is, amely meg tudni értetmi
" ndéglátóiparosc il, hogy az idegenek minden
tekintetben való megbecsülése és tisztán, higieniku
módon
vagy
kultürkövetelmenyeknek — megfelelő
olyan szempont, amelyen áll
vidéki idegenforgalom.
san, a
való ellátása
bukik az egész
említjük meg euchari.
ilágkongresszus úlláso.
november elsején új hivatal, az
Itt
tikus
lására és ellátására
els;
úgynevezett vendéggondozóhivatal alakult, amely-
ek keretében működik az IBUSZ kongresszusi ki
rendel > is. Az új hivatal címe: K onti Ven-
déggondozó Hivatal, ÍV., Vámlváz-körút 2.
Megkezdödtek a szervezési munkálatok a városok
budapesti vilägparlamentjenek előkészítésére
$zendy Károlyt meshívták Berlinbe,hogy elöadäst fartson Budapecsíről
Szendy Károly polgármester most bocsátotta ki,
mint a Magyar Városok Országos $: égének
amelyek a világ váro
tartandó kongresszusá-
meghívókat
1940-ben
elnöke, azokat a
sainak Budapesten
nak elők tő tárgyalására hívják össze az állami
és fővárosi közélet legkitűnőbbjeit. Közel 150 meg-
hívót bocsátottak ki s a meghívottak sorában épúgy
szerepelnek a szakminisztériumok, a városok kép-
viselői, mint a magyar Á adalom, az ide-
genforgalmi érdekeltségek és a művészeti körök
vezető egyéniségei
Az előkészítő bizottság
ülésén Lukács Ödön,
tartandó
Országos
novemberben
Magyar Városok
Szövetségének ügyvezető lnöke fogja referálni a
nemzetközi városkongresszus megrendezésével kap-
latos ügyeket, a meghívottak pedig valamennyien
résztvesznek abban a vitában, amely a
parlamentjének budapesti tanácskozásán szó
dltalános érdekű, urbanisztikai
problémák
napi
rendre tűzésére vonatkoznak.
énk érdeklődéssel kíséri a Magyar Városok
ágos — Szövelségéne a kongresszus megrende-
városok Brüsszel-
A nemzet i
Vinck, a belga
értesítette a
vonatkozó elő
ékelő nemzetk
etség ügyvezető alelnöke,
sőház -alelnöke éppen
Emil
a napokban
szövetséget arról, hogy még ez év folyamán látoga-
Bejelentette magyar fővá-
Kurt Jeserich dr., a Deutscher
is. Jeserich Szendy Károly pol
gármesterhez intézett levelében egyben felkérte a
polgármestert arra, hogy a Berlinben székelő nem-
zetközi közigazgatástudományi intézetben tartson
előadást Budapest és a magyar városok közigazga-
tast tesz Budapesten.
rosba való érk ó
Gemeindetag elnöke
tási berendezkedéseiről. A polgármester vállalta a
megtisztelő feladatot, értésére adta azonban Kurt
Jeserich dr.-nak, hogy előadása megtartására leg.
korábban a jövő év elején tud sort keríteni.
A — budapesti nemzetközi väroskongresszus fő
tárgyalási anyagául ei bként a nemzetközi szö-
vetség azt javasolta, hogy
a városok közélelmezési problémái kerülje-
nek megvitatásra, emellett pedig a városok
és az állam közöt adómegoszlás viszonya
legyen a második főtémakör,
A szövetség természetszerűen csak tájékoztatásnak
tekinti ezt az előzetes javaslatot, a tanácskozási
anyag tekintetében való végleges javaslattétel joga
azonban azt a bizottságot fogja megilletni, amelyet
a polgármester, mint fentebb említettük, éppen most
hívott össze első ülésére.
A budapesti nemzetközi városkongresszus iránt
a külföld városszövetségeiben már most is hatal-
mas arányú érdeklődés mutatkozik, amelynek bi-
zonyságául szolgál az, hogy alig mulik el nap anél-
kül, hogy ne érkeznék Európa legkülönbözőbb álla-
09 P0l sőt Amerikából is felvilágosítást kérő dt-
rat,
A Magyar Városok Országos Szövetsége máris
felállította a kongresszus budapesti rendező irodá-
ját és jóllehet, a kongresszus megtártásáig még
hosszú idő telik el,
vettél 1
előké
"Többek között arról is szó va
vetsége angol, német, franc
mas köetet fog a jövő é folyamán kibocsátani,
amelyben [ükörképét adja a magyar városok
igazgatási és kulturális berendezkedéseinek.
hatalmas művet m lelő statisztikai
bocsátják — útj. stati: adat
városoknál folyamatban
van. Kérni fogja a szövetség a kereskedelemügyi
minisztériumot arra ís, ho; a nemzetközi kongresz-
szus alkalmából a magyar királyi posta külön bé.
lyegsorozatot bocsásson ki, mint az a külföld más
államaiban megtörtént akkor, amikor a nemzet
közi venként — megismétlődő
kongresszusait
máris kezdetüket
érdekesebbné
érdekesebb tervek i
az
i munk
zi
, hogy a Városok Szö-
olasz nyelven hatal-
an
egészítve
gyüjtés az "gyes
Aa és a
máris
városszövetség — nég
tartotta.
--- Page 302 ---
Budapest, 1937 november 10.
LOVER [ÚoiAP
ELŐFIZETÉSI ÁR :
egész ÉVrTe . . . . ..
12 pengő,
24 pengő,
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújít. ról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
ünnepén.
Szendy polgármester a napfényiskola
Vasárnap délelőtt, egyéves fennállása / alkalmából
meglátogatta a Svábhegyi Iskolaszanatóriumot
Stelpa József kultuszállamtitkár és Szendy Károly
polgármester. A Magyar Iskolaszanatórium Egyesü
let országos hölgyválasztmánya részéről megjelent
Darányi Kálmánné, valamint a kormány több tag-
jának felesége. Szendy Károly kijelentette, hogy a
látottak olyan nagy megelégedéssel töltötték el,
hogy támogatni fogja a napfényiskolának újabb
száz gyermek gű — épülettel való
bővítése
Mor
befjogadóképess
Endre tanácsnok ünneplése. A minap
töltötte 50-ik életévét Morvay Endre dr. ács.
nok, főváros üzemi vezetője, akit
ebből az alkalomból melegen ünnepeltek nem csupán
be
ügyosztályának
közvetlen munkatársai, hanem az ő legfőbb aränyi
tása alá tartozó nagyüzemek vezetői is. Az ügyosz
tály nevében Szentmiklósy József dr. főjegyző,
Elektromos Művek képviseletében Plósz Pál ve
igazgató, a Gázgyár nevében Véssei Ede dr. wezér-
igazgató, a Vízművek képviseletében pedig Pap
Ferenc ve ató üdvözölte a népszerű tanács-
nokot, akit altalanos, őszinte szeretet, tisztelet és
megbecsülés övez. Mor vay Endre tanácsnok tudva
levően egyike a főváros legképzettebb vezető tiszt-
viselőinek: nemcsak jogász, hanem oklev közép:
iskolai landr is, aki nyomban egyetemi tanulmányai
nak elvégzése után a főváros szolgálatába lépett és
egészen fiatalon került ebbe a rendkívül fontos ügy-
osztály amelynek végül vezetője lett. Fig
lemreméltó, hogy a filozófusnak és jogásznak indult
Morvay Endre oly kitűnően ismeri a nagyüzemek
életének minden csínját-binját, mintha technikusnak
készült volna azóta sem [foglalkoznék yébbel,
mint műegyetemen szerzett ismereteinek kiegészíté-
sével. Morvay tanácsnokot egyébként tanácsülésen
üdvözölte Szendy Károly polgármester. Végül, de
nem utolsósorban meg kell állapítani azt is, hogy
Morvay Endre nemcsak adminisztráció berkeiben
örvend megérdemelt népszerűségnek, hanem a város-
pártok közt is, mégpedig pártállásra való
nélkül.
is
és
házi
tekintet
Salamon Géza dr, tanáesnok és Csordás Elemér
dr, tisztifőorvos kitüntetése, A Budapesti Önkéntes
Mentőegyesület igazgatósága Salamon Géza dr.
tanácsnokot és Csordás Elemér dr. tisztifőorvost a
mentők érdekében kifejtett érdemes munkásságuk
elismeréséért aranyéremmel tüntette ki. Az arany-
érmet csütörtökön nyujtotta át a kutüntetetteknek
a küldötts amelynek tagjai közt ott volt Kresz
Károly dr. alelnök, Nem Antal dr. püspök, /I7ültl
Hümér dr. egyetemi tanár és Körmöczy Emil dr.
igazgató-főorvos,
s PNEUCIT"
TÖLTŐTOLL CILCER
ÉS TÁRSA
átiátszó testtel, arany tollal
papírüzletében
16 pengő
V., Dorottya:
utca 9. szám
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV, Eskü-tér ő.
FESTEK, LAKK, KENCE, STB.
Alapftra 1834-ben, Tolefon ı 1—884—20,
„GA-GE“ BŐRVÁSZONIDAP
„DELZEUG‘ SOROKSAR, BERTA-U.
Gyártmányok: Vízmentes kötény, esőgallér (pelerin) kerékpái
nak és szab. védős börfejtö kés állati bőrök hibátlan fe,tésére.
Az összes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója
út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. I/1.
Teletonszám : 118-068,
, TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER :
Budapest, VIII. Baross-u; 45.
Szend Károl Délben a — Nemzeti Egység Pártjának küldött.
Y Vy kereste fel a polgármestert Zsitvay Tibor,
és Vályi Lajos veze-
Zölte Szendy Károlyt,
mint a Közmunka-
támogatóját.
enyey Zénó, Terböcz Imri
üdvözlése
ndy Károly polg
tanács célkitűzéseinek hathatós
rmester névnapján, novem-
ber 4-én rendkívül mc lmas volt a polgármesteri 2.
hivatal. Kora reggel Keil Tibor dr. főjegyző veze- d jelent a. kél. En nn 100 tagú kildöttseg-
tésével a polgármesteri hívatal személyzete, majd kíván gokat. Bed tú : R ben Tv. a
Lamotte Károly dr. és Schuler Dezső dr. alpolg io a véte a köresztény
mesterek vezetésével a tanácsnoki kar köszöntötte | mestemtel relügyelői telltási telt jan polgár:
a polgármestert. Az előljárók jókívánságát Duday nesternél a szakfelügyelöi testület is.
jos dr. 1ácsnok to. F ANSz küldött- A Magyar Városok Országos Szövetsége jó-
ségét Bódy László dr. t zette, a tanügyi kívánságait Lukács Ödön ügyvezető alelnök fejezte
tisztikar élén pedig Felkay dr, tanácsnok ki, ezután pedig teljes számban megjelent a polgár-
jelent meg. A Beszkárt igazgatósága Verebély Jenő mester előtt a Fővárosi Rovalvezetök Testülete,
dr. elnök — vezetésével tisztelgett, de — üdvözölt amelyne nevében Lázár József hangsúlyozta ki
zendy Károlyt az összes fővárosi üzemek és intéz. Szendy Károly polgármesteri érdemeit és az ujság-
k írók iránta érzett bizalmát.
zz ll e yon
szhelyettes, „Hollös Mátyás" leventelőtér és otthon. Kedden
délelőtt 11 órakor
vezetői
is.
zendy
ki Budapest
y pénteken nevezte nyitotta meg a X. kerületi test-
új tlisztit N ügyészhelyettesőt Fertsek Leó személyé- nevelési bizottság a Köbänyai-üt 47. számú házban
ben, aki új állásában mar le is tetfe a hivatali. | a , Hollós Mátyás" leventelőteret és otthont. Az ür-
esküt. Fertsek Le6 1892-ben született, 1914-ben ka- | nepségen nagyszámú előkelő közönség jelent meg.
tonai szolgálatra vonult be és hónapot töltött a Vigyázó Géza dr. kerületi előljáró, a testnevelési bi
harctereken. 1 -ban lépett ros szolgála s zottság elnöke ismertette a leventel építésének
ahol 1924-ben ésszé, majd 1926-ban tiszti | történetét. Ezután a lőteret átadták rendeltetésének,
ügyésszé nev Főv szolgálatát megelő- nt-Iványi István őrnagy pedig méltatta a lőtér
zően ügyvédi irodákban működött. Különös érdeme- tőségét a leventekiképzés szempontjából. A hon-
ket szerzett az új lakásbérleti szabályrendelet meg. 1i miniszter képviselőjének avató-lövése ny
alkotása körül. eg ezutän a lőteret, majd levente szavalatok
Az újságírók gyásza. Az elmúlt hét tét kiváló és levente felvonulások ntán ért véget a szép ünnep-
magyar ujságíró távozott el tragikus jrülmenyek 568, A
közt az élők sorából: Palásthy Marcel és Lukdes álozás. Roeszler Ernőné sz. Wágner da,
Gusztáv Jenő dr. Földi elmúlásuk szomorú pillana- Ernő m, kir. kormányfőtanácsos, ny. MFTR
taiban fölöslegesnek látszik, hogy bemutassuk őket | Müszaki igazgató neje, folyó hó 5-én elhunyt. Teme-
a m ar újságolvasó közönségnek. ! . Mindketten tése a kerepesi temetőben folyó hó 7-én délután
hosszú évtizedeken át szolgálták kivételes tehetsé- | 4 Órakor volt.
gük legjavával a magy szót, a magyar kultúrát Érdemes-e hirdetni? Ezt fényesen tudja bizo-
röviden: a magyar életet. Eltűnésük ebből a magyar | nyitani LEOPOLD GYULA hirdetővállalata, Buda-
életből: fájdalmas — és talán pótolhatatlan vesz. pest, VII sébet-körút 39. Telefon: 142 , hol
elsőrendű cégek összpontosítják reklámjaikat.
teség.
Bárczy István kapta meg a nemzetközi Rotary- tt On En HIRDETŐIRODA. nem sab-
érmet. Az ötezer klubot magában foglaló Rotary- A samt ADC étől nálisan, 3. Svtized alatt Cr
szervezet a nemzetközi Rotary-érmet hosszú megbe- zeit tapasz atokkal 9. tanulságok jeg zenit tet:
szélés után egyhangúan Bárczy István ny. igazság- | "ASználásával irányítja, intézi a propagandát. Oda-
ügyminiszternek, Budapest nagy Polgármesterének adó. Telküszyoretességgel és felülmulhatatlan pontos-
ítélte azért a munkájáért, amellyel naggyá és széppé ek] teljesíti a otet. 68 fötürekvöse, (hogy:
tette a székesfővárost. A Rotary International fé- | 8 ‚Teklämozäs minél jobban sikerüljön és az ered-
: A vág ANYAGA : mény biztos legyen.
nyes ünnepségek közepette fogja átnyujtani az ér- u
met Bárczy Istvánne sol a modern közigazgatásról. Az Országos
Casino földszinti termében (IV., Se: al w. BA
Széci Jenő műszaki főtanácsos ünneplése. Mi 3 A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti özövetsége
nap ünnepelte a második kerületi elöljáróság tiszti gyetemi Senioratusának jegyüttés ren-
kara Széchy Jenő müs; nácsost, a második n novembe. árnapodálelőtt 11 "órai
kerület mű. zaki hivatali november zdettel Nyékhegyi Istv dr modern DPreven-
elsején töltötte be a fővárosnál eltöltött szolgálatá- k Lats‘ elm előadást tart. Kırdeklö:
mak harmincadik esztendejét. Thordai Lajos dr. ta- | göket szívesen fogat a rendezőség. A
jubiláns fötiszt-
tisztviselők aján-
ró méltatta a
át a
nácsrn
viselő
k, kerületi elölj4
érdemeit nyujtotta
Kepzömüveszeti
föiskolära
A mérnöki kamara mérnök-alpolgármestert kér.
magyar mérnöki társadalomnak évtizedek óta
a, hogy a főváros leg-
jusson a műszaki képesi-
A.
állandóan aktuális problém
7őbb vezetésében szerephez
tés is. Te kintettel az utóbbi két esztendőben történt előkészítek. Kezdőket is gyors
ház beomlásokra és egyéb műszaki anomáliákra, a
kamara most Széll József belügyminiszterhez for- módszerrel tanítok.
dult, kérve őt a hogy hárítsa el a mérnök-alpol- VADONNÉ, okl. rajztanár, festő-
gármesteri állás rendszeresítésének akadályait.
Payr Hugó képviselői beszámolója. Payr Hugó
ággyűlési képviselő vasárnap délelőtt tartotta
ámolóját a zsúfolásig megtelt Városi
művész. Gyulai Pál-utca három
Orsz.
Szittner Ferencz
képviselői bes
itházban. Denesfay-Dinich Vidor megnyitó be- Áfa
széde után Payr Hugó tájékoztatta választóit a mai Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeretszaküzlet
politikai helyzetről, németországi tapasztalatairól, és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. (Petőfi térnél)
Telefon: 182-114, Alapíttatott : 1860.
azokról a
kormány
problémákról és
megfékezését
a megoldás előtt álló
mozgalmakról, amelyek
célul tűzte maga elé.
a
A főváros közgyűlése a hadirokkantakért. A || Xg PASTILIT ZEN TE ar
főváros költségvetésének tárgyalásánál, közigaz- salnen. nentalt mnimasszktól.
gatási fejezetnél dny Ferenc bizottsági tag, a o —0[ ;
HONSz országos társelnöke a következő indítvány OORNATK ALFRÉD
kat terjesztette elő: Fussanak a f ost — érdek a a Pi
kézbe és
hadigondozott problémák összes szálai egy
ezért a polgármester a hadigondozási ügyek centra- ;
lisztikus vezetésével bizzon meg egy főtisztviselőt. É EC aluminium-, fém-,
Az önálló egzisztenciát biztosító házfelügyelői és F MT HNINA mü- és kokillaöntöde
segédházfelügyelői állásokat hadigondozottaknak
kell juttatni. Az 5096-os és magasabb járadékosz- Cögtulajdonos: TÓTH KÁROLY
ú hadirokkantak részére, akik havi 80 pengőnél BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
több jövedelemmel ‚nem rendelkeznek, bocsásson a TELEFON : 163—010.
polgármester kenyerkeresetük biztosítása céljából,
féláru villamos bérletjegyet. Mindazon hadirokkan-
tak, vagy hadiözvegyek ré e, akik tisztiorvosi SCHUSTER LAJOS
vélemény alapján fürdőkezelésre szorulnak, adjon villamossági vállalata
a főváros egyik meghatározott gyógyfürdőjébe: ELTÁLUL: villamosvílágítás, motor, gazdasági és irodai telefon, házi
ingyenes fürdőt. Kötelezze a székesfőváros a köz- és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vizállás
szállításait végző munkaadókat a munkavállalási mutató, vijlámhárító, rádió és antenna berendezését.
jdesben, hogy a Hadirokkant Törvény alkal- Budapest, II., Fő-utca 58. Telefon: 152-149.
rendelkezéseit a legpontosabban tartsák
be. Az indítványok sorsa alapjában véve már el is
dőlt, mert az T., TV
elfogadta, a TI.
céljából a közgyűlés
VASS JÁNOS
ADLER «s KAPPEL
irógépek Irányi-u. 4. Tel.: 183-628.
eén Sdndor
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
ós V. indítványt a polgármester
és III. indítványt pedig előkészítés
kiadta a polgármesternek.
November 11 és 16-án
délután fél 3 órakor
Ugetőverseny
--- Page 303 ---
Budapest, 1937 november 10. LÖVAROSK TÜR 7
A Rimamur;
1 yi közgyűlése. A Rimamurány
99. Salgótarjáni Vasmű Rt. szombaton tartotta Biró
Pál elnöklete alatt 5
rendes évi közgyűlését, amely
9 e az 19 üzletév rszámadásait, valamint az
| ezzel összefüggő összes tokat egyhangúlag el
| fogadta és úgy az igazgatóság, mint a felügyelöbi
| zottság részére a felmentvényt m dta, A részvé-
nyenkint
tól kezdve ke
5 pengő osztalék november
. Az izgatóságba új tagokul
Telészky Jánost választották me
A. Nasici tavalyi szel yét 2.74 pengővel vált.
an k be. Az Union des Usines et des ploitations
évi rendes közgyűlését. A társaság 310.257,18 svájci
frank tiszta nyereséget mutatott ki. A közgyűlés
Svájcban nem ensedélyeznek új áruházat részvényenkint 274. svájci frank osztalék kifizető.
sét határozta el esedékes 11. számú szelvényt A
, | 626-os svájci szelvényadó levonásával november 8-tól
b. elkesere- | összeget fordítsa azoknak a kiskereskedőknek da | kezdődően fogja a Banque de Paris et des Pays-Bas
ely az | támogatására, akik éppen az áruházak [féktelen | Gentben és a Hazai Bank Rt. Budapesten beváltani
b is terjeszkedése következtében mentek tönk és pedig az utóbbinál a nosztrifikált részvények
rsenyt A. beadvány megjelöli a céladó nagyságát is: | szelvényei darabonkint pengővel fognak kifize.
1%-os áruházi forgalmi adóban. tésre kerülni.
A Ganz-közlemények most me
A magy:
déssel nézi
kereskedelem egyre An
áruházak ter.
áruházi r lelet — kij isáv
ülésével tovább folytat
letipró munkáját. akarunk most e helyen
rámutatni egyes áruházak zen kirívó mükö-
már elev lehetetlenné teszi, hogy
a minden ve
nt oktöberi
záma a szokott eleganciával számol be ennek
désére, ame. Illetékes körök véleménye szerint a Baross Sz
: A Ass ; ha-
a tisztess kiskereskedelem szóhoz juthasson, | vetség gyakorlatias elgondolása egyedül alkalmas | talmas' üzemnek legújabb eseményeiről. Elsösorban
ha csak nem kíván , hasonló eszközökkel operálni. az egyre tűrhetetlenebb helyzet megjavítására. közli a Ganz-gyár sikerét a. középeurópai. vasútegytet
A lavinaszerűen megindult A
atóságok mindenesetre nagyon is tudatá- |
ban van iz áruházi veszedelemnek és a meg
lévő törvényes szankciók keretein belül igyekeznek
hogy egyes — ezek kö: is gátat vetni a tövábbilterjeszkedésnek. Így a yobbszabású művek és gyártmányok egész
s legfeltűnöbben Párisi Áruház, a Ma- többi között újabban amely változatlanul tovább emelte a Ganz-gyár
gyar Divatesarnok, a Fenyves- és a Baross- " 1 | világhírét.
Filléres áruházak — vezetői tűzbiztonsági szempontok figyelembevéte.
ázi rendeletet nem tartják b lével — utasították el a Fenyves-áruháznak állításon nagy elismerés érte
magukat a tisztességes kereskedelem- nem kevesebb, mint három tervét, amelyek Testvérek ismert, kitünű hírű szakóráso-
kon a követelményein is, amel egytől-egyik a további terjeszkedést célozták. kat, amenn
ıyiben elsőrangú szakmunkájukért a zsüri
nemcsak rendeletileg, hanem törvényileg Ezek a részletintézkedések azonban természete- [aranyérmét nyerték el. Szakmai körökben
telezők.
sen nem alkalmasak h met keltett az i
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt az olyan természetű intézked ságnak ez a mé
an . Párisi AÁruháznál látun
Lh a Baross Szövetség or- läc a legkülönb6:
ágos elnökével,
legutóbbi pályázatán. Ismerteti ezután a jugoszláv
államvasutak motorkocsirendel6s6 ar
ességtelen-versenypere k légiója — bi
Aranyéremmel
tetett órásmester, Az idei
meg ak és az ipari megbízható-
t, mint
nelynek
öbb — korlátolt
Új ügyvezető a
zeti Takarék
emzeti Takarék élén. A Nem-
Ilovszky Jänos s Bank Rt, igazgatósága Frey-
társaságok címén és [formájában már az eg | berger Bé gyvezető igazgatót állásától, saját
aki kijelentette, hogy vannak bizonyos Andrássy-úton uralkodik, sőt nemrég Budára is kárelmére, sajnálattal felmentette és egyben z in
amelyek a oros értelmében felfalják átvonult. Csak a lehető legradikálisabb intézke- | tézet vezetésével igazgatöhelyettesi — minőségben
töttük lévő kereskedőket. Az állandóan
áruházakkal mben mondotta low.
— további messzemenő intézkedésekre ve
éppen ezért a Baross Szövetség máris
déssel lehet védekezni és pedig a svájcival A dr. égy
svájci szövetségtanács épp a minap mondta ki | eddi
ározatilag, hogy
Pesti Magyar
bízta m
Az OMTK közgyűlése, Az Országos Magy
szövetkezeti Központ most tartotta közgy
1
Kereskedelmi Bank
égvezető.
Svájcban többet soha nem létesülhet új áru- 1
beadott egy memorandumot Fabinyi Tiha- ház. amelyen a
alat erőteljes fejlődéséről számoltak
én, rab 1 be, Az 1936. évi mérleg 58.255 ző nyeresegröl
mér pénzügyminiszterhez, Pedig a svájci kiskereskedők nyilván valamivel | 49 számot. ingatlanok értéke 1.068.85 pengő-
akit arra kérnek, hogy céladóval sujtsa az egyre rózsásabb szonyok között élnek, mint magyar | vel, a gépi és üzemi berendezés 7 pe: , az
kedő druhäzakat és az igy befolyt kollégáik.
jobban terj adósok számlája pedig
pel. A közgyűléssel egyidőben
das. csos, a vállalat k X
figy lemreméltó tanulmányban gította meg a
hazai t ás legfontosabb kérdéseit, rämu-
. . . [4 [4 , [4 4 tatva arra, hogy a tejtermelést
1Re ti tanıavago 1droLaz expor Or], gazdatársadalom érdekében kell fejle.
A Gabonakereskedelmi közgyűlése Magyar
; .. Gabonaker delmi Rt. november 6-Aän tartotta
akidöglött disznót akart becsempészni 7.7 s ze e
Széchenyi Károly nagybirtokost választották meg.
A közzétett egyébként azt bi , hogy
vállala évről-évre jobb eredmény el. Az
1936—37. ben 692.088 P bruttó nyereség mel-
lett 108.588 P volt a vállalat tiszta nyeresége, ami-
Az elmúlt héten országszerte kínos és lehangoló behozott állatokat a szúróhelyiségbe viszik elö- | hez járul még 22.294 P áthozat az e
, pensővel
orban a kis-
zteni.
Ne László felszólalása a főváros közgyűlésén
ször és a s
meglepetést keltett az a leleplezés, hogy az egyik úrás után vizsgálják meg az állatorvo- Helyreigazító nyilatkozat. A mult hó
27-én lap
nagy sertésexportőr-céget rajtacsipték azon, hogy k el a hasított sertést bélyegzővel és a jukban megjelent cikkre vonatkozólag kijelentjük,
döglött sertést próbált be
sok é
sertés
állapításuk, hogy mi a nálunk
vmagú árolni óhajtó korpulens hölgyekre
ban nem biztosított volna nagy hasznot, Én csak | Szész biztosan holmi bébiruhácskát sóztunk rá, mert
észni az áru kö
Az országos és a külkereskedelmi szempontra v.
tekintettel ennek a problémának igen élénk vissz
kerül azután a feldolgozási helyre.
pongyolát
— Egyetlen állatról van szó, amely ej;
hangja volt a főváros költségvetési közgyűlé is, a lelkiismeretlenséget akarom minősíteni. Nem kell e. ) extra nagy pongyolával rendel
ahol Temesváry László, aki tudvalevően Külke- részletesebben vázolnom, tünk a időpontjában. Tisztelettel Feny-
reskedelmi Hivatal egyik fontos személy e, 8ZÖ- = ves Áruház Rt.
Jalt fel és hívta fel a polgármester figyelmét az mit Jelent egyetlen egy fertőzött állatnak Megjelent a Kallós-Kompasz 1937 évfolyamának
egész ország hitelét ron e t pedig önma- fogyasztásba való bebocsátása, második rés őz: n és Kallós
08 Szer
folyamában
t meg enharmadik
Gazdasági, énzügyi és
amely az összes budu
gában
égellenes, tehát a legsúlyosabban Kimondhatatlanul sulyos károkat! A főváros
minősi
re. Temesváry Iászló értékes fejtege- nehéz áldozatokkal biztosítja a lakoss: ZA
!
téseit az alábbiakban közöljük: tehát gondoskodni kell arról, hogy semmiféle
1
!
jr ; ilyen etek, stb.
— Két hét ótn : tartja a közvéle- : y ne jenyegesse a publikumot. A főváros Jatait tar
ményt és mint kedelmi hiv. ember, szempontjából nem közömbös ez az eset. an ma eközölte
mondhatom. hogy eskedelmi H is — De az export szempontjából sem közömbös,
az a tény, hogy
hogy egy nagyvágó olyan árut hozzon forgalomba,
amely 0.
ilyezteti a nehezen meg tt és ugyan
zen megtartható exportpiacainkat is. E
jos már régen foglalkozik exportra kés:
mval is, : Rimamurány—Salgótarjáni
Részvénytársaságnak ő a legnagyobb á F.
portpolitikánk szempontjából sem kö.
hogy
egy nagyvágó: Vértes Lajos, döglött disznót
csempészett be a fővárosba,
Döglött ser
1 Wertes Lajos
feldolgoz
A hely
a vágóhí-
t az, hogy a
tett
Nítója.
ömbös te
kompasz,
gazdasági
SZ 1
endelhető
Budapest, VI.,
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
orúbb eszközöket igénybe venni arra, ) TÁRSULAT PESTEN
a jövőben ilyen esetek ne ass
ae (DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
m
ilyen esetek ne fordulhassanak elő.
MEGJELENT A
LA LA »
„GAZDASÄGI, PENZÜGYI
ÉS TŐZSDEI KOMPASZ“
1937-1938. évi évfolyamának
második része két kötetben
TARTALMAZZA : az szes budapesti és
vidéki ipari, kereskedelmi, biztosító, stb.
vállalatok legújabb udataít, A már előzőleg
megjelent két kötettel együtt — amely a buda.
pesti és vidéki pénzintézetek adatait közölte
— most már négy kötetből áll a komplett
kompasz
Minda négykötetára együtt 60P
Megrendelhetö: a Pesti Tózsde kiadó-
hivatalában Budapest,
köz 2. I. 4. Tel.: 22000
Arra kérem tehát a polgármester urat és a
tanácsnok urat, hog
kia idóhi vatalában,
a legszigorúbban és a törvé-
keretein belül joghátrányokkal sujtsák és
c ki a vágóhídról az olyan nagyvágótl, akinél
1 eset előfordulhat. s ne tegyék esetleg fele-
ó az alkalr
s zottat, hanem azt a nagyvágót, aki
minden gesztióért, ami alatta történik, felelős. Mél
tóztassék
a legs:
gy
vágóhídját ne
részt Budapest lakosságán
az 0
Telefon: "114—644.
ágnak nehezen megszerzett exportlehetőségeit
veszélyezteti.
*
más ne. [ [EN ET Y
bölcs és mind nemzeti, mind gazdasági és Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
ségügyi szempontból egyaránt figyelemreméltó és Budapest, XIV., Francia-út 46. Tel: 297-850.
helyes indítványához.
magunk rész minden komm
zázalékig hozzájárulunk Temesv
Anker-
121-386
--- Page 304 ---
Budapest, 1937 november 16.
zámtáblákat. A
árt pál at elbí
világító
mrégiben 1
Megrendelték a
Közmunkatanács a
rálása után most m endelt hétezer világító ház-
számtáblát, A rende felét a Stieber építőipari
részvénytárs a másik felét pedig a Kisipari
Munkaszerző S etkezetbe tömörült kisiparosok kap
ták meg. A Közmunkatanács gondoskodik a világító
házszámtáblák méltányos egységáron való forga-
lombahozataláról, egyben pedig kijelöli azokat az
útvonalakat, ahol először kötelezik a háztulajdono-
sokat e felszerelésére.
Megrendelték a 22 új autobuszt. Tudvalevő, hogy
a Beszkárt nemrégiben 30 új autobusz beszerzését
határozta el. Ebből nyolcat már korábban megren-
deltek, a hátralevő 22-t pedig most rendelték meg
az Allami Gépgyártól, amely az alvázakat és a
Láng-gyártól, amely a mötorokat készíti. Az
Euchari. is Kongresszusra való tekintettel az
autobuszokat legkésőbb áprilisig üzembe akarják
helyezni, éppen ezért a Beszkärt szigorú pönálét
kötött ki a gyárakkal a terminusok pontos betar-
túsa érdekében.
Uj versenyífárgyalási
kiírások
é kséges 60.000 a brikett szál
lehet 12-én d. e. 10 óráig.
ges 450 drb
lehet novem
x
s-utcäkban épülő
k és csatornázási
án d. e. 10 óráig, a
építési ü
A hivatalok szükséges 80.000 kg
kristályszóda sz: er 15-én
d. e. 19 ór
h
daraszén,
t november
, 11 6 A
árművein
A ;
szükséges fogaskerekek szällitä-
3-á
10
sára pályázni lehet novemt d. e. negyed
óráig. (Akäcfa-uten 15. IV. 435.
Dersenyífárgyalási
zások
A
elhely
3 pengőért; ugy:
ifakőgyár IM
vasgerendas:
Arusító Rt. 16.657 pe
kát kapott a Posn
ugyanitt va:
litäst
t;
mun-
engőért;
szigetelömunkält Koncz
gyermekotthon vízvezeték és esator-
Schönwald Nándor kapta 4176 pen
felelős:
A szerkesztésért és kiadásért
DACSÓ EMIL
Kiadja: FOVÁROSI HIRLAP lapkiadóv
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyo
NE ZKY LÁSZ
azgató
Felelős vezető:
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYARA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ. IPARMOVESZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR. ÁLLAMI NAGYDIJJAL KITÖNTETVE
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII., ŐRNAGY-UTEK 4. 87.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
a: III, Selmeci-utca 23. — "Tel. : 163-261
: III, San Marco-u. 31. — "Tel. : 162-927
———
Budapest,
VI., Béke-tér 9.
Telefon: 2-918-7%
ifj. Tóth Ferenc
és Jahoda János
fém-, aluminium- és kokilla-öntöde
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telelomn: 292-832
Aranykoszorús mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.:
LOHR TESTVÉREK
ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI
VALLALAT Budapest, VI., Szondy-u.98/a
Telefon: 118-916.
GÖÍZ Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I, Bors-utca 24. e Telefon: 150-734.
DUBECZ MIHÁLY
lJakatosmester
Bejárat Vilmos csäszär-üt 10. és Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 386-782, adalmazott hazai-szén-tűzelésű és
fatűzelésű kályhák, tűzhelyek, vasredőnyök, napellenzök, rácsok.
Ű 2
Rakonczai józsef
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel.: 137-967.
|| | TELEFON : 135—625.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornázás, derítőtelepek, kösponti
fűtés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
Schütz Testvérek,
E Optalit“
PAbronx ”
Mail 7 " tehér-osapágyféna !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
—
építőmester magas És mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III. 26. T.; 149-408.
BUDAPEST, II.
ug
Telefon:
1-530-93.
BUDAPEST, VIII., PRÁTER-UTCA 74.
SALGÓTARJÁNI KÖSZENBANYA R. T.
Építőanyagipara Budapest, V., Sas-utca 25. szám
elefon: 1-252-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlanban . + . . . évi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: Lábatlanban. + + +* 9 a, m — 5.000,
Dorogom + . . - . . " ww mn 13.000
Téglagyárak ı Buda-Uflak, Kőbánya,
Nyergesnjtalum évi talj. kép. 60,000.000 drb.
Cserépgyár ı Buda-Ujlak 8,000.000 drb.
„XYLON“ festékipari
Szatmáry Imre 2: vegyészeti vállalat
Budapest, IX., Páva-utca 31. @ Telefon: 141-812.
»Xylon“ védjegyű nitrocelluloze szórózománcok min-
k célra elsőrendű minőségben,
ncfestékek. XYLON
ny Cellopolit-polír-
„XYLON“ körömlakk,
rban. Ház
tényesítő. Autó!
olaj- és 201
Ferenc
s
Fischer Ágoston
szobrászok
Fischer
€:
XIV., Czobor-utca 6.
Tolefon: 297-720.
Drabek Ferenc
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, VIII., Gólya-utca 8.
Telefon: 138—883, 138—882.
Tisziíítórongy és
Textii5ulladék kff.
Budapest, XID., Francia-úrt 46
Tisztttórongyok legjobb kivitelben! Telefon: 3-961-15
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugyära és Burkolási Vällalata
Városi iroda:
VII., Hernád-utca 8
Telefon: 1-361-68
Gyár és építőanyag telep:
X., Kerepesi-út 73
Telefon: 1452-68
Exüstkoszorus mester. Fővárosi oklevél. Nagy aranyérem
SIMA SÁNDOR 93-38
Épület- és műlakatos
Kandallók, kovácsolt vas- csillárok, falikarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése.
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel.: 296-512,
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8, "Telefon: 1—424—97,
FREUD FRIGYES
VI., Teréz-körüt 19. Telefon: 1-136-30.
Osavarok vas- acél és sárgarézből, Witw, és milliméter
menettel raktáron, Saját gyártmányú präcizi6s csavarok.
Tim > T =
Paviik és Tärsa
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
Egészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913. és 130—86.3
Barna Marfon
épüleflakalos fűzb5elykésziiő üzeme
Budapest, VIII., Szerdahelyi-utca 3. (Saját hás.)
Telefon: 187-004,
TRAUB ÖDÖN
szigetelő, tetőfedő v:
Telefon
: Mindenfajta gőz-, cenfri-
| fugál-, dugattyús szivafy-
| tyúk, kompresszorok,
Gűtőtornyok.
Zimmer T6d6r mérnük
A Worthington gyárak magyaror:
1
szági képviselője
Budapest, I., Zuhatag-út 7/b.
Csipak Sándor és fid
Budapest, XIV. Telep-u. 98.
Tel ef on: 297—562.
M. Kir. Postatakarékpénztári csekszámla 57.887.
közszállítási vállalkozók
1
--- Page 305 ---
Buszonßfaftodik evfolyam
46. szám
99
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . , s 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal;
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60,
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Megoldás tele
Häromheti kem6ny munka utän a törv6ny-
hatósági bizottság befejezte a főváros költségveté-
sének tárgyalás Kemény munkát mondottunk,
rt a közgyű résztvevői ezúttal nem szó-
i sikerekre hanem a komoly bírálat
eni mindenhol, ahol segí-
teni -való ndékú indítványokkal igye-
keztek a főváros javát szolgálni. Mindez m a
pénzügyi bizottság retortäjänak szintén hasznos
munkája után történt és így ma, a vita vége
megállapíthatjuk, hogy a törvényhatósági bi:
amit lel meretes és a
a kívánt, Nem a ma-
i igazság értelmében
E.
ság minde követett,
főváros népéért való aggöc
gasztalás hangján, de a
meg kell említenünk azt is, hogy a Nemzeti
ség Fővárosi Pártja a legteljesebb mé
jesítette hivatását, aminek tanubizon
ban az, hogy ennek a pártnak részé
el a legtöbb és mindig a realitások szintjén
indítvány, amelyek közül a közgyűlés a legtöbb
indítványt honorálta is. Általánosságban el kell
azonban ismerni azt is, hogy a törvényhatósá.
bizottságnak minden felszólaló tag
arra, hogy ne támasszon lehetetlen
illjon elő teljesíthetetlen kívánságokkal, a
sági tagok nem futottak álmok
Ár:
51 hangzott
mozgó
no
bizott-
után, a közgyűlés
pedig a realitások jegyében fejezte be nagy mun-
génye. kot,
káját. Aki a főváros egész lakossága,
kerületek, - városrészek; érdekébe:r valamit -kívánt,
színte mindegyikről el kell ismerni, hogy feltétle-
nül szükséges problémákat vetett föl.
Ezek a kívánságok azután még a
plénumának ítélete alá is estek. Voltak
nyok, amelyeket azonnal megszavazott a közgyű.
lés, voltak olyanok, amelyeket a polgármester hua-
táskörébe ntasítottak. Ennek az egész munkának
legfőbb jellemzője az, hogy a közgyűlés látva az
amúgy ís jelenté deficitet, a v6 redu-
kälta az igeny gy történhetett meg ami
nem igen szoc előfordulni a költségvetések tár-
gyalásánál —, hogy a költségvetési javaslat A
gén felül mindössze 262.000 pengő az az új összeg,
amelyet a kö: űlési indítványok megvalósítása
igényel. Azok indítványok azonban, amelyeket
most nem szavazott meg a közgyűl
tén nem kerülnek papírkosárba, hanem polgár-
mester fog velük foglalk Ezek azok a kérdé-
sek, amelyeknek — momentán való megvalósítása
sem nem föltétlenül szükséges, sem nem lehetsé.
ges. Egészen bizonyosak lehetünk azonban benne,
hogy a város gondját annyira szívén viselő pol-
gármester, mihelyt lehet, minden kívánságot hono-
rálni fog. Idéznü kell a polgármesternek a Fő-
városi Hírlap-ban tett myilatkozatát, amely sze-
rint a költségvetést tovább le gni már nem le-
hetett, hiszen a csontváz-költségvetések
mult, a száraz csontokat most már hús
párnázni. Tízmilliós túllépéssel bár, de =
költségvetés a mai formájában sem csont
ségvetés, a hússal való kipárnázás munkáját pedig
vagy egyes
közgy
ket,
ott
és,
ideje el-
al kell ki-
nyugodtan bízhatja a főváros polgársága Szendy
olyra, nek legfőbb törekvése lesz, hogy a
közgyűlés által nem honorált, de okos szüksé-
indítványokat, mihelyt lehet, megvalósítja.
lít áll azonban mézis a tízmilliós deficit, amely
még jelentékenyen meg fog növekedni a gázvé-
ges
delmi berende kre szükséges harmadrfélmil
Vóval és a tisztviselők immár elodázhatatlan fizetés
zükséges összeggel. Ennek a deficitne
ak a kormánnyal való megegyezése út-
es. Igen, a csontvázból többet lefaragni
nem a polgárság zsebét johban terhelni kép-
telenség. És mégis az az érzésünk, hogy haladunk,
útban vagyunk a megoldás felé. Zsitvay Tibor, a
Nemezti Egység Fővárosi Pártjának elnöke éppen a
Fővárosi Hírlap mai számában nyilatkozik erről
a kérdésről és ebből a nyilatkozatából kiderül, hogy
a kormány is helyesen látja és méltányolja a főv
ros helyzetét, Kilátásba hel Zsitvay "Tibor azt
is, hogy megindítja a tárgyalásokat a kormányzat-
tal a megoldásról. Mindez alapja lehet annak a bi-
zalomnak, amellyel a főváros jövője felé nézünk.
Olyan komoly vezéregyéniség, mint Zsitvay "Tibor,
aki egyaránt viseli szívén az állam és a főváros ér-
dekeit, bizonyára sikencket érhet el abban a jó és
biztató atmoszférában, amely ma a kormányzat és
a főváros között uralkodik. Hiszünk benne, hogy a
főváros és az áHam viszonya ezen a réven rövide-
sen tisztázódik, hogy azután biztosítani lehessen a
főváros további fejlődését és nyugodt munkáját.
Uj üzempolitika alapját
fektették le a költségvetésben
Miért kellett közel egymillióvai felemelni
a deticitet? — Zsilvay Tibor pártelnök és
Harrer Ferenc nyilatkozata az új fordulatról
Zsiívay likor készíti elő a főváros és az állam
pénzügyi tárgyalásait
A főváros közgyűlése befejezte a jövő évi költ
ségvetés tárgyalását és, — mint a napilapok már
közölték, — a mérleg így alakult:
kiadás 166,749.798 pengő, — bevétel
pengő, deficit tehát 10,041.742
A pénzügyi bizottság letárgyalása után a defi
ecit még csak 9.120.589 pengő volt. Az eltérést az
okozza, hogy egyrészt 262.800 pengő értékben a pol-
gármester magáévű letteés- AMangzott indí
egyrészét,
vivmüvek töketörlesztését és kamattartozását tö
ték. E két tétel beállítása okozza a változást. Külö
nösen a Vízművek tőketörlesztése és kamatszolgál
156,708,074
pengö.
Zsitvay Tibor tárgyai
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt
Zsitvay Tibor dr.-ral,
a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja elnökével,
őket
aki a követke; mondotta:
— A közgyűlés tárgyalásával minden auto-
nómiát tisztelő ember a legteljesebb mérték-
ben meg lehet elégedve és a főváros mérlege
megnyugvással tölt el bennünket, mert a költ-
ségvetés zeállításánál úgy az adminisztrá
ció, mint az önkormányzat szervei a legna-
gyobb körültekintéssel jártak el, A közgyűlé-
sen nagy komolysággal vitatták meg a felme-
rült problémákat és a bizottsági tagok her
csak a sz égletek moltak, hanem szá-
s nehéz anyagi helyz
indítványokkal jöttek,
sítése nem okozott különleges
pénzügyi zavarokat. sr n sok indítvány a pol-
zärmester úrhoz került. aki a felmerült, ügye-
ket tanulmányozni For és gondoskodik majd
a leg10bb megoldásról.
A közgyűlési teremben olyan atmoszféra
alakult ki, amelyben valóban komoly munkát
lehet végezni és ez garancia arra, hogy a fővá
ros közönségének az igényeit a lehetőséghez
képest ki tudjuk és ki is fogjuk elégíteni, de
lehetetlen kívánságokkal €s kortesjavaslatok-
kal nem hozzuk a város vezetőségét lehetetlen
helyzetbe. Mi sohasem dolgoztunk statisztik:
és amikor megemlítem azt, hogy
mitäsba vették a fővá
tét. Lehetőleg olyan
amelyeknek telje
a NEP adta be a legtöbb indítványt és a
NEP javaslatai közül nagyon sokat el-
fogadott a polgármester és a közgyűlés,
egy csomó javaslattal pedig az admi-
nisztráció az előkészítés szempontjából
foglalkozni fog,
azt csak azért teszem, hogy rámutassak arra
a okozott nagy feltűnést. Nem egy-
gtechnikai dolgokról van szó, hanem
az üzemi politikät. megreformálják és be.
illesztik a igazgatás gazdálkodásának
pénzügyi kereteibe.
E s összefügg az állam és a főváros egymáshoz
való viszonyának rendezésével.
Az érdekes fordulut or foglalkoztatja a vá
rospolitikai köröket és e szükségesnek látszott
új per zondolá feltárni. Két
érdekes nyil 1 a Fővárosi Hirlap,
amely kellő vi helyezi a mostani helyzetet;
a A kelényinsztértel
a nagy munkára, amelyet a NEP a
litikájának irányítására fordított.
— Nemesak befelé jelent ez nagy megnyug-
város DO-
vá hanem kifelé meglesz a jó hatása, A
főváros felügyeleti hatös: nem vonha ki
magát annak a hatása alól, hogy a közgyűlési
teremben a főváros érdekeinek előbbrevitelére
az egész önkormányzat 6 fog becsületes
igyekezettel minden kérdésben keresik a leg-
jobb kiutat.
— Nagyon fontos ez éppen a mosta ani hely
zetben. Hamaros: an a tárgyalá
az ällam { özött a hatáskörök
7 problémák meg-
oldás
Én a magam rés a legnagy:
timizmussal nézek a tárgyalás meg-
indulása elé. Erre megvan az okom is.
Mielött a tárgyalások megkezdődnének,
a belügyminiszter úr velem kívánja a
főváros anyagi ügyeit megbeszélni.
Már beszéltem is Széll József belügyminiszter
£ az a megállapodás történt, hogy amint
vetés tárgyalásának befejez után
ös. lünk és az zes felmerült kérdéseket
Ez a határidő most el-
vagyok arról győződve, hogy a
7 szter úr a legnagyobb szeretettel
fogja felkarolni a főváros ügyeit. Eddigi meg-
heszeleseink ből láttam, hogy milyen nagy gon-
dossággal, szeretettel hozzáértéssel foglal-
N väros dolastval. Az az érzésem, hogy
a közöttünk történő megbeszélésnek az
eredménye olyan barátságos légkört te-
remt, amelyben azután a főváros jogos
igényeit könnyen érvényre lehet majd
juttatni.
alaposan megvitatjuk.
- Mindent elkövetünk. hogy a főváros
ügyeit véglegesen rendezni lehessen.
Hz új üzemi politika
Nagy meglepetést okozott az, hogy
a polgármester maga tett javaslatot a Viz-
művek tőke- és — kamatszolgáltatásának a
közigazgatási költségvetésben való törle-
séről.
Amikor a költségvetés több, mint 9 millió pengő
deficítet mutat fel, nem szívesen állítanak be több,
| mint 800 ezer pengős újabb hiányt
|
Ez a változás is a NEP kívánságára történt.
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártja nemcsak arra
törekszik, hogy a jövő évi számadásokat rendbe-
hozza, hanem olyan helyzetet akar teremteni, amely
a főváros szempontjából végleges pénzügyi megol-
dást jelent. Az állammal való tárgyalásoknál
pénzügyi hozzá-
háztartáshoz.
üizemek
községi
rendezni kell az
járulását a
--- Page 306 ---
Budapest
1937 november 17.
kormár
addig ném láthat tisztán a tárgyalú
sok megindítása ‚elött, amíg minden vonutkozásban
nem rendezik az üzemek problémáit, Ezeknek a
kérdéseknek alapos ismerője
Bau
Karer Ferenc dr.
felsőházi tag,
aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő
ket
mondot
— A Vízművek problémáját végre meg
kellett oldani. Az üzempolitikai bizottságban
slaposan megtárgyaltuk a Vízművek helyzetét
és arra az elhatározásra jutottunk, hogy
a Vizműveket olyan szituációba kell
juttatnunk, hogy legalább húsz eszten-
dőre valamennyi problemäja elintézve
legyen.
vízdíjnak
a
A ámítások azt mutatták, hogy
kéttüleres en szes any
ket hosszú időre el tudjuk intéz:
díjaknak 78 fillerröl 2
Voltak egyéb kívánságair
eSÉVEL az 0.
léséhez.
is és előre megmondottuk, hog a ke iföltéres
emeléshez csak azért adjuk beleegyezésünket,
mert ragaszkodunk az összes függőügyek el-
intézéséhez.
A polgármester úr által benyujtott ere-
deti költségvetés irányzattal szémben két
lényeges váltc történt. Először hidnz az
az 1.2 millió pengő üzleti fölösleg, amely 3
állott volna € 3 ltsegvetes megsza
azásíval e Rk volna
két fillérrel a
tabban elleneztük és gy E
a mi älläspontunkat foglaltäk el. A
ányzó tétel az a 821.814 pengő, amely úgy sz
elt, mint a Vízművek törzsvagyona után tör-
ténő tőke- és kamatszolgáltatás. Már az üzem-
politikai bizottságban megállapítottuk, hogy
a Vízműveket om év előtt
lakitottäk át, a belügyminisz-
ároshoz intézett leiratá
ho; a Vízművek
i
1
másik
amikor
üzemmé
ter a fő
emelte,
be a fő 3
szükségle tek
hogy ezekkel a multban o
! sokkal =
e 2 a tö vont és így
kamatokat többé. nem keil fizetnie.
Az
pé: nztárába
ságban, termé-
$ figye lembe vetlük.
az újít als apot nem
modon és legalább évente
? még tartalékolni. Tiyen
ától
k szerint
felelő
1e nben az újítási alapot
honorálja.
— Most már pontosan nem emlékszem, de
tudomásom szerint 1.1 millió pengő az újítási
alap, ehhez kellene még hozzácsatolni a 800
ezer pengőt és így
el kétmillió pen
az
ez a 5 már megfelel
jítási szükségletnek.
Ilyen biztosítékot minden üzemnek meg
kell adni. Természetesen szó lehet arról, sőt
elkerülhetetlen, hogy az üzemek bizonyos
ö el hozzájáruljanak a égi háztartás-
Először azonban talpra akarjuk állítani
t és minden veszéll szemben biz-
ani kívánjuk rentabilitásu yanilyen
szempontokat emlitett
Beszkárt-vitában Ha az
is.
állnak a saját ukon, az 7 izemi i fele
tökéletesen elvégzik, az anyagi és ren-
dezték. úgy meghatározzuk azt is, hogy
az üzemek milye n ös
ros pénztárába.
— A főváros közgyűlése ezzel a
tával tulajdonképpen
a komoly
zeget fizessenek a fővá-
határoza-
üzemi politika alapjait fek-
tette le.
azt senki, hogy ötletszerűen álltunk
könyvelési" reformokkal. A Vízmű-
vek tőke- és kamattörlesztésének kiemelkedése
lomikus következménye annak a pénzügyi n0-
litikänak, amelyet a főváros üzempolitikai bi-
zú és komoly tárgyalások alapján
Ne hi
elő ily
je
n
az á
tárgyalásokat is elősegítettük
ezzel a megoldással.
felüc
veleti ható
fogja a
mi becsületes törekvéseinket. sztában lesz
azzal. hogy nem kendőzünk semmit. banem
feltárjuk a való helyzetet. Ilyen körülménvek
között solckel inkabh lehet remélni, hoau Pu-
danest n6nzüagueinek vénlenes rendezéséhez
menadiäk a szükséges nénzüevi fedezetet és az
állam és a jövedelmének — elosztását
merfelelő mádon rendezibk.
E két nyilatkozatból nyilvánvaló, hogy a közeli
hetekben döntő fordulat történik Budapest pénzügyi
politikájában, Minden oldalról felkészülnek
hogy tiszta helyzetet teremtsenek a magyar főváros
anyagi helyzete körül. A kormány részéről megvan
a jóindulat, önkormányzat viszont teljes erővel
rendelkezésére áll n főváros adminieztrációjának..!
Nincsenek ellentétek abban, hogy együttes erővel a
főváros pénzügyeit végre rendhe lehet hozni.
Valamennyi közegészségi
intézmény a X. ügyosztály fel-
ügyelete alá kerül
A városhá:
1 már huzamosabb idő óta fogla
koz
nak azzal a kérdéssel, miképpen lehetne a széki
jőváros közegészségügyi adminisztrációját moderni
zálni és működését hatékonyabbá tenni. Jelenleg az
a helyzet, hogy nemcsak a polgármesteri X, il
osztály, hanem a szociálpolitik és a tanügyi ügy.
osztály keretébe is tartozna
ügyi vonatkozású inté
yakorolj:
felett, a VII.
az iskolaorvosi intézmény
k elsősorban közegészség-
7 a szociálpolitikai
a felügyeletet a gényház
ügyosztály ügykörébe pedig
tartc
körhäz zak
A polgármester rendelkezésére olyan irányú ter-
vezet készül most, amely életbeléptetése esetén
minden közegészségügyi intézményt a X.
ügyosztály fenhatósága alatt egyesítene.
De ennek ellenére megmaradna bizonyos befo-
lyása, éppen a különleges vonatkc ok való te.
kintettel, azoknak az űgyosztályoknak is, amelyek
ezidőszerint végzik a felügyelet
Általában
tervbevett
munkáját.
azt a hivatott
rendelkez
előmozdítari a
n főváros teljes orvosi
fobb felügyeletét a közeg
leg-
gügyi bizottság
szemé
mert ezáltal nemcsak az X szempontok biz
tosíthatók, hanem a jelenhez st valószínűen lé-
nyeges megtakarítások is elerhetökk6 válnak. Újabb
lökést adott most szóbanforgó előterjesztés elké
zít 1ek az a körülmény, hogy a törvényhatósági
bizotts; kö
ilésének rténik
a
Vita a városok vilägnar-
lamenljének témakörérő ő 1
oskongressz
A Magyar
welyre a köngr
elsősorban hárulnak
összes
urbanisztikai
helyet — biztosított
képviselőin kívül a
élet legkitünőbb nc
Az előkészítő nag
fogja tekint hogy
ülő nemzetk
zó általános érdekű pr
tár eddig kiala.
amelyek ak elő
kemberek
abban
rosi és or:
továbbá
hanem
az
azonban cs tésnek
Idegenforgalmi Hiva
slattal fordult a Városok S;
Tormay Géza, sz Országos
tal elnöke, al a javi
vetségéhez, hogy a kongresszus egyik főtémakörévé
a városok idegenforgalmi propagandájának kérdé-
sét tegyék. Ugron Gábor volt, belügyminiszter ezzel
szemben azt javasolja, hogy a városok világparla-
mentjét a szociális kérdés anyanával foglalkoz-
"zenkívül számos más témakör is felemlítést
közülük talán legérdekesebh az, amelyet
Ferenc dr. javasolt, Ez a városrendezés pro
a vonatkoz
blém
A nemzetközi kongresszusok tanácskozási anyaga
tal ót fő témakört és több mel mát szo
kott felölelni, Ugyanezeknek az alapelveknek meg-
felelően fog javaslatot tenni észítő nagybi
zottság is a Városok vetségének,
Nemzetk
a javaslatok tudomásul
Budapestre brüsszeli
nyomban
vezető
után
központjának
funkcionáriusait abból a célból, hogy az egyes téma-
kiküldi
vétele
vonatkozó legaprólékosabb részletek is ki-
st nyerjenek.
Nemzetk:
Vinck be
alelnöke,
Buda
Szövetség ügyvezető
szenátor, szeptemberben
tett látogatása alkalmával a maga
hogy a nemzetközi kongres:
i anyaga a városok — közélelmezése
Ezt az ötletét azzal támasztotta alá, hogy
Emil
pesten
legyen
Budapest közélelmezési — berendezései
magas színvonalon mozognak, hogy
, tanulmányozása komoly eredményeket
" lenthet a világ minden részéből ö
külföldi delegátusok szämä:
‚6 nagybizottság december 14-iki ülé-
ésével fog lezajlani,
vetsége sajátmaga
olyan
azoknak
je-
sereglő
Az előkés:
sén, amely Szendy Károly elnök!
a Magyar Városok Országos
Schönwald Nändor
épületbádogos-, légszesz-, vízvezeték
és c-atornásási vállalut
Zárdna-ut"a 16. s Teleton: 155-114,
álló orvosi
rolása.
személyzet végleges státusba való beso
Közegészségügyi vonatko
tebb említetteken kívűl, más
latt állanak. Fokozottabb mérté
vőben biztosítani a betegellátást és ennek érdekében
az eddiginél is lényegesen nagyobb súlyt kívánnak
helyezni a székesfővárosi k irházakban és más
gyógyító inté zetekben alkalmazott ígügyi sze-
mélyzet továbbképz 2, Neme: az orvosi tovább
onban, a fen
előkészület
ben ánják a jö
egés
képzésre, hanem az ápolószemélyzetnek és más se
gédszemélyzetnek évről évre megtartandó tanfolya
mokon való tov zésére is gondolnak, hogy ez
által a székesfővárosi közkórházak jöhir öreg.
bíteni tud.
A személyzeti
jeződne
ket k
téren
n be
zségügyi téren a Székesfőváros már :
etrehívni nnak ellenére,
hogy vezetős nöt eszte
ben egész sereg új égügyi létesítménnyel
ző és betegsé
bővítette a betegség-megel
ii: kíván halad:
szerveket, most tét tovább
úton. A közeljövőben
nagyszámú új gyógyászati eszközzel fokozzák
a fé körh va és
tézmén
így a fővárosi fertőtlenítő intézetet is abb beren-
dezésekkel látják el. Továbbra is gondot kí
vánnak fordítani ezenkívül a bakteriológiai intézet
fejleszt re, mert ennek az intézménynek eddig tel
jesített munk minden tekintetben bebizonyította
annak kivétei
zi elő j
esupän tájék
merült többi
hogy a Tt
olyan
is épúgy
már fel
etre az,
cél mindene
tap
da
vevők
űek, "emellett pedig
kongresszusok egyi
áz eddig megtartott
Kerültele
nemzi
még tárgya
| PNEUCGT“
TÖLTÖTOLL CILCER
Es TARSA
átiátszó testtel, arany tollal papírtizletében
1 6 pengő
V., Dorottya.
KOVÁCS JENŐ
utca 9 szám
ASZTALOS ÜZEME
kén sem
Vill., PRÁTER-UTCA 74.
7 út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK- UTCA 19. [/1.
Teletonszám : 118-068.
VILMA RIRÁLVNÓ-ÚT 8. SZ.
OROKLAKASOS
TÁRSASHÁZ EPITREZESE
1 szobás gargon, 1 szobás hallos, 2 szobás, 8
szobás, 4 szobás komfortos öröklakások eladók.
Egy-egy épületrész egyben is eladó. A vételár
40 százaléka készpénzben fizetendő ki, 60 szá-
zaléka pedig évi 5 és fél százalékos
netto kamat mellett 15 év alatt törleszthetö,
Lakások lejegyezhetők: Bauer és Smitterer
műépítészek irodájában, Kossuth Lajos-utea 3. III. 8.
(Telefon: 185-402) minden nap délután fél 4—6-ig.
--- Page 307 ---
Budapest, 1937 november 17.
Óz szép voll...
Arta: Gazdy Jenő
A Fővárosi Hirlap egyik legutóbbi számában
megjelent , Vigyázzunk" című cikkemben a szárnyra
kelt illetm entési — hírekkel — foglalkoztam.
A konkluz : „Elvenni ma valamit lehetetlen,
visszaadni valamit, legalább annyit, amennyivel a
szerető apa gondoskodásának jelét mutathatja, kell
és szükséges."
Azóta a helyzet megváltozott, bár még ma sem
észen tiszta. Bizonyos, hogy a ténylegesek fizetés-
esökkentése helyett valnmelyes — visszatérítés készül
és a nyugdíjasoktól sem kérnek újabb äidozatot, sőt
az sincs kizárva, hogy egyenlő elbánásban fognak
részesülni. Ami egyébként az egyedül elfogadható
megoldás.
"Távol áll tőlem azt gondolni, hogy az előbbi.
pehelykönnyű cikkecském valami befolyást gyakoroit
volna az eseményekre.
De ne felejtsük el, hogy a hópehely, ha sűrűn
hull, képes a legerősebb mozdonyokat is megállí
tani útjukban, És az volt a szép ebben a dologban,
hogy mint a hópelyhek sűrű hullása áradt a tiszt-
viselőtársadalom felé a rokonérzésnek megnyilvánu-
dása mindenfelől, ahol az erkölcsi értékeknek meg-
becsül még otthon van.
Hála Istennek, a magyar sorsközösség érzése
nem üres frázis, lehet erre még építeni.
Mert ha ez adott körülmények között ennek a
érdésnek gazdasági oldalát kellett természetszerű-
leg jobban kiemelni, mégis — meg vagyok győződve
— a kérdés erkölcsi ereje volt a közvélemény kiala-
kulásánál a hatásosabb tényező, A közvélemény, he-
Iyesen, megérezte azt, hogy a tisztviselőtársadalmat
az 6 heroikus önfeláldozásáért, a folytonosan ismét-
lődő iletményesökkentéseknél — tanusított hazaflas
magatartásért rem szabad azzal jutalmazni, hogy
abból a kevésből is elvegyenek, ami még megmaradt.
A közvélemény megértette azt az erkölcsi veszélyt
ig, ami abból származhatik, ha a szegénységi foga-
dalmat tett becsületes tisztviselőt megfosztják attól
a tudattól, hogy neki nem kell vagyonszerzésre töre
kedni, mert öregségére megélhetését a nyugdíj biz-
tosítja.
Igaz, nagy, sokszor irigyelt dolog a jövőnek
ilyen biztosítása, De gondoljuk csak el: hova ve-
zetne az, ha a tényleges tisztviselő úgy érezné, hogy
neki magának kell a megélhetését öregsi re bizto-
sítari? A legerősebb jellemek is szörny rtésnek
volnának kitéve hát még a gyengék és kisfizetésű
alkalmazottak. Hiszen ismerünk ilyen balkáni meg
oldást is, de jaj annak az országnak, ahol a tisztvise.
lők meggazdagodnak, a polgárok pedig tönkre.
mennek.
Szerencse, hogy ezt megéreztü
a sajtó, az ipar és kereskedelem, sőt ezúttal a mező
gezdasági érdekeltség is, ahol a termelés és fo-
gyasztás viszonyáról, ma már a legkisebb egyedek-
nél is tisztultabb fogalmak vannak, mint régen,
. Szerencse, hogy
s al minden megindultak a megértés TO-
konszeny nyilv ai a tényleges és nyugdíjas
alkalmazottak felé.
7 volt és ennek meg is volt az eredménye:
vugtató diadal a sokszor nagyon is érzéket-
finár.epolitika ött. De talán legszebb volt
gyben az a határozat, amikor a vasutassá
dekképviselete egyhangulag ki
150k rovására pedig semm
d el. Ime, ilyen gyors lépések-
:si érték uralma ott, ahol felsza-
a lelkek a rút önzés hatalma alól és a ma-
érzetében egymásra találnak a
az egész
hata
hogy a
mény,
utánzásra ta
ot minden si
testvérünk botorkál
Ina ez a ragyogó példa a ma-
ahol milliónyi magyar
lelkében kese zgel és le-
sujtó szenvedésekkel. Nem a falanszter és sarlatá-
nok, nem ilyen példák és cselekedetek gyujthat-
nak világosságot és meleget.
Éppen ezért óvakodnunk kell attól, hogy félmun-
kát végezzünk és azt a segítséget, amit a lecsökken.
tett illetmények részbeni visszaállítása jelent, meg.
tagadjuk a nyugdíjasoktól. Rendkívül lerontaná ez
az eljárás a ténylegesekkel szemben tanusított belá-
tás értékét. Mert ha a drágaság nyomasztólag hat
a tényleges etätusra, természetes, hogy még jobban
jtja a nyugdíjasokat, akiknek semmiféle módjuk
cs arra, hogy valamely mellékjövedelemmel pó.
toljúk a veszteségeket.
‚onyos, hogy a nyugdíjasoknak egyenlő
elbánás alá vonása nemcsak anyagi vonatkozású in-
dokokból szükséges, de mélyer. érzett erkölcsi okok-
ból is. Egy-két millió megtakarítása érdekében nem
szabad a nyugdíjasokban a mai élet igazságaiba ve-
tett hitet megdönteni és őket kiszolgáltatni oly
eszmeáramlilatoknak, amelyek ugyan nem fognak
rajtuk segíteni, de a gyöngeket a mai társadalmi
rend ellenségeivé tehetik.
Pártunknak — úgy mint eddíg is tette — nyoma
tékosan kell állást foglalnia a nyugdíjasok igaz:
gos ügye mellett. Különösen most, amikor nyilván-
való lett, hogy az egész józan magyar társadalom
ennek a kérdésnek méltányos és az általunk is hirde-
tett magyar sorsközösseg — szellemében való, az
egyenlő elbárásnak megfelelő, elintézését kívánja.
Ez az állásfoglalás szép volt, becsületes volt és
a tisztviselőtársadalomnak ezt meg is kell hálálnia
azzal, hogy a hivatalokat közelebb kell hozni az
élethez, a hivatalba a méltányosság és szeretet szel-
lemét kell belevinni és végre meg kell érteni és
értetni, hogy nem a közönség van a hivatalokért,
hanem megfordítva.
Evi két millió pengőbe kerül a fővárosnak
a tisztviselők fizetesemelese
Lamotte Károly alpolgármester és Bódy László pénzügyi
tanácsnok nyilatkozik a küszöbön álló rendelkezésről
Nemcsak a főváros tisztviselő társadalmát, ha-
nem Budapest minden egyes polgárát és munkását
erősen érdekli, hogy mi lesz a tisztviselők fizetés-
javításával, A köztisztviselők többszöri fizetésesől
kent révén 150 millió pengő tünt el a gazd
életből és ezt mindenki megérezte a magyar fővá
rosban. Ha a köztisztviselők fizetését felemelik, fel-
tétlenül megjavul a magánalkalmazottak anyagi
helyzete is, Arról szó sem lehet, hogy a tisztviselők
régi fizetését egy tollvonással visszaadják, ellenben
most már a kormány is kész arra, hogy fokozatosan
visszajuttatja a tisztviselőknek az elvont jövedel-
meknek egy részét. A minisztertanács is foglalko-
zott ezzel az üggyel és hamarosan a pénzügymin
ter a megfelelő javaslattal elő is fog állni.
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt
Lamotte Károly dr.
alpolgármesterrel,
aki a nagyjelentőségű kórdésről a következőket
mondotta:
— Az állami
természetesen a
mat is érinti.
fizetésrendezése
tisztviselő-társadal-
tisztviselők
fővárosi
A rendelet minden valószínűség szerint
kiterjed a fővárosi tisztviselőkre ís.
Ez magától értetődő dolog, hiszen annakidején
a fizetéscsökkentési rendeleteket is úgy hozták
meg, hogy az egyformán érintette az állami
és a városi tisztviselőket.
— A főváros mindig megbecsülte a maga
tisztviselőit és így örömmel üdvözli az állam
hajlandóságát a tisztviselő-kérdés megoldásá-
nál. Arról beszélnek, hogy a legutolsó fizetés-
csökkentést szüntetik meg és ez 526-os fizetés-
javítást jelent a mostani állapottal szemben.
Mi már kiszámítottuk és számításainknak az
az eredménye, hogy
a fizetesiavitäs körülbelül évi kétmillió
pengővel fogja a főváros híztartását
megterhelni.
Ebben az ü egben csak a fővárosi közigazga-
tási és tanügyi alkalmazottak fizetésrendezése
foglaltatik.
— A. kétmillió pengő beállítása nem okoz je-
lentősebb zavart a főváros költségvetésében?
kérdeztük,
— Természetesen nem könnyű dolog két-
millió pengőt előteremteni, k nösen akkor, !
amikor a főváros amugy is deficitben van. A
tízmillió pengős megállapított hiányhoz hozzá
kell még vennünk a légvédelem két és fél-
millió pengős iltségét és ha a tisztviselői
fizetésrendezés . költségeit is számítjuk, úgy
bizony 15 millió pengő deficittel
nunk, A kormánnyal hamar megindulnak a
tárgyalások. polgármester úr az utóbbi évek-
ben elvont jövedelmek egyrészének v atéri-
tését kéri és ezektől a tárgyalásoktól függ
majd az, hogy a kétmillió pengő beállítása a
költségvetésbe milyen módon lesz keresztül-
vihető.
kell számol-
az alpolgármester úrnál
a fő ak pénzügyi problémáiról is.
Igy többek k megemlítettük, hogy a Ko-
reskedelmi Bank most bocsátja ki a tabáni szálló
kötvényeit, amelyeket a tőzsdén is jegyezni
fognak, ,
— Ez minket közelebbről nem érint, + ma-
gyarázta az alpolgármester, — mi a megälla-
podást megkötöttük a Kereskedelmi Bankkal,
a szükséges zeg a tabáni szálló felépítésére
rendelkezésre áll, a Kereskedelmi Bank a meg- |
állapodások értelmében bocsátja ki d kötve-
nyeket és igyekszik plaszirozni.
— A Községi Takarékpérztár
totta a közgyűlés által
milliós kölcsönt?
— Egyelőre még nem kaphattuk meg a
kölcsön összegét, mert a kormányhatósági jó-
váhagyás még nem érkezett le a. várósházára.
Mielőtt a kölcsön felvételét elhatároztuk volna,
érdeklődtünk a felügyeleti hatóságnál és az
előzetes hozzájárulást megkaptuk. Most azon
fáradozunk, hogy a végleges jóváhagyást kl-
sürgessük és elintézzük a főváros függő ügyeit.
A rövidlejáratú kölcsönöket hosszúlejáratú
kölcsönökké változtatjuk át és két és félmillió
perdőt tudunk majd a beruházásokra fordí-
ani.
| 66 FOLYÉKONY — SZINTELEN
kovasavas készítmény
CEMENTPADLÓK
PORMENTESÍTÉSÉRE
99 III RÁCZ FERENC 777!
már! folyósí-
megszavazott | harminc-
V., Katona Jözsef-u. 28. Tel.: 124-636
A tisztviselők fizetésjavításáról a Fővárosi Hir
lap munkatársa beszélt
Bódy László dr.
pénzügyi tanácsnokkal
is, aki a FANSz elnöke
— A főváros tisztviselőtársadalmát eddig
három fizetéscsökkentés sujtotta, azonkívül a
külön kereseti adót megduplázták és ez újabb
fizetésesökkentést jelentett.
A legutolsó fizetéscsökkentés öt—hét-
százalékos volt.
Annakidején a kormány határozta el ezt a
fizetésesökkentést és úgy intézkedett, hogy a
rendelet hatálya a főváros tisztviselőire is ki-
terjed. Ugyanilyen alapon várjuk most ennek
az intézkedésnek megsemmisítését. A FANSz
természetesen foglalkozik a kérdéssel és most
teljes bizalommal várjuk a konkrét megvaló-
sítást. ‚A tisztviselők jól tudják, hogy a fővá-
ros mindig igyekezett tisztviselői számára
megfelelő életlehetőséget biztosítani és amint
megvan a mód arra, hogy a fizetéscsökkentés
egyrészét. kiküszöbölhetjük, úgy a most már
fizetésjavításszámba — menő — többletmunkadíj
kifizetése a legsímábban megtörténik.
Meg keli hossza
hosszabbítani
a tatarozási
adókedvezményt
Mint ismeretes, ez év végén lejár a tatarozási
adókedvezmény, amely pedig az utolsó néhány
esztendőben egész kivételes lendületet adott részint
az építőiparnak, részint pedig annak a számos
kisipari szakmának, amelyet az építőiparral pár-
huzamosan foglalkoztatnak. adóstatisztikák ki
1931-től 192
adókedvezménnyel
mutatása szerint végéig
Budapesten 7548 házat
ic és moder ltak több mint 104
millió pengő költséggel.
még nem ké el ugyan a statisz
tika, d akérlői becslés szerint ha csökkent is
tataroz munkálatok száma, — ezek € még
mindig megközelíti a 19 millió pengőt. Ebből te-
hát az következik, hogy
yar építői parnak való-
gal eminens létérdeke, y a pénzügy
lálja a módot a tatarozási
ghoszabbi Ta,
1, hogy a kedvezményt
iták ki 100 zalékig,
kell talá
hasz
Mondani
a fővárosban
Budapesten is rengeteg házat kellene modernizálni,
sem
sem
nem is beszélve a vidékről, amely úgyszólván ki
használatlanul hagyta ezt a kitűnő — periódust.
körök most mendorandummal fordulnak
ányhoz, amelytől remélik a megsegítést.
--- Page 308 ---
TÖVAROS TÜRIAP
Budapest, 1937 november 17.
Drákói ítéletek sujtiäk
a döglött sertés és romlott baromfi
lelkiismeretlen üzleti kaiandorait
Két ítélet nyugtatja meg Budapest közönségét,
a hatóságok csendes munkával, de lankadatlan
ós éberséggel őrködnek a milliós nagyváros
egészs fölött, A Fővárosi Hirlap egyik utóbbi szá-
mában részletesen megírtuk Vértes Lajos nagyvá
felháborító esetét, A döglött-sertés becsempós:
rletét. Rámutattunk az ügy mögött meghúzódó
üzleti lelkiismeretlenségre, amely lényegében je-
lentéktelen — haszonért kockára tes egy Metropö-
lis közegészségügyét, amelyet a város polgársága
súlyos áldozatokkal tart azon a megbecsült magas
nivön, amelyre méltán büszke Budapest.
Cik
ünk megjelenése óta kéthónapos, egyhónapos
és egyéb kisebb-nagyobb foghäzbüntet6sek figyel-
meztetik az üzleti élet lelkiismeretlen kalandorait,
hogy ne merészeljék millióikat embertársaik eg“
ségének, sőt életének kockáztatásával
De a IV. kerületi előljár
bíróságán Debreczeny
BY: h
rendőri büntető
büntetőbíró
óság
Géza dr. rendőri
is hozott egy ítéletet, amely rendelkezésében meg-
nyugtató, hátterében a7 n megdöbbentő. A Be-
nedek é a nagykö get ítélték el, mert 300
romlott kót t forgalomba hozni, ann;
amennyiv ítélet indokolása mondja —
megy fél várost meg lehetne mérgezni."
Budapest közönsége megnyugvással fogadta a
szigorú ítéletet, de nem megnyugtató, hogy ilyen
lán előfordulhatnak. Kiválóan működő
i adminisztrációnk mellett megszoktuk,
a tejet vízzel felhigító milimárikon kí
nincs senki, akinek eszébe jutna, hogy ostoba és el-
vetemült üzleti számításból, sőt elszámításból veszé-
lyeztesse a főváros lakosságának egészségét. A hi-
vatásuk magaslatán álló hatóságok kitűnő munkáját
dícséri ez a két drákói ítélet, amely milliomos nagy-
cégeket sújt, kiemelve ezzel, hogy az önmagában is
súlyos bűn erkölcsi megbírálását förtelmesebbé teszi
az a körülmény, hogy hem éhes kisemberek, hanem
dúsgazdag cégek követték el.
Átveheti-e a Vízművek a csepeli
kincstári kutat?
Bonyodalmak a més nem ís létező
celiuloze-óyér szennyezése körül
Vízművek esztendők óta tartó rekon-
munkál ainak során jelentős be
eszköz el eljutottak odáig, hogy
sfőváros lakosságának vízszükségletét a je-
gi helyzetnek megfelelően minden fennakadás
nélkül ki tudják elégíteni.
A f1övärosi
strukci iós
számos
már
Mint arról a Fővárosi Hirlapban már beszámol-
tunk, az üzempolitikai bizottság véleménye szerint
kívánatos lenne azonban, ha a /őváros saját , víz-
műveivel
telepet,
ezen a róven körülbelül 40.000 köbméterrel nö-
dnék napi teljesítőképessége s ezen túl a
vízellátás biztonsági szempontjai is növeked-
nének.
egyesítené a kincstári vizmü-
mert
csepeli
Ezzel a
több bizalmas
rium, az
továbbá a
állapodás
kapesolatban az utóbbi időben
tárgyalás folyt a pénzügyminiszté-
iparügyi. honvédelmi érium,
székesfőváros kiküldöttei meg-
kérdéssel
és miniszt
között. A
megkötését € bize
nyek hátráltatják, így els Ősorban a
banforgó csepeli vízmű kútterületéhez
zel egy celluloze-gyárat akarnak a
létesíteni. Ha ezt a gyárat itt tényleg
előáll az a veszedelem, hogy a szennyvíz
megfertőzi a csepeli vízművek víz-
nyerő területét,
tartósan
égügyi szempontokr.
közegés:
tehát
a víztermelés
való tekintettel veszedelmessé válhatik. Különb
műszaki berendezések létesítésével meg lehetne
an akadályozni ezt a szennyeződést, ezeknek a
ndezéseknek felállítása viszont legalább három
millió pengő kiadást jelentene a Vízművek üzem-
bentartója részére.
Arra való tekintettel, hogy Pest vármegye al-
ispánja a celluloze-gyár részére megadta az enge-
Vízművek
főváros vezetősége
délyt ahhoz,
közelében
hogy szennyvizet a
eressze
álláspont tt, hogy mindaddig
landó a Cse saját kezelésbe való
amíg garanciát nem kap arra, Wogy az
itt termelt víz fertőzése meg nem történhetik.
A kincstári vízmű
honorálta a székesfővá
megfellebbezte alispáni
ügyi minisztériumhoz. A
atba tette a szükséges
és azok nyomán
ve
ge a maga r
zt Az
döntést a
minisztérium
helyszíni
aggyál
földmivelés-
már folya-
vizsgálatokat
az
is
cellulozegyär el.
területen fog sor
kilátás
helyez:
hogy a
na
ülni,
van
ésére
arra,
nem €
nélkül
sfőváros minden
kincstári v
vagyis a szék
tulajdonába veheti a
aggodalom
zművet.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLÖI-OT 64
Telefon ı 1-228-06.
érdeklődnek a csepeli vízmű körül
ralások iránt a székesfőváros közvetlen
lévő városi közületek és
S. Ennek az a magyarázata, hogy
ben több pestkörnyéki helység
vänsäggal a székesfővároshoz,
az utóbbi év
fordult azzal a k
hogy tegye lehetővé
a főváros Vízműveibe való bekapcsolódásukat, FE
kérések elől a főváros eddig minden esetben kitért
s ezt könnyen
ztése
tehette, mert a
idején a székesfővárosi
kívánságok elöter-
vízművek kibővií-
munkálatai még nem haladtak annyira előre.
hogy a fogyasztók számának nagyarányú növelése
lehető lett volna. A fővárosi Vízművek igazgató-
sága egyébként sem tartja helyesnek, ha a buda-
pesti vízmű szolgáltatásait idegen közületek is
igénybe akarják venni s ezt az álláspontot főként
azzal támogatja, hogy nagyobb területeknél sokkal
több előnye van a decentralizált wizellätäsnak,
mint a központosítottnak, Ezt a felfogást osztja
nben a kereskedelemügyi minisztérinm is.
| Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
TEL E FO N: 29-03—71, 49—87—17.
KRAUSZ REZSŐ
aranyéremmel kitüntetett kályhásmester
I., BÖSZÖRMÉNYI -ÚT 5/a. Telefon: 154-667,
Bzabadalmazott ú
60
ecserépkályhák állandóan raktáron.
tüzelönnyarmertakaritäs
$zonoa MIHÁLY
Stílus elektro- és géptechnikai üzeme
Budapest, V., Kárpát utca 7/b.
f o n: 291—881
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
1—424—97.
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon:
LÁSZLÓ ÖDÖN _
| 7" HAT. ENG. VILLANYSZERELÖ |
nes, VIIL, Baross-utca 89.
| e l e f 0 m: 14—98—32. |
[_— pt ale
JARITZ_NANDOR ÉS TÁPSA KFT.
BUDAPEST, IX., DANDAR-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok — Tinták, pecsötviasz, bélyegző-
Alapitäsi év; 1862,- . fostérek, AvoszbDá vegy mézgaoldat , Simple-
Telefon; 134-664,
fix: űvegzáro kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitűntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
A vitarendező
Az autonómia nagyhetei véget értek. Tizennégy
közgyűlési napon keresztül folyt a harc a szellemi
arénában, ahol minden párt latba vetette erőit, hogy
érvényt szerezzen akaratának a jövő évi költség-
vetés megállapítása körül, Impondlö, nagy ered-
ményt juttatott ez a tizennégy nap — mint ezt a
Fővárosi Hirlap mai vezércikkében is mél-
tatjuk — a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjá nak, amely ezúttal harmadszor velt részt
ségvetési vitában.
hozzájárult a vitában való példás sze-
repléséhez a hatalmas felkészültség, a nagy tárgy.
ismeret, a fegyelmezettség és a tárgyalási rendszer.
Sok kitűnő , számos nagyszerű szakembere van
a pártnak és ezek valamennyije helyt is állt a költ-
ségvetési vitában. Kellett azonban egy kéz, amely
előkészítse az anyagot, belefolyjon a szerepek ki-
osztásába, ne csak hangoljon, hanem ellensülyoz-
zon is, amikor egy tárgykörre többfelől sugárzik
a buzgalom, sőt túlbuzgalom is. Ezt a valakit
vitarendezőnek szokás nevezni. Vályi
Lajos dr. főtitkárhelyettes azonban, aki az elnök
bizalmából ezt a tisztet betöltötte, sokkal több volt
vitarendezőnél. Hihetetlen munkabírással és kivéte-
les tehetséggel egyszerűen megtanulta az egész
költségvetést és mint Zsitvay Tibor elnök
elismerőleg kijelentette — megtanulta mindazt, amit
a vitában mások elmondani készültek, de azt is,
amit mindezeknek az ellenérvéül nyiltan vagy titok-
tan előkészítettek. Kívülről tudott mindent, amikor
a vitarendezésre került a sor és hogy végül meg-
úszta panaszok és sértődések nélkül, van akkora
érdem, mint az a szónoki hév, amellyel polgármes
tert és ellenzéket egyaránt meggyőzött, akár nagy
közlekedési problémákról, akár a Bibicz-telepről volt
szó.
Országgyűlési képviselők beszámolója a Belvá-
rosban, A Belvárosi Polgári Körben Usetty Béla
dr., Pőzel István dr. vitéz Tóth András dr. ország-
gyűlési képviselők v nap délelőtt együttes beszá-
moló gyűlést tartottak, Elsőnek Usetty Béla szólalt
fel és beszédében azzal a kívánsággal kapcsolatban,
hogy a Belváros is önálló követküldési jogot kapjon
az új választójori reformmal, kijelentette, hogy
Budapest mostani választókerületi beosztásán nem
fognak változtatni. A belpolitikára áttérve, hang-
súlyozta, hogy szuverénitásunkat befelé meg kell
őriznünk, Lehetetlen, mondotta hogy idegen
eszmeáramlatok hódító körútra tudjanak indulni
ebben az országban. Mi alkotmányvédők voltunk és
alkotmányvé. dők is maradunk. Pőzel István dr. ki-
fejtete, a felsőházi és választójogi reformot
a pártk a szellemében kell letárgyalni. Ezután
Anglia barálságának rendkívüli jelentőségéről szó-
tott. Vitéz Tóth András azt hangoztatta, hogy nem-
csak jogaiban és alkotmányában, hanem gazdasági
lag is erőssé kell tenni a magyar népet.
Juhász Jenő Vit nemes Juhász Jenő
dr. gazdasági főtanácsos, gi bizottsági tig
névünnepe alkalmából hará A ői a NEP XII.
kerületi körében (T., Krisztina-körút 103) november 20-án
(szombaton) 8 órakor névnapi vacsorát rendezne!
A VIII. kerület női csoportjának toaostöly A Nem-
sség Pártja VIII. ker. szervezetének nől cso
ánosné vezetésével e hó 13-án este
Az estélyen megjolen-
télyt rendezett
it
"Tsetty Bé "Tóth András dr. ország
g i kerület vi Lajos dr., a fővárosi
szervezet h 1esn6, dr. Kozma Antalé
az egyéb kerületek női sze stei részéről. vitéz Juhász
mint a VITT. kerületi hi-
zezatőssnay
Hencz Lnios dr.,
tagokon kívül a
kaszinók
János üdvözlő be n Kozma Antalné imen
komoly szavakkal hangozt T asszonyok
szefogásánnak szükségességét, nemzet — egys:
dhe:
Usetty
inak A
megteremtésének — el előfeltételét.
véla köszönetet mond A VIII. ker. as onyai
szociális munka terén kifejtett eredményes működé
A régi
céhmesterek
céhbeli remeknek neveznék a legújabb típusú
Gyöngykályhát, amely kettős célt szolgál:
egyrészt a legolcsóbb tüzelőanyaggal, a
Gyöngyszénnel is fűthető és annak legjobb
kihasználását biztosítja, egyenletes meleget
szolgáltat, másrészt pedig ízléses kivitelénél
fogva a lakás díszét képezi. A Gyöngyszén
alacsony ára minden más tüzelési móddal
szemben jelentős megtakarítást nyujt. Cse-
répkályhába is beépíthető a hasonló rend-
szerű Gyöngy-előtét. Megtekinthető: a Ma-
gyar Radiátorgyár Rt. Andrássy-út 13. sz.
alatti mintaraktäräban,
--- Page 309 ---
Hagy sikert aratott a
Nemzeii Egység
Fővárosi Pártja
a költségvetési vilában
Szendy Károly polzärmesier 21 NEP-indítványi e"foga-
dott — 33 javaslattal az ü2yosztälyok foglalkoznak és a
kívánsáz2dial a leh2tőséz határán belül megvalósítják
Hetekig tartó tárgyalás után a főváros befejezte
a jövő évi költségvetés tárgyalását. A büdzsé meg-
állapítása az az alkalom, amikor az önkormányzat
legjobban érvényesitheti a főváros politikájára be-
folyását. A NEP fővárosi pártja a költségvetés tár-
gyalása előtt hosszú heteken át foglalkozott a fő-
város minden egyes problémájával és ennek a nagy
munkának eredményképpen rengeteg indítványt és
javaslatot nyujtott be, Nem kortesindítványok és
lehetetlen ötletek kergettök egymást, hanem mind-
egyik indílvá átment a NEP fővárosi pártja vala-
mennyi s: én és a javaslatok olyanok -— voltak,
amelyekkel a közgyűlés minden pártja érdemesnek
találta foglalkozni.
Az igaz sikert azt mutatja, hogy
az indítványok legnagyobb részét maga a
polgármester is magáévá tette és egy csomó
Zsitvay Tibor két
Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjának elnöke két határozati javaslatot
nyujtott be. A két elfogadott javaslat közül az
egyik a tisztviselőkérdés megoldására, a má-
sik az új Nemzeti Színház felépítésére vonat-
kozik.
A két javaslat a következő:
1. Budapest székesfőváros törvényhatósága, amely
megnyugvással értesült a kormány egyes kezdő in-
tézkedéseiből és Darányi Kálmán miniszterelnök úr
1937 október 26-án tett kijelen ből, hogy a kor-
mány elérkezettnek látja az időt, hogy az 1931 óta
tett válságintézkedéseknek az adózó polgárságot és
a közalkalmazottakat átmeneti kényszerűségből ter-
helő részét az államh artás helyzetére mindenkor
gondos figyelemmel és óvatos fokozatossággal ro
vizió alá vegye és lépésről-lépésre lebontsa, felirattal
jordul a magyar orszánavűléshez, kérve. hogy min-
denekelőtt a családi pótlék és a bírói képesítési pót-
Az 1. fejezetnél Sárkány Ferencnek három
indítványát fogadták el: 1. Bizzon meg a polgár-
mester a hadigondoz ügyek fővárosi centralisz-
tikns vezetésével egy főtisztviselőt, aki a 110.000. és
164.000/1920. számú belügyminiszteri rendelet, vala-
mint az 1935. évi VII. t.-c. alapján a székesfőváros
hadigondozottjainak ügyeit intézi és az összes ide-
vonatkozó rendelkezéseket a legsürgősebben végre-
hajtja.
2. Mindazon beteg hadirokkantak és hadiözve-
gyek, akik tisztiorvosi vélemény alapján kezelésre
fürdőváros egy-egy meghatározott
ben teljesen ingyenes fürdőt kapjanak.
3. A főváros a közszállításokat végző munkaadó-
kat a munkavállalási szerződésben kötelezze a hadi-
rokkanttörv alkalmaztatási rendelkezésének ler-
pontosabb betartására. Amennyiben a munkavállaló
ez ellen vétene, úgy szerződésszegést követ el.
A TI. fejezetnél Dongó Orbán következő indítvá-
nyát fogadták el: Kőbányán a 17-es autobusz útvona-
lának portalan burkolását minél gyorsabb tempóban
tessék befejezni.
A III. fejezetnél elfogadták Császár Ferencnek
a az indítványát, amely státusrendezést követel az
útépít intézetnél.
Wellisch Andor következő indítványát: írjon ki
a főváros a kerepesiúti díszravatalozóra tervpályá-
zatot és a jövőben minden olyan építkezési munkát,
amely az 50.000 pengőt meghaladja. magánépítészek-
kel terveztesse. A 30.000 pengőn felül építkezésekre
minden alkalommal tervpályázatot írjon ki. Az
ügyosztály 50.000 pengőnél nagyobb költséggel járó
építkezést maga no tervezhessen,
Szintay István indítványát 17 autobuszút burko-
lására.
A TV. fejezetnél elfogadta a polgármester Ker-
tész Elemér következő indítványát: Keresse meg a
főváros átirat formájában a belügyminiszter urat
és javasolja, hogy a rendőrségi épületek eddigi meg-
jelölésére szolgált piros lámpák helyett a rendőrségi
járműveken már használatos kékfényű lámpákat
rendszeresítsék.
Az V. fejezetnél egész sereg indítványt fogadott
el a polgármester. Hajnóczy Béla indítványa az,
hogy tegye vizsgálat tárgyává a polgármester az V.
ügyosztály szétválasztásának szükségességét, addig
is bizzon meg haladéktalanul egy főtisztviselőt az-
zal, hogy kizárólag a kereskedelmet és ipart érdeklő
kérdésekkel foglalkozzék és ily vonatkozásban az
ipar a kereskedelem politikai ügyekben önálló
előadója legyen.
Sárkány Ferenc indítványa a következő: A fő-
wáros legnagyobb adófizető rétegének, a kisipar és
kiskereskedelem érdekeinek megvédése céljából in-
tézzen a kormányzathoz egy olyan szociálpolitikai-
lag és statisztikailag alátámasztott felterjesztést,
javaslat pedig a kellő előkésztés végett az
illetékes ügyosztályhoz került.
Ezúttal nem a temetőbe kerülnek az ötletek, hanem
Szendy Károly polgármester utasítására valamennyi
felmerült eszme megvalósítására megteszik a meg-
felelő lépéseket. A polgármester csak azért nem
fogadta el ezeket a javaslatokat is. mert azok pénz-
ügyi előkészítést igényelnek, de ügyelni fog arra,
hogy az indítványokba foglalt tervek megvalósul-
janak. |
A — polgármester az elhangzott javaslatok
közül huszonegyet magáévá tett és harminc.
három javaslattal pedig az ügyosztályok
foglalkoznak.
Maga ez a tény is bizonyítja, hogy a NEP fővárosi
pártja olyan alkotó munkát végez, amely az önkor-
mányzat nagy jelentősége mellett tesz tanuságot.
lék állíttassék helyre a maga teljes egészében, a
közalkalmazottak fizetésesökkentésének az 1925., 1931.
és 1937. fennállott indexszámok egybevetése által
is sürgetően indokolt mielőbbi megszüntetése, illetve
fokozatos végrehajtása arányosan érvényesüljön a
magänalkalmazottak különadójának csökkent6se te-
rén, végül Budapest székeefőváros és a többi város
háztartásából a válságintézkedések következtében
átmenetileg elvont bevételek pótlásáról gondosko-
dás történjék.
2. Budapest székesfőváros törvényhatósága az új
Nemzeti Színház felépítése érdekében az államra há-
ruló elsődleges kötelezettség érintetlenül hagyása
mellett szükségesnek tartia a társadalom támogató
áldozatkészségének életrehívását. Felhívja a polgär-
mestert. tegye meg a kezdeményező lépést, a társ-
törvényhatóságokat és a megyei városokat pedig az
országos mozgalomban való részvétel iránt meg-
keresi.
indítványok
amely az említett tényezők nyugdíjbiztosítását cé-
lozza, annak erőteljes kidomborításával, hogy ennek
keresztülvitelével az ifjü generáció nyugodtabb ér-
ésekkel léphet rá az önálló kisegzieztenciák rögös
, továbbá az önbiztosítás lehetősége az önálló
kisegzisztenciák munknkedvét fokozza és a jövőbe
vetett hitet megacélozza.
Dr. Vály Lajos hat indítványát fogadta el a
polgármester és ezek a következők:
1. Irjon át a polgármestet a budapesti főkapi-
tányához a gépjárművezetői vizsga rendszerének
olyan irányú megváltoztatása. érdekében, hogy a
vizsga sikeres k a a jelenleginél nagyobb biz-
tosítókot nyujtson a tekintetben, hogy a vizsgázó a
közlekedési szabályokat alaposan ismeri és a veze-
tésben tökéletesen járta A wizsga helye és ideje
pedig oly módon jelöltessék ki, hogy a vizs
legyenek kénytelenek órákon át a legrosszabb idő-
ben is a szabad ég alatt az utcán ácsorogni.
2. A Népművelési Bizottság ezentúl intenziveb-
ben foglalkozzék a helyes utcai közlekedés szabá-
lyainak az ismertetésével és propagálásával.
3. A kereskedelmi miniszter a közlekedési mü-
zeumban állandó kiállítást rendeztessen a helyes
közlekedés szabályainak és a szabálytalan közleke-
dés következményeinek az illusztrálására.
4. Mintän az utcai közlekedés biztonságának a
kerékpárosok helyes közlekedése is fontos tényezője,
kérjék fel a belügyminisztert az ezidőszerint már
ú s nyilvántartásba vett kerékpárvezető kötelező
közlekedési vizsgájának az elrendelése érdekében.
5. Az ú. n. szürke taxik is úgy, mint minden
más antó, kötelezőleg irányjelzőkart tartozzék fel-
szerelni,
6. A főútvonalak nappali tülkölési tilalmát
úgy módosítsák, hogy esupán a felesleges tülkölést
tiltsák el a legszigorúbban.
Flforadták a IX. fejezetnél dr. Hegedüs Ber-
talannak az indítványát. hogy a fővárosnál alkal-
mazott családos munkások részére az idéh kará-
csonykor is rendkívüli segélyt folyósítsanaki
A XI. fejezetnél vitéz nemes Juhász Jenő dr. kö-
vetkező indítványát fogadta el a polgárméster: A
Szent Istvän-het egyetemes nemzeti jelentősérének
és a Szent István-nap nemzeti finnep jellerének
hangsúlyozásával lépjen érintkezésbe a nblsármes-
ter a kormánnyal oly irányban, hogy a Szent István-
hét és a Szent Istvän-körmenet programiänak és
díszének emeléséhez a saját részéről is fokozottan
járuljon hozzá és nedig a katonai és polgári hatósá-
goknak fokozottabb részvételével.
Nagyon nagy fontosságú a XIV. fejezetnél
Kertész Ylemer indítványa, amelyet ugyancsak el-
fogadott a polgármester: A tűzoltóság részére 100.000
pengő költségfedezet szavaztassék meg; egy darab
40 méter magasságot elérő automobil tolólétra be-
szerzésére, Az indítvány megokolása az, hogy a régi
építési szabályzat a lakóépületek párkány magassá-
gát legfeljebb 30 m-ig engedélyezte, úgyhogy Aa
tűzoltó ehhez mérten szerezte be tolólóétráit. As
új építésügyi sza 1 szemben 35 m-ig en-
gedélyezi az épületek párkány magasságát, ezt azon-
ban jelenlegi létráinkkal elérni már nem tudjuk 8
így a magasabb emeleten, tetőn vagy padlástérben
keletkezet tüzet kívülről elérni, vagy életmentést v6g-
rohajtani nem tudunk. Tolólétraállományunk eddig
nyolc darabból állott, ezek közül négyet 1928-ban
szereztünk be, hármat azonban már 1914-ben s ez
utóbbiakon már az anyag kifáradásának jeleit
érezzük s rövid időn belül tűzoltói szolgálatból ki
kell vonnunk. A mult évben egy még 1908-ban be-
szerzett 24 méteres létrát már ki is selejteztünk és
az ennek folytán beállott hiány is indokolttá teszi
az új létra beszerzése által a régi állomány helyre-
állítását.
Mesvalósításra
váró javaslatok
A polgármester a következő indítványokat fogadta
el elvben és hozzálátott a megvalósítás előkészítéséhez.
1. Sárkány Ferenc indítványa az I. fejezetnél.
A székesfőváros ingatlanninál a jövőben — megüresedő
azon házfelügyelő házmesteri állásokra, amelyek An-
álló egzisztenciát osítanak, csakis hadirokkantat al-
kalmazzon. Az alkalmaztatás csakis azon kikötéssel tör-
t6nhetik, hogy a segédházfelügvelő is elsősorban csak
hadirokkant, vagy hadiözvegy lehet.
2. Sárkány Ferenc másik indítványa: A főváros
tulajdonát képező — közlekedési eszközökön — mindazon
III-ik járadékosztályú, vagy ezen felüli igazolt hadirok.
kant, akinek havi 80 pengőnél több jövedelme nincsen,
félárú villamos bérletjegy váltására legyen jogosult.
A jövedelembe a hadirokkant járadék összege nem
számítható be.
3. Dr. Bényi Károly érdeke:
jezetnél a következő: Tanulmä
a már régebben keletkezett vagy
út- és csatornaszükségletét belátható
giteni. A külterületek fejlődésére való tekintettel vo-
gyék fontolóra a szabályrendeleteknek oly értelmű át-
dolgozását, hogy ezntán létesülő telepeken csak akkor
adják meg az építési engedélyt, ha az illető útcában s
víz- és csatorna és út már kiépült. A mar korábban ]6-
tesült, de közművekkel el nem látott telepek mindegyi-
két külön egységnek véve, állapítisa meg, mibe keril
a még hiányzó közművek létesítése, vesse ki minden
ház- és telektulnjdonosra a reá eső részt és szólitsa fel
az összegnek befizetésére, mit ha megtenni nem tudna,
kérjen részletfizetésre engedélyt. Részletfizetés esetin.
nehogy a különböző címen kivetett részletek elviselhn-
tetlenek legyenek, a még hiányzó közművek költségét
egy összegbe foglalva állapítsák meg és vessék ki a
fizetendő havi vagy negyedévi rész ket, amelyeknek
az illető telep lakói teljesítőképességéhez kell igazodl-
niok, vagyis a főváros az összeget több évre elosztva
— részletekben, adók módjára biztosítaná, tekintet nél-
kül arra, hogy a szolgáltatás teljesítésére már megtör-
tént-e vagy sem. Az érdekelt ügyosztály illetőleg így.
osztályok az illető telep érdekeltségének bevonásával
állapítsanak meg programot, hogy a telep egyes utcáit
milyen sorrendben fogják közművekkel ellátni 68 az
illető telenről befolyt pénzből azokat egvinásután Jäte-
sítik is. úgy hogy 10—15 év mulva a fővárosnak nem
lesz már járdával, kövezettel és csatornával el nem lá-
tott utcája, Ez a rendszer feleslegessé tenné, hogy a !u-
lajdonosok a - részlettörlesztésből kifolyólag drága ka-
matokkal terheltessenek. vagyis vézeredményben olcsáb-
ban kapnák e közműveket. A főváros nem kerül abha
a helyzetbe. mint most, hogy az utólag fizetendő rész-
letek mérséklését vagy elengedését kérlék. Számot kel-
Jene még vetni azzal is, hogy a kölcsönnel épült házn-
kat egy hosszú és erv rendszerint 5 évnél nem hosszahb
időben visszafizetendő kölcsön terhel
kezett telepeknél külön mecfontolás t4
hogy a részletfi 6:
id mig ez
indítványa a II. fe-
zák, hogyan lehetne
most létesülő telepek
időn belül kiel6-
kölcsönt kieryen-
polgármester úr
eredményéről
ésnek jelenté:
4. Dr. Hajnóczy Bél
. fejezetnél:
indítvány
Teevék tanvtmány tárevává mik
lehetne a IX üryosztä inséresek
közvetlen támoratása
olyan felhasználását. ill
bogy ezzel rnolitikai
tők. hogy játékon s.
részhe vagy erészhen fel innak. A kérdés
tázása után tervenek avaslatot, A jövő
évi költsérelőiránvzat összeállítását a heteriesztendő ja-
vaslatok elfogadá merfele kívánja
5. Dr. Válvi Az 1939. évi kölf
ségvetésben gondoskodjék a mester — fedezetről
olyan nronamondisztikns felramoszok készítése és formal-
mes izlekedési gárnonton időnként való elhelyezése
és nyomtatásban a helves ut-
erő s a helytolen
közleke
fel fe
ra hívják
6 Dr. Válvi Laioe
nestar úr marfelelt
felállításáról ott
1mos sínnár következik.
ter úr, horv nem volna-e megold hogy :
testet r" az úttest fölött is valami
met.
: az új ntak
a külön kerékpár.
csári-uti
egyház z pítését
intettel , hogy az ideiglenes kápoln énuteni
n van elhelyezve, amelyekre a közeli
helyisége yekr
iskolának
séglakások felépítése után most .
sége sürgősnek tartja és fe olgármester
urat, hogy a templom mielőbbi felépíté apcsolat-
ban szükséges lépéseket tegye meg.
Úgy
a VIII. fejezetnél
sdelemnak és a fog:
Á a főváros piacain fogyasz-
kerülő élelmicikkek ára nagy kilengéseknek ne
kitéve. A ű áringadozásokat főképpen
olyan módon lehet meg ni, hogy árutorlódás esetén a
felhalmozódott áru tároltatik olyan időre, amidőn a ki-
gebb felhozatal esetén a tárolt árunak forgalomba hoosáj-
9. Staub Elemér indítv
mint n kere:
nak egye t érdeke az, hogy
a termelé
tásra
TÖRLEY
AMÉRICAIN "
" RÉSERVÉ .
--- Page 310 ---
8
ELEND NENNEN LEE
idéz elő árletörés
vásártelepen ri rház
A xy väsärtelepen a
négy ktárház az y
feltétlenül szükséges,
áj, egyenk 1000 zeimeter területű raktári
létesítése iránt a legsürgősebb lép megté
Indítványozom tehát, hogy hívja fel a Polgá
törvényhatósági közgyűlés, hogy két, ei
piacon
tása a
évben
kielégíteni
mester
yenként
N ktárháznak a Nagyvásár-
telepen a legsüri bb előterjesz.
téssel é ! hogy hívja fel u
törvényh a Igármester Urat arra,
hogy a Nag rtelepen a korszerű yeknek — meg.
felelő hűtőház létesítése iránt a zó lépéseket
a legsürgősebben tegye folyamatba és létesítésre vo.
natk atát a jövő, 1938. év tavaszán terjessze a
közgyűl
Dr. Vályi Lajoss IX. fejezetnél ezt indítvá
Az elhag kö nek kitett,
és fiatalkorúak |
perifériákon, az |
József
lis
erkölcsi züllés ú
védelme és
Angyalföldön, Z
városban, Óbudá
apközi otthonc
napközi otthono.
kriminálpedagógiai
2. Gazdy
séhez: A
a Segítőalap költsé
koz6s6re álló eszközöl
Jenő indótványa
po!
hasson oda, ! üdülőtelepek igénybe.
vonatkozó tarifát degressív kulcs alapján oly-
Mapítsa meg, ezeket nz üdülötelepeket u |
kevésbbé jól dotált tisztviselői is igenybe- |
|
Intézked
ik indítvány
a várossal
ék. a
autobuszjärattal
indítvá
10vVa m
alkalmá
tömeg fordul me villamosvonal a Simor-utcán végig
mielőbb kiépítte
14. Szentessi József elfogadott indítványa: Az
autobuszüzemi szolgálati és illetménye at alapján |
megalakítandó odfokú fegyelmi bíróságba autobusz-
üzemi alkalmazottak is vétessenek be.
14. Szen si József más lítványa: A 22-es villa;
a Se vägöhidtöl az llla-
mosjárat külső végállomását
tos-út sarkáig he át.
15. Szentessi József harmadik in
villamosjárat ferencvárosi végállomását a
a Ferenc-körút sarkára helyezzék át.
Dr. Vályi Lajosnak a következő 16 in
foglalkozik a — polgármester. HÉV
Gellért-téri végállomását ki kell Ha
indótványa. A 20-as
Mester-utca
em volna keresztülvihető az érdekelt
z a kívánsága. hogy a HÉV végállomása
a székesfőváros határába helyeztessék, legalább . arról
polgármester Fehérvári-úti
7 részére a szé
gondoskodjé úr,
utazóközönség áráig a székes
"feltételek
tőváros belter biztosított utazási állja-
nak rendelke
Az ıtöbuszvonal budai végállomását a Kelen
helyezzék át. 1
Gellért térről a Gellért-rak- |
a pesti oldat
, 1-es
átszál
arról gondoskod.
ndrássy-úti
autóbusz An
lási lehetőség álljon renc
A ton autóbusz
lelő
tsene
F
rkasréti vég-
m a Budaörsi
1-térig KÖZ
vég.
A Boráros-térről a szé:
autóbuszvonal pesti és
Ha ez nem volna
végállomást a B
Deli pályaudvar érkezési
Vudai
lehets:
udaörsi-út
olda
úról a
as Gábor
es autóbusz- |
Kútvölgy
Budake
es nutóbusz a
közle! °kedien a
n
kell a $ ér és a as között
két állomás között közlekedő 41-es Sós
Ágy hosszabbítsák meg, hogy ez által
délre eső beépített
amint a 11
a közlekedési
és állandó
rendőrőrszem
közlekedési létesíttessék.
A 15-ös autobuszvonalat az Aréna-útig hosszabbítsák
Vilmos Tisza István-utca és
5 villamosmegállóhelyek
ó-tér — keresztezé
há
út és gróf Tisza lIstván-
, , valamin nt a r-út és Andrássy-út sar.
kán lévő illamos várocsarnokot építsenek.
A rózsadombi z — Margit-körút— Török
kán lévő végálloi várócsarnokot létesít
Hlamos állomáson az alkalmazottak ré
A vágóhídi v
legyenek
hálóhelyek
szére
A Bi! KRT kelenföldi pályaudvarában az alkal-
mazottak ré már a legközelebbi nyáron tussozót
rendezze:
Addig is, ami;
meghossz.
Elemér indítványa:
tákosfalváig való
33. Kertész
68-as — villamosvo 8
lehetővé válik, e villamospótló autóbuszreláci
beállítani, hc az átló szerint kösse össze a XIV. ke
rületnek belső, tehát — előljáróság — körüli területét a
rákosfalvai résszel. A 68-as villamosvonal keresztezésé
nél, nhol sokszor 5—6 percig is ni kell az ellenkez
irányból befutó — villamoskoc a legsürgősebbe
állíttasson fel ei fedett v hölyisé éget, hogy a vá
kozó — közönség időjárás — viszontagságaítól erre az
időre védve legyen.
[uHYDO" feberitö 1úg
TESZEL NEZET! forgalomba hozza :
Hoffmann Vegyiipar
Budapest, IX., Thaly Kálmán-u. 26.
Vácó Pál
Hat. eng. villanyszerelési és műszaki vállalat
FŐÜZLET:
XI., Horthy Miklós-út 21. e Telelon: 265-086,
FIÓKOK:
XI., Horthy Miklós-körtér 7. e XI., Horthy M.-út 62.
Enerta Villamossági Vállalat h
Gergely Andor és Gádor Fndre okl. mérnökök
Világítási és erőátviteli berendezések.
Villamos mótorok és készülékek,
Budapest, VI.. Horn Ede-u. 3. e Telefon: 122-159.
Teeton :
182-729,
„Anglidval szemben. FE:
ELÖF
Félévre . . 2. .* + + « MB pengő,
egész évre . . . s s s s , , 24 pengő,
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjene
„il Józsefné kezdeményezésére száz szoba-
konyhás lakás épül a ferencvárosi kiserdőben, Is-
meretesek zok a szörnyű viszonyok, amelyek a
ferencvárosi kiserdőben uralkodnak, ahol emberhez
nem méltó körülmények közt élnek családok. Most
Széll 3 fné, va telepet gondozó Jézus
Szíve Népleányai súg kezdeményez Batt-
lay Imre tanácsnok, IX. ker. előljáró Horony Pálfy
Aurél dr. tanácsnokkal memorandumot dolgozott ki.
amelyet benyujtottak a polgármesternek. E szerint
220.000 pengő költséggel 100 szoba-konyhás lakást
lehetne építeni a nyomorgók elhelyezésére. Az Ösz-
szeg fedezetére az inségenyhítéi
zek szolgálnának.
e engedélyezett pén
Árkay Fi
vatal
ál
az Urszägos Idegenfergalmi Hi-
aleln Mint ismeretes, AÁAlgyay Hubert
mtitkári kinevezésével kapcsolatban külön
tesoportosítások történtek a kereskedelmi mi-
nnek során Válkay Bertalan dr.
teri osztályfőnököt, a vasúti szakosztályok cso-
ellátásával bízta meg a minisz-
ter. Ennek folyományaként Válkay Bertalan meg-
vált az Országos Idegenforgalmi Hivatalnál betöl-
tött alelnöki tisztségétől, amelyre most Ärkay Fe-
rencet nevezte ki Bornemisza Géza miniszter.
Veress Gábor az IBUSZ új ügyrendszeréről.
Veress Gábor dr., az IBUSZ alelnök-vezérigazgatója, |
most érkezett meg Berlinből, ahol a német—n r.
idegenforgalmi Desolatok kimélyítéséről tárgyalt.
ene
Pál
höze
niszt6riumban,
min
portfőnöki teendőinek
Haz zése ntán sajtónyilatkozatot adott, amely-
ben kijelentette, hogy új ügyrendszert léptettek
életbe, mégpedig a vállalat fejlődésének megfelelően.
A racionalizálás érdekében az ügyvezetést négy fő-
osztályra, a főosztályokat pedig osztályokra ta- |
golták, !
k jáubilenma. Most
Kempelen Ágoston ta
Árxoston . t:
szolgálati (
Kemnel
töltötte be
nácsnok, a osrendezési ü osztály vez
ebből az alkalomból meleg ünneplésbe n
tek. Közvetlen munk Den. Messik a}
müszaki fötanäcsos kösz anácsnokot, aki |
meghatottan válaszolt. Kempelen Ágoston, a nagy |
Kempelen-család yenes zottja nem
Ppán elsőrangú vezető tisztviselő, hanem családja
tradicióinak megfelelően kiváló mérnök is. Ünnep
lésében résztvett mindenki, aki reti Budapestet,
amelynek dekében oly sok sz °t és maradandót
alkotott a népszerű jubiláns.
Családi est a Budai Iparosok és Kereskedők
Körében. A Budai. I Iparosok és Kereskedők Köre
november 8-án családi estét rendezett, amelyen Szó- |
kely Vladimir helyettes rendőr-főkapitány tartott
előadást , Kacagjunk" címen, Utána Petracsek
dr. országgyűlési képviselő „A ma politikai helyzete"
címen, a politika mai helyzetét ismertette. Az elő- |
adóknak Hubert Vilmos elnök fejezte ki a hallgató
ság köszönetét.
ilevma,
08 NO-
főtanácsos ji
műszaki fötan H
3. közszolgálati jubileu- |
17-én, szerdán este |
Vigadó kistermében
Jenő m
5. Jenő székesfővárosi
vember 17-én tartja 30 év
mát. Az ünnepség alkalmából
8 órakor vacsora lesz a Budai
(IL, Szilágyi Dezső-tér 5).
Angol szociológus a
Jóléti problémákról. Mint
ten itt járt Reverend Robert R.
Industr Wellfare Society kiváló
nemesak Budapesten, de a nagyobb vidéki városok
ban is végig tanulmányozta munkásjóléti intézmé
nyeinket. Mint a Népegészségügyi és Munkásvédelmi
övetség vendége, annak eln nek, Lukács György
dr. vbtt, nyugalmazott kultuszminmiszternek vezeté-
sével látogatta meg a nagyobb ipari telepeket.
többek közt a Trust gyártelepét, az Egyesült Izz6-
lámpagyárat, a Magyar Pamutipart, a Rimamurányi
ózdi telepét, a Magyar Kender- és Len- és Jutaipar
Részvénytársaságot és a főváros kelenföldi elektro-
mos centráléját is. Elutazása előtt sajtónyilatkoza-
tot adott, nmelyben érdekes módon annak a vélemé-
nyének adott kifejezést, hogy szociális kérdésekben
három területen lát Magyarországon előbbrehaladási
három terület: a családvé-
delem, a valláserkölcsi nevelés és az elemi oktatás,
A tudós angol pap, mint Magyarország egyik újabb
lelkes barátja távozott el Budapestről.
Szécsi
magyarországi munkäs-
ismeretes, az elmult h6-
Hyde, az angol
igazgatója, aki
VASS JÁNOS |
!
November 18, 21 és 23-án |
délután fél 3 órakor |
Ügetöverseny
„.,‘\ Bibietelep küldöttsége a városházán. Király
álmán tanácsnokot a minap kelenföldi küldöttség
kereste fel klay János dr. vezetésével ályi Lajos
dr. bizottsági tag, a NEP helyettes főtitkára arra
kérte a tanácsnokot, hogy a Bibictelep és környéké-
nek csatornázását is vegyék fel a nagy csatorna-
építési programba.
Mit kell tudnom az adómról? ez a címe Károlyi
Gyula adóhivatali tiszt előadásának, amelyet no
vember 17-én, szerdán este fél nyolckor tart a De
Sgardelti Cocesar kerületi pértelnök vezetése alatt
működő erzsébetvárosi NEP központban. (Rákóczi-
út 50.)
lami
szab.
jét jó
3,
féovács A Őz 7 |
!
| gépészm érnök
|
# fűtés-, vízvezetékbe,
/ vállalata
: 13-82-
ifjs lóth Ferenc VE. Béketée 9.
és Jahoda János E
fém-, aluminium- és kokilla-öntőde ?
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII, Rákóczi-út 53,, III, 26. T.:149-408.
.6A-GÉ" BORVASZONIPAR
„DELZEUG“ SOROHSAR, BERTA-E.
mányok: Vi s köté ! gallér (pelerin) kerékpárosok-
nak és szab. v bőrfejtő kés állat bőrük hibátlan fe,tésére.
Az Usszes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója
szines asztalt műmasszából.
PLASTILIT DONATH ALFRÉD
udapest, Csendery-n. 80. T.1 124-103
Éuktőlpari sizetelő. és Fogyianyagok gyára
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
TERVEZORPITKSZ BE:
DFHO-N NEMES FATADETA
u 70 éves cég. —
pérákban. — Din
ária Valéria-u. 10.
FIGYEL! UJ UNSAGI |
182 021
ADLER « KAPPEL
irórépek
Szántó VALÓS LI
bádogos- és szerelőmester i
Budapest, VI, Horn Ede-u, 15. |
TELEFON : 325-121
TIrányi-u. 4. Tel.: 183-628.
SERA
CSŐ, VASBUTOR SODRONY-
e ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLEDI-U. 15.
TELEFON:
602!
JELLÉ
148—193.
69. FÓTÉKONYCÉLÚ
M. KIP.
ÁLLAMI SORSJÁTÉK
Főnyeremény 40. 000 aranypengő
18.129 NYEREMÉNY
275.000 PENGŐ ERTEHEEN
NYEREMÉNYEK:
20.000 ar. P.
10 000 ar. P.
2-ezer 5.000 ar. : 6-szor 2.000 ar. A
4 szer 2.500 ar, P. 20-szor 1.000 ar. P.
és még számos nagyobb és kisebb nyeremény,
melyeket mind készpénzben fizetnek ki,
Húzás december 3-án.
Sorsjegyárak:
Egész: ur. P 3.— Fél: ar, P 1.50
ények számát és összegét
A nye malthoz képest emeltük.
‚6 minden osztálysorsjegyfőárusítónál, valamint az ősszes
docránytóssdék? van. Posta: rendeléseket, A pénz előzetes bekül-
dóse után, azonnal teljesít a szókesfővárosi m. Kir, Pénzügy-
frazgatóság, Budapest, V., Szalay-utoa 10.
--- Page 311 ---
Budapest, 1937 november 17.
ZDASACT
legyőzhetetlen szállítási
előnyükkel védjék meg érde-
keiket a környék őstermelői
Rávilágítás Budapest élelmiszerellátásának nagy problémáira |
Az elmult héten le a főváros k
gyalta
en
Juhász Jenő dr. törvény-
a Nemzeti Egység Fővárosi
vitéz Nem.
bizottsági
nek során
hatósági
Pártjának tagja, hatású beszédet mondott,
amelyben részletesen akember mindenre ki-
terjedő alapos tudásával tágította meg Budapest
élelme problémáit, Tanulmänyszämba menő fej
tegetései után a Fővárosi Hírlap munkatársa fel-
kereste
vitéz nemes Juhász Jenő dr.
törvényhatósági bizottsági tagot,
aki az általa felvetett problémákat és azok megoldá-
sát na következőkben ismertette a Fővárosi Hirlap
Ámára:
— A. fővárosi közélelmezési politika célja csak az
lehet, hogy a budapesti polgár olcsóbban kapja meg
es életszükségleti cikkeit és hogy a termelő
él jobban értékesíthe áruját Budapesten.
Ez a két dolog ellentmondásnak látszik, pediy
nem az. Vegyük a drágaságot. A budapesti polgá
se
nak semmi öröme sem lehet abban, ha alacsonyak
az élelmiszerárak, mert a termelő bármilyen külső
miatt kénytelen feláldozni termel költségét és
saját haszn Az an olcsó tudniillik az a
következmén 1 gazd y elszegényedik,
hogy N
vagy tönkrem 7, leromlott termeléssel találjuk ma-
gunkat szemben és az ár smét felmennek.
— A túlságosan mjunktürälis értékesítéssel
viszont, illetéktelen haszonhoz jut a gazda. Az ered
mény? , Megdrágul Budapesten élelmiszer, az ad-
minisztráció, ari termelés, nines meg az e.
súly, az ipar nem tud külföldre d.
lítani, csak prémiumokkal lehet fenntartani a kivi-
telt. prémiumokat viszont ismét egész gazda-
$ letnek, Zehdt a őgazdasági termelésnek is
viselnie.
az
me
érdést: a gazdasági
egyensúlyt csak el ideálisan, ha a
kereső indexet a etési indexet a lehetőség
szerint, egy nevezőre tudjuk hozni.
— Ennek a két indexnek összhangba hozása, a
gazdasági élet kiegyensúlyozása, voltaképpen els
lmez politika feladata. Ha a bud
k emelkednek és magasak, akkor az
g köz- és magánadminisztrációja és ipari
is megdrágul. Rendkívül
sorban a közi
pesti piaci
egész ors
adminiszt
előssé; hel tehát bennünket, hogy
a piacot elyesen és olyan
ük meg, hogy lehetővé
index min hozása,
H áru útját v a termelőtől a fo
vasztó meg kell állapítanun hogy
a termelői áron nem szabad takarékoskodni.
- Ha s városi Inko: és a fogyasztóközönség
rdja nem tartható fenn más eszk
ak a termelési költségek leszállításával,
termelési költségek leszállítását ott kell
ahol nem a gazda rovására megy, hanem azt a köz
viseli.
az árucserének az áru-
yüjtes, a csomagolás és a fuvarozás. Amíg a
nagytermelők nem látj el teljesen az élelmiszer-
Ö be — addig a
szükség van.
ség. Az
nem a
mi feladatunk, Ez az állami és vidéki adminisztráció
feladata,
— Következik a vasúti-, hajózási-, autó- és kocsi-
fuvardíjtétet. A felmerülő költségek itt természetesen
teljes mértékben a vasúti é. fuvartételek-
től függnek, Ebbe nincs beleszólásunk. Ellenben na-
gyon fontosnak találom annak a kihangsúlyozását,
hogy a vasúti fuvarozások megállapítá.
helytelennek tartom azt a fuvardíjpolitikát,
amely a gyorsan romló és a szállítás folya-
min nagy értékveszteséget szenvedő áruk
távolabbi vidékről ideszállításánál prefenren-
ciális tarifatételeket biztosít.
Y E L L OW Szivacsb-hozatali
áruház Budapest,
VI., ANDRÁSSY-ÚT N
Kocsimosó szivacsok és wzarvasbürök, továbbá minden-emű
fenri szívacsok ÓRIÁST VÁLA ZTERBAN I
|
Egészségtelennek távolságról,
miután itt
viseléséről van
Budapest kör-
minősítem, /a nagy
példiul tejet szállítanak a fővárosba,
rendkívül nagy szállítási kockázat
A legtermészetesebb termelőhely
azért kell kiha nom, mert azt a
iget, amely a távolról zállított rukat a
megromlás folytán éri, belekalkulálják az árba. Így
súl
tehertétel
árban,
végeredményben egy
j kezik a b
amely pedig elkerülhető volna ab
improduktív
apesti piaci
1 az esetben, ha
czt a kackázatot nem kellene visel
A budapestkörnyéki őstermelők rendesen ösz- |
ütköznek a budapesti piaci reskedőkkel, Azt
sokkal helyesebb voln ha a budapestkör-
iwéki őstermelők arra irányítanák figyelmüket, hogy
Budapest felé, de
közeiség biztosította
előnyöket használják ki a
éssel stb. kapcsolatban,
kérdésekbe t
1:
érdeküket
nincs beleszólá-
budapesti piacon
tontos, hogy milyen
pesti piacra. Az ál
az állandó ärdrägitäsok csak
abban az esethen lehetségesek, ha a piac
ben valamilyen hiba mutatkozik.
- A zárt kerítésen, a kerite
huncut átbujni.
hát
is, hogy a
Nagyon
áru a buc
következő
az
az
sunk. A
megjelenik
módon kerül
landó vissza
áru.
az
sek,
nem tud a
jó sen
Ha azonban a kerí n nyílás je-
lentkezik, akkor könnyű azon átbujni. Ha az elsőd
ínálat és kereslet megoszl ha az áru nem
ı jelentkezik, ha több piacon jelenik meg
kor azonnal differenciák állnak elő a piaci
árak A piacok közötti differ ia a piacot
áttekinthetetlenebbé teszi, ez D: 3 nféle piaci
élés melegágya.
Az áruforgalom további fázisaiért már Buda-
pest székesfőváros adminisztrációja felelős. Olyan
áttekinthetetlen k snek látszik ez
kelt foglalkoznunk a piac strukturális problémákkal
is. Át kell térnünk a piac strukturális kérdések tár-
mert hár igaz az, hogy teória, de
nélkül való lét se lenne. Enélkül kultúrális
nem jutottunk volna oda, ahol ma állunk.
piackutató bekapcsolásával, akár
el a problémákkat,
komolyan
ez
teória
téren
Akár a
anélkül, foglalkoznunk kell ezek
intézet
*
Eddig szól vitéz nemes
deklődésre számottartó n
megjelöli azt a hat:
ciója belenyulhat,
nyulni a zélelmezési polit
élelmiszerelosztás és ennek során a
problémájába.
Juhász Jenő dr. nagy &r-
ilatkozata, amely ponto
ahol a főváros
kötel; is beie-
ı belül az
konjunktüra
vonalat,
de
Amikor a nagyäruhäz
a kofäkkal konkuräl
Az áruhá hirdetéseit megszoktuk
már és igazán sttünk ahha hogy a „nil
admi t elv alapján köz Ösen vegyük a legszo-
katlanabb &
sérleteket
s a legképtelenebbnek látszó áruházi kí-
Most azonban úttörő újítást hozott be
a Rákó úti Magyar Divatcsarnok, amennyiben az
áruházak élelmiszerárusítását — korlátozó — rendelet
nagyobb dicsőségére különböző almafajtäkat hirdet
a agyérdemű — vevőközönségnek. Ez áruház,
amely valósággal felfalta maga körül az évtizedek
óta keser küzdelmet vívott kiskereskedőket, mo-
hóságában most elhatá hogy felveszi a kon
kurenciát Budapest — kofdival, A gyümölcsös né- |
nik, a gesztenyés mamák, a rokkant gyümöles-stan-
dosok egzisztenciáját ir lte meg ez a mammut-
árúház, amely eddigi működésével annyira kivív
a felháborodást, hogy v a Baross Szövetség-
nek kellett megfékeznie bbi terjeszkedését. Le
hetséges, hogy a paktum alapján a Magyar Divat-
csarnok fizikaialag valóban nem terjeszkedik to-
ább, de , szellemi" terjeszkedése kétségen kívül
álló.
Persze, az merint
radt mögötte a Parisi
rozta,
tová
természetes, e téren mem ma-
Áruház sem. Goldbergerök
ugyan nem az áruház belsejében, hayem a szomszé-
dos boltban árulják a különhöző fajta rvümölcsöt,
gombát, zöldséget és szintén előljárnak abban, hogy
a legszegénvebb árusok szájáhál kivervék a falatka
kenyeret. És nevanilven fenkölt keresekedelmi szel-
lem vralin a Fenyves drukdzat és a Baross-téri
Félléres árúházat is. TFtódító hodjáratuk legújabb
célja, íme: a pesti kofák birodalmának elfoglalása.
fat. eng. vilianyberendező
SCHULER
307
igos Nyugdíjpénz
közélet terén szer
zett elisme: y királyi kor
mänyfötandesosi címet adományozta. Dr. Nyári Pál
bb idő óta egyik előadó a Takarékpénztárak
és Bankok Egyesüle itűntetését agyar
pénzügyi és gazd i élet, amelyne egyik rokon
szenves tagja, r örömmel fogad
Új vez ó-helyettes Magyar általános
Mag,
tenger
ır Általános Takarékpén !
a Pénzintézeti
iga tóvá nevezte
ezelőtt vált ki a
takaréknál. A
t, h
Stenger Ottó
pénztár kötelékéből
S
Központ
ki.
takarék
Ottót
Jyettes ve
zgatósági tagok a Leszámítoló
A. Leszámíttoló- és Pénzváltóbank
sén két megüresedett igazgatósági helyet fognak be
tölteni. A. két ig Guhl Oszkár és
Tschögi Henrik haláláva
A. Nikotsx kedvező
ytársaság a
meg.
A N
R.
n zárta mér-
m
1957, évi június hó 30
legét, mégpedig 402.435 pengő gyártási jövedelemmel,
vé;
> után a vál
volt,
amelyből az 500.000 peng
lalat tiszta
nyeresége
t részvénytők t 1014 lék
E Az elért kedvező eredm Simon
i gató körültekintő és kitűn letpolitikáját di
Cséri.
A Nitrogén R.T. és
Nitrok6 Ipartelep ét novembe
10-én déli 12 órakor i
által előterjesztett 1936
közgyűlés
pedig 27.005 P A belföldi
jelentékenyen emelkedett és m
gónt.
A usztr:
2500 mu
a munk:
a vállala
fizetéses szabadságot
2,600.000 Pt fizettek ki
Willheim Artur h
yaforgalom
1000 va
tonn
az
20.000
4000 tonnát
k
i évben
munkbérr
läla. A gazdasági életnek
alt Wiltheim Artur, a magy
iválóbb vezető yénisége. Az
át működött a Hat
buz 7 !"
elhún
vállala
köt
Jan munkaszer sz
kitűnő emberi tulajdonságaiv
lést és szeretetet vívott ki ma. korkivitel
bonyolult kérdéseinek egyik ismerője
té "tt vele az sorából, eny része
tésában.
áÁjdalmas
volt e fontos yar
Elhúnyta a társadalom
részvétet kelt.
A Nemzetkö
Gépker:
ipar:
széles
rétegeiben f
A 6. üzlet melynek
évit mintegy dta meg és a
a folyó nyeres zárult. Az
delmi intézkedései — miatt
ből levon y
üzleti
4.13 P ve
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — Tel. : 163-281
TETŐFEDŐMESTER ==
Budapest, I., Karolina-üt 16. ® Tel.: 2-695-59.
Koós istván
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Telefon : 296-832
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Lóverseny-téz mellett
Tyiimann Ferenc
Áttalános Villamossugi és Erőátviteli
Te:epeket Epító Vállalat.
Budapest, IV., Kaas Ivor-u. 6. Telefon: 184-783
--- Page 312 ---
Versenytärgyaläsi hirdetmény
Budapest Szekestovaros Klektromos Művei
sága ujvól nyilvános írásbeli versenytárgyalást
a kelenröldi erőmuvében (X1., Budauroki-ut 52. sz. 4447.
új hrsz.) folyó laboratórium és irodaépítkezés 1. vízve-
zetéki és csatornázási, 2. központi futesi-, szellőző-, lég-
ító berendezesi munkaira.
alább megjelőit heryen átvehető feltételek értel-
ásbeli ajánlatok ma-
szabályszerűen kiállított f
elven szerkesztve, az egységárak megjelölésével
Igazgató-
haurdet
mébe
gyar n
vá az útépítési programban, Mint isme- | (egységaras versenytárg aläs) teendok. Budapesti (Buda-
d e Ara m ON ÁÉ Ezé pesten eégjegyzett) lIkozók ajánlataikat postán nem
rétes, a jövő év nagy idegenforgalmára való tekin- | küldhetik be. A szabályszerűen aláírt aranypengő érték
tettel a két félmillió pengős útépítési programból MAD láttamozott Janlarok , Zéllrattal ellátott, lep
kiemel 000 pengő értékű munkát és nnek csételt borítékban nyujcandók be.
Ein seb íj kát lot De Az ajánlattevő tartozik ajánlatának benyujtásával
1elyébe ú pítési közmun állítottak be. / egyidejüleg igazolni, hogy a versenytárgyalás időpontját
város út- és csatornaépítési szakbizottsága Karaháth megelőző 6 hónapnál régebb dékessé vált
Jenő dr. titkos tanácsos, főpolgármester elnöklése- | /lombiztosítási (OTI, MABI kal hátralékb
t tartott. A bizottság ügyo:
Antal és Dorner Gyula ho:
vel ülé
j ósére Müller
úly előter-
zászólása
Amennyiben ezt az i
ajánlatához a M,. Ki
számú rendeletének me
E
Miniszterium 9090/1931.
elelő oly értelmű joghatályos en-
csatolni,
n elhatározta, hogy elsősorban a Műegyetemi A fb és s. rn rondolés ásás
3 ÁRÁN Pk Nok vie járó ülektromos Műveket, hogy megrendelés esetén fern-
rakpart kiépítését hajtják végre, ami 580.000 pengöbe tartozásának megfelelő összeget, legfeljebb azoabun
kerül. Azonkívül megépítik az Ujpesti rakpartnak a a vállalati összeg 15%-4t az illetékes társadalombizto-
Róvész-utca 68 az Elektromos sporttelep közötti sza- | sító intézet javára, visszatart hassa Amennyiben ezen ki-
kaszát 100.000, az Andrássy-út meghosszabbításának igyelembe nem vétetik Az € godmónyokírat aa dos évi
első szakaszát 50.000, a Bimbó-utcának a Törökvész. | te, 204. §-a alapján illetékmentes, tehát bély ii
út és a Gábor Aron-utcca közötti szakaszát 60.000, a csatolható. va fent felsőrolt, "mindké
Apt gy ; Allnet 1 1 Amennyiben alkozö a fen elsorolt — mindkét
Bürök-utcának a Németvölgyi-út és a Kempelen munkacsoportra kívánna pályázni, úgy mindkét munka-
30.000, a
közötti szakaszát
sef-utca és Széll Kál
végül a Külső Jász
Farkas-út közötti Lévay-utcának
a Fillér-utca és Alvinci-utea
a Margit-körúlnak a Bem J
mán-tér közötti szakaszát 70.000,
berényi-útnak a asztól a
szakaszát
‚betonsza város
Te At CS ; órálg kell az Elektromos Művek i tósági
terjedő részét 50.009 pengő költséggel. A hen, a Telepek Közp: z ban (V.
ezenkívül a héten vállalatba adta a Hősök terének út 74. I 1. 101. sz.) h módon
ralogútburkoláési unkälatait tengel ben postára adni, hoc Gtt ha
zolt mükölapburkolatot helyeznek el és
állítását, valamint lerak:
Egyesült Iparművek xv
tér többi részének öntött
pengőért, míg
aszt: zfaltburko sára
építési és Aszfalt Rt. kap megbízást 200 pengőért.
Egyidejűleg a Pi: i-út kiszél ével kapcsola
k. A kövező elő
i 40.800 pengőért.
Építési és
atba a
tos útrendezés is
munkát Borlay Károly
a kocsiútiaszfaltozást
Ingatlanforgalmi Rt. 116
Palatinus
00 pengőért.
p dig a
Uj versenyiárgyalási
kiírások
A Megyeri-uteni kislakásos — telen villanvereraliet
vizvezeték csatornaszerelési munkáira pályázni lehet
november án, d. e. 10 óráig a magasépítési ügy.
Temetkezési — Intézet
óbélés-sifon
e. 10
részére
ására
A városrende
szükséges
órái
lok, üzemek és iskolák részére — szükséges
szivacsok llítására pályázni lehet november 26-án,
A. e. 10 óráig a dasági ügyosztályon.
AÁ Gázművek szükséges 1900 kg gummitömlő
november 30-án, d. e. 10
szállítására pályázni lehet
osztályon.
óráig a városgazdasági
A BSZKRT ére szükséges golyóscsapágyak szál-
Ntására het november 1 n, d. e. három
negyed fa-utca 15, IV. em, 435); ugyanitt
kocsialkatrész szállítására pá-
9 óráig; ugyanitt
szállítására
novembe:
kg — fogaskerék
zni lehet november 7 ugyan
telefonlégkábelszorító s sz y het no-
vember 19-én, d. e. negyed ugyanitt ólom.
lehet november
pályázni
szállítására
10 óráig.
akkumulátorok
19-én, d. e. fél
Beérkezelilt ajánlatok
A Komáromi-úti csatornaátkötési munkára —pályáz-
tak: Liska Jenő 4 Kőnig, Ron és St 4980, Haj-
nal Imre 5085, Obendorfer Rudolf és Gavora Zsig-
mond 5 pengővel.
Kazánok kicserélésére pályáztak: Ruffián István
24.780, György és Bruckner 02 és Wolf Márk 20
pengő
szükséges tégla
Téglagyár Rt.
-úti csatorna építéséhez
szállítás ára pályázott a Köszenbänya és
30.000,
Nagybátony-Ujlaki
csoportra külön ajánlat teendő.
A bánatpénzre nézve az ,, Ajánlat" nyomtatványban
foglaltak mérvadók. A bánatpénz az Elektromos Művek
főpénztáránál teendő le, az átvételt elismerő eredeti levél
8% nlathoz csatolandó.
Az ajánlatokat 1937. évi
novembi hó 29-én d. 10
beérkezzék
tok a
Elektromos
fentnevezett
beadási határidő na
fűvek volt é
yilvánc
nlatok
kezett ajá
kor fognak cz
iségében (V.,
felbontatni.,
nek figyelembe, melyek
foglaltat: an megfelelnek
ási hirdet ajánlati űrlapot,
költségvetést, a pályázó EM
munkák feltüntetésére
feltétele! 7 1
senytár
feltétel
hasonló
ándékozók az Elektro.
Váci-út 74. I.
9 özött az előírt
felül megkezdett minden ív
ben megszerezheti Tpart
mos Mű
em. 101.) hétköznapokon d. e.
díj (a költségvetés első ívén
án 0.30 P) le! 1 é
tület által igazolt kisiparosok cégszerűen aláírt elism
vény ellenében a nyomtatványokat díjmentesen szorez-
hetik b eg szükséges műszaki felvilágosítások
zati t dr. Bierbauer Virzil okl. építés
jában (II.. Zárda-u II. em.) sze. k be
ugyanitt tekinthetők meg ek is hét
pénteki napokon : között
A munka csa ályázó cégnek fog
amely kimerítően és hifeltérdemlően igazolni képes, hogy
hasonló műszaki jellegű munkát már mint önálló cég si-
kerrel végzett
Az Elektromos Művek igazgatósága kijelenti, hogy a
munkák odaítélése iránt hozandó ozatai ellen jogor-
voslat csak birtokon kívűl vehető i be.
Budapest, 1937. november hó 10.
Budapest Székesfőváros Flektromos
Igazgatósága
Művei
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP Japkiadövällalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
A M. KIR, ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
—
STRAUB U. FESTEKÜZLETE |
14.416 pengővel .
A BHÉV járművei sz: szükséges öntöttvas 16k-
tunkók szállítására Donát th József, Siemens-
Művek, Állami Gépi Testvérek Budapest, 1V., Eskü-tér 3.
10.000 külön nyersöntvény PE FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Iyázták r Waggon és Gépgyár, Tsa, : 1 4 ; A
Weiss Manfréd és az Állami Gépgyár. Alapttva 1834-ben, Telefon? 1—854—26.
4000 utcai robbanásmentes röntgenfilm szállítás 2
Tsa 82,448, Kodak Limited 82,448, Ka-
Pharmadent 82.448 pengövel
Dersenyífárgyalási
megbízások
Fehér és
82.448 és
pályázta
nis Istvá
Cementgyár: Lábatisnban. . . + . évi telj. kép. 12.000 v.
AG észére szüks6g ntöttvascsövek . é Mészgyárak: Lábattantan 2 sss em a 800.
egyéb — vasanyagok szállítását a következők — kapták Dorogon ek m s
Friedrieh-S Művek 000, Mika Tivadar 5900. ;
MAV 8 és Hirmann Ferenc 5900 pengő , Téglagyárak ı kdesekelle ót ogy okod Kép. 00.000.000 8.
A kiszélesítésével kapcsolatos útépítési Cserépgyár : Bada-Ujlak nn 8.000.000 Arb,.
manbtt és a Palatinus Építő R.-T.
30
meg.
Orenstiein és Koppel
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
Vi., VICMOS CSASZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Utjavitö=
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszérlák
kapták meg. :
ogútburkolási munkált 4 Nagy-
I ü 7 és az Ut6pite:
SALGÓTARJÁNI! HOSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám
elelon: 1-252-84, 1-108-58.
Lorenz Károly és Falusy jános
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel. 297-752
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Teleton: 292-832
József főherceg úr csász, és kir. fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
Első budai élővirágkereskedése
Cégtulajdonos : IFJ. NAGY IMRE L.
Budapest, IL, Fő-utca 8. e Tel: 153-787,
Alapítási év 1884. udapest.
aluminium -, fém-,
FEMTE MINTHA mú- és kokillaöntöde
> Cegtulajdonos : TÓTA HÁROLY
BUDAPEST, Ill., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Rakonezai józsef
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel.: 137-967
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utea 6.
szobrászok
Telefon: 299-720.
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnők,
kompressor-bérbeadó
Budapest,, XI., Sztiret-utea 5—7. — Tel.: 2-592-96.
PULAY JÁNOS
absz. mérnök, kövezőiparos,
út- és esatornaepitö
BUDAPEST, II. KIS RÓKUS.U. 5—7. TEL.: 166-705.
ik, BUDAPEST,
KÁPLÁR-AL 5
Schütz | Testvörok,
€ Optalit
7 brons kagyűlte-évgnyi
fohör-osnpagyfem |
GYARTMÄANTAT KIVALOAK!
Tel
1-530-99,
Dugattyüs-, körforgö- és turbina-
szivattyük, tüzoltöszerek, göz-,
víz- és gäzarmatüräk, útépítő
gépek, köztisztasági szerek,
gözfertötlenitö berendezések,
JOBBAGY- iı
barnaszentüzel&sü folyton-
égő kályhák. Gépjárművek,
diósgyőri golyóscsapágyak.
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VASGYÁRAR
Kereskedelmi Képviselete R.-T.
Budapest, Vill., Mázoum-körút 18. sz.
TELEFON : 133-394, Levélcím :
BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61.
BIEHN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. re: 1—153-5o.
UTBURKOLATOK :
Ontött és bengerelt aszfaltból. Kátrányos face
és bitumenes kezelések. Olajos portalanítás.
TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
ment-, préseltkavics-,
fedéllemeztetők.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemes, szi-
getelőlemezek. bőrlemeg, kátrány, szurok, facament,
birumen, aszfalt ragacs, utépítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbalineum, ey m Bla foszbcón öli
kátrány-paraffin, kocsikendes mópszir
--- Page 313 ---
Huszonbaíitodik évjolyam
Budapesti, 1937 november 24.
47. szám
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kladöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
A jó üzlet
A magyar kormány a magyar országgyűlés har-
minchármas bizottságának hozzájárulásaval rende-
letet bocsátott ki, hogy az állami tisztviselők kap-
ják vissza azt az utolsó törmeléket, amit fizetésük-
ből legutoljára vettek el. A rendelet felhatalmazza
a törvényhatóságokat is, ho intén ebben az ér-
telemben cselekedhetnek tisztviselőikkel szemben.
Nem szenvedhet kétséget, hogy a szé főváros lesz
az első, amely a tisztviselőkkel szemben ezt a kö-
tel égét teljesíteni fogja. Hónapok óta halljuk bi-
zottságokban és közgyűlésen, de szájakból is, hogy
a tisztviselőkön segíteni kell. Nagyon jól tudjuk mi
is, tisztában van vele a tisztviselőtársadalom is,
hogy ez a mostani segítség nem lesz olyan, amely
a bajokat elhárítja, de tudjuk mindnyájan azt is,
hogy ennek a jószándéknak megnyilatkozása, a mély
pontról való fölfelé emelkedés most már hitet és
új bizalmat kelthet jövendője iránt az egész magyar,
de elsősorban a fővárosi tisztviselőtársadalomban.
Nagyon érdekes, hogy ez az esemény azokban a
napokban történik, amikor a londoni város
rezsim veszi kezdetét, amelynek van egy
szava a tisztviselő-kérdésről is. London községi ta-
nácsát nemrég újjá alakították. Az új tanács elnöke,
— amely tisztség megfelel nálunk a polgármesteri
méltóságnak, — Herbert Morrison lett. Az új elnök
hivatalbalépésekor igen élesen és aláhúzottan han-
goztatta, hogy amíg ő hivatását betölti, addig nem
lesz panama és nem lesz semmilyen visszaélés. A
londoni városházának nem szoktak nagy botrányai
lenni és valószínű, hogy Herbert Marrisonnal nem
a londoni állapotok, hanem az egész világon ural-
kodó közerkölcsök, vagy helyesebben közerköleste-
lenségek mondatták ezeket a kemény szavakat. Fi-
gyelmeztette a tisztviselőket, hogy — gondoljanak
állandóan erre a programpontjára, mert, ha észre-
veszi, hogy egy-egy tisztviselő csak egy millimét-
ternyire is letér a kötelességteljesítés útjáról, akkor
nem fog irgalmat ismerni. Teszi pedíg a községi
tanács új elnöke azért, mert London közigaz-
gatását az egész ágon példássá akarja temni.
Mély meggyőződéssel halljuk és büszkén mond-
juk ki, 77 Budapest székesfőváros tisztviselői
kara, úgylátszik, ebben a tekintetben megelőzte
Londont, mert a mi fővárosi tisztviselőkarunkat
már ma is, de tegnap is büszkén állíthattuk oda
az egész világ elé mint példaképet, Budapesten
mem volt és nincs is szükség az ilyen kinyilatkoz-
tatásokra, itt időtlen idők óta nem láttunk, nem
hallottunk panamáról és ha földrajzilag a Balkán
kapujában élünk is, ezt a mi magyar földünket az
erkölcs kínai fala választja el attól az eszmei Bal-
kántól, amelyet a nagyvilág még ma is meg szo-
kott bélyegezni. Pedig ezek a mi tisztviselőink
nyilván többet szenvedtek, — nyilván keservesebb
életkörülmények között éltek eddig is, mint a lon-
doniak, vagy más nagyvárosok tisztviselői, de a
keserves viszonyok között sem tévelyedtek meg
soha egy pillanatig sem. Munkájuk útját mától
kezdve sem fogják rózsák szegélyezni, de az az
erkölcsi tudat, hogy a magyar állam és a magyar
főváros megbecsüli a maga tisztviselőit, újabb er-
kölcsi erőt adnak ahhoz, hogy a tisztesség és a kö-
telességtudás példaképei legyenek továbbra is.
Azt is mondta Herbert Morrison, hogy „az egész
világnak tudnia kell, hogy itt a tisztviselők becsü-
letesen kiszolgálják a közönséget és hogy a közön-
ség jó befektetésnek tekintheti a tisztviselői fizeté-
seket." Hála Istennek nálunk a fővárosi tisztviselő
mindenkor mintaképe volt memcsak a kötelesség-
tudásnak, de annak is, hogy a közönséget tökélete-
sen szolgálja ki és ha a budapesti városházára ron-
gyos ember állított is be. a mi fővárosi tisztvise-
lőink egyenrangú polgárként kezelték a leggazda-
gabbakkal. Ezért van igaza a londoni községi ta-
mács elnökének, hogy a tisztviselők ellátása terén
mem szabad ok nélkül takarékoskodni. Ha a lon-
doni közönségnek most kell megtudnia, hogy a
tisztviselő fizetése jó befektetés, akkor a mi közön-
ségünk ezzel már régen tisztában van. Budapest
polgársága sohasem volt féltékeny arra, hogy az ő
szolgálatában álló tisztviselők tisztességes megélhe-
téssel rendelkezzenek. Ha lehetett volna, ez a kö-
zönség mindig többet adott volna a tisztviselőinek,
mint amennyi a nehéz viszonyok között jutott.
Most végre valamit adhat, helyesebben valamit
visszaadhat. És Budapest polgársága érzi, hogy az,
amit most visszaad, megint jó befektetés, Herbert
Morrison szerint tehát Budapest székesfőváros kö-
zönsége ezúttal jó üzletet esinál,
Előkészületek a Nemzeti Színház
gyors megvalósítására
Hóman kuttuszm niszter magáévá tette a főváros elgondolásait
— Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács einöke és Zsilvay libor
nyilatkozata a nemzet régi álmának teljesüléséről
Az új Nemzeti Színház megvalósítása most már
valóban előtérbe lépett. A képviselőház egyik bi-
zottsága letárgyalta a Nemzeti Színház-javaslatot,
amelyet Tórs Tibor ismertetett, Zsitvay Tibor és
Apponyi György gróf is felszólaltak a bizottság-
ban. Zsitvay megismételte azt a javaslatát, amelyet a
főváros közgyűlésén tett, Apponyi György gróf pe-
dig a főváros többi pártjai részéről a legmelegebb
együttműködést ajánlotta fel,
Hóman Bálint kultuszminiszter a legnagyobb
Örömmel tette magáévá Zsitvaynak
javaslatát, hogy az építendő Nemzeti $
ház minden páholyát más-más, a mai és a
régi magyar törvényhatóság építse meg.
"Természetesen a kezdeményezés Budapest törvény-
hatóságáé marad.
Hol épüljön fel a színház?
A Nemzeti Színház felépítésének azért még
mindig sok akadálya van. Nemcsak a pénz össze-
gyüjtésére gondolunk, hanem többek között még
az új Nemzeti Színház helyét sem állapították meg
véglegesen.
Először a Fórum-tervpályázat tárgyalásánál ke-
rült szóba a Nemzeti Színház új helyének kérdése.
Valamennyi városrendező az Erzsébet-térre szeretné
helyezni a színházat. Az Erzsébet-tér sem maradna
meg a maga formájában és ha amellett döntenek,
hogy valóban az —Erzsébet-térre kerül a színház,
úgy a Nemzeti Színház céljaira több magánkézben
levő területet ki kell sajátítani,
A Nemzeti Színháznak ugyan megvan a régi
telke: a Grassalkovich-végrendelet értelmében a
színházat a Rákóczi-út és a Múzecum-körút sarkára
kellene újra felépíteni. Grassalkovich úgy hagyta a
nemzetre ezt az értékes telket, hogy az mindig a
Nemzeti Színház céljaira szolgáljon. Ezt a kikötést
azonban többféleképen lehet magyarázni. Az egyik
felfogás , hogy a Nemzeti Színhúzat a régi helyét
kell felépíteni, mert különben a telék visszaszáll a
Grassatkovich-örökösökre. A másik elgondolás sze-
rint a Nemzeti Szinház telke akkor is a nemes célt
szolgálja, ha a színházat praktikussági és szépt-
tészeti szempontokból máshelyütt építik fel, a régi
telket pedig értékesítik és annak jövedelmét a Nem-
zeti Szinház céljaira fordítják.
Érdekes javaslatok a színház elhelyezésére
Amikor a Fórum-tervpályázat eldöntésekor a
Közmunkatanács kijelölte a Nemzeti Színház új he-
lyét, erről leiratban értesítette a fővárost. A fő-
wáros vezetősége erre bizalmas felterjesztésében
kifejtette a véleményét és elmondotta aggályait.
Mindenekel;tt megvizsgálták azt a kérdést, vaj-
jon nem lehet-e az új Nemzeti Színházat a régi
telken felépíteni? A legkomolyabb kifogás az volt,
hogy a telek kicsi és olyan nagy színházat, mint
amilyenre most szükség van, erre a telekre építeni
képtelenség. A telek megnagyobbítása azonban nem
lehetetlen feladat, A telek mellett vannak ugyanis
az egyetemi épületek és ezek közül éppen
az az épület, amely a Nemzeti Színház tel-
kevel határos, nélkülözhető "volna az egye-
tem részéről,
Eszerint tehát a telket abban az irányban is meg
tehetne nagyobbítani.
A másik oldalon a Pannönia-szälloda van,
amely ugyancsak megszerezhető volna, sőt felme-
rültek oly megoldási lehetőségek is, amely szerint
nem jelentene olyan nagy áldozatot az ilycn irány-
ban való terjeszkedés.
Megemlítette még a főváros, hogy a Nemzeti
Színház ideiglenesen a Népszínház házában kapott
/ hajlékot. Valamennyi szakértő szerint ez a színház
nem túlságosan alkalmas a Nemzeti Színház céj-
jaira. A főváros vezetőségének felfogása szerint az
alapítvány kezelését úgy lehetne intézni, hogy
formák betartásával a főváros
végleg át tudná adni a Népszínházat a
Nemzeti Színháznak, azt kisebb költséggel
úgy lehetne átalakítani, hogy az minden te-
kintetben kielégítené a kívánalmakat.
"Természetesen a főváros nem tesz semmi kifo-
gást abban az irányban, hogy a jogi kérdések el-
bizonyos
intézése után a Nemzeti Színházat az Erzeébet-
téren építsék fel.
Csak egyet szeretne elérni a főváros vezető-
sége, még pedig azt, hogy a döntés lehetőleg ha-
mar történjen meg. Lehetetlenség a város szívében
úgy hagyni a régi Nemzeti Színház telkét, mint
ahogy most van. Vásári bódék éktelenkednek rajta
és a telek semmiféleképpen sincs kihasználva. A
| megoldás nagyon sürgős, mert a telekkel szemben
a Tudományos Akadémia néhány hónapon belül
építkezni fog, hatalmas berpalotät telepít az
utca másik oldalára, tehát a Múzeum-körút és a
Kossuth Lajos-utca találkozása nem maradhat meg
! a mostani elhanyagolt állapotban.
Bessenyey Zénó a fervek megvalósításáról
A Fővárosi Hirlap munkatársa beszélt
Bessenyey Zénó dr.-ral,
a Közmunkatanács elnökével,
aki a Nemzeti Színház kérdéséről a következőket
mondotta:
— Remélem, hogy a -— kultuszminiszter
által benyujtott Nemzeti Szinházról szóló
javaslat törvényerőre való emelkedése ezt az
ügyet is előreviszi, sőt a végleges megoldás
most már megérlelődik. Mindenekelőtt a szín-
ház helyét kell meghatározni.
A Fórum tervei, amelynek keretében
ez a kérdés is eldöntésre kerül, már a
kultuszminiszter előtt vannak.
A kultuszminiszter egyideig betegeskedett és
ezért nem foglalkozhatott ezzel az üggyel,
de most már javaslatát részletes előkészítés
végett a parlamenti bizottság elé hozta. Meg
vagyok arról győződve, hogy a színház he-
lyét most már véglegesen kijelö Ha a
helyben a megállapodás megvan, akkor majd
az új törvény lehetővé teszi a régi
Nemzeti Színház telkének — értékesíté-
sét, vagy felhasználását
és ezzel nagy lépéssel megyünk előre a cél
felé. Ha ott építik fel a Nemzeti Színházat,
ahol a Fórum-tervek megoldásával kapesolat-
ban tervezzük, akkor a színház telkének meg-
nagyobbításához számos — kisajátításra van
szükség. A tulajdonosok kielégítésénél fel le-
hetne használni a Nemzeti Színház telkéből
befolyó pénzeket.
— Az a lelkes
hangulat, amely Zsitvay
--- Page 314 ---
Tibor felszólalását kísérte a főváros közgyü-
lésén,
reményt nyujt arra, hogy úgy Buda-
pest közönsége, mint a többi törvény-
hatóságok segítségére sietnek a kor-
mánynak, a nemes cél megvalósítása
érdekében.
Mihelyt a telekkérdés megoldódik, a mostani
lelkes hangulatban a jelépítés költségének
előteremtése már többé nem nagy probléma.
A székesfőváros hajlandó a gyűjtést
megindítani
Érdeklődtünk mög a főváros illetékes té-
nyezőinél és a következő választ kaptuk:
— Szendy Károly polgármester a főváros
közgyűlésén elfogadta Zsitvay Tibor dr. javas-
latát, amelynek értelmében a főváros bizonyos
Ös szeggel mi
[ S flvápá egy- két pá-
holy megé
ét magára vállalja.
A főváro: já fogják a többi tör-
vényható: is. Először a helyet kell meg-
határozni és azután nnal megindulhat a
. Meg vagyunk arról győződve, hogy
formában hamarosan sikerülni fog a
inak új házát megépíteni. Mi
zen vagyunk, csak a kormány
és mihelyt annak s
ségessége megfelelő java
kat a főváros közg elé hozzuk &
;be lépünk a "többi tör ényhatósággal.
ilyen
nemzeti kultú
már teljesen ki
intézkedéseit
Zsilvay Tibor szerint azonnal megindulhat az akció
Zsitvay Tiborral is beszélt a Fövärosi Hir-
lap munkatársa.
— Igazän nagy örömömre szolgál. — mon-
dotta nekünk Zsitvay Tibor, — hogy inditvä-
nyomnak ilyen meleg fogadtatása volt. Nagy
jelentősége van annak, hogy
a főváros határozata után a kultusz-
miniszter is a mi álláspontunkra he-
Iyezkedett.
Szerintem nem is olyan nagyon fontos, hogy
a hely kijelölésével siessünk. illeive a gyüj-
tést megkezdhetjük enélkül, hogy megvárjuk,
amíg a hely ki se véglegesen megtörtént.
— Meg gyok arról győződve, hogy ma-
gának a fővárosnak nem kell nagy anyagi
áldozatot hozai, nagyon sok társadalmi egye
sület van Budapesten és nincs egyetlenegy
E
sem, amely ne volna hajlandó bi:
zatot hozni, ha a főváros vezetősége ré.
felszólítást kap és megmondjuk, hogy a Rene
zeti kultúra új, végleges hajlékának megte-
remtését tovább halogatni már szabad.
— Az az érzésem, hogy
a főváros hama n A
indítvány realizäl
és Budapest városáé lesz az a dicsőség, hogy
segített megvalósítani az új Nemzeti Szin-
házat.
Ezekből a nyilatkozatokból kiderül, hogy vala-
mennyi hivatalos tényező egyetért abban, hogy a
Nemzeti Színház felépítése most már nem húzód-
áig és végre elérkeztünk oda, ahol a há-
, előtt állottunk: — gyüjthetjük a ?éplákat a
színművészet palclájának alapjára.
nem
Hagyszerlen sikerült
a budapesti lomtalanítás
Kiss Lajos tűzoltóparancsnok jelentése a polgármesterhez
— d lomtalanitässal kapcsolatban az angol lapok szim-
patikusan írtak Budapestről
Röder Vilmos honvédelmi miniszter leiratban
dicsérte meg a főváros lakosságát, mert az első lég-
védelmi gyakorlatnál mintaszerűen — viselkedett. A
közönség — mintaszerű — fegyelmezettségének most
újabb tanujelét mutatta. Mint ismeretes, a polgár-
mester elrendelte a padlások lormtalanítását, a pad-
lásokról el kellett távolítani minden könnyen éghető
és gyulékony anyagot. Ez a lomtalanítási eljárás
most befejeződött. Kiss Lajos tűzoltófőparancsnok
jelentést tett az akció lebonyolításáról Szendy Ká-
roly polgármesternek, Elmondotta, hogy
40.000 épületet ellenőriztek a tűzoltók és
35.000 épület padlásánál megállapították, hogy
minden az előírás szerint történt, csupán 5909
esetben fordult elő az, hogy az tűzoltóknak
bizonyos kiegészítő utasításokat kellett adni.
Mindenki a legnagyobb készséggel teljesítette a tűz-
oltóság közérdekű kérését és csunán 11 esetben fordult
elő az, hogy egi k megtagadták az engedelmess
k ellen megindult a büntető eljárás, de a tűzoltó:
bízik abban, hogy időközben a n6häny renitens is
belátja, hogy a hatóság nem kellemetlenkedik akkor,
amikor a padlások tűzbiztonságát ilymódon igyek.
szik biztosítani.
Érdekes, hogy a lomtalanítási akciónak külföl-
dön is nagy visszhangja támadt. A legnagyobb kül-
földi lapok hasábokat írtak a budapesti lomtala
tásról és főleg azért foglalkoztak a különben nem is
szenzációs kérdéssel, mert Budapest most kétségen
kívül divatban van. Ennek érdekes nyomát láttuk
egy angliai előkelő folyóiratban: a Foreign
Travel-ben, A lapnak van egy kedves rovata.
amelynek By The Way a címe. A világ minden ró-
széből összegyűjtik az érdekességeket és azt szelle-
A,
mes modorban fi lják. A rovatban a cikkíró
képpel illusztrált © ében beszámol a
budapesti lomtalanításról. Elmondja, hogy a buda-
pesti háziasszonyoknak Xi kellett tisztítani a pinc6
jüket, padlásukat ha 30 napon belül nem volt
rend, 150 dollár büntetést kellett fizetniök. Az ilyen
tisztítás csak használ, teszi hozzá, de a magyar házi--
asszonyoknak mégis jobb dolguk van, mint a japá-
noknak, mert ott minden hat hónapban az egész la-
kást rendbe kell hozni és végül megjelenik a rendőr
egy nagy spriccelővel és maga fertőtlenít mindent.
Budapestnek nincs erre ksége, mert Budapest
amúgy is tiszta város. Körülbelül ez a cikk tar-
talma, természetesen 150 dollár büntetésről idehaza
senki sem tud, de nem maga az összeg a lényeg, ha-
nem az a kedves forma, amellyel Budapesttel fog-
lalkoznak.
Ugyanebben a számban két képet találunk Ma-
ágról. Az egyik fotografláról két paraszt-
és egy kis parasztlány
szerint ezek alföldi parasztgyerekek
iseletbe: An ik fénykép Budapestet mu-
egből kiderül, hogy a magyar f.
a Gellérthegy ől fotografáltak. Külön feltün
hogy az egyik hídnak a neve: Erzsébet királyné
hídja.
A lapnak van egy rovata, amelyben közli
Európa idegenforgalmi eseményeit is. Ebböl tudjuk
meg, hogy Magyarországon a Polo Club nagyver
senyt rendez és ezenkívül egész csomó hazai sport-
eseményről értesülünk.
Az angolok fontosnak tartják,
idegenforgalmi szempontokra felhivj
honfitärsaik fig
hogy a budapesti
k a tilágotjáró
Gyermekoetthonakká alakitjak át
a székesfővárosi óvodákat
A székesfőváros szociális tevékenységének esz-
tendők hosszú sora óta fontos része a gyermekvéde-
lem, Ezen a téren a külföldi nagyvárosokkal való
összehasonlításban is megállja a helyét Budapest,
mem elégszik meg azonban a főváros azzal, hogy
csak a meglévő int6zmönyeket és akciókat tartsa
tenn, hanem erejéhez mérten igyekszik a szociális
uyermekvédelem terén továbbhaladni. A FPővárosi
Hirlap munkatársának,
ittetékes helyen
a következő felviláyosítást adták:
— A szociális gyormekv6dolmet, tehát a három—
tizennyolo éves korú szociális szempontból vöde-
lemre szorulók segítségét a főváros területén mű-
ködő gyermekvédelmi egyesületekkel együtt
Ez a rendszer tökéletesnek csak
ató, mert
végzi.
azért nem mond-
a Budapesten működő sok gyermekvédelmi
egyesület között nincsen olyan összhang,
amelynek révén ezeknek az egyesületeknek műkö-
dése hatásosabb lehetne.
— A szociális védelmet nem lehet szigorúan el-
választani a prevención alapuló egészségügyi véde-
lemtől, mert a táplálkozás biztosításával nemcsak
az a cél, hogy a gyermekek életét biztosítsuk, ha-
nem az is, hogy ellenátllóképességüket növeljük. A
csecsemük és a háromóves korig terjedő gyermekek
védelme Budapesten a Stefánia Szövetség hatäskö-
mosolyog ránk, az |
nem- |
Budapest, 1937 november 24.
rébe tartozik, a három—hat éves gyermekek védelme
a mi kisdedóvóinkban és a velük szoros kapcsolat-
ban lévő napközi otthonokban folyik le. Most azon
munkálkodunk, hogy
a székesfőváros valamennyi óvodáját óvodás
gyermekotthonná alakítsuk át, amelyben
reggeltől estig folyamatos gondozásban és
ellátásban tudjuk részesíteni az apróságo-
kat.
— A mult tanévben 814 óvoda közül 37 óvodához
csatlakozott gyermekotthon, a többiben az óvodai
foglalkoztatást napközi gondozás egészítette ki,
amely szociális és egés: igyi gondoskodás volt.
Az óvodások preventív védelméről a Muhunka-ala-
pítvány gyermekotthona és a Kavics-utcai gyer-
} mekotthon gondoskodik.
— Ezidőszerint az iskoláskorú gyermekek vé.
delme van Budapesten a legerőteljesebben kiépítve.
| Az iskolaorvosi intézmény keretében évente 90.000
| gyermeket vizsgálnak felül és végzik gyógyításu-
kat. Az ískolai egészségügyi szolgálat fontos kieg6-
ítője az iskolanővéri intézmény, amely nagyará-
ú szociális tevékenységet is folytat és összekötő-
ként szerepel az iskolák, a gyermekvédelmi intéz-
mények és a szülők között, Az elemi iskolai napközi
otthonok óriási forgalmat bonyolítanak le, A mult
évben
közel ötmillió gyermek-ebédet osztottunk ki,
a tejreggeliztetési akció során pedig 1,108.000
{ palack tejet kaptak a szegénysorsú gyermekek.
— Szervesen kapcsolódik a gyermekvédelmi ak
ciókhoz a fővárosi árvaházak és üdülőtelepek szol-
gálata. A gyermeküdültetés szociális és preventív
egés gügyi célokat szolgál és bár az utóbbi évek-
ben e téren a főváros anyagi helyzetében a multhoz
képest visszaesés mutatkozik, mégis 10.500 gyerme-
ket nyaraltathattunk. A gyermeküdületést kiegészí-
tik a kiránduló-házak, nhova nyaranta a napközi
otthonok növendékei egésznapos kirándulásokat tesz-
mek és ott ebédet és uzsonnát kapnak.
Január 1-én életbelép
a fizetésjavítás
A hivatalos lap vasárnapi száma közölte
a kormány
rendeletét az állami tisztviselők,
nyugdíjasok és özvegyek illet-
>» ügyében. A rendelet felhatal-
mazza a törvényhatóságokat is, hogy saját
fedezetük terhére tisztviselőik és alkalmazot-
taik illetményeit ugyanezen az alapon ren-
dezzék.
Elsőnek a főváros él a kormány fel-
hatalmazásával.
A számvevőségek már elkészítették a köz-
a tanügyi alkalmazottak és az
isztviselők és alkalmazottak új fizetés-
tát, amely a rendeletben megállapított
ban emeli a jelenlegi törzsfi »teseket.
ésünk szerint a pénzügyi bizottság pén-
ülésén, a követően pedig a legközelebbi
közgyűlésen már napirenden erepel 81 pol-
gármester errevonatkozó előte tése. A fő-
városi tisztviselők és alkalmazottak fölemelt
illetményei január elsején lépnek hatályba.
„GA-GE“ BŐRVÁSZONIDAP
sDELZEUG" SOROKSAR, BERTA-U.
Gyártmányok: Vízment 1s kötény, esőgallér (pelerin) kerékpárosok-
nak és szab. védős bőrfejtő kés állati bőrök hibátlan fejtésére.
Az összes fővárosi nagyüzemek és vágóhidak szállítója
| SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
HELTÁLUL: villamosvílásítás, motor, gazdasági és Irodai telefon, házi
és szállodai csengő, villamos fényjelző, villamos vízállás
villámhárító, rádió és antenna berendezését,
Fő-utca 58. "Telefon: 152-149,
mutató,
Budapest, II.,
zén $ándon
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza Istvän-u. 5. Tel, : 1-824-29.
LOHR TESTVÉREK
ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI
VÁLLALAT Budapest, VI., Szondy-u.98/a
Telefon: 118-916.
KOZREK E
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
--- Page 315 ---
Budapest, 1937 november 24.
Komoly reformek
a főváros vilásítási üzemeinél
Részletekben v2ze!ik be a Gázművek a blokk-
tarifát — A régi és az új tarifa-módosítás részletei —
Az Elektromosmiűvek nagy propasandaakciöja
A főváros valamennyi üzeme nagy erőfeszítése-
ket tesz a közönség igényeinek kielégítésére. Az
üzempolitikai bizottság hosszabb szünet után ezen
a héten ülést tart és a legégetőbb üzemi problémák-
kal foglalkozik.
A Gázművek tarifamérséklést szándékozik életbe-
léptetni, de számításba veszi a főváros nehéz pénz-
ügyi helyzetét is és ezért olyan javaslatot dolgo-
zott ki, amelynek révén a zművek fogyasztása
lkedni fog így, bár kedvezményt adnak a
közönségnek, mégis lehetővé teszi azt, hogy a fö-
város vezetőségének jelentős bevételi kieséssel nem
kell számolnia,
Az Elektromos Művek szintén komolyan hozzá-
lát azoknak a terveknek megvalósításához, amelye-
ket a Fövdrosi Hirlap már ismert honvéd-
utcai bemutató mintájára a város részein
bemutatóhelyiségek lesznek. Minden reform bizo-
nyos i ált ki a mai nehéz etben, A
kereskedők azt hitték, hogy a rdekeiket
sérti azzal, hogy ezekben a bemutatóhelyiségekben
elektromoskészülékeket is árusítani fognak. Az Elek-
tromos Művek csupán a közönség kényelmét
volna szolgálni azzal, hogy a bemutatöhelyisegekben
mindjárt az elektromoskészülékeket is megvehették
volna. Ebben a szándékában az Elektromos Művek
érintkezést keresett az érdekképviseletekkel, de
mert nem sikerült megfelelő megállapodásra jutni,
sem fognak áru-
mintakollek-
a bemutalóhelyiségekben továbbra
sítani elektromoskészülékeket, csupán
ciókat fognak a közönség elé tárni
A Gázművek új tarifa-rendszere
Az üzempolitikai bizottság elsősorban a háztar-
tási célokra szolgáló gáz drának mérséklését fogja
tárgyalni.
Az előterjesztés ennek a problémának minden
részletére kiterjed. Az első árszabálymódosító tervet
még 1935-ben előterjesztették. A nagyobb fogyasz-
tásra serkentő blokk-árszabást kívánták bevezetni,
amely a fogyasztót nem érinti hátrányosan, inkább
azoknak nagy részére még előnyt is biztosít.
Az első terv szerint a blokktarifának min-
den vonalon való bevezetése 634.000 pengő
bevételi kiesést jelentett volna a főváros
számára.
Egyedül a háztartási gáznál a kiesés 600.000 pengőre
rugott volna. Az ipari és a meleg vízszolgáltatásra
szolgáló gáz árának m ése nem jelent olyan
nagy áldozatot. Olyan események jöttek azonban
közbe, amelyek miatt a gázfarifamérséklést keresz-
tülvinni nem lehetett. Most örvendetes fordulat kö
vetkezett be. A gázeladás növekedéséből előálló szá
mottevő bevételi többlet mellett elenyészik az a be-
vételi kiesés, amelyre a reform keresztülvitelénél
számítani kell,
A blokktarifa időközben külföldön is minde-
nütt bevált.
Nemcsak az amerikai Egyesült Államokban vált
általánossá, hanem Euröpäban is mindenütt elter-
jedt, London legnagyobb gázvállalata a Gas L. C, C.,
amelynek 1,600.000 fogyasztója van, blokktarifát lép-
tetett életbe. Németországban a blokktarifát tették
szabványárszabássá és Berlin városa már október-
től kezdve így számol. A Nemzet i Gázunió is fog
lalkozott a kérdéssel és a blok"taifa berezetését
tartja a legmegfelelőbbnek. Ilyen előzmények ntán
a Gázművek már hivatkozhatik arra, hogy
helyes irányban indult el, amikor a blokk-
tarifa bevezetés? gondolt.
k az kap kedvezményt, aki a háztartásban gáz-
tűzhelyen kívül még legalább egy vízmelegítőkészü-
lék vagy fűtőkályhával rendelkezik
Hogyan dolsozták át a rési
javaslatot
Az új pénzügyi számításokat is az 1933. évi adat
gyűjtésre támaszkodva vitték keresztül. 19.508 egyszo-
bás fogyasztó van és ezek lakásához a gázzal ellátott
tás 17
171
fürdőszobák száma 1466. A havi átlagfogya
köbméter, a konyha és fürdőszoba átlagfogyas:
köbmé javasolt havi tőfogyasztás — a b
bevezeti — 25 köbméter lenne, tehát a
tőfo; 2
nem a
táson felül marad havi 154 köbméter, amelyet
mostani 20 filléres áron, hanem 40°%s-0s kedvezménnyel
adnának.
37.059 kétszobás lakásban bevezetve és
ezeknek a gázzal áÁma — 2856.
havi átlagfog: a konyha és a für-
dőszoba havi 58.3 köbméter, a havi tő-
tehát kedvezményes áron
zobás lakásban van
ellátott fürdöszo-
fogyasztás 40 köbméter
adnának 18.3 köbmétert.
a gáz bevezetve és ezekben a £
bák száma 4356. A konyha és a fűrdőszoba havi átl
fogyasztása 81 köbméter, a javasolt tőfogy tás 60 k
méter, tehát 21 köbmétert kellene kedvezményes áron szá-
mitani. A négyszobás lakások száma 1 3 és itt n für-
dőszoba van 3236, a konyha és a fürdőszoba átlagfo-
gyasztása 105.5 köbméter, a havi töfog: ás 80 köbmé-
ter, kedvezményes áron kellene adni köbmétert. Az
ötszobás lakások száma 4571, a fürdőszobák száma 1826, az
együttes átlagfogyasztás 129.5 m’, a javasolt tőfogyasztás
100, tehát 29.5 volna a kedvezményes menny bat
szobás lakások száma 1564 és ezekben 748 fürdőszoba, az
Okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai:
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, Vill., Gólya-utca 2.
Telefon: 138—883, 138—282.
együttes átlagfogyasztás 155.7 köbméter, 120 volna a kö-
telező fog kedvezményesen adnának 35.7 köbmé-
tert, A zobás lakások száma 1067 és ezekben 673 Lür-
dőszoba van, az együttes átlagfogyasztás 174.7 köbméter,
a javasolt tőfogyasztás 140 köbméter, tehát kedvezraé-
nyes áron kellene adni 34.2 köbmétert.
A régi mérséklés pontosan 652.783.35 pengő
kiesést jelent, addíg a mostani 193.245 pengő
bevételi kiesést eredményezne.
ha a régi mértéket megtartanák. Az új javasiat
29.6 százalékát teszi az eredetileg számításba wett
gnek. A. kapcsolási díjakból is volna többletbe-
vétel, ugyanis a jövőben nem gázmérő-ke dija-
kat, hanem kapcsolási díjakat szedne a főváros. Itt
mutatkozna 52.000 pengő többlet és ezzel a bevételi
hiány 141.245 pengőre csökkenne.
Ez az eredmény az 1938. évvégi állapotra vonat-
k k, míg most az 1936. évvégi állapotot kell vizs-
gálni. Éppen ezért megvizsgálták azt, hogy az átlag.
fogyasztás időközben hogy alakult és milyen változás
állott be a lakások fürdőszoba-arányszámában.
Csökkent az átiasfogyasztás,
emelkedett a fürdőszobák száma
Az átlagos évi mázfogyasztás 1903-ban 543 köbméter
volt, míg 1936-ban 466 köbméter. A csökkenés 67 köbmé-
ter, vagyis 12,38%.
1933-ban 15.160 gázzal ellátott für
most 17.790 van, v szaporodás 2630.
figyelembe ve:
az ármérséklé
szoba. volt, mi
Ha mindezeket
2,314.422 köbméter évi gázmennyi-
séget érint.
Nincs szükség különleges fedezetről gondoskodni
a mérséklés keresztülvitelére, mert
ebben az évben félmillió pengővel nagyobb
volt a Gázművek bevétele, mint a mult évben.
A gázhasználat örvendetes fellendülése következté-
ben tehát egyheted részére csökkent a bevételi ki-
esés és így a mostani pillanat igen alkalmas idő-
pontnak mutatkozik az árszabálymódosítás végre-
hajtására.
Az javaslatban csak 5 filléres mérséklésről
volt szó, tekintettel a kedvező helyzetre, a Gáz-
művek nem öt, hanem
8 filléres mérséklést javasol,
ebben az esetben a kiesés 155.153.76 pengőt jelentene,
de ebből még lemegy a kapcsolási díj 26.000 pengős
többlete, vagyis a fénylegesen elődlló bevételi ki-
esés, egész pontosan 159.133.76 pengő volna.
zek a számadatok világosan mutatják a Gáz-
műveknek óvatos pénzügyi politikáját. A közönség-
mek előnyöket akarnak nyujtani, de emellett igye-
keznek a fogyasztást növelni, másrészt pedig figye-
lembe veszik a főváros nehéz anyagi helyzetét és
a Gázművek egész többletjövedelmét nem ál-
dozzák fel a reformnak, hanem bizonyos
összegeket tartalékolnak.
Ezekután az empolitikai bizottságtól függ,
hogy elfogadja-e a Gázműveknek ezt az óvatos poli-
tikáját, vagy ezen túlmenően kíván a közönségnek
nagyobb előnyöket biztositani,
Az Elektromos Művek nem csinál
konkurrenciát a kereskedőknek
A Fővárosi Hirlap több alkalommal megírta
már, hogy az Elektromos Művek decentralizäciöra
törekszik. A főváros üzeme a város különböző pont-
jain állít fel bemntatóhelyiségeket, ahol az Flektro-
mos Művek és a közönség közvetlen kapcsolatai ki-
mélyülhetnek, Itt felveszik a lakásváltozásokat és
intézkednek a panaszok kikorrigálásáról is. Néhány
héten belül megkezdi működését a budai iroda 8
azután kerül a sor a belvárosi irodára,
Az új iroda felállításával kapcsolatban nézet-
eltérés volt és az elektromoskészüléket készítő gyá-
rak, keréskedők és az Elektromos Művek között, Az
üzem abból az elgondolásból indult ki, hogy ezekben
a bemutatóhelyiségekben mindjárt árusítani is kel-
tene a különféle elektromoskészülékeket. Ugy gon-
dolták, hogy kft.-t alakítanak és ebben a vállalko-
zásban részt vett volna néhány nagykereskedelmi
érdekeltség is,
A szakma erre megmozdult és arról kezdtek be-
szélni, hogy a /övdros egyes cégeket előnyben része-
sit. Erre Szendy Károly polgármester utasította az
Elektromos Művek vezetőségét, hogy az eredeti ter=
vétől álljon el, ellenben próbáljon megoldást létesí-
teni az érdekképviseletek szervezetével. Ezek a tár:
gyalások sem vezettek eredményre, mert az érdek-
képviseleteknek az volt aa álláspontja, hogy a be-
mutatóhelyiségekben senki se árusíthasson, ellenben
hívják fel a közönség figyelmét arra, hogy a készü-
tékeket a [főváros kereskedőinél megvásárolhatják.
A polgármester így is döntött.
A hbemnutató-helyiségekben mindössze
kollekeió lesz,
egyes készülékek praktikusságára felhívják a
g figyelmét. Cégeket nem szabad senkinek
ajánlani.
A főváros bizik abban,
minta-
és
közö
sem
hogy a bemntatöhelyis6-
geknek ez a szaporítása részben ráneveli majd a
nséget az elektromosáram nagyobb igénybevé-
2, másrészt pedig az üzem meg fogja találni a
számítását a nagyobb fogyasztásban.
Megszigorítiák az
élelmiszerellenőrzést
A;
Budapest elelmiszerrendészele úgyszólván a
sárcsarnoki hálózat kiépítése óta rendkívüli kö
tekintéssel intézte a fogyasztók érdekeinek megvédé-
sét a különböző áruhelyeken.
A polgármester pár évvel ezelőtt külön kihágási
büntetőbíróságot állított fel a IV. kerületi előljáró-
ság keretében, amely azóta
kizárólagos hatáskörrel intézi az élelmiszer.
hamisítások és az élelmiszerrel
visszaélő kereskedők és iparosok ügy
Annak ellenére, hogy az élelmiszerbíróság a leg-
teljesebb rigorozitässal, elrettentő büntetésektől sem
riadva vissza, hozza meg döntéseit az eléje kerülő
ügyekben, az utóbbi időben arra a tapasztalatra jöt-
tek rá, hogy szokatlanul nagy számban fordulnak
elő élelmiszerkihágási ügyek, Különösen a húsáruk-
fordul ez elő és az utóbbi időben az ügyek egész
tömege került a kihágási bíró elé. amelyekben mind
arról volt szó, hogy
romlott baromfit, vagy más húsneműt igye-
keztek a vásárlóközönség nyabába sózni.
Két kirívó és rendkívül súlyos esetről a Fővárosi
Hirlap épp a multheti számában számolt be, amikor
a kihágási bíró elrettentő ítélettel sujtotta a lelki-
ismeretlen kereskedőket.
A polgármester a hozzá érkezett jelentések alap-
ján most erélyes intézkedésekre szánta el magát.
Azonkívül, hogy az élelmi személyzetét
bővíteni szándékozik, megelőzi is fo-
lyamatba kíván tétetni. Ebből a célból már a legk
zelebbi jövőben növelni fogják az élelmiszernagy-
vásártelepen és a vágóhidakon szolgálatot teljesítő
állatorvosi létszámot, amellett azonban utasítást kap-
nak a piaci és csarnoki árusítást ellenőrző közege-
ken kívül a kerületi tisztiorvosok is arra, hogy
meglepetésszerűen, de rendszeresen, állan-
dóan ellenőrizzék az élelmiszerárusítással
foglalkozó valamennyi üzletet.
Minder: olyan esetben, amikor megállapítást nyert,
hogy valamely árus romlott élelmiszert hoz forga-
lomba, azonnal megindul a megtorló eljárás, amely
azokban az esetekben, ha a kihágási bíróság elé ke-
rülő kereskedő már hasonló ok miatt megelőzően
büntetve volt, példás büntetéseket fog alkalmazni,
sőt újabb ismétlődés esetén az iparigazolvány meg-
vonására tesz javaslatot,
A polgármester ebben az ügyben beható tárgya-
lást folytatott Rosta János dr. tanácsnokkal és
Csordás Elemér dr. ti főorvossal és a két fő-
tisztviselővel részleteiben is megbeszélte azokat a
tennivalókat, amelyeknek keresziülvitelétől joggal
remélhető a székesfőváros fogyasztására felhasznált
6lelmieikkek minőségének megjavulása.
GYÖRGY ÉS BRUCKNER
OKL. GÉPÉSZMÉRNÖKÖK TÜZELÉSTECHNIKAI ÉS EGÉSZSÉGÜGYI
BERENDEZÉBEK VÁLLALATA
BUDAPEST, V.,
PANNONIA-UTCA 30
298—632. (SZIGET-UTCA BAROKK)
Zen en
TELBFON:
--- Page 316 ---
Az egyre bővülő statisztika egyik új területe a
légiforgalom, amelynek számadatai évről-évre roha-
mosan nőnek, amint a légi járatok mindjobban be-
hálózzák a szárazföldek és tengerek feletti légűrt.
Nagyon érdekesek azok az adatok, amelyet Budapest
légiforgalmáról közöl az Illyefalvi I, Lajos dr. sta-
tisztikai hivatali ígazgató szerkesztésében meg-
jele.ő Budapest Székesfőváros Statisztikai Havi-
füzetei legújabb száma.
Megtudjuk a levegő statisztikájából, hogy a bu
át történő légi forgalmat 45
3 ja le 416 pilótával. Ebből a Ma-
gyar Légiforgalmi Rt. üzemben tart 2 gépet (17 piló-
tával), a Deutsche Lufthansa A. G. 8 gépet (10 piló-
tával), az Air France 8 gépet (10 pilótával), a hol-
landi Koninklyke Luchtwaart My. 17 gépet (53 piló-
tával, az angol Imperial Airways Ltd, 7 gépet (20
pilótával), a Cescoslovenska Letecka Spolecnost 3
gépet (6 pilótával); az Österreichische Luftverkehrs
A. G. átmenetileg szünetel.
A Budapestről szeptember hónapban indult re-
pülőgépek száma volt 243, az ide érkezett gépek
száma 243 (ebből a Magyar Légiforgalmira esik 26—
26). Az év kilenc hónapjában Budapestről indult 1615
repülőgép (tavaly 1444), érkezett 1618 (tavaly 1443).
Az utasforgalom így alakult: Szeptemberben ér-
kezett 806 személy, továbbutazott 930, elutazott 975
személy. Az év első kilenc hónapjában érkezett 4867
személy (tavaly 4151), elutazott 5510 (tavaly 4635).
Az utasok közüf a Magyar Légiforgalmi hozott a
hndapest—aiifichi vonalon, illetve a budapest—bécsi
TÖVÁROS TÜRLAP
Budapest légiforgalmának
nagyarányú fejlődése
Jelentékenyen szaporodnak az utasok, a póstaküldemények,
teherszállítmányok, csupán a Budapestről elszállított újságok
száma csappant meg lényegesen
közvetlen vonalszakaszon 148 utast, vitt 138 utast,
a hollandi vállalat az amsterdam—budapesti vona-
lon, illetve a budapest—bécsi közvetlen vonalszaka-
szon hozott 183 utast, vitt 247 utast.
A postaforgalom a következő volt: Budapestre ér-
kezett szeptemberben 1325 kg levél, 653 kg ujság,
319 kg csomag, összesen 2297 kg postaküldeméry; az
év első kilenc hónapjában érkezett 8210 kg levöl
(tavaly 5276), 2506 kg ujság (tavaly 1493). 2692 kg
csomag (tavaly 2630), összesen 13.408 kg postakülde-
mény (tavaly 9399). Érdekes, hogy a Budapestről el-
szállított levelek és csomagok súlya az érkezetteknél
jóval kevesebb volt, viszont az ujságoké lényegesen
több. A szeptemberben. elszállított levelek súlya volt
668 kg, az ujságoké 1348 ke, a csomagoké 101 kg, ösz-
szesen 2117 kg. Az év első kilenc hónapjában a Bu-
dapestről elszállított levelek súlya 4451 kg (tavaly
3384), az ujságoké 12.698 kg (tavaly 17.853), a csoma-
Kokó at (tavaly 308), összesen 17.851 kg (tavaly
21.545 kg).
Az érkezett áruszállítmányokkal és podgyászok-
kal együtt a teherforgalom volt szeptemberber:
17.076 kg, az elszállított áruké 20.381 kg, az év első
kilenc hónapjában az érkezett áruk és podgyászok
teherforgalma 110.438 kg ( ly 91.902), az elszälli-
tottak6 125.273 kg (tavaly 113.283).
Mint a számok mutatják, a mult évihez képest
minden téren növekedés mutatkozik a postaforga-
lomban, egyedül csak ott mutatkozik nagy vissza-
esés, hogy az 7936 első kilenc hónapjában Budapest-
ről elszállított 17.853 kg ujság az idén 12.698 kg-ra
esett vissza.
Százezer kötettel
gyarapodott a Fővárosi
Könyvtár
A fővárosnak ez a legnagyobb könyvtára ha-
talmas kötetben számol be az elmult évi működéséről,
A számadatok, amelyeket ebből az Évkönyvből a
könyvtár forgalmáról kapunk, a főváros kultúrális
életének valóságos keresztmetszetét adják. A fő-
városnak nincs az a zuga, ahová a Fővárosi Könyv-
tár könyve el ne jutna. A központ és a flókkönyvtá-
rak olvasóközönsége a nagyvárosi lakosságnak min-
den rétegét magában foglalja.
gyarányú a fejlődés, 1936-ban 1,248.238 kö-
tet könyv fordult meg az olvasók kezén. Az emelke-
dés, a mult év forgalmához képest, ismét jóval több
volt 100.000 kötetnél. Örömmel állapítjuk meg, hogy
a Fővárosi Könyvtár fejlődése meg nem áll. De, —
mint ezt Enyvvári Jenő könyvtárigazgató is meg-
jegyzi jelentésében, — a könyvbeszerzési dotációnak
követnie kellene a forgalom emelkedését, mert hiszen
a fokozott forgalom a könyvek fokozott elhasználá-
sút vonja maga után. Számtalan adattal világít rá
a Fővárosi Köny zgatója arra a kiemelkedő
pozícióra, amelyet a Fővárosi Könyvtár ma már
nemcsak a hazai kultúrális életben, de külföldi kap-
csolatainäl fogva, mint napjaink egyetemes kultür-
életének részese, elfoglal. A könyvtár belső munká-
ját érdekesen dokumentálják az Evköny
jelent tanulmányok. A Budapesti Gyüjtemény
mult évben megjelent Buda és Pest 1686. évi vissz:
foglalása egykorú irodalmának bibliogáfiája k
szítéseképp most Buda és Pest grafikus ábrázolásai
a visszafoglalás korában címmel folytatja ennek a
fontos várostörténeti kérdésnek fölfejtését. E biblio-
gráfia bevezetéseképp Kelényi B. Ottó dr. főkönyv-
táros éttekintő tanulmányban rajzolja meg e kérdés
történelmi képét. A Nemzetpolitikai kérdések iro-
dalma sorozatában Homa Gyula dr. és Witzmann
Gyula dr. szerkesztésében a Racionalizálás kérdésé-
nek bibliografiáját adja az Évkönyv, bizonyságául a
modern élettel való szoros kapcsolatának. A fiók-
könyvtárak közművelő munkáját Zsák Willfried
könyvtári főtiszt cikke: A Fővárosi Könyvtár és
ifjúsági olvas világítja meg, minden pedagógust
És szülőt érdeklő módon. Ez az Évkönyv újra iga
zolja a Fővárosi Könyvtár nagyjelentőségű szerepét,
melyet mostoha viszonyok között is, anyagi és szel-
lemi erői céltudatos felhasználásával, a tudomány
és a közműveltség terjesztése terén betölt.
Aranykoszorüs mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.: 146-036.
PLASTILIT
EFT —0
HÉZAGMENTES
PADLÓBURKOLAT
szinen nasíait mümassaiböl,
DONATH ALFRÉD
udapest, Csengyery-u,. 80. T.: 124-108
játólpari migetelö- és vogylanyagok gyára
Turnusonkint minden
rászoruló hozzájuthat a
szellemi szükségmunkához
A törvényhatósági
ai során
bizottság költségvetési tár-
többízben szóbakerült a székesfővá-
dése. Ebben az ügyben most érdekes tervet kí
keresztülvinni a szociálpolitikai ügyosztály, am
nek hatáskörébe a szellemi szükségmunkások tar-
toznak, A szükségmunka-akció életbeléptetése óta
állandóan az volt a gyakorlat, hogy a behívottakat
négy hónapon keresztül — foglalkoztatták, voltak
azonban olyan szellemi szüksegmnnkäsok is, akiket
ezen az időn túl is v atartottak és mint népjóléti
megbízottak folytattä tevékenységüket. Ezen a
rendszeren a jövő évtől kezdődően változtatni ki-
vánnak éspedig abban az irányban, hogy
a szellemi szükségmunka necsak aránylag
kislétszámú rászorultnak szolgáljon támoga-
tásul, hanem abban mindazok részesülhesse-
nek, akiknek erre jogcímük lehet,
A szellemi szükségmunkásokat a kialakult tervek-
nek megfelelően a jövőben úgy válogatják össze,
hogy mindazok, akik a szociálpolitikai ügyosztály
által vezetett nyilvántartásban szerepelnek, sorra-
kerülhessenek a [/oglalkoztatásnál. Közel jár a
10.000-hez azoknak a száma, akiket ilyen címen nyil-
vántartanak, minthogy azonban a székesfőváros
anyagi helyzete legfeljebb azt teszi lehetővé, hogy
évről-évre visszatérően 700—900 szellemi szükség-
munkásnak tudjon pár hónapon keresztül foglalkoz-
tatást biztositani., mostantól kezvde turnusonkent
fogják behívni a szükségmunkásokat. Ugyanazt az
embert évenként csak egyízben lehet szellemi szük-
ségmunkára alkalmazni és
a megállapított foglalkoztatási időtartam le-
telte után a még szellemi szükségmnnkában
nem részesült újabb turnusok behiväsära
kerül a sor.
Fokozottabb gondot kíván fordítani a szociálpoliti-
kai ügyosztály arra is, hogy elsősorban családos
embereket foglalkoztasson, akiknél a rászorultság
mérve sokkal jelentékenyebb, mint az egyedülállók.
nál, !
A tervbevett intézkedés hatálya azokat, akik
teljes megelégedésre már évek óta látják el
népjóléti megbízott? teendőiket, nem érinti,
vonatkozik azonban minden más munkakörben fog-
lalkoztatásra kerülő szellemi szükségmunkásra.
Az eddigi tervek szerint az idén Jecember kö-
zepén fogja megkezdeni a székesfőváros az idei szel-
lemi szükségmunka-akciót, amelynek időtartamát az
előző évhez hasonlóan, négy hónapban fogják meg-
állapítani.
ELEKTRO-FORRASZTÓ
ÉS MŰSZAKI TÁRSASÁG
BUDAPEST, V., DRAVA-UTCA 5.
TELEFON: 292-657, 201-756.
Budapest, 1937 november 24,
HIREK
— A PÄRTBÖL
Pártvacsora a XIV. kerület 171. számú körzetében, A
nemzeti egység pártjának XIV. kerületi 171. körzete
nagy érdeklődés mellett tartotta meg szokásos pärtvacso-
ráját, amelyen megjelentek Usetty Béla országgyűiési
képviselő, Bényi Károly dr. és Kertész Elemér fő
városi bizottsági tagok, Schöpflin Alajos postafőíguz-
gató, Pekló József, Vass Kálmán, Sélley Antal
postafőfelü--elő, Burgetti Ferenc, András Mózos
és a kerület többszáz választója. Burgetti Ferenc
megnyitó beszéde után Bényi Károly szólalt fel, majd
Kertész Elemér nagy beszédben az egységes nemzeti
társadalom kiépítésének kségességét hangozta:ta.
Részletesen beszámolt a kerületi vonatkozásokban elért
eredményekről és tervekről is. Usetty Béla a gazdı-
sági és a külkereskedelmi helyzetet ismertette, majd A
választójog kérdésér A és a felsőházi reformról beszélt.
isztviselői fizetések emeléséről 019-
lékezett meg. Végül Vass Kálmá £ ; t
szólott a közönséghez. MÉLA A cat
A NEP tanügyi szervezetének intézőbizottság! ülése. A
Nemzeti Egység Pártja tanügyi szei [dís hő e. A
gozata Dáv id Antal dr. egyetemi magántanár elnöklésé:
vel
hogy
A
etemi magánt öklésé.
intézőbizottsági ülést tartott. Az elnök . javasolt
a szervezet mondjon köszönetet
y Jenő. Juhász Jenő és Vályi
t bizottsági a
ségvetésének tárgyalá
gögusok érdekében
elnök
t-
alkalmával felszólaltak a peda-
6s Béla vezető-titkár részlet
sen ismertette a költségvetési vitán elhangzott és elf
dott tanügyi indítványokat. Hangsúlyozta, hogy a vi
előkészítésében nagy szerepet játszott a szervezet, heszá-
molt az oktatórend erkölcsi és anyagi érdekeiért folyta
tott küzdelem eddigi eredményeiről, majd a további re-
endők felől tájékoztatta a bizottságot. Dongó Orbán a
helyettes és ideiglenes tanerők lakáspénzének és a pol-
gári iskolai tandíjszabályzat ügyének állását fejtegette.
Bernáth István dr. országos ügvyvezető-igazgató is-
mertette a vidéki szervezkedést. Ezután Szilágyi
Béla beterjesztette a j évi költségvetést, amit a bi
zottság egyhangúan elfogadott.
, , Mozgalmas élet a VI. kerületi pártszervezetben. A
sikerült évadnyitó vacsora után nagy lendülettel folyik
aA szervező- 68 építőmunka a NEP VT. ker. központjáhan.
A tagok tömegesen jelennek meg a keddi pärtnanokon.
A legutóbbi pártnapon Bessenyey Zénó dr. örómé-
nek adott kifejezést, hogy a tagok nem csak a választá
sok alatt. hanem azóta is tömegesen látogatják a m
helyiségeit, ami Schoepflin Lajos dr. elnök, vitéz
Panp Gyula üv. elnők -és Schilling Endre dr. tärs-
elnök érdeme. A tagokat séges kitartásra buzdította.
Erdős Nándor azt indítványozta, hogy a háromnál
többgyermekes egyszoba-konyhás lakásban lakó családok
lakásai époly ndókedvezményben részesüljenek, mint az
újonnan épített lakóházak. Az indítványt an tagevűlés
egyhangúlag elfogadta. Megmozdultak a szervezet hölgye
tagjai ís, akik dr. Schoepflin Lajosné vezetsse
alatt megalakították a „Nöi szervezetet." A s:
vezet tisztikara a következőképen alakult meg: eln
Schoenflin Lajosné, üv. elnök: Mánássy Mik-
lósné, társolnökök: vitéz Miskolczy Hugóné. V e-
ress Gáborné. Sárkány Ferencné. vitéz Papp
Gyuláné. Schilling Endréné, Iss ekutz Viktorné.
alelnökök: Bulbuk Antalné, s. Balás Istvánné,
Kékessy Jánosné, Kutassy Istvánné. Cserv Is
özv. Hajdu Béláné. főtitkár: Vághv Pant
Berényi Zsuzsi, jezyzök: Zoltán Olca. Be.
rényi Kató. pénztáros: Szabó "Terry. ellenőrök:
bauer Józsefné. özv. Somló Tázárné. Elhathroz-
hogy a karácsonyi serélyakció javára
11-én műsoros tenestet rendeznek.
Fzészségügyi előadás a X, kerületi szervezet körhe-
lyiségében. A NEP X. ker. szervezetének körhelyisérő-
ben e hó 16-án dr. Baitz Géza, a X. ker. Mázsa-tári
tüdőhetegrondozó intézet főorvosa előndást tartott az in-
tézathen folyó közerészségügsvi munkáról As az Intézet.
nek kiüiszöbön 41716 újjáépítéséről, Jelen volt Rostaeni
Archilles dr, főjegyző. dr. Visyázó Géza előljáró és
dr. Lukácsy József h. előljáró, dr. Lassner Zoltán
rendőrtanácsos. dr. Hints Flek jeazgató-főorvas.
Kreizler Sándor iskolnignzent6 és többen A kerületi
iskolák és intézmények kénviseletében. valamint a X.
ker. orvosi kar nagy része. Dr. Baitz előadásában vázolta
azt a nagyszabású preventív orvosi munkát. amelyet
tödősondozóintézet a veszedelmes betersäg ellen a ker:
letben folytat, Uj épület emelése azért szülkséros. mert
a működést a nemi beterek gondozására is kihővíteni és
szegénybeteg rendelőt is létesíteni szándékoznak. Az elő-
adáshoz hozzászóltak: Vigyázó Géza előljáró, Hints
Elek főorvos, Lassner Zoltán rendőrtanácsos és H a 1-
ter Károly törvh. biz. tag. Dongó Orbán ker. elnők
megköszönte az előadást és azt ajánlotta. hogy a felme
rült javaslatokat pontokba foglalva juttassák el a székes-
főváros X. ügyosztályához végrehajtás céljából.
Vágó Pál
Hat. eng. villanyszerelési és műszaki vállalat
FŐVZLET:
XL, Horthy Miklös-üt 21. e Telelon: 268-086,
FIÓKOK:
XI., Horthy Miklós-körtér 7. e XI., Horthy M.-út 62,
december
Szonoa MINÁLY
Stílus elektro- és géptechnikai üzeme
Budapest, V., Kárpát utca 7/
f 0 n: 291—381
„XYLUN“ lesték:
Szatmáry Imre Nie vá
Budapest, IX., Páva-utca 31. @ Telefon: 141-812,
„Xylon“ védjegyt nitroceiluloze szórózománcok min-
den színben: minden ipar! ceıra elsőrendű minőségben,
legolcsóbb árban. Háztartási és zománefestékek: XYLON
butórtisztító és fényesítő. Autófényezés ápolására : Cellopolit-polir-
víz, polírpaszta, csiszoló paszta. „X YLON“ körömlinkk.
Emery
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, XIV., Francia-üt 46. Tel: 297-850.
--- Page 317 ---
Budapest, 1937 november 24.
Nem lesz lillafüredi fúrás-botrány
a Városligetben
Tovább keresik a melegvizet a vállalkozók
a Széchenyi-lürdő mögött
Megismetlödik-e a lillafüredi fúrás botránya?
Ezt kérdezte mindenki, amikor híre járt annak,
hogy a városligeti /ürdsndl bajok támadtak, A za-
varoknak az az oka, hogy beletört a fúró az új
artézi kútba, amely 1243 méter mélységig haladt le,
de eddig még nem bukkant vízre. A leghatározot-
tabban állíthatjuk, hogy nem [lesz lillafüredi bot-
rány, hanem a hihetetlen technikai fáradozásnak
meglesz az eredménye és Budapest újra gazdagabb
tesz egy artézikúttal, amelyből melegvíz fog fel
szökni.
A Fővárosi Hirlap munkatársa
illetékes helyen
igyekezett információkat szerezni. Egyelőre nem
beszélnek róla, de a jelek arra mutatnak, hogy
három-négy hónapig semmiféle újabb fordu-
lat nem történik a városligeti fúrások körül.
Ez azonban nem jelenti azt, mintha a füräsokat
beszüntetnék és feladtak volna minden reményt
arra, hogy melegvízhez jussanak. Ez az optimizmus
teljesen indokolt. Sok-sok évvel ezelőtt, az első ar-
tézikút fúrásánál ugyanezek a bajok voltak. Zsig-
mondy Béla mérnök kísérletezett a fúrással és a
szakértők nagyon sokszor ellene fordultak. A pénz
is elfogyott, úgyhogy hónapokig, sőt évekig szüne-
telt a fúrás. Tíz esztendeig tartott, amíg a meleg-
vizet elő tudták csalni a föld mélyéből.
A vállalkozók érdeke a lúrás folytatása
Most tizenöt hónapja, hogy lehatoltak 1243 mé-
ter mélységig, ahol a fúró eltörött. A jelenlegi
mélységben a talaj hetven hőfokú, amely meleget
csak a forróvíz szolgáltathatja, mert enélkül a ta-
laj melege legfeljebb 30 fokú volna. A forróvíznek
tehát a betörött fúró környékén kell lappangania.
Az önkormányzat részéről bizonyos idegeskedés
mutatkozik. Amikor a fúrást megkezdték, olyan
határozatot hozott a törvényhatóság, hogy legfel-
jebb háromszázezer pengőt áldoz erre a célra. Ha
sikerül ebből az összegből megcsinálni az új artézi-
kutat, úgy rendben van, ha pedig nem, további
áldozatra nem hajlandó.
A vállalkozók különféle technikai kísérletezés-
hez szándékoztak hozzáfogni és ötnegyed kilométer
mélységben robbantani szerettek volna. A város az
engedélyt megtagadta, mert a polgármester a rob-
bantást kockázatosnak tartja. Attól tartanak a
városházán, hogy a robbantás esetleg megzavarja
a föld belső alakulatát, s ez kihat a mostani artézi
kútra is é robbantás még a régi vizet is el-
pusztítja. A vállalkozók ilyenformán nem robbant-
hatnak, hanem másféle módon próbálják az eltörött
fúrót a nagy mélységből kiemelni és új fúrásokkal
szeretnének kísérletezni.
Becsey Antal bízik a sikerben
Arról volt szó, hogy Becsey Antal a költség-
vetési vitában a városligeti fúrások ügyét megvilá-
gítja. Becsey Antal felszólalása közbejött akadályok
miatt elmaradt és ezért a Fővárosi Hirlap munka-
társa a kitűnő szakértőhöz fordult felvilágosításért.
Becsev Antal
örökös törvényhatósági bizottsági tag
a mai helyzetről a követke mondotta:
— Érdekes felolvasásra készültem. — Kikerestem
a régi ujságokat és /el akartam olvasni Szabó Jó-
zsef magyar geológus véleményét az első artézikút
fúrásáról, Nagyon kemény szavakkal támadta Zsig-
mondy Béla mérnököt, aki tíz évig fúrt a Város-
ligetben, amíg elő tudta csalogatni a föld alól a
melegvizet. Még hat héttel a víz feltárása előtt is,
valósággal becsületsértésszámba menő kritikát gya-
korolt Szabó József Zsigmondy Béla mérnökről,
kijelentette, hogy a mérnök analfabéta, tudatlan
ember és esküdözött, hogy a Városliget mélyéből
sohasem lehet sem hideg, sem melegvizet elö-
varázsolni. Akkor a dolomitrétegekig haladtak le
és állandóan visszatérő refrain volt, hogy a dolo-
mitokból nem fog víz fakadni.
— Zsigmondyt nem kedvetlenítették el a táma-
dások. Az akkori primitív eszközökkel tovább dol-
gozott és bámulatos kitartását siker koronázta.
Könnyű elgondolni, hogy milyen nehéz feladatra
vállalkozott, hiszen akkor még kevésbbé jóminő-
ségűek voltak az acélok és a műszerek precizitásá-
hoz is sok szó fért. Mindenesetre a kritika elhall
gatott abban a pillanatban, amikor az artézi víz
előtört a föld mélyéből! igy lesz az most is! A
mostani fúrásról csak annyit mondhatok, hogy a
szakértők állandó ellenőrzése és elismerése mellett
történtek a fúrások és senkit sem lehet okolni
azért, hogy még mincs melegvíz. Az bizonyos.
melegvíznek lennie kell a föld alatt és ha nem ki-
csinyeskedünk, úgy a vizet feltétlenül meg fogjuk
kapni. Most már 15 hónapja fúrnak a vállalkozók.
1100 méter mélységben történt az első baj.
"Tulajdonképpen akkor nem is a fúró tört el, ha-
nem rúdtörés történt. Még a laikus is elgondolhatja,
hogy milyen nehéz dolog az, egy kilométer hosszú
rúddal a föld mélyében dolgozni. A rúd végén van a
füröszerkezet. Az acélrúd kimerült a sok ütéstől és
így történhetett a baleset.
Szinte már naponta vártuk azt, hogy vízhez ju-
tunk, mert már abban a mélységben jártunk, ahol
annakidején Zsigmondy a vizet megtalálta. A talaj
hőmérséklete is folyton emelkedett, de reményeinkben
csalódtunk, A fúrást tovább folytatták, de egyre na-
gyobb nehézségekkel kellett megküzdeniök. Egy na-
pon elérkezett a fúró az úgynevezett budai márga-
rétegbe, amely már igen kemény. Mindinkább ke-
ményebb és keményebb fúrókat kellett felszerelni és
ezeket is igen gyakran kicserélték. 1243 méter mély-
ségben történt aztán a törés. Nem tudjuk megálla-
pítani, hogy mi volt a törés oka. Lehet, hogy az
anyagban volt valami hiba, de az sincs kizárva, hogy
valami műhiba történt.
66 FOLYÉKONY — SZINTELEN
kovasavas készítmény
CEMENTPADLÓK
PORMENTESÍTÉSÉRE
99 RÁCZ FERENC "ír
V., Katona József-u. 28. — Tel. : 124-536
Most azután az eltörött fúrót ki kellene emelni,
nagyon nehéz az ilyen nagy mélységben a fúródara-
bot megfogni. Az egész egy ac6lesöböl készült szer-
szám és éppen az acélcsőből kellene a már használ-
hatatlanná vált fúrószerkezetet eltávolítani. Erre két
mód kínálkozik, vagy kipiszkálhatjuk a csőből az
acéldarabokat, vagy elaprózzuk. Ha nincsen semmi
más lehetőség, úgy robbantással kellene kisérletezni.
Egy-két kiló dinamittal robbanthatnánk lent a mély-
ségben. Amerikában hasonló esetekben gyakran rob-
bantanak, Mazalán Pál geológus 6 évig volt Ameri-
kában és több ilyen földalatti robbantást végzett.
Van tehát szekértőnk is, akinek az ilyen mélységben
való robbantáshoz megvannak a kellő tapasztalatai.
Nagyon könnyen lehetséges, hogy a robbantás meg-
nyitná azokat a csöveket és repedéseket, amelyeken
keresztül a vizet megszerezhetnénk. Szinte elképzel-
hetetlen, hogy ilyen mélységben nagyobb zavart
okozna a robbantás. Már a márgarétegben vagyunk,
ott olyan kemény a kő, hogy a robbantás nagyobb
zavart nem csinálhat. A legutolsó hőmérséklet, amit
mértünk, 74—75 fok volt, maga ez a tény is mutatja,
hogy a közelben nagyon meleg víznek kell lenni.
— Sokat beszéltek arról is, hogy okosabb lett
volna nem a mostani helyen fúrni, hanem a régi kút
mellett; Ez volt különben Szendy Károly polgár-
mester ötlete is. Nem lehetett megvalósítani, mert
az volt a cél, hogy a kút minél közelebb legyen a
Széchenyi fürdőhöz. A. feltörő víz eredeti hőmérsék-
letét szeretnénk megtartani és annak elvezetésével a
hő sokat vesztene erejéből.
Én nem félek attól, hogy nem lesz víz a Város-
ligetnek ezen a pontján, tisztában kell lenni azzal,
hogy a kútfúrás nem valami kényelmes mesterség,
rengeteg kockázattal és áldozatkészséggel jár, de az-
után az eredmény mindent kárpótol. Mindent lehet
tenni, csak egyet nem: nem szabad a fúrást abba-
hagyni. Jól tudom azt, hogy a törvényhatóság csak
bizonyos összeget szavazott meg a kútfúrásra, tudo-
másom szerint azonban ez az összeg még nem me-
rült ki teljesen, de még abban az esetben is, ha az
eredetileg megszavazott összeg kevésnek bizonyulna,
tovább kell folytatni a kútfúrást, mert most már
igazán nem lehetünk messze a forróvíztől.
Becsey Antaltól még aziránt érdeklődtünk, hogy
jelenleg mi történik a fúrás körül. Azt a választ
kaptuk, hogy a vállalkozók most azzal kisérleteznek,
hogy a csőből valahogyan kiszedjék a fúró marad-
ványait, ez a munka azonban nagyon hosszadalmas,
rengeteg fáradságot és költséget igényel. A vállal-
kozók kijelentése szerint már eddig is nagy anyagi
áldozatot hoztak, a főváros azonban a maga részé-
ről újabb anyagi áldozatot hozni nem hajlandó. A
vállalkozók egyideig még kisérleteznek, majd csak
azután kezdődik meg a fővárossal a tárgyalás.
Teljes erővel támogatja a kormány
a főváros centrálé-építési szándékát
Az üzempolitikai bizottság abban az időben, ami-
kor a székesfővárosi Elektromos Művek áramgazdál-
kodásának felülvizsgálatával foglalkozott, szakértői
vélemények figyelembevételével arra az álláspontra
helyezkedett, hogy Budapest székesfőváros szükség-
szerű fejlődésének következménye gyanánt legkésőbb
1940-ig új centrálét kell építenie a székesfővárosnak.
Ebben az ügyben a közelmult napokban komoly
tárgyalások kezdődtek, amelyek azt célozzák, hogy
a jövő esztendő folyamán döntés történjék a buda-
pesti áramszolgáltatást a legközelebbi ötven eszten-
dőre biztosítani tudó új villamos-erőműtelepek léte-
sítését illetően,
Körülbelül
50 millió pengős beruházást fog jelenteni
ennek az elektromos centrálénak a létesítése.
Végleges döntés abban az irányban még nem tör-
tént, melyik szénvidéken állítsák fel az új elektro-
mos erőműveket, az utóbbi időben azonban Morvay
Endre dr. tanácsnok, a székesfőváros üzemi ügyosz-
tályának vezetője társaságában Szendy Károly pol-
gärmester és Lamotte Károly dr. alpolgármester
több hatalmas szénvidéken tett látogatást, abból a
célból, hogy előzetes tájékozódást szerezzenek a fenn-
forgó lehetőségekről, Pár héttel ezelőtt a tatai szén-
medence meglátogatására került a sor, most hétfőn
pedig a dorogi szénvidéket tanulmányozták.
Szó volt arról is, hogy a székesfőváros által
megépítésre kerülő áramfejlesztőtelep
különböző fontos szempontok figyelembevéte-
lével nem Budapest területén — létesülne,
A törvényesen védett, fi
szabadalmazott !
Saját érdekében kérjen vételkényszer nélkül
díjmentes bemutatást
Atmöröje 32 cm
60—200 W-ig.
hanem valamely nagykapacitású szénvídék
centrumában,
A budapesti világítási és ipari áram szükségletét
fedező új telepek működését szervesen be akarják
illeszteni az ország elektrifikálási hálózatába és jól-
lehet, ezidőszerint még nincsen eldöntve az a kér-
dés, hogy a székesfőváros közönségének teljesen sa-
ját anyagi erejéből kell-e megépíteni a telepeket,
annyi máris bizonyosnak látszik, hogy az új centrálé
nagymennyiségű áramot fog szolgáltatni Budapesten
kívül a körzetébe eső egyéb városi közületeknek,
sőt a községek egész sorának is.
Az új. centrálé elkészültének időpontja előtt fel-
jesen reorganizálni fogják a Budapesten jelenleg
rendelkezésre álló áramszolgáltatási telepeket. Már
a legközelebbi jövőben sor kerül így többek között
a révészutcai telep modernizálására, ami ha meg-
történik, akkor a teljesen modern, nagy teljesítőké-
pességű kelenföldi elektromos művel együtt teljesen
megnyugtató módon lesz biztosítható a székesfőváros
áramellátása.
A székesfőváros vezetősége egyébként már be-
ható megbeszéléseket folytatott a centráló építke:
zési tervekkel kapcsolatban felügyeleti hatóságával,
a belügyminisztériummal és az országos elektrifiká-
lási ügyeket intéző kereskedelemügyi minisztérium-
mal, A tárgyalások egyelőre informatív jellegűek
voltak ugyan, annyi azonban máris leszűrhető, hogy
a kormányzat erőteljesen támogatja a főváros
áramellátásának szempontjából nélkülözhe-
tetlen terv realizálását
és kilátásba helyezte a székesfőváros vezetői előtt ez
irányban történő teljes támogatásának biztosítását.
KH, ,Worklight“
munkamegvilágító rugós.
golyós csuklóval. A fény-
kéve bármely szögben
beállítható.
KO MO R H E N R | K :. fénytechnikai, villamos-
sági és műszaki vállalat kft.
BUDAPEST, VII., WESSELÉNYI-UTCA 59. SZÁM. — TELEFON: 141-476
--- Page 318 ---
Budapest, 1937 november 24.
ELŐFIZETÉSI ÁR :
Félévre . ..
A 12 pengő,
BEKÓSZ ÉVTO e st 4 /J
24 pengő,
Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Mohács város Szendy — polgármesternek arany-
emlékérmet adományozott. Mohács város — polgár-
mestere, Margittay Lajos dr., pénteken átnyujtotta
Szendy Károly polgármesternek a város arany em-
lékérmét, amely a mohácsi csata 250-ik évforduló-
jára készült. A mohácsi polgármester egyben átadta
a város közönségo ültal küldött díszalbumot is és
köszönetet mondott a fővárosnak az ünnepségen való
részvételéért.
Némethy tanácsnok és Csordás tisztifőorvos ki-
tüntetese. A kormányzó a miniszterelnök előterjesz-
tésére Csordás Elemér dr. m, kir. egészségügyi fő-
tanácsos, szókosfővárosi tis: főorvosnak, Némethy
Károly dr. kormányfőtanácsos, székesfővárosi ta-
mácsnoknak a Magyar Vöröskereszt-Egylet céljainak
előmozditása érdekében kifejtett kiválóan eredine-
nyes működésük elismeréséül a magyar vöröskereszt
érdemkeresztjét adományozta.
A Közmunkatanács új alelnöke. Hivatalosan
jelentik, hogy a minisztérium vitéz Irsy László
miniszteri tanácsosi eimmel felruházott iparügyi
minisztériumi miniszteri osztálytanácsost a Fővaá-
rosi Közmunkák Tanácsának alelnökévé, Älgyay-
Hubert Pál dr. államtitkári címmel felruházott ke-
reskedelem- és közlekedésügyi minisztériumi mi-
niszteri 087 köt pedig a Fővárosi Közmun-
kák Tanác vá kinevezte.
ki főtanácsos jubiláris ünneplése.
. kerületi polgársága meleg ünneplésben
részesítette Szécsi Jenő műszaki főtanácsost, a kerü-
let műszaki hív. nak vezetőjét. 30 éves közs
gálati jubileuma alkalmából, Az ünnepi b.
Thorday Lajos dr. tanácsnok, a kerület elöljárója
mondotta, kiemelte a jubiláns érdemeit. A vacsora
keretében a jubilánst felköszöntötték még: Kornis
Gyula dr., Kozma Jenő, Petracsek Lajos, Kovacsek
Ferene, a kömüvesipartestület országos elnöke és
Molnár Sándor, az építőmesterek egyesülete nevében.
Heten pál ak a főszámvevői állásra. Novem-
esütörtőkör. járt le a megüresedett fő-
számvevői állásra kiírt pályázat, Összesen heten
nyujtották be tukat és pedig Gátonyi Béla,
Szöke Sándor, Czike Ferenc, Vidos Gyula, Placht
József, Gavora Ferenc dr. számvevőségi főtanácso-
ő és Fejér-
számvevőt,
legközelebbi
Benedek Szabolcs dr. tanácsi
vári Géza dr. X. kerületi városbíró.
minden valószínűség szerint, már a
közgyűlésen megválasztják.
Hatezer pályázat 624 fővárosi állásra. Az el-
mult héten csütörtökön járt le a pályázati határidő
a főpolgármester és a polgármester által meghirde-
tett különböző fővárosi állásokra. A főpolgármester
által betöltendő állásokra 936, a polgármester által
betöltendő állásokra pedig 3655, összesen tehát 4591
pályázati kérvény érkezett. Egyesek ugyanazon kér-
vényben több különféle állásra is pályáztak és így
adódik a yäzatok hatezres száma, Az elnöki ügy-
már hozzáfogott az óriási anyag feldolgo-
A hogy a kinevezések még karácsony előtt
megtörténhessenek,
Kétszázezer pengő karácsonyi segély a munka-
n6!külieknek, A főváros 6vek óta rendkivüli segélyt
ad karácsonykor a munkanélkülieknek. Az idén két.
százezer pengő kerül szétosztásra. Minthogy erre fe-
dezet a költségvetésben nincs, a polgármester a köz-
gyűléstől póthitel megszava it fogja kérni
leg 31.218 inséges lakik a főváros kségla.
akiknek egyrésze azonban vidéki. A téli hónapokra
ugyanis fokozódik a vidékiek besziv: sa. A pol-
gármester ezzel kapcsolatban előterjesztést is készi-
tett a belügyminiszterhez a beáramlás megakadályo-
zása érdeké A vidékieket esetleg kényszer útján
is vissza fogják szállítani. Természetesen csak azo-
kat, akiket a munkapiac nem tud felvenni.
Beecsey Antal
zubilal
November 20-án volt huszonöt éve annak, hogy
Becsey Antal kormányfőtanácsos, örökös bizottsági
tagot a székesfőváros törvényhatóságának bizott
sági tagjává — választották. Ha buzgalmát, fárad-
hatatlanságát, kezdeményező kedvét nézzük, akkor
elhinni a huszonöt esztendőt, vagyis inkább
azt, hogy még nem fáradt bele és hogy még semmi
ből sem ábrándult ki. Ha viszont arra rengeteg
íra gondolunk, amelyet Becsey Antal a köz
érdekében végzett, a sok mozgalomra, harcra és el
júrásra, amelyben résztvett, a tervekre és elgondo-
lásokra, amelyek tőle indultak ki, akkor keveseljük
a huszonöt esztendőt és valahogy úgy érezzük,
hogy Becsey Antal fogalom, aki nélkül az autonó-
miát és a műszaki életet már régesrégen nem tud-
tuk elképzelni és nem tudjuk elképzelni ezután sem.
Halalmc munkatömeg és a munkának impo-
náló sokféle e ötlik fel előttünk, ha Becsey nevét
halljuk. Horthy Miklós-uti irodájának táblájára az
van felírva: gépészmérnök. Ez is szép hivatás, de
túl egyszerűen hangzik, ha arra gondolunk, hogy
"y Antal a balneológiától a városrendezésig, az
energiagazdálkodástól a hidrogeológiáig és a kéz-
műiparig, a társadalmi, gazdasági históriai és
szeti kérdésekig annyi mindenben szakember
úgy előkapjuk az ő tudományos tömkelegéből
tanulmányait a karsztvizekről, a távfűtésről, vagy
hogy egy más végletbe csapjunk, érdekes tervét a
yar kézműipar házáról: nagyarányú munkála-
amelyet az energiagazdálkodás — nemzetközi
ve megbízásából folytat, vagy azt az eredményes
enységet, amelyet évek óta, mint a Gázművek
emi választmányának elnöke fejt ki.
De elkísérhetjük a Mérnök és Építész Egyletbe,
ahol tudományos előadásokat tart, a Kelenföldi Ka-
szinóba, ahol egy egész városrész társadalmi ügyei-
nek intézésében — prezideál, vagy meglephetjük a
lakásán és az irodájában, ahol tömegesen fogadja
az ügyes-bajos embereket. Mindenkit azzal üdvözöl,
hogy „nem ér rá, mert agyonhalmozzák munkával"
és még sem megy el tőle senki meghallgatás nél-
kül. Nem ér rá, de egyre újabb munkaterüle t
keres magának. Igy most a legtüzesebb szószólója
annak a mozgalomnak, hogy a Horthy Miklös-hid
felépítésével kinálkozó lágymányosi területen épül-
jön fel a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítási te-
rülete és ide kerüljön majd a Nemzetközi Stadion is.
Ha ez a grandiózus terv megvalósul, elválaszthatat-
lan lesz Becsey Antal nevétől.
nehéz
ma
Felavatták a TESZ új helyiségét. Csütörtökön
este rendkívül ürnepélyes keretek közt, a Politikai
és társadalmi élet számos vezető egyéniségének je-
lenlétében avatták fel a TESz Szabadság-téri új he-
lyiségeit, ahol Baross Gábor országos elnök és
Szörtsey József ügyvezető elnök fogadta a vendége-
ket. Taraba József plébános, pápai kamarás imája
után Mándoky Sándor nyugalmazott tábori főespe-
res mondta az avató beszédet.
Újabb ajánlat a Karátsonyi-palota megvételére.
Tudvalévő, hogy a főváros nem fogadta el a Kará-
tsonyi-palota megvételére beadott ajánlatot. A
Karátsonyi-öröi k — mos három újabb tervet
nyujtottak be a székesfővároshoz. A három terv
szerint három variációban Parcelláznák a palota
jarkjänak egy-egy telkét bérpalota építése céljá-
ból és csak a fennmaradó parkterületet és palotát
kínálják megvételre a fővárosnak.
November 25, 28 és 30-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
A drágaság miatt közel félmillióval kerül többe
a körhäzi betegek ellátása, A fővárosi kórházak az
idén kénytelenek póthitelt igénybe venni, mert a
költségvetés összeállítása óta a húsárak 22, a zsír 11,
a tojás 9.5, a kenyérárak pedig 3.594-kal emelkedtek.
Az élelmiszerek árában beálott drágulás követtkeztőhen
a kórházi betegek ellátása az év végéig 412.000 pen-
övel kerül többe, mint amennyire a költségvetés
összeállításakor számítottak,
A „Kis Ujság"
ötvenéves jubileuma, A Kis
Ujság most ünnepli ötvenéves fennállásának jubi-
leumát és ebből az alkalomból vasárnap 200 olda-
las ünnepi számot adott ki, amelyben sok érdekes
cikk számol be az elmult fél évszázad történetéről,
Az ötvenéves jubileum alkalmából a Kis Ujság
szerkesztősége Lévai Jenő felelős szerkesztő vezeté-
sével szombaton koszorút helyezett el a kerepesi
úti temetőben Kossuth Lajos mauzolenmánál. A
szerkesztőség nevében „Körösparti“ (Zsirkay János)
mondott beszédet, amelyben hitvallást tett Kossuth
Lajos eszméi mellett, A jubileum alkalmából a po-
litikai, társadalmi és gazdasági élet számos előkelő-
sége üdvözölte a népszerű njságot.
Falus Ferenc
gyásza. Frank Izidor miskolci
árosi tisztviselő az é a 74 éves korában meg-
halt Budapesten. Az elhúnyt Miskolc közbec ésnek
örvendő, érdemes, népszerű polgára volt. Családja,
Falus Ferenc, a Heti L
ván filmrendező, Falu.
rokonsága és számos ba;
g szerkesztője, Falus Ist-
Imre dr. ügyvéd, kiterjedt
ítja gyászolja.
3 szólgálati jubileum, A VI. kerületi elől
tisztviselői és altiszti zemélyzete élén
Bála dr. tanácsnok, kerületi előljáró szép
üdvözölte Jár/jás László altisz
tet, aki most töltötte be szolgálatának 40. esztende-
jét. A jubileum alkalmából az ünnepelt altiszt szép
eml yban részesült,
Schara
ünnepség keretében
Bársony Oszkár előadása az idegenforgalom ha-
tásairól. Bársony Oszkár, az Ibusz igazgatója, aki
külföldön is elismert szakértője a magyar idegen-
forgalomnak, hétfőn este a Hétfői Társaságban
előkelő és nagy társaság előtt előadást tartott az
idegenforgalom és a kereskedelem kapcsolatáról.
Vázolta idegenforgalmunk idei eredményeit, meg-
állapította, hogy míg 1936-ban 140.767 külföldi ven-
dégünk valt, akik 294.233 éjszakát töltöttek itt, addig
1937-ben 1 4 külflödi járt nálunk és 537.205 éj-
szukát töltött Budapesten. Előadásában ezután azt
fejtegette, hogy az idegenfo: lom minden megnyilvá
nulásában át van szőve kereskedelmi vonatko-
zásokkal. Az idegenforgalom aktiv tétele nálunk
megközelíti a 40 millió pengőt, míg a passzivum
27 millió pengőre rúg. Hangsúlyozta, hogy az
idegenforgalomnak a sorompónélküli szabad köz-
lekedés és a — szabad valuta- és devizaforga-
tom az éltető eleme. A tapasztalat azt mutatj
hogy az i enforgalom inkább olyan - országok
felé terelődik, ahol nem — molesztálják az idegent
költséges vizumokkal, szigoru vámvizsgálatokkal,
gyanakvó motozäsokkal, különféle be- és kiviteli
korlátozásokkal, valamint az elhozott pénzérték lel-
tározásával és az útlevélbe való feljegyzésével. A
ü vendégek itteni vásárlásai komoly jelentő-
. A prémbőr, a selyem, a mői ruha, a pest:
itel figyelembevehetö támaszt talál idegen-
forgalmunkban, de ezenkívül iparmüv6szetünknek,
háziiparunknak számos exportcikke az idegenforga-
lommal hozható kapcsolatba. A lebilincselő előadást
önte meg n közönség.
zajos tapsokkal köz
sPNEUCIT"
TÖLTŐTOLL CILCER
ÉS TARSA
átiátszó testtel, arany tollal papirtizleteben
16 pengő
V., Dorott:
utca 9.szám
VILMA KIRÁLYNŐ-ÓT 8. SZ,
OROKLAKASOS
TÁRSASHÁZ EPITREZESE
1 szobás garcon, 1 szobás hallos, 2 szobás, 3
szobás, 4 szobás komfortos üröklakások eladók.
Egy-egy épületrész egyben is eladó. A vételár
40 százaléka készpénzben fizetendő ki, 60 szá-
zaléka pedig évi 5 és fél százalékos
netto kamat mellett 15 év alatt törleszthetö,
Lakások lejegyezhetők: Bauer és Smitterer
műépítészek irodájában, Kossuth Lajos-utoa 3. III. 8.
(Telefon: 185-402) minden nap délután fél 4—6-ig.
a
--- Page 319 ---
Budapest, 1937 november 24.
TÖVAROS TÜR
7
GgrzoAasdci ERTESITÖ
Nagyiontossású tervezetek az építkezések
és a városrendezés megreiormäläsära
Kinevezik a hatósási hitcs mérnököket — Megakadä-
lyozzák a hibás építkezéseket
A városrendezés, valamint a régi és új építke-
z6sek ellenőrzése körül, — amely jelenleg a fővá-
rosnak megoldásra készülő problémája, — de álta-
lában az építkezések terén minden vonatkozásban
sok vitás kérdést vannak hivatva rendezni azok a
szabályzatok, amelyek az iparügyi miniszteriumban
készülnek, Ezek sorába tartozik
az építőipari kódex,
amelynek előkészületeiről a Fővárosi Hirlap már
megemlékezett. Hónapokon át tartó előmunkálatok
után most kerül megszerkesztésre ez a nagy munka,
amely egyebek között
megállapítja és elhatárolja azokat a kategó-
riákat, amelyek az építőiparban foglalkoznak
és megszabja az egyes építőipari kategóriák tevé-
kenységi körét. Ezen a réven ez az építőipari kódex
rengeteg érdeket érint.
Mint beavatott helyen értesi
miniszterium másik jogi alkotása,
az építésrendészeti kódex,
amely az egész országra kiterjedően szabályozza az
építésügyi szabályrendeleteket.
Rendelet készül a hites mérnökökről 18.
Megállapításra kerül, hogy milyen eljárások alkal-
mával kívánatos a hites mérnök közbelépésének
ünk, az iparügyi
szükségessége és hogy
hites mérnök
munkájában.
nyomon fogja követni a hites mérnökök ki-
nevezése,
miképpen vesz majd részt a
a közigazgatási más hatóságok
A rendeletet természetesen
amellyel egy
Értes:
zat van k
új hivatalos testülethez jutunk,
ink szerint még egy érdekes szabály-
ülőben az iparügyi minisztériumban:
szabályzat, amely a tervpályázatok dolgá-
ban teremt egységet.
Az utóbbi időben, főképpen a főv
detnek egyes värosrendez6: ben tervpályá-
zatokat, amelyek, a pályázatot hirdető fórumok el-
határozása szerint, más-más alapelveken épülnek fel
úgy a pályamű, mint a zsüri tekintetében. Az új
szabályzat ezen a téren akar egyöntetűséget létre-
hozni.
Mindezek a jogi alkotások, amelyekkel már kü-
lönböző. szakérdekeltségek is foglalkoztak, minden-
esetre arra hivatottak, hogy a s és rendezetlen
kérdésekben kialakult és mindenki számára világos
helyzetet teremtsenek. Az egész országot, de
mindenekelőtt a fővárost érdeklik ezek a tervek,
amelyek úgy a hatósági munkába, a városrende-
zésbe, valamint a magánvállalkozásba élénken bele-
kapcsolódnak.
Rendelet a hibás építkezések mesakadályozására
Az építőipart különösen érdekelni fogja az a
javaslat is, amelynek kidolgozásával szinten most
foglalkozunk Wossala Sándor tanácsnok vezetésével
a főváros magasépítési ügyosztályában, Ez a javas-
lat szigorú határozmányokat fog tartalmazni a ma-
gán- és pületek technikai felépítési módjaira.
Bekapcsolódott a javaslat kidolgozásába ter-
mészetesen a magánépítési ügyosztály is. Azért van
szükség az új hatósági rendelkezés előkészítésé:
mert az utóbbi időben előfordult több építkezés
baleset arra enged következteni, hogy azoknak
Oka az elsietett építkezésekben és a meg nem
felelő kivitelezésben kercsendő.
"Természetes, hogy az új hatósági sz
terv arra helyezi a fősúlyt, hogy a jövői a ha-
tóságok a legrigorózusabb módon ellenőrizzék a
főváros területén folyó összes építkezéseket. Aka-
dálya ennek egyelőre, az hogy a székesfőváros €pi-
abályozási
tészmérnöki kara csekély létszámú, minthogy azon-
ban a közel rőben remény van arra, hogy az elég-
telen létszámot megfelelő mértékben bővíteni lehet,
a polgármester elérkezettnek látta az időt arra,
hogy a műszaki ügyosztályok mielőbb rendszerbe
foglalják azokat a gyakorlati jellegű követelménye-
ket, amelyeknek betartá n a minimálisra le-
het szorítani a hibás építk zámát.
Értesülésünk szerint a rendelettérvezetben a leg-
szigorúbban elő fogják írni, hogy a különböző épít-
kezési anyagok alkalmazása esetén
mennyi ideig kel! egy-egy épületrésznek szá-
radnia és szilárdulnia,
illetőleg, hogy mennyi idő elteltével kerülhet sor
az építkezési munkálatok továbbfolytatására, Ezzel
kétségen kívül meg fognak lassúbbodni az építke-
zési munká ont károsodást nem jelent, mert
a biztonságos építkezés a leghasznosabb befektetés.
Még karácsony előtt bérbeveszi
Lid
az állam a főváros csepeli kikötőjét
Az a hír terjedt el, hogy a főváros és az állam
megállapodott egymással a kikötők ügyében és az
állam átveszi a főváros csepeli helyi kikötőjét. Az
állam nagyarányú dunai forgalmat akar kifejlesz-
teni, a nemzetközi kapcsolatok kimélyítése, vala-
mint a szükséglet kielégítése szempontjából volna
szüksége a főváros kikötőjére. A Pővárosi Hírlap
munkatársa
illetékes helyen
érdeklődött és a következő felvilágosítást kapta:
— Egy lév óta folynak a tárgyalások a főváros
és a kereskedelemügyi minisztérium között és most
már megvan a remény arra, hogy a megállapodá-
sokat hamarosan meg lehet kötni. Az illetékes
tényezők véleménye szerint
a kérdés még karácsony előtt rendezhető lesz.
A tanácskozásokat dálnoki Kováts Gyula nyuga-
lomba vonult kereskedelmi államtitkárral kezdte
meg a főváros vezetősége és a megbeszélések a leg-
nagyobb megértésben folytak le. Most Algyay-Hu-
bert Pál dr. államtitkár nagy energiával látott hozzá
a végleges rendezéshez, a főváros részéről Schuler
Dezső dr. alpolgármester folytatja a tárgyalásokat.
— Nincsen arról szó, hogy a kikötőt a főváros
véglegesen átadná, hanem
minden valószínűség szerint bérleti megálla-
podást fognak kötni az állam és a főváros
vezetői.
Az állam megépítette a maga kikötőjét, ennek
keretén belül a szabadkikötőt is. A dunai forgalom
emelése érdekében nagyarányú tervek vannak, üz-
leti szempontból nagy jelentősége volna, ha a szabad-
m.
kikötőben, nemesak tárolnák az árukat, hanem a
nyersanyagokat féligkész áruvá. vagy a féligkész
árut ké vá lehetne feldolgozni.
A kormánynak elsőrangú érdeke, hogy a
budaposti kikötők egy irányítás alá kerüljenek, Al-
gyay Hubert Pál dr. az ország jövője szempontjából
reményteljesen mé dunai kérdés rendezése el.
meg van arról jdve, hogy a csepeli ki
fellendítése Budapest városának is magy anyagi
hasznot fog hajtani. Már maga az a tény, hogy a
fővárosnak saját kikötője volt és egy másikat pe-
dig az állam épített, valahogyan azt a látszatot
keltette, mintha a főváros és az állam ezen a pon-
ton egymással konkurrálna. A mult aktái éppen
az ellenk tanuskodnak. Annakidején
a főváros állami biztatásra építette
a maga kikötőjét.
A kikötő ott van a Dunaägban és a hajók
a zsilipeken keresztül juthatnak csak a Nagydu-
nába, a két Dunaág vízszintje sem egyenlő, ha a bér-
leti szerződést nem kötik meg, akkor is tisztázni
kell a kikötők egymáshoz való viszonyát, A helyi
kikötő mellett a főváros még a Nagyvásártelepen
is rendelkezik kikötővel.
— A főváros annakidején sok pénzt fektetett be
u kikötő építésébe és ennek hasznát látni szeretné.
Az államnál megvan a hajlandóság arra, hogy a
főváros kívánságait teljesítsék. Az érdekek min-
denesetre találkoznának a megfelelő szerződés
megkötésében.
meg
— Egyrészt az állam könnyebben intézhetné
a kikötői problémákat és a dunai forgalom
rendezését, ha valamennyi kikötő a saját
kezelésében volna, másrészt pedig a főváros-
nak is érdeke, hogy a kikötője alaposan ki
legyen használva és a kikötőbe fektetett mil-
liók meghozzák a befektetett tőke kamatját.
Hosszabb időre szóló szerződés megköléséről van
szó, amelyet néhány héten belül perfektuálni fognak,
A Nagyvásártelep kötője természetesen
továbbra is a főváros kezelésében marndna, hiszen
ennek tisztára csak helyi jelentősége van. Ide szál-
lítják víziúton azokat az élelmiszereket, amelyeket
azután a Nagyvásártelepen hoznak forgalomba,
Alkonyodik az
Európai Podgyászbiztosító
monopóliumának
A Fővárosi Hirlap megbízható értesülése szerint
nemsokára megszűnik az a lehetetlen állapot, hogy a
MAV-nak egy olyan fontos kie; tője, amilyen az
á zbiztosítás, kénye dvére egy családi
tulajdonában legyen "Többször
Zlirlap ha in is, hogy
yszer befolyásolt MÁV vasúti
pénztárosnőket, hogy a felek megkérdezése nélkül
ragasszák rá a megváltott jegyre a biztosítási bé-
lyegecskét. Ezek az anom mindig akkor szűntek
meg, amikor egy-egy erőteljes sajtókampány hatása
alatt a MAV elrendelte a szigorú vizsgálatot 68
megfigyeltette azokat. akik ezt a tolakodó eljárást
tanusították. Az — Európai — Poggyászbiztosítónak
egyébként vajmi kevés köze van Európához, üzleti
tevékenységéről csak annyit tudunk, hogy igazgatói:
Kemény Simon és Szőnyi József szorgalmasan vua-
gyonosodnak és évről-évre egy-egy újabb házat vásá-
rolnak, Megbízható forrásból most arról értesülünk,
hogy a MÁV az Európai Biztosítóval kötött szerző.
dését, amely egyévi felmondással felbontható, meg-
szüntetni szándékozik, mert az a szándéka, hogy a
vasúti poggyászbiztosítást az IBUSz-ra ruházza, Paz
az elhatärı minden nélkül megoldható,
mert hi IBUSz ré nyeinek 80%-a a MÁV
tulajdonában van és a poggyászbiztosítást a MÁV
régente ugyanis a saját hatáskörében bonyolította le.
Megalakult a burgonyakartell a Községi Taka-
rék égisze alatt. Mint ismeretes, az új burgonya-
rendelet előírja, hogy a kereskedők mázsánkint egy
pengőt tartoznak befizetni a Növénytermelési Hiva-
talhoz, ami a minimális árak be ásának garan
ciájaként szolgálna. Miután a k b kereskedők
nem tudnák a szükséges pénzt előteremteni, a vi-
déki burgonyaszállítók egy nagyobb csoportja a
nagyvásártelepi kereskedőkkel együtt az elmult hé-
ten értekezletet tartott a Köz: Takarék élelmi-
szornagyvásártelepi kirendelts: nek — helyiségében.
Burgonyak: edök Alkalmi Egyesülése n6vvel
megalakították a kartellt, amelynek tagjai nem kö-
telesek
a fenti ö eget befizetni, mert az alkalmi
megfelelő óvadékot helyez el a Növény-
termelési Hivatalnál.
A M. É. Sz. új vezérigazgatója. Mint ismeretes,
a Magyar Élelmiszerszállító és Árukereskedelmi R.
T. elnöke, Stern mu udvari tanácsos visszavonnlt
közvetlen vez
t tart Stern Samu szaktud
nja betölteni a részv
nöki tisztségét, míg a vállalat ügyvezet
Horváth Dénes nyugalmazott ezredest
Deák-Horváth Dénes a katonai
életbe. A Délmagyaroi
tnél és a Magyar.
kedelmi R.-T.-nél, mint
dött. Dedk-Horváth Dene:
a Kereskedelmi Bank elnő
hogy a jövőben itt
sági tudását.
A
sörgyá
Magyar
a vállalat
azonban igér
ezért vele k
étől. Az i óság
Ta, éppen
saság el.
vel Deák-
bízta meg.
ról került a
gi Gazdatärhäz
78
egyé bként Wei
hivta meg Budapestre,
gyümölcsöztesse nagy közgazda
hazai sörgyárak
k és pedig a
R
mérlegjelentése. A hazai
Dreher—Haggenmacher-. Első
erfözöde,. a Pannonia Sör/:
elmult évről szóló
et valamennyien
k nyereség-
mérlegjelentés
november 30-ra hívták A a
gel zárták üzletévüket. Drehe rék a több mint 2 mil-
liós nyereségre való tekintettel, a tavalyi 4.20 pengő
osztalék helyett, az idón 5 pengő osztalékot fognak
fizetni.
Egyre jobban fejlődik az Orenstein és Koppel
Magyar R. T. Nemso ötven esztendős lesz az
Orenstein és Koppel Magyar Rt., amely tudvalevően
kisvasutak, mótormozdonyok, útjavító gépek és
autobusz-karosszériák . gyártásával foglalkozik. A
részvénytársaság az utóbbi időben egész kivételes
fejlődést mutat; balkáni exportjával jelentősen hoz-
a Nem Bank külföldi valntakészletének
növeléséhez, egyébként pedig kint, a gyártelepen is
egyre folynak a bővítő építkezések. A fejlődésben
elsőrangú szerepe van Spitzer Béla vezérigazgató-
nak, aki a vállalatot adminisztratív munkájával és
özgazdasági szaktudásával vezeti a biztos fejlődés
A „Hermes“ Bank mérlegmegállapító ülése. A
„Hermes“ Magyar Altalános Váltóüzleti R.-T. iguz-
gatösäga november 22-én tartott ülésében megálla-
pitotta az in t 1937 junius 30-ára lezárt merle-
gét, mely 147.726.70 pengő (tavaly 136.550.43 pengő)
nyereséggel zárult. Az igazgatós: a folyó évi
december hó 4-én tartandó közgyűlésnek indítvá-
nyozni fogja, hogy osztalék fizetése mellőztessék és
az elért nyereség a tartalékalap és a nyugdíjpénztár
javadalmazása után az új üzletév számlájára vites-
sék át. Ugyanezen űlésben dr. Lukács Antal ügy-
vezető igazgató vezérigazgatóvá és Loránt Ernő
helyettes ügyvezető igazgató ügyvezető igazgatóvá
neveztetett ki.
--- Page 320 ---
Budapest, 1937 november 24.
VAL KOLAS
Uj versenyíárgyalási
kiírások
ágóhídon építendő munkásöltöző épület
s vasbetonmunkálra pály: lehet He-
—10 óra között a Központi Városhá-
A sertésközv
föld-, kömüves-
ecember 10-én 4
zän, (III. em.
A kassai t
templom hőszigetelé.
ber 10-én 9—10 óra
(III. em. 350.)
Iröszere
tására pi
Központi
Papirá:
épülő Herminamezői rk plébánia.
munkáira pályázni lehet decem-
között a Központi Városházán.
irodai és iskolai felszerelési cikkek szállí-
ni lehet december 6-án d. e. ó
árosházán. (Anyagszertár.)
uk szállítására pályázni lehet december 9-6n
d. e. 10 óráig a Központi Városházán. (Anyagszertár.)
Himlőnyirok szállítására pályázni lehet december
38-án d. e. 9—10 óra között a Központi Városházán. ıI
emelet 77.)
Beerkezeit ajániaiok
kömüves-,
szeretetotthon
A Kamaraerdei
helyezö-, szigetelő-, ira pälyäzt
Bodnár Zoltán 83.890, Né: , Fratricse
Ernő 5 Teleki László 89.648, Lajos
Szólőssy Elemér 93.704, Wanner Henrik 94.113, vitéz Kapu-
váry Gusztáv 94.113, vitéz Márton Ferenc 94.4 Gavora
Zsigmond if. Ertl 96.358, Sajgó Alfréd
DE Hä énes 97.087, Debre Sándor 98.996, Kosály
1 pengővel; ugyanitt , burkolómunkára pályáz
R 14.657, Jonő 14.950,
Oszkär Miklós 15. ifj. Cristofoli Vince
15.804, örgy 15.888, Mészáros István 16.011,
Piazza Anta. s P építő- és burkolószövetkezet
16.314, euhauser Miksa zövel; ugyanitt asz-
18.638, Burghardt
rtész Dezső
talosmunkára pályáztak: Fisc
Péter 19.930, K
József 19.619, Sauerl 21.834,
Adamät Brichta József 2: Gerő Lajos
22.98. Feren 10, Klekner
514, ó Jenő 7774
pályáztak: Ölveczky
lné Hahn Gyula
s. 715 x 8778, Török
Mátyás 8964, K la 9099,
RB
Klekner Lászlóné 93M, Hutter és Schrantz 9500, Galambos
Jenö 9865 pengövel
A Béke-téri illemhely ési munkálra pályázta
vitéz Kapuváry Gusztáv Gavora Zsigmond 4495,
Demény Lajos 4937, Katon. ály 5077 pengővel
A Dévai tüdőbetegg Z vízvezetéki munkálra
pályáztak: Hy Morzsányi Hermann 5418,
Rietschel és Fort Oszkár 6002, Sauer
László 6071, Kovács os Béla 6234, Farkas
Jenő 6415, Hrauda E és Fia 6536 pengővel.
A Meg. islakásos telep esatornázási munkálra
pályáztak: Hubert 48%, Borlay Károly 4987,
Klanber és V Hajnal Imre 5178. Lőrinczy Mi:
hály 5187 igmond 5883 pengővel.
A Hő -tere kocsiútaszfaltozási
munkáira pá
"The Neuchatel 119 vo
119,000,
Magyar
zfa
Danubia - 124.600,
Bitumen Utépítő ,
13.300 pengövel; ugyanitt topeka-
Áz : Magyar Asphalt 103.600, The
104.160, alatinus Rt. 104.580, Útépítő és Aszfalt
105.000, Danubia 106,400, Neophalt 500, Aszfalt
ugyanitt Hartguss-burkolatra:
Magyart Asphalt 400, The Neuchatel 128100, Palati-
nus Rt. 129.500, Útépítő és Aszfalt 130.200. Danubia
131.600. Neophalt 133 000, Aszfalt és Enit6ipar 135.000. Korek
E. 135.800. dr. Helvey Tivadar 142.800. pítőipar 143 500,
Hirsch Mihály 144.200, Bitumen Úténpít 144.900, Biehn
János Rt. 144.900, Posnansky és Strelitz 147.000, MURT
148.400 pengövel
A székesfővé kórházak részére szükséges acélcső-
bútorok szállítására pályáztak: Steiner Ödön 8990, Buch-
Sándor 9162, Hikker Gyula 9802, Kollerich Pál
Hutter és Schrantz 11.117, Haidekker Sándor
12.442 pengövel
A sert
matikus ti
Ignác 14.940,
pencővel
Fehérített gase, vatta és
lyázta Vattagyár rt. 1
Gráb-féle Textilipar
Anyagraktár 30.430.
Dersenyífárgyalási
megbízások
Az Elektromosmüvek Attila-uteai transformátor há-
zának különböző ipari munkáit a következő cégek kap-
ták: az ács munkát Perge Sándor 1778; a műkö munkát
Kovács József 10,749; a bádogos munkát Hajdu József
Epitöipar 110.600 pengővel;
TOSi
részére szükséges auto-
ztak: — Rácz
Ignác 19.350
vágóhidi gőzkazá
elésszabályozó szállítására pály
Major István 17.500, Apáti
mullpólya szállítására pá-
240. Győri Textilmüv
t. 124.700, Országos Egész-
672; az asztalos nunkákat Csoknyai Bertalan 13.120 és
Kele Mihály 5986; a szegező-lakatosmunkát Papenisik
Lajos 5977; a mülakatos munkálatokat Gerő és Győri
26205 és Relchenburg Jenő 19.179; a különleges lakatos
munkálatokat Nagy Gyula 35.661 és Márkus Lajos
19.320; a mázoló munkát Lerchner István 6743; a szoba-
festő munk: Fleicht Antal 3346; a burkoló munkát
Sós Lajos 28.131; a parketta munkát Szabóky György
8367; a redőny munkát Paschka és Társa 4224 pengőért.
kórházak részére szükséges műszerek szällitä:
a Központi Műs: és Anyagraktár kapott megbízást
80.000 pengő értékben; ugyanitt lenlepedő-vászon szállí-
tását kapta Linum Taussig 83.950 és vászonárú szállítást
77.290 pengő értékben; pamut tására mezbí-
st kaptak: — Mechanikai Goldberger
sxtilművek 18.410, Linum ar Ágy- és
ár 1960 pongőért; mullpólya szállítására az
zségügyi An zraktár, Rico rt. kapott
33 pengőért: vatta szállítást a következők
Vattagyár rt, 5685, Magyar Pamutipar rt. 13.325,
Társa 1
ára
Társa
024 pengőért; az Injekelös fecs-
megbízást kaptak: Tar Kálmán 3921,
3921, Fill és Bartuska 2618 pengő ér-
kendők javít
Victóra és
tékben.
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
A Köztisztasági Hivatal részére szükséges
autók és alvázak szállítására a Magyar
Gépgyár kapott megbízást 171.710 pengőért.
A városligeti áruminta kiállítási csarnok vasszerke-
locsoló-
Waggon- és
zeti fedélszéke szállítására megbízást kapott Iszerng,
Elektroforrasztö és Műszaki Betéti Társaság 21.500
pengőért.
A Sertésvágóhid részére assymetrikus elrendezésű
vasuti fordítókorong szállítását kapta Orenstein és Kop-
pel 22.470 pengőért.
A Községi Élelmiszerárusító Üzem részére szükséges
3 drb. gőzkazán economiser és tartozékai szállítására
magbizá t kapott Magyar Radiätorgyär rt. 88.268 npen-
gőért.
A Sertésvágóhídon régi hűtő szigetelési munkát ka-
pott Posnansky és Strelitz 4 valamint burkoló mun-
kát kapott Nagy Imre 5 pengő értékben.
Az Állategészségügyi telep szappanfőzőműhelye ré-
szére szappanhűtőgép szállítását kapta Petz "Testvérek
Gépgyár és Vasöntőde rt. 9950 pengőért.
A Szent Rókus-kórház urológiai osztálya vizvezetök-
csatorna szerelési munkálatait Móczár Gábor kapta
8646 pengőért.
A városligeti árumintacsarnok fedélszékének bontási
munkáit Feldmann §. József kapta 3360 pengőért.
A ER
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Iskolai jelző órákai
készít, javít, alakít és karbantart
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI. Podmaniczky-u, 59. Telefon: 129-624.
Aranyéremmel kitüntetve
TAMÁSSY EMIL |
ÉPÍTŐMESTER ==
Budapest, VIII., Baross-u 45. "Tel.: 135-645.
WEBER HENRIK
vízvezeték, csatornásás, derítőtelepek, központi
fütés és egészségügyi berendezések vállalata
VIII., Tavaszmező-utca 9. — Telefon: 137-605
Szittner Ferencz
Üveg-, porcellán-, tükör-, képkeret szaküzlet
és épületüvegezési vállalat.
Budapest, IV., Mária Valéria-utca 1. (Petőfi térnél)
Telefon: 182-114. Alapittatott : 1860,
FEMTECHNIKA mú- és kokillaöntöde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁROLY
[c —
BUDAPEST, !ll., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON : 163—010.
aluminium-, fém-,
Fischer Ferenc
Fischer Ágoston
szobrászok
Czobor-utos 6.
Telefon: 297-720.
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97,
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : III., Selmeci-utca 23. — "Tel. : 163-261
Lakás: III., San Marco-u. 31. — "Tel. : 162-927
. 2
Krisch Fekete János
TETŐFEDŐMESTER ==
Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
Budapest, I.,
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTKCA 3.
Telefon: "114—644.
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYARA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
AM, KIR, ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITÜNTETVE
Rakonezai józsef
löszerszämveretek, csat- és länc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 5. Tel.: 137-967.
DUBECZ MIHALY
lakatosmester
Bejärat Vilmos esászár-út 10, és Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 386-782, Szabadalmazott hazai-szén-tüzslésű és
fatüzelésű kályhák, tűzhelyek, vasredőnyök, napellenzök, rácsok.
Göfz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I, Bors-utca 24. e Telefon: 150-734,
BUDAPEST, 11.,
Schütz Testvérek, Mn,
[SE =
könnyütém—ányattyú
Telefon:
1-530-92,
fehér-csapágytém !
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-át 111, 26. T.:149-408.
út, vasút, csotoma és
OKLEVELES MÉRNÖK — magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszam: 118-068,
Paviik és Társa
e gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
STRAUB U. FESTEKÜZLETE
Budapest, IV., Eskü-tér ő.
FESTÉK, LAKK, KENCE, STB.
Alapftra 1854-ben. Telefon : 1—884—36,
Kaüstkossorus mester. Fővárosi oklevél, Nagy aranyérem
AMA SÁNDOR [ 2-8
ARA, kovácsolt vas- csillárok, fallkarok,
mindennemű dísztárgyak speciális készítése,
Budapest, XIV., Angol-u. 16/a. Tel.: 296-512.
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugyära és Burkol Vällalata
Városi iroda: Gyár és építőanyag telept
VII., Hernád-utca 8 X., K pesi-út 73
Telefon: 1-381-88 Telefon: 1452-68
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
BUDAPEST, VIII., PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON: 135—625.
SALGÓTARJÁNI KOSZENBANYA R. I.
B: V., Sas-utea 25. szám
Bpitlanyaglparmı adhhea 1 109-.58.
Cementgyár : Lábatlanban . . „Evi telj. kép. 12.000 v.
Mészgyárak: J4daylanden ... 8.000 "
Téglagyárak : Buda-Oflak, Köbánya,
Nyergesujtain évi telj. kép. 60,000.000
Cserépgyár : Buds-Ujlak wz 8,000.000
Csipak Sándor és fid
közszállítási vállalkozók
Rudapest, XIV., Telep-u. 98.
Tel e f on: 297—562.
M. Kir. Postatakarékpénztári csekszámla 57.83"
--- Page 321 ---
Huszonbaftodik évfoly
Budapesi, 1937 december 1
Előfizetési ár:
SGESZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
PFÉLÉVRE . . . . . - - s 12 PENGŐ
AGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ
DACSÓ EMIL
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhivatal;
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Övalosan
lelki és erkölcsi eredmények máris kez-
denek je kezni, Szent István király esztendej
nek j ben a magyar keresztény felekezetek k
zött máris csodálatos egymás megértése és egyr
méltányolása érlelődött meg. Szent István király
napjából, amely eddig a magyar katolikus felekezet
ünnepe volt, az egész nemzet ünnepe lesz. A magyar
kereszténység ünnepe. Ugyanakkor pedig Szent Ist-
ván jubi 7 dejében Budapesten tartják meg
a világ katolikusai a nagy nemzetközi encharisztikus
világkongresszust. Óriási vívmány, hatalmas, feled-
hetetlen eredmény a magyar nemzet számára. Min-
den magyar ember érzi, hogy ezt a mérhetetlen ki-
tüntetést elsősorban a Szent Atya felénk hajló nagy
jóakaratának és szeretetének köszönhetjük, de ha-
sonlóképpen hálásaknak kell lennünk érte Serédi
Jusztinián hiboros-hercegrimásnak is, aki éppen
most ünnepli csöndben és elvonultságban tiz esz-
tendős jubileumát.
Látjuk, hogy nemcsak a magyar katolikusok
által létrehozott hatalmas szervezet készülődik erre
a mindent felülmúló nagy idegenforgalmi ese-
ményre, de vallás-, felckezet-, faji-, és társadalmi-
különbség nélkül mindenki megteszi a magáét,
hogy ez a nagy esemény tökéletes világítással ra-
gyogja be a magyar firmamentumot. És mégis ma
az előkészületek hatalmas lendületében is — még
ha a kishitűség vádjába esünk is — azt kell mon-
danunk, hogy óvatosan cselekedjünk. Ne vállalkoz-
zumk olyasmire, amít nem bírunk erővel, amit nem
bírunk azért, mert törpe nemzet vagyunk, mert
szegér sorsot márt ránk a gondviselés és mert ez
a kamoaszságából egyszerre világvárossá serdült
Budapest nem tud mindent azonmal pótolni, amit az
idegenforgalom — nélküli, hosszú-hosszú évtizedek
nem alkothattak meg. Ne vádoljunk senkit a mult-
öl, senkinek sincs itt mulasztása, mert a mi ide-
genforgalmi fejlődésünk egy-két lelkes ember föl
lépésével valósággal mesebeli gyorsasággal fej-
lődött.
De ismételjük — legyünk óvatosak. Hiszen
tele a szivünk ággyal, hogy minél nagyobbat,
minél grandiózusabbat alkossuk, de meg kell mérni
az erőnket ós számolnunk kell a lehetőséggel. A
figyelmeztető szó talán a mienk, de az adatokat
nem kevésbbé megbízható személyiség bocsátotta a
közvélemény elé, mint m , Bornemisza Géza ke-
reskedelmi és iparügyi miniszterünk. Neki hivata-
los adatok állanak rendelkezésére és ezekből állapí-
totta meg, hogy ma Budapesten összesen nyole-tiz-
ezer ágy várja a külföldieket. De egész Magyaror.
szág is legfeljebb ennek duplájával rendelkezik.
Hogy csak a normális kereteket vegyük, szembe
állítjuk ezzel azt, hogy Ausztria összesen 360.000
vendégággyal rendelkezik, de egyedül Badgasteinban
ugyanannyi fekvőhelyet tudnak a vendégek szá-
Ta előteremteni. mint ma egész Magyarországon.
Hát mi eddig mindig azt hallottuk, hogy kétszáz-
ezer körül lesz azoknak a külföldieknek a száma,
akik az eucharisztikus kongresszus alkalmával Bu-
estre forrnak tódulni. Hátha a Bornemisza-féle
adatok szerint az eucharisztikus kongresszus ven-
dégeit szét tudjunk szórni kicsi kis Csonkamagyar-
országunkban. akkor is 189000 hitbuzgó vendég, aki
a legszebb álmokkal jött Budapestre, fekvőhely n6l-
kül marad, Mi tudjuk, hogy a Bornemisza-féle és
a Szendy-féle számítások nem vágnak össze tökéle-
tesen, mert a polgármester sokkal — optimistább,
mint a miniszter és nvilván neki lesz isaza, mert
hiszen Bndanest áldozatkészság nem fog határt
ismerni. Nekünk azonban az a véleményünk, hogy
ne lerven az encharisztikus lágkongresszusnak
nemesnk egyetlen erv olyam vendé: sem. aki nem
jut árvhoz. de olyan se, aki nem jut igényeinek
megfelelk ellátáshoz. Tehát az óvatossárnak olyan
fokát kell pródnkálni, amivel ennek az orszá
jóhírét, becsületét. magyaros vendéglátásának dicső-
ségét száz százalékig meg tudjuk védeni.
Mi nem akarjuk most itt föltalälni a Kolum-
bus tojását. Ha a kereskedelmi miniszter tudja azt,
amit tud és a polgármester is tudja azt, amit tud,
akkor az eucharisztikus kongresszus rendkívüli
apparátnssal működő intézőbizottsága is tisztában
van mindennel. Ök lesznek nyilván a legóvatosab-
bak és ha kell, megszűkítik a méreteket, az ország
terjedelméhez szabják a vendégek számát, mert in-
kább kevesebb dicsőséget arassunk, mint hogy le-
méző és méltatlankodó, de jogosan méltatlankodó
kritikával illessenek majd bennünket. Föl kell vetni
A
Szendy Károly polgármester
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
a kormánnyal meg ndult tárgya ásokról a deficit elün
az all almazottak fizetésemelésérő!), a Nemzeti
érdekében,
tefése
Színház, a Sporiközpont és a BNV e helyezéséről, a hatal-
masan lüktető várcsrendezési munkákról és más Idö-
szerű kérdésekről
Szendy Károly polgármester
egyre sűrűbben távozik el a hívatalából.
akik a polgármesterhez bejutni
választ kapják,
tárgyal.
végre szűkszavú közlemény bejelentette,
város vezetősége a belügyminisztert
minisztert tájékoztatta a fővárosi helyzet
a megbeszélések természetesen zárt
folynak le és teljesen bizalmas jellegűek.
mostanában
szeretnének,
hogy a polgármester házon kívül
A mult hét végén a Távirati Iroda útján
hogy
és a pénzügy-
mind-
Mindazok,
azt a
a fö-
ről. Ezek
ajtók mögött
A tanács-
kozások azonban a városházi politikai köröket mégis
erősen érdeklik, ezért a
munkatársa
Szency Kärely
polgármesterhez
éppen
Fővárosi
Hirlap
fordult, aki kérésünkre a következőket mondotta:
— A kormánnyal — mint
a hivatalos je-
lentésből is látszik — a tárgyalások már meg-
kezdődtek. Arra
kérdésre nem tudok felelni,
hogy mikor készülünk el a nagy anyaggal, mi
mindenesetre igyekszünk, hogy a lehető leg-
rövidebb időn belül meg legyen a megegyezés
az állam és a főváros között. Nagyon sok k
nyes ügy vár elintézé Nemcsak
eltüntetéséről kell
re.
olyan megállapodást kell kötni.
a defic
tanácskoznunk, hanem
hogy
véglegesen rendeződjenek a dolgok és
a fővárosnál ne ismétlődhessék meg a
mostani helyzet.
Körvonalazni kell az állam és a fő
körét és a helyes adómegoszlás
helyzetet teremteni, hogy a főv
feladatoknak meg tudjon felelni.
remteni a szükséges intézkedések
pénzügyi fedezetet.
rév
ros hatás-
vén olyan
város a rábízott
Elő
számára a
kell te-
Deficit és fizetésemelés
— Most azonban újabb nehézségünk is tá-
madt. Megjelent a köztisztviselői fi
léséről szóló rendelet, amely az 1933.
téscsökkentést kiküszöbölni kívánja.
kezések Budapestre is vonatkoznak,
rendelet azt mondja, hogy
ze eme-
évi fize-
A rendel-
illetve a
a főváros felemelheti a fizetéseket, ha
erre fedezet van.
Eszerint tehát a fedezetet meg kell találni és
most azt keressük, A fővárosi tisztviselők fize-
tésrendezésével kapcsolatban sok téves híresz-
telés látott napvilágot.
— Mindenekelőtt legyünk tisztáb.
hogy nemesak a köziga Ási
a tanítószemélyzet fizetésének rendez
azonban az ideát, hogy azt az óriási
amely nemcsak az
magyarországi Szent István-esztendő
latkozik, bontsuk Ebben a
nem azokról a katolikus hívekről beszélünk,
világkongresszus
akik Szent
elsősorban az eucharisztikus
nácskozásai érdekelnek, hanem azokról
István király csodálatos történelmi és
hitbéli alapja előtt kívánnak hódolni és
föld szépségeit, Budapest világvárosi
akarják megismerni. Mi csak fölvetjük a
tot, nem lehetne-e ezt az óriási tömeret,
érdeklődését a Szent István-év és Ma
iránt sikerült fölkelteni, négy-öt esoportb
geinkül látni, A Szent István-év varázsa
an
eucharisztikus kongresszus,
iránt megnyi-
pillanatban
es
éről van
érdeklődés:,
de a
akiket
ta-
magasztos
a magyar
nagyságát
gondola
amelynek
1rország
an vendé-
nem s20-
szó, hanem az üzemi tisztviselök, sót a munká
sok jövedelmeit is emelnünk kell. A főváros
nem válogathat, hanem minden egyes alkal-
mazottja számára csak egyenlő mértékkel mér-
het. Arról beszéltek, hogy a tisztviselők és a
tanszemélyzet fizetésemelése alig tesz ki töb-
bet kétmillió pengőnél. Kz tényleg így van. De
ha a közüzemi tisztviselők és a munká.
sok fizetését is felemeljük, akkor hat-
millió pengőre van szükség.
Igazságos is ez az elgondolás, mert hiszen az
üzemi tisztviselők fizetését a közigazgatási
tisztviselőkével együtt redukaltuk, tehát a
javítást reájuk is ki kell terjeszteni. A munká-
s$6k jövedelmét ugyancsak 1933-ban esölkentet-
tük. Nem olyan könnyű dolog a mai viszo-
nyok tt hatmilliót előteremteni, de min-
denesetre megvan bennünk a hajlandóság és
a jóakarat, amit talán nem is kell külön
hangsúlyozni. A nagy nehézséget az okozza,
hogy amúgy is deficites költségv stésünk va
a hivatalosan megállapított hiányon kí
gondoskodni kell még a légvédelmi kiadások
2% milliójáról is, tehát, ha mindent számí-
tásba veszünk, úgy
a hivatalos deficitten kívül még 8%
millió pengőt kell előteremtenünk.
— Milyen hangulat mutatkozik a
mánnyal folytatott tárgyalásoknál?
— A legbarátságosabb szellemben folynak
kor-
a megbeszélése k, ami természetes is. A kor-
má méltányolja a főváros nehéz helyzetét
és azt az emberfeletti törekvést, amellyel ren-
det akarunk teremteni. Nagyon
kedvező atmos2 t teremtett Zsitvay
Tibor felszólalása a közgyűlési terem-
ben, valamint Harrer Ferenc tárgyila-
gos, nyugodt be e és a közgyűlés
valamennyi pártjának egyöntetű állás-
foglalása.
A főváros méltányosságot kér az államtól
és,
úgylátszik, ezt meg is kapjuk. Természetesen
tisztában vagyunk azzal, hogy a kormánynak
sem könnyű a helyzet Végleges megállapo-
dás még egyetlen kérdésben sincs, de nagyon
sok problémát sikerült már helyesen megvilá-
gítani. Maga az a tény, hogy a főváros pénz-
gyi helyzetének tisztázásót a börülményök
szekapcsolták a főváros alkalmazottak fizetés-
javításával, azt eredményezi, hogy az összes
kérdések elintézését még ebben az esztendőben
keresztül kell vinni, hiszen
a főváros alkalmazottainak a maga-
sabb fizetéseket január 1-én már folyó-
sítani kell.
Os
az eucharisztikus kongresszus rövid idő-
tartaln , hanem azt beragyogja az egész nagy és
szent esztendő, Azt a hatalmas egyházi, kulturális
és országismeretető programot pedig, amelyet erre
az esztendőre nyilván tökéletesen fognak összeállí-
tani, az év különböző időszakaiban négyszer-ötször
nyugodtan meg lehet ismételni.
Óriási értékek forognak kockán, minden
tosság, minden meggondoltság a legtökéletesebb mér-
ritkozhati
is
óva:
tékben indokolt. Biztosak vagyunk, hogy a magyar
közélet minden komoly és a nagy nemzeti szempon-
tok szem előtt tartó tényezője bele f mélyedni
azoknak az aggodalmaknak a mes ába, amely
xgodalmakat mi itt lelkiismereti kötelességünknek
véltünk elmondani.
--- Page 322 ---
FOOT TÜRLEP
Budapest, 1937 december 1.
E IDEE
Megvan a remény arra, hogy a rendelkezé-
sünkre álló másfél hónap alatt sikerülni fog
végleges megállapodást létrehozni.
Sportközpont
és BNV a Lágymányoson
—A napilapok fogla alkoztak a lágymányosi
feltöltött vízi 7 sével, Mindenki sürgeti
a Lágymányos , felmerült az a gon-
dolat is, hogy itt 7 az állandó kiállítási terü-
let, viszont a Nemzetkuzi Vasár vezetősége to-
wvábbra is a Városligetben eretne maradni.
Polgármester úr elnöke a Nemzetközi Vásárnak
is és rt érdeklődünk előre a nagyjelentőségű
döntésről.
— Igen, én is olvastam azokat a nyilatko-
zatokat, amelyek ezt az ügyet végre helyes
megvilágít helyezték. A fővárosnak való-
ban az a Ti álláspontja, hogy a kiállítási
területet a Lágymányosra viszi. Azonban
nem szabad abba a hibába esni, hogy
a kiállítók nélkül csináljuk meg a szá-
mitäst.
A Nemzetközi Vásár legtöbb kiállítój:
nem ı szeretne elmenni a Városligetből és az ü
deti világna A felto; sa, hogy a Nemze
Kközi Vásár ban fekvő
Városliget a CT OLE 2 is érvel
nek, hogy az állandó tárlati épületek rendesen
egyhangúak és a budapesti vásároknak eddig
éppen az volt a varázsa, hogy
sok apró, ideiglenes pavillonból állot-
tak és változatosságukkal, színességük-
kel hatottak,
beé;
Ezek mellett az érvek mellett nem lehet.
könnyedén elmenni, de vannak még speciäli-
san városi szempontok amelyek amellett
inak, hogy a mostani helyzeten ne változ-
tassunl:. Vá ligetnek nincs mír meg a
régi látogatottsága. A elszunnyadt,
a Stefániaúti-korzó m s ha az András
sy-út környékéről elvisszük még az életnek ezt
a csíráját is, nem tudom, hogy jó szolgálatot
feszünk-e a köznek? Ezt még alaposan meg
kell fontolni.
— A Lágymányos
Nákorkertet —
nesen erre a c6lr
bizonyos területeit, így a
tettük közbe — a főváros egy
vásárolta meg.
fővárosi célokra. A s
amint.
— Igen, fö
sell itt létesítenünk
nyilatkozatában már
ortközpontot
"y Zénó
ki is Nem sza-
bad azt hinni, hogy a sportk ámára
elég ez a kis hely. Minden valószi sze-
rint olyan nagy területre lesz szül hogy
a rendelkezésre álló területet e
foglalni. A :
terveink vannak,
a döntés nemso
zpont . létesí
, amelyek most érlelődnek és
ára meg is történik, A Köz-
munkatanács a terveket elő ítette és beter-
jesztette Hóman kultuszminiszternek. A kul
miniszter úrral én is tanácskozom és a
yalások remélhetően olyan megoldást hoz
nak, amelyek minden igényt ki fognak ele
teni. A Lágymányos mindenesetre olyan fej
ós előtt áll, amelynek megvalósulása esetén
ez a nemzedék büszke lesz majd az alkotásokra.
Bz új Nemzeti Színház
A kultuszminiszterrel csupán a sportköz-
pont létesítéséről folynak a tárgyalások?
— Szó sincs róla .kell dönteni a Nem-
zeti Színház létesítésé Nagyon helyesen
állapította meg a Fővárosi Hirlap legutolsó
száma, hogy
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV.,
szobrászok
Teloton:
Czobor-utca 6.
297-730.
Rakonczai József
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és mülakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel: 187-907.
Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
T E L E F O N: 29-03—71, 49—81—17.
Kovács A. Ödön
gépészm érnök
Központi fütés-, vírvereték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
Lorenz Károly és Falusy János
szobrász és műköüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel.297-752
!
|
|
|
!
{
!
j
|
!
|
!
{
|
|
|
|
!
mindenekelőtt a Nemzeti Színház telkét
kell kijelölni.
Úgy gondolom, hogy legalkalmasabb a
4Forum-terv elképzelése, amely szerint a Nem-
zeti Színházat az Erzsébet-térre kell tenni.
Persze annak is vannak még akadályai. A
kultuszkormánnyal folytatott tárgyalások
már eredménnyel biztatnak. Megvizsgáltuk a
Grassalkovich-féle telek ügyét. Azt beszélték,
hogy az örökhagyó hagyománylevele értelmé-
ben csak ide lehet építeni a színházat. Először
is legyünk tisztában azzal, hogy Grassalko-
vich a teleknek csak egy részét hagyomá-
zta a Nemzeti Színházra, a többi: telek-
irlás után jutott a Nemzeti Színház birto-
kába, A mostani teleknek körülbelül az egy-
harmada a hagyományozott telek. A jogi kér-
dés eldöntése még folyamatban van, de a végs
6 setében valami cserét lehet majd csi-
I A fővá Erzsébet-téren ingyen bo-
csátja a telket a Nemzeti Színház számára és
a Nemzeti Színház régi telkét értékesíteni
tehet. Azon a környéken most nagyon drága
a telekár, tehát
elég jelentős összeg
célra a telekeladás
Általánosságban má
ha mindent számí
jutna a nemes
következtében.
megvannak a tervek és
ba veszünk, úgy
körülbelül tízmillió pengőre van szük-
ség a Nemzeti Színház felépítésére.
Ha sikerül a telekértékesítést elintézni,
ötmillió rendelkezésünkre áll, tehát
csak ötmillió pengő fedezéséről kell
gondoskodnunk.
A kormány elfogadta Zsitvay "Tibornak a
k gyűlésen tett azt az indítványát, hogy a
főváros indítson gyüjtést és maga is adjon
bizonyos összeget paholyepitesi vállság címén.
Ha a társtörvényhatóságokhoz fordulunk, fel-
tétlenül kapunk segítséget, sőt a magyar tár-
sadalomra is számíthatunk, hiszen az új Nem-
zeti Szinház létesítése valóban nemzeti érdek.
Ezen az úton haladva, a Nemzeti Színház fel-
építése nem fog sokáig váratni magára.
Kialakul a Fórum
— A Förum-tervek kezdenek lassan meg-
érlelődni és a Madách-út megnyitásával kap-
esolatban sokan gették az új városháza fel-
építését is. Hozzá tud látni a főváros az új
városháza megépítéséhez?
szolgál válaszolta a
kialakulnak a Ma-
vonalai. Meddig kel-
— Nagy örömömre
polgármester, hogy már
dách-út torkolatának kö
lett erre az új útyai várni! A Käroly-körüt
most már imponáló módon épül és az An-
drássy-úttól egészen a Rákóczi-útig ez az ol-
dal hatalmas házakból, vagy mondjuk bér-
palotákból áll. Az Akadémia pítkezése fogja
befejezni a sort: a régi V zö-palota lebon-
tásához hamarosan hozz és így az
építkez sek ezzel lezárulnak. szeretnék
hozzálátni az új központi városháza építéséhez,
mert lehetetlens hogy a Károly-körútnak
csak az egyik oldala legyen kiépítv ügye:
lőre azonban a fővárosnak erre nincs pénze.
Hangsúlyozom, hogy egyelőre és arra gondo-
og? hogv amíg a Madäch- -út orkolata kiépül
a belső Frzsébetváros uj ítése megkez-
dődik, legalább három év eltelik. Tiz nagyon
hosszú idő. — Addig legnagyobb, vagy
mondjuk — [le ősebb városrendezési
feladatokon túl leszünk és
talán gondolhatunk a saját
felépítésére is.
portánk
Senki sem tagarhatja, hogy hatalmas mérték-
ben fejlődik Budapest. A balatoni kivezető út
után hamarosan elkészül az óbudai kivezető
út, folyik az angyalföldi szivattyútelep épí-
tése, amely Budapest legnagyobb közmun-
kája, a Tabán kialakulása elé tornyosuló há-
zakat jövő tavasszal feltétlenül lebontjuk,
éppen most állapodtam meg az egyik ház-
tulajdonossal: az utunkban álló házak hközül
még csak egyet kell megszereznünk. A napok-
ban néztem meg a Bazilika előtt a templom
főbeiáratát eddig elzáró házak lebontását, az
új tér nagyon szépen alakul ki és hamarosan
teljes pompájában bontakozhatik ki a Ba-
zilika, Budapest egyik legszebb épülete.
— A Krisztinában felépítettük az új leány-
gimnáziumot, amely azelőtt a Várban volt.
Ez egyike Budapest legszebb modern épületei-
nek, A jövő év tavaszán rendezzük a díszbe-
mutatót, mert bizonyos javításokat még ke-
resztül kell vinni. Mindezt csak azért sorolom
fel, hogy alátámasszam azt az optimizmust,
amely nemcsak bennem van meg, hanem min-
den városát szerető pesti emberben is. A mi
városrendészeti terveink nem álmok, hanem
azokat meg is tudjuk valósítani. Ha mindeze-
ket elgondoljuk, úgy talán megvan a remény
arra is, hogy megépítjük majd az új központi
városházát és ezzel a Károly-körútnak mási
oldala is kiépül.
*
Szendy Károly polgármester derüshangú nyilat-
kozatából meg lehet állapítani azt, hogy a tárgyu-
lások a kormány és a főváros közt a legjobb meder.
ben folynak és sikerülni fog olyan megoldást találni,
amely megvédi az állam érdekeit, de emellett előbb-
reviszi a főváros sorsát is.
Vadkacsavadászat
a Dunaparton és más
pesti históriák
Irta: RADÓ RICHARD
Művészi rézmetszetek kerültek kezembe. A Tégi
Pestet ábrázolják az 1800 előtti és utáni időkből. Az
egyik képen látható az a hajóhíd, mely a mostani
Lánchid helyén állott. Azon bonyolították le a köz-
lekedést Buda és Pest között. Kii sen érdekesek a
pesti oldal képei, a rakpartról, a piacokról és a Bel-
város romantikus utcáiról. E képek láttára szinte
irigyli az ember az akkori világot, amely a békesség
és szeretet korszaka volt. Igaz, hogy a kultúra még
n kezdetleges állapotban volt és a művelt nyugati
dllamok fővárosaihoz képest Pest egy elhanyagolt
vidéki város képét nyujtotta. A mostani generáció
például el sem tudja képzelni, hogy abban az időben
a Dunaparton még szemetdombok díszelegtek és
vadkacsákra vadásztak ott. A mostani házsoroknak,
hoteleknek nyoma sem volt, ezek csak évtizedek
múlva épültek. Mindezt figyelembe véve, megállapít-
ható, hogy a világnak kevés városa dicsekedhetik
oly gyors fejlődéssel, mint a mi Pestünk.
Nézzük a beszédes számokat: 1860-ban Pesten 3137
ház volt, 1864-ben 5469. A következő esztendők, külö-
nösen a nyolcvanas és kilencvenes évek jelentékeny
emelkedést mutatnak e téren. Az építőipar konjunk-
turája a Bárczy-korszak idején érte el tetőpontját,
amikor nagyarányú köz- és magánépítkezések voltak
a fővárosban. 1900-ban már 10.321 háza volt a pesti
résznek, 1930-ban 15. Budának 1869-ben 4092 háza
volt, mig 1930-ban 10.383.
A pesti házak, akárcsak a budaiak, 1800-ban túl-
nyomóan földszintesek voltak, csak itt-ott lehetett
emeletest látni. Már nagy haladásr. sznek tanu-
ságot az 1860-as esztendők, amikor egymásután épül-
tek a két-, három-, sőt négyemeletes házak, A leg-
nagyobb eltérési mutatja a város költségvetése.
1800-ban Pest város évi kiadása 112.840 pengőforint,
1864-ben 1. 000 forint, míg 1930-ban 145,927.567
pengő a főváros, vagyis Pest és Buda kiadása.
A főváros rendezése, utcdinak és tereinek eszté-
tikai kiképzése a hatvanas években indult meg. A
Lánchíd-tér (most Ferenc József-tér) előtti rakpartot
1864-ben szabályozták. Széchenyi szobra már ott
állott az Akadémia palotája előtt, a szobor melletti
parkban szökőkút volt. A főváros büszkesége és lát
ványossága a moslani Ferenc József-tér volt, mert
palotáival nagyvárosi jelleget adott Pestnek. Még
most is ott áll a nevezetes Lloyd-palota, ahol évek
hosszú során keresztül az országos szabadelvű párt-
kör helyiségei voltak, A Fürdö- (most Tisza István-)
utca sarkán, a Kereskedelmi Bank székházának he-
lyén állott a Diana-fürdő és a Koburg hercegi pa-
lota, a szomszédos Mérleg-utca sarkán, a mostani
Gresham-palota helyén Nákó Kálmán gróf hatalmas
bérháza és a Béla- (most Vigydzö-) utca túlsó sar-
kán az István főherceg-szálló, amelynek az öreg
Gundel volt sokáig a tulajdonosa. A felső rakpart
már 1861-ben készült el, 120 öl hosszúságban. A mun-
kdlatok 346.500 forintba kerültek, de ez az összeg
megtérült a rakparton levő városi háztelkek eladá
sából. Az al: rakpartot 1861-ben kezdte építeni
Discher József épít Reitter Ferenc európai
h mérnök és akadémikus tervei szerint és ellenőr-
zésével.
Pest város kulturális és művészeti élete csak a
hetvenes évek végén kapott örvendetes lendületet, a
kilencvenes években már virágzóban volt. Az abszo-
lutizmus sötét korszaka elnyomott minden magyar
| törek akár politikai, akár társadalmi, vagy kul-
turális téren. A legszomorúbb volt a színművészet
sorsa, melynek tengődés jutott osztályrészül, akár-
csak a szabadságharc előtti időkben. A mostani
Mária Valéria-utca és a Régi posta-utca sarkán levő
szép bérpalota helyén állott a Rondella, egy vár-
toronyszerű épület, ahol 1800-ban még német színi
előadások voltak és csak 1812-ben, mikor a német
színház felépült, költözött oda a magyar társulat.
Ennek Kultsár István volt a direktora, A városi
szépítőbizottság sürgetésére 1815-ben lerombolták a
Rondellät, a török időknek ezt a maradványát. Jel-
lemző az akkori gazdasági és megélhetési viszo-
nyokra, hogy Kultsär egész színtársula-
tának havi gázsija kétszázhuszonöt
pengöforintot tett ki. A társulat prominens tagjai-
nak havi tizenkét pengöforint, Lavottának, a hi-
res zeneköltőnek, ki a színház karmestere volt, havi
hat pengőforint fizetést adtak. Ilyen sztárgázsik vol-
tak a Tégi időkben.
Vágó Pál
Hat. eng. villanyszerelési és műszaki vállalat
FŐVZLET.
XI., Horthy Miklós-út 21. e Telelon: 268-086.
FIÓKOK:
XI., Horthy Miklós-kürtér 7, e XI., Horthy M.-út 62,
ig
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Lóvorseny-tár mellett
Telefon : 296-832
Schönwald Nändor
épületbádogos-, 7037-,
! és csatornásási vállalat
| Budapest, II., Zárda-ut-a 16. e Teleten: 155-114.
mwizvezeték
--- Page 323 ---
Budapest, 1937 december 1.
Huszär Aladär a Tärsadalom-
biztosító kórházépítési akciójáról
Öt millióba kerül a Tisza Kálmán-téri balesetkór-
ház — A reumakórházat nem a Városligetben, |
hanem a Lukácsfürdő mellett építik fel |
Aladär dr., Budapest volt föpolgärmes-
öke, egy pillanatig sem
szünt meg érdeklődni a főváros ügyei iránt. Tulaj-
donképpen most is törvényhatósági bizottsági tag
és csak azért nem jár el az ülésekre, mert az új fő-
városi törvény szerint oknak a bizottsági tagok-
nak, akik hivatalból tag. a törvényhatóságoknak,
nincsen szavazati joguk, már pedig a volt főpol-
gármester nem hajlandó magát másodrendű bizott-
sági tagnak degradálni. Huszár Aladár dr. szerint
a régi törvény rendelkezéseit kellene visszaállítani.
amikor a hivatalból kirendelt bizottsági tagoknak
ugyanannyi joguk volt, mint azoknak, akiket a
polgárság választott meg.
Huszár Aladár dr. minden alkalommal a leg-
nagyobb készséggel áll a főváros rendelkezésére,
továbbra is ápolja a barátságot a főváros vezetői-
vel, a vezetése alatt álló OTI nemcsak Budapest
lakosságának tekintélyes részét részelteti orvosi- és
gyógyszerellátásban, hanem az OTI tartalékalapjai-
ból jelentős Öö: sgeket bocsát a főváros rendi
zésére, amely kö kből azután a főváros k
Jele hasznos beruházásokat ei; zöllet. Ettől
getlenül az OTI maga is létesít a magyar fővárosban
olyan fontos közegészségügyi intézményket, amelyek-
nek jelentőségét letagadni nem lehet. Mint ismeretes, a
Tisza Kálmán-téren épül az OTI balesetkórháza, a
Fővárosi Hirlap most atheti azt is, hogy e kór
házon kívül még egy másik kórházat is épít az OTI:
a Szent Lukács-fürdő mellett új reuma-kórházat
létesít, Ez a kórház kizárólag az OTI-tagoknak fog
rendelkezésére állni.
Két hatalmas. 200—200
ről van szó.
Huszár Aladár dr.
volt főpolgármesterrel,
aki a Fővárosi Hirlapnak az új kórházépítésekről
a következőket mondotta:
— Az OTI
Tisza Kálmán-téren.
Huszár
tere, jelenleg az OTI
kórház létesítésé-
baleseti
A
építjük fel ezt az új ségügyi intéz
ményt. A kórház az Al és egy most
nyitott új, névtelen utca között van és a Tisza
Kálmán-tértől egészen k a Fiumei-
útra. A betonalap már elkészült és hamarosan
hozzáfogunk a többi munkához is.
Csak a kőműves- és földmunkák más-
félmillió pengőre rúgnak. Az egész
építkezés 5 millió pengőt igényel.
Ez lesz Budapest egyik legmodernebb kór-
háza. Az OTI kiváló szakértőket küldött ki
külföldre és a külföldi tanulmányozások és
tapasztalatok alapján építjük meg az új kór-
házunkat. Ezzel az új 200 személyes körh al
nagyon sokat fog nyerni Budapest közegész-
ségügye.
A másik kórházunk reuma-kórház lesz,
Elvben már megvan a határozat és most lá-
tunk hozzá a részletek kidolgozásához.
Ragyosó panoráma nyílik Destre
A reuma-kórház felépítését tovább ha- |
lasztani nem lehet. |
tervek merültek fel. Így szó volt
arról, hogy maga a főváros fog reuma-kór
házat építeni, erre vonatkozólag velünk is
folytak a tárgyalások, amelyek azonban meg-
akadtak. Tovabb pedig nem várhatunk.
A Szent Lukács-fürdő mellett szeretnénk
Különböz
az új reuma-kórházat felépíteni. A fürdő ve
zetőségével a tárgyalások megkezdődtek és a
szerződést hamarosan megkötj Ide is 209 |
személyes kórházat tervezünk és amíg a sa-
ját betegeinkről nem gondoskodtunk,
idegeneket nem fogadunk be. Az új
helyét is kiszemeltük. A Szent Lukäcs-für:
épületével szemben, az út másik oldalán van
kis melegvizű tó, amelyben források vannak.
A víz nagyon bőséges és a mi szükség.
leteinknek tökéletesen elegendő.
Az útnak ezen az oldalán van egy régi két-
emeletes ház, ezt akarjuk megvenni és mihe
a mi tulajdonunkban lesz, azonnal lebontjuk
és helyébe építjük az új kórh Meg vagyok
arról győződve, hogy az előkészületi munká-
latokkal nagyon hamar készen leszünk és
amint a jóváhagyás a felügyeleti hatóságtól
megérkezik, az építkezéseket azonnal meg-
kezdjü
Olyan tervről is hallottunk, hogy az OTI a
reuma-kórházat a fővárossal közösen, a Szé-
chenyi-fürdő mellett építi fel. Ez a terv most
már elesik? — kérdeztük.
— Mi a legszívesebben a fővárossal társulva
építettük volna fel a reuma-kórházat. Sajnos,
ez a terv nem valósult meg. Annakidején az
volt a feltevés. hogy a Széchenyi-türdő mellett
kút
az új ärte majd elegendő mennyiségű
melegvizet szolgáltat. Mint ismeretes. a kút-
egyelőre nem sikerült és ha tovább foly-
s majd a vízkutatások, mindenesetre még
hosszú idő elmúlik, amíg a városligetben kellő
víz állhat rendelkezésre. A régi
út vízhozama ugyanis nem elegendő és
így ezt a megoldást el kellett ejteni. A Szent
Iukácsfürdőnél olyan bőségesek források,
a melegvíz nagyrészét bebocsát Du
,. Meglepetés tehát nem érhet bennünket.
A — OTI most már akkor sem építheti
fel a kórházát a Városligetben. ha idő-
közben a fúrások következtében elegendő
víz állna rendelkezésre.
Arra is gondolnunk kell, hogy nem is ment
volna olyan könnyen építési engedélyt kapni a
Városligetben. Budapesten nincsen sok park és
a közönség zkodik ahhoz, hogy az eddigi
szabad területek ne épüljenek be. Ezt mi is
helyesnek tartjuk, és éppen ezért kénytelenek
vagyunk lemondani arról, hogy az olyan erő
t óhajtott reuma-. kórházat a fővárossal kö-
zösen létesítsük.
atárhegyoldal szabályozása után
A főváros a Közmunkatanács elé terjesztette a Vár-
hegy keleti lejtőjének beépítési tervét — Gyorsiramú
városrendezés Obudan
A városrendezési és magasépítési ügyosztály,
mint a Fővárosi Hirlap megírta, a legutóbbi időben
három jelentős várossza i tervvel foglalko-
zott. Ezek sorában legelőbb készült el az Őrmező
szabályozási terve, most nyert befejezést a Várhegy
keleti lejtőjének szabályazásáról és új beépítési
módjáról szóló terv és a legközelebbi időben készül
el az óbudai Hegyvidék szabályozási terve, amely-
nek elveit részletesen ismertettük.
Budapest új városképének kialakításához jelen-
tős mértékben járul hozzá a Várhegy keleti olda-
lának egyelőre térképeken, rajzokban és leírásban
élő új panorámája: az új városszabályozási és be-
építési terv, amelyet a városrendezési ügyosztály
nagy ügyszeretettel és ambicióval készített el és
amely
most került jóváhagyás végett a Közmunka-
tanácshoz.
— A Pestre néző Várhegyből, amely a városkép
szempontjából a pesti Dunapartról szemlélve a leg-
jelentősebb részlete fővárosunknak, — magyarázták
nokünk illetékes helyen, — teljesen — megoldottnak
csak a királyi Vár és az alatta lévő Várkert tekint-
hető, Igy a Halászbástya alatt elterülő városrész
tűzfalaival, rendszertelenül ugráló magas házaival,
szűk utcáival nyugtalan, zavart képet mutat. A
Halászbástya kilátónak épült, ‚az előtere azonban a
Batthyány-tértől a Lánchidig a legkevésbé sem szol-
gálja a kilátást. A forgalmi, egészségügyi és egyé
szempontok mellett ezeken hajt segíteni az új sza-
b
bályozási terv, amely a ivárosra megállapított
szabályozási tervhez — csatlakozva, a Hunyadi
Jdános-út felső szakasza, az Ilona-ufca, Franklin-
és a Kirdly-lepcsö által határolt területre terjed ki.
— A terv elkészítésénél a következő szempontok
játszanak szerepet: Nyugodt városkép pesti Duna-
partról nézve, a feltekintés lehetősége a Mátyás-
templomra és a Halász-bástyára a budai Dunapart-
ról, szabad kilátás a Dunára a —Halász-bástyáról,
összefüggő zöld terület kialakítása a Halász-bástya
előtti parktól a Korvin-tér parkján át a Duna-
partig, az utcák vonulását hangsúlyozó beépítés,
ahol lehet, egyes utcák kisvárosi jellegének meg-
őrzése,
általában a
utca, Vám-utca, Margit-rakpart, Clark ieh Ai !
|
hegyoldalnak megfelelö kor-
szerű beépítés.
Közlekedési szempontból a Fő-út mellett a |
Hunyadi János-út mutatkozik fontosnak,
terv ennek az útnak nyugati oldalát a S:
és Csónak-utoca között 3 méterrel kiszélesíti.
Már a régebbi szabályozási tervben szerepelt
egy, a Halászbástyától a Dunapartig vonuló lépcső.
Az új terv ennek a lépcsőnek gondolatát helyben-
hagyja és a lépcsőt a megnyitandó
új parksávba
amoly a tervnek egyik fő
zi. Ez a parksáv,
5 haladva, a Fő-
érd: ze, a Dunapartítól felfelé
utcáig 20 meter szélességű lenne, majd a Korvin
tér mai parkjához csatlakozva, azon túl a Dondti-
utcáig 25 méter szélességű lenne.
ész sereg szük, gyak-
ű utca és lépcső kiszélesíté-
sét, több helyen a h Ö ávolság növel6-
sére elő. létesítésé lépcsőgyalog-
utak nyitását, szögletek letompítását írja elő.
Az egész terület beépítésére csatlakozó
udvaros, szegélyes rendszert
állapít meg. A tetőket illetőleg, nem lapos, hanem
magas tetőtipus mellett foglal állást. Az épületek
maga. át sok helyen a lejtőjelleg megóvása cél-
jában kkenteni kívánja. Általában a Dunaparton
utoán 5 emeletes, a Hunyadi János-úton 3—4
etes, a Donáti és Toldi Ferenc-utcában 2 emele-
Ilona- és Csónak-utcában magas földszintes,
bi utcákban általában 3 emeletes épületmagas
ságot állapít meg.
ran 4—6 méter széles
— Budapesten egészen új a párkánymagas-
ságok kötelező csatlakozó rendszerének elő-
írása.
parkánymagasság egyáltalában
nem volt probléma, azután több házból álló sorok
számára szabtak meg egyforma pátrkánymagassá-
got, itt azonban minden háznál külön, egyéni a pár-
Valaha, régen, a
kánymagasság, amely megfelelő átmenetekkel csat-
lakozik a következő ház párkányához. zzel a lej-
tős hegyoldalna megfelel: speciális és etílusos
építkezési mód alakul ki a
Addig is, amíg az új beépítés
szabályo: terv több utca egyes
Várhegy keleti oldalán.
megtörténik. a
házain a legfel
sőbb emeletek lebontását, n ny helyen egész épü-
letek lebontását hozza a kilátás érdekében javas
latba.
Porrbolják Óbudát,
hogy újjáépíthessék
Az óbudai városrendezés
céljából a székesfőváros rendkívüli inte
tesz. Fokozott iramban folytatja a k
és ezeknek minél ütemesebb lebonyoli
körülbelül 10 hitelt
gyors keresztülvitele
sa céljából
millió pengő
igénybe.
1jtaná
bavételéhez
vesz
azt a forgótőkét,
szü es,
összeg ny
birtok
A. szóbanforgó
amely az ingatlanok
az összeget azonban kiegészítenék azok a bevételek,
amelyek az új városrendezési tervek fi lembevó-
telével kialakuló építési telkek értékesítéséből fog
nak származni.
A III. kerület e részén egyébként már szeptem.-
ber óta teljes erővel folynak a bontási munkálatok,
ezidőszerint
a Mailäth-uteäban
ház lerombolásán
és a Miklós-utcában 38
dolgoznak a munkások.
Még a tél folyamán sor kerül a Lajos-utca, Pa-
csirtamező-utcea és Kiskorona-utca mentén fekvű
további 10 ház lebontására, ami, ha megtörténik,
6000 négyszögölnyi szabad terület fog rendelkezésre
állani. Ezen a területen nyomban keresztülviszik az
előzetesen megállapított városrendezési terv el6
írásait és az új útvonalak kijelölése után [fenn
maradó telekrészeket beépítési célokra a főváros
azonnal áruba bocsátja.
A városrendezési ügyosztályból nyert értesülés
szerint a III. kerületre megállapított teljes város-
rendezési terv lebonyolítása három-négy esztendő
alatt fog befejeződni, tehát teljesen készen Jesz arra
az időre, amikor az óbuda—ujpesti hídat rendelteté-
sének átadhatják,
Victora és Társa
orvosi fecskendők gyártási és javítási üzeme
Budapest. 1., Maros-utra 27. @ Telefon: 155-192.
5z, csőkapcsoló-
tések, armaturák,
vízhez és
Csövek
fürdőszobaberendezések
Budap
Váci-ú
est, V.,
: 30-32.
Schlesinger Alajos
--- Page 324 ---
TOVAÁROS TRIAP
Budapest, 1937 december 1.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Közgyűlési napirend
a pártérlekezlet előtt
A főváros december 10-iki
készítésére november 30-án,
Tibor dr. elnöklésé ért
zeti Egység Fővárosi Pártja
közgyűlésének elö-
Zsitvay
tartott a Nem-
dden este,
letet
Az elnöki bejelentések után az előadók egész |
sora terjesztette elő a közgyűl ysorozat anya
gát, amelyet előzőleg szakbizo tárgyaltak le.
Aladár dr. került sorra
függőkölcsönök — meghosszabbításár
Elemér a tüzoltöti
Ágok
Deményi előadásában
uz 1930. évi
szóló előterjesztés, Kerte
szakon rendszeresített állások létszámának emelé- ;
séről, Vályi Lajos dr. a közkórházi igazagtótőorvo- |
Sok részére a IV, f y megnyitäsärcd
Dorner Gyula a Värosl
kiállítási csarnokra vonatk
], Wellisch Andor a khatárok megjelölés
ről szóló szabályrendelet módosításáról, Katona
János a zuglói evangélikus templom céljára, vala-
mint a fedett sportcsarnok céljára telekátengedés-
ről, Tóth Gábor a Batthyány-téri vásárcsarnok át-
alakításáról, Hegedüs Bertalan dr. a munkanélk
liek é einek megóvásáról, Sárkány Ferenc az
egyesített alapítványokról, Dongó Orbán a tandíj
szabá tról, valamint a Szent I
János-kórházakban fogászati osztály szervezéséről,
Szentesi József a szakorvosi cím használatával
kapcsolatos segédorvosi szolgálati idő meghosszab-
bításáról és a Kiserdö területén 100 kislakás 6pi- |
téséről, Hajnóczy Béla az autótaxik viteldíjsz
sának bb megállapításáról, Gazdy Jenő több
előljáróság átala ási munkáiról tett előterjesztést,
míg többféle póthitel engedé tésének Juhász Jenő
dr, Hencz Lajos dr., Gazdy Jenő, Pályi Gyula d
Nagy Ferenc és Hegedüs Bertalan dr. volt az elő-
adója.
Vályi Lajos dr. főtitkárhelyettes terjesztett elő
még több napirendi pontot és beszámolt a szerve-
zeti kérdésekről.
tervezett kertész
Óó határozat módosít
Ünnepi hangulat
a pártban
Rőder helyettes miniszterelnök láto-
gatása — Zsitvay Tibor és Szendy
Károly a párt kiváló munkássá-
gáról — A tisztifőügyész ünneplése
Ünnepies estéje volt a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjának a csütörtöki pártvacsora, amelyet meg-
előzően megtisztelő látogatásban volt része a párt
vezetőségének, Este hét órakor Zsitvay Tibor dr.
várteluök tá á xan felkereste a pártkört Röder
Vilmos honvédelmi miniszter, a távollevő miniszter-
elnök h Zsitvay Tiborral és Terbócz Imre
kormányfőtanácsossal, a párt főtitkárával az elnöki
terembe vonult az előkelő vendég, aki rövid tartóz-
kodás után elhagyta a pártkört.
Este fél kilenc órakor kezdődött a heti párt
vacsora, amelynek jelentőséget adott, hogy a va-
csora keretében ünnepelték Feigler Károly dr.-t, a
székesfőváros újonnan — megválasztott tiszti fő-
ügyészét. A vacsorán, amelyen Zsitvay Tibor dr.
pártelnökkel az élén nagy számban jelentek meg a
párt tagjai, résztvett Szendy Károly polgármester
is. Többek között ott volak még:
Harrer Ferenc v. miniszter, Terbócz Imre, Pőzel Ist-
ván dr., v. Tóth Andr országgyűlési képviselők,
Nagy Antal felsőházi t I (
Hegedüs Bortalan
v. nem
Juhász Jenő dr., Katona J , Kertész ér, Köve
fiklós dr., Gyula dr Tstvá
or törvényhatósági bizottsági tagok, $Szilág
Ferenc, a pártkör háznagya, Hoór-Tempis Mór egyetemi
tanár, Balogh Rudolf esperes, Takács János dr. plébú-
nos, Girardi Tibor, Bernáth István tanár, Fülöp Endre
kerületi elnök és még n on sokan mások.
Pályi Gyula dr. törvényhatósági bizottsági tag
üdvözölte a párt nevében rendkívül meleg beszédben
Feigler Károly dr. tiszti főügyészt és benne a ki-
váló jogász, a nagy munkabírású, kitűnő tisztviselő
mellett a megértő embert, akinek minden ténykedé-
sében megmntatkozott a szíve is. Ezért ünnepli ma
Feigler Károlyban az egész embert.
A móly hatást keltő beszéd után zajosan ünne-
pelték Feigler Károly dr.-t, aki meghatott válaszá-
ban kiemelte azt, ami szivéhez legközelebb va
az autonómiának, mint az alkotmány integráns
részének tiszteletét. A — bizalom, — mondotta, —
amely személyével szemben — megnyilvánult há-
lára kötelezi és ennek kifejezéséül maradéktalanul
fogja teljesíteni azt, amit tőle várnak,
Szántay István törvényhatósági
PLASTILIT déstösvacoiar
es
bizottsági tag
színes assfalt műmasssából,
DONATH ALFRÉD
dapest, Csengery-u. 80. T.3 124-108
vátólpari szigetelő- és vegyianyagok gyára
köszöntötte ezután Takács János dr.-t, az új kelen-
földi plébánost. aki mint vendég jelent meg a párt-
ban.
Takács János dr. megköszönte az üdvözlést, örő-
mének adott kifejezést, hc a magyar embereknek
cbben a kiváló társaságában megjelenhetett.
Tibor dr. pártelnök emelkedett most szó-
netét fejezte ki a párt tagjainak a költ-
58 közgyűlési tárgyalása alkalmával kifejtett
higgadt és bölcs munkásságukért, amellyel becsüle-
tet szereztek a pártnak, Isten áldását kérte erre a
munkára, a púrt tagjait pedig arra szólította fel,
hogy így folytassák továbbra is munkálkodásukat.
Szendy Károly polgármester szólott most általá-
nos figyelem közben, Ugy érzi, hogy mint örömapa
van jelen, mert hiszen m tekinti az új fő-
ügyészt és az új plébánost, kit itt ünnepeltek.
Melegen üdvözölte ezulän a pártot a költségvetés
tárgyalása folyamán tanusított kiváló magatartá-
sáért.
A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után a párt
vendégei emelkedett hangulatban sokáig
maradtak még együtt.
Bessenyey Zénó avatóbeszéde a — Lipótvárosi
Polgári Kaszinóban. A Lipótvárosi Polgári Kaszinó
szerdán, december 1-én avatja fel a Szent István-
körúton lévő új. helyiségeit, ünnepi vacsora ke.
retóben, A vacsorán az ünnepi beszédet Bessenyey
Zenő dr. képviselő, a Közmunkatanács elnöke
mondja. Felszölal még Szurday Róbert képviselő és
több fővárosi bizottsági tag. A vacsora fél 9 órakor
kezdődik.
A magánalkalmazottak problémája. A Nemzeti
Egység Fővárosi Pártja magánalkalmazotti szak-
csoportja Terbócz Imre országgyűlési képviselő el-
nöklete mellett elnöki tanácsülést tartott, amelyen
többek között résztvett Vályi Lajos dr. törvényható-
sági bizott i tag, Dunay Béla társelnü Gerő Zol-
tán ügyvezető elnök és a kerületek kiküldöttei nagy
számban, Vályi Tajos dr., a szakcsoport társelnöke
ismertette a pártelnökség álláspontját, amely ma-
tette a szakcsoport előterjesztéseit a felsőházi
képviseletet, a magánalkalmazotti kamara felállítása
és a külön adó eltörlésének tárgyában. Ezek-
ben a nagy horderejű kérdésekben az illetékes kor-
mántyényezők legmesszebbmenő támogatását kéri a
párt, Gerő Zoltán ügyvezető elnök a magánalkal-
mazotti kamara felállítására vonatkozó előterjesz-
tése után az iparügyi miniszter által benyujtott
rendelettervezetek tárgyalását javasolta. Dunay
Béla társelnök a külön adó eltörlésére vonatkozó
javaslatát tárgyalta az elnöki tanács, amely úgy
döntött, hogy a pénzügyminiszternél fog eljárni a
párt elnöksége, hogy a külön adó teljes eltörléséig a
törvénycikk 10-ik szakaszát hatálytalanítsa és 1938
január hó 1-i érvénnyel az áthárítási rendelkezés
felfüggesztése kormányrendelettel m: í ék. A
folytatólag rendezendő szakcsőporti 3) napi-
renden tartják a felvetett kérdéseket oly formában,
h a kerületi gyűléseken való részvételre fel-
kérik a társeln ket: Remenyi-Schneller Lajos dr.,
Pözel István dr., Erődi-Harrach Tihamér dr. és
Usetty Béla dr. országgyűlési képviselőket.
Juhász Jenő ünneplése, Ünnepe volt a XII kerü-
letnek. Vitéz nemes Juhász Jenő dr. gazdasági főta-
nácsos, törvényhatósági bizottsági tagnak rendeztek
választói és más tisztelői meleg óvációt névnapja
alkalmából. A pártkör helyiségében, pärtvacsora
k ében folyt le az ünneplés, amelyen nagy köz
ség, közte számos előkelőség jelent meg. Többek kö-
zött ott voltak. Hoór-Tempis Mór egyetemi tanár.
Rosta János dr. tanácsnok, Hegedüs Bertalan dr.
és Tóth Gábor törvényhatósági bizottsi tagok, a
kerület hölgybizottsäga és még sokan mások. Mencz
Lajos dr., az ünnepelt XII. kerületi bizottsági tag-
túrsa köszöntötte lelkes beszédben elsőnek Juhász
Jenőt. Hegedüs Bertalan dr, törvényhatósági bizott-
sági tag Zsitvay Tibor dr. pártelnök és a párt üf
vözletét tolmácsolta, majd Kozma Antalnó dr.-né,
v. Pólya Antal, Raith Tivadar, Wiszt József, Rabb-
nigg István és Petrovich Ferenc dr. mondtak üd-
vözlő beszédet. Juhász Jenő dr. az üdvözlésekre
mélyhatású beszédben válaszolt,
Az V. kerületi pártszervezet pártvacsora Kere-
tében ünnepelte Krompaszky Miksa tankerületi fő-
igazgató, kerületi pártelnököt. Fábián László üd-
vözlő beszédében rámutatott azokra az elszakítha-
tatlan kötelékekre, melyek a kerületi NEP-politikát
Krompaszky személyével kötik egybe. Bálint Ká-
rolyné dr.ná az V, kerületi, Zperjessy Nánássy
Miklósné a VI. kerület női csoport, Laczkó Sándor
a kerületi kereskedők szövetsége nevében ünnepelte
Kromypaszkyt. Ezután Zalai Viktor dr. ismertette
javaslatát, amely szerint sürgős szabályrendelet
volna hozandó a penziósok és albérlőtartók kérdő-
sének rendezése tárgyában, különös tekintettel az
Juharisztikus Kongresszusra.
Szülői értekezlet a VI. kerületben. A VI. kerületi
pártszervezet nagyszabású — szülői értekezletet rendezett,
amelyen igen sokan jelentek meg. Az értekezlet kima-
gasló pontja a ,, Korszerű nevelési és pályaválasztási
tanácsadás" című előadás volt, amelyet Bernáth
István dr., a Nemzeti Egység Tanügyi Szervezetének or-
szágos igazgatója tartott. Előadásában — részletesen
mertette azokat a gyermekkori rendellenségeket, amelyek
a mai gazdasági helyzet természetszerű következmé-
nyei. Felsorolta azokat nz okokat és egy egyéb társa-
dalmi ráhatásokat, amelyek kiváltják a gyermekkori
rendellenességeket, majd a javítás módozataival 10g-
lalkozott. Előadásának második részében arról 6rtekezeit,
hogy , milyen legyen az új magyar embertipus." Rés:
letesen ismertette a letűnt századok különböző emberti-
pusait és kimutatta, hogy valahányszor a lét és nemlét
tragikus sorsproblémája elé kerültünk, mindannyiszor w7
Összefogás biztosította a nemzet számára Aa jövőt. A
nemzeti erőknek ezt az egységesítését jelölte még ez-
után, mint a Tanügyi Szervezet működésében fellelhető
vezérlő gondolatot. Végzül általános helyeslés közben
javaslatot terjesztett elő, hogy a párt kebelében állandó
tanácsadó szerv alakíttassék. A nagyérdekű előadás után
az értekezletet v. Papp Gyula üv, elnök zárta be lel-
kes beszéddel,
i
{
Olcsó kenyér,
óriási forgalom
A Községi Kenyérgyár kedvező
üzleti eredménye
A Községi Kenyérgyár, amely tulajdonképpen
nem is tekinhető üzemnek, hanem inkább szociális
intézménynek és amelynek nemcsak az a feladata,
hogy olcsó akciókenyérrel lássa el a szegényebb nép-
osztályt, hanem árnivelláló hatása is van, az 1937. évi
működésével is megmutatta, hogy hivatása magas-
latán áll. Ugy kenyér, mint tésztagyártmányait
mind fokozottabb mértékben keresi a közönség. Eb.
ben termeszetesen élénken közrejátszik az, hogy a
kenyérgyár csak a végső szükségben a legmini
málisabb mértékben emelte az árakat akkor is
mentesítette az áremelés alól a legolcsóbb fajta
kenyeret, de mindenesetre tényezője a nagy keres.
letnek az a körülmény is, hogy a kenyér kvalitása
úgy az egészségügyi, mint az étkeztetési követelmé-
nyeknek kifogástalanul megfelel.
Most állította össze a kenyérgyár fórgalmi mér.
legét, amely beszédesen megmutatja azt, hogy mi
lyen jelentős a forgalom emelkedése a mult évihez
épest.
A folyó év október 31-ig az összes kenyérforga
lom volt 6,286.896 kg, ezzel szemben a mult év ha-
sonló időszakáig 4,975.981 kg kenyér fogyott el, az
emelkedés tehát 1,307.915 kg, vagyis 26.294. Az egyes
kenyérfajtáknál a forgalom a következőképpen ala-
kult: a barna kenyérben az emelkedés nem keve-
sebb, mint 116,59%, a /élbarna kenyérben még
több: 149.21%, A községi kenyér forgalma volt a
Tegnagyobb. Ehből a tipusböl 1,634.030 kg fogyott el,
itt emelkedés nincs, hanem jelentéktelen, 3.226
csökkenés mutatkozik. A rozskenyérben 126596 an
emelkedés, a fehér kenyérben 19.4596.
Külön elbírálás esik az ebédeltetési akció
kenyérforgalma, amely közel 2 millió kg volt, an
emelkedés a mult évihez képest 40.9196. Az intéze
tek részére közel egymillió kg-ot szállítottak, körül-
belül ugyanannyit, mint tavaly, Mindent össze-
gezve, a szabadforgalomban 28.496, az ebédeltetési
akciónál 23.795 az emelkedé:
A tésztaáruforgalom 376.634 kg volt, ami 7.896
emelkedést jelent.
Ha még megemlítjük, hogy a kenyérgyár nem
csak azzal teljesít szociális feladatot, hogy a sze-
gény néposztályt jó és olcsó kenyérrel ellátja, ha-
nem ugyanakkor k en fizeti a munkásait is és
ha mindezek után arra gondolunk, hogy ez az intéz-
mény néhány év előtti 200.000 pengős defleitj&t jó-
részt eltüntette, ugyanakkor, amikor mindig az
ellenkező úton járt, mint a kenyérdrágítók, csak
elismeréssel gondolhat a főváros lakossága erre a
példásan vezetett intézményre.
Szora MIHÁLY
Stílus elektro- és géptechnikai tizeme
Budapest, V., Kárpát.utca 7/b.
t 0 Mn? 291—381
JÁPITZ NÁNDOR ÉS TÁRSA HFT.
DOMAINNAMEN
BUDAPEST, IX., DANDAR-UICA 24. SZ.
Gyártmányok : Tintäk, pecsétviasz, bél
Mapitási év: 1862. — festékek, bélyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
Telefon; 134-664,
fix" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Keisch Fekete János
Kitöntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897.
= TEFŐFEDŐMESTER =
Budapest, I., Karolina-út 16. @® Tel.: 2-695-59.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturi-út 8. Telefon: 1—424—97.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
BUDAPEST, VIII., PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON: 136—625.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : ITI., Selmeci-utoa 23. — "Tel. : 168-281
Lakás: III., San Maroo-u. 31. — "Tel. : 162-927
Szász Albert
ee An út, vasút, csatorna és
OKLEVELES MÉRNÖK — magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. [/1.
Teletonszám: 11 s
--- Page 325 ---
Budapest, 1937 december 1.
Erdekes ütepitesi kiserletek
lőváros minden részében
kövel, bitumennel, fával vassal és nemesített földdel
Az Útügyi Intézet tudemányos munkája a haladás szolgálatában
A budapesti polgár nem is tuNja, hogy amikor
autón robog, avagy szabályszerűen, de sokkal
gyakrabban szabálytalanul átmegy az úttesten,
néha akaratlanul tudományos kísérlethez seg6d-
kezik. A fővárosnak számos olyan útszakasza, né-
hol egy kis ütreszleto van, amelyet azért építettek,
hogy úttechnikai — kísérletek alapjául szolgáljon.
Hogyan állja a forgalmat, a hideget, a meleget, ho-
gyan viselkedik a porral, vagy a sárral szemben,
síklik-e, mennyire zajos vagy zajtalan rajta a köz-
lekedés? llyen kérdésekre kell megfelelnie a kísér-
leti utaknak, amelyeket az Utügyi Intézet fektetett
le azért, hogy a különböző burkolati anyagokat
minden lehető szempontból kipróbálja, természete-
sen a kalkulátor közbejöttével, aki arra vigyáz,
hogy ugyanazokat az előnyöket minél olcsóbban
lehessen elérni hogy a felhasználásra kerülő
anyagok lehetőleg belföldiek legyenek.
Rendkívül érdekesek ezek az útburkolati kísér-
letek, amelyekről Láng Rezső műszaki főtanácsos,
az Utügyi Intézet igazgatója tartott nagy figyelmet
érdemlő magyarázatokat a következőkben a Fővá-
rosi Hírlap munkatársának.
A tudomány harca az ideális
útburkolatért
— A pröbaburkolatok célja olyan burkolat
létesítése, amely minden jó tulajdonságot egyesít,
vagyis belföldi anyagból gazdaságosan legyen elő-
állítható, a felülete legyen érdes és könnyen
tisztántartható, jókarban tartása kevésbe kerüljön,
vele összefüggően a javítása gyorsan legyen végre-
hajtható és mindezek tetejébe a rajta való köz-
lekedés legyen zajtalan.
Ettől (az ideális burkolattól még messze vas
gyunk és a törekvések egyelőre a hibák tompítá-
sára irányulnak. Mert minden burkolatfajtänak
van valamilyen gyengéje, A bazaltburkolat igen
tartós, de drága és idővel sikos lesz. A bitumenes
burkolatok teljesen agmentesek, azonban siko-
sak. Az útbetonburkolat érdes felületű, de letesi-
tése körülményes, belterületeken nem lehet élést
mazni, mert szilárdságára káros a gyakori bon
A faburkolat, amely a leghangfogóbb burkolat, a
kizárólag külföldről szerezhető be, amellett ‘igen
drága, A vizes makadám száraz időben poros, csa-
padékos időben sáros, a nagy forgalom alatt pedig
egy-kettőre elromlik.
Az Útügyi Intézet minden irányban végez
kísérleteket, azonban gyakorlatilag csak bitume-
nes burkolatokkal, felületi kezelésekkel, alárendelt
mértékben faburkolatokkal foglalkozik.
A felületi kezelések (kátrányozás, stb.) olcsók
ugyan, de gyakori gondozást igényelnek, A gya-
kori gondozás pedig, egyéb hátrányai mellett már
csak azért sem ajánlatos, mert a sűrűn ismét-
lődő útjavítást különös ellenszenvvel fogadja az
ideges és kényes pesti polgár.
E 5 =
Kiserletek a hazai
bitumennel
Az Útügyi Intézet 1926-ban Sväjcban egy
Amman-rendszerü gépet vásárolt és ezzel meg-
kezdte a bitumenes burkolatoknak hazai anyagból
való gyártását, Addig ugyanis csak — külföldi
bitumennel dolgozott, azonban a belföldi petróleum-
finomítókban nagy mártékben állott belföldi anyag,
az úgynevezett A-bitumen rendelkezésre és ezzel az
anyaggal kezdődött a kísérletezés; Az első kísér-
letek nem váltak be, mert a burkolatokon repe-
dések léptek fel. Sok volt az anyagban a parafin,
Azóta már megfelelőbb anyag kerül feldolgozásra.
A külföldi prima márkájú bitumeneket pótolni
azonban nem tudjuk és így az A-bitumen csak
kisebb forgalmú utakon felel meg.
A Murányi-utcának a Damjanich-utca és az
Ajtósi Dürer-sor közötti részén a magyar petróleum:
finomító vállalatoktól beszerzett jobb anyagok fel-
használásával — összehasonlító — próbák — történtek
1929-ben. A belföldi bitumenekből létesített própa-
burkolatok a külföldiek mellé kerültek, könnyebb
összehasonlítás céljából. Az itt lévő próbaburko-
latok száma tíz. Más összetétel szerint 1932-ben, a
IX. kerületi Dugonics-utcában ötfajta bitumenes
próbaburkolat létesült és három fajta burkolat a
Budakeszi-útnak a volt szép Ilona előtti részén.
Ezek a burkolatok, kisebb repedésektől eltekintve,
igen jó karban vannak. A belföldi és külföldi
hbitumenek összehasonlító wizsgälata még tovább
folyik, mert a hosszabb idő ad teljes tanulságot.
Megemlítésre méltó egy hazai bányavállalat-
nak eredeti gondolata, A bitumen burkolat létesí-
tésénél töltőanyag gyanánt finomra őrölt, magné-
„HYDO” feßeritö lúg
To s]
forgalomba hozza :
Hoffmann Vegylipar
Budapest, IX., Thaly Kálmán-u. 26.
Tolofon ı 159-729,
mészkőlisztet használnak. Az illető vál.
lalat olyan speciális töltőanyagot ajánlott ki-
próbálásra, amely saját laboratóriumi adatai
szerint a bitumenes burkolatot stabilizálta. Sajnos,
a gyakorlatban a vállalatnak ez a feltevése nem
vált be.
Érdekes esete volt a bitumenes burkolatok-
mak a IV, kerületi Deák Ferenc- és Bécsi-utcákban.
Mind a két utcában kifogástalan bazalt-burkolatok
voltak, amelyen a közlekedést az ottani kereskedők
túlzajosnak találták és emiatt deputációt menesz-
tettek a városházára. Kísérletképpen a bazaltra
bitumenes burkolat került. Hogy az erős forga-
lomban ez a burkolat el ne csússzon, helyenkint
egy-egy kockát lesüllyesztettek, hogy így a bitu-
menes burkolat meg tudjon fogódzni, Tíz éven dt
kifogástalanul állja a forgalmat a burkolat.
Zuzalékos öntött aszfalt-burkolattal is történt
kísérletezés a IV. kerületben, a Váci-uftcában és A
Ferenciek-terén, hogy a "burkolat ellentállóképes-
sége fokozódjék.
Aszfalt-burkolaton a sikosság megszüntetése
céljából az első jdőben a felületnek forró homok-
kal való behintésével történtek próbák. Az így
megpuhított felületekbe lehengerelt zuzalék került.
Az V. kerületi —Dorottya-utcában történt ilyen
próba, amely azonban nem vált be, Ma bitumennel
bevont zúzottkőszemek összefüggő rétegben kerül-
nek a felületre, mint ez az I. kerületi Hunyadi
János-úton látható, hogy ezzel érdes felületet kap-
jon az egyébként sikos burkolat.
Figyelemmel kíséri az intézet természetesen a
külföldi eredményeket és ha a kalkulátor mérnök azt
látja, hogy valamely burkolatfajta pénzügyi tekin-
tetben a hazai viszonyoknak megfelel, úgy megindul
a kísérletezés,
Igy igen szép eredménnyel sikerült Budapesten
meghonosítani a Németországban elterjedt kötőzuza-
lékos burkolatot, amelynek lényege az, hogy a vizes
makadám hézagaiba kötőanyaggal bevont, kisebb-
szemű zúzott köveket hengerelnek be és ezt az emlí-
tett zúzottkő réteggel együtt lehengerelik, Erre ke-
rül még a forgalom nagysága szerint egy vagy két
bitumennel bevont zuzalékból álló réteg. Az ilyen
burkolatnak az az előnye, hogy az aszfaltszerű felü-
let azonnal jelentkezik, míg a felületi kezelésnél csak
egy idő mulva és ha nem kap új kezelést, ez az asz-
faltszerű felület le is kopik. 1928-ban a Lendvay-,
Uzsoki-, Csörsz-utcákban és egyéb helyeken létesül-
tek ilyen próbaburkolatok más-más keverék sze-
rint,
ziamentes
A felületi kozmetika
és a portalanító olajozás
A felületi kezelésről külön meg kell emlékezni.
Ennek célja a vizes makadámnak olcsó eljárással
való bevonása, hogy a por- és sárképződés megaka-
dályoztassék. A felületi kezelés lehet meleg és hi-
deg, egy- vagy kétrétegű és lehet keverő eljárás is.
Melegeljárás a kátrányozás és bitumenezés, amely
viszont lehet átitató vagy felületi kezelés. Keverő
eljárás az a metódus, amelynél a követ kátránnyal
vagy bitumennel összekeverve, finomabb szemcsék-
ben egymás fölé rakjuk.
A kátrányt erre a célra meg kell javítani. A
külföldön ebből a célból igen sokféle eljárást alkal-
maznak. Egyik a chemnitzi eljárás. Ennek a metó-
dusa szerint a Városligetben a Weingruber előtt és
a X, kerületi Alhertirsai-úton történtek próbák, me-
lyek azt igazolják, hogy a burkolat kitűnően állja
a nagy hideget. Erre a célra alkalmas anyagot:
antracén olajat és lágy szurkot a Székesfőváros
Gázművei is állítanak már elő. Ezekkel az idén tör-
ténnek próbák.
Külföldön szénporral is javítják a kátrányt. Ja-
vítják kénnel is, de ez drága. A csehek gebalditot
kevernek bele, ez is drága és nem egészen meg-
felelő. Mindezek fő hátránya, hogy külföldiek. Van
azonban az Útügyi Intézetnek is egy eljárása, mely-
nél a kátrányt gáznemű anyaggal igyekszik meg-
javítani. Az így készülő próbaburkolatot, melyhez
nagy reményeket fűz az intézet, még ebben az év-
ben lefektetik. Az eljárás Cságoly József, az intézet
mérnökének találmánya, aki ezt szabadalmaztatta
is.
ltt kell megemlíteni a porlekötő kátrányt és
annak ásványolajjal való összekeverését. Ezzel a
Fertő- és Somfa-utcában történtek próbák. Az ed-
digi sűrű kátrány helyett erre a célra alkalmas híg
és így gazdaságosan elhelyezhető kátrányt a — Szé-
kesfőváros Gázművei állít elő. Ez az anyag, amely
egyebek között arra is alkalmas, hogy az utak
olajozását végző olajvállalatokat sakkban lehet vele
tartani, az útburkolatot kéreghez juttatja és ha
többször alkalmazzák, ellenálló felület lesz belőle. A
felszálló port azonban nem köti le teljesen. Az ás-
vwányolajjal való keverés azonban azt a reményt
nyujtja, hogy síkerül olyan anyagot elérni, amely
a kátrány és a Porolaj jó tulajdonságait egyesíti
magában.
Az átítató eljárásnak a kötőzuzalékos bnrkolat
a versenytársa, A külföldi burkolási rendszerrek az
az előnyük, hogy ármérséklően hatnak egymásra. +
Az említett hideg felületi kezelés a hideg bítu-"
men-emulsio, amelynek előnye, hogy a helyszínen
nincs kazán, tüzelés és korom, mert az anyagot k6-
szen viszik ki a telepről. A külföldi colruma, emul-
bit és bimoid mellett jól bevált belföldi hideg bitu-
menek: a Magyar Asphalt frigbitje, Helvey Tivadar
dr. jofaltja és Zsigmondy Dezső hibitje.
Különleges burkolatok,
új találmányok
A legkitünőbb burkolat, amelyen legzajtalarabb
a közlekedés: a faburkolat. Az Andrássy-útnak a
Vilmos császár-úttól a Liszt Ferenc-térig terjedő
szakasza van részben puha-, részben keményfabur-
kolattal ellátva, immár huszonnegyedik éve és a
burkolat nagyszerűen helytáll még ma is. A Sziv-
utcának egy darabja, a Ferenc Jözsef-hid kocsiútja,
a Batthyány-utcai iskola előtti út, a gróf Károlyi-
utcának egy darabja és a Magyar-utcának a Tudo-
mányegyetem felé eső része var. még fával burkolva,
A legkitünőbb burkolatot azonban, amelyhez auszt-
ráliai fenyőt használnak, nem lehet alkalmazni, mert
nagyon drága.
Az előkelő fabnrkolattal szemben áll talán a má-
sik véglet: a földburkolat. Ezzel az Almos vezér-
utcában történt érdekes kísérlet egy 540 méteres sza.
kaszon, abból az elvből kiindulva, hogy miképpen
lehetne a helyszíren és a legközelebbről beszerezhető
anyagokból, egyszerű eljárással, a legolcsóbban
ntat készíteni. Az útszakaszhoz 75 százalék bánya-
kavicsot, 5 százalék agyagot, 18 százalék a helyszí-
nen talált földet és homokot, valamint vizet használ.
tak fel. A mult év őszén építették ezt az utat, ame-
lyet az idén kalciumkloriddal, vagy hideg bitumen
nel felületi kezelés alá vesznek.
Ilyen utakat Amerikában csinálnak és ottani
tapasztalatai alapjár: vezette be nálunk Warlam
Árpád kereskedelemügyi minisztériumi mérnök. A
szükséges főldkeverőgépek Haltenberger Vilmosnál,
a caterpilla rendszerű traktorok képviselőjénél sze
rezhetők be.
Az érdekes kísérletek sorába tartozik az acél-
rostélyburkolat, amelyet a Budakeszi-út egy szaka-
szán fektettek le. Az anyagot ehhez a burkolathoz
az Allami Gépgyár készítette.
A Fehérváry-úton, a Horthy Miklós-út kereszte-
zése közelében öntött vasburkolattal folyik kísérlet.
A rücskös vaslapokat a Rimamurányi gyártotta,
Bitumenes téglából, ami tulajdonképpen bitu-
mennel impregnált mészhomoktégla, a Városmajor-,
a Bérkocsis- és a Murányi-utcában kísérletezik a
debreceni Utburkol6- és Építőanyaggyár.
Derieso-burkolattal, bitumenes zuzalékkal leön.:
tött, szabálytalan, nyerskiskockával építette ki ,A
Somoskői Bazaltbánya a Hungária-útnak a Kere-
pesi-út és a Tomcsányi-utca közötti szakaszát. Ez A
burkolat 25 százalékkal olcsóbb, mint a szokásos kis-
kockaburkolat.
Ezenkívül különböző anyagokkal! folynak még:
próbák, különösen többféle hengerelt aszfalttal. 1
A hajdani kátrányozó és bitumenező telepből kifej-
lődött Utügyi Intézet, amely ezeket az érdekes kísár-
leteket folytatja, az út- és csatornaépítési ügyosztály :
hatáskörében működik, amelynek élén Király Kál-
mán tanácsnok és Viola Rezső dr. műszaki főtanácsos,
az útépítífési alosztály vezetője hathatósan támogatják
Láng Rezső műszaki főtanácsost tudományos törek-
véseiben. A próbaburkolatok gépészeti részét és tech-
nikai kivitelét Csepely Alajos főmérnök bonyolítja
le, a kalkulátor fontos szerepét pedig Bertoty István
mérnök tölti be.
Enerta Villamossági Vállalat I
Gergely Andor és Gádor Endre okl. mérnökök
Világítási és eröátviteli berendezések.
Villamos mótorok és készülékek
Budapest, VI., Horn Ede-u. 3. @ Telefon:
LÁSZLÓ ÖDÖN
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ
Budapest, VIII., Baross-utca 89.
Te 1 e f 0 n: 14—98—32.
122-159.
--- Page 326 ---
LÖVÁROK TÜRLAP
Budapest, 1937 december 1.
Do m—————— — >> —
Löveteös TÜRLAP
ELŐFIZETÉSI ÁR :
Félévrő . . . . . ss s
€gész ÉVTE . . . . . . s s
12 pengő,
24 pengő,
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető-
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb
gondoskodni szíveskedjenek.
Lobogözzuk fel Budapestet a kormányzó
mévünnepén. Az az őszinte szeretet és tiszte-
let, amelyet minden magyar ember Horthy
Miklós, Magyarország kormányzója magas
ezemélye iránt érez, deecember 6-át. a Kor-
mányzó névünnepét minden magyar embernek
És ünnepévé avatja. Bar hivatalos helyrol nem
történik intézkedés, hogy e napon a főváros
házait fellobogózzák, még: ismerve a buda-
esti háztulajdonosok érzéseit, amellyel a
ormányzó iránt viseltetnek, biztosra lehet
venni, hogy Budapest minden házát a Kor-
mányzó névünnepén, a nemzeti lobogóval fog-
ják feldíszíteni,
A polgármester fiának házassága. Szendy Károly
Volgármester fia, ifjabb Szendy Károly, az Elektro-
Művek kitűnő fiatal mérnöke hétfőn kötött
got Szilvássy Máriával, Szilvássy Dezsőnek,
tromos Művek rangban legidősebb főtanácso-
«änak leányával. A II. kerületi előljáróságon hétfőn
valt polgári küvő. Tanuk voltak: gróf Lázár
finre kesfővárosi tanácsj és Knoll Aladár,
a Magyar Nemzeti Bank fe! velője. Ma, szerdán
este fél 7 órakor a belvárosi főplébániatemplomban
tesz az egyh szertartás, amelyet Péchy án
miskolci minorítarendbeli tartományi főnök fog vé-
gezni fényes papi segédlettel.
Pártközi konferencia a főpolgármesternél, Ka
rafiáth Jenő dr. titkos tanácsos, főpolgármester de-
cember 2ára p£ zi konferenciát hívott össze,
amelynek tárgya főleg különböző pöthitelek engedé.
Iyezese lesz. Minden esztendő végén felmerülnek
bizonyos többletkiadások, amelyekről a költségve
hen nem történhetett megfelelő gondoskodás. Régi
gyakorlat, hogy az ilyen többletkindásokat pöthitel
útján fedezik és ezeknek a póihiteleknek engedélye-
zéséről szóló előterjesztéseket a karácsony előtti kö:
gyűlés napirendjére tűzik ki. A törvényhatósági
hizottság ez évben még két közgyűlést fog tartani:
december 10-én és 15-én.
Tovább ülésezik az üzempolitikai bizottság. A
Fővárosi Hirlap legutóbbi számában részletesen
femertettük a Gázgyárnak azokat a terveit, amelyek
délja a háziartási gáz tarifjájának leszállításával
arőteljesen megnövelni a forgalmat. elmult hét
Gütörtökén Zsitvay Tibor dr. elnöklésével és Kara
fiáth Jenő dr. titkos tanácsos, főpolgármester rész-
vételével megtörtént az első ülés, ahol azonban nem
döntöttek még a tarifakérdésről, mert előzőleg le
akarják tárgyalni az KElektromosművek és a Gáz-
művek közös propagandájára vonatkozó kérdéseket.
Most csütörtökön lesz a folytatólagos ülés, amelyen
az utóbbi problémák megvitatására kerül sor.
Józseffőnsreeg úr csász, és kir. fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
£Klső budai élővirágkereskedése
Végtulajdonos : IFJ. NAGY IMRE L.
Budapest, !7, Fö-ntea 8, e Tel: 153-787.
Alapítási év 1884. Ahrgönvelm LOHR Budapest.
TERVEZÖRPITKBZEK FIGYKUMEBE : UJ UNSAG!
DEHO-NEMES FATADETA
egyed. árusító
SÜDFELD fatapeta üztet. 70 éves cég. —
mindennemű tapétákban. — Díjta
IV., Mária Valérin-u. 10. Tel. 182 021
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Sztiret-utca 5—7. — Tel.: 2-592-98.
„PNEUCT“
TÖLTÖTOLL CILCER
ÉS TÁRSA
Atıkıszö testtel, arany tollal papírtizletében
16 pengő
Y É L L e) W Szivacsb-hozatali
áruház Budapest,
VL, ANDRÁSSY-ÚT 32. sza19í030.
mosó waivacsok és ÓRIÁSI VAI továbbá minden" emü
ri csok ÓRIÁSI V LA ZTEKBAN!
ES
Hozzájárult a taxialapdij
emeléséhez a lőváros
közlekedési bizottsága
A Fővárosi Hírlap hetekkel ezelőtt jelentette,
hogy a budapesti taxivállalatok beadvánnyal for-
dultak a fővároshoz, amelyben az üzemi an á
drágulására hivatkozva, az alapdíjnak 15 fillérrel
való felemelését kérték, A főváros ipari, kereske-
delmi és közlekedési szakbizottsága az elmúlt héten
tárgyalta Lamotte Károly alpolgármester elnöklésé-
vel a polgármesteri előterjesztést, amely a taxi-
vállalatoknak a kérelmét honorálja és hozzájárul,
hogy az alapdíjat hatvanöt fillérről hetvenöt fillérre
emeljék fel. Rövid vita után a bizottság az előter-
jeszt elfogadta, ilymódon tehát most már Semmi
akadálya nincs annak, hogy a kögyűlés is megsza-
vazza a taxivállalatoknak ezt a méltányos kérését.
Tudvalevő, hogy a polgármesteri előterjesztést
alapos és körülményes szakértői vizsgálat előzte
meg. A taxivállalatok ugyanis, hivatkozással az
általános drágulásra, különöskép kiemelték az
automobilizmusnäl. nevezetesen a benzinndl és a
guminál tapasztalható nagyarányú drágulást, amely
teljesen iluzoriussä tette üzemüket a jelen-
legi tarifarendszer mellett.
Éppen ezért Szendy Károly polgármester a főváros
legkiválóbb szakértőinek bevonásával bizottságot
küldött ki, amely átvizsgálta a szürketaxi szám-
adásait, adatait és
megállapította, hogy a tarifaemelési kérés
bizonyos megszorításokkal indokolt.
Tekintve, hogy — általános gazdasági szempontból
egyáltalán nem megokolt az, hogy egy iparág a
többivel szemben üzemére esetleg ráfizessen, a pol-
gármester — belátva ezeket a szempontokat — meg-
tette előterjesztését, amelyet a bizottság is elfoga-
dott. Az egészen mérsékelt tarifaemeléssel
a taxivállalatok természetesen ismét léleg-
zethez jutnak
ezáltal módjuk lesz arra, hogy felfrissítsék kocsi-
parkjukat, amelyre saját rentabilitásuk érdekében
nekik van elsősorban szükségük.
ll
Kőhalmy József előadása a félszázados villamos- !
ról. Köhalmy József dr., a Beszkárt igazgatója va-
sárnap érdekes rädiöelöadäst tartott a pesti villa-
mosról, abból az alkalomból, hogy ötven évvel ez-
előtt, 1887 november 28-án indult el legelső útjára.
A Nyugati-pályaudvartól a Kiräly-uteäig terjedt a
vonal, amelyen a lóvonatból lakított kocsi 18
utassal kezdte meg pályafutását. Az előadást az
érdekes kortörténeti adat mellett sok derüs epi- |
zód is tarkitotta,
250.000 pengőre emelik az inségesek karácsonyi
segélyét. A Fővárosi Hirlap legutóbbi számában
megírtuk, hogy a polgármester póthitel keretében
200.000 pengőt fog kérni a közgyűléstől az inségesek
karácsonyi megsegítésére. Közöltük, hogy az elvi
hozzájárulás már megtörtént, következéskép biztosra
vehető a polgármesteri terv megvalósulása, F A
elöreläthat6 elgondoläs annyira beigazolödott, hogy
az elmult héten a szociilpolitikai bizottság ülésén
nem csupán megszavazták ezt a segélyt, hanem He-
gedüs Armand és Gál Benő felszólalása után meg is
tetézték 50.000 pengővel.
"Történelmi képtár a Gellérthegyen. Mint isme-
retes, az elmult héten a Közmunkatanács, valamint
i hatóságok a kereskedelmi miniszter
elhatároztá hogy — történelmi
rendeznek be a restaurált Citadellában.
képtárat
Figyelemreméltó, hogy a kereskedelmi miniszter ál
tal is elfogadott elgondolást a Fővárosi Hirlap szep-
számában először tette szóvá Zoghen
György okl. mérnök és építőmester, aki erről,
lamint Feszty Árpád körképének megfelelőbb elhe-
lyezéséről kedden délután tartott figyelemreméltő
előadást az építőmesterek Irányi-utcai helyiségében.
Ismét hullámlokált terveznek a Dunára. M
többízben hírt adott a Fővárosi Hirlap különböz
tervekről, amelyek kieszelői bizarrnäl-bizarrabb
ötleteket akarnak megvalósítani a Duna hátá
Vizi kávéház, úszó-bár voltak ezek a tervek,
néhány év előtt egy vállalkozó azzal foglalkozott,
hogy a Duna alá mélyített, légmentesen elzárható
üvegpalotát épít és ebben rendez be szórakoztató
helyiségeket a Legutóbb aA
tember 8-i
közönség számára.
Dunagőzhajózási Társaság is foglalkozott a vizl-
vendég és kávéház gondolatával, de, úgy 1 k,
még idejekorán kiábrándították belőle. Most itt a
legújabb terv: Rozsnyai Sándor, az Arizona-mulaló
tulajdonosa a Közmunkatanácshoz beadványt inté-
zett, amelyben úszó mulató építkezésére kér enge-
délyt. Az ötlet nem talált valami kedvező fogad-
tatásra, ami természetes is, ha arra gonodolunk,
hogy az ilyen úszó alkalmatosság, a legkevásbbé
sem biztonságos. Nagyon könnyen megeshetik, hogy
a mi szeszélyes és bejelentés nélkül gyakran há-
borgó Dunánk maga is attrakcióval szolgál és az
Ötórai ten, vagy a lokálprodukció ben elnyeli,
vagy a parthoz csapja szórakozása kellős köze-
pén a közönséget.
A Hadirokkantak Háza céljára a Honsz a fő-
várostól a Zsitvay Leö-nten 5. szám alatti fővárosi
telek rendelkezésre bocsátását kérte. Ebben az ügy-
ben egyben kérelemmel fordult a törvényha:
bizottság minden tagjához, valamint küldöttségileg
járult a fővárosi pártok vezetőihez, hogy a telket
a törvényhatóság egyhangú határozattal bocsássa a
Honsz rendelkezésére a Hadirokkantak Háza cél-
jára. A nemescélú akció élén József Ferenc kir. her-
ceg áll.
Öt teherautót szállít a győri Waggongyár a Köz-
tisztasági Hivatalnak. Mint ismeretes, a főváros
Köztisztasógi Hivatala az idei költségvetés keretein
felújította gépkoésisállományát. Ennek során
megvásárolták néhány kiöregedett teherautó alvázát,
amelyekre rőószerelték a régi kocsik locsolótartá-
lyait. Ugyanekkor azonban öf új motoros alvázat is
rendeltek a Győri Waggongyártól 171.710 pengő érték.
ben. Ezekra az Hi nalvázakra ugyancsak elavult ko-
csik locsolótartályait szerelték fel, úgyhogy végül is
a géperejű kocsipark öt egységgel szaporodott,
December 2 és 5.-én
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny |
Hangverseny Liber Endre emlékére. A FANSZ
és a Népművelési Bizottság december 3-än, pénteken
este 8 órak: ünnepi hangversenyt rendez a Zene-
művészeti Főiskola dísztermében néhai Liber Endre
alpolgármester emlékezetére.
Építészeti és lakásberendezési folyóirat, Most
jelent meg a legújabb száma két ragyogó kiállítású
folyóiratnak, amelynek mindegyike arra tanítja az
olvasót: hogyan teheti lakályosabbá az otthonát. Az
egyik folyóirat: A Bútor, a másik: Tér és forma. Ez
utóbbiban pompás illusztrációk mutatják be a
csonka ország legutóbbi monumentális, vagy újszerű
építkezéseit, az előbbiben pedig bő "képanyag mu-
tatja be a legjobb és legszebb lakásberendezéseket.
A székesfővárosi
versenye. A
hivatalok és Intézmények — céllövő-
Budapest" Sportegyesület céllövő szakosz-
tálya a szé osi hivatalok és intézmények részér
októberben versenyt rendezett. A verseny
ményét a napokban hirdették ki S z en d y Károly polgar-
mester és Hedry Béla altábornagy, az Országos Ma-
gyar L sz Szövetség elnöke jelenlétében. Szendy pol-
ár sőíízben kiírt örökös vándordíját és a f.
intézmények legjobb csapata címet a polgármes-
IX. ügyosztály nyerte 75/697 körervs6ggel. A ver
senynek 400 eg S 37 csapat résztvevője volt. A rész
eten eredmény ező. ámú erv6ni versenyben
: I. 87
139 ponttal. 2
Köväry József 15 Wossala* Györzy
9 pont. 3. Cserhalmy Gyula 15'139 pont II. sz. ver-
három debreceni Katona Lajos
testhelyzetben
2. Fábián István 30259 pont. TIT. sz. versenv
ján István 1091 pont. 2. Prűekler Frigyes 10 94
sz. versenyben. kapásból való löv6shen I. dehre.
a Lajos 1090 nont. 2 Priückler Frigyes 10
sz. versenvben. gvorsasági verseny hat k
akra 1 Karnisa Nándor dr 40 mn-es eredmén
lönböző
nyel. Az altisztek versenyét Ungi Lajos nverte.
versenyben 1. Simon Ákosné dr-né. 2 Csajághv
ria. 3. Bogyay Manci. Ifjúsági versenyben 1. ifj. Nyers
László. 2. ifj. Magyar Győző.
„GA-GE“ BŐRVÁSZONIPAD
„DELZEUG“ SOROKSAR, BEPRTA-U.
Gyártmányok: Vizment 3s kötény, esőgallér (pelerin) kerékpáro
nak és szab. védős bőrfejtő kés állati bőrök h
Az összes fővárosi nagyüremek és vágóhidak szállítója
JAKAB GYULA
MÜBUTORGYARA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZEPKÖRUT 79
AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
AM, KIR, ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITONTETVE
Tyíitmann Ferenc -
fat. eng. villanyberendező
Altalános Villamossági és Erőátviteli
Tetopeket Építő Vállalat.
Budapest, IV, Kaas Ivor-u, 6. Telefon: 184-703, |
GÓP N Cső, VASBUTOR SODRONY-
e ÁGYBETÉT ÉS KERTISUTOR
| IL LE BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148-193,
Kalmär
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., KRákóozi-út 53., III, 26. T.: 149-408.
LATICEL
a kényelem új korszaka ;
GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaárugyár Rt.
--- Page 327 ---
Budapest, 1937 december 1.
TÖVÁROS TÚRIAP
7
Sarzpasdci
TESÍTŐ
Érdekeltséget vállal a Kereskedelmi Bank
a Nagyvásártelep hűtőházánál
Az utóbbi időben, mint a Fővárosi Hirlap kö-
zölte, egymásután nyilatkoztak meg illetékes fó-
rumok arról, hogy a Nagyvásártelepet a modern
követelményeknek megfelelő, nagyszabású hűtőház-
zal kell ellátni és ugyancsak alátámasztották
ezeket a nyilatkozatokat a legközvetlenebbül ér-
dekelt nagyväsärtelepi kereskedők is. Kifejtette
erre vonat véleményét lapunkban /HRosta János
tanácsno közélelmezési ügyosztály vezetője,
akit legutóbbi párisi piaci-tanulmányútja c meg-
erősített abban a felfogá n, hogy a Nagyvásár-
ban a tekintetben is, hogy Budapest az élelmiszer-
exportban mint országos centrum
hatja megillető helyét. A polgármester
tette, hogy a terv megvalósításában
kijelen-
szívesen látja a magántőke közreműködését is,
amelynek a hűtőház részére ingyen telket és mesz-
szemenő kedvezményeket hajlandó biztosítani.
Most ebben a nagyjelentőségű kérdésben érdekes
fordulat történt. Mint értesülünk,
a Kereskedelmi Bank között
a főváros és
telep nem nélkülözheti a hűtőházat. Hasonló érte- . A 8 2
jemben beadvánnyal fordult a fővároshoz a Mező tárgyalások indultak meg a hűtőház felépí-
gazdasági Kamara is és megsürgette a hűtőházat a tésére nézve.
Fővárosi Hirlapnak adott nyilatkozatában Juhász | A Kereskedelmi Bank, amelynek a Tóth Kálmán-
Jenő dr. törvényhatósági bizottsági tag, a kiváló | utcäban már van hűtőháza, hajlandó a Nagyvásár-
piaci szakértő is. telep számára felépíteni a hűtőházat, amely mint-
Nagy nyomatékkal szólt bele ebbe a kérdésbe egy 5 millió pengő költséget igényel. Értesülésünk
Szendy Károly polgármester, aki a hűtőház mi- szerint a főváros és a Kereskedelmi Bank tárgya-
előbbi felépítésével nagyszabású fejlődést vár ab- | läsai kedvezö mederben folynak.
WELL A
Pesten is le akar telepedni
a budai Egységár
Tóth Gábor és Éber Antal nyilatkozata — A Baross
Szövetség memoranduma Fabinyi pénzügyminiszterhez
Terjeszkedik a Perl-áruház is
Annak a fáradhatatlan tevékenységnek, amely-
lyel az áruházak a megrendszabályozásukra kiadott
rendeletet igyekeznek minden eszközzel megkerülni,
újabb esemenye készül, Nem kisebb veszedelem fe-
nyegeti a kereskedelmet, mint az Egységár boltok
megszaporodäsa. Egyelőre az a terv, hogy a Párisi
Aruház, amely a Margit-körúton a kereskedelem ál-
talános elszörnyűködésére felállította Budai Egy-
ségár Kít néven áruházát,
hasonló üzlet alapításával meg akarja vetni
a lábát a pesti oldalon is.
És ha ennek a tervnek nem állják idejekorán út-
ját a hatóságok, akkor ellehetünk készülve rá, hogy
minden kerüleinek meg lesz a maga külön
Goldberger-boltja,
ahol egységáron fognak selejtes árukat kiszolgálni.
Mert Goldbergerék így tervez Fittyet hánynak
az áruh rendeletnek és egységáron akarnak áru-
sítani az egész fővárosban, Ez a dinasztia elvakult-
ságában azt hiszi, hogy nekik már mindent szabad.
2 z
Töth Gäbor
törvenyhatösägi bizottsägi tag,
a Füszerkereskedök Országos Egyesületének ügyve-
zető elnöke rántotta le a leplet erről a tervről. Be-
jelentette a Kereskedelmi és Iparkamarának, hogy
legközelebb a Baross-téren készül a Párisi Áruház
a budaihoz hasonló egységár-üzlet megnyitására,
vagyis alíg burkoltan, sőt teljesen átlátszóan,
az áruházi rendelet ellenére, újabb áruházat
akar nyitni,
— Azért jelentettem be a Kamarának a tervet,
— mondta nekünk Tóth Gábor, — hogy előre figyel-
meztessem arra a veszedelemre, amely a kiskeres-
kedelmet ebben a formában fenyegeti. Az áruházi
rendelet ugyan nem oldotta meg teljesen az áru-
házi kérdést, mert kiegészítésre szorul, de mégis
teremtett némi nyugalmi állapotot. Ezt most telje-
sen feldúlja és
a kiskereskedelem felindulását a végsőkig
fokozza a legújabb terv,
amelynek megvalósulását semmi körülmények kö-
zött sem szabad megengedni.
Tóth Gábor bejelentése
zott ebben a kérdésben
Éber Antal
a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke,
aki a következő, az egész áruházi kérdésnek a mé-
lyére ható, nagy figyelmet érdemlő kijelentést tette:
— A Kamara ülésén megdöbbenve hallot-
tam, hogy ugyanaz az áruházi konszern, amely
kiméletlen eljárásával eddig is a legtöbb bajt
Okozta. a pesti oldalon is egy ujabb egységár-
üzlet létesítésével akarja feldúlni a kiskeres-
kapcsán megnyilatko-
kedők nyugalmát. Ugyanez a konszern az,
amely népszerűtlen eljárásával felidézte az
áruházi kérdésnek törvényes szabályozását.
Félő, hogy ha most az egységár-üzleteket sza-
porítja, hovatovább ezen a téren is törvény-
hozási intézkedést fog provokálni. Már pedig
a kereskedelem szabadságának érdekében kí-
vánatos volna, hogy minel kevesebb törvényes
beavatkozás törtenjék. Azt hiszem, hogy a
kereskedelmi autonomia körében kellene ke-
resnünk módokat arra, hogy az ilyen túl-
kapásokat a saját körünkben tegyük lehetet-
lenné. Végre is olyan fontos szocialis érdekek
fűződnek a kiskereskedelem prosperäläsahoz,
hogy ezeket szem elől téveszteni nem lehet.
Mindenesetre — elhatározott szándékom, hogy
ezt a kérdés-komplexumot a Kamarában be-
ható vizsgálat és megbeszélés tárgyává tegyük,
mert a detail-kereskedelmet sem gyäripari
vállalatok versenyének, sem túlságosan ambi-
ciózus és kiméletlen kereskedelmi alakulatok
szeszélyének kiszolgáltatni nem lehet,
A Kamara elnökének kijelentése, amelyben igé-
retet tesz arra, hogy az egész áruházi kérdést rész-
letes megvitatás tárgyává téteti a Kamarában,
mindenesetre nagy örömet és megnyugvást kelt
a kereskedővilágban, amely már elbírhatatlanul
nyögi Feny éknek, a Magyar Divatcsarnoknak, a
Párisi Áruháznak és a többi mamut-boltnak mind-
jobban túltengő. miniszteri rendeletnek és ható-
sági intézkedéseknek fittyethányó versenyét.
*
Mint a Fővárosi Hirlap értesül, a Pá Aru-
ház, amely a Budai Egységár Kft-t alapította, a
Baross-téren lévő Baross AÄrucsarnok — helyiségét
akarja az újabb Egységár Kft. számára megszerezni.
Mint ismeretes, az itt megnyilt áruház tönkrement
és Benes, a ház tulajdonosa a helyiséget felparcel-
lázva adta bérbe. Az egyes parcellatulajdonosok
külön-külön iparigazolvány alapján működnek, de
valójában az egész komplexum áruház jellegű.
Goldbergerék tárgyalásai a — háztulajdonossal
előrehaladt stádiumban vannak, sőt meg sem álltak
Benes háztulajdonosnál, hanem
átnyúlnak a szomszédos házra is.
A Baross-téri árucsarnokot ugyanis nem találják
elég tágasnak az új Egységár Kft, számára és dt
akarnak törni a szomszédos házba is, azzal a szán-
dékkal, hogy
kibérelik az ott levő csemegeüzletet és vas-
kereskedést is,
vagyis már a terv megszületésénél a terjeszkedésnek
ehhez a tűzrendészeti szempontból sokszor kifogá-
solt formájához fordulnak,
Idáig jutott jelenleg a terv. Bízunk benne, hogy
a megvalósulás megtörik a hatóságokon, de min-
denekelőtt Bornemisza Géza kereskedelemügyi mi-
niszteren, aki bizonyára nem tűri el, hogy rendele-
tét ilyen átlátszó módon megtréfálják.
ak
A Fővárosi Hirlapban jelentettük egyébként,
hogy a kiskereskedők közös nagy érdekképviselete,
a Baross Szövetség memorandummal fordult a kor-
mányzathoz avégből, hogy áruházi céladó beveze-
tésével némileg enyhítse azt a mindinkább kiélese-
dett versenyt, amelyet az áruházak fejtenek ki a
kiskereskedőkkel szemben, Értesülésünk szerint A
elfoglal- |
Baross Szövetség most megsürgotte a kö6r6s elfn-
tézését, amennyiben
újabb memorandumot szerkesztett, amelyet
IHlovszky János országos elnök személyesen
adott át Fabinyi Tihamér pénzügyminisz-
ternek.
Az újabb memorandum lényege az, hogy a eét
| adót egy-százalékos áruházi forgalmi adó formájó-
ban kellene életbeléptetni és ez az egy százalék azt
a célt szolgálná, hogy mindazok
az elaggott, de egyben elszegényedett keres-
kedők, akik legalább 35 esztendőn át dolgoz-
tak, ellátásban és gondozásban részesüljenek,
Fabinyi Tihamér pénzügyminiszter nagy figya-
lemmel hallgatta meg /lovszky János fejtegetéseit
ilymódon tehát minden remé
a kormányzat ezzel a radik és tisztán gazdasági
módszerrel a legközelebbi jövőben korlátot állít az
áruházi versengés túlkapásai elé.
*
Amíg a kereskedelem és ipar 6rdekk6pviseletei
mindent elkövetnek arra nézve, hogy az áruházak
pszedelmes terjeszkedésének gátat szabjanak 68 az
álletékes minisztériumoknál deputációkkal és mB-
morandumokk k ennek a sorvasztó verseny
z újságok fizetett kom-
hogy
a Perl áruház részéről újabb veszedelem
fenyegeti ezen a téren a főváros kereskedő-vilá
„A Perl-áruház terjeszkedik olvassuk
újjá, modernné építi áruházát.
Átépítik az egész házat áruházi stilusra,
hogy későbbi továbbterjeszkedését ne akadá-
lyozza semmi.
Az egész átópítés még nincs teljesen befejezve,
belül csak májusra lesz kész és akkor teljes
ében modern, szép áruházzá fog vúltozni az
ötven éves Perl-áruház."
A Perl-áruháznak ebből a reklámjából megálta-
pítható, hogy terjeszkedik, holott ezt az áruhád
rendelet tiltja és megállapítható az is, hogy e)
a terjeszkedéssel még nem éri be, mert úgy Epitke-
zik, hogy „a későbbi továbbterjeszkedést ne akadú
lyozhassa semmi." Azt hisszük, hogy ez a dúsrp-
nyű kijelentés a gyakorlatban talán mégsem fog
ilyen símán keresztül menni, mert a továbbterjesz-
kedést mégis csak meg fogják akadályozni a ható-
ságok, amelyek a rendeletek betartásán őrködnek
*
Hogy az áruházak túltengését mennyire belátja
a kereskedelmi érdekek legfőbb őre, Bornemisza
Géza kereskedelemügyi miniszter, bizonyítja most
kiadott rendelete, amelyben a karácsonyt megelőző
vásár terén juttat a kereskedőknek egy kis enyhű-
letet. A rendelet értelmében az idén a karácsonyt
megelőző hetekben
már december 5-én, vasárnap nyitva tarthat-
ják a fővárosi kercskedők üzleteiket. Ez az
engedély azonban nem vonatkozik az áru-
házakra, amelyek ezen a napon zárva ma-
radnak.
Ez az intézkedés, nmely a Baross Szövetség és
több kereskedelmi érdekképviselet mozgalmának k$-
szünhető, nagy örömet keltett a budapesti keres-
kedők körében. Végre hozzájutnak egy naphoz,
amelyen az druházak konkurrenciája nélkül szolgáj-
hatják ki a vevőközönséget. December 19-ére, ax
„aranıyvasärnapra“ nem terjed ki ez a jótékony
intézkedés. Ezen a napon már a kereskedelem nya-
kán ül mej ruházi konkurrencia is.
EEE CE
Vértes Emil a kiárusítási
visszaélések eilen
A kamara minapi k
tott ki V s Emil zólalása, amelyben erő-
Iyesen lándzsát tört az évenkénti kétszeri kidrust-
tási rendszer fenntartása mellett,
követelte a kiárusítási visszaélések
szűntetését,
megvan arra, hogy
át,
és
nagy hatást vál
meg-
elsősorban azt, hogy csak raktári árukat árusíthas-
sanak a kereskedők és ne fordulhasson elő az, hogy
egyes cégek — ez az anomdlia különösen az dru-
házaknál divatozik — a kidrusítás alkalmára nagy-
mennyiségű selejtes árut vásároljanak össze.
„Magyarorszäg közlekedesügye“ — címen
nemisza Géza kereskedelem- és iparügyi min
előszavával Pártos Szilárd dr. szerkesztő szerk
sében az illetékes hivatali tényezők és szakkörök
közreműködése mellett úttörő jellegű, hatalmas
szakmunka jelent meg, amely átfogó és szakszerű
ismertetését adja a magyar közlekedésügy egész
hálózatának. A munka, amelynek szerkesztő-bizott-
sági tagjai és írói a magyar közlekedésügy legkívá-
lóbb elméleti és gyakorlati szakemberei sorából kp-
VASS JÁNOS
ADLER «s KAPPEL
irógépzk Iränyi-o. 4. Tel.: 183-698,
Hor-
FOLYÉKONY — SZINTELEN
kovasavas készítmény
CEMENTPADLÓK
PORMENTESÍTÉSÉRE
RÁCZ FERENC 219
vállalat
V., Katona józsef-u. 28. — Tel. : 124-536
ALT
--- Page 328 ---
rültek ki, tizenkét fejezetben teljes részlete:
ismerteti a vasút, a posta, a hajózás és kikötőűgy,
az autó, a légiforgalom, ülügy, közlekedéstechnika,
az energiagazdaság, szállítmányozás, az idegenfor-
galom és a főváros közlekedésügyének összes idő-
jlődését, jövő
ezerű kérdését, mai helyzetét, f
kitűzéseit, valamint a magyar közlekedési intézm
nyek működését. Az 570 oldalas könyv több mint
száz ismertető cikket és tanulmányt tartalmaz, ame-
lyet rendkívül gazdag statisztikai anyag, továbbá
a képek, rajzok, grafikonok egész tömege egészít ki.
Komolyság, szakszerűség és gondosság jellemzik az
érdekesen szín friss és nagyszabású könyvet. A
külső megjelenésében is rendkívül ízléses szakmunka,
amely a Pallas nyomda modern technikai felkészült-
ségét dicséri, komoly nyeresége gazdasági szakiro-
dalmunknak.
Meghosszabbítják a
szerződését. A Magyar
tollszindikätus
Tollkereskedök
működési
Kiviteli
Egyesületének aföldmívelésügyi minisztériummal kö-
tött megállapodása ez év végén jár le. Az Egyes:
168 már most kérte működésének meghosszabbítását
a földmívelésügyi minisztériumtól. Hír szerint a
szindikátus működését újabb szerződéssel biztosítják,
a szerződést azonban valószínűleg nem fogják fix
határidőre kötni, hanem azzal a fenntartással, hogy
az Egyesülés az eddigi formában csak addig folytat-
hatja működését, amíg megfelel rendeltetésének. Ha
a szindikátus ellen bármilyen kifogás hangzanék el,
úgy a földmívelésügyi minisztérium a szerződést
azonnal megszüntetheti.
A pusztavámi köszenfüräsok. Mint
a Budapestvidéki Kőszénbánya Pilisvörösvárról ki-
terjeszti tevékenységét Pusztavámra is, ahol most
nagyterjedelmű új énrétegeket találtak. Ez alka-
lomból gazdasági körökben élénk csodálkozással
emlékeznek vissza arra, hogy körülbelül három
évtizeddel ezelőtt, amikor a MAK maga is még egé-
szen fiatal vállalat volt, a MAK-nak ezen a vid6-
ken, a móri szénterületen, ugyanebben a községben,
amelyet egyébként akkoriban Pusztovdnynak neve:
tek, volt már túrzási joga. A MAK azonban akkori-
ban, úgylátszik, nem találta rentabilisnak a szén
kitermelését, vagy pedig nem akadt rá a számot-
tevő széntelepekre, így aztán a jog visszaszállt a
közbirtokosságra és a MAK elesett azoktól a nagy.
szerű lehetőségektől, amelyekre most van kilátás.
Tiz éves az Ost-Kurir. A magyar közgazdasági
életnek úgyszólván egyedülálló sajtóorganuma a
Bekessy Imre szerkesztésében megjelenő Ost-Kurir
című német nyelvű gazdasági folyóirat. Fz a lap
most érkezett el alapításának tízéves jubileumához,
amely alkalomból hatalmas, hatvan oldalas példány
világítja meg a külföld számára is elérhető német
nyelven mindazokat a belső és európai vonatkozású
gazdasági problémákat, amelyek ma világszerte az
érdeklődés homlokterében állanak.
A kaucsuk technikai jubileuma. A német fő-
városban megjelenő Berlini Magyar Figyelő című
magyarnyelvű könyomatosban olvassuk, hogy n6-
hány nap előtt volt 25 esztendős évfordulója annak
a esöndes technikai eseménynek, amelynek köszön-
hetjük a modern automobilizmus kifejlődését. Hu-
szonöt esztendővel ezelőtt jelentette be az I. G.
FParbenindustrie csoportjához tartozó Friedrich Bayer
€ Co., Elberfeld vegyigyär az első német pátenst az
úgynevezett gyors vulkanizdldsi eljárásról, ami azt
jelenti, hogy negyed századdal ezelőtt kezdte meg a
gumikerekek ellenállása és rugekonysäga a versenyt
a mótorok gyorsütemű fejlődésével. A német vegyi-
iparé a dicsőség, hogy a modern gumitechnika roha-
mos fejlődésének alapját sikerült lerakni. Figyelemre-
méltó, hogy ez a hatalmas vegyigyár-csoport a kul-
túra és a humánum szolgálatának minden ágából
kiveszi a maga részét. Épp a napokban szenteltek
fel egy hatalmas hárommotoros Junkers repülőgépet,
amelyet Bayer névre kereszteltek el és amely való-
jában mozgó patika. Rendeltetése az, hogy nehezen
megközelíthető järvanyc vidékekre a repülőgép
mindent lehengerlő rapiditásával szállítsa a szüksé.
ges gyógyszeranyagot.
A Berlini Victoria Biztosító házvásárlása. F
három — világrészben dolgozó társaság budapesti
igazgatósága állandóan gyarapítja vidéki szerve-
zetét és üzletállományát. Megerősödésének külső
megnyilvánulása, hogy a fővárosban több ingat-
lanra kíván szert tenni. A Victoria most megvásá-
rolta Gregersen Hugó építészmérnöknek Pozsonyi-út
és Máhr Jenő-utca sarkán lévő, művészi kivitele-
zésű új bérpalotáját.
PULAY JÁNOS
absz. mérnök, kövezőiparos,
út- és csatornaépítő
BUDAPEST, II., KIS RÓKUS-U. 5—7. TEL.: 166-705,
ismeretes,
SALGÓTARJÁNI KOSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyagiparai: Budapest,
Tele! 1 1-232-
Cementgyári Lábatlanban , , . . .
Mészgyáraki Lábatlanban. . s se 9 m m
Vorogon . . s ese » m
Tégiagyárak ı Budsa-Ujiak, Kőbánya,
Nyerzesujfaiu évi telj, kép
Cserépgyár : Buda-Ujiak m m Im
80,000.000 drb.
8.000.000 ár.
TOVA TÜRLIP
TAT KOZÁS
Eredmenylelen
zártkörű versenylärgyaläs ulän
szabadsézből ad;äx ki a hösö
terének aszíatlozását
Az út- és csatornaópítési ügyosztály a Hősök-tere
kocsiútjának aszfaltozási munkáira szeptember 29-én
nyilvános versenytárgyalást tartott. Miután a be-
érkezett ajánlatok indokolatlanul magasak voltak, a
polgármester a versenytárgyalást eredménytelennek
nyilvánította és újabb, zártkörű ersenytárgyalást
rendelt el. Tizenöt vállalat vett részt ezen zártkörű
versenytárgyaláson, de az újabb eredmény sem mu-
tatkozik kielégítőnek, mert az egységárakat az ügy-
osztály, a hasonló munkák eddigi egységáraihoz
viszonyítva, feltűnően magasaknak találja, úgyhogy
a munkálat az előirányzott összegért nem végezhető
el. Erre való tekintettel az ügyosztály a zártkörű
versenytárgyalás eredménytelenségének megällapi-
tását javasolja, azzal, hogy a munkát adja ki a pol-
gármester szabadkézből. A főváros útépítési munka-
tervezetével kapcsolatban, — mondja a javaslat, —
a Neuchatel-cég különböző aszfaltutak építésére aján-
latot nyujtott be, amely szer a teljesen ,, B" bitu-
mennel készült 4.5 em vastag, zuzalékos, öntött asz-
falt négyzetméterét, hat éves jótállásal 6.57 pengős
egységáron hajlandó elvégezni. Ezen az alapon a
14.000 négyzetméternyi terület burkolása 91.980 pen
gőbe kerülne, ami az előirányzatnak megfelel. Ezért
az ügyosztály javasolja, hogy a Hősök-terének asz-
faltozási munkájával szabad kézből a Neuchatel-cég
bizassék meg. Az út- és csatornaépítési szakbizottság
hétfői ülésén a javaslatot elfogadta.
Készül a BSZKRT az Eucharisztikus Viägkon-
Kresszusra. A jövő esztendei Eucharisztikus Vilüg-
kongresszus tudvalevően kivételesen nagy feladatok
elé állítja Budapest idegenforgalmi és vendéglátó
szerveit, de természetesen a közlekedési vállalatokat
és intézményeket is. Az előkészületekből alaposan
kiveszi a részét a BSzKRT is, amely éppen most
adott ki nagyobbarányú megrendelést: a gyakorlat-
ban igen jól bevált kéttengelyes, acélkarosszériás
autobuszállványból huszonötöt rendelt meg a Ma-
gyar Allami Gépgyártól, a Láng-gyártól pedig u
kocsik nyersolajmótorait, A karosszériák szállítá-
sára a Magyar Waggon- és Gépgyárnak, az Ohren-
stein és Koppel Magyar Rt-nek, a Zuppka Lajos és
Fiai Rt-nek, a Metallo karosszériagyárnak, végül az
Ury Testvérek gyárának adott megbizatást. Itt emlit-
jük meg, hogy az elterjedt hírek szerint a BSzKRT
foglalkozik azzal a gondolattal is, hogy külföldről
emeletes autobuszokat Szerezzen be. Az egész magyar
közvélemény meglehetős idegenkedéssel fogadta ezt
az ötletet, mert hiszen az emeletes autobuszok egy-
Tészt megbuktak Budapesten, másrészt pedig a ki-
tűnő magyar ipar olyan tökéletes autobuszokat szál-
lított, amilyenek eddig nem [futottak Budapest ut-
cáin, Azt hisszük, hogy az illetékes körök aligha
foglalkoznak továbbra is ezzel a felesleges és hely-
telen tervvel.
Tavasszal kezdik meg a XII. kerületi előljáró-
sági székház építkezését; A végleg elkészült tervek
szerint a Böszörmenyi-üt és Fery Osz utca sar-
kán építik fel a XII. kerület elöljärösägi székhá-
zát, amely célra 574.300 pengőt irányoztak elő. A
szakbizottság döntése után rövidesen a közgyűlés elé
kerül a terv. Előreláthatóan 1938 tavaszán kezdik
meg az építkezést.
A fővárosi kórházak textil- és vegyészeti megrende-
lései. A minap történt meg a döntés a fővárosi kórházak
jövő évi anyagezükségletének beszerzéséről. A megtartott
versenytárgyalás alapján a kilenc ajánlattevő cég ül
legolcsóbb ajánlattévőnél, a Linum-
Taussig Sámuel és Fiai cégnél rendeltette meg mind a
54.000 pengő értékű lepedővásznat. z egyéb célokra
szükséges lenvászont 77.360 pengő értékben
ennél a cégnél rendelték meg, míg 1000 méter
a Ganz Örgy cég szállít 147 pengőért.. A körh
részére szükséges pamuttextilanyagokat négy cég k
osztották meg. 24.500 méter molinót a Mechanikai S:
gyár 12.000 pengőért, 10.000 méter molinót, 6000 méter
köpert és 3000 méter barchendet a Goldberger Textilmű-
vek 18.400 pengőért. 1000 méter paplanlepedőnnyagot a
a polgármester a
Linum Taussig és Fiai cég 2100 pengőért. 2000 méter pa-
mutköpert pedig a Magyar Ágy- és Fehérneműgyár 2100
szükséges mullpólyaszükséglet
Az egyiket
tette,
mely
pengzőért, A jövő évben
szállítására két ajánlatot kapott a főváros.
az Országos Ecészségügyi Anyagraktár Riecó Rt.
a másikat a Fahid kötszerkereskedelmi Vállalat,
utóbbi azonban elfelejtette az ajánlatot aláírni,
azt szabálytalannak minősítették. Igy a teljes szít
letet a Ricónál szerzi be a főváros 11.400 pengőért. A
kórházak vattaszüksérletének — szállítására 5 —ajánlatot
kapott a főváros. 8000 ke. panírvattát a Miskolczy és
Társa cérnél rendeltek meg 13000 nencőért, 4500 ke. pa
mutvattát a Magyar Pamutiparnál 13500 penvőért., 1700
kg. elsőrendű vattát pedig a Vattagyár RT.-nál 5700
t. Döntöttek a rönteenfilmek — beszerzéséről is.
s István céetől 15600 penrő értékben Agfa és
Gnewert gyártmányú, a Metalix Röntgen Rt.-től 17.610
pengő értékben Kodak gyártmányú, a Fehér és Társa
cégtől 49.260 pengő értékben Ilford gyártmányú filmeket
rendeltek röntgenfelvételek céljaira. Kiadták az injekciós
Budapest, 1937 december 1.
j fecskendők javítási munkálatait is, mintegy 9000 pengő
értékben és a munkálatokat megosztották a Tar Kálmán,
Viktora és Társa, valamint a Fill és Bartuska cégek kő.
zött. A főváros a rádiumkórház részére kót darab 200
kilowattos új rőntgenkészüléket fog vásárolni, mely
célra 80.000 pengőt irányoztak elő. A gépek beszerzését el
a Kórházi Műszerraktárt bízták meg, amely most m
számításba jöhető hazai cégektől kér árajánlatokat.
Tizenhat cég közt osztották szét a főváros -
tását. A közélelmezési bizottság most tárgyalja Mi úgy
osztály előterjesztését a fővárosi intézmények közel két
millió pengő értékű tej- és tejtermék szállításának oda
itólése ügyében. A tejszállítás megoszlása a követke.
Budapesti Központi Tejcsarnok 868.000, az OMTK 876 090,
Egyesült Teikereskedelmi: Rt. 534.000, Gróf Károlyi Imre
Tejüzeme 417.000, a Fővárosi Tejüzem 500.000, a "Tejér
tékesítő és Tejgazdnsági Rt. 432.000, a Pannonia Tejipari
és Kereskedelmi Rt. 255.000, Magyar Tej- és Tejtermók
forgalmi Rt. 420 000, T rmelő és Ipari Rt. 330.000, gróf
Esterházy Pál Tojgazdasäga 226.400, Lurie és Társa Tej
kereskedelmi Rt. 231.000, gróf Pálffy-Daun ózsef "Tej
üzeme 30.500, Pilishegyvidéki Gazdák Te vetkezete
36.700, Jankovich Béla Gazdasága 60.000, gróf Karátsonyi
Imre 70.000, Valkó Vilmos Tejgazdasága
! k a cégek osztozkodnak az iskolai
Tejakció részére szükséges 3.1 millió üveg —pasztörizált
tej szállításában is, amelyet 9.80 százalókos árenged-
ménnyel adnak a fővárosnak. gümőkórmentes tej szal
lítására csak a Pannonia Tejipari Rt. kapott megbízást
19.6 százalék engedménnyel. Ugyanezek a cégek szállít
ják 21 százalékos engedménnyel a tejfelszükségletet, A
habtejszínnél 17 százalék engedményt adtak Aa vállula
tok. A yoghurtot 20 százalék engedménnyel szállítják.
A saitfélék szállítását a Budapesti Központi Teicsarnok
az OMTK, az Első Balassagyarmati Gőzüzemű Sajtgyáz
a Fővárosi Tejüzem Rt., a Derby Sajt és a Vajtermelő
Rt. és a Pécsváradi Gazdasági Tejvállalat kapta.
Uj versenyíárgyalási
kiírások
A Házinyomda részére szükséges nyomdafesték és
egyéb könyomdal anyagok szállítására pályázni lehet
december 14-én d. e. 9 óráig a Házinyomdánál. (Központi
Városháza, földszint 30/a.)
A Vízművek részére szükséges 20.000 kg hutaólom
szállítására pályázni lehet december 14-én d. e. 10 óráig,
a városgazdasági ügyosztályon.
A BSzKRT részé szükséges 323.0000 drb hegesztő-
pálca szállítására yázni lehet december 14-én d. e.
9 óráig (Akäcfa-u IV. 440); ugyanitt 4500 kg hor-
ganylemez szállítására pályázni lehet december 7-én d. e.
fél 10 óri ugyanitt gumläruk szállítására pályázni
lehet december 7-én d. e. háromnegyed 10 óráig; ugyanitt
üveg szállítására pályázni lehet december 76n d. e.
10 óráig; ugyanitt 15.000 kg szines tisztítórongy szällitä-
sára pályázni lehet december 10-én d. e. 9 óráig: ugyanitt
39.000 kg padló portalanitöolaj szállítására pályázni lehet
december 10-én negyed 10 óráig; ugyanitt 6500 kg acél
szállítására pályázni lehet december 10-én d. fél 11
óráig; ugyanitt 1200 q faszén szállítására pályázni lehet
december 14-én d. c. fél 10 óráig; ugyanitt 69.000 drb
talpfa szállítására pályázni lehet december 14-én d. e.
háromnegved 10 óráig: ugyanitt az Adrema és Viktoria
gépek, hbélyeszőórák karbantartására és javítására pá-
lyázni lehet december 15-én d. e. 10 óráig.
Beérkezelt aiániaftok
A Megveri-utcában épülő kislakásos telepen a hat
épület különböző munkáira pályáztak: OÖrecsó Gyule
28. Gál Tstván 29.167, Frank Ödön 31.384. Fekete Jenő
31. Fancsaly Ferenc 327417, Molnár Kálmán 22.795,
Gerő László 33.181, Róth Vilmos 33.354, Wolff Ödön 34.43,
Weber Henrik 4.302, Rozs és Társa 35.369, Lakos Jenő
37.185 Bätorffy János 4.191, Szongoth János 39.482, Csihák
és Buchta Fároly 11.579 pengővel.
A Vágóhíd-ntcában emelendő kubikus szállás áÁcs-
munkálra pályáztak: Czipauer László 9025, Horváth
Gvnla 9627. Hartman József 9964, Marinka Imre 9980,
Sárhy Gyula 10.513, Aschenbrenner János 10.527, Dalkó
Gábor 11.415 nengőv
Telefonkábel-szorító
berendezésre pályáztak: Turzó
Rezső, Soor és Társa. i
Hubert és gmund, Antal Fri-
ch Géza, Szalay István.
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
aluminium», fém-,
FÉMTECHNIK mü- és kokillaöntöde
Cegtulajdonos : TÓTH KÁROLY
BUDAPEST, Ill., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON : 163—010.
bádogos- és szerelőmester
| Budapest, VII, Horn Ede-u. 15. |
j
TELEFON : 325-121
BUDAPEST, II.,
Schutz Testvérek, Kr
5 „Optalit‘ 5
P.-bronz
ft fehér-csapágytém !
Telefon:
1 1-530-92.
KOREK E.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
Telefon: 292-832
GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
BIEAN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. re: 1—153—50.
UTBURKOLATOK :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos
és bitumenes kezelések, Olajos portalunítás.
facement-, préseltkavics-,
TETŐFEDÉS: SZIGETELES:
fedéllemeztetők.
nedvesség és talajvíz ellen, falak,
padlók, erkélyek és lapos tetőkön
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemez, szi-
serelőlemezek. börlemes, kátrány, szurok, faoement,
bitumen, aszfalt ragacs, utéjítő-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, — karbolínenm, gyümölesfu-karbolineum,
kátrán;-parattin. kocsikenőés mépesir
e E
EEE ——— szo—
--- Page 329 ---
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . ,. 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
SGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Árusitiák az összes IBUSzI-pavillonokban
FELELŐS SZERKESZTŐ:
DACSÓ EMIL
49—50. szám
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadóhívatal;
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 609.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
Program és alkotás Szenzációs útrendezési tervek,
amelyek Budapest úthálózatát
több évtizedre állapítják meg
Kiépítik a főforgalmi utakat és átalakítják a város-
ból kivezető úttesteket — Egyes városrészekben
csak autóközlekedést engedélyeznek
Harrer Ferenc, a városfejlesztési külön-
bizottság elnökének nyilatkozata
Lehet, sőt valószínű, hogy a héten a sportkörök
egy kicsit kiábrándultan és elégedetlenkedve be-
szóltok a budapesti városházáról. A magyar sport
olyan óriási eredményeket mutut föl az utóbbi esz-
tendökben, annyira emeli a magyar nevet a külföld
előtt, hogy minden okuk megvan a sportkörök-
nek a türelmetlenkedésre, ha arról van szó, hogy
a magyar sportnak új intézményekre van szüksége.
Igenis, a magyar sportnak mindent meg kell ten-
nünk, hogy hatalmas és diadalmas munkáját to-
vább és még fokozottabb erővel folytassa a magyar
nemzet dicsóségére. És mégis azt kell mondanunk,
hogy a főváros pénzügyi bizottságának igaza volt
pénteken, amikor komoly megfontolás után a régi
lóversenytéren építendő sportcsarnok ügyét levette
a szerdai ülés napirendjéről,
igen egyszerű ennek az elhatározásnak a meg-
okolása. A mai budapesti várospolitika legkomo-
lyab elemei, közöttük elsősorban Zsitvay —1ibor,
úgy láttak, hogy ez a kérdés még nincs kellően elő-
készítve. Már pedig sokkal jelentéktelenebb ügye-
ket sem szabad ma elhamarkodva és rosszul meg-
csinálni, mint amilyen hatalmas kérdés a magyar
nemzeti sport érdeke. Hiszen nem kisebb dologról
van szó, mint hogy a főváros által adott telken
négy millió állami pénzen akarunk építkezni.
ŐÖriási értékű telket rosszul beépíteni, rengeteg
pénzt ötletszerűen, program mélkül felhasználni, a
magyar sportot -célszerűtlenül megoldott intézmé-
nyekkel gazdagítani, ez a mai viszonyok között
lehetetlenség. Nem lehet nekiindulni ennek a fe-
dett sportcsarnok megépítésének mindaddig, amíg
nem tudjuk pontosan, hogy hol fogjuk fölépíteni
és nem tudjuk főként azt, hogy milyen sportintéz-
ményeket kell itt elhelyezni. A magyar sport mű-
velőinek, akikó minden szeretetünk és minden ál-
dozatkészségünk, ki kell várniok azt az egyhónapi
időt, amíg a végleges tervek elkészülnek, hogy a
főváros tudja, tökéletesen tisztában legyen azzal,
hogy tulajdonképpen mit kíván teremteni.
Ezt meg kell érteni akkor is, ha nem hivatko-
zunk a mai várospolitika tökéletes céltudatossá-
gára, pedig el kell mondanunk, hogy ma a város-
házán nem határoznak el alkotásokat addíg, amíg
komoly és részleteiben is tökéletes programot nem
látnak. Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Fővárosi
Pártjának elnöke, maga mondotta, hogy mindig a
jövendő célt kell figyelemmel kísérni és a dolgok-
nak egymásra való hatását kell szemelőtt tartani.
Az önkormányzat nem akar soha semmi üdvös,
okos és szükséges dolgot elodázni, de viszont nem
hajlandó sohasem eltérni attól a normától, hogy
csak tervszerűséggel lehet komoly — eredményeket
fölmutatni. Ez a rendszeres munka követelése és
betartása nem most, a sportcsarnok ügyében vált
élő valósággá, hanem az ma már a főváros alkotá-
sainak mindegyikénél megnyilatkozik. Ahol a cél-
tudatosságot nem tévesztik szem elől, ott hatalmas,
évekre kiterjedő programok állnak az alkotó tevé-
kenységet kifejtő hatalmi tényezők elő Flőször
az évekre szóló gazdasági Programok jönnek, az-
után pedig minden megvalósítandó alkotás részle-
tes programja készül el és csak utána következ-
hetik minden alkalommal az első kapavágás.
Örömmel látjuk, hogy a budapesti városháza és
Budapest székesfőváros törvényhatósága is tökéle-
tesen ezen az alapon rendezkedett be, mert belát-
ták, hogy eredményeket csak rendszeres munkával
lehet elérni. Egyes ügyosztályok, ügykörök, intéző
főtisztviselők hatalmas programokat dolgoznak ki,
amelyeknek megvalósulása ugyan évekre terjed —
a Fővárosi Hírlap épp mai számában mutatja be
elsőnek a székesfőváros évtizedekre szóló közleke-
dési úthálózatának programját — ma még fedezet
sines rájuk, de itt vannak a programok, amelyckbo
napról-napra több és több élet költözik, míg végre
életre kel maga az alkotás is, És ennek a rendsze-
res munkának a szervel egyre szaporodnak, Ott van
az üzempolitikai bizottság, amelynek rendkívüli
eredményeit nem is kell külön kiemelnünk, ott van
a városfejlesztési külön-bizottság, amelyet a fejlődő
világváros nagy lendülete hívott életre, vagy a ta-
báni bizottság, amely a főváros fejlődésének egyik
legnagyobb részlet-programját hivatott megvalósí-
tani. Ime, egyre szaporodnak a rendszeres munka
szervei, amelyeknek eddigi tevékenysége is bizo-
nyítja, hogy szükség van rájuk. Az élet mérhetetlen
kavarodásában, a szükségességek tömkelegében csak
tervszerűséggel lehet dolgozni és csak kristályos,
tökéletes programok alapján lehet alkotni.
Elkészült az új városszabályozási tervezet és a
városszabályozási kérdések megoldására kiküldött
bizottság december 17-én fogja Harrer Ferenc dr,
ny. alpoljgármester, felsőházi tag elnöklete alatt a
hatalmas munkáit tárgyalás alá venni. Új irány-
elvek, a jövőbe szárnyaló reformok vannak a terve-
zetben lefektetve, amelyek szerint
a városrendezés nem hanem
céltudatosan fog
ötletszerűen,
megtörténni.
Ismeretes, hogy Hitler csak legutóbb adta ki a
jelszót, hogy a német birodalom fővárosát, Berlint
monnmentálisan átalakítják. PA átépítését immár
III. Nepoleon megkezdte és a hatalmas városrendé-
szeti munkákat csak méhány év előtt fejezték be.
Róma hivatalos átépítése Mussolini grandiózus el-
gondolása szerint most van folyamatban, Ilyen
nagyszabású reformokra Budapesten ugyan nincs
meg a lehetőség, de a városrendezési irányelveket
terveket is ki-
tervnek több cs0-
már megállapították és a részletes
dolgozták, A városszabályozási
portja van, ezek között talán
a legfontosabb a forgalmi
alakítása.
Egyetlenegy nagyváros sem lehet el mintaszerű köz
edés nélkül és ha ni nek a közlekedés folyton
ődő igényeinek megfelelően szabályozva az utak,
akkor a legmodernebb közlekedési eszközöket
hiába állítják üzembe.
A Fővárosi Hirlapnak módjában van a for-
KkKElmi úthálózat reformját teljes egészében
ismertetni.
Harrer Fe c ny. alpolgármestertől és a bizottság
elnökétől kaptuk meg az engedélyt a közlésre, Mes
sik 15 s bizalmas értekezleten már ismertette
a szen Óó erejével ható tervezetet, amely most a
városfejlesztési különbizottság elé kerül,
úthálózat át-
is
Budapesten modern,
világvárosi közlekedés lesz
Harrer Ferenc dr. ezeket mondotta
Hirlap munkatársának:
— Budapest most már igazán világvá-
ros, melynek különleges problémái van-
nak. Amikor a vezetésem alatt álló bizott-
ság a városfejlesztési terveket kidolgozta,
különös súlyt helyezett arra, hogy a közle-
kedést a nagyváros életének megfelelően
oldjuk meg. Természetesen voltak nehézsé-
gek, mert hiszen a város legtöbb kerülete
nem a mostani nagy forgalomra készült.
De mi nemcsak a mának, hanem a jövő-
nek is dolgozunk s így számolni kellett az-
zal is, hogy a nagyarányú fejlődés révén
még a mostani utcák is primitivek les
nek a folyton fejlődő forgalom lebonyoli-
tására. Az ügyosztály felkérésemre érde-
kes térképet dolgozott ki, amelyen feltün-
tettük az összes fontos utakat, úgy azokat,
amelyek már meg vannak, mint azokat is,
amelyeket meg kell építeni, ha Budapest
zavartalan közlekedéséről gondoskodni kí-
vánunk.
A lényeg az, hogy olyan utaink le-
gyenek, hogy Budapesten a forgal-
mat minden zavar nélkül le lehes-
sen bonyolítani és vigyázni kell
arra is, hogy a város minden része
különböző pontokról a legkényel-
mesebben elérhető legyen.
Budapest sok utcáját ki kell majd széle-
síteni és erre az előkészületeket most kell
megtenni. De ne beszéljünk nagy általá-
nosságban, hanem nézzük meg a térképet,
amelyeken már az összes szükséges utak
be vannak rajzolva.
Az utak osztályozása
Budapest útjait két fökategöridba osztották:
főforgalmi utakra és forgalmi útvonalakra.
A főforgalmi útvonalakon kétirányú forgalom lesz,
még pedig olyan módon, hogy három kocsinyomtáv
lész, ezenkívül helyet hagytak a kerékpárosoknak is
és természetesen mindkét oldalon kiszakítanak te-
tületet a járda számára. Ezeken a főforgalmi út-
vonalakon villamosok is járhatnak, de lesznek olyan
a Fővárosi
utak ís, ahol nem kívánatos a villamosközlekedés.
Éppen ezért ezeknek az utaknak szélessége 28 és 35
méter között fog ingadozni, A forgalmi útvonalakon
is kétirányú lesz a közlekedés, de itt már csak két
kocsinyomtáv szélességben, járdát ide is építenek.
Ezeken az útvonalakon részben bevezetik, részben
| pedig felfüggesztik a villamosközlekedést, Az ntak
nak szélessége 15—20 meter lesz.
A két kategórián belül lesznek gyorsforgalmi
utak is,
Ez azt jelenti, hogy az utak egyrészében csak az
autóforgalmat engedik meg, a teherforgalmat telje-
sen kizárják. Egyelőre csak a legfontosabb utakat
nyilvánítják gyorsforgalmi utaknak.
A budapesti kilátóút szebb lesz
mint a bécsi
Még egy útfajtáról kell megemlékezni és ez a
budapesti kilátóút. Idegenforgalmi szempontból már
régen sürgetik, hogy Buda legszebb pontjait meg
felelő úttal kössék össze. Aki ezen az úton autóval
végighalad, úgy előtte Dudapest minden szépsége
feltárul.
Ezt az ötletet a bécsiektől vettük át, de a buda-
pesti kilátóút még annál is szebb lesz.
Az új út a Horthy Miklös-hidtöl indul, érinti
a Ferenc Jözsef-hidat, majd felmegy a Gel-
lérthegyre, azután a Sashegy, Svábhegy, Já-
noshegy, Guggerhegy, Hármashatárhegy, Jó-
zsefhegy gerincén halad keresztül és vala-
mennyi fontos kilátóponton áthalad,
Az út legnagyobb része már készen van, de azért
bizonyos javításokra még kség van, "Természete
sen ezt az utat egységesen szélessé kell tenni, hogy
az autók kényelmesen közlekedhessenek rajta. Ki-
sebb korrekcióra szükség van a Gellérthegyen. A
Jánoshegy és a Guggerhegy között is meg kell épi
teni az utat. A Guggerhegy és a Szépvölgyi-út eza
kasza is kiépül. A Szépvölgyi-út felől a becsatlako-
zás a Józsefhegyre irányul. Ez az út még megvaló-
sításra szorul. Bizonyos telektömböket át kell hasi
tani, de ezek nem jelentenek különlegesen nagy
mkadályt és nincsenek olyan bajok, amelyeket arány
lagosan kis összeggel orvosolni ne lehetne,
--- Page 330 ---
Budapest, 1937 december 8,
Hol lesznek a főforsaimi utak?
g sőbb körút volna a Hungária-körút kisebb
jelölte. * ılmi utak lesznek az összes körutak, [korrekciókkal és ez az út az UNGi-ütnäl találkozik
" pedi örút. az előbbi úttal.
A bizottság valamennyi főforgalmi utat már ki- Mög kül
a belső körút és a nag
Az óbudai híd építése hamarosan megkezdődik.
Innen indulna ki az az út, amely áthalad olyan
tét, majd betorkol területen, ahol most üres telkek vannak és eljutna
utcába. Itt áttó sz a Rot- | a Szegedi-útig. Itt be kozna a — Hajcsár-útba.
Érdekes új út indul ki a Rakovszky-parkból
fogja szelni a Máv. terül
Szinyey Mer
, ahonnan az út azután a Fiumei amelye Lajos király útjának nevez
és elér az Orezy-üt ahol | el, A Hajcsár-úton át bekapcsolódna ‚a Fehér-útba,
ozik mz új nyomvonalakra h6e- | majd innét a Felső Jászberényi-úton, Bihari-úton
ı-körütba, A Hungária-út és az és Ecseri
61 — nagyobbszabású ko
-utcába és végül beto Ina
ugyanis bajos
it a Väros
y ezen a ponton
ését bizonyára ez
úton át a K
K Soroksári-útba, Hosszú évtizedekre
Ugyanitt lenne ennek az útnak folytatása terveket csinálni, de az e
sszekölő vasúti híd me t
t létesülő második abban az irányban fog fej
dig. is új híd lesz. Az óbudai híd ép
Ez azonban még nem jelenti azt, hogy most már | a híd fogja követni.
hamarosan felépítik az összekötőhid mellett a sze
mélyforgalom számára a második hidat. A terv
sok évtizedre előre kell elkészíteni és ezért szüks Az első a Margit-körúton indulna el és nem a Krisz-
ges a hidat már most beállítani a tervekbe. Ennek | tina-körúton — haladna tovább, mint most, hanem
az új útnak az volna a jelentősége, hogy bekanyarodna az Attila-utcába és azután az Fi
bet-hídnál ér: véget. A másik út a Margit-
Budán is átalakítják a főforgalmi utakat.
zsé-
örút,
összekötné a pályaudvarokat, még pedig a
nyugati, keleti pályaudvart, a józsefvárosi ól ! ds TON já Mala x Mena
pályaudvart és a ferencvárosi pályaudvart, ai Vorvel ti-útnát volna Mix 1 Sp Horthy
a Verpeléti-útnál volna egy ; "thy
innen azután a hídon keresztül meg volna a köz Miklós-útfon át a Ferenc Jözsef-hidig, Ez volna a
vetlen összeköttetés a kelenföldi pályaudvar
Radiális, vagy kivezető utak
Az eddig ismertetett utak
al is. | budai külső körut.
város belsejében | degkuti-úton és bekapcsolódik Bécs felé vezető
lévő forgalom gyors lebonyolítására valók, ezzel el út. Annak ellenére, hogy már most megépítették
lent6tes irányban haladnak radiális utak, ame- | óbudai kivezető utat, ennek az útnak nagy jelen-
lyeknek egyrésze egyúttal kivezető út lesz a vá- tősége lesz, mert önyörű vidéken halad keresz
rosból. tül és a Bécs felé haladó ulasok kevesebb községet
Ezek az utak a ! érintenek, mint a másik i kive
1. A Dunapart az egész városon keresztül Ujpes. | úton kívül Dunaparttól :
tet összeköti Pestszenterzsébettel és ezen a két vá | Szentendrei-út felé,
roson keresztül belekapcsolódik a nemzetközi utakba. | itt égy másik utat is
2. A Búálvány-utcát kiszélesítik, észak felő a folytatása a Nánási-út lesz. F
Csáky-utea vonalában folytatják és így fog haladni ; hogy a Dunapart melletti üdülőhelyek
Óbudán á
t a pesti hídfőig. Délen a Béc
Sándor-ut Egyetem-utea, Kecskemöti-uten
úton át haladna. Valamennyi útszakasz széles
esupán ezen a ferületen van szi
alkuvásra, mert
vetlen útvonalat kapnak
és az autóknak nem kell majd Szentendre felé ki
térni.
Budán is létesítenek egy utat, amely a budai
‚| belső lüktető forgalmat van hivatva megkerülni, de
egyes belvárosi utcák kiszélesítését nem itten nehezebb megoldást találni, mint a pesti olda.
lehet keresztülvinni. lon. Az új út a Margithidig az eddigi utakon ha
Ezeken a területeken redukálják a keresztezéseke d, majd "a budai külső körúton megy végig, a
a mellékutcák betorkollását szabályozzák, hogy a | Szent Imre herceg-útja vasúti aluljárójáig, innen
nagyobb forgalom számára hasznavehetővé te kiindulva, a Karolina-üt, Tétényi-út, a Leinigeni-
8. A Váci-út megmaradna a mostani formájában. | úton át érné el a balatoni utat.
4. Az Andrássy-utat ilterjesen kiépítik
i A legfontosabb gyorsforgalmi
utak
ség bizonyos meg
5. A Iákóc úton át fol
bekapcsolódik a Verseny-utcáb:
Lóversenytéren keresztülhalad és az Egressy-úton át
kimegy a városból. | gyorsforgalmi utak tulajdonképpen részesei
6. A Kerepesi-út megmarad jelenlegi alakulatá a már eddig felsorolt utaknak, Ezeknek a föfor-
ban. ! galmi utak egyes szakas elzárják a teher-
7. A Baross-utca betorkollik a Kőbány útba, forgalomtól csak antót engednek — közlekedni
a Kápolna-utcán halad végig. Itt van egy tervezett | rajta. Ezek a gyorsforgalmi utak a következők:
majd int
útszakasz a Maglódi-út felé, mert ebben az irány. Az egész Des Dunapart ilyen gyorsforgalmi
ban halad majd ,: az új út út lesz Horthy Miklós-hídig. A második számú
8. A Hungária-útból radiális útnál a Csáky-utca és a Kecskeméti-utca
közötti részét jelölik ki gyorsforgalmi — útnak.
amely ria-útnak kiegészítése lesz. Ez az út ; Ugyan sak ilyen lesz a közlekedés a Nagyk
fog Ös: t teremteni az északon lóvő kör- úton, a Nyugati-pályaudvartól a aross-utcáig;
valamint a Lánchídtól a Tisza István-úton és az
Andrássy-úton át és ugyancsak a Kossuth Lajos-
utcán és a Rákóczi-úton keresztül.
nyék és Kispest között. Ezzel az úttal Budapest
északi és déli vidékét úgy lehet majd összekapcsolni,
hogy az aulón robogó utas Pest belső városrészét
egyáltalán nem érinti. i Budán csak a balatoni út lesz gyors-
Budán ugyancsak a Dunaparton lesz az első | forgalmi út.
nagy út északról délig. Készen van a balatoni új | Vannak még kisebb forgalmi utak is, amelyeken a
út és a Hegy i-uttól kiindnl a Budaörsi-út. A közlekedés gyorsforgalmi jellegű lesz, ilyen többek
Olaszfasort tovább vezetik a Budakeszi-úton, a Hi között a budai Fő-utc
100 forgalmi útja lesz Budapestnek
Ezeken a nagy utakon kívül 100 forgalmi útat , az Andráss;
rende
|
|
kiindul egy elméleti út, |
|
út másik utcája pedig
z utaknak az a célja, hogy utea: az Allatkert és a Máv-terület kö
a város zeit zekapcsolják. "Tulaj- nak egy új utcarészt,
donképpen gyüjtöutcak lesznek, amelyek a forgal- Pi
mat bevezetik a főforgalmi útvonalak a nagyszabású program, amelyet a vä-
rosfejlesztési különbizottság és a városfejlesztési
ügyosztály dolgozott ki. Nem valószínű, hogy a most
meginduló tárgyalások során különleges változások
lesznek. Amint a bizottság a munkáját elvégezte, a
A körút párhúzamos utcája példán] a Nagymező- | tervek felkerülnek a Közmunkák Tanácsához és
nten, Klauzál Rökk d-uten lesz, több- | alapos megvitatás után a jövendő Budapest ter-
hel t telekáttörésekkel és —útkiszélesítéssel, A képébe ezeket az utakat mint véglegesen elhatáro
Rákóczi-út pótló-utcája a kiszélesített Dob-utea lesz, | zott úttesteket bejegyzik.
Podmaniczky.
itti lehasíta-
A főforgalmi utakkal párhuzamosan vezet-
nek olyan útvonalakat, ahol n teherforgal-
mat bonyolítják le,
Rendkívül gazdag farfalommal
Szomorúan szén Endre-nap
a Jőzset-Fiúárvaházban
Liber Endee areképének Es emték-
tábtájának teleptezése
A. felejthetetlen Liber Endre szelleme világította
be megújuló fénnyel Endre napján a székestőváros
iárvaházát, Az , árvák atyjá képőt
leplezték le abbar: tben,
r ő is Jakó °k egyik
et jelöli
a fiúnak, aki
Az arcképet, amely
az
márványtábla azt a
lott a hajdani ár
lett.
a, A ros aján
biát a József Fiú
ította.
a József
i növendékek
el, évről-évre fel
zán, hogy minden
ájuknak
megemlékezés az alpolg
k ügyét a szivében hordta, de
i lakónak is, aki a volt nö.
1 szerves kapcsolat tartott és egyesüle.
íszelnöki tiszte Jalta,
az emlékt
nek E
a esztendők óta ünnepe vol
yesülete
Most m dre n a a temetőben gyülekez-
előtti az új kép előtt, amely az
erem falát ékesíti. Drszmagyarban
p olajfestmény Liber Endrét i
nnyi jóság és meleg e tettel tekint
hogy megha: an, de ami különös vigasztalódással
kell megállni előtte. Mintha azt éreznénk, hogy Liber
Endre itt van k ttünk az árva ban. Megelé
tten látja, hogy az árváknak jól viselik gondju
kat és nem feled nek meg Aa napsugárról sem
íme, előkészítették már a piros zacskókat a Mikuläe
ajándékok szá hatalmas falú háló
termekben az abban a sorrendben älle
nak, mint a 3-as számú szobában,
ahol ő aludt
fehér má
rvaházi f
bi
ha közelében, van változ
a falon cs rajta ez a felírás:
„It álmodta gyermekálmait intézetünk volt növen
déke, néhai L dre, a székesfőváros volt alpol
gármestere. Aldús emlékére! Allítolta a "sfjövá
ros Fiuárvaháza Volt Növendékeinek FEgye-
sülete." Boldogan, szeretettel mosolyoghat a képen
Liber Endre, irvaházában minden rendben van
a szeretet él a régi falak között.
s: egy
*
Megbékítő volt ez a szomorúan szóp Endre-nap.
Azzal kezdődött, hogy az árvaház kápolnájában
Liber Endre emléke
vás Donát dr. ir
re gyászmisét mondott Szi
ézeti lelkész, akinek az árvaház
volt növendékei minisztráltak, A misén ztvettek
a Liber-család tagjai, a volt és jelenlegi ı ndékek,
valamint a főváros szociálp ikai ügyosztálya ne
vében Okolicsányi László dr. fogalmazó.
izután katonás rendben kivonultak a kerepesi
úti temetőbe, Liber Endre sírjához. Itt megjel
fő 1 Csanády Gusztáv dr. főjeg
volt /lovszky János törvényhatósági bizottsági tag,
Liber régi barátja és munkatársa is. Schuler Alajo
az á áz igazgatója koszorúzta meg, megkapó
ezavak kíséretében a sírt.
Most az arckép-leleplezés következett. Az ünnepi
aktuson résztvett Karafiáth Jenő dr. főpolgármester,
Szendy Károly. polgármester, Schuler Dezső d
polgármester, Horony-Pálfi Aurél dr. és émethy
Károly dr. tanácsnokok, Unger Béla kerületi elől
járó, Bärtl Tivadar és Csanddy Gnsztáv dr. fő.
jegyzők, Budó Jusztin főlevéltáros, Gátonyi Böla
főszámvevőhelyettes, Blieszner Ágoston prépost-plé
bános, a volt növendékek nagy számban és az árva.
ház jelenlegi növendék Az intézeti énekkar eléne
kelte a Himnuszt, majd Horony-Pálfi Aurél dr. tu
nácsnok tartott kegyeletes emlékbeszédet, amit a
Magyar Hiszekegy eléneklése követett. Ezután le-
leplezték az — emléktáblát, amelyet az intézeti
kar éneke ntán Nyáry Miklós dr. ügyvéd, az árva.
ház volt növendéke megkoszorúzott szép beszéd kí
retében. Schuler Dezső dr. alpolgármester az arc
kép és az emléktábla alá egy-egy rózsacsokrot ho
lyezett el kegyeletes szavakkal a székesfőváros ne
vében
áros részé
s
december 22-én jelenik meg
a 25 ÉVES Fövtős id
jubiláris ünnepi száma
|
!
|
--- Page 331 ---
Budapest, 1937 december 8,
Kedvező mederben folynak a kormännyal
megindult táróyalások a óváros pénzügyi |
egyensúlyának rendezésére
Meg decemberben megszavazza a közóyűlés
a lisztviselök iizetésemelését
Az 1938. évi költségvetés tárgyalása során
Szendy Károly polgármester javaslatára a
törvényhatósági bizottság egyhangúan hozzá-
járult ahhoz, hogy az évről-évre visszatérő
deficitek lehető kiküszöbölése céljából közvet-
len tárgyalásokat kezdjenek meg a kormány-
hatósággal, főként az adómegosztási kérdések
tekintetében. Fabinyi Tihamér dr. pénzügymi-
niszter kedvezően fogadta ezt a tervet és
Genfbe történt elutazása előtt részletes meg-
beszélést folytatott nemcsak Janda Károly
belügyminiszteri tanác al, a belügyminisz-
térium városi főosztályának — vezetőjével, ha-
nem a főpolgármesterrel, a polgármesterrel és
a város pénzügyeinek irányító tisztviselöi-
vel is.
A tárgy ok azóta is folyamatban van-
nak és bár számszerűségről beszélni ezidősze-
rint még korai lenne, — mint arról a Fővárosi
Hirlap munkatársa
beavatott miniszteriális helyről
értesült eredménnyel kecsegtetnek
nisz megérté 1 fogadt
kesfővá iségének már eddig előterjes:
tett óhajait és nemcsak az látszik valószínű-
nek, hogy a forgalmiadórészesedés külcsának
a főváros javára való megváltoztatása be fog
következni, hanem ezenkívül nyugvópontra
jut a többi kölcsönös elszámolást igénylő pro-
bléma is. Többek között
az állami intézmén
vett fővárosi
vek által igénybe.
közszolgáltatások ellen- i
értékének rendszeres megtérítéséről, a
I
kórházi ápolási díjak terén szükséges
szabályozásról
és a MAV által teljesítendő térítésekről van
szó a megbeszéléseken, amelyek előreláthatóan
januárban befejeződne hogy a az
időpontr amikor a székes áros 1938. évi
költségvetésének jóváhagyása a minisztérium
részéről megtörténik,
a mutatkozó deficit kiegyensülyo:
célzó kormányi is napvilá-
A közelmult napokban egyébként a pénz
ügyminisztériumban is folytak a székesfővá-
égével pénzügyi vonatkozású meg-
besz amelyek azt célozti k, hogy a kor-
már 1938 január 1-től engedélyezett
tiszviselői fizetésemelés fedezetét hogyan te-
remtse elő a székesfőváros. "Teljesen bizo-
nyosra vehető az, hogy
még december folyamán előterjesztés-
sel fordul a polgármester a
bizottsághoz
tisztviselői fizetésemelés költs geinek
vaztatása céljából,
Minthogy a december 15-én tartandó közgyű
lés napirendjén ez a tárgysorozati pont még
nem szerepel, a törvényhatóság, szükség sze-
rint, egy harmadik zgyűlést is fog tartani
december folyamán, előreláthatóan december
17-én. Ezen a közgyűlésen az eddigi tervek sze-
rint egyetlen tárgysorozati pont lesz, a tiszt-
viselői fizetésemelésre vonatkozó előterjesztés.
Szabályrendelet készül
a baromfi ellenőrzésérő
Bevezetik a kötelező állatbiztosítást a" pesti. piacon
A fővá
élelmi.
, — különösen az
A közélelmezési
resban
n
gy drägas:
Kek árai ktek magasr
ály mindent megtesz drágaság ellensúlyo-
ására és Rosta János dr. közélelmezési tanácsnok
ebben az irányban kifejtett munkáját a közélelme-
zési bizottságban, pártkülönbség nélkül, mindenki
elismerte. Nagyon án fordul elő az, hogy akkor
dicsérjenek valakit, amikor a helyzet nem valami
rózsás és mégis, Rosta tanácsnok érdemeit épp ak-
kor emelték ki, amikor egy év alatt az élelmicikkek
a
árai jelentősen felugrottak. Ez azt bizonyítja, hogy a
főváros maga hatáskörében semmit nem mulaszt
el a drágaság megszüntetése érdekében. |
Rosta tanácsnok neme drágaság ellen
küzd, hanem egyik k tekinti azt
is, hogy Budapcst felől elhárítsa
azt veszedeln melyet a romlott hússal
és més élelmicikkekkel való üzérkedés rejt
magában.
Legutóbb is az élelmiszerbíróság súlyos büntetést
amely lelkiisme-
akart a nagyvá-
mért ki egy ism
vetlenül 300 d glött esirkét
sártelépre becsempészni.
TRRVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMEBE : UJSONSAÁGTI
DEHO-NEMES FATADETA [/
egyed. árusító |
SÜDFELD Iatapeta üztet. 70 cég. — Nazy választék
mindennemű tapdı — Di(jtalan árajánlat
1V., Márin Valéria-u. 10. "Tel. 182.021
N
DONATH ALFRED
Budapest, Csengery-u. 80. T.: 124-108
jítólpari swigetslő- és vegyianyagok gyára
TAMÁSSY EMIL |
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VIII.. Baross-n
„PNEUCGT“
TÖLTŐTOLL CILCER
a MÉZAGMENTES
PADLÖBURKOLAT
Es TARSA
átlátszó testtel, arany tollal papírtizletében
1 6 pengő Mar tert
2
aláno.
disznó-,
hogy
A multban
san elismert
vagy a
baromfi nem volt olyan ált
közélelmezési cikk, mint a
marhahús és ennek tulajdonítható,
mindmáig a baromfihus
volt.
valóban nagyon sok romlott
a forgalomba olyan
húst eszik meg, amely ártalmas emberi szerve-
zetre. A főváros most elhatá hogy szigorúan
bevezeti a baromfiellenőrzést,
A Fővárosi Hirlap
illetékes helyen
a húsellenőrzés a következ
táshoz jutott:
ellenőrzése hiányos
Nagy baj volt ez, mert
baromfi kerül és a közönség
az
ozta,
helyzetéről
felvilágosí-
— Bizony, a baromfihúsellenőrzést a lehető leg-
gyorsabban be kell vezetni. Ma már évente 100.000
métermázsa baromfi kerül a fővárosi piacra és ez
mennyiséget el is fogyasztja Budapest közön;
A baromfiakat eddig alig ellenőrizték, most e
ban segítenek ezen és néhány hónap mulva már csak
jó áru fog a piacokra kerülni. Azért neh húso-
kat ellenőrizni, mert az ellenőrzésnek € akkor
van hatál ha az ellenőrzés tökéletes és különböző
eshetőségeknek nincs kitéve.
nagy baj, hogy az állatorvosi létszám
ssze 58 állatorvos áll
a Na,
rendelkezésre,
vásártelepen teljesít
9 pedig repülő-ra t rendez.
hogy az a 9 állatorvos sohásem
lyen, hanem a nap különböző sz
£ tot,
"zt úgy kell érteni,
tartózkodik egyhe-
ban megjelenik
á resarnokokban és piacokon, de bekopognak
az üzletek ajtaján is és rajtaütésszerűen meg
A fennmaradó 46 állatorvos fele a
kerületekben van és csak a másik fele tudja a külön
élelmiszervizsgálatokat végezni. Az állatorvo.
sok közül néhányan a laboratóriumban dolgozr
tehát ezeknek a munkájára a piacon nem lehet szá
mitant.
A baromflellenörz6s
a terveket és
legközelebb beterjesztjük a baromtiellenőrzés-
ről szóló szabályrendeletet,
volt az ellenő:
keresztül, zúg
0n keresztül ju
gálják az árut.
ára már kidolgoz-
technik4
tuk
Eddig teljesen felületes
nyékről a belépőállomásokon
különböző vidékéről a pályandvarol
tott be a fővárosba a baromfi, a
néha romlott volt. A szabályrendelet úgy fog in
kedni, hogy minden baromfit meg kell
vizsgálni. r a pály i áru kerül sorra,
azntán a piacon is megtesszük a szüksé;
déseket. Hat pályandvarunk van, ezen ül még
hajóállomással is rendelkezünk és nem abad fi
gyelmen kívül hagyni a Hév-állor okat sem. Mind
ök lesznek, mert
ezeken a helyeken megfelelő ellenő
nem tarthatjuk továbbra fent azt a le hetetlen hely.
zetet, hogy 10 kilöig mindenki väm- vizsgálat
mentesen hozhatja be a húst, de ha már 12 kilóról
van szó, akkor jelentkezni tartozik a k ndeltség-
nél, egy inspekciós zonnal színére
siet és a húst beviteti a laboratoriumba.
A szabályrendelet intézkedése szerint
ellenőr lesz a vasntakon és a villamosoknál.
Senki sem akar kellemetlenkedni, de viszont a
romlott áruk beözönlé meg kell akadályozni. Még
az sem elég, hogy a vidéki árut a helyszínen már
megvizsgálták. Nagyon sok vidéken ú. n. , húslátók"
vannak, Ezek nem szakemberek: korcsmáros, mé-
száros vagy más helybeli ember, A vizsgálat nem
mindig megbízható. Egyes déken különben sem
vették komolyan ezt a vizsgálatot. Nemrég a fővá-
ros feljelentett egy vidéki állatorvost, mert beteg
állat húsára jelentette ki, hogy a hús egészséges.
- A baromfi fokozottahb ellenőrzést érdemel,
annál is inkább, mert
a baromfiexportunk örvendetesen fejlődik.
1932-ben 83 millió pengőt vettünk be baromfiból és
a baromfialkatrészek feldogozásából, ez az összeg
ugyan leesett 43—50 millióra, de most már ismét év-
ről-évre emelked "Természete ebben benne fog-
laltatik a húson kívül a toll és egyébb alkatrész is.
— A mi elgondolásunk szerint
a jövőben a húsbehozatal nem oszlana meg
valamınnyi pályaudvar között, hanem egy
pályaudvarra iränyitanäk az összes hús-
neműcket.
A baromfifelhozatal gyüjtöhelye a Nagyvásártelep
volna. Itt könnyű lesz az ellenőrzést keresztülhaj-
tani.
— Most már csak arról
őrzés mennyibe fog kerülni. F
összeg és tisztában vagyunk :
hatóság irtózik minden emeléstől,
hogy
darabonkint egy fillér vizsgálati díjat szedjünk.
Ebben az esetben körülbelül 100,000 pengő bevételre
an szó, hogy az ellen-
"ny ez nem csekély
1, hogy a törvény
mégis a terv az,
számíthatunk, amely összegből alkalmazni lehetne
az állatorvos-ellenőröket és maradna még pénz a
technikai tások keresztülvitelére is.
Ezzel kapcsolatos, — bár nem függ szorosan
össze vele, — az állatbiztosítás ügye is.
A kötelező állatbiztosítás hevezetése most
már elkerülhetetlen.
Ez nem jelentene megterhelést, mert a legtöbb bi-
zományos most is számít 134—2, sőt több s: alékot.
en
és
százaléknál. Is
fedezi le magát
llalja. Ennek az-
többet
nem
számítani
£ a biztosít saját rizikóra vi
után az a következménye, hogy sok esetben hiába
fizette a gazda a biztosítási díjat elhullott állat
jáért, vagy az elromlott húsért, nem kap megfelelő
kárpótlr Tötelező állatbiztosítást magáncég b.
josan vállalhatja és így szó van arról, hogy a Kö
ségi Takarékpénztár venné a kezébe az organiz
irányítását.
A törvényesen védett, %
szabadalmazott KN
Átmérője 32 em
60—200 W-ig.
Nagy árammegtakarítás
Nagyobb fény
saját érdekében kérjen véteikényszer nélkül
díjmentes bemutatást h
KO MO R H E N R I Ki fenylachnikal, villamos-
sági és műszaki vállalat kft.
BUDAPEST, VII., WESSELENYI-UTCA 59. SZÁM. — TELEFON: 141-476
lámpatestekkel
KH Workr/ight“
ilágító
) lóval. A SZ
énykéve rögzítés nélkül A
bármely szögben beállít- \
6. N
--- Page 332 ---
Budapest, 1937 december 8.
Generálisan rendbehozzák és
kibövitik a főváros középületeit
A székesfőváros tulajdonában lévő házv
iszaki ellenőrzésére a közeljövőben újszerű
ket léptetnek életbe. A kislakásos
rendszeres felügyeletét eddig is ellá €
osztá más volt azonban a helyzet a fővárosi
tulajdonú épületeknél. A polgármester intézkedé-
sére 1938 január 6 től kezdve a városháza mér-
nökei rendszeres statisztikai felvételt készítenek az
összes fő tudajdonú középületekről és ennek
alapján meg fogják állapítani a több évre kiterjedő
tatarozási programot, A polgármesteri
nek az az indoka, hogy a város fejlődésével nem
tudtak lépést tartani a kisebb lélekszámra mérete-
zett középületek és így számos helyen egyenesen
tarthatatlan helyzet állott elő. Különösen a régebbi
kerületi elöljárósági székházaknál van baj, mert
a szűk helyiségek következtében épp úgy
szenved a hivatali munka ütemes lebonyo-
lítása, mint a felek forgalma,
Az összoeállítandó tatarozási és fejlesztési program
részletes javaslatokat fog tartalmazni a különböző
hatósági középületeknél elvégzendő munkálatok sor-
is. Lege az előljárósági épüle-
rendbehozatalára kerül
pületekben elhelyezett
khivatalok, a régebbi , majd mindazok az
épületek kerülnek gyi renoválásra, amelyek-
ben a székesfőváros közigazgatásának, közegészség-
ügyének, vagy közoktatásának valamilyen szerve
van elhelyezve. Ezzel
sor, ezt követően a
a rendszerrel egyszersmindenkorra meg fog-
nak szűnni a rendkívüli tatarozási póthitelek,
amelyek beállítása ellen a törvényhatósági bizott-
ság tagjai már gyakran emeltek szót, Az összes
hatósági épületek központosított ellenőrzésének be-
vezetése anyagi szempontból is előnyös a székesfő-
városra, mert kézenfekvő, hogy
a költségek ezen a réven aránytalanul kiseb-
bek lesznek,
mintha a különböző kerületekben lévő hatósági épü-
letek állandó felülvizsgálata különböző hatósági
megbízottak úlján történnék.
őreláthatóan föbbmillió pengős hitelkeret lesz
s ahhoz, hogy a székesfőváros tulajdonában
s hatósági épületek generális tatarozását
: ükség mérve szerint kívánatos kibővítését el
lehessen végezni, minthogy azonban a házvagyon-
ban rendkívül nagy értékek vannak beruházva, a
felmerülő költségek viselésére az autonómia szíve-
sen vállalkozik.
A köztulajdonban lévő házvagyon reviziójával
kapcsolatban abban az irányban is ki fogják ter-
jeszteni a szemlélődést, miképpen lehetne a magán-
házakban bérlet formájában elhelyezett különböző
hivatalokat hatósági tulajdonban lévő épületekbe
átköltöztetni. Különösen számos adóügyi hatóság
székel magánházakban, ami szükségszerű folyo-
mánya az adóigazgatás fejlődésének és annak, hogy
egy évtizeddel ezelőtt a nagyobb kerületekben több-
felé osztották szét az ndószámviteli osztályokat a
közönség kényelme érdekében.
A polgármester elképzelése szerint a jövőben ki-
zárólag olyan helyeken tartanák fenn a hivatalok-
nak magánházakban való elhelyezését, ahol a közel-
ben megfelelően bővíthető hatósági tulajdonú épü-
tet nincs. Minden más helyen azonban, ahol a város
tulajdonában lévő esetlex eltérő rendeltetésű köz-
épület van, ott megfelelő kibővítéssel gondoskodni
kívánnak a magánházakban lévő hivatali szervek
beköltöztetéséről.
HÍREK
— A PÁRTBÓL
Jelölések a felsőházban,
a Közmunkatanácsban és több
bizottságban megüresedett
helyekre
óg Fővárosi Pártja a december 10-iki
zítésére és más, időszerű kérdések
sitvay Tibor dr. pártelnök vezetésé-
tét pártértekezletet tartott, Ezt megelőzőleg a
pártszakbizottsági ülések egész sora folyt le, vala-
mint ülésezett az elnöki tanács és a személyi-ügyi
bizottság is.
A megüresedett felsőházi póttagsági, valamint
szakbizottsági helyekre a párt a következőkben
választotta meg a maga jelöltjeit:
A felsőházi I, és III. póttagsági hely jelöltjei:
vitéz Somogyi Béla dr., illetve Becsey Antal;
a Közmunkatanácsba: Zsilvay Tibor dr, 68
Bárczy István dr
a közlekedésüg; izottsága: Vercss Gábor dr.
helyébe Ker Elemér;
a közegészségügyi bizottságba: Szántay István
helyébe Hegedüs Bertalan dr.;
az elnöki bizottságba: Vályi Lajos dr. helyébe
Petzrik Jenő;
a városgazdasági bizottságba: az elhunyt Glücks-
thal Samu dr. helyébe Ledermann Mór;
az üzempolitikai bi ottságba: Bessenyey Zénó dr,
helyébe Vályi Lajos dr.;
az igazolóválasztmányba, annak következtében,
hogy Usetty Béla dr., kinevezés folytán, mint el-
nök kerül sorra, a párt részére megüresedő helyre
Szentesi József.
A. fellebbezési bizottságok teljesen változatlanul
maradnak.
A Nemzeti Eg:
közgyűlés elő
*
A, december 10-iki közgyűlésnek a pärtertekez-
let elé került napirendjét legutóbbi számában rész-
letesen közölte a Fővárosi Hirlap. A pártértekez-
let, amelyen megjelent Karafiáth Jenő dr. főpol-
gármester, Szendy Károly polgármester, Schuler
Dezső dr. alpolgármester, dorogi Farkas Ákos dr.,
Felkay Ferenc dr., Rosta János dr., Babarczy István
báró és Horony-Pálfi Aurél dr. tanácsnok is, a pol-
gármesteri — előterjesztésekhez — túlnyomó — részben
hozzájárult. A Batthyány-téri vásárcsarnok átalakí-
tási ügyét, amelynek Tóth Gábor volt az előadója,
a polgármester, mint kijelentette, a párt kívánsá-
güra levette a napirendről.
A Döbrentey-tér 5. számú ingatlannak a fővá-
rOs Tészóre való megszerzése ügyében, Katona János
előadása nyomán, arra kérte a párt a polgármestert,
hogy a közgyűlést megelőzőleg folytasson további
tárgyalást az ingatlantulajdonossal, hogy a szóban-
forgó csere kapcsán több előnyt szerezhessen meg a
főváros, "it
A fedett sportcsarnok — részére való terület át-
engedése kérdésében, amolynok ugyancsak Katona
János volt az előadója, a párt — a lágymányosi
nagy sporttervek miatt — arra az álláspontra he-
lyezkedett, hogy ezt az ügyet nagy alapossággal
kell előkészíteni. Zsitvay Tibor dr. pártelnöknek
erre vonatkozó álláspontja a pártközi konferencián
teljes mértékben érvényre jutott, amint ezt a
Fővárosi Hirlap mai vezető cikkében részletesen
méltatja
Andréka Károly emlékezete. A NEP III. kerületi
fővárosi szervezete és a III. kerületi Polgári Társas-
kör ünnepi vacsora keretében avatta fel a nehai
Andréka Károly emlékezetére alapított serleget. A
vacsorán megjelentek Karafiáth Jenő dr. titkos ta-
nácsos, főpolgármester, Bessenyey Zénó titkos tana-
csos, a Közmunkatanács elnöke, Lamotte Károly dr.
alpolgármester és még sokan. Az ünnepi beszédet
Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Fővárosi Pártja el-
nöke mondotta, méltatta Andréka Károly kiváló érde-
meit. Terbócz Imre felszólalásában ígéretet tett,
hogy örömmel fog dolgozni mindig Óbuda fejtesz-
tése érdekében. Nagy tetszés fogadta Karafidt Jenő
dr. főpolgármester beszédét, aki szintén Óbuda ér-
dekeinek szolgálata mellett szállt síkra. Végül Pólya
Antal fejezte ki bizalmát és ragaszkodását a kerület
polgársága nevében Darányi Kálmán miniszterelnők
iránt.
A Lipótvárosi Kaszinó új helyiségének felavatása.
A Lipötvärosi Kaszinó klubavató vacsoráján meg-
jelentek Bessenyey Zénó dr., a Fővárosi Közmunkák
"Tanácsának elnöke, országgyűlési képviselő, Stein
Emil, a Kereskedelmi Bank vezérigazgatója, Szur-
day Röbert országgyűlési képviselő, Krompaszky
Miksa tankerületi főigazgató, Király Kálmán és
Kempelen Ágoston székesfővárosi tanácsnokok és
mög sokan mások az V. kerület társadalmának Tep-
ntánsai. Az avató beszédet Bessenyey Zénó dr.
otta és a kaszinól élet fontosságát emelte ki.
Szükség van az ilyen összetartozásra, — mondotta,
— mert a kaszinói élet nemcsak egyéni szórakozást
jelent, a kaszinó minden tagja egy-egy sejtje A
magyar életnek és az 6 összeségük alkotja a társa-
dalmat. A nagy hatású beszéd után Szurday Róbert
országgyűlési képviselő Besenyey Zénó — érdemeit
méltatta. Krompaszky Miksa dr. főigazgató az V.
kerületi NEP-szervezet üdvözletét tolmábsolta.
Állásfoglalás az új budai pályaudvarnak a
Lenke-táren való felépítése ellen, A Szent Imrevdrosi
Pártszervezet nagyszabású pártvarcsorával egybe
ö kerületi tfagértekezletet rendezett. Szäntay
István, törvényhatósági bizottsági tag, a kerület
ügyvezető alelnöke, a közlekedés problémáival fog-
lalkozott. Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági
tag ismertette a pártnak a költségvetés tárgyalásán
végzett nagy munkáját, kitért a stadionnak és a
vásárvárosnak a Lágymányoson történő felépítésére
és az új szentimrevárosi pályaudvar létesítésére. A
kerület általános közhangulata elveti az új pálya-
udvarnak a Lenke-tér környékén való felépítésének
tervét és aggodalommal tekint olyan megoldás elé,
amely a kerület déli részének teljes elsorvasztását
fogja eredményezni, Leszögezte a kerületi pártszer-
vezet állásfoglalását, amely az új pályaudvarnak
a kelenföldi pályaudvar helyén való felépítését
kívánja. Felszólaltak még: vitéz Nagy Iván dr.
bizottsági póttag. Szalatsy Richárd, Bánhegyi Fo-
renc és Tihanyi Sándor körzeti elnökök.
A VIII. kerületi pártszervezet szombaton este
a kormányzó n6vnapja alkalmából Mikulás-estet
tartott, amelynek nagysikerű programját — Hnj-
nöczy Béla dr. törvényhatósági bizottsági tag ren-
dezte. Vasárnap a pártkörben a gyermekek számára
rendeztek vidám Mikulás-estet. A pártszervezet kü-
lönben készül a karácsonyra. Az agilis hölgygárda
az idén is megajándékozza a kerület szegényeit
akiknek a mult év karácsonyán ebben a kerületben
különösen nagy bőséggel jutott ki a szeretetadomá.
nyokböl,
Karácsonyi — képkiállítás, Az — erzsébetvárosi
pártszervezetben alakult ifjú művészek és írók cso-
portjänak felkérésére Römer Camillo főgimnáziumi
tanár, festőmű 2 a pártkör Rákóczi-út 50. számú
helyiségeiben festményeiből és rajzaiból jöt6kony-
célú karácsonyi kiállítást rendezett, amelynek igen
szép sikere volt. Rőmer Camilló, akit eddig mint
a "Tanügyi Szervezet buzgó titkárát ismertünk,
mint festő és grafikus mutatta be kiváló készülisé-
gét és tehetségét, amely a magyar festőművészek
gárdájában méltó helyet biztosít számára. De Sg:
geli Caesar kerületi pártelnök vasárnap délelőtt
nyitotta meg ünnepélyesen a kiállítást, amelyen
nagy érdeklődő önség jelent meg és kifogyhatat-
lanul gvönyörködött a látványosan szép tárlatbar.
A kiállíttással kapcsolatban Römer Camillo decam-
ber 8-án, szerdán déelőtt 11 órakor a pártkörben
„Milyen legyen az új magyar művészet" címmel
előadást tart.
Két Mikulás-est. A VII. kerületi pártszervezet ének-
kara szombaton a pártkör helyiséreiben — jótékonveslú
Miknlás-estét rendezett, amelvnek jövedelmét a közelgő
kurácsonv alkalmával a dalkör szerénysorsú tamininak és
családinknak segélvezésére fordítják. Az est műsorában,
nmelyet Garav László, az énekkar ügyvezetője rende-
zett, közreműködtek: Pátkay — Kiári. Ujvárossv Mar:
pit énekesnő, órán Tenke, az Operaház tarja. v.
TÁth Joly művésznő. Sze ntirmav Antal zongora-
művész. V éárev Dezső szinművész és Szederkényi
János hecedűiművész. A nasv sikerrel közreműködő mű-
vészvárdának De ardelli Caesar. a pártszervezet
elnöke mondott ki netet, A műsor ntán tánemnulatság
következett. Az nrilitäshan előljáró erzsébetvárosi párt
szervezet erv másik pelnkulata, a sportcsonort nedig vwa-
sárnan tartotta Miknlás-estjét. Itt is kitünő műsor szó-
rakoztatta n közönséret, maid padie tánemulatsárs vará-
zs0lt a nártkör termei idám hangulatot. A tánchoz a
házi jazz-zenekar muzsikált.
Hadás Buda állandó szinházáról. A budai állandó
szinház kérdéséről namy árdellődássel várt előadást Lurt
Somody Pál, a Dérsné Játékszin felénítő morzealmä-
nak figyvozető főtitkára decemher 14-én este n Nemzeti
Feysér Fővárosi Pärtin T. kerületi szervezetének köré-
ben (I, Krisztina-körnt 103.) Az előadás után társas-
wnesora következik, Urs az előadásra. mint n társnsv
esorára érdeklődőket és vendégeket szivesen lát a ke
leti szervezet elnöksége.
A fővárosi utak
modernizálása
Király Kálmán tanácsnok előadása
Abban a fejlődési folyamatban, amelyet a fővá-
ros a legnehezebb gazdasági helyzet közepette büsz-
kén felmutathat, előkelő hely jut úthálózatunk terv-
szerű, modern fejlesztésének, Ennek a kérdésnek is-
mertetésére senki sem hivatottabb Király Kálmán
tanácsnoknál, aki az út- és csatornaépítési ügyosz-
tály élén a maga koncepcióját harcolta ki. Éppen
ezért rendkívüli érdeklődés kísérte azt az előadást,
amelyet a Magánmérnökök Országos Szövetsége
ülésének keretében „a fővárosi utak modernizálása"
címmel tartott. Friedrich István v. miniszterelnök,
szövetségi elnök vezetésével folyt le az ülés, ame-
lyen a nagy számban résztvevő tagokon kívül szá-
mos előkelő érdeklődő jelent meg. Többek között ott
voltak: Szendy Károly — polgármester, Mihailich
Győző, a Mérnöki Kamara elnöke, Harrer Ferenc dr.
felsőházi tag, ny. alpolgármester, Becsey Antal és
Mihók Sándor törvényhatósági bizottsági tagok,
Zaitz László és Viola Rezső dr. műszaki főtanácso
sok és még sokan mások.
Király Kálmán előadásában ismertette a fővá-
rosi útépítés multját, majd a háború előtti útépí-
tési tevékenységet, a háború alatt és az azt követő
években történt nagy leromlást, majd az 1924-től
1930-ig folytatott rekonstrukciós munkát.
Ezután tért rá a fövdrosi útépítés legújabb
fejezetére, amely 1931-ben kezdődött az útépítési el-
vek részletes kidolgozásával. Érdekes bepillantást
nyújtott itt a modern útépítési politikába, ennek
során a burkolat megválasztásának szempontjába,
amely az út forgalmához, a beépítettség sűrűsóégé-
hez, az előnyben részesítendő átmenő forgalmu. va-
lamint a helyi jelentőségű utakhoz igazodik. Majd
azokat a követelményeket ismertette, amelyekre,
mint például a csúszósság kiküszöbölésére, tigye-
lemmel kell lenni. Az idegenforgalom, a higiénia, a
kirándulók igényei, a kilátók megközelítése mind
szerepet játszik a modern útpolitikában. A legna-
gyobb probléma a fökivezetö utak védleres burko-
lattal való ellátása, nmelyet a legutóbbi hét év fo-
Iyamän sikerült megoladni. Ezek a munkálatok.
amelyeket a szükségmunkákra folvott 4.5 milliós hi-
tel fedezett, a legnehezebb időkben nagy mértékben
enyhítették a munkanélküliséget is.
A Balatoni-üt, a Margithíd átépítésével kapcso-
latos útrendezések, az óbudai kivezető főút, a Hősök-
terének átrendezése a legutóbbi időszak nagy mun-
kálatai, amelyekkel az 1937-ig terjedő korszak lezáró-
dott. A főváros úténítésének következő fejezete a
6 évre terjedő 30 millió pengös ütprogram, emelynek
az első, 3 évre terjedő része már elkészült és amelyet
legközelebb a 24 milliós csatornaépítési program
követ. Hogy az eddigi eredményeket sikerült elérni,
azért Szendy Károly polgármestert, Lamotte Károly
dr. alpolgármestert és a törvényhatósági bizottság
megértését illeti köszönet.
egg
--- Page 333 ---
Budapest, 1937 december 8.
Francia tőkeajánlat Budapest
gyorsvasúti hálózatának kiépítésére
Tovább fejlesztik a földalatti vasutat
|
Azok a nagyaränyü tervek, amelyeket a Fövd-
rosi Közmunkák Tanácsa és a városfejlesztési külön-
bizottság egymástól függetlenül ugyan, de közös
alapelvek szerint kidolgozott a székesfőváros közle-
kedési problémáinak gyökeres megoldására, váratla-
nul a legközelebbi megvalósulás stä
tek. Az elmult pénteken egy nagy külföldi pénzcso-
port megbízottai érkeztek a székesfővárosba, miuván
előzőleg ajánlatot tettek arra vonatkozóan, hogy
vállalják Budapest gyorsvasuti forgalmának
megfelelő tőkék befektetésével való kiépítését.
A francia p6nzesoport kiküldöttei megérkezésük
után nyomban tanácskozásokba bocsátkoztak Buda-
pest közlekedési és más műszaki szakembereıvel,
megjelölve azokat a szempontokat, amelyeknek
figyelembevételével alkalmasnak tartanák a buaa-
pesti gyorsvasúti hálózat kialakítását, Az elgondo-
lás abból indul ki, hogy a budapesti földalatti vasút
meglévő vonalát továbbfejlesztenék, ebből alakulna
ki a gyorsvasút belső városi forgalmi hálózata, a
periferiális részeket pedíg a Közmunkatanács által
tervbevett
dunaparti gyorsvasnti vonal kiépítésével
kötnék Össze.
Nem tartják azonban elégségesnek azt, hogy a sezó-
banforgó dunaparti vonal Ujpesttől Pestszenterzsé-
betig terjedjen, hanem felvetették azt az ötletet,
hogy
ezt a tervbevett vonalat körforgalmú vasuttá
kellene tenni,
éspedig úgy, hogy annak folytatása a Hungária-
körúton lenne. A gyorsvasút építését vállalni haj-
landó tőkecsoport szükségesnek tartja a gyorsvasut
jövedelmezősége érdekében azt, hogy az új közleke-
dési hálózat szervesen kapcsolja be a budapesti köz-
úti vasúthálózatba mindazokat a városokat és köz-
ségeket, amelyek közvetlen környékbeli fekvésüknél
fogva a későbbi jövőben kialakuló Nagy-Budapest
szempontjából jelentőséggel bírnak. Csepel, Pest-
szenterzsébet, Pestszentimre, szentlőrine, Räkus-
Nagytétény és Üröm lennének azok a városok és
községek, amelyeknek a gyorsvasúti hálózatba való
bekapcsolását a műszaki szakemberek kívánatosnak
tart A szóbanforgó közületek és a székesfővaros
között már fennálló közúti, illetőleg helyiérdekű vas-
úti létesítményeket javarészt meg akarják tartani,
gondoskodni kívánnak azonban arról, hogy
a szóbanforgó vonalak szervesen illeszkedje-
nek be a centrális gyorsvasuti hálózatba.
Hetekkel ezelőtt még. erősen vitatták: nem lenne-e
kívánatos, a villamosvasútnak a város összes betső
kerületeiből való kitelepítése, később azonban ezt a
tervet elvetették és helyébe azt állították, hogy
egyes külföldi nagyvárosok mintájára
a meglévő villamosvezeték-hálózatok felhasz-
nálása révén trolleybusz-közlekedést óhajta-
nak bevezetni,
Ez a megoldás kétségen kívül a Jegolcsöbbnak te-
kinthető, annak ellenére, hogy a trolleybuszok hbe-
szerzése majdnem ugyanakkora öszegeket emészt fel,
mint az autóbuszok vásárlása. Arra való tekintettel
azonban, hogy a hálózatos elektromos áram, külö-
nösen akkor, ha rendelkezésre állanak a felszerelt
vezetékek, lényegesen olcsóbb, mint az autóbuszok
üzemanyagellátása, a bizottság amellett foglalt ál-
lást, hogy a közlekedési hálózat újjáalakításánál je-
lentékeny szerepet kell biztosítani a trolleybuszköz-
tekedésnek.
Az óbudai temetőhöz vezető trolleybuszyonalon
a legkedvezőbb tapasztalatokat tették és
maguk a
kifogástalanoknak bizonyultak
trolleybuszok is,
amelyeket köztudomás szerint magyar gépgyárak
szállítottak, A trolleybusz-közlekedés bővítésén túl
tovább kívánják azonban fejleszteni az autóbusz-
park kocsiállományát is, azzal a megfontolással,
hogy a főváros egymás után keletkező újabb telepü-
léseit szintén gyorsközlekedéssel kell ellátni, erre
pedig olyan helyeken, ahol megfelelő villamosveze-
palota, Rákosszentmihály, Mátyásföld, Sashalom, Uj- | tékek nincsenek, a legmegfelelőbbnek az autóbusz
pest, a budai parton pedig Törökbálint, Budafok, | tekinthető.
B e
Párist nem utánozhatjuk !
Uj attrakciók előkészítése a jövőévi Szent István-hétre
A héten tanácskozást tart a rendezőbizottság
A mult hoti tanácsülésen nagy feltűnést keltett
egy színpompás kép, amelyet Kovácsházy Vilmos ta-
nácsnok mutatott be. A párizsi világkiállítás híres
világító szökőkútját ábrázolta a színes rajz és az
imponáló látvány mindenki figyelmét megragadta.
De nemcsak ez az egy kép szerepelt, hanem a
tanácsnok beszámolt még a párizsi világkiállítás
különböző attrakcióirólis és mindazokról a technikai
újításokról, amelyeket az ulóbbi időben a nagy tö-
megek szórakoztatására külföldön megvalósítottak.
Azért volt szükség erre a bemutatásra, mert
a főváros vezetősége a jövő évi Szent István-
heti ünnepségeket fokozott fénnyel kívánja
megrendezni,
Sajnos, a külföldi tanulmányok nem vezettek a kí-
vánt eredményre, sok mindent lehetne csinálni, de
ezek az altrakciók hihetetlenül nagy összeget emész-
tenének fel. .
A Fővárosi Hirlap a tervekre vonatkozóan
illetékes helyen
a következő felvilágosítást kapta:
— A jövő évi Szent István-heti ünnepségek meg-
rendezése ügyében már több értekezletet tartottunk.
Szász Albert
OKLEVELES MÉRNÖK magasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19. 1/1.
Teletonszám : 118-068,
Vágó Pál
Hat. eng. villanyszerelési és műszaki vállalat
PŐVZLET:
XI, Horthy Miklós-út 21. e Telelon: 268-086,
FIÓKOK:
XI., Horthy Miklós-körtér 7. e XI., Horthy M.-üt 62,
JÁRPITZ NÁNDOR ÉS TÁRSA HFT.
BUDAPEST, A DANDAR-UTCA 24. SZ.
Artmänyok : Tintäk, pecsétviasz, bélyegző-
Mapítási év: 1062. fostókek, Bélyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
" üvegzáró kupak és egyéb vegyi készítmények
Telefon: 134-664. _ Kitüntetve; BUDAPEST 1896. PÁRIS 1807.
út, vasút, csatorna és
A bizottsági tagok követelik az új attrakciókat, de
a kivitel pénzügyi akadályokba ütközik, mert mind-
e csak 100.000 pengő áll rendelkezésre. Ebből az
összegből valami egészen különöset produkálni bajo-
san lehet, Felmerült az a kívánság, hogy a párizsi
világító szökőkutat, amely a Szajna közepén műkő-
dött, ide, Budapestre kellene hozni. Hamarosan meg-
állapítottuk, hogy az lehefetlen, A franciák ugyan
hajlandók voltak rendelkezésünkre állani, de
a világító szökőkútnak berendezése a mai
valutáris viszonyok mellett kb. 1 millió pengőt
emésztene fel,
Nem is merünk olyan előterjesztéssel jönni, hogy
a főváros ezt a hihetetlen nagy összeget erre a
célra rendelkezésünkre bocsássa, Nem csekélységről
van szó, amit bizonyít az, hogy
a világító szökőkút berendezését csak 70
vasúti vagónban tudtuk volna Magyaror-
szágra szállítani.
De ha már meg is volna a szerkezet, maga az üzemi
költség is nagyon jelentős eket emészt fel.
Olyan erős világítá , hogy az elfo-
gyasztott áram órán 300 pengőt emészt fel. A
ciák is csak úgy tudták megoldani a nehéz
problémát, hogy annak a vállalkozónak,
a világítóberendezkedéseket szállította, különle-
es anyagi kedvezményeket nyujtottak, Igy a kiál-
Nítás reklämdijainak egyrésze a
illette és megengedték azt is, hogy a ítékkal
szemben a Szajna parljára hatalmas terraszt épít
sen, ahol vendéglőt rendezhetett be. 120 frank volt
ezen a terraszon a legminimálisabb fogyas: . Ilyen
módon a vállalkozó is megtalálta számításait és a
kiállítás nagyszerű attrakcióhoz jutott.
Mi is tisztában vagyunk az: hogy külföldön
sokkal nagyobbszabású tömeglát Osságoknat ren-
deznek, de nem szabad elfelejteni azt, hogy mi nem
rendelkezünk olyan anyagi erőforrásokkal, amelyek-
ből ilyen mozgalmakra telik. A párizsi világkiállítás
propagandaköltsége egyedül 100 millió frankot tett
ki. Nekünk -meg kell elégedni sokkal szerényebb
eszközökkel is.
A wő héten újra összeül a Szent István-hetet
rendező bizottság és ott be fogunk számolni az ed-
digi munkánk eredményeiről.
Nem jövünk üres kézzel, lesznek megfelelő
javaslatok és a jövő évi Szent István-hét
rendezése feltétlenül sok meglepetést nyujt.
1
De azt ne várja senki , hogy a drága külföldi
produkciókat átplá:
Örülünk annak, hogy a Margitszigeten megépül
a szabadtéri színpad, ellenben lehetetlen az, hogy a
szabad színpadon a Gyöngyösbokreta előadásokat
tartson. A Gyöngyösbokréta tagjai nem diszletek-
ben játszanak, hanem értékes n6pviseleti kosztú-
mökben jelennek meg és hirtelen támadó — viharos
eső esetén kimondhatatlan kár származna belőle.
Különben is a Gyöngyösbokréta nem nagyon érvő-
nyesülne a szabad előadások keretében.
— Az a tervünk, hogy az önkormányzat szervei
előtt sorra vesszük az összes lehetőségeket, meg-
mondjuk, hogy minden attrakció mibe kerül és az
autonómia azután dönteni fog a végleges műsorról.
Tisztában vagyunk vele, hogy most nagyon ki kell
tenni magunkért, mert az eucharisztikus kongresz-
szussal kapcsolatban sok látogató még a késő nyári
hónapokban is Budapesten fog tartózkodni, tehát
igényeik kielégítéséről gondoskodni kell. Jönnek a
külföldi magyarok is, mert ők most tartják a vi-
lágkongresszusukat és az ő mukra is megfelelő
programot kell összeállítani. Az önkormányzat hatá-
rozata után hozzálátunk a különböző tervek meg-
valósításához.
GÖöfz Aladár
Parkett asztalosmester és padlózási vállalkozó
Budapest, I., Bors-utca 24. e Telefon: 150-734.
. r4
Rakonczai József
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRETA-UTCA 5. Tel.: 137-967,
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugyära és Burkolási Vállalata
Városi írodi Gyár és építőan,
VII., Hernád-utca 8 X., Kerepesi-út 73
Telefon: 1-381-68 Telefon: 1-452-68
PULAY JÄNOS
absz. mérnök, kövezöiparos,
út- és csatornnépítő
BUDAPEST, IL, KIS RÓKUS-U. 5—7. TEL.: 166-705.
LÁSZLÓ ÖDÖN
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ
Budapest, VITI., Baross-utca 89.
T 1 f n : 14—98—32.
[] [1]
IGÓPN.
ALLES
HOLLAY JANOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : HI, Sslmeci-utos 23. — "Tel. : 163-261
Lekás: IM, San Marco-u. 31. — "Tel. : 162-927
cső, VASBUTOR SODRONY-
ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148—193.
I LIEBHARD BELA |
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
KOREK EL.
aszfalt, útépítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
Iroda és telep:
Budapest, VI., Agyag-utca 75.
1 292-822
Tele
--- Page 334 ---
Budapest, 1937 december 8,
ELÖFIZETESI ÁR :
Félévre s - 12 pengö, !
EgŐSZ ÉVTE ". 4 47. GR 5 "s 24 pengő, |
Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- |
ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb 1
gondoskodni s skedjenek,
betükkel,
jelzi v
[2
A kalendáriom i
ar szívek ünneppé avatták december
nem
de a mag |
6-ikát. amelyen Horthy Miklós, Mag |
kormän névnapjít üli. A há 1
nemzeti. 1ű lobogók jelzik az ünnepet, a lel- |
keben pedig a szeretet és a hála virágai nyíl- ;,
nak ezen a napon. Az egész magyar nemzet
lelkéből árad a meleg áram a budai Várpalota
felé és imádságba foglalják milliók a nevet,
amely új történelmet jelent a magyarság szá-
mára. |
Szomorú napok után, nyomasztó csüggedés-
ben virradt reánk ez az új történelem, amely
azza! kezdődött, hogy Horthy Miklós vissza-
adta a bizalmunkat, a kedvet az élethez. a |
a borüs magyar égen
A reménység, amely
reménységet arra, hogy
még meghasad a hajnal.
után mohón kapott a megtépett, meghajszolt
nemzet, nem maradt puszta képzelet. Horthy
Miklós kormányzása a remény utlán
adta az országnak a rendet, a békét
nyugvást, a munkakedvet és meghozta a
munka lehetőségét, amely a nehéz időkben
csodát művelt, mert alkotni tudott. Nemcsak
a rombolás nyomait tűntette el az or:
hanem minden téren új eredményeket. a k
földön is megbámult sikereket ért el és az
egész világ előtt tekintélyt és megbecsülést
magyar névnek.
foglalja minden magyarok
Horthy Miklós nevét és évr
a december 6-ikät,
öszönt reánk.
szerzett a
Fzért
imádságiba
nemzeti ünneppé a
kor Miklós napja
hálája
ől-évre
ami-
ky Modor tál államtitkár a polgármester:
nen Atgyag TLűhért Paál spuri és köreskedelemüsgyi
államtitkár, pénteken délben tisztelgő látogatást tett
a központi városházán Szendy Károly polgármes.
ternél.
Ifj. Szendy Károly házassága. Szendy Károly
polgármester fia, ifj. Szendy Károly, az Elektromos
M mérnöke az elmult héten, rdán este a bel-
váro főplébánia templomban vezette oltár elé
Szilvássy Dezsőnek, az Elektromos Művek igazgató-
jának leány Máriát. Az esküvői szertartáson
megjelent díszes közöns teljesen megtöltötte a
templomot, amelynek be tánál a Panonia Klub
evezősei és az Elektromos Művek fiatal mérnökei
— kezükben nemzeti színű villanyfáklyával —
álltak sorfalat. A menyaszonyt Szendy oly pol-
gármester vezette az oltárho utánuk a vőlegény
haladt, karján Szilvássy Dezsőnével, Tanuk voltak:
Lázár Imre gróf fővárosi tanácsj 5 8 Knoll
1dár zazgató. Az e tési tartást Péchy
lán, a lei Minorita-rend főnöke végezte
nagy. papi segédlettel és Bednárz Róbert apätpl6-
bános közreműködésével,
Pawiik és Tärsa
Ipari gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
Egészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—86.3
[
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, XIV., Francia-üt 46. Tel: 297-850,
Jözseffinsroceg úr csúsz, és kir. fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
Első budai élővirágkereskedése
Cégtulajdonos : IFJ. NAGY IMRE L.
Budapest, /J. Fö-nten 5. 9 Tel: 153-787,
Alapítási év 1884. Aörzönyeim LOHR Budapest.
„GA-GE“ BŐRVÁSZONIPAP
„DELZEUG“ SOROKSAR, BERTA-U.
Gyártmányok: Vízment s kötény, esőgallér (pelerin) kerékpárosok-
mak és szab, védős börfejtö Kés állati bőrök hibátlan fe,tésére,
Az Ksszes fővárosi nagyfizemek és vágóhidak szállítója
LUT LAKK- ÉS FESTÉKGYÁR RT.
BUDAPEST, VII, ÖRNAGT-UTCA 4. 82.
Márkus Miksa
jubileuma
ünnepi eseménye x
huszonötödik
Már
Márkus
A magyar újságírásnalk
A Magyar Ujsägirök Egyesülete
fordulóját ünnepli annak a napnak, amikor
Milcsa udvari tanácsost elnökévé választotta.
Miksa huszonöt esztendeje mindnyájunké, akik a
magyar sajtó munkásai vagyunk, mert ezt a ne-
gyedszázadot alkotásaival, küzdelmeivel, fáradhatat-
tan munkásságával az újságírói kar jóvoltáért ál-
dozta. Elhivatottság állította az újságírók élére és
kivételes kvalitás, erő, végtelen türe-
márkusi diplomatatehetség kellett ahhoz,
keresztül, kifelé harcolva
— nem egyszer a testületen belül
útját járva, csorbítatlan tekintély-
év-
szen sok
és
lem
hogy huszonöt esztendőn
és —
a
valljuk he
is nehézségek
ben megmaradt pozíciójdban és őrhelyén, ahol
mindenkor megtudta az újságírótekintélyt védeni.
Ennek a sokszólamú együttesnek a karnagyi pÄl-
cáját kézben tartani nem olyan tisztesség, ahol
tövisek nélkül lehet élni, de annál értékesebbek a
rózsák, amelyek a pályán nyíltak és amelyeket
most jubileumi bokrétában nyujt át elnökének a
magyar újságírók megbecsülése és szeretete, Öröm
és büszkeség a Fővárosi Hírlap és újságíró-gárdája
számára, hogy az ünneplökkel együtt ünnepelheti
Márkus Miksát.
A jubileumot a Magyar Újságírók Egyesülete
meleg bensőséggel és impozáns ünnepi dísszel üli
meg. December 12-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara nagytermé-
ben díszközgyűlést rendez, amelyet az elnöklő Her-
czeg Ferenc tiszteletbeli tag nyit meg. Az ünnepi
beszéd és a társegyesületek vezetőinek üdvözlése
után Márkus Miksa válasza következik, majd a dísz-
közgyűlést a rendes évi közgyűlés követi.
A fővárosi alkalmazottak karácsonyi segélyügye.
a belügyminiszter előtt. Szendy Károly polgármester
az elmult hét péntekén tette meg elöterjeszteset a
belügyminiszternek a fővárosi alkalmazottak kará-
csonyi segélyére vonatkozólag. Értesülésünk szerint
a belügyminisz a lehető leggyorsabban megadja
a felhatalmazást, úgyhogy rövidesen folyósítani te-
het az összegeket,
Juhászné Ráth Olga kiállítása a Müteremben,
A Műterem Kossuth Lajos-utcai helyiségében érde-
kes kiállítás nyílt meg. Vitéz Juhász Jenő fővárosi
bizottsági tag felesége, Ráth Olga, v
állított ki. Az Est a nagyszerű kiállításról a követ-
kezőket ír „Juhäszn6e Ráth Olga vízfestményei
k pesti hangulatképei nagyon finomak.
Bravurosan oldja meg a legkényesebb művészi fel-
adatokat is.“ A többi nagylapok is a leg: bb el-
ismeréssel írnak a kiváló művésznő szerepléséről.
Bennünket, budapestieket különösen az ragadott
meg, hogy a tehetséges festőművésznő régi buda-
pesti házakat, tabáni budai hangulatokat vetett
papír A. kiállít; s a bi-
zottsági tagok részé is igen sokan nézták meg.
Pompás, új idegenforgalmi irodánk lesz a bécsi
Kärntnerstrassen, Kovácsházy Vilmos tanácsnok, a
székesfőváros idegenforgalmi ügyeinek vezetője, a
napokban Bécsben járt. Hivatalos kiküldetése során
nemcsak a budapesti idegenforgalmi iroda működé
vizsgálta felül, hanem tárgyalásokat folytatott
— mint erről a Fővárosi Hirlap értesül — abban
az irányban is, hogy a megnövekedett érde lő
való tekintettel a szükség mérve szerint
sék az idegenforgalmi hivatal bécsi irodája.
Töként azért van szükség. mert a jövő évtől kezdő-
dősn menetjegyirodával is kibővül a bécsi iroda,
jelenlegi helyiségei viszont olyan szűkek, hogy az
örvendetes mértékben növekvő érdeklődéseket máris
csak a legnagyobb üggyel-bajjal tudja lebonyoli-
10k a bécsi idegenforgalom főütőerén,
a rassen, mégpedig a jelenlegi buda-
pesti irodától nem nagy távolságban talált is meg-
felelő helyiséget ás bár a bérletet még nem kötötte
le, valószínű, hogy erre rövidesen sor kerül. Bécs-
ből származó ért sünk szerint óbanforgó ha.
talmas méretű földszinti sarokhely feb-
ruár jére a székesfőváros rendelke
a háztulajdonos, aki egyben magára vá
s, hogy a helyiségeket megfelelően dátalaki
eze et a munkálatokat legkésőbb január
befejezi. Az új iroda a már meglévő iroda szer
része lesz és vezetését is Dérföldy Vilmos, béc
iroda eddigi igazgatója fogja ellátni. A székesfő-
város természetesen gondoskodni kíván arról, hogy
ez az új propagandaszerv a követelményeknek meg-
sát
a
felelő legyen és ngyanúgy, mint a jelenlegi bécsi
irodában, az új he ságben is magyar idegen-
rgalmat, kultúrát jellemző művészi tárgyak egész
1egét kívánja elhelyezni.
Veseműtétet hajtottak végre a Vertötlenitö Inté.
zet igazgatóján. Minder Gyula dr. egyetemi magán-
tanár, [/ ent János kórház nagyhírű főorvosa
végre Székely-
a minap sikeres veseműtétet hajtott
hidi Hammer Dezső e etemi magántanáron, a
Fertőtlenítő Intézet né ű 1, A beteg
rövidesen elhagyhatja a
Miklós-napi X. kerületi
leventeegyesület igen jól sikerült
ünnepélyt rendezett, melyet a X. kerületi levente-
zenekar a Hymnuss vezetett be. Berényi József
"ente elszavalta Mihály Györgynek , Múlt, jelen,
jvő" című hazafias költemé . Sziebert Imre kor-
mánytanácsos, a leventegyesület elnöke hatásos ün-
nepi beszédben méltatta a kormányzó áldásos műkö-
dését. Megjelentek az ünnepélyen Halter Károly
kormányfőtanácsos és Dongó Orbán igazgató tör-
vény ósági bizottsági tagok, Szent-Iványi István
Őrnagy, ker. testnevelési vezető, Tószeghy Viktor
sörgyäri igazgató, Halter Béla cégvezető, Király
Dezső a NEP kerületi titkára és még sokan mások.
LATICEL
a kényelem új korszaka
. GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaácugyár Rt. |
Usetty Béla és Tóth András ünneplése, Az el
mult héten több, mint ötszáz állami gépgyári mun-
kás ünnepi összejövetelt tartott, amelyne során
díszoklevelet nyujtották át Usetty Bélának és vi-
téz Tóth And nak, a déli kerület két népszerű
országgyűlési képviselőjének. Az ünnepi ülésen
Dorner Kndre MAV főművezető elnökölt és akkor
határozták el, hogy névnapja alkalmából távira-
tot küldenek a kormányzónak, Tassonyi István, a
Nemzeti Egység Pártjában tömörült munkásszerve-
zetek eredményeiről számolt be.
Megalakult a FANSz üzemi osztálya, A székes-
fővárosi n émek alkalmazottai ították
a Főváosi Alkalmazottak Nemzeti tségének
üzemi osztályát, Az alakuló közgyűlésen elnökké
Günther Ferenc dr.-t, az elektromos művek ügyve
zető igazgatóját, ü
váry Kálmán dr.
pedig Tóth Tiajost, ét válasz
tották meg. egyesületet és ztikart Bódy
László dr. rosi tanácsnok, a FANSz elnöke
társasvacsora volt,
nok az egyesület
Ti igazgató pedig
nevében mondtak pohárköszöntőt.
tanoncotthont. A
léte-
üdvözölte. A
amelyen Duday Al
nevében, Szabó Ár
az új szakosztály
elavatták
Vöröskereszt
sített a XI.
rvatták fel
a szentimrevárosi
harmincszemélyes tanoncotthont
kerületben. Az otthont ünnepélyesen
rnap délelőtt, Milbich Tamás plé-
eg az új intézményt, majd Duday
":snok mondott ünn beszédet.
z, Dinich
László író, gépészm 1ök és gaz-
dasági szakértő. a legszebben dekorált tisztek egyike
54 e korában meghalt. A farkasréti temetőben
temették el és a belvárosi plébániatemplomban mu-
tatták be az engesztelő szentmiseáldozatot. Az el-
húnytban Dénesfay-Dinich Vidor volt nemzetgyűlési
képviselő, főszerkesztő a fivérét gyászolja.
Megnyilik az Elektromos Művek budai irodája.
es
A budai közönség kényelmét szolgálja az Elektro-
mos Művek Margit-körut 15. sz. alatt (Zárda-u. sa
rok) berendezet i , amely december hó 15-én
nyílik meg tromos Művek kéri budai fo.
gyasztó közi hogy áramfogyasztásra irányuló
megrendelés, költözködési szándékának — bejelentése
és az áramszolgáltatással — kapcsolatos mindenféle
ügyes-bajos dolga elintézése tárgyában december hó
15-ike után már a Margit-köruti irodához forduljon,
ahol a ig tartó hivatalos órák alatt a legkülön
bözőbb villamos háztari készülékek — használata
itekintetében is dijtalan és szakszerű felvilágosítást
nyerhet. A helyhatósági engedéllyel bíró szerelö-
c6gok budai villanyszerelési és ház, valamint la-
sfelülvizsgálati ügyeit szintén a körzeti iroda
fogja. elintézni.
December 8, 12 és 16-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
Űeén Sdndor
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. : 1-824-29,
AY PO"" febériítő 1úg
[o zs]
forgalomba hozza;
Hoffmann Vegyiipar
Budapest, IX,, Thaly Kálmán-u. 26.
Telefon : 132-729,
Y E L L © W szívacsbhozatali
áruház Budapest,
VI., ANDRÁSSY-ÚT 32.
T.:111-336.
Kocsimosó szivacsok és En továbbá mindenremü
ipari szivacsok ÓRIÁSI VÁLA ZTÉKBANI
--- Page 335 ---
Budapest, 1937 december 8,
TÖVAÁROSK ÄLLRLIP
Garzpasdci
TESÍTŐ
Valutáris bonyodalmak
az Elektromos Művek adminiszírációjának
gépesítése KÖTÜl
Az Elektromos Művek, mint a Fővárosi Hirlap
megírta, minden vonalon megindult racion
keretében bo akarja vezetni adminisztráció
gévesítést. Ebből a célból több nagy budapesti in-
tézmény példája után indulva, elhatározta
a Hollerith-féle lyukkártya rendszerű gép
ezeket a
amely
beszerzését. Az amerikai vállalat,
gépeket gyártja, a megindult T
csupán bérle. ajánlatot tett, mert a gépet eladni
nem hajlandó. Még a nyár folyamán létre ís jött a
elmé ben az Elektromos Mű-
peségű gépet évi 180,000
összegért a vállalat a
zödés, amelynek é
vek a hatalmas telj
pengövel hérbevette,
karbantartást is ki ezni.
Ennek a szerződ: yletnek, mint a Fővárosi
Hirlap beavatott helyen értesült, utóbb bizonyos bo-
nyodalm támadtak. A Nemzeti Bank, amely a
szerződésről csak ntólag értesült,
nem volt hajlandó az eredetileg dollárban
megállapított bérösszeg fizetésére valutát en-
gedélyezni,
Tárgya ok indultak meg az ame:
amely sőbb hajlandó volt a bérös
is elfogadni. Közben a kereskedelemügyi miniszter
kségesnek látta, hogy a többfeló meginduló gépe-
1 szemben, szociális szempontból — bizonyos
mérséklésre figyelmeztesse az intézményeket és
ennek hatása alatt
vállalattal,
et pengőben
e
a bérösszegnek pengőben való kifizetése elé is
akadályok gördültek.
Ennek -az elhárítására megindultak a
tárgyalások,
in
nem jutottak be-
Műveket a
osodás, mert
ődésnek van e
felmerült akadályok
az amerikai vál-
óvatossági
ektromos
e sem érte
lalattal kötött s:
pontja, elynek értelmében a szerződés csak akkor
lép érvénybe, illetve a bérfizetés akkor kezdődik
meg, ha a vámhatóságtól a Hollerit-gép rendeltetési
helyére jut. Ez azonban ny ıvalöan a felmerült
nehézségek következtében, tekintettel a tekintélyes
vámtételre, még nem történt meg.
Bizonyos kifogások merültek fel abban a tekin-
tetben is, hogy a papirost — mondani sem kell, hogy
hatalmas papirmennyiségről van szó, — amelyet a
lyukkárívarendszerű gép felhasznál, belföldön egy-
előre nem állítják elő, vagyis külföldről kell besz
rezni. A sze dés értelmében, mindaddig. amíg
rszágon ezt a papiranyagot nem állítják
elő, Elektromos Művek azt a gépet szállító válla
lattól köteles megv rolni. Fzzel különben, mi
ntén egyelőre ígyis-úgyis behozatalt kell igenybe
venni, nem lenne sommi hiba.
tektromos Műveket, amely nagy felkészült
mindenre kiterjedő "lemmel indult neki
onalizálás keresztül ek, nem érintheti
kellen
esen, hogy a gépet, hez annyi remény.
séget fűztek, " kénytelen, Bär,
tudja, milyen magában a felmerült
nkadály, or olyan h is hallunk, hogy
os intézményénél
; leghatalmasabb irtelepnél ntólagn-
megállapították. hogy az amer: i ,csodagép"
váltotta be a hozzáfűzött remények
legnagyobb
t.
Fényszóróval
az áruházi dzsungelen keresztül
Elkészült az áruházi rendelet végrehajtási utasítása
A Fővárosi Hirlap multheti számában feltűnést
keltő cikkben lepleztük lo Goldbergereknek azt a
hogy a Budai Egységár Kft. után most
Pestre is átültetik ezt a rendszert és a Baross-téren
ységáron árusító áruházat nyitnak. Leleplezö cik-
künk adatai nagy visszhangra találtuk és az összee
érdekeltségek, mint
az OMKE, a Baross Szövetség és a FÖVKE
a legerőteljesebb lépésre határozták el ma-
gukat,
hogy megakadályozzák ennek az újabb kereskedő-
Értesülésünk sze-
ellenes tervnek a megvalósítás
rint a legközelebbi napokban
tisztelgő látogatáson jelennek meg
nemisza Géza minszternél,
akit megkérnek arra, hogy ne engedje meg Goldber
geréknek ezt az újabb áruházalakítást. A kereske-
dői érdekeltségek, beavatott helyről származó infor-
mációnk szerint, illetékes helyen máris megnyug-
tató kijelentéseket kaptak.
4
tr
Bor-
Igen figyelemreméltó jelensége
hét áruházi cseményeinek az a fure:
amelyet a IRtákóczi-úli Divatesarn
Ruttkai Antal indított meg a saját
A bizonyára nem önzetlenül áradozó
vehetjük ki, hogy
ez a Ruttkai úr,
úti boltos, ma
volt elmult
a sajtóhadjárat,
k — tulajdonosa,
tömjénezésére.
cikkekből azt
A. reklämeikkek arról is szól
öt házra terjed ki a fanta
dett Divatcsarnok területe.
ik, hogy jelenleg már
us módon megnöveke
Érdekes, hogy pont ezzel
Victora és Társa
orvosi fecskendők gyártási és javítási üzeme
Budapest, 1., Maros-utca 27. 0 Telefon: 155-192.
Schütz Testvérek, KL
£ Optilit"
FPAhronz
könnyűfém —dugattyú
"Telefon: fehér-esnpágyfóm !
1-530-92, GYÁRTMÁNYAI KIVÁLÓAK !
mek Ruttka
is helyzetén és
túlmenően.
, holott az alkalmazottak an-
a kereskedelmi szempontokon
az áruházak legnagyobb veszedelme éppen a
zhiztonság nem mindig megnyugtató vol-
tában keresendő.
Az öt házon keresztül megbolygatott tűzfalak termé-
szetszerűen korántsem megnyugtatók, különösen ha
emlékünkbe idéz az a borzalmas katasztrófa,
d
amely évtizedekkel ezelőtt, ugyancsak a Rákóczi.
úton, az akkori Párisi AÁruházban történt, tűzvesz
következtében. Nem tudjuk, hogy ezek a megfonto-
lások elég erősen élnek-e azokban a hatóságokban,
amelyek a Divatcsarnoknak öt bérházon keresztül
történt terjeszkedési módját engedélyezték és mint
elsőfokú inarhatóságok, tűzbiztonsági szempontokból
is állandóan kötelesek ellenőrizni az áruházakat.
ak
Annak a sok visszásságnak, amely
rendelet ellenére — az áruházak terjeszked a
tűzbiztonsági szempontok negligáláss, az árusítási
rendszer és általában az áruházak egész üzleti te-
vékenysége körül lépten-nyomon felmerül, egyik
oka abban a körülményben keresendő, hogy a ható
ágok nem tudják kellő eréllyel megfékezni azt az
zánt manővert, mellyel az áruházak a rendelet
paragrafusait megkerülni igyekeznek, Most ezen a
téren végre fordulóponthoz jut a kereskedővilágnak
ez a fájó problémája. Mint a Fővárosi Hirlap ér
tesült,
a kereskedelemügyi — minisztériumban be-
fejezéshez jutott a mult év novemberében
megjelent áruházi rendelet végrehajtási uta-
sítása. amely még ebben az évben meg is
jelenik.
A végrehajtási utasítással nyer tökéletes szankciót
az áruházi rendelet, amely hatályosan, szándékos
jélremagyarázásokat és megkerüléseket kizärva,
védi meg a kereskedelem és a fogyasztóközönség
érdekeit az áruházak túltengésétől és féktelen mo-
hóságától.
Szabályozza a si
tett áruházi
tését is,
mederbe szorítja a megengedhetetlen versenyt, a
hatóságok számára pedig pontosan megállapítja,
hogy mikor és milyen esetekben kell közbelépniök.
Vagyis gazdája lesz minden kilengésnek, amellyel
szemben ma védtelenül áll a kereskedő és a fo-
gyasztó. .
adó beveze-
Messzitorították
a jésrendeletet
A fővárosban csak mesterséges
jeget szabad használni
A. téli időszak beköszöntésével ismét időszerüvé
vált Budape: reltátási kérdése. A. kereskedő.
lemügyi miniszte székesfőváros kk ére 1936-ban
rendeleti úton in kedett ıyban, hogy
Budapest területére vidék etes jeget nem
szállithatnak be. Er ek edésnek kiadá.
Bár:
tett
nyította azt
volt
pontok kö6sz-
szezón be is bizo-
kibocsátása — idő.
t és az elmult
hogy a rendelke;
nére most, né nappal ezelőtt
újabb indult a főváros vezető A
dunamenti pestvidéki kö: la be-
adványok árasztották yrészt a közélelme-
zési, má 1 közegészsé ügyosztályt és arra
kérik a főváros vezetőségét, hogy engedje meg Ne-
kik a termés "s jégnek kizárólag hűtési
újabb beszállítá A elől s lletéke
no) mereven elz árkóztak, mire a k
Bornemisza
fordultak kó
elemügyi i — miniszterhez
váll k arra,
hogy amennyih m minis ist korlá-
to: rendeletét az ő érdek felelően módo-
sítja, akkor nz álfaluk Budapesetre indított vala-
mennyi küldeményt csak orvosi vizsgálat után
szállttjó a 8 sfőváros te etére.
Az akció máris sikertelennek minősíthető, mert
a keresked i minisztérinm hivatalosan érte.
sítette a gek vezetőségét, hogy
a természetes jég Budapestre valö szällitäsät
a jövöben is megakadälyozza,
sőti kiadandó — pótrendeletében gondoskodni kíván
arról is, hogy a Budapest területén termelt termé
szetes jég se legyen felhasználható a székesfőváros-
ban még hűtési célra sem. Erre különben a leg-
messzebbmenően hatósági közegei útján
maga a székes 3 is, amely a közelmultban
gorú rendelkezést tt ki a közélelme
észségügyi ellenőrző szervekhez, utasítv:
arra, hogy minden olyan esetben, amikor termé-
szetes jég Budapesten való felhasz áról van
szó, a kihágási eljár
st haladék nélkül indítsák meg.
, . Kresz Károly a konjunktúra-kilátásokról. Kresz
Károly dr., a TÉBE igazgató előadást
tartott a Cobden Szövetségben, is azt vizs-
gálta, hogy elértük-e már a konjunktura csúcspont
ját. Szembeállította mai helyzetet az 1930-as hely-
zettel, amely megelőzte a nagy világválságot. Az
összehasonlításból azt a következtetést vonta le, hogy
bár a jövő esztendőben számítani kell némi vissza-
esésre, mindazonáltal meg vannak az egészséges fej-
lődés alapvető feltételei.
Munkásjóléti intézk
ros munkásügyi bizottsá,
ZEV: sal Nagy Antalt
d
a fővárosnál, A fővá
most alakult újjá. Titkos
elnöknek, Szabó Józsefet
pedig elnökhelyettesnek választották, Morvay
Endre tanácsnok bejelentette, hogy ez a bizottság
minden hónapban ülésezni fog, hogy minél inkább
elősegítse a főváros munkásainak jólétét. Az ipar-
ügyi miniszter rTendeletter. ében egyéb-
ként a fővárosnak be kell vezetni a fizetéses szabad-
ság intézményét. Reminiczky Lajos tanácsjegyző
közölte végül, hogy a polgármester épp most fära-
dozik azon, hogy fedezetet teremtsen a munkásfize-
tések emelésére.
A Dreher-Haggenmacher-Első Magyar Részvén
serfőzde hétfőn tartotta meg Metzler Jenő dr. elnök-
lete alatt, rendes évi közgyűlését a Magyar Országos
Központi Takarékpénztár tanácstermében, A közgyű-
lés a z ámadások megállapítása után 4.80 pengő
osztalék kifizetését határozta el és a szelvények folyó
hó 6-tól kezdve a MOKTÄR-näl és a Pesti Magyar
Kereskedelmi Banknál v 1ak be.
Tőkét emel a Fésüsfonó.
Szövőgyár jelenlegi 2,942.720
34.746 darab 16 pengős
és 420 darab 3.20 pengő név
kibocsátása
A Hazai Fésüsfonó és
pengős
alaptő
észvény
ny
hányad
útján 557.280 pengöv 3,5 millió pen
göre emeli fel. A tőkeemelés vállalat december
14-ére összehívott rendkívüli közgyűlésének napi
rendjén szerepel.
GYÖRGY ÉS BRUCKNER
OKL. GEPESZMERNÖKÖK TÜZELÉSTECHNIKAI ÉS ÉGÜGYI
BEREND LATA
Thermo cserépkályhá iztütéssel Jak sok részére,
cserépkályhák meleg 1 fürdök, mosdók és
mosogatók részére, cserépk sel lakások részére.
BUDAPEST, V.
PANNONIA-UTCA 35
298—682. (SZIGET-UTCA SAROK)
| .. vízhez és gőzhöz, csőkapcsoló-
sove
TELEFON:
tések, armaturák,
fürdőszobaberendezések
Budapest, V.,
Váci-út 30-32.
Sehlesinger Alajos
--- Page 336 ---
FOVROST TÜRE
Budapest, 1937 december 8.
VÁLTAT KOZT
Megkezdték
a kubikos-szálió építését
A. Teleki-téren,
amelynek piaci és egyéb szem-
pontból va ezéséről mind sürgetőbben esik szó,
végre megkezdődött a rendezési folyamat, biz al
arra nézve, hogy a továbbiakra is sor kerül,
Ve ényesen elhatározott dolog volt, hogy a sza-
bad ég alatt tanyázó kubikosokat kitelepítik a
Teleki-térről és erre a célra, a magyar földmunká-
sok megbecsülése jeléül, kubikos- lót építenek a
Haller-té a vásártelep szomszédságában, Mint a
Fővárosi Hirlap értesül, a szép elhatározás immár
nemcsak papíron él, mert Wihart Ferenc mérnök-
vállalkozó
Vénteken megkezdte a Haller-t6ri kubikos-
szálló építését.
Kétszáz személyt befogadó, hatalmas hálótermet
magában foglaló, földszintes épület lesz a kubıko-
sok szállása, amelyet wizvezetekkel, mosdökkal,
higiénikus berendezéssel, világítással szerelnek fel.
Bpeciális érdekessége lesz a szállónak, hogy konyha
helyett
a főzésre a szabad ég alatt rendezkednek be.
Kinn állítják fel a bográcsokat, amit a kubikos-
nép így fogad szív mert nem kér a konyhából
és a takaréktűzhelyből
Uj versenyfdrgyaldsi
kiírások
A BS: t részére szükséges 20.000 rab burkolati
kockakö, 8000 darab kötőszözkő és darab fejkő
szállítására pályázni lehet december n d. e. 9 óráig
(Akácfa-u. 15. ) 4. ugyanitt folyóméter kü-
tönböző méretű járdaszegélykő szállítására pályázni lo
bet december 31-én d 6d 10 óráig (IV. em. 435);
Bgyanitt pályázni le darab különféle csavar és
december 2i d. e. fél 10
őráig anitt író-, szám számlaíró-,
Adrema- és Victoria gépek karbantartására, amint fall-,
ellenőrző- és bélyegzősrák javítására és karbantartására
vályázni lehet december 15-én d. e. 10 óráig (III. em. 311).
e szükséges könyv-
és könyomdal festék lehet december
14-én d. e. 9 óráig. (Központi Városhá 30/a);
ugyanitt különleges könyomdal anyagok szállítására pá
lyázni lehet december 14-én d. e. 9 óráig.
Beérkezerit aiánlorok
A székesfővá
A nagyvásártelepen létesítendő keri és vas-
betonmunkálra pályázt Váczy lIst-
ván 7961. Bier Mihály 8024, Katona Mihály 8622, FEery
Bálint 9003, Fittler Ferenc 9179, Lajta Miklós 9438 és
Mihály 9993 pe:
ve
yár ko! szoltó berendezésének munkálra
pay : Társa, Magyar Waggon- és Gépgyár,
BAMERT. Rosssemann Kühnema Mävag,
Portlandeement szállítására pályáztak a Magyar Álta-
lános Kőszénbánya és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.
15.000 kg nyers y szállítására pályázta uábassy
ühne Mezőgazdasági
Mezőgazdasági Rt., Rt., Igótar-
, Donáth József, Octl Anta fávag, Frid-
emene, Fémáru Fegyver. és Gé ".
0 ke nyers acélöntvény szállítására pályáztak:
Magyar Waggon- és Gépgyár, Weiss Manfréd, Mävag,
Ganz és Társa. X
Forgalomnyitö berendezés szállítására pályáztak: Osiby
Ernő 5924. Telefongyár 6150, Gyárépítési és Műs: i Váll.
6976 pengővel,
A Gázművek részére szüksöges gum!tömlő szállítására
pályáztak: Doroghi Testvérek. Magyar Ruggyantaárnevár,
Aramit kaucsuk
Hungária Anmigvär, Sehestvén Mihály
4 drb gumiabroncs szállítására Dályáztak: Szilárd
Béla, Magyar Ruggyantaárugyár, Dunlop Rubber.
Dersenyfärgyaldsi
mecrbizäascok
A Horthy Miklósné gyermekotthon központi fűtő-
Ballai János kapta 5654 pen-
7 munkälatalt
A Hős—Zách-u. szükséglakásos telep részére 300 drb
asztaltűzhelv szállítására megbízást kapt Lőrincz Pál
és Vince 7425 és Zsédely Károly 7425 pengőért.
A XIII. kerületi elöljárósági épület burkolómunká.
Intalra megbízást kaptak: Neuhauser Miksa és Társa
9975 i és Krasz er György $617 pengőért.
utcai kubikusszállás kömüvesmunkälatalt
Wihart F renc kapta 11149 peneőért
A Szont Tetvi Bazilika kupolájának bádogosmunká-
latait Petik János kapta 3540 pengő értékben.
zzz fem c—
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46,
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISK A JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Sztiret-uton 5—7, — Tel: 2-592-90.
Aranykoszorús mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII, VIII. , Gölya- utca 13. Tel.: 146-036.
ELEKTRO-FORRASZTÓ
ÉS MŰSZAKI TÁRSASÁG
BUDAPEST, V., DRÁVA-UTCA 5.
TELEFON: 292-657, 201-758.
$zonoa MIHÁLY
Stílus elektro- és geptechnikai üzeme
Budapest, Y., Kárpát utca 7/b.
f 0 n: 201—351
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok
Telefon: 297-7.
Lorenz Kä:oly és Falusy János
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 1 33. Tel. 297-752
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
x
as BUDAPEST, VIII, PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON: 135—6:
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
1—424—97,
Budapest, X., Kereszturi-át 8, Telefon:
Keisch Fekete János
== TETŐFEDŐMESTER =
Budapest, I., Karolina-üt 16. ® Tel.: 2-695-59.
SCHUSTER LAJOS
villamossági vállalata
Ayla: villamosvilágítás, motor, sazdacági és Irodai telefon, házi
és szállodai esengő, villamos fényjelző, villamos vísállás
mutztó, villámhárító, rádió és antenna berendezését.
Budapest, II., Fö-utea 58. "Telefon: 152-149,
Koväcs A. Ödön
gépészm érnök
Központ! fűtés-, vírvereték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
" £
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épűletvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj lóvorseny-tér mellett
Tyitmann Ferenc" -
Sat. eng. villanyberendező
"Általános Villamossági és
Telepeket Építő Vállalat,
Budapest, IV., Kaas Ivor-u, 6. Telefon: 184-703,
Telefon: 296-832
Erőátviteli
Schönwald Nändor
vízvezeték
, légszesz-,
si vállalat
I Budapest, II,, Zárda-ntoa 16. e Telelon: 155-114,
SE.
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon:
14-64.
BIENN JÁNOS R.-T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 21. Teı.: 1153-50.
UTBURKOLATOK : TETŐFEDÉS: SZIGETELÉS :
Ontött és hengerelt aszfaltból. Kátrányos facement-, préseltkavics-, nedvesség és talajvíz ellen, falak,
ésbítumenes kezelések. Olajos portalanítás. fedéllemeztetők, padlók, erkélyek és lapos tetőkön
JAKAB GYULA
MŰSBSUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRÚT 79
AZ ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIALLITASOMN
AM, KIR. ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITONTETVE
Páll Lajos
Épület-, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI.,
Szabolcs-u. 9. sz.
E F O N: 29—03—71, 49—87—17.
Kalmdr Köroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-át 53., III, 26. T.:149-408,
TEN
-XYLUN" lesték!
Szatmáry Imre 2iyegyeszet Salat
Budapest, IX., Páva-utca 81. @ Telefon: 141-812.
„Xylon“ védjegyt nitroeelluloze szörözomäncok min-
minden ipari célra elsőrenűti minőségbei
óbb árban. Háztartási olaj- és zománciéstékek. XYLO!
bntortisztító és fényesítő. Autófényezés ápolására: Cellopolit-polír-
víz, polírpasata, csiszoló paszta. „X YLON“ körömlakk,
Szántó Miklós
bádogos- és szerelőmester
Budapest, Vl, Horn Ede-u, 15.
TELEFON : 325-121
LOHR TESTVÉREK
ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI
VÁLLALAT Budapest, VI. Szondy-u.98/a
Telefon. 118-916,
aluminium-, fém-,
FÉMTECHNI mú- és kokillaöntőde
Cégtulajdonos : TÓTH KÁROLY
BUDAPEST, III, BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON: 163—010.
Enerta Villamossági Vállalat |
Gergely Andor és Gádor Endre okl. mérnökök
Világítási és erőátviteli berendezések.
Villamos mótorok és készülékek.
Budapest, VI., Horn Ede-u. 3. ® Telefon: 122-159.
DUBECZ MIHÁLY
lakatosmester
Bejärat Vilmos császár-út 10, és Erzsébet-tér 153.
TELEFON: 386-782, Bzabadalmazott hazat-szén-tűzelésű ós
, fatüselésű kályhák, tűzhelyek, vasredőnyök, an jók, rácsok.
SALGÓTARJÁNI KOSZÉNBÁNYA R. T.
Építőany: ara; Budapest, V., Sas-uton 25. szám
sű "Altleton: 1-202-84, 1-108-58.
Cementgyár: Lábatlandbam. , . , . évi telj. kép. 12.000 v
Mészgyárak ı Lábatlanbsa . . . 5.000 ,,
Dororon 3.000 ,,
Tegingyärak ı Buds-Uflak, Kőbán;
Nyergesujfalu Mm Tel. kép. 00,000.000 drb.
Cserépgyár : Bada-Ujlak “ww 8,000.000 49.
okleveles gépészmérnök gépgyára
Gyártmányai " :
Fogaskerékszekrények, pneu-
matikus szerszámok, hűtőberen-
dezések, jéggyártógépek, hűtő-
házak, alacsony- és magas-
nyomásu kompressorok.
Budapest, VIII., Gólya-utca 8.
Telefon: 138—883, 138—882.
Csipak Sándor és fin
közszállítási vállalkozók
Budapest, XIV,, Telep-u. 98.
e ft o mi: 297—562.
jó ír. A ooptatavasílzánatát esokszämla 57.837,
Gyártmányok : Aszfalt és kátrányos fedéllemes, sal-
getelőlemezek. bórlemes, kátrány, szurok, f t,
bitumen, aszfalt ragacs, " utópító-kátrány, porkátrány,
kátrányolaj, karbolineum, gyümölosfa-karbolinewm,
kátrány-paraffin, kocsikendes mépssir.
--- Page 337 ---
/Jubileumi szám
KM
Huszonbaiodik evftolyam
Előfizetési ár:
EGÉSZ ÉVRE . . . . . . 24 PENGŐ
FÉLÉVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ
EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR
Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban
NSS
FELELÖS SZERKESZTÖ:
DACSÓ EMIL
lú
A
MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN
Szerkesztőség és kiadöhivatal:
BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-ÚT 60.
Telefon: 1-137-15 - Postacsekk: 40.424
uszonöt esztendő
Huszonöt esztendő repült el a fejünk
fölött. Huszonöt esztendővel ezelőtt jelent meg
a Fővárosi Hírlap első száma, amelyről ak-
kor még csak a szerkesztő és a szerkesztőség
érezte, hogy hivatást fog betölteni. Hogy ez
így volt, annak nincs erősebb, határozottabb,
megcáfolhatatlanabb bizonyítéka, mint az,
hogy a Fővárosi Hírlap megérte huszonötödik
esztendős jubileumát. Ahogy végigtekintek az
esztendőkön, amelyek egymás mellé sorakoz-
tak, nem érzem többé azt az izgalmat, azt a
lázt, amely minden egyes ujságszám megszü-
letését megelőzte és követte. Nyugalom és
derű honol az egymás mellé sorakozó kötete-
ken, pedig sok-sok izgalom vonult végig ezen
a huszonöt esztendőn. Nagy időket éltünk,
harcoltunk, verekedtünk, ötleteket adtunk,
kritizáltunk, sebeket osztottunk és sebeket
kaptunk. De mindig lovagias ellenfél marad-
tunk. Huszonöt esztendő elmúltával az a bol-
dog érzés hatja át a szívemet, hogy az idők
távlatában minden küzdelem, minden harc és
minden izgalom a legszebb harmóniában, a
munka harmóniájában olvadt föl. Huszonöt
esztendő izgalmaiból, verekedéseiből, vitáiból,
harsány kiáltásaiból, kardvillanásaiból nem
maradt más hátra, csak huszonöt esztendő
munkája.
Huszonöt esztendőn át ezeken a hasábo-
kon mindíg és mindig másokról beszéltem és
beszéltek azok, akik velem írták ezt az uj
got, akik odaadó és lelkes tollal, velem eg
szolgálták Budapest kő. ségének és Buda-
pest kommunitásának érdekeit. Ma úgy ér-
zem, huszonöt esztendő mulva először, nekem
is szabad és nekem is kell szólanom. Legelső
szavam a barátaimé, a munkatársaimé, eleve-
neké úgy, mint a holtaké. Egy ujság huszonöt
éven át fölépült hasábjai óriá labirintust
alkotnak. Ebben az útvesztőben derék, te-
hetséges és hivatásának szentségétől elragad-
tatott barátom volt segítségemre. Voltak. akik
csak rövid ideig járták velünk a s utatés
aztán eltűntek a nagy magyar sajtó más-más
labirintusaiban, De minden sor, amivel hozzá-
járultak ahhoz a könyvtárhoz, amelyet ma a
Fővárosi Hírlap huszonöt kötete alkot, kelle
mes emlék számomra, amely hálára kötelez.
Voltak, akik évtizedes munkával álltak segít-
ségemre, tántoríthatatlanul. küzdöttek velem.
Közülök néhányan már az anyaföldben nyu-
gosszák az élet, 4 munka fá lmait; de van-
nak olyanok is, akiknek hűségét és bar
gát negyedszázad óta élveztem. Nélkülük
én magam, egy szál ember talán mozdulni
sem tudtam volna, de az ő erős válluk köny-
nyedén viseli a hatalmas kupolát, amely hu-
szonöt év munkája fölött emelkedik.
Velük egy sorban kell megemlékeznem a
Fővárosi Hírlap hűséges közönségéről. Az ün-
nepi órában érdemes volna efölött a közö
fölött seregszemlét tartani, mert meggyő
sem, hogy egész tömegét találhatnám
nak, akik, mint hűséges olvasók együtt :
lálnának a Fővárosi Hírlap kitartó írógár
dájával.
Tisztelettel és hálával köszöntöm végül
Budapest székesfőváros adminiszträci6jänak
mai vezető egyéniségeit és a törvényhatós gi
bizottságnak ama tagjait, akik mély és elvá-
laszthatatlan eszmeközösségben élnek velünk.
Ez a köszönetem azonban nemcsak a mai élők-
nek és ma dolgozóknak szól, hanem azoknak
is, akik huszonöt esztendőn át vezető egyéni-
ségei voltak a varosházának és a főváros
ágának. Ezek a kiváló személy
szinte kivétel nélkül mindnyájan és minden
kor barátai voltak a Fővárosi Hírlap-nak,
amely támogatta őket, amikor nagyot ak
tak és szépet alkottak, de kritizálta és
madta akkor, amikor a magunk
megg; dé
választották. dalmas igazság, hogy a fél-
multtal szemben mindig igazságtalanok szok-
tunk lenni. A ma mindig harcban áll a teg-
nappal, a tegnapelőttön pedig rendesen már
csak sajnálkozni szokott. Úgy érzem, hogy ez
az ünnepi óra megtisztított engem ettől az
emberi gyengeségre valló gondolkozástól en-
gem is és azokat is, akik velem együtt ennek
a huszonöt évnek történetét állították.
Ebben az ünnepi számunkban a multtal, a
mával, a mult és a ma embereivel szemben
úgy igyekszünk leróm hálánkat, hogy meg-
írtuk Budapest utclsó negyedszázadának tör-
ténetét úgy, ahogy az a Fővárosi Hírlap régi
köteteinek tükrében mutatkozik. Ez a mi ün-
nepi ajándékunk nemcsak az olvasónak, de a
huszonöt esztendő szereplő egyéniségeinek is,
akiket bárhova sodort az élet, akár élnek, akár
örök nyugodalmukat alusszäk, tisztán látó
szemmel, becsületesen gondolkodó fejjel, az
objektivítás lelkiismeretességével emlékezünk
meg mindenki
Bűnösök lennénk és az általános emberi
gyarlóságnál is gyarlóbbak, ha nem így cse-
lekedtünk volna. Hiszen itt a nagy bizonyí-
ték, ez a gyönyörű világváros, amely a maga
erejéből lett azzá, amivé lett. Egy nagy ma-
gyar államférfi mondta el egyszer egyik be-
] ben, hogy minden kis német állam szék-
ı hatalmas fejedelmi kastély, udvari
vvtár, fejedelem alapította egyetem, ud-
vari múzeum és udvari színház áll fenn és a
tudományos és művészeti akadémiákat is a
fejedelmek letesitette Minálunk még a bu-
dai királyi várat is közadakozásból létesítet-
ték. A telekkönyvben, mint a magyar nemzet
tulajdona szerepel. Grassalkovich herceg gö-
döllői palot a nemzet árolta meg feje-
delmi nyaralönak. Nemzeti Müzeumunkat
Szöchenyi Ferenc, az apa. Tudomänyos Akade-
miánkat Sz i István, a fiú alapította.
Szépművészeti Múzeumunk alapjait a herceg
tá-
becsületes
se szerint nem a leghelyesebb útat
Esterházy nemzet képvásá ai vetették
meg. S. éves Nemzeti Színházunk szintén
nemzeti alapí A reformkorban a nemzet-
nek, a karoknak és a rendeknek kellett pótol-
niok azt a munkát, amit a fejedelmek és az
államférfiak elmulasztottak, nem — egyszer
mbeszállva az osztrák érdekektől — vezetett
államhatalom akadékoskodás. ha ez
így van, aminthogy így van, akkor
san büszke lehet Budapest sz6kes
amelynek minden köve, minden vakolata,
minden cseréptetője, minden cirádája és min-
den kolosszális alkotása a város népének
munkájából ik és minden alkotás,
amely ezt a kesíti, nagy polgármes-
terek, kiváló főtisztviselők és ragyogó elméjű
várospolitikusok kezdeményezésére létesült.
Ezeknek az alkotásoknak igen nagy részét
az a huszonöt esztendő teremtette meg, amely
alatt a Fővárosi Hírlap is komolyan ható té-
nyező volt és józan kritikájával, gazdagon
áradó ötleteivel nem egyszer volt segítségére
azoknak, akik irányítottak és teremtettek. A
e
nöt esztendő azonban sok-sok súlyos tö-
nvedett. Vilägtenyezök parancsoltak
ránk netet az alkotásokban, a világháború
vérzivatara száguldott el fölöttünk, forradal-
k gyűlölködő levegőjében hervadt a régi
p vetés, majd a hatalmas világgazdasági
zissel kellett megküzdeni a fővárosnak. És
mindezt győztük, mindezt bírtuk és volt annyi
erőnk, hogy a világháború és a forradalmak
után újra épüljünk és sebzetlenül kerüljünk
ki a hatalmas gazdasági világkrízisből. Mind-
ezt pedig azért, mert a vezetők és a nép egy-
aránt tudták, hogy a vesztett háború folya-
mán megesökkent fizikai erőt csak erkölcsi és
szellemi erők meghatvänyozödäsäval lehet
visszaszerezni.
Huszonöt esztendő szép és boldog éveket
váltogatott, fájdalmas, a vilägtörtenet szá-
mára is borzalmas időkkel. És mi úgy érez-
zük, hogy a világesemények dübörgésében, a
vérzivataros idők üvöltő orkánjában, a fáj-
dalmas sikoltások között is szükség volt a mi
vékony hangunkra, amely kitartóan és végül
is minden poklok elmúlása után szilárd hit-
tel és eredményesen hirdette a békés munka
világmegváltó hatalmát. Ennyi érdemet ro-
vunk fel magunknak, amikor néhány perc
alatt negyedszázad filmjét visszafelé for-
gatjuk.
Boldog érzéssel nyugszunk meg ezen a na-
pon a szerintünk jól és kötelességtudóan vég-
zett munka után. És boldogan állapítjuk meg,
hogy amíg huszonöt esztendőn át szántotta
irónunk a papírost, sercegett a tollunk és kat-
togott az írógépünk, azalatt a budai oldalon
két, és a pesti oldalon két új közigazgatási
rület született, a főváros lakósainak szá
százhuszonötezerrel emelkedett és épületeink
tizenkétezerrel sokasodtak meg. A főváros al-
kalmazottain száma háromszorosra 5
ségi választó hatszorosra, az országgy
á tóké négyszeresére emelkedett. És szol-
a magyar kultürfölenyt, amikor hu-
esztendő alatt negyvenké
százharmincezerre emeltük a fürdőszobák szá-
A kultúra, a higiéne, a szociálpolitika
i dúsan hullottak a városra. Nem soro-
lunk itt föl most számokat, hogy hány ággyal
szaporodott a kórházak bútorzata, hány millió
husz
és millió pengőt adott a főváros szociális ce-
lokra, de megállapítjuk, hogy Budapest meg.
abbította polgárainak életét. Huszonöt
endő alatt elértük azt, hogy a hetven-
nyolevan éves öregemberek
emelkedett. Ez csak egy határszám. De
polgár tudni fogja, mit jelent. Háborúk, for-
radalmak, gazdasági válság ellenére Budapest
úgy gondoskodott lakosságának minden réte-
jl, hogy az emberi életkor emelésében va:
zgal rekordot állíthat föl.
lósé
Istenáldott munka volt ez és Istenäldott
munka lesz az, ami most fog következni. Hu-
szonöt esztendő sok súlyt rakott a mi vál-
lunkra is, barázdákat húzott az arcunkra és
irtást "tt szürkülő hajunkban. De boldo-
gok és hálásak vagyunk, hogy ennek a nagy
kornak lehettünk krónikásai. Ez a huszonöt
esztendő munkája sem gondolkozó agyunkat,
sem tollforgató kezünket nem fárasztotta ki
Itt állunk készen az új huszonöt esztendő
jé hogy szeretettel és lelkesedéssel
szolgáljuk tovább a mi drága Budapestünket.
Dacsó Emil
--- Page 338 ---
A nemzetépités szolyälatähan
Irta vitéz József Ferenc dr. kir. herceg
Az egész magyar nemzet igen sokra készül
Nagyon elszántuk magunkat és elszánt akarásunk he
minden erőt.
hogy:
felépítésének szolgálatába állítunk
ért állok az idegenforgalom élén,
azóta, amióta mindent elvesztettünk.
rendeltünk mindent. Az új nemzet
azért vállaltam a fürdőügy irä-
rdőhelyeink révén versenyképesek! é
legyünk. Csak nehéz munkával tudunk eredményt elérni, sok vértanuság és fáradság révén.
Amikor összetörték Mag
országban egy túldimenzionált
Budapestet, ezért néztünk
talajából. Bátran használjuk
fel őket, hogy
nek. Így tehermentesítjük Magyarországot nagy Budapesttől,
minden betegei és legyen idegenforgalom.
Ennek a gondolatnak szolgála
therapiäs tanfolyamot, amelyen a
kell rendelni és hogy nek
ják küldeni a Fürdővárosba a
arországot, túl
rá az istenadta forr
0 fürdőorvosaink,
hogy bizonyos küräkat az orvosok nem otthon a vid
betegeket, vagy más magyar vidékre, ahol ilyen gyógyfor-
lettünk terhelve a megmaradt esonka-
A jelen Magyarország nem bírja eltartani
sokra, amelyek itt bukkannak föl a város
k a főváros főmegélhetési forrásává legye-
Jöjjenek csak ide a világ
ában tartották meg a nyáron Budapesten a balneo-
a tanították az orvosokat, hogy a fürdőkúrákat miként
de r nagyobb számmal, Természetes,
ken fognak rendelhetni, hanem ide fog-
rások vannak. Igen fontos, hogy versenyképességünk a fürdőügyek terén meglegyen a kül-
földdel szemben.
Sajnos, hogy
hogy nincs heumakutató intézetünk,
nincs fürdőkórházunk, pedig a legtermész
nak, amelyekben rendszeresített kezelés
egyetemen. Nem lehetünk eléggé hálás
orvostanhallgatóknak a fürdők látogat
sek gyógymódjának megismerését elősegíti.
Kényes kérdés merül fel:
villany- és in ekciós kezelésekben. De
ségeknél e ülállónak tartják. A gyó
tanulni, he
nált kezelés nagyon fontos,
Döntően fontos, hogy
tudjanak. Az idejövő ide.
val, tudjon a magyar orv
orvosa nem tudnak egym
szinte kétségbeej
kat is be kellene iktatni.
Röviden utalok még egy
beli fürdők részéről. Végzetes, hogy
indult, voltak helyek, ahonnét hitelrontási
al beszélni.
hitelrontás ellen felállított erőteljes őr. A kül?
cáfoljon jobban, mint az
az ellenségünk,
olyan kúrákat,
előnyünk), ahol a beteg nemcsak fürdik, hanem szórakozást is talál.
ő külföldi fürdőknek érdeke volna,
en rosszindulatú hír jelenik meg fürdőinkkel kapcsolatban
jelennek meg a
hiányosságáról —, ezen hírekbe az ellenséges állambeli fürdők belekapaszkodnak
viss
or ki
zik, Sajnos, volt rá eset. Ak
"s, Sok
nehéz, de mulhatatlanul szi
itt sikeres fürdőkúrákat tartun
versenyen felül álló
zonyos hozzánk köz
fürdőinek hírét lerontsa. Bármi
pl. ha meggondolatlan sajtóközlemények
esetleges ,
és ez igen sokat ártanak nekünk. "Tess
na valy a balatonmenti gyermekbönuläss al
mégis hinni és bízni fog a magyar fürdökben,
intelligens magyar
miként kell a különböző kezelé
a fürdőorvos urak, akik a betegekkel foglalkoznak,
zen, aki mégis csak a hontal
Kelle metlen,
al szellemileg éri ntkezni,
ökre elriasztó. A balneotherapiai
mert a viz
orvos és a magyar orvostudomány gyógyító ere.
n! A LL e ———l
még nincs rheumakörhäzunk, pedig tíz éve lankadatlanul sürgetjük;
pedig külföldi szakorvosok sürgetik szüntelen; hogy
etes ebb
k lehetnének. Vámossy
kát végez, amikor a balneotherapia nagy kérdéskomplexumát saját
lásak érte a professzor úrnak,
t s az ottani gyakorlásokat és így a fürdőkezelé-
ye volna Budapest Fürdöväres-
professzor úr úttörő mun-
ntából adja elő az
lehetővé teszi az
függv
hogy
már a balneotherapiának lassan versenytársai támadtak a
a szakorvosok a gyógyvizek hatás
ásokat a
seket összekapcsolni,
át hizonyos beteg-
zonban fokozni lehet és azért meg kell
mert ma már a kombi-
nyelveket
ág bizonyos ér hozza magá-
őt kínos a kezelés, ha a beteg és
ÉS
Egyes ideges betegek részére ez
kurzusok mellett nyelvkurzuso-
fontos tényezőre, a hitelrontásra, egyes szomszédos állam-
amióta Budapest Fürdőváros ilyen nagy
fejlődésnek
meg. A magyar orvos a
esetleg tévhirekkel dolgo-
Jletékes szakember, A munka
akiknek nem tetszik, hogy mi
ágvárosban is tarthatók (ez a
rletek indultak
Idi konkurren
amelyek v
hogy a jelenlegi Magyarorszäg
magyar sajtóban fürdőink
mennyit &rtott orszárunk-
terjedt hir. De a közönség
gyhatása mellett ott áll az
caemlékezni,
kapcsolatban el
Budapest és a világ magyarjai
Irta Perényi Zsigmond báró
v. b. t. t., ny. belügyminiszter, koronaör
1938 augusztusában
Budapesten a magyarok wilägkong s
Nagyon nagy esemény ez, amelynek jelentő-
: Budapest városa az első perctől kezdve
felismerte. Elég emlékeztetni a pár év előtt
megtartott első nagy találkozóra, amikor a
szülőhaza hívására a világ minden " ből
idesereglett az idegen világokban, az idegen
nemzetek közt gyökeret vert és az világrész
minden részébe szertes t magyarság. A F ő-
másodszor ül
városi Hirlap kezdettől fogva a szép
eszme szolgálatába szegődött és a világ
magyarjai összefogásának szük-
ségességét komoly érvekkel alá-
támasztotta.
Az eddig beérkezett levelekből láthajtul:,
hogy a világ magyarjainak lelkiismerete éb-
Ten van, magyar szívük hangosan dobog.
Most is a régi ragaszkodással és szeretettel
gondolnak hazájukra. Az első alkalommal 450
delegátus érkezett az öt világrészből és a
szerteszakadt magyarság százezreinek lelke-
sedését hozta magával, Minden jel arra mu-
tat, hogya jövőévbenlegalább kétszer-
annyian zarándokolnak el hazánk-
ba, Az egész világ forrong. Az országok és a
nemzetek nagy válságokon mennek keresztül.
Ilyen nehéz viszonyok között igazán szükse-
ges megbeszélni a jövő teendőit.
Amikor először bontottuk ki a világ ma-
gyarságának zászlaját, Ripka Ferenc ak-
kori főpolgármester állt mellém és a magyar
főváros igaz szeretettel fogadta a világ ma-
gyarjait. Ripka Ferenc érdeklődése azóta sem
szünt meg és velem együtt tovább fáradozik
a világ magyarságának összefogásán, Szendy
Károly polgármester is azonnalfel-
ismerte ennek a mozgalomnak nagy
jelentőségét. Együtt vállaltuk a Ban d-
holtz tábornok szoborbizottság-elnökségét.
Amerika magyarsága sokat tehet szülőhazá-
jáért. Amerika magyarságának nagy segítsé-
gére volt az a nem megvetendő körülmény,
hogy mi magyarok hálásak tudunk lenni és
az amerikai szabadságszellem minket is ha-
talmába kerített. Nincs még egy olyan város
a világon, Amerika földjén kívül, ahol Wa-
shingtonnak és Amerika másik nagy fiának
— mert nemzeti szerencsétlenségünkben a ma-
gyar igazság mellett állott — szobra állana,
Amerika magyarsága nemcsak ha-
zalátogat, hanem leteszi a megem-
lékezés koszorúját Washington, a
szabadság atyja és Bandholtz tá-
bornok szobrára.
Szendy polgármester segít
abban is, hogy a magyarok második
bennünket
világ-
kongresszusát méltó keretek között tarthas-
suk meg. A külföldi magyarok nagyon hálá-
sak. Budapest vendéglátásának nagy erkölcsi
hatásán kívül még materiális eredménye is
lesz. Az idegenforgalom fejlesztésére gondo-
lok. A külföldi magyarság eddig is sokat tett
ilyen irányban. Olyan propagandát fejt ki,
amelynek csak tapsolni lehet. A világ
minden részéből ideküldik bará-
akik a jobb sorsra érde-
mes ország iránt érdeklődnek. Az is igaz,
hogy azok, akik meglátogattak bennünket,
még aligha csalódtak.
A Fővárosi Hirlap helyesen teszi,
ha ennek az akciónak jelentőségét nem mu-
lasztja el kiemelni és segít minket abban,
hogy a világ magyarjai megértsék
egymást és együtt dolgozzanak a
magyar igazság kivívása érdeké.
ben,
taikat és azokat,
Budapest, 1937 december 22,
Presziy Etemér
Pest vármegye főispánja
Budapest és
‚a Pestkörnyek békéjérői
A főváros és F vármegye vezetőinek régi kí-
vánsága, hogy a m megoldásra váró, úgynevezett
pestkörnyéki problémák végro elin st nyerjenek
és hogy megszür ellentét az ország fő-
városa és a szoms . Magyarország két
legnagyobb — törvényhatóságának a — harmonikus
együttműködésre irányuló munkája nem hiábavaló,
az eredmények máris mutatkoznak és hogy ez így
van, nem kis mértékben Pestvármegye főispánjá-
nak, Preszly Elemér dr-nak az érdeme, Nemcsak
Pestvármegyének, hanem egész közéletünknek egyik
kiemelkedő, népszerű és mindenki állal nugyra-
becsült vezetőegyénisége
Presziy Elemér dr.
m. kir. titkos tanácsos, főispán,
aki a következőkben ke
Fővárosi Hirlap munkatársának erről a régi problé-
máról és néhány más aktuális kérdésről,
— A főváros vezetőihez, elsősorban Karafiäth
Jenő főpolgármesterhez és Szendy Károly pol-
gärmesterhez a legőszintébb barátság fűz. Részük-
ről mindig a legnagyobb megértést tapasztaltam a
vármegyét és a fővárost érintő ügyekben. Legutóbb
például a vármegye őstermelő lakosságának régi
óhaját sikerült a főpolgármester és a polgármester
jóindulatával részben megoldáshoz juttatni, amikor
két új piacot nyitottak meg a pestkörnyéki ter-
melők részére.
— Tormösze
fővárossal, kü
reméljük, hogy itt is kölcsönös
ı nyilatkozott a
sen vannak még vitás ügyeink a
en a vámok kérdése körül, de
megértéssel és köl-
esönös lemondássai meg tudjuk majd oldani a
problémákat.
— Az új városrendezési törvény,
amely 1938 január elsején lép életbe és amely a
Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörét a fő-
város környékére is kiterjesztette, újabb teret ad a
fővárossal való együttműködésre. Arra fogunk tö-
rekedni, hogy a Közmunkák Tanácsában a főváros
vezetőivel együtt, de a mi részünkről természetesem
mindig a vidék érdekeinek védelmében, harmoni-
kusan tudjunk dolgozni.
— A városrendezési törvényeknek az az intézke-
dése, hogy a Közmunkatanács hatáskörét kiterjesz-
tette a főváros környékére is,
az első lépés a pestkörnyéki
problémák megoldása felé.
Ezt a kérdést további intézményes rendezésnek kell
követnie, mert egyike az ország legnagyobb kérdé-
seinek az, hogy a Pestkörnyéknek a fővároshoz
való viszonya közigazgatási, szoci közegészség-
ügyi, kulturális és közlekedésügyi tekintetben rem-
deztessck,
— Úgy a fővárosnak, mint Pestvármegyének
érdeke ennek a kérdésnek — mielőbbi törvényhozási
mogoldása és a főváros vezetőivel együtt mindent
el fogunk követni, hogy a probléma sürgősen meg-
oldódjon.
Megemlitettük ezután, hogy a vidéki, főleg []
pestkörnyéki inségesek beözönlése óriási szociális
terheket ró a fővárosra, amiért is a főváros felirat-
ban fordult a kormányhoz a vidéki munkanélküliek
beszivárgásának megakadúlyozása érdekében. Ezzel
a problémával kapcsolatosan Preszly Elemér főispán
a következőket mondotta:
— Ami a vidéki lakosságnak a fővárosba való
beszivárgását illeti, rá kell mutatnom arra, hogy
viszont Pestkörnyékére az ország távolabbi részéből
özönlenek főleg ilyenkor, tél idején a munkanél-
küliek tömegei. Ez eredményezi, hogy a munkanél-
küli inségesek egy része, amelyik nem tud elhelyez-
kedni a környéken, bejön a fővárosba, amelynek
szociális terheit természetesen erősen megterhelik.
Általában véve a belső népvándorlás ezen a terü-
leten Pestvármegyében, illetőleg a főváros környé-
kén állandó és a legnagyobb az országban, Állítá-
saimat statisztikai adatok bizonyítják,
— Ha erről a problémáról beszélünk, meg kell
állapítanom, hogy
amilyen mértékben özönlenek
be a fővárosba Pest környéké-
ről a munkanélküllek, a főváros
ból is kiözönlés mutatkozik
Pest környékére.
Ez a kérdés szerintem — elsősorban a szociális
gondoskodásnak a kérdése, amit a kormánnyal és a
fővárossal egyetértésben, egymás támogatásával
tudunk csak megoldani.
Az autonómiák függetlenségének kérdése állan
dóan napirenden van. Erre tért át most a beszéd
és az önkormányzati problémáról a főispán így
nyilatkozott:
— Az országnak két legnagyobb törvényhatósága,
Pesträrmegyo és Budapest tel.
jes egészében az önkormányzat
és az alkotmányosság alapján
áll.
Nincs a mi 520 tagból álló törvényhatóságunknak
olyan tagja és nincs Pestvármegyének olyan tiszt-
viselője, aki ne volna az alkotmányosságnak és az
önkormányzatnak rendíthetetlen híve. Hála Iston-
nek, ma ebben a tekintetben veszély nem fenyeget,
mert a kormány minden intézkedésével tiszteletben
tartja az önkormányzat jogalt,
Eu
ének
KO
LA
--- Page 339 ---
Budapest, 1937 december 22.
3
, CSAK EGY SZAVÁBA
KERUL...“
Karatiath Jenő dr., töpolgarmester
nyilatkozik a Fövarosi Hirlapnak
Herczeg Ferencnek a protekcióról írott cikkéről
A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste híva-
talában Karafiáth Jenő dr. főpolgármestert és hi-
vatkozva Herczeg Ferencnek ez egyik napilapban
legutóbb megjelent , Csak egy szavába kerül" című
vezércikkére, ra kérte őt, hogy ismertesse az ügy-
ben elfoglalt álláspontját. Karafiáth főpolgármester
igen szivesen fogadta munkatársunkat. Kijelentette,
hogy nagy figyelemmel olvasta el Herczeg Ferenc
kitünő eikket, amellyel a kiváló közíró a közérdek-
nek tett rendkívül becses szolgálatot, mert komoly
szavainak megszívleléséből a közélet és a hivatali
élet további megtisztulása remélhető.
Herczeg Ferenc cikkéhez tehát neki, mint fö-
polgármesternek, hozzátennivalója, abból elvenni
valója nincsen.
Karatiáth Jenő dr
titkos tanácsos, főpolgármester
ezután a következőket mondotta a cikkel kapcsolat-
ban munkatársunknak:
— Abból a körülményből, hogy fáradságot
és időt sohasem kimélve, minden pályázatnál
minden egyes pályázónak rátermettségét, szak-
képzettségét, eddig letett vizsgáinak eredmé-
nyét, minősítését, életkörülményeit, tűzharcos
voltát stb., stb. a legteljesebb lelkiismeretes-
séggel teszem a serpenyőbe, és ezzel a hosszú
időn keresztül becsülettel és jól végzett mun-
kának eredményét óhajtom biztosítani, egy-
ben visszaadni a támogatásnélküliek öntuda-
tát, korántsem következik az, mintha én a
szolgálati idő figyelembevételével a tréfásan
sszamárlétrá"-nak nevezett hivatali rangsort
petrifikálni szeretném és a szükséges kiválasz-
tást úgy az alacsonyabb, mint a magasabb
állásokban egyaránt elítélném. Az én felfogá-
som szerint, a szolgálati idő figyelembevétele
csak akkor esik latba, ha az illetők hivatali
munkája semmiféle tekintetben nem esik ki-
fogás alá és magatartásuk, jellemük ellen
semmiféle revétel nincs.
— A közvetlen hivatalfőnökök felelősek
azért és őket terheli a bizonyítás is, ha vala-
kit tárgyi okokból mellőzni és ha — főként
magasabb állásoknál — valakit különleges ké-
pességeiért a rangsorból előbbre venni kíván-
nak. Ezeket az eseteket azonban „szemelytele-
nitve“, a letett hivatali eskühöz híven kell a
legtárgyilagosabban elbírálni, mindennemű el-
fogultság nélkül, kizáróan a köz, jelen esetben
a székesfőváros elsőrangú érdekében.
— Különös örömömre szolgál, hogy ebben
a tekintetben a legteljesebb összhangban dol-
gozhatom a székesfőváros hasonló gondolko-
zású kiváló polgármesterével és hogy elveim-
nek érvényre jutását valamennyi párt nagy
rokonszenvvel, megértéssel kíséri, sőt nagy-
mértékben támogatja is. A pártok érdeke nem
térhet el a város érdekétől. És a pártok érdeke
a támogatás mértékénél nem mehet tovább,
mint hogy a becsülettel szolgáló, hivatali mun-
káját nagy lelkiismeretességgel végző tiszt-
viselőt azért, mert egyéni nézete bármelyik
párt alapfelfogásával egyezik, előmenetelében
hátrány nem érheti.
— Biztosra veszem, hogy a jövőben mind-
egyre komolyabban veszik majd a pályázók
az általam kibocsátott pályázati hirdetménynek
ama szakaszát, hogy azokat, akik előmenetelük
érdekében — külön közbenjárókat vesznek
igénybe, egyenlő minősítés esetén
kívánom figyelembe venni.
— Szerzett tapasztalataim alapján állít-
hatom, hogy a közbenjárók számának igénybe-
vétele rendszerint fordított arányban áll a pá-
lyázók rátermettségével és hivatali értékével.
utolsóként 4
leginkább éppen azok
igyekeznek külső összeköttetéseket érvényesi-
teni, akik pótolni véli ezzel fogyatéi í
gukat. De igaza van Herczeg Ferencnek sbban
is, hogy másrészt a társadalomban keresendő
a hiba azért, hogy a viszonyok ennyire elfajul-
tak. Egy-egy kinevezés körül hallatlan kilin-
cselés és közelhare indul meg, még pedig kettős
irányban. Hihetetlenül nagy azoknak a száma,
akik ebben, vagy abban bizakodva és főként
tudva azt, hogy a közéleti előke geknek
nem áll rendelkezésére sem a rangsor, sem a
többi pályázó képességeivel való összehasonlí
tás lehetősége, hihetetlen és szívós erőfeszíté-
scket tesznek egy-egy ajánlólevélért. A köz-
életi előkelőségek pedig legtöbbször érthető
kényelemszeretetből is, csakhogy szabadulja
nak, nem veszik maguknak a kellő fáradtságot
ahhoz, hogy a lehetőségekről magukat előzete-
sen tájékoztassák.
— De van ennek a rendkívüli beteg älla-
potnak más magyarázata is. A meglepetéseket
elkerülendő, erősen felszaporodott azoknak a
Vagyis másszóvál:
száma is, akik kényszerűségből,
helyezkednek közéleti előkelőségek védőszár-
nyai alá, nehogy mellözesben részesüljenek,
jóllehet félelemre, illetve aggodalomra semmi-
féle okuk nincsen.
— Hogy az ajánlóleveleknek ez a tömpge
időben, munkában mit jelent egy-egy közhiva-
talnak, főpolgármesternek, polgármesternek,
tanácsnokoknak, pärtvezereknek, képviselők-
nek, bizottsági tagoknak, no meg a titkári hi-
vataloknak, arról jobb nem beszélni. Mennyi
idő, mennyi energia pocsékolódik el öntudato-
san, avagy öntudatlanul; az igazságtalanság,
az erkölcstelenség érdekében!
— Én azonban abban a tudatban, hogy el-
keseredett tisztviselői karral, demoralizált
hadsereggel esatät nyerni, eredményt elérni,
nemzetet célhoz vezetni nem lehet, ismétlem,
teljes összhangban a polgármester urral és az
összes pártokkal, annak a reményemnek adha-
tok kifejezést, hogy jelentős mértékben sik
rült a feladatát becsületesen végző tisztviselő-
társadalomnak lelkinyugalmát biztosítani és
hiszek abban, hogy igazságra törekvő célkitű-
zésemben mindenkor a legerősebb támaszté-
kom lesz az a közvélemény, amelynek oly ékes
szavakban adott kifejezést legutóbbi vezercik-
kében Herczeg Ferenc.
(Régi ujságírók !
a városházán
Jrta Pásztor Mihály
Jubilál a Fővárosi Hirlap, huszonöt
tendeje, hogy megindult. Istenem, hogyan
az idő!
Emlékszem az első számára. Erdekes és válto-
zatos volt. Nagy feltűnést keltett, mikor megjelent,
különösen az a rovata, melynek — nem minden ok
nélkül — Fúlánk volt a címe. Mérges kis rovat
colt a Fúlánk, sok embert megsebzett, A főváros
parlamentjében a városatyák kíváncsian forgatták
esz
szalad
az új lapot, miközben a közgyűlés szónoka ép le.
teplezésekkel traktálta a hallgatóságot.
— A jövő számban ezt is megírom! — szólt
oda Dacsó Emil az új tap szerkesztője a szom-
szédjának Vukovári Albertnek.
— Hát maga azt hiszi, hogy ebből a pamflet-
Lől megjelenik még egy szám?! jegyezte meg
gúnyosan Vukovári.
Vukovári Alhert a városi ügyekkel foglalkozó
újságíró-gárda egyik legrégibb és legtehetségesebb
tagja volt, A Pester Lloyd városi rovatát szer-
kesztette. Magvas. olykor gúnyoros, de mindig el
més cikkeinek nagy a publikuma. Megállapításai-
ban ritkán tévedett, de ezúttal úgy látszik —
mégis elvetette a súlykot, mert Dacsó Emil
lapja szerencsésen megérte ahuszonötödik év-
folyamot. Kár, hogy szegény Vukovári Albert
ennek a jubileumnak már nem lehet tanúja. A vi- |
tágháború első esztendejében halt meg.
De nemcsak ő ment el. Egy-kettő kivételével el-
ment az az egész régi — újságíró-garnitúra, mely
egykor a városházán dolgozott. Ennek a régi gar-
mitúrának a keze alatt formálódott ki a napilapok
modern fővárosi rovata. Nem mind tudott úgy írni,
mint a maiak, de a régiek között akadtak jeles sti-
Viszták, elsőrendű gazdasági tudósok, budget-szak-
értők; a főváros — közigazgatásának labirintusában
pedig egytől-egyik olyan otthonos volt valamennyi,
akár csak maga a polgármester. És já kollégák
voltak. Szeretettel gondolok vissza rájuk.
Mikor belecsöppentem
gyar Hirlap szerkesztőségében
meg életem — első , városházi újságíró".
csiny, köpcös, hasas volt, aféle Mokány
Berci alak volt az én emberem. Hajnal István-
nak hívták, de mi Estány bácsinak becéztük. Köz-
M a-
ismerkedtem
jával Ki-
az újságírásba: a
ember
gyűlési napokon, minden — második szerdán este,
nyolc óra után megjelent a szerkeszt gben
amikor már senki sem volt a redakcióban:
ste a Könyomatos-t; nadrágzsebéből
ott egy kis ollót; az ollóval szépen kivá
őnyomatos-lepedőből a közgyűlésről szóló tudö-
ekre ragasztotta. Főcímet és alcímeket adott
tásnak, a fontosabb sorokat — aláhúzta,
vagyis műhely-nyelven megkurzivolta, szignálta és
megagyusztálta. Mikor 1 minddel elké
egészet leküldte a nyomdába, hogy szedjék
a nyomdászok — kiszedték. Negyven évvel
iny ké lt a Főváros-rovat.
Egyébként Estäny hátyánk
tetreméltó, rendes ember volt.
és e réven baráti kapcsolatai támadtak a főváros
tisztvis i karával. Szeretett .halmozni" a lóver-
senyen és hallomásból tudom, hogy Hajnal [stván
költő is volt. Például ő költötte az , Erger-Berge
Schossberger . . " kezdetű közismert csatadalt. Haj
nal Istvánt különben, manapság valószínűleg állás-
halmozónak neveznék, mert nem elégedett meg
azzal, hogy időnként a könyomatos újságtudósi-
tóból kinyírta és leragasztotta a városi közgyűlést,
meg a városházi híreket, hanem délelőttönként a
mágnások bankjában: a Magyar Földhitelintézetben
tartózkodott, hol archivárius volt. Ezenkívül ő volt
Budapest hivatalos lapjának: a Fővárosi Köz-
tönynek szerkesztője és hirdetés-bérlője.
Ha már itt tartok, el kell mondanom azt is, mi-
képpen született a Fővárosi Közlöny. Ott
kezdődik a dolog, hogy Budapesten 1885 áprilisában
egy Közérdek című hetilap indult meg, amely-
nek az volt a programja, hogy , képviselni fogja az
ország közgazdasági és társadalmi érdekeit". Meg-
indulása után két hónappal azonban a Közérdek
hirtelen megváltoztatta a nevét és Főváros címen
jelent meg. Ez volt Budapesten az első városi
ügyekkel foglalkozó ujság. A lap szerkesztője kü-
tönben Toldy László, a magyar irodalomtörténet
megalapítójának: Toldy Ferencnek a fia; ki-
ezelőtt
végtelenül — szere-
Szeretet borozgatni
Ű
| adója pedig Pichler Nándor István, aki a lapon
K N. István — néven Toldy
0-es években még krisztinavárosi plébános,
aztán otthagyja a parókiát, kilép a papirendből,
megnősül, tanári állást vállalt, majd megalapítja és
egy esztendeig szerkeszti a Főváros című ujsá-
got. Azután sem szakadt el Budapesttől, melynek
1886-ban főlevéltárosa lett. Kedv tudós és bölcs
ember volt Toldy László. Kis hosszúszárú pipájából
még a kilencszázas Ev
város levéltárában.
Míg Toldy Lászlónak inkább a
volt a specialitása, addig a másik
Pichler Nándor István gyakorlati
gazdasági tevékenységével tűnt ki. Ő az első pilla-
nattól kezdve azon igye! t, hogy a Főváros
szorosabb kapcsolatba ki. n a fővárossal, Ezt a
törekvését siker koronázta, mert 1887-ben, tehát öt-
ven évvel ezelőtt, már mint Budapest törvényható-
ságának hivatalos értesitője jelent meg a Fővá-
ros; 1890 január 1-től kezdve pedig a hivatalos
lapot a főváros saját kezelésében adta ki; a városi
ujság címe akkor már Fővárosi Közlöny; a
szerkesztő viszont Hajnal István,
Mikor 1902-ben átvettem a Pesti Napló főrvú-
ros-rovatának vezetését: és attól fogva én is a vá-
rosházán dolgoztam Márkus József volt akkor
kben is ott pipázgatott a fő-
várostörténet
még a főpolgármester; Halmos János meg a pol-
gármester, kinek Wildner Ödön volt a titkára.
A városházán dolgozó ujságírók száma még nem
volt olyan nagy, mint ma. Kevesebb volt a napilap
is és a legtöbb Tap csak a közgyűlésekre küldött tu-
dósítót, egyébként pedig a ,kőnyomatos"-ból
esti lapokból vették át a híreket a szerk.
Mikor elsőízben látogattam el a Károlykaszárny
ból átvedlett városházára, már ott találtam Rózsa
Károlyt, a BudaPesti Hirlap és az Esti Uj
ság munkatársát; Vukovári Albertet a Pes-
ter Lloyd munkatársát; dr. Bodor Zsigmondot
a Neues Pester Journal munkatársát. G e-
ley Józsefet, aki a Magyarországot, Toma
tárdot, ati a Magyar Nemzetet képviselte
0$$ Sándor pedig a Magyar Hiradó nevű
ön nyomott hírlaptudósítót írta. Valósággal írta.
még pedig vegytintával, mert akkoriban írógép
még nem kattogott a — szerkesztőségekben. — Siposs
Sándor különben hatalmas termetű, régimódi ember
volt, , Alispán úr"-nak titiláltuk, mert valamikor a
k.
--- Page 340 ---
Budapest, 1937 december 22,
Alkotó- és ösztönzösajtö
Budapest életében
Irta Zsitvay Tibor dr.,
PT:
titkos tanácsos, a Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának elnöke
Magának a sajtónak szerepéről már min- | zottsägi ülések azonban mincsenek nyitva a
demféle vonatkozásban nagyon sokat írtak. | nagy önség előtt, nem is élek bizalmas
Beszéltek róla, mint a het: edik világhatalom- | értekezletek. ől, amelyek a fi. os vezetőinek
ról, amely az élet irányításába döntően folyik | szobáiban, zárt ajtók mögött t ténnek. Igen
bele, Sok 5 esett vezető tevékenységéről, | fontos döntésekről méha csak zavú kom-
amellyel tömegket mozgat meg helyes vagy | munik vagy hiányos tudósít k jelennek
helytelen eszmék mellett, illetve ellene. Mi, | meg a napilapokban. A város belső életéről
politikusok, tudjuk, hogy a sajtó embereket | ilyenformän teljesen hű és részletes képet nem
emel fel és ejt el, vezéreket csinál és bukott | mindenki szerezhet.
nagyságokat parentál el. A Fővárosi Hirlap Már nagyobb nyilvánosságuk van a kö
huszonötéves djubilenmán me ze ze gpklbs gyűléseknek, viszont- ezeken a felszölaläsok-
beszéljünk a sajtóról, hanem próbáljuk meg | may olyan tömege hangzik el, annyi minden-
a szak sajkónaka spec 1m a fővárosi szaksaj- föle kerdes kerül irendre. hogy a tkaotik
tónak erepét tisztázni. ele erdes erul napirendre, ogy a aotıkus
A ővárosi kommunális alkotmányos élet avarban nagyon sok fontos szempont el-
a pártokban nyilatkozik meg, A pártok rejtőzik, vagy talán el is sikkad, Ha kiraga-
resztül érvén esülnek a tömegek, a k dunk egyes felszólalásokat, úgy az élet egy
kis r 1ek vetülete vibrál előttünk. Néha
és érdekcsoportok kiván. sz
. Pártok nélkül az önkormány- | nem is a leglényegesebb momentumok emel-
zgyűlési terem kar-
2 sem lehet képzelni. A pártok | kednek ki feltünően. A ki
, különböző lehetőségei | zatán ünnepélyes alkalmakkor magyon nagy
az érintkezést | tömegek jelennek meg, de a hétköznapi munka
k ük pártok képvi- idej bizony ellankad az érdeklődés. Neha
ik , vitelét, GE magában a közgyűlési teremben nem is lehet
zZ komolyan megvitatni a problémákat, felfo-
fontos mert | gások igen gyakran már tisztázódtak is, ami-
olte dá A | kor a fórum elé kerültek i ta-
ni € 41 A goknak csak az a kötelességük marad meg,
közvetlen AT hogy „igen“ vagy „nem“ szavazatukkal a
OT- | döntő határozatot kimondják.
Ezen a ponton, az előkészítés nagy felada-
tában emelkedik ki a fővárosi szaksajtó, kü
lönösen a Fővárosi Hirlap fontos szerepe.
pártok belterjes életéről a na ilapok nem sz:
molhatnak be. Rengeteg szakkérdés fordul elő
őváros életében 3 ezeknek megvitatása
mindüy junk szempontjából, de elsősorban a
közérdek érvényesülése érdekében nagy n fon-
tos. Nem elég, ha csak egy-két bizot tag
vagy szakértő világítja meg a felmerült ügyet,
hanem annak igazságát általánossá kell tenni.
a másirányú elfoglaltság lehetetlenné tte a kérdéseket dolgozza fel és ezeket a
mára A gyüléseken ívaló résztvételt. A [Pro »lemäkat vitatja meg a Fővárosi Hirlap.
lő és bizottsági tag hiába fárad és Igy alakul ki az a légkör, amelyből egészsé.
hiába dolgozik szorgalmasan, a választókörze- | es eszmék születnek és az igazság mindenki
tek nagy terjedelme miatt minden választó- | Szemelättära kiformálódhat. A Fővárosi Hir-
jával még sem tarthatja fenn a szoros kapeso- | lap a város minden fontos kérdésének elinte-
latot. zéséből ilyenformán kivette a részét.
Az önkormányzat katon al esatatere a Ha ennek a munkának a lényegét vizs-
bizottsági ülések és a közgy Ezt elhagyni | gáljuk, úgy kiderül, hogy ez mem függvény
soha sem szabad és itt kell harcolni azoknak semminek, hanem önálló tevékenység és így
érdekében, akik sorsuk irányítá és a ma- | a szaksajtó, különösen a Főváros Hirlap ré-
gyar főváros boldogr t ránkbízták. A bi- | szesévé válik, mint alkotó tényező, azoknak
e — tn s
életmegnyilvánul?
vi annak. Mit
vetlen ézimtkozés
egyrészt a politikus szemé
parlamentáris életben nélk
részt mindenkire az egyén
al lehet legeredményesebben hatni.
jük, Egyik PrODIEN a má-
ami tegnap még életbevágó
kérdés volt, az ma már mellékes körülmény,
és amire néhány héttel ezelőtt még nem is
gondoltunk, annak hatása talán az egész nem-
zet életére befolyással lesz. Tlyen nyngtalan
és a nyugalmat, a békés boldogulást Kernen
korszakban van a legnagyobb szül az e.
mék megvitatásá a nézetek t
A polgár: lamdó és
érintkezés még )k akadäl
lasztó is el van foglalva, lekötik a kenyérgon-
ra.
vetlen
S
vármegyét szolgálta. Allandóan pipált az öreg ur merője, tudósa a fővárosi adminisztrációnak. Tőle
Volt egy szép formájú, hosszunyakú tajtékpipája, tanultunk valamennyien. Ő tanította meg rá a pub-
melynek «redetileg Patko nerű híres betyár volt likumot, mennyi érdekesség terem a városházán.
a gazdája. Pest vármegye alispánjától, Beniczky Cikkeit elolvasták. Hallgatlak rá, és nagy reformok
Lajostól kapta prezentbe. Dohányos ember volt Ge előtt gyakran tanácsot kértek tőle, akikre a főváros
ley József is, fapipúból szítta a werpeletit, Toma | gyeplője volt rábizva. Aki, vagy ami mellé állott a
Szilárd el is nevezte ,Dpipás"-nak. Egyébként Toma Budapesti Hirlapban, vagy a remekül szer-
Szilárd volt a társaságban a leghangosabb, ki min- | kesztett Esti Ujságban, annak nyert ügye volt
denkivel kötekedett. B. Virágh Gézával csaknem a közgyűlésben, Mikor a főváros megváltotta a gáz-
állandóan hadilábon állott és nem tudta neki meg- | guarat: Heltai Ferenc, az új vezérigazgató
bocsátani, hogy Virágh Géza a függetlenségi eszmék Rózsa Károlyt maga mellé vette munkatársnak.
híve volt. Toma ereiben különben görög-makedon Később Rózsa Károly lett a gázgyár vezérigazgatója.
vér csörgedezett, s kig küzdött, hogy felvétesse Ezek az ujságírók, ezek a , fővárosi rovatveze-
magát a gozdag görög egyházba. De a görögök hai- tők" voltak az ,első garnitura". Ezek trasszirozták
tani sem akartak róla. Akkor aztán felcsapott vál- az utat az utánuk jövők számára. A többiek mind
lalkozónak, Az óbudai új gázgyár építkezéseinél el- | később jöttek a városházára. G ut hy Imre, a Pesti
vállalta a földmunkálatokat. Lovat, bricskát vási- [Hirlap fővárosi rovatvezetője csak ritkán jelent
rolt. Azza” járt ki Óbudára, de délre mindig bejött | meg a sajtóirodában; rendesen csak a közgyűlésekre
a városházára, a sajtóirodába pletykálkodni. Es | járt el. Huszár Károly, ki 1920-ban a koncentrá-
amíg a kollégáival tereferélt: a bricska a Gránáfos- ciós kabinet miniszterelnöke, valamikor egy padban
utoai főkapunál várt rá. Geley József viszont gőz- írta a [fővárosi közgyűlésről szóló tudósításokat
malmot vásárolt a környéken és molnárkodott, míg Somogyi Bélával, a Népszava későbbi szer-
tönkre nem ment. kesztőjével, akit 1920-ban orozva meggyilkoltak.
Dr. Bodor Zsigmondot az orvosi pályáról hó- Bárczy István polgármestersége idején már
dította el az újságírás, Végül 6 is önállósította ma- | 9947e nagyobbra nőtt az ujságíró társaság, amely a
ydt. Megvásárolta a Magyar Hiradó című kő- városházán dolgozott. Az öreg Possel Gusztáv. a
nyomatost és ő lett a gazdája Siposs Sándornak. | Neues Po litisches Volksblatt munka-
ii FÁN A társa, Zólyomi Dezső Az Ujság szerkesztője; a
Azonban Vukovári Albert volt a legérdeke- | jalánkos tollú Szilágyi Hugó, aki társszerkesz-
ve“ alakja, a városházi sajtóirodának. Nagytudású, tője volt Dacsó Emilnek, a Fővárosi Hirlap
acskaringós VÁRA éles, elmés pennájú újságíró megalapítójának, Pogány Béla, a Budapesti
ver Vagy epokütánt. Volt PAZ oló arab elé: Hirlap mai szerkesztője, aki mint a Fővárosi
tes háza Budapesten Mind elnyelte "az építési. vál: Hirlap főmunkatársa, nem sokkal a jubiláló lap
A ÁÁ x A A ja megindulása után kapcsolódott bele a városházi
ság. A Pestvidéki Kőszénbánya társaságnak ő volt Z
az elnöke; a "tartiibankönak "WIII-IX X. | regeln, Hoocdüs Oma a Magyar
kerületi takarékpénztár) pedig ő volt a vezérigazga- Da pubkioisla Doo Ég Estét. képviselte
tója. Azonkívül övé volt a Neues Politisches | padgó Richárd, ki az öreg Hajnal Istvántól vette
Volksblatt című újság nyomdástól-mindenestől át a Fővá For i Közlöny szerkesztését, Salgó
Ez a nagy vagyon mind elúszott az építő-krizisbe", | ponác, aki a Neues Pester Journalt képvi-
Nem maradt semmije. Akkor aztán beállott újs selte, Virágh Géza meg Doby Andor, Borbély
írónak. Elment munkatársnak havi 50 frtos fizetés- | József és a jóhumorú Győry Károly mind-mind
sel egykori lapjához, a Neues Politisches-hez, On- | pésőbhb léptek az úttörők nyomdokaiba.
nan lépett át a Lloydhoz és néhány esztendő alatt És bizony mondom, nem váltak szégyenére sem
megint megszedte magát. az ujságírásnak, Sem annak a fiatal és nagyszerű
Ebben a társaságban azonban a legkülönb ujság- [/ujságírógárdának, amely. Budapest folytonosan vál-
író mégis csak Rózsa Károly volt, a mai modern tozó képét annyi tehetséggel vetíti nap-nap után az
,Sövárosi rovat" megteremtője. Jeles stiliszta és is- | olvasó közönség elé
az alkotásoknak, amelyek -kiérlelésében és
szakszerű megvitatásában szerepet vállalt.
A sajtó magy fontosságát mindig merle-
gelni tudtam és a szaksajtónak ezt a fontos
hivatását kezdettől fogva éreztem. Ezért for-
dulok magam is igen gyakran a fővárosi szak-
sajtó nyilvánosságához és éppen a Fővárosi
Hirlapban nagyon sokszor elsőnek világítok
rá olyan szempontokra, amelyek döntően es-
nek latba, amikor valami felmerült kérdésben
ki kell alakítanunk véleményünket.
Egy negyed század hosszú idő. Ha nézzük
az alkotásoknak azt a hosszú sorát, amelyek
ezalatt megvalósultak: menny munka, mennyi
fáradság és milyen erős kitartás! A Fővárosi
Hirlap huszonöt esztendő alatt nagyon sokat
látott. Ennek a gyönyörű városnak kivirág-
zásában gyönyörködhetett. Rettenetes szenve-
déseiből is kivette a részét. A huszonöt esz-
tendő mesgyéjén nem áll meg hosszasan, leg-
feljebb egy pillanatra pihen meg, hogy az-
után újult erővel haladjon tovább és kisérje
szerető figyelemmel 0. mi Budapestünket a
még imponálóbb fejlődés felé.
A ,, négyes fogat"
Irta Huszár Aladár
Budapest v. főpolgármestere, az Országos
Társadatombiztosító Intézet elnöke
Bevallom, kissé furcsán érzem magam,
amidőn eleget teszek a Fővárosi Hirlap
azon különben reám nézve rendkívül megtisz-
telő felkérésének, hogy a jubileumi számban
1 valami visszaemlékezés-félét arról az
ől, amikor Budapest székesfőváros főpol-
gármestere voltam.
Eszembe jut egy álmom, amelyet nemrégi-
ben éltem át. Álmomban találkoztam ugyanis
egy nekem nagyon kedves valakivel, aki nem-
régiben halt meg és együtt útnak indultunk
ismeretlen célok felé. S amint mentünk, az én
kedves halottam mind kisebb és kisebb lett,
végre azon vettem észre, hogy eltünt mellőlem.
Ahogy az idő mulik, valahogy így vagyunk a
halottak emlékével is, s így vagyunk azokkal
is, akik közülünk elmentek. Ezt érzem én is
most, amikor visszaemlékezés-félét írok, hogy
vajjon érdekli-e még a Fővárosi Hirlap
olvasóközönségét az, amit én írok, amikor már
régen elmentem.
Bevallom, hogy az én lelkemben kitöröl-
hetetlen nyomot és sok-sok szép emléket ha-
gyott vissza az az idő, amit a főváros élén el-
töltöttem, s csak szeretettel tudok visszaemlé-
kezni azokra, akikkel együtt dolgoztam, a ki-
váló tisztviselői karra és az autonomia repre-
zentánsaira.
Kellemetlenségem, konfliktusom alig volt,
mindenütt szeretetet, megértést találtam és
minden oldalról csak meleg rokonszenv áradt
felém, amit megköszönni és meghálálni eléggé
nem is tudok. Pedig idegen voltam, amikor
oda kerültem és nem láttak bennem mást, mint
a vidéki főispánt, akiről azt hitték, hogy so-
hasem fogja magát beleélni abba a légkörbe,
amely a főváros autonomiájában uralkodott.
Pedig nekem könnyű volt a helyzetem, mert
magammal hoztam az autonomia őszinte szere-
tetét és így lehetővé vált, hogy nagyon hamar
az egész vonalon megismertük és megértettük
egymást.
Egész működésemnek kulcspontja és alapja
az a meleg és őszinte barátság volt, amely en-
gem Sipőcz Jenőhöz, Budapest szókesfőváros
polgármesteréhez fűzött. Nem volt közöttünk
összeütközés hatásköröket illetőleg, nem félté-
kenykedtünk egymásra és gondolataink any-
nyira összetalálkoztak és harmonikusak vol-
tak, hogy a különbség csak az volt, hogy én
mondtam-e előbb valamit, vagy Sipöcz Jenő
pendített meg előbb egy eszmét.
Végtelenül finom, nemes, úri egyéniség volt
Sipöcz Jenő. A lelke olyan érzékeny volt, mint
a harmat és tele volt nemes intenciókkal és jó-
sággal. Vele együtt dolgozhatni Egy, élmény
volt és valóra vált az, amit egymáshoz való
viszonyunkról az engem köszöntő beszédében
mondott, hogy két pont között legrö-
videbb út az egyenes. Mi ezt az egye-
nes utat követtük és betartottuk és ha arra a
korra úgy emlékeznek sokan vissza, hogy az
harmónikus volt, úgy az kizárólag annak az
őszinte, hátsó gondolat nélküli, egymás iránt
érzett barátságunknak köszönhető.
Szomorúság fog el, ha arra gondolok, hogy
a sokszor emlegetett ,mégyes fogat
ból ma egyedül vagyok az élők sorában. El
ment Sivpőcz Jenő, elment az áldott lelkű
Liber Endre, elment Borvendég Fe-
renc, aki utódom volt és azok közül, akikkel
sokat tanácskoztam, elment az én kedves jó ba-
rätom, a meggyőződés vaslelkű embere: Wolff
Károly is.
Bizony szomorú kép ez, s úgy érzem, hogy
egy nagy-nagy ür maradt utánuk és nekem, az
élőnek, emberi kötelességem, hogy az elismerés
pálmaágát tegyem sírjaikra.
|
--- Page 341 ---
A nagy
feladat
Irta Szendy Károly
Budapest székesfőváros polgármestere
A Fővárosi Hirlap érdemes és eredményes
munkásság után fontos jubileumhoz érkezett,
fennállásának huszonötödik évfordulóját ün-
nepli. A történelem méreteiben szinte percnek
számit egy negyed évszázad, de az emberi élet-
ben és az emberi alkotások tevékenységében ez
az idő igen számottevő. Az ujság, ebben az
esetben a Fővárosi Hirlap, amely huszonöt esz-
tendőn át informálja, oktatja, az események
belső értékeiről tájékoztatja a közvéleményt,
ugyanakkor pedig hangot ad a közvélemény
kívánságainak és bírálatának, a köz szempont-
jából is nagy feladatot oldott meg. A sajtó or-
ganumainak értékét csaknem legelsősorban
azoknak időálló volta adja meg. A negyedszá-
zad, amely a Fővárosi Hirlap egyre hosszabb
sort kitevő kötetei fölö
annak, hogy : ez az ujság a közvélemény szolgá
latában becsületesen, jól és az idő haladásával
együtt haladó eszközökkel teljesítette hivatását.
Ez a huszonöt esztendő látható és szemléltető
tanuságtétele annak, hogy a Fővárosi Hirlap
úgy szolgálta a közérdeket, hogy közönsége,
amelyet a székesfőváros ügyei és alkotásai
iránt való érdeklődésre szoktatott és amelyben
fölfokozta a Budapest iránt való szeretetet, bi-
zalommal és ragaszkodással tartott ki mellette.
A sajtó akkor teljesíti hivatását, ha eszményi
eélokat szolgál, munkájával, szellemi és erköl-
esi értékeket produkál a nemzet számára. Ezek-
nek az eszményi céloknak szolgálata, a nemzet
és a székesfőváros érdekében végzett negyed-
százados munka megadja a Fővárosi Hirlapnak
azt a jogot, hogy a huszonötéves fordulót ün-
nepi érzéssel ülje meg és hogy ehhez az ünnep-
léshez őszinte lélekkel csatlakozzék a közvéle-
mény, amelyet szolgált és a székesfőváros kö-
zönsége, amelynek érdekeit sohasem tévesztette
szem elől.
A Fővárosi Hirlap indulása azokba a nagy
időkbe esik, amelyekben a nemzet és a főváros
életében huszonöt év alatt beállott nagy válto-
zásokat és eredményeket megalapozták. A mo-
dern életberendezés képe alakult ki ezalatt a ne-
gyedszázad alatt, kialakult az a szellemi és
yagi kultúra, amit leghívebben a rádió és re-
pülőgép jellemez. A magyar székesfőváros, a
mi szép Budapestünk ezalatt az idő alatt világ-
városi arányokat öltött, az intézmények egész
sorával gazdagodott, külső képében megszépült
és monumentálissá lett, közigazgatása pedig
ennek a haladásnak, ennek a fejlődésnek meg-
felelő hatalmas fejlődést mutat. A periferiákon
új városrészek épültek, a közigazgatási terület
megnagyobbodott, de éppen ilyen arányban
fejlődött az adminisztráció és a törvényhatóság
feladatköre is.
A huszonöt év alatt sűrűn váltakoztak a
nyugalmasabb és viharosabb, majd a vérziva-
taros és forradalmi izgalmakkal telt esztendők,
az alkotásokhoz szükséges nyugalom és az al-
kotásokat gátló gazdasági válságok. Még az el-
mult esztendőben is az volt a városvezetés
legfőbb gondja, hogy milyen uton-módon lehet
megtartani Budapestet nagyvárosi színvonalán.
Csak úgy volt lehetséges ez, hogy nehéz gazda-
sági viszonyok között súlyos áldozatokat hozott
a főváros a kulturális és szociális haladás ér-
dekében. Nagy céljait, a fejlődés nagy érdekét
semmi tekintetben nem ejtette el egy pillanatra
sem. Ma már örömmel állapíthatjuk meg és
bizton állíthatjuk, hogy Budapest az országra
zúdult nagy megpróbáltatások ellenére is zavar-
talanul és erőteljesen fejlődött. A város lakos-
ságának és a törvényhatóság áldozatkészségé-
nek érdeme, hogy Budapestet a nehéz idők nem
akadályozták meg abban, hogy tovább is világ-
városi arányokban fejlődjék.
Ezeknek az időknek a tanulsága világosan
megmutatja a jövendő feladatait is. A küzdel-
mes mult munkájában éppen úgy résztvett a
sajtó, mint ahogy hivatása lesz a jövendő nagy
feladatainak megoldásában is teljes szellemi
és erkölcsi felkészültségével résztvenni. A Fő-
városi Hirlap, amely a nagy nemzeti célok és
ideálok szolgálata mellett speciális céljául
tűzte ki, hogy a főváros iránt való érdeklődést
fölkeltse és fokozza, természetszerűen becsület-
tel, nagy áldozatkészséggel és lelkesedéssel vett
részt az elmult huszonöt év munkájában. Jubi-
leumát pedig ülje meg annak tudatában, hogy
ideális célokat szolgáló ujság számára semmi
sem lehet olyan kötelező, mint az a mult, ame-
lyet eredményes és gazdag munkában töltött el.
Teljesítse továbbra is a régi lelkesedéssel hiva-
tását és hirdesse, amit zászlajára tűzött, a ma-
gyar nemzet és Budapest történelmi hivatását.
félmillió beievö takarékja
Az ötvenesztendős Postatakarékpénztár
Az elmúlt 1936. esztendőben érkezett el a magyar
közgazdasági életnek egyik legjelentősebb szerve, a
M. Kir. Postatakarékpénztár /félszázados jubileumá-
hoz. 1886 február 1-én kezdte meg a M, Kir. Posta-
takarékpénztár azt a munkát, amely a kisemberek
megtakarított filléreinek összegyű ét, állami sza-
vatosság melletti megőrzését és gyümölcsöztetését,
valamint az így összegyűjtött új tőkének a közgaz-
dasági élet vérkeringésébe történő visszaömlesztését
tűzte ki céljául.
Ennek a munkának a jelentőségét legjobban
azok az eredmények mutatják, amelyekről a Posta-
takarékpénztár fennállásának 50. évfordulóján be-
számolhat. Ma már a 100 milliót is jóval meghaladja,
a postatakarékpénztárnál elhelyezett betétek álla-
déka, Magában véve is jelentős eredmény ez, de
jelentőségében hatalm megnöveli az a körül-
mény, hogy ez a tőke el félmillió betevő apró
kis betétjéből tevődik ze, akiknek csaknem 60
százaléka gyári munkásokból, uradalmi- és házi-
eselédekből és tanulókból áll. Ez más szóval azt is
jelenti, hogy ennek a tőkének legnagyobb része el-
veszne a termelőmunka részére, ha azokat a Posta
takarékpénztár össze nem gyűjtené, mert 1—2 pen-
gönyi megtakarított pénzével az egyszerű ember
aligha keresné fel a nagy bankok fényes penztärter-
meit, amelyek egyébként is csak a városokban talál
hatók.
Az apró tőkék összegyűjtés
mellett másik nagyjelentőségű szerepet is magára
vállalt a M. Kir. Postatakarékpénztár, amikor meg-
szervezte azt a kliringhálózatot, amely a pénztár-
forgalom lebonyolítása terén — ma már 36.000
résztvevővel — az országnak úgyszólván vala-
mennyi számottevő gazdasági tényezője között kap-
csolatot teremtett. A csekk- és kliringforgalom
készpénz- és költségkímélő szerepe és jelentősége
és gyümölesöztetöso
nyilvánvalóvá válik, ha tekintetbe vesszük, hogy a
költségmentes átutalási forgalom az 1936. esztendő-
ben 11.3 milliárd pengöt tett ki, ami ugyanezen esz-
tendő ei kkforgalmának 71.1 százaléka volt.
jut a Postatakarékpénztár-
és nemzetközi pénzforgalom
ep
lebonyolítása terén is.
Nagyjelentőségű és ma már nélkülözhetetlen
közgazdasági tevékenységén kívül zdlogüzletit for-
galmával igazi szociális hivatást tölt be a M. Kir.
IPostatakarékpénztár. Möltä: kamat mellett olya-
noknak nyujt itt segitökezet zälogkölesön formú-
jában, akik szorult helyzetükben egyébként uzsora-
kölcsönhöz volnának kénytelenek folyamodni. Ezen
a téren kifejtett működését elegendőképen jellemzi
az az 59.3 millió pengőt kitevő kölcsönösszeg, ame-
lyet 1936. év folyamán a M. Kir. Postatakarékpénz-
tár kézizálog ellenében folyósított,
Említésre méltó végül a „Vagyonmentö vásár"
méven közismert Arverési Csarnok is, Kulturális és
nemzetgazdasági jelentősége van a m. kir. posta-
takarékpénztár itt kifejtett tevékenységének, amely-
lyel nem egyszer értékes műalkotások elkötyave-
tyélését vagy külföldre vándorlását akadályozza
meg.
Székesfővárosunk lüktető gazdasági élete a M.
Kir. Postatakarékpénztár működésében híven tükrö-
ződik. A csekkszámlatulajdonosok igen nagy há-
nyadát budapesti lakosok teszik. Az a pezsgő ügy-
félforgalom, amely az intézet pénztártermeiben na-
ponkint lezajlik, kizárólag a budapesti számlatulaj-
donosok pénzforgalmának lebonyolítására esik. De
fényes bizonyíték ez a nagy forgalom amnak az
igazolására is, hogy a M. Kir. Postatakarékpénztár
hivatásának magaslatán áll és híven látja el azokat
a teendőket, amelyeknek elvégzését a közbizalom
feladatkörébe ntalta.
Bárczy István
sk * [A ib
emlékeinek múzeumában
István,
hallgat, Vi
mindennap lesétál a 5
Nagy-Budapest megalapítója,
avonult a Rözsadombra és
nt Lukács-fürdő udvarába.
kedves szobája
Bárczy
évek óta
Itt az igazgatósági épületben egy
van, Valóságos múzeum. Megcsodálhatjuk a híres
műv i pipagyüjteményét. Nagyszerű festőművészek
és szobrászok egy-egy kiváló munkájukkal kedves
kedtek a művészetek nagy pártfogójának
íróasztalán rengeteg apróság. emlékek
labirintusában csak ő tud eligazodn Érdekes
volna pedig, ha az emlékek árját egyszer szabad-
jára engedné, de minden hiába! Bárczy István hall-
gat, Nem beszél, Nincs mondanivalója a nyilvános-
ságnak. Az ujságíró nem bír vele, hiába áll elő a
mult kapcsolataival, régi fegyvertársnak, a ba-
rätnak sok érdekességet elmond. A nyilvánosság
számára semmit.
Elárulja őszintén, hogy miért
régen, Lelkében aldzatos ember
hiába fordította a bibliát, Az élet problémáit nagyon
egyszerűen fogja fel. Soha sem tartotta nagyra,
amit csinált. Véleménye szerint nem is kellett va-
lami különös tehetség ahhoz, hogy Budapestből ı
lágvárost csináljon, elég volt a józan ész. Ismerni
kell a helyzetet alaposan, meg kell vizsgálni a lehe-
tőségeket és szeretni kell a város problémáit. Való-
ban elég a sikerhez a józan ész, ha olyan mértékkel
mérünk, amilyen mértéket Bárczy István állít fel.
Még valamit tart fontosnak a siker érdekében a
modern Budapest megalapítója, Az érett fiatalságot.
hallgat olyan
volt mindig, nem
Budapest polgármesterének [fiatalnak kell lennie.
Harminckilenc éves volt Bárczy István, amikor
Budapest élére került. Előtte a polgármesterek
mind öregek voltak. Sipöcz Jenő már fiatalon ke-
rült a nagy méltóságba.
talság feszíti Szendy Károly erőit is.
becsül. A tapintatot.
A nagy polgármester most is tagja a törvény-
hatóságnak, de ünnepélyes alkalmakkor jele-
nik meg a közgyűlési teremben, ahol valamikor ő
dirigált. Szívesen jár el a Közmunkatanács ülésére
és a Beszka: igazgatóságába. Az egyik — helyen
Budapest jövőjét álmodja, a másikon pedig a mo-
dern közlekedés kialakításán járadozik.
Ha az ala mellett ül, tekintete Csinszka
arcképére i. p, a Pesti Napló képes
mellékletéi vágta ki. Mindig felismerte az igazi na-
gyokat. Adyt már akkor nagyra értékelte, amikor
atalosan még nem ismerték el. Nemcsak az Ady-
átság maradt meg a nagy költő haláláig, hanem
, ezt az érdekes, külö: egyéniséget is a
zárta. ában is költő veszett el, sok
í birtokában. Ezeket
y szívesen bocsátja
érdekes megnyilatkozdsokat,
másodszor Márffy Ödön festömüvesz-
hez ment feleségül. Márffyt is Bár fedezte fel.
Wildner Ödön állított be eg: »r Bárczyhoz és né-
hány festményt hozott. Egy számvevőségi hivatal-
nok festette, Bárczy azonnal látta, hogy nagy tehet-
ség szürkül a poros hivatali szobában, A kis hiva-
Ugyan k a
tetterős fia-
Még valamit
lelkébe
érdekes levele, §
az írásokat most rendezik és Bú
nyilvánosságra az
Csinszka
talnokot magához renedelte,
Akarsz-e Párisba utaz: ni, édes fiam? — ker-
dezte Bárczy és Márffy a város költségén tanult a
művé. modern
karrierjét így
tek városában. A
egyik galapítójának
nak a nagy polgármester. Bárczy ma is érdeklődik
minden szép iránt. Legutóbb ott láttuk a KUT
minden szép iránt. Legutóbb ott láttuk a KUT kidl-
lításán, amikor Márffy munkáiban gyönyörködött
Ennyit és még nagyon sokat beszél, nem Bárczy
István. hanem Bárczy szobája, az emlékek dús tár-
he Nem tudtunk úgy eltávozni innen, hogy a hu
szonöt esztendős , Fővárosi Hirlap" jubileumi szá-
mába ne hozzunk el egy csokor emlékvirágot a nagy
polgármester íróasztaláról ...
A
Negyedszázados , szolgálati jubileum"
Szívből üdvözlöm a Fővárosi Hir-
lapot 25 éves szolgálati jubileuma alkalmá-
festőmű et
indította út-
"
ból. A „szolgälati jubileum" nem
lapsus, A Fővárosi Hirlap éppen úgy
szolgálta a fővárost és a közérdeket, mintha
köztisztviselő lett volna. És 25 évi közszolgálat
után nem is kell nyugalomba vonulnia. Éppen
olyan fris. ú gazdag, jó
tervek támogatá mint ami-
lyen volt az egész idő alatt. Amikor megkezdi
a második 25 éves ciklust, azt kívánom, hogy
ugyanolyan sikerrel szolgálja a fővárost a
jövőben is, mint a multban.
Dr. Déri Ferenc,
alpolgármester.
re ..
om:
tagolásban
--- Page 342 ---
Amig eljutottunk idäig . . .
Irta LAMOTTE KÁROLY dr. alpolgármester
Huszonöt eszt
leje áll a Fővárosi Hirlap
a nyilvánosság k
rdekű szolgálatában és ha
ezen a jubileumon v atekintek az elmult
huszonöt év történe akkor azt kell meg-
állapítanom, hogy a Fővárosi Hirlap ez alatt
alatt k ett működésével joggal járult
népszerűséghez, amelynek
ma örvend.
De ez a huszonöt esztendő nemcsak a lap
történetében ne idő, hanem nagy idő maga-
a történetében is.
: a Fővárosi Hirlap elindult útjára,
án Bárczy István polgármesteri
a városhá
működésé 1ek tetőpontján állt. Akkor vettük
fel a később Ostendeben rendezett külföldi
kölesöneinket, amel igen nagy leh
get adtak az alkot Budapest v
ú ó kifejl . Az akkor életbe
isztvise és illetményren-
si előlépési lehetőségeket nyit
az alkalmazottak részére, a közgyűlésen
hangulat, egy ragyogó. j
minációja, telve még
ménységekkel.
talán még
tendő az egyén életé
Hirlap megjelent a
fejeztem be városi működésemben az inas-
korszakot, amit akkor ideiglenes hivatalnok-
nak hívtak és léptem, mint segédfogalmazó, a
végleges tisztviselők közé.
Nem akarok abba a hi
Fővárosi Hirlap jubileumán
mel foglalkoztassam a nyil
i Hirlap sorsa telj
jóban, ro:
3 én is hoz
elmult huszonöt év eseményeire
emlékezéshez.
meg
békés
ak kul
nagyobb re-
huszonöt esz
Fővárosi
idő
Amikor a
10ssäg előtt, akkor
zyobb
ja esni, hogy a
t személyem-
inosságot, de a
nőtt a fő-
itt voltak,
ulni az
vissza
való
Sok érdekes esemény zajlott le az elmult
huszonöt esztendő alatt, én azonban ez alka-
lommal nem krónikát akarok írni, hanem
kiragadom azokat az eseményeket, amelyek
az utolsó tíz esztendőben történtek, amióta
Sipőcz Jenő, majd ndy Käro polgár-
mester bizalmából a főváros pénzügyi admi-
irányítottam.
jelent az 7-es év a főváros
ának ténetében, mert ak- |
r lehetőség arra, hogy a fö- |
beruházások — céljára hosszúlejáratú |
önt vegyen fel.
Az 1927. évben felvett 20 milló dolláros ] 3
önből nagy alkotások létesültek a Viz- |
műveknél, az Elektromosmüveknel, a közélel-
s terén és igen sok lakás épült, amely
az akkor fennálló lakásinséget erősen enyhi
tette. Ez baruházások éveken keres
lalkoztatt Budapest iparossägät, kereske dő
yät.
nagy vältozäs a ügy
a költségvetés rendszerének tel-
jes átalakítása volt, amelyet Bódy I.ászló
akkori tanácsjegyző, a költségvetési ügyek
referense k ett elő és amely szerint kés
i költségvetés és amely rend-
változatlanul érvényben v
anekkor kezdődtek a tárgy ok a Köz
Takarékpénztár megvalósítására vonat
nehéz ma már magunk elé
ségi
kozólag. Szinte
képzelni azokat a rendkívül izgalmas közgyű
léseket, amelyek néha reggelig tárgyal
rmester erre vonatkozó előter
amelyek a maguk sokszor értékes
sokszor a technikai obstrukció minden es
zének kihasználásával a fővárosi parlamen
izmusnak egyik legérdekesebb — korszakát
jelentik.
Ma már elsimultak az izgalmak és a Köz
i Takarékpénztár ide s tova 10 év óta olyan
rtékben megfelelt hivatásának és a hozzá-
fűzött reményeknek, hogy enélkül nehéz lenne
elképzelni a főváros pénzügyi igazgatását és
bizonyára nem erült volna az 1931 vben
nk akadt vilägkriz következményeit
zökkenő nélkül átélnünk.
1930-ban az akkori pénzügyi helyzet lehe-
tetlenné tette hosszúlejáratú skölesön felvéte-
lét, miután pedig halaszthatatlan beruházások
váltak szükséressé az Elektromosműveknél és
a Vízműveknél felvettünk egy 8 millió dollár
értékű rövidlejáratú hitelt.
Szerencsés időpontban történt a hitel fel-
ák a
röviddel utána
a pénzpiacon
művelet. A főváros abbse
zetben volt, hogy a !
költségvetési beruházásokat kellett redukálnia,
ellenben ebből a kölcsönből mégis nagymé
tékben támogatni tudta az akkor katasztró
tális helyzetbe került gazdasági életet.
Időközben ez a kölcsön több rendezésen
ment keresztül, míg 1936-ban a főváros a köl
csön egyik tranche-át, amelyet a berlini Men-
delssohn bankház közvetített, visszafizette és
amely tranzakeciónál a főváros mintegy 8 mil-
ló pengő nyereséghez jutott.
A függökölesön többi része még ma is
fennáll, azonban annak tőkehátraléka ma már
a különböző valutáris eltolódások miatt nem
vétele, mert
€ N teljesen lehetet-
lenné vált
EA ce hitel-
hely-
s ideje alatt csak a
tesz ki többet 224 millió pengőnél
A nagy krizis betörésekor a főváros ig
kezett más úton segíteni a munkanélkülis;
gen es ezért 1982-ben 9 millió péngő erejéig
ecember 22.
szüksegmunkäkat végeztetett, amelynek kere
csatornázási és útépítési munkák léte-
tek. Ezt a 9 millió pengőt áruhitel formá
jában nyujtották a vállalkozók a fővárosnak,
am hitel a mai napig teljes kiegyenlítést
nyer
Szendy Károly
után új lendületet kapott az a nagyarányú
beruházási tevékeny amely a főváros éle-
tét mindig jellemezte. Ezeknek a beruhá zások-
nak a fedezésére a főváros 1935-ben 27 millió
pengőt vett fel az OTI-tól, 1936-ban pedig 9
milliót a MABI-tól. ;
A folyó évben szavazott meg a kö
újabb 30 milliós kölcsönt, amely zZ
beruhä 2 ások, részben régebbi kölcsönök kon
ára fog szolgálni, valamint ugyancsak
ebben az évben vettük fel azt a 4% millió pen
gös kölcsönt, amelyet a Pesti Magyar Keres
kedelmi Bank n áros részi
a tabáni gyógye Óó megépítésére.
Ezeknél a nagy eseményeknél hű munka-
társnak bizonyult a Fővárosi Hirlap, amely
annak a nagy feladatnak egy részét magára
vállalta, hogy mindazokat az elgondolásokat,
terveket, javaslatokat, előterjesztéseket, ame-
Iyeket a főváros vezetősége készített, kellő for
mában a nyilvánossággal közölje.
polgármesterré
válasz
Kormánynak, fővárosnak, magántőkének
össze kell fognia a fenyegető kislakás-
inség megakadályozására
Irta Schuler Dezső dr.
alpolgármester
A munkáslakások kérdése mind sürgetőb-
kerül előtérbe. Bővebb indokolás helyett
z betekinteni a főváros adószámviteli hiva-
ben
el
talának az 1937. évi augusztus—októberi hér-
negyedben üresen álló lakásokról készített ki-
mutatásába, amely szerint a III, VI, IX., X. |
és XIV. kerületekben — vagyis a zokban, ahol
elsősorban a munkások helyezkednek el — az
üresen álló szoba-konyhás lakások száma to-
vább csökkent.
A kislakások
ját a polgármester úr
rjesztette a törvényható
ügyében elfoglalt álláspont
ez év április havában
gi bizottság köz-
s az akkor ismerte
á téve a polgärmes
1ek tartotta a
előmozd t és egyr
határozta, ho: y a fövärosnak az 1930 6
netelő hatósági kislakäsöpitke tevékeny
gét folytatja, másrészt a magánépítőtevékeny
ség érdeklődésének a kislakásépítésre való irá-
a, illetve megfelelő adómentesség bizto-
sítása végett, felterjesztéssel fordult a kor
mányhatósághoz.
annyiban változott.
oba-konyhäs lakások
Miután a főváros te
rületén a szoba-konyhás lakások száma
140.000-re tehető, a ma üresen álló 3000 szoba-
konyhás lakás, illetve az olcsóbb bérű lakások-
nak még ala b száma már nem tudja
hiztosítani a lakás iránt jelentkező szükség-
letet. A szoba-konyh lakásoknak alig 2 szd-
zaléka áll jelenleg üresen, ami már erősen
emlékeztet a háború utáni lakáshiány álla-
potára.
A főváros 1938. évi költségvetésének tár-
gyalása során a törvényhatósági bizottság
tagjai szintén rámutattak a kislakás hiányára
és részletes javaslatokat tettek a fővárosnak
a munkáslakásépítő akció elősegítése ügyében
elfoglalandó magatartására. Abban az
felszólalók egyetértettek, hogy a munkáslak.
építés kérdése a jelenlegi körülmények kö-
zött nem odázható el. Amennyiben az üresen
álló lakások száma még tovább csökken, el.
vesztik hatásukat azok a szociálpolitikai in-
tézkedések, amelyek kormányhatóság rés:
ről munkabér minimálásával a munkásság
keresetének fokozását célozták, mert az amúgy
jelentkező általános drágulást a lakáshiány
Április óta a helyzet
hogy az üresen álló :
ma tovább csökkent.
selkeztében a kislakások bérének emelke-
se is követni fogja.
Ami a fővárosnak azt a törekvését illeti,
hogy a maj népítőtevékenységet a kislakás-
termelésri a, nem fogja kellő ered
mény k 08 részéről eddig folyta
tott tárgyalások valószínűsítik, hogy a kor-
mányhatóság a magántőke által építendő kis-
lakásokat nem fogja különleges adómentes-
i kedvezményekben részesíteni. Ebben az
tben pedig a munkáslakásépítés feladata
:izárólag a fővárosra, mint helyi hatóságra
hárul.
A polg ármester úr intézkedésére már tör
téntek olyan előkészületek, amelyek esetleg a
főváros által megindítandó kislakásépítést hi
vatottak elősegíteni. A fővárosnak azonban
e téren különleges nehézségekkel kell meg-
küzdenie. A munkáslakásoknak elsősorban a
91 és ipari üzemek közelében kellene fel-
épülni. Ezeken a területeken pedig a főváros
nak alig van megfelelő ingatlana.
Kívánatos volna, hogy az esetleges épít
kezések ne bérházakba tömörítsék a lakókat,
hanem kettő-négy-nyolc lakást magában fog-
laló, kis kerttel ellátott lakások épülhessenek,
ehhez pedig egyr több terület kell, má
pedig a közművek az ilyen külte
nél szintén jelentős többletköltséget
. Az építkezéssel a fővárosnak bérirá-
nyító szerepet is vállalnia kell, vagyis a je-.
lenlegi szoba-konyhás lakások bérénél olcsóbb
lakásokat kell építenie. Megoldásra vár a la-
építési költségek kérdése is.
A polgármester úr törekvése bármilyen
égetően sürgős kérdést is kíván megoldani,
sajnos, még nincs közel a megvalósuláshoz
hogy ténylegesen megvalósulhasson, nem-
csak a főváros törvényhatóságának, hanem a
kormányhatóságnak és minden érdekelt ténye-
zőnek segítségére is szüksége van.
Dugattyüs-, körforgó- és turbina-
szivattyúk, tűzoltószerek, gőz-,
víz- és gázarmatúrák, útépítő
gépek, köztisztasági szerek,
gőzfertőtlenítő berendezések,
JOBBÁGY- ii
barnaszéntüzelésű folyton-
égő kályhák. Gspjárművok,
diósgyőri golyóscsapágyak.
MAGYAR KIRÁLYI ÁLLAMI VASGYÁRAR
Kereskedelmi Képviselete R.-T.
Budapest, VIII., Müzenm-Kkörüt 18. sz.
TELEFON : 133-394. Levélcím :
BUDAPEST 72. POSTAFIÓK: 61.
A|
--- Page 343 ---
Budapest, 1937 december 22.
HUSZONÖT ÉV
a főváros és
a Fővárosi Hirlap életében
Iria RIPKA FERENG DR ny. főpolgármester
Negyedszázad, régi városok életében rendesen
nem nagy idő. Itt-ott változik bennük egy szinfolt
a régi keretek között, de az egészen alig — változik
valami.
Budapest életében huszonöt esztendő gazdag
történet. Huszonöt évvel ezelőtt fejezte be azt a
nagy kibontakozást, amely a kispolgári gondolko-
zással végleg leszámolt, erőt érzett magában, ön-
álló új életre, messze kiható alkotásokra. Érezve
gykorúságát, minden gazdasági gyámságot és
függést le akart rázni magáról. Ez a tudat abból
nőtt ki, hogy Budapest a maga hatalmas kifejlöde-
sében senkinek sem tartozott köszönettel. Más nagy
városok előkelőségek palotáival pompáznak, fejedel-
mek teremtettek hennük hatalmas emlékeket, az ál-
Jam rengeteg összegeket költött arra, hogy főváro-
sát méltóképen megszépítse, Budapestet ezek közül
egyik se kötelezte le. A palotákat munkájuk révén
meggazdagodott kisemberek építették, akik közül
igen an gyalog érkeztek annak idején a buda-
pesti vámhoz, vagy legfeljebb harmadik osztályos
jegyet adtak le, mikor elhagyták a pályaudvart.
A kisemberek megteremtették a nagy palotákat
és a nagy paloták megnevelték a vidéki kisembe-
rekből a fővárosi polgárt, aki együtt nőtt a növekvő
várossal és tovább tudta emelni annak gazdasági
és kultúrális színvonalát.
Sohasem szabad elfelejteni, hogy ez a fejlődés
így történt és végzetes szerencsétlenség lenne, ha
a főváros ügyeinek intézését elvesztené az itt ne-
velkedett, nagyvárosi értelmi színvonalon álló pol-
gárság és ez a vezetés kezébe kerülne egy szűkebb
látókörű, akár életviszon nál, akár hivatali szo-
bájának falai által korlátolt hozzánemértés ki-
sérletezéseinek.
Ez a fejlődés huszonöt évvel ezelőtt eljutott
ahboz a ponthoz, ahol már világvárosi tervek fog-
lalkoztatták a közvéleményt
Ebbe a korszakba lépett be a Fővárosi
Hirlap megindulásakor.
Lelkesedéssel és hozzáértéssel kap-
ecsolódott bele Budapest közéletébe.
Megértette és hirdette a polgárság haladó lelkületét.
Szerenesésen észrevette a közszükségletet szolgáló
törekvéseket és ezeknek — készséggel adott hangot
hasábjain,
Meginduläsakor a főváros üzempolitikäj
egyes részleteiben már elérte eredményeit, de to-
vábbi kiépítésében még sok elfogultságot és magán-
érdeket kellett legyőzni. A Gázgyár és az Elektro-
mos Művek megváltása utän a vasúti közlekedési
volitika kérdéseit kellett megoldani. Azután merült
fel a fürdőpolitika első formájában, Ezekben
a kérdésekben mind értékes munkásságot fejtett ki
a Fő városi Hirlap és mindig a városi gondo-
lat érdekében dolgozott.
Különösen kiváló érdemei vannak
az idegenforgalom megalapozása te-
rén, Abban az akcióban, amit Budapest idegenfor-
galmának fejlesztése érdekében megindítottam, igen
értékes segítőtársam lett. Megértette, amit eleinte
sokan nem akartak megérteni, hogy Budapestet az
európai idegenforgalom — nevezetes pontjává kell
tenni és ha ez sikerül, a magyar fővárosnak ebből
igen tekintélyes anyagi és erkölcsi haszna lesz,
„A felfedezett Budape st" lett ebben a
Propagandamunkäban jelszava és cikkeiben sürgette
az idegenforgalmi tanács felállítását és a szálló-
kérdés megoldását. Állandóan hozzájárult
a fejlődő Budapest életet adó intéz-
ményeinek korszerű szervezéséhez és
az érdeklődés ébrentartásához.
Ezért emlékezem vissza méltó elismeréssel ne-
gyedszäzados munkásságára. Kívánom, hogy még
sokáig sikerrel szolgálhassa Budapestet ezzel a meg-
értő lelkesedéssel,
A fővárosi sajtó ennek a milliós városnak fontos
szerve, Tárgyának határoltságában is az egész nem-
zetre kiható munkát végez, mikor az európai szín-
vonalon álló fővárossal foglalkozik, mert ismerteti
azt a szélesebb látókört, amely haladottabb szemlé-
letével messzebbre lát a jövő útjain,
Budapest közönségében
feléledt a lokálpatriotizmus
Irta BESSENYEY ZÉNŐ dr., a Közmunkatanács elnöke
Ki gondolta volna a háború utáni idők- ki 1alkalr is jelentenek, Nagyban hozzá
ben, hogy ennek a megcsonkított országnak k ezek a munkanélküliség esökkenté
a fővárosa, amelyről akkor mindenki azt a szegénység enyhítéséhez és a mai nehéz
mondta, hogy egy kis orsz: vízfeje lesz és | időkben, "mikor mindentéle szélsőségek között
vissza fog fejlődni, egy élünk, megnyugvást és megbékélést jelente-
a mai hatalmas lendületébe jön? nek.
a forradalmak egy ideig megakadályozt Ma már azt látjuk, hogy a fővár
munkát. A megélhetés mindennapi nyo: sége is mind nagyobb szeretettel érdeklődik a
gondjai elterelte érdeklődést a fő si kérdések iránt. A — budapesti
szépítése, a városfejlesztés és a városrende polgár : m dát 1ak fővárosát és azt úgy fogja
| zes problem: iránt. ! fel, mint s. lakását, amit szépíteni és csi
Sőt azt lehet talán mondani, hogy ilyen | nositani kell. s én nagyon boldog vagyok,
problémák akkor nem is nagyon voltak. A hogy ebben időben lehetek a Közmunkata
rendezetlen — város: kkel, szűk utcákkal nács elnöke. Az az érdeklődés és megbecsülés,
szemben, az akkori zonyok mem tämasz- | AM hivatalom iránt minden irányból meg
tottak olyan nagy kívánságokat. A közleke- nyilvánul, nagyon megkönnyíti munkámat.
dési lehetőségekkel szemben nem álltak fenn Abban, hogy a városrendezési dések
olyan szigorú követelmények, mint ma. Az a iránti érdeklődés ma már minden újságolva
lendületes fejlődés azonban, ami az sóban megvan, kiváló szerepe van a sajtónak,
indult, nemcsak a főváros közönségének és | amely az én működésemet — és a Közmunka
ható az egész orsz 1 ságá- | tanács mun t is — mindig a legmelegebb
felkel- | szeretettel kísérte, sőt talán nem is volt elég
í őt adott | tárgyilagos, talán nem is kritizált eléggé. A
ezeknek a kérdéseknek rendezésé és nagy- | sajtónak ez a Közmunkatanáccsal való meleg
ban segített a felszínre került problémák | együttműködése nagyon fontos volt, mert ha
megoldásában. felmerültek kívánságok, azokat sokszor meg
sem lehetett volna tudni máskép, mint a
sajtó útján.
Nagy szerepe volt ebben a fővárosi szak-
sajtónak és különösképen a Fővárosi Hirlap
nak, ame ünnepli alapításának 25-ik
évfordulój t. árosi Hirlap sok városren
isi, városfejlesztési tervet vetett fel. A leg
nak, a külföldnek a figyelm
tette osunk iránt, ami n
A mi fővárosunkban valósult meg az a
esoda, hogy az élet zajában kifáradt ember, a
nagyvárosba jön üdülni, nyaralni és gyó-
gyulni. Itt van a mi fővárosunk szívében
z Istentől megáldott, Margitsziget,
árosunk ékszere, az or: ingye és bi
sége. Ez az é a i Közmunkák | dez6 :
Tanácsa gondjaira ines még egy | kiv: ilóbb szakemberek mondták el benne el
főváros, amelynek ilyen gyönyörű üdülőhelye | gondolásaikat és bőséges anyagot adtak, ami
volna é 1 a város belsejében ilyen tündé ből aztán meríteni lehete tt. A sajtónak és a
sziget lenne. Ezt azonban előbb rendezni Közmunkatanácsnak ez a szoros sgy üttműkö-
díszíteni kellett sok milliós beruházás á dése ilymódon csak a köz javára szolgált, ami
fel kellett szerelni olyan berendezésekkel; | nemcsak kívánatos, hanem szükséges is.
amelyek kényes igényű és nagy módban
élő k földiek számára is vonzóerőt jelente- TÖKÉLETES
nek és az erre irányló munka ON
mm cz
7 szé p napon arra ébredtünk, hogy Mar-
t kezd kicsi lenni. Nem férünk el FUGGONY
rni, hogy a Tabán egy kis
konkurrenciát csináljon neki. REMEK
: -
De nem is lehet röviden elmondani azt a
:y munkát, amely a városrendezés, a főváú- SZONYEG
szépítése és világvárosi jeilegenek kieme-
3 teren a város egyéb részén is megindult.
äknek a munkáknak a jelentősége amellett
nemcsak a főváros szebbétételében, a közleke-
désnek a mai követei ményeleteks setén
aló javításában, vagy az idegenforgalomna PA "
yvarányú fellendülésében van, hanem TERÉZ-KÖRÚT 4.
azok szociális hatásaiban és eredményeiben
is, mert mindezek az alkotások munkát, mun- |
Törv. védj.
..
99
tetőfedőpala
nagylemez
hullámlemez
lefolyócső
nyomócső
sok ezer esetben fényesen bevált
Kimagasló minőség!
Erernt MÜVEK
Budapes —, Andrássy-út 353
--- Page 344 ---
Buda hatalmas fejlödes útján
Irta Terbócz Imre
orszádóyűlési képviselő, törvényhatósági bizottsási (ag
A Fővárosi Hirlap 25 éves
érdemes egy kicsit elgondolkozni.
jubileumán
Emnek a 25
felére esik Buda imponíló
Ne értsenek félre. Nem
akarom Budát elválasztani Pesttől, hanem
éppen ellenkezőleg, hiszen Budapest, mind-
nyájunk szeretett fővárosának igazi kialaku-
lását szolgálja Buda gyönyörű lendülete. Mi
sokat fáradozunk Buda fejlesztésén és szépí-
tésén, de ezzel nem szorítjuk háttérbe Pestet.
A két városrész, hogy Óbudáról ne is beszél-
jünk, egy város és ha ennek a városnak bár-
melyik része nekilendül, annak mindnyájan
őszintén örülhetünk,
Nem akarjuk a
újabb kapcsokkal
évnek második
fejlődésének korszaka.
hidakat lerombolni, sőt
kötjük sze a Duna két
partját, Éppen ebben a vonatkozásban a leg-
magyobb fontosságúnak tartom a [Horthy
Miklós-híd megépítését. Ne mondja azt senki,
hogy Budán pusztaságnak szalad ez a gyö-
i művészi alkotás. Ami még nines, azt
idő nagyon hamar elvégzi. A Lágymányos
új fejlődési korszak előtt áll. Észre sem fog-
juk venni, máris új városrész Zormäl6dik ki
a szemünk előtt,
De nem állunk meg az alkotás terén. A
város ellentétes szélén megépül az Óbuda—
Hungária-körúti új híd. 1938-ban okvetlenül
hozzálátunk az új hídépítéshez. Ahogy a
Lágymányoson házsorok fognak kibújni a
földből, éppen olyan gyorsasággal születik
újjá Óbuda.
Az új városrészek nem önmagukban fej-
lődnek, hanem az új hidak révén Pest és
Buda lüktető élete összeforr. Budapest közle-
kedésének föütöerei a Körutak. Úgy Budán,
mint Pesten vegigszaladnak a városon. A
Boráros-téren eddig megtorpant a közlekedés.
Zsákutcába satnyult a világváros egyik leg-
hatalmasabb útja. Most tovább megy a hídon
át és zavartalan vérkeringés létesül a két va-
rosrész között.
És ha már a hidaknál
örömmel vesszük tudomás
híd kiszélesítése befejeződött. Fz igazán nagy
technikai teljesítmény, ezenfelül azonban szol-
gálja azt a nagy él is, hogy Budapest min-
den részének egybe kell fonódnia.
De ne csak ezekről a feltűnő alkotásokról
beszéljünk. Buda jelentősége erősen megnőtt,
amióta komolyan vesszük a fürdövdros jel-
szót. A multban ez valóban csak jelszó volt,
tartunk, boldog
l, hogy a Margit-
most azonban élő valósággá vált. Ennek a
gondolatnak kimunkálása nagyon sokat je-
lent. A tabáni park ma már Budapest büszke-
sége. A régi Rudas-fürdő ma már újjászüle-
teit. Az új tabáni szálló tervpályázatát kiír-
ták. A Tabán teljes kibontakozásának érdeké-
ben az útban álló háztömbök és házak hama-
rosan leomlanak, Nemsokára olyan városkép
tárul elénk, amilyenre minden világváros
polgára bü zke lehet. A Gellért-fürdő szállój
most lett igazán gyógyszálló. A gyógyeszkö-
zöket modernizáltuk és megadtuk a lehetősé-
get a modern gyógyászat minden eszközének
igénybevételére.
De ezzel még nem zárul a fejlődés. Az
előttünk lévő Jegnagyobb probléma nemcsak
a sportváros és a vásárváros megvalósítása,
hanem az új budai központi pályaudvar léte-
sítése, Készen van a balatoni és az óbudai ki-
vezető út. A budai autobuszgarázs megvaló-
küszöbön van. A két új elöljáró
feledkeztünk meg. Újabb
tűzoltólaktanyákat építünk. Több új iskola
megvalósítása régi óhajnak tesz eleget. A
yi Erzsébet leá át Budapest
egyik legmodernebb és szebb iskolaépülete.
Óbudán az Arpád gímná zium megépítése is
nagyjelentőségű esemény. Fejlesztjük a Szent
János-kórházat újabb pavillonokkal és a disz-
panzer-hálózatot kiterjesztjük. A —Kamara-
erdőben a szeretethäz új pavillont kapott.
Számos új út részben már elkészült, részben
most van építés alatt. A kilátó út Budapest
egyik neveztessege lesz. Nemcsak a jövőbe
nézünk, hanem ápoljuk a tradieiökat
Óbuda és Tabán történelmi emlékeit hozzä-
férhetővé tesszük a közönség száma ára.
városrendezési tervek már teljesen el-
ültek, Óbuda, a Víziváros, a Vár egymás-
im jutnak új városképhez! A fejlődés lehe.
tőségének minden útja nyitva áll.
A Fővárosi Hirlap 25 esztendős munkás-
ságának jelentős részét foglalja le Buda fej-
fe slépítéséről sem
lődéséért való komoly küzdelem. Boldogan és
büszkén tekinthet sza az elmult eszten-
dőkre. Minden jó ügyet támogató hasábjairól
is kiolvashatjuk, hogy ez a város nemcsak
akar, hanem tud is előrehaladni. Az ideális
agy célok elérése érdekében nem hiába fog
ö 6 minden komoly tény Duda fejlődése
sz Budapest nagy büszkesége!
EMI SEN
Gondolatok a főváros pénzügyei körül
Irta DEMÉNYI ALADÁR dr. törvényhatósági bizottsági tag
Kamerális rendszer
Sokkal nagyobb a jelentősége annak a kér-
désnek, hogy a főváros a maga számadá
a kamerális rendszer vagy a kettős könyv
szabályai szerint vezeti, mint ahogy a felüle-
tes szemlélet mellett ez első pillanatra látszik.
A két rendszer közötti különbség jelentő-
ö äma okban nyilatko-
A rendszer szerint készült
madás a kiadásokat és a bevételeket
lítja egymással szembe és tekintet nélkül
hogy a teljesített kiadásokért szerzett-e
ület valamely vagyontárgyat, az ered-
zárólag az összbevételi összegnek és
összegnek egymáshoz való vi-
alapján állapítja meg. A pénzügyi
ensúly, deficit vagy szufficit tehát kizá
ag attól függ, hogy a bevételek egyenlőek
voltak-e a kiadásokkal, a kiadások voltak-e
nagyobbak, mint a bevételek, vagy pedig a be-
vételek voltak nagyobbak, mint a kiadások.
zzel szemben a kettős kön iteli rend-
szer szerint készült zárószámadás (mérleg) az
eredményt nem mutatja ilyen tisztán, mert
PORCELLÁN ÜVEG DISZMÜARU
HAAS és CZJZEK kft.
Budapest, VI. Vilmos császár-út 23.
Gyárak: SCHLAGGENWALD és CHODAU
LA TELEFON: 111—851. —
venni a kettős könyvviteli
hogy a kiadásokért, illető-
leg azok egy r sért milyen vagyontárgyakat
szerzett a főváros és a kettős könyvvitelben
akkor is nyer: éggel záruló mérleget fog pro-
dukálni a közületi zárószámadás, ha a kiac
sok nagyobbak voltak, mint a bevételek, de a
kiadások eg rt értékálló vagyontárgyat
szerzett a Az adózó szempontjából
azonban csupán másodlagos jelentőségű az a
a főváros a kiadásokért mennyi
illó vagyontárgyat szerez, ha ezeket a
adasokat azok a bevételek fedezik, amelye-
ket az adózótól az adóteher növelésével szerez
meg a ület. m is szólva arról, hogy a
vagyontárgy értékelése becslést föltételez, ami
a normális forgalom tárg nem képező va
gyontárgyaknál alig ker ilvihető feladat.
avarja tehát a kettős mA rendszer a
közületi zárszámadás tisztánlátását, mert meg-
nehezíti annak a megítélését, hogy szükség
van-e az adóteher növelésére vagy ennek el-
kerülése végett a kiadások csökkentésére, eset-
leg megengedhető-e az adóteher csökkentése.
Egyébként az egész világon, úgyszólván
kivétel nélkül, a közületi háztartások a kame-
rális rendszer szerint vezetik a maguk szám-
adásait és minden kísérlet a kettős könyvvitel
bevezetésére csődöt mondott, A kamerális rend-
szer mellett ellenőrizhető legjobban a közület
pénzügyi gesztiója. De a kamerális rendszer
mellett is a rószámadásban a közület va-
gyona és adóssági terhe külön ki van mutatva,
figyelembe kell
rendszernél azt i
„SABIN“ hídfestékkel festették az
utóbbi években a hidak nagy részét.
Budapest, 1937 december 22.
SCHULER
JÓZSEF R
anélkül azonban, hogy ez befolyással lenne a
költségvetésszerű pénzkezelés eredményére.
Pénzügyi program
A pénzügyi tudomány egyik sokat vitatott
problémája, hogy a költségvetést milyen idő-
szakra kell a koözütetnek elkészítenie. Elmé
tileg célszerűbbnek látszik a több évre szóló
költségvetési elviränyzat, különös tekintettel
arra, hogy a gazdasági €iklusok nem kezdőd-
nek és nem záruinak a naptári évvel, hanem
rendszerint több évre terjed az a folyamat,
amelyben a gazdasági ökok keletkeznek és
hatóerejük az eredményekben jelentkeznek, A
gyakorlat azonban azt mutatta és azt mutatja,
hogy még az egy éves költségvetési előirány-
zat sem képes szambavenni mindazokat a gaz-
dasági változásokat, amelyek az év folyamán
következnek be. Ezért majdnem mindenütt
egy éves költségvetéssel dolgoznak a
tek, mégis azzal a kiigazítással, hogy ©
éves költségvetés mellett több éves pénzügyi
programot állítanak fel, ami egyre figye-
lemmel van nagyobb gazdasági összefüg-
gésekre, más t megkönnyíti a következő
év költségvetési előirányzatának az zeállí-
tását és e6ltudatosabbä teszi mindazokat a
pénzügyi műveleteket, amely minden közü-
letre nélkülözhetetlenek. Gondoljunk például
a hitelműveletekre, a hosszabb visszafizetésre
felvett kölcsönökre, amelyeknek több éves
pénzügyi Program nélkül való felvétele és
felhasználása nélkülözi a céltudatos pénzügyi
politikát.
A On 0020 , városfejleszté eru.
kulturális, gügyi © zociális pro-
gramoknak gybefogi alása azoknak pénz-
ügyi realizálása képezik azt a több éves pénz-
i mot, mek hiánya lehetet-
hogy a ros vezetősége és tör-
a a főváros feladatait a maguk
jefüggésében és a lehetséges legkisebb ál-
zatokkal tervszerűen old meg.
"Több éves pénzügyi program nélkül kitű
nően megoldhatók az egyes feladatok, de nem
oldhatók meg jól és helyesen az összes fela
datok, amelyek a fővárost terhelik.
Üzemi nyereségek
Nemcsak nálunk, . de úgyszólván minden
fővárosban az adózás mellett az üzemek gaz-
dasági tevékenységéből származó nyereség, ha-
szon, vagy a nálunk szokásos kifejezéssel élve,
„üzemi feleslegek“ képezik a közületi häztar-
tás bevételeit. Sokszor halljuk azt a kifogást,
hogy az üzemek által nyujtott gazdasági szol-
gáltatások ellenértékében, díjában rejtett fo-
gyasztási adó foglaltatik. Ezzel szemben azon-
ban nálunk a valóság az, hogy ezeknek a
dasági szolgáltatásoknak a díjában, vagy
ban nem foglaltatik több adóteher. mint azok-
nak a kereskedelmi cikkeknek az árában, ame-
lyek nálunk az általános forgalom tárgyát
képezik. Az üzemi szolgáltatások ára Budar es-
ten olcsóbb, mint az ország bármely más váro
sában és arányban áll más főváros hasonló
szolgáltatásainak árával.
Pejtegetéseimben csak 1
meinkre (villany, gáz, víz gyok figyelem-
mel. Ezek a nagyüzemek a maguk bevételi
feleslegét beszolgáltatván a főváros háztartá-
sába, arra is szolgálnak, hogy a főváros lakos-
sága részére az így beszolgáltatott összegek
kel, — amelyek a főváros háztartásában jelen-
tékenyek, — csökkentsék az adóterhet.
Miután pedig az üzemek üzleti feleslege
nem rejtett fogyasztási adóból. hanem a kapi:
talista társadalomban indokolt — vállalkozói
nyereségből szárma: k, az üzemi feleslegeknek
a községi A hoz való beszolgältatäsät
helyesnek kell elfogadnunk.
beruházási,
ú, n. nagyüze-
--- Page 345 ---
Közlekedési és rendészeti reformokról
nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak
Eliassy Sándor tóőkapitány
Megerősítjük a külföld elismerését, hogy Budapest a rend, nyugalom és béke szigete"
idor dr., Budapest új főkapitánya,
amikor a közigazgtatási bizottság ülésén bemutat-
kozott, beszédéért, amelyben egyformán szólalt meg
a felelősségérzet és a főváros iránti meleg etet,
zajos tapsot kapott. A közigazgatási bizottságban
nem igen szoktak tapsolni és hogy az új főkapitányt
mégis ilyen hangos ovációval fogadták, azt jelen-
tette, hogy sokat várnak tőle és előlegezik a bizal-
mat ehez a várakozáshoz. Hogy mit várhatunk tőle
a legközelebbi időben, milyen megoldás előtt álló
tervek foglalkoztatják, erről intézett hozzá kérdést
a Fővárosi Hirlap munkatársa, Az érdeklődést ki
tüntető szívességgel fogadta
Eliassy Sándor dr,
m, kir. államrendőrségi főkapitány
Eliassy
és a következő érdekes nyilatkozattal honorálta:
— Nemcsak Budapest polgárságának
galma, hanem nagy nemzeti érdekek i
nek a székesfővá rendjéhez és bék
melyet a rendőrség minden körülmény
zött meg fog őrízni. A rendőrség kitűnő tiszti-
kara és legénysége, amelynek létszámát csak
nemrégiben emeltük fel, megnyugtató és ele-
gendö biztosit6k arra, hogy ezeket a feladato-
kat gyo n és tapintatosan, lehetőleg a pre-
venció e zeivel megoldjuk, ha arra szükség
mutatkozik.
— Az utcai közlekedés reformja folya-
matban van.
Ezeket a reformokat fokozatosan, de feltétle-
nül keres k, hogy Budapest uteai köz-
lekedésének rendje is méltó legyen ehhez az
egyre fejlődő milliós fővároshoz.
— Elhatározott szándékom, hogy
a fővárost megtisztítom a nem kivána-
tes, kétes elemektől,
razziákkal lehetetlenné tessz
elemeknek, az úgynevezett ,alv
F
sorozatos
k a
gyanús á
ág-
nak" Budapest területére való beszivárgását.
Ezeket ákat kellő eréllyel, de kellő ta-
úgy, hogy ne
"Polgári tár-
végrehajtani,
pintattal fogjuk
tisztes
háboríthassák a dolgozó,
sadalom nyugalmát.
— A közelgő eucharisztikus világkon
szusra már most megtesszük előké.
ket. A kétes elemek akkorra már az őket meg-
illető helyen fognak „hüsülni“, nem veszélyez-
tetik Budapest példás közbiztonságát.
A rendőrség kellő felkészültséggel és
szeretettel várja az ideérkező külföl-
dieket,
akiknek elszállásolásáról a székesfőváros veze-
ge gondoskodik, de akiknek kalauzol
utbaigaz hasznos szolgálatot
"esz-
nál,
tehet a rendő , Közlekedési rendőreink,
kiknek legtöbbje több európai r relvet beszél,
készséggel és ndvariasan állanak majd az
eucharisztikus kongreszsus vendégeinek ren-
delkezé megerősítve bennük azt a külföl-
dön is gyökeret vert elismerést, hogy Budapest
Európában a rend, nyugalom és béke szigete.
A közeljövőben végrehajtandó ren-
dészeti reformokat a főváros vezetös:
gével és — törvényható al — való
egyetértésben kívánom tető alá hozni.
ennek keretében a fővárosi
7 Budapest speciális kérdéseit, ter-
nalmait tartja napirenden, mindig
szeretettel és érdeklődéssel figyeltem.
rosi Hirlapnak, amely negyedszázadon
tül munkälta a főváros közérdekű
it, jubileuma alkalmával sok szerencsét és
t kívánok z elkövetkezendő évek
jához, amelyben a régi célokért friss
lendülettel kíván harcolni a főváros szé
t, építéséért, minden magyar ember kö:
álmáért.
sajtót,
veit és
STADION ÉS SPORTCSARNOK
KET KULONÁLLÓ KÉRDÉS
Irta USETTY BÉLA Dr.
Des 2 99er ; nepviselő, törvényhatósági bizottsági tag
Most a stadion és a fedett sportcsarnok
problémája került homloktérbe. A kormányzat
a sok sürgetésre most már hozzáfogott a
dés elintézéséhez, amit a Nemzeti Egység Fő-
városi Pártja nagy lelkesedéssel fogadott, mert
ebben az eddigi munkájanak elismeré:
eredményét látja, A párt kezdettől fogv
szímen tartotta különösen a iedett sportcsarnok
megépítését és ezért örül, hogy legalább a
problémák egyik része a megoldás stádiumába
jutott.
A magam részéről szívesen vettem
ha még egy hónapi halasztás se történik,
nem azonnal hozzáfognak a munkához, mert
az az állaspontom, hogy a stadion és a fedett
sportcsarnok teljesen különátló két kérdés és
legfeljebb abból a szempontból helyes az egész
ügynek a tisztázása, hogy végre állást lehes-
sen foglalni a stadion kérdésében is. A legfon-
tosabb — nézetem szerint — a hely kijelölése,
azután pedig a pénz előteremtése a stadion-
hoz, mert a pénz összege attól függ, milyen he-
lyen épül meg a stadion. Ha Budán. a Horthy
Miklös-hid környékén épülne fel, bizonyára
sokkal nagyobb költségbe kerülne a terepvi-
szonyok miatt, mintha már egy megszilárdult
és megkötött talajon történik az építkezés,
Így tehát ha most egy hónap alatt tisztázó-
dik ez a kérdés, nagyobb hátrány még nem
származik belőle, azonban hogyha egy hóna-
pon túl is elhúzódné , félő, hogy a fedett sport-
csarnok nem készül el időben és ezáltal to-
vábbi meggondolások fognak előtérbe törni,
ami még további halasztását jelentené az ügy-
nek, Ha a fedett sportcsarnok megfelelő mó-
don lesz kiképezve és legalább 30.000 nézőre
berendezve, nem lesz ráfizetéses vállalkozás és
nyugodtan bele lehet menni az építkezésbe.
Természetesen a testnevelési adót le kell szál-
Vtani, mert különben azok a sportágak is,
amelyeket a fedett sportcsarnokban lehet
majd űzni: nevezetesen különösen az ököl-
vívás, bírkózás és a kerékpár sportja is meg
fogja sínyleni ezt, épp úgy, mint ahogy a fut-
ball megsínyli. Ebben a kérdésben érdektelen-
nek tartom magamat a magam sportja miatt,
mert a fedett sportcsarnokban futballról szó
sem lehet. de minden sportembernek köteles-
, sége a többi sportágak érdekét szívén viselni.
volna,
ha-
ehhez a kérdéshez hozzászólok, az
egyetemes sport szempontjait tartom csak
szem előtt és azt kívánom, hogy mielőbb épül-
jön meg a fedett sportcsarnok.
Helyeslem azoknak az álláspontját, akik a
fedett sportcsarnokot a balparti részen akar-
ják felépíteni, s közlekedés szempontjából ta-
lán megfelelőbb a régi Lóverseny-tér, ha azon-
ban úgy alakulna a helyzet, hogy Budára vi-
tetnék át a fedett sportcsarnok. azt sem tar-
amikor
tom katasztrófának, de természetesen akkor
gondoskodni kell a megközelíthetés lehetősé-
géről és a jó közlekedés ami — nézetem
mivel nem
nt — szintén pénzkérdés.
hinném, hogy nagyobb zegek állnának ren-
delkezésre erre a célra, mint amennyi feltét-
lenül és elkerülhetetlenül szükséges, félő
hogy ezekre már pénz nem akadna. A régi
Lóverseny-tér felé pedig megvan a megfelelő
közlekedési lehetőség minden magyobb beru-
házás nélkül.
Legfontosabb az ügyben tehát az, hogy
minél gyorsabban nyerjen ez a kérdés teljes
és végleges elintézést, és éppen ezért szeren-
snek tartom azt, hogy a tervpályázat már
kiadatott a fedett sportesarnokra vonatkozó-
lag. Ha más hely jelöltetnék ki, mint a régi
Lóverseny-tér, természetesen felesleges mun-
kát és költséget jelentene, de nekem az a meg-
győződésem, hogy erre a célra aligha . lehet
jobb heluet találni. Véleményem szerint a
budai területnek a rendbehozása és feltöltése
ELEKTRA
CSILLÁR
GYÁR
Vit., Dob-u. 42. Tel.: 142-677.
NAGY KARÁCSONYI
VÁSÁPT RENDEZ
r Mária Terézia üvegcsillárok,
08 7 stil- és modern csillárok, barok
(kovácsolt vascsi
választékban.
Kérjen árjegyzéket!
Árajánlat kötelezettség nélkül.
olyan get emésztene fel, amely az
6pitke: ára rendelkezésre álló összeg jó
zét elvonná, de még ha nem is az építési
összeg terhére esne, akkor is kétséges, hogy
olyan elve 1ságot nyujtana- e az építkezés
tétlenül meg kell
amely 30.000
in építménytől,
ira alkalmas.
Feltétlenül bízom Zsitvay Tibor dr.
elnök úr erélyében az ügy iránti szereteté
ben, mert hiszen ő sportember és tudja,
hogy milyen régi kérdés a fedett sportcsarnok
KOZMA JENŐ
a Fővárosi Hirlaphoz
alkalmából Kozma
ja és a város
je a következő megtisz
zerkesztőjéhez
néző
vetelni oly
befogadás
párt
A Fővárosi Hirlap jubileuma
Jenő dr., 5 1
politikai élet jelentős ten
telő levelet intézte lapunk f
Kedves
Az idő 1
Barátom!
ke változatlanul forog és bizony
az évek mulásával 25 esztendős immár a Fővá-
rosi Hirlap. Nagy idő ez egy ujság életében:
mennyi bizakodás és csüggedés vonul végig a
25 évfolyam lapjain.
Ha zatekintünk arra az időre, amikor
ez az ujság megindult, akkor magunk előtt lát-
e" a boldog békeéveket, Budapest izmos ter-
x a fényes világváros Nagzata
felé. 1 világháború
alatt, majd a som! S remény telensége a
forradalmi idők sz rnyű zavarában.
A Fővárosi Hirlap nem ismerte a reményt
vesztett bizalmatlanságot és kitartó lelkesedés-
sel szolgálta Budapestet nehéz és jó időben
egyformán. A romokból kellett új íteni az
b
agyonsanyargatott úrost, szellemileg és
anyagilag magához téríteni, hogy újból meg-
indulhasson a fejlődés útján. Ebben a munká-
ban volt igazán hűséges támogatónk és fegy
vertársunk a Fővárosi Hirlap, amelynek min
den sora ennek az eszmének kitartó szolgálatá-
ban állott.
Az Eg es Községi Polgári Párt egy
évtizeden túl volt ennek az újjáépítő és teremtő
korszaknak szünetnélküli motorja és ahogy ez
a szervezet népszerűségében és aktivitásban
dominál jutott mindimkább nagyobb súly
hoz a Fővárosi Hirlap, ez a mind komoly,
megbízható és tisztes Mindenkor a
lelkiismeretesség és iség áradt a
Fővároi Hirlap hsz asábjairól. amelynél különb
szakértője aligha van a városháza ezerfelé
ágazó ügyes-bajos dolgainak.
A XXV. esztendő forduló
ros szolgálatában töltöttél el,
zöllek és igaz szívvel kívánok
munkát és sikert úgy Neked,
Hirlap kitünő gárdájának.
Öszinte szeretettel köszönt:
Kozma Jenő dr.
án, amit a főv.
szeretettel üdvö.
további kitartó
mint a Fővárosi
deichrel kerte;
"Vilmos császár úl 15,D. tel
TET
c....
GULYA .
110-8-25
--- Page 346 ---
10
Budapest, 1937 december 22.
LŐVAÁROSI ZÜRIAP
Közigazgatási rémregény
az Adria-palota építési tervéről
Harrer Ferenc dr.
v. miniszter, a főváros ny. alpolgármestere
elmondja pályájának legérdekesebb emlékét
A Fővárosi Hirlap betöltött huszonöt esztendejé-
nek alkalmából kéréssel fordultunk Harrer Ferenc
dr.-hoz, hogy az ő gazdag fővárosi multjának leg-
utóbbi huszonöt esztendejére nézzen vissza: vajjon
milyen érdekes esemény emelkedik ki legjobban
belőle. Nem alkotások és ter után érdeklődtünk,
Budapest egykori alpolgármesterének, a közügyek
ma is egyik legaktívabb harcosának közigazgatási
életéből a legérdekesebb emléket kértük. E ke-
gyelmes úr nem is sokat kutatott emlékei között,
hanem kapásból felelte, hogy az Adria-palota építési
regénye jut legelőször eszébe, ha úgynevezett érde-
kes esetről van s Mint a visszaemlékez mutatja,
esakugyan érdekes volt az eset, izgalmas fordula-
taiban csakugyan regény, tele harcos fejezetekkel,
mint ahogy a közügyekért vívott harcok nem vol-
tak ritkák Harrer Ferenc pályáján és nem szünetel-
nek ma sem, ha jó ügyek védelméről van szó. Ime
a legérdekesebb emlék, amelynek a mi jubiläris la-
punkban külön nyomatékot ad, hogy 1912-ben, tehát
éppen huszonöt év előtt történt:
— Mint harci téma, egész pályafutásomon
az Adria Deák-téri palotájának építési ügye
emelkedik ki, amelynek története talán a kon-
krétumtól eltekintve is mindig tanulságos lesz.
— Az Adria Biztosító Társaság 1912-ben
megvette az Erzsébet-tér, Deák-tér, Deák Fe-
renc-utca Miatyánk-utca által körülvett
telket, hogy azon székházat építsen. Mivel a
telek keskeny volt, a Társaság úgy akart ma-
gán segíteni, hogy az utcából nagyobbítja meg
telkét. Ezt a ndékát abba tetszetősnek
látszó formába öntötte, hogy a főváros részére
árkádos csodapalotát épít. Persze nem a te
leknek határán belül, — hiszen nem az árkád
volt a fontos, — hanem az Erzsébet-tér gya-
logjárójának négy emeletsoros épülettel való
átépítésével. Hogy a gondolat még csábítóbb
legyen, olyan rajz is ültek, am.
Erzsébet-térnek köröskörül árkádszerű
kal leendő beépítését tüntették fel.
leg elfogadható megoldás megvalósítására sem-
miféle garancia nem volt. Hogy egyedül egy
épületnek a szabályos alakú F bet-térbe, a
főváros eg terébe három méterrel való ha-
tolása a városépítési esztétika szempontjából
a legnagyobb mértékben kifogásolandó volt,
ahhoz nem fér szó; zosan mutatta ezt az
egész sajtónak és a közönségnek a felháboro-
dása a tervvel szemben, ami később közgyűlési
interpellációban is kifejezésre jutott.
Ezzel az ellentállással szemben a Társa-
ság minden erőt megmozgatott és minden fo-
gást igénybevett, hogy szándékát megvalósít-
hassa. Így először is nem a városi tanú.
adta be kérelmét az elvi építési engedély iránt,
mint az rendjén lett volna, hanem a Közmun-
katanácshoz, vagyis mindjárt a másodfokú
építési hatósághoz, amelynek hozzájárulását a
következő módon nyerte meg.
— Megválasztotta kipróbált kormánypárti
korifeusokból álló igazgatósága élére a min
terelnök közismerten legbizalmasabb barátját.
Az új vezérlet alatt azután az igazgatóság fel-
vonult a miniszterelnökhöz, kifejtette a terv
nagyszerűségét és kijelentette, hogy a terve-
zett építkezés lehetővé tételét tartalékalapja te-
kintélyes részének magyar állampapírokban
való elhelyezésével k ja megszolgálni. Ez-
zel megnyerték a miniszterelnököt, aki magá-
hoz kérette a Közmunkatanácsnak a kormány
által kinevezett tagjait és a lelki ötötte,
hogy államérdekből a Társaság kérését kedve-
zően intézzék el. Ez meg is történt, És ezutlán
került csak az ügy a fővároshoz, mivel a vá-
rosi hatóság az engedélyezésnél nem volt mel-
lőzhető.
— Én, mint a városrendezési és magánépí-
tési ügyosztály vezetője, a legélesebben foglal-
tam állást a tervvel szembén, és az engem tá-
mogató középítési bizottság tárgyalásai ré
az ügy a nyilvánosság elé került és — mint
említettem — nagy port vert fel. A tanács os
totta álláspontomat és az elvi építési engedélyt
megtagadta, A most már másodfokon határozó
Közmunkatanácsnál az előzmények után ter-
mészetesen nem lehetett a tanács elutasító ha-
tározatának helybenhagyását elérni és még
természetesebb, hogy a belügyminiszter, aki-
nek a két határozat eltérése miatt dönteni kel-
lett, a Közmunkatanács határozatát — emelte
érvényre.
házak-
amely eset-
E]
ársaság most már nyeregben érezte
magát. úgyannyira, hogy a valóságos építési
engedélyt kérő beadványához csatolt tervek-
ben már nem elégedett meg a gyalogjáró el-
foglalásával, de még a kocsiút testéből is akart
területet foglalni.
— Az elvi építési engedély ellenére, én a ké-
relem elutasítását javasoltam és ezt az állás-
pontomat a középítési bizottság — amelynek
a Közmunkatanácsban is helyetfoglaló tagjai-
nak jórésze, a már megadott elvi engedélyre
hívatkozva, most már az engedély kiadása
mellett szállt síkra — ismét magáévá tette.
— A
Erre meghökkent a társaság és széles vonalon
megindította az akciót, hogy a középítési bi-
zottságéval összhangú javaslatomat a tamács-
ban leszavaztassa, Bódy Tivadar csoportvezető
alpolgármester ugyan szívesen kiadta volna az
engedélyt, mivel azonban én, mint ügyosztály-
vezető, ellenkező álláspontot foglaltam el, az
ügy testületi elintézése nem volt elkerülhető.
— Az ügyben eddig is előljárt igazgatósági
tagokon vül eljött hozzám maga az egyetemi
tanár-elnök, aki egyetemi magántanári szíve-
men át próbált meglágyítani és ehhez „postil-
lion damourként egy ilyen repre kevéssé
alkalmas kollegáját is mozgósította. De felvo-
nultatták a Társaság irodalmi stallumának
birtokosát is. Én rendíthetetlen maradtam, mi-
vel azonban az érdekeltség a tanács minden
egyes tagját és természetesen Bárczy István
polgármestert is erősen mumkába vette, nem
voltam egészen biztos, hogy a tanácsban felül
tudok-e maradni.
— De mégis így lett. Bárczyt sikerült állás-
pontomnak megnyerni és ezzel a kérdés ter-
mészetesen el volt döntve,
E Persze, a felsőbb fokon való, közmunka-
tanácsi és miniszteri döntés ezuttal is a Társa-
ság javára szólt, és az árkádos palota — még
sem épült fel. Hogy a tervvel szemben meg-
nyilvánult ellenszenv vagy más ok birta-e rá
az Adria Biztosító Társaságot, hogy az olyan
nehéz küzdelemmel megszerzett építési enge-
déllyel nem élt. azt nem tudom.
, —Akáros tervnek minden áron való erőlte-
tése azonban mérhetetlen károkat okozott a
Társaságnak. A háború folytán ugyanis a te-
lek éveken át üresen állott, míg végül a palota
— most már természetesen sokkal nagyobb
költségel — a maga telkén felépült, mint Buda-
pest egyik legszebb épülete.
Ez a huszonötéves történet nem csak érdekes,
hanem nagyon tanulságos is. Megmutatja, hogy egy
ember erélyes fellépése, amikor az igazság alapján
áll, a legnagyobb erőkkel szemben is milyen hatá-
lyos lehet. Megmutatja, hogy egy tanácsnoknak mi-
lyen hatalmat adott a függetlensége tárgyi kérdé-
sekben. Tanulságos az ügy olyan idők számára, ami-
kor változott közigazgatási rendszerben és szellem-
ben kevésbbé történnek ilyen kiállások. És nem ke-
vesebb tanulságot rejt magában az Erzsébet-térnek
huszonöt év előtti problémája arra nézve, hogy vá-
rosrendezési ügyekben milyen erőket, esetleg a ma-
guk területén kívülálló erőket is mozgatnak meg és
milyen nehéz a városfejlesztési érdekeket megvé-
deni, különösen akkor, ha látszólagos közérdekű mo-
mentumokat is felhasználnak a közérdek ellen.
Különvélemény
a Nemzetközi Vasarrol
Ami 25 év alatt történt és amit még el kell érni
A 25 év történetét összefoglaló mai számunk nem
volna teljes akkor, ha nem mutatnánk rá arra a
munkára, amelyet Budapest e negyed évszázad alatt
zdasági és idegenforgalmi fejlődése érdekében
ott ki a budapesti árumintavásárok keretében
A magyar főváros árumintavásár-intézménye ré-
gebbi ugyan 25 évnél. Múltja visszanyúl 1906-ig.
Nemzetközi viszonylatban i épes, nagy in
tézménnyé ez a magyar is csak akkor
lett, amikor
1912-ben, vagyis ugyanabban az évben, ami-
kor a Fővárosi Hirlap első száma napvilágot
látott, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar-
kamara vette át a vásár rendezését
és gyors ütemben való kifejleszt , nemcsak fő-
városi és országos, hanem nemzetközi viszonylat-
ban is,
Budapestnek ebben az időben természetesen volt
már általános és volt már gazd jelentőségű
idegenforgalma is. Az első olyan szerv, amely cél-
tudatosan szervezte, esemény köré csoportosította az
idegenforgalom lehetőségeit, még pedig nem is 1
gáért az idegenforgalom kedvéért, hanem azért,
hogy vidéki és külföldi bevásárlókat vonzzon, kiszé-
lesítse az akkortájt még szinte csak Budapest körül
jegecesedő ipar piacát, éppen a Budapesti Nemzet-
közi Vásár volt, amely ma velünk együtt ünnepi
a kamarai égisz 25-ik évfordulóját.
25 év hosszú idő. Joggal mondhatjuk, hogy azok,
akik a magyar árumintavásárt ennyi év során gon-
dozták, rendezték, jól használták ki az időt. A sok-
szor bizony erősen korlátozott, sőt politikai, világ-
gazdasági események által szinte megakasztott gaz-
dasági fejlődés minden lehetőségét kihasználták
arra, hogy minden támasz nélkül egymagukban
küzdve — kifejlesszenek egy olyan intézményt,
amely ma európai viszonylatban is a legelső vásá-
rok közzé emelte a Budapesti Nemzetközi Vásárt.
A. 25 éves jubileum nem csak ünnepi pillanat,
hanem haátárvonal, amely mellől vissza és előre kell
nézni. Ilyenkor meg szokták az emberek engedni
egymásnak, hogy a szokott köntörfalazás helyett
innen-onnan nyiltan és ntén megmondják véle.
menyüket, Mi felhasználjuk ezt az alkalmat arra,
ho; teljes ltsággal kimondjuk: szépet, nagyot
fejlődött a vásár, de mi még sem vagyunk még
megelégedve vele.
"Több okunk is van
erre. Nem is tudjuk, hol
kezdjük felsorolását. A magyar vásár, csak úgy,
mint a külföldiek is, csak akkor válhatik erőssé,
nemzetközi gazdasági kihatásában azzá, aminek len-
nie kell, ha az ország egész ipari, gazdasági erejé-
nek összefogását jelenti, ha nem élhetnek előtte,
mellette, utána olyan apró, öncélú intézmények,
amelyek egy-egy szük kör, túlnyomó részt magán-
érdekek szolgálatában álló erőszakolt, a — gaz-
dasági élet által sem meg nem kívánt, sem pedig
általa be nem fogadott apró szakmai konkurrens
kiállításai. 25 év elég nagy idő ahhoz, hogy ezt az
igazságot megismerjük, az ellenkező helyzet káros
voltát kiismerjük és nézetünk szerint elég idő kel-
lett volna, hogy legyen ahhoz is, hogy a vásárt
rendező kamara ezt az ezerszer ad oculos demon-
strált igazságot elfogadtassa a kormánnyal és hogy
elérje olyan
kiállítási törvény
létesítését, amely, eltérve a jelenleg érvényben 16v6-
től, érvényt szerezzen ennek az álláspontnak, A mai
gazdasági helyzetben sok helyütt találkozunk már
az , egykéz rendszer"-ével. Mi viszont alig tudunk el-
képzelni oly gazdasági munkaterületet, amelynél az
vkéz" indokoltabb volna, mint épp az ország
ipari demonstrációinak rendezésénél.
A v feladatai közzé tartozott volna továbbá
nézetünk szerint annak a kapcsolatnak intézményes
kiépítése, amely a magyar árumintavásárt, amely-
nek rendezésében egész természetesen helyet kell
foglalnia a magyar gyáripar teljes érdekeltségének,
szoros kapcsolatba hozza a székesfővárossal.
"Tudjuk, hogy ma Szendy Károly polgármester a vá-
sár elnöke, de tudjuk azt is, hogy ez a vásárt ért
magas kitüntetés nem jelent intézményes kapcsola-
tot a vásár és a főváros között. Nem is igen jöhet
létre ilyen szerves kapcsolat mindaddig, amig a
magyar árumintavásár — és ez egyik további kifo-
gásunk — nem válik
önálló jogi személlyé,
oly intézménnyé, melynek jogi személyiségéből le
mérhető mértékben részt vállalhat az egyik vagy a
másik közhatóság. Pedig úgy k, és n6zetünket
alátámasztja nem egy külföldi példa, a magyar vá-
sár naggyá terebélyesedésének és talán annak a bizo-
nyos ,egykéz" problémának kedvező elintézése is
csak akkor remélhető, ha ez az intézmény valahogy
maga is stabilizálódott, konszolidálódott, lemérhető
erejű és jelentőségű önálló jogi személy alakjában.
Többi észrevételünk, ami még van, már jórészt
folyamánya a fent elmondottaknak, Külön már csak
néhányat említünk meg. Szeretjük az ötletességet,
de nem az ötletszerűséget. Szeretjük a nagyvonalú-
ságot, de nem a részletmunkák — elhanyagolását.
"Tudjuk, hogy a propaganda felszínen mozgó va-
lami, mégis szeretjük az elmélyedést, az összes ko-
moly gazdasági, üzletkötési lehetőségek mély szán-
tással való kiművelé
Valahogy nyomát s
zeretnők látni annak is, hogy
a vásár maga is felkészüljön területi
problémájának új megoldására.
Bizonyos, hogy az az apatikus várakozás, amellyel a
vásár ma másokra biz; nem is csak e probléma
megoldását, hanem az ekörüli harcban is az első szó-
lam játszását, valahogy természetes következménye
annak, hogy a vásárintézmény ma már nem önálló
jogi személy, hanem csupán többeknek függvénye,
minden lépésnél, minden szónál jobbra-balra ka-
esintó, magát fedező valami felemás, amelynek ilyen-
formán alig is lehet erős akarata, céltudatos cse-
lekvőképesége a -— kezdeményezéshez, felelősségvál-
laláshoz szükséges bátorsága.
El akarjuk még mondani és a már elmondottak
után úgy érezzük, kötelességünk is ez, hogy mi a
magyar árumintavásárt, e hiányosságok ellenére,
rendkívül nagyrabecsüljük, Hiszen, ha egy intézmény
ennyi handicap ellenére olyat tud — megvalósítani,
mint amit , vásárváros" néven csodálunk meg min-
den év tavaszán a Városligetben, akkor ez már egy-
magában is jele annak, hogy a legegészségesebb
erők buzognak ebben a vásárban, talán rendkívüli
tehetségek is a vezetőségben és akkor ez azt bizo-
nyítja, hogy ezzel a vásárral foglalkozni érdemes,
hogy
ezt a vásárt konszolidálni, majd tovább
kiépíteni kötelesség,
amely alól nem szabad, hogy kivonja magát sem
ipar, sem kereskedelem, sem főváros, sem állam. A
vásár ma Budapest messze kimagaslóan legnagyobb
idegenforgalmi eseménye. Szeretnők, ha cikkünk nyo-
mán oly fejlődés indulna meg, melynek végén el-
mondhassuk: az árumintavásár egyben a magyar
exporttevékenységnek is — messze kimagasló, leg-
nagyobb fővárosi eseménye.
3
4
4
--- Page 347 ---
Budapest, 1937 december 22,
Üdvözlik a 25 éves Fővárosi Hirlapot
BAROSS SZÖVETSÉG
ELNÖK
A Fővárosi
FŐVÁROSI ROVATVEZETŐK NEMZETI EGYSÉG
SZINDIKÁTUSA FŐVÁROSI PÁRTJA |
Kedves Kollegánk és Barátunk, ELNÖK
a meghatott szeretet és az őszinte, meleg kol- |
tegialitds érzésével köszöntünk abból az alka- |
lomból, hogy lapod, a mindnyájunk által |
olyan nagyıabecsült, tiszteletreméltó, gazdag |
multtal ékes Fővárosi Hirlap elérke- |
Igen tisztelt Főszerkesztő Úr |
A Fővárosi Hirlap XXV. évfolyamának
befejezésekor szivesen hozom tudomására
|zettjo a
Hirlapnak lekötele-
magyar kisipar és kiskereskede-
lem, különösen a kiskereskedelem, Igaz, ön-
zetlen szószólója volt mindig a — problémák-
nak, amelyek valósággal tengerként veszik
körül a kiskereskedelmet. Ezen a tengeren
mint bárkák úsznak azok a sajtóorgánumok,
zett huszonötesztendös jubileumához. Öszin- úgy a Pártom, mint a magam őszinte sze- amelyek vitorláikat az igazság, becsület és
mod mindössze még csak huszonötéves arany- alkalmat arra is, hogy megköszönjem Fő- nak, hogy a becses szolgálatokat, amelye:
ifjú, amikor mi már szinte időtlen idők óta SZerkesztő Úrnak azt a megértő és érté-ilket immár 25 éve önzetlenül és szeretettel
belőle merítünk lelkesedést, uiságírói tempe- kes támogatását, amelyben lapja, a Nem- folytat, még sok évtizeden keresztül gyako-
ramentumot és szerkesztői jud Tumor De mi zeti Egység Fővárosi Pártját mindenkor zolhnsen, meggyarapodva, elöfizetökben meg-
ma. huszonőt esztendő uidn is Ele van friss |TSSZOSTtette, Pártom, intencióinak tel- me 2. tekintélyes megnövekedlék "és. . olt.
ségget, fiatalságyal, boldog Budapest nagy jesen megfelelőleg, mindig az igazi köz- son mindenhova, ahol a magyar kisipar és
jövőjéről való álmodozással. Ugyanakkor pe- érdek melléktekintet nélkül való tárgyi- kiskereskedelem sorsát jelenleg — szerenesés
dig érezzük, hogy elszállt az idő mifelettünk
is. Mi néhányan, akik Veled kezdtük — kop-
tatni a városháza lépcsőit, akik Veled együtt
hirdettük negyedszázadon át a mi Budapes- |
tünk halhatatlan szépségét és még ma is, |
szinte megszámlálhatatlan pazar jövőjét, mi
már őszbecsavarodott fejjel figyeljük az esc- |
ményeket, új generációk osztoznak velünk a
munkában, mások építik tovább, amit mi
megkezdtünk: Te pedig állod a harcot, a
munkót, Te fiatalos lendülettel úgy állsz itt, |
közöttünk, mintha ma akarnád leírni a F ő-
városi Hirlap első sorát és ma kezdenéd
az ujságcsinálásnak azt a forradalmi Tendü 1
letét és ma adnád meg az ujság külsejének
azt a negyedszázad előtt soha nem látott ízlé-
ses, finom és nóratlanul új formáját, amelyre
ma emlék nk — úgy érezzük, — elsősorban
el. 1
mi itt örege
eszünk meg a Tem
és fiatalok, szeretettel
nöt tendős nagy
munkáódról, annál is inkóbb. mert" en-
nek a Szindikátusnak megalapításában és ős-
tagságában. néhány kivétellel, valamennyiün-
ket megelőztél.
Kedves Barátunk, a Fővárosi
Muszonöt — esztendős — jubileuma — alkalmából
nemcsak, mint ennek a — kiváló orgánumnak
megteremtőjét és fölvirágoztatóját, de mint a
Hirtap
budapesti városházi ui egyik — úttörő.
jót és nanutokintélyű mú is a legmele-
gebb kollegiilis szeretettel üdvözlünk és kí-
vánunk tartós e séget, üde munkahírást és
sok sikert az ifjú Fővárosi Hirlap számára.
FŐVÁROSI ROVATVEZETŐK
SZINDIKÁTUSA
Kelemen, Lázár, Rátkai dr
UJSÁGKIADÓ TISZTVISELŐK
NYUGDIJEGYESÜLETE
Igazgatóságunk mai napon tartott ülésé-
nek, Sümegt Vilmos elnök urunk Ömeltö-
sága indítványára egyhangú lelkesedéssel ho.
zott határozatából kifolyólag a legmelegeb-
ben üdvözöljük a Fővárosi Hirlapot
fennállásának negyedszázados évfordulóján.
Egyesületünk minden egyes tagja az uj.
ságkiadás szerény munkása és senkisem hi-
vatottabb értékelni azt, amit egy ujság éle-
tében 25 esztendő jelent, mint azok, akik eb-
ben az életben, annak minden örömével és
minden fájdalmával együtt résztvesznek.
Az Ujságkiadó — Tisztviselők Nyugdijegye-
sülete meghajtja zászlóját a kiváló ujsägirö-
és tisztviselögärda előtt, mely a Fővárosi
Hirlapot — Rudapest székesfővárosának
egyik tekintélyes tényezőjévé fejlesztette.
Budapest, 1937. dee. 15-én.
UJSAGKIADO TISZTVISELŐK
NYUGDIJEGYESÜLETE
Sümegi Vilmos
elnök
MAGYAR ÁLTALÁNOS
HITELBANK
Tekintetes Szerkesztőség!
Abból az alkalomból, hogy igen tisz-
telt Lapjuk most ünnepli alapításának
huszonötödik évfordulóját, kérjük, fo
gadják — őszinte — szerencsekívánataink
nyilvánítását.
Legyen szabad azon hő — óhajunknak
kifejezést adni, hogy munkájukat a jö-
vőben is az eddigiekhez hasonló sikerek
kísérjék.
Kiváló tisztelettel
MAGYAR ÁLTALÁNOS
HITELBANK
Gerber Brabécz
sat, vahamint Pártom törekvéseinek sike-
lagos szolgálatára kötelezte le magát
és e szerepében ért el maradandó sikere-
ket. Ebben azonban része van annak is,
hogy mindigmaga mellett érezhetteasajtó
és annak értékes orgánumai között aszer-!
kesztésében megjelenő Fővárosi Hirlap
megbízható, bátor és önzetlen tämogatä-|
res és hivatott tolmácsolását. Örömmel
állapíthatom meg a jubileum alkalmából
is, hogy a Fővárosi Hirlap munkásságát
pártom osztatlan elismerése kiséri.
Engedje meg, hogy kifejezhessem azt
a kivánságomat, hogy a Fővárosi Hirlap a
megkezdett írányban folytassa továbbra
is sikeres pályafutását és kísérje a nem-
zet és Budapest székesfőváros javára
folytatottmunkásságátajólstenáldása.
Hazafias üdvözlettel
Zsilvay Tibor dr.
a Nemzeti Egység
Fővárosi Pártjának elnöke
MAGYAR UJSÁGÍRÓK
EGYESÜLETE
Igen tisztelt Főszerkesztő Úr!
Kedves Kollegänk!
A Fővárosi Hirlap fennállásának 25 éves jubileuma
alkalmából kötelességünknek tartjuk a Magyar Ujságírók Egyesü-
lete nevében őszinte kartársi szeretettel üdvözölni és legjobb kíván-
ságainkat tolmácsolni. Amikor e fontos évforduló alkalmával
Főszerkesztő Urat szerencsekívánatainkkal fölkeressük, külön öröm
és elégtétel számunkra, hogy olyan lapról van szó, amely úttörő
munkát végzett a főváros közönsége érdeklődésé-
nek felkeltése terén a főváros problémál iránt.
A magyar ujságíró társadalom tistzában van a Fővárosi Hi r- |
lap működésének széles körű tevékenységének kivételes jelentősé- |
gével. Az a lelkes szeretet, amellyel a Fővárosi Hirlap 25 Í
esztendő óta minden igazságos és szép fővárosi ügyért síkra szállt,
objektivitäsänak megingathatatlansága és tiszteletreméltósága, azok
a legemelkedettebb szempontok, amelyekről az egyes kérdések el-
bírálásánál bizonyságot szolgáltatott, nemcsak nagy érdeme Fő-
szerkesztő Úrnak, de dicsősége az egész magyar sajtónak is.
Amikor külön is köszönetünket nyilvánítjuk azért, hogy az elmult
25 esztendő alatt Főszerkesztő Úr nagy eredményeket felmutató
munkájában mindig és kizárólag hivatásos ujságírók
támogatását vette igénybe, kérjük, fogadja igaz nagyra-
becsülésünk kifejezését.
MAGYAR UJSÁGIRÓK EGYESÜLETE
Boros László dr., Márkus Miksa,
m, kir. kormányfőtanácsos, m. kír. udvari tanácsos,
alelnök-főtítkár elnök
|
BUDAPESTI NAPILAPOK
TESTÜLETE
A Főváros Hirlap t. Szerkesztőségének.
A Budapesti Napilapok Testülete nevében melegen
üdvözöljük a Fővárosi Hirlapot 25 éves fennállása alkal-
mából.
Az elmult negyedszázad alatt a Fővárosi Hirlap jelen-
tős érdemeket szerzett a várospolitika terén és komoly mun-
kásságával és számos kezdeményezésével elősegítőjévé vált
fővárosunk fejlődésések.
"További eredményes és sikeres működést kívánunk a
Fővárosi Hirlap lelkes vezetőinek és munkatársainak és
maradunk kiváló tisztelettel
BUDAPESTI NAPILAPOK TESTÜLETE
Praznovszky Iván
ny. megb. miniszter, elnök
k
j gáért és résztvett azoknak a jogos
ézzel intézik.
BAROSS SZÖVETSÉG
Domokos László dr, — Ilovszky János
ny. min, oszt. tanácsos, m, kir. kormány
titkár főtanácsos,
országos elnök
ORSZÁGOS MAGYAR
KERESKEDELMI EGYESÜLÉS
A bizonyára sokoldalról megnyilvánuló űn
neplésben, amely a Fővárosi Hirlapot
alapításának 25-ik — évfordulója alkalmából
körülveszi, az Országos Magyar Ke
edelmi Egyesülés, mint fegy
vertárs vesz részt.
A jubiláló Fővárosi Hirlapot és
annak alapítóját, Dacsó Emil főszerkesztőt
sok egyéb, a közérdeket szolgáló gazdag tevé
kenysége mellett elsősorban azért az Önzet
len, soha nem lankadó munkájáért üdvözöl
jük, amelyet a magyar kere: lelem érdeké
ben végzett a 25 év első napjától mind máig.
Valóságos őrhellyé lett ez az ujság, amety
mindig éber figyelemmel — vigyázott — arra,
hogy a kereskedői érdekeken sérelem ne
essék és a kereskedelem sokat emlegetett sza
badságát a kereskedelem érdekében és ne an
nak rovására értelmezzék. Különösen kiemel
kedik ebből a közérdekű munkából az az tm
ponáló és kemény hari amelyet a Föwd-
rosi Hirlap a kiskereskedelem dleterde-
két veszélyeztető különféle ellenséges áram-
latok ellen folytatott.
A Fővárosi Hirlap nem látta betöl
töttnek feladatát azzal, hogy a főváros érde
keit csupán közigazgatási szemszögből nézze,
hanem felölelte Budapest egész életét és en-
nek keretében szívében hordozta a [főváros
kereskedővilágának sorsát is. Ezért kérjük,
hogy mint egy úton haladó fegyvertársaktól
fogadja Egyesületünktől és annak sajtóorgd
numöt6l, az OMKE-től elismerésünket és me
leg üdvözletünket.
ORSZÁGOS MAGYAR
KERESKEDELMI EGYESÜLÉS
Balkányi Kálmán dr.
igazgató
mo s—
FŐVÁROSI KERESKEDŐK
EGYESÜLETE
Igen tisztelt Főszerkesztő Úr!
Alapításának negyedszázados — évfordulója
alkalmával melegen köszöntjük a — Fővárosi
Hirlapot, amely e hosszú idő alatt valóban
szívvel lélekkel küzdött a főváros —polgársá-
kereske-
dői érdekeknek a védelméért folytatott har
cokban, — amelyekért —egyesületünk [immár
négy évtizede ki
KT
Kívánjuk, hogy lankadatlan erővel, sok si
kerrel folytassa a Fövdrosi Hirlap további
közérdekű működését és minél népesebb ol
vasótábor s egy boldog, megelégedett főváros
virágzó kereskedelme köszöntse majd a fél-
százados jubileum alkalmával.
Kiváló tisztelettel
FÖVAROS! KERERKEDŐK
EGYESÜLETE
Schmidt Sándor dr.
főtitkár
Dán Leó
elnök
*
A Fővárosi Hirlap szerény jubileumát ün
nepp6 avatják a várospolitika, a sajtó és a
gazdasági élet nagytekintélyű testületeinek és
azok kíváló vezetőinek — megnyilatkozásai.
Örömmel és büszkeséggel látjuk, hogy közér.
dekü munkánkat észrevették és méltányolják.
Az elismerés jutalmaz és felemel, a meleg ba-
ráti hang pedig meghatott érzéseket támaszt
bennünk. Mélységes hálával fogadjuk az ün
nepi üdvözléseket és viszonzásul azt igérjuk,
hogy továbbra is önzetlen szolgái és harcosai
maradunk a közérdeknek,
--- Page 348 ---
Rohanó, zürzavaros küzdőtér lett
a világvárosi utca
Irta VÁLYI LAJOS dr. törvényhatósági bizottsági tag
A nagyváros egyre túlnépesedettebbé, mozgal-
masabbá, bonyolultab váló életében egyre na-
yobb gondot okoz világszerte a néhány évtized
viszonylatában is szinte elképzelhetetlen magasságig
nőtt utcai közlekedés ezerrétű problémája, A
nagyvárosi utcán közlekedő járművek száma megsok-
szorozódott, Az egészen más közlekedési igényekre
szabott utcák szűkké, a más sebességi viszonyokra
berendezett terek a minden irányból egy központon
át egymásra rohanó járművek Zzürzavaros küzdő-
terévé változtak, Ijesztően — felnövekedett az utcai
közlekedési balesetek száma, Háborús 16t-
számú hadseregeket toboroznak évente a közleke.
dési balesetek áldozataiból a világvárosok. És a
haladás, a fejlődés évről-évre újabb és újabb ma-
gasságokig korbácsolja fel a nagyvárosok forgalmá-
nak a hullámait, amelyhez es több szociális,
kulturális, kommerciális, közegészségügyi és ide-
genforgalmi érdek kapcsolódik.
Budapest sem marad ki a forgalom megnö
kedésének és az ezzel kapcsolatos jelenségekne!
folyamatából. Ha a magyar élet trianoni vérsze-
genysege fékezi is a magyar főváros forgalmának
a növekvő iramát, még: aránytalan fejlődésről
tanuskodnak itt is a statisztika szämsorai, Hova
fejlődtünk esak századunk elejétől kezdve?! A $00—
830 rozoga egyfogatútól, a 450 fiakkertől, a félezer
esillogó számozatlantól, a 100 öreg omniládától, a
150 budapesti magánautótól, a közúti vasutak évi
4 milliós menetteljesítményétől, 21 milliós kocsi-
kilométerétől az 1500 taxiig, az autobuszok százaiig,
a magánautók tizezreig, a ti vasutak 11 mil-
liós menetteljesítményéig, $0 millió kocsikilométe-
réig és 300 millió utasáig és — a forgalmi balesetek
megi ődéséig!
Nem lehet esodálkozni azon, ha ezt a sz6dü-
letes iramat nem követhette el
gyorsan úgyis rohantos városfejl
désünk, városrendezésünk, útépíté.-
sünk, de nevelésügyünk sem, A régi város-
részek szűk utcái nem bírhatják el a hatalmas auto-
buszokat, az óriási Mavart teherkocsikat, az egymás-
sal halálos játékban bújócskázó járművek százait és
ezreit és a legutóbb fe ekedett új generáció köz-
lekedési nevelése is mesze elmaradt az utcai közle-
kedés hihetetlen gyors terjeszkedése mellett.
Nem lehet elhallgatni azt a benyomást, hogy a
székesfővárosi törvenyhatösäg sem fordított az
utcai közlekedés problémájára
figyelmet, mint amennyit a legtöbb külföldi
város önkormányzata és mint amennyit a főv:
közönség érdekei szempontjából ez a kérdés
érdemel. Hiszen a nagyváros utcáin való közlekedés
gyalogosan és járművel a közlekedés szabályainak
a teljes ismerete és kifogástalan elővigyázatosság
mellett is az egészségnek, a testi épségnek, az élet-
nek az állandó kockázatával jár. A nagyvárosi utcai
közlekedés rendjének a helyes megállapítása és fenn-
tartása elsősorban közigazgatási kér.
dós, mert a helyénvaló közigazgatási intézkedések
elsősorban alkalmasak a közlekedés biztonsági fel-
tételeinek és így a balesetek megelőzésének an biz-
tosítására, míg a közrendészet bizonyos, kétségte-
lenül preventív beavatkozások mellett elsősorban a
közlekedésben is kriminológiai szempontokat, a meg-
történt kihágások megtorlását keresi. Meggyőződésem
szerint a székesfőváros törvényhatóságának túl a
Beszkárt és a Hév száz baján a közrendészettel
karöltve intenzívebben kell foglalkoznia a főváros
utcai közlekedésének a kérdésével is, aminek annál
is inkább adva a feltétele, mert hiszen törvényünk
értelmében a m, kiír, államrendőrség budapesti fő-
kapitánya a székesfőváros törvényhatósági bizott-
ságának és közigazgatási bizottságának is a tagja,
és legfeljebb átmeneti állapotnak tekinthető, hogy
annak a nem szerencsés és feltétlenül kiküszöbölendő
törvé: intézkedésnek következtébe: amely a
szakszerűségek képviselőitől a köz; sen a sza-
vazati jogot elvette, a budapesti főkapitány sem
vesz olyan intenzíven részt a székesfőváros önkor-
mányzati életében, mint ahogy a közérdek szem-
pontjából 5 volna. És amint sz éges volna
tárgyunk, esfővárosi utcai közlekedés rendje-
közlekedés közigazgatási és rende-
vonatkozásainak az összhangja szempontjä-
nek és az
szeti
ból is,
A jelen alkalom nem szolgálhat
hogy a székesfővárosi utcai közlekedésnek kérdései-
vel részletesen foglalkozhassak, Csak egyes fő
irányok felvázolásáról lehet szó, abból a célból,
hogy a budapesti utcai lekedés még annyi meg-
tontolást, még annyi igénylő nagy kérdé-
sére felhívjam a figyelmet. Hogy indokoljam azt az
álláspontomat, amely szerint a székesfővárosi köz-
igazgatásnak és a székesfőváros önkormányzatának
az eddiginél állandóbban és intenz kellene
foglalkozni az utcai közlekedés ügyével, sőt, hogy a
székesfőváros közekedési ügyosztälyän állandó
utcai k lekedési szakreferenseket
kellene ki ezni, akik a szakértő szemével kisernek
figyelemmel az utcai közlekedés érdekeinek bizton-
ságát a székesfőváros fejlődő életének — minden
ágában.
A külföldi nagyvárosok tapasztalatai alapján a
legtöbbet a közlekedési nevelés behatóbbá
szervezésétől lehetne várni. Mindenekelőtt magukat
a járművezetőket kellene az eddiginél szigo-
rúbb ellenőrzés alá venni. Az ezidőszerinti tömeges
gépjárművezetői vizsgák rendszerét kellene megvál-
toztatni és beszüntetni a gépjárművezetői oktatás-
nak azt gyorstalpaló rendszerét, amely sokszor
4—5 ri vezetés után már biztosítja a jelölt ré-
szére azt a jogot, hogy a székesfőváros bonyolult
forgalmában te Joggal önállóan résztvehessen.
Ki kellene küszöbölni a gépjárművezetői vizsga
rendszeréből annak a lehetőségét, hogy egyesek ki-
zárólag szerencsével juthassanak sikerrel túl a köz-
lekedési és a vezetői vizsgán. De gondoskodni kel-
lene arról is, hogy az utcai közlekedés minden té-
nyezője megfelelő oktatást és nevelést kapjon a
nagyvárosi közlekedésből. Arra talán még lehet
remény, hogy a kerékpárosokat is kötelező-
leg levizsgáztassák a közlekedés szabályaiból, ámde
a közlekedés egyes tényezői a közlekedésben olyan
egymásrautaltságban és olyan k nhatásban äll-
nak, hogy a nagyvárosi utcai zlekedés leggy
gébbje, a gyalogjáró vagy a legtudatlanabbja, a ló-
fogatú teherjárművek kocsisa is éppen úgy előidéz-
heti a bajt és a balesetet, mint a gyorsan sikló
automobil. A gyalogjäröknak, kocsisoknak, a for-
keretül- arra,
galom tömegtényezőinek a megfelelő közlekedési
oktatása csakis az iskolában képzel.
hető el. Természetesen nem a jelenlegi for-
májában, amikor az iskolában egy-egy órán keresz-
tül csak úgy mellékesen az utcai közlekedés szabá-
lyait is ismertetik, hanem a modern pedagógia ösz-
szes eszközeinek, a filmoktatäsnak, játéknak, gya-
korlati kiränduläsoknak az igénybevételével és ab-
ban az esetben is csak akkor, ha a közlekedési okta-
tás jelentőséget kap, a közlekedési szabályok isme-
rete rendes tantárggyá válik, amelynek az elégséges
ismerete nélkül a tanuló nem léphet fel a felsőbb
osztályba, De a nagyközönség állandó figyelmezte-
tése és nevelése is szükséges volna propagatív erejű
és megdöbbentő eseteknek, számadatoknak, képek-
nek a közzétételével, valamint a Népművelési Bizott-
ság, a kiállítások és a múzeumok feldolgozásában,
Még igen sokat lehetne javítani a jelzőberende-
jelző.
zések — rendszerén, A közlekedési
táblákat sok esetben feltünöbben, de mindig
kezetesen úgy kellene elhelyez hogy az a
ek előtt szembeötlő és könnyen megtalál-
legyen. Az eddigi jelzőlámpák helyett a kül-
zemű jelzőlámpákat kellene bevezetni,
földi
Budapest, 1937 december 22.
ÁeddDdEDED ÉV
ALATT SEM AKAD!
JOBBMINTA UA
BAAN A SOSBORSZESZ
mert a gyalogjárók között igen sok a színtévesztő,
a rövidlátó és a rossz szemű és a négyszemű jelz
lámpa a sokszor bizonytalanul pislogó egylámpájú
fény helyett mindíg jobban tájékoztatja a közönsé-
get a közlekedés pillanatnyi mibenállásáról. Nélkü-
lözhetetlen az utcákon áthajló közúti vasúti sínek
Jelzé Szükséges volna a villamosvasutaknak, de
esetre a szürketaxiknak irányító jelzőkarok-
kal való felszerelése.
A. nagyvonalú városrendezési tervek mellett sza-
bályozni kell végre azokat a legveszélyesebb fő-
városi forgalmi gócpontokat is, ahol 5—6
vagy annál is több irányból szaladnak össze a jár-
művek, Az ilyen pontokon addig is, amíg a rende-
zés lehetővé válik, haladéktalanul megfelelő számú
rendőrőrszemet kell felállítani. Csak példaképpen
hivatkozom rá, hogy rendőr kellene a Kälvin-ternek
a Kecskeméti-utca és a Rädai-utca közé eső vona-
lába a Deák-térnek az Erzsébet-tér felé eső utca
elágazásához, a —Berlini-térnek a Jókai-utca és a
Klotild-utca közé e vonalába, a Retek-utca, Olasz-
fasor és a Széll Kálmán-tér találkozási pontjába, a
Horthy Miklós-körtérnek a Horthy Miklós-út és
Szent Imre herceg-útja elágazásához stb., stb.
Közlekedési rendőrségünk általában
kiváló. Külföldi viszonylatban is megállja a hely
sőt sok — esetben zavaznék a magyar közlekedési
rendőr mellett az idegen nagyvárosok közlekedési
rendőrségével szemben. Ellenben még ezen a téren
is lehetne javítani. Mindenekelőtt általánossá kel-
lene tenni a besötétedés után a fehér köpenyt, mert
különösen esős időben a közlekedési rendőrt nem
lehet látni. A közlekedési rendőrt minden esetben a
járdaszegélyre, vagy a järdaszigetekre kellene állí-
tani, hogy legalább a közlekedési rendőr ne legyen
a közlekedés akadálya és ne szolgáljon rá a tréfá-
san emlegetett A i rendőr" névre. Közleke-
dési rendőrségi egyes tagjai túlságosan is sokat
integetnek. Hatalmas lendülettel és káprázatos gyor-
sasággal integetnek ide és oda, intenek a járműnek
és intenek a közönségnek, amiből azonban sajnála-
tos félreértések és zavarok is támadhatnak, mert
szinte lehetetlen, hogy a jelzések egy bizonyos szá-
zalékát gyalogos vagy járművezető félre ne értse.
Sokat lehetne továbbá tenni még az egyirányú köz-
lekedés továbbfejlesztésével, kerékpárutak építésének
a megkezdésével stb., stb.
Ezek a gondolatok természetesen alaposabb kifej-
tésre szorulnak. Ezúttal csak arra akartam rámu-
tatni, hogy a közlekedési kérdések keretében a
Beszkárt, Hév és Autobuszüzem ügyein kívül nagy
jelentősége van a nagyvárosi utcai közlekedésnek is.
mert ez a székesfővárosi
Éspedig nemesak azért,
ekedés elsőrangú érdeke, hanem azért is, mert
idegenforgalmunknak is fontos érdekei fűződnek
hozzá.
VI., Rózsa-utca 4.
4 [1 LA LA
Karäcsonyi vasar
Angolteaasztalok, görpiccolók tálcaasztalok,
Ready Boy, bárkocsik, összerakható könyv-
szekrények, íróasztalok, antik és modern al-
Meglepően
olcsó árak!
kalmibútordarabok, bútorszövetek,
dísztárgyak és egyéb CAKBEREN-
DEZESEK nagy választékban.
--- Page 349 ---
[//
% x}
"
Negyedszäzad Budapest eleteböl
a Fővárosi Hirlap
huszonöt esztendejének tükrében
1912 szeptember 25-én jelent meg a Fővárosi ; Heltai Ferenc, aki félév mulva meghalt. Utóda polit kai pártoktól függetlenül — egymással
Hirlap első száma és így 1937 szeptember 25-én | Bárczy István lett, akit a forradalom kitö- | küzdő városi riprogramok alar jän miki
töltötte ba termékeny kritikai. hirszolgälati | T6se vetett ki a főpolgármesteri székből. Buda alakulni, tudatos városi politikát
és gondolattermelő munkájának huszonötödik | Pest hatodik polgármestere. Ripka Ferenc | fog eredményezni A A
éw 9 idejét Ah vi N k rre a Negyed- j volt. aki csodálatos tehetséggel szervezte meg Ennek a gondolatnak jegyében született
esztendejét. Ahogy visszanézünk erre a negyet a fé egységes pártot. Gyula | meg a Fővárosi Hirlap. Megéreztük, tudtuk,
zázadra kérkedés nélkül a tények legegysze- | korm: jutásakor távozott sálból és hogy ezt a polg ágot öntudatra kell ébresz-
rűbb megállapodásaként mondhatjuk el, hogy | Huszár "Aladárnak adta át helyét. Amikor a | teni. ezzel a polg gal meg kell éreztetni,
Budapest utolsó negyed századának történetét | szanálás gondolata fölmerült. Borvendég Fe- hogy önálló életet kell é Inie, hogy a maga auto.
nem lehet elválasztani a Fővárosi Hirlap | renc lett a főpolgármester, aki azonban sok nómiájának biztos fedezékében. Som vag ő
huszonöt esztendős te- éber őrzője le-
vékénységőtők fő Buda- — 7 gyfolyam Budapest, 1912. szeptember 25 1. szám. gyen. a magy pn
pest székesfőváros kotmánynak. eletre
utolsó negyed száza kényszerítette a Fővá
in és a Fővárosi Hir- rosi Hirlap-ot Buda
ap huszonöt eszten- . [ ] pest szeretete és az a
dős munkássága töké- 99 gondolat, hogy pol-
letesen egymásba fo gi árságnak, amelynek
nódik, aminek nem bajaival, gondjaival,
akarjuk és nem tud- rosi érdekeivel ak
juk egyéb okát adni,
koriban alig-alig fog
csak azt, hogy becsü- — egypuronromouromonmomomomonmonToTTomTO TET ETETETT TESTTÉ TETTETETT EGET NONE 1alkozott a napi saj
tetős?" krónikávai val. ITTTe KTTEeTTTES TVT TETT ETT TUTTI mo m ke olégyen " védelme.
tunk az események- ELOFIZETESI ARAK: Várospolitikai és közgazdasági hetilap Megjelentkmindenszem; 4 legyen . szószó-
nek és jóindulatú, ob- TEN Felelős szerkesztő: Dacső Emtt. Tärsszank.ı dr. Szitágyi Hugó többször 15. Szerk legyen hírmon-
jektív bírálói a fö- j és legyen ta-
város — tevékenység Wis Jdnosutca 4. szám: nácsadója Fegyve-
A politikai vál- —— nk tiszták és lova-
sorát
sok egész
sak voltak, merta
A FŐVÁROS
éltük át ez alatt a hu- NAGYBUDAPEST > FULLÁNKOK. S | letes hírszolgál-
: öt esztendő alatt , A ő Á 1 ívü ak az
szonöt esztendő alatt szegeny pici féreg amely azért nem tud | Struccot , PÉNZÜGYI POLITIKÁJA. on kívül csakaz
ésa Dead 7 zett megnőni, mert csenevész légzőszervein ke- x 9] tyészteni az állatkertben a 1 a en es oló
vi A s" rókát fog tenyészteni a a ben a | sé. etbe: "
oka öndúdatávali Al. resztül városházi levegőt szív magába. nemes főváros tanácsa, A struccról és a T0:. [ ri! kát gyak SON
i SCHAUE még, hogy Egészer. bizonyos ugyanis, hogy a leve. káról eszünkbe jut Aesopusnak egyik leg- | — Beszéljünk hát egyszer arról, ami nincs. Hi. ol gya jól ól
On tradalmi alakuló gőben van a legfőbb hiba. A levegő - okozza szebb ál Cie. Róka komát az állatok | Van a fővárosnak szociális politikája, van ís- uk. tolmá u a vo
a 10 kivételével; be. Es nem valami más, hogy a városházá- királya kinevezte minszterelnöknek. AKKO- | kofapolitikäja, van telekpolitkája, van beru- rad K Bu da st ma
Hárs ból a köztudatba vezető úton egészen külö- Fiban Alszociälizımus elt a leverüben &S | házási programmia, és van kerületi klikkpoli- TAdunk Dudapes
csülettel támogatta nös eltorzuläson mennek keresztül a legegy a komának erősen. Szüksége. voll-arra, HOgy nál ká "tl áros esemén
mindazokat a kormá- : N ek keresztül a legegy- | — szociálts látszattal csalja az állatvilágot. tikája. De kommunális pénzügyi politika el-
yokat, elyek szerűbb és legártatlanabb fogalmak. Autono- | ország beteg szívének a közelében kikeres- | eddíg nem volt és most Budapest renai
DH nyugalmi át, te. mia alatt azt értik az emberek, hogy az ál- te a legalkalmatlanabb telket, homok sance-koräban sincsen, Előre megfontolt, 2 E népének ó
kintély ét szol álták, — Funhatalom ellenőrző munkája méha kelle: | zok- és särtengerbe fojtotta a méregdráka | pénzügyi hatásokat mérlegelő, rendszeres és leklőd t "sfölkölteni
VÁLA BALLAS — metlen lehet, tehát fölösleges. A beruházási téglát, azután elnevezte az egészel röka- | öntudatos pénzügyi gazdálkodás a városhá- deklödeset — fölkelteni
k gl 1 el a latos 1 gyi gi
konszolidációra : telepnek és kötéllel fogdosta az állatokat a | a város ügyei iránt
kedtek. az programm nevének hallatára ijedten kap a telep benépesítése Az utolsó tégla fe zán ismeretlen, Soha nem feszélyezik a fővá- Hi un B ja jest ol.
munkás népét meg Pt polgár a ruhájához, mert leruházásra találta és csöndesen kiszenvedett. Az utóda | yos ürait a pénzügyi tekintetek. Csakis a máá MOSER DO
akarták és g tud. Sondol, Felülről azt mondják: jón a szociál- papirt és ceruzát fogott a kezébe és kiszá- | pénzügyi politika e hiánya mellett alakulha- S47Saga Dal pP
akarták és meg tud- A ítika. fs alılröl mélabúsan . konstatáljákt mitotta, hogy a röka-telep fenntartása mil. | VASEN BDA fogalom, melyet fővárosi PEN ezekről a hasá-
ták segíteni. 1 jó é jak liökba kerűl évente. Gondolt egy nagyot és | tott ki nálunk az a fogalom, melyet .. " bokról ismerte meg
örömmel emlé- A Fővárosi Hirlap első számának imiléj. el r a kommunitás
: nak facsimiléje c
nk meg arröl P életét, mérhetetlen, gi-
a huszonöt g i admin
tendő alatt Budapes st székesfőváros gyep- | súlyos szenvedés után, mint főpolgármester | ját, innen érezte meg a főváros vezetőségé
lője csak pár évvel ezelőtt került a ne- | távozott az élők sorából. Öt a főpolgármesteri nek gondjait, innen eszmélt rá a hatalmas
gyedik kézbe, csak négy polgármester állt | székben Sipőcz Jenő követte, aki csodálatos | vagyonra, amellyel jól és bec sületesen kell
az ügyek élén, Ott álltunk Bárczy István | tapintatával minden éket, minden gyűrődést fárkodni. Mi neveltük ezt a közönséget
nagy korszaka mellett és még ennek a rend- | elsimított és minden ellentétet k venlített, | ar hogy tudomäst vegyen maga kincsei
kiv üli embernek „is kritikus szemmel _ néz- Őt is halál szólította el munkájá J ről és tanulja meg, hogy becsületes kezekben
tük a tevékenységét, de a legnagyobb elisme- Karafiáth Jenő titkos tanácsos lett. Kevés | van mindaz. amit erkölcsi, szellemi és anyagi
réssel Ad meg a zászlót ya zel amikor | olyan főpolgármestere volt Budapestnek, mint [/tókéjével összegyüjtött.
az ő otótevékenysége már történelmi szere: ő > 4 m a. bi: x
8 d a % En : t Meet tt p | ő. aki szinte példátlanul bírja kormánya bi Ännek a huszonöt esztendőnek. amióta
>udapes jistóriájában. Megünnepelte még | zalmät és így minden valószínűség szerint a Fővárosi Hirlap misszióját végzi törté
tízéves polgármesteri jubileumát is. amikcr tökéletes mértékben tudja majd valóra váltani ne slméről beszélünk az itt következőkben és
azután a főpolgármesteri székbe került, hogy | azokat a jó zándékait, amelyekkel Budapest jő
mint igazságügyminiszter érjen el közéleti
pályája csúcspontjára. Bódy Tivadar szeren-
csétlen időben, viharjárások közben ült rövid
ideig a polgármesteri székben, hogy azután
Sipőcz Jenő szolgálja történelmi időkben a fő-
város érdekeit. Az a csodálatos jóságú, nagy-
műveltségű, a főváros érdekeit mindenekfölött
szívén viselő kiváló férfiú, mint eg: árt pol-
irmestere kezdte meg nagy mun t, hogy
végül Budapest egész polgárságának páratla-
nul a polgármestere legyen. Ma Szendy
Károly ül a polgármesteri székben és a Fővá-
rosi Hirlap szeretettel támogatja nemes törek-
véseit, amelyek « csak sikereket hozhatnak neki
és csak újabb hatalmas lendüle adhatnak
Budapest székesfőváros feijlőd:
A főpolgármesteri székből. amikor a Fővá-
rosi Hirlap megindult, már eltávozott Fülepn
Kálmán, de helyét esak később foglalta el
székesfőváros irányában viseltetik.
Polgármesterek € őpolgármesterek, de
kormányok változ tt vitt az útja hu-
szonöt esztendőn árosi — Hirlap-n
amelynek, úgy érezzük, ma negyedszázad táv-
latából is: éppen 1912-ben kellett megszületnie.
ajjon miért? Mert akkor érkezett el a fővé
rosi politika, ennek a nagy világvárosnak,
ennek a nagyszerű kommunitásnak élete,
ahhoz a forduló ponthoz, ahol polgársága ér-
deklődését fel kellett hívni arra a nagy ji
nevelni
valameny-
előtt áll é
hogy a nagy jövőnek
legyenek,
a fordulópont, ahol Budapest
az országos politika köldökéről.
István, Budapest akkori nagy
mondotta első bemutatkozó be-
törvényhatóság — képviselete a
vőre, amely Budapest
kellett arra,
nyien harcos katonái
Ez volt az
élete leszakadt
Maga, Bárczy
polgármestere
szédében: „A
)
ük, hogy tanulsägokban gazdag lesz nem
mit mi írtunk. hanem
ed század alatt történt.
, ami ez alatt a
A boldog béke utolsó év
ben vagyunk, Az egész ország-
A Bárczy. ban, de talán leginkább Buda-
rezsim pesten nyugalmi állapot, bé-
sikereinek kesség és jólét, amelyek mind
olyan tartósaknak látszanak,
csücspontján | „intha a Közeljövöböl nem
már föl az elkövetke-
A súlyos belpolitikai
István polgármestersé
villanna
t fénye.
zendő borzalmak
cok, amelyek Bárczy
megelőzően a budapesti városháza falait
, már szinte feledésbe merültek és
zágos politikából főként az adó-
De jólét és nyugalom van min-
már hat éve építi a magyar
gét
megreszkettett
a városokat az o!
reformok érdek
denütt, Bárezy
--- Page 350 ---
fővárost és polgármesterségének sikerei valósággal
delelőre értek.
A polgármester mégis úgy érzi, hogy a poli-
iika terén is van kettős feladata. Az egyik az el-
avult városi választójog megreformäläsänak sür-
setése, a másik pedig az önkormányzat minél erö-
teljesebb kiépítése, Aki visszaemlékezik a huszonöt
év előtti időkre, aki látta az 1909. évi községi
választást, amikor a városatyáknak még csak egy
részét választották újonnan, vaiósággal komikus-
nak látja ma az akkori fővárosi , alkotmányos"
A budapesti polgárságnak kisebb gondja is
volt annál, hogy törődjék városa életével
ösen azzal, hogy kik fognak nevében a
törvényhatósági bizottság termében beszélni vagy
szavazni, Bárczy élesen látta, hogy csak néhány-
ezer ember dönt és mindig egyformán dönt a
mandátumok sorsáról. Vele együtt azonban már a
pártok is mind sűrűbben követelték a fővárosi tör-
vény revizióját. Szinte senki sincs, aki ne kívánná
a választójog kiterjesztését, a virilizmus eltörlését
és az összeférhetetlenég szigorítását. Bárczy Ist-
ván maga mondta polgármesterré először történt
megválasztása után székfoglaló beszédében, hogy
„igazi önkormányzatról beszélni addig nem lehet,
míg a nyolcszázezer lakosú főváros képviselőit
néhány száz ember által leszavaztatott hüsz-
huszonötezer választó választja.
A főváros pénzügyei ebben az időben reudben
vannak, Bárczy István óriási összegeket mozgó-
sított hatalmas beruházásainak — megvalósítására.
A szükséges hitelek megszerzéséhez azonban föltét-
lenül szükség volt a költségvetés deficitmentessé-
sére és a főváros gazdálkodásának stabilitására.
A zárszámadások két év óta tényleg fölöslegeket
mutatnak, aminek kétségkívül egyik oka az is,
hogy a koaliciós kormány a főváros fejlődéséről
szóló törvényben nagy szeretettel kezelte Buda-
pestet. Különben pár év előtt a községi pótadót is
nyole százalékkal emelték, most már újabb adó-
emeléstől nem kell tartani, A Bárezy-féle beruházási
kölcsönök izgalmas filmje is vége felé közeledik
mär, polgármesterré való másodszori megválasztása
után 270 milliós beruházásra kért és kapott enge-
délyt a közgyűléstől. A megvalósítás természetesen
kölesönökből történt, amelyek öt esztendő alatt
szinte évről-évre egymást követték és futottak be a
főváros pénztárába. Első volt a Lloyds Bank
Lt. és a Neumann, Luecbeck and Co, cégek
kétmillió font névértékű kölcsöne (1910), majd a
Banque de Paris et des Pays Bas veze-
tése alatt álló francia pénzcsoport százmillió koro-
nás kölcsöne (1911), közben egy ötven milliós függő
kölesön, majd végül a Dresdener Bank 136
millió koronás kölcsöne (1914.).
Hat év alatt ezekből az összegekből sokmindent
megvalósított Bárczy István, tervezései azonban
sohasem — szünetelnek, Lelkesedése, munkavägya,
teremtő rata pillanatra sem csökken. A kétszáz-
hetven milliós programm megvalósítása még folya-
matban van, de 1912 őszén, amikor a Fővárosi
Hirlap megindul, a városházi levegő tele van
hírekkel, tervekkel, fölvetett nagy — gondolatokkal.
Beszélnek a Közúti megváltásáról, a Közúti és
Városi egyesítéséről. Most vajúdik az autótaxi-for-
galom megvalósítása és már gondolnak a rozoga
omnibuszoknak autöbuszokra — való — kicserélésére.
Kezdenek szégyenkezni a városházán a hídvám
miatt, de ennél tovább a háború befejezéséig nem
is jutnak el. Foglalkoznak a halottégetés és köte-
lező ravatalozás kérdésével, de híre jár, hogy az
udvar vallásos aggodalmak alapján csöndben vétót
mondott. Előkészítették már a népiskolai szakfel-
ügyelet életbeléptetését és most akarják felállítani
az iskolaorvosi intézményt. Igen komoly előkészüle-
tek folynak a kereskedelmi kikötők létesítése körül,
de évtizedek harcának kellett ezen a téren elkövet-
kezni, amely harcban emlékezetes vezetőszerepet
játszott mindig a Fővárosi Hírlap. Ebbe a
kikötő kérdésbe kapcsolódik a dunai probléma egész
anyaga, amibe azonban hamarosan, de igen durván
beleszólt a világháború. A kitűnő Vita Emil
tanácsnok fiókjában pedig már készen vannak a
iervek az Albrecht Hildegard-alap célszerűbb és a
végrendelet intencióinak jobban megfelelő felhasz-
nálására vonatkozólag. Hamarosan meg is született
ebből az alapból a Budapesti Kisipari Hitelintézet.
Kulturális és szociális téren a Bärezy-rezsim esúcs-
pontján is a legszebb alkotásokkal dicsekedhetik.
Épül a Bernfeld-otthon és a száznyolcvan ágyas
kamaraerdei szegényház. Még ma is álom azonban,
amiről ezekben a napokban beszéltek, a hatósági
esel6dközvetitö, X
Épül a Sáros-fürdő és emészti az újabb és újabb
hiteleket, hogy majdan Budapest világváros és
Zudapest fürdőváros céljait tökéletesen szolgálhassa.
Ebből a tervekkel és al-
kotási vákent terhelt Vi
r ső gőből érdemes egy nillan-
ni ém k tást vetni visszafelé a
hat événei Bárczy-rezsim első hat
alkotásai esztendejére. — Kétségtelen,
hogy ekkor már mindenki
világosan látta, hogy
Bárczy István első polgármesterré válasz-
tása (1906 június 19) új korszakot nyitott meg
Budapest székesfőváros történetében. Hat év
alatt népszerűsége fölülmúlta a politikusokét
és primadonnákét. Természetes ez, hiszen az ő
mevéhez fűződik a szociális és kulturális hala-
dásnak az a korszaka, amelyben — kolosszális
alkotásokkal gazdagodik az ifjú Budapest.
Bárczy István bátor és eltökélt volt arra,
hogy esztendők alatt Budapest legnagyobb
polgármesterévé emelkedjék. Ez idő alatt el-
érte, hogy a községi politika a lehetőség sze-
"int mentesült az országos politika liderenyo-
S SS SSL LL LL
mása alól, nagy elánnal indult meg gazdag,
szociális és kulturális programmjának végre-
hajtása, tökéletesen győzedelmeskedett azonban
az elhatalmasodott lakásinség és a fölburján-
zott lakásuzsora fölött. Ennek eszköze az volt,
hogy először egymillió költséggel a Gyáli-
úton kétszáz lakást építtetett, majd (1909) elő-
terjesztésére a közgyűlés kimondta, hogy het-
venöt millió költséggel lakásokat és iskolákat
építtet. Három év alatt Bárczy István hu-
szonöt bérházat, tizenkilenc lakástelepet va-
räzsolt elő hatezer lakással és ötvenöt iskola
megépítésével ötvenkét bérházat adott vissza
eredeti hivatásának, Megépült és 1912 február-
jában megnyílt az Aréna-úti Népszálló (440
fülke) és a Vág-utcai népház.
, Egymást követték: az Allatkert úijáterem-
tése (négymillió korona), az Attila-körút ki-
építése (2.6 millió korona), a Margitsziaetnek
a Közmunkatanács által való megvásárlása
(tizennégy millió korona), közkertté alakítása
és partjainak feltöltése (négymillió korona),
a légszesz-üzem, amely már az első évben ötöd-
félmillió tiszta nyereséget hozott, megváltása
(18 millió korona), az óbudai központi gäzanär
és a lipótvárosi gáztartó énítése (40 millió),
a házikezelésű kőzúzótelep létesítése. a kelen-
földi elektromos áramfejlesztő telep megént-
tése (10 millió). ami tulajdonképpen előhírnöke
volt a két elektromos vállalat menvältäsänak
és egyesítésének. Menkezdték azonkívül a vá-
roslineti új Artézi-tfürdő énítését.
Ennyi alkotás után köszöntött rá Bárczy
Istvánra előbh a közséni választás (1909 no-
vemher), majd a tisztúiítás (1909 decemher).
amelyen csaknem egyhannúlag választották
men újra. 1904 nekifoghatott a kétszázhetven
millió beruházási nrogram megvalósításához.
Hamarosan menindult a Sáros-fürdőnek Gel-
lért-fürdővé való kiépítése, megnyílt (1911
decemher 2), az élelmiszerdráaítás megfékezé-
sére létesített Közséni Flelmiszer-üzem és a
polnármester előállott (1911 június) a közigaz-
gatäsi szervezet reformiának és a tiszti $£70-
mélyzet státvs-rendezésének tervével. Mentär-
tönt (1912 június 1) a szemétfumarozás házi
kezeléshe való vétele, a Tenendáshírű Csérv-
telen megváltása és rendbehozatala (4 millió
korona).
Amikor ennek a Värospoli-
tikai regénves életraiznak ele-
jén — a Fővárosi Hirlap meg-
indulásának napján, 1912 szep-
tember 25 — felhúzzuk a füg-
gönyt, a szereplők itt állnak
előttünk. Kétsértelen, hogy a
szereposztás kitűnő.
A főpolgármesteri ezék ebben a pillanatban
nincs betöltve, Fülepp Kálmán hónapok előtt már
nyugdíjba ment, Bárczy Istvánt pedig majd csak
decemberben bízzák meg a főpolgármesteri teendők
végzésével.
A polgármesteri székben hatodik esztendeje ül
Báczy István. Először 1906 június 19-én, másodszor
1909 december 22-én választották meg. Az alpolgár-
mesterek ebben a pillanatban Rózsavölgyi Gyula és
Vaszilievits János, Vaszilievits rövidesen meghalt,
Rózsavölgyi pedig egy év mulya nyugalomba vo-
nult, a közgyűlés méltó elismerése közepette. Utód-
jaik: Bódy Tivadar és Festetich Géza gróf.
A kommunä-
Ns élet
szerentőil
a Fővárosi
Hir’an meg-
Induläsakor
1912 szeptember 25-én a tanács beosztása a
következő:
Elnöki ügyosztály (tanácsnok-főjegyző): Buzay
Káro"y,
út- és csatornaépítés: Fock Ede,
városépítés: Harrer Ferenc,
katonai és illetőségi: Vosits Károly,
közlekedés: Rényi Dezső,
pénzügy: Festetich Géza gröf,
közoktatás: Déri Ferenc,
közélelmezés: Folkusházy Lajos,
közjótékonyság: Almády Géza,
közegészségügy: Antal Gyula,
közjogi és anyakönyvi: Piperkovits Bátor,
vízvezeték és világítás: Buzáth János,
építkezés: Krátky János,
szociálpolitika: Wildner Ödön,
közgazdaság: Vita Emil,
városgazdaság: Márkus Jenő.
A tanácsnoki karban rövidesen változások esnek,
amennyiben Vosifs Károly nyugalomba vonulásával
Antal Gyula kerül a katonai és illetőségi ügyosztály
élére, míg Buzay Károly, akit tanácsnokká vá-
lasztanak (1912 XII.) a közegészségügyek vezetését
veszi át, míg az elnöki ügyosztály Marher Aladár-
nak, az újonnan megválasztott tanácsnok-főjegyző-
nek kezére kerül. Bódy és Festetich alpolgármes-
terré választása után (1913 X.) a tanács új tagjai
Berczel Jenő (pénzügy) és Csupor József (katonai és
illetőségi ügyosztály) lesznek.
És most rövid seregszemle a legismertebb város-
atyák fölött. Ahogy a közgyűlési terem mozaikjá-
ban föltűnik egyik vagy másik, úgy írjuk ide a
nevüket, Ott Brüll Alfred, a híres sportmecenás,
majd Kotányi Zsigmond, a nagyhatalmú Máv. igaz-
gató, a miniszterviselt Szterényi József, a magyar
njságírórend büszkesége, a tudós Hoitsy Pál, aki
egyszersmind a Kossuth-párt egyik legnagyobb te-
kintélye. Városatya Rózsavölgyi Gyula alpolgármes-
ter is, aki egy év előtt a polgármesteri interreg-
num alatt mindenkit elbűvölt és meghódított sze-
Trénységével, kedvességével, a nagy politikai
probléma körül való tapintatosságával. Itt látjuk
Follért Károly postavezérigazgatót, Sándor Pált, a
magyar kereskedővilág hivatott vezérét, Walder
Gyulát, a pénzvilág egyik legtekintélyesebb tagját
és Krausz Simont, aki éppen most készül Berlinbe
indulni, hogy a Dresdener Bank-tól szerezzen a fő-
város számára kölcsönt. Stettina József szintén a
legelőkelőbb vasutigazgatók közé tartozik, Havas
Rezsőt pedig a Józsefváros küldte be a törvény-
hatósági bizottságba, hogy mielőtt elvesztjük az
Adriát, megmagyarázza Värosatya-tärsainak, hogy
milyen mérhetetlen jelentősége van a tengernek a
magyar élet számára. A legdaliásabb alakok egyike
a főispánosan előkelő Platthy György. Heltai Fe-
rencen, a Gázgyár vezérigazgatóján igazán nem
lätszik, hogy az elnöklő Bárczy István az ő szá-
mára, a jövendő főpolgármester számára melengeti
az elnöki széket. Vázsonyi Vilmost természetesen
nagy udvar veszi körül és a demokrata vezér szel-
lemi sziporkákkal szórja tele a pipäz6t. Nagy te-
kintély Glückstahl Samu is, aki ügyvéd létére eso-
dálatos módon érti a főváros pénzügyeit. Márkus
Miksa a lipótvárosiak között foglal helyet, míg a
Ferencváros Springer Ferenc vezérletével állandóan
nagyszámban vonul föl, köztük Hecht Ernő, Hock
János, az aranyszájú ferencvárosi plebános, meg a
többiek. A kormánypárti javaslatokat, indítványo-
kat rendesen Kollár Lajos terjeszti elő, míg a Te-
rézváros esze, Vázsonyi Vilmos mellett a nyugodt,
higgadt, bölcs, méltóságos Feleky Béla. Típikus je-
lenségek: Szeheny. Antal, a sokat szerepelt Kasics
Péter, a budai katolikusok vezérférfia; Ripka Fe-
rene, a — keresztényszociálisták — képviselője; Ba-
ránszky Gyula, Haypál Benő, a Szilágyi Dezső-téri
református lelkész, az országos hírű, nagy egyhári
szónok. Budai Lend! Adolf, a kiváló természettudós
is, aki később az Állatkert igazeatója lesz, harcias
temperamentumával minden pillanatban kirohanni
készül a Sasok vezére: Polónyi Géza. Az egyházi
férfiak között van Kanter Károly, a belvárosi ple
bános, a Belváros egyik kiválósága, egy elegáns,
ősz úriember, fínom modorral: Eulenberg Salamon.
Magasrangú állami funkcionáriusok voltak, vagy
azok: Némethy Károly v. b. t. t., a magyar köz
igazgatás atyamestere, Tisza Tstván miniszterelnök-
ségi államtitkára, Hennyey Vilmos, a magyar Duna
ügyéért annyit cselekvő: Hoszpotzky Alajos, Grünn
János, aki később a Friedrich-kormány p6nzügymi-
nisztere volt. Hatalmas alakjával feltűnik Márkus
József ny. főpolgármester, valamint a Belváros
egyik előkelősége, Gadr Vilmos. Az Erzsébetváros
büszkesége a Vajda, Eötvös Károly és mellette az
Erzsébetváros legendás hatalmú törzsfőnöke, Ehr-
lich G. Gusztáv. Kis szúrós bajuszával egyik legte-
kintélyesebb demokrata Hoffmann M. Mihály, a fű-
szeresek elnöke, aki pár hónap előtt halt meg. A
művészvilágot többek között Hausmann Alajos, a
nagy építész képviseli, a tudományos világ képvi-
selői közül meg kell még említeni Herczeg Mihály
jogtudóst, a rendíthetetlenül negyvennyolcas Bal-
lagi Aladár kiváló történettudóst, aki nagyon nép-
szerű a FerenevAroshan és Bochkor Károlyt, a ki-
váló jogtanárt. A sajtó képviselői között természe-
tesen legelső Molnár Ferenc, a világhírű író, aki
már akkor is, amikor rövid egy cickluson város-
atyasága révén vállalkozott közéleti szerepre, igen
nagy irodalmi n6vvel vonult be a közgyűlési te-
rembe, Persze nem maradhat ki a sorból, mikor a
sajtó képviselőiről beszélünk, a ma már szép
patriarcha megjelenésű Sümegi Vilmos, aki bizony
huszonöt évvel ezelőtt, a Fővárosi Hirlap első szá-
mának megjelenésekor régesrégen viselte álla alatt
a Kossuth-szakállt és gomblyukában a tulipánt. A
főváros életében oly nagy szerepet játszó Légrádyak
közül ebben az időben ketten is tagjai voltak a
közgyűlésnek: Légrády Imre és Légrády Ottó. De
fővárosi bizottsági tag a Neues Pester Journal f1ő-
szerkesztője, Bródy Lajos is,
Ez volt a levegője és ez
volt a közönsége a Fővá-
Megjelenik rosi Hirtap-nak, amely
a Fővárosi 1912 szeptember 25-én jelent
Hirlap meg először. Különösen érde-
első száma kes, (amire bizony akkor az
első — szám — szerkesztésének
nagy gőzében nem is gondol-
tak) ez a nap egyben a Budapesti Villamos Vasút
negyedszázados jubileumának — napja is — volt.
Huszönöt esztendővel előbb indult ugyanis meg az
első voltaképpeni villamos vasút a Baross-utcán,
akkor még Régi Stáció-utcán. A Fővárosi Hir-
lap huszonötéves jubileuma is egybe esett tehát a
Budapesti Villamos (de nem a BSZzKRT) ötven éves
jubileumának napjával.
Hát bizony a szerkesztőknek, D dw s ó Emilnek, a
főszerkesztőnek és Szilágyi Hugónak, a társ-
szerkesztőnek ezekben a napokban más gondjuk
volt. Huszonöt évvel ezelőtt más volt még ujságot
csinálni, mint ma és a Fővárosi Hirlap első
száma, amelyet mindenki várt, mert mindenkinek
szüksége volt az erőteljes, egészséges és igazságos
hangra, rendkívüli sikert aratott, Pedig a szerkesz-
tök és a szerkesztőség a világ legegyszerűbb módján
cselekedtek. Igazi ujságírói közvetlenséggel egysze-
rűen fejest ugrottak az események közé. Nyilván
abból a törvényből indultak ki, hogy az ujságíró
mem ér rá papirjait kiteregetni, ceruzát faragni és
a radirgumit előkotorni a mellényzsebből, de nem
ér rá még csak — bemutatkozni sem. A Fővá-
rosi Hirlap első számában mincs harangzúgás
arról, hogy ime, itt vagyunk. Minek is, hiszen a
szerkesztő urakat mindenki ismeri a városházán,
ahol mindenki kíváncsian, sőt kissé szorongva várja
a Fővárosi Hirlap első számát, mert tudják,
hogy az új lap harcos organum lesz,
Ebben a föltevésben nem is csalatkoztak, Hiszen
már a lap első oldalán cikket olvasunk a főváros
vénzügyi politikájáról, amely cikk nemes egyszerű-
séggel így kezdődik: ,.Beszéljünk hát egyszer arról
— ami nincs." Tudnillik a pénzügyi politikáról.
e
g
ét
t
--- Page 351 ---
Beszéljünk hát egyszer... Úgy kezdi ez az újság,
mintha már évtizedek óta itt lenne közöttünk. És
valóvan az a szellem, amelyet képvisel, a budapesti
polgár kritikai szelleme, tényleg évtizedek óta él,
csak nem juthat szóhoz, mert nincs területe, ahol
beszélhetne, nincs nyomtatott betű, amely ennek a
hozzáértő kritikai szellemnek életet adna.
És ez a kritikai szellem most, hogy megszólal-
hat, nem tud eleget beszélni és a fiatal, friss F Ő-
városi Hirlap-nak rengeteg a mondanivalója,
Mindenekelőtt elkesergi, hogy Nagy-Budapest, ez a
„szegeny kicsi féreg" azért nem tud megnőni, mert
„Csenevesz légző szervein városházi levegőt szív
magába." Bátor, kemény, de mindenekfölött új ez a
hang, amely azt kiáltja felénk: , Helyes nyomokon
és tulzás nélkül keresni az igazságot; ezt az utat
választja a Fővárosi Hirlap."
Ahogy - végignézünk az első számon, látjuk, hogy
ez a kritikai szellem minden sorban megnyilvánul,
de külön rovatja is van, a Fullánkok, amelyet
majdnem két évtizedig irtunk minden számban. Egy
piliantás a nyomdából frissen kikerült oldalakra és
látjuk, hogy a Fővárosi Hirlap nyilvántartja
az összes aktuális eseményeket, forró problémákat,
Persze csatázik a [fővárosi törvény reviziöjdert,
amelynek érdekében felvonultatja az összes párt-
vezéreket, akik mind nyilatkoznak: Platthy
György, Glücksthal Samu, Vázsonyi Vil-
mos, Márkus Miksa, Heltai Ferenc és Sprin-
ger Fercnc. Azután nagy cikk következik a Köz-
úti , züllött állapotairól", ami természetes is, hiszen
megérett a megváltásra. A tanúcsnokok vonulnak
fel ezután és elmondják, hogy mi minden készül a
fontosabb ügyosztályokban. Van egy cikk, amely-
nek az a címe, hogy Lejáró városatyák. Ez
azt jelenti, hogy a városatyák felének most jár le
a mandátuma, Az ember azt hitte volna, hogy a
kijáró városatyákról lesz szó. De nem. Erről a
Fővárosi Hirlap-nak csak a második
száma emlékezik meg. A cikk kedves címe: Város-
atyák a kijáratok előtt. A cikk konklúziója
zedig röviden, de velősen: „A városházán addig
mem lesz rend és nem lesz becsületes munka, amíg
az összes kijáratokat el nem torlaszolják."
Persze, a legaktuálisabb problémák közé tartozik
az autótaxi körül folyó harc, valamint nem árt
sohasem megpiszkálni a főváros gavallériáját, amely
egy esztendőben 133 ezer koronát emészt föl. Emészt
a szó szoros értelmében, mert a külföldi vendégek
traktáira költik, Problémák a Sáros-fürdő, a vízmérő
óra, a Margitsziget bérbeadása, a sugárút, vagy
például az autóbusz és Feldék, akikről kiszámítja a
Fővárosi Hirlap, hogy 310 ezer koronájába,
rendes békebeli aranykoronájádba vannak már a fő-
városnak.
A Fővárosi Hirlap megindulásának esz-
tendejét nagy közgyűlési csalta fejezte be december
közepén. A józsefvárosiak és még néhány közgyű.
lési tag kivételével végül is elfogadta a közgyűlés
Vázsonyi indítványát, hogy a tervezett adó-
reformok miatt a Lukács-kormányt a főváros pol-
várságának bizalmára érdemtelennek tartja. Nagy
kavarodást okozott ez és Bárczy István, aki ekkor
már a főpolgármesterhelyettesi tisztet is viselte, a
miniszterelnök rendelkezésére bocsátotta állását. A
Fővárosi Hirlap, amely ekkor még éles ellen-
zéke volt Bárczy Istvánnak, nincs nagyon meg-
hátva ettől a gesztusától. Bárczy István — írja
a lap, — levonta a helyzetnek azt a komzekvencid-
t, amely számára egyedül volt lehetséges, amit
ett, nemcsak a kötelessége volt, de eminens
érdeke elsősorban. A krónikás mindössze annyit
jegyez meg, hogy a főváros rendkívüli közgyűlése
után két nappal a főváros pénzügyi bizottságában
Teleszky pénzügyminiszter kijelentette, hogy a
kormány a nehéz viszonyok miatt egyelőre félévig
nem fogja alkalmazni az új adótörvényt.
Kerül-fordul az idő, tegnap
még úgy láttuk, hogy év-
Viharfelhőka | /;zcdekre szóló nyugatom ho-
negyvenéves nol a világon, de az 1913.
évben már ezt a nyugalmat
izgalmak váltják föl. Bonyo-
dalmak, háborus atmoszféra a
Balkánon. Itthon igalmas po-
utcai tüntetések, — parlamenti
litikai feszültség,
botrány. De mindennél fontosabb a gazdasági vál-
ság, amely Budapest eddigi deficitmentes költség-
vetését 4.2 milliós hiányba sodorja. Ez az izgal-
mas légkör csak fokozódik, amikor — junius 10-én
Tisza István gróf lesz a miniszterelnök. A
főváros közgyűlésén Vázsonyi Vilmos bizal-
matlansági indítványt tesz, de közbelép Bárczy
István diplomáciája, amely kimondatja a közgyű.
léssel, hogy ,elítél minden olyan kormányt,
amely megsérti az alkotmányos rendet." Ezzel min-
denki megelégedett és legalább a városházán szent
volt a békesség.
Még a Lukács-kormány ténye azonban, hogy
február elején megoldotta a főpolgármester-válsá-
yot és a közgyűlés Heltai Ferencet választotta
meg föpolgärmesterre, A Fővárosi Hirlap
örömmel üdvözli az új főpolgármestert, aki , több
lcsz, mini primus inter pares, irányítója lesz a ta-
nácsnak és legfőbb ellenőrzője a podeszta tevékeny-
ségének" Heltai megválasztásával megürült a
gázgyári vezérigazgatói szék, ahova Ripka Feren-
cet hívták meg. Az új vezérigazgató első ténye volt
az új gázgyár felavatása, amelyen Weisskirch-
nor bécsi polgármester is részt vett. Heltai Fe-
rene azonban . csak félévig volt főpolgármester,
augusztus — 12-én — bekövetkezett tragikus halála.
A kötelességérzet áldozata lett, cukorbajos . ember
volt, akinek minden izgalom ártott. Pedig izgalom-
kan elég része volt, hiszen exponált politikai egyé-
miség volt, de nagy tiszteletet váltott ki, mert a
főpolgármester ségben nem üres reprezentálást, ha-
mem munkát látott és keresett.
A politika mellett a fürdők ügye izgatja Buda-
pest közvéleményét. Négy esztendős munkával fel-
épült és megnyilt a régi artézi fürdő helyén a
Széchenyi-fürdő, amelynek építése 3.8 millióba ke-
rült, Ezt is sokallják már, de annál nagyobb viha-
rokat váltott ki a közgyűlésen is a Sáros-fürdő épí-
tése, illetve hiteltúllépése. Vihar ide, vihar oda, az
előirányzott 5,650.000 koronához mégis megszavaztak
újabb 4,417.712 koronát.
1913. nyarának szenzációja különben, hogy meg-
indul Budapesten az első autótaxi június 1-én.
Kíméletlenül kemény harc folyt a kérdés körül.
Személyes támadások, panama-vádak egymást érték,
végre a közgyűlés mosta kezét és a tanácsra bízta
a rendszámok kiosztását. A tanács aztán úgy dön-
tött, hogy a Martá-nak és a Benz-nek ad rend-
számot ötszáz benzines kocsíra, százötven villamos-
kocsira pedig a Norddeutsche Automobil
A. G. (Namag) kap engedélyt. Amíg az első na-
pon harmincöt benzines kocsi szaladgált már
Budapesten, addig Bódy alpolgärmesternek sürgő-
sen ki kellet jelentenie, hogy „a NAMAG körül
aggodalomra okot adó komplikációk támadtak." Be-
jelentette, hogy egymilliós vesztesége van, képtelen
kötelezettségének eleget tenni. Ma sincs Budapesten
villamos-autótaxi. — Közben angolok jelentkeznek
autóbusz-koncesszióért, már majdnem minden rend-
ben van, utolsó percben azonban győz a házikezelés
gondolata és a közgyűlés felmondja az omnibusz-
vállalat szerződését. Még egy csöndes, de szinte
vérre menő küzdelem közlekedési kérdésben: a Kos-
suth Lajos-utca—Erzsébet-hídi villamosvonal meg-
építése. Menjen-e villamos a Kossuth Lajos-utcán
át, vagy se. Végül is amellett döntenek, hogy
igenis, járjon a villamos a Kossuth Lajos-utcán.
Ekkor új harc tört ki. A Közúti, vagy a Városi
vonala menjen-e át Budára? , Budapest polgársága
-— frja a Fővárosi Hirlap — nem ismer se
Közúti, se Városi érdeket, hanem egyelőre az a kér-
dés érdekli, megjavul-e a közlekedés, olcsóbb lesz-e,
lesznek-e új vonalak?" Hieronymi kereskedelmi
miniszter a Közúti mellett döntött.
Ez az 1913. esztendő különben jubileumi éve volt
Budapestnek. Az egyesítés negyven éves
fordulóját ünnepelték meg diszközguüles kere-
tében a Vigadóban. Dísz-szónokok voltak Márkus
József, Rupp Zsigmond és Molnár Ferenc, ez-
úttal nem mint író, hanem mint városatya.
Ma még olyan apró pro-
blémák — csiklandozzák a
világhábort, pesti polgár fantáziáját,
Budapest ” | mint a Kossuth Lajos-utcai
häborus villamos, holnap azonban
már räszakad Magyaror-
munkája
szágra és egész Európára a
világháború minden rém-
ségével. Egyelőre a Fővárosi Hirlap még arról
cikkezik, hogy a főváros szállításai körül mi-
lyen botrányos visszaélések történnek. A bajok
főoka az, hogy a f snak nincs önálló köz-
szállítási szabályzata, hanem az állami köz-
szállítási szabályzatok kereteihez van kötve.
Bárczy István nagyvonalú tervezései még
mindig magasabbra és magasabbra emelked-
nek, alkotó vágya csak fokozódik. Bódy alpol-
gármester és Krausz Simon Németországban
nagy kölcsönről tárgyalnak, de Bárczy idehaza
már csináltatja a programot, Utasítja az ügy-
osztályokat, hogy a legsürgősebb közmunká-
kat írják össze. Eszerint negyven millió ko-
rona beruházásra van szükség. Hatmillió is-
kolaépítésre, kilencmillió a Gázgyár folytató
lagos építkezésére, 26 millió a vízmizé
megszüntetésére, — hz illió é
dőre, félmillió a Szechenyi-fürdö szállodájára,
1.3 millió kórházi célokra, Persze minden attól
függ, hogy meglesz-e a nagy kölcsön. És a
nagy kölcsön pár hónappal a világháború ki-
törése előtt tényleg , befutott." 1914 márciusá-
ban befejeződnek a Dresdener Bank 139 mil
liós kölcsönének felvételével (a 4% százalékos
kölcsönt a Fővárosi Hirlap uzsorakölcsönnex
bélyegezte) a főváros kölcsönműveletei. Ebből
ifizették az ötvenmilliós függő kölcsönt, meg-
váltották az omnibuszt és folytatták az épít-
kezést. És még sikerült deficitmentes költség-
vetést is csinálni. amelynek jobb- és baloldala
egyaránt 115.681.087 korona.
Június 10-én még nyugodt békeesemény
történik. A Magyar Villamossági r-t-gal
hosszú per folyik, de az utolsó pillanatban
perenkívüli egyesség létesül, amelynek alapján
a főváros 21 millió koronáért megváltja 2
Magyar Villamossági r.-t. telepét és üzemét, A
közsegesitesi politika nagy diadala ez, de ha
sonlóképpen nagy lelkesedéssel fogadják a
Müszerüzem létesítését, amely a kórházak mü-
szer- és kötszer-ellátásának házikezelésbe véte-
lét jelenti. Nem tudják ekkor még, hogy nagy
viharok és bűnper melegágya lesz ez az új
üzem.
Így folynak a főváros ügyei, amikor jú-
nius 28-án, délntán megérkezik a saraj
tragédia híre. Ferenc Ferdinánd trönörököst
és hitvesét meggyilkolták. A gvilkos golvók
lángbaborították egész Európát. A világháború
szele újabb helpolitikai esöndet teremt. De a
gazdasági élet megtorpan. Teleszky János
pénzügyminiszter kérlelhetetlenül letilt minden
beruházást és a fővárosnak abba kell hagynia
minden munkát, ha pénze, munkása, anyaga és
építőszándéka van is.
A főváros óriási adminisztrációs gépezete
szinte egyik napról a másikra háborús üzemmé
alakul át. Bárczy István polgármesternek ok-
tóber 7-én ezért hálás köszönetét fejezi ki a
közgyűlés. Bárczy-nak talán jólesik az elisme-
rés, de mérhetetlenül fáj neki, ho a háború
és a háborús feladatok gátat vetnek az alkotó
munka folytatásának. Látja, tudja, hogy ösz-
szes ragyogó elkepzelései megienekletiek. A
feladatok óriási sora hárul a fővárosra. Csak
úgy kapásból mutatunk rá a legfontosabbakra,
mint például a mozgósítási rendeletek végre-
hajtására, a polgári lakosság élelmiszer-ellá-
tására. Folkusházy Lajost, a közélelmezési ta-
nácsnokot éveken át súlyos és durva támadá-
sok érik. Férfiasan áll minden szemrehányást.
Öö a nagy pesszimista. És ez a pesszimizmus
győz, Budapest számára szükséges lehetett a
jegyrendszer, de élelmiszere mindig volt. A
főváros sok-sok milliót bocsátott Folkusházy
tanácsnok rendelkezésére, hogy füstölthüst,
zsírt, gabonaneműeket, rizst, burgonyát és
vágómarhát szerezzen be. Egyszóval a leg-
szükségesebb n6p6lelmez6si cikkek a háború
utolsó napjáig kellő mennyiségben álltak ren-
delkezésre. A főváros adminisztrációjának mun
kája azonban folyton szaporodik. Így az ő fel-
adata az élelmiszerjegy-rendszer bevezetése és
lebonyolítása, a társadalmi jótékonyság irá-
nyítása és ellenőrzé Pénzsegélyek osztása,
népkonyhák szaporítása, központi konyha fel-
állítása, óvintézkedések a járványok ellen,
hadikórházak berendezése és fenntartása, isko-
lák átengedése katonai beszállásolások e6ljaira.
Mindezekután pedig még harmincmillió hadi-
köl sönt is jegyzett Budapest székesfőváros
nsége.
,, A , budapesti väroshäzä rt a világ
háború sem tudja halál e megfojtani
a terveket. Még a serajevói tragédia után is
mindjobban belekapcsolódik a {1öväros a ki-
kötőkérdésbe. Július 1-én a közgyűlés ki-
mondta, hogy mindenekelőtt a soroksári Du-
vaág pl partjának kikötővé való kiépítését
1 kségesnek s amennyiben az állam a
N őmedence szélesítését, a —part-terület
feltöltését, valamint a kikötőhöz vezető
utak építését a maga költségén elvégezteti
főváros hajlandó a kikötő fölszereléséhez szük-
séges többi munkát vállalni.
És a serajevói katasztrófa után fejeződik
be egy csúnya, nagy vajudás is. Február 11-én
ezt írja a Fővárosi Hirlap: , Annyi harc, bot-
rány, támadás után mégis csak lesz autobusz
Budapesten, Indul március 1-6n. Ez lesz a leg-
szebb elégtétele Rényi Dezső tanácsnoknak.
De február 18-án meg kell a hírt cáfolni:
sAutóbusz már megint nem lesz. Így áll a
közgyűlés napján, így határozták a nagy-
fejüek.“ És az autobusz július 1-én mégis
megindult.
Csodálatos életerő van
ebben a Budapestben. 1915
november 17-én. a háború
évfordulójának kör-
nyékén arról számol be a
"ővárosi Hirlap, hogy ki-
gyúltak az ivlämpäk a
körúton. Kormányrendelet
tiltotta el takarékossági szempontból az ívlám-
pák fényét és Budapest mégis kiverekedte ma-
gának, hogy az ívlámpák újra égjenek. A fő-
város deficitje már húsz millióra emelkedik,
de az ívlámpák égnek. Csoda-e, hogy ilyen
körülmények között Bárczy István meghódítja
a legszigorúbb kritikust is. Csoda-e, ha a Fő-
városi Hirlap-ban, amely éveken át minden
tényét nagyító üveggel nézte ennek a lelkes
és tettre szomjas polgármesternek, most Aczél
Endre, a ragyogótollú publicista konstatálja,
hogy , Budapest Istvánja még Pista volt, ami-
kor egyetemes közbizalom egy nagy össze-
vis város élére állította polgármesternek.
Kedves ember volt: vidor és bátor. Dédelgetett
Pistája a tömegérzésnek, amely megsejtette
benne a jövendő Budapest István
„1915 őszén, november 17-én tisztújítás kez-
d lőtt a budapesti városházán. A polgármes-
terválasztás nem lehetett kétséges. Az ered-
ményt Bódy Tivadar alpolgármester így jelen-
tette be harsány hangon:
— A polgármesteri állásra Bárczy István
urat (így mondta, hogy urat) választotta meg
a közgyűlés,
Zúgó tapsviharban indult el a küldöttség
Budapest harmadszor megválasztott polgár-
mesteréért. A Fővárosi Hirlap pedig konsta-
tälta: „A kis hivatalban álmodozó Pistából
hatalmas és öntudatos István lett abban a
percben, amikor a közbizalom karján átsétál-
hatott a nagyterembe, ahonnan reformterveit
parancsszóval indította útnak."
Egyébként alpolgármesterek lettek Bódv,
Festetich és Déri Ferenc. úi tanácsnokok:
Bukovszky Viktor és Demjén Géza, akit rövid
egy-két esztendő mulva meleg könnyekkel si-
rattunk meg, mert hivatali szobájában önmaga
oltotta ki nemes életét.
Közben elérkeztünk Bárczy István tízesz-
tendős jubilenmáig. Szeretettel ünnevli min-
denki, nincs ember, aki mást tudna elképzelni,
minthogy még legalább tíz esztendeig lesz nol-
gármester, még akkor is. ha a háború megkö-
tötte kezét és a srapnellek lelohasztották fan-
táziáját. Nem is lehet esvebet csinálni, mint
hogy tovább húzni az igát. A hadiállapot idr
jére a belügyminiszter megtagadta az újal"
Amikor
Pistától
istván
lesz
--- Page 352 ---
16
beruházások engedélyezését, a budapesti väros-
házán azonban olyan szükségletek jelentkeznek,
amelyeknek fedezése a rendes bevételekből
lehetetlenség. A háztartási egyensúlyt azonban
hiztosítani kell, tehát kölcsönre van ikség.
lés 1916 július 12-én 120 millió korona
kötelezvény-kölcsön felvételére adott felhatal-
mazást, amelynek alapján a tanács a Magyar
{ltalänos Hitelbank-tól, a Pesti Magyar Ke-
reskedelmi Bank-tól, a Pesti Hazai Első Taka-
rékpénztár Egyesület-töl és a Magyar Lesz
mitol6 és Pénzváltó Bank-tól 80 millió korona
névértékű hatszázalékos törlesztéses kölcsönt
vett föl, ami effektív hetvenöt millió koronát
eredményezett. BE
Izgalmi anyag azért mégis van a főváros
életében, főként a műszerüzem botránya miatt,
ahol az üzem vezetőjének, Dénes Gy. Aladár-
nak visszaélései derültek ki.
1. Ferenc József halála
és IV. Károly megkoronä-
A Fővárosi zása után a magyar politikai
Hirlap harca életben erőteljes várakozások
a dunai állnak be. 1917. május 22-én
lemond Tisza István gróf
központért miniszterelnök, Utóda Ester-
házy Móric gróf, akinek ka-
hinetjeben Vázsonyi Vilmos, a fővárosi demok-
raták vezére is helyet foglal, Az Esterhäzy-kor-
mány allg harmadfél hónapig bírja lélegzettel, ami-
kor azután a nagymultü politikus, Wekerle
Sándor veszi át a kormányelnökséget.
Az 1917. esztendő különben valami csodálatos
módon észrevéteti Budapesttel azt a nagy horderejű
tényt, hogy Dunája van és a magyar székesfőváros
a Duna folyásának legexponáltabb helyén terül el,
Ebben a magáraeszmélésben nagy része van a
Fővárosi Hirlap-nak is, amely hosszú és ke.
mény harcokat vívott először azért, hogy a magyar
napisajtót tudatára ébressze annak, hogy milyen
mérhetetlen jelentősége volna, ha Budapest a Duna
nemzetközi központjaként szerepelhetne. Másodsor-
ban a Fővárosi Hirlap harcai arra irán:
tak, hogy a magyar illetékes körök vegyék é
figyeljenek föl és akadályozzák meg a külföldi
mesterkedeseket, amelyekkel Budapest természet-
adta jogait akarják megdönteni. Azóta megváltozott
A világ sora, de 1917-ben bizony Weisskirch-
ner bécsi polgármester, aki számtalanszor muta-
tott barátságos arcot Budapest és Bárczy István
felé, még minden erejével azon harcolt, hogy Bu-
dapesttöl elhódítsa a dunai hegemóniát. Budapest
igaz barátjának Bleyer regensburgi polgärmes-
ter bizonyult, aki levélben szólította fel Bárezy
Istvánt a középeurópai hatalmak Duna-konferenciá-
jának megtartására és levélben kifejezte azt a meg-
győződését, hogy a dunai központ csak Budapest
lehet. Ezért írja a Fővárosi Hirlap: , 1916-ban
Budapest is ráeszmélt, hogy törődni kell a Dunával.
1916-ban volt a Duna-konferencia és ebben az eszten-
dőben lett módfelett pregnánssá a budapesti keres-
kedelmi és ipari kikötő megépítése"... , Büszke
örömmel szögezi le a Fővárosi Hirlap, hogy a
mi írótollunk evezte meg először azokat a vizeket,
amelyek a német szakköröktől felénk áramlottak.
Majd megint: „A Duna-kon ferencia kifeje-
zés először a Fővárosi Hirlap-ban látott nap-
világot és Bleyer regensburgi polgármesternek
Bärezy-hoz intézett leveléről is mi emlékeztünk
meg legelőször." Azután nyilatkoznak a Duna-ker-
désről a Fővárosi Hirlapban Mattlek o-
vich Sándor: „Ha a Duna nemzetközi folyó lesz,
meg kell alapítani a nemzetközi székhelyet, amely
€sak Budapest lehet." Dé Ferenc alpolgármester,
aki a kikötö-ügyet is kezelte Vita Emillel együtt:
Nagyon fontos volt a Duna-konfereneia, Buda-
pestre, mint Duna-központra terelte a figyelmet.
Első teendő a kereskedelmi kikötő megvalósítása."
Aztán még egy figyelmeztetés, hogy Budapes:
nek kell a Duna-központnak lennie és minden fegy-
vert meg kell ragadni Weisskirchner bécsi
polgármester gánesvetései ellen, Aztán egy örven-
detes hír a Fővárosi Hirlapban: Weiss-
kirehner meghátrált, a magyarok és bajorok sikere
a Dunán: teljes egészében fenntartják a budapesti
Duna-konferencia határozatait.
Még egy pár jóleső esemény TV. Károly
király — trónralépésének — esztendejéből: az Alb-
recht Hildegard -alapböl a rendelkezésre
álló, 1,242.135 koronával megalakul a Budapesti
Kisipari Hitelintézet, Vita Emil tanács-
nok személyes nagy sikere.
Megalapították a Népjóléti Központot,
célja: a társadalmi és hatósági munka összhangba
hozatala, a népjóléti munka egységes irányítása és
ellenőrzése. Megindult az idegenforgalom országos
szervezése, megalakult az Idegenforgalmi Központ.
Az Általános Villamosságit megváltotta a fővá:
ros. „Mög ilyen egyenes útja, — írja a Fővárosi
Hirlap, — nem volt egy milliós üzletnek és soha
megváltás ilyen hasznos nem volt a fővárosra."
A forradalom esztendejé-
Bárczy nek — elején 1918), . még
föpolgär- senki sem érezte Buda-
Bódy pesten a forradalom elő-
szelét. Mindenki dolgozott,
mindenki 6lni akart, élel-
miszer volt elegendő, ha
sorba is kellett állni érte.
Csak később, ősz felé kezdtek szállíngózni a
hírek, hogy a kaszárnyákban bujtogatnak és
hogy a frontokon meglazult a fegyelem. A bu-
dapesti városházán április 10-én még nagy
lelkesedéssel választják meg Bárczy Istvánt
főpolgármesterré, majd négy nappal
TÖVAÁROS TRIP
Bódy Tivadart polgármesterré. Bódy nem igen
adhatott nagy prógramot a háború negye-
dik ztendejében, de legnagyobb feladataul
a fővárosnak a háborús bajokból való kiveze-
tését jelölte meg. Rendbe kell hozni — mon-
dotta — a főváros háztartását is, amelyet a
világháború károsan befolyásolt. Új adórend-
szert akart teremteni, Budapestet az ország
élelmiszerkereskedelmi központjává óhajtotta
tenni. — Alpolgármesterekké Folkushäzyt és
Harrert választották meg.
Szeptember 26-án még nagy ünnepségek
között nyílt meg a Gellért-fürdő és október
81-én k t a forradalom. A városházán na-
gyobb döttség élén megjelent Szende Pál
és a forradalomhoz való csatlakozásra hívta
fel a tanácsot, ami a kényszer hatása alatt
meg is történt. Erre a Nemzeti Tanács a Ká-
rolyi-palotából a központi városházára tette
át székhelyét. A forradalom huszonnégy óráig
sem udt, november 1-én erőszakkal végre-
hajtották a közúti vasutak egyesítését, két
nap mulva a forradalmi kormány megerösi
tette a Nemzeti Tanács intézkedését és hár-
mas direktóriumot bízott meg, hogy a vas-
utakat a kormány számára vegyék át és azok-
nak egyesítése, átszervezése után adják át a
fővárosnak. Ez november 5-én és 6-án meg is
történt.
November 15-én megindultak
építési munkálatok és ezzel a helyi
ügye a megvalósulás útjára lépett.
A köztársaság kikiáltása után megszüntet-
ték a főváros közgyűlését és megszületett a
néptanács, amelynek húsz törvényes tanács-
tagján kívül huszonnégy a belügyminiszter
által delegált volt. Lassan föltünedeztek min-
denfelé a bizalmiférfiak és a városháza hova-
tovább nagy szakszervezetté alakult át,
Még a forradalom tulajdonképpen ki sem
futotta igazi formáját, amikor 1919 januárjá-
ban Bárc István lemondott a főpolgármes-
teri méltóságról. A néptanáes teljesen szociá-
lista befolyás alá került és nagy terv kkel
foglalkozott. Elhatározták, hogy a főváros
mezöga: ági üzemet rendez be, a földbirtok-
a kikötö-
kikötő
reform útján földet szerez, hogy a főváros
lakosságának élelmezését megkönnyítse. z
akarták képezni az új
olakönyveket akartak
Kimondták,
szervezett
almi-rendszer,
oktató személyzetet át
ideológiára és új isk
nyomatni forradalmi szellemben.
hogy a főváros üzemeiben x
munkások — dolgozhatnak.
kollektív szerződések, üzemi tanácsok, munka-
béremelés, nyolecórai munkaidő fizetéses
uyári szabadság voltak még a követelések.
Közben azonban a háztartási hiány 135
millióra emelkedett. tervezett földbirtok-
és is százmillió koronát emésztett volna
í á százmillió nás tör-
csön fölvételére kért fölhatalma-
A in felvételét azonban megakadá-
yozta a kommün ki . A forradalmi kor-
mányzótanács a fővároshoz Preusz — Mór,
Vincze Sándor és Dienes László népbiztosokat
küldte. Egész sereg tisztviselőt bocsátottak el,
akiket megbízhatatlanoknak tartottak és he-
lyükre munkásokat ültettek. A kinevezett nép-
biztosok mandátuma április 17-én megszűnt.
A főváros ügyeinek közvetlen intézését a
munkäs- és katona-tanács elnöksége vi x
amely Agoston Péterből, Barna Jenőből, Bier-
mann Istvánból és Bogár Ignácból állott. Ez a
direktórium szánalmas függvénye volt az or-
szágos hatalmat bitorló nepbiztosoknak, Egy-
szerű v ehajtó szervei lettek az úgynevezett
kormányz
7 köl
t. A köle:
A Fővárosi Hirlap 1919
március 19-én még meg:
lent, riportot írt a kéts:
milliós kölcsönről és egyéb
aktuális problémákról. A
kommün után a magyar
sajtóban a Fővárosi Hirlap
jelent meg először augusz-
tus 6-án és hatalmas cikksorozatban jellemezte a
kommün urait és faximilében közölt okmá-
nyokkal mutatta be a bolsevisták városházi
garázdálkodását. Bódy polgármester és a ta-
nács ekkor már átvették a város ügyeinek
intézését és a polgármester örömmel jelen-
tette ki a Fővárosi Hirlap-ban, hogy a rend
és normális munka helyreállott. Üres kasszá-
kat és
üres raktárakat találtak. Nem volt se
e élelmiszer, se a betegek ápolásához
87 ges gyógyszer. „Mikor elkergettek ben-
nünket — mondta a polgármester — a pénz-
árban nyolevan millió korona volt, mikor
visszajöttünk, semmit sem találtunk, sőt a
négy hónapra terjedő rémuralom alatt még
havi tizenkét millió korona támogatást is
adott az állampénztár a főváros számára. Ez
nógy hónap alatt negyvennyolc millió koronát
tesz ki, úgyhogy százhuszonnyolc millió koro-
nára rúg az az összeg, amit a kommunisták
a fővárosnál elköltöttek."
A Fővárosi Hirlap szenzációs cikksoroza-
tot közölt a városházi szegénylegényekről, a
vörös karnevál emlékeiről, a lerongyolódott
Budapestről és arról, hogy hogyan osztották
föl a kommunisták Budapestet. Az öt város-
házi , polgármester" közül a legszörnyűbb em-
léket Biermann István hagyta, aki elcsapott
bankfiúból lett városházi véreb és aki legjob-
ban gyűlölte a ,burzsujt".
S s mm s s s — —
Budapest, 1937 december 22.
A proletárdiktatúra le-
verése után a rend helyre-
Ellenfor
dalmi viha- állítása, "a főváros — nag.
rok, Sipőcz adminisztrációs gépéne.
Jenő polgár. megindítása nehéz küzde-
polg lembe — került. Hónapokig
mester stagnált minden, míg végre
1920 január végén; a nem-
választások megejtése és witez
zetgyülesi
nagybányai Horthy Miklósnak kormäny-
zóvá való választása után
alkotmányos élet. Március 16-án Bódy
polgärmester, a tanács tagjai és fötisztvi-
selői átadták a kormányzónak a [főváros
hódoló feliratát. Március 24-én a kormányzó
Sip őcz Jenő tiszti ügyészt a [főváros
kormánybiztosává és jfőpolgármesterévé ne-
vezt e ki, Május 17-én volt az első tanács-
ülés, amelyen Sipőcz kormánybiztos a jog-
folytonosság helyreállításáról, a keresztény és
nemzeti eszme biztosításáról, valamint a nor-
mális gazdasági élet helyreállításáról beszélt.
Július elején megejtették a községi választá-
sokat széles választójog alapján. A keresztény
pártok 167, a liberális pártok 73 mandátumot
kaptak, de a választóknak csak fele szavazott
le. A bemutatkozás a július 28-iki alakuló
ülésen történt. Sipőcz kormánybiztos ter-
jedelmes, de részletekbe nem hajló program-
mot adott. Beszédének végén ezeket mondta:
Mindezt a nagy munkát csak hivatása
magaslatán álló, magas szellemi és erkölcsi
mívójú tisztviselői és alkalmazotti karral lehet
megvalósítani. Minden destruktív elemet ki |
kell küszöbölni, de viszont arra is vigyázni
kell, hogy a közigazgatás zavartalan menete
ne szenvedjen, nagy figyelemmel kell ezt a
kérdést elintézni, nem felületesen, hanem vizs-
gálgatva a szívnek minden redőzetét.
Sipöcz Jenőt alig öthónapos kormány-
biztosi működése után szeptember 1-én a tör-
vényhatósági bizottsag polgármesterré
választotta. Az első npolgármesterválasztásnál
227 szavazatot adtak le, Sinöcz Jenő mellett
170-et, ellene 57-et. ‚A székfoglaló beszéd nem
volt könnyelmű az igéretekben,. hiszen elég
gondja volt a polgármesternek ebben a nehéz
helyzetben. Amit igért, nem volt több, csak a
főváros súlyos. megzavart háztartásának rend
behozatala, Miután kifejezést adott a tisztvi-
selői kar iránt érzett tiszteletének és szereteté-
nek, kifejtette, hogy a destrukció szellemének
távoltartására minden eszközt felhasznál, mert
„a destrukció szemben fogja találmi magát a
keresztény nemzeti eszme lángpallósú angya-
lával."
A nolgármesterválasztáson az uralomra ju-
tott Wolff-nárt Bódy Tivadart. a nagyér.
demű nolgármestert kibuktatta és kibukott
Déri Ferenc alpolgármester is. Alpolgärmes-
terek lettek Folkusházy Lajos, Rényi
Dezső és Buzáth János. A tanácsnokok kö-
zül a keresztény nárt Sztankovics Szilár-
dot. Marher Aladárt. Kemény Gézát és
Vita Emilt ejtette el. Helyettük új tanácsno
kok lettek: Sántha Dénes, Szaszovszku
József, Vajna Ede, Lobma y er Jenő, Till
Antal, Purébl Győző főjegyzők és Zilahi
K iss Jenő tanácsjegyző.
A korszak, amely ezután következett, túlsá-
gosan viharos volt. Gyűlölködés és botrányok
egymást követték. a liberális pártokat a bi-
zottságokból kirekesztették, aminek az lett a
következménye, hogy ezek lemondtak a man-
dátumnkról. Sipőcz Jenő polgármester az
első órától kezdve érezte, hogy egész Budapest
polgármesterének kell lennie, a föltornyosult
ellenforradalmi erőkkel azonban egyelőre nem
tudott megbírkózni. Kiegyenlítő szerepe csak
később tudott érvényesülni, egyelőre tehát a
politikai béke megvalósítása nélkül törekedett
a főváros ügyeinek rendbehozatalára. Beruhá
zásokra, nagyszabású akciókra nem volt pénz.
Mégis érdeme a polgármesternek a villamos-
vasutak megváltása és a külföldi kölcsön
rendezése. Szociális célokra azonban akkor is
áldozott a polgármester. Habár erőszakosan, +
de ezekben a nehéz időkben 1.8 milliós fölös.
legel rendelkező költségvetést állított össze.
A közkonyhák már működnek, összesen 114 és
egyelőre 64200 gyermeknek adnak ebédet.
A munkanélkilüség nagy. Építkezésre azonban
nincs pénz, tatarozással. — emeletráépítéssel
adak kenyeret, amennyit lehet. 7920-ban csak
félmillió korona jut erre a célra, ez az összeg
azonban a következő hat év alatt tízmillióig
emelkedik. Eavébként ebben az évben szüntet-
ték meg a gáz- és elektromos adót és kezdték
meg a köztisztasáni beruházásokat, autókra
szerelt locsolókat, hótalicskákat vásárolnak és
modernizálják a szeméttelepet.
Az étkeztetési akció azután a következő
évben (1921) kiterjed már a felnőttekre is.
Ötven konyha hatszázezer adag ételt ad a fel-
nötteknek, míg a gyermekeknek — kétmillió-
háromszázezer adag jut.
Ebben az évben indul meg (szeptember 24)
az autóbusz-forgalom, tizenhat régi típusú —
valljuk be rozoga kocsival, amelyeket
Bécsben mustráltak ki.
Legfontosabb teljesítményei azonban a
jővárosnak ebben az évben egészségügyi téren
történtek. Létrehozták a Községi Gyógyszer- !
üzemet fe. Fer dpi Par iskolaorvosi intéz-
mény pjait, amely zmény az egész vi-
lágon egyedülálló. Az amerikai vöröskeresz
njándékából hat iskolaépületben szereltek föl
megkezdődött az
|
SEE
--- Page 353 ---
Budapest, 1937 december 22,
17
fogorvosi rendelő intézetet és hét iskolaorvost
alkalmaztak.
A levegő azonban tele van panasszal.
Ezeknek a panaszoknak bőségesen ad hangot
a Fővárosi Hirlap. Bár megszüntetik a
telekértékadót és bár megkezdődik (1923) a
sertésközvágóhíd fejlesztése és a hűtőház
építése, a Fővárosi Hirlap mégis azt
követeli, hogy ,ne muljon el tavasz építkezés
nélkül", A nyomorúságos lakásviszonyok kö-
vetelik ezt. Konstatálni lehet ugyan, hogy
megmozdult az ingatlanpiac", sajnos azonban
bérházepítés nem lesz ebben az évben sem,
csak villákat és raktárakat építenek. Hír van
arról, hogy egyszakaszos törvény készül, amely-
nek értelmében a főváros minden üres telket
kisajátíthat szükséglakások céljaira. Ebből
a hírből azonban törvény sohasem lett. Köz-
ben azonban csupa harcot kell — hirdetnünk.
Harcot a vízhiány ellen, a tüzifadrágaság
ellen, a tejellátás javítása érdekében és har-
cot a demokratikus választójogért. Sürgeti a
Fővárosi Hirlap a Váci-uti gyárak ki-
telepítését és hangoztatja, hogy a modern
technika — követelményeinek megfelelően az
összes közösüzemeket át kell alakítani.
Ezzel szemben tényleg megtörténik a
BSZzKRT megalakítása, A megváltási egyez-
ség az, hogy a főváros tőkebefektetés nélkül
járadék-fizetést eszközöl, amelyet a BSzKRT
a maga jövedelmeiből fizet. "
Sok viszontagság után, 1923-ban ismét
rákerül a sor a kikötő kérdésére. A főváros
az utóbbi években már nem tehetett egyebet,
minthogy a helyi kikötő megépítését foly
tatta és erre a célra előbb mnégymilliót, két
évvel ezelőtt pedig tízmillió koronát szavazott
meg. A főváros vezetősége most aggodalom-
mal látja, hogy a kormány egy francia pénz-
esoporttal tárgyalásokat indított. A kikötő-
építési részvénytársaság meg is alakult és
igen kedvező feltételeket kapott. A főváros, —
bár súlyos áldozatokat hozott, — a kikötő kér-
désében vereséget szenvedett.
Az esztendő ünnepség-
gel végződött: Budapest
székesfőváros — békétlen
hangulatban. de méltóságos
nyugalommal ünnepelte
meg a három város egye-
sítésének ötven éves jubi-
leumát. (1923. mov. 17.)
Csernoch János biboros hercegprimás ünnepi
misét mondott a belvárosi templomban, majd a
díszközgyűlésen Horthy Miklós kormányzón
kívül megjelent József királyi herceg és a
hercegasszonyok, Nagy Emil. Rakovszky Iván,
Klebelsberg Kunó gróf miniszterek, Scitovszky
Béla, a nemzetgyűlés elnöke, Scioppa Lőrinc
pápai nuncius, Csernoch János biboros herceg-
prímás és még számos előkelőség. Csak Sipöcz
Jenő polgármester nem volt jélen. aki betegen
feküdt.
— A főváros népe — mondotta megnyitó
beszédében Folkusházy Lajos alpolgármester, —
a keresztény nemzeti szellemben újjászületve,
egynek érzi magát az ország népével, forrón
szereti hazáját és híven ápolja a mult szent
hagyományait.
Berzeviczy Albert, a Magyar Tudományos
Akadémia nevében mondott emelkedett hangú,
szép emlékbeszédet. Így fejezte be szavait:
— Dolgoznunk, építenünk. alkotnunk kell fá-
radhatatlanul, nem Jankasztó kétellyel, nem
kislelkü csüggedéssel és nem is emésztő gyűlö-
lettel. Dolgoznunk és alkotnunk kell szikla-
szilárd, Istenbe vetett hittel, bátor. messze-
ségbe szárnyaló reménnyel és egész nemzetet
átfogó, nagylelkű szeretettel.
Az ünnepség végén még Csilléry András
mondott beszédet.
: Horthy Miklós kormányzó üd ő táviratot
intézett ebből az alkalomból a fővároshoz: , Hő
óhajom, hogy az egész országgal harmóniában
minden magyar szív szeretetétől övezve halad-
jon Budapest keresztény erkölcsi alapon egy
szebb jövő felé." m
Az ötven-
éves
Budapest
A — városházi — politikában
erőteljesebb változást csak az
1924. esztendő hozott. Bethlen
István kormánya, úgy látszik,
elhatározta, hogy a fővárost
nem engedi át kényre-kedvre
a Wolff-Ppärtnak. Ennek az el-
határozásnak első látható jele
volt, hogy augusztus végén a kormányzó Ripka
Ferencet nevezte ki a főváros kormánybiztosává.
Nagy meglepetés volt ez a kinevezés, mert Ripka
Ferencet mindenki igen nagyrabecsülte férfias jel-
leméért, puritán egyéniségéért, a budai polgári tár-
sadalomban kivételes helyet foglalt el, de mindenki
úgy érezte, hogy áldozatot hozott, amikor arra vál-
lalkozott, hogy Bethlen István politikájának tö-
megeket hódít a magyar fővárosban, Kiváló taktiká-
val, bölcsességgel és diplomáciai rátermettséggel irá-
nyította ezt a politikai munkát, amely meghozta
azt az eredményt, hogy a főváros közgyűlési termé-
ben a kormánynak igen jelentékeny, számottevő
pártja foglalt helyet. Ripka Ferenc ugyanazt a
jelszót irta fel zászlajára, amelyet a Fővárosi
Hirlap mindig hirdetett: „a városháza nem po-
Jitizál, a városháza dolgozik." Nem titkolta azt a
véleményt, hogy a pártharcok során felburjánzott
gyülölködés sokat ártott a fővárosnak, És ezt Bu-
dapest polgárságának igen széles rétegei értették
meg és csatlakoztak ax Egységes Közséri
Ripka Ferenc:
A városháza
nem politizál,
a városháza
dolgozik
Polgári Párt zászlajához. Ő maga nem ad
politikai programot, hanem hadat üzen a drágaság.
nak, munkanélküliségnek és a tuberkulózisnak.
A kormánybiztos órákig sem — késett, azonnal
nekifogott programja megvalósításának. Elsösor-
ban a drágaság ellen indított harcot és itt komoly
sikereket is ért el, amit a piaci árakban egy év
alatt beállott, számokkal illusztrálható — különbség
igazol a legjobban. Már a legelső hónapban ame.
rikai fagyasztott hussal ostromolta meg a bécsi-
nél ötven százalékkal magasabb húsárakat, a bur-
Konya árát felénél is alacsonyabbra verte le, csi-
nált hatósági alma- és tojás-akciót. A munkanél-
külieknek tatarozási hitellel biztosított munkát.
Egyéves kormänybiztossäga alatt minden igye-
kezetével és befolyásával a tisztviselők érdekeiért
harcolt. Egyhónapos működése után — kijelentette:
maz aranyparitäsos fizetés már a zsebében van min-
den városi alkalmazottnak," Ugyanakkor gazdag
tevékenységet fejtett ki a főváros pénzügyeinek
rendbehozatala körül, Nyíltan föltárta a főváros
súlyos helyzetét és a reális költségvetés megcsiná-
lásában személyesen működött közre. Harcot vívott
a főváros külföldi hitelezőivel, akik eljöttek körül-
nézni Budapestre, hogyan lehetne ebből a város-
ból minél több hasznot kiszorítani. Kormänybiz-
tosi működésének egyik legfőbb ténye volt, hogy a
kormánynál keresztülvitte az üzemeket ellen-
őrző bizottság kiküldését. Ez a bizottság
hónapokig tartó munkával átvizsgálta az üzemek
teljes gazdálkodását, kritikát mondott — minden
egyes üzemről és jótanácsokkal is szolgált az üze-
mek jövőjére vonatkozólag.
Apróbb kísérő jelenségek: megindul a tejakció,
a csecsemők tíz százaléka kap ingyen-tejet, nagy-
szabású temetőrendezés, a X. kerületben új rava-
talozó, stb., a bortermelési adó törlése és a — költ-
ségvetésben rekord-fölösleg, 23 millió pengő.
A következő évben első
harcát is
nagy — választási
Megkez- megvivta ARipka Ferenc.
dödnek A harci lobogón gyülölet-
a fővárosi mentes DE és Haren
munkát hirdetett. ér-
építkezések dések kilencven százaléka
— mondotta — gazdasági
kérdés, a törvényhatóság munkájának tenge-
lyébe tehát ezeket a munkákat kell beállítani.
A Fővárosi Hirlap ezt így fejezte ki: , A vá-
rosi pártoknak össze kell fogni, hogy Buda-
pest régi fényét visszavarázsolják." És aki
békét hirdetett ebben az időszakban, az nem
dolgozott hiába. Mindenki beleúnt a harcba,
a gyűlölködésbe és olyan atmoszféra keletke-
zett Budapesten, hogy a legkülönbözőbb vi-
lágnézetek harcából is munkaképes közgyűlés
került ki.
A kormányzó hármas jelölése alapján a
vűlés 1925 július 11-én főpolgármesterré
ztotta Ripka Ferencet, aki bemutatkozó
beszédében hangoztatta:
— Támogassuk egymást, nem egymásért,
hanem Budapestert. Ránk van bizva most a
sorsa, tőlünk kérik számon, hogy mit tettünk
vele. Kenyeret és békességet kell szereznünk,
ebben segítsük egymást.
„Es valóban, Ripka Ferenc egészséges szo-
ciálpolitikával átitatott gazdasági politikát
csinált a főpolgármesteri székben. Ebbe a gaz-
daságpolitikai tevékenységébe kapcsolódik "bele
az a korszakalkotó munkája, amellyel Buda-
pest székesfővárros idegenforgalmának fejlö-
dését egyenes vonalba segítette. Talán a leg-
nagyob alkotása ezen a téren a Szent István-
Hét, amelyet első ízben 1926-ban rendeztek meg.
Mint főpolgármester vezette a budai dalárdát
Londonba, ahol a budai dalosok nagyszerűen
szerepeltek, Ripka Ferenc pedig meglátogatta
a magy ság nagy barátjít, Rothermere lor-
dot.
, Ezeknek az időknek az alkotása, hogy pol-
gári konyhákat szereltek föl, csecsemő-kelen-
gyét adtak ingyen, amelyet az anyák ezrei
vettek igénybe és megkezdődött = >genyek-
nek, a népjóléti miniszterium elosztása révén
szénnel, koksszal, fával való ellátása. 1924-ben
és 25-ben megépült az Uj Szent János-kórház
három (730 ágy) tüdőbeteg-pavillonja, a követ-
kező években pedig a köztisztasági hivatal
számára nagyszámú új locsoló-autót, seprő-
gépet, locsoló-gépkocsit és hóekét szereztek be.
A sok jószándékú segítés mellett azonban
tele van a város gazdasági élete panasszal, A
Fővárosi Hirlap akciói egymást követik. Igy
talán legelsősorban a tranzitókereskedelem ér-
dekében, amelyről konstatálja a lap, hogy a
forgalom az utóbbi időben majdnem teljesen
Bécsbe terelődik. „A tranzitóforgalmat lebo-
nyolító kereskedők száma, — írja a Fővárosi
Hirlap, — egyre kevesebb lesz. Ez egyrészt
azokra az intézkedésekre vezethető — vissza,
amelyek a tranzitö-kereskedelmet gátolják,
másrészt a tranzitóforgalom emelésére hivatott
intézmények hiányára."
Flsőrendű hivatásunk ebben az időben:
harcolni az árdrágítás ellen. Hiszen a malmok
tőzsdespekulációkkal verik föl a gabonakész-
leteik árát. A bőrkartel a mészárosokkal csa-
tázik: „mindenki a fogyasztók bőréből akar
szíjat hasítani." Aztán a harc az uzsorajár-
vány ellen. , Budapest utcáin és nyilvános he-
lyiségeiben a legszemérmetlenebbül űzi az
uzsora a maga kerítő játékait." Lehetővé kell
tenni, hogy az iparos és kereskedő olcsó hitel-
hez jusson. Beletartozik a drágaság elleni
harcba, hogy a Fővárosi Hirlap szeretné látni
a főváros három nagy üzemének gazdaságos-
sabbá tételét, aminek révén az egységárak le
szállítása is lehetővé válna. Es bebizonyítja a
lap, hogy a gazdaságossabbá tétel révén évi
tízmillió aranykoronát lehetne megtakarítani.
Követeli a lap a vendéglői árak leszällitäsät,
a tandíjak merséklését, az olcsóbb tanszereket
és írtó hadjáratot indít a zúgzálogházak és
azoknak nagy kamata ellen.
Ebben az izgatott és szegény levegőben fez
őrök és kalandorok kacsintgatnak Budapest
felé. A FKovarosi Hirlap idejeben veszi észre,
hogy az idegenforgalom emelését célzó tevé
kenységünket ki akarják használni. Hazard
játékos lebujok keletkezéséről beszélnek, ame
lyek „nem csábítják, de elriasztják az ide
gent." De a játékbank a fürdőkre is kiveti a
hálóját. A Fővárosi Hirlap őrt all: nem szabad
Zudapest fürdőit elidegeníteni
Végeredményben pedig száz szónak is egy
a végi Budapest népe — írja a Fővárosi Hir-
lap — vszorongva lesi az építkezés megindu
lását." És követeli a lap, hogy az építő-
program végrehajtására elő kell teremteni a
pénzügyi fedezetet. Nem hiábavaló a fölemelt
szó, mert 1925-ben megkezdődnek a főváros
:pítkezései. Maradandó tevékenység ez, mert
új városi bérhazak épülnek a Lenke-uton, a
Bécsi-uton, a Hunor- és Veder-utca sarkán, a
Kárpát-utcában, a Váci-út és Mura-utca sar-
kán, a Váci-uton, a Faludi-utca és Váci-út sar-
kán, a Madarász-utcában, a Gyarmat-utcában,
a Rozgonyi-utcában, a gróf Haller-utcában, a
Dandár-utcában, az Üllői-úton. a Kolozsvári-
úton, a Csend-utca és Budaőrsi-út sarkán, a
Maglódi-úton és a Vezér-utcában. ,
Az első építési turnus befejezése után foly-
tatólagosan épített a főváros ilyen kislakásos
bérházakat a $Simor-utcában, a Mester-utcá-
ban, a Németvölgyi-uton, a Róna- és Ujvidék
utca sarkán és a Kisfaludy-utcában. Az első
bérházak kölcsönök felvétele nélkül épültek,
majd azután jöttek az úgynevezett banképítke-
zések, de a főváros az építkezések befejezése
ntán, már 1928. befejezése után visszafizette a
hitelezett zegeket. A kislakásos bérházépí-
tési akció összesen 5774 lakást termelt.
Ilyen körülmények között
természetes, hogy a községi
politikában is csöndnek kel-
lett elkövetkeznie, Az 1926.
évi költségvetési vita, amely
július elején fejeződött be,
nagy eredményeket — hozott
ezen a téren. Wolff Károly
szerezte meg az ünnepélyes pillanatot, amikor
kijelentette, hogy elérkezett a belső
kiengesztelődés órája. A költségve-
tési vita során történt ez, a válasz pedig az
volt, hogy a vita hetedik napjának hajnali
óráiban az egyik demokrata városatya kijelen-
tette. hogy: egy a mi Budapestünk.
Mindenki megtapsolta ezt a szép akkordot,
amellyel a közgyűlési vita be is fejeződött. A
lappangó lángok mégis föllobbantak egyszer
a következő közgyűlési napon. De az ülés vé-
gén már Ripka főpolgármester boldogan kö-
szönhette meg az eredményes munkát:
— A költségvetés letárgyalása, — mondotta,
— a főváros háztartását konszolidálta. A stá-
tusrendezés a tisztviselők helyzetét javította
meg. A. külföldi kölcsön rendezése fontos határ-
követ jelent gazdasági életünkben. A függő
kölcsön biztosítása nemcsak anyagi, hanem
erkölcsi eredmény is, Budapestnek erkölcsi ér-
tékei is vannak és ezeknek — megérzéséért és
fejlesztéséért a törvényhatósági bizottságot
illeti az elismerés.
A főpolgármester szavait illusztráljuk, ha
elmondjuk, hogy az eddig a népjóléti minisz-
tertől kapott adományokat most a főváros adja
már. A főváros önállóan ruházza föl a szegény
iskolásgyerekeket, évenkint öt- tízezret. Be-
vezették a szellemi és fizikai munkanélküliek
segítését, a munkások karácsonyi segélyét, a
szellemi szükségmunkát. Diákszállók létesül-
nek és megteremtik a háztartási továbbképző
iskolát és a kertészképző iskolát. Az 1922-ben
kezdett iskolaorvosi intézmény négy esztendő
mulva ezt a fejlődést mutatja: előbb negyven-
hét iskolaorvos működik, majd az iskolaorvosi
intézményt kiterjesztik az óvódákra is és így
az iskolaorvosok száma hatvanhétre emelkedik.
akik mellett tizenhét szakorvos is dolgozik.
Ezek az orvosok 285 közoktatási intézetben
84.000 gyermek egészségére vigyáznak. |
1926-ban megszűnik az elektromos áramra
kivetett pótdíj és a főváros mérsékli a szálloda-
adót. Ebben az évben ér véget a temetkezés
községesítéséért folyó harc, amely a kommün
alatt kezdődött, a kommün után folytatódott
és azzal ért véget, hogy a Községi Temet-
kezési Intézet kizárólagos Jogot kapot!
a főváros területére, amit azzal álál meg,
hogy ötven százalékkal olcsóbban végzi mun-
zz
1. | Árusítja :
, 2 [AK prósy ámos
Wolf Károly:
Elérkezett
a belső
--- Page 354 ---
18
Budapest, 1937 december 22,
káját, mint végezték a áncégek. Budapest
közlekedésének nagy eseménye pedig, hogy a
közgyűlés 4.8 millió pengőt szavazott meg má-
jusban ötvennyole modern autóbusz heszer-
zésére.
Őszre azután megjött a fővá:
ros évtizedek óta legnagyobb
szenzációja, az, hogy a polgär-
mesteri székért Bárczy Ist-
ván, Ripka Ferencés Sipöcz
Jenő szálltak harcba. A válasz-
tásból győztesen Sipőcz Jenő
került ki. Hogy Bárczyval és Ripkával meg
tudott küzdeni, ott már nemcsak a politikai meg"
győződés, de a gyakorlati érdemek is súlyosan estek
latba, Ekkor már az egész város megismerte Si-
pőcz Jenő puritán, lelkes, igazságos, emelkedett
szellemű egyéniségét. Ez a választás tele volt a po
litikai harc izgalmaival. 1926 szeptember 30-án a
Váczi-utcai újvárosháza kívül-belül ünnepi díszbe
öltözött. Bárczy István, a boldog béke, a fejlődő
és építő Budapest nagy polgármestere, Sipőcz
Jenő, a forradalmak után való új. ületés korsza-
kának polgármestere és Ripka Ferenc, a társa-
dalmi béke őszinte hirdetője és megvalósítója, a
népszerű főpolgármester álltak szemben egymással.
A választáson a 280 választott és kinevezett bizott-
sági tag közül mindössze négyen hiányoztak. A
tisztviselőkkel együtt leadtak 304 érvényes szavazat
tot, ebből Ripka Ferencre 56, Sipőcz Jenőre 124
és Bárczy Istvánra ugyancsak 124 szavazat ju-
tott. Minthogy a törvényben előírt abszolút több-
séget senki sem érte el, Sipőcz és B árczy kö-
zött pótválasztást kellett elrendelni.
Ez a pótválasztás, amelyet természetesen foko-
zottan izgalmas kortézia előzött meg, 1926 október
1-én zajlott le. Ezúttal a leadott 302 szavazatból 156
esett Sipöcz Jenőre, 133 Bárczy Istvánra, egy
pedig érvénytelen volt, tehát Sipőcz Jenő 31 szó-
többséggel újból Budapest polgármestere lett,
A tisztújítás további során nem esett komolyabb
változás a városvezetés vezető-karában, alpolgár-
mester maradt Folkusházy Lajos és Buzáth
János, megválasztották a régi tanácsot is, csak a
műszaki tanácsnokok: Solti Lajos és Kabdebó
Gyula lettek újak. (Fájdalmas katasztrófa, hogy a
harminc éve szolgáló nagyszerű Kabdebó Gyula
a választás után pár órával szívszélhüdésben meg-
- wor.
nagy intézmény élére két kiváló férfiú, az egyik
Illyefalvy I. Lajos, aki a Fővárosi Sta-
tisztikai Hivatal igazgatója, a másik az
azóta elhunyt Rózsa Károly, aki a Gázgyár
vezérigazgatója lett.
Semmit sem vártak természetesen olyan érdek-
lödessel, mint az újonnan megválasztott Sipőcz
Jenő programbeszédét. Nemcsak a politika játszott
itt közre, hanem az is, hogy ekkor már a levegőben
volt a fővárosi törvény reviziójának
kérdése. Sipőcz Jenő megválasztásának órájában
erőteljesen leszögezte magát Budapest autonómiájá-
nak védelme mellett. , Ünnepélyesen ígérem, — mon-
dotta — hogy nagy elődeim példájához híven, buzgó
lelkiismeretességgel fogok az önkormányzat tisz!a-
ságán őrködni,"
Másik nagyjelentőségű kijelentése ez volt:
— A tanács és a polgármester a pártoktól füg-
getlenek, csak a törvényhatóság egyetemének van
nak — alávetve. Kijelentem, hogy egyetlen
országos, vagy várospolitikai párt
nak tagja nem vagyok, az elmult hat
esztendő alatt nem voltam és hivata
loskoddsom ideje alatt nem is leszek
Bárczy,
Ripka,
Sipőcz harca,
Sipöcz
gyöze'me
és így minden pärtkötelektöl függetlenül, teljesen
elfogulatlanul
főváros
akarom — kötelességemet teljesíteni a
egész lakosságának érdekében.
Ebben az emelkedett hangu-
latban, a politikai harcoknak a
polgármester személyében való
teljes kiegyenlítődése után csak
nagy és komoly munka kezdőd-
hetett a budapesti városházán.
tárért Ehhez a komoly munkához pe-
dig pénz kellett. 1927 márciusában a tizenkettes bí-
gottság elfogadta a - polgármester nagy beruházó
programját és hozzájárult, hogy ennek kivitelére
17,400.000 dollár, a megvett telkek kifizetésére 800.000
dollárt vegyenek föl; május 23-án pedig egyhangú-
lag elfogadta a Bankers Trust hatszázalékos kölcsö-
nót azzal, hogy a húszmillió dollárt beruházásokra
fordítják.
Közben megnyílik a — Szóchenyi-strandfürdő,
amely 6900 négyzetméternyi vizet és 2800 négyzet-
méternyi homokot kínál az üdülni vágyó közönség-
nek. A Széchenyi-fürdő építésénél azonban hatalmas
Húszmillió
dollár beru-
hiteltúllépés merül föl, Ebben az ügyben Scitovszky '
Béla, az új belügyminiszter sürgős vizsgálatot ren-
delt el, amelynek befejezéseképpen Sipöcz polgár-
mester jelentette, hogy a hiteltúllépésekért az épí-
tési ügyosztály a felelős, amelynek négy tagja ellen
megindították a fegyelmit megelőző vizsgálatot.
Általában mind erősebben kezd a figyelem az
üzemekre terelődni és az úgynevezett üzemvizsgáló
bizottság máris eredményes és komoly munkát vég-
zett. Ennek a munkának következéseképpen a fő-
város közgyűlése a bizottság javaslatára megszün-
tetendőnek mondotta ki az épületek műszaki beren-
dezését javító üzemet, a faárugyárat, a konyhakerti
gazdaságot, a ruha- és cipőüzemet, a szállítási väl-
lalatot és elhatározta, hogy a szappanüzem beolvad
az állategészségügyi telepbe. Valamennyi úgynevezett
„häborüs“ üzem. A nagyüzemeken kívül érintetle-
nül hagyták a Temetkezési Intézetet és az Élelmi-
szerüzemet.
Az esztendő eredményei még, hogy megépülnek
a népfürdők, az új vízgázgyár, a Fővárosi Könyvtár
céljaira megvették a Wenokheim-palotát 700.000 pen-
gőért és a közgyűlés elhatározta, hogy százötven
lovaskocsi helyett harminc Dportalanitö, szemét-
gyüjtő autót kap a köztisztasági hivatal,
Mindez alkotások ellenére is a községi pótadó
kulcsát hatvan százalékról ötven százalékra lehetett
csökenteni, több adómérséklést eszközölni és a szäl-
lodanadót megszüntetni.
Harminc évtized kedvenc gondolata ís megvaló-
sult az elmult évtized utolsóelőtti évében. A székes-
főváros közgyűlóse 1928 április 18-án hosszú és keves
obstrukció után 79 szótöbbséggel megszavazta a
Községi Takarékpénztár felállítását. "Tény, hogy
ebből a kérdésből minden oldalon preeztizs-kérdáést
csináltak és bár előbb az ellenzékkel meg volt a
megegyezés, mégis heves obstrukció tört ki. Tizen-
három nap és éjszaka dúlt a harc a közgyűlésen a
bankfuzió körül. Az ntolsóelőtti ülés pláne éjjel-
nappal egyfolytában több, mint harminc órán át
tartott. Az ádáz hadakozás egyszerűen befejeződött,
amikor lezajlott az izgalmas szavazási aktus, Bär-
milyen harc előzte meg azonban a Községi Takarék-
pénztár létesítését, kétségtelen, hogy a főváros kö-
zönségének régi vágya teljesedett, a fővárosi admi-
nisztráció pedig a legkíválóbb kisegítő eszközt kapta
meg az új intézményben.
A főváros pénzügyei kezdenek szilárdulni: az
1927. ovi költségvetés 214.270.015 pengő kiadást és
214,270.516 pengő bevételt irányoz elő. A közlekedés
javítására minden megtörténik, a kereskedelmi mi-
niszter 280 új autótaxi-rendszám kiadását enged6-
lyezte, július 16-án pedig száz új autóbusz rende-
lése történt meg.
Följegyzésre méltó esemény a főváros tisztvise-
lői karának életében, hogy 1928 augusztusában meg-
kezdte működését a
Segítő Alapja.
Székesfővárosi Alkalmazottak
Az az izgalom. amely már
Sipőcz Jenő másodszori
polgármesterválasztása — óta
egyre tart a városi politika
életében és amelyet a fövä-
ros önkormányzatának vé-
delmeként kell felfognunk,
mind erősebbé válik. Termé-
szetes ez, hiszen a fővárosi törvény reviziöja
napról-napra közeledik. A politikai faktorok
erről tárgyalnak, a belügyminiszteriumban
pedig készül a tervezet. Maga az Egységes
Községi Polgári Párt sincs megelé-
gedve azzal, amit a kormány tervez. A kor-
mány pártjában is módosításokat kívánnak.
Maga a belügyminiszter is szükségesnek tartja
és az utolsó órákban lényegesebb változtatáso-
kat eszközöl a tervezeten, úgy, hogy Kozma
Jenő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke
kijelenti, hogy „most már semmi okunk sincs
arra, hogy kétségbeessünk a székesfőváros
autonómiájának jövője miatt." Scitovszk
Béla belügyminiszter 1929 november 15-én nyuj-
totta be az új fővárosi törvényjavaslatot,
amely a közigazgatási kerületek számát négy-
gyel szaporítja, a tanácsot megszünteti s a
törvényhatósági tanáccsal helyettesíti, amelyre
u közgyűlés hatáskörének egyrészét is rä-
ruházza, szigorúan szabályozza az összeférhe-
tetlenséget és az üzemek ellenőrzésére üzemi
szabályzatot létesít. A Fővárosi Hirlap
elbúcsúztatja az öreg törvényt: , Amikor az
1929. új törvény felé tekintünk, elföldeljük az
1872, XXXVI. törvénycikket, melyre sok-sok
ócsárlás, kifogásolás és kritizálás után is ke-
gyeletes kézzel kell a fejfát odatüzni, A fejfa
tölirata pedig: Becsülettel szolgált
ötvenhét esztendeig."
Ezekben a politikailag érdekes és izgal-
mas hónapokban fontos szomályi változások
is történnek a városházán. Folkusházy al-
polgármester BSzKRT-vezerigazgatö lesz, al-
polgármesterré pedig Berezel Jenőt választ-
ják meg. Tanácsnokok lesznek Lamotte Ká-
roly Csármann Ferenc, tanácsnok-fő-
jegyző pedig Gallina Frigyes. A székesfővá-
Az új
fővárosi
törvény
ros új tisztifőügyésze § t h y Károly lett.
ÚJ előljárók üzsikólstván. Spannber:
ger Alajos, Guth Ferene és Bucsánszky
Bertalan. A Vízművek új vezérigazgatója
Paulovics Viktor, az Állatkert új igazga-
tója pedig Nádler Herbert. s
A mult évtized utolsó esztendeje különben
tele van szociális igyekezettel, A felruházó
akciót kiterjesztik a felnőttekre is, nyolcezer
felnőtt és tizenkétezer gyermekcipőt talpalnak
meg az első évben. De szigorú a tél, nagy a
nyomor, ami miatt harmincegyezer pengő ér-
tékű kenyér fogy el. A budapesti szegények
segítségére siet Rothermere lord is, aki
százezer pengőt küld nyomorenyhítési célokra.
Így aztán lehetséges volt a rosszul táplált gye-
rekeket tej-kúrára fogni, sőt az arra rászoru-
lók esukamäjolajat is kapnak. Szociális léte-
sítmények: a Madarász-utcai kétszáz-ágyas cse-
csemő-kórház, amelynek építését 1917-ben kezd-
ték és 1929-ben fejezték be (november 1.); to-
vábbá a levente-uszoda, a svábhegyi Léderer-
telepen megnyitott tizenkét holdas erdei is-
kola, valamint a bicskei és hidegkuti-úti
gyermek-otthonok.
1929-ben épült meg a krisztinakörúti új
vásárcsarnok és megkezdődött az új élelmiszer-
nagyvásártelep építése, A — közlekedés terén
újítások: az Autóbuszüzem kocsilétszáma száz-
harmincra emelkedett és megtette első útját a
villamosított fogaskerekű vasút is.
fgy jutottunk el Sipőcz Jenő
tíz éves polgármesteri jubileu-
mához, amelyet 1930. áprilisá-
ban ünnepeltünk meg mi, buda-
pestiek egy szívvel, egy lélek-
kel. Tíz éves működését legjob-
ban jellemezte az a beszéd, ame-
lyet Ripka Ferenc polgármester
jubileuma,
a tekintetes
tanács
búcsúja
mondott:
— Ha ennek a tíz évnek mérlegét ma felállítjuk,
meg kell állapítanunk, hogy ezalatt az idő alatt
Budapest a legrettenetesebb erkölcsi és gazdasági
viszonyokból, külső megjelenésében és gazdasági
konszolidáltságában oda jutott, hogy semmiben sem
áll a nagy nyugati városok mögött, pedig azok nem
szenvedtek annyit, mint Budapest, Ebben a munká-
ban Sipőcz Jenőt életének irányítói vezették: a puri-
tán becsületesség, a szigorú kötelességérzet és az ér-
tékes férfiúi szeránység. Ami támadás érte, a zászló-
nak szólt, amely alatt harcolt, de feddhetetlen egyé-
niségét minden párton tiszteli
Mi csak néhány számot Tf k ehhez a szép mél-
tatáshoz. Egy-két jellemző, összehasonlító szám csak.
Sipőcz Jenő tízéves polgármestersége alatt 64.000
gyereket nyaraltatott a főváros, huszonkilenc iskolát
épített, bővített ki és alakított át. Tíz 6v alatt az
KEtektromos Művek fogyasztóinak száma száztízezer-
ről kétszáztizenegyezerre nőtt, az ipari villanyfo-
gyasztás 26 millió kw óráról 84 millióra emelkedett,
Budapest éjszakáinak fénye pedig kétmillió kw-ról
hétmillió kw-ra szökkent föl. A Gázművek termelése
ezidő alatt 71 millió köbméterről 95 millióra emel-
kedett, pedig a gáz kalorikus értékét häromezer
kalóriáról négyezerre emelték föl, A három nagy-
üzem (víz, gáz, villany) 94 millió pengővel
hozzá a főváros háztartásához. 1920-ban 15.203 idegen,
82.966 éj át, 1929-ben pedig 73.294 idegen 228.530
éjszakát töltött Budapesten.
Sipőcz jubileumát követő második hónapban
máris jelentkezik az új fővárosi törvény gyakor-
lati alkalmazása. Május 18-án (1930) a székesfőváros
tanácsa, a sokat hánytorgatott , tekintetes tanács"
ötvennyole évi működés után utolsó ülését tartotta
meg és megválasztották a törvényhatósági tanács
húsz tagját. A tekintetes tanács bucsuzója nagyon
érzékeny volt, Ez volt az egyetlen nyilvános tanács.
ülés ötvennyolc esztendő alatt. A bucsuztatót Sipőcz
Jenő polgármester mondotta, aki méltatta az ősi in-
tézményt.
— Bevallom, — mondotta, — mély fájdalommal
tölt el, hogy nekem kell ezt a tiszteletreméltó intéz-
ményt elbucsuztatnom és csak az vigasztal, hogy
azokkal a kíváló férfiakkal, akik a tanácsot, mint
testületet alkották, amíg tisztem tart, továbbra is
együtt dolgozhatom. Nem kívánhatok mást, mint-
hogy ugyanez a szellem töltse be az új szerveket"ls,
amely a tanácsot áthatotta, mert csak így várható
új fejlődés, új virágzás a székesfőváros számára.
amelyben önzetlenül, fáradhatatlanul közreműködni,
szent feladatunk leend."
Ezután Buzáth János alpolgármester vetett visz-
szapillantást a tekintetes tanács történelmi mult-
jára, és biztosította Sipőcz Jenőt a tanács tagjai-
nak további támogatásáról,
Személyi változások ebben az esztendőben:
Szendy Károly és Karkas Rezső tanácsnokok lettek,
Holtzspach Ödönt kerületi előljáróvá választották.
A közgyűlés az új törvény értelmében Örökös ta-
gokká a következőket választotta meg: Baracs Mar-
cel. Bárczy István, Becsey Antal, Bednárz Róbert.
Bódy "Tivadar, Buday — Dezső, Csepreghy-Horváth
János, Csilléry András, Ernst Sándor, Gaár Vilmos,
Glück Frigyes, Joanovits Pál, Kozma Jenő, Léder-
mann Mór, Németh Béla, Petrovácz Gyula. Platthy
Györpv. Schmidt Richard, Sümegi Vilmós. Ugron Gá-
bor. Viczián István és Wolff Károly.
Az új fővárosi törvény
értelmében karácsony heté-
bén történt meg az első köz-
ségi választás. Ez a válasz-
tás a polgári gondolat. győ-
zelmét jelentette. Nevezetes-
sége a választásnak. hogy az
Egységes . Községi , Polgári
Párt százalékszerfien szinte megkétszerezte . az
Gazdasági
járult .
Ok
--- Page 355 ---
1925. évi választással szemben a törvényható-
sági bizottságban való képviseletét. A. részle-
tes eredmény szerint az új törvényhatósági
bizottság képe a következő: Keresztény Köz-
ségi Párt 46, Szoc. dem. 37, Egységes Polgári
Párt 22, Szabadelvű 14, Demokrata párt 16,
Friedrich-pärt 10, Frontharcosok Pártja 5,
örökös tag 32, érdekképviseletek „38, Vitézi
Szék 1, szakhivatalok vezetői 9, fővárosi fő-
N 72 űlé ég nem is igen lehe
z új közgyűlés — m n lehe-
tett sojtéhi, milyen nehéz időkre — 1931 január
90-án alakult meg. Rá egy hétre, január 28-án
másodszor is főpolgármesterré választotta a
közgyűlés Ripka Ferencet és ezzel ráruházta
az új rend megalapozásának feladatát. Az ő
hivatása lett, hogy a törvény kereteit tarta-
lommal töltse meg. Valami erős megsejtését
kellett éreznünk az eljövendő nehéz időknek
abból a programbeszédből, amelyet a mäsod-
szor megválasztott főpolgármester program-
jában elmondott. Jóelőre a félesztendővel ké-
sőbb tényleg ránkszakadt súlyos időkhöz
szabta tennivalóit. Hiszen ott szerepelt ebben
a programban az állás- és „fizeteshalmozäs
megtiltása, a méltánytalan előnyök megszün-
tetése, az összeférhetetlenségek legkíméletle-
nebb megállapítása, a közüzemi gazdálkodás
hibáinak megszüntetése és az úgynevezett
mammutfizetések mérséklése. És maga járt
elől jópéldával, lemondott gázgyári vezérigaz-
gatói nyugdíjáról. :
A főpolgármester-választást gyorsan kö-
vette a tisztújítás is. 1931 február 18-án ellen-
jelölt nélkül választották meg polgármester-
nek — ezúttal harmadszor — Sipöcz Jenőt, aki
211 szavazatból 175 szavazatot kapott. Nem
csoda, ha ezúttal talán először, ez a komoly-
ságban és szerénységben utólérhetetlen férfiú
lírában olvadt föl: :
— Hála, aggodalom, bizakodás, remény,
büszkeség és boldogság viaskodnak egymással
lelkemben. En
Programbeszedeben elveket, vezérlő „gon-
dolatokat szinte nem is kell mär megjelölnie,
több, mint tiz esztendö, bösegesen megismer-
tették velünk szívét és lelkét. Ő is sejti azon-
ban a nehéz időket, de nem pesszimista. Jelzi,
hogy a főváros életében vannak kedvezőtlen
jelenségek és így Budapest gazdálkodásában
bizonyos konzervativizmust tart szükségesnek.
— Meglévő intézményeink és értékeink
megóvására kell törekednünk — mondotta —
és újakat csak biztos pénzügyi fedezet mellett
szabad létesítenünk. A haladás tempóját ezen
a téren már gyorsítani nem lehet, mert ez a
polgárság újabb megterhelésére vezetne, pe-
dig az már a végső határt érte el.
A tisztújításon a főváros új alpolgärmes-
terei Liber Endre és Borvendég Ferenc, ta-
nácsnokai pedig Vajna Fde, Lamotte Károly,
Gallina Frigyes, Szendy Károly, Schuler
Dezső, Kovácsházy Vilmos, Némethy Károly,
Szlovák Pál, Bódy Läszl6ö, Salamon Géza,
Csármann Ferene és Wossala Sándor lettek.
Az új törvény értelmében a belügyminiszter
Papanek Ernő dr. miniszteri tanácsost a szé-
kesfővárosi számszék igazgatójává nevezte ki.
Alig telt félesztendő, bebizonyosodott, hogy
hogy a polgármester látnoki szemmel tekin-
tett a jövőbe. Július közepén nyakunkba sza-
kadt a gazdasági összeomlás és Budapest fő-
város lakossága példás tanujelét adta fegyel-
mezettségének, józanságának, amikor a szük-
ségrendeletekkel találták szembe magukat,
amelyek a gondos óvatosság jegyében szület-
tek és álltak őrt portánk előtt. Nem kis része
volt ebben annak, hogy Budapest székesfővá-
ros pénzügyei a lehető legszilárdabbaknak bi-
zonyultak. A főváros gazdálkodása volt ezek-
ben a nehéz időkben a legbiztosabb sziget, úgy
hogy még az év végén is nyugodtan mond-
hatta Sinőcz Jenő polgármester, hogy a fő-
város pénzügyi egyensúlyát biztosítva látja.
"Természetesen meg kellett szorítani a főváros
kiadásait is, lecsökkenteni a nagyarányú nép-
jóléti akciókat és a közmunkák kiadása terén
is óvatosan bár, de mérsékelni kellett az elő-
irányzatokat.
Budapest nyugodtan
nézett a jövő elé.
Két esztendő alatt azonban
két kormányváltozás volt. K á-
sikere] rolyi Gyula gróf kormánya a
Muszár ” takarékosság jegyében született
Aladár meg és bölcs óvatossággal ve-
főpolgár- zette egy esztendőn át az or-
mester szág hajóját. Utána Gömbös
Gyula kormánya — következett,
telve ambicióval, önbizalommal és lelkesedéssel. Az
önbizalom, amelyet a kormnáyelnök és kormánya
magával hozott, átplántálódott a nemzetbe és Bu-
dapest székesfőváros népébe is. Gömbös Gyula
vállalkozása azonban nem csak azt jelentette, hogy
lendületet visz bele a nemzet életébe, hogy a gazda-
sági fronton és az egész magyar életben purifikálni
akar, hanem egyszersmind a nagy ambiciókkal telje-
sen új rezsim nyílt meg miniszterelnökké való ki-
nevezésével, A miniszterelnök kijelentette, hogy a
fővárosi pártszervezkedés átépítését magának tartja
fenn. A rezsimváltozás tohát a várospolitikai élet
minden vonatkozásában is megnyilatkozott, Legelső-
sorban természetesen az egész polgárság őszinte sajná-
Jatära azt hozta magával, hogy Ripka Ferenc, a
főváros kilencedfél éven át volt főpolgármestere,
megvált ettől a méltóságától. A kormány fjelöltje a
főpolgármesteri állásra Huszár Aladár volt, aki
több vármegyében nehéz idök során, mint főispán,
töltött be bizalmi állást. A november 7-i rendkívüli
közgyűlésen a leadott 217 szavazatból Huszár
Aladár 147, Becsey Antal 66, Platthy György
pedig négy szavazatot kapott. Az új főpolgármes-
ter bemutatkozó beszédében hangoztatta, hogy jól
tudja, mit jelent az ország első törvényhatóságának
élén állani. Hitet tett Gömbös Gyula vezérsége
mellett és , félre nem érthető határozottsággal sze-
gezte le magát a céltudatos, minden áldozatra kész
nemzeti irányzat és a keresztény demokrácia gon-
dolata mellett." Hangsúlyozta ‚hogy nem egyes
politikai irányzatoknak, hanem a székesfőváros
egyetemének főpolgármestere lesz és tisztét pártat-
lanul kívánja betölteni. Majd így folytatta:
— Hitem és meggyőződésem, hogy e teremben
csak az utak és módok tekintetében vannak kü-
lönbségek, a célt illetőleg valamennyien egyet aka-
runk, tudom, hogy a harmónikus együtt-
működés útját meg fogjuk találni,
A feladatok, amelyek előtt a régi polgármester
és az új főpolgármester állottak, rendkívüliek vol-
tak. Hiszen a parlamenti hatos bizottság csak fél-
évvel előbb redukálta másfél millióval, a belügymi-
niszter pedig hatodfél millióval a főváros költség-
vetését, ami szinte jelezni kívánta, hogy okkal,
vagy ok nélkül szanálási akciót fognak
kezdeni a városházán is. Megerősítette ezt
a törekvést a Vásárpénztár gazdálkodása is, amely
ebben az esztendőben másfél milliós deficitet hozott.
A főváros mindezek ellenére mindent megtett a
nehéz időkben is, szociális és kulturális téren.
Ebben az esztendőben (1932.) Indultak meg az inség-
munkák és ebben az évben szavazta meg a közgyű.
168 a városszéli telepítések céljaira az egymilliós
MAPI-kölcsönt. És ebben az évben nyílt meg a
Maglódi-úti Horthy Miklós-kórház.
Az esztendő killönben a közlekedési kérdéseket
tolta előtérhe. A közlekedés javítása mellett olyan
hangulat volt ehben az időben, hogy Sipőez Jenő
polgármester inkognitóban utazott a pesti villamo-
son, hogy személyesen győződjék meg a menetrendi
hibákról. Pedig a villamosokon ekkor már térképes
jegyrendszer uralkodott. De ennél sokkal nagyobb
események is voltak. hiszen ebben az időben vette
#t a siklót a BS7KRT, a főváros pedie kimondta a
BS7KRT és az Antóbnsz-fizem egyesítését, Végül
De A ee közlekedési esemény, ehben
az évben vált valóra, naev elvi és -
lem után a HÉV megváltása, SHE xö0e
‚Az ország, ha javuló tenden-
ciát mutatnak is az állapotok,
ság, deficit, a
háborus üze. | 5ülyos — gazdasági — helyzetben
mek leépi- van. Három esztendős világvál-
tése és a kis- | Sg után azonban Budapest
mindenáron egyensúlyban akar-
ja és fogja tartani háztartását,
to 10 éz csak úgy lehet, ha nagy-
arányban megindult fejlődését, a kényszerű taka-
rékosság miatt a jobbidőkig szünetelteti és csak
olyan beruházásokat eszközöl, amelyek mulhatatla-
nul szükségesek. Büszkén állíthatjuk, hogy a leg.
súlyosabb idők sem tudtak gátat vetni a főváros-
nak abban, hogy nagyrahivatott tevékenységét to-
vább folytassa. Az 1933. esztendő küzdelem volt &
gazdasági válsággal, harc azért, hogy Budrpesten
ne éhezzenek az emberek és ne legyenek hajléktalan-
jaink. És Budapest közrendjét a szociális eszközök
e tökéletesen lehetett biztosítani,
„A törvényhatóságot leginkái 1 attá
üzemi problémák megoldásai az Kséélet N ra és
A ala na munkálatainak megkezdése, az ál-
áshalmozások megszűntetése, á rü i
nek likvidálása, a bänhidai céntráló költ agy
állammal való megállapodás, k 1 -
üzdelem a munka.
né liség ellen, gondoskodás az iparról és a keres.
kedelemről,
alkotása végül több fontos szabályrendelet meg-
1 Az 1933. évi költségvetés n
És ebben a szellemben sike:
sát tovább vezetni,
hogy a polgármeste
nég deficitmentes volt.
; rült a főváros háztartá-
Ai TO eszköze az volt,
0 a kia, ételeke
kig zárolta és hogy a munkálatokat nen
ták vállalatba, ha azoknak költségei a rendelkezésre
álló bevételeket meg nem haladták, Kiderült azon-
ban, hogy az 1934. évi költségvetést az állam sozít.
ségének igénybe vétele nélkül egyensúlyban tartani
nem lehet. Bár az 1932. évi zárszámadás még 12.6
milliós többletet mutatott, az 1934 évi költségvetés
ves Torvenete már 10 milliós deficitet tüntet fel.
Szociális téren a kormányzat tizenötmilli
alaptőkével, amelyben a főváros 2.25 zaltttóvat volt
po létrehozta az Ipari Munka-Szervező Intézetet,
torevatsor. hitelnyujtás útján ipari münkaalkalmat
, A munkaalkalmak teremtésében különben elől-
jártak a főváros üzemei, így elsősorban a Gázmű-
vek, amely a Benzol-gyárat létesítette. Az üzemek
kérdése is eldőlt, a hatalmas értékű fővárosi tz9-
meket csaknem a maguk teljes egészében meg lehe-
tett menteni, csak 133 háborús műhelyt kellett a kis-
ipar kívánságára likvidálni.
A budapesti idegenforgalom Al F
emelkedése az 1933. esztendőben valóságaal költő.
nál, a eserevonatok, a filléres vonatok öntötték a
külföldieket és vidékieket Budapestre, de beváltak
azok a remények is, amelyekét az új és kiváló
országutakhoz lehetett fűzni: a magyar főváros felé
igen jelentős autóforgalom indult meg. Idegenfor-
galmi események ebben az évben a Nemzetközi Vá-
sár, a nemzetközi ujságíró-kongresszus és a nemzet-
közi sportversenyek.
A közlekedési vállalatok nagy küzdelmet folytat-
nak a megélhetésért, a BSZKRT azonban úgy vélte,
hogy megtalálta üdvöskéjét, az órák alatt népsze-
rűvé lett kisszakasz bevezetésében. Az autóbusz
mindinkább népszerű lesz és megkedveli a közönség
a trolleybuszt is. A BSZKRT elnöki székébe, amely
Platthy György halálával megüresedett, Bárczy Ist-
vän került. Az árvaszék elnökévé — Agoston Géza ha-
lála után — Csorna Kálmánt, elnökhelyettessé Wester
Gusztávot választották, új tanácsnokok — fájdalma-
san elvesztettük a fiatalon elhúnyt Gallina Frigyest
— lettek Király Kálmán és Schara Béla, A székes-
főváros központi kórházigazgatója Ritoók Zsigmond,
a Rókuskórház igazgatója pedig ifj. Wolff Károly
dr. lett.
A városháza büszke volt
Szanä'äsi gen
arra, hogy a gazdasági vál-
Borvendég ság három esztendejét zök-
kenő nélkül úszta meg. Nem
lehet letagadni, hogy kor-
9 mánykörökben erről mäs-
gikus ha’äla | könt vélekedtek. A väros-
háza békétlenül hallotta min-
dig a híreket, hogy a fővárost, amelynek nincs
szanálni valója, — szanálni fogják, Öszinte és
mély elkeseredés uralkodott városházi körök-
ben emiatt, de az eseményeket feltartóztatni
nem lehetett. Az 1934. esztendő a szanálás éve
lett. Április 20-a az a nevezetes dátum. amikor
a magyar országgyűlés felsőháza is megsza-
vazta a fővárosi reformot, amely ellen hosszú
és erőteljes politikai harc folyt úgy a törvény-
hatóság közgyűlési termében. mint a parla-
mentben. A törvényhatósági közgyűlés janu-
árban tiltakozó irattal fordult a kormányhoz a
javaslat ellen.
Az új törvény azonban nem egyedül avat-
kozott bele Budapest életébe. hanem kíséreté-
ben érkezett a szanálási rendelet is és vele
együtt a legnagyobb jelentőségű személyi vál-
tozások is élethe léptek. Ezek a fönolgärmes-
teri méltósárnál kezdődtek. Huszár Aladár
főpolgármester lemondását a kormány elfo-
gadta és június 2-án Borvendég Ferenc alpol-
gármestert nevezte ki — főpolgármesterré.
Huszär Aladár távozása őszinte sajnálkozást
váltott ki. mert — bár nártemberként került a
főváros élére. — igen id idő alatt őszinte
és állandó jellegű politikai békét tudott terem
teni és nénszerűséget biztosított a maga szá
mára. A Gömbös-kormány azonban úgy vélte.
hogy a szanálás keresztülvitelét gazdasági
szakemberre kell bízni.
Borvendég Ferenc, az alnolgärmesterböl
lett főpolgármester. kemény politikai harc kö
zenéhe esöpnent bele. Borvendég Ferene rend
kívüli hatalommal jött. A szanáló főnolgár-
mesternek joga volt arra. hogv a költsägvetös-
ben előírt minden intézkedést megváltoztas-
son. Fölndnta volt a tisztviselők és egvéh al
kalmazottak új létszámának megváltoztatása,
állások átszervezése. vagy — megszüntetése.
Joga volt a tisztviselők és emrvéb alkalmazot-
tak illetményeinek merllanitäsa. Összevonha-
tott és megezüntethetett üzemeket és keresz-
tülvihette volna — ha a halá! el nem szólítja
nz élők sorából. — az üzemi díjak leszállítását,
Tlven hatalma még senkinek nem valt a fővá-
ros történelméhen, a szanáló főpolgármester
Budanest diktátora volt.
Mindehhez nzonhan Borvendég — Ferenc
tulajdonkérnen hozzá sem foghatott. Igveke
zett a politikai hékét merteremteni és június
7-én mondott székfoglalójában a közös és bé-
kés munkára nyujtott kezet mindazoknak,
akik vele egy úton akarnak haladni. Meg 66
kezdte igazában munkáját, amikor súlyos be-
tegség támadta meg, amely munkában és sike-
rekben gazdag életét követelte. Meghalt ez a
tevékeny férfiú anélkül, hogy élete legnagyobb
munkájában legaläbb elmélyedhetett volna.
Borvendég Ferenc halála
a városházán döntő változást
jelentett. Minden faktor érezte,
hogy a szanálási tervek, a sza-
nálási főpolgármester hatalma,
túlmentek a célon, A megoldás
szenzációs volt, mert mindenkit
kielégített, általános meglepe-
téssel és örömmel fogadták Sipőcz Jenő dr. pol-
gármesternek főpolgármesterré való kinevezését.
Már kinevezésének pillanatában tisztában — volt
mindenki azzal, hogy Sipőcz Jenő azért vállalta
a főpolgármesteri méltóságot, mert az antonómiá-
val karöltve, a törvényhatósági bizottság kívánsá-
gainak figyelembevételével akarja megoldani nagy
feladatát. Tagadhatatlanul az autonómia nagy győ-
zelme volt ez. Sipöcz Jenő azonban ekkor is dip-
lomata volt és bemutatkozó beszédében azt hangoz-
tatta, hogy a nagy átfogó szervezeti reformok elől
nem lehet kitérni. „A törvény — mondotta Sipöcz
Jenő, — egyéni hatalmat ad, de ezt nem fogom
egyéni kísérletezésre felhasználni, nagy meggon-
dolásra van szükség. A rendkívüli hatalom nem
zárja ki, sőt feltételezi az együttműködést. A fővá-
ros pénzügyeinek megnyugtató rendezése nem lehet
presztizskérdések áldozata. Lojális együttműködésre
ajánlöm fel hatalmamat."
Ez a lojális együttműködés egy csapásra meg
is valósult. Nyugalom és béke költözött a városhá-
zára. A pártok versenyeztek a főváros gazdasági
helyzetének rendbehozatalát megvalósítani. Az első
eredmény, hogy a költségvetés közgyűlési tárgyalá-
sán a törvényhatósági bizottságnak sikerült a tíz-
milliós deficitet kiküszöbölni és a költségvetés
egyensúlyát helyreállítani.
Amikor Sipőex Jenő a polgármesteri székből
Nyugalom a
városházán:
Sipőcz föp
gármester,
Szendy pol-
gármester
--- Page 356 ---
20
Budapest, 1937 december 22,
távozott, a közgyüles egyhangú — bizalommal
Szendy Károlyt választotta meg utódjául. Alpol-
gärmesterek Liber Endre és Lamotte Károly
lettek. Az új polgármestert, akit állásában a kor-
mányzó által történt megerősítése után, 1935 január
4-én iktatott be a közgyűlés, nemes, puritán egyé-
niségével, munkás életével, reformokra törekvő
készségével, Budapest közönségének kitűnő közigaz-
gatäst ígérő akaratával, minden oldalról a legna-
gyobb várakozással fogadták. Ez a bizalom meg-
könnyítette a munkáját, amelynek azonban gátakat
vetett a gasdasági helyzet. Szendy Károly nem
rózsás helyzetben vette át a főváros kormányzását
és ha első hónapjaiban alkotni nem tudott is, de
megőrizte Budapest meglévő értékeit, tovább fej-
lesztette kultúrális és szociális intézményeit. A fő-
város gazdasági felkészültsége azonban megnöveke-
dett és Szendy Károly előtt a munka- és alkotás
lehetőségeit tárta föl az 1935. esztendő.
Borvendég Ferencen kívül 1934-ben elvesz-
tettük Bódy Tivadart, Budapest egykori nagy
nevű polgármesterét, Jóanovits Pál nyugalma-
zott államtitkárt, a Keresztény-párt alelnökét, Szi-
gethy János felsőházi tagot, a törvényhatósági
élet régi vezető egyéniségét, Matuska Alajos
nyugalmazott alpolgármestert, Buzay Károly nyu-
galmazott tanácsnokot és Rózsavölgyi Antal
ny. kerületi előljárót. A BSZzKRT új elnöke Usetty
Béla lett, a közgyűlés tanácsnokokká választotta
Morvay Endrét, Babarezy István bárót, do-
rogi Farkas Ákost és Thorday Lajost.
Sipöcz Jenő föpolgär-
mesteri kinevezesevel for-
dulóponthoz iutott a Göm-
bös-kormány fővárosi politi-
kája is. Megtörtént a döntés
és pedig olyan formában,
hogy Gömbös Gyula mi-
- niszterelnök, a magyar poli-
tikai élet egyik legkitünőbb értékét, Zsitvay
Tibor ny. igazságügyminisztert bízta meg a
kormány politikájának a városházán való ér-
vényesítésével, a pärtszervezesi munkálatok
irányításával és a pártközi ellentétek elsimi-
tásával. Zsitvay "Tibor megbízatása nem-
csak a kormánypártban, de az egész kommuná-
lis életben a legteljesebb rokonszenvet váltotta
ki. Első sikere, hogy a Községi Polgári
Párt hamarosan beolvadt a Nemzeti Egy-
ség Pártjába és meg lehetett tartani a
Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének
alakuló ülését, amelyen Gömbös Gyula mi-
niszterelnök és Zsitvay Tibor mondottak
nagyszabású beszédeket.
.. Sipőcz Jenő főpolgármester előtt ott
állott a nagy feladat, amelyet tulajdonképpen
előde, Borvendég Ferenc főpolgármester
szabott meg, Elkövetkezett az 1936. esztendő,
az igazi szanálási év. Ennek küszöbén mondta
Preszly Elemér belügyi államtitkár, hogy
a szanálás a főváros gazdasági helyzetével
szemben eltúlzott kifejezés és hogy a főváros
háztartási egyensúlyának helyreállítása az
autonómia közreműködésével nem okozhat ko-
molyabb nehézséget. Sipőcz Jenő, a szanáló
főpolgármester pedig azt jelentette ki, hogy ez
a művelet nem most kezdődik meg, hanem
megkezdődött már akkor, amikor a főváros
kiadásainak tíz százalékát zárolták.
Ezekután a legfontosabb esemény csak az
új törvényhatósági választás lehetett. Az or-
szággyűlési képviselői választásokat követőleg
ugyanis sor került a székesfővárosi törvény-
hatósági bizottság feloszlatására is, amelyet
Kozma Miklós belügyminiszter 1935. április
17-én eszközölt április 25-i hatállyal. A válasz-
tás június 2-án és 3-án ment végbe. Az ered-
mény, hogy a 108 mandátumból huszonkilencet
a Nemzeti Egység Pártja, harminchármat a
keresztény, huszonegyet a szociáldemokrata,
tizennyolcat az egyesült polgári ellenzék, né-
gyet a keresztény ellenzék, kettőt a Ripka-
párt, egyet a szabadságíront kapott. Ez az
eredmény kétségkívül a jobboldali pártok
uralmát biztosította a városházán. Az új tör-
vényhatósági bizottság június 26-án alakult
meg és már a következő napon egyhangú lel-
kesedéssel újból polgármesterré választotta
Szendy Károlyt.
Ami ezekután a szanálási esztendő legfon-
tosabb problémáit érinti, tudnunk kell, hogy
az 1934. év végén sikerült a közgyűlésnek
helyreállítania a költségvetés egyensúlyát, az
1936. esztendőre szóló, komoly és nagyszabású
vita után megszavazott költségvetésről pedig
Szendy Károly polgármester jelentése azt
állapította meg, hogy a költségelőirányzat
végösszege az előző költségvetéshez képest
némi emelkedést mutat. Ez az emelkedés
azonban nem számottevő, mert a kiadás 3.07
százalékkal, a bevétel pedig 1.68 százalékkal
emelkedik, Inkább számított figyelemre, hogy
az az összezsugorodási folyamat, amely a
világválság óta a főváros költségvetésében is
állandóan mutatkozott, megállott. 1930 óta
ugyanis a bevételek évről-évre visszaestek. Az
1930. évi költségvetésben még 208.7 millió pengő
volt az előirányzott bevétel, ami 1931-ben 190.6
millióra, 1932-ben 179.8 millióra, 1933-ban 163.4
millióra, 1934-ben 146.7 millióra és 1935-ben
144.8 millió pengőre csökkent, az 1936. évi elő-
irányzatban pedig 147.3 millió pengőre emel-
kedik. A világválság kitörése óta tehát ez volt
az első költségvetésünk, amely nem deficit.
mentes ugyan, de amelyben nem esökkentek
tovább a bevételek. 1935-ben különben a fő-
város közgyűlése 25 millió aranypengős be-
Zsitvay Tibor
pártelnök, a
Nemzeti Egy-
ség Pártjá-
nak nagy
választási
sikere
ban húnyt el vitéz jákfai Gömbös
WW
ruházó kölcsönt szavazott meg, amelyet az OTI
nyujtott a székesfővárosnak.
A székesfőváros életében a legmegasabb
vezetőség újból való megválasztásán kívül
1935-ben egyéb személyi változások is történ-
tek. A közgyűlés ugyanis M uzsikó István,
Gömöry Albert, Hamvassy István és
Bucsánszky Bertalan tanäcsnok-kerületi
elöljárókat, Gárdonyi Albert föleveltärost
és Dingha Árpádot, a központi pénztár igaz-
gatóját érdemes szolgálataik elismerése mel-
lett nyugdijazta, A fentebb említetteken kívül
tanácsnokok lettek Felkay Ferenc, Batt.
lay Imre, Schmáderer Oszkár, Zie-
linsky Tibor és Rosta János, Budó Jusz-
tin dr. lett a székesfőváros főlevéltárosa. Papp
Ferenc a Vízművek új vezérigazgatója, Bil-
kei-Papp Lajos a gyógyfürdők igazgató-fő-
orvosa, Perczel György a BESZKÁRT és
Véssei Ede a Gázművek vezérigazgatója.
A kormányzó a Fővárosi Közmunkák Tanäecsä-
nak új elnökévé Bessenyey Zénót ne-
vezte ki.
A szanálási törvénynek 1936-ban már csak
rövid élete volt. A főváros mély gyászára az-
óta elhúnyt Sipöcz Jenő főpolgármester
nyugodt, síma munkájának köszönhető, hogy
ez az operáció fájdalommentesen sikerült. Ma-
gának a szanálásnak pénzügyi eredménye kb.
9.5 millió pengőt tesz ki az első esztendőben,
ami végső kifejezésében 11.5 millió pengőt
jelent. A — főpolgármester szanálási műve
vébként általában két csoportban foglalható
e: az egyik rész a főváros háztartásának
pénzügyeire, a másik a BASZKÁRT ügyeinek
rendezésére vonatkozik. Az első csoportba tar-
tozók közül legfontosabb volt a közigazgatási
tisztviselők régóta megoldandó státusrende-
zése, Kétségtelen, hogy az alkalmazottaknak
bizonyos, de nem jelentékeny áldozatot kellett
hozniok, bár a közigazgatási alkalmazottak a
szanálás révén még nyertek is, mert nagyré.-
szük végleges állásba került. A BESZKÁRT-ra
nézve három rendelet jelent meg. Az egyik az
alkalmazottak illetmenyeinek, a másik a
BESZKÁRT üzemi kiadásainak csökkentésére,
a harmadik pedig a viteldíjak újabb megálla-
pivására vonatkozott — Kétségtelen — azonban,
ogy ha a BESZKÁRT ügyei idejében így
nem rendeződtek volna, az adófizető polgárság
nyakába még nagyobb terhek zúdultak volna.
A szanálási eljárás ezenkívül megszűntette
még az elektromos áram tarifájának arányta-
lanságait. A víz és a gáz árát a szanálás nem
érintette.
A főváros életében 1936-
ban politikai eseményszámba
tulajdonképpen csak egyes
megrázó halálesetek kerül-
hettek. Ezek a halálesetek
Budapest életét éppen olyan
nagymértékben sujtották,
mint Magyarországot.
Gyula mi-
niszterelnök, Wolff Károly, a Keresztény Köz-
ségi Párt nagynevű elnöke, végül pedig az
újesztendő haj 1937 január 1-én Sipőcz
ő é íros felejthetetlen nagy pol-
gármestere, majd később főpolgármestere.
Mindezek a gyászos események természetesen
nagy változásokat okoztak.
Mindenekelőtt megalakult Darányi Kál-
mán kormánya, amely tradicionális szeretettel
kezeli a székesfőváros ügyeit és teljes igye-
kezetével azon dolgozik, hogy a kormány és a
székesfőváros között a legteljesebb egyetértés
alakuljon ki és elháruljanak az útból mir
azok a gátak, amelyek az eredményes, békés
együttmunkálkodást akadályozzák. A Darányi.
kormány eme törekvésének látható jele és biz-
tos záloga, hogy a kormány előterjesztésére a
kormányzó Karafiáth Jenő m. kir. titkos taná-
csos, nyugalmazott kultuszminisztert nevezte
ki főpolgármesterré. Karafiáth Jenő főpolgár-
mester bemutatkozó beszéde (1937 február 7.)
hitvallás volt Budapest szeretete és a székes-
főváros autonómiájának tökéletes tiszteletben-
tartása mellett és éppen úgy fogadalom volt
Darányi Kálmán politikája mellett is, mert
— mint mondotta — , törekvéseinek sikerét
maradandóan biztosítja a miniszterelnök ki-
válóan megbecsült egyénisége és nemcsak fő-
városunk, hanem az egész ország polgárságá-
nak nagy lelki megnyugvást jelentő higgadt
politikai bölcsessége."
De váltc történt az 1937. esztendő ele-
jén a belügyi tárca vezetésében is. amelytől
előbb Preszly Elemér államtitkár, később le-
veldi Kozma Miklós belügyminiszter váltak
meg. Mind a ketten jószándékú istápolói wvol-
tak a főváros érdekeinek. A belügyminiszteri
tárcát ideiglenesen Darányi Kálmán minisz-
terelnök vette aki mellett Mikecz Ödön
Darányi Kál-
mán minisz-
tere!nök, Ka-
rafiáth Jenő
főpolgár-
mester
"államtitkár működött. Áprilisban a kormányzó
nevezte ki belügyminiszternek,
államtitkára pedig Bobory G
államtitkári székben újabb vá
október hó végén, a parlament T
amikor Bobory György visszatért a képviselő.
ház alelnöki székébe, belügyi államtitkárrá
pedig a kormányzó Tahy Lászlót nevezte ki.
A személyi változások során meg kell emlí-
tenünk még Ferenczy Tibor főkapitány távo-
zását és 4 Sándornak főkapitánnyá tör-
tönt kinevezését. A feledhetetlen emlékű Liber
Endre alpolgármester helyére a közgyűlés
Széll Józsefet
összeülésekor,
1936- |
bizalma Schuler Dezeöt választotta meg. Uj
tanácsnokok: Horony-Palffy Aurel, Goszleth
rnő és Kempelen Agoston. A korán elhúnyt
Szemethy Károly főügyész székébe a közgyű-
lés bizalma Feigler Károlyt ültette. A tűz-
oltóság új főparancsnoka Kiss Lajos lett. Az
1936—37, év halottjai közül kegyelettel kell
megemlékeznünk Buzáth János nyugalmazott
alpolgármesterről, a fővárosi tisztviselői kar
egykori büszkeségéről, valamint Papanek
Ernő nyugalmazott számszéki igazgatóról, aki.
nek utóda a kiváló Veress Imre lett, valamint
a törvényhatósági bizottság aktív és volt
tagjai közül Tabódy Tiborról, Pompéry Ele-
mérről, Sándor Pálról, Koós Jenőről, Bittner
Jánosról és Hajdu Marcellröl,
Amikor a Darányi-kormány első évéről be-
szélünk, legelsősorban meg kell emlékezni
azokról a rendkivüli eseményekről, amelyek-
nek színhelye Magyarország székesfővárosa,
Budapest volt. ‚A magyar nemzet legragyo-
góbb korszakaira emlékzetet az a vendég
járás, amely az utolsó esztendőben megtisz-
telte Budapest falait. Viktor Emánuel király
és császár, Elena királyné és császárné, Mária
királyi hercegnő, valamint Miklas osztrák
szövetségi elnök és felesége budapesti läto-
gatása, a tiszteletükre lezajlott katonai parádé
nemcsak a 1. ros története, de Magyaror-
szág históriája számára is örök időkre föl-
jegyzendő események. Kivülük a külföldi
államférfiak, tudósok és előkelőségek egész
sora látogatta meg a Darányi-kormány első
esztendejében a magyar fővárost. Ciano gróf
olasz külügyminiszter, Badoglio tábornok,
Schuschnigg osztrák kancellár, Neurath báró
német külügyminiszter, Blomberg német biro-
dalmi hadügyminiszter, a lengyel, finn, eszt
kultuszminiszterek és mások látogatása mind
erre az időre esik. Nemzetközi vonatkozásban
mérhetetlen jelentősége van ennek, da éppen
úgy nem szabad elfelejteni azt, hogy jövő
évre az egész világ katolikusai százezrével
fognak idezarándokolni Budapestre, az eucha-
risztikus kongresszusra és a Szent István
évre, ezeknek a nagyjelentőségű államférfiúi
látogatásoknak tehát külön megbecsülhetetlen
értékük is van.
Az — eucharisztikus esztendő — közelsége
egyébként is rányomja bélyegét Budapest
székesfőváros 1937. i életére. A nagy készü-
lődés, amellyel a jövő esztendőnek elébe me-
gyünk, minden elismerést és csodálatot meg.
érdemel. A főváros harmincmilliós beruházási
tervet dolgozott ki, azonkívül hatalmas útépí-
tési programmal indul a jövő elé. KI
riási események előtt állunk, de tisztá
ban vagyunk vele, érezzük és tudjuk, hogy
nemcsak Budapest polgársága, de a törvény
hatósági bizottság, valamint a fővárosi admi-
nisztráció vezetősége, élén Karafiáth Jenő
főpolgármesterrel és Szendy Károly polgär-
mesterrel történelmi küldetésnek tekinti, hogy
a közeljövő számára Budapestet olyan széppé
és olyan nagyszerűvé tegyék, amilyenné ennek
a lelkes polgárságnak áldozatkészsége tudja
csak fölemelni.
*
* *
A futó idők, az emlékezés repülőgépén
szálltunk el huszonöt esztendő fölött. amely
immár történelemmé kezd érni. Az épülő ka-
masz város gyönyörű remenyei, rajongó föl-
törése volt a kiindulási pont és egy történelmi
esztendő küszöbén szállunk le újra Budapest
áldott földjére. Ahogy az idők vonulását a
magasan szálló gépről néztük, csak az esemé-
nyek hatalmas tornyait, égbeszökő építményeit
láthattuk meg. Hiányos és tökéletlen az a
fotográfia, amelyet Budapest életének utolsó
huszonöt esztendejéről szerettünk volna it;
adni, Mégis épült a lelkünk, rendkívüli Ö-
münk tellett benne, hogy ennek a hol nyugo-
dalmas, emelkedő magasba szálló, hol a porba
kúszó, gyötrődő, szenvedő, hol megint fölépülő
huszonöt esztendőnek horizontján végigszáll-
hattunk, Gyönyörünk tellett benne, mert ennek
a huszonöt esztendőnek minden mozgalmában,
minden levegő-rezdülésében részünk volt ne.
künk is, ennek az ujságnak, amely most fe-
jezte be 1937 szeptember 25-én huszonöt éves
pályafutását, hogy nekiinduljon a jövendőnek.
Budapest utcáin még konflison jártunk akkor,
amikor ezt az ujságot, a Fővárosi Hir-
lapot, amely a polgárság érdeklődését a fő-
város ügyei felé terelte, megindítottuk. Mégis
úgy érezzük, hogy konflison indultunk, de
repülőgépen érkeztünk meg. Huszonöt esztendő
nagy idő az ember életében — pedig mi néhá-
nyan, kéz kezet fogva, negyedszäzadon dt
együtt munkálkodtunk — szerényen, csöndben,
dé mindig lelkesedéssel a világvárosias Buda-
pestert — de nem csekélység ennek a világ.
városnak az életében sem. Aki végigolvassa
ezt az adathalmazt, amit mi itt összehordtunk
a Fővárosi Hirlap jubileumára, meg
kell éreznie, hogy negyed századdal ezelőtt
honnan indult és hova jutott a mi álmaink
Budapestje.
Almaink Budapestjéért dolgoztunk, har-
coltunk mi is huszonöt esztendőn keresztül és
nem tudunk elképzelni szebb, becsületesebb,
megérdemeltebb jutalmat a magunk számára.
minthogy a
ővárosi Hirlav erőben,
tekintélyben megnövekedve üdvözölheti Buda-
pest új korszakát, amely világesemények . le-
játszódása után újabb világesemények közel-
gésével kezdődik.
e Ál ta
--- Page 357 ---
Budapest - tengerikikötö
Irta Bornemisza GEza, a kereskedelemügyi és közlekedés-
ügyi minisztérium vezetésével megbízott iparügyi miniszter
A trianoni békepaktum elvette Szent István
k vét, Fiumét,
koronájának e; legszebb é
az egyetlen magyar tengeri kikötőt, amelyet a
magyar kormány nagyon sok áldozat árán
épített ki biztos tengeri Költséget
nem kímélve, messzemenő díjszabási kedvez-
ményekkel terelte oda a tengeren túl fekvő
országok felé irányuló kivitelünket, sőt még
ezen is túlment, amikor állami kedvezmények-
ben részesítette azokat a hajózási vállalatokat,
amelyek Fiumét keresték fel.
kikötővé.
A békediktátum után tengeri kikötő nélkül
maradt Magyarország, sőt szárazföldi kapcso-
latai
got körülvevő ellenséges, vagy
hatalmak majdnem áthatolhatatlan gyűrűt ko-
vácsoltak esonka or gunk köré. A nagy el-
zárkózottságban y útvonal maradt
szabad, a nemzetközivé nyilvánított Duna-fo-
lyam.
nagyon megromlottak, mert az orszá-
talan
barátsá
csupán egy
A Dunahajózás
talpraállítása
Meg kell ugyan említenünk, hogy a Duna
egy szinte teljesen zárt tengerbe ömlik és ha
még annak kapuján, a Boszporuson és a Dar-
danellákon a forgalom utat is tör magának, a
Földközi tengert újból Suez és Gibraltár tartja
ellenőrzés alatt. A Duna
sági és néprajzi viszonyai is
partjainak gazda-
olyanok, hogy
minél jobban növekedik a folyam hajözhatö-
sága, annál kevésbé fejlett kultúrát és ennek
nyomában egyre csökkenő gazdasági igénye-
ket támasztó területeket szel át.
A békeszerződések azonban nemcsak Ma-
gyarország tengeri kikötőjét vették el, de a
jóvátétel során elvesztettünk mintegy negyed-
millió brutto registertonna tengeri haj6ürt és
körülbelül ugyanannyi belvízi vontató- és
uszálymennyiséget. Ha tehát Csonka Magyar-
ország tovább is boldogulni kívánt, akkor a
rendelkezésre álló egyetlen viziütvonalra, a
Dunára kellett felépítenie az újratalpraállás
során egész hajózó forgalmát. E gondolatból
kiindulva, hármas feladat megoldása előtt ál-
lott a kormányzat: pótolnia kellett az elvesz-
tett dunai hajóparkot, alkalmas folyami ki-
kötőberendezésekről kellett gondoskodnia és az
elveszett tengeri hajózást részben közvetlen,
Dunán és tengeren járó hajókkal kellett pÓ-
tolnia.
Ma már bízvást mondhatjuk, hogy ezt a hár-
mas feladatot a kormányzat szerencsésen és
eredményesen meg is oldotta.
A M. Kir. Folyam- és Tengerhajózási Rész-
vénytársaságot az összeomlás után bekövetke-
zett gazdasági és pénzügyi leromlásból ki-
emelte, ismét életképes vállalattá tette, hajó-
parkjának felújítása, kiegészítése és javítása
tekintélyes részben már meg is történt, oly-
annyira, hogy a vállalat ismét eredményesen
dolgozik és a magyar közlekedésügy keretében
reá háramló feladatoknak egyre növekvő mér-
tékben tud megfelelni.
Transitoforgalom és
a tengerihajózás pótlása
A magyar kormány megvalósította továbbá
Budapesten, a Duna ezidőszerint legmodernebb
kik ét, felszerelvén azt korszerű átrakodó
és tároló berendezésekkel. Az immár tíz éve
fennálló üzem igazolta, hogy ilyen berende-
üksége volt,
egyre nö-
zésre a magyar közgazdaságne
amit legjobban bizonyít a kikötő
forgalma, berendezéseinek állandó növe-
sőt egy újabb medence létesítésével a
kikötőnek egy részét szabad kikötővé (punto
francová) lehetett nyilvánítani. Ezzel a beren-
dezéssel pedig lehetővé tette a m. kir. kor-
mány, hogy a gazdasági elzárkózottság, a kö-
tött devizagazdálkodás és az önellátásra ira-
nyuló törekvés folytán legjobban elsorvadt
transitoforgalom hazánkban újabb talajt és
tápot nyerjen.
A megoldandó harmadik feladat az elveszett
tengeri hajózás pótlása volt. A nemzetközivé
nyilvánított Duna szabad útvonalat biztosított
számunkra a tengerekig és így olyan hajót
kellett szerkeszteni, amely a különleges dunai
viszonyok mellett mint folyami hajó, a folyam
torkolatát elhagyva pedig a tengeren is vihar-
álló és kormányozható legyen. A feladat nem
volt új, a tengerbe ömlő folyamok torkolati
szakaszain az ilyen hajók ismeretesek. A fel-
adat lényegében abban állott, hogy a különle-
ges hazai viszonyoknak megfelelő hajótípus
épüljön meg. Ezt a kérdést a magyar mérnö-
kök teljesen megoldották.
Az új hajótípushoz megfelelő kereskedelmi
szervezetet is kellett életre hívni és t a m.
kir. kincstár megalapította egymillió pengő
alaptőkével a teljesen állami kézen lévő M.
Kir. Duna-Tengerhajózási Részvénytársasá-
got. A részvénytársaságnak az állam bocsá-
totta rendelkezésre a hajókat, a társaság saját
üzemi személyzet felett rendelkezik, üzleti irá-
nyítását pedig szerződéses alapon a MFTR
látja el. A részvénytársaságnak ezidöszerint
négy hajója van és pedig:
Epült A hajó neve Tonnatartalma LE
1934 „BUDAPEST“ 460 430
1910 „DUNA“ 1150 480
1936 SZEGED" 580 360
1937 s TISZA" 1150 800
A felsorolt hajók közül a „DUNA“ nafta-
tüzeléses gőzhajó, amelyet használt állapotban
vásárolt meg a társaság, míg a másik három
egység a Ganz és Társa Rt. újpesti hajógyá-
rában épült. Utóbbiak nyersolajmotoros hajók.
Mindegyik hajó magyar mérnökök terve alap-
anyag felhasználásával, magyar
munkáskezek által készült. Mint látjuk, a ha-
jók tonnatartalma fokozatosan emelkedett és
ezzel lépést tartott azoknak gépi ereje is.
Magyar ipari termékek
magyar lobogó alatt
A DTRT hajói átlag átlag 45 napos fordnl6-
val és évi 7 úttal mintegy 38.000 tonnát for-
galmaznak. Budapestről Sulinän keresztül
Constanzába, Istanbulba, majd a kisázsiai
kötőbe: Izmirbe, Beyrouthba, Jaffába, a £
kikötőkbe: Piraeusba és Dedeagatchba, v
az egyiptomi Port-Saidba és Alexandriába jár-
nak rendszeresen, de szükség esetén Candiät
Krétában, Calamatát és Patrast, valamint Sa-
lonikit, Volot és Cavallát Görögországban,
Haifät és Tel-Avivot Palesztinában, Famagus-
tát és Limasolt Cyprus szigetén szintén érin-
tik.
Ami a szállítmányok mineműségét illeti, a
kivitelben a DTRT a magyar ipari terméke-
ket szállítja, így elsősorban fél- és kész vas-
és acélgyártmányokat, kerámiákat, villamos
berendezéseket, de szállít
gazdasági gépeket, háztartási cikkeket, cukrot,
műtrágyát és magvakat is, míg a behozatal-
ban pamut, rizs, déligyümölcs, bőrök és egyéb
nyersanyagok alkotják a hajó rakományát.
A DTRT hajói, tengeri szempontból aránylag
kis befogadökepessegüknek megfelelően, nagy-
értékű ipari termékek szállítása esetén taläl-
ják meg üzleti számításukat, míg a visszfuvar
az illető országok számunkra tekintetbe jövő
kiviteli cikkeiből adódik. A DTRT rövid fenn-
állása alatt a kezdet első nehézségeit is sikere-
sen küzdötte le, ami mérlegeinek eredményé-
ben is mutatkozik.
A DTRT hajóival történő szállításoknak leg-
főbb előnyét az a körülmény biztosítja, hogy
a magyar szállító és kereskedő az egész szál-
lítás során csakis a DTRT-tel áll kapcsolat-
ban, áruja minden közbeeső átrakodás meg tá-
rolás nélkül, a feladástól számított, pontosan
meghatározott menetrendi időn belül Grintet-
lenül, épségben éri el rendeltetési állomását és
az áru budapesti feladásának időpontjában ki-
bocsátott hajóelismervényt a szállító bármely
azonnal hitelművelet céljaira
ján, hazai
és közegészségi
pénzintézetnél
felhasználhatja.
A DTRT rövid, alig néhány évi üzleti tevé-
kenysége a számbajövő kikötőkben jól meg-
érdemelt bizalmat szerzett magának olyany-
nyira, hogy az egyre növekedő forgalom igé-
nyeinek meglévő hajóparkjával nem képes
eleget tenni, úgy, hogy annak fejlesztése nem-
csak a társaság, de az ország közgazdasága
szempontjából elodázhatatlan szükségkép je-
lentkezik.
Magyarországnak a hajózás terén ez a kez-
deményező lépése a hazai közgazdaságnak ko-
moly segítséget nyujtott, mindenütt osztatlan
elismerést aratott és a magyar lobogónak tisz-
teletet szerzett.
--- Page 358 ---
Álgyay Hubert Pál kereskedelmi
államtitkára városrendezési kérdésekről,
a főváros és Közmunkatanács
harmónikus eggyüttmüködeseröl
foglalta el Algyay-Hubert
volt alelnöke a keres
minisztérium államtit-
10] felkerestük és érdeklődtünk,
új beosz al kapcsolatosan, melyek azok a
zabású közérdekű munkák, amelyeket a mi-
ium az eljövendő idők megoldandó feladatá-
nak tekint
— A Miniszter Úr Őexcellenciája saját
maga szokta tájékoztatni a sajtóközvéleményt
a tárcája körébe tartozó ügyek felől, mon
dotta Álgyay-Hubert Pál dr. államtitkár és
addig, amíg tőle utasítást nem kapok, nincs
módomban a minisztérium ügyeiről felvilágo
sítással szol
Államtit
munkatanács ta
olyan kérdés van,
sal karöltve végez.
November havában
dr., a Közmunkatanács
közlekedésügyi
Pál
kedelem- és
kári
hogy
hivatalát,
t, tudomásunk szerint, a Köz
úvá nevezték ki, így tehát több
amelyet a két hatóság egymás
így
Ez kétségtelenül van, azonban a
Közmunkatanäcsot érintő kérdésekben illeté-
kesebbnek vélem, ha Bessenyey Zenó dr. Öexel
nyilatkozik, mint aki az irányítása alá
ügyeket alaposan ismeri.
tartozó
ad talán megjegyezni, hogy megítélésünk
hatóság az őket zösen érdeklő kér
monikus és egyöntetű munkásságot fej
k ki és így talán érthető, ha eg: 1 olyan
jl tájékozódunk, amelyben nemcsak a minisz
hanem a Közmunkatanács és a székesfővá
is érdekelve van,
térium.
a legszívesebben gondolok visz
i amikor a Közmunka
annak alelnöke, a többi tá
együtt dolgozhattam, amikor
közel két esztendő alatt kifejtett munkássá
gom során minden hatósággal a legszorosabb
együttműködésben dolgoztam. Nagy elismerés-
sel és hálával adózom a Közmunkatanácsban
képviselt fővárosi pártok delegáltjainak, vala
mint Szendy Károly polgármester úrnak, aki
minden nag abású — közérdekű kérdésben
nemcsak a legnagyobb megértést tanusította,
hanem hathatós támogatását a lehető leggyor
sabban minden alkalommal érvényesítette.
sban, mint
okkal
— Az utóbbi esztendők alatt igen sok
olyan nagy sú közmunka létesült, mely
nek létrehozásában Szendy Káro polgármes-
ter
Csak a
1 döntő súllyal bírt.
il említem, amikor
úr hathatós támogat
fontosabbak ki
póldának felhozom a Margit-híd kiszélesítési
és rekonstrukciós munkáját, amely halasztha-
tatlan volt, nemcsak lesít s miatt, ha-
nem azért is, mert a /tizedek alatt
a híd vasszerkezete kimerült és azt sürgősen
meg kellett erősíte Szendy polgármester ér-
deme, hog; Yhatösägot a munka fel-
tétlen szü ge felől m zgyőzte, annak
sürgős elvégzését a szekesfövi 1sége
érdekében állónak látta és ennek alapján a
szóbanlévő khoz — szükséges — ötmillió
pengő kölcsön felét a székesfőváros közönsége
vállalta. További példa az Erzsébet-híd pesti
hídfeljárójának rendezési munkálataival kap
csolatosan tanusított emelkedett szellemű gon-
dolkodása, mellyel csakis a zérdeket tartotta
szem előtt és nem a hatáskör kérdését nézte.
Természetes lett volna ugy anis, hogy miután
ez az építkezés a székesfőváros közönségének
tartásából fede tetett a szóbanlevő mun
kálatok elvégzé. ros minden el-
ismerést megérdemlő kiváló tisztviselői kara
és szakemberei útján történt volna. Mégis, az
adott esetben a polgármester úr, a rendkívül
sürgősségre való tekintettel, úgy ítélte meg a
helyzetet, hogy az elvégzendő munka a Bala
toni műúl megnyílása folytán igen sür
lévén, a Közmunkatanács rövidebb idő
tudja elvégezni a munkákat, mert hive
szervezete egyszerűbb és nem häträltatj
munka megkezdését az eléggé hosszú — idő,
amely a székesfőváros autonómiáj alkot
mányos ügyvitelénél nem mellőzhető.
Teljesen hasonló helyzet alakult ki a
Horthy Miklös-hid feljárónál megépült gyalo-
gos aluljáró építkezésénél. zen felül mind-
azon közérdekű zyekben, amelyeket a szé-
kesfővárossal egyetértőleg kellett intéznünk,
ndy polgármester úr a legmesszebbmenő
indulatot és megértést tanusította, amellyel
hogy a halasztást nem tűrő ese
tekben a székesfőváros a maga részéről a leg-
hathatósabb és leggyorsabb módon segítse elő
az ügyek elintézését.
lehetővé tette,
Mecsállapítható. hogy ebből a harmoni
tműködésből igen sok értékes alko-
etett meg és ismerv. a Köz munk ata-
szetételét és vezetőségét, minden re-
mény meg van arra, hogy ebből a további
együttműködésből számos olyan
székesfővárosunk
harmonikus
alkotás fog létesülni. amely
szebbé tételét előmozdítja.
A budapesti Vásárváros terve
és a belgrádi nemzetközi vásár tanulságai
Irta Becsey Antal,
a székesfőváros
A közelmult idők történései arról tanuskodnak,
hogy Nyugat-Európa egyre több és egyre fokozódó
érdeklődéssel foglalkozik Közép-Európa és a Duna-
Ennek az egyre fokozódó
érdeklődésnek homlokterébe került Magyarország
és szókesfővárosa: Budapest. A külpol a hullám-
verésein kívül ezt az érdeklődést évtizedeken át
folytatott céltudatos fürdőpolitikánk és a geografiai
medence — problémáival.
helyzettől folyó földrajzi és gazdasági adottságok
eredményezték.
A Horthy Miklós nevéhez fűződő új dunahíd
székesfőváros szempontjából
vetett fel, amelyek az európai
érdeklődésnek ú. széleskörű perspekti át nyi-
tották meg. Ma már úgy az illetékes körök, mint a
közvélemény is úgyszólván napról-napra intenzíveb-
üzembehelyezése a
ismét új problén
ben foglalkoznak a Horthy Miklós-hídfőhöz kapcso
lódó gyakorlati megoldásokkal és kétségte hogy
azok helyes irányítása a székesfőváros fej sére,
városépítési és gazdasági viszonyaira sorsdöntő be.
folyással lehet. A VFásárvárosnak és Nemzeti Sta-
dionnak a Horthy Miklós hídfő környékén való léte-
sítéséről van szó.
Ám ezek a problémák nemcsak Budapest lokális
szempontjából bírnak jelentőséggel. Meg kell lát-
nunk azokat a mozgalmakat is, amelyek a Duna
medence nagy városaiban is évről-évre jelentkez-
nek. Meg kell látnunk, hogy a Dunamedence pro-
blémáira egyre nagyobb befolyással van az érdekelt
országok és városok érdekeinek felismerése. Figye-
Jemreméltó; hogy ebben a tekintetben a Balkán fej-
lődése olyan pozítiv megmozdulásokban jelentkezik,
amelyek nemcsak sok tanulságot szolgáltatnak, ha-
nem örvendetes haladást jelentenek annak a gondo- |
latnak térhódításában, amely a Dunamedencében élő
ökös törvényhatósági bizottsági tagja
népek mutat,
szempontból Jéginkább érdekel "bennünköt minden
olyan megmozdulás, amely közvetlen szomszédaink-
nál észlelhető. Ebben a tekintetben a jugoszláv 1ő-
városi, belgrádi nemzetközi vásár ügye az, amelyre
fel kell figyelnünk, nemcsak azért, mert népeinket
évszázadokon át gazdasági és politikai sorsközösség
füzte össze, hanem azért is, mert az időközben meg-
lazult történelmi kapcsolatnak felujítása örvendetes
irányban kezd fejlődni.
A „Mag Gyáripar" szeptemberi száma rész-
letes jelentést arról, hogy Sztankovits régens
szeptember hó ebpén nyitotta meg a belgrádi
nemzetközi vásárt, Rúmutat ez a közlemény arra,
hogy Jugoszlávia első esetben rendezett fővárosá-
ban kiállítást és rögtön imponäldan nagyszabású
keretben mutatta be mezőgazdaságának, iparának és
szellemi tevékeny k igen figyelemreméltó ered-
. A kormá 5 a jugoszláv főváros meleg
szeretete é bőkezt tette
téterjötté és különösen kiemeli azt a meleg ba
rátságot, amellyel Belgrád municipiumának elnöke
(főpolgármestere) karolta fel az ügyet, Hangsúlyo-
zottan mntat a közlemény a hogy elsősorban
ennek a barátságnak köszönhető, hogy a Száva
partján hatalmas nagy területet bocsájtott a jugo-
szlúv főváros rendelkezésre, teljesen ingyen és elő-
segítette a vásár létrejöttét azzal a további több-
millió dináros kölcsönnel, amelyet a jugoszláv. fö-
város garantált.
Érdekes ennek a szakszerű jismertetésnek az 1
megállapítása is, " hogy ezen A szépen rendezett és
parkírozott területen igen szerencsésen oldották meg
u nemzetközi sárnak azt a problémáját, hogy a
kiállításnak — állandó épületet emeljenek-e, vagy
lehetővé e kiállítás |
Ebből a |
Budapest, 1937 december 22.
GLATZ ANDRÁS
Budapest, VIII., Baross-utca 66—68. sz.
Üzlet: Német-utca 59.
Alapitva: 1864. Tel
132-487.
ék el a kiállítást.
ugyanis az évente
ideiglenes pavillonokban hely
Az állandó jellegű épületeknek
új formákban jeléntkező ideiglenes építményekkel
szemben azt szokták hátrányul felróni, hogy hamar
unalmassá válnak; ezzel szemben az évente új kön-
tösben jelenkező, ideiglenes pavillonok hangulato-
sabbá és változatosabbá teszik a megismétlődő k
állításokat; bár az is tény, hogy az ilyen építmé-
nyek felépítése és lebontása megismétlődő holt ter-
heket jelent és így ínyosak a kiállítások jöve
delmezősége szempontjából. A belgrádi nemzetközi
vásár olykép oldotta meg e problémát, hogy a vá-
sár területén egész sora épült a nagyszabású, stilu-
hát
808 68 tos pavillonoknak, amelyek bär köny
nyebb szerkezetűek, de tartósságuk évekre szóló
élettartamot biztosít; emellett bőven van hely ter
változatos pavillonok léte-
külső képének felfrissit6-
jeszkedésre és ideiglenes,
vagyis a vásár
sére,
sére
nemzetközi vásáron a
szomszéd Románia és Csehszlovákia, valamint Ma
gyaror g és Olaszország is méltóképen jelentek
meg; a nagyobb nyugati államok közül Németország
és Franciao; a foglaltak le területeket, de
a rendelk e álló rövid idő nem volt elegendő
pavillonjaik felőpít re és így csak a jövő óvi vá-
sáron fognak aktív részt venni. A magyar pavillon,
a jelentés szerint, egyszerű, de formás; a kiállított
anyag pedig erőteljes és magas nivón álló iparoso-
dott ország bemutatkozását hirdeti, amelyek első-
sorban a gyáripari vállalatok: M. Kir. Allami Vas
és —Acélgyár, Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű,
Magyar Waggon- és Gépgyár Rt., Weiss Manfréd
gyár gazdag kollekciói és a mezőgazdasági gépek
ıyaga kiválóan alkalmas arra, hogy Jugoszláviá-
fennálló kapcsolatainkat kimélyítsék.
Ugy hírlik, hogy Jugoszlávia példáját a szom-
szédos Balkán országok sorozata fogja követni, bi-
annak a szuggesztív hatásnak, amelyet
folyamnak: a Dunának vonzó ereje kép-
an az első
belgrádi
val
zonyságául
a királyi
visel; és felismerését annak a ténynek, amely a
nemzetek országútjának politikai és gazdasági éle-
tét formálja.
A Dunamedence sorsának kialakulásában döntő
súllyal jönnek figyelembe ök a fix pontok, amelyek
a dunamenti városok intézményében és jelentősé-
gük kialakulásában befolyással vannak. Nem sza-
bad som lekésnünk, sem hihb lépéseket tenni e
törekvések során fővárosunknak sem, Tartsuk szem-
előtt elhatározásaink küszöbén az öntudatra eszmélő
dunamenti államok és városok megmozduläsait is.
A Balkánnak és a közeli Keletnek tranzitó kertske-
delmünkben igen fontos szerepe lesz, amellyel szá-
molnunk kell.
MINDEN ASZTALRA VALÓDI
EZÜSTÖT
A
60
eves HENGER ANTAL
EZÜSTÁRUGYÁRÁBÓL
IV., DALMADY GYŐZŐ-U. 9.
vízhez és gőzhöz, csökapcsol6-
z6szek, armaturák,
Csövek
fürdőszobaberendezések
Buda
Vá c 1-i
est, V.,
PE 30-38.
Schlesinger Alajos
EEE WERE
--- Page 359 ---
Budapest, 1937 december 22,
23
Szegényemberek városrendezése
A legszürkébben hangzó, de a legnagyobb
szociális probléma |
Városrendezési problémákról kérdeztük meg
Katona János mérnököt, aki a monumentális házak
z sorát építette legutóbb is és aki, mint tör-
vényhatósági bizottsági tag a Nemzeti ység Fővá-
rosi Pártjában és a főváros műszaki bizottságaiban
állandóan ennek a kérdésnek hivatott s: lója.
— Sok nagy tervvel, sok szép, úgynevezett vi-
lágvárosi gondolattal igyekeznek mostanában az
ígazi világvárost és a fürdővárost Budapestből ki-
alakítan — mondta
Katona János
törvényhatósági bizottsági tag,
és én ezúttal mégis éppen a Fővárosi Hirlap ünnepi
számában egy szürkén hangzó kérdéssel, az én leg-
kedvesebb problémámmal: a ényemberek város-
rendezésével akarok foglalko:
Pártom elvi szempontjából kiindulva, azt hi-
helyes úton jártam, amikor
szociális vonatko: an is helyei
lakások építésének szükségességét
súlyozam úgy a Fővárosi Hirlap hasábjain,
egyebütt. A kérdés megoldásának szükséges
nem esupáan
szem,
építés
ként a
s irányelve-
hang-
voltát
a ciális elgondolások, hanem a főváros
gazdasági värosrendezı érdekei is indo-
kolják.
az illetékes fórumok ne lás-
sák be, hogy anyagi tekintetben is milyen súlyos
veszteségek érték a fővárost, hogy a viszonylagosan
túlontúl elszaporodott luxuslakäsok mellett a kispol-
gári lakások építési alapfeltételeinek nem tulajdoní-
tottak annyi fontosságot, mint amennyit a lakáster-
melésnek ez a legelsőrangú kérdése mindenféle vo-
Lehetetlen, hogy
telfésén
WAGYkoMS 42771
valóban kényelmes...
amelett IzEn, olcso,
Meglbízkáto.
at Öv Cpl
Nagykovácsy Dr
UZLETHAZ
Vágó Pál
Hat, eng, villanyszerelési és műszaki vállalat
FŐÜZLET:
XL, Horthy Miklös-üt 21. e Telelon: 268-086.
FIÓKOK:
XI., Horthy Miklós-körtér 7. e XI., Horthy M.-út 62,
B
UTBURKOLATOK :
Öntött és hengerelt aszfaltból.
Kátrányos és bitumenes kezelések.
Olajos portalanítás.
évek óta a lakäs- |
mint |
natkozásban megérdemelt volna. Ezek a veszteségek |
hatalmas tételekben jelentkeztek az adók kiesésében,
nem kevésbbé abban a tényben, hogy a fővárosban
megkeresett jövedelmek szom os városokban és
falvakban költtettek el, nemkülönben olyan
dési nehézségekben, amelyek még mindig prob!
ként állanak fenn. Hogy miért! Mert a megfelelő
kislakások hiánya a főváros határain túl eső terüle-
tekre vitte a kispolgárok és munkások tömegeit.
Vagy elvitte esetleg a perifériákra, ahol ugyan az
adóalany és fogyasztó nem veszett el, de a kül-
terjes városfejlődés rengeteg költ et okozott a
k űvek létesítése révén. "Természetesen ezek az
óriási összegek sem voltak elégségesek arra, hogy
a perifériák jórészén a lakosság igényeit kielégítsék,
jól.
3 végeredményében senki sem járt Hang-
megfelelő" kislakást
említettem az imént és ezen a , meg
son van a " probléma helyes megoldásán: ak a sú
ponjta, A statisztikai kimutatások szerint az dres
kislakás száma gyors ütemben, aggasztó mértékben
fogy. Ami még kibéreletlenül áll, az tulajdonképpen
nem lakás, hanem testre és lélekre egyáltalában ká- |
ros odu. Ám a lakott kislakások túlnyomó része is |
i 7 nem sokkal különb. A régi, elavult
ettömböknek, a mai építési rendszabályok sze-
rint megengedhetetlen mély , sötét és levegőt-
len udvaraira néznek ek a Jakások, amelyek a
higénia legelemibb szüségleteit nélkülözik és a be |
szorult embereknek csak azt a gondolatot ad-
ják, hogy menekülni. De hovat Más városokba, ami-
kor itt van a munkahely és amikor a munk zá-
mára — mert a tisztviselőnek talán még könnyebb
ebben a tekintetben a helyzete, — minden pihenőt,
minden emberi kényelmet elvesz az óriási távolság,
amelyet naponta be kell utaznia, És ha nem lehet
a határon túlra menekülni, akkor ott kell élni csa-
ládostól, gyermekestől a kietlenságben, levegőtlen-
ségben éppen azoknak, akik nem mehetnek nyári
tidülésre, mint a napfényes, balkónos, terraszos
luxuslakások lakói.
— A , megfelelő" kislakást tehát mindenekelőtt
megfelelő helyen értem:
a kerületek belső részeiben, ahol az clavult
háztömbök megbontäsäval kell az új kor-
szerű bérházaknak és ezekben korszerű kis-
lakásoknak felépülniök.
És ezek alatt a kislakások alatt nem valami pri-
mitiv, szegényes, hérkaszárnyaszagú férőhelyeket
értek és mem is mindig szoba-konyhát. Az én el
gondolásom a kétszobás lakás, amely nem parádés,
de modern és tetszetős, amely higienikus berendez-
kedéssel, előszobával, fürdőszobával (ha nem is lát-
hatatlan neon-fénnyel világított és melegített pe-
remmel ellátott, márványkádas fürdőszobával) van
ellátva és amelybe éppen úgy beárad a napfény és
a levegő, amelyet még a luxus-lakó is ingyen élvez
és végül — de nem utolsó sorban — amely lakás-
nak a bérét a kispolgár és a munkás is meg tudja
fizetni.
— Ezeknek a korszerű kislakásos bérházaknak
építése az elhanyagolt, régi épülettömböktől ékte-
lenkedő ntecákban
a városképet, sőt az erkölcsi életet is kedve-
zően megváltoztatja.
Azt hiszem, ez sem utolsó dolog és van olyan vá-
rosrendezési program, mint a reprezentativ terek
és utak kialakítása.
— Hogy mindez megtörténjék, nem városi és
nem is állami feladat. A magäntök66,
a magántőke a kislakás-építésbe
ennek elősegítése igenis városi
és állami feladat,
Ezt hangoztatom szüntelen és nem unom meg han-
goztatni, mert a lakásépítés terén ennél fontosabb
problémát nem ismerek. Elégtétellel vettem tudo-
másul, hogy a polgármester úr annak érdekében,
hogy ez a kislakásépítés megkezdődhessék, a rend-
kívüli adómentesség kiterjesztését kérte azokra a
városrészekre, ahol ezeket a lakásokat fel kellene
építeni, mintán a legutóbbi rendelet csupán egy
szemponthoz: a városrendezéshez iparkodott. Ennek
a szempontnak is meg van a jogosultsága, do szű
kös és sovány akkor, amikor az én nagy probl6-
jnámra: a kisemberek egészséges, napfény olcsó
lakására gondolok.
do hogy
helefogjon,
JEHN JÁHOS R.T. BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY -UTCA 21.
TETŐFEDÉS:
facement-,
préselt kavics.
fedéllemeztetők.
SZIGETELES:
tetökön.
nedvesség és talajvíz
ellen, falak, padlók,
erkélyek és lapos
A magyarok
nagy évének értékes
irodalmi termékei
Mihályi Ernő dr.:
Szent István Országa (Két Pailadis-kiadás)
A karácsonyi könyvpiac terméséből értékével és
Szent István élete és műve
nemes célzatával kimagaslik egy monumentális tör-
ténelmi mű. Mihályi Ernő dr. bencés főiskolai ta-
nár, a neves történetíró , Szent István élete és
műve" címmel kétkötetes munkát írt, amely,
mint a szerző előszavában jelzi — a Szent István-év
alkalmából készült. A magyarok ünnepi esztendejé-
nek ezzel nagyértékű irodalmi emléket állított a
bencés professzor.
7, időszerűség bizonyára élénken ráirányítja
a figyelmet Mihá Ernő munkájára, amely
ban nemcsak aktuális, hanem maradandó
munka. Fáradhatatlan kutatásaival a tudós
Szent István korát és alakját egészen új megvi
gításba helyezi. A regék birodalmából a hom.
ból és a misztikumból mindent kibogoz, minde
megvilágít, reális alapra helyez és ezzel csak ma-
gasabbra emeli és több fénnyel sugározza be a
szent király alakját. Nemcsak értékes, ha
gyon érdekes ez a történelmi mű, amely különösen
arra alkalmas, hogy a fejlettebb korú ifjúságot ne-
velje, amit bizonyára értékelni is fognak az isko-
lák és tanügyi hatóságok.
Egyidejűleg jelent meg a
az Eucharisztikus Kongre
nt István-jubileum
szus esztendejenek
at kötetben hat
találóan és érdeme
‘ eímet adták. Kitűnő
és
gyö.
nyörű
szerint
írók
ajándékozták meg ifjúsági irodalmunkat ezek-
kel a könyvekkel, amelyek a kereszténység megszü-
letését, a kereszt diadalmas útját, a pogány ma-
István hitvesének, Gi-
életét vonultatjäk fel,
az Oltári Szentség tiszte-
gyarok meghódolását, Szent
zella királynénak áldásos
majd a ent Korona és
letére tanítanak.
A kedves elbeszélő modorban megírt, érdekes
történeteknek mélységes nevelő hatásuk lesz a
gyermekekre és a serdülő ifjúságra, amely a mai
romboló törekvésekkel szemben ugyancsak rá van
ntalva a lelki megerősítésre. A szülők, az iskolák,
sem találhatnak érté-
kesebb és vonzóbb könyveket ezeknél a regéknél,
amelyek írói nemes tendenciájukkal olyan ponto-
san eltalálták, milyen lelki táplálékra van szükség
a reánk következő ünnepi évben. A pompás magyar
regéket, B. Czeke Vilma, Gáspár Jenő, Kosáryné Réz
Lola, Pohárnok Jenő és Zaymus Gy írták, Bene
képekkel
ifjúsági könyvtárak keresv
dek Kató pedig színpompás — művészi
illusztrálta. 1
A. történelmi munkát és a regés könyveket a
Palladis adta ki. A választékos technikai előállítás
pedig a Pallas nyomdát dicséri.
HOLLAY JÁNOS
ÉPÍTŐMESTER
Iroda : IIL, Selmeci-utoa 23. — "Tel. : 163-261
Lekás: II, San Maroo-u. 31. — "Tel. : 162-927
46 ÉVES
speciális
ZASZLÓ
, — SZAKÜZLET
HUNGARIA zászló és díszítési vállalat
Budapest, IV., Prohászka Ottokár-u, 4. Tel: 183-279
„VI, Damjanich-utea 52. Tel: 134-651
LEGOLCSÓBB ÁRAK!
TELEFON:
1715-350.
GYÄRTMÄNYOK: Aszfalt és kátrá-
nyos fedéllemez, szigetelőlemezek, bör-
lemez, kátrány, szurok, facement, bitumen,
aszfaltragacs, ntépítő-kátrány, porkát-
rány, kátrányolaj, karbolineum, gyümöles-
fa-karbolineum, kátrány-paraftin, kocsi-
kenőcs, gépzsír.
--- Page 360 ---
24
Budapest, 1937 december 22.
Harminchétéves harc a sugärüfert,
ami eljutoit az első bokrétaünnepéiyig
A régi Orczy-ház területén és a Madách
torkolatában folyó nagyszabású építkezések közül a
Helvetia Építő és Ingatlan Rt, Király-utca sarkán
épülő hétemeletes bérpalotájának állványzatát a n
pokban bontották le és ez a klinkerhomlokzatú p
fejlődé
, emelkedett
ndezés és általában Budapest
rendkívüli jelentőségűvé
lota
szempontjából
város
által, hogy a több mint 20 év é zárlat
tt tartott városrészben minte felkiá lül áll
elő, hirdetvén, hogy igenis alkotni, építeni, létesí
teni kell mindenáron, minden ellenkezés
ez a haladás és e
kapcsolatban nem érdektelen visszapill
i a Madäch-sugärüt létesítésének felvetődé
en a megvalósiílásig eltelt időre, mert ke-
reken 37 év ernyedetlen munkája volt szükséges
hogy az első bokrétaünnepély megtartható
mert ez az Élet,
Ezzel
vet
tás
sétől egé:
ahhoz,
legyen.
Az eredmény b
1}
elésében mindenki derekasan
kivette a részét, a székesfőváros törvényhatósága, a
Közmunkatanács, a pénzügyminisztérium, az érde-
kelt telektulajdonosok, akik élén sen — néhai
Dános László szerzett hervadha n érdemeket.
Sajnos, ő ebben az emberfeletti küzdelemben felőrlő-
dött és fiatalon eltávozott közülünk, hogy nem
érhette meg ezt a lélekemelő első éget.
Maga az Orczy-ház — mint ismeretes — 1790-ben
épült és a báró Orczy-család tulajdona volt. 1841-
ben öt Orczy-gyerek ilte a házat, 1860-tól a tu
lajdonosok sűrűn változtak. 12-én
résen vette meg az é
pított Orcz Rt.,
ség, mely főképp
1913 ápr
az Olasz Ban
1927-ben egy új
és Dános cégből, v
mint
a Magyar—Ungá. > érdekeltségből állott, vette
át a részvénytársaságot. Ettől az időtől kezdve lé
pett tulajdonképpen előtérbe az Orezy-probl6ma.
Maga a sugárút problémá az 1900-as €
vissza, amikor legősibb fo:
12 ölre való kiszélesítésének te
Izgalmas esztendő
eredmény nélkül
A sugárúté
kezdődött a
kre vezet
a Dob-utca
ntkezett.
való küzdelemnek
program.
Enne x
sugärüt megv
Közmunk
et. KR
R
ten és
építendő berpalo k elvi építési engedé
azt elutasította. anakkor azonban elhatäro;
legrövidebb idő alatt a szabályozást keresztül-
agyon mozgalmas volt
Wargha Lá
ativ tervet
ban a maga
féle terveket
zottság az egy
és ehhez
tettek j
vaslat
elh
ebben a kérdésben az
zló műszaki főtanácsos három
szített, majd a középítési bizott-
tervével együtt bemutatta a Wälder-
s a Nözmunkatanäcstt, K6söbb a bi
tette magä6vä
Kertész K, Róbert
bizottsági tag
majd a
az Anker-köz megho:
lmas 1
a
Zimmermann
i bizottság,
közgyűlés
ibbíttassék.
évnek júninsában nyug
Közmunkatanács levette a
hogy
rozta,
Ennek a mo:
talanság támad
napirendről a kérdést, a 30 éves adómentesség pe-
dig 1930 május 31-én lejáróban volt, Júliusban azután
kátyúba jutott az egész ter a Közmunkatanács el-
melette a Wargha-féle terv t. A főváros retoszió-
képen megtagadta az építési engedélyek kiadását.
Júliusban újabb fordulat. A Közmunkatanács elfo-
gadott egy módosított tervet, mely nagyjából fenn-
tartja főváros által elfogadott terv elrendezését,
azonban a szélességét 90 méterről 50 méterre kes-
keny Wargha László ezen elkedvetlenedve, nyu-
galomba vonult. A főváros megfellebbezte a Köz-
munkatanács határozatát. A nyugtalan
nőtt, úgyhogy rendkívüli közgyűlést akartak öss
hívni emiatt. Augusztusban — újból fordulat állt be,
mert Rakovszky Iván tudatta a főváros vezetőségé
vel, hogy magá a a , kapcsolatos költségeket.
1ekkor si tilalom első úttörése
nt k építési engedélyt a Dob-utea
rényi-féle alotá Az év
a Közmunkatanács teljes megegye;
zárult.
Az Orczy-ház lervpályázata
1930 márciusában Ripka Ferenc főpolgármester
úgy nyilatkozott, hogy a szabi
yozási tervek vég
gesíttettek és építés rövidesen megkezdődik,
A következő évben az Orczy-ház Rt. tervpályáza-
hirdetett az Orczy-ház telkének beépítésére, A
Arkay, Pogány, Quittner
nyertek díjakat, Nagy megdöb-
hogy a belügyminiszterium
a Károly-körút 15. mú ingatlan cseréjét a fővá-
ros és a Közmunkatanács között nem hagyta jóvá,
holott ez sugárút fontos programpontja volt.
ins, Hajó.
és Münnich építészek
benést keltett 1932-be:
zaton
Egy g stagnált minden, míg 7933 elején létre
jött a csere és a Közmunkatanács a ház lebontását
h el. Ebben évben az Orczy-ház Rt. is
X a nagy nzakciókra és /fuzionált a Hel
vétia Énítő és Ingatlan Rt.-vel 2 milliót meghaladó
alaptöker
A következő, 1934.
gármesternél, aki a ké
évben Huszár Aladár
és megoldását melegen tá
mogatta, ankét volt, amelyen megállapították, hogy
a Közmunkatanäesnak millió pengő forgötökere
volna az érdekeltek viszont az adómentes
Ö grekedt az
ert küldöttség ke
főpol
sége,
etik.
Sipőcz
akció és 5 polgárme.
reste fel.
A Helvétia Rt. újabb elvi építési engedély iránti
kérvényt nyujtott be,
magánépítési bizi ág elutasított az séges hom
lokzat megold A Közmunkatanács elutasította
és elvileg kimondta, hogy a
ímú ház lakásbérlőinek február
és az Erzsébet-sugárút megvalósí-
tásához ragaszkodnak. Ugyanebbe az időben
tette ki Huszár Aladár főpolgármester, hogy
böző bürokratikus akadályok gáncsolták el
sugárutat.
Nincs adómentesség!
Nagy meglepetést keltett,
Imrédy pénzügyminiszter az
idezési és
15-én felmondanak
jelen-
njból a
amikor az év áprili-
adómentességből
sában
SZALRAI BELA
villamoskészülékek és kap-
csolóberendezések gyártása
GYÁRTMÁNYOK: Önműködő olajkapcsolók, olajnelküli
kapcsolók 35.000 V-ig, 500 MVA lekapcsolási teljesítményig,
kézi-, mágneses- és mótorikus távhajtással e Szakaszkap-
csolók, szigetelök, sorozatkapcsok, merötranszformätorok,
szerelési anyagok e Önműködő szárazkapcsolók
1000 V-ig, 20.000 A-ig,
kézi-, mágneses- és mótorikus
távhajtással e Mótorvédő kapcsolók 200-1000 A-ig
Kopcsolötäh'äk, teljes kapcsolóherentdezések
TELEFON
294-8235
FALAT-BETONT- -VAKOLATOT
"Sikurit
Nu, rl
ÜKELETESEN VIZHATLANIT
KI "A
FOLYÉ KONY ASZBESZTES BITUMEN
ps 4 22 vagy
„Kalfax 4
UGHEIG VIZTÁRÓ VÉDŐMÁL
anem ÁÁ nm]
[UN TAKKÉsFESTÉHGYÁRA?
kihagyta ezt a városrészt. M
ügyminiszter revideálta
2 az adómentességet.
yancsak áprilisban a Közmunkatanács ki
mondta, hogy a tervezett sugárút neve Madách Imre-
sugárút lesz adómentességi előterjesztést is
megtette a pénzügyminiszternek. ban a pénz-
ügyminiszter a sugárút problémáját időelőttinek
deklarálta. Erre májusban a felmo: sokat a lakók
nagy öröm. i 1vonták, 1934 ny. n úgy látszott,
hogy hosszú időre elodázódik az egész kérdés.
Közben
áspontját és kilátásba
Bessenyey Zénő lett a Közmunkatanács
| elnöke és Fabinyi Tihamér a pénzügyminiszter, akik
első pillanattól a legnagyobb megért
Madách-sugárút ügyét és végeredn
vük elválaszthatatlanul
nagy műnek megvalósítá
Ettől az időtől k
gyorsabb tempóban kt
végleges szabályozási
z egys
19365 november
bontása megk
megjelent
el kezelték a
yben az ő ne
forrva ennek a
egybe van
al,
k most mär
, a Közmunkatanács
t jóváhagyta, Wälder
örút 15.
novem-
tésével
ítette,
számú ház
ber 9-6n
tt, ugyanez
ch-sugárút létes
k pesolatos házadómentességi rendelet, 1937. év ele-
megk t az Orczy- ényleges bontása,
mintán az üzletek elhelyezésére szolgáló
üzletház felépült.
Nem hallgathatjuk el, hogy úg lván az utolsó
pillanatban, eg váratlanul dekelt telektu-
lajdonosok részéről is egy súlyos akadály merült fel.
Ugyanis a Lédermann-csoport vonakodott a ráes
terheket magára vállalni és a megállapodást a Kö
munkatanáccsal aláírni. Ebben a kritikus időszak.
ban lépett elő Münnich Al módosított tervével,
amellyel az előírt 50 méter sség helyett 32 méter
széle 09el oldotta meg a kérdést és átsegítette ujból
a kátyúba rekedt szekeret.
Tanulság az ellenkezők és gán
mindezekb , fakad, hogy a fe.
csakis aktív munkával lehet elé
nyeskedő és tespedési politika vi
stagnációt jelent, már pedig az ország fő
den akadályon keresztül is fejlődni akar,
Weissburg Dénes
Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen
BÉRKOMPRESSORT
LISKA JENŐ okl. gépészmérnök,
kompressor-bérbeadó
Budapest., XI., Szüret-uten 5—7. — Tel.: 2-592-96.
soskodók részére
dést és haladást
ni, mert a kiecsi-
fejlődést és
városa min-
fa
Schönwald Nándor
épületbádogos-, légszesz-, vizvezeték
1 és csatornázási vállalat
| Budapest, II., Zárda-ntca 16. e Telefon: 155-1
————[—
TAMÁSSY EMIL
ÉPÍTŐMESTER
Budapest, VIII., Baross-u. 45. "Tel.
Mindenfajta gőz-, ceníri-
fugál-, dugatíyús szivafy-
íyúk, kompresszorok,
6Gűrtötornyok.
Zimmer dot mecnäl
orthin ton árát magy aror-
gi képviselője
Zuhatag-üt 7/b.
elk az
--- Page 361 ---
Buadpest, 1937 december 22.
Megemlékezés
néhány sorban a multról
Villámgyors interju az ügyosztályvezető
tanácsnokokkal
A jubiláló Fővárosi Hirlap, amely most
betöltött 25 évére visszatekint, kérdést inté-
zott a főváros ügyosztályvezető tanácsnokai-
hoz, hogy az ő legutóbbi 25 esztendejük alatt
melyek voltak azok a kimagasló események,
csetleg érdekes epizódok, ame lyekre szívesen
emlékeznek vissza. A válaszok, amelyek így
együtt érdekes és itt-ott humorral fűszerezett
mozaikot adnak, a következők:
Dorogi Farkas Ákos dr.
huszonöt
— A , Fővárosi Hirlap" fennállásának
esztendeje a székesfőváros fejlődésében is emlékeze-
tes huszonöt esztendő marad. Rendkívüli méretek-
ben növekedett meg e negyedszázad alatt a
isával párhuzamot tartva az ad-
váró munka, sőt maguk a feladat-
körömben előfordult legnagyobb ese-
kettőt kívánok kiemelni. Az egyik: a
Fővárosi Alkalmazottak Segítő Alapjának megalko
tása, amire a jelenlegi önálló formában 1928-ban ke-
rült a sor. Ez a jóléti intézmény azóta, mint hűséges
barát áll a főváros szolgálalában állók mellett és
szociális jelentősége szinte felmérhetetlen. A másik
eseménynek a kegyúri templomok számának jelen-
tékeny gyarapodását tekintem.
— Ha ezekután még megemlékezem arról a te-
vékenységről, amelyet a főváros a különböző feleke-
zetek, egyesületek, intézmények segélyezése érdeké-
ben folytat, azt hiszem nagyjából körvonalaztam azt
a működési területet, amelyen az elnöki ügyosztály
tevékenysége lebonyolódik.
— Törekvésem, nekem éppen úgy, mint hivatali
munkatársaimnak minden igyekezete arra irányul,
hogy az adminisztráció hatalmas génezetében vég-
zett munkánknak reánk eső részét lelkiismeretes
pontossággal, a lehetőségek keretein belül álló ötle-
tességgel, megnyugtatóan és megbízhatóan a város-
nak és polgárainak egyelemes üdvére végezzük el.
Király Kálmán
— Szabad időmet előszeretettel szakirodalmi te-
vékenységre fordítom. Kiváló elődöm: Fock Ede
tanácsnok buzdítására 1918-ban megírtam a ,, Városi
utak tervezése, építése és karbantartása" — című
340 oldalas munkámat. Kimondhatatlanul jól esett,
hogy szerény könyvemet úgy a sajtó, mint a kar-
társak és a hivatalok elismerésükre méltatták. De
legjobban örültem annak a kitüntetésnek, amely-
ben a belügyminiszter úr részesített azzal, hogy
3000 aranykorona jutalomra érdemesnek talált, Ez
az elismerés buzdított azután további szakirodalmi
munkásságra, amelynek eredménye számos kisebb
tanulmányon kívül az 1928. évben megjelent „Mo-
dern utak építése" című könyv. Tisztában - lévén
az ifjúság önképzésének fontosságával, hivatalom-
ban nem szűnök meg buzdítani a kartársakat elő-
adások tartására, cikkek és tanulmányok megírá-
sára, Ennek meg is van az eredménye: az út- és
esatornaépítési ügyosztály mérnökei tollából na-
yon sok értekezés látott napvilágot, melyek kö-
zül nem egy külföldön is öregbítette a magyar
mérnöki kar tekintélyét.
Kempelen Ágoston
— Az elmult huszonöt esztendőben a legboldo-
gabb esemény számomra az volt, hogy beiktattak a
városgazdasági tanácsnoki állásba. Nem az állásnak
örültem, hanem annak, hogy városrendezői dálmai-
mat valóra válthatom. Azóta sok minden valósult
meg, hiszen Szendy Károly polgármester is szerel-
mese a szép fővárosnak. Elég hivatkozni a tabáni
park létesítésére, Óbuda, Vizivdros, az új hidak
környékének szabá. a, mind azt a célt szolgál.
zudapest igazán gyönyörű legyen, A
rosfelmérési munkdlatok — keresztülvitelének is
gyon örülök. Van még elég álom, amelynek meg-
valósítására a következő huszonöt esztendő kevés.
Mindnyájan ezért küzdünk: a legszebb fővárosért!
Szepesváry Pál dr.
— Közszolgálati pályám egyik legkedvesebb
eseménye, vagy mondjuk inkább úgy, epizódja sok-
sok évvel ezelőtt akkor játszódott le, amidőn pol-
gármesteri titkári minőségemben intéztem a kihallga-
tások előkészítését. Egy napon, amikor éppen nagy
forgalom uralkodott az előszobában és ennek kö-
Csipak Sándor és fin
közszállítási vállalkozók
Budapest, XIU., Telep-u, 98.
T e I ef 9 ni: 297—562.
M. Kir, Postatakarékpénztári csekszámla 57.837.
ják, hogy vá-
na
vetkeztében alaposan el voltam foglalva, jóformán
észre sem vettem, amidőn a sok látogató között
megérkezett egy egyszerű, fekete reverendába öltö-
zött idősebb pap. Közölte velem, hogy a polgär-
mesterrel kíván beszélni és nyomban megnyugtatott,
hogy ráér, szívesen vár. Leült a fogadószoba egyik
sarkába, én meg közben intéztem az ügyes-bajos
dolgaikkal a város fejéhez induló politikusok és
küldöttségek bejuthatását. Lassan-lassan dél lett,
megfogyatkoztak a látogatók és már-már magam
is úgy vettem éi >, hogy rövidesen egyedül ma-
radok, amidőn [felfedeztem a nyugodtan üldögélő
papot és eszembe jutott, hogy bizony red még nem
került a sor. Odamentem hozzá s megkérdeztem,
kit jelenthetek be.
— Csernoch János vagyok, a hercegprímás.
Majd hanyattvágódtam ijedtemben és megpró-
báltam mentegetőzni, amiért megvárattam. Az egy-
házfejedelem azonban szelíden annyit mondott:
— Semmi baj, fiam, nem köteles minden papocs-
káról tudni, hogy kicsoda.
A
Báró Babarczy István dr.
— Hivatali ügyköröm legnagyobb jelentőségű
eseményének az elmult huszonöt esztendő alatt két-
zen kívül azt a tényt tartom, hogy a székes-
főváros létrehozta saját magyszabású közlekedési
vállalatát Minden läg osnak eminens érdeke
az, hogy a tömegközlekedés lebonyolítására híva-
tott berendezések felett saját maga rendelke
mert megfelelő közlekedési politikát, ami a
szempontjából — elengedhetetlen — fontosságú,
abban az esetben lehet inaugurälni, ha a közület
nincs kitéve magánvállalkozások kénye-kedvének.
A BSzKRt fennállása óta bebizonyította már, hogy
alkalmas a hozzáfűzött remények beváltására és ha
a legutóbbi években bekövetkezett gazdasági vál
ság következménye gyanánt ma tagadhatatlanul
fennállanak bizonyos nehézségek, mem -— kétséges,
hogy ezek átmeneti jelenségnek tekintendők, ame-
lyek a viszonyok jobbrafordulásával eliminálódni
fognak. A vállalat a jó ügyh méltó körültekin-
téssel és buzgalommal igyekszik azoknak az intéz-
kedéseknek gyakorlati keresztülvitelére, amelyek-
kel nemcsak megjavíthatja, hanem ütemesebb6 és
gyorsabbá teheti a közlekedést. Meg vagyok győ-
dve arról, hogy a helyzet rövidesen javulni fog
és az a sok animozitás, amely ma még fennáll, el-
oszlik.
Bódy László dr.
— Hosszú időn keresztül kénytelen-kellet-
len, néha szívesen is, önkéntes tiszteletbeli
munkatársa voltam sok városházi hetilapnak,
így elsősorban a jubiláló Fővárosi Hirlap-
nak is. Mi tagadás benn bármil
igyekeztem is rendelkez e állani a
nak, ebbeli tevékenységem sok-sok időt elvett
a hivatalbeli munkára szánt órákból és ezért
csendes örömmel fogadtam. azt a felsőbb ren-
delkezést, hogy a tanácsnok urak pedig ne
vegyék el az uj ágírók kenyerét, hanem ve-
gezzék egyszerűen és következetesen azokat a
teendőket, amely intézése kötelességük. A
polgármester úr intézkedése tehát pontot tett
az ujságírás mesterségébe való belekontárko-
dásomra, ez azonban nem jelenti azt, hogy
továbbra ne viseltessem azzal a szeretettel
és érdeklődéssel a ó, de különösen a hoz-
zánk legközelebb álló városházi sajtó hasznos
működése iránt, mint eddig.
Felkay Ferenc dr.
Az elmult negyedszázadnak az én ügy.
körömbe vágó legjelentékenyebb eseménye az a fej-
lődés volt, amely az oktatásügyi intézményeknél
tapasztalható, Igen nagy fontosságúnak tartom
egyrészt , A Pedagógiai Szeminárium munkaterüle-
teinek ét, másrészt azt, hogy a székes-
főváros iskolaköteles korú gyermekei érdekében
nemcsak az új és a modern pedagógia, valamint
a higiéne követelményeinek legtökéletesebben meg-
felelő intézetek egész sora létesült, hanem azt is,
hogy a szigoruan vett oktatásügyön túl mind je-
lentékenyebb mértékben sikerült a főváros közön-
sége — áldozatkészségének — latbavetésével — szociális
téren is előhaladást felmutatni. Elég azt hiszem,
ha e rövid pár sor keretében arra mutatok rá,
hogy a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium, a Feny-
ves-uti és Soproni-utcai elemi iskola, az új ha-
talmas méretű népligeti ifjúsági sporttelep, az is-
kolákkal és — ovodákkal kapcsolatban — felállított
gyermekotthonok, a gyermeknyaraltatäsi akeió, az
iskolaorvosi intézmény felállítása és — kifejlesztése
mind-mind olyan mérföldkő volt, amely hateko-
nyan járul hozzá a külföldi részről is megnyilvánuló
jó véleménynek kialakításához.
Rosta János dr.
— Eddigi közigazgatási
zetesebb eseményei úgyszólván csak a legutóbbi
időkben játszódtak le. Fontosságában a város ház-
tartása szempontjából is, a közönség szempontjából
pályfutásom legemléke-
is nagyjelentőségűnek tartom azt, hogy a K
Elelmiszerüzem — huszonöt esztendős multja
alaposan bebizonyította nemcsak életrev
közélelmezési szempontból való jelentőségét, hanem
olyan intézménnyé fejlődött, amely nélkül Buda-
pest közélelmezési ügye intézőinek az abályos
terén rendkívül nehéz helyzetük lenne. A közönsé
szre sem veszi, mi azonban tudjuk, hogy az űzem-
mek ez a feladata az élelmiszerpiacon igen fontos
és nagyjelentő 1
Horony-Pálfi Aurél dr.
— Szubjektív
nácsnokká választás
mpontból kétségen kívül ta-
om volt ennek a negyedszázad
nak reám n6zve legjelentősebb eseménye. Objektív
szempontból mézve a dolgot és megmaradva a
gondjaimra bízott ügyosztály működé körén belül,
a főváros szociális gondoskodási hálózatának kiépü
tését tartom a legfontosabb eseménynek, A háború
utáni idők nyomorúsága szükségszerűen terelte a
hatóság figyelmét az élet küzdelmeiben önerejük-
Lől fennmaradni nem tudók segítése felé és hogy
a világvárosszámbamenő Budapestnek e téren ren-
geteg tennivalója akadt, az egészen természet
volt, Ha az elmult évek távlatába vi
meg kell állapítanom, hogy a székesfőváros köz
sége páratlan dáldozatkészséggel, testvéri együtt-
érzéssel sietett a bajok orvoslására és ha ennek
ellenére mégsem tudta a szenvedők arcáról vala
mennyi könnyet letörölni, ez sohasem a jószándé-
kon, a segíteniakaráson, hanem mindig az elégtelen
anyagiakon mult,
— Tevékenységem
sokoldalúan rteágazó
áóraműszerű pontossággal
segítség mindenhova elju
van, Meggyö m
akkor fog ez sikerülni,
segítőkészség teljesen
irányul, hogy a
egítőakciók
és hogy a
ahol arra szükség
ideális — mértékben
ósági és társadalmi
jut kifejezésre.
főként arra
különböző
működjenek
ha a hat.
egyöntetűen
ılamon Géza dr.
— Ha tallózok az elmult huszonöt esztendő
változatos emlékei között, úgy érzem, hogy legér-
dekesebb két epizódja életemnek 1930-ban és 1931-
ben játszódott le. Tanácsjegyző voltam akkor és
nagy izgalommal készültem arra a tanácsi válasz-
tásra, amelynek során, reményeim szerint, addigi
hivatali a főjegy: pozícióval — kellett
volna feleserélni. A választás bizony nagy ecsaló-
dást hozott számomra, mert én deresedő fejjel to-
vábbra is megmaradtam — tanácsjegyzi kollégáim
az állást, amelyre számítottam, más
között és
nyerte el.
— Tiz hónappal később azonban sokkal nagyobb
meglepetésben
részem. Ekkor ugyanis én, az
vid idővel előbb még nem
főjegyzővé -előlépni, egyszerre bekerültem
székbe. Ha ezekután azt mondom,
terminus feledhetetlen számomra,
sem — kételkedik benne, hogy
volt
tudtam
a tanácsnoki
hogy ez a két
valószínüleg senki
igazat beszélek.
Kovácsházy Vilmos
- A fiatal, alig huszonöt esztendős Fővárosi
Hirlap indiszkrét kérdéssel fordult hozzám, aki
— mi tagadás benne — pár évvel idősebb vagyok.
A kérdés az, hogy mi volt az én huszonöt esztendőm
legemlékezetesebb, vagy mondjuk úgy, legérde
sebb eseménye. Válaszolni nem olyan könnyű .
De azt hiszem, ha nagyon © nte akarok lenni,
akkor azt kell mondanom, az, hogy annak ellenére,
hogy körülöttem mindenütt lázasan, mondhatnám
buzgalommal házasodtak, kereszteltek, unokáknak
örültek, engem ez a láz nem [fogott el és noha,
mint fentebb is mondottam, pár évvel idősebb wa-
gyok a Fővárosi Hirlap-nál, legény maradtam.
Nem alapítottam magamnak szűkebb családi kört,
változatlanul megmaradtam abban a nagy család.
LÁSZLÓ ÖDÖN
HAT. ENG. VILLANYSZERELŐ
Budapest, VIIL, Baross-utca 89.
e 1 e f 0 n: 14—98—32.
Budapest, VI, Horn Ede-u. 18. |
TELEFON : 325-121
LOHR TESTVÉREK
ELEKTROTECHNIKAI ÉS MECHANIKAI
VALLALAT Budapest, VI., Szondy-u.98/a
Telefon: 118-916.
Orenstein és Koppei
MAGYAR R.-T., BUDAPEST,
DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31.
Motorosmozdonyok — Útjavító-
gépek — Kisvasutak — Iparvá-
gányok — Autobuszkarosszériák
--- Page 362 ---
Budapest, 1937 december 22.
minden idegszálammal hozzákapcso-
szeretett, gyönyörűséges Buda-
, minden tudásommal neki dol-
téséhez csak egy téglával is
megnyugtatásul és elég-
ban, amelyhez
Jödtam: rajongásig
pestemnél. Érte éle
gozom és ha fejle.
hozzájárultam: ez nekem
tételül szolgál.
Morvay Endre dr.
A jubiláló Fővárosi Hirlap ne vegye az én
szájamból hizelgesnek azt, hogy az utolsó huszonöt
esztendő tartósan jelentős eseményének éppen azt
tartom, hogy ez a lap régi hagyományainak szel-
lemében most fennállásának huszonötödik forduló-
ját ünneppelheti. A Fővárosi Hirlap, meggyőződé-
sem szerint, ideálisan tölti be a komoly várospoli-
tikai orgánum el nem homályosítható fontosságú
jelentékeny szerepét. Tárgyilagossága, jölertesült-
sége, kitűnő szerkesztése, a rajongásig fokozódó fő-
városszeretet nézetem szerint azok az eredők, ame-
lyek összetevődéséből kialakult a jelenben is élve-
zett minden oldalról elismert népszerűsége. A Fő-
városi Hirlap-nak valóban nem kell azt monda-
nom, hogy a huszonötéves mult kötelez, mert ez a
lap az alapítása óta megjelent sok-sokezer számá-
val mindenkor bizonyságot szolgáltatott arra n6z-
ve, milyennek kell lennie az ideális várospolitikai
lapnak. Sohasem a személyi kultusz, mindig a ko-
mely tárgyilagosság vezette a szerkesztői tollát.
Wossala Sándor
arról, hogy a Fővárosi
fennállásának 25 éves fordulójá-
hoz. Mint az autonómia emhere, nagyra értékelem
a várospolitikai sajtó tevékenységét, különösen
akkor, ha mint az a Fővárosi Hirlap-nál is törté-
nik, tárgyilagos és a közérdeket szolgáló tudósítá-
sok jelennek meg a lapok hasábjain. Nekünk, a fő-
ált
— Örömmel értesültem
Hirlap elérkezett
város mű ki igazgatásának, különösen üzel
szívünkhöz a várospolitikai szempont, mert amióta
a műszaki igazgatás feladatai rendkívül tekintélyes
fokozott — érdekünk
létesítménye
en a kö
meg a hosszas
isokkat speciális
mértékben
fűződik ahhoz,
beható módon tudomást
A napilapoktól nem kívánhatjuk
ismertetéseket, a fővárosi vonatko.
érdeklődéssel foglalkozó várospolitikai lapok azon-
ban tiszteletreméltó módon sietnek segítségünkre
ezen a téren. A jubiláló Fővárosi Hirlap elöljárt
ebben és bebizonyította nélkülözhetetlenségét.
Némethy Károly dr.
— Összehasonlitäst téve a 25 év előtti és a je-
lenlegi Budapest kulturális arculata között, nyu-
godtan mondhatom el, hogy ez a negyedszázad mér-
földes léptekkel juttatta előbbre a székesfőváros
közművelődésének ügyét. — Általános művelődési
szempontból a legjelentékenyebb eseménynek a Nép-
művelési Bizottság és a Szabadegyetem megalakí-
tását tartom. Mind a két intézmény olyan, amely
feladatául az iskola padjaiból régen kikerült és az
élet harcaiban vergődő, küzködő polgárok tömegei-
mek — nevelésére vállalkozott. Hogy [felállításuk
mennyire indokolt volt, azt alaposan bebizonyitot-
ták az elért eredmények, amelyek évről-évre nagy-
fokú gyarapodást mutatnak fel és amelyeknek ha-
tását társadalmi téren is érezni lehet.
— E wisszapillantds során még egy eseményt
akarok felemlíteni. Ennek az eseménynek saját
szempontunkból éppen úgy, mint az örvendetesen
fejlődő idegenforgalom érdekeire való tekintettel
jelentékeny fontossága van. Ez az esemény az,
hogy székesfővárosunk külső képét mind meghit-
tebbé, megkapóbbá és kedvesebbé tudjuk tenni azok-
nak a kis diszítő szobroknak egész sorával, ame-
lyet istenáldotta tehetségű magyar képzőművész-
gárdánk legjelesebbjei alkottak. Láttunk az utolsó
negyedszázad alatt vérzivataros nehéz időket, állot-
tunk a szakadék szélén, most már azonban, Istennek
hála, úgy látszik, hogy a beköszöntő új negyed-
század fokozott ütemben tudja pótolni azokat a
kényszerű hiányokat, amelyek szükséges velejárói
voltak az elnehezült időknek.
UF
FÉMTECHNIKA 507" 2 Role
mü- és kokillaöntőde
Csstulajdonos : TTI! KÁROLY
BUDAPEST, III., BÉCSI-ÚT 96/A SZ.
TELEFON : 163—010.
meggyarapodtak,
hogy a különb
Turner István
Dombortérképészete és modell-műterme
Budapest, V., Tisza-utca 11. Telefon: 2-919-46.
Kalmör Köroly
építőmester magas és mélyépítési vállalata
Budapest, VIII., Rákóczi-út 53., III. 26. T.: 149-408,
Enerta Villamossági Vállalat
Gergely Andor és Gádor Endre okl. mérnökök
Világítási és erőátviteli berendezések.
Villamos mótorok és készülékek.
Budapest, VI., Horn Ede-u. 3. e Telefon: 122-159.
| kísért egész
Józsefváros dicső kora
Irta: GAZDY JENŐ
Amikor édesatyám felhozott
en az egyetem
— kapujáig.
— Eddig mindig veled voltam, — szólt hozzám, —
most már egyetemi polgár leszel, szokjál hozzá az
önállósághoz. Ha beiratkoztál, keress magadnak
lakást, aztán majd értesíts.
Kissé meg voltam illetődve, de — mi tagadás
benne — azt is éreztem, mintha rohamosan szár-
nyaim nőnének, Önállóság, önállóság, nagy dolog
annak, aki tizenkét évig papi iskolába járt és ott-
hon szigorúan tartották.
— No, most merre menjünk lakást keresni? —
tettem fel magamnak a kérdést. Dehogy gondoltam
én arra, hogy sorsdöntő elhatározás előtt állok. Csak
néztem jobbra, néztem balra és tanakodtam. Lónyai-
utca, Üllői-út, Baross-utca, már akkor is forgalmas-
nak tünt fel nekem. Én a zárda csendjéhez voltam
az egyetemre, el-
— akkor még Szerb-utcai
| szokva.
Ekkor megakadt a szemem a Műzeum-utcán. Ez
már igen. Szomszédságában a Múzeum-kertnek, ebben
a csendes környezetben jó lehet lakni. Igen, de
csupa palota ez az utca, Ej, hát próbáljuk meg.
És elindultam a sorsdöntő útra. Végig az ege
utcán semmi. Az utolsó ház kapuján azonban ime
fehér papírlapot lenget ide-oda a szél. , Joghallgató
lakötärsat keres" — integet a céduláról az írás.
Jó lenne ezt megpróbálni — gondoltam magam-
ban. Ha szimpatikus ember, mindjárt kapok egy
jó barátot, a zsebpénzből pedig kevesebb kell
lakásra. Megkérdeztem a házmestert, kié ez a ház
és mit tud arról a fiatal emberről?
— Ez a ház a Gencsy nagyságos úré, az a fiatal
úr pedig nagyon rendes ember — válaszolt a ház-
mester röviden,
Ez éppen elég volt. Felmentem, otthon találtam
a kollégát és öt perc alatt mindent elinteztünk.
Így lett belőlem józsefvárosi polgár. Azóta se moz-
dultam ki a Józsefvárosból. Éppen csak hogy néha
lakást változtattam, meg lakótársat cseréltem, míg
azután végleges lakótársat találtam — a feleségem-
| ben.
Megszoktam, megszerettem ezt a városrészt
minden bájával és hibájával együtt, Jól esik, hogy
józsefvárosi polgárnak mondhatom magamat és jól
esik, hogy ezt a derék józsefvárosi polgárságot
képviselhetem a főváros parlamentjében.
De van ebben valami abból az érzésből is, hogy
velük együtt láttam és átéltem azokat a szép időket,
amikor a Józsefváros oly nagy szerepet játszott a
főváros életében, hogy ezt a kort bátran nevezhet-
jük a Józsefváros dicső korának.
Ez időben még Szapáry Gyula gróf volt Ma-
gyarország miniszterelnöke, akit rövidesen W e-
kerle Sándor követett. A miniszterek között
Szögyény-Marich László, Tisza Lajos gróf,
Hieronymi Károly, Perczel Dezső, Lukács
László, Baross Gábor, Lukác s Béla, Bethlen
András gróf, Csáky Albin, Eötvös Lóránd,
Wlassics Gyula, Szilágyi Dezső, Fejér-
váry Géza szerepeltek, a képviselőház elnöki szé-
kében pedig Bánffy Dezső báró ült.
Az egész politikai élet itt zajlott le a József-
városban. Innen indultak ki a politikai élet hullá-
mai és ide tértek vissza.
Helyesen mondom, hogy itt zajlott le, mert az a
szerep, amit a más kerületben volt politikai klub-
bok játszottak, eltörpül a Sándor-utcai képviselőház
szerepéhez képest, ahol és amely körül valóban zaj-
lott, sőt sokszor tombolt a politikai élet. Az akkori
idők nagy politikai vitáiban ugyanis nemcsak óriá-
sok :csaptak össze, mint Szilágyi Dezső, Appo-
nyi Albert, Tisza István, Holló Lajos, U g-
ron Gábor, Bartha Miklós, Andrássy Gyula,
Justh Gyula, Wekerle Sándor, Hieronymi
Károly, Láng Lajos, Széll Kálmán, Wlassics
Gyula, Berzeviczy Albert stb, stb., ki tudná
mind hirtelen felsorolni. Hiszen akkor tele volt a
politikai és irodalmi élet hatalmas elmékkel és har-
cosokkal.
Ezek az óriások pedig itt jártak-keltek közöttünk
a Józsefvárosban. Sokan, különösen az ellenzéki
vezérférfiak itt laktak. Az ember minduntalan ta-
lálkozhatott velük az utcán. Gyalog jártak. A pol-
gárság magáénak érezte őket. Büszke volt rájuk,
példaképet látott benne. A hatalmas ellenzék sas-
fészke is itt volt a Pannoniában, ahol naponta
együtt vacsorázgattak Radics Béla muzsikája
mellett, Benne éltek a Józsefváros légkörében, úgy
éreztük, mind hozzánk tartoznak.
Mi, fiatalok pedig, ha bele akartunk szólni a po-
iká — és ezt sokszor akartuk, — az egyetemről
ttünk a Józsefvárosba. Itt egyesültünk a
technikusokkal, Hiszen a műegyetem is itt volt,
meg a főrendiház is.
De nemcsak a politikai élet központja volt a
Józsefváros. Az irodalom és művészet fejedelmei ís
itt éltek és művészkedtek abban az időben.
A régi Stáci most Baross-utcában lakott és
álmodta meg gyönyörű regényeit Jókai Mór. Szo-
morú, hogy még emléktábla sem jelöli ezt a házat.
Egy utcával tovább, a mostani — Reviczky-utcában
írta hallatlanul érdekes költeményeit Reviczky
Gyula, Kevéssel tovább, a mostani Mikszáth Kál-
mán-téren lakott a nagy palóc. Sokszor láttam
csendesen pipázgatni azon a hosszú erkélyen, amely
most a Sofianumhoz tartozik. Sokat járt ebbe a
házba egyik jó barátom, a Vasárnapi Ujság akkori
szerkesztőjének, Nagy Miklósnak fia. Mikszáth
tudvalevőleg sok regényét folytatásokban írta meg
a Vasárnapi Ujság részére. Ezekért a folyta-
tásokért küldte Nagy Miklós a fiát Mikszáth-
hoz. Tőle hallottam, hogy bizony sokszor sokáig kel-
lett várni. Mikszáth csak akkor kezdett hozzá a
regényfolytatáshoz, amikor az én barátom érte meg-
jelent. Milyen Isten áldott tehetség lehetett, Nem
messze innen, a Sándor-utcában lakott Gyulai
Pál. Gyakran találkoztam vele, de ritkán lehetett
egyedül látni. Mindig fogott magának valakit, aki-
vel — vitatkozni lehetett. Thaly Kálmánnal, a
P ulsz ky-akkal, Eötvös Loránddal, Her-
mann Ottóval, Szalay Imrével és a Nemzeti
Múzeum többi tudósaival, meg sok más nagynevű
tudósunkkal és irodalmi nagyságunkkal, akiket itt
felsorolmi nincs elég hely, büszkélkedhetett akkor
a Józsefváros,
No és itt játszádtak le a Józsefvárosban a nagy
színházi események is, a Nemzeti vagy a Nép-
színházban. A Nemzetiben még a Paula y-
éra virágzásban volt. Náday Ferenc, Ujházi,
Vizvári, Bercsényi, Nagy Imre, Jászai
Mari, 3 us Emilia, Paulay Ede, Váradi
Antal és még sokan a nagyok közül, mind itt lak-
tak a Józsefvárosban.
Azt is tudjuk mi, józsefvárosiak, hogy azok a
lelkes tüntetések, amelyek minden idők legbájosabb
primadonnája mellett akkoriban lezajlottak, innen
u Józsefvárosból indultak ki, Itt lakott ugyanis a
Mária-utcában Küry Klárának legnagyobb és leg-
lelkesebb tün; je, mindnyájunk kedves barátja —-
Tarnay Lojzika. Ez a finomlelkű művész, aki
olyan bájosan csillingelő nótákat tudott írni, egy-
általában nem csinált titkot a Küry-imádatából,
Mindnyájunknak, akik baráti köréhez tartoztunk,
ott kellett lenni egy-egy nagyobb Kiry-estén. Ilyen-
kor aztán hosszú sorokat vásároltunk meg és gomb-
lyukunkban óriási fehér szekfűkkel, úgy néztünk
ki, mint élő virágfüzérek. Hálából azután Lojzika
előadás után elvitt bennünket a Mária-utcai la-
kásra, már ahányan belefértünk, ott pedig csak ne-
künk zongorázott, sokszor rögtönözve csodálatosan
finom apróságait, Igy született meg előttünk a
„Hajde a szultán szép leánya" kezdetű dala is,
amelyet sokáig énekeltek széles e hazában.
De itt a Józsefvárosban trónolt a sajtó koroná-
zatlan fejedelme, Rákosi Jenő is és csak termé-
szetes, hogy itt, körülötte rajzott a holdak és csil-
Tagok nagy serege is. Itt a Józsefváros sarkán íród-
tak azok a megrázó erejű czikkek, amelyek akkori-
ban eseményszámba mentek és irányt szabtak nem-
csak a közönségnek, de a sajtónak, és sokszor a kor-
mányzásnak is.
De itt volt a nagyerejű boulevard lapnak, a Nap-
nak a fészke is. Innen indult ki a tulajdonképpeni
rikkancsszervezet első hadserege, amelynek a fö-
hadiszállása még sokáig a Rökk Szilárd-utcában
volt. A Nap-ot sokszor igénybe vettük, amikor ne-
künk mnemtetsző intézkedések történtek a kormány
felől és bizony nem egyszer magunk is beálltunk a
lap terjesztői közé. Én magam is írtam bele nem
egyszer fulmináns cikkeket. "
Na és last, but not least, innen, a mi József-
városunkból indultak ki a nagy társadalmi esemé-
nyek. És pedig milyen események! A millennium-
előtti évek ragyogó fénye itt pompázott, itt virág-
zott ki legszebben. Hisz itt vannak ma is a híres,
nagy családok nagyszerű palotái. A Wenckheim,
Eszterházy, Andrássy, Károlyi, Fes-
tetich stb. paloták ma is megvannak, De hová
tűnt akkori fényük, ragyogásukt Ma csendesek, szé-
les ablakaik az unalomtól álmosak, vagy eredeti
céljuktól messze távolodva, más célokat szolgálnak.
Bezzeg abban az időben, főleg Szapáry Gyula
miniszterelnöksége idején, ma már elképzelhetetlen
élet folyt itt, a Józsefvárosnak ebben a részében.
amelyet általában mágnás-negyednek neveznek. Itt
lakott J en ő főherceg is, amikor budapesti hadtest-
parancsnok volt, a mostani Reviczky-utcában.
Hej, de nagy élet volt itt, amikor Bécsből le-
jött az udvar és hol a W enckheim-palotában,
hol Károlyi Istvánnál, hol Festetich Tasziló-
nál voltak az udvar tiszteletére, amikor Őfelsége is
megjelent, káprázatos estélyek.
Egy-egy nagyobb jelentőségű lóversenynapon
pedig egymásután hagyták el a palotákat — a pom-
npázó, négyes- és ötösfogatok, hajporos lovászokkal
és inasokkal az á lá Daumont-fogatokban, vagy az
óriási vadászkocsikon, ahol egész társaságok ültek
a magas üléseken, Szapáry Pali mindig ilyet
hajtott, Senyei báró az ötösfogatokkal brilliro-
zott, a díszes kocsiknak pedig egész tábora vonult
fel, tele szebbnél-szebb mdgnäs-hölgyekkel. Akt
valaha látott egyet ezekből a felvonulásokból, az
bizony haláláig el nem felejti. A legdíszesebbek, a
leggazdagabbak innen, a Józsefváros palotáiból in-
dultak ki a Stefániára és a Park-klubból ide tértek
vissza.
Itt volt a fészke annak a ragyogásnak, amely
a boldog nagy Magyarországot akkor besugározta.
Amikor szintén voltak szegény emberek is, ezt ne
feledjük, de valamiképpen mégis másképpen — volt,
mert nem éreztük a szegénységnek azt a nyomasztó
súlyát, mint manapság.
Az a fény mégis csak melegített és ha más-
képpen nem lehetett, jól esett a fény hatáskörében
valahogy meghúzódni. A fénynek természetes kísé-
rője az árny és bizony úgy van az, hogy amint a
fény halványodik, hosszabbodik az árnyék. Ma már
— sajnos — mindig kisebb és kisebb lesz a fény és
veszedelmesen terjeszkedik az árnyék.
Józsefváros dicső kora, nem jön vissza többé soha..
A
--- Page 363 ---
Budapest, 1937 december 22.
Adjon tükörképet a fővárosi szak-.
sajtó Budapest újabb történetéről
Irta : Ilovszky János
kormányfőtanácsos, a törvényhatósági bizottság örökös tagja |
földszinti helyisé-
kiállítás, amely a
kalmából az
jtött
zeti Múzeum
ékesíti az a
ves fennállása
műintézeténe
Az Iparmüve
geit gyönyörűen
Nemzeti Színház §
ország — első
anyagát mutatja be.
A kiállítás nagyvonalúságáról
8 bőven
áfűzni valóm
Nemzeti
összegy
értékéről a
csupán annyi
és
beszámol
van, hoi
Szín
nak és a , anni
a kiállítást, mert
feltétlenül meg kell ı
nemcsak páratlan élve: hanem megmu
tatja a magyar színműjátszás fejlődési foko
foly
felv.
rosodási
állításoi
főváros
sétálgattam
ttal a
Amint
megmag:
ak
is, ott
lelkemben egy gondolat, amelynek kifejezést akarok
adni.
A főváros fejlődésének történetében mindig igen
nagy szerepet játszott a sajtó, mert sokszor adott a
város urainak kitűnő ötleteket és ezenkívül ajtó
által kifejezett visszhangban jelentkezett azoknak a
yr alkotásoknak 7 amelyek szókesfő
sunk fejlődé . Pestnek és Budának
ipót király 111 ı meg a i kivált
ságlevelet, Óbudát Nagy L lyunk
tette szabad királyi várossá. A fő átla
ős iramú fejlődése szorosan €
s 29-én tartott ülésnek 1
atával, amely mer
részeinek
ad
zs wevezett német
Duna folyó jelzésére hasz
laszt ketté felső mezőben lévő
: a címert.
amelyet kö;
egytor: pu Peste! só mezőben lévő
háromtornyú és két kapuval ár Budát és
Óbudát jelzi. A címer jobbol 1 Buda oroszlánja,
baloldalán a Pest várost szimboliz griffmadár
Alapíttatott 1887-ben
WolffErnő
Uthengerlési vállalat
Budapest, Horthy Miklós-út 149.
Telefon: 259-968. |
"TUDOR )
AKKUMULÁTOR-
GYÁR R.-T.
Budapest, VI. kerület,
Váci-út 137-139, szám. |
GYÁRTMÁNYAI: |
TUDOR-
rendszerü helyhez kö-
tött telepek.
VARTA
hordozható akkumu-
látorok.
alkalikus fémakku-
mulätorok.
PERTRIX
szárazelemek.
látható, a címer felett pedig a magyar szen! korona.
A címerpajzs és a pajzstartó egy kevésbé izléses, |
heraldikailag sehol sem asználatos, márványszínt |
utánzó táblára van állítva
a főváros
eltéréssel
Ezen elfogadott rajz pján k
állandó pecsétnyomója kisebb-n
mutatják különböző fővárosi épüle
zen, i kon és más helyeken alkalmazott városi
címerek is. Pedíg e 1 címer sok t tetben hibás.
Már többször vált attak is rajta, többek között
az 1929. évben is javaslatomra a os törvényha
tósága bizonyos módosításokat rendelt el.
De a székestőváros fejlődése mégis csak 1873 óta |
indult meg erős iramban, tehát a om dunaparti
egyesítése az a momentum, 4 világ.
fejlődésnek alapját képezi nek a
rben különösen kifejezésre kell j 1 nek a
arányú fejlődésnek vannak kiemelkedő pontjai,
kellene valahogyan összefoglalni és a nagy
elé tárni.
a gondolatot, hogy a Nem
örténetének kiá bemu
tatja a nemzeti kr fejlődését, épúgy kellene
főváros életével
amely a
kiállítást a
anyagból,
másik
abból a
rendezni egy
kapcsolatosan gazdag
sajtó nagyvonalú munkájában jut kif.
A ijtó mindenkor erő alkozott
fővá eivel, de a város belső élet 1ő
képpen ezett fővárosi szaklapok v
előkelő helyet foglal el a
a Fővárosi — Hirlap
nilkalmából gon
életrevaló ötletet.
állítsák öss
ivetkezik a
ezzel a mai
hetven — esztendős
között
Éppen
endős
k meg
városi
ezért
jubileuma
Hirlap
huszonöt es
nak t
dolnám megvalósítandónak ezt az
A fővárosi sza ői
agot ban e
ti három v
főváros m
2 az
egés:
modern
évfordulója, akkor e rvezett kiál
k szönség elé a fővárosi
szaksajtó: lődésében teljesített pom
ıt méltatta
ményeket, ame
b lendületet
m
mikor
päs mun
a szaksajtó
lyekből a
kapott a na
lenne tudni, hogy
elő adóemelési vagy adócsök
és mikor küzdött a
nelkedő e
újabb és új
jlődésre, Na
polgármester
t igy csökken kében? Ki mikor terjesz
elő olyan j amely meg ís valósult,
amelynek elfogadása súlyos helyzetet terem
volna?
A fővárosnal; hetven év alatt lezajlott törté.
nete még sehol ilyen — részletességgel, ada: rűen |
feldolgozva nincsen. A főváros maga csinálja a
maga történelmét és ennek mintegy hű tükre a |
ksajtónak ilyen i ú
gben és az adatok gazdag- |
ban vetekednék bármely más kiállítással, amely
a nemzet stét megviílá . Boldog volnék, ha eb
ből a sze y ötletből lakulna egy olyan irányú
megmozdulás, amely a hetvenedik évforduló alkal-
mából min etően bemutatná az ország.
nak és ide mind yobb méretekben nlő kül
földieknek a mi fővárosunk hallatlan erő- |
feszítését, amellyel ori hatvani és kecskeméti |
kapnkon túl elte homoktengeren fel6pf- |
tette az enröpai kontinens egyik legélénkebb és leg.
vonzóbb külsejű világvárosát.
rv szemlé
eretett
zZ egy
$zonoa MIHÁLY
Stílus elektro- és géptechnikai tizeme
Budapest, V., Kárpát-utca 7/b.
t
. 0 nn: 291—881
Aranykoszorüs mester
WEISZ FÜLÖP
rézműves
Budapest, VIII., Gólya-utca 13. Tel.: 146-036.
ÜGYNÖKMENTES
SZENZÁCIÓS ÚJ
PARCELLÁZÁS
Hat évi részletfizetésre 200 négyszögöles telkek 7. —
pengőtől, mátyásföldi repülőtéri megállónál. 20.— pen-
gővel leköthető. Érdeklődés: Budapest, 155-745, II. Bem
József-utca 22. Vasárnap délután a helyszínen.
AJANDÉKKOSARAT
[A út, csatorna &
OKLEVELES MÉRNÖK moógasépítési vállalkozó
BUDAPEST, V., SZEMÉLYNÖK-UTCA 19, 1/1.
Teletonszám: 118-068,
Páll Lajos
, portál- és boltberendező-asztalos
Budapest, VI., Szabolcs-u. 9. sz.
TELEFON: 29—03—171, 49—81—17.
VASS JÁNOS
ADLER es KAPPEL
irógépek Iränyi-u. 4. Tel.: 183-628.
TETŐFEDŐMESTER ==
Budapest, I., Karolina-út 16. 0 Tel.: 2-695-59.
KECSE NAGY SÁNDOR
Építési vállalkozó, ácsmester
Budapest, X., Kereszturl-üt 8. Telefon: 1—424—97,
Fischer Ferenc
és
Fischer Ágoston
XIV., Czobor-utca 6.
szobrászok Y
Telefon: 297-7,
[4 A
Koós István
fémárugyár
Sárgaréz és nikkelbronz épületvasalás különlegességek
Budapest, XIV., Mexikói-út 14. Uj Léverseny-tér mellett
Barna Marion
épüleflakafos fűzbhelykésziiő üzeme
Budapest, VIII., Szerdahelyi-utca 3. (Saját hás.)
Telefon: 187-004,
ELEKTRO-FORRASZTÓ
ÉS MŰSZAKI TÁRSASÁG
BUDA PEST, V., DRÁVA-UTCA 5.
TELEFON : 292-657, 291-756.
Telefon : 296-832
KRASZNER GYÖRGY
Cementärugyära és Burkoläsi Vállalata
Városi froda ; ig telep:
VII., Hernád-utca 8 -út 73
s
Telefon: 1-361-68
Gyár és építőany
X., Kerepe:
Telefon :
--- Page 364 ---
TA
Budapest, 1937 decemher 22,
Szendy Károly és a frontharcosok
A frontharcos kérdésnek az orsz
meglehetősen későn jutott ki és mé
sen megillető mértékben, E szemben a
ágos figyelem
Ezzel
főváros szinte intézményesítette a frontk
problémát és megértő támogatásával messze elől
jár minden közület előtt. Hogy ez a példaadó hel
arról érdekesen
melegséggel
épen alakult ki
etetéből fakadó
alábbiakban
Kertész Elemér
törvényhatósági bizottsági tag,
a Frontharcos Szövetség országos ügyvezető alel-
nöke:
- Amióta szerencsém van a törvényhatósági bi-
zottságban helyetfoglalni és ennek révén szoros és
közvetlen kapcsolatot tartani Szendy Károly polgár-
városi ügyosztályok vezetőivel, tár-
kell állapítanom, hogy
Pl és a
meg
m
gyilagosan
az általános [frontharcos-kérdések fővárosi
vonatkozásban igen nagy lépéssel haladtak
előre
Ennek a magyarázata egyrészt, hogy Szendy Kä-
roly polgármesternél mindig nagy megértés mutat
kozott a felvetődött frontharcos kérdésekkel szem-
ben, másrészt ebben a munkájában erős támogatást
talált azáltal, hogy a frontharcos gondolatot 1
a Frontharcos Szövetség közel évtizedes |
szervezési és propagatív tevékenysége emelte j
elsőrendű kérdéssé.
— Szendy Károly Polgármester egyes intéz-
kedései messze megelőzte a frontharcos 1
javaslat rendelkezéseit
és példát adott a közületeknek, hogy saját kezde
gítség
komolyan
már-már majd e
van — lehet
anyagilag a
ményezésből, hog
sietni erkölcsileg é
felejtett frontharcos társadalomnak, Ha csak végig.
az elmult két év alatt megjelent rendelke. |
n, amelyeket úgy a magam, mint frontharcos |
arátaim kezdeményezésére a polgár-
mindezt megállapíthatjuk,
kell emlékeznem arról a rende
frontharcosok használatára, szoci
díjmentesen |
bizottsági tag h
mester úr tett,
— Így meg
ről, amely a
munkájuk lebonyolítására
Manros TESTVÉREK MI.
[ds]
FESTŐ, MÁZOLÓ ÉS TAPÉTÁZÓ IPARÜZEM
o YT]
TELEFON:
FESTETT ÉS KÁRPITOZOTT
MODERN FALMEGOLDÁSOK
UJ FALBEVONÓANYAGOK
MÁZOLÓMUNKÁK
KÜLÖNLEGES KIVITELBEN
NITROCELLULOZE FALFESTÉSEK
ORLIGNA FATAPÉTA
ÜGYVEZETŐJE
MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÜS MESTERE
VEN
Hubert
A Pd
és Társa
befefi fársaság
Budapesti, LUI., Ciszt Ferenc-ftér 4. sz.
Te"efon Infterurbon: 122-267.122-655.
Mosdók
Fürdőkédak
Fürdőkályhák
Ciosettek
konyhakagylök
Egészségügyi berendezések
H. V.jelü vörösrézeső- kapcsolók
Fűtés: kazánok
Vas-csövek
Ölom-csövek
Agyad-csövek
Eternit-csövek
Szivattyúk
Műszaki cikkek
Fémárugyártás
helyiséget bocsát rendelkezésre.
Fel kell említenem azt a
amely előírja, hogy
polgármesteri rendeletet,
a fővárosi kertészetnél és a temetkezési
üzemnél az alkalmazottak tíz százalékát
frontharcosok köréből kell alkalmazni.
— Az a polgármesteri rendelet, amely front-
harcos kisiparosok és kereskedők megsegítésére a
zárt nytárgyalásoknál a részvételt turnusokra
osztva biztosítja, ez magában véve nem egészen tíz
hónap alatt
150.000 pengő ért
juttatott a frontharcos iparos
ű közmunkát
és kereskedőtársada-
vajjon nem a rokonszenv megnyilvánu-
i azok az eSetenkint kiadott intézkedések, ame-
kel lehetővé tétetett a Ironharcosok mára,
hogy a nagyobb, hatóságokkal együttesen rendezett
általános jellegű hazafias és frontharcos ünnepsége-
ken károsodás nélkül résztvehettek,
- Ha még megemlítem, hogy lehetővé tette a
ú esztendők óta folyó, meddő küzdelem után,
hogy a főváros üzemeinél éppen úgy, mint az állami
közületeknél,
ma már folyósítják a hadi pótdíjat,
akkor h ávetőleges képet
támogatásért, amelyért mi,
adtam arról a megértő
frontharcosok, őszinte
szeretettel viseltetünk Szendy Károly személyével
szemben.
— Természetesen ezekkel a tárgyilagos megálla-
k
tartozik még a kö
frontharcos tör-
inditvänyomat
soräba
amellyel a
vonatkozó sürgősségi
vá tette, nem azt akarom mondani, hogy a
áros minden frontharcos kérdést megoldott, mert
még mindig megoldásra vár a háborús szolgátat
miatt hátramaradt alkalmazottaknak
rangban és fizetésben egysorbaemelése
azokkal szemben, akik a háború alatt idehaza telje-
sítettek — elismerem — tiszteletreméltó szolgäla-
tot, de mégis csak életveszedelem nélküli munka-
helyeken.
— És itt van egy másik sérelem. A BESzKÄRT,
mint különálló jogi személyt jelentő közüzem, még
mindig adós a hadi pötdijakkal, Ugyancsak a köz-
üzemeknél lévő A-státusnak megfelelő kvalifikáció-
val bíró és mégis nyolc-tíz év óta
B-státusba tartozó frontharcosok átminősítése
szintén súlyos megoldandó problémát jelent.
— Amikor a legutóbbi évek jelentős eredményeit
T a figyelmet, eszembe jut, hogy én sokszor
talán kissé egyoldalúnak tűnök fel a város vezető
urai és a törvényhatósági bizottság egyes tagjai
előtt, hogy csaknem minden felszólalásomban front-
hívom
harcosokat érdeklő kérdéseket is említek, azonban
én abszolút hűséggel és kitartással szoktam szol-
gálni egy-egy eszmét és gondolatot és éppen ezért
nem — volnék ajlandó soha, semmi körülmények
között elfelejteni, mint a XIV. kerület által a tör-
vényhatóságba küldött bizottsági tag — amellett, hogy
kerületem minden kö a ilet polgárságá-
nak minden jogos hk t híven szolgálom —
frontharcos bajtärsaimmal szemben önként vállalt
kötelezettségemet.
Telefon: 136-901.
SchHreil János
Bádogáru, érckoporsó, épület-
ügyi berendező,
gőzszerelés, autogénhegeszlé
Budapesi, IX., Gróf Haller-u. 40.
Huszonöt év távlata
általában nem tekinthető olyan szélesnek, hogy au-
nak keretein belül mozogva örökérvényű megällapi-
tásokat lehetne tenni, Ez alol az általános szabály
alól is van azonban kivétel és ez a kivétel forog
fenn a mi székeslővárosunk utolsó negyedszázad
alatti fejlődésében. A mai mi lakosságú Buda.
pest egészen más, mint a huszonöt évvel ezelőtti
volt, nemcsak városias fejlődése, kulturális előhala-
dása, lakosainak gyarapodása, polgári erkölcseinek
kiválósága, tem számos más ok következtében
A fejlődés útját járjuk és nekem, aki az egyik leg-
fiatalabb közigazgatási kerület élén állok, különös
örömömre szolgál az, hogy egészen rövid idő mulva
joggal mondhatjuk el, hogy a számban kibővült ke-
rületek mindenben ki tudják elégíteni a várost al-
kotó polgárság jogos igényeit. A fatal Szentimre-
yörű fejlődését épp úgy figyelemmel ki-
sérheti más, mint jómagam, be kell azonban valla-
nom, hogy nekem, aki a kerületet vezetni szerencsés
vagyok, talán legnagyobb az örömöm, amidőn a du
zadó munkakedvet és erőt látom. Kerületi köz
gatásunk általánosságban megfelelő, bár a dolog ter-
mészetéből folyóan vannak még olyan munkaterü-
letek, amelyeken javításokat lehetne keresztülvinni.
A törekvés erre a székesfőváros vezetősége részéről
kétségen kívül meg is van, amit mindennél ékeseb-
ben bizonyít az, hogy amint a legutóbbi években
megkezdte önálló életét a XI. és XIV. kerület köz-
igazgatása, úgy egészen hamarosan sor kerül most
már a XII, és XIII, kerület önálló területének ki-
alakítására is.
Úgy érzem, hogy amidőn az általam és elöljáró-
társaim által komolysága és megbízhatósága miatt
nagyra értékelt Fővárosi Hirlap az első
díszes jubileumhoz jutott el, akkor ebből az alka-
lomból nekem is ki kell fejeznem jókívánságaimat,
amelyek arra irányulnak, hogy a lap maradjon to-
vábbra is olyan megbízható, hűséges barátja Buda-
pestnek, Budapest ke: ti igazgatásának, mint ami-
lyen volt megalapítása percétől fogva.
DUDAY ALAJOS
tanácsnok, a kerületi elöljárók
értekezletének elnöke
JÁRITZ NÁNDOP ÉS TÁRSA KFT.
BUDAPEST, IX., DANDAP-UTCA 24. SZ.
Gyártmányok : Tinták, pecsétviasz, bélyegző-
Mapítási év: 1862. festékek, élyegzőpárnák, mézgaoldat , Simple-
Telefon : 134-664.
fix" üvegzäro kupak és egyéb vegyi készítmények
Kitűüntetve : BUDAPEST 1896. PÁRIS 1897
Kovács A. Ődön
gépészmernök
Központi főtés-, vízvezeték-,
csatornafelszerelési vállalata
Budapest, VIII., Bezerédy-u. 8. Tel. : 13-82-93.
, XYLUN fest 1
Szatmáry Imre N válkiat
Budapest, IX., Páva-utca 31. e Telefon: 141-812,
„Xylon“ védjegyű nitroceiluloze szórórománcok min-
len ipari célra elsőrendű minőségben
Háztartási olaj- és zománcfestékek. XYLON
ís. Autófényezés Ápolására : Callopolit-polír-
„XYLON“ körömlakk.
den színben: min
legolesóbb dr!
butortisztit6 és fény
víz, polírpaszta, esiszolö6 paszta.
és diszmübddogos, egészség-
víz-, gáz-,
Telefon: 136-901.
--- Page 365 ---
Budapest Rarpdcsonya
melegséggel és gyöngédséggel tetézzék, amely-
nek most, a szeretet napján a főváros sok-
sok szociális intézményében annyi jelét lát-
hatjuk. Az alkalmat a karácsony adja ehhez,
de a szeretet itt mégsem alkalmi jelenség: a
A szeretet sugározza be a világot. A bet-
lehemi csillag szeretet-sugara gyúl ki a lel-
kekben karácsony napján, az egyetlen ünne-
pen, amely a közönyt és ridegséget meg-
elvasztja, amelyen a millió érdektől megté-
pett emberi szolidaritás érzése feldobog a
szívekben és a boldogságért áhitozó ember a
mások boldogságát is kívánja.
Ennek a nagy érzésnek szimboluma a
mindenki karácsonyfája, amely fényben ra-
gyogva ott áll Budapest terein. De jelképezik
ezek a fák azt a szeretetet is, amellyel a szé-
kesfőváros magához öleli a millió lelket, aki
falai között él. Jelentik Budapest szívét,
amely nem üres szólam, hanem élő valóság,
ami — bármerre nézünk ebben a rohanó, za-
katoló nagyvárosban, — mint a mindennapi
küzdelmes élet, a megnehezült, beborult világ
oázisa mindenfelé megmutatkozik. Iskoläk-
ban, kórházakban, árvaházakban, menhelyek-
ben, szeretetotthonokban, mindenrendű intéz-
ményekben és akciókban, gyakran állami és
társadalmi feladatok vállalásában mindenütt
a főváros szíve dobog felénk. Az ingyen-
kenyértől a tanulmányi ösztöndijig száz meg
száz megnyilvánulását látjuk a gondoskodó
szeretetnek, amely éppen úgy jelentkezik a
prózai közmunkáknál, amikor nemcsak azt
állapítja meg a főváros vezetősége, hogy bur-
kolást vagy csatornát kapott egy-egy utca,
hanem örömmel számlálja meg, hogy hány
kéznek jutott munkaalkalom. Hatalmas pro-
gramok idomulnak a munkalehetőséghez, úgy
készülnek tervek, hogy a dolog után vágyó
kezek abban az időszakban jussanak kereset-
hez, amikor arra a legnagyobb szükség van.
Nehéz gondok ülik meg a Városházát,
hogy a nagy feladatokat, amelyeket a szív
diktál, meg tudják oldani és ebben a nagy
munkában arra is akad idő, hogy a segítést
WS L BB
főváros szíve a hétköznapokon is érzi, hogy
millió lélek gondja az övé is.
Tízemeletes toronyházak a Belvárosban
Monumentális szabályozási terv készül a IV. kerület számára
A városrendezési ügyosztály a közelmultban fog.
lalkozott a Belváros szabályozási tervének elkészíté-
sóvel, A szakbizottság hozzá is járult a Kempelen
Ágoston tanácsnok és munkatársai által előterjesz-
tett javaslatokhoz, ezzel azonban még nem jutott
nyugvópontra a IV. kerület jövőbeni képének ki-
alakítása,
Mint a Fővárosi Hirlap munkatársa értesül,
a Fővárosi Közmunkák Tanácsánál ugyanis
rendkívül monumentális és érdekes terv ki-
alakításán dolgoznak,
amely alkalmas lesz arra, hogy a Belváros, Ferenc
József-híd és Erzsébet-híd közé eső dunaparti sza-
kasza méltóan illeszkedjék be az új Budapest világ-
városias képébe.
A kerületnek ezen a részén régi bérkaszárnyák
sora húzódik és zárt egységük szinte hermetikusan
vágja el a Dunapartra való kilátás lehetőségét, A
Közmunkatanács ezen a helyzeten kíván segíteni
takkor, amidőn a Belváros e dunaparti frontján
lévő régi házainak kisajátítását igyekszik keresztül-
vinni, hogy azután az épületek lerombolásával tel-
jesen új építési rendszernek adjon lehetőséget, Ugy-
nevezett
emelni, amelyek
létesülnének.
toronyházakat akarnak itt
nyolc-tíz emelet magasságban
Az egyes házak között 60—70 méter üres helyet
hagynának, amelyet éppen úgy parkosítanának,
mint a házak előrészét. Arra való tekintettel, hogy
a szóbanforgó városrésszel szemben a Gellérthegy
sziklafala húzódik, műszaki megállapítások szerint
nemcsak hogy nem szenvedne a kialakuló városkép,
hanem ellenkezőleg, rendkívül sokat nyerne szép-
ségében. A toronyházak létesítése
megnyitná a Molnár-utca és a vele párhu-
zamosan futó Váci-utca számára a duna-
parti kilátást
és így nemcsak magának a Dunapartnak külső
képe változnék meg előnyösen, hanem a Belváros
bensőbb részei is megnyerőbbek lennének.
A Fővárosi Közmunkák "Tanácsa a kérdéssel
kapcsolatban meghallgatta a IV. kerület polgársá-
gának vezető egyéniségeit is és minthogy azok ki-
vétel nélkül lelkesedéssel köszöntötték az eye
seket, most már fokozott erővel folytatja a szóban-
forgó tervek végleges kidolgozását.
Megyünk Pestre
Irta: Pogány Béla
— Megyünk Pestre. 4 ;
Ma ezt az ember csak így egyszerűen ki-
mondja. És ha a szükséges anyagi fedezet ren-
delkezésére áll, órák alatt meg is cselekszi.
Volt idő, amikor fél életen át álmodtak róla
a kerek tölgyfaasztal mellett, a levendulailla-
tos szekrények között. A legtöbben örökre le-
maradtak az útról, pedig mind tudták, hogy
Pest szép és nagy város és „hazafias szán-
dék, ha az ember ellátogat oda". De azért volt
bőven, akinek pedig betelt az álma és az —
mint Krudy Gyula gavallerja — „regimödi
frakkban, hosszú mellényben érkezett meg
Pestre a postakocsival, de a Griffben már
többnyire nem kapott szállást".
Budapestről Pestre visszafelé bandukol-
ván, fiatalodik a város. A postakocsitól elju-
tottunk a , vasúti vonat"-hoz, amely, ime, meg-
indul Pest felé.
A nemzetes úr befogatja az abrakos szür-
kéket, megtölteti az éléstarisznyáját és bizony
megcsodálja a vasúti vonatot is, amely ezidő-
szerint még ritka jelenség. A német konduk-
tor kitekeri a magyar szó nyakát, mikor vé-
kony, hegyes hangon elkiáltja az állomás ne-
vét. Pár kékinges, pléhsapkás legény föl-
dobja a ládát a vonatra és már meg is rán-
dítja a kocsit a masina. Falvak és városok
„tünderi gyorsasággal" maradnak el és Pilis
mellett már bekéklenek az ablakon a budai
hegyek. Az útszélen futnak a fakó szekerek és
a konduktorok mind élénkebben kezdenek
nyüzsögni.
És „mint az ujságban hirdetve volt", pon-
tosan megérkezik a vonat a pesti pálya-
udvarra. A szervitäk majorja helyén külön-
böző vonatok számára öt pánt-út van, a váró-
termek oldalfalaik eltolása által szükség ese-
tén megnagyobbithatök. A külső sínek tele
vannak veszteglő kocsikkal. „Lättam, — cso-
dálkozik levelében a vidéki látogató, — olyan
kocsit, amely húszezres számmal volt megje
gyezve, amiből kiszámíthatnám, hogyha ezen
társaságnak csakugyan húszezer kocsija van,
ha azokat sorba állítaná, kitennének legalább
húsz mérföldet. Borzasztó forgalmat föltételez
ily roppant közlekedési készség; de kell is,
| tőkkel, ujságírókkal.
hogy a török határszélről Csehország északi
pontjáig a személy- és áru-szállítást eszközöl-
hesse. A forgalom azonban mégis nagyobb,
mert Komárommal átellenben, Szőnytől kezdve
egy másik vasút is vezet Becsig.“
Az Aranysasban
Az egykori utas följegyzése szerint , ezer
mindenféle színt játszó lámpákkal világított
hely a pályaudvar, melyet , csodálatos alakú,
méltóságos, nagyszerű épületek koszorúznak".
Mikor azután az utas kábuló fejjel kijut a
boltíves csarnokból a friss levegőre, fölka-
paszkodik egy omnibuszra és megy vele, maga
sem tudja merre. Végig az úton be-betekint a
kertes. mély udvarokba, megfigyeli az oroszlän-
fejű csőcsatornákat és hallja a baktató lo-
vak patköcsattogäsät a búbos kövezeten. A
vén omnibusz-kocsis ostorpattogással noszo-
gatja a még vénebb gebéket. Néha megszólal
a tülök is, de ki figyel erre, mikor a keskeny
utcák ablakaiból a zenélő órák menuettjei raj-
zanak az ember felé, ahova pepitanadrágos,
tarkakabátos színművészek vonulnak, árad az
aranyló sör és a párolgó virsli illata, amilyet
bizony odahaza nem érez az ember.
Utasunk aztán érdeklődik, hol találhatna
egy alkalmas fogadót? Elvezetik az Ujviläg-
utcába, az Aranysas-ba, ahol az alföldiek szok-
tak megszállni. Tsmerték már a XVIII. szá-
zadban is, első fogadósát, Heimer Sebestyén-
| nek hívták. Eleinte a székesfehérváriak szálló-
helye volt az Ujvilág-utcában, vagy ahogy
akkor hívták, a Verkehrte Welt-ben. De igazán
az ötvenes években indult virágzásnak. Mu-
latott a dzsentri, muzsikált a cigány, folyt a
; bor és repült a bankó. Ekkor már tele volt
ez a fogadó jurátusokkal, fiatal írókkal, köl
Heimer Sebestyén né-
met korcsmáját megmagyarosították a fájdal-
mas esztendők. Bernát Gáspár mondta róla:
Az Aranysasban még mindig nem tud:
ják, hogy vége van a forradalomnak ...
s tényleg, nagy dolgok történtek itt, ci-
gánymuzsika, borital mellett. Itt született meg
és itt fujták egész éjszaka a Kossuth-nóta
dallamára:
Athenaeum nagynaptára
Nyomattatott Budapesten
Emich Gusztáv betűivel
Ezernyolcszázötvenhétben
Éljen a haza!
Ki tudná megmondani, ki költötte ezt a
furcsa, titokzatos, együgyűnek tetsző, de köny-
nyek záporát követelő földalatti, bujdosó ma-
gyar imádságot? Ki volt a költő, aki ennyi
keserűséget, ennyi fájdalmat. elkeseredést és
gyűlöletet tudott kifejezni azzal, hogy semmit
sem mondott? Ennyi dac csak egy megalá-
zott, egész nép szívében teremhet.
Ittunk, iszunk, ivándunk . . .
Ittak-e valaha annyi bort Pesten, mint
ezekben az időkben? Csak be kell tekinteni
esténkint egy-egy fogadóba. Legelőbb Parragh
Gáborhoz látogatunk el a Váci-utcába. Erről
adta Lisznyai Kálmán ,A Parragh-csárda"
címet a verseskönyvének: , Parragh apó csár-
dája — A szabadság tanyája". Parragh Gá-
bor, aki különben táblai jegyző volt, fogadó-
jában a hazáért és a szabadságért csendültek
a poharak, ahogy Lisznyai írja;
Itt mult, jelen és jövő
Eggyé olvad egy végben
S ha lehet fenn az égben,
Hazáért, szabadságért,
Még ott is így kiáltunk:
Ittunk, iszunk, ivándunk!
Kávéházba betekint a vidéki ember.
Megnézi a pesti kávéházak „nagyapjä“-t, a
Peleskei nótárius-ból is ismert Zrinyi-t, ahol
valaha Kovacsöczy szerkesztő úr székelt és
süjságíró-segédjévelő, Lauko Gusztävval az
Aspáziá-t szerkesztette. Kovács Ignác bérlő
éppen most alakította át a kávéházat, a falra
festtette Zrinyi kirohanását. Ettől kezdve
aztán az ifjúság ütötte fel itt a tanyáját. In-
nen indultak el, ha tüntetni mentek, ha nem
fért beléjük a virtus. Aztán, amikor kitombol-
ták magukat, ide tértek vissza pihenni. Vidéki
ember élvezettel nézi végig az ilyen zene-
bonát is.
„Innen, a Múzeum-körútról (akkor Or-
szágut-nak hívták) nincs messze a Gránátos-
utca, ahol a Komló-ban születik az irodalom
is, de meg a politika is. Itt mulatott Lisznyat,
Tóth Kálmán, a fogságból hazatért Sárossy
Gyula, az Aranytrombita költője, Tolnay La-
jos és Beőthy Laci. Itt muzsikált Patikárus,
erről a korcsmáról írta Liszt Ferenc a „Kom-
lókerti cimbora dalok"-at és itt gyönyörkő-
is
--- Page 366 ---
Budapest gyógyfürdőinek útja
a három gázlámpától
a tabáni fürdőpalotáig
Arta:
Budapest székesfőváros háború utäni c6lkitüze-
seiben a legelőkelőbb helyet foglalja el a racionál
fürdőpolitika és az idegenforgalom szerves és rend-
szeres kiépítése. Hogy ma idegenforgalomról be 1-
hetünk, azt első sorban a székesfőváros háború
utáni bölcs elgondolásainak köszönhetjük és a tár-
gyilagos szemlélőnek meg kell állapítani azt a
hatalmas fejlődést, és azt a nagymérvű haladást,
amelyet a mi fővárosunk az elmult évtized alatt
megtett.
A Fővárosi Hirlap háború utáni példányait
olvasgatva, hatalmas, gigászi munka képe bontako-
zik ki a sorokból. Most, amikor a jubileum alkalmá-
ból engem is megszólaltat az igen tisztelt ‚,erkesz-
tőség, rá akarok mutatni arra a hatalmas és ered-
munkára, amelyet a sz sfőváros vezetö-
jbb mint egy évtizede folytat. Mindenkori
segítőtársa volt .ebben a munkában a Fővárosi Hir-
lap, mert a hosszú idő alatt nem volt egyetlen- egy
száma sem, amelyet ne a székesfőváros izzó szere-
tete hatott volna át és sok- gondolat és sok-sok
kezdeményezés ennek a lapnak hasábjain indult el
a megvalósulás felé.
Budapest 25 év előtti idegenforgalma, sőt még a
15 év előtti idegenforgalma is gyermekcipőben járt
és habár az általános idegenforgalom fejlődésének
méltatása nem az én feladatom, mégis meg kell
állapítanom, hogy a céltudatos munkának megvolt
a maga eredménye.
Boldog emlékezetű
letével alakult meg 1922.
Egyesület, mint az
amely — programjául
fürdőinek népszerűs
Apponyi Albert gróf elnök-
-ben a Budapest-Fürdőváros
első olyan társadalmi
tűzte ki Budapest gyógy-
ét, megismertetését és fej-
lesztését. Appor Albert mondta megnyitó beszédé-
ben, hogy kevés olyan életrevaló gondolat merült
fel az összeomlás óta, mint a Budapest-Fürdőváros
gondolat, amely valamikor hivatva lesz arra, hogy
székesfővárosunk idegenforgalmát a legszilárdabb
alapokra fektesse, És ime ez a jóslat ma már élő
valóság.
Emlékezem rá, hogy 1922-ben, közvetlenül a
Fürdőváros Egyesület megalakulása előtt alkalmam
volt együtt sétálni a mi nagynevű Apponyi Alber-
tünkkel, hogy az Egyesület célkitűzéseiről bi 1-
gessünk. Ő említette, hogy milyen groteszk látvány,
hogy a pompás Szent Gellért fürdőpalotával szem-
ben ott éktelenkednek a különböző bódék, romhal-
mazok és kőrakások. A Gellért-hegyi barlangokban
esnvargók tanyáztak akkor még és három gázlámpa
világította meg n az egész Gellért-hegyet.
Öszi délutánokon valóságos veszedelem volt a
Gellért-hegyen Vvegigsetälni, mert kétes elemek
!
Szviezsenyi Zoltán dr.
a Gyógyhelyi Bizottság igazgat
tanyája volt a gyönyörű hely, amely ma már
esége fővárosunknak. Aki a mai
ágított a gellérthegyi sziklatemp-
lomot, a nag; sétányokat és az immár világ-
hírű sziklakerteket látja, el sem tudja képzelni,
hogy mindez alig 15 es
Pár
tabáni
tendő munkája.
esztendővel ezelőtt még az álromantika a
reg düledező viskók eltűnésén kesergett, de
ma r mindenki term etesnek és helyesnek
találja Szendy Károly polgármester határozott lépé-
sét, amellyel eltüntette ezeket a roskadozó, érték-
telen falusi miliőbe való viskókat.
Kétsé
lenül nagyon nagy utat tett meg szim-
bolikusan is a fürdőügy ezalatt az idő alatt, ami-
ben József Ferenc dr. kir. herceg úr őfenségének
elévülhetetlen érdemei vannak. Ma már megállapít-
ható, hogy Budapest gyógyfürdői olyan hatalmas
nemzetgazdasági értéket képviselnek, amelyeknek
további fejlesztése és kiépítése nagy nemzeti feladat.
tközi Fürdőügyi Kongresszus
inte csodálattal adóztak annak
k, amely itt a fürdők érdekében
a Gellért-fürdő grandiózus
megnézték az átalakított Rudas-für-
dőt, jártak fenn a Citadellánál és esti kivilágításban
gyönyörködtek a felséges panorámában és azt állí-
tották, hogy ehhez hasonló látványban és élmény-
ben még soha nem volt részük.
y benyomást keltett bennük, hogy sok-
bontott le a székesfőváros azárt, hogy
az új modern fürdőcentrumnak, Meg-
egutóbb a Nen
t résztvevői ős
hasonlóan
3 zép fekvésű üdülőhelyet
et találni Európában, Látták a hatalmas mé-
retű új strandfürdöt, az újonnan feltárt forrásokat,
‚Allodäkat. Megtekintették a Lukdc
ár-fürdő előtt megindult város- és fürdőfej
ztési munkákat és az volt a határozott benyomá-
suk, hogy Budapest a sok csapást nemes bátorság-
gal viselte el és még a katasztrófa sem tudta erejét
sággal zdi ki magának a Dunamedenceben a
hegemón
Ezeknek a helyi benyomásoknak a hatása alatt
érte Budapestet az a nagy nemze zi megtisztelte-
tés, hogy a világfürdőknek ítt ő: Bülő parlamentje
egyhangúan Budapestnek ítélte az itt megalakult
Nemzetközi Fürdő 0 székhelyét.
évvel ezelőtt megalakult a Gyógyhelyi
mely Budapest földalatti kincseinek rend-
mertetését tűzte ki
Karafiáth Jenő
Három
Bizottság,
s feltárását, fejlesztését és
idatául. A Bizottság új elnöke,
Budapest, 1937 december 22.
Alapíttatott 1842-ben
Telefonok:
Iroda: 1 181-024
Központi gyártelep: ! 184-436
Vasbetonaljgyär: ) 139-358
Lá
; IRSCH MIHALY
MI
út- és vasútépítési
vállalat és aszfaltgyár
részvénytársaság
Iroda: V. ker, Merleg-utca 2. sz"
Központi
gyártelep: Budapest. X., Asztalos S.-üt 10—11.
Vasbaton-
dlajgyár: IX., Csepel, Kvassay zsilip mellett,
KŐSZÉNBÁNYA
"S TÉGLAGYÁR
TÁRSULAT PESTEN
(DRASCHE)
BUDAPEST, KLOTILD-UTCA 3.
Telefon: "114—64.
főpolgármester nagyszabású elgondolásokkal foglal.
kozik és már rövid elnöki működésével is sikerült
elé
azt, hogy a fővárosi idegenforgalomnak és
fürdőügynek aktív tényezői összefogjanak
vetett munkával dolgozzanak Budapest jövő fej-
tődéséért,
Budapest gyógyfürdői igen nagy nemzetközi ér.
téket reprezentálnak. Sok munka és energia van fel-
halmozva a budapesti gyógyfürdőkben, amelyeknek
a további kiépítése és fejlesztése legyen a székestfő-
városnak a legfontosabb feladata. Ebben a munká-
ban mindenkor elől járt a Fővárosi Hirlap és most,
amikor elérkezett az első jubileumához, csak azt
uk, hogy elkövetkező 50 éves jubileum al-
ól beteljesülését lássa a lap mindazoknak a
törekvéseknek és elgondolásoknak, amelyet egy vi
haros időszakban, a létért való küzdelemben erős
munkával harcolt ki magának egy jobb sorsra
érdemes generáció.
dött
Csoda-e, ha Széchenyi még Döblingből is ér-
még Offenbach is a magyar nótában.
deklődött, hogy mi történik a Komló-ban.
Készülődés a pesti farsangra
A zöldbe kívánkozó pesti ember már ak-
kor is a Városligetbe járt vagy gyalog, vagy
omnibuszon, amely , néhány év óta olcsó díjért
röpíti ki a szabad lég utún vágyókat" Pest
ének legszebb mulatóhelye ez, ahova
sen ünnepnapokon ezrével zarándokol-
nak az emberek. A Kiräly-utea végén, a jobb-
oldalon van a Polgári Lövölde sinos épülete,
tovább már , teljes pompájával ékes a vadgesz-
tenyefasor és a villák is jobbról- balról ott
parádéznak. Magában a ligetben az árnya:
szétágazó utak mellett két ,körjáték" és s:
mos hinta szórakoztatja a köz nséget. A ven-
déglők ís bőven tenyésznek, bort, sört, kávét,
hideg ételeket kínálnak, sőt már a fagylalt
sem ismeretlen fogalom. A vendéglők körül
pokoli hangzavar, mert az egyikben cigány
játszik, a másikban hárfa, a harmadikban
gitár, a negyedikben flóta, az ötödikben pedig
„Sipläda“ szórakoztatja a vendéget. A tó telve
kínálkozó csónakokkal, lélekvesztőkkel. Fel-
tűnik a Pávasziget csinos villájával, amely-
ben szintén vendéglő ütötte fel sátorfáját.
A Nemzetes úr, — ha már itt van, — ter-
mészetesen jobban betekint a pesti életbe.
Hogy mulatnak a pesti , honfiak?" Hát bizony
vidám farsangra az idén nem nagy kilátás
van, legalább bor nem sok termett, de ha
bor nincs, jó a sör is. Ilyenformán , Pesten a
sörívás mód nélkül divatba kezd jönni, csu-
pán a Barher-féle sörház naponkint kétszáz
akót állít ki pesti fogyasztásra."
A farsangra különben Tóth Soma mester
készíti elő a táncos fiatalságot. , Nemzeti tánc-
iskolá"-t nyit, ahol az , általa szerzett palotás
magyart és a ésárdásnak egyszerűbb. s illedel-
mesebb lejtését tanítja." Ahogy azonban Soma
mesterhez tartunk, útközben az Ujvásártéren
csoportosulást látunk, Décsey fényképész
ő szenzáció: ,egy kitűnően si-
jelenetet ábrázoló photo-
kir: előtt.
került kártyázá
graph-kép."
A buda, meg a krinolin
Ekkor jön divatba a buda nevű torz ma-
rar ruha is, amelyről özönével faragják a
eket.
— Ha valaki — mondják — ezt a ruhát
magastetejű kalappal viseli, többé nem Buda
a buda, hanem — Ofen.
De nagyot nevetnek Pesten az egyik würt-
tenbergi lapnak a budá-ról, meg a jogász-ról
való értesülésén is:
— Jogas ist — írja a lap
in Ungarn, welcher buda t
schreit.
in Volk-stamm
t, und Eljen
hare folyik a krinolin ellen is. Min-
den ujság tele van a krinolinról elriasztó hí-
rekkel, Például:
(Egy politikai barométer.) Az angol királyné
példájára a hannoveri királyné is kitiltáú a kri-
nolint az udvarból. Tehát várni lehet, hogy ezen
izét lassankint mindazon udvarokböl kitiltják,
ahol az angol kormánynak túlnyomó befolyása
van. Ennek következtében a krinolin még poli-
tikai barométerré is válhatik. Amely udvarban
nom létezik, ott az angol, ahol fölveszik, ott A
francia hatalom befolvásának tülnyomösägät je-
lentvén. És ezt mi fedeztük föl.
Akinek netán a szelíd célzás nem lenne
ek EI annak szolgál az ujság komor hír-
rel is.
(Szerencsétlenség krinolin miatt.) Franciaor-
szágban egy férjet az őrültek házába vittek,
mert nejének tizennyolc darab krinolinját szét-
tépte. A tébolydai jelölt útközben azt mondta
volna, hogy nem ,most kellene őt az őrültek há-
gába vinni, hanem akkor kellett volna, amikor
ezt a tizennyole krinolint vette.
Az ujdondász kétségkívül nem panaszkod
hatott fantáziájának kiapadása miatt, de a
hölgyeket sem lehetett túlságosan akaratla-
noknak bélyegezni, ha ilyen harc után is ra-
gaszkodtak a krinolinhoz. A buda és a krino-
lin ellen viselt harcnak különben meg is van
az eredménye. Az egyik bécsi lap tárcát szen-
tel a magyar viseletnek.
Mailáth úr — így cseveg a cikkíró — et
mondaná: , Magyarországon csak magyarok van-
nak". Aki ezt nem hiszi, kérdezze meg a — sza-
bókat. A világon a legolcsóbb német, azaz fran-
cia öltözetet Pesten lehet vásárolni. Egy bolt-
ban egész csomó frakkot és pantallont láttam,
mintegy kétségbeesve, vajjon eljön-e ismét az
ő idejük? A szabók természetesen legtöbbet nyer-
tek azáltal, hogy a nemzet egészen újba öltő-
zött, de egyben a pesti utca életre és lendületre
tett szert.
És tényleg igaza van a bécsi riporternek.
A pesti utcát elözönlik azok, akik frissen ké-
szült magyar ruhájukat mutogatják. Az urak
kanászkalapban, túri süvegben, tollas jurátus-
sapkában, sarkantyús magyar csizmában sü-
rögnek széplelkű hölgyeik körül, akik viszont
kanászkalapot, vagy fekete főkötőt, fekete
mellénykét és káprázatosan fehér ingvállat
viselnek.
*
A nemzetes úr kipróbálta a vasúti vonatot
Körülnézett, elszomorodott, mosolygot és agg-
ságoskodott Pesten. Odahaza pipaszó mellett
végig gondolja mégegyszer a pesti napokat. Ki-
csit szárnyaszegett, de a magyar élet vágyától
áthatott városban, az irodalom, a magyar ruha,
a tárogató, a rossz színdarabok és a híres,
dédelgetett színészek hazájában járt.
Ha ma élne a nemzetes úr, örömmel álla-
píthatná meg, hogy mindaz, amit a vasúti vo-
naton való első fölrándulásakor látott, nemes
reménykedés, boldog jövendővárás, fájdalmas
vajudás volt, amelyből megszületett a mai
káprázatos világváros.
--- Page 367 ---
Budapest, 1937 december 22,
31
Rádió és
idegenforgalom
Irta vítéz SOMOGYVÁRY GYULA
Ma már megszokott tény, hogy a közvélemény
úgyszólván teljes jelentőségében méltányolja A
rádió kulturális szerepét, holott évekig alig tar-
tották számon annak működését.
Kétségtelenül hosszú és küzdelmes út az, ame-
lyet meg kellett tennie a rádiónak, amíg idáig ért,
de ma már általánosan hangoztatott igazság.
És valóban, nincs az a magyar kulturális és
közügy, melybe a magyar rádió tizenegyéves
múltja alatt be nem kapcsolódott volna leginkább
közvetítések és hírszolgálat formájában. Annál ter-
műészetesebb tehát , hogy az ország mindinkább nö-
vekvő fontosságú idegenforgalmi érdekei is hat-
hatós támogatásban részesültek az elmúlt években
a mikrofón előtt és részesülnek most is közvetlenül,
vagy közvetve számos idegenforglami vonatkozású
műsorszámon keresztül.
Ha a magyar rádió idegenforgalmi propaganda
munkáját nézzük, akkor elsősorban azokat a hang-
lemezeket kell megemlítenünk, öt világ-
nyelven hívják a gyógyulást és ést kereső kül-
földieket Budapest gyógyforrásainak látogatására,
Számszerűen nehéz bizonyítani ennek az immár ne-
gyedik éve tartó propagandának a hatását, de bi-
zonyos, hogy Budapest fürdőváros ismeretessé téte-
lében a tér és időhatárokat nem ismerő rádióhul-
támoknak rendkívül jelentős osztályrészük van.
Szinte közmondásossá vált Budapestnek és a ci-
gányzenének kapcsolata. És tagadhatatlan, hogy
mépünk művészi megnyilatkozásának ez a nyelvtől
független és így talán legnemzetközibb formája,
számtalan barátot szerzett ha ánknak. Hányan
vannak ezek között, kik rádión hallottak először
magyar népdalol és rajtuk keresztül jutotta
arra az elhatározásra, hogy körülnézzenek a zen6-
jóből már megismert és megszeretett nép országá-
ban? o,
Ugyamezt a célt hazánk iránti érdeklődés fel-
keltését és fenntartását — szolgálja az a heti, leg-
alább egy-két idegennyelvű előadás, amellyel ma-
gyar kultúrkincseket és szellemi értékeket ismertet
a rádió, részben szigorúsm vett előadások, részben
magyar költemények fordításainak előadásával.
A néhány hónap óta rendszeresen elhangzó ide-
gennyelvű hírszolgálat pedig a hazánkat érintő
gazdasági, kulturális és politikai problámákat vi-
lágítja meg a magyar szempontból.
Hosszadalmas felsorolásra vezetne, ha meg
akarnánk említeni azoknak a helyszíni közvetíté-
seknek sorát, melyek — vagy kife tten idegen-
forgalmi propaganda célzattal, vagy csak közvetve
is — idegenforgalmi érdekeket szolgálnak.
De ezek mellett szinte lehetetlen felbecsülni,
hogy a nemzetközi viszonylatban is legmagasabb
teljesítményt jelentő hangverseny- és opera-közve-
títések, házunk kultúráját milyen mértékben ismer-
tették meg a külfölddel. Márpedig régi igazság,
hogy a megismerés feltétele a barátságnak és sze-
retetnek.
Végül még csak egy dologra kell kitérnünk
ebben a rövid összefoglalásban. A háromnyelvű be-
mondás kérdésére. Meg kell ezt említeni annál in-
kább is, mert a rádiót ezen a ponton sok és, leg-
jobb meggyőződésem szerint, igazságtalan táma-
dás éri.
Vannak, akik azért kifogásolják a háromnyelvű
műsorjelentést, mert „az umalmas és az úgyis elég
hosszú , bemondás idejét a műsorszám terhére meg-
h bbítja". Ezek a panaszkodók gondolják mer,
hogy a rendszerint egy perenyi időtartamon alul
maradó német és framcia bemondás mindenekelőtt
olyan udvariassági tény, amely meghozza a maga
gyümölcsét idegenforgalmi, tehát gazdasági téren
ami pedig közvetve minden magyar ember legegyi
mihb érdeke. Különösen ma, amikor erős de
szükséglet mutatkozik az országban, viszont -n kül-
föld egyetlen eszközt sem hagy fieyelmen kívül,
mellyel az ő, saját iderenforgalmát növelhetné.
Másfelől azonban tűrhetetlen volt az, hogy az
egyes nyugati államok felületesebb rädiöhallgatöi,
sőt szerkesztőségei is éveken át Bukarest. javára
könyveltek el egyes olyan kiváló műsorszámokat,
amelyek a budapesti rádióban hangzottak el.
De nyelvbeli elszigete'ts6qünk maga is olyan
hátrány, amelynek leküzdésében segítsérére kell
sietnünk a külföldi rádióhallsatónak. Ezért volt.
van és lesz szükség - a háromnyelvű — jelentésre,
amely különbn is csak este 7 óra után kezdődik
és rövidsérénél fogva nem olyan áldozat, melyet
a magyarság egyetemes érdekeiért nehéz volna meg-
hozni .
Ebben .a szellemben kezdte és ebben a szellem-
ben is akarja folytatni munkásságát a magyar
rádió.
Victfora és Társa
orvosi fecskendők gyártási és javítási üzeme
Bulapest. 1., Maros-utca 27. € Telefon: 155-192.
„GA-GE“ BÖRVASZONIDAR
„OELZEUG“ SOROKSAR, BERTA-U.
Gyártmányok : Vírmentes kötény, esőgallér (pelerin) kerékpárosok-
mak és szab. védős b.rfejtőkés állati bórők hibátlan fe,tésére.
Az ősszes fővárosi n gyűzemek és vágóhidak szállítója
A magyar sajtó az
idegeniorgalom szolgálatában
Irta: VERESS GÁBOR DR.
az IBUSz alelnök-vezérigazgatója törvényhatósági bizottsági tag
zeivel írásban
Megilletődéssel nézegetem huszonöt esz | talatait a maga hatalmi esz
1 rétegeivel.
tendő történetét, ezt a rövid vázlatot, amely- | és képben közli a közönség
ben különösen az lep meg, hogy a Fővárosi | Mivel nyelvünk szűk korlátok ki zorít, ezt
Hirlap a legrégibb olyan orgánum, amely par- | az ismertető, hangoló és ö munkát a
tikuláris érdekek szolgálatában kezdettől fogva ! magyar sajtó közvetlenül csak a magyar ol-
idegenforgalmi kérdésekkel is foglalkozott. vasóközönség számára fejtheti ki. De dicsére-
Azóta mind több és több ujság, jóformán | tére olgál az ujságírórendnek és a sajtó
az egész sajtó elismerte az idegenforgalom | munkásainak, hogy ezt a keretet nagy
nagy lentőségét és megillető teret ad ennek buzgalommal igyekeznek irni és ezen a
a kérdésnek, Kezdetben tökepen mint erkölcsi téren szép eredményeket értek el, amikor ba-
értéket könyvelték el az idegenjárást, mint | ráti szóval ideédesgették a külföldi kollégá-
olyan jelenséget, amely a külföld felénk irá- | kat, akik, — amint a külföld számos sajtóor-
nyuló érdeklődését mutatja amely a ma- | gánumában láthattuk, —a magyar vendégség-
gyar | keséget emeli. Ez külö en abban ! ből hazatérve, a leglelkesebb hírvivői Magyar-
ak gyes időben volt érthető, amikor Bécs | ország fermészeti kincseinek és kultúrájának.
volt az európai köztudatban a nyugati kul- Mind nagyobb szerepet vállal a sajtó,
túra határállomása. Csak későbben eszmélt rá | illetve annak számos orgánuma a külföldi
a közvélemény arra, hogy az idegenforgalom | idegenforgalom fokozásában azoknak a kap-
gazdasdgi tényező, és hogy az üzleti fantázia | esolatoknak a révén, melyeket az utazási
ezen a téren előrenyomult, abban igen nagy | irodákkal létesített. Azonkívül, hogy az ujsá-
érdeme van a sajtónak, amely a közvéleményt ! gok ezeknek az irodáknak hirdető orgánumai,
arra is ránevelte, hogy az idegent meg kell | gkiív re "esznek az idegenforgalom meg-
becsülni, úgy fogadni és ellátni, hogy jóhírün- | szerveze lebonyolításában, társa suta-
ket keltse és máskor is felkeressen. ! zások el, cserevonatok indításával.
Mindezeken felül a sajtó az idegenforgalmi | Vagyis akcióval pótolják azt, amit a magyar
munkakörben a hirviv feladatát tölti be. elv minden lelkes buzgalom mellett sem tel-
Megnézi azt, ami szép, ami hasznos és tapasz- íthet a külföldön.
mm s —Ő—
jelentene e téren az erre hajlamos tanulóifjúságnak
beszervezése is.
Óriási feladatot ró
A legnehezebb a berendezés és felszerelés beszer-
zésének kérdése. Kölcsönalapon szükségletnek egy
töredéke megoldható ugyan, másrésze bizonyos pót
az eucharisztikus világtalál-
w a [S
kozö a vendeg!ös ıparra anyagokkal (papirserveta, papírpohár) hely
hető, de f és sütőedények, tálalóedénye
A főváros vendéglősiparát a jö esztendő kivé- A SCH
telescn nagy feladat elé állítja. Ar Eucharisztikus | "9% KÖZÖK Ágen nagy; bofektetest igényelmeke
Kongresszus alkalmával rendkívül hatalmas idegen- égére, semmi-
forgalmi propaganda lehetősége adódik, de a rende-
zés sikertelensége esetén ez a propaganda passzívvá
evőesz
ami tekintettel a használati idő röv
képpen sem áll arányban az elérhető haszonnal. Nem
szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az említett
vendéglői felszerelési cikkekben az utolsó hetekben
válnék és többet ártana idegenforgalmunknak, mint
amennyit siker esetén használhatna.
Az eddigi jelek után ítélve, a kongresszus ren-
bizottsága feladata magaslatán áll és bölcs
elátással, korábban szerzett tapasztalatain okul-
va, (Szent Imre-év, külföldi kongreeszusok) ideje-
korán mindenre kiterjedő munkába fogott. Nagyon
jól tudjuk azonban, hogy a bizottság munk. nem
elegendő a sikerhez, hanem pontosan és megbizha-
tóan kell bekapcsolódnia minden szervnek, melyre
am feladatnak egyes részei bizatnak,
A vendéglősipar kell, hogy a résztvevők túl-
nyomó részének étkeztetését ellássa. Ez az eddigi
számok szerint ítélve, azt jelenti, hogy minden ven-
ése.
igen nagy lesz a kereslet, ami esetleg dremelkı
ket von maga után és így kívánatos volna a szi
séges cikkeknek jóelőre való beszerzése,
Ez viszont az iparűzők részéről csak abban az
esetben lehetséges, ha már hónapokkal az ünnepsé
gek előtt hozzávetőlegesen tudják, milyen mert6k-
ben és milyen árakon fog szolgálatkészségük — mely-
nek lehetőségeit már hónapokkal ezelőtt bejelentet-
ték, — igénybe vétetni.
Bizom benne, hogy a magyar vendéglősipar ez-
úttal is megállja hel és a mara teljesítményeivel
hozzájárul a Kongresszus sikeréhez
Gundel Károly, vendéglősmester,
déglőnek normális forgalma többszörösét kell ezeken
a napokon lebonyolítania.
Ehhez három tényező szükséges: árú, személyzet
és felszerelés.
Az árú tekintetében — úgy hisszük, — meg van
rá a mód és lehetőség, hogy a piac — részben friss,
részben hűtőházban előzőleg gyüjtött — kellő meny-
nyiségben és normális árakon elláttassé Ennek a
feladatnak oroszlánrészo a Községi Elelmiszerüzemre BUDAPEST, XIV, HUNGÁRIA KÖZÉPKÖRŰT 79
hárul, amelynek itt a legragyogóbb alkalma meg- AT ORSZ IPARMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁSON
felelni árnivelláló feladatának. Az ellátó iparok tel- A MM, KIR, ÁLLAMI NAGYDÍJJAL KITONTETVE
jes bizalommal számítanak reá, hogy a feladatnak
ez a része sikeresen fog megoldódni.
aszfalt, útópítő, szigetelő és tetőfedő vállalata
JAKAB GYULA
MŰBUTORGYÁRA — TELEFON: 296-881
Jóval nehezebb a épzett személyzetnek kér-
dése. A meglévő elők s felszolgáló személyzet
semmiképpen sem elegendő, bár igen szerencs A
időpont megválasztása, mert ilyenkor még a fürdő-
helyek személyzete is rendelkezésre áll. Kívánatos
volna, ha a vidékről, sőt esetleg Bécsből is nagyobb-
számú szakképzett személyzetet lehetne erre a
hétre szerezni, ami azonban igen nagymértékű uta-
zási kedvezmény nélkül lehetetlen, Nagy segítséget
ÖRA KÜLÖNLEGESSEGEK
iskolai jelző, stopper- és ellenőrző,
valamint
SZINKRON VILLANY
órákat
készít, javít, alakít és karbantart
SCHVARCZ TESTVÉREK
szakórásmesterek
Budapest, VI., Podmaniczky-u. 59. Tel. : 129—624.
»> Aranyéremmel kifüníeíve 4
Iroda és telep:
Budapest, Vi, Agyag-utca 75.
Telefon: 292-8323
--- Page 368 ---
32
Uj fejlődési periódus elöff áll
az IBUSz, amely Hafalımas
szolgálaiokal fesz a magyar
idegenforgalomnak
Most, amikor ezeken a hasábokon seregszemlét kocsi-osztályt, legújabban pedig a légiforgalmi
tartunk idegenforgalmunk fejlődéséről, méltóképen osztályt, amely repülőjegyek lefoglalását végzi a
kell megemlekeznünk az IBUSZz-ról, a népszerűen
vesen csengő 1BUSz-röl, amely ma
világ összes fontos vonalaira.
v
alósággal mérői lettek a közönség szemében
egenforgalo: egyık egels 1C fak Day a lett. 7 mm, A an
degenforgalom egyik legelsőrendű faktorävä ni enforgalmunknak az Autobus Tours osztály köz
Hiszen puszta létével, sokágú t
, pompás kocsijai. Ha sűrűn látják a főváros
nyilvánulásaival az —uta
zolgálja és
: Fa la tényez utc megfordulni, akkor jó idegenjáró konjunk
€ rinészetszerűen idegenforgalmi 6nyezö. | {urät állapítanak meg az emberek. a jára
an ne
146 ak a hivatalos és szakszerű IBUSz-ra
gondolunk, hanem arra cezdeményezésre,
ösztönzésre, amellyel idege
] tok rendszeresen és menetrendszerűleg viszik az
idegeneket Budapest nevezetességeinek megtekinté.
| sére, de felkercsik a vidék látnivalóit is, Lebonyo-
!
A 80k
ország szépségeit fe
mozdítja fürdőkultúrán
akciók megrendezésében, ı
fővárosunk és
férhetővé teszi, e
oszt bel- és külföldre irányuló autobusz
at és egyéni autó-tú t is.
is résztvesz ol
idegenforgalommal járnak és jótékony
az ideg gú igényének 1
elszállásolás körül is. |
Hatalmas tevékenységre nyílik alkalom mind-
ileteken a jövő évi Szent István
A társasutazási osztály különvonatokat, társas-
okat szervez utazó csoportok számára. Rend-
evonat forg tart fenn Magyarország
s a külföld között. Ezeket a cserevonatokat nagy-
szerű sikerük nyomán nem k felfedezni a nyil
vánosság előtt. Jelentős feladat hárul az I/degen-
forgalmi Főosztályra, amely Magyarországon rende-
zendő kons szusok megszervezésével, a résztvevők
1 al foglalkozik és bemutatja a fővá-
nevezetességeit. Nem tévedünk,
A ez az osztály nagy feladatot
va betölteni a belső idegenforgalom meg-
terén. Egyébként nagy ien nekilen-
enforgalmunk ezen a területen kíván nagy
n legelsőbk
ezoken a te
jubileum és az — eucharisztikus kongresszus alkal
mából is. Amint értesülünk, az IBUSz méltó részt- +
zZ ebben a munkában, amelyben a vendéglátáson
a magyar becsületet kell megvédeni
ogy. :beláthat: vendégtömegeinkről,
elhelyezéséről,
ndoskodjur
t az IBUSZ $
6 társas autobuszjáratok rendezése, a főváros és az
9 megismertetése stb. terén, hogy becsülettel
ik meg azokat a mozgalmas napokat, melyekre |
|
xr lehetünk büszkék, ha jól rendeztük meg.
HE
velméről, közlekedési
séggel
zállodai elhelyezés,
nyujt
Népszerűek az ellátásos jegyfüzetek, — amely
jelentékenyen olcsóbbá teszik a tartózkodást
gyaror on, A „3 nap Budapesten", , Egy boldog
: Az i a riá ıberım mba 5 hath | hét Magyarországon", , Egy vidám hét a Balato-
részvételében, mint általában minden s sikert | it 1 hét Bud: ten" A Lil Ág
iztósít a. ! EOS nk az A a A ony. | mon“, ,3 gyógyhét Budapesten", „3 nap Lillafüre-
ét sokoldelusága KO A ; Ka | den hót Szegeden, a napsugaras Tisza ‚partjan“
zá JÁT Yo SZE Rá old | és a többiek valósággal romantikusan hatnak és
sem bürokratikus. Megmutatkozik ez IBUSZ "1 - fogást ÉP A A
Teghivatal bl Tr VÖ Magy ih Állam | csakugyan hozzá is juttatják a vendéget minden
ül 7 ; ; FAR 74. ; széphez és jóhoz és mindenhez kedvezményes áron.
tük Hivatalos Menctjegyirodájún, n legrégibb |
és gyobb! magyar " utazi ns amely | A mag fürdőügy előmozdítását. szol a
üdülőhelyek osztálya, amely minden ma-
részletes
ken 40 fiók- | /űrdő- €
Budapesten nem kevesebb, mint
xi fürdő- és
irodát Ezeken kívül az IBUSz-nak Wien- | ATOTS: 1
ben odája van, melyek közül gyiket lvilágosítást nyujt. a vadá-
É ólag a magyar idegenforgalom szati osztály, amely csoportos és egyéni vadás
Az
mán mind több és több külföldi
tokat rendez és vadäszterületeket közv
ntóbbi évek foly
tartózkod
emelkedi
ába állította s a napokban fogja
ntner St egyik legnagyobb
Sz-fiók 1
a tárgyalások, továbbá 724 kiudóhe
pában, 11 Ázsiában, 9
sült Államokban és 16 a ter
A közön
igénybe a Menetjegy
Magyarországon, a számuk
a külföldi fizető vendége 1.
t bonyolít le az IBUSz forfait
nek több ezer szállodával és utazási
e a célra szerződése. Rendkívüli
y, amely nemcsak ide-
és eladäsü hanem hitel
t, travel
A határm nti
wm-osztály sora-
esítésé
alommal és
virodát, csakúgy,
bankos
elét
kibocsátását,
árusítását is vég.
pénzváltó kirendeltségek és av
koznak még ezekhez a szervekhe
Prima száraz tűzifa!
és tatai szén!
Az IBUSz Szállítmányozási Főosztálya elsösor-
ban
sal,
jszerint körülbelül 140 állomásra, valamint
ről Budapestre történő szállítással foglalko-
| zik. vben kiépítette nemzetk kapcsolatait
Svájcban, — Franciaországban, Hollan-
Svédországban, Norvégiában, Dániában és
Romár
e tevékenység ez, de ha minder-
a közönség legszélesebb rétegei
előtt közismert és népszerű lenne az IBUSz egye-
dül a pavillonjai vén is. A pályaudvarokon
városi forgalom gö6cpontjain ked ä
és nyugati kr a az IBUSz-pavillon, az is, amely
ből a legkülönfélébb hazai külföldi ujságokat,
magazinokat lés könyveket beszerezhetjük és az is,
| amely az utas számára szükséges árucikkeket,
jándéktárgyakat, vagy csokoládét és enkorkät áru-
y amelyik a Mag eik-
a külföldi külön!
a dohányosokat. Ezek a pa onok, amelyeket az
IBUSZ A különféle cikkekkel, nem-
ak kitűnő — portékát kínálnak. hanem egészen
sajátos, ízléses ztikus külsejükkel szerezték
meg a népszer úgyannyira, hogy az IBUSz-
kisasszony operett formájában már a színpadra is
feljutott.
Ujabban még a reklámot is bekapcsolta műk
dési körébe az IBUSz. A pályaudvarokon felállí-
ről szó se voln
FÖLDES Ő. EDE
CSUZDÁIN HAPHATÓ
| Nagyon sokfe
|
TELEFON: 136-926
Nagy árammegtakarítás
Na To fény
A törvényesen védett, TAI 4
szabadalmazott ! ás) j tAmpatostekkel
N KH „Worklight“
munkahelymegvilägıt6
rugósgolyós csuklóval. A
Saját érdekében kérjen vvátslkényszer nélkül En állit 1
bármely szögben beállít-
díjmentes bemutatást ható.
KOMOR HENRIK hl, varatat att
BUDAPEST, VII., WESSELÉNYI-UTCA 59. SZÁM. — TELEFON: 141-476
KH 200
átmérője 32 em
80—200 W-ig.
Budapestről vidéki állomásokra való szállítás- |
Budapest, 1937 december 22.
tott vifrinjeit kereskedők, iparosok, iparművészek
rendelkezésére bocsátja és ezek a kiállítók érezhető
hasznát látják a kitűnő reklámnak, amely az állo-
másokon megforduló közönség magy tömegeinek
figyelmét vonja magára.
*
Ez a legeurópaibb értelemben vett modern
vünk, amely minden vállalt feladatkörét
látja el, éppen azért, mert modern, nem
ismeri a stagnál Most azonban, mint értesülünk,
egy egészen különös, nagy fejlődési periódus előtt
áll, amely minden ágazatában jelentkezni fog.
Ennek az új fejlődésnek megalapozása volt a há-
rom főosztály egyesítése, Ez az átszervezés megtör-
tönt és a főosztályok egyesített vezetését Verr
Gábor dr., Máv. igazgató, az IBUSz új alelnök-
vez vette át. Nem nehéz megjósolni,
hogy az új vezetés ennek a kitűnő intézménynek
eddigi tevékenységéhez a haladásnak és Virägzäs-
nak egy új fejezetét csatolja.
int
példása
Schwarz Rudoli
és Tsa
olaj-, zsiradék-
és vegyigyár r-t.
XIV. Kerepesi-út 152.
DRAREK FERENC
| okleveles gépészmérnök gépgyára
GYÁRTMÁNYAI :
Fogaskerékszekrények,
pneumatikus szerszámok,
hűtőberendezések, jéggyár-
tógépek, hűtőházak, ala-
| csony- és magasnyomású
kompresszorok.
, ) Rudapest, UI, Gölya-uten 8,
Telefon : 138-882, 138-883.
IRMANN FERENC
FÉMÖNTŐDE ÉS R:ZÁRUGYÁR
| Budapest, V1I., Csányi-u, 7-9.
Gyár:
Budapest, VI., Váci-út 117. sz
VÍZ-, GÖZ-, GÁZ-
SZERELVÉNYEK.
Vasúti szerelvények.
--- Page 369 ---
Budapest, 1937 december 22.
ZOVAROSI ARTE
BUDAPEST-FÜRDŐVÁROS
ÉS A HŐFORRÁSOK
IRTA: PÁVAI VAJNA FERENC DR.
Budapest fürdőváros kell legyen, ha akarják,
ha nem, mert a langyos, meleg és forró, rádiumos,
meszes, kénes, lithiumos forrásoknak egész légiója
fakad fel benne magától és annyit — még jobbat —
fúrhatunk meg bel- és külterületén, amennyit aka-
runk. Fürdöväros kell legyen, mert nemcsak ter-
mális gyógyvizei vannak, hanem nekünk adta az
isteni Gondviselés a világhíres budai keserűvizeket
és tudjuk, hogy Budapest és környékének altalajá-
ban konyhasós, jódos-brómos gyógyv nk ve
amelyben — amióta 1932-ben megfúrtuk Pe:
szenterzsébeten, évente immár több, mint 30.000 für-
déssel gyógyulnak a betegeink.
Nincsen a világnak még egy fürdőhelye, ame-
lyiknek ennyi és ennyiféle gyógy adna a mi
jóságos földanyánk. Ilyen gyógyszerekben gazdag,
nagy patikája senkinek sincsen a világon, csak
nekünk, budapestieknek, s hogy még mindig nem
használjuk ki, még részben sem eléggé, az nem az
én és azok hibája, akik felismertük és tudjuk azok
balneológiai, idegenforgalmi és ezeken — keresztül
óriási gazdasági jelentőségüket.
s Ezek tudatában azonban Budapest lehet és kell
is, hogy fürdőváros legyen, az is lesz, éspedig a
világ legértékesebb és leggyógyítóbb fürdővárosa.
Ez a tudat ott kell éljen a főváros minden polgárá-
ban és ennek a tudatnak nagy akarása kell áthassa
azokat, akik gyógyulni, dolgozni és jól élni akaró
polgártársaiknak választott vezetői. Ennek a tudott,
akart, nagy lehetőségnek nem lehet akadálya, nem
lehet ellensége: ez Budapest jövője, ez a fejlödese-
nek bázisa, kikristályodásának gócpontja. Ez nem
konjunktúra, ez nem ingatag, mától holnapig tartó
alap, ez évszázadokra való berendezkedés, mert
ahogy évezredek óta buzognak, ömlenek gyógyfor-
rásaink és voltak hőforrásokhoz zarándokoló beteg
embertársaink, úgy bízvást lesznek olyanak még
évszázadok mulva is. Melyik bánya vagy gyár, mi-
csoda vállalkozás nyujthatja azt a biztosítékot része-
seinek, hogy nyersanyaga, a sokféle gyógyvíz év-
századokig nem fogy el és vevői, megrendelői soha
ki nem fogynak? Gyógyforrásaink évezredek óta
vannak és ezredekig lesznek, és betegek mindig
voltak és, sajnos, örökké lesznek és ezek között
mindig voltak és mindig lesznek olyanok, akik
mindenféle gyógyszer mellett gyógyvizeinket fogják
2
inni és gyógyfürdőinkben keresnek gyógyulást,
mert amaz nem tudja meggyógyítani, munka- és
keresetképesső tenni, nem tud neki üdülést, felfris-
sülést nyujtani.
A jó és jól megalapozott, a haladással jól
lépést tartó gyógyfürdő mindig j et-volt és az
is marad, de az ne legyen hivatal és legyen szolid
üzlet! Az ilyen fürdőket ezrek, százezrek keresik
fel és adnak munkát, megélhetést százaknak, ezrek-
nek. Az ilyen fürdők környékén ezren laknak, épí-
teni kell, ezrek esznek, isznak, vásárolnak, ipar-
kereskedelem virágzik, művészet-kultúra versenyez,
halad: ez a mi ak, ha tudjuk, hogy mink van,
ha hiszünk és elsősorban mi hiszünk benne, ha
akarunk és merünk dolgozni, újat, nagyot terem-
teni!
Aguincum, Óbuda és a török hódoltság fürdő-
kultúrája, s a geológia az a kétezeréves, sz +
éves tanunk, amelyik ellentmondást nem tűrően
bizonyítja, hogy höforräsaink elpusztíthatatlanok.
Zsigmondy Vilmos két hatvanéves kútja és az én
újabb hét kutam igazolja, hogy a főváros területén
a régi forrásoknál még jobb, még értékesebb és fő-
képpen gazdaságosabban kezelhető gyógyforrásokat
fakaszthatunk, hogy ezek a források bár gazdagok,
csak cseppek a tengerben ahhoz a borzalmas nagy
víztömeghez képest, amely évezredek óta ezer köb-
kilométerekben — hasznavehetetlenül folyt el a
Dunába. És ez a sok víz nemcsak gyógyulás, üdü-
lés, megélhetés, kultúra sok-sok embernek, hanem
naponta, évente millió és millió kalória, a föld
ingyen melege, amit az alkalmas helyeken megfürt
termális víz közvetít, hoz magával a földkéreg
ismeretlen mö6lys6geiböl, onnan, ahová még nem
hatolt le az ember csápja: a mélyfúró.
Kerüljön ötven-száz, kerüljön két-háromszázezer
pengőbe egy-egy fúr de pótolunk vele — mint
már nálunk is (Lukács, margitszigeti, debreceni és
szolnoki fürdők) sok helyen — évente ötven, száz,
kétszázezer pengő árú fűtőanyagot. Hol van az a
becsületes üzlet, amelyik már a második évben meg-
hozza az egész befektetést, vagy még többet? Hogy
nem mindn fúrás lesz eredményes, vagy százszázalékos
eredményű! Nézzen utána a szkeptikus, hogy hány
meddő fúrást mélyeszt egy-egy szénbánya vállalat,
vagy petroleumbánya, amíg újabb kiadós területet
tár fel és még mi minden költséges berendezkedése,
befektetése kell ahhoz, hogy pénzét visszakapja?
Nálunk már tudjuk, hogy van hetven fokosnál
is forróbb víz a főváros alatt, azt is tudjuk, hogy
hol találhatjuk meg. Mi akadálya lehet annak,
hogy Budán, vagy a pesti dunapart mentén, a maga
helyén három-, öt, hatszáz méteres fúrásokkal
felszínre hozzuk és fűtsük vele az újonnan énülő
TYürdőszállodát és palotákat, vagy a régi fürdőket,
nagy középületeket és mentesítsük legalább részben
a Duna mentét, hírneves fürdőink környékét attól
a rengeteg kénes füsttől, koromtól, hamutól, piszok-
tól, amit azok szénfűtéses, füstokádó kéményei
ilyenkor télvíz idején zúdítanak reánk? Miért nem,
hiszen olcsóbb, tisztább, jobb, és nekünk, Budapest-
fürdővárosnak ez kell, ez az életünk. Ráadásul azt
a hatva hetven-, nyolcvanfokos termális vizet,
ha már nk vele és húsz fokkal lehűlt, még
tovább ha ihatjuk — tisztálkodásra, — háztartási
célokra s megint csak fűtőanyagot takarítunk meg.
Vagy nem azért panaszkodunk-e kórusban, hogy
most azután igazán drága, elviselhetetlenül drága
a szén és fa?
Vajjon ártana-e Budapest-fürdővá
nek az a sok eleven reklám, aki hí
országnak és földnek, hogy az
szállóvendég a pes dunapart szállodáiban ter-
mális vízben fürdik, hogy egész nap nyitva tart-
hatja dunaparti ablakait, mert ott a főld ingyen
melegével fűtenek és al nem kell takarékoskodni,
az nem drága, az nem kormoz, nem piszkít.
Ennek a gyönyörű földdarabnak kétezer
esztendeje tudják, hogy hőforrásaink vize gyógyít,
üdít, munka- és kereseti alkalmat ad, de még
sem tudják eléggé, hogy a legolcsóbb, a legkér
mesebb és a leg: tább fűtőanyag, hogy nekünk
"Trianon szegényeineil Budapest-fürdövärosnak ép-
pen ez kell, éppen ez tesz igazán fürdővárossá,
megnyomorított koldusból gazdaggá, megkínzóink
jóltevőivé.
Lehetnek, vannak, akik azt hiszik, hogy" ez az
új energiaforrás, ez az új fűtőanyag rontaná leg-
virágzóbb bänyäszatunkat, a szénbányászat kon-
junktúráját, az ottani munkaalkalmat. Azok elfelej-
tik, hogy itt egyelőre sok millió pengőt reprezen-
táló szénárral emben ak é néhányezer, leg-
feljebb százezer pengőkről van szó, és hogy ez az
energiaforrás ad munkaalkalmat s az kényelme-
sebb, egészségesebb, mert a föld színén van és nem
a föld alatt. Elfelejtik, hogy szenünk egyben a mi
egyetlen energiaforrásunk, hogy az nem sok, kevés,
hogyha azt olyan fokozódó arányban termeljük ki,
mint ma, hogyha mindent azzal és abból akarunk
csinálni, idő előtt fogyasztjuk el s akkor még keve-
sebb lesz a munkaalkalom és felhabzsoljuk az
egyetlen mai energiaforrásunkat.
Mit érdekli a mi generációnkat, mondják
egyesek, — hogy mi lesz száz év mulva? Miért
aggódnak akkor némelyek a régi hőforrásokért, ha
újakat iktatunk gazdasági életünkbe, amikor még
emberemlékezet óta egy sem apadt el és az újabb,
forróbb és gazdaságosabban kezelhető, valósággal
csapra van ütve? Akinek nem fáj a feje száz évért,
miért fél attól, hogy mi lesz ezer vagy még több
év mulva?
Ez dióhéjban Budapest és a hőforrások nagy
összekapcsolódása és ez a kapcsolat országos. Tanum
reá Hajduszoboszló, Debrecen, Karcag, Szolnok,
Szeged, Nagyatád, Inke stb., stb. forróvize, amelyik
mind balneológiai kincs, csupa hőenergiaforrás.
A. legnagyobb szükségben van legközelebb az
Isten! Rajtunk áll, hogy meghallgassuk a szavát, s
megragadjuk a felénk nyujtott segítő kezet.
hírnevé-
vinné az
08
A
GYÖRGY ÉS BRUCKNER
OKL. GÉPÉSZMÉRNÖKÖK TU: ECHNIKAI ÉS EGÉSZEÉGÜGYI
BER VÁLLALATA,
Thermo cserépkályhák mel él lakások rész
cserópkályhák melegvízszolgált fürdö
mosogatók részére, cserépkályhák ssel 1:
BUDAPEST, V.,
PANNONIA-UTCA 30
298—632: (SZIGET-UTCA SAROK)
TELEFON:
4.
Építőipar
részvénytársaság
Budapest, V., Nádor-utca 18.
Telefon: 122-149
ASZFALTGYÁR ÉS BITUMENEZŐ TELEP
IX., Gubacsi-út 37.
Telefon: 145-878
Magas és mélyépítés
Városi vízművek és csatornázások
Mindennemű útburkolat
Hengerelt aszfaltok, szabadalmazott
„TOPOKIT” aszfaltburkolat, öntött
(coulé) aszfalt, tömör (Hartguss) asz-
falt, beton útburkolatok
Speciális kiöntőanyagok
Coulé és mastix pogácsa, aszfalt-
makadám, felületi bitumenkezelések
A villanyszámla
— Hihetetlen! Még csökkent is az äramszämlänk
ennél a csuda Tungsram Krypton fénynél!
--- Page 370 ---
34
Budapest, 1937 december 22.
Tarilaemelések
és aNemzetikgységFővárosiPártja
A közgyűlés e , amelyen a ví
szakaszt 2—2 fillérrel, a szakaszjegy
és a kis-mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a székes-
lNérrel főváros pénzügyi helyzetének szerves rendezésekor,
felemeltés Nemzeti Egység Fővárosi Pártja Zsit a pénzügyi bizottság albizottsága előterje:
vay Tibe párte vez ésével éjsza- lapján fog megtörténni, egyébként sem lesz
kába nyúló pártértekezletet tartott, yen részt- ető a ki. kasz és a vízdíj felemelése a még
vett Karafiáth Jenő dr, főpolgármester, Szendy feltetl só váló más intézkedések mel-
Károly polgármester és Schuler Dezső dr. alpolgár- lett. Ez et a tarifaemeléseket azért sem
mester is. lehetne tartósan mellőzni, mert a BSZzKRT és a Víz-
A pártértekezle amely bizalmas jellegű volt,
művek
veruházási programjának — halaszthatatlan
a párt elnöksége mindössze a következő szükszavú i kségessé tenné azt. Ezeknek a
kommiünikét adta ki: „A párt kimondotta, hogy a | meggyőződéseknek kialakulása volt az oka annak,
ékesfővárosi alkalmazottak, tisztviselők és mun hogy a párt, mondhatni, egyhangúlag helyezkedett
kások fizetésének a tervezett mértékben való fel arra az álláspontra, hogy a tisztviselők és munká-
emelését és a BSZzKRT, valamint a Vízművek be- sok fizetésemelését és az erre vonatkozó fedezeti ja-
ruházási programjának a végrehajtását halasztha vaslatot megsz
tatlannak tartja. Ennélfogva számos aggodalma el
lenére is kénytelen megszavazni a vízdíjak és a kis
szakasz kétfilléres feleme ót, annak a kifejezett
fenntartásával, h 3 kesfővárosi költségvetési
hiá: kiküszöbölésének, a rves és tervszerű pénz-
ügyi program megállapításában az autonómia irá-
vazza,
gyűlésen meglepetés erejével hatott a
tény Pártnak a húszfilléres szakasz-
jegyre vonatkozó javaslata,
nzeti Egység Fővárosi Pártja főképpen
ztatott, mert egészen ötletszerűen az utolsó
vettetett fel é:
nyí részvételét tartja szükségesnek." a párt megitélése szerint
Ehhez a közleményhez túlterjeszkedett azon kényszerhelyzeten, amely a
illetékes helyről kisszakasz a vízdíj emelésében jelentkező intéz-
st indokolta, Miután azonban ennek a Ke-
resztény Párt által előterjesztett módosításnak
nem fogadása esetén az egész javaslat sorsa b
talanná válhatott volna, a párt az előbb kifejezett
álláspontjának megfelelően,
a következő nyilatkozatot kaptuk:
A párt elnöksége heteken keresztül foglalko-
zott ezzel a kérdéssel és teljesen egységesen alakult
ki az hogy nem läthatja szivesen
az ügynek intézkedésekkel való rendezé
sét, mál kevésbbé, mert a párt munkájának ge- kénytelen volt ezt az utolsó percben bedobott
rinevonaläban éppen a nagyvonalúság és a tervsze- módosítást is megszavazni.
rüség fekszik. Miután azonban arra ok mégsem for- A Nemz Egység Pártja álláspon ak kü
gott fenn, hogy a székesfővárosi tisztviselők és mun lönben Zsif Tibor dr. telnök adott méltók
kások fizetésrendezése elhalasztassék,
abban a hatalmas beszédben, amely.
a párt kénytelen volt fedezetet kijelölni és a nyhatósági bizottság valamennyi párt
ebben a tekintetben elfogadja a polgármester jára, valanr főváros vezetőségére mély és ma-
javaslatait, i radandó hatást gyakorolt.
AS SV MM A CE
ni a közös sorsra kényszerítve önként küzd és győzedel-
Zsitvay Tibor mesen jut el a csúcsra, vagy együtt pusztul el turista
x ; , | testvéreivel."
arckép ének leleplezése — Zsitvay Tibor portréjáról a késő nemzedékek
felé is kisugárzó oktatóerő, az az útmutatás, melyet
A Nemzeti Egység Fővárosi Pártjának erzsébet- | az Öö személye megtestesít. Hatalmas szellemi fegy-
városi körében benső s ünnep kereteiben lep- verzetének minden erejével a gyengék baján törek-
le Zsitvay Tibor dr. pártelr arcképét. A szik segíteni. A turistakötélen felvonszolja őket,
x
met De Sgardelli Caesar kerületi elnökkel szakadékok mélységeiből, veszélyes szirtek meredé-
n zsúfolásig megtöltötték a párttagok, akik- | lyeiből az érvényesülés szilárd talajára és csendesen,
lelkes érdeklődése közben Janits Dezső dr. | boldogan mósolyog, mert szíve szerint cselekedhe-
ögügyi főtanácsos, a MABI főorvosa, tartott tett. Ezt a gondolatot jelképezi ez a portré, amely
költői s nyalású ünnepi beszédet. alatt állunk.
— Az áhitat magasztos érzésével ünnepelem Midőn az arck6pröl lehullott a nemzetiszínű
Zsitvay Tibort — monc beszéde során, — a Ppro- lepel, a párttagok perceken át ünnepelték szeretett
minens államférfit, a kiváló jogászt, a patriciusok elnöküket. Ezután Kőhegyi ny, ezredes olvasta fel
patriciusát, a pater familiast, akinek kimagasló tu azt a táviratot, amellyel Zsitvay Tibort az ünne-
lajdonságai között talán a legnagyobb, a legszebb, pélyről üdvözölték. Végül Dési ( dr. meghatott
legalább is személyiségének vonzó ire legjobban | szavakkal emlékezett vissza Zsitvay Leóra, Zsitvay
világít az a kép, amit maga állított "Tibor nagynevű atyjára, az igazságos biró minta-
aival, mint a magyar turisták nesztora, a ma hez meleg baráti 8 fűzték.
r turisták elé, mondván: „Az egymáshoz turista- ort m ta, mint a
kötéllel odarögzített embercsoport erénye, önfeláldo- | gondolatának lánglelkű apostolát. Az ünnepély be-
zása, testvé közössége, magasztos egysége, amely- j után a párttagok a New-York éttermében
ben az egyén a közös érdek jegyében a másikkal ültek össze baráti vacsorára
Öntöttvas-kazánok
EEE CE N ——————————————————e—
mindenfajta hazai szén, daraszén és koksztüzelésre alkalmas kivitelben
Gyártják:
MAGYAR RADIÁTO.GYÁR RT,, Budapest— Kőbánya
STREBELMŰVEK K.F.T. Budapest — Moson
WEI IFRÉD ACÉL- ÉS FÉMMŰVEI RT,
Budapest — Csepel.
Központi eladás; Ellenörzöhank At, Kazánosztálya, V., Tükör-utca 4. szám.
Öntöttvas-radiátorok
az elismert, jol bevált minőségben, minden méretben és magasságban.
Gyártják:
MAGYAR RADIÁTORGYÁR KT., Budapest—Kóbánya
PETZ TESTVÉREK GÉPGYÁR ÉS VASÖNTÖDE RT,
Budapest— Esztergom.
REBELMŰVEK K.F.T. Budapest—Moson
WEISS MANFRED ACÉL- ÉS FÉMMŰVEI RT,
Budapest—Csepel.
Központi eladás; Ellenőrzóbank Rt. Radiätorosztälya, V., TüXör-utca 4. Telefon: 114-675.
— A PÁRTBÓL
Karácsonyfa-ünnep a Pärtközpontban, Hötfön
este karácsonyi ünnepet rendezett a párt központja.
Az Esterhäzy-uteai székház márványtermében nagy
közönség gyülekezett össze ebből az alkalomból.
Megjelent a párt számos törvényhatósági bizottsági
tagja, élükön Zsitvay Tibor dr. pártelnök el, A ka-
TÁM át a szegények serege állotta örül, hogy
boldog örömmel vegye át azokat az ajándékokat,
amelyeket a párt juttatott nekik. Az ajándékok
egybegyüjtéséről Kovács Istvánné dr,-n6, a női tá-
bor elnökével, Demiány Gyuláné propaganda-elnök-
kel az élén. a lelkes hölgygárda gondoskodott.
6 Karácsonyi szünet a pártban, A Nemzeti Egy-
ség Fővárosi "ártjának központjában megkezdődött
ácso szünet, amely janudr 3-ig tart. Fogad-
tatások, kihallgatások ezalatt nem lesznek, de a
sürgős ügyek elinte re minden hélköznap délután
9 ügyeletes szolgálatot tart a pártiroda.
A budai szinház kérdéséről a Nemzeti Egység
Fővárosi Pártja T. ker. szervezetének körében
Somody Pál. a Déryné Játékszín felépítő mozgal-
mának ügyvezető főtitkára érdekes előadást tartott,
amelyben meggyőző erővel hangoztatta, hogy Buda
kulturájának érdekében a színházat minél előbb fel
kell építeni. A nagy figyelemmel kísért előadás kö-
zönségének soraiban megjelentek: Hoör-Tempis Mór
műegytemi tanár, ker. p e Andor Endre ny.
államtilkár, Gegus Dániel ny, főkapitányhelyettes,
Med ey Andor fővárosi fogalmazó és még sokan
mások.
, A II. kerületi pártszervezet karácsony estéje nagyon
szépen sikerült az idén, nemcsak a hangulat volt meg-
hatott, hanem az igazi sikert 548 csomag jelentette,
amellyekkel gazdagon ajándékozták meg a kerület sze-
gényeit. Az ajándékok kiosztása nívós műsor keretében
folyt le, Az ünnepségen megjelentek Harrer Ferenc
Terbócz Imre törvényhatósági bizottsági ta.
lamint Hivert Dezső dr., a pártszervezet ligy-
elnöke, aki a karácsonyestét nagy buzgalommal
megszervezte.
Dénes előadása. A párt központi körében
Dénes — műépítész-tanár Magyarország a
világkiállításon" címmel érdekes vetített képes
st tartott, amelynek értékét emelte az a körül-
hogy az előadó építette a kiállítás pompás ma-
pavillonját. A nagy és előkelő hallgatóság zajosan
te a kiváló előadót.
A VI. kerületi pártszervezet nől tábora nagysikerű
évadnyitó műsoros estet tartott, amely a kerületi szegé-
nyek karácsonyi. folruhäzäsät szolgálta. Az ünnepségen
megjelent Zsitvay Tibor dr. pártelnök és felesége,
Bessenyey Zénó dr. országgyűlési képviselő, Szu r-
day Róbert országgyűlési képviselő és felesé Ve-
ress Gábor dr. törvényhatósági bizottsági tag és fele-
é Sárkány Ferenc törvényhatósági bizottsági tag
ége, valamint számos . Schoepflin
dr.-né elnöknő üdvözlő sze s eperjesi Má
Miklósné ügyvezető elnök megnyitó beszéde
élvezetes műsor következett, amelyben Kov
ane dr.-né ünnepi beszéde után Tarnos
r Teri, Vághy Panni és Ma
Jenő szerepeltek. Az anyagilag is kitünően sikerült es-
télyt Mánássy Miklósné rendezte.
Szege k karácsonya a — Józsefvárosban. Csütörtö-
a boldog nap, amikor a Józsefváros szegé-
nyei a józsef kerületi pártszervezet karácsonyfája
körül gyülekeznek. A mult évi karácsony sok-sok aján-
még emlékezetes és az idén sem marad el a
női tábor a mult évi siker mögött. Katona
törvényha gi tag felesége áll az
áldozatkész hölgybizottságnak, amely hetek óta
folytatott gyüjtő munkával szorgoskodott — arról, hogy
minél nagyobbra nőjjenek az élelmiszeres csomagok és
minél több legyen a felnőtteknek és gyerekeknek k
kedves ajándék. en a téren példaadó munkát végez-
tek a NEP VIII. kerületi hölgyei .
Fülöp Endre kerületi elnök ünneplése. Nagy szeretet-
tel ünnepelte a XIII. kerületi pártszerv t népszerű és
tevékeny elnökét, Fül Endre gyógyszerészt növ-
napja alkalmából.. Hogedüs Bertalan dr.
tósá ári tag, Miriszlay Béla ,
Wizer és Gergely László méltatták a
elnök ki érdemeit, az egybegyült nagy közönség
s óvációja közben. ;
árospolitikal beszámoló Kőbányán. A X, ker. párt-
szervezetben Dongó Orbán és Halter Kárajy törvény:
ósásri sági tagok SASVALSOTA eté
számolót ttal, az sben Kőbánya minden aktuális
felsorolva
e A annyi kü:
á felszólaltai még: Usetty
András dr. országgyűlési képviselők, Francisez
Miklós Béla, a P tanüg szervezeté töti
A vacsora közönségének sorában megjelent Vigyázó Géza
dr. kerületi előljáró és a kerület számos elökelösögo.
A Budapestvidéki Tanügyi Főcsoport megalakulása.
Több, mint 150 tanár és tanító jelenlétében alakult m
a Nemzeti Egység Országos [Tanügyi Szervezetének
budapestvideki főcsoportja. Usetty Béla dr. országos
elnök vezetésével tartották az alakuló közgyűlést. am0-
lyen Bern áth István dr. országos ügyvi
ismertette a szervezet célját és feladatait. A közgvül
ügyvezető elnökévé vitéz Faragó Edét, a pestvär-
megyei népművelési bizottság — vezetőjét — választottúk
meg. Lénárt Gyula ujpesti polgári iskolai tanár,
Dávid Antal dr., a fővárosi tagozat elnöke és Usotty
Béla dr. szólaltak még fel a közgyűlésen
Az V. kerületi pártszervezet népes kerületi együlés
keretében választotta meg a kerületi választmány tag
it. Krompaszky Miksa tankerületi főigazgató, ke-
rületi pártelnü nyitó beszéde után Dunay Béla
javaslatára közfelkiáltással választották meg a röri
törzsgárda tagjait, A kerületi elnök helyettesei lettek
Fábián László dr. és Varannai István dr, A köz-
ponti pártvezetőség részéről a — választási biztosi teendő-
ket Kende Béla központi titkár végezte,
azokat a sérelmeket,
elem folyik. A vacso
Béla dr. és vitéz Tóth
Béla és
Tyíitmann Ferenc"
171. berendező
Általános Villamossagi és Erőátviteli
Telepeket Építő Vállalat.
Budapest, IV, Kaas Ivor-u, 6. Telefon: 104-703.
--- Page 371 ---
Budapest, 1937 december 2!
Boldogság, rím, ünnep
egy kis füstfelhőben
Az egészen zavartalan, vagy, ahogy az újabban
erősen meghatározás mondja: a száz-
százalék s nagyon ritka. Többnyire előké
születlenül jutunk hozzá, Egy finom hangulatú,
halk muzsikás este, találkozás a fasorban egy kis-
lánnyal, akit eddig nem vettünk észre, egy kedves
bokréta, amelyet titokban az asztalunkra tettek,
egy kis vers, amely egyszerre belelopta magát a
szívünkbe, megérkezés egy erdei tisztásra, ahol va-
lami nagy boldogsággal olvadunk bele a csöndbe:
olyan percek az életünkben, amelyeket mestérsége-
sen utánacsinálni nem lehet és amelyek emléke na-
gyon sokáig elkísér,
Miért olyan zavartalanok ezek a Dercek és
miért föltenek el tökéletes jóérzéssel? Mert kira-
gadnak a szürke világból és varázsszárnyon fel-
emelnek a földről, úgy, hogy elfelejtjük a hétköz-
ez a jó, ez a boldogság. De megpróbál-
juk ezt másképpen is megmagyarázni. [
gyakorlati példával. Persze, mindenki nem érti meg,
csak az, aki — dohányos ember.
Tehát hozzájuk szólunk, a dohányosokhoz, akik
- előnyben többi embertársaikkal ezt a bizo-
nyos, minden rossz hétköznapot elfeledtető jóérzést
sűrűbben szerz meg magunknak, mint a többi
halandók. Nem kell hozzá más, mint egy nagyon
jó, tökéletesen sikerült cigaretta. Például egy
Nikotex-E xtra, amelmek behizelgően kedves
a külső formája, finom az illata, tökéletes a zamata,
amellett, hogy mé Nincs keserű alja, szinte
napot. És
is enyhe.
magától ég, a füstje pedig a magasból lehozott bá-
rányfelhő, Ha rágyujtunk, abban a percben nincsen
több k nságunk az élettel szemben: behunyjuk a
szemünket és úgy érezzük. hogy boldogok vagyunk.
Ez az a valami, ami fökéletesen sikerült.
2 igényesek, a jó percek, a tökéletes élvezetek
ker. akik belítták, hogy ennek az élvezetnek a
megszerzése semmi pénzért sem drága, bizony meg-
lehetős árakért szerezhették meg csak ezt a zavar-
talan jó érzést, a legdránáhh, a kiválasztottaknak
készült eigarettäkkal. A Nikotex-Fxtra ozon-
ban nemcsak a kinálasztottaknak készül, mindössze
hat fillérért Dohünwiönedek a tökéletes
élvezetet; a hétköznanot elfeledtető varázst, a
vartalan és mn rimet, amelytől halkan fel-
dobog bennünk a boldogság.
sőt,
kínálja a
za-
jóérzést
Kovács Oszkár
bádogos mester
érckoporsók, koporsódiszek és
temetkezési cikkek készitője.
BUDAPEST,
IX, Telepi-utca 14,
Telefon: 345 - 193,
TERVEZŐÉPITÉSZEK FIGYELMEBE ; UJ ONSAG!
DEHO-NEMES FATADETA
egyed. árusító
SÜDFELD fatapéta üztet. 70 éves cég. — Nazy választék
mindennemű tapétákban. — Díjtalan ára ánlat
IV., Mária Valéria-u. 10. Tel. 182 021
Pál Sándor
kőfaragó nm e st e r BEEE
udapest,
B
Telep : Lakás :
MI., Bécsi.út 20.009. 1II., Tavasz-o, 1.
Elvällal kö- és műkőépítkezési munkákat
PÁNCÉL" I, ISOLOR" I,
szövetbetétes hő- és hangszige-
szigetelő lemez telő könnyú építő
(Otgasztaló szeretet ünnepe,
ahol a család helyett gyújtják meg
a karácsonyi gyertyát
A szeretet váraiban, a főváros árvaházaiban
az idén is kigyúltak a karácsonyfák gyertyäi, hogy
a nagy család melege pótolja azt, amit az árva-
ház lak6i az életben elveszítettek. Vasárnap tar-
totta karácsonyfa ünnepét
az Erzsébet-leányárvaház
Rösztvett az ünnepségen az
Horthy Miklósné, a kormányzó
kori vendége és támogatója az
jelent az árvák között Darányi Kálmánné, a mi-
niszterelnök felesége, Karafiáth Jenő dr. főpolgár-
polgármester, Schuler Dezső
alpolgármester, Horony-Pálfi Aurél dr. tanács-
Csanády Gusztáv dr. főjegyző, valamennyien
és még sokan az árvaház barátai
árvaház fővédnöke,
felesége, aki gya-
intézetnek. Meg
mester, Szendy Károly
dr.
nok,
Mar; zet kiváló
készítette elő
Krén t az
igazgatónője
aki
nagy szeretettel ezt az ünnepet,
fogadta a vendégeket. Horony-Pálfi Aurél dr. ta-
nácsnok üdvözölte a főméltóságú asszon és A
megjelent előkelőségeket a főváros nevében, az
ünnepi beszédet pedig Farkas Alberik cisztercita
plébános tartotta. Kedves műsorral szereztek élve-
zetet a növendékek a megjelenteknek. Szavalatok
énekszámok mellett előadták Sztojanovits „Ka-
rácsonyi álom" című daljáték Elragadóan szép
volt a karácsonyi nagytakarítás, amelyben a leg-
kisebb növendékek mint angyalok szerepeltek é
azért tak neki nagy buzgalommal a menr
ország kitakarításának, mert látták, hogy az árva-
házban milyen takarítást rendeztek a karácsony
tiszteletére. Nagyon szép volt ez a műsor, de az
ünnepség fénypont mégis csak az volt, amikor
az árvák átvehették az ajándékaikat
Kedden délután
a József-fiuárvaház
régi falai közé vonult be a boldogság.
nagytermében, ott, ahol Liber Endre alpolgármes
ternek a minap leleplezett arcképe tekint le szere-
tettel, folyt le a felemelő ünnepség, amelyen a fö-
város képviseletében megjelent Schuler Dezső
alpolgármester és Horony-Pdlfi Aurél tanács
K lük ott volt az árvaház sok barátja, a
növendékek szövetségének számos tagja és felsora
koztak szäznyolevanan az árvaház — növendékei,
mindenféle kKorbeliek, az elemistäktöl egyetemi
hallgatóig.
Az ünnepséget Horony-Pálfi
nok nyitotta meg, majd Szivös
kész tartott ünnepi beszédet. Énekszámok, szava-
latok következtek és előadták a növendékek Pauli
Ödön, az árvaház volt igazgatójának Az árvák
karácsonya" című megkapó színdarabját. — Boldog
percek voltak, amikor kiosztották az ajándékokat
és talán a legboldogabb Schuler Alajos igazgató
volt, aki ezt a vigasztaló, szép ünnepséget az idén
is megszervezte.
A Horthy Miklósné átmeneti otthon
szerdán tartja meg karácsonyi ünnepét. A kará-
esonyfát az óvoda foglalkoztató termében állították
fel, az idén tutoljära, mert a befejezés előtt álló
Osziälysorsjegyet
Török ne;
vásároljunk
Nyereményhuzások
minden hónapban
TÖRÖK A. es TÁRSA
BANKHAZ RT.
BUDAPEST, 19., SZERUITA-TER 3.
Anrél dr. tanäcs-
Donát intézeti lel-
hő-és hang-
szigetelő
|
|
|
| pét a
ISOLOR"], SANIT F“
habarcs | vizhatlanitö
POSNANSKY ÉS STRELITZ RT.. BUDAPEST, V., ZSITVAY LEÓ-UTCA 13. SZ. @ TELEFON: 122-829, 128-285.
építkezések révén jövőre új nagyteremhez jut az
intézet. %
Az átmeneti otthonnak jelenleg 150 lakója van,
ezek közül a 3—6 évesek, az óvodások fiúk és leá-
nyok, a 6 éven felüliek pedig leányok. Valamennyit
a mostoha sors, szülők betegsége vagy rossz csna-
ládi körülmények juttatták az intézetbe, ahol rö-
videbb-hosszabb időre enyhületet és szeretetet ta-
lálnak Knoll Alfred dr. igazgató-főorvos védőszár
nyai alatt. Ennek a szeretetnek megnyilvánulása a
arácsonyi ünnep is, amely mindenki kedves
ajándékot kap. Az ünnepi beszédet Geyer József
intézeti lelkész tartja, a gyermekek pedig szava-
latokkal, énekszámokkal és alkalmi színjátékkal
hozzá az ünnepséghez.
melegséggel ülik meg a szeretet ünne-
főváros összes árvaházaiban, a szeretetottho
és a kórházakban
járulnak
sonló
is.
nokban, menhelyeken
ummer Testvérek
esz]
Textilipar r. 1.
b
fonó-, szövő-, festő-
és kikészítőgyár
Budapest, X., Gyömről-út 90-94.
CHÜTZ TESTVÉREK
Budapest, II., Käplär-utca 9.
Telefon: 153—092.
HÚ,
Ze
vő
, Optalit"
könnyűfém-dugattyú
e
fehér-csapágyfém
Gyárímányai kiválóak!
--- Page 372 ---
OS LÜÜRLAP
ELŐFIZETÉSI ÁR : |
12 pengő,
24 pengő,
I
Félévre
egész Ővre + . . . e s s 4 .
Huszonöt év
Budapest szolgálatában
számunkkal elérkeztünk ahhoz az
amikor seregszemlét tarthatunk
a FŐVÁR( HIRLAP leperdült munkaévé-
nek területén, Ez a szemlénk az eddigieknél
nevezetesebb és ünnepiesebb, mert
Mai
időponthoz,
ebben az esztendőben töltötte be a
FŐVÁROSI HIRLAP alapításának
huszonötödik esztendejét. |
Az évforduló küszöbén meleg érzéssel |
köszöntjük előfizetőink és olvasóink táborát,
amely bizalmával és barátságával ajándékoz
meg minket azért a munkáért, amelyet a
közérdek szolgálatában folytatunk. Budapes-
tet és vele az egyetemes magyar érdeket szol-
gáljuk munkával, tisztességgel, önzetlen áldo-
zatkészséggel, soha nem pihenő energiával,
készen a harcra is, ha a közérdek parancsa
csatasorba állít. Büszkeséggel tölt el bennün-
ket, hogy ez a lélekkel fűtött munkánk ered-
ményeket érlelt, hogy szavunkat sokszor meg-
hallották és lehetőségeinkhez képest mi ís
hozzájárultunk azokhoz eredmé-
nyekhez, amelyek a naggyá nőtt fő-
vwárosát szerető minden magyart büsz-
keséggel töltenek el.
Ehhez a munkához nemcsak a szeretetét
és lelkesedését hozta a FŐVÁROSI HIRLAP,
amely születése napjától kezdve a sajtóhan
új irányt mutatott és a sajtó feladatának
be séhez új tartalmat adott. Megérttette
a közönséggel, hogy a városházi adminiszträ-
cióval millió lélek boldogulása függ össze és
ezért mindnyájunk joga, de — kötelessége is
figyelni és értékelni a városvezetés munkáját.
Miközben megillető súlyhoz és jelentő-
séghez jutott lapunk hasábjain a Városháza
minden életmegnyilvánulása, a FŐVÁROSI
HIRLAP új utakat tört arra, hogy ezt
érdeklődést éberen tartsa.
Megteremtette az igazi városházi hír-
szolgálatot, amelybe jölertesültsege
mellett új hangot, friss színeket, öt-
leteket tudott belevinni
és megmutatta a nyomában feleszmélőknek, |
hogy milyen nagy, dús és termékeny terü- I
letet hagytak eddig kiaknäzatlanul,
Lepergett munkaévünk befejeztével ezzel az
érzéssel tartjuk meg seregszemlénket és kér-
jük előfizetőinket és barátamkat arra, hogy
missziós munkánkban továbbra is támogas-
sanak, De ugyanakkor azt a kérést intézzük
azokhoz a barátainkhoz, akik lapunkat csak
példányonként szerzik be, hogy lépjenek be
előfizetőink gárdájába erősítsenek bennün-
ket ezzel is további küzdelmünkben.
Fővárosi Hirlap
szerkesztősége
A Fővárosi Hirlap legközelebbi
száma a közbeeső karácsonyi és újévi
ünnep miatt 1938 január 5-én jelenik
meg.
Józseffőhereeg úr csúsz. és kir. fensége udvari szállítója
LOHR IRMA
Első budai élővirágkereskedése
IFJ. NAGY IMRE L.
Cégtulajdonos :
Budapest, IT. Fő-utca 8. e Tel: 153-787.
Sörzőnycim LOHR Budapest,
LATICEL
a kényelem új korszaka
GYÁRTJA:
A Magyar Ruggyantaácugyár Rt.
Alapítási év 1884.
A FŐVÁROSI
LEUMI SZAMAT juttatjuk ma elő-
fizetőink és barátaink kezébe. Ebben az
impozáns méretű lapban nemcsak a ma-
gunk huszonöt évéről öhaitottunk meg-
HIRLAP JUBI-
emlékezni, hanem a rohanva fejlődő
Budapest legutóbbi negyedszázadáról
is. Ennek a hatalmas feladatnak meg-
oldására egyetlen lapszám nem elégsé-
ges. Úgy érezzük, mér adösai va-
gyunk fővárosunknak. A huszonöt esz-
tendő történetét és a legújabb feilödes
magasra ívelő útjának ismertetését nem
merítettük teljesen ki, főképen gaz-
dasági, technikai, üzemi vo-
natkozásban. Ezért elhatároztuk,
hogy husvéti számunkat ennek
a gazdasági negyedszäzadnak szolgá-
latába állítjuk. Legyen a mi jubileumi
esztendőnk alkalom arra, hogy teljes
krónikát adjunk fővárosunkról, mely-
nek rartérdeketért dolgozunk huszonöt |
év óta. !
A polgármester
három éve
Amikor Szendy Károlyt polgármesterré
tották és az ünnepi hangulatban küldöttség hívta
meg a közgyűlés színe elé, hogy hivatalos esküjet
letegye, az új polgármester lecsatolta oldaláról az
egyszerű fekete díszmagyarhoz tartozó kardot, ez-
zel is szimbolizálni akarván, hogy nem hatalommal,
hanem a budapesti polgár öntudatával és megérté-
sével kívánja a gondjaira bízott város ügyeit intézni,
Három év előtt történt ez, 1934 december 14-én
és ez a gesztus jellemzi talán legjobban Szendy
Károlyt, aki azóta és minden változó esemény köze-
pette megmaradt annak, ami volt, a milliós Buda-
pest egyik polgárának,
Nehéz időkben került Szendy Károly a város
élére. Már az 1936. évre összeállított költ vetés is
hiánnyal zárult és ez a helyzet azóta sem javult
Viták és elvi harcok folynak ugyan a törvényható- |
sági bizottságban a városi háztartás mérlege körül,
de sem a kormánypártnak, de még az ellenzéknek
sem jut eszébe soha, hogy a kényszerű helyzet ala
kulásáért valójában nc a nehéz gazdasági
kat, hanem a polgármestert okolja, A törvényható-
sági bizottság minden tagja, de minden tisztánlátó
és igazságos érzésű budapesti polgár tudja, hogy az
agilitásnak, hivatali szorgalomnak, kezdeményezés
nek szívós kitartásnak rég nem adta olyan ra-
gyogó példáját polgármester, mint Szendy Károly,
Egyenes jelleme, a legkisebb ügyek iránt való érdek-
lődése, meleg szíve, a nagy kötültekintést igénylő
dolgokban mutatkozó kristálytiszta éleslátása azok a
ülmények, amelyek őt annak ellenére, hogy mind.
három éve irányítja Budapest egymillió pol-
gárdának sorsát, a közmegbecsülés és elismerés része-
sévé tették, És mindenki elismeri, hogy az a gesztus,
amellyel három év előtt lecsatolta kardját, nem üres
póz volt, hanem elkötelezettség, amely mellett hűsé-
gesen kitartott Szendy Károly,
válasz-
és
egyházközségi gondnok. Az
g Gál Lajos el-
Kálmán gyárost,
Hegedüs Bertalan
angyalföldi református egyházi
nöklésével főgondnokká Vass
gondnokká Hegedüs Bertalan dr. törvényhatósági
bizottsági tagot és Török Sámuel vällalkc
totta meg. A Hegedüs Bertalant ért megtiszteltetés
nemcsak az egyház buzgó tagjárak szólt, hanem a
tevékeny önzetlen városatyának is, aki kerület6-
nek érdekeit szívén viseli és úgy szociális, mint más
téren nagy eredményeket ért el.
A Magyar Ügyvédek Nemzeti Egyesülete decem-
ber 21-én jubiláris vacsorát tartott, amelynek ünnepi
szóLoka Vályi Lajos dr. törvényhatósági bizottsági
tag volt. Az ünnepi beszód, amely kiterjedt az ügy-
védség mai helyzetének méltatására is, nagy hatást
keltett az ünnepi vacsora résztvevőire.
December 23, 26 és 30-án
délután fél 3 órakor
Ügetőverseny
ROBOT
Magyar cseppfolyós ipari és kazán tüzel6sek
Aszabadalmazott , LAZIN"" rendszerű nehézolaj
porlasztö és gázkihajtószerkezetek
vezérképviselete. Fűstmentes nehézolaj tűzelések minden célra.
Budapest, V., Csáky-u.36. = — TELEFON:293 631.
TAKARÉKOS CSALÁDOK
bevásárlásaikat olcsón eszközölhetik
KLEIN ANTAL
szóvet-, selyem-, bársony-, vászon-, fehér-
| ali
nemü-, Kelengye-, kötőttáru-, pongyola- és nőikonfekció-üsletében
KIRÁLY-UTCA 49. (A Teréztemplomnál)
Budapest, 1937 december 22.
Fővárosi kinevezések
A várva-várt fővárosi kinevezések nyilvános-
ságra jutottak karácsonyi örömére azoknak, akik
Karafiáth Jenő dr. titkostanácsos, főpolgármester és
Szendy Károly polgármester hatalmas kinevezési
névsorába belejutottak,
Szendy Károly polgármester kinevezési listájá-
ban tanácsjegyzők lettek: Vancsik Bertalan d:
Tereszky Tivadar dr., Salamonfay Nándor dr., tiszti-
ügyész: Matolcsy Kálmán dr,, tisztiügyészhelyette-
sek: Kas Béla dr. és Szecsey Dénes dr., műszaki fő-
tanácsos: Alberti Gyula, műszaki tanácsos: Csányi
Imre, I. oszt. statisztikai főjegyző: Buzássy Károly
dr., II. oszt statitsztikai fője. ő: Bene Lajos dr.,
II. oszt. statisztikai jegyző: Török István dr., alle-
véltáros: Rokken Ferenc dr., központi múzeumi igaz-
gató: Horváth Henrik dr., osztályigazgató: Kopp
Jenő dr., állatorvosi tanácsos: Harcz János dr., köz-
élelmezési tanácsos: Pászthory József, adóhivatali
főtanácsosok Szemere Emil, Szentes Ödü , Baranyai
Imre, Horänszki András és Kis György, pénztári
atók: Forstner Károly és -Apaticzky Károly,
segédhivatali főigazgatók: Járdek Elemér, Eller
Károly és Stokovszki József. A kinevezettek . köz
van Halász Árpád dr., a Fővárosi Közlöny szerkesz-
tője, a kiváló ujságíró, akit a polgármester a vá
rosháza gyorsirodai főnökévé nevezett ki,
A Karafiáth Jenő dr. főpolgármester által ki-
nevezettek listáján szerepelnek a többi között:
Gavora Ferenc dr, aki főszámvevőhelyettessé,
Bischitz Károly, Fodor Barnabás, L/Auné Frigyes,
Raáb József és Boros István, akik számvevőségi fő
tanácsosokká léptek elő.
A főbb tisztviselőknek kinevezését az előlépte-
tések hosszú sora követi, a főváros adminisztráció-
nak minden szakából.
Márkus Jenő előadása, Márkus Jenő dr. minisz-
teri tanácsos, a BSZKRT h.-vezérigazgatója ,, Pesttől
Budapesti címmel előadást tartott, amelynek meg.
hallgatására a közélet számos előkelősége jelent
meg, Rendkívül érdekesen vázolta a mai Budapest-
nek kialakulását Pest, Buda és Óbuda egyesítésétől
a legújabb időkig, Az előadás utär, hosszasan ünne-
pelték Márkus Jenőt.
Gundel Károly Kis Magyar Szakácskönyve. A
var Szakácsok Köre kiadásában el a címmel
lent meg, amelyet Gundel Károly, a
be-
2 nagymestere írt. Ennél jobb
ajánló nem kell a könyvnek, amely bizon
csakhamar népszerű lesz mindazok előtt, akik a jó
konyhát, az igazi magyar konyhát szeretik. Nagy
érdeme Gundel Károly munkájának, hogy nem étel-
fantasztikumokat ír le, amelyeket elolvasni talán
érdekes, de amelyeket megfőzni, megsütni a mal
viszonyok között nem igen lehet, Mallász Gitta és
Dallos Hanna pompás rajzokkal illusztrálják a köny-
vet, amelynek olvasói számára előszavában Gundel
Károly sok szerencsét és sikert kíván, ha a recep-
tek szerint főzni-sütni akarnak és jókedvet, jóétvá-
gyat kíván az ő útmutatása szerint készült ételek
aszt6öinak,
ieksthal Samu emléke. A Svábhegyi Egyesü-
mu dr, e:
li közgy
Zol-
nagynevű elnöke, Glücksthal
lékére a TÉBE tanácstermében rendk
lést tartott. Az emlékbeszédet Urbanovich G.
tán egyesületi alelnök mondta,
let néhai
A Rózsadomb és Vidéke Egyesület, amelynek
élén Harrer Ferenc dr, áll, december 21-én tartotta
évi közg t. Megjelent a közgyűlésen József Fe-
renc kir. herceg, az egyesület fővédnöke is.
Nagy gond ilyenkor az a kedves probléma, mit aján
dékozzunk karácsonyra. Egy pillantás megszokott ked-
veg trafikunk kir tára, máris lev vállainkról ennek
a gondnak egy ri t, mert a Dohányjövedék olyan izlé
gyogó kurácsonyi csomagolásban hozta piacra
ott gyártmányait — a normális mellett Nikotex
minőségben is —, akárkinek is juttatunk belőlük,
örömet szerzünk vel
ZOMÁNCTÁBLÁI
a legszebbek
Budapest, V., Gr. Tisza István-u. 5. Tel. :1-824-29,
IA Y PP O"" febérítő 1úg
forgalomba hozza :
Hoffmann Vegylipar
Budapest, IX., Thaly Kálmán-u, 26.
Telefon : 192-729,
„PNEUCT“
TÖLTÖTOLL CILCER
Es TARSA
ávátszó testtel, arany tollal papírüzletében
16 pengő
YELLOW vas
uten 9. szám
ár
VI., ANDRÁSSY-ÚT 32. , 44.336.
szarvasbőrök, továbbá mindennemű
ÓRIÁSI VÁLA ZTEKBAN!
Kocsimosó as1vacsok és
Ipari szivacsok
--- Page 373 ---
Budapest, 1937 december 22.
LÖVAROSI TIERE
37
GAZDASTCT
TESITOÖ
Budapest penzügyi merlege
Irta: Liptay Lajos,
a Budapest Székesfővárosi Községi Takarékpénztár vezérigazgatója
Szendy Károly polgármester a legnagyobb
nyiltsággal tárta fel a főváros pénzügyi
helyzetét. Nem titkolódzott, enem kendőzte a ba-
jokat, de nem is túlozta a nehézségeket. A fő-
város költségvetése ugyan deficites, a hiány
azonban a főváros nagy vagyona és nagy-
szabású gazdálkodása mellett nem lényeges.
kerül a sor az állam és a főváros közös
pénzügyi problémáinak rendezésére, feloszt-
ják a munkaköröket és az adómegoszlás he-
lyes arányát is megállapítják.
Az idők folyamán a főváros 4
zazdälkodäsa sem maradhatott meg a régi
keretek között. A főváros nemcsak a közigaz-
hanem az üzemek létesí-
közületi gazdálkodás lényegesen
A közigazgatási funkció zavar-
teljesít mellett Budapest nag:
gazdasági problémák megoldás
A közüzemek felállításával a fő-
ág egyik legnagyobb vállalkozó-
já ott át. Ez a helyzet vezetett arra,
hogy a főváros nem elégedhetett meg a régi
szervezeteivel, hanem gondoskodnia kellett
arról, hogy olyan apparátusa legyen, amely-
nek segítségével a lassan-lassan már szét-
ágazó pénzügyi gazdálkodást centralizálhatja.
Erre a legalkalmasabbnak mutatkozott egy
pénzintézet létesítése.
Régen gondoltak már arra az üzemek fej-
pénzügyi
gatäst bonyolítja le,
tésével a
megváltozott.
talan
komoly
vállalkozott.
lődésével ka solatban; hog a magyar fő-
városnak S. énzintézetet kellene
alapítania, nem ment
Sok hiábavaló kisérlet után
1928-ban mégis sikerült életre hívni a Kö.
Takarékpénztárat. Célja, hogy egyfelől
gyüjtőmedencéje legyen a főváros és
mek pénzkészleteinek, másfelől pedig Buda-
pest városa ebben az intézményben találja
meg azt a szervet, amely átsegíti azokan
a . nehézségeken, amelyek magátólértetődően
jelentkeznek, ha a közigazgatás gazdasági,
illetőleg üzleti tevékenységet fejt ki. A pénz-
intézet minden nehézség nélkül nyujthat ít-
valami könnyen.
meneti hiteleket, sőt a fővárost még nagyobb
feladatok keresztülvitelében i gítheti. Ko-
molyabb beruházások céljából összeköttetései
felhasználásával olyan hitelt szerezhet, amely-
nek révén nagy alkotásokat lehet megvalósí-
tani.
Ma már nyilvánvaló, hogy a főváros igen
helyesen cselekedett, amikor a Községi Taka-
rékpénztárt felállította. A főváros pénzinté-
e a nagy gazdasági válságban iállotta a
tűznróbát. Legjobban bevált az 1931. év óta
tartó gazdasági krízis idején, amikor a fő-
városnak a dolog természeténél fogva jelentős
hitelre volt szüksége. A zavartalan pénzellá-
tásban soha fennakadás nem történt.
Mi a főváros legnagyobb baja a pénzügyi
gazdálkodás terén? Budapest városának nincs
forgótőkéje. Pedig erre nagyon nagy szükség
van, fölex azért, mert a büdzsébevételek és
kiadások nem ugyanabban az időben jelent-
keznek és a pénzügyi gazdálkodásban így
könnyen bonyodalmak keletkezhetnek. A fő-
város pénzintézete 1931 óta a városnak meg-
felelő forgótőkét bocsátott rendelkezésére,
majd később segítségére sietett, amikor na-
gyobb pénzügyi problémákat kellett meg-
oldani. Sokat beszéltek a kórházi alap fel-
számolásáról, amelynek révén 18 millió pengő
y mutatkozott. Ezt a nehézséget is sike-
rült azonnal áthidalni.
Másképpen dolgozik eg. kereskedelmi
vällalko: és másképpen a közület. A főváros
nagy pénzügyi műveleteit, a külföldi hitele-
zőkkel való tárgyalások lebonyolítását és a
változott időknek jelentkező anyagi hasznát
egymaga nem tudta volna elintézni. A Köz-
E Takarékpénztár tette lehetővé a főváros
számára, hogy az 1930. évi Mendelsohn et Co.-
tól felvett 2.8 millió dollárt visszafizethesse.
Emery
Ipari és kereskedelmi csiszolóárugyár
Budapest, Xiv., Francia-úl 46. Tel: 297-850.
Ba EN
DUBECZ MIHALY
lakatosmester
Bejärat Vilmos csäszär-Gt 10, és Erzsébet-tér 15.
TELEFON: 356-782, Bzabadalmazott hazai-szén-tüűzelésű és
tattnelésű kályhák, tűshelyek, vasredőnyök, napellensők, rácsok.
Ez a kölcsön 16 millió pengő volt és annak-
idején Budapest városa a pénzt a V ásárpénz-
tár rendelkez; e bocsátotta. A kölcsön visz-
szafizetésére alkalmas idő mutatkozott, de a
hitelrögzítő egyezmé ények nem enged k volna
meg a főváros számára az előnyös tranz-
akciót. Hiába lett volna pénze a fővárosnak,
ha mint közület tartozik, úgy nem fizethette
volna ki a tartozását és a nemzetközi pénz-
ügyi helyzetet a főváros k számára
nem aknázhatta volna ki kedv en, A Vásár-
pénztár felszámolt és így megvolt a lehetőség
a kölcsön likvidálására, viszont a Községi
Taka pénztár tőkeereje lehetővé tette a fő-
város számára a kölcsön visszafizetését. Maga
ez a pénzügyi tranzakció tisztán 7 millió pen-
göt jelentett. Nemcsak az effektív nyereség
jelent sokat, hanem az új pénzügyi szítuáció-
ban a főváros anyagi helyzete kétségen kívül
megerősödött, hiszen egy komoly külföldi tar-
tozás nem nyomja többé a vállát.
A polgármester arra törekszik, hogy a fő-
város pénzügyi alapjait megszilárdítsa. Nem
kellemes egy iletnek sem, ha sok rövid-
lejáratú tartozása van, ezért gondolt arra,
hogy a rövidlejáratú kölcsönöket hosszúlejá-
ratú kölcsönökké változtatja. Fel akarta még
számolni a 18 milliós kórházi alap likvidálása
révén jelentkezett 18 millió pengős kölcsönt is,
a Mendelsohn-kölcsön visszafiztése után fenn-
maradt 3 millió pengő zegnek fedezéséről
is gondoskodni kellett, sőt még ez sem volt
elég, mert az új beruházásokra 7.5 millió pen-
gőt kellett előteremteni. Ezek adták azt a
gondolatot, hogy a Községi ő; í
egy 30 milliós kölcsönkötvényt bo:
Ennek az ellenértékéből ezek a s
mind fedezhetők, viszont a
csönt 15 év alatt minden különösebb megter-
helés nélkül egészen könnyen visszafizetheti.
Hallottam olyan ellenvetéseket is, hogy a
árosnak nem volt szüksége pénzintézete
útján ezeket a pénzeket megszereznie, hiszen
üzemeinek pénzkészleteit is igénybe vehette
volna. Az ilyen megoldásnak nemcsak törvé-
nves akadályai vannak, hanem a gazdasági
életben lehetetlen egy ilyen tranzakciót keresz-
tül vinni, Egy ilyen igénybevétel esetén az
üzemek tő et teljesen lekötik, míg ha a
takarékpénztár mint penzinte betétként
kezeli ezeket az összegeket, úg; ükség esetén
a pénzkészlet azonnal likviddé válik és abban
a pillanatban folyósítani tudja a bank, amikor
a tőkére az üzemnek szüksége van. Ez volt
különben az oka annak, hogy a nyugdíjalapok-
nak Lak egy használtuk fel kölcsön-
nnel teljesen rendező-
rosnak minden égető hitelkérdése,
de ezenkívül 10 millió De ngő tényleges forgó-
tőkehitelt is nyujtunk, úgy, hogy a további
k nnyű mozgás a főváros pénzügyi politikája
zámára ismét biztosítva van.
"Természetes, hogy a Községi Takarékpénz-
tár nemcsak rendelkezésére áll a fővárosnak
minden pénzügyi kérdés megoldására, hanem
ezenkívül még rendes, bankszerű tevékeny-
séget is folytat. A főváros közönsége teljes
bizalommal fordult a város bankja felé és
Budapest osa pénzintézeténél látja bizto
sítva nélkülözhető pénzét. 1928-ban csak 27.5
millió pengő volt a betét, a mult évben pedig
már 86.5 millió, Olyan időkben történt ez a
hihetetlen emelkedés, amikor gazdasági vál-
ság dühöngött és most, s amikor már a gazda-
sági javulás jelei mutatkoznak, a belső tőke-
képződés terén azonban még mindig vannak
kívánni valók.
dik
Ha a főváros pénzügyi mérlegét meg
akarjuk csinálni, úgy kétségtelenül nagy
örömmel kell elkönyvelni Lamotte Károly al-
polgármester külföldi tárgyalásait. A főváros
hitelezőivel sikerült a vitás kérdéseket végle-
gesen rendezni. Lamotte alpolgármester fára-
dozásának az az eredménye, hogy a külföldi
hitelezők többé aranyban nem követelhetik a
tartozás visszafizetésé
vőben is lesznek mindig jelentős
problémá ák és az ország pénzügyi helyzetére is
ntettel kell lenni. Ha majd a kül-
nök végleges rendezésére megnyílik
a lehetőség, úgy a főváros az alkalmas pilla-
natot nem fogja elszalasztani. Mindenesetre
örülhetünk annak, hogy a gazdasági válság
szörnyű viharát a főváros kiállotta és a gazda-
sági értékeket sikerül a válságon átmenteni.
Nagy megnyugvást jelent ez a főváros min-
den egyes polgárának és dolgozó emberének.
Öntötivas radiátorok
a központi és etagefűlés szolgálatában
mi rohamosan fejlődő és
a mindenfelé épült modern
hnika sokféle térhódítását
látjuk, de a korszerű berendezések közül egy sohasem
hiányzik: a központi-, illetőleg az etage-fűtés. A
legutóbbi korszaknak újításai közül ezek a fűtő.
berende: k váltották be legjobban a hozzájuk
fűzött reményeket. Berhäzakban, középületekben,
irodákban, üzlethelyiségekben, kórházak-
szanatóriumokban, penziókban az ideális higié-
modern követelményeket és a gazdaságos
2 csakis a központi-, illetőleg etage-
Ha végignézünk a
szépülő Budapestünkön,
palotákon, a modern te
iskolákban,
ban,
fűtés biztosítja.
Ehhez a százszázalékig bevált fűtési rendszerhez
évtizedek óta legnagyobbrészt öntöttvas radiátorok
kerülnek felszerelésre. Magyarországon ilyen öntött-
vas radiátorok gyártására a Magyar Radiátorgyár
Rt., Budapest, a Petz Testvérek vasöntőde és gép-
gyár rt., Esztergom, a Strebelművek kít., Budapest-
Moson, a Weiss Manfred acél- és fémművei rt.,
Usepel rendezkedett be nagy áldozatkészséggel és
hatalmas befektetéssel. Ezeknek a gyáraknak sike-
rült olyan típusokat gyártani, amelyek könnyen
tisztíthatók, nem porfogók és tetszetős külalakjuk-
nál, valamint szép kivitelüknél fogva egyúttal dí-
szei is úgy a lakásoknak, mint kórházaknak, pen-
zióknak, szanatóriumoknak és irodahel eknek.
Az eddigi tapasztalatok fényesen igazolják a fel-
sorolt gyárak által gyártott öntöttvas radiátorok
kiváló minőségét, elsőrendű kivitelét. Úgy a kül-
földön, mint a belföldön közismert és bőséi
pasztalat alapján igazolt tény, hogy az
radiátorok ettartama majdnem — korlátlan, soha
nem szorulnak kicserélésre, vagy javításra, szem-
ben a k hafűtéssel, melynél tudvalevőleg a kály-
hák évenkint rendszeresen tisztítandók, javítandók,
nem is szólva a fűtési idény alatt gyakran előfor-
duló kellemetlenségekről. Az öntöttvas radiátorok
nem rozsdásoknak és egy darabból hegesztés nélkül
készülnek. Az öntöttvas radiátorok mai legújabb
típusa a kis wízterű síma, öntöttvas fűtőtest, ame-
lyek kis helyen nagy ’ütöfelületet tudnak össze-
sűríteni, míg a radiátorfűtőtestek maguk könnyú
és olcsók, hogy az építtetők nagyobb áldozatok nél-
kül beszerezhessék és ezzel ezeknek a kiváló gyárt-
mányoknak forgalmát növeljék. H. K.
KOVÁCS JENŐ
ASZTALOS ÜZEME
BUDAPEST, Vill., PRÁTER-UTCA 74.
TELEFON: 135—.625.
LIEBHARD BÉLA
építőmester
Budapest, ÜLLŐI-ÚT 64
Telefon: 1-328-06.
HEZAGMENTES
PADLÖBURKOLAT
szines aszfalt műmasssából,
PLASTILIT
DONATH ALFRÉD
udapest, Csengery-nu. 80. T.3 124-103
pítólpari migetald- és vegyianyagok gyára
kémények
ipari kemencék
építése
kazänbefalazäsok
kéményjavítások
betoncölöpözések
készítése
CUSTODIS ALPHONS
MERNÖKI IRODA
V., NÁDOR-U. 19. (Tal: 112-017)
Mérnöki látogatá
tanácsadás dijmen!
--- Page 374 ---
Budapest, 1937 december 22,
Közérdekű hitcinyujtás, kisemberek
vedeime, takarékpropasanda
a Kisipari Hitelintezet , üzleti" programja
Irta: SZÉ! Jenő dr.,
a Budapcsti Kisiparı MmMitelintézet vezerigazgatoja
A kisexisztenciák talpraállítása és megerősítése
szempontjából igen nagy jelentőségű volt a székes-
főváros vezetőségének az a közgazdasági és sz J
irányú gondoskodásából eredő elhatározása, amely
nek eredménye a Budapesti Kisipari Hitel.
intézetnek 1918 január 1-én történt megalapí
tása és fokozatos fejlődésével kapcsolatos megerősí-
tése. Ennek következtében az intézet saját tőkéjének
ezidőszerinti összege 3 millió pengő, amely az 1938.
évi költségvetésben felvett alaptőkeemeléssel együtt
3,400.000 pengőre fog emelkedni.
Az intézetnek közgazdasági és szociális jelentő-
sége abban van, hogy a kisexisztenciák oly
kistételű hitelszükségleteinek in-
tézményes kielégítését biztosítja,
amely tevékenységre a magángazdasági pénzinté-
zetek rentabilitás hiányában nem vállalkoznak.
Ugyanakkor, amikor a Budapesti Kis-
ipari Hitelintézet gazdasági és szociális
szempontból rendkív fontos szükségleteket elégít
ki, nemcsak a kisexisztenciáknak teszi lehetővé
munkaalkalmak kihasznál, t és így munkáskezek
foglalkoztatását, hanem a pénzintézet saját üzemé-
ben is mindinkább több és több tisztviselőnek tud
foglalkozást adni.
Az intézet közel 14 millió pengős kihelyezési
állománya azonban nemcsak a munkaalkalmak
fokozása szempontjából bír nagy jelentőséggel,
hanem igen nagy jelentőséggel bír adózási
szempontból is, mert hiszen ennek a tőkének
a gazdasági életben való forgása igen jelentős for-
galmi-, kerescti-, jövedelmi adó, valamint egyéb adó
és illeték, stb, bevételeket eredményez a kincstár és
a főváros számára.
Figyelmet érdemel mindenesetre az a körül-
mény is, hogy az intézet adó- és illetékmen.
tesség nélkül, valamint szubvenció
nélkül teljesíti altruisztikus feladatait és hogy
a technika modern eszközeinek és a racionális orga-
nizáció módszerének felhasználásával olyan egész
kistételű hitelműveletek lebonyolítását is tudja el-
végezni, mint például a 40 pengőtől legfeljebb 300
pengőig terjedő ú. n. fedezetlen kamarai hitelek és
a legfeljebb 500 pengőig terjedő piaci árusok hite-
leinek lebonyolítását, amely utöbbi két hitelakció-
nál heti egypengős törlesztések is lehetővé vannak
téve.
Érdekes adat, hogy a Budapesti Kisipari Hitel-
intézet 1936-ban 4431 tételben kereken 5 millió
pengő kisipari és kiskereskedelmi hi-
telt folyósított és hogy 1924-töl 1936 végéig kere-
ken 34 millió pengő kisipari és 1928-tól 1936
végéig kereken 8% milló pengő kiskereske.
delmi hitelt folyósított, Az intézet tervbevett
alaptőkeemelése előreláthatólag a hitelkere-
teknek kereken 1,200.000 pengövel való felemelését
fogja lehetővé tenni és így számítani lehet arra,
hogy 1938-ban a visszafolyó törlesztések alapján is
együttesen több, mint 6 millió pengő fog a kisexisz-
tenciék indokolt hiteligényeinek — kielégítésére for-
díttatni,
Nem érdektelen az a megállapítás sem, hogy a
kisexisztenciák általában pontosan
tesznek eleget vállalt kötelezettsé
geiknek és hogy egészen elenyésző azoknak az
eseteknek a száma, amelyekben hiteligenylö önhibá-
jából nem tesz eleget vállait kötelezettségeinek. Ez
természetesen a gondos kivälasztäsnak is eredm6-
nye, aminek következtében a veszteségek fedezésére
szolgáló tartalékok nemcsak hogy nem csökkennek,
hanem évről-évre — ha nem is nagymérvű — emel-
kedést mutatnak.
A kisipari hitelellátás terén szerzett két évtize-
des tapasztalat alapján az intézet újabban fokozott
mértékben nyujt ú. n, termelési hiteleket
amelyekkel lehetővé teszi a szakszempontból kifo-
gástalan teljesítőképességű kisiparosoknak hitelmü-
veletekkel kapcsolatos munkavállalását. Ugyanezen
az alapon támogatja az intézet hitellel a Kisipari
Kiviteli Intézettel kapcsolatos munkavälla-
lásokat is.
A kisexisztenciák megerősítését szolgálja az In-
tézetnek az a takarékpropaganda tevé-
kenysége is, amelyet ügyfelelnek gyermekei, de
különösen az iparostanoncok körében folytatott, Ezt
a tevékenységet 1927-ben kezdte meg az intézet, ami-
kor is 15.000 darab 1 pengős ajándékbetétet tartal-
mazó takarékbetéti könyvet osztott szét az iparos- és
kereskedőtanoncok, valamint ügyfeleinek gyermekei
között. — Azóta Is ebből a körből bárkit egypengős
takarékbetétet tartalmazó ajándékkönyveeskében
részesít és a legkisebb betétek (fillérek is) elfogad-
tatnak. A propaganda eszközei főképpen perselyek,
takarékbélyegek és takarökautomatäk,
A Budapesti Kisipari Hitelintézet Rt. a kisexisz-
tenciák számára a — pénzintézeti szolgálat minden
ágával rendelkezésre áll és ebben a szolgálatban
elsősorban nem az üzleti szempontok, hanem az in-
tézet közérdekű szempontjai az irányadók.
Ezért az intézet nem is folytat úgynevezett üzlet-
szerzési tevékenységet.
Üdvözlet a Fővárosi Hirlapnak, amely
lankadatlan kitartással küzd a kereskedő
életérdekekért, az áruházi kolosszusok ellen
Irta; TÓTH GÁBOR
törvényhatósági bizottsági tag, a Fűszerkereskedők Országos Egyesületének ügyv. elnöke
A negyedszázad, amelyet a Fővárosi Hirlap
most betöltött, akkor igazi jubileumi ünnep, ha a
letelt időnek tartalma van, ha a lap nem csak élt,
hanem dolgozott is és ha munkájával a közérdeket
szolgálta, Ha ilyen szígorú szemüvegen nézzük a
Fővárosi Hirlap huszonöt esztendejét, akkor álla-
píthatjuk meg igazában, hogy joggal ünnepelheti
meg multját, sőt elvárhatja, hogy ebben az ünnepé-
ben mások is resztvegyenek,
Azt hiszem, nagyon széles kör az, amely ennek
a kiváló várospolitikai organumnak jubileumi örö-
méből részt kér, éppen úgy, mint ahogy ünnepi ér-
zéssel üdvözli Fővárosi Hirlapot az a kereskedő-
tábor, amelynek képviseletében most az ünneplök
sorába lépett. A F rker lők Országos ü
lete nem hagyhatja tovatün t a jubiláris
dulót anélkül, hogy a legmélyebb rokon éssel, az
együtt küzdők bajtársi szeretetével ne köszöntené
ezt a lapot, amely
lankadatlanul, törhetetlen hévvel és kitar-
tással küzdött mindíg a kiskereskedő tábor
életérdekéért.
És nem csak küzdött; hanem messzíre megelőzve
az egész magyar sajtót, sőt — szinte hihetetlenül
hangzik — megelőzve a közvetlenül érdekelt keres-
kedőtársadalmat €s annak érdekképviseleteit, fel-
Szép asszony!
LÖWY ARTHUR
Storfüggöny csipkeszövetekből s. rojttal 150/250 cm,
Agyteritö csipkeszövetb6l s. rojttal 200/300 cm. ... an
éves jubileumi
25
emelte szavát a kereskedelmet, közte élelmiszer-
kereskedelmet fenyegető veszedelem ellen, amely az
egyenlőtlen fegyverekkel harcoló,
mindjobban túltengő és elhatalmasodó áru-
házi kolosszusok
versenyében jelentkezett,
És itt kell rámutatnom az előbb hangsúlyozott
bajtársi viszonyunkra, mert akkor,
amikor még senki sem eszmélt rá a vesze-
delemre, a Fővárosi Hirlap és a Füszerkeres-
kedők Országos Egyesülete volt az, amely az
életvédelmi harcot megindította
és meghúzta a vészharangot, — hogy nem ok nélkül,
ezt ma már az egész kiskereskedelem, a kisipar és
vendéglátóipar is érzi
Ma jubileumot ünneplünk: nem kívánunk harci
riadót fújni. Még annak ellenére sem, hogy így
karácsony előtt a legkiválóbban és leghatékonyab.
ban jelentkezik a kedelemmel szemben az
áruházi kolosszusok nye, nem akarom keserű-
ségemet kiönteni, a tömegfiókok és gyári detail-
üzletek szertelen szaporodásával szemben sem kiál-
tok segítségért, ma nem akarok mást, mint sok-sok
kereskedőtársammal egyetemben — megszorítani azt
az erős kezet, amely mindig a mi harcunkat vívta.
Szebb lesz a lakása, ha függönyét
MOST nálam vásárolja.
Rendkívüli olcsó árak.
Budapest, Fióküzlet
Csak kiráty-u. KSS. sincs!
zz de s — —. 6.80
— - 12.50
esztendö.
Gazdasási életünk nagy-
jelentősésű tényezője:
a Kézművesipari Kiállltás és a
Lakberendezési Vásár
A magyar gazdasági életnek évenkint vissza-
térő jelentős és a legszélesebb köröket érdeklő ese-
ménye az Országos Kézművesipari Kiállítás és az
ezzel egybekötött Őszi Lakberendezési és Háztar-
tási Vásár. Az Országos Iparegyesület 1925-t6l
kezdve 12 ízben rendezte meg ezt a kiállítást, majd
a vásárt, amelynek az idén rekord eredménye volt.
Ezeknek az intézményeknek életerejét és jelentő-
ségét talán a legjobban ezek az adatok igazolják,
amelyek a résztvett szakmák és kiállítók számának,
a bérbeadott terület méretének és a látogatási for-
galomnak adatait mutatják,
Résztvett Berbeadott Budapesti vidél
Ér szakmák — kiállítók terület és kültöjdi látogatók.
z száma : mérete: száma összesen :
s 3200
27 4300
38 6400
20 2250
23 4100
27 4700
41 6940
24 4900
29 5160
26 5340
31 5780
57 7830
,, (A "-gal megjelöltek Kezmüvesipari Tárlatok,
illetve Kiállítások voltak, a ""
tás és
Vásárok.)
Már
lite gal megjelölt Kiálli-
Vásár, a többiek Őszi Lakberendezesi
ezek a számok is mutatják egyfelől, hogy
az ágos Kezmüvesipari Kiállítások minden
egyes esetben a kiállítók számának erős kiugrását
jelentik, de mutatják másfelől azt is, hogy az
1929. ben — először rendezett Öszi Lakberendez6si
Vásár is tényleges gazdasági szükségletnek tett
eleget, aminek természetes eredményeként a vásár
kiállítóinak száma is állandó emelkedést mutatott.
Az összes eddig elért eredmények sorában a
rekordot azonban minden téren az ezévi egyesített
vásár és kiállítás érte el. Nemcsak a kiállítók száma
emelkedett eddig még nem tapasztalt magasságra,
hanem az általuk igénybevett terület is oly mére-
.teket öltött, amelyek mellett szűknek bizonyultak
az Iparcsarnok és a fővárosi csarnok hatalmas be-
fogadóképességű termei. Ezúttal fordult elő először,
z Országos Iparegyesület az s Vásár el-
yez6se érdekében hatalmas területeket volt
kénytelen igénybevenni a városligeti park területé-
ől is és hogy a kiállítók méltó felsorakoztatása:
céljára külön pavillonokat kellett emelni az Ipar-
rnok előterében. A vásár által elfoglalt terület
el 34.500 négyzetméterre növekedett. Belőle 17.500
négyzetmétert foglaltak el az épületek. A kiállítók
pedig 0 négyzetmétert béreltek e ből a csarno-
kokból, amelyeknek többi területe a sétányok célját
szolgálta. .
A vásáron és kiállításon résztvett 1137 kiállító.
57 szakma — keretében felölelte mindazokat a te
melési ágakat, amelyekben a agyar kézműves-
iparosság tevékenykedik. Joggal píthatjuk meg,
hogy az Országos Kézművesipari lítás az egész
magyar kis legjobb te ítményeinek felvonu-
lását jelentette fővárosiét és a vidékiét is. Nagy
sikere volt az Öszi Vásárnak számos külföldi állam
részvétele, ami az idegenforgalmat is hathatósan
szolgálta,
mi
FEHÉR PORTLANDCEM
SALGÓTARJÁNI KOSZÉNBÁNYA R. T.
Építőanyi ara: Budai V., Sas-uton 25. szám
er riefen it. 1 4, 1-108-58.
Cementgyár ı Lábatlanban . . évi telj. kép. 12.000 v.
m Arakı Lábattanban . 8.000
gy Arm re m An
Tégingyárak ı Buta-Djlak, Kőbánya,
Nyorgesujfaln évi telj. kép. 00,000.000 drb.
Cserépgyár ı Buda-Ujlak x 8.000,000 drb.
--- Page 375 ---
Budapest, 1937 december 22,
Budapest egyedülällö «porcellänköve»,
amely fét évszázadnál hosszabb idő öta a legıdeatisabb útburkotá anyag
ipar, a magyar teremtő géniusz egyik
1 kívánunk ez alkalommal szólani.
gyár
és
A magyar
nagy siker:
Jóval több fél évszázadnál, hogy a Drasche-
tetszetős, sárgaszínű, rendkívüli keménységű
porozítás nélküli útburkolóanyaggal szerezte meg
a keramikusok és a nagyközönség elismerését. A
metországban, Hollandiában, Lengyelországban
gyártott sokkal kisebb, körülbelül negyedrész S
tárvdságú „ütburkol6 klinker" elnevezéstől eltérően
ezt a kitünő anyagot kezdettől fogva
keramit
néven hozták forgalomba, A porcellánhoz hasonló
tulajdonságai alapján zínes porcellänkönek“ is
uevezhettek volna, mert a megszokott fehér színtől
eltekintve, a nemes porcellännal azonosan visel-
i) speciali-
lágon egy
i (kőbán.
z egész
kedik. Nyersanyaga budapes
tés ég mint ilyen, úgyszólván
dülálló, "Teljesen a magyar föld, a magyar munkäs-
kéz terméke. "Tulajdonképpen Pontusi iszap, amely
igen szerencsés arányban földpätot, kalcium- és
magnezium-karbonátokat, továbbá vasoxidot és
kvarcot tartalmaz
A keramit gyártási és égeti módját a Drasche-
gyúr egyik neves mérnöke, Rost Ottó, még a mult
század 70-es éveiben dolgozta ki, olyan tökéletesen,
hogy azon félszázad alatt alig kellett valamit vál
toztatni, A nyers feldolgozáshoz különféle aprító-
gépek, sziták, keverők, nedvesítők kb. 200 atmosz-
féra nyomású hidraulikus jtók és spociális szárí-
tók szükségesek, míg ögetöse 1300 C fok körüli igen
magas hőmérsékleten, samotrekeszekben vagy to-
kokban, ugyancsak az először Rost által alkalma.
tott speciális körkemencékben történik,
azóta elmult évtizedek alatt a keramit nem
csak hazánkban terjedt el, úgy, hogy Nagymagyar.
országnak alig volt városa, amelynek keramitbur-
kolatú útteste vagy tere ne lett volna (Budapesten
magában kb, félmillió négyzetméter keramitburko-
lat, az ország egyéb helyein pedig 700.000 négyzet-
méter burkolat van lefektetve), hanem a tetemes
szállítási költségek ellenére megtalálta útját —
éppen kitünő tulajdonságainál fogva — az Összes
balkáni államokba: Belgrád, Sarajevo Városa éppen
úgy épített keramitutakat, mint Sofia vagy Kon
stantinápoly.
eszten-
arra, hogy
mint felső
folyamán A
k is ívesro
Egyetem-utcában levő 60
dős keramitút a legmeggyőzöbb példa
ez a nemes anyag helyesen fektetve,
útkéreg, elpusztíthatatlan, Míg az idők
legjobb minőségű bazalt- és gránitkos
Budapesten az
kopnak, addíg a keramitkövön a kopás mértéke a
legerősebb igénybevétel mellett évtizedek alatt is
csak tört része a milliméternek. A k nit-burkolat
évtizedek óta kitűnően ellentäll a vegyes forgalom
(lovasszekér, traktor, teher- és személyautó) kop
tató, bontó stb. hatásainak és szakszerű fektetés
esetén karbantartási költségekkel is alig kell szá-
molni.
A külföldi autósoknak — tapasztalat szerint —
eisösorban is a keramitútaknak szép színe és az
útfelületnek úgy száraz, mint nedves időben elön:
sen konstatálható, csúszást gátló ellenállása tűnik
fel, amely főleg az egyes keramitkövek közötti,
bitumennel vagy cementtel kiöntött hézagok háló-
zatának köszönhető.
Annak ellenére, hogy a magyar keramitút ilyen
kiváló tulajdonságokkal renlelkezik, hosszú élet-
tartamú és helyes kezelés mellett minimális fenn-
tartást igényel, alkalmazása újabban a tévesen
értelmezett takarékossági szempontok miatt hát-
térbe szorul.
Azt, hogy milyen hibákat követnek el az , olcsó-
ság" jelszava alatt a magán- és közvagyonnal szem-
ben, erre a mindennapi let mostanában, sajnos, a
kelleténél több példát szolgáltat. Az úgynevezett
nolesó" útburkolatokba fektetett milliók, vagy száz-
milliók éppen úgy el fognak veszni, mint azok a
modern nagyvárosi kártyavárakba fektetett összegek,
amelyek ellen egyelőre csak a lakók panaszkodnak.
Szilárd véleményünk az, hogy a magyar or-
szágúti vegyes forgalom számára legalkalmasabb
útburkolat csakis az apró elemekből álló, nagy-
szilárdságú és keménységű kő-, vagy keramitanyag
lehet. Különösen áll ez a nagyobb városok nagy-
forgalmú útjaira és az orszägutaknak a községe
ken átvezető úgynevezett átkelési szakaszaira, Ahol
— elvétve — ezzel ellenkező tapasztalatot szereztek,
ott ennek mindig a rossz alépítmény, szakszerűtlen
fektetés és a nem megfelelő kiöntőanyag volt
az oka.
Ismételten hangeúlyoznunk kell tehát, hogy
úgy az alépítmény, mint a s: erű fektetés, vala-
mint a kifogástalan kő- és keramit-, továbbá a jó
SAGE
FÁK
;
TELEFON: "
követelmény. Ha azon
öknek megfelelnek, a
kiöntőanyag elengedhetetlen
ban ezeknek a követelmén
megépített sok évtizeden át minden évszakban,
mindenféle jármű számára, minimális fenntartási
költséggel, megbízhatóan rendelkezésre fog állani.
A hatóságoknak nem szabad egyes budapesti
bérházépítő vállalkozók stílusát és politikáját kö-
vetni, hanem a jövőre gondolva, érvényt kell sze-
rezni annak a szolíd elvnek, hogy nem az az olcsó
út, mely kis költséggel épül ugyan, de már a kö-
vetikező években drága fonntartásra szorul és né-
hány év alatt tönkremegy, hanem az, amely ha
nagyobb köl gel épül is, sok évtizeden keresztül
út marad és fenntartása minimális költségbe kerül.
Ha ez vetlen helyes v diadalmaskodik,
akkor nem nálásra, sőt visszafejlődésre
ítélve egy olyan speciális magyar üzem, amely s0k
száz munkásnak ad kenyeret és amely 60 év óta
a magyar iparnak elismerést, exportjával valutát
szerzett és melyre — hisszük — a jövőben is még
fontos feladatok várnak.
——— NT EE
25 év
küzdelme és győzelme
Fejezetek a festék- és lakkipar
történetéből
Lapjuk sok híve mellett mi is csatlakozunk jóki
sägainkkal a gratulälök tömeréhez és reméljük.
ővárosi Hirlap áldásos és hasznos tevékenysó-
xKével, kitünő munkatärsalval az eddigi fiatalos hévvel
és buzgalommal tovább fog haladni az aranyjubileumhoz.
án:
hogy a
A lap ezüstjubileuma határkő, melynél illik — levl-
henni és tranézni, eltűnődni a multon, amely küzdel-
mekben, válságokban olyan gazdag volt. 1912-1937. Milyen
messze esik egyik a másiktól! Csendes, jó békevilág volt
1912-ben, Nagy-Magyarorszäg fogyasztóképessége — teljes
mértékben érvényre jutott, igaz, hogy a hazai Ipar
telen volt az osztrák és cseh gyárossal ger(9zEpünd.
mert a közös vámterület ezt lehetővé tette. Csak az ál-
lami és városi hatóságok beszerzésel jelentettek kiv 1t.
Volt azonban eset, hory mi Is részt kaptunk a közös In-
tézmények (példánl haditengerészet) rendeléselből és a
iparvállalatok szállítottak Galleiába, Boszniába,
cläba Is. Hogy bizonyos árukban az osztrák és cseh
versenyképesebb volt, azon csodálkozni nem lehet,
míz a mi cégeink fiatalok voltak és kevesebb ta-
bírtak, addig a versenycégek kisebb rezsi-
vel dolgoztak, mert nary forgalmat bonyolítottak le és
nagyrészt már amortizált felszerelésük volt.
Jött a háború. Minden megváltozott.
hónapban allg volt forgalom, azután
dálkodás. mely a kevés rend é álló nyersanyaggal
volt kénytelen táplálni a szükségletet. Szakmánk főleg
olyan nyersanyagot dolgoz fel, amely tengerentúli or-
szágokból származik, mint pl. a copal és a fenyőgy.
ipar
mert
pasztalattal
Az első hat
tött a kötött saz-
laj, terpentin, stb. és kénytelen volt ezeket m
lözni, vagy pötanyaggal a háborus ldőket áthidatnl.
Nagyrészt ez sikerült Is, Igaz, hogy a fogyasztók köny-
telenek voltak igényelket leszállítani.
A háború elmultäval itt álltunk kifosztva, országunk
megesonkit Be kellett rendezkedni a szűk határok közé
szorult szükségleteknek ellátására, igaz, hogy önálló
vämterülettel, A fennálló festék- és lakkevárak mellé
csakhamar alakultak újabb gyárak, amelyek rendszerint
itteni nagykereskedőkkel karöltve rendezkedtek be.
Merállapíthatjuk, hogy eleinte igen sokan elfogultan
ítélték meg a hazai Ipar termékelt, mert akármit várt
dukált Is: a külföldi áru, legyen az bécsi. cseh, ném:
angol vagy amerikai, mindig jobb volt nézetük szerint:
A hazai gyárak egyik nehézsége az előítélet, a másik
nehézsége pedig, hogy míg a külföldiért vevőink minden
árat megfizettek, hozzáadva a fuvart és vámot, addíg
a belföldinél rendkívül szűkmarkunak mutatkoztak.
Amennyire ártott az inflációs idők devizakorlätozäsn
a hazai gyäraknak a nyersanyagbeszerzésnél és rendes
Áron, rendes időben való kiegyenlítése terén, ugyan-
annyit használtak ezek a korlátozások a gyártmán
elhelyezhetőségé . A vevők elszoktak kényszerűségi
a kedvelt külföldi beszerzések lehetőségeitől és kezdték
saját jól felfogott érdekükben a hazai ipart pártolni
íme, a hazal áru nem Is volt ol rossz, sőt sok tekin.
tetben olcsóbb Is és a követelmények számára megfelelő-
nek bizonyult.
Ma már ott tartunk, hogy a festék- és lakkiparban
olyan cikk nincs is, amelyet a hazal ipar, ha megfelelő
árat engedélyeznek, ne tudna a külföldivel egyenrangú
minőségben előállítani. Gyáraink mind modernül vannık
felszerelve, tudományos felkészültségük, kutatómunkáiuk
a hazai szükségletet, sőt módjukban volna jelentékeny
mennyiséget külföldre is szállítani, ha a nyersanyagbe-
szerzés, devizaellätäs nehézségei és korlátozásai meg-
szűnnének.
Juhiläris visszaemlékezésünk iparkodott a főbb moz-
ökat nagy vonalakban körülhatárolni és azon
ményünknek adunk kifejezést, hogy a sok nehéz és k
delmes év után , lesz még szőlő, lágy kenyér."
a)
IT
ILLE
CSŐ, VASBUTOR SODRONY-
ÁGYBETÉT ÉS KERTIBUTOR
BUDAPEST, X., CEGLÉDI-U. 15.
TELEFON: 148—19-3.
"BUDAPEST s
1-489-14. "1-388-04.
Korszerű egészségügyi
és fűtőberendezések sikere
A modern építkezések során, különösen olyam
alkalmakkor, amikor a legmagasabb igényeknek
kell eleget tenni, sűrűn találkozunk Kovács
Ödön gépészmérnök cégével, amely azokról a beren-
dezésekről gondoskodik, amelyek a jlott építő
technika világában a legnagyobb haladást mutat
ják fol, A központi-fűtés, vízvezeték, gázvezetek és
mindenrendű egészségügyi felszerelések terén vívott
ki magának elismerést és h "tt ez a cég, Talán
a legjobban igazoljuk ezt ha felsoroljuk azo-
kat az építkezéseket, melyeknek berendezését végezte.
A Magánalkalmazottak Biztosító Intézeténél: a
Rottenbiller-uteai és Péterffy Sándor-utcai kórház,
rendelő épület, főző- és mosókonyhák, magas- és
zése, központi ala
melegvízfűtés,
alacsonynyomású gőzfűtő berend
csonynyomású gőzfűtés, szivattyús
szellőztetési berendezése. lamint melegvíztermelő
hideg-melegvízvezetéki. c 1ázási gäzberende-
7 Szent János-kórház elmebeteg-pavillon
fütésberende: íztermelés, viz
a földmivelés
és
központi
vezetéki
csatornázási
ügyi — minisztériumnak: Palotaszátió
gőz- és me egvízfüűtés, ízművezeték, csa
központi
tornázá
Lilla. szálló
berendezé.
riumnak: a
zet sebészeti
szati intózet,
berendezései, ugyanott a
zvezetéki és csatornázási
a vallás oktatásügyi min
Pécsi Tudományegyetem bonctani
főépület, közegészségtan
gyermekklinikai fortőz
pavillon, szemészeti klinika, belgyógyászati klinika
és tüdőbeteg-pavillon, hideg- melegvízvezeték, csa.
tornázás, gázvezeték, központi fűtés és laboratóriumi
TRAUB ÖDÖN cég
Budapest, X., Rezső-tér 3. Tel. : 141-165.
Vállal:
parköntöző
inté
és
8 elkülönítő
Aszfaltkocsiüt és gyalogút ké-
szitést, fedéllemez, facement,
préseltkavics, börlemez fedest,
talajvizelleni szigetelést, terrasz
szigetelést és minden más ned-
vesség elleni szigeteléseket.
Fedéllemezt, bőrlemezt, aszfalt
szigetelő lemezt, kátrányt, bitu-
Szallit:
ment és más vegyiterméket,
valamint gépzsírt, kocsikenő-
csöt és kiöntő aszfaltot.
Díjmentes ajánlatok.
EN
FREUD FRIGYES
VI., Terez-körüt 19. Telefon: 1-136-30.
OCsavarok vas- acól és sárgarézből, Witw. és milliméter
menettel raktáron. Saját gyártmányú präcizi6scsavarok,
PULAY JÁNOS
absz. mérnök, kövezöiparos,
út- és csatornaépítő
BUDAPEST, II., KIS RÓKUS-U. 5—7. TEL.:
Rakonczai józsef
lószerszámvereték, csat- és lánc-
készítő, épület és műlakatos
BUDAPEST, IX., BOKRÉTA-UTCA 5. Tel.: 137-967.
Lorenz Kázoly és Falusy János
szobrász és műkőüzem
XIV., Thököly-út 133. Tel. 297-752
166-705,
Tisz!i1örongy és
TextilHGulladek kff.
Budapest, XID., Francia-úl 46
Tisztttörongyok legjobb kivitelben! Telefon: 2-961-28
DPavwlik és Társa
par gáztüzelések, gázkészülékek gyártása.
gészségügyi berendezések vállalata.
Telefon: 145—913 és 130—
86.3
--- Page 376 ---
Budapest, 1937 december 22.
berendezések; a Magyar Kir. Allamvasutaknak:
-AAndrásgy-úti igazgatósági székház központi fűtés,
vízvezeték és csatornázási berendezései; a Postave-
zérigazgatóságnak: a székesfehérvári és lakihegyi
rádióállomások adóépületének, valamint lakóházai-
mak vízvezeték, csatornázás, szivattyú és központi
tűtésberendezése.
Ezek a mutatóba felsorolt munkák igazán töb-
bet mondanak minden dícséretnél.
Márkus György egyetemi magántanár előadása.
A közgazdasági egyetemen előkelő közönség előtt
tartotta meg Márkus György dr,, a Salgótarjáni Kő-
szónbáúnya Rt, c6gvezetöje, a kiváló és tehetséges
fiatal közgazdász magántanári próbaelőadását. Az
előadáson egyetemi tanács tagjain kívül megje-
lent Bornemisza Géza miniszter, Chorin Ferenc tít-
kos tanácsos, Strommer Viktorin tihanyi apát,
Bárezy István ny. igazságügymiriszter, — Perczel
György, a BSzKRT vezérigazgatója, Márkus Jenő,
a BSzKRT h.- ig: atója, az új magántanár
édesapja. Márkus György dr. a magyar energiagaz-
daság iparpolitikai jelentőségéről tartotta meg gaz-
dag tudásról tanuskodó előadását, amelyet az egye-
tem tanácsa egyhangúan elfogadott.
A Gazdák Biztosító Intézete új sajtóelőadója.
A Gazdák Biztosító Intézete Halácsy Dezsőt, a te-
hetséges fiatal írót a sajtóelőadói teendők elvégzé-
sével bizta meg. Ennek a feladatkörnek ellátására
Kiválóan alkalmas az előkelő képzettségű és rokon-
szenves Halácsy Dezső, aki néhány hetes működése
alatt már megkezdte az intézet könyvtárának szer-
vezését. 2000 kötetből áll ez a könyvtár, amely dij-
talanul vehető igénybe és kiváló szolgálatot tesz az
intézet 600 tisztviselője számára.
Valkó Lajos a Magyar-Hollandi Biztosító elnöke.
A Magyar—Hollandi Biztosító Rt, átvétele az Első
Magyar Altalános Biztosító Rt. részéről megtörtént.
A Magyar—Hollandi az elmult héten tartotta köz-
gyűlését, amelyen az 1935. és az 1936. évi mérlege-
ket elfogadták és a tranzakciónak megfelelően a biz-
tosító vezetőségét újjáválasztották, Az intézet elnöke
Valkó Lajos lett, alelnökök Iklódi Szabó János és
Nagy Elek s az Első Magyar részéről az igazgató-
ságba Molnár Oszkárt, Cs. Tóth Géza dr.-t és Balogh
Jenőt választották meg, Az intézet ügyvezető-igaz-
atójának Gróh István dr. ügyvédet nevezték ki,
Artinger Imre a Magyar Jelzälog Hitelbank
ügyvezető igazgatója, A Magyar Jelzálog Hitelbank
Artinger Imre dr.-t ügyvezető igazgatóvá nevezte ki.
Az új pénzügyi generáció kiválóan képzett és nagy-
tehetségű egyénisége Artinger Imre dr., aki már
évek óta önállóan vezeti gazdag eredményekkel a
Jelzálog Hitelbankot, Kinevezését a gazdasági világ
őszinte örömmel fogadta.
A magyar ipar hódító sikere is hozzátartozik
ahoz a kultúrfölényhez, amelyre a külföld előtt
hivatkozunk. Schreil János is abba az iparos gár-
dába tartozik, amely hírnevünket növeli. Épület- és
díszműbádogos munkái, bädogärni, — érekoporsói,
egészségügyi berendezései, víz, gáz- és gőzszere-
lései mind a modern és szolid iparost jellemzik.
Hogy ezt a legszélesebb körben is méltányolják,
bizonyítják azok a nagyarányú munkák, amelyek-
kel az ut6bbi években megbízták. Schreil János
akinek műhelytelepe a IX., Gróf Haller-utea 40.
szám alatt van, végezte a Haller-téri templom bá-
dogos- és vízvezetéki munkáit, a toronyfedést, a
Fegyver- és Gépgyártól, a cisztercitáktól, a Községi
Élelmiszerüzemtől, a Gázművektől, Wellisch Andor
műépítésztől és másoktól kapott nagyobbarányú
megbízást, emellett szállítója a Községi Temetkezési
Intézetnek is.
A főváros megbecsült szállítója, aki Községi Te-
metkezési Intézet megrendeléseit évek sora óta nagy
megelégedésre teljesíti Kovács Oszkár bádogos, ére-
koporsó és temetkezési cikkek gyárosa. A IX., Te-
lepy-utca 14. számú gyártelepéről az egyszerűtől a
leggazdagabb díszű érekoporsók egész tömege került
ki és valamennyi dícséretépe válik a magyar ipar-
nak és különleges díszítéseivel az iparművészetnek is
Számos új középület és modern bérpalota bádogos
munkáit és egészségügyi berendenését végezte a
eég, amely ezeknél a legmodernebb technikai fel-
készültséget igénylő, kényes természetű munkáknál
a megbízhatóságot képviseli. Szakmájában előkelő
nevet vívott ki magának Kovács Oszkár, aki típusn
a magyar ipar hírnevét emelő, modern iparosnak.
A magyar idegenforgalom közgazdasági jelentő-
sége címmel Hegedüs Márton érdekes tanulmányt
írt, amely minden részletre kiterjedően foglalkozik
Budapest és az ország idegenforgalmával. Rámutat
a sikerekre és a további tennivalókra is, mindent
pontos statisztikai adatokkal alátámasztva.
Dersenyífárgyalási
megbízások
A marhavágóhidi gépház fűtőberendezésének készí-
tését a Szentgyörgyi és Tären cég kapta 4984 pengőért.
A nagy vásártelepen gázfűtési kalorifer szállítására
Kulcsár Kálmán kapott megbízást 3592 pengő értékben.
Beerkezelt ajánlatok
A Beszkártnál ócska fémanyagok becserélésére pályáz-
tak: Nemzetközi Vas. Fémkereskedelmi Rt, Braun
Ignác, Polgár Henrik, Apor Leó, Metallochemia, Vidor
Fülöp, Magyar Vastermék és Vashulladék Rt. Singer
Jenő és Arányi Árpád; ugyanitt 25 drb kisszakaszauto-
mata karbantartására pályázott Sohember C. 4750 pen-
gővel.
45.000 kg. horganylemez szállítására pályáztak: Hosen-
feld és rger, Thermolux, Ulrich B. J., Schopper,
Mannesmanneső és Hoinrioh J.
Különféle 600 kr acél, lehívások szerinti részletek-
ben raló azállíítására pályántak: MAVAG, Magyar Waggon-
Az UJ IDŐK
és Gépgyár, Hubert és Sigmund és a Magyar Acéláru-
ár.
87 A Beszkárt részére szükséges hlzanygös szállítására
pályáztak: Magyar Brown-Boveri Művek 135.330, AEG
Unio 147.290, Ganz és Társa 195.330 és a Magyar Siemens
Művek Rt, 148.196 pengővel.
, Különféle gumläruk szállítására pályáztak: Magyar
básgyantaárugyár 7061. Aramit Kaucsukgyár 7418 pen-
gővel.
! A Beszkárt részére szükséges Aaanyarok, szállítására
pályáztak: Lőwy Dávid 18.000, Máver Benő 267.20, Pola-
csek J. és Fia 34.780, Matzner Ottó 188.000, Kosztelitz
László 24.936, Egri Erdő- és Faipari Rt., Földes Ede
39.782, Dunavöl| A Faipari Rt, 55. Miskolci key ég A
16.416, Tiberius König Mór, Nasici Tanningyár, Pol
gár Testvérek, Aölákti Sámnel.
Iröszerek szállítására pályáztak: Müller Testvérek,
Centrum Fogyasztási Szövetkezet, Kőrös Kánitz
és Fia, Posner, Schuller Dezső, Dona Dőm:
Dávid, Kunstädter Vilmos, Klein Herman, Minerva,
Gábor József, Rigl ózset.
A főváros, hivatalai és üzemel részére szükséges
szállítására fer äntak toi Yellow Bxivacsbehosn.
szivacsok
} tali Vállalat és
LEXIKONA
HUSZKÖTETES TELJES,
MODERN,
LEXIKON
HERCZEG FERENC
IRODALMI HETILAPJÁNAK AJÁNDÉKA
ELŐFIZETŐI SZÁMÁRA
Az Uj Idők
kísérőjeként minden negyedévben átnyujtjuk
előfizetőinknek az Uj Idők lexikona egy-egy
kötetét mindaddig, amíg a teljes
húsz kötet birtokába nem jut
Az UJ IDŐK előfizetési
negyedévre 6 pengő 40 Fillér
MAGYAR
díja
TÁJÉKOZTATÁST SZIVESEN NYUJT
KIADÓHIVATALA
BUDAPEST, VI., Andrássy-út 16.
Uj versenyíárgyalási
kiírások
A kamaraerdei szeretetotthon kömüves-, ee és
vasbetonmunkálatait Bodnár Zoltán kapta 86.900 pen-
rt.
A — ferencvárosi kiserdői lakásépítkezések bädogos-
munkálatait Erményi Antal kapta 7880 PORECOrL: ugyan-
fék y taloamankkt kapott a Dören Henrik és Társa cég
950 pol
Tűzhelyek száll! ára a Valgrigrtelep részére
örgey bor 1680 és Langermann
megbízást kaptak:
yes 1680 Peni
e
A szerkesztésért és kiadásért felelős:
DACSÓ EMIL
Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat
Nyomatott a Budapesti Hirlai ban
Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igszgató
DIE
|
|
|
|