A modern társadalmak nem süllyednek morális káoszba vallás nélkül – ez a 2021 májusában elhunyt Ronald F. Inglehart politológus utolsó, posztumusz megjelent Religion’s Sudden Decline: What's Causing It, and What Comes Next? című könyvének (2021) egyik legfőbb állítása.

Korábbi, Pippa Norisszal közösen írt Sacred and Secular című könyvük (2004) második kiadásában (2011) arra jutottak: 1981 és 2007 között az országok jelentős hányada (a világ lakosságának 60 %-át adó 49-ből 33) egyre inkább vallásos lett. A vallás e feltámadása nem volt globális jelenség, mert a fejlett-gazdag országok többségében hanyatlott a vallásosság. 2007 óta azonban – állapítja meg Inglehart új könyvében – egy ezzel ellentétes irányú, hirtelen változás zajlott le: ugyanezen országok döntő többsége (49-ből 42) egyre kevésbé vallásos, és a vallásosság hanyatlása nem korlátozódik a fejlett-gazdag országokra (igaz, ezekben erőteljesebb), hanem (bár kivételek vannak, mint például India vagy a muszlimtöbbségű országok) globális jelenség. Talán mégiscsak Webernek, Durkheimnek és az ő nyomdokaikon haladó társadalomtudósoknak van igaza, akik szerint a tudományos tudás és racionalitás térnyerése a vallásosság visszaszorulásához vezet? A vallás 21. század eleji hanyatlásának egyszerűen ez lenne az oka? És mi (lesz) következménye? Káosz? Nihil? A vallásoktól való elfordulás valóban a társadalmi kohézió szétporladásához és a közösségi morál összeomlásához vezet, mint azt a konzervatívok-jobboldaliak állítják? Inglehart posztumusz megjelent könyvében ezekre a kérdésekre keres választ. Ehhez az általa vezetett World Values Survey és a European Values Study projekt keretében létrehozott adatbázisokat elemezte. Ezek a vallásosságot a hit különböző aspektusaira rákérdezve mérik, de a vallási intézményekhez való viszonyt is föltérképezik. Elemzésében Inglehart e kettő közötti viszonyt is vizsgálja, és arra jut, hogy a vallásos hit hanyatlása nem jár együtt az istentisztelteken való részvétel csökkenésével: az emberek a hit elvesztése után is járhatnak templomba, például azért, hogy fönntartsák-ápolják társadalmi kapcsolataikat. A vallás hanyatlása alatt Inglehart tehát elsősorban a hit hanyatlását érti.

Ennek Inglehart szerint nem egy, hanem több oka van. Ezek közül a legfontosabbnak azt tartja, hogy a mai társadalmaknak többnyire nincs szükségük arra, hogy minél több gyermek szülessen, s a nők és férfiak sem érzik szükségét ennek. Mégpedig azért, mert az emberek egzisztenciális biztonságának szintje gyökeresen megváltozott, és az életvitelüket szabályozó-irányító értékek és normák mások lettek, mint voltak. Persze mindez nem új, 21. század eleji fejlemény, következésképp a vallás megfigyelhető visszaszorulása nem váratlan, csak hirtelen, és beleillik abba a modernizációelméleti modellbe, amely az ingleharti magyarázat keretét és eszköztárát adja. E modell szerint a vallásosság és az emberek lelki-mentális meg fizikai-anyagi biztonságszintje között összefüggés van: minél alacsonyabb/magasabb az utóbbi egy társadalomban, annál erősebb/gyengébb az előbbi. Inglehart tehát a szekularizációt nem a tudományos tudás térnyerésére vagy valamilyen más, egyetemesnek és egyirányúnak tartott folyamatra vezeti vissza, hanem amellett érvel, hogy a szekularizáció az emberek egzisztenciális biztonságának növekvő vagy csökkenő szintjével függ össze, e kettő között oksági összefüggés van. Azzal indít, hogy azokban a társadalmakban, melyekben magas a gyermekhalandóság és alacsony a várható élettartam, létkérdés, hogy minél több gyermek szülessen – ez biztosítja a társadalom fönnmaradását. Ebben a vallások általában kulcsszerepet játszottak, minthogy évszázadokon keresztül normáikkal arra ösztönözték-nevelték a nőket s férfiakat, hogy minél több gyermeket vállaljanak, és tiltottak-elleneztek minden olyan cselekvést, magatartást és viselkedést, amelyiknek nem volt köze a gyermeknemzéshez, nem szolgálta vagy épp hátráltatta azt (fogamzásgátlás, abortusz, homoszexualitás és minden, nem a gyermeknemzésre irányuló szexuális testhasználat). Ez, egy olyan világban, amelyben az élet nyomorúságos és rövid, a fönnmaradást-túlélést szolgálta, és a vallásnak részben ez adta értelmét. A termékenységet és vele a társadalmak túlélését-fönnmaradását szolgáló normák tehát egyben vallási normák voltak. Így amint a férfiak és nők hátat fordítanak ezeknek a normáknak, az együtt jár a vallásnak való hátat fordítással. És – állapítja meg Inglehart – hátat is fordítottak e normáknak, egyszerűen azért, mert – a tudományos-technológiai fejlődésnek köszönhetően – már nem szorította rá az embereket a szükség. A termékenységet és a társadalmak túlélését-fönnmaradását szolgáló normák átadhatták a helyüket a szabad egyéni választást és önkifejezést szolgáló normáknak, mi több, az utóbbiak legitimmé tették mindazt, amit az előbbiek megköveteltek vagy tiltottak. A vallások azonban nemcsak a társadalmak túlélésében, hanem a társadalmi rend és kohézió létrejöttében és fönnmaradásában is kulcsszerepet játszottak, segítve ezzel az egyének életben maradását egy olyan világban, amelyben az élet nemcsak rövid és nyomorúságos, hanem piszkos és kegyetlen is. Az embereket ugyanis a törvények/jog betartására késztették-ösztönözték, és a legtöbb „nagy” vallás olyan morális normákat hirdetett, mint a keresztényi „Ne ölj!” vagy „Ne lopj!”. A vallások ily módon hatékonyan biztosították évszázadokon keresztül a társadalmi kohéziót és a társadalmi rendet.

Emiatt érthető a mai konzervatívok-jobboldaliak félelme: a vallás visszaszorulása (normáitól és a hittől való elfordulás) a szociális kohézió szétporladásához és a közösségi morál összeomlásához vezet. Csakhogy az adatok ellentmondanak ennek. Az északi jóléti államokban például a vallás a társadalmi túlélést-fönnmaradást szolgáló normákkal együtt erőteljesen hanyatlik, ezek az országok mégis elsők között vannak a jól működő társadalom számos indikátorát tekintve (a személyközi bizalom, tolerancia, társadalmi szolidaritás stb.). Ez azt mutatja, hogy a vallásos normák helyére lépő, önkifejezést és szabad választást szolgáló normák legalább olyan hatóerősek, legalább annyira képesek társadalmi kohéziót és közösségi morált teremteni, mint a vallási, termékenységet és túlélést-fönnmaradást szolgáló normák. A vallás – vonja le provokatív következtetését Inglehart – nem szükséges és nélkülözhetetlen feltétele a társadalmi kohéziónak és közösségi morálnak.

A vallások hanyatlása, mondja Inglehart, nem biztos, hogy nyílegyenesen folytatódni fog. A koronavírus miatt ugyanis csökkent az emberek biztonságérzete, és ha kockázataival-kiszámíthatatlanságával együtt évekig velünk marad, akkor könnyen lehet, hogy a vallás újra feltámad. Ajánlott olvasmányok: Inglehart, Ronald F.: Giving Up on God. The Global Decline of Religion. Metazin: A vallás hirtelen hanyatlása. Bognár Bulcsú – Kmetty Zoltán: Moralizálás nélküli hit. Szekularizált vallásosság és tradicionalizmus Magyarországon. In Replika 117–118 (2020). Taylor, Charles: A Secular Age. (Könyvtárunkból kölcsönözhető, de e-könyvként is olvasható.) Calhoun, Craig – Juergensmeyer, Mark – VanAntwerpen, Jonathan (szerk.): Rethinking Secularism. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)