Barna Emília és Tófalvy Tamás által szerkesztett, Made in Hungary: Studies in Popular Music című tanulmánykötet a legkülönfélébb hazai populáris zenei helyekről, alkotókról, előadókról és közönségeikről szóló esettanulmányokból áll. Ezeket két dolog köti össze. Az egyik a szemléletmód, a másik a megközelítés. Személetmód. Ez szociológiai, nem esztétikai. Ugyan mindkettő szerint a zene összeköt és elválaszt, ennek intenzitásfoka pedig igen szélsőséges lehet, ám a szociológiai szemléletmód szerint törésvonalak nem a hangokba meg a kompozícióba van kódolva, és nem is objektív-isteni minőségi kritériumok döntik el, melyik zene a jó zene, hanem mindkettő kulturális-társadalmi produktum. Akárcsak az „esztétikai” és a „szociológiai” hierarchikus megkülönböztetése, mely szerint a szociológia olyasmibe dumál bele, amibe nem kellene, és olyasmiket, mond, amik irrelevánsak. A szociológia mindenesetre felforgatja ezt a hierarchiát, és megzavarja az esztétikai bensőségességet és önhittséget. Megközelítés. Ez a színtér fogalmában ölt testet. E fogalom a populáris zene kutatásához kötődik, és mára kulcsfogalommá vált. Ennek két egymással összefüggő oka van. Az egyik az, hogy a színtér fogalma alkalmasabbnak bizonyul a zenei közösségek leírására és értelemzésére, mint a nagy karriert befutó és még ma is használatos szubkultúra fogalma. Vagyis a populáris zene kutatóinak főleg nem azért vannak kifogásaik a szubkultúra fogalmát illetően, mert az nem alkalmas azon társadalmi-kulturális képződmények leírására, amelyekre a chicagói iskola vagy birminghami Centre for Contemporary Cultural Studies kutatói kitalálták és használták, hanem azért, mert a zenei közösségek leírására már nem alkalmas. Ezek a közösségek másképp formálódnak-szerveződnek, mint ahogy a szubkultúra fogalmával megragadható közösségek. A másik ok az, hogy a kutatás fókusza a jelentésteremtés folyamataira-gyakorlataira helyeződött át. Hogy a „szavak és dolgok” jelentésesek, abban természetesen nincs semmi új a CCCS-es megközelítéshez képest (sem), de abban már igen, ha a populáris zene kutatója azt mondja: a jelentéses valóságok és jelentésteremtő gyakorlatok meg ezek viszonyai nem visszatükrözik, kifejezik és elleplezik, megjelenítik és újratermelik a társadalmi viszonyokat. Egy kutató feladata éppen ezért nem az, hogy a jelentések mögé pillantson, színről színre lásson és láttasson, leleplezze a jelentések és jelentésadások „titkát”, hanem az, hogy feltárja, ahogyan a közösségeken belüli és közösségek közötti viszonyok, valamint a közösségek „szavai és dolgai” a jelentésadó és jelentésfejtő műveletekben és műveletek által képződnek, formálódnak. Hogy kik az alanyai ennek, az nyitott, és a közösségeknek nemcsak a „látható”, „kirakatban lévő”, hanem „láthatatlan” tagjai is részt vesznek ebben: előadók, rajongók, szervezők, kiadók, kritikusok, koncertezők, fesztiválozók, bulizók, otthoni zenehallgatók stb. egyaránt. A színtér fogalmában testet öltött megközelítés szerint tehát a zenei közösségek egyrészt szavaikkal, dolgaikkal és határaikkal együtt nem készek és rögzítettek, hanem képződők, formálódók; nem monolit és homogén képződmények, tömbök, hanem kapcsolatok-kapcsolódások és viszonyok hálózatai. Másrészt a színtérről csak többes számban beszélhetünk – nem egyszerűen azért, mert több színtér van, hanem mert nincs olyan egységes-egyetlen logika, amellyel ezek működése, szerveződése és formálódása leírható lenne. Az egyes színtereknek megvan a maga sajátos és változó logikája, és a kutató feladata az, hogy ezt esettanulmányokban feltárja. Kötetünk szociológiai szemléletű és a színtér fogalmában testet öltött megközelítésű, tárgyukat – a zenei színtereket – tekintve szerteágazó esettanulmányait a szerkesztők három, címmel és egy-két oldalas, Tófalvy Tamás által írt bevezetővel ellátott tematikus blokkba rendezték el. Ezeknek a címeknek („Színterek, kultúrák és identitások”, „Történelem, politika és emlékezés”, „Előadók, recepciók és közönségek”) és bevezetőknek megvan a sajátos funkciójuk. A kötet ugyanis a „Routledge Global Popular Music” sorozatának egy darabja, angol nyelven írt esettanulmányokkal. Ezzel a magyar kutató egyfelől globális kutatói színtéren prezentálhatták, hogy van és milyen a magyar populáriszene-kutatás. Meg azt is, hogy volt. A kötet bevezetője, melyet Barna Emília írt, történeti áttekintést ad a magyarországi populáriszene-kutatásról, annak hagyományairól, valamint az intézményesülés, diszciplinarizálódás és nemzetköziesedés irányába tett lépéseiről. Másfelől viszont a kötet esettanulmányai a magyar populáriszene-kutatást a magyar populáris zene kutatásával, magyar populáris zenei színterek elemzésével prezentálják – a kutatások is és azok tárgyai is Made in Hungary tehát. Ám ezek a „tárgyak” a megcélzott olvasóközönség számára többé-kevésbé ismeretlenek, a nagyvilágon e kívül nincs sok hely, ahol ismertségi viszonyban lennének a magyar populáris zene lokális színtereivel és kontextusaival. Az ezekről szóló esettanulmányokat ezért úgy kellett megírni és prezentálni, hogy azok „láthatóvá” és „hallhatóvá” válhassanak a populáriszene-kutatás globális színterein. A blokkok címeinek és az eléjük írt bevezetőknek a sajátos funkciója pontosan ez: hogy a Made in Hungary ne csak a magyar populáris zenekultúrával ismertségben lévők vagy az az iránt érdeklődők figyelmét keltse föl, a blokkcímek és blokkbevezetők a populáriszene-kutatás bevett nyugati-angolszász topikjaival globális keretet adnak a lokálisnak, globális kontextusba helyezik a lokálist. Hogy mennyire vezetett ez sikerhez, azt a róla írt recenziók, de leginkább a rá való hivatkozások feltárása és elemzése adhatna választ. Mindenesetre a könyv illeszkedik abba a mintázatba – és ezzel a szerkesztők maradéktalanul tisztában is vannak –, hogy az elméleti újítások a nyugati szerzők privilégiuma, mások másutt zajló kutatásai ellenben az ezeket az elméleti újításokat alkalmazó egyedi esettanulmányként tudnak érvényesülni. Ajánlott olvasmányok: Ignácz Ádám (szerk.): A magyar populáris zene története(i). Források, módszerek, perspektívák. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Ignácz Ádám: Milliók zenéje. Populáris zene és zenetudomány az államszocialista Magyarországon. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Ignácz Ádám (szerk.): Műfajok, stílusok, szubkultúrák. Tanulmányok a magyar populáris zenéről. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)