--- Page 1 --- Da — — ;tödik evfolya 7 Huszonnö : . Budapest, 1935 január 2. : L d. Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGO FELEVRE . . . . - == . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSZz-| illonokban FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőzégéskliadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÄSSY-UT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 1935 Talán hosszú évtizedek óta nem köszöntött reánk olyan nehéz ülmények között az Uj- esztendő, mint az 1935. év, amelynek kapujánál várakozó, reménykedő tekintettel áll meg a pesti polgár. Talán évtizedek óta nem szenvedtünk annyit, mint az utolsó esztendőkben és mégis minden pesti polgár tekintetében a bizakodás sugárzik. Nem kell sokat kutatni ennek az oka után. Esztendök során át a legkíméletlenebb megpróbáltatásokon mentünk át és a megpróbál- tatások esztendeiben az elhatározó akaratunk, erőnk tudata, munkánkba és erkölcseinkbe vetett hitünk mindinkább fokozódott. Egyrészt tehát a sorsnak reánk mért csapásai kezdenek lany- hábbak, hervadtabbak lenni, másrészt pedig a reménységeink virágzanak ki. Tudjuk nagyon jól, hogy még nagyon sok a borús felleg a fejünk fölött, de ezzel számolunk és éppen azért rendez- kedünk be zunkban rejlő hatalmas lelki és erkölcsi erőnk minél jobban megnyilvánulhasson. Budapest újesztendeje pedig külön beszámítás alá esik. A polgárság bizalmát és reménykedését rendkívüli módon fokozza az, hogy amíg egy- részt továbbra is kezében tarthatja saját sors nak irányítását, addig a főváros élére friss, in- takt erők, gazdag tehetségek kerültek. 1935-tel a Sipősz—Szendy-éra veszi kezdetét. Mindannak amelyet ennek a két kiváló férfiúnak munkásságához fűzünk, ebben az esz- tendőben kell kibontakoznia. Sipőcz Jenő főpol- gármestersége tizenöt esztendő gyönyörű tanul- ságait állítja elénk és tizenöt esztendő páratla- nul sikeres munkáján pompásan lehet megala- pozni azt a legújabb Budapestet, amelynek most kell megszületnie. Ennek a legújabb Budapest- nek kialakításában pedi oroszlánrésze kell, hogy legyen annak az ifjúi erőkkel ékes polgá mesternek, akinek ne nem nyütte el a reklá és akinek élete munkája eddig csendben 2 le, de olyan eredményekkel, hogy a főv gárságának meg kellett látnia benne a j berét. Különös véletlen, hogy Budapest legújabb korszaka egy új, egy friss esztendővel kezdődik. Bármilyen tökéletes bizalommal vagyunk is az új főpolgármester és az új polgármester mun- kája iránt, az újesztendő küszöbén még sem lá- tunk az ő munkásságukban kápráztató igérete- ket. Ez az esztendő, vagy talán még egy másik is, a munka megalapozásához szükséges. Ha majd lezáródik ez az esztendő, nem sorolhatjuk föl a csodálatos alkotások légióját. A ma város- vezetőinek az a kötelessége, hogy meg tudják őrizni a meglévő értékeket, fenn tudják tartani régi, gazdag intézményeinket és meg tudják vé- deni a polgárságot attól, hogy újabb terhek sú- lyosodjanak vállainkra. A hivatalos program mindehhez hozzäveszi azt is, hogy rendbe kell hozni a főváros háztartását. Amikor Budapest polgársága erre gondol, meg kell állapítania, hogy a főváros vezetősége eddig is töretlenül dacol a gazdasági válsággal, bár el kell ismerni, hogy a főváros gazdasági helyzete sem olyan, hogy tovább is a nagy alkotások folytatására lehetne számítani. Sőt ellenkezően, az általános elszegényedés miatt még mindig számolni kell a bevételek csökkenésével. Számolni kell azzal is, hogy a nagyközönség érdekében a közszolgál- tatások árát minél előbb és minél eredménye- sebben mérsékeljék. Ennél a primitíven egy- szerű szanálási grogrammnál gazdagabbat senki sem hozhat létre. Ugyanakkor . pedig a főváros még az idén aligha mehet tovább annál, hogy minden szociá- lis segítséget megad mindenkinek, aki arra rá- szorul. De nemcsak szociális segítségre, hanem legfőként munkára van szükség, Budapest nem vonhatja ki magát az alól a kötelezettség alól, amelyet az a tény ró rája, hogy ő Magyarország legnagyobb munkaadója. Hogy Budapest új és | Sipőcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester összhangzatos munkájával meg- kezdődött a főváros szanálása Az üzemek területén végrehajtják a kiadások csökkentését — Ugron Gábor a do órás munkahét bevezetésének fontosságáról Az új esztendő beköszöntése adminisztrációnak az életében, mint a tikai helyzet további kialakulásában nak a kezdetét jelenti. Az új esztendő első na; ban megindult telj erővel a Nemzeti Pártjának fővárosi 3 péntek délután lése Szendy Károly pol stert dísz méltósá- gába. Sipőcz Jenő főpolgármester is visszatért né- úgy a városházi hány napos üdüléséről és megkezdi azokat a tárgyalásokat, amelyek a szanálási művelet meg- indításával kapcso. k. Nem kétsé hogy már az új e: ndő legeiső napja ütemben halad előre az a munka, ügyi és háztartási helyzet megjavít munkálatok irányelveinek a megállapí jelentősége van a Nemzeti Egységpárt fővárosi szervezete állásfoglalásának. UVGRONX.- CAPE In ny. belügyminiszter, akinéj ebben az n érdeklődtünk, 2 következő- ket mondotta a. rosi Hirlap munkatársának: — Örömmel állapítom meg, hogy a szaná- lási művelet megindításának az előfeltételei minden vonatkozásban biztosítva vannak, Már az új esztendő első napjaiban erős tempóban indulhat meg a szanádás, amelynek sikere felől nincs kétségem főként amiatt, hogy — mint beavatott városházi körökből értesülök — Szendy Károly polgármesternek is komoly elgondolásai és életrevaló öt- letei vannak a szanálás végrehajtását illetően. Csak örülni lehet annak, hogy a szanálás vég- rehajtására hivatott főpolgármester, aki tudva- | ben mint a kormány ros autonómiáját kép- levően ebben a hatáskö exponense jár el, a fővá viselő polgármesterrel karöltve igyekszik — szd- nälni a székesfőváros pénzügyi és háztartási helyzetét, Ez a harmónikus együttműködés biz- tosítja legfőképpen a törvényhatósági bizott- ság közgyűlésének munkaképességét és ugyan- akkor a szanálás sikerét is. Már csak azért is megnyugvással tekintek a szanálás várható eredményei elé, hogy a kezdeményező lépéseket a városházi hatalomnak a birtokosa, vagyis maga a polgármester tészi meg — természetesen a kormány megbízottjának, a főpolgármesternek a hozzájárulásával és a bel- ügyminiszter intencióinak megfelelően. A vég- rehajtás módja nyilvánvalóan az lesz, hogy a főpolgármester és polgármester által — közösen kigondolt tervek — letárgyalása céljából, az illetékes autonóm fórumok elé kerülnek. — Ami a szanálási eszközöket illeti, ezek között — hír szerint — szerepelni fog a fizetés- leszállítás is. Úgy tudom, hogy a központi igaz- gatáshoz tartozó tisztviselők fizetését a szaná- tiszteletreméltó városvezetőinek mennyiben sike- rül majd a munkanélküliséget megszüntetni, vagy csökkenteni, azt nem tudjuk. De hisszük és biztosak vagyunk benne, hogy ebben az irány- ban úgy Sipöcz Jenő főpolgármesterben, mint Szendy Károly polgármesterben a legeltökéltebb erő és akarat él. A szanálásnak nem szabad meg- lás nem fogja érinteni, legfeljebb arról szó, hc az üzemi tisztviselők és illetmén lehet Ikalmazottak reit arányba fogják hozni a i adminisztráció és a kerületi tisztviselőinek az illetme- nyeivel, Hallottam arról is, hogy bizonyos pótlékok a szanálás folytán megszünnek, Tervbe vették az úgynevezett külön munka-díjaknak a me Ne tetését és a fővárosi üzemek szolgältatäsainäl eddig élvezett kedvezményeknek a megvonását, Megszüntetik azoknak a — közlekedési pótlékait is, akiknek valamelyik közlekedé. eszközre szabadjegyük van. Csak hallomásból tudok ezekről a tervekről, anélkül, hogy megvalösi- tásuk . szültsé, 66 részéről meg volnék gy ve. Mindenesetre hangsúlyozni kí- vánom, hogy az ilyen természetű szanálási esz- közöknek az igénybevétele komoly megfontolást igényel. Annyi bizonyos, hogy megtakarításokat csak úgy lehet elérni, ha bizonyos oldalon fájdalmas operációt hajtunk végre. Remélni szeretném azc 1, hogy ezek az ope- rációk nem lesznek e koltak. — Annyi bizonyos — folytatta Ugron ( bor — hogy komoly eredményeket k az ü mek területein lehet elérni. Az új fővárosi tör- vény is kifejezetten hangsúlyozza, hogy a sza- nálás legfőbb célja a pénzügyi és háztartás helyzet egyensúlyba hozása, amihez az üzemek üzletvitelének gazdasägo- sabbá tételén keresztül vezet az út, A központi igazgatás a maga T6- széről mar meghozott minden áldozatot. Ezeket a fizetéseket már több ízben megnyirbältäk. Nincs tehát más mód, mint az üzemek — gaz- dálkodásának alapos megvizsgálása, . az üzlet- vitel egyszerűsítése és -ezeken a területeken olyan eszközöknek a megválogatása, amelyek segítségével a jövedelmezőséget fokozni, a kiadá- sokat pedig csökkenteni lehet. Nagy eredményeket várok a 40 órás munkahétnek a bevezetésétől is, "ől tt magam nb. mert ezen az úton egész sereg új munkaalkal- mat és kenyérkereseti lehetőséget lehet nyuj- tani a munkanélkülieknek, ami egyetlen mód a szociális helyzet megjavítására, . Mivel mun! nélküli segélyeket a szükséges mértékben 0SZ- togatni nem tudunk, új munkaalkalmakat kell teremtenünk, amire viszont a 40 órás munka- hétnek a bevezetése a legalkalmasabb eszköz. A várospolitikai helyzet várható alakulá- sáról Ugron Gábor a következőket mondotta: — Az új esztendő első napjaiban teljes erővel megindul a Nemzeti Egység Pártjának állania a bölcs takarékosságnál, hanem óvatosan, de egyben elszántan az építőmunkát is be kell állítani a szanálás eszközei közé. Budapestet megmentheti a takarékosság, de új életet csak az építőmunka adhat neki. Ennek a gondolatnak a jegyében kell megkezdeni Isten segedelmével az 1935. esztendőt. --- Page 2 --- Budapest, 1985 januär 2. fővárosi szervezkedése. Az ünnepek alatt ter- mészetszerűen szünetelt a szervezkedés, a leg- közelebbi napokat pedig a berendezkedés gond- jai veszik igénybe. Annyit meg lehet állapítani, hogy Zsitvay Tibornak a bemutatkozása min- denütt szimpátiával találkozott, Zsitvay Tibor nagy megértést tanusít a főváros ügyei iránt, amint ez Sipőcz denő főpolgármesterrel és Szendy Kä- roly polgármesterrel történt megbesze- léseinek során is kiderült. Különösen nagy hatást tett Zsitvay [Tibornak az entése, hogy a többi városházi pár- tokkal karöltve óhajt dolgozni a nagyközönség érdekében. Ez a kijeler remélhetően alkal- mas lesz arra, hogy a főváros autonóm szervei- nek az életében a harmóniát teljes mértékben biztosítsa. Ami a városházi ügyek irányítását illeti, úgy tudom, hogy ebben a tekintetben a Nemzeti Egység Pártja részéről a ügyvezetést Petracsek Lajos fogja átvenni. t % Mint a Fővárosi Hirlap értesül, Petracsek Lajosnak ugyanaz a szerepe lesz, amit eddig az Egységes Polgári Párt életében Payr Hugó töltött be. A közgyűlési elnöki tisztség betöl- téséről még nem történt döntés. A helyzet valószínűleg úgy fog alakulni, hogy Zsitvay Tibor esetről-esetre fog majd megbízást adni ebben a szerepkörben a párt kimagasló tekin- télyű tagjainak. hekasékas káziasszóny az új esztendőben ís csak rá [/4 gázan für, mert a gáz a legjobb, a legtisz- tább és a legolcsóbb tüzelőanyag. Látogassa meg bemutató helyi- ségeinket és gyakorlati főző- előadásainkat VI., Vilmos császár-út 3. I. em. Nyitva : reggel 9-től este 6 óráig. kedden és pénteken délután 5 órakor. Belépés díjtalan, Taufolyanak: Kezdök fözötanfolyama. Különleges fögötanfolyamok. Gargon tanfolyamok. Hogyan fözzünk betegeinknek ? Diétás főzőtanfolyam, Cserkészlányok főzőtanfolyama. Megszünt a kálváriajárás az építési engedélyekért.- A polgármester reformjai a műszaki igazgatásban Égi és állandó panasza volt a közönségnek, hogy az építési engedélyeket túlságos bürokratiku- san kezelik és valóságos kálváriajárás volt, amíg egy-egy építtető hozzájutott az építkezés meg- éséhez — szükséges hatósági engedélyhez és egyéb iratokhoz. Arról pedig hasábokat lehetne írni, mennyi utänjär: a került, amíg a kérvény bi ta a okrácia tekervényes útjait és az en- gedély megszületett. A sürgető panaszok hatása alatt a polgármester már hónapokkal ezelőtt uta- sította a városrendezési és magánépítési ügyosz- tályt, hogy az ügyek gyorsabb intézése és a felek kényelmesebb szolgálása érdekében a saját hatás- körében léptessen életbe bizonyos könnyítéseket, a nagyobb és polgármesteri döntést igénylő rend- szerváltoztatás: sürgős előterj A polgármester utasítása nyomán jelentkezett is némi enyhülés, közben az ügyosztály is elkészítette az ügykezelés reform- ját céló javaslatát és bemutatta a polgármesternek. Szendy Károly polgármester egyik legelső tee: ennek sokakat érintő kérdésnek gyors és radikális elintézése volt. Az ügyosztály javas- latát magáévá tette és elrendelte, hogy az építke- zések körül a jövőben a lehető leggyorsabban és legsímábban int edjenek, mert ezzel is elő lehet segíteni az építési kedvet, hiszen sok kisembert, akinek ingatlana és pénze is együtt volt, kizárólag az előtte álló huzavonától való félelmében halo- gatta vagy hagyta, el az építkezést. Az építési engedélyek kiadása és a műszaki ügykezelés terén életbe léptetett újításokról és re- formokról illetékes helyen az alábbi tájékoztatást kapta a Fővárosi Hirlap munkatársa: — Az életbeléptetett reformok, amelyek a közönség évek óta hangoztatott és jogos sérel- meinek nagymértékü orvoslását jelentik, a követ- kezők: A värosrend: és magánépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó minden egyes ügyirat ikta- tása, további kezelése, valamint az előírt díjak he- fizetése a jövőben az ügyosztály segédhivatalában történik. Ez az új rend az eddigivel szemben óriási elöre- haladás, Azt jelenti, hogy ezentúl egy hivatalban intézik el mindazon ügyeket, amelyeket eddig a központi városháza különböző, egymástól távol- eső, más emeleteken található helyeken, öt külön- böző hivatalban intéztek. Ezentúl nem kell senki- nek a központi iktatóba, az ügyosztályba, onnan ismét a központi segédhivatalba és még egy csomó helyre menni, hanem kizárólag az illetékes ügyosztályban van dolga és ugyanott kapja kézbe a szükséges iratokat, ahol a kérelmet benyujtotta. — A polgármester rendelete szerint január 1-töl kezdve a városrendezési és magánépítési ügyosztály hatáskörébe tartozó ügyiratokat tehát semilyen esetben sem kell a központi segédhiva- talban beiktattatni, hanem az ügyosztály segéd- hívatalában. Mindenféle díjbefizetés ugyanitt tör- ténik. itt intézik az összes építési, átalakítási, mo- tor- vagy gépszeretiési fűlöberendezési, fel- vonó építési és boltkapuzat állítási ügyeket. A fizetendő díjakat ugyancsak az ügyosztályban, az iktatás előtt állapítják meg, rövid úton. Ebből a látszólag kisebb, igen nagyjelentőségű és ezreket érdeklő reformból látszik, hogy a régi, begyepesedett bürokratikus rendszeren egy kis jóakarattal és hozzáértéssel könnyen lehet változtatni és olyan eredményeket elérni, amelyek az ügyek intézését meggyorsitjäk és a közönséget a felesleges zaklatástól meg- kímélik de a valóságban Beiejezes előtt az olimpiai méretekkel készülő ifjúsági stadion Tavasszal megrendezik az első versenyeket — Félmillióba kerül a negyedik éve fartó építkezés Mialatt különböző fórumok előtt még mindig arról folyik a vita, hogy hol volna legalkalmasabb hely a tervezett Nemzeti Stadion megépítésére, az- alatt a Népliget árnyas faóriásai között csendben, szakadatlanul már negyedik éve épül a főváros ha- talmas ifjúsági stadionja, amely nem alkalmas ugyan olimpiász lebonyolítására, de méreteivel hiva- tott az olimpiai versenyekre készülő gárda kikép- | zésére. Az ország legmodernebb sporttelepének létesí- tését félmillió pengős költséggel 1932-ben határozta el a törvényhatósági bizottság. Az építkezést még abban az esztendőben elkezdték, úgyhogy most már negyedik éve épül a hatalmas sporttelep, amelynek a teljes befejezéséhez öt esztendőt szántak. Az épít- kezés annyira előrehaladt, hogy a stadiont az idén már át is adhatják rendeltetésének. Még a jövő évre is maradnak ugyan vissza építkezések, de ezek már csak a telep tökéletességét szolgálják, maga a pálya már az idén olyan állapotban lesz, hogy megrendez- hetik az első mérkőzéseket. A fővárosi és nemzeti sportélet, az ifjúság testi nevelése szempontjából oly nagy jelentőségű stadion építkezésének előrehaladásáról és a további pro- gramröl beavatott helyen a következő tájékoztatást adták a Fővárosi Hirlap munkatársának: — A. székesfőváros vezetősége felismerve azt az előnyt, amit nagy sportteljesitmenyek elérésénél a korai sportszerű nevelés nyujt, elhatározta, hogy a fővárosi tanuló ifjúság számára olyan sporttelepet létesít, amely A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 kov Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 a legnagyobb sportesemények és torna- ünnepélyek megtartására is alkalmas és módot nyujt arra is, hogy azokat, akik valamely sportágban különös tehetséget produkálnak, rend- szeres, higienikus, sportszerű nevelésben lehessen ré- szesíteni. Az ifjúsági stadion a Népligetben a Simor- utca és a vasúti vonal közötti mintegy ötven holdnyi területen épül. Lesz atlétikai küzdötere, sok tréning- pályája, központjába pedig hatalmas 65X110 meter méretü gyepesített futballpálya. A nagy atlétikai pálya minden munkahelyét kötött olimpiai meretek- kel építik. A futballpálya körül kapnak helyet a futópályák, a magas- és rúdugrók, a súly-, gerely- és diszkoszdobók helyei. Az óriási méretü atlétikai és futballpályát hatalmas töltés övezi, amelynek belső oldalán 20.000 néző számára készül állóhely. A tribün földszintjén hatalmas fedett tornacsarnok lesz, ugyanitt helyezik el a földszinten és az emele- ten az öltözőket, fürdőket, zuhanyokat, míg a má- sodik emeletet az adminisztrációs irodák foglalják le. A sporttelep másik oldalán, amelyet a nagy pá- lyától a főút választ el, három nagy edzőpálya ké- szül és egy aműteatrálisan elhelyezett, ülőhelyekkel ellátott tánckör a ritmikus testedző táncok bemuta- tására. A hatalmas telep mindenütt dúsan füves és lombos, ezért nagyszabású öntözőberendezés és víz- vezetéki hálózat is épül. — Az idén kerül sor a program szerint a két- emeletes tribünépület megépítésére, ami egymaga 110 ezer pengöbe kerül, míg jövőre marad a tréning- pályák, a tánckör, a melléképületek, a szabadtéri tornapályák létesítése. A gyönyörűnek és tökéletes- nek igérkező stadion teljes felszereléséhez, csinosí- tásához, világításának elkészítéséhez, szóval végső befejezéséhez még körülbelül 80—90.000 pengő szükséges a 450.000 pengő építési költségen felül, A stadion létesítésével a székesfőváros hagy áldozatot hozott, de ismét olyat alkotott, amelyre nemcsak itthon, hanem az ország határain túl is büszkék lehetünk. lépcsőzetes Tel.: 31-5-66, 34-3-06 Dél: menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- dán disznótoros vacsora póntekon este halászió --- Page 3 --- ————196—— 3, Budapest, 1935 január 2. LOVAROS TRIP PESTI KIRAKAT Siheder-ujságíró koromban a TLigettel még igen komolyan számoltak. Nemcsak, mint igazi tőről- metszett pesti szórakozóhellyel, hanem igen komoly politikai vonatkozásokban is. A Liget a maga egé- szében Vázsonyi Vilmosé volt. Biztos, megtántorít- hatatlan tartalékosapat voltak a „mutatvänyosok” minden választásnál. Akkor még Helfgott bácsi, a fotográfus volt a vezér, akinek politikai parancs- noksága alatt szer lett a Liget. Hzzel szemben azonban a mutatványosoknak is voltak köve Az, hogy az ő jogaikat, az ő vi ij ligetüket a maga egészében védje meg a városházi politika minden olyan törekvés ellen, amely s szeti, vagy kulturális, vagy mit tudom én, milyen szempontból véget akart vetni a ligeti idilli éle k. Mert ha a Värosliget mutatványosainak nem volt is fejedelmi életük, mindíg gény emberek vol- tak, de a szerény kis ebédjüket romantikus környe- zetben, ta jelmezek, mutatós kárpitok és fellen- gős kulisszák között fogyaszthatták el. Ezt az idilli életet és ezt a kicsike darab kenyeret pedig hos hosszú évtizedek óta mindig újra és újra meg kell menteniök a mutatványosoknak. Valaha, amikor Vázsonyi fiatal politikus volt, nagy ambicióval ke- zelte az ö hűséges mutatványosainak ügyét, később azonban a szerencsétlen véget ért kitünő Bader Jó- zsef dr. ügyvéd volt a főpatrónusuk. Igazi, maguk k való vezérük pedig hos. időn át e. különös, érdekes pesti figura: Kardhordó Arpád. Ők aztán mindig megmentették a mutatványosokat attól, hogy kitelepítsék öket a Városligetből a Nepligetbe, Most aztán kiderült, hogy ez a harc még mindig nem ért véget. Mint minden szerződéslejáratkor, az i. tökélték a városházán, hogy a mutatványo- csak menjenek a Népligetbe. Az utolsó órában azonban meggondolták megint a dolgot, me- gint gyözött a Liget, a mutatványosok ottmarad- nak. Pedig ma már se Vázsonyijuk, se Kardhordójuk nincsen, de a városházán mindig győz a szociális szellem és az az aggodalom, hogy hátha a Népliget- ben ezek a fantasztikus foglalkozású, de tisztességes polgáremberek tönkremennének. Ez ugyan nem na- gyon valószínű, mert aki le akarja magát gyors- fotografáltatni, aki a körhintán akar száguldani, aki a törpék, óriások, szakállas hölgyek, tűzokádó sár- kányok és barlanqvasutak mesevilágában akar élni, az követné a mutatványosokat a Városligetből a Népligetbe is. Dehát a kó rizikó: aludjunk rá még egyet — mondják a váro. án. Most tehát megint békessé, maradnak. egy darabig a derék mutatványosok, akiknel: hősi har- cairól nem érdektelen megemlékezni. Valaha a Ké- ményseprő vendéglőben tanyáztak, nem nyáron, ami- kor hajnaltól késő éjszakáig dolgoznak, hanem té- len, amikor a maguk ügyét-baját is meghányhatták- vethették. Itt történt azután, hogy egy alkalommal, amikor szintén át akarták őket telepíteni a Nép- ligetbe, Kardhordó Árpád nagyot ütött az asztalra és azt mondta: — A tekintetes tanács pedig, ha a fejetetejére is áll, nem bír velünk, mert a Városliget a mutatványo- soké. A tekintetes tanácsnak nincs joga kitelepíteni a mutatványosokat. Nincs joga pedig azért, mert a Városligetet Grassalkovich herceg azzal a feltétellel hagyta örökül a fővárosnak, hogy az , mindörökkön a nép mulattatására szolgáljon". A mutatványosok között leírhatatlan volt a lel- kesedés. Hiszen ha ez így van, akkor hozzájuk sem ma, sem soha hozzányulni nem szabad. Akkor a li- get az övék. Legfontosabb lépés tehát, hogy meg kell szerezni Grassalkovich herceg végrendeletét. Fölküldték hát Bécsbe Kardhordó Árpádot, aki azon- ban nemsokára meghalt. De a mutatványosok úgy tudták, hogy az udvari levéltárban lemásolta a her- ceg végrendeletét, de bizony a mutatványos vezér halála után a másolatnak nyoma veszett. Báder József dr. vette kezébe az ügyet, aki már ügyvédhez méltó komolysággal fogott hozzá a do- loghoz. Nem ment Bécsbe, nem is kellett, mert a kitűnő Schmall Lajos pompásan megírta a Város- liget történetét. Ebböl a történetből pedig kiderült, hogy a Városliget fejlesztéséhez sok embernek volt köze, csak éppen Grassalkovich herosgnek nem. A Városliget fejlesztésének, amelyet valaha Uj-Bécs- nek, majd később, mikor a polgárság marháit verte ki ide Ochsenried-nek (ökördülő-nek), végül pedig Uj-Városerdő-nek neveztek, több apostola volt. Első- sorban Boráros János városbírót kell említeni, aki a XVIII. század végén azzal az indítvánnyal lépett a pesti tanács elé, hogy az erdőt a közönség használa- tára mulató- és üdülőhellyé kell átalakítani. Ez a Boráros-féle indítvány lehetne egyetlen komoly alapja a mutatványosok harcának, de ez is elesik, hiszen a Városliget, amióta a nyulakszigeti apácák kezéből kirsett, a főváros tulajdona, amely úgy in- tézkedik róla, ahogy akar. RISCH FEKETE JÁNOS TETOFEDŐMESTER BUDAPEST, L, KAROLINA-ÚT 16. TELEFON: 69-5-59 A legtökéletesebb fekete fénymásoló paptr Piesenber dózsot V., Hollán-n 15. Tel. : 19-56-84 A Boráros-féle terv megvalósítását aztán Batt- hyány József gróf hercegprímás vette kezébe, aki kibérelte a Városligetet. Bert ugyun nem fizetett, de huszonnégy esztendő alatt köteles lett volna ezt a területet tervszerűen befásítani, ott vendéglőket és majorságokat létesíteni. A primás korai halála föl- borította ezt a tervet, amelynek később József nádor akart életet adni. A nádor állott ugyanis a királyi szépítőbizottság élén és mint ilyen, Nebbien Henrik gazdasági tanácsossal TETTE ttetett. Nebbien költségvetése azonban ? kevesebbre, mint hét- százezer forintra rugott. odt pénze pedig sem ds építőbizottságnak, sem a városnak nem vol 1 azt határozták, hogy mindössze háromszá tot ruháznak be, és azt is tíz év alatt. csolatban társadalmi gyűjtést is rendeztek, az úton ötvenezer forintot sem tudtak ös edig a kétforintos adományokat is szi gadtálk. Hogy a Kardhordó-féle Grassalkovich-legendából mi volt az igazság, csak annyit kell elmondani, hogy a hercegi család neve még az ílyen kétforintos jegy- zések között sem szerepelt. mégis volt valami köze a Grassalkovich-háznak a Ligethez. Volt a her- ceqi családnak egy jószágkormányzója, akit Horváth Jakabnak hívtak. 1809-ben halt meg. Ez a Horváth Jakab jobban szerette a Ligetet, mint a Grassalko- vich család, mert azt hagyta végrendeletében, hogy őt a Városligetben temessék el. Erre a célra nem kevesebb, mint hétszáz forintot hagyományozott. Hogy pedig nem volt hiú ember, bizonyítja az, hogy bár a tündérszép Városligetben akarta örök álmát aludni, de a hé iz forintjáért még azt sem kívánta, hogy a nevét éssék a sírkövére. Pi embere ha a ligetben jártok, megakad a szemetek rvény köpiramison, amelynek ez a felirata: alatt nyugszik a derék Horváth Jakab, a Gras: kovichék zágkormányzója. Pogány Béln Teljes erővel folyik a Nemzeti Egység Pártja szervezési munkája Uj korszak kezdödöit a városháza életében — Kombinációk az idöelöffi községi választásról Az elmúlt k csonyi ünnepek csupán pill natokra hoztak szünetet abban a tervszerű nagy munkában, amelyet a Nemzeti Egység Pártja indi- tott a budapesti kimélyítésére. A po- litikai világ és a let felfokozott ér- deklődése k! A A, irányítása mellett megindított munkálatokat és általános az a meg- ődés, hogy a kormány budapesti pártja az eddiginél röteljesebb süllyal vesz részt, az Az Eg igysé s i Polgári Párt immár a multé és tízéves vá: i munkásságát most a Nemzeti E. Pártja fővárosi szervezete foly- A likvidációs munkálatokat Payr Hugó, Pet- t Lajos és Usetty Béla országgyűlési képvi- selők befejezték és a Polgári Egység Klubja mult héten történt megszűnése folytán, az Akadémia- utcai párthelyiségből az Eszterhá időszerű vár: abs teljes egészében megindult izetis szexyéketek megällapitot- akkor az A kerületi szerve: ésrha-az összes megtörtén bontó nagygyűlés 8, amel. Gömbös Gyula minisz- terelnök, Zsitvay Tibor, a fővárosi szervezet el- nöke, Sztranyavszky Sándor oi ágos — párteln vitéz Marton Béla országos főtitkár és a párt el. Ő élyiségei fejtik ki az összefogás Ss minis sztorcnök eddigi nagysikerű te- it Főváros érdekeinek előbbrevitel A szervezi k a párt összes törvényhatósági tagjai résztvesznek és m den erejüket a központi irányítás rendelke- átják, hogy a zászlőbontó seregszemle a impozáns legy zi fronton a Nemzeti Egység Pártja ltséggel indul ja megoldásra váró feladatok elé. A vényhatósáki bizottság kereté- ben hatvanegy taggal rendelkezik a Nemzeti 49gy- ség Pártja és így mbeli Ss úlyban mindössze hat taggal m ény Közsegi Párt mögött. Budapest k párt erején z hogy a városházán az kának júj korszaka kezdő Az új lendületet és a városigazgatás kom 1 kált feladatainak százszázalékos teljesítését í; az új nagyszerű garnitúra, amely most Budapest kormányzását a kezébe vette. Sipőcz Jenő főpolgármester személye nagy- szerű biztosíték arra, hogy a főváros ügyei- nek intézését nem hatalmi szóval, haneni az autonómia alkotmányos működésével fogják irán és bizonyos, hogy az elmúlt ló sai nem ismétlődnek meg. A közvetlen adminiszt- ráció legfőbb vezetője Szondy Károly polgármes- ter, aki viszont a gyors inté; kedéseknek, a tettre- készségnek és a határozot ágnak a megszemé- lyest Nemcsak a szorosan vett várospolitiku- Sok, hanem Budapest egész polgársága tisztában van azzal, hogy a Sipőcz—Szends—Lib ;er—Lamotte vezetőség harmónikus együttműködésben stílusos gyorsaság- gal hajtja végre mindazokat az intézkedéseket, amelyek az önkormányzat javára és Budapest közönségének előnyére fognak jelentkezni. Politikai vonatkozásban nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a közelmultban felmerült híreszte- HoWNIDPWW V D4H0SDIESDIPA 169520X4 D ÁZOU 591 lejárta előtt sor kerül. Tudvalevő, hogy a jelenleg élettartama néhyes és békés mun- hönapok éles súrlódá- működő — törvényhatósái; bizottság 1936-ig terjed " és a központi választmány leg- utóbbi ülésén pozitív formában emlegettek — bízo- nyos oldalról, hogy a kormány idő előtt elrendeli az új válasz- [erem] 31 nyert info: c erről az eshet A. Fővárosi Hirlap illetékes he nációja szerint, :7 ségől nem tudnak, arr rémképnek Kell tarta: T élelme értékadó váró problémákra és vı tudattal, hogy a k ő. Januárban alpolgármestert, februárban tanácsnokokat választ a közgyűlés Kinevezesek a főjegyzői, jegyzői és fogalmazói átlásokban Szendy Károly polgármesterré történt vála ü lett a rangsorban második alpolgár- rmesteri állás és így megindul a versengés az előkelő pozició elnveréseért. Más körülménvek között a ta- nácsnok kivételes képessége a döntő és nem az a azonban Lamotte Károty dr. páryázatával teljesen. í ásra van kilátás. A pénzügyi ta- s képessége a döntő és nem az a hogy a rangsorban is az első helyen áll, körülmény, tehát e állítsa. sa befejezett zal tér: s 1 körülmé - nyek k n és akkor rövid szi 216i állások be töltése X} állás van ür sedésben, amely: ekhez t kerületi e járó nyugdíjazásával további. Rét po februárban négy £ jut Értesülési nácsnoki berben lejárt és a ven Az alpolgärmes teri tanácsnoki állások betöltésével egyelőre le- zárul ezekben a fizetési osztályokban az előmenetel lehetősége, egyzői, a tanácsjegyzői és fogalmazói sokban pedig fokozatosan történik a kinevezés. A városházi tisztikar részleges újjáalakítása a ki- nevezések egész sorát vonja maga után, amelyek- nek sorsa éri thető várakozásokat és reménységeket ébreszt a tisztviselői sadalomban. gy írásbeli Még ma, de legkésőbb holnap kisérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávéz pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért is kedvelik annyian már évtizedek óta. --- Page 4 --- Budapest, 1935 januär 2. Tizenkét millió penyös deficittel kell számolni a Tabán ujjáépítésénél A legközelebbi hetekben megkezdik a másfél milliós közmunkát A "Tabán rendezésének sokat vitatott és halo- gatott kérdése a közelmúlt napokban döntő fordu- lathoz jutott. Az ujjáépítési terveket a városrende- zési ügyosztály a közmunkatanács szempontjai sze- rint átdolgozta ugyan és az egész előterjesztést a rajzokkal együtt újból be is mutatják, de a főváros- nál máris az a felfogás alakult ki, hogy a mai időkben a gyönyörű fürdőváros-álmokról le kell mondani, ha nem akarják, hogy a lebontott väros- rész helyén gaz terpeszkedjen néhány éven, esetleg évtizeden át. Szendy Károly polgármester álláspontja győ- zött, aki azt akarja, hogy megvalóstíhatatlan álmok további dédelgetése helyett a tervekből mindössze annyit valósítson meg a fővár amennyi okvetle- nül lehetséges. A polgármester érdeme tehát, hogy a Tabánban már a legközelebbi hetekben vagy napokban 1000 inségmunkás lát hozzá a terepegyen- getési munk amint ezzel készen lesznek meg- kezdik a vállalkozók a főútvonal és a közművek kiépítését, a többi területeket pedig birtokba ve- szik a tav al a fásító, ültető kertészek. s fordulatról és a legközelebbi teen- dökröl illetekes helyen következőket mondották a Fővárosi Hirlap munka- társ és 7.5 millió pengő- zemben megálla- thető ingatlanok A Tz műveinek meg jébe kerülne a föväro pitották, hogy az össz értéke a Tabánban 6—6.5 millió pengő. Ha tehát valamennyi nélkülözhető ingatlant a ma elérhető b áron el is tudná adni a főváros, még abban Z etben is m millió ráfizetéssel kell számolni. Ha ehhe: hozzáv az előző kisajátítások 10 millió már a munka megindításának pillanatában közel tizenketmilliös deficittel kellene szá- molnia a fővárosnak zenfelül az ingatlanok eladása miatt a távolabbi wő tekintetében meg lenne fosztva attól a lehetö- ségtől, hogy a Tabán területén Budapest-fürdőváros nagyszabású elgondolásait valaha is, megvalósít- hassa. - Sokkal helyesebbnek látszott tehát ezt a ráfi- zetést úgy megkerülni, hogy a másfélmillióból megépítik a Krisztina- körút folytatásaként tervezett és a Döbren- tei-térbe torkoló 30 m. széles főútvonalat, amelyre közlekedési tekintetben is égető szükség van. Ezzel egyidejűen a Tabán egész területét par- kozni fogják és park marad addig, amíg az új vá- kö rosrész végleges felépítése pénzügyileg és gazdasá- gilag megoldható, kívihető és végrehajtható lesz. E területek birtokában módjában lesz a fővárosnak a szép terv megvalósítására alkalmas időket bevárni, viszont bármikor a megvalósulás útjára is léphet, ha erre akár a fővárosnak, akár a tervek iránt érdeklődő valamely pénzcsoportnak a szükséges anyagi eszközök rendelkezésére állanak. — A főváros vezetősége ugyanis — mondotta beavatott informátorunk — nem ragaszkodik mere- ven ahhoz, hogy maga valósítsa meg a fürdőváros- terveket, illetve a gyógyfürdő-programot, hanem hajlandó hazai, vagy külföldi vállalkozók- kal megállapodást kötni a tervek megvaló- sítására. A főváros ez esetben csak az irányítást és az ellen- Örzest tartaná fenn a maga számára. Nincs kizárva, hogy a közeljövőben megkezdődnek ilyen irányú tár- gyalások, természetesen sok függ attól, hogy milyen eredménnyel járnak azok a forráskutatások, ame- lyeket a Tabán helyén alkalmas mélyfúrások segít- ségével hamarosan megindulnak. A parcellázás kérdésével a főváros egyelőre nem foglalkozik és abba nem is hajlandó belemenni, hogy rendszertelenül induljon meg valami építkezés. lusban, kivitelben, mindennek egységesen és a fürdőváros gondolatához alkalmazkodóan kell majd annak idején történni és az új városrészt a nagy- szabású új gyógyfürdőépület, monumentális szálló, kurszalón, szanatórium és fürdőkórház fogják domi- nálni, az elgondolások szerint. Sürgősen meg kell oldani a Döbrentei-térre néző házcsoport kérdését, amelynek eltávolítására, úgylátszik, hamarabb kerül a sor, amint azt eredetileg gondolták. Ilymódon a Döbrentei-tér arányai hatalmasan kitágulnak és a fürdővárosból pompás perspektíva nyílik a Dunára, illetve a pesti oldálról a tervezett gyógyfürdő- centrumra. A fővárosn ak ez a legújabb javaslata már a Közmunka Tanács előtt fekszik és ígéret hangzott el arra nézve, hogy hamarosan megérkezik a válasz Ha a Közmunka Tánács . megadja a beleegyezését, ami ezúttal kétségtelen, akkor a tabáni romok helyén pár héten belül megindul 2z alkotó munka, s a főváros ha egyébbel nem, egy nagyszabású szép parkkal és egy impozáns útvonallal lesz gazdagabb. A megváltozott helyzet folytán az Ipari Munka- szervező Központtól tervezett 7 milliós kölcsönre természetesen nincs kség, de a másfélmilliós köz- munkát mégsem a költségvetés terhére, hanem hitel- művelet segítségével fogja elvégeztetni a főváros. ddocAutth e ER e AED AED e A A a a METER E\OD Statisztikai beszámoló a budapesti rendőrség gigantikus munkájáról 1.526 razzia, 52.802 közlekedési feljelentés, 87.702 előállítás, 76.000 bűncselekmény és 60.000 bűnözés kinyomozäsa az elmült évben Nap-nap után kö: cselekményekről, mel. k a napilapok híreket bün- t a rendőrség kinyomoz, vagy megakadályoz a tetteseket az igazságszol- gáltatás kezébe adja. Nem egyszer felmerül a gon- dolat az ember a ban, mi volna akkor, ha a rendőrség nem állana éberen őrt a társadalmi rend, az emberi élet és vagyon vagy testi épség biztonsá- gának védelmében, nem örködne a törvények, rende- letek tiszteletben tartása felett, nem tartana rendet az utcai forgalomban és nem teljesítené a maga rendészeti feladatát. Mi volna, ha a gonosz emberi indulatok szabadon érvényesülhetnének, nem volna rend, törvény, szabály, nyugalom és békesség. Ilyen- kor t elettel és szeretettel kell gondolmunk a kö- telességét teljesítő rendőr alakjára. A budapesti rendőrség szervezetéről és működé- séről sok érdekes adatot tartalmaz Budapest Székes- főváros Statisztikai Évkönyve, melynek legújabb kötetét a mult héten adta ki a s. esfővárosi sta- tisztikai hívatal nagytudású igazgatója dr. Illyefalvi 1. Lajos a nagy nyilvánosság számára. A budapesti rendőrség teljes létszáma — bele- értve a tisztviselői és tisztikart, valamint a detek- tívtestületet — 1933-ban 5.800 személyből állott. A fenti létszámból többek közt 280-an tartoztak a fogalmazói karban, 105 a felügyelői karba; 606 volt a detektívek száma és 4123 főből állott az Örsze- mélyzet. Egy rendőrre a budapesti főkapitányság körze- tének területén 227 lakó esett. A Budapesten szol- gálatot teljesítő 4123 őrszemélyzetből 206-an beszélnek németül, 5-en angolul, 6-an franciául, 17-en olaszul, 150-en beszél- nek a környező államok nyelvének egyi- kén és 48-an egyéb nyelven. A rendőrszemélyzet között 3418 gyalogos rendőr, 221 lovasrendőr, 85 kerékpáros, 26 motoros, 141 köz- lekedési, 113 karhatalmi és 119 polgári ruhás rendőr volt. A budapesti m. kiír. államrendőrség detektív- testülete az 19; év folyamán 117 4 bünügyi nyo- mozást végzett. A bűnügyi nyomozáson kívül még 45.526 közigazgatási nyomozást is végeztek a de- tektívek. Az elmult esztendők folyamán 1526 razzia volt, melyeken előállítottak 223 körözés alatt álló, 189 kitiltott és 3912 csavargó személyt, A razziákon ki- vül a detektívek büncselekmények kapcsán még 15.432 személyt állítottak elő. A rendőrség bün- ügyi osztálya előzetes letartóztatásba helyezett a mult év során 3953 személyt; 3324 férfit és 629 nőt. Az előzetes letartóztatásba helyezettnek a leg- nagyobbrésze nem hudapesti, Budapesti közülük csupán 1205 volt, míg vidéki 2629, külföldi pedig 119. A bűncselekmények miatt letartóztatottak leg- nagyobbresze munkás; 3953 közül 2843 tartozik ebbe a csoportba, ezenkívül 545 volt napszámos. Említést érdemel, hogy 228 magasabb műveltségű egyén, 157 önálló iparos és kereskedő is akadt az előzetes letartóztatásba helyezett személyek között. Az előzetesen letartóztatottaknak csaknem fele 70- vottmultú. Érdekesek azok az adatok, melyek a rendőri őrszemélyzet működésére vonatkoznak. A budapesti rendőri őrszemélyzet a közlekedési szabályok áthágása miatt 52.802 feljelentést tett, melyek közül 21.243 feljelentés történt gépkocsi- vezetők és 16.806 feljelentés motorkerékpárosok el- len szabálytalan hajtás miatt. Dacára a közlekedési szabályoknak és a rendőrség éberségének mégis 5 közlekedési baleset történt az 1933. év a- mán. E közlekedési balesetek közül 1079 automobil és 977 motorkerékpár, illetve kerékpár baleset volt. Az örszemélyzet a köztisztasági szabályok áthágása miatt 5808 feljelentést, záróraengedély megszegése miatt pedig 2884 feljelentést, állatkínzás miatt 1653 feljelentést tett. Valamennyi feljelentés száma 91.703 volt. A rendör-Örszemelyzet 87.703 személyt állí- tott elő és kísért be részben utasításra, részben pedig pa- nasz folytán, részben saját kezdeményezésére a rendőrségre. A bekísért személyek közül 10.272 en- gedély nélküli árusítás, 15.204 közveszélyes munka- kerülés, 3.777 büntett, 4.812 vétség, 6.358 pedig a közlekedési szabályok áthágása miatt került a rend- örség elé. A bünügyi rendészet rovatában külön adatok szólanak a rendőrség nyilvántartásába felvett kü- lönböző büncselekményekről és bűnözőkről Buda- pesten. Az 1933. év folyamán 76.852 bűncselekményt és 59.960 bűnözőt nyomozott ki a rendőrség. A bűnözők között erősen kiemelkedik a férfiak száma, míg a nők között aránylag sokkal kevesebb a bünöző. A bűnözők fenti számának 80.6 százaléka férfi volt. Szomorú jelenség, hogy a bűnözés a fia- talkorúaknál is tapasztalható. A rendőrség kimu- tatása szerint 2.679 18 évesnél fiatalabb korú kö- vetett el bűncselekményt. A büncselekményeket elkövetők 22 százaléká- nak nem volt semmi foglalkozása. Az előélet te- kintetében pedig a kinyomozott bünözők 35,5 szäza- léka volt már büntetett előéletü. Legtöbb általában a vagyon elleni büncselek- mény, elsősorban a lopás, melyet az 1933. év folya- mán 16.191-en, második helyen szerepel a sikkasz- tás és zártörés, valamint hűtlen kezelés, melyet 10.629-en, harmadik helyen szerepel a csalás, me- lyet 7.776-an követtek el. A bűnöző nök között aránylag sokkal többen vannak azok, akik lopás miatt kerültek a rendőr- ség kezére, mint a férfiak között. Míg a kinyomo- zott férfi bűnösök közül 24.9 százalék, addig a női bűnözők közül 35.7 százalék állott lopás miatt a rendőrhatóság előtt. Aránylag, még több esetben lopás volt a bűne a 18 éven aluli kinyomozott fia- talkorúaknak, kik a bünesetek 49.3 százalékában követtek el lopást. Állami és társadalmi rend elleni büncselekményt 661-en, izgatást pedig 193-an kö- vettek el. Érdekes, hogy ezek között is nem csekély számban szerepelnek a nők és a fiatalkorúak. Hamisan esküdtek és tanúztak 531-en. Kettős há- zasságot (bigámiát) 32 személy követett el. Még 13 gyermekrabló is volt Budapesten. Gyilkosságot 6-an, emberölést 90-en követtek el. Gyermekét 14 anya ölte meg. A verekedések következtében elkö- vetett testi sértések száma 6.372 volt. Párviadal miatt 158 embert állított elő a rendőrség. A bünö- zök között erösen kiemelkedik még a penzhamisi- tók, orgazdák és zsarolók magas száma. Betön, makadám, aszfalt felvágásához vegyen! s et OKL. MÉRNÖK, ÉPITÉSI ÉS KÖ- B vEzÉsI VALL. TELEFON; 86-0-64, BUDAPEST, I., BERCSÉNYI-U. 7. II. 3. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester ecskeméti-u. 13., III. em, 1. Telefon 84-4-12 Kiss Jenő okleveles mérnök, e Budapest, V., Zoltán-ucca 19. Telefon: 150-81 oki. mérnök, kövezömesier, építési vállalkozó Sal CSATORNÁZÁS KÖVEZÉS építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS ! FÖLDMUNKA Budapes, XI.sZólyomi-út120 ÁMON AN 7AL ae FIAI BETON izt Es EZT Köz! ZŐK HOLD "VIII, FUTÓ-UTCA 10. m. SE 30-3-85. ÚTHENGERLÉST EEEN 41! WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföld -út 1. Tel. : 59 - 9—68. --- Page 5 --- Budapest, 1935 január 2. Ujévi üdvözlések a fővárosnál Küldöttség Horthy Miklós kormányzó előtt — A főváros vezetői Gömbös miniszterelnöknél és Keresztes Fischer belügyminiszternel Sipöcz főpolgármester és Szendy polgär- mester az esztendő nagy feladatairól Az új esztendő első napján hagyományos szo- kás szerint ezidén is felkeresték a főváros vezetőit: a főpolgármestert és a polgármestert a törvény- hatósági pártok küldöttségei, a különféle társa- dalmi egyesületek és a közigazgatás élén álló fő- tisztviselők, hogy az évfordulón kifejezzék szerete- tüket és minél több eredményt kívánjanak az élen állóknak a további munkához és küzdelemhez. Az idén különös jelentősége volt az újévi üdvözlések- nek, mert új férfiak jutottak a főpolgármesteri és a polgármesteri méltóságba. Az új városházán Sipöcz Jenő főpolgármes- ternél a reggeli órákban a tanácsnokok testülete nyitotta meg az üdvözlő küldöttségek sorát. A fő- tisztviselőket Szendy Károly polgármester szemé- lyesen vezette a főpolgármester elé, hogy ezzel is hangsúlyozza azt a nagyrabecsülést és harmóniát, amely a főváros két első polgárát egymáshoz fűzi. A polgármester meleg szavakkal tolmácsolta a tanácsnokok és főtisztviselők újévi jókívánságait és kijelentette, hogy a fötisztviselök vele együtt a legmesszebbmenően kívánják a főpolgármestert támogatni munkásságában, A legnagyobb harmónia és a szoros összefogás jegyében akarják szolgálni a fötisztviselők a polgármester vezetésével a pol- gárság és a főváros érdekeit. A főpolgármester- nek is ebben a szellemben ajánlják fel vállvetett, odaadó közreműködésüket, annál is inkább, mert az a másfél évtized, amit Sipőcz Jenő a polgár- mesteri székben eltöltött olyan mélyrehatóan gyö- kerezett a tisztviselők lelkében, hogy a [fennálló kapcsolatok a főpolgármester, a polgármester és a tisztviselői kar között egészen rendkívüliek. Sipőcz Jenő főpolgármester meghatott szavakkal köszönte meg munkatársai jókivánságait és külö- nösen jól esett neki, hogy a polgármester szájából elhangzott szavak minden betűjéből a régi kar- társ és az igaz barát hangját hallotta kicsengeni. Megnyugvással távozott régi helyéről, a polgär- mesteri székből, mert tudja, hogy a főváros veze- tése jó kezekbe van letéve Szendy Károly polgár- mesternél, és hogy a polgármaster mellett lelkes, kitünő tisztviselőgárda sorakozik. További meleg szeretetéről és jóindulatáról biztosította az egész főtisztviselői és tisztviselői kart, és arra kérte őket, legyenek hozzá továbbra is olyan bizalommal, amilyen bizalommal viseltetik ő a főváros kipró- bált tisztviselői iránt. A fováros iisztelgése Horihy Miklós kormányzó előtt A tanácsnokok távozása után a főpolgármester a polgármester társaságában a Várba hajtatott, ahol már várta őket a törvényhatósági bizottság tizenkét tagú küldöttsége, hogy együtt tiszteleg- jenek az államfő előtt. Magyarország kormányzója pontban tizenegy órakor fogadta a főváros kuldott- ségét élén Sípőcz Jenő főpolgármesterrel és Szendy Károly polgármesterrel. A főpolgármester nemes- veretű beszéddel köszöntötte Horthy Miklóst, Magyarország kormányzóját, kifejezésre ju..atva a székesfőváros népének újévi jókívánatait és hódoló ragaszkodását. Isten áldását kérte az államfő éle- tére és cselekedeteire. A kormányzó közvetlen sza- vakkal köszönte meg a jókivánságokat, majd cel- beszélgetve a főváros vezetőivel és a küldöttség tagjaival, melegen érdeklődött a főváros dolyai iránt. Az államfőtől József kírályi herceghez mentek a főváros vezetői és átadták a népszerű királyi hercegnek a főváros újesztendei gratulációját. Innen a minisztenelnöki palotában Gömbös Gyula miniszterelnöknél tisztelegtek, hogy a fő- város nevében köszöntsék az újév alkalmából a Kormányelnököt. Keresztes-Fischer Ferenc belügy- miniszternél végzett tisztelgő látogatás után a késő déli órákban a főpolgármester és polgármester visszatértek hivatalaikba, hogy folytassák a kül- döttségek fogadását. A Nemzeti Egység Pártja a fópolgármesternél Egy órakor gyülekezett a főpolgármesteri hivatalban ‚a Nemzet Egység fővárosi szervezeté- mek impozáns küldöttsége, amelyet Usetty Béla, Petraosek Lajos, Gaár Vilmos és Glücksthal Samu országgyűlési képviselők és felsőházi tagok vezet- tek. Usetty Béla volt a küldöttség szónoka, aki beszédében többek között ezeket mondotta: — Nem vagyunk új emberek Méltóságod előtt, amint- hogy főpolgármester úrban ís a törvényhatóság, a polgár- régi barátját köszöntjük. A szervezet új névvel, de régi el, a nemzet és a főváros önzetlen szolgálatának aka- ratával jelent meg a mostani ünnepi órában, hogy az új esz- tendő első óráiban /elajánlja munkakészségét, barátságát és szeretetét. Mi — mondotta — nehéz időkben már sok ke- harcot vívtunk meg együtt Sipöcz Jenővel. Méltósá- god eddíg, mint az autonómia első tisztviselője küzdött ve- , Mink tiszta szándékaink sikeréért, amely harcok során sike- rült 19 komoly eredményeket elérni, Hiszen a fővárosban a fejlődésnek és alkotó munkának olyan eredményeit pro- dukáltuk az összeomlás korszaka után, amelyre felfigyelt az egész világ. A főpolgármester most, mint a kormány biza ának letéteményese áll a törvényi: ság élén, de már székfoglaló beszédében kijelentette, y nem akar elsza- kadni az autonómiától, Ez megnyugvá töltötte el a fő- város minden polgárát, Meynyugvds munkra, hogy a kormány bölcsesege igazán megfetelő embert válasstott fő- polgármesterül, mert lelkülete mindig a megértést szol- gálta, a harmóniát kereste. És a főpolgármesternek sem lesz nehéz a helyzete, mert a kormány bölcses6ge nem ki- ván tőle lehetetlent, értékeli az autonómia munkáját. Vala- mennyien át vagyunk hatva attól a tudattól, hogy a fő- városnak milyen fontos a szerepe, hogy nem lehet más, mint a nemzet testének szerves része, az ország lüktető szíve, mi tudjuk kötelességeinket az Ország, a nemzettel szemben, Főpolgármester úr az a férfiú, aki legjobban tudja est a kapcsolatot ápolni és erősíteni. Tudjuk, hogy nehéz időket fogunk még megélni, de tudjuk azt is, hogy főpolgármester úr megértésére támogatására mindig számíthatunk, hiszen már főpolgármestersége első hetében kijelentette, hogy a szanálás komoly és nehéz feladatát a törvényhatósággal összhangban akarja megoldani, nok ezután sorra mutatott rá azokr nagy ké amelyek megvalósulását és megold; várjuk. Így elsősorban a Tabän-ker nalizálását, a Beszkárt tervbevett nagy reformjait tette meg sok ] együtt, amelyeket a közi óhajtanak a való életbe átültetni. Usetty azzal fejezte szavait, hogy talán ez a nemzedék nem tudja teljese: valóra váltani az előtte kibontakozó perspektívát, de leg- alább meg akarja indítani, hogy az 1935-ős év maradandó legyen, Hiszi, hogy maradandó lesz, mert a harmónia, amelynek jegyében a munka megindul, biztosíték erre. Eh- hez a nagy munkához felajánlja a főpolgármesternek a párt közreműködését és annak a polgárságnak a teljes támoga- tását, amely súlycs időkben is mindíg tudta a kötelessé- gét. Isten áldását kérte a főpolgármester munkásságára. Sipőcz Jenő főpolgármester hálásan mondott köszöne- tet a meleg köszöntésért és a felajánlott támogatásért, — ÚJ minőségemben, a főpolgármesteni székben is — mondotta — a régi lélekkel állok itt. E párt a keresztény községi párttal együtt közel két évtizede a főváros kormányzatá- nak biztos alapja volt, s ha valóban tudtunk eredményeket felmutatni, abban e pártnak oroszlánrésze volt. — Majd így folytatta; — Nagy megtiszteltetés számomra a párt meg- jelenése, amely a kormány szervezete és a miniszterelnök úr célkitűzéseinek képviselője. Annak a politikának a leté- teményese, amely a szentistváni gondolat jegyében kívánja egy nagy reformpolitika megvalósítását, felépítését. Én ezektől a reformoktól sokat várok a főváros és a nemzet számára egyaránt. A főpolgármester hatásköre az új tör- vény szerint nagyon megnövekedett. A régi, főleg politikai szerep mellé új, adminisztratív jellégű feladatokat ró a 15- polgármesterre a szanálás végrehajtásában. Én az új hatás- kört, a szanálást, pártoktól függetlenül, de a törvényható- sági bizottsággal együtt kívánom végrehajtani. Hangsú- lyozni kívánom, — emelte fel szavát a főpolgármester — tévedés, hogy a főpolgármesteri rendkívüli hatáskörre vo- natkozó novella hatályon kívül lett helyezve. Én a 17-es bizottságot foglalkoztatni kívánom, de ez nem zárja ki azt, hogy a törvényhatósági bizottság ne keresse maga is a leghelyesebb, legjobb megoldás útjait. A pénzügyi progra- mot úgy akarom valóra váltani, hogy minél kevesebb fáj- dalommal járjon. Az operációs kést, mint a modern orvosi terápiában, csak a végső esetekben óhajtom kézbe venni, helyette inkább a belső gyógykezelést keresem és ha az operáció mégis elkerülhetetlen lehne valahol, akkor helyi érzéstelenítéssel fogom vérezni. Nagy súlyt helyezek — folytatta — a felügyeleti hatáskörre, dee felfogásba. em lesz nehéz a helyzetem, mert kiváló polgármester és lelkes tisztviselői kar áll mellettem. Ami Olitikát illeti, e terü- leten változott a főpolgármester s: epe, A szanáló főpol- gármestert a kormány etekintetben nem kívánta nagyobb mértékben igénybe venni. A kormánypártnak van vezere a miniszterelnök úr személyében, ván városházi vezetője, oly kiváló férfiú, mint Zsitvay Tibor, A magam politikai fel- adatát abban látom, hogy a főváros közgyűlésében olyan légkört teremtsek, amely alkalmas az alkotó munkára. De súlyt helyezek a bírálatra is és elísmerem az ellenzéki pár- tok kritikájának fontos szerepét, természetesen mégis a két kormányzó pártra kívánok támaszkodni, ezekre helye- zem a fősúlyt. Nem helyeslem, Ha egyszer az egyik párt van felül, aztán a másik. Nem szeretem a hinta-politikdt, hanem a teljes egyenjogúságot akarnám megteremteni, Ha így teszünk és él bennünk a nagy feladatok kötelessége, remélem, hogy minden jószándék sikerülni fog. Mindazt, amit a szónok a megvalósításra váró nagy problémákról mondott, kivétel nélkül magamévá teszem. A Tabánon, az üzemi racionalizäläson kívül megnyugtató helyzetet kívá- nok teremteni a tarífa-kérdésben is, Én hiszem, — hangoz- tatta a főpolgármester beszéde végén — hogy az új eszten- dőben a lelkekben is beköszönt a megkönnyebbülés. Ezek- ben a nehéz napokban nem csak árról bizonyosodtunk meg, hogy milyen elszántak. ejlenségeink, hanem arról is, hogy vannak nemes barátaink és e napok megtanítottak arra, hogy a nemzetnek lelki, erkölcsi egységre van szüksége, hogy eredményeket érhessen el. Önök — mondotta — ezt ez eszmét képviselik a nevükben ís, ezért üdvözlöm szívből önöket és köszönöm a felkínált támogatást. Küldöttségek a polgármesternél A polgármesternél a tisztelgő küldöttségek közül elsőnek a tanácsnokok és fötisztviselök jelentek meg, majd a tantestület, a Magyar Asszo- nyok Nemzeti Szövetsége, a Keresztény Magyar Asszonyok Pártszövetsége következtek. Délben a Keresztény Községi Párt monstre küldöttsége tisz- telgett Csilléry András dr. vezetésével, aki han- goztatta, hogy a párt az új polgármestertől esz- méi és célkitűzései megvalósítását várja. Két óra előtt a Nemzeti Egység fővárosi szer- vezetének küldöttsége járult a polgármester elé. Harrer Ferenc tartotta az üdvözlő beszédet. Úgy a párt, mint Szendy Károly — mondotta — új helyzetben állanak egymással szemben. Mindketten , az üzemek racio- emlí- vöben be nagyobb keretbe kerültünk, de a városházán a régiek maradtunk a községpolitikai célkitüzések- ben, a főváros szeretetében és egymás megbecsü- lésében. Ami új bennünk, az a nagyobb hatalmi lehetőség. A polgármester számára ezt az új fő- városi törvény adta meg, amely a polgármestert | rendkívüli | természetszerűen mentalításuknak ee ——S———————————z ha „Antonia“ kókuszszappan Kizárólag az I. emeleti 25 filléres osztályon (Lotz-terem ) PÁRISI NAGY ARUHÁZ WEBER BRAWL eddig nem ismert hatalmi tényezővé teszi a főváros igazgatásában. Számunkra a kormányhatalom tá- mnogatása nyujtja munkásságunk nagyobb eredmé- nyességének biztosítékát. FE lehetőségek kihaszná- lására dinamikus erőként jelentkeznek Szendy Károlynál széleskörű tudása, nagy tapasztalata, objektív közérdekű szemlélete és acélos fiatalsága. Nálunk a főváros életének és a közigazgatásnak teljes ismerete és lelkünk átfütöttsége a polgár- ság érdekei szolgálatának vágyától. Két ilyen erő- forrás összeműködésétől és a közérdek szolgála- tára való készségnek attól a telítettségétől, amely- lyel munkánkat végezni kívánjuk, Budapest önkor- mányzatának újjászületését várhatjuk. Már polgár- mesteri székének elfoglalása előtt szinte mottó- ként hirdette, hogy Budapest boldogulását az ön- kormányzat szellemében keresi. Hogy meg is találja, ehhez a párt rendelkezésre bocsájtja min- den támogatását. Isten áldását kívánta munkás- ságára. Szendy Károly polgármester meghatva kö- szönte meg az üdvözlést Hangoztatta, hogy külö- nösen jól esett neki ezeket a szép szavakat volt főnöke, Harrer Ferenc szájából hallani. Az új fő- városi törvény valóban rendkívüli hatalmat adott a polgármesternek, de ő a helyén elsősorban nem a hatalmat tekinti, hanem a rendkívüli felelősséget érzi. Nem állítja, hogyha szükség lesz rá, nem fog élni a hatalmával is, de elsősorban mindig a felelősségérzet lesz ami áthatja és ve- zérli cselekvéseiben. Amint végignéz a küldöttségen, azt látja, hogy a megjelentek kivetel nélkül pol- gári családok sarjadekaı, amint ő maga is. Tehát is egyezni kell. A polgári gondolat, az együvé tartozás érzése fogja irányítani és a közös együttműködés szándékától vezéreltetve fog mindíg a polgárság, s ezen ke- resztül a [főváros és az egész ország javára dolgozni. Ujév másodnapján a Fővárosi Rovatvezetők Testülete tisztelgett a főváros vezetői előtt. Sipöor Jenő főpolgármestert Papp Jenő köszöntötte a vá- rosházi ujságírók élén, Szendy Károly polgármester előtt pedig Paizs Ödön fejezte ki a sajtó nagyra- becsülését. darab Kókuszolajból készült con 4 dekás hófehér és dúsan habzó kézmosó szappan hártyapapirba cso- magolva, összesen A Nemzeti Egység pártjának fővárosi szerve- zetében Zsitvay Tibor, Sztranyavszky Sándor és Marton Béla vidéki tartózkodása miatt az üdvöz- léseket későbbi időpontra halasztották. A Keresz- tény Községi Pártban Csilléry András üdvözölte Wolff Károlyt, a párt vezérét, aki nagyszabású be- szédben köszönte meg a beléje helyezett bizalmat, MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Köbänyal-üt 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudio!f?-Dittrich- féle kivitelben gyártunk k6zi- és erőhajtású kütszivattyükat és kútfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor- és savszivatyükat stb, Wárosok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegeszségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a lez- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbágy-féle folytonégókályhák --- Page 6 --- 6 Budapest, 1935 január 2. Legyűrte a főváros a tüdővész terjedését! A vidék megszervezése nélkül nem lehet eredményesen folytatni a küzdelmet | Ankét készül a belügyminiszteriumban December utolsó napjaiban a főváros felter- jesztéssel fordult a kormányhoz és az állam- hatalom segítségét kérfe a legpusztítóbb népbeteg- ség, a tüdővész elleni küzdelemhez. Felterjesztésé- ben a főváros rámutatott arra, hogy minden ere- jét harcba vitte a nemzetsorvasztó kór ellen, ami- kor kórházaiban több mint 1000 ágyat állított fel tüdöbetegek elhelyezésére és tíz diszpanzert léte- sített, amelyekben évről-évre több mint 25.000 új beteg részesül kezelésben és évenkint több mint 320.000 vizsgálatot végeznek. A főváros ezzel a munkával elérte, hogy a budapesti születésű lakosságnak állandó 494 körüli halálozási arány- száma az első diszpanzer állomás felállítása óta másfél százalékra esett vissza és a javulás egyen- letes. A megnyugtató eredményeket azonban újab- ban erősen veszélyezteti az a körülmény, hogy a főváros erőfeszítésével ellentétben a vidéken úgy- szólván nem történik semmi a komoly védekezés és megelőzés terén. Ugyanakkor, amikor a főváros a sok kórházi ágyat minden nehézség ellenére ren- delkezésre adja és a gondozó intézetek hálózatát a legsúlyosabb időkben is fejleszti, a vidéken ez a munka megállott, sőt a vidéki kórházakban takarékosság kedvéért üresen állnak a tüdőbete- gek számára rendelt ágyak. Ennek az a követ- kezménye, hogy a vidéken ápolást találni nem tudó betegek tömege a fővárosba áramlik, s ezáltal a nagy áldozattal megszünetett fertőző források he- lyett újakat nyitnak, eredménytelenné teszik a fő- város védekező hadjáratát. Mivel a főváros ezt az egész nemzet szempont- jából súlyos problémát a maga erejével megoldani nem tudja, szükségesnek tartja, hogy a nagy nehéz- ségek enyhítése érdekében a kormány és a főváros között bizonyos együttműködés létesüljön. "Végül azt kérte a főváros a feliratban, hogy a tuberkuló- zis elleni védekezés megszervezésének ügyét a kor- mány mielőbb tüzze napirendre és a tárgyalásokra a székesfőváros képviselőit is hívja meg. A nagyjelentőségű felirat és vele összefüggő szociálhigieniai kérdések dolgában a tuberkulózis elleni védekező hadjárat vezérkari főnökéhez PARASSIN JÓZSEF Dr. egészségügyi főtanácsoshoz, a fővárosi tüdőbeteg gondozó intézetek központi igazgatójához, a tbc kérdés országos hírű szakte- kintélyéhez fordultunk felvilágosításért, aki a Fő- városi Hirlap munkatársának a hozzá intézett kér- désekre a következőket mondotta: — A védekezés terén a főváros a nagyszerűen kiépített diszpanzér hálózattal megtette a maga kö- telességét. A tíz intézet még hosszú időre el tudja jól látni a reá váró munkát. A nehézség ott jelent- kezik, hogy nincs elég kórházi hely a súlyosan fer- töző és elkülönítést kívánó betegek elhelyezésére, mert a nagyszámú kórházi férőhely tekintélyes ré- szét a közkórházakban vidékiek foglalják el. Igy az- tán sokszor tehetetlenül kell nézni, hogy a súlyos beteg ott marad sokadmagával az amúgyis egész- ségtelen szük lakásban, esetleg másokkal meg- osztva a férőhelyét. Ilyen esetben hiábavaló a disz- panzér legeredményesebb munkája is, mert a fert- tözés tovább terjed. Az volna tehát a legsürgősebb és legfontosabb, hogy a kormány segítségével a vidéki tüdőbete- gek megfelelő és idejében való elhelyezésé- ről történjen gondoskodás. Ebben az esetben lesz elég hely a budapestiek elhe- lyezésére, mert meglevő tüdőbeteg osztályokon fel- szabadulnak a vidéki betegektől elfoglalt ágyak. — Egyébként örvendetesen állapíthatjuk meg, Szegedy Béla Jenő okl. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítő vállalkozó Budapest, I. Alkotás-u 18. II. 1, Tel: 52-852 CSUCSHEGYIBAZALTBANY A R.-T. NEMESGULACS Központi iroda : Telefon: Tapolca 2. Tel.: 970—43. STEINER és SzıMmPER DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTŐK Pudapest, 1X., Üllői út 57. ÉS MÁZOLÓK Telefon; 30 6.26, ELEKTROMOTORJA TÖKELETESEN MÜKÖDIK, HA’: sz6n- és bronzkefel, kollektoral MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPK ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók, hogy a tbc veszedelem az utolsó harminc évben ál- talában csökkent. 1900 óta — amikor átlag 1000 lé- lek közül 3.8-nak volt tbe-je, sőt ennél magasabb volt az arányszám, 1933-ig 1.62 százalékra csök- kent. Ha a budapesti helyzetet nézzük, azt látjuk, hogy amíg 1902 és 1918 között 3—4 ezrelék között mozgott a halálozási arányszám, addig 1918—1933 között, vagyis a diszpanzér hálózat klépítése óta a halálozási arányszám 4.23 ezrelékről 1.49 ezre- lékre egett. — A gondozó intézetek preventív szervek és csak úgy végezhetnek még eredményesebb, még mélyrehatóbb munkát a jövőben, ha a fertőző, sú- lyos betegeket kórházban tudják izolálni. Az nem lehet eredményes küzdelem, ha csak minden tizedik beteget lehet kellő időben elkülöníteni. A teendő te- hát, amivel a kormány a főváros segítségére lehet kettős: folytatni kell a vidéki diszpanzér hálózat kiépítését, mert ma az egész országban csak 66 működik, aminél jóval többre lenne szükség. Ezzel egyidőben mindenképpen gondoskodni kell a súlyos betegek elhelyezési lehetőségéről a vidéki gyógy- intézetekben. Ne feledjük el, hogy Fa a rendelkezésre álló kórházi ágyak száma. fordított arányban áll a halálozások szá- mäval, Minél több a kórházi hely, annál kevesebb a halott. A székesfőváros e téren is óriásit alkotott. Kórházai tüdőbeteg osztályain annyi ágy áll rendelkezésre, hogy a helybeli betegeket akadály és késedelem nélkül tudjuk ápoláshoz juttatni, ha a vidékiek helye felszabadul. Természetesen egy óriási kör- nyék minden betegét nem tudja befogadni, s ha be- fogadja, úgy ez a helybeliek rovására történik. Már évekkel ezelőtt sürgette például a főváros, hogy Pestvármegye végre építessen — megfelelő központi kórházat. Ma annyi a főváros kórházaiban a vidéki beteg, hogy a több ezer ágyas Szent János kórház minden ágyát január egytől december 31-ig lefoglalnák, ha az összes vidékieket ebbe a kórházba koncentrál- nák. Ez a példa mindent megmagyaráz. — Egyébként — fejezte be a beszélgetést Pa- rassin főorvos — úgy tudjuk, hogy a. belügyminisz- tériumban a kérdés már előkészítés alatt áll és a tüdőbetegség elleni védekezés terén szükséges ! együttműködésre vonatkozó tárgyalások a legköze- | tebbi időben meg is indulnak. S S ÁSZ mm sr LE Dar U Színházi válság, vagy csak— a színházisazgatás válsága? Egyszer már mégis válaszolni kell arra a sok kérdésre, amely mind így kezdődik: — Miért van Budapesten színházi válság? Ne tessék rossznéven venni, hogy a kér- désre kérdéssel válaszolunk: — Hát van Budapesten színházi válság? Sokan azt állítják, hogy van. Hivatkoznak a mozira, amely elcsábítja a közönség hatalmas rétegét, beszélnek : a rádióról, amely némi színház-pótlékot is ad, felhozzák indokolásul az emberek pénztelenségét és végül az egészet be is bizonyítják azzal, hogy szeptemberben kinyit- nak a színházak és decemberig már három-négy színházbukást kibicelhet végig a közönség. Hát igen. Így látszatra mintha igazuk volna. Mert csakugyan Budapest színházai közül a szezón kezdet óta becsukott a Pesti Színház, nincsenek előadások a Király Színházban, mindössze eset- ről esetre alkalmi előadások vannak csak a Városi Színházban és — kíméletesség okából — ne soroljuk itt fel azokat a színházakat, ame- lyekben hol játszanak, hol nem játszanak, vagyis a premier előtt rendszerint egy-két hetes szü- netet tartanak, mert így olcsóbb. Igen kérem. Aki kívülről látja a dolgokat, az csakugyan azt hihetné, hogy ez „a színház válsága." Mert hiszen ezek a szimptomák minden szezonban megismétlődnek, ha nem decemberben, akkor márciusban és éppen csak a színházak névsorában van egy kis eltérés a szomorú listán. Tehát mintha a színház-pesszimistáknak igazuk volna, Éppen csak abban a kis mondatban van a hiba. Mert ez kérem még mindig nem a szín- ház válsága. Ez kérem mindössze — „a színház- igazgatók válsága." Mondja, kedves vitatkozó úriember, szereti ön a kávéházat? Ügye, szereti. És ha egy kávé- házban feketekávé helyett feloldott medvecukrot adnak, meddig fog ön odajárni? Ha a menű kicsi és drága? Ha a tányérok szélei kicsorbul- tak? Ha a karosszékből kiállnak a szögek? Ha az asztal lábán a felpattogzott rézpántok össze- karcolják a cipőjét? Ha áporodott, rossz a le- vegő? Ha az étel harmadrendű és a pohár széle piszkos? Ha kevés a villanykörte és lebujszerű félhomály van? Ön kedves uram, kétszer oda- megy, de aztán sürgősen keres egy másik kávé- házat, ha van megfelelő esze. Viszint egy szóval sem fogja azt állítani, hogy ez , a kávéház vál- sága." És hogy évente a fenti okok miatt néhány kávéház szintén gazdát cserél, azt legfeljebb úgy fogja nevezni, hogy ,a kávéház tulajdonosa ke- rült válságba." i Csak nem gondolja, hogy a sokezeréves színház, amely túlélte kultúrák keletkezését és bukását a hellén világtól kezdve, a sokezeréves színház, amely mulattatott és megríkatott gö- rögöket, rómaiakat, frankokat, germánokat, ki- bírt földrengéseket, harmincéves, napoleoni és egyéb világháborúkat, hogy ez az örökkön élő és örökszép színház pont ezerkilencszázharminc és negyven között és pont Budapest városában fog meghalni? Naivitás ez kérem. Mert véletlenül egy idő óta hozzánemértő dilletánsok színházat bérelnek, otthagynak egy kis pénzt, adósságot csinálnak és megbuknak, hát ezt ön összetéveszti a szín- ház bukásával? A lipótkörúti Vígszínházban és a külváros- ban lévő Józsefvárosi Színházban és még né- hány helyen egyformán jó a színház és jó üzlet is a színház, mert hozzáértéssel csinálják. Mind- egyiket a maga műfajában és a maga közönsége számára — jól. Viszint? Ne írjunk ide neveket, mert ez kínos volna. Csak úgy általában néz- zünk végig az utóbbi években bukott és bukdá- csoló színházigazgatók listáján. Nem a hangos- film buktatta meg őket. A hangosfilm más mű- faj, más szórakozás. Legfeljebb csak annyira konkurrense a színháznak, mint a zenéskávéház, a bár, a lóverseny, a futballmeccs, a weekend, a csónakház vagy a römikártya. Ez mind kon- kurrens. Egy szórakozás a sok közül. És a rádió? Pótlék. Mindent házhoz szállít, de nem eredetiben, hanem pótlék formájában. Színháztól novelláig és hangversenytől vagy zenéskávéház- tól futballmeccsig. Erre is hiába szeretnék rá- kenni a bukott színházigazgatók az ódiumot. Mindenről beszélnek, csak arról nem, hogy pénz nélkül, tudás nélkül, tapasztalat nélkül, bele- csöppenve, hitelbe, luftüzlet-alapon színházat se lehet csinálni. - Mert kérem, olyan cipőt, amely sehol se szorít — akár drága luxuscipőt, akár olcsó bakancsot —, csak az tud valóban csinálni, aki tizenhatéves korában suszterinas lett, aztán cipészsegéd és végül mester. Miért gondolják a színházigazgatói pályára odacsöppent műked- velők, hogy ők kivételek? A szinhäzigazgatäs iskoláját, sőt magasiskoláját, egyetemét is ki kell járni és erre mindössze három pálya van: a színpadi rendező, a színpadi szerző és a hiva- tásos színházi kritikus pályája. És persze olyan hozzáértő, reális tőkés is álljon mellette, aki akkor is fizetni tudja a színészgázsikat és munkás-béreket, ha az első két bemutatott darab véletlenül nem arat sikert. De az a trükk, hogy valaki meglobogtat egy | takarékkönyvet, amely nem az övé, aztán beül az irodába tőke nélkül, bérbeadja a ruhatárat, | a büffét, a hirdetéses vasfüggönyt és a színház- jegyirodáktól előleget vesz fel, aztán ezekből az összekapart ezresekből bemutatja az első dara- bot, — ez kérem még nem színházigazgatás. Ez hazárdjáték. És ahogyan hazárdjátékostól se kérdezi senki a bakkszobában, hogy nappal mi a foglalkozása, úgy az ilyen színházi hazárdőrnél is mindegy, hogy honnan csöppent előlegbe fel- vett kis pénzekkel, tudatlanul egy színház igaz- gatói irodájába. Ő csak hazárdot akar játszani. Megkockáztatni néhány tétet. És kinyitja a szín- házat. Minél olcsóbban. Minél kopottabban. És ha az első két darabja megbukik, akkor adós marad szerzőnek, színésznek, muskásnak, szál- lítóknak, mindenkinek, veszi a kalapját, ki- menekül a színházi kalandból, a színházat be- zárják és erre azt mondják, hogy — „a színház válsága." Nem kérem. A jó színház mindig volt és mindig lesz. Ami pedig itt van, az nem a szín- ház válsága. Ez csak — a színházigazgatás vál- sága. . - BALASSA EMIL --- Page 7 --- Budapest, 1935 január 2. LŐVAROS IRA Nagy lelkesedéssel várják a községi pártok a polgármester beiktatását Hétfőn : installációs közgyűlés Szerdán délután pecsétes irat érkezett Sipöcz Jenő dr. főpolgármesterhez: a belügyminiszter kö- zölte a főváros vezetőségével, hogy Horthy — Miklós kormányzó legmagasabb jóváhagyását adta a tör- vényhatóság —polgármesterválasztó ténykedéséhez. Az államfő hozzájárulásávaj befejeződött a pol- gärmestervälasztäs közjogi lefolytatása és mert Szendy Károly megválasztása ellen a törvényes ha- táridőn belül fellebbezést nem adtak be, Budapest polgármesteri poziciója a legközelebbi tisztújításig jogérvényesen betöltöttnek minősíthető. Sipőcz Jenő főpolgármester hétfőn délután öt órára összehívja a fő- város rendkívüli közgyűlését, amelynek egyetlen teendője a polgármester ünnep6. lyes eskütétele és beiktatása. A. díszesen feldíszített közgyűlési terem nagy lelkesedés mellett installálja Szendy Károly polgármestert új méltóságába. Si- pöcz Jenő főpolgármester elnöki megnyitó szavai után felbontja a belügyminiszter leiratät, amely közli a kormányzói megerősítést. Farkas Akos ta- nácsnok felolvassa a belügyminiszter iratát, majd Közel 300 százalékos munka- szaporulal a fiszfiúgyészségen A legmodernebb amerikai kariotékrendszerrel racionalizálják az ügyészségi kezelési Az új esztendő első napjaiban rendkívüli jelen- tösegü és mélyreható újításokat léptetnek életbe a tiszti ügyészség ügykezelésében. A reformok — amelyektől messzemenő eredményeket várnak az illetékesek — szerves összefüggésben vannak a fő- városi igazgatás egyéb ágazatain küszöbön álló racionalizálási intézkedésekkel. Az ügyészségi mun- karend megreformálását az tette halaszthatatlanul és sorrendben a másikat megelőzően sürgőssé, hogy a tiszti ügyészség munkája az utóbbi eszten- dőkhen;, soha. mem ., várt , arányokban szaporodott, anélkül, hogy a személyzet létszámát ennek meg- felelően növelték volna. Mivel az ügyészség sze- mélyzete ilyen körülmények között túlontúl van ter- helve és a takarékosság nem engedi meg a lét- számszaporítást, más megoldást kellett keresni, hogy az ügyvitel pontosságának veszélyeztetése nélkül a munkateljesítményt fokozni lehessen. Az érdekes és nagyjelentőségű újítás iránt SZEMETHY KAROLY DR. tiszti főügyésznél érdeklődtünk, aki a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatta: — A küszöbön álló reformok azért váltak szükségessé, mert az utolsó tizenöt esztendőben az ügyészség munkája hihetetlenül megsokasodott. A munkaszaporulat bizonyos ügyágazatokban a 250% fölé emelkedett. Célja az, hogy az ügymenet biztosságának érintéso nélkül minél egyszerűbbé tegyük az ügyészségi szolyálatot és összhangba hozzuk azzal a munkatöbblettel, amely az évek során bekövetkezett és még mindig továbbfokozódik. A munkaszaporulatot legjobban illusztrálja néhány példa: A perenkívüli ügydarabok száma 1920-ban 8.437 volt, 1934-ben pedig már jóval a 30.000 felett mozgott. Itt az emelkedés több mint 256%. A perek száma 1920-ban 1.824-re rúgott, míg 1934-ben megközelítette a 200-at, ami több mint 18894 emelkedésnek felel meg. 1920-ban 2.319 kihágási ügyet vitt az ügyészség, ezzel szemben 1934-ben 7000-nél több ilyen ügyünk volt, ami 206 százaléknál nagyobb szaporulatot jelent. — Végzést hozott a tiszti ügyészség 1920-ban 5.688-at, 1934-ben pedig több mint 22.696-ot. Ez 299 százalék munkatöbblet! Nem különb a helyzet azoknak a tárgyalásoknak a számában sem, ahol a tiszti ügyészség különböző esetekből kifolyóan képviselte a fővárost. 1920-ban 2.854 tárgyalásunk volt, 1934- ben pedig 7.400 körül volt a számuk. Itt tehát tööbb mint 15794-ot mutat az emelkedés. — A hatalmas munkaszaporulattal szemben az ügyészség létszáma alig emelkedett a tizenöt év alatt. 1920-ban a tiszti főügyésszel és a helyettes főügyésszel együtt összesen 26 végleges és ideig- lenes tisztviselő dolgozott az ügyészségen, az utolsó évben pedig 34 volt a létszám. . "Tényleg azonban az a helyzet, hogy a végleges állások száma a legutóbbi 1923. évi állásmegszüntetések folytán hárommal csökkent. Kevesebb emberünk van egy ügyésszel, egy alügyésszel és egy fogalmazóval, úgyhogy ma az egyes szakók, az ügyek szerinti csoportok közül nem mindegyiket vezeti ügyész, Hanem egyeseket alügyészekre kellett bízni. — Ami azt a kérdést illeti, hogy mivel ma- gyarázható az ügyészségi munka abnormális meg- duzzadása, a következőket mondhatom: Az ügyek, perek, tárgyalások, eljárások nagyobbarányú sza- „por Csilléry András vezetésével küldöttség kí- séri a közgyűlés elé a díszmagyarba öl- tözött polgármestert. A menet élén a főváros és az állam standard- zászlóit hozzák és a bevonulás után megtörténik az | eskü letétele. Ezt követőleg a főpolgármester üd- vözli Szendy Károly polgármestert, aki azután el- mondja ritka érdeklődéssel várt programbeszédét, amelyben vázolni fogja, az irányelveken kívül, a megoldásra váró konkrét teendőket is. Az ünnepélyes közgyűlés tartama alatt megszólal a belvárosi főplébánia templom úgynevezett pol- gármesteri harangja, hogy ebben a formában is tudassa a főváros lakosságával, hogy Budapestnek új polgármestere van. A törvényhatósági pártok nagy lelkesedés- sel készülnek az ünnepi aktusra és elismerésüknek minden jelével kívánják elhal- mozni az új polgármestert, akitől oly sok remény valóraváltását várják. egyrészt a romló gazdasági helyzet ma- gyarázza, másik ok a különféle jogszabá- lyok egyre növekvő kömplikältsäga, ami arra készteti a különböző ügyosztályokat, hogy mindíg több és több ügyben kénytelenek ki- kérni a tiszti ügyészség jogi véleményét. A perek szaporodásának egyik speciális oka a baleseti jog mindig fokozódó fejlödése. Egyre többen támadják meg a leglehetetlenebb címeken is a fővárost kár- térítési perekkel, különösen az utóbbi időben, ami- óta a magasabb bíróságok a perek elintézésénél a méltányossági szempontokat is mérlegelik. A kár- térítési perek vitele az ügyészség munkájának igen jelentékeny részét foglalja le, — Az újítások lényege a kezelés rendszerében gyökeredzik. Az iktatás régi formáját, amennyire lehet, mellőzzük és áttérünk a legmodernebb kar- totékrendszerre. Természetesen tekintettel kell lennünk a velünk kapcsolatos többi szakok: a bíró- ságok, a telekkönyv, az árvaszék, az ü; ztályok kezelési rendszereire is, ahol nincs kartotékrend- szer. A — kartotékrendszer segítségével ezentül bármikor egypár perc alatt állapítható meg a folyamatos ügyek száma és, hogy azok milyen stádiumban vannak. Az új rend tehát biztosítja az ügyek mindenkori áttekinthetőségét. A racionalizálás kapcsán egyébként az a törekvésünk, hogy minden olyan munkától, amit a kezelő személyzet elvégezhet, a fogalmazási tiszt- viselőket mentesítsük. A kezelési munka azonban az ügyészségen nem egészen egyszerü. Nálunk nem lehet normál kezelés, hanem a segédhivatali tiszt- viselőknek tisztában kell lenni az árvaszéki, bíró- sági, telekkönyvi és minisztériumi kezelési rend- erek lényegével és bizonyos jogi fogalmakkal. A tiszti ügyészségen minden ügy határidős, késede- lemnek, restanciának nincs helye és akármennyi a munka, bármilyen legyen a torlódás, el kell intézni minden ügydarabot, mert a mulasztás súlyos károkat vagy hátrányo- kat jelenthetne a főváros számára. — Az ügy gnek az ügyek különfélesége szerint tizenkét portja van, ennek megfelelően lesznek a kartotékcsoportok. Minden csoport el- térő színű kartotéklappal dolgozik, tehát nem lehet még véletlenül sem összekeverni a különböző ügyeket. Egyébként mindenütt, ahol lehet bevezeti az ügyészség a szóbeli elintézést és levelezések helyett, telefonon intez- kedik. , Szóval az egész vonalon új formát és tempót kap a munka. A reformoktól igen jelentős eredménye- ket várok, bár az ügyészség még ezek után is túl lesz terhelve, hiszen ma a tisztviselők a maxi- mális teljesítmény határán járnak. A. m gy Kiirtäk a pályázatot a csatornázási berendezés létesítésére Az összes fórumok szükségesnek tartják az iszap elyázosítását Évtizedek óta hangzik Csepel nagyközségnei | és közvetlen környékének dz a jogos panasza, hogy a központi csatornaszívattyú telepen ze gyüjtött és odaszállított ‚bü zös iszap megfertőzi a levegöt. A k g tisztiorvoga több tiltakozásban és felterjesztésben hívta fel Az illetékes körök fi- gyelmét erre a tarthatat állapotra és , kimu- tatta, hogy a környék lo ágának közegé ügye állandó támadásnak ván kitéve a csatorna- hulladékok közelsége miatt. A főváros vezetősége teljes mértékben honorálta egeket a jogos kifogá- sokat és várta az alkalmat, inogy valamely más megoldással gondoskodjon a ésatornaszenny eltaka- rításáról, mert a saját szempontjából is túlságosan költségesnek mutatkc az iszap fuvarozása és a helyszinen való elé ? A megfelelő megoldások! azonban késlekedtek, mert minden elgondolás hallatlan összegeket igé- nyelt. Magyarország legnagyobb és nemzetközi viszonylatban oly kiváló hirnevü iparvállalata: A Ganz-gyár tanulmányozta ezt a kom- plikált problémát és megfelelő te: gozott ki a csatornaiszáp elgäzo: A Ganz-gyár terve szerint a csatornaiszapot el- gázosítják, amely tennek — következtében — eredeti mennyiségének egyhetedére zsugorodik össze, te- hát a fuvarozás költsége lényegesen olcsóbb. Füg- getlenül ettől az elgázosított iszap, mint szagta- | lan trágya magas áron értékesíthető és így nem kell gondoskodni a fölösleges hulladék — sorsáról. Külön nagy előnye ennek a rendszernek, hogy az eljárással nagymennyiségű gáz kitermelése biztosít- ható, amellyel azután a központi csatorna- szivattyútelep energiaszükségletének 75%-4t lehet fedezni. A főváros számítása szerint évente 120.000 pengős megtakarítás várható a Ganz-gyár konstrukciója révén és így természetesen nagy örömmel fogad- ták az ajánlatot, amely az elgázosító berendezés létesítésének költségeit mindössze 583.000 pengő- ben jelölte meg, de ez az összeg is három éven át, részletekben volna törlesztendő. A szakbizottságokban és a közgyülésen általá- nos tetszés fogadta a Ganz-gyár ajánlatát, a bizottsági tagok azonban elvi és politikai szempontból bírálták a kérdést. A pénzügyi szakbizottság hasonló állásfoglalá- sát nyomon követte a közgyűlés határozata, amely elvben hozzájárult a — halaszthatatlan berend s létesítéséhez és utasította a polgármestert a nyil- vános versenytárgyalás kiírására. Király Kálmán tanácsnok, az út- és csatornázási : ügyosztály vezetője 1935 február 15-i lejárattal meghirdette a pályázatot, amely módot nyujt a Ganz és társa gyárnak arra, hogy ajánlatával a megbízást a maga ir tositsa. A munkálatok gyors lefolytatásával a fő- város egy virágzó pestkörnyéki nagyközség jo- gos követelését fogja honorálni. A megtakari- tandó összeg a fővár empontjából különös elő- nyöket jelent és bizonyosra vehető, hogy az ily- módon felszabaduló zegekből tovább folytathat- ják a csatornatelepek modernizálását, --- Page 8 --- ESEIDEDTER A] Előfizetési ára: egész évre e e a ző a 6 fél évre . RAY a B. au. é. 4. FŐVÁROSI HIRLAP szerkesztősége és kiadók ta Í 24 pengő 12 pengő hb A Hormányzóné látogatása a főváros leány- árvaházában. Horthy Miklósné, a kormányzó fele- sége a karácsonyi ünnepek alatt meglátogatta a szé- kesfővárosi Erzsébet leányárvaházat és végignézte a növendékek karácsonyfa-ünnepét. A főméltóságú asszonyt Szendy Károly polgármester, Schuler Dezső szociálpolitikai tanácsnok és Krén Margit igazgatónő fogadták. Az ünnepségen ott voltak az árvák hozzátartozóin kívül, a törvényhatósági bi- zottság nőtagjai és a társadalmi élet számos előkelő- sége. Schuler Dezső tanácsnok köszöntötte a Kor- mányzó feleségét és meleg szavakkal emlékezett meg arról a nagy szeretetről, amellyel a Főméltó- ságú asszony a nélkülöző szegény kis gyermekeket, elsősorban az árvákat szívére öleli és arról a ha- tártalan jóságról, amellyel a gyermekek ezreinek gondját viseli. Az árvaház kis ovodásai bájos kará- csonyi játékokat, verseket adtak elő, majd Farkas Alberik plébános poetikus ünnepi beszéde után a ragyogó arcú gyermeksereg Roznagel Matild inté- zeti tanárnő és Kazacsay Tibor zeneszerző , Mesék karácsonya" című színdarabját játszotta el magya- ros ruhäcskäkban. A színes és hangulatos mesejáté- kot a kormányzi nagy érdeklődéssel és látható szeretettel nézte végig és hosszasan időzött a bol- dogarcú kis árvák között. A Független Budapest jubileuma. Kiváló lap társunk, a Független Budapest, most érkezett el fennállásának harmincadik évfordulójához, amely alkalomból tartalomban gazdag, emelkedett sze lemű karácsonyi juouaris szamot adott. magyar sajtó, egyben pedig a nagyközt rétegei is meleg ünneplésben Független Budapest-et és annak 1. töjet, B. Virágh Gézát, akinek a kommunális u, írás fejles: nak. B. Virágh Ge: lapszerkesztő áll közbecsülésben, hanem aki deken át tevékeny részt vett a magyar politikai é és a budapesti törvényhatósági életben is, életének tevékenységének jelentős mértföldkövéhez érkezett el; de egyben minden méltánylást demel a Független Budapest is, amely B. Virágh za nagy szerű vezetése alatt három év de küz nemes eszményeiért és szolgálja lelkesedéssel főváros érdekeit. Ez a jubileum jelentős esem6: a magyar sajtó történetének, ami B. Virágh Géza széleskörü és meleg üvdözlésében jutott méltóképen kifejezésre. Bilkei Pap Lajos dr. — a fővárosi fürdők igaz- gató-főorvosa. December végén lejárt a fürdőknél mü- ködő orvosszemélyzet felmondása a polgármester most úgy intézkedett, hogy januártól megállapí- totta a gyógyfürdők orvosi ellátásának új rendjét. A polgármester a fővárosi gyógyfürdők igazgató- főorvosává bilkei Pap Lajos dr.-t nevezte ki, a magyar orvostudománynak ezt a kiváló reprezen- tánsát, akinek működése a fürdök számára nagy nyereséget jelent. Benczur Gyula dr. egyetemi tanárt orvosi propaganda-előadói tisztségre alkal- mazták, míg a Gellertfürdöben eddig is kitűnő eredménnyel működő Simicska "Tibor dr.t és Kunszt János dr.-t helyi vezetö-föorvosi minőség- ben szerződtette a polgármester. danuártól 18.000 gyermek kap ingyen reggelit a főváros iskoláiban. A főváros már évekkel ezelőtt rendszeresítette iskoláiban a tejakciót, de anyagi eszközök hijján a reászoruló szegény gyermekeknek csak egy töredéke részesülhetett benne, a módosab- baknak pedig a tejadagért fizetniök kellett. Szendy Károly polgármester intézkedésére január 7-től kezdve a tejakciót nagy mértékben bővítik és át- szervezik, olymódon, hogy az eddig csak ingyen ebédben részesülő gyerekek a jövőben kivétel nélkül reggelit is kapnak. A nagyjelentőségü és áldásos szociális ujítás folytán naponta 18.000 szegény isko- lás gyerek kap ingyen reggelit, A kiterjesztett tej- akcióra különösen azért volt szükség, mert az is- kolanővérek megállapították, hogy a serdülő gyer- mekek ezreinek eddig az az ingyen ebéd volt az egyetlen számottevő tápláléka, amit az iskolai ét- keztetési akciótól kapott. A gyerekek reggelijüket: két deciliter tejet és öt deka kenyeret az iskolájuk- ban kapják meg mindennap reggel háromnegyed nyolc órakor, a tanítás megkezdése előtt. Az áldá- 5058 ujitäs a földmívelésügyi kormány jóakarata ré- vén volt megvalósítható, miután az úgynevezett „ipari tej"-kontingensből kedvezményes áron na- gyobb mennyiséget bocsátott a főváros rendelke- zésére. Megjelent a BSZKRT 1935. évi zsebkönyve. Most jelent meg a BSZKRT 1935. évi zsebkönyve, | val olvasóközönségéhez BAONon- A Huszonötödik évfolyam Az újesztendő beálltával a Fővárosi Hirlap, mint minden esztendőben, ezúttal is olvasóközönsé- géhez fordul és kéri továbbra is azt a szeretetteljes jóindulatot és barátságos támogatást, amelyben eddig részesített bennünket. Esztendőről-esztendőre erőteljesebb és feloldhatatlanabb lett az a kapcso- | lat, amely a mi ujságunkat a mi közönségünkkel köti össze. Meg van ennek a méltó és könnyen magyarázható oka, és pedig az, hogy a Fővárosi Hirlap megtalálta a budanesti polmär érdeklődés- körének legfontosabb pontjait és ezeken a pontokon keresi és találja meg elornizetőivel és olvasóíval a közös életformát. Kétszeres oka Fővárosi Hirlapnak, ezúttal a év beälltä- rendes üjesz- t jeienti be a a k, hogy az új- ztendővel huszonötödik évfolyamába lép. A ne- gyedszázados mérföldkő nemcsak az embert, de talán még inkább a mai nehéz és változó szellemű időhen az ujsápot is komolv megenndolásra in- dítja. Az a negyedszázad, amely alatt a Fővárosi Hírlap Budapest szék őváros kommunális ügyei- a magyar ági élet minden megnyilvá- Öl kimerí: és objektíven informálta kö- vilástörténelmi eseménvek ideje — volt, olyan időké, amelyekben a világnézetek összelitkö- zéséből új ideológiák, új életformák fakadnak. lJ2t a nehéz huszonöt esztendőt a nyugalom és béke, az emberszeretet, a szociális haladás, a kultüralis ér- tékek megbecsülése hirdetésében töltötte el a Fő- városi Hirlap és huszonöt éven át a legszebb ideálok szolgálatában állott. Ez az ujság ma is az, ami h onöt esztendővel ezelőtt volt, soha egy hajs it föl nem adott elveiből és meggyőződé- seiből. t szeretete, Budapest polgárs megbe: jväros lakossága élet x voltak azok a célok, amelyeknek vonalban, töretlenül haladtunk. jenkit, aki j ándé l és be- van azonban hogy az új tendei üdvö: Föväarosi E 3 mellett Támogattunk m c: tel ugyai ket a célokat ; — ellene szegültünk mindenkinek és harcoltunk a lovagias- ság szabályai, az urimodor határain belül minden kível, aki meggyőződésből, vagy elvtelenségből a polgárság érdekei ellen volt. mely érdekes számokat tartalmaz a villamosközleke- dés üzemével kapcsolatban. A BSZKRT-nak 1933 decemberének végén összesen 2145 járműve volt és a személyszállítókocsik közül 1933. évben naponként átlagosan 1254 volt forgalomban. A vágányok hosz- sza 421.014 méter, ami összesen 1,415.800 folyóméter sínhossznak felel meg: Egy év alatt a BSZKRT 251,223.000 utast szállított. Érdekes az a kimutatás, mely a villamoson hagyott tárgyak statisztikáját tartalmazza. 1933-ban 3 órát és ékszert, 2241 pénztárcát, 491 műszert, 2874 irattáskát és nyom- tatványt, 2872 ernyöt és botot, 4111 kesztyűt és sok- ezer egyéb holmit felejtett a közönség a villamoson. A talált készpénz összege 10.293 pengő volt. A zseb- könyv a BSZKRT alkalmazottainak a szolgálat te- rén hasznos útmutatásokkal szolgál, Este tíz óra a cukorkaüzletek zárórája. Évek óta áll a harc a cukrászok és cukorkás boltok kö- zött a záróra miatt. A cukorkások sérelmezték, hogy az élelmiszerüzletekkel egyidőben kell zárniok, míg a cukrászdák késő éjjelig nyitva maradhat- nak. A cukorkások közül sokan úgy kerülték meg a záróra korlátozást, hogy berendezkedtek cuk- rászsütemény árusításra is, amely esetben nem volt akadálya a nyitvamaradásnak. A főváros köz- gazdasági és ipari ügyosztálya az ankétek és ta- nácskozások egész során próbálta a két ellentétes érdekcsoport szempontjait összhangba hozni, teljes megegyezés nem sikerült. Kırre a főváros a cukrászoktól és cukorkásoktól függetlenül fogott hozzá a kérdés rendezéséhez, igyekezve mindkét fél érdekeit kielégíteni. Most készült el a végleges javaslat, amelyet a legközelebb a közgazdasági szakbizottság azután a kereskedelmi miniszter elé terjesztenek. E szerint a cukorkás boltok zárórá- ját úgy hétköznap, mint vasárnap és ünnepnapo- kon esti tíz órában állapítják meg. Ezzel szemben megtiltják a cukorkásoknak a cukrászsütemény árusítást. A BSE kezelésében marad továbbra is a Hármashatárhegyi turistaház. A főváros kilenc évvel ezelőtt a főváros környékének egyik leg- magasabb fennsíkján, a Hármashatárhegyen modern turistaházat építtetett a Budapesti Sport Egyesület közreműködésével. A föväros az épület kezelését is a tisztviselők népszerű sportklubjára bízta. A pár év alatt a Hármashatárhegyi menedékház és vendéglője ismert népszerű kirándulóhely lett, ame- Hunyadi János TERMÉSZETES KESERŰVIZ he EEE —0l . AZ EMESZTÖSZERVEK — LEGKIVÁLÓBB GYÓGY VIZE EGY HAZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT HATASABAN FELŐLMULHATATLAN ANTEC —l SAXLEHMER ANDRÁS, BUDAPEST de a | De a Fővárosi Hirlap huszonöt évig nemcsak elveket hirdetett, nemcsak kritizált és kívánságo- kat juttatott kifejezésre, hanem egyik legfőbb hi- vatását abban kereste, hogy a polgárságot azokon a pontokon informálja, ahol ennek a polgárságnak az informáltsága legjobban el volt hanyagolva és ahol ennek a polgárságnak a 1 /obh szüksége volt a jólértesültségre. jtóban a Fő- Hirlap 2 1 letes város- riportszolgälatot meghonosította s olvasóinak hétről-hétre terjedelmesen, részlete: beszámolt mindazo! 1 a tervekről és szándék: amelyek a város jövőjét illették, amelyek a főváros közeli, vagy távoli terveire koztak. Ezekre az infor- mációkra, a m ajtóból hiányzó fontosságú beállí; kereskedelmének. — vállalkozóinak, y B. életének volt nélkülözhetetlen szüksége, de magá- nak a legegyszerűbb polgárnak is, aki csak adót fizot és a fováros közszolgáltatásaiban ri 8 legpopulárisabb érdekeknek lett szószólójává ezen 8 réven a Fővárosi Hirlap, amely huszonöt éven át mindenről informálta olvasóközi gét, mindenkor minden fontos kérdésben figyelmeztette a polgár- ságot a közeledő, vagy várható veszedelmekre, de egyben mindig elsőnek szolgált az örömhírekkel is, amelyek a gazdasági élet, vagy az egyén hely- zetének javulását jelentette. Ezért forrott Össze elválaszthatatlanul a Fővárosi Hirlap o. közon- ségével, amely mindenesetre meg fogja érzeni és érteni annak jelentőségét, hogy huszonöt esztendőn át dolgoztunk és küzdöttünk valamennyiünk jó- létéért és boldogulásáért. A Fővárosi Hirlap ma nem ünnepel, csak a huszonötödik évfolyamába való lépés fontosságának tudatában köszönti egy pillanatra az olvasót, hogy ú tendő mesgyéjén üjrakezdje és folytassa a budapesti polgárság érdekében negyedszázadon át kifejtett tevékenységét. Nem kérünk mást vasó kü 1ségünktől, csak huszonöt esztendő hű odaadó szolgálat ségének megérdemelt tányos megbecsülését. mél- Negyedszázad jólvégzett eredményes munkájá- nak tiszta lelkiismeretével indulunk neki az újesz- tendönek, lyet az év minden szakában nagy számban keres- nek fel a nálunk megforduló külföldiek is, hogy gyönyörködjenek a páratlanul szép kilátásban. A BSE-vel kötött megállapodás most lejárt, de a főváros vezetősége úgy látta jónak, hogy a turista- ház vezetését és gondozását további tíz évre ismét a BSE-re bízza. Egyre többen sürgetik, hogy a menedékházat rendezzék be az osztrák ,, Alpen- hotelek" mintájára éjjeli szállásra és hosszabb tar- tózkodásra is, de anyagi eszközök híján egyelőre nem tudják megvalósítani a tervet, hogy a mene- dékházra emeletet építsenek és kisebb, 20—30 szo- bás hegyi szállodát berendezzenek. A BSE azon- ban erősen foglalkozik az idegenforgalmi szempont- ból is értékes ötlet megvalósításával. Az ál-matyók alkonya. A főváros vezetősége néhány héttel ezelőtt felterjesztésben javasolta a kormánynak a népművészeti háziipari kézimunkák árusításának szabályozását A hatósági beavatkozást főleg az ál-matyó himzések elburjánzása és a Nem- zeti színház környékén önkényesen létesített matyó- piac tette szükségessé. A — kereskedelmi miniszter most leiratban közölte a fővárossal, hogy a tervezet- hez hozzájárul. A kormányjóváhagyás értelmében szombaton a polgármester rendeletet adott ki, mely szerint a vásárigazgatóság legfeljebb 35 árusítási engedélyt adhat ki, olyanok részére, akik hatósági- lag igazolni tudják, hogy az árusított kézimunkát, hímzést, stb. vagy maguk, vagy hozzátartozóik, il- letve falubelleik készítik. Az Országos Magyar Ipar- művészeti Társulat és a Budapesti Háziipari Fel- ügyelőség fogják ellenőrizni, hogy a kézimunkák népművészeti értékűek-e, illetve valóban háziipari termékek-e. Az árusok kötelesek a két szerv ellen- őreinek minden felvilágosítást megadni és árusítási engedélyét veszti, aki az ellenőrzést ki próbálja ját- szani, Orenstein és Koppel MAGYAR P.-T., BUDAPEST, V:., VILMOS CSÁSZAR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák Január 3, 6 és 8-án. délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 9 --- Budapest, 1935 januär 2, LOVAÁROSI [ÚRIAP 9 Ggrzpasdci ERTESITÖ Inzolvenciás manőverek teszik lehetővé egyes áruházaknak a dömping árak alkalmazását A virágzó gazdasági élet azonos fogalmat je- lent a kapitalisztikus gazdasági berendezkedéssel és hiába próbálkoznak a hipermodern nemzetgaz- dászok, vagy a forradalmi szociológusok: a magán- tulajdon szentsége és a töke céltudatos törekvése biztosítja egyedül a gazdasági élet egészséges fej- lödését. Vannak azonban kinövések, amelyek az egészséges fejlődést elsorvasztjäk, aminek leg- kézenfekvőbb példája most az áruházak gyilkos konkurrenciájában és egyes gyárak detailárusításá- ban jelentkezik. A töke szem elől téveszti azt a hivatást, hogy célja nem lehet más, mint az áru- házi jelleg megóvása mellett a közönség szükség- leteimek kielégítése, másik vonatkozásban pedig az ipari termékek előállítása és annak a legális keres- kedelem útján való forgalomba hozása. A hbuda- pesti áruházak és iparvállalatok kereskedelemelle- nes hadjárata súlyos következményekkel fenye- get és ha egyszer a kiegyensúlyozott gazdasági viszonyok boldog korszakába jutunk: a kereskede- lem krónikása meg fogja örökíteni azt a boldog- talan korszakot, amikor a kereskedői exisztenciäk ezrei törtek össze a gazdasági válság legnyomasz- tóbb éveiben. Budapesten ijesztően szaporodnak az üres üz- lethelyiségek, amelyeken hiába kínálja magát a , kiadó" jelzésű tábla. 1934 végén az üresen álló boltok száma 2328, a raktáraké 1195 volt és ami a legbeszédesebb bizonyítéka a kereskedelem rom- lásának, mindezek az elhagyott üzletek és raktárak túlnyomórészt az áruházak közelségében találhatók. Minden előny az áruházak oldalán van, mert ked- vezőbb az adózási rendszerük és egyik-másiknak inzolvenciás művelete révén módja van olcsóbb áron a közönség elé kiállani és hangos propagandájával a vásárlókat a kiskereskedelemtől elcsábítani. Az áruházak túlnyomórészt korlátolt felelősségű tár- saságok formájában működnek és az ebben a ke- retben alkalmazható rugalmasság képesíti őket arra, hogy az adózás terén példátlan előnyökhöz jussanak. Teljesen igaza volt a Baross-Szövetség illusztris elnökének, amikor a főváros pénzügyi bizottságának ülésén az áruházi különadók beve- zetésére tett indítványt és az egész kereskedelem türelmetlenül várja a polgármesternek az intézkedését, amelyet az árubázi különadó előkészítésére meg- indított. Az adózásban mutatkozó nagy előnyök és az erő- sebb tőkefelkészültség nyujt lehetőséget az áru- házaknak arra, hogy visszaéljenek hatalmukkal és a kiskereskedők tömegcit tegyék földönfutóvá. Külön tanulmányt érdemel az a leleményes hitel- szerzés, illetve adósságtól való szabadulás, ame- lyet egyes áruházak folytatnak, amelyet azonban a presztizsére féltékeny kiskereskedő sohasem te- kinthet követendő példának. Van olyan budapesti áruház, amely például milliós inzolvenciát jelentett, majd sietve kiegyezett ötven százalékra és tovább foly- tatja a maga terjeszkedését. Ilyen eszközökkel könnyű versenyezni a detailis- tával, aki a maga árutartozásának megfizetését be- csületbeli tradíciónak tekinti. Most is híre jár, hogy az egyik magát áruháznak feltüntető vállal- kozás, mindent elkövet, hogy nyolcszázezer pen- gőre rúgó tartozására magánegyezséget köthessen. Ha nem sikerül, akkor nem kétséges, hogy követ- kezik az inzolvencia, amelynek a kimenetele szin- tén előnyös, — nem a hitelezőkre, hanem az úgy- mevezett áruházra. Ilyen eszközök mellett nem nehéz a dömpingárak harsonázása, mert nyilván- való, hogy az oly hévvel kínált arucikk a szóbanforgó áruháznak végeredményben ötven száza- lékkal kevesebbe kerül, mint annak a ke- reskedőnek, aki hírnevére óvatosan vi- gyázva, nem csinál Mnzolvencläs manövere- et. Egy másik áruház tovább folytatja terpeszkedését és hogy a kiskereskedőket a környéken — teljesen felrobbantsa, megvásárolja a szomszédos bérháza- kat és a vétel perfektuálása után az összes ke- reskedőknek felmondó leveleket küldözget. Hogy meddig tart az áruházaknak és a gyáripari vállal- kozásoknak ez az eszeveszett hajszája a kereske- dők ellen, azt nem lehet tudni, azonban vitán felül áll, hogy a kormányzati szervek legerélyesebb és legsürgősebb közbelépése nélkül a budapesti kis- kereskedelem teljes összeroppanása következik. A Fővárosi Hirlap változatlan eréllyel folytatja harcát a kereskedelem összezúzására szövetkezett áruházak és gy tetlen me ZU pari üzemek ellen, mert törhe- ződé ennek nek az ykiterjedésű társadalmi réteg- eomlása Budapestből temetőt csinál. * A Fővárosi Hirlap önzetlenül folytatott és évek óta menetelő akciója nagy megelégedést váltott ki a kereskedelmi mörülések körében, amely- nek illusztrálására közöljük a Fővárosi Kereskedők Egyesületének lapunk 'föszerkesztöjehez intézett alábbi levelét: Mélyen tisztelt Föszerkesztő Úr! Hálával telített kedves kötelességének tesz ele- get egyesületünk, amidőn még a naptári év bevég- zödése előtt a legbensőségesebb köszönctét fejezi ki azért a nagyértékű sajtótámogatásért, amiben Nagyságod főszerkesztésében megjelenő nagyszerü lapja, a Fővárosi Hirlap, jogos kereskedői akcióink kiviväsäban mindenkor részesített. Egyesületünk tagjainak százai, de az egész detailkereskedői tár- sadalom egyeteme hálával gondol azokra az értékes cikkekre, melyekkel az áruházak túltengésének és az illoyális, gyári detailárusítási konkurrenciának intézményes megszüntetése érdekében Nagyságod akciónkat támogatta. Kérjük a mélyen tisztelt Fő- szerkesztő urat, hogy nagybecsű lapja szerkesztő- ségének is méltóztassék tolmácsolni egyesületünk köszönetét és kérjük, hogy az eddigi önzetlen és nagyértékű támogatásával méltóztassék kitüntetni ezután is egyesületünket és rajta keresztül azt a kereskedőtársadalmat, melynek nevében ismételt köszönetünk kifejezésével vagyunk mélyen tisztelt Főszerkesztő úrnak hálás tisztelettel: Fővárosi Kereskedők Egyesülete: Vértes Emil elnök. Dr. Schmidt Sándor titkár, az Átnád sinnuteluszig A vilägkicnev 70 éves intitosna Ha a magyar gyáripar mai fejlettsége és előretörése fölött jogos büszkeséget érez a gaz- dasági élet, akkor az elismerést azok felé kell irányítani, akik a gyáripart itt megteremtették és kivetköztettek a gyermekeipöböl. Mi volt itt egy évszázaddal ezelőtt? Kis rozzant műhelyek, kezdetleges gépek, berendezések és minden pénz a külföldre vándorolt, ahol már működött a gyár- ipar, amelyet Széchenyi István álomlátása akart a magyarhonban megeleveniteni. Ganz Ábrahám zseniális teremtőereje kellett hozzá, hogy a budai földszintes gyárépületben kifejlődjön a hazai gép- ipar, amely a méltő utódok kezében világhírt szerzett a magyar névnek. Mind az öt világrész megtanulta ismerni és becsülni a Ganz-nevet és a Made in Hungary jelzéssel a magyar ipart. Kilencven éve, hogy a Ganz-gyár kazánjai- ban először izzott a szén és először süvített a sziréna, A jubileum, amit a Ganz-gyár háziünnep- " ségnek rendezett, nem szorítkozhatott olyan szük körre, mert a magyar gyáripar úttörőjének és büszkeségének ismeri el a Ganz-müveket. A ke- reskedelmi miniszter Tóry Gergely államtitkár- ral képviseltette magát a hajógyár hatalmas csarnokában, ahol háromezer munkás vonult el Harkányi János báró elnök, Klein Pál és Práger Pál vezérigazgatók, Hubert Lipót műszaki igaz- A legjobb sokszorosító gép SZeMOÍRET D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 gató, valamint az igazgatóság és a tisztviselői kar előtt. Nem érdektelen feleleveníteni, hogy a Ganz-gyár márkáját mikor tanulta megismerni a nemzet- közi műszaki világ. A mult század közepetáján a magyar malomipar az egész világon az élen haladt. A Manitoba-liszt még ismeretlen, a leg- kiválóbb lisztfajták magyar földről özönlöttek a külső országokba. A magyar malmok berendezései általánosan irígyeltek voltak és nagy sikernek számított, amikor a Wöőrner-gyár megbízást ka- pott északamerikai Milwauke és Mineapolis körn, n néhány elvégzésére. Mindez amikor Ganz gőzmalom gépmunkálatainak azonban háttérbe szorult, Ábrahám kijött az új találmányá- val: a hengerszékkel, ami fölöslegessé tette az Öskorszakból megmaradt malomkövek használatát. Szédítő fejlődést hozott ez a Ganz-szabadalom, amelynek két, egymással szembe gördülő hen- gere a lisztfajtäk egész tömegét tudta a finom- ság és a szín szempontjából előállítani. Ez volt a mai modern malomiparnak az alapja és a liszt- termelés forradalmi újítása, egyúttal a Ganz- gyártmányok — hihetetlen térhódítása mindenütt, ahol gyárak keletkeztek és gépeket vásároltak. A Ganz Ábrahám zsenije és Mechwarth András teremtő ereje ma is példaként ál az utódok előtt: a Ganz-gyár ma is fogalom és a vezetők, akik ennek a monumentális üzemnek az élén állanak, a régi nagyok szellemét képviselik. A Ga gyár villamosság szei zetei, vasúti kocsijai, hajói, az Árpád sínautóbusz, a Ganz— Jendrassik-féle olajmotorok, az új találmányok, a legkényesebb és legraffináltabb erőművek és minden, ami a Ganz-táblát viseli, hirnöke és hir- detöje a magyar vasszorgalomnak és életrevaló- ságnak. A (Ganz-gyár jubileuma az alkotó ma- gyarságnak, az eredményekkel büszkélkedő és a jövőben bizakodó magyar gazdasági életnek az ünnepe. ———— FÉNYSZÓRÓ Räcalmäs kisközség, a közelében éli a maga szorgalmas és munkás éle- özben neve érdekes megjegyzésekre ad alkalmat a úg és a társadalom köreiben. Ez a vírágzó község nem sokat szerepelt eddig a magyar históriában, még keve- sebbet a közgazdasági krónikákban és most mégis neveze- tességre emelkedett, amit kizárólag Fri gy essy Arnold- nak, az Adrini Biztosító Társulat elnökének köszönhet. Mert ezideig senki sem tudta, hogy ennek a derék, ma- gyar helységnek a nevét milyen könnyű a Intin-ı nyelyre átvinni és ha a magyar filológusok eddig hiába törték tudós koponyájukat, hogy Rácalmást miképen mondják klasszikus kiejtéssel: most megtudhatják, Rácalmás olaszul Rattalma névre hallgat. Nemcsak az összehasonlító nyelvé- szet, a Tudományos Akadémia, a Corvin-társaság, a külön- böző olasz-magyar kultürcgyesületek, földrajzi szakembe- rek és oknyomozó történészek, hanem az egész magyar és az olasz glóbusz nyilvánvalóan örvendeznek azon, hogy Ratt- alma tulajdonképen Räcalmäst jelenti. Ezt a szabado mindenesetre előkelő elnevezést F ri g y e s s y Arnold Arnoldo Frigessi biggyesztette a neve után, ezzel illusztrálja magyar nemességét, amelyet annakidején őfelsége a király adományozott a számára. Rácalmásból ily- lett Rattalma abban a pillanatban, amikor Fri- yesgy Arnold az Adria Biztosító olaszországi központ- jának élére került és nemcsak nevét, hanem magyar nemesi át is olaszossá formálta. Az élénk derültséget és nemességváltoztatás abból az alkalomból ka- cagtatta meg a magyar közvéleményt, amikor a lapokban az Adriai Bíztosító soronként fizetett komműnikéi közölték, hogy a magyarországi üzletigazgató januárban nyugalomba vonult és a vezetést a társul; isztvi, Erdős Ala- dár veszi át. A nevezetes igazgatósági n, amint ezt a hivatalos közleményből tudjuk, Arnoldo Frigessi di Rattalma elnökölt. Amellett, hogy ezen az önké- nyes névváltoztatáson mindenki kacag, általános az a nézet is, hogy ilyen szemérmetlen névbitorlásra nem emlékeznek e legnagyobbszakállú vének sem. Hogy Frigyessy úr a maga családi nevét megolaszosította, ehhez talán joga van, bár nem válnék szégyenére a magyar név viselése sem. A leghatározottabban tiltakozni kell azonban, hogy Rác- almás színmagyar községet Rattalmúra átkeresztelje, mert ilyen nevű község Magyarországon Arnold netán restelli a rácalmási eli gyessze olaszos kiejtésű új neve mögé, hanem felejtkezzen el róla, de találjon alkalmat, hogy magyar nemességéről is lemondjon. Másik pikantériája az Adriai biztosító hivatalos közle- ményének, hogy ügyvezető igazgatónak Erdős Aladárt nevezték ki, aki pedig valamikor nem volt az a nagy igéret, amely az intézet ügyvezető-igazgatói állására predesztinálta. Ennek illusztrálására a következő épületes esetet elevenítet- ték fel róla, ami akkor esett meg, amikor még Erdős Aladár az Adriai Biztosító miskolci ügynökségének volt a je. Óriási tűzvész pusztított Borsod megyében, ahol községben százszámra égtek el a házak, csürök és paj- ák. Soksázezer pengöre rúgott a kár, ami érthetően nagy bánatot idézett fel a biztosító társaságok körében. Erdős Aladár az első vonattal robogott Budapestre és lelkendezve állított be Reiner Mihály igazgatóhoz, boldogan dör- zsölve kezeit, hogy olyan jó hírt hozott: : — Hála Isten, — mondotta — a nagy tűzvész a mi tár- sulatunkat nem érinti. Egy fillér kárunk sínesem. N Reiner vésztjóslóan nézett maga elé, majd dörgő hangon rárivalt Erdősre: N , 7 — A mennydörgős mennykő csapjon az ilyen üzlet- vitelbe! A maga kerületében leég egy község és nekünk egy fillér kárunk sincs? azt jelenti, h sításunk sem volt a községben. Köszönöm 2 ciós tevékenységet. N Erdös Aladárt azonnal felmentették a miskolci ügy- nőkség vezetése alól. Ennek köszönheti mai kar t, mert visszakerült a budapesti központba, ahol azóta nyilván meg- tanulta, hogy egy biztosító intézetnél nem baj, ha bizonyos esetekben károkat kell megtéríteni, mert ez azt mutatja, hogy nagy a biztosítási állomány. A Hirdető Vállalat az idei Nemzetközi Vásár hirdetési jogát, ki tanácsa, nagyon helyesen, arra az állás- pontra helyezkedett, hogy a B. területén a hirdet jogot magánvállalkozásnak fogj él rosi Hirdető Vállalat ilyenformán vir: ogy ilyen akvizi- nem kapta mog kénytelen lemondani, ami okozhat fájdalmat az inté nény vezetőjének, de nyilvánvalóan megnyugvást kelt a kirdetőke táborában, akik a Hirdetövällalat mult évi tevékenységi --- Page 10 --- 10 Sajnálatos körül. bbra is a hat elfelejteni. ületeken t rt nagyon elosufitja az kiinduló hosszú vonalát a területet ízléstelen obeliszkekke Üsök áhítatos terén ismét monstrumokat állít és ijesztő térfogatú oszlopokat szerel az Andrássy-út előkelő villasorai elé. Az idegenforga- óízlés és Budape külső esino: ga megköveteli Zsigmond főkönyvelőt eltiltsäk a tavaszi Buda- pest elesufításától. A pékkartel romboló tevékenysége parban megcsinálták ő kartelszervezetet, követik a különböző iltakozik a pókipartestület egyezményt kartelnek tartsák, egész tömörülés kizár: k állandó épségbenta akad nemcsak abban merül ki, az árvédő egyezmény az ellen egytized hogy a sok- A kereske- delmi miniszter a polgármesterhez intézett leiratában ki- ttan kartelnek minősíti Ruzitska Ede té űködő árvédő egyezményt és hogy mil t misem bizo alatt m met rejt magában ez a példa, mint hogy az elmult napokban 30 ipart tanácskozott a különbö szakn ban ről, A legfelhäl b, hogy az e elnökölt, aki nyilván azért hajszolja rohamra a különböző ipartestülete- a többi árvédő egyez- . Nem hisszük, hogy n és ha a kereskedelmi b vizsgálatot a Ru- n nem fog megállni félúton yek palánt még mielőtt jogosults: pékkartel 1 kedés sikeriü a magasba szökkenve, y módjára vnák a fo- gyasztótömegek életerejét. —> — Weiss Fülöp ünneplése 75-ik születésnapján. A magyar pénzintézeti világ nesztora, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, Weiss Fülöp hétfőn töltötte be hetvenötödik életévét. Ez al- kalommal a fővárosi bankvilág vezérei a TÉBE végrehajtóbizottsága nevében jókivánságaikkal ke- resték fel öt. A hitelélet vezetőinek érzelmeit Madarassy Beck Marcel báró, a Magyar Leszámí- toló és Pénzváltó Bank elnök-igazgatója tolmá- csolta, aki lelkes szavakkal emlékezett meg arról a nagy pozicióról, amelyet Weiss Fülöp egész Európa bankvilágában elfoglal és arról a hatalmas munkáról, amelyet neve és képességei a magyar gazdasági életre nézve jelentene Weiss Fülöp elnök meghatottan mondott ki netet a szives figyelemért és azért a megértésért, amellyel mun- | kássága a TÉBE végrehajtóbizottságának kiváló tagjai között találkozik. Ugy az üdvözlő szónok, mint a jubiláns elnök megrendülve emlékeztek meg a bankmunkát ért merényletről és annak ártatlan | áldozatairól. Délben Weiss Fülöp elnök a Pénzinté- zeti Sportegyletek Ligája küldöttségét fogadta, amelynek élén Milos György, a Pesti Hazai Első | Takarékpénztár Egyesület helyettes vezérigazgatója ntötte a hetvenötéves elnököt, aki egyúttal a kös banktisztviselők sportjának előmozdítása terén is oly hervadhatatlan érdemeket szerzett magának. Weiss Fülöp elnök válaszában gratulált az Orszá- gos Központi Hitelszövetkezet győztes csapatának, amelynek a Wei kupát ünnepélyesen átadta. Ez- ért Schandl Károly az Országos Központi Hitel- szövetkezet alelnök: igazgatója mondott köszö netet és külön kifejezte a bankifjúság háláját ért, hogy Weiss Fülöp neve egyúttal az eg növő ifjúság fel- Dorttörekvéseinek szimbolumát jelenti. Szilveszterkor a bank häziünnepseget rendezett Weiss Fülöp elnökigazgató tiszteletére. Stein Emil vezérigazgató üdvi re Weiss elnökigazgató meg- hatottan válaszolt, amely alkalommal azt a szenzä- ciós bejelentést tette, hogy eddigi munkaterületéről visszavonul, csak az elnöki tisztséget szándékozik megtartani és munkakörének egy részét átengedi a fiatalabb generációnak. Bankkörökben elterjedt hi- rek szerint, ha az elnök szándékát nem változtatja meg, akkor Chorin Ferenc alelnök Stein Emil dr. vezérigazgatóval együtt fogja az intézet vezetését vállalni, míg a legfőbb írányítás tovább is Weiss Fülöp kezében maradna. Bánde Béla és Stein Márton jubileuma. A Ma- gyar-Hollandi Biztosító Rt. két kiváló igazgatója: Bände Béla és Stein Márton most érkezett el szol- gálatának negyedszázados fordulójához. Ebből az alkalomból az intézet igazgatósága és tisztviselői kara meleg ünneplésben részesítette Bánde és Stein igazgatókat, Az ünnepeltek tiszteletére társasvacso- rát rendeztek, amelyen több pohárköszöntő hang- zott el. A Jegybank közgyűlése. A Magyar Bank közgyűlésének tizenegyedik rendes évi ülését hétfőn délután 6 órakor szék- Nemzeti 1935 február 4-én, házának mäsodikemeleti nagy [tanácstermében tartja. A közgyűlésen az alapszabályok 12. cikke értelmében csak azok a részvényesek vehetnek ilkovits ). Budapes központi fütés- és vízvezetéki vállalata | V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 | július ötágú zközvénynek birtokát a banknál 1934 részvényeket azótat vigetétel útján igazolták és e ö Vissza nem vették Anna élettől Szaklapok jubileum 1 séges tükrei: közpanényelnek és működésének jub ; KÖZBaZdasági szaklapok ünnepelték jubileumukat az elmult na; re Ay : munkájára Pokban. Tizenöt év ı lehet büszke sti Tőzs. r ka János főszerkesztő és Kae AL fele szerkesztő — vezetésével mondhatja magának a SERIEN pa a dik évfolyamába lépett Békeffy Géza heti Tözsdei Kurir, amely két évtizede isz. szerepet a közgazdasági fronton és szerkesztőjé- nek nagy közgazdasági ismeretével kivívta a általános megbecsülést. Negyedszázados jubileuma van az Uj Gazdaságnak, Siebert Gyula kitünő i organumänak, amely färadhatatlan harcosa a ma- F var gazdasági élet érdekeinek. Mindhárom laptár- nkat ünnepük alkalmával őszinte nagyrabécsü- léssel üdvözölték a gazdasági világ vezető tényezői Vára os Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Koksztüzelésű berendezések és gázvasalók szá a Gázművek ré é R. T. 51.1 Prometheus Gázké Hofherr Schrantz R. T. Bütorberende: Mucsy Imre 18 pengő Tereprendezési munkát a Kálmán 2040 pengő vállalati Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: A Horthy Miklós-úti elemi berend: i munkákra pályázi iskolában: zékely ükséges bútor- 14.691, Kele Mihály 23.386, Fircsa Béla 20 9. Debreceni hajlított bútórgyár Kovács E , Gera Lajos 19. Szuromy Gyula 14.612, Fischer Andrä z-utcai műszaki t kapcsolatos különh Ferenc 94 y Jó , István 10.386 Kapuszta és Vajda 10.7 7484 pengőv lomás t: Barta Bleyer József 11.043. Gát Ödön 11.080, Molnár Vedres Károly 11.394, Romän Andor 11.609, Tausz 11.666, Wu: / Lajos Enck! Elemér 12. ;, Diner Márton 13.08: 2] A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FŐVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató Magyarország aranykoszorús cége JANCSURÁK GUSZTÁV rézműves-mester 30-8-47 ®© BUDAPEST, 1X,, FERENC-UTCA 89. Tel. | ‚denyek - Gőzüzemű főzőkészülékek — Usrök [/MATHERN R Budapest, 1935 január 2. műszaki | En — Folk István -:-- Budapest, VI, Vilmos császár-út 15/d) (Bazilikával szemben, bejárat a közből.) VE sen ld 0) KRAUSZ és SCHOFFER | mindennemű épület és asztalos faanyagok 14 | telepe és parkettázási ŐBERTI ÖBERT Telefon : 240—38, vállalata 91- Budapest, V., Vág-u. 7. 7cle/on E FÉMÁRVKÉSZITŐ UD AP: A Gäz-, víz- és gőzarmaturák , VIL, AKÁCFA-UTCA 61. TELEFON: 40-6—44 SALGÓTARJÁNI KŐSZENBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, s: -utca 25. szám, Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ,, „5.000 ,, Dorogon . . . . , . „un 300, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak ,, ,, —.. 8.000.000 drb. vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54, Telefon: 552—85. GABRIEL ANTAL oki. gépészmérnök villany-, vizvezeceték-, központi fűtés szerelési vállalata Budapest, XI., Eszék-u. 18. Tel.: 68-3-26. DAWLIK ÁGOSTON ÉS IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZESER VIII, József-utca 66. #3 Telefon : 30-8-63. Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY R. Budapest, II., Hunyadi János-út 3. Tel. 54-9-72. HOFBAUER ES PIAZZA ÉPITŐMESTEREK IRODA E-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. s TELEP ; VI., BÉR | afökelefes auföpneu Főelárusítás: BUDAPEST, VI., MOZSAR-UTCA 9 --- Page 11 --- Haszonötödik eviolyam Budapest, 1935 január 9. 2. szám 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . - . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusitják az összes IBUSz-pavillonokban RIAD FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhiíivatal;: BUDAPEST, Vi. ANDRÄSSY-UT 60 Teleton: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 A polgármester utja |Szend Amikor Szendy Károly, Budapest új polgár- mestere pénteken bemutatkozó és programbeszédét mondotta, különös dolgok jártak az eszünkben. Hiába, a gondolatoknak nem lehet parancsolni: a legszebb dolgok a legrüttabbaknak emlékét ébresz- tik, a legéletrevalóbb eszmék a legegyügyübbeknek adnak tápot. Amíg Szendy Károly beszélt, bevall- juk, a , nemzet bárója" járt az eszünkben és az az együgyű, ostoba korszak, amely ezt a figurát kiter- melte. Jóságos Isten! Amikor még ez a pomádétól fényes, göndör parókájú, karneolgombos kék selyem-mellényes, sarkantyús lakkcsizmás, vad- galambszin-nadrägos, darütollas Kossuth-kalapos tányérnyaló jelentette még a magyar életet! És ma, amikor Budapest újonnan megválasztott, a re- mények és jókívánságok áradatában úszó polgár- mestere az ünnepi beiktatón puritán egyszerüsegü, ékszertelen fekete díszmagyarban jelenik meg a tapsok riadó zenéje közepette! Még a kardját is le- oldotta, hogy érezzék mindnyájan a fegyvertelen, meztelen, tiszta, bensőségesen meleg kezet, amely a város kormánykerekét erőteljesen, de gyöngéden | ragadja meg. Alig egy évszázad a két kor között a különb- ség. Bizony nem tudjuk, azok voltak-e a boldog idők, amikor az udvari bolondok és kibicek is jól megéltek a maguk gusztustalan mesterségéből, amikor a társadalom úgy érezte, hogy az ingyen- élők megvetnivalók, de tejben-vajban kell öket fü- röszteni. Nem, szebb ez a mai kor, amikor Buda- Pest "polgármestere nem hogy tányérnyalókat és ingyenélőket nem tür, de nem engedi, hogy a tulaj- don szorgalmas, derék fia mint ideiglenes hivatal- nok csekélyke kenyeret keressen a fővárosnál, amelynek legfőbb parancsnoka az édesapja. Nem tehetünk róla: szebb, emberibb ez a világ, amikor keservesen kell megküzdeni a betevő falatért, de amikor az élet mind tisztább és nemesebb ideálokat termel. Nem kell tovább menni, csak a két fenkölt beszédig, amelyek pénteken Sipöcz fő- polgármester és Szendy polgármester ajkáról hang- zottak el. Ebben a két beszédben benne volt nem- csak a főváros két első polgárának nemes önport- réja, de az egész mai magyar és budapesti életnek a tükre is. Budapest új polgármestere mélyen a szíve belsejében érzi ennek a polgárságnak és mun- kásságnak minden örömét és fájdalmát, minden fé- Jelmét és vágyát. Viszont a polgármesterrel együtt mi pesti polgárok is tudjuk, hogy csodákat művelni ma nem lehet, de biztos, hogy ez a férfiú megőrzi kincseinket, értékeinket, egészen az Ösi hagyomänyokig, amelyek — Sipöcz Jenő mondta — ma már eszmévé finomultak. És eszmévé fog fino- mulni egykoron Budapest történetében az a hősi küzdelem, amelyet az új polgármesternek és az örök polgárságnak most kell majd folytatniok, nogy a gazdasági gúzsbakötöttség ellenére se meg a világvárosi fejlődés kellős közepén, hanem a reális élet kardnélküli lovagja teremtse meg a lehetetlent: az áldozatos munkát a jövendő boldog- ság reményében. | kal zsúfolt tornyai között kerültek megvitatásra aj álljunk ; Az eszközökkel! Szendy Károly tisztában van. | Nagyon jóltudja, hogy a haladás szekere nem fog | beleragadni a tehetetlenség kátyújába, ha a polgár- ság vállán nem növeli, de könnyíti a terhet. Nem akad meg a munka, hanem gazdagon fejlödik, ha biztosítja a főváros nyugodt életét, szociális bé- kéjét. Nem vet gáncsot a szanálásnak, hanem az igazi, becsületes, stabil gazdasági berendezkedés- nek alapjait veti meg, ha sem az ostoba pénzdobá- lásnak, sem a régen csődöt mondott zsugoriságnak nem lesz hírdetője, hanem a temető csendje helyett az élet munkazajával tölti meg városát. Ne legyen aggodalma egy pillanatra se, ha jövedelmező beru- házásokkal élhet, ne kímélje a szociális megsegí- tésnek a filléreit, amelyek legtöbbször ott fizetöd- nek vissza, ahol nem is vártuk és ne legyen szük- markú, amikor a kultúra követel áldozatokat, mert ezek az áldozatok minden kézmozdulatunkban, min- den lélekzetvételünkben, minden legkisebb élet- megnyilvánulásunkban is megtérülnek. Az élet, az egyszerű, de tiszta és természetes gondolkodást, az új emberi törekvések megbecsülhe- tetlen és tökéletes értékű bölcseségét hozta magá- val a polgármesteri székbe Szendy Károly. Csak ez a gyakorlati, és korszerű bölcseség kormányoz hatja ma Budapestet, amelynek egész lakos szentül hiszi, hogy az új polgármester gyorsan el- jut a termékeny alkotásnak és a polgári &letnivö megjavításának útjára. 1 | menye az elmult F y Károly polgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak legelső teendőiről és munkájának megkezdéséről Legfontosabb a költségyelés egyensúlyának biztosítása — A húszmilliós beruházási kölcsön felvétele — Pénteken délután tudatta a belvárosi főplébánia templom ritka alkalmakkor megszólaló harangja Budapest lakosságával, hogy a fővárosnak új pol- gármestere van. Az új városháza közgyűlési ter- mének ünnepélyes hangulatából távozott Szendy Károly polgármester és késő estig dolgozott hi- vatali helyiségében, hogy polgármesteri működésé- nek első feladatait előkészítse. A szombati nap a különböző küldöttségek és látogatások fogadásával telt el, hétfőn azonban már a munkaasztal akták- különböző ügyek. Reggel nyolc órakor tanácsnoki | értekezlet volt és itt letárgyalták a legsürgősebb megoldásra váró ügyeket, amelyek közül számos előterjesztés foglalkoztatja a közeljövőben a köz- gyűlést. Működésének első napján icerestük fel a pol- gármestert, akihez. hérdést : iafSztünless. legsürgő. | sebb problómák megoldása iránt; SZENDY KAROLY DR. polgármester a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- társának: — Eredeti elgondolásaimnak megfele- lően rendszeresítettem a tanácsnokokkal a napirenden lévő ügyek megvitatását és vál- tozatlanul híve vagyok annak a rendszer- nek, hogy ! hétfőn és csütörtökön kölcsönösen megbeszéljük a felmerült aktualí- tások teljes anyagát. A városházi adminisztrációt ebben a pilla: ban a költségvetés egyensúlyának fenntc tása foglalkoztatja és ezt a nem kön: g- olyan ására, feladatot remélhetőleg sikerrel fogjuk m terveim amelyekke! kiegyenlitjük a hiányokat minden erőszakosnak minősíthető esz- köz félretevésével nyugalmi helyzetet te- és remtünk a háztartás. egész vonalán, En- nek a törekvésnek őszinte támogatója Sipócz Jenő főpolgármester úr, aki a fel- ügyeleti kormányhatóság képviselőjeként teljes erejével siet az autonómia segit- ségére. Rövidesen döntenek a Tabán sorsáról — Ezt a munkát a lehetőség szerint gyors tempóban szeretném tető alá hozni és utána javaslatot terjesztek a közgyűlés elé 20 millió pengős beruházó köl- csön felvételéről, amely kölcsönből a munkaalkalmak egész sorát fogjuk megteremteni. A kezdeménye- zések ebben a vonatkozásban még Sipöcz Jenő polgármesteri működése alatt meg- kezdődtek és számomra tulajdonképpen a befejező tárgyalások vannak hátra. Meg- ítélésem szerint a beruházó kölcsön felvételére a legrövidebb időn belül sor kerül. — Változatlanul előtérben áll a Tabán miként történő felhasználásának megállapí- tása és ha a fürdőváros lehetőségének az útjait keressük, ehhez első lépés a Rudasfürdő átépítése. Ha ez megtörtént, akkor újabb szakszerű forráskutatás fogja eldönteni, hogy a Tabánt a reális idegenforgalommal milyen módon hozzuk kapcsolatba. — Az üzemi szolgáltatások egység- árainak a revíziója folyamatban van és ebben a tekintetben a kiindulási pont az egységárak rendszerének keres- kedelmi alapra való helyezése. Az eddigi számítások elméletileg azt mu tatják, hogy az üzemek bevételeinek csök- kenésétől nem kell tartani, viszont a fo gyasztóközönség érdekei előnyösebb kielé- gítést nyernek. Nagyjából ezek a legsürgö sebb teendők és én remélem, hogy az elgondolások gyakorlati kivitele általános megkönnyebbülést hoz úgy a főváros háztartása, mint a lakosság ámára. Szendy Károly polgármester az elmult napok- ban többször tanácskozott Sipőcz Jenő főpolgár- mesterrel és részletesen tájékoztatta azokról a ter- veiröl, amelyek nagyjelentőségű eredményeket ígér- nek az egész vonalon. (EEE EAST ET ENE EVÉ PETE ET YT ET ET NE MATT AT EEE EEE EEE ET ET SEES Őszinte összhangzatos együttműködés a páriok és az adminiszíráció közölt Minden oldalon bizatommal és fenniariás nélkül jámogalják a főváros vezeiőit A várospolitikai élet legkiemelkedőbb ese- héten a polgármester ünne- pélyes beiktatása és eskütétele volt, amelynek ; aktusa láthatóan összeforrasztotta a maga: s rrasztotta a közgy pártokat. A Ke resztény Községi Pár? és a Nemzeti Egység Pártja joggal bü zkék Szendy Károlyra, aki a polgári eszme hűséges s odaadó munkása harcosa és teljes egészében annak a gondolatnak, hogy a mai időkben a nemzeti öncélúság gondolatában kell egyesülni az ország érdekeit szem előtt tartó tömegeknek. A polgári ellenzék nagyrabe iSzendy Ké teljes objektivitását és igazságké véseit, míg a szociáldemokraták pártja megelégedéssel állapította meg, h új polgármester a mai idők tisztult szel megfelelően nem ismer és nem is akar különb- --- Page 12 --- séget tenni polgár és munkás között. Szendy Károly Budapest lakosságát egyformán testvé- rének érzi és a beszédéből kicsendült megállapí- tások méltán ragadtatták tapsra és lelkesedésre a feszülten fig: törvényhatósági bizottságot, valamint a pol; kfoglaló beszédét oly kivánc: éleményt. A pol; tényét és ünnep- ségét rendki azon részt- gység Pártja fő- a megjele- a kormány teljes kép: viseletével felruházott Nemzeti Egység Pártja a legnagyobb odaadással és hű- séggel kívánja támogatni zendy Károly polgármestert rendkívül nehéz munkájában. Zsitvay "Tibor személye észvétele azt is je- ti, hogy ázi pártja az auto- a sáncain belül a legteljesebb barúti együtt- érzéssel fog dolgozni a többi pártokkal és min- dent elkövet, hogy a tornyosuló nehéz feladatok a legsikeresebb megoldást nyerjék. A közgyűlés tagjai nagy rokoi avvel fogadták Zsitvay "Tibor tiszteletre tó személyét és elhalmozták szerencsekívánataikkal abból az alkalomból, hogy az ő tétovázást nem ismerő és mindig a kiegyenlitödest ker: egyénisége bekapcsolódik a székesfőváros önkormányzatának munkäs- ságába, A polgármesterválasztás megmutatta, hogy a városházán az egymás iránti teljes nyíltság je- gyében indult meg az új városvezetés korszaka Az az örvendetes tény, hogy az államhatalmat a székesfővárosban Sipőcz jenő főpolgármester képviseli, már egymagában biztosítékot nyujt a harmonikus és összhangzatos együttműkö- désre, az a körülmény pedig, hogy Szendy Ká- roly a városházi adminisztráció legfőbb veze- tője, megélénkíti a rózsaszínű bizakodást, amely az utóbbi hónapokban oly sajnálatos módon yult a komor kétségek sötétségében. A mzeti Egység Pártja nyugodt légkörben dol- gozik a városházán és minden tárgyi, továbbá személyi kérdésben támogatja Sipöcz Jenő fő- polgármestert, Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármestereket abban a törekv6sükben, hogy a főváros maga végezze a szanálás nehéz müveletet és teljes sikerrel lerakja a tkező esztendők pénzügyi gazdálkodásának szilárd elapjait. RISCH FEKETE JÁNOS TETOFEDÖMESTER BUDAPEST, L, KAROLINA-ÜT 16. TELEFON: 69-5-59 LANTOS MIHÁLY építőmester, házújító vállaiata V., Báthory-utita 5. 7. 26-2.85 v. 93 6-52 HOFBAUER ES PIAZZA ÉPILŐMESTEZEK TELEP ı IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59, A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolat Piesenberger József V., Hollán-au. 15. Tel. : 19-65-84 mikroszkópok, nyos optikai műszerek, tanszerek és laboratö- riumi felszerelések kép- viselete. Hazai gyárt- mányú vetítő készülékek. [ tudomá- |Farkas Béla VIII., Szentkirälyi-u, 35. Telefonszám: 45-3-72. Negyvendayas gyógyvosztátvt rendeznek be a Gettéri-száttóban Kovácsházy Viímos és bitkei Pap Lajos reform-tervei Megírta a Fővárosi Hirlap, hogy a polgármester a fővárosi gyógyfürdők igazgatójává billcci Pap Lajos dr.-t nevezte ki, a! hivatalát elfog- 1 és mbaton Xovd ázy Vilmos — 1, a gyógyfürdő és fürdőváros ügyek legfőbb irányítójá val beható tanäcsko: folytatott. A ta- nácsr ú tó-főorvos előtt a reá váró fel megbeszélés során. amelybe bevonták : Bázlaky Gézát, az egyesített £ irdö- és forrásüzem vezérigazgatóját is, nagy megállapodtak a munkaprogram sor- rendjében is, illetve kiválogatták azokat a teendőket és terveket, amelyeket minden további elől tés nélkül meg lehet valósítani. Ezekről a tervekről és a megvalósításra váró feladatokról a vos tudásától. rátermett- kedvétől igen sokat remél és A közelmúlt napokban folytatott megbeszélések során nagyjában kialakult a legközelebbi teendők sorrendje. Olyan hiányok pótlására törekszünk, amelyeket már régen akar- tunk orvosolni és nem rajtunk múlott, hogy ezideig késett. Hyen elsősorban a Gellért gyógyosztályának sürgős megvalósítása. A terveket Bánlaky igazgató már korábban elké- szítette és pénzügyi nehézségek sincsenek. Az orvosi szakkérdések tekintetében most bilkei Pap Lajos igazgató-főorvos szempontjai lesznek az irányadók. A közeljövőben megvalósuló szanatöriumi osztály körülbelül 30—40 ágyas lesz. Az igazgatósági traktus helyén létesül, a Gellért- hegyre néző oldalon, pompás kilátással, távol a szálló lármásabb részeitől. Az igazgatóság irodáit az Ásványvízüzem épületébe helyezzük át és ezek- hez a helyiségekhez hozzácsatoljuk azt a tíz szobát, amelyet eddig a szállodai vendégek rendelkezésére bocsátottunk. Ilyenformán elég helyünk lesz a kisebbméretü, de minden tekintetben a kor szín- vonalán álló gyógyosztály berendezésére. Ennek a hiányát régen éreztük, mert belföldi és — külföldi vendégeink, "kik fúhchésre, vagy kúrára jöttek a Gellértbe, sok tben panaszolták, hogy a szállo- dában nem találják meg a keresett csendet és a zavartalan nyugalmat. Az elkülönített gyógyosztály 28 összeköttetésben áll majd a szálloda többi részével, úgyhogy a közös helyiségek minden ké- nyelmét és szórakozását élvezhetik a szanatórium vendégei is. Másik legközelebbi programpontunk a fürdő gyögyoszt I átcsoportosítása. Már készen vannak a tervek az olyan átalakításra, amelynek segítségé a különböz gyógyosztályok és kezelőhelyiségek szerves összefüggésben lesznek egymással, valamint a thermálfürdőkkel és az or- vosi rendelőkkel. Mindezek az átalakítások és új létesítmények nagyrészt házilag és minden nagyobb beruházás nélkül megvalósíthatók, annál inkább, mert orvosi és therápiai szempontból eddig is a leg- tökéletesebbek közé tartozott a Szent Gellért gyógy- fürdő, csak a rendelkezésre álló eszközök nem vol- tak megfelelően elhelyezve. Most ez is megtörténik. Erdeklödtünk a "Tabáni forráskutatások megkezdése iránt, amelyekre Szendy polgár- mester székfoglaló beszédében is utalt. DAWLIK ÁGOSTON 222105 IPARI GÁZTÜZELÉSŐ BERENDEZÉSEK VIII., József-utca 66. 33 Telefon : 30-8-63. > GEPESZ- KOVÁCS A. ÖDÖN MÉRNÖK Budapest, VIII., Bezerédy-utca 8 Telelonszám: 38-2-93, 40-8-78 Központi fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata | STREBEL-STRECO-KAZÁN haza: olcsó daraszenek gazdaságos, egyszeru, füstmentes . tüzelésére. STREBELMUVEN Budapest, V., Alkotmany-u. 16. Tel. : 16-5-65. Gyártelen : Moson. — Wendl Aladár dr., műegyetemi professzor, a geológiai tanszék vezetője és Pávai-Vajna Ferenc főgeológus a székesfőváros megbízásából elkeszitet- ték a forráskutatásokhoz £ ges tudományos szakvéleményt és megtették javaslatukat. A Tabánban hat próbaf es mélységben. Először két fűrást egyiket a Szent Imrefürdő előtt, a Asikat kissé távolabb a — Fehérsas-téren, vagy a szt-téren, annak a helyi a közelében, ahol a Tabán bontása során egy villanyoszlop kidöntésé- nél közel 60 fokos melegvíz szivárgott ki a gödörből. Erősen reméljük, hogy a fúrások értékes meglepe- tésekkel ajándékoznak meg bennünket és nincs ki- zárva, hogy olyan forró vízre bukkanunk, amely a fűtés problémáját is megold, végezni A forráskutatások "mintegy 40.000 pengőbe kerül- nek. A tervek beérkezése után hozzálátunk a Rudas-gyógyfürdő megfelelő tépítéséhez is, s nincs kizárva, hogy már az év végére ez a terv is való- sággá válik és ezzel megtörténnek az első komoly lépések a fürdöväros-program megvalósítása felé. [dd] . Atment a kötelező közigazgatási szakvizsgán a fővárosi fogalmazók első csoparlja Hetekkel ezelőtt a Fővárosi Hirlap megírta, hogy azok a fővárosi tisztviselők, akik még nem érték el a IX. fokozatnál magasabb fizetési osz- tályt, közigazgatási szakvizsgát tartoznak letenni. Ez a rendelkezés a székesfőváros státusában ki- lencvennéj több gyakornokot, segédfogalmazót és fogalmazót nt, akik számára a vizsga terminus sát már kijelölték. A szakvizsgára kijelölt fogal- mazók első csoportja — a Fővárosi Hirlap értesü- lése szerint — már levizsgázott, még pedig csak- nem teljes sikerrel, mert a jelentkezők közül mind- össze egyet utasítottak kiegészítő vizsgára. A szakvizsgákra vonatkozólag FARKAS ÁKOS dr. tanácsnok, az elnöki osztály vezetője, akinél eziránt érdeklőd- tünk, a következő felvilágosítást adta a Fővárosi Hirlap munkatársának: A szakvizsgára utasított fiatal fövarosi tisztviselőknek egy kisebb csoportja már levizsgá- zott, többen pedig a közelmultban kértek termi- nust. A jelöltek általában komolyan veszik felada- tukat és szorgalmasan tanulnak, hogy a vizsgán mielőtt átessenek. Av anyaga nem neh6z 6s tülnyomö- részben gyakorlati vonatkozás ii atásból, a valläs- N gi és közle- ismeretekből gázn Hogy a kormany gákat mennyire komol veszi, azt bizo- kitünőbb szakemberekből ällitot- szágra kiterjedő vizsgáztató szteléssel szemben, hogy a ztatäs túlszigorú, meg kz-ll állapítanom, hogy ennek épp az ellenkezője áll. Messzemenő jólndu- lattal és megértéssel folyik a kérde és az a cél, hogy a jelölt még a vizsgán is gyarapítsa isme- reteit. Az eddigi eredményekből arra következte- tek, hogy a fiatalság komolyan k il a közigaz- gatási pályára. A szak ga régen nélkülözött hiányt pótol, mert bizony eddig minden fiatal tisztviselő, csak önmaga és idősebb társai útján sajátíthatta ej azt, amire a gyakorlati téren szüksége van. A székes- főváros vezetősége nagyra értékeli a szakvizsgák jelentőségét és maga is foglalkozik azzal a tervvel, hogy a kezelési szakon már megrendezett tovább- képző tanfolyamok mintájára tanfolyamokat állít fel az igazgatás különböző területein dolgozó szám- vevőségi, adóügyi, fogalmazási és egyéb tisztviselők továbbképzésére. vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54. Telefon: 552—85. és Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY R.-T. Budapest, II., Hunyadi János-út 3. Tel. 54-9-72. --- Page 13 --- Budapest, 1935 január 9. LŐOVAROS [doRAAP Emstalláció Nagylelkesedéssel ünnepelték Sipőcz főpolgármestert a Nemzeti Egység fővárosi szervezetének értekezletén Ritkán tapasztalt nagy érdeklődés és a várako- zás feszült izgalma előzte meg a törvényhatósági bizottság pénteki ülését. A feldíszített ülésterem padsorai között sötét ünneplő ruhába öltözött vá- rosatyák vitatják meg a várható eseményt és min- den megnyilatkozás az új polgármester személyé- vel és egyéniségével áll összefüggésben. A jobb- oldaltól a szélső baloldalig Szendy Károly a beszél- getés témája: mindenki elismeréssel adózik kivéte- les képességeinek, energiájának, széleskörű tudásá- nak és mindenki örül annak a ténynek, hogy Sipőcz Jenő öröksége a legméltőbb kézbe jutott. * Néhány percig tart csupán a formalitások el- intézése. A főpolgármester megnyitja az ülést, Farkas Ákos tanácsnok felolvassa a belügyminisz- ter leiratát, majd a főpolgármester felfüggeszti a közgyűlést. A várakozás izgalma a tetöfokra emei- kedik. Minden szem a jobboldali bejáró felé szege- zödik, ahol majd a küldöttség kíséretében megjete- nik a polgármester. Mulnak a percek, amíg azután dörgő taps és éljenzés szűrődik be a teremve. Szendy Károly polgármester délceg alakja fekete díszmagyarban feltűnik a bejárónál és a viharos taps csak akkor némul el, amikor a hivatali eskü komoly szavai —felcsendülnek a polgármester ajkáról. . Sipőcs Jenő szónoki remekmüve lenyűgözi a hallgatóságot. Hivatali és egyéni jogcímen üdvö- zölte Szendy Károlyt, az utódot és átadta az alko- tásokat, amelyek a nagy elődök és az ő nevéhez füződnek. Szendy Károly polgármester első szavat után kirobbant az őszinte lelkesedés. Kijelentette, hogy a város ügyeit 4; vérig magyar, megfontolt, hata- rozott és férfias móddal kívánja intézni. Megemlé- kezett három legnagyobb elődjéről: Kammermayer Károlyról, Bárczy Istvánról és Sipöcz Jenőről, akiknek példája serkentőleg buzdítja. Megxapó közvetlenséggel utalt arra, hogy pesti polgári csa- ládból származik és hogy lelkirokonságot érez a dolgozó polgársággal és munkásságyal. Mindenki érezte, hogy a maga egyszerű polgári mivoitára oly büszke polgármester a polgárság bizalmának és szeretetének melegítő tüzében veszi kezébe Budapest vezetését. Programmbeszéde világos és áttekinthető izeli- töt adott városvezetésre hivatott tudásából. Utalt arra, hogy bármil: égetők is a problémák, azok- hoz anyagi elő tés nélkül hozzänyulm nem lehet, mert hi: at ugyan pillanatnyi segítséget, utána azonban az általános gazdasági összeomlás következik. A problémákat sohasem szabad egy- oldalról nézni, mert akkor reménytelen a város vezetése. Budapest helyzete nem előnytelen, ha a problémákat rendszeresen oldjuk meg. Nem tart szükségesnek adóemelést, mintahogy elkerüli a közszolgáltatások megdrágítását, ezeken kivül azonban minden más módot igénybevesz a pénz- ügyi egyensúly fenntartására. A tisztviselők szere- tete sugárzott ki beszédéből, akiktől azonban fe- gyelmet és rendkívül szorgalmas munkát követel. Meleg rokonérzéssel nyilatkozott az ifjúságról akiket be kell állítani a nemzeti munkába, miután ez a magyar faj elsőrendű érdeke. Megemlekezeit a háború rokkantjairól, akiknek helyzete javiiäsä- ban a főváros példát kíván mutatni. A polgármes- ter ezután végigment az összes ágazatokon €s a részletekben is vázolta programmjät. . Tiszta fehér tógában pályáztam meg a polgár- mesteri állást — mondotta — a közgyűlés egy- hangú bizalma állított erre a helyre és intezkede- seimben soha semmi más nem [fog befolyásolni, mint a hivatali eskü, a magam lelkiismerete és a szentistváni tradíció. Szendy Károly beköszöntője maradéktalan sikert és előlegezett bizalmat provokált a küz- gyűlés és a közvélemény részéről. Az új polgar- mester azzal a tudattal kezdhette felelősségteijes nagy munkáját, hogy egyéniségének kiemelkedö értéke előtt tisztelettel hajlik meg Budapest milliós lakossága. Beer Sándor vessör mesrER V., Gr. Tisza István út 5. sz. 0 "Telefon : 89-4-29 o szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, s7ép és tiszta Legszebb, Legjobb, Legolcsöbb Panlan, Matrac, Chaisionyue, Atvetö, Szönyeg, Takaró, Vas- és Rézbutor, Kórházi- és Szanatórium Berendezés. GICHNER JÁNOS-nál Sn Be:dapest, VII., Erzsébet-krt. 20. Köztisztviselőknek 5/-os engedmény. MM Párikérdéssé lelték a Lamotte Käro! bizottságban változatlanul Bánó Dezső a párt hivatalos jelö: A Nemzeti Egység pártja Fővárosi Szervezete az Esterházy-utcai új párthelyiségben hétfőn este értekezletet tartott, amelyen a párt bizottsági tag- jai teljes számban megjelentek. Az ülésen Zsitvay Tibor elnökölt, aki mindenekelőtt újévi jókíván- ságait fejezte ki, majd őszinte szeretettel és nagyra- becsüléssel üdvözölte a fővárosi szervezet értekez- letén elsőízben résztvett Sipőcz Jenő dr. főpolgár- mestert, akit a párt hüséges együttműködéséről biztosított. Sipőcz Jenő főpolgármester válaszában Kkije- lentette, hogy nem mint ismeretlenekkel áll szem- ben az értekezleten résztvevőkkel, mert a főváros érdekében eltöltött 15 évi közös munka fűzi őket egymáshoz. Marad a régi, aki volt, és a jövőben is arra törekszik, hogy biztosítsa a főváros törvény- hatósági életében is annyira ükséges egységet. A beszéd elhangzása után az értekezlet páratlanu! lelkes ünneplés- ben részesítette a főpolgármestert. Az értekezlet ezután áttért a napirendre: a szerdai közgyülés programjának tárgyalására és az alpolgármesteri választás tekintetében egyhangú határozattal Lamotte Károly mellett foglalt állást. Az értekezlet általános egyöntetüsége abban is megnyilatkozott, hogy hivatalosan is —pártkérdéssé tették a Lamotte Károlyra való kötelező szavazást. Zsitvay Tibor ezután a párt összes tagjainak ra való szavazási — A gyógyhely je fokozottabb közreműködését kérte, ami olyan for- mában nyilvánulhat meg, hogy a párt tagjai részt- vesznek a nárt kebereben megalakítandó bizott- ságok munkáiban. Ezzel kapcsolatban utalt a tör- venyhat: gi bizottságnak a fürdőügyi bizotságba történő delegátus-választásra és a leghatározottabb formában állást fog- Jalt Bánó Dezső jelölése és megválasztása mellett. Kijelentette, hogy szélsőséges szempontok ezt a pártot nem vezetik és mert Bánó Dezső kiváló szakértője a fürdőügyi- és idegenforgalmi kérdé- seknek: jelölését és kiküldetését pártkérdéssé teszi. Az értekezlet lelkes helyesléssel fogadta Zsitvay Tibor bejelentését. Zsitvay Tibor el nisztráció meneté és k a pártvezetés és az admi- ismertette ezután hogy helyettesítésére a párt irányításában Pet- racsek Lajos dr. országgyűlési képviselőt és törvényhatósági bizottsági tagot kérte fel, míg a maga számára változatlanul fenntartja a fontosabb elvi kérdések eldöntés Zsitvay pártelnök végül bejelentette, hogy a párt szervezkede előrehaladott állapotban van, még e hó folyamán megalakulnak a kerületi szer- vezetek és felái ák a kerületi pärtirodäkat 1. Budapest legnagyobb áruháza a Központi Anyagszertár lesz A hivatalok, intézmények és üzemek minden szükségle- tüket az anyagszertárnál tartoznak beszerezni — Az intéz- kedés nem sérti a kereskedelem és az ipar érdekeit A főváros vezetősége a polgármester most ki- adott rendelete értelmében a Központi Anyagszer- tárra bizta nemcsak a hivatalok és iskolák, han az összes többi üzemek szükségleteinek be úgyhogy az Anyagszert lény kedve a székesfőváros vi: lesz. Ez az intézkedés az az iparosokra sem a ke: szertár mindent a legális ipartól és k delemtől vásárol. Az új rendre azért volt mert a racionalizálás elvét e téren is érv: eni akar- ják és a sokféle módon ti ő rendel egy helyen, központilag helyen, a városgazdasági y tünk az érdekes újítás felől, amelyről a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Hirlap munka- társa: — Az Anyagszertárat már a háború előtt, 1910-ben megszervezte a főváros és az akkori ta- nács részletesen felsorolta azokat a cikkeket, ame- lyeket a hivatalok, intézmények és üzemek az Anyagszertár útján tartoznak beszerezni. A meg- változott gazdasági viszonyok következtében a polgármester 1930-ban újabb rendeletet bocsátott ki, amelyben megszigorította az Anyagszertár út- ján történő beszerzések kötelezettségét. Ezzel a rendelkezésével a polgármester nemcsak az anyag- beszerzést akarta központosítani, hanem lehetővé akarta tenni az anyagfogy ás szigorúbb és ál- landó ellenőrzését is. Ez a, csak részben megvalósí- tott központi beszerzés az utolsó négy év tapasz- talatai szerint a fővárosra nézve jelentős ered- ménnyel járt. A további fokozottabb takarékosság érvé- nyesítése érdekében a polgármester most a központosított anyagbeszerzést általá- nossá tette. Kivételes megítélés alá tartoznak a Beszkárt, a Központi mű r- és anyagraktár és az Elektromos- művek speciális, részben elektrotechnikai, részben orvosi természetű szükségleteik, amelyek továbbra is önállóan beszerezhetők lesznek. Az összes hiva- talok, intézmények, iskolák és üzemek azonban tar- toznak szükségleteiket kizárólag az anyagszertár útján beszerezni, és ezért a vezetők fegyelmileg is felelősek. A ! — Minden önálló vagyonkezelésű üzem- és hi- telkerettel rendelkező intézmény tartozik 14 nap alatt bejelenteni, hogy a jövő évben előreláthatóan mire és milyen mennyiségben lesz szükség. A be: mutatott kimutatások alapján az Anyagszertár megállapítja a főváros előrelátható egész évi szük- ségleteit és gondoskodik, hogy azokat kellő időben, s sem nert az Anyag- H A polgármesternek az az utasí látható kvantumokra v a szállítókkal a be eket létesítsen. , hogy az előrei 6 tekintettel az ések lebonyo- 8. tes kimutatás, valóságos árjegyzék ült arról, hogy mikről gondoskodik az Anyag* r és milyen minőségben. Ez a bővített, óriási lista sok ezer cikket tartalmaz. Az anyaglajstrornot 3000 példányban kinyomatva megküldik minden hivatal, iskola, inté üzem vezetőjének. A. ben — felsorolt ei ek az Anyag megkerülésével való bes e azzal a veszéllyel jár, hogy az ilyen rendelést a számvevőség hitel- nyilvántartó osztálya nem vesz! tudomásul és akkor a számla kifizetéséért az illető főnök, vagy vezető lesz a felelő: Az előforduló ilynemű számlákat, vagy előlegelszá- molásokat a kirendelt üzemellenőrök fegyelmi fe- lelősség terhe alatt kötelesek a városgazdasági ügyosztálynak azonnal bemutatni. — A főváros vezetősége a beszerzés közpon- tosításától nemcsak előnyösebb vásárlási lehetősé- geket vár, hanem biztosra veszi, hogy nagy meg- takarítások lesznek elérhetők az anyagfogyasztás tekintetében is. három és négy- MODERN szobás lakások kiadók központi fűtés és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 ilkovits 3. Budapest központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 --- Page 14 --- Nagyszabású tervek az Idegenlorgalom előmozdítására Tarján Vilmos előadása az Idegenforgalmi Tanácsban _ Az Idegenforgalmi "Tanács legutóbbi Tormay Géza államtitkár meghívására ül Tarján Vilmos, a New-York igazgatója előadást tartott arról, hogy hogyan kellene idegenforgalmunkat fejleszteni. Abból indult ki, hogy a jól szituált külföldie- ket, elsősorban rendkívüli attrakciókkal lehet csak Budapestre csábítani. A magyar fővárosnak igen előnyös a híre, azt lehet mond a primadonnája a világvárosoknak, természetadta kincseinél és szép- ségénél fogva. De különleges attrakciókról keli gon- skodni, hogy az intellektuelek és a vagyonos kül- földiek is nagyobb számban idejöjjenek. Három rendszeres olyan intézményünk van, amely nagyobb számban hozza ide az idegeneket: az egyik a tenyészállatvásár, a másik az áruminta- vásár és a harmadik Szent István hete. Az utób- bit kellene monumentálissá fejleszteni, valóban az egész nemzet ünnepévé avatni! A Vár, már eddig is kicsinynek bizonyult ahhoz, hogy a ceremoniális egyházi és világi felvonulás érdeklődőinek számára helyet adjon. Az egyházi körmenetnek a világiak teljes részvételével a Várból kiindulólag végig kel- lene vonulnia a Hunyadi János-úton, a Lánchídon a Bazilikáig. Itt kellene megtartani évenként az egyházi szertartást, a pápa delegátusának és sok külföldi biboros jelenlétében. Innen a menet foly- tatná az útját az Ismeretlen Katona síremlékéig és ott megfordulva, felvonulna a parlament előtti térig, ahol a menet feloszlana. Ebben a díszfelvonulásban részt kellene vennie a kormánynak, az egész ma- gyar katolikus papságnak, a tábornoki karnak, a hadsereg képviseletének, a törvényhatóságoknak. Az egyes vármegyék díszbandériumot küldenének és résztvennének benne a földmívelő lakosság fér- fiai és asszonyai, festői mépviseletükben. vonal két oldalán tribünöket kellene felállítani; a kordont a rendőrségen kívül a leventék, cserké- szek, az egyetemek és középiskolák fiatalsága szolgáltatná. Ennek a felvonulásnak hasonlónak kellene lennie a millenniumi díszfelvonuláshoz. Dél- után a Vérmezőn népies mulatságokat kellene ren- dezni, sporteseményeket a különböző pályákon, este pedig a Dunán lapionos hajó felvonulásokat, a vad- evezősök részvételével és ugyanakkor még az ed- diginél is gazdagabb tüzijátékkal káprázatossá tenni az éjszakát. Reggel katonazenekarok ébresz- tövel járnák be a várost, a kávéházak, vendéglők, szórakozóhelyek bejárata előtt kora reggeltől egé- szen az esti órákig az utcán szóljon a zene, az emberek táncolhassanak az utcákon és tereken, úgymint Párizsban a Bastille évfordulóján, Erre az egy napra függesszék fel az összes korlátozó rendelkezéseket, legyen igazi szabadság, mindenki azt csinálhassa a vígság keretében, ami neki jól esik. A tereken körhinták forogjanak és adjunk meg minden lehetőséget arra, hogy a főváros egész népe a faluról jövőkkel és az idegenekkel együtt jól, szabadon és olcsón mulathasson. Ez csúcs- teljesítménye volna a Szent István napján megren- dezendő ünnepségnek. Ha annyi minden történne egy napon, hogy lázban égne az emberek kiváncsi- sága, hogy tulajdonképpen hová is menjenek mit nézzenek meg, szinte elképzelhetetlen mozgalmas- ságot nyerne Budapest tomboló jókedve és felejt- hetetlen vidámság uralkodnék. Mindezek | éhez azonban természe- tesen tőke szükséges. Tarján szerint a bankok haj- landók lennének egy közös alapot adni és a keres- kedői és ipari közületek is biztosítanák anyagi hozzájárulásukat, mert elsősorban a kereskedői és ipari társadalom anyagi érdeke volna ez a nagy idegenforgalmi megmozdulás. Tarján elöterjeszt&sehez elsőnek az elnöklő Ripka Ferenc nyug. főpolgármester szólt hozzá. Neki kételyei vannak atekintetben, hogy az egyház hajlandó 1 szakítani a hagyomänyokkaı es valószínűleg vonakodnak eltérni attól, hogy a Szent István-napi nemzeti ünnepet a Váron túl kiter- zék. Báró Madarassy Beck Gyulának a szUk- lyei. Kovácsházy Vilmos tanácsnok ar zik, hogy nagyszabású idegenforgalmi vendég-forgalmának lebonyolítására meglévő szállodák. Hallosy István, Aruminta- vásár igazgatója elfo; atónak és keresztülvihet nek tartja Tarján tervét amennyiben az egyház vonakodnék a ceremoniális részt ílyen monumentá- 1 tenni, úgy azt ajánlja, hogy válasszák el a nemzeti ünnep egyházi szertartását a világi ünnep- ségektől. Bársony Oszkár, az IBUSz vezérigaz- gatója Tarján tervét megoldhatónak tartja. Szvie- zsényi Zoltán és dr. Válkay Bertalan miniszteri ta- nácsos, a kereskedelmi — minisztérium idegenfor- galmi osztálya vezetőjének fels a után Tormay Géza államtitkár enunciälta azt a határozatot, amely szerint Kovácsházy Vilmos tanácsnoknak el- nökletével Bársony Oszkár és Hallosy István Tar- jánnal folytassák a megbeszéléseket, hogy miként lehetne megoldani a nagyszabású tervet. MATHERN RÓBERT Gäz-, víz- és gőzarmaturák UDAPEST, VII, AKÁCFA-UTCA 61, TELEFON: 49 - 6—44 Az út- | I | Rövidesen versenytárgsyalást hirdetnekaz utakportalanítására Ha nem mérséklik az olajgyárak haszonéhes mohóságukat, a ?övdros váratlan meglepetést készít elő számukra Még csak néhány órája, hogy betakarta Buda- pest arculatát a frissen esett hó és az illetékes hi- vatalokban máris az eljövendő tavasz és nyár pro- blémái követelnek gondoskodást, A közegészség- ügyi és köztisztasági ügyosztályban például előze- tes tanácskozásokat folytatnak az utak portalani- tásáról, amelyet tudvalevőleg évenkint a nagy olaj- vállalatok szoktak elvégezni. A nagyközönség ál- talában nem tudja, hogy az utakon felgyülemlett por lekötésére tulajdonképen hulladékolajat hasz- nálnak az ásványolajgyárak, amely hulladékot jobb híján meg kellene semmisíteni, mert minden más célra alkalmatlan. Minden évben visszatérő jogos ; panasz és kifogás tárgya, hogy az olajgyárak óriási összegeket keresnek a legkönnyebb gesztussal ezen a fővárosi közmunkán, mert hisz ez az olaj alig kerül valamibe nekik és az mint használhatatlan melléktermék csak aka- dályt okoz a gyárak telepein. Volt idő, amikor a kartelbe tömörült vállalatok hetven-hetvenkettö pengős egységáron végezték a portalanítás művele- tét és ezzel olyan horribilis hasznokra tettek szert, amelyek túlhaladták a legvérmesebb fantáziát is. Néhány évvel ezelőtt a főváros a sarkára állott és sikerült lenyomni az egységárat huszonkét pengőre, de még így is mérhetetlen kereset jutalmazza az élelmes vállalkozók zsebeit. A. hetven pengős olajár mindenesetre távol esik A huszonkét pengös egységáraktól és ez már ön- magában is bizonyos felháborodásra készteti Buda- pest közönségét. Ez a csodálkozó megütközés most még inkább fokozódik, mert kiderült, hogy a hulladékolajat bizonyos magányvállalkozá- soknak 4.55 pengös egységáron adják az olajvállaiatok, gyis hatszor olyam olcsón, mint ahogy azt éven- kint a főváros nyakába sózzák. Figyelembe kell ugyanis venni, hogy az olajnak felteregetése az út- testre, olyan jelentéktelen munka. amely alig jö- het számításba. Az olajvállalatok kalkulációja ak- kor derült ki, amikor az olajgyárak a pénzügy- minisztériumhoz folyamodtak, hogy engedje el az nlajhoz fűződő adókat és illetékeket. A konkrét ké- relmet azzal támasztották alá, hogy az aluminium- gyártás fontos iparág és ha az adókkal terhelt fűtőolaj megdrágul, akkor a magyar aluminium versenyképessége illuzoriussá válik. A városházán is felfigyeltek erre a nem titok- ként kezelt esetre és most már eltökélt szándéka a takarékoskodási lehetőségeket kereső fővárosi vezetőségnek, hogy az idei olajozási beszerzéseknél kíméletlen alkudozásokat folytatnak a jelentkező vállalatokkal, A főváros nem akar továbbra is az olajvállalatok áldozata maradni és ezért a hulladék- olajtól csak abban az esetben szabadítja meg a gyárakat, ha azok ezért a nekik tett szívességért nem fognak vakmerő ellenértéket követelni. Függetlenül az üyen természetű elhatározások- tól. máris megindultak a portalanítás előkészű- letei, amelyekkel kapcsolatban SALAMON GÉZA Dr. tanácsnok a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka- társának: — Az ez évi költségvetés még nem nyert jóvá- hagyást, azonban ettől függetlenül kellő időben gondoskodunk majd az útolajozás kiírásáról és a TURUL SOKSZOROSÍTÓ GÉP JUVENTUS" Budapest. 1V. kerület, Kírályi Pil-arca 168 szám MAROSSI F. LAJOS szab, márványutánzata fal és padlóbu:kolólap műkő- és cementárúgyár, burkoló-vállalat Budapest, X., Kerepesi-út 73. 7el.: 33-8-84, ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: szön- és bronzkeföi, kollektoral MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEFE ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, Vill., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. SALGÓTARJÁNI KŐSZENBÁNYA R.T. építőanyag iparu: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. A "Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyúrak: Lábatlanban ... „= 5.000 ,, Dorogon . . . . . . U HA 0 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Köbäny: Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak 8,000.000 drb. Cserépgyár: munka tényleges lefolytatásáról. Nem fo; k el- késni az olajozás megkezdésével. mert Sun a versenytärgyaläst olyan időpontban tesz- szük közzé, hogy bőséges idő álljon rendel kezésre az esetleg jelentkező zavaró mo- mentumok kiküszöbölésére. Elhatározott szándékunk, hogy a fővárost meg- védelmezzük minden meglepetéstől és a túlzott ál- dozathozástól. Nincs kizárva, hogy a portalanítással kapcsolatban meglepeté- sek történnek, amelyek természetesen nem azt jelentik, hogy a szóbanforgó makadám-utak porfelhöbe burkol6z- nak a nyári hónapokban. Az olajipari üzemek már most dörzsölik tenye- rüket a tavaszi zsíros üzlet reményében, értesülé- sünk szerint azonban a kilátások számukra erősen megromlottak. A realítás és a tisztességes polgári haszon érvényesül az idei szállításnál és visszapat- tan minden olyan — kísérlet, amelyek a fővárost indokolatlan kiadási összegekkel akarják megter- helni. Tárcaközi értekezleten döntenek a fővárosban elhelyezett délvidéki menekültek sorsáról Az elszakított Délvidék földönfutóvá tett 3000 magyarja közül ezren élnek már hetek óta Buda- pesten a székesfőváros gondozása alatt. Az ideig- lenes szállásokat már megszüntették, sem a Váci- úti Vöröskereszt menhelyen, sem a Kerepesi-üti menházban nincsenek többé menekültek, hanem két csoportban a Mezőgazdasági kiállítás telepén, vala- mint a Fehérsas-téri iskolában élnek aránylag tűrhető viszonyok között. A | főváros vezetősége mindkét helyen igyekezett tőle telhetően mindent megadni, hogy a kiüldözöttekkel feledtesse a föl- dönfutás keserü szenvedéseit, de mégis nyilvánvaló, hogy a fennálló állapotot csak átmenetinek lehet tekinteni. A — kiüldözöttek túlnyomó része falusi, földművelő ember, aki nem érezheti magát ottho- nosan a nagyváros zajában, nem tud és nem is akar elhelyezkedni ebben a környe- zetben és nem képes megszokni az átmeneti otthon kaszár- nyaszerűségét sem, hanem minden idegszálával visszavágyik a földhöz, a faluhoz, ahonnan erősza- kosan, ártatlanul elszakították. A polgármester megbízásából Kürtl Tivadar főjegyző, a —szociál- politikai osztály helyettes vezetője gondoskodik a menekültekről, szinte atyai gyengédséggel és fárad- hatatlan jóindulattal, 6 hallgatja meg napról-napra a. Mezőgazdasági kiállítás területén elhelyezkedett 400 és a Fehérsas-téri iskolában élő 515 menekült kisebb-nagyobb sirämait és ahol lehet segít, vígasz- tal, közbenjár. A főváros szerepe azonban gondoskodás, a — menekültek megoldása a kormányhatalomra vár. Beavatott helyről származó értesülésünk szerint, ebben az irányban is megindultak már a komoly tárgyalások és valószínü, hogy a hontalanná tett délvidékiek nemsokára, legfeljebb a kora tavaszig maradnak a főváros gyámsága alatt és ha nem mehetnek vissza, falun helyezik el öket, eredeti életüknek, foglalko- zásuknak megfelelő környezetben. A menekültek sorsáról — mondotta informáto- runk a hét folyamán tárcaközi értekezleten ta- nácskoznak a minisztérinmban. Elsősorban a vidéki letelepítés lehetőségeit vitatják meg. Örvendetes jelenség, hogy vidéki bírtokosok- tól, gazdáktól és vállalatoktól napról-napra érkez- nek a fővároshoz értesítések, hogy hajlandók mene- külteket foglalkoztatni. Ezideig már mintegy 100—200 menekült elhelyezésének lehetősége van biztosítva, főleg gazdaságokban, ahol lakásukról ís gondos- kodni fognak, Zemplénből, Zalából, Fejér, Sopron, Vas, Bács, Szabolcs megyékből érkeztek főleg lete- lepedésre és munkaalkalomra vonatkozó megkere- sések, amelyeket a főváros nyomban a belügy- minisztérium illetékes osztályához továbbított. A menekültek elhelyezése, élelmezése és egész- ségi állapota egyébként kifogástalan és a főváros igyekszik a ruhabeli hiányosságokat is pótolni. Karäcsonytäjt pénzt is osztottak szét, ezt azor!l; sajnos, rendszeresíteni nem lehet. A minisztérium- közi értekezlet után történik további intézkedés a menekültek sorsáról, akiknek csak egy kis töredéke marad a fővárosban, azok, akik azelőtt is városi foglalkozást üztek, vagy valamilyen egyéni kap- csolat révén jutottak új exisztenciához. csak a közvetlen sorsának végleges --- Page 15 --- Budapest, 1935 januär 9. ZOVAROSTIÄRTIP PESTIKIRAKAT Détice de Sole B. U. É. 4. Elegáns, finom, művészi kivitelű menükärtya. A — címlapon — habkönnyű, virdgfüzeres, — sárga selyemruhában — vereshajú, aranykoronás, zerge- lábú leány pezsgöspohärral a kezében. Vjesztendei étlap fedölapja. Az étlapot magyar asszony ma- gyar érzése, magyar büszkesége küldte haza ma- gyar testvéreinek. Az angol főváros egyik leg- előkelőbb vendéglőjében, a Hungaria Restaurant- ban, ahol a walesi herceg is szívesen költi el vacsoráját, töltötték a Szilveszter-estét. Az étlap külön sarkában, a magyar címer, alsó részén a dátum: Londres. 31. Décembre 1934. Az étlapon is akad magyar vonatkozás, mint például a Frivo- utées Hongroises. De a legkedvesebb, a legderű- sebb és legérdekesebb az étlap egyik kimagasló programpontja: Délicie de Sole B. U. E. K. A tehető legszabályosabban írva, pontokkal, sajtóhiba nélkül: B. U. BP. K. Reméljük, finom, iztetes halétel volt a Délicie de Sole B. U. É. K., amelynek íze hosszan — visszatér az angol nyel- vekre, emlékeztetve a tıtokzatos mnévre, hogy B. U. P K. Vajjon érdekelte-e a Hungaria Restaurant elő- kelő vendégeit, megker4ezte-e, ha éppen ott va- csorázott, a 1walesi herceg, mit jelent a négy betüt? És ha megmondták: — Boldog újévet, Fenség! — érezte-e a kedves figyelmet, magyaros baráti me- legséget, ami ezekből a szavakból áradt? Tudja Isten, azt mondják, hogy a házasságot leginkább a férfi gyomrán át lehet megszilärdi- tani. De vajjon nem lehet-e abban is valami, hogy a londoni Hungaria Restaurant finom, ízes étele, az étel elnevezésében megnyilatkozó kedves szel- lem eszközévé váljék a nemzetközi barátkozás- nak is? Mi azt hisszük, hogy igen és éppen ezért mi is szeretettel ismételjük: B. U."£. K. a londoni Hungaria Restaurant vendégeinek. ! ! Egy kis vatuta titok A badeni játékkaszinóban vígan [folyik a roulette, a chemin és a bakkarat, A jóságos Isten a megmondhatója, hogy mi űzi, kergeti az embe- reket országhatárokon át egy-egy ilyen ördöngős fosztogató üzem felé? — Mindegy, a tény az, hogy e legvadabb orgiái folynak a játékszenvedélynek. És a játékszenvedélytől nem lehetnek mentesek a magyarok sem. — Sajnos, nemcsak politikus, de kártyás nép is vagyunk. És nemcsak idehaza fosztogatjuk egymást a kártyaasztal mellett, ha- nem a játékszenvedély külföldre is kikerget ben- nünket, hogy az idegenben is kifoszthassanak. A badeni játékasztal mellett is minden mä- sodik ember magyar. És tébolyodottan játszanak. Nyernek és vesztenek. Sokkal, de sokkal többet vesztenek, mint nyernek. Nem " sajnáljuk — öket, mert a saját szenvedélyük rabságában döntik magukat a romlásba. Ámde a nemzeti vagyont pusztítják, dobálják az idegenek zsebébe. Arra vagyunk — kíváncsiak, ki ad nekik erre módot és segítséget? Honnan szerzik a valutát? Mert nekünk ne mondják, hogy ott kint nye A Nem. Ennél jobban ismerjük a magyar kártyá- sokat. Ezt a valuta-titkot " azonban meg kell fejteni. GARA!I ERNŐ PRÁCIZIÓS MEGHANIKAI GYÁR BUDAPEST, VII, DOB-UTCA 63, TELEFON: 36.7-86 —ijrdőkádak, csövek HASENŐRL, Csengery-u, 53 (SA GON BA de Shen LVA LARA ÉL FEGTŐÉGYAR RT; BUDAPEST ŐRNAGYZUTGA ki ST ASTI FREUD FRIGYES VL, Teréz-körut 19. Telelon : 11—2—91. Csavarok vas, acél és särgar6zböl, Witw és milliméter menettel raktáron. Saját gyártmányu prilciziós csavarok, Hunyadi János TERMÉSZETES KESERÜVIZ BESZERELT SZE DEE PLN AZ , EMÉSZTŐSZERVEK — LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN BEM HIÁNYOZHAT HATASABAN FELÜLMULHATATLAN [tn] SAKLEHHER ANDRÁS, BUDAPEST Lamotte Károly az új alpolgármester Valószínüleg egyhanyú választással töltik be a fontos pozíciót — Bódy Lászió, vagy Beliczay imre kerül a pénzügyi osztály élére Közvetlenül a polgármesterválasztás lebonyo- lítása után, gyors tempóban következik a város- kormányzók garnituräjänak ki zítése. Jenő főpolgármester szerdán dél azt a közgyűlé azzal a nev az új alpolgár kor az alpolg Sipőcz ehívta zaton kívül megválasztja ti terminus lejárta- gsor szerint a következők jelentkeztek tmotte Károly, Duday Alajos er Dezső, Né- methy Károly, Salamon Géza és Bódy László ta- nácsnokok, akik mindannyian teljes önbizalommal et Lamotte Károly dr. egérdemelt ambiciöval kívánják a vezetői po- zició birtoklását. De a közgyűlés hangulata már úgy- szólván eldöntötte a választás sorsát, mert semmi kétség sincs aziránt, hogy az alpolgármesteri ál- lásra Lamotte Károlyt választják, aki méltó tagja lesz annak a vezérkarnak, ámely a megújhodott időkben a város élére került. Az alpolgármesterválasztásnál is teljes mér- tékben érvényesül az új fővárosi törvénynek az a rendelkezése, amely kimondja, hogy az alpolgár- mesterválasztás csupán akkor välik ha a kormányzó ahhoz legfelsőbb beleegyezését megadja. A szerdai alpolgärmesterv. tástól szá- mitott tizenöt nap szükséges a fellebbezési határidő lejártához, úgy hogy jogérvényessé, január végén várható az államfő me; okirata, erősítő amely után Lamotte Károly nyilvánvalóan február előtt leteszi a hivatali esküt. A városházán és a várospolitikai életben kombínáció hallatszik még sok afelől, ho, Lamotts Károly távozása után ki veszi át a pénzügyi osztály teen tését. A pénzügyi yosztály valóban a legkompli- káltabb ágazata a värosigazgatäsnak és a mai vi- szonyok között finom érzékenységű tájékozódás, óvatosság, hallatlan szakismeret és előrelátás SZÜK- séges a fővárosi pénzügyek dirigäl&sähoz. Az álta- lános hangulat az, hogy a pénzügyi osztály vezetésére elsősorban Bódy László dr. közlekedési tanácsnok és másodszor Beliczay Imre föjegy: jöhet kombinációba. Bódy tanácsnok éveken keresztül a költségvetési ügyek referense volt ebben az ügyosztälyban és már akkor kitünt értékes munkásságával és nagy gazdasági szakértelmével. Meglehetősen zavaros vi- szonyokat talált a közlekedési ügyosztályban, mi- kor annak a vezetését átvette és hihetetlenül gyors idő alatt rendbehozta a dezorganizált közlekedési vállalatokat. 0j rendszert érvényesített a Beszkärt- nál, megszervezte a nagystílű autóbuszközlekedést, tető alá hozta az üzemviteli szerződéseket és a ren- geteg gazdasági és jogi vonatkozásokban nélkülöz- hetetlen tudóssá emelkedett. A közlekedési vonat- kozásokban még sok nehéz feladatot kell tisztázni és csak elég utalni arra, hogy a Beszkárt tulajdon- képen az adósságok özönében vergődik, tehát ezen a téren ís Bódy László erélye és határozott tárgy ismerete szükséges. Ez az egy ok hozhatja magá- val, hogy a városháza legfőbb vezetősége Bódy Lásztót a milliós értékeket reprezentáló közleke- dési vállalatok ellenőrző poziciójában továbbra is meghagyja, Beliczay Imre dr. főjegyző ma a pénzügyi osz- tály legagilisabb tisztviselői közé tartozik, aki be- téve tudja az összes részletkérdéseket és eddig 18, mint Lamotte Károly legbensőbb munka- társa működött. Teljesen ismeri az eddig követett irányelveket és bizonyos, hogy nála is a legjobb kezekben volna a pénzügyi osztály. Végeredményben a polgármester hozza meg döntését a pénzügyi osztály sorsáról, az azonban minden vitán felül áll, hogy ebben az ügyosztályban az új vezető Bódy László, vagy Be- liczay Imre egyikéből fog kikerülni. Lamotte Károly pályafutása, munkái és sikerei Lamotte Károly életrajza és eddigi városházi hivatali működése a nagy tehetséggel megáldott egyéniségek gyors és megérdemelt páiyafutását tükrözteti vissza. Budapesten született 1888-ban. Az evangélikus főgimnáziumban érettségizett és 1911-ben avatták a jogtudományok doktorává. Még tanulmányai közben, 1909-ben lépett a főváros szol- gálatába és két évvel később segedjogalmazönak választották. 1915-ben fogalmazó, 1918-ban Bárczy István mellett polgármesteri titkár, majd tanács- jegyző és 1923-ban [/főj: . 1924-ben a föpolgär- mesteri hivatal vezetésére nyert megbízást, ezt kö- vetőleg pedig ké 1 később a polgármester bi- zalma az elnöki ügyosztály élére állította. A főpol- gármester 1926-ban tanácsnok-főjegyzővé behelyet- tesítette és még ugyanebben az esztendőben a köz- gyűlés ezt a behelyettesíté választással szank- cionälta. Nem sokáig vol onban az elnöki úgy- osztály élén, mert a polgá mester 1927 nyarán a pénzügyi ály vezetésével bízta meg, ahol nagy- szerű képességeit a mai napig é vesítette. 1929-ben y — lelkesedés választották tanacs- nókká és ezidőszerint a tanácsnoki rangsor élén all. Mint az elnöki ügyosztály vezető, tető alá juttatta az illetmén ós statusrendezést, megszer- | égmunkát, alt, megindította a Váro: vezte a szellemi sz lyezte a statisztikai hiva negii Szemlét, életrehív a városi ta; Segítőalapját, ttette a balatonkenesei üdülő- telep további részét. Alig hogy átvette a pénzügyi osztály vezetését, az elörehe ott idő ellenére is a törvényes határidőben produkálta a költségvezést, ami évtizedek óta nem történt meg. Az ő működé- séhez fűződik a költségvetés formájának változása, hogy az szervesen símuljon zódásához és a hitelkezelés érdekében megszervezte a hitelnyilvántartó mai rendszerét. Az utóbbi években a főváros életében kiemel- kedő aktus volt a Ki gi Takarékpénztár meg- alkotása, ami ugyan az Ő kezdeményezésére létesült. Szabályozta a biztosítékok és letéte körüli eljárást ujjáalakította a De nztárvizsgálati szabály. rendelet elavult rendeik zeit, rendezte az egyéb fővárosi pénzintézeteknek a Községi Takarekpenz- az adminisztráció tago- | új alapokra he- | Alkalmazotiak | tárhoz való viszonyát. E mellett törlesztette a pénzügyi osztály régi adósságait: bevezette a nűs- fogyasztás adójának súly szerint való lerovásdt, a vámvonalat kihelyezte a főváros politikai határára és likvidálta a régmúlt időkből származó bírói letéteket. Abszolut hozzáértése és nagyszerű áttekintése a gazdasági válság bekövetkezésekor érvényes nagy mértékben. Állandóan nagy súlyt helyezett arra, hogy a [főváros kiadásai a szükségszerinti takar 9 — követelményeinek megfeleljenek és gondosan ügyelt arra, hogy a főváros vagyont hety- zete és hitele csorbítatlanul megmaradjon. Ezexben a nehéz időkben Lamotte Károly, óvatos elöre- látása az első vonalban járult hozzá ahhoz, hogy Budapest székesföváros háztartási helyzete válto- zatlanul lehetővé tegye a szerteágazó feladatkörök hiánytalan ellátását. Lamotte Károly a désén kívül rosan vett hivatali műkö- a közéletben más vonat- kozäsban is. 15 tagja az Ipari Munka- szervezőintézetnek a Községi Takarékpénztár- nak, továbbá elnöki tanácstagja a Külkereskedelmi Tanácsnak. Élénk részt v az egyházi életben egyháztanácsosa a pesti e angélikus magyar egy- háznak. Résztvesz a sportéletben, mert társelnöke a Budapest Sport Egyesületnek, a Magyaror: gi Kárpát Egyesületnek, a Magyar Si Szövetségne k és igazgatósági tagja a Ne eti U sport Alapít- ványnak. A társadalmi egyesületek közül társ- elnöke a Bethlen Gábor Szövetségnek és a Társa- dalmi Egyesületek Szövetségének. Érdemei elisme- réséül a Kormányzó 1930-ban kelt magas elhatä- rozásával legfelsőbb werésével jutalmazta. Január 19 és 13-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 16 --- Budapest, 1935 január 9. ESEIDEDIERK KA Előfizetési ára: egész évre sZ a az el a 24 pengő fél évre . . . . ++. . + + 12pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. — Szendy — polgármester a — kormányzónál. Horthy Miklós kormányzó kedden délelőtt fél- tizenegykor külön kihallgatáson fogadta Szendy Károly polgármestert. Liber alpolgármester átvette hivatalát. Liber Endre alpolgármester háromheti távollét után hét- fön reggel hazaérkezett és átvette hivatala veze- tését. Az alpolgármester szabadságidejét részben Sopron környékén, részben Balatonfüreden töltötte és felfrissülten, kipihenve érkezett vissza a fő- városba. A Magyar Kereskedelmi Csarnok vacsorája Sipőcz főpolgármester tiszteletére. A Magyar Ke- reskedelmi Csarnok csütörtökön, január 10-én este 8 órai kezdettel Sas-utcai helyiségében ünnepélyes estebédet rendez Sipöcz Jenő dr. főpolgármester tiszteletére. Az ünnepi vacsorán jelen lesz a ma- gyar gazdasági élet legtöbb előkelősége, és a ven- déglátó csarnok nevében báró Madarassy Beck Gyula elnök fogja tartani az ünnepi felköszöntöt, majd a főpolgármester válaszában nyilatkozik a főváros polgárságát érdeklő aktuális kérdések- ről ís. Enyvvári Jenő jubileuma. Enyvvári Jenő, a Fővárosi Könyvtár igazgatója, most töltötte be könyvtári szolgálatának harmincadik esztendejét. Ebből az alkalomból a polgármester képviseletében megjelent a Fővárosi Könyvtárban Némethy Ká- roly dr. tanácsnok, a főváros többi tudományos intézetének vezetőivel és a könyvtárigazgató üdvöz- lésére egybegyült tisztviselőkar előtt meleg szavak- Kkal méltatta Enyvvári Jenő érdemeit, aki mint filo- zófiai író és bibliológus az ország határain túl is megbecsült nevet szerzett magának. Enyv Jenő hosszú pályája alatt végigjárta a könyvtári tiszt- ségek egész skáláját. Ezerkilencszázhuszonhárom- ban aligazgató, majd 1924-ben a könyvtár igazga- tójává lett s most már szabadon érvényesíthette mint könyvtárrendezői, mint pedig értékes kiad- ványsorozatokat létesítő tevékenységét. "Vezetése alatt a Fővárosi Könyvtár igazi egyetemes könyv- tárrá lett, a legszélesebb tudományágakat átfogó tartalommal és a legszociálisabb kezelésmóddal. Enyvvári Jenönek sikerült céltudatos munkájával elérni, hogy a pompás könyvtár hozzáméltó keret- ben, az egykori Wenckheim-palotában nyert elhe- lyezést. Itt az ő művészi ízlésére valló környezet- ben folytatja érdemes és buzgó tudományos könyv- tári működését. Reiter főigazgató nyugalomba vonul. Az új esztendő első napjaiban a holdog békebeli Buda- pest igen népszerű és köztiszteletben álló tagja tá- vozik a városházi szolgálatból. Reiter Ferenc m. kir. kormányfőtanácsos, főigazgató, a központi segédhívatal vezetője végleg nyugalomba vonul. Reiter Ferenc több mint egy félszázadot töltött a főváros igazgatásának szolgálatában és a kitünő, mintatisztviselő keze alatt egész hivatalnok-generá- ciók nőttek fel, a mostani vezető tisztviselők kö- zül számosan tőle kapták az első hivatali útmuta- tásokat. Évtizedeken át vezette kivételes tudással a központi segédhivatal óriási apparátusát. Típusa a régi tisztviselőnek, amelynek második otthona a hivatala volt. Dolgozó szobájának patinás hangu- lata, a lebontott régi pesti városházáról származó régi biedermeier bútoraival egy letünt kor emlé- két ébresztették a belepöben. A mult év utolsó napjaiban az elsőemeleti, úgynevezett templom- traktusból a földszintre költöztették a segédhiva- talt. Az új környezetnek nem nagyon örült Reiter főigazgató és talán ennek is szerepe volt abban, hogy végleges felmentését kérje. Reiter főigazgató szolgálati ideje ugyanis már évekkel ezelőtt letelt. de rendkívüli tudására és nélkülözhetetlen munka- bírására kivételes beosztásban mostanáig tovább vezette hivatalát. Utóda Fennt Nándor főigazgató. Ugron Gábor — ünneplése az Erzsébetvárosi Körben. Az Erzsébetvárosi Kör tagjai igen nagy számban gyűltek össze újév napján, hogy a kör elnökét, dr. Ugron Gábort üdvözöljék. Dr. Déri Ferenc ny. alpolgármester, a kör társelnöke kö- szöntötte Ugront és méltatta az országos és város- politikai, valamint a kör érdekében kifejtett mü- ködését. Büszkeséggel emlékezett meg a 60 éves körről és arról, hogy Ugron Gábor áll a kör élén. Ugron Gábor nagyszabású politikai beszédben vá- laszolt. Megköszönte az üdvözlést, rámutatott arra, hogy az újév, annak ellenére, hogy az elmult év külpolitikailag talán a legsúlyosabb volt Trianon Huszonötödik évfolyam Az újesztendő elején a Fővárosi Hirlap, mint minden esztendőben, ezúttal is olvasóközönségé- hez fordul és kéri továbbra is azt a szeretetteljes jóindulatot és barátságos támogatást, amelyben eddig részesített bennünket. Esztendőről-esztendőre erőteljesebb és feloldhatatlanabb lett az a kapcso- lat, amely a mi ujságunkat a mi közönségünkkel köti össze. Meg van ennek a méltó és könnyen magyarázható oka, és pedig az, hogy a Fővárosi Hirlap megtalálta a budapesti polgár érdeklődés- körének legfontosabb pontjait és ezeken a ponto- kon keresi és találja meg előfizetőivel és olvasói- val a közös életformát. Ezúttal azonban rendkívüli körülmény is arra készteti a Fővárosi Hirlapot, hogy olvasó- közönségéhez szóljon. Bejelenti ugyanis a Fő- városi Hirlap a maga közönségének, hogy az újesztendővel — huszonötödik évfolyamába lépett. A negyedszázados mérföldkő nemcsak az em- bert, de talán még inkább a mai nehéz és vál- tozó szellemű időben az ujságot ís komoly meg- gondolásra indítja. Az a negyedszázad, amely alatt a Fővárosi Hirlap Budapest székesfőváros kommu- nális ügyeiről és a magyar gazdasági élet minden megnyilvánulásáról kimerítően és objektíven infor- málta közönségét, világtörténelmi események ideje volt, olyan időké, amelyekben a világnézetek összeütközéséből új ideológiák, új életformák fakad- nak. Ezt a nehéz huszonöt esztendőt a nyugalom és béke, az emberszeretet, a szociális haladás, a kultürälis értékek menbecsülése hirdetésében töl- tötte el a Fővárosi Hirlap és huszonöt éven át a legszebb ideálok szolgálatában állott. Ez az ujság ma is az, ami huszonöt esztendővel ezelőtt volt, soha egy hajszálnyit föl nem adott elveiből és meggyőződéseiből. Budapest szeretete, Budapest polgárságának megbecsülése, a főváros lakossága életviszonyainak megjavítása: ezek voltak azok a célok, amelyeknek irányában egyenes vonalban, töretlenül haladtunk. Támogattunk mindenkit, aki jószándékkal és becsülettel ugyanezeket a célokat szolgálta; ellene szegültünk mindenkinek és har- coltunk a lovagiasság szabályai, az úrimodor hatá- rain belül mindenkivel, aki meggyőződésből, vagy elvtelenségből a polgárság érdekei ellen volt. De a Fővárosi Hirlap huszonöt évig nemcsak elveket hirdetett, nemcsak kritizált és kívánságo- kat juttatott kifejezésre, hanem egyik legfőbb hi- vatását abban kereste, hogy a polgárságot azokon a pontokon informálja, ahol ennek a polgárságnak az informáltsága legjobban el volt hanyagolva és ahol ennek a polgárságnak a legnagyobb szüksége volt a jólértesültségre. A magyar sajtóban a Fő- városi Hirlap volt az első, amely a tökéletes város- házi riportszolgálatot meghonosította és olvasóinak hétről-hétre terjedelmesen, részletesen beszámolt mindazokról a tervekről és szándékokról, amelyek a város jövőjét illették, amelyek a főváros közeli, vagy távoli terveire vonatkoztak. Ezekre az infor- mációkra, a magyar sajtóból hiányzó eme nagy- fontosságú beálhtásra nemcsak Budapest iparának, kereskedelmének, — vállalkozóinak, egész gazdasági életének volt nélkülözhetetlen szüksége, de magá- nak a legegyszerűbb polgárnak is, aki csak adót fizet és a főváros köszolgáltatásaiban részesül. A legpopulárisabb érdekeknek lett szószólójává ezen a réven a Fővárosi Hirlap, amely huszonöt éven át minderről informálta olyasóközönségét, mindenkor minden fontos kérdésben figyelmeztette a polgár- ságot a közeledő, vagy várható veszedelmekre, de egyben mindig elsőnek szolgált az örömhírekkel is, amelyek a gazdasági élet, vagy az egyén hely- zetének javulását jelentette. Ezért forrott össze elválaszthatatlanul a Fővárosi Hiriap olvasóközön- ségével, amely mindenesetre meg fogja érezni és érteni annak jelentőségét, hogy huszonöt esztendőn át dolgoztunk és küzdöttünk valamennyiünk jó- létéért és boldogulásáért. A — Fővárosi Hirlap nem ünnepel, csak a huszonötödik évfolyamába való lépés fontosságának tudatában köszönti egy pillanatra az olvasót, hog: az újesztendő elején újrakezdje és folytassa a budapesti polgárság érdekében negyedszázadon át kifejtett tevékenységét. Nem kérünk mást olvasó- közönségünktől, csak huszonöt esztendő hüségének, odaadó szolgálatkészségének megérdemelt és mél- tányos megbecsülését. óta, nem indul sötét auspíciumok között. Nehéz volt az elmult év, de nem vígasztalan. A fővárosi politikai tárgyalásánál is meg kell csillogtatni a remény sugarát. Kijelenti, hogy a fővárosi auto- nómia meg fog maradni, a fővárosnak nagy va- gyona van, a sebek gyógyíthatók és a gazdas: fellendülés első szelére nyoma sem lesz a deficit- nek, mert a gazdasági konstrukció egészséges. A főváros föpolgármestere és egyhangúlag lasztott polgármestere az autonómia fenntartásá- nak hívei és működésük elé a legteljesebb bizalom- mal nézhetünk. A beszéd elhangzása után az egybegyültek hosszan én lelkesen ünnepelték Ugron Gábort. Fokozódó gyorsasággal épül a Vízművek Duna- alagútja. A Vízművek Dunaalagútjainak építésénél úgylátszik kijutottak a veszélyes zónából és a fő- város vezetőségéhez beérkező jelentések szerint fokozódó gyorsasággal folyik a munka. A szom- bati jelentés szerint egyetlen napon 2.80 méter alagútat fúrtak és a mult hét végéig már 60 mé- ternél több készült el a folyam medre alatti nagy alkotásból. Ha a munka tempója nem lanyhul, nyárra egészen biztosan készen lesz az első Duna- alagút. Illés József ünneplése. Az Ujságkiadó Tiszt- viselők Egyesülete nagyszabású társasvacsora ke- retében ünnepelte az elmult héten INEs József, a Magyar Hirlap igazgatójának 50 éves szakmai munkásságát. Sümegi Vilmos nagyhatású beszéd- ben mutatott rá arra az úttörő munkára, amit IN6s József a magyar lapkiadás felépítése terén végzett. Márkus Miksa, a Magyar Ujságírók Egye- sülete üdvözletét tolmácsolta, majd Pelle Pál, Hanák Nándor és Pajor Mátyás beszédei után Illés József megköszönte a meleg ünneplést. Az ujság- kiadói szakma nagyrabecsült jubilánsát ebből az alkalomból tisztelői és barátai az üdvözlő távira- tok és levelek tömegével keresték fel. Nyugalomba vonuló kórházi főorvosok. A szé- kesfővárosi közkórházak orvosi vezetésében a kö- zelmultban több lényeges változás állott be. Be- töltötte szolgálati idejét és nyugalomba vonult okolicsänyi Kuthy Dezső dr. főorvos, az Új Szent János-kórház tüdőbeteg osztályának hosszú idön át volt vezetője és a napokban követte őt Wenhardt Jänos dr. professzor, a Rökus-körhäz belgyógyá- szati osztályának főnöke, aki éveken át mint köz- ponti kórházigazgató is működött. Mind a két ki- váló orvos betöltötte a korhatárt. Petőfi Sándor méltatása olasz nyelven. A "Triesztben megjelenő „Il Piccolo della Sera" dec. 18-iki számában Luciano Giuseppe Chiarello meg- emlékezik vitéz Horváth Béla dr. tanäcsjegyzöröl, aki a „L’Europa Orientale" című olasz folyóirat- ban hosszú tanulmányt közölt Petőfi Sándorról. Si-kiründuläs Lillatűredre, A — kedvező — hójelentések folytán az IBUSz autobusz sí-kírándulást rendez Lilla- füredre, illetve Galyatetőre. Indulás január 11-én vissza- érkezés január 13-án este. Részvételi díj a Palota-szállo- dában való turista-ollätässal együtt 33.— pengő, ugyanott kétágyas szobákban 39.— pengő. Jelentkezéseket elfogad az Autobus-Tours íroda, Vörösmarty-tér 2, megvä- | Nem lesznek többé ízléstelen " reklámhirdetések a közterületeken A budapesti Nemzetközi Vásár gondos előké- születei során bizonyos meglepetést keltett a vásár igazgatóságának az az állásfoglalása, hogy a ENV ! területén a hirdetési jogot ezúttal magánvállalkozás kezébe adja. A vásárváros hirdetéseit a mult évben a Székesfőváros Hirdető Vállalat birtokolta és nyil- vánvaló, hogy a vásár vezetősége nem azért mel- lözi most a hatósági üzemet, mert az bármely szempontból nem felelt volna meg hivatásának, hanem nyilvánvaló oka a változásnak az, hogy a vásárigazgatóság a jövedelmezőség szempontjait helyezte előtérbe. Az erről szóló értesüléssel kapcsolatban a Fő- városi Hirlap mult heti száma hangot adott annak is, hogy az idén valószínüleg nem ékesítik fel az Oktogon-tértől kezdődően az Andrássy-útat külön- féle monstruozus reklámtáblákkal és figurákkal, hanem messzemenő gondoskodással — vigyáznak azon, hogy Budapestnek ez a reprezentáns útvonala ne hordjon magán rikoltó színeket. Kívánságunknak gyors eredménye született, mert értesülésünk szerint a hirdetővállalat városházi fel- sőbbsége már most olyan értelmű utasítást adott, hogy az Andrássy-útnak a vásár időtartamára való túlzott kihasználása a hirdetések céljaira nem kí- vánatos és mellözendö. A Fővárosi Hirlap annak- idején azt is kifogásolta, hogy a rikító és a jó- izléssel nem egyező reklámok tombolnak Budapest aszfaltjain és ugyancsak örömmel konstatáljuk, hogy ezt a fajtájú reklámot is törölték a hir- detési vállalat üzletágai sorából. "Teljesen megértjük, hogy a -Chirdetővállalat. mindent elkövet jövedelmezőségének fokozására es talán ez a magyarázata annak, hogy néha oly túl- zäsokba téved, amelyek a milliós metropolis össz- hangzatos külsője szempontjából ártalmasak. Sze- rencse, hogy az ügyosztály fölötti irányítást köz- vetlenül Némethy Károly dr. tanácsnok, a köz- művelődési ügyosztály kíváló vezetője intézi, akinek közismert esztétikai érzéke és csiszolt kul- túrája biztosíték arra, hogy a hirdetőválla- lat ötletrengetegéből sok nem fog meg- valósulni és a jövőben nem kell tartani attól, hogy a ben- szülött budapestiek és a külföldiek ámuló szemek-- kel bírálják Budapest utcáinak reklámorgiáit. --- Page 17 --- Budapest, 1935 január 9. SÖVAROST [docAP 7 7 SÁGI ÉRTE. . 9 CA zÖ 7% 4 zo . 4 Vh s ; A magyar ällamgazdasäg új irányítói Popovics Sándozs nyugalomba vonul, Im:€dy Béla a Nemzeti Bank új elnS se, a pinzügyminisz:erium vezetését Fabinyi kereskedelmi miniszter veszi át A magyar államgazdaság, állampénzügyek változások álltak be az zások sora legnagyobbrei hozott, sajnálatraméltó c: y pénzügyi — politika legnagyobb tekintélyének, aki már a békeidők nagy Magyarországának is dísze és büszkesége volt, Popovics Sándornak egészségi állapota miatt vissza kellett vonulnia a tevékenységtől. Helyét az az Xmrédy Bela dr. foglalta el a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében, akit zsenije, gazdag tevékenysége és fölülmul- legelsősorban az ében döntő jelentőségű j endőben. A v lentős , hogy a magyar hatatlan sikerei a magyar gazdasági élet leg- kimagaslöbb egyéniségévé avattak. — Imrédy Béla ma olyan férfiúi nagyság, szaktekintély és olyan állam- akinek a pénzügyminiszteri székből való távozása nem jel életéből való legc sem. Imrédynek nem a nyugalmat, fokozottabb tevékenységet jelenti és jelentse a Nemzeti Bank élére való De megnyugtató és a közbiztonság ő az a megoldás is, hogy a pénzügyminisztérium vezetését Fa- binyi Tihamér kereskedelmi miniszter veszi át, aki a gazdasági kérdésekben annyiszor adta már jelét nagy felkészültségének és kifejlett érzékének. A pénzügyminisztérium adminisztra- tív ügyeinek vezetése viszont Jakabb Oszkár államtitkár kezében összpontosul, aki régi ki- próbált és nagytekintélyű vezető egyénisége a pénzügyminisztériumnak. itheti a gazda- ekélyebb kikap- érzetét ke MENNENEK END LEV LONL LP NM NT ET MP MED ET MN LV LEE LII PSLT Fabinyi fihamér kereskedelmi miniszternél védelmet keresnek a kiskereskedők a vegyészeti gyárak profitéhes üzleti politikájának letörésére A miniszter nem engedélyezi a fémtisztítószerek, a tinta, a kékítő, az indigó és a hőrpuhítószerek árusításának korlátozását A Fővárosi Hirlap nem kíméli a fáradtságot, hogy állandóan a közvélemény elé tárja azokat a méltatlan törekvéseket, amelyeket néhány gyár- ipari üzem folytat a kiskereskedelem letörésére. Általánosságban elképzelhető volna, hogy a vi sárló és fogyasztó közönséget csupán az érdekelj jó és olcsó árut kapjon és számára teljesen mel- lékes, hogy ezt az árut közvetlenül a gyártól, vagy pedig a közvetítő kereskedőtől vásárolja. A helyzet azonban komolyabb megfontolást érde- mel, mert általános nemzeti és társadalmi szem- pontból nem közömbös, hogy az ország egyik leg- értékesebb társadalmi rétege: a — kiskereskedelem jenntartjaze magát és nem jut-e olyan veszede- tembe, ami a tízezernyi üzletek teljes csődjét ered- ményezi? Az áruházak és a gyáripari vállalatok látókörét sűrű köd homályosítja, ha azt hiszik, hogy a számukra nem hivatott területen történő erőfeszítés üdvös eredményeket hoz a részükre. A mai nehéz gazdasági helyzetben a társadalmi rétegek egymäsrautaltsäga elsőrendüen fontos létkérdés és ha a legális kiskereskedelem tülerö- ben lévő hóhérai tovább folytatják méltatlan harcmodorukat, akkor magukra vessenek a nem- zeti társadalmat megrendítő kezmnyekért. A Fővárosi Hirlap sorozatos cikkei räiränyi- tották a figyelmet arra a körülményre, hogy a nagyközönségnek is érdekében áll a kiskereskede- lem boldogulása. Számos konkrét bizonyíték iga- zolja ezt a tételt és ha most újabb esetet muta- tunk be, igazolni kívánjuk, hogy a kiskereskedők és a fogyasztótömegek között szorosabb érdekközösség álj fenn. A kereskedelmi miniszter nemrégiben rende- - jetet" bocsátott. ki,- amelyben eltiltotta a cipőkrém kimérését és elrendelte, hogy a cipőkrémet csak márkázott dobozokban szabad forgalomba hozni. A Magyar Festekkereskedök Országos Egyesülete a Vegyészeti Gyárosok Országos segítségével most újabb beadványt intézett a ke- reskedelmi miniszterhez, amelyben ezt a korlá- tozó intézkedést a fémtisztítószerekre, a tintára, kékítőre, indigóra, a bőrpuhítószerekre és a kékítő pasztilläkra is kiterjeszteni kívánja. A gyárosok ennek a szükségességét különböző érvekkel próbálják alátámasztani és átlátszó ten- denciával azt állítják, hogy a kimért áru és az úgynevezett märkacikk — között óriási hátrány mutatkozik az előbbi rovására. A Festékkéreske- dök Gazdasági Egyesülete beadványa tökéletesen megcáfolja ezeket az állításokat és áttekinthetően áíllusztrálja, hogy az ismertetett vegyszereknek már- kás dobozokban és üvegekben való árusítása a közönség kétszeres-háromszoros megter- heiwser jelentené. — Minőségi szempontból — mondja a be- advány — a legtöbb esetben nincs különbség. Szövetségének. Erre mutat az a körülmény is, hogy amíg a kimért áru forgalombahozatala a fogyasztást nagymértékben növeli, addig a márkás áru forgalma egyre csökken. A márkacikk drága volta és a nagy költségei lehetetlenné teszik, hogy ezeknél a cikkeknél a viszonteladó annyit keressen, mint a kimért áruknál. A márka- cikkek árvédelem alatt állanak és a gyár- iparosok megbízottai azsán-provokatőr szerep- ben ellenőrzik az árak betartását, A gyáripar részéről célzott ez a fokozott márkacikk- eladás a vevők érdekeit sérti, mert a kimért áru minőségileg éppe 2 ma az olc: t keresi, Gyakorlati pélc igazoljuk, hogy például a fémtisztító bi tartálya .30 fillérbe kerül, míg a benne el- helyezett áru eladási ára 20 fillér. Az adjusz- tált kiállítású fémtisztító tehát 60 fillérbe kerül a közönségnek, am pedig a magával hoz bädogdobo: fillérért is tintára ntézményeknek, eti kultúra ér- Gazdasági küldöttsé Egyesületében Dési Géza yűlési kép tésével a napokban ereste Fabinyi Tihamer kereskedelmi minisz- tert. Berkovics Mi az egyesület fötitká: a miniszter előtt feltárta tatlanı 2 ipari spekuláció összes títkait és kife hogy a kimérés betiltása a ságot is sérti. A küldöttség nagy megnyugvással vette tudomásul a miniszter határozott kijelen- tését, hogy látszó gy ejtette azt is, kereskedelmi szabad- ilyen rendelet kiadásáról nem tud és annak előkészítését a maga részéről nem kívánja. A vegyészeti gyárak fnrcsa ötlete. tulajdon- képpen az üveg- és bádogdoboz érdekeinek szol- gálatán kívül azt a törekvést akarja alátámasz- tani, hogy néhány vegyígyár: a Schmoll cipőkrémgyár, a Sidol fémtisztító- üzem és a Müller tintagyár itymódon indo- kolatlan nemzeti ajándékhoz jusson. A festékkiskereskedők aműgyis legnagyobb ag- godalommal tapasztalják üzleti forgalmuk ka- tasztrófális csökkenését, amit az idézett elő, hogy egymásután alakulnak festekgyäri detailüzletek, amelyek illegális módon elvonják előlük a vá- sárlókat. Az Izsák r.-t. és a Krayer-festékgyár fiókjai fékezhetetlen versenyt támasztanak számukra és mindent elkövetnek, hogy a közönségnek festek- árukkal való ellátását kizárólag a maguk számára biztosítsák. Az elkeseredés méltán irányul tehát a szóbanforgó vegyészeti gyárak ellen, amelyek legújabb akciójukkal a kiskereskedők további át- hurkolását és a gazdasági válság nehézségeivel küzdő v rló. insg újabb megterhelését akarják keresztülvinni. Szombaton a fóváros ankéífot fart a füzelöszer-szallitasok körül felme- rült panaszok orvoslása érdekében Az őszi és téli hónapokban állandó a közön- ség panasza a tüzelőszer vásárlásokkal és szállí- tásokkal kapcsolatban elhető — visszaélések és sérelmek miatt. A közönség panaszai részben arra irányulnak, hogy nem azt a minőséget kap- ják, amit vásároltak, másrészt azt sérelmezik, hogy a tü szállítmányokat megcsonkított súlyban kapják kézhez. Mind a két módon érzé- keny anyagi károsodás éri a fogyasztókat és mél- tányos az a követelés, hogy a visszaélésekkel szemben a hatóságok védelemben részesítsék őket. A főváros felkérésére a téli hónapok alatt a fokozottan ellenőrzi a — tüzelőszer- lításokat. Külön detektívcsoportot bízott meg Tibor kapitány ezzel a feladattal, s a emberei a tüzelőszertelepeken és a zdákon tartott rajtaütesek következménye- képen az eljárások egész sorát már meg is indí- totta. A — polgármester egyidejüen utasította a kerületi rendőrbírókat, hogy az ilyen természetű kihágási ügyeket soron kívül intézzék el és szi- gorú ítéleteket hozzanak. A kérdést azonban nem lehet megnyugtatóan egyedül rendőri intézkedé- sekkel megoldani, azért a polgármester úgy intéz- kedett, hogy a tüzelőszer-ké problémáinak érdés megvitatására az összes érdekeltségek bevonásá- val e hét szombatján anketet hívjanak — össze. Felkay Ferenc tanácsnok, a közgazdasági és ipari ügyosztály vezetője intézkedett az ankét egybe- hívása iránt, amelyen jelen lesznek a rendőrség, a bányák, a munkás- és szállítóérdekeltségek, a kereskedők és a gázművek megbízottai. A nagyjelentösegü ankét programja, készületei és várható eredményei iránt FELKAY FERENC Dr. tanácsnoknál érdeklődtünk, aki a Fővárosi Hirlap munkatársá- nak ezeket mondotta: — Régi és egyre élénkebb panasza a fo- gyasztó közönségnek, hogy a tüzelőszerbeszerzé- sek körül olyan jelenségek mutatkoznak, amelyek elő- egyrészt a kereskedői tisztesség fogalmát érintik, másrészt érzékenyen károsítják az amúgy is gondokkal küzdő fogyasztókat. A sérelem annál nagyobb, mert a -—tüzelőszer — nélkülözhetetlen szükségleti cikk, akár az élelem. — A panaszok túlnyomó része a szállítások volítása ellen írányul, mert a pontosan le- litmänyok megcsonkítva érkeznek a rendelőkhöz, de sok a panasz azért is, mert silányabb vagy nedves tüzelőszert szállítanak. A — tüzelőanyagok [árusítására a főváros már évekkel ezelőtt kidolgozott egy szabályrendeletet, amit a közgyűlés ís elfogadott és jóváhagyásra a kereskedelmi miniszterhez felterjesztett. A sza- bályrendelettervezetnek fontos része volt az a rendelkezés, hogy tüzelöszerszällitäsoknäl — csakis büntetlen előéletű, rendőrségi rendszámmal és fényképes igazolvánnyal — ellátott — munkásokat szabad alkalmazni. A miniszter a tervezetnek ezt a pontját a kereskedelmi érdekeltségek közbe- lépésére nem fogadta el, s a tervezetet —vissza- küldte a fővárosnak átdolgozás céljából. A sza- bályrendelet a mai napig sem léphetett életbe, mert időközben az a felfogás jutott érvé: hogy az új ipartörvény rendelkezései Kkizärj hogy a tüzelőszerkerceskedést a főváros szabó rendelettel rendezze. A — nagyközönség azonban joggal követelheti, hogy a tüzelőszerszállítások- nál felmerült panaszok orvoslást nyerjenek és a visszaélések megakadälyozäsära minden intez- kedés megtörténjék. — Fzért hívta össze a polgármester az ipari és közgazdasági ügyosztály javaslatára a szombati értekezletet, hogy az összes érdekeltségek bevoná- sával megtárgyaljuk mindazon kérdéseket, amelyek a tüzelőanyagok szállításának ellenőrzésével kapcso- latban szabályozást igényelnek. Az értekezleten ki- alakuló álláspontnak megfelelően a főváros telter- jesztésben fogja kérni a kormányhatóságot, hogy 4 tüzelőanyagszállítások hatályos ellenőrzésének mód- --- Page 18 --- ját és eszközeit a nagyközönség érdekeinek legtel- jesebb figyelembevételével rendeleti úton szabá- lyozza. — Az ankét foglalkozik a tüzelöszer-kiskeres- kedők ama panaszával is, hogy a bányavállalatok arra kényszerítik őket, hogy a szónmennyiséggel együtt nagyobb kvan- tumban brikettet is átvegyenek, még akkor is, ha azon túladni nem tudnának. — A főváros az értekezlet elé tervezetet, vagy javaslatot nem terjeszt, hanem meghallgatja és összegezi az elhangzó szempontokat. A — főváros egyetlen és legföbb szempontja a közönség érdekei- nek megvédése mindenféle tekintetben, mert mindegyik érdekelt kategóriának megvan a maga érdekképviselete a bányától a szállítómunkásig, csak a fogyasztóközönség áll védtelenül. "Tehát a hatóság kötelessége, hogy A közönség érdekeinek védelméről gondoskodjon. Hiszem, hogy ez sikerülni fog, ———r-— P—— FÉNYSZÓRÓ s — A tisztességtelen verseny bélyege sohasem lehet kellemes viselet a kereskedők szá- mára és valóban a budapesti kiskereskedők — komolyságát dícséri, hogy ilyen címen a kereskedő társadalom nem adott sok munkát a bíróságoknak. Az áruházak létjogosultságába beleszédült mohó vállalkozók között viszont számosan akad- nak olyanok, akik már több izben a tisztességtelen ver- senybe ütköző cselekményük miatt a Kereskedelmi és Ipar- kamara választott bíróságának tagjaival kerültek szembe. A legújabb ilyen ügy a Fenyves Áruház kétes di- esőségét hirdeti, amelynek egyik reklämtrükkje, hogy 19 pengős egységáron eredeti angol öltönykelmedarabokat aján! a közönség figyelmébe, Az csak természetes, hogy „angol gyári bélyegző" van minden darabon és hogy min- fákat készséggel küld mindenkinek, aki elhiszi, hogy a Fenyves Áruház HKálvin-téri nem túlságosan tűz- biztos szűk helyiségeiben angol szövetek tornyosulnak az állványokon. Az eredeti angol anyag létezését jogosan két- ségbe vonják a szabóiparosok, akik a közönség felvilágosí- tására a Magyar Posztógyár, Dischka dr. nevű igazgatójának nyilatkozatát küldötték el hozzánk. Ez a feltétlenül elsőrendűen tájékozott szakember kijelenti, hogy Fenyvesék reklámjain csak mosolyogni lehet, mert azok a tájékozatlan közönség szédítésére szolgálnak. A szabómesterek azonban tovább mentek és illetékes szervel megindították Fenyves Dezső ellen a szedelgíy feldicsérös tényét kimerítő tisztességtelen verseny miattl eljárást. A Kereskedelmi és Iparkamara választott bírósága alapos vizsgálat után meghozta ítéletét, amelyben Fenyves Dezsőt esetenként 1000 pengő pénzbírság terhével a 19 pengős an- gol szövet hirdetésének beszüntetésére kötelezte. A bíró- ság ítélete tehát megbélyegezte a Feny- ves Áruházat és ime, mégis mi történik? Kezünkben van 1935 január 6-ról keltezett reklámja a Fenyves Aruhäznak, amelynek slágerja mi eredeti angol öltönykelme 19 pengös kínálgatása. Megál pítjuk, hogy a választott bíróság a mult év november 17-én hozta tiltó ítéletét, amellyel szemben Fenyves Dezső tovább folytatja azt, amit a tiszteletreméltó bírói fórum tisztes- ségbe ütközőnek deklarált. Ez a bátorság és elszántság a Fenyves-féle áruházak fegyvertárához méltó és kitünően odasorakozik az ismert inzolvenciás és kényszeregyezségi manőverek mellé, Ha már az áruházaknál tartunk meg kell emlékezni a Baross-téren nemrégiben sátort vert Filléres Divatházról, amely a legnagyobb me- részséggel a Központi szálloda földszinti üzlethelyisé ben terpeszkedik. Nyilvánvaló, hogy a terep kiválasztásán a cél vezette a Filléres Divatház csengő pengükér Árusító tulajdonosát hogy a Keleti pályaudvar környékén sorakozó kiskereski k forgalmát elhódítsa és a vevőközön- séget rikító helyiségébe csábítsa. Lehet, hogy a filléres szó hangoztatása nagy forgalmat biztosít a kereskedők szem- közellenségnek számítható vállalkozásnak, mert mindenesetre megállapítható, hogy a Baross-tér körzetében évtizedek óta működő kiskereskedők növekvő nyugtalan- sággal látják bevételük rohamos visszaesését. Amig a kor- mányintézkedés nem rendelkezik á izak versenyének korlátozásáról, addig ez az áruház is létezhetik, más ker: azonban, hogy a helyi hatóságok a tűzvédelem és szemé bizton mpontjából mikor tartják szükségesnek a I energikusabb közbelépést. Képtelenség és a legnagyobb rej- tély, hogy miképpen vehette a bátorságot a Filléres Dívatház arra, hogy entrál szálloda melletti ház t falát áttörje és üzlethelyiségét ilymódon megnagyobbítsa. A legnagyobb aggodalommal kell gondolni arra, hogy a Filléres Divatház túlnyomórészt gyulékony anya- gokkal zsufolt üzlete aláaknázza a nagyforgalmú szállodát és esetleg olyan riadalmat, vagy veszedelmet idézzen fel, ami semmiképpen sem kívánatos itt a főváros legforgalma- sabb pontján. A kerületi e róság kötelessége, hogy az esetleges terjeszkedésre kiadott engedélyt visszavonja és a környék lakosságát ilyképpen megnyugtassa a még mindig kísérti) áruházi katasztrófák emlékeitől Jól megy Pókéknak, legalább is ezt a látszatot kelti az a táncmulatság, amely GFB-bál elnevezés alatt zajlott le az elmult napokban a adóban Fekete J. Jakab legmagasabb színe előtt. r. ette be a mulatságot, Pók bälkiräly 3 bálkirálynőt, udvarhölgyeket és egyéb méltó- asztottak, de volt táncverseny és persze kitünő hangulat, amit nyilván az is előidézhetett, hogy az állandóan harsogó jazzmuzsika elfelejttette a hivatalból kirendelt al- kalmazottakkal a havi 25—30 pengős fizetésüket. Minden- esetre nagyon dicséretreméltó, hogy Fekete J. Jakab az al- kalmazottak lelki vigasságáról és szórakoztatásáról ilymó- don gondoskodik, a szociális érzék és méltán Kg szem- pontjából azonban talán kívánatosabb lenne, ha a még sze- Ténynek sem nevezhető minimális fizetéseket javítaná meg a GFB-diktätor, nehogy úgy járjon, mint az a bizonyos irodatőnök, aki a születésnapját akarta emlékezetessé tenni. Boldogult Vázsonyi Vilmosé a felelősség, aki mindezt el- mesélte és talán egyik legnagyobb sikerét aratta ezzel az élcelődésset. A szóbanforgó iroGalőnök megkérdezte Vá- zsonyi Vilmost, hogy miképpen ünnepelje meg a születés- napját úgy, hogy az ne kerüljön sokba és az alkalmazottak- nak mégis öromuk legyen. Vázsonyi így felelt: Eridj a Dunának, mert az nem kerül pénzbe és az alkalmazottak is örülni fognak, Kontárok alkonya a fővárosnál Készül az ipari kataszter Piazza. Győző, törvényhatósági hizottsági tag, a legközelebbi közgyűlésen, interpelláció keretében követelni fogja a középítési ügyosztályban felfek- tetett iparos-kataszter szigorü revízióját és azt is, hogy a jogosulatlanokat és kontárokat töröljék a jegyzékből. Legfőképen az álszövetkezetekre van panasz. Azt állítják az érdekelt iparosok, hogy a versenytár- gyalásoknál az álszövetkezetek részéről méltány- talan konkurrenciában van részük. Vannak úgy- nevezett szövetkezetek, amelyeknek csak néhány iparos tagja van. Ezek részben a saját nevük, il- letve cégük és a szövetkezetek nevében is ajänl- koznak a közmunkákra és kiszorítják a legális kis- iparosokat. Ugy tudjuk azonban, hogy ez az interpelláció részben túlhaladott sürgetés, mert a főváros vezetősége már utasítást adott a pontos iparos- és Vällalkozö-kataszter elkészítésére. Ez a kataszter kartoték-rendszerű lesz, s minden iparos és vállalkozó lapján pontosan feljegyzik, hogy mikor, milyen és mennyi értékű munkát ka- pott, s ezzel kizárják minden visszaélés lehetőségét, d A Baross Szövetség köszönete a Fővárosi Hir- lapnak. A Baross Szövetség a következő levelet intézte a Fővárosi Hirlap szerkesztőségéhez: „Az évforduló alkalmából a Baross Szövetség hálás megemlékezéssel fordul mindazok felé, akik haza- fias célokért folytatott munkásságában támogatták. Különös elismeréssel adózik Szövetségünk a ma- gyar sajtónak és a mélyen tisztelt Szerkesztőség- nek, mert hosszú időn át mindannyiszor nagyra értékelte azt az érdeklődést és figyelmet, amelyet nemzeti célkitűzéseink iránt tanusítani szívesek voltak. Engedje meg a mélyen tiszteit Szerkesztő- ség, hogy ezért a Közérdekű és kitüntető támoga- tásért a Baross Szövetség elnöksége nevében leg- öszintébb köszönetünket fejezhessük ki azzal a kó- relemmel, hogy kegyeskedjék megtisztelő jóindu- Jatät a Szövetségünk által képviselt nagy nemzeti célok előmozdítása , céljából megőrizni. Budapest, 1935 jan. 3. Baross Szövetség: Ilovszky János, m. kir. kormányfőtanácsos, országos elnök; dr. Domokos László ny. miniszteri oszt. tanácsos, titkár." Megalakult a lánckartel. Hosszas tárgyalások után január elsejével megalakult a lánckartel. A artelbe tömörült gyárak a következők: Stadler Mihály Rt., Haidecker Sándor és Fia, Szász Oszkár, a Deichsel-gyár és a Pécsi fém- és lakatosárugyár. Mint ez természetes, az új kartelnek első feladata az volt, hogy felemelte az árakat és elsösorban a mezőgazdaságban használatos láncok árát drägi- totta meg. VÁLA words Versenyförgvoldsi megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: A Farkasréti temető útjának munkálatait Vadas Mihály kapta 3326 pengőért. rendezési Lakatosmunkät a Becsi-üti iskolánál: Jalcs Dezső 1793 pengőért. Bádogosmunkát a Wesselenyi-ütcai iskolánál: Fliegl Mihály 3356 pengőért Vizmelegitök szállítását a Gázművek részére: Magyar Fém- és Lámpaárugy 79.826. Magyar Gázizzófény rt. 12.825 pengögrt, Uj versenytárgyalási RiíPpások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Cipók — szállítására az egyenruhäzott alkalmazottsk re. Pályázni lehet január 21-én d. e. 10 óráig u Gaz- gi Hivatalban, Nyomtatványok és könyvek szállítására a HEV ı ré- szére. Pályázni lehet január 21-. igazgatóságánál, 1. én déli 12 óráig a HEV A x tovotte göpkenöts szállítására a BSZKR ré- BR Ani lehet január 22-én délelőtt 10 óráig a 5000 köbméter Duna-kavics -és 1000 köbméter Duna- homok száuítására a BSzZKR részére. Pályázni lehet január 18-án d. e. 10 óráig a BSzKR-nál. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓO EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató EEE NE Betön, makadám, aszfalt felvágásához vegyem, BÉRKOMPRESSORT LISKA JRNŐ okleveles gépészmérnök, kompr rbeaéó Budapest, VIII., kerület Barcss-utcs 77 az. Telefonmsán : 178. GRÓSZ FRIGYES OKL. MERNÖK, ÉPITÉSI ÉS KÖ- VEZÉ:I VALI TELEFON ı 86- e] A BUDAPEST, I., BERCSENYI-U. 7. II, 3. ÁMON ANTAL ÉS FIAI KÖ! ESTEREK, ÚT., CSA - 3 BETOD, BEE LALLALKOROR, DOED VIII, FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85, mm ————eo————— A, = Borlay Karoly CSATORNÁZÁS oki. mérnök, kövezőmesier, KÖVEZÉS építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA Budapes", XI..Zólvomi-út120 CSUCSHEGYIBAZALTBANYAR NEMESGULACS Közpenti iroda : zar nt niet an nt kn Budapest, VII., Nürnberg-n. 47. Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. Szegedy Béla Jenő oki. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítő vállalkozó Budapest, I, Alkotás-u 18. li. 1. Tel; 52-852 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmeste; udapest, [",, Kecskeméti-u. 13 , III. em, 1. Telelon 84-4-12 KÖSZENBÄNYA SS "S TEGLAGYÄR TÄRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-35-5353 és 25-5-56, alic Ss ai1ökeietes auföpneu Főelárusitás: BUDAPEST, DI., MOZSÁR-UTCA 9 A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 Ikovits Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 19 --- Huszonötödik eviolyam Budapest, 1925 január 16. Elöflzetes! ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 28 PENGO FÉLÉVRE . . . a s a a s : 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Sport Csordás Elemér, tiszti főorvos, nem szokott megállani jelentéseiben a szokványos számadatok, a sablonos, örök kérdésekre való felelet mellett. Amikor Budapest egészségéről beszél, mélyen be- világít a rejtett okok mögé is. Azaz, hogy ezek az okok nem is rejtettek, csak nyitott szemmel kell a világban járni, amint azt a tiszti főorvos cse- lekszi és akkor ezek a rejtett okok kitärulnak előt- tünk. Csordás Elemér jól tudja, nem elegendő, ha Ő január havi jelentésében közli, hány ember halt meg szívbajban; neki, hogy az esetleg a háttérben settenkedő bajoknak elejét vegye, kötelessége azt is kutatni, hol vannak az életben olyan jelenségek, elharapódzott szokások, az emberi szervezettel való kíméletlen és megokolatlan visszaélések, amelyek — mondjuk — a szívbajok tömeges elszaporodásá- nak eredményével járnának. Ezúttal is a tiszti fő- orvos igen komoly nyomra bukkant, amelyet to- vább figyelmen kívül hagyni nem szabad. A szer- vezettel való visszaélések nem mai eredetüek, de ha ez a kiváló közegészségügyi adminisztrátor fel- emeli mindenkor figyelemreméltó szavát, oka van rá. Ezúttal mindnyájunk belátó helyeslése mellett azt állapítja meg Csordás Elemér, hogy a túlkorai életkorban előzetes orvosi vizsgálat nélkül meg- kezdett mértékenfelüli sportolás, vagy a túlzásba vitt tréning helyrehozhatatlan károkat okozhatnak és épen az ellenkezőjét eredmenyezik; mint a sport szolgálni hívatott. Nincs az a sportrajongó, aki a tiszti főorvosnak ebbe a gondosan megfogalma- zott, tökéletesen körülbástyázott megállapításába belekapaszkodhatnék. Amit Csordás Elemér mon- dott, az őt nemcsak az emberi egészség, az emberi nem egészséges fejlődésének védőjévé; de az ifjú- ság és a sport igaz barátjává is avatja. Röviden azt kell tehát mondanunk a tiszti fő- orvos felszólamlásának konkluziójaként, hogy meg kell szüntetni a sporttal való visszaéléseket, ame- lyek kétségkívül súlyos, meglevő jelenségei ko- runknak. Amilyen kétségbevonhatatlan egyén- és memzetnevelő ereje van a sportak, olyan mérhetet- len veszedelmet jelent a sporttal való visszaélés. Igazán nem akarunk párhuzamot vonni a kettő között; de elriasztó példaként mégis meg kell em- lítenünk azt a nemes fellelkesedést, amely Szé- chenyi Istvánban élt, amikor sikerült a lóversenyt megteremtenünk és azt az undok játékszenvedélyt, amely ma az alsóbbrendű tömegeket a verseny- pályára hajtja. Ide talán soha sem jut a sport- szenvedély, de kétségtelen, hogy írtani kell a ki- növéseket. Tudni kell azonban, hogy tulajdonképen mi a sport? Van sporttörténet, amely sportnak nevezi az Eszakamerikäban a XVIII. században kifejlett skalpozást, az angol-ujguineaiak goru nevű, s a dayakok koppensnellen nevü — embervadászatát, amelyekkel szemben még mindig üde szórakozás a XXIII. században üzött falraszaladas. Van sport- író, aki a sportágak közé felveszi a kertészkedést, az ács- és esztergályosmunkát, vagy a fürdést és vándorlást. " Ezekkel a szerzőkkel szemben annik-a modern angol sportírónak a véleményét kell el- fogadnunk, aki arra a kérdésre, hogy mi &@ sport, sokkal természetesebben felel. Sport-e a cricket, a sakk, a csatorna átúszása, az aviatika, a szkiffe- lés, az északi sark megközelítése, a tengeri mosza- toknak albumban való lepréselése? Roppant laza és állandóan változó a sport fogalma. Leginkább olyan fegyelmezett időtöltésnek volna mondható, amelynek célja: a felüdülés. Ma tehát minden művelt ember művelője a sportnak, amely azonban — ismételjük — csak addig sport, amíg fegyelmezett időtöltés a felüdü- lés szolgálatában. Ennek ellentmondani látszik a rekordok és világbajnokságok kultusza. A rekorde- rek és világbajnokok azonban inkább a mártírok, az emberi nem hősei sorába tartoznak, akik a faj fejlődése érdekében egyéni testi épségüket és éle- tüket is hajlandók veszélyeztetni. Amilyen tiszte- letreméltók azonban a sport hősei, épolyan szánal- masak a sport ripacsai, akik abba a kategóriába tartoznak, ahol a skalpozókat és falraszaladókat említettük. Ezekre nincs szüksége az emberiség- nek és a sportot, amennyiben azt nem a. rekorderek és bajnokok gyakorolják, vissza kell vinni, annak eredeti céljához a fegyelmezett időtöltéshez, amely a felüdülés szolgálatában áll. És akkor nem lesz- nek panaszai a tiszti főorvosnak sem. akkor | dia) 3. szám FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség as kladöhivatalı BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 Minden részletre kiterjedő váarosígazgatási programot készít aNemzetitgység Pártja Nagy lendülettel bekapcsolódott a Nemzeti Egység Pártja a fővárosi autonómia munkásságába és általános érdeklődés kíséri a városházi politiku- sok részéről az eredményeket, amelyek e szervez- kedés nyomán bekövetkeznek. A községi politika körében érdekesnek tartják azt a jelenséget, hogy 4 Nemzeti Egység Pártja szervezési tevékenységé- nek központi irányítása ellenére itt-ott előfordul, hogy odatartozó néhány párttag különálló szervez- kedési akciót folytat és mintegy egyéni irányítás Ugron Gábor a legközelebbi feladatokról alatt tartja 4 mögéje sorakozó polgárságot. Ezt azért tartják feltünönek, mert az Egysér Községi Polgán Párt Gömbös Gyula miniszterelnök hívó szavára a legnagyobb egyetértéssel és lojalitással rendelte alá magát a központi vezetésnek, míg a rajtuk kivülálló egyes tényezők, a látszat szerint, ragaszkodnak önállóságuk megtartásához. Ezt a megállapítást a Nemzeti Egység Pártja egyik legtekintélyesebb vezető tényezőjének, Ugron Gábor ny. belügyminiszternek. a figyelmébe ajánlottuk, aki a kérdésről a követ- kezőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatár- sának: — A Nemzeti Egység Pártjának fővárosi szervezkedése gyors ütemben folyik Budapest egész területén. A szervezkedés irányítása az Eszterházy-utcai — párthelyiségből egységesen történik és ha egyes helyeken tapasztalható volna is némi egyéni alapon folyó szervezke- dés, ez most már a legrövidebb időn belül megszünik. A Nemzeti Egység Pártjához tartozó összes szervező tényezők teljes mértékben alárendelik magukat a központi irányításnak. A szervezke- dés meginditásával párhuzamosan folynak az Eszterházy-utcai párthelyiségben azok az elő- készítő munkálatok is, amelyek a Nemzeti Egység Pártja fővárosi programjának kidolgo- zását célozzák. A fővárosi program kidolgozá- sának első fázisa a különböző szakbizottságok megala- kítása lesz. A Nemzeti Egység Pártjának fővárosi szerve- zetén belül ugyanis ugyanúgy megalakítjuk különböző szakbizottságokat, ahogyan ezek a szakbizottságok a törvényhatósági bizottság ke- beleben működnek az egyes ügyosztályok mellett. | Ezekben a bizottságokban elsősorban azok kap- nak helyet, akik a városházi szakbizottságoknak tagjai. A párt kebelén belül megalakuló szak- bizottságoknak az lesz a legelső feladatuk, hogy a maguk területén megállapítsák a Nem- zeti Egység Pártjának irányelveit és konkrét terveket dolgozzanak ki a jövőre nézve. Az egyes szakbizottságokból kikerülő ee ból, amelyek a Nemzeti Egység Pártjának a) felfogását tartalmazzák, fogjuk majd Öösszedlli; tani a Nemzeti Egység Pártjának fővárosi prot gramját. Ez a minden részletre kiterjedő program útmutatásul szolgál bizottsági tag- jainknak 1 abban a tekintetben, hogy milyen álláspontot kell szem előtt tartani, de másrészről a jövőt vonatkozó feladatokat is meg fogja szabni. A szakbizottságok — javaslatai alapján összeálk- tandó részletes programot először a Nenizeti Egység Pártja fővárosi szervezetének végre- hajtóbizottsága elé terjesztjük, azután az fgész kérdés a párt plénuma elé kerül. Érdeklödtünk — ezután Ugron Gábornál az iránt, hogy a Nemzeti Egység Párfja fő- városi szervezetének vezetői milyen fefogást vallanak a napirondre kerülő városházi roblé. mák megoldása tekintetében. Ugron Gabor a következőket mondotta: — Az új esztendő első hónapjainak h onto- sabb feladata a fővárosi pénzügyi helyzet sza- nálásának az előkészítése lesz. Ugy tudom, hogy Sipöcz Jenő főpolgármester gyors tempó- ban dolgozik azokon a terveken, amelyeknek a megvalósításától a főváros háztartási helyzeté- nek szanálását reméli. Addig azonban nem le- het ezeket a terveket a különböző illetékes autonom fórumok elé terjeszteni, amíg nem érkezik meg a városházára a főváros 1935. évi költségvetésének jóváhagyásáról szóló belügy- miniszteri leirat. A belügyminiszter úr döntése ugyanis, amit a: költségvetés végrehajtásáról intézkedő leirat fog tartalmazni, nemcsak ab- ból a szempontból jelentős, hogy végre lehet-e hajtani az 1935. évi költségvetés megszavazá- sával kapcsolatban elfogadott indítványokat, | hanem abból a szempontból is, hogy a szanálási | művelet megindításánál milyen kormányzati intenciókat kell figyelembe venni. A belügymi- niszter úr ugyanis a költségvetés végrehajtásá- ról intézkedő leiratában nemcsak a költségvetés jóváhagyásáról, vagy egyes tételeknek a meg- változtatásáról fog intézkedni, hanem nyilván ismertetni fogja a szanálást érvényesítő szem- ) pontjait is. A főváros közönségére mindenesetre | megnyugtató, hogy Sipőcz denö föpol- gármester Szendy Hároly polgármes- terrel és Budapest székesfőváros auto- nómiájával karöltve óhajtja megálla- pítani szanálásai terveit. Megemlitettük Ugron Gábor előtt azokat a híreket, amelyek szerint Keresztes-Fischer belügyminiszter nem hajlandó jóváhagyni a fő- város 1935. évi költségvetését — abban a for- mában, ahogy azt a közgyűlés megszavazta. A közgyűlés tudvalevően Wolff Károly indít- ványára kiemelte a költségvetésből a beruh zási tételeket és azt határozta, hogy a beruh zások fedezésére kölcsönt kell felvenni. Ugron Gábor ebben az ügyben a következőket mon- dotta: Végeredményben — teljesen — mindegy, hogy a belügyminiszter változatlanul hagyja-e az új költségvetést és a főváros vezetősége a költségvetésből kiemelt beruházási tételek fe- dezésére vesz-e fel kölcsönt, vagy pedig ezek a tételek, a belügyminiszter döntéséhez képest, bennmaradnak a költségvetésben és a főváros vezetősége a deficit fedezésére veszi fel ugyan- azt a kölcsönt. Én ennek a kérdésnek különö- sebb jeletőséget nem tulajdonítok. Ugron Gábor nyilatkozatának különösen az része tarthat igényt általános érdeklődésre, am szerint a Nemzeti Egység Pártjának fővárosi sz vezete részleges programmot dolgoz ki, amelyet rövid időn belül nyilvánosságra fognak " hozni. A nyilatkozat többi része kimerítően világítja meg a szanálásnál követendő utat. --- Page 20 --- Budapest, 1935 január 16. Véglegesen megállapították a Margithíd kiszélesítésének terveit Napirendre tűzik az Erzsébethíd pesti feljárójának rendezését is Szendy Károly polgármester székfoglaló be- szédének egyik kimagasló bejelentése a Margithíd közeli kis: ítése volt. Értesülésünk szerint a terv megvalósítása előrehaladott stádiumban van és az a szándék, hogy már a kora tavasszal hozzá- fognak az építkezéshez és a hatalmas műszaki alkotást még ebben az évben befejezik. Úgy tudjuk, hogy a polgármester a kereskedelmi minisztérium - mal folytatott megbeszélések alapján az átépítési terveket már kézhez kapta és a közlekedési ügy. osztályt bízta meg a további teendők intézésével. A főváros vezetősége, mint ismeretes, eredeti. leg az átalakítás ellen foglalt állást: elvi és gya- korlati okokból az óbudai híd építését tartotta előbbrevalónak. Ez a szempont azonban időközben megváltozott, mert egyelőre a Hungária-körúti híd megvalósítása kialakulatlan, s annak sorsa és kö- zeli megépítése még teljesen bizonytalan. A Margit- hídon viszont a közlekedési állapotok annyira meg- romlottak, hogy annak megjavítása további kése- delmet nem szenvedhet. Az állami hidak igazgatósága és a főváros kö- zös terveinek részletei iránt illetékes helyen érdek- lődtünk, ahol a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondották: A Margithíd sürgős átépítése mellett — a közlekedési nehézségektől eltekintve — a föszem- pont az, hogy a hidat minden körülmények között meg kell erősíteni, még akkor is, ha a kiszélesítéstől eltekintenénk. A legutóbbi statisztikai vizsgálatok és számítások megállapították, hogy a Margithíd a mai forgalom mellett sokkal nagyobb terhet hord, mint amennyire konstruálták és a hidszerkezet feltétlen megerősítésre szorul. Ez a teherbírás fokozását célzó átépítés 3 millió pengöbe kerülne. Sokkal helyesebb tehát, ha a szerkezeterősítési munkákkal együtt megvalósítjuk a kiszélesítést is, mert ez a kétirányú feladat együtt megvalósítva, takarékossági szempontból is előnyös, mindössze öt millió pengőt igényel, de sokkal többe kerülne, ha azt elválasztva, külön- külön akarnánk elkészíttetni. A híd átépítése után az úttest szélessége 16.5 méter széles lesz a két járda nélkül. Ez figye- lemreméltó javulást jelent, ha tekintetbe vesszük, hogy az épülő Boráros-téri híd útteste sem széle- sebb 15 méternél. Az átépített Margithídon a vil- lamos-vasúti vágányok középre kerülnek. A vá- gánypár két oldalán vonul a két úttest az autók és egyéb járművek számára. Az egyiket ezek közül kizárólag a gyorsan közlekedő forgalom számára tartják, a másik a tehe müveke lesz. A szigeti bejárónál a villamos megállót úgy építik meg, hogy a két vágány között a fel- és leszállás céljára járdaszigetet épí- tenek, ahonnan aluljáró, vezet majd a Margitszigetre. — A polgármester és a kormány között most folynak a tárgyalások az anyagi feltételek biztosi- tására, miután a főváros az átépítés költségeinek felerészét magára vállalta. Ha a pénzügyi szempontok hamarosan tisztázód. nak, akkor a versenytärgyaläst a munka kivitele- zésére pár héten belül kiírják. Elkészültek a tervek az Erzsébethíd pesti feljárójának rendezésére Mint ismeretes, a budapesti Dunahidak kö- zül egyedül a Lánchíd az, amely a pesti oldalról kényelmesen torkollik a híd vonalára, míg a Margithíd, az Erzsébethíd és a Ferenc Jözsef-hid nem oldja meg tökéletesen ezt a nagyfontosságú követelményt. Az Erzsébethid környékének a ren- dezése a . legsürgősebb, . mert a pesti. oldalon még mindig nem sikerült a hidfeljäröt ki- szélesíteni és a forgalom számára tökéletes biztonságot nyujtani. A Piarista-épület lebontása tulajdonképen kitünő időpontnak látszott a tervek végrehajtására, saj- nálatos módon azonban elhalasztották a rende- zést, mert nem kívánták az ősi szépségü bel- wárosi főtemplom elhelyezését. megbolygatni. Azóta módosult ez a felfogás és a templom restaurálása bebizonyította, hogy a műemlékszámba menő építmény esetleges áthelyezése semmiféle veszedelmet nem hoz magával. Értesülésünk szerint Szendy Károly polgármester utasította a magasépítési és városrendezési ügy- osztályt a tervek kidolgozására, amelyek a tér- rendezés és a templom áthelyezését biztosítaná. A . polgármester az - elmúlt napokban felülvizs. gálta az előterjesztéseket és elvileg hozzájárult a kititel előkészít Che, Korszakalkotó munkatársa — beavatott mibenlétéről és a A — Fővárosi Hirlap helyen érdeklődött a tervek következő felvilágosítást kapta: — Az Erzsebethid pesti oldalának rendezését, a hídfő kiszélesítését nem lehet elképzelni a bel- városi fötemplom' áthelyezése nélkül. A most már rendelkezésre -álló tervek. -szerint a templomépületet tizenkét méternyi távol- ságra kellene elszállítani és ugyanakkor gondoskodni az egész talapzat megfelelő magasításáról. Ez a külföldön rendszeresített műszaki eljárás, továbbá a hídfeljáró és a tér rendezése a számí- tások szerint 1.2 millió pengőbe kerülne. A rész- leteket a közeljövőben terjesztjük a szakbizottság elé és végeredményben a közgyűlés feladata, hogy a költségek kijelölése mellett a kivitelre az utasí- tást megadja. Napirendre kerül tehát ez technikai és városrendezési probléma, megoldására feltétlenül wvällalkozhatik építési szakma, A — közlekedési szakkörök véle- ménye szerint ebben az esetben, az Erzsébethíd forgalmának a lebonyolítása elől minden nehézség elhárul. az érdekes amelynek a magyar zer újítás a ióváros iskoláiban: bevezetik a filmoktatást Fokozatosan minden iskolát felszerelnek vetítősépekkel — A gyakorlati élet szükségleteinek megielelöen átszervezik a polgári iskolák oktatását A székesfőváros mindig nagy gondot fordí- tott arra, hogy iskoláinak korszerű szinvonalát biz- tosítsa, s azoknak oktató és nevelő munkáját mi- nél hatékonyabbá tegye. Bär az oktatásügy peda- gógiai irányítása a kormányhatóságok — jog- körébe tartozik, a főváros maga 1s állandó élénk figyelemmel kísérte a pedagógiai tudomány fejlő- dését, annak kiforrott újításait készséggel hono- sította meg iskoláiban és rendelkezésre boc: totta azokat az anyagi eszközöket, amelyek e kez- deményezések kipróbálását lehetővé tették. A fővárosi iskolák korszerü újításairól és az ezektől várható eredményekről BABARCZY ISTVAN dr. tanácsnok, a közoktatási ügyosztály vezetője a Fővárosi Hir- lap munkatársának így nyilatkozott: — A székesfőváros a mai nehéz és pénzügyi szempontból erősen korlátok közé szorított körül- mények között is minden lehetőt elkövet, hogy iskoláiban ís tanujelét szolgáltassa a kultúr- fölénynek, amelyet a magyar fővárosnak minden vkedésében és összes intézményei kimagasló színvonalában a nagyvilág előtt kidomborítania kell. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez a törek- vés teljes mértékben eredményes. Iskoláink színvonala nemzetközi viszony- latban is első helyen áll és a pedagógiai eredmény igen megnyugtató. Különös gondot fordít az utóbbi időben a főváros a polgári iskolai oktatásra, mert tisztában van ennek az iskola-típusnak különleges jelentőségé- vel A gazdasági viszonyok miatt igen sok- szülő nem járathatja gyermekeit a középiskolába, tehát a fenevelkedő középosztály nagy részének kép- zése és az életre való előkészítése a polgári iskolikban történik, A polgári iskola negyedik osztályának elvégzése után a tanulók nagyrészt kikerilnek az életbe. Dolgozni akaró és tudó nem- zedekıt, óhajtunk a magyar nemzeti közösség számára - nevelmi, a polgári iskola tehát akkor oldja meg jól a féladatát, ha a Kellő elméleti oktatás mellett itél több gyakorlati ismeretet Í nyujt a tanulóknak. Ebben az elgondolásban léte- sítette a főváros 1932-ben a Mester-utcai irányító polgári iskolát, amely az első próbaév után most már végleg kialakult programmal működik. A polgári iskolára is nagy gondot kell fordítanunk, mert ez pótolja az első nepoktatäst addig is, amíg a nyolc osztályú elemi iskolät rendszeresít- hetjük. Itt említjük meg, hogy Szendy Károly pol- gármester óriási elfoglaltsága mellett is sok idöt szakít magának arra, hogy a főváros kultúr- intézményeit személyesen meglátogassa. Leg- elsősorban a tanácsnoki működése idején általa megszervezett IX., Mester-utcai irányító polgári iskolát tüntette ki látogatásával, mely intéz- ménynek hivatása a polgári iskolák fejlödését szolgálni. Az iskolába érkező polgármestert a tanári testület élén Loschdorfer János szakfel- ügyelő-igazgató fogadta s rövid beszédben üdvö- zölte. Szendy Károly két órahosszat tartózkodott az iskolában, ezalatt végighallgatta Mayer Blanka tanárnő magyar irodalmi szemináriumi előadását, melynek végeztével megelégedését fejezte "ki s melegen érdeklődött az iskola élete iránt. — A munkaiskolai eljárás tanítását — . mondotta folytatólag Babarczy ta- nácsnok — igen gyakran félremagyarázzák. Azt gondolják ugyanis, hogy az oktatás folyamán csupán a manuális munkát, vagyis a kézimunká- ját jelenti. De igen jól értelmezi a munkaiskolai gondolatot Salamon Ferenc — történettudósunk; Ő már 1872-ben hirdeti az önerönkön való tanulás szükségességét, vagyis, hogy saját tapasztala- tunk, saját munkánk alapján való gondolkodás útján jussunk a szükséges ismeretekhez. Ezért teszi a munkaiskolai eljárás a problémát a tani- tás alapjává. Nagy nevelő eljárás rejlik ebben a tanítási eljárásban, mert felismerteti a munka szükségességét, beláttatja a pontos munka fontos- ságát és megérezteti a sikeres munka örömét. A tanuló nem a jó osztályzat érdekében, tehát egy külső cél szolgálatában, fejti ki energiáját. Pelső hajtó erő, az alkotásra való törekvés kész- teti arra, hogy a művelődés terén előbbre jusson. "Természetes, hogy az ilymódon megszerzett kész- ségek és ismeretek értékesebbek és maradandób- bak a készen kapott és elfogadott ismereteknél. — Az iskolai filmoktatás nagy pedagógiai jelentőségét felesleges különö- sebben bizonyítani. A székesfőváros közoktatás- ügyének vezetősége felismerte ennek a tanítási és nevelő eszköznek nagy jelentőségét és már három évvel ezelőtt megkezdte az iskolai, tűzveszélymentes keskenyfilmek gyártását. E pillanatban a fővárosi iskolák már több mint 10.000 méter keskeny film birtokában vannak. Legújabban 30 darab oktatófilm várja a bemutatást. Külföldi csereakció útján ezeknek az oktató- filmeknek a száma megsokszorozódik. A fővárosi iskolák filmoktatäsa tehát valóban komoly lép- tekkel halad előre. Az iskolákat felszereljük meg- felelő vetítő gépekkel és filmekkel. A filmoktatás központilag kidolgozott tervezet alapján történik. A legközelebbi jövőben várjuk a belügyminiszter - engedélyét és ha ezt rövidesen megkapjuk, akkor még az idei télen megindul a fővárosi isko- lákban a filmoktatás, helyesebben az egyes tantárgyak — keretében a filmek útján történő szemléltetés. Az elméleti ok- tatás — kiegészítéseképen filmeken bemutatásra kerülnek a természetrajz, — földrajz, a fizika, a csillagászat, az antropológia, a vegytan, az egészségtan és a testnevelés számos olyan meg- nyilvánulásai, amelynek így az oktatást tökéle- tesebbé és fogékonyabbá teszik. De lesznek olyan iskolai filmek is, elyek. ÁGA az ifjúság erkölcsi és hazafias nevelését" célozzák. Az elemi, a polgári és középiskolák más és más filmtananyagot kapnak. Angliában évente több- ezer iskolát szerelnek fel iskolai filmoktatäsra és hasonló a helyzet Németországban is. Hazánk a maga szerény eszközeivel természetesen e téren is lassabban haladhat előre. A főváros a magyar közoktatásügy terén ebben a vonatkozásban is példaadóan tette meg a kezdeményező lépést. Fokozatosan minden iskolát felszereinek majd vetítőgépekkel. A filmoktatás rendszeresítése korszakos újítást teremt a főváros iskolaügyeben, ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: szén- és bronzkefe, kollektorat MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPB ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók, GABRIEL ANTAL oki. gépeszmernok villany-, vizvezeték-, központi fűtés szerelési vállalata Tel. : 68-3-26. Budapest, X'., Eszék-u. 18. --- Page 21 --- Budapest, 1935 januär 16. LÖVÉST Ti PESTIKIRAKAT A polzärmester WD 2 a reggeliző gyermekek között A Pesti kirakat magába vonzza mindazt, ami nagyon szép történik a városban, hogy példát adjon és dicsekedjék vele; de minden, ami elkerül- hetően, — kiküszöbölhető módon rossz vagy csúnya is, hogy elriasztó példával szolgáljon. Szendy Károly, Budapest új polgármestere úgy látszik — állandó vendége, vagy inkább lakója lesz ennek a rovatnak, mert minden csele- kedetében az emberi emelkedettség, stílus, ne- mesre, jobbra való törekvés rejlik. ősei — mon- dotta betnutatkozó beszédében — takarékos, dol- gozó pesti polgárok voltak: unokájuk ezt mi mondjuk — vigyázni fog erre a városra, amelyet Ösei örökbe hagytak és ennek minden tradíciójára. Ezek között a tradíciók között van a szegények istápolása is. Csoda-e, ha Szendy Károly egyik legelső intézkedése az volt, hogy egyetlen gyermek se kezdjen tanuláshoz, amíg meg nem reggelizett. A régi pesti patricius sarjnak természetesen első gondja volt az éhező gyermek. Polgármesteri programja, hogy ne legyen éhező ember se a város- ban, de akkor már az első héten el kell tűnnie az élet legszomorúbb, legfájdalmasabb jelenségének: ag éhező gyermeknek. Természetes az is, hogy a Polgármester, aki még nem is olyan régen közvetlen , főnöke" volt a pesti gyermekeknek, a maga szemével akart meggyőződni arról, hogy ez a nagyszerű reggei tetési akció rendben folyik-e? Hát igen, senol semmi kifogásolnivaló nem akadt, Csoda-e, hiszen ez a tanügyi gárda Szendy Károly keze alatt szo- kott rendhez, ez a pedagógus társadalom a Szendy Károly szíve szerint tanult és tud gyermeket nem. csak nevelni, de szeretni is. A a 97 Cégér a Jo bornak A magyar királyi dohányjövedék — vezérigaz- gyatöja, Fattinger Sándor miniszteri tanácsosé az érdem, hogy a mai üzleti élet új jelmondatát megtalálta és ennek az üzleti életnek új utat mu- tatott. Ez a jelmondat pedig az, hogy ma már a jó bornak is kell cégér. Ez az a mondás, amelyet régebben mi még úgy használtunk, amikor nagy. szerű. kvalitásokkal . nem... tudtunk .. érvényesülni, hogy tenoristák vagyunk a pincében. Fattinger Sándor azonban megmondta, hogy értse meg az egész világ, hogy a tenoristákat a pincéből nap- világra kell hozni és a jó bor fölött is ott lengjen a minél csábítóbb, minél izgatóbb, minél vonzóbb cégér. A ma embere hitetlen és ha nem magyaráz- zuk meg neki, a jó bornál sem — hiszi el, hogy jó. Az a kérdés azonban, hogy Fattinger minisz- teri tanácsos úr a maga portáján is kellőképen alkalmazza-e ezt az elvet. Kétségtelen, hogy le- számítva a leszámítandókat, a magyar — királyi dohányjövedék igen jóminőségű áruval látja el a közönséget. A jó bor, azaz, hogy jó dohány meg volna. De meg van-e a jó bornak, a jó dohánynak a cégére. Fattinger miniszteri tanácsos úr úgy találja, hogy erről a cégérről a kis trafikosok- nak kell gondoskodniok. Kétségtelen, hogy ezekre is hárul feladat. Hogy kínálni, rábeszélni nekik is van módjuk. A kereskedő eszközei az ő kezében vannak. Ma azonban a reklám terén a cégér kiváló- ságának biztosításánál a gyárosé a főszerep. Tes- sek megnézni az osztrák dohányjövedék — áruit, amelyek vetekszenek, sőt néha jobbak, mint a ma- gyar dohányjövedék portékája, mégis a legragyo- góbb ötletességgel reklámozzák, cégérezik ezt a kitünö árut, amely amellett a legízletesebb, a leg- művészibb agyusztálásban jelenik meg a közönség előtt. De ott van a német áru. Egy esztendőben, egy világrészben nem lehet a magyar dohäny- nemű mellett említeni, a reklámja azonban olyan tomboló, olyan tébolyító, hogy az antinikotinista is jelvesztetten rohan vásárolni. A német dohányáruk kiállítása pedig olyan, hogy ha az ember nem szívja el, vitrinbe lehet tenni. Ezzel a két pél- dával szemben ott áll a magyar királyi dohány. jövedék kitünő áruja, bizony nagyon szerény, na- gyon primitiv, a legtöbbször egészen szímpla ki- állításban. A reklámot pedig a dohányjövedék száz százalékig a kistrafikosra bízza, akinek iga- zán nincs más eszköze, minthogy élőszóval ajánlja a portékáját annak; aki véletlenül betéved a bolt- jába. Mi tudjul nagyon jól, hogy a multnak ezen a téren igen sok mulasztása van. Fattinger nem régi ember a dohányjövedék élén, nem tudott mindent megváltoztatni. De legfőbb törekvésénei: kell lennie, hogy izléses, megvesztegető, művészi agytusztálást teremtsen a dohányjövedék áruvi szá- mára és hogy a lehető legnagyobb reklámról gon- doskodjék. Ne tessék elfelejteni, hogy valaha posta, telefon, vasút, mind egy-egy hivatal volt. Ma vala- mennyiből üzlet lett. És ha egy országnak a pos- tája, telefonja, vasútja nem mutat fel elegendő hasznot, annak legnagyobb hibája a reklámMiány. Ha pedíg ez így van, amint hogy így van, akkor százszorosan, ezerszeresen áll az a tétel a dohány- jövedékre nézve. A dohányjövedék áruja kereske- delmi forgalomba kerül, tehát meg nem élhet a legszélesebb reklám eszközei nélkül, még akkor sem, ha — ami nyilván megtéveszti még magát a tehcetséres Fattinger vezérigazgatót ís monopólium. Együttműködik az autonómia és az adminiszíráció a főváros biztonsá- gának kiépítésében Fokozolt lendületet adott a törvényhatóságnak a Nemzeti Egység Pártja ujjászervezése , A városháza és az autonómia együttműkö- dése jegyében indult meg az új esztendő és mindkét oldalon a legőszintébb együttérzéssel, továbbá kölcsönös megértéssel ánják a fel- merülő nehéz problémák megoldását. Az új ve- zetőséggel szemben az összes pártok a legmesz- szebbmenő támogatásra állnak felkészülve és vitán felül áll, hogy a főváros érdekeit szolgáló különböző javaslatok és előterjesztések az egy- hangúság — jegyében fognak hatärozatokkä emelkedni. Erejének teljes érvényesítésével kíván részt venni a városházi autonómia munkájában a Nemzeti Egység Pártja [fővárosi szervezete, amely a miniszterelnök politikájának képvi- seletében ítéli meg a főváros időszerű kérdéseit. Zsitvay Tibor elnök tiszteletreméltó személye és kimagasló egyénisége szerencsés kézzel irá- nyítja a pártvezetést és a leglelkesebb együtt- érzés áttekinthető bizonyítéka az a felemelke- dett tónusu beszéd, amellyel legutóbb Sipöcz Jenő főpolgármester a pártértekezleten őt üd- vözölte. Általában a legőszintébb szeretet és nagyrabecsülés övezte (a főpolgármestert, aki, mint a Nemzeti Egység Pártja tagja, elsőizben jelent meg a párt összejövetelén. A városházán bekövetkezett jószándékú és őszinte együttműködés ékesen kidomborult a mult héten tartott alpolgármester-választáson, amikor egyhangúlag emelték erre a fontos pozicióra Lamotte Károly pénzügyi tanácsnokot. A választás és annak egyhangúsága nagy örö- met váltott ki a törvényhatósági bizottságban, ahol megtanulták ismerni a volt pénzügyi ta- mácsnok kivételes képzettségeit és nagyon jól tudják, hogy szélesebb hatáskörében az értékes munkának és a gazdag eredményeknek új for- rása nyilik. Lamotte Károly alpolgármester állását hivatalosan január végén foglalja el, amikor a kormányzó legmagasabb jóváhagyása után leteszi a hivatalos esküt. Magától értető- dik, hogy a megüresedett polgármesteri állás betöltése után új csoportbeosztás ké szúl az ügyosztályok felügyeleti hatás- körének szempontjából és ebben a vonatkozásban Szendy Károly pol- gármester hozza meg döntését, aki erre vonat- kozólag megelőzően Liber és Lamotte alpolgár- mesterek véleményét is meghallgatja. A városházi vezetőség teljessététele után megkezdődik a tervszerű és a célok gyors el- érését biztosító eredményes munka. A város- házi vezetőségre kettős feladat hárul: elsősor- ban rendelkezésére bocsátják munkásságukat Sipőcz Jenő főpolgármesternek, aki a szanálás menetét irányítja, másrészt gondoskodnak arról, hogy a rendes adminisztrációs tevékenység zavartalanul foly- tatódjék a költségvetés keretein belül. A sza- nálás végrehajtására már megindultak a döntő tanácskozások és a közeli napokban érvényesül- nek a főpolgármester intézkedései, hogy a szükséges megtakarítások a háztartási egyen- súly érdekében mielőbb életbe lépjenek. Másik oldalon a városházi teendők programszeri@t való megvalósítása indul útjára és az a dicséretes összhang, amelyet olyan ön- zetlen összefogással sikerült a budapesti város- házán kialakítani: biztosíték ahhoz, hogy a következő hónapok -a polgárság: és a közösség érdekeit szolgáló eredményekben fognak meg- nyilatkozni. Kétmillió pengőt fordítanak a Rudasfürd6 átalakítási munkáira Megalakult a terveket felülbíráló bizottság — Az építkezéshez kora tavasszal hozzäfognak Mint ismeretes, a főváros Pogány Móric és Hültt Dezső műépítészeket bízta meg a Rudas- fürdő átalakítási és átépítési tervének az elkészí- tésével. Értesülésünk szerint ez a nagyszabäs munka már befejezéséhez közeledik és a terve műveiket rövidesen bemutatják a főváros illetékes köreinek. A szándék az, hogy a tervek elfogadása esetén még az év elején hozzáfognak a kivitelezés- hez, mert Szendy Károly polgármester kijelentése szerint a fürdöväros-program első kiindulási pontj jának a főváros vezetősége a Rudasfürdő modernii zálását tekinti. A középítési ügyosztály máris meg: alakította azt a zsürit, amely a beérkező terveket elbírálja és a -— kivitelre legalkalmasabbat kij választja. A zsüri elnöke a polgármester vagy he lyettese lesz. A tagok: Kovácsházy Vilmos € Wossala Sándor tanácsnokok, Harrer Ferenc, a városfejlesztési bizottság elnöke, Homonnay Tivad: N és K. Császár Ferenc, a városgazdasági bizottság részéről, Petrovácz Gyula és Wellisch Andor, a magasépítési bizottságot képviselik, továbbá hel: kap a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet egy tegja, a Mérnöki kamara részéről Walder Gyyla műegyetemi tanár, Bánlaky Géza központi ok 7 igazgató, a kere kedelmi minisztériumot _ Jaka jy Zoltán miniszteri tanácsos képviseli és külső szAk- értőként Szviczsényi Zoltán, a gyógybizottság jgaz- atóji egbízást. Etnt beavatott helyen közlik, Szendy Károly sternek az a szándéka, hogy a X Arúvek elbírálása után — haladéktalanul kiíjják a versenytárgyalást, mert az építkezéssel még ebben az évben el al nak készülni. | A tulajdonképeni fürdőépületen kívül átala! tják a fedett" uszodát és az ásványvízüzem — épülftét is. A gyógyfürdőnek két frontja lesz. Egyik gyógy- udvarra fog nézni, ahol az ivócsarnokok /állanak, a másik a Dunapartra. Eldöntött kérdés már az is, hogy a gyógyfürdő előtt a dunaparti útszakaszt elzárják a kocsiforgalom elől és azt a Gellért-rakpartra terelik át, a fürdö- előtti parkírozásra azonban csak később, a Döb- rentei-tér átrendezésével egyidőben kerül a sor. A Rudasfürdő átépítése a gyógyszálló rész berendezésével együtt mintegy kétmillióba fog kerülni, emelyre a beruházási kölcsön nyujt majd fede- zetet. A Rudas kizárólag gyógyfürdő lesz, a rädiu- mos és kénes fürdőosztályokkal. A thermálfürdők- ből is csak annyi marad meg, amennyi a gyógy. kezeléséhez szükséges. A fürdökön kívül természetesen felszerelik a fürdőt az összes gyógytényezőkkel, amelyek a modern reumagyógyításnál komolyan számításba jöhetnek. (Gondot fordítanak a téli és nyári ivókúrák tartására és a belélegző kúrák lehetőségére. Megvalösitjäk a fürdő és a források között a fedett sétáló csarnokot is. Az illetékesek remélik, hogy 1936-ra az összes átalakítási mun- kálatokkal elkészülnek. FUMEX mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ — ANDREA cementárugyár V., Tatra-utca 26 Telefon: 92 0-87 --- Page 22 --- A Fővárosi Rovatvezetok Testüle szombaton este ünnepi vacsorát rendezett a fő legfőbb irányítói: Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Ká- roly polgármester, Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek tiszteletére. Nem az első eset, hogy a városházi sajtó a maga körében üdvözli Budapest vézetőit és az ilyen összejövetelek mindenkor a főváros — fejlesztésére és naggyátéte irányuló közös együttműködés érdekeit szolgálják. Különös jelentőséget kölcsön- zött a legutóbbi ünnepségnek az a körülmény, hogy ezuttal az újjáalakított városkormányzás iépviselői jöttek el az ujságírók meghívására, hogy nézeteiket, terveiket és célkitűzéseiket a hi- vatalos légkör mellőzésének hangulatában kifeje- zésre juttassák. A házigazda tisztségét Schwét Henrik, a Fő- városi Rovatvezetök Testületének díszelnöke látta el. Töle jobbra foglalt hel Jenő föpol- gármester, balra Szendy Károly polgármester, Li- ber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek György Endre, Rátkay Károly és Kelemen Géza Te s Sok között ültek. iben velük a buda- pesti napilapok rov atvezetői és a városházi heti- lapok szerkesztői: Szirmay Ödön, Pártos Szilárd, Szigeti Endre, B. Virágh Gez: Paizs Ödön, Papp Jenő, Fehöri Armand, Dacsó il, Pogány Béla, Fodor Tibor, Doby Andor, I László, Dunay Ödön, Pakots György, Lippay Gyula, Szerdahelyi Sándor, Halász Arpád, Pásztor Mihály, Radó Ri- chárd, Baján Gyula, Wertz Béla és Gárdonyi Jenő ültek. A városházi ujságírók nevében RATKAY KAROLY dr., a testület egyik elnöke üdvözölte a főváros vezér- férfiait. jíró landó junktimban vann 1 al. i, hogy személyes ető tényezőivel, akik öl azonban ánja, hogy legyenek bizalommal a ánosság iránt és ne féljenek a kritikától. ujságírót a közfunkcionäri szemben enkor csalhatatlan Leg- megállapítja az ujságíró, eti embernek van-e bizalma a nyilvá- Az rosházi ujságírók vendégeiként nek, azok Ch G közéleti emberek közé tartoznak, akik soha sem félte. kritikától és mindig bizalommal vol- tak a sajtó iránt. Az idén az új esztendő beköszön- tése a városháza életében ís új korszaknak a kez- detét jelenti. Az ujságírók hajlamosak a kritikára és mégis minden városházi ujságíró tele van biza- kodással. Ennek a bizakodásnak legbiztosabb bázisa az a másfél évtizedes tapasztalatokon alapuló higgadt megfonto- lás, amely Sipőcz Jenő főpolgármester szelíd előkelőségtől áthatott egyéniségéből árad ki. Köztudomás hogy Sipöcz Jenő főpolgármester- nek van € e a szép iránt, meri nyiültan hangoz szívesen cselekszi a jót. Ren- delkezik te al az alapfeltételekkel, ame- lyek úgy magánéli , mint a b letben is bol- doggá tehetik. Az általános bizakodásnak másik magyarázata az a gyors és lendületes tempó, ame- lyet Szendy Károly polgármester diktál mindenki- nek. Legtalálóbban a munka emberének lehet nevezni polgármestert, akinek ellenállhatatlan erővel dübörgő munka- készsége, expeditiv erélye, ragyogó életkedve és vidám optimizmusa talán még a halottakat is fel- fogja rázmi letargiájukból. Sipőcz és Szendy Liber alpolgármester személyében a szív emberét mondhatják munkatársuknak, aki az ingyenebédek százezreinek a tankjával ro- hamozza meg az ins télröl-télvre elhárít- n a fenyegető szociális veszedelmeket. A bizako- dás negyedik Lamotte Há pen Kärolyt, Szendy alpolgármester kipröbält vi szaktudása. Tmotte általánosan elismert kitünö az t fönntartani a | Közös munkára hívják a fővá- ros vezetői a sajtó munkásait Sipőcz Jenő, Szendy Károly, Liber Endre és Lamolte Karoly ünneplése a városházi ujságírók bankeitjen zügyi és közgazdasági szakembert külön is úd- vözölte Rätkay a testület nevében abból az alka- lomból, hogy a főváros közgyűlése alpolgármes- terré választotta. 1 Rätkay beszéde végén a városházi ujságírókat a szivärvänyhoz hasonlította, amely hirdeti, hogy derül az ég és amelyben egyesül az es" DpcKk kristälyain megtörő napfenynek minden színe. Az ujságírói működést hatalmas gyüjtőmedencének is lehet hasonlítani, amely napról-napra [felfogja a forrón szeretett város minden reményét, összes vágyait, álmait és könnyeit. Arra kérte a főváros vezetőit, hogy vessenek mindennap egy tekintetet erre a gyűjtőmedencére és akkor a felszárított könnyek hálájától és a mun- kához juttatottak diadalénekétől, ettől a két leg- szebb szimjönidtöl lesznek hangosak Budapest utcái. Az élénk éljenzéssel és tapssal fogadott nagy- hatású beszéd után általános figyelem között SIPOCZ JENŐ dr. főpolgármester emelkedett szólásra: — Kettős köszönettel tartozunk: sért és a szellemi "élvezetért — mondotta. Ugy. látszik szokássá válik, hogy a főváros új vezető- sége mindenkor ilyen sikerült bankett keretében kap üdvözlést a sajtó részéről. — A. főváros új vezetőséget kapott. Sportnyel- vet használok, amikor azt mondom, hogy váloga- tott csapatnak nevezem ezt a garniturát. A veze- töségnek összeállítása minden faktor részéről a legharmónikusabban történt és meggyanusítom a sajtót, hogy ennek a harmóniának az istápolásában neki is nagy része vi A sajtó készítette elő ezt a meghívá- a hangulatot eredményes tüzérségi jnunkával és úgy látom, hogy ezt az zeállítást mindenki jónak és helyesnek tartja. ma mm változott, és há oljuk, hogy mindenki rés jogos" várakozás sug — Mindannyian nagy ki hogy a sajtó bennünket ünnepel. retik magukat demokratikus jet üntetni, holott foglalkozásuk ikusabb. Az ujsägirönak, — nagyon jöl tudjuk — nem imponál senki és semmi, csak a te- hetség és a szellem. Ha ebből visszakövetkeztetünk magunkra és e lajdonságokra, akkor azt kell éreznünk, tu- hogy olya- nok részéről kapjuk az elismerést, akik munkän- kat a legközelebbről ismerik. Mikszáth Kálmán írta egyik ragyogó írásában, hogy a hegyek csak távalról kékek, közelről nem azok, sőt nem is he- gyek. Ha mégis úgy látják a tisztelt szerkesztő urak, hogy hegyek vagyunk, úgy ezt hálával és szeretettel nyugtázzuk, WUnnepeltetesböl lehetne elég részünk, de az ilyen spontán elismerés a köz- vélemény katonáitól, nekünk további erőt ad a munkára és a lelkesedésre, A főpolgármester azután utalt arra a négy- levelü lóheréből zeállított menükärtyära, amely kezeiben volt és amelynek mindegyik levelét az ünnepeltek egy-egy képe díszítette és így folytatta: Ez a négylevelű lóhere két kategóriából : én és Liber alpolgármester úr a szeniorokhoz artozunk, Szendy polgármester úr és Lamotte al- polgármester úr pedig a juniorok csapatába. Meg kell jegyeznem azonban, hogy a legídősebb és a legfiatalabb között a korkülönbség tíz éven alul van. (Derültség.) Az ifjúság nem a kortól függ, hanem a lelkesedéstől, és éppen ezért mi magun- cat is a juniorok közé sorozzuk, hogy együttesen dolgozhassunk Budapest boldogságának a javára. Mi önöket visszaünnepeljük. Köszönetet mondunk a támogatásért, amit nekünk nyujtanak és köszönetet, hogy elismerhetjük azt a nagy szel- lemi munkát, amit állandóan kifejtenek. Nem is hi- szik az urak, hogy bennem milyen mélységes tisz- telet és elismerés honol a munka láttán. amit önök neponta, szünet nélkül végeznek. A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 ikovits Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrässy-ut 92} 92 Telefon: 212-04 és 05 Budapest, 1935 januär 16. — Sok a hasonlatosság a sajtó és a közigaz- gatás munkásai között. Nekünk is gyorsan, pillanatok alatt kell állást foglalni a prob- lémákkal szemben és úgy, mint Önöknek, nekünk sincs hívatalos óránk, mert az egész onnégy óra a közéleté, a városé. Ezért közös a mi sorsunk, a munkánk és az örömünk. — Bennünk ugyanaz tartja a lelkesedést, mint az ujságíróban: a hivatás szentsége. Ez az a lelkesítő izzás, amiben mi találkozunk és össze- forrunk Budapest szolgálatában. Önök hallgatják a rotációs gépek zakato- lását, a közigazgatás munkásai pedig az irögepek kattogásút és a tollak serce- gését. Ebből a dinamikus dübörgésből azonban egyfor- mán halljuk a mi együtes álmunk zenéjét, a bol- dog Magyarország megszületését. Viharos taps és szünni nem akaró éljenzés fo- gadta a főpolgármester nagyhatású beszédét, Utána SZENDY KAROLY polgármester mondott közvetlen hangú beszédet. — A sajtó fontosságát és jelentőségét — úgy- mond — mindig jól ismertem és nagyra értékel- tem. Az önök munkájának kettös jelentősége van, egyrészt tájékoztatják a nagyközönséget az ese- ményekről és kialakítják a közvéleményt, tehát tulajdonképen — pedagógiai funkeiöt végeznek. Ugyanakkor azonban, mint hangszóró továbbítják a polgárság kívánságait és észrevételeit a közfunk- ciónáriusokhoz. Erre a szolgálatra nagy szükség van, mert a sajtó összekapcsol bennünket a közönséggel, amellyel egyébként közvetlenül állandóan nem érintkezhe- tünk. Ezek után azt hiszem, felesleges újra hang- súlyoznom, hogy milyen nagyra becsülöm a komoly sajtó munkásait együtte és személy szerint külön-külön is. — Beszédem további része a főpolgármester úr öméltóságának szól, akivel meg om óta ma van allzalmam először a fehér asztal mellett találkozni. Nem rok tisztelt személyiségére fel- köszöntőt mondani, csupán az iránta érzett végte- len nagyrabecsülésemet nyilvánítom. Ugy vagyok a főr ester úrral, a fiú : Szereti és tiszteli az gyon nagyra, rmester én is apa le kelni tudom, hogy jelent tizenöt éven keresztül Budapest polgármesterének Tenni. A megjelentek hosszantartó tapssal és éljen- zéssel fogadták a polgármester beszédét, majd még sokáig együttmaradtak a legjobb hangulatban. A vacsora ötletes és fényesen sikerült rendezése / Endre kollégánk fáradhatatlanságát dícséri. mint Mäsfelmilliös útiavítási és kö- anyagszállítási munkákra hir- detversenylärgyalästalöväros A szakmai körök felfokozott érdeklődéssel várják a kiírást új köl éÉsSDeN rend e álló fede- zetek lehetővé teszik az ügyosztálynak a halasztha- tatlan munkálatok vállalatba adását. Az út- és csa- tornaépítési ügyosztály a mult heti közgyűlésen ter- jesztette elő a szennyvíz- és iszapgázosító berende- zés létesítésére vonatkozó javaslatát, amelyhez a közgyűlés mnévszerinti szavazással hozzájárult. A közgyűlési határozatot a polgármester már felter- jesztette jóváhagyás végett a belügyminiszterhez, aki a létesítmény fontosságára való tekintettel még ezen a héten megadja az engedélyt a határozat végrehajtására, Az ügyosztály előterjesztésére a polgármester nyomban kíírja a verseny- tárgyalást, amelynek új terminusát márcíus első napjaiban fog- ják lerögzíteni. A városházán úgy tudják, hogy kö- rülbelül §—10 ajánlat beérkezésére van kilátás és ezek között szerepel a Ganz r.-t. ajánlata is, amely hitelmüveleti alapon ajánlotta fel a kompli- kált konstrukciót. A közeli napokban sokkal nagyobbarányú köz- szállítás és közmunka irányítja a figyelmet az ügy- osztály tevékenységére. Az évenkint visszatérő burkolóanyagszállítás és a kerületi kövezet- javítás munkája kerül végrehajtásra, amely iránt mindig nagy érdeklődés mutatkozik az érdekelt szakmai körök részéről. A vállalatbaadás értéke ezúttal is komoly munka lefolytatására invi- tálja a vállalkozókat, mert a polgármester rendel- kezésére az aszfaltjavitäs 250.000 pengős, a kövezet- javítás 500.000 pengős, a kőanyag szállítása pedig 690.000 pengős tételeket képvisel. Értesülésünk szerint a nagyarányú útjavítási mun- kálatok, burkolási anyagok szállítási kiírása február elején megtörténik, míg 1300 vagón züzottkö szál- lítására már az ajánlatok is beérkeztek. Király Kálmán tanácsnoknak ugyanis az a terve, hogy a karbantartási munkálatokat már a Tegkorábbi ta- vaszi idényben elvégezteti. Az --- Page 23 --- Budapest, 1935 január 16. Egy hónapon belül megkezdik a budai vízmű építését A munka vállalatbaadására ek El február 1. lejáratial Hosszú előkészítő munkálatok, és tárgyalások után az új budai végre döntő stádiumba jutott. alatti csatorna készül el, amely a szentendrei szi- geten levő kutak vizének átvezetésére szolgál A Duna medrében lefektetésre kerülő betoncsator- nára, amelyet műszaki nyelven „bujtatö”-nak hívnak, a — polgármester február 1. lejárattal szombaton meghirdette a nyilvános ver- senytárgyalást. Nyenformán február közepe táján a munka válla- latbaadása is megtörténik és a vállalkozó március első napjaiban már hozzáfoghat a vízátvezető torna építéséhez, amelyet három hónapon belül fejezni tartozik, hogy még a nyáron üzembehelyez- hető legyen. A: budai rész régi óhajtásának valóraváltásá- ról beszélgetést folytattunk DR. MORVAY ENDRE tanácsnokkal, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő érdekes részleteket mondotta el: — Addig is, míg a tervezett budai vízmű a maga teljes valóságában kiépülhet, átmenetileg a budai vízfogyasztási területeken úgy iparkodunk segíteni, hogy a szentendrei Dunaäg alatt betoncsatornát vezetünk, amelyet a ma rendelkezésre álló művek vizével fo- tervezgetések vízmű : építése Elsőnek az a Duna gunk táplálni. A csatorna útján történő megoldás azért választottuk, mert az a le; szerübb és a célnak leginkább megfelelő. A vízátvezető csatorna egyik aknája a szentendrei sziget déli csúcsának közelében, a jobbparti pedig a békásmegyeri parton fogja lezárni a „bujtatöt.” A „„bujtat6” ilyenkép- pen evvel a két aknájával együtt a közlekedő edé- nyek módszere alapján fog működni. A —hujtató két végét lezáró akna belső szélessége négy méter, az egész csatorna hossza 280 méter lesz és az építés költségei 520.000 rülnek. A csatornához tartozó gépház versenytärgyaläsät néhány héttel későbben fogják kihirdetni. A 1 getről átszállított víznek a hálózatba való továbtbi- tását egyelőre Két 30.000 köbméter teljesítményű szivattyú fogja végezni. A szivattyúk elektromos hajtással működnek, a tartalékok pedig Diesel- motorral lesznek felszerelve. Az új vizátvezető csa- torna tulajdonképpen modernizált formája lesz a 30 évvel ezelőtt létesített káposztásmegyeri csatornák- nak, amelyek még ma is kifogástalanul funkcionál- nak. A budai vízmű és a káp ásmegyeri fötelep között már most olyan összhangzatos műsz megoldás létesül, hogy evvel a két telep egyräs kiegészítő szerkezetnek tekinthető és pengöbe ke- egyik a másikat bármikor kisegítheti. A budai vízművek számára igénybevehető 10 régi kút helyett tavasszal a megyeri vízművek köze- lében 32 új csőkútat és 2 aknakútat fúratunk. Megieneklessel fenyeget a Szent imre-úti aluljáró építése a Máv magatartása miatt Egyedül a fővárosra akarják hárítani a közel félmilliós költséget =— Níncs pénze a Máv-nak a pályaudvarok átépítésére sem A hatalmas lendülettel fejlődő főváros mind- egyre jobban érzi, hogy mennyi gátlással állnak útjában a kis Budapesthez méretezett vasúti pá- lyatestek, pályaudvarok és egyéb berendezések. Nem akarunk itt újból foglalkozni a lehetetlen ceglédi vasútvonallal, az annyira veszedelmes „halälsoromp6kkal”, az ödik kerület testébe vadhüskent —beleékelődő €&s a fejlődést teljesen megbénítő Nyugati teherpályaudvarral, a Keleti pályaudvaron jelentkező tűlterheltséggel és a Déli pályaudvar elavult, kisvárosi és annak a milliós metropolishoz legkevésbé sem méltó körülményei- vel. A főváros különböző tényezői és szervei egy- másután készítették a szebbnél szebb terveket, de ennél tovább nem is haladtak a dolgok, ame- lyek rendszerint megfeneklettek a MÁV maga- tartásán. Igaz, hogy a halálsorompók eltünteté- sére a vasútnál is megvolt a hajlandóság, de a főváros a tervezett megoldást nem fogadhatta el, mert az még a mainál is rosszabb helyzetet te- remtett volna azzal, hogy hatalmas vasúti töltés kínai falként el- zárja a belső területeket a fejlődő Zuglótól, az új XIV. kerülettől. Ilyenformán a halálsorom- póknál maradt minden a régiben és úgylátszik, hogy e téren hamarosan újabb fordulat nem is várható. Legutóbb a Kelenföldi pályauvaron ural- kodó tűrhetetlen állapotokra hívta fel a kereske- delmi minisztérium útján a MAV figyelmét a fő- város törvényhatósága. Rámutatott arra, hogy a Kelenföldi pályaudvaron, ahol az utóbbi években szinte napról napra nő az utasforgalom, életveszélyes állapotok vannak és az utasok tömegei a ki- és beszáguldó vona- tok között kénytelenek a szabad sínpárokon át- haladni. Ketrecszerüen szük a pályaudvar per- ronja is és mit sem használtak a mult évben esz- közölt kisebb átalakítások, csak annyival javult a helyzet, hogy a forgalmi épületet kicsinosítot- ták és most már szemre tetszetősebb a befutó LAVER FERENC ZD 7FRÉGK műszenGYÁR Alapitva 1900 Budapest, Vil’,, Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek e Miiszerek * Hutóalkatrészek SALGÓTARJÁNI KŐSZENBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyáúrak: Lábatlanban ,... „ ,, —, -— 5.000 ,, Dorogon . . . . . . HT] " 3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, sóbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak ,, ,, — ., — 8,000.000 drb. ! külföldi vonatok uts nak A főváros legköze- lebbi terve, hogy a pályaudvar előtt az Attila- teret rendezi, a villamos végállomást átépítteti, an- nál is inkább, mert ide fog betorkoini a Borä induló sug A főváros főleg azt kérte, hogy ha többet nem, legalább aluljárókat építtessen a MÁV a sínek kö- zött a publikum biztonságos fel- és leszállására. A MAV válasza a napokban érkezett meg és megállapítja, hogy a Kelenföldön tényleg szükség lenne új berendezésekre, de fedezet hiányában azt nem lehet megvalósítani. A kereskedelmi minisz- ter errevonatkozó leirata így hangzik: — A főváros október 8-án hozzám inté- zett felterjesztésére értesítem a közigazgatási bizottságot, hogy magam is nagy súlyt helyezek a budapesti p: udvarok, ezek között a kelenföldi pály udvar modernizálására. Tény az, hogy a kelenföldi állomás bövítésére már régebben készültek tervezetek, azonban megfelelő költségfei hiányában ezeknek csak a forgalombiztonsági szempontból és az utazóközönség érdekében legsürgősebb részét si- került megvalósítani, de még azt sem teljes egészében. A kelenföldi állomásnak perronaluljárókkal való ellátását ma- gam is k atosnak tartom, miutän azonban az ällamvasutak mai helyze- tében ennél sürgősebb munkälatak elvégzésére sem áll rendelkezésre a kellő hitelfedezet, saj- nálatomra nem áll módomban, hogy az állam- vasutakat most az aluljárók építésére kötelez- zem. sik, ugyancsak a MAV-tól függő probléma is fdg- lalkoztatja a fővárost. Már a mult évben elhatá- rozta a főváros, hogy a XI. kerület villanegyedé- nek főútvonaiát 1 a Szent Imre herceg útját kettészelő vasút- vonal átjáróját kiszélesítteti, mert a mai nem felel meg a megsokszorozódott forgalomnak. A főváros tervei szerint a mostani négyméteres aluljárót az úttest egész szélességé- ben 30 méterre kibővítették volna. Meg is indultak a tárgyalások és az volt az elgondolás, hogy a 250.000 pengőre rugó építési költség felét a székesfőváros, másik felét pedig a vasút fizeti. Ilyen értelemben indultak meg az előkészületek és az egész kérdés már annyira előrehaladt, hogy a kora tavasszal hozzá akartak kezdeni az aluljáró, illetve a pályatest megfelelő átépítéséhez. A mult heten volt az utolsó helyszíni szemle, amelyen a MÁV képviselői azt a kijelentést tették, hogy az ést nem ellenzik, söt eműködni is hajlandók, de öltsögekben a MAV nem osztozkodhatik pénzügyi okok miatt, s az eg viselje a főváros, vagy a 2 t, amelynek érdeke az aluljáró kiszélesítése. , A [főváros megbízottai érthető meglepetéssel jigadták a bejelen . A vasút elutasító állás- pontja folytán most egészen új helyzet állott elő. A fővárosnak az a szándéka, hogy újra tárgyalá- sokba bocsátkozik a MAV-val és iqye ik állás pontja m áltoztatására — rábírni. Értesülésünk szerint az y má a kereskedelmi miniszter elé került és komoly remény van arra, hogy a minisztérium megváltoztatja a MAV állásfogla- tását. A várható megegyezés kedvező kilátásai- ról egyébként a közigazgatási bizottság hétfői ülésén Szendy Károly polgármester is biztató ki jelentést tett. KEL LEPLE TAT LEE LE META új légikikötőie Irta: Kempelen Agoston műszaki főtanácsos A városrendezés egyik legnehezebb feladata, hogy számot vessen a jövőben bekövetkezhető, de egyelőre még teljesen ismeretlen fejlődési lehető- ségekkel. A félszázaddal ezelőtt a városépítőknek még nem voltak komoly közlekedési problémáik, mert az autó, villamos, a földalatti vasút és egyéb, ma már nélkülözhetetlen közlekedési eszközök, még ismeretlenek voltak. A XX. század, amelyet a technika századának neveznek, szinte naponta megajándékozta az em- beriséget a legkülönbözőbb technikai újításokkal. A feltalálók egyik legjelentősebb alkotása a repülő- gép megkonstruálása volt. Aránylag rövid idő alatt annyira tökéletessé vált ez az új közlekedési eszköz, hogy a mindennapi élet számításainál már figyelmen kívül sem hagyható. A legtöbb európai metropolis azonnal felismerte a találmány rend kívüli fontosságát és igyekezett annak használa- annak —kiívítelében is tára lehetőleg tökéletesen berendezkedni. Nálunk, sajnos, ez még mindig nem történt m Fő- városunknak még ma sincs repülőtere. A 20 év előtti repülőtér helyett, amely a rákosi gyakorló téren volt, ma a sokkal távolabb eső Mátyásföldön van a repülőtér, amely a fővárostól való távolsá- gánál fogva nem a legmegfelelőbb megoldás. A repülőtér új elhelyezésének megoldása tehát halaszthatatlan feladat. A repülőtér céljára, vízszintes terepalakulatá- nál fogva elsősorban a pesti oldal jöhet figye lembe. A hely kiválasztásánál meglehetősen nagy, mintegy 1—1.5 négyzetkilométer, lehetőleg négyzet- alakú területre volna szükség, amely szerves kap- csolatban állna a város belső részeivel. Ilyen alkal- mas terület, amelyen épületek még nincsenek, nem áll rendelkezésre. De ma még volna mód arra, hogy aránylag kevés költséggel, a magánkézben lévő területek megszerzésével és az ott létező épü- letek lebontásával, alkalmas terület biztosíttassék a repülőtér céljaira. A szükséges terület kiválasztása szempontjából elsősorban figyelembevehető a régeb- ben is repülőtérnek használt Rákosmező.. Szóba. jöhet még a Váci-út közelében elt: Ö úgyne ett Alsóbika-rét mentén fekvő üres terület és a Csepel- sziget északi része. A számbavehető területek közül kétségtelenül a Rákosmező a legalkalmasabb, mert a város bel- sejéhez közel fekszik és azzal a Kerepesi-út révén tökéletes és akadálytalan összeköttetése van. A te- rep is meglehetősen kedvező alakulatú és kevés költséggel kifogástalanná tehető. A repülőtérrel kapcsolatban szükséges építkezésekhez is elegendő terület áll rendelkezésre. Nem alkalmas azonban a jövőben esetleg bekövetkezhető nagyobb terjesz- kedésre, mert körös-körül utakkal és közművekkel ellátott, csaknem teljesen kiépített városrész terül el. Az egyetlen lehetséges terjeszkedési irány az új lóverseny-tér iránya. A másik hátránya, amely már az előzőkből következik és ami részben a többi megoldásnál is fennáll, hogy a környék erős be- építettsége folytán a terület nem eléggé szembe- 5 az érkező repülőgépeknek. Ez a körülmény öskép télen hátrányos, amikor a kedvezőtlen időjárás és a város felett terjeszkedő füstfelhő a magasból amúgyis fokozza a látási nehézségeket. A légköri viszonyok a Váci-úton sokkal kedvezőb- bek, viszont ott a rendelkezésre álló terület sokkal kisebb. A harmadik megoldás: a Csepel-sziget fekvése úgy a szárazföldön, mint a vízen alkalmas a légi- kikötő megépítésére. A környező gyártelepek füstje és a ködképződés a Dunán azonban itt is kedve- zötlenül befolyásolná a látási viszonyokat, nem is szólva arról a veszélyről, amelyet a magas kémé- nyek okozhatnak a ködös időben leszálló repülő- gépekre. A repülőtér és a belső városrész közötti forgalom lebonyolítása is nehézségekbe ütkö: ék a kedvezőtlen közlekedési útvonalak miatt, különö- sen a forgalom megnövekedése esetén. : A három tervezetet összehasonlítva, az első és harmadik megoldás között lehetne választani. A választást azonban sok egyéb, elsősorban városren- dezési szempontok fogják eldönteni. Tagadhatatlan, hogy a kérdés napirenden van és az újévben ez lesz az ügyosztály egyik legsürgősebb feladat- köre. --- Page 24 --- Budapest, 1935 januär 16, ESEIDEDIEK IT AT a egész évre . . . . . -. : fél évre 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Főtisztviselők _ nyugalombavonulása Ma már és ezt nem jdalommal, nem re- zignáltan, hanem az értékes emberi élet őszinte elismerésével mondjuk nincs a kettő között rangkülönbség, a kor nagy, legyőzhetetlen de- mokráciája, a VII. kerületnek a közelmultban még elöljäröjäböl és a VII. kerületi elöljáróság segedhivatali főigazgatójából egyaránt nyugdíjast csinált. Két nyugdíjas ők, Hamvasy István dr. aki azelőljárói székben végezte becsületes, nemes, min- denki által tisztelt és elismert munkáját és Vaszy György, aki mint segédhivatali főigazgató marad talán nemzedékeken át példaképe, a kötelességén túl is aktív, művelt, városáért rajongó tisztvise- lőnek. Hamvasy István szeretetreméltó, nemes egyé- niségét városszerte ismerték, bent a hivatalban pedig tisztviselőtársai bálványozták. Emellett kép- zett, szorgalmas és, ha kellett, keménykezű ve- zető egyéniség volt, aki a főváros legnagyobb ke- rületét bravúros tökéletességgel irányította. Ne- véhez a közérdekű intézmények egész sora, az igazságos és méltányos intézkedések állandósága fűződik. Vaszy György kiváló tisztviselő volt, mint fentebb említettük a főváros büszke volt rá többek között azért is, mert kényes és súlyos helyzetekben egyéni ' bátorságával, az intézkedé- sek biztosságából eredő lélekjelenléttel tudott min- dig segíteni. Hivatalbeli kiválóságán azonban messze túlment Vaszy György közéleti jelentő- sége. Kevés embert ismert Budapest polgársága úgy, mint őt, aki évtizedeken át a polgárság leg- szebb elemei között élt állandó társadami életet és aki a sajtóban is elévülhetetlen érdemeket szer- zett. Román nyelvtudása, politikai érzéke és publi- cisztikai képességei voltak legfőbb segítői ebben a sikeres munkában, amelynek ma is tanui a Budapesti Hirlap, az Egyetértés és a Független Magyarország régi kötetei. A két nyugdíjast polgártársaiknak szeretete és tisztelete kíséri a pihenésbe, azzal a remény- nyel, hogy a társadalmi életben tovább is fiatal, energiával szolgálják Budapest nagy érdekeit. Szendy Károly polgármester intézkedett, hogy Hamvasy István helyét a VII. kerület élén Schmaderer Oszkár dr. főjegyző töltse be, akit az | I. kerület vezetése alól egyidejüleg felmentett. A polgármester az I. kerület vezetésével Farkas Lajos dr. főjegyzőt bízta meg, akit a XI. kerület előljáróságától áthelyezett. A kerületi előljáróságok vezetésében hétfőn újabb változás állott be. Bucsánszky Bertalan dr. tanácsnok, a X. kerületi elöljärösäg — vezetője nyugdíjazása iránt szintén beadta kérvényét, Bu- csánszky tanácsnok betöltötte azt a szolgálati időt, amely teljes fizetésével egyenlő nyugdíjat biztosít számára, ezenkívül február 5-én eléri 60-ik élet- évét is, ami a közszolgálat végső korhatára a törvényes rendelkezés szerint. Hosszú, eredményes és kiváló közszolgálata után Bucsánszky előljáró nyugdíjazása március 1-én lép életbe, de való- színű, hogy a polgármestertől már előbb szabad- ságot kér. s Gárdonyi Albert dr. egyetemi tanár, főlevél- táros nemrégiben elmult hatvan éves, ezenkívül az év végével kitöltötte a 40 éves szolgálati időt is. A kitünő főlevéltáros a törvény rendelke- zése szerint nyugalomba vonul és január végével migválik a levéltár élén viselt állásától. A fő- levéltáros nyugalomba vonulása után Budó Jusz- tin dr. levéltáros kap megbízást a fővárosi levél- tár vezetésére. Hunyadi János TERMÉSZETES KESERÜVIZ Az EMÉSZTŐSZERVEK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT MATÁSÁBAN FELOLMULHATATLAN ENDE EZ SAXLEHHER ANDRÄS, BUDAPEST A főtdatatti gycesvasut bemutatója Néhány héttel ezelőtt jelentette a Fővárosi Hir- lap, hogy a földalatti villamosvasút hálózati energiá. iát ötszáz kilowattra emelték és ezzel sikerült az e. digi tizenhétperces Városliget—Vörösmarty-tér kö- zötti útvonal menetidejét tizenhét percről tizen- három percre csökkenteni. A BSzKRt igazgatósága kedden délelőtt mu- tatta be az illetékes hatóságoknak és a sajtó kép- viselőinek a modernizált berendezést. A bemuta- tón vett Usettz T elnöke, Mär. ő dr. dr., Perczel ÁSÍg. Jözsef 2 örtent megnyitásán y is és kíséretével kes. mesemlit horv a alatti villamos vasút 1896-ban résztvett F József együtt ők voltak a vasút első utasai, ugyanazon a kocsin, amelyet most átalakítva beállítottak a rendes forgalomba. Tóbiás Károly igazgató ismer- tette az újítást, amelynek eredményeképp a menet- időt esetleg 11 percre fogják korlátozni. A földalatti vasút rekonstrukciója azt a célt szolgálja, hogy egyrészt az erősebb mótorok révén a sebességet növeljék, másrészt, hogy a vasút táp- lálására eddig használatban álló régi külön áram- szolgáltató állomást üzemen kívül helyezhessék. A Magyar Brown-Boweri Művek Villamossági Rt, által szállított 38 kocsimótor teljesítménye 65 lóerő, üzemfeszültsége 550 -volt. A mótorokból minden kocsira kettőt szerelnek, úgyhogy a 130 lóerő mótorteljesítménnyel ellátott járművek, a szabványos tramway-hálózotból táplálva, a - mai igényeknek megfelelő utazási sebességgel közleked- hetnek. A megjelent szakemberek a legnagyobb elis- meréssel nyilatkoztak a reorganizáció tökéletes végrehajtásáról. zNsBEy VERSES / EE / EBBE A ZSEB A ARE V\/\ SEEN / VEREBET Val endy — polgármester s tisztelgése a herceg- prímásnál. Szendy Károly dr. polgármester szom- baton délelőtt autón Esztergomba utazott, ahol tisztelgő látogatáson jelent meg — Serédi Jusztinián biboros-hercegprimäsnäl, Az új alpolgármester üdvözlése. Lamotte Károly dr. alpolgármestert a napokban a küldött- ségek egész sora kereste fel. Ott voltak: a székes- fővárosi adóhivatalok és javadalmi őrség tagjai Honfíy Lajos adóhivatali igazgató vezetésével, a „Budapest” Sport Egyesület küldöttségét Kovács- házy Vilmos tanácsnök vezette; a Fővárosi Alkal- mazottak Nemzeti Szövetsége Duday Alajos dr. kerületi elöljäröval az élén tisztelgett, a székes- fővárosi kerületi előljárók, a Keresztény Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége, a Budapest Szé- kesfővárosi Községi Takarékpénztár Rt. Reményi- Schneller Lajos dr. ,vezérigazgatóval az élén, a székesfővárosi tűzoltóság Teasdale Ottó tüzolt6- főparancsnok, a székesfővárosi Vízművei Mihál- kovics Miklós h. vezérigazgató, a székesfővárosi Élelmiszerüzem Reich Samu vezérigazgató, a Nyug- díjas Fővárosi Tisztviselők Bárczy István dr., a székesfővárosi Segitöalap küldöttsége pedig Du- läcska Jenő igazgató vezetésével köszöntötték az új alpolgármestert. Mindegyik napon sok bizott- sági tag, a pénz- és bankvilág, a közgazdasági élet számos kitünősége és sok közéleti férfiú is üdvözölte Lamotte Károlyt. Tatits Arkád államtitkár kitüntetése. A kor- mányzó a miniszterelnök előterjesztésére Tatits Arkäd dr. államtitkári címmel feruházott belügy- minisztériumi miniszteri osztályfőnöknek kiválóan értékes és eredményes szolgálatai elismeréséül a II. osztályú magyar ‚&rdemkereszthez a csillagot adományozta. A — belügyminiszter megköszönte a fővárosi alkalmazottaknak a — Jugoszláviából elüldözöttek támogatását. A belügyminisztertől leirat érkezett a polgármesterhez, amelyben a miniszter arra kéri Szendy Károlyt, hogy a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége vezetőségének a székesfőváros közigazgatási, közkórházi és közoktatási alkalma- zottainak, továbbá a főváros kegyurasága alá tar- tozó plébániák espereseinek, lelkészeinek és segéd- lelkészeinek azon hazafias és áldozatkész elhatáro- | zásukért, hogy január havi törzsilletményeik meg- határozott százalékát a Jugoszláviából kiutasítot- tak támogatására felajánlották. fejezze ki legőszin- tébb köszönetét. A TESz üdvözlő küldöttsége a polgármesternél. A Társadalmi Egyesületek Szövetsége vezetőségé- nek nagyobb küldöttség kereste fel Szendy Károly polgármestert. A TESZ küldöttségét Baross Gábor országos elnök vezette, vele együtt Szörtsey József ügyvezető elnök és Mándoky Sándor tábori espe- res, Rátvay Imre és Ambrózy Géza ny. táborno- Kok, Javorniczky Jenő, vitéz Pesthy-Müller József Leó, Borsody Gyula, Lingel János, Nagy Sándor és Jánosi Iván, a TESz vezetőségi tagjai jelentek meg a polgármester előtt. A TESz nevében Baross Gábor országos elnök üdvözölte a polgármestert, úgyis mint a TESz társelnökét és arra kérte, hogy új méltóságában is a régi szeretettel kezelje a TÉSZ ügyeit és ápolja azokat a célkitűzéseket, műszaki | Budapest, VI. Vilmos császár-ut 15/d) Telefon : 240—38. (Bazilikával szemben, bejárat a közből Í Magyarország aranykoszorús cége JANCSURÁK GUSZTÁV rézműves-mester BUDAPEST, IX., FERENC-UTCA 39. Tel. 30-8-47 | Főzőedények — Gőzüzemű főzőkészülékek — Urrök Rákóczi-út 88. 31-53-66, 34-3-06 Dell menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- dán disznótoros vacsora pénteken este halászté | tében. Erre a baráti eszméket, amelyeket a társadalmi egyesületek lobogójukra tüztek. Szendy Károly polgármester válaszában melegen köszönte meg a TESz üdvöz- lését és kijelentette, hogy változatlan lelkesedéssel és szeretettel karolja fel a Társadalmi Egyesüle- tek Szövetségének célkitüzéseit és a szövetségnek lelkes katonája marad. Kraus Ede jubileuma. Az Ujságkiadó Tisztvise- lők Nyugdíjegyesülete szombaton este nagyarányú díszvacsora keretében ünnepelte egyik legkiválóbb tagjának negyven esztendős szakmai jubileumát. Kraus Ede négy évtized folyamán lelkesedéssel és páratlan szorgalommal teljesítette hivatását és külö- nösen nagy érdemeket szerzett az egyesület halálo- zási segélycsoportjának megalapítása és felvirágozta- tása körül. Az ünnepen, amelyen a magyar ujság- kiadás, ujságírás és a budapesti kereskedők számos tagja jelent meg, az ünnepi beszédet Sümegi Vil- mos elnök mondotta, ünnepelve Kraus Edében a derék, becsületes embert, a magyar ujságkiadásnak régi oszlopos tagját, aki nemcsak a szakmában, hanem a kereskedelem körében is csak szeretetet. és nagyrabecsülést vívott ki. Üdvözlő beszédet mon- dott még Hanák Nándor, az egyesület társelnöke, majd dr. Báthory-Hiüttner János, dr. Bródy László, Hubay Kálmán, a kereskedők nevében dr. Barinkay Ferenc és Holzer Emil Zoltán. Kraus Ede mélyen meghatva köszönte meg az ünneplést. Torun lengyel város ősi levéltárában helyezte el Budapest díszes albumát. Az újjászületett len- gyel birodalom egyik legősibb városa, Thorn hét- százéves jubileumi ünnepségére meghívta a nyár elején a magyar főváros vezetőségét is. A székes- főváros képviseltette magát jubileumi ünnepsége- ken és a főváros egyik remekbe készült, gyönyö- rűen bekötött albumát küldte ajándékba a törvény- hatóság vezetőségének meleghangú átirata kísére- megnyilatkozásra most jött meg lengyel részről a nem kevésbé meleghangú és bensőséges rokonérzést eláruló válasz. A napok- ban a thorni várostanács felkérésére a budapesti Magyar-Lengyel Egyesület és a budapesti lengyel kolónia tagjaiból alakult küldöttség átnyujtotta a thorni starosta átiratát és a város ajándékát, egy szépmívü emlékkönyvet. Az emlékirat így hangzik: a Torun (Thorn) városának előljárósága hálából 700 éves jubileuma alkalmából kifejezett jókíván- ságokért elküldi annak a könyvnek egy példányát, amely városunk multját és jelen állapotát vázolja. Torun városa felejthetetlen emlékként fogja meg- őrizni a Magyar-Lengyel Egyesületnek, a Magyar Városok Szövetségének, az Evangélikus Hitközsé- gek Szövetségének és a testvér magyar városok- nak közös felhívását. Budapest pompás albumát levéltárunkban helyezzük el más, Magyarországgal való viszonyunkra vonatkozó értékes okmányok mellé, mint az évszázados magyar-lengyel barátság új, szívünknek drága bizonyítékát. És ilyen emlé- künk sok van, hogy ezek közül csak Lajos magyar és lengyel király által Torun városának legkegyel- mesebben küldött iratokat említsük. Könyvtárunk büszke rá, hogy birtokosa annak a gyönyörü kodex- nek, amely a dicső Corvin Mátyás király tulaj- dona volt. Gimnáziumunk falai között a XVII. és XVIII. századok határmesgyéjén tanárok tanítottak és ifjak tanultak, akik magyar földről jöttek ide. Ugy tudjuk, toruni nemzetségből származott a Bem József tábornok is. Szépséges ajándékukért Torun város nevében az ősi lengyel köszönetet küldöm: Isten fizesse meg. Bolt Antal, város- elnök." A főpolgármester a küldöttségnek élőszó- val, a thorni városfőnek pedig levélben köszönte meg a baráti megemlékezést és hangoztatta, Hogy ezt a gesztust is úgy tekinti, mint a két történel- mileg egymásra utalt nemzet testvéri szeretetének spontán megnyilatkozását. Január 17 és 29-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 25 --- Budapest, 1935 januär 16. Bizakodäst és erőt merít a kereskedelem Sipőcz főpolgármester hitvallásából Le kell rombolni a kereskedelem elé tornyosuló akadályokat Budapest kereskedötärsadalmänak nagy ün- nepe volt az elmúlt napokban. Ez az ünnep és az abból fakadó bizakodó reménykedés alaposan rá- fér erre a társadalmi rétegre, amely a közelmult időkben annyi nehézséggel és v sdelemmel ke- rült szembe. A gazdasági nehézségek a forgalom csökkenését eredményezték, amely szomorú jelen- ség azonban kimélyült az áruházak és a gyárak részéről megindított kíméletlen konkurrenciában. Rossz idők járnak a kereskedelemre és ebben a sívár korszakban azért számít pirosbetüs napnak a Kereskedelmi Csarnok diszvacsoräja, mert ott Sipöcz Jenő főpolgármester tett őszinte hitvallást a kereskedelem életjogosultságáról, annak fontos- ságáról és nemzeti hivatásáról. Madarassy-Beck Gyula báró mutatott rá arra a kiváló szerepre, amit a magyar kereskedelem a főváros naggyáfejlesztése körül betöltött. Sipőcz Jenő főpolgármester tiszteletet adott a kereskedőknek, majd azt hangoztatta, hogy he- lyesli, ha a mai nemzedék intenzívebben. foglalko- zik gazdasági kérdésekkel. Kijelentette, hogy első a nemzet minden vonatkozásban, ám a nemzettől is elvárjuk, hogy minden társadalmi osztálynak és minden gazdasági ágazatnak megadja az egyen- rangúságot és egyenjoguságot. — A főváros törvényhatósága az én közre- működésemmel legutóbb a gazdasági szabadság mellett foglalt állást mondotta a főpolgármes- ter. — — Elismerem, hogy a mezőgazdaság igen fontos tényezője a nemzet életének. Nem is irígy- lem azokat a kedvezéseket, amelyeket a mező- gazdaság kapott és nem is fogom irígyelni azokat mindaddig, amíg a nemzet egyetemes érdekeit szolgálják; A gazdasági ágak között azonban látok egy | mostohagyermeket és ez a kereskelelem. | A trianoni bajokon kívül külön speciális bajok is vannak, amelyeknek egyrésze a külföld elzárkózó politikájából származik. Ez aknem vis major, abban azonban nem nyugodhatunk meg, amikor a korlátokat nem a külföld, hanem mi magunk ál- lítjuk a kereskedelem elé. Amint nincs másod- rendű polgár, úgy nincs másodrendű gazdasági ág Budapest sokat tett a kereskedelemért, a edök viszont sokat tettek a fővárosért és gért. Mint főpolgármestertől nem veheti tőlem senki rossznéven, ha meleg szeretettel viseltetém ama polgárság iránt, amely hozzájárult Budapest nagysá- gának kialakításához, A szabadkereskedelem igazsägainak hir- detése kötelesség. De meg kell találni hozzá a ta- pintatos módokat, minden kereskedőnek diploma- tának kell lennie. El tudok képzelni egy kommer- cium militans-t és hiszem, hogy ennek a küzdelme eredményes lesz. Mindenkinek nagy nemzeti egy- ségre kell törekednie. Ez az egység az erkölcsi erők összmüködésében nyilvánul meg. Polgármes- ter koromban is mindig a kiegyenlítődés politiká- jára törekedtem és ha -alkalmasnak tartottam, hogy közvetítő politikát csináljak, talán alkalmas vagyok arra közvetítésre is, hogy az összes foglalkozási és társadalmi ágakat egy nagy értelmi és érzelmi harmó- niába egyesítsem. El kell tünnie minden osztályérdeknek és az egy- séges nemzeti érdeknek kell érvényesülnie, mert arra, mint ma, soha nagyobb szi: nem volt. Az a zúgó taps és példátlan lelkesedés, amely- lyel a főpolgármester szavait fogadták, komoly biztatás és igéret Budapest kereskedőinek arra, higy mai lesujtottságuk ném lesz tartós és hogy a budapest; kereskedők cégtáblája újból a tiszte- letet fogja követelmi a maga számára mindenki ről. Ujabb roham a kiskereskedők exisztenciája ellen A szezónvégi kiárusítások csak az áruházakban fokozzák az üzleti lehetőségeket Elérkezett a budapesti kereskedő a szezonvégi | kiárusítások hatóságilag engedélyezett és megsza- bott terminusához, ami más években általában a | forgalom fellendülését %ozta magával. Január hó 14-től 29-ig terjed a kéthetes vásár és aki annyi fáradságot vesz magának, hogy a kirakatokon túl is be-benézzen a kereskedő helyiségébe, az nem tapasztalhatja a vásárlói nség tömeges jelenlé- tét. A detailkereskedő számára nem jelent öröm- teljes üzleti fellendülést a kiárusítás tizennégy ja. A komoly és szolid kereskedő legfeljebb az- | zórakozhatik, hogy i FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPILŐMESTESEK IRODA VI.. SZONDY-U. 34. 8.8-59. TELEP ; VI., BEKE-TÉR 5. TELEFON Gäz-, víz. és gőzarmaturák UDAPE-T, VII , AKÁCFA-UTCA 61. TELEFON" 49 6-4t KRAUSZ és SCHOFFER mindennemű épület és asztalos faam agok telepe és :arkettázási vállalata Budapest, V., Vág-u. 7. leleton: 4I—§8—14£ LP N a közelben fekvő áruházakból kiözönlö kö- zönséget bámulja és visszasírja a multz amikor még csomagokkal megrakott vevők az ő üzletét hagyták el megelégedett és jóleső érzéssel. Az áruházak hangzatos és megtévesztő propagan- dája ezuttal is gyözött és a kiskereskedő a kiárusi- tás időszakában is tétlenségre van kárhoztatva. A 82 kiárusítás alapelve, hogy a ke. reskedő és ilyenképpen az áruházak is, eladják a raktáron maradt idényemult portékáikat rmésze- tesen a normálisnál olcsóbb árakon. yes áruhá zak itt is megtalálják a módját a kereskedők meg. károsításának, mert nemcsak a megmaradt k. letüket dobják piacra, hanem újabb és újabb árukat vásárolnak, Felmerül a kérdés, hogy milyen forrásból tudják beszerezni ezek az áruházak az olcsó cikkeket? A rejtélyt nem n. csödrovata ns dőknek a n z megoldani, mert a hí -nap után közli azoknak a keres rát, akik elbuktak az áruházak ki méletlen ve nyomán. A nem felépített áruh k tehát könnyű he nak, mert a ri elkezésükre álló tőkével megvásárolják az általuk tönkretett keres. kedők elárverezett holmiját és ezt mint sza zónvégi cikket olcsón tudják a közönség figyelmébe ajánlani. :skedő ilyen trükköket nem A másik kipróbált módszer, amelyet néhány ötletesen tu ani, az inzolvencia és kénuszereg ziben jelen tette a Fővárosi Hirlap, a Fenyves Áruház annakidején kénysz évén ötven szäza lékos egy éget kötött, en bban adhatja tehát a raktáron levő készleteit és most halljuk, hogy példáját követi ház, amelynek ti Tempó Aru- a most került nyilvánosságra. gre minden A kenyszeregyezs kilátás meg van és ilyformán Balogh uház tulajdonosa a közeljövőben nyilvánvalóan dömpingárakat tüntet fel kirakataiban. Az áruk elosztása és elhelyezése nagy gyakorlatot igényel, ez azonban a Tempó Aruház tulajdonosa bőségesen rendelkezik még a proletárdiktatura idejéből, amikor vezetőszerepet töltött be egy ipari elosztó kommünalakulatban. Szó van egy másik úgynevezett áruház nehézségei- ről is, amely állítólag szintén folyamatba tette a magánegyezségi eljárást. Amint látható tehát, az áruházak a hitelezők mára meglehetősen veszélyesek, a veszély másik ajtájának azonban a közönség is ki van téve. Nyilvánvalóan a hatóságok elnézése okozza, hogy az egyes áruházak tűzbiztonsága nem va- lami megnyugtató és ez vonatkozik elsősorban a Baross-téren mü- ködő úgynevezett Fiílléres Divatházra, amelyben pengőkért valóban minden vásárolható. Ez az áru- ház szenvedélyesen szereti a szálloda-épületeket, mert csak ezzel magyarázható, hogy a tér jobboldalán a József főherceg-szálloda földszíntjét bérli, a baloldalon pedig a Centräl-szälloda volt kávéházi frontján ter- peszkedik. nem ci A Filléres Divatház nek a méretei tetlen elnéz dett meg e helyiség- el és az illetékes hatóságok érthe- el áttörette a szomszéd ház tüzfa- , ami a legélesebb ellentétben áll a falazat mű- szaki hivatottságával. Borzalommal kell v lékezni az évtizedek előtti áruházi ti ZTE, amelynek emléke még ma is rettegésben tartja Budapest lakosságát. A hatóságok kötelessége, hogy helyszíni vizsgálatot tartsanak a Baross- téri divatházakban és a közérdekre való tekintettel gondoskodjanak a veszélyes ál- lapotok megszüntetéséről. Az ilyen árnvá ini a városrész és a kö; mert nem iuciulhet ki az árunáz tu tevékenysége csupán abban, hogy ol bérekért dolgoztassa alkalmazottait, ak részt jobb mapokat látott olyan keres kalmazottak, akik a megszünt detailke ben t: s kereset mellett tanulták héz májukat. iknak neevobb gondot ség életbi sának só munka- nagyobb- edeimi al- ne- meg VE TELS TETU TA RÁ PALLAS TAFTAFPATTATP ATS LFOAITAITAITA A hatósági prendelkezesekel nem respehktátják a pekkartel vezei0! Miniszteri és polgármesíeri rendelet ellenérv? nem szüntetik meg az ipvartestületi összeférhetetlenséget Az az általános felháborodás, ami a pékkartel formájában működő árfelemelő testület garázdál- kodásait kísérte, nem mülhatott el a kormányzati énk szervek energikus beavatkozása nel} lékezetben van még az a példátlan erőszak € ror, amellyel az úgynevezett árvédelmi egyezmény kívánta biztosítani a kenyér és a péksütemények indokolatlan has Felfogadott bérencek é hi- vatásos birkózók követték nyomon a különböző kis- üzemek árukihordóit és utcai botrányok zajától kí- sérve kobozták el a karteláraknál olcsóbb peksüte- ményeket. Rendőri beavatkozás és büntetőbírósági tárgyalás adatai tárták elő azt a texaszt módszert, amelyet a pékkartel alkalmazott és amikor a köz- vélemény éles felzúdulása a magasba csapott: jött a kereskedelmi miniszter, aki ezt a kartel-banditizmust sürgős kivégzésreítélte. Fabinyi" Tihamér kereskedelmi miniszter min- denekelőtt úgy látta a pékkartel megrendszabá- lyozását —keresztülvihetőnek, hogy közigazgatási úton kereste a megtorlás módozatait. Leiratot in- tézett a székesfőváros polgármesteréhez, ame megtiltotta, hogy a pékipartestületnek és pékkartelnek azonos vezetői és tisztvise legyenek. "Teljesen indokolt volt a miniszter elhatár: s. me férhetetlen és erkölcstelen az olyan funkció, amely egyrészről ható i jogkört gyako- rol a pékipar területén, más ről pedig ennek a tekintélynek a palástjában kartelvezei ő A verekedések jogtalan kezdeményezője. teri leirat felhívta a polgármestert, hogy intézke jék e lehetetlen rendszer megszüntetéséről és min- denekelőtt azt a kikötést tette, hogy s a kartel azonos tiszt- az zeférhetetlen állapotot szüntessék meg. | A polgármester rövid határidőt tűzött ki ennek A viselői --- Page 26 --- a likvidálására, a | személyi összeférhetetlenségnek végrehajtásról azonban a közvélemény újabb híre- ket nem kapott. A Fővárosi Hirlap utánajárt ennek az érdekes ügynek és jól & It helyen a következő meg- lepő információt kapta: A pékipartestület be, hogy a kifogásolt még nem jelentette ttős állásokat meg- szüntette, annak ellenére, hogy erre rövid ha- | táridőt kapott. A ható. most a legszigorúbb utasítást fogja kiadni és megsürgeti a rende- ellenkező esetben a szerephez. kell let érvényesítését, mert megtorlás eszközei jutnak tudomásul A legnagyobb felháborod venni a pékipartestületnek és a kartelnek ezt a szabotázsát, ami kifejezetten a kormán osi ható- ságok elle: Ruzicska Ede ipartestületi elnök és társai érthe- túlzott hatalmat képzelnek maguknak és intézke- fütyülnek — minden törvény re, ami végeredményben a péktermékek drägi- inak megakadályi a irányul. Nem tartjuk helyesnek, hogy a hi: gok eddig is eln t ta- nusítottak a pékek árdrágító szövetkezésével szem- ben, mert a fogyasztók milliói követelik a rendelke: leghatározottabban ek érvényesítését. A pékiparosok magatartása olyan destruktiv félre- tolása a tekintélytiszteletnek, amely a legsúlyosabb büntetést provokálja. SS a. Értesülésünk szerint n, pénteken, a Kereske- Bankmérlegek publi zeti Kank e hó 1 delmi Bank és a Községi Takaréknénztár e hó 20-án, szombaton tartják meriegmegällapitö ülései- ket. Közgyűlését a Nemzeti Bank február 4-én és a Kereskedelmi Bank előreláthatóan február 5-én fogja megtartani. Az Uzlet jubileuma. A 30 éves Az Üzlet jubi- leumi száma igen gazdag tartalommal jelent meg, a gazdasági élet atainak különleges gyakorlati ismertetéseket entelve. Az ünnepi szám Az Üzlet szakirodalmi érdemes multját és sokoldalú értékét tükrözi vissza. A Baross Szövetség az idegenforgalom fejlesz- téseért. Az idegenforgalomban érdekelt kereskedök- nek régi panasza, hogy Magyaror: 6 Ö idegenek a valutakorlátozó rendelkezések következ- tében csak nagyon mérsékelten tudnak költekezni, holott a legtöbb esetben szórakozás céljából érkező külföldiek nagyobb összegű vásárlásokat is szíve- sen tennének és így hozzájárulnának az ipari és kereskedelmi élet föllendítéséhez. Miután ez az egyébként nyilvánvalóan a magyar gazdasági ér- | dekeket védő rendelk az ipari és kereskedelmi körök súlyos sérelmét jelenti és az idegenfor- galomnak nagy akadálya, a — Baross zövetség országos idegenforgalmi és fürdőügyi főcsoportja legutóbb tartott elnöki értekezletén memorandu- mot dolgozott ki és terjesztett elő a Nemzeti Bank- hoz. A Baross Szövetség ebben a memorandum- ban rámutatott a fönnálló rendelkezések ,, káros" voltára és megjelöli azokat az intézkedési lehető- ségeket, amelyeket a magyar idegenforgalom emel- kedése és annak megfelelő kiaknázása céljából szükségesnek tart, Helyreigazító nyilatkozat. Hivatkozással a sajtó- törvényre a Fenyves Áruház FR. T. a következő Er év A közlését kéri: Nem felel meg a valósá hogy a Kereskedelmi és Ip: amara választott N ro bennünket az angol szövetekre vonatkozö hirdetestöl eltiltott volna, ellenben a valóság az, hogy előzetes intézkedést foganatosi- tottak az irányban, hogy a , legfinomabb" jelzőt nem szabad használnunk mindaddig, amíg ezen ki- tétel helyességéről meg nem győződtek. Mi hirde- téseinkben a , legfinomabb" szót elhagytuk, tehát semminemű ítélettel nem helyezkedtünk szembe. Tisztelettel: Fenyves Áruház R. T (Közlésünket fenntartjuk és arra visszatérünk.) vitez BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapost, IL, Margit-körüt 54. Telefon: 552-—85. Bzennyvíztisztító berendezések, BADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY R.-T. Budapest, II., Hunyadi János-át 3. Tel. 54-9-72. DPAWLIK ÁGOSTON ZZ IPARI GÄZTÜZELESÜ BERENDEZÉSEK VIII., József-utca 66. 22 Telefon : 30-8-63. STEINER És SzıMPER DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTŐK Pudapest IX. „Un6i üt 57. ÉS MÁZOLÓK Telefon; 30 6. | böző közmunkákra és kö Beérkezett cjánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- zállításokra a következő Nasici Tanningyár rt. osner Soma, Versenyförgvaldsi megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- yalások alapján a kilönbözö közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: ését a Köztisztasági Hivatal ré- ngő vállalati áron. át ugyanott :/Havas Gyula 00 darab seprő ké e: Grossmann Ferenc át az iskolák részére: Centrum Rigler J. Ede, Minerva papír- Tóásó 1 rel Vasbeton munkát a népligeti sporttelepen: Pál állalati áron. 1-utcai iskolán Flieg1 ét a Gázművek re: Ilia u versenytárgyailási RiíPpások A polgármester versenytárgyalást hirdet: yázni Rakos; atokra a Gázművek tel lehet "feb: d. e. 10 óráig. T! Kálr = . Pneumatikus munkára a Dun: ti buktató építésénél. ni lehet február 1-én d. e. 10 óráig a Vízművek igaz- á yetem-u, ,2. nkára a népligeti január 29-én d. e mun r 8. iskolai sporttelepnél 11 óráig. "Városháza z üzemek és intézmén -án d. e. 10 óráig. A. szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL | Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ Enz BES Ilkovits J. Budapesi központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 A legtökéletesebb fekete fénymásoló paptr Fénymásolat dóssef V., Hollán-a. 15. Tel. : 19-35-84 Budapest, 1935 január 16. s——— Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen! BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök, komprossor-bérbeséál Budapest, VIII., kerület Baross-utca 77. 52. Telefonszám : 33-5-43. Boriay Károly, CSATORNÁZÁS oki. mérnök, kövezőmes. er, KÖVEZÉS építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA Budapest, Xi..Zólvomi-út120 Központi Iroda : Budapest, VII., Nürnberg-w. 47. Tel.: 970—43. CSUCSHEGYIBAZALTBANYAR Telefon: Tapolca 2. GRO$Z FRIGYES ÉPITÉSI ÉS KÖ- VEZE-1 VALL. BUDAPEST, I., BERCSENYI-U. 7. II. 3. ÁMON ANTAL ÉS FIAI MUNKA VÁGÁNYFÉKIETÉS MÉGZKOLÁNYA NEMESGULACS EEE EEE CE, OKL. MERNÖK, EEE BD TELEFON; 86-0-64, KÖVEZŐMESTEREK, ÚT. CSATORNA- ÉS VII, FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. Szegedy Béla Jenő okl. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó Budapest, !. Alkotäs-u 18. II. 1. Tel: 52-8-52 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK betonépítési vállalkozó. Kecskeméti-u. 13 , III em. 1 kövezőmeste; Telelon 84-4-12 Vasút-, út-, udapest, 1V., ÜTHENGERLEST AAN vállal WOLFF ERNŐ Budapest, !., Keleníőte .ütt. Tel. : 59 4— 63 RISCH FEKETE JÁNOS TETŐFEDŐMESTER BUDAPEST, L, KAROLINA-ÚT 16. TELEFON: 69-5-59 aliic a 1ökeletes auföpnen Fröciárusítás: BUDAPEST, D1. MOZSAR-UTCA 9 TUNGSRAM DUPLASPIRÁLLÁMPÁVAL MÉG TÖBBET --- Page 27 --- Huszonötödik evio'yam " 99 Eiőfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE . . . . . , 24 PENGO FÉLÉVRE a s a a a a a a s 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Arusitjäk az öszzes IBUSz-pavillonokban 5 Budapest, 1935 január 23. 4. szám MEGJELENIX MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhívatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSV-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Magyar reformokért | Sok mindent beszéltek már a reformokról, amelyeknek korszakát éljük, az új útról, amelyre reá kell hajlanunk, aztán megint beszéltek ar- ról, amiből nem engedhetünk, amin nem va- gyunk hajlandók változtatni. Soha olyan értel- mesen azonban, mint a napokban Sipőcz Jenő főpolgármester, senki sem beszélt ezekről a problémákról. Értelmesen beszélt, mert egysze- rűen, természetesen azt mondta el, ami a szí- vén feküdt és ami minden őszinte, okos magyar embernek a szívén fekszik. Hallottuk Sipöcz Jenőtől, hogy Magyaror- szág nem nézheti tétlenül, ami a világban körü- lötte történik. Aki a nagy evulóciókról nem vesz tudomást, annak a nyugalma, a léte esik ren- desen áldozatul. Valahogy állást kell foglal- nunk, de a nemzeti eszményektől eltávolodnunk nem szabad. Nekünk is ki kell vennünk a ré- szünket a korszerű reformokból, amelyek már a kapunkat döngetik, de úgy kell azokat meg- alkotnunk, ahogy azok a mi magyar lelkünkben benne élnek. És itt következik az, amit a főpol- gármester mindnyájunk helyett öltöztetett bölcs szavakba, ha akadna valaki, bárki legyen is az, aki másként gondolkozik, tudja meg, hogy a nemzet lelkével kerül örök és kivédhetetlen ösz- szeütközésbe. Tudja meg mindenki, S amint Sipőcz Jenő mondta — hogy me utasítsunk el semmit, ami magyar és ne fogadjunk el semmit, mert idegen és mert valahol a külföldön bevált. Értelmes embernek elég ennyi. Magyar le- lekkel, évszázadok hagyományain nevelkedett magyar észjárással el sem lehet képzelni, hogy hűtlenek legyünk a mi ezeréves alkotmányunk- hoz, amelyhez hasonló csak egyetlen egy, a nagy angol nemzeté, él még Európában. És élni fog mind a kettő. A nagy szociális és gazdasági problémák kiforgathatták a sarkából hatalmas országok parlamentarizmusát, megváltoztathat- ták alkotmányát, nálunk, nekünk — ép úgy, mint a hatalmas angol nemzetnek — erre nincs szükségünk. A mi ezeréves alkotmányunk olyan bűvös patika, amelyben minden betegségre, jőj- jenek bármilyen korok és idők, meg lehet találni az orvosságot. És ha patetikusaknak látszunk is, azt kell mondanunk, hogy amíg a magyar alkotmány, a magyar szellemnek ez a legtökéletesebb ter- mése, mindenre megadja a gyógyító írt: addig a magyarok Istene megved bennünket minden idegenszellemű kisertettöl, Mert éppen, amikor a magyar lelkiség megőrzéséről beszélünk, ak- kor kell megállapítanunk, hogy a magyarok Is- tene nem frázis, hanem élő valóság. Valaha sokat csúfoltak bennünket éppen a németek a magyarok Istenével, meg a magyar glóbusszal, Akkor, annakidején, a mi nagy íróink gyönyö- rűen bebizonyították, hogy a mi ősi istenhívé- sünk, ebben az istenhívésben megnyilatkozó tiszta, bölcs felfogásunk, tulajdonképpen a mi nemzeti metafizikánk. A mi Istenünk nem az, akit más nemzetek alkottak a maguk képére és hasonlatosságára. Éppen így a mi alkotmá- nyunk, a mi eszményeink, a mi haladásunk útja, a mi reformtörekvéseink is mások, mint a más nemzetekéi, ha azok bármilyen jól beváltak is — ott. „A magyarok Istenének eszméje előtt imádkozva borult le évezredek előtt a Kelet té- rein élő nemes, tiszta nép és ezt a hitét, ezt a felfogását nem tudta megrontani soha semmi- féle érintkezés. Nem győzte le soha az ő Iste- nét se bálvány, se Buddha, se Allan." És most sem változtathatja meg semmiféle idegen áram- lat. A minden elegyedéstől ment theizmus, az al- kotó Lélek ideális felismerése a magyarok Is- tene. Ez a theizmus most is ment marad min- den felesleges és rontó elegyedéstől és az alkotó magyar Lélek most is maga alkotja meg a szük- séges reformokat, - ténhetik meg, amelyet Sipőcs Jenő főpolgármes- Legfeljesebb mértékben honorálni kívánja a felettes hatóság a deficit elfünteiésére vonaikozó közgyűlési halározaioi — mondja Szendy Károly polgármesíer A poilgármestier nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a köz- lekedési reiorm lényegéről, amcly a viteidijak leszalli- iásúl iesvezi, a szűk kereíck KkKözöli mozgó siúiuszren- dezésről, a munkanélkuliség enyő5iiésérői, a diplomás ifjúság előeiyezkedésének megkönnyi:féséről és egyéb időszerű város5ázi kérdésekről Helyszíni szemlék állandó rendszeresítése az üzemeknél Úgy a városházi pártok vezetői, mint általá- , gármesterré történt megválasztása ügyében. A ban. a főváros közönségének legszélesebb rétegei | legközelebbi közgyűlést tehát legkorábban csak is általános érdeklődéssel várják a szanálási ter- | január végén vagy február elején hívják ös és vek publikálását. Ez a publikálás a városházi pärt- | ennek a napirendjén első helyen Lamotte Károly vezérekből álló 17-es bizottságnak az ülésén tör- | alpolgármesteri beiktatása fog szerepelni. A közbe- úgy Sípősz Jenő főpolgármester, mint ter — hír szerint — felruás #icjen hív össze. Ad- rmester is azoknak a szaná- dig előreláthatóan nem tart közgyűlést a főváros | lási terveknek a kidolgozására fordítják, amelyek törvényhatósági bizottsága, éspedig azért nem, február hó elejétől ki fogják foglalkoztatni mert a főváros vezetősége meg akarja várni az | a különböző szakbizottságokat és a főváros köz- államfői megerősítést Lamotte Károly dr. alpol- | gyüleset. Z 9 £ Szendy Käroiy dr. poigärmesier, akivel ezekről a kérdésekről beszélgetést közgyűlés, hogy bizonyos kiadási tételeket egy- tunk, a munkatársának: szőket mondotta a Fővárosi H ) szerűen törölt. Megtörténhetik, hogy egyes téte- | lekre nézve valamilyen észrevételt tesz a bel- | ügyi kormányzat, annyi azonban bizonyos, hogy a közgyűlési határozat foganatosításának a deficit kiegyenli illetően nem lesz akadálya. — A különböző szanálási tervek — Sipöcz Jenő főpolgármester úr utasításainak megicle- lően — az egész vonalon előkészítes alatt all: nak. Mint ismeretes, az új törveny a íópolgar- Arra a kérdésre, hogy milyen szanálási mester úr hatáskörébe utalta az összes szanalasi tervek készülnek és általában milyen felada- kérdéseket, mi csak végrehajtói vagyunk a sza- tok megoldásának az elől zítésél napi- náló főpolgármester rendelkezéseinek. A szaná- rendre, Szendy polgármester a következőket lás irányának a megállapítása tekintetében je- felelte; lentős szerepe lehet annak a belügyminiszteri hozz Az egyes ügyosztályokban készülő elő- leiratnak, amely az új költségvetés jóváhagyása | terjesztések tulajdonképpen egytől-egyig össze- felől fog intézkedmi. Az új költségvetés jovaha- | függésben vannak a szanälässal. Ma ugyanis gyását illetően különböző hírek jelentek meg, | nem lehet semmiféle előterjesztést készíteni amelyek azonban legnagyobb részben nem felel- | anélkül, hogy ne kellene tekintettel lenni a sza- nek meg a valóságnak. Előttem is szóvátették nálásra. már azt a hírt, hogy a kormány nem fogja jó A legközelebbi munkaprogram legki- hagyni a közgyűlésnek a deficit eltűntetesére vo- emelkedöbb része a közlekedési reior- natkozó határozatát. Én erről nem tudok, ellen- mok megvalósítása, ben tudom azt, hogy Ezek is összefüggésben vannak a szanálással. úgy a belügyminiszter úrral, mint a A közlekedési rejormnak az a lényege, hogy az penzügyminiszter úrral is tárgyaitam egységes közlekedési alapelvek figyetembevetelé- a költségvetésről és mind a két szak- vel új menetrendet Kk ünk. Az új menetrend miniszter kifejezésre juttatta azt a fel- készítésénél a legfőbb szempont az, hogy a relá- fogását, hogy a legteljesebb mertek- ciókat megrövidítsük és a belső forgalmat sű- ben honorálni akarja a közgyűlésnek a rűbbé, a külső forgaimat pedig bizonyos vona- deficit eltűntetésére vonatkozö óhaj- lakon ritkábbakká tegyük. Ez elengedhetetlen tását. feltétel, mivel Úgy tudom egyébként, hogy a költségvetés jóvá- nem akarjuk emelni a viteldíjakat, el- hagyása kizárólag azért nem történt még meg, lenkezőleg, különösen a HÉV vonalán, mert időközben pénzügyminiszter-változás volt, leszállításra gondolunk. ami egy-két héttel elodázza a jóváhagyás felőli | Szóbakerült a Beszkárt részvénytársasági formá- döntést és az erről szóló leiratnak a megszöve- | jának a megszűntetése is. Az erre vonatkozó gezését. Ezidőszerint az a helyzet, hogy előterjesztést alapos megfontolásnak és tanul- jelenleg a szakminisztériumok külön- mánynak kell megelőznie, mivel itt nagy szere- böző osztályai foglalkoznak a fővárosi pet játszanak a hitelköpesseg és a kereskedelmi költségvetéssel. mozgékonyság szempontjai. Az adminisztráció már foglalkozott ezzel a kérdéssel és rövidesen eldől, hogy megfelelő javaslattal fordulhatunk-e az illetékes autonóm szervekhez. — Ugyancsak a szanálással függ össze A deficit kiegyenlítése kétféle módon történik. Az egyik mód Wolff Károly indítványának az elfogadása volt, amely úgy szólt, hogy a köz- gyűlés egyes tételeket kiemelt a költségvetésből és átírt a felveendő beruházási kölcsön terhére, a státusrendezés kérdése is, amit szin- a deficit másik részét pedig úgy küszöbölte ki a tén napirendre tűzünk. --- Page 28 --- 2 Budapest, 1935 január 23. A főpolgármester úr utasítására általános stá- tusrendszést készítünk elő, de már most hang- súlyoznom kell, hogy ez a stätusrendez6s pönz- ügyi okoknál fogva nem lehet olyan nagyméretű, mint ahogyan azt sokan gondolják. Esetleg néhány magasabb állás meg: szűntetése révén mód nyílik alacso- nyabb állások megszervezésére, de ismételten meg kell állapítanom, hogy tóve- dés volna a státusrendezés előkészítéséből olyan következtetést levonni, amely szerint valami- lyen nagyarányú változásra lehetne számítani. A valóság az, hogy csak szűk keretek Között mozgó rendezéséről, vagyis helyesebben bizo- nyos fennálló aránytalanságok megszűntetéséről van szó. — A szanálással függ össze az üzemi tarifák reviziója is. Az Elektromosművek igazgatósága már ké- szített egy tervezetet, amelyet a legközelebbi időben fogok áttanulmányozni. Általában több helyszíni szemlét fogunk tartani az üzemeknél éspedig az összes ügyosztályvezető tanácsno- koknak a bevonásával, mint legutóbb a Vízmű- vek alagútépítésénél történt. Arra a kérdésre, hogy a főváros vozető- sége készít-e valamilyen közmunka-progra- mot a tavaszi hónapokra, Szendy Károly pol- gármester a következőket felelte: — A munkanélküliség enyhítése és a diplo- más fiatalság elhelyezkedésének a megkönnyítése bennszerepel polgármesteri programomban, ame- lyet beiktatásom alkalmával adtam elő. A munkanélküliség enyhítését célozza az a javas- latunk, amelyet a legközelebbi időben terjesztek az illetékes fórumok elé, hogy sürgősen beruhá- zási kölcsönt vegyen fel a főváros. Addig is a kertészet, a köztisztasági hivatal, va- lamint az útépítési ügyosztály munká- latainak a keretében lehet szó munká- sok alkalmazásáról. Amennyiben a beruházási kölcsönt felvesszük, egész sereg új munkaalkalmat teremthetünk, főként a Tabán újjáépítésének a megindításánál. Ami a diplomás ifjúság elhelyezkedési lehetősé- geinek a szaporítását illeti, ebből a szempont- ból attól a rendelkezéstől várok eredményeket, hogy ; a szolgálati idejüket kitöltött tisztvise- lőket a jövőben visszatartani nem lehet, hanem ezeknek a helyére fiatalokat kell felvenni és általában a diplomás ifjúságot íróasztalhoz kell juttatni. Szendy Károly polgármester végül kijelentette, hogy a különböző hidproblemäk megoldásának az előkészítését is napirendre tűzte. Fz a nyilatkozat nemosak a szanálásnál követendő útat jelöli meg, hanem egyben felsorolja azokat a feladatokat is, amelyek a legközelebbi jövőben napirendre ke- rülnek. Napirendre került a főváros erdő- sítésének nagyarányú fejitesztése A terv szerint 3—4000 holddal növelik az erdő ílio:szányt Budapest egyik legnagyobb vonzóereje az ide- genek előtt a páratlanul pompás dunai panoráma mellett a budai hegyvidék. A magyar főváros szépsége és eredetisége a külföldi turisták s az, hogy az Alföld végtelen síkja egy v határában ölelkezik az üde budai hegyekkel és a kettőt, mint 2 3 köti € > a — hatalmas folyam csikja. A ségek kiterjedése azonban még mindig nem olyan arányú, amilyen kívánatos lenne é: hivatal lankadat k területeit bővíteni. Sajnos, san halad előre, ejle ez mert az utóbbi a munka igen la öben az erdő zegeket y rlik a ségvetésből. Legutóbb is negyvenezer pengő szere- pelt erdőirtási célokra a tervezetben, de az elfoga- dott költségvetésből már ez az aránylag igen rény összeg is kimaradt. Igy azután az erdész a van utalva, hogy szinte filléres eszközökkel dolgozzon és a kitermelt fa eladása révén befolyó kevés pénzt forditja programjának továbbvitelére. Az erdősítési terveket az erdészeti és mező- gazdasägi hivatal vezetője, Csizmadia László erdő- tanácsos már kidolgozta és ebből KOVÁCSHAZY VILMOS tanácsnok, az illetékes városgazdasági ügyo: ály vezetője az aláhbi részleteket közölte k nkkal: Az erdős területek szaporítása elsősorban városszépítési érdek, de fontos abból a szempont- ból is, hogy a város elhasznált levegőjét javítsa, a város klimäjät kedvezően befolyásolja, az erdő a nagyváros tüdeje. Az európai nag 0Sok már régen tudatára éb- redtek ennek és mindent elkövetnek erdösegeik esztésére. - Mi is elérkeztünk oda, hogy határozott cél. kitűzéssel hozzáfogjunk az erdőterületek gyarapi- tásához. A székesfővárosnak mindő katasztrális hold erdeje van, ebből a budai hegyekre 2408 hold esik, Budake határáéban van 1123 hold, a pesti fásítási öv kiter- 3898 ze csak zi jedése pedig 367 kata ális hold. el szemben a Budapestnél sokk kisebb Debrecennek 18.689 katasztrális hold, K kemétnek 18.754 kat. hold Sopronnak 10.208 kat. hold erdeje van, sőt még Pécsnek is nagyobb az erdősége, mint a mienk Nem is szólunk Bécsről, amelyet gyönyörű erdöte- let övez a közelmultban mégis erdő porítása céljából nagyterületű erdőket — A mult század vége felé a főváros al tanácsa már f Z erdő nagy [fontosság 1 kifolyóan jelentékeny te- időben határozták el tésére. A határfási ív terve különb okok miatt csak részben valósítható meg. A hetvenes években ki- dolgozott nagy bázú erdősítési tervet évtizedek alatt elhanyagolták és azt ma már, különösen a pesti oldalon, a beépített területek miatt teljes eg6- szében megvalósítani nem is lehet. Ilyen körülmé- nyek között a balparti városrészben hozzávetőlege- sen mindössze csak 180 kat. holdat, s a budai ol- dalon intén körülbelül 180 holdat lehet erdöst- tésre asználni. Ellenben a városon kívül, de közvetlenül a határ mellett egyes magán- birtokosoktól, a kincstártól, közbirtokossá- goktól még körülbelül 3000—4000 erdő sze- rezhető meg. Az erdőterületek megszerzését, fejlesztési program alapján, évröl-évre fokozatosan lehetne elérni. A városfejlesztési bizottság ezen túlmenően — azt kí- vánja, hogy a főváros vezetősége sürgösen lépjen érintkezésbe a közmunka tanáccsal és a kor- mánnyal, hogy a főváros erdőövezetéhez hasonlóan Nagy-Budapest határa mentén létesítsenek hatalmas erdőövezetet, ugyancsak félköralakban, a Dunától a Dunáig. Úgy hisszük, hogy ennek a megvalósítása beleilleszt- hető a kormány által kezdeményezett országos er- dő: programba, annál is inkább, mert az Al- föld fásításának problémájával az illetékes körök is komolyan foglalkoznak, már dig Budapest környéképek nagyrésze a Nagyalföld területére esik. Ez a tervezet új erdőövezet higiénikus és levegőjavító hatásaitól eltekintve, gazdasági szem- pontból sem Ile: alárendelt jelentőségű, topográ- fiailag pedig egységesen lezárná Nagy-Budapest településének határát. | Májusban megkezdik a főváros által felajánlott szál telken a vitézi házak építését ; A főváros törvényhatósága a mult évi vitézi telket ajánlott fel a Vitézi Rendnek Meg: írta a Fővárosi Hirlap, hogy a városrendezési ügy- osztály a főváros ingatlanai közül hármat talált legalkalmasabbnak vitézi telepek létesítésére. Ezek közül egyik a Rákospatak mentén terül el, a má- sik a Kerepesi-út és a Hajcsár-út között fekszik, a Horthy Miklös-kertväros töszomszedsägäban, a harmadikat pedig a budai Andor-utcában szemel- ték ki. A Vitézi Szék és a főváros kiküldöttei a helyszínen is megtekintették a szóbanforgó ingat- lanokat és ennek a szemlének az eredménye lett, hogy a Budán kijelölt terület helyett másikat kel- lett keresni, mert a vitézek megbízottai szerint a környék rem alkalmas a tervezett településre. Eb- ben teljesen igazuk ís van, mert az Andor-utcai ingatlan nagy üzemi telepek és az új csatorna- szivattyútelep szomszédságában található. A fővá- ros vezetősége a kifejezésre juttatott kifogások tu- domásul vétele után, teljes lojalitással hozzáfogott új terület kereséséhez, ami a napokban eredményre vezetett. A vitézi telkek ügyében beállott új fordulatról illetékes helyen a Fővárosi Hirlap munkatársának ezeket mondották: — Az elhangzott és méltányos kifogások tu. domásul vétele után nyomban kerestünk — megfele- löbb területet a budai vitézi telkek számára, annál inkább, mert az eredetileg kijelölt ingatlan tényleg nagyon közel esik ahhoz a területhez, amelyet a városfejlesztési tervek szerint déli gyáriövezetnek szánnak. Az ujonnan felajánlott ingatlan nincs messzi a régitől. Ez is Kelenföldön terül el, a Fe- hérvári-út közelében, a Bánát-utca mentén, a most épülő új fővárosi iskola szomszédságában. A Rákospatak mentén ötven, a Hajcsár- útnál 30, Budán pedig 20 vitézi telek lesz. A főváros készíti a parcellázási és települési ter- veket is. A vitézeknek mind a három helyen külön utcáik lesznek. A tervek szerint csak egylakásos kertes házak épülhetnek. A főváros annakidején a telkeket úgy válogatta ki, hogy lehetőleg közművek közvetlen közelében le- gyenek, vagy olyan útvonalon, ahol már ki is épült a kövezet, a gáz-, villany- és vízvezeték. Ez azon- ban csak részben sikerült. A vitézi telkek parcellá- zásánál a kijelölt és felajánlott ingatlanokon új ut- cákat kellett nyitni, ahova be kell vinni a közműve- ket. Az építkezők ugyanis nincsenek abban a hely- zetben, hogy ezeket a költségeket is vállalni tud- ják. Erre való tekintettel a värosrendeze: ügyosz- tály a kész parcellázási és települési terveket a legközelebbi napokban átküldi az út- és csatornaépí- tési ügyosztályhoz, a további előkészületek és in- tézkedések eszközlésére. Miután töbi méter hosszúságban kell kiépíteni az összes közműveket és az útvonalat, több mint százezer pengős váratlan gondoskodni. kiadásról kell A vitézi telkek ügye legkésőbb a februári közgyű. lés elé kerül, s a kormányjóváhagyás után nyom- ban megtörténik a telekkönyvi átírás és a bir- tokbaadás, úgyhogy a tavaszra nem lesz semmi akadálya az építkezések elkezdésének. VENA TTV PL PALL d VS PALZTLÁAP LÁT Rk PL PÁL PAL FR PV VÁ VP LAF VALT VUP VPRLS TAN Atmenetileg csak négy tanácsnoki állás kerül betöltésre Külön pályázat az ötödik állásra — Március elején választ a közgyűlés A főváros legfőbb vezetésének átszervezése Sipöcz Jenő főpolgármesterré történt kinevezése és Szendy Károly polgármesteri megválasztása révén befejeződött, azonban a főtisztviselői karban a sze- mélyi változások. csak ezután következnek. A város- kormányzók legfőbb kollégiuma Lamotte Károly al- polgármesterré történt megválasztásával kibővült és már csak néhány nap választ el attól, amikor a Kormányzó legmagasabb jóváhagyása után az új alpolgármester átvegye hivatásának — vezetését. A — törvényhatóság tiszteletreméltó bizakodással várja az államfő ilyenirányú elhatározását és jog- gal reméli a lendületes munka megindításán kívül a szükségszerű feladatok hiánytalan ellátását, mert olyan férfiak állanak Budapest élén, akik- nek minden ténykedéséből a főváros és az autonómia szeretete sugárzik. Teljesen komolytalan az a fellebbezés, amelyet egy nyugalmazott — székesfővárosi fömérnök — szinte mániákusan folytat csaknem minden megválasz- tott fötisztviselővel szemben, mert a közigazgatási bíróság az alaptalan kifogásokat amúgy ís el- utasítja. Lamotte Károly alpolgármester eskü- tételi programjában tehát nincsen változás és a közgyűlés nagy érdeklődéssel várja La- motte Károly érdekesnek igérkező szék- foglalóját. Szendy Károly polgármester előterjzsztésére az egyik legközelebi közgyűlés elhatározza Ham- vassy István és Bucsánszky Bertalan elöljär6- tanácsnokok nyugdíjazását. Ilyen körülmények között öt tanácsnoki állás van üresedésben, ame- lyekre teljes bizakodással pályáznak a főjegyzői kar kiválóságai, Egyelőre két tanácsnoki állás pá- lyázatai várják további sorsukat és nyilvánvalóan rövid időn belül további két tanácsnoki állás el- nyerésére jelenik meg a szokásos kiírás. Annak ellenére, hogy öt állás üresedett meg, a polgármesternek az a terve, hogy átmene- tileg csupán né; állás betöltésére tesz javasiatot, és az diket a későbbi hetek- ben tűzi napirendre. A — tisztviselőtársadalom felfokozott izgalommal várja a pályázatok és a választás alakulását, mert sok tekintetben annak kimenetelétől függ a to- vábbi előléptetések lehetősége. Az egész fogal- mazói kar megmozdult, hogy jogos érdekeit kielé- gíthesse és a megüresedő főjegyzői és fogalmazói állásokra a kilátásait növelje. A Fővárosi Hirlap értesülése szerint a négy tanácsnoki állást február—március- ban betöltik és azt követelőleg a főpolgármester és a polgár- mester gondoskodnak a Kkinevez6sek végrehaj- tásáról. --- Page 29 --- a - nagyvárosainak közönségével. Budapest, 1935 január 23. PESTI KIRAKAT Milyen iclők / A közéleti tisztaságnak ígazán lámpával sem kereshetne Krivoss Arpád rajongóbb híveket, mint amilyenek a magyar sajtó munkásai. Ne cso- sálkozzék mégse azon, ha a Glücksthal Samu ellen indított összeférhetetlenségi , hadjárat" alkal- mával ez a sajtó nem sietett az ő homlokát babé- rokkal övezni, Pedig a sajtó szangvinikusabb része akár arra is hajlamos, hogy a törvény betüjen túl- téve magát, érzelmi alapon tisztogasson. De ez az €set igazán csak csodálkozást válthatott k ilyen idők, ha már a Glücksthal Samukat is vádalkkal ille- tik? Ha már az ő hozzáférhetellenségükben és ma- Jedátlam becsületükb sem bíznak. Glücksthal Samut a főváros törvényhatósága örökös bizottsági taggá választotta meg és mint a főváros képviselő- jét a felsőházba is delegálta. Ma, amikor mindenki- nek a becsületét mikroszkópon vizsgálják, egészen bizonyos, hogy nagyon alaposan megfontolták, érde- mes-e a multja, élete, mil e arra, hogy a megtiszteltetés: ljön. Budapest k tében élő személyiség ennek a városnak a köz gétöől többet nem is várhat, de nem is kaphat. Gtücksth al Samu mindent megkayott, és no- künk fáj, hogy a „Pesti kirakat"-ba olyan csoda- bogarak is belekerülhetnek, hogy ezt a kivételes te- hetségü és kivételes jellemű férfiút, alci sohasm szo- rult rá semmire a maga becsületes keresetén kívül, a közerkölcsbe üllköző vádal tessék. A IK srerelőn A pesti utcának in esült clakja a K.-rendőr. ségkivül sok bal- esetet hárít el, de valljuk be, hogy egyszersmind sok apró bosszantásban is részesíti a járókelő kö- gönséget. Rettentő nagy hatalom rejtőzködik ugyan- is egy-egy ilyen fehér kesztyüben, amely az embe- rek csoportját állítja meg és indítja el és néha megállítja akkor is, amikor arra semmi különös oka mincs és megindítja, ha úri kedve úgy diktálja. Egy- szóval a K.-rendőr hatalmas úr a posti ut ; €gy- ben azonban el kell ismerni, hogy felelősségteljes feladatkört tölt be. Mi azt hisszük laikus tudásunk- kal, hogy jól tölti be, és a balesetelhárítás maximu- mát éri el. Ha nem így volna, majd gondoskodnak az intézmény megjavításáról azok, akikre az irá- nyítást rábízták. Legelsősorban gondoskodni fog maga Budancst eurónai látóki ánya, F e- renczy Tibor, aki ezúttal 2 snek látszó rendeletet adott ki. A rendeletet mi úr szük, hogy a K.-rendőr álljon a helyé lességét és ne gondoljon semmi mással kerek e vilá- gon. Ha tábornok, ha miniszter megy el előtte, ak- kor is csak azzal demokratikus alapon, hogy az, aki előtte elhalad, egyszerű járókelő, aki- nek a testi énségére vigyázni kell. Tehát ne vágja magát haptákba, ne tisztelegjen, hanem vigyázzon arra, hony a kenyelmes úrnak, vagy a mosónőnek hajaszála se görbüljön meg, amíg átkel a budar i utcán. Mindoz, úgylátszilt, nagyon helyes, ami hogy helyes az is, hogy a villamos kocsivezető nem szabad be. getni munkaközben, mert ben folytonos veszedeln lebegnének a leve. Ha azonban már őszintén beszélgetünk a K. ről, mondjuk el azt is, gy- szerübbé kellene ten 2 sitlet, mert bizony nemcsak a cinikus, de az Európát látott em- ber előtt is néha groteszk a viselkedé . A rettentő karlendiletek és egyéb tornamutatványok nem a lényege annak, hogí hogyan kell megóvni bennün- ket attól, hogy a villamos elgázoljon. Mi azt hisz- szülce, hogy a nesti közönség elég nagykorú ahhoz, hogy vele is úny bánianak, mint Európa egyéb Már nedig azokat a tornamutatvánrokat, kesztyűübungokat, amelyeket a pesti utcán látunk, sehol sem tanasztaltunk. A vi- lágváros rendőre egyszerű kézmozdulattal int és irányít. A közönség podig mindenhol a világon desen, nyugodtan, természetesen engedelmeske- Ennyi az egész. és megbe- Cs dik. Hunyadi János TERMÉSZETES KESERŰVIZ átl tn] ÜSZEKVEK — LEGKIVÁLÓBB EGY HAZTARTASBAN SEM HIÁNYOZHAT HATASABAN FELÜLMULHATATLAN SEES TANTE SAXLEHHER AHDRÁS, BUDAPEST idegen orúzími Könyvtár Szerkeszti TÁBORI KORNÉL Ui szám Hogyan lehet Budapest vitágfürdő? Irta: Kovıcshazy Viimos széke:főv r si tanrác-nok Kindja az idegenforgalmi Szövetség. Kaph tó a Fővárosi Hirlap . isőchizats á-an € a -önvveereskedésekben AZ EM GYÓGY VIZK Közmunkák tekintélyessorozata kerül a megvalósítás stádiumába Városrendezési kérdésekben teljes az összhang a főváros és a közmunkák tanácsa között — Fridrich Lajos előadása a belvárosi templom eltolásáról Az építkezési ipar ma úgyszólván foglalkoz- tatás nélkül van és ennek a sokféle szakmát egye- sítő iparágnak a tevékenysége túlnyomórészt a tatarozásokra szorítkozik. Új építkezés csak itt-ott akad a különböző kerületekben, az általános épí. tési lendület pedig a jövő álma. A főváros vezetősége a lehetőségek határain belül mindent elkövet az építkezések fokozására és új munkaalkalmak megteremtésére. Ebben a vonatkozásban összhangzatos együttműködés fej- lődött ki a főváros és a Közmunkatanács között és azt remélik, hogy az építkezési adókedvezmények a jövőben megértőbb elbírálás alá kerülnek. Teljes komolysággal folynak az előkészítő munkálatok a belső Erzsébetváros modernizálása érde- kében, mert a Käroly-körüt, a Kiräly-utca, Dob-utca és a Klauzál-tér által határolt városrészben 30 év óta ismeretlen az épületállvány, a malter és tégla. A legelmaradottabb városrész újjáépítéséről van szó. amelyet az Erzsébet-sugárút megvalósítása nélkül is végrehajthatónak minősítenek. A Tabán megálmodott új parkvárosa ugyan- csak a távoli horizonton csillog és egyelőre nem lehet másról szó, minthogy a Tabán területét kiegyenlítik és ott üde parkot létesítenek. A telkeknek parcellázása és häzhelyekk6 való kiképzése azért nem időszerű, mert a mai nehéz viszonyok között a főváros részéről felállított egy- ségárakat a telekvásárlók nem tudják megfizetni. Napirendre került a Margit-híd kiszélesítése is olyképpen, hogy a hidat déli irányban 5.40 m.-el kiszélesítik. A villamosvágsányokat az úttest közepére helyezik és kiszélesítik a Margitszigeti lejárót is. Az óbudai híd vonalvezetése ügyében kész a megállapodás az illetékes szervek között. A — legmegfelelőbb megoldásnak a — Rakovszky Iván—kKertész K. Róbert-féle terv látszik, amely lényegesen módosítja a Kossálka-féle elgondolást és az új hidat a Margit-hid északi. csúcsától 150 m. távolságban vezetik át a Dunán, Ebben az ügy- ben még további tárgyalások várhatók, annyi azonban bizonyos, hogy az óbudai híd építése nem kerül le a napirendről. Az illetékes helyek véle- ménye szerint a megvalósítás stádiumába 1939-ben jut az óbudai híd. A felveendő beruházó kölcsön módot nyujt arra, hogy annyi évtizedes kísérletezés után megoldják a Rókus-kórház problémáját. Az erre vonatkozó városrendezési tervek elk6- szültek, amelyeknek hogy a Nép- -inhäz előtti Blaha a Rákóczi-útba: lebontják és utcai fronton építik meg a modern traktust, Ezzel egyidejüleg a Rókus-kápolnát a Gyulai Päl-utca torkolatába helyezik el, ahol az amugy is jobban érvényesül. Wossala Sándor tanácsnok az összesített terveket bemutatta Szendy Károly polgármesternek és a munkálatok költségét 4 millió pengőben körvo- nalazta. A belvárosi templom eltolása közmunkäk sorozatähoz a tervek és költségvetések készen állanak, amelyek összesen 800.000 pengőt követelnek. Az Erzsébet-híd rendezésének kérdése Budapest egyik legfontosabb városrendezési prob- lémája. Az elgondolások int a Petőfi-tér színvonalát felemelik az Erzsé- bet-híid nívójáig árosi templomot eltoljäk a Pia t homlokzatvona- Hozzátartozik a Petőfi-tér rendezése. A királyné-emlékmű is zymértékben emeli A hatását. A tervek idrich Lajos müszaki Ezzel egyidejüleg az Erzsébet a tér közepére kerül és n dunaparti korzó városi és a műszaki végrehajtás 7 EEE | EEE EEE EEE ee EEE fötanácsos munkásságának szenzációs műszaki végrehajt: eredményei, aki a terveit hétfőn este ismertette nagy sikerrel a Ma r Mérnök- és Építész-Egylet szakértő publikuma előtt. — Magyarország igen sze; y eredeti építé- szett emlékekben, — mondotta bevezetésül Frid- rich, — mert a háborúk, a tatár-, török- stb. dúlá- sok és más egyéb sor: apások mindent elpusztí- tottak. A hajdani nagyszerű templomokról is csak szórványos feljegyzések tanuskodnak. A közép- kori Pestnek egyetlen göt-stilusü emléke maradt meg, az is csonkán, mert nagyobbik felét a ba. rokk-kor átformálta. Ez az egyedüli és legértékesebb középkori műemlékünk: a belvárosi plébánia-templom. A templom beillesztése az új városszabályozásba régi probléma. 1895-ben, a régi városháza lebon- tása után néhai Czigler Győző műegyetemi tanár kezdeményezésére a mai Kossuth Lajos-utcät egyenes vonalban akarták a Dunáig vezetni, az Erzsébet-hídat pedíg a Döbrentei-térre. Ez eset- ben a templom kérdése is helyes megoldást nyert volna. De nem így történt. A híd elhelyezésekor a templomot lebontani akarták és csaknem meg- történt, hogy legrégibb műemlékünk elpusztul, A templom környékének — rendezésére utóbb számos terv merült fel. Egyik legutóbbi elgondo. lás szerint a hídfeljárót közvetlen a templom fa- láig kiszélesíteni akarták és ez a barbár szándék a templomot végleg elsülyesztette volna. 1932-ben tervpályázatot is tartottak, de elfogadható gon- dolat nem érkezett, a pályázók legnagyobb része a templomot le akarta bontani. A harminc éven át folyó tervezések és kísérletek meddősége mu- tatja, hogy csak az egész tér egységes kik6pz686- vel sikerülhet megfelelő megoldást találni. A templomot jelenlegi helyéről fel kell emelni és eltolni észak felé, hogy a piarista-épület esküúti homlokzatával egy vonalba kerüljön. Mivel a templom az épülethez túl közel van, még egy továbi eltolásra is szükség van a Duna felé. Felfelé 6 méter magasra kell emelni a templomot, az eltolás pedig észali irány- ban 12 méter, majd kelet-nyugati irányban 10 mé- teres lenne. A tér egész szintjét is emelnék, úgy- hogy az Erzsébet-emlék 2.5 méterrel ke: 3 ma- gasabbra. A templom ilymódon egyetlen megnyugtató forgatmi kérdéseket vé. tér kialakulását a elhelyezése az való 597 800.000 pengő lenne, amelyből a. zale unkaberre esne. Technik kérdés minden nehézség nélkül megoldható nyege az, hogy a templom alá erős, betonlapot helyeznének és ezen vinnék © kalmas szerkezetekkel, mint valami gígá cán, a templomot. Az előadást nagy tetszéssel fogadták, a: hez több hozzászólás is elhangzott. Megen érdemel még, hogy Fridrich Lajos plom eltolására, sz: 80 Hiva- Erre vonatkozó lmi talban már me lilkovits ). Budanesi központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON 911-54 EL-STRECO-KAZAN hazai olcsó daraszenek gazdaságos, egyszerű, füstmentes tüzelésére. STREBELMŰVEH Budapest, V., Alkotmany-u. 16. Tel. : 16-5-65, Gyártelen : Moson. --- Page 30 --- Budapest, 1935 január 23. Beterjesztették az óbudai téglagyárak üzemterveiket az agyagbányászásra Békésen lezárul a sokat hánytorgatott probléma Évek óta foglalkoztatja a város vezetőségét és a különböző hatóságokat, elsősorban a Közmun- kák Tanácsát az óbudai téglagyárak bányászatának problémája. A harn kerület testébe ékelődő téglagyái gyagterületek évek hosszú sora óta nerr a városrész fejlesztését bénították meg, hanem útjában állanak a már terv- bevett városszabályozási munkálatoknak is. A mult- cifogásra adott okot egyes üzemeknek az az eljárá. zi rendeleteket semmibe se vették bálytalanul v ék az üzem fenn- tartásához ges agyagbányászást, valósággal aláaknázták a hegyoldalakat. Ennek tulajdonítható, hogy a mult évben az egyik téglagyár közelében könnyen katasztro! A válható hegycsuszamlás jelentkezett, egy r k helyen pedig a városi tér- képekben szereplő elsőrendű útvonalat rűen elbányászták. Emiatt a téglagyárak ellen több eljá- közben azonban a vállalatok vezetői ma már adva és kibontako- rás indult me; maguk is jobb belátásra ir tak és atósá zZ kellős közepén [E g nem t kell keresniök. Ezzel ge is méltányos szempon- nem óhajt semmiféle radikális vagy a vállalatoknak kárt okozni, az zemtervet kívánja sza a maximális időt óhajtja iugyárak mai helyükön marad- tokra helye cözhöz n hanem lyozni, és tani, ameddig a té hatnak. Az óbudai zkedett és újlaki téglagyárak a főváros által kívánt üzemterveket a közelmultban bemutatták, s megtörtént ezeknek a műszaki felülbírálása is. Eb- ből az alkalomból érdeklődtünk illetékes helyen a várható fejlemények iránt, ahol a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő felvilágosítást adták. A harmadik kerületi téglagyárak a hatósá- gok által kívánt üzemtervet bemutatták. A város- rendezési ügyosztály a különfé szempontoknak megfelelőleg elvégezte a müszaki felülbírálást és nemrégiben átküldötte további intézkedés és állás- foglalás céljából a Közmunkák Tanácsához. A köz- munkatanács, mint másodfokú városrendezési ható- ság, már szintén foglalkozik a téglagyári üzemter- vekkel. Közben bekapcsolódott a kérdés elintézésébe a kereskedelmi minisztérium illetékes osztálya is. Tudomásunk szerint egy hónapon belül végleg letárgyalják a kérdéseket és dülőre jut a téglagyárak sorsa. E pillanatban még akörül vannak nézeteltérések, hogy a bemutatott üzemterv nem időre szól, hanem a még kibányászható agyagmennyiséget tünteti fel. Ez pedig igen tág megállapításra adhat alkalmat, rt minden attól függ, hogy milyen tempóval tör- énik a kibänyäszäs, Ha gyorsabban bányásznak és termelik ki a téglának való agyagot a hegyekből, akkor néhány év alatt kimerülhet a kibányászható terület, lassúbb termelés esetén viszont évtizedekre is elhúzódhatik a bänyäszäs, Azt hisszük, hogy az igazság itt is a középen van és megfelel a főváros elgondoläsänak, amely 10—15 esztendőt engedélyez a téglagyárak- nak a kibán és úgy akarja, hogy ezen az időn túl feltétlenül ki- költözzenek és a városszabályozási terveknek meg- felelő állapotban hagyják hátra a kibányászott terü- leteket. A főváros másik kívánsága az, hogy a bá- nyászás egyrészt a bi: ági szempontok szigorú betartása mellett ti t£, másrészt olyan módon, hogy ne meredek falak támadjanak a hegyoldala- kon, hanem a kitermelés platórendszer szerint, rézsüsen történjen, hogy a területet később megfelelő fásítással, vagy parkirozással a városszabályozási tervekbe beilleszt- hessék. Rendet teremt a főváros a tüzelöszer árusítása és szállítása körül Az okk SS ZECHE a legszigorúbban megtorolják ük, a Baro a faaprítók, ételével lható vi munká sze. TKeresKede lem FERENC ár. nokot, zyosztäly a közgazdasä; vezetCie érdeklődtünk lytatott értekezlet várható eredményei iránt. — A mm ott tüzelöszer-Ertekezletnek tanácsnok jellege volt, meg aka különböző érdekeltségek felfo; ját, hogy ezek egybevetésével a főváros megtehesse a maga mondotta a elsősor informatív és ó tuk ismerni a át és álláspont- s - mérlegelésével kes kormányköröknek. Az értekezleten tehát semmiféle határozat vagy intézkedés nem tör- tönt, A kamara képviselője az értekezleten azt kívánta, a főváros tartsa függöbe: KÖSZENBÄNYAN "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-55 és 25-56-58. MODER szobás lakások kiadók központi fűtés és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 hogy n az három és négy- aslatát az illeté. | | foglalását addig, amíg a kamara részéről delegált bizottság a felszínre került kérdésben el- i a javaslatait. A kamara kívánságának nem lehetett ele- get tenni, miután a probléma időszerű és sürgős. "Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a főváros a kereskedelmi és iparkamara időközben meg- hozott véleményét és javaslatait állásfoglalásánál ne mérlegelje. A bányák képviselői statisztikai adatokkal bizonyították, hogy az év legnagyobb részébea semmiféle brikett átvételi kényszer nincs, viszont azokban a hónapokban, amikor a kereslet meghaladja a termelt darbos zén — mennyiségét, elenek a fölösleget brikettel pótolni. Ezzel kereskedőknek Arra a pan: a — feleltek, a bányák a darabos szén szállítását brikett- vásárlási kényszerrel kapcsolják 6 A magyar szénnek ugyanis az a sajátossága, fej- tegette Vida Pál, a MÁK igazgatója, hogy a fej- tésnél csupán 10—15%-a darabos szén. Gyakor- latban a helyzet tehát úgy alakul, hogy a bánya napi ötszáz vagon termelésnél c: 75 vagon darabos és kock: delkezésre boc míg a többi aknaszén, amit csak 91 használhatnak, vagy porszén, amit v tojás- szénné kell feldolgozni, hogy a háztartásokban használatba vehessék. Az ankét egyik felszólalója szerint az lehetne a megoldás, ha a főváros és az állam fűtőszerül kizárólag brikettet hasz- nálna, es esetben a fogyasztóknak elég darabos szén jutna. A bányák képviselői hosszasan fejtegették, hogy a brikett semmivel sem kisebb értékű tüzelő- anyag, mint a darabos szén, csak meg kell ked- veltetni a publikummal. — Hosszasan foglalkozott az értekezlet a súlycsonkítá- sok révén tapasztalt visszaélésekkel. A szénkiskereskedők azt kérték, hogy a rendőr- g különös figyelemmel kísérje a tüzelőanyagot álltó kocsikat, mert a szállítómunkások egy ré: lopkodja az árut és azt orgazdák és lelkiismeretlen kis- kereskedők útján áruba bocsátják. Mint mondják, olyan méreteket öltött ez a tolvaj- úri tüzelésnél lás, hogy sok régi kereskedő tud versenyezü azokkal a tüzelöszer-kiskereske- dökkel, akik metermäzsänkent egy-két pengőért szerzik bűnös úton az árut. Felhívták a figyelmet a tüzelöszerrel való házalásra is, ami a kereskedőket és a fogyasztókat egyaránt károsítja. A fával való házalás dolgában a ka. marai bizottság készít javaslatot a földmívelés- ügyi — minisztériumnak, a szénnel való házalást a rendőrségnek kell meggátolni. A tüzelőszer-háza- lás rendszerint úgy történik, hogy a .szélhámos házalók különböző csúzdákon összevásárolják a legsilányabb szeneket és azt mint elsőrendű minőséget adják el. — Megszívlelésre érdemes javaslat volt az is, hogy a főváros a város különböző részein állítson fel hidmerlegeket, ahol a szállítmányokat ellen- örizhetnék. Egyelőre öt helyen elegendő — volna ilyen hídmérlegek felállítása. A sülyesonkitäsok meggátlására állandó, érdekképviseletközi bizottság létesítését is javasolták, amely az államrend ég bevonásával működne. Ez a bizottság ellenőrizné azokat a kereskedőket, akik ennek a kontrollnak önként alávetik magu- kat, Ennek ellenében ezek a kereskedők erkölcsi minősítést nyer- nének, amit vevőkörüknek reklámszerűen tudomására is adhatnának. ellenőrzés a minő: ű olyan semmiképpen sem ra vonatkoz. ellenőrzéssel ené azt az er csi bizonyit- ványt, amit többé vissza nem szerezhetne. A szak- mai képviselők végül határozati javaslatot nyujtot- tak be, hogy a minőségi, vagy mennyiségi visszaélést a tüzelőanyagszállításoknál hivatalból üldö- zendő csalásnak minősítsék, Az ítéleteket minden esetben hirlapok útján pub- likálják és a cselekmény elkövetőjétől az ipar- igazolványt nyomban vonják vissza. A tüzelö- anyagokkal való házalást és a tüzelőanyagoknak áros területére való szekérrel történő befuva- rozását tiltsák el. Javasolták továbbá, hogy a fő- város alakítson a tüzelőszer-kereskedők — érdek- képviseletének bevonásával állandó bizottságot a tüzelőanyag piac rendezésére. Ujra felmerült a gondolata a főváros régebben kidolgozott tervé. nek is, hogy a szállítómunkások rendszámot és arcképes hatósági igazolványt kapjanak, mert ma a fuvarosok sokszor olcsó munkabérért rovott- multú embereket fogadnak fel. — Hogy az értekezleten elhangzott tervekből és javaslatokból mit lehet majd megvalósítani és mit fogunk felhasználni, azt e pillanatban még nem tudjuk. Mindenesetre iparkodunk majd a fel- vetett gondolatokat oly módon értékesíteni, hogy a közönség panaszai lehetőleg megszűnjenek. A rendőrség megjelent képviselője is kijelentette, hogy a beérkezett panaszokat és feljelentéseket soron kívül fogják elintézni és a visszaélések meg- torlása iránt a legerélyesebb intézkedéseket 16p- tetik életbe. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyem! BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ oklevelos gépészmérnök, Komp igerd bzog ., ki Baross-utoa 77. sa. Telefonszám SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK betonépitési vállalkozó. Kecskeméti-u. 13 , III em. 1 kövezőmester Telefon 84-4-12 Vasút, út-, tulavest, 1V,, Borliay Károly oki. mérnök, kövezömesier, CSATORNÁZÁS " KÖVEZÉS építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA Budapest, XI..Zólvomi-út120 ÁMON AN TAL ÉS FIAI MUNKA, VÁGÁNYHÓK TETÉS, E OÉZKORÁNTA VIII, FUTÓ-UTCA 170. — TELEFON: 30-3-85. ET GRÓSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK, ÉPITÉSI ÉS KÖ- VEZÉ:I VÁLL. TELEFON : 86-0-64. rseeszaszroozozszzee[ ÚJ BUDAPEST, I., BERCSÉNYI-U. 7. II. 3 CSUCSHEGYIBAZALTBANYAR NEMESGULACS Központi Iroda : AA B: dapest, VII., Nürnb a. Telefon: Tapolca 2. Tel.: 970—43. Szegedy Béla Jenő oki. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó Budapest, !. Alkotäs-u 18. Il. 1. Tel: 52-8.52 --- Page 31 --- Budapest, 1935 január 3 TOVA ÄÄRTAP Hivatalosan közöltek Rakos- palotával, hogy bekapcsolják a várost a budapesti vízhálózatba Hosszú évek óta áll a harc Ujpest képviselő- testülete és a belga tőkések tulajdonába tartozó Ister vízművek között. Ujpest lakossága állandóan azt panaszolja, hogy a víz ihatatlan, tele van szeny- nyes lerakódásokkal, amellyel szemben az Ister azzal védekczik, hogy a fennálló szerződi int további beruházásokra nem kötelezhető, Szenvedé- lyes csatározások közben az ujpestiek azzal kíván- ták a vízszolgáltató vállalatot megfélemlíteni, hogy külaöttségeket menesztettek Budapest vezetőihez és kérték, hogy a fővárosi Vízművek gondoskodjon az ujpesti vízszolgáltatás vállalásáról. A főváros ré- széről csupán igéretet adhattak, mert köztudomású, hogy a budapesti ivóvízkészlet egyelőre csak szűkösen elég az igények kielégítésére, tehát mindaddig szó sem lehet a hálózat kibővíté- séről, amíg a szigetmonostori új kutak müködesü- ket megkezdik. Nem tudni, hogy miért: talán e fenyegető fellépés, vagy a vármegye erélyes beavat- kozása következtében az Ister-művek hajlandóknak nyilatkoztak a vízszűrőberendezés létesítésére és a káposztásmegyeri lóversenytér kutak füräsära, amelynek mizéria belátható időn belül van kilátás. Ujpestnél is mostohább helyzetben van a szo- közelében új révén az ujpesti víz- való megszüntetésére Kt e lt d tk tk s] Látszólagos sérelmük orvoslására újabb rohamot indítanak a környékbeli községek a főváros ellen Maguknak követelik a tóvárosban dolgozó községi lakosok kereseti adóját Néhány heti nyugalom és látszólagos megbé- kélés után a főváros elleni hadakozásban a kör- nyékbeli helységek közös összefogásban új akciót indítottak a székesfőváros ellen. Rá kell tatni; hogy a derék környékbeliek ebben a meg- mosolyogni való béka-egér harcban nem szegények. Először jöttek a piaci sérelmekkel, azután a tejrendeletet sérelmezték, amelyben a fő- város legkevésbé ludas, majd a osi vámok ellen indítottak offenzivát, közben a változatosság ked- véért az őstermelői igazolványok körül kovácsol- tak sérelmeket, sőt majdnem casus bellit csinál- tak a vízművek számára megszerezni kényszerült monostorszigieti kincstári birtok megvásárlásából is. Szóval sehogy sincsenek kibékülve az idősebb testvérrel, aki nélkül pedig végeredményben moz- dulni, megélni sem tudnának. Most újra össze- dugták a fejüket a tisztelt , kupaktanácsok"", sa- át községeik iránti ti lokálpatriotiz- rhetetlen n baj. Ezúttal a k sérelmet. A törvényes rendelkezések szerint a kereseti adót mindenki ott tartozik fizetni, ahol dolgozik, illetve ahol fizetését kapja, hivatalos nyelven a kereseti adót a munkahely és nem a lakóhely szerint ille- tékes adóhivatalnál kell leróni, Ezt nem hajlandók elviselni a környékbeli községek, amelyek most közös akcióba tömörülve felkérték a pénzügyi kormányt, hogy a mai állapotot változtassa meg. A környéknek a főváros ellen indított leg- újabb akciójáról! beavatott helyen a következökben táji ztatták a Fővárosi Hirlap munkatársát: A fővár Ki városok ségek ve- zetőségei, elölj képviselőtestü i egysé- ges mozgalmat indítottak annak az érdekében, hogy a környéken lakó, de budapesti helyeken dolgozó tisztviselők és mun! általános kereseti adója minden esetben a Jakhely szerint illetékes várost, vagy köz- séget illesse. A környékbeli városok és községek a 300/1927. PM. számú kormányrendelet 47. §-ának olyképpen való megváltoztatását kívánják, hogy a kereseti itt mu- | is ötlet- rosan összeépített testvérváros: Rákospalota, amely- nek 30 ezer főnyi lakóssága még mindig nélkülözi ezt az elemi ienikus berendezkedést. Rákospalo- ött vizü, rossz kutak állanak csupán ren- és a város vezetősége már régebben kérte a fővárost, hogy vonja be városukat a buda- pesti vizhálh ő előmunká- latok természetesen komoly befektetést igényelnek Rákospalota részéről és ez volt az oka annak, hogy a főváros nem teljesíthette kívánságukat. Rákos- palota képviselőtestületének megbízásából most ér- dekes átirat érkezett Szendy Károly polgármester- hez. A környéki város vezetősége — hivatalosan közölte, hogy az OTI részéről nyujtott kö csön lehetővé teszi a belső hálózatuk kiépí- tését zért vízellátásuknak — sürgős napirendretűzését k. Értesülésünk szerint a Vízművek közölték Rákospalota Arossal, hogy 1936 január 1. napjától rendelkezésükre áll a budapesti i amelyből méter. Tekintettel arra a k: lményre, hogy a fő- város vízmennyisége ugyanettől az időponttól kez- dödőleg napi 20 ezer köbméterrel bővül, nincs akadálya annak, hogy a szomszédos Rákos. palota a budap vizmüvektöl kapja az ő régóta áhított vízellátá adót, ne a munkahely után illetékes vi: 1 letve ne a fővárosban rójják le. A környékbe felterjesztésükben , azt hangoztatják, hogy A kör- amely elszedi előlük az adó rendelet mondják A sérelmes kormäny- az amügy is jó anyagi viszonyok kö juttatja jogtalan jöve: a környéken levő közületeket megfosztja az őket természetszerüleg és igazság szerint is megillető jövedelemtől. Majd így írnak: A főváros környé- kén levő városokból és községekből naponkint re getegen járnak be tisztviselők és munkások h vatalaikba, műhelyeikbe, s nemcsak keresetük költik el Budapesten csaknem — teljesen, hanem még kereseti adójuk is legtöbb esetben a fővárost illeti. A legmulatságosabb a pi: ratnak az a része, amely így hangzik: A fővárosban alkalma- zott ti selők és munkások a lakhelyükön levő kulturális, ciális stb. intézményeket — veszik igénybe, anélkül, hogy azok, a közület fenntartá- íval járó teherviselésben részt ve következtében a községben lakó nte elviselhetetlen értékben közteher alatt. Különösen súlyos és a mostani rendszer a lakóhelyekre, mer a fővárosban dolgozók és Al lépnek fel lakóhelyükkel szem igényekkel és számtalan esetben az ő lésükre kénytelenek a városok és községek intézményeket létesíteni, amit a köz: többi polgár nélkülözni tudna. — A pestkörnyékiek erről a határozatról érte- sítették a kerület öt országgyűlési képviselőjét is felkérték öket a közbenjárásra, de hí legkomolyabban az akció mellé állt az a h jellegű állandó bizottság is, amely a pesterzsébe helyettes polgármester vezetésével a pestkörnyéki problémák közös intézésére alakult. A környéknek ez az, enyhén szólva, barátsá talan akciója épp olyan ig: ztalan, mint a multba: felhánytorgatott egyéb pana ok voltak. A környék visszaköveteli a kercseti adót, de bölcsen hallgat delemhez, érdekükben és követe- oly a régi címen Alapitva: 1910 hev Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92! Telefon: 212-04 és 051 arról, milyen horribilis jövedelmektől esett el az utóbbi években a főváros azáltal, hogy bevezették a forgalmi adónál a fázisadót, amelyet a gyártele- pek helyén szednek be, tehát a környékbeli városok és községek élvezik a hatalmas adóbevételeket, amelyeket az- előtt Budapesten szedtek be. A hatalmas ; környékre köl azokkal a nagyon he tatott lis és szociális intézményekkel a dolog. Mi úgy tudjuk, hogy a tehát egész Nagy-Budapest él 8: 2bású és tökéletes kulturális. yi, közlekedési, bizt c egész sora tudvalevően a zZ utolsó évtized alatt. De bizonyos kulturá- is sántít valahogy örnyék lakossága, a nagy- azokat szociális, onsági és minden egyéb int nyeket és berendezéseket, amelyek fenntar- tásához egyetlen fillérrel sem járul ho. H nak arról is, hogy a főváros számott vő ház községi pótadó stb. jövedelemtől csik el, hogy igen sokan a vidékre költöztek ki oly nok, akik életükben, exisztenciájukban — változatlanul fővárosiak maradtak. A főváros vezetősége erre az újabb barátság- talan gesztusra elsősorban azzal felelhet, hogy almazottainn rést, az ottla akást. oritja a re való Igen jelentékeny számról van ítt szó, kesfővárosnak tt zer alkalmazottja, kiköl mert a szé- munkása és nyugdíjasa él és költi a pénzét a környéken, anél- kül, hogy ez ellen bárkinek egyetlen ava lett volna. 1 adófronton indított környékbeli yében illetékes helyen is érdeklődtünk és a következő választ kaptuk: Nekünk nincs tudomásunk ilyen akcióról, de ha volna is, nem szabadna komolyan venni. Mi törvényes alapon állunk, amelyet a környéknek is respektálni kell. Egyébként tévedés, hogy minden kereseti adó részesedés a miénk. A törvényes ren- delkezés szerint, ha egy fővárosi munkahelyen ötvennél több ugyanabból a községből való alkalmazott kap fizetést, akkor az illető község kapja a keresetiadó-részesedést. Ha tényleg van ilyen mozgalom és értesítenek róla, a főváros megfelelő formában fogja rá meg- adni a választ. RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jökal-uton 2. (Jótai-tér sarok.) Tel : 18-0-26 posonsásívágyi 19 [/DATHERN RÓBERT | Gáz-, víz- és gőzarmaturák VILI, ARÁCFA-UTCA 617, 1 UDAPEST, ZFON: 40 -6—44 GARAI ERNŐ PRÁCIZIÓS MECHANIKAI GYÁR BUDAPFST. VII., DOB-UTCA 63. TELEFON: 36.7-86 Legújabb magyar gya: tmanyu TURUL SOKSZOROSÍTÓ GÉP kollekek es irodafelszeretési cikkek JUVENTUS" Budapost, 1V. kerület, Kírályi Pál-atea 16 szám mikroszkópok, tudomä- nyos optikai műszerek, tanszerek és laborató- riumi felszerelések kép- viselete. Hazai gyárt- mányú vetítő készülékek. | Farkas Bela VIII., Szentkirályi-u, 35. Í Telefonszám: 45-3-72. DAWLIK ÁGOSTON E IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZÉSER VIIL, József-utca 66. #3 Telefon : 30-8-63. ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: szén- és bronzkofél, kollektorai MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPE ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, Vill., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. A legtökéletesebb j > fekete fénymásoló papír Mel . Fénymásolat Piesenberger Jóssef d EN ARE NEE d LT ER SE —— vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54. "Telefon : 552—85. --- Page 32 --- 1835 jannár 23. HN Előfizetési ára: egész évre EEE ! .l e 24 pengő fől 6vre | u s s ett ae 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Patz Sándor dr. kitüntetése. A Kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Patz Sándor dr., a BESZKÁRt igazgatójának a közlekedésügy terén szerzett érdemei elismeréseül a m. kormány- főtanácsosi címet adományozta. Patz Sándor ma- gas kitüntetése úgy a BESZKÁRt és a rokonvál- lalatok kebelében, mint a törvényhatós öszinte örömet váltott ki, mert általánosan az a komoly és szakavatott munka, amit Patz Sándor a főváros belső forgalmának fejlesztése terén évek óta fáradhatatlanul f tüntetése alkalmából őszinte együttérzéssel üdvözölték hívei, barátai és telői. Kuzsinszky Bálint fővárosi múzeumigazgató nyugdíjba vonul. Kuzsinszky Bálint dr., a fővárosi múzeum és az aguinkumi gyüjtemények tudós igaz- gatója hajlott korára való tekintettel nyugdíjazta- tását kérte. A főváros vezetősége rövidesen fog- lalkozik a múzeumok új vezetőjének kijelölésével. Értesülésünk szerint Csánky Dénes dr.t, a TFö- városi Képtár művész-igazgatóját bízzák meg az összes múzeumok központi vezetésével, míg Hor- váth Henrik továbbra is a Fővárosi Múzeum igaz- gatója marad, az aquinkumi müzeum élére pedig Nagy Lajos dr. kerül. Megyei főorvossá nevezték ki a bicskei leány- otthon igazgatóját. Fehér megye főispánja tiszte- letbeli megyei főorvossá nevezte ki Knoll Andor dr. igazgatót, a főváros tulajdonát képező bicskei Horthy Miklósné átmeneti leányotthon vezetőjét. Knoll Andor dr. általános elismerést szerzett A vezetése alatt álló intézménynek és a megyei fő- hatóság nagy érdemeit kívánta megbecsülni, ami- kor számára ezt a kitüntető címet és jelleget adományozta. Hadirokkantak szövetkeznek az autötolvajok ellen. Néhány nappal ezelőtt a Hadirokkantak Nemzeti é megkeresést intézett a főváros ő kizárólagos iparjogot kért egy katonásan fegyelmezett gépkocsi- és Öö szervezet létesítésére. Az illetékes gok a tervbevett organizációt jóindulat hat kezelik. A gépkocsi- és kerékpár intézmény tagjai kizárólag igazolt és minden garanciát ki- bíró hadirokkantak lesznek, akik formaruhát és ki. alagot kapnak. Még nincs véglegesen ken a parkírozó helyeken az Örzö- éjjel-nappal ott tartózkodnak, a m autót let felmui anna után adják ki a tulajdonosnak, vi etőnek. Az örzési díjakat a hatóság fogj megállapítani. A tervezet szerint autó örzési díja óránkint 30—40 fillér Színház előtt, sporteseményeknél időre való tekintet nélkül 50 fillér az 6 díja, Kerékr , ugyan- csak időbeli átozás nélkül, 10 kerül, A KH azgatá be son egyelőre 12 helyet je- Jöltek Hi autók kerék7 park a. A Hadirokkantak Nemzeti é ipar- jogot még e héten kézhezkapja, úgyhogy r lesen már el is foglalják helyeiket az utcákon és a te- reken az egyenruhás autóőrök, a nek soraiban egy csomó szegény ember talál új exisztenciát. Az amsterdami villamosvasút igazgatója Buda- pesten tanulmányozza a kisszakaszt. Hofman Willem, az amsterdami villamosvasutak vezerig: gatója a —kisszakaszrendszernek Amsterdamban való bevezet Budapestre érkez Jenő vi ya céljából több napi tanulmányútra tt. A külföldi vendégnek Má óhelyettes és Patz Sándor igaz- gató adták meg a szükséges útbaigazításokat. Január 24, 27 és 30-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny Köztehercsőkkentés a tervszerű város- fejlesztés eredménye Ruisz Rezső előadása a Magyar Közgazdasági Tarsaságban Nagyszámú és ‚elökelö közönség előtt nyi- ta meg Eber Antal, a Magyar Közgazdasägi ág elnöke azt a felolvasóülést lyen Ruisz az ismert värosfejle ró tartott adást „Budapest teiepülesi lekedési poli- tikájának befolyása a közteherviselés mervöre” címmel. Az előadó bzvezetőben ismertette azokat a lépéseket, melyek Nagy-Budapest létrejöttét jel- lemzik és rámutatott arra, hogy a főváros felszívó hatása a kilencszázas évek eleje óta egyedül csak annak környékén jut a lakosság számának gyors zaporodásában kifeje: A periferiäk három- szor oly nagy tömegeket szívnak fel, mint Buda- pest és amíg Budapesten belül roppant nagy üres területek vannak, addig azon kívül nyomortanyák- kal ékes községek lánca fejlödik. A főváros veze- tösége igen nagy áldozatok árón hatalmas kiter- ji modern közműhálózatot épített ki, de ezekre 7 aki rákapcsolódjék, mert az emberek ki- használva a pestkörnyélci építle sekben uralkodó anarchiát, kitelepszenek. Igen világos az, hogy en- nek mérhetetlen kihatása van a közüzemek gaz- daságosságra, azok sokkal olcsóbban lennének ké- T k termelni, ha nemcsak a ma Budapesten élő ilió embernek "dolgoznának, hanem másfél. embert látnának ugyanazon területen el ck —beköltö rendkívül kívánatos, ló ember van hely, egé S kertvárosszerűen ei- dve is, hiszen Budapesten akár hétmillió ember is élhetne, mondjuk oly sűrűségben, mint a sefvärosba: belté yogabb kára — az elő- vasutaknál mutatkozik. A utasra, aki hat kilo- adó szerint — a villa: villamosvasút minden egy ernél többet autazi. adja, aki ennél kevesebbet utazik. Minthogy Buda- pest határai a centrumtól mintegy hat-hét kilo- méternyire vannak, minden egyes környéki utasra T tés van, amit a budapesti polgárság zseb6- ből kell kivenni. Nem lehet antiszociálisnak ne- vezni az olyan tarifaren: t, mely a viteldíjat a távolsággai arányosan szabja meg, mert keve- sebb embert sújt ez,, mint amennyinek előnyt ad. fvenként ötnüllió péngő ráfizetést jelent a Besz- kárt-nak az a félmillió ember, aki Budapesten kívül de melyből naponta százezer mégis minden- p bejá Könnyű be! tni azt, hogy minél sürübben élne sság, annál olcsóbb lenne a köz- , közbiztonsági szolgálat, posta; telefon, hordás és úgy a közületnek, mint a magán- :ságnak mérhetetlen haszna származnék eb- iszámította, hogy háromszázezer esetén a mai 156 pengős pengő lenne csupán, ami Nitässal egyenlő. A indulni, hiszen a pe- zabb helyzetben van- 112 zalékos visszatelepítésnek meg riferikus városok so} nak, mintsem, hogy en elsősorban ne maguk örvendenének. A pestkörnyeki városokban nincs még csatorna, gáz, hiányzik igen sok esetben a víz- vezeték is és polgárságuk elégedetlen a helyzeté- vel; visszavágynak a fővárosba, ahol a nagyváros nyujtotta minden előnyt megtalálnak. Az értékes előadásért Éber Antal, elnök mon- dott .köszönetet Ruisz Rezsőnek, kiemelve azt, hogy különösképpen nagy örömére szolgál, hogy a fiatal generáció egy képviselője mer ilyen bátran szembe- szálini ezekkel a hatalmas problémákkal és kézzel- foghatóan be tudta igazolni azt, hogy a tervszerű várospolitikának igen előnyös pénzügyi kihatásai lehetnének. A hozzászólások után Harrer Ferenc vázolta a készülő általános városrendezési törvény- nek Nagy-Budapestre vonatkozó részeit, amelyek szerint mód 1. a ki: ülések korlátozására, bár megjegyezte, kár, ho; az előadó nem huszonöt évvel előtte állt ki eredményeivel a nagyközönség elé. Scheuer Róbert a kérdésnek tarifális vonat- kozásairól heszélt. Nyiltan szembeszállt az egy- séges tarifarendsz, t híveivel és azt mondotta, hogy csak akkor h egészséges Budapest fejlő- dése, ha a villamosvasutük a távolsághoz mért tarifarendszerre térn út. Szerinte az egyenetlen enépesedés miatt évtizedekig sem lehet szó mély- vasút építéséről, pedig gyorsabb közlekedésre igen nagy szükség van. Rohringer Sándor műegyetemi rektor szerint nem lehet a visszatelepítést erö- szakolmi, Németh Bela a budapesti háztulajdono- sok nevében szólt a kérdéshez és a budapesti in- gatlanérték megvédését követelte a főváros veze- töségétől. Amint azt az előadó is kifejtette, abban a pilllanatban, amikor a visszatelepítés érdekében bármi is történik, azonnal értékesebbek lesznek a budapesti házak és tel . Több hozzászólás után Pber Antal foglalta össze a vita eredményeit és kívánatosnak jelezte a Községi Takaréknak a te- lekspekutációban való fokozott kisgyensúlyozó szerepét. Klubot alakított a Keresztény Községi Párt. ztény K i, Párt Városház-utcai kedő Wolff E avató be: st Nagy zló dr. gató ol- vasta fel, majd Csilléry András dr. mondott ün- nepi beszédet. budapesti emlék- A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara idegenforgalmi bizottsága dr. báró Madarassy-Beck a elnöklete alatt ülést tartott abból célból, hogy a kereskedelmi minisztérium felhívására megállapítsa azokat a rendszabályokat, amelyek a Bud re érk külföldie ainak fol: íra alkalmasak. Gyömri dor titkár előac vaslatäban a lc mondoi a me t, amelyek behozott nemes valutáknak pengőre való á vitában Pá Idegenforgalmi előadás a tárgy hiányáról. nál fennállanak. A megindult sony Oszkár t kérte a ker ipartól, állítsa össze azoknak a cikk t, ame- et a külföldieknek ; mint yar termékeket ajánlani mán a Nemzeti Bank vasárnapi inspekciós szolgá- latát sürgette. Hallóssy István kérte, hogy már az idegenforgalmi prospektusokban történj uta- a spe! is magyar cikkekre. Holcer Sán bott árak fontosságára mutatott rá. ladár felszólalása án Stein Sándor eg világos és olcsó kirakatvilägitäsi tarifát ki Tábori Kornél a spociälisan budapesti emlélte hiányát állapította meg. A felmerült kívánsá közlik a minisztériummal. Viharhegyen. Nem lesz vikend-telep a mayer József építési engedélyt kért a fővárostól, hogy Viharhegyi nagyobb ingatlanán, amely a fö- városi erdők töszomszedsägäban terül el, víkend- ö#ecer Sandor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza Idván-utca 5. — Telefonszám : 82 4—29. s —06 SALGÓTARJÁNI KŐSZENJÁNYA R, T, építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. P] Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Vementgyär: Läbatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyúrak: Lábatlanban un „5.000 " "8.000 ,, DOrOgon . ci. s ss a T6giagyürak; Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak le +» 8,000.000 drb. Cserépgyár: telepet létesíthessen. A terv szerint a Viharhegyen egyelőre 80—100 kisebb víkend-ház épülne fel, amelyet rövidebb-hosszabb időre bérbeadnák a nya- ralni szándékozóknak. A főváros a tervet clutasi- totta, mert a Viharhegyen nincsen sem for sem kút, sem vízvezeték, közegészségügyi és biztonsági okokból tehát nem tartja megengedheti nek a több száz személyre tervezett víkend-telep létesítését. Hatvan éves az Erzsébetvárosi Kör. ker, Erzsébetvárosi Körben Vértes Emil, a Nem- zetközi Vásár ügyvezető alelnöke , Kereskedők segélykiáltása" címen január 30-án este 7 órakor, Ugron Gábor, a elnöke pedig , Aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről" február 6-án, este 8 6ra- kor tart előadást. Az előadások iránt i; érdeklődés nyilvanul meg a kör tagjai Január 23-án dr. Doros György és dr. A VII. Erdély Dezső, a kör társasvacsorájának borgazdái. A kö- zeli hetekben egyébként széles keretekben meg- ünneplik az Erzsébtvárosi Kör 60 téves fennállását. MAROSSI F. LAJOS | szab, márványutánzata fal és padlöbu kolslap műkő- és cementárúgyér, burkoló-vá lalat | ?;dapest, X., Kerepesi-út 73. /el : 33-8-84, RISCH FEKETE JÁNOS TETOFEDÖMESTER BUDAPEST, L, KAROLINA-ÜT 16. TELEFON: 69-5-59 Szennyvíztisztító berendezések, SA DO rendszerű házi kisderitők PRISTER GYÖRGY R.-T. Budapest, I1., Hunyadi János-át 3. Tel. 54-90-72. LANTOS MIHÁLY építőmester, házújító vállalata V., Bäthory-u'ca 5. 7.: 25.2.85 v. 93 6-52 KOVÁCS A. ÖDÖN Budapest, VIII., Bezerédy-utca 8 Telelonszám: 38-2-1 40-8-78 Központi fűtés-, vizvezetek-, csatornafelszerelési vállalata GÉPÉSZ- MÉRNÖK --- Page 33 --- Budapest, 1935 január 23. ZDASÍGI DTESTTÖ Gazdasági élelünk lükre a Kereskedelmi bank multévi mérlege Mint minden esztendőben, a gazdasági élet- ben az idén is feszült várakozás előzte meg az ország vezető pénzintézetének, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank mérlegének a publikálását. A mérlegadatok alátámasztják azt a korlátlan bizalmat, amely a magyar hiteléletnek ezt az erős várát körülövezi, de egyben bizonyságot nyujtanak arról is, hogy az intézet hatalmas tőkeerejét még a multnál is fokozottabb mér- tékben bocsátotta a gazdasági élet rendelkezé- sére. A számadatokban egyébként a tavalyihoz képest csak jelentéktelen eltolódásokat találunk. Az intézet ügyvezetésében lényeges eltolódás nem fog bekövetkezni. Az intézet legfőbb irá- nyítását továbbra is Weiss Fülöp elnök intézi, régi, kipróbált és kitűnő munkatársainak közre- működésével, akiknek élén a magyar bankvilág egyik kiválósága, dr. Stein Emil vezérigaz- gató áll. Az igazgatóság mérlegmegállapító üléséről, valamint az 1934. év üzleteredményéről az alábbi közlemény számol be: A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgató- sága Weiss Fülöp elnöklésével e hónap 21-én ülést tartott, amelyben a napirend előtt Teleszky János dr. alelnök az igazgatóság nevében meleg szav: ban emlékezett meg Weiss Fülöp hetvenö születésnapjáról és megragadta ezt az alkalmat is arra, hogy az igazgatóság háláját fejezze ki az elnöknek azért a sikerekben bővelkedő fáradhatat- n munkásságáért, amelyet egy emberöltőn át a k szolgálatában és érdekében kifejtett. Weiss Fülöp meghatottan mondott köszönetet a meleg üdvözlésért s egyben bejelentette az igazgatóság nak azt az elhatározását, hogy korára való teki tettel a szorosan vett elnöki hatáskörén kívül eső eddig vállalt teendőkkel tovább nem kíván foglal- kozni és elnöki minőségében csak a bank ügyei- nek legfelsőbb irányítását és ellenőrzését vállal- hatja. Az igazgatóság Weiss Fülöp elnök ezen el- határozását — méltányol bár a felhozott oko- kat — a legnagyobb sajnálattaj vette tudomásul, de egyúttal megnyugvással vette tudomásul azt ís, hogy az elnök a legfelsőbb irányítás teendőit to- vábbra is vállalja. Az igazgatóság a bank ügyei- nek vitelével, az adott helyzethez képest kiterjesz- tett munkakörrel, továbbra is megbízta Stcin Emil dr. vezérigazgatót, aki az ügyvezetést az ügyve- zető igazgatókkal együtt fogja gyakorolni. Az igazgatóság ezek után megállapította, hogy az 1934. üzletév 3,284.589.96 P tiszta nyere- séggel zárult, az előző évi 3,357.162.49 P-vel szem- ben. A — nyereségáthozattal együtt a nyereség 4,640.634.15 P, míg az 1933. üzletévben 4,686.746.94 pengő volt. Az eddigi gyakorlatnak megfelelően több, már lebonyolított üzlet nyereségének elszá- molása ezúttal is későbbi időpontra tartatott fenn. Elhatározta egyben az igazgatóság, hogy a február 5-én, délután fél 5 órakor megtartandó 93. rendes évi közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az 1934. évi osztalék kifizetésére ugyanúgy, mint tavaly, 1,500.000 P, vagyis részvényenként 3.— P fordíttassék, továbbá, hogy a rendes tartalékalap 1,000.000 P-vel, az intézeti épületek értékecsökke- nési alapja 200.000 P-vel, az alkalmazottak jóléti intézményei pedig 60.000 P-vel javadalmaztassa- nak, míg az 1935. üzletévre 1,319.136.05 P nyere- ség vitessék elő. A bank 1934. évi zárszámadásai szembeállítva az 1933. évi zárszámadásokkal, a következő jelen- tösebb változásokat mutatják. Az 1934. évben elért tiszta nyereség a tavalyi- val mben mintegy 73.090 P-vel csökkent. A mérlegszámlán, a könyvecskékre elhelyezett taka- rékbetétek jelentősen, kerek ös: ben 5,285.000 P- vel emelkedtek, ezzel szemben azonban a folyö- számlabetétek mintegy 7,084.000 P-vel csökkentek, úgyhogy a két tétel egybevetett 287,744.785 P-ös végösszege csak 1,798.926 P-vel kisebb a tavalyi 289,543.712 P-ös állománynál, Az aktívák között a pénztárkészletek, valamint a pénzintézeteknél és bankcégeknél elhelyezett tökék állománya 42,617.928 P-röl 34.113.303 P-re csökkent, ami főleg a ki- hitelezések emelkedésével s állami kincstár- és pénztárjegyek átvételével van összefüggésben. Az értékpapírok értékelése ez alkalommal is az ed- digi konzervatív elvek figyelembevételével történt. Orvendefes beszámoló a város bankjának Halalımas fejlődésérői A betétállomány közel 10 százalékkal emelkedett — Fokozta mobilitását a nehéz gazdasági viszonyok ellenére — Növekedtek a hıheiyezesek A magyar pénzintézetek mult évi működésérői: elsőnek a sudapest Székesfővárosi Községi Taka- rékpénztár számol be, amikor nyilvánosságra hozza a legutóbbi üzletévre vonatkozó mérlegei. A Községi Takarékpénztár munkássága ékes válasz azokra az aggodalmakra, amelyeket az intézmény megalapítása előtt a törvényhatósági bizottságban "hangoztattak. Évek óta bizonyítja a Községi Taki rékpénztár, hogy létesítésére mulhatatlanul — szü ági munká: an — nélkülözhetetlen. A Köz- ségi Takarékpénztár lendületes és mégis Konzer- vatív szellemű irányítása Reményi-Schneller Lajos dr. vezérigazgató mindenre irányuló áttekintését, yszerű hozzáértését és szaktudását dic aki változatlan kitartással vezeti az intézetet azon az úton, amely a Községi Takarékot hivatása magas- latára állította. Az intézet iránt széles körökben megnyilvánult bizalomra vezethető vissza, hogy a betétállomány közel 19%-kal emelkedett. A takarékkönyvek és a folyószámlabetétek az előző 62.9 millióval szemben 62.8 millióra növekedtek és ez kizárólag a magáno- sok betétsiből adódik. Figyelemreméltó az a körül- mény is, hogy az intézet e nehéz időkben a maga snobilitását fokozta és jelentős összegekkel támo- gatta a vállalkozásokat. A Községi Takarékpénztár örvendetes mérleg- adatairól a következő jelentés ad beszámolót: A. "székoefőváros községi folyópénzei és kü önleges ren- deltetésű betéteinek 12,9 milliós összegét is számításba véve. A Takarékpénztár által kezelt betétek összege meg- haladja a 81 milliót A — Takarékpénztár által mindenkor követett óvatos és — körültekintő Jetpolitika eredményeképpen ez év- ben is teljes ni ékben sikerült a Takarékpénztárnak mobilitását nemcsak megőrizni. de még fokozni ís. A Takarékpénztár hitelezési tevékenysérének a vi- szonyok természetesen korlátokat szabtak, váltótárcájának állománya mégis az előző évi 47.9 millióról 49 millióra emelkedett. A rövidlejáratú jelzálogilag biztosított kölcsö- nök és a Pudapest székesfőváros : intézményeinek nyuj tott hitelek és egyéb fedezett hitelek tételei szintén emel- kedtek. Figyelemmel arra, hogy az év folyamän történt y Ös: vi. afizetések da állományni ál, mint az egyéb kihelyezé: e.eimél em kedés mutatkozik, ez a körülmény" kifejezetten igazolja, azt, hogy a Takarékpénztár ez é.ben ís segítségé-e volt a g életnek új hitelek nyujtásával. őn kell kiemelnünk, hogy a [Takarékpénztár a Boráros-téri Horthy Miklós-híd építésére 1.5 milliós hi- telt bocsátott a kKererkedelmi k-rmány rende k-zésé e, jelenték úgy a váltó- hogy így a fő: E'e é; gazdasági é ete s:em- pontjából egy Ö gel bíró híd érí:ke- zése meggyors anilyen közé.dokű el- dezési tervek t"őmozdi ásának axycbb hitet nyujtott a Taka- Tanác:ának is, hogy abbitdsa tén mi- év folyamáz is min- sztár Budapest szézes- főváros átmeneti hitelig hosszúlejáratú 20,9 milliót tett ki, a az év végén fennálló átralékos a a fővárosi ingatlanok érték ben a mult év folyamán is mög f nak, most sem haladta meg a újból csak a Takaré zonyít ja. Aktíváit a "Takarékpénztár a tekintetben megfelelőn, gonjos értékeléssel sz mérlegében. Ez ében sem tette egyáltalában igénybe az értékpapírok értékelésénél a kormdinyinte lése kel a mult években is megadott és erre az évre is kilátásba helyezett azt a kedvezményt, amely szerint az értékpapí- Tok a tényle; forgalmi áraknál! migasabban is Ert6- kelhetők, s ezzel szemben a kimutatott érték "kben — 5.79 millió jelentős tartalékok is rejenek. Ugyancsak nagymér alékok vannak a Takarékpénztár érdek- körébe tartozó vállalatok rés: nye ben ts, Ingat/anainak értékéből 5.65 (2.6" millió) a viszonyok által megkívánt leírásckat it a "Takarékpé ztir. Az általánosan ismert zZ viszonyok következtöben tán a Takarékpénztár kentek ugyan (1.629.979 pengő) ban a mult évihez hasonló üssz kölcsönök — állománya in kiemelendő az, h) y annultäsok össz 7, is mérték t. nztár kihelyezéseinek viszonyoknak nden pengő) s így vézeredményben a 1 jövedelmei a mult évihez képest e: jelentéktele csökkentek. Kiadásai terén a Takarókpénztár n tervbevett és fokozatosan végrehajtott zi intézkedései során ez évben is úgy a kiadások, mint egyéb kiadások terén további meztaka- ritäsoknt ért. el, Minthogy a Takarékpénztár gondos megfonto- lás után a belső erők további fokozására irányuló célt tartja szem előtt, főváros vezetőségével ján, osztalék kifizetését lelő értékelések és leírások után kimutatott 88.377 az igazgatóság a székes- egyetértő elhatározás alap- nem javasolja, A megfe- pengő tiszta nyereségnek az alapszabályszerű le- vonások után fennmaradó része tekintetében az igazgatóságnak az a javaslata, hogy az a Takar6k- pénztár tartalékalapjához csatoltassék. A FÉNYSZÓRÓ Nem szabad olcsóbbítani a péksütemény és a kenyér árát, mert a pékkartoel változatlanul ragaszkodik a horribilis hasznokhoz, amelyek egynéhány nagy sütöiparosnak már eddig is vagyonokat, bérházakat és földbirtokokat juttat- tak. Hiába követeli a közvélemény, hogy pékipa- rosok a isztességes polgári haszon szerényebb kor- nak, a pékkartel és a sütök ipartestülete elszánt védekezést folytat minden ol- esőbbítási folyamat ellen. A kís péküzemek fokozni kívánják forgalmukat és minden kartelmegällapo- dás ellenére huszonhat fillérért árusítják a kenye- ret, három fillérért a süteményt, mert számításaik azt mutatják, hogy a maguk hasznát az ilyen árak mellett is elérhetik. És mit csinál a pékkartel? Le- gázolja a kis péküzemeket, megtámadja árukihor- dóikat és megfojtja életképességüket, csakhogy ne általánosuljon az árol íjabban kol- lektív szerződéseket akar ráerős akolni a szakmára azzal a célzattal, hogy az irányárakon alól árusító pékeknél a munkások ne vállalhassanak munkát. Az akció megbukott és következett n második lé a: Iparkamara festene 4 es mindazokat, nyeret és a péksütemi nyel vádolják a tisztességes üzleti politikát foly tató szaktársaikat, ami olyan cinikus és elvetemült 16- pés, hogy undorral fordul el tőle az igazságos és önérzetes közhangu A pékkartel isn kos diktatura jegyében gári haszonnal megelégedő pél hajítja azt az elvet, hogy a denkinek a legelemibb joga. A s dig Tsmeretien érthető bizalınz geket azt a "Tillánatot, amikor az illetékes hatóságok szétütnek a pékipar dzsungel- jében. Meini Gyula céltudatos és szívós munkával meghódította Ma- gyarországot és az osztrák vállalat terje zedése nképpen a magyar gyarmatáruszakmának másik árnyoldala is, hogy a Meinl-cég nem vi- nozza a magyar közönség támogatását azzal a vossággal, amelyet a vendégként szereplő ásoknak — mindenütt respe Ania kell. Budapesten és a vidéki városokban terpeszkedik Meinl Gyula magy i ta és mi sem volna természetesebb, mi gy ez az osztrák vál- lalat a magy özö árucikkeit magyar földön s: pesti Ke sorozatosan Meinl Gyula buda- aki minden ipari cikket a határo- egyszerűen szemethuny a vannak külföldiekkel an iparvállalatok, ame- lyek a Meinl-cég Gietesen kielégíthetik. A náci érzelmeiről közismert Meini-vállalkozás leg- utóbb aluminium fiolát vásárolt Ausztriában é et az itteni árucikkei csomagolására a fel. Más vonatkozásokban is osztrák gyárak küldik a budapesti Meinl-címre a magyar f atú terméke- ket és így elmondható, hogy Meinl ulának csak a magyar közönség iöira van szüksége, amel 7 lyel szemben a magyar ipar nem létezik a szám zok a ék a sági körök, amelyek a külkereskedei a hivatottak vigyázni, nének gyengéd figyeimezte hogy jobban becsülje meg a m pénzt, a magyar közönséget és 2 magyar gaz érdekeket. e ————————0m— egszebb, Legjobb, Legolcsóbb Panlan, Mairac, Chaisl!ongue, Atvetö, Szőnveg, Takarö, Vas- és Rezhutor, Körhäzi- és Szanatórium B Berendezés. GICHNER JÁNOS-nál A Pe, Budapest, Vil., Erzsébet-krt. 20. Közctisztviselőknek 5"/,-os engedmény. HOFBAUER ES PIAZZA ÉZHLŐMESTESEK rezze be. Ezt a kötele- IRODA Vi.. SZONDT-U. 34, FON: 18.8-59. TELEP ; VI., BEXE-TÉR 5. TEL --- Page 34 --- ® SÖVAROS TÚRIAP Budapest, 1935 január 23. Néhány szó az angol szövetröl és néhány Március 5.-ére kiírták kérdés a helyreigazító nyilatkozathoz Valami sántít a Fenyves Áruház kalkulációjában A Fővárosi Hirlap a legális budapesti kiskeres- kedelem érdekeinek harcos és erőshangú védelme- zöje és így érthető, ha minden esetet felhasznál arra, hogy a kereskedők boldogulását aláaknázó tényezők kifogásolható ténykedéseit a nyilvánosság 216 állítja. Ez vezetett bennünket legutóbb is, ami- kor megírtuk, hogy a Fenyves Áruház tizenkilenc- pengős angol szöveteket hirdet, holott elképzelhe- tetlen, hogy ilyen áron valódi angol ma áru áll- jon korlátlan mennyiségben rendelk írtuk azt is, hogy a Kereskedelmi és Iparkamara vála: bírósága eltiltotta a Fenyves Aruh: attól, hogy tizenkilenc pengőért legfino- mabb angol szövetet hirdessen és esetenként ezer pengő pénzbírságot kötött ki, ha ez a reklámozás tovább folytatódik. A kötelező vá- lasztottbírósági ítélkezés ellenére a Fenyves Áruház még ma is hırdeti a tizenkilencpengős angol férfi- szövetet és ezt a tényt a Fővárosi Hirlap erőteljes birálatban részesítette. A kenyves Aruház a mult héten helyrei. nyilatkozatot küldött hozzánk, amelyet a sajtó! vénynek megfelelően közreadtunk azzal a meg- jegyzéssel, hogy erre az ügyre még visszatérünk. A Fenyves Áruház azzal védekezik, hogy a vá- lasztottbírósági ítétet csupán a legfinomaob jelző mellozésére kötelezte, azt azonban nem tiltották meg, hogy tizenkilenc pengőért közelebbi megjelölés nélkül angol szövetet hirdethessen. Készséggel elis- merjük, hogy a ma is látható reklámokból a , leg- finomabb" jelző hiányzik, azonban felvetjük a ker- dést, hogy milyen lehet az angol szövet, amit tizen- kilenc pengőért lehet árusítani ? A bir g megállapította, hogy a Fenyves Áruház eljárasa a tisztessegtelen versenyről S; törveny etső szakaszába ütközönek látszik, mert arra az eljárásra enged következtetést, hogy a ti- zenkilencpengus legunomabb angol szövet nirdeté. sével uztetébe csátitja a vevőket és ugyanazt a mi- nöségű szövetet magasabb áron próbálja eladni. Alábbiakban szószerint közöljük az ítéletet, amely Fenyves Dezsőt az ellene indított tisztesség- telen versenyperben elmarasztalta, Felperes a Bu- dapesti Férjiszutók és HKérfiruhaukészítok Iparlestú- lete. A. tisztességtelen versenypert a budapesti Ke- reskedelmi és Iparkamara választottbírósága Them- leitner Gyula dr. tanácselnök elnöklésével 1934 no- vember 17-én targyalta. íme az ítélet és annak in- dokolása: „‚Alperes elutasítani k z ideiglenes intézkedés iránti kérelmet mert a hirdetései megfelelnek a a , degfinomabb" kifeje használata vá nem tehető, vannak "angol szövetei 19, 24, 29 pengös árban, ezek minősége mind egy- Jorma, csak eladhatóság szempontjából különböző. Kihirdettetett a következő végzés: A választott bíróság alperest ideiglenes vissza- vonási, de legkésőbb a perben hozandó ítéset kıhir- detésének időpontjáig, esetenként 1000 pengő pénz- bírság terhével, annak azonnali abbanhagyására kö- teiezt, hogy 19 pengoért közetebbi megjetotés nélkül leg/momabb angol szóvetét hirdessen akkor, a: ő üzletében ugyanolyan minőségű angol szöveet 24 és 29 pengő méterenkénti árban kínál eladásra. Kötelezi az alperest, hogy 8 nap alatt fizessen felperesnek 200 pengő költséget. Indokok: Alperes beismerte a tárgyaláson, hogy 19 pengő méterenkenti árban hirdet tegfinomabb angol szö- vetet eladásra s üzletében eszet ugyanazon mind- ségű, de eladhatóság szempontjából ketendőbb an: golt szöveteket méterenkenti 24 és 29 pengös árban kínál eladásra" Fenyves Dezső tehát beismerte, hogy vannak angol szövetei 19, 24 és 29 pengős árban, ezek minősége mind egyforma, világos tehát, hogy a 19 pengős árjelzéssel csak csá- bítja a vevőket, hogy üzietében azokra 24 és 29 pengös árut rásózhasson. Amint ebből látható, furcsa manővert alkaimaz a Fenyves Áru- ház és méltán megérdemelte a marasztaló ítéletet, ami úgy a szakmai iparosok, mint a vásárióközönség koreinen kinos feltünést keltett. Ezekután csupán arról kell beszélni, hogy mi- képpen ítéli meg a nagyszerűen tájékozott rokon- szakma a Fenyves Áruház angol szöveteket kínáló reklámjait. A Magyar Posztógyár Dischka dr. nevű igazgatója nem tud arról, hogy a Fenyves Áruház angol posztót vásárolt volna és azért reklámjait a tájékozatlan közönség — szédítésének minosíti. A Hazai Fésüsfonó nevében Heltai Sándor igazgató kijelenti, hogy mincsen tudomása arról, hogy a Fenyves Áruház Angliából hozatott gyapjút dolgoz- tatott volna fel valamelyik magyar gyárban. (Már pedig ha ez megtörtent volna, akkor az ilyen első- rangu szakember bizonyára tudna róla. A szerk.) A szakemberek véleményén túlmenően pedig felvet- jük azt a kérdést, hogy miképpen lehet tizenkilenc- pengös angol szövetet kindinı, amikor tudvalevően messzemenő vámvédelem drágítja a behozatalt, és amikor az igazi angol szövet méterje után, elte- kintve a szadlítási költségektol, a vámtétel az 587. számú vámtania szerint a legtöbb esetben a tizenkilenc pengőt is meghaiadja. Kereskedői nyelven szólva: valami tehát nem stim- mel a Fenyves Áruház angol szövetei körül. N SC SG Nyolc százalék osztalékot fizet a Nemzeti Bank. Február 4-ére hívta össze XI. évi rendes közgyűlését a Magyar Nemzeti Bank. Ezt meg- előzoen pénteken delután tartottak fötandcsülest, amelyen az 1934. évi mérleget tárgyaiták. A fő- tanacsuleseröl különben a következő jelentést adták ki: A Magyar Nemzeti Bank főtanácsa pénteken tartott üléseben Pap Elek titkos tanácsos, a bank alelnöke, meleg szavakkaı üdvözölte Imrédy Béla dr-t, a bank új elnökét, abból az alkalomból, hogy első ízben vezeti a főtanács ülésezését. Imredy Béla dr. meghatottan köszönte meg az üdvözlést. Megemlékezett Popovics Sándor dr.-nak, a bank visszavonult elnökének maradandó értékü munkás- ságáról és nemes egyéniségéről s a főtanács tá- mogatását kérte feladatai teljesítéséhez. Ezután a főtanács Schober Béla dr. vezérigazgató előterj tése alapján jóváhagyta a bank mériegét, valamint nyereseg- és veszteseg-számláját, amelyek szerint az 1934. évi tiszta jövedelem 3,397.943 pengő. A főtanács elhatározta, hogy az elért üzleti ered- menybol § százalékos osztalék kifizetését fogja a február 4-én tartandó közgyűlésnek javaslatba hozni, Gyäszünnep id. Chorin Ferenc elhünytänak 10-ik évfordulóján. Hétfőn volt tíz esztendeje an- nak, hogy id. dr, Chorin Ferenc, a GyOSz alapítója és a Satgótarjáni Köszénbánya évtizedeken át volt elnöke, 83 éves korában meghalt. Ebből az al- kalomból a GyOSz igazgatósága, valamint a Salgó- tarjáni vezetősége és tisztviselőkara megjelent egy- kori vezére sírjánál, ahol Hegedüs Loránt volt pénzügyminiszter, a TÉBE elnöke és a GyOSz volt igazgatója méltatta Chorin érdemeit, majd a Salgótarjáni igazgatósága és tisztviselőkara nevé- ben Deszberg Antal ügyvivő-igazgató fejezte ki a kartársak és alkalmazottak háláját néhai elnökük iránt, aki nemcsak mint a magyar ipar vezére, hanem mint a képviselőház egykori nagytekintélyű tagja, közjogi téren A nagyvásártelepen gyümölcsmárkázó állomást állít fel a főváros. A polgármester a napok- ban ígen figyelemreméltó utasításokat adott ki a főváros határában, örvendetesen fejlődő gyümölcs- termelés megóvása és további zavartalan fejlődése érdekében. A rendelet szerint a fővárosi mezőgaz- is nagy érdemeket szerzett. , dasági bizottság és az állami ampeológiai állomás szakközegeinek közreműködésével a legközelebbi napokban megkezdik az összes budapesti gyümöl- csösök és ültetvények felülvizsgálatát. Nagyszavású razzia tesz ez a főváros határában, a budai he- gyekben. Ha valahol megbetegedett gyümölcsöst találnak, azt szoros zár alá veszik a közvetlen szomszédaival együtt és elrendelik a fertőtlenítést, mely különböző vegyi anyagokkal történik. A vé- dekezőszereket és a permetezéshez szükséges gé- peket a hatóság bocsátja rendelkezésre, de a végre- hajtásról maguknak a tulajdonosoknak kell gon- doskodni. A termelők védőszerek árának csak egy részét térítik meg. A fertőtlenítés után — amely- nek lebonyolítása teljesen hasonló lesz a járványos betegségeknél szokásos lakásfertőtlenítésekhez — később újabb felülvizsgálatok következnek, hogy megállapítsák: bekövetkezett-e a gyógyulás, illetve eredményes volt-e a védekezés? Addig, amíg ez be nem következett a gyümölcsből forgalombahozni semmit sem szabad, Ha a tulajdonos többszöri figyelmeztetésre sem hajtaná végre az előírt véde- kezéseket és a hatósági rendelkezésekkel szembe. szállna, akkor végső esetben hivatalosan kiirtják az egész gyümölcsöst. A rendelkezések igen ke- ménynek látszanak, de feltétlen szükség van rájuk a magyar, főleg a budai nemes gyümölcsök jóhíré- nek és exportjának megoltalmazása érdekében. Szerencsére a főváros határában nincsen szó komo- lyabb veszedelemről. A hatóságok remélik, hogy a szigorú rendelkezéseknek a legrövidebb időn belül meg lesz a foganatja és az egyre keresettebb Gellérthegyi barack és a többi nemes gyümölcs termesztése még jobban fellendül és e téren foko- zódik majd a gyönyörűen induló kiviteli tevékeny- ség is. Itt említjük meg, hogy a főváros vezető- sége azzal a tervvel foglalkozik, hogy a jövő idényre már gyümölcsmárkázó állomást állít fel az élelmiszer nagyvásártelepen és szakemberek útján ellenőrzi az exportra kerülő gyümölcsfajták kiválo- gatását, szakszerű és ízléses csomagolását. Foko- zottan kívánja támogatni a főváros a budai gyü- mölcstermesztést is, és minden vonatkozásban segítségére akar lenni a kertészkedő ingatlan- tulajdonosoknak, akiknek száma ma már közel jár az ezerhez. Ujra megrendezik a nyáron a ta- valyi nagysikerű gyümölcskiállítást is. az iszapgsázosító berendezés versenyfargyalasat Király Kálmán tanácsnok, az üt- és csatorna- építési ügyosztály vezetője, a polgármester nevében kiírta a pályázatot a csatornaiszap gázosító-beren- dezésének szállítására. U A pályázat határideje 1935 március 5. A feltételek szerint pályázni lehet bármely rendszerrel. Az ajánlatokhoz csatolni kell a mü- szaki leírást, a költségvetéseket és a terveket. A polgármester előírta, hogy a . pályázók kötelesek egyidejüleg feltüntetni, a rendszer révén termelhető minimális gázmennyiséget és azok metán-tartalmát. A városházán úgy vélik, hogy az érdekes műszaki megoldásra 8—10 pályázat várható. E22 Versenyförgyaläsi megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és. közszállításokat a következő cégek kapták: ugyanott: Magyar Fém- és Vasúti jelzőlámpa rt. 24.462, gyanott: Czigler János 2916, szállítást ngyanott: Gestetner cég szorosítógép kát a Horthy Miklós-uti iskolánál: Janu- sek Bela 8696 pengő vállalati áron. Uj versenyförgyaldsi Riírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: er fehérített gaze zállítására a kórházak yazni lehet február 1-én d. e. 10 óráig. Nagy- Ti dió I. em. Borítékok szállítására a hivatalok, iskolák és intézmé- nyek részére. Pályázni lehet február 5-én d. e. 10 óráig. Városháza, II. em. 2: Tej és tejterm lítására a kórházak és n6pjö- léti intézmények mára. d. e. 10 óráig. Városház „1300 vagón andezit és bazalt kő szállítására a Besz- kárt részére. vázni lehet február 1-én d. e. 10 óráig. Kertész-u 10., III. em, 378. Rácsiszapgázosító berendezés létesítésére. Fályázni le- het március 5-én d. e. 10 óráig. Városháza, II. em. 284. Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: Pályi: . em. 212. lehet január 29-én , A Fenyvesi-úti elemi iskola udvarberendezési munkáira pályáztak: Méhes Emil 4654, Barcsay Lajos 4660, Gorondy István 5386, Prokisch János 5530, Báthory és Klenovits 6228, Grandits Gyula 6425 pengövel, Községi Élelmiszerüzem elektromosszerelési munkáira pályáztak: Déri Imre 1104, Hatschek, Gutmann és társa 1115, Csury István 1120, Alexy György 1131, Thermolux 1133, Barta Károl 1151, Novák Päl 1183, Holitscher Zsig- mond 1403 pen; .. A Fenyvesi elemi iskala sodronykerítési munkáira Dälyäztak: Herman János 2755, Vass és Kovács 2537, Hik- ker társa 2854, Kollerich Pál 2727, Hutter és Schrantz Rt. 2610, Halmi Elemér 2644, Witmann János 2728, Hai- dekker Sándor 2691 pengővel. A népligeti iskolai sporttelep csatornázási munkáira pályáztak: Klimai PAl 6080, Wasser István 6982, Vasas S. Lajos 6998, Pfeifl Sándor 7440, Szentgyörgyi és tsa 7645, Frank on, 7930, Lengyel Lajos 8100, Józsa Ernő 8596 pengőve A Községi flelmiszerüzem részére szükséges jékszek- rény szállítására pályáztak: Breitner Bernát 2800, Henne- feld Ignác 3910, Wiesel Adolf 3500, Csurgay István 3996, Egyesült Gép- és Fémárugyár rt. 4050 pengővel. A fíilváros egyenruhäzott alkalmazottai részére szüksé- ges textilanyagok szállítására pályáztak: Budakalászi Tex- tilművek, Pamuttextilművek, Hazai Fésüsfonó, Budapesti Lenárugyár, Gutmann J. és Társa, Magyar Kender, Len és Jutaipar rt., Goldberger Textilmüvek, Freudiger Mózes, Soproni Szőnyeg, Salzmann-féle magyar textilipar, Linum Taussig, Storer Viktor, Kispesti Textilgyár, Kiss és Ma- hunka, Reinfeld Márkus, Szénássy Gyula. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató BUDAPEST, DI., MOZSÁR-UTCA 9 --- Page 35 --- Huszonötödik eviolyam Budapest, 1935 január 30. 5. szám 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . - . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR Árusitják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség es kladöhlvatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Szanálás Néhány nap óta mind sürübben és sürübben hal- lunk ismét beszélmi a szanálásról, amit igen he- lyesnek tartunk. Terveket kolportálnak, amelyek valószínüleg csak — részletkérdések, magát a főpol- gármester átfogó programját még senki sem ismeri. Legörvendetesebb azonban ebben az egész dolog- ban az, hogy ma senkit idegesség nem fog el a sza- nálás szóra, amint — valljuk be — vagy féleszten- dövel ezelőtt mindenki rettegett még ennek a szó- nak a hallatán is. Ennek több oka van. Az első, hogy annak idején, amikor a kormányzat szándékai nyílvánosságra kerültek, voltak, akik ok nélkül ver- ték a nagydobot és riasztgatták Budapest polgár- ságát és a főváros tisztviselökarät. Ma csöndes, nyugodt atmoszférában fog megindulni annak a főpolgármesternek a munkája, akinek Budapest szeretetében, polgárság- és tisztviselőkímélő akara- tában, bölcsességében és tetterejében mindenki ezer százalékig megbízik. Ilyen körülmények között fölösleges és káros munkát végeznek, akik pápábbak akarnak lenni a pápánál, azok az önkéntes alkotmányvédők, akik a mult héten üdvrivalgással adták tovább azt a fele- lőtlen álhírt, hogy a főváros zárószámadása deficit- mentes. A polgármesternek a leghatározottabb for- mában meg kellett cáfolnia ezt a híresztelést, amely- nek semmiféle alapja nem lehet, mert a zárószám- adás munkái folyamatban vannak ugyan, de még messze vannak attól, hogy a végleges eredmény nyílvánosságra jusson. De meg kell mondanunk nyíltan és hangosan, hogy ez a zárószámadási ered- mény, amelyet megint, ezuttal azután igazän fölös- legesen politikai fegyvernek akarták felhasználni, nem is fontos, Ezek a patentírozott alkotmányvédők tehát ne sajátítsák ki az autonómia védelmét, amely eddig sem volt veszedelemben, de amelyet ök soha olyan lelkes odaadással, hűséggel és szent extázis- sal nem tudnának védeni, mint azok a férfiak, akik ma a főváros élén állanak. A másik része pedig az a dolognak, hogy szélmalomharcot folytatnak, ha az ellen a bizonyos tízmilliós deficit ellen küzdenek. Hiszen csak komolyan kell a kérdéssel foglalkozni és azonnal tisztában lehet mindenki vele, hogy egy millárdos vagyonú világváros gazdasági életében egy tízmilliós deficit nem hozhat felfordulást. A szanálásra azonban szükség van és dema- gógia az, amely vagy azt akarja elhitetni, hogy a főváros nem tud megbirkózni tízmillióval, vagy azt, hogy az egész szanálási akciónak egy költségvetési tétel adott életet. Mindenki tökéletesen tisztában van azzal, hogy magasabb és mélyebbre nyúló szán- dékok tették szükségessé ezt az akciót. Hiszen nincs senki ebben a városban, aki ne tudná, hogy takaré- kossági okokból vannak bizonyos korrektivumokra szoruló dolgok, amelyeket el kell intézni. Az első pillanattól kezdve az volt a kormány szándéka, hogy az autonómia közbenjöttével történik meg ez az el- intézés, ma pedig Sipőcz Jenő föpolgärmester sze- mélye a legtökélesebb garancia arra, hogy a szaná- lás nem diktatórikus módon, hanem az autonómia szerveinek közreműködésével fog megszületni. Akik tehát a zárszámadásról elterjesztett híreket forga- lomba hozták, tulajdonképpen azt a törvényt akar- ták diszkreditálni, amely ma életben van és amely- nek végrehajtását a főpolgármesterre bízták. Pedig nemcsak joguk, de okuk sem lehet erre, mert vég- eredményben nem történt semmi más, mint hogy Budapest kormányzása az 1873. évi törvénnyel szem- ben közeledett a modern városkormányzás alapel- veihez. 1873. óta csak a Scitovszky-féle törvény volt olyan kísérlet, amely ezt a célt szolgálta. Ez a tör- vény azonban nem vált be - és azok az alkotmány- védő urak, akik most is csatársorban állanak, voltak vele legelégedetlenebbek. Es most is elégedetlenek, amikor legfőbb kívánságuk, hogy a törvényhatósági élet nyílvánossága — visszaállíttassék, beteljesedett. A nyílvánosság kizárása ellen mindenki egyöntetüen küzdött, de objektív ítélettel be kell vallani azt is, hogy a laikus kormányzás csődjét is nyugodtan konstatálhatták azok, akik a törvényt megalkották. Ennek a törvénynek lehetnek, sőt nyílván vannak is hibái, de mindenki tudja, hogy a törvény csak keret, amelyet tartalommal csak a gyakorlat tölt meg. A gyakorlat során majd ki lehet küszöbölni a hibákat, a fontos ma csak az, hogy a városkormány- zás terén szilárd alapra jutottunk. Ez a szilárd alap pedig maga a törvény és az a szanáló polgármester, aki az egész város polgárságának bizalmát magáé- nak vallhatja. Olyan szilárd alap ez, amelyen végre meg kell indulnia a munkának. Sinöez Jenő főpolgármester: Nem ad okot aggodalomra a fővá- ros pénzügyi és gazdasági helyzete A főpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a zárószámadásról, az első szanálási intézkedé- sekről és az üzemi tarifák módosításáról Ugron Gábor kijelenti, hogy takarékossági , — intézkedésekre múlhatatlanul szükség van A várospolitikai érdeklődésnek a középpontjá- ban két kérdés áll. Az egyik a szanálási rendeletek, a másik a készülő zárószámádásoknak az ügye. A legközelebbi napokban összeül Sipőcz Jenő főpol- gármester elnöklete alatt a 17-es bizottság, amely- nek az a hivatása, hogy a szanálási műveletet ellen- őrizze. Szoros összefüggésben áll a szanálással az 1934. évi zárszámadás mérlege, amelyről a legutóbbi időben különböző hírek jelentek meg. Bizonyos ol- dalról erősen élezik a zárószámadások jelentőségét Sipőcz Jenő dr. Az 1934. évi zárószámadások mérlege még ! nincsen készen. A zárószámadási munkálatokat legkorábban csak január elsején lehet megkez- deni, az azóta eltelt egészen rövid idő alatt a végleges mérleg még nem alakulhatott ki. Ezzel megdől minden olyan kombiná- ció, amit e zárószámadások mérlegéhez fűztek. A helyzet egyelőre az, hogy a zárószámadási munkálatok folyamatban vannak. Tisztán és vi- lágosan még senkisem láthatja előre a végső eredményt. Azokból az adatokból azonban, ame- lyek a január elseje óta folyó munkálatok so- rán felvonultak, annyit mindenesetre meg lehet állapítani, hogy a főváros pénzügyi és háztartási hely- zete nem ad okot 2ggodalomra. Azt is meg lehet, állapítani, hogy a pénzügyi és háztartási helyzet kedvezőbb, mint azt a fővá- rosi törvény tárgyalása idején előre látni lehe- tett volna. Azt a következtetést viszont, hogy szanálásra nincsen szükség, egyáltalán nem le- het levonni. A szanálás végeredményben a takaré- kossági szempontok hatékonyab érvé- nyesítését jelenti, már pedig a mai súlyos gazdasági viszonyok között mindenképpen szigorú takarékoskodásra kell törekedni. Sipőcz Jenő főpolgármesternek ez a nyilat- kozata egészen más megvilágításba helyezi a zárószámadások ügyét. Kiderül ebből a nyilat- kozatból, hogy kialakult mérlegről még egyál- talán nem lehet beszélni, a deficitmentes mér- leghez füzött következtetések tehát legalább is koraiak. Sipőcz Jenő főpolgármester egyébként a beszélgetés során nyilatkozott a szanálás to- vábbi menctéről is. Erre vonatkozóan a követ- kezöket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatár- sának: — A 17-es bizottság már a legközelebbi na- pokban összeül. Azért hívtam össze ezt a pártok vezetőiből álló bizottságot, hogy bemutassam a szanálási rendelet-tervezeteket. Ezek a szanálási előterjesztések leg- és azt állítják, hogy abban az esetben, ha az való- ban deficitmentes, akkor elkerülhetetlen a politikai konzekvenciáknak a levonása. A — Fővárosi Hírlap munkatársa beszélt ebben az ügyben Sipöcz Jenő főpolgármesterrel, akihez mindenekelőtt azt a kér- dést intéztük, hogy elkészült-e az 1934. évi záró- számadás és mennyiben felelnek meg a valóságnak azok a hírek, amelyek a zárószámadási mérleg nyilvánosságra hozatalához messzemenő következte- téseket fűznek. f föpolgärmester a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: nagyobbrészt a városházi tisztviselő- ket és üzemi alkalmazottakat érintik. Elkerülhetetlen kényszerűségből kell ezekhez az eszközökhöz nyúlni, amit én abban a meg- győződésben határoztam el, hogy így sikerülni fog minden csökkentestöl megmenteni a köz- ponti igazgatási tisztviselők és az üzemi alkal- mazottak — törzsfizeté. A 17-es bizottságot egyébként most már sűrűbben fogom foglalkoz- tatni, amennyiben más előterjesztések is készül- nek. Így például napirendre kerül az üzemi tarifák re- víziója és az egységes közlekedési rend- nek a bevezetése. Ez a két kérdés a nagyközönséget érinti, és pe- dig előreláthatóan kedvező irányban. Az üzemi tarifák revíziója olcsóbbodást fog hozni, hasonló irányban folynak az előkészítő munkálatok a közlekedési reformtervek megvalósítása te- rén is. A szanálási 17-es bizottság egyelőre hat rende- letet ismer meg a közeli napokban, amikor Sipöcz Jenő főpolgármester ülésre hívja egybe a bizottság tagjait. A rendeletek közül az 1. a városházi tisztviselők és az üzemi alkalmazottak gáz- és villanykedvezményé- nek a megvonása; 2. az üzémi alkalmazottak helyett tel- jesített adófizetés megszüntetése; 3. a közoktatási személyzet pótlékának törlése; 4. a természetbeni szüntetése; et 5. az elöljärösägokon a — helyszíni szemledíjak szétosztási kulcsának a leszál- lítása és végül 6. az egyévi próbaidőre bevezetett kis- szakasz-rendszer további fenntartása. Megemlíteni tartozunk még azt az értesülésün- ket, hogy Sipőcz főpolgármester az alkalmazottak gáz- és villanykedvezményét érintetlenül szeretné hagyni és csak elkerülhetetlen e fog ehhez a szanálási módszerhez hozzányúlni. A tervezett intézkedések a főváros háztartását együttesen több mint két millió pengővel fogják megjavítani. kültelki járandóságok meg- --- Page 36 --- Budapest, 1935 január 30. Ugron Gábor: A szanäläsra mindenképpen szükség van! A zárószámadá természetű következtetésekről megkérdeztük Ugron Gábort, a Nemzeti Egység Pártjának vezető tagját is. Az iránt érdeklődtünk, hogy az 1934. évi záró- számadások mérlegének esetleges deficitmentessége mennyiben befolyásolhatja a szanálási műveletet. UGRON GABOR dr. tkezöket mondotta a Fővárosi Hírlap munka- ak: — Úgy tudom, hogy a zárószámadási mérleg még nem készült el. Én is hallottam arról, hogy váratlanul nagyarányú javulás követke- zett be a főváros 1934. évi háztartásában, ez a javulás azonban nem vonatkozik az egész esz- davulásról csak az 1934-es esztendő utolsó hónar i iban lehet bes i Ezel kben a hónapokban jelentkezett ugyanis na- yobb bevételi többlet és pedig nemcsak a fő- városnál, hanem állami vonatkozásban is. Az 1934. év utolsó hönapjainak ez a lényegesen kedvező bevételi eredménye nagyban — ellensú- lyozta a mege "1 ötlen eredmé- nyeit. Ennek egybevetéséből cedve k mérlegéhez fűzött politikai | lehet csak következtetéseket vonni a zárszám- adások mérlegének a kialakulására. Valószínűnek tartom, hogy nagy hiány nem fog jelentkezni a zárószámadások mérlegéből. Ebből azonban semmiesetre sem lehet azt a kö- vetkeztetést levonni, hogy a városházán ne volna szükség szanálásra. Talán éppen a szanálási mű- velet megindítása eredményezte azt a javulást, ami az 1934. évi zárószámadások vagy a minimális mérlegében a deficitmentességben, hiány- gben, ban fog mutatkozni. lehet annak, vagyis ezt a matot Sipöcz Je autonómiáv hogy ezt a takarékoskod 5polgármester az we lakarja végre- hajtani, Ezt bizonyítja már maga a hogy Si- őcz főpolgármester a les napokban "ttságot a 17-es bi az első szanálási megvitatás ÁLPERESN NEEE V V VERSEDET 4 VAGSEZBEZZZZT V 4/ VEZESSE VASE Mielőtt sor kerülne a belvárosi templom áthelyezésére, főpróbát tarianak a Flőrián-téri kápolna eitoläsäval Aggodalmak a műszaki kivitel sikeres megoldása tekintetében — Budapest környékén a közelmuttban már áthelyeztek egy templomot — Szakértők nyilatkozata a megoldás lehetősége mellett és ellene Bel- szóló hogy aunkban ertettük a nplom — áthelyezéséről nagyszabású mű i terveket, megírtuk, Friedrich Lajos müszaki főtanácsos az ősi templo- mot északi irányba 12 méterrel, nyugati irányba 10 méterrel áthelyezni akarja. Ezenkívül az egész építményt 6 méterrel felemelni ándék k, hogy az a piarista palota Eskü-úti főhomlo tával és a hídföljáró úttestével egy ma gba kerüljön. A Magyarországon még eddig páratlanul álló mű. i feladat iránt rendkivüli érdeklődés nyilvánul meg, amelyre már külföldön is felfigyeltek. A ha- zai szakkörök igen vegyes érzelmekkel vettek tu- domást a nagy mű: ki feladatról, ame ek ki- viteli lehetőségéről € n megoszlanak a vélem nyek. Vannak, akik a templom épségét féltik és kock ak tartják a vállalkozást, tekintettel, égi voltá és az építőanyag vegye Arra mutatnak rá, hogy ásokat nem lehet itt x sbetonv: épületeknél az könnyebb vállalkozni. nbaton délelőtt a Műemlékek Országos Br is foglalkozot 2 tolásának kérdésével a templom főleg azért, hogy cz a ritka és páratlanul € , ép építészeti műemlék minél job érvényesül. jön. A Műemlékek Országos Bizoi rozottabban ellenzi azt a tervet, ! úttestét akár üvegbetonnal, á a templom faláig gondolatát. Viszont az tott műszaki tervek közül egyi gadhatónak, Fridrich Lajos sét sem. Legutóbbi városi — főplébái ilyen eltolá natkozóan bem et sem tartja elfo- mis i fötamäcso- Beavatott helyen érdeklődtünk A MŰEMLÉKEK ORSZÁGOS TANÁCSA meglepő állásfoglalásáról, amelyről a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Hirlap munka- társa: — A Tanácsnak főleg a templom felemelése ellen dalmai. Az aggodalmak részben müszaki természetüek, mert nem látnak garanciát arra, hogy ez a technikai művelet, a hatalmas templom három irányú meg- mozdítása abszolut biztosan végrehajtható-e, vagy sem. De ettől eltekintve a városkép szempontjából szerencsésnek a templom felemelés mert ez esetben az Eskü-térnek ez a része négy különböző síkfelületre oszlana, Más-más magas. ságban lenne a hídfeljáró, a templom, Az Frzsébet- szobor és a tér hátralévő része, a Piarista-utca. A Tanács felfogása szerint vannak aggo- sem tartanák ét, Óó városképet kellő módon a érvényesülne ılekek Országos Ta- ameiy mellett nem templom szépsége sem, A Mű: nácsának álláspontja szerint feltétlenül foglalkozni kell az eltolás kérdésével, de újabb terveket, meg- felelőbb technikai megoldást keresni. Felkerestük NÉMETHY KÁROLY dr. tanácsnokot, ügyosztály vezetőjét is, aki a a következő észre- kell a közművelődési templom eltolására vonatkozó vételeket tette: — Az áthelyezés problémáját úgy a restaurá- lás végrehajtása, a gyönyörű műemlék szépségei- nek érvényesítése, mint a további ásatások lehető- ségének szempontjából igen kívánatosnak tartom. Az eltolás esetén nyomban megkezdenék a templom helyén a kutatásokat, mert a szakemberek véleménye szerint nagy a valószínűség, hogy ott nemcsak a korábbi román. stílusú templom maradványait találhatjuk meg, hanem a még ősibb, római korbeli bazilika marad- ványait 15, amely már a feltárt római erőd keresz- tény katonái számára épült. Valószínü, hogy az Obudän talált öskeresztény templom mására akad- nänk az Eskü-téri ásat Knál is, mivel a tapasz- talat szerint a különböző korokban a templomokat rendszerint egy és ugyanazon a helyen szokták újraépíteni. Másrészt a templom áthelyezése foly- tán tovább haladhatnánk a római erőd feltárására irányuló ásatásainkkal és a már elkés alatti Alt és megnyitásra váró föld- műzeumot P hatnänk egé- szen az E óbet-hídig. A templom restaurálásának terveivel egyébként Lux Kálmán müegpitesz már teljesen elkészült. A Lux-féle tervek megvalósítása esetén a Bel- városi takozik. templom szépsége teljes egészében kibon- WOSSALA SÁNDOR műszaki tanácsnok, a középítési ügyosztály vezetője a Fridrich.-féle tervekről munkatársunknak így nyilatkozoti Az egyes oldalakról megnyilvánuló aggodal- makat technikai szempontból teljesen alaptalanok- nak tartom. A templom a Fridrici Ő rint, azt merem állítani, abszolut bi g gal bármilyen irányban elmozdítható. Az eltolási művelet egyébként észre sem vehető la ággal történik, óránként alig egy millimé- ternyi lenne a mozgás, Az eltoläst a precízen működő gépek végezné, megfelelően kiépített pályán és a templomot új he- lyén már készen várná a felemelt alapzat, amelyre símán ráhelyezhető volna. Egyébként a közelmult- ban Möller müépítész az általunk tervezett mód- szernél sokkal primitívebb módon az egyik környékbeli községben áthelyezett egy régi templomot és a művelet kitünően sikerült. Értesülésünk szerint a Belvárosi templom ät- helyezését megelőzően szó van egy másik, kisebb épület eltöläsär6l is. Ez tulajdonképpen főpróbája volna a későbbi nagy templomeltolásnak. Az óbudai Flórián-kápolna áthelyezéséről van szó, egész sora amelyet azért kell felemelni és átépíteni, mert ez lesz a közeljövőben létesülő új budai görög katholi- kus egyházközség plébánia temploma. A Flöriän- kápolnát val leg már a kora tavasszal eltol- ják mai helyé: Betón, makadám, aszfalt felvágásáhoxz vegyen! BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök, kompressor-bérbesát" Budapest, VIII., kerület, Baross-utoa 77. #3, Telefonszám : $3-5-48. CSUCSHEGYIBAZALTBÁNYAR HEMESGULÁCS [A Budapest, VII., Nűrnberg-a. 47. Telefon: Tapolca 2. Tel.: 970—43. [SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MER betonépítési vállalkozó, köve ecskeméti-u. 13. III. 1. Tel: 84-4-12. Boriay Károly CSATORNÁZÁS oki. mérnök, kövezömesier, Központi Iroda : NÖK zömester KÖVEZÉS építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS " FÖLDMUNKA Budapest, XI..Zólyomi-út120 LKOZOK, FÖLD: Y XTETES, MÉSZKÖ- BANYA VIII., FUTÓ-UTOCA 10. TELEFON: 30-3-85, GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ES KÖ- VEZESI VALL. — Telefon: 86-0-64. ÜTHENGERLEST vállal WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelentöldi-út 1. Tel. : 59 —9—68. --- Page 37 --- d e Budapest, 1935 január 30. PESTI KIRAKAT ikossel Szál ommibusza Túla i ember, aki pár évtized előtt elszárma- zott a szükebb pátriájából, csodálkozva dörzsöli meg a szemét, mikor azt olvassa, h Komárom wär- megye kisgyűlése Duna-Almást lőhellyé nyilvá- nitotta és a frissen sült üdülőhely felszólítja a buda- pesti vállalatokat, hogy a dunaalmási padokon tel- jes gőzzel hirdessenek. Uramisten, hát ilyen retten- töen vágtató világban vagyunk, mert mi még arra emlékezünk, amikor Duna-Almást Possel Száli om- nibusza tette naggyá. Ma pedig Duna-Almás már üdülőhely és úgy érzi, hogy Budapest fürdőváros meg sem tud moccanni, ha a dunaalmási zöld pa dokon nem hirdet. Pedig furcsa, öreg, rozoga alkot- mány volt a Possel Szái ommnibusza, ütött- kopott jószág, igazi Noé-bárkája, félszázad előtt is divatból kiment intézmény. Ez az öreg Noé bárkája, amelyen a vénleánysorba jutott Száli maga látta el a kalauzi teendőket, azokat a tatatóvárosiakat szál- Htotta Duna-Almásra, akik hajón a Budapest— bécsi vasúti vonal, amely Tatatóvároson megy ke- resztül, még nem épült meg — vagy a magyar, vagy az osztrák fővárosba akartak eljutni. A duna- almásiak valószínüleg még azóta ilyen hüszkék, merthogy a nagyszerűen haladó életű, nemes vitali- tású, bájos Tatatóvárosnak nem volt még vasút- állomása, de nekik, dunaalmásiaknak volt egy hajó- ügynökségük. De hol vagyunk már Possel Száli ommnibuszätöl és hogy legaloppozta azóta már Tata- tóváros a tiszteletreméltó, de talán túlbuzgó Duna- rt nem lehet megtagadni, hogy az tett Komárom- és Esztergom vármegyék sének nemes szíve van. Erre vall, hogy 1 jókedvében üdülőhellyé ütötte a kis Duna-Almást, amely bizony Pos Száli autob t óta nem igen mozdult meg, ma is a régi kiskü mmivel sem különb a többi dunamelléki, de ke bé ambíció községnél. Most egyszerre nagyra tör, amihez joga van és amiben igazat is kell adnunk meki. Annál könnyebben tehetjük ezt, mert Budapest fürdőváros- nak még hosszú ideig nem lesz komoly konkurrense a kis dunamenti falucska, amelynek ma már az a nev sége sincs meg, hogy valaha rajta kellett ker: il menni a világhírű bortermő Neszmélyre, amelynek szőlőjót azonban már évtizedek előtt ki- ölte a filoxera. Budapest tehát nem fél a konkur- renciától, de az üdülőhellyé fejlődő kis falucskának jó lenne egy kicsit logikát és egy kicsit szerénységet tanulni. Mert mégis csak az a természetesebb, ha Öö hirdet Budapesten, ő vár Budapesttől vendégeket és nem képzeli, hogy a világjáró amerikaiak és an- golok a dunaalmási padokról fogják tudomásul venni, hogy valahol Magyarország szívében él és virágzik egy gyönyörű város, amelyet Budapestnek hívnak. A világvárosok Buclapesten Igazán nem lehet mást csinálni, mint örömmel üdvözölni a tervet, amely szerint a világvárosok kongresszusát Budapesten tartanák meg és üdvö- zölni Sipőcz Jenő főpolgármestert, aki igazán ter- mészetszerűen karolta föl ezt az ötletet. Hát a sajtó dícséri is a tervet, imitt-amott azonban megcsúszik a toll és akadnak, akik hamarosan Londont és Pá- rizst vágják a fejünkhöz és gáncsolják azt a fővá- rosi adminisztrációt, amelyet nem is ismernek. Bele- rúgnak a villamosközlekedésbe, amelyt a kisszaka- szos rndszerrel együtt éppen most tanulmányoz itt az amsterdami villamosvasúti vezérigazgató. Mon- danunk sem kell, hogy ebből az alkalomból tökéle- tesen igazságtalan minden támadás, mert Budapest nem fogja szégyelleni magát, ha majd a világváro- sok kongresszusának zsűrije előtt elhalad. Lehet, hogy egy kicsi hamupipőkék vagyunk velük szem- ben, de ennek a szegénységünk és trianoni nyomo- runk az oka, nem pedig az, hogy Budapestben nem lenne ambíció, energia és tehetség a fejlődésre, hogy ennek a városnak az igazgatásában nem érvé- nyesülne a tudás és a rátermettség. Nekük az a vé- leményünk, hogy ha a világvárosok ide akarnak jönni és megnéznek bennüket, akkor ezeket a szép- ségeket, amelyek igenis, megvannak, nem ócsá- rolni, hanem dícsérni kötelességünk. SALGÓTARJÁNI KŐSZENBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-ntca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban . .. évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ,, " .000 ,, Dorogon . . , . . . „3,000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak on " — 8,000.000 drb. Ilkovits J. Budanesi központi fütes- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 Kereszfes-Fischer Ferenc belügyminiszter változtatás nélkül jóváhagyja a főváros költségvetését Nagy érdeklődéssel várják a leiratot A törvényhatóság figyelme az elmult na- pokben Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisz- ternek Sipőcz Jenő főpolgármesterrel, Szendy Ká- roly polgármesterrel és Lamotte Károly alpol- rmesterrel lefolytatott, több mint háromórás á sa felé irányult, amelyen a főváros legközelebbi jövőjére döntőfontosságú ügyeket tárgyaltak. A tárgyalások anyagáról és azok eredme ről természetszerűleg a városh lésekbe nem bocsátkoztak és ezért a kombin ciók arra szorítkoztak, hogy a megbeszélés ki- zárólag a szanálás anyagára vonatkozott. A Fővárosi tájékozott hely szerzett é belügyminiszternél történt tanácskozás három ását, a zár- a szanálási A belügyminiszter mindenekelőtt meghallgatta a főváros vezetőinek tájéko: ait, majd tü- zetesen megvitatta a polgármester részéről elő- terjesztett rendelettervezeteket, amelyek a leg- közelebbi napokban a 17-es bizottság elé kerül- nek. A főpolgármester felsorakoztatta a leg- sürgősebb teendőket és számszerűleg bebizenyitotta a várható megtakarításokat. A zárszámadások ügyét érdemben nem tárgyal- ták, mert ez a hatalmas munka még nem ké- szült el és valószínüleg március közepe az az időpont, amikor a múlt évi gazdá ges eredmé nyilvánosságra A belügyminiszternél folytatott zás legfontosabb eredmé Fischer Ferenc belügi pontját a ho; jóváhagyásá a belügymin lésnek a költségveté nagyfontos: ú ha atait, levő egyensúlyba hozá. ünk szerint Kere wat- gármester j kodnak annak " Amennyiben a belüg; jóváhagyja a köl bejelenti, ha azonban módosításokat rendel a leirat, úgy a közgyűlés külön előterjesztésben tí napi- rendre a változtatások beiktatását. A Fővárosi Hirlap legmegbizhatóbb hely- ről szerzett értesülése tehát megcáfolja mind- azokat a jóslásokat, amelyek azt hangoztatták, hogy a kormányhatóság a főváros költségveté- sét nem fogja jóváhagyni. Bódy László pénzügyi, Babarczy István közlekedési, Felkay Ferenc közoktatásügyi tanácsnok A polgármester a jövő héten intézkedik az áthelyezésekről Valószinüleg február 4-én, hétfőn közelebbi ülését a törvényhatósági bizottság amelynek kiemelkedő eseménye Lamotte Károly dr. alpolgármester eskütétele és beiktatása lesz. Az új alpolgármester kipróbált munkásságától és len- es akaraterejétől nagy eredményeket várnak ényhatóság összes pártjai és bizonyosra zik, hogy a váro. tök új garnitúrája me menő eredményeket produkál a legközelebbi jövő- ben. Lamotte Károly alpolgármesterré történt vá- lasztásával gazdátlanná ik az igazgatás leg- fontosabb ágazata: a pénzügyi osztály tanácsnoki pozíciója, amelynek betöltéséről az elmúlt napok- ban tartja leg- beható tanácskozások folytak Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Käroly polgármes- ter, Liber Endre és Lamotte Käroly al- polgármesterek között. A. Fővárosi Hirlap-nak módjában van az új tanácsnoki beosztás érdekes részleteit — közölni, amelyek bizonyára felti keltenek úgy a város- politika, mint a nagyközönség körében. Beavatott forrásból szerzett értesülésünk szerint a pénzügyi osztály vezetője Bódy László dr. tanácsnok, aki több mint egy évtizedet töltött ebben az ügy- osztályban és mint a költségvetés előadója, töké- letes áttekintést nyert a per gyi irányítás minden részletéről és a községi háztartás valamennyi ága- zatáról. Annakidején kizárólag, mint gazdasági szakember jutott a közlekedési ügyosztály élére és nagyszerű — energiával rendbehozta a közlekedési vállalatok bonyolult ügyeit. Sokmilliós értékek fölőtt diszponált éveken keresztül Bódy László —közlekedésügyi tanácsnok s ha a pénzügyi osztályban csak mint adminisztrá- tor tünt fi világos okfejtéseivel és mindent átfogó áttekintésével, a közlekedési ügyosztályban, mint ennek a kérdésnek kitünő szakértője vonta magára az elismerő figyelmet. A legjobb megoldás, hogy Bódy Lászlót a pénzügyi osztály vezetésével meg- bízzák, mert így minden biztosíték meg van ahhoz, 5 ági viszonyok Kközött hogy a mai nehéz gaz: a tanácsnoki kar legk szakembere veszt kezébe a községi háztartás ügyeinek rendben- tartását. Bizonyára meglepetést keit a polgármester további intézkedése, amely dr. Babar István báró közlekedésügyi ügyosztály élére állítja. Babarczy István eddig a közoktatási ügyosztály vezetője volt, ahová Szendy Károly alpolgár- mesterré történt választása után jutott. Elsősorban ennek az ügyosztálynak a neveltje Babarczy istván báró és univerzális képességeit akkor ismerte meg a törvényhatóság, amikor tandcs- á történt gválasztásakor a közgazdasági 91 kapott megbízást. Ebben a reszortban bebizonyította, hogy a tehetséges köz- iselő minden pozícióban megállja a helyét és ezért nem kétséges, hogy a közlekedési ügyosztály- ban is méltóan fogja betölteni Bódy László örök- ségét. A tanügyi tanácsnokot a osztály új tanácsnoka Felkay Ferenc dr., aki a közgazdasági ügyosztály éléről került a köz- oktatásügy irányító pozíciójába. Felkay Ferenc egyik legkitünöbb főtisztviselője az önkormányzat- nak, aki működése során túlnyomórésszt az elnöki ügyosztályban dolgozott és általános megbecsü szerzett alapos tudásával és példás felk itsé vel. Egyideig az elnöki ügyosztály vezetője volt, majd a -—racionalizálással összefüggő komplikált ügyek kerültek a resszortjäba és ebben a nehéz ügykörben messzemenő tájékozottságról és mindenre kiterjedő szakismeretről tett tanuságot. Felkay Ferenc a legkitűnőbb adminisztrátorok közé tartozik és a közoktatási intézmények sze- rencséjének mondható, hogy az új tanácsnokvan a legkitünöbb főnökhöz jutnak. A közgazdasági ügyosztály vezetését a leg- közelebb megválasztandó új tanácsnokok egyiké- vel fogják betölteni, a fenti áthelyezések azonban már a jövő héten megtörténnek. koszorús SZÖNYI IMRE 54.200 Vil., Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intézet órása és szál ítója --- Page 38 --- Budapest lakosságának vízellátását a mennyiség és a minőség tekintetében zavartalanul és megfelelő gazda- ságos eredménnyel biztosítani kell— mondja Pap Ferenc a Vízművek új vezérigazgatója A fővárosi vízművek, a múlt héten nyugalomba vonult Paulovits Viktor helyébe, új vezérigazgatót kaptak Pap Ferenc okleveles mérnök, m. kir. folyamőrségi műszaki főkapitány személyében. Az új vezérigazgató kiváló egyéniségéhez nagy reménye- ket fűz a főváros vezetősége és tőle várja az évek óta tartó és az utóbbi idöben már-már idegesítő víz- szolgáltatási problémák megnyugtató megoldását. Pap Ferenc vezérigazgató elismert vízépítési szak- értő, aki a haditengerészetnél is olyan rendkívüli fel- adatokat oldott meg nagy sikerrel, amilyen például a Karszt nehéz vis özött a mólai hadikikötő ivó el való ellát. ztosítása volt. 1919 óta a budapesti nagy keres ipari kikötő mun- kálatainál működött közre a hovédelmi minisztérium megb! iból, mint a. s külső munkák köz- ponti irányítója, majd pedig a kikötő helyettes kor- mánybiztosává nevezte ki a miniszterelnök. Amikor a Vízművek alagútépíté ban bonyolódott, a Pap Ferenc felé terelő ember működött a Vízművek 1934-ben a Vízműveknél 5 elnökévé ne 2 ki a pc nek oc zeája egyre job- vezetőségének figyelme Hivatalba lépése után felkereste PAP FERENC vezérigazgatót és érdeklődött arról, hogy hatalmas és súlj; így ! tójána minden esetbe kötelessége oldása a k tő egyéniség al nek Aa minden- "tt feladata v sításokat 2 jen enged m ítt a Víz nél is volt ilyen prc vágó el- hogy a V áltatás g kell tenni KOr £ [ lyt tulajdonképpeni v elé £ k elsősorban és ezzel egyidőben a fötelep kútvízeinek a kifogástalanná tételére. Harmadsorban kellett volna k rátérni a meg- levő gépüzemek racionalizálására, mert hiszen a víz- szükséglet jelei már akkor mutatkoztak, a régi gé- pek pedig, ha nem is gazdaságosan, ide mindenesetre biztonságosan működtek. — Az eredetileg megindított munkaprogram szerint eljárva, Óó 1c ra helyez a gépüzemek racionalizálása befejezés felé közeledik, sőt egyes telepeken már teljesen elkészült. Ugyancsak készen van az a berendezés is, amely a kvalitäsäban nem megfelelő kútvizeket minden te- kintetben kifogástalamná teszi azzal a szüröberen- zéssel, amelyben a vízben levő vas és mangán kló- rozás útján való elvonása történik, olyan kiváló el- járással és berendezéssel, amely ma Európaszerte feltünést kelt. A meglévő vízszállítóberendezés mü- ködésének biztosítása érdekében ugyancsak évekkel ezelőtt megindult a két alagút építése a váci Dunaág alatt, tartalékául annak a meglévő két vízszállító alagút- Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, II., Hunyadi János-út 3. Telefon: 54-9-72. LEDNICZKY VEJE 1 HODOS ANDOR LAKATOSIPARI- ÉS REDÖNYGYÁRTÓ.-ÜZEME 1 BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL : 39-9 36. nak, amelyek évtizedekkel ezelőtt épültek. A két tartalék alagút közül a déli fekvésű már munkában van és bizonyos nehézségek leküzdése után nem fér kétség ahhoz, hogy megépítése az északabbra fekvő alagúttal együtt sikeresen befejezhető lesz. - Bizonyos tekintetben megkésve foghatott hozzá a főváros a víztermelés növelésének munká- lataihoz, amelyek a budai oldal számára tervezett új vízmű kiépítését célozzák. Az időbeli megkésés következtében szükségessé vált, hogy a vízszolgáltatás fok a érdekében most már nem lehet megvárni az egész vízmű teljes megépítését, hanem gondoskodni kellett az eredeti munka- program bizonyos megváltoztatásával arról, hogy a budai oldalra az egész vízmű megépítése előtt már megfelelő mennyiségű vizet lehessen átjuttatni. Ez oly módon válik lehetővé, hogy az eredeti munka- lekerült a nap Budapest, 1935 január 30. programból első izben egy olyan rész épül ki, amely ezt a megoldást biztosítja és ennek megtörténte után bizonyos fokig nyugodtabb tempóban lehet majd a vízmű további részleteit megvalósítani. Az első rész sürgős kiépítése ebben az esztendőben meg- történik. Ennek alkotó eleme" az a kisebb szel- vényű. vízvezető alagútnak, az úgynevezett „buj- tató"-nak a megépítése, amelyre a székesfőváros már pályázatot hírdetett. A mű további része három éven belül kiépül, Ennek megvalósítása után a szé- kesfőváros vízművei további összesen 80—90.000 m* napi víz- mennyiséggel többet fognak termelni. Az egész vízmennyiség a Szentendrei szigeten épülő kutakból az említett tartalék alakutakon és bujtatón keresztül jut úgy a balpartra, a meglévő káposztásmegyeri vízmühöz, mint a budai oldalra, az ott épülő főszivattyútelephez. Ezzel a megoldással ? székesfőváros vízellátása évtizedekre biztosítva esz. — Fennmarad még természetesen az a további feladat: a megnagyobbodott vízművek egymással kapcsolatban való működésének megoldása, vala- mint az egész vizműigazgatóság organizációjának odafejlesztése, hogy a gazdaságosság tekintetében is elérjük azt az eredményt, amelyet a Vizmüvektöl a székesfőváros közönsége jogosan elvár. Minden törekvésem odairányul, hogy a székesfővárosnak ez a nagyszabású intézménye lehetőleg rövidesen oda- fejlesztessék, hogy az bármely oldalról jövő, bár- minő szigorú kritikát kiálljon a székesfőváros egy a nagyüzemek isazgatásának egyesítése Az új szanálási tervekből löröllék ezt a radikális reformot vonalába a sok A te a pé 1 nye rt volna elinté- tett volna le nti híva szék- az egyesíte a törvény X egyik elismert ével töltik be, 5 tanácsko- szakemt hoss s és beha yről is folytattalc A Kővárosi Hirlap értesülése szerint az új Májusra éteibetép- tefiR az U) faRbér- szabátlyrendetetet Két esztendeje elmúlt, hogy a főváros vezető- sége elkészítette az új lakbérleti sz yrendeletet, amely már annakidején is sürgös volt, mivel a kötött lakásforgalom megszüntetése után a helyzet lényegesen megváltozott. Sok probléma tisztázásra szorult részben a lakók, részben a häztulajdonosok szempontjából. A szabályrendelet életbelépése azon- ban még mindíg késik, mert a belügyminiszterium és az igazságügy- minisztérium nagyszabású változtatásokat tartottak szükségesnek és így a tervezet lényeges átdolgozásra szorult. A kormányhatóság részéről kívánt mö6dosi- városházi vezetőség nyzik az tervezete a kerülő szi a régi gondolatna 7 mellőzésének 1 üzemek — egyesítő. a keresz. őbb oka, hogy az üzemek egyesítése nem jelent lényeges megtakarításokat, a volna, x alkalmazottak nagy- t elbocsássák. Jenő föpolgä ester rint az területén való takarékos- mó- ekkel, is reform, semmisülé- el lehet dosításával tehát nem eredményben érni az egyéb mes ma az, sem 1űvek egy az eredr >formokra: kigondolt terv sen lyabbnak wek tekinthető. ügyosztályok átdolgozták és a tásokat a szo a kormányleirat szellemé tervezet a legközelebbi napokban újra foglalkoz- tatni fogja az illetékes szakbizottságokat. Úgy a bizottságokban, mint a közgyűlés előtt ismét heves viták fognak lezajlani, mert úgy a lakók érdekeltségei, mint a háztulaj- donosok képviselői kitartanak álláspontjaik mellett. A főváros vezetősége, a rendőrség és a bíróságok kívánatosnak tartják a rendelet mielőbbi életbe- léptetését, mert a mostani jogbizonytalanság főleg a liftpenzek és a házmesterek, valamint a segéd- házfelügyelők — hatásköre tekintetében rengeteg viszálykodásra és pereskedésre adnak alkalmat. Mivel a kormány részéről is kívánatosnak tartják a rendelet sorsának végleges eldöntését, a minisz- teriumokban ezúttal nem fog elhúzódni a jóvá- hagyás és így biztosra vehető, hogy májusra fel- tétlenül érvénybelép az új lakbérszabályrendelet. A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 kkovits Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 39 --- Budapest, 1935 január 30. Itt a 25 filléres átszállójegy! A villamosvasút hivalalos előterjesztésben lett javaslatot a viteldíj felemelésére Usetiy Béla, a Beszkärt Budapest belső közlekedésének nagy reformja közvetlen a végrehajtás előtt áll és a nagyközön- ség körében felfokozott kíváncsisággal várják a rövid relációkra épített új rendszert. Hivatalos helyről nem egyszer jelezték, hogy a föväros új villamosközlekedése azon az elven alapszik, hogy a végállomásokat lehetőleg a belső városrészek for- galmi gócpontjaira helyezik és a rövid menetidő ilyképpen biztosítja a sürü és akadálytalan for- galmat. Eldöntött kérdés, hogy a kedés túlnyomorészt dtszälläsokra tékot vállal a BESZKART arra, hogy ez a látszó- agos kényelmetlenség semmiben sem fogja fel- tartani a forgalom menetét. Szaporítják a villa- moskocsik számát és ninc: dalomra, hogy az € vagy fölösleges váralko; támad. Egészen más kérdés, hogy miképen alakul az új tarifa, amely a közlekedési reformmal egyidejüleg jelent- kezik. A HÉV belső vanalain megszüntetik a 36 filléres jegytípust, az ilyképpen keletkező jövede- lemkiesés ellensúlyozásáról azonban feltétlenül gon- doskodni akarnak. Különböző találgatások és kom- arról, hogy ezzel egyidejü- a BESZKART átszállójegyeket, azonban , eddig nem hozott 7 arra az agyo- HNäsoknal tömegtorlódás, hinációk hallatszottak leg megdrágítják végleges zlekedési reformokról rozásáról kérdést intézett USETTY BÉLA dr. viselőhöz, a BESZKÁRT igaz- mindezekről a reform- yilatkozatot tette: — A BESZKÁRT reformkomplexu amely tudvalevőleg három kérdésre vonatkc még pedig a te ü i menetrendre é: KÁRT menetdíjra, rozatos tár: tük. a Ct aläsokon n és így a megegye zés ndelkezé- sekre vonatkozóan érdemben megtör: tént. A legutolsó megbeszélése roly polgármester úr mezőségi kimutatá elkész Ezt is elvégeztük és az er ket és kimutatásunkat b: szóló jeler küldöttük, így most már csak a döntés van hátra. U elnökének nyilatkozata A szanálási törvény alapján tulajdonképpen a főpolgármester hatáskörébe tartozik a döntés joga. Ő azonban, mint ezt nekünk mondotta, a 17-es bizottságnak is bemutatja a megbeszélt anyagot és a kiadandó rendelke Lehet, — ez még nincs eldöntve — hogy a rendelkezé- sek végrehajtása előtt állást fogla al a reform- tervek ügyében az illetékes szakbizottság is, bár erre a törvény nem kötelezi a szanálás tar- tama alatt a városháza vezetőit. — Ami a tarifareformot illeti, a BESZKÁRT 25 filléres átszállójegy- tipust javasolt és aztíihiszem, ezt elfo- gadja a főpolgármester. rt van szük- menet- Az ilyen összegű átszállójegyre azé ségünk, mert a HÉV-vel való egysége: díj folytán a HÉV-nek 600.000 pe ng lesz. Ezt máskép, mint az igazán mérsékelt tarifaemelés nélkül, nem tudjuk pótolni. Mé így is, az egy filléres áremelés révén, sem te meg a teljes 600.000 pengő, hanem mind ezen a címen 400—450.000 pengő bevétel v ható. — A racionális menetrenddel gyorsabb forgalmat akarunk elérni és reméljük, hogy a hosszú onalak rendszere miatt beállott ek el- Ezt a cél fc lése is, mat a villar impa felszere- abb forgal- á fel- amei yel ugyancsak £ nl elerni. A kis z °zve, hogy 5 hogy a k, hogy indulásra kocsi vé február ele keresztül- idő alatt rövid az összes reformokat. és akkor aránylag visszük Usetty Pé) n kelt fi áróan kiderül, egyúttal a 4 magával. közt s átszú hogy a BI 25 fillére reformte típust ho ALÁ TVLSLST VAS TÁS PULTRA VLAD PL TAL TLAS VLLL TP LÁS UV VAL VALL VS Gäz- és légvédein herendezkedések is köve- telik a tatarozási kedvezmények kimélyítését Az építőiparban 8—10 millió értékű munkaalkalom kinälkozik A háztulajdonosok és az építőipari érdekeltsé- gek a tatarozási és az átalakítási adókedvezmények intézkedéseit rájuk nézve sérelmesnek tartják és annak megváltoztatása érdekében a főváros közben- járását kérték. Szendy Károly polgármester eleget tett az érdekeltségek óhajának és a helyzet megvi- tatására kedden értekezletre hívta az érdekelteket. Az értekezleten Felkay Ferenc tanácsnok, a köz- gazdasági és ipari ügyosztály vezetője elnökölt. Megjelentek a háztulajdonosok és az ipari érdek- képviseletek kiküldöttei, akik megvitatták a sérel- meket és azokat a kívánságokat, amelyek teljesí- tése alkalmas lenne az építkezési kedv fellendíté- FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. Tel.: 31-5-686, 34-3-06 Dell menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- dán disznötoros vacsora pénteken este halászté MATHERN RÓBERT FEMARUKESZITÖ Gáz-, víz- és gőzarmaturák BUDAPEST, VIL, AKACFA-U, 61.. TELEFON: 40-6-44 sére és évekre szóló nagyszabású, tízezreket fog- lalkoztató munkaalkalom létesítésére. Az anketröl várható fejleményeiről FELKAY FERENC dr. tanácsnok a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő fel- világosítást adta: — Az ankét összehívásának indító oka az érde- keltségek kifejezett kívánsága volt. A háztulajdo- nosok több alkalommal hangoztatták, hogy az adókedvezmény jelenlegi formájában nem felel meg a hozzáfűzött várakozásnak. Az ipari érdekeltségek is több alkalommal kérték a főváros intervencióját olyan írányú lépések megté- telére, amelyek az építkezési tevékenység fellendí- tésére alkalmasak. — Az építőipari érdekeltségek az adökedvez- mény megfelelő módosítása mellett azt is kí- vánatosnak tartanák, hogy a tulajdonosok olcsó kölcsönt kapjanak az átalakítások végrehajtásához. Rengeteg munkaalkalom kínálkozik e téren, mert a házak jelentékeny része elavult építkezésű, hiányá- ban van a modern komfortnak és sok esetben a víz-, gáz- és villamosvezetékek is hiányoznak az egyes lakásokból. De van a kérdésnek egy másik figye- lemremeltä szempontja is. Külföldön, így például a hozzánk legközelebb fekvő Csehországban és Né- metországban a háztulajdonosok különleges kedvez- ményekben részesülnek, ha házaikat megfelelő be- rendezéssel légitámadások aki és ks gyégelemre is át- alakítják. De nemcsak az építőérdekeltségek, hanem a többi és annak ipari szakmák is sürgették a kérdés napirendre tűzését, úgyhogy végeredményben több mint 33 különböző ipari szakma várja a kielégítő intézkedéseket, — A keddi anketon a főváros meghívására a kő- művesek és építőmesterek érdekképviselete, a ház- tulajdonosok szövetsége, a magánmérnökök egyesű- lete, a Kereskedelmi és Iparkamara, a mérnöki ka- mara képviselői és a különböző hatóságok építész- és mérnöktagjai vettek részt. Az értekezlet számára a fővárosnak javaslatai, vagy előterjesztései nem voltak, csupán hallani akarta a különböző oldalról megnyilvánuló kívánságokat, amelyeket most rövi- desen feldolgozunk és megfelelően csoportosítva az illetékes kormányhatóságok elé felterjesztünk. A megoldásra ugyanis a főváros a maga hatásköré- ben nem illetékes, a probléma messze meghaladja beavatkoz: lehetőségét. "Viszont azonban kötés lessége a fővárosnak, hogy a kívánságokat öss gyüjtse és rendszerbe foglalja és tárgyilagosan megállapítsa, hogy azokból reálisan mi volna meg- valósítható és milyen irányban kérje a kormány támogatását. — A kívánságok teljesedése után tagadhatatla- nul hatalmas lendületet kapna az építkezés, mert hivatalos megállapítás szerint a főváros területén még mindig ti 2000 ház szorul rá az alapos fi nem is szólva a lég- és gázvédelemmel kapcsolatos új szempontokról, amelyeknek érvényesítése szólván minden egyes épületen kisebb-nagyobb építéseket kellene es: zölni. Ez végeredményben pedig azt jelentené, hogy az építőiparban és a vele kapcsolatos rokonszakmákban hosszú évekre meg- szünne a munkanélküliség. HOFBAUER ÉS PIAZZA EPITŐMEÉSTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5 VI., SZONDY-U. 34. | 18-8-59 b mint átépítésre, DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTŐK | Fi Dont 1er Dnöői út 57. ÉS MÁZOLÓK nök ék-, központi si vállalata Tel.: 68-3-26. ute Budapest, XI., Eszék-u. 18. TETŐF ÖMESTER IL, Karolina-üt 16. Telefon: WAHL-FERENIK -. VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA Budapest, Vili. Vi Budapest, 69-5-59. A ca 39. Telefon: 316-45 A legjobb sokszorosító gép D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolai Pieseni! ‚nberger József V., Hollán-a. 15. Tel. : 19-5-84 mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-87 --- Page 40 --- LOVAROS ÄRA Budapest, 1935 jannär 39. ESEIDEDIERK 24 pengö 12 pengö Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Májusban felavaijäk az olasz hősi halottak temetöjel A räkoskeresztüri hősi temetőbe: díszes parcellában pihennek az olasz h: A főváros a budapesti olasz kolónia az olasz királyi követség támogai ával már évekkel ez- előtt gondosan rendbehozatta és —kegyeletesen ápoltatja a magyar földön elhunyt ola katonák sírjait, amelyek mindegyike fölé fejfát is állítot- tak. A budapesti hősök temetőjében az olasz katonák eredetileg tömegsírokban voltak elhan- tolva, de sok ola katona pihent az ország külön- böző vár: ban községeiben is. Az olasz kor- mány a mult évben mindenütt exhumáltatta, ham- vaikat Budapestre szállíttatta és itt olasz hősi temetőt rendezett be. A magyar hatóságok leg- messzebbmenő előzékenységével ez a kegyeletes munka most befejeződött. Közel 1200 olasz hősi tetemet szállítottak fel vidéki temetőkből és ezidő- szerint 1500-nál több hősi sír sorakozik a főváros által rendelkezésre bocsátott olasz katonai temető területén. Vidéken már csak két helyen maradtak olasz hősi halottak, ott, ahol eddig is csoportosan pihentek: Csóton és Győrött. Az olasz kormány a budapesti hősi temető- ben külön díszes emlékművet is állít a hazájuktól távol pihenő katonáknak. A napokban mutatták be a főváros vezető- ségének az emlékmű terveit. A hősi temető olasz emlékműve nemesen egyszerű, antik római stílus- ban tervezett hatalmas fehér márványtömb lesz, amelynek anyagát Olaszországból szállítják hoz- zánk és Budapesten fogják kifaragni. Az olasz hősi emlékmű felállítására a tavasszal kerül a sor és felállítása előreláthatóan — május utolsó vasárnap- ján, a Hősök Napján nagyszabású társadalmi és katonai ünnepség keretében történik. a —— B l— Szendy polgármestert és feleségét kihallga- táson fogadta Auguszta királyi hercegasszony. Szendy Károly polgármestert és feleségét pénteken külön kihallgatáson fogadta a Szent György-téri palotában Auguszta főhercegasszony. A főhercegnő kitüntető szivélyességgel üdvözölte a tisztelgő pol- gármesteri párt és a kihallgatás során hosszasan eltársalgott velük. Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök szombaton hivatalosan meglátogatta a központi városházá zendy Károly polgármes- tert és melegen ü ölte abból az alkalomból, hogy átvette a főváros kormányzását. Bródy Ernőt kitüntették a városházi ujságírók. A törvényhatósági tanács emléke elevenedett fel azon a baráti vacsorán, amelyet a városházi ujság- írók rendeztek az elmult napokban Bródy Ernő dr. országgyűlési képviselő tiszteletére. A törvényható- sági tanács ülései tudvalevőleg nyilvánosságmente- sek voltak és az ott történtekről csupán a hivata- los közlemény adott tájékoztatót, amely azonban csak az ülés után juthatott az ujságírók kezébe. A városházi ujságíróknak pedig nem volt idejük a hivatalos közleményeket bevárni, mert lapjaik sürgették a városházi eseményekről szóló tudósí- tásokat., Ebben a légkörben állott az ujságírók ren- delkezésére Bródy Ernő törvényhatósági tanácstag, aki pontos jegyzeteket készített a zárt terem- ben történtekről, .A sajtó híranyaggal való ellátá- sát tehát Bródy Ernő biztosította, aki régi ujsäg- írói rutinjával gyorsasággal bocsátotta jegy- zeteit a városh ujságírók rendelkezésére. Hála és elismerés övezi őt azóta is a városházi ujság- írók részéről, akik örömmel ragadták meg az al- kalmat, hogy nagyrabecsülésük jeléül ezüst disz- tollat ajánljanak fel Bródy Ernőnek a nehéz idők- ben teljesített önzetlen szolgálataiért. A Newyork márványtermében rendezett társasvacsorán Fehöri Armand köszöntötte Bródy Ernöt és kifejtette, hogy ő volt tövényhatósági tudósítója a sajtónak, amikor pártatlan és hűséges jegyzetekkel segítette az ujságírók munkáját. Bródy Ernő nagyhatású beszéddel válaszolt és elmondotta legbüszkébb em- lékét: a tudósítások miatt soha senkinek kellemet- tensége nem volt. Feljegyzései pontosak voltak és mindenben fedték a történteket. A lelkes éljenzés- sel fogadott beszéd után Rátkai Károly dr. részle- teket adott elő Fehéri Armand és a közötte sűrün folytatott vitákból, majd B. Virágh Géza és Magyar Miklós mondottak lelkes beszédeket. Kétszázhúsz állásra hirdetett pályázatot a főváros. A főpolgármester és a polgármester szom- baton 220 üresedésben levő állásra hirdetett pályá- zatot. Ezek az állások helyettesítés révén már úgy- szólván kivétel nélkül be vannak töltve és a vég- leges kinevezés csak azért késett, mert takarékos- sági okokból a belügyminiszter egyik régebbi ren- deletével megtiltotta a megüresedő állások végleges betöltését. Az adminisztráció zavartalan menete ér- dekében a főváros vezetősége felkérte a kormányt, hogy ettől a rendeletétől ezúttal tekintsen el. A főváros kérését méltányolták és a kormány meg- engedte az állások betöltését. A pályázati hirdet- mény szerint tíz II. osztályu főjegyző, tíz II. osz- tälyu tanácsjegyző, tizenegy II. osztályu fogalmazó, öt müszaki főtanácsos, öt tanácsos, négy II. osz- tályu főmérnök, hat mérnök, hat segédmérnök, két műszaki föfelügyelö, három II. osztályu müszaki felügyelő, három TI. osztályu müszaki főtiszt, hat műszaki II. osztályu tiszt, két kórházi felügyelő, két kórházi főtiszt, két kórházi tiszt, egy statisz- tikai tiszt, egy főkönyvtáros, egy könyvtáros, egy segéd könyvtáros, egy múzeumi egy közélel- főtanácsos, egy élelmezési tanácsos, két lelmezési föfelügyelő, három közélelmezési fel- yelő, három közélelmezési tiszt, egy közélelme- zési segédtiszt, öt adóhivatali főtanácsos, hat adó- hivatali tanácsos, hat adóhivatali főtiszt, tíz adó- hivatali tiszt, egy főpénztáros, egy pénztáros, egy pénztá: t, egy végrehajtói főtiszt, egy végre- hajtói t két köztisztasági ti egy állat- és növénykerti aligazgató, egy állatkerti felügyelő, állatkerti főtiszt, egy állatkerti ti. három 6dhivatali főigazgató, kilenc sh. igazgató, tizen- om II. osztályu kezelőfőtiszt, tizenhat kezelő- j , és három kezelőnő állás vár betöltés: Ez a 177 állás betöltése a polgármester hatáskörébe tartozik. A [főpolgármester tizenkét segédfogal- három számvevőségi főtanácsosi, hat szám- tanácsosi, kilenc számvevőségi fötiszti és tizenhárom számvevőségi tiszti állásra hirdetett pályázatot, összesen 43 állásra, A 220 állás betöl- tése valószínüleg február második felében kerül sorra. Városi hivatalokat telepítenek a Vigadó épü- letébe. Évtizedes és egyre jobban égetővé váló problémája a főváros vezetőségének a különféle városi hivatalok megfelelő elhelyezése. Többszöri átrendezés és kísérletezés után még mindig sok fővárosi intézmény és hívatal van bérházakban el- helyezve, amelyekért tekintélyes bérösszegeket fizet a főváros. A bérhelyiségekben elhelyezett hivatalok és intézmények összeírására a polgármester né- hány héttel ezelőtt rendeletet bocsátott ki és an- nak a kimutatását is bekérte, hogy a lakbérek milyen összeggel terhelik a főváros háztartását. Most készül ez a kimutatás a városgazdasági ügy- osztályban, amelynek különben az a felfogása, hogy leghelyesebb megoldás lenne, ha a magán- házakban levő hivatalokat a főváros a saját házai- ban helyezné el. Úgy látszik, hogy a polgármester is erre az álláspontra helyezkedett, mert a napok- ban megjelent újabb rendeletében akként intézke- dik, hogy a pesti Vigadó eléggé ki nem használt, vagy pedig bérbeadott helyiségeit fővárosi hiva- talokká alakítsák át. Értesülésünk szerint azokat a hivatalokat helyezik a Vigadóba, amelyek nin- csenek állandóan kapcsolatban az adminisztráció gépezetével. Többek között tervbevették a hősi temetők felügyelőségének és a testnevelési fel- ügyelőségnek áthelyezését. Helyükbe kerülnek az út- és csatornaépítés, továbbá a városrendezési ügyosztályoknak azok az irodái, amelyek most a Károly-körúton, illetve a Gerlöczy-utcäban bér- házakban működnek. Martin János meghalt. Martim János székesfő- városi törvényhatósági bizottsági tag szombaton 56 éves korában elhúnyt. Martin János az ország egyik legkitünöbben képzett műszaki szakembere volt, különösen a hídépítési és vasszerkezeti mun- kákban szerzett érdemeket. Közel kétszáz vasúti és közúti hidat épített nemcsak Magyarországon, hanem Szerbiában, Bulgáriában és Törökországban is. 1908-ban a győri Rábca-hidat teljes egészében szétbontás nélkül szállította át régi helyéről az újra, víziúton. Ezzel a mérnöki bravurral általános elismerést vívott ki és az első ilyen müszaki mun- kát ő hajtotta végre Magyarországon. Az elhúnyt bizottsági tagot hétfőn délután temették el a Ke- repesi-úti temető halottas házából a főváros által felajánlott díszsírhelyen. A temetésen a polgár- mestert Lamotte Károly alpolgármester képviselte, Ott volt csaknem teljes számban a tanácsnoki tes- tület, a Vízművek igazgatósága Pap Ferenc vezér- igazgató vezetésével és nagy küldöttséggel kép- viseltette magát a Nemzeti Egység pártjának fővárosi szervezete. Barkóczy Sándor zuglói plébá- nos végezte a gyászszertartást, majd a törvény- Jan. 30-án, febr. 2-án és 3-än délután fél 3 órakor Ügetőverseny Döntés előtt a Beketowzscirkusz bérbeadása A polgármester a Buschscirkusz ajánlatát elfogadhatónak találja A napokban döntött Szendy Károly polgár- mester a Beketow-cirkusz bérbeadásáról. Mint ismeretes, a bérletre kiírt pályázati feltételeknek megfelelően, a lejárati idő szabályszerű betartäsä- val, mindössze hárman pályáztak, míg a negyedik pályázó, Hagenbeck, a híres amsterdami állatkeres- kedő elkésve jelentkezett és így ajánlata már nem volt figyelembe vehető. Szendy Károly polgármester előterjesztésében, amely a jövő héten kerül a város- gazdasági szakbizottság elé, azt javasolja, hogy a cirkuszt, a felajánlott feltételek mellett egyévi idő- tartamra, a nemzetközi vonatkozásban is elismert Busch-cirkusznak adják bérbe, amely vállalkozás világhírű társulatával most Bécs- ben játszik. Nem kétséges, hogy az illetékes városházi fóru- mok elfogadják a polgármester javaslatát, WESEL AUS ELSE hatósági bizottságok nevében Bánó Dezső mondott gyászbeszédet. Az Erzsébetvárosi Polgárok Gazda- sági Egyesülete nevében Benedek Károly, a Ház- tulajdonosok Országos Szövetsége nevében Faragó István dr., a zuglói iparosok és kereskedők kép- viseletében pedig Vass Kálmán mondott a sírnál búcsúztatót. Némethy Hároly dr. tanácsnok spanyol kitün- tetése. A hivatalos lap legutóbbi száma közölte, hogy a kormányzó engedélyt adott Némethy F székesfővárosi tanácsnoknak a — spanyol polgári érdemrend középkeresztjének elfogadására és vise- lésére. A messzi országból jött kitüntetés hono- rálni kívánja Némethy Károly tanácsnoknak a mult évi spanyol hangverseny megrendezése és a spanyol emléktábla leleplezése körül kifejtett ér- demeit. A kitüntetés meltö elismerése annak a kultúrmunkának, amelyet Némethy Károly tanács- nok kifejt Budapest életében. Zielinszky Tibor főjegyző gyásza. Zielinszky Tibor dr. főjegyzőt, a pénzügyi ügyosztály helyet- tes vezetőjét súlyos csapás érte. Édesatyja, Zielin- szky Ferenc ny. pénzügyi főtanácsos 77 éves korá- ban elhúnyt. Zielinszky Ferenc az országos vám- hivatali szolgálatnak elismert szaktekintélye volt. Hosszabb ideig Fiuméban, Orsován stb. teljesített szolgálatot. Zielinszky főjegyzőn kívül másik fia, Zielinszky István szfőv. közélelmezési tiszt gyá- szolja. Vasárnap temették nagy részvét mellett a Farkasréti temető halottasházából. Vitéz Horváth Béla tanácsjegyző írói jubileuma. Nemcsak egyik legkitünőbb tisztviselője, hanem elsőrendű írásművelője a főváros tisztviselői kará- nak vitéz Horváth Béla dr. tanácsjegyző, aki kül- földi útleírásaival, gazdag megfigyeléseivel és ér- tékes megállapításaival elismert írói tevékenységet fejt ki. Negyedszázada annak, hogy vitéz Horváth Béla első és feltünést keltő írásmüve megjelent, - amely alkalomból a Pátria Irók és Művészek Klubja, szombaton társasvacsorát rendezett. A ju- bileum alkalmából melegen ünnepelték vitéz Hor- váth Bélát, akit a főváros vezető tényezői is fel- kerestek üdvözlő soraikkal. Halálozás. Kovácsy Andor nyugalmazott szé- kesfővárosi segédhivatali főigazgató 70 éves korá- ban elhúnyt. Hosszú ideig a szociálpolitikai ügy- osztályban teljesített szolgálatot. A háború alatt a menekültek tömeges érkezése idején Liber Endre alpolgármester, akkori menekültügyi kormánybiz- tos mellett tevékenykedett és nagy érdemeket szer- zett a kiűzött magyarok élelmezése és elhelyezése körül. Bárczy István nyugalmazott igazságügy- miniszter, volt főpolgármester sógorát gyászolja az elhúnytban. Előadások a telepítésről. A Kőbányai Egységes Polgári Pártkör vitaest keretében foglalkozott a telepítés kérdésével. Dongó Orbán elnök üdvözlő beszéde után Vajna Zoltán mérnök a telepítés minden reszletkerdesere kiterjedően ecsetelte a probléma nagy jelentőségét. Dr. Usetty Béla ország- gyűlési képviselő a telepítést nemcsak nálunk, de az egész világon fontos, de egyben a legnehezebb problémának tartja. A telepítésnek lenne feladata az egész ország gazdasági válságának a megszün- tetése. Az általános tetszéssel kísért beszédek után Dongó Orbán elnök köszönetet mondott az elő- adóknak és a vitát bezárta, Hunyadi János ISRMÉSZETES KESERŐVIZ AZ , EMÉSZTŐSZERVEK KIVÁLÓBB GYÓGY VIEB, EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT MATÁSÁBAN FELÜLMULHATATLAN e DR SAXLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST --- Page 41 --- ———— Budapest, 1985 január 30. VASE Sazpasdci ERTESTTÖ Bojkottot indítanak a budapesti kereskedők a detailärusitässal foglalkozó gyárak ellen Ünvédelmi harcot sürgetnek a kiskereskedők, hogy megmentsék exisztenciájukat A budapesti kiskereskedők kétségbeejtő pana- szai sokáig süket fülekre találtak minden irányban és állandó jajkiáltásukat vállvonogatással utasítot- ták vissza azok a gyárosok, akik a detailárusítás egítenek a kereskedőtársadalom sírját gy árosi Hirlap évek óta hangoztatja, hogy az áruházak terjeszkedése és egyes gyáripa- rosok közvetlen fiókhálózata a budapesti kereskede- lem végromlását hozza magával, és a sürgős segít- ség mintha már most is későnek látszana. Bizonyos reménykedés szállta meg az elkeseredett kereske- dőket, amikor a GYOSZ kiküldöttei hajlandóknak mutatkoztak a kérdés barátságos megoldására. Úgy volt, hogy a textilgyárosok méltányos álláspontra helyezkednek és a megindított közvetlen tárgyalá- sok a legjobb irányban likvidálják mindazt a sok sérelmes keserűséget, amit a kereskedők évek óta hordoznak magukban. A remények azonban szerte- foszlottak, mert a textilgyárosok érdekeinek szolgálatában álló hivatásos főtitkár időszerűtlennek minősítette a megállapodások létesítését. A helyzet az, hogy a textilfronton változatla- nul működik a gyárosok fiókhálózata azzal az érde- kes tünettel, hogy [forgalmuk az utóbbi idő- ben észrevehetően megcsappant. Valahogyan kezd érvényesülni az a törvényszerű igazság, hogy az árukat jól elhelyezni és komoly forgal- mat biztosítani a kereskedők nélkül nem lehet. Amikor tehát a gyáros konkurrenciát támaszt a tőle vásárló kereskedő-vevőknek, saját helyzetét is annyira megnehezíti, hogy végeredményben a maga vevőit teszi tönkre. A gyári konkurrencia természe- tesen alacsonyabb árakon próbálkozik, mint a ke- reskedő, ami viszont a kereskedőt kényszeríti arra, hogy minimális haszonra kalkuläljon. Ilykeppen a gyárosok fióküzletei is kezdik elveszíteni forgalmuk eddigi méreteit, a kiskereskedő pedig nem találja meg a polgári hasznát sem, vagyis összeségében a gyáros és a ke- reskedő is ráfizet az egymással szemben folytatott elkeseredett versenyre. Az áruházak és a gyárosok annyi előnyben mégis vannak a kereskdőkkel szem- ben, hogy nagyobb mennyiségeket tudnak felraktá- rozni és ha valami előnyös vásárlás, vagy a gyá- rakban visszamaradt áruk torlódása révén nagyobb árumennyiség halmozódik össze, akkor hangos pro- pagandával kínálják a közönségnek az olcsó cikkeket. Ez a kiéleződött és elkeseredett helyzet az utóbbi időben már annyira türhetetlenné vált, hogy energikus és határozott lépésre volt szi Leg- újabban Budapest legelőkelőbb selyemkereskedelmi cégei jegyzéket intéztek a hat legnagyobb selyem- gyárhoz, amelyben azt követelik, hogy vevőt semmi- lyen körülmények között, semmilyen formában ne szolgáljanak ki detailban, sem a gyártelepükön, sem pedig a városi eladási helyiségekben. A további kö- vetelés, hogy a gyárak sem a saját, sem idegen név alatt detailüzletet és árusítást ne folytassanak. Ezek a nagy selyemkereskedelmi cégek azt kíván- ják, hogy a tilalom kiterjeszkedjen a gyárak és az angroszisták alkalmazottaira is, hogy azoknak csa- ládtagjai, rokonságuk, ismerőseik és baráti körük ne részesülhessenek a gyári bevásárlás kedvezme- nyében. Rámutatnak a selyemkereskedők arra is, hogy milyen károkat okoznak a legális kereskede- lemnek a házaló kereskedők, akik minden önköltség és adóteher nélkül látogatják meg a divatszalonokat és magánosokat és hihetetlen árrombolást végeznek a piacon. Budapest nagyhírű és forgalmas selyem- kereskedőüzletei egyenesen elvárják a gyäraktöl, amelyek velük üzleti összeköttetést ápolnak, hogy kizárólag csak a legszorosabban wett alkalmazottai- kat szolgálják ki. Ezeket is legfeljebb abban a mér- tékben, amennyire azoknak a sajátmaguk részére szükségük van. A jegyzéket harminc kereskedő írta alá és ha kívánságuk nem talál meghallgatásra, úgy a textilgyárosok saját magukra vessenek a következ- ményekért. Budapest legelőkelőbb kereskedőinek ez az erő- Régi beiongömbvasat, vasuti sínt, drótot, drötkötelet, valamint deszkát keresünk. Ajánlatok Mérnöki iroda XI. Kelenhegyi-út 11. Telefon : 69—5—71. teljes összefogása általános megelégedést és örömet váltott ki a k kedelem körében. A kereskedők nagyon jól tudják, hogy a komoly figyelmeztetés és a sorok között olvasható retorzió: az egyetlen út, ami a detailárusító gyárosokat visszaszoríthatja legitim munkaterületére. A textilgyärosokon most a sor, hogy megszívleljék a számuk küldött súlyos óvást, mert ha ismét fölényes ge ussal idöszerüt- lennek mondják a kereskedők fellépését, akkor elkerülhetetlen, hogy int töm. Megkezdődik a harc és meggyőződésünk, hogy az érdekelt kereskedelem szívós kitartása diadalmas- kodni fog. A. kereskedők nagyon jól tudják, hogy a mozgalom ereje az összefogásban és a kitartásban van. Egyelőre komolyan várják a gyárosok állás- foglalását és ha nem történik méltányos és tisztes- | séges rendszerváltozás, akkor megjósolhatjuk, hogy az ország kétszáz vezető cége elhatározza, hogy a detailáru- sító gyárak termékeit mindaddig kizárja üzletéből, amíg ezek a gyárak végleges szankciókkal e. szüntetik keréskedeleméllénes hadjáratukat, " 299 Ennek a hangulatnak a jegyében folynak a ta- nácskozások a kereskedelmi érdekképviseletek kö- zött. Az OMKE, a Baross-Szövetség és a Fővárosi Kereskedők Egyesülete közös fellépéssel jár el a gyári detailárusítás kérdésében és azok a tárgyalá- s0k, amelyeket az érdekképviseleteknek vezetői, Tlovszky János, Vértes Emil és Balkán yi Kálmán egymás között folytatnak, arra engednek kö tetni, hogy a legális kereskedelem a maga ciális ügyét a legerélyesebb önvédelem e zeivel kívánja megvédelmezni. A kereskedelmi érdekkép- viseletek remélik, hogy a belátás végre diadalmas kodni fog a gyári vállalatok önző politikája felett. Ha azonban akciójuk mégis sikertelennek bizo- nyulna, akkor végső esetben a kereskedelmi minisz- terhez fordulnak: döntsön hatalmi sz t zóval a keres- kedelem életlehetőségét veszélyeztető fontos kér- désben. ErPRÖicstieien alakulat a pekkartel, — mondja a bíróság Az elnökség megfutamodott a bizalmattan- sági indítvány etőt — Diptomás fiatalemberek Pekmühelyf rendeztek be Recseg-ropog a pékkartel és remélhetőleg most már hamarosan elérkezik az az időpont, amikor ez az árdrágításra alakult szövet fölött meg- húzzák a lélekharangot. Belső és külső erők dön- getik a pékkartel törékeny kapuját és bizonyos, hogy nemsokára ismét a szabad verseny és a leg- fontosabb élelmicikkek olcsóbbodása fogja mutatni a pékkartel teljes szetzülleset, Belső egyenetlenség gyengíti a pékkartelt és a szakmában gúnyos megjegyzéssel bírálják azt az eljárást, amit a Ruzsicska Fde vezetése alatt álló elnökség tanúsított a legutóbbi rendkivüli köz- gyűlésen. Az elnökség jól tudta, hogy kész a bi- zalmatlamsági inlítvány, amely őket eltávolítja he- lyükről és ezért Ruzsicska Ede határozatképtelenség címén nem tartotta meg azt a közgyűlést, amelyen több mint kétszáz pékiparos volt jelen. Nyolc nappal elhalasztották tehát a bizalmatlan. sági indítvány érvényesítését. ez azonban csak rövid időnyerés, mert nem kétséges, hogy az el gedetlen pékmesterek elkergetik a pékkartel v tőségét. A pékek túlnyor része nincsen megelé- gedve az egyezmény működésével, mert jól látja, hogy az alakulat fennállása óta folytonos áldoza- tokat követelnek tőlük, Elkeseredetten hangoztat- ják, hogy az egyezmény tíz hónapi fennállása óta 145.000 pengőt költött el teljesen homályos célokra. A legközelebbi kö ésen tehát a bizalmatlan- sági indítv: mond ítéletet Ruzicska és tái működése fölött. A pékkartel sorsát hivatott megpecséteini az a bírósági ítélet, amelynek megokolása a klasszikus igazsággal minősíti erkölc telennek a pékkartel működését. A bíróság beavatkozása a pékkartel ügyeibe azért történt, mert egy kispesti pékmester a kartelba való belé; nyilatkozatának hatály. talanítását kérte. A jóravaló iparossal elhitették, bogy a kartel által előírt árakon nagyobb forgal- mat biztosíthat magának, amikor azonban észre- vette, hogy a vásárlóközönség folyamatosan távol- marad üzletéből, szaállította a régi olcsóbb ára- kat. A kartelszabályok szerint a kispesti pékmester választott bíróság elé került, ahol 200 pengő bír- ság megfizetésére itélték. Az elmarasztalt kisipa- ros nem nyugodott bele ebbe a döntésbe és pert indított a Sütők Iparvédő Egyezménye ellen. Ki- fejtette, hogy az okiratot megtévesztés alapján írta alá és ha a kötelezettségét tovább tartotta volna, akkor egész exisztenciája veszendőbe megy. Járásbírósáson bb tát A ee alta az ügyet és tö rgyalás után szombaton) ítéletet hírdetett. A bíróság hatályta- lannak mondotta ki a pékkartelbe való belépési nyilatkozatot és az indokolásban kifejtette, hogy a pékkartel, miután a legszegényebb néposztály közszükségleti cikkeinek megdrágítására alakult: a jóerkölcsökbe ütköző tevékenységet fejt ki, tehát erkölcstelen, illetve a jóerkölcsökbe ütköző a pékkartelba való belépés is. A bíróság is szankcionálta tehát azt, amit a nagy- közönség és a közvélemény már hónapok óta han- goztat, hogy a pékkartel káros tényezője a min- dennapi életnek. A központi Az a néhány karteltag, aki még betartja a horribilis árakat, újabb versenytárshoz jut a kö- zeli napokban. A Turul Bajtársi Szövetség védnök- sége alatt ugyanis műegyetemet végzett diákok pékműhelyt alapítottak, ahol olcsó és jó péksüteményt és kenyeret fog- nak előállítani. Az érdekes szervezkedésben csupa diplomás fiatal- ember vesz részt, akik mindannyian a szolid pol- gári haszon kalkulációjával indítják útnak ter. mékeiket. Beszámol a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Tiszta nyereség 119 millió, oszialék 3 penyő A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület igazgatósága folyó hó 28-án tartott ülésében meg- állapította az 1934. üzletévi mérleget és nyereseg- miát és elhatározta, hogy a február e egybehívandó 95. rendes közgyűlésnek az 9 F nyereség felosztására nézve a követ- kező javaslatot fogja előterjeszteni: } ssék len részvény után osztalékra — mind: 0.000 darab után tehát 600.000 P, fordittas- sek a rendes tarialékatapra 100.000 P, az ingyatlan- ertékosökkenési tartalékatapra 100.000 F, jótékony és alapítványi célokra 22.000 F, a felügyelőbizott- ság es a választmány tagjainak ti. 16.(50 F, a tisztviselők külön jutalma: pengő és az alapszabályszerüű jutalékok levonása utan megmaradó 227.720 P az 1935. évi nyereség- és veszteség-számlára irassek át. Az egyes — üsletágakban az előző & általában eszlelhető — bizonyos mérvű javu menyekent emetkedés állapítható meg, míg egyéb üzlet- ágakra e javulás még nem volt kihai és ezeknél az ailadekok nagyjából változatlanok, eg; nél pedig még Csökkenő írányzatúak. A betéti könyvcoskökre elhevezett betétek 71,928.531 P-ről 72,453.021 P-re, a folyó- és csekk- számlára elhelyezett , betétek pedig 40,496.065 P-re emelkedtek, ami az intézettel megnyilvánuló talános bizalmon kívül a taka IS hajıam f ed nek örvendetes jele, Különösen említi meitő ez évben is a kisebb betétek számának és ös nek további növekedése. betétek álladéka, az egy ket is ide számítva, az 120,984.457 P-t tesz. A váltótárca álladéka ugyancsak st mutat a tavalyi 29.077 P-vel szemben P-t tesz. Ez s kifejezésre juttatja a takarékpénztárnak azt hogy új hitelek engedélyezésével a maga részéről is hozzájáruljon a megdermedt hitelélet újra- élesztéséhez, amely törekvést fokozni kívánta azzal is, hogy a pénzintézeteknél és bankcégeknél fennálló köve- telések egy részét is a fent említett célzattal a jelent- kező legális hitelszükségletek kielégítésére fordította. Az adósok és értékpapírelőlegek, úgyszintén egyéb adósok tétele a lefolyt évben számottevően nem változott és 29,046.073 P múlt évi álladékkal szemben az 1934. év vé- 5 P-t tüntet fel. A jelzálog-kölcsönök álla- 962 P-re szállt alá, a két szövetkezetre enged- jelzálogkölcsönök dlladeka is 9,198.445 P-re 39,545.688 emelkeds ményezett csökkent, míg a forgalomban levő egyesületi sáloglevelek változatlanul 13,507.000 svájci frankot és 3,125.400 dollárt tesznek. Ugyancsak ag változott a községi kölcsönök álladéka, amely 8,859.651 P-re rúg. Az intézet Ertekpapir- tárcája az 1933. ávi 9,175.745 P-vel szemben 8,972.905- P-t tesz, amely apadás, néhány apróbb tétel értékpapírbe- szerzése folytán előállott emelkedést figyelembe véve, azért csökkent, mert az intézet saját tulajdonát képező értékpapírok a hagyományos szokásoknak megfelelően Aa 330/1935. sz. rendeletben megállapított határnál is alacsó- nyabban kerültek a mérlegbe. --- Page 42 --- Budapest, 1935 január 30. teség-számla egyes tételeinek ösz- k alig meghaladó tiszta nyereség atását tette lehetővé. Oka ennek azokban az íntéz- N keresendő. amelyek a mesőpasdasági adósvé- jegyében napvilágot láttak és amelyek nemcsak a pénzintézeteknek a — mezőgazdasági adósokkal szemben konc dált . 14 lékos kamatengedmény és a vidéki mben életbeléptetett visszleszámítolási n, hanem a 14.000/1933. sz. rendelet tett kamathozzájárulási alapba való lgáltatás folytán az elmúlt róttak az intézetekre A nyereség- és 4 szevetése a tavalyit c. kötelezővé &vbe n is kor, amikor az utóbbi tételnek megengedett áth gyakorlatban nem jelentett telje: illetménye knél mutatko: a korhatárt A dologi iadás: életbeléptetett rításokra való tekintettel 2 E csak 765.965 ban élénkebb vezőtlenül tavalyinak Uj forgalmi rendszer a Calvin-téren A szennyvíznyomócsőre beérkezett ajánlatok a szakbizottság előtt Az út- és csatornaépítési szakbizott kedden délután ülést tartott, ahol bete a köz- ponti csatornaszivattyútelep új szennyvíz nyomó- csövének építésére beérkezett ajánlatokat, A két- féle méretű nyomócsőre a következők tettek aján- latot: r és Dános, László és Blum, Fábián, Somogyi és György, Zsigmondi Béla Rt., Klauber és Vajda, Erdélyi és Vajda, L és Társa, AVAG és Báthori Oszkár, Rt., Magyar Építő asági és Hisvasúti Rt. és a "ss és Freytag. Ugyancsak ezen az ülésen tár; ák a Bala- ton felé vezető fővárosi útszakasz építési munká- latait, amelynek az zege 220.000 pengöre rúg és a Logodi-utca rendezését, amelyre 55.000 pengőt irányoztak elő. Külön tervezetben számolt be az ügyosztály a Calvin-tér rendezéséről, amelyben szemléltetően ábrázolja ennek a for- galmi gócpontnak új kialakítását, Emlékezetes, hogy két évvel ezelőtt tervpályázatot írtak ki a Calvin-tér rendezésére és az ott felmerült elgon- dolások figyelembevételével készült az ügyosztály Tegújabb rendezési terve. Az új elgondolás alap- elve a körforgalmi rendszer, amelyet a belső ellip- szis alakú sziget biztosít. Ilymódon lehetővé válik vonalak célszerű össze- köttetése, míg a kocsiközlekedést a helső sziget és a gyalog- út között tizenegy méter kocsiúton egyirányban bonyolítamák le. Az úttest közepén a Müzeum- körúti és Vámház-körúti villamosforgalom nyer elhelyezi A gyalogos forgalom a védőszigetek közbeiktatásával egyenes átkelő szakaszon nyer kielégítő megoldást. A Danubius szökökut válto. zatlanul a helyén marad, szükséges azonban, hogy a villamosvasuti a Kecskeméti-utcából irányuló belvárosi vil- lamosforgalom megszűnjék és helyette az autóbuszhálózat terjeszkedjék. A térrendezéssel kapcsolatos útépítés várható költ- sége 100.000 pengő. KRAUSZ és SCHOFFER mindennemű épület és asztalos faanyagok telepe és varkettázási vállalata Budapest, V., Vág-u. 7. 7elefon: 91—5 — 14 vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körüt 54. Telefon: 552—85. LAVER FERENC Dent dl MŰSZERGYÁR Alapitva 1900 Budapest, Vill., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Geöpek e. Müszerek ı Autöalkatröszek Folk István :: üzlete Budapest, VI. Vilmos császár-út 15/4) Telefon | 240—38, (Bazilikával szemben, bejárat a közböl) Í Magyarország aranykoszorús cége , JANCSURÁK GUSZTÁV rézműves-mester BUDAPEST, IX., FERENC«UTCA 39. Tel. 30-8-47 Főzőedények — Gőzüzemű főzőkészülékek — etők FÉNYSZÓRÓ Talán egy áru- házzal kevesebb lesz a fővárosban és egy ilyen intézmény megszü- nése fi is kereskedelem semmi- féle gyászos keserűsé Budapest lelkének elszür- kítéséhez nagyban hozzájárultak a féktelen mohó- ságú áruházak és számtalan üres üzlethelyiség bízo- a azt a pusztítást, amit az úgynevezett áruházi 6 g okozott. Mc lán megszűnik egy áru- ház és mintha ezzel a ínű reménykedés de- rengése átszűrődnék az ólmos égbolton. A Calvin-tér rendezi napirendre k t az alkalom, hogy a református egyház! baduljon bérlő- jétől. Tudomásunk s: ves Áruház a református egyházközséggel oly szerződést kötött, hogy a bérelt üzletház egy évi felmondással kiürítésre kötelezhe i| formátus egyház élni fog szerződéses j y aztán aFenyves Áru- ház helyén felépíthess. monumentáli lIvineumot, amelynek tervei már régen elké- ltek. A klasszikus templom közvetlen szomszéd- ban uralkodó vá. zaj már régen nem méltó nyokhoz és a Budapest szép- a Calvin-téren egy stílusos és kultúrintézmé it szí- vesebben látna, mint a ,pirinyó" áruházat, amely most méltatlanul . terpeszkedik a Nemzeti Múzeum és a református templom között. Való- színű, hogy az új Calvin-t6r nél özni fogja a Fenyves Áruházat, amit azzal a megelége- déssel szeretnénk tudomásul venni, hogy a legális kereskedelem egyik legelszántabb ellensége rövide- sen eltűnik Budapest képéből. Tollkiviteli szindikätus is működik a szabadkereskedelem nagyobb ki- csúfolására és ez a szövetkezés természetesen csak a tömörülésben résztvevők érdekeit szolgálja. Ez a szakma sokkal kiterjedtebb, semmint azt a tájéko- zatlanok gondolják és ú. Budapesten, mint a vidéken többszáz keresk: foglalkozik az ágytoll ségéről álmodozó polg: palotában székelő egy beszerzésével és árusításával. A tollkiviteli szindi- kátus minden hasznot magának juttat, viszont annál súlyosabb terheket hárít a kisebb keres- kedőkre. A kereskedők egyesületének legutóbb tar- tott ülésén bebizonyították, hogy a szabadkereske- delem révén több valütát szolgáltathattak volna be az exportőrök, mint 4 szindikátusi keret fenn- tartásával. A mezögazdasäg nem nagyon örvendhet ennek a szindikátusnak, mert a környező országok- ban mindenütt magasabbak a tollárak, mint nálunk. A szindikátusba tartózó nagy vállalatok bevásárló- kat alkalmaznak a vidéken, akik lenyomják az árakat és a termelő végül alig kap valamit ezért az értékes cikkért. Nagy felháborodás és elkese- redés uralkodik a kereskedelem körében és indokolt minden olyan követelésük, hogy a bevásárlások megfelelő ellenőrzés alá vonassanak, ugyanakkor pedig érvényesüljön az egyenlő elbánás elve. Amint látható, az ágytoll kitünő üzlet néhány nagykeres- kedő számára, a kiskereskedők pedig itt is alul maradnak, . mint mindenütt, ahol a nagyobb tőke és a lelkiismeretlen verseny uralkodik. Szaporodnak a kartelek és a budapesti polgár bizonyára fájdalmas rezigná- cióval veszi tudomásul, hogy a legközelebbi időben megdrágul a harisnya. A kartelszervezkedés mögött a Textilgyárosok Egyesülete vezérkedik, amely min- dent elkövet, hogy a Gutmann és Fekete, a Gerber és Virány, a Heller és Askonas, továbbá a Blumenthal-féle gyárakat kartelegyezmény megkötésére rábírja. Ma az a helyzet, hogy az említett gyárak éles versenyben állnak egymással és ennek a legjobb orvosszere — úgylátszik — a kartelegyezmény, amely egyszerűen felosztja egymás között a detailista-vevőkört. Az csak természetes, hogy ezt követőleg az új árak kö- telező betartása van soron, ami azt jelenti, hogy a belföldi vegyianyagból készült imitált selyemharis- nya elérhetetlen álomképként fog jelentkezni a sze- rényebb teherbírású közönség előtt. Mindezek a gyárak messzemenő vámkedvezményeket és egyéb állami támogatásokat élveznek és soha nem remélt gyarapodásuk bekövetkezését arra használják fel, hogy a közönségtől még többet sarcoljanak azért a vselyemharisnyáért", amely soha nem látott igazi X et, csak cellulozét. Újabb kartel a láthatáron, — örvendezz budapesti polgár! LL o — Ujra választják a Hisipari Hitelintézet igaz- gatóságát és felügyelöbizottsägät. A — Székesfő- városi Kisipari Hitelintézet igazgatóságát és fel- ügyelőbizottságát a mult esztendőben ujjäalaki- totta a törvényhatósági bizottság közgyűlése. Néhai Borvendég Ferenc főpolgármester a választás ered- ményét kifogásolta, mert szerinte az nem állt össz- hangban a törvény rendelkezésével. A törvény sze- rint ugyanis az intézet igazgatóságának és fel- ügyelőbizottságának tagjai csak egyharmad rész- ben lehetnek bizottsági tagok, már pedig az új igazgatóságban többen foglalnak helyet a város- atyák közül, mint amennyít az arányszám meg- enged. Értesülésünk szerint a belügyminiszterium a legközelebbi napokban közli döntését ebben a kérdésben a főváros vezetőségével. A minisztérium. Borvendég főpolgármester felterjesztésének ad iga- zat és a választást érvénytelennek fogja nyilvá- nitani és egyben elrendeli az új választás kiírását, illetve az igazgatóság és felügyelő bizottság újbóli. megalakítását. Az erre vonatkozó kormänyleirat már útban van a városházára. Az új igazgatóság és felügyelőbizottság rövidesen napirendre kerül. Kinevezések a Kereskedelmi Banknál. A Pesti Magyar Kereskedelmi Bank igazgatósága Borovi András, Dániel Ernő, Howlett Károly és Kempfner Jenő cégvezetőket aligazgatókká, Gullya László. dr.-t, Madary Ferencet, Me. na Ferencet, Rosner Ervin bárót és Vadása Árpádot cégjegyzőkké, végül Hazai Miklós bárót és Kubinyi Ernő dr.-t tit- károkká nevezte ki. A Baross Szövetség közgyűlése. A Baross Szövetség február 6—10-én tartja kongresszusait és XVI. évi rendes közgyűlését. A kongresszus ta- nácskozásain a Szövetség Bástya-utcai székházá- ban az ipar és kereskedelem legfontosabb kérdései kerülnek tárgyalásra, a 10-i vigadói ünnepi köz- gyűlés pedig a gazdasági élet egyik kiemelkedő és imp 18 eseménye lesz. Az ünnepi közgyűlésen terjesztik elő a kétnapos kongresszus határozati javaslatait, azután Hóman Bálint kultuszminisztert, Sztranyavszky Sándor ny. államtitkárt, Szendy Károly Budapest polgármesterét, Petrovácz Gyula orsz. képviselőt, Légrády Ottó főszerkesztőt és Király Kálmán székesfővárosi tanácsnokot beiktat- ják a Baross Szövetség levelezőtagjainak sorába. A beiktató beszédet Wolff Károly dr. országgyű- lési képviselő, a főudvarnagyi bíróság elnöke mondja. Az országos kongresszuson és az ünnepi közgyűlésen Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Pécs, Makó és több vidéki város küldöttségileg jelenik meg. A közgyűlés után a Vigadóban két- ezer terítékes estebéd lesz. „Kereskedök segélykiáltása" címmel tart elő- adást az Erzsébetvárosi Körben Vértes Emil, a Fővárosi Kereskedők Egyesületének elnöke január 30-án, szerdán este 7 órakor. A nagy érdeklödés- sel várt előadást társasvacsora követi, amelyen a kereskedelmi élet számos előkelősége fog fel- szólalni. A Nemzetközi Vásár tervpälyäzatänak díj- nyertesei. A Budapesti Nemzetközi Vásár építke- zési tervpályázatáról a zsüri most döntött. Negy- venhét pályaműből tizenhetet díjaztak. Ötszáz pengő értékű pályadíjat nyertek: Györgyi Dénes, Molnár Farkas, Fischer József és Breuer Marcel! közös pályamunkája, továbbá Preisich Gábor, Vadász Mihály és Medgyes László közös pályaműve és végül Várady Sándor és ifj. Lechner Jenő közös pályaműve. Háromszáz pengős pályadíjat kaptak: Major Máté és Fekete Béla, valamint Vanner János terve. Százötven pengős pályadíjjal jutalmaz- ták Lehoczky György, Schőmer Ervin és ifj. Gerő: László pályamüvét. Végül hét darab dicséretben részesült pályamű száz-száz pengő jutalmat kapott. Ezek Krassói Virgil, Vajda Andor, Barátosi Szabó Ferenc és Oblatt György közös pályaműve, Dávid Károly és Karvaly Imre Leó közös pályaműve, Körner József, Wannenmacher Fábián és Sós Ala- dár közös pályaműve, Thomas Antal és Pán József pályaműve. [ wu. . A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL. Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató | Szegedy Bela Jenő ] okl. gépészmérnök, kövezömester vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó 18. HM. 1. Tel.: 52-8-52. út-, Budapest, I., Alkotás-u. DAWLIK ÁGOSTON 222 IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZÉSEK VIII., József-utca 66. $2 Telefon : 30-8-63. ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA : szén- és bronzkefé!, kollektorai MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEFE ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók alic 0 1 x} a fökelefes ©) auföpneu B Föeldrualidsa: BUDAPEST, DI., MOZSÁR-UTCA 9 --- Page 43 --- Huszonötödik eviolyam Budapest, 1935 február 6. 6. szám 99 Előftizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . a s a a s a , 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban MÉ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhívatal: BUDAPEST, VI. ANDRÄSSY-ÜT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Azépítőiparért A polgármester kívánságá a városházán értekezletre ipar és a háztulajdonosok Összes ságos nyitánya volt ez a kö nak és egyben kifej 3 sének, az építőipar fellen szik megkeresni a módokat és 1 is, hogy a magánépítő tevékenysé; lódjék abba a munkába, amely tul munkanélkülis elhárítása, a kenyéradás gondjá- nak megkönnyít De nem állunk meg ezen a fronton, mert az építőipari tevékenység minél szé- lesebb terjedelmű felvétele ennél sokkal többet je- lent. Csak Hor Jánosnak, a Baross-Szövetség kiváló elnökéne zt a megállapít: i k, hogy az építőipar harminckét szakmája az általános fo- gyasztást finanszírozó kulcsi . Epitöipar nélkül romlás fenyegeti az ország iparát, kereskedelmét és egész gazdasági életét. áza a legutóbbi ankéttal, amelyen a áradatát hallottuk, az építőévad megtet az el: komoly lépést, mert ezletnek és az ezen elhangzott knak nem s: a hangzott szó- nak lenniök. Ellenkezöen. A főváros mai vezet gebe vetett. bizalmunk alapján biztosra vesszük, hogy ezek a panaszok és ötletek hamarosan a kor- mányzat elé kerülnek. A kormányban pedig ma az a Fabinyi Tihamér vezeti a pénzügyminisztériumot is, aki nem egyszer adott hangot annak a meggyő- zödésének, hogy híve a tatarozási kölcsönnek és bi- zonyos területeken a huszonöt-harminc6ves rend- kívüli házadómentességnek. Nem lehet tehát ered- az a fáradozása, hogy a fővá- is meggyőzze a megfelelő in- ek megtet k szükségességéről és így töipar fellendülésének lehetővé tételéről. Ma a városkormányzásban uralkodó ely az, hogy a főváros nem lehet állam az államban, a fő- vár: az ország érdekeit nem lehet egymástól különállóan kezelni. Mi úgy érezzük, hogy ennek az elvnek eredményes alkalmazás: legelsősorban az építőipari tevékenység fellendítésénél érhető el. A vidéknek rengeteg építeni valója van, ugyanakkor pedig a főváros munkásságából félmillió embert fe- nyeget a munkanélküliség. A főváros tehát, amikor az adókönnyítések és tatarozási kölcsönök kivere- kedésében előljár, tulajdonképpen nemcsak a maga érdekeit, de talán elsősorban az országét viseli szí- vén. Számos vidéki város szorul közművekre, ame- lyeket ma megépíteni nem tud. Ugyanakkor pedig a magyar üdülöhelyek, legelsősorban a magyar ten- ger környéke, a Balaton-vidék idegenforgalmi fej- lesztése csak akkor képzelhető el, ha a szállodák építésére, a budapesti idegenforgalom hinterlandjá- nak kialakítására a kormány minél nagyobb áldo- zatokat hoz. A budapesti építőipar tehát nemcsak a maga megélhetéséért, nemcsak a főváros és az ország szociális rendjének megvédéséért küzd, de a budapesti építőipar az, amely az egész ország gaz- dasági életének előharcosaként jelentkezik. Az építőipar vezetői nagy gondot vettek vál- lukra. De el kell ismerni, hogy gondolattermelésük- kel máris nagyban hozzájárultak a gazdasági vál- ság megoldásához. Elsősorban ők voltak azok, akik ra az elmult héten ze az építő- felszólal ménytelen az iparnak roson át a kormän; tézked rámutattak arra, hogy az országban egyetlen töke- { forrás ma az OTI és a MABI. Ez a két nagy intéz- mény az iparos és kereskedőtársadalom filléreiből hozta létre a hatalmas és megmozdítható tőkéit. "Természetes tehát, ha az építőiparosság azt kívánja, hogy ezeket a tőkéket úgy használják föl, hogy ab- ból mindazok részesüljenek, akik hozzájárultak ezeknek a tőkéknek és alapoknak megteremtéséhez. Mi nem tartjuk lehetetlennek azt a gondolatot, hogy a Balatonvidék európai nívóra való emelése meg. valósítható lenne ezeknek a tőkéknek a bevonásával. A főváros vezetősége, hitünk szerint, amikor a budapesti építőipari érdekeltségek kívánságait a kormány elé fogja terjeszteni, szintén nem fog meg- állni Budapest határainál. Hisszük, hogy a polgár- mesternek ebben az előterjesztésében először fog nagyszabásúan kibontakozni az az elv, hogy a ma- gyar főváros és az ország együtt halad, együtt él, együtt dolgozik és együtt akar új virágzó életbe szökkenni. Az első közös, nagy összefogást az épít- kezések megindításánál már a tavaszi szezón kü- szöbén meg lehet és kell valósítani. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a Fővárosi Hirlap utján közli, Hogy a költségvetési hiányt a minimumra redukálja A főváros háztartásának kitszöbön álló szanálása felé az első lépés a költségvetés kor- mányhatósági jóváhagyása, amelyet gyors egy- másutánban követnek majd a megfelelő szaná- lási intézkedések. Sürgősen gondoskodik a jóváhagyásról A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma e kérdéskomplexumról beszélgetést foly- ztes-Fischer Ferenc dr. belügy- elsőnek azt kérdeztük, hogy a főváros költségvetésének | volt tatni vitéz Kere: miniszterrel, akiíti mikorra várható jóváhagyása. Keresztes-Fischer Ferenc dr. belügyminiszter erről a kérdésről — Úgyszólván nap-nap után folynak tár; rülő jóváhagyásával kapcsolatban. a következőképpen Nekem mindenesetre nyilatkozott: gyalások a fővárosi költségvetés röv idesen sorra ke- az a célom és törekvésem, hogy a főváros költségvetése minél sürgősebben jóváhagyható legyen. Milyen szempontok vezetik Excellenciádat — kérdeztük ezután — a költségvetés jóváhagyásánál? — A legfontosabb szempont — mondotta a belügyminiszter, — hogy a költségvetés deficitjét lehetőleg kiküszöböljük. Megvan erre a lehetőség? — Erre minden remény megyan, Ami már most a illeti, erre ma még nem tudok válaszolni, de szüntet6s6t fogom a hiányt redukálni. A belügyminiszternek e biztató kijelentése nemcsak általános érdeklődésre tarthat igényt, hanem alkalmas arra is, hogy a főváros pénz- deficit való meg- minimumra százszázalékig mindenesetre a ügyi és gazdasági helyzete szempontjából teljes megnyugvást keltsen és biztosítsa az admini. tráció zavartalan működését. Alapos megfontolást igényel a tisztviselői kedvezmények csökkentésének szándéka Sipőcz Jenő főpolgármester nyilatkozik a szanálási bizottság napirendjéről Wolff Károly — mint elnök intézkedett a szanálási műveletet ellen; 5 17-es bizottságnak az összehívásáról. A szétküldött meghívókon nem tün- tették fel a napirendi: fi Erthetö, hogy a bi- tsäg tagjai nag sel värjäk azokat az j yek felöl a 17-es bizottsäg nyilvánítaniok. Annyi bizo- nélkül minden oldalon ik a bizottsági ülés ıgyaräzata, hogy a pár- "ttság több mint fél év előterjesztések: ame ülésén véleményt kell nyos, hogy pártkülönbség általános helyesl6. í összehívása, aminek az a r tok vezetőiből álló 17-es b óta egyältalän” nem ülése SIPŐCZ JENŐ főpolgármester, akivel ebben az ügyben beszélgetést folytattunk, a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap mun- katársának: A szanálási bizottság összehívása egyenes következménye annak a régebbi kijelentésem- nek, amely szerint a szanálást az autonómiával karöltve óhajtom végrehajtani. Az 1934. évi XII. törvénycikk tudvalevően úgy intézkedik, hogy a szanálással összefüggő rendeletterveze- teket — — végrehajtásuk előtt — be kell mu- tatni a szanálási művelet ellenőrzésére hivatott 17-es bizottságnak. A bizottság hónapokon ke- resztül azért nem ülésezett, mert hivatali elő- ége és tragikus elhunyta következtében nem készültek el idejében azok a szanálási tervek, amelyek a 17-es bizottságot foglalkoztathatták volna. Most azonban több ilyen rendelettervezet készül, sőt egyes ilyen előterjesztések már olyan formát öltöttek, hogy a bizottság elé döm sajnálatos bete kerülhetnek előzetes hozzászólás cel- jából. Ami a februar 12-iki ülésnek a napi- rendjét illeti, ez még nem alakult ki. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy bemutatom a kis- szakaszrendszer végleges bevezetéséről szóló ndelettervezetet, amely az általános közleke- reformnak az első részlete. Az említett fő- városi törvény a tarifák megállapítását a föpol- gármesteri hatáskörbe utalja éspedig mint olyan rendelkezést, amely összefüggésben van a sza- nálással. A főváros autonómiáját képviselő pár- tok vezetőinek ezzel módot adok arra, hogy a közlekedési reformról véleményüket kifejthessék. Szó lesz a 17-es bizottság ülésén bizonyos kü- lönmunkadtjak és eljárási díjak szabályozásá- ról is, amiről szintén szanálási rendelet alakjá- ban fogok intézkedni. --- Page 44 --- Arra a kérdésre, hogy a február 12-i bi- zottsági ülésen napirendre kerülnek-e a város- házi tisztviselői kart érintő és az úgynevezett mellékjárandóságokat csökkentő rendeletterve- zetek is, Sipöcz főpolgármester így felelt: — Csak a legvégső esetben óhajtok hozzá- nyúlni olyan eszközökhöz, amelyek a tisztvise- Tői járandóságokat érintik. Ezek a rendeletter- vezetek egyelőre csupán előkészítő stádiumban vannak. Itt hosszabb megfontolásra és alapos körültekintésre van szükség. A tisztviselői kar megnyugtatása érdekében hangsúyozni kívánom, hogy a szociális szem- pontokat minden tekintetben érvényesíteni kí- vánom és ezzel kapcsolatosan csak megismétel- hetem azt a többízben tett kijelentésemet, hogy a tisztviselői járandóságok csökkentésének az eszközét csak abban az esetben fogom igénybe- venni, ha az bármilyen okból elkerülhetetlenné válik. Sipöcz Jenő főpolgármesternek ez a nyilatko- zata tájékoztatást nyujt afelől, hogy a 17-es bizott- ság ülésén milyen szanálási előterjesztések és ren- delettervezetek kerülnek napirendre, amelyen a tisztviselői járandóságok csökkentésére vonatkozó tervezet egyelőre nem szerepel. VAMPLLLLLT LL PL VS A VM VT VP ÁD ÁL ALMA ND ÉS DN ND LENE NÉ E LEN , Tulajdonjogilag is megszerezni akarja a óváros az államtól a bicskei kastélyt és a volt Mech Vételárként felajánlja a „hontalanok“ egy millió pengöre szapo- rodott ápolási díját, amellyel a kormány a fővárosnak tartozik atlanok tulajdo: t ingatlan haszná huszonnégy év múlva 1 állapot következ íros a nagyobb € holott a te essége immár halaszthatatlan. A ge e körülményekre való tekint kormánynál az , de egyelőre iglenes sikertelenül ak szerint a olyan S arra, meg- meg föváros minden kor a nagy gonddal fenntartott bicskei és Hidegkuti- — A sikertelenül végződött első tárgyalásokat nátorunk a Fővárosi Hirlar val a szándékkal indított: "os visszaadja az államnak az átépített minden felszerelé el és a hasz- tel után épített új, költséges vízvez ellenértél pen a Holtzspach- tulajdonába való végleges át- Argyaläsok megindításánál az az a főváros vezetőségét, hogy vé- get kellene v nnak a bigonytalan állapotnak, it a haláridőhöz kötött szerződés és a júró onytalam állapot okoz az intézet igaz ában. € igondolás ve vele A. tárgyalások ebben a formában nem voltak ered- ményesek, közben pedig a főváros veretősége maga is belátta, hogy a mai nehéz viszonyok mellett, amikor a hatósági gondozásra szoruló gyermekek száma eg; szaporodik, nem volna helyes a bicskei intézet meg- szántetése, mert az ottani férőhelyek nagyon hiányoznának. Az új tárgyalásokat most olyan formában akarjuk megindítani, hogy a főváros megvásárolja az államtól az ingatlanokat. [s] RUDAS SANDOR Budapost, VI., Jökal-utca 2. (Jótsai-tór savok.) Tol, : 18-0-26 dugattyúk, dogatívágyárűk, dug. csapszegek sza kükzlete KOVACS A. ÖDÖN édy-utos 2 40-83. Közp. fű , vízvezeték-, A lakatos WAHL-FERENK 550 VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA Budapest, Vili Víg-u csa 39. Telefon: 316-45 csatornafelszerol6si A. legköz bi napokban ányhoz, amelyben a: ingatlant rök tulajdonába 14 a fővárosnak 894. 000 annak a becslési érték- am alap- el történt, minisztérium a tulaj- donosc Ket me: tte. A Hidegkuti-úti ingatlant ilyenformán 394.000 pengöre, a bicskei ingatlant pedig 500.000 pengőre értékeli a főváros. kifizetésére pénze n oldás célr ı vételár m rek ai vezetőnek A főv: T szeretetotth házaiban évről-évre nag elaggottat ápol és tarto. ápolási díjat hosszú évek óta rendezetlen követelése ilyen címen már 997.143 pengő 51 fillérre Pk A hontalanok" utáni ápolási díjkövetelé- sét ajánlja fel vételárul a főváros az Ezen az alapon a főváros és az állam egyformán símán bonyolíthatnák le az intézetek sorsát, anél- kül, hogy bármelyik felet kár, vagy hátrány érné. — A kormánykörökkel folytatott előzetes szó- beli tárgyalások a főváros ajánlatát barátságosan fogadják és a végleges megállapodásra vonatkozó megbeszélések hamarosan megindulnak. Abban az esetben, ha a bicskei és Hidegkuti-üti intézetek vég- legesen a főváros tulajdonába kerülnek, számos olyan átépítést és bővítést tervezünk, amire az ideiglenes állapot mellett nem kerülhet sor, — A két intézet osztályainak kölcsönös áthe- lyezése független a tervezett té gyalásoktól. Az át- költöztetést már az enyhébb tavaszi idő beálltával, vagy az iskolaév befejeztével végrehajtjuk. Bicskére az óvodás és elemista gondozottak kerülnek és az intézetnek tisztán árvaház jellege lesz. A 9 Lát leányok átmeneti otthona és a csecsemő- . Hidegkuti-úti intézetbe kerülne Atal k a Hidegkuti-üton mutatkozik szüksége , de ez sem kerül többe 26.000 pengőnél. Az új rend vis: jelentékeny megtakaritä eredményez, sen azáltal, hogy a ki aház szerepét hetöltő Mar Otthont végleg m elh nek. A 1 milyen formában régi, elavult ép teni fogja a für et már ebben az kozottabb mérték meknyaraltatási a az intézet parkjában 60—80 gyermek befog: mekkel, mosdó- és fürdőhelyis val, fel ekkel. altató bara! tési költs k és ter 85—40. 000 pengőbe fog kerülni. A bicskei intéze vezetésében változást nem tervezünk. A Hidegkuti- úti intézet fenntartása az átszervezés után évi 144.807 pengő lesz, a bicskei intézetét pedig 155.969 pengőben szabtuk meg. Hat helyen a közeli napokban megindítják a tabáni fúrásokat A belügyminiszter jóváhagyta a Rácfürdő megvételét A belügyminiszter e napokban küldött leiratá- ban jóváhagyta a Szent Imre-fürdő megvásárlását. A. miniszteri jóváhagyás kézhezvétele után a tiszti ügyészség nyomban hozzáfogott a végleges szerző- dés megszövegezéséhez és még e hét folyamán megtörténik a vételár kifizetése és a fürdőépület átvétele is. A fürdő vételára 1,700.000 pengő, amely összegre eddig semmiféle fize történt. A birtokbavétel után nyomban fognak a "Tabán hidrológiai és balneolögiai átkutatásához és föltárásához, amelynek véghezvitelére két kiváló szakember, Pávai Vajna Ferenc dr. fögeolögus és Korusitzky Bálint, a m. kír. Földtani Intézet ny. igazgatójának szakvéleménye áll a főváros rendel- kezésére. Illetékes helyen érdeklődtünk a tabáni forräs- kutatások munkaterve iránt, amelyről a Fővárosi Hírlap munkatársa a következő részleteket tudta meg: — A tabáni forráskutatásokhoz még [február hónapban hozzáfogunk. A Korusitczky-féle szakvé- lemény hat fúrópontot jelölt meg a Tabán terü- letön, mint olyant, ahol legnagyobb eshetőséggel, már egy- két száz méter mélységben, magas hőfokú gyógy- víz jelenlétére számíthatunk. Ezek a fúrópontok a Dunától távol esnek és így kézenfekvő az a feltevés, hogy a szondák nyomán sokkal forróbb vizek tör- nek fel, mint a Rudas-fürdő környékén, ahol a for- rások érintkeznek a folyam vízével. A — szakvéle- mény alapján a királyi Várpalota tövében, a Palota- térnél három helyen mélyítünk le fürlyukakat, a negyedik mélyfúrás a hajdani Vírág Benedek-utcá- ezett tabáni Transverzális út vonalában lik a Szebenyi Antal-tér és az Apród-út sarkán, végül a hatodik fúrópont a tabáni görög- Keleti templom, illetve a paplak mögött jelölték ki. A jforráskutatások költsége előreláthatóan nem lesz több 30.000 pengöndl. Ezt az összeget az újonnan létesített gyógybizottság is hajlandó lett volna a fővárosnak rendelkezésére bocsátani, de a főváros vezetősége arra az álláspontra helyezkedett, hogy az aránylag nem számottevő összeg kedvéért mem áldozza fel függetlenségét a gyógyforrások fel- tárása érdekében már évekkel ezelőtt megindított és eredményesen folytatott munkájában. A Tabán balneológiai és hidrológiai feltárását a főváros min- den más szervtől függetlenül, önállóan fogja végre- hajtani, úgy, ahogy azt a leghelyesebbnek és legcél- szerübbnek tartja. - Értesülésünk szerint azonban a fővárostól függetlenül a Központi Gyógy- hely És ÜUdülőbizottság is fog fúrásokat végeztetni, még pedig a Pasarét környékén, a Zügligetben, a Szarvas-vendéglő körül és a Disznöfö táján. Ezeken a helyeken ugyanis az egykorú leírásokból és szak- " véleményekből az tűnik ki, hogy ott nagybőségű és gyógyhatású forrásvízre kell bukkanni, amelyek az évtizedek során nem apadtak el, csak valószínüleg eldugultak. A források feltárása, illetve felkutatása révén rendkívüli mértékben gazdagodna a gyógy- fürdö-törveny dülöterületeknek kijelölt helyek ér- téke. Beer Sándor vésxöx mEsTER V., Gr. Tisza István út 5. sz. e Telefon: 82-4-29 szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, szép és Uszta LAKNER TEV OÍGYAN NT ANA wa ŐRNAGYSUTKA HATT: TETÖFEDÖMESTER Budapest, XI, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-5 A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolait Piesenberger József V., Hollán-m. 15. Tel, : 19-5-84 FREUD FRIGYES VL, Teréz-körut 19. Telelon : 11—2—01, Csavarok vas-, nc61 és 62001 Witw és milliméter menettel raktáron, Saját rtmánynu pritciziós csavarok, --- Page 45 --- Budapest, 1935 februá PESTI KIRAKAT T ével; ysések a lürdőváros körül Egészen bizonyos, hogy amíg valósággá váli amit ma p álmainkban Bu írosnak nevezünk, még sok víz lefolyik a Duná ddig még sok ötletet termelünk és sok ötleti az, jagy meg a k 5 derm tő go} ötletünk ígódik da — megvalósí, kemény szikldiba és hull alá élettelenül. Ezek kö- t az ötletek zött lesz sok olyan, amelyért r gyászfátyolt is érdemes volna vise ame- yeknek pusztulása fájdalmat okoz, de 9 lesz ok — olyan is, amelyek után nem érdemes egy könnyet sem hullatni. Az idő, a lehetetlenül € sok életrevaló ötletnek fogja i a : ját. Köi megás még zben azonban sokat tévelygünk is Budapes fürdőváros gondolata körül. A tévelygések- nél azután ne k magunknak lapest polgá- rainak, elsősorban pedig a budapesti sajtónak lesz t kötelessége, hogy megmutassuk a helyes utat és eltérítsük a tévelygőket a lehetetlen ötletek for- szírozásától. ilyen jabban nagyon tévelyyések egyik iskolapéldája az, sokat hallunk egy különös hogy tervről, A különös terv szerint a pesti Vigadó- ból akarnának Kursaalt, kúrszalónt, gyógytermet csinálni. Egészen kétség- telen, hogy maga az épület talán meg is fele a célnak, ?, hatalmas épület, amely kurkomisszió irodáit éppen úgy el lehetne fürdővendégek társalgó, x 4 Csak éppen egy hib pesti Vigadöt valahogyan a Gelle vébe kellene átvarázsolmi, vagy a Gellért- cellene áthozni a Hangli helyére. Mert telen, ókban fogna. hogy azok a betegek, majd lakni iteni azok rengeter káért, egy egy ásért nem fog- nak átsétálni, vagy dttaxizni a pesti oldalr: oggal kívánhatják meg, hogy ök a magu olt, a maguk szállodájában hallgathassák meg és semm 3 sem lesznek kaphatók arra, hogy a pesti Vi a zarándokoljanak. De meg különben is, Vigadóba eljutnak, bemehetnek a zal az erővel, amíg a legelőke legelegánsabb, legkitűnöbben fölszerelt, európai szinvonalon álló budapesti kávéházba is. Itt is megtalálják ugyanazt a zenét, ha jobbat nem, mint a mit a kúrszalónban szolgáltatnának nekilk, itt is megvan mind az a szórako; , amit egy ityen intézmény nyujthat és amellett a legpon sabb kiszolgálásban van részük. Ezeknek a ká házaknak, amelyeknek — tulajdonosai súlyos adó- fizető polgárai a fővárosnak, konkurrenciát állí- tani igazán nem lehet hivatása a fővárosnak. Ha egy gyógyszállónak k alönja van, az ellen si kinek kifogása nem lehet, de hogy a kúrkomis szió, vagy a főváros, vagy akárki a budai szállo- dákban tanyázó és költekező vendégeknek a pesti oldalon létesítsen kúrszalónt, ez teljesen lehetetlen ötlet. » Terülj asztalkáms az A [másy- téren Az Almásy-té tendők óta fogalom lett Budapest szegényei között. Egy tányér for Ö leves és egy tányér meleg étel mindenkinek kijár itt, aki megéhezett és akinek nincsen pénze, hogy csak « legelemibb táplálkozásáról is gondoskodjé e. A egy tányér leves és a másik tányér harapnivaló (jó adag tészta és hetenkint háromszor hús is), nagyon sze- rény és nélkülözhetetlen dolog és mégis vannak fájdalom, — akik még erről sem tudnak gondos- kodni. Ezek azután mindennapi látogatói az Al- másy-térnek, ahonnan senkit sem küldenek el üres gyomorral, ahol senkinek sem mondják, hogy elfo- gyott az étel. Naponta a mi természetes is — közel ezer ingyen vendége van az Almäsy-t „terülj asztalkám"-nak, amelynek nemesszívű, der k házigazdája Magyar Miklós fővárosi bizottsági tag. Ö az, aki naponta ezer vendéget ebédeltet meg tár- sadalmi és felekezeti különbség nélkül. Ez az igazi demokrácia, amit ez a nagyszerű ember teremtett meg. Csak egyben arisztokrata Magyar Miklós. Ab- tan, hogy amikor fizetni kell, csak egy bugyellárist ismer; a saját magáét. Ha a jó szív nem lenne határ- talan, azt kellene mondanunk, hogy Magyar Miklós áldozatkészsége igen-igen sokszor meghaladja azt, amit a tehetős pesti polgártól várni lehet. Sajnos, nem igen akadnak társai, akik szintén olyan lelkesc- déssel és szeretettel nyulnának a zsebükbe, mint ő. A napokban azonban akadt egy társa, amit illik fel- jegyezni. Egyik barátja, Wolff Jenő, a Nova-rész- vénytársaság elnöke, megtekintette Magyar Miklós Almásy-téri kánai menyegzőjét és úgy föllelkese- dett, hogy önként harmincezer ebédet ajánlott fel. Szép és dícséretes cselekedet, amit hálásan kell fo- vadnia nemcsak azoknak, akik megeszik, hanem tzoknák is, akiknek számára a Magyar Miklósok és Wolff Jenök áldozatkészsége a társadalmi rendet védi, Bár sokan akadnának még, akik ezt a szép példát követik és akik átérzik, hogy annál többet kell áldozni a mások éhségének csillapítására, minél több veszteni valója van valakinek. sz | felemelkedettségek szögé | kes célkitüzéseit Uj hatásköri beosztásról intézkedik a polgármester Lemotte alpolgármester a gazdasági ügyek vezetését veszi át A szerdai nevezetesebb eseménye Lamotte Károly dr. al- törvényhatósági közgyűlés leg- polgármester ünnepélyes beiktatása, amelyet megelőzött a belügyminiszternek a főpolgár- mesterhez küldött az a leirata, hogy Horthy Miklós kormányzó legmagasabb hozzájárulása megtörtént. közgyűlésen Sipöcz Jenő főpol- gármester elnökölt, majd a belügyminiszteri le- irat té sztik a közgyű- "tt és az államfő alpolgármes- lést. tert a törvényhatóság küldöttsége kiséri" a te- rembe, ahol a főpolgármester mond üdvözlő det. Városházi és várospolitikai körökben r bemutatkozó be- e elé, mert ; nem a Lamotte Károly , hanem az egyéni ézi az életet é atükrözteti ánvalóan vis en nyil A városházi vezérkar után teljes kiegészülése új ügyhbeosztás készül, amely felosztja az alpolgármesterek felügyeleti hatáskörét. Nem kétséges, hogy Lamotte Ká- roly alpolgármester azt a nagyfontosságú ügy- kört veszi gondjaiba, amelyet előtte Bor: endég Ferenc alpolgármester látott el. Felügyelete é: ir: ása alá kerül a pénzügyi osztály, a köz- dési és közgazdasági ügyosztály, az ös ] etű tárgyak és végül an nek kényes ágazatai a le tárgyismeretet, elövigyäzatossägot gyobb előrelátást igényli. Általában azonban alpolgármesteri hatáskörök n6lkü- zni fogják az eddigi merev, szigorú elhatároitságokat, ünően bevált és rendszeresített leteken amugy is együttesen bírálat alá minden fontosabb probléma. yébként Szendy Károly polgármesternek az ndéka, hogy a szakbizottságok elnöki ndöit is a két alpolgármesterre ruhä csupán fontosabb esetekben tartja fenn a maga számára az elnöki Az új vá zi vezérkar lendület legjogosabb Tiltakoznak a pártok a tisztviselői kedvezmények megszüntetése ellen Erőteljes állásfoglalás készül a szanálási bizottságban Tagadhatatlan, hogy az utóbbi hetekben örve: tes módon elsímultak a várospolitikai ellentéte úgy az autonómia, mint az adminisztráció a leg- teljesebb akarással az égető problémák helyes irá- nyú megoldására törekszik. A legfontosabb felada- tok élén a szanálás művelete vezérkedik és mert úgy a kormányzati tényezők, mint a főpolgármeste a legmesszebbmenő együttmunkálkodá az autonómia szerveivel, nem kétsége: pénzügyi biztonságot szolgáló elhatár den oldalról jövő megfontolások kohójában válnak értékekké. Egyetlenegy momentumnál mutatkoznak bizonyos ellenhatások, amelyek látszólag megzavarják a közös vonalveze- tést: a tisztviselői — kedve ények megvonása az ütközöpont, ami e pillanatban az adminisztráció és az autonómia között mutatkozik. A szanálási akcióval kapcsolatban még Bor- vendég Ferenc főpolgármester kimunkálásán nyug- szik az a gondolat, hogy az alkalmazottak gáz- és villanykedvezmé- nye, továbbá természetbeni járandóságai évente egymillió pengő terhet jelentenek a községi háztartásra. Kétségtelen, hogy ezeknek a kedvezményeknek a intetése keserű érzéssel tölti el a szanálásra Régi betongómbvasat, vasuti sínt, drótot, dráétkötelet, valamint? deszkát keresünk. Ajánlatok Es Mörnäkiiroda XI Kelenhegyi-Gt 11. | Hunyadi János TERMÉSZETES KESERŰVIZ él AZ , RMÉSZTŐS! K — LEGKIVÁLÓBB GYÓGY VIER, EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT MATÁSÁBAN FELÜLMULHATATLAN [e — SAKLEHHER AHDRÁS, BUDAPEST Február 7-én és 10-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny sra hajlandók | hivatott tén ket is, azonban olyan jelentős összeg kínálkozik ilymódon a megtakari ra, hogy arról lemondani, egyetjelentene a szanálás kilátásainak eredménytelenségével. A — községpolitikai pártok a legélesebben ellenzik ezt a tervezetet és minden al- kalmat felhasználnak arra, hogy tiltakozäsuk még az érdemleges tárgyalás előtt kifejezésre jut- tassák. Érdekesen illusztrálja ezt a felfogást KOZMA JENŐ dr. országgyűlési képviselő, aki a következőket dotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: - Úgy látom, hogy a törvényhatóság összes pártjai ellenzik a tis Jők kedvezményeinek és természetbeni járandóságainak megszünteté- ontom szerint a szanálással kapcsola- cedés végeredményben illetmény- st jelent, ami súlyosan érinti ezt a ki- tűnő és szorgalmas tisztviselő-társadalmat, | Kereskedői és ipari érdekekből sem | lätszik kivänatosnak az illetmenyek ilymódon való lefaragása, mert végeredményben ezek a termelőrétegek is érezni fogják a tisztviselők vásárló égés hanyatlását. Nem tudom, milyen szá pezik a tervezett rendelkezés alapját, arra azon- ban el kell készülni, hogy a gáz- és villany vezményétől megfosztott tisztviselői háztartásol erősen takarékoskodni fognak a köz- üzemi szolgáltatmányok használatával, tehát ebben a vonatkozásban feltétlenül jövede- | lemkiesés fog jelentkezni a gáz- és elektromos- űveknél. A magam részéről a szanálási bizott- ság ülésein a leghatärozottabban állástfoglalolk ta tisztviselői érdekek csorbításával szemben. Hogy a pártok akciója mennyiben jár sikerrel, azt e pillanatban még nem lehet tudni, bizonyos azonban, hogy ellenzéki oldalon a parlament nyílvá- nossäga előtt is tiltakozni fognak a városházi alko mazottak gáz- és vülenykedvezményének meg tetése ellen. ilkovits 3). Budapesi központi fütés- és vízvezetéki vállalata , V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 mon- --- Page 46 --- Budapest, 1935 február 6. Tervbevették a balatoni és bécsi ország- útak budapesti szakaszának áthelyezését Közel egy milliós költséggel 6 kilométeres új útat építenek két le gna- a balatoni ezek a műutak állapotban kaszon mai het. imntartani nem kics: 1 gok folt ideiglenes enyhít , de nem műszaki rint Buda- rberki úton át onalát és a helyiérdekű vas- itán a Kamarae raon át éri el halad, utat a kor: 30; da ro: szakasz a legmod pontosan 4 készen van, árók 10. úak lesz- sztezésénél is Kisebb felüljáró és építünk három hidat Mindez a fokozódó autófor rgalom ígényeit szol- a. A vasuti felüljárók is rt kész lnek, hogy autók szabad száguld a keresztezett vasuti sorompók ne akadály 10 méter ni Az útépítés elörelätt ató, költsége szük- a sége: titásokkal A meglévő út 3—4 alapzatnélküli, poros makadám, amel. e a nem elégíthette ki a közleke A közel 700.000 pengős kiadást Do míg a további útszakaszokat kesfehérvárig az állam vállalja. Az állami kör i műút áthelyez államn utat elhatározott szándéka 2 fővi a ros kovács Amenny reskedelmi minisztérium, ez esetben mintegy út tése tkilométeres feladat, belül egy kilométer megépítése hárul, miből a pedig Pesthideg gút befejez ban a Balä: os — végállomástól glötől, illetve Nagyszabású iervek Budapesípolgári : légvédeilmének megszervezésére Négyszeresre kell felemelni a füzoiltók iétszámát — Módosítják az épi- tési szabälyrendeleiet — A 1ö város fanulmänyozlatia a kültöldi légvé- delmi berendezkedéseket legvedelme: mindennél 1 tabban biz város béke vetett rendület hitét. De enr még sem bad a kér- dés felett közönyösen napirendre térni. Ahogyan a nem várt, de feltételezhető elemi csapások, jár- ványok, tűz és árvíz ellen is felkészültünk, gon- dolni kell egy harmadik eshetőség elleni védeke- zésre, a légvédelem rvezésére is. A lég- védelmi probléma sága immár a főváros vezetőségét is foglalkoztatja és néhány kezdő 16- pés máris történt a védelmi berendez k meg- valósítására. A légvédelem fontosságáról több kalommal szó esett a törvényhatósá bizottság LAAAAAAAAAAAAAAAMAAAAAAAAAAAAAAAAAR Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor- bérbe: adó Budapest, VIII.. Baross-utca 77. sz. "Telefon: 5-4 CSUCSHEGYI BAZALTBÁNY A R.-T. NEMESGULÁCS Központi iroda : ————c 535. est VII, Nörnberg-a. 47 Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. an ÉS FIAI VA NYA 10. GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK > ÉPITÉSI ES KÖ- . 11. 3. VIII., FUT6G-UTCA TELEFON: 30-38-85. VEZÉSI VALL. — Telefon: 86-0-64. s IDOLGOZZUNIK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII., Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 Eudapest, I., Beresen: különböző testületei előtt és arról konkrét indít. vány is elhangzott. Legutóbb Petróczy István ny. s után Miklössy István nyugalmazott ezre- polgármesterhez intézett érdekes be- ya terelte a figyelmet a légivédelem szük- égére. légvédelmi tervezet kidolgozására egyrészt Ottó tűzoltó-főparancsnok kapott a pol- gárm ertől megbízást, de ugyanakkor a köz- építési ügyosztály egyik tehetséges, fiatal mérnö- két több hetes külföldi tanulmányútra is kiküldte a főváros, a védelem szempontjából figyelemre- meltö és sikeresen alkalmazható építési mód- szerek megismerésének tanulmányozására. Beavatott helyen érdeklődtünk a budapesti légvédelem tervei iránt, ahol a Fővárosi Hirlap munkatársa az alábbi tájékoztatást kapta: A védelemre irányuló intézkedések két irányúak. Egyik oldalon a lakosság kioktatásával, a tűzoltóság megfelelő kiképzésével és a szüksé- ges eszközök — beszerzésével a támadások elleni védekezés megszervezéséről kell gondoskodni. Másik feladat az építészekre, a mérnökökre tar- tozik. Itt az a teendő, hogy az új építkezéseknél a tetőszerkezeteket olymódon építsék, hogy ellen- álljanak a repülőgép vagy a gáztámadásoknak, másrészt a A Teasdale az épületek alatt gáz- és bombabiztos pin- cék létesüljenek, ahol a lakók védelmet találhatnak. A — védekezés további módja a régi házak tetőzetének lebontása, átalakítása, illetve a padlásokról a gyulékony anyagok tökéletes eltávolítása, A tűzoltófőparancs- nok a közeli napokban már el is készül az általá- nos lég- és gázvédelmi tervezet kidolgozásával. a régi címen Alapítva: 1910 központi fűtés s mellett dönt a ke. ; A tervezet rövidesen a polgármester, majd a ta- nácsi értekezlet elé kerül. Legnagyobb probléma a lakosság v6dö- álarccal és ruházattal való felszerelése, mert a gázmaszk legalább 5 pengöbe, a védőruha 8 pengőbe, ‚Oval egy személy felszerelése leg- kevesebb 13—15 pengőbe kerülne, tehát a főváros egész lakosságának — felszerelése sok millió pen- gőbe kerülne. Ezt a kiadást most fedezni teljesen képtelenség. Más kérdés a tűzoltóság kiképzése és felszerelése. Ez is nagy áldozatot követel, hisz a tüzoltólegénység mai létszámát a négy- szeresére keil felemelni. A. tűzoltóság felszerelése szüksé biztonsági hivatal öntöző gépeiv volna. A — Fővárosi Hirlap volt a tanulmányútról nökkel is beszélgetni, amerikai dotta el: A modern amerikai felhőkarcolók kivétel nélkül úgy épülnek, hogy a jövő légi háborúja esetén teljes védelmet nyujthatnak. A helyiségek különi tisztító. és szürőkészüléken át kapják nel frissített levegőt. Amit az építészeti légvédelem sürgetően köv Newyork, Phi- ladelphia, Washington A eszményi megoldásban meg is találhatjuk. [6] k nló leveleink révén módom nyilt több hadi- gyárba is bejutni Káttam a ást foglalkoztató at. esetén a köz- 2] — kiegészíthető munkatársának alkalma hazaérkezett Lantos mer- aki németországi, párizsi és tapasztalatairól a következőket mon- "tönk szerűbb, arról hogy ha legcél- minden ország maga állítja elő gázvédelmi berendezését, csak katonai korrekt olcsó és és szigorúsággal ékeket. — előállítani. ami a jövő há- borüjänak mc - Láttam a párizsi légvédelmi t födémét fölé pedi 3 m} gfelelő b: fogadására. zámára tit-, pincék állnak rendelkezésre a 18 kök A Louvre és a többi müzeum kincsei kos földalatti termek épülnek. Hazaérkezve, fokozottan éreztem itthoni védtelenségünket. A társadalomnak hamarosan rá kell es: mélnie, hogy mi sem maradhatunk tétlenül, meg kell érezni, hogy egy eltűnő kor határán járunk s az eljövendő évek új formái közé kell helyezni az életet. Lantos mérnök terjedelmes tanulmányban számol be a főváros vezetőségének a légvédelemre vonatkozó külföldi tapasztalatokról. SALGÓTARJÁNI KŐSZENBÁNYA R. T. építőanyag ipara: Budapest, V. 6-utca 25. szám. e Telefon: 71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. p. 12.000 v. Mészgyárak: I ábatlanban " " 5.000 ,, Dorogon . . . . . . " "3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi tel. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak 8.000.000 drb. PAWLIK ÁGOSTON 22 IPARI GÄZTÜZELESÜ RERENDEZÉSER VIIL, József-utca 66. $$ Telefon : 30-8-63. Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Úljavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák heóvits Gyula és Lajos és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 47 --- WELT e — Budapest, 1935 február 6. SOVAROS 1RTAP Elriasztotta a fővárosból a vidéki dolog- kerülőket a kötelező munkaszolgálat Három hónapon át naponta 2242 inségmunkás dolgozott — Az inségmunkások foglalkoztatásának eredménye — A főváros vezetősége nem helyesli az egyes kerületek területén alkal- mazott koldusrendszabályokat A kötelező munkaszolgáltatás ellenében történő hatósági támogatás kísérletképpen bevezetett új rendszerének háromhónapos próbaideje a közelmult hetekben lejárt és elkészítették a kiosztott segé- lyek és a végzett munkaeredmény mérlegét. Az illetékes tényezőket az eredmény teljesen kielégíti és azt javasolják a törvényhatóságnak, "hogy a kísérletképpen bevezetetett módszert véglegesítsék. A kötelező inségmunkánál szerzett tapasz- talatokról a szociálpolitikai ügyosztályban érdek- lödtünk, ahol SCHULER DEZSŐ tanácsnok a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- társának: — Ha összefoglaljuk az inségenyhítés új rend- szerénél Si: zett megfigyeleseinket és összehason- litjuk az új módszert a régebbivel, megállapíthat. juk, hogy az új rendszer világosabban, tóbban tárja fel az inségesek mint a régi. A munkakerülöknek a hatósági segélyezésből való kizárását például csak ezzel az új módszerrel tud- juk megoldani. "További megállapításunk, hogy rendszerünkkel megakadályozhatjuk a vidéki és környék- beli munkanélküliek nagyobb beözönlését. Ennek az a magyarázata, hogy a legutóbbi időig a fővárosban mindenki ellenszolgáltatás nélkül jut- hatott segélyhez, a vidéki városokban pedig már régebb idő óta csak munkaszolgáltatás ellenében adtak segélyt. A vidéki dologkerülők tehát úgy játszották ki az ottani rendszabályt, hogy egy- szerűen megbizha- helyzetét, felvándoroltak a fővárosba, A rendszer bevezetése óta hónap alatt 5370-nel csökkent a hatóságilag segé- lyezett családok száma, így szegénynyilvántartá- sainkban az eddigi több mint 40.000 család helyett, jelenleg csak 36.642 inséges család szerepel. — A próbaidő elteltével azt is megällapithat- juk, hogy az inségesek a nekik kiszabott munkát az utóbbi időben már szívesen végezték, ez a rövid foglalkoztatás is megerősítette önérzetüket, felkel- tette pusztuló önbizalmukat és fokozta munka- készségüket. A végzett munka pedig határozott érté- ket jelent a főváros számára is, jóllehet csupa olyan munkáról van szó, amelyek költségvetésbe nem állíthatók és amelyekre egyéb- ként nem kerülhetett volna a "sor. — Tudjuk, hogy vannak kezdeti nehézségek és hibák, amelyek kiküszöbölésére gondolunk is. Elsö- sorban egyszerűsíteni kell a meglehetősen bonyo- lult adminisztrációt. Az inségeseknek ruhaneműek- kel való ellátása sem kielégítő. Ennek a pótlásá- ról azonban az idei költségvetésben már gondos- kodni tudtunk és vagyis az elmult három módunkban lesz a lerongyolódott inség- munkások nagyobbaränyu felruházásáról gondoskodni. Nagy nehézségekbe ütközik az intellektuel _ inségesek foglalkoztatása. A tökéletes megoldás az lenne, ha ezeket és az iparos osztályhoz tartozó- kat fizikai munkával nem foglalkoztatnänk, bár éppen ezek a kategóriák majdnem kivétel nélkül jelentkeznek és szívesen vállalják a nem nekik való munkát. Egy részüket felügyelői hatáskörrel bíztuk meg. Nehezen megoldható problémát jelent a csaläd- fenntartó nők foglalkoztatäsa is, akiknek a száma feltünően nagy. Érdekes tünet, hogy igen sok -esetben a behívott férfiak helyett nők jelentkez- tek az inségmunkára és készséggel dolgoztak. Beosztásuk a ! kerületi népjóléti osztályokon a legnagyobb körültekíntés- sel és jóindulattal történik. A megoldást könnyíti a fővárosi kertészetnek az az ígérete, hogy az inség- munkás nők számára a tavasztól kezdve. egészen könnyű természetű foglalkozást nyujtanak. Javasoljuk az inségmunkára behívható egyének korhatárának megváltoztatását is az ed- digi 16—60- év helyett 18—55 évre, mert a 16 év körüliek és az 55-ön felüliek a gyengébb táplál- kozäs folytán fizikai munkára alkalmatlanok. Erdeklödtünk az út- és csatornázási ügy- osztályban a próbaidő három hónapja alatt elért eredmények felől és a következő adato- kat kaptuk: — A három havi próbaidő alatt 21.788 embert hívtunk be inségmunkára, ezek közül 12.440-en jelentkeztek, A ledolgozott munkanapok száma összesen 172.610 volt, naponta átlag 2242-en dol- goztak. A kertészetnél foglalkoztatott inségmun- kásokkal befásítottak hat utcá munkálatokat, talajegyengetést budai oldalon 21, a pesti olds 36 helyen. A kerületi mérnöki hivatalok járható állapotba hoztak inségmunkások közreműködésével 21 utcát, körülbelül 10 kilomét zúságban, szinteztek 10 utcát 6.5 kilon á vízlevezető- és útszegélyárol 65 utcában, 105 kilométer hossz: gban, gazt irtot- tak 105 kültelki útvonalon, gyal tat salakoztak 205 utcában, 140 kilométer hosszban, köteret tisz- títottak és köanyagot välogatt 9 helyen, takarítottak, tisztogattak 50 utcában, végül eltakarítást végeztek 40 kültelki utcában Munkatársunk érdeklődött, közjótékonysági — szerv élem. kerületekben önállóan kezc rendszabályokról. Erre ezt © — Az egyes kerületek kezd álló tevékenységét a koldus-ké mi a központi ye az egyes ezett Jcoldus- t kaptuk: ényezését és ön- rendezése kö- rül, nem tartjuk szerencsés ötletnek. Ezt a kérdést nem lehet a fővárosban parcellázni, mert a kerületek külön akciói gyökeresen nem Még ma, de legkésőbb holnap kisérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávéz pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért ıs kedvelik annyian már évtizedek óta. Dt javitanak a helyzeten, sőt ellenkezően ronthatnak és még a mainál is bonyolultabb állapotokat teremtenek. Nem kételkedünk abban, hogy egyik vagy másik kerület a t területén eredménye- ket ér el egyéni rendsz és lehetetlenné teszi a kolduläst. A kerületek azonban nem zárt, el- határolt területek és a koldusok szereplésük színhelyét egy- szerűen áttes A fonák helyzetek úgy születnek, hogy kerületben cirkáló mfüles kold enőr elől a kéregető egyszerüen átmegy a Király-utca másik oldalára és ott már a VII-ik kerületben tevékeny- kedik. A főváros vezetősége egyelőre akozó álláspontra helyezkedik, de k ezt a súlyos problémát a főváros egész iletére generálisan megoldani. A Kerepesi-úton most épülő óriási men- hely megnyitása után alkalom nyilik a radikáli- sabb fellép: . Hangsúlyozni kell, hogy Budapes- ten a főcél az álkoldusok megrends yozása és kiirtása, ezt azonban csak a rendőr közremű- ködésével tudjuk dűlőre vinni. k a másik kerületekbe. a hatodik Automata-rendszerrel ilogják a tantuszárusítást lebonyolítani Célszerűségi okokból felbontják a fratikokkal kötött megallapodást Amikor a budapesti villamosokon bevezették a hatfilleres kisszakaszrendszért, a BSzKRt mind- össze néhány százezer darab kisszakasz-érmét veretett, mert abban a feltevésben volt, hogy ennek az üjrendszerü utazásnak a népszerűsítésé- hez hosszabb idő szükséges. A tények azonban rácáfoltak erre a pesszimista várakozásra és ma már többmillió darab tantusz van forgalomban, ugyanakkor pedig a villamosokon fenntartott kis. szakasz-férőhelyek állandóan — zsúfolva — vannak. A BSzKRt-nak ez az újítása kitünően bevált és az olcsó utazások révén mutatkozó nagy utas- forgalom évenkint komoly tételekkel gyarapítja jövedelmeit, Emlékezetes, hogy külön nagy probléma volt annakidején a tantuszárusítások megszervezése és csak félmegoldást jelent, hogy a kisszaka- szokat ma a dohánytőzsdékben árulják. A közönségnek a kisszakasz érmékkel való el. látása még mindig hiányos, mert nehézkes a dohánytözsdék — rendszerint élénk forgalmában a beszerzést lebonyolítani, ugyanakkor pedig a vil- lamosokon való tantuszvásárlás is feltételekhez van kötve. Eminens érdeke tehát elsősorban a nagyközönségnek és a BSzKRt-nak, hogy a tan- tuszhoz való hozzájutást megkönnyítsék, mert ez újabb lendületet szolgáltat a filléres utazás lehető- ségeinek. A dohänytözsdek tulajdonképpen nem szívesen árusítják a —kisszakasz-érméket, mert mindössze 1.5 százalék jutalékot kapnak, ami vég- eredményben minimális tételre rúg. Száz pengőt kell a kis tőkével rendelkező dohánytőzsdéknek befektetnie, hogy egy- heti tantuszforgalma után 1.50 pengőt keressen, viszont a száz pengő értékü kisszakasz eladása 4—500 vevő kiszolgálását jelenti. Ez a magyará- zata annak, hogy számos dohänytözsde nem fog- lalkozik a kisszakaszok — árusításával és így el- mondható, hogy a hat filléres jegyekhez — való hozzájutás végeredményben a közönségnek jelent kényelmetlenséget és időrablást. Ezeknek a tényeknek felismerése vezette a BSZzKRt arra az elhatározásra, hogy a kisszaka- szokat nemcsak a trafikokban, hanem az utcán is a közönség rendelkezésére bocsássa. Az Erzsébet- körút és a Rákócziút sarkán két próbaautomata működik, amelyek közül az egyik németországi gyártmány, a másik pedig magyar szabadalom. A gyakorlat megmutatta, hogy a magyar típus a jobb, amelyet a Schember Mérleg- és Automata- gyár bocsátott rendelkezésre. A Beszkárt a tantuszprobléma megoldása érdekében most nyilvános versenytárgya- lást hirdetett huszonöt Shember-típusú automata Nitäsära, amelynek határnapja /február 19. Az automatá- kat a legforgalmasabb gócpontokon kívánják fel. állítani és remélik, hogy ezzel az újítással a kö- zönség kényelme érdekében messzemenő előzékeny- séget gyakorolnak. A BSzKRt a legforgalmasabb helyeken felállított 25 ilyen automata beszerzésé- vel arra számít ciót teljesen fe- ntetendő árust i túlmenően a közön- . Ebben a tben leg- a közönségnek az s előtt dohäny- b lebb ideig N, osjegyéhe: hozzájut. A BSzKRt álták az automatá- kat és me zok teljes bizton- , megkönnyítik az zerü, hogy megtekinté K N kezet az elszámolást automatikusan végzi mata a har y értéktelen pénzek: dobja és minden üzemi zavar nélkül zönség gyors kiszolgálását. Az automaták 20 fillér be három kisszakaszt és egy gáltatnak. A teljesen magyar gyártmányú fogástalan működése kétségtelenül vábbi térhódítására fog vezetni. az auto- vissza. zi a kö- sa ellenében kétfillérest szol- automaták ki- a tantusz to- „Antonia“ kökuszszappan darab Kókuszolajból készült cca 4 dekás hófehér és dúsan habzó kézmosó szappan härtyapapirba cso- magolva, összesen fill. Kizárólag az I. emeleti 25 filleres osztälyon (Lotz-terem) PÁRISI NAGY ARUHÄZ --- Page 48 --- Előfizetési ára: egész évre JE 285 A föl GYTO [d a s et, 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkerjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Tanácskozás a városok idegenforgalmáról. A Magyar Váro yos Kongre sának ide- genforgalmi akosztälya szerdän delutän Kovdc elnökletével a Vilmos szfőváros csnok zonti Városháza tanácstermében lemügyi minis nácsos képviselte, ott voltak tov a Weeke yesület, a Baross Szö a Nemzetki iselői. yes pontjait Egyed Ferenc és & A kereskedelemügyi minis városok kötelesek beterje vonatkozó 768: id az vetség é sorozat e; előadók i térium teni az tes müs zésére a városok egy tató füzetet a müve eti nevezetes gyülés az autósoknak megh óló passepartou kiadását javasolta, ároknál ne legyenek zaklatäsoknak és hogy a kitéve A fővárosi cirkusz ügye. A városligeti tow-tirkusz bérletéről hétfőn dönt a Vvärosgazı sági bizottság és ezt a döntést ezúttal nagy érd: lődés előzi me; A bérletre e pillanatban a komolyabb pályázó Busch-c amely eg hajlandó a cirkuszt kibérelni. Kívüle Fénye György képviseli a magyar vállalkozást, ajánlat a máso sorba szor: pályázat határide járta után 12 a külföldi artista késve vett tudomás t a pályázatról, je lentkezett a azonban a felkészültség szempontjából A ul. bérleti :1 ülést tartott. tert Válkay Bertalan dr. A tárgy- Lajos pro- tärozott a Beke- cirkusz bérletére két viläghirü név Hagenbe hamburgi állatkereskedő és Teddy Ehrenthal, a Párisban élő magyar származású artistaügynök, az egész világon közismert artis Annak ellenére, hogy nincs kizárva, hogy a ajánlataik késve érkeztek városgazdasági szakbizottsá szervezet vezetője. a versenytárgyalást megsemmisíti és új kiírási javasol a polgármesternek, hogy ilymódon a leg- komolyabb és nemzetközi vonatkozásban is elis- mert pályázók résztvehessenek a versengésben Ugron Gábor gyásza. Általános tett néhány nappal ezelőtt az Ugron Gábor dr. v.b.t.t., or viselő édesanyja 81 éves korában húnyt. A nagyemlékű függetlenségi politikus vegyét pénteken délután temették a — Kerepesi. temető halottasházából és az elhúnyt nagya számos közéleti előkelőség ki utolsó útjár temetésen résztvett Szendy Károly polgárme: Ripka Ferenc volt főpolgármester, Lamotte Károl alpolgármest terényi József báró, Rakovszk Iván, Scitov. Béla, Karafiáth Jenő, Wekerle Sándor volt miniszterek, Dési Géza és Budapesten el- Tormay Géza államtitkár, Farkas Elemér országgyűlési kép- LANTOS MIHÁLY építőmester, házújító vállalata V., Báthory-utca 5. n. 26-2-85 v. 93-6-52 | Legüjabb magyar gyártmányu „TURUL” SOKSZOROSITÓ GÉP. kellékek és irodafelszerel6si cikkek JUVENTU rület, Királyi IV., Budapest, utca 16. Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. | Budapest, II., Hunyadi Jänos-üt 3. Telefon: 54-9-72. HOFBAUER ÉS PIAZZA EPITŐMESTEREK TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFC IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-8-59. MAROSSI F. LAJOS szab, műárványütúánzatu fal- és padlóburkolótlap műkő- burkoló-vállalat Budapoet, X., Telefon: 33-8-84 és cemontärugyär, Korepesi-út 73. viselők, Erney Sándor, a Pesti Hazai Első Takarék- pénztár vezérigazgatója és számos közgazdasági és politikai személyiség. A temetési szertartást Ravasz László református püspök végezte, Ugron Gábort a társadalom minden rétegéből felkeresték ez alkalommal részvétnyilatkozatokkal. A Beszkárt reformtervei a közlekedési bizott- ság előtt. A közlekedési bizottság szerdán foglal t reformterveivel. A nagykörúti vil- relációk megrövi- autóbus sz- vonalak építkezések Az állást Rakovszky Iván, a Közmunkatanács elnöke. megindítása mellett foglalt Az építőiparban érdekelt mozgalmat indítottak, hogy k az építkezések nak akadályait. Az es szakmák képviselőiből összeállított küldött- ztelgett Rakovszky Iván 3 elnöke iparágak nagyszabású még idejében elhárít- ö ség az elmúlt napokban ny. belügyminiszter, a előtt, ahol Usetty Bela erenc építőm: támogatását. Rakov- utalt arra, hogy a főváros. szában zen megszünt ban teljes az építke , holott az ipari tevékenység és az építőiparral járó pénzforgalom inően pótolhatná a mutatkozó adókieséseket. felfogá mondotta —, hogy az immobi ják a tökét, mert nem a pítik a házakba, sőt a tőke mozgösi után a pénzkörforgás me rmékenyíti az egész gazda életet. A küldöttség legközelebb Fabiny a főváros kereskedelem tert és ezetőit fogja felkeresni A kerületi előljáróságok szerepe a széki főváros A napc hagyta el | sajtót a statisztikai hivatal , Stati | tikai Közlemények" i sorozatában Flaxmayer dr. József dr. tanácsjegyző Andor segédfogalmazó A ületi cy Budapest székesfjöváros közigaz megjelent munkája. Ez a közi probléma itt külö an előtérbe lépett az: hogy az 1930. bel. városi a jminisztert | szóló törvény gok , kérdé: dalomban ezek a Budapest főváros kitűnő előljáróságok törvény kifejeze ten köte a kerületi. előljáróságok reformjáról avaslat cészítésére. Az előljárósá- tudományos közigazgatási Szakiro- általában nincsen feldolgozva, holott zervek rendkívüli nagy szerepet visznek zékesfőváros életében. A S: k, a tisztviselői elsősorban ismertetik kialakulását, majd az elöljärösägi | törvény részletes ismertetése után bemutatják a munkaköröket, a teljes jogszabályanyagot, a le- bonyolítás mai módját és rámutatnak egyes hiá- nyosságokra is, amelyekhez laz egyszerüsítésre vo- | natkozó érdekes javaslataikat fűzik. Az egységes | közigazgatási irányzatban a legfőbb munkakörök: a közélelmezés, közegészségügy, állategészségügy, | műszaki ügyek, gyermekvédelem, közjótékonyság, népjóléti tevékenység. A mindvégig érdekesen meg- írt munka páratlanul áll a magyar közigazgatási szakirodalomban és nem kétséges, hogy a külföldi | is feltünegst fog kelte miután da nagyvárosok igazgatása felépítésének rdése ma | mindenütt felszínen lévő probléma. Markos Béla dr. előadásai Baseiben és Mün- chenben. A magyar nemzet történelmi szerepét s Magyar: ág jelenlegi politikai, gazdasági és kul- túrális viszonyait ismertette Markos Béla dr., Bu- dapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának h. igazgatója abban az előadásában, amit a baseli földrajzi intézetének előadótermében tar- tott. Fejtegetései során rámutatott azokra a nem- zetközi vonatkozásban is jelentős értékekre, ame- lyekkel a magyar nemzet megajándékozta az em- beriséget az ezer esztendő alatt, amióta Európá- ban megtelepedett. A vetített képekkel kísért elő- adást a közönség nagy tetszéssel fogadta. Ugyan- aznap este a svájci Beromünsteri adóállomás Markos Budapestről szóló rádióelöőadását is köz- vetítette. Legutóbb Markos Béla dr. a müncheni nemzetközi diákszövetség magyar estélyén is tott felolvasást Budapest idegenforgalmi jelentő- ségéről és az 1935. évi idegenforgalmi évad vár- ható eseményeiről, és ezt az előadást az ottani rádió is közvetítette. Fiőljáróhelyettesi áthelyezések. A polgármester Wirnhardt Ágoston dr. főjegyzőt a VII. kerületi előljáróságtól a IV. kerületbe, Sztankovich Mihály dr. főjegyzőt a II. kerületből a VII. kerületi elől- járósághoz, Benedek Szabolcs dr. főjegyzőt pedig a IV-ik kerületből XI. ker. előljáróságra helyezte át helyettes elöljárói minőségben. Budapest az osztrák iskolai olvasókönyvben. Az összel jelent meg az osztrák elemi iskolai ol- vasókönyvek új kiadása, melynek harmadik részé- ben, mely az ik—nyolcadik osztály olvasmá- nyait tartalmazza, egy háromoldalas olvasmány ismerteti meg a tanulókat Budapesttel. Számtalan panasz hangzott el amiatt, hogy a külföldi iskolai könyvekben Magyarországot sokszor ferdén, nem ritkán rosszindulatúan állítják be. Annál nagyobb -örömmel állapítíhatjuk meg, hogy az említett osztrák tankönyv csak jót és szépet tud mondani Budapestről. Meglátszik rajta, hogy a szerzője magyar (Kovács Viola), aki igyekezett mindazt, ami Budapestet kedvessé és széppé teszi a külföl- diek szemében, híven visszaadni. A szükséges ada- tokat aA székesfőváros bécsi propaganda irodája bocsátotta a könyv szerkesztőinek a rendelkezésére. ÁLTAL KOTÁS Men új szakértőbizottságot aiaki- amikor a Vízművek Duna bonyolódni kezdett, a fö- esnek tartotta, hogy az víztechnikusok bevoné A bizottsá A Vízműveknél tanak. A múlt év elején, alagút építésének dolg: város vezetősége szüks igazgatóság mellé eli: sával akértőbizottság ert got alakítson. kinevezték, tagjai voltak: Papp Ferenc okleveles mérnök, folyamőrségi: műszaki főkapitány, mint elnök, továbbá Sajó Elemér min. tanácsos, Brei- tenbach Károly okl. mérnök és Martin János ok!. mérnök, bizottsági tag, a kormányt pedig Joó istván min. tanácsos képviselte. Ennek a szakértő- bizottságnak két tagja: Sajó Elemér és Martin János váratlanul elhúnytak, Papp Ferenc pedig idő- közben a Vízművek vezérigazgatója lett. Breiten- bach mérnök maradt az egyetlen tag és Joó István, képviselője. Ilyen körülmények között átszervezése sürgőssé vált és értesülé- E desen gondoskodni fognak a bi- zottság ujjászervezéséről. Az új tagok nevei még ismeretlenek, de komoly ko zerültek Papp Ferenc helyére Joó Istvén miniszteri taná- cs0s, a többi helyekre pedig Be ital, Markó- Kléger Sándor miniszteri tan. és Lőrinczy Mihály okl. mérnök. Heten pályáznak a harmadik Dunaalagút e. Megírta a Fővárosi Hírlap, 6 a kora hogy az megkez sziget kútja e alatt átve- rt verseny- ett a következő ényi és Rot Magyar Gazd: 5 Kisvasúti 7 x ; Fe és Dános: P; Palatim t.: 210.190 P; László és 375.842 P; yó József: 294.111 P és Gaz- 266.905 P. Az ajánlatok döntés a jövő hétre áros már februárban cl díttatni akarja, hogy a budai vízművet még az idén nyáron üzembe helyezhessék. — Go Uj versenytárgyalási Riirások A polgármester, vertonylársyalást hirdet: á üzemek ré- a vá- üze- Pályázni le : 10 óráig sztályon. , em. 285. si textiláruk abiaktörlők stb.) ására a hivatalok és ü vázni lehet y i ügyosztályon. án d. e. 10 óráig üzemek és hivatalok részére. r 18-án d. e. 10 óráig a városgazdasági Városháza, II. em. 235. Gáz- és vízvezetékberendezési és javítási munkäla- tokra a főváros különböző pületein. ni lehet feb- ú én d. é y 10 ügyosztályon. Vá- rálg a magas6pitös 7-6n d. február ára a hivatalok 7-én d. e. 1I isító automata ázni lehet februá igazgatóságánál. tész- utca "10. III. et február 26-án d. Ügyosztályon. Városháza, IT. állítására a BESZKÁRT d. e. 11 óráig a . 10. III. 378. áig a várvsgazdasási GARAI ERNŐ PRÁCIZIÓS MECHANIKAI GYÁR BUDAPEST, VII., DOB-UTCA 63. TELEFON: 36-7-.86 vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54. Telefon: 552—85. TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-B5 és 25-85-50. --- Page 49 --- — Budapest, 1935 február 6. Sazvasáci ERTEST. SOVAROS TRIP Meginditjak védelmi harcukat a detailkereskedök a kicsiny- ben árusító gyáriparosok ellen Megegyeztek a kereskedőkkel, a selyemgyárak beszüntetik a vevőközönség közvetlen kiszolgálását A gyáripar eltévesztette a maga hivatását, amikor néhány év óta megszervezve vonja érdek- körébe a fogyasztóközönséget és ezzel beláthatat- lan károsodást okoz a detailkereskedőknek. Minden vitán felüláll, hogy a közvetítő kereskedelem ezi tenciáját teljesen aláásta a mindinkább elharapódzó gyáripari verseny és amikor a kereskedelem most ennek a rendszernek a megszüntetését követeli, akkor tisztában van azzal, hogy egykönnyen nem tudja jobb belátásra bírni a gyáripar egyes alaku- latait. Minden dícséretet megérdemel Vértes Emil, a Fővárosi Kereskedők Egyesületének elnöke és 8. ács Antal, a Kereskedelmi és Iparkamara al- elnöke, akik a méltányosság elvi alapján állanak és el akarják kerülni a kormánybea ást, mert az a legé j hä a gyár- ipar és a kereskedelem közö y rendezése Azonban nem az ő jóakaratukon múlik, mert ebben az esetben egyes gyáripari vállalatok feltűnő mohósá- gát kellene megszűntetni, ám az erről való lemondás nem tets köröknek. A szóbanforgó gyárak fióküzleteket nyitottak a főváros különböző pontjain és a [leghangosabb propagandával csábítják üzleteikbe a közönséget. Bevált rendszer a gyárak részéről, hogy nagyvállalatokhoz, pénzintézetekhez, bizto- sítókhoz és közhivatalokhoz elküldik kép- viselőiket, hogy közvetlen rendeléseket ve- gyenek fel. hogy saját alkalmazottai égleten felüli mértékben áru- sítanak, akik könnyen megtalálják az eszk ahhoz, hogy közvetlen ügynökhálózatot építsene ki a felekhez. Ha meggondoljuk, hogy a gyáraknak ez a magatartása végeredményben számukra eli nyös és kedvező volt, ha figyelembe v k, hog bizonyos Külön lapra tartozik nak a tényleges az utcai fióküzletek berendezése és fenntar: már edő is komoly befektetéséket igényelt és hogy a közvetlen kapcsolat a vevőkkel végered- raényben számukra biztosíttota a közvetítői ha not, akkor nem szabad és nem lehet túlzott optimiz- mussal nézni a most folyamatban lévő béketárgyalások eredményei elé. A gyárak minden méltányos; ot mellőznek a kereskedelemmel szemben és elfelejtik, hogy a mai különleges gazdasági helyzetben a kényszerű kKkö- tött forgalom, a vámvédelem, a gydripari prep venciák számukra a legkitűnöbb konjunktúrát je- tentik, Nincsen szükségük tehát az olyan terüle- tekre való kiruccanásokra, amelyek nem tartoznak hivatásuk keretébe és amelynek kiszolgálása a ke- reskedelem feladatkörébe esik. Tény, hogy a gyár- iparnak csupán húsz százaléka foglalkozik detail- kereskedi el, ez is elégséges azonban ahhoz, hogy krizisbe döntse a viszontelärusitö kereskedelmet, amelynek súlyosbodása a gyáripar egyetemére is káros visszahatásokat igér. A belátás és a meltä- nyos megértés eddig nem diadalmaskodott a gyár- ipar részéről és ezért sok híve van annak a felfo- Gásnak, hogy a kereskedelem indítsa meg a jogos önvédelmi harcát. Egyedül a textilipar és a kereskedelem között meg- indult tárgyalások folynak kedvező me- derben és a belvárosi kereskedelmet képviselő cégek már ott tartanak, hogy a gyári detailárusítások meg- szüntetése ellenében bizonyos engedményeket haj- Jandök admi a detailkereskedők. A tárgyalások í.t kedvező kilátásokat jeleznek, más ágazatokban azonban még mindig a merev visszautasítás mér- gezi a légkört és a megegyezés kilátásait. IZéptelenségnek tartják a szolíd kereskedelem ré; széről azt a gesztust is, hogy egyes gyárak a ma- guk telepén üzletet nyitnak és „MARADEKARU- I BSITAS" cégtáblával próbálják a vásárlókat meg- nyerni. Jellemző a közönség megtévesztésére, hogy a textilanyagokat a vevők előtt vágják le az egész végekből, tehát végeredményben me cél- zatú alkalmi árusítást folytatnak, rak detailüzleteikben külföldi Cikkeket ís X lomba hoznak és általában teljesen a kereskedői tevékenység kiszjátításán működnek. Sok hasonló manőverrel csábítják a közönséget és olyan eszközöket vesznek igénybe, amelyek a szolíd kis- kereskedelemben soha nem kaptak lábra. Minden elkeseredés és felháborodás indokolt a kereskedők részéről, akik a legszigorúbban szervezik a bojkottmoz- galmunkat mindama gyárak ellen, melyek a viszontárusítás teljes aláaknázására töre- kednek. Ez a méltó válasz a gyáripar egyes jogtalan kirohanása ellen és bizonyos, hogy ebben a sorskérdésben az egész magyar kereskedelem a legnagyobb egyöntetüseget és összetartást". fogja tanusítani. tényezőinek A selyemgyárak beszüntetik a detailärusitäst Legutóbbi számunkban szóvátettük, hogy a selyemárusítá. 1 fogialkozó detailkereskedők tdr- gyalásokba bocsátkoztak a legnagyobb öt seiyem- gyárral, hogy azok szüntessék be a kicsinyben vató árusítást, Értesülésünk szerint ezek a tárgyalások eredményre vezettek. A selyemgyárak belátták, hogy a gott érdekük ellen cselekszenek, sításaikkal elvonják a detailkere. és útjába állnak azoknak az exisztenciál nek, amelyek a ki yben való árusít reskedök létfenntartását biztosítják. Az saját jól felfo ha közvetlen áru :kedők vevőkörét ak sely öt Adria selyemszövőgy: ret, a Ci i és kereskedelmi r.-t., a Kispesti gyár r.-t.,, a Hungária-Jaguard szövőgyár r.-t., a Soproni selyemipar r.-t. detailkereske egyezséget kötöttek a kat a kicsinybeni árusít nak megfelelően bes A A selyemgyárak ezzel a követendő például szolgálhatnak mindazon gyár iparosok számára, akik előtt a detailisták jogos felháborodása eddig süket fülekre talált. A keres- kedők remélik, hogy a jobb belátás gre mégis felülkerekedik, a többi szakmák rosainál diadalmaskodni fog a józan felfogá a detailkereskedőket önvédelmi hi: nobilis eljárásukkal A Nemzeti Bank közgyűlése és tanácsiilése Imrédy Béla Popovics Sándor érdemeit méltatta — Schober Bela nyugalomba vonul — Egyébhb nyugdíjazások és kinevezések — Uj vezetők az ügyosztályok élén A gyar Nemzeti Bank hétfőn délután tar- totta g egyedik rendes évi kö yülését, t rend li jel et kölcsönzi küzórnamal mutaikozott be új minősé volt £ miniszter, Imrédy Béla dr., elnöke. S élet minden j , Popov ihatatlan érde 1 az egész vil: tiszteletét vta és a Nemzeti Bank- a is elsőrangú pozi- nagy sadalmi előkel Korányi a Penz- szintén a Frigyes bé elnö ke ólalt fel, hangján méltatta t javaslatára a aki gyűlés es számadásokat, kimonät: tartalékalap én elfogadta a zär- a nyugdíjalap és a után totta a " főtanác: jait. Az eredm zárta a közg dy Béla be- után Imre kihirdetése a főtanács tagja gyjelentösegü történtek. bejelentések Az első ény volt, hogy Schober Bela adr., a ba vezérigazgatója bejelentette állásáról való lemondását és nyugalomba vi 1. A maz 8 gazdasägi et nagy vesztesé, ober viss: aki r és ki- I | váló per talentumäval ) mint kül- | föl tekintélyre tett szert. Imrédy Bela j elnök é dy-Szabó Andor c mánybiztos j meleg szav méltatták a tävc zazgató érdemeit, a nevében pedig Scitovszky Tibor dr. fe önetét Schober Bélának | a bank ala tt, eredményekben gaz- dag működ A fötai ezután a vezérigazgatói teendők ellátó Adolf kincstári főtanácsos, igaz- al Lenk 1 meg és jel tály cstári ttesi cím- a főtanács, hogy egbízott Gesztessy ségi állapotára gatóhel: ul vette gyel m gatót tan való tekintettel, ny yugdíjaztatásó kérte és a ké- a fötanács, a táv ó ig ató érdemeinek el- t gyi osztály dr., kincs- ános igazgatói címmel rette. st és Baranyai Lipót gatókká vezte ki és € töség tagjaivá hívta meg. Igaz- gató-helyette nevezte ki továbbá Judik József dr. jogtanácsos hogy Polder M. János igazgató íly, Baranya Lipót dr. zató Judik József 1. ígi, tanulmányi kapott megbízást. Csendélet a pékiparosok berkeiben Végnélküli botrányok a kenyérdrásítás árnyékában te sűrü egymásu az összecsapásoktól és A pékkartel féltékeny árak betartásán és ában nem válogatós. ha egyik-másik reni- nerészel alkalmazni és a testi fenyítéstől az age ovocateurségig minden kitelik a pékkartel tehet ből. Megveretnek pék- kihordókat, ha az olcsóbb süte ményt szállítják, fel- jelentik a választott bíróságnál az árleszállító szak- társat és botrányokat provokálnak mindenütt, hogy a horribiiis hasznok épsége ne jusson ve- szélybe. A nagyközönség meglehetős undorral szem fenegyerekeskedő mozgalmasságot és érthető ellen- szenvvel viseltetik a pékkartellel, a mindennapi nyér árdrágítójával szemben. A legújabb esemény a Perl-kenyérgyár árleszál- lítása, ami a kis- és közepsütöiparban óriási elkese- redest váltott ki. Több pékmester után maga a sütö- ipartestület indított eljárást a Perl-gyár ellen és a tisztességtelen versenyperekben ítélkező választott bíróság már megkezdte a tárgyalást. Az ipartestület keresete hangsúlyozza, hogy A sütőiparosság bels ban hangos a botrányoktól, a pereskedések lavináját gondossággal akar őrködni ebben a törekvésében egyáltal Minden eszközt felhasz: tens pekır az gű kernyeret hozott eím- forgatomba, mint amilyent a keny a Perl-gyár más min kéjén feltüntet, Müegyete- jegyvizsgáló AIlOm4s0n és a men me tották, hi: gonya és n delte a b: Nem az a Perl-gyár évvel ezelőtt a pékipartestület titk: kikalauzolta a VII. ker már addig te: rjedt a gyűlölet, hogy a, rajtaütésszerű leti előljáróság kö- zegeit a Perl-gyárba, dmény £ 711/VII.— 1933. 1 s volt, amely- nek egyik jegyzőkönyve többek "között ezt tartal- mazza A. enyérgyárban almazottal hajnali rakor lovakat kenyéráthordást és a, cédulá gok körm volt, a szennyesek, Az öltözőben a vül voltak felaggatva, a őipari szabál dele mincs kifüggeszt továbbá nincsen munkaidönyil --- Page 50 --- Budapest, 1935 februär 6. väntartäs. A munkäsok Richer Antal munkavezetö- vel együtt, valamennyien ing nélkül dolgoztak." A kihágási eljárás után az ipartestület kibékült a Perl-gyárral, ez a harmonikus állapot azonban most meg- szakadt, Perl-gyár ismét 1 ttbíró: íg fog ismét aktus minden állította az árakat. A életet mondani és ez az ıltal is a botrányok és 1jlani. Legutóbb a Favo- Adolf pékmester ügyét tár- választottbíróság kihírdette, fizetésére mert a ", Klein gyalták amikor a hogy Klein Adolfot 860 pengő kártérítés kötelezi, az alperes széket Adolf, a válasz: adott és azt Trutzl g eclnökéhez akarta rag: A felindult pékmestert lefogták, a pékmester Klein Gábor nevű fia azonban odarohant a bíróság asz lához é gatottabb szidalmakkal illette a választot elnő. Ilyen a délet a pékiparte >stületben és a pék- kartelben. Elérkezett a legfőbb ideje annak, hogy ezt a kártékony és a pékiparosokat a szabad verseny lehető: a fogyasztókat pedig olcsóbb kenyérhez juttas artelt feloszlassák —80C— Szaporodnak a húskészletek, mert a vágóhídon az amsterdami konzervgyár még nem dolgozik teljes kapacitässal A zsirexport at ıpok óta tartó hatalmas len- dülete fc a hütöhäzakban napról-na: gyobb húskészletek najmozód 1a budapesti piac felvenni Ezidöszerint mär többs mozódott fel a hütöhäzakban, ség elhely: pedig komoly nehé ütkö- zik. Különféle tárgyalások indultal a hús külföldi piacokon való elhelyezése nem sok sikerrel, Érthető © körülmények — között az ille zök egy nagy hollandi Poels et Co cég konzerv 8. 3 híd területén helyiségeket bocsátott en, de mmel fogadták ilyen fővárosi ténye rendelkez sre, a cég pedig engedélyt kapott a szükséges gép- berende: külföldről való behozatalára. A vállal- kozónak az volt a terve, hogy a zsírexport mellett jelentkező húskészletet feldolgozz: 3 a konzervet külföldre exportálja. A külföldi konzervgyár azon- ban eddig nem tudta beváltani a hozzá: t remé- nyeket, mert közel háromhónapos fennállása alatt mindössze két vagón sertéshúst tudott feldolgozni, ami jelentéktelenül kevés. ROSTA JÁNOS dr. főjegyzőnél, a közélelmezési ügyosztály vezetőjénél érdeklöd- tünk a húskészletek sorsa iránt és az alábbi vá- laszt kaptuk A Poc ég egyelőre csak jelentéktelen hűs. = get vett át, mert még mindig nem dol- gozik teljes kapacitással. A gyár berende hús- telt jelentékenyen fokozni tartozik. "Tény, hogy a hütöhäzakban igen nagyok a felhal- mozott készletek és emiatt kisegítő hütör kat is béreltünk, de a hús elhelyezése és fel nálása e pillanatban még nem okoz különös gondot, mivel a szalámigyárok teljes üzemmel dolgoznak. A. problér amikor a szalámígyárak gyártási idén: véget Re mél- jük, hogy addig a zer" telje zembe kerül és en megváltozik egyébként az a a tavaszra lesz komolyabb, étkeztetési akció veszi ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: azőn- és bronzkefói, kollektoral MAGYAR KOLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEFE ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. FÉNYSZÓRÓ Legjobb üzlet egyes áruházak fizetésképtelenségei és magánegyes- ségi manővere, amely úgylátszik, a legkönnyebb pénzszerzési lehetőséget biztosítja. Valamikor régen a fizetésképtelenség és a kényszeregyesség komoly ánalomra késztette az érdektelen kereskedőket, akik részvéttel és sajnálkozással emlegették, hogy X. vagy X. kénytelen volt ehhez a gyászos meg- oldáshoz folyamodni. Egy-egy békebeli fizetési za- 7: vagy kényszere; ég az illető kereskedelmi lat bukását is jelentette egyúttal és valóban csak a leromlott erkölcsi mentalítás kellett ahhoz, hogy a bajbajutott kereskedő ilyen züllött hitel- műveletekkel próbáljon magának új egzisztenciát teremteni. A kereskedelmi világban teljesen szo- katlan és megdöbbentő stílus egyik-másik ál-áru- háznak, törpe Wanamakernak képzelő élelmes vál- lalkozónak az a találmánya, hogy eltorlaszolja ma- gát a fiztésképtelenség sáncaiba, csakhogy horribilis pénzekhez jusson a hitelezők kárán. A ,nagy" áru- ház fényes portáiokkal és tűzfaláttörésekkel nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, folyton bővíti el- adási termeit, majd amikor a berendezésbe és az árukba a jóhiszemű hitelezők befektették tisz ges tőkéjüket: az áruháztulajdonos fizetésképtelen- séggel fenyegetődzik, mire a hitelezők, hogy a ve- szett fejszének legalább a nyelét megmentsék, je- lentős engedményekre is kaphatók. Legutóbb is megtörtént: 250.000 pengős tartozását a „divathäz- nak" 180.000 pengővel sikerült kiegyenlíteni, a tiszta haszon tehát 70.000 pengő volt. Azt mondják, hogy a szóbanforgó áruháztulajdonos fizetésképtelenségé- nek a hírét megbízottai útján terjesztette csak azért, hogy a hitelezők engedményt kínáljanak a számára. Úgylátszik, divatba jön ez a bevált mód- szer. Kezdte a Kálvin-téri Pirinyó-áru- h áz. Hitelezőivel 30%-ra egyezkedett ki, százezre- ket keresett az erkölcstelen hitelműveleten, aztán nagyhangon világgá kürtölte, hogy 6 mindenkinél olcsóbban árusíthat, mert áruraktárát készpénzen szerzi be. Azt persze eilhaligatta, hogy a tőkéjét hite- lezőinek jóvoltából gyüjtötte. A jó példa követökre talál. Most a Rákóczi-úti Tempó Áruház tula donosa, a kommunizmus alatt viselt dolgairól kö ismert Balog László folytatott magánegyesség útján eredményes tárgyalásokat. A jámbor hitelezők futnak a pé k után és jóindulattal kísérik az törekvéseit. A tárgyalások befejezést uyer- kibontakozás alapja a 2594-es kiegyezés, az adós készpénzzel kiegyenlít. Az összes tar- ege 117.000 pengő. A Tempó Aruhä ban most folyik ,soha nem sztalt otcsó get a Gölya Aru- ház tulajdonosa: Bos nyák Izsö már kibérelte, ami azért érdekes, mert eredetileg a Gólya Ári ött a Tempó Arukáz helyén, ahonnét anna! n fizetési zavarok miatt távozott. Amint lät- hatjuk, ebben az esetben csak átmeneti megszűnés- ről volt szó és most már csak az a kérdés, hogy a Tempó Aruház más elnevezés alatt mikor és hol nyílik meg a kereskedelmi erkölcs nagyobb dícső- ségére. Kesztyűbe dudálni csak az szokott, aki alul marad amilyen vitában, viszont az elmondandó pikáns kis eset azt mutatja, hogy a kesztyűgyárosok élete sem fenékig tejföl. Ezt igazolja az a feltűnést keltő tisztességtelen ver- senyper, amit Deutsch József budapesti kesztyű- gyáros és nagykereskedő nyujtott be a Pók Áru- ház ellen. Az eset úgy történt, hogy a felperes ajánlatot tett a Pók Aruház főnökének és termé- szetesen mintákat is mellékelt, hogy teljes válasz- tékkal álljon a remélt rendelés elnyerésére. A vá- lasz sokáig késett, a minták még lassabban érkez- tek vissza. Az első meglepetés az volt, hogy Deutsch József nem kapott megrendelést a kesztyűk szälli- tására. A másik, hogy a Pók Aruhäz kirakataiban megjelentek a speciális mintájú új kesztyűk, ame- lyekről Deutsch József az első pillanatban fel- ismerte, hogy az ő árumintái után készültek. A Pók Aruházak főnöke a felelősségrevonáskor azzal védekezett, hogy tévedésből csinál! ta meg az árut, az átvett, de visszautasított minták alap- ján. INyyképen beismerődött a minták engedélynélküli felhasználása és most kereskedői körökben azt vár- ják, hogy a tisztességtelen verseny ítélete a Pók Aruházat megtanítja kesztyűbe dudálni. STREBEL-STRECO-KAZÁN hazai olcsó daraszenek gazdaságos, egyszerű, füstmentes tüzelésére. STREBELMÜVER Budapest, V., Alkotmany-u. 16. Tel. : 16-5-65, Gyártelen : Moson. Nem hozott nemzetgazdasági hasznot az ágy- toll-export. Mindenkor nagy exportlehetőségeket jelentett a magyar ágytoll kivitele, amelyben egy- formán részesültek a nagy- és kiskereskedők. Néhány hónappal ezelőtt szindikátus alakult, amely- ben kizárólag a nagykereskedők tömörültek és el- határozták, hogy az egész exporttevékenységet a maguk számára korlátozzák, A gazdasági tényezők csupán hozzájárultak a szindikätus létesítéséhez, mert arra számítottak, hogy az export transzfer- képes valuta-államokba fog terelődni. A tollszin- dikätus ezt a könnyelműen tett ígéretét nem tudta betartani, mert az export kizárólag Németországba irányult, holott ez a piac azelőtt is teljes mérték- ben rendelkezésre állott. Megdöbbentő arányokban bontakozott ki a szindikátus haszna, mert most. kiderült, hogy a múlt évi export 12 millió pengő körül mozgott és ebből a tételből a termelőknek csak nagyon kis töredékek jutottak. Annak elle- nére, hogy az árak emelkedő tendenciát mutattak, a termelők nem élvezték a külföldi export előnyeit, a belföldi kiskereskedők pedig teljesen kikapcsolód- tak a nagy üzletből, Az elkeseredés olyan nagy méreteket öltött, hogy a szindikátus sietve békét akar teremteni a belföldi piac rendezése érdekében. A harc változatlan hevességgel folyik és a kistoll- kereskedők mindent elkövetnek, hogy erisztenciá- jukat a mohó szindikátussal szemben megvédel- mezzék. Vértes Emil előadása a kereskedelem helyzeté- ről. A VII. ker. Erzsébetvárosi Kör az elmult hét szerdáján előadóestét rendezett, amelynek keret6- ben Vértes Emil, a Fővárosi Kereskedők Egyesü- letének elnöke, ismertette a kereskedelem legsú- lyosabb problémáit, létküzdelmeit és sérelmeit. Dési Géza országgyűlési képviselő, a Kör társelnöke üdvözölte Vértes Emilt, valamint az előadás meg- hallgatására megjelent Ripka Ferenc és Stern Samu udvari tanácsosokat, vitéz Barczy-Barczen Gábor, Drucker Géza, Dán Leó kormányfőtaná- csosokat, Magyar Bertalant, Balkányi Kálmánt, Makai Ernőt és a többi érdekképviseletek kikül- döttjét. Vértes Emil azt fejtegette, hogy a keres. kedők telenül súlyos helyzetükben is meg ték optimizmusukat és csalódásaik ellenére bíznak a jobb magyar jövőben, amelyet Gömbös Gyula miniszterelnök és Bethlen István fanatikus hittel hirdetnek. Részletesen foglalkozott a trianoni csa- pás okozta gazdasági egység szétrombolása követ- keztében előállott helyzettel és azokkal a gazda- s: megkötöttségekkel, amelyek a szabadkeres- ke delem elvébe ütköznek. Végül az érdekképvise- leti rendszer kiépítéséről és a kereskedők szervez- kedéséről szólott az előadó, akinek értékes fejte- getéseiért Dési Géza, Ledermann Mór társelnök és vitéz Barczy-Barczen Gábor mondottak köszönetet. Előléptetések a Phönixnél. A Phönix fletbiz- tosító Társaság magyarországi igazgatósága leg- utóbb több tisztviselőt léptetett elő. A kinevezettek között van Bauer Oszkár, aki igazgatósági titkár és Andráskó Istvän, aki a könyvelési osztály he- lyettes vezetője lett. ‚Az előléptetésekkel az igaz- gatóság tisztviselői érdemeit ismerte el. A Magyar Tisztviselők Takarékpénztára R.-T. igazgatósága legutóbbi ülésében megállapította az 1934. üzletévre vonatkozó mérlegét, amely az inté- zet fejlődéséről tesz bizonyságot. A" betétesek bizal- mának [fokozottabb mérvű megnyilvänuläsänak jele, hogy a betétállomány az elmult üzletevben 2,300.000 pengöröl — 2,600.000 - pengőre, mintegy 14 és fél százalékkal emelkedett. Az intézet kedve- zöen alakuló viszonyai lehetővé tették, hogy a je- lentkező igényeknek megfelelően az intézet kisebb. összegű jelzálogos kölcsönök folyósítását folytassa. és ennek következtében a kihelyezések állománya is emelkedett. A tiszta nyereség, a tavalyi 30.000 pengővel szemben 32.500 pengőt tesz ki, amely ismét előrelátható és óvatos tartalékolások után képeztetett; az igazgatóság a tavalyi 2 százalékos osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek. MAAS /E/E/ DA A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMILT. Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató r mikroszkópok, tudomä- Fa rkas B e | da nyos optikai műszerek, tanszerek és laborató- VIII. Szentkirályi-u 35 riumi felszerelések kép- ug , ÚJ. viselete. Hazai gyárt- Telefonszám: 45-38-72. mányú vetítő készülékek. mmm mm mm——— © BUDAPEST, DI., MOZSAR-UTCA 9 --- Page 51 --- / ws Budapest, 1935 február 13. 7. szám EGÉSZ ÉVRE . . . . . , 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . a , , . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusitják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁ Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 80 Telefon: 13-7-13 — Postacsekk: 40.424 Liber Endre [fővárosvezetősége akormány Ha ma azt mondanák nekem, aki foglalko- zásom, életem tevékenysége révén a magasabb- rendű emberek, az elhivatottak, a valamivé let- tek ezreit ismerem: válaszd ki a magyar gló- buszon a krisztusi szeretet emberét, habozás nélkül Ziber Endrére mutatnék. Ma, amikor Budapest népe keresi, kutatja, miként róhatná le háláját Liber Endrével szemben, meg kell torpannia a gondolkodó elmének, miért kivéte- lesebb, miért nemesebb, tisztább, tiszteletremél- tóbb ez a ritka Istenteremtmenye valameny- nyiünknél. A felelet, hogy ő a Jézus embere, az emberi szeretet testet öltött szimbóluma, a mil- lió ésszel gondolkozó Babilon egyetlen nagy, piros, lángoló szíve. Az ő szíve lángol a szegé- nyekért, nyomorultakért, elesettekért. Az ő nagy, meleg érzéséhez fordul a kolléga, aki éle- tét, munkáját, tehetségét adja oda városa fel- vwirágoztatásához. Végül pedig az ő emelkedett, nemes, tiszta szelleme uralkodik fölöttük, ami- kor ez a szegénységbe sülyedt, de kultúrára éhes világváros elkeseredett harcát vívja az em- beri haladás, a szellemi fölemelkedés, a kultúrá- lis érvényesülés, a művészi törekvések végtelen útján. Hogy nagy az ő közigazgatási tudomány és szervező talentuma, felülmulhatatlan az ő életének gigantikus munkateljesítménye, folt- nélküli a tógája, mindez és még sok más is szé és igaz; de hogy egy varázsütésre ez a vilá; ros vetélkedjék, mint rója le háláját Liber Endre iránt, mindez nem lehet élete gazdag tar- talmának, csak élete irigyelnivaló szépségénel az eredménye. A szegény, a sebeiben vergődő Budapest nem Liber Endrét ünnepli, akinek 2 szerénység drágaköve az egyetlen ékszere, ha. nem a nyomorúság, a lelki sívárság, a szível dermesztő tele elől menekül a krisztusi szeret emberének sugárzó környezetébe, A ma emb: mél senki sem érezheti jobban Pál apostol iga: ságát: ,Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én ben- nem, olyanná lettem, mint a zengő érc és a pengő cimbalom, És ha jövendőt tudok is mondani és minden titkot és minden tudományt ismerek is és ha egész hitem van is, úgy annyira, hogy he- gyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok." Ezek a m emberei, akik zengő érc és pengő cimbalom, ak talán minden titkot és minden tudományt i imernek és akik — igenis — hegyeket mozdíta- nak el helyükről, riadtan, áhítozva, vergődve, hisztériásan kergetik a szeretet kristályos for- Liber Endre a nagyváros kőrengetegében ez a szeretetforrás. Hogyan lett azzá? Igen egy- szerű: megértette és követte a krisztusi paran- csot. Ő megértette, hogy felebarátunk nyomorú- ságáért mi is, mindnyájan felelősek vagyunk. Ő tudta, hogy a segélykiáltás, amit hallun!:, de nem hallgatunk meg, a seb, amelyet lätunk, de nem kötözünk be, a lelki elvetemültség, ame- lyet tudomásul veszünk, de nem igyekszünk meggyógyítani — a mi lelkünkön is szárad. Li- ber Endre szíve befogadta a krisztusi tant, hogy : — Maga Jézus hívott el és magasztalt fel őriző és legeltető pásztorul. Ha elfogadod ezt e szent kötelességre való elhívást, akkor elhív az ő atyjának áldottaként bírni az Isten országát; ha pedig vonakodol, s nem engedelmeskedel, akkor átkozottként az örök tűzbe küld. Mert amit az Ő kicsinyeivel, szegényeivel, gyámolta- lan bárányaival teszel, vagy nem teszel, Ő magd- val teszed, vagy nem teszed. , És Budapest eljött, hogy kérje a Mindenha- tót, engedje Liber Endrét minél tovább gondos- kodni isten gyámoltalan báránykáíról és , ennek a világvárosnak tudást, kultúrát, művészetet szomjazó lakosságának tiszta vágyakkal is ékes lelki szüks6gleteiröl. elé terjesztette takarékosság a szanálási és i rendeleteket Szendy Károly polgärmester nyilatkozik a Fővárosi Hiriapnak a kormány fagjaival folytatott tärgyaläsalrö!, az építőipar fellendítésézek lehetőségeiről, a Nemzeiközt Vásár enyegi és erkölcsi lámogalásának jogosultságáról A városházi élet nehäny nap óta rendkívül mozgalmas. Ugyszölvän valamennyi szakbizotts? ülést tart, hogy megvitassa azokat az előterje: seket, amelyek a legközelebbi hetekben a törvé hatósági bizottság közgyűlése elé kerülnek. Ülést tartott kedden a szanálási művelet ellenőrzésére hivatott 17-es bizottság is, amelynek rendkívtl nagyjelentőségű, éspedig nemcsak a fővárosi és üzemi tisztviselői kar, hanem a főváros közönsé- gét is érintő kérdésekről kell döntenie. Ilyen kö- rülmények között érthető, hogy a főváros vezetői dásának az előkészítéséről döntenének — felkere- | mielőtt a napirendre kerülő problémák megol- tényezőket. sik az illetékes kormányzati Károly polgármester a legutóbbi napokban. egy- szerre több szakminiszterrel is tárgyalt, köztük Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel és zondy Fabinyi "Tihamér kereskedelmi miniszterrel — úgy is, mínt a pé: ryminisztérium ezidöszerinti vezetőjével. Sőt kihallgatáson jelent meg Szendy Károly polgármester jmbös Gyula miniszterels nökkel is, akivel két órán át tanácskozott. Szendy Károly dr. polgármesíier, akivel a kormányzati tényezőkkel folytatott tár. gyalásairól beszélgetést folytattunk, a követ ket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — A kormány tagjaival [letárgyaltam mindazokat a fontosabb kérdéseket, amelyek 2 legközelebbi időben az autonómia fórumai elé kerülnek végleges döntés céljából. A belü miniszter úrnak mindenekelőtt a készülő szam lási és takarékossági rendelet-tervezetekről ad- tam felvilágosítást és egyben érdeklődtem az 1935. évi fővárosi költségvetésnek jóváhagyása iránt. Azóta, hogy az új költségvetést jós ha- gyás céljából felterjesztettük a belügyminiszter úrhoz, több ízben is folytattunk beható meg- beszéléseket az illetékes . miniszteriá- lis szervekkel és minden egyes kérdésre nézve felvilágosítá sal szolgáltunk. A belügyminisztériummal fo. tatott tárgyalások során szükségessé vált adat- gyüjtés jelentékeny feladatot rótt az elmúlt he- tekben a pénzügyi ügyosztályra. Miután a szük- séges felvilágosításokat megadtuk, most már egészen rövid idő alatt megtörténhetik az új költségvetés jóváhagyása, amit a főváros veze tősége is nagy érdeklődéssel vár éspedig azért mert a jóváhagyásról szóló leiratban foglalt rendelkezések esetleg irányt szabhat- nak a további sza i — műveletnek. A kö"lségvelési kiadások fokozottabb ellenőrzése — A költségvetéssel kapcsolatosan közöl- hetem még, hogy a főváros háztartásának pénz- ügyi egyensúlya érdekében elrendeltem a költ- vetés végrehajtásának fokozottabb ellenőr zését. Ebben a rendeletben az előző évek gya- korlatától eltérően IGYAM ár nem zäroltam 10 Szäzale az si 1935. évi költségvetési hiteleket éspedig azért nem, mert a közgyűlés már maga ilyen mértékű csökkentéssel állapította még a költségvetést. Ellenben utasítást adtam olyan értelemben, hogy a kiadási tételek igénybe ténél a legszigorúbb takarékossággal kell eljá mi és a hiteleket lehetőleg csak 12 havi egyeniő részletben szabad felhasználni. A túlkiadásoka: minden körülmények között el kell kerülni, | ilyesmit csak a legindokoltabb esetekben fogok nak tekinteni. E rendelkezések n remélem, hogy az év folyamán nem ér- het bennünket semmiféle meglepetés. Megindui az épíikesés! — Fabinyi Tihamér kereskedelmi minisz- ter úrral a híd-problémák megoldásának az elő- készítését, valamint azokat az intézkedéseket beszéltük meg, amelyek az építőipari tevékeny- ség fellendítéséhez szükségesek. A kereskedelmi miniszter úr, aki mindenkor nagy megértést és jóindulatot tanusít a fővárosi kérdések rende- zésénél, nagy súlyt helyez a Margithíd kiszéle- sítési munkálatainak mielőbbi megindí- sára. A Margithíd kiszélesítésének a munkálataihoz szükséges — fedezet könnyen — előteremthető, amennyiben azt felerészben az állam, felerész- ben a főváros fogja garantálni. — Ami az építőipari tevékenység fellendí- tésének az előmozdítását illeti, a kereskedelmi miniszter úr ebben a tekintetben is segítségére siet a főváros vezetőségének. A kereskedelmi miniszter úrral, mint helyettes pénzügyminisz- terrel beszéltem ebben az ügyben és azt a be- nyomást szereztem, hogy az építőipari szakmák kívánságai a le- hetőséghez képest honoráltatni fognak. Konkrét nyilatkozatot ebben az ügyben egy- előre még nem tehetek, mert hiszen a miniszter úrnak is előbb alapos megfontolás tárgyává kell tennie ezt a kérdést, annyit azonban bizonyosra lehet venni, hogy a kormány minden rendelke- zésre álló es igénybevesz az építkezési mozgalom fellendítése érdekében. Nem tartom valószínűnek, hogy a kormány a 30 éves adót iget az új házakra vonatkozéan Buda: pest egész területére megadja, de feltétlenül nyujtani fog az építtetők számára olyan ked- vezményeket, amelyek alkalmasak lesznek az építkezési kedv előmozdítására. A kormány engedélyezi a beruházó kölcsön! — Kedvező benyomásokat merítettem a kormánnyal folytatott tárgyalások során abban a tekintetben ís, hogy mentes --- Page 52 --- Budapest, 1935 február 18, fog megszerezni a kormány át a beruhäzö-kölesön fel- léhez. ből 10 millió pengőt óhaj- tunk építési célokra fordítani. Végeredményben tehát minden jel arra mutat, hogy nincsen ok semmiféle aggodalomra. Jenkezi véte. g, számítani lehet arra, hogy a tava: hónapokban újult erővel és friss lendülettel in- dulhat meg az építkezés és általában az alkotó munka a fővárosban. Minden támogatási megkap a Nemzetközi Vásár napokban a Budape: ti Nemzetközi ről Vértes vezető alelnök és Hallóssy István igazgató keresték fel a polgármeste rt, akit felkértek ari hogy az idei magy ipari seregszemle alkalmából a föváros adja meg mindazt a támogatást, amit a multban is megadott. A Nemzetközi Vásár jelentőségéről és a áros támogatásáról a polgármester a következő kozatot tette: — A legnagyobb megerte ti Nemzetközi Vá terjesztése, mert száz. ennck a hatalmas felvonulásnak ipari, kereske- delmi, gen ági idegenforgalmi jelen- em, hogy A ár a székesfőváros ér- szolgálja és ezért a múlt évi kedvezményeket kilátásba he- Az elmült Wásár vezetősége sel fogadtam a égének elő- n értékelem delmi A Nemzetközi V €3 a főváros a v állítási csarnokot és Iparkamara részére. t május 3-tól 15-ig. rendezik céljaira. A park helyreáll geiből 7 pengőt a főváros terhére átvállaltam, a hirde- tési díjaknál, úgyszintén a Vá árt ter helő vi- galmi adó mértékének meg és a borfog tási adó elengedé múlt évi mértéket alkalmazom. A Vásár tartama alatt az utcák zäszlödisziteset a főváros fogja vé- énztámogatásáról pedig a főváros költségvetésének jóváha- gyása után fogok intézkedni. Remélem, hogy az idei 12 Nemzetközi Vásár ezuttal is nagy éle get és mozgalmas- ságot varázsol a fővárosba. Szendy Károly polgármester intézkedése a ke- reskedelem és ipar körében általános örömet vál- tott ki, mert ezzel a Nemzetközi Vásár megrende- zésének előfeltételei biztosítva vannak. A polgär- mester általában minden lehetőséget felhasznál arra, hogy a termelő osztályok munkáját a maga részéről elősegítse. ATHERN RÓBERT ZITŐ rmaturák 61. TELEFON: PUDAPEST. VIT. AKACFA- 40-6-44 STEINER ÉS SZIMPER DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTŐK pudopest 1X. Üllőiút 57. ÉG MAZOLOK vitéz BÁCSALMÁSY MIHALY építőmester Budapest, IL, Margít-körút 54. "Telefon : 552.—85. koszorús SZÖONYI IMRE 555er „ Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-12. ték fővárosi és állami inté et Aräsa és szállítója IKRAUSZ és SCHOFFER mindennemű épület és asztalos faanyagok telepe és warkettäzasti vállalata Budapest, V., Vág-u. 7. 7eleron: 91—8—14 LEDNICZKY VEJE HODOS ANDOR| LAKATOSIPARI ÉS REDONYGYAR | Ö-UZEME BUDAPEST, IX, TOMPA.-UTCA 32, TEL.: 39. 9 25] | Budapest VI. va LK "Telefon 240 -38. (Bazílikával szemben, bejárat a közből ) | ne e Szeuuyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, 13.. Hunyadi János-út 3. Telefon: "7 7] Szeptemberben megkezdi működését a zuglói előljáróság Városi házba helyezik, amelynek átalakítása 130.000 pengőbe kerül — A tizennégy előlíiáróság hálózatának kiépítése két even belül befejezést nyer Jövő hónapban elkészül a statuszrendezés Papíron már ötödik esztendeje tizennégy köz- igazgatási kerülete van Budapestnek, de a négy új = rületböl eddig csak vet sikerült tényleg felállí- tani, a XI. kerület elö1j4 óságát. A múlt év őszén a polgármester utasítására az elnöki és a középítke- ügyosztályok több szemlét tartottak az új elöl- róságok elhelyezésének előkészítésére és terveket dolgoztak ki, mennyibe kerülne az új kerületek megszervezése, ha új kházban, vagy bérházban, esetleg meglévő városi épületek valamelyikében he- lyeznék el a hivatalokat. A három alternatív meg- oldás közül legolcsóbbnak és legegyszerübbnek azt lták, ha az új elöljáróságok számára városi bér- akat alakítanak át. Ez a megoldás azért is elő- /ös, mert a városi hä: an aránylag igen alacso- nyak a házbérek, de legtöbbször még azt is vonta- tottan fizetik a lakók, úgyhogy az ingatlanok a mi- nimális hasznot sem biztosítják. A Zuglóban és az Angyalföldön, illetve a XIV. és XIII. kerületekben már ki is szemelték az alkalmas épületeket, csak a hegyvidéki XII. kerület székházának helye nincs még kijelölve, bár itt is az a legvalószínűbb, hogy ott a régi vámépületet alakítják át erre a célra, leg emeletráépítéssel. ! Kost legközelebb a zuglói XIV. kerület felállítása sorra, amelynek é de kében a La o e en — felterjesztést zi tatja a költségvetést is. Az új elöljáróság elő- ületeiről FARKAS ÁKOS dr. tanácsnok, az elnöki ügyosztály vezetője a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondotta: - Ügyosztälyom a középítkezési osztállyal együtt tette a XIV. kerületi elöljáróság megszerve- jára a Róna-utcai ki szárnyát foglaljuk le. Ujvidék-utcai traktusa lakásos bérház eg; A. háromemeletes ! bérház lesz az új elöljáróság, amelyet teljesen elkülöníthe- tünk a magánlakásoktól. A napokban mérnökökkel és építészekkel átvizsgáltattuk az épületet, akik megállapították, hogy a kívánt célnak teljesen megfelel. Az átalakítás könnyen végrehajtható. A hivatali helyiségeken kívül ülésteremről, kerületi orvosi rendelőről és még több más speciális rendel- tetésü helyiségről kell gondoskodni. Az átépítés és a hivatalok berendezése összesen 130.000 pengöbe ke- Tül és felsőbb jóváhagyás után nyomban hozzáfog- nak az átépítéshez. Számításom szerint az új elöljáróság szeptember havában már megkezdheti munkáját. — Ami az elöljärösägi személyzetet legnagyobb részben a VII. kerület tisztviselökarä- ból kerülnek ki, esetleg azonban szükség lesz né- hány pótlásra is. A főváros vezetőségének az a terve, hogy folytatólagosan, évenkint egy-egy új kerületet állít fel és így 1937-re a kerületek tervbevett hálózatát teljesen kiépíti. Jövő évben a XIII. kerület kerül sorra és végsőnek a XII. kerület felállítása marad. A sorrendnél figye- lembevették, hogy a hegyvidék még meglehetősen kiépületlen és a lakosság száma is a legkisebb, amelynek gondozását a budai kerületi elöljärösägok aránylag könnyen elláthatják. Érdeklődtünk a státusrendezési munkálatok előrehaladása iránt is, mire Farkas tanácsnok így válaszolt: — A státusrendezési munkálatok már megle- hetősen előrehaladtak és rövid idő alatt -elkészülünk a tervezetekkel, valamint a megfelelő előterjeszté- sekkel. Azt hiszem, hogy március elején a státusrendezési javaslatot az illetékes tényezőknek bemutathatjuk. Az új státusszabályzat tervezetével egyidőben el- készül a normal-sátus tervezete is, illeti, azok . Kiszelesitik a Margithíd és Obuda között a dunaparti útvonalat Új parkokat létesítenek a Lukácsfürdő előtt és a Lövölde-téren Nemrégiben beszámoltunk a fővárosba betor- koló két reprezentatív útvonal, a bécsi és a bala- toni országutak budapesti szakaszainak közeli át- építéséről. Ez alkalommal egy harmadik, nagyobb- szabású útépítés tervéről adunk hírt. Az idő eny- hülésével ugyanis nyomban megkezdik a budai Dunapart vonalán tervezett útvonal kiépítését, amelynek az lesz a rendeltetése, hogy Őbudát és a Római-fürdőt összekösse a város központjával. Er- ről a nagyszabású útépítési tervről KIRÁLY KÁLMÁN műszaki tanácsnok, az út- és csatornaépítési ügyosztály vezetője a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondta: — A tervezett Dunaparti főközlekedési útvonal megvalósítását a polgármester úr szorgalmazza, Ennek a Duna vonalát követő főútvonalnak a teljes kiépítése azonban csak évekre elosztva szakaszon- ként valósítható meg. Ezúttal a legégetőbb panaszok orvoslását tervezzük. Közlekedési szempontból Őbu- dának a legnagyobb hátránya, hogy csak a szük Zsigmond-utca kötötte össze a város belső részeivel és ezen a bajon némileg már segített az út- és csa- tornaépítési ügyosztály, amikor a közelmúltban az Ustökös-utchtöl északra, a Dara-utcáig kiépítette a dunaparti utat. A múlt évben tovább építettük ezt az utat és össze- kötöttük a Margit-rakparttal. Most a polgármester úr elrendelte, hogy az egész útszakaszt a Pálffy-tértől fel a Dara-utcáig teljes szélességében kiépítsük. Igy lehetővé válik, hogy az eddigi közlekedési pa- naszok megszünjenek. A rendőrség ugyanis majd elrendeli az egyirányú közlekedést és kifelé, Őbuda irányába a Zsigmond-utcán, befelé pedig a Duna- parti útvonalon bonyolódik le a forgalom. Egyelőre a Pálffy-tér és a Zsigmond-tér között készül el a dunaparti műút, míg a további szakaszokra csak később kerülhet a sor, ha a pénzügyi viszonyok megengedik. De remél- jük, hogy a most tervezett útépítés is lényegesen megszünteti a panaszokat. Az ügyosztály természe- tesen a további szakaszok tervein is dolgozik, de most csak a polgármester úr által elrendelt kiszé- lesítést hajtjuk végre. Ezt a munkát a kora tavasz- szal nyomban elkezdjük, úgy, hogy addig is, amíg a bécsi országút torkolatának áthelyezése megvaló- sul, az Ausztria felől érkező autók és autóbu- szok a pompás panorámát nyujtó dunaparti útvonalon érkeznek a város belsejébe. — A budai Dunaparton az idén tavasszal más előnyös változás is történik. A főváros már a múlt évben felmondott azoknak a kotróvállalatoknak, amelyek a Margit-híd közelében rakodóhelyeket bé- reltek. Kitelepítették Obudära a főváros kő- és kavicslerakodó helyét is. A Lukács-gyógyfürdő és a Császár-fürdő előtt, a Dunapart képe ezáltal teljesen átformálódik. A kora tavasszal hozzálátunk a felszabadult területek ker- tészeti rendezéséhez. Erre vonatkozó terveink is készen vannak. Néhány hónap mulva a kőhalmazok és kavicshegyek helyén friss pázsit és derűs virágágyak fognak pom- pázni. "További érdeklődésünkre elmondotta még a ta- nácsnok, hogy az ügyosztály tervbevette a Lövölde.ter közeli parkírozását is. A térről a piaci bódékat már eltávolították és ar időjárás enyhülésével hozzáfognak a kertészeti munkálatokhoz. SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban . évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyúrak: Lábatlanban Tr] " . " Dorogon . . . an „3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbányi: Tán LE évi telj. e. Buda-Ujlak Wu 60,000.000 drb. Cserépgyár: 8,000.000 drb. PAWLIK ÁGOSTON E IPARI GÄZTÜZELESÜ BERENDEZÉSER VIII., József-utca 66, 33 Telefon : 30-8-63. --- Page 53 --- Budapest, 1935 február 13. A fővárosi perliameniárizmus Tulajdonképen a fővárosi „parlamentäriz- mius"-t idézőjelbe kell tenni, Sipőcs Jenő fő- polgármester ugyanis a Piarista Diákszövetség összejövetelén rendkívül tartalmas és szellemes beszédben szólott erről a kérdésről. Olyan mon. deni valói voltak, amelyek — ha pillanatnyilag éppenséggel nem sorsdöntőek, ha inkább elmé- letiek is — minden budapesti polgárnak a szí- véből szóltak. Mindenek előtt éreznünk kellett a főpol- gármester előadásából, hogy fővárosi parla- mentárizmus csak a valóságban van, mert el- méletben nincs. Vagy a főpolgármester szavai szerint: a főváros törvényhatósági életében, ha nem is jogi, de az erkölcsi értelemben vett parlamentárizmust tapasztaljuk. Ennek pedig magyarázata, hogy bármekkora hatalma legyen is a főváros fölött a kormányzatnak, a köteles- ségét teljesítő. munkaképes törvényhatóság soha sem fogja érezni ennek a kormányhata- lomnak elnyomó, vagy pláne megsemmisítő erejét. Minden köórmányban megvan az akarat, hogy a munkaképes törvényhatósággal harmó- nikusan dolgozzék együtt. Van tehát, ha nem is jogilag, de erkölcsi- leg, amit mindenesetre mélyebben gyökerező alapnak kell tekinteni, fővárosi parlamentáriz- mus. Kétségtelen, hogy a legújabb fővárosi törvény, amely két esztendőre egészen kivéte- les hatalmat ad a főpolgármesternek, erre az erkölcsi parlamentárizmusra nem sok figye- lemmel volt. A törvények azonban aszerint idomulnak, hogy ki és milyen szellemben hajtja végre. A mai kormányzat élén Gömbös Gyula miniszterelnökkel, de mellette főként Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrei kétségtelenül mindig tiszteletben tartotta volna és tartja is ezt az erkölcsi törvényeken nyugvó fővárosi parlamentárizmust. Ennek semmivel súlyosabb bizonyítékát nem adhatták — volna, minthogy Sipöcz Jenőt küldték ki szanáló fő- polgármesternek, akiben mindnyájan az alkot- mányosság szellemének megtestesülését tisztel- jük és aki épen most idézett beszédében fej- tette ki, hogy ha a fővárosnak valójában nincs is parlamentje, de van parlamenti szelleme, mert ez egyensúlyt és egyensúlyra való törek- vwést jelent, amellett magában foglalja a fele- tösség és közösség érzését is, Igen, a felelősség és közösség érzését! És itt egy szóra megint meg kell állanunk;, mert büszkén kell elkönyvelnünk, amit a főpolgár- mester a főváros politikai pártéletéről mon- dott. Mindenkinek el kell ismernie, hogy bár a főváros választóközönsége világnézeti alapon küldte be az egyes pártokat a törvényható- ságba, mégis minden olyan esetben, ahol nem világnézeti kérdésekről van szó (és az ügyek legtöbbje ilyen), a pártok megtalálják a közös együttműködés lehetőségét. Végtelenül megnyugtató a főváros közön- ségére, hogy ez így van és hogy ennek olyan nemes koronatanuja van, mint a főpolgármes- ter. Ebből a tényből látnunk kell és tudomásul kell vennünk, hogy — hála Istennek — van budapesti lélek, budapesti szellem, ami még a parlamenti szellemnél is fontosabb. Budapest népének közös munkája és együttérzése jelenti Budapest jövőjét. Magyarország aranykoszorüs cége A JANCSURAK GUSZTÁV rézműves-mester ®© BUDAPEST, IX., FERENC-UTCA 39. Tel. 30-8-47 Főzőedények — Gőzüzemű főzőkészülékek — Üerök lakat WAHL-FERENK 7... VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA Budanest, VIII Vír-u ca 39. Telefon: 316-45 LAVER FERENC De nf 41 MÜSZERGYÄR Alapítva 1900 Budapest, VIII., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek e, Műszerek e Rutóalkatrészek Négy, esetleg öt tanácsnokot választ 0.0 ," jövő Negyvenkét pályázó az héten szerdán a közgyűlés öt állásra. — Nagy ér- dekiődés meilett ülésezett a szanálási bizottság Megszünfetik a várossazdasági (XI.) ügyosztályt A városi a új vezetősége most már kiegé- szült Lamotte Károly dr, alpolgärmesterre! ünnepélyes beiktatására szerdán rend gyűlést tart a törvényhatósági bizottsá időben megüresedett tanácsnoki szoros függvénye a főbb poziciók ti ázásának és ezért Szendy Károly polgármester nem halogatja tovább az ezirányú intézkedéseket. Tudvalevő, hogy a közelmult hónapokban Gömöry Albert, Mu. Óó István, Hamvassy István és Bucsá nyugdíjazása következtében négy tanácsnoki állás van üresedésben, amelyekhez ötödiknek csatlakozott a Lamotte Károly alpolgármesterré választása mi. gazdátlanná vált tanácsnoki állás is. Mind az ö lásra a pályázatokat már régebben kiírták és a a negyvenkét beérkezett pályázat azt mutatja, hogy a főváros főtisztviselői ambicionálják a magasabb rangsorba való lyezkedést. A Fővárosi Hirlap értesülése szerint Károly polgármester döntött a tanác sok terminusáról. A. végérvényesnek látszó elhatá- erősen elhe. hatósági lag négy tanácsnoki áll szav Az ötödik állás betölté ják tartani, további megbes: hogy a jövő heti k pozició sorsát tisztázza. lyen előrelátható- s betöltése fölött egyelőre függőben akar- zárva azonban, hogy a még odáig érlelik ezt a kérdést, űlés mind az öt tanácsnoki A szanálási bizottság zárt ülése ünet után kedden délelőtt összeült a 17-es szanálóbizottság. Az értekezleten jelen voltak: Wolff Károly elnök, Kozma Jenő, Ugron Gábor, Usetty Béla, Payr Hugó, gróf Takách-Tolvay Jó- zsef, Petrovácz Gyula, Rassay K: Homonnay Tivadar, Friedrich Ist ,, zár Ferenc, Csilléry András, Müller Antal, Eüchler József és Révész Mihály bizottsági tagok, Sipöcz Jenő fő- polgármester, Szendy Károly polgármester, Sze- methy Károly tisztifőügyész, továbbá azok a ta- nácsnokok és referensek, akiknek ügykörébe a napi- renden szereplő szanálási rendelettervezetek tar- toznak. A bizottság elé 18 különféle előterjesztés került, ezek között voltak: a közoktatási személyzet kül- telki pótlékának a megszüntetése, a fővárosi tiszt- viselők gáz- és villanykedvezményének törlé: természetbeni járandóságok megvonása, az tisztviselők helyett teljesített adófizetés megs: tése, a kisszakaszrendszer véglegesítése és az elől- járósági különmunkadíjak szétosztásának újabb szabályozása. A tanácskozás, amelyen Wolff Károly elnökölt, 11 órakor megkezdődött és 2 óráig tartott. A napi- renden szereplő tárgysorozatból elintézést nyertek a következő ügyek: 1. véglegesítik a kisszakaszrendszert; 2. a polyári- és a kereskedelmi iskolákban 1e- szállították a tandíjat; 3. mérsékelték a csatornaépítési illetéket; 4. néhány kórházi szakorvosi állást véglegessé minősítettek át; 5. hozzájárultak ahhoz, hogy az ügyosztályok számát eggyel csökkentsék: 11 jogi és 3 müszakt ügyosztály lesz. Az 5-ik pont értelmében (a XI. (városgazdasági) ügyosztály megszünik) és az odatartozó ügykört más ügyosztályokba el- osztják. A XI-ik ügyosztályi sorszámot a közgazda- sági mari ügyosztály fogja viselni. A napirenden szereplő többi tárgyakat elha- lasztották a jövő ülésre, amelyet valószínűleg ked- den fognak megtartani. Befejezett tény az átszállójegyek árának 26 fillérre való felemelése Rendeleti úton lép életbe a nagykörúti közlekedés új rendje A közlekedési bizottság az elmult héten tartott tilésén foglalkozott a polgármester előterjesztésével és kimerítően megvitatta a Nagykörúton tervezett közlekedési újításokat. A Fővárosi Hírlap még a reformok tervezése idején ismertette az elgondolást, amelynek az a lényege, hogy a Boráros-tér—Nyu- gati pályaudvar között levő viszonylatban kizárólag a 6-os jelzésű villamosok bonyolítják le a forgalmat. Ez azt jelenti, hogy a Budáról érkező 4- és 7-jel- zésű járatok a Nyugati pályaudvar előtt a hurok- vágányon visszafordulnak a — Margit-híd irányába. A hivatalos előterjesztés azzal indokolta a terveze- tet, hogy a Nagykörút [forgalmának torlódását a hosszújáratú villamosok közbeékelése okozza. A budai villamosok tehát megszűnnek a -— közvetlen összeköttetést biztosítani a Nagykörúttal, ami azt a kényelmetlenséget vonja maga után, hogy a kö- zönség tömeges átszállásokra kényszerül, A Beszkärt gondosan kitervezte ugyan a forgalom átalakítását és garanciát vállalt az átszállás gyors lebonyolítására, azonban a közlekedési bizottság tagjait mindez nem tudta megnyugtatni és ezért a nagykörúti re- formot leszavazta. A Fővárosi Hírlap értesülése szerint a közleke- dési bizottságnak ezzel az állásfoglalásával szem- ben a Nagykörúti reform továbbra is napirenden marad. A bizottság ugyanis csupán véleményadásra jogosult szerv, amelynek felfogásától függetlenül a polgármesternek joga van a közlekedési intézkedé- seket elrendelni. Szendy Károly polgármester a legközelebbi napokban dönt ebben a kérdésben és természetesen figyelembe veszi a Beszkárt előter- jesztését, az ügyosztály szakvéleményét és a közle- TETŐFEDŐMESTER 69-5-59. 16. Telefon: Budapest, I, Karolina-út kedési bizottság érveléseit. Miután a Beszkárt új közlekedési rendje és tarifapolitikája szerves össze- függésben áll a Nagykörúti rövid relációs rendszer- rel, minden valószínűség amellett szól, hogy a pok gármester a saját hatáskörében intézkedik a Nagy- körút új forgalmi beosztásáról. Ettől függetlenül, a komoly előkészítés stá- diumában van a villamostarifa módosítása, A Fő- várositHírlap egyik legutóbbi számában Usetty Béla országgyűlési képviselő, a Beszkárt igazgató- ságának elnöke azt a nyilatkozatot tette, hogy a villamosvállalat a 26 filléres átszállójegy- típus bevezetésére tett javaslatot a polgár- mesternek. Értesülésünk szerint a Beszkárt Igazgatósága még február folyamán letárgyalja az összes kiegészítő javaslatokat és azt a polgármester elé terjeszti. Ezt követőleg megtörténik a közlekedési bizottság ösz- szehívása, ahol azonban ismét csak véleményadás- ról lehet szó, ami a döntést egyáltalában nem befo- lyásolja. A Beszkárt részéről változatlanul hangoz- tatják, hogy a Hév-vonalakon történő tarifaleszállítást pótolni kell és erre egyedül a 26 filléres át- szállójegy látszik alkalmasnak. Ilyen körülmények között befejezett ténynek kel! tekinteni, hogy a Beszkárt-átszállójegyek ára való- színüleg már március folyamán 26 filléres áron ke- rül a közönség kezébe, Ilkovits ). Budapest központi fütes- es vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 --- Page 54 --- TOVÁROS IÚRIAP Budapest, 1935 február 18. Európa legelső artistaügynöksége is pályázik a Beketow-cirkusz bérletére A szakbizottság a Busch-cirkusz mellett döntött A városgazdasági bizottság kedden délután ülést tartott, amelyen többek között a várósligeti Beketow-cirkusz sorsáról is döntöttek. Mint isme- retes, A polgármester január 3-i lejárattal nemzet- közi pályázatot hirdetett a cirkusz bérletére. A terminus lejártáig három szabályszerű — pályázat érkezett be, még pedig az európaszerte híres nürn- bergi Busch-cirkusz, Gauthier mülovar és Fényes vendéglős ajánlatai. Elkésve jelentkezett Hagen- beck, a híres hamburgi vadállatkereskedő, akinek pályázata azonban a versenytárgyalási szabályok értelmében már nem volt figyelembe vehető. Az ügyosztályi előterjesztés a Busch-fele ajän- lat elfogadását pártolta. A Busch-církusz próba- képpen csak az idei szezonra béreli ki a cirkuszt, amelyért 7000 pengő bért és a bruttó bevétel 5 százalékát fizeti, minimálisan azonban 13.000 pengő százalékos részesedést ajänl fel a városnak, Összesen tehát legalább 20.000 pengőre rúg a bérösszeg. A bizottság ta egyhangulag a Busch-cir- kusz ajánlatát fogadták el, de kikötötték, hogy a vállalkozó műsorának lénye; ét magyar ar- tistaszámokból tartozik összeállítani és a műszaki, valamint a jegykezelő és az istálló tagjai Csak magyarók lehetnek, A cirkuszbérlet ügyét a pénzügyi bizottság szerdán délelőtt, a közgyűlés pedig szerdán délután tárgyalja. E két döntő forum meglepetést is sze- rezhet. Kedden délelőtt ugyanis a polgármesterhez Pärisb6l a következő távirat érkezett: — A Beketotw-církusz bérletére pályázok. vi bér gyanánt felajánlok fix berösszeg és a bevétel után százalékos részesedés fejében mi- Hnimálisan 25 ezer pengőt, amely összeg bisto- sítására 25 ezer pengő óvadékot a főváros pénztárában a mai napon letétbe helyeztem. Ehrenthal Teddy nemzetközi artistaügynökség, Páris. A nagytekintélyü, nemzetközi vonatkozásban is előkelő szerepet játszó artistaügynökség pályázata nagy feltűnést keltettt a városházán és így nincs kizárva, hogy na közgyűlés a városgazdasági döntését elveti. Ez esetben a cirkusz bérletére rövid lejárattal új nemzetközi pályázatot fognak hirdetni személyzet bizottság Az építési övezetek új rendezésével megszüntetik az építkezési anarchiát Parcellázási tilalom a külterjes építkezések elburján- zása miatt — Szigorú kikötések a színházak, mozik, mulatók és áruházak elhelyezésénél — Nem enge- délyezik az óbudai Columbia textilgyár kibővítését Az általános városfejlesztési program kidol- gozásával megbizott és Harrer Ferenc dr. elnök-ı lége alatt működő városfejlesztési bizottság hetek óta, sorozatos üléseken foglalkozik a főváros új építési övezeteinek a megállapításával. A régi városszabályozási tervek szerint az övezetek ugyanis a települési viszonyok megváltozása foly- tán a kívánalmaknak már nem felelnek meg és akran bonyodalmakra is okot adnak. Az építési vezetek kijelölésének kérdésével szerdán végzett a pályaudvarok elhelyezésének problémája kerül szönyegre. Illetékes helyen érdeklődött a Fővárosi Hirlap munkatársa a szempontok íránt, amelyek a Väros- fejlesztési bizottságot az építési övezetek új ki. szabásánál vezették és a kövétkező tájékoztatást szerezte. — Az övezeti rendszer nyolc kategóriára van osztva. A mostani tárgyalásók Borán az egyes övezetek- nél bizonyos módosítások váltak szükségessé. Igy például a negyedik övezet belsőbb részeiben a 20 százalékos beépítési lehetöség és a 11 méteres maximális épületmagasság megtartásával a tel- kek minimális méretét 600 négyszögölről 300 négyszögölre szállítottuk le, sőt a gyakorlat kiala- kította úgy a harmadik, mint a negyedik övezet-, ben a 600, illetve a 300 négyszögölnél kisebb telkü, egylakásos családiházak tipusát is. Továbbmenően az összes övezetekben a homlokzati és a beépítési minimális méreteket általában 10, részben 12 öl- ben állapították meg, sőt a homlokzati méretet a csatlakozó udvarok esetén 7, részben 6 ölre, sőt sorházaknál 5 ölre szállították le. Sok vísszás- ságra ad okot, hogy a nyolcadik övezetben, tehát a beépítésre még nem szánt etrületen, meg- engedték egy teleknek több házzal való be- építését is, Ami Az fpitésügyi Szabályzat szellemével teljesen ellenkezik. — Régi övezeti rendszerünk, az említett mó- dosításokkal, fenntartható ugyan, csak az elfajulásokat kell megszüntetni. Különösen a kerti műveléste és mézőgazdasági cé- lokra kijelölt nyolcadik övezet telkeinek többszörös beépítését Hell megakadályozni. Itt új parcellázási tervet kell készíteni. Kívánatosnak látszik to- vábbá, hogy a hatodik, az úgynevezett átmeneti villáövezetnek azt a részét, ahól még építkezések nem történtek, teljesen megszüntessük, illetve más övezetekbe sorozzuk be. Leginkább az ötödik öve- zethez lehetne csatolni ezeket a területeket, legalkalmasabb a modern városépítés követelmé- nyeinek megfelelő sávos, vagy sorházas építkezé. xésekre. — Az övezeti rendszer átformálását természe- | tesen az az álláspont irányítja, amelyet a telepítés kérdésében elfoglalunk. Ugy látszik, hogy elkerülhetetlen lész a parcellázási tilalmat azokra a területekre kimondáni, amelyek- nek beópítését a város fejlődése még nem kívánja, Az övezeti rendszer általánosságban határozza meg az építési területek beépítési módjait, Vannak azonban különleges problémák is. Ilyenek | a színházak, mozgófényképszínházsk, mula- tók és áruházak elhelyezésének kérdése. Idekapcsolódik a felhőkarcoló kérdése is. Nálunk még nagyon hosszú ideig nem lesz szükség ilyen- fajta építkezésre. A külső városrészek különleges építési módja: a lakótelepek. Idesorozhatók a kis- lakäs-, a családiház- és 4 szükséglakás-telepek, továbbá a városszéli telepítés, valamint Az egyré népszerűbb családítKestek és 1weekend-telepek éptt- kezése. A telkek nagyságának megszabásánál és az övezetek beosztásának reviziójánál tekintettel voltunk arra, hogy a módosítás ne járjon a telek- érték lényeges és tártós devalvációjával. Az építkezési anarchiát megszüntetni mondotta befejezésül informátorunk — és az épít- kezési rendet minden vonalon beiktatni jogaiba: éz elmaradhatatlan kötelessége az észszérű vVáros- szabályozásnak. Kielégítő állapotot csak úgy te. remthetünk, ha a múltban elkövetett építkezési visszásságok után vonalat húzunk, majd pedig jog- szerüvé és hatályossá tésszük az építkezések el- lenőrzésének fokozott rendszerét. Az építési övezetek átcsoportosítása hivatalo- sége máris új rendhez alkalmazkodik az építési engedélyek elbírálásánál. Igen szigörüan mérle- geli a gyárépítési kérelmeket, vagy a meglévő te- lepek bővítési terveit és csak olyan helyekre ad ki, engedélyt, amelyek beleesnek a főváros déli hatá- rának déli részén, a Duna közelében tervezett új gyári övezetbe. ? Ebbe a gyárvárosba akarják idővel áttele- píteni az összes gyárakat és ipartelepeket, amelyek most nem megfelelő helyen működnek. san még nem történt meg, de a főváros vezető- Ezzel az állásponttal magyarázható meg az a hi- vatalos döntés is, amelyet e héten a városépítési bizottság javaslatára hozott a Columbia Teztilipari 7.-t. építési kérelme ügyében a polgármester. A Columbia Textilgyár Becsi-üt 71. és Lajos-utca 60. szám alatt levő gyárépületeit két emelet ráépi- tésével akarta kibővíteni. Az emeletráépítést a város nem engedélyezte azzal az indokolással, hogy ez a környék nem tar. tozik gyárövezetbe és az itt működő ipartelepek terjeszkedése nem kívánatos. Őbuda ugyanis az új városrendezési tervek szerint a II. övezetbe tarto- png gyárak építését a jövőben nem engedé- yezik. A régi cég a régi címen Alapitva: 1910 kövi Gyula és Lajos központi fűtés és vizvezeték Pártélet a Nemzeti Egység 1ö- városi szervezetében Szendy Käroly polgármester látogatása. A Nemzeti Egység fővárosi szervezetének legutóbbi értekezletén mepjelent Szendy Károly polgármes- ter. Zsitvay Tibor elnök üdvökölte a polgármes- tert. Oszinte és meleg széretettel fogadja a szer- vezet minden tagja — mondotta. Jól tudjuk, hogy nálánál senki sem. szereti jobban ezt a fővárost. Szendy Károly egész élete összeforrott a főváros- sal és tudjuk róla azt!is, hogy a főváros jó fiából most a főváros legjobb atyja lesz. A párt bízik abban, , hogy a polgármester akaraterötöl duzzadó lelkes és lendületes munkásságát siker fogja ko- ronázni. Kéri, fogadja a párt szeretetét úgy, ahogyan a párt nyujtja — minden fentartás nél- kül. A polgármester munkásságát nem pártszem- pontok szerint fogják bírálattal kísérni, hanem az egyetemes nemzeti és a fővárosi érdekek mérle- gelésével. Nehéz helyzetben foglalta el helyét, ez- ért esetleg népszerűtlen feladatokat is kell vällal- nia, de mindenkor számíthat a párt százszázalékos támogatására. — Zsítvay ! Tibor üdvözlő szavaira Szendy Károly polgármester többek között na kö- vetkezőket mondotta: — "Tradícionális szokásnak és szíve sugallatának tett eleget, amikor megjelent a pártértekezlet előtt, hogy tiszteletét tegye. Az a különleges szerencse, hogy csaknem egyhangúan választatott meg a — polgármesteri székbe, nagy erőt és kitüntetést jelent számára, de egy- úttal fokozott felelősséget és terhet is. De ha a választás nem is egyhangúan történt volna, a pol- gármester kötelessége attól a pillanattól kezdve, amikor az esküt letette, az, hogy pártatlanul a főváros minden polgárának a polgármestere legyen. A polgármesteri székben lelkiismeretén kívül csak a fennálló törvények tisztelete és a köz érdeke fogják vezetni. "Természetesen mindig ki fogja kérni a kormányzó párt véleményét az egyes kér- désekben és szempontjaikat mérlegelni fogja. Kü- lönösen kedves számára az is, hogy a szervezet elnöke, : Zsitvay Tibor kortárs, akiben fiatalkori barátját tisztelheti. A pártszervezettel való kap- csolatait kellemessé teszi számára az is, hogy itt csupa "régen ismert, kíváló férfit lát. Nagy szük- sége van — mondotta — e párt támogatására, mert nehéz körülmények között vette át a főváros kormányzását és nehéz feladatok előtt áll, amelyek esetleg nem "mindig rokonszenvesek. Súlyos fel- adatához kéri a Nemzeti Egység mindenkori tá- mogatását. Zsítvay Tibor elhök ezután felfüggesz- tette az értekezletet és a polgármester mintegy fél órán át elbeszélgetett a párt tagjaival, majd eltávozott, A pártszervezet tizenöt szakcsoportot alakított. A "Nemzeti Egység pártjának fővárosi szervezete legutóbbi értekezletén elhatározta, hógy az ügy- osztályok mellé rendelt fővárosi bizottságoknak megfelelően tizenöt szakbizottságot alakít ı@ szer- vezet kebelében, hogy minél intenzívebben foglal- kozhasson a városháza aktuális ügyeivel. "A párt szakbizottságainak feladata, hogy az értekezlet elé kerülő ügyeket alaposan előkészítsék és határozat- hozatal, állásfoglalás előtt a vezetőséget és a végrehajtó bizottságot kellőképpen tájékoztassák. Ilymódon lehetővé teszik a pártnak az egyes kér- désekben mindenkori egyöntetű állásfoglalását és homálynélküli tájékozottságát, A tizenöt bizottság elnökségét a vezetőség felkérésére a : következő törvényhatósági bizottsági tagok vállalták: I. El- nöki szakbizottság: vitéz Lázár "Domokos; II. Ot- és csatornaépítési bizottság: Dorner Gyula; III. Városrendezési bizottság: Harrer Ferenc; IV, Köz- jogi bizottság: Andréka Károly; V. Közlekedési bi- zottság: Scheuer Róbert; VI. Pénzügyi bizottság: Glücksthal Samu; VII. Közoktatási bizottság: Nagy Zsigmond min. tan., kir. tanfelügyelő; VIII. Közélelmezési bizottság: Usetty Béla; IX, Szociál- politikai és közjótékonysági bizottság: Arvätfalvi Nagy István; X. Közegészségi bizottság: Dr. Barla Szabó József; XI. WVárosgazdasági bizottság: Gróf Takách-Tholvay József; II. Közüzemi (világítási és vízvezetéki) bizottság: Becsey Antal; XIII. Köz- építiési bizottság: Wellisch Andor; XIV. Közmüve- lődési és képzőművészeti bizottság: Ugron Gábor; XV. Közgazdasági és ipari bizottság: Nagy Antal. A szakbizottságok a párt Fsterhäzy-uteai központ- jában péntek este tartották alakuló üléseiket és el hogy sorozatos összejöveteleken be- szélik meg az aktuális és megoldásra váró fő- városi kérdéseket. Telefon: 212-04 és 05 --- Page 55 --- Rüudapest, 1935 február 13. Félre kell tolni az akadályokat az építkezés megindításának útjából Illetékes körök biztató igéretei bizalmat gerjesztenek az építőipari szakmák elcsüggedt lelkületébe Az összes építőipari szakmák, a hozzákap. csolt ipari szakmák, valamint a ház- és telek- tulajdonosok érdekképviseletei Usetty Béla ország- gyűlési képviselő vezetésével az elmult napokban felkeresték Sipöcz Jenő főpolgármestert, Szendy Károly polgármestert és Rakovszky Ivánt, a Köz- munkatanács elnökét, hogy támogatásukat kérjék a tavaszi építőipari tevékenység — megindításához. Az építőipari szakma, amelynek szószólója Kova- osek Ferenc, a Köművesmesterek Szövetségének elnöke volt, jó helyen kopogtatott, amikor a fő- város két kitünő vezetőjénél tisztelgett, mert úgy Sipöcz Jenő főpolgármester, mint Szendy Károly polgármester tökéletesen átérzik a legnagyobb ipari szakmák foglalkoztatásának szükségességét. A küldöttségnek adott válaszok meggyőzhették az az ipari szakmákat arról, hogy a főváros vezetői mindent elkövetnek a munka megindítására és 24 óra sem telt el a küldöttség távozása óta: Sipőcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester már megtették a szük- séges előterjesztéseket Fabinyi "Tihamér pénzügyi- és kereskedelmi miniszternek. A főpolgármester a miniszter figyelmébe ajánlotta az építőiparosoknak az adómentességre vonatkozó kívánságait és azonkívül letárgyalták a főváros legközelebbi építkezési és beruházási program. ját is. Szendy Károly polgármester azt kérte a minisztertől, hogy még adóáldozátok árán is, de legalább a, régi keretek között adja meg a 30 éves adómentességet, a Madäch-sugärüton létesítendő építkezésekre. Az építőiparosság többirányú kérést terjesz- tett az illetékes fővárosi tényezők elé és jogos bi- zakodással néz a várható eredményekre. Beadvä- nyukban rámutatott arra, hogy a belső Erzsébet- város, tehát a Käroly-körüt, Kiräly-utca, Dob-utca €s Erzsébet.körút által határolt városrész rende- zésének kérdése több mint három évtized óta húzódik. Néhány évvel ezelőtt a Közmunkák Tanácsa és a főváros vezetősége megállapodott a — végleges vonalvezetésben és az egész iparosság joggal hitte, hogy nagyvonalú munkálatokhoz jut. A Budapest Belső Erzsébetváros Ingatlan- tulajdonosainak Egyesülete külön feltárta az ille- tékesek előtt, hogy három évtized óta építési en- gedélyeket a szabályozás által érintett útvonala- kon ném kaptak. Abból az nadómentességi kedvez- ményből, amely tíz év óta fennáll azzal a céllal, hogy Budapesten új lakások — keletkezzenek, az erzsébetvárosi ingatlantulajdonosok ki voltak re- Kkesztve, holott a régi és egészségtelen házak, ame- lyek a területen sorakoznak, már régen megéret- tek a lebontásra. Pontos számításokkal illusztrál. ják, hogy A szóbanforgó rozoga házak lebontása révén az összes házbéradőveszteség csupán 200 ezer pengő volna. Miután azonban az új adómentes házak is fizet- nek bizonyos mérsékeltebb adót, egy-két nagyobb építkezésből már több házadó fog befolyni, mint amennyit a kincstár és a főváros elveszít, mert a hiányt bőven pótolnák az ingatlanátírási illetékek, a forgalmi és fázisadó, a jövedelem- és vagyon- adó, továbbá a különféle hatósági engedély-díjak. Tudni kell azt is, hogy ezen a területen a helyisé- vek nagyrésze kiadhatatlanná vált, a bérek is le- Csökkentek, tehát közvetve a kincstárt is káro- sodás éri a belső Erzsébetváros mai állapota miatt. A kérés tehát az, hogy a 30 éves adómentességi kedvezményt ezen a területen is engedélyezzék. Függetlenül az Erzsébetváros —újraépítésétől, -az építőiparosság és a rokonszakma azt kéri, hogy az ideiglenes házadőmentesség és a tatarozási adó- kedvezmények mértékének szűk keretét mentesít- A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolat Piesen bergor József V., Hollda-n. 16. Tel. : 19-5-04 Dre? s DOLGOZZUNKS IPARI, TERMELŐ, síTŐ ES FOGYASZTÁSI $: VE Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 ll] FÖRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. ll] sék a korlátozások alól. Ezek az adómentességek elég szűkreszabottak, de még kisebbek azok a keretek, amelyekben a kedvezmények igénybe. vehetők. Csupán egyes utcákra, utcarészekre, tel- kekre vagy egyes régi házakra vonatkoznak, ezen- kívül olyan építési, parcellázási és építésrendőri korlátozásokat tartalmaznak, amelyek egyszerűen betarthatatlanok. Ennek a következménye, hogy a rendeletek alapján új építkezés az utolsó hat hónapban nem létesült. A tatarozási rendelet ugyancsak a legsűlyosabb műszaki követelményeket támasztja és eltekintve attól, hogy az adójóváírás mértékét is erősen le- szállította, a jóváírás is csak öt éven át történik. Az építési szakmák az adókedvezmények lényeges és tekintélyes kibővítését kérik, az adómentességi kedvezmény előfeltételeit képező műszaki korláto- zások — elejtését szorgalmazzák és szükségesnek tartják, h: a kiviteli módozatok elbírálása a Közmun- kák Tanácsának hatáskörébe tartozzék. Hasonló mértéket kérnek a tatarozási és Atalaki- tási adókedvezményeknál is és hogy a részvény- társaságok tulajdonában lévő ingatlanok is ugyan- olyan elbírálásban részesüljenek, mint az egyéb ingatlanok. A kért módosítások sorába tartozik végül, hogy a műszaki előírásokat és tévedéseket meg- t változtassák. A közös beadvány a belső Erzsébetváros ki- építését is szorgalmazza, ezen túlmenőleg pedig közérdekűnek tartja a LÁB kölcsönök folyósításá. nak jfolytutását, az OTI, MABI, valamint egyéb jóléti intézmények és biztosító társaságok tökéjé- nek építkezések financirozására való fordítását, A főváros vezetői és a Közmunka Tanács elnöke teljesen átérzi az építkezések megindításá- nak fontosságát, Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter már tanulmányozza az előterjesztéseket s számításokat folytat a kedvezményeknek a vár- ható kilátásaival, amelyek összhangzásbaj kell hogy kerüljenek az adókíncstár helyzetével, A döntés mihamarabb megtörténik és nem kétséges, hogy az összes illetékes ténye- zők megadják a lehetőségeket arra, hogy Budapest az építőipari munka lelkesítő zajától legyen hangos. Éjjel-nappal dolyoznak a Dunaalayıt amely április végére elkészül A napokban döntenek a , bujtató" vállalatbaadásáról — Megindul az eljárás a sziget- monostori gazdák földjeinek kisajátítására — A koronauradalom a fővárosnak eladott erdőségek pótlására Felsőmagyarországon 4050 holdas hírtokot vásárolt Szombaton délelőtt a vízvezetéki és világítási ügyosztály és a vízműigazgatóság tagjai több szak- értő társaságában szemlét tartottak a káposztás- megyeri vízművek Dunaalagútjának építkezésénél. A munka gyors tempóban halad előre és most már teljes bizonyossággal számítani lehet arra, hogy az első alagút április végére már elkészül. A Dunaalagút építésének előrehaladásáról MORVAY ENDRE dr. tanácsnok, a közüzemi ügyosztály vezetője, a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatta: — — Különféle nehézségek után, karácsony után megkezdték a vállalkozók a Dunaalagüt-6pites rendszeres munkáját és azóta megszakítás nélkül, váltott munkacsoportokkal €jjel-nappal szakadatla- nul dolgoznak, ma már messze a Duna medre alatt. Szombat reggelre 192.5 méter alagút volt készen és eddig 523 darab vasbeton-gyürüt falaztak be. Most már naponta legalább öt métert fúrnak. Te- kintettel arra, hogy az alagút egész hossza 580 mé- ter, a jelenlegi munkateljesítmény mellett két és fél hónap alatt, vagyis Április végére elkészül az első alagüt. Az alagút szigeti végaknája már tavaly elkészült és ha a Duna medre alól a felszínre kerülnek, már csak a csövek beszerelése következik, ami könnyebb feladat. A Fővárosi Hírlap multheti számában hírül adta, hogy a budai új vízmű létesítéséhez szük- séges harmadik, kisebb méretű alagút építésére a versenytárgyalás során heten pályáztak. Ér- deklődtünk, hogy a beérkezett ajánlatok felett mikorra várható a döntés. — A Szentendrei sziget nyugati partja és a jobbparti gépházak között a Dunameder alatt alagút, az úgynevezett , Bujtató" épül. A verseny- tárgyalásra beérkezett ajánlatok átszámításán a vízművek szakemberei már dolgoznak és a héten £or kerül a döntésre is. Az odaítélés után a vállal- kozó köteles lesz haladéktalanul munkához fogni, mert a főváros; egyik feltétele, hogy az építkezést még februárban megkezdeni és a legrövidebb idő alatt befejezni kell. A főváros azért ragaszkodik ehhez a szigorú feltételhez, mert a vízszolgáltatást már lehetőleg az idei kánikulára zavartalanná akarja tenni. Kérdezősködtünk a vizmüfejlesztesi pro- gramm további részleteiről és érdeklődtünk a kincstártól vásárolt szigetmonostori sziget fel- használása iránt is. — Mielőtt a vízműfejlesztési programm további részeinek megvalósítására sör kerülne, — mondotta a tanácsnok — előbb el kell intézni azoknak a parti területeknek a kisajátítását, amelyek a szigetmonos- tori és más környékbeli gazdaemberek birtokában vannak. A kisajátítási ügyek lebonyolítására a kor- mány Pest vármegye törvényhatósági bizottságát delegálta. A vármegye február 20.-ra tűzte ki a kisa- játítási terv megállapítására a helyszíni tárgyalást. Ez a tárgyalás Szigetmonostoron lesz, amelyen a megyei közigazgatási bizottság egyeztető küldöttsé- gének tagjain kívül jelen lesznek a főváros képvi- seletében Tóth Péter dr. tiszti ügyész, Kubinyi Imre dr. tiszti yész, Papp Ferenc, a vízművek veze igazgatója a vízművek több szakemberével és ter- mö6szetesen az érdekelt gazdák, akiknek földjét a főváros kisajátítja. Legsürgösebb a megyeri fötelep- pel szemközt fekvő, mintegy 40 katasztrális hold földnek a megszerzése, Itt a főváros mintegy 200 meter széles és 1200 méter hosszú partsávot fog megvenni, azt a területet, amely a szigeti kútcso- portoktól északra a volt koronauradalom határáig terjed. A szentendrei sziget nyugati partján szüksé- ges ingatlanok kisajátítási terve még nem kész, miután a vízműépítési programm módosításokon megy keresztül és bizonyos ! területeket, amelyekre szükség létt volna, ma már nem kell örökáron megvenni, hanem csupán szolgalmi jogot szersünlc az úgynevezett gravitációs csatorna átvezetésére, A magánkézben lévő szigeti ingatlanokból kereken 200 holdnyi terület kisajátítására losz szükség. Egyelőre azonban az említett 40 hold kisajátítása a legsürgősebb. A kisajátítás teljesen független a budai vízművek építésétől és az említett „bujtat6” építésének megkezdésétől is, mert ez fővárosi ter(l- letről indul ki. — A közeli hetekben aktuális lesz a budai vízmű első gépházai- nak építésére szóló versenytárgyalás ki- írása is. Ennek az építkezésével és felszerelésével ugyanak- korra készen kell lenni, amikorra a bújtató építke- zését befejezik. Eddig szólott az ügyosztályvezető tanácsnok információja. Más forrásból szerzett értesülésünk szerint a kisajátítási tárgyalásokon érdekes fordulat állott be. Az első időben a gazdák azzal tértek ki a főváros ajánlata elől, hogy amugy is szükreszabott határukat megcsonkítani nem engedik és földjüket készpénzért sem adják el, legfeljebb Arra hajlandók, hogy földért föl- det adnak. Közben azonban a hangulat megváltozott és a kis- gazdák ma már cseréről hallani sem akarnak és földjeiktől készpénzért, még pedig mentől nagyobb összeg árán hajlandók csak meg- válni. Ha a közeljövőben lezajló békés tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor a főváros kénytelen lesz beadni a bírósághoz a kisajátítási keresetet, mert arről sző sem lehet, hogy a főváros kényszer- helyzetét kihasználni engedje. Beszélnek egyébként arról ís, hogy a kincstár a fővárosnak eladott szigetmonostori birtokot már pótolta. Törvényes rendelkezések szerint ugyanis a koronauradalom teste csonkíthatatlan és ha kihasí- tanák belőle valamit, akkor azt ugyanolyan értékű ingatlannai pótolni kell. A szigetmonostori birtok helyett a kincstár állítólag Csonkamagyarország északi részén már vásárolt 4000 holdas ingatlant, ugyancsak tülnyomöreszt erdőterület. TT ete. ] Tel: 31-5-68, 34-3-06 Déli menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- dán disznótoros vacsora pénteken este halászió --- Page 56 --- Budapest, 19835 február 13. Előfizetési ára: egész évre . 24 pengő fél évre . ee er el a ee a ej ER PONgÓ Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Tervpályázatot hirdet a főváros a Szilágyi Erzsébet leányliceum épületére. A főváros vezető- sége elhatározta, hogy a Várban levő Sz Erzsébet leányliceum ódon épülete helyett a M száros-utca és Koronaör-utcäk sarkán modern inté zeti palotát építtet. Az évekkel ezelőtt hozott dön- tésből azonban mai napig nem lett semmi, sőt az e címen beállított költségvetési ö ret célra használták fel. A múlt év végén üjböl nyegre került az ügy és a főváros vezetősége : a megoldást ajánlotta, hogy a kiürített Tabánban felesleg: é vált Fehérsas-téri iskolát bontsák Ile, mindenfajta anyagát hordják át a Mészáros-utcába és ott építsék fel belőle az új intézetet, amelynek terveit Szendy Károly polgármester még tanügyi tanácsnok korában elkészíttette. Ebbe a megol- dásba a pénzügyi bizottság többsége nem ment bele és nyilvános versenytárgyalás, ezt megelőzően pedig tervpályázat kiírását követelte. Így határo- zott a közgyűlés is. Az új iskola létesítésére vo- natkozó közgyülési határozatot a kormány a múlt héten jóváhag , a polgármester pedig április 6-i lejárattal meghirdette a tervpályázatot. , Az új iskolának 67 különféle helyisége lesz. Ebből 16 a tantermek száma. Ezenkívül helyet kap az épü- letben egy tornaterem, színházterem, beépített szín- paddal, Zuhanyfürdő, megfelelő számú öltöző, külön fizikai és kémiai előadóterem, énekterem, zene- terem, rajzterem, cserkész-otthon, külön tanári és ifjúsági könyvtárterem, orvosi szoba, hét kü féle szertár, tanári szobák, igazgatói irodák ‘63 külön fogadó szobák a gyermekeiket, vagy a tanárokat látogató szülők számára, Az épület tetőkerttel és terrasszal épül es kö: nagy udvara lesz a szom- szédos polgári iskolával. Új versenytárgyalást hirdetnek az 50 autó- busz szállítására. A Beszkárt igazgatósága néhány héttel ezelőtt nyilvános versenytárgyaláson felhívta a házai gyárakat, hogy tegyenek ajánlatot 50 autó- busz szállítására. A pályázati feltételekben külön kértek ajánlatot a mótorok és ön az alvázak, valamint a karosszériák szállítására. Az alvázakra kettő, a mótorok szállítására ugyancsak kettő, a karosszériákra pedig öt ajánlat érkezett. Az alvá- zak szállítására az Állami Gépgyár, a Győri Vagón- gyár, a mótorok elk tésére a Ganz-Danubius és a Láng-gyár, a karosszériákra ugyancsak a Ganz- gyár és a Győri Vagóngyár, továbbá a Metallo karosszéria üzem, az Orensteim és Koppel cég és végül Zupka Lajos és társa adtak be - ajánlatot, amelyek azonban félmillió pengővel meghaladják ezt az összeget, amelyet a Beszkárt kalkulált. A pályázatok szerint körülbelül 58.000 pengöbe ke- rülne egy autóbusz, holott ja Beszkárt csak 50.000 pengőt vett számításba. Kedvezőtlenek a fizetési feltételek is, A Beszkárt a törlesztést 30 havi rész- letben, 1938-ban akarta megkezdeni. Ezzel szemben az ajánlatot benyujtó gyárak a törlesztés azonnali megkezdését kívánják. Végül nem tudják teljesí- teni a gyárak a Beszkárt kikötött szállítási felté- telét sem. A közlekedési vállalat azt kívánja, hogy az első kocsik szállítása már hat hónap alatt meg- történjen, ezzel szemben a gyárak egy éves termi- nust kívánnak. A Beszkárt igazgatósága az ajánla- tok felett rövidesen dönteni fög. Hír szerint új ver- senytárgyalást fognak kiírni. Szó van arról is, hogy a Beszkärt megvásárolja a Bart kocsijait, ami azonban nem volna célravezető, mert ócska autóbuszokkal a forgalmat megjavítani nem lehet. Jutassy Ödön kitüntetése. A kormányzó a mi- niszterelnök előterjesztésére Jutassy Ödönnek, a Molnárok Lapja szerkesztőjének és kiadójának közhasznú érdemes tevékenységének elismeréséül a magyar királyi kormányfőtanácsosi címet ado- mányozta. Jutassy Ödön a magyar közgazdasági ujságírásnak egyik elöharı régi, tiszteletre- méltó, ujságírói múlt áll mögötte, a legmagasabb kitüntetés tehát ezeket az érdemeket honorálta. Hunyadi János TERMÉSZETES KESERŰVIZ IKIVÁLÓBB BAN SEM AZ RMÉSZTŐSZERVEK LI GYÓGY VIZ8. £GY HAZTART. HIÁNYOZHAT MATÁSÁBAN FELÜLMULHATATLAN SAXLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST Almády Géza ny. tanácsnok meghalt, A régi gárda egyik utolsó tagja dőlt ki vasárnap hajnalban az élök sorából: Almády Géza, a székesfőváros nyu- galmazott tanäcsnoka 86 éves korában elhünyt. Almády Géza az elmúlt évtizedek alatt a főváros egyik legagilisabb és legkitűnőbb fötisztviselöje volt, akinek keze alatt tisztviselő-generációk nöt- tek fel. Már régebben nyugalomba vonult, de ak- kor is tovább tevékenykedett. Vezetője volt a vá- rosházi nyugdíjas tisztviselők egyesületének, az ő nevéhez füződik a háztartási alkalmazottak védel- mével foglalkozó Márta Egylet megalapítása is. Véhány hónapja betegeskedni kezdett, de senki 2 hitte, hogy a még mindig friss, életvídám egúr számára végzetessé válik mostani gyengél- kedese, Utolsó napjaiban is élénken foglalkozott vekkel és minden ltozás érdekelte, ami a sházán történt. Vasárnap hajnalban csendesen elaludt, Lamotte Károly alpolgármester az elhúnyt- ban nagybátyját gyászolja. "Temetésén a főváros vezetősége és törvényhatósági bizottsága hivatalo- át és koszorút küldött a san képviseltette ma: ravatalára. A gyászbe: let a székesfőváros nevé- ben Schuller Dezső tai: ok tartotta. Megalakult az embervédelmi bizottság. "A gaz- dasági viszonyok rom! óta a szociális és kari- tatív tevékenységgel foglalkozó hatósági és társa- dalmi szervek mindegyike szükségét érezte, hogy a hatóságok és a társ: m között a szociális jótékonykodó gondozás egész munkaterületén olya tervszerű együttműködés alakuljon ki, amely alka! mas "a jóléti gondozás hatékonyságának fokozá- sára. A szép gondolatot a közelmúlt napokban Szendy Károly polgármester megvalósította. Meg- alakult a főváros embervédő bizottsága, amelynek fövédnökévé Horthy Miklósnét, a kormányzó hit- vesét kérték fel, Az alakuló ülésen "Liber Endre alpolgármester elnökölt. A belügyminisztériumot Szek nos dr, min. tanácsos, Baján dr. min. os, Antal József dr. min. titkár kép- viselték. Ott voltak még Rottenbiller Fülöp dr. államtitkár, a fiatalkorúak felügyelőbizottságából, Németh Péter tanácselnök, a fiatalkorúak bírósá- gának vezetője, Simon Elemér, a Vörös Kereszt elnöke, Lukács Sarolta, a Vörös Kereszt alelnöke, Keller Lajos, a Stefánia Szövetség igazgatója, Klaniczay Gyula dr., a Gyermekvédő Liga képvise- lője, Molnár Frigyes, a Katolikus Karitász kikül- dötte. A székesfőváros vezetői közül Lamotte Ká- roly dr, alpolgármester, Csordás Elemér dr. tiszti- főorvos, Csorna Kálmán dr., az Árvaszék elnöke, Salamon Géza dr., Schuler Dezső és Babar ván báró tanácsnokok voltak jelen. A bizotts g orozatos üléseken beszéli meg a teendőket és kü- lönféle szakbizottságokat fog alakítani. makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest, VIII., Baross-utca 77. sz. "Telefon: 33-5-42 GROSZ FRIGYES : ÉPÍTÉSI ÉS Kö- Bakáts-u. 1. Betön, VEZEST VÁLL. Budapest, TX., Telefon: 86-0-64 HOFBAUER ES PIAZZA £PITOMESTEREK IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-8-59. TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: CSUCSHEGYIBAZALTBANYA R.- HEMESGULÁCS Központi iroda : Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. ÁMON ANTAL ES FIAI KÖVEZÖMEST. EH, ÚT-, CSATOR. BETON ÉPÍ I VALLALKOZÓK, - MUNKA, VAGANYFEKTETES, MÉSZKŐ- BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-83-85. ÚTHENGERLÉST A vállal WOLFF ERNŐ Budapest, t., Keienföäld -üt 1. Tel.: 59 9—68 ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: sz6n- és bronzkoföl, kollektorai MAGYAR KOLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPE ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. GABRIEL ANTAL oki. gepeszmernok villany-, vizvezeték-, központi fűtés szerelési vállalata Budapest, XI., Eszék-u. 18. Tel.: 68-3-26. [ÁLIATKOZÓS a polgármester a csatorna- szivattyú-telep fő ére kiírt "versenytárgyalást. A föváros vezetősége januárban versenytárgyalást hirdetett a központi csatornaszivattyú-telep szenny- víznyomó föcsövének az építésére. Ezt az építke- zést köztudomás szerint különféle hatósági eljárá- sok és pereskedések előzték meg. A csepeli Dunaág halászai bepanaszolták a fővárost, hogy a Duna- ágba ömlő szennyvíz elpusztítja a halakat és ezzel a főváros nekik érzékeny kárt okoz. A fellebbe- zési hatóságok a többé-kevésbé komolytalan fel- jelentést ugyan elutasították, a főváros higiéniai és biztonsági okokból mégis elhatározta a nyomö- cső meghosszabbitäsät. A két és fél méter vastag- ságú ikercsövet a szivattyú-teleptől, illetve a mai torkollattól közel kétszáz méterrel meghosszabbit- ják. A hatalmas csövet a Duna medrében mélyen beágyazzák és körülbelül a víz sodrának közepén, alulról ömlik be a folyam medrébe a szennyvíz, amely ott másodpercek alatt összekeveredik a tiszta folyóvízzel és így bakteriológiai tekintetben is teljesen veszélytelenné válik. A szennyvíznyomó- cső építésére beérkezett 13 ajánlatot a múlt héten tartott szakbizottsági ülésen bírálták el. Az üúgy- osztály gondos átvizsgálás után a Fábián, Somogyi és György cég ajánlatát tartotta a legmegfelelőbb- nek. A szakbizottságban azonban nem alakult ki egyöntetű vélemény és úgy a Zsigmondy Béla r.-t. — Széchy Endre, mint a Fábii n-féle ajánlatra he- ten-heten szavaztak. Szendy Károly polgármes- ter Király Kálmán tanácsnok referátuma után szombaton délben úgy döntött, hogy egyik aján- latot sem fogadja el, hanem a versenytárgyalást megsemmisíti és új, szükebb körű versenytárgyalás kiírását rendeli el. Az illetékes út- és csatornaépí- tési ügyosztály nyomban intézkedett a szűkkörű versenytárgyalás meghirdetése iránt. A polgármes- ter utasítása szerint a versenytárgyalásban csak az a 13 vállalkozó vehet részt, akik a múlt ver- enytárgyaláson is pälyäztal Megsemmisítette e OZ Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő. cégek pályáztak: A Horthy Miklós-úti elemi iskola kőburkolati munkáira pályáztak: Pluhár Károly 2540, Seenger Béla 2500, Král Gyula 2650, Weisingei ;yörgy 2852, Eichbaum Mór 2866, Müller Rezső 3292 pengővel. A budai vízmű tartozékaként csúcsa és a békásmegyeri part tt tendő bujtató építési munkáira pályázt: Magyar Építő r.-t. és Rényi és Bottenstein 169.327, Palatinus r.-t. 58.965, Fejér és Dános 217.479, Gazdaságfejlesztő r.-t. 266.935, Somlyó József 294.111, László és Blum 375.874, Magyar Gaz- dasági és Kisvasúti r.-t, 454.907 pengővel. , 300 vagón bazalt, andezit, vagy annak megfelelő minő- ségű zúzottkő szállítására pályáztak: Wenkheim József, Haltenberger Vilmos, Frank István, Zebegényi Kőbánya, Szobi Kőbánya, Szandai Gránitkőbánya r.-t., Gyöngyös: Sárhegyi Kőbánya, Mikácsi Testvérek, Somoskői Bazalt- bánya, Stagi és Späth, Inóci Kőbánya. Uj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Az intézmények és üzemek részére szükséges papírleme-— zek és papírok szállítására. Ajánlat tehető február 26-án d. e. 10 óráig. Városháza, II emelet 235. Az árvaházak és szeretetotthonok részére szükséges 35.350 kg lönböző tésztanemű szállítására. Ajánlat tehető. február 2 d. e. 10 óráig. Városháza, I. pavillon, I. e. 28. Az 1935. évi kövezetjavítási és aszfaltjavítási munkákra. Ajánlat tehető március 12-én d. e. 10 óráig. Városháza, II. emelet 284. A BESZKÁRT alkalmazottai részére szükséges külön- böző bélésanyagok szállítására. Ajánlat tehető február hó 18-án d. e. 9 óráig. Akácfa-utca 15, I. emelet 139. Ugyanott az alkalmazottak egyenruháinak konfekelonä- Jis munkálataira. Ajánlat tehető február 25-én d. e. 9 óráig, Damjanich-utca 15. Február 14-én és 17-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tatra-utca 26 Telefon: 92.0-87 --- Page 57 --- Budapest, 1935 február 13. FOVROST TÜR 7 A kereskedöfdrsadalom nagy ünnepi eseménye vVolf a Baross Szövelseg kongresszusa Az ország kereskedő- és iparostársadalma legnagyobb érdeklődéssel kísérte a Baross Szövet- ség országos kongresszusát, amelyen nagyfontos- ságú problémák — kerültek — napirendre. Movszky János országos elnök annak a reményének adott kifejezést, hogy a jövőben az ország gazdasági helyzetén segíteni akaró fontos javaslatok tárgya- lását a vidéken is tárgyalni fogják, Az ünnepélyes záróülést vasárnap este tar- tották a pesti Vigadóban zsúfolásig megtömött termekben. A záróülésen résztvett József Ferenc királyi herceg, Gömbös Gyula miniszterelnök, Fa- binyi Tihamér kereskedelemügyi miniszter, Sztra- nyavszky Sándor a Nemzeti Egység Pártja orszá. gos elnöke, Wolff Károly, Baross Gábor, a TESZ országos elnöke, Sipöcz Jenö főpolgármester, Szendy Károly polgármester, Antal István dr. or- szággyűlési képviselő, a miniszterelnökségi sajtö- osztály vezetője, Senn Ottó a MAV elnöke, Szalay Gábor báró postavezérigazgató és a közélet, a keres- kedelem és az ipar számos előkelő reprezentánsa. Tlovszky János megnyitószavai után Wolff Károly ünnepi beszéd kíséretében adta át a Baross Szö- vetség levelező tagságáról szóló díszokleveleket Sztranyavszky Sándornak, Szendy Károlynak, Petrovácz Gyulának, Légrády Ottónak és Király Kálmánnak. Beszédében többek között azt fejte- gette, hogy a miniszterelnök jelenléte biztosíték arra, hogy a kormány mindent el fog követni az iparos- és kereskedösereimek orvoslására. Sztranyavszky Sándor megköszönte az új levelező- tagok nevében a kitüntetést, majd Gömbös Gyula miniszterelnök mondott nagyhatású és lelkes él- jenzéssel kísért beszédet. Nagy tetszés mellett utalt arra, hogy a nem- zeti öncélúság az eszmeközösségből fakadó ön. fegyelem, amire a nagy történelmi célok elérése szempontjából feltétlen szükség van. Minden ma- gyar sorsa attól az egy nagy gondolattól függ, hogy eléri-e a nemzet a célját vagy sem. Uj magyar életre van szükség, amely gazdasági, szociális, kulturális és politikai téren biztosítja mindenki érvényesülését. Oriäsi lelkesedés és frenetikus taps fogadta a miniszter- szédét és ezzel a felemelő ünnepi aktus- rt a Baross Szövetség kongresszusa. A záróünnep után kétezer terítékes vacsora volt a Vigadóban, amelyen Fabinyi Tihamér ke. reskedelemügyi miniszter mondott beszédet. Be- jelentette a jövőben megteendő intézkedések egész sorát, többek között az angol vizum eltörlését. Ugyancsak bejelentette a miniszter, hogy az ide- genforgalmi célok érdekében a kormány messze- menő áldozatokat fog hozni. Szendy Károly pol- gármester a Baross Szövetség ünnepélyének je- lentőségét méltatta és hangsúlyozta, hogy a fö- város mindont elkövet az ipar és kereskedelem támogatására. A Baross Szövetség kongresszusa a magyar kereskedelem és ipar élniakarásának és erőkifej- tésének demonstrációja volt. A kongresszus során ismételten elhangzottak a kereskedelem jogos kö- vetelései: az áruházak háttérbe szorítása, a gyáripari detailárusítás megszüntetése, a záróra kér- dés, a tisztességtelen verseny kiküszöbölése és mindaz, ami annyira sujtja a fővárosi és vidéki legális kereskedelmet. A "Baross Szövetség ez- irányú memorandumai az illetékes faktorok előtt vannak és remélhetőleg meghozzák a jogos kíván- ságok sürgős érvényesülését. Külföldön mindenütt megvédik a kereske- dőket az áruházak féktelen versenye ellen Franciaországban társadalmi védőszövetség alakult az áruházak mérték- telen mohóságának megfékezésére A legális kereskedelem évek óta verejtékezik az áruházak kegyetlen nyomása alatt és önként érthetően mindent elkövet a maga exisztenciájának megmentésére. Ebben a küzdelemben a közvéle- mény komoly rokonszenve kíséri, mert a sorsáért aggódó tényezők nagyon jól tudják, hogy a keres- kedelem tízezernyi munkásainak pusztulása a dol- gozó társadalom összeomlását is jelenti. A külön- böző kereskedelmi érdekképviseletek és a Kereske- delmi és Iparkamara együttesen követelik a meg- jelelő korlátozó intézkedéseket, amely nem arra irányul, hogy az áruházakat egyszerűen becsukják, hanem azt a jogos kívánságot szorgalmazza, hogy az áruházak hagyjanak fel a kiskereskedői üzle- tekbe tartozó cikkek forgalmazásával. Vonatkozik ez elsősorban az élelmiszerre, amelynek a közön- séghez való juttatása nem tartozik az áruházak hatáskörébe, Felismerték az ilyen módon várható veszedelmet mindenütt a külföldön és gondoskodtak olyan eszközök alkalmazásáról, amelyek elveszik az áruházak kedvét a kiskereske- delem eltiprásától. A jelen pillanatban az összes érdekelt tényezők és felügyeleti hatóságok az áruházi különadó lehe- tőségeit számítgatják. A Fővárosi Hírlap készség- gel bocsátja rendelkezésre adatait, hogy a külön- adó rendszeresítésével éles határvonal teremtődjön az áruházi és kiskereskedői tevékenység között. A legnagyobb mulja a francia példának van, ahol a hatóságok az áruházi különadó bevezetésével kíván- ták a két versenytársat egymástól elválasztani. A franciaországi áruházi adót már száz évvel ezelőtt intézményesítették. Az adókivetés alapjául főleg az alkalmazottak száma szolgált és a törvény kimon- dotta, hogy ezt az adót minden olyan vállalkozás fizetni tartozik, amely 24 alkalmazottnál! többet foglalkoztat. Úgy látszik, hogy az áruházak fejlő- dését ez a kezdeti adó nem akadályozta és már 1850-ben jött a reform, amely kimondotta, hogy minden alkalmazott után évi 25 frankot kell fizetni. Gyors egymásutánban émelték azután a bérleti összeg alapján kivetett adókulcsot, majd megalakult az áruházak elleni külön társa- dalmi védőszövetség, amelynek célja a munka, az ipar és a kereskede- lem érdekeinek szolgálata volt. Ennek a szövetség- nek a múlt század végén több mint 33 ezer tagja volt, A francia áruházi adók kulcsát azóta öt alka- lommal emelték, amely igazodott az áruházak for- az áruházak bérösszege után az adókulcs 83 százalékra emelkedett. Mindez csak kismértékben akadályozta az áruházi fiókhálózat létesítését és ezért a háború előtt beve- zették a fiókadót, amely különböző pótlékokból te- vődik össze. Késöbb áttértek a forgalom alapján való adóztatásra és ezt progresszív kulcs alapján érvényesítették. Az igazságos adórendszernek kö- szönhető, hogy Franciaországban a virágzó áruházak sem tudtak a kereskedelemmel szemben romboló versenytársakként megjelenni. A probléma azonban a külföldön is sok fejtörést okozott és most már látják, hogy önmagában az áruházi adó nem elégséges a védekezésre. Svájcban. Ausztriában, Németországban és több nyugati or- szágban tehát az áruházak terjeszkedését betiltot- ták és egyszerüen beszüntették az áruházi élelmi- szer-árusítást. A Magyarországon alkalmazható leg- jobb eszközök kettös irányú beavatkozást sür- getnek: az áruházi különadó azonnali bevezetését és a jövőbeni terjeszkedés megakadályozását. A Baross Szövetség legutóbbi kongresszusán bősé- gesen foglalkoztak mindezekkel a kérdésekkel és elhatározták, az egységes front — kialakítását, vala- mint a hatóságoknál az intézkedések megsürgetését. Elérkezett az utolsó pillanat, hogy a törvé- nyeink ereje korlátot állítson az áruházi mohóság elé. A halogatásnak már elmult az ideje és remél- hető, hogy a legális kiskereskedelem fellélegzése a legrövidebb időn belül bekövetkezik. FÉNYSZÓRÓ Közlekedési anarchia ezt a rettenetes káoszt növeli az ott terpeszkedő e. A hatóságok elkészítették ennek an elérkezett az utolsó pil- lanat, mert a Kálvin-tér a maga lehetetlen beosztá- . 1 a baleseteknek és szerencsétlenségeknek a gyüjtőhelye, Villamosok, autóbuszok és embertömeg a leglehetetlenebb irányokban kavarognak, kígyóz- nak ezen a szép térségen, ám ha most a rendcsiná- lás nagy munkája megkezdődik, az nem végződhet félmegoldással és 50 százalékos eredménnyel. A Kälvin-t&r közlekedése mindaddig nem igér komoly javulást, au a klasszikus templom — közvet- len szomszédságában a Fenyves-féle Pirinyó áruház terpeszkedik és ki nak sorozatás és olcsó áron hirdetett cikkeivel a tömegek torló- dását provokálja. Hogy a Fenyves Áruház miért képes olcsó áron árusítani z nem a közle- kedési kódex, hanem a raffinált kényszeregyesség és a hitelműveletek díszes lapjára tartozik, azon- ban vitán felül áll az, hogy a Kälvin-t6r forgalmi újításai csakis abban az esetben érvényesülhetnek, ha a Fenyves Áruházat a ı helyéről ki telepítik. Nem dicsekedhetik azonban ide: almi beosztással a Baross-tér sem, ahol ugyancsak az áruházi kíméletlenség tombol és rontja a for. galmi lehetőségeket. A Filléres Divathär teherlapján szerepel az a tűzfaláttörés is, ami t szállodai épületet egy ze, felidézve ilymódon a leg- szörnyűbb tüzvesze: ek — kísérteties — emlékeit. Szendy Hároly, az erélyeskezű polgármester fel- adata, hogy az áruházak forgalmát ezeken a ve- szélyes pontokon megszűntesse és az utcai forgalom biztonságát kiépítse! Elveszett a német piac a magyar toll-export számára is, ezért a súlyos veszteségért a toillkiviteli szindikátus a felelős. A magyar ágytoll keresett márkacikk volt a 70 milliós német birodalomban és évenként komoly tételek jutottak ilymódon külkereskedelmi mérlegünk aktív oldalaira. Ez az eredmény azonban elsorvadt abban a pillanatban, amikor néhány nagykereskedő szindi- kátusba tömörült és vállalta az export lebonyolítá- sát. Itthon lenyomták a termelői árakat és úgyszól- ván megfosztották exisztenciájuktól a kiskereskedő- ket, kint a nemzetközi piacon drágították az eladási árat és elkedvetlenítették az ottani vevőköröket. A német piac áttért a litván és a lengyel toll vásár- lására és szükségletüket fokozottabb mértékben ke. resik a szomszédos piacokon, ahol alacsony árakkal találkoznak, Felmerül tehát a kérdés, hogy miért volt szükség a tollszindikátus megalapítására, amely úgy külső, mint belső vonatkozásokban mérhetetlen károkat okozott? A nagy hal elmélete a sodronyszakmában is érvényesülni akar. A kíméletlen önzés, a legszerényebb kereseti alkal- mak elorzása és a gyengébbnek a letiprása a sod- ronykartel kebelében is divattá vált. A nagy hal el- nyeli a kishalakat: — a sodronykartel gyárainál ez a dogma abban mutatkozik, hogy mindent elkövet- nek a kartelenkívüli üzemek leállítása érdekében. Két év óta folynak az ilyenirányú kísérletek és ha a kisüzem nem hajlandó magát a karteltől lenye. letni, akkor egész súlyukkal megakadályozzák a kisipari üzemek életlehetőségét. A kartel élén a Stadler-féle gyár vezérkedik, amelyik tűzzel- vassal iparkodik a kisüzemek leszerelésén és a kar- tel monopóliumának biztosításán. Szerencse, hogy a kartelen kívüli kisebb üzemek elutasító állás- pontra helyezkednek és nem hajlandók magukat pillanatnyi és látszatelőnyök kedvéért a kartelnek eladni. Az egész kérdés hátterében tulajdonképen az áremelés mohósága rejtőzik, mert mindaddig re- ménytelen a sodronyárak drágítása, amíg az ilyen kisebb üzemek olcsóbb áron kínálják cikkeiket a közönségnek. A magyar közönség tehát joggal el- ítéli a Stadler-féle aknamunkát és kitartásra buzdítja a kisüzemeket, mert ilymódon kilátás van az olcsóbb sodronykerítés beszerzésére. A tárgya lások most újból megindultak, de reméljük, hogy a teljes kudarc jegyében végződnek. alic kerületi előljáróságoknál, fővárosi kórházakban, szanatóriumokban stb. üzletszerző megbízottat tar- tani nem szabad. Végül elrendeli a miniszter a ko- porsó-díiszműhely Ukvidálását, miután, szerinte erre semmi szükség sincs. Városházi beavatott helyen a miniszteri rendel- kezésre vonatkozólag a következő felvilágosítást kapta a Fővárosi Hirlap munkatársa: — A. belügyminiszter rendelkezése, — mondotta informátorunk, teljesen megfelel a főváros ve- zetősége álláspontjának. a Harmatvízüzem bérlet útján történő h ását illeti, e tekintet- ben már jóval a kormányleirat kézhezvétele előtt tárgyalásokat folytattunk, egyelőre azonban ered- ménytelenül. A miniszter e tekintetben nem ad im- peratív utasítást, csak azt mondja, hogy Budapest, 1935 február 20. az ásványvízüzemnek ezt a részét igyekez- zék a főváros bérbeadás útján gyümöl- esöztetni. A főváros ezt csak akkor teheti meg, ha össze. egyeztetni tudja gyógyfürdő és fürdőváros pro- grammjäval, hiszen külföldi nagy, világhírű gyógy- fürdők külön reklamirozzák, hogy forrásaik állami, vagy városi kezelésben vannak, mert ez a megbíz- hatóság legfőbb garanciája. Legfeljebb arról l-het szó, hogy a palackozott és ellenőrző szalaggal le- zárt üvegek forgalombahozatalát bérbeadja a fő- város, ha erre vállalkozó akad. Ehhez az első lépés már megtörtént, amikor a Harmatvíz fuvarozását a főváros magán- vállalkozóra bízta. Nehezebb probléma a városházi megszüntetése. Tudvalévő, hogy itt a tisztviselők százai étkeznek. Ezek a tisztviselők kivétel nélkül kisfizetésű, sze- gény emberek, akikre nézve nagy jótétemény, hogy megbízható helyen fillérekért kapnak ízletes, tápláló ebédet. A hivatalnokok tekintélyes része az étkezési idő után visszamegy a hivatalába, ebből a szempontból is nagy előnyt jelent az étkező közelsége. A diétás étkező fenntartását pedig az egész orvosi kar szük- ségesnek tartja, mert a középosztály betegei a sza. natóriumok és diétás konyhákat fenntartó szállo- dák árait megfizetni képtelenek. A kormányrendelet hat hónap alatt kívánja az elrendelt intézkedések végrehajtását. étkező Eltörölték az angol vizumot, amit ki kell terjeszteni a dominiumbeli angol állampolgárokra is A fövaros is bekapcsolódik a Tavaszi Játékok megszervezésébe A föváros vezetősége és törvényhat zottsága több alkalommal felhívta a külügyi kor- mány figyelmét azokra a hátrányokra, amelyeket a magyar idegenforgalomnak a mostani vízum- rendszer fenntartása okoz. A — vízummente. kedvező hatását a legjobban azok az eredmén; igazolták, amelyek az osztrák, az olasz vízum eltörlése nyomán jelentkeztek. Tö intervencióra a kormány a múlt esztendőben próbaképen felfüggesztette az angol állampolgá. Tok vízumkötelezettségét is, de csak átmeneti időre. A föváros közigazgatási bizottságában az- óta több alkalommal ismételten szóvátették a vízum-rendszer módosításának kívánatosságát és ilyen értelemben több felírat ment a fővárostól a kormányhoz. Néhány nappal ezelőtt a kereskedelmi minisz- ter leiratban közölte a fővárossal, hogy a ügyminisztérium véleményének meghallg után az idén újra megadja az a ngol a vizummentes: et, mégpedig március elsejétől kezdve egy esztendőre. A leirat az egyéves határidőt azzal indokolja, hogy a pénzügyminisztérium szerint egy év ered- ményeiből nem lehet végleges következtetéseket levonni és ak újabb próbaidő után döntenek majd a tekintetben, hogy Angliával szemben is végleg eltörlik-e a magyar vízumot. Az újabb vízummentesség és a belőle várható eredmények iránt illetékes helyen érdeklődtünk és a következő felvilágosítást kaptuk: utasoknak Az elm idegenforgalr szezon alatt, | illetve 1934 m ától szeptemberig, amely idő alatt a kormá próbaképen felfüggesztette az angolok vízumkötelezettségét, szerint minte, gol utasok szám; Az említett öt hónap alatt 1400-al többen utaztak hozzánk Angliából, mint a vízumkönnyítés előtt, 1933-ban. A nálunk töltött napok, illetve éjszakák kedvezőbbnek mutatkozott az 1400 utas 7138 éjszakát töltött Budapesten, ami közel 60%-os emelkedé s felel meg. Ilyen tapasztalatok után érthető jmmel vette tudomásul a főváros vezetős a kormány elhatározását, hogy az idén is életbelépteti a ta- valyi vízummentességet az angol állampolgárok számára. A rendelet értelmez körül azonban még mindig vannak tisztázni valók. Tavaly ugyanis tekintetében még eredmény, mert £ ge a külképviseleti és vámhatóságok az angol biro- dalomhoz tartozó dominiumokban kiállított útleveleket nem fogadták el angol útlevélnek, ami igen sok bonyodalomra adott alkalmat. Volt például olyan eset, amikor két testvér indult Budapestre. Az egyik londoni volt, a másik ka- nadai. Bécsben a főváros idegenforgalmi irodäjä- ban nem tudták velük megértetni, hogy miért „vizummentes a londoni útlevél és miért kell lätta- moztatni a kanadait, hiszen — mondották ők — mind a ketten angol állampolgárok vagyunk és mint az ókorbeli rómaiak, mi is önérzetesen hangoz- tatjuk: Civis Britannicus sum! Az eredmények azt mutatják, hogy a kincstár a vízum-jövedelmének elmaradását bőségesen kárpótolja az az összeg, ami közvetlen adóban és illetékben folyik vissza az államkasszába az olyan összegek után, amit az idegenek elköltenek nálunk. Érdeklődtünk a tervbevett Tavaszi Játé- kok iránt is, mivel a Közigazgatási Bizottság legutóbbi ülsén az egyik felszólalónak ilyen irányban élénk aggodalmai voltak. — A tervezett Tavaszi Játékokat nem a fővá- ros rendezi, hanem egy tőlünk független akció. A főváros azonban rokonszenvvel kíséri a mozgalmat, résztvesz az előkészi letekben, illetve az ünnepi hét megszerve: dolgozó megbeszéléseken, tanács- csal, tájékoztatássa stb. szolgál. A költségek nem a fővárost terhelik, csupán hozzájárulást kérnek. Arról volt szó, hogy az Idegenforgalmi Tanács és a székesfővá- ros is adnak 10.000—10.000 pengőt. Az előkészületek még tartanak és a jelek szerint igen nívós produkció fog kialakulni, amely az egyetemes magyar kultúrának és az idegenforga- lomnak egyaránt a hasznára és javára válik. Is- mételjük azonban, hogy a fővárosnak nincs döntő befolyása a rendezés körül és legfeljebb segítsé-" gére lesz a kezdeményezőknek. Az anyagi hozzä- járulás tekintetében sem történt még semmiféle döntés. | MAROSSI F. LAJOS | , márványutánzatu fal- és padlóburkolólap és cementárugyár, burkoló-vállalat 33-8-84 Budapest, X., Kerepesi-út 73. Telefon: ATROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: szén- és bronzkeféi, kollektorai al KOLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPB ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól 1dapest, VIII., Kistahidy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. Szennyvíztisztító berend SADO rendszerű házi kisderitök PRISTER GYÖRGY RT. | Budapest, H., Hunyadi János-út 3. Telefon: 54-9-72, SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utea 25. szám. Telefon: 23-0. 1, 10-83-59, 14-1-52 Cementgyár: Läbatlanban , évi telj. kép. 009 v. Mészgyárak : Lábatlanban nő 2/5000, Dorogon . . . . . . " " 8.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Te évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak „+ 8,000.000 drb. Cserépgyár: vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54. Telefon: 553— 8 --- Page 63 --- WA Budapest, 1935 februär 20, Súlyos sérelem fenyegeti a magyar ipart a köztisziasägi járművek álalakításánál Tiltakoznak a magyar golyóscsapágyüzemek a külföldi gyárimány igénybevétele ellen Néhány év előtt a köztisztasági szolgálat terén komolyan tervbevettek a portalan szemétgyűjtés bevezetését. A főváros két kerületének egyes ut- cáiban megindultak a kísérletek és az volt a szán- dék, hogy a szemetgyüjtesnek ezt a higienikus módszerét a főváros egész területére kiterjesztik. A Köztisztasági Hivatal az új rendszer bevezetésé- nek költségszámítását is elvégezte, amelynek során kiderült, hogy az eljárás több millió pengős befek- tetést igényel, mert nemcsak sokezer szemétgyűjtő- tartályról kell gondoskodni, hanem a lófogatú ko- csik helyett át kell térni az autóüzemre is. Sajnos, a főváros egyre nehezedő pénzügyi helyzete a szép és kívánatos terv megvalósítását megakadályozta és most már csak arról lehet gondoskodni, hogy a szemétfuvarozási szolgálatot a lehetőség szerint gazdaságosan folytassák. Ennek a takarékossági ménye, hogy a két lóval vontatott szemétgyűjtőkocsikat megfelelő berendezéssei egyfogatú kocsikra átalakítják, Ebben az irányban már folynak a kísérletek, 8—10 szemétgyüjtőkocsit golyóscsanpágyű tengelyekkel sze- reltek fel és az eddig szerzett tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a kísérletek tökéletesen beválnak. ötven kocsi átalakításáról van szó és ez összesen mintegy 75.000 pengő befektetést igényel, szándéknak a szüle- ami nem is okozna túlzott kiadást, mert hisz nélkü- lözhetővé válnék ötven igavonó állat és azoknak az eltartása, Beavatott helyen szerzett értesülésünk szerint a főváros vezetői a szemétfuvarozó kocsik átalakí- tását rövidesen megvalósítani fogják. Ezt az elha- tározást a magunk részéről örömmel regisztráljuk és ellenvetést csak abban a tekintetben hangozta- tunk, hogy a főváros külföldi gyárvállalatoknak kíván juttatni hatalmas keresetet, amikor a magyar golyóscsapágy-üzemek mellőzé- sével a svéd §. K. F, rendszerű gyártmányok be- szerzésére gondol. Altalános törekvés az egész vo- nalon, hogy belső termelésünk kihasználását kell fokozni és mindent elkövetni azért, hogy külkeres- kedelmi mérlegünk eredmenyoldalai ne szenvedje- nek bénító megterhelést. A magyar vasüzemek teljes joggal tilta- koznak a belföldi ipar és a belföldi munkás- kéz félretolása ellen, mert a mai viszonyok között elsőrendű kötelessége különösen a közhatóságoknak, hogy mindenben da rendelkezésre álló és a külföldi gyártmányokkal teljesen egyenértékű készítmények kerüljenek fel- használásra. E kötelezettség alól a főváros sem vonhatja ki magát: nincsen szükség a külföldi szár- mazású §. K, F. gyártmányokrá, amelyeknek ma- gas árai és beszerzési költségei a külföldnek jelen- tenek tekintélyes hasznot a magyar ipar rovására. , Leltőrni akarja a főváros — a csőkartel mértéktelen árdiktatúráját Az árelemzákizottság felülvizsgálja a 35 millió pengös csöszällitäsi versenytárgyalás árait — Hcél- és aszbeszicsövekkel kísérietezik a Vízművek — Hincs kooperáció a pécsi kokszgyár és a Gázművek között — RA Gázművek kedvező fizetési feltételek mellett koksz- tüzelésű fűtőherendezéseket ad a háztulajdonasoknak A 1aúlt esztendő utolsó hónapjaiban a főváros nyílvános versenytárgyalást hírdetett a Vízművek és Gázművek csőszükségletének szállítására. Négy ajánlat érkezett, ezek: a Friedrich—Siemens vas- öntő és hötechni rt., az Első Brünni Gépgyár, az Allami Vas-, Acél- és Gépgyár, valamint az óbudai Hajógyár. A két legolcsóbb ajánlat a Siemens és a MAVAG volt. A másik két gyár ajánlata némileg drágább és nem is vonatkozik minden méret szállítására. A döntés különböző okokból késett. A késedelmet fő- leg az okozta, hogy az ajánlatok összehasonlításá- nál kiderült, hogy a legolcsóbb ajánlatok ís lényegesen maga- sabbak a külföldi áraknál, ak indokolatlanul drágán kellene jelen- zükségletét beszerezni. A. főváros veze- tősége ilyen körülmények között elhatározta, hogy erélyesen lép fel a esökartellel szemben. Miután a polgármester a saját hatáskörében nem avatkozhatott be a kérdés elbírálásába, úgy dön- tött, hogy a két legolcsóbb ajánlatot a kereske- SZunyadi János TERMÉSZETES KESERŰVIZ AZ EMÉSZTŐSZERVBK KIVÁLÓBB GYÓGY VIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN BEM HIÁNYOZHAT MATÁSÁBAN FELÜLMULHATATLAN ho ELSE SAKLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST A régi cég a régi címen Alapítva: 1910 kövi Gyula és Lajos központi fűtés és vizvezeték delmi miniszter útján elbírálásra felküldötte az el- lenőrző Arelemzö Bizottsághoz. A főváros észre- witele nemcsak az árak magasságára vonatkozott, banem arra hogy a két gyár ajánlata úgyszól- ván fillérekre egyezett. Az érdekes hírrel kapcso- latban illetékes helyre fordultunk felvilágosításért, ahol a Fővárosi Hírlap munkatársának a követke- zöket mondták: - Tény, hogy a főváros a karteleket ellenőrző Árelemző Bizottsághoz fordult. Az árelemző bizottság tudomásunk szerint már foglalkozott a kérdéssel, de közelebbit még nem tudunk. .A főváros kényte- len volt ehhez az eszközhöz nyulni, mert nem ke- vesebb, mint 8 évi csőszükséglet szállításáról van szó, amelynek értéke meghaladja a 3.5 millió pengőt. A mostani lépéssel a jövőre nézve is tiszta hely- zetet akarunk teremteni, mert a szóbanforgó ren- delésben nem szerepel a Vízművek fejlesztés grammjánál felhasználandó további cső Az budai Vizmünek ugyanis most nyomó csöveit kívánjuk beszerezni, de ezeken kí- vül még nagyon sok más méretü és minő i csö- vekre ii üksé, Sz és rendelés is igen te- kintélyes ö: fog rúgni. Érdeklödtünk, hogy a döntés elhúzódása nem okoz-e az üzemek munkáinál fennaka- dást? Ezt a választ kaptuk: — Nem. Semmiféle bonyodalom, vagy késede- lem nem fenyeget, mert zyrészt a téli időjárás miatt a munkák az eg vonalon egy darabig még úgyis szünetelnek, ır részt a régi rződé- sek alapján a főváros bármikor kaphat csöveket, amelyek elszámolása azután az Árelemző Bizott- ság állásfoglalása szerint történik. Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 Felvetettük azt a kérdést ís, mi lesz a teendő, ha a kért szakvélemény nem lenne ki- elégítő? — A fővárosnak, — mondotta informátorunk, — ebben a nem várt esetben még mindig módjá- ban lenne a kartelbírósághoz fordulni, de reméljük, hogy erre az egyébként törvényesen megengedett útra, nem kerül a sor. A beszélgetés során más érdekes tervről is tudomást szereztünk. A. főváros közüzemei eddig kizárólag öntöttvascsöveket használtak, mig most acél- és aszbesztesövek alkalmazásával is kísérleteznek. Ezek — a próbákon majd kitünik — állítólag ugyanolyan tartósok, mint az öntöttvascsövek, de lényegesen olcsóbbak. Az utóbbi hetekben szakkörökben olyan hírek terjedtek el, hogy a fővárosi Gázművek tárgyalásokat kezdett és kooperálni szándéko- zik a DGT pécsi bányatelepén üzembehelye- zett kokszmüvekkel, Erdeklödtünk ennek a hírnek a valódiságáról. — Semmiféle ílyen tárgyalásról tudomásunk nincs és ilyen tervek fel sem merültek. A Gázműveknek nincsenek nehézségei a kokszelhelyezés terén. Tudvalévő, hogy az országnak és a fővárosnak a fűtöőanyagszükséglet kielégítéséhez külföldi koksz importálására volt szüksége, ami most erősen kor- látozva van, A. helyzet tehát az, hogy úgy a Gáz- művek kokszát, mint a pécsi kokszot, könnyen és gyorsan veszi fel a piac. Ellenben tény az, hogy a. Gázművek kokszgyártmányainak állandó piacot akarunk biztosítani és ezt a célt kívántuk szol- gálni, amikor néhány hónappal ezelőtt pályázatot hirdettünk modern kokszfüteses kazánok szerkesz- tésére. Ez a pályázat a napokban járt le és a leg- sikerültebb pályaművek beküldőit az üzem felszólí- totta arra, hogy készítsenek és mutassanak be mo- delleket. A gyakorlatban legjobban beváló —fűtő- berendezésekből, illetve kazánokból nagyobb éget szándékoznak gyártatni és a Gázművek ezeket a berendezéseket előnyös feltételek mellett majd a háztulajdonosok- nak rendelkezésére bocsátják. A koksztüzelésű központi fűtöberendezések nem- csak a Gázműveknek jelentenének üzleti előnyt, hanem közegészségügyi szempontból is határozot- tan kívánatosak lennének. VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAG LANTOS MIHÄLY építőmester, házújító vállalata V., Báthory-utta 5. r.: 26-2-85 v.93-6-52 RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jókal-utca 2. (Jókai-tér sasok.) Tel, : 18-0-26 dugattyúk, dugaityügyürük, dug. csapszegek szaküzlete KOVACS A. ODON jézxöx Budapest, VIII., Bezerédy-utca 8. Telefonszám: 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata HOFBAUER ÉS PIAZZA EPITŐMESTEREK TÉR 5. TE "7. VI., BÉKE- IRODA VI., SZONDY-U. 34. 59. A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolat Piesenberger József V., Hollán-a. 16. Tel. : 19-5-B4 WAHL-FERENK 2: VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA Budapest, VII. Víg-u"ca 39. Telefon : 316-45 TETÖFEDÖMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. PAWLIK ÁGOSTON = IPARI GÄZTÜZELESÜ BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. 33 Telefon : 30-8-63. --- Page 64 --- Budapest, 1935 februär 20. egész évre . LEK Al 265. 25) 24 pengő fél évre Pan asz os A klet . + 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Bärtl Tivadar Kicsit furcsán, kicsit groteszkül hangzik, de bizony nem lehet rá jobb kifejezést találni: a városháza legdivatosabb ügyosztályáról, a szo- ciälpolitikai ügyosztályról illik így télvíz idején megemlékezni. Ez az az ügyosztály, amely ma a városkormányzás legfontosabb szerve, Itt hul- lámzik nap-nap után a legnagyobb embertömeg, itt fekete a folyosó a gondgyötörte emberektől, de itt osztják egyben a legtöbb orvosságot a nyomor legégetőbb sebeire is. Most záródott le annyira-amennyire ennek az ügyosztálynak egyik hatalmas munkája, a jugoszláviai kiutasítottak gondozása, az első segítségben való részesítése, amely páratlan tevékenységet követelt. Olyan alkalom ez, amely megköveteli az objektiv sajtótól, hogy ne csak az ügyosztály vezetőjéről, Schuller Dezső ta- nácsnokról emlékezzék meg, akinek ritka érde- meit amúgy is mindenki ismeri, hanem szóljunk a láthatatlan jó szellemről, az ügyosztály lelké- ről, Bärtl Tivadarról, akinek a szegényemberek arra sem hagynak időt, hogy pártkörök kilin- cseit koptassa. Ma ő a legelfoglaltabb ember a budapesti városházán, neki van legkiterjedtebb ismeretsége a magyar fővárosban, de az ő isme- röseinek óriási többsége, akiknek mindnek ten- gernyi , szívességet" tesz, soha sem tudja majd meghálálni lelkes, nemes, megható emberszere- tetét, mélységes felebaráti érzéseit. Az ő had- serege azokból telik ki, akik pedig ezidő- szerint is hatvanötezren ülnek naponta szegé- nyes asztalánál — soha sem tudják őt vissza- hívni ebédre, akik meleg fedél alá való jutásu- kat nem visszonozhatják arany cigarettatárca ajándékozásával, akiktől soha semmiféle kama- tot nem inkasszálhat az egészen apró, de nél- külözhetetlen pénzkölcsönök után, amelyeket a hivatalos nyelv szociális segélynek hív. Néma hadsereg ez, amely nem tapsolhatja meg a róluk való szeretetteljes gondoskodást, az éjjel-nappal értük való lankadatlan, soha nem fogyó, mindig növekvő munkát. A hála ezer és ezer szempárban csillan meg hetenkint, de ezek- nek a megtörtfényű szemeknek a sugárzása nem látszik messzíre, csak magának Bärtl Tivadar- nak nemes szívét melegítheti. Most fejezte be nagy munkáját, a jugoszláv kiutasítottak első segélyben való részesítését, amit zaj, a tevékenység izzadó lázának muto- gatása nélkül, sőt anélkül végzett, hogy akár a neve szerepelt volna a nyilvánosság előtt. Ez a nagy munka befejeződött, meg kell hajtanunk előtte az elismerés lobogóját; de Bärtl Tivadart a főváros közigazgatásának olyan nyugtalan posztjára vetette a sors, ahol egyetlen pillanatra sincs megállás. Senkinek sem olyan sietős a dolga, mint a nyomorgóké. Azok, mikor a fő- város konyhájára beállítanak, már régen éhez- nek, amikor a szegényházba való felvételüket kérik, már régen fáznak és nyomorult kuckók- ban ténferegnek. Aki ezeknek ügyes-bajos dolgait intézi, annak pillanatra sincs ideje kés- lekedni, annak állandóan munkában, üzemben kell állania, Nincs ide még arra sem, hogy a maga sorsát, a maga jövőjét irányítsa: azoknak kell reágondolni, akik tudják mit jelent egy vi- lágváros életében az, hogy kenyeret kapnak az éhezők és hajlékot a hajléktalanok. — A főpolgármester látogatása a hercegprímásnál. Sipőcz Jenő dr. főpolgármester a napokban hivata- los látogatáson volt Serédi Jusztinián biboros her- cegprimäsnäl. A hercegprimäs budavári palotájá- ban fogadta a főpolgármestert, Sipőcz Jenő dr.-nak föpolgármesteri minőségében ez volt az első hiva- talos tisztelgese az egyhäzfejedelemn&l, Szendy polgármester a szabadelvű pártban. Szendy Károly polgármester már hetek óta láto- gatja a törvényhatósági bizottság pártjait. Ezek a látogatások az összes politikai alakulatoknál igen szivélyes formában játszódtak le és mindenütt ün- nepelték az új polgármester udvarias gesztusát. Hétfön este a szabadelvű pártklubot kereste fel a polgármester. A Nemzeti Szabadelvű Párt nevében Rassay Károly üdvözölte a polgármestert, aki köz- vetlen hangú beszéddel válaszolt, majd hosszasan elbeszélgetett az egybegyült párttagokkal és a ve- 1 zetőséggel. A polgármester a múlt héten látogatást tett a szociáldemokratapárt városházi frakciójá- nál is. Fatz Sándor dr. ünneplése. A Beszkárt és a főváros vezetősége lelkes hangulatú vacsora . kere- tében ünnepelte az elmúlt héten Patz Sándor dr. igazgatót, abból az alkalomból, hogy kormänyfö- tanácsosi kitüntetést kapott. Márkus Jenő vezér- igazgató hatásos beszédben méltatta Patz Sándor érdemeit, majd Usetty Béla dr., a Beszkárt elnöke az g üdvözletét tolmácsolta, A kereskedelmi minisztérium részéről Rohrmann István miniszteri tanácsos, a főpolgármester és a polgármester meg- bízásából pedig Király Kálmán tanácsnok fejezte ki elismerését. A beszédek után a forgalmi igazgatás tisztikara egy arany-tantuszt nyujtott át a kis- szakasz feltalálójának, aki hálás szavakkal kö- szönte meg a meleg ünneplést. illöry Béla penzügyigazgatö — kitüntetése. iszteri tanácsost, a székesfő- város pénzügyigazgatóját a kormányzó a miniszter- elnök előterjesztésére kiváló buzgalommal és szor- galommal teljesített eredményes szolgálata elisme- réseül a II. osztályú magyar érdemkereszttel tün- tette ki. József Ferenc főherceg ünneplése a Budapest- Fürdöväros Egyesületben. A Budapest-Fürdöväros Egyesület kedden ünnepelte József Ferenc föherce- get, aki tíz évvel ezelőtt vette át az elnöki tiszt- séget. A Gellért-szállodában rendezett jubiláris köz- gyűlésen a főherceg elnöki megnyitója után Szvie- zsényi Zoltán ügyvezető-igazgató beszámolt az el- múlt év munkásságáról, majd hangsúlyozta, hogy a reumakórház felépítése szükséges. Ezután Bár- sony Oszkár előterjesztésére Szviezsényi Zoltánt ügyvezető alelnökké választották, fötitkár lett Techert Gyula. Báró Korányi Sándor rámutatott arra, hogy a közgyűlésnek különös jelentőséget ad a főherceg elnöklésének tízéves jubileuma. Sipöcz Jenő főpolgármester köszöntötte ezután a juhbiláló főherceget, hangsúlyozva, hogy a tíz évvel ezelőtt szinte haldokló egyesületnek új lendületet, új életet adott. A fürdöügyet központi kérdéssé állította be, amelyet meg kell oldani. A főpolgármester ezután átadta az egyesület ezüstdomborműves albumját a föhercegnek, aki meghatottan köszönte meg a dí- szes ajándékot. Ezután Scholtz Kornál, Tormay Géza, Ilovszky János, Vámossy Zoltán, Kossalka János és Tausz Béla üdvözölték a jubiláló főherce- get, akinek tiszteletére a közgyűlés után szäzteri- tékes bankett volt a Gellért-szállóban. Pénteken tárgyalják a harmadik alagút épí- tését. A világítási és vízvezetéki ügyosztálynak pén- teki ülésén mutatják be a tervezett új budai vízműhöz vezető harmadik Dünaalagút terveit és a verseny- tárgyalásra beérkezett ajánlatokat, amelyeket múlt számunkban már ismertettünk. A Szentendrei- sziget nyugati partja és a Római part között már- cius elején megkezdik a műszaki nyelven , bujtató- nak" nevezett kisebb méretű vízátvezető alagút építését. Még Istambulból is jelentkeztek a meghirdetett 210 fővárosi állásra. Az elnöki ügyosztály szom- batra készült el a múlt hetekben hirdetett pályá- zatra beérkezett kérvény-halmazok feldolgozásával. A. főpolgármester és a polgármester — mint meg- írtuk — 210 állásra hirdetett pályázatot és ezekre 3000-nél több jelentkező akadt. Feltűnően sok a vi- déki pályázó. Az idegen, kül pályázók száma meghaladja a 800-at, s ezek között vannak olya- nok, akik külföldről nyujtottak be kérelmet. Az egyik kérelmező állandó istanbuli lakos és a török fjövárosból sietett pályázni egy kisebb állásra. A 12 főjegyzői állásra 55, a 12 tanácsjegyzői állásra 74, a 13 fogalmazói állásra 136, az 5 műszaki főtaná- csosi állásra 22, 5 müszaki tanácsosi helyre 35, a 6 főmérnöki állásra 57, a 6 mérnöki állásra 58, a 6 segédmérnöki állásra 198, a 2 műszaki föfel- ügyelői állásra 7, a 3 műszaki felügyelői állásra 23, a 3 müszaki főtiszti állásra 43, a 2 kórházi felügyelői állásra 33, az 1 közélelmezési főtanácsosi állásra 7, az 1 közélelmezési tanácsosi állásra 13, az 5 adóhivatali föszámtanácsosi állásra 28, a 6 adóhivatali számtanácsosi állásra 46, az 1 főpénz- tárosi állásra 13, az 1 állat- és növénykerti aligaz- gatói állásra 6, a 3 segedhivatali főigazgatói ál- lásra 29, a 9 segedhivatali igazgatói állásra pedig 134 pályázat érkezett. A külső, illetve idegen pá- lyázók túlnyomórészben a legalacsonyabb kategó- riák elnyeréséért folyamodtak. Az elnöki osztály elkészült a rangsor összeállításával is és valószínű- leg már e hét végén, vagy a jövő héten sor kerül- het a jelölésekre, amelyek bemutatása után a fő- polgármester es a polgármester döntenek a hatás- körök alá tartozó kinevezésekről. Az óriási kér- vényhalmaz benyujtásából az államkincstárnak lesz legnagyobb haszna, mert a kérvényekre és a hoz- ájuk ragasztott bélyegek értéke igen hatalmas összegre rúg. A pályázók túlnyomó többsége szá- mára azonban meddő próbálkozás a pályázat, amely csalódással fog járni, mert az állások legtöbbjét behelyettesítés formájában már korábban betöltöt- ték. Farkas Ákos dr. tanácsnok, az elnöki osztály vezetője a legközelebbi napokban mutatja be a pá- lyázók rangsorát Sipőcz Jenő főpolgármesternek és -"Szendy Károly polgármesternek, akik valószínűleg közvetlenül a 27-iki tanácsnokválasztás után dönte- nek a kinevezések tekintetében. Tatán állandósítják a szabadtéri játékokat. Hatszázholdas gyógytaváról, Mátyás király korabeli váráról, az Esterházyak csodaszép angolparkjáról eddig is nevezetes volt Tata a turisták és nyaralók előtt. Az utóbbi években nagyban emelték ennek a szép vidéknek az idegenforgalmát a tatai parkban megtartott nagysikerű szabadtéri játékok, amelye- ket ezentúl minden évben meg fognak ismételni. A jövőben azonban céltudatos propaganda indul még" Tata idegenforgalmának fellendítésére és ezt a na- pokban megalakult Tatajárási Idegenforgalmi Szö- vetség fogja irányítani, amelyet Reviczky Tamás tatai járási főszolgabíró ügybuzgalma hívott életre. A. szövetség élén Esterházy Móric gróf volt minisz- terelnök, Esterházy Ferenc gróf, a tatai hitbizo-— mány ura, Vida Jenő felsőházi tag, Fellner Pál, a tatajárási kerület országgyűlési képviselője, Bagossy Béla, a bánhidai centrálé igazgatója, Reviczky Ist- ván főszolgabíró és Rehling Konrád tatabányai igazgató állanak. A szövetség első működéseként a közeli napokban "Tatán idegenforgalmi propa- gandaiskolát fognak megnyitni Pártélet a Nemzeti Egyseg fö- városi szervezetében Sipőcz főpolgármester lemondott a Saskör elnöki állásáról és belépett a Nemzeti Egység pártjába. A Saskor igazgatóválasztmánya vasárnap ülést tar- tott, amelyen Nagy Ferenc elnök bejelentette, hogy Sipőcs Jenő, aki mint főpolgármester belépett a. Nemzeti Egység pártjába, a Saskör elnökségéről lemondott. Az elnök indítványára elhatározták, hogy Sipöcz Jenöt felkérik, hogy elnöki tisztét tartsa. meg, mert a Saskör társadalmi egyesület és a poli- tikai pártállást nem tartják összeférhetetlennek a kör tagságával. Zsitvay Tibor tárgyalásai a főpolgármesterrel. Zsitvay Tibor ny. igazságügyminiszter, a Nemzeti Egység fővárosi szervezetének elnöke csütörtökön délben meglátogatta Sipőcz Jenő dr. főpolgármes- tert az új városházán. A főpolgármester Szendy Károly polgármester társaságában fogadta hivata- lában Zsitvay Tibort, és hármasban hosszabb idön át tárgyalásokat folytattak az aktuális várospoli- tikai és adminisztratív kérdésekről. A megbeszélés mindvégig teljesen bizalmas jellegű volt. A párt- elnök és a főváros vezetői sorra vették az összes időszerű problémákat, így szó esett a közeli tanács- nok választásokról, a plébánia javadalmak betölté- séről és a sorra kerülő nagyszámú kinevezések- ről is. A délkerületi Nemzeti Egység Pärtja az iparo- sokért. A délkerületi Nemzeti Egység Pártja ipari osztályában Führer László főtitkár, a székesfőváros 1935. évi ipari közmunkáit ismertette. Részletesen felsorolta azokat a bövit6si-, tatarozási- és egyéb karbantartási munkákat, amelyeknek építészeti része kb. 2 millió pengöt, gépészeti része pedig 1.2 millió pengőt tesz ki, nagyrészt 1—2 ezer pen- gös tételekben. Rámutatott arra, hogy különösen a kórházak és a vásárcsarnokok häzimühelyei még mindig igen nagymértékben végeznek iparosmun- kát. Az iparosságot súlyosan érinti, hogy a költség-- vetés a tavalyival szemben kb. 15—18 százalékkal csökkent a beruházások tekintetében, míg a rend- kívüli kiadásokat majdnem teljesen törölték. Az iparosság reménye most a húszmilliós beruházási kölcsön felé fordul. Ennek kapcsán arra kérte az illetékeseket, hogy a negyven iparágat foglalkoz- tató magasépítés részére megfelelő részt hasítsanak ki. Perlaky György volt orszgy. képviselő az iparo- sok hitelkérdésével foglalkozott, Bánóczy Bela szfőv. műsz. tanácsos a műszaki munkák helyes és tervszerű előkészítését hangsúlyozta. Wellisch An- dor bizottsági tag, a párt szakbizottságának az ügyosztályokkal való intenzív együttműködésről be- szélt. Szinte László, műszeki főtanácsos a XIII. ügyosztály helyettes vezetője felszólalásában az ügykezelés gyorsítását és indokolt esetekben — az 1—2 ezer pengös munkáknál, — a keresetek soron- 1! folyósítását helyezte kilátásba. A Kkisipart égmunkák kiadását lehetségesnek tartja. Az értekezletet Usetty Béla orszgy. képviselő zárta be, aki hangsúlyozta, hogy a költségvetés még nem végleges. A 17-es bizottság feladata lesz a szaná- lást célzó törlésekről véleményt mondani. Úgy a szanálás szükségességét, mint az azzal kapcsolatos: törlési lehetőségeket túlzottaknak tartja és reméli, hogy a felveendő kölcsön lényeges munkaalkalmat fog nyujtani az iparosságnak. A terézvárosi egységes párt ünnepli Bethlent. A terézvárosi egységes párt csütörtökön este An- drässy-üt 47. számú helyiségében értekezletet tart, amelyen bizalmának ad kifejezést Bethlen István iránt abból az alkalomból, hogy Eckhardt Tibor, mint a meghívó mondja: , minden jóízlésüű embert megdöbbentő módon" megtámadta. Beér Sándor zománctábilái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. --- Page 65 --- Budapest, 1935 februär 20. ZÖVAROST TRIP Sazvasáci ERTE. s s o c] Elkészült az előadói tervezet, értekezletet tartottak a kereskedelmi minisztériumban az áruházak megrendszabályozásáról Felülkerekedik a jobb belátás, már tárgyalnak a gyárak a detailárusítás beszüntetéséről Tűzbíztonsági szempontból felülvizsgálják az áruházakat Megvédeni a kereskedelmet a fenyegető ve- szedelmektől: ez volt a Fővárosi Hirlap célkitű- zése, amikor három évvel ezelőtt kíméletlen had- járatot indított a detailárusítással foglalkozó gyárak és a kiskereskedelmet lehengerelő áru- házak ellen. A kereskedelem teljes letiprására irányuló kettős támadás veszedelmére talán el- sőnek a Fővárosi Hirlap mutatott rá és még idejében figyelmeztette az érdekelteket, hogy eg- zisztenciájuk megmentésére fogjanak össze. Ak- ciónk együtthaladt a kereskedői érdekeltségek- kel: a Baross Szövetség, a Fővárosi Kereskedők Egyesülete, az OMKE állandóan napirenden tar- tották a nagyjelentőségű gazdasági problémát, de bevalljuk, nem volt könnyű feladat az illeté- kes tényezők figyelmét ráirányítani e kérdés- komplexum fontosságára. Az elmúlt három év folyamán állandóan rávilágítottunk a kereske- dők létérdekeire és a kitartás eredménye, hogy ma már biztató fények mutatkoznak az eddig oly sötét horizonton. A kormány ígéretet tett az áruházi terjeszkedés megakadályozására, az élelmiszerárusítás korlá- tozására és végül a gyári detailárusítás ügyé- ben is diadalmaskodik a kereskedők érdeke. Kormányintézkedés az áruházak terjeszkedése ellen A Baross Szövetség nagyarányú kongresszusa wáltotta ki a megnyugvást keltő igéretet, hogy küszöbön a rendcsinálás az áruházi élelmi- szerárusítás forgatagában. A közgyűlésen áttekinthető módon hogy az áruházak irreális árakkal dolgoznak és üzletpolitikájuk kizárólag a vevők —becsalogatá- sára irányul. Minden eszközt felhasználnak az árak rombolására: Összeväsäroltak — másodrendű cikkeket és azt természetesen olcsóbb áron kínál- ták a közönségnek. A kiskereskedelem a legkitü- nőbbet kínálja, tehát reális kalkulációval nem tu- dott az áruházakkal lépést tartani. Megkönnyíti az áruházak manipulációját az is, hogy z élelmiszereket inkább veszteséggel adják szont más osztályok forgalmával kár- pótolják magukat. "Tény az, hogy minden áruház élelmiszerosztálya deficites, ami önmagában nem volna baj, ám any- -nyíra lenyomják az árakat, hogy a magánkeres- kedelem sorra lehúzza a redőnyöket. Külön előny az áru ak számára az adókive- tés, amely aránytalanul kisebb, mint a kereskedő közteherviselése. A nagyforgalmú Corvin Áruház például 1934-ben 3865 pengő társulati adót fize. tett. A Fenyves Áruház két év előtti mérlegében 167.000 pengő veszteséggel büszkélkedett, a sike- res kényszeregyezség után következő évben pe mindössze 2800 pengő volt az adölerov: Teljese indokolt volt az s magyar kereskedelmi tes- tületeknek a Baross Szövetség útján is kifejezett az a követelése, hogy a kormány ne adjon enge yt újabb áruház alapítására, tiltsa el az áru- házakat az élelmiszerosztályok fenntartäsätöl és végül terjesszen törvényjavaslatot a parlament elé az áruházi különadó bevezetéséről. Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter a leg- határozottabb formában közölte a Baross Szövet- ség. elnökségével, hogy 14 napon belül intézkedik a határozati ja- vaslatról és már most garantálja, hogy Magyarországon egyelőre több áruház nem létesülhet. A selyemszakmában megszűnt a gyári detailärusitäs Remélhetőleg a közeljövőben megszűnik a ke- reskedőtársadalom másik súlyos panaszáradatá- nak az okozója: a gyárak detailárusítása. Az első lépést a béke egyengetéséhez a belvárosi kereske- dők tömörülése tette meg, amikor Brammer ödön vezetésével kimondották, hogy a selyemgyáraktól illusztrálták, el, a detailárusítás megszüntetését követelik. A gyá- rosok és a kereskedők megbízottai összeültek és annak eredménye, hogy a legelőkelőbb öt selyemgyár máris bizto- sítékot nyujtott a detailáru minden formájának leállítá A gyárosokat erre a békülékeny e a jól fel- fogott érdekük vezette, mert nagyon jól látták a Fővárosi Hírlap részéről megjósolt ellenhatást: a bojkottot, amely országszerte kirobbanóban volt. Az elvi megegyezés szövege — mint a Fővárosi Hirlap mult heti számában jelentette — már el- készült és remélhetőleg ez a diszonancia — végleg lekerül a kereskedők és gyárosok egymásközti vi- szonylatából. Beadják a derekukat a posztógyárak is x Hasonló békekötés készül a posztökereskcdök és posztógyárak között. Napok óta folynak a tár- gyalások a kötszövő., harisnyagyárak, valamint e cikkek árusításával foglalkozó kereskedők kö- zött és a megegyezés kilátásai biztató eredménye- ket ígérnek. V Egyetlenegy baljóslatú momentum mutat- kozik csupán és ez az, hogy a béketárgya- lásokat abban a Textilgyärosok Egyesüle- tében folytatják, amelynek Schiller Ottó nevű főtitkára kézzel-lábbal hadakozott a kereskedők követelései ellen. A retorzió fenyegetéseinek hatása úgylátszik meggyőzte a derék főtitkárt álláspontjának hely- telenségéről és talán mégis sikerül a békét meg- teremteni, amelynek úgy a gyárak, mint a ke kedők hasznát fogják látni. Értekezlet a kereskedelmi miniszteriumban Kedden délelőtt 10 órára a kereskedelmi minisztériumba az érdekeltségeket váratlanul értekezletre hívták meg, amelyen többek között. megjelentek Ilovszky János, a Baross Szövet- ség országos elnöke, Vértes Emil, a Fővárosi Kereskedők Egyesületének elnöke és Balkányi Kálmán, az Omke igazgatója. A tárgyalást ve- zető miniszteri tanácsos Fabinyi Tihamér keres- kedelmi miniszter nevében előterjesztette az áruházi üzletvezetés túldimenzionáltságáról készült előadói tervezetet, amely a mindennapi élet nehézségeivel küzdő kiskereskedelmet és kisipart védelmébe kívánja fogadni. A tervezet lényegesebb pontjai: Az egyes áruházak jellegzetessegehez tartozó főcikkkek mellett mellekärukat csak megfelelő korlátozással szabad drusi- tani; új áruházak alapítására engedély nem adható; az élelmisz ítás korlátozása és élelmiszerek kiszolgálása csak elkülönített helyiségben történhetik. A vendéglátó ipar védelmére a tervezet kimondja, hogy büffet, vendéglőt, kávéházat az áruházakban üzemben tartani tilos és ezeket 6 hónapon belül be kell szüntetni. Az áruházak a 6 órai zárórát minden vo- nalon betartani kötelesek és ha a főhelyi- ségekben tényleg szünetel is az árusítás, tilos lesz 6 óra után az előcsarnokban, vagy az utcai fronton történő eladás is, amit egyes áruházak most gyakorolnak. Ilovszky János köszönetet mondott a mi- niszternek azért a jóindulatért, amellyel a kis- kereskedelmet védelmébe fogadta, megemlíti azonban, hogy bár teljesen egyetért a tervezet intencióival, ánnak kibővítését szükségesnek látja, Movszky az értekezlet során melegen em- lékezett meg a Fővárosi Hirlap munkájáról, amellyel önzetlenül csatlakozott a kereskedők | 2,081.083.48 P-ről 2,563.403.76 P-re nőtt, exisztenciális "érdekeinek védelméhez és ebben a kitartó küzdelmében elévülhetetlen érdeme- ket szerzett. 3 Amint látható, az erélyes összefogás és a ki- tartás meghozza az eredményeket. A Fővárosi Hirlap számára felbecsülhetetlen elégtételt je- lent, hogy állandó ösztönzésünk nem volt hiába- való és a kereskedelem az utolsó pillanatban ön- tudatra ébredt. De megnyugvásunkra szalgäl az is, hogy a városházán szintén felfigyeltek intel- meinkre és tűzbiztonsági szempontból is felülvizs- gálják az összes áruházakat, hogy végre rendet teremtsenek a tűzfaláttöré sekkel operáló lelketlen manipulációk és a tűz- veszélyes lim-lommal túlzsúfolt raktárak dzsun- geljében. > Reményi-Schneller Lajos búcsúlátogatása a pol- gármesternél. Reményi-Schneller Lajos dr., a Köz- ségi Takarékpénztár volt vezérigazgatója, aki már elfoglalta az Altruista Bank vezérigazgatói pozíció- ját, szombaton délelőtt búcsúlátogatást tett Szendy Károly polgármesternél. Kinevezések a Hazai Takarékni A Pesti Hazai Első Takarékpénz Egyesület i ati a folyó hó 18-i ülésében Géza dr. cégvi öt igaz- gatóhelyett Segesväry Béla cégvezetőt pénz- pénztári-igazgatóvá, Szalay István, Euler Rezső, Wydler Tivadar és Rie: Gyula főtisztviselőket pe- dig cégvezetőkké nevezte ki A Pesti Hazai közgyűlése. A Pesti Hazai Első Takarékpénztá február 12-én tartotta meg Erney K: zgató elnöklete alatt és nagy zvételével 95 rendes közgyű gi jelentéshez dr. Kövess Béla ri it elsőnek, aki a vezető- ségnek és a t ikarnak a közgyül köszönetét tolmácsolta, majd megemlékezett Erney Károly al- elnök-vezériga. Ó 40 éves szolgálati, 10 éves ve- zérigazgatói jubileumáró Jamint az őt az I. osz- tályú magyar érdemkereszttel legfelsőbb helyről ért kitüntetésről. A felszólaló elismerő szavait a köz- gyűlés osztatlan helyesléssel fogadta és az elnöklőt meleg ovációban részesítette. A közgyülés az igaz- gatóságna minden javaslatát egyhangúlag elfo- gadta és elhatározta, hogy az 1,192. 05 pengőt tevő kimutatott tiszta nyereségből részvényenként 3 pengő osztalék a közgyűlést követő naptól kerül- jön kifizetésre, a látható tartalékalapokhoz további 200.000 pengő csatoltassek és az alapszabälyszerü j: lékok és díjazások levon után megmaradó 5 pengő az 1935. évi nyereség- és veszte- s á a vitessék át. A közgyűlés a felügyelő- bizottság új tagjaiul gróf Erdődy Rudolf, dr. Papp Antal és Sárkány Béla eddigi választmányi tago- kat választotta meg, a választmány mandátumá- nak lejé folytán pedig 27 régi választmányi tag és mint új tagok Dalmady Ödön, dr. Debreczeni Sándor, Hoványi Géza, dr. Lénárd János, dr. Mé- szló, dr. Procopius Béla, báró Than Károly bély Tibor és Verzár Kálmán kerültek meg- Csaknem 3 mill városi Takarékpénz Takarékpénztár is annak a bizonyítás: ió pengővel emelkedett a Bel r betétállománya. A Belvárosi ámadása elsősorban hogy előrelátó bizalmé és óvatos üzletpolitika a közönség az in- | tézet ir: obb mértékben fokozta. Ta- hogy a betétek a múlt év- millió pengövel emelkedtek. A ár 1934. évi mérlege 308.870.45 pengő a nyereséggel zárult 304.722.68 előzőévi y azt a javaslatot hogy az intézet n ezidén is mel- a nyereségből növelésére, 50.000 Nyugdíjpéi r gyara- ő a tisztviselői jóléti alapok ja a fennmaradó 153.870.45 pengő pedig az 1935. üzletévre vites át. Az elmúlt üz- letévben némileg javultak a ami a Belvárosi Takarékpénztár Rt. saiban ésre jut. A takarékpénztár hetét- előzőévi 12,765 pengöröl 361.08 P-re emelkedett, dés tehát 27.31 P (az előző évben 99 FP); ebből 99 P a takarékbe : pedig a folyószámlabetétállo yra es mutatkozik továbbá a pénztárkészletek, bankkövetelések tételénél amelyeknek össze s emelke- dett a váltótárca amely 11,100.126.77 P-t tesz ki az előzőévi 10,857.668.20 P-vel szemben. Csökke- nés mutatkozik ont a , hitelezők" tételénél amely 9,832.114.90 P-ről 8,780.237.14 P-re és a tör- leszteses jelzälogkölcs k állományában, amely 19,3. 69.51 P-röl 18,108.253.62 P-re apadt. Az adósok" összege az előző év színvonalán mozog és 8,263.945.03 P-t tesz ki. Az igazgatóság a közgyű- lést márc 2-ára hívta össze. A Salgó 1 pengő osztalékot fizet. A Salgó-Tar- jáni Kőszénbánya R. T. igazgatósága legutóbbi ülé- sében megállapította az 1934. évi zárszámadásokat és elhatározta, hogy a február hó 25-ére egybe- hívandó rendes évi közgyűlésnek r6szvenyenkint 1 pengő osztalék kifizetését fogja indítványozni. pengővel szemben, Az igazgat is, --- Page 66 --- Budapest, 1935 február 20. FÉNYSZÓRÓ A päszka-vältsägdij szokatlanul újszerű találmánya a pekkartelnek, amely nyilván megkapja méltó helyét a gazdasági műszavak szótárában. A husvéti rituális kenyér és a váltságdíj olyképen kerültek szoros Összefüg- g6sbe, hogy a pékkartel 4000 pengőt követelt a hit- községtől, hogy a sütőüzemekben a pászka elké tését megengedje. Érthető, hogy a zsidó hitközség megütközéssel fogadta a pékkartel szerénytelen ajánlatát, viszont nem érthető, hogy miért ajánlott fel 2000 pengőt az egyesség megkötése érdekében. "Tudomásunk szerint a zsidó hitközségek külön pászkagyártó üzemeket tartanak fenn és így mód- jukban van hitsorsosaikat teljes mértékben kiszol- gálni. Miért kell tehát deferálni és fizetni? A pék- kartel legközelebb már levegődíjat is szed és nem elégszik meg a zsemlye és a kenyér horribilis hasz- nával! És mire fordítja a pénzt a pékkartel, amikor minden darab péksütemény és minden kilogram ke- nyér után is illetéket szed az árvédőegyezmény rej- tett céljaira? Mikor kap elszámolást a pékipartes- tület erről a különleges alapról, amelynek rendelte- tésével senki sincsen tisztában? Sokkal jobb volna, ha a pékkartel leszállítaná az árakat, mert lassan- ként elsorvadnak a fogyasztók és inkább a kartelen kívüli péküzemekhez fordulnak, ahol olcsóbb kenye- ret és zsemlyét lehet vásárolni. A közönség már kezd tájékozódni és tudja, hogy vannak olcsó és drága péküzletek. Például kitünően oldotta meg a méregdrága péktermékek problémáját a jogászok Werbőczy Bajtársi Egyesülete, amelynek diplomás tagjai pékműhelyt nyitottak és a diákmenza szük- ségletét biztosítják, Ez a leleményes intézmény már kiseprüzte a folytonosan drágító pékkartelt és dí- eséretreméltó élniakar: al adja tanujelét komoly- ságának és gazdasági érettségének. Pékkartel, jó lesz vigyázni, mert a példát mások is követni fogják. A suszter és a kaptafa, szállóigéjét idézik mostanában a vegyi iparban an- nak az esetnek a kapcsán, hogy a Beszkárt bitu- menes kiöntöanyag versenytárgyalásán olyan cég is jelentkezett, amelynek semmi kapcsolata sincs ennek a szállításnak a jellegzetességéhez. 50 vagón szállítására hirdetett versenytárgyalást a Beszkárt és természetes, hogy az összes előkelő vegyitermék- gyárak beadták / tettüűné: st koltott, het jóminőségű utakat Te kiön val eddig még nem igazolta magát. cég most arra vállaikozik, hogy a versenytárgyalás- hól , , kiönti" ": tokat és monopóliumot akar szerezni a villamosvasút szükségletének ellá- tására. Az érdekelt onyosra veszik, hogy a Neuchatel ajánlatát még csak figyelemre sem méltatják a Beszkártnál és olyan magyar bízzák a szállítást, amely már régen bebizonyította, hogy ezt a különleges anyagot kifogástalan minő- ségben tudja rendelke: A cseh Hutter-Lever az utóbbi időben azzal népszerűtleníti magát, hogy vezérszerepet vállal a szappankartel létrehozásában és az árak megdrági ásáb: an. Sikercs működ megindult a Oz gy és a higienia megtor- etkezménye nem lehet mäs, mint a jänak vis Legújabban a cseh kon- szern A kopvabokozata ól esik sok szó gazd: i körökben, mert ennek a teljesen mellőzhető kókusz- törmeléknek behozatali lehetőségét állami kedvez- ményekkel biztosították és ily módon lehetővé vált számukra az import lefolytatása, A Hutterékna juttatott kedvez új 2 i tosít ennek a külföldi a világhírű magyar szappangyártó még Magyarországon is összezsugorodik, a hazai iparpártolás nagyobb dícső- ségére. Csengő aranyat és úgynevezett nemes valutát kap néhány magyar magkiviteli vállalat a netorszägba irányított exportért. Az illetékes tényezőkkel kötött megálla- podás alapján a magvak egy részét valuta ellenében kell exportáini és ez évente tekintélyes tételeket jelent. A magexportot főleg a Mauthner Rt. és a Monori Magkereskedelmi Rt. fog- Jalta le és mert esupán néhány nagy német céggel állanak összeköttetésben, hiányzik a megfelelő el- lenőrzés lehetősége. A Mauthner és a Monori szövet- kez6se most a termeléssel szemben is monopóliumot teremtett és egyelőre beszűntették a belföldi vásár- lásokat, aminek természetes következménye az ár- zuhanás. A gazdatársadalom tehát alaposan ráfizet a két vállalat export-koncessziójára, de továbbra is nyilt kérdés marad: megtalálja-e az üzleten a magyar külkereskedelmi mérleg? s DOLGOZZUNIK S IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 állalkozásnak é számítását ezen, Kedvező üzleti eredményről | számol be a MOKTAÁAR évi jelentése A Magyar Országos Központi Takarékpénz. tár, ez a régi és előkelő pénzintézetünk ezúttal is hű maradt tradícionális és előreláthatóan óvatos üzletpolitikájához: ez állapítható meg a nyilvá- nosságra került tavalyi zárszámadásból. Az inté- zet mérlege tanuskodik amellett, hogy az óvatos bankvezetést egyesíteni lehet a produktív gazda- sági tevékenységgel. A tavalyit némileg megha- ladó nyereségből az intézet ezúttal is a tavalyinak megfelelő osztalékot fizet, tartalékait gyarapítja, jelentős összeget visz át a jövő év számlájára, ugyanakkor a nyugdíjalap gyarapításával szociális érzékéről tesz tanuságot. A közzétett mérleg az alábbi szolgál: A MOKTÁR 1934-es nyeresége 64.543.10 P-vel több, mint 1933-ban. Az intézet ö: rgalma 3 milliárd 553 milliót tett ki, 283 millióval többet, mint tavaly. A takarékpénztárra bízott idegen tökék összege 79,597.000 P, ebből a könyvecskékre és pénztárjegyekre elhelyezett be- tétek 1,377.700 P.vel haladják meg az egy év előtti ällagot. Folyószámlán elhelyezett betétek 2,042.600 P csökkenést mutatnak, ami külföldiek követeléseinek visszafizetésével az ország szem- pontjából kedvező jelenséggel van összefüggésben. Az ,, egyéb hitelezők" tételének 1,148.400 P-vel való növekedése az intézet devizaüzletének na- gyobbodására vezethető vissza. A vagyon-oldalon a pénztárkészlet a rögtön realizálható zsíró- és bankári követelésekkel együtt 4,017.700 P-t tes ki, 687.800 P-vel többet, mint tavaly. Állama: ságok, közkölcsönök és egyéb értékpapírok szege 3,090.400 P. A törlesztéses jelzálogkölcsön- állomány 20,087.000 P. A MOKTAR vállalataimak üzletmenete, élükn a Dreher—Haggenmacher-féle sör- és egyéb ipari konszernnel, kedvezőbb — volt, mint az előző évben Az üzleteredm számlán a — megtakarítás 83.200 P. A nyereségképpen kimutatott 786.982.58 P-ből az igazgatóság az e hó 26-iki közgyűlésnek, úgy, mint az előző évben, egy pengő osztalék ki- főbb adatokkal 786.982.58 P, fizetését, 100.000 P-vel a tartalék dotálását, 60.000 P.-nek a nyugdíjpénztárba való utalását, 30.000 P-nek a hivatalnokok jutalmazására fordítását, 381.889.49 P-nek új számlára való elövitelet fogja javasolni, —————A BO Ll— Beszámol mult évi eredményes működéséről a Hazai Bank A Hazai Bank múlt évi zárszámadása az in- tézet fejlődésének képét tükrözi vissza. A bank az elmúlt évben is fokozta üzleteredményét, meg- őrizte hagyományos — mobilitását, — gyarapította nyilt és latens tartalékait, mindez pedig érdeme a gondos és körültekintő vezetésnek. A nyilvánosságra került mérleg adataiból ki- emeljük az alábbi tételeket: A Hazai Bank Rt. igazgatósága Szécsi Pál elnök vezetésével tartott ülésében megállapította az 1934. zárószámadásait. A mérleg 344.126.95 P (az előző évben 263.506.04 P) leírás után az előző! évi 345.843.49 P-vel szemben 378.448.43 P nyere- ségel zárul. Az igazgatóság az e hó 23-i közgyü- lése elé oly javaslatot fog terjeszteni, mely sze- rint részvényenként a tavalyival azonos összegiüt egy pengő oztalék fizettessék. A mérleg az előző évinél nagyobb nyereséget tüntet fel, noha a ka- mat- és szelvényjövedelmek csökkentek és leírá- sokra nagyobb összeg fordittatott. A jutalékok és egyéb jövedelmek 515.755.17 P összege az előző évi 468.977.68 P-vel szemben számottevő emelke. dést tüntet fel. Az 1932-ben 762.508.83 P-t kitevő, tisztviselői illetmények a lefolyt évben 492.470.01 P-re csökkentek. A wältötärca 16,748.410.84 P-t tett ki az előző évi 16,838.240.43 P-vel szemben. A bank a lefolyt üzletévben is igyekezett új, rö- vidlejáratú hitelek folyósításával a gazdasági élet élénkítéséhez hozzájárulni. Ezenkívül résztvett a munkaalkalmak teremtése szempontjából oly fon- tos tatarozási hitelakcióban is. Úgy a betétköny- vekre elhelyezett 8,870.030.21 (az előző évben ,629.934.57), mint a folyó- és csekszámlákon ke- zelt 14,520.452.77 (az előző évben 13,100,946.53) betéteknél ezidén is az intézet állandó fejlődésére mutató örvendetes emelkedés (21,730.881.10 P-röl 23,390.482.98 P-re) észlelhető. VRZTÁRV 2) Két millió pengő költségvetési hitel maradt a mult évről, amelyet az idén használ fel a főváros A fővárosi törvény szerint a költségvetési év éig ki nem utalványozott hiteleket, vagy hitel- maradványokat a következő évben csak akkor szabad felhasználni, ha a közgyűlés azt külön ha- tározattal engedélyezi. A mult évi költségvetésből különböző címeken még 2,058.% pengő áll ren- delkezésre, amely összeget a kiszabott idő alatti azért nem használhatták eddig fel, mert az a munka, amelyre hitelként beállították, még folya- matban van. A múlt évről áthozott kétmilliós hitelkeret- ben az alábbi érdekesebb tételek epelnek: A belvárosi plebäniatemplom restauräl P, a budavári koronázótemplom restauräläsära két részben 248.658 P, a Batthyäny-teri Szent Anna-templom restauräläsära első — részletként 39.812 P, a Szent István-bazilika bádogtetejének vörö: el való kicserélésére 8822 PF, városi plébániatemplom restaurálására let 18.090 P, a köbányai templom első rész- restaurálására. ugyancsak első részletként 6732 P. Közcsatornák átépítésére 24.293 P, árvízvédelmi munkákra 40.000 P, a központi csatornaszivattyútelep főnyomó csövének meghosszabbitäsära 705.680 P, az an- gyalföldi új csatornaszivattyútelep építésére 188.508 P. Az új városfelmérés alapmunkálataira 10.853 F, kisajátítási célokra 123.596 PFP, város- szabályozási munkákhoz megszerzett ingatlanok vételára 24.670 P. A külső Üllői-úti iskoa bővíté- sére 22.865 P, a népligeti iskolai sporttelep építési költségének harmadik részlete 53.958 P, a XI. kerületi Soproni-úti elemi és óvoda építésére 94.406 P, a II. kerületi Fenyves-úti iskola építé- sére 33.214 P. A marhaközvágóhídon új konden- zátorok beszerzésére 45.210 P, a Széna-téri zárt vásár felszerelésére 6300 P, a pasaréti új piac. építésére 1862 P. Az Erzsébet Szeretetotthon zárt osztályán fürdő létesítésére 5000 F, a II. kerületi Fő-utcában Gyermekotthon létesítésére 11.000 PF, a Városszéli telepen raktárház építésére és kultúr- ház berendezésére 1090 P. Az Új Szent János- kórház automatikus telefonhálózatának létesíté- sére 40.545 PFP. Uj erdőterületek vásárlására 40.000 FP. A központi városháza udvari homlok- zatának tatarozására 8000 PF, a Rudas-fürdő új kazánházának építésére 92090 P, a Fővárosi Képtár Egyetem.utcai palotájának nagyobb át- alakítási munkálataira 16,250 P. Összesen 2,058.252 pengő. Versenytárgyalási megbízások Villanyszerelési munkát ugyanott: Novák Pál 1297, Kömives munkát ugyanott: Lukoy Emil 15% Kömfves munkát a Németvülgyi-uti iskolán: viczky Sándor 1989, Kömives munkát a Soproni-úti iskolánál: Epstein 1502. Gle- Polacsek és munkát a Wesselényi-utcai iskolánál: Fliegi 6, tetőzeti munkát a räkoskereszturi temetö Károly 2100 pengő vállalati áron. t tukurítónők részére szükséges ist adtak összesen 120.000 pengő. üveg- értékben. 50.000 kg. motalkó száll az üzemek részére: He- gedüs és Társa 3712, Mag: Belga Ásványolajípar 7488, Vacuum Oil Co. 71 a Rudas-fürdönel: vitéz Lukoy i munkát a népligeti iskolai sporttelepnél: 6982, áz nt 1 8.641. "Barta Károly GC Pallay 177.790, Hoffer FPreisich 178.039, Takács és 186.080, Hirsch Mihály 179.360, Biró Elemér 179.621. ános 183,553, Juszt Korné drő Zsigmond 189. 4.448. Fábián, 8 Albert 211.594, Ko- 038, Vádas Mihály valcsik 226.105, We: 5000 a kiöntő anyagnak aszfaltipar, Aszfaltozó és Út Neuchatel Aszfalt, Magyar Petroleumipar rt. falt rt., A: Angyal Biehn ag versenytárovalást Riírpások A polgármester versenytárgyalást hirdet: , vaslemez szállítására a Beszkárt részére. cius 5-én d. e. fél 10 óráig a Beszkárt Pá- igazgatóságánál. 12.000 kg. lenolaj szállítására a Beszkárt részére. lyázni lehet március 1-én d. e. fél 10 óráig a Beszkárt iga pék ÉPÍ A 000 kg. öntöttv: féktuskó szállítására a Beszkárt . rés: ét. Pályázni lehet március 5-én d. e. fél 10 óráig a Beszkárt igazgatóságánál. 55 drb villamos felsővezetéki idomvasoszlop és 160 drb idomvas oszlopok szállítására a Beszkárt részére. Pályázni lehet március 1-én d. e. negyed 11 óráig a Beszkárt igaz- gatóságánál. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató --- Page 67 --- KLTE Huszonötödik évfolyam 99 BEiőfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . a a s a a s 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 február 27. 9. szám FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztős és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 A koronatanu Az első mondatban, amelyet leírunk, leszűr- jük a — mondanivalónk tanulságát: Prince Edward, az angol trón várományosa, mostantól kezdve koronatanuja Budapest világvárosi mi- voltának, ő az, akire az egész művelt világ hi- vatkozni fog, hogy miért jött Budapestre, s ha Isten segít, a walesi herceg, mint mindenből, divatot csinál Budapestből is. Mi tudjuk, hogy ez nem véletlen. Nem vélet- len először azért, mert London és Anglia dé- delgetett kedvencének, Prince Charming-nek, akinek szépanyja Rédey grófné volt, ereiben magyar vér is folyik; de családi tradi gyar rokonszenv, a Budapesten való szórakozás. Hiszen még ma is ezer emléke él a magyar fő- városban dicsőemlékű nagyatyja, VII. Edward, itteni szórakozásainak. VII. Edward walesi herceg korában talán sehol olyan jól nem érezte át, mint Budapesten az oly népszerű Rudolf kös, Károlyi István gróf mások tár- sasägäban. A mai walesi herceggel is csak ugyanaz esett meg, ami nagy: atyj ], persze korszerű változatban. A mai walesi herceg másfél napot szánt Budapestnek és öt napig maradt, nagyatyja a milléniumkor éjfélre füt- tette be a különvonatját, de az másnap este is türelmetlenül köhögött a pályaudvaron, mert a Nemzeti Kaszinóban a fejedelmi vendég- nek még mindig a fülébe húzta a cigány. De ha a walesi herceg révén divattá lesz Budapest, azért sem lesz ez véletlen, mert világ- városiasságának nagyszerű koronatanuja előtt alaposan levizsgázott. Levizsgäzott legelsösor- ban a közönség, amely, ha nem viselkedik töké- letes úri rezerváltsággal, a herceg az első fé- órában itthagyott volna bennünket. Budapest publikuma, amely figyelmes és kedvesen hódoló a herceggel szemben, kivívta a dicsőséget, mert udvariasabb és diszkrétebb, mint Bécs, amely- nek kíváncsi közönségét nem egyszer kellett gumibotos rendőrökkel szétkergetni. De kitet- tek magukért a magyar főváros szállodásai, vendéglősei és mulatótulajdonosai is. magyar szállodaipar világhírű, most csak növelte ezt a hírnevét, s vele együtt a Gellert-fürdö, amely annyira megnyerte a herceg tetszését. A buda- pesti vendéglők legkülönbözőbb fajt is- merte meg a világhírt jelentő vendég, aki cso- dálkozva élvezhette a budapesti szakácsművé- szetet, amely egyaránt elsőrendű, ha nyugati és ha magyar ételeket kell előállítani. És itt kell megemlítenünk a legnagyobb győzelmet, a ma- gyar specialitäsokat, amelyek feledhetetlenek lesznek a Prince Charming előtt: kezdve a ma- gyar zenén, a budai vendéglő magyarruhás asz- tali babáin, folytatva a kaviáros palacsintán, a magyar pezsgőn és sörön és a kecskeméti ba- rackpálinkán. A budapesti mulatóhelyek európai nívóját mutatják, hogy a herceg éjszakáról- éjszakára meglátogatta őket. És diadalmasko- dott az is, ami pedig legnehezebb volt, a buda- pesti kereskedelem. A walesi herceg annyi mindent, oly sokfélét vásárolt, hogy azt lehet mondani, délutánjait a belvárosi boltokban töl- tötte. Pizsamától, ingektől kezdve a legkülön- bözőbb dísztárgyakon és a fütyülő pálinkás- üvegen át az ébresztő óráig, mindent vett. Ez a kényes fejedelmi és nyugati ízlésű ember Buda- pest kereskedelmét igazolta mindenkivel szem- ben, főleg azokkal az utánzó természetekkel szemben, akiknek semmi se jó, ami itthon ké- szül és amit itthon árusítanak. Nekik semmi sem volt jó, a walesi herceg pedig nem győzött vásárolni. Büszkékké, nagyon büszkékké, jövőjükben bizókká, ambiciózusokká tett bennünket feje- delmi vendégünk, aki mostantól kezdve nemcsak a magyar főváros világvárosi — mivoltának koronatanuja, de egyben a magyar idegenfor- galmi aspiräciök tündöklő reklámja is lesz. Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter nyilatkozata a Fővárosi Hirlapnak: RA szanálás teljes sikerre fog vezetni! közvetlenül semmilyen A költségvetés jóvá küszöbön áll, ez az aktus összefüggést sem teremt a sával. Az autonómia és a nagy megnyugvást keltett a ke rmányn k az az állásfoglalása, amely da [főváros gazdasági rendbehozatalát — kizárólag inyzat *| szerveire bizta. Magätöl € 1 , ennek az összhangnak a biztosít Ferenc belügyminiszter me: ! Sipőcz Jenő főpolgármester kivételes képessége, teremtették meg a szükséges t és az autonómia kö- val ma már nincsen akik elsősorban harmóniát a kormän: zött. A főváros sza sok gondja az illetékes tényezőknek, me vállalja és végrehajtja az admini. í a legjobban tudják a megtakar ségeinek forrásait. A Fővárosi intézett kérdést Hirlap munkatársa Heresztes-Fischer ferenc dr. helügyminiszterhez, hogy milyen várakozással tekint a szanálás előtt álló főváros háztartásának alakulása elé. — Meg vagyok győződve arról, vezetni és olyan helyzetet teremt, amely badít bennünket és nem kell Keresztes-Fischer Ferenc belügyminis a rövid szavak és a pregnáns kifejezések m tere. Kijelentése mindent felölel, ami a főváros szempontjából fontos és megnyugtató: a s nálás útnak indult és annak eredményeit már hogy a szanálási akció teljes za a következő- A belügyminiszter biztató vála képpen hangzik: sikerre fog a deficit gondjaitól megsza- aggódnunk a főváros jövője miatt. veszi a belügyminiszter, akinek életes biztosíték arra, hogy a gyi és gazdasági helyzete rövide- biztonság —megalapozottságával yreáll. most biztosra kijelentése ti főváros pé sen a telje tökéletesen he VESOPIEGRESEEESGPEEEEESGEPEPEEEELEEEEEERGEEEREEIEREPEPLEREPEEEEEEPPEPSLE Megvalósul a közmunkaprogram első sorozata: a sertesközvägöhid kibövitese, a balatoni útszakasz kiépítése és az elodázhatatlan kövezetjavítás Szendy Károly polgármester nyilatkozik a Fővárosi Kirlapnak a Tatán rentezéséről és a küszöbön álló közlekedési reformokról Az építőipari szakma — küldöttsé; ása és a tavaszi kampány fel tése érdekében kifejtett mozgalmak után fokozott figyelem fordul a fövd- 708 közmunkaprogramrt ának alakulása felé. A költségvetés keretében ölt közmur k mére- teiről az érdekeltek t en tájékozva ak, de a tervbevett útépítkez magasépítke , csa- tornázások és más közszállításokon túlmenően elsősorban az kli az ipari szakmákat, hogy milyen rendkívüli munkaalkalmak várnak megva- lósulásra a főváros ré: Öl. Frősíti a remér geket a húszmillió pe köl felvét időszerüsége, amely © evőlag kizárólag rendkívüli munkaalkalmak ére hivatott. A közmunkák megi ásának konkrét lehető- ségeiről folytatott be tést a Fővárosi Hírlap munkatársa SZENDY KAROLY dr. polgármesterrel, aki a legközelebbi teendőkről a következő kijelen- téseket tette: — Teljesen kidolgozott tervek állanak ren- delkezésre a sertés ít ibő 3 ból, amelyre összesen 1.3 mililó pengő ges. Feltétlenül megvalósítjuk ezt a moderni- zálást, amit az az örvendetes körülmény sür- get, hogy ja irányában állan- r sertés- és zsir- már pedig ezeknek a márkaáruknak kifogásta- lan és higienikus előállítása követeli, hogy € feldolgozó üzem minden tekintetben mintaszerű keretben működjön. Másik jelentős munk kalomnak kinálkozik a Balaton felé vezető főváros határáig terjedő új útszakasz I amelynek a költsége több mint 600.000 pengőt igényel. az útépí- és miniszterium ehhez A kereskedelmi 1 pengő járulást nyújt téshez 150.000 minden előkészület megtörtént gyors megindít Ezenkívül már eldöntésre kerülnek a kövezetjavítási mun- kálatok 750.000 pengő értékben. - Hangsúlyozni kívánom, három jelentős közmunkának az anyagi fedezete már most biztosítva van így semmi álya nincs a munkálatok — haladéktalan megindí- tásának. A további közmunkaprogram kialakítása érde- kében folynak a tárgyalások és szilárd elhatá- rozásom, hogy a legsürgősebbnek minősített közmunkák sor: halasztást nem tűrő mó- don kerüljön kiv A beszelg folyam polgármestert, hogy mikor kivánja a főváros felvenni a 20 millió pengős kölcsönt, am vonatkozólag az OTI és a MABI vezetőségével folytak sűrű tárgyalások. - A kölcsön felvételének időszerűsé — úgymond — változatlanul fennáll, hogy ennek a megkérdeztük a etés olyan sürgető momentumot nem látok, ami az azonnzli igénybevételt paran- csolóan előírná. Ma még folynak kussziók a feltételekről és remélem, hogy sikerül ebben a vonatkozásban a fővárosnak bizonyos engedményeket biztosí- tani. --- Page 68 --- SÖVAROS [IAP Budapest, 1985 február 27. Újból felvetettük a Tabán sorsát és az- iránt érdeklődtünk, hogy mikor várható va- i kezdeményezés ottani közmunkák és "am; ly a szabályszerű pályá- é ä m kedve. kialak "Tabán- terv éről, oldást hogy a legfőbb mestert, lyen stádiu ny ztük a polgár- a Tabán legújabb tervezete mi- an van? —- Tudomásom szerint a köz most vizsgálja a pénzügyi ter megtörténte után kerül az ügy a nyezők további elbírálása alá. Ami egyébként a Tabánt illeti, most csupán átmeneti megoi- dást választhatunk. Kétségtelen, hogy a mai hepe-hupás ü terület sivár képet nyújt és ezért feltétlenül ksége hogy valamilyen külső köntö adjunk ennek a frekventált he- iyen elterülő nagy komplexumnak. ról, hogy a Tabánt begyepesítjük, a kertész zem számítása azonban túlságosan nagy be- fektetéseket követel. Négyzi tere a gyepe- sítésnek ugyanis 4—5 pengőbe kerülne, ami összevéve hatalmas kiadást jelent és ezért arra a megoldá jutottunk, hogy mell, a fűvesítéssel tal. együttjáró 1 st és lucernäval vetjük be az egész Tabán területét. Ilymódon elérjük, hogy a Tabánra zöld takaró borul, de egy- idejüleg a fásítás munkája is meg- kezdő: A tabáni építkezések elh zódása természetesen feleslegessé teszi az Ipari Munkásszervező In- tézettől kért 744 millió pengő kölcsön felvételét. Ezt az get túlnyomórészt a közművek és az utak építésébe kívántuk fektetni, de körülmények között eltekintünk a kölcsön felvételétől. Ezen a címen évi 700.000 pengős kamatteher szabadul fel és mindaddig lekerül napirendről a kölcsön felvétele, amíg végleges döntés nem történik a Tabán sorsáról. Végül megkérdeztük a — polgármestert, hogy mi a véleménye a BESZKART tarifareform- járól és a közlekedési újításokról, amelyek most oly sürün foglalkoztatják a —közvéle- ményt és a BESZKÁRT igazgatóságát. — Nem egy akalommal fejeztem ki azt a felfogásomat, hogy általánosságban ellenzek minden olyan drágítást, amely a közönség te- herbirásának igénybevételét fokozza. A BESZKÁRT most leszállítja a Helyiérdekű Vasutak tarifáját és ezzel kétségtelen, hogy könnyít a külvárosi lakosság helyzetén, azon- ban a jövedelemcsökkenés kiegyensülyozäsära az átszállójegyek és egyéb jegytípusok meg- drágítását akarja. Feltétlenül figyelembe kell venni a BESZKART pénzügyi helyzetét s ezért a legnagyobb gondosságra van szük- ség, hogy ebben a kérdésben úgy a közönség, mint a BESZKART érdekei megóvassanak. ilyen — Ami a közlekedési újítások egész soro- zatára vonatkozik: minden körülmények között helyeslem a rövid relációk megvalósítását, mert a ma uralkodó forgalmi viszonyok mellett tel- jesen indokoltak a kifogások. A hosszújáratú villamosok torlódása okozza a forgalom fenn- akadását és mindazt a sok késést, ami zavaró- lag hat a forgalom egyenletes lefolytatá Éppen ezért a BESZKART közlekedési terveit szívesen látom reform- és bizom abban, hogy az álszállások kén sége nem hat bénítólag a közlekedés gyo gára és nem befolyásolja a közönség kényelmét sem. Szendy Károly polgármester nyilatkozata után már most eldöntöttnek tekinthető, hogy a BESZKART jorgalmi reformtervei föltétlenül megvalósulnak. Nem lehet ugyanezt állítani a viteldíjak emelé: ről, amelyekről még sok vitatkozás várható a rosházi bizottságokban, Keisch Feokote jános TETÖFEDÖMESTER Kar: út 16. "Telefon: I, WAHL-FEREN VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA Budapos!, VIII. Vig-u'ca 39. Telefon : 318-45 Budapest, 69-5-59. lakatos mester — ott a városháza | Minél előbb, minél több vizet adni Budá- : nak: ez a célja a »bujlatö« építésének Pap Ferenc, a Vízművek vezérigazgatója megindokolja, hogy miért kellett az alagút építésénél a drágább ajánlatot elfogadni kérdéseket intéző en tartott ülésében 10gy a tavasszal meg- épülő új budai s vizmihöz zükséges Duna alatti víz- tő berendezés, „bujtatö-“ el. ság ajánlatát lja elfoga- eli napokban s után nyomban megkezdik az épít- hogy jeg bb az öszre már üzerabe állít- ák a budai főtelep A Az új budai vízmű é ének elöre meg- pitott munkaprograir átásairól a vízművek vezérigazgatója a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt a következő felvilágosításokat adta: vizmű most sorra hez mi kerülő első re- tegy nyolchónapi munka. időre ükség. Nem az eredeti terv kerül kivi- telre, h m annak harmadszor — átdolgozott, le- egyszerűsített módozata. Az átdolgozások, módosí- tások egyetlen szempont kedvéért történtek: hogy minél előbb, miné! több vizet adhassunk Bud ig az egész vi at a bu addig is, a: ásmegyeri fötel ep I. portjához tartoznak. kerül sor a budai új vi ett III. kútcsoport elkészítésére, vagyis a terv teljes kivi- telére. A tíz kút vizét egy 800 milliméteres nyomó- cső segítségével vezetjük át a szige a nyugati partig, ahol ez a föcsö a közvetítő akna segítsé- gével betorkolik a gravitációs csatornába, majd ebből a Duna alatti bujtatón átjut a budai fő- szivattyútelepig, amelynek a gépei azután ugyancsak t vomócsövön át a állítják a vizet. - Eredetileg a szentendrei Dunaág alatt is három méter átmérőjű alagút építését terveztük, amely éppen olyan járható lett volna, mint a váci Dunaág alatt épülő alagút. Ezt a tervet nem is ej- tette el végleg a vízmü igazgatósága. Majd később, ha a budai vízmű további fejlesztésére szükség lesz, megépül ez az alagút is. Ma meg kell elé- gedni egy kísebb szelvényű vzszállító csatornával, a , bujtatóval.!! Nagyobb alagútra a budai eldalon ma nincs is szükség, mert hiszen a bujtatót a technika mai fejlettsége mellett teljes biztonsággal minden tekintetben ki- fogástalamul lehet megépíteni. Illetékes helyen az iránt is érdeklődtünk, hogy a szakemberek a beérkezett 8 ajánlat közül miért éppen a Palatinus ajánlatát tar- tották a legmegfelelöbbnek, holott nem ez volt a legolcsóbb? — A főváros — mondotta informátorunk — ilyen fontos kérdésben nem dönthet aszerint, hogy melyik a legolcsóbb ajánlat. Semmi körülmények között sem volna tanácsos a munkát egyedül az olcsóbb ajánlatra való tekintettel olyan vállalatnak ki- adni, amely nem rendelkezik a keliő tapasztala- tokkal, mert valószínű, hogy bizonyos nehézségek ennél a munkánál sem lesznek elkerülhetői Ilyen esetekben pedig a tapasz anabb vállal. kozó nehézségekbe sodródna, aminek kon- zekvenciái a fővárosra nem lehetnek közömbösek, ása. után 800 millimé. krisztinavárosi meden- amint e tekintetben a fővárosnak már szomorú tapasztalatai voltak. A Palatinus Építő és Ingat- lanforgalmi r.-t. ajánlati végösszege: 210.180 pengő és a legolesi ben "295 nap alagútat. A vállalkozó hajlandó megfeszítet a régi címen Alapítva: 1910 a megvalósítás ! den napra 1500 pengő prémiumot biztosít neki a főváros. Erre azonban semmi szükség nincs, mert a 205 napos munkaidő teljesen megfelel az építési programnak. Az ajánlat elbírálásánál nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a cég a kellő tapasz- talatokon kívül rendelkezik az 8 gépekkel és felszerelésekkel, úgyhogy a munkát késedelem nél- kül megtudja kezdeni. Igaz, hogy a céggel a me. gyeri Duna-alagút építése során voltak a főváros- nak bizonyos differenciái, de ezek részben megoldást nyertek, másrészt arra is jók, hogy a jövőben fokozottabban legyünk. A vállalat technikailag kiállotta a próbát, mert a elővigyázat megyeri alagútépítés a kezdeti nehézségek után most már, azt lehet mondani, bravurosan halad előre. értesülésünk szerint a szerződést még e héten megkötik, az építést azonnal megkezdik és szep- tember ki Sig be is fejezik. A budai Dunaäg alatt az építést a két parton egyidőben kezdik meg és a meder közepén találkoznak az alagút fürögepei. Szakemberek véleménye sze- rint nálunk portalanításra a „vizüveg“ nem alkalmazható Csak március végére várható a portalani versenytárgyalás elbírálása, a munkák vállalat adása, de a Köztisztasági Hivatal körny: máris szokatlan élénkség tapasztalható. Kül sen az a körülmény izgatja a szakmai köröket, hogy a főváros ezidén az olajon kívül egyéb portalanító anyagok alkalmazását is megengedi. Egyik cég, a Danubia Műszaki Vállalat, már a versenytár- gyalás kiírása előtt jelentkezett a fövárosnál és ajánlatot tett egy különleges vegyioldattal való portalanításra. Ez a ,, különleges anyag" [mint előző számunkban megírtuk, a vízüveg, nátrium sylicat-oldat, amelyet külföldön már sok helyen kipróbáltak és állítólag Pécsett is eredményesen alkalmaztak. A fővárosi anyagvizsgáló intézet egyik szakemberénél érdeklődtünk az újszerű — portald- mítás iránt és a következő választ kaptuk — E percben még teljesen tájékozatlanok va- gyunk az állítólag már beérkezett ajánlatot ille- tően, mert annak részleteit nem ismerjük. Any- nyit azonban mondhatunk, hogy nagy elővigyázatosságra van szükség az ilyen újításoknál. "Tudni kell gyanis, hogy ugyanaz az anyag, amely másutt, más viszonyok között beválik, nálunk esetleg teljesen eredménytelen, vagy kevéssé ha- tásos. Az eredmény ugyanis szorosan összefügg az éghajlati viszonyokkal és az időjárással. "Tudjuk, hogy külföldön több helyen tényleg jó eredménnyel alkalmaznak olajozásra sylicátos ol- datokat, de leginkább ott, ahol a levegő az év nagy részében páradús. Nálunk ezzel szemben a nyári hónapok alatt, amikor leghatásosabb porta- lanítást akarunk, a levegő rendkívül száraz. Ker- déses tehát: beválnék-e az ilyen vízelvonó, hyáros- kopikus folyadék nálunk is, amelynek hatásossága attól függ, hogy a levegőből mennyi nedvességet tud kivonni és tartalékolni. Óvatosnak kell len- nünk a tekintetben is: nem ärtalmas-e a folyadék az útmenti nö- vényzetre, nem veszélyezteti-e a fák élet- biztonságát? Egy harmadik szempontot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Az ilyen folyadékok a felszáradás után kikristályosodnak és ha az anyag az autö- gumi, vagy a cipőtalp réseibe kerül, ott lényeges elváltozásokat idézhet elő. Ha tehát szóba is jöhet * ilyen anyagok alkalmazása — ismételjük — igen alapos próbák, kísérletek végrehajtására lesz szük- ség, mielőtt felelős véleményt mondhat valaki. Ikovits Gyula és Lajos központi fűtés és vizvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 69 --- E —————— 16 e 999 Budapest, 1935 február 27. PESTI KIRAKAT | Kuliurälis, művészeti és idesenforsalmi A olrásaság a vádlottak padján Hát ezeket a pesti péke. se kívánjuk Buda- Pest kirakatába kitenni. Egészen fanta. kus, hogy amíg a walesi her bárhol, vendéglőben, fürdő- ben, mulatöban, a kereskedő. boltjainak egész tömegében nte rajtaütésszerűen megjelent, min. mütt a legkellemesebb, Nyugat-Európa mára i $sremeltö tapasztalatokra tett szert; addig & magyar főváros legnélkülözhetetlenebb iparában, a pékiparban, valósággal balkáni állapotok ural- kodnak. A pékipar botrányait megsolta a közi ség és a zsemlye hitelét 1 N mint hogy a kartell k. badsága, mindnyt c mást, minthogy a akarja teperni az olc balkáni eszközöket De tották. Valóban fi szegény, min e Ami forgató — pes De vajjon, h önyveibe beleteh zegek mozgósítják a kést, a fütyköst, a pofont és az eröszak más e Aki, vagy akik elt a terror folyik, való. eg nem rendelkeznek Krőzus vagyonával, mert külön- ben — ha ugyan nem volnának a ma ismeretlen szamaritánusok — ök is könnyű ívvel csatlakoz- nának a kartellhez. Nem, ők is keresni akartak. Olcsóbb áron többet. És ez a megbocsáthatatlan bűnük, amiért ki kell írtani öket a föld színéről. Ki kell irtani, mert egyetlen gesztussal lerántották a leplet a pékkartell machinác , egyetlen gesz- tussal megmutatták, hogy lehet olcsóbban is süt ményt előállítani, mint azt a pékkartell cselekszi. Ez pedig főbenjáró bűn, mert egyszer valahogyan, véletlenül észre talál térni még ez a jámbor pesti közönség is. Egyelőre még csak a vádlottak pad- jára sikerült ültetni a drágaságot. Valami b ember pénzt, sok pénzt akar keresni. És úgy véli, hogy ezt egy „Orig. ungarische Csarda" révén érheti el, ahol minden éjszaka fene- magyar — ahogy az ujsághirdetés mondja „Hetz, Tyuhaja" járja. Tessék elhinni, nem nemzet- gyalázás ez, sőt ellenkezően mi nem bánjuk, hogy a magyar jókedvet, a magyar vidámságot — ha elsősorban a maguk javára is — így reklámozzák. Hogy nem olyan igazi ivből jövő, színtiszta városi magyar tyuhaja is mint amilyennel Szinnyei- Merse Félix képviselő úr magát a walesi herceget is elbájolta, arról az a szegény bécsi komédiás, aki bizony nem a városi urak ki 5, igazán nem tehet. De ez sem árt, bár egy kis igyekezettel ezi szabályozni lehetne. Vajjon miért ne sietnenk segítségére a jóigyekezetű bécsi ,csardas"-nak, aki bizonyára örülne, ha tényleg valami „orig. wnga- rische” dolgot adhatna. Legyen élelmes a magyar kereskedelem, ajánljon bécsi barátunknak olcsó, de jó magyar bort, amilyet se Wösslau, se Kloster neuburg nem produkál. Jó magyar asztalos csinái jon tulipános padokat, kecskelábú asztalt, az a. talra magyar ruhás babákat, herceg szórakozott, fütyülői pálinkával, aztán állítson be egy banda magyar cigányt és a derék bécsinek bombasikere lesz. Akkor hódítam fog a „hetz” nélküli tyuhaja is. -BUSCH anagy kvalitäsok circusza üdvözii Budapestet? Hálás köszönet az összes hatóságoknak és hivatalos helyeknek, Beketow-circusz "hetővé tették nekem, hogy Magyarország szép fővárosában, a gyönyörű Budapesten vendégszerepelhessek. A magyar közönségnek olyan circuszelőadásokat rendezek, amelyek- nél pompásabbat, nagyszerűbbet és gazdagabbat még sohasem mu- tattak. Így tehát a csodaszép dunai világvárosnak nemcsak még soha nem látott művészi attrakciót nyujthatok, hanem a magyar gazdasági élet fellendítéséhez is hozzájárulok, mert nagy vállalatom óriási szükségleteit kizárólag magyar cégeknél fedezem és a circusz technikai és kiszolgáló személyzetét is kizárólag magyarokból állí- amelyek a — Fővárosi tom össze. ség csalódni. együttműködés Budapest és Bécs között Fritz Lahr, Bécs város első alpolgármestere nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak a két város idegenforgalmi kapcsolatainak kiépítéséről — A két főváros- ban műtárlati csereakciót rendszeresítenek Az osztrák főváros vez ja szombaton váratlanul ban, ezt az alkalmat is m gyar főváros legföbb vez t, hogy a m gő látogatást t k a két rehatóbb negr Károly : Jenő rán az el mint dégek me: körvona- lazták az ek idegen- forgalmi szempontokból a ké dekeit ered- mény szolgálni hivatott: a kölcsönö: sével mindkét vára a lehető- k- a kezdemé- melegítették azt yalások még in! a barátságos légkört, amely két város boldogu- lásának útjait egymás támogatásával egyengetni | iparkodik és ami végeredményben mindkét ] javára fog szolgálni. A Fővárosi Hirlap munkatársa ben Hungária-szállóbeli lakás: rünkben időző bécsi vendégeket, hogy tájékozást szerezzen budapesti látogatásuk céljáról és a hiva- talos körökkel folytatott megbeszéléseikről. Munka- társuk a b városvezetőség két előkelő tagját már ütral en találta, mert a délutáni gyors- vonattal elutazni készültek, ennek dacára szívesen álltak rendelkezésünkre. FRITZ LAHR dr. Budapesten szerzett benyoi airól és a város leg- föbb vezetőivel folytatott megbeszéléseiről a követ- kezöket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatár- sának: — Sipőcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester uraknál már a délelőtt folyamán Reuther ár. úrral együtt tisztelgő lá- szombat dél- ukon felkereste a kö- togatást tettünk. Megbeszéléseink folyamán mindkét helyen azt a benyomást szereztük, hogy nagy megértéssel karolják fel az általunk felvetett eszméket, amellyel egyrészt kulturális kapcsolatainkat ki- építeni szándékozunk, má zt a két város idegenforgalmi érdekeit harmó- nikus együttműködéssel fokozzuk. Nem szenved kétséget, hogy az egymásra- utaltság kihasználása mindkét városnak csak a javára fog szolgálni. A témát csak általános elvi szempontok érintésével tettük szóvá, a rész- letekre vonatkozólag további beható tanácsko- zások válnak még szükségessé és erre vonat- kozólag megbeszéltük a közeljövőben tervbe- vett kölcsönös látogatásokat. bérbeadásával lehetővé A legmagasabbra fokozott várakozásokban sem fog a magyar közön- J. BUSCH a J. Busch-circusz igazgatöja. polgärmestert föpolgärmester- | szerű rendet, tisztaságot, azt a jó ízlést, amely mm lépten-nyomon elénk tárult és amely annyira jel- vezetője propo- célját honorä ől ol min- den rend ítani 10zd gárme: sunk etlen, yen tapa eljövünk, de időre tervezzük, hogy időben megint akkor "hosszab! akkor hosszabb tan kultu ényeit, | amelyek sok tekintetben túlszárnyalják hasonló bécsi berendezkedéseinket. 1 Megkerdeztük Lahr alpolgärmestert, hogy | rövid budapesti tartözkodäsuk alatt megtekin- tettek-e valamit Budapest kultúrintézményei- böl? A välasz igy hangzott: ! — Bécs művészeti tanácsának az elnöke vagyok és így engemet különösen a művészeti kérdések érdekelnek. Reuther igazgató urral együtt megtekintettük az | éremgyüűjteményt, amely világhírnévnek örvend. Amit ott láttunk, felülmulta várakozásunkat, bár tudományos írásokból már eléggé tájéko- zottak voltunk felőle. Megnéztük az Iparművészeti { mot is. A tärlaton Prokopius Bela dr., az Eremkedve- lők Egyesületének alelnöke és Farkas Zoltán dr., ugyanannak az egyesületnek a főtitkára, valamint a múzeum részéről Huszár La- | jos dr. kalauzoltak bennünket és ők szol- gáltak felvilágosító magyarázatokkal. Nagy gyönyörűségünkre szolgált ez a szinte páratla- nul gazdag múzeum, tudományosan szakszerű remek elrendezésével, egyedülálló holicsi, to- vábbá Esterházy- és Bánfíy-gyüjteményeivel. Sajnos, szűkreszabott időnk miatt ezuttal egyéb kultúrintézményeket nem kereshettünk fel, erre majd legközelebb keresünk módot és alkalmat. — Délben báró Hennet osztrák követ úr- nál voltunk luncheon. Ezt azért említem meg, mert ott részletesen megbeszéltük, hogy Buda- pest és Bécs között a már most is fennálló kap- csolatokat még szorosabbra kell fűzni, hogy Müzeu- a két város felbecsülhetetlen kultür- kincseit hozzáférhetőbbé tegyük a tu- dományos világ számára. Ebben a meggyőződésemben szinte megerősítést nyertem, amikor sétára indultunk, bejártuk ezt a gyönyörű várost és élveztük azt a minta- lemző a legszebb dunai világvárosban. Bécs ugyanis nem dunai város, — tette hozzá moso- lyogva az alpolgármester. Az alpolgármester azzal fejezte be érdekes nyilatkozatát, hogy a legjobb benyomásokkal távo- zik Budapestről, amely város minden osztráknak a szívéhez nőtt. Megemlítette még az alpolgár- | mester, hogy az Iparművészeti Múzeumban tett | látogatása alkalmával Farkas dr. azt a kitűnő esz- mét vetette föl, hogy a tervbevett szellemi és müve- szeti együttműködés eleven és propagandasztikus tartalmat legfők: | idönként Bécsb nt Budapestre vin- ! nék értékes gyüjteményeiket, Úgymint annakid a nürnbergiek elhozták Budapestre páratlan üket és viläghi peda- 28 Madonnájukat. Majd ezt etően a budapestiek ís tárlatot ren- deztek Nürnbergben, ami viszont ott szerzett dicsőséget a magyaroknak. Lahr alpolgármester a maga ré: etett találta megvalósí tek a hősök nak az egy- --- Page 70 --- FOVAROSI TRIP Budapest, 1935 februär 27, Elkerülhetetlen a tatarozäsi rendelet enyhitese, mert teljesen elsorvad az építkezési tevékenység Az építőiparosok érdekében a főváros a kormányhoz intézett feliratban kéri a rendelet sürgős megmásítását A törvényhatósági bizottság teljes erejével tá- mogatja a rováros vezetőségenek az építkezési kedv fellendítése érdekében indított akcióját. Az építési szakmák multheti küldöttségjárása után szerdán a törvényhaiós bizottság rendkívül közgyűlésen foglalkozik a nagyjelentőségű kérdés- sel. Nemrégiben a közgazdas: bizottság is fog- lalkozott az építőipar válságával és a különböző ipari szakmák ri öl hangoztatott kívánságok gyebev-tésével megszerkesztették azt a felterjesz- amelyet az elmúlt hét végén eljuttattak a cormány illetékes tagjaihoz: elsősorban a belügy. miniszterhez, a kereskedelmi miniszterhez és a pénzügyminiszterh. A székesfőváros álláspontjáról a felterjesz- tés lényegéről illetékes helyen a Fő i — Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatták: Adöjövedelem alaku! a tekintetében köz- vetlen közelről érinti a fővárost adóked- vezmények kiterjes 8 A főváros 2 törvenyhatı a A korló átozás rendkívü hatott a " háztulajdonosokra. Éppen ezért a . főváros vezetősége nyomatékosan relmezett mányrendelet natosnak tartjuk a —korr ama pontjának megváltoztatását, amelyik úgy tézkedik, hogy vagy udvari homlokzatok megújítása csak alapul adó- kedv ezményre, ha a régi vakolatnak legalább egy- körülménye F! helyett a fi léptetését javasol, a homlokzat lókedvi az ajtó rendeletből re is adó- a fe lirat, hogy az k e a régi ablakoknak Kimaradt az új KÍ mény nak szerint nem lehet igénye ni, a háztulajdonos v ha a tényleg elv sok vitára € t, mert állapítani, hogy valamely átalakításnál, snál, hol kezdődnek a fén; kák és moderr vagy tata- mító m kasznak a tel, öti, hog törtését kéri. függő folyosók KÖ- B A VIII., FUTÓ-UTOA 10. TELEFON: 830-8-85. ROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK > ÉSI ÉS KÖ- VEZESI VALL. 86-0-64. ESUCSHEGYIBAZALTBANYAR NEMESGULACS Központi iroda : Budapest, VII., Nörnberg-u. 47. Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. Budapest, TX., Bakáts-u. 1. Telefon: ÚTHENGERLÉST DEZE vállal WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföld -út 1. Tel. : 59 9—68 költségek nem számíthatnak adókedvez- ményre. Ez is igazságtalan és hátrányos, mert igen sok fe- le. vált nagy lakást csak függő folyosók épít el. lehet kisebb lakásokká átalakítani. Adókedvezményt kér a főváros a melegvíz- szolgáltató berendezések számára még abban az esetben is, ha nem egyidőben készí- tik a központi fütöberend A A rendelet szeri adókedvezményt csak abban az esetben igényelhet valaki, ha az utóbbi tíz év alatt semmiféle adókedvezményt nem élve- zett. Az adókedvezmények ilyen általánosságban való megtagadása nem "néltányos, mert előfordul- hat, hogy a háztulajdonos tőkehiány miatt, vagy egyéb méltányos okok folytán a szükséges átala- kítási munkálatokat egyszerre nem végezhette el, hanem több évre elosztotta. A főváros nak az a ja- ta, az újabb munkálatokra ebben az tben is ad meg a kedvezményt. Az minimális határának k tartjuk és annak rendelet 10, szter ennek esebb a k nennyiben a it nem eny! mány félni lehet tőle, hog. rozta ugyanis 0 van nagy megszorítást je- k est, hogy a ren al nte teljesen vezményekről termébe en szóló adói! ugyanis befekte- címén. rvényes rendelelet 50, itérítési kulcsot állapít meg. seket még az a rendelkezés is, tataro- 4 yosbítja e kiköt hogy az átala? sal egyidejüleg végzett zási költség „Jele 6 gének csak 40 százaléka engedélyezhető adókedvezmény címén zZ a re delke gyakorlatilag eredmenyezheti, hogy a befekte- g n a 154/-a térül "meg y útján, Ez pedig oly kevés, hogy a tulajdonosnak nem ér- de mes a rendeletben elől y ágoknak 1 zor hat: alamely munka mikor jelent áta szen vannak tataro: ok és átalakítást jelentő Minthogy Különben nagyon ıttan megkülönböztetni, hogy , vagy ta- egyenértékű arozások is. a tataroz való tekintettel a sérelmes inté zalékos adóke n felhívtuk : a is, hogy hajtásához A felterjeszté. r fig elmét kák v szükségesnek tartjuk a mult indított hitelakció kibőví szerint a múlt évben szervezett hitel- lig félmillió pengő áll méz mdelkezésre. vzehájtásák át i és tata- y ennek a fel- k meg lesz a legsürgőseb- ket, am si "kedv felkel- GABRIEL ANTAL oki. gépészmérnök villany-, vizvezeték-, központi fűtés szerelési vállalata Budapest, XI., Eszék-u.18. Tel.: 68-3-26. Ay STEINER És SZIMPER DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTÖK Fudapest, 1X., € ui út 57. ÉS MÁZOLÓK | Telefon; 30. Budapest, VI. Vilmos császár-út 15/d) (Bazilikával szemben, bejárat a közből ) "Telefon : 240—38, Márciusban megkezdik a Mályás- templom tornyának újjáépítését Helyszíni szemle a süttői bányatelepen Közel egy esztendeje beállványozottan áll a Koro- názó Mátyás-templom tornya és a hosszú idő óta a restaurálás megkezdése még mindig késik. A kése- delmet azok az ellentétek okozták, amelyek a fő- város vezetősége és a magasépítési szakbizottság között támadtak: az új törvény szerint jogosult-e a polgármester az ilyen természetű munkák válla- latbaadására, vagy pedig az a törvényhatósági bi- zottság hatáskö; tartozik? A törvénymagyará- zat hosszú vitákra adott alkalmat és végül a kor- mányhoz fordultak, hogy a kérdést eldöntse, A tör- vénymagyarázat még nem érkezett meg, de közben, bár nagy késéssel, a főváros mégis vállalatbaadta a Mátyás-torony újjáépítéséhez szükséges köszälli- tási és kőfaragó munkát egy süttői bányavállalat- nak. Főleg a vidéki vállalkozó bekapcsolódása bán- totta a fővárosi bizottsági tagokat, a főváros veze- tösé, ont arra hivatkozott, hogy ez volt a leg- megfelelőbb ajánlat. A folyamatban levő munkák megtekintésére a mült héten fővárosi szakemberek- ből álló bizottság utazott ki Süttöre, amelyhez az Egyházműüvészeti Tanács kiküldöttei is csatlakoz- tak. A főváros részéről Wossala Sándor középítési tanácsnok, Friedrich Lajos műszaki főtanácsos, Szerényi főmérnök, Balogh György főmérnök, to- bbá Szőnyi Ottó pápai kamarás, az Egyhäzmü- i Tanács igazgatója és Schulek Frigyes mü- építész-tanár, a restaurálás vezetője vettek részt a helyszíni szemlén és bejárták a bányát, ellenőrizték a fejtés és a faragás munkáit. A Fővárosi Hirlap munkatársának a szemle után alkalma volt beszélgetni a bizottság egyik tagjával, aki az alábbiakban tájékoztatott bennün- ket: ti ttői n teljes erővel folyik a munka, a szükséges köanyagot mielőbb fel- dolgozh Közel szäz munkäs fejti a Mätyäs- templomhoz szükséges követ. Az építkezéshez a Magyarországon található legkeményebb mészkövet választottuk ki. A faragás munkája, párhuzamosan halad a fejt Kint a bán t a köré- szeket farag. , amelyek egyszerű mérnöki idomok, budapesti köfjaragók a Várban, a templomnál végzik. A Várban tíz vagón kőanyag már kifaragva készen várja a beépítést. Március első felében, amint az idő enyhül, nyomban megkezdjük a torony újjáépítését és reméljük, hogy a nyár végére elkészülünk. Azon leszünk, hogy a nagy idegenforgalmi szezonra, Szent István he- tére a templom már megközelíthető 1 A külső restaurálást és a toronyépítkezés azért is siettetjük, mert az álványozás eddig eg gőbe ke: befeje maga 50.000 pen- és ezenkívül a kölcsöndíjat is fizetni kell. A torony ú, 290.000 pengőbe kerül. A külső restau- rálás folytat: a erre az évre 100.000 pengöt állí- tottak be a ki gvetésbe. rt MOTHERN ROBERT wviz- és gözarmaturdk AKACFA-U. 61. TELEFON: 40-6-44 RUDAPEST, vr IT, Magyarország aranykoszorús cége JANCSURÁK GUSZTÁV rézműves-mester BUDAPEST, IX., FERENCUTCA 839. Tel. 30. Főzőedények - Gőzüzemű főrőkészülékek — vitéz BÁCSALMÁSY MIHALY építőmester Budapest, IL, Margit-körút 54, Telefon : 552—85. 7 SALGÓTARJANI KÖSZENBANYA R. T, építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ,, ,, 5.000 Dorogon Téglagyárak: Buda-Ujlak, Köbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Dserépgyár: Buda-Ujlak ,, ,, — ,, 8.000.000 drb. Szennyvíztisztító berendezések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. Budapest, II., Hunyadi Jänos-üt 3. Telefon: 54-9-72. DAWLIK ÁGOSTON ES IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BEREMDEZÉSER VIIL, József-utca 66. 33 Telefon: 30-8-63. hi --- Page 71 --- Budapest, 1935 februär 27, SOVAROST MRTAP Fabinyi Tihamér miniszler elnöklésé- vel csütörtökön döntő megbeszélést tartanak a Margithíd kiszélesítéséről Juniusban megkezdik és 1937-ben befejezik a munkálatokat A Margit-híd átépítési lete befejeződött. Fabinyi Tihamér dr., a pénzügy- munkáinak előkészü- minisztérium vezetésével megbízott kereskedelmi miniszter, csütörtök délelőttre döntő jelentőségű értekezletet hívott egybe, amelyen a kereskedelmi miniszterium, az állami hidak igazgatósága és a székesfőváros képviselői vesznek részt. A minisz- ter elhatározott szándéka, hogy a hidmunkálato- kat legkésőbb júniusban megkezdett, de az elő- munkálatok már korábban megindulnak, mert a hídfők egyrészét az építkezés időtartamára le kell zárni és ennek megfelelően a forgalmat onnét másfelé kell terelni. A csütörtöki értekezleten a székesfővárost Szendy Károly polgármester sze. mélyesen fogja képviselni, de ott lesznek Bódy László dr. tanácsnok, a közlekedési ügyosztály vezetője, Medgyessy Iván műszaki főtanácsos és a többi szakelőadók, így az útépítési és a városren- dezési ügyosztályok kiküldöttei is. A híd átépítési munkáinak ismertetését Álgyai-Hubert Pál dr., a kereskedelmi — miniszterium — dunahídépítési szak- osztályának vezetője, hétfőn délelőtt az arra illeté- keseknek, köztük a székesfőváros vezetőségének megküldte. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma nyílott illetékes helyen érdeklődni a ma már vég- leges átépítési program részleteiről és a követ- kező felvilágosításokat kapta: — A Margit-híd kiszélesítése nemcsak közle- kedési, hanem biztonsági okokból is halasztha- tatlan, a vasszerkezetének állapota nem kielégítő, a felelősséget a híd biztonságáért tehát tovább vállalni már nem lehet. — A Margit-hidat 1870 k l a Companie nevű [francia cég tervezte és A híd szerkezete hegesztett vasból észült, ame- lyet vasszerkezeteknél ma már nem málnak. Ezt az anyagot Franciaországban gyártották és onnan szállították hozzánk. A vasanyagot minőségi vizsgálat nélkül építették a hídba. Utólag 1920-ban a vasszerkezetből több próbada- rabot kivágtak és megvizsgálták. Ezeknél a vizs- gálatoknál kiderült, hogy a vasanyag Mar új ko- rában sem volt elsőrangú és annak minősége még inkább romlott az építés óta eltelt hetven év alatt. A helyzetet súlyosbítja az, hogy Five-Lälle építette. ma sokkal nagyobb a terhelés, mint régeb- ben volt. Azelőtt nem volt a hidon villamosvasút, most pe- dig a nehéz villamoskocsik igen sűrün közieked- nek. Ko: an faburkolata volt a hídnak, 1921 óta kökockákkal borított: alatta pedig vastag homokréteg van. Tekintetbevéve a közúti for sürüsödeset, az autoforgalmat és az eg! ményeket, nyilvánvaló, hog! kielégítő. A Margit-híd rekonstruciöja tehát ha- laszthatatlan még akkor is, ha kiszélesítésről nem kellene beszélni. A mai állapotok további fenntartásáért a kereskedelmi minisztérium hídépítési szak- osztálya a felelősséget magáról a leghatá- rozottabban elhárítja. áliapotoknak a megszüntetésére első orban vissza kell helyezni a fakockaburkolatot és teljesen átszerelni, megerősíteni a híd tartószerkezetét és át kell alakítani a főtartók támasztékait. Végül ki kell cserélni aszfalttal burkolt vasbetonra a fa- padlós gyalogjárókat. A hídszerkezet megerősítése és kiszélesi- tése összesen ötmillióba kerül. A. kiszélesítést.33 a híd déli oldalán hajtják végre, a pilléreket is kiszélesítik és a kiszélesítés vonalába eső új pályatest alatt teljesen új főtartó- kat helyeznek el. A régi és új pillértesteket erős vasbetonszerkezettel kötik össze. A szobrászati dí- szeket az összes alapépítményekről még a munkák megkezdése előtt eltávolítják és majd csak a meg- hosszabbított pillérekre fogják visszahelyezni. A Beszkárt-vágányokat az úttest közepére helyezik. A közönség a Margit-szigetre egy —járdaszigetről aluljárón keresztül fog bejutni. Ugyancsak a híd alatt vezetik át a gyalogosforgalmat a pesti hídfőnél is. Ez az aluljáró a Személynök.utca s a Pozsonyi-üt között épül. Az építkezés, amennyiben haladékta- lanul hozzálátnak a munkához, 1937 végére telje- sen elkészül. — Az első munkaévben a vasszerkezetek gyártását és a pillérek kiszélesítését végzik el. A második évben felszerelik az első mederág összes nyílásainak új vasszerkezetét, elkészülnek a másik mederág pillérmunkái és az első mederágban a végleges pályaburkolat. A harmadik munkaévre marad a másík mederág nyílásainak vasszerkezet- szerelése és a végleges pályaburkolat elkészítése. Végül a harmadik év alatt elkészülnek a régi vas- szerkezetek átalakításával, megerősítésével és az egyéb hátralevő munkákkal is, 1 Fabinyi "Tihamér kereskedelmi miniszter kivánsága, hogy az építkezést minél hamarabb megkezdjék. A munkák végrehajtásának ötmilliós költ- ségét a főváros kölcsönképpen előlegezi, amelynek felét az állam évi törlesztés formájában visszafizeti, Az építkezés tartama alatt a híd forgalma úgyszólván akadálytalanul lesz lebonyolítható, mert a meglévő úttestet mindaddig szabadon- hagyják, amíg a kiszélesítendő új rész teljesen el- készül. A — gyalogos forgalmat némileg korlátoz- zák, mert az építkezés alatt mind a két irányban az északi gyalogjárón lesz a közlekedés. Nem fogadhatja el a fövaros a monostori sazdák túlzott követelését 200 holdért 1,280.000 pengőt akarnak kicsikarni — Bírói döntést ker a főváros, merít a vitás területre sürgős szüksége van A Fővárosi Hírlap már hetekkel ezelőtt fel- hívta a figyelmet a szígetmonostori azdáknak arra a minden látszat szerint mesterségesen Szi- tott, feltünő hangulatváltozásra, amely a vizmü- vek számára szükséges földek kisajátítása körül bekövetkezett. A első időkben a gazdák azzal tér- ki a főváros ajánlata elől, hogy amúgy is zabott határukat megcsonkítani nem en- gedik és legfeljebb csak arra kaphatók, hogy földjüket földért elcserelik, A főváros méltányolta az ottlakók szempontjait, óriási áldozattal megvá- a koronauradalmat, hogy ebből a földből átítást szenvedő gazdáknak — kártalanítást nyujtson. Közben megjött a szigetmonostoriak ét. vágya. Ma már a. arról csereföld nem kell nekik, hanem álmodoznak, hogy szántóföldjeiket a kör- villatelkekhez hasonló áron, 8—10 pen- zögölenkint a. főváros nyakába sózhat- zigetmonostoriak szinte ellenséges elzär- ottsäggal ragaszkodnak ehhez az elképzelésük- a múlt szerdán tartott kisajátítási s megnyilatkozott. Az érdekelt gazdák árgyaláson kijelentette, hogy négy olcsóbban földjeik mnégyszögölét nem adják. Egyelőre tehát teljesen bizonytalanok a to- vábbi tárgyalások kilátá ivel a főváros lata és a gazdák követelése között szinte äthidal- hatatlan a távolság. A Fővárosi Hirlap érdeklődött a következő felvilágosítá; a illetékes helyen ásai iránt, mire a Szó sem lehet arról, hogy a főváros a mo- nostori gazdák [túlzott t lését teljesíthesse. Számunkra a helyzet teljesen tiszta. A — kereske- deimi miniszter a vízjog gedély és az ideiglenes kisajátítási jog megadá mult év végén Pest vármegye törvén bizottságát dele- gálta a tárgyalások lefolytatására. Ha ezek a tár- gyalások nem vezetnek eredményre, a fővárosnak a per lefolytatásának bevá- rása nélkül joga van a kisajátításra kií- jelölt földek birtokbavétele. A korábban bemutatott kisajátítási tervekben fel- tüntette a főváros mindazokat a földeket, amelyek- ről a mostani vitában szó esik. A — birtokbavétel törvényes előfeltétele az, hogy a. főváros a földek tiszta jövedelmének húszszorosát bírói letétbe he- Amennyiben tehát a Szigetmonostoron folyó kisajátítási tárgyalások eredményre nem vezet- nek, akkor a főváros az illetékes járásbírósághoz fordul, letétbe helyezi a pénzt és a földeket birto- kába veszi. ŐZ azonban csak végső A föváros ehhez az eszkö: esetben nyul és bízik a békés megegyezésben. Csak egy onyos, hogy a mai helyzetet tovább fenn- tartani annál kevésbé lehet, mert a főváros a kútfúrást haladéktalanul meg akarja kezdeni és így a földekre feltétlenül szüksége van. Megkérdeztük, hogy a főváros mai 46 filléres négyszögölenkinti ajánlata és a gaz- dák négy pengős követelése mellett 1etséges-e a közeledés. Igen. A főváros vezetőségét ebben az esetben is a legmesszebbmenő méltányosság ve- zeti, bár a 46 filléres egységárat nem mi, hanem szakértők állapították meg. A — fő s azonban hajlandó ennél tovább menni, de hangsulyozzuk, szó sem lehet 4 pengös árakról, hiszen ebben az esetben 6400 pengőt kellene fizetni a földek hold- jáért, szántóföld ma Magyarországon nincs, bb televény is olcsóbb. — Elképzelhetet- al házhelyként fizettessék meg deket, azért, mert milliós lakos- a ez a terület £ It legalkal- ilyen áron a legdré len, a monostor y vizelläs 46 hold kisajátításá. 200 hold földre lesz 400 pengős földárak zúttal ugy ról van szó, de ö: el szüksége a vízműveknek. mellett tehát 1,280.090 pengőbe ke: amire a főváros telen. IIy bírnak el az adófizetők. Elke 1 valamilyen fórum, vizet nem tlen az is, tori Február 28-án, márc. 3-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny LEDNICZKY JE HÓDOS ANDOR LAKATOSIPARI ÉS REDONYGYAR I Ö-UZEME BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39- 9-36. --- Page 72 --- LOVAROSI [IAP Budapest, 1935 február 27. ÉSETPÉDYEK N Előfizetési ára: egész évre S GÁL VAK Sgt? TAGLSOLK AR fél évre GRRR 0er 180 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. zterelnöki: mester a mir Gömbö s erelnök a legélénkebben ér- deklődik a gai iránt és ezért idő- tja meg a fő dé égben Sipőcz S vezetőinek jelentés Jenő dr. főpolgármestert fog erelnök. Az audiencia k ter a fővár kiterjedő jelentést terjesztett a a tartott. minden ré. kormányelnö Az új tásai a váro államtitkár lá Óó v. rendkívüli k miniszterelr és meg új politikai államtitkára a zelmúlt napokba vatalos legü, bemutatkozó látogatásokat tett a zetöinel. Az államtitkár csütörtökön oly polgármestert kereste fel hivatalá- ban, pénteken pedig az Új városházán Sipőcz Jenö főpolgármesternél vizitelt. Az államtitkár mindkét alkalommal hosszabban időzött a főváros v Király Kálmán harmincéves szol leuma, Király Kálmán tanácsnok az elmúlt főváros vi Szendy Ká ban töltötte be a főváros szolgálatában el harmincadik esztendőt és ezt az alkalmat viselőtársai, barátai és tisztelői felhas: & hogy elismerésüket fejez ki Király Kálmán iránt. A jubiláns főtisztvi nevéhez fűződik a fö- város út- és csatornahálózatának tervszerű fejlesz- tése, amelynek irányítására kiválóbb szakember nem jöhetett, mint az a Király Kálmán, aki lan- kadatlan szorgalommal és tehetséggel valósítja meg Budapest külsejének és életereinek díszítését. Király Kálmán legelső munkása ennek a nehéz szakmának és működését úgy a szakkörök, mint a városháza a legnagyobb megbecsüléssel kísérik. Ruffy Hálmán tanácsjegyző haläla. Vasárnap délután kísérték utolsó útjára a Kerepesi-üti temető halottasházából a tragikus hirtelenséggel elhúnyt Ruffy Kálmán dr. tanäcsjegyzöt. A népszerű, tehet- séges és fiatal tisztviselő a múlt kedden még jó- kedvűen dolgozott hivatalában, este hirtelen vakbél- roham támadta meg és még aznap megoperálták. Az operáció után kiderült, hogy egy régebben lap- pangó bántalom vett erőt az erős fizikumú Ruffy Kálmánon. A betegség tudőgyulladással komplikälö- dott és a leggondosabb ápolás, a Szent István-kór- ház orvosainak minden fárad sem tudta meg- menteni a fiatal, 45 éves tisztviselőt, aki most állott főjegyzői előléptetés előtt. A gyászszertartá- son nagy és előkelő közönség vett részt. A székes- főváros képviseletében Szendy Károly polgármester ber Endre alpolgármester jelent meg a teme- sen, de ott voltak a főváros minden egyes ügy- osztályának vezető tisztviselői, a nagyszámú előkelő rokonsäg és a városházi ujságírók teljes számmal. A gyászszertartás után a székesfőváros tisztikara nevében Kovácsh Vilmos tanácsnok búcsúzott el Ruffy Kálmántól, a lelkiismeretes, kitünő tisztvise- lőtől, aki úgyszólván egész működését az inségesek gondo; ra és a szegények könnyeinek felszárítá- sára fordította. A néhány hónap előtt elhúnyt édes- atyja, Ruffy Pál államtitkár mellett helyezték el örök nyugalomra Uj párthely A Nemzeti Egység Pártja VI. kerületi sze tének a VI., Teréz-körút 21. sz, I. emeletén levő párthelyiséget kedden este 7 óra- kor adták át rendeltetésének. A megnyitó ünnepsé- gen megjelent Zsitvay Tibor dr. nyug. miniszter, akit a kerületi elnökség nevében Heeger Árpád Máv. műszaki tanácsos üdvözölt. EREDETI ANGOL TIMIREN-CSAPAGYAK DEÁK BÉLA VL, JÓ ( AI-TÉR 2. Te efon: 15—1—98 HOFBAUER ES PIAZZA EPITOMESTEREK TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: IRODA VI., SZONDY-U. 34. | 18-8-59. A legtökéletesebb fekete fénymásoló papír Fénymásolat Pliosenberger József V., Hollán-u. 15. Tel. : 19-35-86 Illés József halála. Súlyos veszteség érte a magyar ujságkiadási szakmát. Meghalt Illés József kiadóhíivatali igazgató, akinek kimagasló szerepe volt a modern magyar lapkiadás megteremtésé- ben. A magyar lapcsinálás hőskorának volt el- ismert tényezője és újításai általános feltünést keltettek. Működését a — Budapesti — Hirlapnál kezdte, nemsokára a Magyar Nemzet kiadóhiva- tali főnöke lett, Késöbb az Athenaeum föőtiszt- viselői állásából hívták meg az akkor alapított Az Ujsáy kiadóhivatalának élére. Életének utolsó éveiben a Magyar Hirlap kiadóhivatalában műkö- dött. Alapítója és elnöke volt az úgkiadók Ott- honának, főtitkára a Magyar Ujságkiadók Or: gos Szövetségének, Nagy szaktud: tel új stílust honosított meg az uj mára és több tanulmányban hívta fel a figyelmet az ujsághirdetésre, mint a leghatásosabb reklámra. A közelmúltban ünnepelte az ujságkiadói szakma illés József mük ek ötven éves jubileumát. nem sokkal ké: 6 és a 75 éves öreg úr ve lát fia: Illés László, a 8 Őrai Ujság fő vatvezetője és a Fővárosi Hirlap fömunkatärsa, leányai és vejei: 5 Rezső, a Magyar Hirlap felelős szerkesztője és Balassa Emil, a Magyar Hirlap munkatársa gyá: Kedden délután fél 4 órakor kísérték utol ra a rákoskeres túri temetőben. A szbeszédet dr. Hevesi Ivi rab tartotta, ar n kiemelte az elhúnyt köz- érdekű tevékenységét és nagy érdemeit, A gyász- baborult előkelő család iránt általános részvét vánult meg, amelyhez a Fővárosi Hirlap szer- tősége is meghatottan csatlakozik. Megszűnt a fő Si alkalmazottak segítőalap- jának lapja. A fő Si alkalmazottak segítőalapja öt év óta lapot adott ki, s ebben a lapban közöl- ték a segítőalap tagjait érdeklő híreket. Tekintettel arra, hogy a segítőalap jövedelme jelentősen csök- kent, a lapot megszüntették és ezentúl körlevélben fogják tájékoztatni a tagokat a segítőalapi rendele- tekről és hírekről. Az Élelmiszerüzem házimulatsága. Mint minden farsang évadján, a Kö. gi Élelmiszerüzem tiszti- 062 kara az idén is megrendezte zártkörű táncmulat- ságát. Szombaton este egy "Thököly-úti nagyven- déglő különhelyiségében tartották meg a jól sike- rült, kabaréval és tombolával egybekötött mulatsá- got. Reich Samu vezérigazgató betegsége miatt nem vehetett részt a mulatságon, de ott voltak Huck Antal vezérigazgató-helyettes és az üzem összes férfi és női alkalmazottai, valamint számos városi tisztviselő is, akik mindannyian jó hangulatban egész a reggeli órákig szórakoztak. Áprilisban újra cirkusz-előadások lesznek a Beketovban, Mióta a Oirkusz-csillaga lekerült a műsorról, ett a Beketov-cirkusz környéke. én új élet fog a ma kihalt falak költö. A főváros ugyanis J. Busch világhírű eirkt inak öt hónapra bérbe- adta az épületet. Busch igazgató, aki a napokban Budapesten tartózkodott, kijelentette, hogy minden erejével azon lesz, hogy a főváros előlegezett bi- zalmát teljes mértékben kiérdemelje. Olyan elő. adásokat fog produkálni, amelyeknek magas nem- 1 színvondla és gazdag programja, szenzá- s legnagyobb várakozások: meg fog felelni, „Bär a program nemzet! igyekezni fogok mondta Busch igazg magyar artistákat és művészeket is foglalkoztatni Ezenkívül a többszáz főnyi alkalmazott, tech kiszolgáló személyzet egytől-egyig magyarokból fog állni. A budapesti kereskedők és iparosok ré- szére is sok munkát fog jelenteni a Busch-cirkusz bevonulása Budapestre." A Busch-cirkusz április 21-én kezdi meg vendégjátékát, amely öt hónapíg tart, minden hónapban új programmal. Eiőadás a BSE fényképező szakosztályában. Aggházy Kamil honvéd ezredes, a hadtörténeti múzeum igazgatója rendkívül érdekes előadást tar- tott a Budapest Sportegyesület Fotoszakosztályá- ban a fotografálás történetéről. Bemutatta a Hadi- műzeum legszebb daguerrotyp fényképeit, köztük Petőfi Sándorról, Görgey Arthurról és Kossuth Lajosról készült fotografiákat. Az érdekes előadást nagy és előkelő közönség hallgatta végig, soraikban az amatőr fotografus fővárosi tisztviselők népes tábora. számaival a [ÁLIALKOZÁS be] Három ajánlat érkezett a kisszakasz automaták szállítására A tőpolgármester valószínűleg letiltja a nem égetően fontos betektetést A mult héten lejárt a BESZKART 25 darab kisszakasz-automatára hirdetett versenytárgyalása, amelyre összesen három ajánlat érkezett. A közel hetvenezer pengős szállításra a következő cégek jelentkeztek: Schember C. amely 1643.20 P-t kér egy-egy felszerelésért úgy- hogy a szállítás összértéke 41.0800. P-re rúgna. Az évi karbantartási díjat 208 P-ben állapítja meg és a vállalati összeget a szállításkor követeli 5 százalék engedménnyel. A másik ajánlat a Fuchs G. mérleggyáré 1475.— P-s egységáron, a karbantartás évente 2600.— P-be kerül. Az ajánlat egyébként alter- natív, mert tároló és adagoló szerkezettel 2200.— vállalati össz P-be kerül egy készülék. "A telkor fizetendő. A Telefongyár FR. T. 1425.— P-6rt akar szállítani; 25 rendeléskor fizetendő, a hátralékos 7 vonként utólag az automata bevételéből. A BESZKÁRT-nál most tanulmányozzák az ajánlatokat és a számítások azt mutatják, hogy végeredményben mem rentabilis befektetés a kis- szakasz-automaták üzembehelyezése. Annak elle- nére, hogy az osztrák Schember-cég budapesti fiók- gyártelepének egyik automatája már hónapok óta kifogástalanul működik, nem hagyható figyelmen kívül a másik két magyar vállalat ajánlata sem, mert azok kedvezőbb feltételeket tartalmaznak. Függetlenül azonban az ilyen elbírálásoktól, a Beszkärtnäl azt vizsgálják, hogy ér- demes-e egyáltalában ilyen csekélyszámú automata készülékekkel kísérletezni, amelyek amúgy is képtelenek a naponként jelent- kező nagy igényléseket ellátni. Huszonöt automata kevés erre a feladatra, viszont a feltétlenül szük- séges száz készülék horribilis tételekre emelkedne és a villamos vasútnak most sokkal fontosabb be- fektetésekre kell felkés: form és az ezzel kapcsolatos vágányépítkezésekhez több százezer pengő szükséges és ezért kevés a valószínűsége annak, hogy a Besz- a meg. alék ha- kárt megrendelje a közönség kiszolgálását távolról sem biztosító automatákat. A kisszakaszok árusítása tehát tovább folytatódik az digi keretekben és az automaták felállítása nyílván arra az időre húzódik, amikor a közlekedési reform meghozza az utasforgalom nagyarányú fel- tendülését. Versenytárpgyalási megbízások A Simor-u, és Villám-u. sarkán épülő transzformátor- állomás építési munkálataira megbi: kaptak: burkoló munkára Andrea cementárugyár 8961 P-vel; vízvezetéki munkára kendy György 4232, a ponti fűtési mun- kára Rietschel és Henneberg 8143; burkoló és aszfalt- burkoló munkára Gravieser Albin 6: villámhárító mun- molux 267; szobafestő munkára Török és Ju- gummipadozati munkára Magyar Ruggyanta- árugyér 3040; asbest padozati munkára Urbán Ferenc 483 és kertrendezési munkára Kirchlechner Ernő 624 P-vel. A II. Barcsay Laj Feny uti elemi iskola udvarrendezési munkáira kapott megbízást 4660 P-vel. tj versenytárgyalási Riiírások és üzemei részére szükséges különféle papíráruk szállít: ra versenytárgyalást hirdet. Ajánlatok március 12-én előtt 10 óráig adhatók be a ka rmesteri I. ügyosztályban (Közp. Városháza, II. em. 35. ). Budapest Székesfőváros Kö szer főzött lenolajkence szállítására. Ajánlatok: cius 1-én délelőtt 23410 óráig. Budapest Székesfővárosi Közlekedési rt. részére 30.000 0.5—10 mm vastagságig terjedő 1000X2000 mm. tábla- ítására. Ajánlatok: 1935 A székesfőváros intézetei lekedési rt. 12.000 kg. két- 1935 már- kg. nagyságú fekete vaslemez március 1-én délelőtt 32410 óráig. Budapest Székesfővárosi Közlekedési rt. részére 55 darab — villamos felsővezetéki idomvas-oszlop és 160 drb. idomvas-oszlopkar szállítására. 1935 március 1-én délelőtt 411 óráig. A IX. ker. Soroksári-uti központi csatornaszivattyű- telep részére rácsisznpelgázosító berendezések — létesítése munkálataira. Ajánlatok 1935 március hó 5-én délelőtt 10 óráig. Kövezetjavítási és kisebb kövező munkákra Ajánlatok: 1935 március 12-én délelőtt 10 óráig. Aszfaltjavítási és kisebb új nszfaltfoltozó munkäla- tokra. Ajánlatok: 1935 március 12-én délelőtt 10 óráig. Ajánlatok: PARKETTÁZÓ ES PADLÓZÁSI VÁLLALAT LÁNG JÓZSEF Aortollen kívöt Budapest, VI., Bajnok-utea 1. Tel.: 199-65 és 181-30. 0j és javítási munkát szakszerű kivitelben, gyorsan és olesán TAszit, üLYÉS SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI, BUDAÖRSI-ÜT 17. TEL: 55 2 41. „DOLGOZZUNK‘“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 --- Page 73 --- Budapest, 1985 február 27. LÖVAÁROS ARTE 7 Gaznaslet ÉGTESTŐ PAS Megkezdődött a magyar sazdasági élet ragadozó harcsáinak, az áru- házaknak meglékezése A kereskedelmi minisztes rendeletének szövege — Az érdekképviseletek mellett a Kamara is állási foglalt az áruházak élelmiszerárusitása ellen A vendégiátó ipar védelme — Hat óra után az áruházak élelmiszereket az előcsarnokban sem darusithatnak — A polgármester elrendelte az áruházak tűzbiztonsági felülvizsgálását Három esztendei lankadatlan és kitartó küz- delmet folytatott a Fővárosi Hírlap a magyar, elsősorban a budapesti detailkereskedelem érdeké- ben és ebben a harcban természetszerüen erőtelje- sen, megalkuvást nem ismerő módon követelte a kereskedelem letiprására, vagy elsöprésére alakult áruházak pusztító munkájának megrendszabälyo- zását. Elbben a küzdelemben az érdekképviseletek- kel karöltve dolgoztunk és ezeknek a nagytekin- télyű érdekképviselet: hatalmas erkölcsi ere- jére támaszkodva, Ssike: eredményeket elérni. Ma valósággal ünnepi érzés fog el bennünket, ami. kor azt jelentheti a Fővárosi Hirlap, hogy ezen a fronton komoly eredmények, sikerek koro- názták munkáját. Bízva bízunk abban, hogy az első sikert a továb- biak fogják követni és még többször lesz alkal- munk jelenteni, hogy ismét és ismét elhárult egy- egy fenyegető felhő, egy-egy pusztító orkán a ma- gyar állam és a magyar főváros leghűségesebb adófizető közönsége, a detailkereskedelem feje fölül. Már multheti számunkban beszámoltunk ar- ról, hogy Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter sietve igyekezett érvényt szerezni annak a kijelen- tésének, amelyet a leghatározottabb formában tett meg a Baross-Szövetség elnöksége elött és amely- nek értelmében tizennégy napon belül intézkedik Az áruházak ügyében, de máris garantálja, hogy Magyarországon egyelőre több áruház nem létesül- het. A miniszter sietve értekezletet hívott össze a kereskedelmi minisztériumban, amelynek mödjä- ban volt letárgyalni az áruházak tűlméretezettségé- nek megszüntetéséről szóló tervezetet, amelynek célja, hogy a mindennapi élet nehézségeivel keser- ves küzdelmet vívó kiskereskedelmet és kisipart védelmébe vegye. A magyar gazdasági élet ragadozó harcsái- nak megfékezése ezzel megkezdődött. és itt le kell szegeznünk azokat a rendkívüli érde- meket, amelyeket a magyar kereskedelem két ve- zéralakja, de föként a Baross-Szövetség Kiváló el. nöke, Ilovszky János és vele párhuzamosan Vértes Emil, a Fővárosi Kereskedők Egyesületének elnöke szereztek sorstársaik jobb jövője érdekében kifej- tett nagyszabású és lelkes működésükkel. A Fővárosi Hírlap a mult héten elsőnek kö- zölte a rendelkezések lényegét, amelyeket a napi- lapok átvettek és az érdekelt kereskedők körében nagy megelégedést és megnyugvást keltettek. Most alkalmunk van ismertetni a rendelet szövegét, amely szószerint így hangzik: : Itt a rendelet! A m. kir. minisztérium rendelete a nagy- áruházak tevékenységének szabályozása tárgyában A m. rium a gazdasági és hítelélet rend- jének, to tart egyensúlyának biztosi- tásáról s: gy 1. tör VIL, 1988 : megho: következőket rendeli: 1. §. A mindennapi élet különböző szi különféle nemű és fajú árucikkeket a meghaladó keretben forgalombahozö n (alábbiakban nagyáruhás) csak a ker miszter engedélyévei hető és a m így bővíthető (1) Jelen rendc zeti cikket nem nagyáruházban, ben a fö tett cikkek drusitäsära irányul, cikk nem hozható forgalomba. (2) A kereskedelemügyi min demlő esetekben az előző bekezd kivételt tehet. 8. 3. Nagyáruházban élelmiszer és élvi eti cikk drusítására már berendezett üzemet csupán a kereskedelemügyi mi- miszter engedélyével lehet bővíteni. 4. §. Wendéglátó (vendéglő, buffetvendéglő, kávéház, zés, korcsma, pálinknmérés, kívémérés), valamint álta ban képesítéshez kötött ipar nagyáruházban nem gyako- Tolható s az említett iparokat üzlethelyiségében más sem gyakorolhatja. kifő- 5. 3. Nagyáruházban a 4. §-ban megjelölt a jelen rendelet életbelépésétől alatt meg kell szüntetni. j par gyakorlását számított hat (6) hónap (1) Nagyáruház élelmisze: üzemére ilyára) ugyanazok a zá sek nyernek alkalmazást, mei tekintetében. (2) Egymástól elt rúbbat kell alkalma; ő rendelkezések esetében a szigo- 7. §. (1) Elelmiszer és élvezeti cikk d más módon való feltüntetése csupán 1, 1%, VM, % és 1 kilogrammos egységekb 2) Külföldi ú ak hirdetés csomagolás, vagy ben ís történhetik. (3) A kereskedelemügyi miniszter bizon rek és élvezeti cikkek tekintetében az első bekezdés ren delkezései alól kivételt állapíthat meg. 8. 3. Aki a jelen rendelet 1, §-ában, §-ának első bekez- désében, 3., 4., 5. §-aiban, továbbá a §. első bekezdésé- ben megállapított rendelkezéseket megs: , amennyiben cselekménye súlyosabb beszámítás alá nem esik, kihágást követ el és pénzbüntetéssel büntetendő. A pénzbüntetésre az 1928 : X. tc. rendelkezései iräny- adók. A pénzbüntetés legmagasabb mértéke az 1931:XXVI. te. 3. §-ának (1) bekezdése értelmében 8000 pengő. A pénzbüntetés átváltoztatására és a kihágás elévülésére az 1931:XXVI. tc. 3. §-ának (3), illetőleg (4) bekezdésében foglalt rendelkezések nyernek alkalmazást. Élelmiszer és élvezeti gy vésetets? amelyre nézve a kihágást elkövették, elkobzandó. A kihágási eljárás a közigazgatási hatóságok, mint rendőri büntető bíróságok, a 6. §. első bekezdésébe üt- köző kihágás a m, kiír. államrendőrség működésének terü- letén a rendőrség hatáskörébe tartozik. — , Harmadfokon a kereskedelemügyi miniszter szakelő- adójának részvételével, az 1929:XXX. törvénycikk által a belügyminiszteriumban szervezett Kihágási Tanács bírás- kodik. hirdetése vagy ma ú — élelmiszer módon feltü: ármazási hely szerinti 9. §. étől számított 8 map mulva miniszter Jelen rendelet kihirdet lép életbe és azt a m. kir, kereskedelemügyi hajtja végre. Nem alakulhatnak ujabb áruházak A magyar kereskedőtársadalom ennek a ren- delettervezetnek minden kilátásba helyezett intéz- kedeset a legnagyobb hálával veszi. Főként azon- ban azt kell konstatálnunk, hogy a kereskedelmi miniszter a legteljesebb mértékben átérezte és ma- gáévá tette azt a jogos aggodalmat, amely a ma. gyar kereskedőtársadalmat az áruházak élelmi- szerárusítása miatt elfogta. A Fővárosi Hirlap számtalanszor hangoztatta, hogy az áruházak kibírhatatlan konkurrenciájá- nak csak akkor lehet gátat vetni, ha az éleimiszer-árusítás körül a hatóságok ren- det teremtenek, ámtalanszor hangoztattuk reális árakat ; az áruházak ir- zereknél, aminek egészen átlátszó célja, hogy az © 1csó, de erősen al- söbbrendü élelmiszerek segedelmével a köz mséget becsábíitsák és azután egyéb, már normális árak- kal, esetleg a detailkereskedelem árait fölülmúló árakkal dolgozó más 08 behozzdle ezt a veszteséget. Számtalan e azoltuk, hogy az nte kivétel nélkül észetesen más os2- ıkat kárpótolniok. 51 téveszteni azt sem, slámcélokat igáló ritkább esetekben áruházak / élelmiszerosztálya deficittel dolgozik, amiért te tályok árusítása révén keli Nem szabad azonban szem © hogy az áruházak ezeket a re élelmiszerosztályokat csak a le bízták igazi szakemberekre, történhetett meg azután, FH 7 néhány hét legna- gyobb árui t vegyészei ellenőrző megállapították, hogy a hatalmas intézetben árusított vaj hamis, maga az egész készítméi margarinnál is jóvai silányabb és gye góbb tápértékű kotyvalék. A kereskedelemügyi miniszter termés lépésről-lépésre halad, de az első lépése, amelyet az élelmiszerosztályok megengedhetetlen konkur- renciája terén tett, "máris erüscn megnyugtató jelen- töségü. Az igazi nagy, mindent átfogó eredménye azonban a háromesztendős küzdelemnek az, hogy a miniszter kimondja, hogy magyáruház a jövőben csak a kereskedelmi miniszter külön engedélyével tétesíthető és a már fennálló ilyen nagyáruházak kibővítése is csak ezen az alapon lehetséges. Ez a rendelkezés ismét, minden reményünk szerint azt jelenti, hogy a miniszter természetszerűen csak fen- tartja magának engedélyezés jogát, de azzal élni nem fog. Nem élhet vele, hiszen tökéletesen tis azzal, hogy már a m Ő nagyáruház í zinte alapjaikban ingatták meg a magyar társadalom egyik igen ki ö államalkotó rétegét, a kiskereske- delmet és a kisipart. Belátjuk, hogy a ma meg- lévő nagyáruházakat egy tollvonással a kereske- delmi miniszter nem törölhette el a föld színéről, de hálásan vesszük tudor ul, hogy több ilyen, a ztäban van kereskedelmet ölő nagyáruház létesítése be nem következhetik és a maiaknak kibővítése is a lehe- gek birodalmába tartozik. Nem a nagy- áruházak numerus claususa ez, hanem meggyőző- sünk és a kereskedelmi miniszter józan belátá. sába vetett hitünk szerint: a nagyäruhäzak ssú — kihalásra ítélése. A magyar és elsősorban a budapesti detailkeres- kedelem és kisipar, ha egy csapásra nem szaba- dulhat is meg a nagyáruházak gyilkos polip-kar- jaitól, de hálásan veszi tudomásul, hogy ezeknek terjeszkedése elé szigorúan gátat vetett a magyar kormányzat bölcs belátása és abban reménykedik, hogy üzletét fiainak abban a reményben adhatja át, hogy a jövőben mégis csak sikerül végleg meg- szabadulni becsületes munkáik legnagyobb ellen- ségeíitől, való A Kereskedelmi és Iparkamara az áruhdzak ellen beszámolnunk arról, héten a Kereskedelmi és Ir böző érdekeltségek és az áruhi; kezletet tartottak a kés: János, a Baross Szövet: totta meg, nyolta a ki Itt kell hogy az elmúlt kamarában —külön- k képviselői érte- Ő rendeletekről. Novszky elnöke örömmel állapí- y a kereskedelmi miniszter méltá- reskedők kívánságait, de Ilovszky lyozta , hogy a rendelet még számos sában ciegés; iS Hoffmann a Fűszerkereskedők Országos Egyesilleté- nek elnöke kimutatta, hogy az áruházak a mező- gazdaság érdekeit is destruálják. Spelter Henrik a cukrászok, Farkas Vilmos az élelmiszerkereske- dök, Németh Aladár a vendéglősök, Havas Ödön a kávésok nevében követelte az áruházak korláto- zását. Éber Antal kamarai elnök elvi szempontból helyesli a rendelet intencióit, de hangoztatta, hogy elsősorban a közpénzekből támogatott alakulatokat kell megszüntetni és azután, vagy azzai egyidőben szabad megrendszabályozni a magántőke alakulatait, amilyenek az áru- házak is. Balkányi Kálmán az OMKE nevében szintén csatlakozott a nagyáruházak tevékenységének kor- látozásához, amelynek keretében adózási téren is rendet kell teremtenie. A Kamara állásfoglalása teljes egészében az áruházak ellen irányul. Éber Antal elnök csupán 7 sorrendben kívánt változtatást, lényegében azon- an az áruházak letörését és a kereskedelem életfeltételeit követelte. A további küzdelem tehát a Kamarát is teljes egé- szében a kereskedelem mellé állította és így foko- zódnak a kilátások az áruházi rémuralom teljes megszüntetésére. De vannak más biztató jelek is. A polgármes- ter utasítást küldött az illetékes kerületi elöljärö- ságoknak, hogy az építési érdekből szempontból és tüzbiztonsägi veszélyes áruházakat sürgősen vizsgálják meg és foganatosítsák a legszigorúbb intézkedéseket. Elsősorban a Fenyves Aruházat és a Barosstéri Divatházat érinti a polgármester rendelete, mert ezek az áruházak ebből a szempontból kifogásol- hatónak látszanak. A kereskedőtársadalom nagy érdeklődi tekint a hatósági megrendszabályo- zás elé. Rákóczi-út 88. Dell menü a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- dán diszmnótoros vacsora pénteken este halászlé FÖRDŐKÁDJAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. Ballaijéneosíz" vizvezeték, csatornázás, szivatiyutsle- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reältanoda-ulca 4. Telefon: 85-2-98. --- Page 74 --- Budapest, 1935 februär 27. FÉNYSZÓRÓ Mérget a gyomorba nem kíván senki sem a felebarátjának és szándéko- san megmérgezné a budapesti polgárt az olyan hal- mozott bűncselekmény, amely a legelrettentőbb büntetést érdemli. Budapest a maga kiépített ható- sági rendészetével vigyáz is arra, hogy az itt for- galomba kerülő élelmiszerek és tápláló anyagok a legkifogástalanabb minőségben kerüljenek az embe- rek gyomrába, Némi akasztófahumorral azt is mondhatnók, hogyha már nem mindig sikerül jól- lakásig tölteni gyomrunkat, legalább az a kevés, ami fizikai fentartásunkhoz szükséges, Jó és tiszta legyen. Nem vitás, hogy a közegészségügy első té- nyezője a tiszta és jó élelmiszer és ezért verekedett a Fővárosi Hir lap, amikor a zúgcukrászdák és a pincefagylaltosok legridegebb ellenőrzését kö- vetelte. Most egy törvényszéki tárgyalás kapcsán kiderült, hogy mi n jogos volt a követelés és hogy milyen ártalmas volt a cukrászsütemény, ami em- berek tömegeinek a megbetegedéseit idézte elő. Az önérzetében megbántott cukrászmester sajtórágal- mazás címén pert indított az egyik előkelő estilap szerkesztője ellen, mert az megírta, hogy a szóban- forgó cukrászüzem piszkos, rendetlen, a személyzet ruházata koszos és minden felszerelés mocsokban fürdik. A bíróság elrendelte a bizonyítást, a bizo- nyítás sikerült, az ujságírót a tábla jogerősen fel- mentette. Ime minden ok megvan a további elő- vigyázatra. Jön a nyár és a hatóságok elemi köteles- sége, hogy razziákkal és vegyvizsgálatokkal kipusz- títsák Budapest területéről a ,rémes-krémes piszkos cukrászsüteményeket. Malacfogli ismert öregember volt Tatän, abban a r6gi jö viläg- ban, amikor még béke honolt a földgömbön. Eredeti neve Marastvogl volt az összetöpörödött öreg em- berkének, aki egész furi foglalkozást űzött a kies tóparti városkában, a vár alatt elterülő csendes kis utcában. A nép röviden és egyszerűen Malacfogli- nak hívta ezt az oklevél né zeti kisipa- rost, aki szegényes otthonában egy kis üstben tin- tát, suvikszot, fémtisztítószert és kékítőt gyártott. Délelőtt dolgozott, ebéd után pedig nagy kosarat akasztott a k a és termékeivel végigházalta az egész várost. Malacfoglit mindenki szerette és min- denki vásárolt kitünő áruiból. Vevői közé tartozott az azóta elhunyt Eszterházy Miklós gróf is, aki gyakran sétált a főpörödött egyszerű kisiparossal a tóparton és ott rendszeresen hitvitál folytatott vele. Hogy kinek sikerült a meggyőzés fegyverével diadalmaskodni, azt nem tudjuk, azonban bizonyos, hogy a tatai kisiparos áruival mindenki meg volt elégedve. Mindezt abból az alkalomból elevenitjük fel, hogy bizonyos vegyészeti gyárak most türelmet- len akciót indítottak a kiskereskedők és a kü ég ellen. Rendeletet szorgalmaznak a kereskedelmi mi- nisztériumban, amely előírná, hogy a férutisztító, a bőrfeketítő, a tinta, a kékítő és az egyéb ilyen ci kek kizárólag gyári dobozokban, kupakos üvegek- ben, vagy pedig olyan tartályokból hozhassanak forgalomba, amelyeken fel van tüntetve a készítő ipariüzem neve. , Márkázott áru", ez az ürügy, amellyel a Sidol és a Müller Testvérek gyárai operálnak és céljuk nem minthogy ártmányaikat magas áron a közönség nyakába rják, de másrészt lehetetlenné tegyék azokat a kisiparosokat, akik tőke hiányában nincsenek abban a helyzetben, hogy készítményeiket tartályokban árusítsák. kereskedő eddig a fémtisztítót va; 1 tintát a vevő által hozott üvegbe is kiszolgáltat ha azonban a rendelet életbelép, a kereskedő kény- telen lesz arra hivatkozni, hogy csak márkázott üvegeket, dobozokat, vagy pedig tartályokat adhat el. Ismét újabb támadás a közönség zsebe ellen és hogy visszatérjünk a tatai kisiparosra: a jó árunak nem kell cégér, mint ahogy ebben az esetben nem is a márkázott áruról, hanem inkább a közönség megsarcolásáról van szó. Alaptőkeemelés és a tyukszemirtäs olymódon kerültek szoros összefüggésbe, hogy az hogy a vállalat alaptőkéjét 120.000 pengő részvénykibocsátással 300.000 pengöre — felemeli, hogy ezzel kibővíthesse a vállalat üzletkörét. Az ilyen tranzakciót rendszerint meg kell indokolni és ebben a tekintetben a Del-Ka egyedülálló spe lítást mondhat a magáénak, mert a friss tökeszük- séget azzal indokolta, hogy a cég € teiben tóbbek között a lábápolási és tyukszi meghonosítja. Mindezeken túlmenően a Ka női divatäruk, kötött, vöttáruk, korcsolya, sport- cikkek, kézit: yük és játékszerek eladá- sát is üzletkörébe iktatta, ami ismét egy veszedel- mes lépés az áruházi rendszer felé. A kereskedelmi minisztérium most állított korlátokat az áruházak terjeszkedésének és intézkedésében az agyonnyo- mott kiskereskedők védelme vezette. A Del-Ka, úgylátszik, nem vett tudomást a magyar kormány- zati szervek intenciójáról És áruházi jelleget kö csönöz magának, csakhogy ilymódon a közönséget a kiskereskedőktől elvonja. "Véleményünk szerint Delkáék lábkozmetikája és a lábbeliítől távoleső más cikkek árusítása a miniszteri rendelettervezet szellemébe ütközik és ezért a legsürgősebb közbe- lépésre van szükség. Hét millió pengövel emelkedett a Magyar-0lasz Bank betétállománya A Magyar-Olasz Bank igazgatósága szombati ülésén állapította meg a múlt évi zárszámadását, amely az intézet kitünő megalapozottságáról, a szak- szerü, körültekintő és megbízható vezetésről tanus- kodik. — Betétállománya, váltótárcája emelkedett, ami a bizalomnak legteljesebb tanujelét szolgál- tatja. A mult évben elért kedvező üzleteredmény lehetővé teszi, hogy az intézet bőséges tartalékolá. sok után ugyanannyi (1.50 P) osztalékot fizessen, mint tavaly. Az igazgatóság mérlegmegállapító üléséről az alábbi közlemény számol be: A Magyar-Olasz Bank Részvénytársaság igazgatósága a folyó évi február hó 23-án megtartott ülésén előter- jesztette az 1934. ú. i mérlegét, amely 1,043.832 pengő nyereséggel zárult mben az előző évi 1,030.452 P-vel). Amint a mérlegszámla adataiból megállapítható, a ta- karékbetétek összege 36,731.589 pengő (1933-ban 35,216.894 pengő), a — folyószámlán elhelyezett betétek — összege 40,940.150 pengő (1933-ban 35,810.903 P), a betétállomány tehát en ki 9 pengő (az el évi 70,525.797 pengővel mben), míg a nem betétjel kötelezettsé- gek ege 7,392.5% pengő (1933-ban 8,615.300 P). A váltótárca Össz évi ze A 50,453.533 pengöröl 29 pengöre emelkedett. z értékpapírok és érdekeltségek a bank mérlegében 3, 486 pengővel szerepelnek (az előző évi 3,134.382 P-vel szemben) A jelzálogkölcsö kent (az előző 31,69 forgalomban levő zälog!l engedményezett jelz: vel, a forgalomban pengővel apadt Az elért üzleteredrr évi március hó 11-ére összege 28,501.981 pengőre csök- 6.687 m övel szemben míg a ek össze; ölcsönök € ő ötéves köt: zgatóság a folyó egybehivand6 közgyűlésnek oszta- ént 1.50 pengő, összesen 600.000 javasolni, míg a tartalék 1 tálá. y alapján az ig erű levc ó nyere átvitelezését hozza az 1935. üzletév javaslatba. Az Ipartestületek Országos Központjának ja- vaslatai. Nagyarányú tevékenységet és eredménye- ket ígérő akciókat folytat az Ipartestületek Or. gos Központja, hogy a képviseletére bízott nagy érde- keket szolgálja. Az elmúlt napokban felterjesztést intéztek a kormányhoz a magyar kézművesiparos- ság törvényhozási képviseletének intézményes bizto- sítása érdekében, az ipartestületi tagdíjhátralékok behajtása, az ínségakció keretében végzett kézmű- vesipari munkálatok, a kézművesiparosok biztosi- tása, az IOKSz reformja és az ipartestületi szék- házakat terhelő FKonverziós kölcsönök átvállalása tárgyában. A kamarai és a fővárosi bizottsági tagok a Nemzetközi Vásár értekezletén. A Budapesti Nem- zetközi Vásár nagybi ága szerdán Szé An- tal felsőházi tag, kamarai alelnök vezetésével ülést tartott. Az elnök megemlékezett a Ár alapítója, Szénásy Béla, továbbá Dános László és Pál Imre kamarai tagok Hallósy istván, a Vásár igazga be ezután 28 jelentését a V£ airöl. Ilov. a Baross-Szövetség elnöke, a Szövetség támogató sáról biztosította a Vásárt, majd Felkay Ferenc fő- városi tanácsnok bejelentette, hogy a főváros a Vásár alkalmából gazd; gi prospektust bocsát ki. Csányi Miklós dr., a r nevelő hatásáról szólott, majd Lengyel Géza, Kovatsek Ferenc, Wittenberg István, Szilágyi Aladár, Ledermann Mór, Müller Antal és Horovitz Géza : tak a jelentéshez. A felszólalásokra és az elől sztett javaslatokra Vértes Emil, a Vásár alelnöke válaszolt. Közgyűlés a Leszämitolöbank . A Magyar Leszámítoló- és Pénzváltóbank e hónap 20-án báró dr. Madarassy-Beck Marcel elnöklete alatt megtar- tott közgyűlése elfogadta az 1934. üzletévre vonat- kozó mérleget és zárszámadásokat és egyhangúlag hozzájárult az igazgatóság által előterjesztett azon javaslatokhoz, amelyek alapján az 7,162.278.29 pen- göt kitevő tiszta nyereségből a tartalékalap növe- lésére 200.000 pengő, a nyugdíjtartalékra 400.000 pengő, a báró Madarassy-Beck Miksa-alap javára pedig 50.000 pengő, azaz a tavalyival azonos össze- gek fordíttassanak és a 65. sz. részvényszelvény osztalék fejében 1.50 pengővel kerüljön e hónap 21 től kezdődőleg beváltásra. A felmentvény megadása után a felügyelőbizottság választatott meg 3 évi 3 időtartamra. A részvényesek sorából dr. Pözel Ist- ván ügyvéd, m. kir. kormányfőtanácsos szólalt fel a közgyűlésen, aki az igazgatóságnak, a vezetőség- nek, valamint a tisztviselői karnak a részvényesek nevében elismerését és köszönetét fejezte ki. mindenütt bevált legolcsóbb beton I KEMENYFEJ ww ANDRER cementárugyár V.. Tatra-utca 26 Telefon: 92-0-87 Í A Hazai Bank közgyűlése. A Hazai Bank Rész- vénytársaság Szécsi Pál m. kir. kincstári főtaná- csos elnöklete alatt pénteken megtartott XL. üzlet- évi rendes közgyűlése az igazgatóság jelentését egy- hangúlag tudomásul vette, az 1934. üzletévre vonat- kozó mérleget, valamint az igazgatóság összes ja- vaslatait elfogadta és elhatározta, hogy a kimuta- tott 378.448.43 pengő tiszta nyereségből — az alap- szabályszerű levonás, a tartalékalap és az Elismert Vállalati Nyugdíjpénztár javadalmazása után osztalékra részvényenként 1 pengő, vagyis 250.000 pengő fordíttassék, míg 56.364.43 pengő az 1935. üzletév számlájára vitessék át. Az osztalék a XL. számú osztalékszelvény ellenében a társaság pénz- táránál február 25-től kezdődőleg kerül kifizetésre. A Salgótarjáni Köszenbänya közgyűlése. A Salgótarjáni Köszénbánya Rt. dr. Chorin Ferenc felsőházi tag elnöklete alatt hétfőn tartott 67-ik rendes évi közgyűlése az 1934. évi zárszámadásokat megállapította és a lefolyt üzletévre részvényenkint 1 pengő osztalék fizetését határozta el. A szelvény f. év március hó 2-tól kezdve kerül beváltásra. A fel- ügyelöbizottsägba új tagul Heinrich József úr vá- lasztatott meg. A Meinl Rt. kedvező mérlege. A Meinl Gyula Kávébehozatali Rt. árujövedelme a múlt évben 1,621.920 pengő volt. Ebből tiszti fizetésekre és munkabérekre 550.537 pengő, költségre 777.496 pengő, kamatra 128,381 pengő kellett, értékecsökke- nésre 161.764 pengőt fordítottak, úgyhogy a tiszta nyereség az 500.000 pengő részvénytőke után 13.787 pengő volt. A mérleg az épületet 1,087.560 pengöre, a berendezést 1,795.865 pengöre értékeli, ezzel szem- ben az értékcsökkenési alap 1,317.232 pengő, az előző 1,179.469 pengővel szemben. Az árukészlet 1,628.388 pengővel, az adósok tartozása 240.993 pengővel, a hitelezők követelése 2,847.820 pengövel szerepel a mérlegben. A Járműgyártók Ipartestületének új elnöke. A Budapesti Jármügyártók Ipartestülete most tar- totta meg 49. évi rendes közgyűlését, amelyen Folli- nusz József min. osztálytanácsos átnyujtotta a ke- reskedelmi miniszter elismerő levelét Nagy Géza karosszériagyárosnak. Usetty Béla, Quittner Ervin és Vas Kálmán üdvözlő szavai után elfogadták a jelentéseket és zärszämad: at, majd köszönetet ak Misura Mihálynak tizenhétévi elnöki mű- ért. Elnöknek egyhangúlag Zupka Lajost vá- ztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató ilkovits J. Budapest központi fütes- és vízvezetéki vállalata | V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 | LAVER FERENC De FiÉdX műszencYÁR Alapítva 1900 Budapest, VIII., Vas-u. 2. Telsfon: 40-4-24 Gépek e Műszerek ı Rutóalkatrészek IKRAUSZ és SCHOFFER mindennemű épület és asztalos faanyagok telepe és varkettásási vállalata Budapest, V.. Vág-u. 7. lelefon: 91—8—14 SZÖNYI IMRE size er V „ Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Töbn fővárosi és állami inté et órása és szól ítói koszorús ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA: sz6n- és bronzkofél, kollektorai MAGYAR KOLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEFK ÜZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, VIII., Kistaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók, 8 arökéletes auföpnen Orr BUDAPEST, DI., MOZSAR-UTCA 9 $ --- Page 75 --- Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 március 6. 10. szám 99 Blőfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE . . . . . 24 PENGO FÉLÉVRE .. . . . . - . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusitják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 12124 MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40,424 Tanácsnokválasztás Pénteken a főváros törvényhatósági bizott- sága tanácsnokokat választ. Szämszerint négyet. Mindig örülünk, ha a főváros derék tisztviselö- karában az előmenetel lehetőségei megnyíltak. Ez a mostani örömünk azonban nem lehet egészen zavartalan, - mert csak négy tanácsnokot válasz- tanak akkor, amikor tulajdonképpen öt hely van üresedésben. A — főpolgármester bizonyára jó- szándékú szanáló akarata egy ügyosztályt halálra ítélt. Mindegy, hogy melyik ez az ügyosztály, mindegyikért kár, mert hiszen évek hosszú során kialakult, határozott munkaköre van mindegyik- nek, amely munkakör feldarabolása más ügyosztá. lyok között sajnálatos esemény és bizony a szét- hullott daraboknak az új testbe való beforradása is időbe, imitt-amott fájdalomba ís kerül. Nem hinnénk, hogy megérné a megtakarított kis pénz a változások kényelmetlenségét. Négy tanácsnoki állást azonban — betöltenek. Amikor ezeket a sorokat írjuk, a különböző pár- tokban bizonyára mérlegelnek, latolgatnak, érde- meket hasonlítanak össze és egészen bizonyosak vagyunk benne, hogy igen jószándékkal, becsületes jóindulattal kezelik mindenhol a tisztviselők dol- gát és a legérdemesebbeket akarják ezekbe a már igen előkelő pozíciókba helyezni. Itt nem lehet politikai különbség egyetlen párt között sem, mert súlyos figyelmeztető példák merednek elénk a multból, amikor értéktelen emberek csek6lyes politikai szolgálatait nagy jutulmakra. méltatták. Bizony nem egy eset volt, amikor a törvényható. ság többsége, amelynek akarata érvényesült, nyu- godt lélekkel hamut hinthetett saját fejére. Hála a Gondviselésnek, ezeken az időkön már régen túl vagyunk. Ma már minden párt előtt is, amelyeket világok választanak el egymástól, csak tisztviselői érdemek, a munka, a tehetség, a rátermettség jö- hetnek számításba. Hiszen emberek vagyunk, ezek- nek a legszigorúbb elveknek a felállítása mellett is történhetnek tévedések és akármit csinálunk is, a politikai szempontok mégis csak mindig felbuk- kannak, Jó, hogy sokkal homályosabb, sokkal határozatlanabb formában, mint a multban. De nemcsak politikamentességre és az érde- mek elismerésére kell tekintettel lenni. A tanács- noki kar, a polgármester és az alpolgármesterek legbelsőbb munkatársai, a polgármester nagy városkormányzó elgondolásainak ők a vegre- hajtói. Ők azok, akiknek gondolatokat, ötleteket kell termelniök a polgármester munkája számára és ök azok, akiknek a maguk reszortjában a pol- gármesterekkel és tanácsnokaikkal teljes Össz- hangban, egyöntetű működéssel kell a nagy ad- minisztrációs gépezetet irányítani. Akkor tehát, . amikor a tanácsnokválasztásról van szó, a köz- gyűlésnek szinte erkölcsi kötelessége, hogy a pol- gármesternek megadja azt a támogatást, amely szerint a polgármester legbelsőbb munkatársai azoknak sorából kerüljenek ki, akiknek munkdjä- val a maga elgondolásait tökéletesen végre tudja hajtani. A pártoknak és a törvényhatósági bizott- ságnak bizalmából ül a polgármester legmagasabb pocíciójában, meg kell kapnia tehát a módokat, eszközöket, amelyekkel dolgozhatik és főként azo. kat az embereket, akiknek munkája, terveinek megvalósításában a saját megítélése szerint a leg- hasznosabb lehet. Természetes tehát, hogy a tör- vényhatósági bizottságnak, amikor munkatársakat jelöl ki a polgármester számára, legelsősorban és majdnem azt mondhatnánk, százszázalékig a Dpol- gármester óhaját, kívánságát kell honorálnia. A régi fővárosi törvény, amelynek szakaszai kö- zött — mint azt néhány esztendővel ezelőtt szo- morú példákkal láttuk igazolva — könnyü volt a felelősség elől elbújni, sok felelősséget ruházott a tanácsnokokra, a mostani törvény pedig ezzel szemben a felelősségnek szinte egész súlyát a pol- gármester vállára rakja. Hogyan vállaljon azon- ban felelősséget a polgármester a főváros mér. hetetlen gépezetének vezetéséért, káprázatos anyagi javainak megőrzéséért, ha idegen érdekek szabnák meg, kikkel valósítsa meg terveit. Hisszük, hogy ennek a gondolatnak jegyében történik meg a pénteki tanácsválasztás és ezzel befejeződik a legfőbb tisztviselői kar újjáalakulása és megindul az a nagy munka, amely igazolni hi- vatott, hogy jól választott-e a törvényhatóság, amikor nagy reménységgel a mai vezetőséget állította a főváros élére. Komoly megfontolást igényel a tisztviselők természetbeni járandóságának cs kkentése Szendy Károly dr. polgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a szanálási hizottság legközelebbi ülésének tárgysorozatáról és az akinális városházi kérdésekről A főváros vezetősége magy [érdeklődéssel várja a belügyminisztérium költségvetési leiratá- nak a megérkezését. Ennek a nagy érdeklődésnek az a magyarázata, hogy a legutóbbi napokban a főváros vezetősége és az illetékes kormányzati tényezők között beható tanácskozások folytak, amelyeknek kialakulásából arra lehet következtetni, hogy a ‚kormäny a költségvetés jóváhagyásáról szóló leiratban olyan rendellezíseket tesz, ame- lyek az egész szanálási műveiet további alakulá- sának új irányokat" szabhat. A — városházi ügy- 01 lyokban egyébként több olyan előterjesztés készül, amelyek szoros kapcsolatban vannak A szanálással. A szanálási művelet alakulását ellen- őrző 17-es bizottság már a közeli mapokban ülést tart, amelynek napirendjén nagyjelentösegü szanálási előterjesztéseknek a megvitatása szere- pel. Ezekről a kérdésekről, amelyek egyaránt érdeklik mind a városházi adminisztrációt, mind pedig a fóváros közönségét, beszéltünk Szendy Károly dr. polgármesterrel, aki a következőket mondotta a [Fővárosi Hirlap munkatársának: — A 17-es bizottság legközelebbi ülésének | 1 szer: azok az előterjesztések amelyek a leg- utóbbi bizottsági az idő előrehaladott- sága miatt már nem voltak megvitathatók. repel a tanerők 1 pótlékának a törlé illetve az e címen engedély pótlékok kere- teinek a szükite: k fontos kérdé napirenden az 7 lők helyett telj tett adófizetésnek a me 1. csolatosan a vitás te rendezése. Ügy tudom, h viselő pártoknak a veze azonos véleményen v lemben, hogy e két rendelettervezetnek a megv: tása elé nem óha a napirendjén —- Ludomäsc lők öt- ges, hogy e kérdés c ki, mint ahogy ne- még bizonytalan. jrü zabb vita fej kem is az a véleményem, itt komoly megfont mielőtt végleges elh Arra a kérdésre, ho böző városházi ügyos: a van szük: zásra jutnánk. készülnek-e a külör 7kban más szanálási előterjesztések is, S? y Károly polgármes- ter így felelt: — Ma alig van olyan városházi kérdés amelynek ne volna valamilyen kapcsolata a nálással. Mindenekelőtt meg kell Sá a öitség gvetés gyását, ami — úgy tudom — már nem ké: shet sokáig. A legutóbbi napokban sorozatos megbe- széléseket folytattunk illetékes kormányzati tényezőkkel a költségvetésről. Igen sok kérdé kellett feleletet adnunk. Ugyszólván a költs vetés valamennyi fontosabb tételére nézve felvi- lágosításokkal szolgáltunk. E - felvilágosítás Á megadása után és a lefolytatott tárgy: alakulásából arra következtetek, hogy a költségvetés jóváhagyásának most már nem lesz semmiféle akadálya. Közben természetesen készülnek az üg tá- ek, amelyek hama: 0- lyokban azok az előterj ási művelet ellenő san ug yancsak a szar zött az előterjeszté tartom azokat, amelyek a közlek: Ezek a kérdések már nemc: érintik, hanem a fő Általában az a célunk, hogy t, amelyeket a nagyközön- ta hangoztatnak, meg ák. F kart a tisztvisel nagyköz: a felmerülő panaszok körében már . El mellett az elemmel kell le ügyi és házta amelynek megjavítása els Ennek a két szempo áros pénz- i helyzetére, reformtervek vak a leszállítása. tainknál A szerepel a HÉV tarifá be vételek kie szüksége váltotta ki azt a BESZKÁRT ó filerröl 26 fillér kétfilléres drägi m etesen nem ti: gondolom, hogy £ sikerül az ellenveleme nyt . A főváros önsége. évül a belterületen négy szakasz- ak táv és se tehát tulaj- ét ellensílyozzuk. Az ell lensúlyo- a tervet, hogy 24 lamelyik pestkörnyék utaznak Budapestre, estleg Budapesten 4 át n pestkörnyéki városba, vagy községbe. A főví közönségének a közlekedési panaszait legered- ményesebben úgy orvosolhatjuk, ha a szakaszrendszert tová. fejleszt- júk. Ezt a továbbfejl ést célozza a hosszú j toknak a megrövidítése. Ezt tartom egyébként a legsürgősebben végrehajtandó reformtervnek. A közlekedési szakbizottság legközelebbi ülésén már be is mutatjuk a főváros egész területére szóló új menetrendtervezetet, amely már a hosszú járatok általános megrövidí- tésén alapszik. Ez lesz az első lépés, azután következik majd a --- Page 76 --- s Budapest, 1935 március ő. döntés a HÉV tarifájának a leszállításáról és az új egységes átszállójegyeknek a bevezetéséről, Ezt az egész kérdéskomplexumot egyébként szintén a 17-es bizottság elé visszük előzetes megvitatás céljából és pedig azért, mert az új tarifa megállapítása az 1934. évi XII. t.-c. ér- telmében főpolgármesteri hatáskörbe tartozik, a főpolgármester pedig a szanálási természetű előterjesztéseket előzetes hozzászólás céljából mind bemutatja a 17-es bizottságnak. — Hasonlóképpen a szanálási bizottság elé kerül a gäz- és villanytarifa reviziója is, ami szintén tarifakérdés lévén, a főpolgár- mesteri hatáskörbe tartozik és az előbb említett oknál fogva a 17-es bizottság hozzászólását igényli. A közönség egyes rétegeiben sok panasz VA merült fel Flektromosművek és Gázművek tarifareviziójának a tervezete ellen. Én a ma- gam részéről csak annyit tartok szükségesnek ezidőszerint — hangoztatni, hogy meg kell várni, amíg a tarifarevizióról szóló előterjesztés hiteles és végleges formában — kerül nyilvános- ságra, Egy tarifarendszer ugyanis rendkívül bo- nyolult valami, ami nagy hozzáértést és előze- tes tanulmányozást kíván, A főváros vezetőségé- ről nem lehet feltételezni, hogy olyan tarifa- reviziót készít, amely szociális szempontból elfogadhatatlan volna. Lényeges intézkedése lesz a villanytarifa-reviziónak, hogy megszünteti az úgynevezett büntető tarifát, ami ellen a legtöbb kifogás merült fel, Eddig azok, akik évenként 2400 hektowattóra áramnál nagyobb mennyiséget fogyasztottak, magasabb egységárat fizettek a többletfogyasztás után, ami — nézetem szerint — joggal keltett vissza- tetszést. Ezt most megszüntetjük, Ez az egyetlen szakasz félmillió pengő bevételi kiesést fog eredményezni. A kisfogyasztók helyzetét egyáltalán nem ront- juk, legfeljebb azok kerülnek hátrányosabb helyzetbe, akik egyáltalán semmit, vagy nagyon keveset fogyasztanak és így a drága felszerelési tárgyakat ingyen kapják. Ezekben ismertette Szendy Károly polgär- mester azokat az előterjesztéseket, amelyek a kü- lönböző városházi ügyosztályokban a szanálással kapcsolatosan készülnek. Uj parkokkal és jätszöterekkel díszítik a föväros külső képét A Tabán begyepesítése és fásítása 125.000 pengőbe kerül — Háromféle anyagóal lehet pályázni a balatoni útszakasz építésére Az út- és csatornaépítési végrehajtásra. megérett tervek sol vitelt. A szakbizottság, majd a pénzügyi bizottság ülései k az előterjesztésekkel és a. pén- teki kt lvánvalóan megadja a hozzájáru- lást igyosztály terveinek a megvalósításához. A legközelebbi munkaprogramröl KIRÁLY KÁLMÁN tanácsnok a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- társának: — Teljesen kész előterjesztés kerül a közg lés elé a Balaton felé vezető fővárosi úts: építő . A részleteket már közölte a Fővárosi Hirlap: a költségek 800.000 pengőre rúgnak, amely- ből 150.000 pengőt megtérít a kereskedelmi minisz- térium. A balatoni út építésével kapcsolatban most már csak azt közölhetem, hogy Ü- alternatív kiírásra gondolok oly hogy a munkálatra háromféle anyag jöhet számításba: rányos makadám, bazait kiskő és végül beton. A közgyülés elé kerül a Tabán ideiglenes kertészeti rendi: is, amelynek terveit Morbitzer Dezső kertészeti igazgató már elkészítette. A lebon- tott, 152.000 négyszögméter nagyságú terület a város szívében, módon, városrendezési, de idegenforgalmi szem- pontból sem maradhat hosszabb időn át rendezetlenül. Minthogy a végleges szabályozási terv megállapítá- sának ideje teljesen bizonytalan, nem volt más vá- lasztás a főváros vezetősége számára, mint az ideig. lenes kertészeti rendezés. Ennek is a legegyszerübb módját választottuk. Nem gondolhatunk kertészeti raffinériák csillogtatására, hanem sima angolkert lesz a Tabán területén, nagy zöld gyepfelületekkel, amelyeket bokrok és itt-ott fasorok tarkítanak. Ennek a fenntartása aránylag a legolcsóbb. Ez a megoldás illeszkedik bele legharmonikusabban a környezetbe. A parkozás összes költsége 125.000 gőre rug, amit a pénzkészletekből elölegez a főváros, hogy a munkát a kora tavasszal, esetleg azonnal elindít- hassuk. Az előlegezett összeget a beruházó kölcsön- ből azután visszafizetik a főpénztárnak. pen- Uj parkok és gyermekjátszóterek Megemlitjük itt illetékes helyen szerzett azt az értesülésünket, hogy Buda egyik legszebb terének, a Horthy Miklós-körtérnek kiképzését is kertészeti rendezéssel kívánja a főváros megoldani, A szemét- lerakodónak használt külvárosi , grund" sehogysem illik már ebbe az erőteljesen fejlődő környezetbe és most elhatározták, hogy egyelőre ott gyermekjátszóteret létesítenek. A telket nem tö hanem a lejtőt terrasz- szerüvé alakítják át és parkírozzák. Magát a teret ELEKTROMOTORJA TÖKÉLETESEN MŰKÖDIK, HA : szén- és bronzkefól, kollektorai MAGYAR KÖLLEKTOR, SZEN- ESBRONZKEPR UZEM MŰSZAKI VALLALAT-tól Budapest, Vill., Kistaludy-u. 29. Tel.: 41-3-40 valók. fásítják, hogy a nap sütésétől lombokkal megóvják a kicsikéket. Lesz vízmedence, sokféle torna- és játszószer, a pihenők és a kísérők számára pedig pa- dokkal szegik be az egész teret. Előnyösen megváltozik a Thököly-út és Hungária- körút keresztezésénél elterülő pusztaság képe is. Ezt is parkírozzák a tavasszal és a 2200 négyzet- s díszkert közepén ugyancsak gyermekjátszó- z. Nagyobbarányú kertészeti rendezés készül a Kossuth Lajos ki, förendihäzi bejárója előtt, ahol a zobor áll. A parkot pázsítos területtel meg- nagyobbítják, a sűrű fákat és bokrokat megritkít- ják, az i Ans emlékmű minél jobban érvé. nyesüljön. E k 2 15.420 pengőj ségben, értékben a Százhatvanezer penyős ; tetésseil modern szanatóriumi osztályokat rendeznek he a Gellért és a Széchenyi gyógyiülrdőkben A fővárosi gyógyfürdők orvosi vezetésének legutóbb végrehajtott átszervezése után megtörtént a második komoly lépés abban az irányban, hogy Budapest nemzetközi viszonylatban ís számottevő gyógyhellyé váljon. Bánlaky Géza központi igaz- gató és Bilkei Papp Lajos dr., a gyógyfürdők igazgató-főorvosa, kidolgozták azokat a terveket, amelyek segítségével a Gellértben és Sz6chenyi- gyógyfürdőben tökéletes gyógyosztályok álljanak az egészségüket kereső — betegek — rendelkezésére. gyógyosztályok létesítéséről, a Gellért- és Széchenyi-fürdőkben tervbevett átalakításokról KOVÁCSHÁZY VILMOS tanácsnok a Fővárosi Hírlap munkatársát a következőkben tájékoztatta: — A Szent Gellért-szállóban és a Széchenyi- fürdőben egy-egy kisebb szanatóriumi osztályt lé tesítünk, mert a gyógyfürdői kezelést igénylő be- tegek kifogástalan ellátását és a tudományos or- vosi kutatást csak így biztosíthatjuk. A Gellertben a szanatóriumi osztály teljesen elkülönített szárnyban lesz, ablakai a Gellérthegyi parkra néznek. A kis sza- natóriumnak egyelőre két egyágyas, három két- ágyas, két háromágyas szobája és egy négy be. tegre berendezett kórterme lesz. "Természetesen külön fürdőszobái, ebédlője, társalgója stb. is lesz a miniatür szanatóriumnak. Szükség esetén azon- ‚ban további szobák hozzäcsatoläsäval nagyítani lakatos WAHL-FERENd SS VAS ES FEMIPARI VÄLLALATA Budapest, Vill Víg-u"ca 39. Telefon: 316-45 zZ csatlakozó kis parkban is, a | fogjuk a szanatóriumi részt. Orvosi felszerelés te- kintetében a Gellért gyógyosztályát tökéletesítjük. A kezelésekhez szükséges felszereléseket teljesen felújítjuk és újtípusú gépekkel kiegészítjük. 0j röntgenberendezést, legújabb — ultra-rövidhullámú kezelőkészüléket is vásárol a főváros. A Zander- termet, amely eddig a szálló első emeletén volt, a földszintre helyezik át a többi orvosi helyiség mellé. "A villanykezelő ég a gyógymasszázs helyi- ségeit megnagyítják. Az első emeleti kádfürdők- böl speciális fürdőosztály lesz, itt rendezik be a villanyfürdőket, bélfürdőket stb. Megfelelő módon tökéletesítik a laboratóriumot és a gyógyosztályt az összes korszerű diagnosztikai eszközökkel is fel- szerelik. A Széchenyi-gyógyfürdő orvosi berende- zéseit és teljesen felújítják és kiegészítik. Az egyik kádfürdőosztályt átalakítjuk phisiko-therápiás osztállyá. A Széchenyi-fürdőben mindössze hat betegszobit rendezünk be, amelyekben 12 beteg lesz elhelyez- hető. A szanatóriumi osztály közös helyiségei a mélyföldszintre kerülnek. A Rudasban a közeljövő- ben várható nagyarányú átalakításokra való te- kintettel most lényegesebb változtatásokat nem tervezünk, csupán a phisiko-therápiás osztályt egé- szítjük ki néhány készülékkel. Az egész átalakítás a két szanatóriumi osztállyal együtt 160.000 pengőből meg- valósítható, amely összeget póthitel formájában bocsátanak a gyógyfürdők rendelkezésére. Az átalakítást a l1eg- közelebbi hetekben megkezdik és a szanatóriumi osztályok már a tavasszal megnyílnak. Küldöttseggel és szakelőadá- sokkal részívesz a Íóváros a londoni nemzeiközi lakás- és városépítési kongresszuson A küldöttséget Szendy Károly, vagy Liber Endre vezeti A világ minden országának és nagyvárosá- nak érdeklődése mellett megkezdődtek Londonban a XIV. Nemzetközi Lakás- és Városépítési Kon- gresszus előkészületei. Az öt világrész építészeit, mérnökeit és városvezetőit összegyüjtő kongresz- szus az angol trönö: a walesi herceg véd- nöksége alatt július 16-án nyílik meg és 20-án zárul. A kongresszus tiszteletbeli elnöke Sir Edward Hilton Young M. F., elnökei pedig Ne- ville Chamberlain, Arthur Greenwood, a londoni Lord Mayor és a londoni grófság elnöke lesznek. A világkongreszusra meghívták Budapest székes- fővárost is. A polgármester a meghívást elfogadta és közölte a londoni központi irodával, hogy a fő- város nemcsak képviselteti magát, hanem szak- előadásokkal is szerepelni fog a kongresszuson. Még nem biztos, hogy Szendy Károly polgármester maga vezeti-e a főváros küldöttségét, vagy pedig Liber Endre alpolgármester utazik ki több szak. ember, köztük Péchy László főmérnök —kísére- tében. Beavatott helyen érdeklődtünk a nagysza- bású kongresszus programja és a fővárosnak ez- zel kapcsolatos tervei iránt, mire a következőket közölték a Fővárosi Hírlap munkatársával; — A polgármester utasította az illetékes mü- szaki ügyosztályokat, készüljenek fel a kon- gresszuson való részvételre, sőt a nyilvános sze- replésre is. A londoni lakás- és városépítési világ- kongresszust a Britt Királyi Építészeti Intézet pa- lotájában fogják megtartani. Ez a hatalmas pa- lota a modern London egyik legimpozánsabb épü- lete, múlt év novemberében készült el és a kírály személyesen avatta fel. - A főváros képviselői és a kongresszus ösz- szes résztvevői igen sokat tanulhatnak a nyáron Londonban, amely az utóbbi években óriási építkezések szín- helye volt. Nagyszabású közmunkák: új hidak, sok kilométe- res közlekedési főütőerek, a földalatti gyorsvasút, a Tube Railway tökéletes kiépítése, új vízvezetéki vonalak stb, mellett London külterületén Hamstead- ban, Finchlyben, Goldes Greenben, Hendonban és a város más perifériáján óriási új lakóháztelepek, többszázezer villaszerű lakóház létesült, azonkívül leromboltak és újraépítettek egész városrészeket. 1914-től 1934. végéig egyedül Londonban 565.000 új lakást termeltek, egész Angliában pedig több mint 2,380.000-et. Eb- ből 1.180.000 állami támogatással, 1.150.000 pedig minden támogatás nélkül létesült. A kongresszus résztvevői megtekintik a Londonkörnyéki pompás új kertvárosokat Letchworth-ot és Welwyn-t, az új építkezéseket, a British Broadcasting Corpo- ration új rádióadóállomását, majd a vidékre utaz- nak és Harrogate, York, Leeds, Manchester, Bol- ton, Liverpool, Birmingham városokat tanulmá- nyozzák. — A székesfőváros a kongresszuson két elő- adással fog szerepelni. Az egyik a lakosság egész- ségesebb, higienikusabb lakásokba való áttelepíté- sére vonatkozó törekvéseket, a másik az időszerű építkezéseket és az új városrendezési terveket fogja ismertetni, --- Page 77 --- Budapest, 1935 mároius 6. LŐVAROS ART Egy távozó és két új miniszter A hétfői napon megalakult Gömbös Gyula raásodik körmánya, amelynek törekvései elé bizalomteljes várakozással néz az egész ország. Ez a bizalomteljes várakozás pedig legfőként két célpontot lát maga előtt: az egyik a kor- mány programjában foglalt reformok megalko- tása, a másik pedig a politikai élet elcsendesü- lése, a társadalom megnyugvása, amelyek az annyira szükséges alkotó tevékenység alapjai. Ebben az alkotó munkában a főváros, de az egész ország lakosságának mély sajnálatára nem vesz részt az a Keresztes-Fischer Ferenc, aki a belügyminiszteri székben ötödfél esztendőn át a béke, a nyugalom és igazságosság korszakát tudta megteremteni, Az ő nevéhez fűződik az a nagy munka, amellyel Magyarországot a for- rongó világ közepén az irigyelt rend és nyuga- lom országává tudta tenni. Pärtpolitikai kü- lönbség nélkül még ellenfelei is mindig elismer- ték rendkívüli érdemeit, alkotó törekvéseit és az igazságosság jegyében megszületett nyugodt intézkedéseit. Budapest székesfőváros őszinte és lelkes barátját tisztelte benne. Mint mindenhol, a fővárossal szemben is erélyeskezű, de őszinte szeretettől áthatott felügyeleti hatóság volt, Ne- es törekvésekkel vigyázott a főváros gazda- i érdekeire, amelynek érdekében számos el- határozó lépést tett. Végre azután sikerült meg- teremteni azt a nyugalmi állapotot, amelyben a főváros mai vezetősége dolgozhatik és amely bizonyára meghozza a várt eredményeket is. Figyik legszebb érdeme az is, hogy sikerrel igye- kezett eltávolítani azt a mérgező anyagot, ame- lyet a főváros és vidék viszonyába tudatos ke- zok kevertek bele. A főváros és a vidék békéje ma szilárdabb, mint bármikor volt és elhallga- tott a rágalmak özöne is, amelyekkel a fővárost tendenciózusan elárasztották. Budapest mélysé- en sajnálja, hogy elvesztette azt a belügy- minisztert, akinek ilyen sokat köszönhet. A belügyminiszteri székben a legnagyobb örömmel látja a magyar közvélemény és Buda- pest népe vitéz leveldi Kozma Miklóst, akinek férfias erélyét, nemes jellembeli tulajdonságait, számtalanszor bebizonyított remek — szervező- tehetségét mindenki ismeri. Kétségtelen, hogy ez új kormánynak egyik legszínesebb egyénisége és legnagyobb erőssége lesz .Európai kultúrája, a modern élet megvalósításáról való reformgon- dolatai mindnyájunk előtt ismertek és azt a re- ményt nyújtják, hogy azokat érvényesíteni fogja Budapest nagyszerű világvárosi fejlődésének érdekében is. Nagy reményeket fűz Budapest székesfő- város Bornemissza Gézának, az új kereskedelmi miniszternek müködesehez is. A belügyminiszte- ven kívül a kormány kevés tagjának van olyan széles együttműködési területe a fővárossal, mint éppen a kereskedelmi miniszternek. Bor- nemissza Géza fiatal tetterejének, friss tehetsé- gének, alkotó szellemének bőséges alkalma lesz megnyilatkozni ott is, ahol a magyar főváros érdekeit szolgálhatja. Egyébként a főváros érde- kében sem homo novus Bornemissza Géza, Poli- tikai élete is a fővárosi törvényhatósági bizott- ságban kezdődött, amikor 1932-ben a fronthar- cosok listáján bekerült a közgyűlésbe. A tör- . vényhatózági bizottságban nem a szavak embe- rének bizonyult, hanem szinte ismeretlenül és láttatlanul dolgozott. Így egyik legfontosabb, a főváros érdekében kifejtett tevékenysége az volt, hogy ő tervezte az úgynevezett Talbot- szerződést, amely a főváros és a Dunántúli r.-t. áramüzemét szabályozza. Annakidején, amikor Borvendég Ferenc lett a főpolgármester, a fő- város egyesítendő világítási üzemei élére kombi- nálták, majd újból akkor találkoztunk nevével, amikor Borvendég Ferenc halála után a főpol- gármesteri szék került betöltésre és a kormány őt szerette volna megnyerni erre a méltóságra. Bornemissza Géza akkor nem vállalkozott, most azonban, mint kereskedelmi miniszter, bősége- sen érvényesítheti tehetségét, tudását és a fővá- ros iránt való rokonérzését. A legjobb sokszorosító gép Galler | D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 . Európa legmodernebb közélelmezési intézményévétejlesztik a sertésvágóhidat Nemzetközi viszonylatban rohamosan nő a vágóhíd forgal- ma — A napi sertésfelhajtás 7000-ről 18.000-re szaporodott A zsirexport Németország Angliára is — Nem szűnik Szendy Károly polgármester a Fővárosi Hír- lap múltheti számában nyilatkozott a hüszmil- liós beruházási kölcsönből megvalósulásra kerülő rendkívüli munkaalkalmakról és bejelentette, hogy a tavasszal meginduló nagys építkezések között sorrendben a legelsők szerepelnek özött azok, amelyek az élelmiszerexport zavartalan le- bonyolítását és lehető fok t célozzák. A munkaprogram egyik legkiemelkedőbb része a sertésközvágóhíd szükségessé A főváros már néhány évvel ezelőtt bizonyos mo- dernizálásokat végrehajtott és az üzem kapacitá. sát is fokozták, mindez azonban nem elég, újabb bővítésre szorul a vágóhíd, amely a körülmények örvendetes alakulása folytán a kontinens egyik legfontosabb élelmezési állomásává ma- gát. A fővárosi sertésközvágóhid vasúti rakodói- ról naponta indulnak a zsírral, szalonnával, fel- dolgozott sertésekkel megrakott vagónok Ausztria, Németország, Csehország, söt újabban Anglia felé, egyik épületében pedig a Poels et Comp belga konzervgyár gépei zakatolnak, amely gyártelepről a szállítmányokat legújabban Kanadába irányít- ják. Nemcsak a fővárosnak, hanem egész ma- gyar gazdasági életnek fontos á a ez a vágó- híd, amelynek átalakítási terveivel már véglege- sen elkészült Rosta János dr. v alatt a köz- élelmezési ügyosztály. A te rint, amelyek- nek elkészítésénél a közepite: 1 kei is közreműködtek, a serte tinens egyik legtökéletesebb éle nyévé fejlesztik. Az átépítésről és a vele összefüggő kérdések- ről beavatott helyen a Fővárosi Hírlap munkatár. sát az alábbiakban tájékoztatták, — HEisősorban a sertesközvägöhid hütöhäzät kell megnagyobbítani. (A régi hütöhäz rakterülete 1700 négyzetméter, az átépítés után pedig ennek a duplájára, 3.400 méterre növekszik a befogadó- képessége. A Hhütöhäz bővítése a legfontosabb. mert a jelentékeny készletek feldolgozására a régi berendezés már elégtelen. E) villanatban 280 va- gón zsírt és szalonnát tárolnak a hütöhäzban, amelynek maximális befogadóképessége mindössze 200 vagón. Már pedig számolni kell a jelenlegi export fokozódá- sával is, mert a Németországba, Ausztriába s Csehországba irányuló exporton kívül igen kedvező irányban haladnak a tárgyalások az angliai piaccal is. A — budapesti sertésközvágóhídról egyelőre — ket próbaszállítmányt küldtek Londonba, mindegyik alkalommal másfél-másfél vagón márkázott, első- rendű árut. Értesüléseink szerint ezt a három vagón magyar zsírt órák alatt szétkapkodták és osztatlan sikert vívott ki a magyar sertészsír ki- tűnő, eredeti íze. Valószínű, hogy a magyar zsír speciális zamata lesz az a varázs, amely az amerikai zsírnak erős konkurrenciát fog támasztani. — Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a vágó- híd forgalma még ma is fokozódik. Az eddigi napi 7—38000 darabról 17—18.000 darabra emelkedett a felhajtás, a "váratlan fellendülés tehát óriási. Ilyen körülmé- nyek között a vágóhidat, de elsősorban a hűtő- házakat bővítenünk kell, mert már az adott hely- zetben is alig tudjuk a forgalmat lebonyolítani. Bövitjük és modernizäljuk a zsirolvasztö berendezése- ket is. Nálunk éeddig szabadtüzön történt az olvasztás. A nemzetközi piac egy része azonban teljesen íztelen zsírt kíván, amit csak gőzberendezésekkel lehet előálítani. A szabadtűzön olvasztott zsírnak ugyanis egy árnyalatnyi pörkölt íze van, s a ma- gyar zsírnak éppen ez a sajátos, kellemes íze szerzett sok heyen népszerűséget, így például leg- utóbb Angliában is. A németek ezzel szemben a gözön olvasztott ízetlen zsírt kedvelik. A most létesülő olvasztóberendezések a higiénia és a technika minden szempontjänak — kielégítésével készülnek. — A vágóhíd megnövekedett forgalmára való tekintettel, de humanításból is tökéletesítésre vár az álla- tok leölésének módszere is. A próbaképen már eddig is alkalmazott elektro- mos kábítást a jövőben általánosítjuk. Most új be. rendezéseket rendelünk, amelyek az eddiginél is vált átépítése lesz. Beér Sándor 7 A N zománctáblái a legszebbek | Budapest, V. r. Tisaa István-utca 5. Telefon: 82-4-29. és Ausztria után átterjedt meg a tétényi sertéshízlaló tökéletesebbek. Az új berendezések segítségével a leszúrás pillanatától számított négy perc alatt forrázva, lekopasztva, tisz- tára mosva kerül az állat a feldolgozó műhelybe. Mindent percek alatt végeznek el, úgyszólván emberi beavatkozás nélkül a tökéletes gépek. — Több új kazán felszerelésével Ű ük az üzem kazánházát Is. hogy a Ssertésközvágóhíd ne csak a jelenlegi for- galom lebonyolítására, hanem annak további emel- kedésére is berendezkedjek, A beszélgetés során szóbahoztuk azokat a híreket, amelyek termelői és ipari körökben a főváros kezelésében levő Nagytétényi Sertés- hizlalda közeli likvidálásáról terjedtek el. — Ez a probléma már nem mai keletű, A Vá- sárpénztár válságának megindulása óta foglalkoz- tatja az illetékeseket, nem volna-e helyesebb a veszteséges intézmény feloszlatása vagy értéke- sit Elhatärozäs azonban még semmiféle iräny- ban sem alakult ki, annál kevésbé lehet határo- zott formában — beszélni a hizlaló likvídálásáról. Tagadhatatlanul vannak súlyos érvek a megszüntetés mel- lett, de ellene is. A fenntartás mellett döntő jelentőségű érv az, hogy , a hizlaló fenntartása nagymértékben elő- segíti a főváros élelmezésének biztonságát, Nem a normális állapotra gondolunk. A vezetők. nek azonban számolni kell minden eshetőséggel. A telep 20.000 hízó sertése minden zavar esetén is elegendő a milliós lak: g 4—6 heti élelmezé- sére. Ez a biztonságérzet is megér egy kis áldo- zatot. Egyébként az 1s megtörte k, hogy a hizlalás újra rentabilissé válik. Emlékezzünk csak a budapesti állatvásárok fénykorára, a köbányai sertés-szállások virulására! Ismételjük, a tétényi hizlaló megszüntetésére nincs semmiféle konkrét elhatározás és a város vezetősége nem is foglal- kozik a kérdéssel. Érdeklődtünk, hogy a zsírszállításokban beállott néhánynapos stagnálás és bizonytalan- ság érintette-e a fővárost, illetve az export elősegítését finánszírozó Községi "Takarékot? — Az átmencti nehézségek már megszüntek, — hangzott a válasz — a fővárost pedig semmi- képen sem érintették. Legfeljebb annyiban, hogy a Vásárpénztár a hozzá hitelért forduló exportőröknek újabb kölesö: öket folyösi- tott, kellő fedezet mellett. A felszámolás alatt levő Vásárpénztár részére ilyen célokra mintegy 150.000 pengőt folyósított a Községi Takarékpénztár. A szállítás fokozott mér- tékben folyik s ezidő szerint körülbelül 200 vagón zsírt tárolnak a hütöhäzakban, amelyek rövidesen intén útnak indulnak. orotvágenge ni darab , iatador" boratvapenge kiváló vékony acélból és 1 mintarud illatos , An tonia“ — borotvaszappan összesen Kizárólag az i. emeleti 25 Fiiliéres osztályon hotz-terem) PÁRISI NAGY ÁRUHÁZ ll --- Page 78 --- Budapest, 1935 märcius 6. Tatarozzák és a higiénia követel- ményeinek megfelelően moder- mizálják az összes kórházakat Négyszázezer pengöt meghaladó közmunka a kisiparosoknak A tervbevett beruházási kölcsön egy részét az ! Több pavillont nemcsak külsőleg, hanem belsőleg évek óta halogatott kórházépítési program meg- valósítására szeretné felhasználni a főváros vezető- sége. A mai viszonyok között nagyobbszabású épít- kezésekről természetesen nem lehet szó és az ille- tékesek egyelőre nem gondolnak az új Rökus-kör- ház megépítésére, vagy a Horthy Miklós-kórház további fejlesztésére. A legfontosabb, hogy a meg- levő intézmények megmaradjanak a mai színvonalon és hogy továbbra is kifogästalanul megfeleljenek fontos hivatásuknak. A legközelebbi teendőkről kérdést intéztünk a közegészségügyi osztály kiváló és fáradhatatlan vezetőjéhez, SALAMON GÉZA dr. tanácsnokhoz, aki a következőket mondotta a Fővárosi munkatársának: — Bár a kórházak folyó évi költségvetése is a legmesszebbmenö takarékosság szemelött tartásá- val készült, mégis módot talált a főváros vezető- sége arra, hogy kő örhäzait necsak tatarozza, ha- nem a szükséghez képest egyes osztályait az orvos- tudomány fejlődésének megfelelően modernizálja is. Fzekre a munkálatokra négyszázezer pen- gőt meghaladó összeget fogunk fordítani. A nem jelentéktelen munkaalkalmat nyujtó pénz. összeg felhasználásáról javaslatot terjesztettünk a polgármester úr elé, aki azt magáévá tette és most legrövidebb időn belül megkezdődik az egyes kór- házcsoportok rendbehozása és fejlesztése. A Szent Rókus-kórház rendbehozäsära 76.655 pengőt költ a főváros. Ebből kicserélik az épület összes külső ablakait, felújítják a tetözetet, az alagsor és az emeleti fo- lyosókat tatarozzák, a falakat burkolják, a szülé- szet és gégészet pedig új műtőt kap. Ujítás lesz a különszobák és az orvosi szobák átcsoportosítása és alapos tatarozása, Renoväljuk a fözökonyhät, új fürdöszobäkat létesítünk és még sok egyéb át- alakítás is készül, A Kun-utcai fiókkórház renoválására több mint ötezer pengőt irányoztunk elő, ebből a műtermet, a kötözőket renoválják, a kór- termek pedig márványmozaik lábazatot kapnak. A Gyöngyösi-úti szülő- és möbete gkórház már a mult esztendőben részesült bizonyos renoválásban, ezt most folytatják 1500 pengő költséggel. A Ma. darász-utcai gyermekkórháznál szükséges javítá- sokra 5850 pengőt költünk. Az Uj Szent János-kórház 67.844 pengőbe kerül. Hirlap renoválása is rendbehoznak a János-kórházban, a tüdőbeteg pavillonok pergoldit pedig kicserélik. A főzökony- hákat több új géppel kiegészítik és a kazánháza- kat is alapos javítás alá veszik. Az óbudai Szent Margit-kórház renoválása 8000 pengőbe kerül. Itt csak a legsürgősebb munkák jöhetnek számba, mert a kórház tervezett kibővítésére nincs pénz- ügyi lehetőség. A Szent István-kórházban 93.000 pengös tatarozási program készült. Renováljuk az I. belbeteg osztály pavillonját, be. tegfelvonóval szereljük fel és a kórházhoz csatolt új hatalmas területet bekeríttetjük. A Horthy Miklös-közkörhäzban 14.000 pen- gős munka vár végrehajtásra. A kórtermekben jelzöcsengöket szerelnek fel, a fütötesteket szaporítják, a betegszobák eddigi régi fayencemosdóit celszerüsegi okokból öntöttvas- mosdókra cseréljük ki és a diétáskonyhát is töké- letesítjük. A Bakács-téri szülészeti osztályon végre- hajtásra váró munkák értéke 5000 pengő. 81.295 pengőre rug a Szent László-kórház restaurálása. A beteglátogatók fertőtlenítésére és kézmosására szolgáló épületet átalakítjuk, a mosoda új teher- felvonót kap, a kazánépületben is alapos javításo- kat végeznek, stb. A kisebb munkák mellett igen figyelemreméltó, hogy az idén ismét eggyel keve- sebb lesz a fából készült, háborús időkből származó ideiglenes barakkok száma. A XVIII. barakkot fel- cseréljük a higiénia céljainak minden tekintetben megfelelő köpavilonnal. A felsorolt munkák összesen 441.000 pen- gőbe kerülnek. — A tatarozási programmal nem függ ugyan szorosan össze, de mégis idetartozik az óbudai venereás diszpanzer létesítése, amely a Szent Mar. git-kórház függeléke lesz. Ennek a nagy és népes városrésznek, ahol nagyon sok szegényember lakik, valóságos áldása lesz ez az intézmény. Különösen megértjük a jelentőségét ennek a létesítménynek akkor, ha tudomásul vesszük, hogy a főváros há- rom gondozójában a mult esztendőben 131.898 nemibeteget kezeltek és 16.093 új beteg jelentke- zett. Családvédelmi, társadalmi, közegészségügyi és nemzeti szempontból is óriási jelentősége van ezeknek a diszpanzereknek, ahol minden reászo- ruló szegényembert nemcsak gyógyítanak, hanem tanácsokkal és útmutatással is ellátják őket. Egeszsegügyi kartotékon fog szerepelni a tanulóiíjúsás minden egyes tagja Csordás Elemér tisztilöorvos nyilatkozik a vonatkozó rendelet nemzeti és közegészségügyi céljairól Szendy Károly polgár pokban Csordás Elemér dr. tisztifőorvos előterjesz- tésére rendkívül nagyjelentőségű rendeletet adott ki a sportoló diákok állandó orvosi felülvizsgálata és ellenőrzése céljából. A rendelet szerint az iskola orvosok minden esztendőben — kötelesek megvizsgálni azokat a tanulókat, 18 középiskola negyedik, a gimmáziumok és a felsőkereskedelmi iskolák negyedik osztá- lyába járnak. A rendelet szerint ennek az orvosi ster a legutóbbi na- ! | | | alaposan | : akik az elemi | la negyedik és nyolcadik, a polgári, vagy a | nyolcadik | vizsgálatnak célja a tanulöknak az általános testnevelés szempontjából való ellenőrzése, aki azonban a rendeletet figyelmesen elolvassa, meg- állapíthatja, hogy itt tulajdonképpen magasabb nemzeti és közegészségügyi céloknak a szolgál- tatásáról van szó. CSORDÁS ELEMÉR dr. tisztifőorvos, akivel ebben az ügyben beszélgetést folytattunk, a rendelet kibocsátásának okairól és igazi céljai. ról a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap | munkatársának: A — Mindenekelőtt nagy hálával kell megemlé- keznem Szendy Károly polgármester úrról, aki előterjesztésemet elfogadta és a kötelező orvosi vizsgálatról szóló rendeletet kiadta, Valóban nem- csak a testnevelés és a sportolás szempontjából való fokozottabb orvosi felügyeletet óhajtom meg- valósítani, hanem magasabb nemzetnevelési célo- kat is igyekszem szolgálni. Az iskolaorvosok, akik évről-évre megvizsgálják a negyedik és a nyolca- dik elemibe, a negyedik polgáriba, a gimnázium negyedik és nyolcadik osztályába, valamint a felső- kereskedelmi iskola legfelsőbb évfolyamába járó tanulókat, nemcsak afelől döntenek, hogy ezek a ! | ! | | | | tanulók a testnevelési órákon resztvehetnek-e, hanem ugyanakkor minden egyes tanulóról úgynevezett leletet készítenek, amit zárt borítékban az illeté- kes intézet iskolaorvosának vagy igazgató- jának megküldenek. A megvizsgálás úgy történik, hogy a tüdőgondozó intézetekben a tanulök megvizsgálásának az ideje- ben jen felnöttek nem jelenhetnek me: "gondozó intézetek kötele: . 2 tüdő világítását és revételeiket tanulók mi nek és a szi ezzel kapcso iskolaorvosokkal írásban közölni. kolaorvosok a kapott FRöntgi alapján atot tesznek a tüdömegbeteged6sben szen- tanulóknak a testnevelési órák alól való fel- mentésére, A felmentés legfeljebb háromhavi idő- a régi címen Alapítva: 1910 kov Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték tartamra szólhat, aminek lejárta után a felmen- tett tanulót ismét a tüdőbeteggondozó intézetbe kell küldeni. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a tüdő- megbetegedésben szenvedő tanulók nem vehetnek részt a testnevelési órákon, hanem egyben azt is, hogy a többi tanulók megfertőzésének a léhető- ségét preventív úton a minimumra csök- kenthetjük. De jelenti ez a rendelkezés azt is, hogy az érdekelt tanulók tudomást szereznek betegségükről, amiről esetleg eddig semmiféle felvilágosítást nem kap. tak és jelenti azt ís, hogy a jövőben rendszeres gyógykezelést kapnak. Az iskolaorvosok ugyanis a Röntgenlelet, illetve saját fizikális vizsgálatuk alapján az összes szervi szívbajos és gümökö6ros, vagy arra gyanús tanulókat további vizsgálat és gyógykezelés céljából belgyógyász szakorvoshoz küldik és a gyógykezelést ellenőrzik. Ezen a pon- ton van legnagyobb jelentősége a polgármester úr által kiadott rendeletnek. A belgyógyász szak- orvos, ha szükségét látja, a tanulót a szív-, túdő- és sportiskolaszak- orvosi vizsgálóintézetbe küldi, amely a VII. kerületi Dohány-utca 32. szám alatt működik. Itt a szakorvos clektrokardiogram- felvételt készít és annak eredményét a belgyógyász szakorvos tudomására hozza. Arra a kérdésre, hogy milyen eredmé- nyeket vár ennek a rendeletnek a szigorú végrehajtásától, Csordás Elemér dr. tiszti- főorvos a következőket mondotta: — Kétirányú eredményt várok ezektől a vizs- gálatoktól és a sportolás állandó ellenőrzésétől. Az egyik eredmény az, hogy a testnevelés és a sportolás túlhajtása következtében — elszaporodott csökkenthet. meghetegedések számát lényegesen jük, a másik eredmény az lesz, hogy a szívbajok és tüdömegbetegedések állandó nyilvántartása és szigorú ellenőrzése révén a közegészségügyi állapotokat tartósan és lényegesen megjavíthatjuk. Figyelembe kell venni ugyanis a rendelet vég- rehajtásának azt a legközelebbi következm6- nyét, amely szerint az új generáció minden egyes tagjáról hiteles följegyzések — készülnek, amelyek időről-időre feltüntetik az egészségi állapotot, a megbetegedés mérvét és a fokozatos gyógyulást. Hatalmas kartotékrendszer fog kiépülni, amelyben az új nemzedéknek, a mai tanuló- ifjuságnak minden egyes tagja szere- pelni fog. Hogy ez mit jelent a tanulóifjúság közegészség- ügyi viszonyainak megjavítása és a további fertő- zések megakadályozása szempontjából, azt fölös- leges még a laikusok előtt is különösebben hang- súlyozni. Csordás Elemér dr. tisztifőorvos ezekben ma- gyarázta meg legutóbb kiadott nagyfontosságú rendeletének a céljait és azokat a feladatokat, amelyeket e rendelet kiadásával maga elé tűzött. A főváros közönsége csak a legnagyobb hálával és elismeréssel nyilatkozhatik meg a céltudatos mun- káról, amit Csordás Elemér dr. tisztifőorvos végez a főváros közegészségügyi állapotainak megjaví- tása terén, makadám, aszfalt feívágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest, VIII.. Baross-utca 77. sz. Telefon: 33-5-42 SEE | ! CSUCSHEGYI BAZALTBÁNY A R.-T, | Betön, NEMESGULACS Központi iroda : messze a gapest, VII, Nőrnberg-a. 47. Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. [AMON ANTAL ES FIAI KÖVEZŐMESTEREK, UT-, CSATORNÁ- ES BETON ÉPÍTÉSI VALLALKOZÓK, FÖLD- MÉSZKŐ- MUNKA, VAGANYFEKTETÉS, BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. EEE TEE EEE GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS KöÖ- VEZESI VALL. Telefon: 86-0-64. o > Budapest, IX., Bakáts-u. 1. Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 79 --- Budapest, 1935 március 6. PESTIKIRAKAT A pesti kirakat Ma a pesti akatról szól a PESTI KIRAKAT, mert bizony nem ártana, ha néha-napján mi is, de föleg maguk között a kereskedők is beszélnének erről a nagyon hasznos témáról. Hogy mennyire hasznos, az beigazolódott most, a walesi herceg látogatása alkalmával. Általában hallatlanul érde- kes, hogy ennek a kivételes egyéniségnek buda- pesti útja annyi tamdságot termel, hogy igazán könyvet lehetne írni róla. Az is bizonyos, hogyha fél Budapestet külföldre küldtük volna tanulmány- útra, maga fél Budapest nem tanulhatott volna annyit, mint amennyit egész Budapest egyetlen embernek a látogatásától tamılt, Levonhatták a tanulságokat a hatóságok, a dások, a fürdök, az éttermek, maga a nagy. közönség, de talán legesleginkább Budapest ti teletreméltó, a fejlődés, a tölkéletesedéi mindent elkövető derék pesti kereskedővilá; letesen igaza van annak a megállapításnak, ame- yik a kérdést rövidesen úgy jezte ki, hogy a walesi herceg személyében Ev 4 pesti kirakatok előtt. Üljenek ő kedők és a maguk érdekében dent, ami tapasztalatot a walesi herceg látogatása után nyertek. Üljenek össze és a legtökéletesebb séggel, eddig talán mem is gyaltorolt ggel cseréljék ki egymással a tapasz talataikat. Mondja el mindegyikük, hogy tanılsägokat szűrt le, mondja el, akinek bement a herceg, de mondja el az is, akinek rosa szenvtelen arccal, érdeldlődé. Beszéljenek azok, akiknél sokat vásárolt és tegye- mek vallomást azok is, akiknél csak a forma ked- wvéért vett valamit. Mindennek rengeteg tanulsdga tehet. Európával álltak szemben, Európa legkenye- sebb vásárlója nyitott be a boltjukba vagy kerülte el azt mes ől, Mircánk ezek a részletek nem tartoznak, ezek magy kereskedői érdekek, amelyeket a budapesti kereskedelemnek céhbeli módon kell elintéznie. A budapesti kereski céhe állapítsa meg, hogy hogyan — kellett bánni, hogyan kellett beszélni Európa legkényesebb vevőjével és a budapesti ke- reskedök a jövőben a legkevésbé kényes vásárló- val is úgy bánjanak, mint közülük a legügyesebb, a legeurópaibb bánt a walesi herceggel. A mi fel- adatunk annak a megelégedettségnek és örömnek a hirdetése, hogy Európának ez a legkényesebb áíelésüű vásárlója, a brit birodalom elkényeztetett trónörököse tömegével talál Pesten boltokat, ahova érdemesnek tartotta, hogy benyisson és ahol érde- mesnek tartja bőségesen vásárolni. A — kirakatok ízléses, művészi elrendezettsége ma a kereskedő legfőbb eszköze, amely a legfinnyásabb vásárlót is az első pillanatra meghódítja, A kereskedőnek tehát művésznek kell lennie, amikor kirakatát megcsinálja, de áldozatkésznek is kell bizonyulnia, nert semmit sem ér a legművészibb kirakat sem, ha annak kerete nem művészi, hanem ízléstelen vagy szegényes. Kiderült a walesi herceg látoga- tása alkalmával az is, hogy Budapest a legszebb, legművészibb, a leggazdagabb portälek — városa, amelyeknek megalkotása nemcsak a kereskedők áldozatkészségére, de a művészlelkű tervezőkre is jó világot vet. Másik igen fontos mondanivalónk Budapest közönségéhez szól. Ahhoz a közönséghez, amely talán nem is tudta azt, hogy milyen nagyszerű, milyen elsőrendű kereskedő világa van Budapest. mek. Ahogy a budapestiek észrevették, hogy a analesi hercegnek ízlik a kecskeméti barack- pálinka és ahogy ezt a kedvtelését ma lépten- nyomon utánozzák, vegyék végre észre azokat a művészi kirakatokat is, azokat a gazdag keres- kedelmi házakat, amelyek a művelt, törekvő ma- gyar kereskedő nagyszerű alkotásai és amelyeket talán évtizedeken át egyikük sem vett észre, ha- mem, ha vásárolnivalója akadt, rohant a külföldre. Mi nem kérkedünk azzal, hogy amit a 1walesi her- ceg Budapesten vásárolt, az mind magyar áru volt, de igenis nagyrészt, igen nagyrészt a magyar iparnak jár ki az érdemrend azért, hogy a buda- pesti kereskedők a walesi herceg ízlését és igényét magyar áruval tudták kielégíteni. De ha vett is Kküljöldi árut a walesi herceg, akkor ez a budapesti kereskedelemnek külön érdeme, mert elmondhat. juk, hogy Budapesten mindent meg lehet vásárolni, ami Európa többi világvárosában kapható. Ezt jontolja meg az a közönség, amely eddig nem ismerte Budapest kereskedőit és a magyar ipart, vagy valamelyik nem hitt, mert nem akart hinni ebben az iparban és ebben a kereskedelemben. Tudják meg végre, hogy 1935 februárjában ez a magyar ipar és magyar kereskedelem Európa előtt kitün- 821 zenek min- tetéssel vizsgázott. Március 7-én és 10-én délután fél 3 órakor .. Ugetőverseny Teljesen bizonytaian a lanács- nofkvátasztiás eredménye Döntés az utolsó pillanaiban várható sipőcs Jenő CA ra délutánra ahol péntek mos nagyfor val egyidejüleg négy új nak. A megüresedett tar moly pályázó jelentkezett € előtt ál a Ki állásokra rt nehe polg ámésti AA: Därtok vezetői 1 íy úllapodás elmuradt, A főváros vezetőinek és a párt: a maguk jei a kíván k és — követelése összeegyeztetése azonban csak az utolsó pillanat- ban fog bekövetkezni. A Fővárosi Hirlap értesü- lése szerint a négy tanú snoki állásr: egy az előljáró- ságon 8 városhi ügyosztályban ü Ö zgyzőt fognak oknak megvannak A városházi tisztviselő. dalom érthető tü- relmetlenséggel várja a tanácsnoki állások betöl- tését. A végleges helyzetben ugyanis tisztázódik az ügyosztályok vezetése és sor kerülhet a bejelen. tett áthelyezésekre. A Fővárosi Hírlap hetekkel ezelőtt már közölte, hogy a pénzügyi osztályban ban Ba- y pedig egfőbb veze- nekkor veszi át a betölté őiéptetés, ill nekok megv sa után megtör- , úgylátszik, selők előmeneteli Szendy Käro! rozása, hogy a ki zÖöi rangban levő fő mester a kt tanácsnoki címet és : a régi elöljárói címet ha tanácsnoki rangban levő 3 közigazgatä: é kirendelt tása is mutatj a kerületi ügyeket a vezetni, Más szervezeti változások egyelőre nem történnek a székesfőváros igazgatásában és a tanácsnok- választások, valamint a kinevezések megtörténte remélhetőleg nyugalmi állapotot teremt a közigaz. gatás egész vonalán. időre mint a X. kerületbe Vigyázó Géza dr. . elöl- főjegyző be- főjegyzők fogják A hudanpesti , Fórum" terve R váresrentezési ügyosztály a Bazilika-Kälvinter között elterülő útvenal rendezési terveit az év végéig elkészíti Ätenitik a központi városháza harmadik emeletét Szendy Károly Polgárme ster még aipolgármes- tersége alatt utasította a városrendezési ügyosz- tályt, hogy fogjon hozzá a Szent István-bazilika, a Deák-tér és az Erzsébet-tér által határolt telek- tömb rendezési terveinek elkészítéséhez és foglal. kozzon olyan megoldással is, amely esetleg eg6- szen a Kálvin-térig terjedően átformálná a Belvä- rosnak ezt az exponált részét. A terveket rövide- sen kell készíteni, mert addig a szóbanforgó te- rületre nem adhatnak ki építési engedélyt. Már pe- dig máris akadt jelentkező. A gróf Nemes-csaläd tulajdonában levő Deák-tér 1. számú ingatlanon új bérpalotát akarnak emelni, de a főváros a-kérelem kiadását a tervek elkészültéig megtagadta. Most, hogy a polgármester a magasépítési ügy- osztályt is utasította, hogy foglalkozzon a Vár háza Károly-körúti szárnyának felépítésével, X szeres indokoltsággal lépett előtérbe a feladat ah tualitása, amelyről KEMPELEN ÁGOSTON zaki főtanácsos, a városrendezési és magánépítési ügyosztály veze- tője a Fővárosi Hirlap munkatársának a követ- kező felvilágosítást adta: — Budapestnek — más nagyvárosokkal ellen- tétben — igazi központja nincsen. Pedig akad a fő- városnak több olyan belső területe, amely alkalmas lenne a nagyszabású városi köz- pont kialakítására, Ilyen volna elsősorban a belső körútnak a lipót. A közpenti városházán a folyésék upról- hónapra jobban fokozódó égének, hogyan és hol amúgy is más célra ké- . helyiségeiben a rohamosan t- Úgyszólván hó: problémája a fővá helyezze el az eredi szült központi városi fejlődő adminis ügyosztály, a közi tal tagjai hossz koztak a legalkalmasabb rült fel. Ezek között a madik emeletének teljes ogadhatóbi € lett ez a meg: amint a számításo. lósítható. aránylag igen olcsón me A közeli hónapokban sorra kerülő nagyszabású átalakításról illetékes helyen ezekben tájékoztatták a Fővárosi Hirlap munkatársát: — A maj helyiséghiány megoldására a legalkal- masabb megoldási mód az, hogy a Városház-utcai szárny harmadik emele- tén a folyosót megszüntetjük és hivatali helyiségekké alakítjuk át. Ilymódon ideális, világos, a hivatali szobák egész Sora keletkezik, A jelenlegi előszobasorból folyosót létesítünk és ennek két oldalára nyílnak majd az új hivatali szobák. A középre áthelyezett folyosó rész- városi bazilikänäl kezdődő, a Deák-tértől a Dohány- utcáig kitáguló, onnan ismét beszűkülő és a Kál- vin-térrel lezáródó része. Ezen a területen sorrend- ben a következő városépítési problémák várnak megoldásra: 1. a Bazilika kiszabadítása a gyűrüként övező épü- letek közül és a tér bővítése; 2. az Andrássy-út torkolatának átépítése és a Tisza István-úttal való összekapcsolása; 3. az Erzsébet-tér kibővítése egészen a Vilmos esäszär-ütig; 4. a Deák-tért evangélikus templom átépítése; 5. a Deák-tér ren- dezése; 6. az új városháza; 7. a Madách Imre- sugárút szemben az új városházával; 8. az új Nemzeti Színház elhelyezése a Rákóczi-út és a Kossuth Lajos-utca torkalatának átalakításával. — Hosszú, évtizedekre szóló városrendezési feladatokról van szó, mert a körvonalazott terü- letbe nemcsak az összes belső fűútvonalak ágaznak be, hanem a véletlen folytán négy vallás főtemplo- mának, (Bazilika, a Deák-téri evangélikus temp- lom, a Dohány-utcai zsinagóga és a Cälvin-teri templom), továbbá az új városháza, a Nemzeti Színház, az egyetemi épület és a Nemzeti Muzeum problémáit is meg kell oldani. A tervek elkészítéséhez legalább egy évre lesz szükség. A nagy munkát már előkészítik az ügyosztály mérnökei és a részletkérdéseknél szoros együtt- működést fogunk keresni egyrészt a Közmunka Tanáccsal, másrészt a magasépítési ügyosztállyal. at átalakítják hivatali helyiségekké » ben a tejüveges ajtókon kap világosságot, részben sterségesen Az 3; Spitkezcat f 23 új hivatali helyiséget nye: leg a fő: egyik előt: gőssé. A jevö n: yon h; rányos. Különösen őségnél, késlelteti az ügymenet tet a számvevi hogy a Hitelnyilvá vényesítő os Ér- ny-utcai szárny vannak, távol azoktól a hivataloktól, amelyekkel állandóan érintkezésben állanak. Ennek a hátrányos helyzet- nek most vége lesz. A Gerlóczy-utcai földszinti helyi- ségekbe a számvevőség VI/a osztálya kerül, ame- földszin lyet eddig bérházban helyeztek el. zz. Ennek az egyetlen számvevőségi osztály- nak a bérmegtakarításával 7 év alatt le- törlesztik az átalakítási költségeket, amely ilyenformán a fővárosnak semmibe sem kerül, --- Page 80 --- Budapest, 1935 märcius 6, Egyelőre nem időszerű a gáz- és vil- lanytarifák reformjának bevezetése Hat különböző davasta Közel két é sítást adott az veknek arra, hog senek, amely lehetővé teszi a sét. Régi megállapítása u hogy a főváros vilá kihasználva, mert alatta maradnak A tarifarcform terve már a mult évben át- vizsgálták és azokat újabb módosítások érdekében visszaadták az üzemeknek. Legújabban sürün szere- pelt egyes napilapokban a gáz- és villanytarifa mó- dosításának terve és ezek érthető meglepetést okoz- tak a nagykı mség körében. A villanytarifa új ská- lája különböző fogyasztási méretekhez igazodik és olyan komplikáltr A a fogyasz- tók nem matemat cel — rendelk tömegei nem tu i megérteni. A tervekről 2 Az első pillanatban megá tható, hogy a letek a sok szán táblázatokból 6 vannak attöl, hogy a gyakorlatba vitessenek. lát Mindenben alátámasztja ezt a feltevést az a nyilatkozat, amelyet illetékes helyen mondottak a A fő zetet készítettek vánosságra került A smódosításokról és a nyit számadatok a legkevés bá mm legreálisabb és legjobb k egyike j útra vezet madatok, mert ezek a legkevésbbé z új tarifák alapjait. Fö- ösleges minden tás és latolgatás, mert a nyilvánosságra hozott tervezetek nem véglegesek és aligha kerülnek komoly tarifareform alakjában a realitások vonal: — E amelyeknek megért ndszer valósággal 6: tudomány, éhez és áttekintéséhez bizo- készül az üzemekben e a tervezetek közelebbi . Senki sem tételezheti zynevezett szociális tari- delmekrőil nem mondhat y nyos előtanulmányra, illet: megismerésére van szük: fel, hogy a mai idökben fát hozunk, amikor a jöv le a főváros. Tény az, ho; az úgynevezett bünte: rifát az Elektro- mosművek fogyasztói számára megszün- tetjük, ami már önmagában vé is nagy haladás a régi állapottal szemben. A kisjogyasztók helyzete egy- általán nem változik, 1. eljebb a minimális fo- gyasztók ámára drägı N meg kissé a villany- használat az alapdíj révén. Hangsúlyozni kivän- juk, hogy a fogyasztás senkinek sem fog többe kerülni, mint eddig, a nagyfogyasztó pedig kimondottan amhoz és a gázhoz. A főváros vezetőségének és az üzemeknek egyformán az a törekvésü hogy a fogyasztás a mai méreteket lényegesen túiszárn; Nagyon jól tudjuk, hogy ennek megvalósítása csak úgy érhető el, ha olcsóbb egysé égárakat nyujtunk és ezzel felbiztatjuk a arra, hogy minden há tási villany és a gáz felhasz ezért olcsóbban jut hatféle számí terve az üúze- mekben és amikor a legmegfelelöbt kialakulnak, meg- törté: arifa módosításának gyak 1 értetődik, hogy minden i vek véle mé xmradóölh s döntése alapján, azon- hogy úgy 1 a ony mint. az elektro- mos áram még rakon jut a k Nem felelnek meg a alösägnak azok a hirek, zandlasi bizottsá i ü pokban tehet bírálatot 4 főváros törvényhatósága. Beszámoló a főváros úthálázatáha fek- [14 tetett? kékről és a közutak hurkolatáról Budapest területén 111 millió pengöhe került az utak kiépítése = Az utóbbi járom even 141, millió pengöt inyesztáli a főváros millió pen; zok építé- zd sságáról. kes anti mány megállapításait illetékes helyen a következőkben ismertettek a — Fővárosi Hirlap előtt séről, karbantart? A rendkívül A világvárosi élet, a modern, gyors Közleke- - dés, a gé; "járműv k rendkívüli elterjedés próbára te itöket. A nag fokozottabb 3 , a higiénia és a vár kultúra követelményeinek kielégítésére olyan útépi- tési módok, olyan útbur amelyek por- é nak, nem csúszósak s A főváros ilyen megfontolással igyekezett úthátó 5- zatät reorganizálni és sikerült is több nagyjelentő- ségű főutat egészen modern elvek szerint átépíteni. Sajnos, az egész BrOgram megvalósítására eddig nem nyílott lehető: — A fővárosban a különböző alakú és anyagú kövezetek területe 2,923.849 négyzetméter. Az egy- ségárat 18 pengövel számítva, a köburkolatok be- ruházott értéke 52.629.282 pengő. Keramit-burkola- tunk mindössze 516.023 négyzetméter, ennek az ér- téke 7.740.345 pengő. Még kevesebb az ideális, de túlságosan drága faburkolat, Ebből mindössze 14.500 négyzetméter készült. A faburkolat összér- téke mai becslés szerint 319.000 pengő. Igen nagy mértékben terjedtek el az utóbbi időkben a külön- féle aszfaltburkolatok, Ezeknek a területe 853.988 négyzetméter, értéke pedig 11,101.348 pengő. Ujab- ban próbaképpen több utcát bitumenes téglaburko- Ilyen burkolatunk mindössze burkolat. Területe 2,012.742 négyzetméter, összértéke 12,076.452 pengő. A vizes makadámok egy részét az utóbbi években bitumennel, vagy kátránnyal vonták épített makadámburkolatunk 758.821 ült. Értékük 6,070.568 pengő. Az ütepi- tési technika legújabb elörehalad: ak az ered- ménye: u nagyszilár: betonút, melyet a fő- v is alkalmaz. Beton- és cement-út 64.909 négyzetméter épült, amelynek 778.998 pengő az értéke. — A székesfőváros területén a felsoroltak szerint 7.155.224 négyzetméter a ki " 1 a e burkolatok befektetett értéke 90, 903. 455 pengő. A különféle gyalogút-burkolatok zterülete 2,529.802 négyzetméter, összértékük pe: 13,614.330 pengő. 6,503,844 pengő értéket reprezentál az 1,083.974 méter kiterjedésű gyalogút. élyezés is. A főváros úthálózatának beruhúzott össz- értéke 111.021.629 pengő. — Legdrágább burkolat a fakocka, amelynek négyzetmétere 22 pengő, utána következik a koc kő, amely négyzetméterenkint 18 pengőbe kerül, harmadik a sorrendben a keramit 15 pengős négy- zetméter egységárral. Az aszfaltburkolat négyzet- métere 13 pengő, ugyanennyi a betonburkolat egységára is. Legolcsóbb, de tartósság szempontjából a legdrágább a vizes mak. N amely négyzetméterenként 6 pengöbe kerül, a bitu- menes makadámok egységára viszont négyzetméte- renkint 8 pengő. 546.0 40, gy LA LAUNE Ey BEITEKGYAR AT. ÖRNACY-UTER 4 3 EAM Luk BUDAPENT WI — Ha a kockakö-burkolatokat nem homok, hanem betonalapra építik és bitumenes kiöntéssel kötik össze, akkor a — költség jóval több, mint a fenntebb említett 18 pengő, de az élettartam is jó- val nagyobb, Ilyen modernizált eljárással 19—32 pengő között váltakozik az építési költség, az élet- tartam pedig 30—50 esztendő. Fen; ontjából legelönyt azott 24-es ko: amelynek évi karbantart: költsége né; renkint 5 fillér, a bazaltfejkőé 10 fillér, a kö6 20 fillér. A keramit fenntartási költsége éven- kint és négyzetméterenkint átlag 25 fillér, a beton- burkolaté 25 fillér, az aszfaltburkolaté 20 fillér, bi- tumenes és ÁÁ makadámoké 30 fillér. 1ozzá kell számítani az otajozási költségek is és tekintetbe kell venni azt, hogy a makadámok élettartama, a többi burkolatok átlagos 20 éves élettartamával szemben, minimális, évente kell ja- vitani, Ilyen szempontok mérlegelésével kitünik, hogy a legdrágább mind között a vizes maka- dám-burkolat. Ezek átépítése a legsürgősebb feladat, ott, ahol autóbusz ki edik. — Ami a jövőt illeti, a belterületen mindenütt az aszfaltburkolatnak jut a vezető szerep. A nagyforgalmú utak burkolata a betonra épített és bitumennel hézagmentessé tett kockakő lesz. A kültelki szakaszokon, ahol közművek nincsenek, a betonburkolaté a jövő. Nagyobb forgalmú belső útvonalakon, ahol a zajmentességre kell ügyelni, jól alkalmazható a bitumentögla, amint ezt az Adrässy-uton végzett kisérletek iga- zolják. A makcdámutak átépi ésénél igen jól be- vált a bazalt kiskockaburkolat, — Nagy eredményeket ért el a főváros útépií- tés terén a szükségmunkák alkalmazásával is. különösen A szükségmunkák során kiépült utak a következők: I. ker. Hidegkúti-ut (beton és bazalt kiskő), Kútvölgyi-út (makadám), Nagykovácsi-út (maka- dám), Németvölgyi-út (bazalt kiskő), II. ker., Gá- bor Áron-utca (makadám), Pasaréti (makadám), III. ker., Józsefhe; utca (maka ), Remete- hegyi-út (makadám), Szentendrei-út (beton), V. ker., Korall-utca alt), VII. ker., Bäcskai-utca (makadám), Itlemér-utca (aszfalt), Szugió-utca (makadám), Telep-utca (keramit), VIII. ker., Esz- terházy-utca (aszfalt), Kálvária-utca (aszfalt), Lo- sonczi-utca aszfait), Tömő-utca (aszfalt), IX. ker., Gubacsi-üt (bazalt), Kikötöi főút (keramit), Ki- nizsi-utca (aszfalt), Páva-utca (keramit), X. ker., Cserkesz-utca (keramit), Hungária-körút (beton), Külső Jászberéi út (beton), XI. ker., Budafoki-út (aszfalt), Bud: t (beton), Hegyalja-út és Csend-utca (makadám), Horthy Miklós-út , (aszfalt gyalogút), Sashegyi-üt (kockakő), Szabolcska Mi- hály-utca (keramit), Fehérvári-ut (bazalt fejkő). Az új útépítkezős — 28.49. kockakő, 33.494-a beton, 16.596-a 1 16.599-a aszfait, 5.4-%a kátrányo: ám és 12.7%-a vizes makadám. Összesen 207.937 négyzetméter új útburkolat épült a legutolsó három év alatt. Vizes makadémot csak ideiglenes burkolatként készítettek ott, ahol feltöl- tések miatt végleges burkolatot még nem fektet- hettek. Az inségmunkák során épített utak értéke, illetve költsége 4,389.426 pengő. NP a „DOLGOZZUNK‘ IPARI, TERMELŐ. ÉRTÉKESÍTŐ Budapest, VIII. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63. 52-8 52 £S FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Parketiázó és padlózásíváliailat LÁNG JÓZSEF kartellen kívül! Budapest, VI., Bajnok-utca 1. "Tel.: 199-65 és 1ö1-ov. 0j és javítási munkát s: akszerű kivitelben, gyorsan és FREUD FRIGYES VL, Teréz-körut 19. Telelon : 11—2—91. Csavarok vas, acél és sárgarózből, Witw és mi menettel raktáron. Saját gyártmányu prilciziós Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, VICMOS CSÁSZÁPR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák --- Page 81 --- Budapest, 1935 märcius 6. SOVAROST [docAP Nagvieteniőségű prof$témák ke- rütnekhk megviiatásra a szanálási bizottság legközelebbi ütésér Ugron Gábor óvatosságot ajánl a közlekedési pefor- mok és az üzemi tarifák reviziója megvatósításánál Nemcsak a városházi és üzemi tisztviselői kar, hanem a főváros közönsége is érdeklődéssel tekint a szanálási bizottság legközelebbi ülésének a határo- zatai elé. A szanálási bizottság ülésének a napirend- jén — mint a főpolgármesteri hivatalban a Fővá- rosi Hirlap munkatársával közölték — a következő szanálási előterjesztések szerepelnek: 1. A közoktatási személyzet kültelki pót- lékának megszüntetése. 2. Az adókedvezmények és természetbeni járandóságok megvonása, illletve rendezése. 3. A gáz- és villanykedvezmény vissza- vonása. 4. A HÉV tarifájának leszállítása. 5. A villamosközlekedés reformja és ezzel kapcsolatban az egységes átszállójegy beveze- tése. Valószínű, hogy a 17-es szanálási bizottság ülésén nem jut idő valamennyi előterjesztésnek a megvitatására. Mivel az első három szanálási ren- delet-tervezet a tisztviselő kart érinti, bizonyosra lehet venni, hogy a kültelki pótlék, az üzemi tisztvi- selök helyett teljesített adófizetés, a természetbeni járandóságok, valamint a gáz- és villanykedvezmé- nyek megvonásáról, illetve szűkítéséről szóló elő- terjesztéseket egy ülésben letárgyalják. A Fővárosi Hirlap munkatársa szükségesnek tartotta, hogy a főváros közönségét közelről érintő szanálási elő- terjesztésekről megkérdezze Ugron Gábor dr. volt belügyminiszternek a véleményét, amely kétségte- lenül nagy súllyal fog latba esni a határozathoza. talnál. Ugron Gábor volt belügyminiszter a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- társának: — Rendkívül súlyos problémáknak a meg- oldásáról van szó ezekben a szanálási előter- jesztésekben, amelyek most kerülnek a 17-es bizottság elé. A városházi pártok vezetőiből álló 17-es bizottságnak nem áll módjában döntő erejű határozatokat hozni, annyi azonban bizo- nyos, hogy a szanáló főpolgármester figyelmébe veszi az ülésen megnyilatkozó vélemé- nyeket. — Ami a közlekedés megreformálását illeti, azt nemcsak az ellenzéki oldalon, hanem a több- ségi pártok is esztendők óta követelik. A HÉV megváltását éppen azzal indokolta a főváros ve- zetősége, hogy csak így lehet lefektetni az egy- séges közlekedési alapelveket és csak ezen az uton lehet kiküszöbölni a közlekedési panaszo- kat. E reformok megvalósításánál két szempont üt! k össze: a közlekedési és a pénzügyi szempont. A közlekedési reformok leglényege- sebb része az úgynevezett hosszú relációk meg- rövidítése. Ezt helyeslessel lehet tudomásul venni, a terv széleskörű megvalósításánál azon- ban óvatosan kell eljárni. A főváros vezetősége — nézetem sze- rint — akkor jár el helyesen, ha előbb kisérletképpen csak egy, vagy két hosszú relációt fog megrövidíteni. Éppen ezért helyeseltem volna, ha a polgármes- ter még a közlekedési szakbizottság ellenzésé- vel szemben is előbb a Nagykörút forgalmát reformälta volna meg éppen az említett módon, a Budára közlekedő hosszú viszonylatoknak a megrövidítésével. Ugyanúgy kell tehát eljárni, mint a kisszakasz-rendszer bevezetésénél tör- tént, amikor csak egyes vonalakon történt ki- sérletezés után határozta el magát a főváros vezetősége a kisszakasz-rendszer véglegesíté- sére. Ami a HÉV tarifájának a leszállítását il- leti, ezt is csak örömmel lehet tudomásul venni, már csak azért is, mert meg kell szüntetni Budapest politikai határain belül mindenféle különbséget a közlekedő utasok között. Az egységes átszállójegy árának a felemelése már szintén a nehezebb kérdések közé tartozik. Annyi bizonyos, hogy a HÉV tarifájának a le- szállításával előálló bevételi kiesést valamikép- pen ellensúlyozni kell. Ebben a kérdésben GARAI ERNŐ PRÁCIZIÓS MECHANIKAI GYÁR BUDAPEST, VII., DOB-UTCA 63. TELEFON ı 36.7-86 o PPPPDDVVÖ 0 PP egyelőre nem tudok végleges álláspontot elfog- lalni, mert még nem ismerem azokat a szám- adatokat, amelyek a felemelést esetleg indo- kolttá teszik. Én mindenesetre helyesebbnek tartanám, ha a főváros vezetősége — közlekedési vonatkozások- ban is az olcsóbbítás terére lépne és a forgalom növelésével igyekeznék ellensú- lyozni a bevételek csökkenését. — A főváros közönségét erősen érdekli az Elektromosművek és a Gázművek tarifájának a reviziója is. Míg az Elektromosmüvek tarifájá- nak tervezett reviziöjät hajlandó vagyok he- lyesléssel tudomásul venni, addig a Gázművek tarifareformja ellen legélesebben fogok harcolni. Helytelenítem mindenekelőtt azt, hogy a szobäk száma szerint akarják az alapdíjat megállapi- tani. Másrészről értehetetlennek találom azt az indoklást, hogy a lakók fokozottabb mérvű gáz- a Még ma, de legkésőbb holnap kisérelje meg a jó Kathreiner malätakäver és a Franck kávés pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért is kedvelik annyian már évtizedek óta. használatra fognak berendezkedni, ha észreve- szik, hogy a többletfogyasztás számukra elő- nyökkel jár, Úgy látszik, azok, akik ezt a tarifa- reformot kigondolták, nem tudják, hogy a fokozottabb mérvű gázfogyasztásra való berendezkedés nem a lakótól, ha- nem igen nagy részben a háztulajdo- soktól függ. A mai gazdasági viszonyok között kevés lakónak áll módjában a gáz nagyobbmérvű igénybevéte- léhez szükséges átalakítási munkálatokat elvé- geztetni. Ez a háztulajdonos feladata, Az elmé- leti indokolást, amivel a gáztarifa revizióját alátámasztani akarják, nézetem szerint, a gya- korlat nem fogja igazolni. AAA ft A KARÁRA RAM GRAN AAA Három ajánlat a motorokra, négy ajánlat a karosz- Szériákra: ez az autobusz versenytárgyalás eredménye Az 50 autóbusz beszerzése 21; millió pengőbe kerül, amelynek fedezetéről a BESZKART már gondoskodott Néhány héttel ezelőtt BESZKÁRT ötven új autäbus: jának és karosszériájának beszerzésére, a verseny. tárgyalás azonban eredménytelenül végződött. A felhívott iparvállalatok ugyanis nem tudták telje- síteni a BESZKÁRT ajánlati felhívásában ; meg- szabott feltételeket és mert a kiírási körülmények- től eltérő ajánlatokat nyujtottak be, a verseny- tárgyalást meg kellett semmisíteni. A BESZKÁRT igazgatóság március elsejére kitüzte az új zárt- körü pályázatot és sok tekintetben módosító fel- tételeket szabott. A — módosítások legfontosabb része, hogy eltekintenek az áruhitelezéstől és a készpénzfizetést az egyes autóbuszok átvételétől számított harminc nap alatt fogják teljesíteni. Megváltozott a szállítási időtartam is olyképen, hogy az autóbuszokat havonként ötös turnosokban, legkésőbb 1936 december 1-ig kell eszkö: A könnyítések figyelembevételével március a következő ajánlatokat bontották fel: hirdetett a ának, mótor- ázatot Mótorokra ajánlatot tettek: Ganz és Társa rt. ötven darab Jendrassik-Ganz rendszerű száz lóerős nyersolajmótorra tett ajánla- tot, egyenként 13.180 pengős áron, Öt darab tarta- lékmótor egységárát 12.520 pengőben szabta meg. Láng L. gépgyár 50 Benz-Mercedes 90 lóerős nyersolajmótort kínál 7 70 pengős egységáron, míg a tartalékmótorok a egyenkint 11.300 pen- gőbe kerülne. Karosszéria szállításra ajánlkoznak: Orenstein és HKoppel magyar rt. társulva Metallo Autójavító és Karosszéria üzem György és Társa) céggel darabonkint 21.600 pen- gös áron; Ganz és Társa rt. ugyancsak 21.600 pengőért; Zupka Lajos és Fia a harmadik ajánlattevő 21.500 pengös egységáron és végül Győri vagón- és gépgyár, amely a szállításért egyenkint 21.080 pengőt K A BESZKAÁRT igazgató: a rendelkezések kiadásáról, szerzésére a hangulat a Ga éle ajánlat mellett nyi- latkozik meg. A villamo: it igazgatóságában ugyanis jól tudják, hogy a. Ganz-márka mit jelent és utalnak arra, hogy az eddígi autóbuszpark is a Ganz-gyárnak és rajta kívül az Allami Gépgyárnak a kifogástalan készítményeit dícséri. A Ganz-gyár ajánlata a mótorokra viszony- lag egyébként is a legolcsóbb, mert a pályázaton a legnagyobb teljesítményű, száz lóerős mótorokra tesznek ajánlatot, már pe- dig a biztonság és a gyorsaság a legfőbb kellékei a közúti forgalomnak. A Jendrassik-féle nyersolaj- mótor a budapesti autóbuszokon szerepelt elsőízben és azóta a nyugateurópai kı kedési vállalatok is gyors egymásutánban rendelik ezt a mótortípust, különösen amióta a MÁV ,,Árpád" sínautóbusza külföldi útjain bebizonyította, hogy ez a mótor a gyors és nagytávolságú közlekedésre is elsőren- dűen hivatott. A karosszériákra vonatkozó megrendelést való- öntött zonban a mötorok be- (Piltzer | amely ös: színűleg megosztják gyárak küzött. Értesülésünk szerint a BESZKÁRT részéről siet- tetik a rendelések kiadását, mert minden oldalról sürgetően hangzik az a követelés, hogy az autóbusz- hálózatot kibővítsék és bizonyos járatokat süritse- nek. Elsősorban a Rózsadomb, a Marcibányi-tér, a Pasarét és Kőbánya közlekedését kívánják meg- szervezni olyan relációk meghúzásával, amelyek új területeknek közle- a három első helyen említett nyujtanak gyors kedést. Feltétlenül sűrübb járatokhoz jut a 12-es, az 1-es, a 9-es, a 2-es és a 4-es vonal, amelyek ma nem képe sek a forgalmi igényeket teljes mértékben ellátni Az új autóbuszok veszik át a pestkörnyéki közle- kedés ellátását és az ócsi típusú , Bart" kocsik helyett a modern, gyo: ratü järmüvek futnak majd Csepelre, Pestüjhelyre, Rákospalotára, Buda- keszire és a Margitszigetre. Az új autóbuszok beszerzési ára kb. 2.5 millió pengőre rúg, eg előteremtése érdekében a BESZKART biztató igéreteket kapott, A tervek szerint a Köz- ségi Takarékpénztár egymillió pengőt, a főváros az OTI-kölcsönböl további egymillió pengőt juttat a villamosvasútnak, a további félmillió pengő pedig a Bl KÁRT saját jövedelméből jut az autóbuszok vételárának kiegészítésére. A His Master"s Voice lemezeiről ismert Teddy Ehrenthal által szerződtetett MAREK WEBER világhírú zenekarának premierje MÁRCIUS 6-ÁN NEW-YORK KÁVÉHÁZBAN Naponta: Délután 5-töl 7-ig Este 2410-től 1-ig --- Page 82 --- Előfizetési ára: egész évre 8 kak eh) ha all fél évre ee 2 507 sze 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Döntött a főváros két- millió liter tejszükség- letének és más tejtermé- keknek a száltításáról A fővárosi kórházak, intézmények és akciók számára 2,169.200 liter tejre van szükség ebben az esztendőben. A szállítást eddig a Községi Élelmi- szerüzem intézte, most azonban a tejvállalatoktól közvetlenül kérték be az ajánlatokat. Az említett 2.169.200 liter kannatejen és 2000 üveg palacktejen kívül 27.290 liter tejfelre, 1.567 liter tejszínre, 9.790 liter Yoghurtra, 500 liter irós vajra, 16.530 kg zsíros tehénturóra, 3.500 kg sovány turóra, 3.856 kg juhturóra, 3.200 kg márkázott vajra, 26.400 kg teavajra, 3.200 kg főzővajra, 1080 kg ementhälir: 1450 doboz csomagolt ementhálira, 19.550 kg óvári sajtra és 1.500 kg egyéb sajtra hirdetett a főváros pályázatot. Az összes pályázók kénytelenek voltak ragaszkodni a kormányrendeletben előírt 32 filléres literárhoz, amelyből a főváros 3% közvetítő és 2% szállítói jutalékot kapott, végeredményben a tej literje kb. 28 fillérbe kerül. A pályázatok felett szombaton volt a döntés, amelynél a legfőbb szem- pont a minőség elbírálására esett. A 2,169.200 literes tejszükséglet szállí- tását tíz vállalkozó között osztották meg. A Szent István-kórház részére 292.000 litert szállít a Korona Tejcsarnok rt., 160.000 litert a Budaposti Központi Általános Tejcsarnok. A Szent Rókus. Jebndém rószóna 190.000 litaort az Országos Mag Tejszövetkezeti Központ, 120.000 litert a Budapesti Központi Altalános Tejcsarnok. Az Új Szent János- kórház részére 182.500 litert a Magyar Tej- Tejforgalmi rt., 182.500 litert a Fővárosi Te. üzem rt., és 145.000 litert az Országos Magyar Te szövetkezeti Központ. A Szent László-kórház részére 186.250 liter szállítására gróf Károlyi Imre ura- dalma, 52.550 liter szállítására az Egyesült Tej- kereskedelmi rt., és 51.200 liter szállítására pedig a Tejtermelö- és Ipari rt. kapott megbízást. A Bakács-téri szülészeti osztály 26.000 liter tejszük- ségletének szállítását a Tejtermelő- és Ipari rt-ra bízták. A Szent Margit-kórház 37.000 liter tejkvan- tumát a gróf Tisza örökösök uradalma szállítja. A Madarász-utcai gyermekkórház 58.000 liternyi tej- szükségletének szállítására a Magyar Tej- és Tej- termékforgalmi rt. ajánlatát fogadták el. A Horthy Miklós-közkórház 130.000 liter tejéről a Ddnosi- uradalom gondoskodik. Az Erzsébet-Szeretetotthon részére 182.500 litert a Tejértékesítő- és Tejgazda- sági rt., 89.500 litert. a Magyar Tej- és Tejtermék- forgalmi rt. szállít, az Attila-utcai szeretetotthon részére 52.500 litert a gróf Karátsonyi-uradalom, 14.500 litert a Tejkereskedelmi rt.-tól szerzik be, a Kamaraerdei Szeretetotthon 8.200 liter szükségletét a Magyar Tej- és Tejtermékforgalmi rt., a Községi Szeretetotthon 9.000 liter igényét a gróf Tisza-ura- dalom, a Községi Arvaház részére 5.000 litert a Tejértékesítő- és Ipari rt., a József Fiúárvaháznak 30.000 litert a Dánosi-uradalom, a Mayer-féle árva- háznak 7.000 litert a gróf Tisza-uradalom és az Erzsébet Leányárvaháznak 21.000 litert a Magyar Tej- és Tejtermékforgalmi rt. szállít. 16.530 kg zsíros tehénturó és 3.500 kg sovány tehénturó szállítására a Korona Tejcsarnok rt., 7.856 kg juhturó, 3.200 kg márkázott vaj, 26.400 kg teavaj, 3.200 kg fözövaj, 1.450 csomag dobozos ementhali szállítására a Budapesti Központi Tej- csarnok és az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ egyenlő arányban megosztva kaptak meg- bízást. Egyéb tejtermékeket a benyujtott ajánlatok alapján a Pécsváradi Tejgazdaság, az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ és még más vál- lalkozók szállítanak, 2 Szendy Károly polgármester szombaton Bécsbe utazik. Szendy Károly poigármester szombaton Fritz Lahr bécsi alpolgármester meghívására két- napi tartózkodásra Bécsbe utazik. A polgármester a két főváros idegenforgalmänak kibővítéséről folytat Bécsben tárgyalásokat, amelyek nemrég Budapesten — mint azt a Fővárosi Hírlap Fritz Lahr bécsi alpolgármesterrel folytatott besz6lge- tése során megírta — már megkezdődtek. Sipöez Jenő búcsúja, Szendy Károly székfog- Jalója a Városok Kongresszusában. A Magyar Vá- rosok Országos Kongresszusa mindenkor Budapest székesfőváros polgármesterét választja meg az el- nöki tisztségre. Szendy Károly polgármester az el- múlt napokban elnökölt először a kongresszuson és hangoztatta, hogy az összetartás és a szolidarítás érzését akarja a városok között meghonosítani, mert ez szükséges elsősorban a közös érdekek és célok megvalósítására. Nendvich Andor pécsi pol- gármester biztosította az új elnököt a többi városok bizalmáról és szeretetéről. A kongresszuson hossza- san ünnepelték Szendy Károly polgármestert és Sipőcs Jenö főpolgármestert, a kongresszus volt elnökét, aki tizenöt évi működés után búcsúzott eddigi tisztségétől. Sizöcz Jenő főpolgármester levelet intézett a kongresszus vezetőségéhez, amely- ben megállapította, hogy a magyar városokba vetett nemzeti bizalom nem bizonyult hiábavalónak és a magyar kultúra országos bástyái nagy erőről és történelmi hivatásról teitek bizonyságot. A magyar városok nemcsak saját életüket rendezték, hanem szilárd bázist adtak az ország politikai, társadalmi és gazdasági megújulásának is. Schuler Dezső tanácsnok kormänyfötanäcsost kitüntetése. Nagy örömet és megelégedést keltett várospolitikai és társadalmi körökben egyformán az a tény, hogy a kormányzó a miniszterelnök előter- jesztésére Schuler Dezső dr. székesfővárosi tamnács- noknak, sokévi közszolgálata alatt kifejtett érdemes tevékenysége elismeréseül a m. kir. kormányfő- tanácsosi címet adományozta. A magas kitüntetés nagyszabású érdemeket jutalmaz: Schuler Dezső hosszú évtizedek óta dolgozik Budapest szegény- támogatásának irányításában és munkája nyomán volt elérhető, hogy a [fővárosban a szegények és didergök tízezrei támogatásban és segítségben ré- szesülnek. A kormányzói kitüntetést Sipöcz Jenő főpolgármester fogja ünnepélyes formában átnyuj- tani Schuler Dezső tanácsnoknak, akit ebből az alkalomból minden oldalról elhalmoztak öszinte szerencsekívánatokkal. Gallner Ferenc főjegyző áthelyezése. A polgár- mester Gallner Ferenc dr. főjegyzőt a közlekedési ügyosztályból a városgazdasági ügyosztályba he- lyezte át és megbízta Kovácsházy tanácsnok állandó helyettesítésével. Gallner főjegyző Vigyázó Géza örökébe került, de nem új ember ebben a munka- körben, mert mielőtt a közlekedési ügyosztályba ke- rült, hosszú időn át a városgazdasági ügyosztály- ban működött. Régi munkakörében mindenki öröm- mel üdvözli a széleslátókörű és nagytudású, minden jó üggyel szemben készséges Gallner főjegyzőt. Évforduló-ünneplés a XI. kerületi elöljärösägon. Most múlt egy éve, hogy a XI. kerületi előljáróság a Szent Imre városrészben megkezdte működését. Ebből az alkalomból meleg ünneplésben részesítet- ték a szociális tevékenységéről ismert Duday Alajos dr. elöljärö-tanäcsnokot. A kerület lakosságának igen élénk érdeklődésével folyt le az ünnepség, amelynek során Tamásy Béla dr., a kerület tiszti- orvosa tartott előadást a városi lakosság gázvédel- méről. Tiltakozuak a trafikosok a tantusz-automatäk felállítása ellen. A Fővárosi Hírlap multheti szá- mában közölte, hogy a BESZKAÁRT a kisszakasz- érmék árusítására automatákat akar felállítani és 25 automata beszerzésére versenytárgyalást hirde- tett. Kifejeztük azt az aggályunkat, hogy 25 auto- mata igen csekélynek bizonyul az árusítás lebonyo. lítására, többszáz ilyen készülékre volna szükség, ami azonban olyan nagy kiadással járna, hogy a BESZKART pénzügyi helyzete ezt ma nem teszi kívánatossá, Ez a legfőbb ellenérv az automaták bevezetése ellen, de másrészről a trafikosok is tilta- koznak amiatt, hogy a BESZKÁRT a tantuszok árusításából származó csekély jövedelmet elvonja tölük. Ebben az ügyben a budapesti trafikosok ked- den este a Vasúti és Hajózási Klub helyiségében ülést tartottak, amelyen a BESZKÁRT képviselői is résztvettek. A gyűlésen megjelent nagyszámú dohányárusok határozatot hoztak az automaták bevezetése ellen és ezt a tiltakozásukat közölni fogják a BESZKART igazgatóságával. Csorna Kálmán a brüsszeli gyermekvédelmi kongresszus előadója. Csorna Kálmán dr, egyetemi tanár, a székesfővárosi árvaszék elnöke, a Nemzet- közi Gyermekvédelmi Egyesület felkérésére előadás- sal fog szerepelni a brüsszeli nemzetközi gyermek- védelmi kongresszuson, A sporttársadalom vacsorája Szendy polgár- mester tiszteletére, A Ferencvárosi Torna Club csü- törtökön este ünnepi vacsorát rendez Szendy Károly polgármester tiszteletére az FTC kluhház diszter- mében. Ez alkalommal a magyar sport régi, hűsé- ges pártfogóját, aktív sportembert és a FTC társ- elnökét ünneplik Szendy polgármester személyében. A vacsorán résztvesz a fővárosi sporttársadalom színe-java. Molnár András ünneplése. A Nemzeti Hitel- intézet rt. a közelmúltban új vezérigazgatót kapott Molnár Andzás személyében, aki egyik legelismer- tebb tényezője a magyar gazdasági életnek. A Nemzeti Egység Pártja terézvárosi szervezete szom- baton este ünnepelte Molnár Andrást, a párt alelnö- két, akit Halász Miklós dr. elnök köszöntött meleg szavakkal, A társasvacsora közönsége őszinte lelke- sedéssel ünnepelte Molnár András vezérigazgatót új pozíciójának átvétele alkalmából. Keisch Fekete jános TETŐFEDŐMESTER Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. Veronács Gyula huszonötéves szolgálati jubi- leuma. Veronács Gyula igazgató, a városháza nép- szerű gondnoka most ülte meg közszolgálata. huszonötéves jubileumát, A nevezetes évforduló al- kalmából hivataltársai, barátai meleg ünneplésben részesítették a kitünő fötisztviselöt, aki az alája beosztott nagyszámú személyzet előtt a pontosság, a rend és a fegyelem mintaképe. A hivatali ünnep- lesen kívül társadalmi elísmerésből is bőven jutott Veronács igazgatónak, rengetegen keresték fel sze- rencsekívánataikkal a törvényhatósági élet repre- zentánsai közül. Bihari Imre jubiláris ünneplése. Bihari Imre negyvenéves ujságírói jubileuma alkalmából az Otthonban az ujságírói intézmények részvételével társasvacsora volt. A vacsorán Márkus Miksa, az Otthon és a Magyar Ujságírók Egyesületének el- nöke köszöntötte Bihari Imrét. Azután Farkas Imre és Szekula Jenő mondottak derüs és ötletes beszé- deket. Bihari Tmre megilletődötten köszönte meg a. meleg és szívbőljövő ünneplést ujságíró-kollégáinak. Javaslat a városok háztartásának rendezéséről. A városok háztartásának súlyos helyzete szüksé- gessé teszi, hogy keressük, kutassuk azokat az uta- kat, módokat és eszközöket, amelyek segítségé: a bajok orvosolhatók és a városi háztartások hely- zete rendezhető, vagy legalább is megjavítható. Eb- ből a célból a Kongresszus pénzügyi, számvevőségi és adóügyi szakosztályzinak együltes javaslata alapján Sebestyén Lajos dr. pécsi pénzügyi tanú nok, a XM ar Városok Országos Kongresszusának pénzügyi előadója előadói tervezetet készített a váro- sok háztartásának rendezésére, Sebestyén előadó ja- vaslata három részből áll. Az első a tulajdonképpeni javaslat, a második és harmadik pedig a munka alapvető része: a törvényhatósági és a megyei rosok háztartásának helyzete. Az alapvető mun! a városok legutolsó zárószámadásai, valamint ki ségvetései alapján a háztartás legfontosabb adati: egységes alapon való jtése és felde gozása útján készült, Az előadói javaslatot Szendy Károly polgármester, a Magyar Városok Országcs Kongresszusänak elnöke megküldötte minden vi- rosnak esetleges észrevételeik, javaslataik és indít- ványaik előterjesztése végett, azután pedig a be6r- kező észr el és javaslatokkal együtt a kon- s szakosztályai, majd állandó bi ztik tárgyalás és határozathoza- zottsága elé te ta! végett. Világszenzációk a — Busch-eirkosz — műsorán. Aprilis 21-én ezdi meg vendégszereplését a J. Busch-cirkúsz Budapesten, A J. Busch-cirkusz, mint egyike a világ le; gyobb cirkuszainak, egy- szerre több helyen játszik. Busch igazgató már megtette a szükséges intézkedéseket Párizsban, Ber- linben, Varsóban és több nagy európai városban, ahol a cirk legnagyobb számai dolgoznak, hogy a legszenzációsabb attrakciók a kellő időben a buda- pesti előadás részére rendelkezésére álljanak. Busch igazgató a világ egyik legnagyobb artistaszámát is biztosította Budapest részére. Ennek az artistacso- portnak az utazási költsége Párizsból Budapestre egyedül 5000 pengőbe kerül. Susch igazgató a - pokban Troppauban járt, ahol az ott vendégszer állatsereglet tulajdonosától négy elejántot vására Troppaub6l Busch igazgato ny napra Bu pestre jött, hogy személyesen is ellenőrizze a cir kusz átalakítási munkálatait. Megalakult a Virigkedvolök Egyesülete, amely máj- cins 7-én, csütörtökön d. u. fél 5 órakor tartja közgyűlé. (VIIT., Esterhäzy- utca 4.) alatt. Az egyesület célja első sorban a fő 08 ablakait, erkélyeit és rtjeit virägok] széppé és kedvessé tenni, továbbá oktatni fogják a nö: nyek helyes ápolását, ültetését és kezelését Is. Az egyesü- sége VI., Podmanicz ca 29. szám 1 szívesen szolgálnak felvilágosítással. (Tele- Szennyvíztisztító berenderések, SADO rendszerű házi kisderítők PRISTER GYÖRGY RT. sdi János-út 3. Telefon: 54-9-72, Budapest, T., Mur ri mikroszkópok, tudomä- Fa rkas Bél ű nyos optikai műszerek, tanszerek és laborató- HALT AE riumi felszerelések kép- VIII, Szentkírátyi-U, JŐ. viselete. Hazai gyárt- "Telefonszám: 45-3-72. mányú vetítő készülékek MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Lakóházakt felszereléséhez a közismer- ten eisörangü tevdloft-tittrich- féle kivitelben gyártunk k6zi- és erőhajtású kútszíivattyúkat 68 kütfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor- és savszívatyúkat esetb, Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegeszségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a lez- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbäsy-föle folytonégókílyhák. | | --- Page 83 --- 3udapest, 1935 március 6. További rendszabályok következnek az áruházak ellen A kiskereskedők biokkja az áruházak és a fiöküzletek külön megadóztatását követeli Ma már teljes egészében ismeretes a keres- kedőtársadalom előtt a kormánynak az áruházi te- vékenység korlátozásáról szóló rendelete, amelyet múltheti számában terített a közvélemény elé 4 Fővárosi Hírlap. A kormány bölcs belátása és megértése száz — percentig igazolja az áruházak ellen felsorakozott front igazságos célkitűzéseit és befejezett ténynek lehet tekinteni azt is, hogy az áruházak káros működése elé további gátat emelnek. Magától értetődik, hogy az áruházak és külö- nösen a magukat pöffeszkedő módon áruháznak nevező vállalkozások a legnagyobb megdöbbenéssel fogadták a korlátozó rendelkezéseket. Elhatäro- zott szándéka az áruházaknak, hogy a kereske- delmi minisztert a rendelet megváltoztatására fog- ják felkérni, azonban aligha van kilátásuk a ko- moly sikerre, mert Bornemissza Géza kereskedelmi miniszter ebben a tekintetben tel mértékben osztja elődjének, Fabinyi ihamérnak azt az álláspontját, hogy a kiskereskedői réteget meg kell védelmezni az áruházak túlkapá- saival és szertelen mohóságaival szemben. A legjobban fáj az áruházaknak az élelmiszer- árusítás korlátozása és a vendéglői osztályok be- szüntetése, mert ezekben az ágazatokban fejtet- ték ki a legnagyobb versenyt és majdhogynem ki- sajátították az egész élelmiszerkereskedelmet. Az áruházak kapálódzása azonban teljesen hiábavaló, mert a kormány nem térítteti el magát az eddig kö- vetett útról, sőt továbbmenően gondoskodik a ke- reskedelem biztonságának további kiépítéséről. A budapesti kereskedelmi és Iparkamarai vá- lasztások küszöbén a Kiskereskedők Blokkja to. bbra is hevesen követeli az áruházi verseny zigorú korlátozását, valamint az áruházak a fióküzlethálózatok külön dőztatását, La A blokknak tulajdonképen ez a programja és nem kétséges, hogy a kamarai vezetők fokozottabb len- dülettel fogják szorgalmazni e jogos és eriszten- ciális kérdések megvalósítását. A kereskedők to- vábbimennek az áruházak megfékezése tekinteté- ben és felhívják a hatóságok figyelmét különböző olyan visszásságokra, amelyek ma bizonyos áru- házakban a biztonságot veszélyeztetik, Türhetet- lennek tartják, hogy a Baross-téren működő divatház, amely egy szálloda földszinti helyiségeit foglalta le, csápjait a szomszédos házra is kivetette és a tüzfal áttörésével üzletenek színterét oda is át- helyezte. Most már tehát nemcsak a vásárló kö- zönség, hanem a hatóságok érthetetlen elnézése folytán a szálloda és a vele szomszédos ház lakói is esetleges veszedelemnek vannak kitéve. De nem jobb a helyzet a Kálvin-téren sem, ahol viszont a Fenyves-áruház túlzsúfolt helyiségei és a közönség biztonságát ve- yeztető torlódás sürgeti a prevencionális intéz- kedéseket, úgy higiénikus, mint egyéb biztonsági okokból. Rámutat a kereskedők blokkja arra is, hogy egyes áruházak olcsó árusításának a titka a sorozatos inzolvenciákban leli magyará- zatát. Legutóbb a Rákóczi-úti Tempó Áruház 25%-0: egyezséget kötött hitelezőivel és az ilymódon a negyedére megcsappant beszerzési költségek ré- vén dobja piacra az egész áruraktárát, Az ilyen és az ehhez hasonló üzleti trükkök miatt vesztik el a. szolíd kereskedők a tájékozatlan — vevőközönséget és ezért minden erkölcsi alapjuk megvan a kis- kereskedőknek ahhoz, hogy az áruházak további háttérbeszorítását követeljék. nak ki a Hitelbank mérlegében Közel 3 millió pengő a liszta nyereség Komoly várakozás előzte meg ebben az évben is a Magyar Általános Hitelbank mérlegét, mert annak eredménye rendszerint hü fotográfiája az ország gazdasági helyzetének. Az elmúlt napok- ban közzétett mérleg nagy megnyugvást és őszinte megelégedést kelthet gazdasági körökben, mert azt bizonyítja, hogy a magyar gazdasági élet to- vábbra is az egészséges fejlödés útján van. A Hi- telbank továbbra ís fenntartja óvatos és körül- tekintő üzletpolitikáját és ezért az osztalékfizetés helyett a tartalékalapok erőteljes növelésére for- dítja üzleti nyereségét. A Hitelbank mérlegéből a régi tradíciók szelleme áramik és az alkotó munka erőteljes, átfogó üzleti koncepcióban nyilatkozik meg. Ennek köszönhető, hogy az intézet üzleti for- [MATHERN RÓBERT TÁRUKEF BUDAPEST, VII, AKAC: | HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPITGMESTEREK TELEP Vi., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: IRODA Vi., SZONDY-U. 34. 18-8-59. KOVACS A. ÖDÖN Greiz Budapest, Telefonszám: VIII., Bezerédy-utca 8. 38-2-93, 40-8-78. Közp, fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata |MAROSSI F. LAJOS szab, márványutánzatu fal- és padlóburkolólap miűkö- és cementárugyár, burkoló-vállalat Budapest, X., Kerepesi-út 73. Telefon: 33-8-84 galma az is lényegesen emelkedett tűs mértékben növekedett, az elért tiszta nyereség nyereségét. A kül- földi kötelezettségek apasztása a tartozások visz- szafizetésével magyarázható, a betétek emelkedése pedig annak a kivételes bizalomnak a jele, amely- lyel a közönség az intézet és annak kipróbált te- hetségű vezetője, Scitov Tibor vezérigazgató iránt viseltetik. A nyilvánosságra hozott mérleg föbb adatai a következők: A Magyar Általános Hitelbank zár- számadása a tartalékolások és a kétmillió pengöt meghaladó leírások keresztülvitele után a tavalyi 2.547.650 P-vel szemben 2.891.648 P tiszta nyere. séget tüntet fel, amelyből az igazgatóság javas- lata szerint 700 pengő a tartalékalapok és 1 millió pengő a nyugdíjalapok javadalmazására fordítta- tik és a fennmaradó 1.191.648 pengő az 1935. üzlet- évre vitetik elő. Osztalékot az idén sem fizet, mert az igazgatóság alapos megfontolás után arra a meggyőződésre jutott, hogy dacá 7 utolsó években, különösen pedíg 1934-1 kedvező üzleteredménynek, még nincsenek azok az előfeltételek, újbóli megkezdését amelyek az osztalékfizetés indokolttá tennék, úgyhogy ezúttal is az intézet belső erősbítésének szem- pontjai voltak irányadók. A tavalyi mérlegada- tokkal összehasonlítva, a takarek- és foly ámla- betétek állománya 168 millióról 181.5 millió pen- göre emelkedett. Az egyéb hitelezők tétele 16.2. millió pengővel, az adósok ál 8.3 millió pengövel csökkent, amivel s 1.3 millió és a pénztári kés ek és girc ei sek 800 ezer pengő emelked: mutatnak. Az üz leti költségeknél közel félmillió pengő megtaka- rítás volt elérhető. Az intézet érdekkörébe tartozó iparvállalatok forgalma emelkedést mutat és álta- läban üzleteredményük is javult. E vállalatok — az államközi kereskedelmi forgalomban fennálló számos korlátozás ellenére — gyártmányaik szá- mára új kiviteli lehetőségeket biztosítottak és még a legjelentékenyebb nemzetközi viszonylatokban is versenyképeseknek bizonyultak. 9 Közgyűlések Az Angol-Magyar Bank Rt. részvényeseinek február 28-án Fleissíg Sándor alelnök elnöklésével tartott 44. évi rendes közgyűlése jóváhagyta az 1934. üzletév mérlegét, mely a már közölt jelenté- keny leírások és tartalékolások után 1,292.425.64 pengő tiszta nyereséggel zárult, E nyereségre nézve a közgyűlés helyeslően magáévá tette az igazgató- ság ama javaslatát, mely szerint — tekintettel a világgazdasági helyzet még mindig bizonytalan vol- tára — a fenti nyereség teljes összege az előző évhez hasonlóan az intézet saját erejének növelése céljaira fordíttassék. Ennek megfelelően a közgyűlés elhatározta, hogy a fenti összegből a rendes tar- talékalap gyarapítására 100.000 pengő, különféle tartalékolásokra 600.000 pengő és a nyug- és kegy- díjalapok dotálására 350.000 pengő fordíttassék, a fennmaradó 242.425.64 pengő pedig az 1935. üzletév számlájára vitessék át. Az igazgatóság mandátuma lejárván, a közgyűlés az igazgatóság tagjaivá há- rom év tartamára a következő urakat választotta meg: Fleissig Sándor (alelnök-vezérigazgató), gróf Andrássy Géza, Bark Péter, Van der Beugel Th. M., Dean William, Drucker Géza, báró Haupt-Buchen- rode István, Kálmán Henrik (vezérigazgató h.), gróf ifj. Károlyi Gyula (új), gróf Károlyi Lajos, Koós Jenő, Láng Lajos dr., Ottlik Iván, Palache Albert és Ward Dudley. A Magyar Országos Központi Takarékpénztár február 26-án tartotta meg Metzler Jenő dr. vezér- igazgató elnöklete alatt 63. évi rendes közgyűlését. A közgyülés az igazgatóság összes javaslatait vál- tozatlanul elfogadta és elhatározta, hogy a kimu- tatott 786.982.58 pengő nyereségből az osztalékszel- vényeknek e hó 27-től történő beváltására az előző évhez hasonlóan darabonként egy pengő, vagyis összesen 200.000 pengő fordíttassék, a külön tar- talékba 100.000 pengő helyeztessék, továbbá 60.000 pengő a takarékpénztár nyugdíjpénztárába utaltas- sék át és 20.000 pengő a hivatalnokok külön jutal- mazására fordíttassék; a fennmaradó 381.889.49 pengő mint nyereségmaradvány az 1935. év szám- lájára vezettessék át. A megejtett választások fo- lyamán az igazgatóságba Bessenyey Ferenc és Schrecker Károly dr. egyhangúlag ismét meg- választatott, A Belvárosi Takarékpénztár Rt. március 2-án tartotta Székely Ferenc m. kir. udvari tanácsos elnöklésével 41. évi rendes közgyűlését. A közgyűlés egyhangúlag elfogadta az igazgatóság javaslatait és elhatározta, hogy a kimutatott 308.870.45 pengő összegű tiszta nyereségből 100.000 pengőt a tar- talékalapra, 50.000 pengőt a nyugdíjpénztár javára, 5000 pengöt a tisztviselői jóléti alapok javára fordít, míg a fennmaradó 153.870.45 pengőt az 1935. üzletév számlájára viszi át. A takarékpénztár igazgatósága által előterjesztett jelentés részletes visszapillantäst tartalmaz az elmúlt év gazdasági fejlődésére. Meg- állapítja, hogy az évek óta tartó válság után az elmúlt esztendőben először mutatkoztak némi jelei a kezdődő javulásnak és kimutatja, hogy ez a ja- vulás a magyar pénzintézetek helyzetére is hatás- sal volt. A többi pénzintézethez hasonlóan, a Bel- városi Takarékpénztár forgalma 1s lényegesen emel- kedett, ami az előterjesztett mérleg- és eredmény- számla adataiból is kitűnik. A jelentés beszámol a takarékpénztár egyes üzletágainak örvendetes fej- lödeseröl és a betéti és váltóleszámitolási üzleten kívül különösen kiemeli a devizaüzlet szép fejlődé- sét, aminek révén számottevő nyereséget sikerült elérnie. A takarékpénztár 4 budapesti és 5 vidéki fiókja, valamint az érdekkörébe tartozó vidéki pénz- intézetek üzletmenetele is kielégítő volt. A köz- gyűlés Pap József dr. m. kir. udvari tanácsost, a felsőház tagját a felügyelőbizottság új tagjává választotta meg. A Gschwindt-f6le szesz-, élesztő-, likőr- és rum- gyár részvénytársaság március 2-án megtartott ren- des évi közgyűlése az 1934, re részvényenként 30 pengő, hányadrészvényenként 6 pengő osztalék kifizetését határozta el. A S: ek március 4-től kezdve kerülnek beváltásra a zvénytársaság köz- ponti irodájában (IX., Ipar-utca 17.) és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál. LANTOS MIHÁLY építőmester, házújító vállalata V., Bäthory-uica 5. r.: 26-2.85 v.93.6-52 DAWIIK ÁGOSTON 2250 IPARI GÄZTÜZELESÜ BERENDEZESER VIIL., József-utca 66. 22 Telefon : 30-8-63. RUDAS SANDZOR Badapest, VI., Jókai-utca 2, (Jönai-IEr sasok.) Tel. ; 18-0-26 dugaliyük, dugattvágyűrűk, dug. csapszegek szaküzlete --- Page 84 --- 19 FÉNYSZÓRÓ A pékek forradalma változatlanul tovább tart, mert a pékiparosok tál nyomó része le akarja rázni azt a szörnyű terhet, amit számukra minden elképzelhető módon a pék- kartel jelent. Az árvédőegyezmény címen működő kartel a legnagyobb szigorral előírja, hogy a pék- süteményeket 5 és 4.5 filléres árakon szabad árusí- tani, aminek következménye, hogy a vevőközönség mind ritkábban téved be az olyan üzletekbe, ahol a pékkartel árai érvényesek. Maguk a pékiparosok nagyon jól tudják, hogy 3.5 filléres áron is meg- találnák számításukat és szívesen leszállítanák az árakat, ha nem rettegnenek a pékkartel szörnyű szigorától, bosszújától és a várható pénzbírságtól. A magas kartelárak tehát rossz üzletet jelentenek a pékiparosok részére és joggal kifogásolják, hogy ezek a horribilis süteményárak csupán azért szük- ségesek, mert minden egyes darab zsemlye, vagy kifli magában foglalja a kartelilletéket is. A ke- mencénkint kivetett magas sarcot a pekiparosok pontosan lerójják, mert így diktálja ezt a R u- zicska Ede elnöklete alatt álló pékkartel. Ilyen körülmények között maguk a pékiparosok sem ér- tik, hogy kinek kell a kartel? A közönség utálattal nézi a kartel árdrágító tevékenységét, a pékek pe- dig saját bőrükön érzik, hogy a drága péksütemény miatt üzleti forgalmuk állandóan szűkebbre szorul. Egy kartel, amelynek senkisem örül és mégis itt van, árdrágít, sápot szed a pékiparosok és a közön- ség rovására: mikor jön el az az idő, amikor ez a kártékony tömörülés felveszi a néhai nevet? Jaj a kereskedőnek, mert nyílik az ajtó és a szigorú ábrázatú idegen vizsgáló tekintettel néz kö: a pultokon. Vevők he- nem tudják megérteni, hogy mit vétkeztek a hatalmasai ellen, amiért állandó kontroll alatt tart- ják őket. Ezt az ellenőrfajtát a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Szövetsége állította ki és ezek- nek a közegeknek azt kell megtudni, hogy a keres- kedők nem hoznak-e forgalomba törtsúlyú szappa- nokat és hogy a csomagoláson feltüntetik-e a 62%-09 színszappan felírást. Az erre vonatkozó rendelet a mult évben lépett életbe és a hatóságok érthetetlen módon megengedték a gyárosoknak, hogy a rende- let betartását maguk ellenőrizzék. Az ország ösz- szes kereskedői most reszketnek, hogy a szappan- ellenőrök mikor jelen fel őket, mert ha valahol csomagolatlan, vagy széthullott szappantörmeléket látnak, úgy nyomban kész a feljelentés a rendelet áthágása miatt. Az érdekképviseletek úgyiátszik hatósági jogokat vindikálnak maguknak és a bol- dogtalan reskedők a vevők helyett nemsokára csak ellenőröket láthatnak az üzletükben, akik fel- jelentik, üldözik és agyonnyomoritj4 legkisebb látszatok miatt. Szegény kereskedők, még az ág is húzza őket! Száz pengő nem sok pénz az egyik budapesti kereskedőnek, akit tisztességte- len verseny miatt a Kereskedelmi Iparkama választott bírósága elé állítottak. Az mes keres. kedő táblájára a világhírű külföldi rkát je „Etam” szót rögzítette és ezzel évek kereszt abban a hitben ringatta a vásárlóközönséget, hogy nála ez a külföldi márka vásárol A Hama ztott bírósága esetenként pengő pénz- bírság terhe mellett az , Etam"" szó feltűnő h latától eltiltotta a eskedő 1, hogy ezt szót rikoltóan reklámoznis, vi: kiemelnie nem szabad. Az ítélet szerint Lindemann Miksa am-árut, hanem buda- pesti szövő- és ha któl beszerzett árukat kínál, tehát a hirdetett védjegy rű fél e- tése a közönségnek és megkárosítása a többi keres- kedőnek. Az újabb panaszok nyomán Linde- mann Miksa lefizette a s: zZ pengőket, de az inkriminált versenycselekményt tovább folytatja. Ilyesmi még nem fordult e! a budapesti kereskede- lem történetében és Lindemann Miksáé a di ség, hogy ez a korszakalkotó újítás az ő nevéhez fűződik. A kereskedők egyelőre tehetetlenek, de már a legközelebbi jövőben olyan törvényes eszkö- zökkel lépnek fel, ami végleg elveszi az Etam.-je! vel visszaélő kereskedő kedvét attól, hogy ezt a szolídnak egyáltalán nem minősíthető játékot zavar- talanul tovább folytassa. üzleteiben nem a kü ilkovits ). Budapest | központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 Budanest. 1935 márcins 6. . Hatalmas erőgyüjtés jellemzi a Magyar Altalános Takarékpénztár műúttévi beszámolóját Lényegesen emelkedtek a betétek — Uj hiteiek tolyósítása A Magyar Altalános Takarékpénztár közzétett zárszámadása a több mint félszázados multra te- kintő intézet további erőteljes fejlődéséről, élénk üzleti tevékenységéről és arról tesz tanubizonysá- got, hogy üzletkörének egészséges kiépítését az elmúlt évben is teljes sikerrel oldotta meg. Betét- állománya 4% millió pengövel szaporodott, ami az összbetéteknek 1194-ára rúg. Az összbetét 48 millió pengő, amiből 30 millió pengő állandó ter- mészetű betétekre, betéti könyvecskékre esik. Az intézet tökeerejenek gyarapodását úgy a főváros. ban, mint a vidéken új hitelek folyósítására hasz- nálta fel, természetesen ez által a váltóállomány és az adósok tétele is emelkedett. Jelentősen apad- tak az intézet költségei, a megtakarítás e címen 250.000 pengöre rúg. Az intézet régi tradiciójá- hoz híven és dr. Horváth Lipót elnök-vezérigazgató intencióinak megfelelően ezúttal is a legnagyobb súlyt a mobilitás megóvására fektette. A közzétett zárszámadásról az alábbiakban tájékoztatjuk a közvéleményt: A Magyar Altaldnos Takarékpénztár Részvénytársaság igazgatósága március 2-án tartott ülésében megállapította az 1934. üzletév mérlegét. A nyereség tulajdonképpen 1,210.284.22 P, amelyből a nyugdíjpénztárnak mérlegen belül 250.000 P-t utaltak át, 453.881.74 P-t leírásokra és tartalékolásokra fordítottak, a közgyűlés rendelkezésére tehát 506.902.48 P tiszta nyereség &ll. Azonkívül igen jelen- tékeny belső tartalékolásokat eszközöltek. A kimutatott tiszta nyereség lehetővé tenné, hogy a március 14-re egybehívandó 53, rendes közgyűlésnek az igazgatóság ma- gasabb osztalék kifizetését javasolja, minthogy Azonban az igazgatóság súlyt helyez arra, hogy inkább a tartalék- alapot 100.000 pengővel növeljék, valamint, hogy a válla- lati nyugdíjpénztár erősítésére is további 60.000 P - tassék, a közgyűlésnek részvényenként — úgy mint Tavaly — 75 fillér osztaléknak — 300.00 P március 16-tól kezdve való kifizetését fogja indítványozni. A tartalékalap ezen dotációja után 13,850.000 pengőre, az összes saját tökék pedig 33.850.000 pengőre emelkednek. A mérleg adatai a következő kedvező képet mutatják: A betétállomány 4%,094.650 P-t tesz ki, amely összegbőt a betétkönyvecskékre 30,000.000 P, a 6270 esik. Ugy a takarékkönyvecskékre, mint a folyószámlán és csekkszám- Ján elhelyezett betétéknél egyaránt örvendetes emelkedés mutatkozik és pedig úgy a fővárosban, mint az összes vi- déki fiókoknál. A betétszaporulat 4,640.000 P, amely összeg- ből 4% millió P az állandóbb természetű betétkönyvecskék, 400.000 P pedig a folyó- és csekkszámlák állományát nd- velte. Ez a betétemelkedés az 1935. év első hónapjaiban ör- vendetesen fokozódik. Kedvező, hogy a hitelezők tétele a mérleg szerint 8,805.172 P-re (1923-ban 9,133.639 P, 1930-ban 13,427.454) apadt. Az intézet a betétek emelkedése folytán, továbbá, mert különösen a vidéki fiókok adósai a remélt- nél is nagyobb visszafizetéseket teljesítettek, jelentékeny összegű, új, rövidlejáratú hiteleket bocsátott úgy a fJö- városban, mint a vidéken a piac rendelkezésére. A váltó- tárca és az adósok tétele 55,597.359 P. Az intézet mobilitd- sát és likvidálását ígazolja, hogy a _betetällomännyal szemben a készpénzállomány és a bankári követelések 5,906.647 P-t tesznek ki. A takarékpénztárnak 10 budapesti és 21 vidéki fiókja, valamint 8 affilidlt intézete az elmult évben ís megfelelő eredménnyel zárta mérlegét. Külön említést érdemel, hogy a vidéki fiókok és affiliációk kihelyezései megosztott anyagot képviselnek, túlnyomórészt kis összegű hitelekből állanak és jelzälogilag is fedezve vannak. A takarékpénztár csaknem összes érdekeit vállalata az elmult üzletévben belső gestióját az előző évinél jelentéke- nyen kedvezőbb eredménnyel végezte. Az intézetnek Budapesten 5, vidéken 18, összesen tehát 23 túlnyomórészt bérházingatlana van, amelyekben központjai és fiókjai vannak elhelyezve és amelyek együt tesen 3.731.000 P-vel szerepelnek a mérlegben. VGL Laer words KM Ce Versenyfargvaldsi megbízások I., Rudasfűrdő átépítésénél köműves és vasbetón munka vitéz Lukóy Emil, II., Hadapród-u, 11/a, 5440. ási munka Wa: X., Népligeti isk. sporttelep esator! Isíván, VIII, József-u. 7. 0982. — XI. Horthy Miklós-úti elemi iskola padló és falburkoló munka Janusek Béle. VIL., Hernád-u. 23. — II., Budakeszi-úti élelmiszeráru- üzem ácsmunka Tőke György, Ujpesti rakpart 7. 50. — emi iskola udvarrendezési nka Barcsai Lajos, I, Apród-u. 2. 4660. — II. Fe elemi iskola sodronykerítési munka Vass és F , Fő-u. 48. — XI, Horthy Mikló: tornaterem berendezési munka Hlatky hérvári-u. 42. 3 ey, VI., , Ro- 50, Béla Andor 4209.50, 874.50, Hufnägel Imre 1924, — VII, Ki: isk. h gmentes padlóburkolati munk padlófeketítő válalatnak 1200, — a II., Batthyán kőműves munkáit Grandits Gyul, alatti fözöhely jégraktár falburkoló mun di A vízvez Mihály — a Soproni-u. iskola többlet munk v OzS és tsa k 2 fürdő burkol. Sós Lajosnak ház kőműves I. Andor-u. kislak Talmi Flemérnek piaci hűtőben esempejáv rosi F. Lajos cégne — végül a hütöberendez6s javítási munkáit Linde 1825 pengővel. vitéz BÁCSALMÁSY MIHÁLY építőmester Telefon: 553-—83. 41. Raktár-u. László kat Ma- zt. Rökus-körhäz Hütögep rt.-nak Budapest, IL, Margit-körüt 54. SALGÓTARJANI KÖSZENBANYA R. T, építőanyag ipara: Budapest, V., utca 25, szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v. Meszgyurak: Lavatiandpan ... ,, ,. „5.000 ,, Dorogon . . " „u 3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak 4; 8.000.000 drb. Cserépgyár: Uj versenyförgyaldsi RilPAsoR 100 drb vicínális vasúti tölgytalpfa, al részére. Határidő . s délelőtt 10 óra Gyapjútakarók és pedig: 1. 600 drb takaró, 2. 100 darab nyári takaró, 3. 100 Asrab gyerırektakar6 szállítá- fővárosi Kórházi Központi Müs és Anyag- Határidő: évi március hó 9-én délelőtt gi Hiva án (péntek) im: 193. lámpa (30.000 darab 120 voltos, 40 wattos) szállítására a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. ré- . Határidő: 1935. évi március hó 19-én negyed 10 óra. Portalanitäsi munkálatokra a — székesfőv mintegy 600.000 m? makadamútterülete részére. Határidő: 1935. évi március hó 20-án szerdán) délelőtt 10 óra. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató IKŐSZÉNBÁNYASI "S TÉGLAGYÁR I TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UT]—>—>—>—>——>>—>—>—>—>>—>——>—>—>—>—>—>>—>—>—>> a En LA FÉNYSZÓRÓ Nem iétező engedélyekkel komoly nagy vállalatok nem szoktak operálni, mint ahogy az emelkedett szellemű kereskedelmi tényezők mindenben és mindenkor a korrekt el- járást tartják szem előtt. Minderre azért kell hi- vatkozni, mert a legnagyobb felháborodás uralko- dik az ólomcsőgyárak között és a felzúdulás kereszttűzében oly komoly vállalat áll, amely a szakmában elismert tekintélyre tett szert. Az ólom- cső körül tudvalevőleg nagy verseny folyik az ér- dekelt gyárak között, mert növekedik a szükséglet és az jár jól, aki a legolcsóbb. Olcsóbb áron árusí- tani pedig csak olyképpen lehet, — ez is furcsa mentalítás! — ha a szabványos méretekből elvesz- nek és kevesebb pénzért kevésbé biztonsá- gos csöveket kínálnak. A gyárak kö- zött az Ulrich B. J. vonta magára a figyel- met ezzel a cselekményével, kínálva derűre-borúra a szabványos előírásnál vékonyabb vastagságú őlomcsöveket, mondván, hogy az ilyen szabálytalan őlomecső forgalombahozatalára gratis és frankó, egyenesen a polgármestertől kap- tak engedélyt. A konkurrens gyárak utána- jártak és kiderítették, hogy Ulrichék az általuk hirdetett polgármesteri engedélyt nemcsak, hogy nem kapták meg, de épp ellenkezőleg: a pol- gármester a szóbanforgó cső hasz- nálatának engedélyezését külön vég- zéssel megtagadta. A leleplezésre az Ulrich J. B. cég azt válaszolta, hogy az enge- délyt a Vízművek adták és továbbra ahozzák azt a vékonyabb falvastag- et, amelyet a szerelők a fő weknél bekapcsolásra alkalma: k, de amely eljárás biz- tonsági szempontból kifogásolható, A konkurren- cia most újabb nyomozást indított a — Vízművek engedély: k felkutatására és ha Ulrichék itt is kudarcot vallanának, nagy kíváncsisággal várják a választ arról, hogy Ulrichék vajjon mi- lyen hivatal engedélye alapján áru- sítanak mégis szabálytalan réretű árukat. A válasz el ö nem lesz ‚ki- elégítő, de addigi már vékony csövek üzemben vi: lehet áthárítani vi hányadik hatóságra! A cípégyári igazgató ágot nem ország- mely harmadik, vagy ki tudja szereti a magyar pénzt, de annyi fárad vesz magának, hogy megtanulja annak a: megélhetést, jólétet és böses Del-Ka cipőgyár Klentner Budapestre jött, itt körülnézett, látott és addig azonban nem jutott, hogy a legegy rűbb magyar kifejezéseket a tudná venni, még kevésbő ambí hogy vi mely ügyes és tehetséges tanítói magyarnyelvű oktatást kérjen. Furcsa és grote: Klentner igazgató szereplése a Magyar Cipöke tők Egyesületében, ahol sűrűn szerepel és togó észak-német stílusban pat- vilá- gítja meg a tiszteletreméltő szakma aktulális probiém áit. Klentner igazgató nemcsak azért jött Budapestre, hogy itt irányító szerepet arrogáljon magának a Cipőkészítők Egye- sületében, hanem azért is, hogy a kiskeres- kedőket az egész vonalon tönkre- tegye. Mert a Del-Ka fiókjaiban nemcs ket, hanem harisnyákat, női fehérnern . díszműárukat és egyéb szükségleti cikkeket is áru- sítanak, ami végeredményben kijátszása a Del-Ka engedélyének, mert az nyilvánvalóan — csupán cipőgyártmányok eladására vonatkozik. A kiskereskedőknek éppen elég keserves a nagyáru- házak írtó versenye és ezért nincsen szükség arra, hogy a külföldi tőkeérdekeiltségű Del-Ka cipőgyár külföldi igazgatója az áruházaknak nyujtson segítő- kezet a legális kereskedelem eltip- rására folytatott munkához. 2 egye s [4 2 99 Félmillió pengővel létesül 2. 1 2 r az új vasárpenztár Az új intézmény a Községi Takarékpénz- tár keretében működik A Vásárpénztár felszámolásának befejezése óta a folyamatban lévő ügyeket a Községi Takarék- pénztár intézi. A törvényhatósági bizottság már korábban arra az elhatározásra jutott, hogy a nagy- fontosságú monopóliumot nem adja ki a kezéből és a Községi Takarékpénztár keretébe helyezi át a Vásárpénztár ügykörének ellátását. A mai át- meneti állapotot azonban állandósítani nem lehet és ezért a fővárös vezetősége a Községi Takarék- pénztár égisze alatt új vásárpénztár alapítását javasolja a törvényhatósági bizottságnak. A Vásárpénztár felszámolásának elengedhetet- len feltétele mondották illetékes helyen —, hogy a likvidációs tömegből a monopólium kérdé- sében döntés történjen. Miután a főváros közélel- mezésének érdeke feltétlenül azt kívánja, hogy a monopólium továbbra is a főváros kezében marad- jon és mert a Községi Takarékpénztár bebizonyi- totta, hogy nála jó kézben van a Väsärpenztär intézése, a polgármester azt javasolja, hogy a köz- gyűlés a Vásárpénztár monopóliumát szer- ződésileg adja át a Hözségi Takurék- pénztárnak, illetve az égisze alatt alapí- tandó új részvénytársaságnak. Az új részvénytár: ségét az indo- kolja, hogy nem célsze akarékpénztár ügykezelését a vásárpénztári tekkel megboly- gatni, viszont az új részvénytársaság összes rész- vényei a Községi Takarékpénztá tulajdonában maradnak, az ügyvitelröl pedig szintén az intéz- mény igazgatósága gondoskodik, Az új Väsärptnztär alaptőkéje 500.000 pengő. A főváros, a Közs Takarékpénztár és az új Vásárpénztár között kötendő szerződés nagyjában azonos azzal, amelynek révén a főváros korábban is hasznosította a"v énztári monopóliumot, relmet, Fehér Jenő dr. mint ujsá tt Hosszú éveken át és elis- mert tényezője volt a. budapest c. Irodalmi téren is r zet i költemé- nyei T a Városi által. t n állott és villamosvasutak ával került a BESZKÁRT-hoz, tkár és később igazgatóhelyettesi minőségben a kedvezményes jegyügyek intézését irányította. Ebben a pozicióban utódja Saly Géza vezértitkár lett, akit új beosztásában a hirdetési és propagandaügyek vezetésével is megbiztak. A Dunántúli villamossági rt. közgyűlése. A napokban tartot a Magyar Dunántúli Villamos- sági Részvénytársaság közgyűlését. Nagy érdeklő- déssel várt a közgyűlés lefolyását, mert ezen történtek meg azok a bejelentése nelyek a Du- nántúli Villamossági Rt. aktivitä rentabilitäsät igazoljäk. Mint ismeretes, a tärsasäg befejezte a vasúti villamosítás nagy munkáját. 1930-ban he- lyezték üzembe a bánhidai erőműtelepet és a múlt évben megkötötték a szerződést a székesfőváros elektromos áramszolgáltatására vonatkozóan a BESZKÁRT-tal és az Elektromos Művekkel és ezen- kívül a Győri Ipartelepek Rt-gal is szerződést kö- töttek Győr városa áramszükségletének fedezésére. Az 1934. évben 129.000 pengő tiszta nyereséget mutat ki a Dunántúli Villamossági Rt. és ezen felül 720.000 pengővel dotálta az újítási tartalék- alapot. A Villamossági Erőmű minden tekintetben eleget tett az angol kincstárral szemben és egyéb angol hitelezőkkel szemben fennálló és a kötvény- szolgáltatásból folyó törvényes kötelezettségének. A Fővárosi Kereskedők Egyesületének köz- gyűlése. A Fővárosi Kereskedők Egyesülete szer- dán este tartotta meg XXXVIII. évi rendes köz- gyülését Vértes Emil elnökletével, aki részletesen beszámolt az egyesület egyévi mű éséről és a kereskedelem érdekében folytatott küzdelemről Köztisztviselők régi kedvelt bevásárló helye a „TRIBON“ RUHÁZATI R. T. Mérsékelt árak Megbízható minőség Fontos kiszolgálás Legkedvezőbb fizetési feltételek BUDAPEST, Vili., ÜLLÖI-ÚT 14. Az ország egyik legrégibb és-legnagyobb ruházati intézete TEL.: 392-85 és 312-97. Tavaszi kabátok, szövetek, selymek és egyéb tavaszi divatujdonságok minden igényt kielégítő választék- ban. Mintákkal és ajánlattal kész- séggel szolgálunk A Nemzeti Takarékpénztár és Bank mérlege. A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. igazgatósága. legutóbb tartott ülésében megállapította az äprilis 16-án megtartandó közgyülés elé terjesztendő 1934. üzletévi mérleget, mely belső tartalékolások után 10,188.63 pengő nyereséggel zárult. Együttal elhatá- rozta az igazgatóság, hogy a közgyűlésen a tar- talék- és nyugdíjalap megfelelő javadalmazása után részvényenként — úgy mint múlt évben — 50 Jül- tér osztalék kifizetését fogja indítványozni A Hőbányai Polgári Serfőző és Szent István Tápszerművek Rt. április 15-én tartja évi rendes közgyűlését. A vállalat az elmúlt évről 125.683 P tiszta nyereséget mutat ki, 10.000 pengővel többet, mint az előző esztendőben. Bär a sörfogyasztás mindenütt csökkent, a Polgári Serfőző igazgatósága helyes és gyakorlati üzleti érzékkel áttért egyéb tápszerek gyártására is, amelyekkel a vállalat for- galmát nagymértékben fokozta és a mai nehéz vi- szonyok között is 1200 munkásnak és tisztviselő- nek nyujt állandó kenyeret. VÁLIATKOZÁS Kiadták az útportalanítási munkákat. Jelen- tette a Fővárosi Hirlap, hogy az idei útolajozási versenytárgyalás eredménye nem fedte a városi házi körök várakozásait. Az útolajozó vállalatok ugyanis az anyagdrágulás és a valutáris nehézsé- gek, valamint az adótöbbletek kényszerítő ereje folytán harminc százalékkal magasabb ajánlatot nyujtottak be, mint az elmúlt évben. A közegész- ségügyi ügyosztály 600.000 négyzetméter felület portalanítását vette tervbe és természetszerüleg szigorúan ragaszkodott a költségvetésben e címen rendelkezésre álló 127 ezer pengős korlátozáshoz, az ajánlattevök pedig önköltségi áron alul vállal. koztak volna, ha 20 filléres ségárak alatt vál- tali: zt a munkálatot. Hosszas tárgyalások után meg) ték a szerződést a Hegedüs és Társa cég- gel, amely 500.000 és a Magyar Petróleumiparral, amely 100.000 négyzetméteres útterület portalani- tására kapott megbízást 20.5 filléres egységáron, A banjorgó vállalatok teljes egészében méltá- nyolták a fővárost érintő ke: ő körülménye- ket és példaadó ei vállalták az idei útportalanítást, ami számukra nem jelent hasznos és nyereség el záruló munkaalkalmat. Az út- olajozást májusban megkezdik, a főváros részéről kijelölt területeken. Köszällitäs a fővárosi útvonalak KkKarbantar- ához. A fővárosi útvonalak kövel való burkolá- ira kiírt szállítási versenytárgyalása alap. most történt meg a szállítások odaítélésére a dön- tés. A pályázók közül a következő vállalatok kap- tak megbízást: Badacsonyi Bazaltbánya Rt. 84. P 10 f, a Budavidéki Egyesített Kőbányák 14.463 P, a Dunántúli Mész-, Tégla- és Köipar Rt. 9.120 P, a Fábián és Katanics cég bazaltbányája 5.160 P, Fleischmann Antal Dunakotró vállalata 41.400 P, dr. Frank István vállalkozó 22.813 P, Inöczi Kő- bánya és Ipartelepek rt. 22.396 P, ifj. Ritter Antal 14.022 P, a Sághegyi Bazaltbánya Ft. 10.100 P, Schaffer Antal 470 P, a Somosköi Bazaltbánya Rt. és Hofbauer 263.652 P 70 f, Stäger és Páth kö- bánya vállalata 6.363 P és végül a Szobi Köbänyä Rt. 23.867 P értékben. Beérkezett ajánlatok A BESZKART különböző vonalain az 1935. évben végzendő burkolä vágányátépi és pályafenntartási munkákra pályáztak: Urbach és Tafler, Trepeika Ágoston, Hajnal Imre, Krausz Ferenc, Barta József, Kőnig József, Medvegy János, Klauber és Vajda, Szegedy Béla, Biró László, Amon Antal, nyi Ernő, er Károly, Rozs- nyai György, — Visnyovi: és Grál Magyar — Lóránt, Szendrő Zsigmond, Hollós Ferenc, Ha: Reinisch, Pataki Ferenc, Bal és Szi Wohl József, Rajk Sándor, Szász Albert, Gravieser Albin, Castelli Adolf, Neumann . Neumann Miksa, Barta Károly, Vadas Mihály, Szepesi János, Just Kornél, Danu- bia műszaki váll. A vállalkozók az egyes munkanemeknél az alapárból 2%-t6l 30%-ig terjedő engedményt nyujtottak. A központi csatorntaszivattyútelep új nyomócsövében elhelyezendő öntött vaszsilipek munkáira pályáztak: Ver- des Jenö 48.003, Röck István és Első Brüni Gépgyár 51.442, Ganz és Társa 53.552 pengővel Kábelfektetési és hálózati munkák során szükséges. járda És úttest aszfaltozási munkákra pályáztak: — Építő- ipar rt., The Neuchatel, útépítő és Aszfaltozási vállalat rt., Magyar Aszfalt rt., Danubia műszaki vállalat, Hírsch Mi- hály, Fried Márkus, Helvey Tivadar, Murt Magyar Útépí- tési rt., Neofalt iparı váll, Korek E. Biehn János, Csató Pál A 15.000 kg. faféktuskóhoz való telítőanyag szállítására pályáztak: Schwartz Rudolf és társa, Gróf Sándor, Shell Kőolaj rt., Fantó Egyesült Ásvány, Hegedüs és társa, Hazai Kőolaj. 6000 KE. különleges gépkenőcs szállítására pályáztak: Holi Zsigmond, Schwartz Rudolf és Társa, Mitéfosz, Gróf Sándor, Shell Kőolaj rt., Láng és Lovas, Fantó, Hegedüs és tá: s" "30 000 kg. gázolaj szállítására pályáztak: Schwartz Rudolf és társa, Fantó. Hegedüs és társa, Antal János, Hazai Kőolaj, Shell Kőolaj rt., Magy. Petroleumipar rt., Nyirbogdányi Petroleumgyár Steaua, Glória Kőolaj rt, Vacuum 011. TE TT ETT TE LT EUREN Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató --- Page 135 --- Huszonötödik eviolyam 16—17. szám Előfizetési ári EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . s . . , - 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban RETD FELELŐSSZERKFSZTŐ DACSÓ EMIL E] MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon ı 13-7-15 — Postacsakk: 40.424 Főölflámadás Számomra nem volt meg- tepetés a Nemzeti Egység döntő budavesti sikere,— mondja Antal 7stván Marion Béla: Megftferemftjük a fö- város és a vidék teljes tetki egységét A Fővárosi Hirlap számára íria Sipőcz Jenő dr. főpolgármester Föltámadunk! Ezt búgják a harangok, ez vibrál a tavaszi zsendülés fölfelé törő páráiban és ez a sóhajtás száll a szívekből a Magasság felé. És megtelik a lelkünk a Föltámadás szent misztériumával, hiszünk szent hittel és a Föl- támadás örök, diadalmas szimbóluma megjelenik a magyar ég kárpitján is. A hittel, az istenivel egyesül az, ami, bár gyarló emberi életünk tartozéka, de e tartozé- kok között legdícsőbb, legnemesebb: a haza sor- sának, a nemzet föltámadásának áhítatos gon- dolata. A magyar föltámadásban tehát soha olyan mélyen gyökerező hittel nem hittünk, mint ma, amikor a tavaszi nedvkeringésben új erők, új energiák életrekelése, egykor fonnyadt és reménytelen csonkok kivirágzása ejti csodá- latba a lelkünket. "Tegnap még a nagyhét borús hangulata ne- hezedett a némzet szívére, ma gazdag remények ébredeznek benne. Mintha sohasem élt volna a nemzet, a magyar szívekben olyan megingatha- tatlanul a magyar akarat, hogy föl kell támad- nunk, mint ma, amikor a magunk, eddig talán elrejtett, ki nem használt lelki energiaforrásai tárulnak föl a nemzet új történelme számára. Nem véletlen, de nemesen szép szimbólum él abban, hogy az ország alkotmányos küzdel- mét a föltámadás ünnepén, a husvéti szép na- pokon piheni ki a nemzet és veti mérlegre az eredményeket. Amikor pedig ez történik, mind- nyájunknak éreznie kell, hogy itt nem pärtküz- delmekről, nem politikai győzelemről van szó. Ez a most lezajlott választás a nemzet egységé- nek megnyilatkozását, a keresztény és nemzeti gondolat föltámad t és megerősödését, a meg- fontolt bölcs haladás tavaszi megújhodását hozta meg számunkra. A nemzet föltétlen bi- zalma nyilatkozott meg a kormányhatalommal szemben, amely ennek a bizalomnak birtokában szilárdan áll és jogot, hivatást érez nagy ter- ” veinek megvalósítására, az igazi, a grandiózus országépítő munka megkezdésére. Erős, a nép, a polgárság bizalmäban gyö- keredző kormányzat vezetése mellett azután a nemzet, az ország és talán legelsősorban Buda- pest székesfőváros lakossága lélekben megfris- sülve, a maga jövőjében bizakodva örömmel kö- szönti az alkotó, a teremtő munka immär biz- tosított légkörét. A nemzet egységének impo- záns megnyilatkozása — amint az máris szá- mos jelből látható — erőt és tekintélyt ad az országnak, a nemzetnek kifelé, komoly súlyt biztosít számára ott, ahol nemzetek, országok és népek sorsáról döntenek. Idehaza pedig bent, ennek a sokat szenvedett, de nagylelkéről, hő- sies beketüreseröl, áldozatkész önfeláldozásáról számos tanuságot tett főváros falain belül pedig a nemzet egységes megnyilatkozása, a reform- gondolat mellett való hittétele azt jelenti, hogy Budapest polgársága és munkássága is alkal- mazkodott az ország akaratához, hogy a föld népének és a világváros lakosságának szíve egy ütemre dobogott és egy ütemre fog dobogni a jövőben is. Ennek a nagyszerű harmóniának, ennek a csodálatos husvéti ragyogásnak és bizakodás- nak meg kell maradnia a lelkekben, hogy a ke- resztény és nemzeti gondolat, a bölcs haladás jegyében meginduló nagy munkánk meghozza végre, meghozza biztosan a magyar Föltä- madást. Gömbös Gyula miniszterelnök, valamint pártja és kormányzati programja elhatározó, szinte példátlan győzelmet aratott az országban és a fővárosban egyaránt. Hogy alakulhatott ki ez a nagyszerű siker, erre a kérdésre adja meg a feleletet az alábbi nyilatkozatban két olyan ki- váló és nagytekintélyű politikai faktor, mint Antal István dr. min. tanácsos, a miniszterelnök- ségi sajtóosztály vezetője és vitéz Marton Béla, a NEP országos főtitkára. A válaszok igazolják azt, amit az alkotmá- nyos küzdelem első napja óta hangoztatott a Fővárosi Hirlap: Budapest székesfőváros lakos- sága egész lélekkel áll a miniszterelnök zászlaja alá, nemcsak Gömbös Gyula világvonatkozásban is rendkívülire nőtt tekintélyének és ellenállha- tatlanul vonzó egyéniségének hatása alatt, ha- nem azért is, mert programja hódító erejű. Ez a város mindig a reformok, a haladás, a fiatal energiák városa volt, "Most olyan tanuságot tett erről Budapest, amilyet senki nem várt, csak az, aki igazán ismeri ennek a városnak a lelkét és aki ismerte azt a csodálatos és sikert sikerre halmozó, gyorsan ható szervezési mun- kát, amelyet a szervezés nagymesterei, Sztra- nyavszky Sándor, vitéz Marton Béla és Zsitvay Tibor irányítottak. Az országos és budapesti győzelemről szóló két nagybecsű nyilatkozatunk itt következik: Antal istván: — A Nemzeti Egység Pártjának választási győzelme, különöskép pedig az a győzelem, ame- lyet a fővárosban, általában titkos kerületek- ben ért el, engem a legkevésbé ért váratlanul. Magyarázatul rá kell mutatnom három ténye- zőre, amelynek elvitathatatlan velejárója a ha- talmas győzelem. Az első tényezője maga a miniszterelnök személye. A másik tényező a miniszterelnök programja, végül a harmadik a pártszervezet kiváló műkö- dése. — Ami a miniszterelnök látjuk és tudjuk, hogy neki ma az országban olyan óriási átütő ereje, egymagában álló és szinte példa nélkül való tekintélye van, hogy ez ön- magában titka és biztosítéka a válasz- tási sikernek. Én, aki a választási kampány során beutaztam az egész országot, mindenütt ezt tapasztaltam és e tapasztalat birtokában jelenthetem ki, hogy megtörtént az a példa nélkül álló eset, hogy nem a párt vitte diadalra a mi- niszterelnök zászlaját, hanem a minisz- terelnök egyedül, a maga személyével vitte diadalra a párt zászlaját. Szilárd meggyőződésem, hogy ha Budapesten a miniszterelnök lett volna a listavezető, akkor a Nemzeti Egység Pártja legalább 50 százalékkal több szavazatot kapott volna, jóllehet így is döntő sikert ért el a párt. — Ami viszont a pártprogramot illeti, azt is mindenki tudja: személyét illeti, Gömbös Gyula miniszterelnök pro- gramja az egyetlen átfogó, egyetemes, a nemzeti élet minden problémáját felölelő politikai program, ezzel szemben minden egyéb párt csak olyan programmal jött, amely a nemzet összes problé- máinak csak egy parciális töredéke, valamely osztálynak vagy kategóriának az érdekeire vo- natkozik. — Végül, ami a pártszervezetet illeti, most történt meg először Magyarországon, hogy egy politikai párt nem inszurrekciös kalandozässal, hanem komoly, céltudatos munkával és nem csupán a választási kampány idejére, hanem a jövőre, az állandóságra bazirozva vitte véghez feladatát és hozta meg a sikert. Nem alakult ki valamilyen pártbürokrácia, hanem az agitáció lendületével végre bebizonyították, hogy nem igaz az, hogy a magyar népet nem lehet megszervezni, főleg, hogy nem lehet egységbe szervezni. A Nemzeti Egység Pártja a nyugati modern államok tudatosan, sőt tudományosan felépített pártszervezeteinek mintájára, olyan tökéletes és az egész nemzetet egybefogó szervezetet létesi- tett, amely az első választási küzdelem során bebizonyította sikerével nagyrahivatottságát és életrevalóságát. vitéz Marton Béla: — A fővárosi szervezetek kiépítése csak kevéssel a választások kiír: előtt kezdődött meg. Az a hatalmas arányú szervezési munka, amely Zsitvay Tibor ny. igazságügyminiszter irányítása alatt, Kauser István dr. ügyveze igazgató, régi, kipróbált munkatársam vezet vel alig néhány hónapja folyik, a rendelkezésre álló rövid idő alatt is minden várakozást kielé- gítő eredményeket mutat fel. Budapest öntuda- tos polgársága nagy örömmel fogadta azt 12 erőteljes szervező munkát, amelyet az országban immár két és fél éve fol k a magyar test- ég gyakorlati megva ért és amely mindenkinek módot nyújt az ország érdekében való önzetlen kötelesség- teljesítésre. Tizennégy kerületi szervezet működik a főváros- ban és e szervezetekben — úgyszólván néhány hét alatt — a nemzeti szellemű polgárok hatalmas tömegei tömörültek. Sikeres építőmunka folyik a különböző szellemi, ipari és kereskedelmi foglalkozásúakat tömörítő szervezetekben, valamint a NEP fővárosi női tá- borában is. — Most, a választások után még tágabb tér nyilik az eddig megalapozott értékálló eredmé- nyek továbbfejlesztésére. A Nemzeti Egyséi diadalmas eszméje napról-napra növeli főv. táborunkat, melynek egyik legjelentősebb fel- adata: megteremteni a főváros és a vidék teljes lelki egységét. Azt a régen sürgetett alkotó össz- hangot, mely az új magyar élet felépítéséhez mulhatatlanul szükséges. --- Page 136 --- Budapest, 1935 április 17. Budapest-vilásgyógyfürdő a külföld erdeklödesenek előterében Lamotte Károly alpolgármester az idegenforgalom nagyszerű kilátásairól Mint valami csodálatos megváltó erőre, úgy te- kint Budapest az idegenforgalom fejlöd A mai gazdasági nehézségek között változatlanul megtar- totta vs got az utazás és e Át orgalomban i yenforgalm: nak LAMOTTE KÁROLY dr. alpolgármestert, aki nagy lelkesedéssel vi e ennek a nehéz i etesen komoly el- £ rdessel, hogy a ti idegenforgalom méretei valóban megérde- melt magasságokba emelkedjenek. am külföldön — mondotta lést tettem; hogy Budapest a ára verh etlenül a legolcsóbb te: intik az idegent, kat költ, nálunk pedíg szerényebb a megítélés és a várakozás is. Mindezektől eltekintve, Buda t többet nyujt, bármely más külföl áros, mert itt csupán a modern metropol is, a természeti a dunai panoráma és minden ehhez A főváros 1 gközelebb mulnak. AMRBOZ a Budape ől szárma án rende- fűrdő mellé tervezett reuma- amelynek építési terveit Imultban are meg. üttal szonban az elsőrend dők a gyó; ık az idegen- nagy forgalom szezonjának megindulását, Ezt követi a Jüniusi Hét, zsúfolt programjában a zenei és művészi eseményekkel, majd következik a Szent 1-ünnepségek időszaka, ami évenként Bu- re vonzza az idegenek Függetlenül 1 a kimondott atrakcióktól, amúgy is meg- indul a tavaszi idegenjárás és mert S a holtszezonban kifejtett propaganda mindinkább több és több barátot sze- rez a magyar fővárosnak, jók a kilátá- sok ahhoz, hogy Budapest idegenfor- galma ebben az évben az előbbieknél kedvezőbb számszerű eredményt hoz- zon. — A propaganda ugyanis az egyetlen, amellyel Budapest jelentőségét mindinkább ki tudjuk domborítani a külföld előtt. A bécsi iroda rendkívül hasznos munkát végez és meggyőz désem, hogy a Velencében tervezett , Budapest" iroda is eredmény yelmeztetéssel szolgálhat az ott megforduló százezreknek arra, hogy Budapest a Dunavölgye legpompázóbb és legértékesebb metropolisa. Immár évek óta erőteljesen hővíti ide- almunkat a filléres vonatok intézménye, i ist biztosítanak a vidék és Minden elismerést megérde- ezért a nagyszerűen be- genfo: vált ötletért, azonban valai an lehetőséget kel- lene találnia hogy a filléres ki- rándulások állandó És rendszeres össze- öttetést; teremtsenek Budapesttel. Ma az a hel gy az olcsó és filléres vo- natok 16 k a budapesti et, amely ek arra, aZORbAN néhány óra A eforgása után már ismét üresen tátonganak. A férőhelyek jobb kihasz- 3 és hosszabb ittartózkodást hogy Búdapest minddn az idegenek ne pontban való elut ilyen messzem: a öltségel et; hetetlen úlóan fognak Elkészült a stätusrendezes a közérdek legteljesebb figvelembevételével Véglegesen különválasztják a közigazgatási és üzemi tisztviselőket — Megszünnek az ideiglenes állások volt tisztviselői í. 5kben matban levő és küszöbön rendezés. Mivel ismeret- rásokból ellenőrizhetetlen hírek kerültek forgalomba az egyes tisztviselői csoportok sor- sáról, doroghi FARKAS AKOS DR. tanácsnokhoz, az elnöki ügyosztály vezetőjéhez fordultunk felvílágosításért, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a ho intézett kérdésekre ezeket mondotta: — A mos onatk end; 3 tulajdonkeppen több ilési határozat eredmén; de az ujabb fővárosi törv ide: k ZON- ításat is, A főváros vezetősége ban mindezektől függetlenül is már régen látta | LAVER FERENC Denf CE MÜSZERGYÄR Alapitva 1900 Budapest, Vill., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek e. Müszerek 4 Autdalkatröszek Breitner Bernát Jégszekrények és Hültőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI., Király ucca 36 Alapíttatott 1876 ÁD rosi tisztviselői jelentkező a főv ében rábban nálló rend- yokat és már ko- foglalkozott a most megvalósítás előtt álló fontos reformmal. Az előkészítés hosszú hónapokig — tartott, hiszen helyes státusrendezést nem lehet e sem az e. tátusok történelmi kifejlődé. merete nélkül. A munkálatok első etapja éppen ezért abban merült ki, hogy figyelemmel kísértük és lehetős: i mert pzelni tottuk minden egyes tisztviselői csoport kialakulását. A történeti adatok ismeretében fogtunk hozzá a felmerülő szükséglet megállapításához, a minden- kori he c megfelelően. Ezek tő munkálatok már minden selői kategóriára vonatkozóan teljesen elkészültek. Az így szerzett megállapítások, valamint a fel- merült követelmények és szükségletek egybevetése alapján készül most a polgármester úr végleges RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jókai-utca 2. (Jökni-I6r savok.) Tel, : 18-90-26 dogatíyák, dugativügyürük, dug. csapszegek sszaküzlöelte javaslata a fővárosi tisztviselők státusánák — vég- leges átszervezéséről. A részletekről egyelőre nem nyilatkozhatom. Csupán azokat a szempontokat világítom meg, amelyek a státusrendezés előkészítésénél vezettek bennünket. — Ilyen elsősorban a tdkarékőssági szempont. Feltétlenül csökkenteni akarjuk a közigazgatás sze- mélyi kiadásait, bár nem osztom teljesen azoknak a felfogását, akik a mai adminisztrációt kizárólag a személyi kiadá- sok mértéke alapján birálják el és akik a taka- rékosságot kizárólag vagy tulnyomó részben a sze- mélyzeti kiadások rovatánál kívánják érvényesi- teni. Nem szabad ugyanis figyelmen kívül hagyni, hogy a főváros alkalmazottainak fizetését az utolsó néhány esztendőben már négyizben csökkentették jelentős mértékben. " E téren tehát tovább menni algiha volna lehet- séges. A státus alapos átvizsgálása azonban mégis lehetőséget nyujt esetleg arra, hogy a tisztviselők egyéni érdekeinek sérelme nélkül is lehessen meg- takaritást jelmutatm, — A másik szempont, amelyet érvénesíteni kí- vánunk: a közigazgatás általános irányának — fej- lődése, amely feltétlenül a szakszerűség felé halad. Ezen a téren is összhangba akarjuk hozni a tiszt- viselői igényeket a polgárságnak a közigazgatással kapi atban támasztott igényeivel. — Harmadik szempont az egyes tisztviselői szakok érdekeinek [fokozottabb védelme. Lehetővé akarjuk tenni azt, hogy 08 tisztviselői karäban a Kiválóbb a tisztvi iselői kar szellemi nívója is felfris- süljön, az utánpótláshoz pedig mindenkor az egyes szakmák legkiválóbb munkaerőit lehessen a székesfőváros — szolgálatába állítani. Tudatában vagyunk annak, hogy jó közigazgatást csak égedett, hozzáértő, kképzett és tö. rekvő lőkkel lehet biztosítani. A státus- zi javaslat minden irányban igyekezett hangba hozni az érdekeket, amelyek sokszor öznek egymástól. A javaslat elkészítésénél pedig szemem előtt lebegett a régi igazság, hogy a közérdek mindenek előtt, mert a köz- igazgatás a közönségért van és így a jogos igények kielégítése mellett a kö- zönség teherbiróképességét és kívánságait is figye- Jembe kell, vennünk. ! — A státusrendezés egyik az lesz, hogy az üzemi ti: selőket teljesen lasztja a közigazgatästöl, A multban e téren egészen zavaros volt a hely- legfontósabb újítása különvá- zet, ami rengeteg bonyodalomra adott okot. A köz- mi alkalmazottak, akik zet, de sok esetben volt ümik. A másik nagyje- ) igazgatásnál szolgáltak onnan is kapták a fizeté Ft lenti es állások megszünnek.) Természetesen nem B-lista vagy elbocsátások ré- vén, hanem átszerve: I, illetve SAN 223 vény A multban az egyes állásokat ötletszerűen szervezték és nem egy esetben még az illetékesek- nek is nehéz volt megállapítani, hogy ebben vagy abban a kategóriában mennyi a szervezett állás, azt sem ismertük, hogy egyik vagy másik állás, mikor és miért milyen körülmények között szer- veztetett. Most minden — rendszerbe lesz fog- lalva és csak a normál státus keretén belül történ- hetnek változások. Farkas Ákos tanácsnok a beszélgetés végén még megemlítette, hogy elkészült és már üzmeben is van az új modern, központi személyzeti nyilván- tartó, amely percek alatt nemcsak az egyes tiszt- viselőkről, hanem az egész tviselői karról és az összes alkalmazottról kimer! és pontos adatokkal szolgálhat a legmodernebb kartotékrendszer segít- ségével. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest, VIII., Baross-utca 77. sz. "Telefon: 33-5-42 ÁMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK, UT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VALLALKOZÓK, FÖLD- MUNKA, VAGANYFEKTETES, MÉSZKŐ- BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. | ESÜCSHEGYIBAZALTBÁNYA RT, NEMESGULÁCS Központi Iroda : [d LE, Budapest, VII., Nürnberg-a. 47. Telefon: Tapolcs 2. Tel.: 970—43. ÜTHENGERLEST FI vállal WOLFF ERNŐ 8., Kelenlőld:eút 1. Tel. : 59 —9—68. Budapest, 1 X --- Page 137 --- Budapest, 1935 április 17. Munkában nem lesz hiány A Fővárosi Hirlap számára írta Szendy Károly dr., Budapest polgármestere vel, Engem megtiszteltek azzal a jel: hogy a munka polgármestere vagyok. Ez a jelző, azt hiszem, hogy nemcsak megtiszteltetést, hanem kötelességet is rejt magában, mégpedig nem- csak a magam számára, hanem a munkatárs. a tisztviselői kar, az összes alkalmazottak és az egész adminisztráció számára. S mivel tudom, hogy nemcsak én vágyom a munkára, hanem minden egészséges embernek a munka a hiva- tása: el akarom érni, hogy necsak én, mint pol- gármester tudjak szakadatlanul dolgozni ebben a fővárosban, hanem annak minden polgára, s minden munkára vágyó kéz megkapja azt, amire szüksége van a munka révén: a mindennapi ke- nyeret. Miután így gondolkozom, egy cseppet sem lehet meglepő, hogy a legerélyesebben szorgal- maztam az új beruházóprogram összeállítását és nyélbeütését. Az én szerény nézetem szerint a mai világban kedvesebb husvéti ajándékkal nem lephettem meg a főváros lakosságát, mint ezzel a munkaprogrammal, amelyik széles terü- leteket ölel át és számtalan érdekeltségen ke- resztül a munkáskezek tízezreit foglalkoztatja. Én a szakadatlan munkában látom a feltámadás egyik formáját, a folytonos megújhódás egy- úttal az erők konzerválását és fejlesztését is je- lenti és ha túl leszünk ezen a mostani 21 millió pengős beruházáson, akkor sem állhatunk meg, folytatnunk kell az igények kielégítését és mon- danom sem kell, hogy a magam munkaprogram- jának csak kezdetét jelzem ezzel a 21 millió vengös beruházással. Nem félek attól, hogy ki- apadnak a források, Budapest lakossága rend- kívül szorgalmas, lelkiismeretes és szeret áldo- zatokat hozni akkor, amikor tudja, hogy ezek az áldozatok nem hiábavalóak, a vérkeringést biztosítják, az egészséges forgalmat tartják fenn és minden pengő visszakerül azokhoz, akik azt a főváros pénztárába befizetik. Már pedig az eddig nyilvánosságra hozott program épp azt bizonyítja, hogy a beruházásokat a legszigorúbb gyakorlati és gazdaságossági elvek figyelembe- vételével szabta meg a főváros vezetősége: min- den kiadott fillér a köz érdekét szolg és a munkaalkalmakat növeli, an még nem tudom megmondani, yban fogjuk folytatni az építő- 1ek egyes tételei élénken beszél- si programban. De bármelyik te- rületre is di: juk át a főváros . filléreit, az adófizetők nyugodtak lehetnek: haszontalan cé- lokra soha nem fogjuk elpazarolni a [főváros millióit. Küszöbön állnak olyan nagyfontosságú városrendészeti feladatok, amelyeket részben a multtól vettünk át örökségképen, részben pedig az újonnan felmerült szükségletek hozták ma- gukkal. Nem akarom idő előtt felfedni ezeket a feladatokat, mert még tartanak a tárgyalások. Annyit azonban már most megmondhatok, hogy a husvét utáni időkre és a mostani beruhäz6- program keretén kívül is maradt még munka és mihelyt ezt nyilvánosságra hozhatjuk: nemcsak nekünk, a főváros vezetőségének, hanem a fő- város egész lakosságának is kellemes meglepe- téssel szolgálhatunk. FE pillanat! hogy melyik i munkát, am nek a beruház Nem leszek érdemetlen arra a megtisztelő jelzőre, amellyel engem kitüntettek és nyugodt lelkiismerettel vállalom, hogy amíg én vagyok a főváros polgármestere, addig hasznos munká- ban egyetlen kéz sem fog szűkölködni Buda- pesten. pp GO EZ Mit valósít meg Budapest a nemzeti reformprogramból A Nemzeti Egység Pártiának képviselői elmondják, hogy milyen célokért akar- nak küzdeni a parlamentben sok bajára és kívánságára fog orvoslást hozni úgy Zsitvay Tibort, a Nemzeti Egység Pártja fő- városi szervezetének elnökét, k méti útjára. ahová mandátumának átvételére ment, elkisérte a párt hét ujonnan megválasztott képviselője is: Bessenyey Zénó, Szurday Róbert, Petracsek Lajos, Usetty Béla dr., Pözel István dr., Te vitéz Tóth András dr. A főváros alkalmat is Kelhasználtásc arra, megvitassák lefektessenek 2 és a Tak nek könnyítés vonatkozhat. lelkiismeretes egyéniségek a Nem jába tartozó budapesti képvi: kásságától kézzelfogható ered minden vonatkozásban. A hét budapesti Komoly, alapos és ti Egység Párt- akiknek mun- yeket remélnek NEP ké; ő közül Usetty Béla és Petracsoek Lajos régi i rősei a főváros közönségének. USETTY BÉLA dr. a déli kerület úgyszólván minden polgárának isme- röse és barátja. Mindenkin mindenkinek gondját magára szi, minden ut, csak- hogy segítsen és támogasson aki azt erint megérdemli. foglal- megítélése ában több a bb hiva o , akinek honorá- tő ügyfél, m riumot ámít. A BESZKA elnöke és szakér- tője a lekedésnek ember, aki a Magyar Labdarugök — Szövetsége — élén is eredmé- nyes munkát folytat. PETRACSEK LAJOS dr. © agilis vezére a kormány mögé felsorakozott budai polgárság hatalmas táborának. Immár a második ciklusban k6pvisel6 és néhány évi működése során 2 jós szágrt és S t köz- t. zteletben álló "ügyvéd. akinek minden ténykedé- sét budai érdekek szolgálata hevíti. SZURDAY ROBERT vállalat vezé gazdasági kérdi Felfogása int mindent be választási ágnak ígért, mert nagy Boldognak érzi hogy a kisembe TERBŐCZ IMRE — hogy a fővárosban a Nemzeti sítsa. A budai kerület kép- csinál titkot abból, hogy első- érdekeit An szol- rengeteget dolgozott, Egység diadalát b Buda úgy az ettek .emberének isn tenek szimpatikv n. sorban gálni ki minden A vonatko- és nem titkolja kellene hozni azoknak a. vi 1931-ben életbeléptetett nem várt mértékbe: kimondó az új bu: szor fogjuk hallani a tör hogy áld: jalatoknak, ame zakorlátozások ő, akinek szavát sok- hozás terméből. BESSENYEY ZÉNŐ dr. csak Budapesten új képviselő, mert eddig Sátor- aljaújhely követe volt az elmult országgyűlésben. Nagy tudása, felkészültsége és az ügyek általános ismerete kimagasló tekintélyt biztosítottak a szá- mára és ezzel 8 hogy személyével töltötték be a k6pviselöhd yik alelnöki pozició- ját is. A székesfővárosnak n: a az északi kerület új képviselője, aki eretes erélyével fog harcolni a nyomor, a szegénység és a nincstelenség megszüntetése érdekében. vitéz TÓTH ANDRÁS dr, a budapesti ügyvédi kar egyik legszimpatikusabb tagja. A tettek embere, mint ahogy tettekkel bizo- nyította lángoló szeretetét a haza iránt a világ- háborúban is. Mottója: a bcos letesség €s az öszin- teség. Ragyogó szónok, nő dehbatter és min- denbe elmélyülő egyéniség, akt a déli kerület sok- j az az országgyűlésben, mint a székesfőváros törvény- hatóságában. Zsitvay Tibor kecskeméti útján a Fővárosi Hir- lap munkatársa is résztvett, akinek alkalma nyilott Budapest új képviselőit megszólaltatni arról, hogy mi a programjuk a főváros problémáival kapcsola- tosan az elkövetkező törvényhozói működésük 3s0- rán. A nyilatkozatok így hangzanak: Bessenyey Zénó dr.: Mint budapesti kép- viselő. ugyanazok a polltikal szempontok irányítanak, mint eddigi vidéki kép- viselői minőségben. Minden lokális érdeknél fon- tosabbnak tartom az országos politikai szempontokat, mert meg vagyok győződve, hogy egyik magyar, vagy a másik magyar érdeke között ezekben a kérdések- ben nincs különbség. "Természetes azonban, hogy z a bizalom, amelyet velem szemben Budapest kesfőváros polgársága mutatott, viszonzást kí- ván és azt a rajongást, amelyet Budapest iránt mindenkor éreztem, most kötelességtudássá és reális munkássággá kívánom átformálni. Olyan nagy ez a feladat, hogy csak néhány szem- pontot emelek ki. Mindenekelőtt erősen fejlesztendőnek tartom az idegen- forgalmat és ebből a szempontból minden akadályt elhárítandónak tekintek. Ki kell emelnem a vízum-kérdést, amelynek kötelező volta és főleg drágasága megszüntetendő, de leg- alábbis csökkentendő lenne. — Kiegyenlítendőnek tartom azokat az ellen- téteket, amelyek a vidéki termelő lakosság és a bu- dapesti fogyasztók érdekei között vannak. Ezért. nsorompök leépítésével, a fogyasztási x és az árusítási költségek csökkentésével szeretném. közelebb hozni a termelők és fogyasztók érdekeit, a budapesti vá Nem szabad arról elfeledkeznünk, hogy Magyar- ország legnagyobb fogyasztöpiaca Budapest és a termelői érdekek figyelembevétele mellett tekintettel kell lenni arra is, hogy a fogyasztót olcsó élelmi- szerrel láthassuk el. Nagy hivatást érzek a budapesti kereskedő- és kisiparostársadalom érdekeinek megvédőé- sére, olyan nagyszámú és hivatása magaslatán álló ma- gyar állampolgár érdekeiről van ezen a téren szó, hogy c védelmét képviselői működésem külön feladátául tekintem. Ami a lokális vonatkozású ér- dekeket illeti, a legtöbb tennivalót kerületem leg- elhagyatottabb rész rgy elyet most is- mertem meg és al jeked: közbiz- , építkezési feladatok 3 egész tömege vár megoldásra. városrészt a nemzeti eszmékhez való hű ra- odása érdemessé teszi arra, hogy törődjünk a at és elhanyagolt állapotából a fejlődés útjára sorsán veze: Ráköczi-út 88. Tel.: 31-5-66, 34-3-08 nd a polgári étteremben P 1.20 Minden szer- nótoros vacsora pénteken este halkszid KOVACS A. ÖDÖN sivár Budapest, VIII, Bezerédy-utca 8. Telefonszám: 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. EEE RN --- Page 138 --- Budapest, 1935 április 17 Peitracsek Lajos dr.: ási eredmény fé- nyesen "igazolta a miniszter- ök elgondoläsänak helyes- ségét. A Nemzeti Egység Pártja fővárosi képviselőinek ata, hogy a kormány efjormprogramjában helyet Viztosítson Budapestnek is. A ros legégetőbb problémája, et orvosolni kell, az dés: est polgársága rendkívül magas adót Zz ország többi részéhez arányítva. hogy új intézkedések követk: ben huszonnyolc millió pengövel kevesebbel céljaira, mint eddig. Az adóter- z tartozi u“ — burkolt adó sképpen vonat- endeletre, a fa- árak megállapítására, A legsür- megoldandó kérdések közé tartozik Ehhez járul, tuta- Különösképpen családi h Tabán fe Pözel István dr.: Az iz i kérdés a leg- /ike, amelyet nk Egyéni fi zemek ntetendök, eg kell ol- az. kiv e ek előmozdítása, én tekre helyezem első- t, mert a külső területek geket jelentenek a fővárosra nézve, művek és a világítás bevezetés ek tartanám ek elsősorba miatt. Szük- hogy konkrét tényekről be- — a régi Vásárpénztár felállítá- egy mozgékony szervnek kell len- nie é mmi szükség arra, hogy a Községi Takar izonyos - bűrokráciával megterhel- ten működjék. Az egyes neknél, ha fenmaradnak, külö- nösen a magasabb pozíciókban fizet6s- redukcióra van szükség. Altalában keresztül kell vinni az összes üzemek jövedelmezőségének revízióját. mn szabad hoz: öt fizeti yulni a tisztviselői tes- mert ezt már amúgyis erősen redukältäk, Utaink, dáink eléggé rendben vannak, a város parkírozása is elsőrangúan van megszervezve, ami fontos, mert idegenforgalmi téren az eddiginél yobb érdeklődés várható Magyarország en összeget érdemes az idegenforgalom befektetni, mert ezek az összegek meg- xrozódva térülnek vis: Jelenleg a költ. Ennek a többszörösére van szükség és minél több olyan alkalmat kell ke; i nként, mint amilyen a tava. ögazdasági kiállítás, valamint a Buda- tközi Vásár. Mint sportember, kijelen- hogy Magyarországnak minden áldozatot meg oznia, — vonatkozik ez persze a fővárosra is sportját minél magasabb nívóra fejlessze. 1 még azt óhajtom mondani, hogy árosi tisztviselők előmenetelét nem ad pártérdekek szerint elbírálni, függetleníteni iselőket a politikai pár- tolctól és előmenetelüknél nem a politikában, hanem az íróasztalnál szerzett érdemek legyenek irány- adók. Terbócz Imre: —- A főváros legelsősorban megoldandó kérdésének egyike az üzemi gazdálkodás raciona- álása, Véleményem szerint óriási lehetőségek állnak fenn a megtakarításokra. Ez egy- részt a főváros polgársága terheinek megkönnyítését je- lenti, másrészt beruházási le- hetőségeket foglal magában, Minden pénzt, ami fölösleges, az idegenforgalom előmozdítá- sára kell fordítani. Ez a láthatatlan import a főváros lakosságá- nak egyre több kereseti lehetőséget nyujt. Mint a budai választókerület képviselője, leg- fontosabb teendőnek természetesen az óbudai bíd megépítésének elkezdését -és- a Margit-híd kibővíté- sének munkálatait tartom, amely a közeljövőben | személyemről, már meg is valósul. Végre kell hajtani a Tabán rendezését is és a közönség szempontjából fontos a budai közlekedés reorganizäläsa, amelynek telje- jesen a budai lakósok igényeihez kell idomulnia A fővárosi tisztviselői probléma tekintetében nekem is az az álláspontom, hogy a fővárosnak pártpolitttától mentes tiszt- viselői karra van szük etleníteni kell tchät a tisztviselőket minden politikai hatástól, mert csak így dolgozhat ideálisan a városháza. + k nyugodtan, vitéz Tóth András dr.: A Józsefváros a válasz- tások során megmutatta, hogy mit tud. És behozott engem a harmadik helyen, Ennyit a de — különben em óhajtok sokat és előre beszélni. Leszögezem, hog: Budapest nem folytathat kii és önálló politikát és Gyuia politl- vonalv é- vel, tehát az országos politikával teljesen összhangban kell a fővárosnak is mű- ködnie. Ezt dokumentálja az a tény, hogy a déli kerület polgársága és a per: iák munkássága is egy- öntetűen a miniszterelnök népi politikája mellé ál- tott. A frontharcos-társ om is — mutatja köz ben a gomblyukába frontharcos-jelvényt vitéz Tóth András — a szintén frontharcos minisz- terelnök táborába szegődött és reménykedve várja minden problémájának végleges megoldását. Szurday Róbert úgy mondta a vasúti fülkében, hogy életének interjuját adja. A ,szűzinterjú" így hangzik: M:, új fővárosi kép- viselők kész programmal me. gyünk a parlamentbe és a program alapjai Gömbös Gyula nemzeti munkatervében van- nak lefektetve. A ma széről minden nál a sorsának javítását igyekszem előtérbe helyezni. ! Ezek a megerősödött kis exisztenciák ugyanis az ország legbiztosabb támaszai. Nekem. is meggyőző- désem, hogy első ré- törvényjavaslat a tőke nem cél, hanem eszköz. Eszköz arra, hogy az általános jólét emeltessék. Szükséges tehát az összes jóléti intézményeknek minél hathatósabb fejlesztése. A tőkének van erre legelsősorban szüksége. £s a mai világban a tőkének amellett, hogy saját funkcióit el kell végeznie, áldozatokat is kell hoznia azoknak az érdekében, akik a tőke termelő munkájának résztvevői. Egyik sürgősen megoldandó feladat a ros- és a kiskereskedelem támogatásával kapcsola- tosan mondom ezt — a kisiparosoknak és kiske- reskedöknek az aggkori ítása. Ez országos érdek, figyelembevéve ki en azt, hogy a kis- kereskedők és a kisiparosok is alkalmazottaikat bíztosították az OTI-ban és a MAPBI-ban, tehát az, hogy sajätmaguk esetleg ellátatlanok marad- janak, £bben az akcióban természetesen számolnunk az érdekeltségek áldozatkészségével i lam egyedül nem tudná ezt a kérdi megoldani, mint amilyen gyorsa ségessége mutatkozik. Jól esik hallani ezeket a szavakat éppen Szur- day Róbert szájából, aki a nagytőkét képviseli és elnöke a munkaadók szövetségének, amely három- százezer munkáskéznek, tehát a családtagokkal együtt több mint egy- millió embernek nyujt kenyeret. — Minél több kenyér biztosítása — mondja Szurday Róbert — ez a célunk, a munkásságot pe- dig polgárosítani kell, s ez is az elkövetkező reform- korszak feladata Useity Béla dr.: — Az új huszonegymilliós beruházás a fővárosban óriási lehetőségeket nyujt munka- alkalmak teremtése terén. A Tabán problémájának nagy- mértékben való — előrevitele Budapest-fürdőváros — kifejlő- "dése szempontjából bír jelen- töseggel, mert minden remény megvan arra, hogy ezzel az: első lépéssel rövid időn belül valósággá válik az új fürdőváros, amitől az ipar és kereskedelem nagymérvű fellendü- tését is várja Budapest közönsége a beruházásokkal méltánytalan aggkorukra kell mert az ál- olyan gyorsan gal ennek a szük- kapcsolatosan. A külföldi gazdasági szerződések megkötése remélhetőleg rövid időn belül megtörté- nik, ami elsősorban a budapesti kereskedelem szem- pontjából nagyjelentőségü. A mémet zsir- és sza- lonna-exportunk igen szép fellendülést hozott a hús- iparban, s megvan a biztatásunk arra is, hogy ez tovább folytatódik, söt Csehország felé is hasonló irányú exportlehetőség nyílik. A főváros ezért ruház be 1,300.000 pengőt a vágó- hidakba, A deli välasztökerületnek a beruhäzäsi kölcsönböl elsősorban a köbányai aluljáró megépítésére fordi- tott összeg jelent forgalmi szempontból és munka- alkalmak teremtése szempontjából is eredményt. Köbányát az aluljáró megépítése lényegesen köze- lebb hozza Pesthez. itt továbbfolytatódik, természetes, a sertésszállásokat is ki kell telepíteni. — Nagy fejlődés előtt áll a IX. kerület a Boráros-téri hídnak a forgalomba való bekapcsolá- sával, ami másfél év múlva már megtörténik. Akkor nyílik majd lehetőség arra hogy a Boráros-tértől a Vámhá terjedő Duna- partot rendezzék és egybekzpcsolják a korzóval, ami a fővárosnak egyik szépsége lenne, de fontos ennek a dunaparti résznek a parkírozása azért is, mert a IX. kerületnek aránylag a legkeve- sebb a tere és a parkja. Bvtizedes mulasztást kell te. hát ezen a téren pótolni. — A IV. kerület különösen a fürdőváros fejlö- désétől vár nagyobb lendületet. Mert az lesz hivatva a kerületben minden igényt kielégítő ipar és keres: kedelem — felvirágoztatására és foglalkoztatására. Zugló felé aránylag jó a közlekedés, ezen a részen is szorgalmazni kell azonban parkok, terek és fäst- tott utak létesítését, ami ugyan nagyobb áldozatot követel a fővárostól, de nem lehet előle kitérni még a mai nehéz gazdasági viszonyok között sem. "Egyéni ambíciók helyett nemzeti reformprogram Szörtsey József nyilatkozata Az új képviselőház rendkívül értékes munka- erővel gyarapodik, amikor tagjai között felsora. kozik Szörtsey József, a Társadalmi Egyesületek Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. ‚A nem- zeti erők összefogása és mindenek felett az ország érdekeinek erőteljes szolgálata: ez Szörtsey József eddigi munkásságának története. Nem - kétséges, hogy a képviselőházban Szörtsey József az általa eddíg megtett úton halad tovább és a nemzeti ér- dekek komoly kimunkálását fogja sürgetni a tör- vényhozás házában. Szörtsey József a képviselő- ház megbízása után elrendelt pótválasztáson lép fel Szentesen, ahol megválasztása annál is inkább befejezett ténynek mondható, mert az aljöldi város közönsége a legnagyobb lelkesedéssel vette tudo- másul, hogy a Nemzeti Egység Pártja Szörtsey Józsefet tekinti hivatalos jelöltjének. A Fővárosi Hirlap munkatársa ezúttal Buda- pest politikai husvétjéről intézett kérdést Szörtsey Józsefhez, akinek nyilatkozata a következőképpen szól; = Budapest husvétja mozgalmas napok után köszönt be és hoz pihenőt. Ezt az alkalmat meg kell ragadni és Budapest józanul gondolkozó és nemzeti érzésü hazafias közönsége előtt rá kell mutatni arra, hogy azt a politikát, amelynek han- goskodó, műviharokat támasztó szellemében nem egyetemes nagy programok terjednek, hanem egyéni ambíciók sütkéreznek. Európa le gszebb, legderűsebb városának életéből ki kell kapcsolni. Budapest ne feledje el, hogy nem város- részek és utcarészek aszfaltnagyságaiért él, hanem egy megcsonkított, de a nemzeti tradiciókhoz minden erejével ragaszkodó nemzet fővárosa. Ez a nemzet pedig az egységet akarja, a nemzet egységét, hogy a nemzeti erők termelése és foko- zása megindulhasson. A nemzet ezért elvetette az egyének ambicióit és helyébe a nemzet reform- programját helyezte. — Budapest ennek a —reformprogramnak szülőhelye. A reformprogramot csak a nemzeti egység teremtheti meg. Ezért Budapest népe forr- jon ezen a husvéton a Nemzeti Egységbe. lakatos WAHL-FERENC 30 VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA == Budapest, VIII. Vig-uica 39. Telefon: 316-45 PAWLIK ÁGOSTON ÉS IPARI GÄZTOZELESÜ BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. #3 Telefon : 30-8-63. --- Page 139 --- Budapest, 1935 április 17. Budapest, mint egyetemi väros A főváros 800.000 pengős jubileumi adománya Irta: Liber Endre alpolgármester Amikor Heidelberg, Halle, Göttingen és a többi német város nevét halljuk, képzeletünkben mindig megjelennek a diáksapkás egyetemi hallgatók, mint az említett városok karakterisztikus figurái. Ugyan- ezt nem mondhatjuk a mi fővárosunkról, Budapest- ről, noha Budapestnek sokkal mozgalmasabb egye- temi élete van, mint a felsorolt régi, egyetemi, né- met városoknak. Fővárosunk, mint egyetemi város is igen szép multtal dicsekedhetik. Ma általában csak a Vázmány Péter Tudomänyegyetemre, mai egyetemünkre és büszkeségünkre gondolnak az emberek, ha egyetem- ről esik szó, pedig nemcsak 300 éve, hanem ennél sokkal régebben állott már egyetem, főiskola á ma- gyar fővárosban. Zsigmond német-római császár és Magyarország királya már 1388-ban megalapította Obudän a , Sigismundea" nevű egyetemet. Erről a főiskoláról sajnos — semmiféle adat sem maradt fenn az utókorra, mindazonáltal tudunk a létezéséről, söt azt is tudjuk, hogy a konstanzai zsinaton, 1414- ben hat tanár, köztük két jogtudós, egy hittudor és egy orvos képviselte az óbudai egyetemet. Hol volt az egyetem épülete, kik voltak a tanárai, mennyi volt a diákja és hogy mikor, miért szünt meg, saj- nos, ismeretlen előttünk, ezeket az emlékeket és adatokat elmosta a viharos magyar évszázadok vér- özöne. Mátyás király 1465-ben alapította meg Budán a theológiai főiskolát. Corvin Mátyás Vitez János érsek ösztönzésére II. Pál pápátói kapott engedélyt egy új egyetem alapítására, amely a különboző tu- dományok között a theológiára is kiterjeszkedett. Ez ről behívott jeles tanárral dicsekedhetett, Vitez Já- nos érsek halálával 1473-ban megszünt. Maga Má- tyás király ennél egy sokkal nagyobb tudományos intézet alapítását tervezte, amely az egész magyar tanulóifjúság nevelőintézete lett volna. A roppant épületnek azonban, — amely 40.000 tanuló és renge teg tanár befogadására lett volna alkalmas, nem épült meg soha, csak az alapfalai készültek el a budai vár lábánál, a mai Vízivárosban. Mátyás ki- rály az osztrák háború révén hosszasan időzött az ország határain kívül és nagyszerű tervét nem fejez- hette be. 300 év előtt Ezek a főiskolák bizonyára sokkal jótékonyabb és tartósabb hatással lettek "volna az akkori idö- ben úgy a fővárosunk, mint "hazánk kulturális állapo- tára, ha a XVI. és XVII. századbeli török uralom és az országos viszályok azokat legszebb fejlődésükben el nem fojtják, Azalatt, amíg nemzetünk fegyverrei a kezében harcolt a barbárság ellen s védőbástya- ként védelmezte Európa kulturáját, amíg a kül- földi egyetemek akadály és nehézség nélkül virul- tak, fejlődhettek, azalatt Magyarország területének legnagyobb részét elfoglalva tartotta a győző ellen- fél és Budavár tornyán a félhold csillogott. Pázmány Péter, Magyarország nagy biboros-primäsa 1635-ben alapította a nagyszombati akadémiát, amely alapja lett a most 300 éves jubileumát ülő budapesti tudo mányegyetemnek. Ezt a főiskolát, amely eleinte csak hittudományi és bölcsészeti karból állott, később, 1667-ben jogi karral egészítették ki, A közbejött há- borús korszak alatt az egyetem több alkalommal szünetelt, míg t. i. végre Mária Terézia 1769. július 17-én kelt kéziratával az érseki egyetemet király- egyetemmé emelte és elrendelte a még hiányzó or vosi kar felállítását. 1677-ben a királynő az egyete- met Nagyszombatról Budára helyezte és 1780 már cius 15-én kiadta az egyetem s abadságlevelét, a „Diploma inaugurale"-t, amelyben az egyetemet ré- gebbi jogaiban és kiváltságaiban, alapítványaibán megerősítette, új jószágokkal gazdagította, az egyes karokat és azok tanácsát pedig külön címerrel és hiteles pecséttel ajándékozta meg. 1784-ben II József császár az egyetemet, a hittudományi kar kivetele- vel, Budáról Pestre helyezte át, majd két év mulva a hittudományi kart ís visszacsatolta az egyetemhez. Az autonómia Az 1848-ik évi XIX, t.-c. a pesti egyetemet a tanszabadság elvén álló modern iőiskolává avatta. 1849-ben azonban a bekövetkezett abszolutizmus megszorította az egyetem önkormányzati jogát és az az előadás nyelvévé a régebbi latin helyett a néme- tet jelölte meg. 1860-ban végre újra visszanyerte az Ősi egyetem régi jogait s vele azt a szervezetet, amelynek keretei között lényegileg ma is müködik. A magyar főváros tudományégyetemének multjära visszapillantva, büszkeséggel állapítnatjuk meg, hogy e tekintetben is az elsők között áll az európai nagyvárosok között. Az úttörő olasz és francia egyetemek nyomán a közelebbfekvö országok terüle- tén csak két régebb egyetem van még a budapesti- nél, a prágai és a bécsi egyetem, míg a többiek kö- zül csak a heidelbergi és kölni egyetemek előzik meg, az előbbi 3 évvel, az utóbbi egy évvel a budai egye- tem felállítását, míg Ehrfurt és Lipcse egyetemei már fiatalabbak. A magyar szellemi életnek a világ- folyamatba való bekapcsolódása megérdemli, hogy kellő nyomatékkal hangsúlyozzuk és hirdessük: mindenkor együtt jártuk az utat a nyugattal és nem riadtunk vissza a kezdet nehézségeitől, sőt azt lehet mondani, az úttörők szerepétől sem. Mátyás király nagyszerü álma, a 40.000 hallgatót befogadó budai tudományegyetem, amelyről az egy- korú leírás feljegyzi, hogy egész külön egyetemi vá- ros épült volna, nemcsak a diákok lakökamräival és tanárok házaival, hanem külön épületekkel az orvosdoktorok, patikárosok, borbélyok számára is, külön kórházzal, az élelmiszerárusok, boltosok, mű- vesek műhelyével, konyhákkal, mészárosokkal, ke- nyérsütőkkel és külön vásárral, — sajnos, nem való- sult meg. A szép álom egy hirtelen pusztulásba ha- nyatló kor áldozata lett, de ez a nagyszerű elkép- zelés is bizonyítéka Mátyás király eszmei emelke- dettségének, a magyar kultúra akkori fejlettségének. De ha nem is valósíthatta meg Mátyás király ezt a világra szóló tudományos intézetet, egy fél ezreddel ezelőtt, a jubileumát ülő Pázmány Péter Tudomány- egyetem örököse és kitermelője azoknak a goandola- toknak, érzéseknek, amelyeknek a budai egyi városban kellett volna 1500 körül kibontakoz mai tudományegyetem nemcsak alapítója, Páz: Péter nevét őrzi és hirdeti - kegyelettel, hanem Ősi budai és óbudai egyetemek hagyománysiít is ápolja. Ebből a vázlatszerű elmefuttatásból is nyil való, hogy az egyetem és a magyar főváros kö: mit jelentenek és milyen mélyek a kapcsolatok képzelhető-e, hogy egy egyetem, melynek falai kö- zött Pázmány Péter szelleme él, ai: k kated- ráin Katona István, Révay Miklós, Ferenc, Greguss Ágoston, Gyulay Pál, Kitaibel Pál, Eötvös Lóránt, Than Károly, Semmelweiss 1, József, Korányi Frigyes és még a ragyc egész sora tanított és munkálkodott, ne legyen tással egy város szellemi életére, ne nyomja rá b lyegét, ne igyekezzék maga körül a saját maga világszemléletét az egyetem falain túl is elterjesz- teni. Az ötvösmesterek és aranyr esek ismerik a próbakövet, amellyel megérintik a próbakő megmutatja, igazán arany-e és menn. tiszta. A mi városunk lelki értékeinek finomságá legvilágosabban az egyetem mutatja. Megérin: bennünket és reméljük, hogy Budapest kiállotta próbát. Egy egyetem nött nagyra f nk közö ugyanz alatt az idő alatt. Budapest is f: , egye- teméhez méltóvá lett. Frigy létesü 6 s eltelt, eredményes évtizedek, évs. elkövetkezendő idők útját. A székesfőváros közönsége a legber érzéssel és dédelgető szeretettel 1 budapesti tudományegyetem 300 é jubileumi ünnepségeibe. A ga hálá sét igyekszik azzal az adománnyal tetni, amelyet éppen pénteken s vényhatósági bizot mtárgyat s a fel. A főváros az egés csátja, hogy a régóta nélk hessen és új erőssége épüljön a tudo; rának, Egyedül a vár mostani helyzete késztette a annak a feltételnek a ennek a 800.000 pengör vissza fogja téríteni. ros adománya lesz, ab} gben, hogy ra és erre az a fővárosra, továbbfejl irányban, ahogyan. Cor CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI. |) TALAFPÍTÁSI ÉV 18780 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÄDOR-UTCA 19, TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz 4 kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése ] (4 €)2 00 sz Budapest szerelmeseinek megint forrót dobban a szívük. Valahogy úgy, mint amikor az ember alig várja, hogy eljőjjön már a randevú napja. Mert Budapest randevúra készül. Kéthetes randevúra, júniusban. A külföld jön el hozzánk lá- togatóba és nekünk, akik szerelmes fanatizmussal szeretnök ezt a várost a legszebbé, legboldogabbá varázsolni, különös izgalmat jelent ez a nagy randevú. Meg tudjuk-e magunknak örökre hódítani azt a sokezer idegent, aki idejön? Meg tudjuk-e hódítani, úgy hogy ezentúl minden esztendőben ide. kívánkozzék ? „Jüniusi hetek", ez lesz a neve annak a két hétnek, amikor Budapest ünnepi pompában feltárja minden világvárosi érdekességét, romantikus szép- ségét, fürdőinek csodáját és művészi életének gaz- dagságát az idegenek előtt. Mindössze két hét. Június 6-tól június 20-ig. A , jöjjön három napra Budapestre" helyett most kéthetes randevúra vár- juk a külföldet. És tizenöt nap alatt meg kell hó- dítanunk a magunk számára a szeretetét, a rajon- gását. Amit Fellner Alfréd, az ünnepi hetek bizottsá- gának ügyvezetője mond, az tele van lelkesedéssel: — Budapest világvárosi hivatottságát hírdet- jük. Tehát a lényeget nem a zenei események és előadások adják, hanem a magyar főváros. És éppen ezért a kitüzött eseményeknek nem is az a rendel- tetésük, hogy eszmei összefüggésben egymást ki- egészítve, magyar ünnepi játékká avassák a , Jú- niusi hetek"-et, hanem hogy idegenforgalmunkat alátámasszák. Budapest: délelőtt fürdőváros, dél- után világváros, este a zene városa. És valóban vállaljuk büszkén, hogy — mint a csodatevő — mind a három kívánságot teljesíteni tudjuk, Gyógyfürdőink és strandfürdőink híre és értéke ma már világviszonylatban is a legjobb. Délutáni sportversenyeink, látványosságaink, szó- rakozásaink és mindaz, amit ez a nagyváros a maga forgalmával és nyugateurópai kultúrájával a szemnek, az értelemnek és a kiváncsi kedélynek adni tud, a világvárost reprezentálják. Estére pe- dig csodás művészi hangversenyek várják a zenei élvezetre szomjas füleket. Lesz minden. Négy szen- zációszámba menő hangverseny, hat operaelöadäs, két színházi előadás, a nevek élén Dohnányi, Hubay, Bartók, Kodály, Szigeti, Weiner, Basalides, Németh Mária, Fischer Annie, Telmányi, Liszt Ferenc Koronázási miséje az esztergomi bazilikában, a Tannhäuser szabadtéri előadása a tatatóvárosi park- ban; lillafüredi, balatoni, mezőkövesdi kirándulás és még sok minden, ami a külföldet érdekli, különös- képpen pedig az angolokat. Es ahogyan Fellner Alfréd egy Londonban tett nyilatkozatában mondja: számos érintkezési pont kinálkozik az angol—ma- gyar kapcsolatok kimélyítésére, a legfontosabb pedig a művészet és a sport. Budapestet London- ban főként a zenekedvelők és sportrajongók váro- sának ismerik. Ami a művészetet illeti, Fellner Alfréd felsorolja azoknak a magyar muzsikusoknak, íróknak, festőknek, szobräszoknak a neveit, akik maradandó emléket hagytak a londoni közönségben. Az állandóan erösbödö Liszt-kultusz és Apponyi emlekiratainak ragyogó sikere is növeli a magyar név dicsőségét. Szóval a légkör nem kedvezőtlen és most az adottságok gyakorlati kihasználásáról lesz szó. Mindezekhez pedig legyen szabad hozzátennünk a magurk néhány csendes gondolatát, szerény óha- ját, amely minden budapesti polgár óhaja, gondo- lata. Hiszen mi józanul tudjuk, hogy nincsen a vi- lágnak olyan városa, — akár eldugott fészek, akár metropolis — ahol a romantikus szív ne találna valami szépet. És az ilyen szépségekkel úgy van az ember, hogy minél többet keres, — annál többet talál. Tehát nincs rangsor. Ahány város, annyiféle szépség, érdekesség. Nápolyban más és Sztambul- ban is más és Párizsban is, Salzburgban is, Vero- nában is, Budapesten is más és más, És éppen ebből következik, hogy ha a mi Budapestünk elragadó szépségeit, kultúrális értékeit, szórakoztató forga- tagának kellemességeit magas talpazatra akarjuk állítani, hogy mindenki messziről meglássa, akkor nem vagyunk rászorulva arra, hogy más városok- kal hasonlítsuk össze. bátran és büszkén állítjuk, hogy ha Reinhardt és az osztrák művészet sc meg tud élni a nyári ünnepi játékok idegenforgalmából, ha Verona mostanában rendez- kedik be olasz Salzburggá, — és még néhány európai várost tudnánk ebben a kategóriában fel- sorolni — akkor Budapest világhírnevének, söt jö- vedelmi forrásainak is jelentékeny tétele lehet 2z a két hét, amikor a mi városuni lesz a színpad és Európa mindenhonnan ideözönlö népe lesz a né. közönség. Mert mi hozzámellékelünk még egy c: dálatos értéket: a fürdövdrost, az élvezetek és szó- rakozások mellé a győgyító Budapestet is, a ra- gyogó világváros keretében. Aggodalmak hát nincsenek. Még kételyek sem. A hatalmas idegenforgalmi színjátékban mindegyik főszereplő remekül el fogja játszani a maga szere- pét, a muzsika, a fürdő, a sport és bizton tudjuk, hogy hangos tapsokat fog aratni az a mindig jelen- lévő főszereplő is, ,, akit" természeti szépségnek hívnak. A mi csendes gondolatunk, szerény óhajunk a mellékszereplőkre irányul. ‚A kis szereplőkre, az epizodistákra, ebben a pompás színjátékban. Azokra a kicsikre, akiket rendszerint parányi betűkkel jelez, vagy néha meg sem említ a színlap. Akiknek nincs is nevük, akik nem jelentenek reklámot. De tudjuk, hogy néha mégis milyen fontosak ők, Mert Ők adják meg egy-egy szóval, egy-egy néma figu- räval a miliönek, az egésznek a hangulatát, a ka- rakterét. Ok az úgynevezett kicsiny, utolsó ecset- Csak Salzburg gítségével — --- Page 140 --- Budapest, 1935 április 17. Jóságos császári-királyi kiváltságos adományievél Pestváros országos vásárainak engedélyezéséről — Néhány szó a székesfővárosi levéltár rendeltetéséről — Irta; dr. BUDÓ JUSZTIN főlevéltárnok Igen gyakran fordul elő, különösen egy nagy világváros életében, hogy a fejlődése során szerzett jogait bizonyítania kell. Így van ez most a főváros vásártartási jogával. A föváros közélelmezési ügyosztályának ve- zetője, dr. Rosta János tanácsnok fiatalos agililässal ehhez a kérdéshez is hozzänyult, hogy azt minden tekintetben tisztázza. En- nek során került szorosabb kapcsolatba velem, aki a törvényhatósági bizottság kitüntető bizalmából legfőbb őre vagyok a főváros írásos kincseinek. Hz alkalommal a väsärtar- tással kapcsolatos kiváltságlevelet kívánok magyar fordításban leközölni, ami- ből hitem szerint minden olvasó azt a kon- kluziöt fogja levonni, hogy igazuk van a né- met tudósoknak, mikor az archivumot úgy határozzák meg, hogy „das Archiv ist ein historisches und juristisches Zeughaus, das alle ruhenden Schriftstücke in sich aufnimmt und verwahrt”, Egy ilyen oklevél egyma- gában is az evidencia erejevel bizonyítja a levéltár helytörténeti jelentosé- gét — elsősorban. Ime az oklevél. királyi lenyügőző Mi Lipót, Isten kegyelméből mindig felséges választott romai csaszar es Nemet-, Magyar-, Csen-, Dairnái-, Horvat- és 1ótország stb. ki.arya: Ausz ria töhercege, Burgundi. Brabantia, Stajer, Ka- rindhia, nadgniol heresge, MOLVávrsZág OsgYOLJA, Luxemburg, Welsö- és ALSÖ-SZUEZIA, wurtemverg es Tnekxa nercege, Svuborszag fejedelme, friaosbpurg, T1ro,, Kerretum, Kıburg és GorZ grorja, stb. aujux emlékezetül ezeknek rendjén jeleutven mindenexnek, kiket illet, hogy hiveinknek, ugyanazon nevű vár- megyépen fekvo Fest szüúvad Kıralyı városunk Dirá- jának és a többi esküdt polgárainak és lakóinak Fe. segunk elé lerjesztett alázatos kereumcre, de mc az említett városnak, valamint magának Pest vár- megyének és más szomszédos helyeknek, városok- nak és községeknek nyujtandó nagyopb előny oká- ből is császári és kiráryi különös kegyünk 10ıylan ugyanazon polgárok részére azt tarıotıuk kegyesen és engedelyezenuvnek, hogy nevezetesen négy-negy szavad- vagy országos vásár, meg pewg az eső szent józsef napján, már- cius 19-en, a második szent Meuard unne. pén, június 8-ik napján, a harmadik He- resztéió szent János lelejeztetése napján, én, végül a negyedik szent napján, november 15-én tartatni szokott ünnepeken, mely vásárok jóakaratú értesülésünk szerint a régi időkben ugyanabban a városban megvoltak, de be- megengedhetőnek vonások a nagy festményen. Ök a színt adó máso- dik hegedük, a kontrások a nagy Violinszöl6 mellett. Mondjuk meg már nyiltan: milyen szép volna, ha az idejövő idegenek észrevennék azt is, amit nem hirdetünk attrakciónak. Azt a sok kicsi szépséget, amit talán már a pesti ember észre sem — vesz, mert megszokta. Ahogyan a nízzai bennlakó közömbö- sen rohan el a paıma mellett, az abbáziai polgár napokig nem néz a tengerre, a párizsi lakósnak eszébe se jut, hogy délelőtt kiüljön a , Café de la Paix" terraszára, bámulni a boulevard forgatagát, ahogyan a született svájci csak rohan a dolga után és soha nem bámul fel álmélkodva a havas hegy- csúcsra. Lássák meg a hatalmas díszletek és világhírű attrakciók mellett ennek a városnak a lelkét is. Hallgassák csak egyszer az Országház árkád- jai tövében, a vén Duna partján a habok barátsá- g0s muzsikáját. Nézzék el a Hármashatárhegy te- tejéről ennek a terjeszkedő metropolisnak napfény- ben csíllogó häztetöit. Szívják magukba csak egy- szer alkonyattal a budai kis utcák csendjét, ott, ahol összebújnak a parányi házak és ablakaik mö- gött öreg pesti polgárok ölelik lelkükre ezt a várost Viduljon a szemük a korzó drága, jókedvü könnyed- ségén, a pesti kávéház meghitt búgásából csendül- jön a szívükbe a pesti ember szellemes kedélye és sétáljanak a Várhegy oldalán, ahol évszázadok tör- ténete dalol. A sok ünnepség és szórakozás között, a hegyek és vizek pompázó panorámájának aljában, lássálk meg ők a pesti embert is, az egymillió kicsi, név- telen pesti embert, akit szeretni lehet, akit becsülni kell, mert okos, jó és minden szépre szomjas. És ha majd elmennek innen, őrizzék meg ma- gukban nemcsak a panorámák látképét, nemcsak az elegáns esték hangulatát, de emlékét annak a pesti embernek, aki megérdemli, hogy városából az legyen, amit ő szeretne. Balassa Emil következett zavarok ‚6s az idők mostohasága, nem különben annak következtében, hogy maga a város is a török által leigäzva tartatott, megszkittattal: és az erről szóló kivúltságlevelek elvesztek, miután pedig Isten kegyelmével a török já rázták s maga a város is fi török zsarnokság a ot már le- zabadult a igazságos és győzelmes feg a LOrOK kegyevuenseg cs U ragyogván a neryredlitási jog Zse1, szeut Meuard, mereszweió szent Janos lere tetése és szent 1.1pot ünnepekre és ez unnep megelőző Közveuenül követő, e a celra seges, alkalmas es Eiegendo' más napokra szápva, miuden esztendoven t sen ugyanazon badsagok és előjogok/alatt, megyek menet bad kiralyi városdink, vaıamınt más városok és he- lyek szavad- vagy orszé emütett rest Városában, azon nevü varmeégyeven visszaáuítnató és nundig ezenrelül yvereink által elüzetven 3 bizZONyosaggal ICi- az emel szent Jo- vasarai megtartanák, megnevezett yau- megüjiuiató, tartnató legyen és bármilyen állatok is egy nappal a vásár. núpuk emlit ús ép sz 5 tók legyenek. a40n A Sőt megengedjük és engedélyezzük, megújítjuk és visszaáuncjuk a jelen ok:evél ereje által, mindazon- által bármely mas szor dos nelyek szapad vagy orszag vasaramak sérelme nélkül. K KOVELKEZLWEDEN — 7udunyúájatokat és az egi kKereskedoket, kulma at és piaci embereket, vadmint minden utazót ezeknek re..djén kegyeime- sen bíz tunk, meghyugtatunk és bizonyossá te- szúnk, hogy az áítamatnk megnevezett Fest városá- ban az emutett módon megújított és visszaállított és mindenxor tartatúá engeueyezett és megengedett emdtett szabad- vagy o7s-ájos vásárokra minden Arustokkat, dotgaitorkal és javaizsokkal szavadon, vizzosan és minden Jelelem vagy személyetekxre, dolgaitokra és áruitokra aggály nemmul jöjjetek, siessetek és közeledjetek és miután ugyan- OL Összes -kereskedéstítéket "befejeztétek, isméc a saját tartózkodási helyeitekre vagy ahová inkább akartok, menjetek és térje.ek, biizonságban lévén mindig szeméryetek és dosgaitiok jóságos védelmünk és kulönös olalmunk alatt maradva. És akarjuk, hogy mindezek a vásárokon és egyéb nyilvános helyeken közhírré tétessenek. Jelen oklevelünket pedig, amelyet függő titkos pecsélünkkel, amelyet mint magyar kíráiy használunk, megerősítettünk, elolva: után a bemutatónak ismét visszaadatni akarjuk és parancsoljuk. x VORALKOR római uralkodásunk magyar és egyéb uralkodásunk harminckilencedik, cseh ural- kodásunknak pedig harmincnyolcadik n. Li. pót s. k. Jaklin Balázs nyitrai püspök s. k. Med- nyánszky Pál s. k. 1694. április hó 19. napján ne- mes Pest, Pilis és Solt egyesített vármegyéknek Pest szabad királyi városában tartott közgyűlésén az 1694. évi március hó 12-ről keltezett, a fentem- lített évben Ausztria Bécs városában függő, titkos EŐODOTZDÓ DO: EZEK pecsét alatt Pest szabad királyi város részére a bent felsorolt szentek ünnepein és más ez ünnepe- pet megelőző és közvetlenül utánuk következő na- pokon tartandó négy-négy vásárra vonatkozólag kegyesen engedélyezett jelen jóságos császári-ki- rályi kiváltságos adománylevél az alulírott hites jegyző által ünnepélyesen kihirdettetett s a vár- megye nemes közönsége által tisztelettel, alázattal és hódolattal elfogadtatott. Laczkovicz István hites jegyző s. k. EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTPS, VIZVEZETÉK £S8 CSATORNAZÁSI VALLALATA Budapest, Vi., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 LEDNICZKY VEJE HÓDOS ANDOR LAKATOSIPARI ÉS REDÖNYGYARIÓ.ÜZEME BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39- 9.36. Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2—55. Központi fűtés, gőzmosodák, gős- vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- ás és sze! 5 berendezéseket. ILYEs SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME Tervez és készít: konyhák, vízművek, dozések, esator: BUDAPEST, XI., BUDA ÖRSI.ÜT 17. TEL: 55_2 41. Parkett- és padlózati válla"ai STERNER G. Budapest V , Hold-utca 25. Tel: 105—59 | műszaki IFOlk István -:! üzlete Budapest, VI. Vilmos császár-út 15/d) Telefon 240—38. — (Barilikával szemben, bejárat a közből ) |KRAUSZ és SCHOFFER mindennemű épület és asztalos faam,agok telepe és warkettäzäst vállalata Budapest, V., Vág-u. 7. 7eleron: 91—8—14 o ll — [4 mikroszkópok, tudomä- Farkas Béla 2: Sptikat” müszerek tanszerek és laborató- ; A riumi fel: lések kép- VIII., Szentkirälyi-u, 35. viseiete. Hazai gyárt. Telefonszám: 45-8-72. mányú vetítő készülékek. EL —— SALGÓTARJANI KŐSZÉNSÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgy: Lábatlanban ++ évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyúrak: Labatianban ‚.. ,, ,, s" — 5.000 ,, Dorogon . . . . . . " "8.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbányi Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak "9 .. 8,000.000 drb. Userépgyár: BORN "9 A. --- Page 141 --- Budapest, 1935 április 17. A jubiieumi ÍGvasz — Condoni levél — London, április. A legöregebb londoni bennszülöttek sem emlékeztek annyi pompára, cécóra, látványos- ságra, amennyit a City mutatott Marina király- kisasszony esküvője előtt és az esküvő napján. Világraszóló ünnep volt ez az esküvő, ma már azonban tudják, hogy csupán London, vagy mondjuk Anglia háziünnepe volt. A jubileumi év káprázatos előkészületei máris messze túl- szárnyalták arányaiban, méreteiben, külsőségei- ben és az érdeklődés lázas szenzációiban Kent hercegének esküvőjét. Marina esküvőjére Anglia felutazott Londonba, most a földkerekség társas kirándulást szervez Angliába. Ezt szó szerint kell érteni. Nem ezrek jönnek, nem tízezrek, és nem százezrek, hanem milliók. Még a maha- radzsák is huszasával jönnek. Ez a húsz maha- radzsa, udvartartásával és szolgahadseregével egymagában legalább ötezer vendéget jelent. Isten valaha a délvidék önkéntelen gazdag- ságába plántálta az Éden kertjét. Ádám és Éva, a két szerencsés munkanélküli, jól élt, amíg bűnbe nem esett. Ekkor, mint tudjuk, kiüzet- tek és munkára kény ríttettek. Kénytelen- kelletlen munkát vállaltak, ugyanezt tették gyermekeik, unokáik, mígnem az Ur meg- bocsájtott nekik és megengedte a kései utódok- nak, hogy újra megalapítsák az ősök paradi- csomát. Anglia az újkori világ Édenkertje. A világ kavarog, a népek miniszterei össze- vissza utazgatnak, állítólag háborúról, . békéről döntenek, legalább is erre kell következtetni azokból a többé-kevésbé rövid híradásokból, amelyek a londoni lapokban úgynevezett világ- eseményeket jelentenek. Többé-kevésbé rövidek ezek a híradások, mert e boldog nép napi kró- nikásai azoknak a szép, gyönyörű, fiatal üri- kisasszonyoknak izgalmas napjairól közölnek böséges és kimerítő tudósításokat, akik ne- hány nap mulva, pontosan április huszonnyolca- dikán, vasárnap az udvari bálon debütálnak. Lehet háború, lehet béke, de Londonnak mindig ez a nagy tavaszi szenzációja. Különös- képen nagy szenzáció ez az idén, amikor a király, az istenített „The King" uralkodásának huszonötödik évfordulóját ünnepli. Látszott ez már a , levé"-n, a fogadáson, amelyen pedig gyengélkedése miatt nem is a ki- rály, hanem a vels herceg vett részt. A Charming Prince szédületes gyorsasággal, egy óra alatt, féltizenkettőtől félegyig pergette le a Saint James Palaceban ezt a legkiemelkedőbb társadalmi eseményt, de nem is az volt a fon- tos, hogy mindenkivel, akivel kezet szorít, el is beszélgessen. A levé ugyanis introdukció csu- pán ahhoz, hogy aki ott megjelenik, annak a lányát, abban az eszt en az udvari bálon bemutatják a királ aki fiatal lányt tavasszal bemutatnak a királynak, aki fiatal ány belépőjegyet kapott a Buckingham palo- a, az egyszersmind belépőjegyet kapott az élet napos oldalára. Nagy kavarodás van most Londonban. Az idén kétezer fiatal lányt, kétezer gyönyörü, fiatal angol lányt mutatnak be a királynak és a kétezer gyönyörű fiatal angol lány finom an- gol családja már itt van Anglia és a világ fő- városában. Akár vidéken, akár a gyarmatokon lakik a család, amelynek fiatal virágát fogadja a király erre az alkalomra eljön Londonba. £s a család vagy a saját házában lakik, vagy bére! egy kis palotát. Boldog ország ez az Anglia, minden bizony- nyal az újkori világ Édenkertje: minden esz- tendőben akad olyan kétezer családja, amely úgy ezer font körül megriszkálhatja a londoni sójour költségeit. Ez több, mint húszezer pengő. Miközben a lányos mamák interparlamen- táris vacsorákat rendeznek, amelyeken a két- ezer lány közt szép hivatalos jegyzékben fel- osztják a számbajöhető húszezer gavallért, mi- közben az előkelő Angiának ez a nagyszabású családi ünnepe zajlik, ugyanakkor tízezrével lik máris a gazdag idegen I jus 6-iki jubileumi menet season igazi és rendkívüli eseménye. London a világ legnagyobb városa, de még az itteniek sem tudják elképzelni; hol helyezik el a renge- teg vendéget. Mondani sem kell talán, hogy a legelőkelőbb nagy hotelek szobáit máris túl- jegyezték. A Savoy-Hotel és a töb , a May- Fair, a Grosvenor House, a Park Lane, a Ritz, a Claridge, a Dorcester-House, a Piccadilly, a Langham, a Regent-Palace, az Imperial, a Strand-Palace, a Cumberland, a Hyde-Park Hotel, a Boarding-housok százai és ki tudná fel- sorolni a többi nagy hotel és megszálló hely ezreit: már mind valamennyien bejelentették a telt házat. De ez csak a szállásokra vonatkozik. Sokkal megkapóbb az a szám, amely a május 6-iki menet látványosságának pénzösszegét mutatja. Ezen a napon körülbelül egymillió fontot, vagyis több, mint húszmillió pengőt fognak kiadni tribün- és ablakbérletekért, hogy megnézhessék a díszmenetet, amelyen az uralkodó a Buckin- gham-palotából a St. Paul!s Cathedral székes- egyházban tartandó ezüstjubileumi istenti: teletre vonul. Már építik a tribünöket. Száz- ötvenezer tribünülés lesz és egy-egy ülés ára átiag hat-hét font. A szerencsés lakók, akiknek ablaka a díszmenet útvonalára nyílik, az ab- lakon át való kinézésért hüsz-ötven fontot kér- nek. A legérdekesebb az, hogy azt a tenger sok pénzt esetleg hiába adj&io kt a kíváncsiak, mert a király állítólag puritán egyszerűségű menetet kíván, amelyet csak két hintó és a lovastestör-kiseret alkotna. Egyes ujságok hír- adása szerint György király kijelentette, hogy a jubileumi istentisztelet tisztára , családi ügy közte és népe között". Hajókon, vonatokon, automobilokon és repülőgépeken özönlik a földkerekség népe Anglia, vagy pontosabban London felé. Itt va- gyunk egy újkori népvándorlás centrumában. És ennek a népvándorlásnak ninesenek a törté- nelemből ismert barbár külsőségei, részletei; ez a boldogságért szomjuzó emberek népvándor- lása. A boldogság, a gazdagság, az erények, a naiv és tiszta lelkesedés csodálatos világbiro- dalma. A fénynek, pompának gazdagsägnak ebben a käpräzatos forgatagäba, häla Istennek, belevegyült egy kis speciälis magyar öröm is. Szép és figyelemreméltó sikere volt a Daily Mail által az Olympiában — rendezett „Ideal Home” („ideälis otthon") kiállításon bemuta- tott négy magyar pavillonnak. A magyar osz- tálynak állandóan sok a bámulója és erre mél- tán büszke lehet Szviezsényi Zoltán, a buda- pesti gyógyfürdő bizottság igazgatója, aki a pompás rendezésben személyesen is közremű- ködött és elsősorban a budapesti gyögyfür- dökre igyekezett a látogatók figyelmét felhívni. A pavillon-csoport Szabó Ödön budapesti épí- tesa tervei szerint "készült, a homlokzatot Bazilidesz Barna nagyszerű freskói díszítik. Az iparművészeti társulat kiállításának ren- geteg gyönyörű magyar hímzése, magyar faragása és magyar ötvösművészeti terméke Jászay Jolán odaadó buzgalmát és nagy hozzá- értését dícséri. A másik két magyar pavillont a magyar bornak, a Dohányjövedéknek, a világ. híres herendi porcellánnak, a magyar élelmi- szereknek és konzerveknek tartották fenn. A tokaji bornak Angliában már régóta nem kel- lett különösebb propaganda, ellenben a ma- gyar élelmiszereket most ismerték meg való- jában s a tömegben elhangzott megjegyzések szerint kitűnő piacot találhatnak — Angliában. Es ezzel kapcsolatban még egy apró — bűbáj: a látogatók nagy élvezettel kóstolgatják a velszi herceg kedvenc italát, -a "kecskeméti barackpálinkát. Harry Morrisné, (Nyiri Dacsó Irén) Andrea mozaiklapia kitünő V, Tátra-utca 26 Te-efon 920—37 PESTI KIRAKAT A korral haladó emberek vagyunk, szeretjük a technika : és a hi fvmänyait, de őszintén bevalljuk, még ebben a pillanatban sem tudjuk egészen határozottan és biztosan, hogy mi az a nockit, Ah irak azonban már tudják. Lehet, hogy ök sem egészen biztosak, hogy miféle szerzet a nockit, azzal azonban egészen .határozot- tan tisztában vannak, hogy a nockit halálos ellen- sége a házíuraknak. Halálos ellensége, mint pél- dául a poloska, vagy talán még annál is szörnyübb. A poloska ugyanis csak a lakó vérét pusztítja, a nockit azonban az istentelenül, a mérhetetlenül drága vizet. Azt olvassuk, hogy a Ház- .és Telek- tulajdonosok Országos Egyesülete keresztesháborút hirdet a nockit ellen. * Hát most "már mégis illenék tudni, mi az a nockit, amely annyira a gyomrára ment a HATOÉB- nek. Azt mondják először is, hogy nockitnak rette- netes propagandája folyik most Magyarországon Ezt ugyan nem igen vettük észre, de hagyjuk. A háziurak a nockitról mindössze annyit árulnak el azonban, hogy nem egyéb, mint úgynevezett maszi- rozó ı készülék, amely , apró gumikorongokat hoz vibrációs mozgásba." Hát az a vibrációs mozgás még nem csábít bennünket, hogy sürgősen nockittal skereljük föl a fürdőszobánkat, a háztulajdonosok pedig na óvatosan nem árulnak el többet, csak ami öket érdekli, hogy tudniillik ,,ei készülék üzem- anyaga a vízvezetéki víz, amelyet a háztulajdonos fizet meg drága pénzért." Azt azonban bölcsen el- hallgatják, hogy ezt a drága vizet még drágábban kalkulálják belé a házbérbe, amelyet viszont a lakó fizet és a háziúr gombol be Hátha most sem dül zo a világ, akkor már sohasem. Mert azt mondják a háziurak, hogy „nem terjedhet ki a háztulajdonos vízszolyáltatási köte- lezeitsege arra, hogy a bérlő által használt gyógy- készülékek üzemanyagát a häztulajdonos fJisesseé." Megszakad a szívünk fájdalmában a szegény ház- tulajdonosokert, aki el fog tiporni a nockit. De lássult most már a számítást. Azt mondják a háziurak: , Számításunk sze- rint minden bérlő, aki ilyen készüléket használ, havonta könnyűszerrel (1. könnyűszerrel!) öt pengő kárt okozhat a háztulajdonosnak, ami egy hüsz- lakásos bérháznál évente ezerkétszáz pengőt tesz ki és így elviselhetetlenül súlyos újabb terhet ró a häzbirtokra.” Megfogadjuk, hogy ezentül minden kalkuläciönkat csak a háztulajdonosokkal csinál- tatjuk, akik ilyen remekül tudnak kalkulálni, de megfogadjuk, hogy nem nőckit, hanem nockit- részvényeket ve , mert a háztulajdonosok sze- rint ennek nagyobb jövője van, mint a mindennapi kenyerünknek. Kenyeret talán nem fog enni Buda- pest minden lakósa, de, hogy az utolsó munkanél- küli is a közeljövőben már nockit-tal fogja gyú- ratni a hátát és vibráltatni idegeit, az most már egészen biz Beér Sándor zomänctäblai a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza Istvän-utca 5. Telefon: 82-4-29. énia új és új nyos. sokszorosító gép SCostelner D, GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 Ilkovits ). Budapest központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 --- Page 142 --- Budapest, 1935 äprilis 1%, Varsanwordsi _ Május 6-án döntenek a Margithid kiszélesítésére heküldött ajánlatokról Június 19-én kezdik a munkát, amelyet 1937 szeptember 30-ig be keli fejezni A föváros kiküldötteinek részvételével az el- rakpartra vezető lejáró út és a híd környezeté- mult héten a kereskedelemügyi ben levő alsó rak t z forgalmát a munkála- újabb ankét volt, ar korlátozások ú Margithid kiszel munkaprogramját. M a híd megerősítésér 5 millió pengőt pénti utolsó akadály is elh; nak utjából. Beavat sünk szerint a k teljesen elkészült vel, sőt deszkakerítéssel veszik dröthuzal kerül, hoAy g ne nek í melletti bokrait, stb. bb, nagyobb fak kim építkezés tartama alatt g áldozatul csik a amelynek a növény- ák, természetesen az A pesti oldalon, a híd környék eljesen szünotel a for- alom. a híd déli n az alsó rakpartra ve- röt is, az é oldaion lévő lejáró és a luljáró azonban az építkezés álatt is E A parkok sorsa az építkezés a budajakeval. Ezeket is az átépítés befejezéséig. k ideje alatt a forgal- : nt bekövetkező korlá- megszakítás nélkül fenntart- gelmänak biztosítására ideiglenes fa gyalog- alogjäröt — Befejezett rul — hogy a június 15-én szerint az épít fejezni. A ker az összes jebb és a vállalkozók is il A tér pillér, budai mede: mint a hídnak a óval bele szkapalánkkal gy a kiván- nél bámész- lályozzák az alapépítm említet pillér- és hídfőmunk latait, ideértve a burkolások és gyalogjárók elk. tését is. A munkálatokra. az ajániz kell a híd déli évő aisó partot omokot, kavi- t és kőanyagot fognak felhalmo: A kiszéle- Ugyanezen a napon megtörténik az ajánlatok fel- bontása is. A vállalkozóknak, illetve az ajánlat- tevőknek a vállalati összeg 1496-át bánatpénzül kell letenni, és ideje ít gszüntetr etben, ha a hid va zetét A vasszerkezeteket az ké- a ki, a hidat három évre teljesen le szítik. zárni, Már pedig mint a Fővárosi A híd építési munkáit — mint a Fővárosi előző közleményében megírta, — a et minden körülmények között újjal i, mert a régi szerkezet olyan rossz ál- van és annyira elhasználódott, hogy a a szakemberek a to alták, A Hirlapot informálták — a budai oldalon kezdik meg. A hídfő környékét már a jövő hónapban le- zárják, bekerítik és az alsó rakpart k annyi utat hagynak szabadon, ahol a h: i vona- tok közlekednek és amelyen a tehe bonyolíthatják. A Margit- rakpart forgalmának az aluljáró ítt hat méter szé a hídtól z a szólván két hidat kap és délre fekvő partrészeken lega! A : 2 méter széles kocsipályát hagy zabadon a vas- gy helyeit a főváros forgaima, mert az új Mar- szélessége kereken kélszerese a mainak. úti vágányok mentén. A híd déli oldalán, az alsó FEN soon] Vajda 168.76090 P, Grósz . 1189.397.— P, Schäffer Antal Helfenstein Ferenc 192.819— P. átrányos makadam — burkolatra: n és Stein 126.008.60 P, Szász Albert 3.40 P, Barta Károly 129.987.60 P, Hakker renc 142.616.— P, Gra- 1ubia műszaki váll. 6.— P, Magy. Gazd. — PFP, 8 yi Ernő 157.493.— P, D 158.328.30 P, Magyar útépítési rt, 158.422.65 P, Hajnal Imre 160.346.69 P, Klauber és ajda 162.894.30 P, Amon Antal és Fiai 184.217.— P, Rudolf P. Hl. szakasz. kadámbu Szász Albert őnig Román és Stein 80.342.70 P, Hak- .081.— P, Schäffer Károly 85.562.60 P, Klauk Vajda 586.490.80 P, Barta Károly 7.584.90 P, Magyar útép. rt. 88.008.60 P, Danubia sz, váll. 89.874. P, Spänyi Ernő 94.396.80 P, jnal Imre 95.502,70 P, Gravieser Albin 96.221.— Ámon Antal és Fiai 97.960.— P, útép. és aszfalt 110.610.90 P, Magyar Aszfalt rt. 112.334.— P. ékos makadámra: Szász Albert 7 9.60 Huszonhét vállalkozó pály: építés fővárosi szakaszára. A balatoni vasút Buda- pest területén fekvő szakaszát, mint ezt már ri letesen ismertettük, a főváros építteti meg. Az útvonal építésére a főváros nyilvános versenytár- AM t hirdetett, amely e FI n járt le. A ver- 138 Ar 7 A senytárgyalás felté szerint három szakaszra | Emil 141.709.— P, Hollós Fe osztották fel az építendő útvonalat, amelyekre a | Vieser Albin 146.677.99 F burkolat anyagára és a kivitelre nézve a vállalko- Zók alternatív ajánlatokat nyujtottak be. Az I. szak ezett ajánlatok: Kätränyos makadám bu König Romän és Stein | 117.652.30 P, S Albert 126.226. PP, Barta Károly 137.418.90 P, Hakker Emil 137,596. PF, Hajnal Imre 138.142.70 P, 8. Károly 138.957.30 P, Hollós Ferenc uber és Vajda 141.232.90 P, Spányi Ernő 143.249.50 P, Magyar Utepit6si Rt. 143.463.— P, Danubia Mü- szaki Váll. 144. - P, Ámon Antal és Fiai 163.869. — P, Út és Aszfalt Váll. 186.202.90 P, Magyar Asphalt Rt, 389.50 P. Kötözuzalékos makadám burkolatra: Szász Albert 133.030.20 P, Juszt Kornél 142.889.60 P, Hakker Emil 147.676.— P, Magyar Útépítési Rt. .945.— P, Schäffer Kornél 90.564.50 P, Hakker Emil 91.881.— Károly 157.857.30 P, Ámon Antal és Fiai útépítő rt. 96.588,60 P, Schäffer Ká 166.389.— P. Betonburkolatra: Magyar Altalänos--| 97.482,60 P, Amon Antal és Fiai 99.560.— P, Gra- Utep. Rt. 279.134.0.5 P. Bitumenes téglaburkolatra: vieser Albin 103.421.— P. Kisköburkolatra: König Utburkolö és Epitöanyaggyär 338.022.80 P, Schäffer | Román és Stein 84.798.70 P, Szász Albert 85.441.60 Károly 349,253.20 P. Kisköburkolatra: König Román P, Gravieser Albin 85.770. P, Hakker Emil és Stein 125.953.30 P, Szász Albert 13 20 P, 1 87.443.— P, Danubia müsz. váll. 93.150.10 P, Székely Hakker Emil 140.668 P, Gravieser Albin 145.060.80 Kálmán 95.653,— P, Hollós Ferenc 95.889.— P, F, Hajnal Imre 149.916.95 P, Barta Károly 153.888.20 | Barta Károly 98.725.80 P, Klauber és Vajda 99.656.80 P, Danubia Műszaki Vállalat 155.416.— P, Schäffer P, Schäffer Károly 100.437.10 P, Juszt Kornél Käroly 156.875.30 P, Hollös Ferenc 160.012.20 P, 102.164.50 P, Hajnal Imre 104.261.— P. Döntés a Just Kornél 160.142.10 P, Spányi Ernö 163.193.10 | husveti ünnepek után lesz. új u, szakasz. König Versenytárgyalási megbízások . t ónozási munkát a kerüle őző; y. : 6 nász és Weiner, Czigler János, Reisz A uns Mészáros-utca: K, ©, 1. árusító üzlet burkoló munka, Schillinger Zsigmond VI., Izabella-u. 71. 1926.50 P. S XI, Rudasfürdő palackmosóberendezés átalakítás és kondenzszívattyú szerelési munkálatai. Tollár Lajos I. At. tila-u, 67. 1678.32 P. — Ugyanott gözfejlesztö berendezés Gyöngyösi István IX., Lónyai-u. 16. 1977.75 P — . XI Horthy Miklós-úti elemi iskola kőburkoló munka, Seenger Béla 1I., Kisrókus-u. 21. 2500 P. — Ugyanott különleges üvegezési munka, Hochhauser István IL, Fő-u. 11. 2298 P. — XI., Sopron-, Bánát-uti elemi iskola és óvoda. üvegezési manka, Braun Sándor II., Batthyány-u. 2. 7099.50 P. X., Népligeti sporttelep futópálya salakozási munka, Sze- kely Kálmán V., Visegrádi-u. 3. 6060 P. — I., Mészáros- utcai K. B. U. elárusító U: ére jégszekrény szállítása, Breitner Bernát VI., Kirá 2800 P. — I, Budavári Koronázó Fötemplo ási munka, Ma- kovszky László VIT. u. 37, 1400 P. — XI., Horthy Miklós-uti elemi isi faltbarakott tölgyfa-padozati munka, Honi faipar rt, V., Merleg-u. 3. 1296, Schmergel Géza V., Alkotmá. 2 Fircsa Béla VIII., Rákóczi- tfelmiszerárusító Üzem részére tése, Propper Ede VI., Gömb- új versenytárgyalási Riirúsok 1 a s: nt án-kórháznál Ajánlat a magascpitesi ügyosz- Kömives tehető april tályon. nt István-kórháznál. Ajánlat óríig a magasépítési ügyosz- és karbantari si munkákra az ösz- t6 április 24-én d. e. munkákri április tornázási 26-án d. e. 10 óráig az út- € id építkezésé tő máj ébet kiräl; e. 10 óráig az út- és Eg Mül- 4455, telep iszapelgázosító 9, Pri , Vegyír pítóin munk: 1744 ára pá- Klauber és orhíd € erdle Károly 49. Schi , _ Witling: 3 Ferenc © asút rt. 41 jnal Imre Nagy ló 42.700, Lieber ayai és Enökl auswetter 50.784 Spányi Krnö Wohl‘ or 45.099 pe tő Köérber nya 228.022, Klauber és Vajda 141.232, Kö- 1 117.652, Zalahalápi bazalt bánya 39.000, Magyar Ált. Építő rt. 279.134, Somoskói 7, Magy. Gazdasági és kisvasút rt. enc 95.889, Hajnal Imre 95.916, Magyar 4, Danubia műsz. váll. 93.150, Schaffer Albin 137,695, Spänyi Ernö tbänya 8 Hollös rt, 31 Károly 100.473, Hucker Emil 87. Ámon Antal 97.960, Wohl Jó: 157.394, Fábin és Katanics 19.500 pengővel, A Fakoporsók szúllítására pályáztak: Nagy Dénesné, Bá- lint Lajos, Vari Zoltán, Pälyi Zoltán, Cz6h Sändo: Munka Term. "., Gebauer Károly, Horváth Péter, Marx és Grossmann, Benisch József, Friss Zsigmond, Doktor Guidó, Palágyi és Társa. al d V 30.000 kg. padlóportalanító olaj szállítására pályáztak: Schwartz Rudolf és társa, Hazai Kőolaj, Vacuum Oil Co., Shell, Nyirbogdänyi Petröleum Ipar, Megedüs és társa, Steaua, Fantó. GARAI ERNŐ PRÁCIZIÓS MECHANIKAI GYÁR BUDAPEST, VII., DOB-UTCA 63. TELEFON : 36-7-86 GABRIEL ANTAL okl. gépészmérnök villany-, vizvezeték-, központi fűtés szerelési vállalata Budapest, XI., Eszék-u.18. Tel.: 68-3-26. Keisch Fekete jáncs TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. STEINER És SZIMPER DISZ-, TEMPLOM. SZOBAFESTŐK Tee eat tét 57. ÉS MÁZOLÓK --- Page 143 --- Budapest, 1935 április 17. ZÖVÁROS MARI N az lt Gazdag képzőművészeti program a főváros idei munkatervében Budapest tereit számos új művészeti alkotás fogja díszíteni Megszervezik az egyházművészeti múzeumot Alig egy éve, hogy megnyitották az egykori gróf Károlyi-palotában a Fővárosi Képtár kapuit, de ez a rövid idő elegendő volt ahhoz, hogy a főváros magas művészi színvonalat, értéket és gazdag kultúrát reprezentáló gyüjteményének :hí- rét az ország határain túl is megismerjék. Alig fordul meg művészeti kérdések iránt érdeklődő külföldi az utóbbi időben Budapesten, aki az Egyetem-utcai képtárt fel ne keresné, mert sok szépet és elismeröt terjesztettek róla azok, akik előzően megtekintették. A hazai közönség s0- raiból is egyre tömegesebben látogatják a kép- tárt, ami beszédesen bizonyítja, hogy a művészet iránti érdeklődés felkeltése terén is jelentőség- teljes érdemei vannak a keptärnak, amely- nek létesítését annakidején sokan feleslegesnek mondották. A Fővárosi Képtár azonban anyagá- ban és rendezésében egészen más természetű kí- ván maradni, mint a Szépművészeti Műzeum. A képzőművészet népszerűsítését akarja szolgálni a képtár, ahol a főváros hatalmas képzőmüvészeti gyűjtésének válogatolt darabjait mutatják be, olyan megoldásban, hogy a látogató rövid séta so- rán gyors áttekintést kaphat az utolsó félszázad képzőművészetéről, Ebből a szempontból a külföld felé propagandajelentősége is van a főváros kép- tárának. A képtár ‚belsö tartalmával, artisztikus szép- ségével szemben ! azonban disszonánsan hatott a palota kopott külseje, különösen az Egyetem-térre a Kaplony-utcára néző szárny ormótlan tüzfala, Ezért a főváros vezetősége már az év elején el- határozta a szárnyépület átformálását. NÉMETHY KÁROLY a közművelődési jés m ügyosztály vezető- jét, aki a képtár-palota átér nek tervéről és a főváros ezévi művészeti programjáról a Fővárosi Hirlap munkatársának így nyilatkozott: — A Fővárosi Képtár ésére zártkörű pályázatot hirdettünk. A beérkezi tervek kö- zul a bíráló bizottság Wälder Gyula műegyetemi tanár, a "kiváló műépítész és restaurátor pályáza- tát találta a legjobbnak. Már folynak a tárgyalá- sok a végleges tervek elkészítéséről és amennyi- ben .a kidolgozott itervhez a Műemlékek Országos Bizottsága "hozzájárul, úgy arra törekszik a fővá- ros vezetősége, hogy az építkezés mielőbb meg- indulhasson. A épület érdekes megoldása és jel- legzetes stílusa a "leggondosabb előkészítést köve- teli, mert az a célunk, hogy a képtár kiülső képe teljes harmóniában legyen a belső tartalommal. Későbbi terv a központi fűtés és a tökéletes vilá- gitäs megvalósítása, hogy a képtár minden időben egyformán használható legyen. A művészi rendel- tetésen kívül más rendeltetése is lehet a palotá- rak. A székesfővárosnak más nagyvárosokkal szemben nincsenek — reprezentációs helyiségei és ennek a hiányát az utóbbi években számos alka- lommal erősen érezni lehetett. Nagyobb esemé- nyek alkalmával, mint egyetlen alkalmasabb he- lyet, a Gellért-fürdő csarnokát, vagy a szálló ter- meit használta fel a főváros vezetősége. Ez azon- ban nem volt minden esetben megfelelő. A képtár helyiségei ünnepi fogadások ren- dezésére tökéletesen alkalmasak. Bizonyságunk erre a tavaly őszi nemzetközi jogász- kongresszus, amikor a világ minden részéből ide- séreglett tudósok és államférfiak számára a kép- tár-palotában rendezett estélyt a főváros és az igényes külföldi vendégek elragadtatással nyilat- koztak a látottakról. A palotát hasonló célokra a jövőben rendszeresen igénybe veheti a főváros. Az átépítés révén rendelkezésre álló újabb helyiségek egy részét a bővülő modern gyüjtemény számára tartjuk fenn, nehány termet alkalmi kiállításoknak szánunk és valószínűen ide helyezzük a tervezett egyházművészeti múzeumot, amelyet a budapesti templomok múzeális értékei- mek felhasználásával szeretnénk létrehozni. A templomok kincseinek, ritkaságainak és régiségei- nék összeírása már egy jévvel ezelőtt megkezdö- dött az egyházi hatóságok közreműködésével. — Ami az új esztendő művészi programját illeti, örömmel állapíthatom meg, hogy az a nehéz viszonyok ellenére is meglepően gazdag. A társa- dalom áldozatkészsége ezen a téren a mult esztendő- ben igen örvendetes volt és reméljük, ez megma- rad a jövőben is. A megvalósítandó nagyobb szob- rók közül elsőnek kell! említenem Rákóczi Ferenc nagyszabású lovasszobrät, Pdsztor János . már elkészült az emlékmű kis vázlatával és azt a szo- VI, Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intézet órása és szálíítója MATHERN RÖBERT| Gás-, vís- és gőzarmaturdák BUDAPEST, VII, AKACFA-U. 61. TELEFON: 40-6-44 koszorüs borbizottsäg átvette. Epül Görgey Arthur, badságharc nagynevű ‚täbornokänak zata, maga a szobor, ifjú Vastagh ( is készen vár a felállításra. A t emlékművének mintáját röviddel Ligeti Miklós. Azi emlékmű fi a sza- szobortalap- ]; alkotása háborús dik meg. Márton Ferenc és Sı szaki csapatok — háborús emlék dolgozták ki és rövidesen kiírjuk a Imre-emlékmű pályázatát is; mivel a megkez- dett gyüjtés máris igen szép eredménnyel járt. Ugyancsak társadalmi úton állítják fel a világhá- borúban elesett lovak emlékét, Mészáros László újszerű elgondolása szerint. Nem hiányzik a programból Liszt Ferenc emlékének méltó megörö- kítése sem. ggel készülő alkotások k programba vett mü- — A társadalmi segít: mellett a főváros is igyek vészi terveit valóra ltani. A Mikszáth Kälmän- ki Kallós Fide alkotása már készül és a gyer- mekjátszóterek ihanyuvlatos kútjai is kettövel sza- A kutakat a gyermekek kedvenc álla- k. Az egyik ivó kutyát, a másik pe- rton álldo Óó gólyát ábrázol. Közeli meg- ra váró szép elgondolás a Kazinczy- it ‚is, amely a Bécsi kapu-tér hangulatos emelni, Amint látható ebből a pár pél- s kitartóan folyik a munka, hogy t még gazdagabbá tegyük. Nincs akadálya a belvárosi templom eltolásának Idegenforgalmi szempontból haladéktalanul renoválni kell az értékes műemléket Több mint két éve húzódik a plébánia templom restaurálásának üg; lenkedik omladozó falaival, lever önyörüű műemlék a főváros leg: lyén. Az öreg templom azonban, olyan türelmes, mint a főváros vi mogúnni a huza-vondt, Hivatalos jelentés hogy a templom megbontott fal tok, törme: meztetésül, ho; Liber Endre alpolg giben szakertöbizott nemre u leg- sürgősebb teendőket — megb: en a székesfőváros illetékes tanácsi n volt Fodor Sándor mini i tai Közmunka Tanács alelnöke, Gerevich Tibor a emlékek Or- szágos Bizottságának elnöke és az Or: házművészeti Tanács képviselője is. A tan 3] son a végleges restasurálás-ckérdésében nem döntés, de felkérték a főváros vezetőségét, késedelem nélkül végeztessen el mindent, ami a templom épségét és állandóságát bi: , mert ellenkező esetben az érté! műemléket komoly bajok érik, amik ese! © kézöbb pótolhatatlanok lesznek. A bizottság ülése után illetékes ren érdeklődtünk - a főváros vezetőségének intézkedései iránt és az alábbi tájékoztatást kaptuk - A megbes: en részletesen leté a a belvárosi plébánia-templom kérdését. Egyhangu- lag megállapították a szakemberek, hogy idegenforgalmi szem; Ú haladéktalanul r állapotában A — restaurálási tervek elké bízták meg, aki már eddig emlék körül. A főváros Kálmánt a gipsz-modell e mindez elkészül, csak a! templom a mai helyén ms előre a középítés: mindazoknn] amelyek a re: plomot a tová t a javításokat, meg n megkezdik, de ezek függésben sem lesznek a nmely után teljes : templom sok elrejtei szeti szépsége. A restaurä szépségében méltó párja templomnak. Felkerestük FRIDRICH LAJOS műszaki főtanácsost, az eltolási tervek készítőjét s megkérdeztük, szól a templom elmozdi val szemben felme: ellenvéleményekhez ? — Téves az a felfogás hogy a Mérnök és Építész Egylet tervemmel szembehelyezkedett volna. Csupán egyesek voltal más véleményen. Szerintem azonban, az eltolás ellenzti x a dölgek kellő c tésével Lux Kálmá okat dolgozott a m Öösége megbízta Lu: sészítésével döntik el, belvárosi templom a budavári Koronázó hangzott a válasz — mer koztak. — Az eltoläs egyébkér nem feltevésektől függ, n. moly számok dolga. módszeremmel a felada meg lehet c — Nemrégiben fejezték be az Amsterdam: , véleményem szerint, élet, haneny a Ko- pályaudvar eltolását is. Ez az óriási épület is ve- gyes anyagból épült, különböző terhelésekkel kel- lett számolni, az épület egy része emeletes, más része földszintes, sőt tornya is volt. Ennek ellenére az eltolás olyan símán, mondhatni észre- vétlenül ti , hogy a falra függesztett éra sem állt meg. városi templomot — Állítom nyugodtan, íg mellett el lehet mozdítani a helyéről s sak ily módon lehet a pı tlan műemléket teljes zépségében érvényesíteni. Beszámoló Budapest lakásviszonyairól Budapesten még mindig érezteti hatását az a gy építkezési hulläm, mely az 1920-as évek végén évek elején kulminält és amelynek ok ezrei keletkeztek. A lakás- n meghaladta a tény- 11 aminek következtében az áma 1933. évi augusztusi bérnegyed- kás állott üresen. ıpokban tette közzé a s: sfővárosi statiszti- kai hivatal kitűnö gatója, dr. Illyefalvi I. Lajos i lakásüresedések legújabb adatait, me- nt az elmúlt 1934. esztendő utolsó, vagyis ében 9.688 üres lakás volt zes budapesti lakások nek 3.7%-At — képviseli, Z lakás közül 3—4 lakás üre- te! sen áll. Az yedhez tusi bérneg augus maradt kiadatlan 3 bérnegyedben. mban a téli idő- nert ha orba jelenség mutat- an is, amikor az rnyi létszámáról száma, majd ez- a emelkedett, hogy . A kerületek nagyságá- ldalon viszonylag is jóval n, mint a pesti oldalon. Míg € ıg minden száz lakásra 2.8 sik, addig a pesti oldalon a IV., V., VI. és IX. kerületekben 3.2—3.6, a VIII. kerületben 3.9, a ületben 4.6, a VII. kerületben pedig 5.3 üres 3 esik száz lakásra. Da figyelembe ves zük azt, sek aránylag a budai olda- ri régi lakását .ott- lakásokba húzódott. Elte- lakosság: tehetősebb és jobb- 31, mely a modern, kényelmi és higiéni- kus igényeket jobban kielégítő új lakásokban he- lyezkedett el, a lakos többsége a nehéz gazda- sági viszonyok követk: en lakásigényeit is redu- kálni volt kénytelen. Érthető, hogy a lakosság az alacsonyabb bérre való tekintettel a válság idején a nagyobb lakásokból inkábh a kisebb, illetve keve- szobából álló lakásokba költözött át. A sta- sztikai adatok szerint a budapesti lakások 11.7%-a háromszobás és 9.596-a háromszobásnál nagyobb. zzel szemben az üres lakások 13.8%-a háromszo- és 11.894-a háromszobásnál nagyobb. A na- gyobb lakások között tehät.viszonylag több áll üre- , mint a kis lakások között. E jelenség dacára mégis a lakásbőség mellett szól az, hogy igen sok az üres kislakások száma is, A legutóbbi bér- negyedben például 9.8688 üres lakás közül 4.679 (48.396) volt egyszobás 68 2.576 (26.694) volt két- szobás. melentékeny az új --- Page 144 --- SÖVAROS [AP , Budapest, 1935 április 17. Előfizetési ára: egész évre we a, ES VÉGY, fél évre 8. Ne idle da I 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek, A FŐVÁROSI HIRLAP husvét he- tében, a husvéti nyomdaszünet miatt, nem jelenik meg. Legközelebbi számun- kat mához két hétre, május 1-én, szer- dán reggel adjuk. A főváros husvétja. Husvét hetében hagyomá- nyos nyugalom váltotta fel a városháza utól hó- napokban mozgalmas életét. A főváros vezetői ke- vés kivétellel rövid pihenőre vonultak, ho y friss erőt gyüjtsenek a további munkáhi: i föpolgärmester villáj Szendy Károly polgármester hétfőn d és csak husvét után sze haza. Liber Endre alpolgármester Balatonfüred tölti a hus- véti ünnepeket, ahová szerdán di n már eluta- zott. A v otie Károly alpolgármeste Sokan elutaztak a tané nokok közül munkába állanak, Budó ságáról. vetségér V totta Duday Ala Endre alpolgärm ban utolsó igazgatötanäc: a szövetség Má: Liber alpolgärm £ újonnan előléptetett Schmaderer Oszkár lay Imre, Zielin. Tibor, Rosta János dr. tanács- nokokat és külön köszöntötte Budó Jusztin főtit- kárt abból az alkalomból igyülés a közelmultban a székes: fölevéltárosává vá- husvét után mindnyájan Jusztin lemondott lasztotta. Az alpolgármester javaslatára az igaz- gatótanács és a választmány egyhangúan elhatá- rozta, hogy Budó Jusztin dr. fölevéltárost, aki az ülésen hosszú évek óta viselt főtitkári tisztségéről lemondott, FANSz tiszteletbeli tagjává välaszt- ják meg. a Papp Ferenc, a Vízművek vezérigazgatója folyamőr vezérkapitány. A kormányzó Papp Ferenc folyamőr, műszaki főkapitánynak, a Vízművek ve- zérigazgatójának a katonai szolgálattól való meg- válása alkalmából a folyamör rkapitányi címe adományozta. A polgármesteri hivatal új vezetője. Szendy Károly polgármester a leg On bi napokban több ät- helyezés iránt intézkedett. ntmiklössy József dr. föjegyzöt, a polgármesteri re tal eddigi vezetöjet a XII. közüzemi ügyosztályba helyezte át a pol- gármester, ahol Morvay Endre ügyvezető tanács- nok helyettese lett. Orbay Dénes ácsjegyzőt a polgármesteri hivatalból az helyezték át, innen viszont Lázár Imre fogalmazó a polgár 8 dr. tanácsi 1 ahol megtartja. Keil Tibor dr. tanácsje; tályból a zést. V hiv: atal A Polgármester új vezetője Ő lett, aki a X. ügyosz- polgármesteri hivatalba kapott áthelye- éz Kende Gusztáv dr. h. "s: az elnöki ügyosztályból a X, Varga Zsigmond adr. elnöki ügyosztályba he ter. Nemzetközi reumakutató-intézet Budapesten. A Budapesti Központi Gyógy- és Udölöhely Bizott- ság meghívására szombat este Budapestre érkezett Jan van Brecemen reur az a erdami reumakutató intézet igazgató. aki fötitkára a Nemzetközi Reumaellenes Ligänak, A kiváló hol- land tudós látogatásának a a magyar főváros gyógyfürdőimek tanulmányozása és hogy tárgyalá- sokat folytasson egy Budapesten létesítendő nem- zetközi reumakutató intézet felállításáról. Breemen professzor hétfőn este a Gellért-szállóban előkelő EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BELA VI., JÓ " AI- ‚TER 2 s DOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ES FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET szakközönség jelenlétében előadást tartott a reuma ellenes liga működéséről, Breemen csütörtökig ma- rünkben és még több előadást szándékozik tartani. Szurday Róbert ünneplése. A Magyar Pamut- ipar tisztviselői főnökük, Szurday Róbert vezérigaz- gató képviselővé választása alkalmából ünnepi va- csorát rendeztek a Pannonia télikertjében. A vacso- rán dr. Quittner Loránt üzemigazgató és Ausch igazgató köszöntötte fel Szurday Róbertet, Aronffy ny. ezredes pedig a tisztv k és munkások ezüst- serlegét adta át. Lehrbaum cégvezető beszéde után Szurday Róbert mondott köszönetet az ünneplésért XI. kerületi levente-otthon és lövölde felava- tása. Az új Szent Imre város közintézményeinek fejlesztése során a kerületi előljáróság szép tervet valósított meg azzal, hogy a főváros támogatásával és a testnevelési felü, lőség áldozatkészségével megépítette a leventék otthonát és házi lövöldi 7 Az új intézményt dr. Duday Alajos tanácsnok szer- dán este 8 órakor szép neleg ünnepség keretében adta át a hatóságok 1 selői és nagyszámú elő- kelő közönség jelenlétében Damó Jenő tanácsosnak, a XI. kerület testneve vezetőjének. A főváros polgármesterét dr. Tőkés Gyula tanácsjegyző, a test- nevelési felügyelőséget Szobovits Sándor főtanács nok, a rendőrhatóságot dr. Bartha Gyula főtanácsos képviselte. Az előkelőségek között ott voltak Ga- lánthay Glock Tivadar ornok, országgyűlési kép- viselő, Dudkay Béla és Kovács József tábornokok, takács Pál testnevel i; tt: i tag, Csiky János, Balázs Pál gyärigazgalök és Gyárfás Gyula, a XI. kerület fogalmazói és ti iselői élén pedig dr. Be- nedek Szabolcs fője; 5. A felavatott ünnepély ke- retében lőverseny volt, ynek értékes tisztelet- díjat Oláh Lajosné, dr. Varjas Lászlóné, Vida László, Damó Jenő, Kádár Endre és vitéz Domján Gábor nyerték el. KERÜLETI HIRLAP rovatunk hely- szűke miatt e szämunkböl kimaradt. Az Elektromos Művek személyzeti osztályának j vezetője. A polgármester Schöberl Ferenc ny. tanácsnok, az Elektromos Művek igazgatójának állását 1936 április 30-ára felmondotta. Schöberl tanácsnok évek óta az Elektromos Művek személy- zeti osztályának vezetője volt. Szendy Károly pol- gármester egyidejűleg az Elektromos Művek sze- mélyzeti osztályának vezetőjévé Mártonffy Máriusz dr. székesfővárosi tanácsjegyzőt nevezte ki. Már- tonffy Máriusz május elsejével veszi át új hivatala vezetését. Mártonffy mostanáig a világítási és víz- vezetéki ügyosztály h. vezetője volt és ebben a munkakörben általános elismerést vívott ki ma- gának. aradi szálló épül a főváros kenesei üdülő- Si alkalmazottak betegel Sr s ükségleteiről gondoskodó Sec munkaterülete és hatäskt rövidesen nagym vi fog. A különféle intézmények és üze- alma azottai ak a Segítő Alap kötelékébe a - közeljövőben megt tviselővel sltiszttel szaporodik a Segítő Al aladó taglétszáma. A vá 1 vő forgalom is kivä tette ett — balatonkenesei ő-telep ú kibővítését. Arról van szó, hogy egy ebb szállót is léte. szobával. tervezik, hogy Balatonfü: 20 személy rulattól Végül a: és Har kány deznek be, orvosi felügyele gondo: elelő t ső tago a Busch-ei igazgatósága közli, jegyá y- itólag az ezdődött. válthatók a központi jegyirodában 5., 11-1-11, 11-1-12, 11-1-13.) és a pénztáránál, délelőtt 10 órától 20-0-11. Előkelő éven ren: fiókegyesü ványtermébi adélutánját, ameiyn: Si kerület szege: t gyermekek bi hakolongyélt kerület előkelőségei a fiókegyesület , dr. Duday Alajos Acsnoknak, a XI. let elöljárójának hívó szav tek meg, hogy a nemes célt hatható. Ott voltak többek között: vitéz Simon Elemér £ö- ispänt, mint a Magyar Vörös Kereszt egylet orszä- 2, báró Radvánszky Albert, az Egylet he- Sarolta alelnök, a szociál s hó 10-én a Gellé műsorral n előmozdítsá ály vezetője, vitéz Gátföldy Egonné, főmegbízott. érté G 40010 Ti adar ny. tábornok, Ál LT ; On. 18-án és 30-án délután fél 3 órakor Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 Ügetőverseny senyen nagy sikerrel közreműködtek Kazatsayne Lázár Jolán, Sebestyén Erzsébet és Simenszky Va- léria. A Wagons-lits új utazási irodája. Ünnepélyes bemutatása volt a napokban a Wagons-lits (Cock) társaság utazási irodájának, amely a Váci-utca 6. szám alatt nyílott meg. Az ünnepélyes bemuta- táson megjelent Tormay Géza kereskedelemügyi államtitkár, Antal István dr. miniszteri tanácsos, a miniszterelnökség sajtóosztályának vezetője, a MFTR képviseletében Domony Móric vezérigazgató és Komarniczky Gyula igazgató, a Dunagőzhajózási Társaság részéről Dormándy Géza ny. tábornok, a "Társaság magyarországi képviselője. Megjelentek ezenkívül a bemutatáson a budapesti utazási iro- dáknak és a szállodások ipartestületének képviselői is. Az érkező vendégeket a Társaság részéről For- ster Jenő báró, a nemzeti vasúti hálókocsitár- saság magyarországi képviselője és Ludwig Alfréd, a Társaság magyarországi igazgatója fogadta és a megjelent vende&gekaek bemu k az iroda mo- dern ízléssel berendezett helyiségeit. . Az Elektromos Művek felhívása a költözködők- höz. Budapest Székesfőváros Elektromos Művei figyelmezteti a májusi /edben lakást változtató fogyasztóit, hogy a köl sck nagy tömegére való tekintettel a NE áramszolgáltatást csak az esetben tudja bi 5 ha a fogyasztök a költöz- ködést legs ét héttel előbb személyesen jelen- s be az rom üvek Bejelentési osztályánál: ; szonnód uton 22. sz. alatt. A helyes adatok köny- bb megs: ése végett célszerű, ha a fogyasztó az utolsó havi áramszámlái egyikét magával hozza, Ha a fogyasztó a bejelentések elvégzésére megbí- zottját küldi el, a megbízottnak írásbeli felhatalma- zást kell felmutatnia. Vendégszobákra van szükség a Nemzetközi Vásár láto- gatóinak elszállásolására. A Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal felhívá st int jakoss ságához, amely- -. i 3 r] idegenek szá- ntését kérte. A vásár idegen- lmának várható méreteiről érkező legújabb jelentések ok zonban oly számolni, hogy a vend bonyolítása céljából a rendel szobákon. k lőreláthatólag a s. evételére lesz szü kesfővárosi Idezei smételt felhívással fordul höz, akik a vásár nemze sár idej sárlátos án érkezésével kell na talan le- és pensio- lényegesen több magdnla. solást intéző tal ezért most budapesti főbéri befogadására ne szobájuk t legkésőbb ápr. utca 2. ig a hivatal IV. Deák ferenc: Magyarország aranykoszorús ae | JANCSURÁK GUSZTÁV zám alatti irodájában. rézműves-mester BUDAPEST, IX., FERENC-UTCA 39. Tel. 30-8-47 Főzőedények - Gőzüzemű főzőkészülékek — Üstök REVESZ £s HUSZÁR autótechsika! cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképvise et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 Parkettázó és padlózásíváltalat LÁNG JÓZSEF kartellen kívül Budapest, VI., Bajnok-utca 1. Tel.: 198-65 és 181-30. Új és javítási munkát sz: rü kivitelben, gyorsan és olcsón készít. központi tűtés, e ll — vizvezeték, csatornázás, szivatiyutsle- pek és egészségügyi berendezések | Budapest, IV., Reáltanoda-utca 4. Telelon: 85-2-98 HOFBAUER ES PIAZZA] EPITŐMESTEREK IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-38-59. TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: KORÁNYIÉS FRÖHLICH ra nm fa- és N lakalosárú, napellenző és fémporiál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u 5. Tel.‘ 32-3.76, 45-9-86 rom és négy- MODERN tás iaxások kiadók központi fűtés és — melegvizszolgältatässal — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 --- Page 145 --- Budapest, 1985 április 17. 11 Sazpasdci ERTESITÖ A GAZDASÁGI KIBONTAKOZÁS ÚTJA Hosszúlejáraiú kereskedelmi váltók állemi garanciával megindíthatlják a beruházásokat A törvényhatósági bizottság pénteki közgyűlése példát mutató egyöntetűséggel és lel gyhangú- sággal vazta meg a 21 millió pengös beruházási kölcsönt, amelyből az idén és az utána következő esztendőkben a nagyszabású alkotások egész sora fog megvalósulni. A beruházási kölcsön jelentősé- géről BECSEY ANTAL törvényhatósági bizottsági tag, a városházi élet egyik legkíválóbb, gyakorlati szakembere a Fő- városi Hirlap munkatársának a következőket mon- dotta: Természetesen a legnagyobb örömmel üd- vözlöm a 21 millió pengős beruházási kölcsönt és helyeslem azt a programot, amelyet ebből a pénz- ből akarnak megvalósítani. Hiba volna azonban, ha most illuziókba ringatnánk magunkat és pillanatra is azt hinnők, hogy ennek a kölcsönnek felvételével a dolog nehezén már túl vagyunk és most már tar- tós, vagy számottevő enyhülést várhatunk a gazda- sági életben, az iparban és a kereskedelemben. Legyünk tisztában azzal, hogy ez a 21 millió pengő, amelyet a főváros örömest és áldozatos készséggel, frissítő injekcióként bocsát a gazdasági élet T- keringésébe, csupán — pillanatnyi injekció lesz, de ennél nem szabad megállni, hanem szisztematikusan, más utakon kell keresnünk további lehetőségeket és kell kutatnunk olyan meg- oldásokat, amel: től tartósabb javulást várhatunk. Az utóbbi hetekben a Magyar Mérnök- és Építész- Egylet sorozatos ankéton vitatta meg a beruházások közgazdasági jelentőségét. Bár ez a vita még nem zárult le, annyit máris megállapíthatunk, hogy a magyar mernöktärsadalom a közga sági kibontakozás t az okosan iränyi- tott beruházó politikában látja. Hasonló eredményre jutott egykori pénzügyminisz- terünk, Hegedüs Loránt is, aki egy nemrégiben megjelent nyilatkozatában a gazdasági válság és kibontakozás problémájáról szólva, arra a következ- tetésre jutott, hogy Magyarországon is az egész gazdasági politikát annak az egy kérdésnek meg- oldására kell összpontosítani, hogyan lehetséges a zéles mnéprétegeknek közmunkát adni, anélkül, hogy penzünk vásárlóereje megromlana. Hovatovább minden kísérlet és minden elmé- leti okfejtés ahhoz az egyértelmű megállapításhoz jutott, hogy a gazdasági válság megoldásának egyedüli célravezető útja a termelésnek a fogyasz- táson keresztül való fellendítése. másszóval a kibontakozást nem a termelőknek nyuj- tott közvetlen támogatás, így pl. agrársegítség, ál- lami áremelés, stb. módszerében kell keresni, hanem a fogyasztás, illetve a vásárlóképess felfokozása útján. Ezt pedig csakis a kereseti lehetőségek erő- teljes és céltudatos megszervezésével lehet bizto- sítani. — Ma már nem vitatható, hogy ebben a szer- vező munkában az államnak és a közhatóságoknak, így természetesen vezető helyen a magyar székes- fővárosnak is, döntő szerepet kell betöltenis. Mun- kához. beruházó program végrehajtásához azonban pénzre, illetve minél hosszabb lejáratú hitelre van szükség, - De nálunk legjobb esetben minden ilyen- irányú elgondolásnak útját állja az a negatív meg- állapítás, hogy: nincs pénz. Már pedig a modern kapitalista gazdasági rendben a pénz termelőeszköz, amely nélkül produkció el nem képzelhető. A pro- bléma tehát végső el ében az, hogy tudjuk-e a gazdasági élet egyéb területeinek veszélyeztetése nélkül ezt a termelőeszközt oly mértékben biztosí- tani produktiv beruházások cáljaira, amilyen mér- tékben arra szükségünk van. — Tőkeszegények vagyunk, ez igaz. De a né- met munkaügyi miniszter egyik legutóbbi nyilat- kozatából megállapítható, hogy 1933 elején, amikor a német gazdasági élet szervezése megindult, Né- metorszäg sem rendelkezett pénztartalékokkal, sőt kölcsön szerzése sem volt lehetséges. Az egyedül he- lyes és lehetséges megoldás: rendes kereskedelmi váltók segélyével való manőverezés volt, oly módon, hogy a vál- tók 1938. végéig való fokozatos beváltására az állam vállait kezességet. Az állam ilyen garanciája folytán a birodalmi bankra nézve lehetővé vált ezeket a munkaszervező váltókat rediscotálni és a szükséges pénzt az akció rendelkezésére bocsátani. Ha az abból eredő fizetési kötelezettségekhez még hozzászámítjuk a Német- országban ugyancsak munkaszervezés céljára idő- közben bevezetett , Steuergutschein"-ek összegét, I kiderül, hogy ilyen formában a német birodalomban 1934—1938 közötti öt éven át kb. 34 milliárd márka kiadási többlet keletkezett. 1 a kétségtelenül bátorságot igénylő elhatározás kockázatával szem- ben állanak a munkaalkalom révén felfrissített gaz- dasági fellendülés várható konjukturälis előnyei, amelyek 1934. évre 1 és 14 milliárd márkára voltak becsülhetők ámolni kell továbbá a munkanélküli segélyezés terén várható megtakarításokkal is, úgy- hogy [1 ben az évi 234 1, alässal szembe liárdra értékelhető Németor lam nyeresége. sban az ál- 174 Biztosító intézetek üs Amennyire imponáló a német elhatározásban meg- nyilvánuló bátorság, annyira bámulatraméltó az a sokoldalúság is, amely ebben a pénzügyi koncepció- ban megnyilatkozik. A példa és annak eredményei előttünk állanak, Te kell vonnunk azok tanulságait, — A német gazdasági statisztika anyagával bi- zonyítja a birodalmi munkaügyi miniszter, hogy a közmunkák vázolt végrehajtása és finanszírozása erőteljesen felfokozta a tömegek keresetét és növelte a takrékbetétek állományát, igazolva minden vona- lon az elgondolás helyességét. Az említett módszer Németországban nem maradhatott hatás nélkül a tőkepiac fejlődésére sem és megnyitotta a lehetőségét annak, hogy a rövidlejáratú munkavältök — fokozatosan hosszúlejáratú beruházókölcsönökké alakul- janak át. A magyar gazdaságpolitika sürgős feladata, hogy ezeket a tanulságokat a hazai gazdasági élet fel- lendítésére értékesítse. A főváros természetesen ön- magában nem elég erős egy ilyen hatalmas reform megvalósítására és lebonyolítására, de nem is fel- adata, mert hiszen ehhez a kormány kezdeménye- zése szükséges. Azonban a főváros területein belül is vannak lehetőségek, amelyek módot nyujtanak arra alkalmas megoldás kidolgozása révén, hogy minél nagyobb rétegek, minél állandóbb és tartó- sabb munkaalkalomhoz jussanak. Az említett 21 millió pengős beruházási kölcsön kezdetnek minden- esetre jó és elfogadható, de ennél — mint már emlí- tettem és hangsúlyoztam tovább kell mennünk és többet kell tennünk. A főváros ezen a téreh is k deményező szerepet vállalhat a maga tekintélyével és gazdasági erejével. yviél- fogdosása szédítő iséretekkel Aladár és Rezső a Nesze semmi, fogd meg jól! Nagy feltünést keltett : a utóbbi számában az Adriai manőveréről szóló közlésün mutatta, hogy ez az üzleti fo; mára egyet jelent azzal, hogy nesze semmi fogd meg jól. A körlevelek tízezrei rohamoztäk meg a jóhiszemű biztosító ügyfeleket, akik álmélkodva olvasták, hogy az Adria ügyvezető igazgatója: Er- dős Aladár, megható ji éggel gondoskodik uk. A körlevél ugyanis újabb életbiztosítások ére buzdítja az ügyfeleket és kilátásba he- lyezi, hogy az Adria ebben az esetben a kifizetésre kerülő felértékelés: sszeg " kétszeresét fogja jut- tatni számukra. Először, amikor az új életbiztosí- tási kötvényt beváltják, mdsods amikor. az életbiztosítás tőkéje esedékessé válik. A magyar biztosító pic felvilágosult ki zönsége nem dől be ennek ügyfélszerz hadjáratnak, mert nagyon is tisztán lá: hogy a közönség számára hirdetett kedvez- mények egyenértékűiek a semmivel és előnyöket az egész manipuláció csupán az Adriának hozhat. Nem hisszük, hogy akad olyan naiv ügyfél, aki sietett valorizäciös igényét az Adriára ráruházni és az egész ügyfélberbuválási kampánynak egyetlen e tatkozott: a hírnevültre fi zetek aggódva figyelik ezek lyek nagyon int. biztosítás szi ingassái Erdős Aladár üzletfélfogási manövrirozäsät különben megirigyelte a Victoria Altalános Bizto- sító magyarországi igazgatósága, mely intézmény most már kevésbé óvatos a Berlinben székelő anyaválialatra való hivatkozással. A Victoria ugyanis a nácimozgal és a pleichscheitolás ajnálatos hatása mu- kony biztosító intéze- a jelenségeket, ame- is alkalmasak arra, hogy a biztosító komol ába, és a közönségnek a ge. e vetett hitét újból meg- kezdeti szakában szi cégé- nek propagálásánál st elhagyja, újabban azonban ismét Berlini Victoria né en sze- repel és ezerszámra — kü! szét örleveleit, amelyek Erdős Aladár pe szerint ngyanozi tartalmazzák, amit az Adria ajánlott. A Berlini Vict a is tetszeleg az önzetlen- ség fehér tógál és természetes, hogy ő is kizárólag ügyfelei érdekeit tartja szem előtt, amikor azzal az ajánlattal szol- gál, hogy azonnal kifizetik a valorizált h értékét, ha a t, c. új életbiztosítást köt és annak kötvényét beváltja, majd aztán a biztosítás lejárta- kor ugyanazt az összeget mégegyszer kifizeti. Rávilápítottunk már arrá, hogy mi ez a má- sodszori kifizetés. A tisztelt biztosított ügyfél a valorizált összeget nem kapja kézhez, mert az ott- marad a biztosítónál a díjfizetés első részlete cí- mén, a másodszori visszafizetést meg azért térítik meg, mert az ügyfél az életbiztosítást ügynök nél- kül, tehát közvetlenül kötötte a biztosítóval. Ezt megteszik az összes biztosítók abban az esetben, ha. a biztosítási ügyletet nem terheli ügynöki jutalék. vagyis az Adriai és a Berlini Victoria nem nyujt előnyt és nem ad olyan ajándékot, amit más biztosító éppen így ne ndna min- zvetienül ntkezik élet- " gyar „CIRPAC”-csoport hete} ség csak az, hogy a többi biztosítók nem átlátszóan — csábító —körleveleket, artják magukat ahhoz etikai elvhez, komoly int: ekhez az ily játék nem . Ha Erdős Aladár, nyilván noldo Frigessi ácalmási Frigyéssi Arnold) ató engedélyével és tudtával, ókhoz fordul, ám vállalja érte a Rattalma (érts: get, de ne odálkoz: ha intézete a kö- előtt furcsa megítélésben rı ül A Victoria utánozza ezt a minősíthetetlen példát és zgató versenyez abban, úgy hitele berozsdásodjon. A közönség tisztában van ezekkel a , szédítő" ked- vezményekkel és nyilván az a véleménye a Victo- hogy azt, amit cs Berlinben ,, Bauern- 1) néven ismerik. mmm ——— a: tíz pengő. A Magyar Al- zénbánya Rt. igazgatósága e hó 10-én tartott ülésében megállapította az 1934-i üzletév mérlegét, amely a szokásos leírások után 3,298.483.13 pengö (1933-ban 3,268.430.32 pengő) tiszta nyereséggel zárul. Az igazgatóság április 27-ére hívja egybe a rendes évi közgyülést, amely- nek indítványozni fogja, hogy az 1934. üzletévre — a tartalékok és alapok dotálása után — részvé- nyenként (mint az előző évben) tíz pengő osztalélc állapíttassék meg. A Felsőmagyarországi Bánya- és Kohómű rt. (a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltsége) a múlt évben 154.422 P bruttóbevétel mellett 42.654 pengő tiszta nyereséget ért el és két év alatt 300.000 P-vel csökkentette tartozásait. A leány- vállalatok részvényeinek értéke a mérlegben — 1,076.506 P-vel szerepel. A reform-építészet Nemzetközi "Vásáron. Péntekhez három hétre nyílik meg a Budapesti Nemzetközi Vásár. Természetes, hogy ma már az Iparcsarnok körül a pavil! lonok egész tábora épült fel és hogy a munkások i szónok int a vásár előkészületein. A vásár folytán az idei emzetközi V sár nemci: sak : anyagó ban és csoportosításában fog m té; ést hozni, ha- nem felépítésének stílusában is. tősége ugyanis a februári € 1 ső díjat ny építészei közül többet megbízott az ezi Nemzetközi Vásár reprezentatív építményeinek mi: tervezésével. Az építészeknek e: tanulmányozza a terepe ket, hogy a nyugateu! eredményeit a magyar vi. felelő módon és stílszerűen ill Nemzetközi Vásár egés: , Az állítási anyag is nagy szerepet fog já ron, amelynek területéből jelentékeny részt fog le- foglalni a ház- és ütep! nyagok kiállítása, a mintautak, a gäztär sok kivédésére építendő mintalétesítmények és az a minta-családiház, amely- nek felépítése mär 8-—-9609 pengőért megvalósít- ható. knak legjobban meg- ze be a Budapesti k , — mint ki- szani a vásá- --- Page 146 --- 12 „ZOVÄROSTÄLRIAP ő Budapest, 1935 április 17. FÉNYSZÓRÓ Tyúkszemére léptek filléres áruháznak, amely a legnagyobb felháborodott azért, mert a " ben áruház elnev ajtó fölé. F anforgó ben kisebb ruh: át illesztett a pert a ar telen 2) tisztessé kérte a bíróságot, verseny címén indítot ágo!1 hogy ítsa meg, milyen terjedelmű és forgaimú üzlet használhatja jogosan az áruház el- nevezést? A felpercs keresetében arr: hivatkozott, jogosulatlanul ja ezt a meg- címzést, mert üzletének terjedelme iti olyan üzleteket, ame 1 és szánalomramé : Divatház tulaj- donosa elr 7 alperes üzletét áruház- ásárlóközönséget forgalmának fokozása céljából abban a téves hitben tartja, hogy a olyan olcsón vásárolhat, mint az igazi áruhá- kártérítési követelést is támasztott, ezt azonban a Hú a leghatározottabban elutasí- totta, viszont eltiltotta a sz nforgó üzletet attól, hogy A legfőbb bíró- nyert, viszont ság í ez az ügy befejezést érdekes tanulságok adódnak abból, hogy milyen veszedelmes lejtőre té- vedt a budapesti kereskedői szellem, amikor egymásután termelte ki az úgynevezett áruházakat. Egészen bizo- os, hogy a panaszos szerepét j; ö Baross- ri Filléres Divatház csak a hatóságok türelmes elnézése tette lehe- tő a szállodaépület tűzfaiának áttörését, amely- nek révén átrándult a szomszédos házba is és ma a Filléres Divath két fronton is terp a Baross-téren. Szerintünk nincsen igaza a Filleres Divatháznak, mert minden kereskedő jogosult ah- hoz, hogy üzletét kibővítse és ha megfelelő méretű pultokat tud beállítani, akkor épp úgy, mint a Filléres: díjmentesen adományozhatja önmagának az áruházi elnevezést. Tudomásunk szerint a Baros: ren több nagyter- jedelmű üzlet működik és nagyon csodáljuk, hogy mindezek nem bővítik helyiségeiket és nem szaporít- ják annyira a személyzetük számát, hogy jogosan felvehessék az áruház címét és jellegét. Néhány szabálytalan tűzfal kiemelésével, üresen álló üzlet- helyiségek olcsó kibérlésével a Baross-téren majdnem minden üzlet — áruház le- hetne és ha igaz az, hogy a Filléres Divat- ház jól jövedelmező vállalkozás, úgy arra buzdít- juk a Baross-téri összes kereskedőket, hogy bövit- sék üzleteiket, vegyenek fel minél több alkalmazot- tat és öles betűkkel hirdessék, hogy üzletük áru- ház, ahol minden kapható. Monopóliumot egyetlen- egy üzlet sem szerezhet, még akkor sem, ha Fil- léres Divatháznak hívják. A hazárdjátékok ellen mindig erőteljesen intézkedett az illetékes rendé- szeti hatóság és általános megnyugvást kelt, hogy az úgynevezett sötéthírű kártyabarlangok ma már nem veszélyeztetik a budapesti társadalom épségét. A hazárdjáték teljes sikerrel végrehajtott Visz- £ zoritäsa idejen viszont nagy megütkö- zést kelt a pesti kávéházak és kaszi- nók helyiségeiben felállított auto- mat rulettgépek tömeges felsora- ek hatósági engedélyre hivatkozva sztönösen lappangó nyerési szen- vedélyt. F. adá-Gó elnevezésű golyós és szá- mozott gépek megfelelő ö: eg bedobäsa esetén működésbe lépnek és ma valóságos Jágó-láz dühöng a fővárosban. Magas tétekben megy ez a játék és ha X budapesti polgár örömmel látja, hogy kártyakedvtelésének kielégítésére ma már nincsen titkos rulettbarlang, vag tyaklub, akkor ön- kéntelenül is beleütk ik ezekbe a hatóságilag engedélyezett rulett- gépekbe, amelyek mohón szívják ma- gukhk az áldozatok pénzét és bank- jegyeit. ismeretlen források azt a hírt terjesz- is kicsibe kezdte tették, hogy a rulettgépek tulajdonképen olyan tiszteletreméltó tömörülések tulajdonai, mint a Magyar Nemzeti vagy a Falu 5§72 nyomban tiltakoztak az ilyen rosszhiszemű beállítások ellen. Kiderült, hogy a budapesti polgárság könnyelműsé- gének és nyerési akozásának vámszedője va- Jami Engel Jenő nevű volt pékiparos, aki a kö- zelmultban még a Glasner sütöüzemben működött, most azonban a kiflik és péksütemények után az arany és ezüstgolyók hazár- dériájából akar újabb vagyont gyüj- teni. atos, hogy a hatóságok ezt az ártat- Jannak látszó és mégis veszedelmes játékot enge- délyezték és ezzel újabb tápot adtak a hazárdszen- vedélynek, amelynek nyomán pedig eddig is túlontúl sok könny és tragódia ját- szódott le, SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYÁR BALOGH GÉZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. Tőkét emel a Kisipari Hitelintézet. A beruházó kölcsön tárgyalása során Eber Antal erőteljesen követelte, hogy fordítsanak bizonyos összeget a magángazdaság terén működő kisemberek, különö- sen a ker rosok megsegítésére. A os hitelkeretet kellett — a fővárosnak oly ek, a Kisipari Hitel- volna juttatni, — mondot kitünően működő intézményé intézet amely az érdekelteknek teljes megelégedését vívta ki. £ber Antal felszólalását már is megszívlelték a városháza vezetői, mert a polgármester — előterjesztést készített a Kisipari Hitelintézet ötszűzezer pengös alaptőke emelésére. A főváros elő akarja seg ezzel az anyagbeszer- zési kölcsönök kiterjeszt , amely 100—150 pengő fedezetlen hitelek nyujtását célozza. Helyreigazító nyilatkozat. Med ügyvédtől április 11-iki kelettel a következő levelet kaptuk: , Nagyságos Bacsó Emil felclős szerkesztő úrnak. Helyben, VI., An. ssy-út 60. — Az Ulrich B. J. budapesti cég megbízásából kérem, hogy a „Fö- városi Hirlap" legközelebbi mában az idezárt helyreigazító nyilatkozatot szíveskedjék közzététetni. Tisztelettel: Olvashatatlan aláírás, ügyvéd." Dacára, hogy a Fővárosi Hirlapnak Bacsó Emil nevü fele- lős szerkesztője nincsen, előzékenységből megfele- lünk a kívánságnak: Helyreigazitö nyilatkozat. A „Fövärosi Hírlap" Budapesten 1935. április hó 10. napján megjelent 15. számának 10. oldalán , Nem létező engedélyekkel" címmel megjelent közlemény- nek azon állítása, mintha cégem a szabványos elő- írásnál vékonyabb vastagságú ólomcsöveket kínálna, annak ellenére, hogy a Polgármester úr a szóban- forgó cső használatának engedélyezését megtagadta. valótlan. Ezzel szemben a való az, hogy a Neo- lum-csövekkel folytatott k letek eredményére tör- tént hivatkozással Budapest Székesfőváros Polgár- mestere a 233.237/1933. I. ü. o., valamint a 140.371/1934—XII. ü. o. számú határozatában a „Neolum” jelü ólomecsövek használatát külön szab- igy Gábor dr. ványok előírása mellett a Székesfőváros területén vízvezetéki csövek céljaira engedélyezte. Budapest, 19. április 12. Olvashatatlan aláírás. — (A nyi- latkozatra visszatérünk.) A Kammer Testvérek és a Richards Richard osztaléka. A vezető textilvállalatok közül elsőnek a Kammer Testvérek és leányvállalata, a Richards Richard Győri Finomposztógyár tették közzé mérle- güket. A Kammer Testvérek 16 P osztalékot fizet- nek és a kimutatott 200.000 pengös nyereség kétség- telenül bő tartalékolások és leírások után keletke- zett. A magyar textilipar virágzó konjunktúráját hirdetik a mérleg adatai, amelyek arról számolnak be, hogy a vállalat bruttó gyártási jövedelme 1,063.000 pengöröl 1,562.000 pengöre emelkedett, értékcsökkenési leírásra pedig a vállalat két és fél- szer annyit fordított, mint amennyi a tiszta nyere- sége. A Richards Richard nyeresége csak kevéssel marad az anyavállalat nyeresége alatt, miután az értékcsökkenési alapra és leírásra ez a vállalat majd- nem a nyereséggel egyenlő összeget: 161.000 pengőt fordított. A képesített könyvvizsgálók névsora. A Ma- gyar Hites Könyvvizsgálók Egyesülete kiadta és szétküldötte tagjainak névsorát a hites könyvvizs- gálói intézmény munkakörének rövid Összefogla- lása kapcsán. A hites könyvvizsgálók munkássága súlyos felelősséggel jár és nagy szaktudást igényel. Vállalatok állandó, vagy esetenkénti revíziója, va- gyoni helyzet, likviditás, hitelképesség, rentabilitäs, kalkuláció, ügykezelés és üzletvitel felülvizsgálása, organizációs és racionalizálási tanácsok, a vállalat könyvelésének és ügykezelésének a megszervezése, vagy újjászervezése, egy vállalat fennállásában életbevágóan jelentős kérdések. Ezeknek a felada- toknak az elvégzésére ma már ép úgy nélkülö tetlen a képesített szaktudás, mint ahogy nélkülöz- hetetlen a jogi tanácsadáshoz az ügyvédi diploma, a műszaki kérdéseknél a mérnöki és az egészség- ügyi kérdéseknél az orvosi oklevél. Éppen ezért minden vállalat, cég és ügyvédi iroda részére hasz- nos szolgálatot tesz a hites könyvvizsgálói névsor. A házbirtokosok a rendkívüli házadópótlék el- törlését követelik. A Ház- és Telektulajdonosok Országos Egyesülete (HATOE) abból az alkalomból, hogy központi helyiségét V., Aulich-utca 4. szám alá helyezte át, gróf Somssich Tihamér országos elnök elnöklésével helyiségavató tagértekezletet tartott. Szende Péter Pál, a HÁTOE ügyvezető-elnöke tar- totta a helyiségavató beszédet, amelyben kifejtette, hogy a házadó rendkívüli pótlékának eltörlése nem- csak a házbirtok rentabilitásának és életképességé- nek előfeltétele, hanem az egész nemzeti és gazda- sági életünknek is érdeke. Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató PAPPUÁSTNVAS TÁS VLÁ VASALT ÁLSVASYALJVPUALE s MAGYAR-SZÉN TÜZELÉS HAZAI SZENEKET TÜZELÖ BERENDEZÉSEK VÁLLSLATA SZAB. KÖZPONTI FÜTESEK. SZAB. KÁLYHÁK, Külön osztály: AUTÓGÉN HEGESZTÉS ELAVULT FŰTŐBERENDE- KAZÁNOK JAVITÁSA ZÉSEK MODERNIZÁLÁSA TEL.: 57—2—82. BUDAPEST, II., BORBOLYA U, 11. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1, Baber-utca 80, Telefon: 932—26 KÖSZENBÄNYA "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. N TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-65-55 és 25-5-50. ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegvízberendezés, gáz, vizvezeték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, !l., Halász-utca 2. Tel.: 51-7-34. alic afökelefes auföpneu Főeldárusítás: BUDAPEST, DI., MOZSÁR-UTCA 9 1000 VILLATELEK BUDAPEST ELADO Mätyäsföldnel 150—300 négyszögölesek, 6—B8 pengő négyszögöle 50 havi 20 és 40 P-s részletre KELETI PU. sAsHALOM MA KÖZEPSÖ MÁTYÁSFÖLD CINKOTA A KELETI PU-TÖL oOrrac! A CN E N $ N e ENDI NEN NS GNS SEEN A Keleti Pp. ü. mellett; a Kerepesi-üt ele: RL TA ket RSS déről húszpercenként indul a BHÉV vil SE DS mosvasüt Mätyäsfüldre, A Ss ss A középső Mátyásföld megállóhelytől. gyö- TS S nyörű parkon keresztül ötperenyire — vannal N a házhelyek. SS Az összes felekezetnek femploma, gimná- sa zium, fanítónőképző, polgári fiú- és leány- Iskolák, elemi népiskolák helyben A Gellérthegy magasságábar — fekszik, jó földje, kitűnő ivóvize, érondús levegője van. Bővebben tájékoztat helyszínen Özv. gróf Pejacsevich Márkné birtokának házhelyparcellázási irodája Levélcím: Wátyásíöld Közalkalmazottak építkezéshez a , Láb"-tól lakbérüknek tizedrészét kapják kölcsön, 8000 P-ért gyönyörű, 3 szobás komfortos, 15 évig adómentes villa építhető. --- Page 147 --- Huszonötödik eviolyam Budapest, 1935 május 1. 18. szám 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE .. . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Arusítják az összes iBUS: -pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, Vi. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Most Budapesten a sor Előkészületek a választási küzdelemre — Lázas tevékenység az Eszterhäzy-utcai fellegyárban — Eikeszült a N. E. P. válasz- tási menetrendje — A Nemzeti Egység Pártja Budán 35, a pesti kerületben 73 jelöltet állít Döntés előtt Gömbös Gyula miniszterelmőknek bemutatják a jelöltek iistáját Ma már pontos számadatok állanak előt- tünk, amelyekben nem lehet kételkedni és ame- lyekkel nem lehet vitatkozni. Ezek a pontos számadatok pedig azt mutatják, hogy az ország- gyülési választáson "a Nemzeti Egység Pártja csaknem 50 százalékkal multa felül a régi kor- mánypárt egykori választási eredményét, Nem kell optimistának lenni akkor, ha azt mondjuk, hogy a törvényhatósági választásnál ez az eredmény még igen jelentősen fokozódni fog, hiszen Budapest szavazópolgársága, az ország egységes akaratának csak az imént elhangzott impozáns verdiktjének hatása alatt, nagyon jól tudja, mit kell cselekednie. Levitézlett, letört jelszavak romhalmazán új életnek kell kivirul- nia, mert így kívánja ezt nemcsak a főváros és az ország, de az emberiség egyetemes fejlődé- sének érdeke is. Ma már érzi, tudja, vallja a főváros polgársága és legszélesebb munkás- rétege is, hogy csak akkor élvezheti a biztos fejlődés csendjét és nyugalmát, ha a mindent magába foglaló, mindent átölelő nagy \nemzeti összefogás minél tökéletesebb formáját tudják elérni. Ebben a nagy nemzeti átalakulásban, a magyar történelem új fordulójánál, sorsdöntő és sorshatározó órákban teljes lelki Wértezett- ségben kell a küzdelemben résztvennie a fővá- ros népének, amelynek biztosítania kell, hogy a nagy világnézeti küzdelem a budapesti város- házán a nemzeti egység kivételes győzelmével végződjék. Ma nevek keringenek és hullámzanak a le- vegőben, A pártok versengeni szeretnének (azon a téren is, hogy a névsorok, amelyekkel a vá- lasztóközönség elé .állanak, minél díszesebbek és vonzóbbak legyenek. Ez mindenesetre nemes törekvés, tiszteletreméltó verseny. A küzdel- met azonban az egyik oldalon pártok és egyé- nek érvényesülési szándéka és sokszor könyör- telen, kiméletet nem ismerő érvényesülési dűhe irányítja. A másik oldal a fegyelemnek, az 7 mindenhatóságának, az egy akarat kiteljesülé sének zászlaja alatt indul, hogy a napi és egyéni célokat messze eldobva magától, hozzá- fogjon a városházán is építő, reformokat léte- sítő, összefüggésében megingathatatlan vil nézeti front kiépítéséhez. A nemzet égető szük- ségletei, a nép ellenállhatatlan ösztöne és a fő- város haladni, békén dolgozni és építeni akaró, a bizonytalan jövőt kivédeni hivatott, lelkes és tetterős polgársága egyaránt ezt követeli. Eddíg talán elegendő volt ahhoz, hogy va- laki Budapest kormányzatában részt vegyen, hogy szeresse ezt a várost és örömmel fogadjon minden olyan javaslatot, tervet és gondolatot, amely ennek a nagyszerű metropolisnak jöven- dőjét munkálni látszott hivatottnak. Ma nem elég ez: ma mindenkinek, aki orszäg- vagy városkormányzásra vállalkozik, ott ragyogjon a homlokán az elhivatott , a magabízás, a nemzet jövőjébe vetett hit csillaga. Igen nagy hivatás, igen nagy felelősség súlyosodik azok- nak a vállára, akik ma, talán soha nem látott nehéz időkben, egy új ezer év megalapozásának vajúdó korszakában, arra.wällalkoznak, hogy a haladás, az építés, az "erkölcsi megtisztulás, a puritán emberiesség, a szociális fölény és "a kul- túrális emelkedettség apostolai legyenek. Budapest népe ezt várja azoktól, akik ma a városkormányzást kezükbe fogják venni. Hogy kik lesznek ezek? Nem nehéz eldön- j lelkek követelése és főként ij, a holnapnak a köd- a nyiltan rámutatnak A tegnap tanulsá kibontakozó csill. ből ar hogy csak egy le! ég van. Egy lehető- ség: az, hogy a városházán is egyetlen nagy párt kormá ány n. Az a párt, amelyet a tör- ténelmi ég, k népakarat kitörő ereje, reformok után áhítozó a diadalmas világ- ssága, a nézet hívott életre. Ennek beteljesülését most elkövetkezendő választástól. 17 dik nagy győzelem, amely sítja a nemzet és a főváros j várja mindenki a Ez lesz a ú időre Gömbös Gyula a monstregyűlés vezérszónoka A főváros valamennyi pártja készül az el- következő nagy választási kampányra, azonban a közgyűlés váratlan feloszlatása és a válasz- tásnak gyors kiírása a pártok keretein belül teljes fejetlen- séget idézett elő. amit tetéz az a vegeläthatatlan személyi tor- zsalkodás, ami minden pártban felütötte a fejét. Megindult tehát a harc: mindenki mindenki el- len a biztos helyért. Amíg a baloldali pártok egymásközt torzsalkodnak, s amíg a keresztény- párt sem tudta a jelölések kérdését nyugvó- pontra juttatni, éppen a személyi kérdések elin- tézetlen volta miatt, addig a Nemzeti Egység Pártjában kezdettől fogva céltudatos, erőteljes és a többi pártokhoz mérten előrehaladott munka folyik Zsitvay Tibor legfőbb iränyi sával és Hauser István dr. pártigazgató vezetésével. Az eddig teljesen a központba koncentrált és onnan irányított munkát decentralizálták a tizennégy kerületre és kerületenként 150—150 ember készüi a nagy választási kampány lebonyo- Jítására. Ettől a céltudatos munkától még az országgyűlési választásokon elért sikernél magyobb eredménye- ket várnak a fővárosban. A Nemzeti Egység Pártjában, az Eszter- házy-utcai palota emeleti helyiségeit már több, mint félév óta kizárólag a fővár: si szervezkedés céljaira foglalták le, de ez az i apparátust magában foglaló teremsorozat is kicsinek bizo- nyult és megindult a gyors átalakítási munka a volt Eszterházy-palota legfelső emeletén is, ahol hét új, teremnek beillő szobát rendeztek be s onnan, mint | a párt fellegyárából irányítják a vá- lasztás előkészítélsét és lebonyolítását célzó munkálatokat. Az új helyiségben nyert elhelyezést a propa- gandaosztály, a női osztály, az ifjúsági osztály, a kereskedelmi és az ipari csoport, amelyeknek deputációi nap-nap után keresik fel, úgyszólván óránkint 50--60-as csoportokban a párt fővá- rosi szervezetét, hogy a jelölések tekintetében kívánságaikat tolmácsolják. A községi választások tervszerű előkészíté- sének és programszerű végrehaj nak legfőbb akadálya az, hogy a választói névjegyzék teljes- séggel tökéletlen és óriási nehézségekbe ütközik a szavazási lehetőség biztosítása. A lakásválto- zásokkal kiigazított mévjegyzék sem tökéletes, de mégis ehhez mérten készítik a kerületi kar- totékokat s igyekeznek elérni azt, hogy a Nemzeti FEgység Pártjának minden nyilvántartott tagja a szavazási urnák- Hoz járulhasson a fővárosi választások napján. Tízezrével sora- koznak a központban a kartotékok, amelyeket a választások előtt és a bolettagyűjtések idején kerületenkint decentralizálnak. A kerületi tit- károkat úgyszólván nap-nap után oktatják a köz ontban, 99, A akkor, amikor a boletták el- ilne ák el a lvitelére. A választási hadjárat eg; gyik előkés etapjához tartozik a plakátragasztás munkája, ami teljes vel megindul abban a pillanatban, amikor a jelöltek listáját nyilvánosságsa hozzák. A jelöltek listája, a Fővárosi Hirlap értesü- lése szerint, már elkészült, Zsitvay Tibor bemutatta a párt országos elnökének, Sztranyavszky Sándornak és legfőbb jóváhagyás vé- gett a jelöltek listája most Gömbös Gyula miniszterelnök elé kerül. --- Page 148 --- Budapest, 1935 május 1. terelnök dönt abban az elvi kérdésben indulhatnak- -e azok az országgyűlési i fővárosi választási küzdelemben, árosban nyertek mandátumot. A Nemzeti Egység pártja összesen 108 jelöltet indít, akik közül a budai öt kerületben 35-en, a pesti kerületek- ben pedig a törvényben — megállapított A minisz éppen a fi szám szerint, 73-an vesznek részt a küzdelemben. A párt propagandairodájában zen áll a harcnak úgynevezett menetrendje, a a ti Egység Pártja erőteljes és mégis ny ülé nben tétova kapkodás lelhető a többi pártná még nem ala- t J sen a rövidesen várható reciziro mben a szabad- ték a baloldali pár- hirdették, hogy az a törekvést az első pilla ban meghiú- sította a szociáldemok Hásfoglalása. t zottabban kijelentették, 4 ndulnak nem hajlandók társuláshc A den okrata: hogy a abb csete-pate után Bajesy-Zsilinszky Endre is megelé. "talan Fried- azonban, meghiusult és ma az a Friedrich István, otthagyva a baloldali blokkot, önálló listával vesz részt a v lasztäson, cddigi megällapodäsok szerint, inyän, Scheuer Róbert pedig a megfelelő beosztást. árosban kap lemreméltó, hogy miután Scheuer Róbert ii zeti Egység Pártjából, a Lipötvärosi 1 nó, amelynek elnöke volt, izgalmas 1 ülésen, 73 hogy zőval ellenében, úgy határozott, kitart hiven a Nemzeti Egység Pártja mellett és teljes szívvel követi Krompaszky Miksa tankerületi főigazgatót, aki való- szinüleg a Lipótváros NEP-list: vezetője lesz. ak egyik A Lipótvárosi Polgári Kaszinó új elnökévé, hír sze- Ennek a menetrendnek legkiemelkedőbb pontja az a mon űlés, amelynek Gömbös Gyula miniszterelnök lesz a vVezérszóno ztási agitációban résztvesz a párt vala- mennyi képviselőtagja és egészen bizonyosra várospolitikai körökben, hogy a vál ztás legfőbb irányítója Zsitvay Tibor pártelnök a választások után nemcs „a falakon kívül" lesz a városi politika irányítója, hanem a Nem- zeti Egység Pártjának gi politikáját u vá- rosházán is diadalra vi. zös ellenzéki sront rint, Szurday Róhert országst | ják megválasztani. | Megalakultak a választási bizottságok ep a p: ártok az elők forgata- viselöt fog- . dolgozik a % elnök ir: folyik a hatal- ö állomása a választói volt. Ezt követte heti ülése, amelyen i a tizennégy k kerület választási bizottságát. tökerület .v tási bizott h, elnöke Takách Gyula. elr Lédeczy Sändor, h. el- | elnöke Kor: Károly, h. elnöül Pólya An- 1 kerület elr Meizler Kä dr., h. | Gunszt Lajos dr Az V. kerület elnökei Horváth István dr., h, e rtsoke Alajos dr. A VI. kerület elnöke Nagy Mihály dr., h. elnöke Walter rület elnöke Ocska:; olf, h. elnök Szemerjay nök: vitéz Vajthó jar dr., h, eln: áros Gyula. ület elnöke Sı Béla dr., h. elnöke Héger elnöke Vic István, h. elnöke Zilahy- t elnöke Herglösz István, h. elnöke Ceitler XII. kerület elnöke Frit la, h. elnöke Dominits Gyula XIII. kerület elnöke vitéz Dancsfalry Lajos, h. elnöke is Árpád . ker tay-Kovács József, h. elnöke bizottsá rend n eli napokban leteszik ri ény megkezdik az előmunkálatokat, hogy m zás a legteljesebb rendben Kéri ri Mikorra várható a tisztüjitas tövetkezett jelentőség- tosul a városv tés hatalma és ás t sen a szorosan vet terminusa természetes g a kormänyzäs is közvetlenül érintik. A ztások befejezéséhez, mert a megvá- tások befejezése után ugyanis általános tiszt- atóság mindad nem teljes, amíg 16 a törvény, ami azt jelenti, hogy zva 4 polgármesterkérdés megoldása mesterek e; a pi z alpol- A tisztüjitäs terminusära vonatkozólag gármestereket, a tiszti és az s 1 : "A " An > C IE 8 több elgondolás merült fel és azt júniusra árvaszé já ják. " FIFEPY 1 sör a SZ 21 alálga t. Taga az a tény, hogy útján betöltik a vagy szeptemberre talälgatj iváros legfőbb v ói — poziciój: érthetően élénk A pontos terminust a választások után összeülő mozgalmasságot igér a választás utáni időkre, pártközi konferencia fogja kijelölni és addig min- ert munkásságának i jósolgatás csur felesleges és tárgytalan kom- ttól fü } t, akiknek binációt jelent s — 1000 VILLATELEK BUDAPEST KELETI Pu. SASHALOM REPTÉR A Keleti p. u. mellett, a Kerepesi-út ele Jéről húszpercenként indul a BHÉV villa. mosvasút Máútyásföldre, A középső Mätyäsföld megállóhelytől. gyö örű parkon keresztül Ötperenyire vannäak zhelyek. összes — felekezetnek temploma, gimnä tanítónőképző, — polgári fiú. ány. ák, elemi népiskolák helyben. Gellérthegy magasságában fekszik, jó földje, kitűnő ívóvize, ózondús levegője van. Bővebben tájékoztat helyszínen Özv. házhelyparcoltázási irodája Közalkalmazottak építkezéshez a ,Láb"-tól lakbérüknek tizedrészét kapják kölcsön, 3 szobás komfortos, 15 évig adómentes villa építhető. 8000 P-Ert gyönyör MÁTYÁSF. ani jeez Ő 1 en m A KELETIEPV-TÖL 20 PLRE nes... A gróf Pejacsevich Márkné birtokának ELADO Mály astöldnel 150—300 m 6—98 pengő négyszögöle 50 havi 20 és 49 P-s részietre KÖZÉPSŐ MÁTYÁSFÖLD ber Levélcím: Maätyäsiöld A Hemzeti Egység Párija Székesíövárosi Szervezetének kerületi helyiségei és központi kerületi Wikárai Cím ponti kerületi titkár: I. Pauler-u, 10. Koväts István dr. Telefon: 609-34 Somody F XIi. Márvány-u. 40, v. Köszeghy Bela dr. Hajós György dr. Hi. Hajógyár-u, 2. Kiss Käroly V. Alkotmány-u. 27. Kende Béla Telefon: 134-55. VI. Teréz-krt. 21. Ekker Läszlö Telefon: 210-15. VII. Erzsébi: Kiss Péter Telefon: XIII. Mohács-u. 6. Miniszlay B6la Telefon: 986-62. Bánhegyi B. Géza Telefon: 884-49, F VIII. József-körút 70. Telefon: 311-18. IX. Ulői-út 115/ Szabó Endre dr.) Somfay Géza Király Dezső Vasárnap kezdődik a második magyar nemzeti útigyi KONYFESSZUS a Magyar Mérnök- és Épi- 3nbi hatóságok, a Budd- delmi és Iparkamara, a Városi Mér. Jos Szövetsége, a hazai —automobil- rdekeltségek közreműködésével A székesfőváros, z-Egye pesti Keres nökök Oi. klubok és az vasárnap, május 5-én kezdődik Budapesten a háromnapos IT, magyar nemzeti útügyi kongress kapcsolatban — kiállítás útépítési eljárások és módi nagyj segü kongress: élén Ben István min. tanác Király kesfővá. tanácsnok, az út- és csa- vezetője, Lux Ernő, a Ma- Egylet útépítési szakosz- k A kongresszus május ilik meg a Műegyetem is rendeznek A rek bemu- as rendező- rosi tornaépítési gyar Mér lyának elnöke állana élelőtt 11 órakor en ünnepélyes 1, amelyen megala- kitjak a Nemzetközi Útügyi Kongre Állandó ottsága magyar nemzeti szervezetét. Ugyan- aznap délután 4 őrakor a Nemzetközi Vásár terü- leten megtekintik az útügyi kiállítást, e pedig ismerkedővacsora lesz a Gellert-: Hétfőn délelőtt 9 órakor kezdődnek az Uránia- színházban a kong előadások s ezt kedden délelőtt is folytatják. FHétfön délután a kongresz- us résztvevői — megtekir a budapest—kecske- ét—szegedi állami útépítést, kedden délután pe- dig a föváros fontosabb útépítkezéseit szemlélik meg, majd uzsonna lesz a jánoshegyi vendéglőben. A kongresszus során Király Kálmán székesfővá- rosi tanácsnok a föväros kilencmilliós szükség- munkáiról, Benke István min. tanácsos az útügy- ről, mint állami feladatról, dr. Metzler Jenő, a Moktár vezérigazgatója az útépítés pénzügyi vo natkozäsair6l, Sámy Sándor ny. min. tanácsos az újabb útépítési ren zerekröl, dr. Jáky József mü- etemi ma: r a talajfizikai vizsgálatokról tartanák előadást CSUCSHEGYIBAZALTBÄNYAR.-T, KEMESGULÄCS Központ oda: Telefon: Tapolca 2. Tel: Var AMON ANTAL ES FIAI KÖVEZŐMESTEREK, UT-, CSATORNA- ES BETON ÉPITÉSI VALLALKOZÓK, FÖLD- MUNKA, A MÉSZKŐ- VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-$-85. ÚTHENG ERLÉST FE vállal WOLFF ERNŐ . Tel. : 59 —9—68. --- Page 149 --- Budapest, 1935 mäjus 1. ZSITVAY TIBOR: Igycehezeiünk az, hogy füärsadalmi refegezödes és foglalkozási ágak szerint Budapesi összetételének megfelelően képviseljék a bizottsági tagok a főváros A fővárosi választások irányítása éppen- úgy, mint az elmúlt hónapokban lefolyt szervez- kedés munkájának a szálai mind a NEP fővá- rosi szervezete elnökének, Zsitvay Tibornak a kezében futottak és futnak össze és Zsitvay Tibor az, aki úgyszólván éjt-napot egybetevő fáradsággal gondoskodott a jelöltek listájának összeállításáról. Természetesen ez a munka az országos párt munkájával teljes konszenzusban folyik és Zsitvay Tibor a jelöltek listájának összeállításánál figyelembe vette és felhasználta a fővárosi képviselők helyi ismereteit és össze- köttetéseit is. Zsitvay Tibor legutóbb több he- lyen elhangzott beszédében annak a biztos re- ményének adott kifejezést, hogy a Nemzeti Egység Pártja a községi választásokon is nagy fölénnyel fog kikerülni a választási harcból. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt beszélgetni a választásokkal kapcsolatos közönségét kérdésekről ZSITVAY TIBC aki kijelentette, hogy termé lés előkészítésének mun mérkőzik és igyekszik érvénye AL, zerüleg a jelö- n rengeteg erő ülni. — A jelölést előkészítő munka során — mondta Zsitvay Tibor — a központnak az az igyekezete, hogy a kerületek kívánságait lehetőleg teljes mértékben honorálja és társadalmi rétegeződés, valamint foglalko- zási ágak szerint Bu. 6 ételé megfelelően képvisel bizottsági tagok a fő Zsitvay Tibor előszobájában egyik küldött- ség a másiknak adja a kilincset, mindegyik kül- döttség egy-egy újabb k got tolmácsol, ezeknek a kívánságoknak a kielégítése a válasz- tások sikerének biztosítékát jelentik. Üzent a miniszterelnök Arra kell törekedni, hogy a kormány pártja vegye át Budapest kormányzatát, mert a fővá- ros nem lehet pártok és nártocskák játékszere A Nemzeti Egység Pártja az elvi és sze- mélyi kérdések letárgyalása után rögtön megindi totta választási agitációját. Az első nagyszabású gyűlést szombaton tartották a déli kerületben, ahol melegen ünnepelték a kerület képviselőit: Usetty Bélát, Pözel lstvánt és vitéz Tóth And- rást. A Ferencvárosi Kaszinóban tartott ezerteri- tékes ünnepi vacsorán Pavlik Ferenc, Tötössy Miklós, Szentessy József, Sänta Antalné, Göde Jenő, Dongó Orbán és Latinák Jenő szólaltak fel, majd vitéz Tóth András, Petracsek Lajos és Ter- bócz Imre országgyűlési képviselők üdvözölték Usetty Bélát. Lelkes éljenzéssel és a szeretet minden megnyilvänuläsäval fogadták Zsitvay "Tibort, a fővárosi pártszervezet elnökét, aki nagyfontosságú üzenetet hozott Gömbös Gyula miniszterelnöktől, érfonál a Nemzeti Egység fővá- miniszterelnök üze- amely szinte ve: rosi munkaprogramjähoz. A netét ZSITV. Y TIBOR dr. pártelnök a következőkben tolmácsolta: - Ha az országos választásokon megmutat- tuk, hogy tudunk és akarunk cselekedni és sikert elérni, akkor még fokozottabb mértékű munkát fejtsünk ki mos amikor a főváros törvényható- ságának megújításáról van szó. Azt akarja a ve- zér és azt akarjuk budapesti józangondolkodású polgárok, hogy a fővárosban is olyan hatalmas döntőerejű pártra támaszkoi zterelnök úr a Nemzeti Egység resztülvitelében, — mint van az orsz mzeti Egység Pár ban csak egy pártja van és ennek az egy pá N a kezébe vennie a kormányzatot. M győzi hogy a főváros népe a községi lasztáson is diadalra viszi Gömbös Gyula lobogó- ját. A miniszterelnök úr ma odaállhat a világ elé azzal, hogy az egész ország mögötte van, de nem állhat még oda azzal, hogy az egész főváros tör- hetetlen híve az ő politikai vonalvezetésének. A négy év előtti választásokon a kormány pártja a negyedik helyen volt a fővárosban, ma pedig a képviselőválasztások eredménye szerint a leg- első. Ez azonban még nem elegendő és arra kell törekedni, hogy a kormány pártja vegye át a főváros kormányzatát is. Ezért áll élünkre a miniszterelnök úr és velünk együtt akar küzdeni a fővárosért, hogy meg- legyen az az eredmény, melyről lemondani haj- landók nem vagyunk. A [főváros nem lehet pár- tok és pártocskák játékszere, Budapest érdekeivel nem lehet labdázni. Bízom abban, hogy teljes Si- ker fogja koronázni törekvéseinket és amíg Gömbös Gyula és kormánya száz száza- lékig helytáll a nemzet érdekeiért, ugyanúgy a föväros polgárságának is teljes oda- adással melléje kell állnia a küszöbön lévő köz- ségi választásokon, amelyen döntő erőt kell mu- tatnunk. A közönség példátlan lelkesedéssel és szünni nem akaró éljenzéssel fogadta a miniszterelnök- nek Zsitvay Tibor útján küldött üzenetét és hosz- szasan éljenezte a kormány és a ivemzeti Egység Pártját. Usetty Béla áradó jókíván: atottan köszönte a feléje és kifejtett:, hogy a deli ktrület pulgärsäge is elől halad annak az eredménynek a kit en, amıcıyot a minisz- terelnök és Zsitvay Tibor a főváros népétől és az ország érdekében elvár. A miniszterelnök a leg- nagyobb elismeréssel nyilatkozott a déli választóinak a Közelmultbam teljesített munkdjä- is ünnepségeket Programszerű előkészítés után megindul a 21 millió penyős beruházás Szendy Károly polrármester kijelenti, hovy a belügyminiszter hozzájárulása nem kétséges és a felhatalmazás minden Általános öröm és megelégedettség fogadta Szendy Károly polgármesternek a 21 millió pen- gőre rugó beruházási program — megvalósítására irányuló előterjesztését, amit a törvényhatóság utolsó közgyűlése egyhangú lelkesedéssel megsza- vazott. A beruházó program részleteiről annak- idején pontos ismertetést adott a Fővárosi Hírlap és jelezte, hogy az összés munkálatok költségvetései készen állanak. Ezek a megcáfolhatatlan tények sem elégségesek azonban arra, hogy bizonyos poli- tikai csoportokat meggyőzzenek a közmunkák le- pillanatban feérkezketik a városházára bonyolításának komolyságáról és ezért hangzottak el a napokban furcsa kritikai éllel füszerezett tá- madások, amelyek a beruházások elodázását jósol- gatják. A. beruházó program és a kölcsön felvételének állásáról kérdést intéztünk SZENDY KÁROLY dr. polgármesterhez, aki a következőket mondotta a Fővárosi munkatársának: Hírlap kerület | ról, amelynek mes 1 hoznia a döntő sikert a rosházán is. A déli kerület Nemzeti Egység tja a Józsefvárosb: rende- ! Még ma, de legkésőbb holnap kisérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávés pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért ıs kedvelik annyian már évíizedek óta. lés határozatát jóváhagyás vé- ettük a belügyminiszter — úrhoz, aki tudatában van a munkaalkaımak fontosságá- nak és maga is a legerőteljesebben támogatta a fővárost ezirányú törekvésében. Az természetes, hogy a minisztérium pontosan átvizsgálja az egész tervezetet és minden részletre vonatkozóan megteszi azokat az észrevételeket, amelyek a felügyeleti hatáskörből kifolyólag rá tartoznak. — A belügyminisztérium jóváhagyása azon- ban nern kétséges és tudomásom szerint rövid időn belúl megkapjuk a felhatal- mazást a program végrehajtására. Nem helytálló az a feltevés, hogy a jóváhagyás megérkezéséig káros időveszteség áll be, mert addig a városházi ügyosztályok elkészítik a sok alaposságot igényelő versenytárgyalási kiíráso- kat és megteszik a szükséges számításokat. Több vonatkozásban már készen állanak a pályázati feltételek, más ágazatokban azonban ez a munka folyamat- ban van, mire azonban a törvényes felhatalma- zás hozzánk érkezik, a munkák kiadása haladék- talanul útjára indulhat. A beruházó kölcsön 21 milliós tétele ügyében ugyancsak a belügymi- nisztérium foglal állást és az a jóindulat, ami ebben az irányban megnyilatkozott mindenkep- pen bizanyossá teszi, hogy a 21 núllió a legked- vezőbb feltételek mellett fog rendelkezésünkre állni. Késedelem nem érintheti a közmunkák menetének beosztását, mert a közgyű- lés részéről elfogadott határozat is fel- teti, hogy az OTI-kölcsön első rész- letének felvétele szeptember 1-én ese- . dékes, ; vagyis akkor jutunk abba a helyzetbe, hogy a már ténylegesen rendelkezésre álló kölcsönké: letből a közmunkákat alimentáljuk. A főváros teljesen felkészülten várja ennek az időpontnak a bekövetkezését és kioldja azt a közmunkasoro- zatot, amelyhez hasonlót már régen volt alkalma Budapest fejlesztése érdekében megindítani. Szendy Károly polgármester nyilatkozata a leg- fényesebb cáfolat a különböző vádaskodásokra. A. közmunkák elkészítése és a teri felül- sgálat egyidejü lefolyt: si cözeljövőben véget ér és akkor programszerüen megindul a közmun- káknak az a sorozata, amely a fővárost már régóta nélkülözött alkotásokkal gazdagítani fogja. Mäjus 9-énm délután fél 3 órakor Ügetőverseny Beer SändOr vrsxöx MESTER V., Gr. Tisza István út 5. sz. e Telefon: 83-+4-29 szivacsalätetes BÉLYEGZŐJE tariós, szép és fiszta „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 €-ig FAGYMENTES vakolást, betonozást biztosít Posnansky és Sipelitz Re. Budapest, V., Sólyors.utca 13. sz. Felefom 2.28-29, 2-82-85. MEGNYÉGT AZ ALPESE FALU Nemzetközi varieté-műsor. Üjdonsäg! ——— Az egyes színpadi számok között a közönség táncol Élsőrangú konyha Polgéri árai Kitűnő jazz és p-rkett --- Page 150 --- Budapest, 1935 mäjus 1. Megvalósulás előterében a reuma-Körhäz Szendy Károly polgármester nagyfontosságú bejelentése a balneolögiai kongresszuson Pénteken délelőtt nyílt meg a Gellért-szálló Balneolögiai Egyesület háromnapos kongresszusa. . A kongresszus tó ülésén Szendy Károly polgármester az reglett hazai és külföldi balneoló Ok előtt abású előadást tartott „Budapest fürdőváros A polgármester előadásának legfonto- sabb és legkiemelkedőbb momentuma az a bejelen- tés volt, amely szerint a főváros a legkomolyabban foglalkozik a reumakörhäz létesítésével és azt a leg- rövidebb időn belül megvalósítja. Szendy Károly polgármester töb! következőket mondotta: — Budapest fü álomkép, hanem reál as program, emellett pedig fontos nem s mai komoly időkben elérhetetlen céiokat nem ker- gethetünk, de dísztermében az Országos idei, között a a munka megindításával késlekednünk nem szabad, — Gyógyforrásaink, ha nem is csodavizek, gyógyérték tekintetében bátran [felvehetik a ver- senyt az elismert külföldi világfürdők thermálvizei- vel. A legelső balneológiai tekintélyek, mint For cue Fox, Dietrich, Stra több más orvosi kivá! gyógyforrásaink kimerithete ménye, hogy a kultúr r temi kli- ettebb orvc , magas gügyi intézmények állanak a színvonalú köze. betegek rende. Budapestnek elismert, híres külföldi gyógyfürdők között is különleges helyzetet biztosítanak. A legutóbbi napokban itt t Dr. Van Bremen, a nemze i rheumaellenes liga főtitkára és szervezője, ismételten kifejezte azt a megg: sét, hogy Budapest egy fürdőkórház és kutatóin zet feláll val, nagyszerű fürdöivel predesztinálva van arra, hogy a reuma- kutatás és kezelés nemzetközi központja legyen. Minden feltétel és adottság hogy egysé Á ü kiépítésével a fi A 21 millió pe: ros csaknem 4 millió fürdők fejleszi intézmények letes megkezdik a Rud ott éktelenkedő kazánház A Gellért- és Széchenyi-i az időben átépítését és az 1 időn belül eltünik. ürdők gyógyberende a legtökéletesebben kiegészítjük és mindkét fürdő- n szanatóriumi osztályt nyitunk. A Rudas-gyógy- ő átépítését Hültl Dezső dr. műegyetemi tanár tervei szerint vegeztetjük el 1,325.000 pengő költ- séggel. Ez a munka a közeli hónapokban megkez- dődik. A monumentális lőpalota mellett modern ivócsarnokot létesítünk, a Dunaparton pedig gyógy- sétányt. — Gondoskodtunk egy újabb melyfüräs k fúrás nem csupán a fürd: a Szechenyi-fürdö mellett ségfedezetéről. A sikeres thermál vízellátását fogja is me valósítja. giai feltevés zenkívül komoly, hydro- geo! k alapján reményünk során különleges gyógyértékű dos, konyhasós vizet is kapunk. — A Tabánban most meginduló forráskutató munka eredménye alapján fogjuk megállapítani a írosrész végleges terveit és ettől függ a Szent Imre-fürdő további gorsa, valamint az is, hogy a Tabán területét milyen mértékben és milyen rendeltetéssel építjük be. Az egyik elgondolás az, hogy itt létesülne a reuma- kórház és reumaldutató intézet. Ezenkívül helyet kívánunk biztosítani a Tabánban a magánvállalko- zásnak és a külföldi tőkének. Ilyen irányú konkrét érdeklődés máris jelentkezett Beszéde végén a polgármester újból hangsú- lyozta, hogy a reumal gondolata a legke- bé sincs eltemetve. A kivitelt egyelőre az kés- teti, hogy még nem történt végleges döntés a hely kiválasztása tekintetében, A Tabán mellett kombinációba vették a Gellért- fürdő mellett a közeljövőben felszabaduló nagyobb ingatlanokat. Nincs kizárva, hogy a főváros az OTI-v: karöltve létesíti a reumakórházat, még pedig egészen rövid időn belül. A polgármester beje kongress: gnagyobb € vette tudor Zoltán dr, e; A kongresszus során Igy ürdök és ét a -—balneológiai ömmel és lelkesed et nevében Váno: a, a székes- Donti érdekes tartott a ztésének lehetőségéről, Simicska Gá- a Széchenyi-fürdő főorvosa pedig a reuma- öl tartott tudományos előadást, A balneo- 3 résztvevői szombaton délelőtt tt megtekintették a buda- t és gyógyforrásokat s a legna- ították a látottak előadás Magyar nevet a magyar fővárosnak! Irta : SZÉLL SÁNDOR dr., Bármely nép öntudatra ébredésének első jele mindig abban szokott megnyilvánulni, hogy külsi kben is igyekszik kidomborítani nem- zeti mivoltát. A történelemben ilyenre sok pél- dát látunk. Igy keletkezett a francia forrada- lom hatása alatt a francia trikolór, amely ki- szorította a Bourbonok liliomos kék lobogóját. így került a harmadik birodalom lobogója mellé a horogkeresztes lobogó. A nemzeti öntudat egyik elmaradhatatlan jele minden népnél, hogy azokat a helységeket, ahol lakott, a saját nyelvén ne- vezte el. Ha pedig annak a helységnek valami- lyen más nép már előtte nevet adott, a régi nevet elhagyja és saját nyelvén kereszteli el megfelelő névvel. Legkivälöbb példái ennek nálunk az Arpäd- korabeli települések magyar elnevezései. Bár ezek közül sok később a betelepülők révén elszlávoso- dott. Például Benefalva—Benice, "Tomkaháza— Tomecsin, Gyula-Falva—Dulice Keve-Falva- Kevice stb. Sőt igen sok tösgyökeres magyar családnak van ezen a en idegen hangzású neve: Beniczky, "Tomcsányi, Rudnyánszky, Pod- maniczky, Rakovszky stb. A magyarság vala- milyen érthetetlen nemtörődömséggel kezelte sok- szor ezeket az idegen, vagy elmagyartalanított el- nevezéseket. A legkiáltóbb példái ennek a ıy ar főváros: Buda, közvetlen közelében lévő helységek: Pest és Visegrád, amelyeknek szláv hangzású nevük van, holott a sokkal később betelepülő mnémetség- nek első dolga volt, hogy ezeket a helységeket a maga nyelvén keresztelje el. Pest egykor a Gellérthegy és a mai Várhegy vidékén terült el. A hegy neve: Mons Pestiensis az okmányokban. Nevét a források vize által le- rakott mészégető kemencétől kapta. Pest (Pecz) jelentése ugyanis kemence. A tatárdúlás után IV. Béla építtette újra a várost, amelyet a köznép az- a TESz közponii főtitkára előtt Pestnek nevezett, de azután Uj-Budänak ne- vezik, szemben Ő-Budával, amely helység észa- kabbra feküdt. A köznép nyelvében a Pest név továbbra is fennállhatott, mert azt átvette a IV. Béla által betelepített német népes is, sőt azonnal lefordította a maga nyelvére és így letett meg az Ofen elnevezés. A Pest elnevezés később átvitetett a túlsó partra, az áttelepüléssel sőt a nevet a magyarság Pest fejlődésével évszá- zadokon keresztül megörizte. Ennek a szláv név- nek német alakja pedig ráragadt Budára. IV, Béla által épített erősség neve egészen a várnak a töröktől való visszafoglalásáig latinul Castrum Novum Montis Pestiensis" volt, de ma- gyarul Buda-Vár-nak nevezték, mint ahogy azt a még ma is így hívják. A , Buda" névhez nyolcszázesztendős dicsősé- ges magyar mult minden hagyománya fűződik. Keleten még ma is így hívják a magyar fővárost. Nézetem szerint teljesen felesleges volt 1872- ben, a három város egyesítésekor, a neveket is egyesíteni. Erre semmi szükség sem volt. De ha tanulmányozzuk a régi városi írásokat és látjuk, hogy a pesti polgárság, amely nem is magyar eredetü, sokszor milyen gyűlölettel — viseltetett a magyarsággal szemben, akinek pedig mindenét, létét köszönhette, megértjük azt, hogy még 1872- ben sem igen volt a polgárságnak érzéke ahhoz, hogy ilyen kérdésben helyesen, a magyar öntudat- nak és a magyar nyelvérzéknek megfelelően fog- laljon állást. Csak így történhetett meg, hogy ez a csunya hangzású szláv szó becsúszott a magyar főváros nevébe, holott ezt a nevet már az új vá- ros alapításakor, 1245-ben, el kellett volna dobni, mint ahogy - eldobta az önérzetes németség és vett fel helyette német nevet (Ofen). Pedig meny- nyi keserves piszkálódásnak voltunk e név (Pest) miatt kitéve. Amikor a 17. és 18. században Né- metország minden zúgából összeszedték a nincs- telen zselléreket és azokat idetelepítették, ezek a németek azt hitték, hogy a híres magyar Kánaán földjére jöttek, ahol gondtalanul megélhetnek és ehelyett a török által agyonsanyargatott, kifosz- tott és tönkrement országot találtak. Takáts Sándor írásai bizonyítják, hogy a vendégtelepe- sek , hóttkódisok" voltak és sokan közülük még a 17. század elején mezítláb jártak Pesten és Bu- dán. Nem is olyan nagy csoda, hogy Magyarorszá- got Hungernland-nak, Pestet pedig Peststadt- nak (Ehsegorszäg és Dögvészvárosnak) nevezték, bár ilyen körülmények között saját hazájukban sem élhettek volna jobb sorsban. A németség azonban később is csúfolkodott a Pest-Stadt névvel. zz még ma is fennáll. Sok idegen kérdezte tőlem, hogy miért hívják ezt a várost Pestnek, talán a pestisjárvány emlékére? Arról hallottak t. i., hogy valahol a pestisjárvány emlékére egy szobormű áll, valószínüen innét van a dolgok összekeverése. Azonkívül idegenek állandóan összetévesztik a két nevet: Bukarest és Budapest. Külföldi me- netjegyírodáktól is láttam levelet így címezve: Bukarest Hongrie és Budapest Roumania. Mind- eme okok amellett szólnak, hogy gyorsan, min- den különösebb okoskodás nélkül változtassuk meg a magyar főváros nevét. Javaslatom az, hogy legyen neve az, ami többszáz évig volt: Buda. A , Buda" név ősrégi, a magyar hagyományoki ( által megörökített — név, személynévként [Indiában ma is használatos. A ,Buda" név mellett a legdöntőbb érv a törté- nelmi hagyomány és dicsőség. Ehhez járul még a rövidség, továbbá az, hogy más névvel nem té- veszthető össze és hogy — mint személynév — nem fordítható le más nyelvre. Személynévnek helységnévként való használata a magyar nyelv. ben nem is szokatlan; példa erre: Csanád, Csaba, Jenő, Gyula, Solt stb. Nálunk tulajdonképpen mindenki helyesli a Pest név elvetését. Csak az új név tekintetében eltérők a vélemények. Vannak, akik azt ajánlják, hogy legyen a főváros neve: Budavár. Ez is he- lyes volna, annál is inkább, mert ez feltétlenül ösmagyar név lenne. Indiában ma is ismert hely- ségnév Budawar, melynek magyar jelentése: 6-väros. Tlyen név nálunk is ismeretes. Példák erre = Szebenvár, "Temesvár, Sárvár, " Marosvár, tvár stb. Azonban ezzel a névvel szemben is az az érv áll meg, hogy nem rövid, már három szótagú és újkeletű (legalább is hivatalosan), míg Buda hivatalosan is régi és történelmi patinával bíró név. A Budavár elnevezést fenn lehetne tar- tani és pedig a magyar főváros ama részére nézve, amelyet mi úgyis Budavárnak nevezünk. Pest a maga önös érdekeít és érzéseit hatvan esztendő alatt teljesen elvesztette, régen egybe: olvadt már a főváros egyes alkotórészeinek min- den érdeke és érzése. Ha azonban a tradiciókra való tekintettel egyes civisek mégis ragaszkodná- nak a Pest névhez, ám legyen, hívjuk PestneK azt a részt, amit eredetileg is Pestnek hívtak, a mai Belvárost, mert ezt a részt nevezték tulajdon- képpen Pestnek. Azonban ne akarjuk ezt a rossz- hangzású nevet mindenáron a város többi részeire is rákényszeríteni. A — nemzeti öntudatnak abban a formában való megnyilvánulása, hogy az egyes népek olyan városneveket, melyek idegen hangzásúak vagy eredetűek, saját névre cserélik fel, igen gyakori. De fővárosnál is van példa erre. Amikor a háború után legázolt török nemzet a nagy török hazafi, Mustafa Kemal pasa vezetése alatt öntudatra éb- red, első dolga, hogy a főváros nevét: Konstanti- nápolyt megváltoztatja, így lett belőle Istanbul. Ugyanígy változtatták meg Christiäniät; lett be- lőle Oslo, Petersburgból Leningrad stb. Most, a reformkorszak hajnalán, íme, itt a legkönnyebb és legsürgősebb reform, amely visz- szavezet bennünket a régi magyar dicsőség nagy- szerű hagyományaihoz. Tessék keresztülvinni! DAWLIK ÁGOSTON 22 IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZESER VIII., József-utca 66. $$ Telefon : 30-8-63. „DOLGOZZUNK‘ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 WAHL-FEREN VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA Budapest, VIII. Víg-uica 39. Telefon: 316-45 lakatos mester SALGÓTARJANI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: elete: V., 8as-utca 25. szám, 3 23-0-71, 10-3-51 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. Mészgyárak: Lábatianban PF lagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Ti árak: a) a OS alu évi telj. ké Nyergesujf: Cserépgyár: Buda-Ujlak CT] " 60,000.000 drb. . 8,000.000 drb. --- Page 151 --- Budapest, 1935 mäjns 1. Szaktehintelyek ellenőrzik az üzemek racionalizalasat Elkészült az új üzemi pragmatika A főváros vezetőségét a szanálási törekv6- sekkel párhuzamosan már hosszabb idő óta inten- zíven foglalkoztatják azok a kérdések, amelyek az önálló vagyonkezelésű intézmények, az üzemek szervezetének és belső ügyvitelének korszerű és a racionális üzemvezetés elveinek megfelelő átalakí- tásával vannak kapcsolatban. Ezeknek a munkák- nak előmozdítása érdekében delegálta a polgár- mester különleges hatáskörrel már egy év e ez- előtt egyik legkitünöbb pénzügyi és gu szakemberét, dr. Szél Jenőt, a BEudap: sti kisipari Hitelintézet vezérigazgatóját a Vízm az üzem vitelének tanulmányozása és olyan javaslat kidolgozása végett, amely a Vízművek kezelését a modern kereskedelmi elvek szerint alakítaná át. Ezzel egyidőben az üzemi ügyosztály szüntelenül dolgozott a korszakos változást jelentő üzemi szabályzat elkészítésén is, amely munka — értesü- lésünk szerint — ugyancsak — közeláll a befeje- zéshez. Az üzemi racionalizálás, az új üzemi szabály- zat és az ezekkel összefüggő egyéb kérdések iránt MORVAY ENDRE DR. tanácsnoknál, a közüzemi ügyosztály vezetőjénél érdeklődtünk, aki a — Fővárosi Hírlap mutkatár- sával a következőket közölte: — Az üzemek szervezetének és belső ügyvite- lének korszerű átalakítására és a racionalizálás elveinek érvényesítésére vonatkozó munkálatok folyamatban vannak. Különösen szélesebb keretben indultak meg az ilyen- irányú munkálatok a Vízműveknél, ahol a kereskedelmi adminisztráció egyes ágaza- taiban már eddig is számos célszerű, gaz- daságos újítás életbeléptetését eredme- nyezte a megkezdett akció. Az átfogó, szerves, az üzemigazgatás ágára kiterjedő megoldások azonban igen súlyos problémák körül forognak és ezeknek az előké- szítése még igen sok — tanulmányt és vizsgálódást kíván. Az üzemi kérdések intézésével megbízott minden vízvezetéki- és világítási ügyoszt vel foglalkozik, hogy az egyes nyekhe al a terv- 1áltó vagyonk elismert szak bizottság: ngú sza szellemű ii kialakítását, az záció reformját és ni szabá etés zatra aszolhatom, hogy ült az önálló „ve ról sz tervezeteivel. Az új üzemi 8 mondjam, az intésmények pragmatikáját. új alkotmä ter tézmé- yekből álló kér- m 1ár ztály üzemek körs. ját tartalmazza, elkészültek és zetek, mint már mondottam, /unan összeülő zgyűlése elé A tervezetek elkés nél az a szempont volt az irányadó, hogy az üzemigazgatásnak az önkormányzattal való szerves kapcsolatát int ményesen biztosítsuk, anélkül, hogy ezzel az üzem- vítelnél — nélkülözhetetlen mozgási adság az iniciativ és kommorciális szettem, bármilyen te- kintetben is feszélyezve lenne. Ezt a célt az új ai szabályzatok úgy közelítik meg, hogy az ek minsgszokott ügyleteine lebonyolításá- hatáskörét a legszélesebb ont az rmány- n tömörülő kép- zletébe a legtelje- a főváros ellenőrző viselete az ügyvitel minden ré sebb betekintést nyerheti, ami jogkörének hatékony gyakorlását biztosítja. Az új üzemi szabályzat részleteire ezúttal nem óhaj- tok kiterjeszkedni, csak annak a reményemnek adok kifejezést, hogy általuk eredményes új kor- szak és fokozöd6 felvirágzás származik a széki főváros legértékesebb vagyonlárgyaira, az lze- mekre. Eredménytelenül végződtek a sziget- monostori kisajátítási tárgyalások A főváros a kereskedelmi miniszternél megfellebbezte a vármegye döntését — Egyelőre nem javulhat a vízszolgáltatás Befejezéshez közeledik az első Dunaalagut fúrása Az országos választások miatt egyídőre szi telt a vízművek fejlesztésének egyik legfontosabb és egyúttal legbonyolultabb részét jelentő kisajátítási eljárás, amelynek egyes fázisait a NŐvárosi Hir annakidején részletes en ismer ette. lezajlása után folytatták a vármegye k küldöttei- nek vezetésével ezeket az egyezkeaéseket, sdjnos, most sem sikerült előbbre vinni a kívánt békés és síma megoldast. Az eredménytelen e; kedés után a vármegyei kísajatító bizotcság nozott dö amelyet a főváros megzellebbezett, Amíg ez eldől, a tervbevett munka kesik és mostmár hogy a nyárra várt javulás a vizszolgáltatásbdan a jegjobb száudékok melleit sem követ- kezik be. tést, kecségtelen, Az időjárás szeszélyétől és a Duna vízállásától függ tehát az idei nyári hónapokban, hogy a millió: gy város kaphat-e elég vizet a tikkasztó kánikulában. A dolgoknak erről a meglepő új fordutatäröl beavatott helyen ezeket mondották a Fővárosi Hirlap nak: — A közvetlen tárgyalások — mondotta infor- LA [7] ose RA. KA ÖRMAGY-UTSA 4: SZ AJT munkatársá- mátorunk — a kisajátítási eljárás lebonyolítása során, sajnos, a kívánt eredméugy nélkül végzőitek. A vármegye közigazgatási bizottságának kisajáti- tási albiz za erre megüllapitotta a kisajátítási tervét" és megküldte egyr a kelt kisbirtokosoknak, is. A vármegyei kisajálíti zékesfőváros elfoga jellebbez siövärosnak DS döntését vala: toko ig is. ny: enformán ótoldalú fellebbezés támadta meg a ki- sajátítás lebonyolításávi: megbízott vár- megyei hatóság intézkedését, E pillanatban még nem tartunk ott, hogy f Zegszerűség 2 ontnál meg kora legyen a egyenlőre 45 holdra van vármegye még további várossal kisajátíttatni. a szóbanforgó 45 holdnyi t tán a többi megmaradó inge mezőgazdasági művei — A fellebbezés a előít fekszik, Több alkalor So kintette) arr terület. züksége, e. 5 hoidat LO foly- 0 Közérdel i 8 zempontok m sával hamarosan meghozza a döntést. Amíg ez meg nem történik, addíg az üjabb kútcsoportok fúrásá- hoz hozzákezdeni nem lek már pedig ez a fejlesz- tés egyik legfontosabb aktusa. A megyeri I, számú Duna-alagút építé egyébként közeledik a befejezé ; a 600 méteres uingútból már 500 méter elízészült. A munka zavartalanul és gyors ütemben halad előre, úgy, hogy ez az alagút május végére, június elejére el is készül. E) héten már hozzáfogtak a vál- lalkozók a II. ámú alagút építéséhez is, úgy, hogy most már parallel! folyik a két alagút épít- kezése a Duna alatt, A II. sz. alagút az I.-hez hasonlóan pneumatikus eljárással készül. A korábba elkészített aknából már megkezdték a fúrást, egyelőre k erővel. A napokban é tek meg az alagútépíté nált acélpajzsok és egyéb speciális ezek beszerelése is folyamatban van. rek szerint a 1. A szakembe- alagút építése 300—350 munkanap alatt történik meg, A budai vízmű építése is prograr szerint halad előre. A Szentend: ziget déli csúcsa és a bék: megyeri part között átvezető kisméretű alagút épí- tése március 18-án kezdödött meg. A megyeri par- ton a 13 méter mélységű végakna már készül. Fo- lyamatban vannak mind a két parton a gépházépít- kezések, melyekben azokat a kompressziós gépeket helyezik el, amelyek a meder alatti munkaterületek víztelenítéséhez szükséges sürített levegőt szolgál- tatják. Megkezdődött a MNänäsi-üton az új budai vízmütől bevezető főcső fektetése is. A budai Duna- alagút építése mintegy 200 napig tart, tehát a késő összel lesz készen. Antal István, az államtitkár Gömbös Gyula miniszterelnök céltudatos munkával készül fel az alkotásokra, amelyek ma már az ő számára történelmi kötelességet jelentenek. Ennek a munkának egyik eszköze a friss erejü, teremteni kész parlament, a másik pedig a gigantikus munkát símán, könnyedén előkészítő, megágyazó kormányzat. A mai ka- binet a tetterős férfiak, a kor követelményeit mélyen érző lelkek és az alkotásokra kész, ter- mékeny elmék kormánya. Ez a kormány most kapta meg egyik legerősebb, legnagyobb jövőjü, legtehetségesebb és legmunkabíróbb tagját: An- tal István igazságügyi államtitkár személyében. Aki sajtófőnöki munkásságát ismeri, aki tudja, hogy szelleme, szinte korlátokat nem ismerő energiája szinte beláthatatlan horizontban ol- vasztotta fel hívatását, az tudja, hogy mit je- lent az ő emelkedése olyan országban, ahol a nemzet a maga elesettségében termékenyítő csodákat, Cariyle-féle hősöket vár. Hirtelen és páratlanul emelkedő karrierje, munkásságának pő ívelése Antal Istvánt azok közé állítja, előtt ma nyitva áll a halhatatlanság ka- puja. Szinte azt mondhatnánk, hogy többé nem tehetségétől, amelynek ezer bizonyságát adta, sem lelkierejétől, amelyet mindnyájan csodálunk, függ az, hogy át tud-e lépni ezen a kapun, hanem a szerencsés vagy szerencsétlen véletlentől, a vak szerencsétől, a végzettől, A sors már kedvezett az országnak, hogy azokat a kvalitásokat, azt az erőt és szellemi kivéte- lességet, amellyel Antal István rendelkezik, az Ikotó munka síkjába állította be. Régen akadt a népnek olyan fia, mint ő, akinek min- n lépését, minden cselekedetét várakozással, reménykedő érde! zlödéssel figyeli az ország. Az az ő pályáján, mer méri földköveket, csak egyenes, megszakítás nélkűl való fölfelé ívelést, minél gazdagabb erővel szolgálhassa t, akinek nincs nála hübb di Ayilt” hogy nemzetét és vez barátja és katonája. Székeslóvárosi Pavillon Weinsruber Värosliget Naponta katonazene --- Page 152 --- Budapest, 1935 május 1. Néhány napon belül megkezdik a Kálvin-tér rendezését Döniesab Ivärosi villamosvonalak sorsáról — Üveges viadukt, aluljáró, vagy vágányálthelyezés az Erzsébet-híd pesti hídiőjénél városi Hirlap Ki: BESZKÁRT a szé- a EEE Een bejäräs meg- a. Értesülési ünk szerint "a közigazgatási be- héten megtörténik és már , hogy e n ké járás € első felé telj el megoldódik a főv május 1 megkezdik a Kálvin-tér ítését, 708 közlekedésének egyik grégebben húzódó és legégetőbb problémája. A té: trendei; 2 közel 200.000 ıgöbe kerül, amely- nek fele a BESZKART terheli. A kereskedelemügyi minisztérium a napokban döntött a belvárosi villamos vonalak sorsa felett is. A főváros már évekkel ezelőtt meg akarta szün- <, keskeny belvárosi utcákon kanyargó amelyek k kedési szempontból nem s annakidején is csak a két villamos ság versengésével voltak megmagyaräz- Két évvel ezelőtt a kereskedelemügyi nisztérium még nem volt ndó beleegyezésé adni e vonalak megszüntet most már azon- ban más ál fontosak vasúti tá hatók, és hozzájárult ahhoz, hogy az Irányi-utca, Veress FPálné-utca, Fapnővelde-utca és Kecskeméti-utcai villamosvonalak meg- entúl a Az itt közlekedő re Dunaparton fognak haladni, a 14-es wonal pedig az E het- Mid helyett a Ferenc József-hidon át megy zudära, álvin-tér rendezésével egyidejüleg aka Erzsébet-híd pesti zségeit is. A hidföjenek szük üttesten közvetlenül egymás mellett haladó vágánypár a közlekedés biz- tonsága szempontjából nem Aiel6gitö, Ezért azzal a tervvel fogialkoznak, hogy itt a vágányokat úttest közepéről s: re helyezik, még pedig úgy, hogy a hídfeljáró templom felőli oldalán a gyalogjárót meg: nietik s ennek a h lyén vezetik az rúj villamosvágányt. A még nin véglegesen t ázva és szor füg hogy mi lesz arhídfő ko: zett teljes átépítésével, amely a Közr feladata. Amennyiben a templom feiöli járdát me szüntetik, újra előtérbe kerül az a megoldás, nogy helyébe egészen a templom faláig üveggel burkolt viaduktot építenek a gyalogosok közlekedésére. terveznek, amely a Budáról gyalogosokat az úttest alatt vezeti át az Eskü-térre. Sürgősen el kell dölni mindezekkel összefüggően annak is, hogy a belvárosi főplébánia templom a helyén marad-e, vagy pedig odább tolják a nagyértékű műernléket. Az Erzsébet-híd pesti feljárójának átalakítá: körül erősen megoszlanak a vélemények. A sz emberek egy része élesen ellenzi az egyik gya járó megszüntetését és a vágányok áthelyezé Az a felfo;| , hogy abból a pénzből, amibe a v gányáthelyezés kerül, bőségesen ki lehet szélesíteni az Eskü-utat üvegburkolatü járdával, amelyet a templom és a mai úttest illesz- tenének. Ez esetben a hídfeljáró ugyanolyan szé- mint E út és megszüűnnék a közlekedés szempotjából kifogásolt állapot. az út 35 "zenkívül aluljäröt is 10g- Osszezsugorodott és összevont alapítványokból szociális intézményeket létesítenek (wa Több mint négyszáz jótékony alapítványa van a fővárosnak A székesfőváros birtokában és Öözel félezer különféle alapítványt ván a számadások, kezelésében tartanak nyil- Az alapítványok száma még ennél nagyobb volt, de igen sokat töröltek rész- ben mert az idők val céltalanná váltak, de azért is, mert é vagyonukat elves: ték. Sok kisebb alapítványt össze is vont a főváros vezetősége. Ezekről már csak a levéltár szekrényeiben örzött régi meglévő és fennmaradt okiratok beszélnek. A alapítványokat össze- gyűjtve, a fővárosi levéltár Okta időközönkint ismertetni. Az are oklevelek gyüjteménye utoljára — 1905-ban le ent meg, a közben eltelt 30 esztendő változása n a legutóbbi na- nem volt pc Most ével megbizott szociálpolitikai y vezetője, Schuler Dezső dr. taná N állított össze igen érdekes kimutatást a fővárosi alapítványokról. Ez a gyüj- temény összesen 417 alapítványról beszél. A valamivel növe tt, mert az összeállítás az 1932. évi álapotot tünteti fel. BEAVATOTT HELYEN érdeklődtünk az érdekes jelentés részletei iránt és ezeket tudtuk m A jelentésből kitűnik, hogy az Erzsébet- "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN : (DRASCHE) {SUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-53 és 25-5-56. CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAPÍTÁSI ÉV 1870 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÄDOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Göz- kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése leányárvaház céljára a székesfőváros 6, mások 32 alapítványt létesítettek. Az alapítók között szerepel Deák Ferenc is. A , haza bölcse", 1861 július 10-én kelt levelében, az arcképeinek árusításából befolyt összeget ado- mányozta a székesfőváros árvaházainak. Nem tudjuk, milyen összegű volt az adomány, de igen tekintélyes lehetett, mert a devalvációk után, még ma is 8978 penyő a vagyona. A nemes adomá- nyozók sorából nem hiányzik Erzsébet királyné sem, aki 1883-ban ajándékozott nagyobb összeget a róla elnevezett leányárvaháznak. Ez is igen értékes alapítvány lehetett, mert mai vagyona 4275 pengő. Igen érdekes Bécs fő- és székváros hasonló célú alapító oklevele: „Becs fő- és székváros közs6gtanäcsa 1885 május 27-én elhatározta, hogy a bécsi községtanács tagjainak nyujtott vendégszere- tetért Budapestnek legőszintébb köszönetét nyilvánítja és egyuttal 2000 forintot küld a főváros jótékony céljaira, azzal, hogy ezt az összeget a főváros legjobb belátása szerint használja fel," A székesfőváros Bécs város ajándékát az Erzsé- bet-leányárvaház javára gyümölcsözteti. Ennek az alapítványnak a vagyona 4702 pengő. — A József-fiúárvaház alapítványainak száma, a székesfőváros öt alapítványával együtt, 54. Ebből a sorból szintén nem hiányzik sem Deák Ferenc, sem — Erzsébet királyné neve. A többi alapító szerény kíspolgár, patricius, Civis; vegyesen fel a legmagasabb arisztokráciáig. A Mayer Ferenc-fiúárvaház 10, a Bernfeld Mór-féle fiúotthon 2, a Községi Szeretetház 3, a Szeretet- otthonok 34, a Gyermekmenheiyek 11 alapítványt mondhatnak a magukéknak. A székesfőváros 1879 január 22-én, Ferenc József és Erzsébet ezüstmenyegzöje alkalmából, 100.000 forintos ala- pitvänyt létesített községi gyermekmenhely letesi- tésére. Ennek az alapítványnak 68.428 pengő a mai vagyona. Szegénysorsú özvegyek, árvák, va- kok stb. felsegélyezésére 31 alapítvány létesült. Hajléktalanok — menhelyére a Posti Hazai Első Takarékpénztár létesített 1891-ben, 50 éves fenn- állásának emlékére, 250.000 forintos alapítványt, amely a , Menház a szenvedő emberiségnek" nevet viselte. Szegény urinök — otthonára ketten letesi- tettek alapítványt; a fővárosi alkalmazottak ö%- vegyeinek és árváinak támogatására pedig hár- man "gondoltak. A — kiházasítási alapítványok száma hét. Ezek közül érdekes Sieber Károlyé, aki 1883-ban — kelt végrendeletével 2000 pengő forintot hagyott Buda szabad királyi városnak azzal a ren- deltet&ssel, hogy évente egy hűséges, er- kölcsös cselédet házasítsanak ki.” rm pár köteles volt, az alapító kívánsága sze- t, esküvőt az I. kerületi Ferenchalmán levő kápolnában június 6-án megtartami. Különféle jótékony alapítvány 24 szerepel a kim täsban; a jutalom- és ösztöndíj-alapítvá- nyok ma 60. Tanulók, tanárok, tanítók özve- árvái felsegélyezésére 22-en létesítettek A — kórházi alapítványok száma 39. „a legrégibb — Heimrich Lajosé, aki 10.000 bé kü forintot ha- ly 4 polgári kórház céljára". Haris Pál EN is, aki 4000 forin- tot adományozott, hogy abból itt lakó, vagy át- ele göröy embereket gyógykezel- célra két külön ágyat kell, az ajándé- erint, rezerválni. 36 ellätässal, csendes, ti Szomorü sorsra jutott t Lánczy Leó é. 918 június 17-én létesített, másfélm alapítványa is, amelyből Munk at kellett volna " létesíteni. A p elértéktelenedése folytán ennek a hatalmas alapítványnak a vagyona ma mind- engő. Romich János bécsi orvos rintot hagyott a fővárosi „ldb- e. Thanhoffer Pál, Pest szabad királyi város volt főbírája, 1885-ben 2000 hagyott a „tisztesb osztályhoz tartozó k számára". Az újabbak közül rt báró 100.000 forintos alapítványa 8 amelyet , üdülő kórház" letesi- hagyott. Ebből létesült az Uj Szent János- kórház Wodianer-alapítványa. Különféle kultúrális, társadalmi, szociális és egyéb célokra 17 alapítvány létesült, 41-et pe- dig sírok, sírboltok és síremlékek fenntartására hagytak különböző adományozók. alapítványokat, amelyek vagyo- nuk elértéktelenedése következtében a kijelölt célnak többé nem felelhetnek meg, a főváros, a 11.500/1926. M. E. számú kormányrendelet értel- meben, összevonta. A többi alapítvány jövedelmét a főváros vagy az alapítóoklevélben feltüntetett élra fordítja, vagy ha a jövedelem már túlcsekély és a kitüzött célt nem szolgálhatja, az alapítványt A Közalapítványok Felügyelő Bizottsága a főváros felterjesztéséhez hozzájárult több azonos célú alapítvány vagyonának összevonásához 3 eb- ből a tőkéből a főváros egy vagy két nagyobb, szociális intézményt szándékozik létesíteni. ÖZPONTI FÜTRS, É ZÁSI VALLALATA an Vi., Ó-u. 31. Tel. : 17-9-05 FREUD FRIGYES VL, Teréz-körut 19. Telelon ı 11—3—91. Csavarok vas, acél és sárgarózből, Witw és milliméter menettel raktáron. Saját gyártmányu prüciziós csavarok, Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, DI., DICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Utjavitö- gépek — Kisvasutak — Iparväa- gányok — Autobuszkarosszériák Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbendő Budapest, VIII., Baross-utca 77. sz. "Telefon: 33-5-42 MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Köbänyal-üt 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- elsőrangú Teudlott-Dittrich- kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszíivattyúkat és kútfelszerelési alkatrészeket, Mm ellátóberendezéseket, bor- és savszivatyúkat stb. tözoltósági, közegtezségügyi és köztisztasági zol Öö; 286 szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- 1 alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer kesztett Jobbágy-féle folytonógókályhák. --- Page 153 --- Budapest, 1985 május 1. „KURKOMISSIO” BUDAPESTEN Viiágvárosi attrakcióva/ gazdagodott Budapest-Fürdöväros Szombaton delben nyitotta meg Kozma Mik- 168 belügyminiszter a Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhelyi Bizottság világvárosi att- rakciónak számító Vigadö-teri pazar irodáját, az úgynevezett Kurkomissiont, Ezzel az aktussal irdőváros aktívan belépett az inter- is szempontból számottevő nagy fürdő- helyek sorába. Amint a belügyminiszter meg- nyitó beszédében mondta volt, alig néhány napja, hogy itt járt Budapesten Van Breemen professzor, a nemzetközi Reumakutató Intézet fö aki áttanulmányozván Budapest gyógyforrásainak karakterét és viszonyait, ki- jelentette, hogy Budapest kell legyen a reumabetegek Mek- kája. És valóban szinte véletlenül esik egybe a hol- tudós megnyilatkozása a budapesti szak- a főváros lelkes barátainak nagy- la emberek és szerű akciójával. Ez a Kurkomission, amely- nek létrehozásában döntő szerepe van vezető- jének, Szviezsényi Zoltán dr. miniszteri taná- csosnak, — rendkívül (jelentőségre hivatott. Sipőcz Jenő főpolgármester, aki a bizottság elnöke, felavató beszédében mondta a következő megszívlelésre alkalmas iszavakat: — Budapest az ország gazdasági központja és bármiként is állapították meg országunk határait, élni akarunk, élui akar ez a főváros és kell, hogy a természet által megáldott kincseivel a fürdőügyek központjába kerüljön ... Valóban: a nemzet élniakarásának egy egé- szen remek és pazar etappja a Vigadó-téri Kurkomission, amely nyugati modern attrak- cióival a legvilágvárosibb elképzeléseket vs Aló- sítja meg a Budapesten gyógyulá mára. Akármilyen furcsán hangzik ís, az effajta pompás elképzeléseket tulajdonképpen meg- csonkítottságunk és világtörténelmi tragédiánk varázsolta valós. ggä. Erröl beszelt Kozma Mik- lós belügyminiszter is, amikor ezeket mondotta: . . Lehetetlen fel nem ismerni, hogy min- den nehézség mellett és ellenére fokozato- san és egyre észrevehetőbben nő a nemzet ellenálló ereje, amely dacol minden nehéz- séggel és bajjal... A csonka magyar földön és földben még sok felhasználatlan és a jö- vőben felhasználható érték nyugszik. Megjelent a lélekemelő ünneps6 József Ferenc , királyi herceg is, valamint mindazok a ok, akik Budapest fürdőváros eszmé- svtizedek óta propagálói. Figyelemreméltó, hogy a bi orvosi vé- átott prospektust 250.000 pél- "ban. Végül rá kell mutatnunk arra a zse- s ötletre, amely a hatékon propagandá- nak ezt a kiváló lehetőségét tető alá hozta. Ez az ötlet pedig nem más, mint az, hogy minden üveg ásványvíz után egy fillér adót kel! fizetni: ebből a pénzből fedezik a bi- zottság költségvetését. kell án, hogy a budapesti g megnyitása, majd megtekintése miniszter a legmelegebb elismeré- sének adott kifejezést a látottak felett. Félmitllió pengő bevéteitet zárult a G6enzolgyánr eisö évi működése Az üzem jelentékeny mennyiséget exportált Rülföldre is A RoRsztüzeles fokozásának előmozditása A napokban készült el a fővárosi gázművek mellett létesített benzolgyár mult évi beszámolója. A jelentés szerint a székesfővárosnak ez a fiatal üzeme rövid fennállása óta gyönyörű eredményt ért el. Nemcsak mennyiség tekintetében imponáló az eredmény, hanem azért is, mert az előállított termékek minősége olyan kiváló, hogy egyre na- gyobb a külföldről megnyilvánuló érdeklődés. BEAVATOTT HELYEN közölték a Fővárosi Hirlap munkatársával a ben- zolgyár eddigi munkásságának eredményeit, ame- lyet az alábbiakban ismertetünk: — A benzolgyár, azt lehet mondani, 100 szäza- lékosan beváltotta a létesítéséhez füzött reménye- ket. A gázművek mellé! rmékeinek feldolgozása a legtökéletesebben sikerült. A mult évben 13.000 . métermázsa nyersbenzolt, 10.000 métermázsa motor- benzolt és 2000 metermäzsa toluolt termelt az üzem. Termelvenyeinknek maradéktalanul sikerült piacot szerezni. Nemcsak az Államvasutak és a légiforgalmi vállalatok jelentkeztek állandó vä- sárlónak, hanem ezenfelül sikerült tekintélyes mennyiséget külföldre is exportälnunk, Nagyobb tételt szállítottunk a Balkánra, ahol Romá- mia is számotttevő mennyiséget vásárolt. A fővá- rosi benzolgyár termékei iránt még mindig foko- zódik a külföldi érdeklődés. — A benzolgyár berendezése, mint ismeretes, RUDAS SANDOR dogattyák, dugattyúgyűrűk, dug. csapszegek | sraküztete] A legjobb sokszorosító gép Veosfolíior D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-23-20 egymillió pengőbe került és már az első év bruttó bevétele kereken 464.000 pengőre rugott. Ez az eredmény fényesen igazolja azt a feltevést, hogy a berendezés tíz év alatt amortizálni fogja önmagát és a főváros valóban jó üzletet csinált, amikor a benzolgyár létesítését elhatározta. A koksztűzelés érdekében A fővárosi gázművek másik nagy hasznot- hajtó mellékterméke a koksz. A gázművek igaz- gatósága igyekszeik ezt a nagyértékű tüzelőszert a közönség körében fokozottabban népszerűsíteni, s különösen a központi fütéseknél meghonosítani. Nemrégiben beszámoltunk annak a pályázatnak az eredményéről, amelyet kokszfűtéses kazánok szerkesztésére és gyártására hírdetett a főváros, azzal a célzattal, hogy a legalkalmasabb és leg- gazdaságosabb tipust szeriäkban gyártatja és előnyös feltételekkel a háztulajdonosok rendelke- zésére bocsátja. A propagandának eddig igen komoly akadálya volt, — mondotta informáto- runk h. a Ho 1 nem — vonatkoztak azok a kedvezmények, amelyeket a hazai tüz anyagoknak, elsősorban a magyar származású barnaszeneknek adott a kormány. De nem vonat- kozott a tatarozási adókedvezmény azokra a kö: ponti fűtőberendezésekre sem, amelyek koksz fütésre készültek. A főváros most felterjesztéssel fordult a kormányhoz és arra kérte a kereske- delmi minisztert, hogy a magyar kokszra is terjessze ki ugyan- azokat a kedvezményeket, amelyek a hazai barnaszeneket megilletik, Megtakarítás a gázszénfuvarozásnál A mult esztendőben sok vita és vihar volt a gázgyár számára érkező szénszállítmányok kira- kásának vállalatbaadása körül. A törvényhatósági bizottság tagjainak tekintélyes része élesem kifo- gásolta, hogy ezt az egész évre szóló és nagyon sok munkást foglalkoztató feladatot olyan szövet- kezetre bízták, amely úgyszólván kivétel nélkül vidéki munkásokat foglalkoztatott. A napokban dőlt el az idei kirakási munkákra hírdetett ver- senytárgyalás sorsa, amely iránt munkatársunk ugyancsak illetékes helyen érdeklődött és meg- tudta, hogy a gázművek igazgatósága ezúttal nagyobb körültekintéssel járt el. A. kirakási munkákat a legolcsóbb budapesti ajánlattevő, Kaltsukker és Társának adták válla- latba 28.000 pengőért. Hanslikert Dunapart szenzációja! Kijelölték az új repülőtér székhelyét A modern állomást a budaőrsi határban rendezik be Az egyre jobban fejlődő aviatikának minden európai metropolis azzal igyekszik az útját egyen- getni, hogy minél tökéletesebb repülőállomást épít- tet. Berlinben, Londonban, Párisban, mint a legfor- galmasabb pályaudvarról idulnak a világ minden tája felé a repülőgépek, a római repülőtér szállodá- val, pénzintézettel a hangárok mellett, a világ egyik legtökéletesebb repülőállomása s miután főleg a Kelet felé irányuló forgalomban a magyar főváros centrális fekvésénél fogva egyre nagyobb jelentö- ségre tett szert, előtérbe nyomult az a törekvés, hogy Budapesten is tökélet repülőállomást léte- sítsenek. A mátyásföldi ötér nem felel már meg a magyar főváros nemzetközi hivatásának, távolesik a fővárostól és a Mátyásföldre vezető út sem elégíti ki a modern szempontokat. Arról a tervről, hogy új repülőteret keresnek Budapest számára, a Fővárosi Hirlap már több izben megemlékezett és közölte azokat a kombinációkat is, amelyek szerint Albert- falván, az alsórákosi réteken, a Csepelsziget északi csúcsán, Őbudán a Kaszásdülőben, vagy a Kerepesi- út és a Hajtsár-út szögletén, végül, hogy a Fehér-út mellett elterülő rákosi katonai gyakorlótéren igye- keztek alkalmas helyet találni az új repülőtér számára. Ezek a kombinációk információink szerint kü- lönbözö akadályok miatt mind megbuktak és leg- utóbb arról kezdtek tárgyalni, hogy a főváros és a budaörsi határ között elterülő sík terü- letet a Köérbereki-út végében rendezzék be repülőtérnek. Ennek a terepnek megvan az az előnye, hogy nem hepe-hupás, hanem teljesen sík és mai állapotában is átadható repülőállomás céljaira. Az illetékes ha- tóságok értesülésünk szerint — már több ízben tartottak helyszíni szemlét, sőt véglegesen meg is állapították az új repülőtér kör- vonalait. A kereskedelmi minisztérium megadta már a kisa- játítási jogot a mintegy 100 holdnyi magánkézben lévő földek kisajátítására. A jövő héten kezdődő tár- gyaláson négyszögölenkint 3 pengő 50 fillérért vásá- rolják meg az új repülőtér területét. A repülőtér mellett vezet majd el a balatoni műút, amely az eddigi tervek szerint éppen harma- dában keresztezné a repülőteret. Az új repülőtéren még ebben az évben megakarjäk kezdeni a modern a i követelményeknek meg- felelően az építési munkálatokat. A repülőtér alig 6 km.-nyi távolságban lesz a Gellért- szállótól, ahonnan a legszebb útvonalon át lesz meg- HOFBAUER ÉS PIAZZA £PITÖMESTEREK TELEP IRODA | VI., BÉKE-TÉR 5. Vi., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. | ilkovits ). Budanesi központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 --- Page 154 --- Budapest, 1935 május 1. Előfizetési ára: egész évre a sz lala a 18 (ŐVFO ÁK 26 A en 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. A kormányzó és feleségének látogatása a szé- kesfővárosi kertészet központi telepén. A kor mányzó és felesége meglátogatta a s Á kertészet telepét. A főv Szendy Károly polg nok, 2: igazgató és / fogadták, Mor Szilágyi Jó: meilett megtel üveghá kus növényeket, a szabadba hkiültetett évelő ni ő virágzó tulipánok töme ge hosszabb ideig tartózko- dott a telepen és a látottak felett elismerésüket fe- jezték ki Szendy Käroly polgármesternek és Mor- er Dezső igazgatónak. Bécs polgármestere Budapestre jön. héttel ezelőtt Szendy Károly polgármes Budapest idegenforgalmi együttmüködesenek ki- mélyítése érdekében fontos tanácskozásokat folyta- tott az osztrák fővárosban Schmitz Richárd polgár- mesterrel, aki kilátásba helyezte, hogy a látogatást viszonozza és Budapesten fejezi be ezeket a tár- gyalásokat. Bécs polgármestere most arról értesí- tette a fővárost, hogy e hét szombatján Budapestre érkezik, résztvesz a BNV megnyitásán és három napot tölt a magyar fővárosban. A főváros Schmitz polgármester tiszteletére különböző ünnepségeket rendez. Az adminisztráció vezetőinek tanácskozása a föpolgärmesterrei. Sivpőcz Jenő dr. főpolgármester az elmúlt héten megbeszélést folytatott a főváros vezetőivel. Először Szendy Károly polgármestert fogadta, akivel több mint félórán át tanácskozott. Utána Liber Endre és Lamotte Károly alpolgár- mesterek jelentek meg a főpolgármesteri hivatal- ban és referáltak a főváros időszerű kérdéseiről a főpolgármesternek. Liber Endre alpolgármesternek nincs szándékú. ban nyugalomba vonulni. A múlt héten az egyik hétfői lapban a törvényhatósági bizottság újjáala- kításával kapcsolatos törvényhatósági választások- ról szóló tudósításban olyan állítások láttak nap- világot, hogy Liber Endre, a főváros első alpolgär- mestere a legközelebbi időben megtartandó polgár- mesteri, illetve alpolgármesteri vála; vesz részt, hanem nyugdíjazását fogja ké: a híradással kapcsolatban illetékes helyen k tették, hogy a hír mindennemű alapot 1 Liber Endre alpolgármester, aki szolgálati ide még nem töltötte ki és munká: s ambíc: ság megújításával kapc: táson természetszerűen 7 kban lévő eg: Véssei kodott hosszú Károly polgármester i dr, Plós legjot interregnum v elmúlt Pál vez b, sebb aki a örömmel fog: k gy szakértel Gäzmüv , nagy előc lett utóda, Bőségesen rászolgált erre a díszes poz: mert a Gi «nel nemcsak azt biztosi hogy a fővárosnak egyik leghatalmasabb ü a haladás minden eszközétől szinte órák alatt tu- domást sze valósítsa azokat; hanem ct honosított meg szellem gazdag az Elektromos- íló szakember, aki év óta n lelmi redmenyeket hi művek új vezér h Lajos me De: az ö halála után teljes elismerésre munk Alkotó tevékenységet is bőven fejtett ki, mert nagyrészt az ő nev6- hez fűződnek mindazok a nagy beruházások, amelyeket az HElektromosművek a közelmúltban eszközöltek és folytatnak még ma is. Szendy polgármester megnyitotta az idegen- forgalmi fényképkiállítást. Kedden délután Szendy " Ki ly polgármester nyitotta meg nagy és előkelő mség, a szakemberek, az idegenforgalmi érde- keltségek képviselőinek jelenlétében a Pesti Vigadó termeiben rendezett idegenforgalmi fenykepkiälli- tást. Az Idegenforgalmi Hivatal, az Állatkert, a Segítő Alap kenesei üdülőtelepe és a BSE fénykép- " pályázataira beérkezett gazdag anyagot, elsősor- ban a díjazott képeket mutatják be kiállítás kere- tében a nagyközönségnek. Napokon belül elkészül a státusrendezési javas- Jat. AZ elnöki ügyosztályban Farkas Akos tanács- nok irányítása és Flaxmayer József tanácsjegyző vezetése -alatt befejezéshez közeledik a tátusrende- zés hatalmas tervezete. A normálstátus megállapi- tását tudvalevőleg a belügyminiszterium írta % mert az a cél, hogy állandó jellegű keretben m: állapított létszám a megtakarítások lehetőségét is vezetése alatt befejezéshez közeledik a stätusrende- vonatkozó javaslat május 10-ike táján teljesen k: formában a polgármester elé jut és nyilvánval az újonnan összeülő közgyűlés feladata, hogy ez az ügyet teljes egészében letárgyalja. , Teljesen fedezi a szociálpolitikai szükségleteket az insegadö, A múlt év öszén engedélyezte ismét a pénzügyminiszter az ínségadó kivetését és be- szedését, amelynek révén körülbelül 6—7 millió pengős bevétel esedékes... Az ínségadó beszedése azóta folyamatban van és a téli hónapokban siker- rel lehetett fedezni ebből a szociálpolitika és a sze- génytámogatás összes kiadásait. A most elkövet- kező hónapokban csökken a támogatás mértéke. a nagy erőpróbát azonban kiállotta a főváros szo. ciális szervezete, amely az elmúlt nehéz időszak- ban az összes igényeket kielégítette az ínséradó jövedelme:ből. A zárszámadás késedelmének oka. Az 1930. XVIII. t.-c. szerint a főváros zárszámadását min- den évben legkésőbb április 15-ig polgármester elé kell terjeszteni, aki azután azt megfelelő jelentés kíséretében a közgyűlés tárgysorozatára kitűzi. A törvényhatósági bizottság viszont legkésőbb május 15-ig tartozik a megvizsgált zárszámadás és va- gyonmérleg felett határozni. Előre nem látott ese- mények miatt az idén ezt a terminust betartani nem lehet. Sebő Béla főszámvevő betegsége ugyan nem okozott komoly késedelmet, mert Kläzer Kál- mán helyettes főszámvevő a zárszámadást már u múlt hetekben, husvét előtt a polgármester elé ter- jesztette. Közben azonban a belügyminiszter életbe- léptette az 1934. XII. fővárosi törvény 2. §-át és a törvényhatósági bizottság mandátuma ezzel meg- szünt. A közgyűlés tehát május 15-ig nem ülhet össze s a zárszámadás letárgyalása már az új törvényhatósági bizottság feladata lesz. A főváros vezetősége reméli, hogy a zárszámadást még a nyári szünet előtt, júniusban letärgyalhatjäk, A napokban intézkedik a polgármester az 1936. évi költségvetés összeállításának megkezdése iránt. A bevált gyakorlatnak megfelelően az idén is június közepéig kell az egyes ügyosztályoknak a részlet- költségvetés tervezeteket elkészíteni és az adatokat a pénzügyi osztály rendelkezésére bocsájtani, hogy a nyáron azt feldolgozhassa és a tervezeteket szep- tember 15-re a törvényhatósági bizottság elé ter- jeszthesse. Tisztújítás a nyugdíjas fővárosi tisztviselők egyesületében. A Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesülete évi rendes közgyűlése elhúnyt elnöke, Almády Géza utódjául Kovács Jenő dr. kormány- főtanácsost, árvaszéki elnökhelyettest választotta meg. Az elhúnyt elnökről, aki az egyesület meg- alapítója volt, Horváth Cyrill dr. h. elnök, tan- kerületi főigazgató, a M. T. Akadémia rendes tagja emlékbeszédet tartott, amelyben Almády Gézáról, mint a nyugdíjasok és özvegyek érdekében szinte a, tragikus hősök hitével harcoló kiváló emberről rajzolt mesteri képet. Ágh Géza dr. tankerületi fő- igazgató, ügyvezető elnök évi jelentése után, társ- elnökökké választották Végh János dr. egészség- ügyi főtanácsost és Szente Miklós tanácsnokot; számvizsgálóvá — Sztarill Endre közélelmezési fő- tanácsost és jogtanácsossá Reichl Károly dr. tiszti ügyés Ezenkívül újra választották az igazgató- tanács egyharmad "részét. Eltiltották az iskolaszakorvosokat a délelőtti mellékfogialkozástóls. A polgármester szombaton rendeletet adott ki És szabályozta az iskolaszak- orvosok mellékfoglalkozását. A polgármester meg- szorította a korábbi rendelkezéseket és úgy intéz- kedett, hogy az iskolaszakorvosoknak és iskolafog- orvosoknak a szakorvosi rendelés ideje alatt, vagy reggel 8 órától délután 2 óráig, időhöz kötött más elfoglaltságuk nem lehet. A polgármester felhívta az iskolaszakorvosokat, hogy a rendeletbe tk: mellékfoglalkozásokat augusztus 31-ig szüntes meg. több üzemi alkalmazott előlép- tetése. A főváros két világítási üzeménél, a gáz- és elektromos műveknél tulajdonképpen már 1931 óta nem volt általános előléptetés. Annál nagyobb örömet okozott Szendy Károly polgármester hetfön nyilvánosságra jutott döntése, amely szerint 1115 üzemi alkalmazott előléptetéséről intézkedett. Az Elektromosmüveknél 673, a Gázműúveknél 351 al- kalmazott lépett elő magasabb fizetési fokozatba, ezenkívül a villamosműveknél 88, a gázműveknél pedig 3 alkalmazott címzetes előléptetésben része- sült. Az elektromosüzem új műszaki igazgatója, értesülésünk szerint, Szaszovszky Ottó lesz. Az elő- léptetésre vonatkozó — polgármesteri határozatot nyomban felterjesztik jóváhagyás végett a Közér- dekeltségek Felügyelő Hatösägähoz. A magasabb illetményeket a felügyeleti hatóság jóváhagyása után fogják az előléptetett alkalmazottaknak folyó- sítani. Elutasította a polgármester Gálócsy-féle gáz- termelő-telepre tett ajánlatot. A távfűtéssel kap- csolatban sűrün szerepelt Koller Károly és vitéz Gálócsy Árpád magánmérnök terve, akik az ál- taluk készített városfűtési és ipari gázellátási ter- vezet ügyében újabb beadványt intéztek a polgár- mesterhez. A vállalkozók visszavonták a koncesz- szióra vonatkozó előbbi kérelmüket és bejelentik, hogy most teljesen oxigénes elgázosítás útján nyer- hető igáztermelő-telepet akarnak létesíteni az E: tromos Művek kelenföldi telepén. A koncessziót 15 évre kérik és azután az egész létesítményt a főváros tulajdonába adják. A polgármester az újabb beadványt a magasépítési ügyosztálynak és a gáz- gyárnak továbbította beható átvizsgálás céljából és a vélemények beérkezése után most azt a döntést hozta, hogy a tervezetet elutasítja. Az erre vonat- kozó határozat hangoztatja, hogy aj; vállalkozók nem tudják megjelölni a fogyasztókhoz eljuttatandó gáz összetételét, ami pedig a főváros lakosságá- nak biztonsága érdekében a legfontosabb feltétel. Az Elektromos Művek állást foglalt az ellen, hogy a létesítendő generátor-telepet a kelenföldi áram— fejlesztő közvetlen szomszédságában állítják fel, mert ez üzembiztonsägukat veszélyeztetné. A vál- lalkozóknak azt a kívánságát, hogy az ipari és: fütőgázszolgáltatásra kizárólagossági jogot, ingyen telket kapjanak, 15 éven belül mindennemű illeték alól mentesüljenek, a polgármester nem tartja tel- jesíthetőnek. Végül anyagi hátrányt jelentenek a fővárosra, ha olyan gázüzem működne, ami a Gáz- műveknek okozna indokolatlan versenyt. A polgár- mesternek ezzel a döntésével a Koller—Gálocsy- féle terv meghiusultnak tekinthető. Budapest új szenzációja: a Busch-Cirkusz. Páratlan sikerrel kezdte meg budapesti szezónját a Busch-Cirkusz az átalakított Fővárosi Cirkusz épü- letében. A naponta kétszer bemutatásra kerülő csonkítatlan műsor általános tetszést vált ki a kö- zönseg ezreiben, akik mindannyian megcsodálják a legtökéletesebb — teljesítményeit. Budapest viläg- városi keretéből eddig valóban hiányzott a nagy kvalitások cirkusza és ha a fővárosunk eddig is világhírű specialításokkal rendelkezett, úgy ehhez méltán sorakozik a Busch-Cirkusz, amelyhez ha- sonló Európában alig található. A tíz nap óta mű- ködő cirkusz megnyitó műsora már olyan, hogy a nagy szezónban sem lehetne különbet elképzelni, Busch igazgató azonban a következő műsorok szen- zációinak állandó fokozását vette tervbe. A meg- nyitó műsor minden száma felejthetetlen élmény: az oroszlánok, medvék, jegesmedvék, pumák, vér- ebek közös csoportja lenyügöző, a lóidomítások szenzációsak, a zsonglőrfókák bravúrosak, az ele- fántrevű pedig csodálatszámba megy. A "humoros számokon kívül indiai bűvészesoport, egyensúlyozó művészek, clownok, erömüveszek és lovastömeg-- jelenetek tartjäk a müsor magas szinvonalät, amely mindenben méltó a Busch-világmárkához. A. cir- kuszmüveszet és cirkuszi kultúra páratlan demon- strációja a Busch-Cirkusz minden egyes előadása, ami egyszerű magyarázata úgy a közönség foko- zott érdeklődésének, mint az átütőerejű sikernek. Megnyílt a Császárfürdő iszapfürdöje, Az Ir- galmasrend képviseletében a Császárfürdő igaz- gatósága csütörtökön délután mutatta be a buda- pesti gyógyító-intézmények és a sajtó képviselői- nek a Császárfürdő újjáépített iszapfürdőjét. Az új osztályban egyszerre száz személy kaphat helyet. Gyögyvizet a 63 fokos Mária-forrásból nyeri. A Császárfürdő Budának legdúsabb vízű gyógyfür- dője: naponta 15 millió liter, különböző hőfokú for- rásvizet ad, és ebből majdnem 10 millió liter folyik naponkint a Dunába használatlanul, úgy, hogy ennek a melegével az egész kerület is könnyen fűt- hető volna, A fürdő bemutatása alkalmával a buda- pesti gyógyító intézmények megjelent képviselői- nek nevében Csia Sándor dr. MÁV igazgató-főorvos fejezte ki teljes elismerését az új iszapfürdő szak- szerű berenjezéséért. Az iszapfürdő reggel hat órá- tól esti hétig áll nyitva, külön-külön férfiaknak és nőknek. Filléres hajóntazás Récsbe. A MFTR. közli 3-tól 6-ig kedvezményes hétvégi filléres társas dez Wienbe és Pi nyba, A hajó május 3-án 17 órakor indul Budapestr május 6-án 23.45 órakor érkezik vissza Budapestre, Egységzs menetdij oda-vissza 30 P. Össz- költség: menetdíj, hajón hálással és az Öss: borravalóval együtt 39 P. hatóságil: utasok 33%-08 v jegyek az utazás kaphatók. e ti kedvezményben . részesül: Menet- irodákban és a MFTR utazási irodájában foz —— 1 [1 mikroszkópok, tudomä- I fa r ű Ss B fi | ű nyos optikai műszerek, tanszerek és laborató- VOGA 1 1 i fel. lések kép- VII, Szentkirályi-B.. 98. viselete. , Hazai gyárt. "Telefonszám: 45-83-72. mányú vetítő készülékek. e e lt] központi fűtés, melegvizberendezés, gáz, vizvezeték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, il., Kaläsz-utena 2. Tel." 514-7-34. Keisch Fekete János TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. Parkettázó és padiózásíválialat LÁNG JÓZSEF kartellen kívül Budapest, VI., Bajnok-utca 1. Tel.: 199-65 és 181-0 0j és javítási munkát szakszerű Steben gyorsan és olcsón készí --- Page 155 --- + .Budápest, 1935 május 1. Grzpasdci ERTESITÖ ZÖVÁROSI LÚRYAP Legmagasabb elismerés gazdasági érdemekért Balogh Elemér, Madarassy-Beck A legnagyobb kitüntetés dísze sugárzott az elmúlt napokban a magyar gazdasági élet három oszlopos tagjára: a Kormányzó az I. osztályú ma- gyar érdemkeresztet adományozta almási Balogh Eliemérnek, a Hangya Szövetkezet elnökének, Vida Jenőnek, a Magyar Általános Köszénbánya vezér- igazgatójának és Madara -Beck Marcell bárónak, 2 Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank elnök- vezérigazgatójának. A három új kegyelmes úr dísze és büszkesége annak a magyar gazdasági életnek, amelynek a fejleszti és naggyátételéért a ki- tüntetettek odaadó és fáradhatatlan munkát ál- doztak. Ha végignézzük a magyar gazdasági élet e vezéralakjainak pályafutását, akkor azt látjuk, hogy mindhárom az ernyedetlen kötelességteljesítés gyében indult és jutottak a legmagasabb po- ALMÁSI BALOGH ELEMÉR DR. Magyar Országos Központi Takare zdte hivatalnoki pályáját. A magyar szövetkezeti ozgalom vezérének, Károlyi Sándor grófnak a figyelme ráterelődött a fiatal Balogh Elemérre, akit felhívott arra, hogy legyen munkatársa a hazai énztárnál szövetkezeti hálózat kiépítésében. Balogh — Elemér a magyar gazdaszövetség keretén belül alakult Hangya Szövetkezet megszervezését vállalta és müködése nyomán néhány hét alatt már 30 szövet- kezet működött a Hangya kötelékében. Nem sokkal sőbb a Hangya ügyvezető igazgatójává nevezték megalapította a Hangya raktárházat, majd ti i szerint kiépült a Hangya Tpari Rt., amely azóta tömegfogyasztási cikkekkel látja el az egész zágot. A föváros ellátása érdekében később meg- rvezte a Háztartás fogyasztási szövetkezetet, jd a külföldi kapcsolatok helyreállításá érdeké- résztvett a Futura alapításában. Kezdeménye- re alakult a Közgazdaságtudományi Egyetem, nely később elismerése jeléül tiszteletbeli doktorrá atta. Gazdasági főtanácsos, a Felsőház — örökös gja, a Külkereskedelmi Tanács elnöke és termé- tesen legfőbb irányítója a Hangya Szövetkezet- VIDA JENŐ felsőházi tag, a Magyar Altalänos KHőszénbánya vezérigazgatója, a Leipziger szeszgyár gyakornoka volt és munkásságának első hónapjaiban már meg- zervezte a magyar szesziparnak a keleti piacot. Nem sokkal később meghívást kapott a MÁV-hoz, | öszinte öröm, Marcel! és Vida Jenő kitüntetése amely akkor kezdte európai hírű t: SZ szati üzemét. Gyors ütemben haladt elő: nagy vállalatnál és a háború előtt már vw natói tevékenységet fejtett ki. Több mint tizede nyugszik Vida Jenő vállain hatalmi: lalat, valamint a hozzákapcsolódó mäs iparvállala- tok vezetése. Meghonosította a karbic ást és kezdemény ipari robbantöanyagok. porcel- lény és a bauxit-cement belföldi előálli- a Magyarország széntermelésének mósztermelésének 50 kát, menttermelésének 60 százalékát ı Fel- becsülhetetlen szolgálatot tett a háborúban folsö- gallai cementgyár építésével, úgy hogy az üzem a hadveze rdekeinek szolgálatára állhatott. Hu- mánus ülete az alkalmazotta és munkások, számtalan szociális intézményét hívta életre és köz- ben folyton terjesztette a vállalat érdekeltségét. A Magyar Általános Hitelbank igazg: gi és végre- hajtöbizottsägi tagja, a Bauxit Trust clnöke, gazda- gi főtanácsos, felsőházi tag és számos szénterme- lésből élő n özség díszpolgára. FE e a Ma- gyar — Bány Kohö6vällalatok iletének, a mentgyárak és X égetők Or: Szövetségé- nek, a Gy nak és a Magyar FK cusok FEigye- sületének. Báró madarasi MADARASSY-BECK MARCEL DF. pályáját végig a Leszámítolóbank [kötelékében futotta meg. Mint fiatal tisztviselő megszervezte az intézet jelzálogosztályát, nem sokkal később az agrärhitel ellátás terén jutott vezető szerephez, ké- sőbb az intézet igazgatója, majd vezérigazgatója lett. A Leszämitolöbank, illetve Madarassy-Beck Marcel üzleti politikája a régi tradiciókon nyugszik, követi atyjának, Madarassy-Beck Miksának hagyo- mányait, aki mindig az óvatos, körültekintő és szolíd üzleti felfogását tartotta szemelőtt. Hallatlan mé- retü tevékenységet fejt ki a közgazdaság területén. Főtanácsosa a Magyar Nemzeti Banknak, helyet foglal a Pénzin Központ vezetőségében, elnöke a budapesti Giro és Pénztáregyletnek, igazgatósági tagja a Magyar Investment Rt.-nak, a Külkereske- Egyes delmi Intézetnek, a Zentral-Europdische Lünder- banknak és a Banque des Pays de TVEurope Centrale-nak. Gazdasági életünk valódi alkotóerői jutottak méltán megérdemelt elismerő kitüntetéshez és az ami gazdasági körökben megnyilvá- nult, hűséges képet mutat a kitüntetettek iránt élő osztatlan tiszteletről. Szepíemberben életbetlép az áriu- házak üzteti működésének kortiá- fozásáról szóló szabátlyrendetet Az áruházi kérdés megoldása változatlanul ig- tja a tisztességesen küzködő kereskedők tízezreit, ják, hogy exisztenciájuk további zak tevékenységének megfelelő visz- zorításától függ. A Fővárosi Hirlap endők folytatja közerdekü hadakozäsät az áruházak n és a kereskedői érdekképviseletekkel együtte- sen kivívta azt az eredményt, hogy elkészült az áruházak működésének korlátozásáról szóló keres- kedelmi miniszteri rendelettervezet, Az életbelépte- tés még hátra van, ez a késedelem azonban pillanatra sem ébresztheti az áruházakban azt a hiú ábrándot, hogy a kérdés fele- désbe ment és nyugodtan folytathatják értékromboló műveleteiket. A kormány minden oldalról tájékozódott és a lefolytatott vizsgálatok megerősítették azt a tényt, hogy a budapesti kereskedők mértéktelen leromlá- nak oka az áruházak kíméletlen versenymanőve- el indokolható. Nincsen olyan szakmai árucikk, amely ne sorakozna fel az áruházak és az áláruhá- zak pultjai mögött és nincsen olyan kereskedő, aki ne érezné, hogy az áruházak ilyformán mindegyi- kük exisztenciája ellen dolgozik. Az áruházak ra- vesz beosztással minden szakmát szerepeltetnek bizonyos olcsó és reklámárusítás keretében és ezzel elérik, hogy a közönség időszakonként teljesen figyelmen kívül hagyja a szakmabeli kereskedőket. Az áruházak számítása bármilyen ravasz, mégis egyszerű: az egyik napon olcsóbban árusítja például a cipőt, csakhogy az ol- esőság köpenye alatt becsalogatott vevőt más cikk vásárlására is csábítsa. Allandóan változnak a leltári tárgyak, a különböző kiárusítások és hangzatos elnevezésű szezonvásá- rok propagandái és a vevőközönség mindenképpen áruval megrakottan jön ki az áruház kapujából. Nem bánják az áruházak, ha egyes cikkekre ráfi- zetnek, mert a másikon úgyis nyerészkednek, az egyiket olcsón adják, a. másikon pedig annyit ke- resnek, hogy bőven kárpótolják magukat. Ez a tu- lajdonképpeni álolcsóság megtéveszti a közönséget, amely nem jár jobban, mintha a megszokott szak- mabeli kereskedőnél vásárolja azt az árut, amit a kereskedő szavatossággal € lelküsmeretességgel tesz eléje. Külön bűne az áruházaknak, hogy kisajátították a vendéglátó ipart és ma alig van áruház, amely az élelmiszeráru- sításon túlmenően nem rendezkedett volna be ebéd és uzsonna kiszolgálására. A kereskedőkön kívül tehát az élelmiszerárusok, a vendéglők és kávéházak is részesei az áruházi ver- seny minden lesujtottságának és há ezek most pa- naszkodnak és segítséget kérnek, úgy a kormány valóban nem tehet mást, minthogy energikus gesz- tussal megfegyelmezi az áruházakat. Értesülésünk szerint Bornemisza Géza keres- kedelmi miniszter mindvégig állja azt, amit a Fő- városi Hirlap egyik utóbbi számában az áruházi problémáról bejelentett. A kereskedelmi miniszter a kereskedői érdekek védelmét tartja szemelőtt és nemcsak, hogy teljes egészében — végre- hajtja a rendelettervezetet, hanem azt bizonyos tekintetek érdekében jelenteke- nyen megszigorítja. Az áruházak működésének korlátozásáról szóló rendelet tehát megváltozik, még pedig olyan érte- lemben, hogy az a kereskedelem jogos érdekeit fogja még biztosabb szankciókkal körülbástyázni. A rendelet e pillanatban tehát átdolgozás alatt áll és a miniszter felfogásának megfelelően, — amint erről a kereskedelmi miniszter közvetlen környeze- téből értesülünk, — szeptemberben feltétlenül élet- belép. Helyzeijavuläsa biziosí- lási üzleti ferüleién Az önsegélyző biztosítási alakulatok alkonya 30-án, kedden tar sági főtanác lyen zletesen szakma mültevi helyzı tnek lefolytatott te igazgató előterje amely megállapítja, hogy a biztosítási üzlet helyzete az előző évek- hez képest bizonyos javulást mutat. A díjbevételek állandóan lefelé irányuló tenden- ciája megszünt, sőt néhány ágazatban szeré: díj- szaporulat is mutatkozik. el szemben a tűz- és jégbiztosítási ágazatokban a díjbevétel csökkenése tovább folytatódik. A BIOSZ jelentésében beszámol arról az ered- ményes intervenció. is, amely beszüntette az utóbbi években tömegesen alakult kormänyhatı i engedély nélkül működő kisebb szervek működését. A BIOSz előterjesztéseinek eredményeként a belügyminisztérium rendeletet adott amely szerint ezek az önsegély: tok az egyesületi jogszabályok ha helyezteinek és címükben a biztosító el- nevezést nem használhatják. A középiskolai tanterv reformjával kapcsolatban a BiOSz lépéseket tett a kultuszminisztériumnál, hogy az új tanterv által kötelezőleg előírt gazda- sági ismeretek tanítása keretében a biztosítás alap- ismeretei is kellő oktatásban ré üljenek. Külön fejezetet szentel a jelentés az 6letbizto- sítással kapcsolatos ké: knek, közöttük az ide- gen valuta ámolási értékének kötött biztosítások beszüntetéséről. E mellett számos argumentum, elsősorban tak úgy , mint ki, a pengő belső vásárlóerejének szilárdsága szól, ugyanakkor, amikor a legszilärdabbnak hitt kül- földi pénznemek értékében egymásután nagyarányú eltolódások állanak be. Az elmúlt évben az egyes társaságok még nem tudtak megegyezni ennek a kérdésnek végleges rendezésében, azonban elvben már megállapodtak abban, hogy az id: saluták- ban kötött életbiztosításokat lehetősé int csök- kentsék. Az életbiztosítási izletág fejlődésének elö- mozdítását célozta a BIOSz-nak a pénzügyminisz- terhez felterjesztett az a kérése, hogy az életbiz- tosítási díjakra fordított jövedelem évi 600 — pengő erejéig a jövedelemadó alól mentesíttessék. Ez a kérdés a készülő új adókódexben nyer majd meg- felelő szabályozást. 1 ., Minthogy Rainer Mihály alelnök visszavonult helyébe alelnöknek eg hangúlag Iaugos Jánost a Generali vezérigazgatóját választották meg. 1 "GE — Unnepi hangulat a TÉBE közgyűlésén Elnöknek újból Hegedüs Lórántot választották meg A Takarékpénztárak és Banko Egyesülete "WM a évi gyülését ege ránt dr év ránt üd- vözölte Fabinyi Tihamér pénz Imrédy Bélát, a Nemzeti Bank elnöké zér igazgatóhelyettest, Korányi F nökét, Balogh Jenő volt ig dományos Akadémia képviseli államtitkárt, Iklódy főnököt, Pá: éppen a mai napon angol nyelven Royal 7 tek Szövetsége képviselőjét s H. J. 5 ; i Bang tan € ek után Hegedüs Lóránt Popovits r Nemzeti Bank nagynevű elnö- éről 9 beszédet, amit a közgyülés kö- zönsége mély meghatott, 1 hallgatott végig. Az évi jelentése madások elfogadása után a közgyülés elisn: köszönetét nyilvá- s Nyulászy János dr.- gazgatóinak, Nyári Pál dr. igazgató- helyettesnek, Görög Frig dr. előadónak, Jüärmay Pál dr. főtitkárnak és Némethy Kálmánnak, : Ezután Fleissig Sándor, az Angol-Magyar Bank alelnök-vezérig: atója tartotta meg előadását, amelyben érdekesen foglalkozott azzal, hogy a nagyközönség érdeklődését fel kell kelteni a pénzvilág szervezeteire. Nagyhatású előadásában azt fejtegette, hogy nin- csen rejtegetni való, sőt a munka első és legfonto- sabb feltétele a világosság, a napfény és a minden- kor bevált megértő, magyar józan ész. A napirend utolsó pontja az elnökválasztás volt. Weiss Fülöp, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke méltatta Hegedüs Lóránt nagy érdemeit és Oszkár i osztály- ját, aki továbbá jét, Jaki Szabó Andor mini indítványára a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel újból Hegedűs Lóránt dr.t választotta meg elnöknek, Hegedüs Lóránt megköszönte a választást és köszö- netet mondott a végrehajtóbizottságnak és annak elnökének, Weiss Fülöpnek a TÉBE vezetőségével való együtthaladó munkásságáért, amely azt ered- ményezte, hogy a magyar hit-lélet számos problémá- ját sikerült közmegnyugvásra megoldani. --- Page 156 --- 10 FOWROA TÜR Budapest, 1935 mäjus 1, Harmincéves jubileumän a B. N. V. tüneményesen túlszárnyalta minden előző attrakcióját Rendkívül gondos előkészítés után pénteken meg. nyílik az ország ipari és kereskedelmi fejlettségé- nek évenkinti nagy vizsgája: a Budapesti Nemzet- közi Vásár. Három évtizeddel ezelőtt Tavaszi Vá. néven nyitotta meg kapuit az érdeklődő bel- és kül- földi közönség előtt, amely intézmény azóta évről- évre fejlődött fel olyan magasságra, hogy ma már valósággal európai esemény a budapesti BNV. Az idei jubiláris vásáron másfélezer kiállító vesz részt Hét külföldi állam külön pavillont állít, Magyaro: szág legnagyobb iparágai pedig oly nagyméretű ki- állításra vonulnak fel, amely nemzetközi viszonylat ban is rendkívüli teljesítményt jelent. A vásár szen- zációi a repülőgépkiállítás, a divatrevü, a minta- családiház, a lég- és gázvédelmi kiállítás, a gumi, üveg és acél mintautak, a cseppfolyós gyümölcs és a gépipar számtalan ujdonsága. A közönség na- pokra szóló látványosságot talál a vásár területén és így érthető az a monumentális érdeklődés, ami az Iparcsarnok és környékére a közeli napokban oly nagyszerű mozgalmas A jubileum alkalm; HALLÓSY a vásár fáradhatatlan kiállítás alkalmából a köv: A békeévek teljében nött ki az első magyar ár a Vigadó ruhatárában, ma pedig százezer négyzetméter területen, ezerötszáz — kiállító repre- zentálja gazdasági életünk fejlöd . A vásár fel- adata az volt, hogy a mindenkori viszonyoknak megfelelően szolgálja a magyar ipart és kereske- delem fejlesztését. A BNV szerves fejlödés útján jött létre minden hatósági támogatás nélkül. Elvi- tathatatlan, hogy a magyar kormány és a főváros jóindulata, továbbá a kereskedelmi és iparkamar: önzetlen gondozása nagy szerepet játszott a vásár intézményének naggyá fejlesztésében. Különösen áll ez az utolsó öt év lendülete, fejlödése tekintetében, amikor az Éber Antal vezetése alatt álló kamara, a Chorin Ferenc elnöklete alatt működő GYOSZ-szal felismerték a nemzetközi vásár közérdekü jelentő- ségét és a legnagyobb — céltudatossággal tették programjukká, hogy a vásárban rejlő nagy propa- ganda erőket az ország gazdasági életének javára kifejlesszék. A BNV esztétikai szempontból is Európa egyik legszebb vására, amely minden ta- vasszal újra kivirágzik és újabb lehetőséget nyújt a zseniális magyar építészeknek, iparművészeknek és tervezőknek, hogy új kreációkkal gazdagítsák az intézményt, Az idei vásár még egységesebb, szí- nesebb és nagyobb, mint a legutóbbi volt. Fő jel- lemvonása a magyar tömeggyártó iparoknak nagy egységekbe való összefoglalása, hogy a bevásárolni szándékozó belföldi és külföldi kereskedők gyorsan áttekinthessék a kiállítást. A Budapesti Nemzetközi Vásár Budapest gazdaságföldrajzi helyzetének, a magyar ipar fejlődésének és a magyar tranzító ke- reskedelemnek közös eredője, amelyre az idén is büszkén tekinthet a magyar gazdasági élet. a —A B ——————— , , — Nyugalomba vonult Pásztor Miksa, a PK vezérigazgatója Utódja Posch Gyuia lett A Pénzintézeti Központ április 29-én tartotta báró Korányi Frigyes dr. nyug. m. kir. pénzügy- ISTVAN ervezőjét, aki a jubiláris etkezőket mondotta: miniszter elnöklete alatt XVIII. rendes évi köz- gyűlését. A közgyűlésen, amelyen a pénzügymi- nisztert Iklödy-Szabö Andor dr. miniszteri osz- tályfőnök képviselte, a budapesti és vidéki pénz- intézetek kiküldöttei nagyszámban jelentek meg. Az igazgatóság jelentését Pásztor Miksa vezérigazgató terjesztett elő. A közgyűlés tudo- másul vette az 1934 december 31-iki mérleget, amely 1,555.545.66 pengő tiszta nyereséget ered- ményezett. A közgyülés a pénzintézeti üzletrészek után az alapszabályszerű maximális 694-os oszta- lékot, a kincstári üzletrészek után pedig 496-os osztalékot állapított meg. A közgyűlés új tagokként megválasztotta a megüresedett igazgatósági tagsági helyekre Milos György kormányfőtanácsost, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Egyesület vezerigazgatöhelyette- sét, Lukács Antal dr.-t, a , Hermes" Magyar Álta- lános Váltóüzlet Rt. ügyvezető igazgatóját és Tyrnauer Samu gazdasági főtanácsost, a Magyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége ügyvezető igazgatóját, a megüresedett választmányi tagsági helyre Halom Dezső dr. főtanácsost, a Magyar Általános Ingatlanbank Rt. alelnök-vezérigazgató- ját, a felügyelőbizottságba pedig Alapi Bélát, a Belvárosi Takarékpénztár Rt. ügyvezető igazgató- ját, Déri Vilmost, az Angol-Magyar Bank Rt. igazgatóját és Barta László dr.-t, a Magyar-Cseh Iparbank Rt. igazgatóját. A közgyűlés után a Pénzintézeti Központ igazgatósága tartott ülést, amelyen báró Korányi Frigyes dr. elnök — bejelentette, hogy [Pásztor Miksa vezérigazgató egészségi állapotára és hosszú szolgálati idejére való hivatkozással azt a meg- másíthatatlan elhatározását közölte, hogy e hónap végével nyugdíjba lép. Az elnök meleg szavakkal rautatott rá, hogy mily rendkivül nagy érdemei vannak Pásztor Miksának a magyar hitelügy egyeteme terén és különösen a Pénzintézeti Köz- pont létesítése, megszervezése és egész működése körül. Az igazgatóság Milos Györgynek, a Pesti Hazai Első "Takarékpénztár Egyesület h. vezér- igazgatójának és Kozma Ferencnek, a Szeged- Csongrádi Takarékpénztár — vezérigazgatójának hozzászólása után egyhangúlag sajnálattal vette tudomásul Pásztor Miksa vezérigazgató elhatáro- zását, azzal, hogy Pásztor Miksa iránti nagyra- becsülésének, szeretetének és kiváló érdemei iránti elismerésének a mai ülés jegyzőkönyvében ad ki- fejezést. Az igazgatóság ezután báró Korányi Frigyes dr. elnök javaslatára a pénzügyminiszter hozzá- járulásával egyhangúlag kinevezte a társulat vezérigazgatójává Pósch Gyula dr. kincstári fő- tanácsost, a Pesti Hazai Első "Takarékpénztár Egyesület ügyvezető igazgatóját. LL o — Megakadályozza a kormány a benzinárak felemeléséi A petróleumtermékek meglepetésszerű áreme- ése az érdekelt fogyasztók körében nagy vissza- tetszést keltett. Hétfőn ebben az ügyben jelentős fordulat történt: a kereskedelmi miniszter elrendelte a ben zinárak emelésének sürgős megvizsgä- lását. A minisztérium illetékes szakosztálya közölte az ás- ványolajfinomítókkal, hogy az emelést a legéle- sebben ellenzi és felhívta őket a régi árak azonnali visszaállítására. A két legnagyobb vállalat máris hajl: nak mutatkozott a felhívás telje: A tárgyalások folynak. Azok a közlemények, hogy az áremelés bármely hatóságok — előzetes hozzájárulásával történt, nem felelmek meg a valóságnak. Illetékes helyen ezúttal is hangsúlyozzák, hog a kormány szükség esetén a legszigorúbb intézk désekkel is meg fogja akadályozni az indokolatlan áremeléseket. andó- tésére. —— HAH Nyolc pengős osztalékot fizet az Első Magyar Biztosító. Az Első Magyar Altalános Biztosító Tár- saság Április hó 27-én tartotta 1935. évi rendes közgyűlését, amely az 1934. évi nyereséget 283.541.29 pengőben, az osztalékot pedig 8.— pengö- ben állapította meg. Részvénytársaság Villamos és Közlekedési Vál- lalatok számára (Trust). Az április 27-én tartott közgyűlés jóváhagyta az 1934. évi mérleget és el- határozta, hogy a részvények 6. számú osztalék- szelvénye folyó évi április 29-től kezdve 4.— pengő- vel váltassék be a Magyar Általános Hitelbanknäl, A Magyar Általános Kőszénbánya közgyűlése. A Magyar Altalános Kőszénbánya Részvénytársulat szombaton tar- totta évi rendes közgyűlését Berzeviczy Albert elnöklete- vel. Az igazgatóságnak a közgyűlés elé terjesztett évi jelen- tése szerint a vállalat széntermelése 1934-ben 16.98 millió métermázsa volt az előző évi 16.08 millió metermäzsäval szemben. nagyobb széntermelés dacára a bányák kapa- citása 1934-ben ís csak részben volt kihasználható. A ce- mentfogyasztás az előző évi mélypont után mintegy 10 százalékkal emelkedett és az áramfogyasztásban is némi emelkede: jelentkezett. Szociális célokra a társaság 3.2 millió pengőt fordított. A közgyűlés ezután jóváhagyta a nyereség felosztására vonatkozó javaslatot, amely szerint az értékcsökkenési tartalékra fordított 2,600.000 pengő, az ipari üzemek é sökkenési tartalékára fordított 1.200.000 P és az igazgatóság, valamint a tisztviselők jutalékára for- dítandó 73.987.63 P levonása után a múltévi nyereségátho- zattal együtt elért 3,308.545.50 P (tavaly 3.279.050 P) tiszta nyereségből az általános tartalékra 350.000 P, az alkalma- zottak nyugdíjalapjára 300.000 P, munkásüdülési célokra 100.000 P, kulturális célokra 50.000 P, osztalékul pedig rész- vényenként 10 P (mint tavaly) fordíttassék és a fenn- maradó 88,545.50 P új számlára vitessék át. A közgyűlés az igazgatóság tagjaivá gróf Esterházy Ferencet, Kovács Gé- zát és Melczer Lászlót, a felügyelőbizottság tagjaivá pedig Körmendy-Ékes La: és báró Radvánszky Albertet újból megválasztotta, A közgyűlést követő igazgatósági ülésen dr. Berzeviczy Albert elnökké, Vida Jenő felsőházi tag, vezérigazgató pedig alelnökké újból megvälasztatott, A Kisbirtokosok Országos Földhitelintézete e hó 26-án tartotta az 1934. üzletévre vonatkozó rendes közgyűlését dr. Pesthy Pál elnöklete alatt. A kö vűlés elé terjesztett igaz- gatósági jelentés szerint az intézet likvidítása az elmult évben további 643.000 pengövel emelkedett. A járadékhátrá- lékok a gazdavédelmi intézkedések következtében 10% -kal csökkentek s erre való tekintettel az intézet a múlt év végén kis kölcsönök folyósítását újból elkezdte. Az intézet a vele összeköttetésben álló vidéki intézetek rendes hitel- kereteit az elmúlt évben is változatlanul fenntartotta, A személyzeti kiadások az előző évi 709.522.96 pengöröl 497.378.— pengőre, a dologi kiadások 212.059.66 pengőről 202.501.75 pengőre, az igazgatósági és felügyelőbizottsági tiszteletdíjak pedig 29.733 pengőről 11.905 pengőre csökken- tek. Az intézet az elmúlt évben 62.252 drb. gazdaváltót szá- mitolt le 99.185.425 pengő értékben. E váltók átlaga 1600 pengőn alul marad, ami bizonysága dnnak, hogy az inté- zet változatlanul a kisgazdaközönség hiteligényeinek kielé- gítésére helyezi a súlyt. Az intézet pénztárforgalma 92.255.196 P volt, a ta nyereség 162.475.78 pengő. Alelnökké újból dr. Pesthy Pál választatott meg és egyúttal az elnöki teen- dők ellátásával is megbízatott. Igazgatósági tagokul újból megválasztattak: dr. Hajós Kál ügyvéd és dr.Mutschen- és mint új tagokul be- bacher Emil, az OMGE igazgatója, n ti választattak az igazgatóságba (Csizmadia András ország- gyűlési képviselő, Lukács Béla földbirtokos, országgyűlé: épviselő, dr. Reményi Schneller Lajos, a Magyar Föld- Kitelintésetek Országos Szövetsége vezérigazgatója és Haypál István földbirtokos, A Nagybátony-Ujlaki Egyesült Iparművek Rt. ignzgató- sága megállapította az 1934. évre vonatkozó zárószámadáso- kat, melyek az értékcsökkenési tartalékalapnak me felelő összeggel való dotálása után 264.683,54 pengő ny eséget eredményeztek és az 1935 május hó 9-ére összehívandó köz. gyűlés elé azt n javaslatot terjeszti, hogy osztalékul a multévível azonosan 596, vagyis részvényenkint 0.75 pengő fizettessék ki. A Beocsini Cementgyári Unió R.-T, május 14-én tartja évi rendes közgyűlését. A vállalat az elmúlt esztendőben 102.103 pengőt keresett meg tisztán, míg bruttó jövedelme 423.030 pengő volt, tehát csak egy árnyalattal maradt alatta az előző esztendő hozadékának. 9 9 Versenytárgyalási megbízások Tészáros-u. Közs. Élelmiszer tzletben elektromos ási munka vállalatba adása, Déri Emil és Alfréd VII., öly-u. 8. 1.098.10. — I. ker, ingyenes Duna-uszoda fel- állítása, Aschenbrenner János VII., Zugló-u. 46. 3.189.70. IV. k i gszállítási munka Polacsek J, és Fia, IX., Soroksári u. 146 4.50. — IX. Szent László közkór- e ház kézmosóépületben ácsmunka, Kara János VIII., Thö- köly-u. 104, 2.481.50. — II, Batthyány-téri Szent Anna- templom áll zó munka, Marton László V., Ujpesti rkp. 1418. 2.680. — TX., Szent László-kórház kézmosóépűület föld-, kömüves- és elhelyező munka, Ilia Ferenc VII., Eöt 26/a. 6.456.30. — TIT. ker, ingyencs Duna-uszoda felállít; vitéz Nagy József V., Kárpát-u. 33. 2.600.—. Az ingyen Duna-uszoda felállítási ózsef kapta 2600 pengőért. A kórházaknál ki amu munkáit v. Nagy lására zett anyagok tát fogadták el t László-kórháznál meg Ila Ferenc át ugyanott: Kara János 2481 pengőért. Uj versenytárgyalási Riiírások relési cíkkek szállítását a hivatalok és üze- ázni lehet május 15-én d. e. 10 óráig a i munkára a Sopron—Bánát-utcai is. . Pályázni lehet május 14-én d. e, 10 óráig a magas- az VUjvidék-utcai 7-én d. e. si munkára . Pályázni lehet május 10 óráig a magasépítési üg: Burkoló munkára a Róő! május 7-én d. e. 10 óráig a r Beérkezett ajánlatok összes kerületekben lévő iskolákban, kórházakban j Á karbantartási munkára pályáztak: és Weiner, György, Bruckner és , Berkes Jenő, Guiz roly, Knausz Wagner Gez; Gebei Ferenc, Halász és Vinc unkácsy Gyula, Sági István, invítási- és Orolin, Barna Gyula, Koja I. ros Lajos, Avär György, Steinbach János, G Szokolai József Geiger Gyula, Hermann LL: Manó, Madarassy László, Pascha és Társa, Németh Ferenc, Wahl Ferenc, Szabó Frigyes, Rajcsái Zsédely Károly, Nagy Gyula. " ! A budakeszi úti illemhely építési munkáira pályáztak: Böhm és Kállay 5170, Varsa János 5465, Kapuvári Gusztáv 5578, Wihart Ferenc 5860, Méhn Károly 6353, Darvas Test- vérek 6299, Ecetz Vilmos 6473, László Ferenc 6678, Ertl József 6784, Heverdle János 6819, Pruscha József 5761 pen- gővel. János, Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR BALOGH GÉZA LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66, VIG Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, VI, Babér-utca 80, Telefon : 932—26 I MATHERN ROBERT = FÉMARUKÉSZÍTŐ Gáz-, víz- és gőzarmaturák BUDAPEST, VII, AKACFA-U. 61. TELEFON: 40-6-44 Í REVESZ £s HUSZÁR autötechnika‘ cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképviselet Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 KOVÁCS A. ÖDÖN Gerz Budapest, VIII., Telefonszám: Bezerédy-utca 8. 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata alic 4 8 a rökélefes --- Page 157 --- Huszonötödik évfolyam 99 ; Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGO FELEVRE . . . . . . . - 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR AÁrusítják az összes IBUSz-pavillonokban Badapest, 1935 május 8. 19. szám FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhiíivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Boldog, erős, tündöklő Budapesthez vezeta NemzetiEgység Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter kijelenti a Fővárosi Hirlap- nak, hogy a budapesti országgyűlési képviselők megtartják törvény- hatósági mandátumaikat. italános rokonszenv fogadta a Nemzeti Egység listáit — Nehézségek és széthúzás a baloldali pártok területén Sipőcz Jenő főpolgármester az új törvényhatóság működésének megindulásáról A budapesti törvényhatósági választások előkészületei eljutottak abba a stádiumba, ahol az erők kimunkálása a legteljesebb mértékben megindult. Maga az a tény; hogy a Nemzeti Egység Pártja nyilvánosságra hozta jelölt-lis- táját, annak a bizonyítéka, hogy a párt teljesen tisztában van harci taktikájával és azokkal a módszerekkel, amelyekkel a főváros közönségé- nek bizalmát, szeretetét és a cselekvésre felha- talmazó akaratát a nemzeti egység gondolata és annak nagynevű vezére, Gömbös Gyula mi- niszterelnök mellé állítja. Ez a jelölt-lista mély megfontolások eredménye, amely azt mutatja, hogy a Nemzeti Egység Pártja a budapesti ke- rületek kívánságait, amennyire csak emberileg lehetséges, teljes mértékben honorálta. A vá- lasztások eredményeképpen a Nemzeti Egység Pártjának városházi frakciója kifejezésre jut- tatja majd Budapest székesfőváros lakosságá- nak társadalmi rétegeződését és minden foglal- kozási ágnak, minden néposztálynak meg lesz a módja ahhoz, hogy a főváros ügyeinek vitelé- hez hozzászólhasson és cselekvő akaratának ki- fejezést adjon. A cél, ami remélhetőleg a leg- tökéletesebb módon sikerül, az volt, hogy ez a jelölt-lista, valamint ezt követőleg majd a párt törvényhatósági bizottsági csoportja, hű tükör- képe legyen Budapest közönségének és becsüle- tes szószólója azoknak a kívánságoknak, ame- lyeket akár egyes társadalmi rétegek, akár egyes kerületek és városrészek jogosan táp- lálnak. A legnagyobb jelentőségű ténye azonban mindenekfölött a jelölt-listáknak az, hogy a Gömbös Gyula miniszterelnök, a Nemzeti ség Pártjának vezére, odaállott az élre és így a Nemzeti Egység Pártjára az a kötelesség is hárul, hogy a miniszterelnök személyes győ- zelméért is harcba szálljon. Maga az a tény, hogy a miniszterelnök erre vállalkozott, azt mutatja, hogy a legnagyobb mértékben súlyt helyez arra, hogy amint az országban döntő és elhatározó győzelmet aratott a Nemzeti Egység Pártja, úgy a fővárosi törvényhatósági válasz- tásokon is ezt a helyzetet kell valóra váltani. Budapest székesfőváros közönsége már az országgyűlési képviselőválasztásnál hitet tett a Nemzeti Egység Pártja mellett, mikor annak mandátumai számát a negyedik helyről az első helyre emelte. Itt azonban megállás nincs és nem is lehet, mert Budapest székesfőváros kormányzását egyetlen pártnak kezébe kell le- ténni, a kormány pártjának kell átvennie Budapest életének irányítását és ennek a párt- nak kell megvalósítani a főváros belső életében is azokat a reformeszméket, amelyeket Gömbös Gyula kormánya zászlajára írt. Budapest népé- nek meg kell mutatnia, hogy a nemzeti egység gondolata a fővárosi törvényhatósági bizottság termében éppen olyan többségre támaszkodik, mint amilyennel az országgyűlés képviselőházá- ban viszi majd sikerre a kormány akaratát. Mindez legelsősorban a főváros közönségé- nek legnagyobb érdeke. Ez a közönség a maga kárán tanulhatta meg, hogy mit jelent kis pár- tok, pärttöredekek, rivalizáló csoportok és világnézeti harcok —bonyodalmaiban elvesző energiák játékszereinek lemj Ez a közönség természetszerűen vágyik arra, hogy egy, az egész lakosság egyetemes érdekeit állandóan szem előtt tartó és becsületes sikerekre vágyó többség vegye át ügyeinek intézését. Budapest székesfőváros polgársága és munkássága éppen olyan nyugalommal teheti és teszi le jövőjének irányítását a Nemzeti Egység kezébe, mint ahogy azt áradó lelkesedéssel az egész ország cselekedte. Ez a választás lesz záloga azután annak is, hogy a nemzet nagy egységéből ne hiányozzék többé ennek az egységnek egyik leg- drágább kincse, maga Budapest, amelyet elide- geníthettek és külön testté tehettek a párttor- zsalkodások és a világnézeti harcok, de amelyet egybeolvaszt a nemzettel és az országgal az a melegen izzó szeretet és alkotni vágyó erő, amelyet a Nemzeti Egység képvisel. Bornemisza Géza kereskedeimi miniszter nyilatkozik a mandátumok sorsáról A Nemzeti Egység Pártja méltóságteljes nyuga- lommal készül a törvényhatósági választásra és nem zavartatja emelkedett szellemű agitációját azoktól a kicsinyes kritikáktól, amelyek itt-ott elhangzanak az ellenzéki frontokról. A fővárosi jelölőlistákat a kormány tagjainak bevonásával állították össze és természetesen résztvett a listák felülvizsgálatában Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter is, akinek kettős jogcíme van a fővárosi politika iränyi- tásához. Bornemisza Géza nemcsak a kormány tagja, hanem mint volt törvényhatósági bizottsági tag, már az elmult ciklusban is kiemelkedő ér- téke volt az autonómiának. A kereskedelmi mi- niszter véleménye a gi választásokról tehát messzehangzó — csengéssel bizonyíthatja, hogy a Nep-listák magukon hordozzák Budapest legérté- kesebb neveit, akikre nyugodt lelkiismerettel biz- hatja sorsát a milliós főváros lakossága. A törvényhatósági választási előkészületekkel kapcsolatban felkerestük BORNEMISZA GÉZA kereskedelmi minisztert, aki a következő nyilatkozatot adta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Meggyőződésem szerint a Nemzeti Egy- ség Pártjának listái teljesen megnyerik a fő város lakosságának tetszését. Ezeken a listá- kon a társadalom valamennyi rétege képviselve van. A régi kimagasló värospolitikusok neve mellett helyet biztosítottunk az ifjúságnak, köztük a frontharcosoknak, a tisztviselőknek, a kereskedőknek, az iparosoknak és a munkás- ságnak, akikre együttvéve igen fontos szerep vár a főváros újjáépítése körül. Igyekeztünk a listákon az egyes érdekcsoportok legkiválóbb harcosainak helyet adni. Azt akarjuk, hogy a törvényhatósági bizottsä is csak olyan em- ber kerüljön be, akinek tényleg ott van a helye. Azt hiszem, listáinkon sikerült oly neveket össze- gyüjtenünk, amelyek a társadalom min- den rétegében a legmelegebb visszhan- got keltik és a különböző érdekcsoportok a legnagyobb lelkesedéssel állnak a Nemzeti Egység zászlaja alá. A. Fővárosi Hírlap munkatársa ezután felhívta a kereskedelemügyi miniszter figyelmét azokra az el- terjedt hírekre, amelyek szerint a Nemzeti Egység Pártja listáin szereplő képviselők állítólag nem tar- tanák meg törvényhatósági mandátumaikat. Bor- nemisza miniszter ezzel kapcsolatban a következő nagyjelentőségű kijelentést tette: — A Nemzeti Egység Pártjának képv iselői feltétlenül megtartják majd törvényhat mandátumukat is, mert az a meggyőződésünk, űlésnek és az országgyűlésnek összeköttetést kell egymással fentartani. Nagy nemzeti érdek fűződik ahhoz, hogy Buda- pest székesfőváros problémáinak igazi ismerői ott üljenek a képviselőházban is, ahol lelkesen szoros harcolhatnak ennek a városnak eminens érde- keiért. A két testület összműködése ítja csak teljesen a főváros jogos követeléseinek teljesítését és ez a két nagytekintélyű tes küzdhet majd eredményesen Budapest szebb jö- vőjéért. — Ha a törvényhatósági választáson a Nemzeti Egység Pártja az országos választá- sokhoz hasonló nagy győzelmet arat, — amint ez előrelátható — akkor megindulhat a város parlamentjében is Gömbös Gyula reformprogramjá- nak megvalósítása. Én a magam részéről, mint a kormánytagja is, a legteljesebb odaadással és szeretettel fogom támogatni a közgyűlés alkotó munkáját, amely a milliós város jöbb jövőjét hivatott életre kel- teni. Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter fenti nyilatkozata sok félreértés eloszlatására alkalmas ég előrevetíti azt a szilárd törekvést, hogy az új köz- gyűlésben nem lehet más vezérlő gondolat, minthogy Budapest erőteljesebb lépésekkel haladjon a fejlő- dés útján. --- Page 158 --- Sipöcz Jenő föpolgärmester: Még nem alakult ki az üj 1örveEnyhal6ösäg összeüle&senek terminusa, de a flörekvés az, hogy a halaszıhatfatlan ügyek elinte&zese érdekében mielöbb megtörienjek ásokat június 2-án szav 5 lefolytatása után közgyűlés hívatása, hogy folyt a eredményeket a új törvényhatósági dapest érdekében rő komoly mur A pártok é felsorakoz; még távolról 1 itatja az erőviszonyok maj- dani megoszlását és csupán az jelent bizonyo; ságot, hog a főváros közgyűlésén ismét a nem- zeti alapon álló bboldal lesz a döntő tén sok előtt, felmerül a kérdé: , di meg tevékenységét az gyülés és mikorra várható a személyi imegoldása, amelyek ir felfokozott k — nemcsak városházán, körében is. A Fővárosi Hirlap munkatársa felkereste SiPOCZ JENŐ dr. főpolgármestert, aki e a ;rdesekröl a következő nyilatko- zatot tette: — Még nem alakult ki teljesen az új törvényhatósági bizottság lésének terminusa, a azonban olyan irányú, hogy a thatatlan ügyek el- intézése mielőbb megtörténjen. Figyelembe kell azonban venni, hogy a választást júniusban azután a megalakulásnak vannak olyan függvényei, amelyeket a törvény szerint le kell bonyolítani. Bizonyos idő szükséges a mandátumok igazolásához, továbbá az érdekképviseleti tagok megválasztásához, ami könnyen azt jelentheti, hogy a végleges megalakulás éppen a nyári hónap szünetére kitolódna. — Ilyen körülmények között ma még bizonytalan, -hogy mikorra jut a közgyű. lés abba a helyzetbe, hogy a tisztújítást elvégezze, ami-"pedig fontos az adminisz- tráció folyamatos és zökkenőmentes mun- kásságának a" biztosításához. Érzésem szerint a törvényhatósági bizottság meg- választása, , után dönt ebben a "7 kérdésben és természetesen meghallgatom a pártok vezetőinek véleményét, akikkel, a régi szo- käsnak — megfelelően | pártközi konferen- ciákon tisztázzuk a felmerülő problémá- kat. Jipöcz Jenő főpolgármester fenti nyilatkozata rendkív | 1 érdekes abból a szempontból hogy Ih vetőleges tájékoztatást nyujt a közgyűlés munkásságának — megindításáról. E pillanatban olyan törekvések vannak, hogy a közgyűlés ösz- szel végezze el a rei váró feladatok másfelöl pediy a. kívánják; hogy a törvényhatóság még a nyári szünet előtt kezdje meg működését. Amint a — főpolgármester. nyilatkozata mutatja : döntés ebben-a. vonatkozásban még nem történt és a megalakulásról laszt: után fognak dönteni a hivatalos € tényezők. val Kedden délben 12 órakor kezdődött meg a mzeti Egysé Pártjának országos értekezlete s ugyanebben az Öben — csendesedtek el az Eszterhäzy-utcai pártpalota első emeletének azok a hatalmas melyek valóságos népvándorlás perces turnusokban, el két héten át fogadta Zsitvay Tibor, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének elnöke a — küldöttségeket, amelyek taglétszáma öt és kétszáz tag között váltakozott. Az elmult héten m gyorsítani kellett a tempót, termei, az utolsó két hétben színhelyei voltak, — öt de viszont lehetővé — kellett tenni, hogy mind tizenné kerület megszervezettei, iparosküldö ségei, k deputációi, az egyes kaszi- nók, a női sz és en magán- ének, a közélet a társadalom vezető egyé- gei megjelenhess Zsitvay "Tibor elnök előtt, hogy néhány tolmácsolhassák hűsé- güket és ragaszkodäsukat a Nemzeti Fgy "ártjához. Figyelemreméitó a Nemzeti Egység Párt- jának rendkívül erős térhódítá: kásság körében: a a mun- a mult héten egymásnak adták át a kilincset a a legkülönbözőbb munkásszervezetek tagjai, akik türelmesen várakoztak, gyakran az éjfélbe nyuló órákig, csakhogy ragaszkodäsuknak — kifejezést! adhassanak. Hétfőn délelőtt deputációztak aa utolsó meg- maradt szervezetek, hétfön délután már csönd volt, mert hiszen a párt valamennyi politikusa a parlamentben volt, hogy meghallgassa a költ- ségvetési expozét. Kedden aztán végleg befejeződött a nyilvá- nos munka a párt községi frakciójában, tekintve, hogy szerdán indul meg a kerületi körzetekben a nagy munka. Zsitvay Tibor szerdától kezdve gadja a jelölteket, mert hiszen az ő és Kauser István dr. pártigazgató egész munkásságát le- foglalja a központi irányítás vezetése. Tudni kell ugyanis, hogy az egyes körzetekben, most először a magyar politika történetében, nem egyéni kor- teskedéssel, nem trükkökkel és nem mindenki a saját feje szerint végzi a szervezést, hanem már nem is fo- kizárólag Zsitvay Tibor és Kauser István iränyi- täsa szerint. KORÁNYIÉS FRÖHLICH s 4 LA fa- és ; lakalosárú, napellenző és fémporiál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-85-76, 45-9-86 A Fővárosi Hirlap munkatársa ezzel kapcso- latban azt az információt hogy az egyik déli lap hétfőn. megj ámában azt írta, hogy a községi szerv központi irányítását állítólag ifj. Sándor 1 végzi. Ez azonban, bár Sándor László dr. lelkes híve a 5 ak, nem felel meg a valóságnak. A pártban illetékes he- lyen a legerélyesebben cáfolják ezt a beállítást, amelynek célja nem.,lehet más, mint zavarkeltés. szerdán kezdődnek meg a körzeti ülések, a körzeti elnökök vezetésével, azokban a szervezeti helyiségekben, vendéglőkben és egyéb helyeken, amelyeket erre a célra már kijelöltek. A most következő hét tehát propaganda hete lesz, a jövő héten aztán, pontosan 18-án megkezdődnek a kerileti Mind a tize monstre-gyűl a körzeti szombaton, május nagygyülesek, égy kerületben lesz egy-egy amelynek — vezérszónoka Zsitvay Tibor lesz, de ezeken a nagygyüleseken résztvesznek és fel- szólalnak a Nemzeti Egység Pártjának Buda- pesten megválasztott országgyűlési képviselői is. Végül lesz egy általános budapesti nagygyűlés is, amelynek vezérszónoka Gömbös Gyula miniszterelnök lesz. Kedden este 7 órakor egyébként a pártban propaganda-értekezletet tartottak, amelyen reszle tesen megvitatták a budapesti községi választások propaganda módszereit. A Nemzeti Egység Fártjának eselyei egyre inkább kidomborodnák, de ebben jelentős része van annak a céltudatos munkának is, amellyel a szervezést irányítják: Szombat este óta naponta tizenöt-hüszezer — válaszlevelező- lapos levelet küldenek szét a Nemzeti Egy- ség Pártjának tagjaihoz, A válaszlevelezőlapon a párttag közli, hogy a párt embere mikor jelenjék meg lakásán a boletták át- vétele céljából. Szombat este adták postára az első tízezres csomagot, ami azt jelenti, hogy a posta azt hétfőn délelőtt kézbesítette ki. A pärt- fegyelem azonban oly tökéletes, hogy a hétfői ki- kézbesítés ellenére, kedden reggel 6 órakor már ezer válaszlevelezőlap befutott és a nap folyamán “az egyes postai küldemények háromszázas és öt- százas stokkokban válaszlevelezőlapokat, Mint ismeretes, a boletták kikézbesítését ere- detileg hétfőn, május 13-án akarták megkezdeni, de közbejött technikai akadályok — miatt ezt el- halasztották 17-re. Ily módon tehát a boletták gyűjtése nyilvánvalóan csak a jövő hét legvégén, vagy az azután következő hét elején kezdődhetik meg. ontották a beérkezett újabb Budapest, 1935 május 8. Sztranyavszky Sándor, — a képviselőház elnöke Az ujonnan összegyült országgyűlés képviselő- háza elnökévé választotta Sztranyavszky Sándor dr. ny. belügyi államtitkárt, a Nemzeti Egység Pártjának volt országos elnökét és a választás mindenütt a legőszintébb lelkesedést és elismerést váltotta ki. A magyar újjászületésbe vetett hit leglelkesebb katonája Sztranyavszky Sándor, aki fáradhatatlan buzgalommal, hallatlan tehetséggel, lelkének minden atomjával nemzeti zefogást segítette valósággá váltani, Sztranyavszky Sándor emelkedett egyéniségének méltó kifejezője volt aa a néhány szuggesztív erejű mondás, amit az üdvözlésére sietett sajtótestüle- teknek mondott. Megértést kérek, megérté: detek és megértést adok, — mondotta és ebben a kijelentésben minden benne van, ami Sztranyav- y Sándor múltját és jövő munkásságát jelle- mezi. a A képviselőház új elnöke dísze és büszke- sége a mai magyar közéletnek és bizonyos, hogy ebben a zicióban a haza és a nemzet leglelkesebb katonája marad az a Sztra- nya Sándor, akinek neve elválaszthatatlan a nem ég beteljesülésétől. Nehézségek a baloldali pártoknál pártok meglehetősen nehéz szeállították — listájukat, amely szerint minden kerületben felveszik a küzdelmet a törvényhatósági mandátumokért. A — szabadelvű-, Kossuth-párt, radikális-párt együttes nyomórészt ismert városatyák szere- eddig is résztvettek a törvényhatóság a A közös ellenzéki lista mellett külön listák is indulnak, amelyek termé- szetszerűleg a baloldali pártok szavazatai- nak szétforgácsolását fogják eredményezni. A Józsefvárosban demokrata polgároki pártja cím alatt indítottak mozgalmat és ín listával szän- dékozik résztvenni a választáson Hűvös Iván is, aki legutóbb ugyancsak önálló listán szerzett ma- gának mandátumot. A Háztulajdonosok Országos Szövetsége gazdasági érdekeinek fokozottabb vé- delme érdekében Házbirtokosok gazdasági pártja néven állít, külön lajstromot. A pesti kerületek egy részében abad polgári párt néven á független cosok és az ellenzéki csoportok alapítot- vetséget, hogy a bolettákat megszerezhes- ncsak a pesti oldalon indul a Mispolgárok munkások nemzeti pártja és végül a József- n kimondottan középosztálybeli elkülönü- lakult meg a Józsefvárosi polgárok nem- zeti pártja. Amint látható, ellenzéki oldalon nincsen meg az az egy- ség, ami nélkül a választások komoly eredményeket igérnének. Valószínü, hogy az zes kerületekben tiz-tizen- két lista próbálko ezek zul a. onban többen elhullsnak a bolettaszerze&s nehéz küzdelmei során. (Folytatás az 5-ik oldalon) VENNE ANA SEP MEL LA NI Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b "Telefon 51—2—-55. : Tervez 68 készít: Központi fűtés, gőzmosodák, gőr- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- dezések. csatornázás és szellőző herendezéseket, Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Baber-utca 80, Telefon : 932—26 ! Parkeit- és padiözati vállalat STERNER G. | Budapest, V., Hold-utca 25. Tel.: 105—59 | HOFBAUER ES PIAZZA EPITŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. | EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTES, VIZVEZETEK ES CSATORNAZÁSI VÁLLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel. : 17-9-05 --- Page 159 --- Budapest, 1935 mäjus 8. PESTIKIRAKAT S$zendy Károly polgármester Mesint a játékkaszinó A jó Isten tudja, hogy hányadszor vetik már föl a gondolatot, hogy Budapestnek játékkaszinóra van szüksége. Mindez természetesen minden alkalom- mal úgy történik, mintha a főváros és a magyar idegenforgalom ügyéért aggódó lelkek ötlenék ki ezt az immár halálosan unalmas kísérletezést. De talán van valami tendencia is abban, hogy szajkó- módra újra és újra addig ismétlik az ostoba szólamot, míg a korlátoltabbak, a jóhiszeműségükben gyúá- moltalanok, a tehetetlenségükben is alkotni vágyók — ahogy Pesten mondják — , mellre szívják". Ki tudja, akadhat kevéssé lucidens elme, akár maga- sabb és felelősebb helyen is, amely egyszer mégis ! csak azt fogja mondani: ej, ej, ez a játékkaszinó ötlete addig vándorol, addig bujkál, míg egyszer csak mégis megvalósul, meg kell valósulnia, mert nyilván azért nem tud meghalni, azért bolyong li- dércfényként az ötlet lelke, mert jó üzlet rejtözik mögötte. Hát lehet, hogy jó üzlet. De nem a. köznek. Nem az államnak. Nem a fővárosnak. Nem az ide- genforgalomnak. Nem a magyar erkölcsnek és a magyar becsületnek. Hanem jó üzlet egyeseknek, gründolóknak és pinkabérlőknek, akik az idegent nem mint barátot, hanem mint kifosztásra ítélt alanyt kezelik. Hát mekünk elég volt a kártya- barlangokból, a kis fosztogató kaszinókból, poli kai pártkörök cégére alatt működő apró zsiván: y: tanyákból, semmi szükség sincs arra, hogy ezek he- Iyett valami olyan gigantikus fosztogató intézmény tétesüljön, amely ezeknek az apró gazságait egye- síti és ha eddig a kis zsiványtanyák miatt csak idehaza szégyeltük magunkat, ez a nagy játék- Jaszinó, amelynek ötlete megint kísért, az egész világ előtt állítson bennünket pellengérre. Semmi szükség nincsen arra, hogyha eddig idehaza, ki- csinyben, kräjzleros hazardőrséggel fosztogattuk egymást, most a külföldieket csábítsuk ide, hogy ki- foszthassuk öket és hogy ennek a gyalázatos mo- lochnak a karjaiba dobjuk oda a magunk polgárait, a magunk erkölcseit és a magunk becsületét is. Ha a számtalan érv mellé, amelyet a játék- kaszinó gondolata ellen az idők során már felhoz- tunk, még valamit lehetne állítani, akkor elmond- juk még azt is, hogy bármi komoly idegenfor- galomemelést egy ilyen bünbarlangtöl nem remé- lünk, de arra az idegenforgalomra, amilyet egy já- tékkaszinó szokott csinálni, igazán nincsen szüksé- günk. Lehet, hogy a játékkaszinók wvonzöerövel vannak gyöngébb jellemű gazdag emberekre is, de egészen bizonyos, hogy seregestől csődítené a ma- gyar fővárosba dzt a szörnyű nemzetközi csőcselé- ket, a szélhámos hadnak azt a — keselyű-falkáját, amely a könnyen eldobott pénz szagára a világ minden játékbankjában gyülekezni szokott. Ezzel a szemétnéppel ne gazdagodjék Budapest idegenfor- galma és az a kormányzat, amely a keresztény nemzeti gondolat jegyében vezeti az ország ügyeit, ezek ellen és a játékkaszinó vállalkozói ellen ál. Útson föl olyan vesztegzárat, amelyet semmiféle hatalom meg ne nyithasson. Budapestnek meg vannak a maga példátlan, vonzó erői, amelyekkel talán a kerek világon egyetlen város sem — rendelkezik. Nem kell itt mást csinálni, minthogy ezeket a vonzó erőket a legtökéletesebben kifejleszteni, bő — áldozatkész- séggel olyan tökéletességre emelni. hogy min- denki, aki szépségre és kultúrára éhes, a ma- lelkesedjék és a magyar fövä- gyar [fővárosért värosnalk lakosságában rosba tóduljon. Ennek a szunnyadó. nemes erőket kell kifejleszteni, en- mek a városnak a fiait kell minél tökéletesebb kultúrára nevelni, a jó modor és a nyelvtudás áldásait kell ennek a városnak minden fiára ki- terjeszteni. Akkor aztán verhetetlen lesz Buda- pest, akkor aztán az idegenforgalom terén nem lehet többé vele versenyezni. És ha már magáról a nagy szörnyetegröl van szó, beszéljünk a kisebb, elszórtan még min- dig található szipolyozókról is. Budapest lakos- ságának erkölcsi — emelkedettsége, amely hála Istennek állandóan javul, már nagyrészt meg- fullasztotta azokat a kis kártyabarlangokat, amelyek egy időben valósággal elárasztották az egész fővárost. De ha vannak még csökevényei, azokat is irgalmatlanul ki kell irtani, ha vannak még üszkös sebek, azokat is kíméletlenül ki kell éget. És még egyet. A külföld csábításától is meg kell védeni emek a városnak, enmek az országnak könnyelmű lakosságát. Mert ne tes- sek elfelejteni azt, hogy Badenben, a Semme- ringen, ! Kitzbtühelben és a többi játékbankban még mindig nagyon sűrűn fordulnak elő magya- rok és még mindig igen sok apró magyar pengő vándorol az ördög kasszájába. A — kormánynal módjában van, hogy ezt megakadályozza és meg is kell akadályozni. Olvasunk máris arról, hogy a magyar pengő kivitelét igen — helyesen meg akarják akadályozni. Mélységes nemzeti és er- kölcsi kötelesség ma az, hogy minden pengőt háromszor is megforgassanak az illetékesek a kezükben, amíg megadják rá a kiviteli enge- délyt. A magyar pengő és a magyar erkölcs vé- delme parancsolóan követeli ezt. (p. b.) a Fővárosi Hirlap útján elsőnek ismerteti Mialatt a városházi pártok vezetőit listák összeállítása foglalkoztatta, polgármester rendkivül nagyjelentős, sek kidolgozását rendelte el. A ki ) hatósági választásokat megelőző iz a városházán is észlelhető úgyan, j mértékben, hogy a főváros közör ét érintő problé- i mák megoldásának az előkészítését hátráltathatná. Ez elsősorban Szendy Károly polgármesternek az a jelölt. Szendy Károly qü előterjeszté- edő törvény- ılmas hangulat de nem olyan | ! 1 ! ! i t A akivel ezekről a kérdésekről beszélgetést folytattunk, a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka- társának. — Úgy dolgozom, "mint hogyha nem is volna kitűzve az új községi választás. Ne- kem az a feladatom, hogy a városházi ad- minisztráció munkálatait irányítsam és én ezt a feladatot teljes egészében végrehaj- tani igyekszem. "Természetesen sok mun- kát ad magának a választásnak az előkészi- tése. Ezzel a közjogi ügyosztály foglalkozik, amelynek személyzetét, a nagy munka- anyagra való tekintettel, kénytelen voltam felduzzasztani. A többi ügyosztályokat nem érdekelhetik a választási előkészületek. Kezdettől fogva arra törekedtem, hogy a városházi ügyosztályok személy- zetét függetlenitsem a — közeledő választások hangulatától. Ez teljes. mértékben sikerült, aminek leg- főbb bizonyítéka az a sok előterjesztés, amelyeknek elkőkészítő munkálatai befe- jezéshez közelednek. Ezeket az előterjesz- téseket már az új törbényhatósági bizottság fogja megvitatni. Elkészült a státusrendezés Arra a kérdésre, hogy, melyck azok a fontosabb előterjesztések, amelyeknek az előkészítését rendelte el, Szendv Käroly polgármester a következőket felelte: — A készülő előterjesztések közül státusrendezésről szóló polgár- mesteri előterjesztés adja a legtöbb munkát. Olyan nagyarányú státusrendezést keszitünk elő, amilyenre 25 év óta nem volt példa. A legutolsó ilyen természetű és ennyire széleskörű státus- rendezést Bárczy István készítette. Az az- óta eltelt negyedszázad igen sok új igényt támasztott. A státusrendezésnél a követ- kező alapelveket fektettük le: 1. A középső állások csökkentése. 2. Az alsó állások arányosítása. 3. Az ideiglenes állásoknak a lehető- ség szerint való megszüntetése. a — Számomra, mivel a pártatlan, igaz- ságos, gyors és egyszerű közigazgatást rendkívül — fontos tényezőnek tekin- tem a nemzeti életben, rendkívül nagy horderejű feladatot jelent ennek a hosszú időre szóló státusrendezésnek az elökeszi- tése. Rendet akarok teremteni ezen a téren, amelyen oly sok visszásság mutatkozik esztendők óta. Ugyanakkor, amikor sok sérelmet akarok orvosolni, egyuttal vekszem megtakarítá- sokat is elérni. Nézetem szerint legalább 100 ezer pengőt fog kitenni az az összeg, ami megtakarításként fog jelentkezni. Mindenekelőtt átszervezek 35 se- "Természetesen sok függ attól, hogy milyen pénzügyi lehetőségekkel számolhatok. Az alacsonyabb rendű állásoknál mutatkozó aránytalanságokat gszüntetem és ezzel sok panaszt orvosolok. Három műszaki tanácsnoki állás — "További hoz a státusrendezésnek amely a jelentős változást az a része, a stätusrendezes szenzációs részleteit Sérelmeket akarok orvosolni és egyúttal megtakari- tást igyekszem elérni, — mondja a polgármester Egyéb időszerű kérdések megvilágítása érdeme, akit az őt jellemző eréllyel és munkakész- séggel dolgozik kora reggeltől késő estig. A város- házi pártok vezetői kétségkívül csak a legnagyobb helyesléssel vehetik tudomásul Szendy Károly pol- gármesternek azt a szándékát, hogy a választási agitáció hangulatától függetleníti magát és sorra előkészíti mindazokat a polgármesteri előterjeszté seket, amelyekkel az új törvényhatósági bizottságot óhajtja foglalkoztatni. Szendy Károly polgármester, tanácsnoki állások számának végleges meg- állapítását tartalmazza. Ezidőszerint 21 nácsnoki állás van. A 21 tanácsnok közül 13 a központi városházi adminisztrációban működik, mint osztályvezető, nyolcan pedig előljáróságok élén állanak. A tanácsnoki állások számát ket- tővel szaporítjuk. A két új tanács- noki állás közül az egyiket jogi, a másikat — műszaki minősítéshez kötjük. összesen tehát 23 tanács- noki állás lesz, amelyek közül három lesz műszaki minősítésű. Ma 19 jogi minősítésű és két műszaki mi- nősítésű tanácsnoki állás van megszer- vezve. Jelentős változás lesz a tanácsnoki állások fizetésének újabb megállapításánál. Hét címzetes alpolgármester A tanácsnokok a III. fizetési fokozatban kezdik működésüket. Itt két alcsoport lesz. A kezdő tanácsnoki fizetés 792 pengő ma- rad, ami automatikus előlépésnél 880 pen- gőre emelkedik. Ebből a fizetési fokozatból a tanácsnokok a II. B. fizetési fo- kozatba léphetnek elő, de csak közgyűlési választások útján. A II. B. fizetési fokozat alsó csoport- jában 1056 pengő, felső csoport- jában pedig 1296 pengő lesz a tanácsnokok fizetése. Azoknak a tanácsnokoknak, akiket a köz- gyűlés választás útján a II. B. fizetési fokozatba léptet elő, alpol- gármesteri cím jár. Összesen hét ilyen — címzetes — alpolgármesteri tanácsnoki állást szervezünk. A tényleges alpolgármesterek a II. A. fize- tési csoportban 1400 pengő havi fizetéssel kezdik pályájukat, ami 1700 pengőig emel- kedhetik. Azért van szükség erre az átszer- vezésre, mert a közgyűlés most a tanácsno- kokat életfogytiglan választja, tehát módot kell nyujtani arra, hogy megfelelő működés alapján előlépésben részesülhessenek. Erre az előlépésre, amivel az alpolgármesteri cím jár, tíz évi tanácsnoki működés után kerül- het sor, de minden egyes esetben a köz- gyűlés hozzájárulására lesz szükség. A II. B. fizetési osztályba sorozzuk egyébként a tisztiföügyöszi, a tisztifőorvosi és az árvaszéki el- nöki állásokat is, míg ezeknek a helyettesei osztályba fognak tartozni. Az új közgyűlés elé kerül a közlekedési reform Károly polgármesternek ez a bejelen- rdekelt város- a III. fzetési Szendy tése nagy feltűnést fog kelteni az házi tisztviselők körében, A b: etés további 50- rán érdeklődtünk Szendy Károly polgármester egyéb munkatervei iránt is. Szendy Károly polgármester a következőket mondotta: — Legközelebbi munkaterveim között szerepel a közlekedési reformtervek meg- valósítása is. A közlekedési reformtervek- ről szóló különböző előterjesztések teljesen elkészültek és csak azért nem valósulhat- tak meg, mert a törvényhatósági bizottság megbizatása lejárt. Továbbra is arra az álláspontra helyezkedem, hogy ezeket a közlekedési reformterveket csak az autonómia illetékes szer- veinek a hozzájárulása után való- síthatom meg. Ezek közé számí- --- Page 160 --- tom az ideális menetrend életbe- léptetését, a HEV-tarifa leszälli- tását az egységes villamos-át- szállójegynek bevezetését. A közlekedési reformtervek közé tartozik az autobuszközlekedés megjavítása is. Ösz- szesen 50 új autobuszt rendeltünk meg. "Tévedés volna azt hinni, hogy az 50 új autobuszkocsi beszerzése új vonalaknak a beállítását jelenti. Ezeket az új autobusz- kocsikat elsősorban a jelenlegi vonalak sű- rítésére használjuk fel. "Több új autobusz- kocsira van szükségünk azért is, mert a régiek lassankint használhatatlanokká vál- nak. Term etesen egy-két autobuszjárat beällitä- sát is tervezzük. de vigyázni fogunk arra, nehogy deficite- sek legyenek ezek az új relációk. Szeptemberben esedékessé válik az OTI-kölcsön első részlete — — Legközelebbi feladataink között szerepel a k és által elhatározott köz- munkák és beruházások megindítása, A 21 millió pengős beruházási kölcsön felvételét célzó tárgyalá- sok befejeződtek. Ezt a beruházó kölcsönt részletekben vesz- ik fel és pedig aszerint, amint ennek szüksége mutatkozik. Az első részletet, 4 millió pengőt, szeptember elsején vesszük fel, addig a rendelkezésünkre álló pénz- készletből folyósítjuk a folyamatban lévő közmunkák és beruházási munkálatok költ- ségeit. Azért választottam a pénzügyi elin- tézésnek ezt a módját, mert a kamatoknál lényeges megtakarításokat igyekszem el- érni. A fővárosnak mindig van annyi forgótőkéje, hogy az éppen folyamatban lévő beruházási munkálatokra fedezetet találjon. — Azok között a beruházási munkála- tok között, — folytatta Szendy Károly polgármester — amelyeket a közgyűlési határozat értelmében már megindítottunk, első helyen kell megemlítenem a Tabán tereprendezési munkálatait. Erre több mint 100 ezer pengőt költünk. Másfélmillió pengőt fordítunk a a Rudas-fürdő átépítésére. Itt egyelőre az előkészítő munkálatoknál tartunk, magának az átépítésnek a mun- kája csak ősszel fog megindulni. Megkezd- tük az angyalföldi csatornázás munkálatait is. Erre az célra ötmillió pengőt fordítunk, természetesen fokozatosan, aszerint, hogy mekkora fedezet áll rendelkezésre. Iskola- építési munkálatokat is meginditottunk. Csak a fontosabb és nagyobb terjedelmű beruházási munkálatokat említem meg, de már ezekből is meg lehet állapítani, hogy a főváros igen sok új munka- alkalmat teremtett. Az üzemi tarifák revíziója — A jelentősebb munkatervek között kell még megemlítenem az üzemi tarifak tervezett — revizióját. Az — erről szóló polgármesteri — előterjesztés is elkészült már. A — tarifarevizió életbeléptetésére azonban csak akkor kerülhet sor, ha az új törvényhatósági bizott- ság már megalakult és az autonómia fórumai a tervezetet le- tárgyalták. Ezekben ismertette Szendy Károly polgármester legközelebbi munkaterveit és azokat a készülő elő- terjesztéseket, amelyekkel az új törvényhatósági bi- zottságot foglalkoztatni óhajtja. Hatalmas munka- anyag ez, ami amellett bizonyít, hogy Szendy Károly polgármester továbbra is azzal az eréllyel, céltuda- tossággal és lankadatlan szorgalommal dolgozik, amelyről már hivatalba lépésének első napjaiban is tanuságot tett. Szendy Károly polgármester nyilat- kozatának különösen az a része fog a szenzáció erejével hatni, amely a státusrendezéssel kapcsolatos terveiről számol he, Örülünk, hogy a Fővárosi Hírlap ezeket a nagyjelentőségű státusrendezési terveket elsőnek ismertetheti a városházi adminisztráció tag- jaival és a főváros közönségével. FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. rn] Budapest, 1935 május 8. Tisztaságot és rendet követelnek a hatóságok a vendéglátó intézményektől Kartoték készül az összes budapesti hotelekről és panziókról A kormány a mult évben elrendelte, hogy a szál- lodák és panziók helyiségeiket a leggondosabban tisztántartani és minden esetleges fogyatékosságot haladéktalanul megszüntetni tartoznak. A Budapesti Szállodások és Vendéglősök Ipartestülete nemrégiben azzal a kérelemmel fordult a polgármesterhez, hogy az idegenforgalmi érdekekre való tekintettel a fő- város minél előbb szerezzen érvényt ennek a rende- letnek. A. cél elérése érdekében az Ipartestület a fő- város területén lévő valamennyi szálló előzetes szak- szerű felülyizsgálatát tartotta szükségesnek és kö- zölte, hogy tagjai sorából készséggel bocsát szak- értőket a főváros rendelkezésére. A polgármester e héten intézkedett a rendelet végrehajtása iránt és Pertik Béla dr. főjegyző, Kál- lay Albert dr. tanácsjegyző, továbbá Zoltay Pál fo- galmazó részvételével bizottságot alakított, amelyben a tisztifőorvosi hivatal egy tagja, az illetékes kerü- leti elöljáróság kiküldöttei és az Idegenforgalmi Hi- vatal egyik tisztviselője és a szállodások részéről delegált szakértők vesznek részt. A bizottság a na- pokban már megkezdte a szállodák felülvizsgálatát és egyelőre három kisebb szállodát vizsgált meg. A szállodákban tapasztalt állapotokról a bizottság jegyzőkönyvet készít és pontos adatokat gyűjt, ame- lyek alapján az összes budapesti szállókról és pan- ziókról kartoték készül a közgazdasági és ipari ügyosztályban. Ez a kartoték nagyjelentőségű és hézagpótló, amelynek hiányát már eddig is erősen érezték a hatóságok, Hletekes helyen érdeklődtünk a folyamatba tett szállodavizsgálatok- ról és a következő választ kaptuk: — A szállodák most megkezdett generális felül- vizsgálata nem érinti azt az állandó ellenőrzést, amely a kerületi elöljärösägok feladata. A bizottság ezúttal nemcsak a tisztasági követelményeket ellen- örzi, hanem általában mindazt, amiből. megállapít- ható, hogy az egyes szállodák berendezése, vezetése, színvonala milyen mértékben felel meg a vendéglátóipar €&s elsősorban az idegen- forgalom érdekeinek. A nagyszállodákat a mostani eljárás tulajdonképen nem érinti, csupán a mäsod-harmadrendü és még ennél is kisebb fokozatú hotelekről és panziókról van szó, ezeknek az alapos átvizsgálása viszont nagyon fontos, amikor a külföldi idegenforgalom örvendetes módon állandó emelkedést mutat. A budapesti szállo- dák túlnyomórésze vizsgálat nélkül is kiállja a leg- erősebb kritikát és nemcsak felveszi a versenyt a külföldi nagyvárosok hoteljeivel, hanem legtöbbször kényelem és rendtartás tekintetében túlszárnyalja azokat. A hatóságok ezzel a mostani lépéssel a ma- gyar szállodaipar sok fáradsággal, és nagy áldoza- tokkal kivívott kitűnő hírnevét akarja megóvni és megerősíteni. IMS E MONK S) S ENTERT LNN NINETTA LD NENNE ILLET Félmilliós fővárosi hozzájárulással még az idén megépül az új repülőpályaudvar A budaörsi határ és a Kőérberki-út között létesül Budapest nagyszabású légikikötője — A beállott fordulat szükségessé teszi a balatoni műút terveinek átdolgozását, amelyre aztán új versenytárgyalást hirdetnek Elsőnek adtunk hírt a budapesti új légi kikötő gyors megvalósítása érdekébbn indított akcióról és legutóbbi számunkban közöltük azt ís, hogy a kom- binációba vett nyolc hely közül a szakértők a Kamaraerdő és a budaörsi határ közötti tágas sí- kot találták a legalkalmasabbnak, amelynek kisa- játítására már meg is történtek a hivatalos intéz- kedések. A kisajátítást nem a főváros, hanem a kincs- tári jogügyi igazgatóság intézi. Az új légi pálya- udvar létrehozása körül azonban a fővárosnak döntő szerepe lesz, 8 a kilátásba helyezett hatalmas anyagi hozzájáruláson kívül gondoskodik a repülő pályaudvar megközelítéséről, a kor köve- telményeinek megfelelő útvonalakról is. A miniszteriális bizottság legutóbbi , ülésén, amelyen Géber Mihály dr. miniszteri tanácsos, a kereskedelmi minisztérium hajózási osztályának vezetője elnökölt, személyesen résztvett Szendy Károly polgármester, aki bejelentette, hogy utólagos jóváhagyás reményében a székes- főváros részéről 500.000 pengő hozzájáru- lást ajánl fel az új repülő-pályaudvar meg- valósításához. Az előkészítés munkálatai olyan ütemben ha- ladnak előre, hogy bízni lehet a közeli megvalósu- lásban és nincs kizárva, hogy már ebben az évben a pompás budai repülőtéren ‚„‚landolnak” a világ minden égtája felől érkező hatalmas gepmadarak, A városházán BEAVATOTT HELYEN érdeklődtünk az új légi kikötő előkészületei iránt és a következő felvilágosítást kaptuk: — Most már befejezett tény, hogy az új repülő- pályaudvar a budaörsi határ és a Köérberki-út között elterülő mintegy 120 hold nagyságú síksá- gon épül meg, gyönyörű környezetben és közel a város szívéhez. Szakemberek elragadtatással be- szélnek erről a választásról és azt hangoztatják, hogy ideálisabb helyet repülő-pályaudvar céljára álmodni sem lehet. A hely fekvése, környezete olyan — mondják —, hogy Európa egyik legszebb és legtökéletesebb ke- reskedelmi repülőtere lesz a mienk. A kiszemelt te- rület túlnyomó része a főváros határán van, de egy csücske átnyúlik Budaörs község határába. Az "illetékesek remélik, hogy a kisajátítást sikerül sí- mán és gyorsan lebonyolítani, mintegy három pengő körüli négyszögölénkénti egységáron. Nincs V, Tátra-utca 26 kizárva azonban, hogy itt is megismétlődik valami- lyen formában a szigetmonostori eset, mert egyes budaörsi gazdák máris 10—15 pen- gös ölenkénti árakról álmodnak. A hatóságok erélyes föllépése minden bizonnyal el- hárítja ezeket a mohó, túlzott követeléseket is. — Az új repülőtér 110 hold nagyságú lesz és a budapest—wieni vasútvonal hajlása, a köérberki- út és Budaörs határa között terül el. A főváros hoz zájárulása körülbelül elégendő lesz a kisajátítás- hoz, míg a pályaudvar felépítményeit az érdekelt- ségek, a repülőtársaságok létesítik. Az építkezésre — értesülésünk szerint — rendelkezésre ís áll a szükséges összeg, zése után az építkezést is hamarosan elkezdik. — Az új repülőtér kijelölése folytán lényege- sen megváltozik az új balatoni műút eddig kijelölt vonala. Az volt az elgondolás, hogy az új útsza- kaszt a már kiépített Budaörsi-út és a Köőérberki- út folytatásaként építik ki a Kamaraerdő érintésé- vel. Ez az irány azonban éppen kettészelte volna a repülőtérnek kijelölt területet, s ezért a balatoni autóutat most másfelé terelik. Azt az elgondolást valósítják meg, amely a terve- zés során eredetileg is a legalakalmasabbnak és legelőnyösebbnek látszott és csak azért mellőzték, mert ez a megoldás valamivel drágább a másiknál. A most folyamatban levő tervezés szerint a bala- toni út fővárosi szakasza beljebb, a Budaörsi-út és Sasadi-út kereszteződésétől fog kiindulni és mond- hatni töretlen, egyenes vonalban halad az Örmezőn, a Dobogón és Páterhegyen át dél felé a Kamara- erdőig . és annak legmagasabb pontján áthaladva, éri el a főváros határát és csatlakozik az állami út- szakaszhoz. Ez az új útirány szinte természetesen adódik és kisajátítások nélkül, dülőutak átépítésé- vel valósítható meg. A balatoni műút megépítésére, mint isme- retes, már megtörtént a versenytárgyalás, sőt a beérkezett ajánlatok elbírálása is. A megváltozott helyzet folytán, úgyszólván az utolsó percben tartották vissza a válla- latbaadás odaítélését. Most dolgoznak az új részletterveken és vagy új versenytárgyalás lesz, vagy az előző versenytárgya- lás résztvevőit szólítjuk fel új ajánlattételre. A változás azonban nem okoz számottevő késedelmet és egy-két hónapon belül a munkát megkezdik. "Természetesen külön utat építenek az új repülő- pályaudvarhoz is, mégpedig A Köérberki-út külső szakaszának áthelyezésével. A modern, új repülő-pályaudvar, értesülésünk szerint, öszesen 2,500.000 pengöbe kerül. Telefon 920—37 úgyhogy a földmunkák elvég- " --- Page 161 --- Budapest, 1985 májns 8. TOVÁPOS MIR _ Rövidesen megkezdik aligeti új artézi-kút lemélyítését A Szechenyi-fürdö föbejärata meilett fúr- ják a külal, ameiy 75" C vizei szolgáltat ljövőben kezd hozzá a főváros a Szé- mellett tervezett új mélyfúrás vég- két évvel ezelőtt elhatározták, mert az 50 év A köz chenyi-fürdő rehajtäsähoz, Mär hogy itt újabb fúrást végeznek, előtti Zsigmondy-féle kút, amelynek béléscsövei fenyőfából készültek, nem nyújt abszolút bízton- ságot; bár ma még változatlan bőséggel ontja a ve De ezenkívül nagyjelen volna egy zt a strandfürdő medencé- 1 , másrészt ben megvaló- melegvízfüté- n — mellőzhető új kút feltárása, egyr thermálvízzel azért, síthatná a gyógy sét, úgy, hogy a volna és így éveazkint kereken 100.000 P-t takaríthatna meg. A közelmúlt hónapokban a Széchenyi-fürdő körül is újabb liutatásokat és méréseket végzett Pávay- Vajna Ferenc és Wendl professzor és ezek ered- ményéről most számoltak be a polgármesternek, A fúrás végleges helyéül a Széchenyi-fürdő főbe- járatától jobbra eső területet jelölték ki, a fürdő- épület és a Hermina-út között, A rendelkezésre álló adatok alapján biztosra vehető, hogy itt, 1000 m, mél; 1590-0s et találunk, ce komoli; ól kö- vetkeztetnek arra is, hogy 690 m. méily- ségben erős töménységű konyhasós vizet is lelnek. Erre különben nemcsak a mostani kutatások ad- nak támpontot, haném annak idején Zsigmondy is beszámolt arról, hogy ebben a mé en talált sösvizet, de nem gondolt a felhasználására, mert gben les melegebb vizet kutatott. A lebonyolításáról ILLETÉKES HELYT si Hirlap munkatársát technikai mélyfűrás alábbiakban nem a kormány ? fe 2 készítik, me ezt oboszlóról kellene f költséggel járna és © a az is, hogy 4 / imazäsa — eseté; Kell elni s ellenőrizni, tehát a kt vagy más ásványvizel A Rotary- st egyébként Magyárországon még nem is próbálták ki és a városligeti fúrásnál lenne első komoly alkalmazása, A. Vi eti mélyfúrást Mag szerű eszközökkel gözgép fogja hajtani. évig tart a munka, r i négy-öt hónap alatt 1000 méteres mélyfúrással. A fővárosn lajänlott az óriási állítani, szülék ) rétegeket rországon már ják végre, a Wzzel a mód- a Rotary be- szülnének az ak azonban a munka ilyen gyors tempóban való elvég- zése nem surgos, anná! kevesbé, mert az idén — mindössze 500.000 F áll rendellte- zésre a felveendő — beruházási kölcsönből, a visszamaradó költség a jövő esztendőre marad. Az új 1000 méteres mélyfúrás a gyógyfürdő cső- vezetékének megfelelő — bővítésével, átalakításával és az egyéb berendezésével együtt 550.000 pengőbe fog kerülni. FINAL RL PA PÁ VAS NDS VS VK ÁL LSD AS UVA PA PARA AT LL VANNA Olaszországban a magyar főváros hivatalosan vesz részt a Iuköry és Bonlıni emlékünnepeken ; Gudapesi értékes telekadómánnyai előmozdítja az Clasz- magyar kultárintézmény A főváros vezetősége erőteljesen óhajt belekap- csolódni az olasz-magyar kultúrkaptsolatok kimélyi- tésére és erősítésére szolgáló mozgalmakba. Ezek között szerepel egy Budapesten létesítendő olasz- magyar intézet létesítése, ahol helyet kapnának azok az olasz főiskolai heligatók, fiatal művészek, írók tudósok is, akik tanulmányaikat Budapesten óhajt. nák folytatni és a magyar tudományos, vagy műv szeti életet akarnák tanulmányozni. Az intézet léte- sítésére vonatkozó tárgyalások már megindultak és a főváros a legteljesebb készségét fejezte ki atekintetben, hogy a maga hathatós támogatásával is sietteti a tervezett In- tézmény létrejöttét. Az olasz-magyar kultürkapesolatok kiméiyíté- sére szolgálnak azok a ne su ünnepséget 18, amelyek május második illetve jún napjaiban zajlanak le Ola: ágban. Palermoban május 27-én ünneplik a legendás Garibaldi táborok bevonulásának 75. évfordulóját. A nagyszabású üUn- nepségek keretében megemlékeznek az szabadságharc nagy hősének egyik közelebbi munka- társáról és az olasz szabadsáharocban küzdő légiók parancsnokäröl, Tüköry Lajos ezredesről, az olasz szabadságharc egyik híres vezéralakjáról is. Palermo városa a budapesti olasz királyi követség útján baráti hangú átiratban meghívta a májusi ün- nepségekre Budapest székesf 0s vezetőségét is. A. székesfőváros a meghívást elfogadta és azon kép- viselteti magát. A palermoi Garibaldi—Tüköry- ünnepségekre Szendy Károly polgármester szemé- lyesen akart leutazni, de a közbejött választási ese- mények miatt ez lehetetlenné vált, így Némethy Károly dr. tanácsnok, a közművelődési és művészeti FEMARUKESZITO |MATHERN RÓBERT] Gáz-, viz- és gözarmaturdk f"tmaPFST VII -— AKACFA-U. 61 TELEFON: 40-6-44 . SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőan; ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám, " 8 Telefon: 23-0-71, 10-38-69, 14-1-i Dementgyár: Lábatlanban , Mészgyárak: YAR Téglagyárak: Buda-Ujlak, Köbányk ú Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak „+ — 8.000.000 drb. Userépgyár: megva:ósítását ügyosztály vezetője utazik Palermoba, Zakariás Sán- dor dr. tanácsi togaımazö kiséretében, A palermoi ünnepsegek fővárosi vonatkozásai- ról kérdést intéztünk SZENDY KAROLY polgármesterhez, aki a Fővárosi Hírlap munkatársának a. következő- ket mondotta: — Személyesen akartam Palermoba utazni és súlyt helyeztem arra, hogy a székestőváros rész- vétele az olasz nemzet nagyszabású hazaılas ünne- peryen minel ımpozansabo modon domborodjek ki. iz meg is törtenik. Sajnos, személyesen nem utaz- hatom 1e, mert a törvenynatósági vátasztások alatt a porgárinesternek itthon a heıye, A székestőváros kepviselői útján is Tüköry Lajos Szredes Biuji egy nagymereiu, díszes, muveszi kKkiviéid Lronz i1ugaaauni lámpat, amely Ohman Béla szobrászművész alkotása. Ezt az örökimécsszerű disziámpat a legendäshirü magyar ezredes síremléke előtt ailítják rel. A palermoi ünnepsegen kivúl résztvesz a fővá- ros küldöttsége az Ascou-riceno-i KHonfmi-ünnepsé- gen is. Június 1-én leplezik le Bonjininek, Matyas Király nagynevű olasz torténetírójának szobormuvet, Ascoli-riceno-ban, a tudos SZWOVÄärosäban. A fel- álltandó szobrot a székesrováros, KFarxas Loltän, az alkotóművész, és Festetich Domonkos gröf ajándé- kozta Ascoli városánuk, Iz a szobor pontos maso- lata annak a szocormunek, amelyet nemregiben a királyi várban állitottak fel és lepleztek le a kor- mányzó jelenlétében. Berejezésül hangoztatta a polgármester, hogy a szekesfőváros hatnató kívánja eiö- mozurtani a 134. swen tervezett olasz- magyar kultairmiszm inegvailósítását és valószínűseg értek; atiant fog fel- ajánlani az építendő intézet céljára. Brdeklödtünk NE£METHY KAROLY dr. tanäcsnoknäl is az indulás időpontja felől, mire a következő választ kaptuk: — A palermoi és az Ascoli-i ünnepségeken való részvétel előkészületei befejeződtek. Az indulás pon- tos időpontja e pillanatban nem biztos. A napokban jártam ebben az ügyben az olasz királyi követségen, UVolonma herceg olasz követ azonban ezidöszerint nincs Budapesten, csak a napokban érkezik meg, az ő visszatérése után fogjuk megállapítani pontosan a fővárosi küldöttség indulásának időpontját, ami valószínűleg május 20. körül lesz esedékes. Négy millió a záró- számadási hiány A mult évi gazdálkodás eredményeit még e héten ismerteti a polgármester F. sisag a főváros múlt évi záró: T 1 nyilvánosságra hozatalát, amely csorbítatle ője a múlt évi gazdálkodás tény. nyelnek Amíg a mindenkori költség 1 ter ameıy nt a kiadäsok k és bevételek szá- mára, ejezett ténye- Vet is város ház- 3708 megíti ámadást a törvény s: k a végén kell be- Tekintettel arra, e megszünt, el ternek, hog; A nélkul ko öterjesztést, y Sebő B telj befejezte a számadás eállítását és bemutatta S Karoly polgarmesternek, aki néhány napon gondoskodik annak megfelelő pubiikálásaról, Várospontikai körökben nagy varakozásokat fűznek a zároszámadás adataınoz, mert annak Osszegezö teteleit polidikai betul hadakozásra — kívánják naini ViIZOnyos Oluatrol, Így volt ez a múlt évben is, amikor Borvendég Kerenc főpolgármester irányította a gazdálkodás menetét és ujabb agitäciora készülnek a batoldali pártok most is, amikor a fclárosra kedvező, vagy kedvezőtlen gazdasági helyzet birálatával kívánnak a közvéleményre hatni. A Fővárosi Hirlap 6rtesü- lése szerint A zárószámadás néhány napon belűl is- mertté válik és nyilvánosság elé jut a de- ficit mértéke is, amely körülbelül négy millió pengő körül moz Nagy érdeklődéssel tekintenek a városházán Szendy Károly polgármester zárószámadási jelentése felé, amely teljes r tességgel felöleli a múlt év ered- ményeit és leszögezi a legközelebbi jövőre vonat- kozó kilátásokat. felhasz- EP Baillai János 2" sűtés, vizvezeték, csatornázás, szivattyutele- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reáltanoda-utca 4. Telefon: 85-2-98 (LAvERFERENC Dentfa wüöszererar Alapitva 1900 Budapest, Vill., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek ı Müszerek ı Autöalkaträszek | — Breitner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda; VI., Király ucca 36 Alapíttatott 1876 WAHL-FEREN VAS ES FEMIPARI VALLALATA Budapest, Viil Víg-u ca 39. Telefon: 316-45 TARJÄN újjá varázsolt mondain nyári étterme (Lukáocsfürdő) lnpest, lakatos: mester május 99-én (csütörtökön) nyilik U = É 18 § acliés zenekara VÉCSEI ERNŐ játszik Délben : Ebéd Délután: Öt órai tea tánccal Este : Souper dansent Napsütés, eső, vihar ellen rikus erőre berendezett, az egész helyisé- get belődo ponyva- szerkezet nyújt védelmet, Telefon: 57—4—06 és 56—0—80. | a moto- | | --- Page 162 --- Budapest, 1935 május 8. FOLYTATÁS A 2. OLDALRÓL — — A Nemzeti Egység Pártjának fővárosi listäja miniszterelnök Gömbös Gyula kérette 2Z: csütörtökjén magához Nemzeti Egység Pártja fővár elnökét és áttanulmányozta a budapesti tekben indítandó lis névsorát. miniszterelnök en Tibor előter szervezetének kerüle- honor: pesti törv. amely a főváros ismert és értékes egyéni nek személyiségeivel jogosan várja a polg bizalmának megnyilatkozásait. A kerületek listavezetőinek sorrendje a következő: I. kerület: miniszterelnök, Gömbös Gyula Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter, Somogyi Béla, Pälyi Gyula ügyvéd, Tóth Gábor kereskedő, Nyutászy Alajos, szunkó Rezső. HI. kerület: Zsitvay Tibor, Harror Ferenc, Terbócs Imre, Szilágyi Ferenc, Fluck András, Juhász Ödün, Grenyó Bertalan. III. kerület: Zsitvay Tibor, Andréka Károly, Orova Zsig- mond, Sárközy Sándor, Komárnoky Gyula tanár, Zajzon Sándor, Halmann Sándor. IV. kerület: Zsitvay Tibor, Nagy Ferenc fuvarozó, Ber- máth István, ifj. Sándor László, Pákozdy Árpád, Feszler Károly, Mihályhegyi Géza dr., Katser Árpád. V. kerület: Zsitvay "Tibor, Dési Géza, Krompaszky Miksa, Lóskay István, Nyáry Miklós, vitéz Szalay István és Sömjén Zsigmond. VI. kerület: Veress Gábor, Zsitvay Tibor, Néhány életraizi Bessenyey Zénó dr., az országgyűlés harmadízben meg- választott tagja, az elmúlt ciklusban a képviselőház alelnöke volt. Most vállalt először Budapesten mandátumot, bár már régebb óta intenzíven foglalkozik a főváros problémáival. Ismertnevű budapesti ügyvéd Usetty Béla dr. országgyűlési képviselő, a törvény- hatósági bizottság örökös tagja. Egyike a legkíválóbb vá- rospolitikusainknak, a B kimagasló vezéralakja, Sárkány Ferenc, ügyvéd, volt ország- rűbb -politikusainknal ért nem lépett fel, mert idejét teljesen a várospolíitikának akarja szentelni. Terbócs Imre dr. űlési képviselő, részvénytár- sasági igazgató, ügy 5szolgabíró, egyik legkomo lyabb ígérete a politikai n életnek Petracsek Lajos dr. Buda megválasztott országgyűlési képviselője, ügyvéd, adalmi egyesületének vezetője, lelkes ve gon- dolatänak, Főzel Istvän dr. g első ízben országgyűlési képvise! Hockey Club elnök Deményi Ala: , volt hizotts hatóan foglal Kronpasz Markó-utcai 78, a Magyar zent cosok VII. lelkes harco; Wittenberg István keresk k Boros András dr. okl. mi 1: ének műnkájában n sok híve van Andréka Károly ny. rend ből ő vezette a munkandök 97 zött a tárgyalásokat, Még ebből a gaszkodnak hozzá a munkások. A t Örökös tagja. mond dr. ügyvéd, az óbudai ncol elnöke. A kispolgárság körébe Amos híve va: v. zazgató. A Máv, hivatalnokok körében igen népszerű. ajos ügyvéd. Lelkes híve a nemzeti egy- ség mozgalmának Tóth Gáhor kereskedő zetője az I. A reform. kerületben, A budai pol; srvend. Tibor dr. ügyvéd A NEP lelk Bin kerület zérvezet propagandnosz vának vor Studinka Bein dr. mänyfötand A Fe- rencvárosban a munká polgárság körében egy- rű. Rényi Károly dr. póstafőigazgató. A póstatisztviselők és alkalmazottak egyik k Nemzeti Egység Pártiának Nagy Ferenc szállítmán. vezetője volt, Hívei együtt mozgalmához és annak igen érték: harcosa. Sárkány Ferenc Iparvällalati igazgató, a Honsz ors: gos társelnöke a Nemzeti Egység Pártja VI. kerületi szi vezetének elnöke. Feszler Károly női szabó, a mun épszerű, ne Vitéz Komárnok; yula tanár. A Hegyvidéki 8: tség elnöke, a frontharcos párt egyik vezetője. Sokat harcol a hegyvidék föllendítéséért. Döröghy Antal póstatakarékpénztári tanácsos. ésnk a hegyvidéki szervezet egyik igen értékes eretetben álló főnöke, aki a lelkes tagja. . ő. A Kereszténypárt egyik tlakozott a nemzeti egy ká körében igen Ugyan- munkása. a mult hét ivay "Tibort, a ás, — Bihar Tibor, nberg István, Boros And Rafjay István Groák László, Homola Rezső, VII. kerület: ssenyey Zénó, Müller József Leó, Deményi , Körmendy Elemér, Benesch Ferenc, Elek Rendek Károly, Tóth József, vitéz Kocsárd Ferenc. VIII. kerület: Usetty Béla, Gazdy Jenő, Katona János, vitéz Hajnóczy Bela, Füredy Nándor, Szüsz Ödön, Bolyos István, Biró Károly, Dániel Aron, | Vaszary István, Csillag Pál. —— TX, kerület: Usetty Béla, Szentesi József, Büben Miklós, Wellisch Andor építész, Lázár Béla, Kemény Ödön, Krausz Gusztáv, vitéz Fodor Árpád. X. kerület: Usetty Bela, Pözel István, Halter Károly, Dongó Orbán, vitéz Berencsy Béla, Gáspár Béla, Reithauser Róbert. XI kerület: Becsey Antal, Szántay István, Vályi Lajos, vitéz Nagy Iván, Boer Lajos, vitéz Olchváry Jenő, Schwarz Samu. XH. kerülete: Petracsek Tajos, vitéz Barczy vitéz Juhász Jenő, Demel Aladár, Dörögdhy Antal, Petrovics Ferenc. XI. kerület: Barczen Gábor, Tóthy János, Zsitvay Tibor, Bessenyey Zénó, Hegedüs Ber- talan, Babitz Gyula, Susztrovics Károly, Kos- sányi Dezső, Csurgay Ernőné. kerület: Usetty Béla, Károly, Kertész Elemér, Meister József, Kovács Gusztáv Mihály, Révay Milán, Szécsy Mihály. adat a jelöltekről gyi Béla ür, v. országgyűlési kópviselő, ügy- zu sorárf át képvisélte Zalamegye egyik ke- a azonban nem vállalt jelöltséget, mert mun- munkásságát teljés egészében a fővárosnak akarja szentelni, sz Gusztáv kereskedő, komerciális körökben igen u. xaiyi Gyula dr. ügyvéd, A frontharcosok egyik jelöltje, az I. kerületben rendkivül népszerü, Nyuluszy Amjos úr, ugyved, érdekképviseleti jogtaná- A ins 1, Kerületi Szervezetőnek üldinőke. khatona duunos In SZErű akíús PpolüUkusa, 30k, a V111. kerület ismert és nép- ktürrer kereuc My, átpolgármester, felsőházi tag. Érté- kes VarUspOutisus, KÜZISGESL lüclyiseg, VOLL — Dizoti- sagi Lug 1u1üy István ké vVélsegvuek Ugyvez vasoz senyseprőseged U elve kézvnt Kö kisipuros it jerörcye, vussöz UGY zügyi Utkár, töje a Ai, kerülete. BzELUSEBULK ULVEUU, A IFUHUILCOS u vas, A Kéményseprők Szö- yuasmester, a VII. kerületi 1§ KOLB A frontharcosok veze- KOTUKUCU UFUSL hEP- velöeg JÉN, Diva Agua a CC úE, UGY VO, KOLUISU Arad =D €gyix ve ne úr, orvos, a lípótmezci tébolyda íő- A XII. kerület- 1 ig UC ABIT AL Kurcjanak vULstL Epítesé, Fe s; ay böyseg erdemes szocik teven 1eg1ős, regóta érték. rvező mun- Z Angyallóidul. A vasutasok kozott igen ixemeet lelkes híve. ot es uazdák Egye- 1804 nágy Bepzse- FUEL NaLGGr, a salígl5éLl 401 isupen a minősége a jér Lues ur, ügyvéd, többszörűsen kitüntetett főhad- 1docioókori Kuzdő © tten harcsa. Jorsói 1AGPÚGYATOS, LUKIÖ €syik NEP-szer- na; zö;. Usörgey Gábor lakatosmester, munk körökben isen Y purtjá van. N oh viuizx Audräs dr. "pénzügyi titkár, a racionalizálási ügyosztály vezetője, a relürkiüszovetseg egyik irányícojú viécz iHüjüvézgy AIG 1P8F08. FrOntudrcos, igen úg köziszsert atát pPOllukUus. AzorbGSE au, japasüdóhívatali 1. szövetsek Ügyvezető mee, báryús antVun issomugázgató. A NEP VIII. kerület ZETrveZetüutk icküzllisevy hurcosúá, főleg munkcaskérdések- kél cs a luUukasiuguk nevélebevtl 10614140ZikK. ViKez Nagy Avan úr, miniszteri Uikur, a mefhosz volt el- nöke, az ijusug Egyik Vezere, a piros-Ieuer-züld DIOKK kiváló naárcosa volt, buven hiidus úr, ügyvéd, kerületében közismert agilis szervező erő 053 LOKINLGLYUB JORUSZ, : zenei AiuGur dr, Uzzi ügyvéd, vezérigazgató. Greuyo Beruman KÖNIUVEMACSCEF, ú KÖMŰVESEK Orszagos Szövetsegenes emoxe, A 11, kerület iparosságuuak vézewije, Biuugyi XErcuc VES: tauucsos. A Ivwr 11. Kérüleül ateuek emvke, igen népszerű toboszoroséu kituute- ég gató, a frontharcos szer tedd szazddos, A x N i Benvsén Ferenc vállulkozó, a VII. kerület középiparos- súgának kepviseioje, regi VATOSpolitikus, kizverih 130450 úr, pénzügyi titkár. Évek óta irányítja a IL kerüiet mozi ait, Vitez Burczy-narczen Gábor, részvénytársasági igazgató. A frontnarcosok egyik vezetője, a törvenynatoósági bizott- ság egyik igon érlekes tagja, Az új galmaknukx is igen nepszerű alakja, ; Aoıtnauser Róbert iparos, a kőbányai iparosság nagy tábora áll műgötte, Mihülyhegyi Géza dr. főorvos, küzigmert politikusa, a XII, kerület egyik ! Kemény Ödön ny. Hangya-propagandafőnök, a IX, ke- rületben igen nepszerü, Vitéz Merencsy Béla Máv, gépgyári tanácsos, a reform- nemzedek tagja. A munkásság között nagy tabora van, Uaupp Jozset vállalkozó, Dunagöznajozási ny. tőfel- ügyelő, Csóuakháztuiajdouos, a rerormuermzedek tagja. Usurday drnoné közepiskolai ídeigieues tausr, az angyaltoidi szervezet vezetőuóje, al st építi - földön a NIE női táborát, m der most építi At Allgyal beszcuk vozsei kereskedő, a reformszövetség tagja, nép- szeru a Vi1il, kerület kereskedői között. Alter harory kormanyrőranácsos takarékpénztári ve- zérigazgató, Kobanyan mindenki ismeri, puritán egyénisé- Btert küzszeretetben áll, A PORgo Urban középiskolai tanár, címzetes igazgató, a NEP kóványai szervezélének elnöke. Szintén nagy Kozked- veltségnek örvend. Euredi 18904 a az asztáiosok 8 Muuko Kezso penzugyi számvevősegi tanácsos, az I. ke- Tületi rontnarcosok vesetőjt, Mitéz Kestuy Diúdler 4. Leó rt. igazgató, kormänyfö- tanácsos, regi 1smert pesti csalud tagja. , Mernatu ísívüun úr. gyógypedagógiai tanár, a NEP tan- ügyi szervezetenek igazgatója. Senwarz Samu ri. igazgató. , Bíró Karoly dr. ügyved, a reformnemzedék egyik kiváló harcos tagja, hazar Bela MAV, főtiszt., állomásfőnök. Vasutas körök- ben igen kedvelt. Vitez kodor Árpád papírkereskedő, nyomdatulajdonos, a IX. kerület iparossagának képviselője. Tabody Tibor régi híve Ipartestületének főtitkára ecsey Antal mérnök, kormányíőtanácsos, a törvény- ri tagja, a legnepszerubb värospolitikusok Vitez WUichváry Jenő építész, a Magyar Lengyel Tär- saság ügyvezető igazgatoja, a natalság egyik agilis harcosa, Szeisy Munaly tanar, Kakosialvau regota vezeti a NP jözervező munkásságát. 5 Gazdy Jeno ny. postafőigazgató, a VIII. kerületi szer- }vezet alelnöke, Usetty Béla regi bizalmasa. , Guspar Beia ret, leikész, a X. kerület egyik legagili- sebb politik: Szantai istván MAV, főtiszt, a Kelenföldi p. u. állomás- főnöke. Eg kKelentöldön közismert és igen népszerü. Kovács J. Mihaiy fılmlaboratöriumi igazgató, a zuglól munkásság párttogója és szervezője, Az északi kerület kepviselöinek unnepiese A Lipótvárosi Társaskör csütörtökön este fél 9 órakor az északi kerület ujonnan megválasz- tott képviselői tiszteletére, ünnepi vacsorát ren: dez. A vacsorán a magyar politikai és közélet sok kitünösege vett részt, így — Sztranyavszky Sándor, a képviselőház elnöke, Zsitvay Tibor ny. igazságügyminiszter, a NEP fővárosi szervezeté- nek elnöke, Kozma Miklós belügyminiszter, Fabi- nyi Tihamér pénzügyminiszter, Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter, Sipőcz Jenő főpolgármes- ter, Szendy Károly polgármester és a társadalmi előkelőségek hosszú sora. RA Nemzeti Egység Pártja Székesíóvárosi Szervezetének kerületi helyiségei és központi kerüeti titkárai Központi kerületi titkár: Koväts István dr. Cím: I. Pauler-u. 10. Telefon: 609-34. II. Szász Käroly-u, 4. "Telefon: 610-37. XII. Hajógyár-u 2. "Telefon: 630-07, IV. Eskü-tér 8. Telefon: 884-49, V. Alkotmány-u, 27. "Telefon: 134-55. VI. Teréz-körút 21. "Telefon: 210-15. VII. Erzsébet-körút 1. Telefon: 449-20, VIII. József-körút 70. "Telefon: 311-18. XX. UNGi-üt 115/b. "Telefon: 397-70. X. Belső Jászberényi- út 2. Telefon: 281-28. XI. Verpel6ti-üt 4/6. "Telefon: 638-14. XII. Márvány-u. 40. "Telefon: 609-45. XII. Mohács-u, 6. "Telefon: 986-62. XIV. Bosnyák-u, 1. Telefon: 966-48. Zajós György dr. Kiss Käroly Bánhegyi B. Géza Kende Béln Ekker László Hiss Péter Szabó Endre dr. Somfay Géza Király Dezső Somody Pál v. Köszeghy B6la dr, Ziniszlay Béla Varga istván A kerületi központokban a választásokra vo- natkozó mindenféle felvilágosítást megadnak, MODERN kiadók központi három és ni zzobás tekások fűtés és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V, kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 x j --- Page 163 --- Budapest, 1935 mäjus 8, Hajduszoboszlön a Segitö-Alap üdülőtelepet szándékozik létesíteni Erélyesen megcálolják a gyógyiürdő megvásárlásának hívét A. közelmúlt napokban az a hír terjedt el a vá- rosházán, hogy a főváros megvásárolja a hajduszo- boszlói gyógyfürdőt, melynek csodás hatású és való- ban egyedülálló gyógyvizeit csak kis részben és egé- szen kezdetleges módon használja ki az ottani ér- dekeltség. A hír valószínüségét fokozta az a körül- mény, hogy csütörtökön a Fővárosi Alkalmazottak Segítő Alapjának több vezetőségi tagja, továbbá Liber Endre alpolgármester és dorogi Farkas Ákos dr., az elnöki osztály vezetője és Dulácska Jenő, a Segítő Alap igazgatója tényleg Hajdüszoboszlöra utaztak. LIBER ENDRE alpolgármesterhez, a Segítő Alap intéző bizottságának elnökéhez: van-e valami alapja a fürdővásárlási híreknek és a Segítő Alap, vagy a főváros folytat-e vételtárgyalásokat a hajduszoboszlói fürdőérdekeltséggel? — Ezt a leghatározottabban megcáfolhatom — válaszolta az alpolgármester, — semmiféle fürdővásárlásról szó sincs. Ellenben tényleg igaz, hogy a fővárosi alkalmazot- tak szociális és egészségügyi gondozását ellátó Se- gítő Alap igazgatójával és Farkas Ákos tanácsnok- kal megtekintettük a szoboszlói gyógyfürdőt és gyógyforrásokat, továbbá szó lehet arról is, hogy ezt a fürdőt is be- sorolja az intézmény azon gyógyhelyek közé, ahová tagjait kezelésre küldi. Döntés azonban még ilyen irányban sincs, ez az igaz- gatóság feladata lesz. — Amennyiben az előfeltételek tisztázva lesz- nek, a segítő alap vezetősége azokat a betegeit kül- dené Hajduszoboszlóra, akiknek e csodálatos erejű | akar gondoskodni és összetétetü, 75 fokos víz gyógyító hatására szük- ségük lesz. Azt ugyanis a szakemberek már hatá- rozottan megállapították, hogy ezek a gyögyforrüsok semmiképen sem azonos összetételűek és hatásúak a mi nagyszerű budai thermälvizeinkkel, Egyelőre tehát csupán annyiról van szó, hogy a segítőalap betegeket küld Szoboszlóra és gondosko- dik megfelelő elhelyezésükről. A. Segítő Alap gyógytelepeinek decentralizá- ciójáról az igazgatóság egyik tagja így nyilat- kozott a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: — Semmi kivetni valót sem lehetne találni ab- ban sem, ha a fővárosi alkalmazottak Segítő Alapja vidéken, a jelen esetben Hajduszoboszlón tagjai szá- mára letesitene gyógyhelyet, Kenese ellen sem volt és nincs ma sem kifogása senkinek, sőt a főváros büszke lehet arra, hogy megte- remtette a Magyar Tenger legmodernebb üdülőtelepét és ezzel példát mutatott, mi- lyen irányban kell haladni a Balaton fej- lesztésének. Szó sincs a szoboszlói források, vagy a fürdő meg- vásárlásáról, ellenben csak helyeselni lehet az olyan gondolatot, ha külföldi gyógyfürdök helyett, itthon keres a főváros hasonló, vagy jobb hatású gyógy- helyet betegeinek. Ha tényleg erről van szó, nem is maradhatna el egy kisebb, panziószerű épület léte- sítése, amelynek fürdőszobáiba bevezetnék a gyógy- vizet és ezzel téli-nyári kúrákra alkalmassá tennék a fürdőt, ahol eddig csak nyáron lehetett a gyógy- vizet használni. A hajduszoboszlói utazás most csak egyszerű tanulmányút volt, amelynek tapasztalatai- ról majd beszámolnak az intézmény vezetőségének. A Segítőalap egyébként nemcsak Hajduszoboszlón tagjai megfelelő elhelyezéséről, hanem szó van arról is, hogy a gyógykezelésre szo- ruló tagok számára Balatonfüreden, Harkányban és Hévizen is létesítenek kisebb üdiülő- és gyógyottho- nokat, Reuma-körhäz a Fehersas-teri iskola ätalakitott epületeben Szendy Károly polgármester elrendelte a tabáni gyógyiorrások telkutatäsät A lebontott Tabán helyén elterülő, közel 100 holdnyi pusztaságon hetek óta serényen és szaka- datlanul dolgoznak a főváros munkásai és kerté- szei, hogy minél hamarabb eltüntessék a hely mostani sivárságát és megvalósítsák azt a pom- pás, hatalmas parkot, amelyet Morbitzer Dezső, a főváros kertészeti igazgatója álmodott a Tabán helyére. A munka ezidöszerint a Palota-tér írá- nyában folyik, hogy a királyi várból nyíló kietlen képet mielőbb megváltoztassák. Már eddig is több, mint 10.000 rózsatőt ültet- tek el, óriási területeket vetettek be fűmaggal, de folya- matban van a fák és a bokrok ültetése is. A mun- kálatokat sajnálatosan késlelteti a hideg időjárás. Mostmár azonban hamarosan zöldbeborul a haj- dani Tabán nagy része s ezzel eltünik a mai le- hangoló pusztaság. A főváros vezetősége sürgősen hozzá akar fogni a Döbrentei-téri park bővítésé- hez ís, miután az ott lebontott házak helyén ha- sonlóan sivár és rendezetlen területek éktelenked- nek az idegenektől látogatott főútvonalak és gyógyforrások közvetlen közelében. A "Tabán rendezésének — végleges kialakítását jelentékenyen késleltette a Räcz-fürdö megvásár- lása körül keletkezett bonyodalom is. A [főváros a múlt esztendőben, mint isméretes, megvásárolta ezt az öreg fürdőt, főképpen azért, hogy szabad kezet nyerjen a Tabánban a további forráskuta- tásokhoz. A fennálló törvényes rendelkezések sze- rint ugyanis a magántulajdonban lévő fürdő ez- ideig joggal tiltakozhatott a főváros forráskutatá- sai ellen, mert a Rudas-fürdő és a Rácz-fürdő forrásainak védett területe közös volt, Emiatt számtalan ! bonyodalom — keletkezett, legutóbb A közelmúltban, a Juventus- és az Attila-források feltárása idején. Tulajdonképpen az ekkor támadt viták adták a végső impulzust a fövárosnak ah- hoz az elhatározásához, hogy Május 9-én délután fél 3 órakor | Ügetöverseny a szabad rendelkezési jogot még áldozatok árán is megszerezze és biztosítsa. A Rácz-fürdő átvétele azonban a közgyűlés hatá- rozata s a kormány jóváhagyása ellenére, mai- napig sem történhetett meg, mert az objektum- nak több, mint 20 tulajdonosa volt, ezek közül több kiskorú és több külföldi. Arvaszeki beavat- kozásokra is volt szükség, úgy, hogy a tiszti ügyészség csak hónapokig tartó kemény munká- val tudta kibogozni ennek a vételi ügyletnek bo- nyodalmas, kusza szálait. A. Fővárosi Hirlap mun- katársa BEAVATOTT HELYRŐL származó értesülése szerint a végleges aláírás és az átvétel e héten megtörténik, utána nyomban dönt a fő- város vezetősége atekintetben, hogy mi legyen a fürdő további sorsa. Értesülésünk szerint a szakemberek felfogása az, hogy a Räcz-fürdöt [fenntartani nem érdemes. Ahhoz, hogy jövedelmezővé tegyék és gyógyfürdő nívójára emeljék, több mint százezer pengő be- fektetésre lenne szükség, annál is inkább, mert még a fürdő lepedői és hasonló felszerelései is annyira leromlott állapotban vannak, hogy belő- lük úgyszólván egyetlen darab sem ép. Legszim- patikusabb és leggazdaságosabb megoldásnak az látszik, hogy a fürdőt lebontják, a középső kupolás rész kivételével, ahol ivócsarnokot vagy kisebb fürdömüzeumot lehet majd berendezni. Az épületnek ez a része ugyanis több százéves, műemlék. * A. balneológiai kongresszus mültheti megnyitó ülésén, — mint annak idején megírtuk, Szendy Käroly polgärmester hatärozott formäban beje- lentette, hogy a föväros vezetősége a legrövidebb időn belül meg akarja valósítani a reuma-kórhá- zat, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy Budapest, viläghirü gyógyforrásaihoz méltóan, nemzetközi fürdőcentrum és egyúttal a reuma- kutatás centruma is lehessen. Az illetékesek so- rozatos megbeszéléseket tartottak arról, hogyan épüljön meg a reuma-kórház. Alkalmas megoldás- nak kínálkozott a Gellért-szálló tulajdonában lévő szomszédos telek, amelynek a Horthy Miklós-út- ről is van bejárata, továbbá a Császár-fürdő mel- letti ingatlan, ahol az a szükséglakásul szolgáló barakk áll, amelyet júniusra bontanak le a ható- ságok. Mindakettő alkalmas is a tervezett reuma- kórház elhelyezésére, a föprobléma az, honnan tudná előteremteni a főváros az intézmény létesí- téséhez szükséges — minimálisan 2 millió pengőt. Ezért újra előtérbe került a Fehérsas-téri iskola átalakításának és reuma-kórházként való felhasználásának lehetősége. — A Fehérsas-téri iskola ellen — informátorunk — az egyik fökifogäs az, hogy stílusával és hatalmas méreteivel sehogyan sem illeszkednék bele a parkszerü tabáni fürdővárosba, Ez azonban nem megoldhatatlam kérdés. A szak- emberek megállapították, hogy az épületet igen könnyen és aránylag kevés költséggel lehetne át- alakítani kifogástalan fürdőkórházzá. Az elgondo- lás az, hogy az épületről egy emeletet lebontanak s tető helyett lapos tetőterrasz kerül az emeletek fölé. Az épület külső stílusát is átformálják, úgy, hogy nyugodt vonalaival, egységes, síma felületeivel és a falak színével harmónikusan alkalmazkodjék a környezethez. A termeket, amelyek egészségesek, naposak, világosak, csupán linoleumpadlóval kel- lene borítani s jutna elég hely a laboratóriumok- nak, kezelőhelyiségeknek, különszobäknak, irodák- nak, gazdasági helyiségeknek is. Őriási előny, hogy az épület centrális fekvésü, teljesen jókar- ban van, rendelkezésre áll egy kifogástalan álln- potban lévő központi fűtő és melegvizet szolgál- tató berendezés, amelyek mind olyan körülmények, amelyek mellett egyszerűen elsiklani nem lehet. Legkisebb akadály az épület mai stílusa, A mo- dern építészet számtalan bravurjáról tudunk, ami- kor a legöregebb épületeket külsőleg és belsőleg tetszésszerinti, legmodernebb módon formálták át. A Fehérsas-téri iskola felhasználásával néhány százezer pengő áldozat árán meg- valósulhatna, aránylag igen — rövid időn belül a reuma-kórház és tudományos ku- mondotta tató intézet, amelyet budapesti tartözkodäsakor Breemen professzor, hollandi orvostanär, a nemzetk reumakutatás egyik világhírű szaktekintélye any- nyira sürgetett. x A Rácz-fürdő közeli napokban történő átvétele után nyomban megkezdik a "Tabán hydrolögial felkutatását is. Szendy Károly polgármester ki- adta a rendeletét a Tabán egész területének a próbafúrásokkal való felkutatására. A. főváros a kutatásokat Pávay-Vajna Ferenc főgeológus, m. kir. bányafőtanácsos és Vendi Aladár dr. profesz- szor, a Műegyetem geológiai tanszékének vezetője szakvéleményei nyomán hajtja végre. A szakértők szerint a Tabán hydrológiai viszonyainak tisztá- zása és az ott feltárható thermálvizek megállapí- tása céljából hat, körülbelül 200 méter mélységű kutató fűrásokra van szükség. De ugyanilyen ér- telemben nyilatkozott Horusiczky Henrik dr., a m. kir. Földtani Intézet ny. igazgatója is. Ezeknek a kutató forrásoknak a költsége mintegy 40.000 pengőre rúg. Miután az idei költ- ségvetésben erre a célra fedezet nincs, ezért egy- előre csak két mélyebb, mintegy 200 méter és négy kisebb, kb. 50—60 méter mélységű próba- fúrás végrehajtását rendelte el a polgármester. Ez a munka 18.000 pengőbe kerül. Az első próbafúrást — mondotta informáto- runk, — az egykori Fehérsas-téren, az iskolaépü- let közvetlen közelében hajtják végre és az itt szerzett geológiai és hydrológiai eredményektől teszik függővé a további fűrások helyeit. Valószínű, hogy a Vár-bazárnál és a Palota-téren is végeznek egy-egy próbafúrást. Ezeket a tudo- mányosjellegű kutatásokat a főváros házilag vé- gezteti el és reméli, hogy mire a Rudas-fürdő át- építése megindul, már az eredmények nagyrésze rendelkezésre áll. A fúrások befejezése után fogják kijelölni annak a nagy tranzverzális útvonalnak végleges irányát, amely a Döbrentei-térből fog kiindulni és a leendő fürdőváros főútvonala lesz. ALAPITÄSI EV: 1868. kocsigyáértó Budapest, ViII., Kisdiófa-utca 5. sz. Telefon hivó : 40-0-57. === Készítek mindenfajta két- és négykerekű kézikocsit, melyek a Budapesti Nemzetközi Vásáron Is megtekinthetők. --- Page 164 --- Budapest, 1935 mäjus 8. egész évre „4 . . s". A E A 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Sipőcz főpolgármeste: emlékbeszéde 1 isza Istvánról Nemcsak kegyeletes és bölcs dolog, de egyben a nemzet nevelése szempontjából rend- kívüli hatású és eredményes gondolat, hogy Tisza István emlékezetét nem hagyják ki- húnyni. Azét a Tisza Istvánét, akiről Sipőcz Jenő főpolgármester állapította meg multheti ragyogó beszédében, hogy fenséges példája volt a magyar erőnek, férfibátorságnak és lelki- nagyságnak. Ma a nemzet legjobb fiai szá- mára is eszménykép Tisza István, akinek emlé- két idézni kötelesség. És erre a kötelességre szinte nem az emberi akarat, hanem a kor je- löli ki, az idők adják meg a rátermett szóno- kot. A magyar élet hullámzása, az események magukkal ragadó ereje jelöli ki minden eszten- döben azt a szónokot, aki kezében a Tisza-ser- leggel, elmondja az emléklakoma nagy szónoki produktumát. Nem véletlen az sem, hogy az idén ez a szónok a főpolgármester volt: ebből a tényből azt kellett kiéreznünk, hogy nemcsak a mának egyik legklasszikusabb szónokát ke- resték ki, hanem azt a férfiút bízták meg a Tisza-emlékbeszéd elmondásával, aki azoknak a mérhetetlen férfierényeknek, amelyeket a magyar életben Tisza István képviselt, ma leg- inkább reprezentál. Igenis, ma a magyar köz- élet, a magyar erőnek, a férfibátorságnak és a lelkinagyságnak egyik legtisztább képviselőjét Sipőcz főpolgármesterben látja. Az ő személye politikusok előtt csak úgy tiszteletben resze- sül, mint ahogy megbecsülik az egész magyar társadalmi életben. Sipöcz Jenő alakja ma kimagasodott kortársai közül és ha fizikailag nem is, de lélekben kalaplevéve, tisztelettel meghajolva köszöntik az utcán társai is. Ez a Sipőcz Jenő mondotta a Tisza-emlék- lakomán elhangzott klasszikus beszédében, hogy új honfoglalásra van szükség. Mi boldo- gan látjuk, hogy az új honfoglalás élén olyan vezéregyéniségek haladnak, mint amilyennek Sipöcz Jenőt tiszteli és ismeri ez a város és ez az ország. Ilyen körülmények között ez az új honfoglalás a magyar szív, a becsület, a fér- fiasság és hazaszeretet honfoglalása lesz. járó polgár- OL Szendy Käroly polgärmester Társadalmi Egyesületek Szövetsége 80 tagú küldöttséggel polgármestert. A kitüntetése. A a mult héten kereste fel Szendy Károly küldöttséget Szörtsey József kormänyfötanäcsos, a "TESz országos ügyvezető elnöke vezette. P. — Uszdóczy-Zadravec — István püspök, a TESZ társelnöke költői szárnyalású be- széd kíséretében átnyujtotta a polgármesternek a TESZ jubileumi emlékkeresztjét, rámutatva arra, e 64. M. Kir. Allamsorsjáték 17.000 nyeremény, 250.000 aranypengő értékben Főnyeremény : 40.000 aranypenyő NYEREMÉNYEK: 20.000 aranypengő 10.000 aranypengő aranypengő aranypengő aranypengő aranypengő és még több nyeremény, amelyek mind készpénzben fizettetnek ki. Húzás iúnius 12-én Sorsjegy ára Fél P 1.50 bankban, főárus ítónál, aj rende % azonnal Buda) dohá: Uj varrögepmodelleket mutat be a Singer varrógép részv. társ. a nagy iparcsarnokban, háztartási és ipari célokra. Ezek a világhírű Singer varrógépptvárak 1934. évi gyártmányai. Itt van elsősorban az új Singer 200 osztályú univerzális gyorsvarrógép, amely . éppúgy alkal- mas háztartási, mint hivatásos varrási mun- kákra: a vele járó varrási, hímzési és tömési munkálatokon kívül ezen az új Singer varró- gépen gomblyukak is köthetők, előállíthatók rajta a különféle fajtájú burok- és díszkötések is, továbbá a női divatruhákon annyira kedvelt sodrott szélek és kagylópikók, cakk-hímzések, csipkeapplikálások, cakk-szegések, zsinör-varra- tok, hernyóvarratok és trikószegélyek, sőt még gombokat is lehet vele felvarrni. A milliméter- finomságú, hajszálpontos cikk-cakk-öltés lehetővé teszi a legfinomabb habosszövetek eldolgozását és játszi könnyüseggel lehet ezzel az új univer- hogy Budapest első polgára eddig is hervadhatat- lan érdemeket szerzett működésével a közélet te- rén, Szendy Károly polgármester hazafias lelkese- déstől áthatott beszédben mondott köszönetet a küldöttségnek, amely őt hosszasan és melegen ün- nepelte. A fől itány szigorú rendelete a Já-Gó játék ellen. A Fővárosi Hirlap két héttel ezelőtt egyedül és elsőnek emelte fel tiltakozó szavát a vendéglők- ben, kávéházakban és kaszinókban elburjánzott Já-Gó nevü hazärdjätekok ellen, amelyen kis- exisztenciák, munkások, sőt gyermekek is elvesz- tik egész pénzüket, keresetüket. Rámutattunk, hogy ennek a hazardirozási szenvedélynek vám- szedője valami Engel Jenő nevű volt pékiparos, aki nemrég még a Glasner-féle Király-utcai sütő- üzemben működött, de, úgy látszik, jövedelme- zöbbnek tartotta tisztes ipara gyakorlásánál az emberek nyerészkedési vágyának üzleti kihaszná- lását, A Fővárosi Hirlap tiltakozása nem volt pusztában elhangzott szó: Ferenczy Tibor főkapi- tány nagyon bölcsen felismerve az elburjánzott hazardirozásban rejlő veszedelmet, vasárnapi napi- parancsában utasította a detektívtestületet és a rendőrlegénységet, hogy a legszigorúbban — ellen- őrizzék ezután a nyilvános helyeken jágózókat és akadályozzák meg, hogy a jövőben fogadásokat kössenek erre a játékra. Ugyanekkor, igen helye- sen, a helyiségek tulajdonosait teszi felelőssé azért, ha előfordulna, hogy 18 éven aluliak jät- szanának a Já-Gó-asztalon, Erdős Lajosné jubileuma. A — székesfővárosi gázgyár vezetősége és tisztikara őszinte nagyra- becsüléssel és meleg szeretettel ünnepelte az elmúlt napokban egyik legkíválóbb főtisztviselőjét: Erdős Lajosnét abból az alkalomból, hogy most töltötte be gázgyári szolgálatának 25. évfordulóját. Az ün- nepségen — amelyet a virágokkal düsan feldiszi- tett igazgatósági tanácsteremben tartottak meg — megjelentek Véssey Ede dr. vezérigazgató, a gáz- gyár összes igazgatói és főtisztviselői, továbbá Ripka Ferenc dr. ny. főpolgármester, aki tudva- levőleg hosszú ideig a gázgyár irányítója, vezér- igazgatója volt és akinek Erdős Lajosné, a főpolgármesteri hivatalban titkárnője volt, amely minőségben szeretetreméltó előzékenységével min- denki tiszteletét és nagyrabecsülését vívta ki ma- gának. Erdős Lajosnét Véssey Ede vezérigazgató üdvözölte és a megjelentek lelkes ünneplése közben mutatott rá arra, hogy Erdős Lajosné mintaképe a kötelességtudó, hűséges és buzgó tisztviselőnek, aki valóban példát adott mindenkor a tisztviselői lelkiismeretességről. A beszéd után átnyujtotta az ünnepeltnek a tisztviselői kar ajándékait. Erdős Lajosné meghatottan köszönte meg az üdvözlést, ami számára a kitüntetésen kívül további lanka- datlan — kötelességteljesítési fogadalom a jövőre nézve. Erdős Lajosnét a jubileum alkalmából a társadalom minden rétegéből elhalmozták szerencse- kivänatokkal, Szolgálati jubileum. Czebe Jenő dr. tanácsi fő- jegyzőt, abból az alkalomból, hogy hivatali szolgá- latának 25-ik évét betöltötte, szeretetteljes ünnep- lesben részesítette áljpolgármesteri IV. ügyosztály személyzete. Az ünnepeltet a polgármester és kar- társai nevében Szepésváry Pál dr. tanácsnok lelkes beszédben üdvözölte 8 átnyujtotta az ügyosztály által felajánlott emléktárgyat. Az ünnepelt meg- hatott szavakkal mondott köszönetet a megnyilvá- nult elismerésért és ragaszkodásért. A NEP VIII. kerületi szervezetének majá A Nemzeti Egység VIII. kerületi szervezete szombaton, május 18-án, délután 6 órai kezdettel, a II. Olasz fasorban lévő Rajna-parkban zártkörű majálist rendez. A rendezőség kéri indazokat, akik meghívót igényelnek, címüket m bb közöl- jék a József-körút 70. sz. alatt levő irodával. lfjúsági szervezkedés a Józsefvárosban. A Nemzeti Egység VIII. kerületi szervezetében e hé- ,ten alakult meg a NEP józsefvárosi ifjúsági szer- vezete. Az igen népes ülésen megjelent Katona József mérnök, kerületi társelnök, Szabó Endre dr. kerületi központi titkár. Károlyi Ferenc dr. és Ko- vács Gyula dr. lelkes beszédei után Katona János a magyar ifjúság nemzeti egységbe való tömörü- lésének szükségességéről beszélt. A közelgő törvény- hatósági választásokra kijelentette a szónok, hogy azoknak kell bejutniok a törvényhatóságba is, akik szívükön viselik és ismerik a mai fiatalok sorsát. Ui varrógépmodellek a Singer varrógén r.-t. kiállításán zális varrógéppel dívatos apróságokat elkészí- teni, mint: női gallérokat, öveket és hasonló más dolgokat. Mindezeket amunkákat a Singer- kiállításon : gyakorlatilag is bemutatják. Haladást jelent az új Singer 201. osztályú Singer családi varrógép is, mely a korábbi szerkezetekkel szemben — vízszintesen elhelye- zett körforgó szálfogóval van ellátva, amely- nek szellemes megoldása a technikailag leg- tökéletesebbet adja. A legújabban annyira dívatossá vált Rya, bordás- és rojtmunkák előállításánoz szélgáló új Singer villavezetö a hölgyközönség körében az otthon feldíszítése terén a legnagyobb tet- szésre talált. Ezeket a hasznos munkákat is, amelyekre minden háziasszony szeme fel- csillan, az egyéb varräsi, hímzési és tömési munkák mellett a Singer-kiállításon gyakorlati- lag bemutatják. A székesfőváros tásának nyertesei, Legutóbbi számunkban megírtuk, hogy Szendy Károly polgármester hatalmas érdek- lődés mellett nyitotta meg a Vigadó termeiben a székesfőváros II, Idegenforgalmi Fényképkiállitását amelyen bemutatták azokat a felvételeket is, ame- idegenforgalmi fényképkiálli- lyek a fővárosi állat- és növénykert, a fővárosi segítőalap kenesei üdülőtelepe és a BSE fotópályá- zatain részesültek díjazásban. 700 szebbnél-szebb amatőr felvételt mutattak be a nagyszabású kiálli- táson, ahol a kiállítók sorában nemcsak a főtiszt- viselők egész sora szerepel műveivel, hanem verse- nyen kívül kiállította 7 páratlanul szép felvételét Szendy Károly polgármester is, aki szintén lelkes amatőr fotografus. A Liber Endre alpolgármester vezetése alatt bíráskodó zsüri a díjakat a követ- kező kiállítóknak ítélte oda: I. díj: Dulovits Jenő, Pénzes József dr., Szaszovszky Ottó, Buzay Béla, Schuszter Ferenc, Simonffy János, Havlin Károly dr., doroglti Farkas Ákos, Reminiczky Lajos, Bres- sey Leonard, Szamkó Tibor, Gabnay Ferenc, Klelt Kálmán, Csanády Gusztáv dr., Papp László, Kósa József. — II. díj: Gárdonyi Jenő, Csorna Antal, Hangel László, Kazinczy Gábor dr., Boor Dezső, Zaitz László, Kurfürst Istvánné, Zimányi János, Zombori Vilmos, Goszleth Ernő dr., Károlyi Árpád, Zubriczky Sándor, Felkay Ferenc dr, Makos- Hettyey Pál, Hoskens József, Bártfai Péter. — AI. díj: dr. Szentmiklósi Józsefné, Schmeis Bela, Csármann Ferenc, Oszoly Kálmán, Kellermaan Magda, Flarmayer József dr., Mika Klára, An- drássy Gyula, Kiss Ferenc, Mihálka Ernő, Nedbal Ignác, Borsos István, Illés Aladár, Kánya István dr., Lenhardt Vilmos, Csákvári Péter. Nyári főzőtanfolyam Budán, A Volt Iskolatárs- nök Szövetsége tagjai és a budai úriasszonyok és leányok részére — a székesfővárosi Gázművek tá- mogatásával a II. Batthyány-utca 8. sz. alatti polgári leányiskola épületében fözötanfolyamot ren- dez. A 4 hetes különleges tanfolyam a legfinomabb ízlésü főzésre, sütésre, tálalás módozataira és az asztalterítés művészetére tanítja meg a résztvevő- ket. A főzőtanfolyam réztvevői tandíjat nem fizet- nek. A beiratási díj 5 P, az anyaghozzájárulás esetenként 50 fillér. A 4 hetes tanfolyam május 7-én kezdődik, minden kedden és csütörtökön dél- után 5—8 óráig tart. Jelentkezni lehet: minden hét- köznap 9—10 óra között II, Batthyány-u. 8. sz. alatti polgári leányiskola igazgatói irodájában. Ugyanebben az időben az érdeklődőknek ott tele- fonon is (51-8-60.) felvilágosítással szolgálnak. STEINER És szımPER DISZ-, TEMPLOM-, SZOBAFESTOK Budapest, 1X., Üllői. út 57. ÉS MÁZOLÓK | CSUCSHEGYI BAZALTBANY A R.7, MEMESGULÁCS Központi iroda : WERDEN Budapest, VII., Nürnberg-w. 43. Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. SZÖNYI IMRE este Vü., Csengery-utca 7. Tel.; 44-5-42. Több fővárosi és állami intézet órása és szál ítója Szegedy Béla Jenő okl. gépészmérnök, kövezőmester út-, vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó Budapest, XI, Alkotás-u. 18. II. 1. Tel.: 52-8-52. [Folk István zel Telefon 240—38. o ———— (Bazilikával szemben, bejárat a közből. il e --- Page 165 --- Budapest, 1935 május 8. DASÁGI ÉRTESÍTŐ a aa Jelentekeny nemzeti vagyon fekszik Budapest és az orszäg közúti hálózatában Az állam tíz év alatt 7500 kilométer műutat épít zesfőváros közreműködésével rendez IF. Magyar Útügyi Kongresszus és . Kiállítá: amelynek programját előző számunkban már rész- létesen ismertettük — vasárnap délelőtt nyílott meg és kedden este ért véget. A kongresszuson nemcsak a fővárosi és az ország minden felutazott szakemberek vettek részt, hanem ige szép számmal voltak külföldiek is. A Műegyetem aulájában tartott megnyíitóülés után, amelyen Albrecht királyi herceg, a kongresszus fővédnöke mondott nagyszabású beszédet az útépítés nemzeti jelentőségéről, közlekedési, közgazdasági és idegen- forgalmi vonatkozásokban, a kiállítás megtekintése következett, amelyet az Iparcsarnok mögötti, úgy- nevezett kiscsarnokban rendeztek. Az útügyi ki- állítás a csarnok déli felén három részre tagozó- dott. Az első termet a kereskedelemügyi miniszté- térium, a második termet a főváros, a harmadik termet pedig a vállalkozók igen szép és tanulságos anyaga töltötte meg. A székesfőváros mutatta be érdekes szemléltető módon útügyek fejlődését, a modern úté: téseket stb. Az Iparcsarnok déli oldalán a főváros több vállalkozóval minta-úts építtetett. A legmodernebb útburkulatok: rostély, az acéllemez és az üveganyag mellett mutatásra kerültek a keramit, az a. t, a beton, a kátrány és a makadám-burkolatok. A nagysikerű kiállítás megrendezése Király Kálmán székesfővá- rosi tanácsnok szakértelmét dícséri, a mellett Viola Rezső dr. és Kempelen Ágost székesfővárosi műszaki főtanácsosok, az állam részéről pedig Benke istván min. tanácsos és Lux Kálmán államvasúti igazgató, továbbá Elischer Pál műszaki tanácsos, vitéz VäsGrkelyt Boldizsár és Gált Tthre "Mmérniő- kök szereztek maguknak elismerésreméltó érdemet. A kongresszuson rendkívül tanulságos, magas- színvonalú és a laikusok számára is érdekes elő- adások hangzottak el. Laborfalvi Benke István min. tanácsos ismertette a magyar úthálózat idő- szerü kérdéseit. Érdekes volt előadásának az a ré- e, amely beszámolt arról, hogy a magyar állami úthálózat jelenlegi hossza 4385 km, amelyből 1427 Km-t a modern közúti forgalom igényeinek meg- felelően már átépítettek. 2958 km még makadám- út, amely nem teljesen kielégítő. Ez a hálózat a közúti közlekedés állandóan növekvő fontossága mellett nem csak az építés módja miatt, hanem azért sem megfelelő, mert egyrészt az állami út- hálózat az ország megcsonkítása folytán elvesz- tette korábbi egységét, másrészt pedig a hálózat kiegészítésére hivatott alsóbbrendü közutak nem illeszkednek bele szervesen az úthálózat egyete- mébe, az országos közlekedés szempontjából. Az ország főközlekedési úthálózatából tehát hiányzik az egységes vonalvezetés és az a kiegészítési rendszer, amely a forgalmi, gazdasági és egyéb követelményeknek megfelel. Ezeknek a szempon- hez toknak a figyelembevétlével készült el az 1928-i forgalomszámlálás adatainak figyelembevételével most az új útépítési program, amely az állami úthálózat hosszát kereken 9000 km-en ál- lapította meg. Ebből 3900 km az elsőosztályú, 4500 km a II. osztályú és 1400 km a III. osztályú üt. Ebből a 9000 km-ből már elkészült, vagy most épül, tehát még 7500 km úthálózat építése marad hátra, amelynek megvalósítása a mai árakkal számítva, hozzávetőleg 200 millió pengő beruházást igényel. Az építkezést 10 év alatt szándékoznak végrehaj- tani. Király Kálmán székesfővárosi tanácsnok, az út- és csatornaépítési osztály vezetője a székes- főváros közelmultban végzett 9 millió pengő ér- tékü szükségmunkájáról tartott nagyszabású elő- adást, amely szükségmunka nagy részét az utak és csatornák építésére és helyreállítására fordították. Király Kálmán többek között a következőket mon- dotta: — A székesfőváros tudatában van annak, hogy közegészségügyi és közforgalmi szempontból milyen fontos az út- és csatornahálózat fejlesztése és ezért hosszú idő óta évenkint többmillió pengőt fordított erre a célra, Az általános gazdasági vi- szonyok 1931-ben bekövetkezett kedvezőtlen ala- kulása arra késztette a főváros vezetőségét, hogy a kiadásokat redukálja, Így aztán a költségvetésben előirányzott út- és csatornaépítések elmaradtak. Csakhamar kitűnt azonban, hogy N mm ———— hosszabb időre sem az út/ sen építést elodázni nem Másik döntő szempont volt 4 munk kozódása, Erre a törvenyhatösäg a bajon némileg segítsen, 9 mil nélküliség fo- yűlése, hogy ; pengőt engedé- lyezett út- és csatornaépítési ymunkäk el- ígzésére. Ezt a munkát 1932 n kezdték meg és két év alatt nagyjában be is fejezték, A rendel- kezésre álló 9 millió feléből fögyüjtöcsatornäkat, két kisebb szivattyütelepet és lékcsatornát építettek. A megmaradt 4 és ban a végleges burkolattal el nem utat építették ki ideiglenes muk zalt-, betón- vagy más modern burkolattal. Kiépítettek, illetve re ből elsösor- látott fökivezetö dám helyett, ba- tartós és szilárd ndbehoztak ren- geteg kisebbforgalmú útvonalat is. A végrehajtott út- és csatormaépítések révén a főváros út- és csa- tornahálózatának értéke, beleértve a szívattyú- telepeket, kereken — kétszázmillió pengőre emelke- dett. Kirdly Kálmán nagysikerű előadása — után Koltay Mátyás vezérigazgató, az utak nemzetközi vonatkozásáról tartott előadást, majd Schiffer Miksa, a Magánmérnökök Országos vesületenek elnöke beszélt. Kedden délelőtt folytatták a tudo- mányos előadásokat. Az útügyi kiállításon résztvevő intézmények és vállalatok, amelyek a kiállítás anyagát tatták és a mintautakat építették, a követke ; Magyar Kerámiai Gyár R.-T., Shell Kőolaj R.-T., Magyar Asphalt R.-T., Magyar Wayss és Freytag R.-T., Magyar Általános Utepitö R.-T. Palatinus Építő R.-T., Levit Aszfalt és Kátrá Vegyitermékgyár, Fáb , Somogyi és Gy tési vállalkozók, Szobi Köbánya R.-T., Inóc bánya és Ipartelepek R.-T., rank-féle visegrádi köbänya, Magyar Utepite: Magyar kiír. Al- lami, Vas-, Acél- és Gépgyárak, Magyar Gazdasági és Kisvasúti R.-T.,, Danubia Műszaki Vällallat, Egercsehi Köszenbänya és Portlandcementgyär, Gróf Wenckheim József Nagyoroszi uradalmi bá nyája, Köszénbánya és Téglagyár Társulat, Rima- murány-Salgótarjáni R.-T., László és Blum, Helfen- stein Károly kövezőmester, Zalahalápi Bazaltbánya R.-T. Somoskői Bazaltbänya R.-T., Biehn Neophalt Iparvällalat, Vagybátony- Ujlaki Ej; yesült Iparmüvek, Posnansky és Stre Jenő építési vállalkozó, Ba: R.-T. EZ Rekordteljesitmennyel ünnepli a B.N.V. 30 éves jubiläris esztendejét A esodás látványosságok nemzetközi vonatkozásban ís feltűnést keltenek A Budaposti Nemzetközi Vásár immár harmin- cadszor nyitotta meg kapuit az érdeklődő tömegek előtt, hogy bemutasa a magyar alkotóerő ragyogó termékeit. A legújabb jubiláris vásár az alkotások hangos szavával hirdeti, hogy a magyar mérnö- kök, iparosok, munkások felveszik a versenyt a vi- tág minden népével. A Budapesti Nemzetközi Vásár dicsőséges gazdagsága annAl értékesebb, mert a magyar iparnak tulajdonképpen nincsenek a messzi multba zanyúló hagyományai és hátrányt jelen- tenek a csonkaországban a természeti és gazdasági adottságok is, amelyek korlátokat állítanak például a nyersanyagellátás terén. Mindezek ellenére a ma- gyar ipar versenyképes, ötletes és állandóan fej- lődő, ami kü bizonysága annak a vitalitäsnak, amely a magyar népet mindenben díszíti. A. Budapesti Nemzetközi Vásárra, amely im- már harmincadszor ad hajlékot a magyar iparnak, büszkén tekinthet fel mindenkí, aki érzékeny és hiú a nemzet kincseire, Az idei vásár újból a meglepe- tés erejével hat, amely magával ragadja a nézőt és új ötletekre sarkalja a résztvevőket. A mult év óta hatalmasan megnőtt a kiállítók száma és tornyoso- dott az értékek halmaza, amelyet az 1500 kiválo- gatott magyar iparos és keréskedő elhozott, hogy termésének javát megmutassd. Megújhodtak a pa- villonok külső formái és tökéletes korszerűségük- ben hangsúlyozzák a reformoknak azt a szellemét, egyúttal pedig megmutatják, hogy a megújhodás egyet jelent az alkotással és a maradandó értékek termelésével. Ez a vásár a maga sokféleségével, rengeteg Made in Hungary jelzésű árujával elsö- rendüen gazdag ahhoz, hogy megnyugvással álla- pítsuk meg fejlettségünket, tudásunkat és élni- akarásunkat. Hetven holdon terül három évtizeddel ezelőtt azóta világvárossá fejlődött. szerű és mégis dekoratív el a vásárváros, amely kis falunak indult és Modern, nagyon cél. a , pavillonok és csar- Barangolás a A vásár sokezer látnivalóíról pontos képet raj- zolni szinte lehetetlen, az bi kiállítók gyártmá- nyaira mégis szükségesnek . tartjuk az olvasók figyelmét felhívni: Halaman János asztalosärugyär (Budapest, III., Szöllö-utca 27) , Pompadour" nyugszéke nagy érdeklődést váltott ki a közönség körében. Ez az ötletesen megszerkesztett bútordarab kényelmes karosszéket, hintaszeket és nyugágyat egyesít és az abban pihenő egyén minden külön segítség nél- kül, automatikusan változtathatja ülő- vagy fekvő- helyzetét. A Halaman-fele asztalosárugyár ezt a legújabb szabadalmát a mai viszonyokhoz mérten olyan olcsó árakon szabta meg, hogy a kevésbé te- hetős közönség számára sem jelent nagy áldozatot. A Pompadour-nyugszék komoly sikere a magyar bútoriparnak és mindenben indokolt az az érdeklő- dés, amellyel a vásár közönsége ezt a találmányt ál- landóan megfigyeli. Gergye József festékszóró berendezések üzeme (Budapest, VIII., Jözsef-utca 29) különböző új- rendszerű festékszórókkal jelentkezett a kiállításon, Litografusoknak, plakättervezöknek, grafikusok- nak, iparművészeknek, szobafestöknek, keramiku- soknak, üvegfestöknek egyaránt nélkülözhetetlenek nokok megjelenése. Hatalmas csarnokban kapott otthont a magyar textilipar, ahol a legfinomabb selyemárutól a legolcsóbb pamutig látható a ma- gyar ipar mindenfajta terméke. A külföldi nem- zetek csoportjában a bhalti államok épülete kelt feltünést. Rendkívül szemléltető a magyar gyár. ipari reklámtorony, amely a magyar gyáripar utolsó tízéves féjlődéséről számol be. Az olasz, osztrák, braziliai pavilonok a — maguk sajátos term ikkel keltenek általános feltünési Az Iparcsarnok előtt egykilométeres hosszúságú mintautak huzódnak — gumiból, acélból, kőből és üvegből. Mögöttük csoportosulnak a legfinom. és legdrágább arucikkek, továbbá a gépszörnye tegek, majd az élelmiszerek mindent elárasztó, hatalmas tömegei. Mindent együttvéve, a buda- pesti Nemzetközi Vásár magában egyesíti a huszadik század csodáit és minden csoda a ma- gyar ötlet és tudás bizonyítéka. A megnyitáson Horthy Miklós kormányzót, aki a felesége kíséretében jelent meg, a vásár ve- zetösege: Eber Antal elnök, Chorin Ferenc tái elnök, Vértes Emil, a vásár alelnöke és Hollósy István igazgató fogadták. Bornemisza Géza keres- kedelmi miniszter üdvözölte az államfőt és lendüle- tes beszédben mutatott rá a magyar ipar és keres- kedelem nagyszerű fejlődésére. Mint a magyar ipar és kereskedelem első szolgája, büszkén jelentette, hogy a magyar nemzet nem félkarú óriás többé és iparával, kereskedelmével méltó versenytársa a nagy nemzeteknek. A kormányzó ezután meg- adta az engedélyt a vásár megnyitására és meg- tekintette az egész kiállítást, majd a legnagyobb elismeréssel ii a látottakról. Kifejezte vezetőségének és hangoz- ggel töltik el, mert MN par valóban teljes vértezettel illusztrálta lendületes felfeléivelését. mesevárosban a különböző méretű Gergye-fele festék amelyek megkönnyítik a munka precíz és gyor lefolytatását, amellett rendkívül olcsóak. A kiállí- tás közönsége nagy tetszéssel fogadta az új ma- gyar találmányt. Fekete János (Budapest, VI., Andrássy-út 8.) bemutatta a kiállításon a , Turán" szénsavval mű- ködő és szénsavgázt fejlesztő poroltó-tüzoltókészij- lékét. amelynek rendkívüli előnye, hogy univerzális hatással az összes előfordulható tüzeket tökéletesen és gyorsan oltja, Ezek a készülékek valóban nélkü- lözhetetlenek háztartásokban, — üzletekben, raktä- rakban, hivatalokban, müzeumokban, vasútakon, laktanyákban, gyäraban, szállodákban és minden- féle mótoros járműveknél. A Turán tűzoltókészü- lékek sokoldalüsäga mellett rendkívül olcsóak és ily módon mindenütt könnyen üzembehelyezhetök, Kövesi József ezüstärugyära (Budapest, IV., Reältanoda-utca 16) megkapóan fínom kivitelű mü- vekkel mutatja be sokoldalüsägät és művészi érzé- két. Kövesi József, aki Magyarország [koszorús mestere, lezúttal is pompás tálak, tálcák, kávé- és teakészletek, kenyérkosarak, gyümölcstálak, cukor- és dohányszelencék, dohányzó- és likőrkészletek, versenydíjak és evőeszközök, ezüstből faragott gyö- --- Page 166 --- 10 LOVÁROS TÜR Budapest, 1935 mäjus 8. nyörű garnitúráit tárja a szemlélők elé. A kivitel elsőrangú és a kiállítási csarnokban szikrázó ezüst- áruk megkapó képet nyujtanak. László István Első Kispesti Takarektüzhely, Vas- és Lemezáru üzeme (Kispest, Klapka-utca 58) saját készítményeivel aratott nagy sikert. Az úgy- neve: altűzhely elegáns, ízléses kiállításban repi! ntálja a konyha legfontosabb berendezését, amely mindenfajta tüzelőanyagra egyformán alkal- m A Columbus Pax nevü folytonégő kályha re- mek külsejével és fűtöképességének erejé tett feltűnést. A (Columbus Duplex kéta N folytonégő lyha arról nevezetes, hogy por-, vagy daraszénnel füstmentesen ősztől tavaszig U tartható. A kiállítás közönsége a legnagyobb eli meréssel állapítja meg, hogy a kispesti üzem az ország első iparvällallatainak nivöjära emelkedett. Fennállásának 15 éves évfordulója alkalmából a Magyar Lajos gépszíj- és műszaki bőrárugyár rt. bemutatja, hogy mit fejlődött ezen idő alatt a gép- szíj és müszaki bőráruk gyártása. A szíjgyártásra felhasznált bőrök nedves nyujtása és a különböző minőségi szíjgyártmányoknak bevezetése jelzik a cégnek azóta sokak által utánozott, úttörő tevé- kenységét. További eredményei: a fejlődő textilipar szükségleteinek ellátása céljából a pickergyártás bevezetése, cylinder-börhüvelyek és fátyolosztó- szijak gyártása. A pár év előtt piacra hozott Triumphflex-gépszijakról az objektív anyagvizsgá- lat állapította meg, hogy minőségileg, különösen pedig teljesítmény szempontjából a legjobb külföldi gyártmányokat is felülmulják. A cég a vásáron bemutatja, miként történik gyárában a böröknek nedves nyujtása. Egyesült Kefegyárak rt. Debrecen, díszes ki- állítású pavillonnal szerepel a Nemzetközi Vásár idei jubiláris kiállításán. A gyárat Knoll Bertalan kefekötőmester alapította 1865-ben, s így a gyár az idei Nemzetközi Vásár keretében egyúttal fenn- állásának 70 éves jubileumát is ünnepli. Az Egye- sült Kefegyárak egyébként is kiváló gyártmányai közül magasan kiemelkednek a Tip-Top fogkefék, melyek nemcsak itthon, hanem nemzetközi viszony- latban is a legelső helyet foglalják el a hasonló gyártmányok között. A gyár Falk Pál vezérigaz- gató hozzáértő vezetése mellett úgy itthon, mint a külföldön nagy megbecsülésnek örvend. Szegő Vilmos bőr- és gépszíjgyára (Pestszent- erzsébet) az iparcsarnok főépületében egy hallat- lanul impozáns és érdekes kiállítással szerepel. A szakkörökben kö mert cég bemutatott gyártmá- nyai között feltünést keltettek a , Szevi", , Record", Favorit" és „Globus nevű géphajtószijak, krupo- nok, mindenfajta pickerek, textiltechnika és gazda- sági börgyártmányok. Az impozáns kiállítást meg- tekintette a kormányzó úr és teljes megelégedését fejezte ki. Macskásy Árpád okl, gépészmérnök, műszaki vállalata, terv zállít vízvezetéki, csat ási és gázbei de szivattyútelepeket, minde: i központi fűtést, häzi- és s: öberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. szerel és eket, azán- EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BÉLA Yl, J6 egvalósításá- okvágány és hurokvágány átrende- ezenkívül a fő- b forgalmi göc- ben aktuális a Pálffy-téri HÉV végállomás kihe- lyezése Obudära. A programhoz tartozik még a Szent Imre herceg-úti vasúti alul 5 ki- szélesítése, amelynek költségei a MAV-val kötött meg: podá szerint felerészben a főváros, felerészben a villamosvasútat ter- helik, A munkálatok teljes végrehajtása pengőt igényel, amelyből 8 millió pi ngö beruházás, 12 millió wgő pedig az készített tervezet zletesen kimutatja, abban foglalt beruházások elvégzése 20 milliö 1.2 millióval csök közlekedési sebessi ek növelése foly a bevételek mintegy 800.000 pengövel emel- kednének, úgyhogy évi 2 millióval költségvetése. Ez az összeg beruhá: kölcsön tíz amortizációra elegendő. mintegy 16.5 milliót vállalati munka révé liót pedig házimunkák, címén használna fel a BE A BESZKAÁRT elgondolása munkákat részben már az idén mo javulna a B. me gfelel szi ogjáli egész programot négy-öt vre eloszt végrehajtani. A szül e. uházási tőke nem áll rendelkezésére a vállalatnak, hanem kölcsön for- májában szándékozik előteremteni, amine nek nehézségei, mert sznothajtó, gyümöl- beruházásokról lesz sz Téves kombindciók a status- rendezés elgondolasairol Szendy polgármester: A tervezet nem előterjesztés INetekes helyen a következő ták ki: közleményt ad- — Több napilapban közlemények jelentek meg a székesfővárosi alkalmazottak — stálus- rendezéséről. Ezekkel kapcsolatosan szüksé- gesnek tartják kijelenteni, hogy a státu dezés egyelőre még a tervezés, az előkészítés stádiumában van és a polgármester elöter- jesztése még nem készült el. Az ügy reszletei- ről közölt adat tehát — így a címzetes alpolgár- mesteri állásokra vonatkozóan is — csak el- gondoláson alapulhatnak, amelyek azonban ez- időszerint még — nélkülözik az előterjesztésre illetékes polgármester hozzájárulását. A hivatalos nyilatkozat a félreértések eloszla- tását célozza és arról tájékoztatja a közvéleményt, hogy a státusrendezési elgondolásokban lefektetett érdekességek csupán tervek, amelyek bőséges meg- vitatäs és átszűrés után kerülnek a polgármester elé. Nyilvánvaló, hogy Szendy Károly polgármes- ter szokott alaposságával áttanulmányozza a tiszt- viselői kar jövőjére oly nagyfontosságú kihatást gyakorló tervezetet és előterjesztésőt oly formában véglegesíti, hogy az a törvényhatóság felfogásával min- denben megegyezzen, A — hivatalos nyilatkozat mindenesetre komoly figyelmeztetés arra, hogy nem végleges előte: A tésről van szó, mert vitán felül áll, hogy ilyen nagyfontosságú javaslatban akadhatnak olyan el- képzelések, amelyek papíron jól festenek, a gya- korlatban azonban nem realizálják a hozzáfűzött várakozásokat. A státusrendezés messzemenően érdekes rész- leteit és a tervezet alapvető célkitűzéseit a Fővá- rosi Hirlap két hét előtt megjelent számában is mertette Szendy Károly polgármester és ny zatában súlyt helyezett annak a kidomborítás? is, hogy nem végleges javaslatról van szó. A pol- gármesteri nyilatkozatban foglalt részletek azon- ban olyan közérdeklődést keltettek a , város- politikai élet egész vonalán és a tisztviselői kar minden rétegében, hogy a Fővárosi Hirlap közlése nyomán a napilapok komoly szenzációként ismertették a státusrendezés rendelkezéseit. és bőséges kommentárokkal látták el hiradásunk nyomán összeállított tudósításaikat, Ez a túlzottan kiélezett felszerelése a tulajdonképpeni státusren- dezési elgondolásnak keltette azután a tévedések sorózatát, a helytelen konzekvenciák levonását és a kombinációk széles áradatát, úgy, hogy illetékes helyen szükségesnek tartották a fenti nyilatkozat kiadását, alátámasztva ezzel a Fővárosi Hirlap-nak a polgármesteri nyilatkozathoz fűzött azt a meg- jegyzését, hogy nem előterjesztésről, hanem — csu- pán tervezetről van szó. ORÁNYIÉS FRÖHLKH or A PA m Ű lakalosárú, napellenző és témporlál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-3-76, 45-9-86 A státusrendezési hírekkel kapcsolatban fel- merült jelenségekről beszélgetést folytattunk SZENDY KÁROLY polgármester aki a következőket mondotta a munkatársának: Magától értetődik, hogy ilyen nagy- fontosságú szervezés a leggondosabb elő- készítést igényli és ezért a státusrendezés- sel foglalkozó munkatársaim felsorakoztat- ták azokat a lehetőségeket, amelyekből a a megvalósítás formája kialakulhat. A ter- vezet ebben a formában valóban rendelke- zésre áll és arra szolgál, hogy a tüzetesen átnézzem és o dosításokra adjak utas lyek megfelelnek a komo nak és a förvényhatóság fogásának. Ha véglegesen kialakul a stá formája, akkor elkészítem a s terjesztést és azt a törvényhe vek véleményezése alá bocsátom. A polgármester nyilatkozata megcáfolja a státusrendezés véglegesítésér kozó feltevéseket és így nyilvánvaló, hogy az hónapok előtt elkészített formában nem foglalkoz- tatja az autonómiát az adminisztráció újjász vezése. Fővárosi Hirlap javaslatot an mó- t, ame- célok- fel- is mindenber Május 23-án 29-én délután fél 3 órakor öselőverseny k Budapest, VI., Dessewffy- utca 5. Telefon: 27-6-70. SZÖONYI IMRE 222er Vu Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intéret érása és szál ítója FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. [ln] koszorús --- Page 182 --- PESTIKIRAKAT OUtszäznegy venen A jó üzemigazgatáshoz nemcsak szakértelem és kereskedelmi szellem kell, hanem valami más is, valami összefogó szeliem, az alkalmazottak, tiszt- és munkások nagy lelki egységének meg- Ennek a nagyszerű összefogó, lelkeket ának példás credménye amit ei Ede dr., a Gázművek kiváló vezér m kevesebb, mint öt 2 tta meg nevét óra, hanem a lelkes, magyar követhetné mazott SZ, vagy által meghonosi hatása alatt magyaros parancss tott nemes, ok migazgató x Ede dr, nagyszerű példáját, aki amellett, hogy minta: üzemet vezet, még az alkalmazottak lelkiségének is ápolója és gondozója. Kíözjótékon yság- erőszakkal Nem, utóbbi ne tessék rossz értelemben gondolni: az dőben nagyon divatba jött az öreg Harun al Rasid, Különösen Szendy Károly polgármester az, aki szeret itt is, ott is rajtaütésszerűen megjelenni. Azt hiszem, ha nem Mátyás királytól tanulta, akkor a háború alatt jött rá erre a gondolatra, amikor úgy kipucováltak egy-egy hadikórházat, valamelyik föherceg, vagy [föhercegnő érkezésének — hírére, hogy a szegény sebesültek önmagukat sem ismer- ték . meg, nemhogy a szomszédjuk kilétét tudták volna megállapítani. Pcdig az az igazi hadikórház, amely nem tudja, hogy jön a főherceg, raz az igazi hivatal, amely akkor is munkája maximumát adja, ha nem sejti, hogy a polgármester közeledik. A multkor egyik ilyen rajtaütésszerű kirándu- lása alkalmával Szendy polyármester a városháza udvarán, a transzformátor-ház falánál rongyokban üldögélő embereket talált, akik igyekeztek mele- gedni. Kiderült, hogy a melegedők mind hajléktala- nok, A polyármester azonnal intézkedett, hogy va- lamennyien fedél alá jussanak. Ez szép és mnemcs cselekedet, több: kötelessége a polgármesternek. De kiderült az ís, hogy a hajléktalanok legtöbbje N budapesti. Vidékről jöttek, hátha itt jobb lesz. Ebbe n az esetben súlyos veszedelem fenyeget, mert ha a vidéki szegényemberek megtudják, hogy milyen jó- szívű polyármestere van Budapestnek, rajokban fognak Budapestre tódulni. De van a dolognuk még egy fintäja, És pedig sajnos az, hogy nem minden szegény ember gondol- kozik olyan nemesen, mint a polgármester, vagy mint Liber Endre alpolgármester, aki egyszer már megjárta velük. Liber Endre a múlt évben egy al- kalommal váratlan koldus ziát tartott a körúton. A koldusok tudvalevően elárasztották akkoriban a legelőkelőbb városrészeket: ezen a bajon segíteni kellett. Az alpolgármester minden koldust meg. útott, kikérdezett. Összesen a körúton nem keve- sebbet, mint negyvenkilencet. Aztán valamennyinek cédulát adott, hogy azzal jelentkezzenek a IV. ke- rületi előljáróságon, ott majd gondoskodnak róla, hogy fedél alá kerüljenck és élelemhez jussanak. Másnap reggel — negyvenkilenc szegény ember egymás hegyén-hátán tolongott az előljáróságon!... Dehogy. Szó sincs róla, Mindössze egyetlen egy je- lentkezett az alpolgármester cédulájával. Ezt az egyet aztán beutaltäk a menhelyre. A menhelyre, ahova azonban már c n jutott el. Útközben meg- gondolta a dolgot: vis, ment koldulni a körútra. Szomorú intő példa, amiből az következik, hogy a közjótékonyságot is erőszakkal kell gyakorolni. LAVERFERENC De Na müszercYAR Alapitva 1900 Budapest, VIII., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek e. Müszerek e Rutóalkatrészek Weiss János, Budapest Iroda: 1I.,Iskola-u.47. Műhely: .Csalogány-u. 8b "Telefon 51—2—55. Tervez és készít: Központi gözmosodäk, göz- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen dezések. esntornázás és szellőző berendezéseket. Telefon ‚a40—38, WAHL-FEREN VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA — Budapest, VIII Víg-u"ca 39. Telefon: 316-45 | Parkettázó és padilózásiválialat | LÁNG JÓZSEF kartellen k vül Budapest, VI., Bajnok-utca 1. — Tel.: 199-65 € 03 és javítási munkát szakszerű kivitelben, gyorsan és olcsón készít. Budapest, VI. szár-út 15/d) (Bazilikával szemben, bejárat a ‚közböl lakatos mester Budapest, 1935 május 22. Júniusban lesz a polgármesterválasztás A tisztújítás további sorozata esetleg őszre marad A. feszült várakozás, mely a községi választások várható eredményei felé fordul, nem.homälyositja el a várospolitikai életnek azt a felfogását, az igazi alkotó munka megindítása a tisztú áll szoros összefüggésben. Általánosságban volt tisztult a helyzet abban a tekintetben, polgármester ‚68 az alpolgármesterek vál mikor történik: közvetlenül a júm községi lasztások után, vagy pedig a nyár ímet elmülta- val, szeptember folyamán. Az egyik nézet azt erő- sítgette, hogy a törvényhatósági választások után a különböző formaságok és a mandátumok igazolása 4 X néhány hetet, majd ezt követi a szoká- sos nyári szünet, úgyhogy a polgármesterválasztást las: Ezzel szemben sokan kif: adtak annak a fel- fogásnak, hogy aitörvényhatósági .munka megindu- gyors kimunkálása szoros terválasztásnak, mert a tör- n kell lennie azzal, hogy nem hogy a vú- öszre kell ha- lása és az eredmények ció vezetését és az összes próblémák felelős el. zítését. Úgy volt, hogy eb- é ben dör csak a választások után történik, amikor is a pártközi konferencia fog hatá- rozni a tisztújítás időpontjáról. Az összes pártok megegyeznek abban, hogy a tisztújítás mellőzhetetlen teendő, tehát a késlekedés károkat és késedeimességet idézhet fel a törvényhatóság működésében. Pártközi konferencia nélkül is tisztán látják, hogy a polgármesterválasztás mintegy a nyitánya az új törvényhatóság munkájának, amit nem lehet és nem szabad távolabbi terminusra halasztani, nehogy a bizonytalanság érzete az adminisztráció munka- teljesítményében jelentkezzen. Ezek az okok azok, amelyek a vezetőpártokban máris megérlelték azt a felfogást, hogy a tisztújítás az első feladat, ami elől kitérni a legnagyobb hiba volna. Értesülésünk szerint az egyes pártok vezetöl- nek felfogása abban tömöríthető, hogy a júniusi községi választások után a pol- gármesterválasztást minden (körülmények között lefolytatják. ntja van a kormányzati szerveknek is, ahol nem vesen látnák, sőt egyenesen kárhoz- tatnák autonómia tevékenységének megbénítását a polgármesterválasztás elhalasztásával. Éppen ezért már most befejezett ténynek mondható, hogy a pol- gármestert június folyamán megválasztják és eset- leg csupán arról lehet szó, hogy az alpolgármestere- ket és a tisztújítás alá kerülő fötisztviselöket az hónapban választja meg a törvényhatósági bizott- ság, Hagonló állá. Szemét-krematórium helyett pilisvörösvári bányagödrök Érdekes terv a főváros háziszemetének elhelyezésére — Ujpest is szemétgondokkal küzd A főváros köztisztasági szolgálatának valósá- g0s tengeri kigyójává válik lassankint az évente óriási tömegekre, több millió métermázsára rugó háziszemét és utcai hulladék elhelyezésének kér- dése. Megírtuk, hogy a szemétégetés problémája, a jelek szerint, végleg lekerül a napirendről, annál is inkább, mert a külföldi tapasztalatók nem a legbiztatóbbak és több nagy väros, amely óriási ál- dozatokkal rendezkedett be a szemétégetésre, már felhagyott ezzel a, módszerrel. A budapesti sze- métégetés problémája véglegesen az ősszel Buda- pesten összeülő köztisztasági kongresszuson fog eldőlni, de ettől függetlenül, már most gondos- kodni kell megfelelő szemétlerakodóhelyek szerzé séről és kijelöléséről. Az évtizedek óta használt pestszentlőrinci területek úgyszólván teljese: megteltek és az ott emelkedő gig: szeméthegyeket a környező városok fejlődése és — állandó tiltakozása miatt tovább növelni nem lehet. A szemét tekintélyes részét máris a főváros belső területén levő mélyebb részek töltésére használják jel. Igy például a pesti oldal hulladékának nagy részét a Vizafogó-dülő gödreibe hordják, Budán pedig a ymányosi-tó környékén rakják le a szemetet. Néhány hónappal ezelőtt a Drasche-féle téglagyárral is kezdtek tárgyalásokat, hogy Köbá- nyán a téglagyár által kibányászott gödreit hasz- nálják fel a szemétlerakás céljára. Ez a megoldás igen megfelelőnek látszott, mert a közelség meg- könnyítette volna a kiszállítást és az — óriási üre- gekben évtizedekig elég helyet találtak volna a hulladéktömegek lerakására. Ezek.a tárgyalások azonban félbeszakadtak, mert Budán a hasonló körülmények között megkezdett —próbalerakások nem váltak be. A téglagyárak bányagödreiben mondották ILLETÉKES HELYEN a Fővárosi Hirlapımunkatärsänak — ugyanis min- denütt sok a talajvíz, amely elősegíti a szemét gyors bomlását, ez pedig kellemetlen szagképző. déssel jár. Így van ez Budán is, ahol emiatt állan- dóan kétharmadnyi földdel kell keverni a gödrökbe kerülő szemetet, úgy hogy a szagtalanitäs igen je- lentékeny költségtöbblettel jár, A város belső te- rületén levő szemétlerakásról ezek után le kellett mondani és a főváros másutt keres a környéken alkalmas területet. A közelmultban Pilisvörösváron kezdtek tárgyalásokat Húz ottani régi bányagödrök megszerzésére. A Köztisztasági Hivatal szakemberei a legközelebbi napokban Pilisvörösvárra utaznak a bányagödrök megszemlélésére és ettől függ a további tárgyalá- sok sorsa. Amennyiben a pilisvörösvári megoldás kielégítő Jesz, úgy rövidesen oda irányítják a szemétszállít- mányok legnagyobb — részét, még pedig vasúton, A pilisvörösvári megoldásnak természetesen egyik feltétele az is, hogy a főváros meg tudjon egyezni a MAV-val megfelelő olcsó, kivételes tarifäban, — Valószínű, hogy ebben az esetben az újpesti szemetet is Pilisvörösvárra szállítják. Ujpestnek ugyanis a fővároshoz hasonlóan súlyos problémája a szemételhelyezés. Nemrégiben a megyeri Duna- part közelében jelöltek ki új szemétlerakodó- helyet. Ez ellen azonban a főváros a legerélyesebben — tiltakozott, m terület a vízművek közvetlen szom- gában van és veszélyben forgott a kutak tisztasága. városháza elismerte a főváros érveit lemondani a megyeri " szeméttelepről, helyet jelöl ki. A fő- Az ujpesti és hajlandó ha a főváros más alkalmas város vezetősége a pilisvörösväri szemle eredmé- nyéről értesíteni fogja Ujpest város vezetőségét i rezés esetén közösen — bonyolítják lea A NEP kerületi helyiségei és központi kerületi titkárai Cím: Központi kerületi titkár: I. Pauler-u. 10. Kováts istván dr. Telefon: 609-34. II. Szász Károly-u. 4. Hajós György dr. "Telefon: 610-37. III. Hajógyár-u. 2. Kiss Károly Telefon: 630-07. IV. Eskü-tér 8. Bánhegyi B. Géza Telefon: 884-49. V. Alkotmäny-u. 27. Kende Béln "Telefon: 134-55. VI. Teréz-körút 21. Ekker László "Telefon: 210-15. VII. Erzsébet-körú Kiss Péter "Telefor VIII. József-körút 70. Szabó Endre dr. "Telefon: 311-18. IX. UNGi-üt 115/b. Somfay Géza Telefon: 397-70, X. Belső Jászberényi- út 2. Király Dezső "Telefon: 281-28. XI. Verpel6ti-üt 4/6. Somody Päl "Telefon: 638-14. XII. Márvány-u. 40. v. Köszeghy Béla dr. Telefon: 609-45. XIII. Mohács-u. 6. Miniszlay Béla Telefon: 986-62. Bosnyák-u, 1. Telefon: 966-48. A kerületi központokban a választásokra vo- natkozó mindenféle felvilágosítást megadnak. Varga István STEINER ÉS SZIMPER DISZ-, TEMPLOM-, " SZOBAFESTŐK Pudapest, IX. Üllői-út 57. ÉS MÁZOLÓK [/ hee Telefon; 30 6. --- Page 183 --- Budapest, 1935 május 22. Váratlan fordulattal birtokába vette a szigetmonostori kúttúró területeket a főváros Több pestkörnyéki város vízellátását a fö- városi vízművek útján akarja biztosítani A szigetmonostori kisajátítások odisszeájának első felvonása szombaton végetért. Az eredményte- lenül félbeszakadt tárgyalások után meghozott vármegyei döntést, mint ismeretes, úgy a főváros, mint a gazdák megfelebbezték a földmívelésügyi miniszterhez. A minisztérium, a vízellátás fontos- ságához fűződő nagyjelentőségű szempontok isme- retében, rövid idő alatt meghozta a döntést, még pedig úgy, hogy a gazdák felebbezését elutasította főváros érveit elfogadta. Ilyen fordulat után nem maradt más hátra, minthogy a főváros a kisajátítási törvány rendel- kezéseinek megfelelően, a bírósághoz forduljon. Ez meg is történt, A főváros benyujtotta az illetékes szentendrei kir. járásbíróságnál a kisajátítási kere- setet, egyidejüleg bírói letétbe helyezte a szóbanforgó 46 katasztrális hold főld tiszta jövedelmének 000 P-t. HFénteken már mog ı3 tartotta a bíróság az első tárgyalást es ennek eredményeképpen szombaton a főváros megbízottai birtokba vették a vitás területet, amelyen a közeli napokban már meg is kezdik a kutak fúrását. A kisajátítási ügynek erről a meglepő fordulatáról és a várható további lépésekről MORVAY ENDRE DR. tanácsnok, a közüzemi ügyosztály vezetője, a következőkben tájékoztatta a Fővárosi Hwlap munkatär: - A kisajátítás atkozó bírói eljárás meg- indult. Szombaton tént a 46 holdnyi terület birtokbavétele is. ság későbben fogja m állapítani, a kisajátítási eljárás során, a pontos kár talamítási összeget, amelynek biztosítására, a tör- vény előírása szerint, deponáltuk a szükséges össze- get, Hangsúlyozni kívánom, hogy a főváros me; st fog tanusítani az ér- dekelt gazdák iránt és nemcsak a reális tfényékét bírálja, hanem tekintettel lesz a cociális problémákra is, A minisztérium gyors döntését a főváros közön- sége lesz hálás, mert hamarabb tudjuk megoldani a vízszolgáltatás régóta huzódó problémáját, ame- Jyet az eddigi tárgyalások halogatása meglehetősen hátráltatott. A birtokba vett területen 52 kutat fúrnak a vízművek és ezek vizét a megyeri főtelep tartályaiba vezetik, viszont a régi kutak közül tiznek a vi a most épülő bujtató segítségével, a jobbparti vízellátás megjavítására fog szolgálni. Most a kisajátítás újabb fázisa következik, ameiy a szentendrei sziget nyugati oldalán lévö, a koronauradalomtól délre eső, mintegy 300 holdnyi terület megszerzésére irányul. Itt 124 kút készül, részben a kisajátítandó ingatlanon, részben a már megszerzett koronauradalmi területen. Ezeknek a kutaknak a megépítése lesz sorrendben a követ- kező, azzal a gravitációs csatornával együtt, amely Aa kutak vízének összegyüjtésére fog szolgálni. Békásmegyer fölött, a Lupa-sziget táján, fog meg- épülni a harmadik kútcsoport. Ennek a megépíté- set azonban későbbre kellett halasztani, mert a te- rület kihasználása és a kutak létesítése folyamsza- bályozási kérdésekkel van összefüggésben. Érdeklődtünk az új budai vízművek építésének kilátásai iránt is, mire a következő választ kaptuk: — A főváros most írta ki a pályázatot az új budai vízmű békásmegyeri gépházainak építésére. A gépházak építését rövidesen, még a nyáron el- kezdjük. Készül, söt már jódarabon el is készült az épülő vízmű főnyomócsöve is, amely a budai, illetve a békásmegyeri vizművet az újlaki vattyútelep- pel fogja összekötni. Ehhez a csöfektetéshez a szük- séges csöveket a főváros mdr évekkel ezelőtt meg- vásárolta s emiatt annakidején bb felszólalás is elhangzott. A csövek a Római-fürdő és a Szent- endrei-út mentén voltak felhalmozva, most már azonban nagyrészt eltüntek, mert a fektetési mun. kälat meglehetős gyors ütemben halad. A Nánási. útnak Békásmegyer községhez tartozó részén a csőfektetésnek egyelőre akadályai van- nak, mert itt az útvonalat előbb szabá- lyozzák és bizonyos területek kisajátítása is szükségessé válik. A kisajátítást Békásmegyer község hajtja végre. A főváros — mondotta Morvay tanácsnok — 20.000 pengővel hozzájárul a Nánási-út megyeri szakaszá- nak kiépítéséhez, hogy ezzel is minél jobban meg- könnyítse és meggyorsítsa a terv végrehajtását. Minthogy azonban félni lehet attól, hogy a község részéről a kisajátítás végrehajtása esetleg elhúzó- dik, a főváros, illetve a vízművek az egyes ingatlan- tulajdonosokkal közvetlen tárgyalásokat is kezdtek és ezuton igyekeznek, szolgalmi jog biztosításával, sörök en juttatni, mert a főnyomó- c ektei álytalanul és elvégeztetül yi gyorsan akarjuk és a - Szorosan összefügg, sőt leglényegesebb resze a budai vízmű építésének a Szentendri iget és a jobbpart közötti kisméretű Duna-alagút, az úgynevezett bujtató építése, ame vizet a budai vízmű gépházához a bujtatónak a munkálatait már szintén megkezdték, s ezidöszerint az folyik pneumatikus módszerrel. A hónap alatt elkészülnek, azután szigetről a zetjük, Ennek héttel ezelőtt knák építése végaknák egy nyomban hozzálátnak a Dun amelynek szepter készen kell lennie. er alatti szintén füräshoz, Egyelőre az aknautak vizét vezetjük át az új budai gépházhoz, ez napi 25—26.000 m* vizzel fogja nö- velni a jobbparti városrészek vízszolgáltatását, — A kisajátítási eljárások elhúzódása — saj- nos — lehetetlenné tette annak a szándéknak a megvalósulását, hogy már az idei nyárra minden tekintetben megnyugtató állapotot teremtsünk a vízszolgáltatásban. Eredetileg joggal reméltük, hogy a nyár közepére elkészülünk. Ha sikerült volna, úgy a kánikula, a legnagyobb fogyasztás ide- jére már tökéletesen elegendő vizet adhattunk volna Budának. A hatósági eljárás azonban, mint említet- tem, nagyon elhúzódott a kisajátítások körül, és csak most, május végén foghatunk hozzá a munká- hoz. Ez azt jelenti, hogy a. nyárra azt kutat, amelyre szükség lett volna, elkészíteni nem lehet és már el kell készülni arra, hogy szárazság vagy tartós hőség esetén a nyáron méj; vízhiány is léphet fel a főváros A Vízművek igazgatósága termés esen azon lesz, hogy a nehézségeket a legtávolabbi lehetőség hatá. ráig kiküszöbölje, őszre pedig egészen biztosan ké- szen leszünk mindazokkal a munkálatokkal, ame- lyek hosszú időre nyugvópontra juttatják a áros vízellátás nehéz problámáját. A fővárosi vízművek bekapcsolódnak a pestkörnyéki városok vízellátásába A környékbeli városok évek óta várossal, hogy kapcsolják be ők művek hálózatába. Különösen palota szorga zák a megoldá talmas város több, min kezet óta egészséges ivóvíz nél) utóbbi időben egyre jobban kic ellentétek is, amelyek Ujpest é: gyalnak a fő- budapesti vi jpest Rákos- mert a két ha- 5ja emberemlé- tengődik. Az és kötelezett , Iszter" vállalat között tám részvénytársaság szolgáltatja az ujpesti lakosság számára az ivóvizet, de annyira élvezhetetlen, hogy egészen ion, kordóban, kocsikkal imes emberek vizet és drága p vele, Ujpest és Rákospalota vezetőségének Borvendég Ferenc főpolgármester közvetlenül halála előtt ha- tározott igéretet tett arra nézve, hogy a környék- beli városok vízproblémájuk megoldásánál számít- hatnak a székesfőváros segltsege Most a minden oldalról megnyilvánuló panaszok és sürgetések ha- tása alatt a kormány is bekapcsolódott a pestkör- nyéki városok vízellátását -célzá tárgyalásokba: ipestről Uj- pestre a zen házalnak a belügyminiszterium kiküldötteinek rész- vételével a jövő héten fontos, döntő jelen- töőségű tárgyalások lesznek a főváros, Uj- pest és Rákospalota megbízottai között. A tárgyalásokról BEAVATOTT HELYEN a következőket mondották a — Fővárosi munkatársának: — A székesfőváros azon az állásponton van, hogy vízfeleslegével készséggel rendelkezésre áll a környéki városoknak. Ahhoz azonban, hogy feles- leggel rendelkezzék, feltétlenül szükséges a Viz- művek tervbevett kibővítésének végrehajtása. Hogy a főváros a környék rendelkezésére állhasson, igényt tart a kormány támogatására, a szent- endrei-szigeten történő sajátítások le- bonyolításánál. — Arról van szó, hogy Ujpest, a MAV István- telki telepe és Rákospalota kapjanak fővárosi vizet. Hirlap FÜRDŐTELEP MEGNYILT RENDKIVÜL OLCSÓ ELŐIDÉNYI ÁRAKKAL! Szobarendelés SIÓFOK. Telefon: 1-es. Budapest, VII., Károly király-át 3/a Teleton: 45-2-02 és 30-6.54 MO D ER a. Fersen kiadók központi fűtés és melegvizszolgältatässal — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 Ezek napi szükséglete mintegy 20.000 m!. Ezt az igényt a mai viszonyok között nem tudná a vízmű kielégíteni, mert a főváros lakossága ilyen nagy séget nem nélkülözhet. igeten megépülnek az úgy a mai állapottal szemben el lesz naponta több vize mennyi- Ha azonban a szentendrei-s új kütesoportok, mintegy 80.000 mi. a műveknek, amelyből a szükséges 20.000 m-t könnyen át tudja adni Ujpestnek és Rákospalo- tának. Egyelőre lezárult a nyugdíjazások sorozata Nincsen szó kényszernyugdíjazások meg- indításáról Az utóbbi napokban nyugtalanító hírek ter- jedtek el a városházi tisztviselők körében, hogy megkezdődtek a tömeges nyugdíjazások és úgy a közigazgatásban, mint a tanszemélyzetnél a szolgá- lati idő végleges befejezésére történnek intezkede- sek. Az általános ijedelmet fokozta az a körülmény is, hogy a szórványosan nyugdíjazottak sorában akadtak olyanok is, akik sem az előírt korhatárt, sem a teljes szolgálati időt nem érték el és alacso- nyabb százalékú nyugdíjilletménnyel távoznak a fő- város szol atából. Olyan hírek hallatszottak, hogy a mult évben életbeléptetett törvény alapján feltü- nés nélkül végrehajtják a kényszernyugdíjazásokat, ami érthető megdöbbenést keltett a tisztviselők kö- rében. ILLETÉKES HELYEN érdeklődtünk a szóbanforgó nyugdíjazások hátte- réről és a következő felvilágosítást kaptuk: — Emlékezetes, hogy néhány hónappal ezelőtt i i előjének és alkalma- tá ítette az el- gyosztály, amelyben felsorakoztatta a családi és anyagi viszonyokról, a kulturális életnívóról és a jövedelem megoszlásáról adatokat is. Ettől füg- getlenül, a hivatali k is adatokat szolgáltat- tak a hivatali műk l és az elnöki ügyosztály feldolgozta az ilymódon rendelkezésre bocsátott tá- jékoztatásokat, Elismerjük, hogy történtek és folyamatban vannak nyug- díjazások, ezek azonban nem lépik túl a megszokott mértéket. Megtörtenhetik az ís, hogy olyanokat is nyugdíj nak, akik talán nem ti jttek be a szolgálati idejü- ket, körülményeik azonban mentesítik őket az anyagi gondoktól. Mindenekelőtt a tisztviselők és alkalmazottak hivatali műk: ét veszik figyelembe és természetesen a mérlegelés alapjául szolgálnak a minősítési íven szereplő adatok is. Mielőtt azonban bármely tisztviselő nyugdíjazása felett döntené- nek, a hivatalfönökök, illetve az egyes tisztviselő- kategóriák vezetőit újból meghallgatják és az ily- módon elhangzott véleményeket is figyelembe ve- szik, Ez a magyarázata annak, hogy esetleg olyanok is a nyugdíjkategóriába kerültek, akiknek működése a hivatali szolgálat szempontjából nem — került az első osztályú minősítés alá. Nem kerüli el az illetékesek figyelmét az olyan eset sem, amikor az illető tisztviselő és az élettársa is közhivatali pályán működnek, tehát számukra a nyugdíjazás kockázatot nem jelent. Informátorunk hozzäfüzte még ehhez azt is, hogy az ilyképpen történt aránylag csekély számú — nyugdíjazások sorozata lezárult és ezért tömeges elbocsátások, vagy nyugdíjazá- sok nem fenyegetik többé a tisztviselői társadal- mat. --- Page 184 --- LÖVAÁROS TRIP Budapest, 1935 május 22. Előtfizetési ára: egész évre . Vis u Tel"ÉVTE[ 4. UT 00. drl áss 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. ncsekivänatok tömegével kö: atik a disz- atott főpolgármestert, Sipöcz Jenő fő- polgármestert a Pázmány Péter tudományegyetem most felavatott díszdoktorát tömegesen keresik fel erencsekívánatokkal. Az első gratulálók között x r !Andor igazsägügyminiszter, Bornemisza Geza kereskedelmi min , Kornis Gyula dr., a képviselőház alelnöke, Szendy Károly polgármester, Ferenczy Tibor fökapitány, Karay- Krakker Kálmán Pestvármegye főispánja, Balogh Elemér, Liber Endre, Lamotte Károly Dési Gé Homonnay Tivadar, Kisparty János piarista hi főnök, Usetty Béla, Mészáros János érseki helynök, Chorin Ferenc, Rottenbiller Fülöp, Petri Pál, Kaan Károly államtitkárok, Tóth István min. tanácsos. Meleghangú átiratban gratulált a kitüntet ez a TESz. Kifejeztek ezenkívül szerencsekívánataikai a Budapesti Tanárok és Tanítók "Testülete, Csorna Kálmán árvaszéki elnök, Farkas Ákos, Némethy Károly, Schuler Dezső, Babarczy István báró, Ki- rály Kálmán, Kempelen Ágoston, Morvay Endre tanácsnokok, Szél Jenő dr. vezérigazgató, Budó Jusztin föleveltäros, a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesülete, az előljárói testület, a mentők, Remé- nyi-Schneller Lajos, Pesthy Müller Leó és még sokan mások ra társadalom és a politikai élet elő- kelőségei. A belügyminisztérium városi főosztályának új vezetői a város n. Janda Károly min. tanács a belügyminisztérium városi főosztályának új veze- tője, helyettese Sass Elemér m osztálytanácsos társaságában hivatalos látogatáson voltak e héten Sipűcz Jenő főpolgármesternél és Szendy Károly polgármesternél, A két látogatás rendkívül szivé- lyes lefolyású volt, s a város vezetőivel megbeszél ték ezalkalommal az időszerű fővárosi kérdéseket is. Szendy polgármester bejelentette a tanügyi ki- nevezések közeli végrehajtását. A Budapesti Tanító Testület e héten tartotta közgyűlését a Pesti Vigadó nagytermében. A pedagógusok seregszemléjén a kultusztminisztert Bereczky Elemér dr. miniszteri tanácsos képviselte, Ott volt Szendy Károly polgár- mester, Nagy Zsigmond miniszteri tanácsos, a fő- város tanfelügyelője, Lányi Árpád, a TESz ügyve- zető igazgatója, Felkay Ferenc, a székesfővár: tanügyi tanácsnoka és még sokan mások. Ölveczky Pál igazgató-szakfelügyelő megnyitó beszédében arra kérte a polgármestert, nyugtassa meg a taní- tóságot a kinevezések körül keringő hírek alap- talansága felől. A magyar tanítóság azt akarja, hogy zavartalan lélekkel, nyugodt körülmények kö- zött teljesíthesse nemzetnevelő feladatát. Szendy Károly polgármester felszólalásában hangoztatta, hogy úgy, mint a múltban, a jövőben is a tanító- ság anyagi és erkölcsi érdekeit fogja szolgálni. Re- méli, hogy "a fővárosi választások után az összeülő törvényhatóság magáévá fogja tenni ezirányú ja- vaslatait. Bejelentette, hogy még ebben az évben betöltik az iüresedésben levő állásokat. Az idöpont még mem biztos, mert az igazságos kinevezéseket jól kell előkészítent. Bereczky Elemér kultus: államtitkár Hóman Bálint kultuszminiszter üdvöz- letét tolmácsolta. A reformkormány egyik legfon- tosabb programjának — mondotta a nevelés- ügyet tekinti és a legnagyobb szerepet szánja a magyar tanítóságnak. Mindenki szeme azon a pél- daadáson függ, amelyet a budapesti tanítóság az ország tamítóságának mutat. Nagy Zsigmond tan- felügyelő, Felkay Ferenc tanügyi tanácsnok, Lányi Árpád, a TESz kiküldötte szóltak még a tanító- sághoz. VADÁSZ GYURA mozailklapgyára és építési anyagtelepe NIS Budapest, III., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46. Telefon : 62-9-06. SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utea 25. szám. "4 Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 DVDementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 Mészgyárak: Lábatlanban " . " 5.000 Dorogon , , , . , . ww " 8.000 ,, Töglagyürak: Buda-Ujlak, Köbänyı Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak 8 „„ 8,000.000 drb. Cserépgyár: ED SE ES [AL | MATHERN ROBERT| F£MARUKASZITÖ == Gáz-, vís- és gözarmaturäk BUDAPEST, VII., AKACFA-U, 61. TELEFON: 40-6-44 I A székesfőváros megkoszorúzta Gerlóczy Károly síremlékét. Május 18-án múlt száz éve, hogy Ger- lóczy Károly, a székesfőváros nagyhírű, első pol- gármestere megszületett. A centenáriumról Szendy Károly polgármester már a csütörtöki tanácsi érte- kezleten kegyeletes szavakkal megemlékezett. Szombaton pedíg, a születési évfordulón, a Kere- pesi-úti temetőben bensőséges ünnepséget tartottak Gerlőczy Károly . síremlékénél. A polgármestert Némethy Károly tanácsnok, a közművelődési ügy- osztály vezetője képviselte, aki a székesfőváros nevében hatalmas babérkoszorút helyezett az emlék- műre. Lakóépületeket létesítenek az üzemek, A pol- gármester nemrégiben rendelettel kötelezte a vidé- ken lakó alkalmazottakat, hogy záros határidőn belül költözzenek vissza a fővárosba, mert a foly- utazgatás károsan befolyásolja munkateljesít- yüket. Különösen az üzemi alkalmazottak közül sokat ez a rendeiet, amelynek végrehajtását az is megnehezíti, hogy az alkalmazottak számára, különösen az üzemek zelében, nincs elég alkal- mas, eg ges és olcsó lakás. Elsőnek a BESZ- KÁRT alkalmazottai fordultak ily irányú kérelem- mel az igazgatósághoz, amely hajlandónak mutat- kozott lakóházakat emelni végállomások közelében. A nyugdíjalap tartaléka bocsájtja rendelkezés a szükséges tökét. Munkáslakások építésére ke: nek a Gázművek is. Már a tavalyi zárszámadási feleslegből 200.000 pengőt tartalékoltak építésre, s ezt az összeget még kiegészítik. A (Gázművek mun- káslakásait az óbudai telep szomszédságában építik. A gyalogosok szabálytalan közlekedésének meg- akadályozása. A közúti közlekedés szabályozása tár- gyában a főkapitány a következőket teszi közhírré: A közúti közlekedési rend szabályozása tárgyában kiadott rendeletnek a gyalogosokra vonatkozó ren- delkezésecit ezideig a közönség csak szórványosan tartja be. Állandóan sztalható, hogy a kocsiút- testeken nem az erre kijelölt helyeken és az előírt módon kelnek át rendszerint a gyalogosok, Mivel a gyalogosok szabálytalan magatartása számos súlyos balesetnek volt azielöidezöje, de közuti järömüfor- galom lebonyolítását is akadályozza, a főkapitány utasította a kerületi kapitányságok vezetőit és a rendörörszemelyzet főparancsnokát, hogy június 1- től ke e a gyalogosok közlekedésére fordítsanak különös figyelmet és ellenöriztessek, hogy a gyalo- gosok a közlekedési bályokhoz alkalmazkodnak-e és a rendőrőrszemek jelzéseit figyelembe veszik-e. A főkapitány figyelmezteti a közönséget, hogy az 1930. évi január 1-én életbeléptetett közúti közlekedési szabályok végrehajtására további türelmi időt adni nem hajlandó. Hangsúlyozottan kéri tehát Budapest lakosságát, hogy a közlekedési szabályokhoz és a rendőrök jelzéseihez saját jól felfogott érdekében annál is inkább alkalmazkodjék, mert azok ellen, akik a szabályokat megszegik, vagy a rendőrök jelzései- hez nem alkalmazkodnak, a kihágási eljárást min- den esetben haladéktalamil folyamatba téteti. Budapest Fürdőváros Virágos Budapest. Az egyideig szünetelt Vírágos Budapest — Virágos Magyaror: mozgalom új erőre kapott. Az akció nagybizottsága hétfön délután Liber Endre alpol- gármester elnöklésével a Kertészeti Egyesület helyi- ségében népes ülést tartott és ezen különféle érde- kes indítványok hangzottak el. Liber alpolgármes- ter elnöki megnyitójában utalt a rossz gazdasági viszonyokra és ezzel kapcsolatbán megemlítette, hogy kevés anyagi áldozattal is lehet ápolni a viräg- kultuszt. Különféle bemutatókat és előadásokat kíván tartani a nagybizottsäg, hogy a virágápolás minden fázisát elsajátítsa a virágkedvelő közönség. Az elnöki megnyitó után Morbitzer Dezső székes- fővárosi kertészeti igazgató előadói heszámolója következett az elmúlt évek munkásságáról és az akció további terveiről. Az egyéb bizottsági jelen- tések után kiosztották a múltévi ablakdíszítési ver- seny díjait. Liber Endre ezután indítványozta, hogy a VIBUMA olvadjon bele az Országos Kertészeti Egyesületbe, s mint annak önálló hatáskörrel bíró szakosztálya fejtsen ki további működést. Ugyan- csak az alpolgármester javaslatára az ülés társ- elnökökké választotta: Szendy Károly polgármes- tert, Lamotte Károly alpolgármestert, gróf Am- brózy Lajost, gróf Széchenyi Károlyt és Király Kálmán fővárosi tanácsnokot. A fővárosi altisztek hangversenye. A Fővárosi Altisztek Közmiűvelődési- és Nyugdíjpótló Egyesü- lete a múlt hét szerdáján a [Városi Színházban nagysikerű hangversenyt rendezett, A hangverse- nyen nagy és előkelő közönség jelent meg és kép- viseltette magát a főváros legföbb vezetősége is. Ott volt Szendy Károly polgármester, Liber Endre alpolgármester; Schuler Dezső, Király Kálmán és Felkay Ferenc tanácsnokok, Csorna Kálmán árva- széki elnök, Szokolay Leó elnökhelyettes és számo- san a főtisztviselők közül, A magasnívójú művészi program általános tetszést aratott. Közreműködött az Állástalan Zenészek Szimfónikus Zenekara, Mel- les Béla vezényletével, Déry Margit operaénekesnő és a Fővárosi Altisztek Dalkara, Ujj József dr. zenetanár vezetésével. A zongorakíséretet Weninger Károly látta el és nagy sikerük volt a bájos ko- szorúslányoknak: Kiss Mancinak és Bíkó Margit- nak, Szendy Károly polgármester és a főváros többi vezető tisztviselői teljes megelégedésüket és szerencsekívánataikat fejezték ki Viasz Gyula elnök- nek a hangverseny művészi nívójáért. Átmenetileg visszavetette a rossz időjárás az idegenforgalom fejlődését Rosszul kezdődött a strandfürdők szezonja 1 A — meglepetésszerűen felújult hideg időjárás minden tekintetben érezteti hatását. JA. főváros üzemei is érzik az abnormális hőmérsékletet és különösen sajnálatos a zord időjárás a strand- fürdők tekintetében, amelyeknek kezdeti szezonja. más években mindig komoly jövedelmezőséget biz- tosított. Az idén úgy a Széchenyi strandfürdő, mint a Gellért hullámfürdő hiába várja a fürdő- vendégek tömegét, csak elvétve akad egy-egy el- szánt vízimádó, aki a hidegben fürdésre vállalko- zik. Megnyilvánul a májusi fagy minden hátránya az idegenforgalom terén is, ahol bár vannak örven- detes jelenségek, mégsem az igazi szezon, amikor az idegenek nagy tömegére lehetne számítani. — A budapesti május általában idegenforgaimi szempontból komoly eseménynek számít imon- dotta nekünk Kovd Y Vilmos tanácsnok — most azonban megérezzük, hogy az időjárás ra- koncátlankodik. A Nemzetközi Vásár lenyegesen nagyobb eredményt hozott, mint a múlt évi idegen- járás volt és minden reményünk meg volt ahhoz, hogy a május tovább lendíti az idegenforgalom mértékét. Ez a várakozás nem vált teljesen valóra mert a külföldi utazópublikum ilyen viszonyok között inkább a déli országok tájait keresi fel, ahol valódi tavaszt élvezhet. Végeredményben azonban átmenetinek tartom ezt a lanyhulást, mert közeledik a pünkösd, ami min- denkor kiemelkedő mozgalmasságot jelent az ide- genforgalom alakuläsäban. Valószínű, hogy a pün- kösdi idegenforgalom megszakítás nélkül áthuzó- dik a további időre, mert nyomban következnek a Júniusi Hetek, amikor Budapesten a művészi események sorozatai kerülnek bemutatásra. Ilyformän kiegyenlítődik ez a mostani hiányosság és az egész évi átlagot nem fogja befolyásolni az a néhány nap, ami most az idegenforgalmat rontja. A kilátások jók, az eddigi eredmények túlszárnyalják a múlt évi mé- reteket, úgyhogy az évvégi statisztika nyilván- valóan kedvezőbb eredménnyel zórul, mint a ta- valyi. * A legközelebbi napokban csoportos társasuta- zások érkeznek Ausztriából, Olaszországból, Svájc- ból, Hollandiából és egy nagyobb társasutazás je- lezte jövetelét Franciaországból és Angliából. A Júniusi Hetek előkészületei befejeződtek és az ott bemutatásra kerülő művészi események nemzet- közi viszonylatban is kimagasló szenzációknak iIgérkeznek. Leszállították a gäztüzhelyck havi bérletét.. Budapest ékesfőváros gázművei értesíti a fo- gyasztóközönséget, hogy a polgármester a gäztüz- helyek havi bérleti díját június Yó 1-től 1.60 pengő- ről 1 pengőre szállította le. Egyben felhívja a házi- asszonyok figyelmét, főleg az új fogyasztókat, hogy VI., Vilmos császár-út 3. sz. T. emeleti bemu- tatótermünkben minden kedden és pénteken dél- után 5 órakor gyakorlati főzőelőadást tartanak a gázkészülékek helyes kezeléséről és a takarékos fözesröl. Belepödij nincs. Társaskirádulás MFTR. ón Bécsbe és az Aldunára. A MFTR. közli, hogy az , Erzsébet királyné" társashajó legközelebbi útjai a következők: 1. VI. 6.—12-ig. Pünkösdi nyba és Wienbe 12.80 P éges menetdíjjal, 2. VI. 12- ig. Társashajókirándulás Kazánszoroson, Vaskapun át az Aldunára. Hajó menetdíj 86 P-től. Kiírándulási lehetőség Konstantinápolyba 2443 Leva (cca 102.60 P), Várnára 1537 Leva (cca 64 P), avagy Konstanzába 2596 Lei (cca 112 P). JEDE LEDNICZKY VEJE 1 HODOS ANDOR LAKATOSIPARI. ÉS REDŐNYGYÁRTŐ.ÜZEME BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39- 9.36, ÁMON ANTAL ES FIAI KÖVEZŐMESTEREK, UT-, CSATORNA- 5 BETON ÉPÍTÉSI VALLALKOZÓK, FÖLD- MUNKA, VAGANYFEKTETÉS, MÉSZKŐ- BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. ILyEs SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI, BUDAÖRSI-ÜT 17. TEL; 55—2 41 PAWLIK ÁGOSTON 22 IPARI GÄZTÜZELESO BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. $3 Telefon: 30-8-68. 1 | --- Page 185 --- Budapest, 1985 május 22. ZÖVÁROS TRIP Sazvadtei ERTESITÖ BORNEMISZA GÉZA kereskedelmi miniszter az áruházak terjeszkedésének és működésének korlátozásáról Szeptemberben életbelép a rendelet, amely megvédi a keres- kedelem és ipar érdekeit Az áruházi kérdés rendezése változatlanul szerepel a kereskedelmi kormány programjában és a megrendszabályozás ma is a döntés stádiumá- ban van. A politikai élet mozgalmassága egyidőre elvonta a figyelmet ettől a rendkívül fontos pro- blémától, azonban biztató kezdeményezésnek szd- mit a választások előtt lefolytatott ankét, amelyen a kereskedelmi minisztériumban a megfelelő ja- vaslatot a sérelmek orvoslására előkészítették. A Fővárosi Hírlap hároméves akciójának eredménye- ként nagy elégtétellel állapítjuk meg, hogy idő- közben hivatalos vizsgálat indult az áruházak ellen felmerült panaszok ellenőrzése érde- kében. Ma már az összes illetékes kormányszervek tisz- tán látják, hogy az áruházak a maguk telhetetlen terjeszkedésükben és kíméletlen modszereikkel leg- föbb akadólyozói a ki cedelem boldogulásának. Nem változtatta meg ezt a hitet, hogy az áru- házak az utóbbi időben taktikát változtattak, pil- lanatnyilag háttérbe szorították az élelmiszerek propagálását és inkább a dömping-iparcikkek favo- rizálására helyezték a súlyt. A magyarázat na- gyon egyszerű: az áruházak megfigyelhették, hogy az élemiszerkereskedelemben folytatott takti- kájuk, felismertté tette azt a törekvésüket, hogy az elcsó élelmiszerrel tulajdonképpen vevőket akartak becsalogatni üzleteikbe, Hogy ott aztán más árucikkek forgalmazását eről- tessék. Az új vevőcsábításra való áttérés, azon- ban nem érte el a szándékolt határt. Napnál fé- nyesebben beigazolódott, hogy a detailkereskede- lem panasza mennyire helytálló, szinte alátámasz- tást nyert az általános felzudulás, amely a keres- kedelem részéről annyira jogos volt. Ma már tö- kéletes tájékozottság uralkodik mértékadó helye- ken afelől, hogy az áruházak úgynevezett tömegárusításai Kizárólag a vevők becsalogatására — ira- nyulnak, tehát az áruházaknak nemcsak az élelmiszerkeres- kedést kell korlátozni, hanem minden más üzlet- ágat, amelyek a kereskedelemre bénítő hatást gyakorolnak. Amint a Fővárosi Hírlap annakidején elsőnek jelentette, még Fabinyi Tihamér kereskedelmi mi- niszter gondoskodott a rendelettervezet elkészíté- séről, (szövegét szó szerint közöltük!) amely az aruházi verseny megfékezésére irányul és ugyan- csak a Fővárosi Hírlap március 13-iki számában közölte Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter nyilatkozatát, amely így hangzott: , — Nagyon jól ismerem elödömnek, Fa- binyi Tihamér pénzügyminiszter úrnak a nagy áruházak tevékenységének szabályozásáról szóló rendeletterevezetét, amely a kereskedelmi mi- niszter engedélyéhez köti az áruház létesítését és fennálló áruházak bővítését. Tudom, hogy a rendelet az élelmiszereknek és élyezeti cikkek forgalombahozását eltiltani kí- vánja. illetőleg ezek forgalombahozäsät a kereske- delmi miniszter engedélyéhez köti. Továbbá a vendéglői ipar és általában a képesítéshez kö- tött ipar nagy áruházban nem — gyakorolható. A rendeletnek mindezeket az intézkedéseit és ezen túlmenően a rendelet szakcióit is már csak mzért is helyeslem, mert felfogásom teljesen konform felfogásával. A magam részéről egyik legsürgősebb tenni- valómnak az e téren való intézkedést tartom. Mondanom sem kell, — és ez megnyugtatásul szolgálhat a kereskedelemnek és az ipar illeté- kes részének, valamint a kiskereskedelemnek egyaránt, — hogy a kérdés rendezésénél a ke- reskedök és kiskereskedők, valamint az érdekelt iparosok jogos igényeit a legmesszebbmenöen szem előtt fogom tartani. Bornemisza Géza kereskedelmi elődöm miniszternek ez a nagyon határozott nyilatkozata kereskedelmi körökben általános megnyugvást keltett és mint- hogy a kereskedelmi miniszter közvetlen környe- zetéből időközben az a hír is kiszivárgott, hogy a rendelet szeptemberben életbelép, a meggyötört detailkereskedelem türelmesen várja azt az időpontot, amikor az áruházi kérdés min» denképen kielégítő megelégedést fog nyerni, Nem sok idő kell tehát addig, hogy az áru házak a maguk mértéktelen zsákmányolási had- járatát befejezni kényszerülnek. Megszűnik az az idő, amikor a Baross-téren tűzfalat áttörnek és az életbiztonság követelményeinek teljes mellőzésével, két szállodaépületben folytatják élelmiszerek, textil- és egyéb árucikkek kiszolg t, Véget ér az a rendszer is, hogy az áruházak kijátszák a hatóság rendelkezéseit. Megtörtént a múlt évben, hogy az egyik áruházban betiltották az élő ba- romfi árusítását és most mégis megtörténik, hogy ugyanez az áruház újból hirdeti a baromfiárusí- tást a tetőterrasszon berendezett nyilt helyiségben. Végeszakad annak a visszataszító helyzetnek is, hogy az áruházak vendéglátó ipart tartsanak üzemben és ezzel tönkreteszik a körzetben levő kávéházakat és éttermeket. Pontot tesznek az olyan rendszer mögé, hogy mint például a Calvin-téren teszik, bóvli áruk hirdetésé- vel becsalogatják a közönségét az áruházba és ott más cikkek vásárlására beszélik rá a vevőket. Ti1- los a jövőben a terjeszkedés és az az uzus, hogy egy áruház négy bérházban töret át fala- kat és sorakoztatja helyiségeit egymás- mellé, csakhogy minél imponálóbb külső. ségek között fogadhassa a vevőket. "Teljes erövel érvényesülni fog a külföld észszerű aruházkorlátozó intézkedése, ahol már évek óta jogos érdekeit. körülbástyázzák a kiskereskedelem törvény. Németországban most jelent meg amely novembertől megtiltja az üzemek fenntartását. és frissítők kiszolgálását az áruhá- zakban. Érvényesül az a humánus belátás, hogy egy-egy áruház vagy magát áruháznak feltüntető vállalkozás nem azért van, hogy ezer És ezer kiskereskedőt megsemmisit- sen, hancm azért, hogy a tisztességes ver seny keretein belül megtalálhassa a maga szolid polgári hasznát, A trükkökkel és egyéb manőverekkel dolgozó áru- házi rendszernek befellegzett és jön az a korszak, amikor a kereskedelem munkásai nem lesznek ki- szolgáltatva az áruházi mohóság végtelenségének. A Baross Szövetség köszönete a Fővárosi Hirlapnak A Baross Szövetség Dacsó Emil lapunk fő- szerkesztőjéhez a következő levelet intézte: Mélyen tisztelt Főszerkesztő Úr! Évek óta küzd a Baross vetség a nagy- áruházaknak a kereskedelemmel szemben kifejtett versenye ellen és ebben a küzdelemben mindenkor rendkívül értékes alátámasztást nyert a Fővárosi Hirlap kitünő cikkeil A Szövetségünkben tö mörült kereskedők hálásan vették tudomásul, hogy a Fővárosi Hirlap állandó rovatot nyitott az áru- házak elleni küzdelem — eseményeinek, Jelentékeny részben ennek a sajtöharcnak az — eredménye az, hogy a kereskedelemügyi kormányzat immár a leg- komolyabban foglalkozik a kérdés megoldásával és rendeletben kívánja — korlátozni a nagyáruházak tevékenységét. Amidőn a küzdelemnek ezen stádiumában meg- állapítjuk az eddigi sikerben a — Fővárosi Hirlap értékes támogatását, indíttatva érezzük magunkat, hogy Szövetségünk nevében igen tisztelt Föszer- kesztő Úrnak hálás köszönetünket nyilvánítsuk a közérdekű ügy hathatós és lelkes — felkarolásáért, egyben tisztelettel arra kérjük, méltóztassék úgy az áruházak elleni zdelemben, mint a hasonló je- lentőségű közérdekű ügyekben ismert pártatlansá- gával és agilitásával a magyar kereskedelem és ipar érdekeit a jövőben is szívén viselni, Budapest, 1935 május 18. Hazafias üdvözlettel: (A Baross 5: hivatalos pecséi Tovszky János s. k. m. kir. kormányfőtanácsos, orsz. elnök. dr. Domonkos László 8. k. ny. miniszteri oszt. tanácsos, titkár, Köszönettel és hálával fogadjuk a Baross Szövetség elismerő levelét, amelyet szerény érzé- sünk szerint is, kiérdemeltünk azért a harcert, amit a kiskereskedők boldogulása érdekében folytatunk. Mindaddig, amig a detailkereskedelem értékes tömegei vissza nem nyerik hitüket és biza- kodásukat, változatlan kitartással küzdünk a győ- zelemért. . BESZÁMOLÓ a BESZKART múltévi működéséről A bevételek 2717 százalékkal emelkedtek — Megnövekedett az utasforgalom — A kisszakaszrendszer új munkaalkalma- kat teremtett — Az autóbuszforgalom javult, a HEV-nél csekély visszaesés tapasztalható A BESZKÁRT szerdán tartja ezévi rendes köz- gyülését és a multévi működéséről szóló jelentések felé ezúttal is komoly érdeklődés irányul. Az igaz- gatóság jelentésének legkiemelkedőbb tétele, hogy a mult évben a bevételek 2.17 százalékos emelke- dést mutatnak az előző évi eredménnyel szemben. A bevételek alakulásának ez a biztató irányzata csak részben vezethető vissza az általános gazda- sági viszonyok árnyalatokban mutatkozó enyhülé- sére, mert az elsősorban annak a mélyreható tarifális reformnak az eredménye, amely a lakos- ság széles rétegei számára lehetővé tette az olcsóbb utazást és egyúttal a vasút- vállalat bevételeinek fokozását is szolgálta. A naponta üzemben tartott kocsik átlagos számát 1250-ről 1328-ra, a kocsikilométerteljesítményt pe- dig 76,869.843 kocsikilométerről 80,410.399-re emel- ték. A bevételek kielégítő alakulása mellett to- vábbra is változatlanul fenntartották mindazokat a takarékossági rendszabályokat, amelyek a bevételek apadásának ellensúlyozására már az előző években életbeléptettek. Az utasforgalom jelentékeny — mértékben megnövekedett. Megállapítható, hogy a kisszakaszutasok legnagyobb része egy kisszakasztávolságot utazik, kevesebben tesznek meg két kisszakasztávolságot, míg három kisszakaszra az utasoknak aránylag kis része uta- zik. Részben a teljesítmény növelése, részben pe- dig a személyzeti létszám természetes apadása kö- vetkeztében beállott hiány pótlása céljából az elmúlt évben 458 forgalmi alkalmazott felvétele vált szük- ségessé, a kisszakaszrendszer életbeléptetése tehát új munkaalkalmakat is teremtett, A hálózat fejlesztése terén megvalósult a földalatti vasút vonalán a felépítmény teljes felüji- tása. A farkasréti és zugligeti vonalon az eddíg al- kalmazott sinek helyett új összetételű síneket fek- tettek. A borárostéri híd építésével kapcsolatban megváltoztatták a hurokvágány-elrendezést és a fő- város egész területén, továbbá a környéken számos új járdaszigetet létesítettek. A múlt évben a BESZKART összes energia- szükséglete 87,183.685 kilowattöra volt. A vasútvállalat üzemi alkalmazottainak létszáma a mult évben 9690-ről 9779-re emelkedett. Elk6szi- tette a BESZKÁRT az új illetményszabályzat és státus tervezetét, amelyet a polgármester elé ter- jesztett. Az autóbuszszolgálat teljesítménye a le- folyt évben 6,538,813 hasznos kocsikilométer, a szállított utasok száma 24,654.151 volt, a bev pedig 6,340.404.— pengöre rúgott. Az autobuszköz- lekedés fejlesztése érdekében elhatározta a BESZ- KÁRT az új autobuszok beszerzését, amelynek révén megnyílik a lehetősége annak, hogy a Rá- köczi-üton autóbuszközlekedést léptessenck életbe és hogy a 12-es viszonylatot a déli- vasútig meghosszabbítsák. A BESZKÁRT pénzügyi üzleteredménye Oly- képpen alakul, hogy az összes bevétel 47,299.193.- pengő, szemben a multévi 45,798.200.— pengövel, vagyis a bevételek, az előző évhez Szonyitva, 1,500.992.— pengő emelkedést mutatnak. A sze- mélyszállítási bevétel emelkedésének százalékos arányszáma 2.17 százalék. Az autóbuszforgalom az --- Page 186 --- 10 mmm mmm ————0—0( 7 előző évvel szemben mutatkozó emelkedés 265.607. pengő, ami 4.4 százalékos arányt mutat. A Helyiérdekű Vasutaknál némi csökkenés mu- tatkozik. A mult évben a HÉV 23,316.697 utast, tehát az előző évhez — viszonyítva 363.361 utassal többet szállított. Általánosságban tehát ta- kitünően érvé sült az elmult évben rifamódos 3 szerű végrehaj amiért minden elismerés megilleti Usetty Béla el- nökkei az élén a BESZKART A Per- ezel György dr Márk Jenő dr. helyettes zérig akiknek irányítás ával a villamosvállalat a onyok között imponáló fejlődést ért el. ———————— Eisler Béla nyugalomba vonult. A Salgotarjani Köszénbánya 7. t. építő o tályának, a nemrégiben Egyesült Tégla- és Ce mentgyár r. t. cég alatt mi vállalatnak vezérigazgatója, Eis a jövő hónapban nyugdíjba vonul. Fi: ismert tényezője az építőanyagpia szeretettel és lendülettel működött kö ipar helyzetének fellendítésén. Munká: dekkel ezelőtt a — Salgótarjáni Kőszénbányóá kezdte, ahol lelkiismeretessége szorgalma révén fokról-fokra emelkedett, amíg elérte az igazgatói rangot. Amikor az Egyesült Tégla- és Cementyyúr a Salgó rdekkörébe került, az anyavállalat öt tette meg vozérig PE hogy erös kézbe juttassa a Negyven évi szolgálat után égben megy most nyugalomba atatlan munkásságát a remélhetően viszont- még még területen ni fogjuk. Láng János dr. el Pártjában, A múlt héten is folytatta előadássor át a Nemzeti gos központja: Lá János dr. a kapitalizmusról és a hogy a kapitalizmus gi liberalizmus között sok olyan s: ves kapcsolatot látnak, amelynek alapján egyik a másiktól nem függetleníthető. A nagy tetszéssel fogadott előadáshoz elsőnek Váry Albert szólott hozzá, kifejtve, hogy a tökének az a baja, hogy vonul. Baross Endre felszólalásában üdvö- zölte a mzeti Egység előadássorozatát, amely nagymértékben hozzájárult a mai élet fontos fogal- mainak tisztázásához. Béldy Béla és Rácz Kálmán szóltak még hozzá a mindvég keltő előadásho nagy érdeklődést Magánmérnökökkel terveztetik a főváros négy nagy építkezését. A; főváros építési programjának előterében a Rudas-fürdő renoválása, a Szilágyi Erzsébet leánygimnázium új palotájának építése, a Szt. János kórház női pavillonjának elkészítése és a Fővárosi Képtár Egyetem-utca: palotájának hom- lokzatátépítése szerepel. A Rudas-fürdő részletter- veinek "elkészítésére a tervpályázat nyertese, Hültl Rezső professzor kapott megbízást a polgármester- től. Az új Koronaör-utcai leánygimnázium építési terveit a pályázat I. díjának nyertese Weichinger Károly és a harmadik díjjal kitüntetett Hübner Tibor együttesen készítik a főváros megbízásából. Az új Szent János kórház női pavillonjának meg- tervezésére Csáky István gróf kapott megbízást. A Károlyi palotából átalakított Fővárosi Képtár palo- tájának renoválását és a Kaplonyi-utcai, illetve Egyetem-téri szárny új homlokzatának stilszerü ki- képzését Wilder Gyula tanár tervei szerint hajt- ják végre. Figyelemreméltó, hogy a hatalmas épí- tési feladatok megoldására kivétel nélkül magán- mérnököknek adott a [főváros megbízást, míg ez- előtt a részletterveket fővárosi mérnökök készítet- ték a pályanyertes tervek nyomán. A mostani meg- bízások a Mérnök- és Építész Egylet régi kivánsá- gának honorálását jelenti és a fővárosnak azt a ké: hogy a magánmérnököket minél nagyobb számban fogl jalkoztass: . Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták; Az egyenruházott alkalmazottak 0. ére szükséges ru- 8 Sa) 1731, Steiner Zsigmond és Társa - és fémárügyár 2640, Mátrai Antal és Endre és Mahunka Ferenc 1372, Soproni szönyeg ps textilművek 717 pengőért Az egyenruházott alkalmazottak nyári ruháinak varra- tási munkáit a következő cégek kapták: Munka termelő szövetkezet 4270, IOKSZ 696, Országos Ruházati rt. 4335 pengőért. Az alkalmazottak részére szükséges sapkák és kalapok szállítására megbízást kaptak: IOKSZ 11.684, Steiner Zsig- mond és Társa 270, Kotrás Antal 691 pengőért. Az alkalmazottak részére szükséges cipők és csizmák szállítására megbízást kaptak: Czompó Imre, Györgyjakab Ferenc, Horgány Jenő, Suskó János, Pál József, özv, Gara Meényhértné, Budapest, 1935 május 22. Fővárosi Közmunkák Tanácsa 2626/1935. sz. Telekeladási hirdetmény A Fővárosi Közmunkák Tanácsa a kezelése alatt álló Fővárosi Pénzalap alább felsorolt építési telkeinek eladására versenytárgyalást hirdet. i Eladásra kerülnek, az V. kerület Pozsonyi-üt, között fekvő: 25337/2. hrsz. 279.9 négysz. öles 25337/3. „ 150.2 ) N n 147,3 1. " " "144.5 . 5 u. ldl.6 " „1387 Ipoly-utea és WUjpesti-rakpart 25337/10. hrsz. 149.0 négysz. öles 25337/11. „ 1049 ,, N 25337/ 12. 9 113.8 ! 57 93.7 .. | # 369.0. Di | 110.9 ". telkei. 1 | Ni ajánlat 2. Az ajánlathoz pengős okmánybélyeggel ellát zendő, a boríték a Fővárosi Közmunkák Tanácsának címezve andó el és az így kiállított ajánlat legkésőbb 1935. g a Fővárosi Közmunkák Tanácsa segédhivatalában (I., Döbrentei-tér 4, sz. I. em.) hétköznapokon, a hivatalos ór az ajánlattevő által aláír árt borítékba helye- Ajánlat telekvételre" évi május 28. (kedd) k alatt nyujtható be. a csatolandó az eladási feltételek egy példánya, mely a fent megjelölt helyen hétköznapon a hivatalos órák alatt díjtalanul kapható; eládás alá ke: együttesen 10.— pengő fizetendő, "Több telekre együtt, határozott bánatpénzt tartozik a fentebb házipénztárába lefizetni. Az eladásra kerülő telkek a pénzügyminiszter a. számú rendeletének megfelelően rendkívüli ideiglenes házadó- 58.181/1935—VIII. mentesség mellett építhetők be. Az ajánlatok 1935 Budapest, 1935. május 16-án 6 Uzem telepén szükséges kapta 2600 pe: ngőért. Marosi F. Lajos A Ki gi Elelmis: kömives munkät Väczi Ist Ugyanott a burkoló munkát kapta ával kapcsola- rárusító Üzer villanyszerelési munkálatait Alexy György 1033, nil és Alfréd 1098 pengőért kapták ägöhidak r Monori-u, letenek Hítása, Latinäk Ferenc Jözsef XVII. sz. kőműves munka. Koncz Lajos, Er 1: 105. 90. — V. nes Duna- Uszoda felállítási lep-u. ves- 16.) 2.7 üzem (adamond áthelyezés, víz-, szerelési munka, Cross Charles E. is u. 7.) 3.090.61. — IT, Szent Anna róm. kath. plébánia tem- plom köműves munkm. Hoffer Gyula, (I, Lejtö-u. 10.) 3.797.50. — X., Kerepesi temető kertészeti-telep vasbeton unka. Novák Ist daru. 1 - Köz- ségi élelmiszi datic Magy: 10.160.90. — IT., utódai (VIII., mmiabronc: vállalat. (VI, nt Anna r. ég templom Vádogos munka; , Verpeléti-u. 5.) 3.194.95. — IX. pavillon burkoló munka. Tafler ) 24.226 I., Uj Szent Had- János kórház "burkol ö munka, vitéz Lukóy Emil, (I., apród-u. 10/a.) 3.206.—. Uj versenytárgyalási Riirások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Föld-, kömíves- és elhelyező a Szt. László- kórházban építendő új pavillonnál i lehet június 4-én d. e. 10 óráig a magasépítési U tályon. Asztalos munkára ugyanott. Pályázni lehet június 4-én a. e. 10 óráig a magasépítési ügyosztályon. Burkoló t lehet június 4-én d. a. 10 óráig m. Textilanyago| ötöttüiruk, gummipelenkäk és lábbelik szállítási nekfelruházó akciók ré: . — Pályázni lehet június 18-án d, e. 10 óráig a szociálpolitikai ügyosz- tályon Portlandecementcsővek és idomdarabok szállítás lyázni lehet június 4-én d. e. 10 óráig az út- és csatorna- építési ügyosztályon Könny sövek szállítására. Pályázni lehet június 4-én d, e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Csator: i munkára a Törökbálinti-úton. Pályázni le- het június 4-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. etelvonó szerelésére és száll 9 zett május 2 mun Pá ára a Szent István 10 óráig a n d, e. és bélésanyagok szállít május 31-én d. e. 10 óráig a si munkára a Fodor-utcäban, F jus 31-én d. e. 10 óráig az út- és csatorna® gy- ályon. 1 Útrendezési munkára a L6godi-utciban, Pályázni lehet m as 81-én d 10 óráig az út- és csatornaépítési ügy. sztályon, Ötrendezesi munkára a Lenke-útoi i lehet május 31-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügy- osztályon. ; Hutaólom szállítására az üzemek ri ére, Pályázni lehet május 27-én d. e. 10 óráig a városg: zdasági ügyosztályon. pház építés összes munkáira a Vízművek részére. i lehet május 31-én d. e. 11 óráig a Vízművek igaz- nál, PÁL gatósái alic © afökelefes auföpnen Főcldárusíitás: BUDAPEST, O., MOZSAR-UTCA 9 avagy minden egyes telekre k Ajánlattevő minden egyes telekre tett ajánlata után az Eladási feltételekben évi május hó 28-án délután 1 órakor nyilvánosan fognak a tanács üléstermében I. ker. Döbrentei-tér 4. szám I. em.) feibontatni és felolvastatni. FŐVÁROSI KÖZMUNKÁK TANACSA ugyanitt rendelkezésre bocsáttatnak a venni szándékozók részére az összes ő ülő telkeket feltüntető helyszínrajz és homlokzati rajzok, amelyekért n-külön is tehető ajánlat. meg- megjelölt határidőig és helyen a tanács úr 65.500/1934— VII. a., illetve Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a árosi Közlöny , Hivatalos hirdetések"! rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil- vános versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros Gyermek- sa, Csecsemőkelengye ell stb. részére szüksé- gok, kötöttáruk, gummipelenkák és lábbelik mott parc 1. N. 3200 m 2. Télikabát-szöv 1000 ,, . Stru fiúnadr 4300 , f 2000 ,, 1500 drb. 5000 pár 5000 , 1660 m 12500 ,, 1909 . . Flanelltakarö vilá ágoskék "és rózsa 2500 drb 3. Kötöttrékli . Ct) Áá 02000 Gummirozott väszonpelenka er Tr 00, 92 2500 m 7 2600 , . Fehér köper tt DA 105 . Dupla flanell . . : 230 ,, . Nyomott karton A : x . Kötöttrékli : © ; X 350 drb. . Fehér köper + 900 zu Nyomott karton 4000 ,, Cioth bélésnek 800 ,, Vattelin 100 kg 5. Molinó 5000 m gei biztosítva vannak. a kisipar körébe tartozó munkák zat 51. §-a értelmében kisiparosok, kisiparosok szövetkezete, alkalmi egyesülete, szállítócso- portjai részére van fenntartva, másnak csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. A különböző iparágakhoz artozó "cikkekre külön-külön. kell ajánlatot tenni. Az aláírt és megfelelően elkészített ajánlatokat sértet- len borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva az Inségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztatónál (VIII. ker., Dolog- ház-utca 3. szám alatt) 1935. nius hó 18. napján dél- előtt 8—10 óra között személyesen, vagy megbízott útján kell benyujtani. nlatokat tartalı 6 borítékra a következő cim Ajánlat a Székesfőváros Gyermekfelruházása, Cse- csemőkelengye Ellátása, stb, részére beszerzendő textil és egyéb cikkek szállítása tárgyában". A borítékon külön fel kell tüntetni, hogy a pályázat 1. textil és gummiáru, 2. kötöttáru, 3. lábbeli szállítására vonatkozik. Az ajánlati mi; a feltételek, költségvetési űrlap és áruminták az Inségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoz- tató helyiségében: VIII. ker., Dologház-utca 3. szám alatt a hivatalos órák alatt megtekinthetők és díjtalanul meg- szerezhetők. Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilágosítások a köz- alt al „ge pcsolatban felmerülhető kérdésekre. szerződési illetéket a vonatkozó szerint kell leróni, aeosyí szabályok Budapest, 1935. év A Körner As k e május hó 15-én. A székesfőváros polgármestere. Ilkovits J. Budapest központi fütes- es vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK VI., JÓKAI-TÉR 2. Te elon: 15—1—98 DEÁK BÉLA Kiadja: FŐVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Data vorátó a nyomdájában NEDECZKY ZKS LASZLO "sgargutö --- Page 187 --- Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 május 29, 22. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 GOmb@®s Gyula: az erszág szívét. A szívet pedig csak szeretettel lehet meghódítani és azzal a lelkesedéssel, amellyel minden nagy ügyet szolgálni kell Az országos párt és vele az egész ország azt kívánja, hogy Budapest az ország szíve legyen: erősen dobbanéó magyar szív az urnák elé járulhat r úgy, hogy társa- és Még néhány nap Budapest népe és ped dalma, osztályai egységbe olvadva, eleget tegyen Gömbös Gyula miniszterelnök ama kívánságá- nak, amelyet a pénteki monstre-gyűlésen oly erőteljesen fejezett ki: forrjon össze egységben, alázatos lélekkel, de dacos magyarsággal nem- csak a mi táborunk, hanem az egész orszá Meghódítani Budapestet, az ország szívét! — adta ki a vezéri jelszót a miniszterelnök és meghatározta az eszközöket is, amikor mindenki okulására, az eljövendő új v háza legszebb programpontjaként kijelentette azt is, hogy a szivet pedig csak etettel lehet meghódítani és azzal a lelkesed , amellyel minden nagy ügyet szolgálni kell. Budapest választóközönsége ezuttal tényleg a legmagasabb lelkesedéssel fogja szolgálni mindnyájunk nagy ügyét, a po- litikamentes, a szeretet, a béke, a munka, a nyu- galom, a nép jólétéről való gondoskodás város- házának megépítését. A tömegek lelkesedéssel indulnak a szavazóurnához, aminek első nagy sikere, hogy a NEP a főváros minden kerületé- ben indul pedig Budapest népességének min- den rétegéből gondosan és igazságosan összevá- logatott tekintél és vonzó listával. Az utolsó héten még a pártok, a győzelem reményében, az utolsó erőfeszítésekkel fognak élni, de mindez nem érinti a Nemzeti Egy amely tökéletes szervezettségében, lelkes táborának összetartá- sában bízva, akár azonnal indulhatna az urnák elé. A szervezettségnek, a lélekben való egybe- forrásnak, a lángoló együttérzésnek felemelő éldáját mutatta az a nagygyűlés, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök pénteken, a Nem- zeti Lovardában szólt Budapest népéhez. De ezen a gyűlésen minden eddiginél élesebben bontako- zott ki a nagyközönség előtt az a kép, hogy mi a NEP fővárosi politikája és mit jelent az a friss szellem, amelyet a NEP a városházán akar meg- valósítani. Ha akadtak vo még kételkedők, akik nem voltak tisztában azzal, hogy itt nem egy új politikai hatalmaskodásnak, hanem test- véri megértésnek korszaka következik el: most meggyőződhettek róla. Nyugalmat, rendet, békét akarunk a városházán, — hallottuk már szám- talanszor, de ennek eddig nem voltak meg a szük- séges és elmaradhatatlan eszközei. Most hiszünk bénne, hogy elérkezünk “oda, hogy a tisztviselői kar minden politikától mentesen állhasson a fő- város egész lakosságának szolgálatára. Hinni kell azt is, hogy a jövőben a tisztviselői kar elő- menetele kizárólag tehetség és a becsületesen végzett munka eredménye lehessen, A munkához, a közönség pártatlan kiszolgálásához meg kell, hogy legyen a tisztviselői karnak a jövőben a szükséges nyugalma és biztonsága. Erre garan- az, amit Zsitvay lése a fővárosi szervezet elnöke, a pénteki gyűlésen mondott és amely szerint a szanálást úgy fogják végrehajtani, hogy a tisztviselők fizetésére abból semmäife le kár ne zon. De szólott a pártelnök a státus- közeli feladatnak szárma rendezésről is, amelyet szinte minősített és amellyel vonatkozásban hangoz- tatta, hogy a NEP nem hatalmát, hanem igaz- ságérzetét akarja megmutatni a főváros alkalma- zottaival és tisztviselőive. Emellett Zsitvay Tibornak, a NEP-n fővárosi frakciónak nagyon szép, szociá kel telt, magas, kultúrális törekvésekkel ek, a lélek- ékes A Nemzeti Egység gondolatána diadalmas előretörése a főváros törvény yhatc "tében kétségkívül a legnagyobb reménykedéssel tölti el Eudapest polgárságát, mert hiszen a kormányzó pártnak gyors, modern és minden bürokratiku allangtól ment al- kotni tudása már bebizonyosodott az orszá- gos politikában. Budapest, az ország szíve életének a vidékéhez viszonyítva lázasabb tempójú lendületeben szükségképpen még inkább várja a gyors cse: vést, mint az ország bárminő más vonatkozású része. A várospolitikának " ezekről a-legsürgőseb. ben megoldandó [feladatairól a következő rend- kívüli fontosságú kijelentéseket tette ZSITVAY TIBOR, | a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének | einöke: szleteit több izben A ö során. Mindennek megvalósításánál pedig már nem a polgári, ha- nem a nemzeti gondolat jegyében fog a város- háza dolgozni. Az összeolvadó osztályok, a le- omló válaszfalak, a magyar munkásság exklu- zív és éppenséggel nem felemelő különállásának megszün tetése immár igen közeli feladat. Ennek, a mun ág felszabadításának első nagy lépése az érdekképviseleti törvény gyors megalkotása. Budapes közvéleménye ettől a törvénytől a sztszellemből kiszaba- programja van, amelynek r hallottuk a válas való dításá ának a munkásságnak már széles ré gérezték ezt és megkezdődött munkáss nag zenek a Nemzeti Eg. mozgalmához való csatlakozása. Igy megnöveke- dett erővel és táborral indulunk neki utolsó hétnek, az utolsó rohamnak Budapest meghödi- tásáért. ZSITVAY TIBOR: A főváros és a kormány között | nincsenek ütközöpontok A Nemzeti Egység, amelynek vezetőszerepet kell elfoglalni a főváros parlamentjében, nem gyűlöletet és harcot, hanem békét, munkát és szeretetet visz be a közgyűlés termébe" — Ilyen elsősorban megoldandó pro- bléma a szanálás, amelyet azonban úgy akarunk végrehajtani, hogy a tiszt- viselők fizetésére abból semmi- féle hátrány ne származzék. A másik legközelebbi feladat a státusrende- zés, amelynek nem az a célja, hogy új stallumokat létesítsünk, hanem az, hogy a fővárosnál elhelyezkedett fiatal, becsü- letes munkaerők számára az előmenetel lehetőségeit bizto- ítsuk. Nem fogunk ismerni protekciót, hanem kizáró a tehetség, rátermettség és a főváros ügyeinek becsületes szolgá- lata lesznek a döntő szempontok. A NEP nem hatalmát, hanem igazságérzetőt ak: megismertetni a főváros alkalmazottaival és tisztviselőivel a Városháza parilamentjé- ben. A főváros és a kormány között --- Page 188 --- Budapest, 1935 május 29. etekintetben, de más tekintetekben sincse- nek ütközőpontok és megvan a lehetőség a legteljesebb összhangra, a zavartalan özmunkák teremtésével és az idegenforgalori fejlesztésével kapcsolatban Zsitvay Tibor a követ- kezőket mondotta: — A városszépítés és városrendezés terén is sok a tennivaló, hogy kireperál- juk azt a sok itévedést és bűnt, amit az elődök, nyilván jóhiszeműen, az istenadta szépségek ellen elkövettek. Természeti kin- cseink kihasználása, az idegenforgalom fel- lendülése olyan piacokért is kárpótolhat bennünket, ahova ma még nem tudjuk el- juttatni agrártermékeinket. A leggyümöl- zőbb városfejleszt g az , ha omladozó hi: ömbök lebontásával szséges parkokat és gyermekjátszóterek százait létesíti a főváros. A huszonegy milliós beruházási programon kívül, ame- lyet a kormány már jóváhagyott, sok állami közmunka is lesz a fővárosban, amely mind munkaalkalmat biztosít. A szociális kérdésekkel, főleg a munkáskér- déssel kapcsolatban Zsitvay Tibor a következő nyilatkozatot tette: — A Nemzeti Egység olyan nagy átmérőjű kör, amely nem ismer különbsé- get munkás és polgár között. Azt akarom, hogy a munkásság felszabadul- jonja szakszervezetek terrorja alól. A mi harcunk a munkásság felsza- baduläsät fogja jelenteni. A Nemzeti Eg ég, amelynek vezetőszerepet kell elfoglalnia a főváros parlamentjében, nem gyűlöletet és harcot, hanem békét, munkát és szeretetet visz be a közgyűlés termébe. BORNEMISZA GÉZA: Budapest népe sem követhet más utat. . . A kereskedelemügyi miniszter nyilatkozata a Fővárosi Hirlupnak a szavazás várható eredményéről ási agitáció sló szerepet vitt Bornemisza a legtöbb vála tette a hallgatös kereskedelmi mir hető képet nyert arról a hatásról, amit moly és reális programja a főváros kö orolt, Közvetlen közelségből taps Nemzeti égben való hit és remény titatódott Budape lelkületébe, amelynek gja a NEP győzelmében fog kifejezést ztói gyűlésen vett 7 ggal a kormány c r ilyformán te nyerni. A Fővárosi Hirlap munkatársa kérdést intéz Bornemisza Géza kereskedelmi miniszterhez, aki a szava: latkozatot tette: előtti kilátásokról a következő nyi- rosi választások k iegnagyobb reménységgel nézek a válasz- tás eredménye elé. A Nemzeti Egység Pártjának alapos és lelkiismer: szerve- zési munká, úgy az országgyűlési kép- vi i en, mint a mostanı válaszás olyan eredménye- ket produkált, hogy azokban biztosítékát látom az kernek. újabb sií- Budapest népe jól ismeri a Nemzeti ! széles terjedelmű mun- | itóbb megismer- azokat a mir 2inök — beszédéből Meg vagyok győződve arról, hogy a magyar főváros azonosítja ma- gat ezekkel a célkitűzésekkel és igazolni fogja az eredményeket, amelyeket országos viszonylatban an nemzeti egység gondolata eddig eiért. És most, amikor urnák elé járul 1smét főv; 5 Sz zönsége, erről bizo- nyára tanuságot is fog tenni. Mi, akik kezdettől népzétegek, a kisegzisztenciák, a kiskereskedők és kisiparosok érdekében sürgős tennivalókat és — reformokat hir- detünk, :neggyőződéssel reméljük, hogy Budapest népe nem követhei más utat, mint amit számára 2 ország csak tegutóbb mutatott meg. n az úton az ág fővárosa találkozni fog a falu né- pével. A kereskedelmi mi fogva a széles hittel é iszter meggyőződését valóra ások végső eredménye, amely Budapestnek a f ést, a felfelé ívelést és a boldog jövöt fogja me A NEP győzelme után új szellem vonul be a városháza ódon falai közé A befejezéshez közeledő budapesti válasz- áció legnagyobb eseménye az a meg- volt, ami Gömbös Gyula miniszter- ől hangzott el a mult hét péntekjén a Nemzeti Lovarda tíezeres hallgatósága előtt. A miniszterelnök őszinte szívből fakadó fejtegeté sei a maguk egyszerű tisztaságukkal megtalálták az utat Budapest közvéleményének a lelkületé- hez és bizonyos, hogy Gömbös Gyula miniszter- elnök beszéde emlékezetes marad, mert mintegy irányító fáklya világít a főváros jövő útjára, A miniszterelnök átütőerejű nagy beszédéről kérdést intéztü Nemzeti Egység- párti országgyűlési képviselőihez, akik felfogá- sukat az alábbiakban fejtették ki a Fővárosi Hír- lap munkatársa előtt: Peiracsek Lajos: — Rendkívül magasröptű politikai fejtege- tést hallottunk a miniszterelnöktől, ki a maga realitások iránti érzékével az ország közvélemé- ek kialakulásában nagy szerepet vivő Buda- : nségének meghódítására indult a lovar- dai felszólalásával. Az a spontán és ismételten makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Betón, Budapest, VIII., Baross-utca 77. sz. "Telefon: 33-5-42 2. Pp ADRSZ: KOVÁCS A. ODON case Budapest, VIII, Telefonszám: 38-i Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata megnyilatkozó tetszésnyilvánítás, amelyre a be- széd meghallgatására egybegyültek ragadtatták magukat, igazolja, hogy Gyula — beszédével a lelkeket és híveit az eddiginél is fokozottabb mértékben nyerte meg a nemzeti egység gondolatkörének és reformterveinek. Pőzel István: — Budapest polgárságában a miniszter- elnök úr szavai a legélénkebb visszhangra talál- tak és különösen Gömbös Gyula beszédének be- vezető része, amelyben Gömbös megfogta általánosságban magáévá tette Zsitvay Tibor nagyvonalú fővárosi programját. Az a tény, hogy Gömbös Gyula jelöltséget vál- lalt a törvényhatósági tagságra és most pedig maga is a választók elé lépett, hogy bizalmukat és támogatásukat kérje, azt a biztos reményt kelti, hogy a főváros és a kormány között a szi- vélyes együttműködés, a baráti viszony erős gyö- kereket ver és az állámhatalom képviselőjében a főváros érdekei meleg Szószólóra találnak, Az ál- lam és a kormány támogatására igen nagy szük- sége lesz a fővárosnak, különösen az idegenforgalom fejlesz- tése, Budapest-Fürdöväros megvalö- sulása és Nagy-Budapest megterem- tése érdekében. Ezeket a problémákat, valamint a nagyvonalú egyéb fővárosi vonatkozású elgondolásokat a kormányhatalom részéről való megértés és hozzájárulás nélkül nem tudnánk megvalósítani. Minden pártpolitikától menten, higgadt megfon- tolással és tárgyilagossággal meg kell állapí- tani, hogy a főváros és kormány harmonikus munkája feltétlenül szükségessé teszi a nemzeti egység erőteljes kialakulását a város parlamentjében is. Terbócz Imre: 2 A miniszterelnök beszédének nagy je- lentősége abban van, hogy Zsitvay Tibor, a fő- városi szervezet vezetője által elmondott nagy- szabású várospolitikai programot elvileg ma gáévá tette és így megadta a komoly lehetőségét annak, hogy a törvényhatóság összeülése után meg- indulhat a komoly munka. amely hivatott lesz Budapest közgyűlését új ala- pokra fektetni és a város fejlődését egy szebb Jövő felé irányítani. SA Nemzeti Egység Pártja fővárosi szer- vezete is bebizonyította teljes egészében vitali- tását, ami kifejezésre jut elsősorban azáltal, hogy az összes fővárosi pártok között a legtöbb ajánlást a Nemzeti Egység Pártja kapta. A Nemzeti Egység jelöltjeit 50.000 fővárosi választó ajánlotta. Ez az óriási szám egymaga garancia arra, hogy a fővárosi választásoknál a Nemzeti Egység Pártja imponáló eredményeket ér el. — Minden kerületből azonban csak 1500 ajánlást nyujtottunk be a választási bizottság- nak, holott a legkisebb kerületben is a szüksé- ges ajánlások számának háromszorosát gyüj- töttük össze. Az eddigi eredmények feljogosíta- nak minket arra, hogy a törvényhatósági válasz- tások el éa legnagyobb bizalommal tekintsünk. vitéz Tóth András: — Gömbös Gyula miniszterelnöknek a Nem- zeti Lovardában tartott nagy beszéde, annak rendkívüli politikai fontosságán kívül, nagy megnyugvást és örömöt nyujtott a főváros la- kosságának is. Budapest népe megelégedéssel láthatja, milyen szeretettel és jóindulattal kezeli a miniszterelnök és kormánya a fővárost. Ezen a gyűlésen Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi Szerve. zetének elnöke, hatalmas, átfogó programot adott a kommunális tennivalókról. Erre a programra ott a választóközönség színe előtt jelentette ki a miniszterel- nők, hogy ahhoz elvben hozzájárul. Aki ismeri aminthogy ma már az egész ma- gyarság ismeri — Gömbös Gyulát, tudja, mit je- lent az. Röviden: Budapest életének, fejlődésé- nek új, nagy lendülettel való fejlődését. Usetty Béla: — A miniszterelnök beszédét két szempont- ból tartom nagyjelentösegünek: a első az, hogy hitvallást ített Budapest! választóinak ezrei előtt a fővárosi ügyek szeretetteljes felkarolása és annak a széles perspektívájú városépítő pro- gramnak a támogatása mellett, amelyet Zsitvay Tibor, mint a fővárosi pártszervezet elnöke hir- detett. De nagyjelentőségűnek tartom a beszédet a nemzeti egység eszményeinek és célkitűzései- nek propagálása szempontjából is. Gömbös Gyula Budapest népét válasz- totta ki ezúttal annak a fórumnak, amely előtt messzehangzö — politikai enunciációkat tett, Ezekben bejelentette azt a készségét, hogy „min- den magyar lélek kapuján kopogtat", hogy meg- nyerje a nemzet egyetemét szolgáló terveknek azokat is, akik még közömbösek, vagy szemben állnak vi Jó hatást keltett, hogy egész beszé- dét a békülékenység szelleme hatotta át s ezzel a baráti jobbot nyujtó tendencián nem változtatott néhány ironikus megjegyzés sem. Sok realitás hangzott el a Nemzeti Lovardában tartott többi beszédek- ben is. Az egészséges optimizmus jele, amelynek során olyan messzemenő terveknek az eszméi is fel- vetődtek, amelyeknek megvalósítása a legkö- zelebbi jövőben nem várható ugyan, de érlelé- sük és előkészítésük — mindenesetre a közérde- ket szolgálják. fm — Keisch Fekete János TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. AMON ANTAL ÉS FIAI KÖVEZŐMESTEREK, UT-, CSATORNA. ÉS BETON ÉPÍTÉSI VALLÁLKOZÓK, FÖLD- MUNKA, VAGANYFEKTETES, MÉSZKŐ- BANYA N VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 30-3-85. KE s — --- Page 189 --- AVEZÉR SZAVA A két választási küzdelem alatt, az ország- gyülési és a kommunális választási harc he- vében pénteken találkozott másodszor Buda- pest népe Gömbös Gyula miniszterelnökkel. Ezuttal is a Nemzeti Lovarda volt a nagy ese- mény színhelye. Magára a közönségre is v4- nyomta bélyegét az a szellem, amelyet Gömbös Gyula képviselt. Soha még magyar gyülé; akár a vidéken, akár Budapesten olyan fegye met, olyan rendet, olyan katonás drilit, mint ezen az ülésen, még nem láttunk. A rend és fe- gyelem azonban egy pillanatig sem jelenti a lelkesedés, a ből jövő kitörések halálát, vagy csak me zését is. Gömbös Gyula megjelenése már maga 18 megfogta ezt a közönséget. Szürke ruhában, kezében szürke kalappal egészen väratlanur bukkant fel az emelvényen, hogy úgy mond- juk, ott termett hallgatói előtt. És már abban a pillanatban köszöntésre lendült föl a karja, mire a tízezres tábor szintén kézfelemeléssel üdvözli a Vezért. Egy pillanat és összeforrott a szónok és ki e. Tele könnyedséggel, közvetlenséggel magával ragad mindenkit. Hi- vatásának tudatában hangzik el mondaniva- tója, vannak lelkes kitörései, vannak inte ne+ hezen kísérhető lendületei, de a k kező pil- lanatban már megint közvetlen barát, bajtárs, testvér. Maga a beszéd csupa béke dern. Tele bizakodással, reménységgel. Semmi abból, amit szemére szoktak hányni. Nem for- radalmár, hanem alkotó. Ahányszor csak tudja, maga is hangoztatja, hogy miután semmit sem akar elhamarkodottan lekedni, semmiben nem hajlandó olyan esz khöz nyulni, ame- lyek rombolnának. Amíg nincs új alkotás, ad- dig csak a régít akarja javítani. Vonatkozik ez elsősorban a fővárosra is, amelyet szintén nyugalom, nem kíván a reformok elől elzárni, egyolöre azonban még csak annyit jelentett ki, hogy azokat a kérdéseket, amelyek Zsitvay Tibor nagyszabású programjában foglaltatnak, elvi- leg elfogadja. A pénteki nap különben kes politikai nap volt. Ez a beszéd, amelyet most hallottumk Gömbös Gyula szájából, huszonnégy órával elöbb még nem születhetett volna meg. Huszonnégy órán belül vetődött fény ugyanis bizonyos ellenzéki megmozdu- lásra, bizonyos ellenzéki [frontalapító kiser- letre. A késő esti lapok voltak azok, amelyek. ből a kö fl mindenről értesülhetett, De mindonki ismeri Gömbös Gyulát, taktikust, a friss elmét, akine: elleme állan- dóan védekezésre és támadásra kész penge. Ezúttal ts mindenki kérdőjelként meredt a mi- niszterelmökre, mintha mindenkinek a szemé. ben ez a kérdés kiváncsiskodott volna: — Fog-e felelmi, fog-e válaszomi? Még csak órákkal előbb robbantak ki bi- zonyos hírek és mégis ezek a kérdések önma- gukban hordták a feleletet. Mindenki ismeri annyira Gömbös Gyulát, hogy egy-egy földo- bott labdát azonnal elkap, hogy egy-egy ker- désre, amely még csak a vélemény mélyén kering, azonnal válaszol. Ezúttal is szinte az első mondatok után, már a vérbeli politikus, az edzett harcos ugrott ki beszédéből. Hadako- zott, vágásokat adott, talán el sem hangzott vádakat parirozott ki, ott vívott a közönség előtt izgalmas, elegáns tempóban a láthatat- lan ellenfelekkel. Egy-egy bevágása, egy-egy bravuros támadása, egy-egy finom szellemes- különösen érde- a magyszerü sége, sohasem bántó, mindig elegáns csipke- dése egyik forró sikert a másik után hozta. A közönség éljenzett, tapsolt, szinte azt lát- tuk a szemekből, hogy mindenki a magáénak vallja a győzelmet, amelyet a nagyszerű baj- vívó itt, előtte a pódiumon folyta Aztán megint meleg, p tirádák, egy zengő magyar lélek nagyszerű szólamai, ame- lyek tapsorkán szárnyain szálltak ki a Nem- zeti Lovarda ünnepi terméből. A miniszterelnök. azonban mulva már máshol van nagyon fontos dolga, túcsúzik melegen, szeretettel és a közönség áradó tapsai követik, amint eltűnik hátú, az emelvény mögött. VADÁSZ GYU! mozalklapgyára és építési anyaglelepe Budapest, III., Lajo: T. siet, öt perc tca 89. és Rupp Imre-ulca 46. elefon: 62-9-06. Szekesfövärosi Pavillon Weinsaruber Városliget Naponta katonazene Kortesfogás a választás el- halasztásáról elterjedt hír, jelenti ki a Fővárosi Hirlapban Kauser isíván, a NEP isazgatója A fővárosi törvényhatósági választások elő- estéjén vagyunk, néhány nap választ el attól, hogy Budapest népe az dúrnák elé járuljon és megválassza törvényhatósági képviselőit Az el- múlt többhetes zdelemben a ó — minden eszközét felhasználták a. pártol bb tart ez az agitáció most is, miután bizc sá vält, hogy nem lesz úgynevezett néma hét. A pártok már mind beadták bolettäikat, tehát ezek számadatai alapján bizonyos előzetes kép máris kialakult a pártok eröviszonyairöl, A Nem- zeti Egység Pártja, hatalmas fővárosi szervezeté- nek fáradságot nem ismerő munkája révén, nagy mértékben előre tört ebben itációs munká- ban és az ajánlások terén i nden jel arra mutat, hogy az országos eredmények meg fognak is- métlődni a fővárosi viszonylatban is, noha itt egész mé szems2 I és más ös: hasonlítás alapj kell a 1at6 — eredményeket elbírálni. Nem zabad ugyanis elfeledni, hogy míg egyrészt a i Hozma-fél pártnak sz ötven bizottsági tagsági hely közül tizenkilenc hely jutott a választások eredményeképpen, addíg most csupán száznyolc bizottsági tag megväl: tására kerül a sor, ami azt jelenti, hogy ez az említett tizenkilences szám, arányosítva a mai helyzethez, tizenháromnak felel meg. A Nemzeti Egység Pártjának hatalmas előre- törését az fogja bizonyítani, hogy szemben a leg- utóbbi választások eredményéve hány taggal tudja mövelni ezt a tizenhá 1s számot. A Fővárosi Hirlap már megírta Petracsek Lajos ggyűlési képviselő, bizott tagjelölt nyilat- ata alapján, hogy legalább ha helyre számít ami közel háromszoros lel meg. rminc-harminckét tagsági a Nemzeti Egység Pártja, emelkedésnek fe- A Fővárosi Hirlap vatali helyiségében dr. Kauser Istvánt, Egység Pártja fővárosi szervezetének a legutóbbi választási eredmény tekintélynek örvendő igazgatóját, kérjen a boletták eredményről és arról a mai hírről, hogy a választásokat István igazgatót éppen dolgozószobájában egymásután meg a kerlüeti titkárok, szervezési v az óraműpontosággal dolgozó szervezetet hallat- lan nyugalommal, tájékoz ággal és alapos gal dirigálja a párt népszerű és nagytekintel, igazgatója. munkatársa felkereste hi- a Nemzeti agilis és alapján nagy hogy tőle fel- benyujtásáról, a napon fel- elhalasztj: y munká jelentek tők. Ezt merült Kauser találtuk, Kauser istván dr. kérdéseinkre a következő nyilatkozatot ámára: igazgató tette a Fővárosi Hirlap s: - A Nemzeti Egység Pártja a mos- tani ajánlások idején ötvenöte bolettát gyüjtött és ebből a nagy számból kerüle- tenként ljegységesen 1500—1500 darabot nyujtottak be, A bolettákat egy könyvbe ellátva ad- is dokumen A válasz- kötve, pontosan ámmal tuk át, hogy a k gekber táljuk a rendet és a fegyelmet, tási bizottságok véleménye alapjá. Nem- zeti Egység Pártjának bolettái voltak a legrendesebbek, a legáttekinthetőbbek. Ennek természetes eredménye az volt, hogy a választási bizottságok, kivétel nél- kül, az összes kerületekben ajánlásainkat elfogadták. A fővárosi kérdeztük meg választás várható eredményéről Kauser igazgatót, aki ez alkalom- mal számszerű kalkulációt nem tartott még idő- szerünek, ezért általánosságban az alábbiakban körvonalazta nézetét: A boletták összegyüjtésekor meg- nyilvánult közhangulat, melynek eredmé- nye az ötvenötezres, tehát minden párt gyüjtés messze felülhaladó szám volt, előre biztos reményét adja annak, hogy mint az elmult országgyűlési választá- sokon, — a törvényhatósagi választásokon leadandó szavazatok közül is a Nemzeti Egység Pártja [fogja a legtöbbet elköny- veltetni. Megemlitettük még Kauser István is t6- azt a legfrissebb és egyáltalán nem bizony- talan eredetű hírt, amely arrról szól, hogy a fö- városi választások elhalasztását tervezik. Kauser István csodálkozással hallotta a Fővárosi Hirlap munkatársától az újabban Ilanszirozott — híreket, d határozott hangon ezeket mondta: nak — Egyáltalán nem tudok erről, ez a hír teliesen alaptalan. De nem is egyéb, mint az ellenzék kortesfogäsa, A Nemzeti Egység Pärtjäban tovább folyik a munka. Sürgés-forgás mindenütt, ítt a köz- pontban sürűsödik össze annak az életnek szaka- datlan lüktetése, amely a főváros minden kerü- letében a Nemzeti Egység gondolatát hirdeti. Ebben a fárasztó és nagy — körültekintést kívánó munkában ott tevékenykednek a titkárok és a pro- paganda-szervezet kitünő vezetői, akik agilis, precíz és minden elismerést megérdemlő munkájukkal a legnagyobb mértékben megkönnyítik a Nemzeti Egység hatalmas gondolatának páratlan népszerű- sítését. Megtörténtek az előkészületek Budapest sorsának eldöntéséhez A főváros minden kerületében indul a NEF listája Nagy harci zaj és lármás készülődés jegyében indult a törvényhatósági választási előkészület. A kétségtelenül tömegekkel rendelkező pártókon kívül egész sereg törpepárt, frakció és csoportosulás kezdte döngetni a városháza kapuit, hogy néhány mandátumot szerezzen és mint hangos , tényező" vonuljon be a főváros parlamentjébe, Sokszor meg- tévesztő, gyakran nevetséges és komolytalan elneve- pártok alakultak egy-egy elhagyott kerületi kaszinóban, vagy valamelyik kávéház homályos sarkában és néhány akarnok kidolgozta a haditer- vet, amellyel meg lehet vívni a sikeres csatát. Alakultak pártok, amelyek nem átallották elnevezésükbe az egységes jelzőt is bele- venni, csakhogy ily módon megtévesszék a közönséget és esetleg azt a látszatot ébresszék, hogy valamilyen formában közük van a Nemzeti Egység Pártjához. A NEP nagyszerűen működő propagandája: széjjel- fújta ezeket a szánalmas próbálkozásokat és ez a magyarázata annak, hogy a szombati napon esedé- kessé vált ajánlási felvonulásból hiányoztak a naív kísérletezők. Az ajánlások benyujtásával eldölt az a kérdés is, hogy milyen Pártok támaszkodhatnak valóban a tömegekre és milyen pártok azok, amelyek verej- tékes kinlödässal tudták összeszedni a kerületen- ként előírt ezer ajánlási szelvényt és ugyanannyi hiteles aláírást. A Nemzeti Egység Pártja imponáló egy- zerűséggel jelent meg a választási elnö- kök előtt és minden kerületben egyformán ezerötszáz ajánlást nyujtott be, amely íveken Budapest polgärsägänak értékes nevei olvashatók. A Nemzeti Egység Pártjának nem kellett harcolnia, nem kellett trükkökkel és egyéb elitélendő eszkö- Zökkel dolgoznia, nem kellett a választópolgárokat molesztálni, mert olyam tömegekben jelentkeztek a kerületi pártirodákban a NEP hívei, hogy az úgy- nevezett boletták néhány óra alatt bőségesen biz- tosítva voltak a szükséges mennyiségnél jóval nagyobb méretekben. "Valószínűleg nem okozott nehézséget az ajánlások megszerzése a Keresztény Községi Pártnak sem, a többi pártok azonban már kénytelenek voltak lemondani olyan: kerületekben való indulásról, ahol számukra a közönség ro- konszenve és bizalma hiányzott. Amint látható ai jobboldali pártok mellett Bu- dapest választópolgárságának túlnyomó része tett hitet és különösen megkapó az a hatalmas lelkese- dés, ami a Nemzeti Egység Pártja mozgalmát végig kísérte. A választási bizottságok vasárnap este ültek össze, hogy átvegyék az ajánlásokat. Ott, ahol hiányzott a kellő számú ajánlás, a pártokat pót- --- Page 190 --- lásra utasították. A hétfő esti újabb ülésen azután a benyujtott pótlások alapján öntöttek a pártok indulásáról, sorshúzás útján az egyes kerületekben számáról, Figyelemreméltó, hogy a gység Pártjának listája Budapest vala- iletében indul, A válas: jöntese a következő: I. kerület: majd G pártc Nemzet nennyi 2 PÁRTJA PARTJA nem pótolt.) PÁRTJA PARTJA PÁRTJA A választási bizottság levő pártmegbízottaktól a pöta azonban lapunk rtáig nem k sor. kerületben nem sikerült a pótlás Klár Zoltán párt- jának. Lapunk NE) MZET I FE Indul: a zténypárt és , kerület: Ke reszténypárt ociáldemolk árt NEMZETI EGYSÉG PARTJA Színes falburkoló csempe. Alkaimi tételek. »CALCIHM« :@ építésianyag termelö és kereskedelmi részvénytársaság Budapest, VI, Jász-utca 42. Telelon: 907-42 [4 [4 Lá REVESZ £s HUSZAR autótechnika! cikkek és láncok, Durex-dugaltyü vezérképvise et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 lakatos mester VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA Budapest, VII. Víg-utca 39. Telefon: 316-45 Parkettázó és padlózásívállalat LÁNG JÓZSEF karteli Budapest, VI., Bujnok-utca 1. "Tel, 0j és javítási munkát szakszerű kivitelben, gyorsan és olcsón készít. WAHL-FEREN Gömbös Gyula Budapest népéhez intézelt szózatát tizezres tömeg mámoros lelkesedése ünnepelte A NEP választási mozgalmának jelentősebb eseményei az elmuit héten Pénteken este zajlott le a Nemzeti Lovardá- ban az a nagyszabäsı agygyűülés, amely most a törvényhatósági v bén a Nem- g táborába á mun- nte példátlar szemléje volt. Má ban gyülekeze A rend bíz nak Sándor- -utcá- kapitány Á teljes munkáját, a ki- nyelt rendörleg: ött pedig Markovich 5 dr. rendőrtanác s és Barta Jenő rendőr- Ő — rendelkezett A — csarnokban S; 1 rendőrfőtanácsos és Szentirmay Endre dr. rendőrkapitány intézkedett. A Lovarda előtt a NEP nemzeti kraszalagos rendezői irányították a minden oldalról szal) atlan sorokban érkező töme- geket. Jóval hét óra előtt kiderült, hogy nyította a rendőrség a hallgatóság nem fér be a hatalmas csar- éppen ezért választópolgárok lep- Lovarda két udvarát és több ezren szorultak ki a ntcákra, ahol megafonon hall! é szó- Még mielőtt a na; >pte a megjelenteket az a fényes, káprázatos 6 l a Nemzeti Lovarda csarno Az elnöki emelvény mögött pompás háttérben Budapest székesfőváros :tű címere mögül a Nemzeti Egység jel- világlott ki. M hátrább a parlament szi- ott, fölötte pedig egy épülő világváros ziga nikus téridomaina ak merészen modern kontür- sz csoportozatot a nemzeti trikolór JE Jnettje Ovezte, Az emelveny ket oldalän a NEP szervezeteinek lobogöerdeje sorakozott fel: a zäszlökat egyenruhäs frontharensok és a NEP nemzetiszínű karszalagos zászlótartói emelték magasba. Az előtérben a Nemzeti Egysı dís óit tartotta egy-egy magyarruhás . Reflektorok egész sora szolgál- tatta az emelvény káprázatos illuminációját, a fa- lakon pedig köröskörül ott díszelegtek a Nemzeti Egység címerpajzsai, amelyeken ezeket a felíráso- kat lehetett olvasni: Nemzeti F. ég — a jövő ég — a munka é az erő Nemze 1i Egység az élet ség — boldog Budapest gyogó Budapest fejlődő Budapest h nagy mmal jelentek /ség országgyűlési képviselői, a a beli Mint ismeretes, I a néma hót, ett, hogy nem ?s az új fővárosi törvény a kommunális vá- lasztásokkal kapcsolatban nem ír elő ilyen tilalmi időt. Ennek megfelelően ezen a héten is a körzeti és kerületi nagygyülések észen pén- tekig, amikor is lezárul az ag 5 és helyett mindössze egyetlen néma nap lesz. Szombaton már nem szólalnak fel a jelöltek és tá- mogatóik, ellenben este 6 órakor életbelép a s tilalom, amely hétfön éjfélig tart: közben vasárnap és hétfőn járul az urnák elé Budapest népe. A Nemzeti g Pártjának agitációs menet- rendje egyébként ez utolsó három napon a követ- kező: rendel- miután aväban folynak a néma hét SZERDA : Este 8 órakor: a XIV. kerületben, a Milenärius- vendéglőben a kerületi házfelügyelők gyűlésén Szurday Róbert és Lédermann Mór szólal fel. Fél 9 órakor: rosok nagygyülese, ALDOZÓCSÜTÖRTÖKÖN : 8 órakor: a kerületi központban pártvacsora, amelyen felszólal Szurday Róbert és Bessenyey a kerületi központban: húsipa- Zénő. 9 órakor: Lenkey-kávéházban kereskedők va- csoräja, amelynek szónokai Szurday Róbert és Lédermann Mór. PÉNTEK: (Zárónap) 8 órakor: a XIII. kerületben, az Uzsoki-utca 40. számú épületben a Mozdonyveretök Országos Egyesületének nagygyűlése. Az ünnepi szónokok: Zsitvay Tibor és Bornemisza Géza. * Mondani sem kell talän, hogy szämos körzeti Budapest, 1985 május 29, miniszterelnök főváros vezetői, a kerületi szervezetek elnökei és irányítói, valamint a főváros minden társadalmi rétegének igen sok előkelő reprezentánsa. Ott volt a többi közt vitéz Marton Béla, a NEP országos fő- titkára, Bessenyey Zénó, Terböcz Imre, Sipöcz Jenő, Usetty Béla, Petracsek Lajos, Pözel István, Arvätfalvi Nagy István, Bárczay János, Harrer Ferenc, Andreka Károly, Glücksthal Samu, Németh Béla, Dorogi Farkas Ákos, báró Babarczy István, vitéz Pesti Müller József Leó, Ledermann Mór és még nagyon sokan. Jelen voltak természetesen az összes listavezetők és a törvényhatósági bizottsági tagjelöltek. Az első sorban, az országgyűlési képviselők közt Zsitvay Tiborné is. Pontban hét órakor érkezett meg a nagygyü- lésre vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök Antal István államtitkár, sajtófőnök kíséretében, A csarnok bejáratánál vitéz Marton Béla és Fe- renczy Tibor főkapitány fogadta a miniszterelnö- köt, aki Zsitvay Tibor, Ivády Béla és Marton Béla kíséretében lépett be a terembe és sietett fel gyors léptekkel az elnöki emelvényre, amiközben a hang- szórók a Nemzeti ység indulóját harsogták. A kormányeln t tomboló tapsvihar és szűnni nem akaró éljenzés fogadta, amikor a terembe lépett. Valósággal orkánná fokozódott az ünneplés, amely- nek lelkes zaja csak percek mulva csitult, amikor is Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi szervezetének el- nöke megnyitotta a nagygyülést. Megnyitóbeszédé- ben, mint ismeretes, végigvezette a polgárságot a ott ült kormány egész fővárosi elgondolássorozatán és a közönség mindvégig lelkes tapssal, éljenzéssel és szünni nem akaró tetszésnyilvánítással fogadta ezt a valóban nagyszabású alkotóprogramot. — Zsitvay "Tibor nagyhatású beszéde után, amelyet a hallgató- ság tomboló tapssal köszönt meg, vitéz jäkfai Gömbös Gyula miniszterelnök emelkedett szólásra. Percekig nem jutott szóhoz a hatalmas tapsvihar- ban és a szünni nem akaró éljenzéstől. Aztán el- mondta azt a beszédet, amely Budapest életében történeti dátummá avatta a pénteki napot. A nagy- gyűlés közönsége perceken át viharosan ünnpelte a minisz- torelnököt, rendkívül mély benyomást keltő beszéde befejeztével. A lelkes ováció, az egyre megújuló éljenzés és taps mindaddig tartott, amíg Gömbös Gyula le nem tés pett az elnöki emelvényről. Mosolyogva, s: sen búcsút intett a sokezer főnyi tömegnek, majd Antal István kíséretében elhagyta a Lovardát. Ek- kor már felcsendült a szavalókórus hatásos müsor- száma, végül Ivády Bélának, a NEP országos elnö- kének záróbeszéde után a Himnusz eléneklésével vé- getert a páratlanul nagyszabású gyűlés. gyűlés egészíti ki ezt a menetrendet. Ezeken a gyü- léseken a jelöltek foglalkoznak a kerületek speciális kérdéseivel. A NEP kerületi helyiségei és központi kerületi titkárai Cím: Központi kerületi títkár: I. Pauler-u. 10. Kováts István dr. "Telefon: 609-34. II. Szász Käroly-u, 4. Hajós György dr. "Telefon: 610-37. III. Hajógy Kiss Károly Telefo: IV. Eskü-ter 8. Bánhegyi B. Géza "Telefon: 884-49. V. Alkotmány-u. 27. Kende Béla "Telefon: 134-55. VI. Teréz-körút 21. Ekker László "Telefon: 210-15. VII. Erzsébet-körút 1. Kiss Péter 449-20. rút 70. Szabó-Endre dr. 311-18, IX. Üllői-út 115/b. "Telefon: 397-70. X. Belső Jászberényi- út 2. Telefon: 281-28. XI. Verpeléti-út 4/6, "Telefon: 638-14. XII. Márvány-u. 40. "Telefon: 609-45. XIII. Móhács-u, 6. "Telefon: 986-62. XIV. Bosnyák-u. 1. "Telefon: 966-48. A kerületi központokban a választásokra vo- natkozó mindenféle felvilágosítást megadnak. Somfay Géza Király Dezső Somody Pál v. Köszeghy Béla dr. Miniszlay Béla Varga István --- Page 191 --- Budapest, 1935 május 29. TÖVAÁROS [Ap Perecnyi késedelem nélkül megindul a beruházások végrehajtása, - mondia Szendy Károly polgármester A belügyminiszter jóváhacvyta a fő- város 21 milliós beruházó kölcsönét A főváros legújabb korszakának történeté ében nugyjelentösegü esemény az a szombaton érkezett belügyminiszteri leirat, amely teljes egészében fel- hatalmazza a polgármestert a beruházási program végrehajtására. A főváros nagy alkotásainak soro- zatában a közelmult évek kényszerű szünetet jelen- tettek, mert a gazdasági viszonyok megakadályoz- tak minden nagyarányú munkaprogramot. Közel tiz esztendeje már, hogy a főváros kénytelen volt le- mondani a nagyobbarányú és sorozatos közmunkák- ról, mert hiányzott a pénzügyi fedezet biztosítása. Jenő — polgármester maradandó érdeme, hogy hivatalba lépésének első öt esztendejében helyrehozta a háborús mulasztásokat és a forradalmak pusztitä- sait, a hatalmas gépezet ismét hibátlan működésbe jött, újabb kotások azonban nem következhettek be, éppen a gazdasági kényszer folytán. zendy Karoly polgármester működésének rövid né- ny hónapja alatt előkészítette a legújabb közmun- kúkat és a főváros nevében a kormányhoz fordult, hogy a szükséges fedezet megszerezhető Tegyen. Az gos Társadalombiztosító Intézet 21 milliós köl- csönet már a kormányhatóságok messzemenő jóin- dulata juttatta a fővárosnak, most pedig a beruházási program tételeinek tüzetes és gyors felülvizsgálata mutatja, hogy a kormány valóban mindent elkövet a főváros dolgozó — társadalmának foglalkoztatása érdekében. Munkaalkalmat teremt, a kenyérkereseti lehetőséget fokozza és Budapest fejlesztésének lehetőségeit a legteljesebb mértékben elősegíti. Kozma Miklós belügymin zter leirata most már elhárította az összes lyokat a beruházások végrehajtása elől, amelyeknek megindításáról Szendy Károly POLGÁRMESTER a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- tarsának:e — A kormányhatósági jóváhagyás meg- érkezett és most az előre megállapított sorrendben megkezdődik, sőt részben már megindult a munkák végreha A Ta- bánban például már teljes erővel folyik a terep egy nivóra hozása és ezzel egyidejüleg a kertészeti munkák folyamatos elvégzése. Mindent előkészítettem, hogy perenyi késedelem se legyen munkák végrehajtásánál, Z azonban természetesen nem jelentheti azt, hogy valamennyi munkához egyszerre fogunk hozzá. A beruházási program keretében 500 ezer pengőt fordítunk a XII. és XIII. kerületi új előljárósági épületek emelésére; 5,100.000 pengőt a csatornahálózat moderni- zálására és kibővítésére; 1,125.000 pengőt a sára; 650.000 pengőt kőbányai-úti halálsorompó meg- szüntetésére; 650.000 pengőt a balatoni-út fővárosi szakaszának kiépítésére; 5,000.000 pengőt a Margit-híd kiszélesítésére; 2,500.000 pengőt ötven új autóbusz beszer- zésére; 1,300,000 pengőt és a később felsza- baduló tételekből újabb 1,500.000 pengőt iskolaépítésekre, ezenk közel 2,000.000 pengő jut a se közvágóhíd és a nagy- vásártelep kibővítésére, 300.00 pengő új artézikút fúrására, a többi tételek pedig új kórházi pavillonok építésére szükségesek. MARX és MÉREI ! tudomanyos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. a Tabán rendezésére és parko: a A legjobb sokszorosító gép SGostelner BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 — A munkák terve nál mindenütt betartjuk időket. A szóbanforgó 21 mintegy két évre náljuk Gondoskodtam arról, hog munka elvégzésénél se nisztrációs nehézség a 9 és é zükséges határ- millió pengőt beosztva hasz- fel y egyetlen egy köz- hátráltassa admi- inka menetét, mert rendkívül fontosnak tartom, hogy az új köz- munkákkal minél előbb és minél több munkaalkalmat teremtsünk. Az ös városházi ügyosztályokban fokozott ütemben történik a megtervelt munkálatok elő- JOGHOHJO IO TIODOCHKL készítése. A programnak vannak amelyeket az új törvényhatóság fog tárg getlenül ettől azonban a már határozatilag elfoga- dott egyes munkálatok a versenytárgyalás stádiu- mában vannak. A beruházó kölcsönnel kapcsolatos munkákhoz | tartoznak azok a közmunkák is, am kről a Fő- | városi Hirlapban több alkalommal részletesen beszá- | moltunk. Felemlitjük e munkák sorozatában Aa Rudasfürdő ujjáépítését, a fővárosi képtárnál, a volt Károlyi-palota Kaplony-utcai árnyát új homlok- zattal díszítik, az Uj Szent körhäzban új nő- i pavillon készül és még ebben az évben k a Koronaör-utcäban a S gyi Erz bet-lednygimnázium új palotájának építéséhez is. János-. | A nagyszabású építkezések kiviteli terveit 1 a főváros magánmérnökökkel készítteti el. letterveit a tervpályázat nyerte or — készíti, az új leánygim zium építési terveinek kidolgozására a pályázat l1ső díjának nyertese, Weichinger Károly és a III. jal kitüntetett Hübner Tibor együttesen kaptal megbízást, Uj Szent János ház női pavillon nak tervezését Csáky István ófra bízta a főváros vezetősége, a Fővárosi Képtár új homlokzatának stílszerű kiképzé: pedig Wälder Gyula professzor tervei erint hajtjá A fövárc e hatalr építési feladatok megoldás mérnököknek adott megbízást, amivel honorálta a mérnöki karnak több alkalommal kifejezett régi kí- vánságát PERSAS VESEGBIES OC A Közmunkatanács nem fogadta el a Calvin-tér rendezési terveit Uj terveket, más megoldásokat kell bemutaini — Afdolgozzák buda szabályozási tervét is — Rövidesen sor kerül az Andrássy-úl meghosszabbítására A Calvin-tér rendezésének érdekes elgondolá- sait, amelyeket legutóbbi számunkban r ismertettünk multheti ülésének tüzte a Fővárosi Közmunkák A ESZ- KÁRT és a főváros műszaki a ációja egy- formán nagy érdeklődéssel a Közmunka- tanács állásfoglalását, annál is inkább, mert ma már a vasút, a közönség, a közlekedési rendőrség egyformán érzi a veszedelmesen kusza helyzet tart- hatatlanságát. A várvavárt döntés azonban ezúttal is elmaradt. A Közmunkatanäcs véleménye szerint a bemutatott tervek nem megfelelőek és ezért részletes bírálatba sem bocsátkozott, ha“ nem úgy határózott, hogy műszaki osztályára bízza a bonyolult problémát, új terveket készíttetett és eddigiektől eltérő má ásokat keres. Fi váratlan fordulat term kkal, eset- leg egy egi évvel ké: zinte biztosra vehető, hogy ebben az évben már nem ja- vul a hélyzet a főváros leg edelmesebb közleke- dési zónájában. Igaz, hogy ezzel szemben hivat- koznak arra, hogy a közmunkatanács jóváhagyá. után sem indulhatott volna a munka, mert a fővá rosnál hiányzik rá a fedezet. Ez az ellenérv azon- ban nem komoly, mert Szendy Károly polgármes- ter a legsürgősebb feladatok közé sorolta a Calvin- tér rendezését, a BESZKÁRT pedig már tárgyal a nagy beruházó kölcsönről, amelyből a racionalizá- lást és az új építkezést akarja végrehajtani. Ugyancsak a közmunkataná 3 fokozott ővatossága késlelteti az óbudai városszabályozást is. Ennek az évtizedek óta megbénított és építési ti-, lalom alá vont hatalmas városrésznek rendezési ter- veivel már foglalkozott a tanács ülése, de külön böző oldalról felmerült mpontok és kívánságc mérlegel és e után a tervek ns vált szi gessé. a munka most már meglehetősen előre- haladt valószínűleg júniusban újra napirendre kerülnek Óbuda ujjáépítésének tervei. A közmunkatanács azután leküldi a terveket a fő- városhoz, hogy a törvényhatóság is megtehesse észrevételeit. További módosításokra azonban val színüleg nem lesz szüksé mert a terveket a város- rendezési ügyosztály közreműködésével készítik a közmunkatanács mérnökei: Beavatott helyről szá rint rövidesen sor kerül az Andrässy-üt me hosszabbítására is. "mazó értesülésünk sze- A terv már régi, s ezért építették át néhány 6vı ezelőtt a városligeti tó feletti hidat. Az Andr: út új szakasza közel négy kilométer hosszú amelyet lesz, helyenkint a MKöröndhöz hasonló terek fognak megszakítani. A főváros határáig terjedő útvonalnak egyelöre csak az első szak: a nyílik meg, a Hungária-kör- útig. Az Andrássy-út meghosszabbítására engedé- lyezett hitelkeret, mondotta informátorunk, egyelőre 6. 9.000 pengő A terveket már két évvel ezelőtt elké is kezdte munkatanács már meg ükséges k :1 z útépítésh Az új Andrässy-üt X nyebb lesz, mert most csak a fele s sségben építik ki, Idővel 7nban Europa b árútja Andrássy 1 építeni. „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENTES vakolas!, betonozást biztosít Posnansky és Sirelitz Rt. Budapest, V., Sölyom.utca 13. sz. Felefon 2.28.29, 2.82.85 Beer Sándor vesyöxs mESTER V., Gr. Tisza István út 5. sz. @ Tolofon: 82-4-29 szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, szép és fiszta | [ADAMITZ LÄSZLO központi fűtés, meles vizberendezes, gáz, vizvezeték, munkák vállalata 51-7-34. csatornázás Budapest, !1., Hatászcutca 2. Tel.: CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAFPÍTÁSI ÉV TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE 1876 BUDAPEST, V. KER,, NADOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése zeeeszzre A LEGKEDVESEBB PESTI HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések. A nyár hazai és nemzetközi művészekkel nagy elite-esték. A m. kiír. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigányzenekará- val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték. The Great Melody Band monstre jazz tarka műsorai. Katonazene a rendőrzenekarral. művészi életének szenzációi. Minden csütörtökön Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! --- Page 192 --- ZÖVAÁROSI [ÚRIAP Budapest, 1935 május 29. Százhúsz tanügyi állásra hirdet pályázatot a főváros Uira megnyitják a Pedagógiai Szemináriumot — Érdekfeszítő filmek az oktatás szolgálatában vála , hogy korábban ke " nemcsak a tanulók sz: izgalmat, hanem a tansze- zonban a gyerekek iz- ó-várásból táplálkozik, Néhány hét végétől, tekintve rendelkezése folytán Az időelőtti nyári szünet mára jelent rendkívüli mélyzet számára is. Amíg alma az örömből, a vaká addig a pedagógusokat főleg az a kérdés i hogy mi lesz a régóta várt és ann; dékes tanügyi kinevezésekkel. zt el bennünket az iskol Z a kultus fővárosnál ugyanis a tavalyi és az időközi tan- i kinevezések ellenére még igen sokan vannak óta szolgáló ideiglencs tanerők működő helyettesek, közöttük ner nek hamarosan koörengedélyhez kell | véglegesítésre kerül a sor, pedig tiz-t deje foglal hely a katedr: A tanüs sek és az egyéb aktuális közoktatási kérdi: sek iránt Felkay Ferenc tanácsnoknál, a közoktatási osztály vezetőjénél érdeklődtünk, a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondotta: Tény, hogy a tanügyi állások között megle- hetősen sok van olyan, amely korábban megürese- dett, illetve helyettesekkel van betöltve. Elég sok a nyugdíjazások folytán megüresedett állások száma is. Mintegy 120 állásról van szó, amelyekre a polgár- mester úr valószínűleg még a törvényható- ság nyári szünete előtt ki fogja hirdetni a pályázatot. A nyugalmasabb nyári hónapok alatt a közoktatási osztálynak elég ideje lesz az előreláthatóan igen nagyszámú pályázatot alaposan feldolgozni, átvizs- gálni és a rangsort összeállítani. Hogy mikor törté- nik meg az állások betöltése, mikor kerülnek sorra a kinevezések, azt ezidőszerint még nem lehet tudni, de nincs kizárva hogy már az ősz folyamán, de egész biztosan ebben az évben. A tanszemélyzet va- lóban türelmetlenül várja a kinevezéseket, aki az az állítás azonban, mintha a kinevc- zések és véglegesítések tekintetében a köz- Oktatási személyzet hátrányban volna a közigazgatási üzemi személyzettel szem- ben, nem helytálló. Az üzemeknél például hosszú éveken át nem volt egyetlen előléptetés, vagy kinevezés, ezzel szemben a tanügyi személyzet státusában állandóan volt fluktuáció, ami egyébként természetes is. Minden bizonnyai örömmel üdvözli a nagyközönség, a fiatal tanítónemzedék és az iskolák tanszemélyzete azt a hírt, hogy a főváros az ősszel újra megnyitja a Peda- gógiai Szemináriumot, még pedig 25 férfi és 15 nő számára. A Pedagógiai Szeminárium mär hosszabb idő óta szünetelt, most azonban újra lehetőség nyílik tan x továbbképzésére. A Pedagógiai szeminá- riumba való felvételre a napokban jelent meg a pá- lyázat és június 30-án jár le, hogy azok is benyujt- ssák folyamodványukut, akik most s: meg a diplomát. A pályázathoz oklevelet, születési bizo- nyítványt és a budapesti helybenlakást igazoló lak- bizonylatot kell csatolni. A Pedagógiai Szemináriu- székesfőváros a mostani nehéz gazdasági és ellenére is m itja, mert azt skolákban müködő nerök meg- sük mellett elnyerhessék kat a különleges ismereteket is, amelyeket a tanítókép- a8be n nem tanitanal s amelyek. a fővárosi iskolák 3 körülményeinél fogva a A Pedagógiai özhetetlenek. Sze; minárium multja a legbiztatöbb jövőt igéri a most megn; 5 tanfolyamok számára is. A székesfőváros iskoláiban már valószínű- ieg a jövő tanévben renűszei nitási esen bevezetik a legmodernebb ta- módszert a filmoktatäst, amelyet kisérletképpen néhány iskolában már eddig 15 alkalmaztak. A közelmult napokban a filmokta- tasról nagyfontosságú értekezlet volt a kultuszmi- nisz tertumban, amelyen ismertették a szekest tkozóan kidolgozott terveit. A köz- legnagyobb megér- jóindulattal és elismeréssel találkoztak a fő- ezirányú törekv és ígéretet kaptunk arra 5, hogy a minisztérium fokozott formäbän munkánkat. A nézve is, segítségünkre kultuszminiszterium már készíti a filmoktatásra vo- jön és megkönnyíti ervezetet, amelyet hozzászólás vé- gett rövidesen leküldenek a fővárosnak. A filmokta- tási rendelet részleteiről nyilatkozni idő előtti lenne, annyit azonban mondhatok, hogy a közoktatásügyi kormány és a polgármester úr legteljesebb támoga- tásával valószínűleg már a jövő iskolaévben rend- szeres filmoktatäs lesz a székesfővárosi iskolák je- lentékeny részében, Az oktatáshoz szükséges filmek előkészítész máris megkezdődött, Külön bizottság dolgozza ki az egyes filmek témáját, szövegét, a filmeket pedig a kultuszminisztérium cenzu- a, A filmoktatás nem normálfilmekkel fog történni, hanem keskeny filmekkel, amelyekhez megfelelő különleges szerkezetű stítőgépeket szer- zett be fog beszerezni a főváros. Eddig 18 oktató film készült el, A filmek a beszéd- és értelemgyakorlattól kezdve a történelmen és ter- tudományon át a legkülönbözőbb gyakorlati kérdésekig úgyszólván minden ismeretkört felölel- így például filmet csináltak arról, hogyan ké- l a könyv. Egy másik film az első segélynyujtás elemi ismereteire tanít, a harmadik oktat zóra- koztat is, bemutatja az utazást, a pályaudvari éle- tet. A negyedik a pósta munkáját tárja a gyermek azzi elé s a „level útjáról" szól. A forgalmas utcákon való járás-kelésről, az utca veszedelmeiről is készült egy oktatófilm. A földrajzi ismereteket öleli fel a fjöváros vízrajzáról készült film. Felnöttek számára is érdekes látnivaló az a film, amely Budapest föld- alatti világán kalauzolja végig a nézőt, A film- operatőr csónakba Budapest csatornaháló- zatáról tett többszáz méter Higiéniára tanít a fogápolásról készült film, külön filmje van a tornának és mozgóképsorozat tanitja a Teendő háziasszonyokat a lakás tisztaságára. Igen érdekesek a budapesti kereskedelmi és ipari kikötők és az élelmiszer nagyvásár életét szemléltető fel- vételek. A természettudomány körébe tartozik a tiszavirág életéről készített film, a fizikai ismere- teket gyarapítja a jéggyártás filmje és a bänhidar villamos centrálé ismertetése. Van több hazafias és zzéprajzi film is, az egyik az elveszett Erdély és az ottani népszokásokat ismerteti meg a tanulöifjü- sággal. — A filmoktatás bevezetése természetesen je- lentékeny áldozattal járt, a székesfőváros azon%e ebben is példát akar mutatni és vezető szerepet vállalt, hogy a magyar iskola minél tökéletesebben tudja betölteni nemzetnevelő és hazafias hivatását. Megtalálták az óbudai Királyhegy alatt a római amphiteatrum falait Rendkivüli eredménnyel biztatnak a megkezdett ásatások — Még a nyáron átépítik a tővárosi képtár palotájának homlokzatát — Rövidesen eldől a Schmidt-kastely sorsa A Fővárosi Hirlapban hetekkel ezelőtt elsőnek számoltunk be azokról a páratlanul érdekesnek igérkező ásatásokról, amelyeket a főváros az óbudai Királyhegy területén tervezett. Az ásatá- sok a mult héten megindultak és már az első na- pok eredmenyei is igazolni látszanak az archeoló. gusoknak és történelemtudósoknak azt a feltev6- sét, hogy Aguincum nagyobbik része, a tulajdonkép- peni város a mai Óbuda alatt terült el és u korábbi ásatások területe a Római-fürdő mellett valójában Aguincum villanegyezec lehetett. A királyhegyi äsatäsokrörl irányú további terveiről ILLETÉKES HELYEN a következőket mondották munkatársunknak: Régi feltevése volt a főváros régészeinek, hogy az Aquincumban kezdett ásatásokat Óbuda területén lehetne eredményesen folytatni. Különö- sen a Kirälyhegy izgatta az archeológusok fantá- ziáját, miután azt is pontosan megállapították, hogy ez nem — természetes dombalakulat, hanem mesterséges feltöltés. A Fővárosi Műzeumok köz- ponti igazgatója, Csánky Dénes, Pálóczy Edgärral és Nagy Lajossal, az Aguincumi Múzeum igazga- tójával — részletesen . elkökészítette a királyhegyi ásatások terveit, amelyek egyelőre kutatójelle- güek és a rendszeres ásatás csak ezután fog meg- indulni. De máris megtalálták a második amphiteát- rum egy külső és egy belső falát. A jelekből következtetve, biztosan remélhei hogy ez az amphiteatrum sokkal nagyobbszabású és sokkal érdekesebb lesz, mint a Római fürdőben kiásott kisebb aréna. Az is valószínűnek látszik, hogy a hatalmas épület viszonylag épen kerül elő a föld alól és a közönség számára is hozzáférhe. tövé válik. A — kutatóárkok elkészítése után a kö- zeli hetekben kezdik meg Nagy Lajos egyet. m. tanár, az Aguincumi Múzeum vezetőjének iränyi- tása mellett, a rendszeres ásatásokat, amelyek igen nagyszabásúnak igerkeznek és jelentékeny költséget igényelnek. Az ásatásokat több évre ter- vezik s az egész Királyhegy környékét feltárják, úgyszólván az egész nhegyet‘‘ elhordják. Ha a várakozások valóra válnáld úgy Budapest hal- és a főváros ez- latlanul eredeti és érdekes idegenforgalmi lätı nyossággal lesz gazdagabb, amelyhez hason! Franciaországot és — Olaszországot kívéve, sehol sem található. A polgármester a napokban írta alá azt a határozatát, amellyel a fővárosi képtárnak berendezett hajdani Károlyi-palota külső res- taurálási terveinek elkészítésével Wälder Gyula professzort bízta meg. AErdeklödtünk, mikorra várható a képtárpalota építkezésének megkezdése: — A Károlyi-palota külsőleg meglehetősen rossz állapotban van s nem egyszer hallottuk külföldi vendégeink szájából, hogy az utcai rész elhanyagolt állapota disszo- nánsan elút a palota gyönyörű termeiben felhalmozott művészi és kultúrális 6rt6- kektöl, A. főváros vezetősége maga is tisztában voit ezzel és kizárólag anyagi körülmények — késleltették a 4doläsähoz €: renovaläst, lőre nem kerülhet a sor az egész palota külső renoválására, hanem csupán a Kap. lony-utcai tűzfalat építik át ugyanolyan homlok- zattá, amilyen az Egyetem-utcai. Mivel azonban a tűzfal mögött elég nagyméretű belső udvarok van. nak, ezeket átalakítják kiállítási termekké. Ily- módon nagy, tízméteres teremmel bővül a palota és összesen 14—-15 helyiséggel lesz több, a Kap- lony-utcai homlokzatra kerülő ablakok segítségé- vel. A palota külső képe természetesen semmit sem változik, hanem szigorúdn ragaszkodnak a Teno- Nálás során a meglévő régi neoklasszikus stílus- hoz. Az épület maga jóval régibb, a mai homlok- zatot azonban az 1830-as évek ízlése szerint épí. tették. Wülder tanár a tervekkel legkésőbb egy hónap alatt elkészül és utána a főváros nyomban pályázatot hírdet a munka végrehajtására, amely minden bizonnyal még a nyáron megkezdődik. A külső restaurálásra 100.000 pengőt szánt a főváros vezetősége. A renoválás három évre elosztva ké- szül. A Kaplony-utcai homlokzat után a Károlyi- utcai szárnyra, végül az Egyetem-utcai föhomlok- zatra kerül a sor. A Kaplony-utcai szárnyon ke- letkező új termeket elsősorban a mai modern piktura, az élő művészet gyüjteményének bővítésére használják fel, annál is inkább, mert a fővárosnak idetartozó gazdag, nagyértékű képanyaga egyelőre ládákban, raktárakban van elhelyezve. Érdeklődtünk aziránt is, mi van a főváros gazdag örökségével, a — Schmidt-féle kiscelli kastéllyal ? Egyelőre a leltározás munkája folyik 3 amíg ezzel el nem készülnek, addig a főváros nem is nyilatkozik, hogy elfogadja-e, vagy sem az örökséget. A palota átvétele és fenntartása ugyanis csak akkor képzelhető el, ha az örökösök nem támasz- tanak a fővárossal szemben igényeket, ha az ingatlannak nincsenek terhei és nem merülnek fel olyan momentumok, amelyek az átvételt lehetetlenné teszik. A főváros a legteljesebb hálával átérzi a mecénás Schmidt Miksa nobilitását és az örökhagyó elgon- akaratához híven, elsősorban iparmű- vészeti múzeumot akar berendezni a kastélyban, de arról is lehet szó, hogy odahelyezik át a Stefá- nia-útról a Fővárosi Műzeum városhístóriai anyagát. A milleniumi évekből maradt ideiglenes jellegű pa- ‚villon ma már szük az évről-évre gazdagodó s a maga nemében páratlanul érdekes múzeális anyag rendszeres bemutatására, míg a Schmidt-kastély- ban, ahol közel 100 terem sorakozik, bőségesen van hely. A kastély távolsága nem lehet komoly llenérv, mert Őbuda—Hungária-köruti híd meg- építésével a városrész úgyszólván teljesen átépül, ózlási fejlődés centruma lesz és a közlekedési viszonyok is olyan előnyösen változnak, hogy negyedóra alatt a város centrumából is meg lehet — közelíteni a kastélyt. Igen érdekes az az elgondolás is, amely a Sehmidt-kastélyt a Gellért szállóvai a Naphegyen. Rózsadombon és Szemlöhegyen át vezető séta- úttal köti össze. : Ezáltal a Tabán helyén létesülő fürdőközpont vendégei számára érdekes kirándulási goze 1 nyujtanak. A Schmidt-féle örökség ügye Sán a kora ősszel dől el, reméljük, olyan formában, --- Page 193 --- Budapest, 1935 mäjus 29 Nagy-Budapest a megvalósulás előtt Beszélgetés Zsitvay Tibor bejelentéséről Harrer Ferenccel Mint ismeretes, a NEP pénteki nagygyülésén Gömbös Gyula miniszterelnök jelenlétében Zsitvay Tibor bejelentette, hogy a kormányprogram egyik lényeges pontja: Nagy-Budapest megvalósítása. A Fővárosi Hirlap munkatársa ezzel kapcsolatban felkereste HARRER FERENC DR. nyugalmazott alpolgármestert, Bárczy István köz- vetlen munkatársát, aki évek óta, mint a város fejlesztési bizottság elnöke dolgozik Nagy-Buda- pest megvalósítása érdekében és megkérdezte, mi a véleménye Zeitvay Tibor bejelentéséről és a kor- mány szándékairól: Felesleges hangoztatnom — mondotta , hogy a bejelentést rendkivül nagy jelentőségünek tartom, annál is inkább, mert az a kormányolnök jelenlétében hangzott el, aki ugyanott, nyomban kijelentette, hogy Zsitvay fejtegeteseivel elvben egyetért. Mivel a problémát csak a kormánnyal szoros egyetértésben oldhatjuk meg, fel kell téte- tleznem, hogy ez a támogatás most mir nem marad el. A főváros legmesszebbmenö és déseit öleli fel ez a terv nem óhajtok. Budapest lepülések révén ságának élete, azonosak. A ben él, csupán a kö legfontosabb kér- amelyet részletezni ezúttal és környéke a rohamos te- furcsa nagyvárossá körülményei, másfélmilliós vált. feltételei úgyse lakosság sorsközösség- atás tagoltsága választja Lak gaz szét különálló r kre. apest és könyéke eme viszonyának mindkét fél Ámára voltak előnyei és vannak hátrányai. Eleinte az olcsó építkezés az olcsó lakó a főváros intézményeinek teher előnyt jelentett a környék laköt- nak, utóbb azonban a telepek növekedésével, vá- rosiasodásával primitív közműberendezéseket, súlyos ter- heket, rosszabb közellátást, következéskép kedvezőtlenebb megélhetési — feltételeket jelentett, mint amilyenek a fővárosban vannak. A fővárosnak pedig azzal a problematikus előnnyel iszemben, hogy megszabadult a lakosságá. nak egy rés: öl való gondoskodás terhétől, azt eredményezte ez a rendezetlen állapot, hogy in- tézményeit, elsősorban kórházait és iskoláit olya- zötlenebb közegészségügyi és közbiztonsági visz nyok folytán. első lépé multban Nagy- Budapest gondolatának megval z állam- rendőrség egyesítése volt olat van a főváros és környéke is, hogy Budapest adja Ujpos t és K zolgáltatását, pest ( meg a vízszol ezenkívül tárgyalá indultak - tai érdekében is, legutóbb Ujpest és Rákospalota, valamint a MÁV istvántelki 3 részéről. Budapest és környéke zeti összekap- csolásának megvalósítása négy módon képzel- hető el: 1. egyes közös érdekű adatok megoldására való együttműködés 2. egyes közös érdekű kü zgatäsi adatok egységes megoldäs$ al- közigazgatási f ak intézményes biztositäsa; 8. 4. a fő e környék városainak önállóságuk meghagy vényhatóságához való ásával a és égeinek íváros tör- tesatolása; árosnak és a szomszédos városok- nak teljes bekebelezése. Hogy a fogja bölcs m tesen nem tudom egyelőre átmeneti közüzemi kér nyítani Legkézenfekvőbb adatra egyesít „amennyiben tervezése és jednének, e munkákat 14 sen meghallgatjä a Közmunkák Nagy-Budapest gondolata, a yozás tekintetében nagyon k ] se előtt felmerült. Az 5. §-a ugyanis kimondta, hogy azon munkál vezetése Közmunka Tanácsot illeti, a fővároi terület illetően sága alá, rendeltetik €: kormány lás után választani, -sülésem intézkedésről le; a nál az illetékes helyi ható: k." alkalma Tanácsa az Közm ezék k terme: erint azonban szó, amely a áÁrosfejlesztési fogja irá- bb legfor a tok, amelyeknek t e törvény említett szabályozás inka Tanács ható- ez egyes esetek elbírá- igokat elözete- A Közmunka Tanács azonban e törvényes rendelkezés alapján sem fejlesztette ki s zási fennhatóságát a környék felett. Ezt a fogja pótolni késedelmet tézkedése noknak kellett nagymértékben rendelkezé. bo- csátani, akik a főváros közterheinek viselésében nem vesznek részt. A primitívebb állapot pedig egyéb tekintetben is veszedelmeket jelent a kedve. | tyesléssel üdvözlök. ályo- 3 éves kormány in- mostani amelyet a legnagyobb örömmel és ho- I A ADSZSZATEASTEZEZETISETZETE Ujra napirendre kerülf a pályaudvarok kihelvezése Meghkondult a vészharang a halálsorompók felett — Utban a nagyvasuti probléma rpendezése miniszter Bornemisza Géza kereskedelemügyi utasítására az Államvasutak igazgat hozzá- fogott a főváros testét vasgyürükent szorító vasútvonalak és a város testébe ékelt pályaudva- rok problémájának megoldásához, mivel a kor- mány négyéves programjának ez a kérdés is egyik lényeges részét képezi. Az Államvasutak mérnökei valószínüleg már az összel abban a helyzetben lesznek, hogy a tervek vázlatát közölhetik a Köz- munkatanáccsal és a fővárossal. A vasutak és a pályaudvarok kérdésének generális rendezése ré- vén természetesen önmagától megoldódik az úgy- nevezett halálsorompó-kérdés, ezzel kapcsolatosan a ceglédi vasúti vonal ügye is, amely évtizedek óta foglalkoztatja már a főváros vezetőségét. A ren. dezés lehetőségei iránt BEAVATOTT HELYEN érdeklődtünk, ahol a Fővárosi Hirlap munkatár- sának a következőket mondották: — Az Államvasutaknál megkezdett elömun- kálatok lényegét sem ismerjük még, a részlet- kérdésekre pedig legjobb esetben csak az év vége- felé kerülhet a sor, az irányelvek azonban, ame- lyekből a tervek kidolgozásánál a MÁV kiindul- hat, ismeretesek. A mult évben ugyanis az Állam- " vasútáknál már foglálkozták ezekkel a kérdések- kel és tanulmányt dolgoztak ki, amelyet hozzá- szólás végett megküldtek úgy a fővárosnak, mint a Közmunkatanácsnak. E tanulmány szerint a személypályaudvari kérdés két formában oldható meg. Az egyik lehetőség az, hogy a Nyugati- és a Keleti-pályaudvart meg- szüntetik és ezek helyett három új átmenő pályaudvart létesítenek, Az egyik pályaudvar a Szegedi.út és a Hungária- út környékén, a másik a régi Lóversenytéren, vagy j n épülne fel. a fővárosba köttetésbe kerülne, Abban a tani a fejpálj lehetséges: A Nyug maihoz hasonló összes NM vezető valamenr úgyh külön is bármely irányban pályaud a harmadik pedig a három új päly 1yi vasútvonallal össz / ! mindegyik külön- sználható lesz. következő meg audvar területé: — épülne, amel. Budapestre beágazó vonalakkal közvetlen kapcsolata volna. A — Keleti pályaudvart esetleg teljesen megszüntetnék, helyette, mint említettük, a Lőversenytéren épülne lyen a Rákos, Cegléd összes vonatok áthaladva futnának e á más ásra. Egy a mai on és Keleti Ferenc és ik n D? aroson futnának be, míg a többi vonatok tmenő pályaudva 1dvar, , ame- Ferencv felől jövő oldás szerint de oda át közlekedő megma- helyi a régi címen Alapitva: 1910 Nyugati fej- csakis a vo- a Ferenc t anya környékén tervezett új pályaud- varon ő adva jutnának a Nyugati pályaudvarra Megszünne a Déli pályaudvar is, ehelyett a Fehérvári-útnál épülne meg az új budai személypályaudvar, a kelenföldi pályaudvarnak pedig, mint rendező. és teherpályaudvar, továbbra ís szerepe maradna. A Nyugati pályaudver új felvételi épülete hátrább a Csengeri-utca vonalába kerülne. Uj teherpályudvar épülne Rákosrendezőn, a kö yai alsópályaudvar helyett a Kuttó-dülő- ben Apaffy-utcáná tervezik a pályaudvart Városrendezési okokból meg akarják szüntetni a dunaparti teherpályaudvart. Terveze van még két rendező- udvar: a északi "és déli. Az előbbi Pestújhely és Rákc ntmihály között a körve mellett lenne, az utóbbi pedíg Soroksár állomás mögött, a zimonyi sútvonal mentén. Amennyiben a vasútvonalak kérdése rövi- desen megoldódik erősen meg kell fontolni, mondotta beavatott informátorunk érdemes-e a rosnak a 21 millió pengős beruházási pro- gramban szereplő kőbányai aluljárót 600.000 pengő költséggel megépíteni. Ha ugyanis a ceglédi vasút. vonal megszünik, úgy ez az aluljáró teljesen feles- s lesz, pedig a vasútvonal megmarad, akkor a terve any aluljáró nem tudja ki- elégíteni a fokc fc ni igényeket Egyéb- ként n kívá hogy olyan főútvonalon, mint 1 út, amely a X. rületnek a pontjával való kapcsolatában egyetlen 300. méter hosszúságban az út a — forgalmat és a fővá- ro: zt a fontos özlekedési útvonalát 5—6 méter mélységre süllyesszék le és elzárják a többi főútvonalakkal való tlakozást. A pályaudvarok és a vasútvonalak rendezé- sét minden nagyobb megterhelés nélkül anyagilag is meg lehet oldani, Podmaniczky-utca mentén, a Ba. Krisztina-körütnäl olyan hatalmas fel, amelyek értékesítése mert például a térnél, a területek szabadulnának ovit Gyula és Lajos esetén bőséges fedezetet találnának az átépítéssel és áthelyezéssel járó kiadásokra. .Szakemberek szerint egyedül a Déli pályaudvar megszüntetésé- vel 2 millió pengő értékü ingatlan válik Budán síthetővé. A azonban mär Déli pályaudvar megszüntetése 3 nagyon sok az ellenvetés. komoly é zet. sorakoztatnak fel amellett, a Déli pályaudvar megszüntetése helyett a állomástól beljebb, az Alagút közelében, mo- új pályaudvart kell létesíteni, ahova az Öösz- dunántúli vasútvonalak befutnának. Ez lenne Ari vasúti forgalom végállomása is. A Déli pályaudvar semmiképpen sem tartható nem alkalmas nemzetközi forgalom lebo. ra. A Déli pályaudvar fenntartása, illetve szes olaszc mai ítése mellet! ól az a körülmény is, hogy 1öd6 világvár mint Budapest, feltétle- nül szüksége van legalább három pályaudvarra amel t átmenő állomásokkal, amilyen például íri-úti lenne, pótolni nem lehet. Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VI1., Babér-utca 80. Telefon : 932—26 IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. 33 Telefon : 30-8-63. SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. $ SB Telefon: 23-0-71, 10-i: , 14-1-52 Cementgyä: Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v, Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, n ». 5.000 Dorogon . . . . . . s vasi "8000", Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbány: Nyergesujfalu évi telj. kép. 60.000-000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak „ww 8,000.000 drb. CSUCSHEGYIBAZALTBÄNYAR.-T, HEMESGULÁCS Központi iroda : [d Budapest, VII., Nőrnb 8. Teisfon: Tapolca 2. Tel: 970—43. központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04. és 05 --- Page 194 --- SOVAROS TRIP Budapest, 1935 május 29. Elöfizet6si ára: egész évre ee Re 24 pengö fél évre we dee a V47 36. úr a ve "ÁR. ‚DpengS Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek, A képviselőház új el elnökséi ge a főpolgármesternél. Sztranyavszky a képviselőház új elnöke, Kornis Gyula és vitéz Bobory György alelnökök társaságában a héten hivatalos látogatáson volt 8Sipőcs Jenő föpolgärmesternel, A — képviselőház elnökségének. látogatása közel fél óra hosszat tar- tott és igen szivélyes lefolyású volt. Jűniusban állítják fel a Sipőcz főpolgármester szobrát. A Fővárosi Alkal- mazottak Nemzeti Szövetségének megbízásából Törzsök Károly szobrászművész elkészítette Sipöcz Jenő főpolgármester mellszobrát és plakettjét Mindkettő kitünően sikerült, a tehetséges fiatal megszólalásig hűen mintázta a föpolgär- er szobrát, amelyet a tizenöt éves jubileum alkalmából júniusban állítanak fel nagyobb ünnep- ség keretében a FANSz Mária-utcai székházában Liber Endre alpolgármester orsz. tott Halason. Az O kérésére Liber Endre alpolg társelnöke vasárna FANSz szé ában ászlót ava- ottság fel- rmester, a nagybizöttsäg atta Kiskunhalas ország- zászlaját. A nag ú ünnepségre Liber Endre Karay-Krakker n Pestvármegye főispánja társaságában utazott le Halasra, ahol a polgár- mester és a város vezetősége fogadta őket. Liber nipolgármester nagyha i beszédében hangozt " hogy a Nagymagyarországot félárbócon gyászoló lobogó nem a üggedés, hanem a magyar élni- akarás, a jobb vőbe vetett hit szimboluma. Zimmer Ferenc hármas jubileumának ünneplése. A Magyar Távirati Iroda Rt. igazgatósága és szer- kesztősége szombaton meleg ünneplésben részesí- tette Zimmer Ferenc kormänyfötanäcsost, a Magy Távirati Iroda felelős szerkesztőjét, aki most töl- tötte be életének 50-ik, újságírói működ és felelős s. 4, dulóját. Az ig ág nevében Lány József m. kir. gazdasági főtanácsos, a szerkeszt nevében pe- dig Herczegh Elemér szerkesztő üdvözölte a jubi- lánst. Zimmer Ferenc meghatottan mondott köszö- netet az ünneplésért. Vöröskeresztes kitüntetések, A Budapesten ren- dezett Nemzetközi Mentésügyi Konferencia alkal- mából a belga királyi vöröskereszt Dulin Elek dr. miniszteri osztálytanácsosnak, Ranschburg Pál, a Magyar Ruggyantaárugyár i gatójának, Röck istván vezértítkárnak, Sala Tibornak és Vermes Gyulának, a Touring Club elnökének az I. és II. osztályú érdemkeresztet adományozta. Felkay tanácsnok felmentést kapott a raciona- tizálási munkák alól. Felkay Ferenc tanácsnok, a főváros racionalíz: biztosa, néhány hónappal ezelőtt a tanügyi osztály élére került és ott oly nagy elfoglaltsága van, hogy most a racional s munkák alól felmentését kérte, A polgármester a kérést teljesítette és egyúttal teljes elismerését és Öszinte kö netét nyilvánítota Felkay Ferencnek, akit továbbra is megbízott a státusrendezési javas- latok előkészítésében való közreműködéssel. Őszre marad a zá Jása. A júniusban gyűlés csak a leg: szorítkozik és zámadás közg örvény zükségesebb teendők el az érdemben való munkát az Ö szezonban fogja megkezdeni, A fő nak alakulásában oly nagyfontosságú mültev: számadás ilyenformán csak szeptember végén fog lalkoztatja ak yülest, ahol azt a Polgármester jelentésével kapcsolatosan teszik vita tár : A főváros részvétele a Tüköry emlékünnepen VPalermól „CA CF osi Hirlap megírta, hogy főváros képviseletében Némethy Károly dr. tanács nok vezetése mellett küldöttség Ola orszägba, hogy ott résztvegyen a Garibaldi és Tü- köry ezredes emlékére rendezett ünnepségen. Jelen- leg a küldöttség Palermóban, Szicilia fővárosában tartózkodik és vasárnap délelőtt a Rotoli-teme töben koszorút helyezett el Sziciliában elhúnyt magyar hadifoglyok emlekmüven, A küldöttség onnan a "Tüköry ezredesről elnevezett laktanyához vonult, amelynek falában elhelyezett Tüköry-emléktábla le- teplezési ünnepségén vett részt. Az ünnepély után a palermói Pantheonban szentmise volt Tüköry sírja előtt, majd Némethy Károly tanácsnok felavatta a síron elhelyezett emléklámpát. Május 29-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny Megindult Budapesten a nagy tavaszi idegsenjárás Nagy sikerrel folytatja propagandáját a gyógyhelybizottság Budapesten megindult a tavaszi idegenjárás és teljes egészében mutatkozik az eredménye annak a hatásos propagandának, amelyet a nemrégóta működő gyógyhelybiz 9 a székesfőváros idegen- forgalmi tényezőivel együttesen folytat, hogy a kül- földiek figyelmét Budapest gyógykincseire és a fő- város szépségeire felhívja. Néhány nap múlva érke- zik a bécsi 15 előkelő tagja, június elején pedig 30 sv. 9 ujságíró. A külföldi ujság- írókat a gyógybizott a Margitszigeten látja vendégül és bizonyos, hogy lapjaik ven szívesen hívják fel olvasóik figyelmét Budapest fürdővárosra. Ugyancsak a gyógyhelybizottság meghívására hét- főn érkezett Budapestre a gráci orvosok 160 főnyi csoportja, közöttük számos európai hírű professzor. Hétfőn este a Gellért-szállóban ünnepélyes fogadtatás volt, ahol Szviezsényi Zoltán miniszteri tanácsos, Bilkey- Papp Lajos egyetemi magántanár és Frank Miklós dr. főorvos tartottak — elői; st Budapest érdekes- ségeiről, Különlegesen érdekes eseménye lesz a buda- pesti idegenforgalomnak egzotikus fejedelmi család tagjának itt tartózkodása. Néhány nap mulva a magyar főváros vendége lesz E. Saud, Ibn Saud hedzsaszi királynak a fia. Az arab bíro- miniszteri tanácsos hatezer ! áros szegényeinek. Lengyel miniszteti tanácsós minap elhúnyt fele. 6000 pengöt bocsátott a főpólgárm ére .azzal a — kéréssel, hogy e pénzből 1000 pengőt utaljon át a polgärmesterhez sokgyer- mekes szegény ányák segély ére, 1000 pengőt juttasson el Bitter Illés apát ciszterci fögimnäziumi igazgatóhoz a szegénysorsú diákok közötti szétosz- tás céljából; további ezer pengöt bocsásson az ala- pitvänyi fiúárvaház c a, ezer pengöt kapjon az Ors os Iskolaszanatórüuum Egyesület, ezer pengőt e gyógyíthatatlan betegek irgalomháza, végül ezer pengőt utaljon ki a szeretetkórház szegény betegei- nek támogatására. A föpolgärmester melegen meg- köszönte a példátadó nemes adományt és nyomban megtette a szükséges intézkedéseket. Montgomery amerikai követ a Vas-utcai keres- kedelmi iskola katedráján. Figyelemreméltó és szo- katlan ünnepi aktus nhelye volt a napokban a Vas-utcai székesfővárosi , Gróf Széchenyi István" ökereskedelmi fiúiskola. A Rotary Club elnök- e néhány hónappal ezelőtt az intézetben pályá- zatot hirdetett olyan iskolai dolgozat készítésére, merikai Egyesült Államok és dasági, történeti, valamint müve- lődési kapcsolatait öleli fel. Erről a témáról a lyi tot m lözöen az kamerikai Eg amok budapesti követe, John Fluornoy Lengyel pengős adom: Auréi dr, Aurel dr. Mont- gomery előadást is tartott az intézet ifjúsága előtt. Az Unio meghatalmazott miniszterének látogatása, előadása és a Rotary Club pályázata páratlan ér- deklődést váltott ki a diákok soraiban és a fiúk egymással vetélkedve, az értéke: snél figyelemreméltóbb pályamunkák egész 8 tették és nyujtották be. Montgomery követ a pá- lyázati díjakat szombaton délben osztotta ki az in- tézet tornacsarnokában a nyertesek között. Az ün- nepségen a kultuszminisztert Szíly Kálmán állam- titkár, a Rotary Clubot Kresz Károly dr., a pol- gármestert és a fővárost Felkay Ferenc tanácsnok, a közoktatási ügyosztály vezetője képviselte. Nagy- számmal jelentek meg az ünnepségen a Rotary Club budapesti tagjai és az amerikai követség tisztikara. Montgomery amerikai követet az egybe- sereglett tanulóifjúság meleg ovációban részesítette, amikor beszédet intézett hozzájuk. Hosszasan és részletesen foglalkozott az Északamerikai Egyesült Allamokban letelepedett magyarság sorsával, élet- körülményeivel, elhelyezkedésével és boldogulásának lehetőségeivel. Majd az északamerikai államok egy- más közötti zonyáról beszélt és azt hangoztatta, hogy az amerikai példát követni kellene az európai államoknak is. Érdekes példának említette meg, hogy Texas, amely nagyobb e: Középeurópánál Franciaors gal együtt, nem tart hadsereget, A nemzetek, országok, államok közötti megértést hir- deti és ezen fáradozik — mondotta — a Rotary Club is. Az amerikai követ beszéde után személye- sen osztotta szét a pályadíjakat a nyertesek között. A diákok egész sora részesült pénzjutalomban, a többiek pedig kitüntető oklevelet kaptak. Uj templom épül a Ferencvárosban. Az elmúlt héten megkezdődött a középső ferencvárosi plébá- nia-templom építkezése. Az új templomot Fábián Gáspár építőművész tervei szerint régi keresztény bazilika stílusban külön harangtoronnyal építik fel. A templom külső burkolata terméskőből készül. A 2000 hívő befogadására alkalmas templom a Haller- téren lesz és főhomlokzata a Mester-utca tengelyé- ben áll. A templom építése 480.000 pengőbe kerül. Az építkezés négy évig tart. Az idei építkezés költ- sége megközelíti a 250.000 P-t. Az építkezés további része a következő évek költségvetésében kap majd fedezetet. ; [MATHERN FR: dalom trónörököse 34 éves és jelenleg egyik leg- nagyobb tartomány kormányzója. Az arab trónörökös európai útján Olasz- országot, Franciaországot, Németországot és Magyarországot fogja felkeresni. A trónörökös kíséretében érkezik Faud Hamza kül- ügyminiszter és több államhivatalnok. Az arab trónörökös budapesti látogatását József Ferenc főherceg készítette elő, aki szívélyeshangú levélben hívta meg E. Saudot a magyar főváros megtekin- tésére. A júniusi hetek egyébként is közelednek és előre vetítik árnyékát az idegenforgalom nagy mé- reteinek. Amióta a gyógyhelybizottság megkezdte működését, azóta szemmel láthatólag fokozódik Budapest propagandája is így valósággá válik az az — elképzelés, hogy Budapest Közép-Európának egyik legke- resettebb idegenforgalmi gócpontjává nőjje ki magát. Az idegenforgalom előretörésének megteremtésében az érdem Szviezsényi Zoltán miniszteri tanácsosé, aki életrevaló és ötletes munkával dolgozik fárad- hatatlanul, hogy Budapestet külföldön még jobban ismertté tegye. BásszoSZAVEPÖSZETSSSSNONESZAYEEETENSO TSERHOBRAUNNENUNNZERPDONNENBSSINNEMKEEUNNANNZENDUNNN Júniusi műsor a Busch-cirkuszban. Hat héttel ezelőtt nyitotta meg kapuit a művészi stílus á alakított Fővárosi Cirkusz, amelyben Busch 34. gató világvárosi műsort nyujt ee köz nek. arra enged következtetni, h a népszerűséget egyszerre nt méltán meg is érdemel ragyogó teljesítményeiért. sikerült kivívniá, folynak már az előkészületek az új jú- amelynek keretében a különböző tipikusan cirkuszi számok mellett „A fehér arzlıy” című látványos magy pantomim is színre kerül. A közönség részéről felfokozott érdeklödéssel várják a Busch-Cirkusz júniusi atrakcidit, Rendelet a tanév befejezéséről. Hóman Bálnt kultuszminiszter szombaton közölte Szendy Károly polgármesterrel rendelkezését a folyó tanév Befeje- zéséről és a jövő tanév megnyitási . A miniszter döntése értelmében az iskolai év záróiünnepélyét június 17-én, a tanulók beírását június 18 és 19-én kell megtartani, a jövő tan ünnepélyes megnyi- 9-én, a rendes tanítás megkezdése Nagyban niusi műsorra, Elnémítják a kuglipályákat. Allandó panaszok özöne érkezik a különböző hatóságokhoz a kugli- pályák dörömbölő hangzavara miatt. Legújabban a Marcibányi-tér körül és a Rózsadomb tövében húzódó utcák lakói fordultak gatási hatóságokhoz, hogy a környéken elhelye zett néhány kuglipályát vagy szüntessék meg, vagy pedig kötelezzék a tulajdonosokat zajtalan golyók vagy pedig ami szintén alkalmazható, zajtfogó pályatest használatára. A rendőrség és a fővárosi hatóságok intézkedését fokozott türelmetlenséggel várják az érdekelt környékek agyonsanyargatott lakói. Hogyan főzzünk betegeinknek? Betegelelme- zési tanfolyam. A Kat. Háziasszonyok Orsz. Szö- vetsége és az Iskolánkívüli Népművelési Bizottság, Budapest Székesföváros Gäzmüveivel karöltve május 28-án (kedden) újabb betegélelmzeési tanfolyamot kezd meg, melyen az általános betegélelmezésre vo- natkozó tudnivalók mellett a speciális betegek, úgy- mint gyomor-, vese-, cukorbetegek, a soványító- és hizlalókúrák változatos étrendjeit ismertetik, az egyes ételek gyakorlati bemutatása mellett. A tan- folyam négyhetes, heti két napon délután 5 órai kezdettel. A tanfolyam részvételi díja 5.— pengő. A nyersanyag beszerzéshez hozzájárulás esetenként kb. 30 fillér. A tanfolyam helye és jelentkezés: Budapest Székesfőváros Gäzmüvei propagandahelyi- ségei és bemutató termei, VI, Vilmos császár-út 8. sz., I. emelet. Jelentkezőket csak korlátolt szám- ban vesznek fel. Dunai társashajóutazások. A MFTR. , Erzsébet Ki- rályné" termesgőzös legközelebbi társashajóútjai a követ- kezők: 1. Június 6—10. Pünkösdi kirándulás Wienbe és Pozsonyba. Egységes menetdíj 12.80 P. 2, Június 12—23-áig a Kazánszorosón és Vaskapun át az Aldunára. Hajórészvé- teli díj Rustsukig 86 P-től. Kiränduläsi lehetőség Kon- atantinäpoly (összköltség dunai úttal 185 P-töl), Várnára (150 P-től), Ko: ntzaba 219 P-től. Visszafelé a Deutsche no ma Tepülőjárata méltányos ráfizetéssel igénybe vc- , CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva FÉMAÁRUKÉSZIÍTŐ Gáz-, víz- és gözarmaturdk BUDAPEST, VII, AKACFA-U. 61. TELEFON: 40-6-44 ES --- Page 195 --- Budapest, 1935 május 29. Gazvasáci ÉRTESÍTŐ ZÖVáROSI VÚRIAP Ujból esedékes az ostendei egyezmény tőketőrlesztése Június elsején 2 millió értékü kötvénnyel fizet a főváros Az Ostendeben kötött kölcsönmegällapodäsi egyezmény értelmében 1934. évig Budapest székes- főváros csupán a kamatok fizetésére volt elezve, két év óta azonban esedékessé vált a tőkeszolgálat is. A külföldi hitelezők mindenben elismerték a fő- város fizet készségét és képességét, tehát nem kötöttek olyan feltételeket, amelyek esetleg ni úllyal nehezedtek volna a főváros gazdasági heyzetére. békebeli származású kölcsönök A túlnyomórés fizetése tehát az ostendei egyezmény alapján indult me; az elmúlt két esztendő folyamán a főváros hiánytalanul eleget tett fizetési kötelezettsé- gének. A megegyezés értelmében A főváros minden év június és december első napjaiban 2—2 millió pengőt fizet tökeszolgältatäs címén a hitelezők közös kasszájába, Független ettől a ka matszolgálat, ami természetesen most már évről é Csökken olyan arányban, ahogy a tők szafizetés után kisebbedik. A. tökevissz letének legközelebbi terminusa június els amikor 2 millió pengő értékű kötvény jut a hite Zök tulajdonába. A kötvényeket a főváros rend szeresen vásárolja és a kötött gazdasági rendelk zések maradéktalan figyelembevételével boesätj azokat a hitelezők diszpozíciója alá. Nagy re A főváros vezetőségének, hogy részéről — egyetlen sem érkezik és teljes egészében megnyilvánul főváros fize készsége, ami ma a legjobb ajánlólevél és megbec lési alap a külföldi pénzpiacokon. a hitelezők reklamálás Ta Emelkedik a magyar vajexporti, de csökken a belföldi fogyaszíás A mezőgazdaság sürgeti a margarinrendelef kiadásúái Az elmúlt napokban jelent meg a tejtermékek ellenőrző állomásának működésére vonatkozó jelen- tés, amelyben Löcherer Béla gazdasági főtanácsos ad beszámolót a magyar tejgazdálkodás fejlődésé- ről. Ismeretes, hogy a magyar mezőgazdasági kázására megindult akció során elsőnek a vajmárkázást valósították meg. A vajmárkázás olyan eredmé- nyekre vezetett, hogy 1934-ben közel 700 vaggón exportképes vajat állítottak elő Magyarországon és ebből 353 vaggón kivitelre is került. FEz idő alatt a márkázásra jogosult üzemek száma 14-ről 40-re emelkedett. A márkajegyek kiadása az állomás ha- táskörébe tartozik. az elmult gazds cikkek — már- ági évben a belföldi for- galom részére 685.000, a külföldi forgalom zészére pedig 975.000 márkajegyet adott ki az állomás. A műlt évben a legnagyobb vásárló Anglia volt, ahova több mint 2 millió kilogram márkázott vajat szállítottunk. A második helyen áll Németország, majd Olaszország, Franciaor 7, Csehszlovákia és Svájc, 54 millió a BESZKÁRT mult évi hevétele Fokozatosan emelkedik az utasforgalom A Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rész- vénytársaság, amelynek kezelésében van a volt Közúti és Városi Vasút hálózatán kívül a BUR, a Földalatti és a Szentlőrinci vasút, a Svábhegyi Fo- gaskerekü Villamos Vasút, a Budai Hegypálya (Sikló) és az autobuszüzem, ezenkívül érdekkörébe tartozik a Budapesti Helyiérdekű vasutak Rt, és a Haraszti-Ráckevei HÉV Rt, május 22-én tartotta . XII. évi rendes közgyülését Usetty Béla dr. ország- gyűlési képviselő, törvényhatósági bizottság tag, a társaság elnökének vezetésével. A közgyűlés élfo- gadta az igazgatóságnak az 1934. üzleti évről előter- jesztett jelentését, megállapította a mérleget és zárószámadást s az igazgatóságnak és a felügyelő- bizottságnak megadta a felmentést. A közgyűlé- sen a székesfőváros közönségének képviseletében Liber Endre alpolgármester jelent meg, aki a szé- kesfőváros nevében teljes elismeréssel emlékezett meg a vállalat vezetőségének az 1934. évben kifej- tett eredményes tevékenységéről. Megállapította a székesfőváros képviselője, hogy a BESZKÁRT igazgatósága, ügyvezetése, tisztikara és személy- zete minden tekintetben megfelelt a működéséhez füzött várakozásoknak és ezért a székesfőváros- nak, mint a vasutak tulajdonosának nevében őszinte EGÉSZSÉGÜGYT BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTES, VIZVEZETEK ES CSATORNAZÁSI VÁLLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel. : 17-9-05 Rendkívül örvendetesnek tartjuk, hogy a való- ban elsőrangú minőségü magyar vaj iránt oly elő- szeretettel érdeklődik a külföld, ez azonban még egymagában nem elég, hogy tejgazdaságunk prosperitása biztosít- ható legyen, dik a külföldiek ra stagnál a t edüli oka, ho; onkurrálni igye emelk magyar vaj aj belföldi for- Amennyire togyasztása, anni; galma, aminek egy gyárak állandóan le séges zsiradékú keszitmenyeikkel a és mert a hatóságok türelemmel terjeszkedésüket. Ilyenformán — nincs a margari fogyasztás háttérbe szorítására, illetve a vaj belföldi forgalmának növelésére, "Tudomásunk szerint a mar; teljesen készen áll és ezért mezőgazáasági arinrendelet tervezet mindenben indokolt a érdekeltségeknek az a követelése hogy a rendelet távolítsa el a magyar gazdasági életből a túlnyomórészt külföldi Erdekeltsögekhez tartozó margarinüzemeket. 8 E ————— E köszönetét és elismerését nyilvánította Folkusházy Lajosnak, a BESZKÁRT 1934 augusztusában nyu- galomba — vonult vezérigazgatójának és Márkus Jenő dr. vezérigazgatóhelyettesnek, aki a folyó év májusáig vezette a vállalat ügyeit, továbbá a szol- gálati ágazatokat vezető igazgatóknak, a tisztikar- nak és a személyzetnek. A BESZKÁRT jelentésének adataiból már kö- zöltünk érdekes részleteket legutóbbi számunkban és most kiemeljük, hogy a bevételek emelkedése a mult évhez képest 2.17 százalék. Az adatokból ki- tűnik, hogy a közönség körében oly népszerü kis- szakaszrendszer a megromlott kereseti viszonyok következtében elvesztett utasok egy részét ismét visszahódította, a személyszállítási bevételeket pe- dig növelte. 1934-ben több 17 73 millióval növeke dett a kisszakasz-utasok száma. A. kisszakaszrend- szer életbeléptetésén kívül jelentékeny tarifaleszál- litäst hajtott végre a BESZKART a svábhegyi fo- gaskerekű vasútnál. Az utasok száma majdnem 27 százalékkal emelkedett, ennek a fellendülésnek a hatása azonban a bevételek terén az alacsonyabb viteldíjak miatt eddig nem érvényesült, Jól beváltak az óbudai temetőhöz vezető útvonalon üzembehe- lyezett troleibuszjáratok is. ‚A közönség megked- velte ezt a modern közlekedési eszközt és a trolei- busz a mult évben 135 ezer utassal többet szálli- tott, mint az előző évben. Befejezést nyert a föld- alatti vasút teljes rekonstrukciója. A régi kocsi- mótorokat újrendszerű nagyobb teljesítőképességű mótorokkal cserélték,ki és azóta a földalatti vasút lényegesen gyorsabban közlekedik. Az autobusznak az elmúlt évben 24.5 millió utasa volt, bevétele pe- dig 6,340.000.— pengőre emelkedett. A közlekedés fejlesztése érdekében a mult évben elhatározta a BESZKÁRT ötven új autobusz beszerzését, amelyek a jövő év őszétől kerülnek fokozatosan haszná- latba. Nagy gondot fordít a BESZKÁRT a racioná- lis anyaggazdálkodásra és ezen a téren a célszerű ügyvitel és ellenőrzés, valamint a modern statiszti- kai gépek használata igen figyelemreméltó eredm nyeket produkált. A BESZKÁRT multevi be vétele 54,040.169.— pengőt eredményezett. Miután a lefolyt üzleti év kezelési feleslegét a székesfőváros inten- cióinak meg! lően az értékcsökkenési tartalek- alap szükséges javadalmazására fordította a válla- lat, a kiadások is ugyánolyan méretekre rúgnak A Látogatás a bánhidai centrálé telepén. Az OMGE jólsikerült tanulmányi kírándulást rendezett a Salgótarjáni Kőszénbánya dorogi bányatelepére €s a bánhidai erőművek megtekintésére, A tanul- mányi csoportban résztvett Sommsich László gróf, ez OMGE elnöke, bó Gusztáv dr. egyetemi ta- nár, Mutschenbacher Emil dr. Rothmeyer Imre és magyar gazdavilág számos más vezetője, akiket Chorin Ferenc, a Salgótarjáni elnöke, Reimann Ernő dr. és Schmindt Sándor dr. igazgató fogad tak. A nle után a társaság a! vi nos centrálé megtekintésére 3ánhidára utazott, ahol Tormay Géza dr. államtitkár, Verebély László dr. egyetem! tanár, Feyér Gyula miniszter: tanácsos és Bagossy Béla igazgató mutatták be ai magyar mérnöki munka hatalmas alkotását. Ismét Frigessi. Hangzatos közlemények adják hirül Budapest könnyen lelkesülő publ:kumának, hogy az Adria Biztosító központi elnöke Arnoldo Frigessi di Rattalma néhány napot a föväro: töltött. Rendkívül megható és lenyügöző tudat, hogy ráczalmási Frigyessi Arnold kitünően olaszositott személyiségével megtisztelte A magyar fővárost és itt tartózkodását felhasználta arra, hogy intézete magyarországi érdekeltségeinek aktuális ügyeiről megbeszélést folytasson. Erdős Aladár, az Adria budapésti igazgatója kolportáltatta az elnök buda- pesti sejourját, hogy ezzel is kedvében járjon leg- | föbb főnökének, aki talán nem is örül annak, hogy Erdős sokszor nemesi gyakori budapesti utazásainál a túlbuzgó Aladár mindig felfedi inkognitóját és oly világgá kürtöli olaszra átidomított magyar előnevét. A Készül a tejrendelet, A földmivelesügyi minisz- tériumban az elmült héten nagyfontosságú értekez- letet tartottak a készülő tejrendeletről. Az értekez- leten résztvett Marschall Ferenc földmívelésügyi államtitkár, Lenck Jenő miniszteri tanácsos, Baross Endre, Krüger Aladár, Mocsáry Dániel, Marasztony László, Szabó Imre országgyűlési képviselők, Ásvány József, a NEP országos központja részéről, Fodor Zsigmond és Keller Béla, a Nemzeti Egység álasztókerületi elnökei. Az értekezlet résztvevői- nek meghallgatása után az elnöklő államtitkár ki- jelentette, hogy a kérdés megoldásánál a termelők fogyasztók érdekeinek összeegyeztetését fogja és szem előtt tartani. Kereskedő- és iparosgyűlések. A Magyar Kéz- műiparosok és Ker edők Országos Szövetsége Usetty Béla dr. elnöklésével június 4-én este 6 óra- kor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara épü- letében tartja 1935. évi küldött-k: yülését, A Fővárosi Kereskedők Egyesületének szerdai ülésén Dán Leó elnöklete alatt a Nemzetközi Vásár, a valutarendelet, az ipartörvény-revízió és a vámel- járások ügyét vitatták meg. Az egyesület figyel- mezteti tagjait, hogy a szombat délutáni üzletzárás úgyében eddig semmiféle megegyezés nem jött létre G Általános üzletágai kultiválását nerali is köt kis életbiztosításokat, A Trieszti Biztosító (Generali) felvette közé az úgynevezett kis életbiztosítások A kis életbiztosítások lényege abban áll, hogy a osítottak néhányszáz pengös biztosi- tásokat kötnek és ezeknek díjait hetenként fizetik. Céljuk ezeknek a biztosításoknak az, hogy a Sze- gényebbsorsú osztályhoz tartozók részére haláleset- nél legalább a temetkezési költségek biztosítva legyenek. Elhalasztották a kra közgyűlését. A Szikra- gyufagyár péntekre összehívott közgyűlésének meg- tartását későbbi időpontra halasztották. A közgyü- lés dátumának néhányheti eltolódása a svéd gyufa- tröszt kérésére történt, mert magyarországi kép- viselőjüknek, Levenhaupt grófnak váratlan elhúnyta folytán a központi igazgatóság egyik tagját óhajt- ják a k yülésre kiküldeni, aki csak június folya- mán utazhat Budapestre. Magyar Ruggyantaárugyár Rt. / gatós Ihatärozta, hogy a múlt üzletévre 2 pengő osztalék javasolni Társaság vállalat igaz- snek az el- etését fogja Az Európai Áru- és Poggyászbiztosító 1934-es üzletéve. Június 6-án tartja az Európai Áru- és Poggyászbiztosító R. T. idei közgyűlését. Az inté- zet 1934. évi mérlege 45.088 pengő üzleti felesleggel zárul, amely nyereség majdnem pontosan egyezik az 1933. évben kimutatásra került tiszta nyereség gel. Az intézet gesztióját az üzletállományok stabi- lítása jellemzi. | HOFBAUER ÉS PIAZZA EÉFPITŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. Í RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jókai-utca 2. (Jókai-tér sarok.) Tel. ı 18-0-26 dugattyúk, dugattyúgyűrűk, dug. csapszegek szaküzlete --- Page 196 --- Két fellebbezés az iszapelgázositó munkálatok döntése ellen A kereskedelmi minisztériumban Megemlékezett multheti Hirlap arról, hog iszapgázósító berende ámában a Fővárosi polgármester e előállítására tására a legnagyobb magyar iparvällalatnak: a Ganz-gyárnak adolt megbízást. A polgármester döntése szakmai körökben nem keltett meglepc- tést, mert bizonyos volt, hogy ezt a rendkívüli egyedül a a biztonság teljesítményű — munkát Ganz-gyár állíthatja elő azzal 1, it a mű szerkezete va- lóban megkövetel. A döntés azért is szólott a Ganz. mert ajánlatuk mindhárom mint ismeretes, két gyár ja x versenytárgyaláson — ízben me; imisítették a versenytárgyalást egyformán azonos volt, tehát nem éltek azzal az előnnyel, hogy más vállalatok nyilvánosságra került ajánlati ö. ge után iga- zodva, kergessék a megbízás A polgármester döntése mert azt két fellebbez dekelte Fellebbe. amely azt az felépíti és sajátmaga elnye TESE t. még nem jogerős, ssel támadták meg az ér- ést nyujtott be a Prister János ajánlatot tette a fővárosnak, tartja üzemben a be- sürgősen felülbírálják az aktákat rendezést, a megtakarítások 150.000 pengőt magának vagyis évi követel 1 és tíz év letel- | lével a létesítményt a főváros rendelkezésére adja. A másik fellebbe Mérnökök Szövetkezete | amely rt tartj I ámadhatónak döntést, | mert mint legolcsóbb ajánlattevő, | a megbízás elnyerésér főváros vezetősége a két rűen felterjesztette a Ahonnan joggal számított fellebbezést sza- belügyminisztérium összes írásokat 7 at áttették a kereskedelmi közszállítási mini Ér erint a minisztériumban tel- jesen vannak a munkálatok halasztha- tatlan sürgősségéről ért soronkivül foglalkoz- nak a fellebbezések lásával. Beavatott hely- ről kapott információnk erint a minisztérium né belül meg- hozza 1 és azután akadálytalanul megindul a főváros szem- pontjából ann: nélkülözhetetlen felszerelés elő- állítása. ——o. ——— Kiírlák a pályázaiot az angyalföldi szivalíyútelep vasbeton munkáira Pályázati határidő : június 21 Még a kormányhatósági jóváhagyás megérke- zése előtt megkezdte az út- és csatornaépítési ügy- osztály az angyalföldi csatornaszivattyútelep mun latainak előkészítését. A alkotás hivatott hogy az elhanyagolt värc kiáltó hiányos pótolja és mentesítse az esőzések okozta áradások- tól, valamint a higiénia hiányainak követke: zményei- tő. Az Angyalföld és környéke türhetetlen köz- zségügyi viszonyai sok tekintetben azzal ma- áznatók, hogy megfelelő — csatornázás híján a fertözö- betegségek itt termékeny talajra találnak és a statisztikai kimutatások igazolják azt a régi tételt, hogy ahol nincs csatorna, ott elháríthatatian a betegségek terjedése. Az angyalföldi csatornaszivattyútelep létesíté- sének az összköltsége kereken 5 millió pengő, ame lyet — megfelelő részletekben adnak vállalatba. Kírály Kálmán tanácsnok sürgős intézkedéseket tett, hogy a közmunkáknak ez a része mielőbb meg- indulhasson megtörténjen az első lépés a város- rész megfelelő csatornázására. Az angyalföldi csatornaszivattyútelep mun- kálatai tulajdonképpen három részre oszlanak mondotta Király Kálmán csnok. Első fel- adat a vasbetonmunká amelyet ne: sokára követ a gépé végül a magasépítés. i figyelőre a — vasbeton kiürása vált a legsürgősebbé, amit a gármester úr el is rendel A versenytárgyalás határnapja május 21 és remé- lem, hogy addíg az időpontig a legkítűnőbb szakma- beli vállalatok ajánlatai kerülhetnek döntés végett a polgármester úr -elé. versenytárgyalás poi- ED EEE Tavfütesi ajänlatot nyujtott be a MÁV Gép- gyár a fővároshoz. A távfűtés évek óta vajudó kér- dése most új fázishoz érkezett. A múlt héten a MÁV Gépgyár megkeresést intézett a fővároshoz és az iránt érdeklődött: kapna-e koncessziót Kő- bányai-úti telepén egy városfűtési központ létesíté- sére és ha igen, a város hajlandó lenne-e a fütési célokra gőzt vásárolni? A beadvány utal ar: hogy a MÁV Gépgyár Köbänyai-üti telepe csak részben van kihasználva és a meglévő kazánokat könnyen lehetne hőfejlesztő centrummá átalakítani. A MÁV városfűtési ajánlata sorrendben az ötödik, Az utóbbi , években úgyszólván szabályos időközökben érki nek különböző vállalkozóktól és csoportoktól aján- latok, a főváros vezetősége azonban eddig egyiket sem találta elfogadhatónak, és egymásután szakad- tak meg az ilyen irányban megkezdett tárgyalások a tröszttel, Gálócsy mérnökkel, Marik Ernövel, leg- utóbb pedig egy Szűcs Jenő nevű vállalkozóval, aki a háziszemét elégetésével akart távfűtő berendezést létesíteni. Illetékes helyen közölték a Fővárosi Hírlap munkatársával, hogy a MAV ajánlata való- ban megérkezett a középítési ügyosztályhoz, de ér- ben még nem foglalkoztak vele. az ajánlatot is alaposan meg "Természetesen fogja vizsgálni mérlegelni a főváros műszaki ügyosztálya, azután teszi meg a Vvolgármesternek javaslatát. A MÁV arra bazirozza ajánlatát, hogy a köbá- ıyai telep an a Szent István-kórház, a Szent László-kórház, a Köze| ani, a bak- teriológiai intézet és több más közintéz amelyek a környéken épülő útján könnyen és (arányi kül volnának hőenerg centrumból nagyobb hatók. A fővá ros állásfoglalása termi n ma még is- meretlen, de nem val gy cz az ajánlat kedvezőbb elbírálásban ri ne, mint elődei, me: a föváros vezetősége °lmultban: 52 álláspontját, hogy amennyiben a válik, elsősorban ajátmaga végezni valamelyik haszná elektromos centraleja felhaszná- azt az aktuá rleteket kívül helyezett lásával. Két héten belül elké: káposztásmegyeri vizmüvek gyors tempóban közeledik előrehaladás ma már megf a hat falazással és a vasbetongyűrük "beépi tésével együtt. időszerint már 550 méter s gban áll ké- szen az alagút és két héten belül elkészül. Az alagút teljes hosszú; méter lesz. Az első alagúttal árhuzamosan dolgoznak a megyeri második alagút és a budai Dunaalatti , bujtató" építke: n is. Kiirjäk a pályázatot a balatoni út következő szakasz: . A magyar tenge é vezető fővárosi útszakasz építési munkálatai már megindultak és olyan ütemben folynak, hogy az útépítésű tály ezen a héten kiírja a pályázatot a akasz léte . A polgár gyalási hirdetménye már a legk megjelenik. A na métert, a köve ster vers jzelebbi napokban e] Versenyfärgyaldsi | megbízások | A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Festékszállítást a Házinyomda részére; Lorilleux Ch stékipar, Onyx Nyomda- IMemhely za 5170 peng Uj versenyíárgyalási | RiíPpások | A polgärmester versenytärgyaläst hirdet: apadozati munkára a zni lehet június 11 én d. ji munkát: Böhm Károly és Kállay Sopron-, nát-uti iskolá- 10 óráig a magas- szivattyüteiep- 10 óráig az út- és építési ügyo: Vízvezető csatorna építésére a V kapcsolatban a ntendrei szigete 6-án d. e. 10 6 Egyetem-utca 2., űvek fejlesztésévet léhet június | ÜTHENGERLEST DE villa) WOLFF ERNŐ Budapest, ı., Kelenföldi-üt 1. Tel. : 59 —9—68. Budapest, 1985 május 99. Beérvhezett ajánlatok vízműtele epen emelendő gé 2 József 133.122, 24, Tausz Alfréd 140 Koch Károly 142.309, Katona, Roi Andor 147.926, Palatinus 1 ).403, Nagy Testvérek 151.768, Nagy Jenő 14. Hay Sándor 165.114, § kove munkáira a h 488 Ki a István György 029 P-vel : Engel Ignác 6630, Ha Lajos 6752, Hermann Já 7332, Polgár llner és Sándor 7685, 8951 ‚Ertl József 8986, 3 Helmrich Jänos 13.193, ıitt vasredöny mun! án építendő bicskei nkáira k , N onjának — különböző 009, Balogh Gyula Prokisch János 17.989, Ft Teleky 1 9. ifellebráná Ödön 9488, 10.160, Erdei Lajos 10.7 13.202, Sramó 3 Sándor Szabó Imre , Kurtán Gyula tűzőrségi épület írol 7044. Jó: parketta munkáira pá- iner G, 7485, Schmergel za 7060 igmond 7410, Kircsa Károly 7481 nti városháza f. lakít: ával kap: 5hm y 7394, agner Sándor 8188, Stern Imre 8510, ade 6669, Melocco Peter Sós Lajos 6771, Andrea rt, rkezeti munkára: Calanbos Jenő mű 1 4820, Már Kajtár Az útügyi int tására pályáztuk leumgyár z t munk Shell Kőolaj rt., gyar Petroleumipar hideg nm, dunakavics götarjäni Kö ätony-Üjlaki Villanyszere tschek, Gütmann és tay ödön 1 1818 kséges bitumen száli;- Nyirbogdänyi petro- mészkőliszt és 600 ak Helvey Tiy 1., Fleischmann Antal, N: 1 "Pa Imr Hajós "10.683. Testv és Szánthó 11.776 pengővel. VEVVYYVYYYYYYYYYTYYTYYYYYYYYYTYYYT: A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató Ilkovits J. Budapest központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYÁR | BALOGH GEZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. KÖSZÉNBÁNYANI "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-55 és 25-5-586. Szegedy Béla Jenő ] okl. gépészmérnök, kövezömester út-, vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó Budapest, I, Alkotás-u. 18. II. 1. Tel.: 52-8-52. e EEE EEE --- Page 197 --- Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 június 5. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 23. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Döntő gyözel: let aratott a Nemzeti Egység Pártja Kétszeresénél többre emelkedett a NEP köz- ségi mandätumainak száma — A két nagy jobboldali párt a száznyole mandátum közül hatvankettőt nyert el Kedden a kora reggeli ák al be a pártkörökbe a budapesti községi választó eredményéről szóló hírek. A NEP Eszterhä utcai helyiségében reggel hat órakor még élénk élet uralkodott, amikor percről ercre világosabbá lett, hogy a nemzeti , egység a bu- dapesti tő vényhatósá i döntő - győzelmet aratótt. at Die annyit , ‚Dizotts gs Hogy mit jelent ez a szäm, könnyű megérten ha elmondjuk azt, hogy a mostani községi vá áson egyedül a NEP tört előre hata. nyokban és pedig olyanformán, hogy 1931-iki választás mandátumainak számát jól megkétszerezte. Számokban kifejezve mandátu- mainak száma a multtal szemben 2.3-sze emelkedett, vagyis ketszäzharminc százalékkai több, mint amennyi 1931-ben az Egységes Köz- ségi Polgári Pártnak jutott. A mult alkalom- mal ugyanis ötven választott tag közül Egységes Ki égi Polgári Párt összesen tizer kilenc mandátummal az tehát pontos matematikai számítás ez most a száz- nyolc madátumn mandátumnak felelne meg. A 13.7 mandátum helyett azonban a kedd éjszakai döntő győzelem a NEP ámára hu- szonkilenc mandátumot biztosított, ami 2.3-szerese a multban nyert mandátumok S: mának. Kétségtelen, hogy a kulcsa ezzel t végleg a NEP kezébe került. Ez a győzelem azt városházán a helyi; a győzelemmel határozottan jelenti, hogy többé a budapesti városházán a NEP akarata ellen semmi nem történhetik, Er- vényesülni fog tehát az a mély szociális és kul- túrális gondolatoktól áthatott program, amely a NEP országos politikájában is tökéletesen érvényesül és érvényesülni fog az a népi poli- tika, amely hivatott a nemzeti egységet meg- valósítani és ennek a nemzeti egységnek vezető tényezőjévé tenni a magyar fővárost. amely multjánál és jelenénél fogva egyaránt méltó erre a vezető szerepre. Düs gyümölcsöket hozott tehát az a nagy- szerű temperamentumos és lelkes harc, amelyet a Nemzeti Egység Pártja az utóbbi hetekben a most erőteljesen túlszárnyalt baloldallal szem- ben kifejtett. Ennek a harcnak döntő tényezője volt az a hatalmas beszéd, amelyet az utolsó- előtti héten Gömbös Gyula miniszterelnök a Nemzeti Lovardában tartott és amely a Szere- tet jegyében szólította a NEP zászlói alá Buda- pest välasztöközönseget. De eredménye ez a győzelem annak a kitartó, nagystilű munkának, sre | eredmény nélkül. De rendkivüli érdemei van- nak annak a nte korlátokat nem ismerő, lé- i lekkel telt nag rvező munkának is, amelyet a NEP fővárosi szervezete, élén, Zsit- vay "Tibor nyugalmazott gügyminiszter- rel, a NEP fővárosi szerve: Inökevel ki- Tejtett. Zsitvay "Tibor; aki látszólag ‚csak az Isó hónapokban foglalkozott a ügyeivel, olyan klasszikt mindenre gondosságú, a NEP or DO EO programot maradhatott kéletesen egyenrangú adott, amelynek vonzó ! zervezete, Kauser Ist- folytatott és emelt töké- részesei a győzelemnek amelyet a NEP főv ván dr. vezetése alatt letes színvonalra. De EZ , AKik kitartó mindazok a jelöltek alatt indultak a NEP-nek a u Új Kör zakót énetében, de a . Ez ber? k Onkilenc új A mandátumok megoszlása kerületek és pártok szerint: NEMZETI EGY Keresztény Párt (Wolff) 33. Egyesült Polgári Ellenzék: 18. Friedrich-párt: 4. YSÉG PÁRTJA: Ripka-párt: 2. Szahadsägfront: 1. Szociáldemokratapárt: 29. 21. Budapest székesfő IS új törvényható: bizottsága a tizennégy kerületben a következ: pen alakult ki: ELSŐ KERÜLET: | Az első kerületben ö: vazatot, ebből 6749 volt 3 A 964-es 0587 zám alapján így oszlik meg a mandátum: NEP 2 mandátum (egy egész és 361 jó töredék). Ripka-párt két mandátum (egy egész és 910 jó töredék). Wolff-párt jó töredék). A kerület bizoítsági tagjai: hat | három mandátum (2 egész és 658 Gömbös Gyula (Somogyi Béla), Bornemisza Géza (Pályi Gyula), Ripka Ferenc, Apponyi György gróf, Wolff Károly, Bocsári Spur Kálmán, Pakányi Ferenc. MASODIK KERÜLET: A második kerületben összesen leadtak 14.500 szavazatot, ebből érvényes 13.979, érvénytelen A kétezres osztószám alapján így oszlanak meg a mandátumok: NEP 2 mandátum (573 rossz töredék). Wolff-párt 3 mandátum (2 egész és 979 jó (1816 (647 6 törec rossz y mandátum 7 mandátum Szocialisták Rassay-pár dék). A kerület bizot i tagj Zsitvay Tibor (Terböcz Imre), Harrer Ferenc, Wolff Károly (Divényi Károly), Toperczer Ákosné, Molnár Lá: Peyer Károly, Rassay Károly Béla). ló, (Pfeijfer Ignác, illetve Rátkai HARMADIK KERÜLET: a lea tben pártok , NEP egy mandátum (771 rossz töredék). Wolfj-párt 2 mandátum (egy egész és 1376 jó töredék). Friedrich-párt egy mandátum (1838 jó töredék). Nemzeti Reformpárt nem kapott mandátumot (988 rossz töredék): Rassay-párt egy mandátum (1084 jó töredék). Szocialisták 2 mandátum (1 egész és 1274 jó töredék). töredék). --- Page 198 --- A kerület bizottsági tagjai: Zsitvay Tibor (Andreka Károly Orova Zsigmond jut be). Wolff Károly (Gáldy Béla), Kun Lajos, Friedrich István (Hüttl Károly), Rassay Károly (Vörösváry Miklós), Büchler József, Millok Sándor. NEGYEDIK KERÜLET: A negyedik kerületben a leadott szavazatok száma 7014, ebből érvényes 6094, érvénytelen 920. Osztószám 970. Örökös tag A mandátumok megoszlása: NEP 2 mandátum (egy egész és 900 jó töredék). Wolff-pärt 3 mandátum (két egész 703 jó tö- redék). Rassay-párt 2 mandátum (2 egész és 281 rossz | töredék). A kerület bizottsági tagjai: Zsitvay Tibor (Girardi Tibor), Nagy Ferenc, Wolff Károly (Miklós Ferenc), Raffay Sándor, Szöke Gyula, Rassay Károly, (Szegő Béla), Láng Lajos. ÖTÖDIK KERÜLET: Az ötödik kerületben összesen leadtak 17,6: szavazatot, ebből érvényes 17.368, érvénytelen 252. Osztöszäm: 2485. A mandátumok megoszlása: NEP egy mandátum (510 rossz töredék), Wolff-pärt 2 mandátum (egy egész és 1053 jó töredék), Rassay-párt 3 mandátum, Szocialisták egy mandátum (905 redék.) rossz tö- A kerület bizottsági tagjai: Zsitvay Tibor, (Dési Géza), Woljf Károly, (Koós Jenő), Lázár Ferenc, Rassay Károly, (Párkány Frigyes), Sándor Pál, Gál Jenő, Györki Imre. HATODIK KERÜLET: A hatodik kerületben összesen leadtak 23.573 szavazatot. Osztöszäm: 2619. A mandátumok megoszlása: NEFP 2 mandátum (egy egész és 1646 jó tö- redek), Rassay-párt 3 mandátum (3 egész, 85 rossz töredéi Szocialisták 2 mandátum (egy egész és 1314 jó töredék), Friedrich-pärt egy mandátum redek), Wolff-párt egy mandátum rossz töredék). (1578 jó tö- (egy egész, 613 A kerület bizottsági tagjai: vay Tibor, (Sárkány Ferenc), Veress Gábor, Vázsonyi János, Bródi Ernő, Pollacsek Elemér, Györki Imre, (Pollák Ferencné, szül. Stern Szerén), Halász Alfréd, Friodrich ván, (Tauffer Gábor), Wolff Kár HETEDIK KERÜLET: A hetedik kerületben a mandátumok így osz- 1eg: P 2 mandátum, Wolff-párt egy mandátum, Rassay-párt 2 mandátum, Friedrich-párt 1 mandátum, Szabadságfront 1 mandátum, Szocialisták 2 mandátum. (Szakáll Antal). lan A kerület bizottsági ta; Bessenyey Zénó, Deményi Aladár dr., , Pesthy Müller József Leó, Wolff Károly, (Szabó Imre), Rupert Rezső, Bródy Ernő (Magyar Miklós), Friedrich István, (Landy István), Klár Zoltán Peyer Károly (Lévai Sándor) Deutsch Jenő NYOLCADIK KERÜLET A nyolcadik kerületben a mandátumok így oszlanak meg: NEP 3 mandátum Wolf-pärt 3 mandátum Kassay-pärt 2 mandátum Szocialistók 3 mandátum. DE A kerület bizottsági tagjai: Usetty Béla (Hajnóczy Béla) | Gazdy Jenö t Katona János FtVoljf Károly (Krizs Arptd) ; Müller Antal Baján Ferenc, Pábián Béla, LYVitéz Aladár, Esztergályos János, Horovitz Gábor, Bótóczy László. KILENCEDIK KERÜLET A kilencedik kerületben az összes szavazatok száma 20.317, érvényes zatok száma 19.820, érvénytelen 497. Osztószám 2211. A mandátumok megoszlása: NEP 3 mandátum Wolff-pärt 3 mandátum (2 egész és 887 jó töredék), átassay-párt egy mandátum dék), Szocialisták 2 mandátum (391 rossz töredék). (794 rossz töre- A kerület bizottsági tagjai: Usetty Béla, Szentesi József, Büben Miklós, Wellisch Andor, Wolff Károly (Csoma Verebély Jenő, Aichner Albert, Rassay Károly (Diószeghy János), Eszetgályós János (Lázár Emil), Rév Mihály. TIZEDIK KERÜLET A tizedik kerületben összesen leadtak 13.079 szavazatot, ebből érvényes 12.791, érvénytelen 287. Osztószám 1827. A mandátumok megoszlása: NEP 2 mandátum (2 egész és 466 rossz töre- dék), Wolff-párt 2 mandátum (2 egész és 159 rossz töredék), Ra 1y4-pürt egy mandátum (1707 jó töredék), cialisták 2 mandátum (egy egész és 1324 jó töredék). A kerület bizottsági tagjai: Usetty Béla (Halter Károly) Pözel ván, Wolff Károly (Szabó József), Viczián István, Rassay Károly (Payr Hugó), Esztergályos János (Farkas Zoltán), Reiss Mór. TIZENEGYEDIK KERÜLET: A tizenegyedik kerületben összesen leadtak 11,722 szavazatot. Ervenyes 11,459, érvénytelen 263. Osztószám 1634. A mandátumok megoszlása: NEP 2 mandátum; (egy egész és redék). ." Wolff-párt 2 mandátum (777 rossz töredék), Frisdrich-párt egy mandátum (1202 jó tö- redék), 1565 jó tö- Rassay-pärt dek), egy mandátum (1302 jó töre- A kerület bizottsági tagjai: Becsey Antal örökös tag, Szántay István, Vályi Lajos, Wolff Károly (K. Császár Ferenc), ny Amdrás, István (Halmay Zoltán), Rassay Károly (Kabakovits József), Peyer Károly (Bechtler Péter), TIZENKETTEVIK KERÜLET: A mandátumok megoszlása: NEP 3 mandátum. Wolff-párt 4 mandátum, A kerület bizottsági tagjai: Petracsek Lajos, Hencz Lajos, Nemes Juhász Jenö, Wolff Károly, ( Mohaupt Gyula), Cselényi Pál, Kassics Margit, Vály (Snassel) Ferenc, TIZENHARMADIK KERÜLET: A tiz-nharmadik kerületben — összesen le- adtak 11.305 szavazatot, ebből érvényes 10.849, érvénytelen 457. Osztószám 1550. A mandátumok megoszlása: NEP 2 mandátum (egy egész és 1018 jó tö- redék). Wolff-párt 2 mandátum (2 egész és 124 rossz töredék), Szocialisták 3 mandátum (3 rossz töredék), A kerület bizottsági tagjai: Zsitvay Tibor (Hegedüs Bertalan), Bessenyey Zénó (Babitz Gyula), Wolff Károly (Uhlár Béla), Homonnay Tivadar, Pever Károly (Csapó Sámuel), Szepessy Albert, Steinherz Simon, TIZENNEGYEDIK KERÜLET: A mandátumok megoszlása: NEP 2 mandátum. Wolff-párt 2 mandátum, Rassay-párt 2 mandátum, Szocialisták 2 mandátum, A kerület bizottsági tagjai: Usetty Béla (Kertész Elemér), Bényi Károly Wolff Károly (Mihalovics Zsigmond), Petrovácz Gyula, Rassay Károly László), Pásztor Imre. egész és 456 (Bródy Ernő, illetve Boros KAUSER ISTVÁN a választás vezetője a Fővárosi Hirlap útján mond köszönetet Budapest közönségének A Fővárcsi Hirlap multheti számában közöl- tük azt a nyilatkozatot, amelyben Kauser István, a NEP fővárosi szervezetének igazgatója —kifej- tette optimista álláspontját. Ez i az egy hét előtt még optim állásfogla- lás a mai nappal reális valósággá vált: a Nemzeti Egység Pártja olyan hatalmas győzel- met aratott a [fővárosi községi vála ásokon, amelyre az utóbbi községi választási ciklusok so- rán nem volt példa. Egy hét előtt optimizmus nyilatkozata, ma pedíg a nagy ég gondolatának budapesti megv a az a pár markáns mondat, amelyben Kauser István, a Fi rosi Hir- tap munkatársa előtt a választást követő kedden a hajnali órákban vázolta, volt Kauser István zelem, ította annak a 6 döntő jelentő- összegezte a választást és megv nemzeti egység szempontjából vi ségét: — A választás eredménye — — mondotta Kauser István a jobboldali világnézet hatal- mas előretörését igazolja. Az eredmény min- denesetre sikere annak a reformkormánynak, amelyet Budapest népe és ifjúsága tel- m jes meggyőződéssel és lelkesedéssel tá- mogat. A választás eredménye igazolja az országos vá- lasztások reális voltát. Ha figyelembe vesszük, hogy a kormánypártnak az arányosítás alap- ján mindössze tizenkét választott bizottsági tagsága volt a mostani választást megelö- zően és most ez az arányszám a háromszoro- -sára emelkedett. Beteljesedve látjuk mindazokat a reményeket, amelyeket a mostani előkészítőmunka és az or- szágos választásokat követő hangulat után a mostani választás eredményéhez reálisan fűz- tünk. — Emeli ennek a választási eredménynek értékét az a körülmény, hogy azok a fiatalabb korosztályok, amelyek mindenképen a Nemeeti Egység Pártja mellett nyilatkoztak volna meg, a választási nevjegyzekek kiigazításának hiá- nya miatt a mostani választáson nem vehettek részt. Ez az igen nagy számot jelentő szavazó- tömeg, amelyre joggal számíthattunk volna, a választásból kimaradt. — Ha a választás eredményének mérlegét fel akarjuk állítani, úgy ebben a mondatban foglalhatjuk össze: a Nemzeti Egység Pártjának és álta- lában a — jobboldalnak — nagyarányú előretörése jellemzi ezt a választást, és ez az eredmény teljes mértékben hozzásimul a mai korszellemhez és ennek követelményéhez. Az egész világon a nacionalizmus, a nemzeti érzések pregnáns megnyilatkozása az uralkodó szellem, s az, hogy Gömbös Gyula reformpoli- tikája és a fővárosban hirdetett reformeszmei ezt a kormányszellemet képviselik, kétség- telenné tették ennek az eredménynek bekövet- kezését, amire bizton számítottunk és amiért, ezúton is köszönetet mondunk a fö- város hűséges közönségének. --- Page 199 --- 1985 jünius 5. ZOVAROSTTLIRTIP AZ UJ TÖRVÉNYHATÓSÁG A Nemzeti Egység Pártjának tagjai ZSITVAY TIBOR Somogyi Béla Pályi Gyula Terbócz Imre GÖMBÖS GYULA Harrer Ferenc Anudréka Károly Orova Zsigmond Girardi Tibor Nagy Ferenc Dési Géza Sárkány Ferenc Szentesi József Büben Miklós Welliseh Petracsek Lajos Vitéz SOMOGYI BELA dr. v. országgyűlési képviselő, ügyvéd. Evek hosszú során át képviselte Zala megye egyik kerületét, idén azonban nem vállalt jelöltséget, mert munkásságát teljes egészé- ben a fővárosnak akarja szentelni. PÁLYI GYULA dr. 37 éves budapesti gya- korló ügyvéd, a világháború befejezése után a bu- dapesti egyetem jogi fakultását végezte el, és már joghallgató korában élénk részt vett Bornemisza Géza és Antal István társaságában a közéletben. 1932 óta élénk részt vett a főváros politikai éle- tében. A Frontharcos Szövetség országos ügyésze, s ott is értékes tevékenységet fejt ki. ANDRÉKA KÁROLY, 1874-ben [Tápióbicskén született. Középiskolai és jogi tanulmányait Buda- pesten végezte, 1894 augusztusában lépett a rend- őrség szolgálatába, hol a viläghäborü aiatt az állam- rendészeti osztály vezetője lett. 1928 óta, mint a fő- kapitány helyettese működött, majd tavaly nyug- díjba vonult. 1925 óta tagja a fővárosi törvényható- sági bizottságnak és 1931 óta örökös tag. Számos kitüntetés tulajdonosa. HARRER FERENC DR. 1874-ben az óbudai városházán született, mint Hárrer Pál Őbuda első és utolsó — polgármesterének fia. Buda- pesten végezte gimnáziumi és egyetemi tanul- mányait. Kisajätitäst jog című művével egye- temi pályadíjat nyert és egészen fiatalon magára terelte a főváros figyelmét, A kommün bukása Veress Gábor Andor FPesthy Müller Leó Halter Károly Hencz Lajos Juhász Jenő | után mint alpolgármester teljesen önállóan vezette a főváros ügyeit. Hivatali . működése mellett a közigazgatási és váro: problémákkal fog- lalkozott. A Pázmány Pé Tudományegyetem ma- gántanára, a leégett Gyöngyös város volt kor- mänybiztosa és 1918-ban bécsi magyar rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter volt. OROVA ZSIGMOND dr, 1882-ben őŐbudán született. A háború utáni második ciklusban a külső lipótvárosi kerületben első póttag lett, később, mint az Egységes Községi Polgári Párt tagja, be- került a törvényhatósághoz. Egyébként elnöke az őbudai izraelita hitközségnek. GIRARDI TIBOR 1888-ban született. Az 1925. évi községi választásokon megválasztották — és abban a ciklusban, mint bizottsági tag, közismer- ten értékes munkásságot [fejtett ki. A Kisipari Hitelimtézet alelnöke, a Budapesti Iparbank elnöke, ügyvezető elnöke a — Belvárosi Polgári Körnek, ahol élénk szerepet visz a Belváros politikai és tár- sadalmi életében. Kormányfőtanácsos. NAGY FERENC szállítmányozó, 1884-ben Budapesten született. 1910-ben a Belvárosban kezdte megszervezni a Keresztény PolgGi Pártot. Mint a keresztény gondolat harcosa, azóta is élénk részt vesz a főváros politikai életében, Mint törvényható- sági bizottsági tag, a különböző gazdasági termé- szetű bizottságok egyik legszakképzettebb és leg- agilisabb tagja. Elnöke a Saskörnek, A Belväros- Deményi Aladár Becsey Kertész Elemér Usetty Béla Gazdy Jenő Antal Sräntay Tstvän Välyi Lajos Bényi Károly nak ez az előkelő társadalmi közülete legutóbi Nagy Ferenc vezetése alatt a NEP-hez csatlakozott. DÉSI GÉZA dr. kormányfőtanácsos, ügyvéd, volt országgyűlési képviselő. Egyike legnépszerübb politikusainknak, az elmúlt választásokon azért nem lépett fel, mert idejét teljesen a värospolitikä- nak akarja szentelni. Neves védőügyvéd. SÁRKÁNY FERENC született 1882-ben Ko- máromban. Az országosan ismert Sárkány Vegyi- termék Vállalat ügyvezető beltagja. A HONSZ egyik alapítója, a hadigondozäs terén kifejtett ér- demes munkásságáért a kormányzó a Signum Laudis-szal t i. A Terézváros polgárságá- nak egyik nagyrabecsült vezetője. VERESS GÁBOR dr. Kolozsváron 1885-ben született. Okleveles gépészmérnök, a MAV igaz- gatóságában a kereskedelmi főosztály igazgatója. A szegedi egyetemen a közlekedési polítika meg- hívott előadója, több tudományos és társadalmi egyesület elnöke és választmányi tagja. DEMÉNYI ALADÁR dr., 1884-ben Nyitrán született. Budapesti gyakorló ügyvéd, 1928-ban be- került a törvényhatósági bizottságba, amelynek két éven át tagja volt. 1929-ben kormányfőtanácsossá nevezték ki, Főleg nemzetgazdasági és pénzügyi problémákkal foglalkozik és ezen a téren figye- lemreméltó irodalmi tevékenységet is kifejt. Vitéz PESTHY MÜLLER J, LEO rt. igazgató, kormänyfötanäcsos, regi ismert pesti csaläd tagja. --- Page 200 --- % VAR 1935 június © gató, a Nyugal- mazott Postások Országos Egye: WO 4 —Megvalósítják a rövid relációkat és NEP józsefvárosi szerve- GAZDY JENŐ ny. postaföi| a óta anna — Sn ‚„. Eletbeleptetik a 18 filléres villamosjegyet egy szerelt 16. Tom | A, közlekedés átalakításáról szóló javaslatot elsőnek targyalja a közgyűlés pest mi birtoko: ferencvárosi pártsz ervezetnek .— nyolc. évig 0 főtitkára, azóta alelmöke : Közvetlenül a törvényhatósági bizottság meg- a polgármester meghozta a maga végle- KÖVESLIGETI BÜBEN LÁSZLÓ dr, 1595. szünése előtt a legkomolyabb formájában állott a ges döntését. ben Budapesten született, budapesti gyakorló | megvalósítás előtt a közlekedési reform nagy 6; ügyvéd, A reformnomeedek egyik agilis komplexuma, A BESZKART kidolgozta a terveket | uigazoshátósat ae en a Ovid relációkat, befutó "TÖBB, mint két éve v észt a NEP és ennek keretében bejelentette, hogy a Helyiér- | togssá teszik a szükséges gócpontokonió a hurok megszervezésében. dekű Vasutak belső vonalain megszünteti a 36 fil- vágányok építési Bizonyos viszonylatokban 2—$ WELLISCH ANDOR (vägveesei) 1887-ben | léres szakaszjegyet, ugyanakkor azonban egységes | percos indítási közök lesznek és a közönség nem A a naate született air af fűegye- 26 filléres viteldíjat állapít meg Budapest egész te- ü apesten — születet A kir sef Müegye 26 fi 1) I g D! gész te kerül abba a helyzetbe, hogy a végállomásokon temen — építé; oklevelet. nyert s azóta rületére. A szünetelő törvényhatóság nem jutha- sokáig vár RA zseb 7 16 la )rlatot kos- | tott abba a helyzetbe, hogy e nagyfontosságú ker- 5 várakozik a legközelebb induló villamosra. Hites szakértője a Uj beosztás készü szakasz-utazások- Árvas: több — magánvállalat kben állást foglaljon és ez a magyarázata an- A — háború töl kezdve 1918-ig kato- nak, hogy a közlekedési reform átmenetileg leke- nn id zolgálatot te mely időből 24 hónapot | rült a napirendről, Ebből a tényből sokan azt a | Mert a rövid relációk alkalmazása esetén meg a fronton töltött és főhadnagyi rangot nyert el. következtetést vonták le, hogy a közlekedési re- | Kell változtatni a kisszakaszos utazást is, magas katonai kitüntetés tulajdonosa. | formra. és a tarifák megvältoztatäsära sokáig | természetesen mem jelenti azt, hogy az ut tagja. Igen | nem kerül sor és hogy a BESZKÁRT lemondott a Közönség e reformrészletnél hátrányba jut. A kis- mos a tör adalmi munkásságot fejt ki. közlekedés átalakításának gondolatáról. szaka -utazások torlódásának meggátlása érdeké- HALTER KÁROLY 1873-ban született Kö- A közlekedés reformjának mai állásáról ér- en — különleges , elgondolások vannak — előtérben, bányán. A Kőbányai Takarékpénztár vezérigazga- | deklödtünk amelyek a kényelmet és a gyorsaságot kívánják v . " st " az, " osítani. , negyvenéves lati jubileumän közgazda- ILLETÉKES HELYEN tvt. st A 7: A A gi tevékenységének elismeréséül a kormányzó a következő asp . - A rövid relációk életbeléptetésével egyidejű- 5 ység a következő felvilágosítást kaptuk: leg módosul a villamostarifa is. Ebben a vonatko- kormányfőtanézsosi címmel tüntette ki. 1924-töl 1930-ig Köbánya polgárságának buzgó és érdem- s képviselője volt a főváros törvényhatóságában. BECSEY ANTAL 1871-ben született Pc A — budapesti József Műegyetemen nöki oklevelet nyert. FE e műegyetemi A helyzet az, hogy a közlekedési reform zásban változatlanul teljesen kidolgozott tervezete Szendy Károly pol- | gármester előtt van, aki a törvényhatóság szünetét felhasználta arra, hogy az részletk ket alaposan —áttanulmányo . Nagy tévedés A N Anne Zn volna azt hinni, hogy a közlekedés újjáalakítása eged volt, majd a székesfőváros gépész- nn FE Ar) 7 törő ki mérnöki osztályába orült. 14 óta — önálló | holtpontr: került, sőt az történt, hogy, vállalkozó. A — törvényhatóság bizottságnak az ezész elgondolás közelebb jutott. a 1912 óta tagja és 1931 óta Örökös tag. tényleges megvalósításhoz. y közéleti tev séget fejt ki Kerütetében Voltak részletek, amelyek nem mindenben fedték és számos társ: dalmi egyesületnek vezetője. A m: a polgármester álláspontját és voltak újítások, sod sztályú polgári érdemkereszt tulajdonosa és amelyekkel szemben aggodalmak merültek fel. A korr tanácsos polgármester sürün foglalkozott a közlekedé: ISTVÁN 1890-ben született Sajó- formjával, úgyhogy az újonnan Öss ilő tör SM A Kl V főfelügyelő, a kelenföldi pälya- | hatóság szerveinok egyik legelső [feladata annak | 78, 8 Közmunkatanács clött fekszenek. Történhet- e. A Kelenföldi Tár- | az előterjesztésnek a megvitatása, amit a polgár- | "Ek kisebb változtatások, lényegében azonban epföldi Polgári Kör tärs- | mester a villamosforgalom megjavítása érdekében érvényesül a BESZKART műszaki el- t, megszervezte a NEP fog bemutatni. gondolása, — Mindenekelőtt a legfontosabb, hogy a rövid amely szorosan símul a tarifarendszerhez és vég- születtett 1895-ben Mező- relációk a gyakorlatban megvalósuljanak és ebben | eredményben a gyors közlekedést honosítja meg i a tekintetben a főváros trületén. a 26 filléres jegytípus áll előtérben, ami nem jelent újabb terhet a közönség részére, viszont alkalmas a HÉV tarifacsökkentés hiányai- nak pótlására. Szó van arról is, hogy a 6 filléres kisszakasz, a 16 filléres szakaszjegy és a 26 fillé- res átszállójegy közé 18 filléres jegytipust iktatusk, ami átszállással kombinált kisebb távolságok be- utazására jogosítja az utasokat. A — rövid relációk a műszaki beruházások sokaságára — kötelezik a BESZKÁRT és a tervek immár a kereskedelmi minisztérium, a rendőrség elni Mint ü XI-dik kerületét. VALYI LAJOS dr. * den, Az olasz és az orosz harctéren dötte végig a. Tk A Magyar Ügyvédek öke, ugyanitt a jog- Politikai és ttság "el öke. Az Ország s két Ne Ange for vetsű aba op Eik szült en ém Ter ottségerűl fognak vendégeink ügyi szakosztályának igazgatója. "Több. "jogi szak- e meggyőljtjösb-szereznk le : a e ő : a Szent istván-hét esti tü k, amely káprázatos színekbe öltözteti 3udapeste: égez . - - eg; estére az éjszakai Dunapartot és természete- író fejtett Ki elis teljes programja Sen Jezajlanak a szokúsos sportesemények 13, ame: : lyi postatisztképző lyek között a Szent István-díj lefutása évenként A budapest idegenforgalom a tényleges tavasz | különleges társadalmi esemény. bekövetkezése után most már komoly lendülettel szerkesztő; és munkatä ca rendes ta- aigazgató, szá- tanfolyamon a postatörténet és polit nára tizennégy év óta. Jelenleg post. KÁ ervezet megalapítója és el- | , ajakult és a Jümiusi Hetek külföldi propagan- AZA Ökerüleigt Ő. szervezte mag. dája a. legszebb eredményeket ígéri. Budapest ide WAHL-:FEREN SR 1" helyen. 18441 GAZDA éés tanácsos genforgalmának ez a nagy esménye kétségtelenül Sátoraljaújhelyen, 1884-ben. asági főtanácsos, | kedvezően formálja az idegenforgalom arányait, A H Or USE ÖGEyésze, a pantntáloa házkert: | 4 tegnagyobb feladat azonban a Szent István-kót ati [1929 ÉS FEMIPARI VÁLLALATA let központi Ügy alapítója lnöke a | keres lebonyolítása, amely iránt úgy a vidéken, Budapest, VIII Via-u'ca 39. Telefon: Hadviselt Közszolgálati Alkalmazottak Eajtóssi mint a megszállott országrészeken és a külföldön Szövetségének. hatalmas érdeklődés tapasztalható. — Kovácsházy HEGEDÜS BERTALAN dr. ügyvéd, a front- | Vilmos tanácsnok és az Idegenforgalmi Hivatal KIRCHLECHNER harcosmc meginditöja €s jelenleg is áris teljes gözzel dolgoznak, hogy az övetke- zendő nagy ok mindenben kielégítsék a vendé- BABITZ GYULA vendéglős, régóta értékes | g°k várakozását. szervező munkásságot folytat áz Angyalföldön. A Érdeklődtünk a Szent István-heti előkészi vasutasok közöt ől, amelynek programjáról ke kesztője, a a következő felvilágosítást kaptul > VEMÁRÜUKÉSZITŐ Rerfepitfö Budapest, 3I., Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) jetek- Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám Front felelös lemény halálra — A Szent István-heti ünnepségek előkészítése Gáz-, víz- és gőzarmaturák 192 20-ban átszöi a folyamatban van. A külföld számára az általános BUDAPEST, VII, AKACFA-U. 61 TELEFON: 40-6-44 I iós vonalon és Zentkozert a Nemzeti [prospektusok nagy példányszámban szetküldesre hadseregnél szolgálattételre. A MOVE és a Front- kerültek és most van nyomdában a Gyöngyös övetség Öröki beli dominus; legutó i lovagkere Yi KAROLY 1881-ben, Szobon nt — postafőigazgatóep körülbelül alkalmazott fönö akik erélj embi >tettöl áthatott nagyobb tisz tben tartják. tagja, a Turul tisztelet- | Bokréta-előadások szokásos részletes prospei ek. tulaj- is, melyet az idegenforgalmi hivatal a közel ji i Era HSZ Z erenc X ben fog expediálni. A.Gyöngyös Bokréta egyéb- ként a Júniusi Hét programjában is szerepel pün- | [/bronzönfő Budapest, VI, Babér-utca 80. kösd vasárnapján és hétfőn a Városi Színházban. Telefon: 932—26 — A Szent Istvän-h6t lényege és legfőbb eseménye természetesen az idén is a Vár- ban megtartandó Szent Johb-körmenet, ható érdeklődés ünnepség köré tj az Olasz ze Weiss Janos, budapest Iroda: M.,Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2—55, "Tervez és készít: Központi fűtés, gőzmosodúák, göz- konyhák, vízművek, vízvezeték. sázvezeték, fürdőberen- dezések. csatornárás és szellőző berendezéseket. amely iránt mutatkozik. A felemelő eg yhé csoportosuló vil program legjelentősebb ese- DOS ANDOR | 2450 co ös Bokréta Csoportjainak bemutat- LEDNICZKY V rt) JE HODO ÉS REDŐNYGYÁRTÓ-ÜZEME kozási a Városi Színházban. Abból a tíz csoportból, BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39. 9.36. amelyik Paulini Béla rendezésében HKovúcsházy EEE Vilmos tanácsnok kezdeményezésére öt évvel ez- e. [4 EA elött elöször bemutatkozott Budapesten, ma mär 0 1 e K 1 Breitner Bernät Orszägos Magyar Bokrétaszövetség lett, amely- rensiein Ss 0DD€ Jégszekrények és Hűftőkészülékok Gyára nek keretében több mint 50 népi csoport tartozik Gyár, raktár ás iroda: Eudapost, Ve zár patt 36 | az ország minden részéből. A. magyar falusi népes- MAGYAR R.-T., BUDAPEST, apitlatott 1876 ség dísze-virága augusztus 14-—-28-ig fogja bemu- DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. tatni a Városi Színházban az ösi magyar táncokat A HLAVERFERENC DenÉdi műszengyán | | 6 pépszokásokat. Ugyanezen idó alatt Motorosmozdonyok — Útjavító- Alapitva. 1900 a bokrétás-csoportok művészeti termékei- épek — Kisvasutak — arvä- Budapest, Vill., Vas-u, 2. Telefon: 40-4-24 ből változatos kiállítás ad ízelítőt a kül- gCP 5 földi közönség számára, gányok — Autobuszkarosszériák egy másik kiállításban pedig a magyar kertészeti Gépek e Műszerek ı Hutóalhatrészek { ‚ | --- Page 201 --- PESTIKIRAKAT > lá A / / Z Detüsyminiszter és útkaparó I, Egy-két beszéd, egy-két nyilatkozat és egy csomó cselekedet és már mindenki tisztában volt vele, hogy Kozma Miklós belügyminiszter nem politikai ravaszkodások és nem is a hivata- lokbeli vaskalapossägok iskoláját járta. Nem a furfangok és cselszövések alagútjaiból, vagy a bürokrácia dohos hivatalszobáiból került elő, hanem a fri a levegős, a napfényes élet or- szágútján érkezett meg, s útjában mindent .hal- lott, mindent látott, mindent észrevett, amire az országot kormányzó sállamférfiúnak — szük- sége van. HI Akkor álmélkodtunk el először. amikor az ellenzék oldalán előállottak valami kívánsággal. Valaha, talán ‚evszäzadokon út az volt a stílus hogy amit az ellenzék mond, az nem lehet igaz, amit az ellenzék kíván, azt nem lehet teljesíteni. Most egyszerre nagyot fordult a világ. Az ellen- zéki kívánságra K 02 ma Miklós belügyminisz- ter a legtermészetesebb módon azt vála. hogy az uraknak tökéletesen igazuk van, vánsáógukat teljesíteni fogja. Az ellenzéki urak clső pillanatra abban kezdtek kételkedni, hogy csakugyan — ellenzékiek-e ök, ha a belügymi- niszter magáévá teszi az álláspontjukat csak azután jöttek rá, hogy mégis csak az a világ tegtermészetesebb és legnépszerűbb kor- mányzási módja, ha a miniszter pártszempon- tok fölött keresi és talclja meg az igazságot. Ezek az első elálmélkodásaink jutottak eszünkbe most, amikor megint arra ébredt föl a közvélemény, hogy a mmiszternek is szabad melegszívű, öszinte embernek lenni. Sőt jobh és szebb, ha ilyen, mint ha a hatalom súlya alatt megmerevedik az arcán a mosoly és kihül sz ben a szeretet melege. A nyolcvanéves szegedi útkaparó föllebbezésének sorsa! öszintén meg- hatott mindenkit. Aziöreg Papp Mihály útka- paró negyven esztendeig hűséggel, becsületes munkájával szolgálta Szeged városát, dolgozna ma is, de kiöregedett, hát elküldték. No nem ép- pen nyugdíjba, csak nyugállományba szóval pénz nélkül. Most derült ki ugyanis, hogy nem volt tagja a nyugdíjalapnak, tehát természete- sen nem kaphat egy vasat se. Hacsak kegydíjat nem... Megfolyamodta hát a dolgot, de Szeged város kistanácsa elutasította a kérelmét, Az öreg útkaparó tehát a belügyminiszterhez fordult. Kozma Miklós, aki az élet iskoláját járta, nagyon jól tudja, hogy ha egy útkaparó kivénül a mesterségéből, aligha vonulhat vissza a birto- kára, amelyet abból a pénzből vásárolt, aminek nem tudott a nyakára hágni. Az ilyen nyolcvan- éves, derék, dolgos útkaparó ilyen esetben vagy éhen pusztul, vagy a nyakába akaszthatja a koldus-tarisznyát. Már pedig Kozma Miklós úgy véli, hogy aki negyven esztendeig dolgozott egy közület érdekében, az a két sors közül egyi- ket se érdemelte ki. Nem hatalmi szóhoz, hanem az emberi megértés bölcs szavához fordult azonban a bel- ügyminiszter. Leirt ‚a szegedi kistanácsnak, hogy [fontolja meg még et kaparó kérését és tosítja az urakat, hogy jóváhagyja a határoza- tukat. Persze a derék, de kissé skrupulózus sze- yediek, siettek eleget tenni a miniszter kívánsá- vának és Papp Mihály bácsi újra városi pénz- ből eszegeti a szegényes kenyeret és tömögeti a pipáját. Olyan egyszerű, olyan természetes ez az egész történet, hogy mindenki, aki elolvassa, azt jmondja rá mély meggyőzödéssel, hogy: hát persze, én is ezt cselekedtem volna. Hát igen, most mindenki ezt mondja; de nekünk van egy furcsa kérdésünk: ha olyan nagyon egyszerű és természetes a dolog, akkor mint van az, hogy Magyarországnak 1867-töl máig uralmon volt harmincöt belügyminisztere — közül mégis Kozma Miklós, a harminchatodik volt az első, aki így cselekedett? és vé- p. b. Június 6 és 8-än délután fél 3 órakor Ugetőverseny \ Szerdän meghirdetik a polgármesteri pályázatot Két hét a jelentkezési határidő — Június 12-én lesz az alıkulö közgyűlés — A nyári szünet előtt három közgyűlést tartanak Az új törvényhatóság összetétele a törvényhatós asztások és , az e ismerete után már tör- | vényhat munkabeosztása € | váro: Különböző találgat | sek vannak jan afelöl meg működését az új törvenyhat feladatok sok ak megoldása fontos kér polgárme s nusának volt, ar ellentr elések látta kan tuc hogy a polgárme tására csupán az őszi hónapokbar oldalon annak az értesülésnek a valódis gát kolportálták, hogy a polyármestert nyomban megválc júk és ezzel megüdják az irányt az ad- minisztráció munkamenetének. indezeket a talál- gatások megcáfolja az a tény, hogy Sipöcz Jenő főpolgár ster nyomban a törvényhatósági válasz- tások után, tehát szerdán gondoskodik a polgár- mesteri állás pályázatának kiírásáról A Fővárosi Hirlap munkatárs A LEGILLET£KESEBB FORRÁSBÓL a követk kben ad tájékoztatást a legközelebbi teendök sorrendjéről: A törvényhatósá bizott. megalakulá- sával bizonyos formas: járnak, mint például a mandátumok igazolására, amihez feltétlenül idő szükséges. A most már véglegesen kialakult ter- vek szerint a törvényhatósági bizottság június 12-én, szerdán délután, tartja alakuló közgyű lését, ahol Sipőcz Jenő főpolgármester vözli nagyobb — beszédben a gyűlés tagjait, majd bejelenti, hogy kiírta a pá- lyázatot a polgármesteri állás betöltésére. g Tekintettel arra a körülmer , hogy a polgár- mesteri állás betöltése elsőrendű fontosságú köve- telmény, késlekedésnek vagy halasztásnak az ad- minisztráció látná árát, tehát a pályózati hatá idő a legrövidebb terminusra szól. A polgárme pályázat két heti időt ad a jelentkezésekre hogy június 19-én, szerdán már lejár a polgár- mesteri állásra való jelentkezés határidej és ezt követőleg a közgyűlés fela. gármesteri állásnak választás betöltése útján mandátumok iga- érdekképviseleti édi Kamara há- a Mérnöki Ka- három, a Gy Me a Ezzel egyidejüleg befejeződik a zolása és áttérhet a közgyűlés az tagok megválasztására. Az Ügy rom, a Közjegyzői Kamara egy, mara három, az Orvosszövetség kettő, az Iparkamara négy és Kamara két taggal lesz képvis Az kérdések a alapvető után egyetlenegy kö: lés van még hátra a nyári szünet előtt, ahol a 21 milliós be- ruházási programra vonatkozó polgármes- teri előterjesztést fogják tárgyalni, z a határozatnak a meghozatala után a k megkezdi a nyéi szünetet és az új ciklus szeptember második felében indul meg. Hangsúlyozni kívánjuk, mondotta infor- mátorunk , hogy S: yi kérdésekben és ve- zető poziciókban csupán a polgármester megvú- ása bizonyos, míg az alpolgármesterek és főtisztviselők meg- választására az őszi hónapokban kerül sor. la. hogy a vezető poziciók betölté- lezett korteskedé. Egészen bizonyos, sét nem [fogja ki mégelőzni, mert a törvényhatóság összessége tisztában van azoknak a személyiségeknek egyéni értékével, akik jelenleg is a főváros irányítózában zt- vesznek. Elnökség, örökös tagok, tisztviselők, érdekképviseleti tagok az új közgyűlésen A wálasztásokkal most már teljesen kialakult az új közgyülés összetétele és megkezdődik az új ciklus, amelynek feladata, hogy rendezze a függő ügyeket, megalapozza a legközelebbi teendőket és a fejlödés útjára indítsa Budapestet. A hat évre meg- választott törvényhatósági bizottság a megválasz- tott 108 bizottsági tagon kívül a következőképen fest: Elnök: Tagok: Szendy Károly polgármester, Liber Endre alpolgármester, Lämotte Károly dr. alpolgär- mester. Örökös tagok: Andréka Károly, Bárczy István, Becsey Antal, Bednár Róbert, Botzenhardt János, Csepreghy-Horváth János, Csilléry András, Ernst Sándor, Gaár Vilmos, Glücksthal Samu, Hufnagel Imre, Ilovszky János, Kállay Tamás, Koós Jenő, Kozma Jenő, Lampel Vilmos, Lázár Ferenc, Leder- mann Mór, Németh Béla, Petrovácz Gyula, Petzrik Jenő, Pompéry Elemér, Raffay Sándor, Rassay Károly, Schmiedt Richárd, Sümegi Vilmos, To- Pperczer Ákosné, Ugron Gábor, Usetty Béla, Vi- czián István, Wolff Károly. Hivatalból: Schuler Dezső, Wossala Sándor, Kovácsházy Vilmos, Némethy Károly, Farkas Ákos Szepesváry Pál, Salamon Géza, Bódy László, Király Kálmán, Babarczy István báró, Felkay Ferenc, Rosta János, Morvay Endre, Duday Alajos, központi Ballai János íz: vizvezeték, csatornázás, szivattyutsle- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV,, Reáltanoda-ulca 4. Telefon : 85-2-98 Sipöcz Jenö dr. főpolgármester. Holt- Tartós és maradandó értékek, bérmálási emléktárgyak, a legjobb órák, versenydijak, különö- sen serlegek, amelyek a híres eredeti Schönwald-féle minták sze- rint kaphatók Arany és ezüst tárgyakért, éhR- szerekért, zálogjegyekért (lejär- takért is) csoda magas árakat fizetek. GARZÓ étszerüzletében szerehetők be IV., Veres Pálné ucca 4. Apponyi térnél a hadtesíparancsnoksággal szemben. spach Ödön, hára Béla, Battlay Imre, Schmaderer Oszkár, Zielinszky Tibor tanácsnokok, Szemethy Károly tiszti főügyész, Csordás Elemér tiszti fő- orvos, Illyefalvy 1. Lajos statisztikai igazgató, Sebő Béle főszámvevő, Budó Jusztin fölevéltáros, továbbá Ferenczy Tibor főkapitány, Csilléry Béla pénzügy- igazgató, Papanek Ernő számszéki igazgató, Pintér Jenő tankerületi főigazgató, Nagy Zsigmond tan- felügyelő, Rakovszky Iván, a Közmunkatanács elnöke, Korányi Sándor báró, a Közegészségügyi Tanács elnöke és Huszár Aladár, az OTI elnöke. Érdekképviseleti tagokat vi: 7 a Budapesti Ügyvédi Kamara (3 tag), a Közjegyzői Kamara (1), Mérnöki Kamara (3), Orvosszövetseg (3), GyOSz (2), Kereskedelmi és Iparkamara (4), Mező- gazdasági Kamara (2), a Vitézi Szék kiküldöttje Az érdekképviseleti tagok megválasztása az első közgyűlés feladata és ennek megtörténte után tel- jes létszámban megindíthatja munkásságát Buda- pest új közgyűlése. Érdekesen alakul a közigazgatási bizottság át- meneti működése. A helyzet az, hogy az új törvény- hatóságot már megválasztották, de nem alakult meg az egyik legfontosabb szerv: a közigazgatási bizottság és ilyformán hétfőn még a múlt közgyű- lés közigazgatási bizottsága tartja júniusi ülését. Ez az ülés utolsó ténykedése a régi közgyűlés szer- vének, mert júliusban már az új közigazgatási bizottság intézi a feladatkörébe utalt ügyeket. S vezető a ben biz Törvény enge BIHARI INDEX JURIS HUNGARICI Magyar jogmut § , Bv 1 ra, Belü 3 ügyi Közlöny, Büntetőjogi Hat g Közigazgatási O: íróság P Os: többi hivatal JOGSZABÁLYOK betűsoros név- és tárgymutatója 1000—1934 ató vényel, vényei és évtizedenkint Főótfüzet ki kint. Pótkötet Társszerkesztő DR. BIHARI BÉLA budapesti ügyvéd. Szerkesztő BIHARI KÁROLY főrevizor Szerkesztőség és k Budapest, IV., e jelenik n DR. Csak előfizetűk részé + Kérjen ismertetőt! --- Page 202 --- , Első eredménye — a kormányzóné halatoni körútjának kibövitik a gyermeknyaraltatási akciót Szendv Károly polgármester az ünülötelepek TErONEIVOIMEK szaporításáról minden ak- alko- A esztendőnel meke számár a nyar legsikerültebb sze. sti € élmé ami a higiéni iskolá zt, juttatni erelt amit nukra a A fővárosnak üdülőtelepei van- sként nem tud berendezett é n zülönösen a Balaton partján és ebben a tekin- tetben a budapesti gyermeknyaraltatási akció min taképül szolgálhat a nyugati államok részére is. Mint minden emberbaráti mozgalir úgy a ermeknyaraltatási akciót is jóságos figyelemmel az zé fenkölt ndolkozäsü na Horthy XM elmult napokban azt ágát szeretné megtekin- i eküdülő ASS ki fejezte ton partján 14 gyer A 1élte € rte kör- Szendy Károly és Petik Kál- iga a buc stil srmeknyaraltatási ve: nyzó feleségének balatoni akciónak és t biztosít ényegesen fogja tengert. obbs Ámú az meg k dést inté nk Szendy Károly polgármesterhez, mondotta a Fővárosi Hirlap aki a következőket munkätär: Öfömeltösäga kiserete- ben felkerestük 2 es balatonmenti gyer- meküdülő telepeket és tüzetesen megvizsgáltuk Zamárdi, Lelle, Fonyód, Boglár telepi berende- zéseit és természetesen a veszprémi és zalai partok mindazon községeit, amelyek esetleges újabb gyermeküdülők felállítása tekintetében szóba jöhetnek. Mindenütt a legnagyobb rendet, tiszta- ságot, higieniát és tökéletes felszerelést láttunk , BEFÁSÍTJÁK A RÉGI LÓVERSENYTERET A Közmunkatanács elkészítette az Attila-park tervét — A Schmidt Miksa hagyaték 200.000 pengős forgalmiadó | terhét és az örökösödési illeték elengedését kéri a fő- | város — Szent Isíván napjára elkésziüt a Mátvás-tempiom | tornya — A napokban kiipjäk az új artézi kút fürdsdra a versenytárgyaiást Lamotte atpotgármester nyilatkozata - Lamotte Károly alpolgármester ügyosztál ban serény munka folyik. Lamotteröl ismerete: hogy a legkisebb ügyek iränt is behatóan érdeklő- dik az alája tartozó ügyosztályokra a legláza- sabb munkatempót di} Ennek a gyorsiramü munkának az eredménye az, hogy most, amikor a belügyminiszter jóváhagyta a főváros beruházó programját, azok a beruházások, melyek Lamotte alpolgármester ellenőrzése alatt álló ügyosztályok irányítása mellett fognak elvégeztetni, már teljesen elő vannak készítve. Ezek k tartozik elsősorban a városligeti új artézi kút fúrása. A Fővárosi Hírlap munkatársa felkereste hi- vatalában Lamotte Károly dr. alpolgármestert, akinél érdeklődött a főváros időszerű ügyei iránt és elsősorban az"új ártézi kút fúrása felől. — A beruházó programban mondotta mun- katársunknak Lamotte Károly alpolgármester — FÜRDÖKÄDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. o e és ítottuk, hogy mindezek a telepek teljes ültséggel várják az idei nyaraló- csoportok ezreit, A fővárosi tökéle- esen megszervezett intézmény és most minden | törekvés a irányul, gy az üdülte | küldhető szegény gyermekek létszámát növel- jük. Ma a helyzet, h kénytelenek va- gyunk rövid turnusokba beosztani a nyaralásra besorozott csoportokat, mert nincs annyi férőhely, hogy a nyaralta- | tás időtartamát hosszabb hetekre biz- | tosithassuk, | jelentös befekte- | eket épít- Megfelelő, nem is túlságosan tésekre van szükség, hogy új feröhe sünk és ebben a vonatkozásban a főváros soha- | sem volt szűkkeblű. Módot és alkalmat fogok | keresni arra, hogy a közgyűlésnek előterj tést tegyek a meglevő telepek kibővítésére | ilymódon a nyaraltatható gyermekek létszá mak emelésére. Ebben az évben a sz s építkezési munkálatok már nem végezhetők el, azonban úgy tervezem, hogy | a rendelkezésre bocsájtott fedezet ere- jéig végrehajtjuk a telepek megnagyob- hbítását gén lényegesen nagyobb gyer- üldünk a magyar tenger üdítő jövő év soportokat 1 partjára. A kormányzóné Öfömeltösäga a legna- gyobb jóindulattal támogatja a főváros ezírá- nyú célkitűzéseit és a körút alkalmával több- ször kifejezte megelégedését a látottak fö Szendy Károly pólgé er már is utasítást adott a műszaki ügyosztálynak, hogy a gyermek- üdülőtelepek kibővítésére készítsenek terveket és azokat sürgősen mutassák be, hogy a költségfede- zet ügyében a megfelelő előterjesztés mihamarabb elkészülhessen tudvalevőleg 300.000 pengőt irányoztunk elő az új artézi kút fúrására. Természetesen előre pontosan nem számítható ki, hogy mennyibe fog kerülni a kútfúrás, ez azonban rövidesen eldől a megtartandó versenytárgyaláson. | Mär utasítottam a városgazdasági | osztályt, hogy írja ki a verseny a városligeti új artézi kút fúrás Néhány napon belül ez megtörténik. Az a hely, ahol az új kutat fúrják, meg van állapítva: a Szöchenyi-fürdö bejáratától jobbbra ál- lítjuk fel a fúrógépet. Az új artézi kút fúrása feltétlenül hasznos beruhá- zás. A régi kút nem tudja elegendő mennyiségű forró vízzel ellátni z fürdőt és a strandfürdő alatti kismélységű kuta: : nyert vizet vesszük igénybe a medencék megtöltes6nel. A víz felmelegítése sokba kerül és ezt az összeget meg fogjuk takari- tani, ha az új artézi kút elkészül, Ha, amire minden remény megvan, az új artézi kút megfelelő meleg- vizet eredményez, a Széchenyi-fűrdő fűtési költsé- geinél évi 54.000 pengő megtakarítást lehet elérni. Hat év alatt tehát a kútfúrásba befektetett tőke teljesen amortizálódik, Városrendezési kérdésekről érdeklődtünk ezután, Lamotte Károly alpolgármester, amióta a városrendezési ügyosztály irányítását átvette, Kempelen Ágoston főtanácsossal valamennyi városrendezési — problémát — legrészletesebben megbeszélt. 1935 júni — Behatóan foglalkozom a régi lőversenytér rendezésének kérdésével. Nem iehet tovább a mai állapotában meg- hagyni a régi lóversenyteret és megenged- hetetlen, hogy a város szivében, nagyrészt villáktól körülépítve, ilyen — rendezetlenül maradjon ez az óriási terület, Többizben kint voltam a régi lóverseny! dent megnéztem a tervem, hogy az egész területet befásítjuk. Természetesen parkirozäs végre. Egy: gel kell } ren, min- nem gondohunk olyan nagyszabású mint amäilyent a Tabánban hajtunk erü eszközökkel, minél kisebb költség- ítani a régi lóversenyteret, ha nem le- akkor részletekben. Hogy a fásítást a régi lőversenytéren levő bérleteket. telepei vannak a bérletek- lyen rendezésének megvan az a jövő városrendezési terveit nem juk meg rosrendezé zempontböl valamilyen cél- g lesz a régi löversenyter területére, az pítetlenül, de rendezett állapotban és befásítva rendelkezésre fog állani. Az Attila-park kialakítása felől érdeklőd- tünk ezután. Lamotte Károly alpolgármester erről a főváros szempontjából fontos problémá- ról a következőket mondotta: Schmidt Miksa öröl nek leltározása t folyik. A főváros a Kiscelli-úti ka. télyon kívül égképpen megkapja a kastély gyobbrészt beépítetlen területet. Az örökhagyi Schmidt Miksának egyik feltétele az, hogy a te letet parkszerűen képezzük ki. A Közmunkatandı éppen a napokban küldte át a fővároshoz a úti kastély GP ek városrendezési tervét. itt parkot kell létesítenünk mérlegelnünk ke! 1, zavar- ne módosítsuk-e az utak vezetését, eldől és mire az örökségi teljesen elkészül a Kiscelli-út Attila-parknak rendezési terve. A fővárc zét egyébként tekintélyes költsé- gek terhelik. A kastélyban létesítendő múzeum fenntartása ugyan nem fog jelentős összeget fel- emészteni, ellenben a fővárost körülbelül galmi adóteher terheli folyóan, továbbá az ö ros álláspontja az, a kérdés rövidesen lebon; környékéne lódik, 200.000 pengős for- zZ örökségből ki- södési illeti hogy mivel az örökség főv közcélú és emellett fenntartása is pénzbe kerül, a kincstár maga is járuljon hozzá a park és múzeum létesítéséh a forgalmi adóteher és az örökösödési illeték elengedésével. Kérni fogjuk a kincstárt éppen ezért, hogy a 200.000 pengős forgalmi adóterhet és az örökösödési illetéket engedje el a fö- városnak. A magasépítési ügyosztály érdeklődtünk ezután: A költségvetésben előírt tatarozások folya- matban vannak. Gyors ütemben halad a Mátyás- munkái felől templom toronysisakjának újjáépítése, Elörelätha- tóan július végére elkészül a Mátyás-templom toronysisakja, A munka legnagyobb részén már túl vagyunk. Szent István napjára feltétlenül eltakarít- juk az állványokat is és a Szent István-napi körmenetet semmi sem fogja zavarni. Végül szóvátettük azt, hogy az utóbbi idő- ben előfordult fagykárok és jégesők következ- tében bizonyos élelmicikkek ára emelkedett. Felvetettük a kérdés vajjon nem fogja-c megsínyleni a főváros közönsége ezcket a ter- mészeti csapásoka:z? A. közélelmezé lemmel kíséri az élelmis: nyire eddig megállapítható, nem annyira a vetések, mint inkább a gyümölcsök szenvedtek kárt a fagy és a jégverések miatt, A gyümölcs tulajdonképpen nem népélelmezési cikk. Ami a zöldségneműeket illeti, a helyzet, sajnos, az, hogy Ausztriával szembeni. exportunk csökkent a mult évhez viszonyítva 35 így nem valószínű, hogy áruhiány lépne fel. A főváros lakosságának az élelmiszerárak komoly megádrágulásától tehát nem kell tartania. VADASZ GYULA Lajos-utca 89. és Rupp Imre-ulca 46. Telefon: 62-9-06. MODER yosztály áliandóan figye- ak alakulását. Ameny- három és négy- szobás lakások kiadók központi fűtés és melegvízszolgáltatással — vagy anélkül. Bővebbet: Palatinus építő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 --- Page 203 --- 1935 jünius 5. Különleges magyar sajátosságok A Nemzeti Egység tanügyi gyakorolják a legnagyobb idegenforgalmi vonzóerőt Németh Imre országgyűlési képviselő az idegenforgalom új útjairól Meglehetősen elhanyagolt probléma volt a kö- zelmult időkig az idegenforgalom intézményes fel- karolása és ugyanakkor, amikor a főváros korláto- zott anyagi eszközeivel mindent elkövetett, hogy ezt a rendkívüli jelentőségű ipart fellendítse, az ál- lami és társadalmi tényezők meglehetős passzívi- tással nézték a főváros erőfeszítését. Ügyes intéz- kedés volt a budapesti gyögyhelybizottsäg megala- kitäsa, amely kellő hoz: rtéssel és a rendelke- zésére bocsátott anyagi eszközökkel megindithatta a komoly propagandát és ennek eredményei máris jelentkeznek. Mindazok, akik az idegenforgalom kiszélesítésében komoly értékeket látnak és való- ban nemzetgazdasági nézőszögből ítélik meg az ezzel összefüggő kérdéseket, nagy örömmel látják, hogy a törvényhozás tagjainak figyelme — mindin- kább erőteljesebben fordul az idegenforgalmi prob- témák felé. A kormány egyik sarkalatos program- jává emelte az idegenforgalom fejlesztését és ör- vendetes, hogy ebben a törekvésében maga mögött tudja a Nemzeti Egység Pártja összességét. Budapest idegenforgalmi — kérdései valószínű- leg állandósulnak a Nemzeti Egység Pártja és a kormány programjában és ebből a szempontból nagyjelentösege van annak, hogy az új képvise- lök a maguk gazdag gyakorlati tudásukkal a I lelkesebben sietnek a kormányzati szervek segít gére. Az idegenforgalmi problémák egyik legkitü- nöbb ismerője, Németh Imre országgyűlési képvi- selő, akihez kérdést intéztünk, hogy miképpen látja realizälhatönak a magyar és a budapesti idegenforgalom kialakítását. Németh Imre országgyűlési képviselő a következőket mondotta a munkatársának: — Hogy megérthessük azt, mit jelent az ide- genforgalom egy ország gazdasági életében, né- hány adatot szeretnék ismertetni. A nagy ame- rikai krach előtt, 1929-ben az amerikai turisták és látogatók, akik átjöttek Európába, négymilliárd pengő értékű dollárt hagytak itt az óhazában és az európai memzetek eqymäsk idegenforgalma is elérte áz eqgymiülliärd penőöt. Tehát összesen ötmilliárű pengő cirkulált Euró- pában az idegenforgalom révé Ez az összeg föbb volt, mint Európa összes ál- lamainak ad gleamata Amerikával szemben és több mint az Amerikai Egyesült Államok külke- reskedelmi mérlegének aktív tele. Sajnos, Ma- gyarországnak ebből a horribilis összegből csak tízmillió pengő jutott és az is föleg a megszállt területek lakóitól, Ezzei szemben Fővárosi — Hírlap a külföldön nyaraló magyarok nyolevan- millió pengőt vittek ki egy év alatt ha- zánkból, Az idegenforgalmi mérlegünk tehát hetven millió passziváról számol be, 1929-től kezdve Európa idegenforgalma rohamosan visszaesett. Ezt egy- részt a amerikai krach idézte elő, másrészt az általános gazdasági leromlás szomorú következ- menye. Ma Európa idegenforgalma alig hozza meg az 1929, évi ötmilliárd pengös cirkuläciönak a felét. Csodálatos módon azonban Európa idegenforgalmänak — visszaesésével egyidőben indult meg Magyarország ide- genforgaimának növekedése. — Az öt év alatt annyira megváltozott a helyzet, hogy tiz millióról harminc millióra emel- kedtek idegenforgalmi bevételeink. A külföldre ki- vitt nyolcvan millió pengő pedig negyven millióra csökkent, A helyzet tehát évi hatvanmillió pengővei javult. Idegenforgalmi mérlegünk azonban még mindig tíz millió pengő passzivával zárul. Érdekes megjegyeznünk, hogy egész búzsa- exportunk értéke körülbelül hatyaumili pengő: tehát ug annyi, mint amenny vel külkereskedelmi mérlegünk 1929 óta javult. Ha annak az okát keressük, hogy szinte "egész Európával szemben hogyan állhatott elő idegenforgalmi merlegünk javulása, két dolgot kell megállapítanunk. Az egyik az, hogy külföldi nyaralási és üdülési lehetőségeink a nehéz gazda- sági viszonyok miatt és az ezekből következő va-. lutakorlätozäsok folytán erősen megcsappantak. A befelé irányuló idegenforgalmunk javulásának azonban főleg és elsősorban az volt az oka, hogy az utóbbi években megváltozott az idegenforgalom, egész karaktere. A háború előtti években és a há- Borút követökben, az úgynevezett újjáéledés ide- jehen, az európai és amerikai prosperitás nap- jaiban főleg az ortodox kapitalizmus nagy gaz- dagjai utaztak és voltak az idegenforga- lom legjelentősebb, tényezői. Ha egy évben csak néhény ílyen nagy gazdag megszállt valamely fürdőhelyen, úgy az egyszerre E IL ORAL LYLE S E E A VSE ESTI fellendült és éveken át, pénzszóró vendé. vozása után is virágzott. Ezeknek idégeknek föleg a bulvárok nagy fönypomp: z éjszakai élet számos attrakciója és a mondain fürdőhelyek luxusa kellett. A standardizált luxus volt a leg- föbb igényük. Ugyanazt a lux: izést és kényelmet követelték meg maguk ár a Sza- hara közepén is, mint amilyenben Londonban él- tek. Eat mi itt Budapesten sohasem tudtuk nekik nyujtani és nem is nyujthattuk v-lna, mert hiszen a mi legkíválóbb és legragyogóbb szállóink is pol- gáriak, Montecarlo, Svájc és Párizs grandhoteljei mellett. Az utóbbi esztendőben azonban megfor- dult "a helyzet és inek tá. fen; ú, de sok pénzt sz. megek, amelyek főleg széles rétegéből kezdtek utazni. Ezeknek az érdeklődése is természetesen egészen más. Ezeket nem a luxusnak és a mondain élet- nek attrakciói, han az idegen nemzetek sajät- ságai, jellegzetes t: az övéktől eltérő kultúra, esetleges nemzeti és faji egzotikumok érdeklik s ó gazdag a kispol- toborzódtak, et keresik utazásaikban. Ezt a feltétlenül in- kább polgári jellegű, idegenforgalmi — tömeget, mintha valami nagy ismerkedési és tájékozódási vágy hatotta volna meg. Talán éppen a reakciója ez annak az autárchikus törekvésnek, ami az ál- lamok — politikai és gazdasági vezetésében nyíilvá- mul meg. — Ennek a változásnak kö fellendült idegenforgalmunk. A ké növekedett és "megerősödött propagandát meg- növelték ezek az idehozott idegenek, akik mint barátaink távoztak el tőlünk, felénk fordította az érdeklődést. Valószínűleg Európa niás nációítól el- térő tulajdonságainak, életmódunk, életgesztu- sunk és különlegességeink vonzák Magyarországba az idegeneket. Amikor azt látjuk, hogy ennek új idegenforgalomnak, amelynek a lehetőségei most — kezdenek csak kibontakozni, ezek az ige- nyek, akkor hogy meg- nekünk arra kell törekednünk, hogy a mi különleges nemzeti sajätsägainkat, érté- keinket, művészetünket és kvalitásainkat a maguk reprezentälö értékében és meg- nyilvánulásaiban tudjuk az idegeneknek megmutatni, Ez a kérdés az egész idegenforgalmi szervezetünk- ben a legjobban elhanyagolt és a legkevésbé tu- datos. - Hungarialögiai studiót kellene felällitanunk, amelyben raz egyetemről kiözönlő magasképzett- ségü fiatalság szakértőinkke! és kutatóinkkal kar- öltve a magyar sajátosságok megismerésével fog- lalkoznänak, Meggyőződésem, hogy ennek a nagyfon ágú intézménynek a felállítása mindössze pár ezer pengöbe ke- rühe, Itt azután, mint egy laboratóriumban, Aıkristd- lyosíthatnánk a magyar mil et és a magyar életet és azt a maga teljes tisztaságában adhat. nánk idegenforgalmi szerveimknek, amelyek aztán tudnák, mit kell megmutatniok az idegeneknek — Igen nagy szükség van arra, hogy a leg- szebb vidékeken s a leggyönyörübb vidéki váro- nkban nem különleges huzussal épített, de a pol- gári ízlésnek megfelelően lakható szállodák legyvé- nek. Nemcsak az idegenek miatt fontos ez, hancm a hazai nyaraltatás szempontjából is. Ma alig nyaralhat valaki Magyarországon, csak a polgári ízlésnek és kKényelemszeretetnek megfelelő szál- lodäban. Igen nagy örömmel vettem tu kedelmi miniszter bejelent Miklós belügyminiszter a hazai idegen- forgalmi problémákat ismerve, a legna- gyobb megértéssel elhatározi? hogy az OTT pénzein a Balaton mellett két nagy szál- jodát építtet. — Ami Budapestet illeti, a legjontosabh az lenne, hogy nem egy huszonötszobás, hanem két- három olyan nagy reuma szállodát építsen, lyen sehol a világon nincsen, mert a reuma QuCQY- fürdő létesítésére megfelelő hcıy nincs az egész világon. Nincs hálásabb befektetés, mint egy bő- séges gyógyfíorrásokkal rendelkező világváros kö- zepén reuma-kórházat létesíteni, A betegek itt megtalálják egyetemi klinikánk kiváló orvosait és világhírü professzorait, egy világváros kultú- ráját, egy gyönyörű fürdőváros fekvését és szá- mos szórakozási lehetőségét. Természetesen ebbe az iparba is befektetés kell, éppen úgy, mint minden másba s akkor, mint mondottam, nagy pénzügyi és gazdasági jelentőségű idegenforgaimunk óriási mér- tékben fellendül. Meggyőződésem, hogy rövid időn. belül idegenfor- galmi mérlegünk — harminc-negyven — miliió pcngő aktivát is elérhet. mäsul a keres- t, hogy Kozma Crat- szervezeteinek munkássága A Nemzeti Egység Pártjába belépett tanárok, tanítók, óvónők és iskolaorvosok figyelemreméltó munkásságot fejtettek ki az Fszterhá: ıtcai párt- helyiség falain belül. Közel három éven kereszt minden gátlás dacára, a legnagyobb szívóssággal, hihetetlen energiával és kitartással folyt a terve- zési munka, amelynek eredménye, hogy a fővárosi pedagógusok többsége belépett a NEP kötelékébe. Külön szervezetbe tömörültek, csak azért, hogy a Nemzeti Egység ideális célkitűzéseit diadalra se- gítsék és a NEP keretén belül a , tanügyi egysé- get" megteremtve, a tanügyi érdekeket az eddigi- nél hathatósabban megvédjék. Külön kiemelendő az a körülmény, hogy a NEFP tanügyi szervezetében minden is- kolatipus pedagógusa képviselve van, az 6vönöktöl a főiskolai tanárokig. Magyarorszá- gon ez az egyetlen szervezet, ahol egy kézből nyer irányítást a pedagógus munkája, A NEP átütő ereje tette lehetővé, hogy a tanár a tanítóval egy táborba jőjjön és egymással kezetfogva, együtt dolgozzanak a nagy integer Magyarország feltá- masztása érdekében. Nincs a pedagógusoknak még egy olyan közülete, amely így összefogni tudná a pedagógus társadalmi réteget. A NEP az első, amely lehetővé tette, hogy a pedagógusok beleszólhassanak ügyeik intézésébe és részt kapjanak sorsuk intézéséből. A NEP az első, amely mint politikai közület is belátta, hogy nem lehet közömbös a nemzetre a pedagógustár- sadalom lelki kiegyen. zatlamsága, más szóval, hogy a tanítóság, tai: milyen lelki atmosz- férában él. Lehetővé teszi a NEP, hogy az érdek- képviseleti harcokban a pedagógus is hallassa szavát és kívánságát — a tőle megszokott sze- rénységgel — illetékes helyre juttassa el. Ugyan- csak tanujelét adta a NEP, hogy a főváros parla- mentjében: a törvényhatósági bizottságban a pe- dagógusok is helyet kapjanak. Igy került a belvá- rosi listára Bernáth István dr., a Nemzeti Egység Tanügyi szervezetének ügyvezető igazgatója, mint annak exponense, aki egyébként a tanügyi szer- vezetnek megalapítója és lelkes vezetője. Még Ta- bódy Tibor idejében kapott szervezői megbízást Dávid Antal dr., egyetemi magántanár, aki a szé- kesfővárosi könyvtár aligazgatója és Bernáth Ist- ván dr., tanár, hogy nyerjék meg a fővárosi peda- gógusokat a Nemzeti Egység munkájában való aktív részvételre. Gyönyörü példáját adták a fő- város területén müködő pedagógusok az ő inten- zív munkájuknak, mert a NEP vezető szervezői között igen sok pedagógus van. Az ajánlások ösz- szegyüjtésénél pedig emberfeletti munkát végez- tek, nemcsak az országgyűlési választások alkal- mával, de a most lefolyt törvényhatósági megmoz- dulással Kapcsolatban is. A Fővárosi Tanügyi Szervezet kiépítése után az Országos Tanügyi Szervezet kiépítése is meg- történt, amely Csík József dr., országgyűlési kép- viselő elnöklete alatt figyelemreméltó munkássá- got fejt ki. Minden iskolatípus önálló szakosztály keretében végzi a szervezési munkákat. Nagy súlyt helyez a NEP arra, hogy a pedagógusokat ne csak látszólag, hanem lelkileg is megnyerje a nemzeti megujhodást hirdető — Nemzeti Egység Pártjának. Ezt azzal is lehetővé te, hogy sehol semmiféle pressziót senkíre nem rolt s nem is engedett gyakorolni alárendelt szervei áital sem. Tiltakozást jelentettek be az ellenzéki sajtó azon beállítása ellen, hogy őket bárki is befolyá- solná, annál is inkább, mert a pedagógusok ma már a politikai öntudat oly magas fokán állnak, hogy egy esetleges terrorisztikus módszer éppen az ellenkező hatást váltaná ki. De erre igazán nincs is szükség, mert a nemzet vezére 9; jálcfaká Gömbös Gyula originális pedagógus vénából való lelki nagyság, akinek szíve-lelke a tanárságért, tanítóságért dobog. SM BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: ő56—00. --- Page 204 --- 1935 június 5. Kétezerőtszáz véglegesített állás lesz az önálló vagyonkezelési intézményeknél Tizenegy fizetési osztály, 40 éves szolgálati idő — Nem lesz különbség az üzemi és a közigazgatási jövedelmek között Partot ért az I. számú Dunaalagút fordulathoz ért Szerdán késő este neve zmüvek évek óta tartó fejlesztési munkája. Az első számú Dunaalagút bonyodalmas és any- nyit vitatott fúrása befejeződött. Az érdekes és fontos mozzanatról s az üzemek egyéb időszerű problémájáról Morvay Endre dr. tanácsnok, tály — vezetője, t mondotta: av a közüzemi ügyo; munkatársunk- nak a következőke valóban — elkészült. és talán egyedülálló Az első szá A Magyarországon ámú alagút szokatlan munka eleinte, mint tudjuk, meglehetősen sok zökkenövel és bonyodalommal járt. Ami ért- hető is, mert hiszen méretű v lagüt ná- lunk még soha nem k ült. Ezidöszerint a fala- Az alagutat egyideig még magas lég- azután fokozatosan — csök- úgy, hogy körülbelül június közepére lesz járható. A hó vége felé kezdik meg a hatalmas ezetéki csövek fektetését, amelye- ket már előzőleg beszereztek a Vízművek. — Elké- szültek az alagút külön gépházai is, úgyhogy szerint szeptemberre már az zás folyik. nyomás alatt tartják, kentik a légnyomást, mításom ásmegyeri főtelepre a vízszük- séglet tekintélyes részét. megkezdett építkezése felhasználásával, A második számú alagút az elsőnél szerzett tapasztalatok zökkenő nélkül, moglchetösen g9y0 n halad előre, de ez csak a jövő év elejére k: el. Ellenben már a nyárra készen lesz a budai vízműhöz vezető kisebbméretű vízátvezető , bújtató", amely ugyan- i alagút üen épül a Duna medre alatt. Az számú alagút üzembehelyezése .utän a régi ül 2 egyiket nyomban vizsgálat alá vesszük. Ez úgy történik, hogy a csatorna két végét légmentesen elzárják, a vizet pedig k vattyú illetve sürített levegővel kinyomják. A sürített levegővel megtöltött csatornába azután behatolnak a munkások, hogy pontosan átvizsgálják a közel ötven éves építményt, első ikercsatorna kö amelyet annak ején még téglából ké- szítettek, éppen ezért abban a korban bravúros műszaki teljesítmény volt a létrehozása. Azok az aggodalmak, hogy a víz eltávolítása után ez a régi alagút a Duna alatt összeroppan, telje- sen alaptalan, azonban fölös óvatosságból mégis pneumatikus töltéssel végzik az átvizgálást, mert mincs kizárva, hogy egyes helyeken bes. ivárog a A csatornát teljesen kijavítják, Kitisztitjäk, betonna al, vagy vasbetonnal megerősítik, azután újra beeresztik a vizet. — A nepokban elkészült az üzemi státus ter- vezete, amelyet pünkösd után terjesztenek a pol- gármester elé, jóváhagyás végett. Az üzemi státus megállapítása, illetve approbäläsa lesz az össze- ülő új törvényhatóság egyik legelső feladata. A státusszabályzat pontosan megállapítja az üzemi alkalmazottak számát, jogviszonyát, munkakörét, az egyes vezetők hatáskörét, stb. Az újonnan le- rögzített normálstátus pontosan megállapítja azt is, hogy 2z egyes fizetési fokozatokban hány al- kalmazott lehet. Az önálló vagyonkezelésű intézmények végle- gesített, illetve rendszeresített állásban lévő tisztviselői és egyéb alkalmazottainak száma kereken 2500 lesz. — Az üzemi szabályzattal kapcsolatos illet- ményszabályzat nivellälja az alkalmazottak fize- tését és egyéb illetmenyeit. Ezzel az intézke- déssel megszünnek az üzemi és közigazgatási között fennálló eddigi arányta- . lanságok, amelyek sokszor éles kritikára is adtak alkalmat Az üzemeknél tizenegy zetési osztály lesz. I.-be tartozik a ve azgató, a II.-ba a kere delmi és műszaki igazgató, a III.-ba az osztály- s DOLGOZZUNK S IPARI, TERMELŐ. ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63. 52-8 52 CSUCSHEGYI BAZALTBANYAR., fizet6sel NEMESGULACS Központi iredu : ————:— , dapost, VIII, Nőrnberg-a. 47 Telefon: Tapolca 2. Tol.: 970—43. vezető igazgatók, a IV—XI. osztályokba pedig a főtanácsosoktól lefelé a többi alkalmazottak. Az üzemi zabályzat pontos előírásokat tartalmaz a normál üzemvitel tekintetében, meg- állapítja, az egyes faktorok hatáskörét és jog- körét. A 9 hatásköre le rigazgató kinevezése a polgärmester a többi állást a polgármester meg- zben a , vezériga: gató fogja be- tölteni. Megállapítja az E ályzat a köz- gyűlés és az üzemi választmányok hatáskörét is. Az említett két üzemi szabályzattal rúl el és kerül az illetékes tényezők elé az új üzemi nyugdíjszabályzat, amely szintén azonos a közigazgatási személy- zetre vonatkozó rendelkezésekkel. A szolgálati idő az üzemeknél tendő. 40 év, a korhatár pedig 65 esz- Érdeklődtünk a bonyodalmas kisajátítá- sok után birtokba vett szigetmonostori terüle- tek felhasználása iránt is. Erre vonatkozóan Morvay tanácsnok így nyilatkozott: A bíróság döntése alapján a birtokbavétel már két hete megtörtént, de a kisajátítási tárgya- lás még nem fejeződött be, a bíróság csak később fogja megállapítani a pontos kártalanítási összeget, amely a fővárost a korábbi tulajdonosokkal szemben kötelezi. A birtokba vett területen a legközelebbi napokban 52 kút fúrását kezdik el a vízművek, nagyrészt házilag, miután ehhez a különleges ter- meszetü munkához az üzemnek megvannak a szükséges felszerelései és a tapasztalt, gyakorlott munkásai, a munka egy részét azonban — vállalatba Igy pl. a kutak vizét gravitációs csatornákra már meg senytárgyalás. Összesen 14 ajánlat a következők: Feleki és Katona, mogyi és György, Schäfer és Gyártás, és Vajda, Fejér és Dános, — Hajnal Biró Lá: Magyar Építő r.-t., Márton, — Pittel és Rrausewetter, Enökl, ifj. Hal Hubert, Boray, Erdélyi Vajda. gálása folyamatban van és a jövő héten terjeszt- jük a polgármester elé döntés céljából, amelynek megtörténtte után haladéktalanul vállalatba adjuk a munkát, összegyűjtő úgynevezett volt a ver- érkezett, ezek Fábián, So- Klauber Imre, — Versec Rozsnay és Skutensz és Meglepő kincsekre bukkantak a ióváros kegyúri templomaiban A négy év óta tartó tudományos kutatás eddigi eredményei — Hogyan .kerülhettek ősi kegyszerek a műkereskedőkhöz? Néhány nappal! ezelőtt ik óbudai templomban és feltörték a kárt tettek a templom kegy snek nem csupán rendőri jelentő: ákban aggodalommal töltötte el Országos Egyhäzmüves i amelyek attól tartottak, betörők s vezetőségét is, a rablók maguk hogy al vittek olyan nagyértékű, főleg kultúrális szempontból és müzeälis vonat- kozásban felbecsülhetetlen szertartási tárgyakat, amelyek — rendszeres összeírását és lajstromc át ár négy évvel ezelőtt a főváros. Ebből az közművelődési és kesfővárosi ke éstörténeti elhatározta és megkezdte alkalomból érdeklődtünk a művészeti ügyosztályban a szé- úri plébániák müve: és műve- érdekességű tárgyainak — összeírása ILLETÉKES HELYEN a következőkben tájékoztatták a Fővárosi Hirlap munkatársát: — Az óbudai betörés kibogozásán még dolgo- zik a rendőrség, de az máris biztosra vehető, hogy közönséges — bűncselekményről amely nem irányult a muzeális megszerzésére. Ehhez egyébként sem juthattak volna hozzá, mert más helyen örzik, így csak a mindennapos hasz- nálat, újabb, s kisebb értékű tárgyaink egy része került betörők kezébe. ii az egyházművészeti múzeális értékek összeírását illeti, ez a munka teljesen csendben, de pontosan a megállapított programhoz híven halad előre. Az összeírásnak és a templomok hirtokában lévő múzeális anyagnak rendszeres, tudományos fe a nemcsak fő- volt szó, értékek osi és hazai vonatkozásban rendkívüli jelentö- ségüű, hanem felkeltette a külföldi tudományos körök érdeklődését is. Pest és Buda kultúrális és ti életének legjellegzetesebb megnyilatko- sai ugyanis a török hódoltságból való — felszabadulás utáni időkben az egymásután épülő temp- lomokba kerültek, amelyeket a vallásos érzelmű polgárság buzgón és tőle telhe- tően gazdagon felékesített a korszak és az ország — művészi színvonalon álló tár- gyakkal. Oltár- és falfestmények, szobrok, oltárszekrények felszerelési tárgyak, gyertyatartók, ereklyetartók, örökmécsek, csillárok, kelyhek, misekönyvek, egy- házi ruhák, szentségtartók gazdag változatosság- ban maradtak ránk az előző századokból a Sszé- kesfőváros templomaiban. Ha ezek között ninc: nek is abszolút művészi mérték szerint való ki- magasló alkotások, a város művelődéstörténete empontjából feltétlenül nagy [figyelmet érde- melnek. A székesfőváros törvényhatósági bizott- ságának megbízásából Schoen Arnold dr. mütör- ténész és író fogott hozzá nagy alapossággal és tudományos felkészültséggel a hatalmas feladat- hoz. Schoen Arnold dr. az emlékekben. leggazda- gabb budai templomokban kezdte meg munkáját négy évvel ezelőtt és éppen a közelmult hetekben végzett a — budai templomok — felkutatásával, kivéve a ko- ronázó Mátyás-templomot, raktáraimak átvizsgálása során. írásra, feldolgozásra annál mert nem egyszer meg- megállapított származási tárgy mükereskedelmi A templomok rült, hogy az ö: ob szükség volt, történt, hogy valamely helyű templomfelszerelési forgalomba került. öváros összeírása elő akarja mozdítani ezekne a gyaknak a megbecsülését; meg- állapítja származásuk idejét. zi jelentőségét, a készítő mestert, stb. Ez zeírés azonban nem csupán az egyes tárgy egyszerű leltárba. foglalását, leírását jelenti, hanem ezzel idejű- leg az okmányszerű kutatásokat, rma- zása és egyéb közelebbi meghatár | érde ben. Eppen ez a leltári kutatás, amely a levél- tárak adatain kívül kiterjea a plébániák és szer. zetesrendek irattäraira is, hivatott arra, hogy Buda és Pest művelő- déstörténetében kiegészítsen több hiányos adatesoportot s új ismereteket nyujtson a mult századok lokális űvészetéről és becsületes, értékes munkát nyujtö mes- ‚tereiröl. egyhäzmüveszeti kincsek összeírása és természetesen az egyházi hatóságok- zágos Egyházügyi Tanáccsal össz- Az ellenőrzést külön bizottság árdonyi Albert egyetemi tanár, fölevéltárosa, nyi Ottó, a igazgat bizottsági Róbert es- tart, az - A G végzi, amelynek A székesfővári Műemlékek Bárcgy istván örökös tag, ny. főpolgármester és peres a tagjai. Hogy a munka kiszámíthatatlan, mert hiszen templom- ban új meglepetések érhetik Egyedül a Mátyás-templom szakszerű feldolgozása több évig fog eltartani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a publikum törvényhatósági Bednárz meddig minden a kutatót. addig on hozzá a páratlanul érdekes és ritka £ y megtekintéséhez. A fővárosi Müzeum hogy az Egyhä művészeti Tanács és az egyházak közremüköde- sével rövid időn belül kiállítást rendez az eddig feldolgozott és összegyüjtött anyagból a Fővárosi Képtár termeiben. A kiállítás meg- rendezésére a — rövidesen — sorrakerülő átalakítás után nyilik lehetőség. Ez a kiállítás azonban nem állandó, mert a tárgyak az egyes templomok tu- lajdonában maradnak. Parkeit- és padlózati válla!at STERNER G. =—— Budapest V., Hold-utca 75. Tel: 105—59 PAWLIK ÁGOSTON ÉS IPARI GÄZTOZELESO BERENDEZÉSEK VIII., József-utca 66. 33 Telefon: 30-8-63. --- Page 205 --- 1935 jünius 5. ZÖVÁROS IÚRIAP ESEIDEDIER 24 pengö BgÉSZ WO. rede gene 12 pengö tél /éVrY. + ee ee 6 Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Szendy Károly polgármester körútja a könyv- ! napon. A hétfőn kezdődött magyar könyvnap első látogatói közé tartozott Szendy Károly polgármes- ; ter, aki a délelőtti órákban felkereste az összes árusító sátrakat és behatóan érdeklődött a mutat- kozó érdeklődés méreteiről. A polgármester szive- lyesen elbeszélgetett a könyvsátrakban tartózkodó magyar írókkal és a maga számára jelentős mennyi- ségüű új magyar könyvet vásárolt. Némethy tanácsnok ünnepi beszéddel felavatta Bonfini szobrát az olaszországi Ascoliban. Hétfőn wolt az olaszországi Ascoli-Piceno városkában Mátyás király nagynevű történetírójának, Antonio Bonfini olasz származású magyar histórikus szob- rának felavatása hatalmas kulturális és hazafias ünnepség keretében. Az emlékművet a székesfő- város, gróf Festetich Domokos és Farkas Zoltán szobrászművész együttesen ajándékozták a tudós szülővárosának. Az ünnepségen képviseltette magát a magyar királyi kormány és Budapest székes- főváros. A főváros küldöttségének tagjai Némethy Károly közművelődési tanácsnok és Zakariás Sán- dor tanácsi fogalmazó voltak. A szobrot Némethy tanácsnok nagyhatású olasznyelvű beszéddel avatta tt ezeket mondotta: Néhány nap előtt ünnepeltük Palermóban Tüköry, Garibaldi ezredeseink emlékét, aki kardjávalírta bele a nevét Itália történelmébe. Bonfini, Ascoli szülötte 450 évvel ezelőtt Magyarország legfényesebb korában volt Mátyás király történetírója. Ma egy megcson- kított, szegénnyé tett nemzet fiai zarándokoltak ide, átadni Ascoli városának Bonfini szobrát, amely nemcsak a közös múlt emlékét hirdeti, de egyúttal a közös jövő, az olasz-magyar barátságnak is záloga. 11j. Wolff Károly dr. a közkórházak központi igazgatöőja. A fTöpolgármester a székesfővárosi köz- kórházak központi igazgatói teendőinek ellátásával ifj. Wolff Károly dr. rókus-kórházi igazgatófőorvost bizta meg. A Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségé- nek közgyűlése. A Fővárosi Alkalmazotti: Nemzeti Szövetségének tisztviselő osztálya csütörtökön dél- után hat órakor tartja az Ujvárosháza közgyűlési termében rendes közgyűlését. Az elnöki megnyitót Liber Endre mondja, megemlékezve IT. Rákóczi Ferenc értékeiről is. Ezután Budó Jusztin dr. fő- levéltárnok, a szövetség főtitkára teszi meg évi jelentését. A közgyűlést társasvacsora követi a fő- városi tisztviselők Märia-utca 10. szám alatti kaszinójában, amelynek folyamán ünnepélyesen át- adja a szövetség Sipőcz Jenő dr. főpolgármesternek a róla mintázott emlékplakettet. Esküvő. Schlanger Mór, a Pesti Tőzsde igaz- gatójának leány Klári, Reich "Tibor cégjegyzővel házasságot köt június 9-én, pünkösd vasárnapján déli 12 órakor a Dohány-utcai templomban. Bövitik az üjpesti gázhálózatiot. Évtizedek óta nem fejlődött az újpesti gázhálózat, mert a Gáz- művek igazgatóságának feltételeit a pestkörnyéki város nem tudta teljesíteni. Hosszas tanácsk: sok után most végre megállapodás jött létre a Gázmű- vek és Újpest város vezetősége között, amelynek alapján már a gázhálózat kibővítésének terve is el- készült. A tervek szerint a gázhálózatot egyelőre a Horthy Miklós-útra és ennek északi mellékutcáira terjesztik ki, amelynek költségeit a Gázművek vise- lik. E jelentékeny költségvállalás ellenében a Gäz- művek igazgatósági kikötötte, hogy az utcai cső- hálózat lefektetésekor felbontásra kerülő kövezetet a város állítsa helyre, Újabb ötlet a budapesti háziszemét lerakódá- sára. Mint ismeretes, a főváros vezetőségének, főleg pedig a Köztisztasági Hivatalnak egyik legsúlyo- sabb gondja a budapesti háziszemét eltakarítása. Hírt adtunk arról, hogy a szemét-krematórium terve alighanem megbukott és a főváros már arra gondol, hogy a kiöregedett pilisi bányák gödreit töltse meg az elfuvarozott hulladékkal. A köztiszta- sági ügyosztálytól nyert értesülésünk szerint a fő- város legutóbb tárgyalásokat kezdett nagyobb alföldi szikes terület igénybevételére, amelyet termö- talajjá lehetne átalakítani a zemét keverésé- wel. Berlin és London tapasztalatai bizonyítják, hogy a legsivärabb talaj is kitünő humusszá alakul át a háziszeméttel való keverés révén. Tény az, hogy késlekedésre sok idő nincs, mert két-három HOFBAUER ÉS PIAZZA £PITÖMESTEREK TELEP IRODA VI., BEKE-TER 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. Schuler Dezső tanulmányai : A hajléktalanság kérdése és az alapítványok gyűjteménye A közelmultban -hagyta el a sa jtót a statisz- tikai hivatal kiadásában Schuler Dezső dr. szociál- politikai tanácsnok — nagyszabású tanulmánya, a sHajléktalanság kérdése a, székesfővárosban" cím- mel. A szociálpolitikai ügyosztály vezetője való- ban a leghivatottabb arra, hogy ezt a kérdést a közvélemény figyelmébe ajánlja, kiindulva abból az egyszerü igazságból, hogy a lakás egyike a legfontosabb fizikai szükségleteknek otthon saknem óródása A közhatóság a műga családvédelmi fel- alapja a családi életnek és elveszt6se minden esetben a család tagjainak s. követi. adatának és programjának akkor tud eleget tenni, ha a hajléktalanság ellen folytat küzdelmet. Schuler Dezső dr. tanulmánya pontosan kimu- tatja a fővárosnak a hajléktalamság megszüntetése érdekében indított mozgalmát. ismertette a bur- kolt lakáshiány korát, amikor a vil fejlődés kezdetén a fővárosban fellépő lai niány és egész- ségtelen túlzsúfoltság volt. A m: lik rész a haj- léktalanság kérdésével foglalkozik, ami a háború előtti időkre esik, megcsappant az építkezési kedv és a kislakásokban a zsúfoltság nagyobb méreteket öltött. A mai időkben az üresen álló lakások száma növekszik, viszont c"/landóan emel- kedik a hajléktalanná vált családok száma a gaz- dasági válság nyomán. A főváros megalapította a menhelyeket, később a kislakásokat — szaporította és ma már tizennégyezerre emelkedett a főváros Schuler De: megítél munkának által kezelt bérlemények száma. nácsnok könyve abban az elismerő részesült, amely minden komoly ban kijár. Néhány nappal sben való- ezelőtt jelent meg Schuler Dezső dr. tanácsnok második könyve, Budapest székesfőváros által kezelt ,, Alapítványok és ala- pitványszerű juttatások gyűjteménye" — címen. A vaskos kötet ma, n foglalja a főváros kez ben lévő valame: s nt 406 alapítvány- nak az ismertet lapítványok — jövedelme többféle célt szolgák létezik árvaházak fenn- tartózára hagyott gyermelkmenhe ly, vakok segélye szegénysorsú özvegyek, c. re tett alapítvány, kiíházasítási alapítványok és még ezen kívül 24 különböző jótékonycélú alapít- mtalan jutalom- és ösztöndíj alapítvány, tvány tanulók, tanárok, tanítók özvegyei Grvdi se re, 39 kórházi alapítvány és még több kül közművelődési és közegész- ségügyi célt szolgáló alapítvány jövedelme felett rendelkezik a főváros. és nbözöő A főváros részéről elfogadott és kezelt ala- pítványok okleveleit a Fővárosi Levéltár Öössze- gyűjtve, könyvalakban már kiadta. Ezek az ala- pítványok azonban időközben elértéktelenedtek és így megsemmisültek. Schuler Dezső dr. tanácsnok könyve magában foglalja az alapítványszerű jut- tatásokra és alapítványokra vonatkozó törvények és jogszbályok teljes gyüjteményét. Ha a könyvet átolvassuk, látjuk, hogy Budapest esfőváros lakossága mindig sokat áldozott jótékonycélra. Több olyan alapítvány volt, amelynek alapító ok- levele még nem készült el, mert vagyona az in- fläciös idök következtében nagyrészt elertektele- nedett és így céljának nem tud megfelelni. Ezek alapító oklevelét a főváros most elkészíti és vala- mennyit rendeltetésének megfelelően pályázat út- ján kiosztja. A könyv felsorolja a nagyobb alapít- ványokat és teljes áttekintést nyújt a főváros ez- írányú munkásságának egész területéről. éven belül helyszűke miatt már azokra a terüle- tekre sem lehet lerakni a hulladékot, ahová eddig is csak kényszerűségből és a közegészségügy vesze- delmére rakodtak. Az orbánhegyi autóbuszjárat. Az Orbánhegyi- úton közlekedő 19-es autóbusz ingajárat csak ideig- lenes jellegű, mert a véglegesítést a forgalmi ered- ményektől tették függővé. A kísérleti időt a polgár- mester többször meghosszabbitotta, legutóbb június 30-ig, mert kilátás van a bevételek fokozatos javu- läsära, Június 30-án döntik el, hogy az orbánhegyi járatot egyáltalában fenntartják-e. Magyar Jogmutató címmel értékes könyv áll rendelke- zésükre mindazoknak, akik a jogszábályoók rengetegében el akarnak években kihirdetett magyar törvények, kormányrendeletők és bírósági dönt- vények — betűsoros mutatóját készítette el dr. Bihari Károly főrevízor és dr. Bihari Béla budapesti ügyvéd. A mű terjedelme az eddig ismert legbövebb n tárgymutatókénál 2 ve yes áron ki g az 1. kező előfizetőknek jelenik meg. mentesen küld a Bihari Index zécsi-utca 4 s a Dunán. A Magyar Kir. Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság közli, hogy a kis sétahajók, amelyek a székesfőváros dunai részét utazzák be június hó 1-től kezdődőleg megindultak. Indulás Vígadó- és Pálffy-térről naponta 16.30, 17.30, 18.30, 19.30 és 20.30 órakor. Menetdíj utan- ként és személyenként 40 fillér. odni. Az 1000— július végéig jelent- ertetőt kívánatra díj- yar Jogmutató kiadó EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BÉLA W., JO ALTER 2. 1. Jü 8 be és Po- inius 6—10-ig. i díj 62 P-től. — 10- ig. ges menetdij: aun át Linzbe, egy heti nyar: a Dunán — (Felső. duna). s 112 pengőtöl. Felvilágosítások és vételi jegyek az utazási irodákban és a Mefter utazási íro- dájában. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. Keisch Fekete Jänas TETŐFEDŐMESTER | Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59, Színes falburkoló csempe. I Alkaimi tételek. e CALCIHM<« építésianyag termelő és kereskedelmi részvénytársaság AMON ANTAL ES FIAI] Budapest, VI., Jász -utca 42. Telefon: 907-42 KÖVEZŐMEST BP, UT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍT LKOZÓK, FÖLD- MUNKA, VAGAN YFE ETÉS, MEÉSZKŐ- BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. TELEFON: 3$0-3-85. 1000 VILL. UDAPEST KELETI PU. SASHALOM , a Kerepesi-út dul a BHÉV ele villa ső Mátyáslöid megállóhelytől győ. arkon keresztül ötperenyíre vannak a házhelyek. Az összes felekezetnek temploma, 1ium, tanítónőképző, polgári fiú- Iskoiák, elemi népisk helyben A Gellérthegy mag földje, kitűnő ivóvize Bővebben tájékoztat gimná é. leány- fekszik, jó s levegője van. belyszíven Özv. gróf Pejacsevich Märkne birlokänak häzheiyparce!!äzasi irodája expo Mályástöldnél TELEK MÁTYÁSF. FREP.TER 150—300 négyszőgölesek, 6—B8 pengő négyszögőle 50 havi 20 és 40 P-S részletre KÖZÉPSŐ MÁTYÁSFÖLD CINKOTA Levélcím: Mátyásíöld Közalkalmazottak építkezéshez a „Läb”-töl lakbérüknek tizedrészét kapják kölcsön, 8000 P-ért gyönyörű, 3 szobás komfortos, 15 évig adómentes villa építhető. --- Page 206 --- 10 TÖVÁROS TÜRTEP 1985 június 5. Mit vár a közép- es kisipar Bornemisza Géza kereskedelmi minisztertől Irta : Korányi Béla, a Józselvárosi Iparosok és Kereskedők Köre társelnöke ezdi működését az törvényt, ipari mi- ni rium és a amely a minisztériumot életbelépteti, csupán keretnek nevezik, amelynek a tartalmat a onyok fogják megadni. Bor- elmi miniszter figyelmét olyan fontos és sürgős amelyek az új feladatát jelen- n, Német- a kis S középipar a védelme alatt áll, amit sem lehet Biztató, ürgösebb Olasz országban mindenkori legjobb és közer rinányok akarat mellet iparról elmondani. a mag; hogy a reformkormá kereskedelmi minisztere volt az, a először hangoztatta, ho; a kis- és középipart meg kell segítei és meg kell óvni a további lecsı ástól, ami vi- szont a kormány beaval zelhető. teendők első vonalába munka- középipar lakatos, 1ük l vergődik. kompenzáció: dolgoznak, zázezernyi kisiparos akiknek jfennmaraa dasá olcsóbb önyben szemben, pon don nagy tömegge tga Az ijum eltiltsa | ! 1 Ugyanígy cltiltandók a is az ÉS ez waló kezelé től. 10! a v hogy bizto: nt biztos munk vállalja az ipartól a amú is kevés munkaalkal i Be kell szüntetni a fegyencek ipari kiké ép- zését, mert nem engedhető; hogy n 7 protek- ciós vállalkozó napi 40—50 fillérért bér bevegye a fe encek munkaerejét. Helyes intézkedés volna, ha elréndelné hogy három évig nem szabad fe- Nem gépsegélyt, jaanem pénzsegélyt, vagyis hitelellätäst kér a kis- és középipar. Nem volna nehezen kere: ülvihető, hogy az in- gatlan, vagy gépberendez bíró iparossäg ezeknek 60 százalék 5 százalékos ka- mat mellett tízév inhöz jusson. Azoknak a kisiparosoknak pedig, akiknek megfelelő fede- k nincsen; az clnyert munkára kell előleget juttatni anyagban, hogy a munkát befej Az OTI és a MABI .tűlméretezi iparosságot annyira sújtó terheiről más formában kell intézkedni, hogy az illetékek leszállíthatók legyenek. és az valamilyen A kis- és középipart a közmunkák vállalásánál 5000 pengő vállalati összegig mentesíteni kell mindenféle OTIL/ MABI és adólevonástól. A kis- iparos ma csupán 5—10 százalék haszonra tud kalkulálni, ami felemészti az esetleges kölcsön terheit, vagy pedig visszatartja a közmunkáktól való zvételtől. Nem volna eredménytelen az ipari us — átmeneti be- numerus vezetése, államaiban a meglévő amit a nek külföld számos alkalm. ság: védelmezz arról a mai nyok mel nem Slni a kisiparos- ságnak valóban érd: helyzetét az ilyen intézkedésekkel mogkönny Kormänybeavatkozässal kéll a tisztessé gy cbbe a ád: ien verse yt letőrni, näny a különféle testületek eddig nem annak angzatos jel- a. llyen I " désre sürgős jan, mert már SC zer iparos vérzett el 210 n és gyilkos verseny folytán. illított ipari munkák az s mlakövetelesenek biztosítása, vagy az új ipartö / keretében, vagy novelläris úton ok- vetlenül rendezendő. Erre vonatkozólag mult évbe ák védelmi t eddig az büntető úton va ára történt intézkedés, ami yugtató eredményt. A ipar tott ipari minisztér ne rje tov pénze mások számára nälhatö legyen soha nem hozott édelmére hiva- bb, hogy az iparos felhasz- és a Jamily Bjobb megoldás az rosságot érdek rium megtalálja az új miniszté- közöket, hogy az iparos- gyenc munkásokká kiképezii. 7 ED Nem köt terır pécsi körökben az gyalást foly a Pécsi egyezmény vében, A kokszgyá rosi Gázművek művekkel terme tárgyalások a hirek szerint arra irányulnak, hc a gyárak között ár- és ter- melési megállapodás jöjjön létre, ami természetesen élénk nyugtalanságot is keltett a fogyasztók köré- ben. A Fővárosi Hirlap illetékes helyen érdeklődött és azt a felvilágosítást kapta, hogy a kokszterme- Tési egyezményről elterjedt hirek nem felelnek meg a valóságnak. A Fonciero Általános Biztosító Intézet június hívta össze évi rendes közgyűlését. A tár- g az elmúlt évben is jelentős és eredményes tevékenységet fejtett ki. Forgalma az elmúlt üzlet- évben is növekedett, díjtartalékai pedig jelentős mértékben emelkedtek. A Fonciére az 1934-es üzlet- év után is 2.50 pengő osztalékot fizet, ami a rész- vények 5 százalékos jövedelmezőségének felel meg. Az Oesterreichische Creditanstalt — Wiener Bankverein igazgatótanácsa folyó évi május 31- én Weidenhoffer Emanuel dr. ny. miniszter elnöklete alatt ülést tartott. Az elnök mindenekelőtt meleg szavakkal méltatta a május 24-én hirtelen elhúnyt Heinsheimer Alfréd igazgatósági tag érdemeit. Egyes folyó ügyek elintézése után előtérjesztetett az 1934, üzletév mérlege, mely S 151.916 nyereség- gel zárul. Az igazgatótanács elhatározta, hogy e társadalom elérhesse a boldogulás útját. [e 5 — — Az OMTK közgyűl Az Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ Schandl Károly dr. elnök- lésével szerdán tartotta évi rendes közgyűlését. Az igazgat jelentése beszámolt arról, hogy a köz- pont kötele e tartozó tejszövetkezetek száma 389-röl e emelkedett, a tagok száma pedig 65.492. A központ telepei 1934-ben 82 milli6 liter tejet szállítottak, miután azonban a központon kívülálló szövetkezetektől is vettek át tejet, körül- belül 110 millió líter tejet hozott forgalomba az OMTK. A vajexport örvendetesen emelkedett és 40 százalékkal haladta meg az 1933. évit. ELyYÉS SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAP EST, XI, BUDAÖRSI-ÜT 17. TEL.: 55—2 1 1 SZÖNYIT IMRE 22... Va, Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Tőbb fővárosi és állami intézet órása és szállítója Macskásy Arpád okl, gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és mérleget az 1935- június 21-ére összehívni szándé- kolt rendes közgyűlésnek jóváhagyás végett bemu- tatja, A magyarországi fióktelep továbbfejlesztése állandó gondoskodás tárgya. szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. Kiterjesztik az útolajozási területet. Az idei útolajozást a kedvezőtlen, esős időjárás miatt még el sem kezdték, de az illetékeseknek máris gondot okoz, hogy egszabott, szűk keretek között jelentkező leti igényeket kielégíthessék, A tavalyi 750.000 négyzetméterrel szemben ugyanis ezidén csak 580.000 négyzetméter útfelület olajozá- sára engedélyezett a főváros vezetősége fedezetet. Úgy gondolták, hogy a hiányzó 170.000 négyzet- métert vízzel portala AK elsősorban csak azo- kat a távolabb es útvonalakat olajozzák, drága lenne a locsolás. A portalanításra v4 és utcák átvizsgálása során azonban kide az- olajozäst a megszabott keretek között eredmé- nyesen végrehajtani ném lehet. Az idegenforgalom és közegészségügy nyomos szempontjai annyira elő- térbé nyomultak, hogy végül is kénytelen lesz a főváros vezetősége az olajozást kiterjeszteni, leg- alább a tavalyi mért Ehhez az engedélyezett ö gen felül 75.000 pengöre volna szükség, amit póthitel formájában fedeznének. Az erre vonatkozó döntés sürgős, mert az olajozást már a legköze- lebbi napokban megkezdik. ahol Versenytárgyalási | megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- | tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Is át a Szent ván-kőrházban: "Tamássy Kőmíves munk Emil $000 peng: Burkoló mun letburkoló szövetkezet 6 tj versenytáravalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Pályázni lehet á ztályon. cai iskolánál. Pá- óráig a magasépítési nt I peng őórházban: Porta épü- június munkára a június 18-án d. 1 kapcsolatos föld, burkolatkelyze- ázni lehet júúius 24-é e. 9 óráig művek igazgatóságánál. . Váci-i út 74. I. 101. vyveyvvYYFAFYFYYFYFYYFFFYYFYFFYYYYYYYYYT A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: | NEDECZKY LASZLÓ igazgató központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 911-54 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R., T, építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. 1 Telefon -59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban ... I. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Läbatlanban ... ,, " 5.000 Dorogon 8.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60.000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak ,, ,., » — 8.000.000 drb. [KORA ÉS FRÖHLIKH fa- és acéleedény, lakalosárú, napellenző és fémporiál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-85-76, 45-9-86 | | --- Page 207 --- BIT dik Eviolyam 1 kiörizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . a s . . «12 PENGŐ EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR Ärusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban A belügyminiszter a fővároséri A törvényhatósági választás lezáródott és gtató, szép eredményen túl azt kell unk, hogy ez a válas harc Óó fegyverek alkalmazásával folyt egész lako; azt ta velünk Budapest legmar adandóbbnak zdelemből, amit a N a szeretetet, a munkát. új közgyűlés hamaro: össze fog ülni ma még viharzanak imitt-amott 2 tek, ha még imitt-amott sértődöttség ebből a vá hirdetett: kozik és talán a sebek is sajognak: benne, hogy a közgyűlési terem fogja elsösor- ban a példát produkálni a békéből, a ből és a munkából. Hogy ez így lesz és ennek így kell lennie, annak tanubizonysága az a nagyszabású beszéd, amelyet Kozma Miklós belügymini r a költ- ségvetési vita során a képviselőházban mon- dott. Ebből a beszédből látnia kell mindenki- nek, hogy a kormányzat milyen szeretettel, jóindulattal és — megbecsüléssei foglalkozik a főváros ügyeivel és nemcsak azt kívánja, hogy a főváros me jegyen az országgal szemben corpus seperatu: hanem maga a kormány is fokozott go gal és jóindulattal igyek- szik a fővá g. eit a magáévá tenni A nemzet egységbetöm ésének napjaiban öröm- mel kell vennünk a belügyminiszternek azt a kijelentését, hogy meggyőződése szerint a kor- mányzat a fővárossal a legnagyobb egyetértés- ben fog működni, mire annál nagyobb szükség van, mert a főváros lakossága az or! lakos- ságának egynyolcadrészét teszi ki és azért ís, mert vagyonban még ennél is sokkal nagyobb százalékot jelent. Azt a jóindulatot és megér- tést, amely a főváros felé a kormá nyul és amely , éppen a főváro ügyeleti ak, a ajkán "nyer ; údapestnek h megértéssel és azonos szellemű kell fogadnia, Elsősorban tehát áros köz- kell megindulnia az alkotó munkának, hogy az alkalmat, lehetőséget ad- jon a főváros vezetősége mára, amelynek a reformokra, az alkotásokra való készsége min- dig megvolt és ha valami ezekben a törekvé- seiben akadályozta, akkor az vagi eszk: zök hiányán kívül csak a közgy teremb kiáradó politikai szellem volt. A politika ledt levegőjének többé nincs helye a közgyűlési mben, mert elhervi: az alkotásr ak még a vázát is. Vegyen a közgyűlés a bvel- ügyminisztertől, aki mindig és tökéletesen el ) át és cselekedeteit vonatkoztatni a gyűlési termében és kizárólag, szinte csodálatos tökéletességgel az émberi mértéket — meg- haladni igyekvő módon az igazságot és méltá- nyosságot kívánja szolgálni. A — belügyminiszter beszédének azonban más vonatkozásban is nagy jelentőségű reszle- iei vonatkoztak a fővárosra. Elsősorban az, amelyben a sz ásról nyilatkozott. Ebven a tekintetben elmondta a belügyminiszter, nogy a szanálási törvény egy éven belül lejár és hogy a szanálást a törvény alapján a főpoigar- mester, illetőleg az autonómia fogja végrenaj- tani. A miniszter semmi okot nem lát arra, hogy a szanálást abbahagyják. Tökéletesen igaza van, ebben a formájában a szanálás tel- jesen megnyugtató lehet a főváros lakosságára és vezetőségére nézve egyaránt. Nem kétséges, hogy annakidején, amikor a szanálási tör- vényt megalkották, más atmoszféra uralkodott a kormányzat és a főváros között, És itt leg- elsősorban személyi kérdésekre kell rámutat- nunk, mert egészen bizonyos, hogy a mély Budapest, 1935 június 12. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 24. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSVY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Sipöcz Jenő főpolgármester : Meggyőződésem, hogy a Budapest iránti rajongásban az összes pártok egyesülnek A főpolgármester nyilatkozata a közgyűlés harmonikus együttmüködeseröl , harc befejez ülés mi e Budapest A választási harcot zzel, ám békejobbot további sohasem vívják nyujtanak az el- lenfelek abban a pillanatban, amikor a választók képvi iseletében a lelkiismeretes munka megindítása Vannak hitetlenkedők, akik úgy látj az új törvényhatóság nem lesz munkakéj mert túlnagyok az — ellentétek dékok, amelyek a pártokat eg finnek a megítél nyező, mint Sipó talból elnöke a mély pontj; feltet: wuinkakér gyűl amely gtelenül harc után jutott el a megalakulásig? Sipőcz Jenő dr. főpolgármester választási a következő nyilatkozatot tette a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt: — — Feltétlenül bizakodással tekintek megválasztott törvényhatósági az imént sikeres munká a felé, mert jait a főváros szeretete, tt hite és az az ambició imára nehéz / Budapest lako; mindazt, ami a mai megteremt 174 könnyítésére, a ára és a minde N- vezet, időkben az életle? hetös égek eseti alkalmak napi gondok N Ahle A törvényhatósági bizottságnak a mult ciklusból visszatérő tagjai bebizonyították, hogy minden jóért és s épért lelkesednek, az ú it pedig éppen úgy áthatja az a szel- lem, amely őket a főváros érdekei- nek előmozdítására sarkalja. — Előfordulhattak a heves választási agitáció sodrában látszólagos ellentétek az pártok között, mindezek azonban a sengés hangulatában juthattak kifeje- A) Meggyőződésem. hogy a Budapest iránti rajongásban az összes pár- tok egyesülnek és ezért nem kétséges előttem, törvényhatósági bizottság együttmunkálkodása Budapest fogja a siker jegyében szolgálni. Eddig szól Sipőcz Jenő főpolgármester nyilat- kozata, 8- s. "munka fővárosa dogabb legyen hogy az új harmon érdekeit reménytelje sebb; nagyobb NEM TÉVED A MATEMATIKA: a MEL je5z a Közgyűlés JeunauvaiMı pärtja A községi választások után mindössz 1-4 napig tartott, amíg a baloldali sajtó a bukás 16. lezését számokkal való zsonglörködéssel akarta el- tussolni. Természetesen a legügyesebb és legraffi- náltabb számtani produkcióval sem lehetett elhomá- lyosítani azt a valóságot, hogy a NEP nyolcvan szá zalékos előretörést ért el a törvényhatósági válasz- hogy a NEP az egyetlen párt, amely ilyen hatalr lépéssel haladt előre és mellette csak a Keresztény Községi Párt tudott ki- sebb arányú emelkedést felmutatni, a többi pártok pedig 23—90 százalékos ssel kerültek ki a vál tásból, biztosítja a Nemzeti Egység számára a kö gyülésben való vezető szerepet. Kézenfekvőnek látszik, hogy a jobboldali pártok együttműködése ki fog alakulni a közgyűlésen, tásokon. Maga az a ten; j I nem Párt tör Be k, egyik v ttműködés szük: jan hangozt , A kö- zeli napok az ivül biztosan kialakítják a törvényhatósági bizottság jövendő működésének képét. Egyelőre még az erőviszonyok sem ki teljesen. Az ugyanis, hogy a Ke A a választáson harminchárom nem jelenti azt, hogy a Wolff Károly vez tése álatt álló párt le. a közgyülés legnagyobb annál is inkább, mert hiszen a NEP-nek 2 négy madátumával van kevesebbje, mint a Keresztény Községi Pártnak. Az erőviszonyok ki- alakulása nemcsak a választott bizottsági tagok szá- mától függ, hanem nagyban befolyásolja ezt az örö- igazságérzettel rendelkező Kozma Miklós vel- ügyminiszter és a főváros autonómiájából ki- került, a főváros szeretetében megedzödött Sipőcz Jenő főpolgármester tovább is olyan észrevétlen, fájdalommentes operációval fogják kezelni azt a törvényt, amely bizony nem 1gen igérte ezt a fájdalommentességet. Jólesik azt mondani, hogy észre sem vesszük, hogy a sza- nálás folyik, jólesik konstatálni, hogy a sza- nálási törvény végrehajtása az autonómia jo- gait egy hajszállal sem csorbította és jólesik biztosnak lenni abban, hogy ennek a szanálás- nak tökéletes és becsületes sikere lesz. Erre remény meg is van, hiszen hozta nyilvánosságra a Amadást, azután minden csak pünkösd hetében polgármester a mult évi zá. élő kifejezése annak, hogy a fő a szanáláson túl is szanál, a törvényhatósági bizottság által engedélyezett és a felügyeleti hatóság által jóváhagyott költségve túllé- pést is 80 izalekkal csökkentette. Ilyen körülmények között —a kere el nem maradhat és Budapest jövőjének kialakulását a komoly reformok és nagy alko- tások idejének megkezdését semmi sem aka- dályozhatja. --- Page 208 --- Budapest, 1935 állá. a hivatali s az é uk címén törvényható- letek közül választott tagok, gi tagok tagok párt: Bud: 31 örökös tagja van, , hely Joanovits az új törvény zZ örökös tagok illetve a NEP- Községi Polgári Párthoz g a Wolff-pártnak tizenöt ben, Ezenkívül Sümegi ezidőszerint Örökös te egüresedett nem töltötték be. ttedik Pál íval T értelmében má 1 csak Ugron Gábor 3 1, viszont ugyanakkor Pártnak is van egy-két olys ;tleg a NEP-hez fognak cs akik a vehető ssztény Közsé tagja, aki Az örökös hizottsági tagok — körül a helyzet számbelileg körülbelül a marad. címén voltak állásuk akik hivatalbeli ilésnek, le. Azok, tagjai a % tartoztak heten: pénzüg mond dr munkataná nöke, va felüg 7 s elnöke és Huszár Aladár, az OTI el- t Samarjai Lajos, aki a Vasúti és képviselte, pärttagjai g Pártjának. Ebből a cso- portból ketten: Papanek Ernő, a fővárosi számszék igazgatója Korányi Sándor báró dr. egyetemi tanár, a közegészségügyi tanács képviselője nem voltak (egy pártnak sem a tagjai, de kétségkívül a jobboldalt gazdagították tekintélyükkel és szavaza- tukkal. Ezt a csoportot talán egy ember kivételével a jövőben is Hajózási Főfelügyelőséget voltak a Nemzeti Egysé teljes egészében a NEP fővárosi csoportjá- hoz lehet elkönyvelni. Döntő jelentősége 1c yának kialakulá nak. Az érdek! l a multban kilencen te rtjához és kilencen a zonban a pártok szám- az érdekképviseleti vá- seleti bizottsági tagok kö- ak.a Nemzeti Egység ír Domonkos tá- gyik pártnak sem volt tagja. minden reme érdekkép: arány A Nemzeti Egységnek megvan Arra, hogy választásoknál a az mostani fog eldőlni javára Es ebben az esetben n pár mandátummal me Községi Párt mandát színüsé mesak utolerheti, de 7 is haladhatja a Keres: / wainak számát. Minden való- meg van tehát annak, hogy a NEP lesz a közgyűlés legnagyobb pártja törvényhatósági pártban helyet főtisztviselőt ne osztályozzuk telen, hogy a többsége a DARÁNYI KÁLMÁN újra Összehivatia _ a „kerekasztal konferenciát" Van-e konkrét sérelme a környéknek: ezt a kérdést tisztázza majd a főváros és a termeiök megbeszéiése A — földmívelé; i tá s környékbeli orsz szóbahozták a vidéki neit, a vämrend: során tár; termelők állítóla hibáit és sürget lást. Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter válas: n — a főváros iránti bölcs megértése kijelentette, hogy a vidék panaszait és hangozta- tott sérelmeit meg fogja vizsgálmi, azok orvoslása érdekében tárgyalást kezd a fő- várossal és a összehívatja az úgyneve- zett , kerekasztal" konferenciát, amely hi- tva lesz a fennálló ellentétek tisztä- zására. A környék képviselőinek felszólalásai egyébként kissé idöszerütlenül hatottak, annál inkább, mert az utóbbi időben a gazdaérdekeltségek több alkalomma! ha- tározott öszönetüket é gértésüket fe- jezték ki a főváros megértő magatartása fölött, A földmívelésügyi miniszter részéről kilátásba helyezett kerekasztal konferencia és a képviselő- ház költségvetési vitájában hangoztatott sérelmek elsősorban a közélelmezési üg vámok és illetékek rendszere ellen irányultak, A Fővárosi munkáját érintik, másodsorban a városi munkatársa legilletékesebb Első útunk Hirlap éppen ezért a fordult felvilägositäsert. ROSTA JÁNOS DR. tanácsnokhoz, sztály főnökéhez vezetett, aki aA zett kérdésekre a Fővárosi Hirlap mun- a következőkben válaszolt: helyekre — Öszintén szólva, nem nagyon értem, miféle sérelmekről van szó. Annál kevésbé, mert az utóbbi időben, főleg azóta, amióta osztály élén állok, semilyen komolyabb panası reztem tudomást. Ellenkezőleg: elismerést, köszönetet kapott több olyan intézkedésért, amelyet a vidé árusok és terme lásával léptetett Zzról nem sze- A környékbeli termel ágokkal — való közvetlen eszmecserét, a földmívelésügyi minisz- ter úr által kilátásba helyezett konferenciát a ma- gam részéről örömmel üdvözlöm, s bizonyára ugyanezen a véleményen van a polgármester úr is, aki a nyilt és egyenes tárgyalások híve. Nem hi- szem azonban, hogy olyan okok forognának fenn, amelyek a fővárost eddigi álláspontjának megvál- tozt a szorítsák rá. Mi rá vagyunk utalya a környékbeli terme- lőkre: tudjuk, a piac nélkülük el- képzelhetetlen és ezért nemcs vesen látjuk őket, hanem tő- Jlünk telhetően a kedvükben is járunk. Az azonban 1 lehetetlen zését száz egy milliós város élelme- alékosan attól tegyük fúg- termeiőnek van kedve aci és vásári napokra VADASZ GYUBA kiapgyára és építé: hogy any Budapest, III., Lajos-utca $9. és Rupp Imre-utca 46. Telelon: 62-9-06. Egy világváros élelme magy előrelőtást 68 kiépített organizációt kíván, ez pedig elképzelhe- tetlen a közvetítő kereskedelem kikapcsolásával. zt sem kivänhatjä 2 vidéki termelők, hogy ők, k a buda jerviselesböl nem veszik ki } badsägot és n 7obb elő- mint a AZ ei súlyos adókkal terhelt jogúságot a terme- FL BEOROGDOEOUOROOOI e) rő] 0 GODÓ lök számára nemcsak biztosítottuk, hanem némely előnyöket is élveznek. Emellett az is elképzelhe- tetlen, hogy a piacokon és élelmiszervásárokon bizonyos rendet ne tartsunk és az őstermelők ott áruljanak, ahol akarnak. Ez az áralakulás tekin- tetében nytalanságokra és még ennél is súlyo- sabb eredményekre vezetne. Sajnos, rosnak, hogy a vi- ítse a ra sincs módja a fő ki termelőket mente városi vá- mok és illetékek alól, mert ezek a főváros költségvetésében — pén; yi idéznének elő. a vidéki termelők a főváros vezető érzéséről, arr k igyekszünk a X zett kerekasztaltkonferencián is hangot adni. Ezután felkerestük LAMOTTE KÁROLY dr. alpolgármestert, akinek felügyeleti hatásk élelmezési ügyek, hogy öt 1-konferencia és zavarokat Legyenek meggyőződ gének baráti látásba helyec- nyomatékosan tartoznak a köz- megkérdezzük a ke- ékbeli panaszok iről. A Fővá Hírlap munkatársa a kö- vetkező felvilágosítást kapta: Én annyit mondhatok — felelte az al- polgármester —, hogy az első , kerekasztal konferencián" sem tudtak konkrét sérelmeket felhozni a fő- v az illetékek Ennek a os ellen, A legtöbb panası ellen és a városi vámok azonban megszüntetéséről nem lehet szándékai tudomás rint a sincsenek. A ke konferencia ö: ellen a kesfővárosnak kifogása nincs és nem is lehet, vesen hallga- tunk minden észrevételt és ömest tárgya- lunk. umokat, azután megtes: szük rt. okszor kifogásol a fővárosi vámok rendszerét. latban megjegyezhetem, hogy a mi szabályzatának reviziöjäval a péi tály elké t és az errevonatkozó munká- latokat már akkor befejezte, amikor még az osztály az én vezetésem alatt állott. A régi, avult szabályzaton nagyon sok lényegbevái dosítás és arányosítás mutatkozott szükségesnek. riagyon kömoöly és alapos körültekintést igénylő amelyet annakidején le kell majd tár- memcsak a környékbeli termelőkkel, ha- nem a kereskedelmi, ipari, h kel és az Allamvasutakkal Minden valöszinü- ség szerint a kora összel fogja a főpolgármester és a polgármester megtenni az errevonatkozó in- tézkedéseket. Ezeknek a tárgyalásoknak a során rűen alkalmuk le a környékbeliek- mutatni a maguk smpeontjaira. ne IO IDOT] Ugyanakkor döntenek a kettős mandátumok sorsáról — Miniszterek részvételével élénk klubélet keretein belül biztosítják az állandó kontaktust a kormányzat és a föväros között Egy héttel ezelőtt választották meg a főváros törvényhatósági bizottságának tagjait és már az első héten megindult az a munka, amelyet pro- grambeszédeik során a Nemzeti Egység jelöltjei kilátásba helyeztek. A — megválasztott Nemzeti Fgység Párt-i hizottsági tagok az elmult héten ott voltak kerületeikben, a kerületi központokban fogadták a leg- különbözőbb érdekeltségek és társadalmi rétegek deputációit, hogy meghallgassák és megismerjék a kerület speciális kívánságait. Ezt a munkásságukat hono- rálandó, a — választópolgárság viszont — estéről-es- tére pártvacsorákon ünnepelte a megvá- lasztott NEPF-tagokat. A NEP r: ről egyébként ezen a héten, mégpedig nyomban a hét elején, megindult az munka. erőteljes törvényhatósági a héten alakul meg a NEP fővárosi frak- ciója, amelynek klubhelyiségét most fe- k be az Kszterhá uteai országos párthelyiség palotájában. A meghívó! ma, de legkésőbben holnap kikéz- besítik a megválasztott tagoknak és az örökös ta- goknak is, nemkülönben a jelöltlistákon szereplő ama tagoknak, akik a listavezetök lemondása folytán előreláthatóan mandátumhoz jutnak. Ezen a frakció-alakuló ülésen dől el ugyanis az a kér- dés, hogy ki tartja meg mandátumát, ki mond le és melyik mandátumról mond le. Ily módon tehát a fővárosi politika mostani heté- nek kiemelkedő eseménye nyilvánvalóan éz az ala- kuló ülés lesz, amely után közzéteszik a végleges listát, amely azt a huszonkilenc nevet tartalmazza, akik való- ban a kerületek képviselői lesznek a közgyűlési teremben, Ez a huszonkilenc bizott- sági tag természetesen kivétel nélkül egytől-egyig résztvesz az új törvényhatósági bizottság alakuló en közgyűlésén, amely, mint ismeretes, e hónap 18-án délután ül össze az új városháza közgyűlési ter- mében. Figyelemreméltó, hogy a Nemzeti Egység Pártja egész nagyvonalúan készülődik a törvényhatósági munkára. Minden módon gondoskodás történt aziránt, hogy az Esz- terházy-utcában a fővárosi frakció tagjai körében a legélénkebb kiubélet fejlődjék ki, amelynek során a bizottsági tagok állandó kontak- tust tarthatnak a polgársággal. De ezen túlmenően gondoskodás történt arról is, hogy a fővárosi frak- ció állandó és élő kontaktusban legyen az országos kormányzattal, Evegböl hetenkint pártvacsorákat fognak tartani, amelyeken előre megállapított sorrend szerint hétről- hétre résztvesznek a miniszterek, akik ilymódon közvetlen barátságos eszmecsere út- ján fogják megismerm a főváros időszerű problé- máit. [down] PROTIWINSKY :s BRAUN parket és padlózási vállalat 0 Telefon: 92-0-56. Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VL, Eötvös-utca 43. szám. @ Telefon: 14—5—80. s DOLGOZZUNK: IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 --- Page 209 --- Budapest, 1935 június 12. PESTI KIRÁKAT 1 jövedelmező idegen Vgylätszik, szisztematikus, kemény munká- val, odaadással, mélységes akarattal elérkeztünk végre a minden idegenforgalmi törekvés végső céljához: a jövedelmező idegenhez, Nem azt mondjuk ezzel, hogy nekünk már elég jövedel- mező idegenünk van, hanem azt, hogy ma már nemcsak a befektetések korát éljük, nemcsak a pénzbe kerülő idegen forog Budapesten; hanem Zi- jönnek olyanok is, akik pénzt hagynak itt. lahy Dezső, Budapest székesfőváros Idege: galmi Hivatalának igazgatója és Markos Béla dr. helyettes-igazgató most napvilágot látott évi je- lentése élénk dokumentuma ennek. Hogy csak egyetlen számot emeljünk ki, meg kell említe- nünk, hogy 1934-ben 582.263 külföldi vendége volt Budapestnek, akik mintegy huszonhat millió pengőt hagytak itt, Bizony, gyar idegen- forgalom höskorában ntén a m nem arról, hogy mem voltak vendégeink, de zek legnagyobb részben a szó szoros értelmében vendégek voltak: nemfizető vendégek. Nem sza- bad azonban ezért a multnak szemrehányást tenni, sőt éppen ezt a multat kell dicsérnünk, amely ezeknek a vendégeknek a révén, akikre bizony alaposan ráfizettünk, álta meg az igazi nagy magyar idegenforgalmi propagandát, Budapest rendkivüli külföldi népszerüségét. Ha ma egy-egy idegen átlagban harminc pengőt hogy a magyar fővárosban, a multban bizony az volt a helyzet, hogy nekünk került e: ilyen , propaganda idegen" legalább harminc pen- göbe. Igazán nem volt kár a pénzért, mert az eredmény azt mutatja, hogy Budapestnek az idegenforgalommal foglalko; nemcsak erkölcsi, nemcsak nemzeti, de gazdasági érdeke is. Ma már azon a ponton vagyunk, hogy az az összeg, amit az idegenek Budapestre hoznak, nemcsak Budapest polgá gának a zsebét táp- lálja, hanem a köznek is jut belőle. Ma az ide- yenen már nemcsak a vendéglős, a szá 3. színházigazgató, a lokáltulajdonos ker igen nagymértékben Budapest szélce. Hiszen ebből a 26 millióból már adót is fizetnek bőven a budapesti polgárok, ebből a 26 millióból villamoson és autóbuszon is járnak a vendégek, ebből látogatják a főváros fürdőit, ebből fogyasz tanak villanyt, gázt, vizet, Az idegenforgalomra ma már nemcsak Budapest nem fizet rá, de haszna van belőle a székesfövárosnak magának is. Amit idegenforgalmi propaganda célokra a főváros áldoz, az ma már teljes összegében meg- térül, söt egészen bizonyos, hogy ezen felül is bőségesen van haszna a fővárosnak belőle. Az az érzésünk és valószínűleg velünk érez Buda- pest egész lakossága is, amikor azt mondjuk, hogy minél többet áldoz a főváros propagan- dára, annál nagyobb a jövedelme, amelyet az idegenek nyujtanak. Rosszul cselekszik, a fővá- ros ellen cselekszik tehát mindenki, aki ennek a jövedelmező befektetésnek fölösleges korláto- kat akar szabni. Nem észnélkül való pénzpocsé- koläst prédikálunk, hanem csak azt mondjuk, hogy az okszerü és a szakemberek számításán alapuló befektetések semmi esetre sem számít- hatók a haszontalam kiadások k A buda- pesti városházán elsőrendű szakemberek kezelik az idegenforgalom kérdését. Kovácsházy Vilmos tanácsnok gazdag tapasztalatokkal áll ennek a kérdésnek az élén, Zilahy Dezső, az Idegenfor- galmi Hivatal igazgatója pedig európai szak- tekintély, míg Markos Béla dr., az előretörő fiatal nemzedék egyik legtehetségesebb és ler képzettebb képviselője. Ezek a kiváló emberek gazdag és bő programját adják az idegenfor- galommak, de mindenkor szükségünk van arra, hogy a törvényhatóság átérezze munkájuknak jelentőségét, megértse azt a rendkívüli erkölc és anyagi hasznot, amely munkájukból a fő- városra härul. székesíávárosi Pavillon Weinsruber Városliget Naponta katonazene © {lkovits J. Budapest központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 911-54 KOZMA MIKLÓS a szanálási törvény végrehajtásáról, a kor- mány és a főváros együttműködéséről és a főváros autonómiájának épségben tartásáról Budapest-környék rendezésének egyetlen lehetősége : megielelö bizottság tárgyalja le a közös ügyeket Ko Miklós belügyr vis: gi belügyi tür nek vit nagysi ! dott, amelyben az aktuii egész. ügyi * dések — m 2 főv € legfontc a szanálás ké vel. zott rról a 7 a kormány at és A Áros eg sében m ilatkozik, Végül nyék kív ának megoldísár: Beszédének ezt a részét, am hat számot a főváros kö zé bkörű érdeklődésére, övid belügyminiszterségem óta mon- zma Miklós, — a legnagyobb harmón és a leg- jobb együttműködésben élel főváros- sal és nem merült fel még olyan kér- dés, amely kontroverziára, vitára lott volna alk: t s kérdése — A főváros szanálá. az előző kormány szemében pénzügyi kérdés volt. Ez a s s nem azt jelenti, hogy a főváros autondomidjät bárki is bántani akarta volna. Azt állítják, hogy a főváros autonómiáját meg- nyirbálták. Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy z nem történt meg. Annál kev é van tehát szükség arra a javaslatra, hogy a főváros autó- nómiája törvénnyel állíttassék vissza. A tör- vény időtartama még egy esztendő. Az 1933-ik évben az a hiány, amely áthozatként szerepel, mintegy 1.850 ezer pengőt tett ki. Ennek a számadatnak alapján kénytelen voltam a defi- citet 3,600.000 pengőben megállapítani Hangsúlyozni kívánom, hogy a főváros igen ügyes és jóakaratú gazdálkodása folytán ebből a deficitből, úgy tudom, kétmillió pengő máris előirányoztatott és abban a rendeletben, amelyet a székesfővá- rosnak kiadtam, külön hangsúlyoztam, hogy n megtakarítást a dologi kiadások és az üzemek költségeinél kell elérni és lehetőleg nem szabad hozzányúlni szociális okok- ból a kisemberek illetményeihe tban kijelentem y egy éven belül ban a szerepben, lejár és a ster úr £ amelyet neki szanálást végre fogja hajtani, i autonómia hajtja végre. Nincs arra, hogy dezavuálják az előz nem is tudom, milyen okot lehetne fel- hozni egyáltalán arra, hogy a szaná- lást abbahagyjuk. intézkedést és atódik. Meg va- a fővárossal a lehető a — kormányzat legnagyobb egyetértésben fog működni. — A fővárossal térni arra, hogy Budapes periferiális városgyűrű, amely több, mint négy- á " embert foglal magába, Ezek a megyei városok, község stb., a legszorosabb kapc latban vannak mind földrajzilag, mind pedig egyéb tekintetben a fővárossal, helyzetük azon- ban rendezetlen és rendezetlen azért, mert egy önállóság sok más önállósággal szemben sürlö- dási felületet képez. —- Három idea merült fel a helyzet rende- zésére, Az egyik: a Nagy-Budapest gondolata, ez pénzügyi okokból megvalösithatatlan. A másik: törvényhatósági gyűrűalak, ezt föld- rajzilag abszurdumnak és — megvalósíthatatlan- nak tartom. Az egyetlen lehetőség az, hogy megfelelő bizottság tárgyalja le a közös ügyeket, megállapodjék a közlekedési és egyéb közös kér- désekben és akkor az egész probléma az érde- keltek között a legamibilisabb módon meg- oldható. Néhány nappal elfolódikR a polgármesítíerválasztás Jüunius utolsó napjaiban választ a közgyűlés A Fővárosi Hirlap multheti száma közölte első- nek, hogy Sipőcz Jenő főpolgármester június 79-i határidővel kiírta a pályázatot a polgármesteri, az alpolgármesteri és a mindenkor választás útján be- töltendő tiszti főügyészi és árvaszéki elnöki állá- sokra. Ez az intézkedés általános megnyugvást kel- tett mindenütt, mert közóhajnak számít az a felfo- gás, hogy a főváros vezetésében semmiféle imter- regnum ne következzen be. Hozzájárul a megelége- dettség érzetéhez az is, hogy a fővárosi pártok pi lanatig sem tétováztak annál az elhatáro: ál, hogy a polgármesteri állásra újból Szendy Károlyt választják, aki az elmult féléves müködése folyamán a főváros nagy ügyeinek t tes gondozójává bi- zonyult. Befejezett tény az is, hogy az alpolgärmes- ásokra az eddig kipróbált erőket: Liber Endrét és Lamotte Károlyt választják és ugyancsak incs nézeteltérés abban a tekintetben sem, hogy a ros tiszti főügyésze Szemethy Károly, az árva- szék elnöke pedig Csorna Kálmán marad. A polgármesterválasztás időpontjáról téves hi- rek kerültek forgalomba és rt ILLETÉKES HELYHEZ fordultunk, ahol a következő felvilágosítást kaptuk: — A főpolgármester pályázati hirdetménye a határidőt június 19-én déli 12 órában szabta meg, vagyis eddig az időpontig kell jelentkezni azoknak, akik a fenti állásokra pályáznak. Egyelőre nincsen biztos terminus arról, hogy a polgármesterválasztó közgyűlést ennek ‚a hónapnak melyik napján hívják össze. A jűnius 19-én délutánra kombinált , közgyülés idö- pontja még nem végleges, sőt nagy a valószínűsége annak, hogy a polgármesterválasztásra, június 22-én, 24-én, esetleg 26-án kerül a sor. Ebben az értelem- ben még végső elhatározás nem történt, figyelembe kell azonban venni, hogy a polgármesterválasztást számos külön- böző ténykedés fogja megelőzni. A közgyülés működésének ugyanis első előfeltétele a mandátumok igazolása, a különböző bizottságok, elsősorban az igazoló választmány, a központi vá- lasztmány és a közigarzgat bizottság megalakítása, majd a kijelölő választmány tagjainak megválasz- tása, amelyre az a feladat hárul, hogy például a pol- gármesteri pályázók közül a közgyülés számára hármas jelölést végezzen, Mindehhez pedig idő kell és ezért valószínű az a feltevés, hogy a polgármesterválasztás június utolsó nap- jaiban foglalkoztatja a közgyülést. Az alpolgármesterek és a szakhivatalok vezetői- nek megválasztása változatlanul az őszi hónapok- ban van tervbevéve és nyilvánvalóan az első szep- temberi közgyülés fogja a polgármester első munka- társait fontos poziciójukra állítani, SA 4 FEGTOÍGYAR AT ő AE A BUDAPÍJVÉ-WI- ŐRNAZVOUTLA 4 SZ 44. FE HOLE Még ma, de legkésőbb hölnap kisérelje meg a jó Kafhreimer malátakávét és a Franck kávés pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért is kedvelik annyian már évfizedek óta. : --- Page 210 --- Budapest, 1935 jünius 12, / — Hatszáz férőhelyes új gyermeküdülőt létesít a főváros A Balaton mellett építik fel az új nyaralót — 15-ik eszten- dejébe lép a gyermeknyaraltatási akció A Czukor-utcai iskola első emelete ezekben a napokban leginkább főhadiszálláshoz hasonlít, ahol pontosan kidolgozott fölvonulások tervei fölé hajolva dolgoznak, intézkednek a főváro. jermeknyaral- tatási akció központjának tisz ői. Interurbän telefonok csengenek, táviratok érkeznek, futárok indulnak, az udvarokon szállítmányok, ágyak, élelmiszerek vannak felhalmozva, hogy néhány nap mulva, amikor az iskolai év bezáródik, szinte percnyi késedelem nélkül útnak indulhassanak a 1) akcióban részesülő gyermekcsopor- zhessék a nap, a friss levegő és a bősé- ges táplálék testet, lelket erősítő áldását. A nyaraltatásra előkészített telepeket nemrégi- ben látogatásával tüntette ki Horthy Miklósné, a kormányzó hitvese, aki ndy Károly polgármi r és Schuler Dezső szociálpolitikai tanácsnok kí- járta a balatonmenti telepeket, első- , ahol már a gyermekek nyaraltatása megkezdődött. Az akció megindításának küszöbén fölkerestük a Czukor-utcai főhadiszállást és PETIK KALMAN főigazgatón érdeklődtünk az idei nyaraltatá ) pro- z iränt, amire a k tkezö felvilägositäsokat Az idén a főváros gyermeküdültetési akciója sztendejébe lép. Ezalatt idő alatt Buda- Aldo: évé pest közönsé kereken negyedmillió sápadt, lált, betegségre amos gyerek részesült a nyaraltatäs ál k rend- kított és telepein kivétellel saját I az üdülő gyerekeket. A Balaton mellett ényben van- n, Almádiban és Balaton telepeink, Zalaegerszegen s tézményt tartunk fenn, ezenkívül Csonka-Felsőmagyarországon, Sajóvel nok mellett, Dubi nyban fövárosnak. Az egyes Bahbocsán en és Put- vannak üdülőtelepei a üdülőtelepekre a gyerekek egés gügyi szükségleteinek megfelelően történnek a beutalá bányai Horthy Miklósn. ny hit yesen végigjárta a balatoni üdülötelepe t mert maga akart meggyőződni arról, hogy a gon- doskodását és szeretetét élvező gyerekek milyen körülmények közt üdülnek. A Főméltóságú Asszony a legnagyobb megelégedéssel nyilatkozott a látot- takról. Az üdülőtelepeken lévő vídám gyermekek ujjongó örömmel fogadták a Főméltóságú Asszony szeretetteljes látogatását. A Főméltóságú asszony egyetlen megjegy- a szegény gyerekek fogyatékos, hiányos öltözékére vonatkozott és a polgár- mester nyomban intézkedett, hogy az üdülő helyek gyermekei haladék nélkül megfelelő ruhát is kapjanak, Az üdülésre szoruló nagyszámú gyermekek elhelyezése a meglevő üdülőtelepek mellett egyre nagyobb gondot okoz a fővárosnak és azért örömmel — közölhetem a nyilvänosäggal, hogy a polgármester úr szemleútja után egy újabb üdülőtelep felállítását határozta el. Az új üdülőtelep ugyancsak a Balaton mellett létesül, váló iskola-barakok felhasználásával, telepen — amelynek előkészítő munkálatai máris megindultak — hatszáz gyermeket lehet el- helyezni, Reméljük, h. ezt az üdülötelepet a jövő évben már megnyithat A külföldi cserenyaral- tatás az idi retekre szorítkozik: egyedül Bulg: Ausztriával rült létesíteni ilyen kapcsolatot. Az iskolaor y betegségre ha; feleslegessé Az új és sik: sokkal több beteg meket talált, mint amennyit az üd szükreszabott kereteibe beilleszteni 1 Éppen ezért vidékre csak a legjobban rászorulók utaz- tak, míg a kevési lest kívánó gyerekek erősítéséről a határában letesite telepek — segítsé gondoskodik a főváros. nevezett napközi ny tás a hüvö. a svábhe; városkútnál és a váro; Kollegerszki-kioszkban berendezett telepek s gével bonyolítja le a főváros. Ezekre a helye tanítók felügyelete mellett kora reggel mindennap mennek a gyermekek és késő estig tartózkodnak a abad levegőn, majd újra felügyelet mellett haza- k. A távolabbi helyekre az utazás villamoson történik. Mindenütt naponta ebédet és uzsonnát kap- nak a gyermekek. Ilyen kirándulásban a nyár folya- gyenge, de mé - mán nyolcvankétezer gyermek részesül. [Atűé ELLE EAGLE IERLSSEG Horthy Miklós-bástya : a budai /álványosságok új attrakciója Tervezgetés a százéves Nemzet Szinház e/helyezéséről — Megoraatlan városrendezési problémák res és népszerű korzó volt a y az utóbbi években pedig szakszerű átalakításkor, hű restaurálás és a tör- ténelmi emlékek kihangsúlyozása révén olyan pá- ratlanul szép aúttá változott a bástya, amely- hez hasonló kevés van az egész világon. Különö- sen a primäsbästya megnyitása óta bontakozott ki 5 szépségében, ami a Kapisztrán-téri Nádor- az államnyomda udvarainak megnyitása r mányzó jubileuma alkalmából határozta el a : vényhatósága, hogy a Várból nyíló re- á let felé is hozzáférhetővé teszi, á Bécsikapu-tértől n a várkertig, illetve Szentgyörgy-térig s új útvonalat Horthy — Mik bástyéónak nevezi el. Az elgondol minden vonalon a legnagyobb sel találkozott és már tavaly meg is nyitot- volna, ha néhány ingatlantulajdonos nehézkes magatartása nem okozott volna késedelmet. Ezek a nehézségek most már teljesen elhárultak, úgy hogy az építkezés megkezdéséhez a legközelebbi jövőben hozzá is fognak. Kempeien Ágoston tyautat a ki főtanácsos, a városrendezési ügyosztály tője, a Horthy Miklós-bástya megnyitásáról a tkezöket közölte a Fő 0si Hirlap munka- val: — A Horthy Miklós-bástya terveit ügyosztá- lyunk már tavaly elkészítette és egyidejűleg tájé- koöztató megbeszéléseket kezdett az érdekelt ingat- lantulajdonosokkal. Meg kell jegyeznem, hogy a telekkönyvi hivatalos feljegyzésekből megállapítottuk, hogy a — megnyitáshoz szükséges területek túlnyomó része köz- tulajdon, osé, tehát nincs szi kség — kisajátításra, .el- lenkerzöleg: mások részéről történt — jóhiszemű — elbirtoklásokról van szó. Ezeket kell zni, miután egyesek az ottálló házak" tulajdonosai kö- zül abban a hitben rendezkedtek be, hogy a terü- let felett kizárólag saját maguk delke. Mind az egyes tulajdonosok, mind a főváros, köl csönös méltányossággal akarják a terv megvaló- sítását elősegíteni. A Közmunkatanács a fővárosi terveket a mult héten küldte vissza a városházára és igen lényeges változtatásokat eszközölt. Igy például kimondotta, hogy a Bécsikapu-tér és a Halász-bástya között a kisajátítási eljárást nem- csak a bástyavonalba eső területekre kell lefoly- tatni, hanem kibővítette a hegyoldalra, egészen a Hunyadi János-útig. Egyelőre csak a Halász-bástya és a Becsikapu-teri közötti szakasz megnyitásáról van szó, ami nézetem szerint — néhány hóna- pon belül, esetleg már a nyáron megtörténik. A Horthy Miklös-bästya természetesen nem lesz a Halász-bástyához hasonló figurális építmény, ha- nem folytatása lesz a primás-bástya nemesen egy- szerű vonalának s tulajdonképpen nem történik "más, mint a régi bástyafalak pótlása és megerősí- tése. — Az egyes házak előtt mindenütt megmarad- nak az előkertek, a sétaút szélessége is változó lesz, az úttest egyes szakaszait sem vezetjük azo- nos magasságban, hanem — nívódiferenciával, sőt, az angol követség palotája előtt kiugró is készül. Mivel a Halász-bástya most már az Ibolya-utcáig van nyitva, a Horthy Miklós-bástyá?t? is csak idáig kell kiépíteni. További elgondolás, hogy a sétányt a miniszterelnöki palotáig hosz- szabbítjuk meg. Egyelőre azontban csak az említett rövidebb sza- kaszról van szó s ez annál könnyebben megtörté- nik, mert sem jogi, sem technikai, sem pénzügyi akadályok nincsenek, Beszélgetésünk további során megtudtuk, hogy újra komoly formában szönyegre került a Rákóczi-út Kossuth Lajos-utcára néző tor- kolatának kiképzése, kibővítése. A kérdés a régi Fehér Hattyú-szálloda épületének közeli lebontásával és a helyére tervezett bérpalota építésével van szoros összefüggésben. — A régi Fehér Hattyú-szálloda helyén léte- sülő bérház már olyan formában épül, hangzott a felvilágosítás, — hogy szervesen beleillik a Rá- kóczi-út térre kiszélesedő torkolatába. Még mindig vitás azonban, hogy mi lesz a Käroly- körút sarkán álló egyemeletes gróf Vi- gyázó-palota sorsa, amelyet legutóbb az Akadémia örökött. Az útrendezésnek ez a palota valószínüleg teljes egészében áldozatul esik, az Akadémiát más ingat- lannal kell majd kárpótolni. A Rákóczi-út torko- latának rendezését sürgeti a Nemzeti Színház közeli száz- éves jubileuma is, amikorra fel akarják építeni az új Nemzeti Színházat, amelyet eredetileg a lebontott Grassa bérpalota helyére terveztek. Nem val hogy az akkori Vágó-féle megoldás kivitelre, hanem valószínűbb az, hogy az új Nemzeti 57 ház a körút sarkán keletkező nagy térség közepére kerül a Rák út tengelyébe. — A Belvárosban is készül egy érdekes új épület. A mult hetekben adtak engedélyt a Türr Istvän-utcäban egy nyolcemeletes modern bérpa- lota építésére, amely a Vadászkürt-szálloda szom- szédságában 1 a régi Horváth Nándor-féle ház helyén, melyne ával a régi Belváros újra egy régi, pati | RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jókai-utca 2. (Jókai-tér sarok.) Tel. : 18-0-26 dugattyúk, dugatiyügyürük, dug. csapszegek szaküzletel RÉVÉSZ £s HUSZÁR autótechvikai cíkkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképvise!et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 | Ms z— „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENHES vakolast, betonozást biztosít Posnassky és Sirelitz Ri. | Budapest, V., S6lyom-utca 13. sz. felefon 2.28-29,2-82.-55. AMON ANTAL ÉS FIAI TÖVEZŐMESTEREK, UT. JSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VALLALKOZÓK, FÖLD- VÁGANYFEKTETÉS, MESZKO- | MUNKA, BANYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. — TELEFON: 80-38-85. MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszivattyúkat és kütfelszerel6si alkatrészeket, házi wiz- ellátóberendezéseket, bor- és savszívatyúkat stb. Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközőket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbágy-féle folytonégőkályhák. FÜMEX mindenütt, bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-87 bb --- Page 211 --- Budapest, 1935 jünius 12, Új üdülőtelepek és gyögyhelyek avárosi alkalmazottak számára Liber Eudre alpolgármester ny alkozik a felügyeleti hatás- köre alá lariozó ügyosziälyok időszerű munkaprogramjáról Fényes jubiläris ünnepségek Pest-Budänak a török hódoltság alól való felszabadításának emlékére "Hetekkel ezelőtt elsőnek számolt be a Fővárosi Hírlap a székesfővárosi segítőalap nagyszabású fej- lesztési terveiről és megírtuk azt is, hogy Liber Endre alpolgármester vezetésével bizottság szemléli meg azokat a helyeket, amelyek új üdülő- vagy gyógyítótelepek létesítésére alkalmasnak látszanak. A körút e héten véget ért és a Segítő Alap intézőbizottsága hozzáfogott a rendelkezésére álló adatok alapján a végleges fejlesztési terv kidolgozásához. A tisztviselők és alkalmazottak ezreit közvet- lenül érintő nagyarányú szociális és egészségügyi program részletei és a fővárosi igazgatás egyéb, időszerű kérdései iránt Liber Endre alpolgármesterhez fordultunk tájékoztatásért, aki hozzá intézett kérdéseinkre a Fővárosi Hírlap munkatársának ezeket mondotta: A Fővárosi Alkalmazottak Segítő ATADjÓ intézőbizottságának az a szándéka, hogy tagjai ára idehaza biztosítsa a s. éges gyógykezelés idülé. si 8 lehetősét ge ket s az alkal ottak egé kat. A már eddig is nyujtottakon fel 1 olyan gyógyhelyeken való tartózko- dást is lehetővé kíván tenr mi eddíg nem volt módjában, A Segítő Alap intézőbizottságának tagjai bejárták Csonkamagyarországnak mindazokat a he- lyeit, amelyek számba jöhetnek. Így megtekintettük — Hajdúszoboszlót, kányt, Sikondát, a borsodmegyei ( böly—Tapolca-fürdöt és a Bükkhe ben levő Ujhutät, amely a Csonkaország legmagasabb fekvésü faluja. - Lamotte alpolgármester vezetésével egy má- sik bizottság a Dobogókőt és a Börzsönyt szemlélte meg üdültetési lehetőségek tekintetében. Még meg- nézi a bizottság az Alpesek magyarországi nyúlvá- nyát Sopron mellett és leutazik Hévízre is. A bizottság a szemleutak tapasztalatai alap- ján rövidesen az Intézőbizottság elé terjeszti jelen- tését, javaslatát, azután határoznak, hogy hol és ho- gyan létesítsenek üdülési, gyógykezelési helyeket. Különös jelentösegünek 1% ik Hajdüszoboszlö, amelynek 75 fokos konyhasós, jódos forrása pärat- lam gyógyértéket jelent sok olyan betegségre, amely- nek eddig Európában alig akadt gyógyhelye. A Hajdúszoboszlóra való betegbentalás iránt feltétlenül javaslatot fogok tenni. — Nehéz probléma csonka hazánkban a magas- lati üdültetés, amelyre pedig igen sok embernek van szüksége. A Fővárosi Segítő Alap az utóbbi évek- ben etekintetben talán a legtöbb nehézséggel küz- dött. Erre a célra legalkalmasabb helynek kínálkozik a Bükk- he; égben levő Ujhuta község, ahol az intézmény erdei üdülőt kíván létesíteni. A kiszemelt hely Lillafüredtöl 6 kilométer távolság- ban fekszik, dús fenyőerdő közepén, körülbelül 700 méter magasságban. Orvosi megállapítás szerint feltétlenül alkalmas gyógyhely lesz belőle minden olyan esetben, amikor szubalpin tartózkodás, kúrázás, üdülés indikált. A tervet legmelegebben támogatja Rorbély-Maczky Emil, Borsod vármegye főispánja is. Mivel olcsó kő és fa a helyszínen található, az üdülő nem kerül többe 200.000 pengőnél. Egyébként nincs szó arról, hogy mindenütt építkezzék az intézmény: elsősorban megfelelő elszállásolási lehetőségről aka- runk csupán gondoskodni a fővárosi alkalmazottak számára, Hajdúszoboszlón már találtunk is megol- dást. — A. balatonkenesei üdülőtelep átalakítási mun- kái már megkezdődtek, söt júliusra el is készülnek. Egyelőre a vendéglőépület és a konyha átalakítá- sáról van szó. A. különálló épület zárt folyosókkal lesz összekötve a két szállodával, úgyhogy télen, egész éven át egyformán használhatóvá válik. A har- madik, új szálló építésére csak az üzemi alkalma- zottak csatlakozása után kerül a sor. Ez valószínűleg a jövő tavaszra lesz aktuális. Szék- ház vagy önálló kórház építésére nem, gondol a se- gítő alap, erre nincs is szükség. A tervezett beru- házások kivétel nélkül kamatot hajtók lesznek és tetemesen növelik az intézmény vagyonát. Munkában az ügyosztályok Az egyes ügyosztályok időszerű kérdéseiről az alpolgármester így nyilatkozott: — A közlekedés nagy és fontos reformjai az előkészítés stádiumában vannak. Réngeteg tennivaló vár elintézésre s remélem, hogy az egységes vitel- Har- g- és a közlekedés sorra kerülnek atóság i bizott- díjtól kezdve a dunaparti villamosig megjavításáig, az összes már a kora ős: szabású munkaterv végleges öl György dr. vezérigazgató szemé A. tervbevett és soron követke programm legkiemelkedőbb pontja bet leánygimnázium új palotáj A. pályázatra beérkezett terveket és a polgármester úr már me: polgármester Weichinger és Hübner építészek közös tervét fogadta el és nekik adott mesg az épít- kezésre. A Koronaör-utcai iskola építkezését már július 1-én megkezdik és 1936-ban a főváros legmodernebb iskola- palotáját átadják rendeltetésének. Az iskola régi épületét a Várban € é és egyházi hivatalokká alakítják át. Uj r a Mátyás- templom tövében dísztelenkedő arakok feles- legessé válnak, a perifériákra kerülnek, a helyet pedig parkirozta a főváros. a döntést, A | a súlyos szociális nyomor enyhítése érdekében. A. közjótékonysági és a szociálpolitikai ügy- osztályon változatlan erőfeszítéssel folyik a munka Az étkeztetési akció konyháin valamivel csökkent az igénylő inségesek száma, de a forgalom még ma is nagyobb, mint évekkel ezelőtt a nyári hónapok alatt, — A nyaraltatási akció a szünidő beáltával, 15-ike után teljes erővel megindul és szeptember 10-ike után zárul. Az akcióban körülbelül 10.000 gyermek részesül. Folyik a Kerepesi-úti nagy köz- ponti menhe talakítása és a Pillangó-utcai men- hely berendezése is megkezdődött, a volt Lingel-féle bútorgyár épületeinek felhasznál val, Öszre már ezt a két hatalmas méretű és közel 2000 ember be- fogadására alkalmas hajléktalan menhelyet tartjuk üzemben, míg az Angyaföldi-úti, Rottenbiller-utcai, Alföldi-utcai stb. menhelyeket aggok-házává, szeretet-otthonokká szervezi A kora őszre marad két nagyfontosságú kér- dés szerves rendezése és az új lakásbérrendelet életbe léptetése. — A közművelődési ügyosztály igen nagyjelen- tösegü jubileum előkészítésén dolgozik. Jövőre les: Budavár visszafoglalásának, a török hódoltság nek jubileuma, amelyre méltó módon kíván eztétmi a főváros. Az évforduló annál nagyobb figyelmet érdemel, mert köztudomású, hogy Buda és Pest az ostrom és a megszállás alatt csaknem teljesen elpusztult, rombadölt. A megsemmisített testvérvárosok üszkös romhalmazából fakadt ki új, friss hajtásba az el- pusztíthatatlan mag: élet. Budapest kultúráját tulajdonképpen a" bad idejétől lehet szá- mitani, ez volt a főváros újjászületésének ideje, ame- méltó módon megünnepelje az utókor. endőre tervezett ünnepsi orozat rész- összel fogja bemutatni TAPÉTÁT PET EE AL LT LYLE ENE VT LL ELP EDEN ET ET SEAT IE Teljes megnyu svást keltettek a mult évi zárószámadás adatai 916 millió pengő a fövaros fiszta vagyona polgármester — nyilvános: zámadást, amely áttekinthető képet nyujt a főváros gazdálkodásának tényleges eredményeiről. A zárószámadás minden adata mesz- szemenő megnyugvást nyujt Budapest polgá nak afelől, hogy a törvényhatóság gazdálkodása a Tegszigorübb takarékosság és megfontolt irányítás mellett végzi hatalmas munkateljesítményét. A költségvetési tervezet előírásával mben arítás 10.4 múllió pengő, ptetett takarékos: Szendy Károly hozta a mult évi zárós: a megta ami az év kezdetén életbe rendszabályokra vezethető v u polgármester lologi kiadások tíz : tékát is és a ek felhasz: át megtil- totta, hogy ilymódon a pénzügyi egyensúlyt bizto- sítsa. A zárószámadási eredmények azt mutatják, hogy ezeket a rendelkez et a hivatalok megi tották, kiadásaikat minden irányban megszorították, aminek következtében a dologi kiadásoknál 9.53 millió, a sze- mélyi kiadásoknál pedig 352000 pengő megtakarítás volt elérhető. Nem érdektelen rámutatni arra, hogy 1930 óta a dologi kiadások 28.62 millióval, a személyi ki- adások pedig 14.26 millióval csökkentek. A multévi bevételek 5 millió pengővel haladják túl az előirány- zatot, amelyből az adóbevételekre egymagában 1.8 millió jut. Mindezeknél fog bő Béla főszámvevő a költsegvetési előirán útján megtér tendő hiányt 2,161.311 pengőben állapí meg. A székesfőváros üzemei a mult évben a beru- házott tőke törlesztése és kamatjai, üzleti fölösleg és természetbeni szolgáltatások címén egyiüttvév 24.20 millió pengőt juttattak a községi háztartú nak, Ebből a gyógyfürdők és gyógyforrások, vala- mint a löhüsüzem 1.26 millió pengős együttes vesz- teségét leszámítva, ZÖLD JÓZSE Budapest, VI., Készít; Polereket, viztartänyokat, göz-, melegvíz- és enge- CSZUL: délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket stb lakatos és kazánkovács mester. Szent László-utca 4/b. Telefon : 91-2-39 Beér Sándor . x ; zománctábilái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. Június 27-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny rulása a községi háztar- millió pengő volt. összes vagyona az üzemekben ütt 1 milliárd és 623 millió en a közvetlen hasznot nem hajtó iskolákat, árv akat és szeretetotthonokat is magában foglalja. E av , szemben a főváros terhe 707 millió pengő, i gyon 916 millió pengőre pengő, ami termés A zárszámadás nagyszerü eredményeiről be- szélgetést folytattunk Szendy Károly polgármesterrel, aki a következőképpen — nyilatkozott a — Fővárosi Hirlap r — Nyugodtan dícsérhetem a zärszäm- adást, mert az végeredményben nem az én pol- zärmesteri működésem alatt alakul, hanem Sipőcz Jenő főpolgármester körültekintő előre- látása révén keletkezett, aki mellett mint al- polgárr er dolgoztam a mult évben. Kétség- telenül örvendetes az eredmény, ez azonban nem jelentheti, hogy túlságos opti- mizmusra van szükség. Lelkiismeretesen megállapíthatjuk, hogy aggo- dalomra nincsen ok és hogy továbbra is min- dent elkövetünk a főváros háztartásának a biztonsága érdekében. — Budapest polgársága azt a tanulságot vonhatja le ebből az eredményből, hogy a os vezetősége tisztességgel és becsülettel sáfárkodott az adófizető polgárok pénzével. Nem érdektelen összehasonlítást tenni Buda- pest és a nagy nyugati metropólisok pénzügyi helyzete között: Bécsben 20 millió, Berlinben 90 millió a deficit és ezen összegek mellett Bu- dapest 2 milliós Mánya valóban eltörpül. A fő- város vezetősége mindent elkövetett, hogy megtakarításokat érjen el. nem a túlzott takarékosság, hanem az óvatos és megfontolt pénzügyi poli- üika révén és ez a törekvés teljes mértékben sikerült. Az idei esztendőben hasonló irányban folynak a főváros pénzügyi gazdálkodásának célkitű- zései és remélem, hogy az ezévi zárszámadás sem hoz kellemetlen meglepetést. , CSÁSZÁRFÜRDŐ thérmál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva --- Page 212 --- 6 MINDEN VÁRAKOZÁST felülmult Pünkösd idegenforgalma Az esti kivilágítás: a külföldieket vonzó főattrakció — A londoni jubileumi ünnepségek után idejönnek az angolok A „Jüniusi Hetek" a világ érdeklődésének homlokterében dtek a Júnüusi megindult a budapesti amelyet ma már az mjukba il- tanácsnokot, aki Zilahy Dezsővel, Idegenforgalmi Hivatal íg óta gy ván állandó salt nagyi tart, og gy mag: € rg °tei alatt min- den N ramüpontossäg al műkö nek a leg- t idő feled- jobban érezzék magukat é váljék számukra. Hetek hetetlen élménnyé gondolat át — mondotta vezetősége az nvvel fogadta és teljes erejével segítségére volt a mozga- lom elismerésreméltó rendezőinek. Az ünner etek magas színvonalú, gazdag programja beszédes do- kume 3a annak, hogy munkat első perctől felkarolta, kezdve nagy türertekei csonka ennek a népnek olyan nagy leigázotts: ellenére is, amelyek méltóvá teszik hogy előkelő helyet fogialjon el a nemze- tek rangsorában. A Júniusi Hetek Budapest pompázó szépsége mellett hivalkodás és nagyzolás nélkül meg akarj? tatni belső értékeinket, azokat a kulturális kincs ket, amelyeket nem vehetett el tőlünk erőszak, Trianon és megcsonkítottság, Az idei moz- galom tulajdonképen az első kisérlet, amelynek igazi arányai csak a későbbi években fognak kibonta- kozni teljes egészükben. Hisszük, hogy a budapesti Júniusi Hetek évről-évre megismétlődő világeseményei lesznek ha- marosan a nemzetközi kultúrának. A külföld érdeklődését legjobban jellemzi az eddig kiddott több, mint 4000 utazási igazolvány, amely- ből a Cook-iroda mintegy 700 előjegyzéssel szerepel. A külföldi sajtó is felfigyelt a Júníusi Hetekre, az angol vezető lapok, a bécsi sajtó, a prágai ujságok mind külön cikkekben foglalkoznak vele. A neves külföldiek közül Basil Maine, a neves angol zene- esztéta, a londoni Observer, a newyorki Musical Amerika és a Cristian Science Monitor Kritiku: Hollandiából dr, van Hutten, a de Telegraaf és a Hep Volk munkatársa, Olaszországból Albergo Pas- sigli, a firenzei Maggio Fiorentino elnöke és több osztrák német stb. kiválóság jelezték érkezésüket. A Júniusi Hetelk-ért elsősorban Ugron Gábort és Fellner Alfré- dot illeti elismerés és köszönet. — A Jüniusi Hetek és a pünkösdi ünnepek fo- kozott idegenforgalmát előnyösen érezte az egész város, A nagy, idegenforgalomra berendezett szállo- dák teljesen megteltek és kénytelenek voltak sok jelentkezést visszautasítani: az Idegenforgalmi Hivatal természetesen mindent elkövetett, hogy az összes jelent- kező igényléseket kielégítse, s bőven jutott vendég a penzióknak is. A mostanihoz hasonló idegenjárások idején egyre hangsúlyozottabban érezzük, mennyire szükség lenne nem luxus, hanem polgári igé- komfortos, higienikus, olcsó, Nodára, Az idegen- tt kulminált, Megtör- még néhány kisebb, nyekre berendezett, polgári erszényekh járás főleg a két pünk tént, hogy egy külföldi nduló társaság, amely kötött program nélkül, a külföldön oly népszerű „Fahrt ins Blaue” utitervvel érkezett, csak úgy kapott szállást, hogy rögtönözve négy emélygőzhajót alakítottak át úszó szállodává. Frankfurtból, Breszlauból, Grázból, Bulgáriából és máshonnan Bajoror Svájcból, ágból, Olaszországból, is érkeztek nagyobb csoportok. Egyedül Wienből 19 kiránduló csoport érkezett, körülbelül 1200 résztvevő- vel, 38 autóbuszon. Ünnep előtti szombat este érke- GEPE MERNÖK KOVÁCS A. ÖDÖN Budapest, VIII., Telefonszám: Bezerédy-utca 8. 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R. T, építőanyag ipará: Budapest, V., Sas-uten 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-83-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban , . . évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... „ww „5.000 ,, Dorogon , . . . . " „3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujtalu évi telj. Kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak un „8,000.000 drb. Cserépgyár: jó 500 résztvevővel. 200—200 vendég ér zett Wienből egy külö: zágból és Frankfu Volt nagyot iránduló csoportunk kocsi: 100 uta imszerűen még nem tudjuk pontosan, hány ic pesten, de fordult meg Buda- amit láttunk, felülmulta a várakozást. Az Idegenforgalmi Hivatal az ünnepek alatt és előtt állandó, éj, olgálatot tartott és a ályaudvarokon, vámoknál kiren- geket állított a 1 koztatására. öldiek fogadására és tájé- Budapest, 1935 június 12. + Angliából egyelőre nem érkeztek nagyobb számban látogatók, aminek az a magyarázata, hogy Londonban is most zajlik a királyi jubileummal fo- kozott, ragyogó főszezón, A Szent István hétre azon- ban igen sok angol vendéget várunk, aminek biztató előjeie, hogy a Waggon Lits-Cook Vállalat londoni iro- dája egyedül a Gyöngyös-Bokrét: tető füzetéből sűrgősen és pótlólag 3000 darabot kért. — A rt em k . számára legvonzóbb látványos- ságnak az tás bizonyult, ezért erre: különös I és a lehetőségig még fejleszteni aki közeljövőben újra teljes pom- pában lesz látható a Mátyás templom, fényszórókkal megvilägitottuk a királyi palota középső kupola- , ame ly meseszerüen hatott. A királyi palota át állandó és az a tervünk, hogy a ágítjuk. Az Állami Hidak Igaz- gatóságával stértve az tük meg errevonatkozó kí jól Bevált, A Erzsébethidon kezd- érletünket, amely igen gyönyörű alkotás az ívlámpák sejtel- yébe n impozáns látvány, Most a Lánc- énzügyi és egyéb szempontok erre vonatkozó elgondolás Budapest kápráztató szín- Nyolcvan millió pengő juttatott a BESZKART a fővárosnak A villamosvasút biztos alapokon folytatja hivatását Sürün elhangzik a kritika, hogy a BESZKÁRT nem é rentábilis és hogy tulajdonképpe az a ve / fenyegeti, hogy a legközelebbi öben komol; defici ek államak elő. Ezek a kritikák sü- rün >peltek_ a törvé: atóság különböző szak- Xan és a közgyülésen, ahol különösen a zámadással kapcsolatban fejtegették az ilyen természetű aggodalmakat. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt erről a problémáról beszélgetést folytatni Perczel György dr. BESZKÁRT vezérigazgatóval, aki a következő nyilatkozatot tette: — "Távolról sem helytálló az a kifogás, hogy a BESZKÁRT nem eléggé rentábilis vállalat. Nem akarok annak a 80 millió pengönek a részletezésébe bocsátkozni, amit eddig a BESZKÁRT 11 éves fenn- állása alatt a székesfőváros részére fizetett, csak azt említem fel, hogy a BESZKÁRT alapításánál az eredeti elgondolás az volt, hogy a rendelkezésére bocsájtott üzemviteli koncesszióval és fe ó pengőt el sem érő alapítási készpénztőkéjével váltsa meg és rekonstruálja a háború és az azt követő [forradalmak alatt lerongyolódott köz- úti és városi vasutakat és a régi vállalatoknál sú- lyosabb karba felvételek mellett sen méltányos területhasználati díjat. Ezen körülmé- nyek figyelembevételével 1931. évben végzett összehasonlító számítások szerint a BESZKÁRT-ban fekvő ékesfővárosi va- gyon hozama 3.96 százalékot tett ki a jogelőd részvénytársaságok 3.938 — százalé- kos rentábilitásával szemben, — Leszögezem, hogy a BESZKÁRT hét év lefor- gása alatt az alapszerződésben lefektetett merte- ken túl esen 11.1 millió pengő rendkívüli terü- lethasználati díjat is fizetett a fővárosnak. Ezt természetesen nem panaszkép említem fel, mert a székesfőváros szuverén gazdája a BESZTKÁRT-nak és meg vagyok gyözödve arról is, hogy ezen tőke- elvonást parancsoló várospolitikai megfontolások tették szükséges: Ki kell még emelnem, hogy a régi részvénytársaságok — gazdálkodásá- ban jelentékeny szerepet játszott a rész- vénytársaságok magänvagyonänak hoza- déka, illetve nyeresége, Rá kell mutatnom arra, hogy egy közüzemnek, mely elsősorban a város közlekedési politikáját szolgálja és amelynek vezetésénél nem a magán- gazdasági, hanem a köz-, illetve a városgazdasági zociális szempontok jutnak előtérbe, a ren- tábilitás másodsorban jöhet csak tekintetbe. Nyil- vánvaló, hogy A régi cég a régi címen 7 Alapítva: 1910 központi fűtés és vízvezeték a BESZKÁRT nem folytathat olyan nye- részkedésre irányuló telekpolitikát, mint a magánvállalatok és e célból nem állanak rendelkezésre olyan tőkék, lyekböl a magánvállalatok annak idején bér- vagy ipari vállalkozási befektetéseiket ozták, finanszi A Beszkárt tehát a fentiek vételével biztonságos alapon figyelembe- gazdálkodik és a jövőben éppen úgy, mint a multban, egyfor- mán szolgálja a városfejlesztés, a közlekedés érde- keit és mindenkor szem előtt tartja a szociális szempontokat. Perczel György dr. nyilatkozata sok félreértés eloszlatására alkalmas és nyilvánvalóan komoly megnyugvást hoz azokban a körökben, ahol a villamosvállalat pénzügyi helyzetéről tájékozatlan- ságban voltak. ÚTHENGERLÉST HA vállal WOLFF ERNŐ Budapest, Kelenítötdi.út 1. Tel. : 59 —9—68 MARX és MÉREI ! tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. Keisch Fekete János TETOFEDOMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAPÍTÁST ÉV 1876 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÄDOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése kost Gyula és Lajos Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 N egeret x“ --- Page 213 --- U N Budapest, 1935 június 12. ZA . 24 pengő 12 pengő egész évre . fél évre . . . e . 4 . . . . Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb sgondoskodal szíve szíveskedjenek. gr Csütör ök este lesz a NEP tanügyi szervezetének monstre gyűlése Csütörtökön este 7 órakor kezdődik az Eszter- házy-utcai pártpalota márványtermében a NEP tanügyi szervezetének monstre-gyülese, amelyen megvitatják mindazokat a reformokat, amelyek megvalósítása akár pedagógiai, akár szociális szem- pontból aktuális. A nagyfontosságú gyűlésen meg- jelenik a kormányzat és a párt számos előkelősége, elsősorban Ivády Béla országos elnök és Zsitvay | Tibor, a fővárosi szervezet elnöke. A széles skálát felölelő program elöad6i a ma- gyar pedagógia jelesei, nevezetesen: Dávid Antal dr, egyet. m. tanár, a NEP tanügyi szervezetének elnöke, Bernáth István dr. országos ügyvezető igaz- gató, Csík József dr. orszgy. képviselő és országos elnök, Pintér László, a vidéki tagozat tanügyi elnöke, Hlavaty Imre országos fötitkár és Miklós Béla fővárosi főtitkár. Az egyes témákhoz hozzászólnak: Németh Gyula dr. egy. m, tanár, a középiskolai szakosztály elnöke, Rákosi Zoltán, a polgári iskolai szakosztály elnöke, Galla Endre, az elemi iskolai szakosztály elnöke, Hlavathy Imre országos főtitkár és Miklós Ernőné, a szakiskolai tagozatok, illetve a női cso- port nevében. A székesfőváros pünkösdi díszebédje a herceg- prímás tiszteletére. A Székesfőváros, mint főkegyúr a pünkösdi bérmálások befejezése alkalmából ha- gyományos szokás szerint, ünnepi ebédet rendezett Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímás tiszteletére. A díszebédet a főváros képviseletében Sipöcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester rendezték a bérmálást végző egyházfejedelem tisz teletére, amelyen ott voltak még Hóman Bálint valläs- és közoktatásügyi miniszter, Angelo Rotta érsek, pápai nuncius, Nemes Antal dr. c. püspök, Mészáros János dr. érseki helynök, Tahy Läszlö követ és meghatalmazott miniszter, Tasnádi Nagy András — kultuszállamtitkár, Janda Károly dr. és Sas Elemér dr. miniszteri tanácsosok, Ripka Fe- renc dr. felsőházi tag, ny. főpolgármester, Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek, do- roghi Farkas Ákos tanácsnok, Bednärz — Róbert, Molnár László, esperesek, Uhlár Béla dr., Hamvas Endre dr. szentszéki tanácsos és még többen más előkelőségek. Némethy Károly tanácsnok Mussolinin6l, Musso- 4dini miniszterelnök kihallgatáson fogadta Némethy Károly székesfővárosi tanácsnokot, aki a palermói és ascoli olasz—magyar ünnepségeken képviselte a magyar fővárost. Az olasz király Némethy tanács- noknak az olasz koronarend parancsnoki keresztjét, kísérőjének: Zakariás Károly fővárosi fogalmazónak pedig a rend tiszti kerésztjét adományozta, Némethy tanácsnok hétfőn hazaérkezett és a lélekemelő ünnepségekről beszámolt Szendy Károly polgármes- ternek. A BNV vezetősége a polgármesternél. Szom- baton Vértes Emil, a Budapesti Nemzetközi Vásár ügyvezető alelnöke és Hallóssy István dr., a BNV igazgatója felkeresték Szendy Károly polgármestert, hogy egyrészt köszönetet mondjanak azért az er- kölcsi és anyagi támogatásért, amelyben a székes- főváros a most lezajlott BNV megrendezését támo- gatta és ezzel hozzájárult a vásár fényes sikeré- hez, másrészt a jövőre nézve is kérték a polgár- mester és a főváros támogatását. A polgármester a vásár rendezőinek elismerését fejezte ki és biz- tosította őket a főváros további jóindulatáról. A FANSz ünnepi közgyűlése után felavatták Sipőcz Jenő főpolgármester mellszobrát. Csütörtö- kön tartotta a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége ötszáz tisztviselő részvételével tizen- negyedik évi rendes közgyülését, amelyet Liber Endre alpolgármester, a FANSz elnöke magas szín- vonalú beszéddel nyitott meg. Budó Jusztin dr. fő- levéltárnok, az évi jelentést terjesztette elő. Este a tisztviselők Mária-utcai kaszinójában ünnepi vacsora volt, amelynek keretében felavatták Sipőcz Jenő fö- polgármester mellszobrát, Törzsök Károly szobrász- művész alkotását. A vacsorán az ünnepi beszédet Szendy Károly polgármester tartotta, az ünnepelt főpolgármestert Liber Endre Sipőcz Jenő mondott magas 8 amelyben hangoztatta, hogy jobb idők felé hala- dunk. Házasság. Széll Lajos dr. fős i fogalmazó 7 A szerdán tartotta esküvőjét a református templomban Kolldr Alic "Tanúk: Dorogi Farkas Ákos dr, tanácsnok € il Loránd dr, voltak. 1 Lajos téstvérbátyja, Széll Rózsá- nak, a főpolgármesteri hivatal népszerű titkárnő- jének. A Lipótvárosi Társaskör közgyűlése. A Lipöt- városi Társaskör Dési Géza elnö 1 rendes évi vülést tartott, ámadások amelyen az évi elfogadása után me tisztikart. Elnök. Dési Géza, társelnökök Kd- dár Gusztáv kincstári fötan Krompaszky Miksa tankerületi főigazgató € urday — Róbert or: jűlési képviselő, hellye Bónis Henrik dr., Horváth Miksa, Lányi ., Len- gyel Lajos dr., Stern Sándor, Turr mu és Winter Rudolf dr., alelnökök Bard Nándor, Dávid Sándor és Róth Manó, fötit Gombos Gyula dr., titkár Boronkay Antal, háznagyok Bruck Andor és Gombos Sándor Az elnöki ta- nács tagjai: Bartos Adolf dr., E Imre, Horváth Lajos, Kresz Károly dor, Lazarovits Lajos ár, Vadász Zsigmond Gyula dr. A rózsadombi Gül-baba és a mohamedán világ. Jenő, Hlavatiıy dr., Krudy An- Aladár dr. és A Rózsadomb és Vidéke Egyesület június 15-én tartja közgyűlését, amelyen József Ferenc főherceg is részt fog venni. A közgyűlést Harrer Ferenc elnökletével a Lukácsfürdő fehértermében fogják megtartani, ahol a közgyűlés befejeztével Germanus Gyula dr. egyetemi tanár „A mohamedán világ és a rózsadombi Gül-baba" címen tart előadást. Utána társasvacsora. Melly Béla halála. A békebeli Budapestnek, a világvárossá fejlődő fővárosnak egyik legkiválóbb munkása: Melly Béla dr. nyugalmazott székesfő- városi tanácsnok, 71 éves korában hosszas szen- vedés után meghalt. Melly Béla 17 éves korában állott a főváros szolgálatába és 1904-ben a közélel- mezési ügyosztály tanácsnoka volt, majd 1910-ben az árvaszék elnökévé választották, amely pozícióban tíz éven keresztül működött. 1920-ban ment nyug- díjba és azután egy ideig a vásárpénztár elnöke volt. Halálát fiai, Melly Béla dr. és Melly Jözsef dr. főorvosok és leánya, dr. Csekő Gyuláné gyászol- ják. Az elhúnyt nyugalmazott árvaszéki elnököt hét- fön délután fél 5 órakor temették a Kerepesi-üti temetőben, a főváros által adományozott díszsír- helyre. A temetésen Szendy polgármester vezetésé- vel a főváros főbb tisztviselői megjelentek. A teme- tésen a búcsúztatót Csorna Kálmán árvaszéki elnök mondotta, a főváros közönsége, a tisztviselői kar, az árvák és az Országos Gyermekvédő Liga nevében. Utána a főváros nyugdíjasai nevében Bárczy István búcsúztatta Melly Bélát. Jönnek a világító házszámtáblák. Évek óta állandóan felszinen van az az új rendszer, hogy kö- telezővé teszik a házak számtábláinak kivilágítását. Elsönek a főváros foglalkozott a kérdéssel és né- hány évvel ezelőtt úgy látszott, hogy az erre vonat- kozó rendeletet életbeléptetik, az elintézés azonban megakadályozta a különböző vállalatok koncessziós rohama. Beavatkoztak a dologba az érdekelt ház- tulajdonosok is és tiltakoztak a világító házszám- táblák kötelezővé tétele ellen, mert ezt jelentős ki- adásnak tartották. A különböző érdekeltségek most ujból mozgalmat kezdtek és Beadvánnyal fordultak nemcsak a fővároshoz, hanem az illetékes minisz- tériumokhoz is. A beadványok a különböző ható- ságoktól felkerültek a miniszterelnökségre is, ahon- nan a napokban -eiratot küldöttek a közmunka- tanácshoz azzal a felhívással, hogy a világító h. számtáblák kérdését t: k mapirendre. A Köz- munkatanács azt az álláspontot foglalja el, hogy az építésügyi szabályzat küszöbön álló reformja kapcsán a sűrűn lakott és bérházakkal teleépült városrészekben tegyék kötelezővé a világító ház- számtáblák alkalmazását, azonkívül olyan főútvona- lakon is, amelyek a perifériákon húzódnak végig. A Közmunkatanács határozata alapján tehát a kö- zeljövőben arra kényszerülnek a háztulajdonosok, hogy a világító házszámtáblákkal lássák el ingat- lanaikat. Orvosi reuma továbbképző tanfolyam a buda- pesti gyögyfürdökben. Az orvosi továbbképzés köz- ponti bizottsága által e hó 13-tól 15-ig hirdetett reuma-tanfolyamra, melyet bilkei Pap Lajos dr. vezet, 350 orvos jelentkezett. A Budapesti Központi Gyógy- és Üdülőhely Bizot 120 vidéki résztvevő számára 3 napon át díjtalan lakást és ellútást nyujt. Hodászi testnevelési igazgató szolgálati jubi- leuma, Meleg ünneplésben részesítette a tantestület Hodäszi Miklóst, a s: őváros testnevelési igaz- gatóját szolgálati jubileuma alkalmából. Ugyan- akkor ünnepelték báró Proff Kocsárdné és Mezey Ferenc testnevelési szakfel elöket, akik szinten most töltötték be közszolgálatuk jubileumát. Az ünnepi vacsorán valamennyi sportszövetség kép- viseltette magát. SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR BALOGH GÉZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. ; munkatanäcs, | Károly kírály-út és a Király-utca sarkán lévő híres ; elgondolások szerint a félköralakban hú Öt hatalmas bérpalota épül az Orczy-ház telkén. Az építkezési ipar élénkítése szempontjából komoly méretű munkálatokról tárgyalt a mult héten a Köz- Ismetelte: a plénum elé került a és legendás Orczy-ház lebontása, illetve beépítése, amelyre vonatkozólag a tulajdonos Helvetia R, T. nyujtotta be lényegesen átdolgozott terv Az új Király-utca páratlan oldalán megszakadó nker- köz tovább folytatódik köralakú kiképzésben és szorosan simul a tervezett sugárút vonalába. A. Hel- vetia R. T. közölte, hogy ezidőszerint csupán az Orczy-é. Pilot tömb. édi utcára frontját ki- vánja re álló 2200 négyszögöőlből ni olykép- pen, hogy 200 négys: közterület számára legyen átadható. A Közmunkatanács megadta az engedélyt ahhoz, hogy a szóbanforgó területen a le- bontást megkezdjék és ezt követőleg a többmillió pengő értékű építkezést elindítják. öt hatalmas be: palota épül ezen a fronton olyképpen, hogy a Károly király-útra húzódó sorrendben öt-, hat- és héteme- letes épületek kerülnek a rozzant Orczy-ház hely X A hetemeletes bérpalota pontosan harmonizál a Wesselényi-utca sarkán épített, ugyancsak magas szintű bérpalotával, amelyek ilymódon a sugárútnak a torkolatát fogják alkotni, a öttük kiképzendő stílusos térséggel együtt. Az építtető részvénytár- saság a munka megkezdésére garanciát vállalt és a bontási munkálatokat nyomban megindítja, mi- helyt a 30 éves adómentességről készülőben lévő pénzügyminiszteri rendelet érvénybe lép. A házak frontját Wälder Gyula tervei szerint alakítják ki. Az Orczy-ház helyén épülő házak építésére nyolc- millió pengőt szánnak. A Kiräly-utcai házak építé- sére a Közmunkatanács már megadta az elvi enge- délyt. Összel felmondanak az Orczy-ház lakóinak és jövő év tavaszán megkezdik az építkezést, Sorra kerül a budai főgyüjtő-csatorna építése. A jobbparti városrészek közül csak Kelenföld, a XI. kerület kapott modern csatorna hálózatot. A többi budai kerület csatornázása túlnyomórészt hiányos, elavult. Nincs egységes hálózat, hanem a szennyvíz a város belterületén több helyen közvetlenül a Dunába ömlik. A higiéniai és közegészségi szem- pontból tarthatatlan helyzet megszüntetését már évekkel ezelőtt elhatározta a törvényhatósági bizott- ság, de a megvalósításra eddig nem kerülhetett a sor. Az út- és csatornaépítési ügyosztály Király Kálmán tanácsnok utasításai szerint most dolgozik a budai általános csatornázás, elsősorban a duna- jtő terveinek megszerkesztésén, mert a örút és Mexikói-úti fögyüjtők elkészítése után nyomban ez a feladat kerül kivitelre. A budai fögyüjtő építése különösen azért fontos, mert enél- kül nem hajthatják végre a Tabán végleges rende- zését, vagy annak újjáépítését. A Hungária-körúti főcsatorna és a hozzá csatlakozó hálózat már épül. Június 21-én jár le az Angyalföldi szivattyú-telep építésére hirdetett versenytárgyalás, amelynek az építését még a nyáron megkezdik. Gépház, homok- fogó, transzformátorház, szürö- és zsiliphäz készül és a szivattyúberendezés másodpercenkint 10.000 liter víz átnyomására lesz alkalmas. A szivattyú- telep 3.500.000 pengőbe kerül, a Hungária-úti fő- gyüjtő építési költsége pedig a Mexikói-úti főcsator- nával együtt 1.600.000 pengőre rúg. A budai álta- lános csatornázás költségelőirányzata még nem készült el, de előre látható, hogy ennek a hatalmas, több évig tartó építkezésnek a megvalósításához több mint 10 millió pengöre lesz szükség. Versenytárgyalási megbízások szerződést kaptak a Kertész Roszmann Ferenc, munkára Bálint, Fuvarozási Roszmann zsef, özv. Fruh Mártoni Hahn Nándor, Gubó Ferenc Lakatos munkát a Szent Andor 5168, Mázoló munkát ugyanott: Tomi Sándor 3971, munkát a Kerepesti-üti a XIV. kerületi előljáró- 5949 ugyanott: Farkas Jenő piac kövezetbontási és kö- Cserk: u, 30. 4029,30 P. — Rudol ., FŐ-u. 51 Ugyanott földmunka, P. — Ugyanott esatorná: kotás-u. 18. 3760.15 P. épület mosdó- Port Gr. Tisza Ist 7 1. "6725 P. — IX. C. pavilon. . Tamássy Em: 8001 P. — munk: Angyal-u. — IX. munkái, en “gcheidt "Antal, Szent Jänos-körh6z ér: Molnár Lajos, X., Korponai-u. 1 István-kórház lakatos m. Hódos Andor 5168 P. — X. Kerep: út 29. menhely tornázási munka, Orcsó Gyula VIII., Üllői — IX. Szent I VIII., Pál-u. 6. 8730.03 P. An-körhäz mázoló munka, Tomi Sándor, -út 12. löljáróság vízveze- téki és csatornázási munka, ábor, VIII., Mag- dolna-u. 4. 7241,30 P. nott villany: szerelési munka, Farkas Jenő, VI., An: 41 P, — Új Szent János-kórház támfal kőműv . Lukóy Emil, Hadapród-u. 10/a, 3206 P, . --- Page 214 --- Budapest, 1935 jünius 12, Mit vár az iparosság az ipari minisztertöl? Irta: KORÁNYI BÉLA, a Józsefvárosi iparosok és "tatólagosan köv melyek hivatottak a } ritását lehetővé — tenni megmenti a 3 értékes tár- sadalmi réteget a proletársorba való lecsúszástól. A kisipar elviselhetetlen túladóztatásának re- viziója és csökki a részv goknak megvan az , hogy az állított mérleg adót, addig a kis- és középipar n fogad el hancm könyvvi: veszik figyelembe az es hatónak alékot részletben cs: het fizetni, ha a folyó adó pontos tésben va miniszter rel arra a b adöhätral gyolt karöltve a pénzügyminiszter- ásra kell hogy jusson, hogy az ipa: ág — képtelen a mai leron- állapotában adóhátralékot azonk: a folyóadóját törleszteni. Legfőbb ideje, hogy a hátralékos iparos és kereskedő —adóhátralékára háromévi adóamnesztiát kapjon. Az általános munkanélküliség ellenszere a munkaalkalmak megteremtése! a kormánynak első kötele. makat te milliós szal tani. Meg kell A fővárosnak és ge olyan munkaalkal- eni, amelyek a majdnem negyed- mának állandó kenyeret tud biztos indítani a magasépítési kam- it amely hivatott negyven különféle épít: szakmán, továbbá zZ — építő- anyaggyára íteni. 1e igyi alátámasztás és gi rendelet kibővítése, amely kül ninc házadómen- gy azt min- . Olyanok is A 25—30 éves rendkívüli teljes vitese nem jelenti azt, h« )zäsban életbe kell ler } >multbe hol közművek m. volte körök ezt mindig ellenezték, kulánsnak €s parce szolg A fővárosban csak sugárúton, az új Horthy Miklós-. híd pes mindkét ol parton, nan tervezett bécsi or: kel bíró r , a Németvölgyi-úton réti-úton €s a felsze továbbá az Arene városba a Rakovszky Jó Os bizonyos r városban tartjuk éves adómentessé Kétféle házadómentességet a nak! Azoknak vidéki fürdör knek és balaton- menti telepeknek, továbbá a komfortos házakat építeni akaró gazdatársadalomnak adomb területe úttól a új Lipót- arkon túl a malmi szében és a Tabán indokoltnak a 25, illetve a 30 vidéki városok- joga van I ómentességhe zeppen házadómenti g jár árcsokban, ahol komfortos zakban nagy a hiány, lakástúlprodukció megakadályozá- Budapesten ötezer fából összetákolt barak- jan laknak ma is családok összezsúfolva. Ezenkívül négyezer olyan pinceraktár és mühely szolgál la ul, amelyek terjesztik a piszkot, a ragályt és a betegséget. Ha egy ez azokban a állodákban lat a miniszteri rendelet tállyal eltiltaná, azonnali ha- hogy ebben az eg sgtelen kilencezer helyiseg- ben lakni nem szabad, akkor az OTI és a MABI Zöbszázezer pengőt megtakaritana betegäpoläst költségek címén. A legjobb sokszorosító gép SGestelner BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 Kereskedők Köre társelnöke 11. rportkiviteli piacokat a versenyképes építő- A. jelenlegi szükreszabott házadómentes- ség nem jelent számottevő munkaalkalmat, a ház- te (2 i rendelet pedig csak néhányszáz kömü- názolónak, festekkereskedö- eskedönek ad munkát, de t teljes egészében foglal. iparn pitőanyag nem tudja az építőipa koztatni. Az §á u szükreszabott budgetje, valamint a főváros beruh > programja aránylag kevéssé foglalkoztatja a magas építkezést, tehát a legmesszebbmenő mértékben elő kell moz- jítani az államnak nagyobb exportprémiumok, száll i kedvezmények és exporthitelekkel az ipari exportot, amelyben eddig ipar tudott eredményeket elérni. exportipar és kereskedelem csupán a textil- érdekeit kell szolgálnia diplomáciai képviseleteinknek! Minden magyar követségen és konzulátuson mérnököket, ipari és kereskedelmi attasékat kell alkalmazni, akik kötelesek felderítő munkát végezni a magyar ipar érdekében. Az iparfejlesztés mellett is óvakodjunk a me- leghäzi iparoktól! Az utóbbi esztendőben gomba- módra elszaporodtak az úgynevezett ,,új ipar- ágak melyeknek egyáltalában nincs letjogosult- ságuk, miután a nyersanyag, amelyet külföldről hoznak, 90 százalék és csak 10 százalék a munka. Ezekre nincsen semmi szükség. A magas vämietelek revíziója és csökken- tése! Aki a vámtételek labirintusában járatos, megütkö talhatja, hogy amíg a mam- mutvällalatok ártmányai teljes . vámvédel- met kapnak, addíg a kész vi: ruk csupán 20—25 szá- zalékos védelemben részesülnek. Nem helyes és nem ig gos, hogy amikor a belga luxemburgi vasat a hatärälomäson 15. pengő , miért kell nekünk a gőt fizetnünk metermä lora a létesítendő új min! s bizonyosra veszem, hogy után a magyar kis- és a feltétlenül bekövetkezik. magyar ánként? ztérium a bölcs középipar talpraállá ED GEREEIEEE — A jövő héten 2 ják az OTI-kölcsönszerzödest. OTI között a 21 milliós beruházási ására! vonatkozólag ú £ hogy az OTI 20 év alatt be pengő: zóió kötvényeket vesz át a fő szerződésben hivatkozás történt az 1931. évi kor- mányrendeletre, amely szerint az aranypengő 0.2631 gramm arany értékének felel meg és hogy az OTI követelése ilyen arany ben lesz visszafizetendő. A belügyminiszter a szerződésnek ezt a pontját törölte, az OTI viszont ragaszkodott az eredeti 5 veghez. Az ellentéteket most már sikerült kiküszö- bölmi úgy, hogy a kölcsönszerződést a polgármester a jövő héten aláírja és a kölcsön első részlete szep- temberben már a beruházási programm rendeli zésére fog állni. A föváros és az köl sön folyósi Megjelent a kamara évi jelentése. A Buday Kereskedelmi és Iparkamara évi jelentése az 19 évi működéséről most jelent meg. A. jelent. nös gondot fordított arra, hogy az érdekképviselet hagyományosan kialakult gondolatához híven, egyez- tető álláspontját a jelentésben érvényesítse. A munka, mely közgazdasági életünk összes jelentős tényezőinek és elismert szakembereinek bevonásával készült, úgy a magángazdaságok, mint a hatóságok előtt kidomborítani törekszik azokat a szemponto- kat, amelyek az összes szakmák gazdasági érdekei- nek legjobban megfelelnek s a legkevesebb érdeket sértik. A jelentést szakembereken kívül politikusok, közgazdák és ujságírók is állandó forrásul és tájé- koztatóul használhatják. A munka a Grill-fele könyvkereskedés rt. útján kerül forgalomba. Ára 4 pengő. Uj aligazgató a Magyar-Cseh Iparbankban, A Magyar-Cseh Iparbank igazgatösäga Frey Endre cégvezetőt aligazgatöva nevezte ki. A népszerü al- igazgató előléptetését úgy a tözsdén, mint bank- körökben egyaránt szimpátiával fogadták. A Teiefongyär június 6-án tartotta ezidei ren- des évi közgyűlését. A nehéz viszonyok dacára ked- vező eredményt ért el a gyár, bár mérlege még nem nyereséges. Az igazgatóság Scheitel Antalt, a válla- lat érdemes fötisztviselöjet cégvezetővé nevezte ki. Az Országos Magyar Tej: Schandi Károly dr. elnöklésével szerdán tartotta évi rendes közgyűlését. Az igazgatóság jelentése beszámolt arról, hogy a központ kötelékébe tartozó tejszövetkezetek száma 389-röl 427-re emelkedett, a tagok száma pedig 65.492, a központ telepei 1934- ben 82 millió liter tejet szállítottak, miután azon- ban a központon kívülálló szövetkezetektől is vet- tek át tejet, körülbelül 170 millió liter tejet hozott forgalomba az OMTK. A közgyűlés résztvevői élénk helyesléssel vették tudomásul a jelentést és meleg elismeréssel emlékeztek meg az OMTK vezérigaz- gatójának, Düsing Miksa gazdasági főtanácsosnak eredményes munkásságáról. A Hazai Fésűsfonó. üzletévet az elöhozat 171.349.11 P tiszta nyere megtartott igazgatös vetkezeti Központ őgyár Rt. az 1934. 1 tekintetbevétele nélkül éggel zárta. A június 23-án ági ülés elhatározta, hogy az ezévi június 21-re egybehívott XIII. rendes közgyü- lésnek 5 százalék osztalé illetve részvényenként 0.80 P kifizetését fogja javasolni. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL | | Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat | Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdäjäban | | | Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató ZB EG 7 "YI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FŰTÉS, K ÉS CSATORNÁZÁSI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 | MATHERN RÖBERT G. viz- és 9 VII, AKÁCFA-U. 61. ur TELEFON: 40-6-14 BUDAP PAWLIK ÁGOSTON ZZ IPARI GÄZTÜZELESÜ BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. 3% Telefon : 30-8-63. HOFBAUER ÉS PIAZZA EÉEPÍTŐMESTEREK IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-8-59. TELEP | Vi., BEKE-TER 5. TELEFON: WAHL-FEREN(C 5 VAS ES FEMIPARI VÄLLALATA Budapest, Vili. Víg-utca 39. Telsion: 316-45 CSUCSHEGYIBAZALTBANYA RAT, lakatos mester HEMESGULÁCS Központi iroda : MEER past, VII., Nőrab P.1 Telefon: Tapolca 2. Tel.: 9870—43. ADAMITZ LÁSZLÓ izberendezés, gáz, vizvezeték, központi fűtés, meleg ádogos munkák vállalata csatornázás és é Budapest, il., Halász-utca 2. Tel.: 51-7-34, IKŐSZÉNBÁNYAS "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. TELEFONSZÁM: 25-5-54, 25-5-53 és 25-5-56. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 80. Telefon: 932—26 alfici ss arfökélefes auföpneu 3 ; --- Page 215 --- Huszonötödik eviolyam Budapest, 1935 jünius 19. 25. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség ézkiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 A maradandó alkotások ideje Kedden este megalakult a NEP fővárosi köz- gyülesi frakciója. Ez az alakulás lényegében bár- mennyire formalitás volt is, Budapest székesfővá- ros kommunitásának jövendő sorsára döntő jelen- tőségű lesz. Ünnepi aktus volt ez az alakulás, nyi- tánya a megindítandó munkának és első megnyi- latkozása annak a szellemnek, amelynek egy fér- fias erejű, az élettel kapcsolatos szociális gondo- latokban elmélyülő, szellemi és lelki motivumokon alapuló nemzeti újjászületést kell létrehoznia. Az- zal a lelkes csoporttal, amely a NEP jelvényével a közgyűlési terembe bevonul, új szellemnek is keil a törvényhatóságban érvényre jutnia. Erről az új szellemről vitéz Marton Bélának, a Nemzeti Egység Pártja országos főtitkárának multheti parlamenti beszédében olyan gazdag és olyan plasztikus meghatározást találunk, ame meg kell szívlelnie mindenkinek, aki a főváros új törvényhatósági bizottságának munkája elé biza- lommal és szeretettel tekint. Vitéz Marton Béla ebben a beszédében Gömbös Gyula történelmi je- lentőségű politikai irányzatáról szólott, amely sza- kított azzal a felfogással, hogy a kormány csak materiális vonatkozásban lehet vezetője a nem- zetnek, A régi felfogás — mondotta Marton Béla - még kulturális vonatkozásban is csak kereteket, intézményeket tudott alkotni; vezető szellemet, amely kitölti a kereteket, nem tudott produkálni és így, amíg ezerféle vélemény között tántorgott, könnyű prédájává vált, többször egyéni ugródesz- kául szolgáló társadalmi, vagy v ztás kedésnek is. A kereteket kitöltő szellem az, ame- lyet a nemzeti egység hoz és amely az egyet akaró és egyet cselekvő nemzetet kialakítja. Ebbe a nemzeti egységbe, a magyar állami és társa- dalmi élet belső revíziójába kell belekapcsolódnia Budapest székesfővárosnak is azon a szerven ke- resztül, amelyet az új törvényhatósági bizottság jelent. Jelentőségteljes az az időpont is, amikor a NEP fővárosi frakciója bevonul a közgyűlési te- rembe és amikor megkezdi, bizonyára gazdag te- vékenységét a székesfőváros törvényhatósági bi- zottságában. Jelentős ez az időpont, mert — hogy ismét vitéz Marton Béla szavaival éljünk — most érkezett el a maradandó alkotások ideje. Ezek- nek a maradandó alkotásoknak kell egybe ková- csolniok az egész nemzetet, ezeknek kell olyanok- nak lenniök, hogy a székesfőváros és az ország testvéri egységét végre tökéletesen megvalösits: Hiszünk benne, hogy ez nem lesz nehéz dolog, hi- szen az egész ország, maga a főváros népe is át van itatva a nagy nemzeti, kulturális, szociális gazdasági reformok vágyától. Nem lesz nehéz, mert ma már minden magyar lélek vágyódik az egység után és minden magyar szívben el van ül- tetve a magyar öncélúság gondolatának "magva. Ebben a kedvező lelki atmoszférában kezdi meg munkáját a székesfőváros új törvényhatósági bi- zottsága, amelynek nem kell mást cselekednie, mint bölcsen követnie Gömbős Gyula kormányzati politikáját, amely, ha telve van is a reformtörek- vések tüzével, nem a rögtönzesböl táplálkozik, hanem irányítója a higgadt megfontoltság és az ezer esztendős jogfejlődés tradíciójának tisztelete. Ezeknek az elveknek és ezeknek a módszereknek kell a főváros törvényhatósági bizottságában is tö- kéletesen érvényre jutniok, Az új törvényhatósági bizottság munkáját megkönnyíti az is, hogy erős, alapjaiban megin- gathatatlan, népszerűségében folytonosan emelkedő kormányzat jóindulata és szeretete áll mögötte. Ez a kormány az egész ország egybekapcsolódását, együttes vállvetett munkáját akarja, törekvéseiben benne él az, hogy a főváros nemcsak irígyelt, káp- rázatos világváros legyen a vidék szemében, ha- nem kulturális és szociális kincseiben testvérien részesítse a magyar vidéket is. És ha ez így van, Gömbös Gyula és kormánya mégis többet jelent a magyar főváros számára, mint azok a kormány- zatok, amelyek egyoldalúan és a magyar vidék irígylésére engedték fejlődni Budapestet. A Nem- zeti Egység gondolata, igenis, meg fogja valósí- tani azt a még mainál is szebb, gazdagabb, boldo- gabb, világvárosibb, modernebb, kulturális és szo- ciális intézményeiben hatalmassá fejlődő Budapes- tet, amely azonban édes testvére lesz az ország legkisebb falvának is és amelyre nem irígykedve, hanem büszkén fog tekinteni az egész ország. Gömbös miniszterelnök és Bornemisza Géza lemondanak fővárosi mandáfumukról Bornemisza kereskedelmi miniszter nyilatkozata a Fővárosi Hirlapnak Június 25-ikén alakul meg a főváros új törvényhatósági bizottsága. Addig el kell dőlnie a miniszteri, valamint a kettős mandátumok sorsának és a közgyűlési terembe mindenki be- vonul, aki a közgyűlés munkájában részt fog venni. Régóta híre járt, hogy Gömbös Gyula miniszterelnök és Bornemisza G kereskedelmi miniszter nem tartják meg fővárosi mandátumu- kat, hiszen a választási listákon is csak azért szerepeltek, mert a NEP-nek ebben a nagy erő- próbájában aktív részt akartak venni. A Fővá- rosi Hirlap munkatársa, hogy a közvélemény. tiszta képet nyerjen, ezekre a kérdésekre vonat- kozólag kérdést intézett Bornemisza Géza kereskedelmi miniszíerhez, aki a következő választ adta: - A fővárosi törvényható. sági bizottsági tagságot sem a miniszterelnök úr, sem én nem tartjuk meg. A magam részéről már el is juttattam Csilléry Andráshoz, az igazolóválaszt- mány elnökéhez, lemondölevelemet, — Gömbös Gyula miniszterelnök úr azért mondott le mandátumá elnöki méltóságával a tagságot nem tartotta összeegyeztethetőnek, miután a fi illeti. Felügyeleti jogom a fővá mint szakminiszter alá tartozik a főváros közlekedési ügyeinek és ügyelete. Az új fővárosi törvény a réginél lényegesen fővárosi ügyekben. Én ezzel a jogommal, miután az új törvényható felügyeleti joga a kormányt fokozottabb mértékben kí nok élni, Ez okoknál fogva nem tartottam ös ól, mert miniszter- őváros legfőbb ött nekem is van. Alám, emeknek le őbb fel- ást biztosít számomra a megkezdte munkáját, zeegyeztethetőnek, hogy ros f nagyobb befol 3 mint kereskedelemügyi miniszter, a város parlamentjének munkájában is résztvegyek. Így tehát le kellett mondanom arról, hogy az I. dottam, nem azt jelenti, hogy a.fővárosi ügyekkel nem kívánok kerület polgárságát képviseljem. Ez azonban, mint mon- behatóan foglalkozni. Éppen ellenkezőleg, fokozottabb tevékenységet kívánok kifejteni a milliós város boldogulása érdekében. Bornemisza Géza nyilatkozata most már hagy kétséget: a miniszterek fővárosi mandátumának sorsa eldőlt, átengedik helyüket a soron következő jelöltnek. Ebben az esetben tehát bizottsági tagságot nyernek: vitéz Somogyi nem Béla dr., aki Gömbös miniszterelnök mandátu- mát kapja, míg Bornemisza mandátuma Pá Gyula dr.-nak jut. Részben már eldőlt, részt a legközelebbi napokban nyilváno kerül a kettős mandátumok sorsa is. Jövő kedden: alakuló közgyűlés Csütörtökön: polgärmestervälasztäs Sipőcz főpolgármester a közgyűlés munkarendjéről A várospolitikai életet elsősorban az a kér- dés érdekli, hogy mikor kerül sor a megalaku- lásra, a törvényhatósógi bizottság érdekképvise- leti tagjainak megväla ára és a főtisztviselői állások betöltésére. A atások különböző ter- minusokra szorítkoztak, indezek azonban nem nyertek megerősítést illetékes helyen és így vál- tozatlanul kérdőjel maradt, hogy az új közgyű- lés mikor kezdi meg az alkotó tevékenységét. A Fővárosi Hírlap munkatársa a legmérték- adóbb tényezőhöz: Sipőcz Jenő dr. főpolgármesterhez fordult felvilágosításért, aki a következő nyilat- kozatot tette: — Az új törvényhatósági bizottság megalakulását sürgősnek tartom, mert elsőrendű érdekek fűződnek ahhoz, hogy az autonómia szerveinek müköde- sében hézag me támadjon. A — megalakulás terminusának pontos ki- tűzése eddig azért késett, mert az egyik érdekképviseleti szerv: az Ügyvédi Kamara csak most fe- jezte be választásait és a névjegyzéket, amelynek alapján a köz- gyűlés választ, csak elkésve kaptuk kézhez. — Most már végérvényes az elhatá- rozás, hogy az új törvényhatósági bi- zottság június 25-én, a jövő hét keddjén délután tartja alakuló közgyűlését, amikor az érdekképviseleti tagok megvá- lasztása is esedékes. A polgármesterválasztás két nappal később, június 27-én, csü- törtökön lesz és ezzel a közgyűlés megkezdheti egyik legfontosabb teendőjének, a kbizottsá- goknak az összeállítását. Véleményem szerint július első napjaiban még egy közgyűlésre van szükség, hogy a polgármester úr részéről előter- jesztendő sürgős tárgyakban ha- tározat hozassék. Ezt követőleg megkezdődik a nyári szü- met, amely a mult szokásoknak megfele- lően, szeptember első feléig tart. --- Page 216 --- PESTIKIRAKAT 21 1 vizírenclőrők vilá ssikere Aki valaha hitt a magyar élniakarásban, a magyar életerőben, a magyar tehe tségben, az már számtalanszor vehette észre, hogy vannak ennek a kicsiny, de értékes magyar életnek olyan zugai, amelyekről mi magunk alig-alig veszünk tudomást, de amely, ha egy- szer a világ szeme elé kerül, rendkívüli sike reket tud felmutatni. Nemcsak azokra a ki teles magyar tehetségekre gondolunk, akiket, sajnos, idehaza valahogy nemtörődömségből, szegénységből, vagy talán éppen a jóakarat hiányából elhanyagolunk és akikre akkor kez- dünk csodálkozva felnézni, amikor a kiüljöld, mint — világhíres embereket adja — vissza ne- künk. Azi hogy dehogy adja. Megtartja ma- gának. több esetben, samos, ezek a fiaink keserűségükben még magyar voltukat is elfe- lejtik és hálából a felfedező, az élet útjára el- igazító nemzet fiónak vallják magukat. Ez a fájdalmasabbik eset. Vannak azután olyan esetek, amikor magyar intézmények idehaza, észervétlenül, óriási fejlődést érnek el. cröl mi magunk alig nk tudomást, egyszerűen elintézzük őket azzal, hogy tudo- másul ves e ha becsületesen teljesítik a kötelességüket. Amikor azután ezek az in- tézmények, szervezetek, embercsoportok munkájukkal € teljesítményeikkel nemzet- k fórumok ítélöszékei elé kerülnek, akkor látj hogy hall: munkájukkal milyen nevet és dicsőséget szi ztek a magyar nemzetnek Ilyen esetük volt a magyar vizir nek a mult hetekben. Ezekről a derék vi Tendőrökröől a magyar, sőt a budapesti vélemény is, majdnem, hogy tudomó sem Csak néha egy-egy életmentési ak- sikerét olvass szerény beállításban az ujságok hasábjain, vagy ha történetesen arra vezet az utunk, magát az életmentés nagy: felemelő emberi tényét is látjuk. Pedig ki az életmentések nem is olyan szórványosak. A külföld illetékes szervei már magyon jól tudják, amit talán a magyar. kö- sönség most vesz észre, hogy ez az új rendőri szerv — nyolcesztendős [fennállása alatt közel ezer fuldoklót mentett ki a Dunóból és eb- ből mindössze két s: lekot tesz ki az ered- ménytelen mentési rlet. Május hónapban azután a Vöröskereszt Nemzetk Liga kongresszusán, a mäsodik nemzet bal- esetvédelmi értekezleten az idesereglett szak- emberek elámulva látták a magyar rend- őrök bravúros életmentő munkáját. A buda- pesti dunai mentöörseg olgálatának gya- korlati bemutatóján — ugyanis huszonkét kül- földi állam szakértő-kiküldöttje és a Nép- szövetség három [delegáltja yönyörködött rendőreink — minta. , gyors munkájában. Most azután három hét multán jelentős és figyelemreméltó, magyar propaganda szem- pontból megbecsülhetetlen értékü eredmény- hez jutottunk, A Vöröskereszt Nemzetközi LA- gája ugyanis értesítette a budapesti főkapi- tányságot, hogy a — kongresszus határozata értelmében a Népszövetség útján — kötelezni fogják az ös: dunai államokat, hogy a bu- dapesti mentőőrségi olgálat pontos mintá- jára egy éven belül szerv k meg a dumai mentőállomásokat. A Liga vezetősége arra is kérte a [jfőkapitányságot, hogy a szervezési szabályzatot küldje el az érdekelt államoknak és kérte, hogyha a szom os államok rend- örhatóságai Budapesten akarják —tamdmá- ni a nagyszerű rendőri szerv munkáját, szakértő ndégeknek álljunk rendelkez6- sére. Természetesen ezeket a kivánságokat a legnagyobb örömmel fogja a főkapitány telje- siteni és ha a szomszédos államok szakértői sztelmek bennünket, a legteljesebb ma- vendégszeretettel fogunk — rendelke- zésükre állami. Itt azonban nem egyszerű nemzetközi Si- kerről van szó, hanem arról, hogy Magyar- rszág az embervédelmi intézmények terén előljárt az egész világon. És legfőképpen ar- ról van szó, hogy Magyaro úg ismét hatal- mas példi t adta kultúrfölényének és hi. kék vagyunk arra, hogy elsősorban azok a dunai államok, c legtöbbször ellenséges indulattal 4 irántunk és amelyek a maguk kultúráját igazságtalanul és jogtala- mul a miénk [fölé szeretnék hely , ismét meggyőződhetnek arról, hogy Magyarország-. ban csodákat teremt az emberszeretet és Ma- gyarország tud olyat produkálni, amely méltó arra, h i mesz. e központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 Ilkovits J. Budapest Szenidy Károly polgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a közmunkák nyári menetrendjéről, a Margithíd munkái- nak reális vállalatbaatdásáról, a vállalkozók komolytalan fellebhezeseröl, a borravalókérdés tapintatos megoldá- sáról és a nyári szahadságolások heosztásáról A jövő hét elején megalakul az új törvény- semmi sem akadályozhatja. hatósági bizottság és ezt követőleg a legelső fel- adat, hogy megválasszák Budapest polgármeste- 4. i üsszes jele " Tét. Mindenképpen " helyeselhető, hogy az autonó- Sr an SEE mia vezetői, egyetértésben a föpolgärmesterrel, 1 erte An zn nem késlekednek az adminisztráció legfőbb pozi- | {= A Een dönté érdemlő ügyben fenn- ciója körüli bizonytalanságot megszüntetni, mert ho Ja ie je öntés ölte. Tözért YAN: AZ, végeredményben az ege gazgatási apparátus YakT a Eye szdsz KTV eregen tájékozott, működése függ al polgármesterkérdés megoldá- ENTER AUSG reszo0r[ügyeXr01 is Ss tiszta. képe Szendy Károly polgármester — reggeltől sától. van mindazokról a — problémákról, amelyek az Közvetlenül a polgármesteri állás betöltése aktuglításoló | előterében állana előtt általában izgalmas légkör szokott u: ä a városán lggayYvs 198 A ralkodni Nem lesz késedelem a közmunkák A nyugtalanság ezúttal nem tapasztalható, kiadásánál aminek az a magyarázata, hogy az összes fakto- A — Fővárosi Hirlap munkatársa felkereste rok tisztában vannak a polgármester személyével, | Szendy Károly polgármestert és szóvátette előtte kit a közgyűlés nyilvánvaló egyhangúsággal erő- azt az aggodalmat, hogy a nyári szünet folyamán sít meg újból fontos poziciójában. A polgármesteri esetleg késedelmet szenvednek a — közmunkák, hivatalban is olyan a hangulat, hogy a zökkenő- amelyeknek folyamatossága pedig — elsőrendű mentes és folyamatos munka további menetét | érdeke a budapesti iparnak és vállalkozásnak. Szendy Károly polgármester erről a kérdésről a. következő nyilatkozatot tette: ı és ezért alakulhat ki olyan téves és ferde fel- — Az összes munkák előkészítése fo- | fogás, hogy esetleg érdemtelen mellőzés történt. lyamatban van és így semmi ok sincsen annak | A versenytárgyalások fölötti döntés végered- a feltételezésére, hogy a törvényhatóság nyári | ményben szünete bizonyos mértékig káros kihatást gya- olyan, mint az ítélet, Korol 4 munkálatok Madására. amellyel egyesek mindig elégedetlenek Az összes ügyosztályok — befejezték 7 8 ; n következő két hónapban esedékes Óvatosságot a korravaló körül ! közmunkák előmunkálatait és gondos- kodtak a kiírásról, Sűrűn foglalkoztatta a napisajtót és az érde- kelteket a —borravalókérdés, amelynek eltörlése magam. pedig minden ügyben; soronfávtl hozom | 4 dekében a közigazgatási Bizottság ismételt itel: meg a döntéseket; Befejezést nyert a beruházó terjesztésekkel fordult a kereskedelmi miniszter- program végrehajtása is és csupán a közgyűlési hez. A főváros álláspontja ismeretes: megszün- jóváhagyás, valamint az OTI-kölcsön részletei- | zetmi a mai rendszert olyképpen, hogy abból az nek a folyósítása szükséges ahhoz, hogy ez érdekeltekre kár vagy visszahatás nc származzor a hatalmas méretű befektetés — A borravalórendszer mai formája két- az előírt sorrendben végrehajtásra kerüljön. ségtelen reformra szorul, ab mondja and "A PAPI Károly polgármester, — azonban vannak olyan Nincs szabálytalanság a Margithíd szempontok, amelyek komoly figyelmet érde- munkälatainak odaitelesenel melnek. Nem vitás ugyanis, hogy a borravaló- Szóvátettük a polgármester előtt, hogy a rendszer megszüntetése ese: én a főpincéreket képviselőház legutóbbi ülésén interpelláció formá- | súlyos károsodás éri, már pedig az elmult év- jában került napirendre a — Margithíd kiszélesíté- tizedek folyamán túlnyomórészt a főpincérek sével kapcsolatos munkálatok kiadása. Ellenzéki | avanzsáltak vendéglősökké és a maguk rutinjá- oldalról azt kifogásolták, hogy nem a legolcsóbb | va] igyekeztek hozzájárulni a budapesti étkező- pályázónak, hanem a Zsigmondy-részvénytársa- | pejyjségek jó hírnevének megalapításához. Ha ségnak, továbbá a Fábián, Somogyi és György a főpincérek elesnek a borravaló révén számukra SÖvel drágább a A eROlcsőbb JOSE juttatott kétségtelenül jövedelmező keresettől, g 1 Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter válaszá- akkor ban többek között arra is utalt, hogy az ügy nem fejlődnek tovább egyéni — vállal- döntésével szemben a [polgármester sem emelt kozókká és ily módon szakemberek he- kifogást. N e lyett tőkés vállalkozókból fognak ki- — A Margithíd kiszélesítési munkálatait kerülni az új éttermi tulajdonosok. két csoportba osztva adták ki az említett ce- Elképzelhető, hogy ilymódon az Aschingerek, geknek — válaszolta a polgármester — 95 AZ | puvalok és Lyonsok rendszere érvényesül, mint idő rövidsége miatt volt szükség arra, hogy a | perjinben, Párizsban és Londonban, ami aztán munkálatokat megosszák. megszünteti a budapesti publikumtól annyira Az ajánlatok elbírálását tíztagú zsüri megszokott egyéni ízlést és kiszolgálást. Ilymó- végezte és egyhangúan hozta meg don megszűnne a pincérek jó hírneve és döntését. : A érő nem jönnének új vendéglős-generációk, A zsüri ik em és] Meggyőződésem, 1 le amelyek az öröklött Teen er ess 5015 li 29 27 | nak a tradiciós üzletvezetés fenntartásáról. Ez fontos munkálat 4 jöstek edés hel edit az árnyoldala a borravalókérdés eltörlésének és githidon "való normális vo ly ezért az érdekek komoly összeegyeztetésére van tását ág szükség, hogy károk egyik oldalra se származ- Közelharc a közmunkákért zanak belőle. Az utóbbi időben valóságos gyakorlattá vá- H lik, hogy a közmunkák odaítélésénél hozott dön- A polgármester nyári szabadsága téseket a mell t vállalkozók megfellebbezik és Végül megkérdeztük a polgármestert, hogy ezzel komoly késedelem származik a munkák [/miképpen alakul a városházi vezetőség nyári be- megkez ben. "Erről az "eljárásról Szendy Ká- osztása? roly polgármester a következő véleményt for- — A tanácsnoki szabadságolások A mälja: A "A kelt ond — és az alpol- = A valóság áz, hogy egy munkát csupan A VÁTRussteT N tolváltva mennek s szabads egy vállalkozónak lehet odaítélni, a gazdasági | © viszonyok azonban PART ámára szabadságidőt mög valóságos közelharecra kényszerítik a A A fálladítottam meg, pályázókat, are onnét Fe} mert az a tervem, hogyha lehet, elmegyek pi- A városházi ügyosztályok gondosan előkészítik zorgúkemsster gelontét ye ha szükség van a az ajánlatok átvizsgálását, megformálják a vé- Szondy Károly polgármester nyilatkozata "ko- leményüket a legmegfelelőbb pályázatról és I mé ást jelent arra, hogy da nyárt magam a legkörültekintőbb gondossággal ho- Selnot nem jelenti a városházi élet elhalkulását, zom meg a döntést. Az bizonyos: mert az ügyek éppen olyan ütemben kerülnek el- a legolcsóbb ajánlat nem jelentheti intézésre, mintha nyári szünet nem is volra A mindig egyúttal a legjobb ajánlatot is, törvényhatóságban. --- Page 217 --- Budapest, 1935 jünius 19, ZSITVAY Ti egyaránt a haladó konzervat VizZmUS, 3 - = - = ww LT Kedden este megalakult a Nemzeti Egység Pártjának fővárosi törveny- hatósági szervezete Kedden délután 6 órakor kezdődött a Nemzeti Egység — Pártjának Eszterhäzy-utcai palotájában, a harmadik emeleten újonnan és gazdagon berendezett klubteremben az a tag- értekezlet, amelyen megalakult a Nemzeti Egység Pártjá- nak : fővárosi törvényhatósági — szer- vezete. Az ülésen, Sipöcz Jenő föpols élén, megjelent a NEP valamen rmesterrel az yi megválasz- tott s örökös törvényhatósági bizottsági tagja, négy kivételével, akik távolmaradásukat nyo- mós megokolással kimentették. déssel fogadták Zsitvay Tibort, a fővárosi szervezet elnökét, aki megnyítóbeszédében a következőket mon- modus vivendi a városházán hi dotta: Isten áldását kérve munkálkodásunkra, a Nemzeti Egység Pártja törvényhatósági bizottsági tagértekezletét menyitom, Meleg barátsággal és test- véri ér: 1 köszöntelek benneteket, akik ennek a pártnak zlaját becsülettel és sikerrel képviselté- tek. gyok róla győződve, hogy ebben a tevé- ken; amelyhez hozzäfogunk, valamennyien beleviszitek lelketeket, törekvésetek legjavát. Mi becsülettel akarjuk szolgálni a Nemzeti Egység gondolatát, annak reformpro- gramját és ebben a programban, amely mellé olyan jelenté- keny nagy számban állt a főváros népe, mi olyan irányt kívánunk megvalósítani, amelyre vonatkozó- 1ag állandóan hangoztattam és hangoztattátok, hogy nem indulunk semmiféle párt ellen € mélyek el- len, nem ismerünk pártoskodást, nem ismerünk s: mélyeskedést és pártcélokat. Mi az egyetemes nem- zeti célt szolgálva akarjuk ennek a fővárosnak az ügyét előbbrevinni, de ismerjük hűségünket a párt országos ve- zéréhez és imerjük hűségünket a mi elvi programunkhoz, Meggyőződésem, hogy ezért állt ötvenezernél több fővárosi polgár a választáson a mi pártunk mellé. És amikor majd rátérek arra, hogy az adott ered- mények következtében a modus procedendis és a lakulhat ki. znunk kell, akkor annakidején ismételten hogy mi nem akarjuk semmiféle ben a harcos párt jelszav még kevésbé a harcos küzd árttal szem- hangoztatni, net felvenni. Tisztelt Barátaim! Nem kerc hogy a fő- városban megtörtént törvényhatósági bizottsági választások egy tekintetben világos verediktumot tartalmaznak. Ez a verediktum abban áll, hogy a főváros népe azokkal a pártokkal szemben, ame- lyeknek mandátumai és szavazói jelentékenyen le- csökkentek, kinyilvánította ítéletét, hogy nem óhajt baloldali szélsőségek felé ha- ladni, de nem akar haladni egyáltalában semmiféle szélsőségek felé. Ennek előrebocsátása mellett konstatálom, hogy az a többség, amely a szavazatok számából kibonta- kozott, & égtelenül jobboldali többség: a Nemzeti Egység és a Keresztény Buda- pest jegyében kialakult egy erős jobboldali többség. Hangsúlyoznóm kell, hogy a mi pártunk jobboldali párt a maga legjobb értelmébén. A. miniszterelnök úr programja és a mi programunk egyaránt a ha- ladó konzervativizmus, amelynek keretében mi szélsőséggel, akár jobbról, akár balról jő. egyformán szembeállunk. Teljes lojal tás, teljes paritás . . . — Meggyőződésem, hogy ezeken az elvi ala- pokon mód és alkalom kínálkozik arra, hogy ba- ráti együttműködésre lépjenek a közgyűlés jobboldali pártjai. El nem tudom képzelni és helyeslem is, ha a teljes lojalítás és a tel- jes paritás alapján a másik nagy jobboldali párttal együtt dolgozunk, azonban én nem is akarok megállni a másik nagy jobb- oldali pártnál, hanem helyesnek az egész jobboldal együttmül itt hangsúlyozom azt, amit a miniszterelnök űr a fővárosi nagygyűlésen tartott beszédében mondott, hogy ő változatlamul tovább kopogtat minden egyes magyar polgár szívén és minden magyar ember lelkiismeretéhez egyaránt szól. — A magam részéről tehát kész vagyok a jobb- oldal másik nagy pártjával máris együttműködni, a teljes lojalitás és a teljes paritás alapján abban a feltevésben, hogy azokat az egyes párttagjainkat, akik korábban abban a pártban voltak és akik át- jöttek hozzánk, nem fogják üldözni. ILYEs SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI , BUDA ÖRSI-ÚT 17. TFL.: 55—2 41 | vaven FERENC DETIÉG műszERGYÁR Alapitya 1900 Budapest, VIII., Vas-u. 2. Telefon: 40-4-24 Gépek . Műszerek s Autöalkatröszek A magam részéről nem tudok együttműködést elképzelni egy párttal, amely ol; az 6 kötelékéből a Nemz jába átjöttek. A mi pártunkat nem a terror, s nem a pártfegye- lem tartja össze, hanem a meggyőződés. Elvar- juk azonban mindazoktól, akik velünk együtt- működni akarnak, hogy ugyanerre az alapra he- lyezkedjenek, annál is inkább, mert meggyőző- désem, hogy azok a pártok, amelyekkel esetleg együttműködünk, elsősorban a Keri ény Községi Párt, amelynek vezére iränt változatlan és állandó nagy tisztelettel viseltetem az ő képességeinél és érdemeinél fogva, megértő lojalitást fog gyako- rolni azokkal szemben, akik a velünk való együtt- működést nemcsak abban a PDártkeretben, hanem a mi pártunk keretébe átlépve akarják folytatni. A magam részéről sohasem fogok akadályt gördíteni az elé, aki a mi pártunkból esetleg más pártba akar átmenni. :ktipró lenni, hiszen a Mert én nem akarok Nemzeti Egység eszménye olyan hatalmas és olyan erős, hogy egyáltalában nincs szükségünk ilyen hozzánk méltatlan eszközök alkalmazására. A mi pártunk tehát a hozzánk hasonló felfogású pártokkal együtt egy bizonyos reálprogram alap- ján kívánja a miniszterelnök úr célkitűzéseit kö- vetni. Ezt a reálprogramot a kormánnyal egyet- értésben a közelmultban a fővárosi nagygyűlésen voltam bátor előadni: Ehhez a reálprogramhoz a miniszterelnök úr és a kormány teljes mértékben való támogatását helyezte kilátásba, ennek kö- agy lelkese- ; vetkeztében ez az a program, amelynek elvi alapján együtt tudunk működni másokkal. - Örömmel köszöntöm Sipőcz Jenő főpolgár- mester urat, továl an megválasztott bi- zottsägi tagokat, ntöm a régi öröő- kös tagokat, úgy: szöntöm — mindazokat az igen tisztelt urakat, akik a szakszerűség révén kerültek tagjaink sorába és akikre vonatkozólag nagy sajnálattal látom, hogy az új tör- vény lehetővé teszi ugyan az ő megjelené- süket és felszólalásukat a törvényha i bizottságban, ugyanakkor azonban szava- zati jogot nem ad nekik. Ez ellen fel kell a szavunkat emelni, megfelelő lépéseket is kell tennünk. Az örökös tagok sorában örömmel üdvöz- ky János őméltóságát (Eljenz6s.) em Hajnóczy Béla dr. barátomat, akit egyúttal az ülés jegyzőéül is felkérek, hogy legyen szives Ilovszky János öméltóságának hozzám inté- zett belépő levelét felolvasni. A levél felolvasása után Zsitvay Tibor elnök: Felvetem a bizalmi kérdést magammal szemben... — Eszerint a főpolgármester úrral és velem együtt összesen 52 tagunk van. Ehhez já- rulnak még az érdekképviseletek sorából ztott tagok, akiknek megválasztása paritásos alapon fog megtörténni. vála — Fel kell vetnem már most egy olyan kér- dést — mondotta az elnök —, amely számomra lelkiismereti kérdés és amelynek feltevéséről mind- azok, akikhez fordultam, lebeszéltek. Felvetem azon- ban azt a kérdést, hogy a főváros törvényhatósági bizottsági csoport tagjai bizalommal viseltetnek-e velem szemben (Felkiáltások: Eljen Zsitvay!). Ez megfelel az alkotmányos és parlamentáris felfog nak és emellett megegyezik a miniszterelnök úri: azzal az álláspontjával, hogy a párt vezetőségének orban az országos pártvezér bizalmát is bírnia kell. Ezért természetesen megbízatásomat, lyet töle kaptam, a választás után rendelkez tottam. Ö megújította megbízatásomat, ame- sére én külön felvetem itt a bizalmi kérdést és arra kérem a tisztelt törvényhatósági tag urakat, méltóztassanak ebben a kérdésben az én távollétem alatt határozatot hozni. éljenzéssel fogadták Zsitvay ezután átadta az elnöklést polgárme: korelnöknek. otta a majd Be: Nagy tapssal és Tibor beszédét, aki Bárczy István ny. Bárczy István, megn nyey Zénó azt indítvá hogy az egybe; törvényhatósági bizotts: tagok bizalmukne adva kifejezést egyhangúlag vegyék tudomó- sul a Gömbös Gyula álta adott megbízást, amely- lyel Zsitvay Tibort bízta meg továbbra is a szé- kesfővárosi szervezet elnöki tis. Bessenyey Zénó hangsúlyozta, hogy Zsitvay mint" A székesfővárosi szervezet elnök: a a székesfővárosi szervezet üs olyan hathatós és áldozatos munkát vé; rosi választásokon, hogy Zsitvay Tibornc tabb férfiú nem is v 2 szervezet , ügyeit. Inditv jai egyhangú lelkesed nökévé választották 2. tagú deputáció ment: Kállay Imre és Sárkány Ferenc. A d: sére Zsitvay Tibor visszament a: Folytatás a 6-ik oldaton rt három- Terbócz zátusok felkéré- ülésterembe. --- Page 218 --- volt Budapest a TOVAROS TRIP Gyermekek Eldorádója gyermekhéten Liber Endre alpolgármester beszámolója a gyermekvédelmi akció nagyszerű eredményéről A székesfőváros társadalma és az egész nem- zeti társadalom nagyszerű áttekintéssel tudja, hogy a magyar sors alakulása a jövő generáció- tól függ. Az évenként rendezett Nemzeti Gyermek- hét külső demonstrálása annak a munkának, amelyet a székesfőváros népművelési bizottsága a társadalom közremüködésével kifejt. A Gyer- mekhétről most készítette el beszámolóját Liber Endre alpolgármester, a nagybizottság elnöke, aki a Fővárosi Hírlap sának kérésére a nagyarányú mozgalom eredményeit a következőkben vázolta: — Az immár tradícionálissá vált Gyermekhét és az ehhez fűződő eredményekért elsősorban a Kormányzó úr hitvesét, a Fő- méltóságú asszonyt illeti köszönet, aki a legfőbb védnökséget vállalta sok, felmér- hetetlen szeretettel. köszönet illet: továbbá Sipőcz Jenő főpolgármestert é: ndy Károly polgármestert, Némethy Károly tanácsnokot és munkatársait, akik mindenben készséges és megértő patrónusai voltak a gyönyörü mozgalomnak. A kettös célkitűzésnek megfelelően a Nem- zet: Gyermekhétnek kettős feladatot kellett meg- oldania: egyrészt a hívni a gyermek Elismerés és Sz társadalom érdeklődését fel- rsával kapcsolatos j társadaimi, egészségügyi és — nevelésügy kérdésekre, másrészt örömet szerezni a gyermeknek, nevelő értékű élmények for- májában. A Gyermekhét során rendezett díszülésen és nyilvános értekezle résztvett és beszédet mondott Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgár- lagy András, Hóman Bálint kul- tuszminiszter képv ője, valamint Csorna Kálmán árvaszéki elnök és számos más lelkes támogatója a mozgalomnak. — A székesfőváros népművelési bizottsága ki- terjesztette munkáját a fővárosi játszóterekre is, amelyek létesítése és mintaszerű berendezése körül Király Kálmán műszaki tanácsnok szerzett elisme- résre méltó érdemeket. A népművelési bizottság 25 játszótéren szervezte meg a rendszeres gyermek- foglalkoztatást, Hatvannyolc vezető felügyelete mellett hatvannyolc csoportban folyt a tereken a játék, szállt a labda, forgott a karika, zaj- lott a sok vidám verseny, zengett a dal, hangzott a mese, hogy felejthetetlenné tegye a nagyváros kisgyermekeinek ezeket a derűs, napos délutánokat. Egyedül a Gyermekhét alatt 29.504 gyermek vett részt a játszóterek játékaiban. A Nemzeti Gyermek- hét alatt 1 uzsonnát osztott szét a főváros a gyerekek t, akik süteményt, kakaót és édes- séget kaptak. A kerületi bizottságok ezenkívül 9340 uzsonnát osztottak ki, amelyben eiismerésre méltó szerepe volt a társadalomnak. Az uzsonnákon fel- használt élelmiszereket túlnyomórészt kisiparosok, kiskereskedők, pékek, cukrászok, füszeresek adták össze. Tudunk egy egyszerű munkásról, aki úgy akarta kivenni a részét a szép mozgalomból, hogy a Gyöngyösi-úti gyerekek részére egy halom perecet vásárolt és nem felejtjük el annak a hölgynek a nevét, aki rózsadombi villájában gyönyörű asztalt teríttetett a környékbeli szegény gyermekeknek és habos kávéval vendégelte meg őket. Minden elismerés azé a nagy dunaparti hotelé is, amelynek hosszú asztalai mellett azon a délutánon nem előkelő hölgyek és urak foglaltak helyet, hanem szerény ruházatú kis kültelki gyerekek. Látni kellett volna mindenkinek azt a sok boldog és hálás gyermeket az Opera nezöteren is, ahol a ,,Jancsi és Juliska", valamint a „Baba- tündér" játékát végignézték. Az ámuló szemű bol- dog nézősereg soraiban a külső Jászberényi-úti városszéli telep kis gyermekei, a fővárosi árvahá- zak növendékei, a napközi otthonok és gyermek- védelmi intézmények pártfogoltjai foglaltak helyet, akiket a tündéri látvány és a muzsika dallama iga- zán a mesék birodalmába ringatott néhány órára. — Igen elismerésre méltó, szép munkát végzett a népművelés két mes nháza is. Az egyik a Budai Apollóban, a másik az Urdnia-szinhäzban tartotta előadását, Voltak pedagógiai értékű apróbb egészségügyi és ismeretterjesztő és mesefilmek is a programon. Az előadásokat élvező gyermekek sorai- ban ott voltak a Jugoszláviából kiüldözött apró gyermekek is, akik közül sokan még sohasem lát- tak mozit, vagy színházat, A kerületi bizottságok érdeme, hogy több má mozi, mint a Kaszinó, a Royal Apolló, a Glória, a Simplon, a Hunnia és a Kultúr mozgoószínházak is ingyenes gyermekelőadá- sokat rendeztek közel 4000 résztvevővel. Megnyitotta kapuit a kicsikék előtt a Sz városi Állat- és Növénykert is a Gyermekhét tartamára, ide 5000 gyermek kapott nagyrészt ingyenjegyet. 2500 gyer- mek vett részt az ingyenes cirkuszelőadáson és él- vezte végig az Angolpark látnivalóit. Megható módon még a „Vurstli” mutatványosai is bekap- csolódtak a mozgalomba s a Gyermekhét alatt in- gyen mutatták a kicsi knek a barlangvasút tün- dérvilágát, a törpék színházát, a bábszínházat és sok más látnivalót. E vázlatos felsoroltak alapján megállapítást nyert, hogy e szép mozgalom terén ismét tovább- mentünk egy lépéssel, hogy ez mindig erősebb gyö- keret ver a magyar társadalomban; visszhangja egyre szélesebb lesz és lépésről-lépésre közeledik a társadalom és a hatóságok megértő támogatásával célja minél tökéletesebb megvalósítása felé. VONDENLENLE META NEPPEL VAD NAT EEE EE LE LV LE NLG SET NE NAL NY NT LYNN Csak a pedagógusok termelhetik ki az igazi nemzeti egységet Megindult a pedagógusok nemzeti szervezke- dése — Nagygyűlés a Nemzeti Egység Pártjában Pártjában gusok A Nemzeti tömörült taná- | rok, tanítók és csütörtökön este a Párt Esterházy helyiségének márványtermé- Í ben tanügyi nagygyűlést tartottak, amelyen több-- százan vettek részt. A nagygyülésen megjelent a párt központi vezetősége részéről dr. Kauser Ist- ván igazgató is. Dr, Dávid Antal egyetemi magán- tanár, a szervezet elnöke, néhány meleg szóval üd- vözölte a nagy számmal megjelenteket, majd ezt követőleg dr. Bernáth István, a tanügyi szervezet ügyvezető-igazgatója tartott érdeklődéssel kísért előadást a tanítói érdekképviselet létesítésének szükségességéről és jogosságáról, Bernáth István dr. előadásában hangoztatta, hogy manapság a külön- böző foglalkozási ágak világszerte igyekszenek megvédelmezni érdekeiket. A pedagógusoknak is önvédelemre van szükségük, nem is any- nyíra a saját érdekükben, mint inkább az egyetemes magyarság szempontjából. A nemzet jövőjére nézve nem lehet közömbös, hogy" a tanító miképpen végzi fontos munkásságát. A nemzet lelki megújhodása a tanítóság segítsége nélkül nem válhat valóra. Ápolni kell az összetartás érzését, mert Gömbös Gyula a nemzeti egység gondo- Jatával örök időkre szóló ideált tűzött ki a magyarság elé, a magyarság sorsa ezzel a programmal áll vagy bukik... Erös magyar nemzedéket csak erős ta- nitösäg nevelhet. Az érdekképviseleti törvény hosszú időkre eldönti a tanítóság sorsát, ezért a pedagógusok szervezetének mindenképpen arra kell törekednie, hogy fajsúlyához méltó képviselethez jusson, A részletek megvitatása és kidolgozása, valamint a pedagógusok kívánalmainak memoran- dumba foglalása végett állandó bizottság megald- kítását indítványozza. Dávid Antal dr. elnök a tanügyi közigazgatási törvény végrehajtási utasításáról tartott figyelemreméltó előadást. A nemzeti lelki válság megoldása — úgymond — elsősorban nevelésügyi feladat. A reformkor- mány éppen ezért egyik legelső feladatának tekin- tette a tanügyi közigazgatás újjáalkotását. Az elő- adó röviden ismertette a törvényt s ezzel kapcso- latban történeti visszapillantást vetett Magyaror- szág tanügyi helyzetének kialakulására. Rámuta- tott, hogy a kultuszminiszter intenciója az volt, hogy ez a törvény már az 1935—-1936. tanévben életbelépjen, Ez a törvény azonban egyelőre csupán — ke- ret s hogy a keret milyen tartalommal telik meg, ez elsősorban a — kultuszkor- mányon, másrészt a tanítóságon és tanár- ságon múlik. A pedagógusokban meg kell lennie a jóakaratnak, hogy kitermeljék azt a világnézeti egységet, mely- nek biztosítását tűzte ki legfőbb céljául ez a tör- vény, Éppen ezért a kultuszkormány minden pe- dagógust szerettel felhív, foglalja mindenki röviden írásba alapos. észrevételeit, életrevaló tervét vagy Budapest, 1935 június 19. elgondolását, hogy e szervezet vezetősége az arra méltó és alkalmas tervezeteket minél sürgősébben eléje terjeszthesse. Hóman Bálint a legnagyobb jó- indulattal minden életrevaló ötletet igyekszik meg- valósítani a - törvény — végrehajtásának — keretei között. Kauser István dr. pártigazgató szólalt fel ezután közkívánatra. Nagy figyelemmel hallgatott beszédének lényege ez volt: — A Nemzeti Egység Pártja s elsősorban a párt fővárosi szervezete nevében szeretettel üdvöz- löm az itt nagy számmal megjelent pedagógus- kartársaimat. Kollégának érzem ugyanis maga- mat, mert nemcsak nekem, de feleségemnek is ta- mári oklevele van. A választások , csatazaja" el- némult: most a komoly, nyugodt munka ideje következik. A párt a tanügyi szervezet munkásságát a legnagyobb támogatja. Itt minden egyes pedagógus előállhat közérdekű és jogos kívánságaival, indokolt javaslataival, mert az ilyeneket minden erőnkkel igyekezni fogunk megvalósuláshoz segíteni, Itt egyetlen életrevaló öt- let sem kallódhatik el. — Gömbös Gyula miniszterelnök úr eszméinek megvalósításában igen nagy munka, fontos feladat hárul a pedagógusokra. A nemzetmentő gondolatokat csakis a peda- gógusok konzervälhatjäk. Bízom a magyarok Istenének segítségében, bízom e munka sikerében! Az országos nagygyülés résztvevői Kauser István dr. pártigazgató lelkes szavait hosszasan megtapsolták; A gyűlés, amelyen nemcsak a Nem- zeti Egység Pärtjähoz tartozó pedagógusok, ha- nem a pártkereten kívül álló tanárok, tanítók is feltünően nagy számban vettek — részt, végül egyhangúlag elfogadta dr. Bernáth Istvánnak állandó bizottság kiküldésére irányuló javaslatát. Az országos nagygyülés a késő esti órákban lelkes hangulatban fejeződött be. Algebra, fizika és irodalom a BESZKÁRT kalauzainak továbbképző tanfolyamán A BESZKAÁRT tiszteletreméltó népművelési munkát végez évek óta munkástovábbképző-tan- folyamok rendezésével, Az idei vizsga e héten lesz. A meglepően eredményes és nagy kultúrjelentő- ségü akcióról Márkus Jenő dr., a BESZKART h. vezérigazgatója, a Fővárosi Hír- Tap munkatársának ezeket mondotta: - Százhuszonegy hallgató vizsgázik szomba- ton a BESZKÁRT továbbképző-tanfolyamán, ame- lyet annakidején a Mérnök- és Építész-Egylet kez- deményezésére létesített a vállalat. — A munkástovábbképző-tanfolyam négy ta- megindult komoly szeretettel gozatra oszlik: kezdő, haladó és két különle- ges szaktanfolyamra. A kezdők tanfolyamán számtant, természettant, magyar nyelvtant és helyesírást tanítanak. A tananyag azonban rész- letesen bővebb, mint az elemi iskolában és körül- belül a. polg: iskoláéval azonos. A haladók tan- folyamán a számtan már kiterjed a térfogat, a hatvány, a gyök és a logaritmus számítására is, a kamatoskamatra, valamint a mértan kü- lönböző ágaira. Természettanban megtanítják a kalauzokat, kocsivezetőket és egyéb alkalmazottakat a villamosság ismereteire és alaptörvényeire, az elektromos gépek munkájára stb. A magyar nyelv tanítása viszont a helyes fogalmazásra is kiterjed. A Két különleges tanfolyam közül az egyiken elektrotechnikät, szämtant, kocsiszerke- zettant és irodalmi olvasmányokat tanítanak, + — A második különleges szaktanfolyam tu- 1ajdonk@ppen főiskolaszámba megy a BESZKÁRT alkalmazottainál. Itt ipartörténetet, mechanikát, vasútépítési ismereteket és irodalmat — tanítanak. Tanítják az ipar fejlődését, külön fejezetben ismer- tetik a posta és a vasút történetét és a budapesti közúti vasút történetét. A mechanikai szeminá- rium az előző tanfolyamok — kiegészítése, itt már tanítják az egy-, két- és háromfázisú áramfejlesztő- gépeket, a váltóáram keletkezését, a mótorokat, a transzformátorok működését stb. A vasútépítési ismeretek előadásai kiterjednek a különböző fel- építményi rendszerek ismertetésére, az alapépít- ményekre, a vágánykapcsolásokra, a vasútépítési tervezésre, helyszíni rajzokra stb. Az irodalmi órák során az előző tanfolyam anyagát kibővítik, többek között a magyar színmű-irodalom és szí- nészet történetét is tanítják. A BESZKART vezetőségét a továbbképzőtan- folyamok — rendezéséért különös — elismerés illeti, nemcsak, mert . alkalmazottai hatalmas tábo- rának kultürniv6jät és szellemi értékét fejleszti, hanem az egyetemes magyar kultúra szempont- jából is. Ez a munka egyébként csak egyik ága annak a hatalmas és gyönyörü teljesítménynek, amelyet a BESZKÁRT önképzőköre produkált. A tanfolyam előadói Horváth Zoltán dr. főtitkár, Devecis Mihály műszaki főtanácsos, Kormányos József mérnök, Lipták Dezső fömérnök, — Szente "Tibor főmérnök, Jancsek Károly mérnök és Stolte Lénárt tanár voltak. | | | --- Page 219 --- Budapest, 1935 június 19. Őrszentmiklóson a főváros és az állam közösen folytatják a földgäzkutatäst Egymillió pengő befektetéssel három évig tartanak a kutatömunkälatok A. főváros törvényhatósága már évekkel ez- előtt elhatározta, a biztató geológiai szakvélemé- nyek alapján, hogy Budapest környékén földgáz- kutatásokat végeztet. A mélyfűrás, amelyről a Fővárosi Hirlap annakidején — részletesen beszä- molt, a Földtani Intézet útmutatásai és irányítása két év előtt Örszentmiklós határában meg- 2 ött és a mult évben komoly eredményeket produkált. A für6csöböl nagy erővel óriási mennyi- ségben ömlött ki a földgáz. Mielőtt azonban a főváros egy félbenhagyott artézi kút helyén a további mélyfúrást meg- kezdte voina, a pénzügymin eriumhoz fordult a szükséges konc me; 680 érdekében A földgáz és olajkutatás ugyanis az egész or- szágra kiterjedően a kincstár kizárólagos mono- póliuma, A városházán biztosra vették, hogy csupán egyszerű formalitásról van szó, annál na- gyobb volt a meglepetés, amikor rövidesen meg- érkezett a miniszterium válasza, amely a tovabbi földgázkutatást és mélyfjúrást megtiltotta azzal, hogy ez nem tartozik a főváros feladatai közé. A kesfőváros vezetősége ilyen körülmények között a további munkát azonnal beszüntette és a gépeket leszereltette, A kincstár tilalmát a főváros annál kevésbé ér- tette, mert a kutatás a kincstár érdekeit nem sértette, egyébként komoly eredmény esetén az egyetlen fogyasztó csak a főváros lehetett volna, amely főként a külföldi szénbehozatal csökkentése érde- kében szorgalmazta a kutatást. A kormány másik ellenvetése annakidején az volt, hogy a főváros környékén nem várható ko- moly eredmény. Most, átszi megváltozott ez a felfogás. Amint Hírlap munka- társa beavatott helyen értesült, a Geológiai Tanácsadóbizottság, Teleky Pál gróf egyetemi tanár, a világhírű tudós elnök- lésével a napokban értekezletet tartott a pénz- ügyminiszterium bányászati szakosztályában az különböző részein folytatott kutatásokról, javasla- ország Az értekezlet Pap Károly egyetemi tanár tára egyhangú határozatot hozott, amely az Örszentmiklösi gázmedenre rendszeres feltárását és a gázkutatás folytatását javasolta. — A mélyfúrások költségeit — mondotta in- formátorunk — a pénzügyminiszterium, a föld- mivelesügyi miniszterium €. a [főváros együtt fogják fedezni, A fővárossal a gázkutatásokra vonatkozóan még nem történt megállapodás, de máris valószínű, hogy a költségekben való részesedés kapcsán a fővárosnak bizonyos feltételei is lesznek. A föváros ugyanis nem mondhat le szerzett jogai- ról és azokról a tekintélyes költségekről, amelyeket az előző fúrásokra már kiadott. Az örszentmiklósi földgäzkutatäsokröl Becsey Antal törvényhatósági bizottsági tag, aki a kérdésnek egyik legalaposabb ismerője, a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondotta: — Az őrszentmiklósi földgázkutatás új fázisáról van tudomásom. Az 1935. évi fővárosi budgetvita alkalmával javaslatomra a közgyűlés egyhangúan kimondotta, hogy a kormánynak a fúrások folyta- tása ellen irányuló elhatározását megfellebbezi és tárgyalásokat kezd az illetékes tényezőkkel arra vo- natkozóan: miképpen lehetne a közös munkára kooperációt létesíteni? ‚A tárgyalások tényleg meg- indultak és a pénzügyminisztérium kijelentette, hogy hajlandó a fővárossal együttműködni. A gázművek legutóbbi választmányi ülésén Morvay Endre dr. tanácsnok beszámolt a tárgyalásokról és a kooperá- ció feltételeiről, E szerint az állam és a főváros egyenként 150.000— 150.000 pengőt bocsájtanak évenkint a gázkutatás folytatására. A megállapodás egyelőre három évre szól. Ilyenfor- mán közel Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIOSY JÁNOS Budapest, V!I., Rákóczi-út 24. KORÁNYIÉS FRÖHLKH fe- és acéleedőény, lakalosárú, napellenző és fémporiál gyáríimányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-3-76, 45-9-86 egymillió pengő áll a kutatás rendelkezé- sére. A. főváros részéről az első 150.000 pengőt a jövőévi költségvetésben már biztosítják, Én erősen és válto- zatlanul hiszem, hogy a kutatás eredményes és eredmény razdaságos lesz. állam és a föővá- tt megállapodás ként mél ése a főváros kö gén végzett . A kutatás szóbanforgó te- imos szondázó fü- tánylása és elism: előmunkálatoknak és azok eredményéne egyelőre tudományos jellegü le: rület rétegeinek felkutatására s: rást végeznek. SCHULER JÓZSEF RT Tovább esökkent a magänhäztar- tásokban a gáz- és villanyáram fogyasztása A tarifák reformját csak óvatosan lehet végrehajtani Ámadás adatai közül különös figyelem fordul a világítási üzemek eredményei felé, amióta állandóan napirenden van az tarifák módosí- tása. A gáz és villany egységárainak megváltozta- tása ugyanis e nagyüzemek évi függ, tehát az alapvető számít ezek az üzemek megtalálhatják reális számít kat abban az esetben, ha a tarifákat a fogyasztók számára kedvezően megváltoztat ják, Ebből a szempontból figyelemreméltó az Elektromos Művek zárószámadás amely megállapítja, hogy az árambevételek emelke- déséből a gazdasági helyzet általános javulására kö- vetkeztetni nem lehet. Az árambevételi többlet ugyanis ki lag az erőátviteli fogya ú tehát nem a h artási fogyasztás emelkedéséből szárma- k és így alá van vetve a mindenkori konjunkturá- nak. A háztartási fogya tás csökkenése foly- tatódott és ez súlyo: érinti az Elektro- mos Műveket, A fogyasztók száma a mult évben 243.053 volt, a be- vételek 41 millió pengőre emelkedtek a multévi 39.8 millióval szemben, A háztartási fogyasztásból eredő bevétel 25.2 millió volt, míg az előző évben ezen a címen az Elektromos Művek 26.1 millió pen- gőt mutattak ki. Nyilvánvaló tehát, hogy a mótori- kus fogyasztás hozta a bevételek általános emelke- dését, viszont a háztartási tömegfogyasztás további visszaesését megállítani nem lehetett, A Gázművek 33.6 millió pengőt leztek, kiadásuk 32.6 millió volt, a tiszta nyereség 928.503 pengő. Feltünő, hogy a Gázgyár az előző évi 1.5 millió fölösleggel szemben idén több mint 600.000 pengövel kevesebb fölö. t tudott kimutatni, A. Gázmüvek is panaszo! hogy a fokozatos visszaesése a gázfogyasztás- nak még nem állott meg bevéte- és hogy nagyobb visszaesés eredményes prop: tart zal is indokolják, hogy gyártó üzem az egés felelő mennyiségek: amely fokozza a fogy: den meglepetéstől a fő lóan nagyméretű vagyonértékeit. sét figyelemreméltó pénzügyminiszterh kizárólag az köszönhető. imdatevékeny: mult évben 88 millió köbm gázt adtak el, al kevesebbet, mint az előző évben. A ház- ási gázfogyasz csökkenését többek között az- a főváros terüle az üres lakás, s a periféri a környékre való árgás következtében a gázfogyasztó lakosság száma kevesebbé vált. A kokszforgalom kielégítő volt, a kátránytermékek forgalma is megfelelöen alakult, az ammoniáktermé- keket pedig részben külföldre szállították. A benzol- év folyamán kitermelte a meg- et. Ezek az adatok azt mutatják, hogy a világítási rentabilitása nem a legkedvezőbb, aminek magyarázatául feltétlenül megfelel, hogy Budapest közönsége ezen a téren is takarékosságra keny- szerül. üzemi tarifamódosí- rükség, st, viszont megóvja min- árosnak ezeket az imponá- Óvatos és fokozatos tásra A Gázművek magánfogyasztásának visszaesé- szempontokkal mérlegelik a városhá intéző kö: . Megállapítást nyert ugyan- is, hogy bizonyos élelmes vállalkozók Petrofor, Kronprinz és más elnevezés alatt petroleum háztűzhelyeket adnak el nagy tételekben, ami azután a gázfőzés használatának mellőzésében jut — kife- jezésre. Felmerült az a gondolat, hogy főváros monopóliu- mának védelme érdekében felterjesztést intéznek z, amelyben a petroleuwumfőzök külön megadóztatására kérnek engedélyt. Erőteljes készülődés a beruházó- program azonnali megindítására A. városházi ügyosztályok közül lag az út- és csatornaépítési ügyosztály szorgos- kodik leginkább a reája háruló közmunkák elő- készítésén. Az ügyosztály mérnökei és a jogi al- y tisztviselői a különböző versenytárgyalási kiírások — technikai és formai feltételeit sorakoz- tatják fel, hogy mire a nagy beruházások ideje elérkezik, teljesen készen álljon minden a mun- kálatok haladéktalan elkezdésére. Az ügyosztály munkásságáról kérdést intéz- tünk Király Kálmán tanacsnokhoz, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Mindent előkészítünk, hogy a munkálatok kiadása körül késedelem ne történjen, mert végre akarjuk hajtani a polgármester úrnak azt a hatá- rozott utasítását, hogy a közmunkák megindítása ma a legsürgöschb feladat. Az ügyosztályra nagy kötelezettség hárul a beruházási program kere- tében, amelynek legnagyobb tétele az út- és esatornaépítések keretébe sorakozik. A 21 milliós beruházási kölcsönből tudvalevőleg 5 millió jut a Margit-hidra, az ilymódon fennmaradó 16 millió 50 százaléka, vagyis pillanatnyi- | 8 millió pengő az ügyosztályi intézkedé- sek keretébe tartozik, programból már folynak munkála- tok: a Tabán ideiglenes rendezése már a felveendő kölcsön fedezésére készül és a nagykiterjedésű terepen naponta 600 munkás dolgozik. Folytatjuk a balatoni műút kiépítését, amelynek érdekében újabban további útszakaszt adtunk — vállalatba. Előkészületben van az angyalföldi szívattyútelep építése, amelynek tervei teljesen készen várják a kivitelt. Ugyancsak komoly munkát ad a Hun- gária-körúti főgyüjtőcsatorna megvalósítása, ami a beruházások egyik lényeges tételét jelenti. A munkálatok menetéről állandóan refe- rálunk a polgármester úrnak, aki személyesen ellenőrzi az ütemet és az előhala- dás minden fázisáról teljesen áttekinthető képpel rendelkezik. "Tudvalevő, hogy a beruházási program egyes részleteit a közgyűlés határozat formájában le- rögzítette, vannak azonban olyan pontok, amelyek még nem foglalkoztatták a törvényhatósági bi- A beruházási Zottsägot, A polgármesterválasztás és általában az alakulás befejezése után — valószínüleg július elején a közgyűlés dönt a beruházások összes tételeiről. --- Page 220 --- FOLYTATÁS A HARMADIK OLDALRÓL Bárczy István a következő beszéddel üdvözölte az érte zletre visszatért Zsitvay Tibor elnököt: Nagyméltóságú elnök úr! Kívé törvényhatósági bizottsági csoport ta egyhangú lelkesedéssel, teljes bi és nagy szeretettel kérnek arra, ágodra a hogy elvállalni elnöki tisztet továbbra is méltóztass. Mindnyájan meg unk győzödve arról, hogy úgy: ván gondv zerű tással rendel- keztek azok, akik téged erre a tisztre annakidején felkértek, mert a bekövetkezett események igazol- ták azt, hogy senkisem lett volna annyira képes ezt a nehéz feladatot ellátni, mintahogy te elláttad a kezdettől fogva. ak az előzetes szer nél, hanem a választá vezetéséné és annál a programnál fogva, ame t te a becsületes magyar szíveddel és a főváros reteteddel előadtál, s amelyben san megjelöl- ted valamennyiünk egyi szerint azt az irányt, amelyben haladnunk kell, egyhangú szere- tettel kérünk, hogy ennek a programnak alapján vállald el ezt a tisztséget valamennyiünk, különö- sen a székesfőváros érdekében. Zsitvay Tibor meghatva a lelkes következőket mondotta: üdvözléstől a — Tisztelt Barátaim! Hálásan köszönöm bizal- matok megnyil ását. Remélem, hogy együttműkö nk a fővárosra n ter- mékeny és hasznos lesz. úr és e párt pártprog- relnök Kérem, hogy amíg a mini és amíg megtisztelő bizalmát bírom rammunkat, ideáljainkat és a —reálprogrammot szolgálhatom, hogy abból semmit feláldozni nem kell, addig az időpontig minden erőmet megfeszítve szol- gálni fogom — szeretett fövärosunkat, az o: szívét, amelyről a miniszterelnök úr oly szépen mondotta, hogy csak szeretettel lehet meghódítani. Kell, hogy ez a munka a miniszterelnök úr inten- ciója szerint tovább folytatódjék, nem azért, hogy hatalmunk — növekedjék, hanem azért, hogy a béke és a szeretet növekedjék és hogy munkánk áldásthozó gyümölcsei meger- lelődjenek a köz javára. Meg vagyok győződve ar- ról, hogy eza párt újérát fog teremteni a fő- városban, mert kizárólag a köz érdekét fogja szolgálni és így sokkal több eredményt tud majd felmutatni, mint a korábbi pártharcok korszaka, amely a fő- város bizonyos időszakaiban fennállott. Nagyon hálás vagyok — bizalmatokért és igérem azt, hogy arra érdemes leszek. (Éljenzés és taps.) Beszéde további során kijelentette, hogy még a törvényhatósági közgyűlés össze- hívása előtt a párt megnevezi delegátusait az egyes szakbizottságokba. A kérdéshez hozzászólt Kertész Elemér, aki a szak- embereknek szükséges mivoltát hangoztatta a szak- bizottságokban, Végül Zsitvay Tibor kilátásba he- lyezte, hogy a szervezet tagjai intenzív klubéletet fognak folytatni, majd zárószavaival az alakuló köz- gyűlés igen bizakodó és lelkes hangulatban végetért. ey, Lib es L tt Szendy, Liber es Lamotte e = ez a szemelyeben tökeletes az egyet- Elhatározásaikban a „jobboldaili paritás" elve fog érvényesülni A klubteremből kitóduló bizottsági tagok előtt a Fővárosi Xlírlap munkatársa szóvátette Wolff Ká- rolynak azt a beszédét, amelyet Wolff rnap este a Keresztény Ki ígi Párt XII. kerületének szerve- zetében egy ünnepi vacsorán mondott. Mint ismere- tes, Wolff Károly kijelentette, hogy az ő pártja vesen kooperál a Nemzeti Egység Pártjával, hoz tette azonban azt is, hogy a főtisztviselők megválas tásánál a keresztény párt akarata fog érvényesülni. Miután ez a mondat félreértésre adhatott volna al- kalmat, a Fővárosi Hírlap munkatársa főleg erre a mondatra vonatkozólag intézett kérdést a bizottsági tagokhoz. A legelőkelőbb nemzeti egységespárti várospolitiku- Sok körülbelül a következőkben foglalták össze vé- leményüket: Zsitvay Tibor mai beszédében pontosan megjelölte a nagy jobboldali front kialakulását és a két nagy párt közt való kooperáció lehetőségét. E tekintetben tehát Wolff Károllyal tökéletesen egyetértünk. De egyetértünk kritikus mondatával is, mert hiszen a főtisztviselők megválasztása tekintetében valóban érvényesül az ő pártjának akarata, csak azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez 42 akarat azonos a Nem- igység Pártjának akaratával is. Azt hisszük, a közvéleményt nem éri meg- lepeteskent az a közlésünk, amely szerint ndy Károly polgármesterségében, to- vábbá Liber Endfe és Lamotte Károly al- polgármesterségében mindkét vezető párt részéről tökéletes és teljes az egyetértés. Mindezen túl nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy néhány napon belül megtörténnek az érdekképviseleti tagbälas: ok. Ez pontosan a polgármesterválasztó közgyűlés és a kö- vetkező közgyűlés közt fog megtörténni. Ekkor, amint ez ma már világos, a két párt úgy- szólván teljesen egyforma erőt fog reprezentálni, következéskép elhatározásaiban a „fi érvény: a jobboldali paritás elve: egyik akarata pontosan olyan intenzíven ér ül, mint a másiké. Hogy végül a törvényhatóságnak lesz-e mód an a nyári szünet előtt lényeges munkát végezni, az teljesen bizonytalan, tekintve azt, hogy nem lehet még tudni, mikor kezdődik a szünet. Egyelőre csak az bizonyos, hogy tanácsi határozat értelmé- ben a fötisztviselök, tehát a polgármester, az al- polgármesterek és tanácsnokok, július 12-ike előtt nem kezdhetik meg szabadságukat. elve fog Kik jöttek be a főváros parlamentiebe a többszörös mandátumok listáin Mint ismeretes, a többszörös mandátumok sorsa mind a 1 tóbbi időkig nem volt eldöntve, így tehát a bizottsági tagok — végleges listája is csak kombináció volt. Kedden végre ez is tisztá- HOÓDOS ANDOR LAKATOSIPARI- ÉS REDÖNYGYAR TÖ-ÜZEME BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39- 9.36. KIRCHLECHNER Rerfepitö Budapest, 17., Julia-utea 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám EEE zódott és információnk szerint a következő be- helyettesítések történtek: Gömbös Gyula miniszterelnök és Bornemisza Géza kereskedelemügyi miniszter helyett Somogyi Béla és Pályi Gyula került a város parlamentjébe Zsitvay Tibor a IV. kerületi mandátumát tartotta meg a többiről lemondott, ilymódon tehát helyére a II. kerületben Terbócz Imre, a III. kerületben Andréka "Károly, illetve, miután Andréka örökös tag, tehát 6 is lemondott, végül is Orova Zsigmond került. Az V. kerületben Zsitvay Tibor helyére Dési Géza, a VII. kerületben Sárkány Ferenc, végül a XIII. kerületben Hegedüs Bertalan került. Ugyancsak rengeteg helyet biztosított Usetty Béla, aki szintén örökös tag lévén, valamennyi mandá- tumáról lemondott. Usetty Béla helyére a VIII. ke- 1935 június 19. rületben vitéz Hajnóczy Béla, a IX. kerületben Wellisch Andor, a X. kerületben Halter Käroly, végül a XIV. kerületben Kertész Elemér került. ,, Bessenyey Zénó megtartja XIII. kerületi man- dátumát, ellenben lemondott a VII. kerületben nyert mandátumáról, amelyet ilymódon, Deményi Aladár nyert el. / A többi megválasztott bizottsági ÉV: egyébként a Fővárosi Hirlap a választást. követő napon, mint emlékezetes, elsőnek közölte teljes egé- szében, a meg választottak arcképével és rövid élet- rajzával. Nincs reverzális — jelenti ki ilovszky Jáno a Fóvárosi Hirlapban . A keddi nap szenzációja egyébként Ilovszk 1 zenzá 81 DS Já- nosnak, a Baross Szövetség illusztris elnökének. a Nemzeti Egység Pártjába való belé pése volt. A Je- velek, amelyekben /lovszky a Wolff-pártból való ki- lép: ét és a NEP-be ló belépését bejelenti, már tsmeretesek. Amikor az alakuló közgyülés végetért, a Fővárosi Hirlap munkatársa a közgyű- lési teremből mosolyogva távozó Ilovszky Jánoshoz csatlakozott, akit megkért, hogy válaszoljon az egyik esti lap- nak éppen ebben az ügyben megjelent ama közlé- sére, amely szerint őt reverzális köti a Wolff-párthoz. ILOVSZKY JANOS a Fővárosi Hírlapban a következőkben válaszolt az lap cikkére: A Nemzeti Egység Pärtjähoz belépőlevelemben hangsúlyoztam, hogy országos politikai vonatkozásban már régebben a Nemzeti Egység Pártjához tartozom, Gömbös Gyula őexcellenciájához igen me- leg kapcsolat és őszinte tisztelet fűz. És úgy érzem, hogy ma minden nemzeti alapon gon- dolkozó polgárnak — kötelessége elősegíteni a kormány nagyvonalú és céltudatos munkáját, amellyel a mai nehéz és súlyos viszonyok között a kivezető utat akarja megteremteni. " Az egyik esti lap szerdai számának az a kö: , hogy én akár a NEP- nek, a választás idején, akár a Ke- resztény Községi Pártnak az örökös tagsággal kapcsolatban reverzálist ad- tam volna, teljesen téves, mert ha ez így lett volna, akkor szabadságom föl- lött nem rendelkezhetnék, — A Nemzeti Egysé g Pártjába való város- polit i belépésem véget vet annak a fonákság- ságnak, amelyet különösen a legutóbbi ország- gy választások óta éreztem. Ezt a tiszta helyzetet meg kell teremtenem és így nem érhet gáncs semmilyen oldalról, hogy pártköteléki bizonytalans: g ál- lana politikai ténykedésem mi gött. intézett Elvi felfogásom természetesen változatlan, cél- kitűzés im egy jottányit sem változtak és leg- főbb törekvésem az marad, hogy az ipar és ke- reskedelem érdekeit ugyanazokon a ı ágányokon szolgáljam, mint amelyeken eddig ís haladtam. Vidám haiókirándulás DIA pártban egyébként a késő esti órákban még mindig igen vidám volt a hangulat, mert most beszélték meg azokat az apró részleteket, amelyek a csütörtöki pompásnak ígérkező vízi- ünnepségre vonatkoznak. Ezen a napon 8—12-ig sétahajózás lesz a Dunán és ennek a vizi gardenpartinak házigazdái a most megválasz- tott törvényhatósági bizotsági tagok lesznek. Már eleve gondoskodtak a vidámságról, lesz kabaré, lesz zene és előreláthatóan emelkedett hangulat. A meghívottak azok a kitűnő buda- pesti polgárok és hölgyek, akik önzetlen mun- kájukkal elősegítették a NEP fővárosi válasz- FÜRDÖKÄDAK, CSÖVEK Hasenörl, Csengery-u. 53. MATHERN RÓBERT Gáz-, víz- és gözarmaturdk VIT , AKACFA-T 61. TEL IFON: 40-6-44 UDAPFST ,, Lajor-utcm 89. cn Rupp Imre-utca 46. Telefon 62-9-06. -— B,e:iner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI., Király moca 36 Alapíttatott 1876 --- Page 221 --- Budapest, 1935 jünius 19, FOVÁROS RAP Srzpadci ÉRTESÍTŐ Kae Felmentette a bíróság a cikk- írót, aki a Fővárosi Hirlapban leleplezte a pékipartestület és a pékkartel titkos összefüggéseit Annak a közéleti harcnak, amelyet a Fővárosi Hirlap évtizedek óta folytat mindennemű visszásság, visszaélés és a köz érdekét sértő bárminemű meg- nyilatkozással szemben, ei k nem szokatlan, de jelentős etapja volt az a bírósági tárgyalás, amely szombaton délelőtt zajlott le a budapesti tüntetőtör- vényszék Schadl-tanäcsa előtt, A nagy érdeklödés- sel kísért sajtópör keretén belül ismét a pék-kartel foglalkoztatta a biró- ságot. Ezúttal azonban a pékipartestület szerepelt fő- magánvádlóként, a vádlott pedig Hajnal Andor volt, aki ez év januárjában ézett a Fővárosi ipartestület vezetői éles támadást in hasábjain a pé Hirlap ellen. Cikkében szóvátette, hogy az ipartestület több veze- tője áll egyúttal a pek-kartel élén: „Rendöri beavatkozás és büntetőbírósági tár- gyalás adatai tárták elő azt a texasi módszert hangzott a Fővárosi Hírlap cikke —, amelyet a pék- kartel alkalmazott és amikor a közvélemény éles felzúdulása a magasba csapott: jött a kereskedelmi miniszter, aki ezt a kartel-banditizmust sürgös kivégzésre ítélte." Cikke további során megállapítja, hogy „a mini: ter rendeletére a polgármester rövid határidőt tú ki az összeférhetetlenség likvidäläsära, a közvéle- mény azonban újabb híreket nem kapott". , A legna- gyobb felháborodással kell tudomásul venni a pék- ipartestületnek és a pékkartelnek ezt a szabotázsát — úgymond a cikk —, ami kifejezetten a kormány- zati és városi hatóságok ellen irányul. Ruzicska Ede ipartestületi elnök és társai érthetetlenül túlzott hatalmat képzelnek maguknak és, úgy látszik, fütyülnek minden törvényes intézkedésre, ami végeredményben a péktermékek drágításának megakadályozására irányul. Nem tartjuk helyesnek, hogy a hatóságok eddig is eln tanusítottak a pékek árdrágító sövetkezésével szemben, mert a fogyasztók milliói a leghatározottabban követelik a rendelkezések érvényesítését. A pékiparosok maga- tartása olyan Mestruktív félretolása a ítekintély- tiszteletnek, amely a leg: sabb bünte- tetést provokálja. A pékipartestület Dóczy Sámuel dr. útján rá- galmazási pert indított a cikk szerzője, Hajnal An- dor ellen, akit a bíróságon Faragó Andor dr. úgy- véd védett. Hajnal kijelentette, hogy igazat írt és kérte, hogy a bíróság ren- delje el a bizonyítást. ! Faragó Andor dr. terjesztette elő ezután a bizonyt- tási indítványt, amely szerint az összeférhetetlenség esete még ma ís fennál és kérte, hogy a bíróság ez ügyb tanukat. Felkay Ferenc székesfővárosi tanácsnok, tanu előadta, hogy a hivatalos títoktartás alól nincs felmentve. Annakidején a kereskedelmi miniszter és a polgármester utasítása alapján jürt el ebben az ügyben, de amíg a felmentést meg nem kapja a ti- toktartás alól, addig nem tehet tanuvallomást. A következő tanu Ruzicska Ede pékmester,. Schadl tanácselnök kérdéseire válaszolva elmondta, hogy kisebb tisztviselők és gépírónők összeférhetet- lenségét tényleg megszüntették és csak egyik állá- sukban engedték őket dolgozni. Ekkor aztán a tárgyalóterem legnagyobb meglepetésére Ruzicska kijelentette, hogy ő nemcsak az ipartestület elnöke, hanem a pék-kartelé is, de ez utóbbi minőségét a kereskedelmi mi- nisztériumban tudomásul vették, Dóczy Sámuel szigorú büntetést kért, míg Faragó Andor szerint a bizonyítás tökéletesen sikerült, tehát felmentést kért. : — Kiderült a mai tárgyaláson — mondta Fa- ragó dr. —, hogy a pékipartestület elnöke ugyanaz a sze- mély, aki a pék-kartelnek is vezetője, Ez teljes mértékben. összeférhetetlen, mert hiszen a pékipartestület elnökének — ellenőriznie kellett volna azokat 42 machinációkat, amelyek többek között a kispesti erősza- kosságokra vezettek, de, mint a kartél elnöke nem tdrtotta szükségesnek, hogy a kispesti dolgokat lefujjd. Az inkriminált cikkben nem az a fontos, amit a sértettek inkriminálnak, hanem az, amiről hallgatnak. Súlyos vádakkal illeti ebben a cikkben a vádlott a pékkartelt és a pékipartestületet, de ezek miatt a kitételek miatt nem emeltek ellene vádat. Felmen- tést kérek. A. bíróság rövid tanácskozás után kihirdette az ítéletét, amelyben felmenti a vádlottat azzai a megokolással, hogy a valóság bizonyítása teljes möer- tékben sikerült. Ha igaz az, amit Ruzicska tanu mondott és a ke- reskedelmi minisztérium engedélyezte az ő kartel- elnöki szerepét, erről a vádlott nem tudhatott és cikkét jóhiszemeűn írta meg. Az ítélet ellen a sértettek tek be. 2 hallgasson ki 2 felebbezést jelentet- Tervezet a gazdaadósságok rendezé- sére és a pénzforgalom növelésére Gundel:Károly érdekes javaslata szakkörökben komoly feltünést keltett Az elmult napokban rendkívül érdekes bead- vány került az illetékes szervek elé a gazdaadós- ságok rendezi ől és a pénzforgalomnak infláció- mentes emeléséről. Az alapos szaktudásra és a gazdasági élet ismeretére való tanulmány szerzője Gundel Károly, Budapest méltán legjobb nevü ven- déglőse, aki a maga elgondolásait az ország nem- zetgazdaságának javára és ezzel együtt az ide- genforgalom emelésére kívánja gyümölcsöztetni. A zälogbankjegy megvalósításánál. Gundel Ká- roly a következő feltűnést keltő tervet készítette: — Attól az igyekezettől vezettetve, hogy pangó gazdasági viszonyainkon — melyek apró és gyorsan javuló javuláshullámoktól eltekintve évek óta állandó hanyatlás vonalát mutatják — némileg lendítsünk, a következő tervezetet aján- lom megfontolásra. A cél egyrészt a gazdaadós- ságok — rendezésének — előbbrevitele, másrészt aA bankjegyforgalomnak inflációmentes emelése. FEl- gondolásom a következő: Bocsásson ki az állam vagy az általa megbízott pénzintézet (Nemzeti Bank) 500—1000 P értékü (nagycímletű) zálog- bankjegyeket s ezek kibocsátásával konvertálja azon gazdáknak a tartozá- sait, akiknek eladósodottsága a szanálást lehetővé és indokolttá teszi. A kisebb összegű és nagyobb számú hitelezők helyébe: egy hitelező, maga az állam, illetve a kibocsátással megbízott pénzintézet lép, elsö- helyen való, a birtok jelenlegi, — viszonylag ala- csony — értékének, cca 50%-a erejéig terjedő | illetékmentes betáblázással, mely betáblázás a ki- bocsátandó zälogbankjegyck 200%-os fedezetét képezi, Miután a hitelező nem tőkét nyujt, csak mintegy kezességet vállal zálogbankjegy kibocsá- tásával, mely lényegében tulajdonképpen az adósnak az állam garanciájával ellátott váltója és amely ílyformán közforgalom tárgyát képez- wr ANTONIA MALÁTA KÁVÉ Tkilo AO fillér PAR UA heti, kockázatmentes lévén a névtelen forgató szempontjából, — ez .a tranzakció lehetővé teszi a gazdák adósságának a kamattehertől való meg- szabadítását és így a törlesztést még a jelenlegi súlyos gazdasági helyzet mellett is. A gazdaadós a után évi 6%-ot fizetne, melyből 2% a zetet illetné meg keze! költség és zat ellenében, míg 4% a törle tésre esne olykép, hogy a zálogbankjegyek összes- ségének 4%-a évente bevonatnék és vagy — újabb szanálások céljára lenne fordítható, vagy pedig megsemmisíttetne. Ez utóbbi esetben esztendő alatt a zálogbankjegyek intézménye megszünne, de biztosan remélhető, hogy a viszonyok bármilyen la: javulása esetén is akkorára feleslegessé is válna és a forgalomból való fokozatos elvonás egyéb természetes úton lesz pótolható. E zálog- bankjegy érvénye csak a belföldi forgalomra kor- látoztatnék. — A bankjegyszaporítás ellenzőinek legerő- sebb és legigazibb érve, hogy infláció esetén az infláció fokozásának korlát nem szabható, mert a kibocsátott bankjegyeknek nincsen fedezetük, ez esetben elesik, mert a korlátot a hitelre képes és érdemes földbirtokok területe, értéke és rentabili- tása állítja fel, míg a fedezetet e szigorú határvonalig a föld- birtokokra való bekebelezés nyujtja. A pénzforgalom elégtelenségéről nem kell vitat- kozni. Lehetetlen 350 millió körül mozgó bank- jegyforgalommal © kb. 1500 milliót állami és kommunális buget-tömeget kielégíteni úgy, hogy ezenfelül a gazdasági élet normális vérkeringé- sére is elegendő bankjegymennyiség álljon ren- delkezésére. Ennek szomorú következménye az inflációs és deflációs jelenségek kezése, mely beteges viszony lehetetlen s régente elkép- zelhetetlen helyzeteket és viszonylatokat teremt és egész közgazdasági életünket súlyosan beteggé teszi. Pénzügyi és gazdasági körökben rendkívül érdekesnek tartják Gundel Károly gondolatainak a gyakorlati életbe való átültetését és kedvezően ítélik meg a várható lehetőségeket. A téma min- denesetre olyan, hogy komoly megvitatásra alkal- mas és úgy véljük, hogy a Fővárosi Hírlap jó szolgálatot tesz az ügynek, amikor készséggel fel- ajánlja hasábjait a szakszerű hozzászólások ís- mertetésére. ölel- res OL A Magyar—Francia Biztosító július 22-én tartja évi rendes közgyűlését. Ez az előkelő és tekintélyes biztosító társaság, amely a súlyos gazd gt viszo- nyok között is terjesztője a | mének, kitűnő eredménnyel zárta üzleté nyait, megfelelően duzzasztotta tartalékait és való- színű, hogy a [folyó üzletévben még a mostaninál is sikeresebb eredményt fog kimutatni. A Magyar— Francia Biztosító a piacon olyan különleges márkát jelent, hogy a felek a legnagyobb megelégedéssel nyilatkoznak a társaság előzékeny eljárásáról és arról, hogy az újítások, valamint a közönség érde- kében álló reformok mennyire közkedveltté váltak. A kitünő ügyvezetés Kende Artúr dr. vezérigazgató, Balabán György ügyvezető igazgató és az iränyi- tásuk alatt működő kitűnő vezérkar érdeme, mert komolyan, szolídan és mindig a polgári haszonhoz igazodva bonyolítják le kiterjedt ügyleteiket. Az intézet biztosítási kötvényekre nyujtott és jelzálog- kölcsönök állománya 3.1 millió pengő, az életágazat díjtartalékai meghaladják a 7.3 millió pengőt. Az elemi osztály nyeresége 63.900 ezer pengő volt. A közgyülés napirendjén igazgatósági, felügyelőbizott- sági és választmányi tagok választása is szerepel. --- Page 222 --- s TOVAÁROK [AP Budapest, 1935 június 19. Bud János a Gyapjúmosó Rt. új elnöke. ő Magyar Gyapjúmosó. és Finomp 91 /i rendes közgyűlése elé terjesztett 1934. évi g pengő leírása után, 61.2 tiszta nyere zel zárul, A kö hogy a mult évről áthozott nyeresé; az alapszabály etkező új tagokat ztotta: Bud János dr. ny. miniszter, Fejér Ottó dr. ny. államtitkár és Beöthy Andor dr. ny. mini: teri tanácsost. A megtartott igazgató 5. minisztert Bud at eln é v dr. ny. választották meg. A Pamutipar oszt 4 pengő. A Magyar Pamutipar Rt. igazg e hó 13-án tartott elhatározta, hogy a közgyűlésnek javasolni a megfelelő leírások után megállapított 46.54 pengő nyereségből részvényenként 4 pengő aléknak 1935 július 6-tól kezdve való kifizetését, zelvények a Magyar Altalános Hitelbank pénz- Magyar Ruggyantaärugyär Részv ilés az 1934. üzleté 1 sét határozta el. A 9 hó 17-től kezdve a társaság pénztáránál és az Oesterreichsche Creditanstalt — Wiener Bankverein budapesti főpénztáránál válthatók be. MODERN kiadók központi fűtés és melegvízssolgáltatással — vagy anélkül Bővebbet: Palatinus épitő és ingatlan- forgalmi r. t. V. kerület, Rudolf-tér 6. Telefon: 12-1-45, 12-3-85 ek június Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VI., Babér-utca 80, Telefon: 932—26 HOFBAUER ES PIAZZA £PITOÖMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34. | TELEFON: 18-8-59. | . = ri Keisch Fekete János TETŐFEDŐMESTER 69-5-59. | Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: [ Szegedy Béla Jenő okl. gépészmérnök, kövezőmester vasút-, beton- és mélyépítővállalkozó 1. Tel.: 52-8-52. út-, Budapest, XI, Alkotás-u. 18. IL makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT gépé: Betón, LISKA JENŐ okl. Budapest, VIII., 5k, kompressor-bärbead6 33-5-42 sz. Telefon: CSUCSHEGYIBAZALTBANYA R.-T, NEMESGULACS Központi iroda : [LN Budapest, VII, Mürnberg-a. 47. Telefon: Tapolca 2. Tel: 970—43. 1 s WAHL-FERENK 7. VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA === Budapest, VIII. Víg-u"ca 39. Telefon: 316-45 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T, építőanyag ipara: Budapest, V., $: Telofo: Cementgyár: Lábatlanban Mészgyárak: Lábatlanban -uten 25. szám. , 10-3-59, 14-1-52 évi telj. kép. 12.000 v. „5.000 ,, Dorogon . . . nn 3000 Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbán: Nyergesujtalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. 8.000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak Hl " ESEIDEDIEK Ze Elöfizet6si ára: egész évre . . +. o ze ej 24 pengö fél évre sét e, a a ie We jo 12. Dengö Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. lapították az új repülőtér területének „ Hétfőn délelőtt a kereskedelmi minisz- a Légügyi Hivatal és a főváros kiküldöttei ételével újabb szemle volt azon a te: ten, amelyet a légikikötő számára a különböző hai gok egyöntetűen kiszemeltek, A szemlén a Légügyi Hivatal bejelentette, hogy az új légikikötő- nek egy négyzetkilométer területre lesz szüksége. A szükséges területek megszerzésére irányuló ki- sajátítási eljárás egyébként, mint a Fővárosi Hirlap munkatársa beavatott helyen értesült, már meg- indult és a szóbanforgó területekre a kisajátítási jogot telekkönyvileg bekebelezték, Az új légikikötő mielőbbi megvalósítását minden hatóság, a repülő- társaságok és az idegenforgalmi érdekeltségek egy- formán sürgetik. Szendy Károly polgármester ille- tékes helyen bejelentette a főváros legteljesebb készségét a légikikötő létesítéséhez. A fontos kér- dés az új törvényhatósági bizottság egyik legelső közgyűlésén napirendre kerül és valószínűleg a fő- város gondoskodik a szükséges terület megszerzé- séről. A beavatottak szerint már az összel meg- kezdik a különféle munkálatokat, elsősorban a talaj egyengetését. Atszervezik és ö; zpontosítják egész szám- vevőséget. A közeli hetekben, a t ényhatóság nyári szünete alatt hozzáfognak a városházán azok- nak az átalakításoknak a végrehajtásához, amelyek segítségével a mai túlzsúfoltságot enyhíteni akar- ják. A központi városháza Városház-utcai szárnyá- nak egész harmadik emeletét átépítik, úgyhogy a mai előszobasor falainak áttörésével új közép- folyosót létesítenek és a régi folyosót átalakítják világos, szellős hivatali szobákká. Az építkezés be- ése után az egész számvevőséget átcsoportosít- A tizennégy különféle alosztály, a műszaki , a hitelnyilvántartó, a tanügyi szám- ség ma szétszórtan, mástól távol működik almas épülettömb különböző részein. Most az egész számvavöség a III. emeletre kerül, amelyet a , emelet templomtraktusával kiegészítik. Az őszre a számvevő nél esedékes személyi válto- Nyugalomba vonul többek között Klazer Kálmán helyettes főszámvavő, akinek utóda minden valószínűség szerint Grosszmann Béla számvevő- ségi főtanácsos lesz. Most tölti be a korhatárt és a ® szolgälati idöt Szemes Ferenc föszämtanäcsos, a számszék helyettes vezetője is, akinek utódául Gabora Ferenc főszámtanácsost emlegetik, A tabáni új plébános beiktatása. Az vasárnap iktatták be ünnepies formák kü Tabán új plébánosát, Tille Gyula dr.-t. tást Molnár László pápai kamarás, budai esperes végezte. Bódy Tivadar szobra. A Svábhegyi Egyesület elhatározta, hogy egykori nagynevű elnökének, Bódy Tivadar ny. polgármesternek szobrot emel, hogy ezzel is kiemelje háláját a svábhegyi érdekek sikeres előmozdításáért. A szobrot ünnepélyes ke- retek között a fogaskerekű végállomása előtti téren fogják a közeljövőben felállítani. Előljáró-helyettesi megbízás. A polgármester Laczó Viktor dr. tanácsjegyzőt Unger Béla tanács- nok-előljáró és Michál Jenő főjegyző nyári szabad- sága idejére a VIII. ker. helyettes előljárói teendői- nek ellátásával megbízta. Az Ibusz Sporklub július 4—7-én rendezi az óbudai rakparton lévő sporttelepén a Magyar sajtó Lawn-tennisz-versenyt. A verseny iránt nagy érdek- lödés mutatkozik. Június 27-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny hangversei A LEGKEDVESEBB PESTI HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések, A nyár művészi életének szenzációi. Minden csütörtökön hazai és nemzetközi művészekkel nagy elite-estek, A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar vei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigányzenekará- val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték. The Great Melody Band monstre jazz tarka műsorai. Katonazene a rendőrzenekarral. Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! A , Rózsadomb és Vidéke Egyesület" rendes közgyűlését szombat este tartotta meg Harrer Fe- renc felsőházi tag, ny. polgármester elnöklésével. A. közgyűlésen József Ferenc dr. kir. herceg, az egye- sület fővédője és Bárczy István dr. ny. igazságügy- miniszter, volt főpolgármester, az egyesület örökös díszelnöke is részvettek. Az elnöki megnyitó után Nádas Béla dr. ügyész-főtitkár számolt be részle- tesen az egyesület mult évi működéséről. A köz- gyűlés köszönetet szavazott az elnökségnek és a fő- titkárnak az eredményes működésért, majd Hoff- mann Károly pénztáros jelentésének elfogadása után kiegészítette a választmányt. A közgyűlést Ger- manus Gyula dr. egyetemi tanár érdekes előadása követte: „A mohamedänviläg és a rózsadombi Gül- baba" címmel. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató Fülöp Dezső építőmeste Budapest, DII, Arena-uüt 11 : Telefon : 35—5—84 Macskásy Arpád gépészmérnök, műszaki vállalata, terv. it . vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, attyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VT., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. „SANIT F habarcs. és beton vízhatlanít Gyártja Posnansky és strelitz R.T. aszfalte, fedéllemez- és kátrányvegyitermés gyár Budapest, V., Sólyom-utca 13. 82.85 oki szerel és Központi iroda Telefon : 22-8."9, Parkett- és padiózati vállatat STERNER G. Rudanes? V, Haldeutca 75. Te Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Mühe! Csalogány-u. 8b Telefon 51—2- Tervez és készít: Központi fi konyhák, vízművek, vízvezeték, s dezések —————————————————— v.zvezeték, csatornázás, szivattyutsle- pek és egészségügyi berendezések Budapest. IV., Reáltanoda-ulca 4. Telefon : 85-2-98 | SZŐNYIIMR gőzmosodák, gőz- vezeték, fürdőberen- csatornárás és ezrellőrő beren eket. központi tűtés, koszorús órásmester „ Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intévet órása és szál ítója ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SŰRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: $0$—00, FREUD FRIGYES VL, Terés-körut 19. Telefon : 11—2—91. Csavarok vas, acél és sárgarózből, Witw és milliméter menettel raktáron. Saját gyártmányu prácisiós essvarok. eREDETI ANGOL TIM IREN-CSAPÁGYAK DEÁK BÉLA VL, JO, mintha évtizedek óta tudná mindenki a ét. Az közgyülés, az újak és legeslegfőként a fiatalok a NEP padsorait töltik meg. Máshol a változás iga- zán édeskevés, legfeljebb, hogy a baloldal érzé- kenyebh, szemmelláthatóan erősen megfogyatko- zott. Az elhelyezkedés körülbelül a régi. A köz- gyü körcikke, a Keresztény Párt, 7P, a polgári ellenzék és a szociáldemokraták kö t oszlik meg. Bár a városatyák számát le- szállították, a kereszténypárt és a NEP padsorai egyformán tömöttek, a polgári ellenzék a harma- dik — körcikkben zsúfolódik össze, természetesen megfelelő hézagokkal, ahogy az egyes pártok egy- mástól elkülönülnek, míg a szociáldemokraták kis csoportja fölött hatalmas üres padsorok tátonga- nak. Amikor először szólal meg Sipöcz Jenő főpol- gármester csengője, mindenki együtt van már, csak a keresztenypärt tanácskozik — közgyűlési párthelyiségében, de ők is hamarosan bevonulnak és ellepik az első körcikket. Itt legnagyobbrészt csupa régi ember, maga Wolff Károly, akinek te- kintélyes alakját állandóan csoportok veszik kö- rül; Csilléry András, Szőke Gyula, Petrovácz Gyula és Lázár Ferenc. A legagilisabb itt dr. Nagy László, akinek fiatalos megjelenése, kellemes sima- sága, ügyes és tevékeny forgolódása mutatja, hogy nagy szerepe van a párt életében. Vannak, persze, a Wolff-párton új emberek is, akik kö zul leginkább Uhlár Béla, az angyalföldi esperes tü- nik fel hatalmas mellkasával, vörös cingulusával, markáns férfiarcával, amelyet sokan Vass Józsefé- hez hasonlítanak. A kereszténypárt fiataljainak számát azonban élénken meghaladja a NEP fiataljainak száma. A NEP a második körcikkben helyezkedik el, előttük tanácsnoki székek, amelyekben Neömethy Károly, Salamon Géza és Bódy László tanácsnokok ülnek. Közművelődé: közegészség és pénzügvi szakerte- lem, mint hármas pajzs, ez a három férfiú a NEP csoportja előtt. A bizottsági tagok első sorában az első helyen, szinte szemben az elnöklő főpolgár- mesterrel Zsitvay Tibor ül, akit természetesen mindenki úgy ismer itt ebben a közgyűlési terem- ben, mintha soha politikával nem foglalkozott volna, mintha soha a visegrádi hegyeket nem járta volna, hanem mindig itt ült volna a városházán. Szom- szédja, miként a választási küzdelemben is volt, Bessenyey Zéno, aki mellett Usetty Béla, majd Pe- tzrik Jenő és Kállay Tamás örökös tagok ülnek. Mintha a második padsor már a fiataloké lenne, a szélen Terböcz Imre ül, majd mellette, körülötte változnak az arcok, mert az ismerkedés bent az ülésteremben folyik. A fiatalok másik része I István körül csoportosul, míg a régi emberek inkább fölszorultak a hegyoldalba. Ahogy visel- kednek, ahogy némán szerepelnek, ahogy a keres: tény párton és az ellenzékkel való ismerkedés fo- vik, őszinte és meleg szimpátia árad az új csoport amelynek föllépése szerény, de férfias, komoly és úri. Ma még csak csöndben beszélgetnek róla, hogy egy-egy ismeretlen név mögött egészen kivé- teles tehet rejtőzik. Tehetségek, amelyek ha- marosan k ágzanak és amelyektől majd csak akkor kapja meg igazi színét és igazi hangját a főváros új közgyűlése. "A polgári ellenzék körcikkje nem sokban ala- kult át. A vezető helyen ma is a hetvenkét éves Sümegi Vilmos ül: Kossuth-szakálla, gomblyukbeli tulipánja és vidámsága a régi. Csak a szomszédja új és érdekes: Ripka Ferenc telepedett le melléje, aki nemcsak ellenzéket jelent a mai közgyűlésben, hanem egyszersmind a pártonkívüli szétszórt cso- port állandó képviselője is. Mögöttük Rassay Ká- rollyal kezdődik a liberálisok csoportja, fönt pe- dig, mint kis hegypárt, Friedrich István ül negyed- magával, de gyakran lelátogat a NEFP csoportjá- hoz, ahol hosszan elbeszélget az új emberekkel. A szocialisták változatlanok, aminthogy vég- eredményben nincs itt semmi fölfordulás, nincse- nek forradalmi újítások, csak becsületes munka- kedv, amelynek első megnyilatkozása, hogy az első hét elintézte a tisztüjitäst csöndben, nyugodtan, a régi tisztviselőkkel szemben érzett meleg és öszinte bizalommal, lakások tiadók EE Bővebbet: V., Rudolt-tér 6. IV. 23. Budapest újonnan megválasz- tott főtisztviselői nyilatkoznak programjukról és a szükséges reformokról A mult hét közgyűlésein a főváros parla- mentje megválasztotta Budapest főt viselöit. Ellenjelölt nélkül indult a Välasztäsba Szendy Károly polgármester, akit kiváló érdemei elisme- réséül a közgyűlés ismét polyármesterré válasz- tott, Ezzel a ténnyel egy kiváló munkásélet nagyszerű eredm nyeit honorálta csupán a főváros köz- gyűlése, amelynek tagj pártkülönbségre való tekintet nélkül, nem felejtették el a ta nok Szendy Károly érdemeit, főleg pedig m ssen előttük volt a polgármester Szendy Károly munkássága, amely egyenes vonalban, enő nélkül folytatta nagy elődjének, Sipőcs Jenőnek, a jelenlegi főpol- gármesternek nagyszabású -célkitűzéseit. Az újabb közgyűlés szintén nem hozott meg- lepeté; a második közgyűlésen a két volt alpol- gármester: Liber Endre és Lamotte Károly nyerte el újra a főváros parlamentjének bizalmá- ból ezt a két magas állást. Liber Endre és La- motte Károy érdemeit felesle lenne ebből az alkalomból felsorakoztatni. Liber Endre szociális érzése, páratlan humanitása, amellyel sok tízezer szegény ember veszendő életét mentette meg a magyar társadalom számára, szinte életre szóló determinálás arra, hogy a csonka ország fővárosának egyik promi- nens irányítója en, Lamotte Károly pedig szaktudásának rend- kívül széles skálájával, kivételes pénzügyi tehet- ségével megmutatta: hogyan lehet egyre romló gazdasági viszonyok közepette, amikor az egyéni- leg vezetett magánvállalatok egész sora omlott 3. sikerrel fenntartani egy nyomorúságokkal ott ország fővárosának életszínvonalát, gazdasági nívóját. A főváros tiszti főügyésze ismét Szemethy Károly lett, ez a kiváló jogász, akinek vezetése alatt a tiszti ügyészség, amint az évvégi statisz- tikäkböl azt jól tudjuk, évenkint sok százézer, sőt sok millió pengőt mentett meg a főváros adó- fizető polgárságának. Végül, de nem utolsó sorban Csorna Kálmán, az árvák ügyeinek lelkes és megértő intézője, évtizedes és szeretetteljes teli munkájával ugya csak a legteljesebb mértékben kiérdemelte a köz- gyűlés bizalmát. A Fővárosi Hirlap munkatársa újra való megválasztásuk alkalmából felkereste Budapest új főtisztviselőit, akiktől rövid programot kért és néhány szavas nyilatkozatot legközelebbi terveik- ről. Az alábbiakban közöljük ezeket a nyilatko- zatokat: : Szendy Károly polgármester: ön — Öszinte örömmel és tölt el a törvényhatósági ülés kitüntető bizalma, valóban oly ritka egy- ággal nyilatkozott meg. programot ter: s7 en csak az esküté- tel után mondhatok, addig is azonban talán szabad hivat- koznuom arra a régebbi célki- tüzésemre, hogy a mai viszo- nyok között mindent el kell követni Budapest lakosságának jobb sorsáért. Meggyőződésem szerint az új közgyűlés olyan szeretettel és lelkesedéssel viseltetik a főváros ügyei iránt, hogy ebben az atmoszférában nem lesz nehéz feladat szépet, jót, tökéleteset és ér- tékeset alkotni. Liber Endre alpolgármester: — Hálával fogadva a tör- vényhatóság megtisztelő bizal- mát csak annyit mondhatok, hogy továbbra is, életem utolsó percéig ugyanaz maradok, aki voltam: a székesfővárosnak, ennek a mi gyönyörű Buda- pestünknek sohasem szűnő ra- jongója, a főváros egyetemé- nek "hűséges szolgálója és a legelesettebbek, a szegények, a küzködök, az életben hajó- segítője. Lényegében tehát Ami a programra. vonat- há- töröttek semmi kozó kérdést illeti, válaszom az, hogy az alpolgá együttérző sem változott. mesternek programja soh: m lehet, hanem a pol- gármester programjának segítőtársa, a rábízott ügyosztályok, ügycsoportok irányítója, — Befejezésül azt ismételhetem, amivel kezd- tem, hogy a reám ruházott munkakörben a régi lelkesedéssel és szeretettel fogom és akarom szol- gálni a fővárost. Lamotte Károly dr. alpolgármester: — A. főváros legfőbb vez gár- ébe tartozik és megállapi jövő progr értetődik, hogy az üg ésében az alpolg: észtvesznek dó hűs a törvényhatós ére, hogy megvaló- sulhassanak a főváros fejlesz- tésére irányuló tervek és elgondolások., Egy élet- erőtől duzzadó és élni akaró világvárosban úgy- szólván nap-nap után merülnek fel olyan problémák, amelyek sürgős megoldást követelnek és ennek felismerésében tökéletes összhang kialakulását látom az autonómia és az adminisztráció között. Ez a záloga a jobb jövőnek, amelynek bekövetkezé- sében pillanatig sem kételkedem. Szemethy Károly dr., tiszti főügyész: , - A tiszti főügyész a tör- vény sza rint a ékes- főváros jogtanácsosa, a törvé. nyek és rendeletek őre. Ennek a nagy kötelezettséggel és fe- lelősséggel járó díszes mandá- tumnak úgy mint a múltban, újjáválasztásom után is a leg- teljesebb mértékben igyek- szem megfelelni, eleget tenni. Ami a programot illeti, a tiszti főügyésznek a programját az események szabják meg. Általában tapasztalható, hogy az ügy már-már olyan m meretes — elvégzési igénybe ves zetének mur zség munkája egyre fokozódik é értéket ölt, hogy lelkiis- mértékben g személy- Éppen ezért már korábban megkezdtem az ügyész- ségi ügyvitel racionalizálását a legmodernebb amerikai kartotékrendszer alapján, amely reform nemsokára teljesen el is készül. Nagyon sokat Ilkovits J. Budapest központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 11-54 Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Vszérképviselet: SZABÓ GYULA ÉS TÁRSA Budavest, V.. Vilmos császár-út 68. T.:25-4-33 KIRCHLECHNER kertfépítő Budapest, 17., Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) zám „Normälisan és gyorsan kötő väl- tozatokban" „Vizhatlannä tesz betont és vakolatot" „Ved minden nedves- ségokozta rongälö- dás ellen" Kertépítő iroda telefonja 55—8— Az elegáns világ fogasa egyedärusitöja DIOSY JÄNOS dapest, VII., Rákóczi-út 24. --- Page 234 --- várok ettől újítástól, nem csak a munkatelje- sítmény fokoz hanem az elért és elérendő ered- mények tekintetében is. A nehéz nyok között élő emberek igen hajlamosak arra, hogy a székesfővárossal szem- ben alaptalan igényekkel lépjenek fel. Nem egyszer vi: abban a tudatban teszik ezt, hogy a székes- főváros hajlandó esetleg kisebb-nagyobb ál- dozatot hozni, csakhogy megszabaduljon az aptalan igénnyel ó zaklatástól, viszonyokban gyökerező és a jog minden terén megnyilvánuló ilyen felfogás a tiszti ügyészség feladatkörét annyira bőví hogy a reá háruló feladatokkal csak erejének megfeszí- tése mellett tud megbirkózni. Mint már említettem, a főváros szereteté- áthatva és a reámruházott magas tisztség sü- k és jelentőségének legteljesebb átérzésével hozzá újjáválasztásom után újból a mun- kához, abban a hitben és meggyőzödésben, hogy rény közreműködésemmel hasznára leszek a főváros egyetemének. zZ gazdasági fogok Csorna Kálmán dr., árvaszéki elnök: Két év óta vezetem a s: kesfőváros ár ékét, mely- nek nöki székében mindig előttem lebegett az, hogy nem könnyü feladat olyan elődök örökében tovább munkálkodni, mint Sipőcz László, Melly Béla és Ágoston Géza, akiknek mindegyike reányomta egyézi- bélyegét arra időre, lyet az , árvaszék élén öltött. — Az am felismert és célul tüzött feladatkör egyrésze abból áll, hogy elődöm meg- k konzerválási és racionalizálási munkás- 2 töre hogy talmi élet- az erősen és életviszonyok nyomásá számolva, az új szükségletek követelményeinek — ellátására is al- kalmassá tegyem az árvaszék intézményét. Neve- zetesen új jogszabályok intézkedései folytán, de az élet átalakulása következtében is rend- kívül — mértékben szaporodik, 6szleletem szerint, a gyámhatóságoknak az a feladat- köre, amely a törvényes gyermek tartá- sának és elhelyezésének gyors és célszerű szabályozására irányul, Fontos szempont, amely a társadalom is egyre élénkebb visszhangra talál: a magyar családvédelem. Ennek a megszervezését tartom én legsürgősebb szükségességnek, annál is inkább, mert a hatóságok körében, a társada- lomban és az egész közvéleményben egyre erő- sebben nyilvánul meg ilyen irányú követelmény. De a kormány is, egyre határozottabban belátja, hogy a gyámhatóságok szervezeti feladatkörét és eljárását minél hamarább meg kell re- formálni, Ezt a felfogást vallom én is és magam is minden erőmmel igyekezem; iparakodom a reform helyes megvalósításába befoly: Ez tehát az egyik cél- kitüzesem, — Mäsik részéről életcélom az elképzelésemben élő és célul kitüzött, modern, gyors, hatásos, gyámügyi közigazgatást ellátni tudó, új tisztviselőgeneráció mevelése. FEzt al célt szolgálja eddigi tevékenys gemnek az a része, mely arra nyult, hogy al- kalmas tisztviselőimmel a gyámsági jognak, illetve gyámsági elj nak számos, még át nem kutatott területét felderitt: -m és az anyagot tel- jes üléseken letárgyalv: állandó gyakorlattá te- gyem. Az árvaszék kitünő képességű tagjainak egyike-másika máris igen szép eredményt produ- ált ezen a téren. Másik tevékenységem ezirányban az volt, hogy megírtam a gyámsági jognak és jog- zolgáltatásnak ätfogöjelentösegü kézikönyvét, amely a napokban jön a sajtó alól és hivatva lesz nemcsak a gy jogot tanuló, de azt juris diktio útján ellátó és régi generációnak vezérfonalául szolgálni új Nem lesznek címzetes alpolgármesterek A tervet végleg elejtették — Ősszel tárgyalja a közgyülés a status-javasiatot N: feltünést keltett néhány héttel ezelőtt a Fővárosi Hirtup ama közlése, amely hírül hozta, hogy a statusrendezési slat elkészült és annak rendelkez: a közeljövőben megvitatás alá kerül- nek. sünk azt A legilletékesebb helyről származott értesülé- szerint részletes beszä , hogy érdekes új j s zési szabályzat, amikor kimondja, hogy az alpol- gármesteri címet nemcsak a ténylegesen megvá- lasztott alpogármesterek használhatják, hanem a kiváló minősítésű és hosszabb tanácsnoki szolgá- latra vis tekinthető ügyosztályvezetők is. A sta- tusrendezés elgondolásai rint a tanácsnoki kar hét olyan tagja, akik ak felelősségteles beosztá- sukban, a törvényhatósági bizottságtól el- nyerhetik az alpolgármesteri címet, zetesen a méltóságos címmel is együtt. kesen alakult volna ilyformán a az esetben magáé- jelleggel, valamint kitüntetett tanács- tíz évig dolgo ami termé; jár. Nagyon érc fővárosi vezérkar, amely ebben nak mondhat két címmel és teljes hatáskörrel felruházott | nokot. Megállapítható, hogy a főváros tisztviselői kara örömmel fogadta a tervezet ilyen újítását, mert meg lett volna a lehetőség ahhoz, hogy ki- váló képe gű ta; nokok is elérhessék az al- polgármesteri címet, ha az események és a köz- £ vála ténylegesen nem segíti őket az előkelő alpolgármesteri poziciókba. A Fővárosi Hirlap értesülés rendezési tervezet teljesen el tanulmänyo: utän azonban erint a status- az újabb át- az alpolgármesteri címek adományozására és kitüntetésére vonatkozó szakaszt vég- leg mellőzték, Az illetékes tényezők felfogása szerint ugyanis az számának ilyen látszólagos a tényleges alpolgármesteri állás te- ének a rovására menne és ezenkívül ki- élezné a versengést, ami a közhivatalnoki pályán a szolgálat érdekében nem kívánatos, A status- rendezési javaslatot a szeptemberben összeülő el- nöki szakbizottság fogja tárgyalni és az rövidesen a közgyűlés elé kerül. mesterségek alpolgá Megvalösulas előtt a Madách Imre-út első szakasza Az Orczy-ház mellett hatalmas ház- tömb építkezésére kértek engedélyt A vajudó Madách Imre-út (Erzsébet sugárút) li megnyi t nagyban elősegítené az a nagy- szabású építkezés, amelynek elvi engedélykérelmét a napokban nyujtották be a Magánépítési és Vá: rosrendeszeti Ügyosztälyhoz. Az építkezési terv mögött egy régi per bonyodalmai húzódnak meg. A Horizont Ingatlan RT., amely a Leblank-család tulajdona, évekkel ezelőtt nagyobb fontkölcsönt vett fel a Király-utca 3—5. és Rombach-utca 14— 16. számú házakra. A tulajdonos RT. és a takarék k tt differenciák támadtak, mert az amortizä- ciót nem tudták rendszeresen teljesíteni, mirc per indult meg, amelyben a Községi Takarékpénztár [ Keisch Fekete jános TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. keresetének adott helyt a bíróság. Az ítéletet fog- lalás, majd áprilisban árverés követte. Az egyetlen árverező a Községi Takarékpénz- tár volt, amely 1,400.000 pengőért meg is vásárolta a hatalmas ingatlan-komplexumot, Az árverés ellen a tulajdonosok fellebbezést adtak be, annak hangoztatásával, hogy az ingatlan sok- szorosan többet ér, mélyen áron alul kelt el, ezen- kívül különböző alaki és egyéb kifogásra is hivat- koztak. A bíróság a Horizont RT. fellebbezését el- fogadta, az árverést megsemmisítette és így az ingatlanok — visszakerültek a családi részvénytársaság tulajdonába. A szerencsés fordulatot a Horizont RT, igyekszik a maga szanálására kihasználni és gyorsan parcel- lázási terveket készített, egyúttal elvi építési en- gedélyt kért a fővárostól, egyidejüen pedig újabb egyezkedési térgyalásokat kezdett a Községi Ta- karékpénztárral 18. Budapest, 1935 júli , Az építési Yérelmet a közeli jövőben elbírál- ják és valószínű, hogy annak helyt is adnak, annál is inkább, mert az új házcsoport megalkotásával biztosítva lenne a Madách Imre sugárút első szaka- szának teljes kiépítése, miután az ingatlanok ga sugárút tervezett vonalába esnek és az Orczy-ház helyén tervezett építkezé- sekkel együtt nemcsak a Károly-körúti torkolat és a Király-utcai szárny épülhetne ki, hanem az út- vonal mindkét oldala egészen a Rombach-utcáig. A fővárosnál az építkezés tervét rokonszenve- sen fogadták és valószínüleg nem fogják ellenezni a Közmunkák Tanácsánál sem. Dorogi Farkas Ákos kormányfőtanácsos Magyarország kormányzója a mi- niszterelnök előterjesztésére dorogi Farkas Ákos székesfővárosi tanács- 4 noknak kiváló hivatali működése el- ) ismeréséül a magyar kirälyi kor- )i mänyfötanäcsosi címet adományozta. 7 Az egész magyar társadalom, amely- nek széle egei tökéletesen ismerik dorogi Farkas Ákosnak a budapesti városháza érdeklődéskörét messze túlhaladó hazafias müködését, őszinte örömmel fogadta ezt a legmagasabb ármazó kitüntetését. Dorogi Farkas Ákos ke a TESz-nek s mint ilyen országosan ismert és tisztelt nevet szerzett, amelyet előkelően t ez a mostani kitüntetése. A kitüntetés as Ákost a fővár érdekében kifejtett műkö- déséért érte, de az egész ország tudatában van an- nak, hogy az 5 személye egyik jelentékeny meg- teremtője a Gömbös-kormäny ama nemes törek- véseinck, amely a főváros és a vidék kölcsönös egymás-megértésére i yul. Talán természeti is, hogy dorogi Farkas Ákos magas kitüntetés kalmából megemlítsük azt, hogy egyike volt azok- ak, akik a budapesti városházán a leggyorsabb, ebb, sőt legreményteljesebb karriert futották n természetesnek kell ezt tartanunk egy an kivételes egyéniségnél, mint dorogi Farkas kos, aki tehetségén túl páratlan munkabírását és aktudását vitte harcba városáért és az ideálokért, nelyekért hosszú éveken át lelkesedéssel küzdött vezére, Gömbös Gyula mellett. vvvYY VVVV \AAA GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK B> -— ÉPITÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VALL. | Telefon: 86-0-64. Budapest, TX., Bakáts-n 1. -— Breitner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyára - Gyár, raktár és irodi HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉEFPITŐMESTEREK IRODA Vi., SZONDY-U. 34. 18-8-59. TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. NEMESGULÁCS Központi iroda ı lapest, VII., Nürnberg-utcn 47, Telefon : 970—43. TELEFON TAPOLCA 2, Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, DI., VICMOS CSÄSZAR-UT 31. Motorosmozdonyok — Utjavitö- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gänyok — Autobuszkarosszériák központi Ballai János: vizvezeték, csatornázás, szivattyutele- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reáltanoda-utca 4. Telelon : 85-2-98 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ,, " .! " Dorogon . . s sss s s. 3.000 Téglagyárak: Buda-Ujlak, mel Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak " „„ 8,000.000 drb. --- Page 235 --- Budapest, 1935 jülius 3, VAT ZT Naturäliäkban és pötlekokban 20 százalékos tülkiadäst jelent az üzemeknél a 48 órás munkahét hevezetése „Nines kizárva, hogy a közüzemekre vonatko. zóan speciális intézkedések látnak napvilágot Hetek kérdése, hogy a kormány törvényhozási úton rendezi a munkaidő kérdését azon az alpon, ahogy a harminchármas bizottság az országgyűlés- ben már megnyilatkozott. A kormánynak a 48 órás munkahét bevezetésére vonatkozó, korszakot je- lentő, reformja igen közelről érinti a székesfővárost is, mint a csonka ország legnagyobb munkaadóját. Most, hogy küszöbön áll a munkaidő szabályozásá- nak törvényes rendezése, a Fővárosi Hírlap munka- társa illetékes helyen érdeklődött, milyen változásokat, új intézkedéseket jelent a székesfővárosra nézve a reform és érdek- lődtünk azután is, hogy a székesfőváros üzemeivel kapcsolatban jelent-e majd komolyabb eredményt a munkanélküliség enyhítése tekintetében. A 48 órás munkahét törvényes rendszeresí- tése — hangzott a válasz — a székesfőváros üze- meinél és intézményeinél mélyebbreható változá- sokat nem jelent. Vannak olyan üzemek, illetve egyes munkaágak, ahol a közérdekű szolgálat pon- tos és hiánytalan ellátása érdekében nem is lehet szó a munkaidő pontos szabályozásáról. A 40 órás munkahét kérdésével a főváros egyébként már évek óta foglalkozik. Főleg szociáldemokrata oldalról tet- ték szóvá ismételten ezt a problémát a törvény hatósági közgyülesn, az 1935. évi budgettär- gyalás során pedig Spur Kálmán dr. terjesztette elő nagyérdekességű tanulmányát a munkaalkot- mányról, a szükségesnek mutatkozó munke ről és a munkaidő szabályozásáról. A fővá delterjesztésben hívta fel a kormány figyelmét ezekre a kérdésekre, egyidejüleg a polgármester el- rendelte az üzemeknél az adatgyűjtést arranézve, hogy mit jelentene az ilyen gyökeres változtatás fő- városi vonatkozásban. A polgármester az üzemek- től nemcsak a szolgálat ellátása tekintetében kért véleményt és adatokat, hanem az adatgyüjtés kiter- jeszkedett a pénzügyi vonatkozásokra és a magán- iparral és gazdasággal való viszonyra is, - Az adatgyüjtés most It el és megálla- pithatö — mondotta informátorunk —, hogy az üzemek vezetősége nemcsak, hogy nem lelkesedik a munkaidő korlátozásáért, ha- nem határozott averziót mutat a reform- mal szemben. A 40 órás munkahét hevezetését pedig úgy elvi, mint gyakorlati szempontból lehetetlenségnek tart- ják. — A közüzemeknél bizonyos munkaágazatok- ban nem is lehet korlátozás, nem lehet 40 órás, sem 48 órás munkahét, mert a dolgok természeténél fogva a megkezdett munkát sokszor közbiztonsági és egyéb közérdekű okok miatt abbahagyni nem le- het, s így nem lehet a napi munkaidőt § órára kor- látozni. Vannak azoban a közüze 1ek és a többi intézményeknek kétségtelenül olyan ágazatai, ahol meg lehet honosítani a 48 órás munkahetet. Ma ál- talában 56 órás munkahöt van az üzemeknél. Most három turnusban dolgoznak a munkások, a 48 órás munkahét bevezetése esetén pe- dig négy turnussal kellene dolgozni. — Munkabérben a szabályozás nem jelentene többkiadást, ellenben feltétlenül számottevő új meg- terheléssel járna az üzemekre ményekre a reform, az egyéb üzemi kiadások terén, Eddíg a munkások u; nis számottevő részben túlóráztak, ha ez megszünik, akkor megfelelő szá új munkást kell alkalmazni. Miután pedig minden munkás kap, bizonyos naturá- lákat, családi pótlékot, közlekedési pótlékot, ezen- kívül kiadással jár az új mun! )k munkaruhával és szerszámgarnitúrával való felszerelése is, így a nagy közüzemeknél 80—100.000 pengös túlkiadásra kell számítani, Az munkásság létszá a fővárosnál ez- időszerint kereken, mintegy h ebből nyolcezer az órabéres alkalmazott, a 2 a 48 órás izen- munk t vonatkozna. "Tekintetbe vé a mostani túlórázásokat, illetve a váltásokkal járó munka- veszteséget, a osnál körülbelül 15—20%-kal kell szaporítani a munká — Nem lelkesednek a 48 ó érdekelt munkások sem, akik, k: től, a túlórázástól esnek el. A tűló nél kb. 7—1094. — Amíg a 48 órás munkaidőre vonatkozó tör- vényes intézkedések életbe nem lépnek, a főváros üzemeinél sem történik sémmi ezen a téren. Minden esetre figyelemmel kísérik a kérdést és valószínűleg az ösz folyamán kerül a sor ennek a problémának rendezésére. Nincs kizárva az sem — mondotta in- formátorunuk —, hogy a ki: emkre nézve speciál- lis intézkedések látnak napvilágot. létszámot, munkahétért az Ősszel Budapestre jön a palermói főpolgármester Némethy Károly tanácsnok elmondja olaszországi útjának érdekes impresszióit "A Közelmult hetekben lezajlott olaszországi Caribaldi—Tüköry- és Bonfini-Unnepsegeken a ma- gyar székesfőváros az olasz kormány meghívására küldöttséggel képviseltette magát. Szendy Károly polgármester — mint annakidején a Fővárosi Hír- lap megírta — személyesen akart leutazni Itáliába, Ae a politikai fordulat s az új választások miatt nem mehetett, ezért Némethy Károly tanácsnokot, a Közművelődési ügyosztály vezetőjét küldte le a maga képviseletében. Valószínűnek látszik, hogy a polgármesteri választás nem véletlenül esett Né- methy Károly személyére, aki a világháború egyik legszebben dekorált katonája, volt huszárszázados és azok közé a kevesek közé tartozik, akiket néhai Károly király megkoronázásakor aranysarkantyús vitézzé avatott. Némethy tanácsnok tehát úgy a katonai jellegű palermói ünnepségeken, mint Má- tyás király történetírója szobrának Aascolii lelep- lezésén, ezen a nagyszabású olasz-magyar kultür- ünnepségen egyaránt méltóan képviselhette a fő- várost. Némethy Károly tanácsnok nemrégiben érkezett haza, többhetes küldetéséről, amelyről részletes jelentést terjesztett a polgár- mester elé. Hazaérkezése után felkerestük a ta- nácsnokot és hosszabb beszélgetés során érdeklőd- ORÁNYI ÉS FRÖHLIKH LA Pa so = 0 lakalosárú, napellenző és femportal gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-38-76, 45-9-86 tünk olaszországi impresszióiról, során tapasztalt észleleteiről. — A magyarok iránti szeretet kifejezését mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának egyformán volt alkalmam hallani a legegyszerübb emberek szájából éppen úgy; mínt akár a Pdpa őszentsége vagy Mussolini, a Duce ajkáról. A két nép jellemzö rokonvonásait sokan vélik felismerni és az ünnepségek során sokszor hallottam egyszerű emberek örömtelj kifakadását, amikor észrevet- ték, hogy az olası is a magyar lobogó színei azo- nosak, — Palermo värosa különösen kedves meglepet6s- sel szolgált. Ezer és ezer plakáttal teleragasztották a várost, amelyeken , Éljen Magyarország!" , Éljen Budapest!", a Garibaldista Palermo üdvözli magyar vendégeit — volt a felírás. Ezek a feliratok kö- szöntöttek bennünket s lépten-nyomon felhangzott a kiáltás, amerre jártunk: „Eviva VUngharia". De a "Palermónál sokkal kisebb Ascoli-Piceno városa, Bonfini szükebb hazája sem maradt hátra a ma- gyar barátság demonstrálása tekintetében Palermo mögött. A hatóságok jártak elől jó példával, de érezni kellett az olasz nép spontán szeretetét is, — Palermo főpolgármestere — ígérete szerint — az ősszel akarja látogatásunkat viszonozni. Előre félek tőle, hogyha bármilyen szívesen fogadjuk is, viszonozni tudjuk-e ugyanolyan arányokban a ven- déglátást, mint amilyen mértékben ők rokonérzé- süknek ottlétünkkor kifejezést adtak. — Érdekes élmény volt számomra Zio Garibaldi tábornokkal való találkozásom, aki néhány évvel ezelőtt a vezérlete alatt álló garibaldisták egy cso- portjával Budapesten is járt. A nagy Garibali késői unokája minden alkalmat felhasznál arra, hogy kifejezésre juttassa szimpátiáját Magyarország iránt. Ismételten hangoztatta, hogy vele együtt az olasz garibaldisták az ünnepségek há ANTONIA MALÁTA KÁVÉ Arilo AO filler EGYEDÄRUSIT PAROHANGY alig várják az alkalmat, amikor tettekkel tehetnek tanubizonyságot — baráti Grz6- seikről. — Tüköry ezredesről, a magyar szabadságharc vitéz katonájáról, Garibaldi tábornok egyik alvezé- réről, aki hetvenöt évvel ezelőtt az ola vívott harcokban Palermo bevételekor e idehaza édeskevesen tudnak valamit. unióért esett — Olaszországban kön és Palermóban "vek jelennek meg róla hatalmas laktanya viseli a ne Az olasz szabadságharc magyar hősének a paler- mói pantheonban impozár síremléket — emeltek. Erre állítottuk a főváros ajándékát, a művészi ki- vitelű kovácsoltvas fogadalmi lámpát. — Az ünnepségeken közreműködő olasz funk- clonäriusoknak Budapest plakettjét adtuk át aján- dékul a polgármester nevében. A plakett, Szántó Gergely művészi alkotása, őszinte örömet szerzett azoknak, akik megkapták. Érdekes, hogy Ascoli al- polgármestere hatalmas kötetet írt Bonfiniröl, amelyben a magyar történelemben való csodálatos tájékozottságáról tett bizonyságot. — "Találkoztam Romanelli ezredesse és egykori budapesti munkatársával, Giussi marche 1, akik most is a régi szeretetet és barátságot érzik irányunkban. Az olasz munka impozáns eredményei, nagysza- ú alkotásai in meglepetéssel szolgáltak. Látni kell Littorio rított mocsárterületének nagyszerű mezőgazdasági kulturáját, a különböző új alkotások mellett az olasz nép szorgalmáról ta- nuskodó pár négyzetméternyi apró termőföld ter- raszokat, az Appeninek vagy az Abruzzok mere- dek hegyoldalain. Igen érdekes dolgokat mondott el Némethy tanácsnok ga nálunk is annyira sürgetett csendren- deletről. — A csendrendelet Olaszországban már teljes sikerrel működik. Az autók napközben sem tülköl- hetnek, nem adhatnak semmiféle hangjelzést. Még a velencei gondolások is letompítják mélyen búgó kiáltásaikat, amikor egy-egy calea sarkára érnek. Az autóforgalom és a sofőrök ügyessége egyenesen bámulatos. Csak a pärisiak mérkőzhetnek még az olaszokkal, — Az olasz idegenforgalom lényegesen vissza- esett a régebbi évekhez képest, de azért még így is jó volna nekünk idegenforgalmuk egy töredéke, főleg a következménye: az általános olcsóbbodás. Némethy tanácsnok a fővárosi művészeti és kulturális ügyeinek intézője, természetesen felhasz- nálta az alkalmat arra is, hagy ha futva is, fel- keresse a világhírú olasz múzeumokat és kép- tárakat. — Az olasz kultúráról — mondotta — talán nem is kell beszélni. A múzeumok, képtárak százai kápráztatnak s a régi vagy modern mesterek mű- veiből rendezett kiállítások hatalmas forgalma, rendkívüli eredményei legfeljebb irígységgel tölt- hetnek el bennünket a gyönyörűség mellett, amit nyujtanak. A Corregio-kiállítás FPármában s a Tizian-kiállítás Velencében, felejthetetlen emlékek maradnak. Meglepő, hogy mennyi olasz embert érdekelnek a tudomá- nyos intézmények s a művészeti kérdések. "Talán részben a Dopolavoro ügyes végrehajtása is közrejátszik ebben. Szemünk és fülünk — mondotta a beszél- getés végén Némethy tanácsnok — szomjasan issza fel a sok gazdag élményt, nagyszerű impresz- szióit és mégis, amikor hazaérkezünk, boldogan állapítjuk meg, hogy Magyarorsz sincs vissza- maradva s Budapest talán mégis a világ egyik leg- szebb városa. --- Page 236 --- Budapest, 1935 jülius 3, Utban az átszállójegy , az autobuszról a villamosra Uj tervek a közlekedési reformban y nappal vezetőségét, A — kereskedelmi minisztérium nél ezelőtt leiratban értesítette a főváros hogy felülvizsgálta és megfelelőnek tartja a villa- mosközlekedés reformálására bemutatott terveket. Az errevonatkozó híradás publikák után olyan téves hírek terjedtek el, hogy rövidesen megkezdik ílt közlekedés alapvető munkálatait és követőleg már életbeléptetik a rövid relációkra ított új közlekedési rendet, ami teljesen új vil- lamosközlekedést teremt Budapesten. Mikor lép életbe az új közlekedési rendszer? el a kérdéssel fordultunk a BESZKART vezetőségéhez, ahol a köv ekes felvilágosítást kaptuk: A kt reformterv nem ismeretle- nek az ujs zönség előtt, mert annak rész- leteit annakidej werítően tárgyalták a lapok ha- sábjain, A lényeg az, hogy a főváros különböző kör- zeteiben megfelelő közlekedési göcpontokat létesí- tünk, így a Berlini-téren, a Gellért-téren, a Széll Kálmán-téren, a Szent István-kórház előtt, a Baross-téren, az Eskü-téren és valószínűleg a Boráros-téren is. Mindenütt hurokvágányok bizto- sítják a villamosok visszafordulását és azt a rend- szert, hogy az új relációk lehetőleg minél rövidebb távolságokra terjedjenek., Ezek a tervek, amelyeket a kereskedelmi miniszté- rium illetékes osztálya most jóváhagyott és felha- a racionali: talmazta a BESZKÁRT-t a forgalom ily módon való átalakítására. — Időközben újabb tervek — kerültek fel- általános közlekedés átalakítása szempontjából, színre az amelyek még nem jutottak odáig, hogy a közleke- dési bizottságot foglalkoztassák természetesen távol vannak attól, hogy az illeték felügyeleti ha- tóság bírálatát kikérj A legújabb elgondolások szerint szó sem lehet arról, hogy megvalósítjuk az autöbusz-villamos ät- szállójegytipust, olyképpen, hogy ez az átszállási lehetőség egyelőre egyirányú lehet. Olyan kombinált jegyek bevezeté- séről tárgyalunk, amelyek lehetővé teszik, hogy az autobusz: k a keresztező irányokba átszállhas- sanak a villamosokra és tetszés szerint folytathas- sák ütjokat. Hang: zni kívánjuk, hogy az auto- buszok egyelőre korlátozottt száma következtében csupán ezt a kötött átszállást tudják biztosítani, mert a jóval nagyobb tömeget jelentő villamos- utasok átszállását az autobuszo kép- telen volna az Autobuszüzem lebonyolítani. Nézetünk szerint ez az új átszállási racionalizält menetrenddel egyidejüleg beléptethető, Változatlanul foglalkoztatja a BESZKAÁRT igazgatóságát a HÉV tarifájának leszállítása € zel egyidejüleg az eg ges viteldíj beveze ben a vonatkozásban ma is a huszonhatfilleres vitel- rendszer a volna élet- amelyek rveket. Tudva- ZKÁRT-víteldíj argumentumok hangzanak, fontolásra késztetik az intézkedő levő, hogy a huszonhatfilléres hivatott arra, hogy a súlyozza azt a tíz fi a főváros belső határáig olcsóbbakká v lönböző számítások és megfigyelések azt a latot idézik fel, hogy az ily módon tervezett tarifareform leg kínos meglepetéseket okozl s többlet révén ellen- nyivel a HEV-j álm eset- hat. molni kell ugyanis azzal, hogy az utazó. nség féle formában fogja leszámítolmi a tarifák vál- Régi tapasztalat a felemelt viteldíjak ha- tása alatt a publikum kisebb méretekben jelentkezik MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Köbänyal-üt 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivítelben gyártunk kézi- és erőhajtású kütszivattyükat és kúttelszerelési alkatrészeket, házi wiz- ellátóberendezéseket, bor- és sgavszívatyúkat stb, Värosok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbágy-féle folytonégókályhák. ezért valószínű, hogy a BESZKÁRT-vonalakon utaskieséssel kell számolni. A másik vonatkozásban viszont úgy jelentkezik a hatás, hogy a HEV-vona- lon megnövekedik az utasok száma, hogy az olcsóbb utazásokat fokozottabban kihasználja. Mi várható ebben az esetben? és Utaskiesés áll be a jövedelmezőnek tudott BESZKART-vonalakon, viszont több utas jelentkezik az amúgy is deficites HÉV-en, tehát a BESZKART nem éri el azt a célját, hogy a tarifareform révén pénzügyi szá- mitäsait biztosítsa. Nagyon meggondolandó tehát, a huszonn6gyfilleres BESZKÁRT-jegynek huszonhat fillérre való drägi- tása és ezért a BESZKÁRT igazgatóságának több tagja nem csinál titkot abból a szándékából, hogy a legélesebben küzd a tarifamödositäs ellen. Szendy Károly polgármester előtt fekszik a tarifareformra és a közlekedés átalakítására vonat- kozó hatalmas anyag, aki nyilván megtalálja azt a megoldást, ami a legjobban megfelel úgy az utazó- közönség, mint a BESZKÁRT érdekeinek. Megnyílik a Gellért-fürdő szanatórium osztálya Szanatóriuma lesz a Széchenyi-fürdőnek SB Oktöberben megkezdik a Rudas ätepiteset A polgármester, mint annakidején megírtuk, Hültl Dezső műegyetemi professzor, műépítészt bízta meg — pályanyertes terve alapján — az ujj építendő Rudas gyógyfürdő részletterveinek kidol- kozásával, Szombaton délelőtt a főváros szakértőjének X részlettervek dolgában fontos megb volt Hültl professzor irodájában, amely alkalomból illetékes helyen érdeklődtünk a Rudas-fürdő ujjáépítésének kilátásai és a gyógyfürdő egyéb időszerű problémái iránt és a következő felvilágosítást kaptuk: — Hültl professzor az elfogadott pályamű alap- ján erősen dolgozik a Rudas részletterveinek kidol- gozäsän. Fzzel a munkával két-három héten belül elkészül. Valószínüleg július első napjaiban fogja átnyujtani terveket a polgármesternek. A középítési ügyosztály ezután rövidesen intézkedik az építési versenytárgyalás kiírása iránt és minden valószínűség szerint ptember közepén döntenek arról, hogy ki kapja a nag ú ítkezésre a megi t. A főváros vezető. rek véleménye szerint a Rudas elején a Az építést úgy akarják elvégezni, hogy a fürdőüzem zavartalan Ile; . De leginkább a atlanul nép- szerüve vált rádiumos ályt akarják nyitvatar- tani. Ugy tervezik, hogy az építkezést egész télen át folytatják zal már az új fürdő egy nyitják. — E héten hozzáfogtak a Szent Gellért Gyógy- fürdő és Szálló korábban elhatározott szanatóriumi ét meg- osztályának megvalósításához is. Az eredeti terveket kissé szükítették. Egyelőre csak a Gellérthegyre néző szárny második emeletét rendezik be szana- tóriumi osztálynak, az igazgatósági traktus, illetve az orvosi rendelők felett. Ezt álloda teljesen elkülönítik a s: többi ré- szétől és minden — tekintetben — biztosítani fogják a gyógyulást kereső betegek vartalan nyugalmát. A szanatóriumi osztály egyelőre hat szobából fog állani, 12—14 ággyal. A szükségletnek megfelelően azonban később tovább fejlesztik az első emelet fel- használásával, mely esetben az igazgatóság irodáit máshová helyezik, ahogy azt eredetileg is tervezték. Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2—55, Tervez és készít: Központi fűtés, gőzmosodák, gőz- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- dezések, csatornázás és szellőző berendezéseket. WAHL-FERENC VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA Budapest, VIII. Víg-u"ca 39. Telefon: lakatos mester 316-45 Parkett- és padlózati vállatat E STERNER 6G. Budapest. V., Holdeutca 25. Tel.: 105—59 Krausz Ferenc Budapest, VI, Babér-utca 80. Telefon: 932—26 bronzönfö A Gellért szanatórium osztálya még a nyáron meg- nyilik, Ebben az évben berendezik a Széchenyi- gyógyfürdő hasonló méretű szanatóriumi osztályát is, hogy az intézmény jövedelmezőségét evvel fokoz- zák s n nagyhatású gyógyfürdőt teljes mérték- ben rendelkezésére bocsássák a gyógyulást keresőknek, A szanatórium és a gyógyosztály megnyitása ese- tén számítani lehet a MABI és az OTI betegek egy- részének beutalására is. s: Csökkentik a vidéken lakó fővárosi alkalmazottak lakbérilletményeit Hónapokkal ezelőtt jelentettük, hogy a polgär- mester véget akar vetni annak, hogy a főváros al- kalmazottainak tekintélyes része állandóan vidé- ken éljen és nagy távolságokról, 30-—-40, sőt 60 km- nél hosszabb utak megtételével járhasson be S: gálatába. Az errevonatkozó rendelet már meg jelent és figyelmeztette az alkalmazottakat, hogy a lehető legrövidebb időn belül igyekezzenek Buju. pestre aköltözni. az újabb kintlakási engedélyeket pedig a polgármester teljesen beszüntette. lö: a kisebb ka- a rendelke: tegóriák körében meg almat keltettek mert sokan reztek a körr en Adi höz ért vállalták a icr! utazga- járó nehézségeket és kellemesiülenségenet. cut merev bciartása sokakat egzíiszten- érintett volna, ezért a polgármester elhatározta, hogy a leg- nagyobb megértéssel, jóindulattal és az esetek "egyéni elbírálásával rendezteti a kérdést. Az elnöki ügyosztály most újabb kimutatást készített arról, hogy a vidéken lakók közül kiknek van saját háza és kik élnek bérelt lakásokban. A. visszatelepítést elsősorban azoktól követelik meg Szigo- rúan, k vidéken bérben laknak. Ezek ugyanis fövärosi lakbért élveznek, tehát nincs akadálya annak, hogy — visszaköltözzenek Budapestre. A visszaköltözésre legfeljebb féléves határidőt adnak zoknak, akik a mostani fel- hívás dacára sem költöznek vissza, egyéb konzek- venciákat is vállalniok kell. A. legkomolyabb formában foglalkozik a fővá- ros vezetősége azzal a tervvel, hogy azoknak a lakbérét, akik mindenáron vi- déken maradnak leszállítják arra a mér- tékre, amilyen kategóriába az illető vidéki város, vagy község tartozik. Mivel ez a lakbér lényegesen kevesebb a budapesti- nél, minden valószínűség szerint jobb belátásra fogja bírni a makacs vidéken lakókat és rövid időn belül visszaköltöznek Budapestre. orpatIC | a tökéletes autópneu Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 --- Page 237 --- Budapest, 1935 július 3. TORZS ÚT? Sarzoasdci ERTEST 50.000 pengős munkaügyi pert vesztett el a Vásárpénztár Amikor az igazgató magánlélként vesz részt vállalata tfranzakciójában Azt lehet mondani, , hogy a Väsärpenztär összeomlásával kapcsolatban minden bírói förum- nak dolga akadt. A sajtópereken, különböző rá: galmazási és egyéb bünügyi eljárásokon kívül a polgári perek töméntelen sokasága pergett már le a Vásárpénztárral kapcsolatban, de sok magän- jogi és vagyoni per még most is folyamatban van, A budapesti királyi törvényszék fellebbviteli tanácsa, mint munkaügyi bíróság, Bándy Zsig- mond dr. elnökletével most hírdette ki közben- szóló ítéletét egy érdekes munkaügyi perben, ahol a Vásárpénztár is alperesként szerepelt. Vámos Jenő a Meszärosak Egyesülése Rész- vénytársaságnak volt ügyvezető igazgatója. Ez a részvénytársaság voltaképpen a Budapesti Székes- fővárosi Vásár; ztár Rt. tulajdona volt. 1930. év öszén Vámos Jenő ügyvezető igazgató és a Vásárpénztár - vezetősége kö: igen súlyos kon- + fliktus keletkezett, úgyannyira, hogy Vámos ügyvezető igazgatónak ezirányú működése és tevékenysége hirtelen megszünt. Utóbb azután Vámos Jenő munkaügyi pert indított, amelyben közel ötvenezer pengő tőkét és ennek já- rulékait követelte. Vámos Jenő a bírói kérdésekre így adta elő a tényállást: 1930 október 18-án történt, hogy a Vásárpénztártól hozzánk [delegált Pápa Miksa nevezetű cégvezető olyan jelentést tett Ereky Ká- rolynak, a Väsärpenztär alelnökének, hogy én valami súlyos és jelentős kárt okozó szabálytalan- ságot követtem el. A jelentés nyomán közölték velem, hogy könyvvizsgálatot foganatosítanak, amely- nek időtartamára engem a szolgálat alól felmentenek. "Tudtul adták, hogy a vizsgálat eredményéről ér- tesíteni fognak. A könyvvizsgálattal egyidejüleg a fizetésemet is beszüntették. Engem azonban sem a vizsgálat eredményéről nem értesítettek, sem pedig rögtöni hatállyal el nem bocsátottak, úgy hogy jogi álláspontom alapján a szolgálati szerződést utólag, több mint egyesztendei meddő várakozás és hiábavaló sürgetés után, én mon- dottam fel. Ezzel szemben Ereky Károly és Pápa Miksa eégvezető egész máskép vallottak a bíróság előtt. Ereky Károly vallomásának lényege az, hogy magához hivatta a felperest, aki előtte a terhére felhozott szabälytalansägokat beismerte. — . Ezek után én — vallotta Erek. hatállyal felfüggesztettem az állásától, rögtöni megtiltot- tam, hogy a hivatalába bemenjen még azt is megmondtam da felpe többé az életben nem kívánom őt látn Közben az ügyben szereplő üg: sereg tanú kihallgatását és különböző okiratok beszerzését kívánták. A járásbíróság a tanúkat kihallgatta, az okiratokat beszerezte és ezt kö- vetőleg kihirdette az ítéletet, amely ötvenezer pengős keresetével A bejelentett fellebbezés folytán így került az ügy a törvényszék felebbviteli tanácsa elé. A törvényszék elsősorban azt az ügydöntő kérdést dühösen nek, hogy és dek egész Vámos Jenőt elutasította. bírálta el, hogy az az Ereky Hároly vallomásában foglalt rögtöni hatályú elbocsátás jogos okból történt-e, vagy sem. Megállapította a törvényszék, hogy az a sza- bálytalanság, amely a Päpa-fele jelentésben az igazgatóság elé került és a konfliktust és a rög- töni hatályú elbocsátást kirobbantotta, tulajdon- k ippen egy részvényvásárlási ügyletre vonatko- Ebben a —részvényvásárl tranzakcióban Vámos Jenő ügyvezető igazgató nem úgy szere- pelt, mint a Mészárosok Egyesülésének vezetője, nem is alkalmazotti jellegű tevékenységet bonyo- lított le, hanem a szolgälati viszonyon kívül, mint teljesen önálló és független ügyletkötő fél szere- pelt. Nyilvánvaló ennélfogva — állapítja meg a törvényszék, hogy a részvényvásárlásból kifolyólag "Vámos denő gesztióját a munkaadó semmiképpen sem sérelmezheti. Ilyenformán egyik alperesnek sem sikerült a fel- peres rovására elfogadható elbocsátási okot iga- zolni, úgy hogy a törvényszék az Ereky-féle rögtöni ha- tályú elbocsátást jogtalannak és indoko- Jatiannak minősítette. zbenszóló ítéletében a tör- vényszék, hogy mos Jenő €s a Mészárosok Egyesülése Rt. között a szolgálati viszony 1930 október 20. napjával szünt meg, de mert a rög- töni hatályú megszüntetés jogos ck nélkül tör- tént, az ügyvezető ij; ató felperest esetleg meg- illető járandóságokért úgy a Mészárosok Egyesü- lése, mint a Vásárpénztár egyetemleges kötelezett- séggel felelős. Az iratokat most a törvényszék visszaküldi a munkaügyi bírósághoz, az ügy további összeg- szerű tárgyalása végett. Azt is leszögezte AA LOCO Sztamorai Jänost a MFTR kormänybiztosävä nevezték ki. A pénzügyminiszter amorai Jánost, a Közérdekeltségek Felügyelő H tóságának elnökét a Magyar Folyam- és Tengerha i Részvénytár- saság kormánybiztosává kinevezte. A Victoria Biztosító f. évi június 18-án meg- tartott rendes évi közgyűlésén ismertették a társa- ság elmúlt üzleti évének eredményeit, amelyek sze- rint a biztosítási állomány 104 millió márka új szer- zeménnyel 1032 millió márkára emelkedett. A tiszt. nyereség 6,291.297 márka volt, amelyből a társaság üzletfeleit 5,726.171 márka osztalékban részesítette. A részvények osztaléka az idén is részvényenként 75 márkát tett ki. A társaság működési területe 22 államra terjed ki, A magyarországi igazgatóság élén Rózsa Rezső ügyvezető igazgató áll, aki az üz- leti eredmény ily kedvező alakulásához nagy mér- tékben hozzájárult. Fleissig Sándor ünneplése. Az Angol Magyar Bank július 5-én ünnepli azt, hogy most 25 éve, hogy Fleissig Sándor, a bank alelmöke az intézet szolgálatába lépett. Azonkívül ugyancsak most 10 éve annak, hogy átvette a legfelsőbb üzletveze- tést. Ezekröl az évfordulókról ünnepélyes igazgató- sági ülés keretében fognak megemlékezni, amelyen Ottlik István, a bank igazgatóságának legrégibb tagja fogja Fleissig munkásságát méltatni. Az igaz- gatósági ülést követően, az ügyvezetők és a tiszt- viselők nevében Kálmán Henrik vezérigazgató fogja méltatni Fleissig érdemeit. A — Hofherr—Schrantz—Clayton—Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek RT. mult üzletévében for- galmát főleg új piacok megszerzése útján emelte, míg a belföldi és szomszédos piacok felvevőképes- sége alíg javult; ennek tulajdonítható, hogy az 1934 december 31-ével lezárt mérleg az értékcsökkenési tartalékalapnak 252.843.93 P-vel való dotálása után 920.360.83 P veszteséggel zárult. Az igazgatóság a július 8-án tartandó közgyűlésnek javasolni fogja a veszteségnek a tartalékalapból való leírását. A folyó üzletévben a forgalom tovább emelkedett, Schiller Ottó jubileuma. A Textilgyärosok Egyesülete meleg ünneplésben fogja részesíteni főtitkárát, Schiller Ottó dr.-t abból az alkalomból, hogy húsz év óta szolgál teljes odaadással az Egyesület és a magyar textilipar érdekeit. A ma- gyar textilipar húsz év alatt a fejlődés igen érté- kes útját tette meg és ebben jelentös része van Schiller Ottó dr. rátermettségének és tudásának. Schiller Ottó dr. a magyar textilipari kérdések egyik legalaposabb ismerője és húszéves szolgálati jubileuma nemcsak a textiliparnak, hanem az egész magyar gazdasági életnek kedves eseménye. Az Anglo-Danubian Lioyd Általános Bizto- sító Rt. a mult esztendőben díjak és kamatok fe- jében 3,817.000 schillinget vett be és 52.044 schilling tiszta nyereséget mutatott ki. A biztosító az 1934. üzletévre 5 százalék osztalékot fizet. Reményi Schneller Lajos és dr. Grecsák Richárd a Fonciére igazgatóságában. A Fonciére közgyülésén az igazgatóság tagjainak sorába vá- lasztották Reményi Schneller Lajos országgyűlési képviselőt, a felügyelőbizottságba pedig annak el- nökéül dr. Grecsák Richárd országgyűlési képviselőt. A rokkantegylet közgyűlése. A Magyar Rok- kantseg6lyzö és Nyugdíjegylet e hó 28-án, pénte- ken este tartotta meg ezidei.rendes évi közgyűlését Sarlós Lajos ny. nyomdaigazgató elnöklete alatt. A közgyűlésen részvett fővárosi és vidéki küldöttek a tagok több mint 90%-ät képviselték. Az évi jelen- tést Bárdos Ferenc igazgató terjesztette elő. A je- lentés szerint az egylet bevétele 1934-ben 1,346.408 AI & VAL 5 Meg ma, de legkésőbb holnap kisérelje meg a jó Kathreiner malátakávét és a Franck kávés pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért is kedvelik annyian már evtizedek óta. Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: Komor Kolbän Ödön cz József 7577, Pákozdy 6981. Rietschel és Henne berg Knuth K. A Sopron- elemi iskoláb: R Szuromy József 14.128, Debre Fircsa Béla 9918, Gombos András 10.915, 11.571, Liptay Dezső 2 Az Uj Szent János tendő 10.393, Blehn ceni hajlított bútor; 1 Polacsek Im ltségű kábe lek eltetési és illetve burkolatkeoly 04) Käroly Oberdorfer Rudolf, Hirsch Mihäl: Wohl J latban föld-, tak: Borlay Schaffer György, László, Neumann Ferenc, Vadas Mihály. 450.000 darab égetett Agyastós betoncső szállítására pá k, ülj Lá: B: sch Tivadar, a és 3000 darab talpas a József, Tolnai Test- árélosno Péter, Magyar alak és homokterm. , Drasche, "Testvérek, De gyárak száll. társ Freudiger Mózes, Magyar Pamutipar. Mechanikai szövőgyár rt., Storer V! tor, Reinfeld Márkus, Magyar kender, len és jutaipar, Pamuttextilművek, Kammer Testvérek, Kispesti, Ujpesti tarkán szövő, Kispesti textilipar, Goldberger M., Gráb féle textilipar rt., Pamutipar. Uj versenytárgyalási Riiírások A polgármester vérsenytárgyalást hirdet: téri iskolán: et. július ásá a BESZKART e. fél 10 óráig. Ke 900 vagon szén s zni lehet július 5 darab rövid báránybund; Pályázni július KÁRT-nál, Damjani 90 tonna daraszén szállítá. Pályázni lehet július 1% gosztóhuza e. 10 a Vízművek Váci-út 23. 11 © ára a 7 t július 23-án d. e. Reältanoda-utca 1—3. I. em. 16. különböző segé re pedig 817.437 let vagyona 8 millió pen- t ingatlanokban van. A úan tudomásul vette. pengő volt, a pengőt fordítottak. Az eg] gőt tesz ki, ami nagyr jelentést a k lés egyh: Ezutän elhátározták az alap: ‚ok olyan irányú amely az egyletnek módot ad arra, / a járadékokat viszontbiztosítsa, hogy azok a jövőben leszállíthatók ne legyenek. A közgyűlés a vezetőség éltetésével a legjobb hangulatban ért véget. Tisztviselők és munkások kitüntetése. Az Or- szágos Iparegyesület Haas Somogyi Rt. speciális üveg- és vasszerkezeti gyárának mindazon alkal- mazottait, akik egyhuzamban 25 évnél hosszabb időt töltöttek a vállalatnál, nyilvános kitüntetésben részesítette és pedig: ezüst éremmel: Bargiel János cégvezetőt, Haas Vilmos üzemvezetöt, Schreiber Ágoston mérnököt, Renner Ferenc könyvelőt; bronz- éremmel: Schönberger András művezetőt, Léb Jó- zsef főszerelőt, Kalocsay Artur tisztviselőt, Führin- ger Andräs gépészt, Perger Gyula üvegest. A ki- tüntetéseket az illető alkalmazottaknak az Országos Iparegyesület elmúlt hó 29-én tartott ünnepi köz- gyűlésén adták át. PAWLIK ÁGOSTON = IPARI GÁZTÜZELÉSŰ BERENDEZESER VIIL, József-utca 66. 33 Telefon: 30-8-63. --- Page 238 --- ESEIDEDIEK Előfizetési ára: egész évre Alte 2 VAL ÉR a 24 pengő fél évre ee a De Vajk Lie Ve: Ce AR Pongó Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Dacsó Emil, a Fővárosi Hirlap felelős szerkesztője, néhány hétre elutazott a fővárosból. Tävol- létében a szerkesztésért Pogány Béla szerkesztő felel. Lo — Wolff Károly nagy kormányzói kitüntetése. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére német- prónai Wolff Káro k, a főudvarnagyi bíróság nyug. elnöke, országgyűlési képviselőnek mind a bírói pályán, mind a közélet teré: fejtett kiválóan értékes és eredményes szolgálatai elismeréséül az I. osztá rdemke terelnökségen, A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Barsy Aladár dr. miniszteri osztályfőnöki címmel felruházott minisz- terelnökségi miniszteri tanäcsc teri 0SZ- tályfőnöki jelleget adományozta, lánc: kóczy Imre dr. miniszteri tanács zott mi teri 0SZ- tálytai , vitéz ri Kiss Lajos dr., a nökséghez attételre beosztott minis titkári címmel ruházott honvédelmi niszterelnökséghez miniszteri titkárrá, dr. miniszteri osztálytanácsosi címmel felruházott miniszterelnöksé sajtóelőadót — miniszteri titkär- sajtóelőadóvá, Körmendy-Ékes Sándor dr, miniszter- elnökségi miniszteri fogalmazót miniszteri titk és Bathó László dr, miniszterelnöks sajtóelőadót miniszterelnöksegi miniszteri sege titkár-sajtóelőadóvá nevezte ki. A polgármester és az alpolgármesterek üdvözlése. zi hirlapírók hétfőn délben testületileg endy Károly polgármestert, hogy meg- a alkalmából üdvözöljék és munkásságához bbi őszínte sikert kívánjanak. Kelemen Géza szindikus vázolta a polgármester előtt az ujság- írói kar örömét, hogy a következő hat esztendőre a közgyűlés bizalma Szendy Kár személyében ös pontosult, akinek minden eddigi ténykedi oda nyult, hogy a budapesti polgär helyzetet megköny nyítse, Szendy Károly polgármester válaszában hä- lásan megköszönte a városházi ujságirók jó kíván- ágait és kifejtette, hogy továbbra is az életet ki- vánja szolgálni azzal az egészséges lendülettel, ame- lyet a magáénak mondhat. Elmondotta a polgár- mester, hogy a legfontosabb teendője és egyik leg- nagyobb munkája az adminisztráció új alapokra való helyezése, amelyet remélhetőleg a jövő év elejéig sikerül végrehajtani. Az ujságírók lelkesen ünnepelték a polgármestert, majd felkeresték Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármestereket, akik előtt ugyancsak őszinte tiszteletüket és szeretetü- ket tolmácsolták. Csak peres úton tudta megszerezni a főváros a neki ajándékozott betétkönyvet. Harmadféleszten- dövel ezelőtt Deutsch Malvin felvételre jelentkezett a főváros tulajdonában lévő Erzsébet-szeretetotthon kórházába, ahol azóta ápolás alatt áll. Az idős nöt igen gondos és figyelmes ápolásban részesítették, aki annyira megszerette a szeretetotthont, hogy felgyógyu s ottmaradt. 1933 augusztusá- ban, hogy háláját és szeretetét bizonyítsa, hivatalo- san bejelentette a vezetőségnél, hogy a tulajdonát képező, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár által kiállított és 2.535 pengöről szóló betétkönyvet a szeretetotthonnak adományozza, Későbbi váratlan komplikációk keletkeztek, Deutsch Malvin növere, Stein Ferencné a takarékkönyvet, amikor testvérét a szeretetotthonba szállították, magához vette és most megtagadta annak kiszolgáltatását. Azt vi- tatta, hogy a betétkönyv az övé, mert testvére még 1931 tavaszán neki ajándékozta. Deutsch Malvin szelíden tiltakozott testvére állításával szemben és tagadta az ajándékozást. Mivel békés úton nem tud- ták elintézni az ügyet, Ercsényi Sándor dr, tiszti- ügyész Budapest székesfőváros közönsége nevében a budapesti királyi törvényszék előtt beperelte Stein Józsefné háztartásbeli asszonyt a 2530 pengő értékű takarékbetéti könyv kiadása és járulékai iránt. A királyi törvényszék Isépy Andor dr. ítélőtáblai bíró elnöklete mellett most hirdette ki ebben az ügyben a végítéletet, amely végrehajtás terhe mellett kö- telezi az alperest a takarékpénztári betétkönyv ki- adására. Az ítélet indokolása hangsúlyozza, hogy Deutsch Malvin ajándékozó írásbeli végrendeletet tett, amelyben mindennemű ingó vagyonát és így különösen a meglevő készpénzvagyonát is csak- ugyan e perben alperesként szereplő testvérére hagyta. De mert e halálesetre szóló rendelkezést érvényes módon bármikor visszavonható és meg- másítható, a törvényszék a bízonyítási anyag alap- ján megállapította, hogy Deutsch Malvin ajándé- kozó utólag ezt a betétkönyvet nem a testvérének, hanem a szeretetotthonnak kívánta adományozni. s je teri segedtitkärt a leggel fel- mi- Dulin Elek segéd- 1 22 att z Megkezdődött a város- háza nyári vakációja Még egyszer kigyulladnak a szikrázó csillárok a közgyűlési teremben, hogy a legsürgősebb polgár- mesteri előterjesztések fölött döntés történjen, a közgyűlés azonban csakhamar megkezdi nyári szü- netét. A .városházi adminisztráció vezető tagjai ettől függetlenül, túlnyomórészt megkezdték a szá- mukra beosztott szabadságidő igénybevételét és ügyosztályaik vezeté; helyetteseikre bízták, E pil- lanatban az a helyzet, hogy helyén van és július kö- zepéig nem is megy szabadságra Szendy Károly polgármester, aki nyári üdülését egyébként is úgy kívánja beosztani,. hogy szükség esetén mindig Budapesten lehet .és ak napokra vonul vissza visegrádi kúriájába. Az alpolgármesterek közül Lamotte Károly megy badságra még ezén a hé- ten. Liber Endre alpolgármester pedig augusztusban veszi ki szabadságát. Az ügyosztályvezető tanácsnokok közül már a szabadság gyorsan mül6 gondtalanságát élvezik: Schuler De: , Kovácshúzy Vilmos, Szepcsváry Pál, Bódy László, KirályiKálmán, Felkai Ferenc, Morvay. Endre, akiket Némethy Károly, Babarczy István báró, Rosta János, Wossala Sándor, Salamon Géza és Kempelen Ágoston helyettesítenek. A. polgármesternek az a terve tehát teljes mér- tékben sikerül, hogy szeptemberben a városházi apparátus ismét telj erővel működjön és gyors 3 ánban előkészítse mindazokat a fontosabb- nál fontosabb ügyeket, amelyek az őszi közgyűlés napirendjére kerülnek. Tisztelgések Szendy Károly polgármesternél, Szendy Károly polgármestert, ujbóli egyhangú meg- választása alkalmából számosan keresték fel üdvöz- letükkel. Az elsők között voltak Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek, utánuk a tanács- noki kar kereste fel a polgármestert. Ezt követően Duday Lajossal az élükön a kerületi előljárók fejez- ték ki szerencsekívánataikat, ezután Papanek Ernő számszéki igazgató, Csordás Elemér tiszti főorvos, IlNyefalmy Lajos, a Statisztikai Hivatal igazgatója, Budó Jusztin főlevéltárnok, Sebő Béla főszámvevő jelent meg a polgármesternél. Az üzemek képvis letében Schön Győző és Véssey Ede, a tisztiügyi ség képviseletében methy Károly dr. tiszti fő- ügyész és Várady Jenő tiszti főügyészhelyettes ke- resték fel Szendy Károlyt. A Vízművek igazgatója, Papp Ferenc is felkereste a polgármestert, meg. jelent Plósz Pál, az Elektromos Művek v. rigaz- gatója is. A közoktatási ügyosztály küldöttsége Felkay Ferenc tanácsnok vezetésével tisztelgett. A polgármesteri hivatal -előszobájában százszámra írták alá az üdvözlőíveket és rendkívül nagyszámú távirati és levélbeli üdvözlés is érkezett. 1£j. Wolff Károly, a fővárosi közkórházak új központi igazgatója. Mint ismeretes, a főpolgármes- ter ifj. Wolff Károlyt, a kiváló orvost nevezte ki a fővárosi közkórházak központi igazgatójává. Szer- dän délelőtt volt az ünnepélyes aktus, amikor is ifj. Wolff Károly Sipöcz Jenő főpolgármester előtt le- tette a hivatali esküt. Nyomban ezután átvette fe- telősségteljes hivatalának vezetését. Július 4-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny EREDE1I ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BELA Y!;, 260 vaLTER 2 FÜRDŐKÁDAK, CSÖVEK! Hasenörl, Csengery-u. 53. ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI , BUDAÖPSI.ÚT 17. TEL: 55_2 41 ILYEs SÁNDOR | [NAGY Budapest, 1935 július 3. A székesfőváros a szélhámos hirdetés- szerzők ellen. A székesfőváros gazdasági hivatala a következő figyelmeztetést teszi közzé: A székesfővárosi gazdasági hivatal mevében szélhámosok járják végig a fővá- rosi vállalkozókat és kisebb-nagyobb össze- geket vesznek fel hirdetési és egyéb címe- ken. A legtöbb helyen arra hívatkoznak, hogy őket a gazdasági hivatal küldi a vál- lalkozókhoz. A — székesfővárosi gazdasági hivatal vezetősége ezuton is figyelmezteti a vállalkozókat, hogy akik a hivatal nevé- ben ilyen ürügyekkel az iparosoknäl je- lentkeznek, közönséges szélhámosok és fel- kéri mindazokat, akiknél bárki ilyen címen megjelenik, a hivatalra hivatkozik és pénzt kíván felvenni, azt azonnal adják át a leg- közelebbi rendőrnek. A HONSz terézvárosi választmányi ülése. Díszes külsőségek között zajlott le a HONSz terézvárosi választmányi ülése, amelyet Sárkány Ferenc elnök- nek törvényhatósági bizottsági taggá történt meg- választása alkalmából tartottak. Az ünnepelt mun- kásságát Cseh-Szombathy László országgyűlési képviselő méltatta. A választmányi ülés után 150. terítékes bajtársi vacsora volt, amelyen többek kö- zött résztvettek Kátay Béla dr., a terézvárosi plé- bánia lelkésze, Cseh-Szombathy László dr. ország- gyülesi képviselő, Schara Béla kerületi előljáró, Vázsonyi János dr. országgyűlési képviselő, Hegedűs Bertalan dr. törvényhatósági bizottsági tag, Boross Miklós ügyv. igazgató, Nánássy Miklósné, a NEP terézvárosi elnökasszonya, Deutsch Miksa dr. ügy- véd. tanulmányút. A , Turul" Szövetség, & Vémetországi A skolai bajtársi egyesületek orszá- magyar egyetemi és f gos központja, augusztus 3—16-ig tanulmányutat rendez a München, Heidelberg, Mainz, Köln, Ham- -en keresztül, Ä tanul- teljes ellátással, mélyenkint 298 P. Je- díjtalanul diltal i álya, 854—24 dél. Leipz ételi díja utazı rral és progi július 23 s urul" au, Wie: ég ügy Budapest IV., Semmelweis-utca 2. félem, T« 1-ig. előtt 10- Tár k Mitr. hajókon. királyn: lcbbi tärsasutaz lus 1 filléres hajó Wienbe etdíj 12.80 P. 2. 8—15. a Vas díj: 86 P-től. 3. Egyheti ideális ny júl. 1—7, júl. 8—15, aug. 3—10, aug. 11—18. 112—130 P összköltség- gel. Felvilágosítások és j k kaphatók az utazási irodák- ban és a MFTR utazási irodájában. PET SP Fülöp Dezső építőmester Budapesti, DII, Aréna-úf11 Telefon : 35—5—84 ŰÚVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, III, ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SŰRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: 606—00. apun és a VADASZ GY mozalklapgyara és építési anyag tca 89. és Rupp Imre-utca 46. fon : 62-9-06, sDOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL. Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VII.. JÖSIKA-UTCA 15. Teleton : 45-83-28 A LEGKEDVESEBB PESTI HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések. A nyár művészi életének szenzációi. Minden csütörtökön alat és nemzetközi művészekkel nagy elite-esték. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyei. A Budapesti Szimfönikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigányzenekará- val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték. The Great Melody Band monstre jazz tarka műsorai, KHáitonazene a rendőrzenekarral. Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! --- Page 239 --- Huszonötödik eviolyam 99 Budapest, 1935 jülius 10. 28—29. szám . Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ..... . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . , 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 NYÁR yár van, a közgyűlési terem ajtói nem nyílnak meg az öszig, a fötisztviselök egymásután mennek szabadságra, a budapesti városháza egy hatalmas választási küzdelem és a csendesen, de erőteljesen megindult munka után megszünt eseményeket ter- melni, Ez a nyár azonban mintha más lenne, mint a többi szokott lenni ez a nagy munkára, a lázas tevé- kenységre, a modern világváros életében soha nem nélkülözhető alapvető, komoly reformokra való ké- szülődés nyara. Ezekben a napokban, amikor a nyári pihenés kezdődik, megelégedéssel pillantunk vissza az utolsó hetek eseményeire. Mindenekelőtt magára a választásra, meghozta a kívánt és várt sikert: a Nemzeti Egység jelentős előretörését, a két nagy világnézeti párt együttes győzelmét. Ezután a győzelem után még néhány mérgezett nyíl- lal próbálkoztak a választási harc vesztesei, A pe- ticiök nyílzáporát zúdították az igazoló választ- mányra, de a manőver csúnyán csődöt mondott, A sebesültek, súlyosan, kiheverhetetlenül sebesültek azok lettek, akik másokon akartak sebeket ejteni. Senki sem kel a bölettäk védelmére, mert ez a kel- lemetlen örökség senkinek sem kell, mert mindenki N amely döntő tisztában van vele, hogy ez a különös intézmény valósággal izgat a visszaélésekre. Ha szórványos visszaéléseket láttunk volna, nem is lenne ma sza- vunk róluk, De a petició-áradatból a bűnügyek tö- mege maradt csak meg és akik a sértettet, az üldö- zöttet, az elnyomottat akarták játszani, önmaguk- ról bizonyították be azt, hogy milyen eszk vettek részt a választási küzdelemben. ökkel Az utolsó hetek másik nagy eseménye a két nagy jobboldali párt együttműködésének tökéletes biztosítása. Messze a választások előtt megvetette ennek az együttműködésnek alapjait Gömbös Gyula miniszterelnöknek és Wolff Károlynak a magyar politika-történetnek majdan kimagasló jelentőségű tárgyalása. Sipöcz Jenőnek főpolgármesterré tént pillanatában már élő valóság volt a két párt együttműködése, amelyet utólag igyekezhettek felborítani azok, akiknek érdekében lett volna, hogy a városházán tovább uralkodjék az örökös — politikai rendszere, amely most, amikor a Nemzeti Egység és a Keresz- tény Községi Párt kezükbe veszik az uralmat, v leg el fog tünni. A megállapodások férfiak között jöttek létre, apró intrikákkal nem lehetett azokat megingatni. Az együttműködés megl kinevezésének alkudozásoknak ez a sőt máris megkezdődött és ennek az együttműködésnek nyu- galmat, békét, munkát, megelégedést, tiszta erköl- emelkedett, doskodást, kultúrális fejlődést és gazdasági fellen- dülést kell biztosítania a főváros népe számára. csöt, nemes gondolkodást, szociális gon- És megtörtént a tisztújítás is. Kétségtelen, hogy a régi főtisztviselőknek újból való megválasztása a legteljesebb megnyugvást "hozta a főváros lakossá- gának, Kipröbält, kiváló erők, akiknek munkáját nemcsak Budapest népe, de az ország és a művelt külföld is őszíntén méltányolja. Az új rezsim böl- csen tett hitet amellett, hogy nem hajlandó nélkü- lözni azokat a férfiakat, akik a multban is tökéle- tes odaadással, lelkesedéssel, tudással és tehetség- gel szolgálták városunkat. Végül pedig a nyári közgyűlésen, néhány igen eleven életű bizottsági ülésen bemutatkozott az új törvényhatóság, amely máris bebizonyította, hogy buzog benne a munkavágy és megmutatta, hogy a friss tehetségek és a régi tapasztalt egyéniségek közös és harmonikus munkájából áldásnak kell fakadnia, Karay-Krakker Kälmän, Pest vármegye főispánja Nagy-Budapesíről, E a főváros és Pesikörnyék nagy kérdéseiről Nincs vármegyei közgyű kisgyüles, köz- igazgatási bizottsági ülés, sőt gyakran szakbizott- sági ülés, hogy Pestkörnyék valamely panasza szó- ba ne kerüljön mondja Karay-Krakker Kálmán dr. Pest vármeg új főispánja, akit a budapesti és pestkörnyéki közös problémák dolgában felkeres- tünk. — Egészen állandósultak ezek a panaszok, ame- lyek sorában a Hév-tarifa, azt őstermelői kérdések s ezek sorában a nagycsarnok elleni kifakadások, vagyis a piacok szabadságának visszaállítása sze- repelnek leggyakrabban. Minél sürübbek és minél súlyosabbak a panaszok, annál nyilvánvalóbb, hogy a helyzetet: a székesfőváros és Pestkörnyék viszonyát rendezni kell, A főispán ezzel a kijelentésével már mentesí- tett attól, hogy kérdéseket szögezzünk neki. Egy- szeriben a probléma-komplexum -— közepére jutot- tunk s a konkluziöt is levontuk: a kérdéseket gősen rendezni kell. De mi legyen a rendezés leg- célravezetőbb módja? A főispán erre is megadta a legegyenesebb választ — A helyzet feszült, a kérdések gyors meg- oldást kívánnak, tehát azonnal segíteni, vagy leg- alább is enyhíteni kell a bajokon. A gyors segítség csak átmeneti intézkedések útján történhetik meg, a radi is és végső megoldás azonban nem lehet más, mint Nagy-Budapest. Ezt le kell szögezni, de a kérdéssel, mint időszerű feladattal most foglalkozni nem akarok, nem is óhajtanék felsőbb intézkedéseknek elébe , vágni, csak mint az egészséges fejlődés útját jelölöm meg Nagy-Budapestet. — Es mi lenne az ideiglenes, de gyors orvos- lás útja? A — A már ismert terv Budapest és Pestkör- nyék közös érdekü ügyeinek együttes intézésére, de ennek a tervnek kialakulását sem óhajtom be- várni. Sürgősen, még a nyár folyamán érintke- zésbe óhajtok lépni a főváros vezetőségével, hogy a legégetőbb kérdéseket megbeszéljük és, ahol le- het, segítsünk. Szendy Károly polgármester úrral már tárgyaltam ebben az ügyben és megállapí- tottam, hogy benne is minden készség meg van arra, hogy az orvosló folyamat megkezdődjék. Azt hiszem, legközelebbi ta csk zásunkon, amelyen az ő felhívására elébe tárom a nek — Pestkörnyéket — illető — kíván eredményeket is fogunk elérni. , Csupa tetterő, munkakészség és megnyugtató jóakarat csendült ki a főispán határozott kijelen- téseiből, amelyek után néhány, úgynevezett égető kérdés került szóba. Így mindenekelőtt a kövezet- vám kérdése. ! — A pesti kövezetvám ellen — mondta a fő- ispán — nagyon sok és indokolt a panasz. Nem- csak a környékbeli termelőket, hanem a kisiparos- ságot is sujtja a vám, amellyel szemben a fővá- ros vezetőségének ellenérve sem csupán a vám- bevétel, hanem az a felfogás is, hogy a budapesti kisipart védi a környekbelivel szemben a vám. Ha ez az érv megállna, akkor egy napon például a Józsefváros is elö- állhatna azzal, hogy Kőbányán kedvezőb- bek a termelési feltételek, tehát a kerüű- letek érdekeit is vámmal kell megvédeni. Ezen a vámon ha a fővárosnak nincs módjában teljesen — kiküszöbölni mindenesetre enyhítemi kell. Nem az autózók vámjára gondolok, hanem arra, amely közszükségleti cikkeket drá- gít meg, s a mindennapi |} vér kérdésébe ütkö- zik azoknál, akik mez gi vagy ipari ter- meléssel foglalkoznak a mai viszonyok között nehezen küzködnek ezért a kenyi rt. X A másik ilyen állandóan napirenden levő kér- dés a HÉV drága tarifája. Ez a tarifa — mondja a főis alíg elviselhető, A környéknek azt a ré , Ahova vil- lamos nem jár, elsorvasztja és a fővárost meg- duzzasztja, ami Budapestnek n érdeke. Már volt egy megállapodás, de ennek k feltétele volt a villamosátszállójegyeknek két fillérrel való emelése. Ez olyan ellenséges érzületet váltott ki Bu- dapest lakosságában a környék ellen, hogy el kel- lett állni a tervtől. Más megoldást kell tehát ta- lálni, de a tarifát mérsékelni kell Magát Budapestet kevésbé érdekli, de a kör- nyéket annál jobban foglalkoztatja a víz-kérdés, amely Ujpestnek napirenden levő, nagy —problé- mája. Ujpestnek fogás: 4 maga határozott fel- meglévő vi: tékét kell meg- javítania, Ha a főváros vizét akarr igénybebevenni, meg kellene välta: az ISTER-t, ami három és fél milliót és külön öt százalékot ne. Hol ez a főispán van ma ennyi pénz? Azután meg ké hogy el tudná-e látni a főváros vízz A mai helyzetben igen, de az elláté mintegy három év mulva állh alatt Budapest dik ki a budai hegy nem lesz-e szi ge amely a kánikula napjait sem volt mgnyugtatóan bőségi tna be, hova fejlődik idék A víz kérdésében, amint Krakker Kálmán dr. főispán építeni lehet. Mint volt rmester sát a legideálisabb vi , Ccsatorn. látta el, ugyanak n latot is megcsinálta m ho. a váci ivövi amely ről fakad, mint üdítő italt az ország legjobb ívóvi tály, aminek semmi salakja, semmi mel S ha } ig elteszik, akkor sem m ben üledék. Annakidején kalandos tervnek tartot- ták, amikor az akkori váci polgármester, alig- hogy beleült hivatali ékébe, közművekről és útburkolásról állított sze programot. De Ile; relte a kétkedést csakhamar, mert huszäro: radikálisan megcsinált mindent. Nem hiába huszár, mielőtt a közigazgat terére lépett. Mostani bejelentései is, amelyeket a Fővárosi Hirlap útján vesz tudomásul a nyilvánosság, arról tanuskodnak, hogy a pestkörnyéki kavarodásba is erőteljesen fog beleszólni és ahol kell, gyorsan segít. rad az üveg- an, volt WIRAJPLAÁSTLÁSTVAÁST ÁL TVÁS APPVÁSVÁLS PASAS PÁL ÁSJPAÁL PAAS TAL ALÓ I ALOL E SSOPNÚS OL A főváros reform-parlamentje most pihen, nyil- ván erőt gyüjt és gondolatokat termel az őszi nagy munkára. A pihenésnek is termékenynek kell lennie, mert az új közgyülés tagjai, de főként a fő- város vezető tisztviselői nagyon jól tudják, hogy a mai nagy időkben grandiózus reformokra van szük- ség. De tisztában vannak azzal is, hogy az alkotó- munkának, a reformtevékenységnek nagy akadá- lyokkal, súlyos nehézségekkel kell megküzdenie. Ezért fontos az, hogy ma állandó, elhatározó nagy többség tartja kezében a városházán a gyeplőt. A haladás, a reformok jegyében született meg az az együttmüködés, amely meg fog akadályokkal, gáncsvetéssel — származzék az akár gazdasági, akár politikai forrásból. Ennek a nagy- szerű világvárosnak, amely minden nap jobban meg- hódítja a földkerekség minden nemzetét, biztos, nyugodt, békés fejlődésének el kell következnie, küzdeni minden --- Page 240 --- Einököket választanak az üzemi választmányok és a nyári szünet után megkezdik működésüket Az elmult pénteken tartotta első és a nyári ünet előtti utolsó érdemleges ülését a törvény- sági bizottság, amelyen letárgyalták a leg sürgősebb napirendi tárgyakat és ezzel az új köz- gyűlés munkája egyelőre befejeződött. A törvény- hatósági választási elő ületek, valamint a meg- szüntetett törvényhatósági élet kényszerszünete bí- zonyos tétlenségre kényszerítette a városházi admi- nisztrációt, ám most gyors egymásutánban érle- lődnek a fontosabbnál-fontosabb és előter- jesztések, amelyek majd a közgyűlés döntése alá tartoznak. Az összes ügyosztályokhan rengeteg elő- terjesztés készül, a polgármester számos tervet vöglogesi új ötletek és elgondo- ulnak autonómia bizottságai- ban is, úgy hogy a nyári zünet után erőteljes fellendülés következik a törvény- hatóság munkamenetében. A helyzet az, . hogy három-négy hónap az újjá- alakítás következtében úgyszólván kiesett Buda- pest életéből és ezért sok pötolnivalö akad. Az már most kétségtelen, hogy az őszi kampány fel- tünöen erőteljes és permanens munkát igényel a szakbizottságoktól és a közgyűléstől. A legutolsó közgyülés tovább folytatta az új autonómia lakítás Megalakullak a szakbízott- ságokon kívül az összes mi választmányok, az adófelszólamlási bizottságok és a közigazgatási bizottság fellebbezési albizottsága is. A közgyűlés zéről választott legújabb szervekben a Nemzeti Egység Pártja számarányának megfelelő képviselethez jutott, hasonlóan a másik jobboldali párt arányaival, míg az ellenzéki pártoknak meg kellett elégedni az erő- megoszlás következtében számukra kijelölt tag- ságokkal. Az új szervek a követke El Bübe Kossalka Pr Steinherz Simon, Miklös, ktromos Művek: Miklós, Magyar Füredi Lajos, : Horovi , Lillin J vek zepesi , Henz Lajos, a, Domonkos "arki N és gyögyforräsok: Lázár Emil, Kállay " Ferenc, gróf Apponyi György, Izsák 7 Iszky Gyula. Községi élelmiszerárusít. mes Juhász Jenő, Pakányi Fe: zem: Reisz Móric, vitéz Ne- ne, Nagy Andor, Pető Béla, vitéz Fehér Xavér Ferenc. Községi kenyérgyár: Lévai Sándor, Gyurkovits Hen- rik, Szentessy József, Vitez Aladár, Szilágyi Ferenc, ifj. Pfeifer János Községi löhüsüzem: Reisz Móric, Struczky Sándor, Hegedüs Beri Miklós. K Vass Imre, Lóskay István, Wayand Községi temetkezési intézet: Halász Alfréd, Kertész Elemér, K. Arpád, Kabakovits József, Kosztandy Ist- ván, Seid! József. Hirdetőváliala János, Vörösvári Miklós, Aladár. Adófelszólamlási bizott Pakányi Ferenc, Fenyő Jó Deutsch Jenő, Szakál Antal, Katona Munkó Rezső, Magyary-Kossa gok: I. kerület. Rendes tagok: sef, vitéz Mátyásfalvy Erik, Beliczey Gé — II. kerület. Rendes tagok: Blaskó Artúr, Jancsó Lajos, Dembits Gyula, Latkóczy Imre, £ber Ernő. kerület. Rendes tagok: Vörösvári Miklós, Gebhardt f, Hokki István, Pető Béla, Prack László. — IV. ke- s tagok: Nagy Ferenc, Lajtha Rezső, Vucsenik István, ötvös Tibor, Gayllhoff. á V/a kerület. Rendes tagok: Nagy Andor, rday Géza, Félix Aladár, Horváth Sándor, Kaffka V/b kerület. Rendes tagok: Hütt] Károly, Karocaag Vilmos, Strauss István, Acsay Tihamér, Krause Kornél. — VI/a kerület. Rendes tagok: Szákál Antal, Hoffmann Mihály, Olbrich Lőrinc, Gonda Béla, Papp-Szász Tamás. — VI/b kerület. Rendes tagok: Tauffer Gábor, Lisznyay Simon, Domonkos Lajos, Várkonyi Kálmán, Polnik Zoltán. — VI/c kerület, Rendes tagok: Szepesi Albert, Arany La. Babitz Gyula, Ligeti Miklós, Szigeti Pál. — VII/a kerület. Rendes tagok: Lé- dermann Mór, Messik ödön, Tóth József, Hámor Ármin, Schöffer Pál. — VII/b kerület. Rendes ok: Lévai Sán- dor, HKovái Hermann, janov Vladimir, Frey Ottó, Geiger Jenő. — VII/c kerület. Rendes tagok: Schoditsch Miklós, Perl Jenő, Reinisch Tivadar, Rendek Károly, Je- 5 szenszky Pál. — VIII/a kerület, Rendes tagok: Baján Fe- renc, Gombos András, Füredy Lajos, Ocskay Rı dr., Kokovay Jözsef, — VIII/b kerület. Rendes tagok: Mül- ler Antal, Rabinovíts Bernát, Debreceni Árpád, Ries Ist- ván, Tokaji Nagy László. — IX/a kerület, Rendes tagok: Révész Mit Marschalek István, Vágó Jenő, ifj. Sprin- ger Ferenc, ó Gyula. IX/Db kerület. Rendes tagok: Diószeghy István, Spieyel Nándor, Jauernik Ferenc, Stu- dinka Béla, Rege Károly, — X, kerület. Rendes tagok: Farkas Zoltán, Kutasy Jenő, R inkó Béla, Redly Gyula. — XI. kerüle Rendes tagok: Halmay Zoltán, Ammer Já nos, Laiszky Jenő, Kabakovits f, Károlyi Rezső Az I albizottság rendes Wolff Károly Ferenc, Harrer Fere Farkas Zoltán. A ág rendes tagjai: Csilléry András, Ger- lóczy Dési Géza, Diószeghy János. Az üzemi választmányok és az adófelszólam- lási bizottságok a nyári szünet után kezdik meg működésüket. Első teendőik helyettes lasztása lesz, egyidejüleg pedig áttérnek intézésére, az elnökök és elnökök megvá- a reszortügyek Az ujjáatlaku!t szakbizottságok elnökei, helyettes elnökei és előariói A polgármester rendeletet adott ki az ujjáala- kbizottságok elnökeinek, helyettes előadóinak kijelöléséről. A rendelet elnöki szakbizottság elnöke Liber Endre alpolgármester, helyettes elnöke Farkas Ákos tanácsnok, előadója Horony Pálfi Aurél főjegyző, az út- és csatornaépítési szakbizottság elnöke Lamotte K mester, — helyette elnöke Király F nok, előadói Zaitz László és Wiola fötanäcsosok, A városrendezési és magánépítési szakbizott- ság elnöke Lamotte Károly, helyettese Kempelen Ágoston, előadója Széchy Jenö mű aki főtanácsos. A közjogi, katondi és illetőségi szakbizottság elnöke Liber Endre, helyettese Szepesvári Pál tanácsnok, előadója Czebe Jenő főjegyző. Az ipari, kereskedelmi és közlekedésügyi szak- x elnöke Liber Endre, helyettese Babarc István báró tanácsnok, clőadója Pertik Béla fő- jegyző. A pén yi szakbizottság elnöke Lamotte Ká- roly, helyettese Bódy László tanácsnok, előadója Beliczay Imre főjegyz A közoktatásügyi szakbizottság elnöke Liber Endre, helyettese Felkay Ferenc tanácsnok, elö- adója Boros Pál főjegyző. A közélelmezési szakbizottság elnöke Lamotte 2 Rosta János tanácsnok, előadója sjegyző. tékonysági € szociálpolitikai szak- bizottság elnöke Liber ndre, helyettese “Schuler Dezső tanácsnok, előadója Bdrtl Tivadar főjegyző. A közegészségügyi szakbizottság elnöke Liber Endre, helyettese Salumon Géza tanácsnok, elő- adója Rostag Achilles főjegyző. A vórosgazdasági szakbizottság elnöke Lamotte Károly, helyettese Kovdcshäzy Vilmos tanácsnok, előadója Gallmer Ferenc főjegyző. A — vízvezetéki és — világítási elnöke Lamotte Károly, helyete tanácsnok, előadója Szentmikló: A magasépítési szakbizottság elnöke Lamotto Károly, helyettese Wossalu Sándor tanácsnok, elő- adói Füzy Rezső és Szinte László műszaki főtaná- csosok. A közművelődési szakbizottság elnöke Liber Endre, helyettese Németh Károly tanácsnok, elő- adója Antalffy Géza főjegyző. szakbizottság Morvay Endre / József föjegyzö. PE ALZUSTLAATA LL TAL TLAN ÁSTA ALLA TAVU TA VMSTNLALA B Tőbb mint 145 millióval csökkent az újra- becsléssel a fövärosi üzemek vagyona A fürdők és a lóhúsűzem kivételével, jól jövedelmeztek az üzemek A polgármester a, mult év elején elrendelte az üzemek, az önálló vagyonkezelésű intézmények vagyonának újrabecslését, miután az üzemek meg- szerzése és felállítása óta eltelt hosszabb idő alatt a gazdasági helyzet és a pénzügyi viszonyok válto- zása folytán, a reális értékek tekintetében megle- hetős eltérések mutatkoztak, amelyek a főváros költségvetéseiben és zárószámadásában nem min- dig érvényesültek, úgy hogy a törvényhatósági bizottság, illetve a főváros vezetősége bizonyos mértékben fiktív számokkal volt kénytelen ope- válni. A Fővárosi Hirlap néhány héttel ezelőtt je- lezte, hogy az üzemek vagyonbecsülési munkája megtörténtt s az erről szóló jelentést bemutatták a a polgármesternek. Az üzemek vagyonának újra- becsüléséről s a beállott változásokról illetékes helyen a Fővársoi Hirlap munkatársával a következőket közölték: - A becslési munkák során pontosan megálla. pitottäk az üzemekben beruházott vagyon eredeti |” beszerzési értékét, valamint a használat következ- tében beállott természetes értékcsökkenést s az ada- tok egybevetésével állapították meg a jelenlegi reális értéket. Az eredeti beszerzési értékek meg- állapítása azonban nem történhetett minden esetben könyvszerű adatok alapján, hanem szakértői becs- lést is igénybe kellett venni, főleg olyan vagyon- részeknél, amelyek eredeti beszerzési értéke nem volt ismeretes, vagy pedig amelyeket az 1914— 1925 közötti időkben szereztek meg, amikor a be- 1 szerzési ár, a pénz értékének állandó változása köv keztében, nem felelt meg a vagyontárgyak tényleges értékének. Az önálló vagyonkezelésű in- tézmények beruházott vagyona az 1933 december — 31-i vagyonmérlegben 369,884.075 pengő értékkel szerepel. Ez az érték azonban sem a beszerzési, sem a hasz- nálati, scm pedig a forgalmi értéknek nem felelt meg a valóságban, Az újrabecslési eljárás során az üzemek értékét 883,212.560 pengöben — állapították meg, amelyből 169,180.186 pengöt kellett leírni természetes elhasz- nálódás következtéhen beállott értékcsökkenés cí- mén. Igy az üzemek beruházott vagyonának tényle- ges értéke ezidőszerint 224,032.373 .Ppenyő. Ez az összeg az 1938. évi vagyonmegálla- pitässal szemben 145,851.702 pengövel ke- vesebb, amire fedezetül szolgált az érték- csökkenési tartalék, amely célra az üze- mek 1934. év januárjáig 108,209.401 pen- gőt összegyüjtöttek, a hiányzó 37,142.301 pengőt pedig az üzemeknél a székesfőváros befektetett tőkéjéből kellett leírni. A jövőre nézve a fővárosi számszék igazgatója azt ajánlja a főváros vezetőségének, hogy a beru- házott vagyon nyilvántartását továbbra is a leg- gondosabban vezessék és minden változást azonnal feltűntessonek. — Mult esztendőben egyébként a fővárosi üze- mek vagyona új beruházások révén 12,348.066 pen- gövel gyarapodott. Az üzemek és önálló vagyon- kezelésű intézmények beruházott vagyona, 1934 de- cember 31-i helyzetük szerint, 227,225.042 pengő, saját tőkéje 230,601.827 pengő. Az üzemek saját tőkéje a beruházott vagyonnál 3,376.785 pengövel több. Az üzemek összes bevétele, a BESZKART ide nem számítva, a mult évben 110,1 1 pengő volt, 2,646.405 nengövel több a várt ercdménwmél. A BESZKÁRT bevétele 61,910.463 pengő . volt, itt a bevételi emelkedés 1,611.451 pengöben mutatkozott. Az üzemek hozadéka ja fővárosi háztartás javára a mult évben 22,038.370 pengő volt, Ez az ered- mény 768.550 pengövel volt kedvszöbb az előirány- zottnál. Az egyes üzemeknek a szék viszonyított hozadéka. 1934-ben s"őváros tökéjéhez ; alakult: Blektro- mos Művek + 11.75%, Gázművek +10.61%, Víz- művek + 5.54%, Gellért-szálló és fürdő 0.24%, Széchény-fürdő — 4.02%, Rudas 2.03%, Blelmi- szerärusitö Üzem + 15.11%, Kenyérgyár + 14.85%, Löhüsüzem 44.46 %, - Hirdetövällalat 4- 38.18%, Temetkezési Intézet + 23.32%, Amint lätjuk, az üzemek nagyon tisztességes hasznot hajtottak a fővárosnak. a fürdök és a lóhúsüzem -kivételével, amelynél a legnagyobb volt a ráfizetés. Ezt a szociális rendel- tetésü intézményt azonban amúgy sem tekintette a főváros sohasem jövedelmező intézménynek. Összeköltözik a fővárosi gyógyáru raktár a köz- kórházi anyagraktárral A kormány kívánságának — megfelelően és a szanálási rendelet szellemében a [főváros tavaly megszűntette a közkórházakat ellátó gyógyszer- üzemet, a műszerüzemmel együtt, de engedélyt kapott arra, hogy közérdekből mind a kettőt to- vábbra is fenntarthassa gyógyáru, illetve kórházi " és anyagraki formájában. A két intéz- mény most egy épületbe költözik. A gyógyáru rak- tár eddig az Aggteleki-utcában volt egy bérelt la- kásban, ahol elegendő hely híjján a gyógyszerek egy részét összezsúfolva voltak kénytelenek fel- halmozni és nem lehetett a vegyvizsgälatokhoz, továbbá a gyógyszeres készítmények előállításához szükséges laboratóriumot sem — berendezni. Mär- pedig ilyen laboratórium — berendezésére a köz- ponti gyógyáru raktárt a belügyminiszter a mult évben külön rendelettel kötelezte. A műüszerüzem megszüntetése folytán az intézmény Nagydiófa-utcai házának több helyisége felszaba- dult s a főváros vezetősége most ideköltözteti a kórhá gyógyáru raktárt és a laboratóriumot, A meglehetősen rosszkarban lévő épületet azonban alaposan renoválni kell és bizonyos átala- kítások is nélkülözhetetlenek. Ezek a munkálatok az új laboratórium berendezé- sével együtt 100.000 pengöhe kerülnek. Az építke- zést még a nyáron megkezdik. mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementärugyär V., Tatra-utca 26 Telefon: 92-0-37 hi --- Page 241 --- Budapest, 1935 július 10. A Nemzeti Egység őszi szervezkedése Kauser István dr. pártigazgató nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak az újjáéledő pártélet munkásságáról A Nemzeti Egység Pártja fővárosi szer- vezetének központi helyiségében a nyári hóna- pok alatt is serény munka folyik. A szabadsá- golásokat a szervezet úgy bonyolítja le, hogy munkarendjében a legkisebb fennakadás se áll- jon be. A párttitkároknak egy része már visz- sza is tért a szabadságáról és Kauser István dr., a fővárosi szervezet igazgatója, az idén egyál- talán nem megy szabadságra, hogy az alig egy féléve megkezdett szervezési munkát a nyári hónapok alatt is folytathassa Kauser István dr., a fővárosi szervezet igazgatója, a Fővárosi Hirlap munkatársának a párt nyá és őszi munkatervéről a követ- kező felvilágosítást adta: A Nemzeti Eg; körülbelül félé Pártjának fővárosi szer- kult meg. A ég gyorsan, ások ideje als egymá: Most, hogy megvan sére kellett koncent munkalehetőségünk a nyugodt fokozott erővel tjuk — szervezeteink részbi mert munkatervet rendkívül kidolgozni a v ásokon nyert értékes és sokoldalú felhasználásával. Ugyancsak el asztal; a nyáron inté még vezetek vezetőségében mu- személyi változásokat. kerületi itkozó Ze ses őszi szervezési munka ik a kerületi sz szervezeteink és baráti úgy a kerületi mint alatt Ken kozik majd. munkát egy & dent átü lesznek, Rs zeti Egys vezetei minden körülmény sikereket tudni: és atni. Véglegesíteni kell a föväaros ideiglenes hivatalnok-ügyvédeit Szemethy Károly dr. Hiszti főügyész a Fővárosi Hirlapban fejti ki a jövőre és a szükséges refor- mokra vonatkozó álláspontjait A Fővárosi Hirlap legutóbbi számában nyilat- koztak a főváros újonnan megválasztott főtiszt- viselői "ő programjukról és a legközelebb meg- valósítandó reformokról. A fötisztviselők között Szemethy Károly dr, tiszti főügyész is nyilatkozott, azonban a körintervjú sajátossága nem adta meg azt a lehetőséget, hogy megfelelő tek közt fejt- hesse ki elgondolásait. A. Fővárosi Hirlap munka- társa, éppen a nyilatkozatában rejlő perspektívák miatt, felkereste Szemethy Károly dr. tiszti főügyészt, vonalazta ügyészségének fogalmazói elintézés végett Ik termés aki koncepcióját az a A főváros tiszti személyzete, a szämomr: fel nem tartott ügyeket te szerint különböző portok álakítását, a perek sokfélesége és vek elbírálásánál figyelembe veendő jogszabä- a leromlott gazdasági viszonyok folyó- ügycsoportok lyoknak „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ES FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Telefon: 14—5—80. Ilkovits ). Budanesi központi fütés- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 Eötvös-utca 43. szám. mányaként jelentkezi dosítása tette szüksé tok alakításánál az szaporodása és gyakori mó- Ezénfelül az ügycsopor- is szem előtt tartottam, hogy az azonos elbí á esö ügyeknek ugyanazon ügycsoport keretén belül való intézését, — éppen úgy, mint h bíróságnál, - a jogszabályokat egységes szellemben al- kalmazzuk, Az egyes ügyésoportokra háramló feladatok nagy- sága és az intézésükkel járó felelősség súlya meg- okolná, hogy az ügycsoportokat tiszti ügyészek ve- k. Minthogy azonban csak hét tiszti és mert a problémák sokféle ügyész van, ége miatt az ügycso- portok számát tizenegyn kisebb számban nem állapíthattam meg, ahhoz a szükségszerű megoldás- hoz folyamodtam, hogy is ügyesoportve- adtam. keztében je rendezés so- rán szeretném a s legmesszebbmenő oldani. — Hiányosságot mutat a tiszti ügyész: ezete abban is, hogy munkájának vezeté nyítását és ellenőrzését csak a tiszti főügyész lyettes úrral oszthatom meg. Már a multban merült annak szükségessége, hogy főügyész-helyettesi enek. pénzügyi helyzetének meg- vétele mellett figyele mt még egy tiszti állást Szerv: Ez a szervezés azonban elmaradt, annak ellenére, hogy a törvényhatóság illetékes sze: már több, mint egy évtizeddel ezelőtt a tiszti f -helyet- tesi állás szervezését megokoltnak és szükségesnek tartották. Remény van arra, hogy ennek a régvárt tisztségnek megszervezi a státusrendezés során meg fog történni, annál is inkább, mert jbblet elenyészően cse- azzal a biztonsäger- a velejáró költsé; kélynek mutatkozik zettel szemben, amely a tiszti ügyészségre háramló feladatok megfelelő és kielégítő elienörzeseben jelentkezi — A tiszti ügyészség fogalmazói személyzete 1 végleges SCHULER JÓZSEF RT körében sok olyan van, aki régóta ideiglenes talnoki státusban foglal helyet és inek emellett ügyvéd és bírói v úja is van. A kesfőváros | pereinek megfelelő léhez fűződő érdekek meg okolttá tenné / eze az ideiglenes hívatalnok- ügyvédek a lehetőséghez képest s amennyire azt a | főváros pénzügyi érdekei megengedi stől várom ügyé am a to: vülő és egyre súlyosodó onyítottan fogja eszközölni. Ha a tiszti ügyés felelő kialak nek válnak De lélekkel bizhatja amelynek vezeté: a törvényhatóság immá A 63 998. Egész nap nyitval uszodát megnyíltak. Beér Sándor zománctábilái a jegazotbek , Tis: Krausz Ferenc! bronzönfö Budapest, VL, Babér-utca 80. Telefon : 932— 26 [PROTIWINSKY s BRAUN] parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. 11/9, Telefon : 92-0-56 EEE lakatos és ZÖLD JÓZSEF ae mester. Budapest, VI., Szent László-utca 4/b. Telefon: 91-2-39 Készít; Boilereket, viztartányokat, göz-, melegvíz. és enge- ESZIT délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket -ib Gavora Zsigmond okl. mérnök, építőmester | Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 |HOFBAUER Es PIAZZA| EPIÍTŐMESTEREK TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: IKARDOS JENŐ "DEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS, ATORNAZASI VALL Budapest; VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-8-59. 1 | | | | A legjobb sokszorosító gép Seyelner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 --- Page 242 --- új törvényhatóság megalakulása után azt tervezték a városházi körök, hogy a múlt évi záró- számadi még a nyári szünet előtt letárgyalják. megalakulás és különböző vála zon- ban már a nyári hónapokra is átterjedtek, úgy, hogy nem látszott célszerűnek a zär6szämadäs napirendretüzése, amely kétségtelenül éleskörűü ntartö vitára adott volna alkalmat. A azonban elmaradt és eljárásnak akarták számadás megvitatása bizonyos oldalon törvenyellene állítani, hogy a főváros gazdálkodásának ezt az lapvető üg egyelőre elvonták a törvényható- g hozz: ása elől. A Fővárosi Hirlap szüksé- a, hogy ebben az ügyben Szendy Károly polgármesterhez gesnek tartot Aa ámadás ügyéről társunknak: intézzen, aki a Zöket mondotta A székesfőváros zárószámadási munká- latai a törvényes határidőn belül elkészültek és mert időközben a törvényhatósági bizottság közgyűlése ujjáalakult, arra kértem a fő- polgármester urat, hogy tűzze a zárószámadást kérdést követke: záró mur is Engedélyt adott a belügyminiszter a zárószáma- dás közgyűlési tárgvalásának elhalasztására a törvényhatósági bizottság első rendes köz- gyűlésének a napirendjére. A főpolgármester úr azonban a pártok részéről felmerült egyhangú kívánsághoz képest akként intézkedett, hogy a zárószámadást a nyári szünet utáni első rendes közgyűlés tárgyalja egyrészt, hogy az új közgyűlés minden részle- tében alaposan megismerkedhessék a főváros háztartásával, másrészt, hogy a zárószámadás nyugodt tärgyaläsä a pártoknak kellő idő álljon rendelkezésre. A főpolgármester úr ezen intézkedését jóváhag végett a belügyminiszter tudomására hozta, aki a maga részéről hozzájárult a zárószám- adás tárgyalásának elhalasztásához. "Teljesen szabályszerű és méltányos volt a fő- város vezetőségének ez az intézkedése, mert ily- módon az új közgyűlés alaposan tanulmányoz- hatja a zárószámadás érdekes adatit és teljes fel- készültséggel teheti meg — észrevételeit Budapest gazdasági problémáiról Nyolc évig tart a koronázó templom teljes restaurálása Az új torony már augusztus 15-ére elkészül A budavári koronázó templom karcsú, csip- ; kés, gótikus tornyának restaurálási munkálatai | még mindig tartanak. Idegenforgalmi szempont- már ennek a munkának a mert még mindig csak állványok me- | az ég felé és a csonka templomtorony nagyon lehangoló látvány azok számára, akik a | templom és a halászbástya szépségében akarnak | gyönyörködni. Egyre többen vannak a Budapestre érkező külföldiek között, akik határozottan kije lentették, hogy legelsősorban a halászbástya, a citadella, a vár ának tündéri lát nyossága vonzotta ket Budapestre. A ma- gyar fővárosban most zajlik az idegenforgalmi fő- zezon örvendetes hullámzása, amely pünkösdkor kezdődött, a júniusi ünnepi hetekkel fokozódott és Szent István-hétkor éri majd el tetőpontját. Ep- pen ezért kérdést intéztünk dr. dorogi Farkas Akos tanácsnokhoz, az elnöki ügyosztály vezetőjéhez, akihez a kegy- úri ügyek, így a templom renoväläsa is tartozik, történtek-e intézkedések a toronyépítkezés és a Mätyäs-templomnak az állványhálózatból való sürgős kiszabadítása érdekében. Farkas Ákos ta- nácsnok a Fővárosi Hírlap munkatársának a kö- vetkező választ adta: Megnyugtatásul közölhetem, hogy a koro- názótemplom tornyának építése már a befejezésé- hez közeledik és éppen az idegenforgalmi szem- pontokra való tekintettel a középítési oszt már korábban utasí- tást kapott, hogy a munka tempóját fo- kozza, Ha annakidején nem húzódott volna el a vita az shez szükséges köszällitäs körül, ma már előbbre volnánk. Erről azonban nem tehe- Tény, hogy a lebontott torony nagyobb ré már újra felépült. A felső galérián felül fal már a munkások. A tornyot díszítő szobrászati ré- Eltolják a belvárosi A Mátyás-templom restaurálásával kapcsolat- ban érdeklődtünk Farkas tanácsnoknál a szomor állapotban lévő belvárosi föplébániatemplom so! iránt A főváros legexponáltabb helyén álló templom mai állapotában igen siralm. képet nyujt, szinte düledezni látszik, aminek okát nehéz megmagyarázni a környéken nagy tömegben meg- forduló tájékozatlan külföldi látogató előtt. Érdek- tünk is. lődésünkre a tanácsnok a következő felvilágosítá- sokat adta: Köztudomású, hogy a főváros vezetőségé- nek elhatározott szándéka, legrégibb pesti müem- lékünk, a XII XIII, századból származó belvárost méltó helyreállítása, Hogy föplébániatemplom TETŐFEDŐMESTER | Budapes: Karolin: 16. Telefon: 69-5-59. szek már a helyükön vannak, körülbelül hi ternyi falazás van még hátra a torony sisakján. Ez azonban már a munka kisebbik része, mert a toronysisak fokozatosan keskenyedik. Legkésőbb augusztus 15-ére az új torony már állni fog, az állványokat lebontják és lehetővé válik a fényszó- rókkal való megvilágítás. Sajnos, az egész áll- ványt még nem távolíthatjuk el, mert az első fal- részeket is rendbe kell hozni. Általában még nyolc évig tart a templom restaurá- lása és az egész költség körülbelül 700— 800.000 pengőre rúg. Az idén még elkészül a főhomlokzaton lévő kisebb torony, az úgynevezett lépcsőtorony restaurál is. Elkerülhetetlen azonban az egész templom re- noválása, mert a 40 évvel ezelőtt történt renoválás bizonyult elég tartósnak. Akkor kolozsmegyei bácstoroki. köből faragták a templom díszeit, ennek azonban nagyon minimá- lis volt az ellenálló képessége. Már 1918-ban ki kel- lett cserélni a torony egyes részeit, ekkor Gyula- fehérvár vidékéről, Magyarigen községből hozat- tak követ. Sajnos, ezeket a köveket is túlrövid idő alatt kikezdte a főváros levegőjének korma, füstje és erős kénsavtartalma. Ez a panasz azon- ban nemcsak a Mátyás-templomnál áll meg, ha- nem így van mindeh faragott budapesti épület- 1.6], elsőzorban parlamentünknél, amelynek szintén most folyik a renoválása. A főváros hasonló okok miatt ugyancsak most kénytelen nagy költséggel restaurálni a Rózsák: terén lévő plebäniatemplo- mot, a Bakáts-téri | plébániatemplommal együtt. Reméljük, hogy a most alkalmazott, kemény, süt- tői kö nagyobb ellenállású lesz. Eredetileg arra gondoltunk, hogy műköből vagy betónból végez- tetjük a helyreállítást, de ez ellen művészi szem- pontból merültek fel komoly aggályok és ellene volt a megoldásnak a Műemlékek Országos Bizott. sága ís. nem templom egyrészét máig nem történt semmi, ez főleg azon mult, hogy a szakértők nem tudtak megállapodásra jutni a megoldási formák és a mód tekintetében. Fried- rich Lajos műszaki főtanácsos eltolási-felemelési terve annakidején széles körben keltett élénk fel- tűnést és Szendy Károly polgármester érdeklödé- sét, hajlandóságát is nagymértékben — kiváltotta. Közben komoly szakemberek szájából olyan ellenvélemények hangzottak el, ame- lyek előtt g kell hajolni a főváros ve- zetőségének is és ekkor az eltolás tervét az illetékesek elejtették. "Egyidejüleg a főváros megbízta Lechner műépí- tészt, hogy dolgozzon ki részletes tervezetet a res- taurálás megfelelő lebonyolítására, — A közelmultban a különböző műszaki és egyéb fórumok, mint a Műemlékek Országos Bi- zottsága, az Egyházművészeti Tanács, a Közmun- kák Tanácsa, a főváros, ismételten foglalkoztak a belvárosi templom restaurálásának kérdésével és ekkor ismét a radikális megoldás jutott előtérbe. Most arról van szó, hogy a templomot mégis el- tolják. De csak-a régi, ösi, gótikus részt, a hozzá- "Budapest, 1935 július 10: épített későbbi "hajót és a tornyokat lebontják. A gótikus rész eltolásának és felemelésének techni- kai nehézségei lényegesen kisebbek, mert az egész azonos anyagból, köből épült és kisebb terjedelmű is. Ha a gótikus rész eltolása megtörtént, akkor a hajót újra felépítik, de nem a mostani barok ízlés szerint, hanem a régi gótikus résszel azonos stilusban, Ebben az esetben a templom eredeti gótikus szép- sége maradéktalanul érvényesülne. Az eddig esz- közölt számítások szerint, úgylátszik, hogy a gö- tikus rész eltolása és a hajó lebontása, majd újjá- építése m kerülne többe, mintha az egész temp- lomot elmozdították volna. Az összköltségek vég- összege 1,200.000 pengő körül mutatkozik. A nyá- ron egyébként a templom körül már nem történik semmi s csak az ősszel kerülhet sorra újból ez a kérdés s ekkor döl el, hogy a főváros milyen állás- pontra helyezkedik, Minden esetre sürgős, hogy akárhogyan, st már döntés történjen a templom so: ében, mert a mai állapot nemcsak hanem kegyeletsértő is, Áá t főnél egyre jobban jelentke: rt a hídfejlesztés ki- tovább késlekedni nem lehet. Iskolaszanatórium épül a budai hegyek között Az Iskola Szanatórium Egyesület, amely- nek szentgotthárdi intézete már évek óta működik áldásos eredménnyel a tüdőbeteg gyermekek meg- mentése érdekében, elhatározta, hogy a főváros jen építi meg második iskola szanatóriumát. tervet é melegen támogatja a területet Az új zékesfőváro: többezer négy: rendelkezésé !" a budai hegyek ki alöszinüleg a Csillagv gáló Intézet fölött épül meg a Svábhegyen, de sincs kizárva, hogy a Budakeszi határán lévő városi erdőből hasítanak ki e célra nagyobb terü- letet göles „SAÄNIT F" pabarcs- és beton vízhatlanító Gyártja: Posnansky és Strelitz R. T. aszfalt, fedéllemez- és kátrányvegyitermék-gyár Budapest, V., Sólyom-utca 13. 2-85 Központi iroda Telefon : 22 8-29, ÚTHENGERLÉST A villaı WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföld -üt 1. Tel. : 59 -9— CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R. NEMESGULÁCS Kran Központi iroda ; Budapest, VII,, Nűrnberg-utca 47, Telefon ; 970—43, TELEFON TAPOLCA 2, "GROSZ FRIGYES .— | KK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- Budapest, IX., Bakáts-u. 1. VEZESI VÁLL. "Telefon: 86-0-64. , Lá MARX és MEREI | tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára | Budapest, Vi., Bulcsu-utca 7. sz. CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAPÍTÁSI ÉV 1876 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NADOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése KÖSZÉNBÁNYA ’S TEGLAGYÄR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 --- Page 243 --- Budapest, 1985 jülius 10, MEGOLDHATÓ Budapesten a koldusprobléma A Fővárosi Hirlapban ismerteti és megvilágítja ezt a kérdést: BAKSA JÁNOS iőkapitányhelyettes A Fővárosi Hirlapban már többízben beszä- moltunk azokról a többé-kevésbbé sikerült parciális kísérletekről, amelyekkel agilis előljárók igyekez- tek kerületükben megoldani a kolduskérdést. A vi- lágváros Budapestnek "valóban egyik rákfenéje a koldusprobléma, amelynek egyes jelenségei Victor Hugo .Nyomorultak"-jának felejthetetlen és meg- rázó fejezeteire emlékeztetnek. Ezt a parciálisan, főleg pedig akcidentálisan többször megoldani vélt kérdést hivatott véglegesen rendezni az a memo- randum, amelyet Baksa János rendőrfőkapitányhelyettes, a közigazgatási osztály vezetője nyujtott be a belügyminiszterhez, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának értesülése sze- rint a legnagyobb jóindulattal és megértéssel karolta fel a memorandumban foglalt problémákat, A memorandum lényegesebb megállapításai a kö- vetkezők: Az első és figyelemreméltó hogy az éhező szájnak nem gummibot, hanem kenyér kell: következésképp az aggoknak, a betegeknek ágyra van szükségük, nem tolonchäzi fapriccsre. Mi ebből nyilvánvaló, hogy a koldulást a jelen körül- mények között hatalmi szóval megoldani nem lehet. Mivel pedig ezek szerint a kolduskérdés elsősorban és háromnegyed részében szociális kérdés, a karitatív tényezők és a rendőrség nem dolgozhatik külön-külön, hanem csakis vállvetve, közös erővel állandóan együtt munkálkodva. Sajnos a karitatív működést nem irányítja egységes szellem, egységes vezetés. Szembe kell néznünk a valósággal: kétszáznál jóval több a törvényesen működő jótékony egyesület, en- nek ellenére egyre nő a koldusok száma. Ugyanekkor természetesen egyre csökken a közön- -ség áldozatkóé. ge, elannyira, hogy Budapest lakos- sága ma már többnyire részvét nélkül halad el az igazi nyomor mellett is, az elsőrendű szociális célo- „kat szolgáló egyesületek urnái mellett is. A Budapesten . hatóságilag számontartott inségesek száma mintegy harminenyolcezer család, ami. átlagszámítással 700.000-en felüli léleknek ve- hető. A nincsteleneknek ezt a hatalmas tömegét a memorandum célszerűségi szempontból négy c30- portba osztja, de négy csoportba osztja a provle- mák megoldásával megbízott funkcionáriusokat 5. Ezek a csoportok a következők: 1. Közveszélyes munkakerülő koldusok, akik nagyobbrészt színlelik nyomorék voltukat, akik túl- nyomóan munkabírók, de valamennyien irtóznak a munkától. 2. Elaggott, nyomorék, beteg és munkaképte- den koldusok, akik mindenféle foglalkozásra kép- telenek. 8. Egészséges munkanélküliek, testi munká- -sok, akik munkát keresnek és akiket ez a kényszer hajt ki az utcára. 4. Munkanélküli szellemi elhelyezkedésre várnak. Az első csoportba tartozók megrendszabályo- zása megállapítás az, munkások, akik el- teljes egészében a rendőrség feladata. A második csoportba tartozók elhelyezése és ellá- tása a főváros és bizonyos karitatív egyesületek feladatkörébe esnék. A harmadik és negyedik cso- portba tartozókról csak az állam, az egyház, a fő- város és a társadalmi egyesületek közös munkája gondoskodhatik. Itt természetesen leglényegesebb a keresztül- vitel mikéntje. Elsősorban végre kellene hajtani az 1913. évi XXI. törvénycikknek a dologházak felállítására vonatkozó rendel- kezéseit. Ez a törvény módot nyujt ugyanis a közveszélyes munkakerülők felett ítélkező királyi — bíróságnak, hogy elzárás helyett egytől öt évig terjedhető idő- tartamra dologházba utalják a munka- kerülőt. Miután pénz hiányában dologhäzak felállítására aligha kerül -a sor, a megfelelő belügyminiszteri rendelet alapján újra felállítandó internáló táborba kellene utalni a közveszé- lyes munkakerülő koldusokat, mindaddig, amíg rendszeres munkóra rá nem szok- EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BELA fU.jőtAtTéR nak, Kényszermunkahelyek felállítása nélkül tudni- illik a kolduskérdés megoldhatatlan A nyomorékok és aggok számára újabb men- helyek felállítása szükséges. Legnehezebb termé- szetesen a testi és szellemi munk lküliekről való gondoskodás, ez azonban elsősorban a hatóságok és a társadalom közös feladata. Baksa János főkapitányhelyettes memoranduma további során ismerteti a külöböző koldus-ellenöri rendszereket, bemutatja azok előnyét és hátrányait. Nem tartja helyesnek többi közt a koldus-tantusz rendszert sem, mert hiszen annak ellenőrzése és elöljárósági érvényesítése rendkívüli megnövekedett adminisztrációt kivánna. A tantusz ezzel szemben igen jó villámhárító volna a szédelgések megakadá- lyozására, különösen pedig a környékről és vidék- ről beözönlő koldusok agnoszkálására. A lényeget végül abba foglalja össze a memorandum, hogy az egész komplexust egységesen kell el- intézni, mert például a második és hatodik kerületnek kol- dus-ellenőri és alamizsna-megváltási módszere a valóságban mem mentesíti a közönséget az elkerül- hetetlen zaklatástól. A főváros évente tizenötmilliót költ karitatív célokra, körülbelül ugyanennyit tesz ki a jótékony egyesüle- tek adománya, amiből is az következik, hogy ezt a hatalmas összeget nagyszerűen fel lehetne használni, ha a célok és elgondolások sokféleségét nem ap- rózná fel. A belügyminiszter hivatott dönteni Baksa János memoranduma fölött, amelynek figyelemreméltó el- gondolásait a fentiekben ismertettük. Tavasszal üzembehelyezik az új, modern repülőteret A NEP első nagy közgyűlési sikere — Illeté- kes cáfolat az aggodalmakra és kifogásokra A törvényhatósági bizottság előtt elintézte az utóbbi évek egyik legnagyobb sza- bású alkotásának megindítását: a nemzetközi re- pülőtér létesítését, amely arra! hivatott, hogy Buda- pestet bekapcsolja a nemzetk légiforgalomba olyan repülőállomás rendelke re bocsátásával, amely méltán felveheti a versenyt a legmodernebb külföldi intézményekkel. Rendkívül sajnálatos kö- rülmény, hogy a közgyűlés egyes pártjai a fedezet tekintetében nehézségeket akartak támasztani és olyan aggodalmakat hangoztattak a várható további ismeretlen terhek jóslásával, amelyek könnyen azt a látszatot kelthették, hogy Budapesten nem min- denki méltányolja a imaga (való ában a nemzet- közi repülőtér szükségességének fontosságát. A pénzügyi szakbizottság ülésén majdnem felborult a pártok között kialakult együttműködési harmónia, a jobboldali pártok összefogása azonban biztosította a javaslat bizottsági és közgyűlési elfogadását. a nyári szünet A pénzügyi bizottság ülésén aratta első komoly sikeret a Nemzeti Egység Pártja, amikor arról volt szó, hogy a repülőtér megszerzéséhez szükséges 600 ezer pengős fedezetet honnan teremtsék elő. A polgármester javaslata úgy szól, hogy ezt az összeget a 21 milliós beruházási program keretei- ből "bocsássák rendelkezésre olyképpen, hogy a Kő- bányai-úti halálsorompó megszüntetésére előirány- zott 600 ezer pengőt egyszerüen a repülőtér költ- ségeire fordítsák. Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi szervezetének elnöke, komoly és méltóságteljes beszédben fejtegette, hogy pártja egyik sarkalatos programjának tűzte ki a halálsorompók fokozatos meg- szüntetését és ezirányban kötelező igéretet tett Kőbánya pol- ágának. Éppen ezé nem hajlandó a repülő- t a köbányai halálsorompó rovására megszeri i és azt indítványozta, hogy a régebbi függőkölcsö- nökből megtakarított összeget vegyék igénybe a repülőtér számára és változatlanul hagyják meg az új beruházó programban a halálsorompó eltávolítá- sára megjelölt fedezetet. Szendy Károly polgármester megértéssel fogadta az indítványt y módon a szakbizottság, majd € megnyugvással adták repülőtér költségeinek engedélyezéséhez. Zsitvay Tibor átgondolt és bölcs javaslata általános tetszést aratott és Budapest ‚polgärsägät még in- kább megerősíti abban a hitében, hogy a NEP vá- rosházi munkássága mindenkor a közérdeket fogja szolgálni. A nemzetközi repülőtér területének megszerzé- sére a közgyűlés széleskörű felhatalmazást adott a polgármesternek, aki már is utasította az illetékes ügyosztályokat a szükséges lépések megtételére. A. tanácskozások már folyamatban vannak, és az őszi hónapokban a polgármester a to- vábbi intézkedésekre kér felhatalmazást a közgyűléstől. Minden kilátás megvan arra, hogy a budaőrsi re- pülőtér már a jövő esztendő első felében a légi- forgalom rendelkezésére állhat. legnagyobb Megcáfolják illetékes helyen a budaörsi repülőtér ellen felhozott A kiválasztott hely ellen tudvalevően élénk aggályok hangzottak el, a budaörsi határ mentén kiszemelt területet többen nem tartották alkalmas- nak és volt olyan felszólaló ís, aki azt az állítást kockáztatta meg, hogy a Köőérberki-út szomszéd- ságában a kiszemelt terület "repülési szempontból egyenesen hátrányos és azt kérdezte, hol van a légi forgalmi szakértők véleménye. A főváros törvényhatósági bizottságának nagy többsége lelkesen megszavazta ij ugyan az új légi- kikötő területének megszerzéséhez szükséges össze- get, mégis szükségét érezzük annak, hogy meghall- gassuk az illetékes tényezők és szakemberek véleményét arról, hogy valóban alkalmas-e a budaörsi fensík légikikötőnek, hogy ezzel végleg "eloszlassuk a kételkedők jószándékú aggályoskodását. Az utóbbi években mondotta beavatott informátorunk amióta a különböző fórumok az új légikikötő problémájával foglalkoznak, nagyon sok megoldás merült fel. Kombinációba vették a nagy Rákost, a kisrákosi réteket, a Zuglónak a Hajtsár-úton túl terjedő részét, Csepel-sziget északi csúcsát, az albertfalvai Dunapartot, sőt még a Svábhegynek a Normafa feletti részét is. Mind ezeket a helyeket szakemberek alaposan tanulmá- nyozták és végeredményben minden esetben az volt konkluzió, hogy igazán tökéletes s modern repülő- állomásnak egyik sem alkalmas. Szinte a véletlen vezette rá az illetékeseket a mostani megoldásra, amely az említett helyek között feltétlenül a leg- alkalmasabb. Első és legfontosabb elvi feltétele Budapest repülőterének, hogy a város központjából könnyen és jól legyen megközelíthető, főútvonal aggodalmakat mentén legyen s természetesen terep és légviszonyai is megfeleljenek a követelményeknek, A kijelölt terület talaja teljesen jó repülőtér céljára és csak kevés egyengetés szükséges; a szomszé- dos, hozzácsatolt termőföldek pedig köny- nyen lesznek gyepesithetök, Az a kifogás sem helytálló, hogy messzi van a város közepétől, mert mindössze hat kilométer, ami gépkocsival ma már alig "4 órás távolságot jelent. Mindenképen hiba volna azt kívánni, hogy a repülő- kikötő a város belsejében legyen, — Ellenkezőleg, Budaörs mellett szól az is, hogy a légi forgalmat teljesen a városon kívüli légkörben lehet majd lebonyolítani, ami a repülőforgalom biztonsága — tekintetében nagyon lényeges. Az utóbbi években ugyanis nem egy külföldi város- ban előfordult, hogy motorhiba miatt kényszerle- szállást végező gépek beépített területen, utcán vol- tak kénytelenek a leszálláshoz helyet keresni, ami ijedelmet és kárt is okozott. Nálunk is gyakran előfordult, hogy rossz időben a gépek alacsonyan kénytelenek átrepülni a város felett, hogy a repülő- térre vezető utat követhessék. — A budaörsi repülőtér megrövidíti a Wien— Budapest és Zágráb—Budapest közötti légi uta- zást is. — Az új repülőtér ellen azt a kifogást is emel- ték, hogy köl ül magasabb hegyek emelkednek, amelyek a repülőtér látási viszonyait és a rádióval való irányítás lehetőségét rontják. Ezek azonban mind technikailag megoldható kérdések, Más orszá- gokban elhelyezett hegyi repülőterek sokkal rosszabb --- Page 244 --- 6 Budapest, 1985 jülius 10. elhelyezés mellett is nagyon jól működnek. Kétség- telen, hogy ségessé válik a repülőteret környező latoknak és akadályoknak — vörös jelzőlámpákkal való eli a repül határát lámpasorral jelölik meg, magát leszállóhelyet pedig reflektorokkal fogják tani. Valószínü, hogy az új repülőtér Naphegyen és a Vadászhegyen fognak forgó, villanó reflektorokat felállítani, hogy már messziről tám- pontot nyujthassanak a ködben, vagy ójszaka ér- kező pilótáknak. — Közlekedési szempontból az új repülőtér ki- fogástalan lesz. A hozzávezető útvonal a Budaörsi- útig már készen van, innen fogja a leágazást. a légikikötőig a főváros, a mai út áthelyezése után kiépíteni. Közvetlen közelében van a wieni vasúti fővonal megállója, mellette halad a Hév. török- bálinti szárnyvonala, tehát úgy teher, mint személy- forgalom tekintetében elsőrendű megoldás lehetsé- , maga az autóút elsőre: betonburkolattal ké- ült, amelyen az Apponyi-térről, vagy a Gellért- rről percek alatt lehet megközelíteni az új légi- megvil: megépülésekor a té: kikötőt. Érdeklőktünk az építkezés s megindításának idő- övetkező választ kaptuk: a, illetve légikikötő ének biz pontja iránt is, amire a A főváros éséhez szük ; négyzet km.-nyi te- lebonyolítása lesz. az első fe rület kis: Atitäsi jog ár bekebelezték a m. kir. Ezt a bekebelezést most va a bírói hivatal meg- A kis és a székesfőváros javára át, után a repülőtér a főváros tulajdona le Az ér- a ajátítási tárgyalásokat dekelt tulajdonosokk | megkezdik egyezkedesi s amennyiben °k eredme nik itt is a ri esetben volt nt a szigetmono: ! fővár ok elöbb le is zárulnának, őszig da a légügyi ivatal semmiképen sem ve birtokba a területet, mert annak művelés alatt áll meg kell egy része mezőgazda és a termények betaks várai, Reméljük azonban, hogy még az ősz folyamán nem- csak a föld egyengetési munkái dődnek meg, ha- nem a repülöallomäs berendezéseinek, épületeinek létesítése megindul, Kedvező esetben az új repülőteret már a jövő adják rendeltetésének. A felépítmények: hangárok, üzemi és műhelyépüle- tek, a pályaudvar forgalmi pavillonja, várócsar- nokokkal, vendéglővel, vendégszobé . Igen te- temes egbe kerülnek, amelyek költségeiről a lég- ügyi hivatal gondoskodik, de lehetséges az is, hogy bizonyos berendezések létesítésének költségében osz- toznak az egyes légivállalatok is. Az új repülőpályaudvar minden tekintetben a legmodernebb lesz, hogy a légi utasok kényelmét és igényeit leghiánytalanabbul kielégíthesse. Így pihenőszobák, fürdők, olvasó és írószobák stb. áll nak rendelkezésre és ezenkívül külön higiénikusan berendezett állás lesz az ott éjjelező, á repülőgépek -mélyzetének, pilótáinak számára is. Átépítik a Károlyi-palota külső írontját aly elhatározta, A főváros vezetősé hogy megszünteti azt a kirívó kellemetlen di nanciát, amely hajdani Károlyi-palota, belső pompája 8 ragyogó tartalma tt tapasztalható, terveit W Gyula ünöbb sza A restaurálás a műemlékek e; szítette el a fő S, hatták volna, ki kellett kérni gos Bizottságának hozzájár palota egyik legértékesebb és emlékünk. A szombaton Károly bemutatott restaurálási műépí a Műemlt kek t, lévén a legrégibb építészeti foglalkozott a terveivel s Käro palota ahhoz egyhangúan megadta a hozzájárulást, ének ezzel minden akadálya A palota külső átépíté áról elhárult. Az építkezés és restaurálás megindítá illetékes helyen hogy miután speciális munka végre- hajtásáról lesz szó, elmarad a nyilvános verseny- tárgyalás, csupán szükebbkörű — ajánlati felhívást bocsájt ki a főváros. Az új homlokzat külső képe azonos le, az Egyetem-utcaiévadl s a régi stílus- hoz szigorúan alkalmazkodik. Az idén egyébként a renoválásnak csak egy re készül el. Az Egye- tem-utcai Károlyi-utcai szárnyak átépítésével, továbbá a földszínti helyiségek átalakításával a képtár területe több mint kétszeresére fog növekedni és ezenkívül alkatmat ad a szi főváros több más nagyszabású mi és kulturális tervének megvalósítású amelyek egyelőre nem érettek a publilcálásra. kijelentett Váczv István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Négy millió a júniusi közmunka mérlege Az elmult hónapban erőteljes közmunkapro- gram folyt a főváros intézményeinél és üzemeinél. A Vízműveknél folytatták a régi kazánok bontását, az átemelő telepen üzembehelyezték az új gépeket és a tartalékalagútak másik üregét közel. 600 mé- terig beépítették. A Gázművek 1565, az Elektro- mosművek 1760 munkást foglalkoztattak a múlt hónapban. Az út- és csatornaépítésnél a budai ol- dalon az útrendezési munkák haladnak előre, ame- lyeknél 1 munkás jutott keresethez. A csatorna- építéseknél a Lágymányoson végeztek különböző munkálatokat, folyamatban van az angyalföldi szivattyútelep bővítése és a telep gépészeti beren- dezése. Júniusban a következő közmunkák és közszállítások kerültek kiadásra: Ut- és csatornaépítkezések 307.295 P Közélelmezés Kórházak, egészségügyi munkák ? Városgazdssági hatáskörben Magasépíte Vízművek Gázművek 268.000 ,, Elektromosmüvek 500.700 " BESZKÁRT 372.8 Autóbus Z 74.000 ,, Összesen 3,922, ne P A A muűgasépítési ügy Anna templom burkolásait elvégezte a Szent az Uj Szent János kórház fal- a XIV. kerületi előljáróság Gyarmat- utcai bérházának átalakítását, a városszéli telep harmadik épületcsoportjának építését és számos más munkálatot. Húszezer pengőre zsugorodott a 377 ezer tte követelés Esztendök hosszú , Különböző b frontokon hadakozott a azokban a perekben sítése miatt a külör bi sora idonosai indítottai japest s ge ellen, Az eg} ilyen nagy i per most nyert w befejezést azzal a kúriai elyet Hutás József dr. kúriai tanács- ítélettel, x ével tartott tárgyalás után hirdet- aki Azt A keresetet özv, Jáross Jánosné indította, kettős követelést támasztot a főváros ellen. kérte, hogy a bíróság sem e azt az eg séget, amely közte és a fővár a vál Jat nak megváltása ügyében 13 esztendővel ezelőtt jött létre; m k kereseti kérelme pe úgy szólt, hogy a bír g címén 377 ezer pengő fizetésére kötelezze a fővárost. aki cz ügyből kifolyólag íros ellen, hat ügyvé- miben Budapest y Ká- etekben 1e- kártérítés A per során többféle pert det foglalkoztatott, sfőváros - jogi tiszti főügyész a felperes, lexumra a állapította me ninden r vették a tulajdonosc gánteme tkez tól. A kommun bukása után, ami még megmaradt ezekből a vállalatok- ból, azt Budapest zékesfőváros törvény- hatósága magának megtartotta. Z 1926. év folyamán a kötelező ravatalozás tárgyában alkotott szabályrendelet, il- letve a temetkezés községesítése a magánfjeleknek ilyen ipar it lehetetlenné tette. A főváros ter- mészetesen elismerte, hogy a magánosokat ezért Bizonyos, hogy érdekelt magánfeleleki yi esztendő után a felperes ja, hogy az egyesség, amely közte és a között 13 esztendővel ezelőtt létrejött, ér- ytelen, semmis. Ezt az álláspontját azzal indo- kolja, hogy az egyesség megkötésekor szorult anyagi helyzetben volt és a főváros, közhatósági jellegéből kifolyólag, gazdaságilag ehasonlíthatatlanul erősebb volt nálánál. Megállapította a Kúria, kat a perben szereplő felperes a: idején ajánlatában kártéritó sül egymillió koron: szemben 600.000 koronát ajánlott TA. város, illetve a tiszti zség maga is azon az állásponton volt, hogy a elperest kárta- lanítani kívánja. De kifogást emelt a főváros a kár összegszerűsége ellen. A felperes által követelt és peresített 377 ezer pengőt túlzottnak, indokolatlanul magasnak taksálta. A bíróság a kárigény összegszerű megállapítása. érdekében szakértői bizonyítást rendelt el. Ámde a szakértők egymással homlokegyenest ellentétben álló véleményt deponáltak a bíróság előtt, úgy hogy a szakvéleményekre ítéletet alapítani nem tehetett. Éppen ezért a Kúria, valamennyi szakvéle- mény félretételével, a legjobb belátása szerint maga állapította meg a kártérítési eg — mértékét. Gondos és preciz, minden irányban kiterjeszkedő számítások és mérlegelések után arra az állás- pontra jutott a m. kiír. Kúria, hogy a felperes által követelt 377 ezer pengönyi kártérítés helyett mindössze 20. 000 pengő ítélhető meg a felperes javára. A kir. Kúria ennélfogva az alsóbíróság ítéletének megváltoztatásával a marasztaläsi összegét 20.000 pengőre leszállította. pe FF FF PPP Fr rvr a Vr EEE EEE A A] Mincsen szó koksztűzelési kényszerről A közigazgatási bizottságban és más förumok- ban ís szóbakerült a fővárosnak állítólagosan ter- amellyel a ház: tulajdono- kényszeríteni, hogy zponti- njaikat kizärölag koksztüzelesü kazá- nokra cseréljék át. A kényszerítő rendelkezés hire érthető nyugtalanságot váltott ki a budapesti köz- pontifüteses házak tulajdonosainál, mert joggal tartottak attól, hogy az ilyen hatósági rendelke- zés az amúgy sem vírágzó häztulajdon-konjunktu- át még inkább elsorvasztja. Más oldalon viszont a ak és a különlegesen kazängy: al fog- üzemek örömmél hallották a ámukra nagy munkalehetőséget ígérő rendeletet és azt hit- vezett olyan intézkedése, sokat arra akarja ték, hogy már a nyári hónavokban nagymennyi- ségü megrendelésre számíthatnak. A Fővárosi Hir- tap illetékes helyen érdeklődött és a következő felvilágosítást kapta: Ebben az ügyben az a tényállás, hogy a tüzelőanyaggazdálkodás kérdéseibe a főváros ha- talmi szóval nem kíván beavatkozni. Egészen más a helyzet az állami szerveknél, ahonnan számos ‚olyan intézkedés látott napvilágot, amely a hazai szénbányák támogatása érdekében egyéb tüzelőanyagok használatát lényege- sen korlátozta. Ezek a rendelkezések a legtöbbször súlyosan érin- tették a Gázművek és a főváros érdekeit is azáltal, hogy a gázgyári koksz elhelyezését megnehezítet- ték. A főváros úgyszólván állandóan tiltakozott, hogy a gázgyári koksz hátrányára a barnaszeneket előnyben részesítik és számos esetben intézett fel- terjesztéseket az iránt, hogy a különböző belföldi származású tüzelö- anyagok minden tekintetbe: egyenlő el- birálás alá kerüljenek, a hazai gázgyárak által termelt koksz pedig olyan hazai szénterméknek minösittessek, amelyre a ha- zai szénbányászat érdekében adott kedvezmények teljes mértékben érvényesülhetnek. Ennek az évnek az elején elkészült a pécsi kokszolómű, amelynek évi termelése mintegy 7000 vagónra becsülhető. Ilyen mennyiségű koksznak a piacon való megjelenése, a kokszfogyasztást korlá- tozó intézkedések miatt, rendkívül nyomasztóan hat a kokszpiaera. A nehézségeken csak— úgy lehet segíteni, hogy a tüzelőanyaggazdálkodás kérdéseibe a mesterséges beavatkozást megszüntetik és a fogyasztóknak sza- bad kezet adnak abban a tekintetben, hogy milyen tüzelőanyaggal kívánnak füteni, Nincsen tehát arról szó, hogy a fogyasztó- kat és a háztulajdonosokat kokszfogyasztásra kény- szerítsük, a főváros csupán azt a kívánságát han- goztatja, hogy a hazai kokszszal való tüzelés akadályokba ne ütközzék és azt akarja elérni, hogy a saját üzemében termelt kokszot nehézségek nélkül, tisztességes áron elhelyezhesse. Ezzel a fürdőváros érdekeit is hathatósan szolgálja, mert a főváros levegőjének szennyeződése, a korom- és füstképződés legnagyobbrészben a kéntartalmú barnaszenekkel való fűtés nagyarányú elterjedésé- nek következménye. A főváros most újból megsürgeti a miniszté- riumokban kívánságának teljesítését és bizonyosra veszi, hogy kérését méltányolják az illetékes ha-. tóságok. --- Page 245 --- Budapest, 1935 július 10. ZOVÁROS [IAP 9 e e 99 Sazvasdci ÉRTESÍTŐ LEN AS Tilos a természetes jég hasznälata A kormány sürgősen intézkedik a főváros kivánságának teljesítéséről Régi követelése a fővárosnak és a főváros közönségének, hogy végre rend teremtődjék a jégkérdésben. A — bakteriológiai kimutatások ál- landóan hagsúlyozzák, hogy a Budapesten for- galombahozott természetes jég fertözgseket oko- zott és nem egy esetben súlyos esetek jelentkez- tek. Úgy látszik, hogy végre elhatározó lépés történt a jég forgalmának szabályozása érdeké- ben, mert a főváros legújabb felterjesztése a kormánykörök gyors — intézkedését provokálja. Az úgynevezett jégrendelet módosítása útban van és Budapest közönsége megszabadul attól a ve- szedelemtől, lentett. amit számára a természetes jég je- Illetékes helyen a főváros kívánságait a következőkben ték a Fővárosi Hírlap munkatá ismertet- sa előtt: — A jég forgalombahozataláról szóló mult- évi kormányrendelet módosítása érdekében a pol- gármester a következőket kért letén természetes jeget termelni letve az illetékes közegé ügyi mészetes jég termelésére engedélyt nem adhatnak. Felhatalmazi kell adni a polgármesternek ah- hoz, hogy az idegen törvényhatóságok területéről behozni szándékolt természetes jég — behozatalát megtilthassa, — Ez a lényege Budapest ter nem szabad, il- hatóságok ter- a föväros kívánságának és vő nem kell magyar: hogy milyen mélyenfek okok teszik szi a -jegrendelet módosítá- sát. egy ban legve: delmesel lusokat, amelyek, ha étellel érintkeznek, vagy könnyelmű módon hűsítő italba kerülnek, a veszedelmek és a ZP betegsögelc végtelen sor- idézhe- tik fel. a legfőbb ideje annak, hogy Versenytárgyalási megbízásokR A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: és Orbán- dám útépítése, Böhm A ker. Fodor-utca, hegyi-árok közötti á Gyula vállalkozó 7 Az I. ker. L6gody Gránit-lépcső Ki tti aszfalt zuzalékos burkolására, Útépítő és z rt, 26.940 P. Érdi-út, Németvölgyi-út és Izr. temető kö- makudám útépítése, Klauber és Vajda A XI. ker. és Lenke-út köz Albert útból kiágazó ának zuz 91 P 20 Névtelen-utca, Váli-út kos aszfalt útépítése. f LÁg elmiszerpiac kőműves m. Böhm , XI enk: 4429.29 P. Ugyanott 4 2 VII., Öv-u. 183. 6993 P. Közp. Vár: em. folyosó vasszerke- is munka, Márkus Lajos, VI Hun: -u. 4. 3600 P. Ugyanott . Id. Bi f, X., Hajtsár -út 77/79. 1773.50 P. Ugyanott tölgyfapado: munka. Bauer Zsigmond, VII., Erzscbet-körüt 58. 2685.50 P. Ugyanott űves munka. Böhm Károly, X., Kőbányai- út 43/c. 7349.21 . Bicskei gyermekotthon barakképítés, kőműves munka. Ifj. Schádli józsef, Bicske. 15.100.30 P. Városmajori tenniszpálya öltöz elhelyező munka, Barcsay Lajos, épület föld-, , Apród-u. 2. 6438 P. REVÉSZ £s HUSZÁR tótechnikai cikkek és láncok. Durex-dugaltyü vezérképvise Budapest, VL, Jókai-t WAHL-:FERENC lakatos mester VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA Budapest, VIII. Víg-u"ca 39. Telefon: 316-45 a term száműzessék a szetes milliós jég nagy- városból, ahol a fogyasztás, különösen a mai időkben, rendkívül nagyméretű és ahol éppen t könnyelmü vagy [lelkiismeretlen megfertőzhetik a lakosságot. A polgármester a maga felterjesztését a kereskedelmi — miniszterhez intézte, a másolatot azonban megküldötte a belügyminisztériumnak is al a kéréssel, hogy a kedvező elintézését a minisztériumnál támogassák. Kozma Miklós belügyminiszter leiratában [arról értesítette a polgármestert, hogy a felterjesztésben foglaltakat s: egyének teljes egé- en magáévá tette, óbanforgó rendeletnek módosítása iránt a kereskedelmi miniszterh: nyilvánvaló, hogy Budapest jég- ellátása a higiénia szempontjáb kedvez láson megy Közei 89.000 vizsgálatot végzet mulf év alalt a fővárosi Közegész- ségltani és Bakteorolögiai Intézet Ströszner Ödön dr., a Székesfővárosi és Bak- teriológiai Intézet igazgatója részletes tanulmányban számolt be az intézet múlt év gyértékű munkás- ságáról. Az intézet a múlt esztendőben is felbecsül- hetetlen szolgálatokat ített a járványok leküzdése és a betegségek megelőzése terén, a főváros k egészségi helyzetének emelése érdekébe: I a közel jövőben ül ke . A szín- vonal megtartása csupán az intézet tagjainak áldo- zatos és odaadó munkásságával volt biztosítható, annál is inkább, mert a kiterje ett, nagyobb ámmal végezte el. gálatot végzett az inté- zet, amelyből 12.778 hygiéniai és 76.097 bakterioló- giai vizsgálat volt. Vizsgálatot végzett az íntézet 11.716 esetben, élelmiszert 215-ször vizsgáltak, 787 levegövizsgälatot végeztek, 60 vizsgálat pedig kór- vegytani természetü volt. munkakört az intézet a régi létsz? Az év folyamáz 88.§ 4 alos munka, Nyitray Károly, VIL, Ka- P. lakatos munka, Ozsváth István, VIII., Gyulai Ugyanott parketta munka. Símon János, VI., Aradi- | utca 16. 2121 P. Ugyanott burkoló munka. Czeglédi J, Jenő, VIII., Kis- templom-u, 7. 11 Horthy Mikl«c elemi iskola, gummipadlóburkoló munka. Magy r rt., X., Kerepesi-út 17. 6650. P. X., Kerepcsi-úti menhely átalakításának kőműves mun- kói. Buzad VI., Váci-út 121. , Közp. ó munka. III városház Porta bu: szövetkezet, Gr. Tisza István-u A kegyúri, katoi b. épületek vízvezetéki berendezéseinek II. 1.—TIX. 30-ig. Vízművek, VIII., Kun-u, sé ya, parketta munka. Luft István, VIII., Futó-u. 40. 7 VII., Thököl z bontása, Kovács Artur, 1-ú. Lágymányosi nyílt élelmiszerpiac, vasredőny m. s IX., Tompa-u, 26. 5896 P. Sándor, s é; Imiszerüzem fiókban kőműves m, Kapi-u. 5. 2716. P. az Erzsébet királyné-úton: Vasbeton níd Wohl József Fuvaro: Käroly, set, Gugi Alajos dr. Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: úti Szent Istvi th zet 2857 kórház bádogos munkáira pá- reil János 2881, Fliegl Mi: István 3926, Cs t Mihály 4292, Schwartz ző munkáira pályáztak: Wer- setz Márt 95 ó Ad 8173, Seitz Richárd 8312, Fönagy Béla 8312, Balás Farkas 8366, Vaits Sándor 8897, Radó Sándor 9016, Karnik József 9074, Grandits Gyula Kraszner György 3050, Higiénia ép. rt. 3050, Gerber 4372, So- 3060,, Relle Mikló: mogyi Béla 3476 pengővel. 3310, Pregitzer Ferenc Július 11, 18 és 20-án délután fél 3 órakor Ugetőverseny yáli-úti a pály SE zazdası iztak Charle ígi hív Rietschel 3186, tal kazánházá és Henneberg Ilkovi 3 Ormal ván 3628, pongövel 3615 pó 7 109.968, In Halás: Albert czky és z Hubert 107.997, 4 114.071, 112.114, Stein 116.122. Danubia műszaki rt. 12 nos 121,868, Wihart Ferenc 122.561, H Hirsch Mihäly 131.371, Borlay Lajos 14 Kövér Lajos-u, és Hajtsár-út között s a mellette nyitand Hubert mán Béky 3.881, En, 33.906, Sz: Albe Amon Antal Vajda 88. 6, 6 Liska Jen r József szaki rt. 40,380, Bpítőipari rt. 47.7 A Kelenföldi-út, Horthy , Mik!6 Klauber Ámon Ántal 11.474, Grosz Frigyes 13.091, Ppengővel. A főváros útkarbantartásához szükséges köanyag szál- lítására p. bazaltbánya 28.628, Klauber és Vajda 7 0. Inoczi 11 Danubia mű nesgulyácsi Kolmann y: 18.8 800, Schafer Antal Ernő 3 bi köbäny 38.610, Ritter Antal 2 4, Somosköi bazaltbánya rt. 21.758, Csücshely! bazaltbánya 3060, Buda- vidéki kőbányák 21.758, Gyöngyös-Sarhegyi kőbánya 21.762, Solymosi és 1 yi kőbánya 6142, Fábián és Kata- nincs 82 A szesszel kevert benzin s: állítására pá. 50.000 kg. tó Egy Magyar Ásványolaj rt. Oleum Műsz. Ker., Nyirbogdányi Petroleumipari rt., Hegedüs és társa, Shell Kőolaj, Fino- mitott olajok keresk. rt., Steaua, Antal János, Vacuum Oil Co, Uj versenytárgyalási Riirások A goscAumerter versenytárgyalást hirdet: iskolaépület és az I. óvóda- épület bontási munkáira, Ajänlatokat K utca III. em. 350. ajtószám alatt 1935 július 16-án dé 9—10 óra közt nyujtani íi személyesen vagy megbízott útján kell be- ajánlatokat Buda 1935 július Az árába st székes- d. e. ékesfővárosi szak s 6900 tonna bazalt kiskö iljáróinak építésére. Aján lőtt 10 óráig kell a Központi vá- alatt benyujtani. Az aján- tonhoz veze ési latok ött 11 € a Köz- ponti városháza II. eme elet ú magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalmazás- tt képviselői jelen lehetenk. ker., Külső nyi-út Mi beton koc nintegy 1000 fm. hc ép Ajánlatokat 1935 július káira nyilvános vi árgyalást. 16-án délelőtt 10 6 11 a Központi városháza II. eme- let benyujtani Feh: út és Fadrusz-utca amit kocsiút és öntött aszfalt n nyilvános ver- 16-1 né ii 10 ék-utca, ának ke burkolási mun alást. Ajánlatok a Központi v között lé t thonok én d. e. szállítására a gyer Ajánlat tehető júlív pavillon I i ág rva- 10 óráig. házak rés zent János kórházban építen: nőgy szati pa- vilonnál. Ajánlat tehető jú 10 órá áig. Város- , III. em. 350. 0.000 métermázsa keményhasáb és dorong tüzifa szál s Ajánlat tő július 30-án d. e. 10 órúig. Kálmán-tér ALYULFALLSVVÁL VAS TÁS TITAN LL SEMPERNOVA | ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR | BALOGH GEZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON VADASZ GYUNA mozaiklapgyära_ és pítési anyagtelepe Budapest, III., Lajos-utca 89, és Rupp Imre-utca 46, Telefon: 62-9-06. 66. I KOVACS A. ÖDÖ Budapest, WVIIT., Telefonszám: Bezerédy-utca 8. 88-2-93, 40-8-78, Közp. fűté vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata RUDAS SANDOR Budapest, VI., Jókai-utca 2. (Jókai-tér sarok.) Tel. : 18-0-26 dugattyúk, dugattyúgyűrűk, dug. csapszegek szaküzletel STEINER IST VAN FIAI FÉMÁRUGYÁR V., Kädär-utca 6. Telefon: 22-9-63 | Gyártmányok : Fényvető vizállásmutató készülékek. Próba- és le- Budape eresztő csapok, olajozók. szelepek, gözcsapok, vízállásmutatók ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegvízberendezés, gáz, vizvezeték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, H., Halász-utca 2. Tel.: 51- 34. --- Page 246 --- Budapest, 1935 jülius 10, Előtfizetési ára: egész évre . a DE fél évre! eu rd ee Ne ae 24 pengö 12 pengö Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Dacsó mil, a Fővárosi Hirlap felelős szerkes e, néhány hétre elutazott a fővárosból. Tävol- létében a szerkesztésért Pogány Béla szerkesztő felel. tör- tekin- minden Alulírott városházi hetilapok a vényhatóság nyári szünetére való tettel augusztus hónap végéig második héten jelennek meg. Fővárosi Hirlap, — Független pest, Uj Budapest, Uj Főváros. Buda- SZ STEPTEN S MEEK" A székesfőváros a Szent Istvän-heti ünnep ségekre és a , Gyüng. bokrétára" már néhány éve külön prospektusban hívja fel a külföld figyelmét. Ezeket a prospektusokat az Idegen- forgalmi Hivatal Angliába, Vémetországba és ágba, legnagyobbrészt egyéni címekre , A kitünő propagandagondolat az el- orán igen jól bevált és nagymertek- rult ahhoz, hogy a Szent Istvän-het idegenforgalmi évünk legkiemelkedőbb ma már eseménye lett Az idei S. t Istvän-heti prospektusok már elkészültek szétküldésük serényen folyik. A gyönyörü, mélynyomású füzetecske angol nyel- ven huszonötezer, német nyelven tizenkétezer, francia és olasz nyelven pedig hatezerötszáz-hat- ezerötszáz példányban készült. Sajnos, az idei prospektus terjedelemben kisebb s kiállításban egyszerűbb, mint az 1934, és 1933. évben szétküldött Szent István-prospek- tusok. A fővárosnak ugyanis az idén erre a célra jóval kisebb összeg állt rendelkezésére, mint az előző években. Mindamellett — ha szines rajz és többnyomású szöveg nincs is az 1935-ös pros- pektusckban, mégis meg kell állapítanunk, hogy az abban foglalt elsőrangú művészi fényképek és az óriási gonddal összeállított szöveg hatáso- san fogja szolgálni idegenforgalmi propagan- dánkat. Kovácsházy Vilmos, a városgazdasági ügy- osztá alkalommal 1egmutatta, hathatös ha jzökkel is opagandát fejthetünk ki, hog ides genforg almi F kellö kértelemmel és szeretettel szolgáljuk a Duna koronázatlan királynőjét, Budapestet. , főváros vezetőinek szabadsága. A hétfői üléssel végkép bezáródott inet előtti élete. A fö- üdülé ot. Szendy Ká. grádi kuriá roly polg idejét, ahogy De di a pihenés nap- h. polgármester ros ügyeit Liber Endre irányítja a szünidő alatt. Orvosi kinevezések, Sipöcz Jenő dr. főpolgár- mester Korniss Nándor dr., íyörgy dr. s orvosokat alorvosokká, Baló Lajos dr., Biró János Kolosy Béla dr. orvosokat a gyámsági jogról és . Csorna Kálmán dr, egyetemi ma- a s ékesfővárosi á k kitűnő elnöke korlati munkásságát és egyetemi elő- "be foglalva kiadta, ame apokban ót. Háromszázoldalas hatalmas kö- jogszolgált gäntanär, tetben tette Csorna .árvaszéki k több, mint húsz yakorlati munkásságának, iro- dalmi tevékeny snek és egyetemi előadásainak eredmé: : Gyámsági jog és jogszolgáltatás címen. Osorna műve renc elsősorban a szem esen és kimerítően tárgyalja i és családi jognak gyámható- ság ál ellátott részét, a nemzetközi magánjog- nak idevágó anyagát és a gyámhatóságok gyer- mekvédelmi — feladatkörét. Részletesen ismerteti Csorna az eg gyámhatósági szervezetet. Közli a gyámhatósági eljárás jogszabályait teljes rendszerbe foglalva lés kiterjeszkedve a jogsegélyre és gyám- pénztári kezelésre is. Csorna Kálmán könyve nem- csak elméleti, de a jórészt elavult kézikönyvek mel- lett hézgapótló gyakorlati értékkel is bír, ami a bo- nyolult és széttagolt anyagban biztosan követhető vezérfonalat nyujt. Nemcsak a szakemberek: gyám- hatósági tisztviselők, közjegyzők, tiszti ügyészek, bírák, ügyvédek, de a közigazgatás egyéb ágainak | tisztviselői, elsősorban a jegyző-társadalom nélkülöz- hetetlen kézikönyvet nyert a munkában. Nyári szünet a Fővárosi Könyvtárban. A Fő- városi Könyvtár központja július 1-től 31-ig nyári szünetet tart. Ezidő alatt a Reviczky-utcai palotá- ban a könyvkölcsönzés szünetel és az olvasó termek is zárva lesznek, A már kiadott könyveket délben 12—1414 óra közöttilehet visszaszolgältatni, Becsey Antal ünneplése a kelenföldi Társaskör- ben. Meleg ünneplésben részesítette a kelenföldi Társaskör Becsey Antalt, a kerület népszerű tör- venyhatösägi bizottsági tagját, 30 éves közéleti sze- replésének jubileuma alkalmából. Az ünnepi beszé- det Dorner Gyula miniszteri tanácsos, a kör ügy- vezető elnöke tartotta, majd meleg ováció közben leleplezték Becsey Antal jólsikerült arcképét, amely bethlenfalvi Paál Ákos festőművész sikerült alko- tása. Az ünnepi gyűlés után társasvacsora volt, amelyen Becsey Antal meghatottan köszönte meg polgártársai szeretetének megnyilvánulását. Az ün- nepségen és a vacsorán résztvett Petracsek Lajos és Klein Antal országgyűlési képviselő is. A főváros ingatlant ad a mérnöki kamara szék- ház-építkezéséhez. A Budapesti Mérnöki Kamara arra kérte a fővárost, hogy az új kamarai- és nyug- díj-intézeti székház céljára megfelelő telket adomá- nyozzon, A főváros annakidején ingyentelket adott az Ügyvédi Kamara és a Kereskedelmi Kamara székházainak építéséhez is, tehát nem zárkózik el a mérnökök kérelmének teljesítése elől sem. A Mér- nöki Kamara űj székháza azonban nem az említett másik két kamara közelében létesül, hanem Budán épül fel, a Műegyetem mellett. A főváros a Ber- talan-utca és Budafoki-út sarkán lévő nagyértékü telkét ajánlotta fel a Mérnöki Kamarának, azzal a kikötéssel, hogy három éven belül köteles az új székházat felépíteni, az úrijog elismerése fejében pedig évenként egy húszkoronás aranyat fizet a fő- városnak A Horthy Miklós-körtéren épül fel a XI. kerü- leti tüzörseg. A főváros legújabb kerülete, a XI. ke- rület rövidesen önálló tű. éget kap. Ez azért sür- gös, mert a Szent Imre várost, ahol újabban nagy gyártelepek is létesültek, tűz esetén a tűzoltók csak nehezen tudják megközelíteni, mert az egyik szomszé- dos tűzőrség a pesti oldalon a Közraktár-utcában van, a másik pedig Budán, még messzebb, a II. kerületi Koronaőr-utcában. Eleinte meglévő épületet akart vásárolni a főváros és több ingatlantulajdonossal tárgyalt is, de ezek nem vezettek eredményre. Ezért most az az elhatározás, hogy a XI. kerületi tüzőrség új épületet kap, mégpedig a Horthy "Miklós-körtéren, ahol a fővárosnak megfelelő ingat- lana is van, e célra. Cjjá építik a Margitszigeti MAC-pályát. A Magyar ‚Atletikai Club margitszigeti sportpályáját teljesen újjáépítteti és ehhez a főváros támogatását kérte. A margiszigeti MAC-pálya "fekvésénél és el- helyezésénél fogva nemcsak Budapest legszebb sportpályája, hanem olyan környezetben van, amely- lyel nagyon kevés világváros dicsekedhet. A MAC- pálya újjáalakítása idegenforgalmi szempontból is fontos, mert mert az ott tartott versenyeket a ná- Tlunk időző külföldiek is sz sen látogatják. Az átalakítási terv rint a pályát három oldalról arénaszerű nézőtérrel veszik körül, a régi, rozzant fatribünöket pedig lebontják. Az építkezési költsé- gekhez a székesfőváros nagyobb összeggel járul hozzá s az ehhez séges pénzt rövid időn belül rendelkezésre bocsátja. Beboltozzäk a németvölgyi árkot. A főváros vezetősége már évekkel ezelőtt megkezdte a budai átszelő árkok és szakadékok bebolto- én a németvölgy rokra kerül a sor, mek rendezése különösen sürgős, mert a sze- szélyesen futó árok a legfejlödöbb villanegyedeket szeli át. A beboltozást fokozatosan hajtják végre. Egyelőre a Böszörményi-út és Törpe-utca közötti szakaszon tüntetik el a németvölgyi árkot. Foglal- kozik a csatornaépítési ügyosztály az Ördögárok problémájával is, amelynek át kell helyezni a Ta- bánt áts: 16 beboltozott medret az ott megkezdett városrendezés miatt. Hétfőn tárgyalják Klár Zoltán összeférhetet- lenségi ügyét. Szendy Károly polgármester megvizs- gálta a Klár Zoltán közgyűlési mandátuma ellen tett összeférhetetlenségi bejelentés adatait és jelen- tését áttette az igazolóválasztmányhoz, amely hét- fön délben tartandó ülésen tárgyalja az ügyet. nyéki községekkel. A közigazgatási bizottság hétfői ülésén úgyszólván dominált Budapest és a környék egymás közötti viszonyának problémája, amellyel kapcsolatban a polgármester bejelentette, hogy a koraőszi hónapok- a régi címen Alapítva: 1910 ban újabb értekezleten keresik a kibontakozást. A környéki városok és községek kívánságait Pest vár- megye összefoglalja és azokat a polgármester elé terjeszti, aki a főváros álláspontját a jelzett kon- ferencián fogj? kifejteni. Napirendre kerül a pályaudvarok kihelyezése. Az utóbbi napokban sűrű tanácskozások folytak a főváros és a MÁV között a pályaudvarok rendezése kérdésében. A fővárosnak az az álláspontja, hogy a. Déli pályaudvart meg kell szüntetni és feltétlenül rendezést igényel a Kelenföldi pályaudvar is, amely erőteljesen akadályozza a környék fejlődését. A MAV részéről azt az érdekes bejelentést tették, hogy a holt Dunaág feltöltésének befejezése után erre a területre kívánják összpontosítani a Déli vasút és a Kelenföldi pályaudvar személyforgalmát, amely esetben a mai Kelenföldi pályaudvar csupán kisméretű teherpályaudvarrá változik. A két pálya- udvar , megszüntetése tehát nyomban időszerűvé válik, mihelyt a lágymányosi Dunaäg feltöltését befejezik. Nem kap támogatást a fővárostól a tabáni szabadtéri színpad. Néhány nappal ezelőtt meg- alakult a tabáni szabadtéri színpad tervét pártoló társadalmi egyesület azzal a célkitűzéssel, hogy ezt a feltétlenül érdekes gondolatot a megvalósulás út- jára segítse. A színpadot tulajdonképen nem a Ta- bánban, hanem a Gellérthegy északi lejtőjén akar- ják megépíteni, kérdéses azonban, hogy anyagi tá- mogatás nélkül van-e reális alapja az egész elgon- dolásnak. Szendy Károly polgármester ugyanis hi- vatalosan közölte, hogy a maga részéről ezt a vál- lalkozást pénzügyi támogatásban nem tudja része- síteni, mert a jelenleg működő állatkerti és margit-. szigeti szabadtéri játékok is deficitesen dolgoznak. Elkészült a HÉV tarifamódosítási terve. A BESZKÁRT igazgatósága több ülésen foglalkozott. a HEV-—fövärosi határ közötti útvonalak tarifájá-. nak kérdésével és úgy határozott, hogy az eddigi 56 filléres menetdijat 26 fillérben kívánja rögzíteni. Az erre vonatkozó előterjesztés párhuzamos a. BESZKÁRT-nak az egységes tarifára vonatkozó javaslatával, amelyek együttesen az első őszi köz- lekedési bizottság ülésének napirendjére kerülnek. Újszerű nyaralás a Dunán. Erzsébet királyn egy hetes üdülési lehető nyújt az a pormen- tes Dunán jtják eltölteni, j én nap- és zuhanyfürdőzésre és mindenféle egyéb szórakozásra van alkalom. LL. lebbi út július 8-tól 15-ig az Aldunära, a vadregényes Kazánszoroson és a világhírű Vaskapun át vezet. ;zköltseg 130 peı Fe ositäsok és jegyek kaphatók az utazási irodákban és a MFTR. utazási irodä- jában. LELETET ELTETT TT ETT] A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLO igazgató Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest, VIII., Baross-utca 77. sz. "Telefon: 33-5-42 —— — SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, Sas-utca 25. szám. Telefo: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Läbatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Läbatlanban mákja 8 " Dorogon . . . . . . 3.000 ” Téglagyárak: Buda-Ujlak, Köbäny: Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak CT) " 000.000 drb. oRDATI€]j a tökéletes autópneu Cserépgyár: Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCR 9 Ion Gyula és Lajos központi fűtés és vízvezeték Andrássy-ut 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 247 --- Huszonötödik eviolyam 99 Andrea 1935 julius 24. 30—31. szám Slöfizetesi ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 A belügyminiszter A mult napokban voltunk egy sajtóanké- Kozma Miklós ann egyes, tárcája körébe tartozó fontos kérdésről. Nem vagyunk vak hívői az ankétek eredményességének, de azok a gondolatok, tervek, gondoskodások, amelyek a belügyminiszter hivatali szobájában ezúttal sz: vakba öntődtek, telve voltak az élet illatával, az emberiesség nemes melegével. Ami itt elhang- zott, szinte minden szó a budapesti ember min- dennapi életének kérdéseivel foglalkozott és egy pillanatig sem éreztük, hogy az a férfiú, akinek kristályos bölcsessége szétsugárzott kö- ton, zöttünk, tulajdonképpen — miniszter, hatalmas közéleti, politikai faktor. Csak a budapesti pol- gár, a főváros őszinte barátja gondolkozott és beszélt közöttünk. Legfőként az utca rendjéről, egyszerűnek, szimplinak [látszó kérdésekről mondta el véleményét, végeredményben pedig azt éreztük, hogy ez a szélesmellű, kemény, nagy ember, ez a magaskultúrájú, világlátott férfiú kézenfogja a gyámoltalanul tipegő, a gigászi forgalom rendjének említésétől is megrémült kis pesti polgárt és átvezeti a mai kamasz-város- ból az igazi világvárosba. A sajtón át széles körben értesült a pesti közönség ennek a belügyminiszteri megnyilatko- zásnak bő tartalmáról. . Valahogy azonban azt éreztük, hogy szinte Budapest minden polgárá- nak hallania kellett volna a hangot, amely bítor- ságot és biztonságot nyujt ennek a városnak minden elképzelhető körülmények között. Látnia kellett volna ennek a férfiúnak rendithetetlen becsületes hitét, emberséges élet- Az igazi belügyminisztert láttuk Kozma Miklós an, akinek ébersége, férfiassága, egyben derűs életbölcsessége őrködik a polgár- ság nappala és éjszakája fölött. Ezúttal a polgárság nappalának és éjszakájá- nak csak nyugaimáról és bizonyos vonatkozás- ban. életbiztosításáról volt szó. A csend és az utcai közlekedés rendje félszázaddal ezelőtt még komikus aggodalom lett volna, ma azonban csaknem olyan tényező az ember él n, mint talán maga a mindenrapi kenyér. Holnap pedig, amikor megsokszorozódik a k kedési eszközök szama, közlekedésének gyor ga és amikor az élet forgataga száz- és százféle zajban, ordítás- ban, üvöltésben, csengetésben, tülkölésben, du- dálásban és kipuffogatásban nyilatkoznék meg, kenyérrel és kenyér nélkül egyíltalán elviselhe- tetlenné válna a világvárosban való lét. "Testi épségünk és idegeink őre tehát ma is a belügy- miniszter, amikor meg akar bennünket menteni a magunk okozta könnyelmű elgázoltatás vesze- delmétől és amikor az idegeinket védi meg min- den felesleges zajtól. De a belügyminiszter egyik legnyugatibb szellemű kultürembere ennek az országnak és így képzeletében már elöretükrö- ződik a tíz vagy húsz esztendő mulva autókkal, autóbuszokkal és a közlekedés Istentudja mi- némű eszközeivel túlzsúfolt és a lármacsinálásra, idegbomlasztásra alkalmas eszközöktől halálra- rémült Budapest képe. Kozma Miklós már ma kezdi rendezni, tisztogatni a pesti utcát a húsz esztendő alatt kifejlődő közlekedés számára, ma kezdi tanítani a közönséget, hogy mint védje meg életét az eljövendő gigantikus forgalomban. Végül pedig a belügyminiszter mír ma gondos- kodik arról, hogy a lakosság idegeit megóvja attól a ma még szinte el sem képzelhető zaj- orgiától, amely talán állandó mennydörgéssi növekednék a jövő Budapestje fölött, ha az erős rendőri kéz nem gyomlálna a dudák, kipuffogók és hangszórók pokoli világában. A belügyminiszternél jobb barátja kevés lehet Budapestnek, mert ő az, aki nemcsak a ma, de a holnap nyugalmát és életbiztonságát is biztosítani kívánja számunkra. Liber Endre alpolgármester a Fővárosi Hirlap útján válaszol Éber Antalnak zottakká kai fegyverekkel adjanak nyomatékot. ik cikkében az adóterhekről Éber Antal, miután a törvényhatósági bizottságból kimaradt, most az egyik napilap basábjain fejtegeti közismert, egyoldalú-tenden- ciózus nézeteit. Az elmúlt héten két cikkben is foglalkozott a város gazdálkodásával, különö- sen az üzemi kérdéssel. Cikkeiben a legalapta- lanabb támadásokban részesíti a főváros kíváló, minden elismerést megérdemlő vezetőségét. Az üzemi kérdésről írva, az egyik város- atyának arra a kijelentésére támaszkodik, hogy az autonómia nem ismeri az üzemeket. Ebből a téves megállapításból hosszadalmas és messze- menő következtetéseket von le. Kifejti, hogy miután a főváros nem tud vállalataival helye- sen gazdálkodni, sokkal célszerűbb lenne, ha üzemeit magánvállalatoknak adná át. Hivatko- zik Angliära, ahol , irtóznak az állami vagy vá- rosi pénzügyeknek a zemek , gazdasági ügyeivel való összebonyol ától és arra, hogy Anglia el akarja kerülni, hogy a munkások az ilyen üzemekben állami vagy városi alkalma- váljanak és bérkövetelésüknek politi- szólva; a következőket írj — Szörnyűséges elgondolni, amit az adó- statisztika mutat ki, hogy 1913-ban a Nagy- Magyarország boldog fővárosának egy-egy la- kosát évi 30 , pengő, a Csonkaorszäg elszegé- nyedett fö sának egy-egy lakosát pedig 1932-ben évi 60 pengő városi közteher sujtotta. Vagyis a háború utáni korszak 100 százalékkal fokozta a lakosság fejenkénti adóterhét, rettenetes elszegényedés az egyéni jövedelmek szörnyű lerongyolása idején, A továbbiakban bírálja az újabb tiszt- viselőfelvételeket s kifejti, hogy a fő s túl- nagy adminisztrációval dolgozik. Hangsúlyozza, hogy ő nem tartozik azok k akik délelőtt az adminisztráció lecsökkenteset követelik ra- cionalizálás szempontjából, délután pedig tiszt- viselőfelvételt a diplomás munkanélküliség meg- szüntetésére. Végül még élesen bírálja a híd- építkezéseket, Liber Endre alpolgármester, aki a polgármester és főpolgármester távollé tének ideje alatt a város ügyeit vezeti, a Fő- városi Hirlap munkatársának Éber Antal tá- madásaival kapcsolatban a következőket mon- dotta: — E’öször is le kívánom szegezni, hogy őszinte nagyrabecsüléssel viseltetem Éber An- szemben. Mindig élve- tag korában széles tal kiváló szaktudásával zettel hallgattam bizotts: látókörre valló felszólal tait. Mióta nem hasábjain fejti ki érdekes várospolitikai elgon- dolásait. Sajnos, ezekre most óriási elfoglalt- ságom miatt, tása rám ró, nem válaszolhatok érdemlegesen, — bármennyire szeretném is — hanem be kell érnem azzal, hogy az általános irányelveket összefoglaljam. — Éber Antal városatya korában is éles ellenfelem volt. Számos felszólalására reflek- táltam. Beszédeiben majdnem szószerint ugyan- azt hangoztatta, mint amit most cikkeiben: az üzemeket át kell adni a magángazdaságnak. Ez feltétlenül igen tiszteletreméltó állás- pont, főként akkor, ha tekintetbe vesz- szük, hogy Éber Antal a kereskedelmi kamarának az elnöke. Ő hivatásánál fogva a szabad gazdálkodásnak a híve. Nekünk azonban, a főváros vezető- ségének, nemcsak a kereskedő- és iparostársada- lomra kell figyelemmel lennünk, hanem a fővárosnak mind az egymillió pol- gárára. Az ipar felkarolása részünkről soha semmi kö- rülmények között: sem — történhetik úgy, hogy szem elől tévesszük a más hivatásuak érdekeit. Erről a kérdésről egyébként sem a főváros ve- zetőségének kell döntenie, hanem a törvény- hatósági bizottságnak. Ha a bizottság azt tartja helyesnek, hogy az üzemek házikezelésünkben legyenek, úgy a mi köteles- ségünk csak egy lehet, hogy a lehető legjobban irányítsuk ezeknek a munkáját. ait és egyéni bírála- | tya, az egyik napilap | amelyet a város ügyeinek iränyi- | törvényhatósági ! — Teljesen helyt nem álló hogy az autonómia maga az az okfejtés, sem ismeri az üze- meit. Hát még hogy ismerhetnék azokat mások. Éber Antal itt teljesen megfeledkezik arról, hogy az üzemek a legteljesebb nyilvánosság- gal számolnak el és számadásaikba a törvényhatóság minden egyes tagja betekintést nyerhet. Azt sem tartom kizártnak, hogy az üzemek magánkézben jobban jöv edelmeznének, mint házikezelésben, de hiszen éppen az a feladatuk, hogy a köz érdekeit szolgálják és ténykedésük ne az egyéni haszonlesés- ben merüljön ki. Amíg a törvényhatósági bizottság nagy több- sége az üzemek fenntartása mellett vaz, addig ber Antal bírálatát egy fogásnak kell tekintenünk. — Éber Antal magasnak találja az adóterheket. Igaza van. Mi is magasnak találjuk, adott helyzetben csak igen keveset tehe- tünk az adóterheken való könnyítés érdekében. Elhiheti nekünk, hogy Budapestnek még nem volt olyan felelős tényezője, amelyik ne igyeke- zett volna az adókat minimálisra csökkenteni. A főváros jelenlegi vezetősége is szinte ember- feletti k elmet folytat, hogy könnyítsen Buda- pest agyonnyomorított polgárságán. Itt azonban de az meg kell állapítanom azt is, hogy Éber Antal meglátása kissé egyoldalú. Csak azt látja, hogy az adókat nem tudjuk leszállítani, de azt már nem látja, hogy milyen féltő gonddal őrködünk Budapest polgárságának a zsebe fölött. Szinte abban a pillanatban, hogy az élelm árdrágítás felütötte a fejét, a legnagyobb erély- lyel jártunk el s azonnal kivívtuk a legmagasabb tényezők közbelépését is. Ezzel a főváros lakos- ságát igazságtalanul súlyos megadóztatástól mentettük meg. --- Page 248 --- emünkre vetni, hogy nem követtünk el mindent a polgárság érdekében. A cikkek a továbbiakban a fővárosnak ámos olyan intézkedéseivel foglalkoznak, ame- lyeknek a fc »ganatosit: nem is tőlünk ered. Igy például a hídéníté 3 üzemi kérdésekben a reskedelemügyi miniszter t, A főváros veze- "Tehát nem lehet a s dönt. OO DOCCOIOTOTODOI DOC héj S) DOCGEHAT AO tősége a kormányzat és előre meghatározott úton halad. S úgy a kor- mányzatnál, mint a törvényhatósági bizottság- ban terveink mindig megértésre találnak, ami- nel semmi sem bizonyítja jobban, hogy tényleg a főváros polgárságának igazi ügyét szolgáljuk minden tudásunkkal és erőnkkel. a törvényhatóság által BRECHEN OO ingyenes raktárakkal, szükség esetén pedig inter- venciös vásárlásokkal fogja szabályozni a piacot A! főváros közönségének érdeklődését hetek óta legélénkebben )@iacokon bekövetk : FE arányú drágulás és a élelmiszerhiány fog gesítő tüne- tekre felfigyelt mas a kormá és Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter múlt hét csü- törtökjén ankétra hívta össze a kesfővé vasúti és hajózási vállalatokat, va t kiküldötte és kereskedői érdekeltségek t súlypontja a kesíjöváros képviselőinek állásfog- lalása és eménye volt. A kormány és tör- vényható: gyöntetű fellépésének máris jelent- zeznek kedvező eredményel, az utóbbi napokban már bizonyos olcsób- Dbodás tapasztalható, a további drágulást pedig meg fogj akadályozni a főv fokozott ellenőrzése és az — uzsorabír erélyes beavatkozása. A közélelmezés helyzete, a főváros további 16- edelmi minisztériumban tartott redményei iránt Rosta János dr. zanácsnoknál, kitünő kérdé. koztatta: budapesti piacokon egyes valóban szokatlan közélelmez si ügyosztály ödtünk a hozzäint unkat az aläbbiakban Az utóbbi időben vezetőjénél ér ésekre mun tömegfogya si cíkkeknél és nagyarányú áremelkedés jelentkezett, nagymértékben előidézett a tavaszi és jégkár, de még sem lehetett te ben elfogadhatónak tekinteni. reskedelmi miniszter ankétot hívott ı a fővároson ívül megjelentek minisztériumok, a >reskedelmi hi ajózási váll E: OMGE, mara, a F reskedelmi Kamara, ző Bizott megbízottai, Az ankéten meghallgatott vélemé: után a állapították azokat az in yek alkalmasak lesznek minden indokolatlan drág ítási kísérlet meg- akadályozására t óta mindöss egy-két nap telt el, de az eredmények máris jelentkeznek. A fövá an fogja € kísérlet csir fokozottabban való elfojtásár nörizni a piaci minden ezentül még árak alakul ilyen visszaélés esetén pedig kíméletlenül és azonnal megvonják az árusítási engedély az indokolatlan árdrágítótól, akár helybeli, akár vidéki az illető. A főváros vezetősége gordoskodni fog arról [/ módon, rende ló, ki- gével szüksés fő: gyün netalán rendszertelonsögek muta doskodni fog ar 7 mindi; elelő áru áll- jon a fo lkezésére főváros vezetősége mint ezt az anké. ten is bejelentettük gondoskodik arról is, hogy a termelők részére ingyenes 3 gek álljanak rendelkezésre olyan élelmi- szerek tárolására, amelyek a felhozatal napján nem keltek el. FE dják a vágóhíddal kapcsolatos régi tt B marhavásártelep teljesen átépített és rendbehc nagykiterjedesü — raktárházdit, nkívül szük esetén rendelkezésre állnak a Ferencvárosi pé udvar melletti, illetve a Mecster-utca és Pälya- utca özött Jé ő területen álló régi közraktári barakok, zó hely tehát úgyszólván korlátlan mér- tékben áll rendelkezésre. Ami a felhozatal s át illeti, a fö- özvetlenül beavat- nem maradnak el e nem szándék szükség lesz r: város egyelőre kozni, de ha KÖSZENBANYA "IS TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám; 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 tekintetben sem az intézkedések máris megtör- téntek a szü ületek, amelyeket indo- kolt esetben almazhatunk rrcig sem lehe- tett rövid átmeneti jelenség vo pokban már örvendetesen emelkedett a felhozatal s a mult szombaton a legfontosabb cikkek- ből 15-ször annyi felhozatal került piacra, mint tavaly csak egészen , úgyhogy az elmúlt na. Azok. az érvek, amelyeket bizonyos oldalról a főváros ellen olyan értelemben hoztak fel, hogy drágaságot a vid termelőknek élelmiszer rtelepre való koncentrál a helypé nzt a ám idézte volna teljesen alaptalan és komolytalan. A piaci és csarnoki helypénzeket elő, a főváros többször leszälli- Budapest, 1985 július 24. totta, a kövezetvám az élelmiszereket má- zsänkent töredék fillérekben is alig terheli, a termelők pedig bármelyik piacot felkeres- hetik, ha kicsinyber árusítanak, csupán a nagybani árusításnál alkalmaztak rend- szabályokat, amelyek a helybeliekre ugyanúgy vo- natkoznak, mint a vidékiekre. Ezekre a piacrende- szeti intézkedésekre éppen a közélelmezés zavar- talan és zökkenésmentes biztosítása érdekében volt ség, tehát semmiképpen sem igaz az az állítu. hogy a főváros czekkel az inté, désekkel előidé- zöje lett volny bármiféle drágításnak. Befejezésül a tanácsnok kijelentette, hogy « fjöváros közélelmezése szempontjából a helyzet tel- jesen megnyugtató, böségesen gondoskodnak a min- denkori ükségletkielégítésről és arról is, hogy az árak ne lépjék túl a megengedett ha- tärokat, H Megkerdeztük nı hogy milyen azoknak az ellentéteknek az elsimítására, amelyek | a Sportcsarnoknak szánt Batthyányi-téri vásárcsar- nok átadása körül az OTT és főváros között fel- kilátás van merültek. — A yhatósági bizottság közgyűlés | szabta meg kat a feltételeket, amelyek mellett a Batthyányi-t csarnokot — amelyet tőle testneve. lési és sport kra kértek átengedheti. Hivata | los tudom még nincs a főváros vezetőségének arról, hogy ezeket bármely oldalról visszautasítot- ták volna, vagy a csarnok átvételét megtagadnák. Ha vannak is ellentétek, biztosra veszem, hogy | ezek olyan átmeneti jelenség amelyek elsimit- | hatók. A főváros, mint mindenben, itt elmegy a méltányosság legszélső határáig. A csarnok átadá- sának időpontja egyelőre bizonytalan, de máris gondoskodtunk arról, hogy az ottani árusokat más úton juttassuk helyhez. Ezidöszerint 38—40 árus fogla! helyet a csarnokban, akik adott esetben a Krisztina-körúti zártvásáron, az új Horthy Miklós körtér és esetleg a Németvölgyi-úti vagy a $S7 Ilonai új piacteleken kapjanak helyet. Lebontják a Bethlen-udvart Hét ajánlat a Fehérsas-téri iskola lebontására íros június € Tabán lebontásával néptelenné skola kétemeletes épületének en jókarban lévő, versenytárgyalást hir- vált Fehér- lebontására. lején 3 Iván zen modern épület lebon- tását különböző tervek előzték meg, így többször felmerült az a gondolc Iy rTeuma- kórházzá alakítják át. Sokan kardoskodtak amellett is, hogy ide hel ék át a Värbanl ilágyi Er- ébet-leánygirr umot, amely esetben feleslegessé vált volna az új építkezés. Végre el kellett ejteni a: sem tud- fürdöv s megoldäsi terveket, mert sehogyan kolaépületet beleilleszteni a hajdani Tabän, a mär- zus park környezetébe, ros ár ki- lenke- centrummá bon e arról is, hogy nérsas-téri iskolát távolítják A versenytárgyalásra, amely a mult héten járt le, hét cég adott be bontási ajánlatot, Ezek közül a le- bontandó épület anyagáért a legtöbbet: 72.800 pen- göt, a Fejér és Dános-cég ajánlották fel a főváros- nak. Annak idején, amikor a lebontást elhatározi a főváros alternatív megoldást készített, mégpedig úgy, hogy a lebontott épület anyagát esetleg felhasz- jonnan épülő Koronaör-utcai leánygimná- Éppen ezért ziumnál. lépcsőket műkőanyagot. vasanyagot stb. milyen adnák el a fővárosnak. E tekintetben sok meglepetéssel szolgáltak a beérke- zett ajánlatok. Az egyes vállalkozók a használt bon- tási anyagért olyan hatalmas összegeket kértek, | hogy a főváros máris lemondott arról, hogy a Fehér- sas-téri iskola anyagából építtesse fel az új leány- gimnnázuumot. en lebontják a nem koszorús SZÓNYI IMRE ző. Víl., Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intézet órása és szállítója CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. NEMESGULÁCS Központi iroda ı Budapest, VIL., Nőrnberg-utca 47. Telefon : 970—43. TELEFON TAPOLCA 2, Gavora Zsismoncd okl. mérnök, építőmester | Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 A A lak ZOLD JÓZSEF ter mester. Budapest, VI., Szent László-utca 4/b, Telefon: 91-2-39 Készít: Boilereket, viztartányokat, gőz-, melegvíz- és enge- % délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket stb. STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6. Telefon: 22-9-63 Gyártmányok: Fényvető vizállásmutató készülékek. Próba- 6310- eresztő csapok, olajozók, szelepek, gőzcsapok, vízállásmutatók ÚTHENGERLÉST BEEE válla! WOLFF ERNŐ Budape: Kelenföldi-üt 1. Tel. : 59 —9—68. Xroda: KI., Iskola-u. 47. Műhel; Telefon 51—2; ít Központi , vízművek, vízvezeték, dezések. csatornázás és szellőző Csalogány-u. 8b Terv dák, gőz- , fürdőberen- berendezéseket makadám, alt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JE ok spészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. ret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 Betón, asz Budapest, VI., Jókai-utca 2. (Jókai-tér sarok.) Tel : 18-0-26 dugattyúk, dugattyúgyűrűk, dug. csapszegek szaküzlete RUDAS SANDOR | GEPESZ- MERNÖK TKOVAÁCS A. ÖDÖN Budapest, VHL, Telefonszám: Bezerédy-utca 8. 38-2-93, 40-8-78. Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata |HOFBAUER ÉS PIAZZA | | £P1TÖMESTEREK TELEP IRODA VI., BEKE-TER 5. VI., SZONDY-U. 34. TELEFON: 18-8-59. | NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, VII.. JÓSIK A-UTCA 15. "Telefon : 45-3-28 --- Page 249 --- Budapest, 1935 jülius 24, BÁRCZY ISTVÁNNÁL A romantikát nem kapni ingyen. Lepesön kell felmenni érte a Gül Baba-utcába. De megéri bősége- sen a kis fáradtságot az üdítő érzés, amellyel elte- lünk a játékos formájú régi házak között, amelyek úgy ágaskodnak egymás fölé, mintha az éjszaka egyet gondoltak volna, s mire reggel lett, felmentek a hegyre, látogatóba Gül Babához, aki a hegy tete- jén lakik meseheli kastélyában, A mályvaszínbe öl- tözött lányok az apró erkélyek és virágos ablakok mögött, meg lenn a pincékben foltozó kézművesek észre se vették a csodát, ami éjszaka történt a me- sében. Mi pedig most már keressük a mesehez Gül Baba kastélyát, ahova a házak felfelé indultak. S rá is akadunk az utca legfelső fokán. Ott uralkodik a felfelé ágaskodó házak felett. Nem éppen százszobás kastély, amilyet a mesékben is bizonyára csak a bankvezérek építtettek maguknak de nagyon ked- ves, finom lakocska, melynek fehér ajtajára ki van írva: Bárczy István. Itt lakik, a 27-es szám alatt a nyugalmazott igazságügyminiszter, aki Budapestnek főpolgármes- tere, sőt polgármestere volt. Hol nem volt... Ma, a sívár színűre fakult életben, mikor a gondok látha- tatlan terhétől nyikorognak az üres kocsik, itt, a romantika-utcán felrajzik előttünk a mese. A kocsik köveket vittek fel a hegyre és a síkságra a nagy ví- zentúlés mire reggel lett, felépültek ezren a házak, a paloták és iskolák, tele épültek egész hegyek tornyos házakkal és széjjel, mindenfelé, mint a hold körül az udvara, színes, apró otthonok, sok ezer- számra. És ligetek és kertek és rózsák mindenfelé kinn és benn a kőfalak között, mert ez is hozzátar- tozott a nagy ültetéshez, amelyben — akárcsak Gül Babánál bölcsesség, varázsló hatalom és a rózsák szeretete egyformán szerepet játszott, És mire reggel lett, megszületett a mesében ide varázsolt és mégis bölcsen megformált, kőböl és vi- rágból megépített nagy Budapest. S most azért állunk a fehér ajtó előtt, hogy Bárczy Istvánt, a böl- cset, a varázslót és a kertészt megkérdezzük arról a Budapestről, amely az övé körül, az övé miatt ki- nőtt a felparcellázott homokból, s mind türelmetle- nebbül új bölcset és új varázslót sürget: Nagy-Buda- pestről. — A kegyelmes úr korán kel és korán elmegy itthonról hangzik a válasz a fehér ajtóban. Tudom, éppen azért . jöttem negyedkilenc órakor. Már elment. Félkilenc órakor minden nap a Lukács-fürdőben van, — Csak nem beteg? — Dehogy. Az irodában van. Az elnöki irodában dolgozik. Visszafelé a Gül Baba-utcában megtudjuk, hogy minden reggel itt megy végig a kegyelmes úr, s dél- ben a száz lépcsőfokon kapaszkodik zafelé. Bírje. A Lukäcs-fürdö Rt. elnöki iro. az előszobá- ban egy hőfehérre őszült, kis komornyik őrzi és csak meggyőző érvek ellenében hajlandó bejelenteni a ke- gyelmes úrna Nagyon sokan keresik, lehetetlen kívánságokkal kínozzák, mint mindenkit, akinek a főváros szövevényéh valamilyen köze van. Hogy a nyugalmazott főpol mesterben vagy az aktív bizottsági tagban keresik a kapcsolatot, nincs felde- rítve, de az bizonyos, hogy sokan keresik. Mi tagadás, mi is kapcsolatot. és támogatást ke- resünk nála a problémához, amely a legutóbbi na- pokban eleven erővel tört elő. Mi a nézete Budapest egykori nagy polgármesterének Nagy-Budapestről, amelyről olyan sokan elmondták egymással ponto- san szembenálló véleményüket. Nagy-Budapest mondja Bárczy István, messze-messze elnézve íróasztala felett, s nem tudni, hogy a multba vagy a jövőbe néz-e Nagy- Budapest, ez már nem probléma többé. Ezt nem t nem kell megcsinálmi. Nagy-Buda- 9, amely meg van, ami semmiféle mesterséges életrekeltésre nem szorul, de amelynek a létét letagadni, sem párt- vagy egyéb mpontból kétségbevonni nem lehet. Nagy-Budapest meg van, azt csak organizálmi kell. Mégpedig minél előbb, mert a helyzet így parancsolja s mert ma talán könnyebb, mint holnap. Most megint messzire elnéz, amikor mondja: — Már mi is meg akartuk — csinálni, már akkor kellett volna, de egy és más közbejött . . . ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET Í BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: ócó—oo. mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementärugyär V., Tatra-utca 26 Telefon: 92-0-37 Egy és más közbejött, Úristen, nem is olyan sok idő telt el azóta, amióta , ők is ır a csi- nálni", de ami közbejött, évszázadok tört. ének is elég lett volna, szomorúságnak évszázadokra is sok. De Budapest, amely bölcs arázslat- tal és virágokkal naggyá épült, ki a csatát és hol belül, hol kívül duzzadt job k annyi bizo- nyos, hogy a nagy komplexum összenőtt, csupán organizálni kell. Organizálni kell ezt a kétségbevonhatatlan egységet, — mondja Bárczy István amelyben az emberek egymásra utalt, közös életet élnek. Benn dolgoznak és kinn laknak, kinnről behozzák az ipar- Cikkeiket és terményeiket, behozzák a betegeiket és viszont itt benn sem közömbös, hogy milyen az egészségügy a környéken. Ezt organizálni kell. — De hogyan, hogy alakuljon ki 2 a Nagy- Budapest, előbb átmenetileg, külön maradva, közös bizottság egyenlítse ki az érdekeket, vagy pedig egyesüljön egy közigazgatási közösségbe az egész? — Megmondom öszintén, ehhez, a kialakulás rendjéhez és formájához én most, ebben a pillanat- ban nem értek Ezt mondja Budapest egykori nagy polgármes- tere. És ő a kevesek közül való, akinek ebben a kér- désben, organizáció formájának kérdésében nincsen véleménye, amikor olyaa sok embernek határozott véleménye van. Ezt azért mondja ekkora őszinte sze- rénységgel, mert ez nem is csak szerénység, hanem annak bevallása, hogy még mindig nem szakadt el a polgármesteri gondoktól s ismeri azt az ezer szem- pontot, amely ennek a kérdésnek megoldásánál a mérlegbe fog kerülni, Az ezer szempont közül ebben a pillanatban eszünkbe jutott eg vetett fel előttünk a pestkörnyéki vezére, Varga P. Vince gazdálkodó és megyebizott- sági tag. , Talán el sem hiszi senki, hogy mi gazdák is szívesen belemennénk abba a Nagy-Budapestbe. De lehet azt kívánni, hogy egyfőrma kulcs szerint járuljunk a közterhekhez. Ha megcsinálják a Nagy. Budapestet, periferiánkint csak és más adókulcs szerint lehet megcsinálni." Ezt ezúttal hallottuk elő- ször a nagy probléma keretében Me gáll-e, nem áll-e az elmélet, ne kutassuk. De bizonyság ez a kijelentés is arra, hogy nem csak ezer, hanem 1e galább ezeregy szempont él, amit a nagy kérdésnél számba kell venni. Aki igazán ért a dologhoz, nem mondhat úgy hirtelenében egyebet, mint Bár István: — Én most, ebben a pillanatban nem értek hozzá. SCHULÉR/ JÓZSEF RT — De a mai városházát alkalmasnak találja-e a nagy kérdés megoldásához. És általában mi a né- zete a törvényhatósági bizottság akcióképességéről, a két jobboldali párt együttműködéséről, az orszá- gos politikáról, arnely ... — Politikáról és pártokról nem — szeretek be- szélni adta meg a hosszú kérdésre a rövid vá- laszt Bárczy István, aki most a követelve csengő telefon hallgatójához nyult. Jogos haraggal néztünk a telefonra. A rövid ki- hallgatás elején is valaki percekig lefoglalta a tele- fonon át a kegyelmes urat, s most ime, ismét elve. szik tölünk. Hát ne haragudjunk ? Nem, nem lehetett haragudni. István így üdvözölte a csengetést: — Csókolom a kezeit! És mosolygott örök fiatal, üde mosolygással, amelyről eszünkbe jutott egy régi kép. A Sybill című operett viharzó diadalának napjaiban történt. Bárczy István, aki csodálatosan finom átérzéssel zongorázik, müvesztärsasägban a zongoránál ült és a divatos darab híres levéláriáját játszotta. Fedák Sári könnyes elragadtatással hallgatta és a végén a darab népszerű hőse után kinevezte Fő Petrovnak. Különböző érdemek után Kis és Nagy Petrov címe- ket osztott akkoriban a művésznő s Bárczy lett a Fő Petrov. Akkor is így mosolygott Bárczy Jstván s még ma sem vett ki belőle. Pedig eg! más közbe- jött azóta. LOSONCZY ZOLTÁN Ezúttal Bárczy Nők a pollnkában irta: dr. Kováts Istvánné, a NEP női A legutóbbi idők a nőket a politkai élet küzdőterére állították. A nők ma mir a fer- fiakkal együtt küzdenek a kö célért; az or- szág bolda ának előmozdításáért. Jól érzéssel állapíthatjuk meg, hogy a nők munkája a lezajlott választásokon nemcsak észrevehetően nyilatkozott meg, hanem jelentős eredményeket is hozott. A kitartó női agitáció, a komoly felvilágosító munka ezreket győzött meg arról, hogy csak a nemzeti zefogás hoz- hat áldásos gyümölcsöket, hogy a jelenben min- denkinek támogatnia kell a kormányt holnapot formáló munkájában. A nők agitatív tevékeny- sége nagy tömegeket mozgatott meg, közte a legszegényebb néposztályokat is. Bebizonyoso- dott, hogy ott, ahol a féfiakarat és tudás meddő maradt, a női szívből kisugárzó melegség hatá- sára kisarjadtak a szeretet magvai. A nők a magyar politikába ú tet vittek. Megteremtették a szociális belátás, a szociális megértés politikáját, azt a cselekvő munkát, amely nem ismer pártkeretet akkor, ha a szenvedő istápolásáról és az elesettek feleme- léséről van szó. A női politika ezen sajäto: nál fogva belopja magát a lelkekbe és kitörül- hetetlenül befészkeli oda magát. A NFEP-ben tömörült nők tanulmány tár- gyává tették a kisemberek életkö: foglalkoztak apró-cseprő bajaikkal, gondjaikkal és ; igyekeztek azokat a lehetőséghez képest elin- tézni. Nem a pártember kopogtatott be a kis- ember ajtaján, hanem az együttérző nő, aki rövid idő alatt bebizonyította, hogy nemcsak akkor kell megtalálni a kispolgárt, amikor sza- vazatára van szükség, hanem képviselni kell gondjaiban, bajaiban. A választások kedvező eredményei a kis- polgárok és a nők szavazataiból tevődnek össze, ami nagyrészt a nők által kifejtett agitációs munkának az eredménye. A nők munkássága azonban csak akkor lehet állandó jellegű és eredményes, ha azt alá- támasztják az illetékes körök azáltal, hogy az általuk hirdetett eszmék, gondolatok, javaslatok a gyakorlatban is valóságot öltenek. Nem sza- bad annak megtörténni, hogy elalszik a női Iáborának elnöknője A kisembereknek állandóan érez- niök kell, hogy ott állanak mellettük őrködve a nők, akikre bármikor számíthatnak. A nők az alkotó politikát hirdetik és gyakorolják. Hang- súlyozzák, hogy a nemzeti alapról soha nem térhet le a nemzet, ugyancsak nem tévesztheti el szem elől a valláserkölcsi parancsoka A NEP-ben tömörült nők kitartó, lankadat- lan munkával igyekeznek a nemzeti összefogás számára a talajt megművelni. Tartózkodnak azonban a délibábos képek elővaró mert a túlzott igéretek meg nem valósulás ese- tén csalódást, kiábrándulást váltanak ki. A nők reálpolitikát hirdetnek. Olyan politikát, amely számol a nehéz gazdasági helyzettel, az adottsá- gokkal, a körülményekkel. A való képet tárjuk a nagyközönség elé, ezáltal megnyerjük bizal- propaganda. mát, amely ül állandó kapcsolat el sem képzelhető. A lezajlott választások —bebizonyítottá hogy a női választói tömegek nélkül nem érhet el választási győzelem. Bebizonyosodott, hogy a nők nemcsak megérdemlik a politikai jogokat, hanem azzal élni is tudnak. Ugyancsak bebizo- nyosodott az is, hogy a nők agitatív tevéken sége — sok esetben — a férfiakét is túlhaladja, mert nemcsak a nök, hanem sokszor a férfiak politikai elhatärozäsaira is döntő befolyást tudtak gyakorolni. A magyar nők szívvel-lélekkel vesznek részt a politikai életben, ez azonban nem jelenti azt, hogy női hivatásukat egy pillanatig is szem elől tévesztenék. Ilkovits ). Budapest központi fütes- és vízvezetéki vállalata V., JÓZSEF-TÉR 11. TELEFON: 811-54 --- Page 250 --- = A Nemzeti Színház új igazgatója, Németh An- tal dr., hívataibalépése után nyomban hozzálátott a Nemzeti Színház ideiglenes hajlékául szolgáló hajdani Népszínház színpadának és ne6zöterenek alapos átépítéséhez, renoväläsähoz, sához. Bár ez elhatározás előtt a f nyét nem kérték ki és a tervek elkészítésében sem volt szerepe a fővárosnak, mégsem emeltek — kifo. gást a tervezett renovál ellen, azokra a maga- sabb művészi és kultúrszempontokra való tekin- tettel, amelyek az új igazgatót elhatározásában vezették. Arról azonban annak idejé: szó sem volt, hogy reno- válást a főváros költségére ezzék el. Annál meglepőbb az a leirat, amely a mult héten érkezett a kultuszminisztériumból a székesfővá- roshoz a színház átépítésével kapcsolatban. A 1le- irat közli, hogy a színpad és nézőtér modernizálása, reno- válása 157.000 pengőbe kerül és a mini: tériumnak a kívánsága, hogy a főváros ebből az d ől lalja magára a na- gyobbik rés: 100.000 pengő hozzá- járulást. A városházán beállott nyári szünet és a fővá. ros vezetőinek távolléte miatt az átirat érdemle- ges elbírálása és megválaszolása későbbre marad, de az máris bizonyosnak látszik, hogy a fővárosnak a h. ájá moly ellenve és hogy a minisztérium rés sagnak a leiratban foglalt ulás dolgában ko- o lesz. ről elhangzott kíván- formában nem lesz TOVAROS RAP 100.000 pengötkernek a fővárostól a Nemzeti Színház renoválásához Készpénz nincs, legfeljebb állami tartozások leírását vállalja a tőváros módja tenni. társa eleget A Fővárosi Hirlap munka- beavatott helyen érdeklődött a székesfőváros várható állásfoglalása irant s a következő fö gosítást kapta: — A kuültuszminisztérium leirata azt kivánja, hogy a főváros, illetve a Népszínházi-alap 100.000 pengövel járuljon hozzá a folyamatba tett renová. tási munkákhoz. Ebben a formában teljesíthetet- lennek látszik a kérés, annál is inkább, mert az állami színházak és a főváros közötti elszámolás még mindig nem történt meg és igen tekintélyes összegek várnának meg- térítésre. A főváros illetékes szervei lesznek hivatottak an- nakidején a hozzájárulás kérdésében állástfjog- lalni, mégis elképzelhetőnek látszik, hogy a főváros, magasabb kulturális és méltá- nyossági szempontokra való — tekintettel, nem zárkózik el teljesen a kérés elől, ha- nem valamilyen formában keresi a megoldást. Legelfogadhatóbb az lenne véleményem szerint — mondotta informatorunk , na a kért 100.000 pengős hozzájárulást a főváros fennálló követeléséből levonják. A székesfőváros mal súlyos pénzügyi helyzetében 1gy is igen jelentékeny áldozatot hozna, mert a 100.000 pengő a mnépszínházi alap vagyonának je. lentékeny része, másrészt máskép nehezen is volna elképzelhető a —hozzájá: kérdésének megol- dása, mert ilyen magyös: készpénz a fővá- rosnak nem áll rendelk Négy év múlva dől el, mire használ- hatják a koronauradalom 720 holdját Parlagon hever a szigetmonostori birtok Parkváros, kisérleti kútcsoport, határozatlanság Hónapokig tartó vita és rengeteg szócsata előzte meg annakidején a szentendrei szigeten lévő ko- ronauradalom megvásárlását, amelyet a Vizmü- vek fejlesztésének céljára szerzett meg a főváros. Az ingatlan megszerzésének eleinte törvényes és elvi akadályai voltak miután a törvény szerint koronabirtokot nem szabad csonkítani s eladni is csak akkor lehet, ha helyébe a kincstár ugyanolyan azonosértékű ingatlant vásárol. Ezért nem sikerült azt a kisebb területet megszerezni, amire a fej- lesztésre szü tt volna, hanem a főváros kény- 800 holdas területet több mint zerezni, holott az új kútcsopor- éhez mindössze 80 — holdnyi területre volt szüksége. A főváros törvényhatósága annakidején a vé- telhez azzal a feltétellel járult hozzá, hogy amely a" Vízművek szá- mára szükséges részen túl felesleges ma- rad, parcellázás útján, vagy egyéb módon értékesíti a fővár Ugyanakkor felmerült a gondolata a szentendrei szigeten egy ideális. közeli parkváros létesítésé- nek. A bíirtokbavett hatalmas területet egyelőre az erdőgazdasági hivatal kezeli, de a fenntartás meg- lehetősen nagy költséggel jár. A szigeten lévő erdő- ség ugyanis nem olyan természetű, hogy kiterme- lése hasznot hajtana, de mégha így volna, akkor is meg van kötve részben a főváros keze, mert a terület vadászati jogának régi bérlője a kincstárra! kötött szerződés szerint to- vábbra is birtokban maradt és nem lehetett felmondani azoknak a többi bér- löknek sem, akik minimális összegért használják a terület egyes részeit. Önkéntelenül felmerül tehát a kérdés, hogy mit szándékozik tenni a főváros a fennmaradó 720 katasztrális holddal, mert az abbafektetett 94 mil- lió pengő tőkét nem lehet sokáig parlagon hever- tetni. Miután a szentendrei birtokot már közel egy éve birtokba vette a főváros és még mindig nem történt semmi lépés a fennmaradó területek hasz- nosítására, egyik legutóbbi közigazgatási bizott- sági ülésen is fevetődött a kérdés, mit szándéko- zik tenni a főváros a hatalmas szentendrei terü- lettel? azt a területet, illetékes helyen érdeklődtünk a főváros céljai és szándékai iránt, a hajdani koronauradalom felhasználása tekinteté- ben, ahol érdeklődésünkre a következő felvilägosi- tást kaptuk. — Sem parcellázásról, sem értékesítésről, vagy valamilyen irányú felhasználásról nem lehet szó ezidőszerint, mert van egy újabb terv, amely szerint nem- csak a parti sávot, hanem a szigeten bel- jebb eső területeket is vízszerzésre, kutak fúrására fogják felhasználni a Vizművek. Amennyiben ez az elgondolás kivihetönek és ered- ményesnek mutatkozik, a Vízművek bővítését sok- kal olcsóbban meg lehetne oldani és el lehetne ke- rülni, hogy a sziget partjain még további, távol- eső, egész Vácig felnyúló újabb ingatlanokat kell- jen megszerezni. — Hogy ez az új elgondolás a gyakorlatban beválik-e, csak akkor döl el, ha a parti kutak már megépültek és bizonyos ideig már emben lesz- nek, működésük által a talajvíz mozgásában egyensúlyi helyzet áll elő. Ekkor lehet majd csak elvégezni azokat a — próbaszívatt! sokat, ame- iyekből — megállapítható, hogy a lső területeken tényleg van-e lehetőség alkalmas szivattyútelepek ótó Ár Vá kr Budapest, 1935 július 24. létesítésére. Mindaddig azonban, amíg ez a kérdés nem tisztázódik, a koronauradalmi területek érté- kesítésének ügyében nem szabad olyan intézkedé- seket tenni, amelyek a kitüzött cél megvalósítását már eleve meghíusíthatják. Ennek a kérdésnek a tisztázása a már folyamatban lévő bövítési mun- kálatok programjával összefüggően 3—4 éven be- lül fog megtörténni. A koronauradalom nagyobb részének jövő sorsáról tehát csak a munkálatok befejezése, te- hát legjobb esetben négy év múlva lehet dönteni. Ha a sík részeken szivattyútelepek létesülnének, abban az esetben természetesen a beljebb eső ma- gasabb területeket sem szabad beépíteni, sem me- zögazdasägi — művelés alá venni, nehogy a kutak vizét bármiféle szennyeződés veszélyeztesse, vagy a kutak vizének valamilyen megromlása követ- kezhessék be. . A törvényhatósági bizottság ezt a magyará- zatot nem fogadhatja el teljes. megnyugvással és kmooly kétségek merültek fel atekintetben hogy az említett belső területen lehet-e kifogástalan és bőséges vizet találni, másrészt felmerül a kérdése annak, hogy nem lesz-e túlságosan drága víz, ha néhány kútcsoport kedvéért egy 800 holdas terü- letet időtlen időkre kihasználatlanul hagynak. Kérdést intéztünk egyik közismert vízépítési kitűnőségünkhöz, aki a felmerült tervekkel kap- csolatban hozzáintézett kérdéseinkre a következők- ben válaszolt: fot? Nem ismerem a Vízművek vezetőségének műszaki terveit, így a kérdésre határozott formá- ban válaszolni nem is tudok. Nem hallgathatom azonban el azt a nem mai eredetű aggályomat, amelyet a Duna vizeböl mai rendszer szerint való vízszerzéssel szemben táplálok. Kétségem van az- irányban is, hogy a sziget belső, alacsonyabbfe vésű részein tényleg akadnak-e bőséges és kifog: talan minőségi vízszerzőterületekre, miután a korábbi próbafúrások ezt nem ig: á Másrészt alapvetően nem tudom helyes rendszerhez való ragaszkodást, amelyet állandóan veszélyeztet a Duna vízállása s a víz sodrának szeszélyes alakulása, valamely bekövetkező újabb eliszaposodás, amely egyik napról a másikra meg- ronthatja, mangánossá, vasassá teheti az űj kutak vizet is, Ha már mindenáron egyedül a Dunára akar támaszkodni a főváros a Vízművek táplálá- sánál, sokkal egyszerűbb megoldás a mester: ges szűrés, amely a Vízművek vapaszta- lata szerint is igen jól bevált a gyakor- latban, az eliszaposodäs, mangánosodás folytán —hasznavehetetlenné vált küteso- portnál, Úgylátszik, nem lehet megváltoztatni a Vízművek felfogását azirányban sem, hogy ne ha mitäson kívül a budai hegyek óriási bős vizeit, amelyek rendelkezésre állnak. Felesleges e karsztvizekkel szemben az aggodalom. — Véleményem — szerint ezek a karsztvizek, melyek a budai hegyek mélyében kimeríthetetlen tömegben állnak rendelkezésre, teljesen azonosak a budai Dunapart mentén fakadó forrásvizekkel, így például a Római-fürdő forrásaival, amelyekből napról-napra felhasznälhatatlanul óriási víztöme- gek ömlenek a Dunába. Vitatni lehet tehát, hogy az új budai Vízmű építésénél is nem lett volna-e az okosabb, hasznosabb megoldás, hogy Dunaalatti drága építkezések helyett a budai hegyekben sze- reztek volna vizet. FÉVASARAPASAS ARAN ANAS LRANGPGRPONRSOPRAR NY CSEMPÉVEL BURKOLJAK és fényesen kivilágítják az alagútat Neon-reklámok a csempe fölött — Kivilágított Erzsébet-híd A budai alagút ellen az autó és autobuszforga- lom fellendülése óta nagyon sok panasz hangzott el. Ezt a rendkívül élénkforgalmú közlekedési útvonalat ugyanis meglehetős gyéren világították, az úttest burkolata pedig rendkívül poros volt, ezzel szemben a falak nedvessége olyan nagy volt, hogy csöpögött róluk a víz. A nagy por miatt a gya- logosok számára különösen kellemetlenné vált az alagútban való közlekedés. Éppen ezért a kereske- delemügyi minisztérium az alagút víztelenítési mun- kálatain kívül, amelyek már közelednek a befejezés- hez. elhatározta az alagút korszerűbb világítási, szellőztetési, burkoläsi stb. munkáinak végrehajtását is. A munkákat egyelőre az alagút egyik szakaszán, próbaképpen hajtják végre s erre már a verseny- tárgyalási kiírások is megtörténtek. Az alagútat, beavatott helyről származó értesülések szerint, egész terjedelmében körülvakolják s mintegy négy méter magasságban mosható, fehér ocsempével borítják. A mostani hiá- nyos világítást nagy fényerejű ivlámpálkal cserélik fel, amelyek minden időben nappali világítást bizto- sitanak, A szellőztetésről speciális légszívó ventilátorok segítségével gondoskodnak, az uttestet pedig zaj- és por- mentes burkolattal látják el. Az alagút átépítésével kapcsolatosan felmerült az az érdekes terv is, hogy az alagutat, mint modern hirdetési objektumot is kihasználják. Arról van szó, hogy az alagút falain ízléses, feltűnő neoncsöves hirdetéseket helyeznek el. Az alagút átépítéséhez rövidesen hozzáfognak és a munkálatokat valószínűleg ennek az évnek a vé- géig befejezik. Igen élénk munka folyik az állami hidakon is, Ezidöszerint egyszerre öt hídon dolgoz- nak: az új Horthy Miklös-hid első ívének szerelési munkáival csaknem készen vannak, ezenkívül teljes erővel megindult a Margit-hid kiszélesítése, most dolgoznak a Lánchíd festésén és világításának meg- erösitesen. Az Erzsébet-hídon és a Ferenc Jözsef- hidon a gyalogjárót aszfaltozzák és a világítást tö- kéletesítik. Az Erzsébet-híd festése a közelmultban készült el és az a terv, hogy ezt a hidat olyan lám- pákkal szerelik fel, hogy a Mid szépsége az éjjeli órákban is hatásosan érvényesüljön. --- Page 251 --- Budapest, 1935 július 24. 5 A megfejelt Käroly-kaszärnya Uj „központi” városházáról utoljára Bárczy István — polgármestersége idején — ábrándoztunk. Káprázatvsan szép terveket tártak elénk. Aztán megint minden [feledésbe merült, mígnem most int új terv merült föl, a — megfejelt Károly- kaszárnya terve. Nem írunk valami nagy elragad- tatással erről a gondolatról, amely ha kegyele- tes is, most az invalidusok házónak Városház. utcai részét műemléknek is hagyja meg sak egy fronton ad új városházát a világvárossá lett Budapestnek. Alig lehet hinni, hogy a Friedrich- féle terv, amelynek művészi részéhez nem is szo- lunk hozzá, megvalósuljon: a megoldás túlsá- gosan hasonlít a kommün , félpofjájú" bunkóihoz: a milliós Budapest megérdemelné, hogy olyan vá- rosházat kapjon, amely elől is városháza, meg húá- tul is. Talán hetünk. De talán érdemes egy kicsit körülnézni a pesti városházák körül. Városházók: így, amikor vég. eredményben egy sincs. 3 A pesti városházépítési láz ott kezdődött, hogy 1848 júliusában a , Spiegel" című lap biztos forrásból jelentette, hogy Pesten városházát akar- nak építeni nagy tanácskozóteremmel. A v rosház helyéül már ki is tűzték a telket az alsó Duna- soron, a plébánia-templom közelében. Az üres te. lek a város tulajdona. Az új. épületet nagyon „di- szesnek tervezik, s azt akarják, hogy .Pestnek egyik ékessége legyen. Pedig akkor még egészen fiatal volt az az 1844-ben Kas ik Ferenc által épített városháza is, amelynek negyvennégy méter magas tornya egyik jellegzetessége wolt a régi Pestnek, Itt volt a Városház-tér, amelyet 1848-ban, a márciusi események hatása alatt, Petőfi indít- ványára, egyideig , Szabadság-tér"-nek , neveztek. Ez a tér ott volt, ahol később a piaristák új székháza épült fel. A mai Eskü-út felé nézett a tornyos vá- rosháza és erre a térre torkollott a — Kígyó-utca mellette, a mai Haris-köz helyén, a Haris-bazár átjáróház. A tér ma már teljesen @ multé, de amíg élt, az egész nagy térséget ellepték a bódék, amelyekben gyümölcsöt, zöldséget, virágot, — húst, halat, hentesholmit, baromfit és kenyeret árultak. Közben megtörtént a három város egyesítése. amikor is hamarosan kiderült, hogy a Hivatalok nem férnek el a városháza épületében. Fölépítették hát (1876) a Lipót-utcában az úgynevezett ,, Új vé rosházát", amely azonban nem hozta meg a régi- nek kellő tehermentesítését, és csak úgy lehettek tető alatt az összes hivatalok, hogy azokat egy csomó magánházban helyezték el. 1889-ben elha- tározta tehát a közgyűlés a . Károly-kaszárnya megvételét és a városháza hivatalainak ott leendő elhelyezését. 1897-ben kezdödött meg a hivatalok átvándorlása a Käroly-kaszärnyäba, míg végül megtartották a régi városházán az utolsó tandcs- ülést (1900 február 8.), amely után a tanács is atvomdt a Károly-kaszárnyába. Por hónap mulva le is bontották a régi városházát, mert az Eskü- téri híd (ma Erzsébet-híd) felé vivő útvonal szabá- lyozása ezt szükségessé tette. 3 AZ ,0j városháza" is régt- ma mór, — Amikor megépült (1867—1875), a Váci-utcát még Lipot- utcának hívták. 1867-ben mondta ki Pestväros közgyűlése, hogy a Lipöt- (ma Váci)-utcai Sör- ház-kaszárnya és a mellette lévő — Sponner-telken diszes palotút épít a hivatalok elhelyezésére. Ere. detileg a fenyítőtörvényszéket és a rendőrséget akarták ide beszállásolni, de közben dllamositot- ták a törvénykezést és így közigazgatási hivata- lok és a közgyűlési terem került az új palotába. Az építkezést, amelynek pazar volta és lassúsága miatt a sajtóban éles támadások jelentek meg, a Szentkirályi Mór elnöklése alatt álló bizottság ve- zette. Az első közgyűlést 1875 március 24-én tar- tották a mai közgyűlési teremben. A kora rene- szémsz-ízlésű épületet, amelyben ötágú vasszerke- zetű főlépcső vezet, Steindl Imre építette. Két eme. let magas, imponáló közgyűlési terem, amelynek egyik ékessége a kötartókon nyugvó márvány- karzat, akusztikáját néhány év előtt megafonnal javították meg. A közgyűlési teremben vannak Lotz Károly freskói: az igazságosság, ipar és ke- reskedelem allegóriái. inkább várjuk meg, amíg ilyet épit- * Az „invalidusok házót", a „Käroly-kaszär. nyát", ma , Központi városházának" hivják. Ez az elnevezés 1900-ból származik, amikor a Károly- kaszárnya egykori épületében levő , ideiglenes városházát" jelölték meg vele. Amikor a régi, tor. nyos vérosháza lebontása szükségessé vált, a régi Károly-kaszárnya épületét vette meg az államtól KIRCHLECHNER kertépiítő Budapest, 17., Julia-utea 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám 5,600.000 forintért a főváros, hogy kat , ideiglenesen" elhelyezz tak a végleges városház.épület született is sok szép terv, de B: voltát reprezentáló pompás mindmáig nem jutott pénz. 1897-t itt a hivatalo- Azonnal hozzálát- egtervezéséhez, t világváros 1 építésére 300-ig tar- vár tott a városi hivataloknak A régi városházáról a eközpontt" városházába való átlci se. A — hatalmas — Károly-kaszórn különben III. Károly, Savoyai Jenő herceg kívánságára, Kollonich és chényi György érsekek nagy anyagi támogatásával, Martinelli Anton Erhard csá. i építőmester tervei szerint, 1716—28-ban négy a török háborúban megrok- kantak Körhäzänak építtette. Középső fökapuja oromzatában a ügegyetemet hordó Atlasz s áll. A tetőpárkányon helyezték el azokat a rokat, amelyeket a régi városházáról hoztak 1785—1817-ig gránátos laktanya volt, majd 184 ismét invalidusok háza lett. 1842-től szárnya néven laktanya céljaira 1894-ig. Amikor a főváros az államtól a kaszánya- épületet megvette, Hegedüs Ármin építé tervei szerint alakitották át, hogy a városháza — céljait szolgálja. Ennek az épületnek II. emelet 241. számú szobájában született 1804 november 18-án Klauzál Gábor, amely eseményt emléktáblával örö- kítették meg. A Központi városháza a három nagy udvarral együtt 43.259 négyzetméter. A Károly király.útra nyíló frontja, amelyet most akarnak átépíteni, 1868-ban, középső templom- szárnya pedig (a mai házinyomda) 1735 után épült. 3 Már 1908-ban elkészítette Heuffel köz6pitesi igazgató az új Központi városháza terveit, de azt anyagi okok miatt három évtized alatt sem lehe- tett megépíteni. Azóta is foldozgatásokkal dolgoznak. A leg. nagyobb ilyen foldi az volt, amikor a háború | alatt a magánlaká. at át akarták adni hivat6. suknak, a fővárosi hivatalokat, amelyek eddíg házakban nyertek elhelyezést, a — Károly-ka yában három barakpavillont építettek, amelyek még ma is ezt a hivatásukat töltik be. zült el a nagy előterjesztés, amely 1914-ben ké új Központi városházát vagy az Er- , vagy a mai helyén, vagy a Károly- körúton akarták elhelyezni. Az egész kérdést ak- kor kapcsolatba hozták 7 E sugárút (ma Madách Imre-út) ével, ben az Andrássy-út meghc nak vel. Emlékszem, hogy még a bizottság is letárgyalta ezt az alternatí amellett foglalt állást, hogy az új városházát a Károly-kör- úton, a mai épülettel szemben, kell felépíteni. Most eljutottunk a nagyszabású, nyolcmilliós kaszárnya-megfejelési tervhez, amelyben — aztán megvan minden, amire csak ükségünk — lehet: izennégyemeletes torony, árkád és Rathauskeller, POGANY BÉLA Teljes erővel készíti az új költségvetést a ióváros adminiszírációja Megszünik a kiadási fételek tíz százalékos záro- lása. — A budget-tervezet az új tarilákon épül fel A. fővárosi törvény előírja, hogy a költség- vetés tervezetének október 15-ig teljesen készen kell állania, hogy a felügyeleti hatóságoknak ide- jük legyen az alapos áttanulmányozásra és az észrevételek megtételére. A főváros minden évben komoly igyekezettel törekszik a terminusok be- tartására és ezért a nyári szünetet használja fel a pénzügyi osztály a költségvetés összeállítására, Az összes ügyosztályok, hivatalok és üzemek már befejezték jövő évi költségelőirányzatuk meg- szerkesztését és a hatalmas füzetek napról-napra sokasodnak a pénzügyi osztály hivatalos szo- báiban. A költségvetés vezérfonala ezúttal is a taka- rékosság, azonban lényegbevágó eltérések mutat- koznak a multtal szemben, aminek magyarázata a legutóbbi zárószámadás kedvező eredményeiben rejlik. Szendy Károly polgármester fokozott taka- rékosságra intette az összes ügyosztályokat, ezen túlmenően azonban mellőzte a kiadásoknál évek óta szokásban tíz százalékos zárolást, ami örvendetesen meglepő esemény a főváros gazdálkodásánál. A zárolás mellőzése azért is feltünő, mert a 21 millió pengös beruház kap- csán új tételek kerülnek a költségvetés kiadási oldalaira. Elég csak utalni arra, hogy a kölcsön kamatszolgálata önmagában közel félmillió pengő és új kidäsokat igényel maga a beruházás ténye is, mert a létesítendő új iskolák, kórházak és egyéb építmények a multtal szemben új fenn- tartási költségeket is kívánnak. Mindezek ellenére a zárolást mellőzi a polgármester, mert joggal számít az adóbevételek stabilitására, ami az elmúlt év tényleges eredményeiben is állandósultnak van feltüntetve. A közterhek jövedelme tehát nem csökken a városházi vezetőség számítása szerint és ezért a legtávolabbról sem kerül kombinációba olyan elgondolás, amelyik egyes adónemek felemelésére vonatkozna. Nagy sikere a főváros pénzügyi irá- nyításának, hogy az évek óta érezhető gazdasági nehézségek sem késztették az adók súlyosbítására, mert a mindenkori takarékosság kitünően ellen- sulyozta a bevételek visszaesését. A városi vámok- nál esetleg várható bizonyos eltérés, itt is azon- ban a főváros rovására, mert a polgármester el- határozása szerint a környék kívánságainak meg- felelően bizonyos kívánságokat honorálnak, a ki- esés azonban nem olyan méretű, hogy annal ellensúlyozására adók vagy illetékek felemelésé- hez nyúlnának. A pestkörnyéknek szánt kedv ményes tarifák kizárólag a gazdák és a kis A LEGKEDVESEBB PESTI HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések, A nyár művészi életének szenzációi. hazai és nemzetközi művészekkel nagy elite-esték. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigányzenekará- val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték. The Great Melody Band monstre jazz tarka műsorai. Katonazene a rendörzenekarral, Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! iparosok előnyét szolgálja és megkönnyíti szá- mukra a Budapesten való boldogulást. A többletkiadások fedezetéről azonban már most gondoskodni kell és a legkézenfekvőbb megoldásnak kínálkozik az üzemi tarifák megváltoztatása. Tagadhatatlan, hogy a főváros aa üzemektöl na- gyobb hozzájárulást igényel és ennek alapjául szolgál az üzemi tarifák —reviziója olyan alapon, hogy a fogyasztás méretei vekedjenek. Ehhez az szükséges, hogy a közönséget a nagyobb igénybevételre kedvezményes tarifával ösztönöz- zék és amint az eddigi tervek mutatják, a gáz- és villanynál komoly törekvések vannak előtérben, A 17-es szanálási bizottság szeptember első nap- jaiban ülést tart és ott tűzi napirendre a világítási javaslatait, valamint a közlekedési díjak egységesítését, Magától értetődik, hogy ezek a kardinális tételek pontos beillesztést kívánnak a költségvetésbe, amely tehát mindaddig nem ölthet végleges for- mát, amíg ezek a fontos kér °k az összes fóru- mokat meg nem járták, A főváros vezetőségének számítása szerint október első napjaira teljesen kialakul az üzemi tarifák sorsa, úgyhogy ezt követőleg megindulhat a költségvetés közgyülési vitäja. A közgyűlési kampány ezidén különösen érdekesnek ígérkezik, mert az új pártok és új emberek teszik meg észrevételeiket a főváros gaz- dálkodásáról. üzemek vitel- Mihálka és Társai beszélő- és szerszámáru iparvállalat k. ff. t. Budapest, V., Zäpolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója | DIOSY JÄNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak, Egész nap nyitva Minden csütörtökön --- Page 252 --- Budapest, 1935 jálius A BUDAPESTI polgárság 126 millió munkásság 7 millió évi adót fizet A háztulajdonosok fizetik a polgárság adójának 58%w-ät, Kik fizetnek legtöbb adót, kik a legmódosabb emberek | "es polgári foglalkozások jövedelmi | Budapesten? — Az egy viszonyai az adóstatisztika tükrében ztikai Hiva- munka hagyta el A kiadványt a hivatal Illyefalvi I. Lajos dr. szer- bu sti munk szociális viszonyairól néhány év adott nagy feltűnést keltő munkáj ként. A mostani kiadvány címe és tárgya: A jőváros polgári égének gazdasági szociális viszonyai. 08 polgá gához tartozó különbi szociális hely- zete mellett a könyv gonddal és szakértelemmel szerkesztett részében rendkívül értékes adatokat találunk a polgárság adózási viszonyairól is. Megtudjuk, hogy az Budapest talának kiadás: 1932. évben 232.869 pol- gári osztályhoz tartozó adózója volt a fővár (a jogi személyeket figyelmen kívül ha; nem polgári foglalkozású (fizikai adófizetők száma kereken 154.000. E2 dalmi réteg összesen 133 millió pengő Foglalkozási csoport I. Östermelés ; II. Bányászat és kohászat . III. Ipar se Fe A) Önállók . B) Tisztviselők Kereskedelem és hitel A) Önállók . B) Tisztviselők C) Segédszemélyzet . Közlekedésügy A) Önállók . B) "Tisztviselők . C) Segédszemélyzet . Közszolgáltatás és szabad fc A) Önállók és tisztv. . B) Segédszemélyzet C) Véderő . . .- . VII. Egyéb foglalkozások VIII. Nyugdíjasok . Mindössze polgári népesség VI: VI. Nem polgári népesség Általában A fejenként való átlagokból b foglalko- zások" feltűnő magas átlaga elkedik ki közel 2700 pengővel. Az e csoportba tartozó 27.009 adózó 72.7 millió pengövel a budapesti polgári személyek által fizetett 125.8 milliónyi adónak 57.794-át fizette. Joggal kelthet érdeklődést a kérdés, kik azok, akiket a népesség foglalkozási csoportosítása a semmitmondó , egyéb foglalkozásúak" körébe soroz. Akik, Budapesten száz ember fizet Egyenesadórendszerünk — mellett — természetes, hogy a fővárosban legtöbb értéket képviselő häz- vagyon íviseli az adóterheknek tekintélyes részét. Évi 50.000 pengönel több adót viselő adófizető polgár (természetes személy) mindössz száz van Budapesten. Ezek között 79 häztulujdonos. A 10.000- pengő évi adót fizető 3050 budapesti polgá zül is mintegy 8094 a háztulajdonosok közé tartozik. Van azonban sokszáz, sőt sokezer olyan kisebb häztula: donos is, akinek évi adója mindö e néhányszáz pengő vagy még a száz pengőt sem éri el. 50.000 Az itt közölt kimutatásban az őstermeléssel fog- lalkozók 1118 pengős átlaga következik a második helyen, Ezt azonban a Budapesten lakó és itt adózó 19 nagybirtokos adója emeli ilyen magasra, amely átlag 22.450 pengő, tehát hatszor magasabb, mint a háztulajdonosoké. A középbirtokosok és haszonbér- al A kiadvány bőséges 1932-ben. Ebből ak 7.2 millió pengő a munkásosztály al viselt adóteher, 126 millió a polgári osztály adóinak összege. részletezéssel közli fog- | lalkozási csoportonkint is a polgári adófizetők | számát és általuk fizetett adók összegét. Ezek | az adatok bizonyára nemcsak érdeklődést, hanem | | feltűnést is fognak kelteni a főváros adózó polgár- ága körében. Az adöstatisztikät minden oldalról llandóan sürgetik. Ennek ellenére is aránylag ritkán van módja az adófizető közönségnek meg- bizható, részletes adóstatisztikai összesítésbe bele- tekinteni. Igazságos, helyes adórendszer mellett az adózás mértéke az adózók jövedelmi helyzetéről, vagyoni viszonyairól a legjellemzőbb — ha nem is a leg- felvilágosítással szolgál. Ha foglalko- gáljuk a budapesti adózók adóterhét, Illyefalvi I. Lajos dr. kitűnő kiadványából a kö- vetkező áttekintést nyerjük: Fejenkénti át- lagos évi adó 1195 1327 1118 P 109 9. 838 9047 303 ,, 4665 240 ,, 28.234 9239 327 ,, 29.143 13.587 466 ,, 11.883 1159 98 ,, 1442 355 246 9669 1153 119 3042 152 50 26.751 7895 295 ,, 27.605 2030 74 ,, 89 51 578 ,, 26.976 72.703 2692 20.421 2370 . — 116 ,, 232.869 125.824 540.50 P 154.000 7203 4780 ,, 386.869 133.027 343.80 ,, | bár az összes adóalanyoknak számszerini még 12%-At se teszik, az —adótehernek | mégis 58%-a reájuk nehezül. | Legnagyobb részük budapesti häztulajdonos (18.920) vagy telektulajdonos (6175). Számításba adózási szempontból leginkább csak a háztulajdono- sok jöhetnek, akik összesen 71 millió pengővel ré- szesültek az 1932, évi adófizetésből, tehát fejenkénti átlagos adóterhük 3750 pengő. (A telektulajdonosok már csak 84 pengő átlagos adót fizetnek.) .. .. ötvenezer pengőnél több adót lők már csak 1650, illetőleg 1040 pengő átlagos évi adót fizetnek, Az önálló iparosok között a gyártulajdonosok adója a legmagasabb, 238 budapesti gyáros évi átla- gos adója 3732 pengő, kb. ugyanannyi, mint egy- egy budapesti háztulajdonosé. Ez az átlag azonban mindkét csoportban nagy szélsőségeket takar. A gyárosok között csak kettő van, aki 100 ezer pengőn felüli évi adót fizet, a ház- tulajdonosok között nyolc. Évi 2000 pengőt meghaladó adót a többi foglal- kozási ágak képviselői közül csak a kereskedelem- és hitelügyi, biztosítási vállalatok igazgatói (2552 pengő), az alkalmazott iparvállalati igazgatók (2260 pengő) és az egyetemi, főiskolai tanúrok fizetnek, Ez utóbbiak évi adója 2316 pengő, általá- ban a kereskedelem. és hitelügyi, valamint az ipari nagyvállalatok igazgatóinak adója között áll. Ezek szerint vagyonuknak, jövedelmüknek is ilyen hatá- A kisember adója A budapesti kisiparosok között adófizetésük nagysága után ítélve a monopolisztikus helyzet- ben lévő kéményseprőknek, továbbá a szállodások- nak, a pékeknek, építési vállalkozóknak, kávéház- tulajdonosoknak, vendéglősöknek, hangszerkészítők- nek, henteseknek és ékszerészeknek van legnagyobb vagyonuk, illetve évi jövedelmük. Velük szemben legszerényebb jövedelmi viszonyokkal a varrónők, a kádárok, faesztergályosok, borbélyok, fodrászok, a rok között kellene állani, De ez legalább is vitat- ható... kávémérők, férfiszabók, szobafestők és mázolók, valamint a villanyszerelők bírnak. Ezekben a szak- mákban a sok önálló iparüző mellett a jövedelmi le- hetőségek is igen sokfelé oszlanak. Nem is csoda, ha adóra havi 10—12 pengőnél többet alig fizetnek. A kereskedelem önálló keresői között a ban- károk emelkednek ki 853 pengös évi adójukkal, amely megfelel a magasabbrangú fővárosi tiszt- viselők, az egyetemi adjunktusok és tanársegédek fixfizetése után, hivatalból levont adónak. | De a közszolgálatban álló ügyészek (évi át- lagos adó 1958 P), a közjegyzők (1591), a fő- iskclai végzettségű állami tisztviselők (1194 P), az állatorvosok (1077 P), a bírák (1032 P) átlagos évi adója már jóval meghaladja az önálló bankárok áital fizetett adó átlagát (nem is szólva az egyetemi tanárok már említett adójáról, amely csaknem háromszor magasabb, mint a bankároké). A kereskedelem ében a bizományosok és szállítók 400—600 pengös adója, a bankhivatal- nokok és a — kereskedelmi magántisztviselők 500—500 pengös évi adója, az értelmiségi foglal- | kozásúaknál megfelel az sok (445 P), bírósági és ügyészségi (520 P), lelkészek | (533 P) és gyóg; 400—600 pengős adó- | terhének. Ezek vedelmi és vagyoni vi- szonyaiknak is általában egyezni kellene. A kereskedelmi vállalatok cégvezetői körülbelül annyi fizetnek (751 P), mint az átiagos adót védek (708 P)j a magánmérnökök és : vegyészek (732 P). | A közlekedési vállalatoknál — jórészt köz- | szolgálatban alkalır tt tisztviselők szerény jövedelmi viszonyaira jellemző, hogy évi adójuk még a házaló ószeresek 98 pengős adóját sem éri el. Igy a posta és távirda tisztviselők 66, a mozdonyvezetők, kalauzok, asúti segédhivatal- nokok — mindössze 50 P évi Á megfelelő | jövedelemmel bírnak. De nem sokkal magasabb a 4—8 középiskolai végzettséggel bíró közszolgá- lati alkalmazottak évi jövedelme sem, Az 6v6- nök 43, szülésznök 51, az OTI til lők 69, a tan- személyzet általában 89 P átlagos évi adót fizet. | Az elemi iskolai tanítók és —magántanítók | 106—107 P-t. Alig többet, mint a minden maga- | sabb kvalijikációt nélkülöző ószeresek, TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. EREDEV1I ANGOL TIMIREN-CSAPÁGYAK DEÁK BELA W320 »gkitünöbb, legtehets: °bb és érdemeiben leg- gazdagabb alakja meghalt. A főváros vezetősége az évfor: emlékünnepet — rendezett Hamvai £ , ahol testületileg megjelen- tek a kerületi ók. A polgármester nevében Liber Endre alpolgármester koszorúzta meg Hamvai dor síremlékét, hangoztatva, hogy a főváros közigazgatásának e korán kidőlt oszlopos tagja alkotásaiban még ma is él és nagyon sokáig élni fog. A Szent Lá: gármester Furka díjazása folytán ó-kórház új igazgatója. A főpol- ándor dr. egyetemi tanár nyug- megüresedett igazgató-főorvosi állásra Bézi István dr. c. rk. egyetemi tanárt ne- vezte ki a Szent László-közkórház igazgató-fő- orvosává, Az új igazgató a járványos betegségek gyógyításának egyik legkitünőbb szakembere, aki eddíg közkórházi főorvosi rangban működött. Parkett- és padlözati välla'at UPS ZEN STERNER G. Budapest. V., Hold-utca 25. Ti 105—59 | Macskäsy Arpad okl. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít ízvi éki, csatornázási és gázberendezéseket, szív mindennemű központi fűtést, kazán- berendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. - EA PA Ballai János íz" vizvezeték, csatornázás, szivattyutsle- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reáltanoda-utca 4. Telefon : 85-2-98 1 Antalfy Géza dr. lett az V. kerület új előljárója. Ujlaki Holtzspach Ödön tanácsnok, az V, kerület előljárója, miután betöltötte 35. szolgálati évét, nyugalomba vomit. A polgármester Antalfy Géza dr. főjegyzőt nevezte ki a kerület új előljárójává, aki új beosztását már a múlt héten el is foglalta. Az V. kerület lakossága őszinte rokonszenvvel fo- gadta az új előljárót, aki a székesfőváros egyik leg- jobban képzett, nagyművelts zerény és párat- Tanul rokonszenves főtisztviselője. Antalfy Géza dr. főjegyző éveken át a közművelődési ügyosztály helyettes vezetője volt, kiváló közigazgatási szak- ember, aki legutóbbi beosztását megelőzően a vá- rosrendezési ügyosztály jogi osztályának vezetője volt és az ebben a pozíciójában eltöltött évek iga- zolták nagy szaktudása mellett kíváló gyakorlati érzékét is. A központi adóhivatal új h. igazgatója. A pol- gármester Honffy adóhivatali igazgató szabadsága idejére és esetleges akadályoztatása esetére Kleisz Alajos adóhivatali főszámtanácsost, a központi adó- számviteli hivatal állandó h. vezetésével bízta meg. Athelyezések a városházán. JA polgármester a közművelődési ügyosztály helyettes — vezeti Garancsik Géza dr. főjegyzőt nevezte ki, aki eddig a közegészségügyi osztályban a köztisztasági ügyek előadója volt. A közegészségügyi osztályban a köz- tisztasági ügyek intézését vitéz Bárány László dr. vette át, aki eddig a köztemető és temetkezési ügyek referense volt. Eljegyzés. Zilahy Máriát, Zilahy Dezső, a szé- kesfőváros idegenforgalmi hivatal igazgatója és fe- lesége Rákossy Eugéna leányát eljegyezte ifjabb Gerő László építészmérnök, Gerő László dr. ny. mérnökkari alezredes és Saly Lucia fia. Fályázat színész ösztöndíjakra. A főváros négy évvel ezelőtt határozta el, hogy tehetséges, fiatal magyar színművészek számára ösztöndíjat létesít, hogy ezzel továbbfejlődésüket elősegítse. Az idei színészeti ösztöndíjakra hirdetett pályázat pénteken, július 26-án jár le. Négy, egyenkint 750 pengös ösztöndíj kerül kiosztásra fővárosi színpadokon mü- ködő színésztehetség támogatására. Az ösztöndíj- ban csakis olyan művészek részesülhetnek, akik 95. évüket még nem töltötték be és a legutóbbi év- ben Budapest valamelyik színpadán önálló szine feladat sikeres teljesítésével rendkívüli kepess ről adtak számot. A pályázat hangoztatja, hogy a főváros az ösztöndíjat a fiatal színészeknek tudá- suk és képességeik fejlesztésére, a magyar színpadi kultúra fellendítésére és erősítésére akar módot adni. Az ösztöndíjakat tíz tagú zsűri ítéli oda, amelynek Liber Endre alpolgármester az elnöke, tagjai pedig Némethy Károly közművelődési tanács- nok, a közművelődési bizottság hat tagja, ezen- kívül a Budapesti Színészek Szövetségének, a Ma- gyar ipadi Szerzők Egyesületének és a Színházi Kritikusok szindikátusának egy-egy tagja foglal helyet. Négyszáznál több pályázó negyven pedagógial- riumi helyre. Hetekkel ezelőtt jelentette a Fővárosi Hirlap, hogy több évi szünet után a Peda- minárium újra megnyitja kapuit a ma- gógiai gukat továbbképezni óhajtó tanítók és tanítónök számára. (A szeminárium kényszerű szünetelésének az volt az oka, hogy a főváros, mint iskolafenn- nem tudta az onnan kikerülő fiatalokat juttatni, márpedig a szeminárium végzett Skeinck elsősorban lehet igónye ahhoz, hogy jusson. A fővárosi megindult nyugdíjazások révén jövőre változások le ek. Nyílván ez indította Szendy Ká- roly polgármestert arra, hogy a Pedagógiai Szemi- ndrium tanfolyamát az összel újból megnyissa és erre a pályázatot meghirdesse. A szemináriumban megüresedő 40 hely elnyerésére óriási versengés indult meg. A 20 férfi hallgató helyére kereken 100, a 20 női helyre pedig 312 pályázat érkezett. A tanügyi osztály már megkezdte a pályázatok fel- dolgozását és a felvételekről a tanfolyam megnyi- tása előtt történik döntés. Meghosszabbították a gellérthegyi sikló elö- munkálati engedélyeit. A kereskedelmi miniszter még 1929-ben engedélyt adott egy vállalkozónak, a Schock és Grossmann cégnek, a Gellerthegyre tervezett villamosüzemű sikló létesítésére. Ebből a tervből, sok más tervvel együtt mai napig nem lett semmi és már-már úgylátszott, hogy egészen el is alszik az ötlet, mikor a vállalkozók most az elő- munkálati engedély meghosszabbításáért folyamod- tak a kereskedelmi miniszterhez. A minisztérium a méltánylást érdemlő körülményekre való tekin- tettel a tervezett sikló előmunkálati engedélyeit most egy évre újból meghosszabbította. Más kér- dés, hogy a sikló megépítéséről ebben a formában — ahogy annakidején elképzelték egyáltalában szó lehetett. 1929-ben a Tabán ujjáépítését ugyanis még egészen másképpen képzelték el, szó sem volt a mostani nagyszabású parkról és ma már a geoló- giai adatok ismeretével elképzelhetetlen az is, hogy a sikló megépítése érdekében a hegybe alag- utat vagy lftalcnát fúrjanak. Felmerült ezzel szem- ben újból az a gondolat, hogy a Gellerhegyröl nyíló páratlan szép panoráma könnyű megközeli- tését sodronypálya építésével oldják meg. Július 25, 27 és 31-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny Budapest Székesfőváros — Elektromos — Művei figyelmezteti az augusztusi negyedben lakásváltoz- tató fogyasztóit, hogy a költözködésnek nagy töme- gére való tekintettel a folytatólagos áramszolgál- tatást csak az esetben tudja biztosítani, ha a fo- gyasztók a költözködést legalább két héttel előbb. személyesen jelentik be az Elektromos Művek Be- jelentési osztályánál: V., Honvéd-utca 22. sz. alatt. A helyes adatok könnyebb beszerzése végett cél- szerű, ha a fogyasztó az utolsó havi áramszámlái egyikét magával hozza. Ha a fogyasztó a bejelen- tések elvégzésére megbízottját küldi el, a meg- bizottnak iräsbeli felhatalmazäst kell felmutatnia. Szűk az Ujtemetö. Az óriási kiterjedésű räkos- keresztúri újtemető közel áll ahhoz, hogy teljesen megtelik sírokkal, ezért szükségessé vált, hogy ma temetőt bővítsék. A Rákoskeresztúr határánál lévő köztemető bövítésére a főváros már évekkel ezelőtt megszerezte a nagyobbításhoz szükséges területet, úgy, hogy a bővítésnek akadályai, vagy nehézségei nincsenek. Szükséges azonban, hogy a bővítés cél- jára kijelölt területet megfelelően rendezzék és temetések céljára alkalmassá tegyék. Uj utakat kell létesíteni, nagyobb földterületet kell egyengetni, a vízvezetéket is, ki kell vezetni, hogy a sirhalmok öntözése lehetővé váljék. Ezeket a munkákat tulaj- donképen a imúlt évben már el is kezdték, de be- fejezés előtt abba kellett hagyni, mert elfogyott a. rendezéshez szükséges pénz. Most folytatják újból a temető bővítési munkáit lés ehhez a szükséges költségeket a polgármester póthitel formájában bocsátja rendelkezésre, a közgyűlés és a kormány hozzájárulásával. Jänoshegy: a magyar Semmering. A magyar Semmering álma lebeg Bánó Dezső, Balatonfüred volt vezérigazgatója előtt, aki nagyszabású vállalko- zás megvalósításán fáradozik. A terv az, hogy Zugligetböl a Jánoshegyre függővasút épüljön és így a budai hegyvidék legszebb része az idegenforgalom központja lehes Arról van szó, hogy a János- hegyet komoly magaslati gyógyhellyé formálják Budapest mellett, amihez elsősorban jó közlekedés és a legmesszebbmenő kulturális igényeket kielégítő. nyógyszálló szükséges. Értesülésünk szerint jelenté- keny tökeérdekeltségek hajlandók bekapcsolódni az életrevaló elgondolás realizálásába és nem idegenke- dik a terv támogatásától a főváros sem, amelynek elsőrendű érdeke, hogy Budapesten új idegenfor- galmi nevezetesség létesüljön. A főváros azért is szívesen látná a Jánoshegy kiképzését, mert ily- módon könnyen értékesítheti a HÉV-től átvett já- noshegyi 400.000 öl terjedelmű villatelket, ami a Községi Takarék parcellázása révén hatalmas jöve- delmet ígér. A. jánoshegyi függővasút és gyógyszálló gondolatát Szendy Károly polgármester is melegen támogatja és legutóbb részletes tervet kért az egész komplexumról. HÉV-vel a szabadba. Rendkívül szép és érté- kes kis propaganda füzetet bocsátott ki a HEV. "Tulajdonképpen ez a füzet egy kis — prospektus, amely felhívja a városi lakosság figyelmét a fő- várost környező szebbnél-szebb tájakra. Mély nyo. mású, művészi képek, amelyek a HÉV kiadványát diszítik s az igen ügyesen összeállított szöveg tényleg hathatós propaganda szolgálatában áll. A MFTR. , Erzsébet királyi rsasgőzös legkö: . hajó Pozsonybi A hajóút alatti , 3—10. Aldunära a. B i díj 108 Aug. 11—1: ig 87 PF. szel Sofián térhetnek. Közelebbi felvilágosítás a MFTR utazási irodájában. ppel is utazási irodánkban ILYEs SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI. BUDAÖRSI-ÚT 17. TAMÁSSY EMIL építőmester TEL: 552 41 Budapest, VI., Eötvös-utca 43. szám. Telefon: 14—5—80, LEDNICZKY VEJE 1 HODOS ANDOR LAKATOSIPARI- ÉS REDÖNYGYÁRTÓ.ÜZEME BUDAPEST, IX., TOMPA-UTCA 32. TEL.: 39- 9.36. -—. Breitner Bernát Jégszekrények és Hűtőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI, Király ucca 36 Alapíttatott 1876 Földváry Ernő okl. gépészmérnök preciziós mechanikai üzeme lapest, VII., Tábornok-utca 20. — Telefon : 97—1—65 Preciziós gépalkatrészek és gépek készítése és javítása Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 80. Telefon : 932—26 --- Page 255 --- Budapest, 1935 jülius 24, ZÖVÁROSI [eIAP 9 Garzpasdci ÉRTESÍTŐ Schóber Béla az Angol-Magyar Bank elnöke Fieissig Sándor kegyelmes úr fett Angol Magyar Bank életében hétfőn je- mény játszódott le. rend- gyűlése az igazgatóság tagjává válasz- totta Schóber Béla dr.-t, a Magyar Nemzeti Bank volt itóját, akit a közgyűlést követőleg az igaz intézet elnökévé — választott meg. zen a napon vált köztudomásúvá, hogy a Kormányzó úr Fleissiy Sándornak, az in- tézet alelnök-vezérigazgatójának az I. osztályú polgári érdemkeresztet adományozta Schóber Béla dr. elnök választása nagy ér. tékkel gyarapította az inté Ss t, amely it a kipróbált kítünő szakférfiút most a maga élére állította ’höber B dr. a Pénzügyi Köz- pont megalakulása óta a Magyar Nemzeti Bank alapításáig a PK vezé atója volt és kiváló fáradhatatlan ügybuzgósá- el ezt az intézményt kitünően szervezőképességévei, gával és ho megalapozta és a magy: hitelszervezet bi támaszává fejlesztette. Ezzel a munkával oly kintélyt és tisztetet vívott ki magának, hogy amikor a törvényhozás a Magyar Nemzeti Bankot megalkotta, ennek — vezérigazgatói be mint Schóber Béia nem is került kombinációba. Hogy néhai Popovics Sándor elnök oldalán mily nagy és e imenyes munkát fejtett ki az ország jegybankjának vezetésében, az ne ak a - gyar közvéleményben, hanem a külföldi pénzügyi és gazdasági körökben is közismert. Amikor Po- povics halála után Schóber Béla dr. ját kérel- mére nyugdíjba vonult, mindenki tisztában volt ! EZ azzal, hogy ez nem jelentheti a és tevékeny férfiú részére a tétlen galmat. A magy hitelszervezet hette nagy tapasztalat ották nálánál alkalmasabb egy Bizonyos, hogy 3 érdemesebb és niséget valóban nem találhattak Schóber Bé dr. nagy külföldi összeköttetéseit és egyéni nek egész súlyát a magyar hitel- élet javára fogja latba vetni az új ban is "töpoziciójá- Fleissíg Sándor az intézet élén most ünne- pelte meg negyedszázados szolgálati jubileumát. A legfelsöbb kitüntetest egy puritán adhatatlan férfiú nagy mun ágának szól, aki intézetének 1 kívül vállalta a bud ti ért és áru. 3 elnökének nehéz tis és akinek vezetése alatt ez az intézmény a ma gazdasági élet megbízható és a nehéz viszonyok ellené is szá- mottevő tényezője tudott maradni. Fleissig Sán- dor a tőzsde elnöki székében megőrizte elődeinek nemes tradícióit és különös érdeméül kell betudni, hogy a tőzsdei üzlet tisztességét és szolidaritását nia sikerült. A fokoz a megőriznie, sőt títulus, amelyet kormányzói kes most neki juttatott, az ö személyében igazi i érdeme- ket jutalmaz és ezért ez a legfelsőbb kitüntetés a zélesebb körökben élénk ör: t és megelége.- t váltott ki. , kegyelmes dés Ujabb csalódást hozolt a kiskeres- kedelemnek a nyári olcsó vásár A kereskedelmi minisztériumban leljesen előkészítik az áruházi kérdés megoldását ) täblz y megke x tudomásul Budapest | dődött a 14-napos leltári ki- S és a szezoncikkek olcsóbb áron kaphatók. / év óta érvényben lévő kormányrendelet pon- venfajta különl adják ges vásárok elejét vegye az áruházak áros és mindenképpen elítélendő manöverének, | hogy állandóan és különböző címe n egész éven | vásárokat tarthassanak, Kétségtelen, hogy az összes divatcikkekkel foglalkozó üzletekben élén- | kült a forgalom, mindez azonban távolró méretű, hogy a detailkereskedelem jogosan könyvel hetné el a sikeres € A hatóságil: szabott leltárkis át olcsó sem olyan edményeket x meg- inkább az zal- | áruhá ak jelent rekordfor mat, mert most 2 en ély ai | mögött a dömpingäruk tömegét dobják a piacra. 1 "TTömegcikkekkel és ehhez szabott alacsony árakkal operálnak, amine titka könnyen m hető, ha | emlékezetünkbe idézzük, hogy az áruházak nagy | lakások iadök! FA Bővebbet: V., Rudolf-ter 6. IV. 23. A legjobb sokszorosító gép Seostelner D. GESTETHER BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 tetel lők rak- kben és áraiból halr "tőleg tönkrement kereske k fel árukat, vagy pedi végrehajtott kényszeregyezségi manipuláció. olcsón adhatja azt az árut, amely a hitelez lata következtében valóban olcsó beszi tehát nem jelent Sikeresen után 5k jóin- volt. Az általános kiárusítás mosodást a kereskedők tízi számára, hanem újabb lódást és újabb sülyedést az an leromlás útján. esz K A budape vassa a lapokban, hogy da delem . ugyanekkor azt ol svájci szövetségtanács üzletek áruházak és egységárusító nagyobbítására vonatkozó tilalmat Más külföldi államokban: országt A usztriá min alapításáre végéig m ú elgondolások minálunk is mi- abb éreztetik hatás zemben koznak. Anglia példájára, zi törvény és te egészében virá szabad kereskedele: Meglehetősen ismerjük angliai viszonyokat és ezért nem nehéz feladat r mutatni arra, hogy a legnagyobb kereskedelmi sza tadság hazájában azért nincs szükség korlátozá- nincs árul sokra, mert ott a tisztességesen és emberiesen gon- dolkozó áruházak nem tévesztik össze a szabadsá- got a szabadossággal. Londonban például a Warenhouse elneve- A régi cég a régi címen Alapítva : 1910 | tons GYULA és LAJOS központi fűtés és vízvezeték használhat j; amely ban Áru zést csak az a cég ténylegesen n t. többezer alkalmazottal azokat szolgálják ki, detailkereskedéssel wálatra van szük- ik teljesen beren- az egyikben 1 szabókellékek, női vagyis a londont nagy beszerzési FEizekben a hallatlanul dolgozó áruházakban akik hitelesen igazolják, hogy foglalkoznak nom egyéni has ségük az árukra. Ezek dezkedtek különleges hiv: -máru kapható, a más vagy háztartási cikkek Tu uk mänalk Másik tipusa a londoni árul ó 8—10 emeletes üzletek mások), amelyek detailáru: kis és a forrása. több utcár X fridge, Harrod € ZI (Seele tással foglalkoznak, ahol minden kapható kicsinyben azonban olyan árakon, hogy kis- kereskedelemnek kärt nem okoznak. A különbség tehát az, hogy amíg Budapesten & áruházak a kiskereskedelem kiirtására szövetkeztek, addig Angliában az áruházak olyan hivatást tölte- nek be, ami valóban szükségszerű és nem árt a kts- kereskedők tömegeinek. A ma ik részéről szive- sen látnók ezt az emelkedett szellemű ját, azonban, a jelek szerint, semmi k s áruházak celttevesztett € k óta tartó tartása sokáig már aligha érinti a gol pé sincsen. erre szünetet használja fel kereskedelmi miniszter az áruházi kérdést teljes egé- sz nulmänyozza és — kivizsg mindazol név mögé rejtőző v t tömegek rov kat, amit a: ruházi Halkozók a kereskedö- ására okoz k. Utban van az áruházak működését korlátozó rende- | let és amint a Fővárosi Hirlap-ban elsőn szövegből kitünik: végeszakad annak a rend mely exisztenciákon keresztül kimeletlenül törtet célja felé. N ! ADAMITZ LÁSZLÓ ‚vizberendezes központi fűtés, mele; gáz, vizve csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, II., Halász-utca 2. Tel.: 51-7-34. ! Orensiein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, DI., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák Normálisan és gyorsan tozatokban" zötő vál- „Vizhatlannä tesz betont és vakolatot" nedves- rongáló- „Ved minden ségokozta dás ellen" Vezerköpvisclet: SZABÓ GYULA ÉS TÁRSA Budapest, V.. Vilmos császár-út 68, T.:25-4-33 orpatIC| a tökéletes autópneu Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 Andrässy-üt 92 Telefon: 212-04 és 05 --- Page 256 --- Nem vonják vissza a margarin fogyasztási adóztatására vonatkozó rendelkezéseket A magyar mezőgazdaság joggal számít a belföldi vajfogyasztás emelkedésére Külföldi orszägokbe elisme: di- cséret és kitüntető fogadtatás övezi a magyar márkázott vajat és, mint a legutóbbi hivatalos ki- mutatások igazolják, a magyar tvaj kelendő- sége állandóan emelkedik. Mez águnk nagy sikere a magyar vaj elismertet egyúttal ig zo a annak, hogy a jól megszervezett tejszakm szemben is felveheti a ver: a világhírű dán vajjal senyt. Amilyen méretekben növekszik a magya vaj külföldi térhódítása. anny agnál a bel- ta pérté n- ható margarin, a vajnál ol- Ő elé A Fővárosi ig védelmében t ezekre a káros jele: földi hogy ban fogyasztás, aminek e; vajra külsőle e sem hason csóbb áron juthat a fi Hirlap magy mezögazc alkalommal rämutatott gekre €s követelte a margarinforgalom megrendszabäly valamint olyan fogyasztási adónak a nyesítését, ami a margarin kelendőségét háttérbe szorítja és a vajat segíti népélelmezési cikké való feltöré- sében Akciónkat most komoly siker koronázta, a 33-as bizottság felhatalmazta a pénzügym tert a margarin, a mesterséges ételzsír az étel- olaj után fizetendő új fogyasztási adj kivetésére. A pénzügyi kormányzat elhatározott szándéka, hogy a legközelebbi napokban kibocsátja azt a rendeletét, amely a fentemlített cikkeket kilogramonként 40 filléres fogyasztási adóval sujtja. mert Külön örvendetes, hogy a vajat mentesítik a fo- gyasztási adó alól és ezzel a belső fogyasztás ji lentékeny megerősödését biztosítják. A X rendelet az érdekelt iparágakban érthetően nagy izgalmat keltett és táviratban kérték a miniszter- elnök közbelépését, hogy változtassa meg az illeté- kes minisztériumok álláspontját. Értesülésünk sze- rint a kormányelnök maga is helyesnek tartja a mezőgazdasági érdekek védelmét célzó új fogyasz- tási adó bevezetését és ezért a távirati kérelemnek nem adott helyet. A magyar mezőgazdasági érdekek komoly alá- támasztását biztosítja a margarinfogyasztási adó, mert ilymódon joggal lehet számítani a immár világhírű magyar vaj belföldi kelendőségére is Közegészségügyi szempontból is üdvös hatást vär- nak a vaj előnyomu ól, mert az mindenben fö- lötte áll a mesterséges zsiradéknak, még akkor is ha néhány cukrásziparos a margarint részesíti na- gyobb előnyben. — Állítólag van olyan cukrászter- mék, amelyet a margarin állóképesebbé tesz, ezt a feltevést azonban minden kétséget kizáróan meg. cáfolták a szakemberek, akik bebizonyították, hogy az abszolút minőségű teavaj sokkal haté- konyabb konzerváló anyag, mint a mar- garin, A fogyasztóközönség szempo: ny hogy élelmicikkeit kizárólag a táperőt tar- talmazó vajjal gyártják, úgyhogy a — margarin- fogyasztási adó ténylegesen csak azt a néhány gyárat és kisüzemet érinti, amelyik nem arrogäl- hatja magának, hogy tényezőnek tekintsék a ma gyar gyáriparban. Nem kétséges, hogy az új fo- adó nyomán ezek a Mmargarinüzemek s sorvadásra vannak ítélve, ebből azonban hátrány a közre nem származik. A vaj forgalmá- nak emelkedése ugyanis üzemterjeszkedést ige- nyel, tehát a margaringyärakban — fölöslegessé váló munkások a maguk szakmai felkészültsé- gükkel könnyű elhelyezkedést találhatnak. Felbecsülhetetlen eredménye a kétségtelenül magas fogyasztási adónak, hogy megizmosodik a vajgyár- tás, ami úgy mezőgazdasági, mint egészségügyi érdekből a legmesszebbmenő módon kívánatos. tjából egyenesen clő- ED / A Szalay Gábor báró nyugalomba vonult. Ha a magyar posta újra fogalmat jelent, a rend, a meg- bízhatóság, a teljesítmény legmagasabb színvona- lának fogalmát, akkor ez elsősorban Szalay Gá- bor bárónak az érdeme, aki hét éven keresztül állott a magyar posta élén. Szalay Gábor báró, a magyar posta újjászervezője, vezetője annak a mintaszerű gárdának, amit a posta húszezer fő- ete jelent, most nyugalomba — megy, tevékenységének színterét. Betel. szolgálatának évei, a fiatalok serege ellenáll- hatatlan erővel nyomul előre és az évek parancs- szavával nem lehet szembeszállani. A postát nem féltjük, az a nagyszerű hadsereg, amelynek meg- szervezésében éppen a búcsúzó elnöknek olyan ha- talmas része van, kitermeli magából azt az érté. ket, akire szükség van és akinek v e alatt a nag ú intézmé: zökkenés nélkül futja tovább atja t. De lehe- gy az egész mag k ne hajtsuk a tisztelet- tetlenségne vélemény nevében újra meg , az elismerésnek, a nagyrabecsülésnek a zász- az előtt a búcsúzó elnök előtt, akinek mun. ezen a helyen eddig is annyiszor méltányol- dícsérhettük. és chneller Lajos dr. lesz a háztulaj- "s elnöke. A Häztulajdonos Lajos dr. 3ank Remenyi-Schneller Altruista é k el vezérige z elnöki z Ors: s választmánya nagy iga: örömmel fogadta e a elentőségű fordulatot, mert Remenyi-Schneller Lajos dr. gazdasági pozíciója működése biztos reménységet nyujtanak jdonosi érdekeltségnek arra, hogy érdekeiknek igen nyomatékos vezetőjét elő- mozdítóját találták meg új elnökük személyében. Vajda Ákos dr. a Pesti Hazai új ügyvivő i gatója, A Pesti Hazai Első Takarékpénztár Eg. sület igazgatósága Vajda Ákos dr.-t, a Pénzi zeti Központ volt igazgatóját az egyesület ügyvi igazgatójává szerződtette. Vajda Ákos dr., aki új állását augusztus közepén fogja elfoglalni, a Pénz- intézeti Központ jogi osztályának volt a h. vezetője, ahol nagy tudásával szolgálta e fontos pénzügyi intézményt. Uj pozíciójában szintén fontos szerep- kör vár rá, amelynek kétségkívül a legteljesebb mértékben meg fog felelni. VADÁSZ GYULA mozalklaogyara és építési anyagtelepe Budapest, 1li., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46, Telefon : 62-9-06. „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENTES vakolast, betonozást biztosít Posnansky és Sirelitz Rt. Budapest, V., Sölyo: om 2.28-29,2.82-85. A textilgyárosok közgyűlése, A Magyar Textil- gyárosok Országos Egyesülete, mint a Fővárosi Hirlap már jelentette, Szurday Róbert elnöklete alatt tartotta meg negyvenegyedik rendes közgyű- lését. A. szokásos formalitások után a közgyűlés megejtette az alapszabályszerű választásokat. Társ- elnökök lettek: Szurday Róbert és Buday-Goldber. ger Leó dr. A közgyűlés köszönetet vazott az Egyesület vezetőségének az elmúlt évben kifejtett munkásságáért és ugyancsak jegyzőkönyvi köszö- netét és legteljesebb elismerését fejezte ki Schiller Ottó fötitkárnak húsz s szolgálati jubileuma alkalmából. Tudomásul vette a gyűlés, hogy a Textil Egyesület keretében működő Munkaadó Szövetség elnökévé Kammer Hugó vezérigazgatót fogja megválasztani. Végül Szurday Róbert átadta az elnöki széket Buday-Goldberger Leó dr. elnök- társának, mint soros elnök a jövő évben az Egyesület elnöki teendőit intézi. A Budapesti Kisipari Hitelintézet közgyű A minap tartot a Budapesti Kisipari Hitelinté rendes évi közgyűlését, amelyen a fővárost Ba- barczy lstván báró képviselte. A közgyűlésen is- mertették az intézet mérlegét, amely 22.140.83 P tiszta nyere: get tüntet fel. Aki ismeri az in! Szél élkitüzéseit és Jenő iparos tärsadalmänak mun! geit a leg- messzebbmenő, amellett bölc: akció keretén belül képviseli, jóleső érzéss meg, hogy ez a mérleg ekvivalens azzal az áldozatos és nem- zetmentő munkával, amelyet a Budapesti Kisipari Hitelintézet évek hosszú sora óta a magyar nem- zeti társadalom egyik legértékesebb rétegének ér- dekében kifejt. ; A Generali mérlege. A Triesti Altalänos Biz- tosító társulat ( Assicurazioni Generali) triesti fő- intézete az 1934. évben 120 millió líra alaptöke mellett 30,293.035 líra tiszta nyereséget ért el az előző évről áthozott 2,809.077 líra nyereségmarad- ványon kívül. A mostoha viszonyok dacára kielégítő eredményről számol be a budapesti fiókigazgató- ság is. Ennek mérlege szerint a magyarországi üzlet 100 ezer P alaptőke mellett 18.381 P tiszta nyereséget ért el, díjtartalékai és díjátvételei a viszontbiztositott résznek [levonásával — kereken 13 millió pengőt tesznek ki. Az IBUSz közgyűlése. Pénteken, július 5-én tartotta az IBUSz ezidei évi rendes közgyülését Jakabffy Károly dr. kormánybiztos jelenlétében, A közgyűlés az igazgatóság által előterjesztett mérle- get egyhangú helyesléssel vette tudomásul és ugyan- csak egyhangúlag fogadta el úgy az igazgatóság, mint a felügyelőbizottság felmentésére, nemkülön- ben a nyereség alapszabályszerű felhasználására vonatkozó összes javaslatokat. A Soproni Selyemipar Rt. közgyűlése, A Sop- roni Selyemipar Rt. a múlt év folyamán is jelen- tékeny fejlődést ért el. /Uj beruházásokra mintegy 300.000 pengőt fordított a vállalat, a tiszta nyere- sége pedig 1 millió pengő alaptőke mellett 139.038 pengő az előző évi 98.000 pengővel szemben. Az osztalék 8 pengő. , Leiräsokra 246.513 pengőt for- dított. Budapest, 1935 július 24. A Weiss Manfréd Rt. Manfréd Acél- mérlegében 504.282 pengő tiszta nyereséget mutat ki, szemben közgyűlése. A Weiss és Fémmiűvei Rt. 1934. üzletévi 8.4) millió pengő alaptőke mellett az előző évi 335.902 pengövel. 353.096 pengőt fordított. A Magyar-hollandi biztosító rt, közgyűlése. A Magyar-hollandi biztosító rt. mérlege ismét aktív egyenleggel zárul. Az intézet díjtartalékjai emel- kedtek és az ingatlanvagyon is gyarapodott. Az in- tézet részvénytőkéje 800.000 P, melyhez még tekin- télyes tartalékok is járulnak, Alaptöket emelt a Freudiger-gyár. A Freu- diger Mózes és fiai cég érdekkörébe tartozó Kelen- földi Poszt6gy: és Textilipar Rt. alaptőkéjét 100.000 pengőről 160.000 pengőre emelte fel. A Pénzintézetek Országos Biztosító Rt, mér- lege. A Pénzintézetek Orsz. Biztosító Rt. 252.903 P elemi díjbevétel mellett 12.696 P tiszta nyereséget ért el. Az életüzletnél a díjbevétel összege 354.326. P. volt. Az ingatlanértékcsőkkenés címén az intézet 11.000 pengőt leírásokra fordított. Az intézet céltu- datos vezetése folytán az összes üzletágak kielégítő fejlődést mutatnak. Várrarxozás ellebbezték a csatorna főnyomócső ver- nytárgyalását. A központi csatornaszívattyútelep. új fönyomócsövének versenytárgyalásáról a polgár-. mester úgy döntött, hogy a 600.000 pengős köz- munkát a László és Blum cégnek ítélte. A polgár- mesteri döntést a Fábián-Somogyi és György cég megföllebbezte, amely fölött a közeli napokban tör- ténik döntés a kereskedelmi minisztériumban. A nagyarányú közmunka ilyen körülmények között a. koraöszi hónapokban fog megindulni. PRO — Uj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Értékecsökkenésre Az üzemek re szükséges pergamenpótló papíros szállítására. Pályázni lehet augusztus 7-én d. e. 10 óráig. Városháza, II. em. 235. kséges csomagolópapíros szállí- Az üzemek részére A ásá us 9-én d. e. 10 óráig. Vá- . Pályázni lehet augus: II. em. 235. üzemek részére szül ni lehet augusztus 6-án d. e. 10 óráig. ára. Pá- háza, II. ges benzin szállítá: Vár: > szükséges papíráruk szállítására. ztus 12-én d. e. 10 óráig. Városháza, A nt János-kórház nőgyógyászati pavillonjának kü- lönleges vasszerkezeti munkáira. Pályázni lehet augusztus 8-án d. e. 10 ór: Ä III. em. 3 , A Kelenföld Pályázni le- s n d. e. 28 A kbälinti-üt ütrendez lehet augusztu án d, e. 10 6 e : tetotthonok, menhel textilanyag szükségle- ra, Pályázni lehet augusztus 13-án d. e. 10 , I. pavillon, I gyár bon zni lehet júliu m. 28. © ira és a kikerülő anyag 29-én d. e. 10 óráig. ági Hivatal ré: szükséges 3600 q zab lehet július án (péntek) délelőtt Köztisztasági Hivatal igazgatóságénál, VIII., Kún-utca 8. A tisz szalma szállítás: 10 óráig, ú Hivatal ré: szükséges 3000 a . Pályázni lehet július hó 26-án délelőtt e ére szükséges 2500 q széna. lehet július 26-án d. e. 10 óráig, gyfürdőnél 1000 — méteres mélyfúrási : július 30-án délelőtt 9—10 óra munkákra. á 342. között, . vés a en 250 darab délelőtt 9—10 emelet 25. ágy beszer: 1 óra között, Város ehet július I. pav., I. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL. Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYÁR BALOGH GÉZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Faross-utca 82. Teleton: 40-8-54 WAHL-FEREN(C VAS ÉS FEMIPARI VÁLLALATA Budapest, VIII Via-u’ca 39. Telefon: 316-45 lakat . mester --- Page 257 --- Huszonötödik évfolyam 99 Előtizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .... . . 24 PENGO FELEVRE . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Ärusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 augusztus 7. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 32—33. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsakk: 40.424 Félrevert haranyok Kereken ket hete tart, hogy makacsul, min- dennap felreverik a harangokat. Ez a kusza és ijesztő harangozás baloldali politikai berkekből hangzik. Riasztgatják a főváros tisztviselőit ahelyett, hogy a nyugalmas, békés munka fel- tételeit igyekeznének biztosítani számukra. Nap- nap után, mintha diadalt arattak volna, hatal- mas szenzációs címbetükkel közlik, hogy nagy- arányú kényszernyugdíjazásokra készül a fő- város és rögtön maguk konstatäljäk, hogy a kényszernyugdíjazás hirtelen felbukkant rem- híre reszketésben tartja a tisztviselőket. Mind- ezekből a rémhírekből pedig csak annyi igaz, hogy van egy törvény, az 1934. évi I. tc., van azonkívül egy belügyminiszteri rendelet, amely- nek száma 670/1934., amelyeket végre kell haj- tani. Ezt a törvényt és ezt a rendeletet min- denki ismeri mindenkire kötelező. Meglepe- tésről, rémületről, vagy nagyarányú kényszer- nyugdíjazásokról tehát beszélni sem lehet. Még tö... det sem mernénk mondani, hogy ez a tör- vegy uj, cnert 1-evel hiszen a múlt esztendő július s1.tbe is lépett. Ennek a törvénynek a ag, cazáról van csak szó, ezenkívül semmi- Vt-e-U1-m a főváros tisztviselőkarát nem Ye. Yy-B-, 83. ellenkezően: még ennek a tör- vegyu-x a vegrehajtásában is az illetékesek a 1-gi.agyobo millanyossággal kívánnak eljárni. 4445201 a nyugdíjtörvény kétségkívül fájdal- maz operáció, de végre is meg kell értenie min- denkinek azt, hogy ebben a szerencsétlen kor- bau, amikor az ifjuság elhelyezkedése oly mér- hetetlenül nehéz, azoknak, akik kiöregedtek a munkából és amellett sem jelentettek a székes- főváros számára egészen kivételes értékeket, azoknak bizony helyet kell adniok az ifjuságnak. Ehhez még csak azt tehetjük hozzá, hogy a ha- rangok félreverői még csak újdonsággal sem szolgáltak, mert hiszen az 1934. I. törvénycikket már végre is hajtották. Hogy a főváros vezetői ehhez a művelethez nem ütötték a nagydobot, amint azt most a tisztviselői kar izgatására vállalkozók teszik, ez csak egészen természetes. A minden méltányosság figyelembevételével tör- ténő nyugdíjazások igenis, állandóan folynak, hiszen minden tisztviselő tudja, az is, akinek ideje lejárt, az is, aki előre szeretne haladni, hogy az 1935. esztendő első felében a közigazga- tási személyzetnél csak úgy, mint a tanszemély- zetnél, a múlttal szemben lényegesen emelkedett a nyugdíjasok száma. Az úgynevezett kényszernyugdíjazások is végbementek már, ami még hátra van, igazán nem lesz olyan jelentőségű, hogy a legkisebb el- keseredést is kíválthatna a főváros tisztviselői karából. Mindezt nem mi mondjuk el most elő- ször, de megnyugtató szavak hangzottak el Liber alpolgármester szájából is, aki mint a fő- városi tisztviselők bälvänyozott vezére, igazán hivatott volt arra, hogy a tisztviselői kart meg- nyugtassa. De a Fővárosi Hirlap mai számában közöljük Szendy Károly polgármester nyilakoza- tát is, aki kijelenti, hogy neki, mint polgármes- ternek semmiféle nyugdíjazásra irányuló szán- déka nincsen: A törvényt, a miniszteri rendelete- ket azonban neki ís végre kell hajtania és végre is fogja hajtani. Megnyugtatja azonban a pol- gármester is itt, ezeken a hasábokon a fővárosi tisztviselőket, hogy a legteljesebb méltányosság és igazságosság alapján fognak eljárni, Aki mindezt nem érti meg, vagy félrema- gyarázza, az vagy elvakult a pártpolitikától, vagy tudatosan politikai ellentéteket szít. Nincs igazuk tehát még azoknak a jószándékú embe- reknek sem, akik most kiállanak a fővárosi tisztviselők védelmére, hangoztatván, hogy mi- lyen megbecsülendő ez a tisztviselői kar és mi- lyen munkát végez a főváros szolgálatában, Ezt A NEP FRISS ERŐI vallanak a Fővárosi Hirlapnak káról ilyel a fővá a munkáról, amellyel a fővárost akarják szolgálni A kánikula kellős k álmos nyugalom azonban el jótékonyan a lelkeket. A távoli hori- zontra háborús vészjelek rajzolódnak fel s a Nemzetek .Szövetsége, mint közlekedési rendőr integet balra-jobbra, hogy az össze- ütközés elkerülhető legyen. De nem hagy nyugodni a saját háborúnk sem, amelyet a gondokkal, a ciális bajokkal vívunk meg, másrészről pedig rakosgatjuk az épít kockákat, amelyek friss gondolutok, szép tervek képeit vetítik elénk. Nem lehet pi- henni, a jó és rossz gondolatok nem hagy- nak megnyugodni senkit, aki a közéletbe belekerült, de talán azokban forr legerőseb- ben a munka vágya most a nyári szünet béklyói alatt, ükik először államak a köz. életi csatasorban. Igen jelentős az bereknek", a.NEP friss erőinek száma, de a pén vagyunk. Az nem zsibbasztja „Uj em- amely Hiába. ame- szokottnál nagyobb is a várakozás, feléjük tekint. Bizonyos, hogy nem Csupa érték csillog abban a sorban, lyet a NEP a budapesti városháza számára összeválogatott. Ez a csapat nemcsak az új emberek fiatalos lendületét, hanem a gya- korlati valóságot is hozza a nemes és hó- dító idealizmus mellett, Hogy ennek bizony- ságát is szolgáltassuk sorjában (a sorrend ahogy a mai kánikulában elérhetők) megszólaltatjuk a NEP friss erőit, a NEP-hez tartozó új tagokat. Itt következnek az , első sorozatbeliek" válaszai arról, hogy ki milyen elhatározás- sal vesz részt a főváros ősszel meginduló munkájában. fővárosi bizottsági Büben Miklós dr: Mindent megelőző feladat a szociális bajok enyhítése Büben Miklós dr. ügyvéd éppen elég munká- hoz jutott, amikor a közlekedési és közgazdasági, továbbá a közművelődési és kegyúri bizottságba választották be, s a tetejébe elnökhelyettese lett az Elektromos Művek üzemi választmányáns Most, amikor felkerestü is az Elektromos veknél töltötte délelőtti délután pedig, ügy irodájának forgalmát túlhaladva ezzel, ügyes-bajos emberek sereg fogadta, mintha vi: lami szociális rendelői inté et tartana fenn. Ez a tevékenysége nem újkeletű, — legfeljebb most a főváros irányában összpontosul, a keresztény nemzeti fronton dolgozott az ellenforradalom óta, miután előbb mint hadnagy a másik véres fronton küzdött, majd a reformnemzedék különböző egye- süléseiben töltött be vezetőszerepet. Gömbös Gyula miniszterelnökkel régi kapcsolatot tartott fenn, s kormányralépése óta ti a Nemzeti Egység Pártjának. Bornemi Géza — kereskedelemügyi miniszterhez külön bizalmas kötelék fűzi. A fő- városi bizottsági útjára nem üres tarsoly- is elárul. lyal indul, amit nyilatkozata , legfőbb feladat — iális bajok enyhítése, Ez ma a gazdasági kérdések helyes útra terelése és meg- oldá. A helyes utat, a kiegyenlítődést kell megtalálni, mert nagy eltolódások vannak, Mér- hetetlenül sok a szegény ember és kevés a dús- lakodó. Gazdasági nyelven: — A mindent megelő. mondj a i a jövedelem eloszlása helytelen. - A gazdasági élet másik vetületén úgy mutatkozik ez, hogy nagy a nyílása az agrár- ollónak. Vannak, aki az igát húzzák: a termelők az iparcikkek előállítói. FEzek mind a legrosz- bb helyzetben vannak, míg a kevesek, akik rakat tudják ani, meg akik belekap- csolódnak a termelő és fogyasztó közé: a köz títők, hú mindennek a hasznát. Normális viszonyok ött ez nem olyan kiütköz most tűrhetetlenül az, s ebben a vonatkozásban soha síti, közepette is beleesik abba a hibába, híreszteléseknek, Tudjuk mi is, hogy a tisztviselői sors sem irígylésreméltó. Nekik is meg vannak a maguk bajai. Valaha talán azt hitte a tisztviselő, aki bevette magát a kö zponti väroshäza mäsfel me- ter vastag falai k , hogy jöhet ví n, vagy földrengés, de a fővárosi tisztviselő elsején meg- kapja a fizetését, aztán jön az előlépés, majd a nagykilincselés, hogy magas állásba válasszák meg és végül jön a bizto sziklaszilárd nyug- díj. A régi tisztviselő még, amikor bőven jutott embereknek állás és munkaalkalom, ettől a sziklaszilárd mnyugdíjtól is menekülni akart. Úgy gondolkozott, hogy azért vannak az ember- nek érdemei, sőt összeköttetései, hogy a nyug- díjazás időpontjának elérkezése után vissza- tarttassa magát. Azóta azonban sok víz folyt le senki sem tagadta, sőt mindenki megerő- aki azonban a tudatos baloldali ferdítések védőbeszédet mond, az önkéntelenül hogy tápot ad a a Dunán, éspedig nem valami csöndesen, hanem sokszor áradássá dagadva. Azóta egy-két fizetés- csökkentés is räköszöntött a főváros tisztvise- iőire és eljött végül a nyugdíj-törvény is, amely bizony kemény, tréfát nem ismerő törvényalko- tás és amely szigorúan helyet követel a fiatal- ságnak. De ez még mindig jobb, mint amilyen helyzete van igen sok fővárosban, sőt világváros- ban a tisztv jknek. Budapesten még — mindig tartjuk a régi tradiciót, hogy a tisztviselő else- jem halálos biztonsággal megkapja fizetését, de tartunk még egyet, hogy a főváros tisztviselői- nek politikai okokból soha a hajukszála sem görbül. És ez így lesz mindaddig, amíg egy igaz- ságos, méltányos, a keresztény erkölcs alapján álló többség kormányozza a városházát és amíg a fővárosnak az élén olyan befolyásolhatatlan, őszinte tisztviselő-barát v egyéniségek álla- nak, mint Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester és a két alpolgármester: Liber Endre és Lamotte Károly. --- Page 258 --- lehet és kell a bajokon segíteni. Ebben az irány- ban lehet várni még fokozottabb ütemet, hogy a szociális kérdések nyugvó- pontra jussanak, mert amíg ez nem történik meg, a nagyobb al- kotások nem kezdődhetnek el. ny mégis kínálkozik, amelyben fejleszteni lehet a fővárost, S az idegenforgalom. A befektetést ugyanis ı gyümölcsözővé teszi. Példa a mültevi idegenforgalom, amely harmincmillió pengő be- vételt eredményezett. Amint mezőgazdasági té- ren többtermelésre exportra kell törekedni, — Egy ir késedelem nélkül osi viszonylatban noha ez az országra is vonatkozik mentől nagyobb idegenforgalom el- érése a cél. Budapest-Fürdöväros frázis, de mingyárt nem frázis ha valóra válik. Ebben van fantázia és gyakorlati városfejlesztés. Mégis itt is, mint mindenütt, az a vezér- elv, hogy először és mindenekfelett. a lakosság megélhetésének bi ítása és azután a pompázó épületek és közintézmények. Egész elgondolä- som erre vonatkozólag az, hogy is kérdések vannak, többi minden m ennek alárendeltje. ) edési és közgazdasági bizottság- ban mégis tt tevékenység i € közlekedesi problemäk megold rosban alapfontossägü. Mert a j kedése úgy a személy-, mint a teheráruforgalom csakis szoci: A — közle- szempontjából közgazdasági tényező. kedési forgalom szabályozása és rendbentartása annyira közgazdasági probléma, mint az út, a járda, a közlekedési rendőrség, az útadó. S eb- ben a bizottságban, amelybe még az iparügyek is tartoznak, elgondolható, milyen állandó el- foglaltsággal kell az ügyeket vinni. Az iparos és főleg a kisiparos hely- zetének felkarolása a második legfon- tosabb közgazdasági probléma, amely már majdnem a szociális kérdés kom- plexumába tartozik, hiszen annyira nehéz hely- zetben vannak kisiparosaink. A — nemzeti poli- tikának pedig, főleg, ha a kormánypártban van az ember, a legszélesebb rétegekre kell vetítenie a figyelmét. Mert nem lokális s nem egyes kate- góriák érdekének szemszögéből kell nézni a dolgokat s nem ilyen értelemben folytatni tevé- kenységet, hanem az összesség szempontjából, ebben az esetben pedig a menetrend mindig úgy szól, hogy az alsóbb rétegeket kell felkarolni és meg- erősíteni, azok szorulnak rá az államhatalom támo- mert gatá — De ezt írja elő a keresztény wilägnezlet is, amely a szolidarizmust a legerősebb formá- ban akarja keresztülvinni. A puffogö, nagy- hangú, régi liberális jelszavak helyett a puszta, egyszerű, de igazi felebaráti szeretet zászlajával inc mindenfelé a közéleti tevékenység. dig a programvallomás, amely után egy- ért keresik fel olyan Miklós dr.-t. Fi szerre érthetővé lesz, hogy m sokan életgondjaikkal Büben Gazdy Jenő: Az idegenforgalom és a külföldi kultúrába való bekapcsoló- dás a legnagyobb érdekünk Gazdy © yugalmazott postaföigazge neve nem ism közéletben. Hivatalos mü- ködése a pc gatóságnál jóval túlnőtt az iroda zárt érdemeiért. S mint aA iletének elnöke, a mült- tömeg életérdekét, szociá- helyzetének dolgoznak ha postä: ma is ha gondozta és a postástábor előtt sok vívr imponáló esem amint hivatalos működé. A postavezér- telefón- € ósá. gnál a ebben a minőségé- t. Mint Nevezetes az a gazdasági toroseba hívta. Ez volt után a nemzetközi forgalom aminek azután a gyakorlati üli munka volt. Legutóbb a nciän a Távíró Unióban szere- t kiküldöttjével egyetemben totta a kisebbségi portot, amelynek elnökévé választották. A pár telefónvilágkonferenciá ebben a minősé vett részt. Varsóban az első egyezményt azután Ő kötötte meg Tizennyolc Amikor erről a nagyvonalú és széleskörű hi- watali és közéleti szereple beszélünk, szeré- nyen mondja: — Mindezeket azért tartom szükségesnek fölemlíteni, mert azon a területen, ahova a fő- város polgárságának bizalma küldött, hasznát tudom venni külföldi tapasz- talataimnak. kat láttam a világvárosokban, s nem voltam 5, mert mindenben a kapcsolato- kat, az analó kat kerestem Budapesttel. Mint a városgazdasági bizottság tagjának, úgy ér- zem, most módom lesz tanulmányaimat haszonra váltani. felületes szem $árkány Ferenc: Szinte természetes, hogy mindenekfelett az idegenforgalom dekel. Rendkívüli jelentőséget látok az egyre jobban lendülő idegenforgalomban úgy a főváros, mint az ország szempontjából. Nemcsak a kézenfekvő anyagi haszon adja ezt a nagy jelentőséget, ha- nem a — kulturális és civilizációs mozgalmakba való bekapcsolódás is. A värosgazdasägi ügyosztály hatáskö- rébe tartoznak a sporttelepek és ide tartoznak a gyógyfürdők. Mind a kettőnek megvan a kap- lata az idegenforgalommal is. A gyógyfürdők kifejlesztése terén nagyszerű tervek kínálkoz- nak és sok munka vár a fővárosra, ha mint für- dőváros akar szerepelni a világversenyben. — Tagja vagyok az elnöki bizottságnak ís, amely előtt a státusrendezés van előtérben. A kérdés kora ősszel fogja foglalkoztatni a bi- zottságot. Örülök, hogy ezekben a munkákban résztvehetek, s mindazt, amit hivatali működé- sem alatt gyüjtöttem: a külföldi tapasztalato- kat most felhasználhatom Magyarország és a főváros javára. Minden érzésem, minden gondo- latom Budapesthez fűz. Itt születtem, az apám is Budapesten volt ügyvéd, ide köt minden sze- retet Budapestemhez. Még elmcndta Gazdy legközelebb egy monumentális, ér- Jenő, hogy a [főváros zép épülettel gaz- dagodik. Összel megkezdik a Szent Domokos- utcában a nyugdíjas postások otthonának építé- Rimanös sét. A pasaréti templom építőjének, műépítésznek pályanyertes terve szerint épül az otthon a postajóléti alapítvány által engedélyezett 350.000 pengöböl. Szeretetet és megértést kér Budapesttől a hadigondozottak számára Sdrkány Fer:nc, vegyi ipari üzem társ- tulajdonosa, bár a neve jól ismert a szakmában, mint a Magyar Vegyipari Szövetség társelnökéé, a mindennapi foglalkozi: mellett Jcülön élethivatást választott magának, amelyről lelkesen és meggyő- zöen beszél. Egy nagy gondolatnak itátorává sze- gődött, amikor országos alapító társelmöke lett a HONSZ-nak s mint maga is háborús nyomokat vi- selő emléklapos főhadnagy, jó szelleme lett a hadi- rokkantaknak, özvegyek- és árvák ügyének. Az út- törők közül való, aki abból az alantas nívóból, melyben a hadírokkant mint alkalmatlan kéregető, munkakerülő és elégedetlen elem szerepelt, ki- emelte ezt a társadalmat. Küzdelmes munkájában régi két malomkő közé került, mert lefelé a tömeg elé- detlenségével, felfelé pedig azzal a látszattal kel- lett megbírkózni, hogy szítani akarja az elégedet- lenséget. Sok taktikával, gazdasági tudással kellett a megindult lavinában rendet teremteni s a társa. dalom figyelmét a hadirokkantakon kívül, az addig figyelemre alig méltatott hadiözvegyekre és hadi- árvákra is ráterelni. A nagy munka — bár sok feladat vár még megoldásra — sikerült és Sárkány Ferenc az országos társelnökségen kívül a legna- gyobb HONSz-täbort, a budapesti VI. kerületét is, mint elnök vezeti. Ezen a téren kapcsolódott be legerősebben a közéletbe, bár mint a Statisztika és Értékmegálla- Budapest, 1935 augusztus 7. pitó Bizottság szakértője, az OTI budapesti választ- mányi tagja és a Vegyipari Szövetség társelnöke és sokágú munkása volt e közérdeknek. Nála iga- zán adva van az út, amelyen a legtöbbet fog járni új pályáján, a főváros törvényhatósági bizottságá- ban. S csakugyan a várt hangot üti meg, amikor az új működési területről ezeket mondja: — Az autonómia őszi munkájától igen so- kat vár Budapest közönsége. A közelmúltban le- zajlott választási harcok alatt a ma már aktív városatyák, pártpolitikai különbség nélkül, oly megdönthetetlen érvekkel és bölcs meglátással tárták fel a polgárság előtt a mindennapi élet bajait, ostorozták a hibákat, csillogtatták meg a szebb magyar jövőbe vetett bizalom remény- sugarát és tettek ígéretet a középosztály és a kisemberek javára szolgáló önzetlen, egyéni és pártpolitikai munkásságukat illetőleg, hogy, sze- rény véleményem szerint, a legerőteljesebb albizottsági és köz- gyűlési tevékenységre lesz szükség, hogy egyrészt a közelgő tél nehézsé- gein Budapest népét átmentsük, más- részt az autonómia alkotó munkájának eredményét biztosíthassuk. , —. Örömömre szolgál, hogy mindkét al- bizotts: g, úgy a közélelmezési, mint a szocial- politik i, alkalmat fog részemre nyujtani, hogy hosszú éveken át folytatott társadalmi tevé- kenységem tapasztalatait munkásságomba bele- vigyem. A gazdasági élet forgatagában élek és így teljes mértékben átérzem mindazokat a ne- hézségeket és panaszokat, amelyekkel a mai kor dolgozó emberének meg kell küzdenie. — Alapjában véve kettős minőségben kívá- nom munkásságomat kifejteni a főváros parla- mentjében. Az egyik Budapest és polgártársaim érdekeinek szolgálata minden vonatkozásban, a másik, amit már nyolc éve csinálok, a magyar hadigondozott társadalom helyzetének megjaví- tása és jogainak megvédése. — Vezérem, a magyar miniszterelnök, bár a legnehezebb időben, megalkotta a hadirok- kant-törvényt. Saját szavait idézem akkor, ami- dőn azt mondom, hogy a hadirokkant-törvény csak az alapját rakta lc annak a nagy nemzeti hálának, amely a hadigondozattakat megilleti. A törvény paragrafusainak betartása, azok jöin- dulatú végrehajtása, már nem a kormányzat dolga, hanem a hatóságok és a magyar társada- Tom erkölcsi kötelessége. — Sipöcz Jenő dr., Budapest székesfőváros főpolgármestere, az ő meleg szívével és őszinte, megértő lélekkel állott már évekkel ezelőtt a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák tá- bora mellé és bölcs rendelkezései még a hadi- rokkant-törvény megszületése előtt is lehetővé tették, hogy bajtársaim és bajtársnőim a fővá- ros üzemeinél kenyérhez jussanak. — A súlyos gazdasági viszonyok és a mun-" kanélküliség következtében azonban valahogy úgy adódott a helyzet, hogy mint a HONSZ or- szágos társelnöke kénytelen vagyok megállapí- tani, miszerint sem a főváros, sem pedig Budapest polgári társadalma nem érzi át olyan mértékben a hadigondozott úgy rend- kívüli fontosságát, mint ahogy azt egyes vidéki városaink teszik. — Bizton remélem és hiszem, hogy Szendy Károly polgármester, akiben a hadigondozott társadalom szintén megértő barátot ismert meg, meleg megértéssel fog azzal a nemzetvédelmi üggyel is foglalkozni, amelyhez semmi más nem kell, mint szeretet, szív és megértő lélek. F: ÜGYI BERENDEZőŐ, KÖZPONTI FÜTES, viz ÉK ÉS CSATORNAZÁSI VÁLLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegyízberendezés, gáz, vizvezeték, csatornázás és épülelbádogos munkák vállalata Budapest, !I., Halász-utca 2. Tel.; 51-7-34. WAHL:FEREN 7: VAS ÉS FÉMIPARI VÁLLALATA E—— Budapest, VIII. Víg-utca 39. Telefon: 316-45 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: negyon, Ya Sas-utca 25. szám, elefon: 23-0-71, 10-83-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban .., évi telj. A 12. 3 Mészgyárak: Lábatlanban a 1 Dorogon , . . : HE Téglagyárak: Buda-Ujlak, Ki i Nyergesujfalu évi kép. 60, ‚000. 3 Userepgyär: Buda-Ujlak — ,, " 8.000.000 árt. --- Page 259 --- 1935 augusztus Vályi Lajos dr.: Magyarságunkban kel! testvéri megoldást találni minden probiémának és ellentétnek Vályi Lajos dr. ügyvéd irodájának polcáról egy kis könyve vett le. Válasz volt ez a kérdé- sünkre, hogy az elmult időkben miképen kapcsoló- dott be a közéleti mozgalmakba. Magyar Világnézet a kis könyv címe, a tartalma pedig a Sol Club hit- vallása. „A Sol Club célja a történelmi erejü nem- zeti öntudat megteremtése és fejlesztése a magyar lelkekben" — mondja a hitvallás, amely kijelenti, hogy ez az egyesülés se nem párt, se nem frakció, hanem a történelmi rajongók tábora, amelynek hite az.egész magyar faj múltja és jövője. 1930-ban jelent meg ez a hitvallás, amely szinte költői megsejtése volt a Nemzeti Egységnek, amely azóta meg is született s meg is hódította a nemze- tet. Szinte természetesen adódott az út, amely Vályi Lajos dr.-t, aki ennek a hitvalló társaságnak egyik alapítója és oszlopa, a Nemzeti Egység táborába vezette. Megelőzően a II. kerületi Keresztény Nem- zeti Párt titkára volt, s így a politikai életben is részt vett, de igazi müködési területe az egész ma- gyar egységet átfogó nemzeti társadalom szerve- ze Úgy % Sol Clubban, amelynek választmányi tagja, mint a Reformszövetségben, amelynek, mint igazgató, igazságügyi szakosztályát vezeti, nemkü- lönben irodalmi munkássága körében böven talált eszményének hirdetésére alkalmat. Választmányi tagja az Ügyvédi Kamarának, társelnöke és a jog- politikai és sajtóbizottságban elnöke a Magyar Ügy- védek Nemzeti Szövetségének s ügyvezető alelnöke az Ügyvédszövetség budapesti osztályának. Jogi és szociális problémák mellett gazdasági kérdésekkel is foglalkozik s most új területen, a főváros tör- vényhatósági bizottságában érvényesíti tehet Mint jogászt, a közegészségügyi bizottságba vál tották be, de ez nem jelenti nála azt, hogy csak mint résztvevő fogja a bizottság munkáját nézni. Itt kö- vetkező nyilatkozata elárulja, hogy kész, gazdag programmal indul neki a bizottsági munkának A nemzeti egység számomra nem jel- szó, = mondja Vályi Lajos dr. — hanem hosz- szú éveken át, még politikai jelentőségének fel- ismerése előtt tanulmányozott és átérzett szük- ségesség és a magyar sors jobbrafordulásának egyedüli záloga. Megvalósulni azonban csak ak- kor valósulhat meg, ha belső feltételei is adva vannak, azaz, ha meg lehet találni azt az ala- pot, Amelyben minden becsületes magyar tö- rekvés és érdek összhangba kerül. Ez a minde- nekfelett való magyarság, amely másodlagossá, vagy tizedrangúvá degradálja azokat az ellenté- teket, amely minden nemzeti lelkületű magyar embert elválaszt. Először legyünk magyarok és azután legitimisták, vagy nem legítimisták, katolikusok vagy protestánsok, a magyarságunkban kell természetes testvéri megoldást találni a szociális problémáknak és kiegyenlítődni min- den ellentétnek. — Gyakorlatilag minden dolgozni akaró magyar embernek munkával és kenyérrel való ellátását tartom a legfontosabb és legelsőbb- rendű feladatnak. Egy körülzárt várban va- gyunk, amelyben ki kell tartani, erre pedig csak akkor lehet remény, ha minden katonának meg- van a mindennapi fejadagja. Egység is csak akkor lehetséges, ha különböző érdekek és jogos igények összhangba kerülnek, tehát a minden- " napi munka és a mindennapi kenyér általános megnyugvást hozhat létre. — Végtelen volna ezen a téren a gondol- kodni és tennivaló. S természetes, hogy nem- csak országos viszonylatban, hanem Még: ma, de legkésőbb holnap A vél ú hozta m: ő K 7 véletlen úgy kisérelje meg a jó Kathreiner ági bizottság a törvényható szakbizottságba választott be és bár jogász va- malátakávér és a Franck kávés gyok, mégis erősen ambicionálom, hogy ebben pótlékot. Rögtön megérti, hogy miért is kedvelik annyian már évtizedek óta. d tt ——l is. Ez a hatalmas ívben fejlődő, nagyszerű ke- rület ugyanakkor, amikor a világhírű gyógy- vizek termőtalaja, közegészségügyi szempontból erősen el van hanyagolva. Nincs a kerületben egy szülőotthon, nincs közkórház, sőt, ami iga- zán csak egy bosszantó apróság, jóformán egy- a kerületben a beosztásomban érdemleges munkát végezzek. Régi meggyőződésem, hogy a magyar faj sorsá- nak egyik legfontosabb alapja a kö. zség y, a nép egészségének a biztosítása, amelyik számos olyan problémát vet fel, amihez nem- csak orvosok, hanem szociálpolitikusok is hozzá- Még mielőtt szekesföv i tebb 1ertetett álláspontom nem mai keletű. | általában nincsenek nyilvános Általában illemhelyek. " x ze — Általában az az érzésem, hogy önzetlen a provontív, rendszabälyoknak We elsőn jóakarattal mindenütt munkát, tennivalót és Sorban a népélelmezés mezfelelő bizto: észszerű racionalizálási alkalmat fog találni az sának vagyokj a híve. a nemzedék, amely most a helyes és a nemzet De érdekel a közegészségügyi probléma | érdekében álló reformok s é gének a g a kerületem, a Szent Imre-väros szempontjából | hitével lépett be a fővárosi közéletbe. SZENDY KÁROLY: Megnyugtatok minden tisztviselőt... A polgármester megcáfolja a tömeges kényszer- nyugdiíjazásokról terjesztett politikai rémhireket szakácsai boszorkánykonyha hetek öta végeznek. Ezek a rémhírkotyvasztók nem átallották még Liber Endre alpolgármesi bölcs nyilatkozatát is arra fel- használni, hogy a fővárosi tisztviselők között nyug- talanságot keltsenek. Igen átlátszó mesterkedés volt azonban jez, mert a fővárosi tisztviselők természet- szerűen tisztában vannak azzal, hogy érvényben tévő törvényeket végre kell hajtani. A fővárosi tiszt- viselők megnyugtatására azonban módunkban volt a szabadságát egy napra megszakító Két héttel ezelőtt egyik baloldali lapról a má- ; a politikai sikra futótűzként terjedt át a hír, hogy a főváros nagyarányú kényszernyugdíjazásokra készül. Mind- ezeknek a híreknek más alapja nem volt, minthogy az 1934. évi I. törvénycikk intézkedéseinek végrehaj- tását, amely már töb, mint egy tendeje folyik, politikai célokra használják ki, Liber Endre alpol- gármester sietett ezt a rémhírterjesztést az igazság megismerésével lokalizälni. A Fővár Hírlap mai vezércikkében foglalkozik a kérdéssel és megvilágítja azt a mesterkedést, amelyet Szendy Károly polgármesterhez Fővárosi Hírlap útján a következő megnyugtató kijelentéseket hozza nyilvánosságra: fordulni, aki a szándé hajtani, legmesz- irányuló aileg semmiféle deletet azonban végre re fogjuk viselöt és alkalmazottat, hogy ez a művelet a alapján fog történni, — Nekem, mint polgármesternek eg kom nincsen, a vonatkozó kormány Megnyugtatok azonban minden tis: 1 szebbmenő méltányosság és igazságosság HÚSZEZER FIX PONTJA lesz az újonnan felmért fővárosnak Közmüunkatanäcsi feladat most már a Madáchlmre-út megnyitása — Elkészült Obuda városrendezési terve A Fővárosi (Hírlapban megírtuk, hogy a főváros | zonyult, mert kiderült, hogy az eredetileg öt és fél nagyszabású, világraszóló ünnepségekkel szeretné méter szélesre tervezett várkapun nem lehetne le- megülni Budavára visszafoglaläsänak jövő évi két- százötven éves jubileumát. A nagyszabású ünnepsé- gek hatását fokozná, az az elgondolás, hogy részvé- telre hívják fel mindazokat a nemzeteket, amelyek fiai a nagy ostrom alatt a magyar csapatokkal együtt harcoltak és véreztek Buda faldi alatt. A. főváros vezetősége már a multi évben utasította a közműve- lődési ügyosztályt megfelelő programtervezet kidol- gozására, amely már el is készült, de mielőtt letár- gyalásra került volna, máris sokban egyszerűsíteni kellett a főváros és az ország jelenlegi helyzetére való tekintettel. Az ünnepségek azonban a maguk méltóságteljes egyszerűségükben is feltétlenül nagy- méretűek és nagyhatásúak lesznek. A felszabadulás kétszázötven éves évfordulóját méltóképpen akarja emlékezetessé tenni a fővárosi közmunkák tanácsa is azzal, hogy elhatározta a félig-meddig még fent- maradt bécsi kapu újjáépítését, amelyet ötven évvel ezelőtt romboltak le. A gondolat annál rokonszenve- sebb, mert a Vár többi kapujának még a helyét sem tehet jóformán megtalálni, annyira tekintet nélkül voltak a korábbi városrendezők a Várban végrehaj- tott építkezések kijelölésénél. A főváros városrende- zési bizottsága hétfőn tárgyalta a bécsi kapu újjá- építésének ügyét és Lechner Jenő — műépítész terveit kisebb módosításokkal elfogadta, az építési enge- délyt pedig kedden a polgármester kiadta. A városrendezési bizottság előzőleg kikérte a közle- kedési ügyosztály véleményét, ami helyesnek is bi- a fővárosi közéletben eléggé kidomborítani a befektetésjel- legű közmunkák fontosságát és azt, hogy ezeket mindenekelőtt és minden- áron meg kell és meg is lehet valósítani. : — Rendkívül érdekel e tárgykörben a félbe- maradt intelligens fiatalság problémája. Azok- nak a reménytelen, szerencsétlen fiatal testvé- reinknek a sorsa, akik a középiskola befejezése után sem tanulmányaikat folytatni, sem állás- hoz jutni nem tudtak, A munkáskérdés a maga természetes súlyával, helyesen állandóan előtér- ben van és közfigyelemben részesül. Az állásta- lan diplomások is meg vannak szervezve és hovatovább reájuk is tekintettel vannak. De hiányzik a megfelelő gondoskodás az általam említett fiatalok sorsa fölött, akik ezen az úton csak a kétségbeesés és a pusztulás útjára kerülhetnek. ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, Il, ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM, TELEFON: ó06—00. is nem lehetne bonyolítani a meglehetősen sűrű közlekedést, annál kevésbé, mert a bécsi kapun át járnak a 16-os auto- buszok is. A terveket tehát úgy módosított ho, a kocsiút hat és negyed méter lesz, a gyi ké! oldalt 1.30 méter széles lesz. Ez a méret elegendő ahhoz, hogy a forgalmat biztonságosan bonyolíthas- sák le. A bécsi kaput mészköből építik. Pontosan a régi rajzok alapján történik a restaurálás, A kapu három ívre tagozódik, a középső alatt fut a kocsiút, oldalt a két kisebb boltozaton át vezetik a gyalogjárót. A kapu fölött lapos bástya lesz, amely később a Primásbástyát fogja összekötni a tervbevett Horthy Miklós-bástyával. A Közmunkatanács már korábban versenytárgyalást hirdetett az építkezés végrehajtá- sára, a megbízást is kiadták, úgyhogy a munkát e héten már elkezdik, Az ügyosztályban Kempelen Ágoston vezető főtanácsosnál érdeklődtünk a városfelmérési munkák előrehala- dása iránt is, mire az alábbi felvilágosítást kaptuk: — A városfelmérés háromszögelési alapmunkái a helyszínen elkészültek. Most az irodákban történő számítások vannak hátra. A szintezési munkálatok A Mmäsod- első része e héten ugyancsak elkészül. rendü magassági pontok megállapítás valószínüleg ez év végére lesz ki folyamán hozzälätnak a mérnökök a sokszögelés --- Page 260 --- munkájához is, amely mintegy két-három évet vesz igénybe. A harmad-, negyed-, ötöd- stb. rendü há romszögelési pontok. és mag gi pontok kijelölése után még legalább hat-nyolc évig tart, amíg teljesen elkészülmek ezzel az óriási munkával és papiroson is elkészítik a főváros új térképét, amelynek érdekessége és egyben óriási előnye a régi állapottal szemben az lesz, hogy nemcsak papírra vagy vászonra rajzol hanem a számadatokat ú sorolják fel és csopor- tosítják, hogy azok alapján bármikor meg lehet rajzolni a térképeket, vagy azok bár- mely részletét, ha az eredeti rajzok elpusz- tulnának. A városmérés rendkívül tekintéssel történik. sen 20—22.000 fixpontja lesz a fővárosnak, amelyet a felm alkalmával mind pontosan megjelölnek, Az általános felmérés | után kerül a sor az egyes birtoktestek felmérésére, | ezt követően pedig a földalatti méréseket eszközlik. | Felmérik és elkészítik az összes földalatti közmü- vek és müszaki teljesítmények térképeit is. alaposan és nagy körül- VAT Végül megkérdeztük, mi a helyzet a Madách Imre-út megnyitása tekintetében. Ez az ügy — hangzott a válasz — voltakép- pen teljes egészében a Közmunkatanácsra tartozik. A főváros a maga részéről már megtette a szükséges előkészületeket és minden körülményt tisztázott a Közmunkatanáccsal, Úgy tudom, hogy ezidőszerint a pénzügyminisztériumban, foglalkoznak az üggyel €s a minisztériumban meg van minden hajlandóság az útvonal megnyit Ak, az építés megkezdésé- nek elősegítésére tés ilyen irányban a minisztérium és a Közmunkatanács között permanens megbeszé- lések folynak, Mint nagyszabású városrendezési fel- adatot említhetem még meg Óbuda új szabályozási Közmunka terveit, melyet a anács készített el és átküldött a fővároshoz. Az ügyosztály a nyári hó- napok alatt dolgozza fel a terveket és készíti el ja- atát, amelyet a polgármester valószínüleg már ptemberber, az első őszi közgyűlés elé fog ter- szteni, hogy semmi se adályozza ennek a nagy- jövőjü városrésznek az újjászületését. VILÁGÍTÓ UTCATÁBLÁK Kötelező lesz a világító házszám is Néhá hónappal! ezelőtt egy — vállalko Komlós ső mérnök, kérelemmel fordult a fő. | oshoz, engedje meg, hogy az utca keresztezé- | világító utcajelző táblákat helyezhessen el ; költségén. A főváros az érdekes ajánlatot bírálat alá vette és rövidesen tolóan terjesz- | tette fel a Közmunkák Tanózcsáhc ahol az ötletet | amely a fővárosnak semmiféle megterhelésével | nem jár — elfogadhatónak találták és megadták | a ho járulást. A fővár Komlós mérnökkel az utcajelző táblák felállításá: a napokban megkötötte a szerződést s ki- | adta az engedély úgyhogy az újszerű utcajelzőket rövidesen láthatjuk a főváros utcáin, Az s eredeti újítus lényege mint beavatott helyen a Fővárosi Hirlap munkatársával közölték, a | következö: | Az utcakera léseknél az engedélyes vállalkozó a saját égén, falból kiugró utca- jelzőket helyez el, amelyen nemcsak útvonal neve lesz olvasható, hanem az is, hog , egyes utcaszakaszo- kon milyen irányban, milyen számú házak A tábla többi része kockára van felosztva, ame- lyen a érdekű tudnivalók mellett, mint például: hol v a legközelebi rendőrörszem, tüzjelzö, gyógyszertár, orvos, stb., üzletek, cégek hirdeté- sei leszne elhelyezve. Ennek hirdetéseknek a jöved utcajelzőt amelyeket természetesen t talanul bocsätanak a fővá a vállalkozó még pénzt is fiz a hirdető vállalat- nak és pedig minden kocka hirdetés után évi 4 pengőt. Este és éjjel a táblákat kivilägitjäk. reklámötletből etett világító utcajelző. engedélyezése új aktuáli tette a wild- házszámtábló kérdését, amelynek elintéz közel tíz esztendeje van függőben. Annak- idején Csárman Ferenc mü. ki tanácsnok mas tanulmányt dolgozott ki a v táblákról, amelyek felsz t s: akarták kötelezővé tenni azért nem lett belőle semmi, mert nem sikerült megállapodást létrehozni a tekintetben, hogy a világító házszám- Iméből készülnek az áblák is, jesen ingyen 08 rendelke: díj- sőt táblá gító már 1 bályrendeletben táblók költségei a fővárost, vagy a háztulajdono- sokat terheljék-e. Az ingatlantulajdonosok egyré. sze ugyanis vonakodott az új költségtől, viszont a fővá: igen tetemesen terhelte volna közel harmin ” világító häzszämtäbla rendelése és üzembentartása. Nem sikerült annakidején tisz- tázni azt sem, hogy a világító táblák ámára a villan: mot a háztulajdonos terhére szolgáltas- agy pedig az utcavilágítás rovására. és után a Közmunkatanács foglalkozott újra a világító ügyével és úgy — határozott, hogy a most készülő új építésügyi szabályzat reformja során elintézik ezt a kérdést ís, mégpedig való- színűleg abban a formában, hogy a sűrűn beépített városrészekben, tehát egyelőre az első és mäsor ö tekben — kötelezővé teszik a világító häz- számtáblák alkalmazását, a többi építési öve útvonalak házaim 2 tábla zetben pedig c: kötelező a ik a főforgalmi világító házszám- PROTIWINSKY s BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. 11/9, Telefon: 92-0.56. Breitner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyári Gyár, vaktár és iroda: Budapest, VI., Király nocx 98 Alapittatott 1876 A vilägit6 hä ügyében kérdést intéz- tünk a városrendezési tályhoz is, ahol a következő felvilágosít 1 A ámtáblák — tekintetében a fővárosnak az A It felfogása, hogy ennek az újításnak a bevezeté: ma nem időszerű, mert nem Tehet újabb teherrel sújtaai az amúgyis sok gonddal küzdő häztulajdonosokat. A világító ház. ám dolgában állandóan eznek a föväroshc jánlatok, de a főváros nem [javasolta a kérdés napirendre tüze A Közmunkatanács állásfog- lalása nem jelenti azt, hogy a világító hi: A rákerülnek a házak kapu szabályzatban rendelheti alkalmiazásót sőbb világítótáblák jó mó- tési kötelező el a megállapítanc dozatokkal. Egyelőre azonban még a szahälyren- delet is az előkészít ádiumában van. Világító táblák iránt termész en igen nagy a szakmai körök érdeklődés mert a 30.000 tábla gyártása és felszerelése ha- talmas üzleti alkalomnak kínálkozik. Eddig a fővároshoz több mint negyven ajánlat futott be és igen sok különféle szerkezetet és ötle tet ajánl ak fel a fővárosnak, Hogy ezek közül annakidején melyik kerül kivitelre, az majd csak a szabályrendelet életbe e után döl el, ami- kor a főváros illetékes vezői érdemben foglal- koznak a világítv házszámtáblák ügyével. Ivlámpa oszlopokra szerelik az új nyilvános órákat Állandó és i panasza a főváros nek, hogy kevés és 1 látható köztereken a nyílvónos óra, Az órák pontatlan- sága elleni régebbi pana. at megszüntették az- által, hogy a magyar Rádió és Telefonhírmondó r. t. kezelésére bízták az utcai órákat, amely azo. kat elektromos szerkezettel a központból irányítja Hasztalan azonban a legpontosabb óra is; ha nem látható. A nyílvános órákat tudvalevően hirdető- oszlopok tetejére helyeztette el a főváros, ami meglehetősen közönségé- az utcákon, TOS, szerencsétlen ötlet volt, mert az utcai fák a legtöbb esetben eltakarják az óra-szám- lapokat. Igy van ez az Andrässy-üton, a Szabadság-téren, Lipót-körúton és a főváros leg- exponáltabb helyein úgyszólván kivétel nélkül. A főváros közönsége osztatlan örömmel fogadta azt a hírt, hogy az Apponyi-téren, számát és a a közeljövőben a nyilvános 17-el szaporítják, de a sz: vezetője 5 szintén el- a megoldást, gy az új órákat is hirdető oszlopokra szereljek, A hirdetővállalat a közeljövőben ugyanis 150- nel szaporítja a hirdetőoszlopok számát, ezek egyrészét akarják nyilvános órákkal kombinálni. Szakemberek szerint sokkal helyesebb volna, ha az órákat kül- földi mintára 4—5 méter magasan az utcai ívlámpák oszlopain szerelnék fel. Ez esetben például az Apponyi-téren minden ol- dalról pontosan lehetne megállapítani az időt, míg ma úgyszólván meg kell keresni a nyílvános órát, a Klotild-palota mellett álló akácfa mögött. Ez a megoldás nem járna több költséggel, mint a hir- detőoszlopok igénybevétele, sőt, a főváros jobban járna, ha a hirdetőoszlopok tetejére óra helyett világítóreklámot helyezne, amiért a hirdetők fizet- nek. A publikum másik kívánsága az, hogy az órák számlapjait újból világítsák meg éjszaka, Itt említjük meg, hogy a hirdetővállalat az említett 150 nagy hirdetöoszlopon kívül 400 kiís- méretű hirdetőoszlopot is állít az utcákon, amelye- ket az utcai fák törzse köré szerelnek fel, védő- rács helyett. . Budapest, 1935 augusztus 7. Weiss János, Budapest Iroda: IT., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2—55. Tervez és készít: Központi fűtés, gőzmosodák, göz- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- dezések, csatornázás és szellőző berendezéseket. STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6. Telefon: 22-92-63 mutató készülékel , szelepek, gőzcsapok NAGY LAJOS okleveles mérnök, építisi vállalata BUDAPEST, Vil.. JÓSIKA-UTCA 15. Telefon : 45-3-28 ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜztME BUDAPEST, XI, BUDAÖRSI-ÜT 17. GROS$Z FRIGYES OKL. MÉRNÖK > TEL.: 55—2 - 41 ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VAÁLL. Telefon: 86-0-64. Bndapest, TX., Bakáts-n FREUD FRIGYES VL, Ter6z-körut 19. Telefon : 11—2—91. Csavarok vas-, acél és sárgarázből, Witw és milliméter menettel raktáron. Saját gyártmányu priciziós csavarok. CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. NEMESGULÁCS ESSEN Központi iroda ı Budapest, Vil,, Nürı g-utca 47, Telefon : 970—43, TELEFON TAPOLCA 2. „SANIT IF££ pabarcs- és beton vízhatlanító Gyárlja: Posnansky és Strelitz R. T. aszfalte, fedéllemez- és kátrányvegyitermék gyár Budapest, V., Sélyom-aton 13. = LA P Ballai jános íz vizvezeték, csatornázás, szivattyutele- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reáltanoda-ulca 4. Telelon : 85-2-98 MARX és MÉREI tudomanyos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 50. Telefon : 932—26 Farkett- és padlózati vállalat [OC FESTEN STERNER G. Budapest, V., Hold-utca 25. Tel.: 105—59 Macskásy Arpád okl. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és lit vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, ‚attyütelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- : házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. REVESZ £s HUSZÁR autötechnika” cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképvise"et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 Fülöp Dezső | Budapesti, UI, Aréna-úf 11 Telefon: 35—5—84 ÜTHENGERLEST EEE vállal WOLFF ERNO Budapest, I., Kelenfötd.-üt 1. Te!.: 59 -4— 68 --- Page 261 --- Budapest, 1935 augusztus 7 Lamotte Käroly alpolgärmester az építkezési lendületröl, a Szen! Ist vän- hétről, a sportcsarnok visszaulasításáról és az új hídépítkezésekről Hatalmas munkateljesítménye után Szendy Ká- roly polgármester nyári szabadságát élvezi, Liber Endre alpolgármester pedig augusztus elsején uta- zott üdülésre. A főváros ügyeinek legfőbb vezetője e pillanatban Lamotte Károly dr. alpolgármester, aki a városháza sokrétü feladatkörében megteszi a szükséges intézkedéseket. Magától értetődik, hogy Lamotte Károly alpolgármester figyelemmel kíséri az összes jelenségeket, amelyek a főváros szempont- jából érdeklődésre tarthatnak számot és szükség esetén sietteti a teendőket, Az alpolgármester fel. ügyelete alá tartoznak az összes építkezési ügyek és ebből a szempontból rendkívül örvendetes, hogy a budai és pesti oldalon váratlanul megélénkült az építőipari tevékenység. Ennek a jelenségnek a hátteréről kérdést intéztünk Lamotte Károly dr. alpolgármesterhez, aki a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Véleményem szerint a jól csoporto- sított és területileg kitünően beosztott adó- kedvezmények éreztetik a hatásukat, ami különösen megnyilvänul a régi Viziväros telkein. Gyors egymásutánban tünnek el a Tabánra emlékeztető viskók és helyükbe modern bérpaloták nőnek ki a földből, meg- lepő gyorsasággal. Az építtető közönség most már teljesen tisztában van, hogy be- fektetése meghozza a remélt gyümölcsöző hasznokat és ezért a budai oldalon említett területek újjáépítése modern városrészt és szép városképet ígér. Ugyancsak erőteljes építkezés folyik a pesti oldal perifériáin: Zuglóban, Kőbányán és Angyalföldön. A főváros lakosságának szempontjából rendkívül kedvező ez a len- dület, mert az iparosság és a munkásság végre komoly munkaalkalomhoz jut. Megemlítettük az alpolgármester előtt a kö- zelgő Szent István-hét iránti érdeklődést, ami arra mutat, hogy a méretek és az idegenforgalom felülmúlja a múlt év kereteit. — Az előjelek szerint — mondotta La- motte Károly alpolgármester valóban nagystílű idegenforgalom színhelye lesz Bu- dapest. Az idegenforgalmi hivatal kellő idő- ben tájékoztatta a külföldet és az ország lakosságát a Szent István-hét nagy esemé- nyeiről és az érdeklődés már most érezhető. A. polgármester úrnak az volt a terve, hogy a Szent István-ünnepségeket még nagyobb énnyel és látványosságszámba menő lágítással kell fokozni, ezt a törekvést azonban az idén csak részben tudjuk meg- valósítani. Az idő rövidsége miatt ugyanis le- hetetlen a nagyobb előkészületeket igénylő világítási effektusokat fel- szerelni, azonban így is megkapó és tündéri fényár- ban fog úszni a dunaparti panoráma. Nagy meglepetést keltett, hogy az Országos Testnev Tanács nem reflektál a Batthyány- téri vásárcsarnokra, ahová az ével: óta annyiszor sürgetett fedett sportcsarnok — került volna elhe- lyezésre. A váratlan állásfoglalásról Lamotte Ká- roly alpolgármester így nyilatkozott: Ha a Testnevelési Tanácsnak az az álláspontja, hogy a főváros részéről felaján- lott épületet nem fogadja el, akkor nincs más hátra, minthogy a pol- gärmester úr az ügyet újból a köz- gyűlés elé vigye. A fővárosi törvényhatóság a sport szerete- tétől áthatva tette meg ajánlatát, amelyet, ha az OTT kedvezőtlennek minősít, úgy azon a módosításokat csupán a közgyűlés fóruma hajthatja végre. Végül érdeklődtünk a —hídépítkezésekről és ennek kapcsán arról, hogy az óbudai tervezett híd helyett két parallel alagút építésére gondolnak, amely a Duna medre alatt nyújtana lehetőséget a személy, a közúti és egyéb járművek forgalmá- nak lebonyolítására. — A helyzet ma az, úgymond — hogy egyelőre az óbudai Obuda—Hungäria- körút közötti híd költsegfedezete sem áll rendelkezésre és nyílvánvalóan komoly fel- adatot igényel majd a költségek biztosí- tása. A Horthy Miklós-híd munkában van, a Margit-hidat is szélesítik és amíg — mindezek teljes befejezést nem nyernek, addig az óbudai híd építésének terminusa bizonytalan marad. A magam részéről nem tudom elképzelni, hogy az óbudai híd helyett alagút épüljön a Duna alatt, mert ez három-négyszer többe kerül, mint a felépítményes híd építése. 3 A folyamatban lévő hídépítkezések költségei teljesen tisztázódtak. A, kereskedelmi miniszte- rium a felemelt ingatlanátírási illeték bevételeire kölcsönt vett igénybe a Pénzintézeti Központtól és abból folyósítja a munkálatok kiadásait. Vásározók hangulatának tükörképe a faluk millióinak sondolkozása „A mai kormány szívén viseli a kisemberek bajait" — A kereskedőkön át kell rendszabalyozni az élelmiszer-árak alakulását Májusban vette át vitéz Tóth András dr. , or- szággyűlési képviselő az Egyesült Piaci és Vásáros Iparcikkereskedőök Ipartärsulatänuk vezetését, Rövid idő alatt az országos vásárok —kereskedőinek tekintélyes részét megnyerte a mozgalom számára, most pedig néhány napja a budapesti élelmiszerkereskedők lakoztak az Ipartärsulathoz. Különös jelentőséget kölcsönöz ennek a megmozdulásnak a fővárosi piacokon mu- tatkozó drágaság. |Az Egyesült Piaci- és Vásúros Iparcikkereskedök Ipartársulatának célkitűzései kö- zött ugyanis több olyan pont szerepel, amely a vásáro- sok és élelmiszerkereskedők tisztes hírnevé- nek megóvását célozza. Az Ipartestület nagy gonddal és meglehetősen szi- gorúan ellenőrzi tagjait, hogy így is növelje meg- becsültetésüket. ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva is esat- A mozgalom ismertetése végett és különösen ennek fővárosi jelentősége Hirlap munkatársa fölkereste vitéz Tóth András dr. országgyűlési képviselőt, az Egyesült Piaci- és Vásáros Iparcikkereskedők Ipartársulatának országos elnökét, aki a következő- ket mondotta: Magyarországon megközelítően hetvenezer azoknak a száma, akik a vásárokból és piacokból élnek. Ezzel szemben mindössze körülbelül kétezer vásári- és piaci kereskedő tagja valamilyen testü- letnek. A többi rengeteg vásárból élő ember ezer városban, községben, faluban szerte-szórva soha, semmiféle módon nem szólhat bele sorsának intézésébe és nem tud hangot adni kívánságainak és panaszainak. — Ez a kétezer — a vásárosok óriási tömegei- hez mérten elenyészően kis számú — egyesületekbe tömörült piaci kereskedő és vásáros képtelen kellő eréllyel képviselni kartársai érdekeit, Ez a kétezer szervezett vásáros is mintegy nyolc különböző egye- sületben oszlik el. Mi mind a hetvenezer embert egységes érdek- képviseleti szervezetbe kívánjuk tömöríteni. k 4 ANTONIA MALÁTA KÁVÉ Ákilo AD fillér ARISLNAGY — Amikor a vásározók ügyét magamévá tettem es amikor elhatároztam, hogy minden rendelkezé- semre álló eszközzel segítségükre sietek, akkor azt abban a meggyőződésben tettem, hogy a falusi milliók évszázados üzleti kapcso- latait a vásározók sorsának alakulásától elválasztani nem lehet. A vásári kereskedők évszázadok erős hagyományai alapján a magyar falu gazdasági életének legjobb ismerői, a falusi közvélemény legközvetlenebb be- folyásolói, alakítói és így az ő rossz, vagy jó sor- suk, bizakodó wagy elkeseredett hangulatuk észre- vétlenül átragad, rátapad a falu lelkére és gondol- kozás-módjára. Országos érdek tehát, hogy minél több, sorsával elégedett vásározón keresztül érezzék meg a falusi milliók, hogy a mai kormány szivén viseli a kisemberek bajait és minden tőle telhetőt megtesz a bajok enyhítésére. — De nemcsak ezek vezettek, amikor elvállal- tam az Egyesült Piaci- és Vásáros Iparcikkeres- kedők Ipartársulatának elnöki tisztségét. A főváros közönségének érdekét is szolgálja az, ha a most ellenőrzés nélkül való élelmiszerkereskedők helyett egy ipartársulat ellenőrzése és védelme alatt álló kereskedőtársadalomtól szer eti be napi szükség- leteit. Igy elejét vehetjük esetleges újabb lelkiismeret- len árdrági nak és biztosíthatjuk a piaco- kat, hogy csak hivatásos és hivatásuk ma- gaslatán álló kereskedők foglalnak majd ott helyet. — Jelenleg a vásárosok a vasuton személy- poggyászonkint 40 kg-nyi árut vihetnek magukkal, többi poggyászuk pedig 50 százalékos fuvardíjked- vezményben részesül. Az élelmiszerkereskedők ezek- ben nem sülnek. Az Államvasutak csak 25 kg élelmiszer állítását engedik meg és sem a hajó- társulatok, sem a MATEOSz, sem pedíg a MÁV nem ad az élelmiszerszállításra fuvarkedvezményt. — Az élelmiszerkereskedők számára elsősorban a kedvezményes szállítási lehetőséget kívánjuk biz- tositami. [Teri etesen ebben a kedvezményben csak az Egyesült Piaci- és Vásáros Iparcikkeres- kedők Ipartársulatának tagjai részesülnek majd. — Közvetett úton ezzel is a főváros közönsé- gének érdekét szolgáljuk, olcsóbbá tesszük az élelmi- szerek fölszállítását és így lehetőséget nyujtunk arra, hogy a [fogyasztók olcsóbb áron juthassanak hozzá. Szent István hetében mintegy negyvenezer vásározó kisiparos, kiskereskedő és élelmiszerkereskedő panasz- napot tart Budapesten. Ezen a panasznapon megjelenik Bornemisza Géza kereskedelmi miniszter úr is, vagy ha ő akadälyoz- tatva volna, úgy a képviselője. Azt hiszem, a ke- reskedelmi miniszter úr személyében megértő párt- fogóra találunk, úgy, hogy rövidesen Budapest piacait megszervezett és az érdekképviselet "fel- ügyelete alatt álló élelmiszerkereskedők látják el. Augusztus 8, 13 és 22-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 262 --- degenforgalmi attvakció tesz az ésszet ékcentat Teddy beszét a Főváccsi Müv vitatkozni e és egyéb szempontokból mindig lehet egy orfeum, varieté-vállalkozás léte- sítésénél, k az nem vitatható, hogy egy világ- városnak ksége van rá. Ez úgy hozzátartozik az általános világvárosi képhez, mint akár a hideg-melegviz szolgáltatás a llókban, a sima modorú és udvarias pincér a vendéglőkben, autó, fürdő és minden más. Budapestnek, a még csak gyermekcipőkben járó világváros jelöltnek meg volt a maga varieté háza, a Waldmann-mulató és később a Fővárosi Orfeum. Az operettszínházá lett épületben október- től kezdve ismét varieté lesz, még pedig, az elő- jelek szerint olyan, amilyen Magyarországon még nem volt, amilyen Párisban a Folies Bergéres. A varieté létesülése feltűnően nagy hullámokat keltett r k színházi körökben, hanem a fö- városnál ahová deputációk mentek az operett- irodalom megmentése érdekében. Nem kívánunk bele műv i vitába, még akkor sem, ha az nényünk, hogy az operett válságát operettirodalomnak — elsekélyedése csak arra akarunk rámutatni, hogy a fö- empontjából sokkal hasznosabb egy élő és virár előkelő mivójú varieté, mint "egy bezárt operettszinhäz. Nem szólunk arról, hogy sem a va- rieté vállalkozás jelentkezése előtt, sem utána, egyetlen olyan komoly anyagi erővel rendelkező színházigazgató sem akadt, aki csak némi garan- ciával lgälhatott volna egyetlen szezon zavar- talan végigküzdéséhez. Filléres igazgatók csináltak ott már hosszú idő óta filléres színházat és a hozzánk érkező idegen még magát a színháznak gyönyörü belsejét sem lät- hatta, mert nemcsak Budapestnek, hanem FEurópá- nak ez az egyik legszebb színháza zárva volt. Ehrental Teddy karrierje Amióta befejezett ténnyé vált a szinháznak werieté célokra szolgáló bérbeadása, annyit beszél- nek a vállalkozás igazgatójáról, Ehrental Teddy- ről, mint valami ekzótikus idegenről. Pedíg Ehren- tal Teddy budapesti fiatalember. Szüleinek két nagy mozijuk volt a békeidőben, ma is mozienge- délyesek, Fiúk, Teddy jartistänak ment és olyan szédületes karriert futott be, hogy ma Párisban neki van a legnagyobb és legtekintélyesebb artista- ügynöksége. Artista körökben nemcsak nagy tisztelettel, ha- nem szeretettel is beszélnek róla, mert még nem került hozzá magyar artista, akinek kenyeret ne szerzett volna. Vagyona? Nem állnak rendelkezé- sünkre számadatok, csak az az egyetlenegy, ami viszont teljesen hiteles, hogy nagy revüjének kifize- tett díszletei negyedmillió frankot érnek, Ügynökségének hitelére pedig eléggé jellemző az a körülmény, hogy a budapesti bárok, amióta Ehren- tal Teddy irodája küld nekik egy-egy számot, zsü- folva vannak. A (bárok előre még azt sem kérde- zik, hogy mit és kit kapnak, mennyit fognak fizetni értük. Vakon bíznak meg benne. Krajcároskodást nem ismer. Nem vesz fel óvadékos alkalmazottat, nem adja bérbe a ruhatár jövedelmét s még a jegyirodáknak ajánlatát is el- hárította a jövendő üzlet reményében, amikor hatvanezer pengőt ajánlottak fel. Budapesten még nem volt ilyen varieté Maga Ehrental Teddy vállalkozásáról a követ- kezöket mondotta: — "Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy nekem nem volt szükségem erre a vállalkozásra. Főképpen azért csinálom, mert itthon is szeretnék dolgozni 8 volna a retnék olyasmit létesíteni Budapesten, amilyen g nem volt, — Budapest napról-napra örvendetesebb mér- tékben hódítja meg az idegeneket. A város szépsége világhírű, fürdői ugyancsak s mégis, az itt időző idegennek kevés alkalma nyílik a szórakozásra. yelvünket nem értik, nem élvezhetik tehát ragyogó színházkulturánkat, legjobb esetben is csak halvány fogalmat alkothat róla s filmszínházaink — külföldi mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREN cementárugyár V., Tátra-ntca 26 Telefon : 92-0-87 ; itt nem egy megbukott. Páris: műsorát még otthon látta. Nem marad más hátra számukra, mint a bárok látogatása, ahová azonban akkor is elmennek, ha előbb máshol töltötték esté- jüket. — A világ minden városában talál az idegen nemzetközi műsorral szolgáló ietét, csak nálunk nem, Az is igaz, hogy világvárosi műsorral szolgálni nem könnyű, mert ennek a kedves, de rendkívül s gorú kritikájú Budapestn>k csak olyan attrakcióval lehet álni, amely óriás összegbe kerül. Buda- pest igényeiben messze túlszárnyalja Bécset. Az osztrák fővárosban sikerrel szereplő artisták közül nökségem lehetővé bb artistaszámaival szóra- os közönségét és az idege- teszi, hogy a világ le koztathassam a fővár neket. — Elhatározott szándékom, hogy minden mü- sorban kétszer annyi magyar művészt szerepeltetek, Budapest, 1935 augusztus 7. mint amennyi idegent, de bemutatom a külföldön világhírre jutott magyar artisták produkcióját is. — Bemutató revünket Párisban állítottam össze s a zürichi Corso Theater-ben mutattam be állandó táblás házak mellett. A bemutató nyomán az ösz- szes nagyvárosok varieté színháza lekötötte. Augusz- tus 31-én mutatja be a bécsi Ronacher. Erre a bemu- tatóra készséggel meghívom és elviszem a magyar sajtó képviselőit. — A színház épületét teljesen felfrissitettem, harminctagú zenekart szerzödtetek. A műsor ma- gyar részére vonatkozólag tárgyalok mindazokkal, akik a magyar kabaré életben márkát jelentenek, de természetesen nagyon szívesen adok teret új magyar tehetségeknek is. — Gazdasági igazgatóm, Németh Nándor, akit külföldön ismertem meg. Téves az az állítás, mintha anyagiakban is társam lenne. Nekem csak kitünő szaktudására és agilitäsära van szükségem. — A varieté színház — fejezte be nyilatkozatát — nem filléres színház lesz, A dolog természetéből folyik, hogy filléres alapon a rendkívül nagy költsé- geket jelentő artista számokat nem mutathatnám be. A szegényebb osztály számára természetesen gondoskodunk olcsóbb helyekről is. A színház reno- válási munkái a jövő héten megkezdődnek. Legtöbb átalakítási munkára a színpadnak van szüksége, amelyet teljesen új világítással látok el, forgó szín- padot szereltetek rá s alkalmassá teszem vizi- és tüzijátékok számára, röviden technikailag olyan tökéletesen kívánom felszerelni, ami nélkül a buda- pesti Folies Bergeres nem felelhetne meg kitűzött programomnak. T úlitatásért, állatkínzásért kihágási és közigazgatási eljárás Utána bűnper felmentéssel, majd 30.000 pengős kártérítési per a főváros ellen Három esztendővel ezelőtt a — Fővárosi Köz- vágúhidak igazgatósága jelentést tett Budapest székesfőváros VIII-ik ügyosztályának, hogy kilenc borjún a megejtett hatósági húsvizsgálat erősza- kos tülitatäst állapított meg. E jelentés alapján sürgős vizsgálatot tartottak, amelynek kezdetén megállapították, hogy a mészáros, aki a túlitatott borjúkat a közvágóhídon levágatta, ezeket az ál- latokat Steiner Dezső örkényi kereskedőtől vásá- rolta, Kétségtelen bizonyossággal megállapította a hatósági vizsgálat azt is, hogy Steiner Dezső a szopós borjukat mesterséges súlygyara- podás elérésének nyilvánvaló célzatával és erőszakos módon itatta túl. Ez a cselekmény dllatkinzäsnak minősül és ezt Steiner terhére az ügyosztály a vizsgálat befeje- zése után meg is állapította. De kiderült az is, hogy a borjúk marhaleveleire Steiner hamis nevet íratott. Az ügyosztály véghatározatot hozott, amely Steiner Dezső kereskedőt a budapesti állat- vásárok területéről egyévi időtartamra kitiltotta. Az ügyosztály külön intézkedett, hogy a tiszti ügyészség tegyen a marhalevelek meghamisítása miatt bűnvádi eljárást folyamatba közokirathamisitäs címén, indítasson eljárást a kihágási rendőrkapitányságon — állatkínzás miatt. Az okirathamisítási bünpörben Steinert vád alá helyezték, de a bíróság fölmentő ítéletet hozott, mert nem volt elegendő bizonyíték. Az ällatkinzäsert a kerületi kapitányság rend. őri büntető bírája 100 pengő pénzbüntetéssel súj- totta Steinert, aki föllebbezéssel élt és a fökapi- tány, mint másodfokú rendőri büntetőbíró áttette a kihágási ügyet érdemleges elbírálás okából a büntető járásbírósághoz. Itt az ügyészi megbízott elejtette a vádat, úgyhogy. a kihágási ügyben is Steiner lett pernyertes, mert büncselekmény hiá- nya címén megszüntették ellene az eljárást. Ezekután Steiner lépett föl a főváros ellen. A budapesti királyi törvényszék előtt 30.000 pengős kártérítési pert indított Budapest székesfőváros ellen. Keresetében előadta, hogy a VIII-ik ügyosztály véghatározatának a rendelkező része, amely őt az állatvásárok területéről kitiltotta, jogtalan, az indokolása pedig merőben alaptalan. Friedrich Péter budapesti kir. törvényszéki bíró tüzte ki a tárgyalást a kártérítési pörben. A tiszti ügyészség a főváros képviseletében a kere- set elutasítását kérte és a következő jogi védeke- zést terjesztette elő. Steiner Dezső felperes az ál- tala sérelmesnek tartott véghatározat ellen jog- orvoslattal nem élt. Az 1930. évi 18-ik törvénycikk , úgy intézkedik, hogy a kártokozó önkormányzati tisztviselő el- len csak akkor lehet kártérítéssel fellépni, ha a tisztviselő sérelmesnek vélt intézke- désével szemben az ügyfél az összes jog- orvoslati lehetőségeket kimerítette. Miután Steiner elmulasztotta a kitiltó határozat ellen a fellebbezés benyújtását, ezzel a véghatá- rozatból eredő esetleges káráról lemondottnak kell öt tekinteni. De különben sem fordulhat perrel Budapest székesfőváros közönsége ellen, mert a sortartás rendje szerint először azok ellen az ön- Steiner ellen ! kormányzati tisztviselők ellen kell fordulnia, akik állítólag hivatali kötelességük vétkes megsértésé- vel okoztak neki kárt. Ha a bíróság az önkor- mányzati tisztviselő — vétkességét megállapítja és kártérítés fizetésére kötelezi, úgy a felperes az elmarasztalt tisztviselőkön behajthatja a meg- ítélt követelését, Ha igazolja, hogy ezeken a tiszt. viselőkön a bíróság által megítélt követelés va- gyontalansági vagy más egyéb ok miatt be nem hajtható, akkor léphet fel a károsult a székesfő- város önsége ellen. A. királyi törvényszék teljes egészében magáévá tette a tiszti ügyészség jogi védekezését, Steiner Dezső felperest keresetével eluta- sította és kötelezte, hogy a főváros számára hatszáz pengő perköltséget fizessen. Az elutasító ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, úgyhogy ezzel az üggyel a királyi ítélőtábla a törvénykezési szü- net eltelte után foglalkozik. Földváry Ernő okl. gépészmérnök preciziós mechanikai űzeme Budapest, VII., Tábornok-utca 20. — Telefon: 97—1—65 Preciziös gépalkatrészek és gépek készítése és javítása Gavora Zsismond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 TAMASSY EMIL építőmester Budapest, VI., Eőtvös-utca 43. szám. HEINICKE H. PR. Gyärkemenyepites, kazánbefalazás, kemenceépítés, hőszigetelés BUDAPEST, V. AKADÉMIA-U, 6 Telefon : Telefon: 14—5—80. ZÖLD JÓZSEF nee mester. Budapest, VI., Szent László-utca 4/b. Telefon: 91-2-39 Ké ít „ Boilereket, viztartänyokat, gőz-, melegviz- ge. SZÍT: gélymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket sb KOVACS A. ÖDÖN $iresz Budapest, VIII, Bezerédy-utca 8. Telefonszám: 38-2-93, 40-8-78, Közp. fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelési vállalata --- Page 263 --- ENTE Budapest, 1935 augusztus 7, A JÄNOSHEGY A BÜKK ELLEN Irta; Pogány Béla A Fővárosi Hirlap, majd utána a Budapesti Hirlap, a Magyarság és több más napilap is meg- emlékezett arról, hogy a Fővárosi Alkalmazottak Berítőalapja új üdülőhelyet szándékozik teremteni a beteg, vagy üdülésre szoruló fővárosi tisztviselők számára. A balatonkenesei üdülőtelep kitünően be- vált. nagyszerű vezetéssel, modern kényelemmel, tökéletesen szolgálja célját. Ez a cél azonban nem merít ki mindent. A mai orvostudomány, de az egész ségével törődő laikus ember is tökéletesen tisztá- ban van azzal, hogy a síkföldi, a víz mellett való üdülés csak bizonyos embereknek, csak bizonyos betegségeknek való, csak bizonyos szempontok sze- rint való üdülést szolgál. Sajnos, a gyöngélkedő és üdülésre szoruló emberiség nagyobbik fele nem ta- lálja meg a kívánt fölfris st, vagy gyógyulást a síkföldi, vagy vízmenti üdülőhelyeken. Bizonyos kor elérése után, ha az emberi test kissé meg akar újulni, föl akar frissülni, akkor he. levegőre van szüksége. De fiataloknál is a légiszervek megbete- gedéseit csak a hegyi levegő gyógyítja. Egy olyan hatalmas intézménynek tehát, mint a Fővárosi Al- kalmazotiak Segítőalapja, erre is gondolni kellett. Gondoltak is rá. Liber Endre alpolgármester egy bizottsággal az élén bejárta az ország hegyvidé- keit, amelyek alkalmasnak látszottak arra, hogy a subalpin levegővel gyógyítsák a fővárosi alkalma- zottakat. Akik ismerjük ezt a megmaradt kis csonka országot, tudjuk, hogy ezekben a helyekben nincs hiány. Legelsösorban ott van a Mátra, amely tíz esztendő alatt a maga egészében az üdülőközönség szolgálatába állott és hatalmas virulásnak indult Ma is terjeszkednek itt, mert hiszen Mátraháza, a mátraházai Tiszti-üdülő, a mátraházai állami sza- natórium, a kékesi lukszusszálló, az alacsonyabban fekvő enyhe Mátrafüred és az ugyancsak idetar- tozó Parádfürdő mellett most a Gallyatetőn szán- dékoznak üdülőhelyeket létesíteni. A Mátrában azonban egyelőre a főváros nem igen tudja elhe- lyezni üdiilötelepet, mert előbb föl kell emelni víz- záró-gátak emelésével az elfogyasztható vízmennyi- séget, ami bizony rengeteg pénzbe kerül. De nyugodtan lehet gondolni ilyen üdülötelep megvalósításánál a Mecsekre is, ahol van már egy "Turista-szálió, ahol ott van Harkányfürdő és Sikondafürdő. Ezek azonban alacsonyabb fekvésűek. A. Börzsöny-hegység már nehezebben volna alkal- mas, mert; hiszen még alig tett egy pár kapavágást áz emberi kúltúra; bar itt 18 «pen most"igyekéznek igen komoly terveket megvalósítani. A főváros ku- tató deputációja tehát a BRükk-hegységben találta a legalkalmasabb helyet, nem messze Csonka- magyarország felvidékének székvárosától, Miskolc- tól, valamivel Lillafüred fölött. Liber Endre alpol- gármester nem egyszer hangoztatta, hogy a fö- városi üdülőtelep számára legalkalmasabb hely Ujhuta község, amely Magyarország legmagasabban fekvő községe. (Körülbelül elhatározott dolog az is. hogy a Fővárosi Segitöalap magaslati üdülőtelepét itt létesítik, amennyiben Borbély-Maczky Emil fő- ispán jóvoltából már arra is ígérete van a főváros- nak, hogy az üdülőtelepet a vármegye kellő meny- nyiségü vízzel fogja ellátni. Hogy milyen tökéletes volt ez a választása jaz alpolgármesternek, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy azóta már szá- mos magánvállalkozó jelentkezett, hogy szana- töriumot, üdülötelepet, penziót létesítenek Újhután, amely egyébként már ma is ígen keresett nyaraló- helye a budapesti közönségnek. Szinte — meglepetésszerűen És — meglehetősen agresszív módon támad néhány epés sorban a fő- város alkalmazottainak magaslati üdülötelepe, illetve annak újhutai megoldása ellen Rassay Károly esti- lapja. Az összefüggést nem nagyon nehéz megke- resni, mert hiszen e sorok szerény írója folytatott már személyes vitát Kabakovics József bizottsági taggal, aki legalább olyan jóbarátja Rassay Károly estilapjänak, mint a fővárosi tisztviselőknek. Tisz- teletreméltő és tekintélyes szerepet játszik a Segítő Alapnál, ahol a magaslati üdülötelepnek Budapest határában való elhelyezését szorgalmazza. Egészen bizonyos, hogy ez az ő álláspontja keresett most nyomtatott sorokban is nyilvánosságot, aminek wi- szont valószínűleg az az oka, hogy nem sok híve lehet a Segítő Alapnál a Kabakovics-fele megoldás- nak. Kabakovics friss, egészséges ember, akinek a turisztikähoz sem igen van köze és aki jólmenő ügyvédi irodájának ablakából nézi a világot. Ezért születhetett meg ez a gondolata, amelyről, ha na- gyen jót akarunk mondani, akkor mint fél meg- oldást kezeljük, Bár meggyőződésünk az ís, hogy a semmittevés is többet ér a fél megoldásoknál. Kaba- kovics a Jánoshegyen, vagy a Hármashatárhegyen képzeli a magaslati üdülőt. De engedje meg rme- künk azt, hogy mi, akik vele együtt rajongunk ezért a szép Budapestért és akik regiment számra szeretnénk a külföldieket ideterelni, a fővárosi tiszt- viselők magaslati üidülőtelepét el sem tudjuk kép- zelni Budapest határában. Orvosi véleményt sem kell kikérni arról, hogy a pihenésnek első feltétele a megszokottból, a min- dennapi munkából, az állandó környezetből való kikapcsolódás. Hogy kapcsolódik ki azonban minden- rapi robotjából, környezetéből az a fővárosi tiszt- viselő, aki a Jänoshegyen üdül és akit rokonai, ba- rátai minden negyedórában zaklathatnak, De még hacsak a barátokról és rokonokró! valószínübb, hogy a hivatali fő. felek is napi jelentkezők lennének vagy a Härmashatärhegyen. So! "! : sokkal kök és az ügy- a Jánoshegyen, 1 fontosabb azon- ban az, hogy a négyszázegy N ter magas Jánoshegy, vagy Härmashatärh nem hogy nem subalpin-levegőjű, de tulajdonk< nem is magas- lat. Hat-hétszázméternél kezdőd az a levegő, amely gyógyít és üdít. Sajno ı megcsonkított Magyarországban ezer méternél m abb helyünk nincs, Az ezerméteres Kékes és : 1äny méterrel alacsonyabb Gallyatető után kétségkívül kizárólago- san Ujhutära lehet gondolni. Mindig örülünk, ha ba hangokat hallunk Budapestről. Boldogok vagyunk, ha budapesti lélek megnyilatkozásával találkozunk retjük ennek a csonka orszä eit is, amelyekből csodálat gű kultür- helyeket lehet varázsolni. És feladatai közé tartozik a magyar székesfővárosnak Népesitsük mi be ja; Jánoshegyet és a Hármashatárhegyet külföl- diekkel, a tisztviselöinket pedig, akiket ki akarunk de éppen úgy ak más gyönyörű MI HAN /USTENGEILPAPIR api élet forgatagäböl, akikhek juk kúrálni, akiknek öregedő szellőztetni, ezeket vigyük, — kapcsolni a minden utára, ahol hitünk szerint egy kis tót faluból egy óvtized alatt országoshírű üdülőt lehet varázsolni. VILLANYFÉNYBEN SZIKRÁZÓ tündérvároslesz Budapest a Szentistván-héten JUBILAL A BUDAPESTI DISZKIVILÄGITÄS A Dunapart díszkivilágítása az idén Szent István hetében lesz ?íz esztendeje, hogy a jánoshegyi Erzsébet királyné kilátótorony épületé- nek körvonalait villanykörte füzérekkel övezték át és a langyos n. jszakában ragyogón kigyullad- tak a torony első villanylámpák. Annak idején ämulatbaejtö attrakció volt a kivilágított Erzsébet kilátó, amely a lombos hegytetőt . mi valami gyémánt diadém koronázta. Az utána kö- vetkező években sorra egymásután — valósították meg, előbb kezdetleges eszközökkel, majd a nagy siker láttán végleges berendezéssel a Citadella, a a Halászbástya, a Mátyás-templom, a Szent Anna- templom és a helyőrségi tendplom nmicgvnágítását; majd hosszabb stagnálás következett; jóllehet min- denki tudta, hogy az esti kivilágítás olyan látvá- nyossággal szolgál, amilyennel a világ — egyetlen nagyvárosa sem tud bennünket utánozni. Szendy Käroly polgármester alkotó ked- vének köszönhető, hogy a díszkivilágítás az idei jubileumi esztendőben, új, hatal- mas lendületet kapott. A polgármester szándékainak megvalósítására Szaszovszky Ottó, az Elektromos Művek új helyet- tes vezérigazgatója vállalkozott, aki , nem mérlegelte bürokratikus fontoskodás- sal, hogy milyen műszaki feladatot jelent az Elektromos Műveknek a világítás, ho- gyan lehet a kábeleket, vagy a fen LÖTÖ- lámpákat kicserélni, hanem azt tekintette egyedül, hogy milyen nagy érték a magyar főváros szépségeinek — kidomborítására a díszkivilágítás tündéri látványossága. Felkerestük Szaszovszky Ottó helyettes vezérigazgatót, aki a kivilägitäsok fejlődéséről és további tervei. ről a Fővárosi Hirlap munkatársának a követke- zöket mondotta; — A jánoshegyi kilátótorony megvilágításával jubtlál. kezdődött tulajdonképen a mai díszkivilágítás. Azt megelőzően alkalomszerü, ideiglenes kivilágitások voltak, amelyek sikere is igen mérsékelt volt. A jánoshegyi kilátó körvonalait 457 lámpával vilä- gitottäk meg és az izzó gyöngysorként ragyogó távoli torony szépsége adott tulajdonképen impul- zust a további kísérletekre. Rá három évre, 1929-ben került sor a Citadella megvilágítására 89 reflektor- ral. Néhány hónappal később készült el a Gellért- szobor, a Halászbástya és a Mátyás-templom meg- világítása s rá egy évre szerelték fel a budai Szent Anna-templom és a Várban lévő helyőrségi templom reflektorait. Régi és sok — oldalról megnyilvánult kívánságot teljesített Szendy Károly polgármester, amikor elrendelte a budai Várpalota kö- zépső kupolájának megvilágítását, miután ahhoz előzőleg legfelsőbb engedélyét adta a Kormányzó úr is. €z a megvilágítás különösen hatásos. A. Várpalota patinás bronzkupoläja, csúcsán a magyar szent koronával, úgy tündöklik az éjszakában, mint va- Jami izzó drágakő, mint egy hatalmas smaragd diadém. Abban a kérdésben, hogy a Várpalota ki- világítása megmarad-e mostani formájában, vagy kiterjesztjük az oldalszärnyakra is, még nem tör- tönt végleges döntés. A mai megoldás hatása inti: mebb, talán művészibb, a másik megoldás pedig kétségtelenül grandiózusabb. Türelmes próbák fog- Ják eldönteni, hogy melyik mellett maradunk. — Augusztus 15-ére lebontják a Mátyás-tem- plom újjáépített tornyának állványait, úgyhogy Szent István hetére ezt is újból megvilágíthatjuk. A hatás kétségtelenül szebb lesz, mint eddíg volt, mert az új torony fehér kövei a reflektorok fő- nyében úgy tündökölnek, mintha az egé- szet hóból, vagy cukorból faragták volna. — Az utóbbi időben sok bírálat hangzott el pro és kontra a pesti Dunaparton felszerelt ünnepi füzér-világítással kapcsolatban. Félreértések és to- vábbi eszmecserék elkerülése érdekében — szüksé- FESS EFt song aa a pesti Dunapart füzérvilágítása alkalmi jellegű, nem végleges. Csupán a Szent Istvän-het alatt alkalmazzuk, azért, hogy ünnepségek idején a városkép élénk. ségét ezzel is fokozzuk. Különböző ötletek és javaslatok hangzottak hogy a díszkivilágítás foko- a egyszínű vilägitäs helyett Különböző fény- forrásokat kellene alkalmazni Az erre irányuló kísérletek azonban nem wváltaj: be, illetve az ilyen világítást is csak alkalomszerűen lehet alkalmazni, de mint állandó díszvilágítás ez a mód nem kívá- natos és tényleg nem illenék abba a fenséges, ün- nepi panorámába, amelyet a fehér fénnyel való vılagitäs a Dunapartokon teremt. Általában nap- ról-napra rengeteg levél és propozíció érkezik hoz- zánk, ami mind arra mutat, hogy a k nség mennyire szereti a kivilágítást, mennyire érdeklő- dik annak további lehetőségei iránt. A füzervilägi- tässsul szemben állandó marad a Parlament kivilágítása, amely a Halászbástyához és a Citadellához sonlóan szintén nagy fényerősségű fehér fé nyű reflek- torokkal történik. A mult héten tartottuk meg az errevőnatkozó próbákat. A Parlament középső nagy kupolája lesz egyelőre kivilágítva. Bármennyire igyekszünk is, ez a kép nem lesz olyan hatásos, mint a királyi palotáé, mert kupoláját csak rész- ben borítja vörösréz, viszont az alapborítás nem érvényesül eléggé. A Farlament három Dunára néző árkádsora is dísz- kivilägitäst kap. A. földszinti, északi és déli és az emeleti középső árkádok belső világítást kapnak, rejtett fényforrásokból. A. világításnak ez a módja. erősen kirajzolja az épület körvonalait és ef olyan irányban is igen festőien érvényesül a kivilágított Par- lament tükörképe a Duna vizében is. — A Szent István-hetében próbaképen diszvilä- gitäst kap a Hősök Emlékműve, illetve a Millen- niumi emlék és fényszórókkal világítják a Keleti p. u. főhomlokzatát. Altalában azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy a kivilägitäst nem kel és nem lehet túl- zásba vinni és nem minden objektum al- kalmas a megvilágításra. A túlzott kivilágítás egyhangúvá válna, egyik a másiknak a szépségét rontaná le. Amit megvilági- tunk, az körülbelül éppen az a mérték, amít be kell tartani. Igy is olyat nyujt a főváros látogatóinak, külföldi vendégeinek, amit más városok utánozhat- nak, de amihez hasonlót fővárosunk páratlanul szép fekvésénél és természetadta lehetőségénél fogva produkálni úgy sem tud. --- Page 264 --- Budapest, 19: augusztus 7. ÉSEIDÉDYEK EEG Előfizetési ára: egész ÓVTO a . a 4 . 1. A. et MLS 74: HÉ alt zak 127 IG es VÁ 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Dacsó Emil, a Fővárosi Hirlap felelős szerkesztője, néhány hétre elutazott a fővárosból, [Távol- létében a szerkesztésért Pogány Béla szerkesztő felel. Alulírott városházi hetilapok a tör- vényhatóság nyári szünetére való tekin- tettel augusztus hónap végéig minden második héten jelennek meg. Fővárosi Hirlap, — Független Buda- pest, Uj Budapest, Uj Főváros. —A S —— Sipőcz jenő főpolgármester kúlföldre utazott. Sipőcz Jenő főpolgármester félbeszakította zebe- gényi villájában megkezdett szabadságát és a na- pokban feleségével Marienbadba utazott, ahol gyógykúrát tart. A polgármester augusztus köze- pén érkezik haza Budapestre. A kormányzó megerősítette Liber és Lamotte alpolgármesterek újjáválasztását,. A kormány le- iratba közölte a főv: iségével, hogy Ma- gyarország kormány belügyminiszter előter- jesztésére Liber Endre és Lamotte Károly alpolgár- mesterek újjáválas át jóváhagyásával megerő sitette. Winchkler A kormányzó Winchkler Ist delem teren sze II. osztályú mag István és Szalay Gábor kitüntetése. a — miniszterelnök előterjesztésére án dr. államtitkárnak a külk zett kiváló érdemei elismer ar érdemkeresztet a csillaggal adományozta. — A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Szalay Gábor báró államtitkári címmel felruházott postavezérigazgatónak értékes és eredményes szolgálata elismeréséül nyugalomba- von re alkal ából a II. osztályú magyar érdem- névjegyzék ellen. a héten tárgyalja azokat veket Budapest 7000 pol- Ök 1936. évi névjegyzéke ellen adott be. Ez zám a mült évi 4500-hoz vi- zonyitva örvendetesen nagy, s azt bizonyítja, hogy a közönség fokozottabban érdeklődik politikai jogai iránt. A központi vá a felszólamláso gára a kepviselövälas: a Betön, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYÁR BALOGH GÉZA VII., LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213. sDOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII... Gyulay Pál-a, 7. Tel: 35-5-63, 52-68-52 Modern lakások 66. tiadók YA Bővebbet: V., Rudolf-tér 6. IV. 23. A legjobb sokszorosító gép Gefeiner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 | | BUDAPEST „SEMMERINGJET“ tervezi a Börzsöny-ben a BSE A fővárostól 60 kilométerre épül az új Hegyi Szálloda A csonkaország megmaradt hegyes vidékeinek eddig ismeretlen és rejtett szépségeire egyre inkább ráterelődik a közönség figyelme. Csak néhány héttel ezélőtt adtunk hirt! arról, hogy a segitöalap Lilla- fűred felett, a Bükk-hegység fenyveseiben, Ujhuta község mellett, rövidesen üdülőházat építtet tagjai és A szerényebb tehetségű, magaslati üdülésre szo- ruló polgári közönség részére, most pedig a BSE ha- sonló kezdemóén éséről számolhatumk be. A fővá- ros alkalmazottainak ez a sokoldalú és egyre jobban izmosodó sportegyesülete fokozott fi fordítani a turisztika kultiválására is, ez elhatározta, kúnkön hogy modern valamelyik hegyvide- berendezésű menedékhá- zat épít. A BSE volt az, amely mintegy tíz évvel ezelőtt fel- vetette a härmashatärhegyi menedékház gondolatát t a főváros segítségével meg is valósította. Az- óta ez a menedékház nemcsak a turistáknak, hanem a Budapestre látogató külföldieknek is egyik leg- kedveltebb kirándulóhelye lett. Most nagyobszabású tervvel foglalkozik a BSE: meg akarja teremteni Budapest Semme- ringjé A BSE vezetősége a mult heten bejárta a tervezett menedékház céljára alkalmasnak látszó helyeket és a Börzsöny hegységet találta erre legmeg- felelöbbnek, Az érdekes helyszíni sz m én, Zsitvay Tibor ny. ig amelyen résztvett igyminis: er, a Magyar "Turista Szövetség elnök a BSE-t Salamon Géza tanácsnok, az egyesület tá selnöke képviselte, A Fővárosi Hírlap munkatársa beavatott helyen érdeklődött az érdekes terv részletel iránt és a kö- vetkezőket tudta meg: A BSE a turistasport fejlesztése érdekében több menedékházat akar létesíteni, de ugyanakkor szolgálni akarja a csonkaország megma- radt hegyvidékeinek kultúráját és elő akarja segíteni a közönség hazai üdülésé- nek lehetőségét. füzúttal sokkal többet akar produkálni a BESE, mint a hármashatárhegyi menedékház, pedig rövid fenn- állása óta itt is gyönyörűt produkált. A BSE első menedékháza, amely szállodával lesz egybekötve, a Börzsöny legszebb pontján épül, 800 méternél magd- sabb helyen. Páratlanul szép környezetben, ahonnan északra ellátni messze, az Ipolyon túl, a Magas Tátra felé, kitűnően lehet látni egész Budapestet és félkörben szebbnel- szebb panorámák váltakoznak szemlélő előtt, A menedékház, illetve a hegyi szálló Budapestről mindössze hatvan kilométerre fekszik Nagyinód mel- lett, az úgynevezett Hangyás Tetön, skörül Huszár Tibor 6000 holdas erdeje terül el, amelyet a turisták és üdülők rendelkezé- sére bocsátott a tulajdonos, Kör aki maga 15 melegen támogatja a szép terv megvaló. sulását, E n probléma az odavozető útszakasz megépítése, de Nógrád vármegyében erre meg is van a hajlandóság, A másik nagy nehézséget máris megoldották. A közelben lévő forrás kis ztítással percenké nt 30 liter vizet szolgáltat, csekély bövítés- sel pedig megsokszorozza a vi. amot. Sem az út- épités, sem a menedékház léte nem jár különö- sebb nehézséggel, mert az építés zükséges kő. anyagot helyben, úgyszólván ingyen lehet kiter- melni, A BSE vezetősége már megindította a szük- séges tárgyalásokat és nagy lelkesedéssel dolgozik a menedékház megvalósításán, amely körül a BSE reménysége , szerint hamarosan Budapest Semme- ringje fog kibontakozni. Harmincnégy pályázat ösztöndíjakra, A polgármestei: ius ele. pályázatot a szokásos szinészeti Szombaton járt le a pályázati határ harmincnégy kérvény futott be a városházára, de lehet, hogy postán feladott kérvények is útban van- érkezett észeti n hirdetett nak, úgy, hogy a pály: porodik, Az eddigi pály : Dobay Livia, Orosz Julia, Lendvay Andor, ifj. Toronyi Gyula, Harangozó Gyula, Hámori Imre, Vitéz Tibor, az Operaház tagjai, Pogány Margit, Szörényi (Lers) Elvira, Juhász József, Tapolczay Gyula, Vizi Béla, Major Tamás, a Nemzeti Színház tagjai, Márkus Margit, Kovács Károly, Bognár Elek, Bondy István, Csók istván, a "Vígszínház tagjai, Bársony Erzsi, Bilicsi Tívadar, Fáy Béla, Szakács Zoltán, a Ma- gyar Színház tagjai, Kere sztesi Mária, Nagy György, a Belvárosi Színház tagjai, Szatmári Margit, Her- nádi Gizi, Havas József dr., a Kamara Színház tag- jai, Kőrösi Zoltán, a Király Színház tagja, Moizer Margit, Érdi Pál, a Városi Színház tagjai, Lengyel Ibolyka, a "Terézkörúti Színpad tagja, Kishonti József, a Budai Színkör tagja és Tóth Gabriella operaénekesnő, Öt leány kapott kiházasítási alapítványi díjat a fővárostól, A polgármester nemrégen pályázatot hirdetett kiházasítási alapítványok kamataira. A be- érkezett pályázatok alapján a Machovszky Amälia- féle alapítványt Vas Margit, a négy darab Mária- Valéria főhercegnőről elnevezett kiházasítási alapít- ványt Joó Margit, Szász Aranka, Boborik Ilonka és Fehér Gizella kapták. Egy-egy alapítványi díj 150—165 pengő. összeállítják a zuglói előljáróság személyzetét. A belügyminisztertől leirat érkezett a polgármester- hez, amelyben a miniszter hozzájárult a székesfő- város előterjesztéséhez, hogy a XIV. kerület elől- járósága október elsején kezdje meg működését. A rendelkezés vétele után nyomban megindultak a munkálatok arranézve, hogy az új zuglói előljáró- ság hivatali személyzetét kellő időre összeállítsák. A tisztviselők javarésze a VII. kerület előljárósági személyzetéből kerül ki, új tisztviselők felvételére nem jut sor. A Häzinyomda vezérigazgatójának jubileuma. Kurfürst István, a Székesfővárosi Házinyomda ki- tűnő és rokonszenves vezérigazgatója, most ünne- pelte szolgálatának 25 éves jubileumát. A polgár- mesteri elnöki ügyosztály nevében Horony-Pálfy Aurél dr. főjegyző üdvözölte a jubilánst a polgär- mester megbízásából és hangoztatta, hogy a vezér- "igazgató páratian érdemeket szerzett a Házinyomda mintaszerű vezetése, fejlesztése és művészi színvo- nalának állandó emelése körül. A Házinyomda ki- váló produktumai messze külföldön is a legtolje- sebb elismerést szerezték meg a fővárosnak. A nyomda tisztviselői személyzete nevében Klaudi Jó- £sef igazgató, majd Krämer Dezső köszöntötte a dépszerű főnököt, akinek egy gyönyörű ezüstserle- get ajándékozott a személyzet a jubileum alkalmá- val, Kurfürst István vezérigazgató meghatottan kö- szönte meg a polgármester elismerését, szükebb ezüst Richter ét: az amely kartársi megemlékez pompás díszoklevelet, fikus-művész alkotáss Tj iskolaigazgató serleget és a Aladár gra- a fővárosnál, A főváros pol- gyi ügyosztály előterjesz- olaigazgatót nevezett ki és bízott egyes iskolák vezetésével. A rendelet szerint Marüt Gyula polgári iskolai igazgatót a honvéd- utcai polgári iskola, Dallos Sándor polgári iskolai igazgatót a dosúti polgári leányiskola, Havas Mihály polgári iskolai igazgatót a századosúti pol- gári fiúiskola, Palats Endre polgári iskolai igaz- gatót az elnökutcai polgári fiúiskola, Simon Lajos polgári iskolai igazgatót a Rottenbiller-utcai polgári _ fiúiskola, vítéz Zsíray József polgári iskolai ideig- lenes igazgatót a mesterutcai irányító polgári iskola vezetése alól felmentette a area egyidejüen Simon Lajost a Rottenbiller-utcai, Zsiray Józsefet a honvédutcai cy Lajost az elnökutcai, Hilvert Károlyt a századosúti iskola igazgatójává nevezte ki. Czimerer Béla a mesterut irányító polgári Iskola ipa azgatója lett. Változás állott be a községi szetésében is. Vidéki Emil főigaz- polgármester felmentette és az Zombori Moldován Bélát ne- a iskola vezetésével vezte ki. HEV-vel a szabadba, Rendkívül szép és érté- kes kis propaganda füzetet bocsátott ki a HEV. Tulajdonképpen ez a füzet egy kis — prospektus, amely felhívja a városi lakosság figyelmét a fő- várost környező szebbnél-szebb tájakra. Mély nyo. ású, művészi képek, amelyek a HÉV kiadványát diszítik s az igen ügyesen összeállított — szöveg tényleg hathatós propaganda szolgálatában áll. A M.F.T, R. hajókkal utazók menetdíjkedvezménye az osztrák yasılakon: A M. F. T: R. az elterjedt téves hirek- k hogy az sztriában nyaralók abban vezik az osztrál fennálló uta- ményeket Wienbe és ből Magyarorszi M. F. T. R. ha- jóin történik ! ar ágba való ütazásuk a Társashaíjóutazások a Dunán a M, F. T, R. , Erzsébet kir: 1. Augusztus 11. Fil hajóút Wr séges menetdij 1 Augusz- tus nl. szeptember 1-ig 12 napos társas kirándulás a vad- regényes Kazänszoroson és Vaskapun át Rustsukig kon- stanttnápolyi, várnai kirándulás lehetőségével. Hajó- " teli díj 86 pengőtől. Szeptember 3—10. Társasutazás Wachaun át a Fe Au a Passauig, egy- ammerguti kirándulással. Részvételi díj 68 pen- lizetén sok szórakozásra, strando- 2 nyílik alkalom. Felvilágosítások phatók az utazási irodájában. Orensiein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, DJ., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák --- Page 265 --- Budapest, 1935 augusztus 7, VASE GAZDASÄGT ÉRTESÍTŐ [ZZ ZOG Per az Elektromosmüvek ellen, mert drágán számította a villamos áramot B törvényszék elutasította az Esplanade-szálloda keresetét Különös támadta meg az Esplanade- szálloda r.-t.. Budapest Székesfőváros Elektromos műveit. A — budapesti kiír. törvényszékhez be- nyújtott keresetlevelében a következőket terjesz- perrel tette a bíróság elé a felperes. Az — Esplanade-szálló részére az Elektromos- művek szolgáltatja a villamosáramot, így kez dödik a kereset, — de a fennálló és alkalmazandó árszabást velünk szemben — túllépte és munkra drágábban számította az áramot esztendőkön keresztüli. Mi minden hónapban teljes összeggel kiegyenlítettük a villanyszámlát. Tudjuk azt, hogy az elektromosmüvek bizonyos nagyfogyasztók részére kedvezményes egységár mellett szolgál- tatja a villamosáramot és minden naptári év végén visszatéríti a rendes áron beszedett különbözetet, amely a kedvezményes szabás szerint mutatkozik. áramdíjból azt a ár- Keresetének további részében az Esplanade- szálló felállítja a következő tételt: Az Elektromos- művek közmű és mint ilyennek kötelessége, hogy a fogyasztó kérelme nélkül is a legkedve- zőbb árszabású egységárat alkalmazza. Éppen ezért téseinket. Kiszámította az Esplanade és errenézve havi beosztással kimutatást is. készített, hogy 8817 pen- gövel többtt fizetett a villanyáramért, mint ameny- nyit kellett volna. Ezt az összeget perli és annak megítélését kívánja. tartozik — visszatéríteni a mi túlfize- Elektromosművek képviseletében Günther Ferenc dr. a kereset elutasítását kérte. Vedeke- zése rövid és egyszerű volt. Az Elektromosmüvek nem Ámított magasabb egységárat, ha- nem k olyan összeg szerint állította ki a számlákat, mint amilyenhez az Fsplanade- szálló által is aláírt szerződés értelmében jogosítva volt Az általáncs és szokásos szerződés ellenére jogo- sult ugyan kedvezményt nyujtani az Elektromos- müvek de ez semmiképpen sem — kötelessége. Günther dr. egyúttal bekapcsolta azt a szerződés- példányt, amelyet az Esplanadc-szálló annak ide- jén, amikor a villanyórát és az mszolgáltatást megrendelte, aláírt, Pethő Kornál dr. budapesti kiír. törvényszéki bíró most hirdette ki ebben az ügyben az ítéletet, amely az Esplanade-szálló keresetét elutasítja és arra kötelezi, hogy a felmerült 470 pengő per- költséget 15 nap alatt fizesse meg az Elektromos műveknek. Az ítélet indokolása kiemeli, hogy & törvényszék álláspontja szerint a villamosáram díja tekintetében a szerző- désekben feltüntetett árszabás az irányadó. A Elektromosmüvek Budapest székesfőváros kö- zönségének magängazdälkod: amelyet a tör- vény szerint a Kereskedelmi üzleteknel szokásos szabályok szerint kell kezelmi és reá a magánjogi és kereskedelemjogi szabályok is irányadók. A fogyasztóval kötött szerződéses megállapodások- tól a fogyasztók előnyére eltérni az Elektromos- műveknek csupán joga, de semmikép sem köteles- sége. OA CO Változások a MFTR vezetésében, A pénzügy- szter Sztamorai János m. kir, kormányfőtaná- , a Közérdekeltségek Felügyelő Hatósága elnö- két a MFTR kormänybiztosävä nevezte ki. A MFTR igazgatósága elhatározta, hogy Domony Móric mi- niszteri tanácsossal, a részvénytársaság vezérigaz- gatójával fennálló szolgálati megállapodását, mi- után 32 évi szolgálat után nyugállományba kíván vonulni, felbontja. Az igazgatóság öszinte sajnálatá- nak adva kifejezést, hogy Domony Móric nagy munka és alkotóerejét kiváló munkaképességét a jövő- ben a tényleg zálatban nélkülözni lesz kény- zes szol telen. Végül elhatározta, hogy a vezérigazgatói teendők ellátásával Komarnicki Gyula miniszteri tanácsos, igazgatót bízza meg. * Domony vezérigazgatónak nagy érdemei van- nak a magyar hajózás fejlesztése körül és távozása nagy veszte a dunai közlekedésnek. Harminckét évig szolgálta a MFTR ügyét, előbb szerény mun- kása, majd később irányítója lett a magyar dunai hajózás fejlődésének. Különösen nagy feladat há- rult rá az összeomlás után, amikor Trianon kül- földi kézre juttatta a magyar hajópark értékeit. Mindenkor európai nivön vezette a nagy magyar hajózási vállalatot, amelynek megújhodása fűződik az ő nevéhez. Külön kell megemlékezni arról a szociális érzésről, amellyel Domony Móric a MFTR alkalmazottainak megélhetési viszonyait emberhez méltó szintre emelte. Az Első Magyar Általános Biztosító a bécsi Heimat biztosítónál Popovics Sándor halálával meg- üresedett igazgatósági tagsági tisztet Balabán Imré- vel, az Első Magyar ügyvezető igazgatójával töl- tötte be. Az IOKSZ új elnöke. Érdekes közgazdasági vo- natkozású kinevezés történt a napokban: a kor- mányzó a kereskedalmi miniszter előterjesztésére Laky Dezső műegyetemi ny. r. tanárt, az Árelemző Bizottság elnökét az Iparosok Országos Központi Szövetkezetének elnökévé kinevezte. A kézműves- iparosság körében nagy feltűnést keltett ez az ér- dekes kinevezés. A kézművesiparosok remélik, hgy az új elnök személyes garancia lesz arra, hogy az JOKSZ erőteljesen állástfoglaljon az ipart. érdekek mellett. Haas Zsigmond kinevezése. A Pénzintézetek Országos Biztosító Intézete igazgatósága legutóbb tartott ülésén Haas Zsigmondot, az intézet kiváló fő- tisztviselőjét az igazgatói címmel tüntette ki. A ki- tüntetés és előléptetés méltó érdemeket jutalmazott, mert Haas Zsigmond kimagasló érdemeket szerzett az intézet irányításában és azonkívül is, mint em- ber mindenki szeretetét és nagyrabecsülését magáé- nak mondhatja. Haas Zsigmond előléptetése őszinte örömet keltett úgy a gazdasági élet, mint a társa- dalom széles rétegeiben. A Phönix Életbiztosító Társaság közgyűlése. A aság 52. évi rendes közgyűlését 1935. évi július 20-án tartotta meg. Európa és a közel kelet 23 államában a Phönix biztosítási állománya 1934. év végén 888.916 darab kötvényből áll. Ezek a kötvé- nyek szesen 2,943.8%8.880 schilling biztosított tőkéről és 5,373.664 schilling évjáradékról szólnak. A díjbevétel az elmúlt évben 152,309.772.51 schillin- get tett ki, a tőkebefektetések hozadéka 36,185.280.84 ES, A biztosítottak és azok hätramaradottai észére teljesített fizetések 82,537.425.58 schillingre rugtak. Adók és egyéb köztartozások címén 8,240.922.31 schilling fizettetett ki. Munkaalkalmak teremtésére 3,014.529.—, jóléti célokra 234.3. schillinget fordított az intézet. A biztonsági alap 82,563.838.95 schillinggel 699,026.751.99 schillingre emelkedett. A Phönix ingatlanállománya 13 állam- ban 1934. év végén 156 házból és több háztelekből áll, amelyek értéke 103,877.661.06 schilling. A jel- zálogállomány 508 darab, összesen 45,098.678.92 schilling jelzálogkölcsönből. A saját kötvényre nyujtott kölcsönök összege 65,790.561.40 schilling, értékpapírállomány könyvszerinti értéke — 36 .,461.949.75 schilliag, amelyből 91.796 fixkamato- zású érték és 8.374 különböző részvényekből és 9 európai államban biztosítótársasági részesedésekből áll. A csoportbiztosítási ágazatban (a Metropolitan Life Insurance Compagny, Newyorkkal együttesen) 45.947, alkalmazott és munkás van kereken 108 milió schilling tőkére biztosítva. A közgyülés osz- talék gyanánt, úgy mint az előző évben, az alaptők 596-ának, összesen 200.000 schillingnek kifizeté: határozta. el; elhatározta továbbá a zárszámadás szerinti tiszta nyereségből a töketartaleknak 350.000 schillinggel való dotálását és 187.147.48 schilling- nek új számlára való átvitelezését. A közgyűlés az igazgatóságba új tagul megválasztotta Botho Coreth zu Coredo und Starkenberg grófot, az osz- trák államtanács tagját, földbirtokost, Vida Jenő felsőházi tagot, a Magyar Általános Köszenbänya alelnök-vezérigazgatóját és Wirtinger Wilhelm dr udvari taná. egyetemi tanárt, az osztrák tudo- mányos akadén) tagját. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. TEL ON. 262147-93"46 deln [fo és PEITENGYAR AT. AA EST VM ÖŐRMNAGYSUTSA & 13 AJ | elsősorban Emelkedett az Izzó ízzólámpa- és Villamo totta meg köz nyeresége. Az Egyesült ági Rt. augusztus 1-én tar- , amely az előző évvel szem- skodik AN ez előző t ki. sából meg 810.000 pengönyi emelkedett, ugyanakkor pedig pengös tétele upän 378.000 pengő évinél. A gyári telek, épületek és bere 23,860.000 pengő, amivel szemben nési tartalék 18,280.000 pengő. A 5 pengő osztalékot fizet rı i A Magyar-Cseh Iparbank R. T. Magyar-Useh Iparbank R. T. megtartotta XXV. évi rendes közgyűlését, amelyen a vállalat 1934. évi tiszta nyereségét 25,464.90 pengőben állapították meg. A közgyűlés határozata folytán ezt az össze- get teljes ege: en új számiára v Az Első Dunagőzhajózási teszi közzé 1931/1934. évi zárószi A Az 1931. évi központi mérleg még 18.86 millió schilling rész- vénytőke mellett 11,115.516 schilling veszteséget mu- a hitel értékcsökke- állalat inek az idén 18 mérlege. A tatott ki, az 19 évi pedig 11.6 millió schilling részvénytőke mellett 79.551 schilling veszteséget számol el. A magyarországi üzemek 1931. évi kü- lőn mérlege a bennük elhelyezett 16.3 millió P rész vénytőke mellett a központtal való elszámolás ki- en , képe n 38.677.316 P, az 1934. évi pedig 17,186.671 P-t mutatnak ki. A zárószámadásokban a Mohács- pécsi vasút 8.14 (1931-ben 12.46), a bánya 30.89 (42.02), a hajógyár 1.55 (2.25) millió F értékkel szerepelnek. A Magyar Gabonakereskedelmi Rt, első évi mü- ködéséről kiadott mérlege kedvező eredményről szá- mol be. A vállalat közgyűlését augusztus végén fogja megtartani. Az Anker mérlege. Az Anker Altalános Bizto- sító Rt. az 1934-es üzletévben, az előző esztendővel szemben, gyarapította üzletállományát. A közel 200 ezer schillinges tiszta nyereségből fokozott óva- tossági szempontok tekintetbe vételével osztalékot nem fizetnek, hanem azt részben a tartalékok dotá- lására fordítják, a fennmaradó összeget pedig a kö- vetkező évre könyvelték át. Az Anker budapesti fiókígazgatósága idei üzleteredményét a közeljövő- ben fogja publikálni. A Brassói Celluloze; Brassói Cellulozegyár július di vi közgyűlését. A vállalat veszteségei kiküs tölése céljából pár évvel ezelőtt nagyobb tökele- szállítást hajtott végre, amelynek előnyös hatása ár Rt. közgyűlése. A 26-án tartotta meg ren- mutatkozik az 1934. év mérlegében. Ez év veszte- sége ugyanis mindössze 11.813 pengő. Nemsokára megkezdi működését a szappán- kartel. A nagy és kís szappangyárak csoportjának harca véget é: Az érdekeltek között létrejött a megegy a kartel megújítására vonatkozóan § csak egyes részletek kidolgozása van hátra. Értesü- lesünk szerint az a határozat, hogy az új kartel- megállapodás három hónap mulva lép életbe. Addig bőven van idő a részletkérdések teljes kidolgozá- SZÖNYI IMRE sz .. Vil., Csengery-utca 7. Tel.: 44-5-42. Több fővárosi és állami intézet órása és szállítója BALOGH GYÖRGY AS vizsgázott tetőfedő mester Szép, olcsó, jó KERET csax a Pollák-féle lehet Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám : 33—4—62 Budapest, 11., Olasz-fasor 31 Tel. + 55-6-86 Beer Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29, KIRCHLECHNER Rerfepitfö Eudapest, 37., Julia-utca 2. (Budokeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám Gyári lerakat lefon: NYULASSY JÓZSEF parkett és padözati vállalat Bpest, IX., Dandár-u, 24. Vállal új és régi fektetést és mindentéle padozat munkát a legolcsóbban. CZUCZ@R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST II., Török-utoa 4 Telefonszám 574-28 --- Page 266 --- Vára zozás Drágák az új artézi mélyfúrás ajánlatai Évekig tartó előkészületek után küszöbön áll a második — városligeti mélyfúrás. henyi- | fürlőt tápláló régi, e ter 3 kút, | ely annak idején cs ámba ment és Európa | leghatalmasabb mélyfúrása volt múlt öt- | ven év alatt s napjainkban is kifog anul mü- | ködik, bösegesen ontja a hetven foknäl melegebb mégis kellett pótlásról gondoskodni, jő azóta nagyarányban fejlődött, emel- 5l, hogy a régi kút lerakodá- ami lett állandóan t fenyöfäb6l kés: sok folytán előbb komoly bonyodalmakat idézne kell at ilt béléscsövei vagy utóbb elő. Inak, Szendy Károly pol , — megvá á után azonnal program vette a második mély fúrás megindítását és c most meg is valósítja a hüszmilliös beruházási kölcsönből készül a második rtézi kút, amely a fürdő fő- be Öl balra lesz. | Először úgy volt, hogy az Allatkert területén | fúrnak, de erről a tervről le kellett mondani, mert az Állatkertben amúgy sincs elég hely. A múlt hónapban h tárgyalásra öt ajánlat érkezett: Lapp Henriké, .000 zőért haj- elvégezni melyfüräs a Zsigmondi-féle dik n gőről szól, a harrr 8.000 pengövel ame! Pál Bengyel-Lefebre Agost | kütfür ) tt 349.000 pengős összeg- gel. Az tot Stein Miksa küldte, ez azonban nem jöhet számításba, mert elkésve ér- kezett. A felsorolt négy ánlat közül kettő többé. kevésbé szabálytalan, úgy, hogy végeredményben a Lapp és a Zsigmondi ajánlatok között kellene dönteni a f vezetőségének. A — döntésre ‚| azonban a JŐ valószínűleg mégsem | kerülhet sor, | | a legolcsóbb ajánlat is drágább annál a keretnél, amel ros a kútfúrási költségekre ki 31.000 pengövel A közgyűlés által elfogadott beruhá: vgyanis 300.000 pengövel dllitot a város- | Ugeti mélyfúrás költségeit. A közr ködésével a főváros szakemberei egyelőre az aján | latok átszámít n dolg ak és erről szeptember első napjaiban tesznek jelenté nek, azután dől el, hogy új ve det-e a főváros a I | va pedig, ha valamelyik ajánlat reálisnak mu- | tatkozik, póthitellel gondoskodnak a hiányzó kü. | lönbözetről. | — OD Uj versenytárgyalási Riiírások | A polgármester versenytärgyaläst hirdet: A üzem gydiöfa-u ásáná 14 sz. alatti Műszer- és Gyói szüksé; kőműves munkäkr: lat tehető augusztus 16-án d. e. 9—10 között Központi Vá- | rosháza, III. emelet 350. Ugyanott központi melegvíztűtőberendezési munkára gusztus 16-án d. e. 9—10 között, Köz- a, III. emelet 3 Ajánlat tehető ponti Váro: A Branyiszkó-út, 264 fm. hoss: tési munkálat órálg Az Uj új £ szállítására és Ajánlat én 9—1) óra ponti V: lított fabútorok, Ajánlat tehető Székesfőváros stb. pest 16-án d Köztisztasági 4 s 16-án d. e. 10 szállításá augus a szalma lat tehető óráig. Ku: c Autobuszüzemi raktár és műhely é Ajánlat tehető tus 28-án d. e. 11 óráig. ácfa-utca 15. III. em. Ilkovits ). Budapest | | Í központi fütes- és vízvezeléki vállalata H., ATTILLA-UTCA 29. TEL.: 615-04 Budapest, 1935 augusztus 7. Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és állításokat a következő cégek kapták: la bontási munkálatait. a Fejér és ä az . Állami 90 pengő ít-k: y A Mar unkálat A Higienia épü- letburkoló szövet 050 pengőért Az útügyi ükség 09 tonna andezit k szállítására a Inóczi Kőbánya megbíz itnmenszállításra 1.300 pengőért naépítéshez szükséges Magyar Kerámia a Shell kőolaj r.-t. kapott saválló kapott megb Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: Lapp He 58.560, B. T A Vizmű raktárt munkákra pályáztak fővárc 5 1000 d 50 drb. ág Haidekker Kollerich Pál, Ödön, Zirkelbach y, Steiner köműves- Mihály 203. ÁSz "A Winter és Fia, szalma , Klein 9010, inos 9885. 9939, FE 10.297, Pál Géz: N r 3 Molná I Fekete János gh György y An Tollär X04, Csi Hoffmann Tivadar, 2 X 3, Sändor Kä- Kor Schimedek Sändor A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató Keisch Fekete Jáncs TETOÖFEDOM. STER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59, EREDETI ANGOL TIMKEN-CSAPAGYAK DEÄK BELA VI., JÓZALTÉR 2. Teiefon : 15—1—98 CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAFÍTÁSI ÉV 1876 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NADOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazánbefalazás, Ipari kemencék építése és tervezése | „Normälisan és gyorsan kötő väl- tozatokban" „Vizhatlannä tesz betont és vakolatot" „Ved minden nedves- ségokozta rongälö- dás ellen" Vezésképviseet: SZABÓ GYULA ÉS TÁRSA Budapest, V.. Viimos császár-út 68, T.:25-4-33 Mihálka és Társai beszélő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. KÖSZÉNBÁNYA "STÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telelonszám;: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 Váczy István okleveles építészmérnök" és épílőmester Budupest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszivattyúkat és kútfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor- és savszívatyúkat stb. Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a lez- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbágy-féle folytonégókályhák KORÁNYIÉS FRÖHLKH ra DA 14 fa- és acétredány, lakalosárú, napellenző és fémporíál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-3-76, 45-9-86 HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉFPITŐMEÉSTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. oRDATIE[ a tökéletes autópneu A LEGKEDVESEBB PESTI HELY AZ ANGOL PARK Vj tarka élet és nagy meglepetések. A nyár müvészi életének szenzációi. Minden csütörtökön hazai és nemzetközi művészekkel nagy elite-estek, A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigányzenekará- val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték. The Great Melody műsorai, Katonazene a rendőrzenekarral, Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCER 9 Band monstre jazz tarka --- Page 267 --- Huszonötödik evioly EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . ,. 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban LA 1935 augusztus 21. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 34—35. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Szent István Szent István vándorai megint eljöttek kö- zénk és amikor ezeket a sorokat írjuk, Buda- pest székesfőváros tele van külföldiekkel és itt vannak nagy tömegben els: dt véreink is. Szent István hazavezényeiu elszakított testvé- reinket, akik jönnének maguktól is mindig és minél többször, de a Szent király ennél nagyobb csodát is művelt: ismét elhozta közénk a Nyu- gatct. Valaha, die ges életében a Nyugat eszméit, gondolkodá át hozzánk, most a magyar földre. A mai napcn még korai lenne tanuls# levonni Szent István-hetének eseményeiből, de viszont ahhoz már késő van, hogy tanácsokkal lássuk el Budapest népét, hogyan kell az ide- gent fogadni, az idegen szeretetébe belevésni a tt ar napok , emlékét és hogyan kell olyan ülfö hogy visszatér- jen, hegy barátja és ügynöke legyen a magyar idegenforgalomnak. Az az érzésünk azonban, hogy ez ma már fölösleges is. Amióta Szent Istvän-heteböl nemzetközi atrakció lett, amióta a szent király ünnepe szellemi erejével, vallásos áhitatával tö- megesen vonzza ide a külföldieket, amióta ezen a héten á külföldiek tartózkodását nemcsak kel- lemessé akarjuk tenni, de tudjuk azt is, hogy a magyar szellemi élet tökéletességével keli varázslatot gyakorolni fölöttük; azóta Buda- pest önsége óriási átale akuläsokon ment ke- resztül, (Azok a panaszok, amelyek valaha özö nével bukkantak föl, egyesek kihasználták A gyors meggazdago- dás, a mohó haszonlesés eszközeivel kerítették hálójukba: mindez már régen a multé. Ma világjelenség az idegenforgalom hasz- nosítása. Az ember többé nem helyhez kötött, nem mozdulatlan, a patriotizmus, a nemzeti szellem nem abban nyilatkozik meg, hogy az emberek az országuk határait nem lépik át, hanem ez a nemzeti szellem sokkal magasabb, sokkal gazdagabb területeket keres a maga számára. Ma mindenkinek lelkiségéhez, művelt- e emeléséhez tartozik az, hogy a külföldet járja. Az esztendő kellemesebb időszakaiban mérhetetlen tömegek mozdulnak meg, hogy he- lyüket változtassák, hogy idegen földet 1: t, intézményeit telepítette Nyugat embereit vezérli nak, hogy külföldi tapasztalataik alapján tudásukat, ismereteiket kiszélesítsék. Óriási az a verseny, amely az országok és a nemzetek között megindult annak érdekében, hogy ezeket a nyarankint vándorló rendkívüli tömegeket mi- nél nagyobb mértékben magukhoz vonzzák. Eb- ben a versenyben egy pillanatra sem szabad a magyar nemzetnek, Magyarországnak és leg- elsősorban Budapest székesfővárosnak elmarad- nia. Állnunk kell a versenyt. Azok a szerveink és azok a hatóságaink, amelyek a magyar idegenforgalom emelését tűzték ki nemes és be- csületes munkásságuk területéül, bizonyára min- dent megtesznek és különösen, amikor a székes- főváros idegenforgalmi szerveire gondolunk, a legnagyobb elismeréssel kell róluk szólanunk. Munkába kell állania Budapest egész pclgár- 7" ságának, mindenekfölött pedig a polgárság ama rétegének, amely a magyar szellemi előkelősé- get képviseli, Mi tudjuk, hogy ez a mi szellemi arisztokráciánk milyen | mérhetetlen kincseket reprezentál, mi tudjuk, hogy ha a magyar szel- lem, a magyar művészi törekvések és maga a magyar művészet egész erejével, egész lelkesedé- sével a legjobbat és a legszebbet fejti ki, akkor ezek a szentistváni napok messze túl fogják ha- ladni világhírességükben azokat a nagy külföldi atrakciókat, amelyeket már évtizedek óta beve- zettek a világ kultúrközönségének tudatába. Mi kicsit megkésve érkeztünk, de ezt a késést lendülettel, tehetséggel, tudással kell pótolni és szent a meggyőződésünk, hogy pótolni is fogjuk. Jjózsefferenc kir. herceg nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a Szent Istvän-het mindegyre impozánsabb nemzetközi térhódításáról Szviezsényi Zoltán dr. az - idegenforgalom fej- lesztéséről és annak gazdasági jelentőségéről Aris-fökötökkel, mákkal, bokor- ges vidéki ma- vidékén másfajta külföldieket. A pesti utcák benépesülnek pörge kalapokkal, ragyogó rámá. ugró szoknyákkal és sok-sok eg gyar a al. A nagyszállodák alkalmi nepvändorläst lát az ember: Sok a világ minden részéből. Vi kkel, tér- képekkel, fényképezőgépekkel felfegy kezve jár- ják a szentistváni nagy napra készülődő várost. Megcsodálják szépségét és istenadta gazdagságát, amely nemcsak hegyek, ligetek és világszép kilátá- sok formájában kínálkozik, hanem —mérhetetlen gyógyító erökkel is, amelyek Gasteinnel, Karlsbad- pál, Nauheimnél is gazdagabban ontják a, magyar földből a beteg ember számára az egészség re- ményét. Ez az egyetlen pillantás a lobogódíszben víruló József Ferenc dr. királyi abban megmondj mára a a becsüle tes s vidék népe ma re, a nemzet a, A szállo- idegenjárás: Budapestre minden szónál világc hogy mit jelent a magyar fi király ünnepe. Nemzeti egybeforri gazdagodás lehetőségét. gének a bizony az utolsó hely megtöltő figyelmeztető arra, hogy Budapestet céltudatos munkával Európa legelőkelőbb fűrdőhelyévé, leg kedveltebb idegenforgalmi gócpontjává kell fejlesz- tenünk. A Szent István-hétnek ez a kettős jelentősége domborodik ki az alábbi két nyilatkozatban, ame- jyeket az erősödő idegenforgalom felkarolására irá- nyuló mozgalom két előkelő képviselője tett a Fővárosi Hirlap számára, herceg: A Szent István egy napja az egységre törekvő nemzeti érzés ünnepe József Ferenc dr. királyi herceg, aki nagy lelkesedéssel, tanácsokkal és aktív munkával támogatja — Budapest-Fürdőváros — gondolatát, — Szent István hetének óriási vonzóereje Magyar országon eddig hiányzott kialakítása, megerősítése tekintetében. a Fővárosi Hirlap útján rámutat a Szent Ist- ván-nap nemzeti jelentőségére és eléggé felül mem becsülhető idegenforgalmára: van az egységes nemzeti érzés az alkalom, ahol az és döntő jelentősége egyszerű nép és az intellektuális elem a nemzeti gondolat jegyében közvetlenül találkozhatott, teljesen összefog! — A nemzeti galmi jelentőségük van, egységre törekvő nemzeti érzés dokumentálása szempontjából. hivatottak, amikor ebből az alkalomból nagy és népi meg. Ez természetes, nagyszerű idegenforgalmi propaganda, agyarországon még hamisítatlan népi és zenei kultúra virágzik. nomodott kultúrájú embere nemcsak szereti, hanem keresi is az ősi szellemi megnyilvánulásokat és ha a magyar nép ősi kultúrájából lélek eredeti és tiszta megnyilvánulása feltétlenül várossal. A Gyöngyös Bokréta táncaiban ban látja, hogy itt, M mutatni, a nemzeti idegent. ított volna. Ez az alkalom a Szent Istvän-het, ünneppel kapcsolatos ünnepségeknek kétségkívül felbecsülhetetlen de ennél lényegesen nagyobb jelentősége van a Szent István-hétnek az idegenfor- Igen helyesen , jártak el az arra súlyt fektettek "arra, hogy a falut összehozzák ma motívumaiban a magyar vidék lelke szólal mert az idegen a Bokréta attrakciói- lehet túlsokat elbájolja az nem is lenyűgözi, Budapesten — Amit a külföldi Szent Istvánkor Budapesten láthat, olyan mélyértelmű jelképe egy nem- zetnek, hogy azt nyugodtan állíthatjuk bármelyik külföldi nép kultúrája mellé, A Szent istván-hét programja már csak minőségi fejlesztésre szorul Szviezsényi Zoltán dr., miniszteri tanácsos kérdésünkre a Szent István-napi idegenforgalom eddigi eredményeiről és a továbbfejlesztés lehetőségeiről az alábbiakat mondotta el: Minden ország, am az idegenforgalomra, mint gazdasági ágazatra különös gondot fordít, nem elégszik meg a megszokott utazási propaganda egy- szerű eszközeivel, hanem arra törekszik, hogy bizonyos alkalmakra koncentrálja az ide- genforgalmat. Gazdasági szempontból természetesen az egyenlete- sen erős idegenforgalom volna a kívánatos. Az or- szág népszerüsítése tekintetében azonban feltétlenül szükség van arra, hogy bizonyos napok, ünnepsé- gek alkalmával erőteljesebb propaganda-teljesítmé- nyek hívják fel a rigyelmet. Példa erre a salzburgi ünnepi hét, a Primavera Siciliana, a bécsi ünnepi hét és sok más. A külföldi idegenforgalmi irodák kirakataikat eisösorban ílyen alkalmakra szokták átrendezni és friss anyaggal megtölteni. válunk az idegenforgalomnak ez a külön- leges ménye a Szent István-hét. A társasuta- ok zöme, a tömeges látogatás ezeken a napokon kott lejátszódni. A jelek szerint a magyar vendégforgalomnak ez az idő- szaka már el is érkezett a mennyiségbeli fejlődés határához. | Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a továbbfejlesz- tés ebből a szempontból nem is kívánatos, mert félő, hogy az idegeneket még nagyobb látogatottság ese- tén már el sem lehetne szállásolmi. A szállodák, sőt a rendelkezésre álló magánszállások ilyenkor annyira | túl vannak zsúfolva, hogy további tömegeket csak akkor lehetne elhelyezni, ha a budapesti szállodások újabb fogadókat nyitnának. — A Szent István-hét továbbfejlesztésének most már inkább minőségi téren kell megnyilvánulnia, Fontos, hogy a hét programja tényleg egy hétre szóljon s az egész idő alatt bősé- --- Page 268 --- vendég szórakoztatásáról. mokat kíván az egyheti program, amelyek i tlenül állanak az idegen rendelke- gesen gondoskodjék a ölyan e. Ez azonban még nem hogy a fővárosi dalárdák és zenekarok a fonto- sabb idegenforgalmi helyeken az egész héten hangversenyeket rendezzenek. bb anyagi áldozat és okozna ges különöse atrakciók megszervezése sem A program gazdasításának nagy akadálya, enkor sem em az Operaház nem Éppen ezért szükség volna arra, hogy az b kulturális események tegyék külső- gazdagabbá a Szent Istvän-hetet, For- mpontból már elértük a maximális telje- et, most már csak arról van szó, hogy n-hét ter 2 világraszóló események- fogva a vendéget. az idén a főiskolai bajnokságoktól eltekintve még nem volt olyan teljes egyheti pro- m, amely a külföldi szemével nézve is kulturális nyé emelte volna a budapesti programot. példát adott az Szeged egészen elsőrendű idén. Az ünnepi játékok naponta olyan kiváló teljesítmé- zet nyujtanak, hogy azok a főváros idegenfor- ak is becsületére válnának. Üdvös volna éppen ezért, ha állandó Szent István-hét Rendező Bizottság alakulna, ában írók, műv zek is helyet foglal- ötleteikkel gaz sák a nyári attrak- vagyok győződve arról, hogy Budapest ötletessége és energiája valóban világhírű emelné nemzeti ünnepünket. kat. Meg ihlete, kulturális eseménnyé Amidőn e két érdekes nyilatkozattal regisz- tráljuk a budapesti idegenforgalom és a leg- nagyobb nemzeti ünnep szép kilátásait, nem elégedhetünk meg azzal, hogy a vitathatatlanul nagy fejlődést hangsúlyozzuk. Budapest nem- csak untig hangoztatott természeti adottságai miatt új célpontja világlátóknak, hanem lelki- leg is alkalmas erre, A főváros közönsége sze- reti az idegent, készségesen segít rajta, útba- igazítja, ellátja tanáccsal, ha kell. Ez legalább is akkora tényező, mint a jól megszervezett propaganda. Nem szabad azonban elfelednünk, hogy az idegenforgalom is divatkérdés. Ma Bu- dapest a nagy divat, de egyszer elkövetkez- hetik az is, hogy az érdeklődés másfelé fordul. A mostani kedvező konjunktúrát tehát teljes mértékben ki kell használnunk és kulturális teljesítményeinkkel, fürdőink nagyarányú ki- építésével — stabilizálmunk kell az idegenfor- galmat. 0.41. | VA Z GYULA mozai pgyára és építési anyagrelepe | Budapest, 1II., Lajos-utca 89, és Rupp Imre-utca 46, Telefon : 62-9-06. Váczy Isíván okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82, Teleton: 40-8-54 ILYEs SÁNDOR ÉPÜLETASZTALOSMUNKAK ÜZEME BUDAPEST, XI, BUDAÖRSI-ÚT 17. TEL.: 55—2-41 TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Telefon: 14—5—80. Eötvös-utca 43. szám, BALOGH Olasot fasori [doctor] Tel. ; 55-6-86 GYORGY DM vizsgázott tetőfedő mester „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-86-52 Modern lakások tiadók szo Bővebbet: V., Rudolf-tér 6. IV. 23. Budapest, 1935 augusztus 21. Hall6, igazgartó úr! Tornádó, lálfun !... Érdekes és izgalmas menlőszolgálaioi vég- zen a jővárosi kerlészel a nagy vißar umán A vihar, amely végigjárta boszorkány- táncát Budapesten, kiscbb-nagyobb károkat okozott az épületekben is, de a legádázabban annak rontott neki, ami a kővárosban a térmé- szetet jelenti. A pusztulás szomorú nyomait viselik a parkok és utak fái: új ligetet lehetne állítani abból, amit az orkán leterített. Szintd fájóbb látvány, mint a rombadőlt falak, mert élet hever a földön, még zöldelő lombokkal, törzsében, ágaiban keringő nedvekkel halálra ítélve. A fővárosi kertészet halottai ezek a ki- tépett fák, amelyek már nem fekszenek haldo- kolva az utakon, mert gyors iramban elszállí- totta a mentő szolgálat. Hogy ez is van, hogy a fővárosi kertészet nemcsak ültet, hanem viha- Tok alkalmára mentő készenlétben van, erről a főváros közönsége mit sem tud. Pedig nagyon fontos berendezkedés ez, amely a — minapi vihar alkalmával kitűnően levizsgázott s nem kevésbé érdekes a munkája. Megindul a menlőszolgálai Kezdődött pedig úgy, hogy a veszedelmes napon este fél 7 órakor megszólalt Morbitzer Dezső ker- tészeti igazgató Mátyás király-úti lakásán a telefón. A fővárosi kertészet jelentkezett. Halló, igazgató úr? Itt a munkaelosztó. Az emberek egy része múr bejött. A kocsik is... Az első csoportok már ki is mentek. Indítjuk a többit is. Kérjük igazgató úr további parancsait. — De mi történt? — kérdezte meglepetten az igazgató. — Hát a vihar. Tornádó, tájfun! Rettenetes pusztítás! Ilyen még nem volt Budapesten... De igazgató úr nem tudja? Morbitzer igazgatö eddig nem ludta, mert a viharvonal az ő városrészét elkerülte és csak zu- hogó záport látott örömmel a szárazság után. De a következő percben már rohant, autóba vetette magát s hajtatott a munkaelosztó telepre, ahol ilyen esetekben tisztviselőknek, munkásoknak, köte- lekkel, létrákkal ‚gs mindenféle szükséges eszközök- kel felszerelt fogatoknak jelentkezniök kell. A gépezet, amelyet évek óta nem kellett igénybevenni, kítünően működött. Mindenki szabály- szerűen bejött és sokan már el is indultak a nem mindennapi szolgálatra a ligetekbe, parkokra, út- vonalakra, ahol a vihar kidöntötte a fákat. Ennek a mentőszolgálatnak az a feladata, hogy forgalmat akadályozó, épületeket, vezetékeket veszélyeztető fákat távolítsák el. S mikor az igaz- gató maga is kirobogott a pusztítások színhelyére, emberei már munkában voltak. Különösen sok dolog akadt a Városligetben, a Stefánia-úton, a Váci-úton, Lehel-uton, a Népligetben, ahol a forgalmat elzár- túk az úttesten tül fekvő, gyökerestől ki- csavart fák tekre zuhantak; az Eskü- uton pedig a villamos vezetékre dőltek, bár a kocsik a fák alatt közlekedni tudtak. Fájó szívvel látta Morbitzer igazgató a pusz- tulást, de nem ért rá keseregni, hanem személye- sen vezette a munkálatokat éjfél utáni két óráig. Megfeszitett erővel folyt a munka s másnap reg- gelre a főforgalmi vonalakon szabaddá tették az utat. Estére pedig sehol sem akadályozta semmi a közlekedést. A vén fopolyák és a nyoic évesek Jogos büszkeséggel emlékezik meg erről a nagy munkáról MORBITZER DEZSŐ kertészeti igazgató, akit a fővárosi kertészet vesztesége alkalmából fel- kerestünk. — A Város! letben és Népligetben — mondja — mintegy háromszáz fa esett a viharnak áldozatul, s az ö: s kidöntött fák száma közel ötszáz lehet. Kétféle fában okozott legtöbb kárt a vihar. Nagyon sok öreg topolyaját döntött ki, köztük számos har- minc-negyvenéves fát. Ezek iátszólag egészségesek voltak, de belül korhadtak. Ez az eset is igazolja, hogy mennyire nincs igaza a közönségnek, amikor vén, beteg fák kivágását ellenzi. A kertész szíve legjobban méri a fát, de ha kivágásra ítéli, nem szabad ellene szegülni. A vén topolyafák mellett főképen a fayolc év előtt ültetett fákkal végzett a vihar. Nyolc év alatt ezek a fák elterebélyesedtek, a törzsük azonban aránylag nem elég erős még a nagy koronához. Úgy látszik, viharral szemben ez a fák között a veszedelmes évjárat. — A virágültetvényekben alig tett kárt a vihar. Nagy aggodalommal siettem ki a városligeti nagy virágcsoportokhoz, ahova legtöbb növényt ültettünk ki, de ott sem volt baj. A virágkiállításban esett kisebb kár, de azt hamar rendbehoztuk. A minket ért súlyos csapás közepette is örülök, hogy a szol- gálatunk ilyen derekasan müködött s hogy a mun- kások élén tisztviselőim permanens szolgálatban a helyükön voltak. A „csapäsrö6l”, a , veszteségről" Morbitzer igaz- gató olyan meghatottan beszél, hogy az ember ön- kéntelenül arra gondol, hogy kondoleálni kellene neki, ha nem érezné a gyöngéd örömet, a kertész szív boldogságát kicsendülni abban, hogy van vígasz- talás is: a mentőszolgálat kitűnő volt s hogy a virágültetvényekben nem esztt kár. A VIHDAarPusziit, de a kerr1ész tovább ülte1 Szép lervek a főváros díszítésére Hogy a dolgok napos oldalába is belenéz- zünk, a fővárosi kertészet új terveiről is még- kérdeztük Morbitzer Dezső igazgatót. — Elfelej- tettük a vihar pusztítását, amikor felsorakozott előttünk mindaz, ami Budapest szépítésére most folyik s amit a közel jövőben zöldben, virágpompában kapunk. — Harminc év óta nem volt a kertészetnek olyan nagyarányú munkája — halljuk — mint a Tabán kertészeti dekorációja, Harmincnyolc hold- nyi terület az, amelynek a Hadnagy-, Czakó-utcák, Gellérthegy és Attila-körút által határolt része az öszre már készen pompázik. Még néhány nagy épü- let rontja a kilátást, de remélem ezek sem marad- nak a helyükön. Az összel vesszük munkába a Gellérthegynek a Hegyaljai-út feletti részét, amely felvezet az Orom-utcáig s ezzel el is készültünk az egész Tabánnal. — A régi tabáni ráctemető kertészeti rende- zése kívánkozik most. Az utak, lépcsőzetek elké- szültek. A temető szép, régi fáit mind felhasználjuk a tervezett parkhoz, de hogy ehhez mikor kezdhe- tünk hozzá, az a pénz kérdése. — A városmajori temető ligetszerü parkírozá- sának terve is elkészült. Kilátó pontok is vannak a tervben, amelynek érdekessége egy szabad terület, amelyen a temetőben talált érdekes sírköveket úgy állítjuk fel, mintha múzeum lenne. A temetőben nyugvó nevezetes halottak sírkövei a helyükön ma- radnak s így a liget emlékkertje lesz a fővárosnak. A hegyes-dombos területet a terv beleilleszti a liget kiképzésébe. A feneketlen Iö — A Lenke-tér is park lesz gyermekjátszótérrel a közepén, A terület egy részének forgatási mun- kälataival már elkészültünk. — A kelenföldi fencketlen tó, amely, mint a Drasche-téglagyár agyaggödre maradt meg soha ki nem apadó vizével itt a közelben, park környezetbe kerül. A tavat dekorativ kiképzéssel, ültetve nagyszerűen felhasználjuk s hozzá alkalmaz- sássaj körül- | zuk a park növényzetét. Ea azonban még csak gon- dolatban élő terv, de bízzunk benne, hogy meg is valósul. Rózsakeri a Rózsadombon — A Veronika-kápolna, a Rózsa-domb II. kerü- letbe eső részén kedves környezetbe jut. Rözsa- kertté varázsoljuk annak emlékére, hogy itt nyíltak a közelben nyugvó Gül Baba rózsái. Szép szerpen- tinnel, lépcsővel lehet megközelíteni a rózsakertet, amelynek hatását teljessé teszi majd a kápolna restaurálása, Tudomásom szerint ez meg is fog tör- ténni. A Rózsadombon a Zárda-utca Margit-parkja után ez a második szép alkotás. — A Vérhalom-térnek, a Rózsadomb III. kerületi részén, a felét már zöldbe és virágdíszbe öltöztettük, s ősszel hozzálátunk a másik feléhez is, úgy, hogy tavaszra a legfelsőbb Rózsadomb lakosságának át- adhatjuk az árnyas fáival ezt a kedves pihenő- helyet. — Természetesen sok utca fásítása is program- ban van, de természetes, hogy mindenhez pénz kell. Éppen ezért sok nagyszabású tervemről, amellyel fővárosunkat még szebbé szeretném tenni, nem is beszélek. Pedig bevallom, nemcsak beszélni szeret- nék róluk, hanem sok mindent megvalósítani, úgy, a szivem szerint, Ez mär vallomás számba megy, a kerté- szeti igazgató vallomása a fővároshoz, amelyet az öt év alatt, amióta ezt a szép poziciót betölti, nagy hozzáértéssel, ízléssel, szívvel és munkával olyan büfelejtetöen felékesített. Hátha még megvolna hozzá a pénz... A pénz, amennyit erre a szépítésre szeretne... Losonczy Zoltán ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányos-utca 5 Telefon: 69-3-37 --- Page 269 --- Budapest, 1935 augusztus 21 PESTIKIRAKAT Nemzeti zászlók Szent István Hetének idegenforgalomban bő- velkedő napjai a gondolkozó budapesti polgárt ál- tandó elmélkedésre késztetik. Bár mindenki nyil- vánosságra hozná azokat a gondolatait, azokat az ötleteit, amelyek a szentistváni jelenségekkel kap- csolatban lelkükben megérnek, fölmerülnek. Ren- geteg haszna volna a magyar idegenforgalomnak abból, ha a legegyszerűbb, legprimitívebb elkép- zelések is hozzá járulnának a jövendő nagy ter- veihez. Nem kell mindjárt világmegváltó ötle- tekre gondolni, elég, ha egészséges gondolatok és tiszta szándékok gazdagítanák a magyar tervek arzenálját. Ahogy csak fölületesen végigszaladunk a vá- roson, az első, amit meglátunk, hogy évről-évre szaporodnak a zászlók a pesti házakon, a pesti út- vonalakon; de a mi érzésünk mégis az, hogy mindez nem elegendő. Budapestnek nt István Hetére zäszlöerdöbe kellene burkolódznia. Szerény felfo- gásunk rint a kormány, amely tele van ! csak j wdékkal, de a nemzeti élet kifejles: sének legkomolyabb töri selvel is, hamar radikälis intézkedésekkel fogja megoldani, sen egyes háztulajdonosok nemtörődömségének el: hárítását. Számos jelét láttuk már annak, ho kormánykörökben elhatározészok fognak me. letni arra vonatkozólag, hogy töri yben, vagy rendeletben kötelezzék a háztulajdonosokat arra, hogy nagy nemzeti ünnepeken, de akkor ís, ami- kor ez a város és az ország hatalmas íde genfor- galmi lendülete felé teki tö. varázsoljon a maga ékes ruhá. zenkívül azonban van e 3. ink is, amelyet ezekben a s: pokban sürgösen el kell mondanunk. ís nagyon jól tudjuk, milyen — jólesik, szalámit, a szegedi paprikát, a tokaji bort, 4 magyar görögdinnyét látjuk. Még jobban meg- ejt bennünket az, ha ott, ahol mi, magyarok meg- jelenünk, a lelkünkből lelkedzett magyar trikolort látjuk fejünk felett megjelenni. De így van ezzel más nemzet is. Az angol, a francia, a né émet, az osztrák, az olasz csak éppen úgy szereti, ha meg- tisztelik a saját színeivel, mint ahogy a svéd, a hol- land, az amerikai, de még az egzotikusabb nemze- tek is örömmel látják, ha a maguk 2 laja leny ott, ahol kocsiba ülnek, vagy ahol a terített asztal szólítja öket magához. De praktikus céljai is van- nak ennek. Milyen kedves figyelem volna, ha az idegeneket szállító és Budapestet bemutató auto- carokon és autotaxikon annak a nemzet lobogója Tengne, amelynek fiait a kocsi viszi. De egy- szersmind a budapesti közönség is látná, hogy most az angolok, olaszok, vagy franciák " érdek- lödő szeme tekint végig a városunkon. Ugyanennek a gondolatnak kellene érvényt szerezni akkor is, amikor külföldi vendégeink asztalhoz ülnek, Két- ségtelen, hogy megelégedéssel és hálával vennék ezek a külföldi vend: , ha a terített asztalokon, amelyeken kitűnő, 4; felt, ott lenne kis nen szersmind a magyar gyázz, tisztelegi ik futó meg- ntistváni na- Mi magyarok hogy ha külföldön járunk, hacsak egy étlapon is a magyar vagy " ételeket szolgálnak egy- ójuk, amely mnséggel is tudat 70S nemzetek lát el hozzánk, k a mi vendégeink, hecsüljétel: meg, szeressétek öket, mert ennek a szegény Tid- zának sok baráti szívességet tehetnek még. Nem tudjuk, ha majd egyszer a zászlórendelet, vagy a zászlótörvény megszületik, maradjon-e ez meg azon a ponton, hogy a magyar nemzeti zászló- val kell üdvözölni a házak ormain a külföldi vendé- geket. Vajjon nem volna-e bölcs dolog, ha ez a zászlórendelet, vagy zászlótörvény azt is magába foglalná, hogy ott, ahol — mondjuk — tíz külföldi vendégünk ül be egy kocsiba, vagy ül le egy asz- tal mellé, tiszteljük lobogójával. meg őket a maguk nemzeti WITTMANN ERNŐ tisztelettel közli, hogy cége Fatermelö- Építő- és Fűtőanyag Kereskedelmi r. t. V,, Bodor-utca 1—8—5. sz. alatt megnagyobbitott gősfatágó tparvágá- nyos telepén összes építesílepületfa es tüzetőanyagokkal Bőven felszerelt vaktárával a legversenyképeseőb árakon áll tisztelt vevő rendelkezesere A NEP KOHÓJÁBAN izzó tűzzel forrnak a városíejlesztési, szociális és idegenforgalmi eszmék A Fővárosi Hirlap legutóbbi számában megkezdtük azt a sorozatot, amelyben a NEP friss erői jövendő terveik- ről beszélnek. Rendkívül tartalmas, gazdag vallomások ezek arról a munkáról, amellyel az új városatyák a fővárost akarják szol- gálni. Tudatában voltunk annak, hogy ezek az új emberek, akiket a társadalom minden rétegéből válogatott össze a NEP fővárosi szervezetének vezetősé ge, igen sok erteket hoznak mäjd a közgyűlési terembe. Öszin- tén megvalljuk azonban, hogy örvendetes volt az a felkészültség, a tudás- ándéknak az a rendkívüli arze- nálja, amelyeket a NEP új bizottsági tag- retettel és ti őket terveik é jainál találtunk, amikor s telettel vallatóra fogjuk szándékaik felől. z első sorozatban Büben Miklós dr. yvéd, Gazdy Jenő nyugalmazott posta- főigazgató, Sárkány Ferenc, a Magyar Vegyiipari Szövetség társelnöke és Vályi Lajos ügyvéd nyilatkoztak. A mai sorozat- ban Bessenyei Zéno országgyűlési kép- viselő, a képviselőház volt alelnöke, Bényi Károly dr. postajőigazgató, Hegedüs Bertalan dr. ügyvéd, a frontharcosok kerü- leti elmöke és Tóth Gábor kereskedő, a Wűszerkereskedők Országos . Egyesületének társelnöke nyilatkoznak az alábbiakban: Bessenyey Zénó: Az idegenforgalom, a városszé- pítés és az olcsó népélelmezés érdekel legjobban Bessenycy Zénó dr. országgyűlési képviselő, a képviselőház volt alelnöke régen foglalkozik Buda- pest nagy problémáival s nemcsak foglalkozott, hanem kiváló szakértője ezeknek a kérdéseknek, amit már felismertek akkor, amikor Ripka Ferenc kormánybiztossága előtt őt szemelte ki az akkori kormány a nagy hatalommal és nagy felelősséggel járó tisztségre. A politika akkor úgy fordult, hogy Bessenyey Zénó nem kapcsolódhatott be a főváros ügyeinek intézésébe, az új törvényhatósági bizott- ságban azonban, mint a NEP táborának nagy- tekintélyü, oszlopos tagja érvényesítheti tehetségét, amellyel sok, friss tetterő és a főváros meleg sze- retete párosul. Elárulja ezt elábbi, nagy koncepciókat csillog- tató nyilatkozata is, amelyet azon a napon kap- tunk tőle, amikor üdülését megszakítva, a Nem- i Egység Pártjának értekezletére hazajött. Hívei kihasználták az alkalmat, s ügyvédi irodájában egymásnak adták a kilincset a vendégek, akikkel a tanácskozások most már nemcsak az országos politikáról, hanem az új munkaterület: a főváros ügyeiről is folytak. Erről az új, de Bessenyey Zénó előtt mégis jól ismert munkaterületről, a legközelebbi idők ter- veiröl a következőket mondta" a Fővárosi Hírlap- nak: gy hálával vettem a [főváros választóközönségének azt a megtisztelteteset, hogy két kerületben, a VII. és XIII. kerületben mandátumhoz juttatott és ezt csak azzal há- lálhatom meg, hogy tőlem telhetőleg mindent elkövetni igyekezem a főváros fejlesztése, szé- pítése, egészségesebbé tétele és lakosságának jobb megélhetése érdekében. — A tervek, amelyek elsősorban érdekel- nek, a következők. Rendkívüli lehetőséget látok a szépen megindult idegenforgalom további | kifejlesztésében. Az a reménységem, hogy nemcsak számban fog emelkedni az idegenfor- | galom, hanem az úgynevezett akciós látogatá- sok nyomán meg fognak indulni a magánuta- zások is, amelyek természetesen nagyobb be- | vételi nyujtanak, Továbbra is vi- gyáznunk kell arra, hogy az idegei jól érez- zék magukat nálunk és minden intézkedésünk megtételénél ügyelnünk keil erre. eretettel kívánok foglalkozni város külső szépítésével. Az a vélemén hogy ebben a tekintetben eddig sz: százaléki csak a fővárosi kertészet tette meg a mag: Utak és utcák szabályozása, a forgalom köny- nyebbé tétele, régi és mohó felületességgel ép tett háztömböknek szép és célszerű épületekkel való kicserélése terén még rengeteg a teendő. Kívánatosnak tartanám azt, hogy a város belső területében is, így például az Erzsébet- és Terézvárosban létesíttessenek nyilvános parkok, amit egy-két öreg bérház lebontásával, nem is túlnagy áldozat árán el lehet érni, — Végül nagy feladatot ró reánk a nép- élelmezésnek olcsóbbá tétele. Itt át kell hidal- nunk azokat a nehézségek: eket egy- részt a piaci helypén költsé; másrészt a termelők természetes érdek budapestkörnyéki lakosság k nságai lehetőséget 15- nek. Tudomásom szerint már a legközelebbi időben megtartják ezekben z ügyekben az illetékes, döntő konferenciákat. Magam rés ről rendkívül kívánatosnak tartom, hogy mé a tél beállta előtt ezen a téren döntő lépések történjenek. Egyebekben már bizottsági tag: rövid ideje alatt örömmel! állapíthatom meg hogy a fővárosi adminisztráció még sokkal jobb, mint amilyennek feltételeztem és igaz egy nyugodt, céltudatos kultúrközig Minden vonalon nagy megé mogatásra találok, aminek bizony: ak egyetlen példát hozok fel: — A pünkösdi ünnepek alatt Hegedüs Ber- talan bizottsági tagtársammal együtt megindi- tott segélyakció aktáit a VI. kerület előljáró- sága hus: égy óra alatt dolgozta fel. A gyors eredmény érdekében még éjjel is a hivatalban maradtak, Bényi Károly dr.: Fürdőváros, Kelet-Nyugat for- galmi központja legyen az új rendezési törvény szerint épülő Budapest A budai postavezérigazgatóság hatalmas palo- tájának hatodik emeletére visz fel az örökmozgó lift. Ebben a kisebb heggyel felérő magasságban van a hivatala Bényi Károly dr. postafőigazgató- nak, a budapesti postaigazgatösäg főnökének. Nagy távlatok nyílnak innen, s miközben a titkári szoba ablakán kinézünk, arra gondolunk, hogy ta- lán nem is haszon nélkül való egy városatyának, ,hájából így felülről és ilysn mesz- Néhány perc mulva, amikor szemben ülünk Bényi Károly dr.-ral, már elégtétellel kell megálla- pítani az ujságírói megérzés igazát. A főigazgató csakugyan a széles távlatok, a nagy koncepciók embere s ez nemcsak a természetéből fakad, ha- nem abból a széles látókörből, sok értékes meglá- tásából, amelyhez a magas hivatalával együttjáró sok külföldi út tapasztalatai juttatták. Budapestet lelkében a nagy nyugati metropólisok mellé állítja s ebből a szemszögből kívánja előrevinni oda, ahova a bizalom állította, a főváros törvényható- sági bizottságában. — Új ember vagyok a [fővárosnál — mondja —, még csak ezután fogok belekapcso- lódni a munkába, amelyet elsősorban a város- rendezési, az út- és csatornaügyi bizottságban lesz alkalmam kifejteni. Azt hiszem, korai a nyilatkozat, legfeljebb annyit mondhatok, hogy a városrendezés éppen az a terület, amelyen a legnagyobb kedvvel tudok majd dolgozni. Itt kínálkoznak a legszebb tennivalók, amelyek Budapest fejlődésének irányát szabják meg. Az új városatya küszködő szerénysége ellen, indulhat meg az attak, s érezzük, észrevétlenül már a fe ezen a ponton Béhyi Károly dr. szinte lődés nagy irányvonalait rajzolja meg, amikor mondja: A fejlődés irányánál mindenekelőtt a város földrajzi gazdasági helyzetére n Budapestet a két elv figye figyelemmel lenni. tembevételével mint fűrdővárost kell kiegészíteni. kézenfekvő, mert a befek- : a beözönlő idegen segít. A — másik S ez annál inkább tetés meghozza a pénz a gazdasági helyzeten nagy feladat, hogy Budapestet forgalmi központtá tegyük európai viszonylatban is , hogy a Nyugat és Kelet között a közvetítő szerepét játssza. Ehhez a tranzitóforgalomra való berendezkedés szükséges úgy a vasúton, mint a Dunán. Utóbbi megvan ugyan, de még erős fejlesztésre szorul. További feladat Pestkörnyék ügyeinek rendezése, ami másfélmillió ember érdeke. A r etekre, amelyek itt nagy bőségben kínálkoznak, nem tefjeszkedem ki, csak példának említem meg a fővárost környező gyáraknak olyan elhelyezé- sét, hogy a kereskedelmi forgalomba jobban bekapesolödhassanak, De figyelemmel kell lenni itt az egészségügyre is, amire eddig kevés te- kintettel voltak, s a gyárakat úgy kell elhe- lyezni, hogy a füstjüket az általános észak- a közvetlen környezet, --- Page 270 --- széljárá nyugat—délkelnt jusson. tova vigy: s ne a fővárosnak Ami a szorosan belső városrende- zést illeti, az én ideálom a hatalmas, sokemeletes háztömbök építése, olyan megoldással, hogy ezek a tömbök minden oldalról térre nézzenek. vett, Ki lehet számítani, hogy ezzel az építkezéssel egyenlő területen ugyanannyi lakást. lehet nyujtani, mintha szűk utcasorokat építünk Ha az épületkolosszusok néznek, ez göt okból szabad kilátás parkokra. "Közműüvekben, a parkok gondozásában ez egyúttal megtakarítás és elérjük eqgyüttal azt, hogy a lakosságnak szabad levegőért nem kell a periferiákra menni be térre jelent s ga lakó ekre telepített Sőt ellensúlyozzuk azt is, hogy a környező városokba és községekbe vándoroljon a lakos- ság, ami Budapestnek nagy kára. Hiszen ezek az emberek itt dolgoznak, itt keresik meg a kenyerüket, s a pénzü tt máshol költik Mindezeken az előnyökön kezésnek ex a ren TE nagy 1 el. kívül az tékben hc járul a fővá külső képének szépítéséhez is. S itt , még egy gondolatot kell leszögezni: a | hos. utcasorok helyett a tervszerüleg, artis. | tikusan megtört utcák barátja vagyok. Válto- | zatosabbá, szebbé teszi a város képét, s az | épületek maguk is jobban é vényzsülnelk. | Benyi Käroly dr. szükebb Erde jdesi Zuglóra tert át a beszélgetés, amely- |! nek polgársága a törvényhatósági bizottságba küldte. — Zugló mondta fejlődésében egy régi mag körül kialakult új város, Szinte nem is városrész, mert egészen kiülön élete és lélek- tana van. Tulajdonképpen három részre oszlik ez a Zugló. Az egyik, a Városliget tájékán a parádés rész, finom villákkal, pompás parkok- kal, a másik, a régi mag, a 69-es villamos vég- állomása táján, a harmadik, a rohamosan ki- jejlödött új Zugló, amelyben kispolgárok, sze- tisztviselők, iparosok, vasuti, postai altisztek, rendőrségi, villamos alkalmazottak és hasonlók laknak, sokan küzdelemmel — épített saját hajlékukban. Csupa jóravaló, dolgozó ember, békés; megbízható rétege a : főváros lakosságának. — Utak rendezése, utcák kiköve jár- dák építése, csatorná: vízvezeték, jobb köz- lekedés azok a teondök, amellyel ennek a fej- lödö városrészri:k hóna alá kell nyúlni. És: mindenekfelett olyan programmal kell Zuglöt fejleszteni, hogy Zugló Budapest villavárosává legyen úgy, ahogy már teljesen ilyen jellegű a vit lákkal benépesített, előkelő fertálya s amint a fejlődés irányát megmutatja a pompás, szem- nek, léleknek kedves kertváros. n a példát adó területen sürgős feladat az utak rendbe. hozatala, hogy ennek elvégzése után megkez Hegedüs Bertalan dr.: Legfontosabb feladat a szerény magyar kenysr szociális megosztása A Lehel-úti ház portosulás. Läty supa vedlett előtt a ıynak szegény regge nem asszony, másokn A a A Hogedüs Ber taghoz, a frontharco: [/ tni. Ő tart hiva- 1, olyan önkéntesen. — a szegénységet fogadja izottsági kerületi elnökéhez talt amilyen rendszere naponta a reggeli órákban: igyekeznek az Angyalföldr meg a VI. kerületből, de nem ha akár az V. kerületből kopogtatnak Rendkívüli segélyezések ügyét intézi, munka számontartja a munkanél- ában a XIII. angyalföldi k rületben 5000 főre rúg, Van nap, nikor 50 a muk ezeknek a klienseknek, akik miatt pizonyár sok más klienst szalaszt el Hegedüs Bertalan ki mellékesen ügyvéd is. alkalmat, pénzt küli tábort, amely mag zerez, ása: az emlék ötnegyed dapos év 3 mint ilyen jutott és szónoki tehets bizalmába. Másodikr bizottságt mellett gy tev mind választ ót &son hozott a XIII több s k a kerüle ben z Egységes Pártnak a legutóbbi válasz. tás | M álasztatásom utá - mondja He- gedüs Bertalan dr., s a reggel látott szegény- klientura után ez olyan természetesen hangzik — dődhessék az utcák fásítása -— A ráfordított gondot és jóakaratot meghálálja Zúgló: virágos, fás odzisa lesz Budapestnek, legelőször az angyalföldi yomortelepeket Tá- togattam m A helyszínen szerzett tapa: lataim alapján a, legnagyobb nyomorban siny lődő magyar családok részére több ezer pengő rendkívüli segélyt eszközöltem ki. — Minden erőmmel arra törek- szem, hogy á borzalmas munkanélküli- séget munkaalkalmak szerzésével és amíg ez kellő mértékben nem lehet: ges, a legsúlyosabb — helyzetben lévő családok segélyezésével enyhitsem. re a nycmorra jellemző, hogy van re összeírottak között 90 olyan amelynek alig dolgozik egy-két tagja, gyerekek száma pedig 601. Nem egy családban 10—13 . gyermekn:éhező szája várja a segítsó- get: Küzdelmes munka ez, amit végzek, de eretettel csinálom, s nagy erősségem, hogy ott látom az erős kezé ENYEY minden ben Zé , aki mint lista tő lett vény- hatósági bizottsá a, örömére és ére a XIII. kerületn / "s; törvenyhatös: bizottságba dele hát arra a területre, ban tudok használni szomorú sorba juto nnak s többi embertá imnak is, tekintet nélkül, pártállásra vagy kerületre. — S mi érdekij ezen a nagy kérdeztük. munkakörén túl? — Minden, ami a főváros javait szolgálja. De a mostani, nehéz időkben, ha le is kell mon- danom üdítőbb területekről, amelyek felé érdek : lődésem vonzana, a legfontosabb, a legi sebb feladatul a szegény magyar kenyérszerzés megfelelő , megoszlását tűztem ki. Tóth Gábor: Elsőrendű feladat, hogy Budapest jó és olcsó élelmiszerekkel legyen ellátva Tóth Gábor a budai előkelő | Pauler uccábar n kerestük fel. A finom bolt pén fehér munkaköpenyében ült a városat x erű a boltjában és nép- szerű a kerületében reskedők társadalmában pedig közismert tekir aminek jele a kamarai tagsá. kívül a hogy a Füszerke edök ‚)rszägos Egyesületének selröke. Az üzletnek, úgy látszik, előkelő vevőköre van, mert egymásután három olyan vásárlónak csoma- | goltak, "akiknek a csomag mellé méltóságos cím | járt. A bolt tehát az előkelő budaiakat élelmezi, de mi a másfajta élelmezésre volturk kíváncsiak, | tartozik, s amely szakembert ma- főváros törvény- amely a szociális feladatok közé felte ük Tóth Gábort, a gasabb szempontokból érdekli a hatósági bizottságában. közélelmezés érdekel a legjobban, felelte ez a rendkívül fonto: ságú kérdés, amellyel szemben a főváros veze- töségénél a legjobb indulatot és szándékot 18 tom, s bizonyára csak az anyagiakon mulha- ADAMITZ LÁSZL központi fűtés, melegvizberendezes, gáz, vizvezetek, csatornázás és épűletbádogos munkák vállalata Budapest, Il., Halász-utca 2. Tel.: 51-7-34. Csakugyan a tott, hogy ezen a téren nem jutott teljesen tö- kéletes eredményekhez. Elsőrendű feladat, hogy Budapest kö- zönsége jó és ölcsó élelmiszerekkel legyen el- látva, s ez a törekvés nyilvánult meg akkor is, amikor megépítették a csepeli Nagyvásár- telepet. A kitürő intézménynek egy hiányos- sága van: nincsen hütöh ahol megfelelő mennyiségű élelmiszert tárolri lehetne. Sokat "változtatna a m: állapotokon, hogy a közélelmezés jövő feladatai közül csak egyet említsek "meg, ha a Székesfővárosi élelmiszerüűzem ügy- körébe vonná az élelmiszerek összegyüj- tését és elosztását s ezzel szabályozni tudná az árakat. Ebben látnám hivatäsänak méltó betöltését, nem pedig kizárólag abban, hogy a fogyasztó- kat közvetlenül kiszolgálja. Új szerepével nagy szolgálatot tenne a termelőnek is, akit ma az egész ország megsegíteni kíván. Ez egyben annak! az igazságnak is felismerése, Parkeit- és padiózati vállalat STERNER G. Budapest, V., Hold-utca 25. Tel.: 105—59 Budapest, 1935 augusztus 21. hogy az ország csak akkor boldogulhat, ha termelőjének jóléte biztosítva van. - Hogy kerületem szűkebbkörű érdekére is rátérjek, egy országos kérést kell meg- említenem. Mert, ami most kerületem érdeke, egyúttal nagy, országos érdek: Budapestnek valójában fürdövärossä avatása és a Tabännak fürdőteleppé való kiépítésével. Ez volra a módja annak, hogy Istentől áldott gyógyvizeinket megismertessük az egész vi- lággal. S amikor ez hasznára válna az or- szágnak, elsősorban felemelné ezt a kerületet, amelyet kissé elnepteleritett a Tabán lebon- tása és forgalmát is apasztotta, Ha e nagy- szerű tervet valöı tudjuk váltani s a Tabán- ból kinöne: : és gyógyszállók, s meg- indul a köréjük lő forgalom, akkor Buda boldog napoknak nézhet eléje. TETÖFEDÖMESTER Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. „SANIT F** pabarcs- és belon vízhatlanító irtja: Posnansky és Strelitz R.T. aszfalt-, fedéllemez- és kátrányvegyítermék-gyár Központi izode : Budapest, V., Sólyom-utca 13. Telefon : 9, 28-2. Gyári lerakat Telefon: NYULASSY JÓZSEF parkett és padózati vállalat Bpest, IX., Dandár-u. 24. vállal új és régi fektetést és mindenféle padozat munkát a legolcsóbban, DE 411-31 CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. Központi iroda ı Budapest, VII., Nürnberg-utca 47, Telefon ; 970 NEMESGULÄCS | TELEFON TAPOLCA 2, |ÜTHENGERLEST vállai WOLFF ERNŐ , Kelentőtdieút 1. Tel. : Budapest, 59 —9—68, Macskásy Arpád okl, gépészmérnök, műszaki állít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket; mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-86-70. központi ! Ballai János iz. vizvezeték, csatornázás, szivattyutole- pek és egészségügyi berendezések Budapest, IV., Reältanoda-utca 4, Telelon : 85-2-98 Mihálka és Társai beszélő- és szerszámáru iparvállalat k. f, t. Budapest, V., Zäpolya-ulca 34. Telefon: 92-4-98. GROSZ FRIGYES szeszes ; ÉPÍTÉSI ÉS KÖ- Budapest, TX., Bakáts-u. 1. VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. Szép, olcsó, jó KERET csak a POlláf-fjéle lehet Üzlet: Budapest, VII, Király-utca 59. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám: 33—4—62 MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. állalata, tervez, szerel és Gavora Zsigmond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 Földváry Ernő okl, gépészmérnök preciziós mechanikai üzeme Budapest, VII., Tábornok-utca 20. — Telefon : 97-1—65 Prociziós gépalkatrészek és gépek készítése és javítása --- Page 271 --- Budapest, 1935 augusztus 21, Legjobban az új rendszer biztosítja a Nagykörút egyenletes és gyors forgalmát Márkus Jenő dr., BESZKART helyettes vezerigazgalöja, a Fővárosi Hirlapban felel a nagykörúli reform ellen elhangzott panaszokra Mint ismeretes, a Nagykörúton életbeléptetett közlekedési reform a sajtó egyes organumaiban szenvedélyes kritikára adott alkalmat. Egymást érték a BESZKÁRT ellen indított támadások, ame- lyek lényege az, hogy a reform egyrészt nem hozta meg a kívánt javulást, másrészt pedig a. Berlini- téren olyan zsúfoltságot idézett elő, hogy a Nyugati pályaudvarón túl akár egyik, akár másik irányba utazó közönség, az átszállási lehetőségek nehézsége folytán jóval hosszasabban utazik, mint utazhatott a reform előtt, A panaszok valódiságának megálla- pitására Szendy Károly polgármester helyszíni szemlét tartott, majd a BESZKART igazgatóságá- val közölte észrevételeit, F Fővárosi Hirlap munka- társa mindezekre való tekintettel felkereste Márkus Jenő dr. helyettes vezérigazgatót, aki alábbi nyilatkozatában reflektál a támadásokra és megvilágítja egyben a szakember pontos szám- szerű adatsíval a reform okozta változásokat: — A mult héten életbeléptetett nagykörúti új közlekedési rend eredményeként az első heti tapasztalatok alapján máris megállapítható, hogy N: úton a közlekedés lényegesen meg- és sikerült azt teljes mértékben egyen- özzel karöltve épp a vonatok közlekedése folytán megszünt az gnek és a vonatoknak a megálló- eddig tapasztalt kényszerű veszteg- a gyor, letessé tenni. egyenletes hogy p minden szakában ag vonatok át- — A Nagykörúton ma az a helyzet, 1 an 2 percenkint rendszeres idö- közökten közlekednek és hogy a kő- zönsignek nem kell — várakozni a kocsikra, ermelyeknek túlzsufoltsága is megszünt, úgy- hogy jöformnän mindenki ülőhelyhez jut. A 3 , kocsiból álló vonatok motorkocsija teljesen a kisszalzasz-utasok rendelkezesere szolgäl "és és leszállás az első, illetve hátsó, 1 n ajtón történik, ami nagymér- elősegíti, a \közlekedes gyorsaságát és letességét és a kisszakaszos utasok ké- re szolgál. A Berlini-téren egyelőre mu- Xxozó kisebb zavarok részben a kezdet nehéz- ségeinek és a megszokottság hiányának, részben pedig annak tulajdonítható, hogy a Lipót-kör- úti és Margit-hídi útvonalon a közlekedés egye- lőre a rést. rendszer szerint történik. Ha a rö- vid viszonylatok rendszerét kiterjesztik erre a vonalrészre, illetve a vasúthálózat egész terü- letére, az esetben a 4-es és a 7-es viszonylat. ban ezidőszerint időnként jelentkező egyenlöt- lenségek, kényszerű vesztegelések és tapasztal- ható zsúfoltságok is meg fognak szünni. A 4-es és a 7-es viszonylat forgalmára zavarólag hat a Margit-híd folyamatban lévő átépítése és a Margit-körüton folyó nagyarányú magänepitke- zés. Többoldalról felmerült panasz, hogy a Ber- lini-téren a 4-es és a 7-es kocsik a gyalogló kö- zönséget keresztezik. Ez az eset a város egyéb helyein: így az Apponyi-téren, továbbá a Mar- git-körút és Zsigmond-utca sarkán, továbbá a Kálvin-tér és Üllői-út sarkán, valamint az Er- zsébet-híd budai hídfőjénél szintén fennforog. Ezek kétségtelenül veszélyes kereszteződési pontok, azonban a tények azt igazol- ják, hogy éppen ezeken a helyeken az utazóközönség, valamint a kocsivezetők fokozott óvatossága következtében a legritkább esetben történik baleset. Az első hét eredményei alapján megállapítható, hogy a nagykörúti kocsikra felszerelt új fény- jelző berendezés is gyakorlatilag teljes mérték- ben bevált. Az utazóközönség biztos jelzést kap a fel- és leszállás lehetőségéről, a közlekedési rendőrök pedig a vonat elindíthatóságáról. E ilkovits 3. Budapest központi fűtés- és vízvezetéki vállalata H., ATTÁLLA-UTGA 29. TEL.: 615-04 tekintetben a rendőrség a legnagyobb készség- gel áll rendelkezésünkre és a közlekedési ren- dőrközegek közvetlen értesülésünk szerint nagy hasznát látják az indító jelzőlámpáknak, mert megkönnyítik számukra a szolgálatot. — Szendy Károly polgármester úr, aki a pénteki nap folyamán a hely en huzamo- sabb időn át tanulmányozta az új közlekedési rendet és a Berlini-téri hurokvágány forgal- mát, helyszíni szemléje után ellátogatott a BESZKÁRT igazgatósági épületébe, Ez alka- lommal közölte velünk a helyszínen szerzett tapasztalatait és a további intézkedések te- kintetében beható eszmecserét folytatott ve- lünk, amelynek alapján akként intézkedett, hogy egyfelől a Berlini- téri budai járatok megfelelően sűríttes- senek, — másfelől, hogy az áíts sima lebonyolításának biztosítása cél ból a Berlini-térre ügyeletes forgalmi tisztviselőt rendeljünk ki. Ennek megfelelően mindkét, irányban a szük- séges rendelkezéseket már megtettük és egy- ben a polgármester úr utas ához képest, a kisszakaszos utasok feltűnő tájékoztatása c6l- jából a nagykörúti viszonylatban a kisszaka- szolgáló möt« 1 szembeötlő videbb időn belül szos — utasok ére „kisszakasz” kat fogunk a tetni. — "Természetesen minden törek odairänyul, hogy a kezdetben jelentk rokat és panaszokat telje sen ezért a nagykörúti és Zerlini-teri állandóan éber figyelemmel kísérjük. jük, hogy az adott körülmények és vie között az életbeléptetett új a iegjobban biztosítani a gyors és egyenletes for k, hogy utazók: feli legr onyok rendszerrel lehet Nagykörút almát ns az jóindulatával segítségünkre 1 lunk elérésében. ze Eddig szól a nyilatkozat, ame ójában semmiféle hozzáfüznivalónk sincs. Itt most a szenvedély és nem a ké csomótkeresés 18, gorúan lemért idő- Mindebből tehát te célját hanem a számok, mm stopperral sz pontok és a statisztikák beszélnek kitűnik, hogy a reform valóban el lekedés gyorsabb lett és a 2 máris megszüntek a közi építkezések viszont, felé irányuló forgalmat, reformmal. És amennyiben némi kényelmetlen. et türelemmel kell fogadni, tés; éppen ru a köz- N kedési miz amelyek akadı 3uda nem hozható timba a ezek építkez az okoznak, ezeket ig Margit-híd c érdekében történik 1 hatul a modern közlekedési mert hiszen a szé hogy a jövőben da fővárosn útvonala ki- elégíthesse Nem tartozik a főváros kártérítést fizetni, ha a síkos kocsiúton baleset éri a gyalogjárót Molnár Arma varrónő mag: szegű kártéri- tési életjáradékot követelt Budapest székesfőváros közönségétől és a törvényszék elé terjesztett kere- setében így indokolta meg peres igényét: — Ez év március 9-én az Andrássy út leg- elején, a Vilmos császár út "kereszteződésénél az egyik oldalról át kellett mennem a másikra. Őva- tos és rendszerető egyén vagyok — mondotta a felperes, pontosan akkor indultam át, amikor a közlekedési lámpa az átkelést jelezte. A gyalog- járók számára kiszögezett útvonalon haladtam a kicsiüton, azorban ez a hely síkos, fagyos volt és emiatt. elestem. Eltört a karom, nem tudok dolgozni. A főváros kártérítéssel) tartozik, mert elmulasz- totta kötelességét: a síkos járdát nem hintette fel azon a helyen, amely a gyalogjárók közlekedésére van kijelölve. A tiszti ügyészség a főváros képviseletében a felperes keresetérek elutasítását kérte, azzal az indokolással, hogy nincs semmiféle kötelező sza- bály, amely a fővárcs kötelességévé tenné, hogy a kocsiúttestnek azt a rés: amely a gyalogköz- lekedésre van az átjárásrál kijelölve, síkos és fa- gyos időjárás esetén felhintesse, A felperesnő ez- zel szemben azt az érvet tárta a bíróság elé, ho; a belváros területén a fővárós felhinteti az ilyen kocsiút részeket, hogy a közlekedésre azt alkal massá tegye. Dr. Mészáros Béla kir. törvényszéki bíró a tiszti ügyészség álláspontjára! helyezkedett és a felperest keresetével elutasította. Az ítélet indokolása . aképpen szól, hogy nincs arra semmi néven nevezendő szabály, hogy a fő- város a kocsiütnak a gyalogátkelésre szánt r6- Augusztus 22 és 29-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, III, ZSIGMOND-:UTCA 24. SZ. SŰRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: é06—00. szét sikosság esetén felhír helyeken a gyalogjárók fok: ságot tartoznak kifejteri. Ha valaki fagyos időben lad át, akkor az illető voltáról tudnia s számolni kell azzal 3 , úttest kell , CSÁSZÁRFÜŰRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva | Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. PROTIWINSKY :s BRAUN | BUDAPEST, | | szobafestő és mázoló mester CSÁKY-UTCA 49 91— Telefon Beer Sándor VÉSNÖK MESTER V., Gr. Tisza István út 5. sz. e Telefon: 83-4-29 szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, szép és fiszia Erzsébetvárosi Építőanyag Raktár | OZAIK- ÉS SETONLAPOK, ETERNIT- ES BETONCSÖVEK .. Fark: etőjókarbantariási vállalata Bpest, Akácia-ulca 14. — Telelonszäm : 43-3—.1 A LEGKEDVESEBB PEST! HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések, A nyár művészi hazai és nemzetközi művészekkel na; val és kedvenc művészekkel nagy magyar e műsorai. Katonazene a rendőrzenekarral. Minden csütörtökön y elite-esték. A hangversenyei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertj Berkes sték. The Great Melody Gyermekdelutänok. 4 --- Page 272 --- Rudapest, 1935 augusztus 21, Előfizetési ára: egész évre We Cr le ee ÁT fél évre Élen a) ae: ja s 4 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Alulírott vá vényhatóság nyári szünetére való tel tettel augusztus hónap v ig — minden második héten jelennek meg. E meg dásnak megfelelően legközelebbi szeptember 4-é azontúl i hetilapok a he- tenkint a rendes időben jelenik meg. pedig FŐVÁROSI HIRLAP, FÜGGE BUDAPEST, UJ BUDAPEST, UJ FŐVÁROS. Mérnöki munka a nagyvárosban Allandó pana a magyar müsz: karnak, különösen a olgálatban állóknak, hogy a mérnök a jogásszal szemben mindig háttérb szorul. J zállam vagyunk, minden kérdésben legföbb szakértő és döntő tényező a jogász, legyen akár lokomotívról, akár útépítésről, akár bármi inás műszaki kérdésről szó. ől a problémáról rendkívüli tartott a figyelemreméltó st a rádióban Méhes Emil dr. mérnök, aki orban bemutatta a régi a ma! város közti különbséget. A — régebbi időben valóban az adt meg a város városi mivoltát, hogy különböző j 3 kiváltság ezett: a város lényegét a jog adta meg. Így volt ez nemcsak nálunk, hanem minde nütt Európában, egészen — körülbelül a mult utolsó harmadáig val megindult hatalmas ta. tökel n átváltoz- tatta ezt az é osi iga s feladatai a égek város és vidék ma már nem 2 a vidé- kek népét a azok a müs amely A, wki berendezések 5 Kényelmes hanem elsősori és előn. 7 bbó teszik a k szeb i az e vonalon a mérnök munkájá eredményeit lát; Méhes Emil n tökéletesen elvezette a rádió- városi ember reggeltől tartó hogy a közlekedi közt villany használatán keri: ! n és távíró a az étkezésben mindennemű meg- ott vannak a segítő eszközök azok a produktumok, amelyek a mérnöki munka A nélkül egyszeriben megb6nulna a városok élete, nem is szólya arról, hogy a eredményei. mérnök fejlődés egyenesen az ő kezükben van letéve. Érthető tehát, állapította meg Méhes Emil, hogy a nagyvárosi igazg domináns szerep jut a mérnök munkájának, xcnnégy európai nagy- város adatait vizsgálta meg és mindenütt találta, hogy a költségvetési összeg egyharmada és fele közötti rész esik a műszaki igazgatásra Az — érté előadáshoz mindössze annyit fűzünk hogy a magyar mérnöki karnak valóban megvan a joga ahhoz, hogy elérje formai- tag is azt a döntő szerepet, amelyet a valóságban amúgy is betölt. —Ó— ármester tisztelgő lätog: sa a kormány- Szendy Károly polgármester szombaton dél- Gödöllőre m ahol tisztelgő látogatáson jelent meg a korır zó előtt, A polgármester meg- köszönte az államfőnek, amiért öt a törvényható- ság vála alapjän polgármesteri állásában megeröősítet Szendy Károly polgármester külföldre utazik, Mint ismeretes, Szend Károly polgármester szabadsága augusztus 26-án jár le, ennek elle- nére a polgármester az elmúlt héten úgyszólván mindennap benn volt a városházán, hogy fenn- tartsa a folytonosságot az aktuális problémák- kal. Hétfőn is benn volt hivatalában, ahol foga- dásokat is tartott. A polgármester Szent Ist- ván napján még Budapesten lesz, a napon azonban előreláthatóan külföldre utazik, Egesz rövid ideig tart ez a külföldi tartózkodás, ami után Szendy Károly polgármester hazajön 26-án elfoglalja ismét hivatalát. Az alpolgármesterek munkarendje. Liber Endre alpolgármester, miután egy hónapon át vezette a városháza ügyeit, augusztus 1-én szabadságra ment, amelyről csak szeptember 15-én tér vissza. £iber Endre alpolgármester, értesülésünk szerint, abadságát felhasználja arra is, hogy előkészítse a Fővárosi Segítő Alap szanatóriumának építését. alpolgármester, a megfelelő szakemberek tár- és rasägäban, végleg kijelöli Cjhutän azt a helyet, ahol a szanatóriumot felépítsék. "Távolléte alatt, mint ismeretes, Lamotte Károly dr. alpolgármester ti a városháza adminisztrációját. . Zilahy Máriát, Zilahy Dezső, a s idegenfo: lmi hivatal igazgatója és fele- ssy Eugén leányát eljegyezte ifjabb építészmrnök, Gerő Lászió dr. ny. mér- redes és Saly Lucia fia. A főváros új számszéki igazgatója: Veres Imre dr. gyminiszter- augusztus 13-án Papanek Ernö rosi számszéki igazgatót kiváló buzgalom- , odaadással és szakértelemmel teljesített szol- zálatának clismerése mellett állásától, saját kérel- 1 felmentette eg Imre dr.. legfőbb állami számvevőszéki tanácsost székesfő- /ärosi számszéki igazgatóvá kinevezte. Az új zámszéki igazgató pénteken tisztelgő látogatáson jelentkezett Szendy Kärcly polgármesternél, majd a fogac után nyomban megkezde hivatali mű- ködését fővárosi számszék élén. A Szent István-heti zászlódísz nagy részét tönkretette a vihar. A szerdai, augusztus 14-i or- n tudvalevően sol rpengös kárt okozott a fő- város kertészetének. 2] azonban nem merült ki a pusztítások sora. Szent István hetére zászló- díszbe öltözött Budapest és Veronács Gyula, a vás rosháza gondnoka, a minap végigjárta azokat utcákat, amelyeket a főváros zäszl6ival dis: tet- tek. Megállapította, hogy a 100.000 pengő értéket lő fővárosi zászlópark 25 százalékát fosz- silányította a szerdai tornádó. — Jelentést tett a pusztításról Kovácsházy Vilmos tanácsnok- nak, aki nyomban - intézkedett, hogy legalább a főbb útvonalakon pótolják a tönkrement zászlókat. Egyesült a háztulajdonosok két érdekképvise- A Háztulajdonosok Országos Szövetsége Jan- ch Oszkár elnökhelyettes elnöklésével, a Ház- ektulajdonosok Országos Egyesülete (HATOE) róf Somssich Tihamér elnöklésével rendkívüli köz- üléseiken jóváha. ák a két eddig különállóan nüködött országos érdekképviseletet. Az ilymódon egyesült szövetség elnöke Reményi-Schneller Lajos, elnökhelyettesei: Jankovich Oszkár és Szende Péter Pál, elnöki tsnácsának tagjai .pedig,.beckói.. Biró , báró Lukachich Géza és gróf Somssich Tiha- cselnökök lettek. SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T, építőanyag Ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám, Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatláhban ... évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Läbatlanban ... „ ,, 000 ,, Dorogon . . . . . . " a 8 Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak " + 8,000.000 d: lakatos WAHL-FERENC 2 VAS ÉS FEMIPARI VALLALAT?. Budapest, VIII. Vig-u'ca 39. Telefon: 316-45 KORÄNYIES FRÖHLICH fa- és acétredőny, lakalosárú, napellenző és fémporiál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfaludy-u. 5. Tel.: 32-3.76, 45-9-86 REVESZ £s HUSZÁR autótechnika" cikkek és láncok. Durex-dugaityá vezérképvise et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, V1., Babér-utca 80. Telefon: 932—26 KÖSZÉNBÁNYA "ISTÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 VÁLIATKOZÁS E] Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Kömivesemunkät a Horthy Méhes Emil, 18.528 pensőért Ácsmunkát ugyanott: Riedel Bertalan pengőért. Burkolómunkíra a F Miklósné leányotthonnál és Fia, 3451 g1 Élelmiszerárusító üzemnél Janusek Béla 1406 pengőért, az Aréna-úti iskolánál: Janu- ScK Béla 1860 pengőért sas-téri iskolánál: Fejér és Dános 7: nében Szobrász- ti munkára a Sopron- és Bá- nát-utca iskolánál dárton ne 809, Béla 2 iyörgy Ispankk J Kontuly E pengőért Uj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: Hende Vinci 00, Hiesz ( Zsilipberendez6si és szerelési munkára Soroksäri-üti pen. Pályázni lehet szeptember 3-án délelőtt Osháza, II. em. 284 A Ceglédi-úti volt lástelep bérletére. Pályázni le- iber 14-én délelőtt 10 óráig. Városháza, II. eme nruhäzott 9-en dél bbelik szá Pályázni gi hivatal alkalmazott előtt 10 ór bundák án délelőtt 10 Or; em Ruha € tehető augu hivatalok én délelőtt 10 ór N Ajänlat te II. em. 2. Boni gerenda-, mentes padló: előtt 9 óráig. Vá Betön-, szifoncsi kra a Szentend ni lehet 2. I. KIRCHLECHNER kertépítő 17., Julla-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) 8—53 szám em. Budapest, Kertépítő iroda telefonja 55 Breitner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VL, Király ucca 36 Alapíttatott 1876 EGESZSEGUGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS, VIZVEZETÉK £S CSATORNAZÁSI VÁLLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.:17-9-05 Betón, makadám, aszfalt felvagásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-utca "/7. Telefon: 59—2—96 Fülöp Dezső építőmester Budapesti, DI, Arena-üt 11 Telefon ; 35—5—84 HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPITŐMESTEREK TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON IRODA VI., SZONDY-U. 34, 18-8-59. SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYÁR BALOGH GÉZA VILI, LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66, | „Normälisan és gyorsan kötő vál- tozatokban" „Vizhatlannä tesz betont és vakolatot" „Ved minden nedves- ségokozta — rongáló- | dás ellen" Vezésképviseet: SZABÓ GYULA ÉS TÁRSA Budapest, V.. Vilmos császár-út 68, T.:25-4-33 --- Page 273 --- ri Budapest, 1935 augusztus 21. Mert indult aususztus TO=en Osternd en | ötnegyedSrai késéssel az «Ha a Gook-troda valamit elad, azt természetesen szállítja íss Ha az ember Londonban jár, lépten-nyomón meglepődik és elcsodálkozik akkor is, ha olyan je- lenségeket tapasztal, amelyeket londoni levelekből, lendoni riportokb6l és Londont járt utazók előadá- sából már jól ismerünk, Az írott szó és az elhang- zott szó mindenesetre csak gyenge és színtelen foto- gráfiája a csodálatos valóság. Londonban mindig lát és tapasztal az idegen olyan érdekességeket, amelyekről érdemes lenne írni. De most mégsem kívánok foglalkozni ezekkel a kurióziumokkal. Minek írjunk a londoni City bankünnepéről, a Bank holidayröl, amely évenként augusztus első hétfőjére esik. Mindenki tudja, hisz számtalanszor megírták már a mi lapjaink is, hogy ilyenkor teme- töi csend borul a világ legforgalmasabb üzleti ne- gyedére, a bankok, vállalati irodák, a hatalmas áru- házak, a biztosító társulatok irodái, színházak, mo- zik zárva tartanak és a milliós tömegek, amelyek itt élnek, sürögnek-forognak, elhagyják kenyér- kereső helyüket, hogy két-három, vagy több napra is megszabaduljanak a világváros zajától, gondjai- tól. Ki a szabadba! — jelszóval eltávoznak, hogy néhány napig. végig a Themze partjának üdülő- telepein családi, vagy baráti körben szórakozzanak. Nem írunk György király jubiláris ünnepeinek záróakkordjairól: az angol hajóhad flottaünnepségei- ről és a repülőgépeket kutató fenyszörökröl, ame- lyek éjszaka sugárkévéikkel bevilágítják az €gbol- tozatot. Most nem emlékezünk meg a 21 nemzet részvételével lezajlott International Folk Dance Festivhlröl sem, ahol a magyar Gyöngyösbokreta résztvevői ely nagysikert arattak. Nem részletezzük a hetenként visszatérő weekend gondtalan örömeit, amikor London a szabadban, a világhíres Brigthon- ban, vagy Cliftonvilleben, Margateben, Westeliff- ben, vagy Southendben, Bornemouthban és sokszáz kisebb-nagyobb terigeri fürdőhelyen, Maidenhaidben, Great Forstersben, a londonkörnyi Black Forest- ben és más kirándulőhelyeken áldoz a semmitevés- nek, élvezi a hétvégi gondtalan pihenés örömeit. Hagyjuk békén most a Brithish Museumot is, térjünk el A Piccadilly színházaitól, távozzunk a Hyde-park- kól, ne írjunk a világ legnagyobb dockjainak el- képzelhetetlen forgalmáról, a Buckingham-palota örségváltása, vagy a China Town, a kínai városrész misztikus élete se érdekel bennünket. Eltekintünk a képtáraktól és nem nézzük meg a Westminstert;, a St. Paul Catedrält, nem" rándulunk ki Windsorba, a királyi nyaralóba, vagy Wright szigetére. Térjünk felettük napirendre. 34 Lor.don, a hatalmas zajával, forgalmával a há- tunk mögött van. Kimegyünk a Viktoria Stationra, ahonnan aélután három órakor elindulunk Doverbe, hogy átkeljünk a Csatornán és az Orient-expresszel Ostendéből elutazzunk. Szárazon, minden kommen- tár néjkül, kezdenek peregni áz események. A vonat menetrendszerűen megérkezik Doverbe, ahonnan délután 4.55-kor indul az a hajó, amelynek — háromórai tenge:i út után — este nyolckor kel megérkeznie Ostendébe. Itt a tengerparton már várja az Orient-expressz, az utasok éppen csakhogy átrakodhatnak és máris indul a vonat, Pontosan este 8.30-kor, Igy van ez, amióta az Orient-expresszt, a Train bleu-t beállították a forgalomba. Tudnivaló, hogy az Orient-expressz a világ legpontosabb vo- nata: (14 valakinek menetrend van a kezében és nézi az állomásokat, akkor a menetrend alapján nyu- godtan beállíthatja óráját az Orient-expressz után. Augusztus 10-én este azonban 8 óra 30 perc helyett 9 óra 45-kor indult el Ostendéből az Orient-expressz. Mi volt ennek a példátlan késésnek az oka? "zt hkarom elmondani. A doveri pieren sétáltam, ott vesztegeltek indu- lásra készen a csatornajáró nagy hajók, végre meg- kérdeztem a Cook-iroda egyik egyenruhás emberét, hogy "melyik gőzössel mehetek át "Ostendébe. A Cook embere udvariasan megmutatta A hajómat, amelyre -kényelmesen felszálltunk, elhelyeztük podgyászainkat, majd felmentünk a fedélzetre és nyügágyra dülve, kedvtelve nézegettük a hatalmas kikötő mindig szines, elbűvölő mozgalmasságát. Telt, múlt az idő, egyik hajó a másik után indult útjára. Valamennyi rendkívül zsúfolt volt, örültünk, hogy mi magunk meglehetősen kényelme- sen, úgyszólván egyedül vagyunk a nagy gőzösön. Amikor már három indulásra kész hajó közül csak "a mienk volt még a kikötőben, ide is szällin- gózni kezdtek az utasok, észrevettük, hogy örö- Mmünk korai velt, mert félőrán belül zsúfolásig meg- telt ez a hajó is. De már régen elmult a 4.55 perces Or TeNnt=eXpressz indulási idő és hat órakor hajónk még mindig ott vesztegelt a kikötőben. Ez aggodalommal töltött el, mert ismerve a hajójáratok menetrendjét, bajosan hittem, hogy nyolcra odaát leszünk a Csatorna másik oldalán. Sőt teljesen kizártnak tartottam ezt, amikor végre, a hajó indulásának pillanatában meg- néztem órámat, elképedve láttam, hogy már fél hét van. Mindazáltal elképzeltem, hogy talán valami gyorsjáratú gőzösön vagyok, amelv a kellő időre mégis megérkezik Ostendébe. Egy órai utazás után azonban rá kellett eszmélnem, hogy szó gincs ilyen lehetőségről. x Ekkor már elvesztettem nyugalmamat és a zsúfolt hajón érdeklődni kezdtem, hogy mi történt hát tulajdonképpen. Itt is ráakadtam a Cook-iroda egyik tisztviselőjére, aki megnézve a Cook-iroda által kiállított hajójegyemet, így szólt: — Rossz hajóra szálltak. A másikkal kellett vólna elutazni, amely tényleg pontosan, 4.55-kor indult el a doveri kikötöböl. Természetesen lekésett az Oricnt-expresszről mert ez a hajó csak féltíz után érkezik Ostendébe, Ez igen nagy bajnak ígérkezett, mert tudva- levően az Orient- “express ss két naponkint, helyescb- ben kedden, csütőrtőkön és szombaton közlekedik csupán, emellett a hálófülkénk is le volt foglalva. Késéséem tehát azt itette volna, hogy csák ked- den útazhatom to vesztem a rás tartott hälofülke Én a jegyeimet mondottam cégnél vásároltam és engem a kiköt latot teljesítő tisztv Őjük kalauzolt errc ilymódon tehát önök felelősek a téve. A hajón levő Cook-ember rám n 1 hate tt, majd ön abban, hogy Cook-emberrel beszélt ? — "Természetesen. — Nos, hát — mondta határozottan, tudnia kell önnek, hogyha a Cook-cég valamit elad, azt lítja, is. Tessék itt várni. Ott maradtam a hajókorláthoz támasz vártam a fejleményeket. Tíz perc sem az emberem vidáman. — Nincs semmi baj. Rädiogramot küldtem Ostendébe, hogy az Orlent-expressz várja meg Önt. Intézkedtem aziránt is, hogy itt a hajón, soron- kívül lebélyegezzék az útlevelét, hogy ezzel is nyer- jünk valami időt és az Orient-expre: ne legyen kénytelen még tovább várakozni, hisz így is csak ötnegyed orai késéssel indul, xe Kár folytatni ezt a napnyugati tündérmesét. Mondani sem kell talán, hogy az Oriont-expressz megvárt engem. És amint közben felszálltam a ve; tegiő előkelő nemzetközi vonatra, eszembe jutottak azok a parlamenti támadások, amelyekkel Tisza Istvánt illették annakidején rt, mert megrán- totta a vészféket, hogy egy kis állomásnál leszáll- hasson a gyorsvonatról, Kilencnegyvenötkor, egy - sel indult el az Orient-expressz, mert a Cook- cég valamit elad, azt természetesen Nitja ís." Feltartóztatja a világ legpontosabban özlekedö vonatät is, hogy a c6g megbizhatösäga csorbät ne szenvedjen. Es végül még csak annyit: a veszteglő vonaton senki nem zugolódott, igaz, hogy nem is volt oka rá. Pár óra mulva már ismét az Orient-expressz után lehetett igazítani az órát: az ötnegyed órai késést behozta. (D. E.) és negyedórás kés Szerdán döntenek a bataloni mű- út építésének vátltalatbaadásáról 3300 munkás építi Budapest útait és csatornáit Szerdán délelőtt tíz órakor ül össze a főváros út- és — csatornaépítési szakbizottsága, amelynek tärgysorozatän a Balatonhoz vezető új út s$zékesjö- városi szakaszának, valamint a Külső Jászberényi- új építési munkáinak —vállalatbaadása — szerepel. Komoly, nagy munka a balatoni műút vállalatba- adása, mint ismeretes, erre a célra hétszázezer pengőt szavazott meg a közgyűlés. A megejtett versenytárgyalásra összesen — száz ajánlat érkezett, amelyek közül azonban huszon- nyolcat nem lehetett elfogadni, mert szabálytalan volt. A többi ajánlat elbírálása már megtörtént és elkészült az ügyosztály javaslata is, amely szerint a műszaki szempontok kellő mérlegelése után há- rom szakaszra osztották fel az építendő utat. Az első és "második szakaszon a lejtési viszonyok figyelembevétele miatt betonutat javasol az ügy. osztály, a harmadik útszakaszon pedig a lejtési viszonyok inkább a kisköburkolat alkalmazása mellett szólnak. A szabályoknak megfelelően a legolcsóbb és egyben legmegbízhatóbb cégek fog- ják megkapni a megbízatást. Erre vonatkozóan is megvan a javaslat, amely szerint az útrendezés költsége a következő volna: I. szakasz: beton: König, Román és Stein . II. szakasz: beton: Építőipar rt. 215.974 P — f III. szakasz: kiskö: Amon és fiai (munkabér) . 149.975 P Somosköi-Hofbauer (anyag) . 223.101 P 50 £ 91.321 P 241.296 P — f Összesen: 680,371 P 50 f Az út- és csatornaépítési ügyosztálynak ter- mészetesen nem csupán ezek a munkái vannak fo- lyamatban, éppen ezért a Fővárosi Hírlap munka- társa felkereste Király Kálmán tanácsnokot, az ügyosztály vezetőjét, aki az alábbiakban ismer- tette azokat a nagyobbszabäsü munkálatokat, amelyek tárgyi fontosságuknál és a szociális szem- pontok következtében egyaránt különöskép figye- lemreméltők: — A legnagyobb munkálataink közé tarto- zik, — mondotta a tanácsnok, — az angyal- földi szivattyútelep építése, amelyre a 21 mil- liós beruházási kölcsönből 3.5 milliót jelöltek ki. A munkát nyilvános versenytárgyalás ki- írásával hajtjuk végre és mihelyt leérkezik a belügyminisztérium- ból a tervek jóváhagyása, nyomban intézkedünk a vállalatbaadás iránt. Ugyancsak megszereztük már a Hungária-úti főgyűjtőcsatorna első szakaszára vonatkozó ajánlatokat. Ezeket a munkákat a fentiekkel egyidőben kívánjuk vállalatba adni. A fedezet az egész munkára 1.6 millió pengő. A belügy- minisztériumban ezenkívül két nagy munkára vonatkozó iratok vannak felülbírálás alatt. És pedig: a központi szivattyútelepen létesítendő gázosító berendezésre és a nyomócső átépíté- sére vonatkozók. — A balatoni úton kívül számos útépítést kívánunk a közeljövőben megkezdeni, Ezek kö- zött a legnagyobb a X. Külső Jászberényi-út betonburkolása, a vasuttól, kifelé a városszéli telépítésig. Ez az útvonal a főváros egyik nagyon fontos kive- zető útja és így végleges rendezése kívánatos. (Itt egyébként a Magyar Asphalt Rt. 67.547 pengős ajánlatát javasolja elfogadásra az ügy- osztály.) — A folyamatban levő útépítések közt leg- nagyobb a II. Törökvész-út rendezése, a Nagy- bányai-út és a Kapy-utca között. Itt a válla- lati összeg 167.000 pengő. Maga az út a napok- ban elkészült, most már csak a csatlakozások kiképzése van hátra. A környék lakóinak nagy örömére, az úttestet átadtuk a forgalomnak és ezzel Budapest egyik legszebb -kilátó- ! útja nyert rendezést. Az útnak előreláthatóan igen nagy átmenőfor- galma lesz. — Az ügyosztályban az útépítésnél 1300, a kertészetnél 1000, a csatornázásnál és a vízi építési munkáknál ugyancsak 1000, összesen 3300 munkás van alkalmazás- , han. Mindezekből az adatokból kitűnik, hogy a fővá- 105 vezetősége tisztában van e munkák fontos- ságával, úgy forgalmi, mint egészségi, mind pedig munkaalkalmi szempontból. Éppen ezért rendelkezésre is bocsctja a megfelelő anyagi eszközöket, az ügyosztály pedig azon van, hogy ezeket az összegeket a célnak legmegfllöbben, leghelyesebben használja fel. --- Page 274 --- Budapest, 1935 augusztus %1, Sazvastei ERTESITÖ A piaci árusok Harmincezer pengő lisztfeleíidi- iai köveirelnek a VDásárpénzíáriói A förvényszék az igénylők kereseféi elufasitotfa bizottsági tagoknak. a keresete alaptalan és a kö- e jogalapon egy fillér sem jár nekik. Azt el- 8 /ásárpénztár igazgatósága a cen- abizottság tagjainak és közöttük a felperesek- °k is háromszáz pen meghaladó } yi nat engedélyezett tott köl : onban ez juttatás minden jogi kö- törtér karácsonyi jutalma- remé. gének terhére folyosították. t követőleg előadta az véd azt is, hogy ez a reménybeli 2 azonban elmaradt, nkezőleg, komoly, nagy veszteségek kel eztek, Már az első üzletév után megállapították, hogy a Vásárpénztárnak e félmilliós üzlete révén kétszázezer pengönyi vesz- tesége van. Óók előtt az is is összeg majdnem ny ez oda- inditottak € ri V töinel, | Dr. Fodor Lajos kir. törvényszéki bíró | a lefolytatott bizonyítási eljárás után vala- mennyi felperest elutasította keresetével és mindegyiket kötelezte a felmerült költségek megfizetésére, A törvényszék megállapította, hogy a felperesként fellépő piaci árusokat az egyes ér- eletek jelölték ki a cenzurabizottsági . Bizonyos — mondja az ítélet , hogy ez munkával és időveszteséggel jár, azon- egész hitelakció lényegében szociális jel- ennélfogva a felperesek tevékenysége is ingyenesnek tekintendő. Nincs a perben ék arra, hogy akár a főváros, akár pedig énztár a cenzurabizottsági tagoknak di- ánt volna adi De mindettől függetlerül bvető feltétele a kereseti k telésnek az, hogy óbanforgó kölcsönakciónál veszteség ne mu: zék. Utal az ítélet a közben elhunyt Marher székesfővárosi tanácsnok eskü alatti ki a Väsärpenztärnak igazgatósági s e minőségből kifolyólag tudja, hogy pengönyi. összegből már az első üzletév végén több mint kettőszázezer pengő — elveszett. Ilyen körülmen között a — cenzurabizottsági tisztség ellátásáért díjat vagy ellenértéket köve- telni nem lehet, úgyhogy a törvényszék tehát a | felpereseknek kereseti igényét teljesen alaptalan- | nak és indokolatlannak tartja. Kiss Józs Molnár 105 piaci árusok és lön-külön olás alatt lévő Bu- i rt.-ot : háromezer pengőt, a másik hé dár ny ezret, a harmadik meg tízezret és végső vallomására, összegben együtt harmincegyezer pen- gőt öveteltek kik, mint dapest §: és az egyi. a Ce munkäss eller EEE) 3 0 / e ee ee ——————— jóváhagyta a Mauthner Test- | alaptőkével is eleget tud tenni vállalt kötelezett- T. alaptőkéjének leszállítását. | segeirek. Azt is megállapította a törvényszék, és Társai részvénytársa- | hogy a Jalat vagyontételeiből az alaptökeleszäl- lítás által semmit sem von el, át a hitelezők ér- deke nincs veszélyeztetve. Bárc a vállalat fö- zője, a Pesti Magyar "Kereskedelmi Bank já- hozzá az alaptőkeleszállításhoz, a cégbíróság tekintettel arra, hogy a hitelezők érdekeinek kép- Fe. lelt ügygondnok sem ellenezte ki- z alaptőke leszállítását, ezt a törvény- szék edélyezte és a módosított alapszabályok szövegét a cégiratoknál följegyezni rendelte. A Dunagőz kiterjesztette üzemi ágazatát. Az Első Dunagözhajözäst Társaság magyarországi viselősége — bejelentette a budapesti kiír. tör- vényszéknél, mint — cégbíróságnál, hogy a fötelep ezévi rendes közgyűlésén alapszabályainak módosí- tását határozta el. Ermek megfelelően a cégbíró- g a módosításokat bejégyezte. Az újonnan szö- | vegezett alapszabályok tanusítják, hogy a Duna- gözhajózási Társaság kiterjesztette üzemi ágazatát. A DGT eme a módosított alapszabály szerint a főtelepre vonatkozóan most már a következőkép- pen szól, Az üzem tárgya: utasoknak és árusnak saját vagy idegen járművekkel folyókon, csatornä- k és a tengeren szállítá hajók, hajógépek, mindennemű kazánok építése és javítása; bánya és azzal összefüggő vasutak üzembentartása; — elek- tromosáram előállítása és szolgáltatására szolgáló telepek létesítése és üzembentartása; szállítmányo- zók, bizományosi és áruberaktározási üzletek foly- ta raktárházak és szabadmagánraktárak 16- 1 Az alapszabályok egyik pontja — szerint let folytatása ki van zárva Ugyancsak az alapszabálymódosítással áll kapcso- Lelatban a DGT új részvénytökéjének a megállapí: tása, amely a most módosított alapszabályok ér- telmében 11 millió 600 ezer Schillirg, amely 58 ezer darab teljesen befizetett, egyenként 200 Schilling névértékű felmutatóra szóló részvényre oszlik. Uj építőipari szövetkezet. Munkaszervező-, Mér- nöki- és Építőipari Szövetkezet bejegyzett céggel új építőipari vállalat alakult, amelynek székhelye XI., Horthy Miklós-út 1. Az igazgatóság tagjai: Becsey r alaptök Az igazi Ö cégbíróság dr. , Kohner Artur dr. ZÖLD JOZSEF kazickorke Budapest, VI,, Szent László-utca 4/b, Telefo: Keszit: Boilereket, v ztartányokat, gőz-, melegviz- és enge- CeSZUU; délymentes kazánokat, ellenáramu keszülekeket stb | CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPNM ALAFLITÄSI ÉV 1870 TÉSI VÁLLALAT IPARI [/EZEZEOEommzz——— BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, || cyárkéményépítés, Göz- NÄDOR-UTCA 19. kazánbefalazás, Ipari Antal, Görög Samu dr., Haverland Antal, Kármán Norbert, Sulner Márton és Barta Károly. kemencék építése TELEFON: 12—0—07 és tervezése Pénzintézeteink szerepe az ország gazdasági életében, A könyvpiacon alapvető és igen fontos munka jelent meg, amely Pénzintézeteink szerepe az ország gazdasági életében címen a magyar pénz- intézeti szervezetek működését és szerepét teszi álat tárgyává. A mű a legszélesebbkörü sta- tisztiksi adatokkal és merlegvizsgälatokkal ki- mutatja a bankok és pénzintézetek tevékenységét. Häutler Géza dr. és Kármán Aladár, a kitünő könyv szerzői, valamint a Gazdasági Világ, amely a munkát kiadta, nagy szolgálatot tettek a gazdasági irodalomnak, de a politikai és gazdasági közvéle- menynek is. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállulat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató CZUCZ@R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER PUDAPEST 14, örö -utoa 4 Telefonszám B574- 3 EREDETI ANGOL TIMKERN-CSFAGYAK A VI., JÖSAL-TER 2. DEÁK BELA 9 A legjobb sokszorosító gép SGestelner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-80 HEINICKE H. Ro Gyárkéményépités, kazánbefálazás, kemenceépítés, hőszigetelés BUDAPEST. V. AKADÉMIA-U. 6 Telefon ; 22—6—20 STEINER ISTVÁN FIAI Í FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6. Telefon: 22-9-63 Gyártmányok: Fényvető vizállásmutató késztilékek. Próba- 63 10- eresztő csapok, olajozók, szelepek, gőzcsapok, vizállásmutatók mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDRE cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-87 Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogäny-u. 8b Telefon 51—2—55. Tervez és készít: Központi fűtés, gőzmosodák, gör- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- dezések. csatornázás és szellőző berendezéseket. NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, VII.. JÖSIKA-HTCA 15. Teleton : 45-3-28 ORDATIC a tökéletes auföpneu Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 --- Page 275 --- . 7 ölödik eviolyam 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .... . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR AÁrusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 szeptember 4. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 36. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsckk: 40.424 IPŐCZ JENŐ tizenöt EN 1920 szeptember 1-én, most välasztotta Meg Budapest vényh: pest székestőv áros poigármesterévé. tember 1-én foglalta el mestere Kammerma Halmos János, Bá István é díszes székét. A polgármesterré történt välasz- tást öthónapos kormánybiztosi működés előzte meg és ma, amikor tizenöt esztendős páratlan érdemekben gazdag és a magyar főváros lakos- ságának szeretetét tökéletesen kiváltó munkás- ságát ünnepeljük, már több, mint tíz hónapja, mint főpolgármester álj a főváros élén. Ugy érezzük, hogy mégis ez az igazi jubileuma Sipőcz Jenőnek. Ez az igazi jubileuma, mert a polgár mesteri ékből való távozása és föpolgär- mesterré történt kinevezése nem szakította ki őt abból a tevékenységből, amely tizenöt. éven át mindig Budapest naggyá tételét és a fővá- ros lakosságának békés, nyugodt munkájának tizenöt esztendeje 1920 szep- udapest mai főpolgár: ‚er Károly, Mär biztosítását célozta. Ha a kormány bizalma és Budapest lakosságának eminens érdekei azt kívánták is Sipőcz Jenőtől, hogy a szebbet cse- rélje föl a fényesebbel, a mélyebbet a magasab- bal: ennek a másfél deceniumnak minden nagy alkotása, a lelkek békéjének megteremtése, a főváros gazdasági rendbehozatala, szociális és kulturális emelkedése mégis csak úgy foglalható sze, hogy mindez Sipöcz Jer polgärmester- sége alatt történt. Ha Sipőcz Jenő ma csöndesen, nyári pihenőjén gondol a tizenöt év előtti nagy napra, Budapest közönsége mélyen érzi, hogy az a tizenöt esztendő előtti nap történelmi dátuma a magyar székesfővárosnak, Ennek a városnak élniakarása nyilatkozott meg abban a tényben, hogy ezt a férfiút, akit akkor még alig ismert a város közönsége, aki szerény mun- kásságban töltötte ifjú éveit, ki tudta választani és az élre tudta állítani Ez a tizenöt esztendő valóban Budapest nek nagy kor- szaka volt és a tizenöt év lezáródásával meleg szeretettel köszönti Budapest egész népe a nagy polgármestert, akinél tökéletesebben férfiú még nem oldotta meg azt, amit vállalt. 3 vállalt ma tizenöt Mert mit Jenő? Vállaita először is az! esztendeje Sipöcz , amiről ma már nem kell beszélnünk többé, amit igazán ezerszázalékosan vál- tott be, hogy , egész Budapest polgármestere akar lenni, mert a főváros egész polgárságának érdekeit viseli szívén." De ennél sokkal többet, sokkal merészebbet is vállalt és azt is megvalósította. Ezek volták a be- mutatkozó szavai; — Budapest ma erkölcsi és anyagi hever, pénzügyi egyensúlya megbont amegzilälva, a munkafegyelem — meglazulva. tisztelt közgyűlés, nem ebben az állapotban aka- rom majd utódomnak tadni, hanem én egy új, nagy, újraépített és miné! hamarabb fölépített Bu- dapestet akarok majd méltó kezekbe letenni. Aki emlékszik azokra a szörnyű időkre, azokra a megtépett és megcsúfolt állapotokra, amelyek kö- zött Sipőcz Jenő a polgármesteri széket elfoglalta, csodálkozással állhat meg a hitnek és a becsületes önbizalonınak e páratlan példájánál. Ahogy vissza- tekintünk a tizenöt év előtti szeptemberre, az első kép, amely szemünk elé tárul a pusztulás szim- bólumaiból, a hunyó parázsból, a hamuból és a per- nyéből áll, A pusztulás romjai fölött, a sötét ma- gyar éjszakában a gyülölet liderclängjai szálltak és ma szinte azt mondanánk, hogy ez az ifjú férfiú, romokban aki nekiindult ennek az "éjszakának, világosságot teremteni, valósággal vakmerő volt. De tudta, hogy ut cselek ert ismerte Önr t. Ismerte vének ti ta lelkesedését, lelkének makulátlansá- gát és ismerte lényének azt a lenyügőző erejét, amellyel tizenöt esztendő alatt politikai különbség nélkül mindenkit meghódított a maga számára, hogy mindenkit a közérdek szolgálatába állítson. Ma már könnyű elmondani róla, hogy eszközei a kötelességtudás, az elvhűség, a páratlan puritán- g, a lelki emelkedettség és a megingathatatlan jogtisztelet volt. Ezt könnyü ma utólag konstatálni és utólag tisztelettel emelni meg ezek "előtt az esz- közök előtt a kalapot. De milyen mérhetetlen rä- termettség, milyen csodálatos lelki berendezettség kellett ahhoz, hogy a tizenöt év előtti Sípőcz Jenő, aki sohasem forgolódott a fórumon, aki sohasem kilincselt protekcióért, aki sohasem udvarolt a hata- lomra jutásért, káprázatos tisztasággal lássa meg az utakat, amelyeken el kellett indulnia és amelye- ken tántoríthatatlanul haladnia kellett. X A budapesti embernek ma mem kell elmondani, hogy mit alkotott Sipöcz Jenő. Mi azt érezzük kö- telességünknek, hogy ezen a nagy évfordulón vissza- idézzük a budapesti ember emlékezetébe azokat az állapotokot, amelyek között 1920 szeptemberében Sipőcz Jenö dr. átvette a polgármesteri hatalmat, a polgármesteri kötelességeket, a polgármesteri díszt és a polgármesteri töviskoszorút. Egyről azonban nem emlékezünk meg ma. Ezen az ünnepnapon nem vetünk egyetlen tekintetet sem a tizenöt esztendő kelötti közgyűlési teremre, ahol talán ünneprontóan vigasztalan képet látnánk, De emlékezzünk csak vissza arra, hogy ma tizenöt esz- tendeje a gyerekek nem kaptak tejet, a felnőttek éhesen botorkáltak a városban, rongyosak voltak a ruhák, megviseltek az arcok, álltak a gyárak, ki- fosztottan, de vevő nélkül tátongtak az üzletek, kétségbeesett munkanélküliek sóhajtoztak a betevő falat után és az éhes, a lerongyolódott főváros pályaudvarain zsúfolva sorakoztak a vagónok tele enekültekkel, akik ékot, kenyeret és megél tést kértek, A külföldi mi jk, amelyek szociális akciókat indítottak, nem tudtak megküzdeni a szc- génység és nyomor tengerével. A mesterségesen ápolt csecsemők hetven százaléka meghalt a men- helyeken. Hiänyzottak a csecsemötäpszerek, nem volt tehéntej, úgy, hogy az anyák egy éven túl is z emlőiken táplálták gyermekeiket. kórházakban vígasztalan állapotok voltak. Féktelen rendetlenség, óriási helyhiány, pedig a be- tegek sokkal nagyobb tömegekben tódultak a kór- házak felé, mint normálisabb időkben. Anyagban, föiszerelésekben kimerülve és pénzügyileg teljesen A lerongyolva kellett megkezdeni a kórházak gyors talpraállítását. A város közlekedése valósággal összeomlott. A közúti vasütak szinte kifosztott állapotban dol- goztak, hiányoztak az üzemanyagok, rossz volt a pálya, kopott a vezeték, a kocsik betört ablakokkal jártak, az áramfejlesztő telepek alig voltak üzem- képesek. Az Elektromos Művek, a Gáz- és Víz- művek valósággal emberfölötti küzdelmet folytat- tak, hogy a rendes szükségletet ki tudják elégíteni és hogy rendbehozzák a maguk rettenetesen meg- viselt územi berendezéseiket, Alig tudták biztosítani a szükséges összegeket a maguk mindennapi mun- kájára, néhs. a rendes kifizetések is nehézséget okoztak, sztrájkok, behozatali és egyéb akadályok miatt az üzemi anyagokból való készlet sokszor huszonnégy óráig is alig volt elegendő. Ezekből a valóban züllött állapotokból vará- zsolta elő Sipőcs Jenő az alkotások mérhetetlen során át ennek a szorgalmas polgárságnak — áldo- zatos, de bölcsen és igazságosan fölhasznált sok-sok száz millió pengőjéből a mai tündöklő, békéjében, nyugalmában az egész világon irigyelt Budapestet. Sivár kilátások, üres lelkek, kiirtott önbizalom üszkei között indult el a polgármester, aki tizenöt év alatt megteremtette a emelte a főváros tekint töltötte meg kongó. h sugárzása. szerte a városbi: magát Budapestet pedig me tömegével. "a te: remtett, alkotäsok eleven éle ötte az id ismer- De munká- al a pár: val, amit Sipőcz enöt é pestért végzett. 7 gantikus szo egész Európa előtt büszkélkedhetünk pest népe igazán nyugodtan nézhet ır tendőben a tél elé, mert fedél nélkü marad és senki sem éh ) zási akciók, meleged segélyek mellett óriási szociális tevékeny mek-otthonok, néph házak, menházak , népotthonok, sz kséglakások. A nyomor- enyhítés és szociális megsegítés igazi eszköze azonban az volt Sipöcz Jenő kezében, hogy év- ről-évre mindig fokozódó mértékben szaporodtak a beruházások, épültek a kislakásos telepek, isko- lák, kórházak és templomok. A közlekedés és közélelmezés — tökéletesítése terén rendkívüli eredményeket értünk el, mindezt csak a köz- egészségügyi szolgálat európai nivója múlhatja fölül. És itt nemcsak a kórházakra és egyéb orvosi intézményekre, hanem a köztisztaság bá- mulatos fejlesztésére is, a betegségek preventiv megelőzésének eszközeire is gondolunk. De a közegészségügy fejlesztése még ennél is koráb- ban kezdődik: ott, hogy a jövő nemzedék egész- ségét veszi védelmébe a főváros páratlanul nagyszerű eszközökkel és intézményekkel. Másik hatalmas munkálkodási területe volt a tizenöt esztendős rezsimnek Budapest fürdővárossá való fejlesztése és az idegenforgalom ritka eredmé- nyességű megszervezése. Lelkes munkával, oda- adó szeretettel és rengeteg áldozattal "sikerült a főváros összes üzemeit olyan állapotba hozni, hogy azok a legmodernebb módon szolgálják ki a főváros közönségét és teljesítő képességüket olyan mértékben sikerült fölfokozni, hogy a világváros minden igényét kielégíthetik. A csatornázás útján újabb és újabb területe- ket kapcsolt be a főváros a lakhatóság szem- pontjából és ezeket a területeket egyéb köz- művekkel is ellátta. Páratlan az a tevékenység, amelyet a főváros az útépítés terén fejtett ki, ugyanakkor pedig a főváros házikertészete Európa legszebb kertvárosává tette Budapestet, amelynek parkjai, terei, ligetei egymással ver- senyeznek szépségben. , A oben a lázas tevékeny- ségben, amely egyri gondok el- üzését, másrészt ig. célja felé való öntudatos haladást szolgálta, nem feledke- zett meg Sipőcz Jenő fővárosa azokról a nagy tradiciókról sem, amelyek azt írták elő, hogy Budapest székesfővárosának kulturális kérdések- ben is nemcsak az országban kell előljárnia, de a külföld nagy metropolisaival is meg kell mér- kőznie. A tudásért, a művelődésért, a művésze- tekért óriási áldozatokat hozott a főváros, amely a magyar államon kívül a legnagyobb szeretet- tel és legnagyobb áldozatkészséggel szolgálja azt a nagy célt, hogy a mag; gyar magasan lobogó fáklyája ágí felé. Nem akadályozta meg mindezekben a tevé- kenységekben a magyar fővárost a gazdas ä világválság sem. Sipöcz Jenő és kiváló pé munkatársainak bölcs óvatossága és termékeny takarékossága megmentette Budapestet a pénz- ügyi katasztrófától. Ha a gazdasági válság mégis nyomokat hagyott a főváros háztartásá- ban is, akkor Sipőcz Jenő tizenöt esztendejének --- Page 276 --- ájaképpen most az is az ő hivatása, hogy át elvégezze. A kormány böl- ánja és Sipőcz Jenő a főváros kében vállalta, hogy a szanálás nagy mun- ő végezze el. Tizenöt év nagy alkotásai után most ezzel a tevékenységével tesz pontot. Teszi ezt azzal a nyugalommal, hogy a város ve- zetése gondos és méltó kezekbe jutott, amikor a főváros törvényhatósága Szendy Károly kezébe tette le Sipőcz Jenő munkájának folytatását. NÉGY FEJEZET Budapest életének legközelebbi Rakovszky Iván nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak az új városháza építészeti részének megoldásáról, az Andrássy-út Rákospalotára a Madách Imre-sugárút építkezé- sének megindításáról és egy új budai szinfoltnak a megfestéséről vezető meghosszabbításáról, A Fővárosi Közmunkák Tanácsában éppen zik, ; az utcák elkeres ame ezúttal az új új hiábavaló , mert a közönség már z új parkot Rakov: e el a Közmunkatanács elnökéről, ásai mellett ennek az Új városr volt. A Közmunkatan: tik meg az ilyen szerelmi tása, hogy törvényes nevet parknak. az ülés elé, Lipót par! munkät túl van a par knak aki eg nek teremtő jó onban nem sztelőv adjon utcá Igy ker kovszky Iván térnek é t az ügy elnökölt. amelyen Ra- — Természetesen Rakovszky-park lesz a neve, — mondotta az egyik bizottsági tag, hiszen már úgy is hívjá A s teremben szétáradó meleg han- gulat ov. volt, Rakovszky Iván mel- i azonban csak tréfára fogta az indítványt al felelt, amikor mondta: a végemet kívánjátok, hogy par- tok elnevezni rólam. laz indit- "Természetesen sietve v vonták ványt és az új parkot Lipótvárosi-parknak keresz- telték el. után ebben a hangulatban találtuk urat, akit azért kerestünk fel, hogy snek három nagy problémájáról , amely egy ára alkalmat adó terv lett aktuális, azután az Erzsébet- sugárút, időközben Madách Imre-út lett és amely körül az eddiginél biztatóbban mozdult madik terv új keletű, megtestesítése: az városba, s azon maga is a meg AZ érdeklődés; a # nagystílű gondolat tése egy másik it-hálózatba, hogy bevonuló idegenek orszägütja legyen. kről a problémákról szóltak a kérdések s itt vannak Rakovszky Ivän dr. vála ij, amelyek frappáns rövidségükben is jesen kimerítik a problémák lényegét. 7. 7 2 Az új városháza egy új epületet kell emelni a front- valaki megtervez; ott van a régi, megtervezett épület, s a fel- ennek a barokképület- szervesen hozzuk át a tel- Nem melyet stílusban adat az, hogy nek frontját körútra. hoz, barokk 4 LELHSHSEHSHHH0H005$;£ AAA AAA] IFREUD FRIGYES VL, Teréz-körut 19. Telefon ı 11—2—91. él és ahrgar6zböl, Witw és milliméter Baját gyártmányu práciziós csavarok. A központi városháza városházutcai homlok- zata Budapest e legszebb barokk emléke. Nem olyan ördöngös mesterség ezt a homlokzatot az igényekhez és a környezethez idomítva, a kör- uti oldalon megismételni. Ezáltal olyan wäros- hazához jutunk, amelynek meg van a történelmi Öje és jogosultsága is és amely annak a kor- nak barokk szellemét tükrözi vissza, amelyben Pest nagyvárossá való fejlődésének folyamata csakugyan megındult. Z 7 Hova vezet az Andrässy-üt Sehonnan sehova se vezet. Így jellemzi egy régi és nem igazság nélkül való mondás az Andrássy-utat. Most megcsináljuk az Andrássy-út folytatását, s ezután majd a Városligeten át Rákospalotára vezetésezen túl Fóttal és Gödöllő- vel kap összeköttetést. Ide terelőd- hetik a Vác felől jövő forgalom egy része is és ekkor az autón érkező idegen pompás miliőn keresztül lép a fővárosba. — Maga az új út, amely Rákospalota kö- zepébe, a régi temetőből most alakuló, hatalmas méretű parkba visz, villa-építkezésre van szánva, szabadon álló épületekkel, A kiképzése körül- belül olyan fasoros, sétautas lesz, mint amilyen a jelenlegi külső Andrássy-út. Miután az Andrássy-út majd valahova elvezet, végét. Ezt előbb-utóbb rendezni kelt. Beépített, nagyértékű belvárosi telkek komplexwmáról van szó, sok nehéz feladattal állunk itt szemben, amelyek anyagi fedezetéről csak akkor lehet gondoskodni, amikor egy csomó sürgősebb feladatot már megoldottunk. A sugárút — A pénzügyminiszter kijelentette, hogyha komoly építési szándék mutatkozik, a sugárút első szakaszára , az adómentességet megadja. Építési kedv határozottan van, bár a telek- tulajdonosok egy része nehezen érti meg, hogy azoknak, akik az út megnyitása folytán a tel- kek értékének cmelkedésében nagy előnyökhöz jutnak, konjunkturális hasznukból áldozatot is kell hozniok, hogy a hatóságoknak az út meg- nyitásával kapcsolatos kiadásait legalább rész- ben megtérítsék. — Mi nagyon jól ismerjük azokat az elveket, amelyekből az érdekelt telkek tulajdonosainak kalkulációi adódnak és tudjuk, hogy azoknak a feltételeknek betartása mellett, amelyeket a Közmunkák Tanácsa előír, az építkezések renta- bilitása hiztosítva van, s ezért hisszük, hogy az az építkezési szándék, amely kétségtelenül mutatkozik, építkezésekre is fog vezetni. Egy új budai színfolt Hunyadi János-út haläszbästyai kai rodójánál volt egy rendezetlen terület, s ezt most sikerült a Közmunkák Tanácsának rendelkezése alá vonni, Most ezt parkiro; a környezethez méltóvá teszi. Nem nagyszabású rendezésről van szó, de szeretem az ilyen kisebb munkálatokra is felhívni a közönség figyelmét, mert, érzésem sze- rint, a Budapestet szerető polgárnak örömet okoz, ha a város érdekét szol- gáló eféle szépítési munkálatokat azoknak folyamata alatt is figye- lemmel kísérheti és megtekintheti. 3 Erről az új, budai színfoltról nem kérdeztük meg a Közmunkák Tanácsának elnökét. Ezt a kis ismertetést — hogy úgy mondjuk — ráadásul kaptuk tőle. A nagy kérdések mellett egy kis parkocska, amelyről azért nyilatkozik, hogy Örö- met szerezzen vele a polgárnak, aki szereti Buda- pestet. Ez is szimfolt — Rakovszky Iván portréjához. most nézzük a másik iövőjéből Budapest, 1935 szeptember 4. Előtérben a szanálás A belügyminiszter és a főváros vezetői több napra terjedő er- tekezleten megvitatják a tenni- valókat ! Nagyjelentőségű tárgyalások indulnak meg a belügyminsztérium és a város vezetősége között abból a célból, hogy a községi háztartás stabi- litäsa minden körülmények között teljes mérték- ben biztosíttassék. Kozma Miklós belügyminiszter, Janda Károly miniszteri tanácsos, a városi fő- osztály vezetője, Szendy Károly polgármester és Lamotte Károly dr. alpolgármester lesznek a tanácskozás állandó résztvevői, rajtuk kívül eset- ről-esetre berendelik a minisztériumba azokat a városi fötisztviselöket, akiknek resszortjäba a megbeszélésre kerülő ügyek tartoznak. A szanálás hátralévő munkája ezzel a leg- komolyabb stádiumba jutott és a valószínüség szerint ezúttal befejezésre is kerül. Legelsösorban az üzemi gazdálkodást illető kérdések kerülnek megvitatásra, ezek letárgya- tását azonban nyomon követi a közigazgatás racio- | nálisabbá tétele is. Akadályok nem lesznek, mert a székesfőváros vezetőségének époly komoly el- határozása a rendkívüli viszonyok folytán előállott nehézségek áthidalása, mint a felügyeleti hatóság- nak. A minisztériumi megbeszélések kezdeti idő- pontjául a szerdai napot tüzték ki, mivel azonban a letárgyalandó anyag felöleli a főváros óriási | ügykomplexumänak legjelentősebb ágazatait, való- színűnek látszik, hogy az összes időszerű kérdések megvitatása több napra is kiterjed. kiterjesztették az alpolgármesterek felügyeleti hatáskörét Szendy Károly polgármester rendeletet bo- csátott ki, amelyben újból szabályozta a két al- polgármester felügyeleti hatáskörét. A polgár- mesteri intézkedés értelmében a jövőben Liber Endre alpolgármester gyakorolja a felügyeletet a IV., V., VII, IX., X. és XIV. ügyosztályok felett, Lamotte Károly dr. alpolgármester hatás- körébe viszont a II., III., VI., VIII., XI., XII. és XIII. ügyosztályok tartoznak. Szendy Károly polgármester az ügyosztá- lyok munkájának felülvizsgálatából az elnöki ügyosztály ügyeit és az összes személyi ügyeket tartotta fenn saját magának. EFIT TE hózitr 9346 ui LA tát és serTÉXÍGYAN AT. BUDADENYWIE ÖRNACYSUTCA K: SX A4. A legjobb sokszorosító gép Safer D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-23-00 Beer Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. Modern lakások tiadók öcs Bővebbet: V., Rudolf-tér 6. IV. 23. --- Page 277 --- Budapest, 1935 szeptember 4. a Fővárosi Hirlapban erélyesen megeáfolja a tarifadrägitäsi rémhíreket, hadat üzen az élelmiszeruzsorának és hatalmas, új közmunkákat helyez kilátásba „A legnehezebb időkön túl vagyunk, 1936-ban nem lesz delficit" Nyári szabadságáról a napokban tért haza Szendy Károly polgármester. "Távolléte alatt is úgyszólván állandóan figyelemmel kísérte a székes- fővárosi adminisztráció munkásságát, megérkezése után pedig nyomban hozzáfogott a törvényhatóság öszi szezonjának előkészítéséhez, Egész sereg nagy- Szendy Károly aki dióhéjban összefoglalta a legközelebbi hónapok egész munkaprogramját. — A költségvetést, amelynek előkészítésé- ben elsőízben veszek részt, mint polgármester, egészen új rendszer szerint állítottam össze. Az ügyosztályvezető-tanácsnokok és a fővárosi in- tézmények vezetői a nyári hónapokban már nagy vonalaiban feljegyezték azokat a szükség- leteket, amelyek egyrészt évről-évre visszatér- nek, másrészt nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy városunk biztosan haladhasson a to- vábbi fejlődés nyugodt útján. Az ügyosztályvezetők összeállításai azonban nem nevezhetők még csak nyers tervezetnek sem, mert az az elaborátum, amelynek alapján az autonómia szervei elé terjesztendő költség- vetési tervezetet fogjuk összeállítani, csak ak- kor alakul ki, amikor már munkatársaimmal a részleteket is a legbehatóbban megbeszéltem. Természetes, hogy az elnehezült viszonyok kö- vetkeztében most sem t6veszthetem szem elől azo- kat a takarékossági rendszabályokat, amelyek esztendők hosszú sora óta irá- nyítják a fővárosi budget összeällitöit, Minden körülmények között számolnom kell a megcsappant bevételekkel és a megnövekedett kiadásokkal. Nem gondolhatok ennélfogva arra, hogy olyan kivételes jelentőségű közmunkát ál- lítsak be a költségvetéstervezetbe, amelyek gyü mölcsüket csak később, esetleg esztendők után termik meg. Kezem ma még az általános pénz- ügyi helyzet következtében meg van kötve s jelentőségű ügy vár most elintézésre. a legjelentősebb természetesen az 19 esztendő költségvetési tervezetének elkészítése, mert hiszen ez szabja meg Budapest életlehetőségeit 365 napra. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt hosszabb beszélgetést folytatni Ezek között 6. polgármesterrel bár él bennem az alkotási vágy, ezt vissza kell szoritanom a realitások határai közé, Egyeb- ként nem vagyok pesszimista. Meggyőződésem ugyanis az — és ezt a meggyő- ződésemet a gazdasági életben mutatkozó sok jelenség támasztja alá —, hogy a legnehezebb időkön már túl vagyunk és azok a kényszerrendszabályok, ame- lyek egy rendkívül produktív korsza- kot váltottak fel a város életében, nem kell, hogy újra visszatérjenek. Nem jelenti cz azonban azt, hogy akkor, amikor a gyógyulásnak még csak előjelei mutatkoznak, máris olyan költségvetési tételeket állíthassak be, amelyeknek megvalósulását a jelenlegi vi- szonyok kétségen kívül akadályozzák. Minden törekvésem arra irányul, hogy óvatos és mindenképpen reális budget legyen az 1936. esztendő költségvetése, mentes a deficittől, vagy annak lehető- ségétől. E pillanatban még nem tudom, módom lesz-e arra, hogy eltekintsek a költségvetési tételek utóbbi években alkalmazott tízszázalékos záro- ltásától, remélem azonban, hogy igen. Bizom ab- ban is, hogy a viszonyok jobbraforduläsäval megfelelő hitelműveletek elvégzése útján alkal- mam nyílik arra, hogy olyan jelentőségteljes létesítményekre tehessek javaslatot, amelyek- nek anyagi előfeltételeit a jelenlegi normális költségvetésben fedezni nem tudom. Vezerfona- lam a költségvetésnél mindenképpen az lesz, hogy a székesfőváros pénzügyi egyensúlyát megőrizzem, anélkül, hogy az adózó polgárságra újabb terheket kellene rónom! Andrássy-út Rákospalotáig? A polgármester rátért ezután azokra az | ügyekre, amelyek most vannak előkészítés alatt, vagy elindítás előtt. — A státusrendezési kérdések mind üzemi, mind közigazgatási viszonylatban már kora ősszel foglalkoztatni fogják a szakbizottságokat és a törvényhatósági bizottságot. Az ezekre vo- natkozó tervezetek teljesen készen állanak, ná- lam vannak és én most nézem át azokat. Meg- győződésem, hogy a státusrendezési intézkedések életbe- léptetése általános megelégedést kelt a fővárosi — alkalmazottak körében és nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a tisztviselői munka minden zavaró kö- rülmenytöl mentesen, ütemesen folyjék. — A tervbevett közmunkáknál jelentős előrehaladásról számolhatok be. Az OTI-t61 kölcsönvett huszonegymillió pengő felhasználá- sára megtettük az intézkedéseket oly értelem- ben, amiként azt a közgyűlés jóváhagyta. A “balatoni út munkálatait már — vállalatba is ad- tuk, a Közvágóhídon rövidesen munkábaállanak a kőművesek, hogy felépítsék a hatalmas mé- retű modern hűtőházat, a Rudas-fürdő átalakí- tása és modernizálúsa szintén küszöbön van és azt hiszem, hogy egy esztendő mulva a munkák már teljes befejezést is nyernek. Ez különösen nagyon fontos, mert mindaddig, amíg az új köntösbe öltöztetett Rudas-fürdő nem töltheti be hivatását, nem lehet sort kerí- teni a Tabán területének végleges kialakítására. Az itteni forráskutatások biztató eredmények- kel járnak és a geológiai szakértők véleménye szerint páratlan értékű gyógyvíz- kincsekre számíthatunk. Ezek a forräskutatäsok is befejeződnek addigra, amire a Rudas-fürdő átépítésével elkészülünk és ekkor teljesen tisztán fogjuk látni azokat a le- hetőségeket, amelyek a Tabánban a főváros jö- vőjére nézve adódnak. Ha már a forráskutatá- sokról beszéltem, közölhetem azt is, hogy a Szé- chenyi-fürdő előtti mélufúrás is rövidesen meg- történik. Ez a fürdő az utóbbi esztendőkben köz- tudomäsüan igen sok gondot okozott nekünk, bevételeink egyre csökkentek és kihasználása semmiképpen sem felelt meg a várakozásoknak. Egy új forrás feltárásától ezen a téren is ered- ményeket várunk és bár ma még korai erről beszélni, mégis eláralhatom, hogy a Széchenyi-gyógy- fürdőből későbbi időben — ugyanolyan nagyszabású gyógyintézményt óhajtunk létesíteni, amilyen a Szent — Gellért- fürdő, vagy a most újjáépítésre kerülő Rudas. Ennek a fürdőnek a körzetében egyébként az az örvendetes ujság van, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa már kisajátította, illetőleg — megvásárolta azokat a területeket, amelyek az And- rássy-út meghosszabbításához szükse- gesek. Az új útvonal a Hajtsár-utat keresztezve, Rákos- palota határáig fog húzódni, negyvenöt méter egészen ANTONIA MALÁTA KÁVÉ EGYEDARUSIT PAR RUHA CN HERE széles lesz és megépítésére a jövő évben, az ed- digi elhatározások szerint, feltétlenül sor ke Ha ez bekövetkezik, a fővárosnak előtt nyitjuk meg a nagyarányú fejlődé tőségét, amely eddig meglehetősen mostoha el- bánásban részesült. Igaz, hogy mindaddig, amíg a ceglédi vasútvonal keresztülmetszi ezt az útvo- nalat, nehézségekkel kell számolnunk, mivel azonban a MÁV igazgatósága a legkomolyab- ban foglalkozik azzal a gondolattal, hogy ezt a vasútvonalat más irányba vezeti, túlontúl nagy jelentőséget nem kell a dolognak tulajdonít Erélyes cálfolat a tarifadrägitäsröl kre vonatkoz: polgármestertől: A közlekedé felvilágosítást kértünk Nagy meglepet az egyik déli lap hí KÁRT igaz vaslatot terj BESZKÄRT- Meglepödtem, mert ily nem ismerek. A *% egyre-mäsra riasztö hi am a napokban 1 tervbevett t arról, hogy a [főváros tarifadrágításra készül. Én „2 polgärsäg mindennemü további megterhelésének elvi ellensége vagyok és semmiesetre sem járulok ahhoz, hogy a főváros valamely intézménye, vagy üzeme indokolatlanul megváltoz- é hátrá- tassa, még hozzá a köz Ég nyára, díjszabásait. Az bizonyos, hogy a HÉV tarifaproblémájá- nak megoldása igen nehéz dolog. Ha a főváros ma is olyan anyagi helyzetben lenne, mint tíz esztendő előtt volt, könnyebb lenne a helyzet, amidőn azonban a jövedelmek megcsappantak, a kiadások növekedtek, és a költségvetés egyen- súlybantartása szinte emberfeletti feladatnak mondható, minden intézked " is meg ros ha- kell fontolni. Ha a HÉV tárain belül a villamos-át : nívójára csökkentjük, hatalma. gű ! kieséssel kell számolnunk, amit pedig éppen a mondott okoknál fogva, mindenkép el kell kerülni. Teljesen átérzem a helyzet sérelme: gét és az én felfogásom is az, hogy Buda minden polgára egyforma menetd a főváros tulajdonában lévő közlekedés tok kocsijainak igénybevétele eseté. mert átérzem, nyugodt lehet a k indokolatlan megterhelésben senkit tünk. Azok a követelések, amelyek arra v koznak és főként a környékheli falvakban városokban lakó polgárok részéről hang anak el, hogy a HÉV távolság t is jelen ékenyen mérsékeljük, engem, Budapest polgármi rét önként értődően csak másodsorban érdekelnek. Nekem legelső kötelességem a reám bízott város érdekeinek megvédése. És bár átérzem annak fontosságát, metropólis környékén elterülő vidékke vállala- éppen, hogy a testvé- --- Page 278 --- Budapest, 1935 szeptember 4. viszonyban legyünk, az ő óhajaik teljesí- csak akkor gondolhatok, ha saját polyár- társaimat már hkielégítettem. Mindenféle drágítás ellen Most után a polgármester szociális ellátás kérdé kánkon em Agy változtatni. megfes: a tél beállta előtt — folytatta ez- újra előtérbe tolulnak a . Eddig követett politi- Minden erőnk hogy a szárnyai ség mérvéhez képest bevezetett ak- 1 jén nem okozott külö- ő lakosságának ál- szály átka élelmiszerek, még ntős mértékben meg- tet bennünket, hogy drágultak, Fz arr fokozott fig szenteljünk a Kköz- megfelelő 16 lyek az élelmiszerellátás nehézségeiről szólnak, legalább is túlzottak. I — Nagy gondot forditunk — mondotta ez- után Szendy Károly — közoktatäsi és köz- egészségi intézményeink színvonalának fenntar- tására is. Új iskolák építésére csak korlátozott mértékben kerülhet sor, ehelyett azonban egyre-másra modernizáljuk azokat az intézmé- nyeket, amelyek az idők folyamán elavultak, vagy a város fejlödese folytán szűknek bizo- nyultak. Most, ezen a nyáron, az iskolák egész sorát hoztuk rendbe. Több új óvodát állítottunk fel. Ugyanekkor azonban a népegészségügy ér- dekeit szolgáló intézményeinkre is juttattunk pénzt. Közkórházaink európai hírű színvonalát maradéktalanul megőrizzük, És azok az új léte- sítmények, amelyek közé a Margit-kórházban felállítandó bőrgyógy ti osztály, továbbá a Bakáts-téri rádium-kórház tartozik, mét to- vábbi lépéssel viszik előre kórház-ügyünket — Idegenforgalmunk — örvendetes kifejlő- dése szintén parancsolóan írja clő számunkra, hogy kultúrintézményeinket olyan nívón tart- suk fenn, amely vonzóerőt gyakorol külföldi vendégeinkre. Éppen ezért közművelődési téren és is meghozzuk áldozatainkat, egyben pedig üz tünk arra, hogy a város külső képe megnyerő és kellemes legyen. — Hitem és me őződésem fejezte be szavait —, hogy bár az 1936. év sem lesz a ma- g legboldogabb évei közé sorolható, köny- z a legutóbb elmúltaknál és Budapest amely a legnehezebb napokban mu- , hogy t nemcsak szóval, hanem n is tudja szeretni, mind nagyobb és na- gyobb mérvben halad a megérdemelt boldogulás felé. KÉT ÚJ ISKOLA VÁRJA a fejlődő XI. kerület tanulói Rendbehozták és modernizálták a régi iskolaépi- lefehef — iven infezetben bevezetik a limoktatási n napok óta k előszobája tanügyi os: Felkay tanäcsn lott vár } ét mutatja, hogy átve- egymás- után jelentkeznek az iskolaigazgatók, gyék [utasít ikat a most kezdődő új tanévre. Felkay Ferenc tanácsnok .és közvetlen munka- társai, élükön Boross Pál dr. főjegyzővel a főszezon e élik, s az ügyosztályvezetőhöz párperces re bejutni most igazán nem gyerekjáték. i Hirlapnak azonban, óriási elfoglaltsága séggel állott rendelkezés Felkay Ferenc dr. tanácsnok legtöbb alábbiakban rülő ügy — Minden előkészület megtörtént arra, y pár nap mulva zavartalamdl vehessük fel Régi iskolaépületeinket a nyár folya- szt tataroztattuk, s kisebb-na- 3 okat végeztetve, teljesen alkal- massá tettük őket közegészségügyi szempontból is a tanulók seregének befogadására. Két vado- natúj elemi 8 a 36 szegig berendezve a a tanév megnyitását; egyik a Sopron—Bä- a másikat a Fenyves- nát-utca sarkán épült fel, úton létesítettük. Ezzel a két új iskolával ki tudjuk elégíteni az utóbbi években oly lendületes fejlődés- nek indult XI. kerület igényeit. Elemi iskolákban nincs is jelenleg hiány, bár, ha anyagi erőink engednék, készséggel javasol- nánk a polgármesternek, hogy főként a város periferiális részein újabbakat emeljünk. Ezzel segíteni lehetne az osztályok túlzsúfoltságán, ami kedvező hatást gyakorolna az oktatási ered- ményekre is. Sajnos, erre ma még nem gondol- hatunk, egyelőre hálásaknak kell lennünk azért is, hogy a törvényhatóság valóban ál- dozatkész módon lehetővé tette az el- avult iskolák" és óvodák modernizálá- t. Középfokú iskoláinkra is nagy gondot fordítunk, SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MERNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, Budapest, IV., Petőti Sandor-u, 16. Tel, : kövezömester $97—85 s hogy azokban a tanerők milyen jó munkát vé- geznek, bizonyíték rá diákjaink legutóbbi olasz- rszági tartózkodá ása, amelynek során a modern ést ban az élen haladó Itália szá- mos pedagógiai kiválósága állapította meg, majd később maga Mussolini szögezte le, hogy a budapesti középiskolások való- sággal példaadó magatartást tanusítot- tak. Nagy megkönnyebbülesemre a közelmultban dülőre jutott a várbeli Szilágyi Erzsébet leány- gimnázium régóta huzódó ügye is. Végre sor kerül az intézet koronaőrutcai palotájának meg- építésére, s ez a tanév az utolsó, amelyet az iskola- téri ősi épületben kel! tölteniök a nö- vendékeknek. — Az 1935/36. tanév jelentős változást hoz iskoláink életébe azon a réven, hogy egyelőre ötven intézetben bevezetjük az oktató- filmeket. Jeles szakembereink ötletei alapján elkészítette a filmműhely azokat a filmtekercseket, amelyek szemléltető módon rögzítik a tanuló agyában az ismereteket, s azáltal, hogy érzékeltetik a ma- gyarázat során szürkének ható momentumokat, bizonyára hathatósan járulnak hozzá az oktatás sikeréhez. Az első esztendő kísérlet lesz, azt hi- szem azonban, hogy jó tapasztalatokat szerünk, s ebben az esetben fokozatosan bővítjük felszere- lésünket, s tovább folytatjuk tanerőink kikép- zését. létszám körül számítunk tanulókra. Polgári ıs- kolai oktatásunk nívójának további emelésére mindent megteszünk, mert ez az iskolatípus az, amelyet gyermekei továbbképzésére a szerényebb viszonyok között élő polgárság széles rétegei szívesen felhasználnak. A mintaszerű polgári- iskolai oktatás óriási jelentőségű iparunk és ke- reskedelmünk szempontjából is, hiszen a tapasz- „talatok szerint a polgári iskolát végzett gyerme- kek javarésze ezekre a pályákra kerül. Tparostanoncoktatäsunk a szakképzett- ség elsajátítása szempontjából igen fontos. Ezen a téren a legutóbb felállított tanoncotthonokkal végeztünk hézagpótló munkát. A tényleges szülc- ség hívta életre ezeket az intézményeket, mert egyrészt az iparostärsadalom leszegényedése, másrészt a tanoncok hozzátartozóinak nincste- lensége miatt , ezek a serdülőkorban lévő mindkét nembeli ifjak nagyon gyakran voltak kitéve a züllésnek. Iparostanonc-otthonaink szervezetét tovább kí- vánjuk bővíteni, hitelkereteink megszűkülése azonban ezt csak lassúbb tempóban teszi lehe- töve, — Ügyosztälyom mindenesetre azt tekinti föfeladatänak, hogy mint a multban is mindig, a Székesfőváros közoktatásügyének valamennyi ágazatára kiterjessze nemcsak figyelmét, hanem szorgos ellenőrzését is, egyaránt őrködjék a tanulóifjúság tamdmányi ést erkölcsi előmenetele fölött, mert a kultúra fegyverének talán sohasem volt akkora jelentősége, mint éppen napjainkban, ólván minden munkahelyén kívánnak meg az alkalmazot- amidőn az élet ús fokozott tudást taktól. aVEVEFEEFEVEI/TESB/E4/T4/E4/1/2/E/5/E/5 Szurday Róbert a kenyérkérdés megoldásáról A. Lipótvárosi örben a minap megjelent S 7 urday Róbert, édben az a ársaskör társelnöke, mutatott Tá, zabású besz yé rőt rdés s foglalkozta parlame nt. valóban dasági D7: meg- ólag gas- net alatt rmas bi- me jdnem kizd ről a gazdasági élet sza- m lehet eltekinteni bizonyos n ezt látjuk praktikus ökaink vannak arra, agunk se maradjunk el K4 világtól. ágszerte, hogy mi Ezu a nyolec megállapítá emelve, hogy mbös Gyula s zékére mutat e helyes és nagyon is s: séges intézkedések megvalósítása. Bejelentette, hogy információja szerint a kere: delmi minisztériumban legk t lesz, ame- lyen az érdekeltek meghallgat: a kisiparosok és gkisebb munk: foglalkozott, ki- kiskereskedők aggkori biztosításáról fognak tárgyalni. Örömmel állapította meg végül, hogy ma Európában Magyarország az a hely, ahol teljes a nyugalom, a rend és ahol a polgár nyugantan, AA hatja álomra a fejét. Mind totta, hogy a Gömbös-kormäny szonyok közt is eredményes munkát Szurday Róbert után Kauser Nemzeti Egység Pártja fővárosi igazgatója mondott nagyi ar., - a szervezetének „IDEAL“ ACÉLCSŐ BUTOROK kombinált szobák, hall, úri- és előszobák, ülő- bútorok, zsurkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSÖBUTORÜZEM Budapest, V,, Szigot-utca 5-7. — Telefon ; 2—54 Dieea ) szobafestő és mázoló mester 99—: BUDAPEST, V, CSÁKY-UTOA 49 Telefon: 91—7—42 ET EEEP TERN Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mórnök V., Katona József-utca 41. szám , Ujpesti rakpart sarok.) fon : 21-0-19 MIK HRON ELEKTROMEDIKA!, ELE ÉS PRECIZIÓS HANTI KAI ! ZEM BUDAP: "., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 6 Telefonszám : 80-1—48, — Üzomzárlat után 581—6--24 CSATORNÁZÁS okl. mérnök, kövezőmester, KÖVEZES ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA ÚTHENGERLÉST [A A RR vállal WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföld -üt 1. Tel. : 59 -9—68, épitési vállalkozó Bvest, X!., Sashegyi-út 54. --- Page 279 --- Budapest, 1935 szeptember 4, 5 Ört ällnak a NEP szakemberei és minden tudásukkal résztvesznek a városigazgatás nehéz munkájában Immár a harmadik sorozatát közöljük azoknak a nyilatkozatoknak, amelyekben a főváros törvényhatósági bizottságának a NEP táborába tartozó új tagjai mondják el, hogy milyen tervekkel, gondolatol:kal vesz- nek részt abban a munkában, amelyet a fő- város polgárságának bizalma rájuk hárított. Az újabb kijelentések, csakúgy, mint az előbbiek megerősítenek bennünket abban a megállapításunkban, hogy ezek az , új erők" csakugyan erőt reprezentálnak s mem ok nélkül való az a nagy bizalom, amellyel a milliós főváros a városháza új korszaka Egerváry Tibor dr.: Sok vár sürgős Nemrég tért vissza külföldi útjáról Egerváry Tibor dr, orvos, a Nékám-klinika tanársegédje. Olasz-, Török-, Görög- és Oroszország szép folyta- tása volt a tavalyi olaszországi és afrikai útnak. A múlt évben is közegeszsegugyi tanulmányút volt az utazás, az idén egy lepessel megtoldotta Eger- váry dr. a célt. Azóta a főváros torvényhatósági bizottságának tagja lett, s most a Jeiljoldi tapasz- taiatokat szinte kötelességszerüleg gyüjtötte, hogy hasznára tudjon lenni Budapest egeszségügyének. Ez nem csupan szépen hangzó gondolat, mert aka- ratlanul is lépten-nyomon elárulja, mennyire betölti a feladat, ameryet a polgárság bizalma állított elébe az új munkaterületen. (S az orvos, mint or- vos akar hasznára lenni a fővárosnak, nem akar balra-jobbra muűkedvelősködni, hanem ott dolgozik, a kozegeszsegugyi bizottságban, ahol tudomanyát érvényesítheti. A tudománnyal — nyomban megállapíthatjuk — erős gyakorlati érzék parosul nála és kitunő meg- látás, akár a kórházak személyzeti viszonyairól van szó, akár az orosz nagyvárosok kietlen és minden rossz elképzelést felülmúló egészsegügyéről. Ka a reautás domborodik ki az itt következő nyilatko- zatból is. — A közegészségügyi bizottság tagja lé- vén — mondja isgervary Tibor dr. —, a szoro- san vett közegészségügyi kérdésekkel óhajta- nék foglalkozm. A tízennegyéves klinikai szolgá- lat, főleg a Rökusban töltott tíz esztendő bőséges tapasztaiatokhoz juttatott, S megismertette azokat az orvosi szempontból megítesendő elo- nyoket, ameryeket a koz erdekeben ki kel verekedni. — Konnekszusban vagyok a kórházak igaz- gató-főorvosaival, s igy ezekkel karöltve probá- lom a kórházi vonatkozású és közegészségügyi kérdéseket a közönség érdekében megoidani, nem annyira adminisztrativ, mint inkább prak- tikus szempontokat kidomborítva. Ide tartozik az ápolók és ápolónők státusrendezése, amely nemcsak szociális érdek, de főleg a közön- ség érdeke. Ezt a kérdést az egészségügyi kor mányzat jószándékú támogatásával karöltve kí- vánom rendeztetni, Igen jelentős kérdés a kórházak orvos- ellátása, amely a mai állapotában tart- hatatlan. Sérelmes ez a helyzet közegészségügyi szem- pontból és Budapest közönségének vitális érde- felé tekint a mai nehéz időkben, amikor annyi égető kérdés vár megoldásra. A fiatalság hangja tölti be ezeket a vallomásokai: az építő fiatalságé, amely memcsak éles ütemet visz bele a törvény- hatósági munkába, hancm imponáló felké- szültseget és ezen alapuló, életrevaló, a ne- héz helyzettel is számoló gondolatokat. Olyanokat, amelyek nemcsak a papiron él- nek, hanem a polgárság bc is valósíthatók. Ezt á Hirlapnak adott leg amelyek itt következnek: közegészségügyi kérdés rendezésre kébe ütközik. A rendezést kívánják úgy a kö- zönségérdek, mint az orvosérdek, tenat ezt 0 kérdest sürgősen rendezni kell. — Megrontoló óvatosságra törekszem min- den közegeszegugyi kerdesnel, S ez az elv vezé- rel, amikor pcidaul kenyteien vagyok helytele- niteni a legujavvan kreait rákos korház elneve- zését és a netynek lerögzítését. Mert ugyan ki Togja az odakerült betegek tudataból kiiktatni, hogy ők nem rakos betegek, csak a tudomanyos diagnózis megállapításanoz szükséges indıvi- duumok. Orvostudományi szempontbol ideálisak a célkitűzései az új intézménynek, de a betegek- kel szemben mindennek mondható, csak huma- nusnak nem, — A már régen rendezésre megérett iskoiaorvosi kérdést is napirendre óhajtom hozni. Stätuson kívül, 1deigienes alkalmazasban végzik az iskolaorvo- Sok nagyfontossagu feladatusat. Nem lehet kö- zömbösen elmenni az ő jogos érdekük mellett sem, de ezenreiul a státus fíeiállítása az eminens erdeke maganak a fovarosnak is. — Általában minden érdekel, ami Buda- pest jóvortabol Összerugg, de az a telfogásom, nogy nekem mindenekeiod . mint orvosnak kel a Juvarost szolgaimom a közegeszségüugy egesz területen. Az említett, inkabb pelaaceppen ki- xapott jelentős kérdések mellett sok a tenni- vaio ezen a téren. Hogy csak egyet említsek meg, itt a köztisztasag kérdése: az utcak por- talanitasa, okszeru öntözése, amely külön tanul- manyt erdemel, annyira fontos. „ — De akár közegészségügyről, akár más- ról van szó, az a vezerelvem, hogy mindenkinek, aki közügyekkel foglal- kozik, a legideálisabb celkitüzesekkel kell hivatását betölteni. Nem elég a poziciót elérni, hanem hűséggel meg kell tartani az idealis önzetlenség általi diktált elveket s harcolni kell érvényrejutásáukért. aibben a tekintetben a lehetőségek adva vannak a mai kormányzati rendszer mellett. Emellett bizonyít az is, hogy mi fiatalok bejutottunk a közügyek intezesebe. Be kell bizonyítanunk, hogy nem hiába jutottunk be. el a Fővárosi nyilatkozatok is, Gerlóczy Endre dr.: Az autonómia legújabb szer- vének, a fellebbezési albizottságnak szereperöl A főváros autonómiájának az 1934. évi novella alapján felállított legújabb szerve a fellebbezési al- bizottság, amely működését csak a legutóbbi na- pokban kezdte meg. Rendkívül fontos az a szerep, amelyet a törvény reá bíz, s amely a szélesebb köz- tudat előtt. még merőben ismeretlen. Gerlóczy Endre dr., a budapesti ügyvédi kamara alelnöke, aki érdek- képviseleti alapon vesz részt a törvényhatósági bi- zottságban, az összeférhetetlenségi és a közjogi bi- zottság mellett ennek az albizottságnak is tagja. Úgy reá, mint azokra, akik ebben az albizottságban résztvesznek, nagy és ugyanakkor nagyjelentőségű munka vár. Kérésünkre a fellebbezési albizottság hatás- körét, jelentőségét az alábbiakban körvonalazta, el- árulva aggódó figyelmét, amely az autonómia felé fordul. — Az 1934. évi XII. te. 26. §-a a székes- főváros közigazgatásáról szóló törvényt annyi- ban módosította, hogy a polgármesternek olyan ügyekben hozott határozatát, amelyeket nem a törvény, vagy — miniszteri rendelet utalt a pol- gármester hatáskörébe, a törvényhatósági bi- zottsághoz meg lehet fellebbezni. A jövőben még számos ügycsoport másodfokú elbírálása fog a közgyűlés hatáskörébe tartozni, miután a fő- városi novella hivatkozott szakasza azokat az ügyeket is a közgyűlés jogorvoslati körébe utalja, amelyek elsőfokú intézése szabályrende- Idogulására meg | GÁZBIZTOS ACÉLAJTÓK s ko Fo í HAAS és SOMOGYI let alapján tartozik a polgármester hatáskörébe. A közgyűlés, mint igen nagyszámú tagból álló testület, ezeknek a fellebebzéseknek az elintézé- sével a plénumban természetesen nem foglalkoz- hatik, miért is a fővárosi novella előírta, hogy ezeknek az ügyeknek" az elintézését évenként — megalakítandó — albizottsá- gokra kell bízni, amelyek átruházott hatáskörben gyakorolják a közgyűlést, mint — fellebbezési fórumot — megillető jogokat. — Az 1934. XII. törvénycikk megalkotása óta nem került sor ezeknek az albizottságoknak a megalakítására és pedig azért, mert az albi- zottsagok szervezetét külön szabályrendeletben kellett megállapítani. Ez a szabályrendelet fel- terjesztendő volt a belügyminiszterhez, ahonnan csak a közelmúltban érkezett vissza. — A székesfőváros ez évi július 5-én tar- tott rendkívüli közgyűlése megalkotta a két fellebbezesi albizottsagot, amely 4—4 tagból és 4—4 póttagból áll, Tagjai nagyobb részben a közgyűlésnek olyan tagjai, akik jogi képesítés- sel bírnak, — A fellebbezési albizottságokhoz az ügyek- nek egész jelentékeny csoportju kerül, ameny- nyiben az illetmény-ügyekkel, a kinevezett vagy megválasztott tisztviselők rangsorának meg- állapításával kapcsolatos kérdések, továbbá a csatornaépítési, ütburkoläsi járulékok kivetése ellen beadott fellebbezések és még más fontos ügyek is a közgyűléshez kerülnek. A kiküldött albizottság eddig egy ízben tartott ülést és igen behatóan — foglalkozott a hatáskörébe utalt ügyekkel, úgy hogy azok egyres: alapos elő- készítés végett az illetékes ügyosztálynak vissza is küldötte. — Mindenesetre nagy jelentőségű az, hogy az ideutalt ügyek az autonómia körében nyernek elbírálást, bizonyos fokig azonban nehézséget látszik jelen- teni az, hogy az albizottságokban azok az elő- adók ismertetik az ügyeket, akik elsőfokon az ügyosztályban azoknak előadói voltak, A bizott- ság legutóbbi ülésén kifejezésre is jutott az az óhaj, hogy erészben a lehetőség szerint bizonyos változtatás történjék, mert az autonómia egyik hivatása éppen az, hogy a polgárság érdekeit megfelelően érvényre jutta ez pedig bár- minő tárgyilagos és kitünő is a székesfőváros közigazgatása, jelentékeny mértékben kívána- tossá teszi azt, hogy az ügyek előadása ne ama ől történjék, amely azokban első fokon már állást foglalt és így a legmesszebb- menő tárgyilagosság mellett is az érthető elfo- gultság szemszögéből nézheti a kérdéseket. Vitéz Hajnóczy Béla dr.: Az emberi kérdések megoldása lesz a „Hittel és lelkesedésseVv": ez csendül ki min- den szavából vitéz Hajnóczy Béla dr.-nak, aki — amint mondja — a fiatalságot képviseli a vá- rosházán, Amint megállapítható, nemcsak szóban, hanem imponáló energiával és munkakészséggel. szavai mögött mintha a riadó jelet hallanók, amely előre viszi az ideális célok szolgálatában, = ur x ! mi fő problémánk A fővárosi politikában a frontharcosok érde- kében kifejtett buzgó tevékenysége közben kap- csolódott bele. Egyik elindítója volt az Egyesült Nemzeti Pártnak, amely a frontharcosok, hadi- j rokkantak, vitézek tömörüléséből alakult s a meg- mozdulás eredménye 1930-ban kilenc törvényható- sági bizottsági tagság lett. A häborü befejezése --- Page 280 --- 6 | Budapest, 1935 szeptember 4, óta foglalkozik nagy szeretettel ezekkel a kérdé- sekkel és nemcsak a politikai és társadalmi élet- ben igyekezik kiharcolni a háború hőseinek és kárvallottjainak a méltó helyet, hanem gazdasági téren is hathatósan gondozza érdekeiket, — A fiatalság és a frontharcosok — képvise. lője vagyok — úgymond — a törvényhatósági bizottságban. Sajnos, a világháború befejezése után mintegy két évtizeddel a testi épségüket vesztett rokkantak és a betegségüket hurcolö fronthar- cosok jogos igényei még mindig nincse- nek kielégítve. Az ifjúság problémája pedig, már úgy látszik, a tehetetlen- ségbe fullad. — Ez a két probléma az, amelynek meg- oldásával a legszívesebben és minden erőm és tehetségem latbavetésével fogok foglalkozni. Úgy látom, erre szükség van, mert szinte ne- vetséges, hogy Készül Budapest új csodája: a Nemzeti Park Erdélyi, felvidéki, bánsági fák és virágok múzeuma A Tabán lerombolása után a kietlen területen a fővárosi kertészet vette át szerepét s hamarosan pompás tájképet varázsolt oda. A Gellérthegy egész északi oldalát bekapcsolta a kertészet a ren- dezésbe, a munka nagyrészével el is készült már 8 tavasszal teljesen végez az egész hegyoldallal. Most már önként kívánkozik a folytatás: az egész Gellérthegy kertészeti , kiépítése", amelynek tervét Morbitzer Dezső — kertészeti igaz- gató el is készítette már. A dell lejtőnek a felsőbb régiója nincs rendezve még, nem teljes még a keleti, dunai oldal, ahol most készül a szerpentinút, a nyugati oldal azon- ban még teljes egészében rendezésre vár. Irredenta gondolat viragnyelven S miközben az eddigi munkálatok folytak s az újabb és újabb tervek készülnek, a Gellérthegyen egy nagyon érdekes és szép terv alakul ki a mieg- valósulás felé: a Nemzeti Park, amely a szokásos kertészeti feladatokon túlmenőleg tudomanyos, bo- tanikus munka, s amely mai megcsonkítottságunkban megkapó ir- redenta gondolat a fák, bokrok, virágok nyelvén, megvalósítani ez a Nemzeti Park? A Gellérthegyre akarja telepíteni Nagy- magyarország flóráját. Növénytípusokat, érdekes- ségeket, specialitásokat, ritka rajtákat a mai, meg- szükült Magyarország területéről, de túl a kény. szer-határokon, Erdélyből, a Felvidékről, Délma- gyarországból is. Kellő botanikus csoportosítás- ban Mert mit akar valósággal a növények nemzeti műzeuma lesz ez a Nemzeti Park, amelynek az alapja már megvan, anélkül, hogy a nagyobbb nyilvánosság erről tudomást vett volna, Szép csendesen már sok mindent elültettek és gondoskod- nak határon innen és határon túlról telepí- tett növényekről, 8 egyre szaporodik ennek a műzeumnak kiültetésre váró készlete a főváros vágányutcai kertészeti tele- pén, ahol egészen külön gondozzák ezeket a féltve örzött növényeket. Még a diplomáciát is igénybe kell venni Ez a munka nem olyan egyszerű, sőt nagyon komplikált és rengeteg fáradságot, kísérletezést és szerető gondot kíván. Elárulja ezt már maga. a pa- piron lévő tervezet is, ahol a szempontok egész variációja szerint beosztott csoportokba vusztva lát. napsütés, árnyék, széljárás, nedvesség, szárazság, a talaj különbözősége diktálják a beosztást és €h- hez képest jön számításba a Gellérthegy négy oldala, s a hegy meszes, dolomitos, márgás és agyagos talaja, amihez — szükség szerint — mes- terségesen preparált homokos vagy más tala; zárul, sőt oda kell telepíteni az őserdők fakorhadäsät, a sziket vagy a vízmenti iszapot is. Minden növény- nek lehetőleg olyan viszonyok közé kell jutnia, mint aminőben élt, ami előtt idehozták. A már kiültetett növények számára megterem- tették ezt a környezetet és ezzel a gondossággal folyik a tenyésztés a kertészeti telepen is. Mor- bitzer igazgató évről-évre kis expedíciókat küld ki az elszakított országrészekbe a gyüjtésre. Ki- való munkatársait szemeli ki erre a kiküldetésre, ami — amint megjegyzi — nagy kitüntetés. Még a diplomáciát is igénybe kell venni arranézve, hogy am telepítésre kiásott növények kellő csomagolásban haladéktalanul megérkezhessenek Budapestre. Megható találkozó Nem lehet meghatottság nélkül nézni a kerté- szeti telepnek ezt a gyüjteményét, amelyben a mindent megoldó technika korszaká- ban csak az emberi problémák meg- oldásáról feledkeztek meg. Ezt a helyzetet akarjuk megváltoztatni, az em- | beri kérdések megoldása lesz a mi fő problé- mánk a törrvényhatósági bizottságban. Tudjuk ? azt, hogy éppen ezek lesznek a legnehezebb kér- dések, mert igen súlyos érdekekbe fognak üt- közni. De mi, fiatalok, hittel, lelkesedéssel fo- gunk a munkához és hisszük, hogy ebben a ne- héz gazdasági válságban, ha nem is végleges, de legalább részleges megoldást tudunk kihar- colni. — Úgy érzem, hogy ez a mai kormányzat, amelynek lelkes támogatói vagyunk, bizonyára ezen a téren is, mint minden más téren, segítsé- günkre lesz. Hiszen a kormány legtöbb tagja frontharcos és érzik azt is, hogy az ifjúságot, a jövő kialakulásának remenyseget kell minden módon megsegíteni és alátámasztani. a Gellérthegyen. a mi régi, szép Nagymagyarországunk vi- rágaival találkozunk. Itt üdvözöl a mesterséges sziklán a Magas Tátrá- ból a havasi gyopár, a közelében többféle harang- OSS virág és az Artemisia egy fajtája, sok más társai- val egyetemben. Az Alduna tájékát többek között a Szent István szekfű, az Iris Ruthenica, a Pulsa- tılla Grandis és Montana, a Geranium Pratense képviselik, Erdély bérceiből jöttek ide a Saxifragák, a Sempervivum-fajtäk, a Gentiana Dinarica, a Draba Dedeana és a többiek, Mint egy nagy csa- ládi találkozón, együtt vannak a tiszavidéki gólya- hírrel és az árvaitányhajjal, amely a közvetlen kö- zelben, a Hármashatárhegyen a legszebb. A nagyszerű tervbe, amelyhez egymásután in- dulnak el a telepről a hazahozott növények a Gel- lérthegyre, a deli lejtő török időkvől megmaradt növényzete illeszkedik bele. A Gellérthegynek ez a déli lejtője, mint egywkis Riviera, széírtől védett, napsütéses darabja a fö- városnak, amely megőrizte mind máig a Pecanum Harmalát, amit török pirosuó- nak neveznek, a Ficus Edulist, az ehető fügét, itt maradtak meg a későbbi időkből származó mandulaják s itt van Gil Baba tiszteletére a gyönyörű rözsa-kıutüra. A mindenfelől telepített növényzet nagyrésze is a déli lejtőre került, Reméljük, hogy benépesülnek a többi oldalok is, S majd messziről látható lesz, mint új színfolt a sárgán hullámzó árvalányhaj-tábla, Ovatosan, mert hiszen ma ílyen komoly pénz- áldozatról nem lehet beszélni, említi meg Mor- bitzer igazgató azt a a patakot, amely az ő képzeletében már ott csörgedezik a déli lejtő magasságáról le egészen a Gellért-szállóval szemben lévő piatóig, hol kiszélesedve, hol elágazva és szigetet ölelve, hol vízesésben szikrázva, hogy azután lenn bele- ömöljön a kis tóba, amelyet a meleg jorrás vize is táptát a parton tenyésző melegvizi növények Öörö- mere, Uditö érzés még csak gondolni is erre a Nem- zeti Parkra, amely ıtt az igazgatói szobában olyan szépen kiszínesedik. A jó szülő szeretetével gondoskodik a főváros a szegény iskolásgyermekekről A népoktatási törvények értelmében az iskolu- ' köteles gyermekek iskoläztatäsäröl, a szükséges tanintézetek szervezéséről, a tanítók alkalmazásá- ról elsősorban a községek tartoznak gondoskodni. Csak, ahol a községek anyagi erőtlenségük miatt nem tudnak eleget tenni ennek a törvényes köte- lezettségnek és más testület (pl. az egyház) se gondoskodik a népiskolák fenntartásáról, ott vál- lalja az állam végső megoldásként a népiskolák létesítését. Budapest székesfőváros is a törvényes kötelezettség alapján tartja fenn —népoktatási intézeteit. Az 1932/33. tanévben összesen 122 elemi iskolát, 88 óvodát s ezenkívül a polgári iskolák, tanonciskolák, gazdasági, háztartási, továbbképző és gyógypedagógiai népiskolák nagy számát. A nepmüveltseg emelése céljából a n6p- oktatási intézmények — szervezése után legfonto- sabb feladata az iskolafenntartó fővárosnek ezek- nek az intézményeknek benepesitese, illetőleg a tanköteles korú ifjúság beiskolázása. Ebből a cél- ból külön szervezett intézmények születési törzs- könyvek alapján állandóan szämontartjäk az iskolaköteleskorü ifjúság iskolázását. Az — utolsó tanévekben még mindig több százezer iskola- köteles gyermeket tartottak nyilván a hatóságok Budapesten, hogy ellenőrizzék iskolábajárásukat. Sajnos, az iskolakötelesiforú gyermekek száma állandóan apad Budapesten. Elég erre nézve két jellemzó adatot megemlíteni. Az 1931/32, + tanév- 7 ben még 6245 gyermek lépett hatéves (tankötélks)" korba, az 1982/33. tanévben már-:csak 5782, A csökkenés aránya egy év alatt hét és fél szá- zalék. A másik adat: a tanköteleskor felső hatá- rát, a betöltött 15-ik évet az 1931/32. tanévben 8864 budapesti gyermek érte el, az 1932/33, tan- évben már csak 8363.74 csökkenés itt is 5.790. + De a budapesti iskoläsgyermekek szämänak fogyását az mutatja legjobban, ha az elemi isko- lába most beíratkozó hatéves gyermekek számát hasonlítjuk össze az iskolaköteleskort elhagyók számával. Ha az 1932/33. tanévben hatéves korba lépett 5782 gyermek kivétel nélkül mind elérné kilenc év mulva a tanköteleskor felső határát, a 15-ik életévet, akkori létszámuk csak 69.2%-a lenne az iskolaköteleskorból most kilépő 15 éves gyermekek számának. 9—10 év mulva, 1943—44- ben tehát legalább 30%-kal kevesebb 15 éves gyer- mek lesz Budapesten, mint ahány ma elhagyja a tanköteleskort. A székesfőváros, mint iskolafenntartó hatóság azonban nemcsak arról gondoskodik, hogy az iskolaköteleskorú ifjúság — beiskolázása — céljából szükséges intézeteket fenntartsa és benépesítse. Bár a törvény rendelkezéseinek ezzel teljes mér- tékben eleget tett. A főváros azonban a beisko- lázáson túl is val:tsággal a jó szülő szeretetével gondoskodik az iskolába járó szegény gyermekek- ről. A háború óta sorra megszervezte a székes- főváros az iskolai jótékonyság nemes intéz- ményeit.s Ezek az intézmények a —népoktatási törekvéseknek leghatékonyabb támogatói, a nép- művelési munka sikerének A székesfővárosnak erről a kevesek által ismert iskolai jótékonyságáról igen sok érlekes, néha meglepő adatot olvasunk — Illyejalvi I. Lajos dr.- nak, a Székesfővárosi Statisztikai Hivatal kiváló igazgatójának „A gyermek Budapesten” címmel most megjelent kítünő könyvében. Megtudjuk Illyejalvi I. Lajos dr. kitünő — tájékoztatásából, hogy a főváros, mint iskolafenntartó — hatóság, a tandíjmentességeken kívül nagyarányú ingyen tankönyvsegéllyel, étkeztetéssel, gyermekfel- ruházási akciókkal és a napközi otthonok fenn- tartásával is támogatja a szegény szülőket gyer- mekeik tamdmányainak folytatásában. Abban a mértékben, amint csökken a fővárosnak.az iskola- kötelesek beiskolázása körüli gondja, — mert a szülők ma már önként is elküldik gyermekeiket a Nnepiskoläkba, — egyre bővíti a főváros az iskolai jótékonyság kereteit. A községi iskolákba járó tanulóknak több mint felerésze kapott ax utols; tanévekben in- gyen tankönyvet, Évente átlag százötvenezer kötet könyvet oszt ki, a főváros ingyen a szegénysorsú tanulók között. Főleg a polgari iskolákban, ahol a tanulóknak háromnegyed részét ingyen tan- könyvekkel segélyezik, ae a fővárosi középiskolák- ban is 5590-os a segélyezett tanulók száma. Az iskolai étkeztetési akció során évente több mint hárommillió ebédadagot osztott ki a székes- fővátos a szegény tanulók között. Ebből 2.6 millió 4% elemi iskorai tanulóknak, 440.000 ebéd a pol- gári iskolai tanulóknak jutott. Egyetlen tanévben csaknem 20.000 szegény iskoläsgyermeket ruhá- zott fel a székesfováros. Közüluk 2127 szegény tanulót teljes ruházattal látott el. Az iskolákkal kapcsolatos napközi otthonokban — gondozott ta- mnutók száma évente 15—16.000, ami az összes tanulóknak mintegy 16%-a, Ezek a tanulók dél- időben és délután sem mennek haza, mert a fő- város szakképzett pedagógusok révén napközben, a tanítási órákon túl is gondoskodik a kenyér- kereső munkában elfoglalt szegény szülők gyer- mekeinek felügyeletéről. — Külön fejezetet szentel Zilyefalbvi I. Lajos dr. könyve a — Székesfővárosi Népművelési Bizottság gyermeknevelő, szórakoz- tató, gyermekművelő tevekenységéről, amely rész- ben a szülők és pedagógusok szamára tartott elő- adósokból, részben a gyermekek játéktéri foglal- koztatásából és szórakoztatásából All. A Nép- muvelési Bizottság az 1934. évben 675 előadást tartott szülők és pedagógusok számára. A fő- városi gyermekeket a nyári hónapokban 12 játszó- téren, 290 játszónapon foglalkoztatta, naponta átlag 1200—13500 gyermeket részesítve ezekben A léleküdítő foglalkoztatásokban. Illyefalvi könyve pontos adatokkal tárja elénk, hogy mennyi áldozatkészséggei gondos- kodik a város minden tényezője a gyermekekről. A Nemzeti Gyermekhét is ennek a szeretetnek jegyében igyekszik évről-évre a gyermek felé for- dítani a főváros polgárságának figyelmét és szere- tetét. legjobb előmozdítói, --- Page 281 --- Budapest, 1935 szeptember 4. Kis képek egy nagy nemzel éleréből Azok a monumentális látványosságok, amelyek a Londont járó utazót újra és újra lenyügözik, ere- jüket vesztik, ha a közvetlen benyomás helyett csak a leírás gyenge szavaival próbáljuk őket érzékel- tetni. De a gigantikus forgalmat, a csodálatraméltó épületeket, intézményeket és egyéb páratlan látvá- nyosságokat már unos-untig megírták, sok újat etekintetben amúgysem lehetne kihozni az ujságcikk szükreszabott keretein belül, Tudott dolog azonban, hogy a vízcseppben van a hatalmas tengerek min- den titka, így tehát meggyőződésem, hogy azok az apró kis pillanatfelvételek, amelyeket alább mutatok be, tökéletesen megmutatják Londonnak, ennek a csodavárosnak és csodálatos lakóinak tisztességé- ben, tisztaságában és puritánságában méltő szép életét. Karkötő a canferburyi dóm előtt irígylésre- A szokott óriási vasárnapi autóforgalom, végig az országutakon. Hármas, négyes sorok- ban, teaházakka benzinkutakkal, másokkal szegélyezett aszfaltutakon rohannak a kocsik Canterburyn, Anglia ösi érseki váro- sán keresztül. Rövid időre megállunk a csodá- latos szék zyház előtt, ahol a térségen az autók koznak. Körül- járunk, mindent megnézünk, aztán indulunk to- vább a tenger felé. Ebben a pillanatban a földre nézek, látom, hogy ott. hever egy brilliánsokkal kirakott arany női karóra. Felveszem és ahhoz a társasághoz fordulok, ámely épp a földön he- mentőállo- verő óra mellett készülődik ugyancsak az in- dulásra. — Önök vesztették el ezt az 6 Mindenki vet egy aztán megrázzák át? futó pillantást az órára, : nem az nem, "Tovább kínálgattam az órát, megmutatom. Hiába, nem akad a. Végre odaadom a posztoló rendőrnek, aki átveszi tő- lem, elismervényt ad róla, majd megkérdi neve- met, lakásomat. . — Mire való ez? fűnek-fának — kérdem , meglepetve. — Szükségem van a címére, — magya- rázza a rendőr, — mertha három hónapig nem jelentkezik az óra gazdája, elküldjük az ön laká- sára, Végre is nem Örizhetjük az idők végéig. — Hát nem megy át az állam tulajdonába ? — Ugyan, — legyint a rendőr, — az állam csak nem él elveszett karkötőőrákból . . , Bébik a borbeiyndl Valamennyiünk — gyermekkorának — egyik legkeservesebb emléke a borbély. Különösen a falusi borbély. Ki ne emlékeznék azokra a kín- szenvedésekre, amikor häromesztendös korá- ban beültették a nagy karosszékbe, aztán jött a nagy szörös ember a rettenetes ollóval és nul- lás hajnyíró gépezetével, amely kicibálta, ki- tépte, kiszaggatta a zsenge bőrről a szőke tin- cseket. Bi s, ordítozás a gyerek részéről, fe- nyegetőzés, esetleg egy-két nyakleves a szülő részéről volt mindíg a pokoli művelet kísérő koncertje. Londonban most elvittük az unokát, a kis Mihály gyereket a bébi-borbélyhoz. Nagy, tá- gas terem, tele a legangyalibb gyermekjátszó- szerekkel. Nagy összevi aságban hintalovak, beszélőbabák, kis autók, csónakocskák és ezefnyi olyan rekvízitum, mintha Meseország tündéri csodái közé került volna az ember. Emellett édes-bájos hangzavar: a sarkokban gramofónok szólnak, amelyek érctorkából üde angyali gyermekdalok gögicselnek. A bébik szájtátva, az elragadtatás káprázatával lénnek ebbe a meseországba, ahol szép, fiatal, fehér- kabátos nénik veszik kezükbe az apróságokat, ültetik hintalóra, kis autóba és adják a kis- lányok mulatságára a gyönyörünél-gyönyörűbb hajas babákat. A bébik — évestől felfelé — öt perc mulya vidáman kacagnak, észre sem veszik, hogy közben már nyakuk köré kerekí- tették a fehér kendőt és a kedves nénik javá- ban nyisszantgatják a selyempuha tincseket. Azért persze itt sem megy minden és min- dig símán. Egyik-másik bébi itt is hirtelen el- bögi magát, amikor nyírás után haza akarják vinm, Budapest dicsérerie a ijondoni országúton Vasárnap délután. Westeliff felé száguld az autónk, hosszú az út, egyszerre csak megszólal az egyik figyelmes utitársam: - Unatkozik ? Es máris folytatja: — Tudok ám magának szór: 3 a érdekelni fogja. Most négy óra van, hallgassa csak meg, mit ad a londoni rádió. zal már kattint is a. kapcsolón, és pár pillanat mulva a tökéletes aszfalt-úton abszo- lut csendben suhanó autó belsejében zengeni kezd a hangszóró: Magyary Imre zenekarának ü mez-fevételeit adja a londoni id ideig, mert utána az angol szpíker beszélni kezd: „Budapest Európa legs gasson el Budapestre, a gyógyforrások és gyógy- fürdök Mekkájába.., tizenhét fontért, bel értve az utiköltséget, szállodát, elsőrangú ellá- tást és mindenfajta borravalót, hét napot tölt- het Budapesten, a világ legkellemesebb városá- ban... És ez így megy tovább: a szpíker nem fogy ki Budapest dícséretéből, majd, amikor kissé abbahagyja, megint csak pompás cigánymuzsi- kát adnak. El vagyok ragadtatva a budapesti Kur- komissio zseniális ötletétől. . Ezt a nagyszerű reklámot itt Budapesten, a Vigadó-téri irod ban, a kitűnő Szviezsényi Zoltán találta ki és a londoni magyar követség útján sikerült is megvalósítania. Vasárnap délutánonkint, éppen akkor, amikor a weekendezők ráérnek a szóra- kozásra, London antennái remek magyar mu- zsikát sugároznak a strandokra és a week- endezőket Budapestre, a világ legszebb váro- sába hívják. szebb városa , . . láto- Felölf6 a Silver Grülben Már vagy másfél órája szalad az autónk a tengerpart felé. Végig az or zágúton barátsá- g0s kis teaházak invitäljäk az utasokat pár perces üdítő pihenőre. Az egyik ilyen teaház- nál, a Silver Grill előtt megállunk, megpihe- nünk, majd néhány csésze tea után folytatjuk utunkat. Tíz perc-mulva eszembe jut, hogy ott felejtettem a Silver Grill-ben a felöltőmet. — Forduljunk gyorsan vissza — mondom. — Nincs sok értelme — jegyzi meg ütitär- sam. Jó meleg idő van, nincs szükség a felöl- tőre. Majd este, ha hazamegyünk, megállunk a Silver Grill előtt. Némi aggodalommal nézem a rengeteg ki- rándulót, a végeláthatatlan autósorokat, ame- lyek utasai egyre-másra szállnak ki az ilyen teahäzaknäl, Nem sok reményt érzek arra, hogy felöltömet este még viszont!ässam. De az angol olyan természetesen beszél le visszaforduläsi szándékomról, hogy röstellek vitatkozni vele, Este tizenegykor, visszafelé jövet, megál- lunk a Silver Grill előtt, A kis teaház tele van vendéggel, Egyenesen odamegyek a sarokhoz, ahol reggel teáztunk. A fogason ott a felöltöm, úgy, ahogy hagytam. Még csak hozzá sem nyúl- tak, odább sem tették, még csak a megőrzésére sem gondoltak, Veszem a felöltőmet, hozom ki- felé. Senki a pincérek közül egyetlen megjegy- zést nem tesz, nem kérdi, miért jöttem be, mit csinálok, miért kapom fel a felöltöt, A mészáros, a jűszeres és a 1öbbi A. családi villában, ahol lakom, éppenúgy, mint a többi családi villában, azonosak a szoká- sok, a körülmények, sőt bizonyos tekintetben az építészi megoldások is, Így például minden villá- nak van egy főbejárata, de van oldalt egy kis gazdasági kapu is, amely a konyhához vezet. A konyha frontján csapóablak van, amely mögé egy kis asztalka-féle van felszerelve. Reggelen- kint itt helyezi el a mészáros, a füszeres, d te- jes, a zöldségárus, a pék és a többi élelmiszer- szállító az előző este telefönon megrendelt holmit, | ház . társalogni vasárnap e számlázott a szállítók és összeget. A ki nyitva van. lophatná: idegen is, akik végrehajtjé Tudomä 1 szerint t pénzeket bár de a kihordók Angliában még nem volt példa arra, hogy valaha egy penny hiány- zott volna ezekből a abad ege alá köz- prédára kitett élelmiszerszámlák összegéből, Az angolok nyelvtudománya Nem árulok el nagy angol nemzeti titkot, ha közlöm, hogy az angolok csak angolul tud- nak. Más nyelv egyáltalán nem érdekli őket. Már csak ezért is mulatságosnak találtam az alábbi kis epizódot. " Ott állok az egyik legnagyobb londoni áru- előcsarnokában, emlélődöm, peretnek egyet-mäst väsärolni. Rögtön oda. in hozzäm az útbaigazító ember, sebesen darálni kezd an- golul, mire én megjegyzem: — No speak english. . — Parlez vous francais? hirtelen az emberem. — Oui, Monsieur, - nyebbüléssel, hogy végre egym e — Oui? kérdi most szemmellátható megdöbbenéssel, aztán sarkonfordul és nehogy kezdjek vele, hirtelen eltűnik az áruház forgatagában. : Világos, hogy az , our" ész francia tudomány kérdi most válaszolom megköny- kezdjük megérteni szócskában kimerült a. ÉPÜLETFA, PARKETTA, BUTOR 71 ést, aambásadást szút, favamtást, 90 megelőző, védekezési és javítási tanácsadás LÉVAI! ELEMÉR faipari szakértő Budapest, VI., Szív-utca 11. Telefon : 282-57 KÖZPONTI IRODA : Budapest, VI., Andrássy-út 6. Telefonszám : 16-5-58, Konräd Pál PARKETT GYÁR épületbontási vállalkozók építési anyag kereskedők ÓSés HAVAS Budapest, IX., Mester-utca 11. Telefonszám : 37—0 — — Anyagtelep: XIV., Hungáriaközép körút 215 Az Angol-park mögött Parkett- és padiózati vállalat STERNER G. =—z Budapest, V., Hold-utca 25. Tel.: 105—59 NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, VII... JÓSIKA-UTCA 15. Teleton : 45- TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Eőtvös-utca 43. szám. Telefon: 14—5-80. HOFBAUER ÉS PIAZZA £PITOMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. CZUCZOR LÁSZLÓ PITÖMESTER BUDAPEST II., Török-utoca 4 Telefonszám 574-23 Gyári lerakat va Telefon: 411-31 parkett és padózati vállalat Bpest, IX., Dandár-u. 24. vállal új és régi fektetést és mindenféle padozat munkat a legolcsóbban. LIEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐ!-ÚT 64 TELEFON: 82-8-06 --- Page 282 --- Budapest, 1935 szeptember 4. egész évre . . . . a . . 2. fél" GVTB ae ee ee 24 pengö 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. —S——— A polgármester és az alpolgármesterek ünne- pélyes beiktatása. A törvényhatóság nyári szü- nete letelőben van. A Tfötisztviselök javar 2 ugyan még szabadságon van és vezető város- politikusaink közül is alig néhányan tartózkod- nak a fővárosban, szeptember derekán azonban jó- formán mindenki itthon lesz már. Sipőcz Jenő dr. rőpolgármester külföldi tartózkodása után most Zebegényben üdül, s itt a közelmult napokban fo- gadta Farkas Ákos dr, tanácsnokot, aki tájékoz- tatta öt a fővárosi eseményekről. Szóbakerült az is, mikor üljön ö: i zön folyamán elsőízben a törvényhat 5", — Értesülésünk sze- rint e hónap közepe táján rendkívüli köz- gyűlésen fogják ünnepélyesen beiktatni Szendy Károly polgármestert, akinek megválasztását a kormányzó a nyári szünet alatt hagyta jóvá. A fő- polgármester az el: rendes közgyűlést szeptem- ber 18-ára tüzi ki rendes napirendi tárgysorozat- tal, de ezen a közgyűlésen fogják Liber Endre és Lamotte Károly dr. alpolgármestereket is ünnepi külsőségek között beiktatni. Sipőez Jenő főpelgármester és Szendy Károly pelgármester a Magyar Egészség Hete védnökei. A Turul Szövetség által október 19—28-a között rendezendő Magyar Egészség Hete előkészületei mıgyban folynak. Sipöcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly polgármester vállalták a hét véd- nökségét, amelynek i országos ő. bású egyik nagyobb eseménye az yi kiállítás lesz. A nagysza- a vele kapcsolatos előad: orozat Végváry József országgyűlési Ő és Bérczy Ferenc, a Turul Szövetség or- tése alatt már megkezdte mü- lítás központi irodájában, TV., Pető Sándor-utca 9. Szendy Károly polgármester a rokkantkérdésről. A HONSZz központja és küldöttsége vitéz gyűlési képv budapesti csoportjainak Arvätfalvi Nagy Istvän ország- vel tisztelgő látoga- él elsősorban hadi- gyeljen a hadirokkant hogy a főváros üz rokkantakat alkalmazzon és törvény szigorú betartására. Sárkány Ferenc társ- elnök, törvényhatósági hizottsági tag még arra kérte a polgármestert, hogy a HONSz vagyonörzö vállalatának juttatott utcai autó- és kerékpárörzés- nél a magasan megállapított helyfoglalási díjakat mérsékelje. 5: ly válaszában megígérte, hogy a lehetősé etcin belül mindig figyelem- mel lesz a hadirokkantak érdekeire. A szükség- munkáknál tíz százalékon felül is fog hadigondo- zottakat alkalmazni, a helyfoglalási díjakat pedig revízió nlá veszi. rtek, Felkay tanácsnok Mohácson és Zalaegerszegen. A polgármester és a székesfőváros közönségének képviseletében a mohácsi hősök emlékművének or- szágos fénnyel megtartott leleplezési ünnepségén Felkay Ferenc dr. tanügyi tanácsnok jelent meg, s koszorút helyezett a szobor talapzatára. A tanács- nok ezt az útját egyúttal arra is felhasználta, hogy Zalaegerszegre utazzék, s ott résztvegyen a várossá alakulás félszázados fordulója alkalmából rendezett emlékünnepen. A városi díszközgyűlésen beszédet is mondott Felkay tanácsnok, majd megjelent a Gő- cseji Hét megnyitásán és megtekintette az azzal kapcsolatos kiállítást is. A polgármester félévi jelentése. tási bizottsá A közigazga- Eg szeptemberi ülésén, amelyet 9-én tar- tanak meg, szokás szerint nemcsak a havi jelentés, hanem az esztendő első feléről készült félévi jelen- tés is megvitatásra kerül. A polgármester e jelen- tése, amely az 1935. esztendő első hat hónapjáról ad xépet, most készült el. Szendy Károly megälla- pítja ebben a jelentésében, hogy az a gazdasági fel- lendülés, amely 1934-ben megmutatkozott, nem ha- Jadt tovább, ami zatükröződik a főváros üzemei- nél és intézményeinél is. A polgármester hosszasan beszámol az egyes ügyosztályok által elvégzett munkákról, majd hangsúlyozza, hogy a székes- főváros kö. ge mindent megtesz üzemei és in- tézményei révén a meankanéllüliség enyhiteösere, Januártól június végéig beruházásokra, illetőleg Kközmunkákra a székesfőváros 27 millió 332.000 Dpen- Szeptember 5 és 10-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny | göt fordított. Az üzemekkel összefüggésben arról is beszámol a polgármester, hogy az üzemi státusren- dezés előmunkálatait teljesen elvégezték, de hasonló- képpen befejezték az üzemi alkalmazottak fizetés- rendezésére vonatkozó munkákat is. A 21 milliós beruházási kölcsönből 414 millió pengőt már folyósított az OTI. A Községi Taka- rékpénztár közbenjöttével hétfőn délelőtt vette fel a főváros az OTI által nyujtandó huszonegy- milliópengős beruházási kölcsön első ötödrészét 4.2 milliót. A még hátralévő kölcsönösszeg to- vábbi részleteit félévenként hívják le. Ez az eljá- rás lényeges kamatmegtakaritässal jár és az egész összegre mincs is szüksége a "fővárosnak. mert a kölcsönösszeg terhére elvégzendő beruhá- zások nem egyszerre, hanem egymásutáni —§07- rendben, két éven belül, történnek. A pénz fel- vételével egyidejűen Liptay Lajcs, a Községi Ta- karékpénztár vezérigazgatója átadta az azonos értékű kölcsönkötvényeket, amelyeket az érték- papírok előállításánál különleges biztonsági rend- szabályok figyelembevételével a Házinyomda ké- szített el. Kölcsönösen áthelyezték a bicskei és a Hideg- kutirúti gyermekotthonokat. A törvényhatósági bi- zottság korábbi határozata értelmében megtörtént a bicskei és Hidegkuti-úti szeretetotthonok felcse- rélése. Szeptember 1-töl kezdve azok a fiúnöven- dékek, akiket eddig a Hűvösvölgyben neveltetett a székesfőváros, már Bicskén élvezik a budapesti pol- gárság atyai gondoskodását, az eddig Bicskén tar- tózkodó leánykák pedig felkerültek a hajdani Holtz- spach üdülőbe. Az árvagyermekek érdekében mind- két intézetet át is alakították. Budapesten egy t daléképületet létesítettek, amelyen a Kközbej €pitömunkäs sztrájk miatt most végzik az utolsó simításokat, Bicskén pedig új pavillonnal bővítették a férőhelyeket. Eredmény az, hogy mind a két in- tézetben húsz-húsz gyermekkel többet tudnak el- helyezmi. A Hidegkuti-úti otthonban Knoll Andor dr. vette át a parancsnokságot, ez a csupaszív ember, aki már Bicskén is megmutatta, hogy nála igazibb édesapát alig találhatott volna a polgármester, Bicskén az árvaházi tanítói kar egy másik kiváló egyénisége, Zathureczky Dezső a vezető, s az ő személye is garancia arra, hogy a gyermekek jó és igazi otthonra találnak. Mindkét vezető tapasz- talt, kitünő pedagógus, ami azt is jelenti, hogy a két intézet oktatási színvonala teljesen kifogástalan le Bicskén egyébként további fejlesztésre készül- nek. Az újonnan emelt barakképület bejárója elé nagyobb méretű fedett tornácot akarnak építeni, hogy esős időben ne kelljen a gyermekeknek nap- közben feleslegesen igénybevenni a hälötermeket, Ez az új létesítmény úgyszólván fillérekből elké- szíthető, viszont nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az intézet még jobban megfeleljen rendelteté- sének. A Hidegkuti-úti intézetben egyelőre csak leányokat helyeznek el, valószínű azonban, hogy késöbb 3—6 év közötti életkorú fiúkat is beutal- nak. A két intézet kölcsönös áthelyezése augusztus legvégén történt minden zavaró körülménytől men- tesen. A cserére elsősorban racionalizálási okok miatt került sor. Vázsonyi János lemondott fővárosi bizottsági tagságáról. Vázsonyi János országgyűlési képviselő Sipöcz Jenő főpolgármesternek elküldte azt a le- mondó levelet, amelynek értelmében em tart igényt fövärosi bizottsági tagságára. Tlymódon a Nemzeti Szabadelvüpárt listáján az utána következő póttag, Reisz Sándor vállalati igazgató fog bekerülni a törvényhatóságba. "Túlzott telekárakat követelnek a balatoni út mentén. A Balatonhoz vezető új műút fővárosi sza- kaszának építési munkálatait csak akkor lehet megkezdeni, ha a ma még magánkézben lévő föld- területet megszérezték, A városrendezési ügyosztály már hónapokkal ezelőtt érdeklődött az ingatlantulaj- donosoknál és igen nagy részüknél túlzott igények- kel találkozott, Erre való tekintettel a kereskedelmi minisztérium most elrendelte a kisajátítási eljárást. Mielőtt azonban azt folyamatba tennék, a főváros a békés megegyezés érdekében ezúttal hivatalos formák között tárgyalni kíván az érdekeltekkel, s ezért azokat szeptember 9. napjára meghívta a Városházára. Mi a fizetése a közszolgálati alkalmazottnak ? Sokat vitatott kérdés, hogy végrehajtásokkal kap- csolatban mi tekinthető a közszolgálati alkalmazott illetményének. A végrehajtási novella értelmé- ben ugyanis a közszolgálati alkalmazottak fize- tését és a fizetés természetével bíró pótlékokat évi 2000 pengő épségben hagyásával egyharmadrész erejéig végrehajtás alá lehet vonni. A gyakorlatban azonban sokszor válik vitássá az, hogy mi tekint- hető fizotés természetével bíró pótléknak? Figye- reméltó, hogy etekintetben ellentét van az igaz- ságügyminiszter közleménye és a budapesti Itélő- tábla egyik multévi ítélete között. Éppen ezért a tiszti főügyész a közigazgatási bizottság legköze- lebbi ülése elé terjesztendő félévi jelentésében annak szükségességét hangoztatja, hogy törvényhozási uton kellene meghatározni a lefoglalhatóság szempontjá- ből a fizetés természetével bíró pótlék fogalmát. "7 A Közniunkatanács parcellázza az Orczy-ház és a Horizont-bérházak egész területét. A Fővárosi Hirlapban már jelentettük, Kogy a bíróság a Hori- zont Ingatlanforgalmi RT.-nak visszaítélte azokat a hatalmas bérház-komplexumokat, amelyek a Ki- rály-utca 3. és Rombach-utca 14—16. számú telken terülnek el. A Horizont ezután a Közmunkatanácshoz folyamodott, amely a Horizont ingatlanaira nézve is megállapította a parcellázást, mégpedig olymó- don, hogy a mostani bérházak helyén mintegy tíz házhely létesül, A .Horisont ennek megfelelően új 1e részvénytársaság létesítésén fáradozik, amely a Községi Takarékpénztár segítségét venné igénybe ahhoz, hogy végre megnyithassák egy ilyen hatal- mas építkezéssel a Madách Imre-út első szakaszát, A tárgyalások annyira komoly stádiumba jutottak, hogy a Horizont-házak és az Orczy-ház lakóinak november elsejére fel is mondták a lakásokat. Ideiglenes próbaidő — tíz esztendeig. — Sipos Dezső pénzügyőri szemlész, amikor nyugalomba- vonult, új állást vállalt. Budapest székesfőváros 1922 júliusában forgalmi ellenőri teendőkkel bizta meg. Tizenkét esztendővel későbben, 1934 júniusában pol- gármesteri rendeletet kapott, amely őt szolgálata alól ugyanazon hó végével felmentette. A forgalmi ellenőr azt vitatta, hogy a tizenkétéves szolgálat után felmondási díjra és végkielégítésre is igénye van, ezért összesen 4750 pengőt követelt a főváros- tól. A tiszti ügyészség a kereset elutasítását kérte, majd bemutatta azt a polgármesteri rendeletet, amely két évvel Sipos alkalmaztatásának kezdete után kelt, szóval 1924-ben és azt tartalmazza, hogy Sipos Dezsőt a főváros ideiglenesen próbaidőre al- kalmazza, mégpedig olyan kikötéssel, hogy Sipos bármikor, minden felmondás és mindennemű jog- igény nélkül elbocsátható". A munkaügyi bíróság eljogadta ezt az álláspontot és a felperest kerese- tével elutasította, Az ítéletet a törvényszék fellebb- viteli tanácsa is helybenhagyta. A megokoläs hang- súlyozza, hogy a polgármesteri rendelet révén a fel- peres megbizatása ideiglenes szolgálattá minősült, kényszerhelyzetre pedig nem lehet hivatkozni, mert 1924-ben még nem voltak olyan rosszak a gazda- sági viszonyok, hogy a felperes ne hagyhatta volna ott a fővárost, ha nem tetszett neki ez az átminő- sites, Új tisztviselő-társasház épül. A LAB kettőszáz- ezer pengős építési kölcsönének felhasználásával a FANSZ kebelében tömörült tisztviselők tovább foly- tatják társasház-építési akciójukat, Ezuttal az Edömér-utcában szerzett meg a FANSz egy hatal- mas telket, s ezen építi fel a teljesen modern, húsz kétszoba-hallos lakást magában foglaló házat, ame- lyet a FANSz érdemekben dús elnökének, Liber Endre alpolgármesternek nevéről , Endre-udvar"-nak neveznek el, A munkálatokat a napokban megkez- dik, az elkészülés viszont jövő év nyarára várható. A déli kerületi petició a közigazgatási bíróság előtt. Az áprilisban lefolyt országgyűlési képviselő- választások után a Keresztény Ellenzék peticióval támadta meg a választás eredményét. A közigaz- gatási bíróság most tüzte ki a petició tárgyalás határnapját, s azt szeptember 16. napjában állapí- totta meg. A Vízművek számlája vita tárgyává nem tehető. Magárfelek peres vitája azzal végződött, hogy az adósnak többi közt egy bérházát is elárverezték. A befolyt összeget tudvalevően a biröilag meg- állapított sorrend szerint Kell felosztani a hitele- Zök között. Ezek közt jelentkezett a tiszti ügyész- ség is, mert az adós három évre visszamenően 2780 pengövel tartozott a Vízműveknek. A járás- bíróság elfogadta a tiszti ügyészség előterjesztését, a végrehajtó hitelező azonban, aki az árverést ké- relmezte és foganatosította, felfolyamodással élt. Azt állította, hogy a járásbíróság törvényellenesen járt el, amikor a Vízművek számlakivonatát min- den további bizonyítás nélkül, mint bizonyító ok- iratot fogadta el. A felfolyamodással a budapesti törvényszék foglalkozott, amely kimondotta, hogy a köztartozásokról az illetékes hatóság által sza- rűen kiálltott kimutatás vita tárgyává nem EREDETI ANGOL TIPMKEN-CSAPAGYAK DEÁK BÉLA W-., JÓtALTÉR 2. Te efon: 15—1—98 Gavora Zsismond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 Szép, olcsó, jó KERTE csak a Potláf-fjéle feheit Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VH, Almássy-tér 2. Telefonszám 33—4—62 ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lägymänyos-u*ca 5 Telefon: 69-3-37 CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- |) ALAFITÄSI ÉV 1876 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÄDOR-UTCA 19, TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazárbelalazás, Ipari kemencék építése és tervezése --- Page 283 --- Budapest, 1985 szeptember 4. SÖVÁROS [CAP 9 e e 99 DASÁGI ÉRTE. a VA EE Winchkler Istvän az új kereskedelemügyi miniszter Bornemisza Géza ezentúl egész munkásságát az ipari minisztérium vezetésének szentelheti A hivatalos lap keddi számában jelent meg az a legfelsőbb kézirat, amellyel a kormányzó Winchkler Istvánt nevezte ki kereskedelemügyi miniszterré. Winchkler István dr. kinevezése osztatlan örömet és megelégedést keltett mindenfelé, első- sorban azonban gazdasági körökben, mert hiszen az új kereskedelmi miniszter kiváló képességét, főleg pedig külkereskedelmünk megszervezése és felvirágoztatása körül szerzett hervadhatatlan érdemei közismertek. Winchkler István a külügyminisztériumban kezdte pályafutását. Diplomáciai munkássága során nagy tudása és személyének rokonszenves varázsa rengeteg hívet szerzett neki, és nem csupán idehaza, hanem, — azt lehet mondani, — világszerte. Összeköttetéseinek ez a földkerekséget át- fogó hálózata szinte predesztinálta őt külkeres- kedelmünk megszervezésére. Fi leges lenne itt, ezen a helyen, pár szóban méltatni annak a he- roikus és rendkívül eredményes munkának jelen- tőségét, amely az ő nevéhez fűződik. Tény az, hogy rendszertelen és csekély exportunkat első- sorban megorganizálta, az egész külföldi háló- zatot, mondhatni, tudományosan kiépítette, rend- kívüli munkabírásával egész rövid idő alatt év- tizedek hiányát pótolta, végül pedig, de elsősor- ban egyre emelkedő hatalmas külkereskedelmi forgalmat teremtett meg, holott ez annál nehe- zebb volt, mert hiszen a devizakorlátozások világszerte megbénították az egészséges vér- keringést. Winchkler István az exporton át természe- tesen a legtökéletesebben megismerte az egész 0.2 magyar gazdasági életet, így tehát, mint ennek legfőbb őre és irányítója, nyilván épp úgy fel- lendíti a belső gazdasági vérkeringést, mint ahogyan a külső forgalom hatalmas lendülete is az ő tevékenységének eredménye. 3 Ugyanakkor a kormányzó felmentette Bor- nemisza Gézát a kereskedelmi miniszteri teen- dők ellátása alól és ezzel százszázalékosan kez- detét vesz: ömhös-kormány hatalmas gazda- sági reformpolitikájának új korszaka. Bornemisza Géza, a kiváló mérnök, most már maradék nélkül "minden idejét, nagy lelke- sedését, egész, kiváló tudását és tehetségét a magyar ipar felvirágoztat ak szentelheti, mint az új ipari minisztérium vezetője, Bornemisza Gézától, az ipari minisztertől rendkívül sokat vár a magyar közvélemény. Még minisztersége előtt, amikor egész fiatalon, igen magas pozíciót, felelősségteljes vezetést bízott rá a magángazdaság, tanujelét adta kiváló képes- ségeinek. Mint kereskedelmi miniszter, alkotásai- nak sokaságával és maradandó értékével, nem- különben aktívitása fiatalos gyorsaságával egy- aránt bebizonyította, hogy Gömbös Gyula itt is helyesen választotta meg munkatársát, amikor ezt az országos problémák megoldására hivatott férfiút hívta meg kormányába. Bornemisza Géza, a kereskedelmi miniszter, kiválót produkált. De Bornemisza Gézától, az ipari minisztertől, egész ipar-gazdasági életünk megujhódását, talpraállítását, az ország életé- nek jobbrafordultát várja a magyar közvéle- mény. És az eddigiek után — okkal és joggal. Felelős-e a részvénytársaság az igazgatóság által az egyes igazgatósági tagokkal kötött szerzédéséri Jogegységi döntvényt si get a tiszti főügyész A Fővárosi Hirlapban számos figyelemreméltó cikkben hívtuk fel a közgazdasági körök figyelmét arra a viszonyra, amely részvénytársaságoknál a | részvényesek és az igazgatóság között fennáll. Kon- krét esetekből indultunk ki és riportjaink kereté- ben mutattunk rá ennek a viszonynak vitatható voltára, Így egyik utóbbi számunkban közöltük, hogy a cégbíróság megsemmisítette az Országos Iparbank közgyülési határozatát és kimondta azt: ha nincs osztalék a Tészvényesek számára, nincs elnöki járandóság som. Mindezek után a Fővárosi Hirlap nagy öröm- mel vette tudomásul, hogy Szemethy Károly dr. tiszti főügyész a közigazgatási bizottsághoz terjesz- tett félévi jelentésében felveti a kérdést, hogy mennyiben felelős a részvénytársaság azo- kért a kötelezettségekért, amelyek a rész- vénytársaság igazgatósága által az egyes igazgatósági tagokkal létesített szerződése- ken alapulnak. A főügyész jelentésének ez a problémája minden bizonnyal élénken fogja foglalkoztatni a közgasda- sági köröket is. A jelentés ugyanis rámutat arra, hogy a részvénytársaság igazgatóságát a közgyű- | lés választja fizetéssel, vagy anélkül és ebből a Kúria 1927-ben még azt a következtetést vonta le, hogy az igazgatóságnak nincs joga a részvénytár- saság vagyoni megterhelésével olyan javadalmazást megüllapítani saját maga, vagy az igazgatóság valamely tayja részére, amely mincs tüzetesen meg- határozva az alapszabályokban, vagy amelyet nem a közgyűlés határozott el. A Kúriának ezzel az álláspontjával kapcsolat- ban azonban az elmult években sokszor felmerült az a kérdés is, hogy vajjon alkalmazható-e ea a döntés akkor is, ha a vagyoni javadalmazás a rész- vénytársaság igazgatósága által létesített külön szolgálati jogviszonyon alapszik. Ebben a kérdésben a Kúria egyes tanácsai között egymással homlokegyenest szembenálló joggyakorlat alakult ki. Éppen ezért a tiszti főügyész szükségesnek tartja, hogy ezt ellentétes joggyakorlatot jogegységi döntvény útján küszöböljék ki. A Fővárosi Hirlap munkatársa ezzel az érdekes problémával kapcsolatban illetékes helyen érdeklődött és a következő felvilágosítást kapta: — Az egész probléma konkrét ügy kapcsán merült fel. A tiszti főügyész tanulmányozni kezdte az ilyen ügyekre vonatkozó kúriai ítéleteket és meg- állapította, hogy a Kúria 2. számú polgári tanácsa az elmúlt években hat ítéletében azt az álláspontot foglalta el, hogy az igazgatóság által az egyes igazgatósági tagokkai kötött szerződés kötelezi a rész- vénytársaságot is. Ugyanezen idő alatt a Kúria 4. számú polgári ta- nácsa nyolc ítéletében azt mondotta ki, hogy az ilyen szerződések nem kötelezik a részvénytársaságot. Végül a Küria 7. számú gári tanácsa egyszer a 2. számú tanács, eg pedig a 4. számú tanács döntését tette magá — Hétköznapi nyelvre lefordítva egy példával illusztrálhatjuk a probléma fontosságát, A részvény- társaság közgyűlése megválasztja az igazgatóságot, ez az igazgatóság pedig, tegyük fel, a maga kebel6- ből választ egy ve: igazgatót, akit megbíz az ad- minisztrációval és ezért bizonyos fizetést ajáni fel. Most aztán megtörténhetik, hogy az igazgatóság nincs megelégedve a vezérigazgatóval és egyik napról a másikra kiteszi. A kereskedelmi törvények értelmében a vezérigazgató nyilvánvalóan követelni fogja a felmondási illetéket, esetleg végkielégítést, vagy kártérítést is. Már most ilyenkor szokott be- következni a pör. Megtörtént ugyanis, hogy a részvényesek egyszerűen kijelentették, hogy az igazgatóságnak nem volt joga a vezerigazgatót alkalmazni, miután erre sem az alapszabályokban, sem konkrét közgyűlési határozattal felhatalmazást nem kapott. És ezeknél a pöröknél derült aztán ki, hogy a rész- az ol- 9 b— vénytársasági törvé valóban nem precizírozzd kellőképp ezt a kérdést, amely annyira vitatható, hogy, mint említettük, a Kúria tanácsai homlok- egyenest ellenkező döntéseket hoztak. — A tiszti főügyész félévi jelentésében éppen ezért terjesztette a közigazgatási bizottság elé azt a véleményét, hogy ebben a kérdésben szükségesnek látja a jogegységi döntést. Ennek a menete pedig az, hogy a főváros felirat- tal fordul az igazsägügyminiszterhez, aki aztán tu- domására hozza ezt a problémát a Kúria elnökének. Ekkor már a Kúria elnökének hogy összehívja-e teljes vagy sem, Amennyiben összehívja, az esetben a Kúria teljes ülése megvitatja az eddig ellentétes tanácsi dönté- seket és jogegységi döntvényt hoz, amely is a jövő- ben valamennyi tanácsát arra kötelezi, hogy ennek értelmében hozzon ítéletet, A tiszti főügyésznek ez a jelentése, amely a részvénytársaságokat ily közel- ről érintő nagyfontosságú tisztázatlan problémát óhajt nyugvópontra juttani, bizonyára nagy érdek- lődést kelt közgazdasági körőkben. BOL szkrécionális joga, ülésre a Kúriát, A kamatláb leszállítása. A Magyar Nemzeti Bank, mint ismeretes, a hivatalos bankkamatlábat fél százalékkal négy százalékra leszállította, Ezt követően a Hitelügyi Tanács szombat délután ülést tartott és ott döntés történt arra nézve, hogy a magänkamatot is minden vonalon fél százalékloal mérséklik. A rátacsökkenés kedvező kihatását az összes gazdasági körök elismerik. Haris Andor — a Ganz-gyár főtitkára. A Ganz- gyár lezajlott közgyűlése utan az igazgatóság ülést tartott, amelyen napirendre került a titkárság ki- tűnő vezetőjenek, Haris Andornak előléptetése is. Az igazgatóság minden tagja osztatlan elismerés- sel nyilatkozott Haris Ander titkár érdemeiről és a részvénytársaság érdekében évek hosszú során ke- resztül kifejtett példás működésének elismerése fe- jében kinevezték igazgatósági főtitkárnak. Haris Andor szimpatikus, közkedvelt tagja a magyar köz- gazdasági életnek és jól megérdemelt elölepteteset ugy társadalmi, mint gazdasági körökben örömmel fogadták. A TÉBE-bankok félévi mérlege. A TÉBE, a Takarékpénztárak és Bankok Egyesülete kötelékébe tartozó pénzintézetek egyesített félévi mérlege az 1935. év első felében elert eredményről számol be. A három kúriába sorozott 22 budapesti pénzintézet pén készlete 35.6 millió pengőt, giroszámlán fennálló követelései 19.3 milliót, penzintézeteknél és bankcégeknél fennálló követelései 73.6 milliót repre- zentälnak. A betétek összege 516.7 millió, a folyó- számlabetéteké 630.4 millió. A. 651.5 milliós tétele az előző évvel szemben 35.9 milliós növekedést tün- tet fel, ami azt mutatja, hogy az intézetek a nehéz viszonyok között is jelentős új hiteleket bocsátot- tak a gazdasági élet rendelkezésére. A MATEOSZ monopolisztikus jogát kikezdte egy vidéki kis autófuvarozó. Mint ismeretes, most lesz két esztendeje, hogy a MÁV számára kiadott helyközi teheráru-fuvarozási engedély-okirat alap- ján megszületett a MATEOSZ, amely az egész or- szág területén végzi a teheráruk autóruvarozását. A MATHOSZ egyik tagja volt Molnár Imre kecske- méti tollkereskedő és autófuvarozó. A MATHOSZ megtudta, hogy Molnár Imre saját üzemének kere- tein belül is végez fuvarozásokat és azt vitatta, hogy MATHOSZ-tag üzemi fuvarozó nem lehet. Mi- után Molnár Imre ezt a határozatot nem vette tu- domásul, a MATHOSZ fegyelmi bizottsága pénebír- ságot szabott ki Molnár Imrére és felhívta őt arra, hogy kocsiját haladéktalanul állítsa le. Molnár imre erre keresetet nyujtott be a budapesti tör- vényszékhez és azt a kérelmet terjesztette elő: mondja ki ítélettel a bírósag, hogy nezi a saját autóján, a maga üzemében, tőként az ő külön toll- kereskedésében jogya van teherautót tartani, mert ezzel nem vét a MATHOSZ-féle üzemterv ellen. Márffy István dr. törvényszéki bíró elfogadta Mol- nár Imre érvelését és ítéletében hangoztatta, hogy a fegyelmi bizottság intézkedései a fennálló rende- letek téves magyarázatán alapulnak. A Ganz közgyűlése. A Ganz és Tsa villamossági, gép, vagón- és hajógyár rt. 1934. üzletévről szóló mérlege 3,951.375.90 pengő veszteséggel zárult, A veszteség közel 3 millió pengővel kisebb az előző öl és az eredmény javulása elsősorban a foglal- koztatás mérvének emelkedésére vezethető vissza. Az idei év eddíg elmúlt hónapjaiban a munka- mennyiség a tavalyi szinten maradt, ami a hazai közhatóságok megbízásainak nagymérvű csökkenése mellett csakis külföldről és éles versenyben szerzett rendelések révén volt elérhető. A Ganz és Társa rt. augusztus 31-én tartotta rendes évi közgyűlését, amely az igazgatóság összes előterjesztéseit egy- hangúlag elfogadta, Az Angolpark R. T. ősszes kvótális tartozását kifizette. Az Angolpark rt. alternatív egyezséget kötött hitelezőivel és rájuk bízta, hogy 50 száza- lékos kvótát akarnak-e kapni ez év októberében, vagy swäzszäzalekot több év alatt. Az Angolpark idei szezónja, különösen a csütörtöki művészesték oly jól sikerültek, hogy már az elmult napokban nemcsak teljesen kifizette az októberban esedékes kvótális követeléseket, hanem még 70.000 pengőt is fisetett az előnyös tételekre, úgyhogy kvótális tar- tozása nincs már az Angolparknak, --- Page 284 --- VÁT ALKOTÁS SE Uj versenyfärgyaldsi RiirásokR A polgármester versenytárgyalást hirdet: óhídon €pi- 4-én. d. e. 10 6 ig. Lakatos mu zeptember 24-én d. e. 10 t. Pályázni III. s vasbeton mun Der 24-én d. e. 10 6 a ugyanott Varosháza 111 Fályázni lehet szepte , III. em endezési munk 10 óőrúig 10 óráig lehet, szep- III. em. 312. Pályázni fa-utca 15.; fürdő építé tember 12-én d. e. 11 óráig. A Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak; h Mór 7065 H-v pályáztak: Kovács ödö 1 3355, Márton 91.65 György 94 1600 kg. pályázott: A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPITÉSI ÉS KÖ- VEZÉSI VÁLL. Telefon: 86-0-64. Budapest, TX., Bakáts-u, 1, KORÁINYIÉS FRÖRLKH éa- És 277 IG ; lakaiosárú, napellenző és fémporíál gyárímányai anyagban és minőségben elsőrendűek Budapest, VIII., Kisfalud: Tel.: 82-38-76, 45-9-86 ya. 5. |Yandsz GYEIE A gyára és építési anyagrelepe | Budapest, III., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46, Telefon: 62-9-06, Krausz Ferenc bronzöntő Budupest, VL, Baber-utca 80. Telefon: 932—26 UGYI En Ő, "KÖZPONTI FÜTES, ÉK CSATORNAZASI VALLALATA Budapest, vi, Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. NEMESGULÁCS Központi iroda ; Budapest, VII., Nérnberg-utca 47. Telefon : 970—43. TELEFON TAPOLCA 2, KÖSZENBÄANYA "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 23—5—55 és 25—5—56 Keisch Fekete Jánas TETŐFEDŐMESTER Budapest, I., Karolina-út 16. Telefon: RÉVÉSZ £s HUSZÁR autótechnika cikkek és láncok. Durex-áugattyú vezérképvise et Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 | Fülöp Dezső | építőmester Budapesf, UI, Aréna-úl1i Telefon : 69-5-59. 35—5—84 „DOLGOZZUNK:: IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, Vill.. Gyulay Pél-e. 7. Fel: 35-5-63, 52-8 52 ADANMITZ LASZL özponti fűtés, melegvízbere tbádogos n gáz, vizvezeték, ák vállalata 51-7-34. csat Budapest, II., Haläsz-ulca 2. Tel.: MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GEPGYÄRAK Budapest, X., Köbänyal-üt 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudlofi-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszivattyúkat és kútfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor- és gavszívatyúkat sti Városok és egyéb közületek rószére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbägy-föle folytonégókályhák. názás és épül műsorai. Katonazene a rendőrzenekarral. A LEGKEDVESEBB PEST! HELY AZ ANGOL PARK Uj tarka élet és nagy meglepetések, A nyár művészi életének Szenzäci hazai és nemzetközi művészekkel nagy ellte-esték. A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar hangversenyei. A Budapesti Szimfónikus zenekar koncertjei. Berkes Béla 50 tagú cigá val és kedvenc művészekkel nagy magyar esték; The Great Melody Band monstre jazz tarka Gyermekdélutánok. A ma emberének szórakozóhelye! Budapest, 193: szeptember 4. ÚVEG vn STEINERISTVÁN FiAi] FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6, Tele"on: 22.-9-63 Gyártmányok: Fényvető vizá. tató készülékek. Próha- és 10- eresztő csapok, olajozók, szele gőzcsapok, vízállásmutatók ZÖLD JÖZSEF here | Budapest, VI., Szent László-utca 4/b. Telefo: | Köszit; Boilereket, viztartányokat, göz-, melegviz- és enge- * délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket sib kertépítő Budapest, 77., Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8 53 szám BÉRKOMPRESSORT LISKA JE Budapest. X ine m s : A - mm A 5 m 5 : 0 7 83 gt Gyárké kemencsépítés, hőszigetelés BUDAPEST. \ V. AKADÉMIA-U, 6 Telefon 22—6- Mihálka és Társai reszelö- és szerszámáru iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. Preciziös gépalkatrészek minden célra Földváry Ermnáéó Budapest, VII., Tábornok-utca 20. — Telelon : 97-1—65 Macskäsy Arpád SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R. % építőanyag Ipara: Budapest, Telefos Cementgyár: Lábatlanban . Mészgyárak: Läbatlanban Dorogon . . Téglagyárak: Buda-Ujlak, "Kő ya Nyergesujfalu évi ve kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak 8,000.000 drb. KT kép 12. a 69005; 3.000 ,. Cserépgyár: Orensiein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, Vi., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Úljavító- gépek — Kisvasutak — Iparvä- gányok — Autobuszkarosszériák a tökéletes azzíópneu Föofdrusitds : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 Minden csütörtökön ‚yzenekarä- --- Page 285 --- Huszonötödik éviolyam 99 Eltőfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 szeptember 11. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 37. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÄSSY-ÜT 80 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Remhirek A budapesti városházán megkezdődött ugyan a munka, a főtisztviselők átvették hivatalukat, bi- zottsági ülések kezdődnek és hamarosan benne le- szünk a nagy őszi tevékenységben. Nem indulhatott meg azonban ezúttal sem a szezón a budapesti városháza régi kuvikmadarai, a rémhírterjesztők nélkül, Mindnyájan nagyon jól ismerjük ezeknek a rémhíreknek forrását és tendenciáját és miután Budapest közönsége sokkal bölcsebb és tapasztal- tabb, semhogy rémhíreknek és rémhírterjesztőknek felüljön, eddig mindíg, amilyen hitványak és közön- ségesek voltak, éppen annyira ártalmatlanoknak is bizonyultak. Ha babonásak volnánk, azt monda- nánk, hogy az idén különösen nagy várakozással indulhatunk neki a munkának, mert a rémhírter- jesztők is egészen különös, szinte eddíg ismeretlen elánnal kezdték meg rút munkájukat, A természetükhöz tartozik terjesztőknek, hogy aknamu tétele érdekében rendesen keresnek amihez azután kombinációjukat és ha: gaikat köthetik. Az iden ez a valóság a belügyminiszternek az a tökéletes jószándékú és megnyugtató rendel- a rémhír- x eredményessé valami alapot, ezeknek zése volt, amelyben a főváros vezetőségét a sza: végrehajtására utasította. Normális gondolkod és a dolgok becsületes megítélé. niszter rendeletét természetesnek vel a belügymi- kell mondani, hiszen semmi más nem történt, minthogy a ter teljesítette azt a kötele; ét, hogy egy ér- vényben lévő törvény ivégrehajtását szorgalmazta. Minden rémhírterjesztés nélkül is megtörténik tehát a szanálásnak a végrehajtása éspedig az autonómia szerveivel egyetértésben, illetve a tizenhetes bizott- ság bevonásával. minisz- De menjünk tovább. A másik csemegéjük a rémhírterjesztőknek a BESZKÁRT reformja. Ez a reform, amelyet talán még maga a BESZKART sem ismer tökéletesen, mert hiszen a kísérletek és az eredmények mutatják majd csak meg, hogy mit kell és mit fognak csinälni, A remhirterjesztök kacsái azonban valósággal fellegekkel akarják el- takarni a valóség napját. Miután tudják, hogy úgy a forgalmi téren, mint a pénzügyi politika terén reformokat kénytelen életbeléptetni a BESZKÁRT, tehát azonnal megszülettek a rémhírek, amelyek már tudják, hogy megszűntetik a kisszakaszt, vagy fölemelik a kisszakasz árát és természetesen horri- bilis tarifaemelések vannak kilátásban, Remélhe- tőleg ezeket a rémhír-kacsákat véglegesen sikerült zendy Károly polgármesternek lelőnie, amikor a sajtó képviselői előtt a leghatározottabban kijelen- tette, hogy a kisszakasznak semmiféle bántódása nem esik, a közönség oktalan és súlyos megterhe- téséhez pedig semmi szín alatt hozzá nem járulnak. A — rémhír-szúnyogokból hamarosan elefántok lettek akkor, amikor ismét felbukkant a híre a fő- város nagyüzemei egyesítésének. Itt azután fan- tasztikus találgatások és kombinációk keletkeztek. A világ legtermészetesebb eseményeit pertraktálták szóban és írásban, hogy a főváros eladja nagyügze- meit, a Gáz-, Víz- és az Elektromos Műveket. Már tudtak az amerikai pénzcsoportról, amely mások szerint svájci volt s amely a három nagyüzemre részvénytársaságot kívánt alapítani, Ezek a bárgyú idegenek a főváros kezében hagyták volna a rész- vénymajoritást, ötvenegy százalékot, ők maguk pedig szerényen megelégedtek volna negyvenkilenc százalékkal és ami ezzel jár, hogy semmiféle bele- szólásuk nem lehetett volna az üzemek vezetésébe, de kéjes gyönyörűséggel fizették volna ki a rész- vényminorításért a kétszázmillió svájci frankokat. Alkotó megtakarítás Irta: TERBŐCZ IMRE országgyűlési képviselő, fővárosi bizottsági tag A költségvetés közelgő tárg a szaná- lás gondolatát hozza előtérbe. Természetesen én is híve vagyok a szanálásnak, de nem annak, amely rombol, összezsugorít, megmerevíti az éle- , hanem igenis annak a szanálásnak, amely a ükségszerűleg kínálkozó racionaliz; takarékoskodás mellett alkot és épít, új jövedel- meket teremt, ezzel munkaalkalmakat ad, s alkotások révén emeli a jövedelmeket, vagy megj: ja a mérleget. Ezt a felfogásomat már több ízben is kifejezésre juttattam és rámutat- emekre, amelyeknek keretében a snak ezt a módját mindenekelőtt keresz- tülvinni lehetne. Itt van mindjárt a Vízművek, amely víz- feleslegét a Budapesttel szomszédos városok községek vízzel való ellátása révén hasznosít- hatná. Legközelebbről kínálkozik Rákospalota, nelynek ki. ötestülete rövidesen ism6- ten foglal} déssel. A ma ből nem tudja a vízvezetéket megoldani OTI-töl óhajt kölcsönt felvenni. Az illetékes té- nyezőknek mindenesetre tämogatniok kell Rá- ét, hogy ez a fejlődő vá ertőzött kútjai helyett egés hez jusson. Éppen így kívánatos a t réki községnek a sz már csak rt is, mert nézve nem közömbös, hogy a közvetlen ő ros kapc beli közönség fertőzött vizet haszná köztudc ú dolog, hogy a fertőző betegségek nagyr a kö: kbeli városokból és ek- ből jut be a fővárosba. latok a Vízművek kapaci- emeli, hogy játszva el ző városokat és ki volna a Vízművek ros mérlegére nézve, ha a felesleges vízmennyiséget fruktifikálni le- hetne. 3 Most nézzük ebből a szempontból másik két nagy- üzemünket: az Elektromos Műveket és a Gázműve- ket. Nézetem szerint sürgősen végre kellene haj- tani e két üzem egyesítését, mert, mint már ismé- telten kijelentettem, ez rendkívül nagy megtakarítást jelentene a főváros háztartá- sára nézve. Hogy a nagy komplexumból csupán néhány példát ragadjak ki, utalok a két üzem- nek egy igazgatási centrumba való összevonására, amely fütésben, világításban, de egyéb sok "más dologi kiadásban is jelentős megtakarítást ered- ményezne, Itt felemlíthetem az órák leolvasä- sát és a havi számlák beinkasszäläsät, amely házról-házra, lakásról-lakásra járva ma munkával tö holott ezt a munkát eg) személyzet is elvég Megszűnt 5 2 tés a két üzem k , 5 az egész vo- heket, amelyek ára esnek Aa elők fennálló , ex égtelon versenyt nalon kiküszöbölné a fe most mind a takarék: Végre lehe folyamatot ané. vagy munkások elboc t, mert az itt elért megtakarítások újabb hasznothajtó be- ruházásokra fordith amelyek munkalehetősé- getjadnak tis: munkásol k és hajtanak a fővárosnak. ugyanakkor jövede teorganizálásra szorul da könny jelent a polg hogy ez a renc keny bevételi kfe azonban, hozni, mesen fs zerüűen ból, ha: racion takarítások a közöns: mondjuk hogy elé; m pótolni kell elsősorban technikai sat, másodsorban adminisztratív meg- fékren t a koc keresztül, s a ruházási tőke hi % kereteben nehäny ol szinte önkönt kinälkoz sége. De lehetne an folytatni a sort, amíg végére jutnánk. Véleményem szerint itt kell megfogni a kérdé: let, ahol a megtakarításra ik mód, erre esik hang- még pedig olyan formán, — 3 súlyom, — hogy a megtakarítással párhuzamo- san alkotásokat, a fővárosnak új jövedelmi forrásokat, a dolgozó tömegeknek pedig újabb munkaalkalmakat nyithatunk meg. AUSB NEE BEP EEE IE ES SE EP MP LÁZ PAT LP LF LP MT LE AALEN PET LEPLE NEE 1ZG Amily vakmerő ez-a kombináció, éppen olyan egy- ügyű ís, de alaposan beleillik az egész rémhír- komplexumba, amelyből természetesen nem hiány- zik az újabb B-lista és a tömeges kényszernyug- díjazások, továbbá a villany- és gástariják emelésé- nek rémhíre sem, Nem törődnek azzal, hogy hány- szor cáfolták már meg ezeket a híreket a legille- tékesebb helyeken és a legerélyesebb formában. Mindezek a lázálmok azonban azonnal összeom- lanak, ha objektív szemmel nézünk rájuk. Vagy ki mondaná meg nekünk, hogy miért volna Budapest- nek, a kontinens egyik legkonszolidältabb világváro- sának szüksége kényszeredett, erőszakos és képte- lenül radikális eszközökre. Azért, hogy ötmillió deficitet eltüntessünk. Hiszen nem gyerekjáték ezt a legméltányosabb módon végrehajtani, mérlegelni a lehetőségeket és csak ott operálni, ahol senki- ig Szendy születésnapján tamely nek fájdalmat nem okoz. Emellett Károly polgármester — ötvenéves olyan szavakat intézett a sajtó képvis szavakból a bizalom és az optimizmus d. Álljon ott példának a rémhírterjesztők előtt ez a férfiú, aki, amíg ök hazugságokkal bomlasztani akarnak, lve ter- a polgármester alkotni, teremteni akar és vekkel indul neki az őszi munkának. De fu ezek a —rémhírter. ök a — Fővárosi éhány legutóbbi számát, amelye. tervek és vulcból nyilvánvaló, n erői, az új városatyák, a áradatát hozzák és minden s: hogy dolgozni és harcolni akarnak ezért a városért és annak minden egyes lakosáért. Olyan légkör ez, amelyben nem szabad szóhoz jutnia a rémhírter- jesztöknek, hanem amelyben csak a munkás, al- kotnivágyó szellemek érvényesülhetnek. gondolatok --- Page 286 --- 2 LÖVAROS TÜR Budapest, 1985 szeptember 11. TŐKEERŐS magánérdekeltségek kapcsolódtak be az Andrássy-út meghosszabbításába Budapest-Fürdőváros és a Világváros-Budapest párhuzamos tejlödese A föväros külső területeinek fokozott benépe- sedésével kapcsolatban a legutóbbi időben előtérbe került az Andre -út meghosszabbításának ker- dése. Ez a terv már évekkel ezelőtt megszületett, megvalósításának azonban most kettős aktualitást adott az a körülmény, hogy egyrészt az Államvasú- tak igazgatósága a "legkomolyabb formában fog- lalkozik a ceglédi vasútvonal Xitelepítésével, mäs- hogy a Városliget területe mögötti ,ré- szen erőteljes építkezési tevékenység indult. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa ‚az utóbbi hónapok- ban teljes csendben ugyan, de eyyremäsra vásárolta meg a tervezett útvonalba eső telkeket, mégpedig nemcsak a főváros területén, hanem Rákospalota határában is. Ma már az a helyzet, hogy lások, részben pedig a sorra- ások folytán a 45 méter szé- tervezett út, biztosítva van. részt az, részben e v kerülő ki. lességű A Közmunkák Tanácsának tevékenységével egy- idejüen a főváros is komoly munkát végzett, , fő- ként abban az irányban, hogy az útvonal mentén jekvő , magánosok kezében lévő telekkomplexumok parcellá. út véleményezte, szem előtt tartva azt a valószínűséget, hogy z Andrássy-út meghosszabbítására már a közeljövőben sor kerül. Azokat . a telektulajdonosokat, akik a birtokukban lévő ingatlan parcellázási jogát megkapták a Köz- munkatanácstól, a székesfőváros arra kötelezte, hogy a parcellázásra kerülő telekrészeket legké- sőbb 1936 decemberéig közművekkel tartoz- nak felszerelni, illetve gondoskodniuk kell ezen határidőn belül arranézve, hogy a negyvenőt méter szélességben megállapított ‚ütböl kilenc métert saját költségü- kön készíttessenek el, Figyelmeztette a főváros a telektulajdonosokat hogy amennyiben az előírt munkálatokat a / megadott határidőn belül be nem fejeznék, úgy saját közegeivel maga végezteti el azokat, a költségekkel pedig az ingatlantulajdo- nosokat terheli, E költségek biztosítására egyéb- ként bekebelezési jogával is "élt a főváros és a ter- hek törl csak akkor következik be, ha 1936. év arra is, zén hiteltérdemlő módon ; igazolják a telkek gazdái az előírt munkálatok elvé ét, Az — András: út meghosszabbitäsi — tervével kapcsolatban egyébként rendkívül , érdekes újabb elképzelések is felmerültek. Arról van ugyanis szó, hogy nem elégszenek meg az új útvonalnak csupán a főváros határáig terjedő meghosszabbitäsäval, hanem azt Rákospalotán át tovább mezetik, egy- részt Vác felé, másrészt Gödöllő irányában. Ha ez a terv valóra /válik, úgy Vác mintegy tíz kilométerrel kerül köze- lebb a fővároshoz, a Budapest-gödöllői út hossza pedig közel tizenkét kilométerrel rövidül meg. Nemcsak hatósági tervek vannak azonban, hanem egyes tökeerős magánérdekeltségek is komoly 1é- tesítményeket vettek itervbe az Andrássy-út meg- hosszabbításával kapcsolatban, Ezek közül leg- figyelemreméltóbb az a terv, amely szerint a Széchenyi-fűrdő közvetlen közelében, te- hát a meghosszabbításra kerülő Andrássy- út új szakaszának legelején teljesen mo- dern, legalább száz ágyas reuma-szanató- riumot akarnak létesíteni. A tőkecsoport !ezt az intézményt a legkiválóbb ma- gyar építészek tervei alapján szándékozik felepf- teni, azzal a kifejezett céllal, hogy ugyanakkor, amikor a főváros a budai gyógyfürdők mellett az egyszerübb igényeket kielégítő reumakórház létesí- tési tervével foglalkozik, ez a létesítmény a luxus- hoz szokott, igazdag külföldiek minden felmerül- hető igényét kielégítő szanatórium legyen. A szanatórium légvonalban körülbelül 70—80 méterre lenne a Széchenyi-füűrdő épületétől s terve- zöinek véleménye szerint a forrástulajdonos fővárossal megállapodást kellene létesíteni arra, hogy a Széchenyi- fürdő hévvizét vagy közvetlenül használhas- sák fel, vagy szerves összeköttetést léte- sítve a fürdő főépüle , a szanatórium betegei abban kapják meg a szükséges kezeléseket. Ha ez az utóbbi eset következnék be, akkor a sz. natórium és a Széchenyi-fürdő között alagutat €pi- tenének és a szanatórium belegei ezen keresztül jutnának át a fürdőbe, anélkül, hogy a szabad 1e- vegöre ki kellene lépniök. Egy másik magánérdekeltség viszont, érte- sülesünk szerint — máris tárgyalásokat folytatott az Angol Park bérlőjével, abban az irányban, hogy területének egy részét, amely a Hermina-út felé eső oldalon van, mentesítse a jelenlegi berendezésektől, mert ezen a részen teljesen újszerű, elegáns szó- rakozóhelyet szeretnének , felépíteni. Parkszerű ki- képzésben. kerülne kivitelre ez, Ss keveréke lenne a kávéháznak, dancingnak és sporthelynelk. Ez utóbbi terv szoros összefüggésben áll azzal a gondolattal, hogy az Andrássy-út e részén nemzetközi közön- ség befogadására alkalmas szállódát is építenének, úgy okoskodva, hogy az esztendők óta jobban gya- rapodó idegenforgalom révén — Budapestre kerülő külföldiek szívesen vennének igénybe olyan hotelt, amely a Városliget közvetlen-közelében lévén, men- tes nemcsak a fü levegőtöl, hanem a nagy- város idegörlő zajától is. Mindezek a tervek élén- ken bizonyítják, hogy az Andrássy-út meghosszab- bításának ügye hosszú időre immár ki nem tolható. Az érdekeltségek megelégedéssel vették tudomá- sul, hogy a Közmunkák Tanácsa /a legtöbb aka- dályt máris elhárította az útvonal megnyitásának útjából, emellet: azonban az egészséges irányú vá- rosfejlödesre súlythelyező mérnöki szervek is hang- súlyozzák, hogy a főváros ie legszebb útjának foly- tatólagos kiépítése sokszorosan megéri a vele kap- meghozandó áldozatot. csolatban Pörbe fulladt Budapest központi taviütese Az érdekeltek összekülönböztek es beperelték egymást A Fővárosi Hírlap részletes tudósításban szá- molt be annakidején arról a ngyszabású és komoly tervről, amely Budapest székesfőváros területének nagyrészét központi távfütő-berendezéssel akarta ellátni. Ez a terv, ha valóra válik, lényegesen ol- csóbbá tette volna a fővárosi lakások fűtését és Budapest közegészségügyét is előnyösen befolyá- solta volna, mert a központi távfűtés megtisztította volna a főváros levegőjét a rengeteg koromtól, füsttől és egyéb káros égési melléktermékektől. A szép terv azonban egyelőre meghiusult, sőt az a tervet kigondoló és kidolgozó mérnökök, valamint a pénzügyi alapot garantáló vállalat között peres- kedésre is vezetett, A perben felperesként idősb és ifjabb Bánó László mérnökök szerepelnek, akikhez később ér- dektársaik is csatlakoztak és együtt 56 ezer 666 pengőt követeltek a Salgótar- jáni Köszenbänya r.-t, alperestöl, A tényállás szerint a központi távfűtés terve a két Bánó mérnöké volt, akik a hozzájuk csatlakozó Marik Ernő és Juhász Jenő dr. társaságában min- denekelőtt szerződéses megállapodást létesítettek a Salgótarjáni Köszénbánya r.-t.-gal, amely vállalta a távfütési vállalkozás sokmillió pengöre rúgó finanszírozását. A szerződés egyik lényeges pontja az volt, hogy a Salgó Bánóéktól és érdektársaiktól megvásárolta a távfűtési tervnek, mint eszmei ér- téknek a felét, továbbá . az elnyerendő koncessziönak a felerészét, százezer pengőért, Bánóék ezután teljes részletességgel kidol- gozták a központi távfűtés terveit és azt benyuj- tották a székesfőváros vezetőségéhez. A " polgár- mester kiadta ezt a tervet az illetékes ügyosztály- nak, ahol a benyujtott ajánlatot behatóan áttanul- mányozták és észrevételeiket közölték Bánóékkal oly kikötéssel, hogy a feltételekre vonatkozó meg- jegyzéseiket nyolc napon belül tegyék meg a fő- város illetékes ügyosztälyänäl, Az érdektársak kö- zös tanácskozáson megtárgyalták a polgármesteri határozatban foglalt feltételeket, majd bejelentet- ték a polgármesternek, hogy a feltételekre az ügy- osztály javaslataival szemben ellenjavaslatot óhaj- tanak tenni. Aztán összeültek Bánóék és a Salgó megbízott igazgatói és egymás között tárgyalgat- tak, más és más beállításban különböző rentabilitási "számításokat végeztek, de végeredményként nem tudtak egymással megállapodni, A Salgó végre is megúnta a sok huza-vonát és közölte Bánóékkal, hogy a központi fűtési tervre vonatkozó megállapodást megszüntnek tekinti és az egész üzlettől visszalép. Ez meglehetősen drága gesztus volt a Salgó részéről, mert már egész jelentős összeget áldozott az ügyre. Csak szakértői díjakra 5000 pengőt fize- tett le a fővárosnál, Óvadékként ugyancsak a fő- városnál 58.000 pengő értékü Nemzeti Bank-rész- vényt helyezett el, a - százezerpengős vételárra 30.000 pengőt folyósított és a két Bánó mérnöki munkájára előleg címén 45.000 pengöt fizetett. Bánóék tiltakoztak a Salgó visszavonulása miatt, kijelentették, hogy ahhoz nincs joga, mert az egyoldalú eljárás a koncesszió elnyerésének le- hetőségét meghiúsítja. Kiszämitottäk, hogy az alapszerződés értelmében a hátralékos vételár és egyéb fizetési kötelezettség alapján nekik 170 ezer pengős követelésből, annak egyharmada, vagyis 56 ezer 666 pengő és 66 fillér jár és ezen összeg iránt a pert meg- indították. A Salgó viszont elsősorban is a Bánóék javára le- - tétbe helyezett 58 ezer pengő értékü Nemzeti Bank-részvényt követelte vissza és errevonatkozó- lag viszontkeresetet támasztott, Sok mindenféle jogi és ténybeli kiágazodása volt ennek a komplikált magánjogi pernek, amelynek kibogozása érdekében dr. Märffy István kir. törvényszéki bíró többféle iratot szerzett be, szakértőket és tanukat hallgatott ki. A bizonyítási eljáré.s befejezése után most hir- dette ki a bíróság az itéletet, amely a Salgótarjáni Kőszénbánya r.-t.-ot arra kötelezi, hogy a két Bánó László felperes- nek 23 ezer 333 pengő és 33 fillér tőkét és ennek kamatait 15 nap alatt fizessen meg. A Salgót viszontkeresetével a bíróság elutasította. Az ítélet még nem jogerős, mert úgy a felperesek, mint az alperes is felebbeztek és így a komplikált perrel a felsőbíróságok is foglalkozni fognak. Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Eaross-utca 82. Teleton: 40-8-54 IDENYKÜLÖNLEGESSÉGEK BEMUTATASA A GÁZMÜVEKNÉL Gyümölcs- és zöldségfélék, jammek, befőttek eltevese- nek gyakorlati bemutatása. Bendstató és kiátlításitermek: [d e e —— VL, Vilmos császár-út 3. sz. I. emelet Előadások: Minden kedden és pénteken d. u. 5 órakor. Belépődíj nincs. Vendé- geket szivesen látnak. --- Page 287 --- pest, 1985 szeptember 1. PESTIKIRAKAT NEMES VERSENYGES koldusok nélkül A polgármestertől és a szociálpolitikai tanács- moktól kezdve ma a fővéros egész apparátusa azzal foglalkozik, hogy bebizonyítsa: megélhet egy világyáros koldúsok nélkül is. Nagyon szép tö vés ez és mi, akik erről a kérdésről annyit írtunk, akik a budapesti utca — megtisztítása érdekében annyiszor emeltük fel szavunkat, ő intén, nagy szeretettel sok szerencsét kívánunk. A — kérdést egyszer már levették a napirendről, mert akkor nem sikerült megoldani, most a társadalmat kap- csolják bele és az egri mintát veszik alapul. Minta tehát van, a társadalom dáldozatkészsége nem fog hiányozni, a Caritasok lelkes hölgyei és urai mindent el fognak követni, sőt még a szellemi szükségmunkások is igen hasznos szer- vei lesznek a kolduskérdés megoldásának. Ahogy mi a terveket látjuk, körülbelül kétmillió pengőt szándékoznak Budapest közönségétől — behajtani olyan formában, hogy mindenki önként — vállal, mondjuk havi egy pengő alamizsnát. Nem aka- runk — részletesen belemenni a tervek — bírálatába, merthiszen egyelőre még csak tervekről és szán- dékokról van szó, de annyit máris elárulhatunk, hogy az önkéntes adakozás terén is nagyon Sze- retnénk progressziót lééni. pén, éoednots mi azt is, hogy nem az ófizetés mérté szerint akarják ke: mitani a. N tes adományok nagyságát; de talán gondoskodni illenék, hogy miként lehetne elérni azt, hogy a dúsgadag gyáros, vagy bank- direktor — jövedelmeinek met elően — lényegesen nagyobb — áldozatra legyen hajlandó, mint ameny- ny mondjuk, egy tengődő ügyvéd fog fizetni. Nehéz ezt a kérdést megfogni, mert csak ön- kéntes adományokról van szó, de éppen ezért valahogy Pszichológiai hatásokkal kellene a jóté- igazságos mego: át elérni. is nagyon rendben van, hogy ezekután az koldulási engedélyt, amely ezidö- ayben van, a rendőrség be fogja vonni. zernégyszáz embert, vagy családot könnyű szerrel el lehet látni a társadalom jóvoltából. Tulajdonképpen tehát hivatalosan elismert koldús nem lesz többé Budapesten. Akikröl ezeken kívül gondoskodni fog a társadalom — könyörületessége, azok is nyilván m fogják érdemelni, hogy ha nehezen is, de megélhessenek azokból a garasok- ból, amelyekhez így hozzájutnak. A lényeg azon- ban tovább is az marad, ami eddig volt, hogy a főváros óriási szociális gondoskodása menti meg az életnek a. legs yokat, A társa- dalomnak a kétmilliós hozzá ulása — kétség- ívül szükséges, de tényleg csak könyöradomäny amellett a hatalmas szociális munka mellett, ame- lyet a főváros évtizedek óta állandóan, szakadat- lanul kifejt. Most következik azonban a mi aggodalmunk. koldus hogyan azokat a gy hivatásos, engedélyes sz Budapesten, de vajjon kiírtani azokat az ál-koldusokat, akik az utcán útunkat állják Budapest idegenforgalma olyan sokat szenved. Eddig sem az az hatósági engedéllyel ellátott koldus ık az utcám és erőszakoskodva, valósággal »x@ követelődzött, nem ez ezernégyszás koldus volt az, aki majdnem nyúlt a pénzért és aki majdnem a szá- szedte ki a falatot. Az álkoldusok és a ezek, akik, miután a főváros gondoskodását . kimentek az út állták a já . Vajjon kt lehet-e ezeket írtani a jövőben és ha ki lehet irtani, hogyan lehet ezt a munkát elvégezni anélkül, hogy csorba essék humanitárius gondol- kodásunkon. Ma is yenfoltja Budapestnek az, hogy az utcán járó-. polgárságot és a külföldi vendégeket egyaránt, valósággal lépésről-lépésre molesztáljólt a szemérmetlenül föllépő álkoldusok. Ennek az állapotnak megszűntetése szerintünk nincs összefi ben azzal, ami most történik. A budapesti utcának k a poloskái, ezek a ter rorizáló jasszai nincsenek benne abban a sorozat- ban, akikről most gondoskodni kíván a társada- lom. Ezek voltak és maradnak is, ha kemény, de emberséges es: kel ki nem ják öket. Ezek nem tágítanak a pesti utcáról akkor sem, ha több pénzük lesz, ha a társadalom köm wdomóányai is eljutnak hozzájuk, mert ezek paraz még a koldusvilágnak is. Ezek azért zsarolják a járó- kelöket, hogy A kenyér mellett pálinkára, vagy kártyá. 1 és lóversenyre is jusson nekik, Ezek külön kaszt, amelyet wel mem lehet me szüntetni, amelynek egyetlen ellensége van és a rendőrököl. A most készülő reform alapján el- Ez pedig az, h tényi 2. fogjále munkakerülőket, és akik miatt 6: tlenül gyszáz junkbtól munkakerülők voltak szociális utcára és útjó jutufWc:t odás hogy cz a rendőrököl Te is sujt- hasson. Eddig sohasem tudtuk, hogy nem igazi rászorult. koldusra sujt-e le, a jövőben azonban, amikor papiroson már nem lesz koldus Buda- pesten, akkor az utcán sem szabad lennie. Szeptember 12 és 17-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny a modern, szociális és világvárosi Budapestért Az ügyosztályok javaslataiból most van kialakulóban a főváros új költségvetése Egy hét óta ütemes tempóban haladnak előre a főváros 1936. évi költségvetésének összeállítására vonatkozó munkálatok. Szendy Károly polgármester az elmúlt hét folyamán három ízben tartott tanács- noki értekezletet, amelyek mindegyike a korareggeli óráktól délig tartott. Ezeken az értekezleteken egy- tették elő az ügyosztályvezetők azo- kat az elképzeléseket, amelyek a költség- vetési tervezethez szükségesek. A szakreferensek meghallgatása még ezidőszerint is folyamatban van, értesülésünk szerint azonban e hét végén már átveszi a megbeszélések anyagát Bódy László dr. tanácsnok, a pénz- ügyi ügyoszt vezetője, hogy összeállítsa a budget első, már konkrét adatokat is tar- talmazó elaborátumát. másután terj nyers Mint azt a polgármester már több en is hangoz- tatta, a nehéz gazdasági viszonyok következtében a fővárosnak nem lesz módja arra, hogy a jövő sztendő folyamán rendkívüli beruházásokat hajtas- son végre, vagy ha igen, ez semmiesetre sem tör- ténhetik a költségvetés keretein belül, hanem csak hitelmüvelet útján, amihez azonban csak az elenged- hetetlen szükség esetében kívánnak fordulni. Ma még korai arról beszélni, milyen beruházásokat fog- lal majd magában a jövő évi költségvetés, nem ér- dektelen azonban annak áttekintése, hogy melyek azok a szükségletek, amelyek meg- valósítását az egyes ügyosztályok kívána- tosnak tartanák. Státusrendezés Az elnöki ügyosztály költségvetésénél a jövő esztendőben nagy szerepet játszik a státusrendezés megvalósítása. Ez a probléma a legmesszebbmenően érdekli nem csupán a főváros valamennyi alkalma- zottját, hanem a közönséget is, mert ez hozza ma- gával a racionális közigazgatást, végül pedig nyu- Fabi helyzetet teremt azok között a tisztviselők közi akik ri k az ideiglenesség bi- ton helyzetét. rendezés megtakarítá- sokkal jár ugyan, emellett azonban jelentős több- kiadást is jelent, mert az alkalmazottak egész sere- gét kell véglegesíteni, ami egyértelmű azzal, hogy a dotációk emelkednek. Ennek az ügyosztálynak költségvetésében feltétle- nül benne lesz a két új előljáróság felállítá- sát szolgáló fedezet. Eltökélt szándéka ugyanis Szendy Károlynak, hogy 1936. folyamán már mind a tizennégy kerület önálló életet éljen. A templomépítési akció is folytatódik. A törvény- hatósági bizottság korábbi határozata értelmében ugyanis a főváros a református egyházat hozzá- segíti új templomának felépítéséhez. Makadím helyett — műút Az út- és csatornttépítések térén jelentősebb munkálatok nem várhatók, Mindenesetre igyekez- nek a főváros területén túlzottan nagyszámú maka- dám út helyébe végleges burkolattal ellátott útvo- nalakat építeni, mert az utóbbi évek tapasztalata mindinkább be- bizonyította, hogy ha a makadám utak meg- építése a legolcsóbb is, fenntartási költsé- gük a legtöbb, ennélfogva jobb üzletet csinál a főváros, ha az újonnan nyitott utcákat, ezenfelül pedig a nagyobb forgalomnak kitett makadám utakat terméskő-, vagy aszfaltburkolattal látja el. Värosielmeres A városrendezési ügyosztály jövő évi program- ját valójában már megszabták. Szeretnék befejezni a városfelmérés évekkel ezelőtt megkezdett munká- ját, emellett pedig abban az esetben, ha a Tabán kérdésében döntés történik, ennek a városrésznek munkálatait végzik el. Arra való tekintettel, hogy a fürdőváros létesítésére a Rudasfürdő modernizá- lási munkálatainak végeztével valószínűen nyomban sor kerül, a III. ügyosztály költségvetésébe jelen- tös összeget óhajtanak beállítani a Tabán céljaira. Villamos, vagy autóbusz A közlekedési ügyosztály keretében súlyos gon- dot okoz a villamosközlekedös problémája. A jelek amellett szólnak, hogy a BESZKART jelenlegi felszerelésével nehe- zen tud megbirkózni a közönség megnöve- kedett igényeivel, mivel pedig az autóbuszközlekedés még nem áll a fővárosban olyan fokon, mint a többi nyugati nagy- városban, a vállalat tehermentesítését az autöbusz- járatok révén alig lehet remélni. Nagyobbszámú új villamos kocsira lenne szükség, ei t a közl dés gyorsabbá, másrészt ütemesebbé tétele érdeké- ben. Igaz ugyan, hogy a BESZKART önálló vagyon- kezelésű intézmény, utóbbi években jelentékenyen romlottak, a főváros vezetőségének is foglalkoznia kell azokkal a problémákkal, amelyeket a vasút igazgatósága önerejéből megoldani nem tud. A közlekedési ügyosztályban már hosszú hónapok óta dolgoznak olyan átfogó közlekedési program alkotásán, amely, amikor megvédelmezi a vállalat érdekeit, alkalmas arra, hogy a k nség is jóljár- jon és nagyobb mértékben vegye igénybe tulajdonában lévő közlekedési eszközöket, ményben a vállalat rentabilitását fokozza. Filmoktatá A közoktatási úgyosztály elképzelése szerint az 1936. esztendőben megint sort kell keríteni három-négy új elemi iskola és óvoda felépítésére a városnak ama részein, ahoi a lakosság az utóbbi években erősen gyarapodott. Az elgondolás szerint kisebb típusú iskolákat létesítenének, emellett a jövő évben megnyitásra kerül a Szilágyi Erzsébet- leánygimnázium, amelynek tervezése most van fo- lyamatban. Az új iskolák építési tervét nem te- kintve azt javasolja az ügyosztály, hogy amint a most elmúlt nyáron is történt, újra gondoskodjanak megfelelő fedezetről az elavult iskolák tatarozá- sára, Jelentősebb összeget óhajtanak felvétetni a költségvetésbe a filmoktatás általánossá tétele céljából is. Mint ismeretes, egyelőre ötven iskolában indul meg kísérletképpen a filmoktatás, a szakem- berek felfogása szerint azonban annyíra üdvös lesz ez az új tanítási mód, hogy általánossá tétele az oktatás színvonala érdekében feltétlenül kívánatos. Modern piacok A közélelmezési ügyosztály beruházásai a vágó- hidak területén történnek meg. A zsírexport folytán szükségessé vált új modern hütöhäzat az OTI-köl- csön terhére építteti meg a főváros, ezen a létesít- ményen kívül szükség van azonban arra is, hogy a sertésközvágóhidat új berendezésekkel lássák el. Nem várathat sokáig például a központi zsirol- vasztó berendezés felállítása, de kívánatos Tenne a vágócsarnok modernizálása is. Fokozottabban áll ez a marhaközvágóhídra, amelynek berendezései meglehetősen elavultak és nem felelnek meg telje- sen a legújabb követelményeknek. A helyi kikötő- vel kapcsolatban is szükséges bizonyos beruházások megtétele, nemkülönben kívánatos lenne az ügyosz- tály véleménye szerint az, hogy a főváros belterü- letén mindenütt modern, fedett piacokkal cserélnék fel a régi nyilt piacokat. (Folytatás a 4. oldalon.) RENE DUMONT óriási minthogy azonban viszonyai az a főváros végered- sikert aratott! ht — A hüvös időjárás miatt ől, 9- ikétő il kezdve hétfőti Newyork kávéházban délután és esle játszik! --- Page 288 --- VAT Budapest, 1935 szeptember 11. Gyermek-szeretetotthon költségvetése nagy vonal: nű azonban, hogy a koldusk s tervbevett megoldásának esetében ki kell bövíteni a szellemi szükség- munka akciót, nok véleménye szerint szel- te igénybevéte lével lehet a Tog- % ilis gondo- imiszerek önnyen azt téshez fel- ll. Ennek az a Marci- gyermok-szeretetott- nellett nban igyekez- is, hogy a 7 SZEGENYNAZA- Körhäzak gyosztály müködési körébe a rádiumkórház új pavillonok Ennek n probil hitelöss: ciálpolitikai ban azonos merad, ve Schuler Dezső tan: temi szülkségmiunk eredme enyezhe hon építke nek módot tal kat modernizd fedezik. lyek snegvaló cívüli orvosi státusban ugyanis jelentősebb át- zervezésekre van szül seit ki kell cserélni és rendelők sala- yez arra is, hogy a fedezetet £ a nemibeteg bb körben építsék ki. úlyt he tervbevett hálózatát mine! mon tanácsnok nagy budgetben a kapjon, reumakörhäz Idegenforgalom A városgazdasági Úgy az idegenforgalmi nagy tervekkel fog szeretné elérni, hogy az idegenforgalmi propaganda céljaira elő- irányzott hitelt jelentős módon felemeljék. Értesülésünk szerint erre meg is van a hajlandóság a polgármesterben, mert a maga részéről is a leg- nagyobb súlyt helyezi arra, hogy főváros és az ország szempontjából jelentös hasznot eredmé yező idegenforgalom minél vartalanabbul és s: körben fejlődjék. Szó chenyi-fürdö és a Gellér sára újabb berendezésekkel szerelik: fel a kót intéz- ményt, amelyeknek fontos szerepük van a Buda- pesten ki i áros életében. A ma y költségvetési kere- tei nem folytatja hogy mű székesfő y, amely egyúttal intézője is, ugyancsak tozik, Kovácsházy tanácsnok , arra törekedve, n elősegítse a dését, Művészetek osztály az Iskolänkivüli os munkáját az eddigi- eretné kibővíteni. Nagy x van arra hogy a Fővárosi Könyvtárt újabb 1 művekkel k el és biztosítsák \a kerületi fiókkönyvtárak nagyobb igénybevételét. Az iroda- lom és a művészet terén az elnehezült gazdasági viszonyok kö zeztében ma is nagy szükség van arra, hogy az ország első közülete nyúljon az írók k hóna alá és megbízásaival, vásárlásai- val fenntartsa az t a színvonalat, amelyet egy kul- joggem megkívánhatnak, Több. új szobormű felállítását vették tervbe, ezen- kívül tovább folytatja az ügyosztály a képzöőművé- szet egyéb ágainak támogatását is. Az ügyosztály budgetje előreláthatóan azonos marad a folyó esz- tendő költségvetésével, Buza es Moinár ácsmesterek Budapest, !., Derék-urfca 19. Telefon. 605-46. SZ GYULA argyára és épífési anyagtelepe el jelentös mer! intézményeinek mük A közművelődé Népművelési Bizot nél is fo ozotte g ál bb módon s és művé: moz: Budapest, 3II., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46. Telefon : 62-9-06. Beer Sándor zománciáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-uton 5. Telefon: 82-4-29. ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva Az utóbbi időben hogy a för S Körh betegek, a szerintük h gyógykezelés -— miatt a főváros ellen. Ilyen peri varrónő is, aki havi k íz pengő járadékot, vagy pedig 36 ezer pengő tökét és ennek járulékait követelte a budapesti kir. törvényszék cle terjesz- tett keresetében, A per során tényállásként bíróság, hogy Bernát Károlyi ti osztályán leánynak adott életet. A rendes és síma lefolyású szülés után hat nap mulva az asszony hírtelen rosszul érezte magät és inte sorozatosan "előfordult, ápolt elégedetlen elén vagy téves kórházi térítési pert indítanak indított Bernát Károlyné megállapította a né a Rókus-kórház 1y a gyógyeljárás során a kezelőorvostól kinin- injekciót kapott. A beteg állapota nem javult, Szörnyen fájlalta a ábát, alig tudott ráállni. Az orvosi vizsgálat azonban semmi komolyabb komplikációt az asz- szonynál megállapítani nem tudott, úgyhogy, ami- kor kéthetes lett a kicsike, az anyát is elbocsá- tották a kórházból. A további fejleményekről az asszony így adta elő az esetet, Amikor kitettek a kórházból, a lábam megmerevedett és megdagadt. Szörnyü fäjdal- maim miatt orvost kellett hívatni, aki megállapí- totta, hogy a kórházban idő előtt állították talpra és túlkorán bocsájtották el. A megeröltetöstöl trombózist kaptam. A betegsé- gem és a rókusbeli kezelés között okozati össze- függés van, ezért a műhibáért a főváros tartozik kártérítést fizetni. Dr. Hankovszky Dezső budapesti kir. törvény- széki tanácselnök előtt megtartott tárgyaláson, amelyben a fővárost a tisztiügyészség képviselte, egy sereg tanút, majd ugyancsak nagyszámban orvosokat hallgattak ki. Beszerezték a kórház- beli kórleírást, meghallgatták a törvényszéki Orvosszakertöket is és a széles keretekben lefoly- tatott bizonyítási eljárás után sem volt megálla- pithatö, hogy történt-e műhiba vagy sem. Ezért a bíróság az összes iratokat felterjesztette az Igaz- ságügyi Orvosi Tanácshoz, hogy itt állapítsák meg, voltaképpen mi történt a felperesnövel. Ez a legfelsőbb igazságügyi orvosi fórum úgy döntött, hogy kiküldött orvostanárai személyesen vizsgálják meg a felperesnöt. E vizs- gálat eredménye alapján az Orvosi Tanács meg- állapította, hogy a felperesnő szülése után bizo- nyos idő mulva csakugyan trombözisa keletke- zett, de hangsúlyozza ez a legmagasabb orvosi fö- rum, hogy a szülés utáni trombózis meg- előzése nem áll az orvos hatalmában és így a gyermekágyast kezelő orvos mulasztással, hanyagsággal nem vádolható. Teljesen kizárt és orvosi képtelenség az, — így szól az Orvosi Ta- nács további véleménye, hogy a trombózis ennak az injekciönak lenne a következménye, amelyet a felperesnek a Rókus-kórházban adtak. A törvényszék magáévá tette az Orvosi Tanács FANCSALY FERENG közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezési vállulkozó Budapest, XI., Horthy Miklós út 80 1 Telefon : 59—4—88 Szép, olcsó, jó MERTE csak a POláfR-féle feher "1 Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám 83—4—-62 Az elegáns vílág fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII, Rákóczi-út 24. Orvosi mühibäert 32.000 pengőre pe- relte a fővárost a Rókusban ápolt beteg A törvényszék a felperest elutasította keresetével szakvéleményét és annak alapján megállapította, hogy a rókusbeli orvosok részéről mulasztás nem történt, orvosi műhibát a felperesnő rovására senki el nem követett, ennélfogva a törvényszék a felperest keresetével elutasította és kötelezte arra, hogy ezerötszáz pengő perköltséget fizessen a tisztiügyészségnek. Úijhutánépülfel a se- gitö-alap üdülőháza A városok szövetsége is követi Budapest példáját A Székesfővárosi Alkalmazottak Segitöalapja, mint ismeretes, több hónapja foglalkozik azzıl a gondolattal, hogy tagjai részére újabb üdülőtelepet létesít. Ennek a tervnek megvalósítására több kö- rülmény adott impulzust, amelyek közül egyik leg- jelentősebb az, hogy a balıtonkenesei üdülötelep bármennyire kedvelt helye is a fővárosi alkalma- zottaknak, fekvésénél fogva nem mindenben alkal- mas az utókezelésre, A segítőalap orvosi karának véleménye szerint igen kívánatos lenne, ha olyan intézménnyel is rendelkeznénk, amely erdős, hegyes vidéken fekszik és mintegy kiegészítője lenne a balatonkenesei üdülőhelynek. A segítőalap vezetősége teljes mértékben csat- lakozott az orvosi ívéleményhez és mert az intéző- bizottság véleménye szerint az alap ezidöszerint mintegy félmillió pengőt tudna befektetni új üdülő- ház létesítésébe, sürgősen utánanéz, hogy az ország melyik hegyes vidékén lehetne megfelelő telekszer- zés után az épületet megvalósítani. A nyár elején meg is kezdődtek az érdeklődések, az intézőbizott- ság több tagja, Liber Endre alpolgármester vezeté- sével, . egymásután kereste fel a szóbajöhető vidé- keket. Járt ez a bizottság Sopronban, Kőszegen, a Mátrában és a Bükkben is, mindenütt nagy előzé- kenységgel találkozott a vidéki közületek részéről és ámbátor döntés nem történt még, a valószínűség amellett szól, hogy a segítő- alap új létesítménye Ujhuta környékén épül fel. A — Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma volt beszélgetést folytatni egyrészt Liber Endre al- polgármesterrel, másrészt Dorogi Farkas Ákos ta-" nácsnokkal, akik mindegyike alaposan ismerik a kérdést. Liber alpolgármester kijelentette, hogy az Ujhuta határában kiszemelt terület lát- szik ezidőszerint a legalkalmasabbnak az új üdülőtelep felépítésére, nemcsak azért, mert ezen a környéken jelentős erdőségek terülnek el, kedvezőek a szélviszonyok és megfelelő mennységű víz is rendelkezésre áll, ha- nem azért is, mert megközelítése igen könnyü, emellett pedig kultúrviszonyai is olyanok, amelyek az épít- kezéssel kapcsolatban jelentős megtakari- tásokat valószínűsítenek. Farkas Ákos tanácsnok hasonló véleményt nyilvánított, de kijelentette azt is, hogy a kiszemelt helyet már Szendy Károly pol- gármester is megtekintette és a maga ré- széről is mindenben alkalmasnak ítélte arra, hogy ott épüljön fel a fővárosi alkalmazot- tak új üdülőháza. Arra való tekintettel, hogy a Székesfővárosi Alkalmazottak Segitöalapja autonómiával rendelkező testület, döntésre természetesen csak akkor kerül- het sor, ha az intézőbizottság hoz határozatot. Ér- tesülésünk szerint az intézőbizottságot még ebben a hónapban összehívják és amennyiben az új üdülő- hely tekintetében megtörténik a döntés, nyomban kiírják a tervpályázatot, hogy az építkezési munká- latok a jövő év tavaszán feltétlenül megnosdód- hessenek. Ezzel a tervvel kapcsolatban érdekesnek tart. juk felemlíteni azt az értesülésünket is, hogy a székesfővárosi alkalmazottak példáját a Magyar Városok Országos Szövetsége is követni kívánja. A vezetőségben az a felfogás alakult ugyanis ki, hogy a vidéki városok tisztviselőinek számára sein- tén nagyobbméretű üdülőtelepet létesítsenek, lehe- tőleg klimatikus helyen. Ez az elgondolás azonban még nem öltött konkrét formát, ennélfogva hozzá- vetölegesen sem lehet megállapítani, hogy ezt az intézményt az ország hegyes vidékének mely ré- szén építik majd fel. Csupán az bizonyos, hogy a szövetségnek figyelemmel kell lennie arra, hogy nagyméretű üdülőhásra van szükség, mert a kebe- lében tömörülő tisztviselők száma igen nagy. --- Page 289 --- Budapest, 1935 szeptember 11. + A NEP új tábora szeretettel vállalja Budapest fejlesztésének Dj színek, új hangok az érdekes soro- zatban, amelyben a Fővárosi Hirlap hasábjain a főváros törvényhatósági bizott- ságának a N E P-hez tartozó tagjai enged- nek bepillantást azokba a gondolatokba és elhatározásokba, amelyekkel a városháza küszöbét átlépték. A nyári ízelítő után most a gyümölcstermő ősszel nyilik meg a munka arénája s jutnak éÉérvényesüléshez a fel- | vonuló erők. A színek, a hangok vältorata más-más ezekben a megn de valamennyin átvonul, mint ve vum, az alkotó munka és ezen keresztül a szociális kérdések megoldásának gondja. Csupa gyakorlati, földönjáró terv, amely a papírról az életbe kívánkozik s a jobb élet lehetőségeit keresi.. Reméljük, meg is fogja találmi. Juhász Jenő dr.: A helyes városrendezési tervről és az egységes Gleimiszerforgalomröl Vitéz nemes Juhász Jenő dr. gazdasági fő- tanácsos, ügyvéd valahogyan felülről, a tudomány pódiumáról jutott el a problémák gyakorlati ke- zeléséhez. Az egyetemi professzor és az életben élő ujságíró összetétele stílusban, gondolkozásban, meglátásban. Ez a kettősség .egész pályáján végigvonult. Darányi Ignác alatt a földmívelés- ügyi minisztérium sajtóreferense volt, sokat dol- gozott egészen fiatalon a mezőgazdasági szak- sajtóban, különösen a birtokrendezési és mező- gazdasági munkásszociális téren. Serényi Béla gróf Pärisba küldte szaktudósítónak, majd Angliát, az "egész nyugati kultúrvilágot bejárta s visszatérve ügyvédi irodát nyitott. Azóta állan- dóan — foglalkozik — agrárkérdésekkel, — főképpen a földreform és földteherrendezés problémáival s utóbbinak ő volt a legelső megmozgatója. Nagyon széleskörű az irodalmi tevékenysége, amely a napilapok egész sorában, tudományos folyóiratok- ban és önálló tanulmányokban, főképpen a jog- történelmi, közgazdasági, agrárszociális kérdések YTelé fordult. Ezért céloztunk előljáróban a katedrai ma- gaslatra, amelyről most mint új fővárosi város- atya a gyakorlati élet kellős közepébe evezett Juhász Jenő dr. Ehhez az előfeltételt a tudósba oltott ujságíró szerezte meg, akinek tanulmányai alatt nyitva volt a szeme a köznapi praktikum számára is. Így Pózisban közvetlenül tamdmá- nyozta a közélelmezés kérdését, járta a piaco- kat is és most a főváros javára akarja gyümöl- öztetni tapasztalatait, Emellett a városrendezés kérdése érdekli a legjobban s erről a két problé- máról szól nekünk adott nyilatkozata is: A városrendezés — kérdésében a ré- gebbi városvezetőség nem számolt kellőképpen a helyi adottságokkal. A Gellerthegyet és a Dunát nem lehet kimozdítani: ezt nem vették figyelembe. Tehát szükségesnek látom egy olyan város- rendezési terv megállapítását, amely elsősorban a természeti adottságokkal, másodsorban azokkal a meglévő épüle- tekkel számol — mint például a Ba- zilika —, amelyeket nem lehet lebon- tani, vagy eltolni, tehát az egész városrendezésnek örök időkre ezekhez kell alkalmazkodni. A másik szempont, amely szerint ennek az állandó és változatlan városrendezési tervnek kell kialakulnia, a közlekedésnek, Budapest-fürdőváros jellegének figyelembevétele. — Ezidőszerint a város belterületéről ki- felé haladva, következnek mindig nagyobb és na- gyobb telekegységek. Azok a kisebb igényű és kisebb vagyoni lehetőségű budapesti polgárok tehát, akik egészséges lakás és családi ház ér- dekében szívesen vállalják a távolság legyőzé- sét s az időbeli és pénzbeli áldozatokat, kény- telenek a környékre menni és a főváros területén kívül települni. Az volna tehát kívánatos, hogy a ma belterületnek számítható részeken túl egy parkövezetet tartsunk fenn megfelelő szélességben, amelyen csak nyilvános parkok és erdők vagy nagy luxus-telkeken építtető villák Jegyenek engedélyezhetők és ezen az övezeten túl a már meglévő vagy ezután tervszerűleg létesítendő közlekedési vonalaknak végállomásai körül adassék meg a lehetőség 200—300 [7] megszabásával arra, hogy ott kertvárosszerű — települések alakulhas- sanak ki, még pedig Budapest határain belül. — Ezek a végállomások környékén kiala- kuló és aránylag sűrűn lakott kertvárosok megállítanák a kenyerét Budapesten kereső polgárságnak a környező községekbe való rend- szertelen kidramläsät és olyan állandó utas- létszámot biztosítanának a közlekedési vállala- toknak, hogy a perifériák felé való közlekedés is veszteség nélkül volna lebonyolítható. — Mindencsetre végét kell szakítani an- | nak, hogy a városrendezési elgondolásokba öt- letszerűleg történjenek változtatások, — mint ahogy a legutóbb is megtörtént a — Német- völgyi-útnál, ahol pár évvel ezelőtt építési engedélyt adtak legfeljebb egyemelet magas családi házra és alig hogy az felépült, meg- engedték úgy a Böszörményi-úton, mint a Né- metvölgyi-úton a zártszerű építkezést és pedig ötemeletes palotákra is és ezzel a fél évvel ez- er | előtt megépített házzal az egész város képét elrontották és a tulajdonosnak is nagy kárt okoztak. — A másik probléma, , amellyel bőséges külföldi tapasztalataim és itthoni — tanulmá- nyaim alapján nagy szeretettel foglalkozom: a városélelmezés. Az egészséges väroselelmezes előfeltétele — amint ezt Párizsban meg is valósították — az, hogy élelmiszerek nagyban és szabványmeny- nyiségben való eladása és vétele egy központi piacon legyen koncen- trálva. Amikor nálunk a régi väsärcsarnokokat épí- tették, tulajdonképpen csak a piaci árusokat helyezték tető alá. A mi „halljaink” a Halles Centrales-ekhez csak mint épületek hasonlítottak. A központi Nagyvásártelep már azzal a gondo- lattal épült, hogy az élelmiszereknek első kéz- tőli eladása nagyban és szabvány-mennyiség- ben ezen a helyen bonyolódjék le, és ennek ér- dekében az odaérkező áruknak tarifális ked- vezményeket is biztosítottak. Ez kétségen kí- vül alkalmas arra, hogy a budapesti élelmiszer- piac fejlődését egészséges irányba terelje, de egymagában nem vezethet végleges eredmény- hez és feltétlenül szükség lesz arra, hogy az élelmiszer-forgalom Budapesten is egységes elgondolás szerint adminisz- tratíve szabályoztassék és a -piacrendezésnek legközelebbi feladata, nézetem szerint, az, hogy megtalálja azt a helyes módot, amely az egységes áralakulást biztosítja, a mesterséges konjunktúrát és a piaci — visszaéléseket megakadályozza és meg- találja a módot arra is, hogy különösen az idénycikkeknél jelentkező árutorlódásokat ki- küszöbölje és az árufölösleg értékét legalább egy töredékében megmentse. Katona Béla: A termelő munka fokozhatja csak a nemzeti jövedelmet és vezethet holdoguläsra Katona Béla a realitások embere: mérnök, épí- tési vállalkozó. Reális, de nem prózai, mert az Ő gyakorlati elgondolásait lelkes érzés füti és erős magyar érzés festi meg minden szavát és tettét. Ha hallgatóságát meg akarja hódítani, mindig vi megy Szegvárra, a faluba, ahonnan egykor Pestre jött és az alföldi kovácsmesterhez, aki az édesapja volt. Mindent ebből a imagyar szemszögből néz és magához tudja hangolni hallgatóit is, amire bőven nyílik alkalma, hiszen a Józsefvárosban ő jelenti a lankadatlan tevékenységet gyűléseken, tanácskozá- sokon, buzdításban és agitációban a NEP-ért. Mint a Keresztény Párt főszervezője találta meg eszmé- nyeit a nemzeti egység gondolatában s ennek pro- pagálásával tesz nagy szolgálatot pártjának erős szervező tehetségének és népszerüségének latba- vetésével. Az eredmény a NEP mintaszerű, fegyel- mezett szervezete a Józsefvárosban s az a különös siker, amelyet a nők sorompóba állításával ért el. A legbüszkébb azonban azokra a hódításokra, ame- / lyeket a munkásság körében ért el. —- A munkanélküli tömegeket — mondja — a főváros, a társadalom gondozza. Noha a szociális vonatkozású intézményeket momentán leépíteni nem lehet, sehogysem tudok belenyu- godni abba, hogy ez a mód helyettesítse a ke- nyérre felváltható munkát. Addig, amíg feltét- lenül szükség van reájuk, a meglévő intézménye- ket fenn kell tartani, ez azonban, főképpen gaz- dasági vonatkozásban teljesen indokolatlan, mert a végcél mégis csak az lehet, hogy a fővárosnak mindenféle munkára fe- lette alkalmas népe termelő munkával keresse meg mindennapi életszükség- letét. — Arra kell törekedni, hogy a fogyasztás szempontjából ma semmit sem jelentő munkás- tömegek beálljanak a komoly fogyasztók so- raiba, már csak azért is, mert a nemzeti jövede- lem fokozása nélkül általános boldogulásra szá- mitani sem lehet. A nemzeti jövedelem fokozása pedig a környező államok őktalan önellátási po- litikája mellett csak a belső fogyasztás emelé- sével érhető el. — Nagy súlyt vetnék magam részéről arra, hogy a magángazdasági élet terén munka nélkül lézengők beálljanak a dolgozók és ilyen módon a- | | a fogyasztók sorába, még pedig nem a közüle- tekben való elhelyezkedés révén, hanem a magángazdaságba való bekapcsolás- sal. Evégből a székesfőváros illetékes tényezőinek a súlyos viszonyok ellenére is segíteniök kell a magángazdasági életet, olyan módon, hogy hasz- nos közmunkák létesítésével az adöfillerekböl minél több kerüljön vissza a magángazdasági élet ereibe. Nem abban a formában kívánatos ez, mint ahogyan évek hosszú sora óta történik. Akkor, amikor a székesfőváros közönsége áldo- zatok ár mint ebben az esztendőben is tette, sok milliónyi közmunkával siet a magángazda- sági élet támogatására, kettős célt kell szolgál- mia: gazdasági és szociális célt egyaránt. Nem csupán azért kell építeni, hogy újabb középüle- tek díszítsék a főváros utcáit, hanem azért is, hogy az építkezéssel a munkanélküliek segítsé- gére siessünk. — De vajjon segítés-e az, ha a munkálatok kiadásánál { munkaalkalmakhoz olyan irreälis ajän- | lattevők jutnak, akik számvetésükben Í a munkásság számára tisztességes mun- | kabért beállítani nem tudnak. | Nagy szolgälatot tenne a szekesföväros a ma- | gyar munkäsügynek, ha mint az orszäg egyik legnagyobb munkaadöja — a munkälatok kiadásánál megfontotás tárgyává tenné, vajjon az ajánlattevő képes-e az ajánlott árak kereté- ben emberséges munkabéreket fizetni. Mert a helyzet ma az, hogy komoly fogyasztónak a la- kosság az a része sem nevezhető, amely ilyen munkälatoknäl talál foglalkozást. Mivel pedig a jobb jövő elengedhetetlen feltétele a nemzeti jö- vedelem emelése, ez pedig a mai viszonyok kö- zött függvénye a belső fogyasztásnak, nem lehet vitás, hogy a nagy tömegek kereseti lehetőségé- nek emelése a nagy szociális érdeken kívül a legelső, a legszebb, a legmagyarabb nemzet- gazdasági feladat, amely elől nem térhet ki a székesfőváros sem, amikor mint munkaadó je- lentkezik, Szentesi József: Első feladatunk a fővárost, mint értéket megőrizni és gyarapítani a jövő számára Szentesi József részvénytársasági igazgató, a községi kenyérgyár alelnöke, azelőtt pedig a köz- ségi élelmiszerüzem választmányi tagja volt. Ez úgy hat, mint a próza, de a legszebb próza, amely mö- gött nagy szociális gondolat áll. A nagy városnak adni a mindennapi kenyeret, amely a legolcsóbb, irányítani az élelmiszerüzemet, amely minden viha- rokon keresztül csorbítatlanul teljesítette hivatását s mindig jótékonyan folyt bele az árszabályozásba: ezeknek a feladatoknak valahogyan romantikájuk van. A nagyváros életregényébe tartoznak. És ahogy beszélünk Szentesi Józseffel, aki Bu- dán, a Martonhegyi-út zöld pompájában lakik, meleg, szinte romantikus tónusban, a Ferencváros szegényeit halljuk emlegetni. A Ferencváros küldte a törvényhatósági bizottságba s ez volt a területe közéleti munkásságának, tizenhat éven át, azóta, hogy Usetty Ferenc és Usetty Béla oldalán a ke- --- Page 290 --- 6 a ty Budapest, 1935 szeptember 11, resztény pártban megkezdte a munkát, előbb mint a pártszervezet titkára, majd főtitkára. A dolgozó magyarok egysége, a szociális bajok gyógyítása volt az eszménye s így helyét a Nemzeti Egység Párt- jában mindjárt a megalakuláskor megtalálta. Szer- vező tehetségére pedig ugyanakkor rátalált a párt. A szociális kérdések szerető gondozását a Ferenc- város termelte ki benne, amint mondja ,, sok a sze- gény a Ferencvárosban s a párt zöme is belőlük tevődött össze." A törvényhatósági bizottságban a szociálpoliti- i, valamint a közegészségügyi és köztisztasági izottság tagja, vagyis éppen azok a munkaterüle- tek, amelyeken hajlandóságát és tehetségét legjob- ban érvényesítheti. Hogy a reá váró munkát mi- képpen szabja meg, arról a következő nyilatkoza- tában tesz vallomást: — Pár esztendeje csak, hogy Budin lakom. A Ferencvárosban születtem, ott éltem, ott szü letett és élt generációkra visszamenőleg az egész családom és lélekben ferencvárosi maradok mivdhalálig. Anyai nagyapám a századfordulón volt tagja a főváros törvényhatóságának. A bi- zottsági tagság akkor még inkább csak afféle elismerés volt a polgárság részéről. Ma bizony sok terhes munkával járó kötelességet jelent. Minden délelőtt akad valami elintézni való a vá- rosházán és minden délután ott kell lenni — gyakran késő estig — a kerületben. De talán éppen ezért nagyobb kitüntetés ma bizottsági tagnak lenni, mint volt a századfordulón. — A világháború választóvonalat jelent egész Európa, sőt az egész világ életében a mult és a jelen között. A trianoni békediktátummal megcsonkított Magyarország ezt különösen érzi. De érzi a fővár s. Igaz, hogy Trianonban csak az ország veszett el és a főváros csonkítat- lanul megmaradt, de ha arra gondolunk, hogy 1920-tói 1930-ig Budapest lakossága 8 százalékkal emelkedett, ugyanakkor pedig Prága 30, Bukarest 80 és Bel- grád 100 százalékkal szaporította lako- sainak számát: nem kell magyarázni, hogy mit vesztett Buda- pest Trianonnal? — A főváros azonban nemcsak az egyetlen csorbítatlan része Nagymagyarországnak, ami még itt van, hanem az egyetlen is, ami mir itt van. Nekünk tehát első feladatunk ezt az értéket megőrizm és gyarapítani az eljövendő ország számára. Feladatunk teljesítését megkönnyíti, hogy Budapest, mint közület ma is egyike Európa legnagyobb vagyonnal rendelkező városainak, de hihetetlen mértékbea megnehezíti, hogy Buda- pest, mint lakóinak összessége, egyike a konti- nens legszegényebb 7polgársággal rendelkező metropolisainak. Kevés sz kivételt le- számítva, a társadalom minden rétege, lateiner, iparos, kereskedő, tisztviselő és munkás egy- aránt keserves anyagi gondokkal küzd. Nehéz biztosítani a főváros háztartá- sának egyensúlyát ott, ahol a magán- háztartások egyensúlya majd minde- nütt felborult. Nem a kormány és nem a Nemzeti Egység Pártja, hanem az élet kényszeríti a fővárost a szamálásra és további takarékosságra. — Az inségesek segélyezése egyre súlyo- sabb teherként nehezedik az autonómiára. A tragikum az, hogy minél nagyobb a segélyre szorulók száma, annál nehezebb a segélyezés összegét előteremteni. E téren a főváros he- roikus munkát végez. A szociálpolitikai szak- bizottságban e héten, szerdán fogjuk tárgyalni a kolduskérdés megoldására vonatkozó invaslatot, A legkoldusabb időkben kell keresnünk a kol- duskérdés rendezésének lehetőségét. Remélem, sor kerül a kiserdei nyomortelep megszünteté- sére is, Közegészségügyi, erkölcsi és szociális szempontból tarthatatlan, hogy emberek állati hajléknak is alkalmatlan vityillókban lakjanak. — A szociális probléma ma nem is any- nyira a munkabér, mint inkább a munkaalka- lom kérdése. Nemcsak nálunk: szerte a vilá- gon mindenütt. Ezért fontos feladata a fővárosnak, hogy minél több közmunkával teremt- sen munkaalkalmakat. Emellett módot kell találni arra is, hogy az iskolából kikerült és kikerülő ifjúságnak leg- alább egy részét fel tudja venni. — Befejezésül még csak egyet. Nem vá- rosházi feladat, hanem politika. A nemzeti egység további kiépítését a főváros területén az országos politika szempontjából is fontosnak tartom. Nézzünk szét Európában! Szinte azt lehet mondani, hogy az országok politikáját a fő- városok jelentik. Budapest legyen minden te- kintetben az ország fővárosa. Erkölcseiben le- gyen keresztény, szellemében erősen nemzeti és legyen a magyar jövőért folytatott küzdelem előharcosa. ÉFEZDÉDJSEK egész évre Kay. . al. elv. fél évre ve s e 4 ee elle 24 pengő 12 pengő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek, A polgármester a belügyminiszternél és a belügyi államiitkárnál A Fővárosi Hirlap legutóbbi számában jelentet- tük, hogy a belügyminiszter és a főváros vezetői több napra terjedő értekezleten megvitatják a leg- sürgősebb tennivalókat. Ezek az értekezletek előre- láthatóan a napokban kezdődnek meg, de kedden délelőtt már fenn járt a belügyminiszteriumban Szendy Károly polgármester, akit Kozma Miklós belügyminiszter, majd Preszly Elemér belügyi ál- lamtitkár fogadott. A polgármester a főváros felügyeleti hatóságá- val ismertette a legközelebb megvalósítandó terve- ket, egyben pedig intervenlált a még jóvá nem hagyott közmunkák mihamarabbi felülbírálása ér- dekében, A polgármester üdvözlese, Szombaton töltötte be ötvenedik életévét Szendy Károly polgármester, akit ebből az alkalomból rengeteg küldöttség üdvö- zölt. Reggel korán Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek vezetésével a tanácsnoki kar je- lent meg, ezt követően Liber alpolgármester a FANSZ küldöttségét vezette, majd a tiszti főorvos, a tiszti főügyész és a többi főtisztviselő fejezte ki jókívánságait. Az elöljárók testületét Duday Alajos tanácsnok vezette, az elnöki ügyosztály tisztviselőit Farkas Ákos tanácsnok, a tanügyi osztály tisztvi- selőkarát pedig Felkay tanácsnok. A Keresztény Községi Párt ötventágú küldöttségének élén Petro- Gyula jelent meg, majd a BESZKART igaz- gatósági küldöttsége tisztelgett nála Usetty Béla és Perczel György vezetésével. Némethy Károly ve- zette a Népművelési Bizottság tagjait. Ezenkívül a polgármester rengeteg gratuláló sürgönyt kapott, társadalmi és politikai előkelőségektől, valamint kü- lönböző intézményektől és egyesülésektől. A Fővá- rosi Rovatvezetők Testülete ugyancsak tisztelgő látogatáson jelent meg. A testület nevében Paizs Ödön üdvözölte a polgármestert, aki ezúttal is biz- tosította az ujságírókat arról, hogy a sajtó munkás- sága iránt különös megbecsüléssel viseltetik, mert meggyőződése, hogy annak képviselői épp oly sze- retettel munkálkodnak a főváros ügyeinek előhala- dásán, mint ő maga és szükebb munkatársai. " A 17-es bizottság első ülése októberben lesz. A szanálási törvény által életrehívott ellenőrzö-bizott- ság, amely a. főpolgármester elnöklete alatt müködik, az eddigi elhatározások szerint október első heté- ben tartja első öszi ülését. Epiteszmernökök budapesti tanulmányútja. Az Építészmérnökök Nemzetközi Szövetsége középeu- rópai tanulmányútja alkalmából Budapestet is fel- keresi. Mintegy másfél száz angol, francia, holland, német, belga, svéd, dán, litván, norvég, osztrák, cseh, olasz, amerikai építész érkezik szeptember 13-án a fővárosba, ahol négy napig időzik. A ma- gyar építészek, élükön Kertész K. Róbert állam- titkárral, gazdag programmal várják külföldi kol- légáikat, gondoskodva arról, hogy hű képet nyer- jenek a hazai építőművészetről. Házasság, Wertz Béla hírlapíró és neje Ober- bauer Mária leánya, Adrienne, e hó 14-én, déli 141 órakor tartja esküvőjét cekeházai Legány Endrével a Ferdinänd-teri plebänia-templomban, Az angol állampolgárok vizum-mentessége. Mint ismeretes, a kereskedelmi miniszter két évvel ezelőtt próbaképpen megengedte, hogy az angol állampol- gárok vizummentesen látogathassanak el Magyar- országra, Ez a rendelkezés igen üdvösen járult hozzá idegenforgalmunk fellendüléséhez, éppen ezért tavaly is meghosszabbították, majd az idén szep- tember 30-i lejárattal ugyancsak életbeléptették ezt az intézkedést. Tavaly már a dominiumok la- kósai is vizummentesen jöhettek ide és természete- etesen az idén is. A kereskedelmi kamara most fel- terjesztéssel fordult a miniszterhez, hogy amíg nem rendezik véglegesen ezt a kérdést, hosszabbítsa meg a vizummentességet, mert a walesi herceg látoga- tása nyomán igen nagy angol idegenforgalomra van kilátás. Nem lenne tehát helyes, ha azok az angolok, akik már egyszer vízummentesen voltak Budapes- ten és most ebben a tudatban vették útiprogram- jukba a magyar fővárost, meglepetéssel tapasztal- nák, hogy útólagosan — kötelezik öket a vizumdij megfizetésére. . Örökellétásos újappartement-házat épít a Siesta Szanatórium A „Siesta” szanatórium hézagpótló új intéz- ményt létesít! A szanatórium Ráth György-utcai 8000 [7]-öles kertjével határos telkein teljesen külön- álló appartement-házat épít, amelyben egy összeg- nek egyszer és mindenkorra való megfizetése által a szerződő félnek élete végéig előkelően bútorozott, modern omfortos lakást, elsőrangú — kívá- natra diétás — élelmezést, fűtést, világítást, kiszol- gálást, gyógyszerellátást, orvosi kezelést, szükség esetén műtéti beavatkozást is — szabad orvosvá- ztással — és az összes szanatóriumi gyógyténye- ket (laboratóriumi sgálatok, röntgen, szívvizs- gálat, elektromos hő- és hidegvíz-gyógykezelést) nyújt minden további fizetési kötelezettség nélkül. A szanatórium parkja, étterme, olvasó- és zene- terme a lakók rendelkezésére állnak. Minden lakás tágas, erkélyes szobából, külön- bejáratú előszobából, fürdőszobából és ruhatárfülké- ből áll. Állandó melegvízszolgáltatás, lift, telefon, központi fűtés — a lépcsőházban és a folyosókon is — teszik tökéletessé az épületet. Egy 60 éves egyén 29.000 pengőt, idősebb év- járatonként fogyó, fiatalabb emelkedő összeget fizet. Az öröklakás és örökellátás telekkönyvi bekebele- z6ssel. biztosittatik, Örökös luxuséletet biztosíthatnak maguknak ezen újítás folytán oly egyének, vagy házastársak, akik kevés tőkéjük kis jövedelméből csak legna- gyobb gonddal tudják legegyszerübb életszükségle- teiket rendezni. Miután összesen 40 lakosztály fog rendelkezésre állni és a reflektánsok a jelentkezés sorrendjében vétetnek tekintetbe, sürgős érdeklődés ajánlatos. Részletes felvilágosítást nyújt és ismertetőt küld a Siesta Szanatórium vezérigazgatója, lécfadlvaj Bo- dor Pál, I. kerület, Ráth Gy utca 5. szám. Munkában a XI. kerületi NEP szervezet, A NEP székesfövárosi XI. kerületi szervezete népes pártvacsorát tartott az Albert-utcai Avar-ven- déglőben, Csiky János gyárigazgató, a kerület 16. körzetének elnöke ismertette a kerület egyes város- rendezési és közlekedési panaszait. Szántay István székesfővárosi bizottsági tag a 10. autobusz vona- lának az 'Andor-utcäig való meghosszabbítását és a kerület külterületein Ma csatornázás tökéletesítését és az utcák világításának a [javítását sürgette. Vályi Lajos dr. bizottsági tag a közelgő tél szociá- lis nehézségeire mutatott rá. Bár a NEP fővárosi tábora is kívánja a korszerű választójogi reformot, az ajánlási rendszerrel való visszaélések kizárását és a választói névjegyzéknek az élettel való össz- hangban való tartását, mégis, a legelső feladatnak az ellátatlan tömegekről való gondoskodást kívánja biztosítani. A szellemi szükségmunka szélesebb ala- pokon való megszervezését követelte olyan rendkí- vüli feladatok megoldására, amelyekre folyamatos adminisztráció nem képes. A kerület NEP bizott- sági tagjai társadalmi úton szándékoznak támoga- tást nyujtani az Ipari Munkások Barátai Társaság- nak és a Középiskola. után félbenmaradt Ifjak Ba- " rátai Társaságnak, e két védelemre szoruló intéz- ménynek, Követelte a HÉV kihelyezését a Horthy Miklós-útról és az egységes közlekedési tarifa fel- tétel nélkül való azonnali bevezetését minden fő- városi lakos javára. Foglalkozott a sasadi auto- busz és a Kelenföldi-pályaudvar rendezésének a kérdésével. A nagyszámban jelenlévő választók lel- kes hangulatban a késő éjszakai órákig maradtak együtt. Idegennyelvű tisztviselői tanfolyamok. Sipöcz Jenő polgármester korában meghonosította a tiszt- viselők részére szolgáló idegenvezető tanfolyamo- kat. Az elmult években is nagy érdeklődés mellett zajlottak le ezek, a résztvevők száma azonban idén Ősszel még inkább gyarapodott. Októbertől kezdve 3 angol, 2 francia és 1 német kurzus kezdődik a fővárosi tisztviselők számára haladó és kezdő cso- portokkal. „Magyar Egészség Hetének" őszi nagy kon- gresszusa, Az október 20—28-ikı között rendezendő Magyar Egészség Hetének előkészületei a Turul szövetség központi irodáiban a legnagyobb gond- dal és a legszélesebb mederben folynak. Az Ipar- csarnokban rendezendő — Elgészségügyi Kiállításon kívül hatalmas programot készített elő a propa- ganda hét keretében megtartandó Országos Nép- egészségügyi Kongresszus — előkészítő — bizottsága. A népegészségügy összes nagy problémái a leg- komolyabb megvitatás elé kerülnek ezen a nivójá- ban, kereteiben és célkitűzéseiben egészen új kon- gresszuson. A -— kongresszus hét szakosztályának elnökségében az orvostudomány legkivälöbbjai, az előadók sorában az egészségügy, az egyes kérdé- sek legjelesebb ismerői fognak szerepelni. A Ma- gyar "Egészség Hete, a rendezendő kongresszus és kiállítás minden részletéről felvilágosítást nyujta- nak a központi irodák (IV., Petőfi Sändor-utca 9.), Jólét, nyugalom, boldogság — matematikai alapon. Sok töprengő emben súyos problémáját oldotta meg egy egé- szen újszerű elgondolás alapjän létesülő intézmény. Ez a — ma már megoldott — probléma minden olyan javakora- beli férfit és nőt érint, kik a rendelkezésükre álló anyam eszközökkel életük hátralevő részére tökéletes biztonság mellett akarják maguknak a jólétet, nyugalmat és egész- ségük védelmét megszerezni, Mindezt együtt és a legtöké- jetesebben nyujtja a Siesta-szanatórium égisze alatt újon- nanépülő appartement-kertpalota, amelynek lakói matema- tikai alapon kalkulált, egyszersmindenkorra szóló meg- váltási összeg ellenében élvezhetik életük végéig a luxus- élet minden szépségét és kényelmét s ezzel jövőjük min- den gondjätöl és kockázatától mentesítik magukat, --- Page 291 --- Budapest, 1935 szeptember 11, ZOVÁROS LRVAP [E] Sürgősen életbe kell léptetni az áruházi rendeletet Mint ismeretes, ez év tavaszán a Fővárosi Hirlap egy hosszú, nehéz és küzdelmes harcát siker koronázta: binyi Tihamér, az akkori kereske- delmi miniszter rendelet-tervezetet publikált, amelynek az volt a célja, hogy megrendszabhbályozza a nagy áruházakat, A legjobb adófizető alanyo- kért, a kiskereskedőkért harcoltunk három éven át és mutattunk rá arra a gyilkos, mindent legázoló konkurrenciára, amellyel a nagy- áruházak dolgoznak, hogy kiirtsák a virágzó magyar kiskereskedelmet. Fabinyi Tihamér rende tervezete elsősorban megtiltotta újabb nagyáruházak létesítését, a meg- lévőkre vonatkozóan lehetetlenné tette a további terjeszkedést, kimondván, hogy csak a) miniszter diszkrecionális jogával, egész kivételes esetekben lehet szó bővítésről, A legfontosabb rendelkezés pedig az volt, hogy az áruházakban korlátozza az élelmiszerkereskedelmet és a n9 igyáruhása ak nem foglalkozhatnak a a ételek kiszolgálá- Dant volt, mert tudvalevően téses dömping-áruival csal- ják bs n a vevőket, akik aztán, ha már vásárolnak is, mégpedig igen gyakran drágábban, mint a kiskereskedőnél. Fabinyi Tihamér nem bocsáthatta ki ezt a ren- deletet, me: rt időközben átvette a pénzügyminiszté- rium 9 t. Helyébe jött Bornemisza Géza, aki miniszterségének első napjaiban fogadta a Fővárosi Hirlap mun- katársát és hosszabb interjú keretében ki- jelentette, hogy teljesen mi A teszi ki- váló elődjének ezt a tervét és maga is azon van, hogy az mihamarább megvalósuljon. Sajnos, erre sem került sor, mert időközben meg- indultak azok az előmunkálatok, amelyek a keres- kedelmi minisztériumból kíváló. új nisztérium megszervezéséhez — voltak Mondani sem kell talán, hogy ez a hatalmas munka, azonkívi aktuális kérdések annyira le- foglalták p min , hogy nem jutott hozzá az áruház-rendelet ő alá hozásához. Még kevésbé foglalkozott ezzel a kérdéssel az alatt az interval- lum alatt, amikor mind a két minisztériumot ő ve- zette. Most azután jött Winchkler István, az új ke- reskedelmi miniszter, aki a magyar kereskedelem problémáinak olyan kiváló és európai hírű szak- tekintélye, hogy egész bizonyosan a legrövidebb időn belül kezébe 1 i enmek a hosszú idő óta hú- zódó nagy problémának sürgős rendezését. Illetékes helyen egi rébként se mos a Fővárosi Hírlap munka- / most egyeztetik öss érdekeket, rendelet Kkiboc sátásánál szükségsze kerülnek egymással, Tény hogy a rendeletre szükség van, mert iparúgyi mi- szükségesek. a legsürgősebben az árul k, ismerve a rendelet intencióit, alaposan kihasználták ezt az átmeneti időt és egyre. ra bővítették ki , üzemelket, több helyen a tű; zbiztonság rovására, tűz- falak" áttörésével. A bővítések még most is állandóan folyamatban vannak és mondani sem kell talán, hogy a keres- kedők a legnagyobb elkeseredéssel nézik ezt 4 ter- jeszkedést. Mindenképpen az ő rovásukra megy ez, mert hiszen köztudomású, hogy áruházak gyak- ran bukott kiskereskedőtől veszik meg dömping- Gron az egész raktárt és ebből rendezik aztán meg azokat az úgynevezett alkalmi kiárusításokat, ame- n a tönkrement kereskedő egész életen át ke- sen gyüjtött kis vagyonkáját herdálják el a nagy ragadozók. Meg kell adóztatni a margarint, hogy emeljük a vajlogyasztást A Fővárosi Hirlapban már több ízben meg- emlékeztünk a vaj és a margarin háborújáról és ugyancsak több ízben rámutattunk arra a magyar mezőgazdaság szempontjából káros —konkurren- ciára, amellyel a növényolajgyárak kontreminálják a nagyszerű magyar vajat. Amilyen örvendetesen javult évről-évre a márkázott, kitünő magyar vaj exportja, ugyanolyan tempóban csökken szinte állandóan a belföldi vaj- fogyasztás. Ennek elsősorban az a magyarázata, hogy a külön- böző vaj- és zsírpótlékok, amelyek tápértéke és minősége természetesen közelébe sem jöhet a vaj- nak, olcsóbb a vajnál, ennélfogva a közönséget megtéveszti és bár a vásárló publikum saját magát károsítja meg akkor, amikor olcsóbb pénzért hitvá- nyabb portékát vásárol, de mégis megteszi, ezzel pedig tönkreteszi a ma- gyar mezőgazdaságnak ezt a [fontos iparágát, A kereskedelmi miniszter, nagyon helyesen, oly- módon akart ezen az anomálián segíteni, hogy kilónkint negyven filléres adóval terhelte volna meg a margarint, Elkészült a BESZKART jövő évi köliségvelése 54 millió pengős bevételre számítanak — 832 ezer pengő a HÉV deficitje A BESZKAÁRT igazgatósága Usetty Béla elnök- lésével hétfőn tárgyalta a vállalat és az igazgatása alá tartozó közlekedési üzemek 1936. évi költség- vetéstervezetét, amelyet az igazgatóság elfogadott. A költségvetés különösen a személyszállítási bevéte- lek terén csökkenésre számít. A BESZKÁRT egye- sített költségvetése — a HÉV kivételével — 54,227.035 pengő bevételt irányoz elő, ami az idei költségvetés végösszegénél 349.435 pengővel több, A személyszállítási bevétel 44.9 millió pengő, vagyis A. növényolajgyárosok azonban azt állították, hogy ezzel ártanának azoknak a gazdáknak, akik napra. forgótermeléssel foglalkoznak. Egyelőre tisztázat- lan a helyzet, kétségtelen azonban, hogy [sürgős segítségre van szükség. "Végre is a tej termelése és értékesítése az agrár Magyarország egyik leg- fontosabb kereseti lehetősége és azt a néhány, nagyrészt külföldi tökeérdekelt- séghez tartozó olajgyár kedvéért nem sza- bad veszedelembe sodorni, A margaringyárak természetesen azzal is érveltek, kénytelenek lennének munkäsaikat elbocsátani. "Tudni kell azonban, hogy ez nem komoly érv, mert a margarin előállítása gyárilag, gépekkel történik és munkáskezeket alig foglalkoztat. Amennyiben tehát valóban élnének az olajgyárak hatalmukkal és kizärnäk néhány munkásukat, ez szociális szempontból annál kevésbbé jönne szämi- tásba, mert a fellendülő vajszakmäban azonmód elhelyezést nyerhetnének. Az illetékes köröket ter- mészetesen nem tévesztik meg ezek a kilátásba helyezett fenyegetőzések és a növenyolajgyarak minden gáncsvetése ellenére is rendet teremtenek ezen a fronton, ZI 500.000 pengövel kevesebb, mint az idei előirányzat. A fogaskerekűnél 245.000, a siklónál 40.700, a trol- leybusznál 52.000, az autóbuszüzemnél 6,851.000 pengőben irányozták elő a bevételt. A költségvetés- ben sok kiadási tételt csökkentettek, a mérleg azonban sem nyereséget, veszteséget nem tüntet fel. A HÉV 7.8 millió pengős bevétel mellett 832.000 pengő deficitet irányoz elő. Az igazgatóság ezt a költségvetést felülbírálás céljából bemutatja a városháza illetékes fórumai- nek, elsősorban Szendy Károly polgármesternek. HEGYE SÁNDOR | epilö nes er Telefon: 54-6.60 — Budapest, 1I., Gyorskocsi-u. 10- sem Várrarnozás sz Szabadkezböl kiadott megbízást nem lehet megfellebbezni Az iparügyi minisztérium elvi állásfoglalása nagy megnyugvást keltett a városházán Még a nyári net előtt történt, hogy gármester a — Soroksári-úti központi szivattyútelep új szennyvíznyomócsöve építésének vállalatbaadása céljából tartott zártkörű verseny- tárgyalást eredménytelennek nyilvánította s a szóbanforgó munkálat elvégzésével a László és Blum vállalkozócéget bízta meg. A nagyjelentö- ségü építkezés vállalati összege 375.315 P és ért- hető módon más cégek is felsorakoztak a közmunka elnyerésére. A polgármesternek jezt a szabadkéz- ből történt munkakiadását a Fábián, Somogyi és György építővállal- kozó cég megfellebbezte és ilymódon az összes ajánlatok, télen, a mel- lékletek az iparügyi min érium — véleményezése alá kerültek. Hétfőn minisztérium aláírt a pol- csatorna- a városházára a államtitkár részéről amely közli, hogy az iparügyi mini rium véleményének meghallgatása után a polgármesteri határozatot a kormányható- ság helybenhagyja. "Teljesen jelentéktelen formai kikötések után elvi jelentőségű álláspontnak ad kifejezést a mini eri leirat, amikor kimondja, hogy a szabadkézből történt odaítélés ellen tulaj- donképpen fellebbezni nem is lehet, mert a hatóság annak adja a munkát, akinek jó- nak látja. Ilyen esetekben — folytatja a leirat — csak panasz. szal lehet élni, ha az odaítélő hatóság ténykedése rdeket sértette. A jelen esetben erről nem érkezett le belügy- Preszly Elemér 05. számú leirata, il a legolcsóbb kapta. Utal a is, hogy a munkálatok odaítélésénél sokban való foglalkoztatottsägot is figyelembe kell venni: a Fábián, Somogyi és György céget a fentiek tekintetében azonban nem érte sé- relem, mert nagyértékű munkái vannak most is folyamatban (Horthy Miklös-hid, Margit-híd), Ez a minis láspontot ültet át a gyakorlatba, amikor kimondja, hogy a szabadkózből történt odaítélés ellen fel- lebbezni nem lehet, in nagy megnyugvással fogadták a kor- gi döntést, amelytől joggal remélik, A városhá. mänyhat hogy gátat vet az újabban mindsűrűbben jelent- kező fellebbezési eljárásoknak, mert azok végeredményben a közmunkák tényleges megindításának okoznak káros késedelmeket. DELL Versenyfärgyaldsi megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: : elemi és polgárt IX., Ullői-út 1 És belső keríté , alcs D. Kun-u, -u 18. 1 VT . templom, , Kis rókus-u. 81. 2800 PF. Seenger Béla, ÉPÜLETFA, PARKETTA, BUTOR szút, Partamläst, gonmbásodást megelőző, védekezési és javílási tanácsadás LÉVAI ELEMÉR faipari szakértő Budapest, VI., Szív-utca 17. Teleton : 282-57 --- Page 292 --- Budapest, 1935 szeptember 11. épületekben levő rom éven át való A Pál, II. ker.: Ki valamint Rolly Holländer Sándor, ] ker.: Morzsányi Hermann r Gábor ker.: Ujváry Tibor és Nagy ker: VIE 4 XI. ker Mórné, XII XIII. ker. János, XIV útépítési munkálatait Gravie zőért vezető út vast ért. munká latai König, Román Stein cég kar ngőért A Figyelö-utca csatornázási munkálatait Molnár Kál mán kapta 107.100 pe rt A 18i-út atornázási munkálatait Béky Barn kapta 28.881 pengőért A Fodor-uten csatornázási munkálatait Krausz Feren kapta 7567 pengőért A Kelenföldi-út csatornázási munkálatait Gravieser Al bin k 8494 pengóér íri-út — útépítési munkálatait Krausz Feren Örösv kaptak Köszai megbízást jav Badacsonyi léki eg k bäny: 00, zaltbánya 4915, Fábián és Kat: nics Frank István 27.189, Gyöngyös: 1 4464, Inóci köbánya 15.413, Klauber és mann Árpád £ Ritt Jakab 27 Zalahalápi 58, Stágci € bazaltbánya 37.7 Uj versenytárgyalási RiirásokR A polgármester versenytárgyalást hirdet: A Mester-utcai polgári iskola fold-, kömíves- és elhe eptember 24-én d. c ges kátrány pa Ajánlat tehető szep tember 18 d őr: Akäcfa-utc III. em. 311 szállításá Kert kg. motalkó 20-án d. e. anott 500 ptember 9 óráig Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: ére építendő raktár és mühely- Az Autóbus m rész ra munká. "3 Alfréd , Nagy Testve 75.191, Sorg Antal Havas Ernő 76.776, cha J , Wanner 78.343, Makovszky László 8C Marton és Szalka pengőv kömlíves Váczy István 3 öld, stb. munkára: 1. lepen végzendő átalakítási föld-, Emil vid mond 63.457 pengöv Ugyanitt közpon fűtési munká ára fia 11.316, Halá rnő 11.744, Farkas Izor 12. Woltt Márk 3.2 Tóth Imre Dobray nitt vízvezeték és csatornázási munkára pályá ztak: arkas 1: vn Egri 3 Ta 454. lász Ernő 7968, r Károly 8287 Lip Bajza és Czrika , "Tóth imre 858 István ) 5 Székely 9693, Marton Pál $ urián Ármir 5 pengővel, diumkórház különböző munkáira pá- y Tibor 11.083 ödön Kolbányi 14.389, 8: 7601, 7861, Barta Käroly 4961 A thyän Szt. Anna plébánia-templom külön- böző munkáira pályáztak; Barc . r László 13.857, Radó Sándor 13. 1, 14.474, dor 14. Foerk János 15.080, Nic Grandits Gyula A Törökb út közti Károly 2 s 26.604, Schäffer Károly 26.674, .826 pengővel. A Szebeny Antal-tér rendezési munkáira pály Grósz Frigyes 9741, Wohl ı endrő Zsi d 10.240, Kimberge a 10.19: 7 Mihály Méhes Emil 11 pengővel. Üszéki-u, öntött aszfalt gyalogú káíra pályáztak: K. E. 7140, erámiagyt penge Soroksári-uti központi csatornas: útelep ? ában elhelyezendő ilipberen A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDRER cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-37 Budapest, 11., Olasz-fasor 31 Tel. + 55-6-86 BALOGH GYÖRGY vezer vizsgázott tetőfedő mester Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2; Tervez és készít: Kö ü konyhák, vízművek, vizve: dezések, csatornázás és gözmosodäk, göz- ezeték, fürdőberen- berendezéseket. „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, Vill.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-852 szellőző WITTNMANN ERNŐ tisztelettel közl, hogy cége Falermelő- Építő- 6 Fűtőanyag Kereskedelmi r. t. Bodor-utca 1—8—5. tt mégnagyobbított gőzfavágó iparvágá- nyos-felepen összes építési, epülelfa es tűzetőanyagokkal Bőven felszerel raktárával a legversenyképése bő árakon áll tisztelt vevő rende PROTIWINSKY ss BRAUN parket és padlózási vállalat V, Csáky-ulca 27. 1/9. Telelon : 92-0-56, BESDSZZASSSZSESSUNZEEDITHEEENKET CSUCSHEGYI BAZALTBÄNYA R. NEMESGULÄCS Központi iroda ı em Budapest, VII., Nüraberg-utca 47. Telefon: 970—43, TELEFON TAPOLCA 2; zesanaszSarmoszese e.... ETELE TETT] SCHAFFER KÁROLY! OKLEVELES MERNÖK betond vállalkozó, kövezőmester ési Budapest, I Petőfi Sandor-u. 16. Tel, : 897— isch F é Keisch Fekete János TETŐFEDŐMESTER Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. Gavora Zsismond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 Macskásy Arpád műszaki válla vi csatornázási mindennemű központi fű: erend ket. 5. Telefon: 27-6-70. szivattyütclepe ke t, házi- és szellő: Budapest, VI., Dessewffy-utca Mihälka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zäpolya-uica 34. Telefon: 92-4-98. Gyári lerakat Telefon: 411-31 NYULASSY JÓZSEF parkett és padózati vállalat Bpest, IX., Dandár-u, 24. Vállal új és régi fektetest 1 és mindenféle padozat munkát a legolcsóbban. ÚTHENGERLÉST vállal WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelentöldi-út 1. Tel. : 59 —9—68. Breitner Bernát Jégs: és Hüűtőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI, Király ucca 36 Alapíttatott 1876 KÖSZENBÄNYA "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám; 25-554, 25—5—55 és 25—5-— 56 HEINICKE H. Ro Gyárkéményépítés, ka: ánbefalazás, kemenceépítés, hőszígetelés BUDAPEST. V. AKADÉMIA-U, 6 Telefon : 22—6—20 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utea 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban .., évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ,, —, 5.000, Dorogon . . . . 7 ww. 8.000 „ Téglagyárak: Ruda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak —,, ,, — ,, 8,000.000 drb. CSATORNÁZÁS oki. mérnök, kövezőmester, KÖVEZES építési vállalkozó ÚTÉPÍTÉS FÖLDMUNKA Bues!t, X’., Sashegyi-út 54. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, VL, Babér-utca 80. Telefon: 932—26 ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányos-utca § Telefon: 69-3-37 CUSTODIS ALPHONS MERNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAFÍTÁSI ÉV 18768 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÄDOR-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazänbefalazäs, Ipari kemencék építése és tervezése »„SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENTIES vakoläst, betonozäst biztosít Posnansky és Síreliiz Rt. Budapest, V., Sólyom-utca 13. sz. Felefon 2.28-29,2-82-85. SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR BALOGH GÉZA LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. VII., A legjobb sokszorosító gép Safer D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 9 TELEFON: 19-3-20 HOFBAUER ES PIAZZA meLkp PPITOMESTEREK VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. orpatIC| a tökéletes autópneu IRODA VI., SZONDY-U. 34, 18-8-59. Föeldrusitds : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTER 9 --- Page 293 --- Huszon öfödik A ÉN 1935 szeptember 18. 38. szám 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Ärusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐSSZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség áéskiadóhivatal: BUDAPEST, Vi. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 körül, amikor y immár három litikai életben, ában és a nem- rendkí változás állott elő. körül, mert Gömbös Gyula árom esztendő elegendő volt politikai életet felfrissítse, a munka tempóját me itsa, életrekeltse életbentartsa az , új Stil t, amelyet megalaku- lása első órájától kezdve hirdetett és gazdaságilag Kicsit csodálkozva te az emlékezés eszünk esztendéje anno 5; de általában az egé zet világnézetében Csodálkozva nézünk kormányának rövid h arra, hogy a me intünk tja, h: talpraállítsa azt az országot, amely akkor már hősszű idő óta a lejtön járt. 1932 szeptember 29-én bízta meg vitéz nagybányai Horthy Mik Magyarország kormányzój: vitéz jákfai Gömbös Gyulát a kormány megala ával és az új kor- mány október 4-én már le is tette az esk Ezek- től a nevezetes és a nemzet sorsában döntő fontos- ságú dátumoktól már csak napok választanak el. Ugy tudjuk, a kormány ezt a nevezetes évfordulót csöndben ünnepli meg, de annál mélyebben érzi a magyar nép lelkében az ünnepi hangulatot, amelynek természetszerűen életre kell kelnie, ami- kor a nagy sorsfordulat évfordulója elérkezik. A kormány méltó emléket állított azonban ennek az évfordulónak és ez az a Kék könyv, amelyről a napisajtóban mostanában olyan sok szó esik. Ennél a könyvnél meg kell állni, mert mértföldkő ez; ahonnan érdemes visszatekinteni. Különös könyv. Csupa száraz, rideg adat és mégis érdekesebb egy izgalmas regénynél is. Ha szabad hasonlattal élni, ez a könyv száraz pezsgő a magyar élet asztalán, amelyből hiányzik minden édeskéssé hiányzik minden dicsek távol áll töle, ami ilyenkor sz s, az öntömjénezés és mégis tele van tűzzel, mert egy új életre ébredt nemzeti társadalom hároméves kemény munkájá nak emlékkönyve. Jogosan mondja a könyv befe- jező része, hogy ez a könyv arra való, hogy „min- den gondolkozó magyar, mentesen minden szenve- délytől, tendenciózus befolyástól és hamis híre behatásától, ítéletet alkothasson a Gömbös-kor- mány hároméves működéséről". Egyszóval, a po- litikai élet és a nemzeti munka tükörképe ez a könyv, megalkotva olyan objektivitással, sőt mond- hatnánk, olyan politikamentesen, hogy szinte a le- hetetlent valósította meg. És mégis, aki elolvassa vagy csak vegiglapozza is, meg fogja látni, hogy ez a kormány tervszerűen nagy célokat szolgált el- szánt akarással és gigantikus munkával. A nem- zeti munkának pompásan felépített regénye ez, amelyből meg kell érteni, hogy három esztendő alatt a belső nyugalom, a béke és az alkotmányos- ság, a törvényes rend és jogbiztonság országa lett Magyarország, amelyet egész Európa megcsodál- hat. Kibontakoztak a nemzet belső életerői, amely- nek segítségével átküzdöttük magunkat a gazda- sági válság legveszedelmesebb időszakán és meg- vetettük alapjait egy boldogabb, jobb körülmények között élő és dolgozó kornak. Politikailag nagy és homogén parlament megteremtésével sikerült a kormányzás stabilítását biztosítani és megnyitni az útját azoknak a nagy reformoknak, amelyek tulajdonképpen háromesztendős hatalmas talajelö- készítés után kerülhetnek sorra, És végre, hogy Budapestről szóljunk, beszámol a Kék könyv arról is, hogy „a példát, amelyet az ország adott, a köz- ségi választásokon becsülettel követte a főváros nép A választás a keresztény nemzeti gondolat döntő győzelmével és a NEP hatalmas előretöré- sével végződött. Az 1931. évi választáson az egy- kori Községi Polgári Párt százötven mandátumból tizenkilencet, 1935-ben pedig a Nemzeti Egység száznyolc mandátumból huszonkilencet kapott meg. Még a törvényhatósági bizottság első közgyűlése előtt kialakult a nagy jobboldali többség, amely a Keresztény Községi Párt és a Nemzeti Egység Pártjának együttműködéséből állt elő." Maga az a tény, hogy a főváros életének meg- reformálására, a politikai és nemzeti élet új vonal- vezetésébe való beállítására . utoljára került a sor, szinte a harmadik esztendő végén, élénk bizonyi- téka annak, hogy milyen hatalmas életerő duzzad ebben a városban. Akkor, amikor mindenki, maga az ország a gazdasági élet lejtőjére került, amikor zavaros politikai viszonyok keletkeztek, — amikor letargiába süllyedt a nemzet, amikor a lelkekben csak vágyak éltek reménységek nélkül: Budapest Kibővítik az Elelmiszerüzem fevé- kenységének működési ferüleltéi az általános piacrendezés kereteben A legrövidebb időn belül belöltik az üzemvezérigazgalói állási a székesfőváros- amely a alakító, és Élelmiszerüzem, lmas arányú intézménye, sen kívül, mint & ból, mint értékesítő tényező hosszú idő óta vezérigazgató de ugyanakkor, a vezetéstől függetle- bizonyos megkötöttségekkel küzd, amelyek az időből származnak, amikor egyes fö- /ärosi üzemek leépítése vált aktuálissá. Az Élelmi- szerüzemet akkor még sem vették egy kalap alá a óta beszüntetett más ipari üzemekkel, de a belügyminiszter bizonyos kereteket — állapított me amelyek között működnie kell. Így példáu: kikötötte, hogy új elosztöhelyiseget az Elelmiszer- üzem csak akkor állíthat, ha mós helyen egy már meglévőt beszüntet. Miután nehezen képzelhető el, hogy üzem állandóan megkötött keretek között mozog- jon, felvetődik az a kérdés, hogy az MElelmiszer- Üzem a jövőben milyen elrondolások szerint tud eredményesen közreműködni a főváros élelmi ellátásában és a piacfeleslegek felvételében. a kérdés állandóan időszerű, de most külön aktuali- tást ad neki a hír, amely szerint a vezetés k désében a legrövidebb időn belül intézkedés törté- a v tölti be hívatását, nélkül áll, nül, egy ilyen nik. Ezért kérdést intéztünk Juhász Jenő dr. gazdasági főtanacsoshoz, az Élelmiszerüzem üzemi választmányónak elnö kéhez, aki attól a perctől kezdve, hogy, mint a törvényhatósági [bizottság új tagja, ezt a nagy- fontosságú poziciót betölti, széleski tudása és európai tapasztalatai felhasznälä napról-napra foglalkozik az Elelmiszerü: budapesti piac kérd: — A vezerigazı kre — a legk atói állás — mondta ké zelebbi napokban betöltésre Egyidejűleg történik-e valamilyen átszer- 2 üzem körében? — kérdeztük. — Jelentősebb átszervezésről nincsen szó, de annál komolyabban kell foglalkozni az Élelmi- szerüzem kereteinek új megállapításával és an- | nak a fejlesztésnek lehetőségével, amelyet az ál- talános piacrendezés és ennek keretében az élel- miszerértékesítés terén betöltendő szerepe kíván meg. A főváros egyik nagy problémájához ju- tottunk el ezzel, s a szakembereket, érdekelt- ségeket, de az egész nagyközönséget élénken érdeklő kérdést Juh Jenő dr. a követke- Zőkben fejtette ki előttünk: — A Községi Élelmi üzem a háború alatt és után alakult ki és érte el mai fejlődési fokát. Kifejlesztésére az alapot az akkori rendkívüli vi- szonyok és élelmezési válságok adták meg, így érthető, hogy újabban számosan tagadják fenn- tartásának indokoltságát. — Akik így érvelnek, túlságosan elvi és el- méleti síkban mozognak, — Az Élelmis: alatt a városélelmez tényezőjévé és oly: nagyértékű min- taintézményévé fejlődött, hogy annak leépítéséről, vagy magánkézbe adásáról csak olyanok beszélhetnek, akik magát az üzemet nem ismerik és az Élelmiszerüzemet sub titulo városi üzem, rüzem fennállása snek olyan fontos k a háború vé- felburjánzott és kétség- ae ként már le is béműhelyekkel, aszta- mekkel, egy kalap alá vonj gén és a háború kívül kiír t jelen 105-, szer - Az Élelmiszerüzem a folyó év első felé- ben mintegy 6,600.000 pengős forgalmat bonyoli- tott le, melynek körülbelül fele esett a saját szű- kebb üzleti tevékenységre, fele a kórházak, nép- jóléti intézmények, inségakciók stb. céljára szük- séges beszerzésre és csaknem 800.000 pengő az exportra. Kitűnő minőségű zsírja az angol piacon talált elhelyezést, — Az én szerény véleményem az, hogy az Élelmiszerüzemet, amely a reábízott feladatokat, minden , nehézség ellenére, eddig is meg tudta oldani, nem leépíteni, hanem fejleszteni kell, Meg kell szüntetni azokat a mesterséges korlátokat, amelyeket vele szemben az általá- nos üzemellenes hangulat hatása alatt felállí- tottak. — Az Élelmiszerüzem legtöbb kritikusa egyszerre kifogásolja azt, hogy a rentabilitás csekély, hogy nem diktál, különösen a húspiacon olcsóbb árakat és hogy nem avatkozik be ele- gendő erővel akkor, amikor a túlfelhozatal ár- lemorzsolódásokat idéz elő. Nem kell hozzá semmi különös matematika, hogy megállapítsuk, hogy mindezek a kívánalmak egyszerre meg nem valósíthatók, mert úgy az olcsóbb árak, mint az intervenciós árlások csak a rentabilitás rová- sára történhetnek. — Az észszerű az volna, hogy — mint már említettem — megállapítsuk végre, éspedig nem- , hanem az élelmiszerterme- mpontjából is, azt a szerepet, a budapesti piacnak ez az egyetlen gy közérdekű üzeme betölteni hivatott és az- után ennek megfelelően adjuk meg számára úgy a fejlődés lehe- tőségeit, mint annak eszközeit is. — A budapesti élelmiszerpiacokon egy év- ben mintegy két és félmillió métermázsa külön- körülbelül 800.000 métermáízsa és talál elhelyezést (liszt és tejter- húsáru kere mék nélkül). A magyar termelésnek ez a nagy és irányadó piaca nemcsak azt követeli meg, hogy az egyetlen hatósági üzem fenntartassék, hanem azt is, hogy annak a piac által megkívánt fejlesztése, pél- dául a feleslegek ral rása, hűtőrak- tározás, lehetővé — A budapesti piac és a Községi Élelmi- szerüzem a főváros népélelmezési érdekeit és a vidék értékesítési érdekeit egyaránt szolgálják. Jelentőségük túlnő a lokális érdekek keretén és egyetemes nemzetgazdasági, ezért nemcsak a vá- rosi lakosság, hanem g részéről megérdemlik a figyelmet, az érdeklődést és a sze- retetet. népe tartotta magát, élt és dolgozott. Az az érzé- sünk, hogy . Magyarország miniszterelnöke, aki most hároméves munkáját tökéletes joggal ünne- pelheti, büszke lehet ennek a városnak népére, amely annyi szeretettel, annyi megértéssel és any- nyi életerővel kapcsolódott bele az ő nagyvonalú politikájába, amelynek célja a nemzet egységének megalapozása, a békés alkotó munka életrekeltése s a nemzeti öncélúság gondolatának megvalösi- tása. --- Page 294 --- ITT A TORVÉNYHATÓSÁG őszi menefrendje Előtérben a főpolgármester szanálási elsondolásai Minden előkészület megtörtént nézve, a törvényhatóság autonóm arra szervei a közeli ho; napokban megkezdjék a lebonyolításra váró, nagy- jelentőségű ügyek tárgyalását. én, szerdán ül össze első- bizottság, hogy zyűlés keretében beiktassa ál Szeptember törvé ízben a hatósági rendkívüli díszes közs méltóságába a polgármestert. Szendy Károly ékfoglalója a megszokott " ünne- pélyes keretek között történik, s az eskű letétele után a polgármester programot ad. Egy héttel később már rendes közgyűlést tart a törvényható- sági bizottság s ez alkalommal teszi le hivatali esküjét az újból megválasztott Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármester. E közgyűlés napirendjére felveszik a legsürgősebb terr etű ügyeket. Október hőnap különben bövelkedni fog a törvényhatósági eseményekben, Október hó 2-án ül össze a pénzügyi bizottsä g, amely előbb az 1934. évi ószámadást vitatja meg, majd [nyolc ül napon át tárgyalja a jövő esztendőre vonatkozó költségvetéstervezetet. Ugyanebben az idöpont- han kerül sor a szociálpolitikai szakbizottságban a koldus- kérdés megoldását célzó előterjesztés meg- vitatására és az új lakbérleti szabályren- delet tárgyalására. előveszi a státusrende- bizottság elé előter- Az elnöki szakbizottság Z javaslatokat és a közlekedési kerülnek a téli menetrenddel kapcsolatos jesztések, ezenkívül azonban ülésre hívják össze majdnem valamennyi szakbizottságot. A törvényhatósági bizottság őszi tárgyalásainak bevezetőjében a fentebb említett sürgős jellegü en kívül a mult esztendő zárószámadásának 3 miután ezzel végeztek, máris ndei budget vitájára. sor kerül a jö Alapos foglalkoztatásban lesz része a tizenhét- tagú, ú. n. szanálási bizottságnak is, mert Sipö Jenő főpolgármester — eleget téve a belügyminisz- ter ez irányban elhangzott kívánságának — sürgősen tárgyaltatni kí a azokat a kér- déseket, k révén joggal várható melyekr ıyagi stabilitäsänak megvédel- mezése. a főváros a sorban üzemi vonatkozású ügyeket terjeszt a így többek közt közös igazgatás alá vonása villamosvasút főpolgármester a bizottság elé, a három nagyüzem érdekében tarifamódosítását, az üzemi é. ésének javaslatát, az üzemi készült előterjesztést, a közigazgatási alkal- státusrende mazottak szolgáltatások új árszabási javaslatát s ezeken kí- . rá Dieen Ignácz szobafestő és mázoló mester e] BUDAPE CSÄKY-L Teiefon: 91 | ÓS és HAVAS © Budapest, IX., Mester-utca 11. Telefonszám : 87—0-—€4. — Anyagtelep XIV., Hungária közép körút 215 Az Angol-park mögött | MIKRON ELEKTROMEDIKAI. ELEKTROTECHNIKAT ÉS PREOIZIOS JHANIKAI ÜZEM BUDAPE .. VILMOS CSÄSZÄR- Tel 48. 561 Üzemzáriat után fonszám TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. LIEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐ!-ÚT 64 TELEFON : 82-8-06 vül több, kisebb-nagyobb jelentőségű üzempolitikai ügyet. Az új törvényhatósági bizottság őszi közgyűlése október 18-án lesz, napirenden előbb a zárszámadással, majd az új költ- első érdemleges ségvetéi szerint lázas valamenny raunka folyik úgyszólván ban és intézménynél, mert a legapróbb re g ki akarják dolgozni azo- kat az előterjesztéseket, amelyeknek letárgyalása Budapest, 1935 szeptember 18, és elfogadása úgyszólván az egész jövő esztendő munkaterületere kihat, sőt a szanálással össze- függésben nem is egy, hanem több esztendőre is kitolódik. 1tt említjük meg, hogy a törvényhatósági bi- zottság számos tagja részéről! olyan kívánságok hangzottak el, hogy a bízottsági üléseket ebben a ciklusban lehetőleg a délutáni órákban tartsák meg. Ebben a kérdésben generális intézkedés ter- történik, hanem a megoldás az mészetesen nem lesz, hogy az egyes bizottságok saját hatáskörükben, szavazás útján döntik el, délelőtt, vagy dél- után óhajtják-e az ülések összehívását, Szendy Károly polgármester egyébként elhatá- rozta, hogy az őszi munkarendet előzetesen meg- beszéli a közgyülési pártok vezetőségével s ebből a célból pártközi megbeszélést hív össze. Megfigyelés céljából a fóvárosnak ioga van építkezéseinél a jótállási vr időt meghosszabbítani A Maglódi-úton é ház építkezésével ka madt a fővárosnak. ült Horthy Miklós közkör- solatban érdekes pere tá- Kemény Sándor mérnök-vál- talkozó most egy esztendeje felszólította a fővá- rost, hogy a kö kazänhä: ak építési munkálatait vegye át és a letétben kezelt bizto- sítéki zeget utalja neki vissza. A főváros azon- ban az atvételt megtagadta azzal, hogy jótállási időt meghosszabbította és annak leteltéig a mér- Jlalkozó várni köteles. De Kemé Sándor nem várt, hanem peperelte Budapest s ros közönségét. Arra kérte a bíróságot, hogy kö- tele: munkálatok át- vételére. írház 2 a fővárost az építkezési Szemethy Károly dr, tiszti főügyész a kereset elutasítását kérte. Előadta, hogy a felperessel megkötött vállalati szerződésnek van egy függe- léke, amely különleges jogokat biztosít a főváros számára. Ez a függelék aképpen szól, hogy ha az építkezési teljesítményen olyan hiányok mutat- megfigyelése a jótállási koznának, amelyeknek időnél hosszabb időt igényel, ez esetben jogában all a fővárosnak a jótállási időt meghosszabbítani. Ugyanez a függelék ilyen esetben felhatalmazza a fővárost a biztositekösszeg — visszatartására 15, Végül még kikötötte a főváros azt is, hogy a jót- állási idő meghosszabbításába a vállalkozó min- den kárpótlási igény nélkül belenyugodni tartozik. Igazolta a tiszti főügyész, hogy a szóbanforgó ka- zánház építkezésénél különböző hiányokat tapasz- taltak. A főváros ennélfogva a munkálatok át- vételének határidejét kitolta és ugyancsak a jót- állá. idő meghosszabbitäsäval az átvétel újabb határnapját 1935 szeptember 15-ére, illetve mert ez a nap vasárnapra esett, a rákövetkező napra tűzte ki. Ilyen körülmények között a felperes mérnök-vállalkozónak keresete mindenképpen idő- előtti volt. Bókia Zoltán dr. kir. törvényszéki bíró ma- gáévá tette a tisztiügyészség álláspontját és fel- perest keresetével elutasítota és arra kötelezte, hogy 500 pengő perköltséget fizessen a fö- városnak. Kidobott a kalauz a villamosból, — panaszolja a cipészsegéd a bíróság előtt Vallomását nem fudta igazolni, kereseltével elutasították Alaptalan és koholt követelések tömegét tá- masztják főként a közlekedési vállalatok ellen a különböző rendű és rangú peres felek. Az úgyne- vezett tárgyi felelősség alapján a , veszélyes üzemek" — kártérítési | kötelezettségét minden ,, vét- kesség" nélkül is megállapítja a bíróság, hacsak nem nyilvánvalóan alaptalan a kárkövetelés. Ilyen merőben alaptalan és koholt követelést támasz- tott a BESZKÁRT ellen Mecséri András cipész- segéd, A törv ékhez benyujtott keresetében az volt a panasza, hogy tavaly december hó elején villamoson utazott és a kalauz minden elfogadható nélkül kidobta őt a kocsiból $ ez alkalommal olyan súlyos sérüléseket szenve- dett, hogy munkaképesége jelentékenyen csökkent és ezért egy évig havi 150 pengős, további egy évig havi 75 penyös és ezt követőleg havi 30 pen- gős életjáradékot követel. Ádám András dr. budapesti kiír, törvényszéki bíró előtt a BESZKART jogi képviselője a kereset el- utasítását kérte és tagadta Mecséri András minden tényállítását, komoly ok A bíróság erre elrendelte a bizonyítási eljárást. Ennek során tényként állapították meg, hogy ta- valy, december 2-án, az Erzsébet-körút 27. szämü ház előtt a rendőr véres arccal, a padon ülve találta Mecséri Andrást. Kikérdezése alkalmával azt adta elő, hogy egy 19-es villamoson utazott és a kalauz őt a Berlini- térnél ledobta a kocsiról. Akkor zúzta össze az arcát. Megindult e panasz folytán a rendőri eljá- rás is és pár hét mulva Mecséri Andrást újra ki- hallgatták. Ez alkalommal már egészen más dátu- mot és helyet jelölt meg a balesetére nézve, Azt mondta, hogy december 12-én este nyolc óra tájban az Erzsébet-körút és Dohány-utca sarkán a 6-os villamosról lökte ki az úttestre a kalauz, A harmadik kihallgatása alkalmával viszont úgy vallott, hogy a 44-es villamosról akart átszállni az Erzsébet-körút felé haladó villamosra, de a kalauz kidobta a kocsiból és úgy esett az úttestre. Most már nem tudta megjelölni azt sem, hogy milyen számú villamoson történt a baleset. Amikor első alkalommal, még tavaly december 2-án, az Erzsé- bet-körúti padról a rendörorvos elé állította a rendőrörszem Mecséri Andrást, a sebeit kezelő or- vos előtt úgy beszélte el balesetét, hogy a Váci- úton, a 11-es jelzésű kocsiról a villamoskalauz le- lökte. A törvényszék e zűrzavaros vallomások után, törvényes következmények terhe mellett, felhívta a felperest, hogy jelölje meg pontosan balesetének ténybeli! adatait, de egyúttal utasította arra is, hogy bizonyítékait is jelölje meg szabatosan, A bírói felhívásnak azonban a felperes nem tudott eleget tenni és ennélfogva a törvényszék Mecséri András cipészsegédet kártérítési keresetével eluta- sitotta és elmarasztalta 240 pengő perköltség meg- fizetésében, --- Page 295 --- Budapest, 1935 szeptember 18. amelyet a NEP Buda- pest érdekében kifejt Amint sokasodnak a megnyilatkozások, amelyekben a törvényhatósági bizottság NEP-táborának azok a tagjai tesznek a Fővárosi Hirlapban vallomást, akik először vesznek részt a főváros közéleti munkás- ságában, úgy nő az örömünk arra a tapasz- talatra, hogy ezek az új erők milyen érté- ket képviselnek. Olyan üdítő, biztató, re- ménységet adó ez a nyilatkozat-sorozat, amelyben a meglátások, gondolatok, tervek egész légiója árad felénk. Mindenki hoz magával valamit, amivel, mint az építő kő- vel meg lehet erősíteni meglevő értékeinket, s ezen, mint alapon tovább lehet fejleszteni a megnehezült viszonyok közepette is az ország fővárosának életét. Külön — örvendetes — megállapításunk, hogy a nyilatkozatok mindegyikéből ki- csendül a szociális érzék hangja. Az, aki az elhanyagolt perifériákon azért akar város- rendezést, hogy a nehéz helyzetben küzködő, szerény anyagi — viszonyok ött élő pol- gárság is kulturához jusson, csakúgy da szo- ciális gondolatot képviseli, mint az, akinek az nyilal a szívébe, hogy éppen a mai küz- delmes kor nem foglalkozik elég szeretettel a kenyér-problémák megoldásán. Ezt olvas- hatják ki az itt következő nyilatkozatokból is. Hencz Lajos dr.: A kincsekkel teli, gyönyörű Hegyvidéket szeretném kiaknázni Hencz Lajos dr. postaigazgató a postavezér- igazgatóságnál a szociális szívet képviseli. Or- szágszerte tudják ezt a postások s patronusuk- nak tekintik társadalmi, szociális ügyeikben és sok mindenféle ügyes-bajos dolgukban. Egyik ala- pítója a 'Postaaltisztek Országos Egyesületének és az Országos Postáskaszinónak, s ő hívta életre az Országos Postás Zene- és Kultüregyesületet, melynek tizenöt éven át ügyvezető elnöke, De ez még nem minden: rátaláltak a posta hölgyei is: ügyvezető igazgatója volt a Postásnök Országos Egyesületének és a lapjukat is szerkesztette. Hatalmas munkával jár ez a nagy és sokféle bizalom, de talán jutalma a nagy népszerűség is. Ez a népszerüség vitte azután Hencz Lajost a közéleti és politikai térre. A postaaltisztek tizen- hat csoportja egyhangúlag kérte, hogy vállalja el a központi elnökséget s hogy képviselje a postás- ságot a politikai életben, Így lett képviselőjelölt a pestkörnyéki kerületben, s mint első pótképvi- selőre, a Nemzeti Egység Pártjának megszervezé- sét is rábízták. Nagy sikerei után a budai XII. kerületben állította a. NEP a szervezés élére s a széttagolt pártéletet a képviselőválasztások alkal- mával mintaszerű egységbe tömörítette, a város- atya-választásnál , pedig . még. teljesebb lett az eredmény, úgy, hogy a Keresztény Párton kívül itt más párt szóhoz sem jutott, s a NEP három taggal jutott be a törvényhatósági — bizottságba. A választók lelkes felkérésére vállalt itt jelöltsé- get s most a törvényhatósági bizottságban foly- tathatja az életével összeforrott szociális munkát. De alkalma nyílik arra, hogy szerelmét, a kerüle- tébe tartozó szép Hegyvidéket is képviselhesse. Hogy ezt miképpen gondolja, ebben a nyilatkoza- tában árulja el: — Várospolitikai programomban a Hegy- vidék jövendő sorsa áll előtérben. Ezt a gyönyörű Hegyvidéket, amely tele van kincsekkel, szeretném kiak- " názni. Amilyen szép, éppen annyira el van hanyagolva, úgy a közlekedés, az utak, mint a közművek tekintetében. Egyetlen komoly útja van: a Bu- dakeszi-út s a közlekedést mindössze egy rövid autóbusz-járat képviseli. A Böszörményi-útról, a Sasadi-düllőig megy fel a 1719-es autóbusz, amely inga-járat, de ennek a léte is örökké bi- zonytalan, minduntalan be akarják szüntetni Egy ízben már el is rendelték a beállítását, de NEP a Keresztény Párttal együttesen a sarkára állt és sikerült keresztül vinnie, hogy pröba- képpen továbbra is meghagyták az autóbuszt, amely mind máig közlekedik. — Itt volna a fogaskerekű vasút is, ez az elavult intézmény, amely nem elég friss a forgalom lebonyolítására. A főváros nagy költséggel megjavította a fogaskereküt, s most ezt a költséget be akarja hozni: ezért nem fej. leszti az autóbuszt. Tudomásom szerint hétköz- naponkint ráfizet a főváros a fogaskereküre amely csak vasárnap rentábilis üzlet. Ha ez így van, talán okosabb lenne hétköznap szünetel- tetni a fogaskerekűt és autóbuszokat járatni, vasárnaponként azonban az autóbuszok helyett a fogaskerekűt helyezni üzembe. A közlekedés mindenek előtt a kenyér kereső közönséget még pedig ezen a vidéken nagyon is intelligens közönséget érdekli minden- nek előtt. De a közlekedéstől függ a Hegyvidék fellendülése, egész megérdemelt jobb jövője. Ez a pompás, egészséges vidék eldorádója lehetne a nyaralóknak s ideális szanatóriumok számára. E helyet ma szántóföldeket látunk a beépítetlen területeken. Igaz, hogy a sűrű közlekedési háló- zat kezdetben nem fizetődnék ki, de akkor — ha a példát a postától veszem — kis községekbe nem kellene postahivatalokat felállítani s a perifériákra felesleges volna levélszekrényeket helyezni. Az államnak, a fővárosnak azonban ilyen álláspontra helyezkedni nem szabad, s azokért a befektetésekért, amelyek előfutírjai az építkezésnek, azokban kell megtalálni a kár- pótlást, amelyek bőséges hasznot hoznak. Nem azt kell várni, hogy előbb jöjjön a fejlődés, a sűrű lakosság, amikor már nyilvánvalóan kifi- zetődnek a közlekedési eszközök, hanem előbb kell rendezni a közleke ez adja a lehetőséget a fe. Hogy visszatérjek a 19-es autóbuszra, ha nem akarja a főváros fenntartani, engedje át a te- ret magánvállalatnak. Hiszen akkor is, amikor a járat beszüntetésének híre ment, nyomban jelentkezett magánvállalkozó, aki a mainál jó- val hosszabb távolságon akarta lebonyolítani a forgalmat. — Gyengén állunk az utak tekinteté- ben is. S itt meg kell említeni azt az elavult és igaz- ságtalan fővárosi rendelkezést, amely szerint az utasok költségét a háztulajdonosokra nyom- ják. Itt a Hegyvidéken ez kirivöan igazságta- lan. A terület nagy ré kisebb telkekre nem szabad telkek előtt természetesen jókora darab út- szakaszok vonulnak el a háztulajdonosok ter- hére. Holott az utat valójában azok használják ki, akik végig vonulnak rajta: a kirándulók, túrázók. Itt van a Balatoni-út, amelybe bele torkol a mi Budakeszi-utunk: ezt az egész or- szág használja. Ez az igazságtalanság enyhülne, ha kisebb, 300 négyszögletes telkeken is lehetne építkezni. — A vízvezetékkel való ellátás is sok kívánni valót hagy. Egész nagy területeken azért nem tud megújulni a fejlődés, mert hiányzik a vízveze- ték. A kutak fúrása pedig nagyon költséges, mert a hegyen nagyon mély kutakat kellene fúrni. Van egyes helyeken forrás, ami kedvesen emeli a táj szépségét, de a források vize a benne feloldott anyagok miatt nem alkalmas az ivásra, sőt vannak egyenesen keserű vizű for- rásaink is. - — Szomorúan áll a Hegyvidék az utcai világítás tekintetében is. Általában kevés a lámpa, de nincs is az egész terület bekapcsolva a közvilágításba. — Ezeken a hiányokon szeretnék segíteni, s ezért fogom latba vetni szerény erőmet. Ha összefogunk, remélem, el is érünk valamit. Az ismert anyagi nehézségek miatt nem az egész terület egyszerre való rendezésére gondolok. Egy-egy részletet kell kell ellátni utakkal, közműv lekedéssel, felszabadítva az építtetőket a kötelezettség alól, hogy csupán 600 négyszögölre épitkezhetnek. Ha azután rendelkezésre áll a modern árosi kultúra, megfog indulni az építkezés s rálépünk a fejlődés útjára. De rendszert kellene terem- teni az építkezési engedélyek megoldásánál ís, olyan formán, hogy egyes helyeken egyenlőre szüneteljen az építési engedély, a kulturába be- kapcsolt területeken pedig minden kedvezmény megoldásával ösztönözzük a közönséget a letele- pülésre. Ezekkel a gondolatokkal veszek részt a törvényhatósági bizottság viszonyában s ebben hűségesen támogat a pártomhoz tartozó egész polgárság. De ezen felül együtt akarunk — dol- gozni a Keresztény Párttal is, mert mind két részről az a felfogás, hogy a pártérdek nem lehet elválasztó vonal ott, ahol a nagy közös fővárosi érdekekről van szó. Kertész Elemér: A frontharcos táborhól hozott fegyelmezett, nem- zeti, demokratikus irányt és a kemény szókimondást képviselem Illatos bokréták, színes cserépvirágok között találtuk otthonában Kertész Elemért. Önként kí- nálkozott a magyarázat a sok vírághoz, meg ah- hoz is, hogy hova siet ünneplő feketében. Negy- venedik születésnapjához érkezett s a zuglói vá- lasztói lepték meg virággal, az ünneplőruhát pe- dig a vacsorához öltötte, melyet az Országos Frontharcos Szövetség rendez tiszteletére. Ebben a két ünnepies eseményben pontosan benne van Kertész Elemernek mai élete és munkássága, amely a frontharcos-érdekek €s a főváros között oszlik meg, sőt tulajdonképpen nem is oszlik meg, mert a törvényhatósági bizottságban a frontharcos- gondolatot testesíti meg. A Frontharcos Szövetségnek lelkes és tetterős alapítója, aki hosszú háborús szolgálat után még hat évig tagja volt a nemzeti hadseregnek. Közbe- eső epizód, hogy Hajduszoboszlön Számuellyék halálraítélték s csak az utolsó percben szabadult meg a kivégzéstől. Gömbös Gyula vezérkarában résztvett a MOVE mozgalmaiban s az egyesület- nek örökös tagja. Ugyanilyen megtiszteltetést ér- demelt ki nagy szervező munkájával az Országos Frontharcos Szövetségben is, amelynek jelenleg ügyvezető-alelnöke. Emléklapos szäzados nyolc katonai kitüntetéssel, ezek közül egy az olasz ki- rálytól való a magyar-olasz frontharcosok testvé- ries kapcsolata létrehozásáért. A NEP-nek azóta tagja, hogy Gömbös Gyula kibontotta zászlóját s a fővárosi törvényhatósági bizottságba erős szer- vező tehetsége, áldásos szociális munkássága és az ezeken felépült népszerüség vitte be. Mindenek- előtt a frontharcos-érdekeket akarja képviselni a városházán, de bő teret nyujtanak munkásságának nemzetgazdasági, agrár és munkásszociális tanul- mányai is, S még valamit akar képviselni, A közéleti tisz- taságot és az egyenes utat. Keményen, katonásan, — mert hiszen lehetetlen benne meg nem látni a katonatisztet — jelenti ki, hogy semmit sem haj- landó elnézni, anii a főváros érdeke ellen van. S ezt is, mint minden dolgát, nagyon komolyan veszi. Még azt is megtette, hogy a Szondy-utcából a Nürn- berg-utcába költözött, mert megígérte, hogy vá- lasztói között fog lakni. Itt találtak rá ma a vá- lasztók virágai. — Kifejezetten a tettek embere voltam és akarok lenni a főváros politikai életében is — mondja nyilatkozatában. — Bár teljes a bizal- | mam a főváros vezetőségével szemben, de ha va- lahol esetleg méltánytalanságot vagy olyan dol- got látnék, amely a székesfőváros közönségének érdekeit jobban szolgálhatná, mindenkor hatá- rozottan és nyiltan meg fogom mondani vélemé- mnyemet. — Őszinte sajnálattal tölt el, hogy akkor, amikor tulajdonképpen a lehetetlenségek meg- oldásának korszakát éljük, éppen a legfontosabb emberi problémá- kat, a kenyér- és szociális kérdéseket ez a kor nem tudta megoldani. Tehát tulajdonképpen itt látom úgy országos, mint fővárosi viszonylatban a politikusok leg- nehezebb és legnagyobb feladatát, hogy végre az igazságosabb vagyon- és jövedelemmegosztäs kapcsán ezt a kérdést hozzák közelebb a meg- valósuláshoz. — Én a frontharcos táborból indultam el, tehát azok közül, akik a tulajdonképpeni fegyel- mezettségen alapuló demokratikus érzést a harc- terekről hozták magukkal és fővárosi ténykedé- semben is kifejezetten ez az ideálom, a fegyel- mezett, nemzeti, demokratikus irányzatnak leszek a szószólója. — Nagyon sok segíteni és változtatni valót látok úgy tisztviselői, mint munkás vonatkozás- ban azoknak a sorsán, akiket a főváros hivatalai- ban, az előhaladásban vagy elhelyezkedésben az a tény akadályozott, hogy annakidején négy éven keresztül fegyverrel kezükben teljesítettek állami szolgálatot. Tehát túl a kerületem, valamint a főváros speciális érdekein, ezeknek a bajtársaim- nak érdekében akarok a székesfőváros parla- mentjében szükség esetében a lehető leghatáro- zottabban is sikraszállni, azzal az irányelvvel, hogy Magyarországon, a vitézség hazájában a háború életben maradt hősei leg- alább fővárosi vonatkozásban megkap- ják azt az elhelyezkedési és előlép- tetési lehetőséget, amit megkapnak azok, akik talán velük együtt kerültek --- Page 296 --- % Budapest, 1935 szeptember. 18. a hivatali, vagy más egyéb beosztá- sukba és mégis megelőzték őket. — "Természetes, hogy minden olyan kérdés, amely a nemzet egyetemes érdekeit szolgálhatja a fővároson keresztül, bennem és — azt hiszem — a hozzám hasonló gondolkozású bajtársaim- ban is határozott, ha kell, kemény, harcos kato- nákat fog találni. — A sportnak komoly amatöralapon való fejlesztését, amely szorosan összefügg a főváros idegenfor- galmával, de ezen túlmenőleg fontos nemzet- védelmi kérdés is, külön figyelemmel óhajtom kí- sérni, annak ellen. is, hogy a sportügyi al- bizottságba nem kerülhettem be. Mert a sport az ifjúság? s az ifjúság: a jövőnk. Szántai István: A végletek kerületének minden részébe el kell vinni a kultúrát — N n ki az ablakon mondta Szántai Ist- ván felügyelő, a kelenföldi állomás főnöke, akit hiva- talában felkerestünk. Az ország harmadik legfor- galmasabb pályaudvarán vagyun: és amít innen az ablakból látunk, kukoricaföld A XI. kerületet a. pestnek ezt a legve amelyben a végletek városrésztől kezdve, 3 felében abbamaradt területek következnek emeletes zni ezzel, Buda- telű kerületét, désan szép házak mellett he nem épített té ekkel, majd vil- lás részlet, azután egészen rendezetlen terület kis házakkal telehintve, mellette szántóföld, gyárváros, kilakoltatás a álló nyomor fürdő, nag; iti állór rendezett lakóház sor: ri al, ahonnan az ep, 03 8) 161 a vasutasok ásik oldalon a kuko- elindultunk csinálni kellene, mit csinálni, gondolat jó ter legyen, mert m legutóbb állo: harminck nyujtotta át t stkoszorúját. nnak munkának, amely ja kiet! ved Sals gótarján- ból üdítően szép, mode István is e jelentős törő e. lélekben vadt mellett a szociá iális té séget. De volt mé; dalmi irány: TESZz-nek. Nem jött tehát üres tarsol fövárosb , ah be: töltötte A Horti hy Mikló; ták, a Gellér: dig mind na: eszközöknek, van. Arra a e lakni szeré- nyebb tehet emberek, hogy majd k körülöttük is a kultúra. De bizony ez nem tö. tént meg. A közművek igen szegény erei hálóznak be nagy, lakott területeket, de sok- felé egészen hiányoznak. tt, csatorna, világítás nagyon mosto- hán jut ki nekik s még rosszabbul álla- nak a közlekedéssel. Kifelé a Horthy Miklós-úton, felfelé a Szent Irare herceg-útján jár csak a villamos. S itt volna még a HÉV, amely a Fejérváry-úton a közúti forgalmat bonyolítaná fe, de a drága tarifával, ros. közlekedéssel és kiszolgálással sehogysem oldja meg feladatát. És alig enyhit valamit az óriási terület forgalmi életén az autóbusz, amely az Állatkerttől a Lenke-térig, a Gellért-tértől a hengermalomig jár s húsz perces időközökben közlekedik. — Útak építése, a közművekbe való bekapcsolás, a közlekedés megjavi- tása elengedhetetlenül sűrgős feladatok a XI. kerület külső részein, A polgárság, amely a perifériákon lakik, éppen úgy részese a főváros életének, mint a többi, nekik is éppen úgy kijár a kultúra, amelyből most sokan a legelemibb részt sem kapják meg. Ezt a feladatot látom magam előtt, s ugyan- lakások kiadók passz] Bővebbet: Vor Rudol-ier 6 Ah 23. akkor a szociális sc gít € amikor az üj közeleti területre lépek a régiről, amelyet Salgóta ban elhagytam. ért való munkának szere- zeretetét hoztam magam- 7 ért akarok dolgozni a törvényhatósági bizottságban. Rendkívüli fel- adatok, de rendkívüli lehetőségek vannak-ebben a kerületben, amelynek csak ezután következik az igazi fejlődése. Ebben a fejlődési folyamatban két örvende- tes eseményre akarok rámutatni. A kerületet szeli át az épülő balatoni műút, amelyre éppen ma járt le a pályázat, s itt épül a budaörsi határban az új repülőtér, amelynek érdekében most rendelték el a ki- sajátítási elj t. Erős lökést ad mind. a kettő a városrész fejlődésének, s reméljük, erős aka- rattal és kemény munkával elhozzuk ide a kul- túrát is. Mert ma a világváros és a külső "ré- szek kultúrája között éppen akkora a különbség, mint a nagy pályaudvar és a szemben lévő Veneto között, Ezt a távolságot kell át- hidalni, A KIJELÖLT ÚTON egyenesen haladunk előre = mondja Kauser István, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének igazgatója Eik6eszült a fóvárosi szervezet ószi munka- programja — [Megindult a szervezkedés munkája a központban és a kerületekben ban egyesek a fantá képzelt, koholt és ter nek. Nem kel N ahhoz lätno: rövel bírn nyárvégi rülhetet- 1 é új hangoztatott ről: s "ják el a párt- semmi más nem t szünet utáni első napok pontját és érdeklődésüket a — pártszervezés körül , bizonyára a rém- hirekke ellentétben álló gazdag tapasztala- tokat gyüjthettek volna. A Fővárosi Hiriap munka elmult hét folyamán — többízben közelről szemlélte meg ezt az őszi előkészítő mun- át, amely szerves, alaposan átgondolt és kidolgozott program alapján indult meg, ugyanis az s az alábbiakban számol be erről a munkásságról: Miután a fővárosi szervezetnél a vezetők. sza- badságukról megérkeztek, Kduser István, a szer- vezet igazgatója, megindította a munkát annak a programnak alapján, amelyet nyáron készített el. Egymásután magához kérette a kerületi titkáro- kat, majd pedig közös értekezletet tartott velük és ismertette előttük öszi munkaprogramjänak fon- tosabb részleteit. Ezt megelőzően Zsitvay Tiborral, a fővárosi szervezet elnö- k6vel folytatott Hauser István beható tanácskozást, amelynek során Kauser István igazgató előterjesz: tette fentebb említett munkaprogramját s e tanács- kozásuk során Zsitvay Tibor és Kauser István megállapí- tották az összes részletekre kiterjedően a végleges munkatervet. Az elgő lépés természetesen az volt, hogy azt a szervezeti beosztást és azokat a szervezeti ‚alap- elveket, amelyek a választás 1dején a legkifogás- talanabbui beváltak és működtek, átállítják a választásokat követő nyugodt „ atmoszférájú időre, amelynek egyetlen jel- szava: a munka, az alkotás, a szervezkedés a nemzeti egység jegyében. Magától értetődő, hogy a választások alatt bevált szervezkedés nem alkalmas a békés munkaidőben megkívánt szervezkedéshez és Kauser István pro- gramjának irányító gondolata, fő — elképzelése éppen az, hogy a fővárosi szervezetet, és annak munkáját a választások ptávi viszonyokhoz alakítsa át, ok során, mint emlí- tettük, a értekezletét már meg- tartották 5 a jzelebb eti vezetők értekezletére mal is ennek a munka- steiről fognak tandca- pokban v bizottság i es kultt lések megvitatása napirenden van, ssütörtöki napon pedig az orvoscsoport vezetői tanácskoztak behatóan Kauser István igazgatóval, Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a fővárosi bi- zottsági tagok a párttal állandó kapcsolatot tarta- nak fenn s éppen és el zokról a célkitűzésekről, tervekről pzelésekről tanácskoznak Zsitvay Tiborral és Kauser Istvánnal, amelyeket a Fővárosi Hiriap hasábjain fejtettek ki, s ha hozzávesszük még, hogy a kerületekben ugyanezzel a lendülettel és alapcssággal megindult a — szervezkedési, szociális és kultúrális munka," akkor azt hisszük, a fönt említett álhírek korrekt- sége, valódisága és jóhiszeműsége felől máris véle- ményt alkothattunk és a fővárosi szervezet mun- kájának ismertetésével felmentve érezhetjük ma- gunkat az alól, hogy ezeknek a híreknek cáfo- latába bocsátkozzunli- Egyébként. a Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt Kauser Istvánnal, a fővárosi szer- vezet igazyatójával a meginduló őszi munkáról beszélgetést folytatni. Kauser István dr. az alábbi nyilatkozatot adta: A nyáron elkészült a fővárosi szervezet őszi munkaprogramja. Erre szük- seg volt, mert a választásokra beállított szervezet ma a folytatólagos, kitartó munka idején, hogy eredményes legyen, más feltételeket kívánt meg. A Szervezési, kultúrális és szociális munkánk nem állt hanem ma legnagyobb lendülettel és ltekintéssel halad tovább kijelölt útján, Zsitvay "Tibor őexcellenciája, szervezetünk elnöke, megjelölte ennek az útnak minden fontos állomását. — A tendenciózusan terjesztett hirek- kel nem kívánok foglalkozni. Mert ezeknek cáfolata esetleg még arra engedne követ- keztetni, éppen e hírek terjesztői előtt, hogy ezeket mi komolyan vesszük, vagy hogy ezeknek valami alapjuk van. Csupán any- nyit mondhatok, hogy a kijelölt — úton egyenesen, minden fenntartás nélkül hala- dunk előre. Az építés munkájában dolgo- zunk Budapest mépéért, Budapest boldo- gulásáért az összetartás a Nemzeti Egység jegyében. Kauser István nyilatkozatából és a párt fő- városi szervezetének nagy lelkésedéssel és lendü- lettel meginduló munkájából leszürhetik a követ- keztetést mindazok, akik a párt fővárosi szervez- kedéséről, s ennek a munkának sikeréről időelőtt igyekeztek , jólértesült" híreket terjeszteni, vagy arról , végleges" véleményt mondani. MEGÁ --- Page 297 --- Budapest, 1935 szeptember 18, FOVÁROS [AP PESTI KIRAKAT A pesti Valóban érdemes volna egy kis idegenforgalmi tanulmányt írni és most, ezekben a gyönyörű őszi napokban elmélyedni annak megállapításában, hogy mi hozta létre azt a varázslatos csodát, amely, íme, végre beteljesült. Mert legyünk tisztában azzal, hogy ami Szent István Hetében történt, annak ter- mészetes, normális okai voltak és amit könnyű- szerrel nagyobb, szélesebb, művészibb program be- állításával még hatalmasabban is ki lehet fejlesz- teni. De ami most történik, az váratlanul hullott az ölünkbe, mintegy főnyeremény. Igaz, hogy meghívtuk azt az ezer orvost a dermatolögini világkongresz- szusra, de éz csak annyit jelentett, hogy a sors- jegyet megvettük. A sorsjegyet azonban ki is kel- lett húzni, a főnyereményt meg is kellett ütni. Amerre járunk, ahova lépünk, mindenhol ide- gen szó hallatszik a fülünkbe, érdekes, nyugati arcok tűnnek a szemünkbe, Budapestet és környé- két elárasztották a külföldi vendégek. Nagyon való- , hogy mindebben elsőrendű érdeme Magyar- ország és Budapest fejedelmi barátjának, a walesi hercegnek, Chester grófjának volt, A walesi herceg maga ís, de 2 világ minden részéből összesereglett ezer orvos, a francia kép- viselők lelkes csoportja, a london—istambuli út- kongresszus előkelő résztvevői végeláthatatlan sort nyit meg egészen Rickett úrig, aki maga is néhány órát szentelt a magyar fővárosnak. Történik pedig ez akkor, amikor a nyári nagy idegenjárás már az egész világon megszűnt. Nagyon vígaszfaló, nagyon reményteljes momentumok ezek, amelyek szép jövőt vázolnak elénk, Az üzleti élet a világ legérzékenyebb szeizmográtja. azt kell monda- Ek, hogy éppen csak, hogy kivirágzott ez a gyü rar ősz, ez a csodálatos szeptember, a i üzleti élet máris tudomást vett róla. Hiszen már hireket kapunk arról, hogy két bezárt, előkelő svájci szálloda egész berendezésével Buda- pestre akar költözni, ahol az Eskü-téren két felhőkarcoló szállodát kívánnak építeni a pompás üzletemberek. Hát mi ez, ha nem a jövő záloga? Hát mi ez, ha nem annak a fölismerése, hogy itt Budapesten mérhetetlen perspektívája van az ide- genforgalomnak? Nemzetközi pénzemberek, akik elhagyják Svájcot és sietnek Budhpestre, ahol érzik, hogy ebben a pillanatban több a fóka, mint az eszkimó, több a vendég, mint a szállodai szoba. Ezek a nemzetközi üzletemberek majd tudni fogják, hogy miként kell a külföldit idecsábítani és hogyan kell azokat állandóan visszatérő vendé- gekké avatni. De nekünk is meg kell tanulnunk, amint hogy már vannak is nagyszerű magyarok, akik tudják a módját. A külföldinek, a pénzt költő, a magyar főváros jövendő gzadssági életét fölsegítő idegennek a gondolatát is ‚el kell lesni és azt is meg kell valósítani. Az idegenforgalom leg- első eszközei közé az udvariasság és a figyelem tartoznak. Igen, a figyelem, amely a legjobb üzlet. Nem tudjuk igaz-e, hogy a walesi herceg azt a kívánságát fejezte ki, hogy szeretné a Gyöngyös Bokrétát látni, vagy legalábbis érdeklődött, hogy mikor játszik Budapesten a Gyöngyös Bokréta. Nekünk az az érzésünk, hogy amikor ez a kérdés elhangzott, már repülni is kellett volna a sürgö- nyöknek Derecskére, Bulyákra, Szanyra, Mezö- kövesdre, Várpalotára, meg a többi Isten háta- mögötti kis falukba, hogy fiúk-lányok pakoljatok, gyertek táncolni a walesi herceg őfensége előtt. Amilyen pompás gazdasági érzéke van Kovácsházy Vilmos tanácsnoknak, biztosra vesszük, hogy jövőre, ha ismét eljön a walesi herceg, itt lesznek a szanyi legények és a nagykállói lányok is. Mert idegenforgalmat, igenis, úgy kell csinálni, ahogyan azt a Dunapalota szálló remek igazgatója cselekszi. Akkor, amikor külföldi vendégről van szó, tehát vásárlóról, vevőről, akiből élünk, akkor nincsenek lehetetlenségek. fme, a walesi herceg csak kimondta egy különleges ananász-szörpnek a nevét, amelyet úgylátszik, üdítő italnak szokott odahaza használni, Talán évtizedeken át soha senki nem kívánta ezt az ananász-szörpöt, tehát még a Dunapalotában sem lehetett kapni. Azaz, hogy igenis, lehetett — másfél óra mulva. A XX. század közepén élünk, amikor az ember odamegy a tele- főnhoz, fölveszi a kagylót, Bécsben megrendeli a különleges — ananász-szörpöt, amelyet — repülőgép szállít Budapestre és időben érkezik meg ahhoz, hogy a walesi herceg szomjúságát eloltsa. Tessék elhinni, nem idegen szellem ez a nagyszerű ud- variassági és figyelmességi szellem a magyar lélek- től. Csak egy apró példáját mondjuk ennek, amikor 1897-ben Tatán tartották meg a nagy hadgyakor- latot, amelyen Vilmos német császár is résztvett. A hatalmas uraikodó az Esterházy-kastély vendége volt és egy este azt az óhajtását fejezte ki, hogy másnap le akar utazni Budapestre, mert Tatán még ftelefőn nem volt és ő telefónon kívánt Pots- dammal beszélni. Másnap reggel a császár megkér- dezte, mikor indulnak Pestre, mire figyelmes házi- gazdája a szomszéd szobára mutatott: — Parancsoljon felség, az éjszaka bevezettük Tatára a telefónt, már hívtuk is Potsdamot. Mert ez az a szellem, amely az idegenforgal- mat megesinälja és megtartja és ez az a szellem, amelyet grófoknak, szállodaigazgatóknak és villa- moskalauzoknak egyaránt gyakorolniok kell. Budapest nem vámolja meg az autósokat A főváros országos akciót indított a kövezetvám elíörlésére A Budapesten és Magyaro zon át vezető London—lstanbuli transzkontinen autóút meg- nyitása és a fővárosban rendezett nemzetközi út- ügyi kongresszus a magyar idegenforgalom neve- zetes eseményei. Az automobilizmus fejlődése foly- | tán egyre több azoknak a turistáknak száma, akik vonat, vagy hajó helyett gépkocsin utaznak. Ezt a rohamos fejlődést semmisem [bizonyítja jobban, mint az a statisztikai adat, ho augusztusban közel négyezer gépkocsi ér- kezett Wien felől Budapestre. A székesfőváros "az első perctől kezdve felismerte az automobilizmus idegenforgalmi jelentőségét és eddig is minden tőle telhetőt elkövetett, hogy a | külföldi úrvezetőket Budapestre invitálja és a Szent Kristóf plakett adományozásával is ezt a célt kí- vánta szolgálni. A nemzetközi autósforgalom legnagyobb kerék- kötöje és akadálya azonban, amely ellen számtalan panasz hangzott el, a lépten-nyomon edett köve zetvám. Ez az illeték sok apró bosszúságával, gyak- | ran elkeserítette a gépkocsin utazó turistákat. A nemzetközi útügyi kongresszus alkalmából ennek ez állapotnak a gyökeres orvoslására tett most a főváros példaadó, kezdeményező lépést a Buda- pestre érkező személyautók vámjának el- törlésével. A főváros ezzel a gesztussal számottevő anyagi áldozatot is hoz a magyar idegenforgalom érdeké- ben, mert közel 200.000 pengő az az összeg, amelyet a személyautók kövezetvámja évente jöve- delmezett. A személyautók városi vámjának megszüűnteté.- sére vonatkozó előterjesztés m elkészült és be- | avatott helyről kapott értesülésünk szerint azt ked- | den már felterjesztették a belügyminiszterhez. Amint a jóváhagyás a kormány zéről megérke- | Zik, természetesen azonnal életbelép a Budapestre érkező személyautók vámmentessége. | gyjelentös6gü reform részletei iränt Lamotte Käroly dr, alpoigärmesternel A na aki a Fővárosi Hirlap munkatársá- zöket mondotta: érdeklődtünk nak a követ — A személyautók városi vámjának eltörlésére irányuló elgondolásnál a székesfőváros vezetőségét a hazai idegen- forgalmi mpontok mellett a nemzetközi sszuson felmerült irányelvek ánságok irányították. a főváros a nemzetközi autós- akításához a maga tók vámjának eltörlése a mi ő áldozatot jelent, mert hétről- a külföldről érkező gépkocsi. Kívánatos a vidéki vá- 4 vámot, filléres g a jatärtöl Bude uton Győrben 1.20 Pengőt, Kom kell fizetniök. Arán; a legalacsonyabb, mi 3 fehérváron 1 pengőt, 1 pengőt szednek a vidéknek is érdeke, hogy k — autós Hatve ban" és Gyön- utók után. A is, amely et évek környék városa. tervezete a S mielőtt a köz- ályrendelet-: sztályban elk: bemutatjuk a ászólás sljából. Az után a Febizott. st, amely a régivel k Te VIPOLOEDEILILEEIEIPEIEEIEPEEE EEE GEPEPESEEIESDEIER PEST GEEITEDERIREEIEES Kész a szabályrendelet a Dunapartok rendezéséről Megoldáshoz közeledik egy régóta kísértő probléma, a jőváros belterületén lévő Dunapart rendezése. Az elhatározás már évekkel ezelőtt megérlelődött, kivitelre azonban, elsősorban anyagi okok miatt, nem kerülhetett sor, a főváros nem nélkülözhette azt a közel 300.000 pengős összeget, amely a partterü- letek bérlőitől befolyt. | Az utóbbi időben mind örvendetesebb méretek- ben fejlődő idegenforgalom szempontjai azonban most már szinte parancsolóan írták elő, hogy a Császárfürdőtől a Horthy Miklós-hídig terjedő Dunaszakasz mentesüljön azoktól a létesítményektől, amelyek elcsúfítják, gyak- ran egészséztelenné teszik a város e pom- pás részét. Harrer Ferenc, a — városfejlesztési bizottság elnöke, több ízben rámutatott azokra a szempon- tokra, amelyeknek figyelembevételével a folyam | két partján kielégítő állapotokat lehet teremteni | zeknek a gondolatoknak alapján dolgozza most | ki a városrendezési ügyosztály mérnökkara a meg- oldást. { Nagy vonalaiban | már készen All a szabályrendelet tervezete, amely a Dunapart hasznosítását egészen új li alapokra helyezi. | A tervezet szerint a III., V., IX. és XI. kerület | határvonalába eső Duna-szakasz két partján sem-./ miféle kereskedelmi vagy közlekedési vonatkozású berendezés nem létesíthető. Hajók, dereglyék nem horgonyozhatnak ezeken a területeken. A kikötőket áttelepítik az épülő Horthy Miklós-híd szomszédságába, a teherrakodó- kat pedig kihelyezik az Újpesti rakpart külső területére, Szoros összefüggésben áll ez a terv egyéb- ként a Dunapart közlekedésének rendezésével is. A Petőfi-tér—Ferenc József-tér közötti szakaszon | ugyanis korábbi elhatározás szerint meg akarják | változtatni a villamossinek helyét. — A . jelenlegi felsőpálya területét a korzó "7 szélesítésére használnák fel, a villamoskocsikat pedig az alsó rakparton járat- nák. Ez a terv mindaddig, amíg a jelenlegi álla- potok uralkodnak, megvalósíthatatlan, ha azonban . . a rakodópartok körül a fentemlített módon rendet teremtenek, aktuál válik a villamo ek át- helyezése i A A sza rendelet már az egyik öszi közgyűlé- sen megvitatásra kerül, polgármester addig is igyekszik a megoldást előkészíteni s a kérdéses területeken lejáró bérleteket nem újítja meg. GÁZBIZTOS ACÉLAJTÓK HAAS és SOMOGYI --- Page 298 --- Budapest, 1935 szeptember 18, ÉSEDÉDYSEK Előfizetési ára: egész évre we ee a eu + 24 pengő fél évre s a be e s a 2: DPeNgő Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. e S —— Sipőcz főpolgármester átvette hivatalát. Sipöcr Jenő főpolgármester étfőn este hazaérkezett s: badságáról és kedden r: el átvette hivatala vezeté át sét. A főpolgárme nyomban a Közigaz Bizottság ei; majd nek, sét. a főpol; A déli 6 atott megbe A főváros képvisel! a főpolg zármes római kertészeti ki- most nyílt meg a amelyre a a szakemberek képviseitette m ály Kálmán sfővárosi ker- Rómába. ünneplése. Hónapokkal d csnok, emi agasább kormány nyiben az älle Most, nácsnokot részesítette a Fővárosi Rovdti szombaton este a Gell üdvözölte A polgárme snok és Mobi igazgatója pénteken ZB F eluts Akos Áko: Dorogi te ki. CSora Rätkay rendkívüli hatású. édben az ünnepeltet, aki meghatottan vál tatva azt a meleg kapcsolatot, amel sajtó képviselői között mindenkor dolatokka jzotosay Ferenc fő halála. egyző ak volt kitünő vez sfőváros adminisztrá munk jogi osztályán € ások és a mi z Béla kollégánk Mária leányát Legá Endre. A | előtt | e £ ki jókiván ságait a fiatal párnak Borve endi g Ferenc, Budapest és neje | leánya, Piroska va kötött Engel Károly szobrászműv a Buda- ési Bizottság a II, an új népműve keretében a volt Iskolatársnők Szöve gázfőzötanfolyamai e hó 19-én nyilnak meg. A tan folyam tarta három hónap, he kétszer 3—3 óra. Beírási díj 3 pengő, havi ndij 8 gő. A tanfolyam részt i 1, mind a kü éte fenti lönleges konyha megtanul!j? Beiratkozni a áj ában lehet minden n 0 Néres hajó Wienbe és Pozso -A MFTR közli, hogy legkt s: then 9-ig indít filléres hajót Wien 12.89 pengő wieni utazási menetdíjjal | KIRCHLECHNER || Rervtépítő Budapost, 77., Julia-utca 2. (Kiudakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám Szeptember 19 és 24-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny HIREK A PÁRTBÓL rdán este lcsz a NFP fővárosi központi pártkörének megnyitása, A NEP fővárosi szerve- ek — központi 1 2 az Eszterházy- utcában már a táva: lt, de a közbejött választások miatt. megnyitás eddig nem kerül- hetett a sor. A fővár szervezet központi párt- körének megnyitása 1$ An este lesz, ame- lyen megjelennek a budapesti országgyűlési kép- viselők, az — országos tvezetőség tagjai is. A na Dot követö orán Zsitvay Tibor, a fő- rvezet cínöke fogja köszönteni a tago- kat az új törvényhatósági év küszöbén. * Mint értesülünk, Zsitvay Tibor hetenkint két- szer fogadónapot tart az Esterházy-utcai párthelyi- | ségben. * A Kelenföldi Polgári Kör (Szentimrevärosi Ka- sziró) a minap tartotta meg ezévi szezőnnyitó va- csoráje az »gyesület XI, Horthy Miklös-üt 29. szám altt helyiségében, amikor is új elnöküknek, Mikecz Károly dr. kormányfőtanácsos, MOKTÁR igazzatónak szobrát, boldogfalvi Farkas Sándor szobrászművé alkotá leleplezték. A termeket zsúfolásig megtöltött z előkelő vendégek, akik közt ott voltak és fe ólaltak Becsey Antal és | Dorner Gyula dr. örökös bizottsági tagok, gróf Teleky Ferencné, Krivoss Árpád dr. és Szacsvay József dr. $ 5 számosan a Szentimrevárosi kerület előkelőségei köz A megjelenteket ünnepelt elnököt Fe) János dr. ügyvezető ig gató üdvözölte és méltatta Mikecz Károly dr. k életi érdemeit. -Mikec hatottan köszönte m Károly dr. iz ünneplést ban meg- ígéretet tett, hogy a legjobb tudása szerint fogja vezetni a ke- rület egyik legnagyobb társadalmi egyesületét. Megalakult a NEP fővárosi szervezetének pénzügyi bizottsága. A NEP fővárc vzeté. | nek törvényhatósági bizottsági tagjai Zsitvay Ti bor elnöklete mellett értekezletet tartottak, me- lyen megjelent Szendy Károly polgármester és La- | mette Károly alpolgármester, Az — értekezleten | megalakították a párt pénzügyi bizottságát pedig törvényhatós: gi bi g azon tagjaiból, | akik a s pénzügyi, illetőleg a 17-es | sthal Samu behatóan ismer- zárszámadásokat is. Glücksthal | r Ferenc, Demény Aladár ty Béla szólaltak fel, majd bizottság ti inek József és Szendy roly polgármester részletesen reflektált a fe ásokra. A párt pénzügyi bizcttsäga a | jövő dán folytatja tanácskozásait. | * Pártjának VII. kerület félnyolc órakor köz- bet-körút 1. szám alatt ; dr. kerületi elnök meg- nyitója a ut viselet Zech Alf amel) fejtetle kisiparosc számú hallgate adókat. redes A nagy az elő- en pedig Husztay József. lelkesen megtapsolta Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zäpolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. 8 | GROSZ FRIGYES 1 ÉPÍTÉSI £S Kö- Pudapest, TX., Bakáts-n. 1. VEZÉSI VALL. HEINICKE H. Ro | Telefon: 86-0-61. Gyärkemenyepites, kazänbefalazäs, keme enceépítés, hőszigetelés "BUDAPEST, V. AKADEMIA-UL 6 . Telefon : 22—6—20 SCHAFFER KÁROLY! OKLEVELES MERNOK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezömester Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 16. Tel. : 897—85 Preciziós gépalkatrészek minden célra | Földväry Ernő okl, gépészmérnők preciziós mechanikai zeme , VII, Tábornok-utca 20. — Telefon: 97-1—65 RÉVÉSZ £s HUSZÁR autötechnikal cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképviselet Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 | Katasztröfälisan elnéptele- nedtek a polgári iskolák Ezernyolcszázzal kisebb a tanulók létszáma Megszünik 45 osztály, másutt kel! elhelyezni 90 tanerőt A pár nappal ezelőtt megnyílt tanév kelle- metlen meglepetést hozott. A székesfővárosi polgári iskolákba ezernyolcszáz tanulóval kevesebben iratkoztak be, mint az elmúlt esztendőben. £z a. szomorú jelenség, egyértelmű azzal, hogy egész sereg osztályt nem lehet megnyitni, s nagy- számú tanerő foglalkoztatás nélkül marad. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt Felkay Ferenc dr. tanügyi tanácsnokkal beszélni, aki a következő felvilágosítást adta: Nagy meglepetéssel értesültem ai polgári iskolai tanulók számának feltünő apadásáról annál inkább, mert többi iskolatípusaink tanulói iétszáma tel- jesen a megszokott szinten mozog. A jelenség okait vizsgálva, valószínűen az a ma- gyarázata, hogy sok szülő anyagi helyzete mem engedi meg a gyermekek középfokú iskoláztatását. a tanulók létszámának e jelentős rtelmü azzal, hogy negyvenöt osztályt be keli szüntetnünk és mintegy kilencven polgári iskolai tanerő- nek nem tudunk a képesítésének megfelelő oktatóintézetnél foglalkoztatást biztosítani. Sajnos, visszaesés © Arra természetesen nem kerül sor, hogy az Így feleslegessé vált tanerők méltánytalan helyzetbe jussan: mert valamennyit be fogjuk osztani, ben az elemi iskolákhoz, 7 i más taninté zetekhez. — Minthogy az iparostanoncok létszáma el 2000 fővel gyarapodott, a felszabaduló pol- gi skolai tanerők jelentős részét itt fogjuk el- helyezni. — A kereskedelmi iskoláknál ebben az évben szintén mutatkoz kisebb létszámszaporulat, mivel azonban ez a rapodás mindössze 170 főnyi, a tanulók beosztása semmiféle nehézséget nem okozott. — 4j iskoláink közül a Fenyves-úti elemiben már megkezdődött a tanítás, a Horthy Miklós-úton és a Sopron-utcában pedig még ebben a hónapban megtőrtenik a tanítás. Ezzel az utóbbi elemi iskolá- val kapcsolatban egy új ővodát is üzembe he- lyezünk. I A magasépítési bizottság Lamotte Károly al- polgármester, Felkay Ferenc és Wossala Sándor tanácsnok vezetésévi pénteken megtekintette az újonnan elk A — Kelenföldi-pálya- udvar közelében fekvő Horthy Miklós-úti iskola fekszik és teljesen ü erű kertes környezetbe alaprajzi elrendez = A folyosót központi i, amelyet egyoldalt teljes hosz- zában végig futó ablakfelület világít meg. Ha- n modern kikép a Sopron-utcai iskola is. n most végzik az utolsó simításokat 3 mindkettőben még ebben a hónapban megkezdődik. EINER ISTVÁN FIAI | FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Hádár-utca €, Tele on: 22-9-63 | Gyärtmänyok: Főnyvető viz lás ) készülékek. Próba- és le- epek, gözosapok, vízállásmutatók eresztő csapok, olájozók, szol Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VL, Babér-utca 80, Telefon: 932—26 „IDEAL“ ACÉLCSŐ BUTOROK kombinAlt szobák, hall, úri- és előszobák, ülő- bútorok, zsurkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSÖBUTORÜZEM Budapest, V,, Szigot-utoa 5-7. — Telefon : 99—2—54 ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegvízberendezés, gáz, vizvezeték, csatornázás és épületbádogos munkák vállalata Budapest, II., Halász-utca 2. Tel.: 51-7-34, lakatos é: ZÖLD JÓZSEF En mester. Budapest, VI., Szent László-utca 4/b, Telefon: 91-2-39 Boilereket, viztartänyokat, göz-, melegviz- és enge- Készít: gélymentes kazánokat, ellenäramu készülékeket b. ÜUVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, 1i., ZSIGMOND«UTCA 24, SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM, TELEFON: éső—o0. --- Page 299 --- Budapest, 1935 szeptember 18. TOVÁROS [dovAP Sazvasáci ERTESITÖ Winchkler István kereskedelmi miniszter még ebben az évben kiadja és végrehajtja a nagyáruházakról szóló rendeletet ÚJ rendeletet dolgoznak ki, amely korlátozza a nagyárulázak működését — Az új rendelet főbb pontjai — Hogyan rendezték külföldön a kiskereskedelmet veszélyeztető áruházi kérdést A — nagyáruházak és egys6gäru-üzletek problémája úgyszólván az egész világon a ren- dezésre váró feladatok között szerepel, sőt leg- több országban ez a rendezés már be is követke- zett. A kérdés felvetésénél és megoldásánál az a cél állott az előtérben: hogyan lehetne a gazdasá- | gilag gyengébb ki ú, a rohamosan fejlődő nagyvállalkozásokkat szemben fenntar- tani és azokat a jövőre átmentei A Fővárosi Hirlap akciója nyomán annak- idején Fabinyi Tihamér kereskedelmi miniszter rendelettervezetet dolgoztatott ki, amely újabb nagy áruházak létesítését megtiltotta, a további terjeszkedést, bővítést lehetetlenné tette és kor- látozta az élelmiszerkereskedelmet és a vendég- látó ipar rovására történő árusítást. Ugyanezt a rendelettervezetet Bornemisza Géza helyesléssel vette át, amikor elsőnek a Fővárosi Hirlapban kijelentette, hogy a rendelet mielőbbi kiadását éppen a kisexisztenciák érdekében szorgalmazni fogja. Ilyen előzmények után most, Winchkler István kereskedelemügyi miniszter hivatalba- lépése óta a kérdés új fordulatot vett. Ugyanis értesülésünk szerint új rendelettervezet készül, amely még ebben az évben kiadásra kei és an- nak végrehajtásáról a miniszter még ebben az évben gondoskodni fog. Az áruházkérdés külföldi rendezése Mielőtt a rendelettervezet főbb pontjait ismer- tetnök, rövid áttekintést adunk az aruházi kérdés külföldi rendezéséről. Az Északamerikai Egyesült Allamokból indult ki a nagyáruház és az egység- áruüzlet fogalma: a Woolworth áruházban min- den árut hat pennyért árusítanak. Ez a mammut- áruház Európa legnagyobb városaiban fiókokat állított föl. Ennek visszahatása rövidesen jelent- kezett elsősorban Franciaországban és pedig Pá- rizsban, ahol a Woolworth üzeme nemcsak a k zönséges üzleteket, de a nagyäruh: kat ís lé ben támadta meg, A kormány erre törvényjavas- latot készített, melyben eltiitja az ilyen áruházak alapítását, a meglévőket súlyosan megadóztatja, sőt tilosnak jelenti ki az ilyen üzem fenntartását a meglévőket pedig három hónapon belül arra kö- telezi, hogy normáls áruüzletté alakuljanak át. Ez a törvényjavaslat most áll tárgyalás alatt, Csehországban 1933-ban törvényt alkottak, ameiy az allamnak a nagyáruházak fölött igen tág felügyeleti jogot biztosít. Kimondja a törvény, hogy egységáruüzletet csakis kormänyhatösägi engedéllyel lehet alapítani, ílyen engedélyt 1935 végéig senkinek nem adnak ki. Kimondja, hogy üzemeiket a árucikkeket rokat nem nagyáruházak nem bővíthetik ki, új m vezethetnek be, Vendéglátóipu- gyakorolhatnak, s ahol már bevezették, méltányos időn belül kötelések azzal felhagyni. Végül kimondja, hogy mindennemű üzleti hirde- tés, levél, árjegyzék, vagy számla nem látható el sal, amely egységárakon való ärusi- Svájcban házak (Tr annyira elszaporodtak a nagyáru- cm és félmillió lakosra százhetvenkílenc häz esett), hogy 1933-ban szövetségi tör- megtiltották 1985 végéig újabb nagyáru- házal felállítását. A meglévő áruházak szerzett jogait ugyan a törvény nem érinti, működésüket azonban hatósági ellenőrzés alá helyezi és eltiltja, hogy üzemeiket bövithessek. Ausztriában 1933-ban kiadott rendelet ki- mondja, hogy nagyáruházak nem [foglalkozhatnak élelmiszerek és élvezeti cikkek kicsinyben való forgalombahozatalával. Németor: ban igen nagyszámú rendelet je- lent meg az áruház-kérdesben. Nemetorszäg 15- mertette legkorábban a nagyäruhäzak veszedel- mét a kis- és középkereskedelemre s már 1932 elején rendeletben kimondja, hogy a százezernel kisebb lakosú városban tilos 1934-ig a nagyáru- házak létesítése. Ugyanez évben egy másik ren- delet a nagyáruházak kibővítését tiltotta meg. Az 1933-ban kiadott rendeletek kimondják, hogy a jö- vöben egyáltalán nem szabad egységáruüzletet fel- állítami, majd egy másik rendelet a nagyáruházak alapítását tiltotta meg, a meglevöknek pedig több megszorítást hozott: az üzletterjedelem tíz száza- lékánál nagyobb bővítést ne engednek, újabb üzlethelyisé megszerzését, filiálék nyitását, új arunemeknek, különösen élelmiszereknek és élve- zetj cikkeknek a beszerzését megtültja. Egy másik rendelet eltiltja a vendéglátóipar gyakorlását és a taxatíve felsorolt képesítéshez, kötött iparok be- vezetését, Végül 1934-ben a legújabb rendelet az összes határidőhöz kötött rendeleteket és az az Dan foglalt tilalmakat kitűzött időpont mélkül meghosszabbítja. ime a külföldön igen határozott irányban, a kiskereskedelem és —kisexisztenciák megvedes+ irányában má megtörténtek az intézkedések da nagyáruházak működésének korlátozására. vénnyel A készülő új rendetet főbb intézkedései Mint említettük, az áruházi kérdésben új ren- delettervezet készül, amelynek — beavatot hel? ről nyert értesülésünk szerint — főbb pontjai es intézkedései a következők: 1. Mindenekelőtt a nagyáruház fogalmát definiálják, mert maga a fogalom a joggyakor- latban meghatározva még nincs. A nagyáru- ház és egys6gäruüzletek fogalmának megha rozása azonban nehézségekbe ütközik. Kül dön is különböző szempontok voltak irányadók, Németországban az épület nagysága, az eme- letszám, Svájcban az üzlet által forgalomba hozott áruk sokfélesége, másutt pedig az üzleti alkalmazottak száma, vagy az üzlet netto vagy brutto forgalmához viszonyítva állapítják meg a nagyáruház kritériumát. A vélemény nálunk az, hogy az összes ismérvék mindegyikét figye- lembe kell venni, 2. Az új rendelet újabb nagyáruházak léte- FBítésére vonatkozó engedélyt miniszteri elhatá- rozástól teszi függővé. 3. Eltiltja a rendelet a fűszer, élelmiszer forgalombahozatalát, majd a vendéglátóipar űzését és általában a képesítéshez kötött ipar gyakorlását az ezután létesítendő áruházakná!, ha ilyenek létesítését egyáltalában engedélyez- nék. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT adon JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 4, A rendelet hatálybalépésekor az ilyen iparok körébe tartozó üzleti tevékenység kere- teit az áruházak nem bővíthetik. 5. Közvetlen az utcán Keresztül való áru- sítást eltiltják. Ezek a főbb rendelkezései á készülő rendelet- nek, amelyekhez a következő megjegyzést füzték azon a helyen, ahol a kérdést már hosszabb idő óta tanulmányozzák: Még ebbhen az évben végrehajtják a rendeletet A kormány a legnagyobb mértékben tiszte- letben fogja tartani a szerzett jogokat, valamint jogrendszerünket és csak olyan rendelkezéseket ad ki, amelyek ebbe beleilleszthetők. Minden- esetre a kereskedelmi miniszternek elhatározott szándéka, hogy a nagyáruházak kérdését éppen a kis- kereskedelem érdekében | rendezni kí- vánja, a rendeletet még ebben az évben kiadják és végrehajtják. A rendelet figyelemmel lesz az említett szempon- tokon kívül a szociális szempontokra is. A ható- sági jogosítvány alapján befektetett tőkék elir- téktelenedése már nemzetgazdásági szempontból sem kívánatos, de ugyanígy nem kívánatos, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben az óriási aka- dályokkal hősiesen küzdő kiskereskedők, vagy kisiparosok exisztencidja veszedelembe jusson. Napirenden a BNV fejlesztése Az alakuló részvényiársasáuba a főváros is hekapcsolótdik Hónapokkal ezelőtt beszámolt arról a Fővárost Hirlap, hogy a különböző ipari és kereskedelmi ér keltségek felkérésére a székesfőváros vezetősége tár- gyalásokat kezdett az évről évre fokozódó arányú és jelentőségű Budapesti Nemzetközi Vásár jövőjé- nek végleges rendezése érdekében, Eddig a Buda- pesti Ipari és Kereskedelmi Kamara egyik intézte nagy lelkesedi >» a Vásár ügyeit oldás azonban az érdekeltségek egy rés gítette ki züksegesnek tartottak, hogy a szer zet kereskedelmi jellege jobban kidomboríttassék. Evégből a már régebben meg lett tárgyalásokat ilyen irányban a közeljövőben folytatják és szó van olyan megoldásról is, hogy a GYOSZ, a Kamara és a székesfőváros részvételével külön részvénytársa- ságot alakítanak a vásárok fenntartására és rende- zésére. A felmerült terv részleteiről beavatott helyen a Fővárosi Hírlap munkatársának a következőket mondották: — A főváros már korábban is foglalkozott a gondolattal, hogy szervesen bekapcsolodik a Nem- zetközi Vásár ügyeinek intézésébe. A tájékoztató tárgyalások már tavasszal megindultak. Most bekapcsolódott a kérdésbe az iparügyi minisztérium is, ahol szintén örömmel látnák a tőváros szerepét. A külön részvénytársaság közeli megalakulásáról, mint konkrétumról nban korai volna még beszélni és arról is, hogy mekkora lesz az új társaság alap- tőkéje. Tény azonban, hogy a főváros illetékes ténye- zői a legkomolyabban foglalkoznak a Nemzetközi Vásár fejlesztésének gondolatával. A részvénytársaság igazgatósága nem állapít- hat meg önmagának díjazást. Közgazdasági körök újabban élénk figyelemmel kísérik a törvény nek, mint cégbíróságnak működését, ahol tüzetes vizsgálat alá veszik a részvenytarsasagi alapon működő vállalatok alapszabályait és ahol olyan paragrafust talál a bíróság, amely nem fedi a tör- rendelke Ket, hívatalos végzéssel utasítja kötelezi megfelelő alapszabály- módosítá: sztülvitelére. E héten a ri társa: alapon működő — Szentlélek gyógy: alapszabályainak felülvizsgálata során megállapí- totta a törvényszék, hogy az egyik paragrafus jogot ad az igazgatóságnak arra, hogy a részvénytársa- ság üzletének vezetésével, meghatározott ha rel megbízott igazgatósági tagok szére fi illetve díjazást adhat. A másik paragrafus viszont céppen szól, hogy az igazgatóságnak jogában áll vénytársaság üzlet k vezetésével és ellen- megbízott végrehajtóbizottsági tagoknak t megállapítani. Zsentkó Gyula dr. kir. tör- vényszéki bíró az alapszabályoknak e két para- grafusät jogellenesnek nyilvánította, mert az állan- dóan követett bírói g )rlat értelmében a. rész. vénytársaság igazgatós nak, illetve az igazgató- ság tagjainak díjazást csakis a közgyűlés jogosult megállapítani, A. bíróság vég: 1 arra utasította a részvénytársaságot, hogy igazgatósága útján tör- vényes következmények terhe mellett, a legköze- lebbi közgyűlésen az alapszabályoknak e fogásolt parajrafusát változtassák meg. Moratóriumot kérnek a „Kofabank”-näl eladó- sodott piaci kereskedők. Mint ismeretes, Vass Jó- Zsef annakidején félmillió pengőnyi összeget bocsá- tott a Magyar Mezőgazdasági Hitelintézet rendel- kezésére azzal a céllal, hogy ebből a piaci és csar- noki kereskedők híteligényeit lássák el, Az elgon- dolás az volt, hogy a kihelyezéseket a kölcsön- vevők egyetemleges felelőssége mellett eszközöl- ték. Sajnos, a rossz gazdasági viszonyok követ- keztében a piaci kereskedők nagyon eladósodtak, ezenkívül azonban, mint mindenütt, itt is akadnak nagy számban fizetők és nemfizetök, Így aztán most — mindenkit terhelnek ezek az adósságok. Emellett sokalják a kamatot, úgyhogy a Baross Szövetseghez fordultak segítségért. _mora- tóriumot kérnek és a Baross Szövet. tett, hogy interveniálni fog a pénzi Kettős kitüntetés, A Richter Ged, Gyár R.-T.-ot az idén már a második nagy Kitün- tetés érte. Az Országos Iparegyesület közgyűlési határozattal ennek a gyárnak adományozta 1935. évi nagy aranyérmét, amelyről az oklevelet most kézbesítették a hazai iparfe. ztés terén jelenté. keny érdemeket szerzett vállalatnak. A á kitüntetést ugyancsak most kapták meg: szeli világkiállításon elnyeri a elismerést jelenti két ki- Ötéves bizonnyal az export terén éreztetm fogja Ez természetesen az európai minden hatását. VADÁSZ GY mozzislaogyára és építési anyagrelepe ] Budapest, 1lı., Lajos-utca 89. és Rupp lmre-utca 46, Í Teleivn: 62-9-06, Baráth György hat. eng. villanyfelszerelesi vállalata Budapest, I., Olasz-fasor 4 Telefon: 609-67 --- Page 300 --- ZOWROSTÄÄRIIP Budapest, 1935 szeptember 18. Vár rarxozás FA Félre a gáncsvelőkkei! A belügyminiszter elutasította acsatornaiszap-elgá osító herendezés vállalalbaadása ellen beadott felebbezési fővároshoz a bel- jl, amely leirat jóváhagyta a fő- ének azt a döntését, amellyel a zosító berendezés felállítását és s } A mini bbezést, támadták. s kivitelét a Ganz alaptalannak osi hatá- már minden útjából. Az el- 5 a jögyüjtő- ilönböző ízokat kitermelje, s meg. Külfölc ott m hasonló ora óta a legtelje- zteri d tendők Erdekeit- kisérük cittzás úiján y a hozzájuk közeti- midőn kkel a tö- a jel b hatóság vagy leg- el- íy és a munkú anyagär- tény- ja között be, ön- lati ;nyben a kö- ájáról, ztában esfővaros autonóm 1 csak kissé is tis a KOomWN- gondossággal csak munka végre a meg- ugyi fedezete n megindul a jelent pár hó- budapesti szak- att. Szerdán leg: városházán. dre és La- sével úgyszól- ut Megyerre, elkészült új helyen rész- szítő miéről, ségben a Duna alatt , 40bb. partjára, ahol az kar 4 Vízművek itt e olni er ittend: ből felr at jelezte, alagút A enc, a Víz- te kifejtette azt a munkát, amely techni- zerekkel oldotta meg ezt a ben kényes problémát. dvetlenítő hírekre, amelyek igot, amikor a vállalkozó zör konstatálta a váratlanul elmondta történetét snek, próbálkozás- eket. És felbuk annak a ho: nak, amelyne iták a munkába a Palatimis R. T.-t, ezt a tőkeerös vállalatot, amely ibbá niális találmányai- tor erű hatalmas techn magyar kai apparátusával, mérni val, úttörő és enn 1 először kipróbált módsz re I vógül te az akadályokat. zendy Károly polgármester az élményszámbamenö ki mind- zervezésé- 116 Ik után legmelég tk, akik € bb elismerését fejez munka tásában, meg: résztvettek. a ben és kivitelében Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles wc rnök Katona Jözsef-uten 41, szám. (Ujpesti rakpart sarok.) Tolofon ; 21-0-19, GSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. Központi iroda ; Budapest, Vil,, Nürnberg-utca 48. Telefon: 970- 43. NEMESGULÄCS TELEFON TAPOLCA 2; Uj versenyfärgyaldsi Riipások A polgármester versenytárgyalást hirdet: a k k részére. Ajánlat 10 óráig. Nagydiöfa-uten 14 üzemek részére, Ajánlat te- áig a városgazdasági ügyosz- ra a BESZKÁRT ré- 27-én d. e. fél 10 óráig. Textilnemüek s: tehető szeptémber BESZKÁRT részére. Ajánlat e. fél 10 óráig. Kertész-utca 10. á ására a BESZ- tehető október 1-én d. e. 9 óráig. A rákospalotai felüljáró vasúti híd mázo! munk: Ajánlat tehető fee ág ber 20-án d. e. 11 óráig. 6 ıtca 15. III 302. Ócska vas, "uz al, lemezhulladék és gőzkazánok sára a Vízműveknél, Ajánlat tehető eptember 1 11 óráig. Reáltanoda-utca 1—3. I. em. 14. (Pályi telek a mai számunkban közölt versenytárgyalási hirdet- Versenyítárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgy ok alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Ulrich B. J. 18.825 P- Mel0ceo Péter 9 ek szd! ortlande bátony a Tamás-utcában:. Obendor- 4888 pengőé Útr: si munkát 7 24.977. pengőért Útrendezési "Törökbálinti-úton: Borlay Károly ában Hajnal Imre munkát a ret utc Antal építési munkát a Vihar-utcában: Amon igőért. atorna boltozási munk Ci inépítés si munkät a kói-úton: Grav Albin pengőért ; Csatorna veszkiöm1ö javítási munkálatait: Röck Is pongőért hor vezető lépcső javítását: Verdes Dezső 2520 a Városházán; Tausz Alfréd "s tatarozási munkát 346 pengőért. pe árverési hirdetmény. felgyülemlett ócska valamint 3 darab nyilvä- 1 és lomezhulladekra, dett Babcock-Wilcox gözkazänra következők: A káposztás- ri tele epen tó árolt 3 darab dett Babcock-Wilcox gözkazän, melynek € cca. 450 da, ber hó 19-én d. e. 11 órakor a Vízművek oda-utca 1—3. az árverés a pénz- külön-külön is nlatot aki mind a härom ka- a Vizmü előnyben s ajánlattevő a hoz tt felhf zámított 3 napon tartozik a megvett kazán te ételárát a Vizmü napon belül 1 vízműtelepről atni és llítani. Am: k a kitűzött ıatäridön be elül nűveknek N ani és az 1 feltételei a zazánonkini zeget a ből minden bírói ízműveknek jogäb: 1 a visszatartott bánat- Kközbenjárá műtelepen lek rt a Vízművek köt agy bármilyen mi m lehet, A geci által meg éget nem en kártér agbeszerzö osztá- 14.) hétköznapokon kazánok könyvei a Vízművek a. yában (IV., Reáltanoda-utca 1—8. I. 2—14 óra között megtekinthetők. AK eri vizmütelepen, valamint a központi Olt cca 300 a ócska kovácsoltvas, huzal ugyanazon napon szeptember hó 19-én órakor ugyancı artoznak a Ás esetén 109 pen alivek nem kötelezi magát arra, hogy a fe ve iség pontosan megvan, mert ez bá kevesebb lehet. Ajánlat k 100 kg-kénti CN egy tételben vegy válogatás nélkül BE lé kben a kazánokra kíírt fel: irányadók. a kiírt kazánok, valamint az ócska kov. va jogosító belépési engedélyt a V énél (IV., Reáltanoda-utca 1—3. II, órák alatt lehet megszerezni. vi szeptember hő 9-6n, Budapest Székesfőváros Vízművei Pap Ferenc s. k., hulla ade! k me gte 3 szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL Kiadja: FŐVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalut Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLO igazgató SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA ki T. építőanyag Ipara: Budapest, V., Sas-uten 25. Telefon: 1, 10-38-59, an Vementgyár: TAbatlanban + évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlnnban " ve 74 5.000 "7 Dorogon . m 3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya a évi telj. Kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak ,, ,, — ,, 8,000.000 drb. j öserépgyár: AI? STEMCILPAPIR „DOLGOZZUNK!:“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Pál-a. 7. Tel: 35-5-63, 52-68-52 CZUCZOR LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST 1., Török-utoa 4 Telefonszám 574-23 ÉPÜLETFA, PARKETTA, BUTOR PA szút, fatamläst, gembläscdäst megelőző, védekezési és javítási tanácsadás LÉVAI ELEMÉR faipari szakértő Budapest, VI., Szív-utca 17. Telefon: 282-57 TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Eötvös-ulca 43. szám. Telefon: 14—5-—80. Fülöp Dezső építőmester Budapesti, DI, Aréna-úrf11 Telefon: 35—5—84 NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VII.. JÖSIKA-HTCA 15. HOFBAUER ÉS PIAZZA £PITOÖMESTEREK TELEP IRODA Vi., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, 18-8-59. TELEFON: KÖZPONTI IRODA Budapest, Vl., Andrássy-út 6. Telefonszám : 16-5-58, KÖSZENBANYA "STÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 oRDATI€[ a tökéletes autópneu Föelärusitäs [ BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTER 9 --- Page 301 --- Huszonötödik éöf 39. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . , 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Derű tudnánk megmondani, de valami becsületes Öszintén szólva nem hogy mi az oka annak, nyílt és lélekemelő derültséget éreztünk akkor, amikor Budapest szék: ros új költségveté- sének vaskos kötetét keresztülforgattuk. A más- kor fázós számokon most napsugár táncol és eb- ből a rideg kötetből a hit és bizalom melege s felénk. Budapest polgármestere nem kieszte: lyozott, agyonfésült költségvetést adott, amely- ről — ha akarták volna — leoperálhatták volna a deficit szemölcsét. Mert ne felejtsük el, hogy az az 5.7 millió pengős deficit egy 330 millió pengős költségvetésen a legkevésbé sem lehet anyajegy- jellegű és legfeljebb csak kozmetikai operációra hogy a költ- bennünk a szorul. Hitünk és meggyőződésünk, ségvetésnek ez az őszintesége kelti legnagyobb bizalmat, Akik tésében, de akár csak a kettős könyvelésben járatosak, nagyon jól tudják, hogy egy többszi: milliós költségvetésben pár milliót eltüntetni, vagy felszínre hozni, igazán csak gyerekjáték. Ezt a régi és elavult stílust nem tette ma- gáévá Budapest fr energiájú polgármestere és nagyszerű munkatársai, Lamotte Károly al- polgármester, valamint Bódy László tanácsnok. Kimutatták ezt a deficitet annak ellenére, hogy a megtakarítások a hiányt az év végéig ki fogják egyenlíteni. És kimutatták ezt a deficitet akkor is, ha a belügyminiszter csak az imént intézett jeiratot a fővároshoz a szanálás végrehajtása dekében, Ez a belügyminiszteri ı utasi takarékosságot és újabb terhek elhár: mindezt nyugodt lélekkel vállaja. Vállalhatja is, mert ez a most nyilvánosságra jutott költség- vetés az első nagy tanubizonysága annak, hogy a főváros mai vezetősége nagy elhatározó erővel, hatalmas invencióval és kezdeményező tehetség- gel rendelkezik. Ahogy a költségvetést átlapoz- zuk, véges végig szinte minden tételnél az az ér- ügyeit intézik, akik ennek a , millige metropölis- nak hivatott vezetöi, minden lepesnel figyelnek arra, hogy városuk lakosságának sorsán, élet- lehetőségein javítsanak, Epítő költségvetés ez. Bravúrokat, csodákat természetesen ma még nem lehet életrehívni, de a lehetőségekkel számolva, megvan a módja an- nak, hogy új alkotások dícsérjék az alkotók nevét, És itt elsősorban azt kell látnunk, hogy addig, amíg a főváros vezetősége teljesíti régi, tradicionális kötelességeit, ápolja világraszóló kiultúránkat, emeli szociális tevékenységünket, ugyanakkor megkíméli a polgárt attól, hogy na- gyobb terheket rójjon vállára. Sőt ellenkezőleg: minden igyekezet megvan arra, hogy a polgárság terheit, lege zolgáltatások egy- ségárának leszállításával csökkentsék. És ebben a nemes derűben, amelyet ennek a költségvetésnek bizakodása, reménykedése, hite és nyugalma reánk áraszt, jéreznünk kell, hogy nem a csodaváróké a jövő, hanem a reális gon- dolkozású embereké. "Tanuságát adta ennek Szendy Károly polgármester, akiről , napok óta úgy beszélnek várospolitikai körökben, mint aki fölfedezte Kolumbus tojását: egyszerűen túl akar adni a főváros — ezt aztán igazán szó- szerint mondjuk parlagon heverő telkein, hogy a holt anyagból eleven, élő munkát teremt- sen. Úgy érezzük, hogy a költségvetés számren- getegének sűrű, sötét soraiban nemcsak ez az egyetlen szentjánosbogár húzódik meg, hanem számos világító ötlet mutatja az utat, merre kell haladni az új, a nagy Budapestnek. Őszintén é becsületes szívvel mondjuk, hogy hálá: gyunk ezért az optimista, őszinte és tisztalelkű költségvetésért a főváros vezetőségének, amely, ha ezen az úton halad, sok nagy sikert fog elérni, ZSITVAY TIBOR a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének őszi munka- programjáról és az aktuális városházi kérdések megvita- tásáról Szezonnyitó pártvacsora az új kiubhelyiségben A Nemzeti Egység Pártjának fővárosi szer- el István dr., Tóth vezetében a — nyá ünet után a legnagyobb András Orszägg) Fe- elánnal indult meg a munka, amely a nyári hó- renc, Glücksthal Samu felsőházi tagok: ott napok alatt sem szünetelt, hiszen Kauser voltak továbbá AKauser István dr. pártigazgató, istván dr. pártigazgató, aki szabadságon sem Andréka Károly, vitéz Barcsi Barczen Gábor, volt, munkatársaival együtt szakadatlanul dol- Bánó Dezső, Becsey Antal, Dorner Gyula, Dési gozott az őszi kampány elők 1. De igen Géza, Lédermann Mór, Orova Zsigmond, gyakran megszakította vi pihenését Antal, vágvecsei Wellisch Andor, Girardi Zsitvay Tibor, a fővárosi párt elnöke is, aki sok- Bényi Károly, Kövesligethy Büben Miklós, Deményi szor megjelent az Eszterházy tközpont- Aladár, Egerváry Tibor, Gazdy Jenő, Gaár Vilmos, ban és szemé z előkészítő munka alsóvisokai Gerlóczy Endre, Hajnóczy Béla, Hegedüs . Az előkészített Bertalan, Hencz Lajos, vitéz Juhász Jenö, Pályi program azután az elmúlt á- | Gyula, vitéz Pesthy Müller József Leó, — Petzrik vitéz Somogyi Béla, Szántai Tóth Gábor, Vályi Lajos, továbbá Lamotte Károly alpolgármester, báró Babarczy István tanács Hoór Tempis Möric, Veress Gábor MÁV igazgató és még sokan mások. Halaszthatatlan elfoglaltságuk miatt távolmara- szakbizotts: össze- cs0- Jenő, Sárkány Ferenc István, Szentesi Jó: láttak a szervezetben alakított tevékenységük kifejtéséhez, a rdai nagy jövetellel pedig megindult a NEP fővárosi ának eleven pártélete is. A szerdai pártnap és az utána következett meleghangulatú pártvacsora volt az őszi kam- | amely alkalommal | | | | pány első nagy összejövetele, dásukat többen kimentették. egyúttal megtörtént a párt új központi klub- Az egybegyülteket Zsitvay Tibor köszöntötte is. A meghítt berende- délutáni órákban néhány keresetlen szóval és közölte, hogy a rend- s pártnapokat és vacsorákat minden hét szerdáján tartják meg. Vacsora után még sokáig maradtak együtt a párt tagjai Zsitvay Tibor és a képviselők társaságában, fesztelen eszmecserét folytatva a főváros időszerű kérdéseiről, helyiségének megnyitása zésü, kellemes termek már a megteltek a párt tagjaival, az esti vacsorán pe- dig közel kétszázan vettek részt. A megjelentek soraiban ott láttuk többek között Bessenyei Zénó, Szurday Róbert, Usetty Béla, Petracsek Lajos, 5bén Az aktív pártélet megindulásának ki Zsitvay Tibor dr. a párt legközelebbi munkaprogramjáról a következőket mondta: — A munka az egész vonalon megindult. Pénzügyi- és közlekedési bizottságunk két ülésen át foglalkozott a BESZKÁRT költség vetésével és a közlekedés kérdéseivel. Ezt a tanácskozást még nem fejeztük be, hanem a közeljövőben folytatjuk. Az utóbbi ülésen Usetty Béla nagy alapossággal ismertette a közlekedési problémák és a teendők egész kompiexumát. A tanácskozásra meghívtuk Lamotte Károly alpolgármestert, — báró Babarczy közlekedési tanácsnokot, továbbá meghallgattuk két kiváló szakértő: Hoór- Tempis Móric műegyetemi tanár és Veress Gábor Máv. igazgató, törvényhatósági bizott- sági tag véleményét is. — Szakbizottságaink az időszerű kérdéseket rendszeresen letárgyalják és feldolgoz: Az így alaposan előkészített tárgyakat időnkint a "hatósági csoport együttes ülései elé terjesztjük. Ugyancsak i fogunk eljárni a , a költségvetés és a szanálás kérdéseinek a megvita A — mostani zerdai ülésre pénzügyi és villamosművek ügyét tűzte napirendjére. hasonló módon foglalkoznak az egyes bizottságunk a nagy közüzemek: a gáz-, — Természetesen a központ munkájához helyi kérdésekkel a kerületi szervezetek is. Az autonomia szellemébe k SE zZ A . rom a szanáalást végrehajtani — meondja Sipőcz főpolgá ster Mentesen minden szándékosságtól, véletlenül történt, hogy a pärıközi konferenciáról a kereszténypárt tagjai távolmaradiak 4 zgatási bizottság tagjai közül a munkásbiz- átmenet nélkül befejeződött. Egyik napról a má- | tosító pénztárak mellett működő új tanácsba sikra megindult friss pezsgéssel új útjára a fő- | delegáltak, akiknek a feladata az lesz, hogy a város törvényhatóságának élete, nemcsak a hi- | biztosítási díjhátralékok elengedésére irányuló vatali szobákban, hanem a tanácskozó termek- | kérelmeket felülbírálják. A közigazgatási bizott- ben és a pártok helyiségeiben is. Sipőcz Jenő fő- ! ság választása Bessenyei Zénóra, Csillé polgármester alighogy visszaérkezett nyári sza- | rásra és Bánóczy Lászlóra esett és kív badságáról, máris intézkedett a közigazgatási | kilenc póttagot is választottak a városházi szak- bizottság rendkívüli űlésének összehívása iránt, | tisztviselők közül. Az erős munkában eltöltött mert határidőre, szeptember 22-ig kellett meg- | hétnek csupán egyetlen napján maradt távol választani azokat a kiküldötteket, akiket a köz- | hivatalából a főpolgármester: csütörtökön, ami- galma e héten szinte --- Page 302 --- 2 FRONT [docAAP Budapest, 1935 szeptember 25, kor csendes visszavonultságban 57-ik születes- mapját ülte meg, elzárkózva minden gratulációs kísérlet és ünneplés elől. Közben több alkalom- mal behatóan tanácskozott Szendy Károly pol- gármesterrel, akivel egyetértően pénteken dél- előttre konferenciára kérette magához a pártok vezetőit a közeli költségvetési tárgyalás megbe- szélésére. Ezt az alkalmat használta fel Szendy polgármester arra, hogy a pártok delegátusait megismertesse a költségvetési tervezet részletei- vel. Élénk feltünést keltett a pártközi konferen- cián a kereszténypárt távolmaradása, de csak- hamar kiderült, hogy ennek mélyebbreható okai nincsenek, hanem merő véletlen folytán történt, hogy az első pártközi tanácskozáson senkisem képviselte a Keresztéy Községi Pártot. Wolff Károly más elfoglaltsága miatt nem jelenhetett meg és ugyanakkor Csilléry András külföldön tartózkodott, ahol a nemzetközi orvosi szakérte- kezleten vett részt. A konferencián egyébként inkább technikai jellegű megbeszélések voltak, amelyek a költségvetés letárgyalásának Tend- jére vonatkoztak. A bizottsági tagok tävozäsa után újabb, közel egyórás tanácskozást foly- tatott a főpolgármester és a polgármester. Sipőcz Jenő dr. főpolgármester a pártközi konferencia után fogadta a Fővárosi Hirlap munkatársát, aki előtt a jövő évi költ- ségvezésről és a szanálás kérdéseről a következő felvilágosításokat adta: — A pártközi tanácskozásnak inkább täje- koztató jellege volt, így magam sem kívánok a közeli napokban meginduló — tanácskozásnak elébe vágni és nem tartom időszerűnek, hogy a ! költségve tervezet taglalásába — bocsátkoz- zam, A jövő évi költségvetés általában a régi keretek között mozog és a régi szellemben, gon- dos körültekintéssel van összeállítva. Nem ho- zott a tervezet meglepetéseket sem, mert a je- lentkező deficit előrelátható volt. Kemelem azonban, hogy az év folyamán — — megfelelő pénzügyi intezkedésekkel — ezt a hiányt is si- kerül eltüntetni. A tervbevett szanálási intézke- dések megtételénél is ez az egyik irányító szem- pont. — A szanálást illetően a magam részéről egyébként változatlanúl azt az álláspontot fog- laıom el, hogy a kérdést a törvényha- tósági bizottsággal karöltve és le harmonikusan akarom megoldani és ilyen szellemben fogom a szükséges intézkedéseket is vegrehajtani. Remélem, hogy a törvényhatósági bizottság e feladatom keresztülvitele körül tei- jes mértékben a segítségemre lesz. Nem hiszem, hogy a törvényhatósági bizottságnak — egyetlen tagja is akadna, aki kétségbevonná, hogy a sza- näiast az autonómia szellemében kívánom vég- rehajtani. Mindenki a legteljesebb mértékben meg lehet arról győződve, hogy én, aki főpol- gármesterségem előtt tizenöt éven át a székes- iőváros polgármestere voltam, ma is vältozat- Janúl az autonómia szellemétől vagyok áthatva. — Arra a kérdésünkre, hogy mikorra várható hívása, a főpolgármester így válaszolt: a 17-es szanálási bizottság össze- — Erre vonatkozóan határozott választ még nem adhatok. A törvényhatósági bizottság legközelebbi feladatai a zárszámadás és a ki ségvetés tárgyalásai lesznek, ezt a munkát elő láthatóan nem komplikáljuk a szanálási bizott- ság nagyfontosságú tárgyalásaival. A szanálási bizottság összehi nak időpontja ezidőszerint még egészen bizonytalan, és minden kombináció egyelőre korai. E E TT TT ETET TETTE] Gyári lerakat Telefon: 411-31 INYULASSY JÓZSEF parkett és padózati vállalat Bpest, IX., Dandär-u, 24. Vállal új és régi fektetést és mindentéles padozat munkát a legolcsóbban. HOFBAUER ÉS PIAZZA EFITŐMESTEREK TELEP IRODA Vi., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. ÉPÜLETFA, PARKETTA, BUTOR szút, facamlast, r4 ést megelőző, védekezési és javi'Asi tanácsadás LÉVAI ELEMÉR faipari szakértő Budapest, VI., Szív-utca 1!. Telefon: 282-57 Hatmilliós kölcsönt vesz fel a főváros a BESZKART számára A Berlini-tér után most a Baross-teret is megreformálják Mint ismeretes, a BESZKÁRT-nál azok a be- ruházások, amelyeket a folyamatban, illetve elő- készületben levő városrendezések, hídépítések és a vállalatnál végrehajtandó onstrukció tesz szüksé- gessé, olyan jelentékenyek, hogy a vállalat kény- telen lesz alaptőkéjét a duplájára felemelni, azonkívül a szükségelt tőke művelethez folyamodni. A BESZKART igazgatósága a szükséges kölcsön összegét hat millió pengőben álla- pitotta meg. előteremtésére hitel- Ezt az összeget a főváros beille, a most kidolgo- zás alatt álló második [fővárosi beruházó progra keretébe és az erre a célra felvett kölcsönből a 6 mi ló pengőt kihasítja és rendelkezésére bocsátja 4 BESZKAÁRT-nak. Ettől függetlenül, a BESZKÁRT hivatalos meg- | állapítása szerint, a tapasztalat azt mutatja, hogy a Berlimi-téren életbeléptetett reform megfelel a hozzáfűzött várakozásoknak. Mind a Nagykörúton, mind pedig a Budára vezető útvonalon egyenletessé vált a forgalom, a Berlini-téren való átszállás pedig annyira nem fá- rasztó, hogy ezt a kis kényelmetlenséget el kell szen- vedni azért az előnyért, hogy kényelmesen lehet bár- mikor kocsit kapni. Az itt nyert tapasztalatok felhasználásával to- vább módosítják a viszonylatokat. Ennek első etápja a Baross-tér forgalmának hatalmas mér- tékű átalakítása lesz. Nagy végállomás alakul itt ki, ahonnan a Thököly- út felé négy járat indul, a Fiumei-út felé két járat, a Rákóczi-út irányába pedig ugyancsak kettő, ame- lyek közül az egyik Kelenföldre, a másik az Új Szent János-kórházhoz vezet. OOPS VO Budapesten megszünik a kKÓTrDŐáz-mizéria Nem kell új kórőáz, de jejieszieni kell a meglévőkel — Csökkeni a detich A számszéki igazgató nemrégiben kiadott je- lentésében különös elismeréssel szól a közkórhá- zak gazdálkodásáról, ami annál örvendetesebb, mert a racionalizálás megkezdése előtt meglehető- sen zilált képet mutatott a közkórházak erősen deficites, nehézségekkel küszködő háztartása. A most nyilvánosságra hozott 1936. évi költségvetési tervezet szerint, — miközben 1933-ban a kórházi költségvetés deficitje kereken 3,200.000 pengő volt, — az idén a hiány mindössze 917.000 pengő, és ez a szám jövőre előreláthatóan még csökkenni fog. A kórházak fenntartásának költsége is csök- kent 14,000.000 pengöröl 10,900.000 pengőre, anél- kül, hogy ez a legcsekélyebb mértékben ís csök- kentette volna a betegek ápolásának, gyógyításá- nak, ellátásának vagy magának az intézményeknek nívóját. A Fővárosi Hirlap munkatársa a kórházak gazdálkodásának kedvező alakulásáról és az ezzel összefüggő kérdésekről beszélgetést folytatott Salamon Géza dr. tanácsnokkal, a közegészségi ügyosztály vezetőjével, aki munka- társunknak a következőket mondotta, — A közkörhäzak gazdálkodásában jelentkező örvendetes eredmények a szerencsésen bevált és jól alkalmazott racionalizálás következményei. A mutatkozó javulás annál figyelemreméltóbb, mert a deficit lemorzsolását és a kiadások csök- kentését ú ólván — észrevétlenül tudtuk é ólag a körültekintő és gondos és a gazdálkodásba sített új módszerek segí A szóbanforgó jelentékeny megtakarítás ellenére az ellátás és az élelmezés határozottan javult, a panaszok megszüntek és jutott pénz a berendezé- sek tökéletesítésére, megújítására és az épületek renoválá a is. Ebben az évben is mindent elkövet a fő- város — vezetősége, hogy a közkörhäzak nivöjät emeljük és ezért az egyes kórházi osztályok mo- dernizálására már az idei nyár folyamán több, mint félmillió pengőt fordítottunk. — Teljes erővel folynak a Bakács-téren az új rádiumkórház mun- kálatai, ezenfelül az Új Szent János-kórház moder- nizálására szintén még ebben az évben 600.000 pengöt költünk. Itt egy új nögyógyászati pavillon épül, továbbá új Röntgen-intézet és új orvosi la- boratórium létesül. Ezeknek a munkáknak a vál- lalatbaadása már folyamatban is van. A Szent László-kórházban új megfigyelő- és elosztó-pavil- lont létesítünk, 150 ezer pengő költséggel. Ennek az lesz a rendeltetése, hogy ide kerüljön minden felvett új beteg es ebből az épületből csak akkor szállítják át az egyes osztályokra, ha betegségének diagnózisát már egészen pontosan meg- állapították. "Ezzel az új intézkedésünkkel elkerülhetők lesznek az úgynevezett tärs- fertőzések. Eddig ugyanis a legnagyobb elővigyázatosság mel- lett is előfordult, hogy egy-egy beteg a kórterem- ben valami más fertőzést is kaphatott, Most ez lehetetlenné válik, mert ugyanazon osztályokban csak azonos betegek lesznek. — Elkészültünk az Alföldi-utcai vegyeskör- ház szülő- és nőbeteg-osztályának — átalakításával. Ez a modernizálás 30 ezer pengöbe került. Készen van az óbudai Margit-kórház keretében létesített zemibeteggon -intézet. Ez a negyedik venereás diszpanzer Budapesten. Építése 25 ezer pengőt igényelt. Természetesen a jövő évben is folytatni fogjuk kórházi osztályaink moder- nizálását és az új költségvetésben e célra 50 ezer pengő áll rendelkezésre. Jövőre épül meg a Horthy Miklós-kórház fertőt- tenítője 30 ezer pengő költséggel. A következő év programjába tartozik az Új Szent Jänos-körhäz es a Szent László-kórház kazánházainak nagyszabású átalakítása, amihez 60 ezer pengőre lesz szükség. Beszélgetésünk végén érdeklődtünk: tör- tént-e valamilyen komoly lépés az OTI részé- ről tervezett :" a Kálmán-téri új kórház létesítése tekintetében. — Erről amelyről már különböző híradásokat SOMA mű tudomásom nincs és a tervről, olvastam, úgy értesültem, hogy ilyen irányú lépés egyáltalában nem is történt az ULLI részé- ről a fővárosnál. Ami az új kórházépítési tervet illeti, erre vonat- kozóan az az egyéni véleményem, hogy ezidőszerint Budapesten új kórház építé- sére szükség nincs, hanem arra kell koncentrálni minden erőt, hogy a meglévő intézményeket tökéletesítsük és az or- vosi tudomány haladásának — megfelelően fejlesz- szük. Közkórházainkban ezidőszerint közel nyolc- ezer férőhely van, amiből több, mint ezer, állan- dóan üres, tehát ma már kórházi mizériákról, ágyhiányról beszélni nem lehet. Ellenben üdvös lenne és kívánatos a meglévők fo- kozott és további modernizálása, meg is fog valósítani. amit a [főváros FANCSALY FERENC közp fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezési vállalkozó Budapest, XI., Horthy Miklós út 80 Telefon : 59—4—88 PROTIWINSKY :s BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. Telefon : 92-0-56, HEGYE SÁNDOR építőmesi Telefon: 54-6.60 — Budapest, IT., Gyorskocsi-u. 10. WITTMANN ERNŰ tisateletlel köztt, hogy cége Fatermelő- Építő- és Fűtőanyag Kereskedelmi r. 1. V,, Bodor-utca 1—8—6, az. alatt megnagyobbıtolt gősfavágó iparvágá- nyos telepén össses építési, epületfa es (äanidanyagokkal bőven felsserelt raktárával a legversenyképesebbő árakon áll tísztelt vevő rendelkezesére. --- Page 303 --- Budapest, 1935 szeptember 25, BEST) KIRAKAT A szállodák Vannak éttermek, vendéglők és korcsmák. De elegen akadnak olyan — budapesti polgárok, akik egyik-másik korcsmában jobb borjüpörköltet ettek, mint az első osztályúnak jelzett étteremben. Bi- zony, megesnek a mai időkben az ilyen furcsaságok. / Merthogy nem elegendő kinevezni egy helyiséget etablismentnak, diningroomnak, vagy a jó Isten tudja minek, hanem szükséges az is, hogy a tulaj- donosnak lelke legyen, becsületes étellel, itallat ellátni a vendégeit. Nem elegendők az almazöla függönyök, a piros Kkökuszszönyegek, a kristály- poharak és csiszolt tükrök, de — engedelmet ke- rünk — becsületes magyar borjüpörkölt is szük- séges ahhoz, hogy ez, vagy nmaz a vendéglői he- lyiség — közkedvelt legyen és megfeleljen hiva- tásának. Most ehhez egészen hasonlatos tátunk fölmerülni a szállodaipar terén. Olvassuk, hogy szállodavizsgáló bizottságok alakulnak, ame- lyek szeretett hazánkban fölülvizsgálják a szállodák berendezését és tisztaságát. Sőt már működnek is ezek a bizottságok és értekezlet ís volt a kereske- delemügyi minisztériumban, amelyen egy országos bizottság megalakulását is elhatározták, Ennek a felsőbb bizottságnak az a feladata, hogy amikor az alsóbb bizottságok elvégezték ellenőrző munkáju- kat, az általuk közölt adatok alapján az ország ősszes szállodáit kategóriák szerint osztályozzák, A jövendő pedig azt jelenti, hogy minden szálloda csak a hivatalosan megállapított kategória-jelölést használhatja és az idegenforgalmi szervek is a hi- vatalos osztályozás szerint fogják ajánlani az egyes szállodákat. Ebben meg is nyugodhatnánk, ha hinni tudnánk abban, hogy a hivatalos márka egyszersmind az élet követelményeit is kielégítené. Honnan tudjuk azonban azt, hogy a hivatalosan fölülvizsgält szál- lodák ugyanazt a nívót, ugyanazt a tisztaságot, ugyanazt a korrektséget tartják meg a jövő szá- mára is, amelyet a hivatalos vizsgálat alkalmával produkáltak. Nem hisszük, hogy hivatalos appará- tus volna az, amely a magyar szállodák terén a leg- egészségesebb állapotot tudná létrehozni. A szálloda- űzés is ipar, ezen a téren is a kereskedelem sza- bályai érvényesülnek. Mindig és mindenki azt a szállodát fogja — elsőrendűnek — tekinteni, amelyik tgényeit tökéletesen kielégíti. ftélő bírójuk nem lehet a hatóság, hanem egyedül és kizárólag csak maga a szuverén közönség, amely pénzét költi és amely pénzéért tökeletes kiszolgálást, tökéletes be- rendezést követel. Budapesten azonban mindinkább fenyegető ve- szedelemmé válik az az örvendetes tény, hogy az idegenforgalom növekszik és pedig olyan mérték- ben, hogy a szállodaipar már nem tudja kielégíteni. Nem ijedünk meg ettől a veszedelemtől. Nem ije- dünk pedig azért, mert a gazdasági élet mindenkor segítséget nyujt. Ahol sok a szálloda, mint ma a lejtőn lefelé menő Svájcban, onnan elmenekül a tőke, amely az idegenforgalommal kereste eddig a kenyerét. Hová menekül? Oda, ahol, mint például most Magyarországon, fejlödöben, felvirägzöban van az idegenforgalom. Svájci szállodák tulajdo- nosai vágyódnak Budapestre, hogy itt keressék meg befektetett tőkéjük busás kamatát. Van aztán a szállodakérdésnek egy nagyon ér- dekes és nagyon komoly mellékága is. Ezek azok a kis egy- és kétemeletes szállodák, amelyek Bu- dapesten is, mint minden világvárosban — elrejtve, hangzatos, előkelő, sokszor világmárkát jelentő cégér alatt mellékutcákban húzódnak meg. Ezek veszedelmet rejtenek magukban abból a szempont- ből, hogy egy-egy idegen, a megtévesztő elnevezés káprázatában, betéved ide, ezekbe az obskurus szállodákba, Rettenetes kiábrándulás követhet egy- egy ilyen betévedést, mert a mellékutcabeli garni- szállót, a viszonyokkal ismeretlen idegen azonosít- hatja — Budapesttel, Ugyanakkor azonban ezeket a kis szállodákat, amelyek tegnap még szégyen- foltjai voltak a városnak, holnapra hasznos ide- genforgalmi pontokká lehet avatni. Budapesten ma kétségbeejtő a szálloda-szűke. A Pestre özönlő ide- intézkedéseket | geneket nem lehet elhelyezni, nincs számukra kellő | számú lakható szállodai szoba. Mi úgy véljük, hogy ezeket az obskurus kis szállodákat kevés költséggel és bámulatos gyorsasággal át lehetne alakítani, tisztességes kis szállókat lehetne belőlük vará- zsolni. A budapesti idegenforgalom páratlan nye- resége volna ez és azok, akik ezt a kis tőkét, amely ezekben a szállókban fekszik, hasznosítani akarják, soha, semmilyen módon jobban nem tudnák hasz- nositani, a a a MIKES és BRAUN SíGYoASI RAKTÁRA TITÁN hőmérők vezérképviselete BUDAPEST, VI, PODMANICZKY-UTCA 27, SZÁM (Tor6z-körüt sarok) Telefon 9 ERETT ELTETT TA TETTETETT ET N m 4. TT EE TETTETETT TELET ETET ETETETT ETTE] Beér Sándor zomänctäblai an a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. kampányának legkiemel- a költségvetés- majd letárgya- Öszi minden évben lvánosságra — hozatala, lása. Az idén még fokozottabb érdeklődés előzte meg a budget-tervet, mint e bkor, mert ellen- örizhetetlen forrásokból riasztó hírek kerültek for- A kedőbb terv áza galomba nagyarányú apasztásokról, deficitröl és egyébb kellemetlen meglepetésekről, amelyek a A sok kósza hír szanálásal függtek volna össze. ! t, amelyet a mi- végleges cáfolata maga a terve. nap publikált a polgármester. Az 1935. évi budgethez viszonyítva — kisebb érvű emelkedés mutatkozik a bevételeknél és k adásoknál egyaránt, mert míg a folyó évre elő- i kiad. összege az üzemekkel együtt pengőt, a bevételek sommázata pedig 575 pengőt tett ki, addig a most megvita- kerülő tervezet szerint 329,495.216 pengő ki- al szemben 8238,727.888 pengö bevételi elő- yzat áll. Ebből az összegből 153,038.506 pengő alábbiakban következő — nyilatkozatot tette — A költségvetés tervezete bizonyos opti- mizmust, az én optimizmusomat tükrözi vissza. Nyugodtan várom a jövő esztendőt, hiszen hosszabb idő óta először sikerült olyan költségvetést összeállítanunk, amelyben a bevételek emelkedésére számíthatunk. Jóllehet, ez a többlet percentuálisan kifejezve nem nagy, mégis biznoyit®k arra, hogy a nehéz idők Tlegnehezebbjén túl jutottunk, joggal szá- mithgtunk arra, hogy pénzügyi helyzetünk [fokozatosan ja- vulni fog. A közgazdaság bármely ágazatát tekintsük is, biztató jelek fogadnak. A munkanélküliek száma jelentékenyen apadt, mert a lábrakapó ipar, - különösen a nagyipar igen sok munkanélkülinek juttatott kenyeret. Üzemeink hozama is emel- kedett, s ez a körülmény kedvezően befolyásolja .a községi háztartást. Ha formailag mégis deficites költség- vetést produkáltunk, ennek az a magyarázata, hogy a jövő esztendőben olyan, jelentős kiadási tételeknek fedezetéről kellett gondoskodnunk, amelyek eddig nem voltak meg. Ezek a tételek adják végeredményben az 5.7 millió pengős hiányt, — aggodalomra azonban még nincsen okunk, mivel a budget egyensúlyát részben a racio- nalizálás során előálló megtakarítások- ból, részben a költségvetés dologi ki- adásainak 596-os zárolásával, illetve az államrendőrségi hozzájárulás csök- kentésével meg tudjuk őrizni. — Bízunk abban, hogy a belügyminiszté- rium méltányolja megváltozott viszonyainkat, S hozzájárul ahhoz, hogy a rendőrség céljaira átmenetileg egy millióval kevesebbet fizessünk. — Bevételeink a legutóbbi években hozott különböző kormányintézkedések következtében bizony alaposan megszűkültek. Hogy csak egyet említsek: amíg például 1930-ban kereken 14 mil- Kö pengő forgalmiadó részesedéssel számolhat- tunk, addig most mindössze négy milliót vár- hatunk. 1929. óta bevételeink több, mint egy- harmaddal apadtak. Az adóemelés nagyon kétes értékű fegy- veréhez természetesen nem nyúlunk, mert magam is, munkatársaim is tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy a székesfőváros polgársága exisztenciájának végromlása nélkül a terhek fokozását nem bírja el. ? — Más módokat kell! tehát keresnünk hely- zetünk javítására. Ezek közé sorolom azt, amely a tulajdotumkban lévő ködműves telkek eladá- sát célozza, Egész sereg olyan ingatlanunk van, amelynek semmi különös rendeltetése nincs, ha tehát ezeket áruba bocsátanók és pedig azzal a kötelezettséggel, hogy a vevő azokon záros határidőn belül építkezni tartozik, egyrészt be- váteleink emellktednek, másrészt foglalkoztatás- hoz jut ag építőipar. Mivel szóbajöhető telkeink javarésze jó helyen, a város belterületén van, az értékesítés nem lesz nehéz. Hosszú idő óta ez az első költségvetés, amelyben emelkednek a bevételek Szendy Károly polgármester a költségvetés optimizmusäröl, amely - az ő optimizmusa is kiadás és 147,271.178 pengő bevétel a községi ház- tartás kereteit jelzi, a fővárosi intézetekre és üze- mekre pedig 1 56.710 pengő kiadással szemben ugyanekkora összegű bevétel jut. Szämszerüen tehát az a helyzet, hogy míg az üzemi budget teljesen kiegyensúlyo- zott, addig a községi háztartás költségvetési tervezete 5,767.328 pengő látszólagos defi- cittel zárul, annál az oknál fogva, hogy az előirányzatba olyan új kiadási tételeket is be kellett állítani, amelyek a folyó esztendei költségvetést nem terhelték. Mivel azonban ennek a hiánynak fedezeti összegeit is megjelöli a polgármester, nyúgodtan lehet állítani, hogy tén deficittel nem kell számolni, vagyis a fővá szilárdságát, s különös irányban nincs ok. anyagi helyzete aggodalomra megőrizte semmiféle Szendy Károly polgármester miután a tervezetet a főpolgármester és a törvényhatósági pártok vezetőtagjai előtt ismertette, az a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt: — Pénzügyeink szilárdulása mellett szól az a körülmény is, hogy ezúttal végre eltekinthetünk a költségvetési kiadási tételek 10%-os zárolásától, s ezt a megszorítást a jövő évben csak a dologi tételeknél alkámaszuk 5 percentes alapon. — Ha már most nagyjából átgondolom a tervezetben foglaltakat, örömmel számolok be arról, hogy, jóllehet, takarékoskodnunk kellett, mégis sikerült minden olyan szükségletre meg- 3 fedezetet találni, amely a világ- fejlődés további lehetőségeit biztosítja. Hogy több és nagyobb közmunkákat szerettünk volna előirányozni, az kétségtelen, ma azonban a konkrét lehetőségek szabják meg a város- fejlesztés mérvét éssannak a felelős tényezőnek, aki tisztán látja helyzetünk minden pontját, irányelve egyedül a realitás lehet, — Az egyensúly zése fontosabb az el- képzeléseknél, s ha is bennünket az am- bíció, hogy a mi városunk, a Duna medence, leg- szebb és legmodernebb metropolisává fejlődjék, egyelőre türelmesnek kell lennünk, mert a mai időkben az is óriási eredménynek számít, hogy a megszokott kereteket n kell szülciteni. Frről pedig, hála Istennek, szó sin kultür- intézményeink, szociális akcióink, egész ad- minisztrációs gépezetünk nyugodt mederben folytatja működését, sor kerül valamennyi ha- laszthatatlan beruházásra, egyszóval nincs hanyatlás semilyen téren, ellen- kezőleg: tovább tapossuk az igazi, bol- dog békéhez vezető utat. — Úgy érzem, jó munkát végeztünk, s hi- szem, hogy az autonómia is, a polgárság is meg van arról győződve, hogy a legjobbat adtuk abból, amit adhattunk. x Az 1936. évi költségvetéstervezetet elöször a pénzügyi bizottság vitatja meg tizenegy ülésnapon €s pedig október 3., 4., 8., 9., 10., 11., 14., 15., 16., 17. és 18. napján. A közgyülés tizennégy napon át foglalkozik a budgettel, október 25., 28. 29., 30, november 4., 5., 64 7., 8. 11., 12., 13., 14. és 15. napján, s határozatának meghozatala és a szokásos össze- egyeztetés után, jóváhagyás céljából nyomban fel- terjesztik a belügyminiszterhez. Szép, olcsó, jó KERET csak a POtlák-fjéle lehet zlet: Budapest, VII., Király-utca 89. | r: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám 37 Az elegáns világ fogasa egyedárusítója Z DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. --- Page 304 --- Hogyan lesz humusz a pesti szemetböl Szikes földeket akarnak megjavitani a ren- geteg hulladékkkal, amelynek nincs helye — Jelenleg az a terv, hogy a főváros szemét- és hulladék tömegeit talaj nemesítésre, talajjavításra fővárosi szemét A közegészségügyi- és köztisztasági ügyosztály | behatóan foglalkozik olyan program kidolgozásával, amely Budapest köztisztaságában az összes hiányo- kat és kívánalmakat kielégítené, Beavatott hely- ről kapott értesülésünk szerint Balló Alfréd, a köz- tisztasági hivatal igazgatója, a Németországban tartott idei nemzetközi köztisztasági kongresszus- ról hazatérve és ottszerzett tapasztalatait értéke- sítve, máris kidolgozott egy nagyszabású és min- denre kiterjedő rekonstrukciós programot, amelyet e héten nyujtott át Salamon Géza tanácsnoknak, a közegészségi- és köztisztasági ügyosztály vezető- jének. A tervezet részleteit egyelőre bizalmasan kezelik és mindennek előtt Szendy Károly polgár- mesternek fogják bemutatni, azután kerül majd az ősz folyamán az illetékes szakbizottságok elé. A Fővárosi Hirlap munkatársának mindazáltal sike- rült beavatott helyről a tervezet néhány olyan érdekes részletét meg- ismerni, amely újszerű elgondolásainál fogva feltét- lenül figyelmet érdemel: — A főváros köztisztasági szolgálatának pro- blémája két főcsoportra oszlik. Az egyik az utcák tisztántartása és a szemétgyüjtés. A másik az óriási tömegű szemét, a milliós város hulladekänak alkalmas elhelyezése. Ami az utcák tisztántartását illeti, e téren elég kielégítő a helyzet, mert hiszen ezidőszerint már 14 benzines seprögép, két villamos seprőgép, 92 lóüzemű, 40 autós locsolókocsi, továbbá két motoros két lófogatú aszfaltmosógép végzi a munkát. Más a helyzet a szemétgyüjtésnél, ahol még mindig a régi kezdetleges lófogatú szemét- gyűjtő kocsik vannak alkalmazásban és | mindössze 4 szemetgyüjtö automobil 1700 | vasbädogtartännyal pormentes häzi- | szemét gyüjtéshez, A szemétgyüjtés mai módja nemcsak közegészségi- és köztisztasági szempontból hiányos, hanem drága ts. A pormentes háziszemét-gyüjtésre való áttérés gyorsabb munkát és kevesebb költséget jelentene. — Még nehezebb a szemételhelyezés. A milliós- nál nagyobb Budapest területén az elmult évben 259,520.307 kg szemét gyült össze. Ebből a gigászi tömegből 208 millió kg volt a háziszemét, 48 millió kg az utcai hullandék, 3 millió kg pedig a vásár- | csarnokokban gyült ze. A szeméttömegek leg- nagyobb részét a legutóbbi időkig, mint tudjuk, Pestszentlőrinc határába szállították, de a környék egyre jobban benépesedik és a környező városok egyre élénkebben és hangosabban sürgetik a kelle- metlenné vc megszűnte fogják felhasználni. A változik és kiváló: eddig végzett ki letek alapján, szikes ta- lajok humusszá való átváltoztatására. Ebben az ügyben a főváros köztisztasági szakértői a közeljövőben beható megbeszéléseket folytatnak a Földtani Intézettel, amely ki fogja jelölni azokat a területeket, amelyek ebből a szempontból első- sorban tekintetbe jöhetnének. Úgy tudjuk, hogy már ezidöszerint is több oldalról érdeklődnek igen élén- ken a főváros elgondolása iránt és nincs kizárva, hogy önként fognak felajánlani nagyobb ter: szemétlerakásra. A főváros számára elönyi lenne, ha maga vásárolna ma úgyszólván ér len, mezőgazdasági termelés szempontjából silány földeket, amelyeket aztán Öbb feljavítva, na- gyobb áron lehetne érték teni. Egy szerencsés ötlet folytán erre valószínüleg minden különösebb áldozat nélkül is meg lesz a fedezet. Kispest vá- rosa tudvalevően a télen inségmunka keretében a fővárosi szeméthegyek egy részét lehordatta, a terü- letet planiroztatta és az elhordott anyaggal a szom- szédos téglagyárak agyaggödreit feltöltette. A fő- város ezért a szolgálatért a felszabadított és ter- mővé tett földek egy részét Kispest váro- sának juttatta, de önmaga is közel 80 holdnyi értékes ingatlanhoz jutott, amelyet rövidesen parcellázás útján értékesítenek és ennek az árából akarják az új szemétlerakó helyet valahol az alföldi szikes területeken megvásárolni. A fővárosnak legnagyobb problémája a vasúti szál- lítás, de kilátás van arra, hogy a MAV a főváros tervét, különleges kedvezményes — tarifa megszabásával, lehetővé fogja tenni, Ma már a szemét egy részét belterületen levő mé- lyebb helyek töltésére használják fel mind a budai, mind a pesti oldalon, de ezt, úgylátszik, hamaro- san be kell szüntetni, mert a környező utcák lakói erősen panaszkodnak a patkányok és férgek el- szaporodása miatt. A bűzre vonatkozó panaszok megszüntek, mert a szemétlerakásnál új módszert alkalmaznak, a hulladékot állandóan öntözik, úgy- hogy a kellemetlen szagot árasztó öngyulladás most már sem Szentlörincen, sem a "Vizafogónál, sem pedig Budán nem fordul ei Üzemek és intézmények a számok A fővárosi üzemek esztendők sora óta nagy- mértékben járulnak hozzá, hogy Budapest lakos- ságának nem kellett elviselnie a közterhek feleme- lését, A jól vezetett, rentábilis intézmények évről- évre beszolgáltatják tiszta nyereségüket a községi háztartásnál, s hogy ez a hozzájárulás milyen te- kintélyes összegű, igazolja a költségvetés, amely szerint 1936-ban közel 8 és háromnegyed — millió pengőt szállítanak be az üzemek, kétmillió- val többet, mint a folyó esztendőben. Legelsősorban természetesen a három nagy- üzem: az Elektromos-, Gáz- és Vizmüvek jönnek e szempontból figyelembe, s éppen ezért nem ér- dektelen e három intézmény helyzetével közelebb- ről megismerkedni, Az Elektromosművek tovább haladnak az ör- vendetes fejlődés útján és a Plósz Pál vezérigaz- gató által inaugurált mintaszerű gazdálkodás leg- szebb dícsérete, hogy ugyanakkor, amikor majd kétmillió pengő- vel több bevételre számítanak, mintegy 600.000 pengövel tudják csökkenteni a ki- adási tételek végösszegét. Pedig az intézkedések a legcsekélyebb mértékben sem mennek a szolgáltatások, vagy a beruházások rovására, mert ha az üzem költségvetését alapo- sabban átnézzük, megállapíthatjuk, hogy mindkét tétel meghaladja a folyó év számadatait. Bevételi többletnek és kiadási csökkenésnek egyetlen oka az, hogy az üzem vezetősége racionalizály/ intézke- déseket [foganatosított az igazgatásban, anélkül azonban, hogy ezek az alkalmazotti kart sujtot- ták volna. Hár Gázművek helyzete már nem ilyen rózsás, ez az üzem is nyereséges vállalkozás. Ennél a fővárosi vállalkozásnál ugyanis különle- ges szempontok is közrejátszanak az üzleti ered- mény kialakulásában. A gázgyártáshoz magas ka- lóriájú külföldi szeneket fogyasztanak, aminek be- szerzése meglehetősen megdrágítja az előállítást, emellett azonban a gáz használata sem olyan ki- terjedt, mint a villamos áramé. A propaganda ugyan erőteljes, átütő sikere mégis csak akkor tehet, ha olcsóbb tarifákat léptetnének életbe. tükrében Ennek viszont első következménye a bevétel meg- szűkülése, s a kiadások szaporodása, mert az ár- leszállítást nyomon követő többfogyasztás csak fokozatosan következik be, vagyis a meghozandó aldozat későbbi időben termi meg gyümölcsét. A felmerülő sok-sok probléma megoldását illetően mindenesetre nyugodtak lehetünk, a gázművek ve- zérkara, élén a kitünö Véssa Ede vezérigazgató- val, a szakemberek alaposságával végzik könnyü- nek éppen nem mondható feladatukat, de egészen bizonyos, hogy az üzem további izmosodása, fejlő- dése mihamarabb bekövetkezik. Vízműveink is a modern fejlődés töretlen útját járják. A nagymértékben előhaladt bövítési mun- kálatoknak konkrét eredményei máris mutatkoz- nak, s ezek visszatükrözödnek a költségvetés- ben is: félmillió pengővel több bevételre számít Pap Ferenc vezérigazgató, s az üzleti helyzet to- vábbi javulását helyezi kilátásba arra az esetre, ha a folyamatos üzemfejlesztési munkálatok be- fejeződnek, A kisebb üzemek közül kedvező a Községi Élelmiszerórusító üzem és a Hirdetővállalat hely- zete, ezzel szemben forgalmi visszaesés mutatko- zik a Községi kenyérgyárnál és a Lóhúsüzemmnél. Javuló tendencia nyilvánul meg a széke: fővárosi fürdőknél is, mert bár költségvetésük de- ficites, a Mányelőirányzat a negyedét sem teszi ki annak az összegnek, amely az 1935. évi deficitet jelezte. A Temetkezési Intézet bevétele 144.000 pen- gövel csökkent, s ennek — megfelelően mintegy 20.000 pengövel kisebb feleslegre számítanak. A BESZKART költségvetését nyereség és vesz- teség — nélkül állították össze, az előirányzott be- myétel 54,227.000 pengöre rúg. A HÉV a jövő évben is deficites pengő. A főváros két pénzintézetének helyzete ked- vezö. A Községi Takarékpénztár új vezérigazga- tója, Liptay Lajos ugyanazt a körültekintő, óvatos politikát folytatja, amelyet előde, s ennek köszön- hető, hogy 174.664 pengő tiszta felesleggel szá- molnak. Hasonlóan szilárd a Kisipari Hitelintézet helyzete is, amelynek gondos és óvatos vezetése Szél Jenő dr. kiváló és pénzügyi körökben álta- Jánosan elismert szaktudását dícséri. marad, költségvetési hiánya 832.000 Budapest, 1935 szeptember 2! JALKOTAS Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Kiss J. Arokboltozási munkát a Németvölgyi ároknál; Jenö 8898 pen Földrendez, munkät a Szabó Endre 5880 pengőért. Utrendezesi munkát a Kü keresztezésénél: Magyar Aszfalt rt. Benzinszállítást: Magyar Petroleumipar 46.23 pengőért. Pergamenpapír- szállítást: pengőért. FPapírszállítást: Diósgyőri papírgyár 2756, Hazai papír- gyár 21.493 pengőért, Toldalék építést a Vágány-utcai kertészeti igazgatósági épületnél: Markó Elek 4937 pengőért. Útrendezést a Branyiszkó-utcánál: pengőért. Utrendezést gyar Aszfalt rt ttrendezést pengőért. Utrendezöst pengőér Bécsi-uti városi házak mögött: ső Jászberényi-út és a MÁV. 67.547 pengőért. 100 kg-ként Neményi "Testvérek -38.955 Spányi Ernő 11.100 a Szüret-utcánál: Hajnal Imre 8015, Ma- 3485 pengőért a Szebeny Antal-téren: Grózs Frigyes 9742 Borlay Károly 24.967 Heverdle Károly a Törökbálinti-úton: a Pacsirtam utcában őberendezési munkát"a Váli-uti iskolánál: 749 pengőért. smunkát a Reáltanoda-utcai iskolánál: 6 pengőért. zinyei Vaska ves- é y Arpád : Merse-utcai iskolánál: Be- elhelyező munkát a Pakáts-téri József 11.746 pengőért. Óó munkát a Horánszky-utcai iskolánál: Sós La- t vermekotthon kibővíté- rt Szent János-kórháznál: a Margit-körhäznäl: Szma- pengőért. esatornaberend a 4033 pengőért. munkát a Gömb-utcai iskolánál zési munkát ugyanott: Bodor Antal Uj versenytárgyalási Riírások megtalálhatók a mai számunkban megjelent ver- senytárgyalási hirdetményekben, —Ó Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző közmunkákra és közszállításokra a következő eszek. ‚pälvöztak: pályáztak: Ekhárt Jó: Feuerstein Gyula 3309, Horváth Lajos Kardos Lipót 3764, Fliegi 4277, ő Gyula 4328, Kricsner József 5133, ort Oszkár 5482 pengővel. entfedési munkára pályáztak: Biehn , Helyey Tivadar 11.024, Gosztonyi 11.205, Korek gtető munkára pályáztak: Surányi István v Mátyás 5100, Kellner és Sándor 5254, Galam- Hodos Andor 6158, Polgár Károly 7020 EB: mázoló munkára pályáztak: Balogh Ferenc Ludwig János 3143, Remsey Elemér 3365, Roskai Ernő 3372, Tomi Lajos 3541, Márton 4984, Mátéffy János 5897, ef 6417 pengővel. i arnok bádogos és szerelő mun- Szekér Gyula 5287, Horváth József 5841, 7880, Erményi Antal 7867, Juhász József 7119, Mönich István 8174, Thury Antal 7692, Ferber Géza 7614, Schreill János 8109, Szabó Lajos 8016, Fligi József 6725 pengővel. A Refltanoda-utcai — reáliskola kőmíves- és burkolö- A or 9099. Varsa János 2764, Breuer Lajos 3082, Ödön 3246, Poros István 3355, Fá- "Réhiing Alajos 6371, Piros Béla 4344, stofoli Vince 21 Januschek Béla a 2306, Pozsgay Dezső el. inoleum raklın pályáztak: Urbán Ferenc ár Imre 7260, Elsinger M, J. 7383, Magyar As- 7764, Plökl Nándor 8097 pengővel. 1-u. iskola viz- és gázberendezési munkáira pályáztak: Frank Ödön 5395, Fekete Jenő 5633, Fliegl Mi- hály 5678, Oláh József 5538, Szentgyörgyi és társa 6074, Mittermayer István 6026, Valent Sándor 7037, Kulcsár Kál- mán 6137 pengővel. A Budai Vigadó épületén szükséges kőmíves és állvá- nyozási munkára pályáztak: Dreicker ödön 7581, Nekolny Antal 7979, Boghen György, Gavora Zsigmond 8946, Fön: Béla 10.600, Makovszky László 2415, Marton László 2518, Szilágyi Lajos 2587, Horváth Lajos 2622 pengővel. Az Orbánhegyi-árok Németvölgi-út és Nárcisz-u. között tévő szakaszának útrendezési munkáira pályáztak: Böhm Gyula 9814, Vértes Albert 9905, Székely Kálmán 12.353, Handl Gyula 12.875, Csató Pál 13.158, Kis Jenő 13.601, Hol- lós Ferenc 14.188. Gattyán Pál 14.599, Kimberger Géza 14.892, Eisler Nándor 14.909, Hoffer és Preisich 14.985 pengövel, A Bakäts-t6ri kórház automata telefonberendezésének munkáira pályáztak: Ericcson vill. rt. 5500, Müller Jenő 7400, Erőátviteli és vill. rt. 7500, Thermolux 7500, Alexy György 7500, Barta Károly 7810, Szánthó Károly 7970, Dial telefonkeresk. rt. 8730, Eliwes Príteg rt. 8940, Standard 9400 pengővel. 50 drb. amperórás ólomakkumulátor lyáztak: Barta Károly, Polus Sirius Művek, szállítására PÁ- Hajós és Szánthó, Hopeke, Wohl: Gyula. VADÁSZ GYEN A és R. Imre-uloa 46, --- Page 305 --- Budapest, 1935 szeptember 25, VASE E] A NEP friss erői befejezték vallomásukat a tervekről, amelyekkel Budapest nagy érdekeit szolgálni kivánják Augasztús elején indítottuk meg a nyi- Idtkozatokat, amelyekben a székesfőváros törványhatósági bizattságának a NEP táborához tartozó új tagjai tettek vallo- mást azokról a gondolatokról és tervekről, amelyekkel részt akarnak venni a köz javát szolgáló munkában. Sok értéket és érdekes- séget tártak fel ezek a nyilatkozatok, ame- lyek széles körben keltettek nagy érdeslő. dést. Minden újabb sorozat új színekkel já- rult a változatos kaleidoszkophoz, de a $ok- féle színt mindig harmóniába olvasztotta a telkes hang, a lépten-nyomon megnyilatkozó szociális érzés és a friss tetterőről való ta- nuságtétel. | — mondja a válasz. — A beruházási tételben 600.000 pengő van felvéve erre a célra, de, úgy lehet, még sem lesz meg az aluljáró, mert nem / lesz rá szükség. A fővárosi közlekedési vonalak Az érdekes sorozatot most lezárjuk. A | „NEP friss erőit", ahogy a bevezetőben ne- veztük őket, sorra megszölaltattuk. A bi- zottsági tagok közül kettő jelenleg külföl- dön tartózkodik, két bizottsági tag pedig külön, terjedelmes cikkben fog beszámolni elgondolásairól, mint ahogy ezt legutóbb Terbócz Imre országgyűlési képviselő tette , Alkotó megtakarítás" című cikkében. Pőzel István dr.: A szociális kérdéseket kell megoldanunk minden más előtt és minden áron Pözel István dr. a közért való munkásságát, mint törvényhozó és mint a főváros törvényható- sági bizottságának tagja, kétfelé osztja. Egyelőre — amíg az országgyülés szünetel — egészen a fővárosé s mi eltöprengünk rajta, látva azt a lelki- ismeretes munkát, amellyel a polgárság bizalmát megszolgálja, hogy miképpen pótolja meg a nap- nak rendelkezésre álló óráit, ha majd kétfelé is hívja a kötelesség. Ügyvédi irodája, amióta városatya lett, olyan, mint egy nagy közhivatal, amelyet az ügyes-bajos dolgok elintézésére állítottak fel. Tömegesen ve- szik igénybe nagy és kis kérdések elintézésére, s ez utóbbiak a mai nehéz élet szociális vonatkozásai körül forognak. Igazán atyja a városnak és fő- képpen — kerületének, a déli választókerületnek, amelyet a NEP-hez tartozó két másik bizottsági tagtársával úgy osztott meg, hogy elsősorban a X. közigazgatási kerületet, Köbänyät gondozza. Ezt a gondozást azután a szó teljes értelmé- ben ki is meríti. Sűrűn látogat el választói közé, "8 minden második hét péntekjén a NEP hivatalos helyiségében fogadónapot tart, Hogy milyen anyag, mennyi kérés, panasz és reménység gyül össze egy ilyen fogadónapra, csak az alkothat fogalmat róla, aki közvetlenül látja. Hűséges vezérkar áll segítségre a fogadónapokon, amelyeken minden alkalommal ott van Dongó Orbán, a NEP X. kerü- leti elnöke, Király Dezső kerületi titkár és Len- gyel Arturné, a buzgó körzeti elnök. A mindenen elhatalmasodó, sohasem hiányzó kérés, amellyel ide bekopogtatnak, az állás és újból csak az állás. Ez a legfájdalmasabb pont, mert legtöbbször hiábavaló a jóakarat, az ajánlás, a fáradozás: ál- lást szerezni még akkor is, ha a diplomás ember munkás akar lenni, a legnagyobb művészet ma. De Pözel István senkit sem utasít el: megpró- bálja a lehetetlent is, és bizony sokan köszönhetik neki kenyerüket. Jönnek azután különböző áthelyezési kérések- kel s itt inkább nyílik alkalom segítésre, ha mél- tányos dolgokról van szó. S jönnek a panaszosok, sérelmesek, akik körül egész helyzettanulmányokat kell végezni, hogy az út az igazság felé vezessen. A sok küzdelmes, bajos ember között azután vidítólag hat, - amikor valaki olyan élelmes, mint egy legutóbb jelentkezett polgár, aki kijelentette, hogy a BESZKÁRT-nál órás szeretne lenni. Hogy minek a BESZKÁRT-nak órás, megmagyarázta. Minden villamoskocsivezető perrónján ott van a kis, kerek, fel- és lekapcsolható óra. Ilyer sok van s ezeket szeretné javítani. Lehet, hogy leg- közelebb már javítja is. Ilyen és hasonló a sok kis, de tömegében ide- geket, energiákat próbára -tevő kérdés, ami a fogadónapokon sorra kerül. A nagy kerületi prob- lémák az elnöki bizottsági üléseken jutnak Pözel István elé. Sok komoly terv indul el a megvalósu- lás útján, új fejlődési folyamattal biztatva Kő- bányát. A szociális ügyekben is sok itt a tennivaló s legutóbb hathatósan lépett közbe a NEP, amikor az Auguszta-telepröl ki akartak lakoltatni 120 csa- ládot, mert a bérelt lakásokat szükséglakásokká minősítették, Nyolc napjuk volt a családoknak a kiköltözködésre, de Pözel István tábora megaka- dályozta a kegyetlen intézkedés végrehajtását. Nagy úgy, kis ügy, mind, mind ott örvénylik a képviselő körül az ilyen kőbányai napokon, amelyekre reménységgel, szeretettel várják Pözel Istvánt. És nem hiába várják... 3 A másik fogadónapon — mert hetenkint a Kaplony-utcai irodájában is fogad — kerestük fel Pözel Istvánt. Itt is a kerület ügyei kavarognak a levegőben. önkénytelenül is erre az ostromra te- relődik a beszélgetés. — Nagyon lefoglal — mondja Pözel István — de szívesen csinálom, Szinte polgártársaim- nak élek, bár, amit teszek, csak toldozás-foldo- zás, sürgős segítség, "ott, ahol lehet. S ez nem maradhat így, a szociális, az emberi kérdéseket meg kell oldanunk, minden más kérdés előtt és minden áron. Ezzel a szemmel nézek mindent, minden alkotást amely fővárosunkat emeli, mint munkaalkalmat tekintek s ennek szolgálatába óhajtanám álli- tani mindenekelőtt a közmunkdkat, amelyeket az OTI-kölesönböl jelentősen fokozni tudunk. Bízom a megoldás lehetőségében, hiszen a kormány programjának is ez a gerince. élete előtt állunk. — A főváros jövedelmeinek fokozását, az ipar, a kereskedelem nagy lendületét s ezzel a kereseti alkalmak megszaporodását látom az erőteljesen megindult idegenforgal- munkban, S itt aránylag a legkevesebb befektetéssel lehet célt érni s a befektetés a legdúsabban kamatozik. De nem szabad sajnálni az áldozatot, nem öt- százezer pengőt, hanem ötmillió pengőt kell be- fektetni a propagandába, hiszen az eredmények azt mutatják, hogy itt a befektetés ötven száza- lékkal kamatozik. A szélesebb konturokból a kerülethez ju- tottunk vissza. Kőbánya közügyeiről beszélve, a sokat emlegetett, az évtizedek óta el nem intézett aluljáró kérdését nem lehet kihagyni. — Az aluljáró most végre talán a meg- oldáshoz közeledne A reformok új | átcsoportosítása megszünteti a nagy forgalmat, amely miatt a sorompó olyan sokszor és olyan sokáig elzárja a közlekedést. Hiszen a forgalom, gyakran a mentők, tűzoltók közlekedésének el- zárása a fő ok, amiért itt segíteni kell, mert a „halälsorompöhoz” fűződő veszedelmek ma már alig jönnek számításba. — Nagyobb probléma ennél a munkásinvázió leszerelése. Kőbányát elözönlik az idegen, többnyire faluról jött munkások, akik nemcsak a mi sok munka- nélkülink elől veszik el a kenyeret, de nem táp- lálják sem az ipart, sem a kereskedelmet, Egész heti élelmüket magukkal hozzák, úgyszólván semmire sem költenek s a keresetüket elviszik. —- A kérdés megoldása nem könnyű. A kor- mány közbejöttével ankéten kell eldönteni, hogy ezekkel a munkásrajokkal mit esinäljunk, ho- gyan lehet őket elhelyezni másfelé a gyáripar- ban vagy mezőgazdaságnál. A szociális térről lekerülve, megkérdeztük Pözel Istvánt Kőbánya legújabb kultúrkérdé- séről, a leánygimnázíumról, A leánygimnázium egyik kerületi programpontunk, s mindent elkövetünk, hogy dülőre is juttassuk. Az egyetlen kerület, amelynek nincs leány- gimnáziuma, de ez még nem minden. Ha a többi kerületek közül egyiknek nem volna, át lehetne sétálni a másik kerületbe az iskoláért. De Kő- bányán ez nem így van, Kőbánya egy kü távoleső darabja Budapestünknek, s ez a k mény egymagában indokolttá teszi a közönség erös vágyát a leánygimnázium iránt. Van tehát böven megoldásra váró pro- bléma Köbányán s ezek között egy nagyon je- Jentös kérdésre mutatott rá a képviselő. — Egy nagy környék fejlődésének új lehető- ségével foglalkozom: a sertésszállások eltávolításával. Nem lehet tovább tűrni ezeket a szállásokat, amelyeket Nagytéténybe kell telepíteni. Ott el lehet helyezni a hízó sertésmennyiséget és fog- lalkoztatni a munkásságot. Mert ezt a szem- pontot nem szabad figyelmen kívül hagyni. A sertésszállások eltávolításával kétségen kívül nagyobb arányú építkezés indul meg ezen a kör- nyéken, ami munkaalkalmat ad és úgy a munka folyamán, mint később a kiépült városrészben kereseti lehetőséget iparosnak, kereskedőnek. Még a Köbänyän hiányzó gőzfürdő terve, a strandfürdő, az Auguszta-telep új útjai és a telep- házak renoválása kerültek szóba a megoldásra váró kérdések során, s mindenben a munkaalkal- mak, a kereseti lehetőségek megteremtése foglalta el az első helyet, mint vezérlő motívum, amely Pözel István gondolatait betölti. Hajnóczy Béla dr., a legfiatalabb , íriss erő", a Fővárosi Hirlap ankétjáról Abból az alkalomból, hogy a NEP új bizottsági tagjainak ankétjét befejeztük, Hajnóczy Béla dr., mint ennek a tábor- mak legfiatalabb tagja, az , ifjúság jogán" a következő megtisztelő sorokkal kereste fel a Fővárosi Hirlapot: Nagy figyelemmel kísértem azt a nyilat- kozatsorozatot, amelyben a Fővárosi Hirlap — találóan elnevezve — a NEP ,, friss erőit" szólaltatta meg. Amilyen jó volt a gondolat, olyan értékessé vált az eredmény: a törvény- hatósági bizottság új tagjainak vallomása azok- ről a gondolatokról, tervekről, kívánságokról, amelyekkel a közért való munkának nekiindul- nak. Így, gyüjteménybe foglalva, imponáló erő- vel hat a sok nemes akarat, a felfelé törő, de mégis gyakorlati alapon álló sok elgondolás, amelyről bizonyára megelégedéssel vesz tudo- mást az a polgárság, amelynek bizalma a városi közéletben eddig nem szereplő férfiakat a tör- vényhatósági bizottságba küldte. Különös örömmel tölt el, hogy a , friss erők", akármilyen téma-körről is nyilatkoznak, minden egyéb megoldandó feladat elé helyezik az emberi problémák megol- dását. S ez az örömöm természetes, hiszen ezzel az el- gondolással az én hitvallásom melle állanak. Úgylátszik, tudatosan, vagy tudat alatt érzik a „friss erők" — és ezzel is jogot szereznek erre az elnevezésre —, hogy az elmúlt évtizedek mu- lasztását kell mindenekelőtt jóvátenni. Szükség van erre annál inkább, mert az elmúlt évtizedek gazdasági bősége talán nem tette olyan paran- csolólag általánossá az emberi problémák meg- oldását, mint a nehéz viszonyok között vergődő mai kor. S amennyire várja ez a korszak az orvost, annyira óvatosan kell ellenőriznie a kontárt. Mindenki ehhez a nagy kérdéshez akar hozzá- nyúlni, de, úgy érzem, hogy az álprófétákból ki- ádrándult tömegek a , friss érők" kötiül fogják kikeresni azokat, akiktől őszinte, änzetlen jó- akaratot és észel párosult munfeukészséget vár- hatnak, S itt nagy szerepet látok a frontharcosok és frontharcos-vezetők számára, akik fiatalon, a harctérről, hozták magukkal haza a sorsközös- ség tudatát és a tekintély elvén alapuló delmo- kráciát, Mint ennek a tábornak egyik legfiatalabb tagja, lelkes hitvallója vagyok ennek a gondo- latnak és állíthatom, hogy velem együtt ezek a „friss erők" ma már nem hajlandók a régi, el- avult tanításokat magukévá tenni és különösen nem hajlandók az emberek értékét a birtokolt javak mennyisége szerint meghatározni, hanem azt vallják, hogy ma az ember annyit ér, amennyi szol- gálatot tud tenni munkájával a köznek. A Fővárosi Hirlap hasábjain megjelent, sokfelé ágazó nyilatkozatok, amelyek külön- külön színét a különböző tapasztalatok, tanulmá- --- Page 306 --- Budapest, 1935 szeptember 25, nyok, hajlandösägok, egyeni meghatärozäsok, izlesek, söt temperamentumok adtäk meg s ame- lyekbe változatot hozott a bizottságokban nyíló munkaalkalom, az általános fővárosi érdek mel- lett a kerületi érdek, egy gondolatban mindig egymásra ta- táltak. Valamennyi a friss, szabad levegőt kereste, a nagy szellőztetést kívánva, hogy az elavult mult helyébe a mának emberi problémái áradjaonak szét az ország szivéből, Mindent megelőző feladmt a szociális ba- jok enyhítése": mondja az egyik nyilatkozat, amely mellett azt vallja a mísik, hogy , Magyar- ságumkban Kall testvéri megoldást találni min- den problémának és elléntátnek" Ugyanazt akarja mindkettő, mint a harmadik, aki „Szere- tetet és megértést kér Budapesttöl a hadigando- zottak számára", S aki idegenfargalmunk eme- léséért és a külföldi kultúrába való bekapcsolás- ról szól, aki a várost akarja szépíteni, aki új rendezési törvény — szerint akarja — építeni Budapestet, éppen úgy munkát, munkaalkalmat, kenyeret akar s az alkotásokban az emberi problémák felé fordul, mint az, aki az olcsó nép- élelmezésért dolgozik vagy aki ennek érdeké- ben az &lelmiszer-foryılmat akdrja egységessé tenni. „Legfontosabb feladat a szerány magyar kenyér szociális megosztása", fejezi ki ezeket a gondolatokat szózatos formában az egyik vallo- más, csakúgy, mint a másik, amely munkaalkal- mat termelő , alkotó megtakarítást" sürget vagy amely ezt mondja: „A termelő munka fokoz- hatja csak a nemzeti jövedelmét és vezethet boldogulásra." S aki „Budapest értékeit akarja megmenteni és megőrizni", miközben az insege- sek, a koldusok felé fordul, csak oda jut el, mint a közvgészségügyi kérdések rendezéséről szóló megnyilatkozás, amely ugyancsak a szociális se- gítés gondolatával van telítve. Azok pedig, akik az összesség érdekéhez simulva, a rendezetlen perifériákon akarnak segíteni, az embert, akinek mostohább a sorsa a végeken, a kultúrához akarják közelebb hozni. . Ebben az egy gondolatban:. az emberi pro- blémák megoldására való törekvésben látom a legnagyobb értékét a felvetődött sok szép és ko- moly terv mellett a Fővárosi Hirlap ankétjének, amelyért mint a , friss erők" legfiatalabbja üd- vözlöm az ujságot, s megengedem magamnak, hogy ideiktassam a magam elgondolását, ame- lyet így fejeztem ki: : „Az emberi kérdések megoldása lesz a mi fő problémánk." s hogy mi ad nekünk fiataloknak erőt és jogo- sultságot arra, hogy ezt a harcunkat megvívjuk, arra utaltam már, amikor a frontharcos lelket aposztrofáltam, s elégtétellel állapítom meg, hogy testvéri együttérzéssel pontosan kifejezte ezt a gondolatot az a temperamentumos ,, friss erő", aki vallomásában kimondta: „A fronthar- cos táborból hozott fegyelmezett, nemzeti, de- mokratikus irányt és a kemény szökimondäst képviselem." Gyártja Magyar Radiátorgyár rt. Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 Szeptember 26-án délután fél 3 órakor . Ügetőverseny ÉSEIDÉDSEK a ZöMROST TRIP Előfizetési ára: egész évrs . . . . . 161 évre a. s . u u u au —a—o0— 24 pengő 12 pengő CS Palermo főpolgármestere szombaton Budapestre érkezik. A nyáron nagyszabású magyar vonatko- zású ünnepségek voltak két olasz városban: Palermoban, ahol a nagy olasz szabadsághős, a magyar Tüköri ezredes emléktábláját leplezték le a róla elnevezett hatalmas laktanya falán, továbbá Ascoli-Picenoban, Mátyás király híres történetírója, Bonfini szülővárosában, amelynek főterén leleplez- ték a tudós történetíró szobrát, amelyet a főváros ajándékozott. Az ünnepségeken a székesfővárost küldöttség képviselte, amelyet a polgármester kép- viseletében Némethy Károly dr. tanácsnok vezetett. A magyar főváros követeit Olaszországban lelkesen fogadták és nagy barátsággal megvendégelték. Palermo főpolgármestere az ünnepségek során ígé- retet tett, hogy a látogatást rövidesen viszonozni fogja. Az ígéret most valósággá válik. Palermo főpolgármesterétől hétfön értesítés érkezett, hogy szombaton, 27-én Budapestre érkezik. A palermoi főpolgármester méltó fogadására a főváros megtette a kellő előkészületeket. Cavallerió Di Grande Croce Giuseppe Noto Sardegna főpolgármester felesége, továbbá Palermo város szertartásmestere és a pa- lermoi magyar konzul társaságában érkezik és több napon át lesz a magyar főváros vendége. A paler- moi főpolgármestert a déli pályaudvaron Szendy polgármester és Liber alpolgármester ünnepélyesen fogadják. Dorogi Farkas Akost a görögkatolikusok orszá- gos szövetségének elnökévé választották. A magyar- országi görögkatolikusok országos — szövetsége Hajdudorogon közgyűlést tartott, amelyen Groch István elnök —megnyitóbeszédében — bejelentette, hogy magas korára való tekintettel a szövetség elnöki — tisztségéről lemond. — László "Vladimir rendőrtanácsos felszólalásában javasolta, hogy a dorogi egyházmegye határát és a joghatóságát terjesszék ki az országban élő Összes görög- katolikusokra, továbbá szervezzék meg az önálló görögkatolikus püspökséget. Végül Dorogi Farkas Ákos fővárosi tanácsnokot Groch István lemon- dott elnök érdemeinek elismerése mellett a s%zö- vetség elnökévé választották. Kinevezték az Élelmiszerüzem vezérigazgatóját. A Fővárosi Hirlap multheti számában figyelemre- méltó cikket közöltünk az Élelmiszerüzem adminisz- trációjának átszervezéséről, azonkívül megírtuk, hogy úgyszólván órák kérdése az új vezérigazgató kinevezése. Cikkünk megjelenését követő napon valóban megtörtént a kinevezés: Baitz József lett a főváros Községi Elelmiszerärusitö Üzemének leg- főbb vezetője. Buitz József kinevezése általános megelégedést keltett komoly szakmai körökben, ahol ismerik eddigi munkásságát és kiváló képessé- geit. Baitz József a budapesti 1-es honvédhuszár- ezred tisztje volt, harmincnyolc hónapig teljesített frontszolgálatot, amiközben tizenkét — kitüntetést nyert el, A háború utolsó évében Szurmay Sándor báró adjutánsa volt, a forradalom kitörésekor nyug- díjba ment, de 1922-től 1924-ig újra szolgálatot tel- jesített a honvédelmi minisztériumban. Akkor szük- ség volt olyan tisztekre, akik idegen nyelveket beszélnek. A németül, angolul, franciúul és olaszul kitűnően beszélő Baitz Józsefet ilymódon beosztot- ták a minisztériumba, de amikor az antant- missziók eltávoztak, ismét nyugállományba helyez- tette magát. Walder Gyula, a Hazai Takarék vezér- igazgatója, ekkor megbízta a Frigor Hütőházak rt. vezetésével. Ez a vállalat abban az időben meg- lehetősen gyengén állt és Baitz József érdeme, hogy felvirágoztatta. Egészen a mult esztendeig vezette ezt a hütőházat, amely egyébként a Fővárosi Ser- fözövel állott szoros összeköttetésben. A gyárat és vele együtt a Frigort is tavaly megvette a Polgári Serfőző. Baitz József ekkor távozott állásából, de nyomban elhelyezkedett a Magyar Blelmiszerszál- lító- és Arukereskedelmi Rt-nál, ahol szintén a hütöhäz igazgatója lett. Moziplakátokat nem szabad elhelyezni az üz- letek kirakataiban, Mint ismeretes, a székesfőváros hirdetővállalata háromszáz kereskedő ellen feljelen- tést tett, mert kirakataikban moziplakátokat he- Iyeztek el. A feljelentett kereskedők hivatkoztak az 1909-ből való szabályrendeletre, amelynek egyik pontja szerint „a székesfőváros engedélye mélkül alkalmazhatók a boltkirakatokban közszemlére ki- tett mindenféle hirdetések", Amint azt laptársunk, az Uj Főváros hasábjain olvassuk, polgármesteri határozat jelent meg, amely az említett pontot ojy- módon magyarázza, hogy a boltkirakatokban köz- szemlére kitett mindenféle hirdetések alatt csupán szorosan az illető üzlét viszonyaira, vagyis áruira és üzleti tevékenységére vonatkozó hirdetések ér- tendők. A hirdetővállalat feljelentésének nem volt egyébként súlyosabb konzekvenciája, mert, — te- kintve, hogy ez a magyarázat később jelent meg, — a kihágási bíró az eljárást megszüntette a három- száz kereskedő ellen. RÁKOSVÁROS székházának avatása A Petervärad- és Ujvidék-utca sarkán házban hónapok óta szorgos munka folyik. Mester- lévő emberek serege dolgozik, hogy pár nap mulva megkezdhesse működését a székesfőváros legfiata- labb kerületének, a XIV. kerületnek új elöljáró- sága. A polgármester már régebben kijelölte az új szerv vezetőjét, Schmaderer Oszkár dr. tanácsnok személyében s amint az átalakítási munkálatok elöhaladtak, ö rögtön át is tette székhelyét új mü- ködési helyére. Itt talált rá a Fővárosi Hirlap munkatársa is, amint javában intézkedett az elöljáróság berende- zési tárgyainak — megfelelő elhelyezésére nézve. Vele együtt tekintettük meg az új hivatalt, amely a hatalmas épületben kényelmes, praktikus beosz- tású elhelyezkedést talált. Az elöljáróság tisztikarát most jelöli ki az el- nöki ügyosztály, ezideig csupán arra adott ki a pol- gármester rendeletet, hogy Schmaderer tanácsnok első helyettese Ri- manóczy Olivér dr, főjegyző lesz, aki eddig a közlekedési ügyosztályban teljesített szolgálatot, a másodhelyettesi teendők ellátása pe- dig Hanzély József dr. tanácsjegyzőre vár. Az elől- járóság teljes beosztott személyzete e hét csü- törtökén foglalja el új hivatalát, hogy azután ok- tóber elsején, mához egy hétre megindulLasson a munka. Az ünnepség október elsején, kedden délelőtt háromnegyed tizenkét órakor kezdődik s azon megjelenik dorogi Farkas Ákos tanácsnok kísére- tében maga a polgármester is. Az új előijáróság kapujában Schmaderer Oszkár dr. tanácsnok, a kerület főtisztviselői és bizottsági tagjai fogadják Szendy Károlyt, akinek megérkezése után meg- kezdődik a házszentelés, majd ennek végeztével a polgármester a tanácsteremben avató be- szédet mond," amelynek — során átadja Schmaderer tanácsnoknak a hivatali pe- cséteket. Hátra van még most az új közigazgatási kerület keresztelője. Budapestenek úgyszólván valamennyi kerülete vagy a védőszent nevét viscli, vagy törté- nelmi hagyományok megörökitöje az elnevezés. Ertesülésünk szerint a XIV. kerület az ősi multra emlékeztető nevet kap és a polgärsäg körében fel- merülő óhaj szerint Rákosvárosnak fogják hívni. AAB/AB/R/E/E AD G/E/R/E/ LA Szepesváry Pál tanácsnok a BSE céllövő szak- osztályának elnöke. A BSE elnöksége nevében Szinte László müszaki főtanácsos, Reminiczky Lajos ta- nácsjegyző és Potoczky Imre tanácsi fogalmazó, mint a BSE céllövő szakosztályának vezetői, kül- döttség élén felkérték Szepesváry Pál dr. tanács- nokot, hogy vállalja el a BSE céllövő szakosztá- lyának elnöki tisztségét. Szepesváry tanácsnok örö- mének kifejezésével elfogadta a nagyjövőjű szak- osztály vezetését. ; Elégtételt kaptak a Vásárpénztár meghurcolt vezetői. Mint ismeretes, több hónapig tartó vizsgá- lat után Temesváry Gyula dr. ügyészségi alelnök elkészítette a Vásárpénztárnál kipattant visszaélé- sek bűnügyében vädiratät, amelyben részletesen felsorolja azokat a személyeket és az általuk el- követett büncselekményeket, amelyek miatt a bot- rány kitört. Viszont megszűntetett minden további eljárást az ügyészség Janics Károly vásárpénztári igazgatóval, Ereky Károllyal, a Vásárpénztár elnö- kével, Karch Kristóffal, a Vásárpénztár alelnökével és Demkó Dezső vásárpénztári igazgatóval szem- ben. Az ügyészség vádiratának megállapításai sze- rint egyikük sem követett el semmiféle bűncselek- ményt és egyiküknek sem tulajdonítható, hogy a Vásárpénztár bizonyos üzletekben veszteséget szen- vedett. A Szent István-kórház jubileuma. A félszáza- dos Szent István-kórház jubileumát ünnepelték szerdán. Budapest első modern, nagyszabású gyógy- intézetének jubileumi ünnepségén a kormányt Johan Béla dr. orvostanár, a belügyminiszterium orvos- államtitkára, a fővárost Liber Endre alpolgármes- ter és Salamon Géza tanácsnok képviselte. Meg- jelent még Csilléry András dr., ifj. Wolff Károly dr. központi kórházigazgató, Béry István és Schaf- vanek János igazgató-főorvos, A Magyar Hiszekegy elhangzása után a beteg igazgató-főorvos, Mihál- kovits Elemér dr. helyett adjunktusa olvasta fel a kórház történetét ismertető beszédet, majd Bednärz Róbert apátplébános hálaadó misét mondott. Érdemes-e hirdetni? Ezt fényesen bizonyítja Leopold Gyula hirdetővállalata, Budapest, VII., Erzsébet-körút 39. "Telefon: 42-1-55., ahol első- rendü nagy cégek összpontosítják összes rekläm- jaikat. E megbízható, modern hirdető iroda nem sablonosan, hanem individuälisan négy évtized alatt szerzett tapasztalatok és tanulságok célszerű felhasználásával irányítja, intézi a propagandát. Odaadó lelkiismeretességgel és felülmúlhatatlan pontossággal teljesíti a rendeléseket és főtörek- vése, hogy a reklámozás minél jobban sikerüljön és az eredmény biztos legyen. Hír szerint hideg tél lesz. Már most szerezze be a legolcsóbb és kényelmes fütést biztosító „Gyöngy”-kälyhät, Gyártja a Magyar Radiátorgyár Rt., Budapest, --- Page 307 --- Budapest, 1935 szeptember 25. London, szeptember A hatalmas méretű, tizenötezer alkalmazottat foglalkoztató — Selfridge áruházban az Oxford Streeten, amelynek káprázatosan tarka áruegyve- legében pihenőt jelent a nyugodalmas, sőt változatlanul dióbarna tónusával szinte monoton mintaszobáival a butorosztály, a magyar szív új örömet talál. Azért mondom: új örömet, mert Londonban kissé divatba jöttünk, Az ujságok sü- rűn írnak rólunk, a folyóiratok legszebb képei a magyar népviseletet és népművészetet mutatják be, a rádió Európa legszebb városáról, rólunk és | páratlan hatású gyógyvizeinkről zeng dicshimnuszt és az idegenforgalmi ügynökségek forgalmában is mind nagyobb számban szerepel a Magyarországba induló utas, ha mindjárt csak a szerényebb közép- osztályból való is, Selfridge"s-nél is csak a polgári osztályig ju- tottunk el, de mégis nagy diadalt arattunk az an- g0l fölényen — a magyar butorral. Az elárusító sznte tiszteletet parancsoló hangon mutat itt is, ott is az ebédlőnek, vagy hálószobának berendezett fülkékre: — Magyar butor. Kitűnő magyar butor. Made in Hungary, Holott amivel összeméri, az mind angol, mert másféle azután nincsen. Aki az angol lélektant is- meri, tudja, hogy mit jelent ez az egysorba helye- zés, amelyben ki nem mondottan még az is benne van, hogy a magyar a primäbb. Ha szolídságra nem is, — mert ugyan hogy lehetne valami angol szemszögből nézve az angol árunál megbízhatóbb! — de modernebb, kedvesebb, jobban díszíti az ott- hont. Hát igen, imponáló az a hódítás, amelyet a magyar butoripar Angliában végzett. Nemcsak itt a nagy áruházban, hanem az egész butorkereskede- lemben lépten-nyomon találkozunk a magyar aszta- losok munkáival. A hódítás egészen friss keletü. Mintegy három év előtt kezdődött és bizony egy da- rabig küzdelmet folytatott az angol konzervatíviz- mussal, míg most ott tart a magyar import, hogy nemcsak egyre tömegesebben foglal tért a piacon hanem divatot diktál: csatát nyert az angol ízlésen, s megszerettette a modern stílust. A hódítás területe egyelőre a polgári osztály, de az utóbbi évben már az előkelőbb középosztály érdeklődését is felkeltette a magyar butor, amelyet ehhez képest drágább kivitelben is készítenek az angol piac számára, Az egyszerűbb is, a finomabb ! is kommersz-áru, de a szónak — hogy úgy mond- juk — egészen magas értékelésében: elsőrendű anyag, kitünő és precíz munka, egyszerüségében is választékos stílus az a mérték, amelyet pontosan meg kell ütni. És a magyar butor meg is üti ezt a szigorú angol mértéket. Három év előtt, amikor a magyar iparnak ez a területfoglalása megindult, a hálószobáknak és ebédlőknek — mert egyelőre csak erre a kettőre szorítkozik a magyar butor — a polgári otthonok szokásos stílusát kellett követni. Chippsdale a neve ennek a kispolgári stílusnak, amely egy 1780-ban meghalt asztalos-mestertől kapta a nevét. A rokko- kónak leegyszerűsített, szigorúra stilizált változata ez, amely a derék Chippsdale halála óta változat- lanul megmaradt, Nem utolsó eredmény, hogy a budapesti, uj- pesti, győri asztalosok ezen a divaton győzedelmes- kedni tudtak és betörtek a konzervatívizmusba a modern bútorokkal, s miközben az angolok ezt el- fogadták, rájöttek, hogy ezek az egyenes vonalak; síma felületek, s csak itt-ott alkalmazott merev ívelések egyenesen az ő pszihéjükbe találnak. Es most már kizárólag modern stílusú butorokat ren- del Anglia, úgy a hálószobánál, mint az ebédlőnél speciális angol változatban. A hálószoba-berendezés a következő darabok- ból áll; kettős ágy, amelyek szélessége 137 centi- méter (odahaza, Magyarországon 2 méter, de itt Angliában számítani kellett a häl6szobäk, a bedroomok szük térfogatával), egy kétajtós ruha- szekrény, egy kis, fiókos szekrény és egy három- részes öltöző-tükör. Nem tréfa, nem skót vicc, ha- nem valóság: a Skóciába szóló megrendeléseknél mindössze 122 centiméter a dupla-ágy szélessége, tehát alíg több valamivel, mint odahaza egy szimpla ágyé. Az ebédlő berendezés: egy 90X90 centiméter méretű kihúzható asztal, két oldalán egy-egy széles, teli lábbal, egy a tálalónak meg- felelő, lapos tetejű, kis szekrény és négy, támla- nélküli, négyszögletes ülőhelyű szék. Vitrin, karos- székek nem kellenek. Minden diófából, dióbarna színben készül, dísz nélkül, intarzia nélkül, legfeljebb fínom, keskeny szalag berakással. Egyszerűségük mellett mégis szépek ezek a bútorok, a magyar asztalosok keze a kevés lehetőséget pompásan kihasználja, Az utóbbi évben az előkelőbb középosztály szá- mára készült bútorok inkább csák a nagyobb mé- retben s a bővebben alkalmazott, de még mindig szerény szalagberakásban különböznek a kispol- gári bútoroktól. Az olcsóbb típusú hálószobák és ebédlők ára 11—19 font között váltakozik, a drá- gábbaké 20—29 font. Érdemes nyomon követni ezt a magyar terh6di- tást. Megtudtuk, hogy a Selfridgets áruházon kí- vül még két nagy löndoni bütorkereskedö cég kapja a magyar szállítmányokat és hozza forga- lomba a bútorkereskedelem révén egész Angliában. Eddig 5000 hálószoba és 1000 ebédlő, ehhez újab- ban még vagy 500 előkelőbb igényű bútor érke- zett Magyarországból. A forgalmat az Asztalos- mesterek Kiviteli Szövetkezete Budapestről és a győri Cardo Faipari Rt. bonyolítja le. A szövet- kezet budapesti, ujpesti, kispesti, rákospalotai asz- talosok készítményeit szállítja, a Cardo saját gyá- rának termékeit. Volt alkalmunk a londoni dockban egy szál- Mtmänyt látni. A Csatornán át kompon jött az ere- deti vagónban, az úgynevezett kompvagónban Bu- dapestről. Rendkívüli gonddal, szinte gyöngédség- gel volt becsomagolva minden a nagy útra és épen érkezett meg minden darab, mint rendesen. Ez al- kalommal, ami sürün megtörténik, a szállítmány- nak egy budapesti megbízott kísérője is jelen volt, aki elmondta, hogy a győri gyár mellett Buda- pesten és a környékén húsz asztalos dolgozik Angliának. Kívülük 800 munkáscsaládnak jelent az angol bútorszállítás állandó kenyeret. Itt a Themze partján, a londoni dockban értesültünk a magyar kísérőtöl arról is, hogy az angliainál is nagyobb a magyar bútor régibb keletű térhódítása Olasz- országban, ahol egészen más kívánalmaknak kell eleget tenni. Észak-Olaszország változatos formájú, modern bútort kíván, Dél-Olaszország azonban a cifra, szinte exotikus hatású bútort szereti. Teljes ellentétben áll ezzel a harmadik hódítási terület: Hollandia, ahol az angol egyszerűséget is megszé- gyenítő puritán bútorok a kelendők. — És a mi magyar mestereink halljuk a lelkes magyarázatot, ezt mind bírják. Mindent tud- nak. — Igazi mübütorokkal, a főrangú világ be- rendezésével még nem próbálkoztak meg? — kér- deztük. — A lordok kastélyaiba még nem jutottunk el, de itt is megállná a helyét Budapest, Ujpest, Győr és a többi. S itt most egy érdekes ujságot hallottunk a magyar—angol bútorforgalom köréből. De ez egé- szen más lapra tartozik, mint a többi szállítás. Legközelebb megérkezik Angliába az az íróasztal, melyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara ajándékozott nagy barátunknak, Rothermere lord- mak, Az íróasztal Nagy Antal kamarai alelnök e VA készült. Hataimas méretű iparművészeti remek, Ezzel az íróasztallal, ha ajándék formájában is, mégis csak megkezdtük a magyar bútor invá- zióját az angol kastélyba is. A Vásárpénztár hizlalási akeiójának Kulissza- titkai. Mint ismeretes, most adta ki az ügyészség a vádiratot a Vásárpénztár összeomlásánál bűnös- nek látszó tisztviselők ellen. Ugyanekkor azonban polgári perek irataiból érdekesen világlik ki, hogy a vétkes adminisztráció mulasztásai és hanyagságai hogyan járultak hozzá az összeomláshoz. Az egyik ilyen polgári perben Vétek István sásdi gazdálkodó előadja, hogy a Väsärpenztär hizlaldájában 1179 sertést adott be felhizlalás céljára. Különböző diffe- renciák merültek aztán fel közöttük, úgy, hogy vé- gül is perre került a sor. A Vásárpénztár üzleti könyveinek megvizsgálásánál azonban meglepetés- sel tapasztalták, hogy a Vétek István nevére léte- sített üzleteket nem könyvelték el külön. Nagy csodálkozással állapították meg a szakértők azt is, hogy a súlygyarapodást próbamázsálásokkal nem ellenőrizték. Végül pedig Vétek István sertéseit nem különítették el a Vásárpénztár sertéseitől, ilymódon az elhasznált takarmánymennyiséget csak szakértői vélemény alapján lehetett megbecsülni. A. bíróság egyébként elmarasztalta a Väsärpenztärt, Büntetés jár a késedelmesen megtartott köz- gyűlésért. Az Intézeti Székház rt. igazgatósági tag- jai ellen a Ccégvíroság kereskedelmi vétség miatt eljárást indított, mert az 1933. üzletévre vonatkozó közgyűlést késedelmesen hívták egybe és a későn megtartott közgyűlés iratait újabb késedelemmel terjesztették a törvényszék elé. A lefolytatott el- járás után a cégbíróság Hantos Elemér, Hantos Aladár es Nyáry Pál dr. igazgatósági tagokat A panaszolt kereskedelmi vétségben elmarasztalta és tejenként 15 pengő pénzbírsaggal sujtotta öket, A panaszlottak igazoló nyilatkozatban mentették ki kesedelmességuket, de az ebben felhozott okokat a törvényszék csak enyhítő körülményként mérlegelte, mert az elmarasztait igazgatósági tagoknak mód- jukban lett volna a közgyűlés határidejének kitolá- sara a kereskedelemügyi minisztertől új határnapot kérni. A szobafestő- és mázolóipar legyen rokonipar. Szimper József, az ismert iparos 1igyelemremeltö tanuımanyban számol be a pécsi szobafestő kon- gresszusrol, Különös figyelmet szentel az egyik ha- tározatnak, amely az iparügyi minisztériumtól azt kéri, hogy nyilvánítsa a szovafestő- és mázotóipart rokoniwpurrá, A határozat megokolása azt, hogy a két iparág szervesen összefügg és különösen, ha ja- vitásokról, restauráiásokról van szó, a munkáltatók nem hajlandók két ıparossal tárgyalni és így vagy a festő, vagy a mázolóiparos ki van téve annak, hogy a megrendeléstől etésik. A kongresszus hatá- rozatának komolyságát jellemzi egyévként, hogy a kocsi- és autófényezest külön szakkepzettséghez kö- tötte. Ilykeppen az élet követelményeinek is eleget kívánnak tenni, anélkül, hogy a szakképesítés elvét csorbitandk, A Fegyver- és gépgyár rt. igazgatósága 1935 szeptember 19-én tartott ülésében megállapította a társaság 1934. évi mérlegét, amely — értékcsök- kenési leírás és különböző vagyontárgyakon szük- segesnek mutatkozott összesen 2,995.395.27 P Ösz- szegben eszközölt leírás után — 5 millió 845.940.05 P veszteséggel zárult. A társaság igazgatósága az 1935 szeptember 30-ára összehívandó közgyűlésnek javasolni fogja, hogy a veszteség fedezésére első- sorban a 4,538.975.95 P összegű tőketartalék és a 272.137.10 P-t kitevő rendes tartalék használtassék fel s ezenkívül a 3,000.000 alaptőke — 60.000 drb egyenkint 50 P névértékü részvénynek 3:2 arány- ban leendő összevonása útján — 2,000.000 pengöre szállíttassék le, az ezekután fennmaradó 34.827 P veszteségegyenieg pedig a következő év számlájára vezettessék. elő. Az igazgatóság egyúttal indítványt fog a közgyűlés elé terjeszteni az alaptökének — a leszállítást követőleg — 4,000.000 pengőre leendő felemelése iránt akként, hogy minden egyes össze- vont régi részvényre egy darab, összesen tehát 40.000 darab egyenkint 50 pengő névértékű új rész- vény bocsáttassék ki 75 pengös árfolyamon. Az Összes új részvények a régi részvények tulajdonosai- nak fognak felajänltatni; az elővételi jog alapján átvételre nem kerülő új részvényeknek a kibocsá- tási árfolyamon való elhelyezése biztosítva van. Frommer Rudolf, a vállalatnak több évtized óta vezérigazgatója, közölte az igazgatósággal azt az elhatározását, hogy a vállalat vezetésétől vissza- vonul. Az igazgatóság mély sajnálattal vette tudo- másul Frommer Rudolf elhatározását, aki a válla- lat vezetése és a magyar fegyvergyártás megterem- tése körül rendkívüli érdemeket szerzett, Frommer Rudolf, mint a vállalat igazgatóságának tagja, bő tapasztalatai és nagy tudását a jövőben is a válla- lat rendelkezésére fogja bocsátani. Az igazgatóság a vállalat műszaki vezetésével Dammang András dr.-t ügyvezető-igazgatói minőségben bízta meg. mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-37 --- Page 308 --- TÖVÁROS [doCAP Budapest, 19$5 szeptember 25. Versenylärgyaläsi hirdetmény sföváros Elektromos X A pályázat benyujtásának határidejé: 1935 október hó 15, d. 10 óra. a dásra kert fgyak részletezése Tutaj-utca s atti raktártelepen tárolt: 20.467 drb különféle rtmánytú íssé áram. cellänalapra it; 8146.44 kg tárolt: . alatt idomt6gla . alatt tárolt: nféle € chamotte kötelesek ılatuk benyujtásáv E ektromos Művek főpénz ) egyidejül leg az összeg szóbanm anyagok a tároló helyeken fognak át nyagok megjelölt telepeinken | Azok, akik pályázni | i bármely t 5sszerinti csoportokba való fenntartja k közül A rkezett zeptember hő 11-én. Budapest Székesfőváros Elektromos Művei igazgatósága. Versenylärgyaläsi hirdetmény 1. Utalással a Fé „Hivat irdetések" rovatának élén felt kre, nyil z I. ker. Mészáros-utca -utca sarkán € Erzsébet leányliceum"" föld-, kömüves-, és vasbeton munkáira. elhelyező pontj a natkozó k Az ajánlat a vo. rt € tetlen boríték lelő hivatalnál szám alatt) 1935. évi október hó 8. napján délelőtt 9—10 óra kö zött személyesen vagy megbízott útján kell benyuj- megren 350. ajtó. tani. A benyujtott ajánlatok a benyujtäsi határidőt követő egy órán belül a megr ő hivatalos helyiségében kerülnek nyílvánosan felb 5 amel. jánlattevő nem a ki lölt időben nyujt be, vagy sok — értelmében onatkozó rendelkezései nem lér n meg felvilág: 5 megtek felvílág Ugyanott ny a k: litással hető kérdé 1 8. A szerződé ) pénzügyi 6 lyok szerint kell leróni | Budapest, 1935. évi szeptember hó 19. A polgármester rendeletéből Szi: k. tanácsnok h. Ze Versenylárgyálási hirdetmény Utalá 1 1 rovatának é oktöb: ez élelmi. ık. szerint való szá. te lekbe n lutására A ıteteben a fentebb említett , Ajánlat Feltétele ei irányadók. A vonatkozó kiírási nyomtatványok, valamint a szi tási felt. k a polgármesteri VIII, ü. ályban (Kt i Városháza II. emelet, 2. ajtöszäm alatt) hétköz 1 nként 12—14 óra között átvehétők, Az ajäniatok 1925. évi október hó 4-én délelőtt 10 óráig a polgármesteri u emelet 212. ajtószám a Az ajánlatok ug öktóber hó 4-én dél előtt órakor yosztäly üléstermében (II emelet 195. ajtószám alatt) nyilvánosan fognak felbontatn! Budapest, 1935. évi szeptember hő 16-án. A székesfővá 08 polgármestere. SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. 1. | építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-83-58, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban , . . évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ww. 5.000 „ Dorogon , . . s he nn 59 " 8.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak " " ,000.000 drb. Versenylärgyaläsi hirdeimtny Utalással a Ft ovatának élén ki os írásbeli ve Közl: izemei részi apíráruk : A teljes kiírási művelet — (válla lek, ajánlati minták) Búdape zékesti központi anyag- an (IV. Központi värc , HI. udvar) hét köznapokon 8—2 óra között díjmentesen beszerezhetők, Hetve megtekinthetők. latokat Budapest székesfő "8 központi anyag- i október hó 4-én d. e. 19 óráig kell be. a polgármesteri I ügyosztály Áza, II. em. 235.) felbontásra, ahol az aján 15i jelen lehetnek er 6-án A székesfőváros polgármestere. FAJPASFLÁSYVMSULÁS FLÚSLVLVFLSPLAJDPÁSTVASU A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP Iapkiadövällalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII., Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 Breitner Bernát Jégszekrények és Hütőkészülékek Gyára Gyár, raktár és iroda: Budapest, VI., Király ucca 36 Alapíttatott 1876 MEINICKE H. Ro Gvárkéményépítés, ka falazás, kemencsépítés, hőszigetelés BUDAPEST, Y: AKADEMIA-UL 6 fon : 22—6—2 CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál nuszodái megnyíltak. Egész nap nyifíva SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR BALOGH GÉZA LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK ! VI. 213—66. Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezömester Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 16. Tel, : 897—85 „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGY ENTES vakolást, betonozást biztusit Posnansky és Sireliiz Rt. Budapest, V., Sölyom-utca 13. sz. Telefon 2.28-29,2-82-85, Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Faross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Gavora Zsigmond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 Krausz Frerenc bronzönfö Budapest, VL, Babér-utca 80. Telefon: 932—26 Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. "Budapest, V., Zäpolya-uica 34. Telefon: 92-4-98. CUSTODIS ALPHONS MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPI- ALAFÍTÁSI ÉV 1876 TÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉSEK RÉSZÉRE BUDAPEST, V. KER,, NÁDOR.-UTCA 19. TELEFON: 12—0—07 Gyárkéményépítés, Gőz- kazánbefalazás, Ipari kemezcék építése és tervezése EGÉ EGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS, VIZV. "TÉK ÉS CSATORNAZASI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 Budapest, 11., BALOGH Olasz-fasor 31 ee ——— Tel. : 6-86 GYORGY ea vizsgázott tetőfedő mester TETŐFEDŐMESTER Karolina-út 16. Telefon: | GROSZ FRIGYES ÉPITÉSI ÉS KöÖ- Budapest, IX., Bakáts-n. 1. VEZÉSI VÁLL. Telefon: 86-0-64. ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányor-utca 5 Telefon: 69-3-37 | Budapest, I., 69-5-59. Macskásy Arpád okl. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyütelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellözöberendez6seket, Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. Buza és Moindr ácsmesterek Budapesf, ?!., Derék-uífca 19. Telefon. 605-46. CSUCSHEGYI BAZALTBÁNYA R.-T. NEMESGULACS Budapest, VII., Nürnborg-utca 47, Telefon : 970 — 43, TELEFON TAPOLCA 2; MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, Vl., Bulcsu-utca 7. sz. Weiss János, Budapest Iroda: 1II., Iskola-u. 47. Műhely: Csalogány-u. 8b Telefon 51—2—55. Tervez és készít: Központi fűtés, gőzmosodák, gőz- konyhák, vízművek, vízvezeték, gázvezeték, fürdőberen- dezések. csatornázás és szellőző berendezéseket. ÚTHENGERLÉST A vállal WOLFF ERN Budapest, I., Kelenföldi-út 1. Tel. : 59 —9—68. A legjobb sokszorositó gép SGestelner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 8 TELEFON: 19-2-20 ORDATIC a tökéletes auföpneu Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCER 9 --- Page 309 --- So. RL Huszonötödik eviolyam Budapest, 1935 október 2. 40. szám 99 Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ..... . 24 PENGO FÉLÉVRE .. . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÄM ÄRA: 50 FILLÉR Arusitjäk az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 Nyolc hónap alatt másodszor iktatta be a múlt héten Budapest székesfőváros közgyűlése Szendy Károlyt a polgármesteri székbe, aki ez alkalommal nyolc hónap alatt másodszor mon- dott programbeszédet. A két programbeszéd kö- zött elmúlt idő elegendő volt arra, hogy Buda- pest lakossága és a polgármester között hosz- szantartóvá; erősödjék a frigy, amelyet az első polgármesterválasztáskor kötöttek, Ezalatt az idő alatt a polgármesternek talán nem volt még módjában a maguk teljességében megmutathi azokat az erőket, amelyek benne lakoznak, de azt is megállapíthatjuk, hogy kiváló egyénisége, jelleme, munkássága nem ígéret többé, hanem az egész város lakosságának meggyőz , hogy alkotó erői a maguk t sségében kivirágozhat- nak. De nemcsak a kö; sg bizalma erősödött meg Szendy Károlyban, hanem az államfőé, Ma- gyarország kormányzójáé is, aki most másodszor hagyta jóvá megválasztását, Nemes és szép gesz- tusa volt Szendy Károly polgármesternek, ami- kor bemutatkozó beszédében kijelentette, hogy a kormányzó bizalmára úgy vél érdemesnek lenni, ha az ő legmagasabb személyének példaadása szerint becsületes, bátor és főleg magyar szel- lemben fogja a főváros ügyeit intézni. A polgár- mester munkásságának célját jobban kitűzni nem is lehetett volna, de egyben nyugodt lélekkel állíthatjuk már azt is, hogy a polgármester eddig való és jövendő munkáját jellemezni sem lehetett jobban, mint ezzel a három szóval: be csületes, bátor és magyar. Maga a programbeszéd, amelyet hallottunk, minden pártot tökéletes megelégedéssel töltött el, mert realitäsokban gazdag, hívő és becsületes munkaprogram volt ez, amely nem ígért csodá- kat, de amelynek célkitüzései annyira reálisak és annyira komolyak és a polgármester egyéni- sége olyan erős, hogy programjának megvalö- sításához nem férhet kétség. A távolabbi nagy célok mellett megnyugvással kell tudomásul venni, hogy Budapest polgármestere legelsősor- ban a közelgő nehéz télre kíván fölkészülni. Erős kéz és meleg szív kell ehhez a munkához, de Szendy Károlyban mind a kettő megvan és nem lehet kétség afelől, hogy az elmúlt nyár minden katasztrófája mellett Budapest polgármestere bajok és veszedelmek nélkül fogja kiteleltetni városának millió lakosát, Megnyugvással vesszük azt a kijelentését, hogy Budapesten nem szabad éhező és lakástalan embernek lenni. Ha talán nehezebb körülmények között is, mint más esz- tendőkben, de ugyanazt fogja cselekedni Szendy Károly is, amit eddig cselekedett nagynevű elődje a polgármesteri székben, mert Budapest székesfőváros polgárságának tradiciójává vált, hogy szociális téren vezet egész Európában. És hogy ez a szociális gondoskodás mem az az ál- humanizmus, amelyet a szocialista álhumanizmus munkanélküli segélyekből táplál, bizonyítja Szendy Károlynak az a kijelentése, hogy minden dolgozni akaró és tudó jó polgárnak munkát kell Kapnia. Igenis, ez az új stílus a szociálpolitiká- ban, amely nem könyöradományokkal, hanem munkával segít azokon, akik nyomorba jutottak. Ennek a gondolatnak kell áthatnia Budapest egész kormányzatát, mert csak így juthatunk el ahhoz az új világhoz, amely jobb, erkölcsösebb és becsületesebb lesz, mint a régi. Örülünk annak a bizakodó hangnak is, amely a polgármester beszédéből kicsendül. Hálásak vagyunk neki, hogy nem a temető csendjét, ha- nem az élet akarását hirdette. Onbizalmat, az élethez való ragaszkodást fognak kelteni az ő szavai Budapest polgárságában. Ahogy ő erről PRESZLY ELEMÉR BELÜGYI ÁLLAMTITKÁR nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a polgármesterrel történt tárgyalásairól és a főváros tervhevett telekeladásairól napján Szendy tett Preszly A mült hét egyik utolsó Károly polgármester látogatást Elemér belügyi államtitkárnál, akivel hosszabb megbeszélést folytatott. A megbeszélésről kü- lönböző hírek keltek forgalomba és főként az a vélemény kapott lábra, hogy a belügyi államtit- kár Szendy polgármesternek legújabb nagysza- bású terveiről, a főváros heverő telkeinek gyü- mölcsöző célra való eladásáról tárgyalt. A Fővá- rosi Hirlap munkatársát fogadta Preszly Elemér belügyi államtitkár és nyilatkozott a polgármes- ter látogatásáról. Az államtitkár nyilatkozatából kiderül, hogy ez a minapi megbeszélés csak be- vezetése volt a kormány “a a főváros között meginduló szélesebbkörű tárgyalásoknak, ame- lyek során minden aktuális kérdés, a költségvetés, a szanálás, a státusrendezés, az üzemi Kérdések, elsősorban a tarifaproblémák kerülnek tárgyalás alá. Nyilatkozott egyébként a Fővárosi Hírlap- nak Preszly Elemér állmntitkár a fővárosi telek- eladásokról is és az államtitkár nyilatkozatát a Fővárosi Hírlapnak azzal a határozott értesü- lésével egészíthetjük ki, hogy a polgármester megkapta a kormány előzetes hozzájárulását a telekeladások tervéhez. Ezeket a terveket, amelyeket a polgármester már illetékes kormányköröknek bemutatott, Bódy László pénzügyi tanácsnok készítette el. A ter- vek szerint százharminchét olyan telke van 4 fővárosnak, amelyekre városrendezési szem- pontból szükség nincsen, amelyek parlagon he- vernek és eladásuk nem ütközik akadályba, Ezek a telkek mind beépítetlenek, közöttük sok olyan 15 van, amely több häzhelyböl áll és így par- cellázva adható el. Végeredményben a terv sze- rint 75.455 négyszögölnyi terület kerül eladásra, amelyeknek forgalmi értéke meghaladja a tizen- egy millió pengőt, A Szendy Károly polgármesterrel foly- tatott tanácskozásokról egyébként Preszly Elemer, a belügyıiniszterium politikai államtitkára a következő felvilágosítást adta a Fővárosi Hir- lap munkatársának: - A polgármester úr azért volt nálam, hogy személyesen elhozza a főváros költségvetését és egyben refe- ráljon a főváros alkalmat felhasználtam arra, hogy ő beiktatása alkalmából melegen iavözől iem, — A tárgyalások során megbeszél- tük a polgármester ürral a fővárost érintő és a belügyminiszteriumban el- intézés alatt álló ügyeket. Megállapí- tottuk, hogy a főpolgármesterrei, a polgármesterrel és a főváros autonó- miájával a legteljesebb összhangban tudjuk a kérdéseket megoldani, Ezek a kérdések pedig legelsősorban a minél reálisabb és minél kisebb deficitet fel- tüntető költségvetés, a szanálás, a stá- tusrendezés és az üzemeknek függő- ben levő személyi és tárgyi problémái. — E tárgyalások, — mondotta Preszly államtitkár, — a közel jövő- ben a belügyminiszteriumban — folyta- tódni fognak. A telekeladásokra vonatkozó polgármesteri tervekről Preszly Elemér államtitkár a ki zőket mondta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — A székesfőváros telekadási ter- veiről tudomásom van, — közelebbről azonban a részleteket nem ismerem. Ha majd a főváros közgyűlése, a polgár- mester javaslatára, elhatározza ezek- nek a telkeknek értékesítését, mi fel- releti hatáskörünkben a közgyűlési határozatot behatóan felül gáljuk azt megfelelő módon elbíráljuk. Zr EA a városról beszél, az nem a siránkozás és nem a kétség hangja volt, hanem a határozott, a meg- ingathatatlan bizalome. Hiszen azt hallottuk tőle, hogy pénzügyi konszolidáltság tekintetében Bu- dapest az európai nagyvárosok első sorában áll. Egy tönkretett, agyoncsonkított ország fővárosa a maga erejéből meg tud állni abban a hatalmas viharban, amely az egész világot végig szántotta. Tudomásul kell vennie ezt Budapest minden pol- gárának, mert azzal az optimizmussal kell neki- indulni a jövőnek, hogy nem kell tartanunk sem- mitől, mert az a város, amely a világválságban is az európai metropolisok között az első sor- ban tudott marádni, annak nemcsak joga van az élethez, de módja, tehetsége, akarata és ön- bizalma a fejlődésre. Amikor újból munkába kezdünk a becsületes, bátor és magyar programot adó polgármester vezetése alatt, tudjuk, hogy nem süppedékes talajon vetjük meg a lábunkat, hanem szilárdan állunk a magyar glöbuszon, annak is legszilárdabb pontján, Budapest székes- főváros fejlődő, kiviruló, gazdagreményű földjén. Magyar a polgármester # mert minden cselekedetenek Budapest, de az egesz orszäg magyarsägänak lelkes és odaadó szolgálata, Becsületes, mert nem akar többet, mint amennyit erőink elbír- nak, de ezt maradék nélkül akarja és meg is valósítja egyre szaporodó alkotásaiban. Végül pedig bátor a polgármester tevékenysége, mert hittel, meggyőződéssel, elszántan és meg nem tántorodó akarattal oldja meg nehéz időkben, mostoha körülmények között a ma igazán sú- lyos és igazán kivételes feladatait, --- Page 310 --- Budapest szepsege felülmúűtja a fantáziát: — mondia Noto Sardegna, Palermo fjöpotgármesítere Szenií Istvan jobbja, mint nemzeti erekiye: figyet- mezfefö, infő szimbolum az egész vitiág számára Búcsúszózat Budapesi népéhez Négy napon át a magyar főváros szívesen látott vendége volt az újj etett Itália egyik legmarkánsabb vezető egyénisége, Giuseppe Notto- Sardegna, a nagy délolasz főváros: Palermó föpol- , aki már a multban is többször élénk dta öszinte magyarbarátságának. A pa- ta mostani látogatása tulajdonképpen gármester volt annak hogy a májusi palermöi Garibaldi T ükör pségekre a magyar főváros Németh? Ácsnok — vezeté: elküldte küldöt szorút helyeze Garibaldi Tára és szApaTsáshós, 7 - nléké e, amely a palermól Panteonban áll. lermói ünnepségek során a város vezetősége 3; sadalom a magyar kiküldötteket 1wvel meleg vendégszeretettel ros podesztája már akkor meg- n viszonozza Budapesten a kül- „ Sardegna főpolgármestert, aki Kabinetfönökevel és szertartásmesterével kezett a Déli pälyauı ron, ünne- pélyes A ogadtati 5ban részesítette a föváros és gaz és adta, e, hogy rövide , dag programot állított az itt tartózkodás idejére. zZ első nap az olasz követségen és Serédi herceg- primäsnäl tett hivatalos látogatásokkal és a város megtekintésével telt el, szombaton délelőtt az olasz vend k koszorút helyeztek a Hősök Emlekmüvere, résztvettek a jubiláló Pázmány egyetem díszelőadá- sán, azután kihallgatás volt a távollevő miniszter- elnök helyettesénél, az olasz követség ebédje után pedig Sardegna professzor a Korvin Mátyás Társa- ságban előadást tartott az olasz-magyar történelmi kapcsolatokról, különös vonatkozásban Tüköry ez- redessel, Este a Missa Solemnis bemutatóját nézték végig palermói vendégeink, utána pedig szükkörű vacsora volt a Hungária-szállóban, amelyet Némethy tanácsnok rendezett. sárnapi programjuk a Ga- ribaldi-szobor megk sával kezdődött, utána volt az olasz Fasció házában, majd séta si Képtárban, délután pedig a Aguincumi sok gazdag római emlékeit tekintették meg. Hétfön a főváros vezetőjénél, Sipőcz Jenő főpolgár- mesternél és Szendy Károlynál hivatalos látogatá- sokat tett. Sardegna podeszta, a hátralevő idő pedig árosi intézményeink tanulmányozásával, kirán- dulásokkal, apróbb szórakozásokkal telt el. Jtf minden: pemekmü A. Fővárosi Hirlap munkatársa szombaton del- után felkéreste Palermó főpolgármesterét a Szent Gellért-szálló meletén levő lakosztályában, hogy megkérdezze, milyen benyomásokat szerzett budapesti útján, A pode mosolyogva fogadja az emmel mondja: első kérdést s felcsillanó — Budapestről, mostani utamról, nemcsak most, de egész életemben mindig szívesen és örömmel fogok beszélni. Mielőtt idejöttem, már sokat hallottam az önök gyönyörű fővárosáról és megvallom kissé feltem attól, hogy bi- zonyos csalódás ér majd, mint olyankor általá- ban, ha az ember végre meglát valamit, amiről már nagyon sok szépet hallott. Rendszerint yanis a hallomások után s a fényképeken ki- t képzelet, hogy úgy mondjam, „tüldol- magát. flyenkor aztán a valóság csaló- ást hoz. De Budapest teszi hozzá lelke sülten — Budapest szépsége — felülmúlja a fan- táziát! Amikor megérkezésem után igtekintettem a éges Duna két partján, valami édes zsibon- gas futott át rajtam, aztán pedig különös, fel- emelő érzés fogott napról-napra foko. zódik ittlétem alatt. Mi tetszett legjobban a magyar fővárosban? kérdeztük. el, ami megütközik ezen a ezen még nem szinte szólva, nem is hiszem, hogy ilyen ingválmi lehessen. Jártam M fátyá is-templomban, a k - Legjobban? kér n. Öszintén gondolkoztam, szempontból di Halász-bástyán, a de várban, a parlan en és ha most megkér- dez, hogy mi tetszett legjobban: nem tudnék felelni. Mindegyik remekmű és mindegyik pá- ratian a maga nemében: a magyar építőművészet csodálatraméltó. Pillanatra elkomolyodik mosolygó arca. Elgon- dolkozik, aztán az eddig gyors ütemben pergő be- zédével ellentétben, egészen lassan és halkan mondj: — Különös dolog történt velem itt Buda- pesten, Amint a budai várat és a parlamentet jártam, amint végigtekintettem a Dunán, kép- zeletem önkéntelenül elkezdett visszafelé dol- gozni és minél többet láttam a magyar főváros- ból, annál tökéletesebben kibontakozott előttem ennek a nemzetnek egész nagyszerű multja és történelmi elhivatottsägänak — megdönthetetlen wazságda. — Egy nép, amely így tud alkotni, így tud némán és büszkén szenvedni s így tud újra és újra felemelkedni, kivirulni, élni! — folytatja emelkedő hangon— annak a népnek elsőbbségi jogai vannak ebben a hatalmas völgyben, amelyen a Duna kanyargása húzza meg a történe- lem eltörölhetetlen vonalát. Szent István jobbja, amit tegnap mutattak meg nekem, több, mint nemzeti ereklye: figyelmez- tető, intő szimbólum az egész világ számára! Ez az elpusztíthatatlan örökké élő magyar kéz. amely alkotni, harcolni és áldást osztani egy- formán tud. HEihallgat. Kitekint a Dunára nyíló ablakán. — Igazi élő város mondja kis 1dő mulva. — Szinte percről-percre látni, hogyan fejlődik. 3 Most a városrendezési 1 folyik a szó. Dícsérjük Palermót, Szici. nagyszerű főváro- sának páratlan fekvését, gyönyörű parkjait: a Fa- vorilät, a Villa Giuliát, a Villa Tascat. Örül az el- ismerésnek, de a következő pillanatban már ismét Budapestről beszél. -— Bármilyen szépek is a mi parkjaink Pa- lermöban, — mondja — amelyeket érdekessé tesz a szubtrópusi és trópusi növényzet, nem vetekedhetnek az önök nagyszerű közkertjeik- kel. Itt van például a Margitsziget! Ennél cso- Budapest, 1935 október 2. dásabb parkot elképzelni sem lehet. És menjünk bárhová is a városban, min- denütt mintaszerűen elrendezett — ki- sebb-nagyobb kertek, ligetek kötik le az ember figyelmét. A fák, a diszbokrok és egyéb növények olyan változatos és művészi elrendezését látja itt az idegen, ami egyenesen páratlan. Valami nemzeti jelleg nyilvánul meg itt még a parkokban is. 3 — Sokat tanultam itt úgy is, mint polgár- mester és úgy is, mint tudós — kezdi ismét, de most szavába vágunk és mi kerdezösködünk, Hamarosan megtudjuk, hogy Szicilia fővárosá- nak podesztája egyúttal tanár a pálermói egyetemen, ahol a kereskedelmi jogot és közigazgatási jogot adja elő, ezenkívül pedig — mint magántudós — néprajzi ku- tatásokkal is foglalkozik. Palermóban tavasszal nyitják meg azt a sziciliai néprajzi múzeumot, amelyet ő alkotott meg s amelyet Pitré, az el- hunyt sziciliai tudósról , Museo Etnografico Pitré"- nek neveznek el. Notto Sardegna professzor most zásokról beszél. főpolgármester és egyetemi már a magyar néprajzi vonatko- Sajnálja, hogy nom láthatta a Gyöngyös Bokrétát, amelyről már ugyancsak hallott. Érdekli ez már csak azért is, mert hiszen a híres „Primavera Síciliana" (szicíliai tavasz), népi ünnep- bizonyos vonatkozásban rokonok a magyar bokrétás mozgalommal. Sokat, nagyon sokat szeretne még látni Buda- pestből és Magyarországból. Minden érdekli és min- dent szeret, ami magyar. Nagyon sajnálja hogy most csak néhány napig marad. De majd legköze- lebb! Mert ide vissza kell jönnie. Az utazás? Igaz, hogy kicsit hosszú, de csak napokban és kilométe- rekben. Lélekben nem. Lélekben, szívben, gondo- latban olyan közel vagyunk egymáshoz! - Ez a fontos — mondja komoly hangsúllyal. — Tüköry annak idején hosszabb ideig utazott gyalog és lóháton, hogy Garibaldi mellé álljon ... És ezt nem feledtük el, * Alkalmunk volt nehäny szöt vältani Tagliavia Diacomö palermói tiszteletbeli magyar konzullal is, aki a. polgármestert Budapestre kísérte. Tagliavia konzul igen érdekesen jellemezte előttünk Sardegna palermói polgármester egyéniségét. - Talán sokan nem is tudják, hogy a palermói polgármester személyében a győzelmes olasz fasizmus egyik igen jelen- tős délolaszországi személyisége tartózko- dik Budapesten. A háborúelőtti Délolaszországot részben a csendes, álmodozó, nem túl hevékeny életszemlélet, részben a szenvedélyes, sokszor fékezhetetlen természet jel- lemezte. Ezt két szélsőséget vette át egyenletes, tevékeny, az idők folyamán egyre törekvöbb és lel- kesebb alkotó munkára. A „Dolce far niente" or- szágában egymást érték az újítások, kitünőbbnél- kitünőbb berendezések, rövid pár év alatt teljesen átformálták nemcsak az országot, hanem az egész lakosságot. Délolaszország olyan lelkes férfiúnak kö- nhette ezt az átalakulást, mint amilyen ttosiardegna — polgármester-kormányzó volt, Mussolini eszméjének bátor híve, akit lelkesedése nagy teljesítményekre képesített, amiért is őt a „Cavalerie di gran croce" cím illeti meg. N Meiechangu búcsúzás a magyar jóvárostól zük áros Búcsúzás közben megkérde gármesterét, mit üzen a főv amire Palermo pol- közönsegenek, Giuseppe Notto Sardegna segesen a következőket mondta tollba: kész „Riporto la piü bella delli impressioni dalla visita di Budapest. L’appellativo di „Regina del Danubio" é veramente Fespres- sione piü aderente alla reaitä; in mezzo a tanta dovizia di tesori atura splende, nel pieno fulgore la piü cavalleresca e squisita ospitalitá. Parto commosso per le - uccoglienze calorose, indimenticabili rice" vute, per le bellezze ammirate, per le isti- tuzioni Visitate, che mostrano come Ja amministrazione civica sia arrivata al con- seguimento della perfezione nell’ organiz- zazione di tutti i sevizi. Auguro all’ Un- gheria e alla nobile citta di Budapest il piü luminoso avvenire degno delle sue tra- " dizioni, della sua generositä, della, sua bel- lezza, auguro che il popolo ungherese, baluardo possente di dieiviltä, tragga presto il piü forte auspicio dalle vestigia romane ehe custodisce con filiale tenerezza,” Budapest, 30 settembre 1935. G. Notto Sardegna FPodesta di Palermo 3 (Magyarul: Bűdapesti látogatásomról a legszebb em- lékeket viszem magammal, A , Duna királynője" jelző yleg a valóságot fejezi k nak, mert ezen a termi kíncseivel meg- áldott városban a leglovagias: gtökéletésebb ven- déglátás alkodik, A meleg fogadtatástól mélyen meg- indulva távozom, amelyet még felejthetetlenebbé tesznek a város megcsodált szél , a meglátogatott nagyi intézmé: nyek, amelyek pé on szolgáltatnak arra, hı 6 tä ben a. városi adminisztráció Alálóbb jelzője a sz a tökélete: kívánom . Magyarországnak és nemes ragyogóbb jövőt, amely méltó lesz a tradíci kűségéhez, szépségéhez, kívánom, hogy a magyar népnek, a civilizációnak ezen valódi eri ének vágyait az itteni római emlékek, amelyeket most fiúi szeretettel ápol, a jövő a legerőteljesebben valóra váltsa.) I Sardegna polgármester hétfön este 5 órakor elutazott a magyar fővárosból. Búcsúztatására Aa keleti pályaudvaron Némethy Károly; tanácsnok je- lent meg a polgármester képviseletében, őtt voltak továbbá az olasz követség és a budapesti ölasz fas- ció tagjai. A podeszta kíséretében levő hölgyek- nek Némethy tanácsnok virágcsokrokat nyujtott át. A podeszta újból megköszönte a meleg, baráti vendéglátást és nem — mulasztotta el ismetel- ten hangoztatni, hogy Budapest felejthetetlen él- mény volt számára, amelyről székvárosának híven fog beszámolni. RÉVÉSZ £s HUSZÁR autötochnikal cikkek és láncok, Durex-dugattyú vezérképviselet Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 --- Page 311 --- Budapest, 1935 október ?. BEST) KIRAKAL Maguificeut! Magnificent! Magnificent és ahányszor valamit csak látott ebből a gyönyörű városból, Sir Edmond Wyldbore-Smith, a Cook-iroda londoni elnök- igazgatója, mindannyiszor elragadtatással kiáltott fel: Magnificent! Ha osztályozni akarnánk azokat a látogatáso- kat, amelyek az utóbbi időben Budapest idegenfor- galmának emelkedése szempontjából döntőjelentő- ségűek voltak, akkor azt kellene mondanunk, hogy a walesi herceg ittartózkodása mellé kell sorolnunk a Cook-iroda londoni elnökigazgatójának budapesti és magyarországi útját. Mi tudjuk, hogy mit jelent az, ha a kapurtalai maharadzsa Budapestre jön. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy előkelő és hasz- nos vendég Cunliffe Lister angol légügyi miniszter felesége, hogy boldogok lehetünk, ha lord Motti- stone, a nagy diplomata ellátogat hozzánk, de semmi sem ér föl azzal, ha a Cook-iroda londoni elnökigazgatója elragadtatással beszél a magyar fővárosról. Pedig ennél sokkal! több történt. Sir Edmond Wyldbore-Smith kitűnően üdült és remek vadász- zsákmányt ejtett Magyarországon, de emellett, ami a legfőbb, budapesti tartózkodása alatt olyan tanul- ságokat vont le, amelyeknek értéke a magyar fő- város számára ma szinte kiszámíthatatlan. Sir Wyldbore-Smith ugyanis elhatározta, hogy ezután Budapest lesz az a város, amelyet a Cook-iroda legelőkelőbb és legigényesebb ügyfeleinek fog aján- Jani. Mi igazán szívesen látjuk az úgynevezett ta- risznyás vendéget is, de idegenforgalmi értéke csak azoknak van, akik a Cook-iroda ízlésére, tapaszt: lataira, tudására bízzák a maguk nyaralását, üdülé- sét és szórakozását. És itt el kell mondanunk azt is, hogy a Cook-iroda által szállított vendég nem- csak nyári vendég, hanem az év minden szakában gondoskodni tud ez a nagy világiroda arról, hogy Budapestet, amely most az elnökigazgatóját hódí- totta meg, előkelő idegenekkel töltse meg. Ezeken a hasábokon sokszor beszéltünk már a Cook-irodä- ról. Nem ismerjük azokat az okokat, amelyek a magyar hatóságokat elidegenitik Cook6ktöl. De ed- dig bizony nem sok hasznunk származott belőle, mert hisz a világ összes kultúrállamai összkötte- tésben állanak velük. Nyilván nem ok nélkül. Hiszen csak egy pár hét előtt írtuk meg a , Fővárosi Hirlap"-ban azt. az esetet, amelynél jellemzőbbet Cookékról el sem lehet mondani, és amely szerint a Cook-iroda figyelmessége ötnegyedőráig tartotta vissza az Orient-expresst Ostendében, mert az iroda egyik alkalmazottja Dowerben egyetlenegy utast rossz hajóra dirigált. Ezekután csak természetes, hogy Cook a világ- utazás koronázatlan királya. És ha ennek az irodá- nak legelső funkcionáriusa azt állapítja meg, hogy Budapest az a hely, ahol mindent nyujtanak az embernek, amit csak kíván, akkor biztosaknak kell lennünk benne, hogy Budapest idegenforgalmänak fejlődése tökéletesen biztos. Cookék vannak olyan fizletemberek, hogy szerződés nélkül is fölkarolják Budapestet, amelyet ők méltónak találnak arra, hogy legelőkelőbb vendégeik számára itt keressenek szórakozást és üdülést. Nemcsak a Cook-iroda londoni elnökigazgatója, de minden pesti polgár boldo; sóhajthat fü hogy: Magnificent! De ha ezt a világhírt, ezt a cso- dálatos és mindig növekvő vonzóerőt meg akarjuk tartani növelni is eretnénk, akkor a város kormányzásában is annak a világvárosi felfogás- nak kell érvényesülnie, amelyet a nagy európai metropolisok vezetésében látunk. Szinte f: hogy nem is egyszerű polgára, de úgynevezett pénzügyi tekintély is akad Magyarországon, aki éppen az ellenkező érveket hirdeti. Arról az Éber Antalról van szó, aki ugyanazon a héten, amikor a legelő- kelőbb angolok járnak itt, amikor a Cook-iroda elnökigazgatója elragadtatással beszél erről a vá- rosról, amikor a kapurtalai maharadzsa látogatását jelenti he, ismét agyoncsépelt teóriáit vagdossa a fejünkhöz. Hátborzongatva emlegeti, hogy akadhat ember, akinek eszébe jut, hogy Budapesten még szállodát építsen és talán halálos átkot kiáltana an- nak a fejére, aki fölvetette az ötletet, hogy a Tabánban hullámfürdőt kell építeni. Ezek azok a agántudósok, akikről Gömbös Gyula miniszter- már miniszterelnöksöge első heteiben meg- dte, hogy nem bírja azokat a gazdag embe: kik zsiros kalapban és kaucsuk-gallérban jár- Nem, Éber Antal nem visel kaucsuk mand- ha ez a tündérváros zsíros- ® nak. zsettát, de szeretné, kalapban és kaucsúk-gallérhan jelenne meg a világ Felőtt. Erre 6 is azt mondaná, hogy: Magnificent! Október 3-án és 8-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny Szendy Károly polgármester lesz a Nemzetközi Vásár elnöke Bornemisza Géza iparügyi miniszter nyilatkozik a Fő- városi Hírlapnak a Nemzetközi Vásár átszervezéséről Bornemisza Géza iparügyi miniszter hosz- szabb idő óta nagyfontosságú tárgyalásokat foly. tat a Nemzetközi Vásár rendezésének átszerve- zése körül. Akkor, amikor minden eszközt, amely- lyel a magyar kereskedelmet és ipart szolgálni lehet, amelyet a szépen fejlődő magyar idegen- forgalom szolgálatába lehet állítani, a lehető leg- x6letesebbe kívánunk tenni, akkor kétség- kívül gondolni kellett a Nemzetközi Vásárokra is, amelyeknek eddig való fejlődése is igen nagy. jelentőségű volt, de ezt a fejlődést a jövi őben még erőteljesebbé kell tenni. A Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt erről a nagyfon- tosságú tárgyról kérdést intézni Bornemisza Géza 7i miniszterhez, akinek válaszából az a nagyfontosságú tény derült ki, hogy a jövőben a Nemzetközi Vásár rendezésénél a legfontosabb szerep és hivatás Budapest székesfővárosára vár. Természetesnek kell ezt tartanunk akkor, ami- kor a magyar idegenforgalomnak fejlesztése te- rén eddig is a legkiválóbbat, a legtökéletesebbet produkálta a székesfőváros. Az iparügyi miniszter nagyfontosságú nyi- latkozatához hozzátehetjük még a Fővárosi Hir- lapnak azt a legjobb helyről nyert értesülését, amely szerint a Fővárosi Hirlap az újjáalakult és átszervezett Nemzet- i Vásár vezetője, illetve ennek el- nöke maga Szendy Károly, Budapest székesfőváros polgármestere lesz. Egyébként Bornemisza Géza iparügyi miniszternek szám adott nagyjelentőségű nyilatkozata a követke: — A székesf 05, az Jparka- zvételével új mara és a GYOSZ ré szi kézbe a Nemzetk sét. Mint látom, a főváros € mel vett részt ebben a munkában. Természetesen az állam kapcsolódik bele ebbe az új lásba, mert helyesebbnek tart érdekelt intézmények, elsősorban pe dig a főváros intézi a minden szempontból, tehát nemcsak — kereskedelmi és ipari, hanem idegenforgalmi szempontból is nagyjelentőségű — Nemzetközi Vá- nem alaku- Angyalktöldi telepítéssel igyekszik a NEP levezetni a legsötétebb nyomorúságot Riporf a , fjogadónaprói" Fogadönap az Angyalföldön... Olyan ba ságosan, szinte vidáman hat. Pedig kietlen morúság, fájdalom és panasz az, ami kiterül előttünk egy ilyen fogadónapon, ahogyan a NEP XIII-ik kerületi szervezete nevezi azokat az órá- kat, amelyeken a lakosság különböző kéréi jelentkezhetik. A —Mohács-utca 6. szám alatt a pártirodában 6 órától 9-ig nagy mozgalom van ilyenkor: az angyalföldi inségesek szomorú talál- kozója. 250—300 ember gyülekezik rendszerint össze, s már maga a külső kép is mélyen el- szomorító. A ve lerongyolt ruhákban, , spár- gával, dróttal € ött felemás cipőkben, a nyomorúságnak jeleivel az arcukon jelen- nek meg férfiak és nők, fiatalemberek, lányok, munkások, tönkrement iparosok, régen — vég- kielégített tisztviselők, lerongyolódott diplomások és soraikban az ifjúság, amely, amióta az iskolá- ból kikerült, még sohasem jutott munkáh lesíró A jelentkezök legtöbbje munkát kér, ha nincs munka, hát élelmiszerjegyet, kenyeret, segélyt, azután lakást. A fogadónapokon a kihallgatás nehéz fel- adatát, amely igénybeveszi az idegeket és meg- gyötri a szívét, Hegedüs Bertalan dr. fővárosi bizottsági tag végzi a párttitkárok segítségével. Munkát, időt áldozni: ez a kisebb rész, de a kéréseket teljesíteni: ez a nagy fel- adat, mert a kérelmezők légiójával szemben kevés a segítésre a lehetőség. — Közsegélyben csak az részesül, — magya- rázza nekünk Hegedűs Bertalan dr., — aki az Az ellenőrző statisztika mindenki elvégezte s inségmunkát ledolgozta. szerint a szükségmunkát ezzel az erre szorult munkanélküliek valameny- nyien bebizonyították munkakészségüket. Nagyon kevés ember kért az inségmunka elvég- zésére haladékot azzal, hogy pár hetes munka- lehetősége van. — Az inségesek részére a VI. járóság szociálpolitikai osztályának — rendelkezé- sére álló, aránylag kis zegekböl tudunk a családok nagyságához mérten készpénz-segélye- ket nyujtani. Igyekezünk a vállalatokhoz és egyes közmunkákhoz elhelyezni a munkanélkülieket, de, sajnos, eddig csak korlátozott számban sikerült eddig ez az elhelyezés. kerületi elől- — Nagyon sokan vannak a munka nélkül állók között elhelyezésre váró, igen érdemes, sok- szorosan dekorält frontharcos, vitéz és hadi- rokkant bajtársak is, akiknek mielőbbi elhelyezése igen fontos nemzeti érdek. Az illetékeseknek legelsörendü kötelessége, hogy mielőbb elhelyezze azokat a frontharcosokat, akik a haza védelmében véráldoztatot hoztak. — Az inségbe jutott frontharcosok sorsán kísérletképpen egy városszéli telepítéssel próbálunk segíteni. Angyalföldön, a Tarnay-pusztän erre a célra kertészkedésre alkalmas Miután tervünk az illetékes tényezők is találkozott, nélem, hogy a telepítési zemeltünk ki területet. tetszésével kciöba a leg- idebb idő alatt 100—150 családot be tudunk kapcsolni, Ezek a családok olyan parcellákat amelyek Adi megművelésével házi szükségletüket fedezni tudnák. — — Amennyiben -beválik ez a kísérlet, út- mutatásul szolgál majd arra, hogy Budapest külsö tulajdonában lévő terü- Te teken hasonló telepítések történjenek 2 inségesek nehéz problémája találna. "Tervünk még kezdeti stádium de minden igyekezetünk oda irányul, hc fogva ezen az alapon próbáljuk meg levezetni a minkanélküliség egy részét. Szemlénken megdöbbentő elénk. Az angyalföldi inséges 5000, ami azt jelenti, hogy 16.000 lélek tengődik ebben a nyomorúság- ban. minden részéből ide húzódnak a Ki- lakoltatott emberek, mert itt van a le szükséglakás és a legtöbb böde! Vannak családok 12—13 gyerekkel, s al család, amelyben 16 olyan gyerek van, dolgozni tudó is akadna, ha volna munka. A Beretväs-telepen, a Me -telepen, állami és fővárosi ó nyomor fő fészke, tárulnak száma adatok családok A — főváros szükséglakások tel de Angyalföld leg még a villarajonban is tele vannak nyo- odúkkal, delve morlakásokkal és fából zetákolt amelyekben 3—4 család is 1 s egy-egy sötét kis helyiségre 15—20 fel- nőtt és gyerek is jut. "Testileg, lelkileg leromlottan vergöd napról a másikra ezek az embere sokan már panaszkodni is elfelej nyomorúság fásultsága ül rajtuk. A segítség, amit kapnak, nem $ nem tudja biztositani ámauk azt az örömét, hogy egyszer jó A legszomorúbb, a legnagyobb probl JR: minden figyelmet elismerést megérdemel A nyomor fölé hajló férfiak terve, amellyel F4 alföldi kérdést valamiképpen meg a hosszú elég, a hat Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest, XI., Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 --- Page 312 --- TOVA For Budapest, 1935 október 2. Mäsfelmillioös költséggel epül az új hűtőház Az óriási zsírexport miatt még ebben az évben modernizálni kell a sertésvágóhidat snok, a —közélelmezé osta János dr. yosztály v egy műszi reggel hnémetor | van, mert a tülzsüfolt regi hütöt nehezen lehet ügy Gyula vágóhídi igazgató tisztítani, takarítani ési karbantartani, ahogyan ezt rtő társaságában vasárnap az egészségügyi követelmények megkívánják Ez a i tanulmányútra utazott. A ta- ása alatt a nyugai országok mezési berendezéseit fogja ilönösen azért aktuális, mert súfoltság nem egy esetben a raktározott sír-, szalonna- és húskészlet minőségének rovására és ezzel! együtt az áru értékének csökkenésére vezetett. — A sertésközvágóhídon az új hütőház az évek óta üresen álló tözsdeépület felhasználásával és kibővítésével létesül. Ezekre a munkálatokra már megtörtént a versenytárgyalás és a beér tt aján- latok elbírálása most van folyamatban, ú hogy a munkákat a vállalkozóknak néhány napon belül már az utóbbi időben Ági a gazdasági helyzet rencsés alakulása és a külkereskedelmi csolatok pítése folytán a budapesti közvágóhíd újra Enróps egyik fontos élelmezési centruma lett, úfolt vagónok indulnak sza- önbözö húsproduktumokkal más világvárosok felé. ahcnnan naponként tonnával ral és Berlin, Bécs, London € Flindulása előtt bes: ettünk Az új építkezéssel a sertéskö. zése ezerhétszázötven Rosta János dr. hütőház földszintjén 420 négyzetméter alapterületen tanácsnokkal, rénvas-szerkezettel, fo. kkal ellátott hütöfülkek készülnek és ugyancsak négyszázhúsz négyzetméter nagyságú alapterületen külön szalonnahütő épül. Az emeleti részen 410 négyzetméter területű hütö- csarnok fog rendelkezésre állani, Az újonnan épülő hütöhäzban 270 vagón árut lehet tárolni. Meg- könnyíti a főváros helyzetét az a körülmény, hogy érdeklődtü ak közelebbi programja felől, ugyanakkor megkérdeztük, milyen stádium- ban van a közvágóhíd tervezett nagyszabású moder- A "külföldi export szempontjából igen hütöház építése, Rosta tanácsnok T0Si Hírlap munkatársának ezeket mon- ÁS: most csak az épületről kell gondoskodni, a sából elsősorban szükséges hűtőgépek már rendelkezésre ídi berenc it tanul- állanak, csak be kell erelni azokat. legújabb és leg- | mzeket a berendezéseket a főváros már 1928-ban ból Dániába | megyásárolta $50.000 pengő értékben és cs ebben a sági iparáról hí- | véjetlenek sorozata ok a hütőház urájú gban tanulmányozzam . a | folyton késett. Az építkezés egyébként még ebben berendezéseket. Így elsős egy | az évben elkészül és valószínűleg már a jövő € közelében levő nagy első napjaiban rendelkezésre áll. Az új hűtö ét és üzemét fogom m N , hogy | természetesen megfelelő csatlakozó vasúti ılataimat itthon felhaszné sam. A főváros | zatot is kellett építeni, fedett rako rű és komoly problémája | ,észe a munkának már készen is van. 4 vasúti be- A rmester megbi Dortmund és Breslau v mänyozzuk, amelyek € modernebb alkotások, tapa Ez a ugyanis amióta e téren Sxportuni | rendezés létesítése 112.000 pengőbe került. € örvendete, dült. A mi zsírolvasztó .: 1 és POR beren dezősetüit e A Fe Beszélgetésünk sorän érdeklődtünk a to- vagz KA £ " FI ábt X [1 Asok fe a T: a KÖZÉlei - lángon történik módon készített zsír igen Ar ze 4 we EEE ésa közélelme jóízü, a külföld legnagyobb része azonban más mó: KAR . valaszolt: ZÁ szert okot a teljesen íztelen zsírokat ked- dőszerinti forgalma. g határához, egy- előre jó hosszú időre biztosítva van. Újabban 40.000 sertés exportálásáról van szó, ami- nek lebonyolítása hónapokat vesz igénybe. Végül érdeklődtünk az általános közélelme- zési helyzetről is és erre vonatkozóan a követ- veli. Ezeket a et gom most f nulmän) } melem, ho; és berendezéseket fo- ni és megismerni. Ta- lag két hétig tart és re- rtéski ezett építke- i, erre vonatkozóan közölhetem, hogy azok előkészítése most már teljesen befejeződött és kező felvilágosítást kaptuk: a munka a legrövidebb idön belül meg- — A főváros közélelmezési helyzete a legmeg- indulhat. nyugtatóbb és legkielégítöbb. Minden szükségletből másfélmillió pengös építkezés két részre állnak "gyik a vágóhíd üzemének moderniz € il bőséges felhozatal és nagy készletei a fogyasztók rendelkezé. A nyári hónapok fenyegető a. lásait 690.000 pengöben irä- | esőzés szerencsésen ellensülyo: ma mär meg- modernizálása, a szű | intek átmenetileg mutatk árkilengések tése nélkülözhetetlen, mert A főváros megfelelő raktárhelyiségek nyujtäsäv: kel az idén is ép úgy, mint a mult- ereskedőknek a télíre cikkek, elsősorban a burgonya kellő mennyiségű beszerzésében és táro- läsäban, A ki ıdöan figyeli a piac alakulás ) pengőbe kerül, a má a nyárvégi itel mellett csak nagy A munkálat mé azonban, az új hütőház 16- tesítés n nagyobb jelentőségü. A székesfővárosi sertésközvág on az utóbbi években örvendetesen megnövekedett xport ha valamely nem várt esetben mégis szük- miatt ugyanis a jelenlegi hűtő knek bizonyult. ség lenne a hatóság beavatkozá a, az ké- Az új hütő létesítésére a legsürgősebben szükség sedelem nélkül meg fog történni. A gazdaság . fogyasszon olyan kevés áramot és adjon annyi fényt, mini a Tungsram Aupltaspirnllampa Räkosväros ünnepélyes felavatása Születésnapját ünnepelte kedden Räkosväros, a Zuglóból és a-környező részekből alakított új XIV. kerület, amelynek megnyitäsäval együtt fel- avatták a ékházat is. Az Ujvidék- és Pétervárad-utca sarkán álló impozáns, négyemeletes előljárósági épület előtt hatalmas néptömeg gyülekezett össze deli 12 órára. Ünnepi színekkel dekorálták a közönséget a zász- lók alatt felvonult egyesületek, frontharcosok, cserkészek, magyar ruhás iskolás gyermekek, Schmaderer Oszkár dr. tanácsnok, az új kerület elöljárója, Rimanóczy Olivér dr. főjegyző, h. elöl- járó és Hanzély József dr. tanäcsjegy: segédleté- vel fogadta az érkező előkelőségeket, akiknek sorai- ban megjelent Preszly Elemér államtitkár, Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester, Lamotte Károly alpolgármester, a tanácsnokok, az összes — kerületi elöljáróságok képviselői, Usetty Béla és Terbócz Imre országgyűlési képviselők, a törvényhatósági bizottság számos tagja. Göde Jenő miniszteri tanácsos és Révay Milán főorvos vezeté- sével ötven tagú NEP-küldöttség is résztvett az ünnepségen. A Himnusz hangjai után az előljárósági épület előtt Pctrovácz Gyula fővárosi bizottsági tag üdvö- zölte az államtitkárt, a főváros vezetőit és a ven- dégeket. Köszönetet mondott Szendy Károly pol- gármesternek, amiért ilyen szép előljárósági épü- lettel ajándékozta meg a kerületet s amiért kiváló tisztviselői kart helyezett a kerület élére. Köszö- netet mondott a szegények nevében is azért, hogy ezután a közvetlen közelben jutnak gyámolítás- hoz. Végül engedélyt kért a polgármestertől arra, hogy az új kerület a Rákosváros nevet viselhesse. Szendy Károly polgármester mondta el ezután avató beszédét, amelyben érdekes visszapillantást vetett ennek a rákosi területnek multjára, ame- lyet Magyarország alkotmányos életében egykor | betöltött. Megnyitom, elindítom az új kerületet — mondta és átadta Schmaderer Oszkár előljárónak ivatali pecsétet, majd eqyütter , együttmű- Te kérte fel az elöljáróság vezetőit és tiszt- bban a munkában, melyet a főváros és a Ta végeznek. A zajos élj ssel fogadott beszéd után Schmaderer előljáró kalauzolása mellett a vendé- gek megtekintették az előljáróság helyiségeit, Mintatüzörseget kap az új kerület Az új kerületben a rendészeti szolgálatot egyelőre továbbra is a VII. kerületi rendőrkapi- yság látja el. A tűzőrség tekintetében azonban változás lesz, mert a Horthy Miklös-ter kizelében létesülő XI. kerületi tüzörseg után sor kerül a XIV. kerületi tüzörseg felállítására is. Ezzel kap- csolatban érdekes tervet visznek kereszül, amely- ről Némethy Károly tanácsnok, a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondta: - Az a terv merült fel, hogy az új XIV. kerü- " letben az országos tüzoltöszövets6ggel — karöltve megvalósítjuk az első minta-tűzörséget, amely be- rendezésével, felszerelésével az egész ország hasonló intézményei számára — példaképül szolgál majd. A részletek kidolgozásával Teasdale Ottó tüűzoltófő- parancsnok foglalkozik, aki helyet foglal az Orszá- jos Tűzoltó Szövetség vezetőségében is. Az új tüz- Örség létesítésénél valószínűleg érvényesülni fognak a közeljövőben kiadásra kerülő új tüzrendészeti kormányrendelet intézkedései és szempontjai ís. TELTETETTTETTTET TT TT 41 149 7 ELETTEL TETT TT] FREUD FRIGYES VL, Teréz-kürut 19. Telefon : 11—2—91. Oanvarok vas, acél és sárgarózból, Witw és millimáter menettel raktáron, Saját gyártmányu prüciziós csavarok, s DOLGOZZUNK S IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 MIKRON ELEXTROMEDIKAI. ELEKTROTECHNIKAI ÉS PRECIZIÓS MECHANIKAI ÜZEM JUDAPE VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 6. Telefonszám : 80 -1—48. — Üzemzárlat után 81—6.-24 TETOFEDOMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59, LIEBHARD BELA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐI-ÚT 64 TELEFON : 82-8-06 --- Page 313 --- Budapest, 1935 október 2. Magyar szénből megkezdődik a rendszeres gázgyártás A fővárosi gázművek laboratoriumának szenzációs eredménye új korszakot nyit a hazai bányák életében A. székesfőváros nagy közüzemeinek évről-évre visszatérő. hatalmas feladata, sőt az utóbbi évek- ben bizonyos tekintetben gondja az óriási tömegü szénszükséglet beszerzése, Különösen! vonatkozik ez a Gázművekre, ahol a termeléshez szükséges kő- szenet úgyszólván teljes egészében külföldről kell importálni. Al! főváros üzemeinek és intézményeinek évi szénszükséglete ezidöszerint 32.800 vagön. Ennek a hatalmas szénszükségletnek beszerzésével, ranzakciók lebonyolításával most készült el a izemi ügyosztály. Az üzemek szénszükségleté- ről, a beszerzés lebonyolításának körülményeiről és az üzemek egyéb időszerű kérdéseiről Morvay Endre dr. tanácsnokkal, a közüzemi osztály vezetőjével beszélgettünk, aki a Fővárosi Hirlap AN a következöket mondotta: Az üzemek szénszükségletének állandó és zavartalan biztosítása igen komoly feladatot jelent az adminisztrációnak és örömmel állapíthatom meg, hogy a jelentkező kisebb-nagyobb nehézségeket sikerült az egész vonalon elhárítani, úgyhogy az Elektromos Művek és a Gázművek üzemének fenntartásához szükséges mennyiséget, nemkülönben a többi üzem és intézmény szükség- letét maradéktalanul biztosítottuk, — A Gázmüvek évi 15.000 vagónnyi külföldi köszénszükségletét, a nemrégiben megújított szer- ződés alapján, 1936 augusztus 15-ig, a Ruhr-vidéki bányavállalatok szállítják, csaknem teljes egészé- ben, A főváros 13.000 vagón német szenet kötött le, ennek a leszállítása már meg is kezdődött. A szénvonatok rendszeresen érkeznek az óbudai állo- másra és bizton reméljük, hogy a. őben sem lesz semmi fennakadás. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy a uhr. szenet az új Ten Seen wa alapjän ssel vásároljuk. sénél 62.000 pengő megtakarítás jel Az új megállapodást is csak egyévre kötöttük, mert a mostani helyzetben nem volna célszerű a hosszabb szerződés, hiszen álltamdó áringadozás mutatkozik és a devizaszabá- lyok is folyton változhatnak. A németországi szén árának fizetése a magyar-német államközi egyez- mények keretében nyer lebonyolítást. A Ruhr- vidékről lekötött szénért kereken három millió pen- göt fizetünk. Arra a kérdésünkre, hogy a kísérletképen "Törökországból vásárolt antracit használatát beszüntette-e ‚a Gázgyár, a tanácsnok így vá- laszolt: — Ellenkezőleg. A németországi szállítmányok kiegészítésére az idén is Anatóliából rendeltünk gázszenet. Körülbelül Ilymódon da gáz. ezer vagón török gázszenet használunk fel. Ezt a mennyiséget kompenzációs alapon vásároltuk és ellenértékül főleg magyar vasipari termékeket kap Törökország. Beszélgetésünk során feltettük a kérdést: hogyan sikerült a fővárosnak aj korábbi szállí- tóval, a prágai Guttmann Testvérek céggel szemben fennállott tartozását rendezni? — A csehországi szénvásárlást főleg azért kel- lett beszüntetni, mert a devizakiutalások neh ge folytán csak igen körülményesen lehetett esetről- esetre cseh koronát kapni. A korábbi transzfer- moratórium miatt az elszámolás igen sokáig el- húzódott és a főváros kiegyenlítetlen számlatarto- zása lassankint 13 millió koronára emelkedett. Miután Csehországgal megfelelő kereskedelmi egyez- ményünk nem!) volt, a szénszállítmányokat kompen- zációs formában nem lehetett rendezni, a főváros vezetősége különböző megoldásokat keresett, hogy ezt a xövetelést rendezze. Végre sikerült is egy kedvező és mindenképen kielégítő megoldást találni. 7 hágai nemzetközi döntőbíróság kedvező ítélete után a Nemzeti Bank engedelmével a Budapesti Pázmány Péter Tudomány Egyetem fel- vidéki birtokeladásából származott úgy- nevezett finánckövetelések — egyrészét a Gázmű megvásárolta és a prágai Guttmann cégre engedményezte. Ilyenformán a cég csehkoronában hozzájutott köve- teléséhez, a tartozás kisebb része pedig magán- kompenzáció révén nyert kielégítést az év folya- mán. A németországi márkafizetésnél is vannak kisebb nehézségek, de megközelítőleg sem olyan nagyok, mint amilyenek a csehországi szénvásár- lásoknál előfordultak. Érdekes, hogy a prágai cég azóta ismételten érdeklődött a fővárosnál további szállítások lehetősége; felől, mert szeretné újra fel- venni a budapesti gázművekkel a kapcsolatot. A főváros ezt a lehetőséget nem is ejti el véglegesen, de egyelőre a német szénszállítások jobb megszerve- zettsége a Gázművet és a főváros érdekeit teljes mértékben kielégíti és így a cseh- "országi szénszállítást a közeljövőben nem veszi tervbe. - A Gázművek minden eshetőségre felkészülve ezúttal is gondoskodtak m zéntartalék- ról, amely ezidőszerint több min? cz vagón, ami körülbelül két és fél hónapi szükségletnek felel meg. A Ruhr-szindikátussal megújított szerződés szerint ú "r tonnával kevesebb köszenet vásárolunk a 3 él, egyrészt abból a célból, hogy a szénszállítások kö korábban mutatkozott nehéz- ségek idején, biztonsági szempontból feldu ott ktári gázszénszükségletünket csökkentsük, más- vészt pedíg mivel a jövő évben fokozottabb mértékben, akar- juk a köszéngáztermelésnél az e célra al- kalmas hazai gázszenet felhasználni. Részletesen érdeklődtünk ből való gázfejlesztés lehetőségei iránt, mire a következő nagyjelentő. érdekes felvilágosítást kaptu Örömmel és megnyugvá sal , állapíthatjuk meg, hogy a magyar szenek gänosi a vonatkozó kísérletek komoly eredménnyel jártak. A. huzamos és sokoldalú kísérletek arra az eredményre vezet- tek, hogy ) a hazai szenek közül a nagyn yoki bánya szene legalkalmasabb gázosításra. A nagymányoki szenet bizonyos zalékban kül- földi szénnel keverve fogjuk felhasználni. A nagy- mányoki szenet a kísérletek során szerzett tapasz- talat tanus: eljárásnak, úgynevezett is"-nek vetik alá, azután gázo- sítják. Ez a s: lés egy speciális tisztító és szárító eljárás, amelynek segítségével a n palatartalmát is túlnyomó részben eltávolítja. szükséges be- rendezést a nagymányoki bánya tulajdonosa, a Salgótarjáni Köszénbánya rt, létesíti. Ennek a be- rendezésnek az építése ezév végére várható, úgy- hogy 1936 első hónapjaiban már előreláthatóan rendszeresen megkezdődik a magyar iből a világítógáz előállítása. Fgyelöre ter tesen csak fokozatos áttérésről lehet szó és a j évben való- színüleg csak a szénszükséglet 10—1594-át lehet magyar bányákból, magyar szénnel fedezni. A ke- veréshez előreláthatóan, mintegy ezer-ezerkét. 2 vagón hazai amely mennyiség később, ha a tisztitöberendeze teljesítőképességét fokozzák, — mövekedni for magyar szénnek a gázgyártásba való bevo: a bányavállalattal intenzíven folynak a tárgyalások és határozott remény van a közeli/ eredményes be- fejezéshez. A főváros gázműveinek törekvése, 7 nemzetgazdasági érdekből minél jobban sik ez a próbálkozás és minél inkább lehessen csökken- teni a külföldi szenbehozatalt, — A gázosítási kísérleteknél egyidejig szó volt a pécsi szén felhasználásáról, azonban kiderült, hogy a pécsi szenet a Gázművek jelenlegi berende zése mellett gazdaságosan nem lehetne felhasználni, ellenben mint erősen kokszolódó szén, sokkal na- gyobb eredményt lehet vs elérni, ha kizárólag jütökoksszä alakítják át. A pécsi bányában a ko! gyártás hétezer vagón termeléssel meg is kez a magyar szén- és kilátásai gü és igen A dődött." Fz a kérdés szintén közelről érinti a fő- várost, mert sz a hezai ko piaccal. A fővárosi Gázművekben és a pécsi bányá- ban előállított koksz ma már teljesen feleslegessé teszi a kül- földi importot. A fővárosnak tehát a Gázmüvek kokszproduktuma és a pécsi koksz érdekében az az álláspontja, hogy fűtési célra a külföldi koksz importját meg kell tiltani. Dieva Igsérz | szobafestő és mázoló mester [och rá c...) BUDAPEST, V, CSÁKY-UTCA 49 Teiefon: 91—7—42 CZUCZ@R LASZLO ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST H., Török-utos 4 Telefonszám 674-23 KIRCHLECHNER Rertépítő Budapest, 71., Futia-utca 2. (Rudakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda tetefonja 55—8—53 szám ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. „SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: óvó—900; k- 4 ANTONIA MALATA KÁVÉ Akilo 40 filler EGYED. PASA Ebben azi irányban történtek is bízonyos megbeszé- lések. A vasgyártásra szükséges öntödei kokszban azonban még nincs elegendő termelésünk, ennek a letnek egy részét továbbra is külföldről kell — Ellentétben a Gázművekkel, az Elektromos Művek üzemi szénszükségletének biztosítása dolgá- ban mégy mindig nincs végleges intézkedés. Az Elektromos Művek 23 ezer v szükségletére júniusban írta ki a főváros a versenytárgyalást, de a benyujtott ajánlatok elbírálása még folyamatban van, illetve még mindig nem került sor döntésre. A| fővárosnak ugyanis az az álláspontja, hogy a mult évi szénárakkal szemben most je- lentékeny ármérséklést kell kapnia. Az erre irányuló tárgyalások az egyes bányaválla- latokkal még folyamatban vannak. Megneheziti a szénárak reális kialakulását és a szénellátás gazda- ságosságának biztosítását, hogy a vidéki kisebb bányák a versenytárgyalások során nem tudtak kielégítő ajánlatokat tenni, minthogy alacsonyabb kalöria értékű! szenükhöz viszonyítva a vasúti szál- litäs költsége magas és így nem versenyképesek, hátrányosabb helyzetben vannak, mint a főváros- hoz közelfekvő bányák. Feltétlenül kívánatos lenne, h a főváros a távolabbi és kisebb bányák ter- mékeit is megfelelő mértékben igénybel vegye, ezért olyan kormányható: intézkedésre volna szükség, amely vasúti díjtételek csök- kentésével, vagy egyéb alkalmas könnyí- tések révén ezeknek a szeneknek verseny- képességét megerősítené. A főváros lehetőség szerint már most is arra töre- kedett, hogy széns: égletét minél több bányára elosztom sz be és így az egyes bányaválla- latokat teljesítőképességük arányában szállításban részesítse, Az Elektromos Műveken kívül a főváros egyéb üzemeinek és intézeteinek külön 4800 vagón hazai szénre van szüksége. Ennek a szállítására már meg volt a döntés. Kilenc vállalat között oszlik meg a főváros megbízása. Október hó 1-én van huszonöt éve, hogy boldogult elődömtől, Wam- petics Ferenctől az állatkerti vendéglő bérletét átvettem. Úgy érzem: nagy idő, amit ez ember- öltő alatt Budapest közönségének szolgá- latában eltöltenem adatott és ha máma — az évfordulón — azt kell látnom, hogy ez időnek anyagi eredményeitől meg is fosz- tott a trianoni Magyarország polgárainak közös, keserű sorsa, — elégülten gondol- hatok arra az erkölcsi sikerre, mely e ne- gyedszázadon végigkísért. Hálatelt szívvel fordulok tehát életem e bensőséges nagy ünnepén kedves vendé- geim seregéhez: meleg köszönetet küldve elismerő tämogatäsukert, ragaszkodä- sukért és ígérem, hogy — míg a jó Isten engedi — az akarok maradni — aki eddig voltam. 1935 szept. 30. GUNDEL KÁROLY ven: ösmester. --- Page 314 --- 24 pengő 12 pengő egész évre TAG ze A félévre „Ye el ee Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. ... rdán lesz az alpolgármesterek és főtiszt- A főváros legközelebbi rendes viselők beiktatása. közgyűlése szerdán délután 5 órakor lesz, ameiyen az újra megválasztott alpolgärmestereket: Liber Károlyt iktatják be méltóságába és ugyanakkor lesz Csorna Kálmán dr. árvaszéki elnök és Szemethy Károly dr. tiszti főügyész ünne- pélyes eskütétele. A szétküldött meghívók szerint ennek a közgyűlésnek az ünnepi aktuson kívül ren- des napirendje is lesz. . Az eskütételt azonban el- választják a napirendtől, mégi pedig úgy, hogy az installációk befejezése után fél órára felfüggesztik a gyülest és csak hat órakor nyitják meg újra, amikor hozzáfognak az egyes ügyek tárgyalásához. A napirenden szerepel ai főváros 1934. adásht, az illetekjellegü fővárosi követelések törlesz- tésének megkönnyítésére vonatkozó polgármesteri javaslat, a BESZKÁRT alaptőkéjének) felemei szakbizottságok ügyrendje, a Tabán, illetve a Gel- lérthegy északi lejtőjének további kertészeti rende- zése) több személyi és telekpolitikai kérdés, a Páz- mány Péter Egyetem jubileumära adományozott 800.000 pengő kiutalása, végül Plosz Pál, az Elek- tromos Művek és Véssei Ede, a Gázművek új vezér- Igazgatórval kötött szerződések bemutatása. A köz- gyűlésre több interpellációt és indítványt is be- jegyeztek. | Csütörtökön kezdődik a költségvetés bizottsági vitája. A jövőévi költségvetés tárgyalása a pénz- ügyi bizottság előtt holnap, csütörtökön délelőtt fél- tizenegy órakor kezdődik meg. Az általános vita bevezetése előtt Szendy Károly polgármester tart expozét, majd Lamotte Károly alpolgármester és Bódy László tanácsnok ismerteti a szervezet lénye- gesebb részeit. A pénzügyi bizottság 11 ülésnapon át sorozatosan tárgyalja a hatalmas budgetet. Az ülé- sek az első nap kivételével állandóan délután lesz- nek. Az ülések öt órától este 10 óráig tartanak. A pénzügyi bizottsági a költségvetés előkészítésével előreláthatólag október 21-ére végez és a közbeeső ülésnapok október 8, 9, 10, 11, 15, 16) 17, 18 és 21-én lesznek. A költségvetés tárgyi ában a közgyü- lést valószínűleg, november 6-án nyitják meg és 15-én éjjel lesz a költségvetés egyeztetése és a szavazás. Thordai Lajos második kerületi előljáró és Vezér Károly harmincéves szolgálati jubileuma. Szép és megható ünneplésben részesítették a II. ke- rületi előljáróság tisztviselői és alkalmazottai maros- vásárhelyi Thordai Lajos dr. tanácsnokot, a II. ke- rület előljáróját és Vezér Károly dr. főjegyzőt, a II. kerületi előljáróhelyettest, abból az alkalmoból, hogy mind a kétj főtisztviselő most ülte közszolgá- lata harmincéves jubileumát. Az elöljáróság tiszt- viselői és alkalmazottai a II. kerületi székház nagy- termében gyülekeztek, ahol Rózsás Pál székesfővá- rosi műszaki tanácsos intézett magas szärnyaläsü ünnepi beszédet a két jubiláló főtisztviselőhöz, kü- lönösen kiemelve Thordai Lajos tanácsnoknak a szegényügy szolgálatában szerzett érdemeit, Thordai Lajos tanácsnok meghatottan mondott köszönetet Endrét és Lamotte a bensőséges ünneplésért és helyettesét, Vezér Ká- roly főjegyzőt köszöntötte meleg szavakkal. Thordai Lajos tanácsnok, aki hosszú időn át a központban STEINER ISTVÁN FIAI | FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca #, Telefon: 22-9-63 Gyártmányok: Fényvető vizíilásmntató készülékek, Próba- 6 apok, olaj szelepek, gőzes: vízállásmuta TAMÁSSY EMIL építőmester Telefon: 14—5—80. Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. Budapest, VI., Eötvös-utca 43. szám. HEINICKE H. Ro Gyárkéményépítés, kazánbefalazás, kemenceépítés hőszigetelés BUDAPEST. V. AKADÉMIA-U, 6 Telefon : 22—6—20 HIREK A PÁRTBÓL A Fővárosi Hirlap multheti számában részlete- noltunk arról a nagyfontosságú és ala munkáról, amely a Nemzeti Egység Pártja föväro: szervezeteinek szakbizottságaiban, — elsősorban « ügyi bizottságban folyik. Jelentettük, hogy a fővárosi szervezet pénzügyi bizottsága már hetek óta sorozatos üléseken tárgyalja a legnagyobb rültekintéssel és gondos mérlegeléssel a főváros 1934. évi zárszáma- dását és a tárgyalások kapcsán foglalkozik az összes köz- érdekű kérdésekkel is, Igy elsősorban a közlekedés problémáival, a közüzemekkel, a víz-, gáz- és vil- lamyszolgáltatásnak a —ki séget létérdekében érintő kérdéseivel. Az egyes ülésekre meghívja 2 pártvezetőség a főváros intézkedő fötisztviselőit, hogy közvetlenül nyerjen tájékoztatást és kapjon felvilágosításokat. Rajtuk kívül rendszeresen meg- hívott szakértők véleményét is kikéri. A BESZKÁRT, a gáz- és a vízmüvek után a multheti szerdai ülésen as Elektromos Művek zár- számadása és a vele kapcsolatos problémák kerültek sorra a Nep fővárosi szervezetének pénzügyi bizott- sága előtt, Az ülésen, amelyet Zsitvay Tibor elnök- lésével tartottak, résztvett Lamotte Károly alpol- gármester és Morvay Endre tanácsnok, a közüzemi ügyosztály vezetője is. A pártvezetőség meghívta rajtuk kívül Hoór-Tempis Móric műegyetemi pro- fesszort és Kendy Finály István dr.-t, mint külső szakértőt. Az Elektromos Művek zárszámadásának ismer- tetése után megindult vitában Harrer Ferenc, Be- csey Antal, Glücksthal Samu, Hoór-Tempis Mó íly István dr., Dcményi Aladár dr. és mások vettek részt. A párt pénzügyi bizottságának követ- kező ülése tegnap, k:dden volt, amelyen folytatták a zárszámadás tárgyalását, A szakbizottság ülése után rendezett társasva- csorán ott voltak: Zsitvay Tibor, Bessenyey Zénó, Usetty Béla, Petracsek jos, Terbócz Imre, Pözel István országgyűlési ké lők, Harrer Ferenc és Glücksthal Samu felsőházi tagok, Kawser István ar. rtigazgató, Andréka Károly, Becsey Antal, Dor- teljesített szolgálatot és egyideig az elnöki ügyosz- tályban volt vezető szerepe, aj IV. kerületi előljáró- ság helyettes vezetőjeként működött közmegbecsü- lésre. Különösen nagy elismerést érdemel az a munka, amelyet, mint a kőbányai helyettes előljáró, majd II. kerületi előljáró a szociális segítés és a szegénygondozás terén végzett. A TI. kerületben rö- idő alatt me egszervezte a polgári társadalmat, pedig olyan eredménnyel, hogy ma már igen gű magánadomány áll a h rendelkezésére és a Vizivárosban minden nélk éhezőn segíteni tudnak. A kerületi előljáróság tiszt- viselőinek és nlkalmazottainak ünnepléséhez és jó- kívánságaihoz őöszínte együttérzéssel csatlakozott a II. kerület polgársága is. Fehéri Armand jubileuma, A magyar sajtó, de elsősorban a fi rosi rovatvezetők őszinte jókíván- ságai között érte meg a napokban harmincéves ujságírói jubileumát Fehéri Armand, a Pesti Hir- lap fővárosi rovatvezetője. Fehéri Armand munká- ban és harcos ujságírói tevékenységben eltöltött három évtizede tiszteletet, szeretetet és megbesü- lést váltott ki nemcsak kollégái mindazok között is, akik harmincév delmének és gazdag munkájának tanui és résztvevői voltak. Fehéri pályája h etén mint polihisztor tünt föl, műveltségével, írókészségével gyors karriert bizto- sított magának. Dolgozott az ujságírás minden ágában, míg végre a kommunális ügyek kiváló szakértőjévé nőtte ki magát, Itt is tudással és temperamentummal sok harcot vívott meg, kemé- nyen szállott síkra mindenkor az igazságért és a főváros érdekeiért. Jubileuma csak pillanatnyi pi- henő, a kollégák, a barátok tiszteletadása lehet, amely után ez az örökké égö temperamentumú, kitünő ujságíró tovább harco! és dolgozik. Zilahy Dezső, az idegenforgalmi atal igazgatója leányának esküvője. Zilahy Dezső, Budapest Székes- főváros Idegenforgalmi Hivatalának igazgatója és felesége, szülj Rákosi Eugénia leányát, Máriát hét- n este hat órakor vezette oltár elé ifj. Gerő Läszlö építészmérnök, Gerő László dr. nyi mérnökkari al- ezredes és neje, Saly Lucia fia, a Ferencrendiek Pasaréti-úti templomában. A déli kerületben a közigazgatási bíróság tíz képviselőt megfosztott a mandátumától. A Köz- , igazgatási Bíróság hétfői ítélete, amellyel meg- " semmisítette a budapesti déli kerületben megejtett országgyűlési képviselőválasztásokat, tíz országgyű lési képviselőt érint. Ezek a képviselők a NEP ré- széről Uscity Béla, Pözer István és vitéz Tóth, An- drás; a keresztény párt részéről Petrovácz Gyula, Müller Antal és Szabó József; a nemzeti szabad- elvűek Bródy Ernö és$ Magyar Pál és végül a szo- " ciáldemokraták részéről Farkas István és Buchinger Manő. A Nemzeti Egység Pártjában nyugodtan íté- lik meg a helyzetet, mert a pártvezetőségnek meg- győződése, hogy a déli kerületben a párt erőviszo- nyai a választások ótaj lényegesen gyarapodtak. A közigazgatási bírósági ítélet mindenesetre új hely- zetet teremtett, ennek konkluzi6ja azonban első- sorban a választási bizottság volt elnökét, Verebély Jenő felsőházi tagot érinti. Országgyűlési választói és választóhatósági jogát a bíróság egy esztendő tartamára felfüggesztette, 4 most felvetődik a kér- Budapest, 1985 október 2. | ner Gyula, Dési Géza, Lédermann Mór, Orova Zsig- d, Nagy Antal, Deményi Aladár, Egerváry Ti- bor, Gazdy Jenő, Hajnóczy Béla, Hencz Lajos, vitéz Juhász Jenő, Pályi Gyula, Petzrik Jenő, Sárkány Ferenc, vitéz Somogyi Béla, Szántai István, Szentesi József, Téth Gábor, Vályi Lajos, Lamotte Károly al- mester, Morvay Ferenc tanácsnok, Hoór-Tem- pis Mór , Finály István dr. és még sokan mások. KERÜLETI HIREK ", hétfőn a Nemzeti Egység Székesfővárosi T. Központja helyiségében Bikkhal Dé- tékés és érdekes elolvasást Érdek- Képviseleti rend rek címen. elolvasása folyamán kitért a német, olasz lett érdekképviseleti rendszerekre, azo. mertette tanul os — fejtegetés közben. Elöadäsät i llgatta végig. n, csütörtökön a szervezet központja ezletet tartott, biz. tag, Fülöp Endre, Babic zul mintegy 60-an vettel 5 problem a volt. dr. tartott Szept. XIII. kerületi amelyen Hegedüs Bertalan, Gyula és a kerület vezetői Az értekezlet tárgya a elsősorban az új ajként merült fel 2 elgondolás, nak lehetőleg XIII. ületi lakósok legye: iselői és munkásai, akik a kerület napi életét ismerve, minden vonatkozásban foko- zottabb mértékben tehetnek eleget hivatásuknak. irzetben érdekes felolvasást tartott ár Franciaország problémája címen. rendezett a 126., 128. és 129. elöljáróság feláll Had- számú A Nemzeti Egység "Tanügyi csoportja ezen a napon or vezetői értekezletet tartott n. hétfőn Zech Alfonz báró a nemzeti egy- öréről tartott előadást előadást a NEP VII. zpontjában A NEP E HETI FROGRAMJA Okt. 2-án, XIV. nyäk-utca 1 Jenö ny. m elnök és Okt, szerdän 3 órakor kerület. "Halter Kär einök, képvi Papp Aladár Este 8 órakor zben előadást dőrföfelügyelő r m a köz nved, em. hely h Alfonz báró Paulik Já- ével. A péntek, "mbat ti választás t változást s. tvárosi Polgári Kaszinó szerdán este rendezi ját, ek. keretébe: új elnöksé- Tibor "dr 7 Zénó dr. Szurday Róbert 14 sen beik- hogy ezek után megtarthatja-e felső! sägät|! vagy pedig elves vény 22. §-a és 25. sága megszűn erre azonban term akkor kerül sor, ha a fi etesen csak sőház foglalkozik a kér- déssel. Utóda a felsőházban Botzenhardt János jelenlegi póttag lesz. Törvényhatósi tags gát nem € Bíróság csak or: tette fel, sági joga időpontját határozni. dA meg, aki arröl amely a belü koll vál állap! ja 1 meg a láthatóan ember maradt. A válasatás tőlegesen lehet meg- ítéletet előbb a Ház elnöke kapja jelentést tesz a képviselőháznak, er útján intézkedik a főváros ra nézve. Ez- a választás időpontját. 36 felében lesz meg az 1 a teljes választást meg- si eljárás előz meg. sság. Paiz Sándor dr. magyar kir. kor- tanácsos, BESZKÁRT-igazgató és neje, Teinrich nár Hermina leányát, József festőművész. ggedő, mindig bizakod rsjegyvásárló . Mert havonta 6 pengővel (naponta 20 k ezen kitűnő állami intézményben. Nyer- ár évek hc ú sora alatt kisebb-na; bb ÖÜs de remélem, hog egy tekintélyes nyere- "" mosolyogni. Sorsjegyem Katót eljegyezte Mol- 0ha nem e. Miért? , HÉT) 1. tem i zet, A nem változtatom, mert így tudom évek óta figye- lemmel k és bizalommal várom a főnyereményt. Így ír; K. S. tisztviselő. ÉS TARSA BANKHÁZ R.-f. BUDAPEST, IV., SZERVITA-TÉR 3 SZ. A M. kir. Osztálysorsjáték főárusítói. Kisérelje mog szerencséjet és vásároljon osztálysorsjegyet TÖRÖKNÉL. Elérhető legnagyobb nyeremény S00.000 pocs Nyereményhúzás OKTÓBER 19-én és 22-én Az 1. Osztálysorsjegy árak: Központi fütesek Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mérnök V., Katona József-utca 41. szám. Ujposti rakpart sarok.) Tolofon : 21-0.19. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Petőti Sándor-u, 16. Tel, : 897—85 SS --- Page 315 --- Budapest, 1935 október 2. Dégre bekeft köf Budapeste&sakörnyek Erdélyi Córánd pesímegyei alispán a bekeköfes felfeteleiröl Az a komplexum, amelyet esztendők óta nevezünk, hogy Budapest és a Pestkörnyék kérdései, most, úgy látszik, rendezésre kerül, Mind- sürgetőbb a kívánság a pestkörnyéki városok és gek) részéről és biztató hajlandóságot mutat a gok lehető honorä a a székesfőváros Merőben gazdasági természetűek ezek a , vitás kér- dések" és a vita akörül forog: mekkora áldozatot akar és mekkora áldozatot tud hozui a főváros, hogy végre elüljön a vita, vagy ahogyan ennek a lenetősen nehéz úgynek kapcsán mondani szoktak, „megszünjön a súrlódási felület úgy vitás Az utóbbi év folyamán sok tárgyalás folyt ebben a kérdésben, de közben csak a , súrlódási fe- lület" növekedett, míg végre most, úgy látjuk, a békekötés a közeli időben megtörténik, A békefeltételeket Pest vármegye fogja körvona- lazni, h n — Budapestnek a jóbarátságon kivül nem igen van más kívánsága. Bár lehetne: az egészségügy terén volna kívánnivalója a szomszéd- sagtól, mert m közömbös számára, hogy a környező városok és kózségek egészsegesek-e, hiszen sok járványos betegsegnez ok juttatják Budapestet. Ezt a kérdést elintézni még nehezebb lenne, mint azokat a dasági természetű kívánságokat, amelyeket most Pest varmegye állít össze a béke- tárgyaiás anyagául. Erdélyt Lóránd dr. alispán megbízásából Helle László dr. pestszenterzsebeti he- íyeues porgarmester keszíti elo az anyagot s ebből a célból egymásítán ankétra hívta össze a pe környéki gazdasági érdekeltségeket: külön a ke- reskedeiem, az ipar, a mezőgazdaság és a munkás- ság képviselőit. Krröl a munkássagroil megkérdeztük Erdélyi Lóránd dr. varnegye kes u. 117844 aki a következőket mondta a Fővárosi Hírlapnak: DE DE Megalakul az új Vásárpénztár, nt ismeretes, a belügyminiszter néhány nappal ezelőtt jóváhagyta az új Vásárpénztár megalakításáról szóló közgyű- lési határozatot. Nem terte azonban magáévá a fö- áros eredeti elgondolását, hanem azt kivánja, hogy az új intezmény nyujtson lombard-kölcsönöket az állattenyésztők, állathizlalók, továbbá a zsirterme- lök és kereskedők- számái: A továbbiak során a. Vásárpénztár feladatául tüzi ki a vásártéri díjak lehető mérséklésének szorgalmazását, végül fel- ja a fővárost, hogy a jövőben fokozottabb figye- lemmel kísérje a Vásárpénztár működését, Ezek- után a Vásárpénztán megalakulásának semmi. aka- dálya nincs, az október folyamán meg ís fog tői ténni, még pedi nint ismeretes, a Községi Vak TEkpenztär patronizálásával. Ebböl az következik, hegy a hitelek folyósítása körül a átmeneti idő alatt sem lesznek nehézségek, tekintve, hogy a Köz- ségi Takarék az igényekhez alkalmazkodva bocsátja rendelkezésre azokat az összegeket, amelyek bizto- sítják az intézmény rugalmasságát, A Nemzetközi Gépkereskedelmi Rt. sága kedden tartott ül 1934. üzletév mérlegét, igazgató- en állapította meg az mely 1414 millió pengő alaptőke mellett — leírásokból származó 467.136.51 pengő veszteséget tüntet fel (az 19; üzletév 1,862.675.27 pengő veszteségével szemben). Az igaz- gatóság elhatározta, hogy. az évi. rendes közgyűlésen javasolni fogja a. veszteségegyenlegnek újszámlára való átvitelét. A vállalat 1934. évi üzletforgalmát az előző évvel szemben számottevőn fokozta, a költ- ségeknek további megfelelő apasztása mellett. Az inkasszó az adósvédelmi rendeletek figyelembevételé- vel aránylag kielégítő volt. A most folyó 1935. üzletevben a társaság forgalma az elmult évhez Repest több mint 50%-kal emelkedett. A mezőgazda- sági gépek, főként. cséplögépek iránt úgy belföldön, mint külföldön a kereslet erőteljesen tovább élén- kült és a gépkocsiüzletben is erős fellendülés mu- tatkozott. homoröuszenipali SZENTPÁLY JÓZSEF építész, építési vállalkozó Budapest, VI!I., József-körút 68 TELEFON 30-004 tanácskozások bizalmas ajd csak akkor érik meg az anya- inossäg számára, ha az összes kívánságai harmóniába hozva, | összesüritve, az egész Pestkörnyék közös érde- keinek kifejezői lesznek. Az egyes kategóriák- kal folytatott tanácskozás után a közös ankéten forr ki majd az anyag, amelyet Helle László dr. feldolgoz, hogy azután közös tárgyalás alapjául a főváros ele kerüljön. Helle László kiváló szakértője ezeknek a kérdéseknek, amelyekkel már évek óta foglalkozik s annak idején beható tárgya- lásokat folytatott Budapest és a Pestkörnyék ügyeinek rendezéséről a főváros megbízottjával, Harrer Ferenccel is, V: e kilátás arra, a multbeli sikerte- lenségek után, hogy a vitás kérdésekben vala- milyen megegyezés jöjjön létre a fővárossal? | — Feltétlenül — felelte az alispán, — Meg- állapítá — A soron levő jellegűek s m gunk a nyílvá 1 érdkeltségek | ma sokkal több hajlandóságot látok a fővárosnál, mint a multban, s úgy Karay-Krakker Kálmán főispán úr, mint magam, a legjobb reménységgel várjuk, hogy a gazdasági feszültség a fővaros és a környék között végre meg fog szünni énken kívánja zt Preszly Elemér allamtitkár úr is, aki ezek a kerdések iránt, amelyeknek alapos is- "ője, nagy érdeklődéssel viseltetik. Mikorra remélhető, hogy ezekből a tár- ásokból dmény — kér- irant pozitív ere lesz ? Ebben az eszten- -— A legközelebbi időben. | dőben feltétlenül. Mäsodizben ís megsemmisítik a Széchenyi- fürdő kútfúrására kiírt "versenytärgyaläst. A Szé- chenyi-fürdő második forráskútjának munkálataira kiírt versenytárgyalást egyízben már meg kellett semmisíteni, mert az ajánlatok nem voltak meg- felelőek. Ezt zetően a munkálatokra szűkebbkörű versenytárgyalást írtak ki, megfelelő eredmény azonban most sincs. A pálj ók ugyan valamivel mérsékelték igényeiket, viszont nem hajlandók arra, hogy el munkát az eredeti f ltételek szerint végez- Wossala Sándor tanäcsnok, a magasépítési ügyosztály vezetője az üggyel kapcsolatban kijelen- tette munkat: nknak, hogy felfogása szerint a mostani két ajánlat sem reális, így nem marad más hátna, kénytelen lesz Szendy Károly polgármester- nek ennek az újabb versenytárgyalásnak a meg- semmisítés is javasolni. mp Versenyíárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: János el. ton-utca útépítési munkálatait Halmos pengőért lítást az üzemek Papír- és ny ré: Neményi Testvérek fedéllemezgyár 8700 P-ert, Papirsz 5 pengőért, Uj versenytárgyalási Riipások szerelésére lehet október 18 350. (Versenytárgyalási hir- Pály: tésköz- d. IIT. em. számunkban.) munkát ugyanott. 10 óráig. Váro detmény mai Elektromos szerelési zni lehet október 18-án d. e. 10 óráig, Vár 50. (Ver- senytárgyalási hirdetmény mai : 60.000 ív miünyomöpapir szállítására. Pályázni lehet október 15-én d, e. 10 óráig. Városháza, II. em. 235. (Ver- senytárgyalási hirdetmény mai számban.) Sorsjegy nélkül nincs reménység ! $orsjegy nélkül se nagy főnyereményt nem se nyerhe Sorsjegy nélkül nincs alkalom, nincs lehetősége, hogy I-holnapra . váratlanul gazdag 16- jómódú, vagyo- Most itt az alkalom, x x oktöber 19-en kezdödik az új osztálysorsjáték. Őriási e vá hetők en kitünő intézmén; ú s Mind e nkinek és minden e sorsjegynek egyenlő az esélye, teh: A 70 RKENCSET Rendeljen meg ma egy sorsjegyet bärmelyik főelárusitónál, van AKI MER, AZ NYER! ideje, legkésőbb a huzás ponti gözfütöbere a Mester-utcai iskolában. (Versenytdrgyaldsi hirdetn mai számban.) Föld-, kömüves- és vasbeton munkákra a Népligeti kola-sporttelep tribünjénél. (Versenytärgyaldsi hirdet- ény mai számban.) Pejszállítás a inségenyhítő akció számóá (Versenytárgyalási : zámban,) Uvegezettfalü värGesarnok e a Krisztina-körüt és az Álkotás-utca kán. Pé lehét október 14-én d, e. 9 órálg. Akäcfa-utca 15., III. em. 302. egczettfalú várócsarnok építésére a Vérhalom-tér -üte arkán. Pályázni lehet ber 14-én Akácfa-utca 15., drb. tölgytalpfa lehet a-utca ‘5. IV. október 9 óráig. Ak: Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző nagyooposzavású KoZzmunKaKra és köózszállítá- sokra a következő cégek pályáztak: A Budafokon Urbán Konrád 71.416, Juhász Is: táv ageri Árpád Bognen György 2 iyörgy 30.795, ngl Andor 28.048, 8-án d. e. endő strandfürdő munkáira pályáztak: 35, Kapuváry Gusz- ;raff Lajos 51.960, Fundamentum 4, Balogh Kis Jenő 36.744, Ne- t sportegyesület — ré pitendö csónakház összmun ásmegyeri pályáztak Dunaparton a Kovács Csengeri Árpád 30.995, Bucsi Gábor € György Urban Konrád 33.090, Kapuvary Gusztáv 198, Tóth sef 35.362, Kovatsek Ferenc 35.933, 37.315, Töke György 40.535 P. Föld, kömüves, vasbeton és elhelyező munkára: Nemecz Szeile János 17 £ 19.613, Fundamentum . kórház műszer- és auyagraktár átalaki- munkaival kapcsolatban víz, gáz atornabereudezesi ztak: Yancs: Ferenc 8511, Moczär Gábor szló 8543, Kardos Lipot 8633, Dobos Béla 5653, Jenő 9084, Róth Vilmos 9115, Örcsö Gyula 9224, 9261, Fliegl Mihály Antal 9948, Lakos Wolf Márk 965, Jos 9791, Ilkovits Izor 9880, Zimmermann Jözsef 10.097, nd ment János 10.372, Kardos Jenő 10.419, Egri , ál J. István 10.622, W Si- mon 10. Janisch János 10,998, Bilki Zoltán 11.121, Mit- termayer 11.125, Helényi Márton 11.134 P. A Mest polgári iskola föld és kömüves munkáira Pruscha József 33.524, n 36.000, Boghen György Bier Mihály 38.270, Führer Mik- a Alfréd 39.024, Miltner Marton és Szalka pályáztak: Mihály 16.459, Varsa K singer György 8360, Gi vég és 3475 Král Gyula 11.692 pengővel. 50 drb hengercsűs csapgyár szállítására pályáztak: Hajdu Sándor 18 é apágy 2042, Salgó Imre Szilárd Béla 2044 pengőve. 50.000 kg motalkó szállíi róleumipar, Ásványolajfinomító váll., F bogdányi, caua, Vacuum. Textilunyagok szállítására pályáztak: Budakalászi Tex- tilmüvek Klinger Henrik, Wein és Társa, Magyar Kender 173. ak: antó, a pályáz Magyar Pet- Shell, Nyir- és Lenipar rt., Linum Taussig, Magyar Textilművek rt., Adám Miksa, Minerva Textilipar, Ganz György, Ungar Miklós. A zertésközvágóhídon építendő hütöhäz föld, nűves munkára pály: murkavállaló zyula 135.680, 788, Iparosok Alt. Boghen György 13 szöv. 131.927, ] A Tausz ál Imre 140.415, , Böhm K 142.3 logh Gyula 1. Fundamentum jos 148.441, s "Ugyanitt hűszigetelő munkára: F Parafakőgyár 149.405, Unió szigetelő Tivadar 153.751, Welward és Kutasi Ugyanitt asztalos 11, szöv. 14.525, Schramm Jó- ‚ccles: 37 924, „ Fise her András 18.044, Gera 524, Polacsek Im: 2.184. nitt lakatos munká: Babírák József 10. 164, Ipa- rosok Munkaváll, szöv. 10. Dencs Lajos 1: Zoltán 19.227, Maj k Kálmán 12.502, Madará: Gábor 19. Ki llner és Sándor 18.123, Kaj- s 15.718, Skolakay Mátyás uítt A 16 és faburkoló munkára: Porta Épület- burkoló szöv. 68.291, Refle Miklós 6! Burkoló kisipa- rosok szi 68.787, Budapesti Cementáruj r 78.367, Bartok Gusztáv 72.418, Balog Ferenc 71.164, Krauszner" György 70.225, Mérci Ernő 76.357, Schillinger Vilmos 71.267, Cristo- foli Vince 74.894, Andrea 69.056, Emptió ipari és ker. váll. 70.589 pengővel. --- Page 316 --- Budapest, 1935 október 2. Versenylärgyaläsi hirdetmény | „Hivatalos hirdeté ei feltetele 9 Közlöny ajánlati A székesfőváros polgármestere. Versenylárgyalási hirdelmény nytár alatti közölt központi gözfütö berendezési dök. nlati Z iránya InAl (IV alatt) 5. évi október hó 10. napján délelőtt 10 óra közt "tt útján kell benyujtani. A be jt követő n kerülnek órán nyíl- feltételek, költségvetési ürla ében: III ) alatt a k Mod m) nyer Ha munka 1ja évi szeptember hó 17. napján A székesfőváros polgármestere. e Versenylárgyalási hirdetmény | TH atalos hirdete- sek röv éle 1 lati feltételekre, nyilván enytärg etek a X. ker., Népligeti iskolai sporttelep tri föld-, kömüves-, vasbeton munkái A közszállítás költs n bizto; nak. A köz állít int foglalt ánlat és mellél tartalm: er hó 8. napján délelőtt 9—10 óra közt s megbízott útján benyujtani. A be- ny atok a benyujtási h őt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos hely en kerülnek nyil- vános fölboi 5. 1jánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt időben nyujt be, ve häza, III 10 fillér anott nyerh sal kapcsolatosan erződési illetéket a v zerint kell leróni, Budapest, 1935. évi szeptember hó 19, napján. A székesfőváros polgármestere. Versenylärgyalösi hirdetményi 1 a Fővárosi Közlöny , Hivatalos hi sek" rov élé ki lt általános ajánlati feltétele nyilvános verseny hirdetek a IX. ker., Gubac úti sertésközvágó endő hűtőház teherfelvonók szállt zállítási költ. gek § 2 ejez ek idő. vontj 8 artama tekintetében a vo- nalkc feltételei az irányadók. jánlati minta föl- t ha: a jelen hirdetményben, kiegészítő általános ajánlati feltételekben Y ai az aji ndatát és feltételét tartalmazzák A t felelően. előkészített ajánlatokat sértetlen borítékt 5 1 lezárva a me. rendelő hivataln III. em. alatt 1935. évi októ napján délelő közt személyesen gt t útján nyujtani. A benyujtott ajánlatok a benyujtási határidőt követő e órán al0s helyiségé- ben ke gyel belül a megrendelő hiv Áá: fölbe [ ame az ajánlattevő nem a a kijelőlt időben nyujt be vagy pedig nem ek és előírások értelmében készít kigelőtt MAs yen, a megállapított feltét. zerint figye ven 5. Az ajánlati m megrendelő he en, TIL ém. 342. os órák alatt 1r ezhetők. Műszaki kérd ást nyujt é: n Alberti Gyula id gédmérnök zám alatt gyanott! nyérhe egyéb felvilágósi közszállítással san fölmerülhető kér- A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabá- rint kell leróni lapest, 1935. év mber hó 26. na ján. A székesfőváros polgármestere. Versenylärgyaläsı hirdeimeny Közlöny é It ältalänc nytárgyalást hirde zóhídan építendő hűtő költségei Iivatalos hirdeté- nlati feltételekre, IX. ker., Gubacsi- elektromos szer zabályszerűen bíz- ejezésének id tekintetében irányadók. jánlati minta föl amint az ezt foglaltak érte 1 mellék árva a meg III, em, 350. . evi október hó 18. lye napján délelőtt 9— útján megbízott tök a benyt ndelö Hí kell be- h táridői lyiségé. et az ajánlattevő nem jelölt időben nyujt vagy pedíg n felteteick és előírá. en ké t figyelembevenni nem lehet z ajánlati minta, a feltételek, megrendelő hel ét I. e los órák alatt rdésekben ti Gyula wérnök, att gyanott. nyerhetők egyéb felvilá ftölmerülhető kér kap et a vonatkozó pénzügyi szabá- ptember hó 26. napján. A székesfőváros polgármestere. Versenylárgyalási hirdelm6ny Nyilvänos versenytärgyaläst hirdetek Bu fő O3 hatósági ín nyhítő tevé évi október hó 15-től 1 bezárólag szükséges tejme nnyiségnek a | lekben eghatározott miódo k szerint 1 A bánatpénz tekintetében a fentebb említett Szällıtäsi Feltételek rendelkezései irányadók A vonatkozó kiír osztályban latt) hétk si nyomtatványok a (1V., Központi városhá: napokon 12—14 óra köz polgármesteri II. em. 212. itt vehetők át Az ajánlatokat 1935. évi október hó 11-én délelőtt 10 i polgármesteri . VIII. ügyosztályban, II. em. 212 alatt ked beadal, illatok ug órakor a: jtószám 193 3ak 1935. említett úg alatt) nyilvanc évi október hó 11-én dél- ály üléstermében (II. an fognak felbontatni. hó 27-én. 195. Budapest, em. évi szeptember A székesfőváros polgármestere. Ka nn anf ES SES LE in a an a“ a un a an an | A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató Preciziös gépalkatrészek minden célra | Földväry Ernő gépészmi preciziö: | , VII, Täbornok-utca 20. érnök anikai üzeme — Telefon: 97-1—65 NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, Vils» JÓSIKA-UTCA 15. Teleton : 45-3-2 lakatos és kazáckovács mester, Szent László-utca 4/b, Telefon: 91-2-39 Boilereket, viztartányokat, göz-, melegviz- és enge- ? délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket -ib ÓS és HAVAS [e N Budapest, IX., Mester-utca 11. Telefonszám : 87—0-€4, — Anyagtelop xIV. Hungária közép körút 215 s-park mögött ZÖLD JÓZSE Budapest, VI., | | Készít: Baráth György hat. eng. villanyfelszerelési vállalata Budapest, I., Olasz-fasor 4 Telefon: 609-67 „IDEAL“ ACÉLCSÓ BUTOROK kombinált szobák, hall, úri. és előszobák, ülő. bútorok, zsurkocsik állandó nagy választóltban „IDEAL“ MODERN CSŐBUTORÜZEM Budapest, V,, Szigot-utoa 5-7. — Telefon : 099—2—54 SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme Gyártja es hentes, mészáros és bélipar- ban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, Vill., Gölya-ı Tel. : 34-86-93 Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, VI, Baber-utca 80, Telefon: 932—26 SALGÓTARJÁNI KÖSZÉNBÁNYA RT. építőanyag ipara: Budapest, V., utc: szám, Telefo: on 71, 19- 3. 58, "I 1-i 752 Cemenigyär: Lábatlanban ‚.. évi telj. kép. 12.00 v. Mészgyárak: Lábatlanban , " Dorogon E 000. ,, Téglagyárak: Buda-Uj Nyergesujfalu évi Áe. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak . „„ 8,000.000 drb. Cserépgyár: Fülöp Dezső építőmester Budapesti, DI, Arena-üt 11 Telefon: 35—5—84 KÖSZENBANYA "STÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 ADAMITZ LÁSZLÓ központi fűtés, melegvízberendezés, gáz, vizvezeték, ádogos munkák vállalata 51-7-34. csatornázás és épület Budapest, II., Halász-utca 2. Tel.: Konrád Pál PARKETT GYÁR KÖZPONTI IRODA : Budapest, VI., Andrássy-út 6. 16-5-58. Telefonszám ; HOFBAUER ÉS PIAZZA EPITŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON 18-8-59. VADÁSZ GYUHA mozaiklapgyára és építési anyagjelepe LE MA ba lt Budapest, 1l1., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-ulca 46, Telefon: 62-9-06. meszet ; ÉPÍTÉSI ÉS KöÖ- VEZÉSI VALL. Pndapest, TX., Bakáts-u. 1. "Telefon: 86-0-64. a tökéletes auföpneu Föeldrusitds : BUDAPEST, VI., MOZSÄR-UTCA 9 --- Page 317 --- Huszonötödik eviolyam % 1 Budapest, 1935 ioktóber 9, 41. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÄM ÄRA: 56 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Bizalom Egy becsületes, nyiltszivü, őszinte költség- vetés, egy bátor polgármesteri bemutató és egy bizakodó polgármesteri expozé a pénzügyi bizott- ságban: mindezekhez harmónikusan csatlakozik az a nyilatkozat, amelyben" Szendy Károly polgármes- ter a Fővárosi Hirlap mai számának hasábjain mégegyszer csoportosítja mondanivalóit és aláhúzza azokat a gestiókat, amelyeknek a jövő Budapestjét előre kell vinnie a természetes, a zökkenő nélkül való haladás útján, Sehol semmi zökkenő, sehol semmi fellengős ígérgetés, ábrándozás, hanem csupa reális elgondolás, férfias, egyenes, nyilt szembe- nézés a közeli jövendővel, amelynek szabad Buda- pest fölött tétlenül elszállnia. Mindezeket hallva vagy olvasva, a felületes gondolkodó azt mondaná, hogy optimizmus. Becsü- letes, józan optimizmus. Ezt sem tartanánk ártal- masnak, bár az optimizmus, amely sarkal és előre visz, egy kicsit eltávolodik a reális földi talajtól és ha túlzásba megy, álmokba ringat. Ezzel szem- ben mi azt mondjuk, hogy a polgármester szavai- ból, nyilatkozataiból, beszédeiből, sőt költségveté- seiből nem optimizmus csendül "ki, hanem a földön járó realitásokba vetett bizalom, amely sohasem tekint kancsalul festett egekbe. Budapest székes- főváros közönsége bizalmát adta útravalónak a polgármester számára, aki nagy munkáját ennek a bizalomnak birtokában és jegyében kezdi meg újra. És ez a bizalom az, amely minden tényében, minden cselekedetében, minden tervében megnyilat- kozik. Nem optimizmus, amely vagy valóra válik, vagy sem, hanem bizalom, amelyet a reménység és a hit koszorúznak meg, amely nélkül nagy fel- adatokba igazi férfi nem kezdhet bele. Ez a bizalom az, amely erőt adott és ad a pol- gármesternek arra, hogy a mai nehéz időben is meggyőződéssel hirdethesse, hogy — továbbra is Budapestnek kell lennie a szellemi központnak, amely semmivel sem maradhat el a nyugati nagy- városok mögött. Ma már ennek a bizalomnak sem szabad megállnia ott, ahol talán a forradalmak vihara után megállhatott, hogy megtartsuk , amink van. KElöbbre kell mennünk a "fejlődés üt- ján, alkotnunk, teremtenünk kell, Senki sem vár azonban a polgármestertől és kiváló munkatársá- tól káprázatos csodákat, senki sem várja, hogy egy esztendő alatt megvalósítsa mindazt a gyönyörű tervet, amely természetszerüen valamennyiünk lelké- ben él, szinte a nagy világégés, nagy földomläs megkezdődése előtt való időkből. Ki ne tudná, hogy milyen gyönyörű tervek, álmok éltek valamennyiünk szivében a háború kitörése előtt. Ma csodálkozunk azon, hogy ezekből a tervekből és álmokból mégis rengeteg megvalósult, de rengeteg az, amely a jó- vőtől várja életrehívását. Ez a jövő szent hitünk szerint el is fog következni. De az az esztendő, amely Szendy Károly első költségvetésével nyílik meg, csak nyitány lehet. Ez a nyitány pedig a mi meggyőződésünk szerint és minden józan ítélő sze- rint a legnagyobb bizalmat váltja ki. A. mai keser- ves időkben mérhetetlen jelentőségű az, ha egy egy- millió lakosú város kilencven milliónál többet irä- nyozhat elő költségvetésében arra, hogy zmunkä- kat végeztessen és beruházásokat eszközölhessen. De a polgármester itt sem áll meg, mert mint mondja a Fővárosi Hírlap-ban adott mai nyilatko- zatában, — a megszűkült költségvetési kereteken túl is akar közmunkákat adni. Valószínű, hogy a vaskalapos és kaucsukmanzsettás pénzügyi poli- tikusokban keresztben áll a lelkiismeret, amikor a polgármesternek ezt a nyilt, becsületes és hálával honorálandó kijelentését hallják. De hol vagyunk Mär azoktól az elméletektől, amelyeket ezek az urak magukénak vallanak és amelyek szemforgató módon azt állítják, hogy nincsen jogunk utódainkra adósságokat hagyni. A hitelműveletek ma, már nem olyanok, mint mikor a könnyelmű gavallérok el- tékozoiják őseik vagyonát. A hitelmüveletek ma már hozzátartoznak az élethez és a polgármester- nek igenis, kötelessége túl a költségvetésen gondos- kodni erról, hogy ennek a városnak a fejlődése egy pillanatra meg ne álljon és hogy ennek a lakosság- nak minden egyes tagja megtalálja a maga munká- ját, a maga kereseti lehetőségét. Ha a város alkot, akkor nincs éhező ember. És ha nem lesz éhező ember Budapesten, akkor ennek a városnak világ- csodájára való fejlődése meg nem akadhat. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.428 SZENDY POLGÁRMESTER: Megszükült költségvetési kereteinken túl is adunk közmunkäkat „Budapest legyen a szellemi központ, amely semmi- vel sem maradhat el a nyugati nagyvárosok mögött" — Gyors, kényelmes és olcsó közlekedés, szociális jólét és az idei enforgalmi ipar fejlesztése — a leg- közelebbi jövő feladatai A polgármester költségv expozéjából ki- csendülő optimizmus kedvezöfhatäst gyakorolt az egész törvényhatóságra. BáriSzendyíjKároly pol- gármester egyórás besz6de! ö. Iggő képét adta jelen helyzetünknek 6sfa jövő. észtendőhöz helyénvaló, át illetően Ösorban közönség úgy éreztük program kimunk: rmester véleményét amelyek a széles rétégeit érdeklik. Szendy Károly polgármester a következőkben válaszolt a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Általánosságban az a meggyőződésem hogy a jövő esztendő folyamán gazdasági hely- zetünkben lassúbb menetű javulással számolha- tunk. Az az egyetlen körülmény, hogy bevételeinknél mintegy másfél százalé- kos többlet mutatkozik, máris dokumentálja, hogy ebbeli reményeim nem alaptalanok á örvendetes módon érezhető volt már a folyó esz- tendőben is és ha most figyelembe vesszük azo- kat a tervbevett intézkedéseket, amelyeket ra- cionalizálási téren óhajtunk megvalósítani, szá- molhatunk azzal, hogy ez a szaporulat egyrészt állandósul, másrészt percentuálisan is megnövek- szik. — Adóbevételeinknél hogy azok visszaesnének. A két legnagyobb hozamú adónemnél, az általános kereseti adónál és a fo- gyasztási adónál a multhoz képest sza- porulat mutatkozik, s ez a többlet szinte teljesen kieg: rensúlyozza a forgalmiadónál tapasztalható visszaesést. — Bizonyos törekvések vannak mostanában arra nézve, hogy vámj lelmeink kulcsát m sékeljük. A főváros környékén elterülő községek és városok lakossága ugyanis sérelmesnek tartja magára nézve, hogy Budapesten követzetvámot kell fizetnie, aminthogy igyekszik szabadulni a piaci és vásárcsarnoki illetékektől is. Igen nagy jelentőségűnek tartom magam is természetesen a környékkel való harmóniát, s a tárgyalásoknál, amelyeket éppen mostanában folytatunk a kör- nyék és a főváros it illetően, arra igyek- szem, hogy a surlódási felületeket kiküszöböljük. Arról természetesen nem lehet szó, hogy a fő- ros intézményesen lemondjon vám- és egyéb jövedelmeiről, mert hiszen a megszűkült bevételi lehetőségek idején fokozott gonddal kell ügyel- nünk pénzügyeink egyensúlyára. Nekünk első- sorban az a kötelességünk, hogy saját közületünk helyzetének szilárdságát biztosítsuk, s anyagi áldozatokat csak akkor és csak olyan mértékben hozhatunk, ha azok a legtávolabbról se veszé- lyeztetik pénzügyeink stabilitását. Polgárságunk terheit nem fokozhatjuk, ennélfogva a környék és Budapest között való anyagi vonatkozású kérdéseket a köl- nem tartunk attól, alapján in- csönös belátás és megértés ézhetjük csak el. — Az a körülm tünk 5.7 millió peng legjobban, hogy felettür Ik sem suhant talanul a gazdasági vá. ben a szar t meg gtakarite dologi hogy ezt övetkezmé- zotünk még sem ı könr nyű. - Takarékoskodnunk kell továbbra 1 is, mert nekünk, az ország fővárosának egész kiadásunk is van, amely éppen mert központja vagyunk a kulturális életnek. Budapestet nem elég megtartani a régi szinten, hanem előbbre is kell vinnünk a fejlődés útján, ezt joggal várja el-tőlünk mindenki. Közokta- tási, közegészségügyi, városfejles intézkedé- seinknek. továbbra is azt kell eredményezniök, n maradjunk, osi érdek, zottabban, mint régen. — Költségvetésünknek eze szempontja van, ezek azonban végeredményben mind abban csúcsosodnak ki, hogy Budapest legyen a el- lemi központ, amely se m ivel se maradhat el a nyugati nagyvárosok 1 — A jövő esztendő még nem a nagy alkotások boldog hatunk arra, hogy sorával gazdagítha megteszünk mindent lesszük és modernizálj Megszűkült — költség túl is adunk ki letet leszünk 4 szivesen tesszük, mert pója nem — Azok között lyeknek költségveté tet biztosítani, első helyen állana s megjavítását és kifejlesztését célzó intezkede ek. Minden äldozatot meg kell hoznunk "2 hogy gyors, kényelmes és nem drága közlekedés Éz éppanny manapsá g még 10222 vissza em gondol- kereteinken Hitelműve- végezni, de fejlődés tem- állhat m etési --- Page 318 --- gunk rendelkezésére. Jelentős mér- autobuszforgalmun- a villamosvasutaknál viszont a meglévő be- sek modernizálása, új vágányok lefekte- útján igyekszünk kielégítő viszonyokat te- remteni. - Szociális munkakörünk rendkívüli jelen- éről, azt hiszem, felesleges beszélnem, Ügy, mint a multban, a jövőben is a legnagyobb gondot fordítjuk arra, hogy a munkanélküliség következtében álljon lakos tékben fejlesztjük evégből kat, előállott nyomort levezethessük. őződésem az, hogy ezzel az áldozathozatal- 1 biztos ınk rendjét és ékéjét. Tovább folytatjuk a jövő esztendőben a retetotthonok € a menhelyek kibővítését, emellett azonban az eddigi is nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a kilakoltatásra kerülők valamennyiének biztosítsuk a hajlékot. Nagyszabású beruházási munkák vannak folyamatban az út- és csatornaépítési ügyosztály , ezeknek javarı a felvett OTI- önből fedezzük. Minthogy Buda- pest tipikusan iparos város, hiszen voltaképpen a hajdani kisiparostársadalom tagjainak mun- nyomán fejlődött a mai hatalmas metro- megértéssel kezeljük a ki iparosság és a kiskereskedelem ügyeit. A Kisipari Hitelimtézet áldásos tevékenységét fo- kozott módon kívánjuk bővíteni, mert a jelenlegi pénzviszonyok mellett óriási jelentősége van annak, hogy ezek a kisegzisztenciák méltányos feltételek mellett részesüljenek hitelellát — A jövő esztendőben a költségve vezet szerint 90.1 millió pengő az az összeg, amely közmunkák és beruházások formájában visszajut a székesíváros közönségéhez. nnek a hatalmas összegnek minden egyes fil- lére arra szolgál, hogy ugyanakkor, amikor se- gítségével kielegitjük a székesfőváros beszerzé- munkaalkalmat juttassunk az iparosságnak és a kereskedelemnek. Többet legjobb akaratunk dacára sem sikerült előirányoznunk, de amint fentebb is mondottam, azokat a beruházásokat, amelyeknek költségvetési fedezetét a jelenleg rendelkezésünkre álló anyagi eszközök elégte- lensége folytán biztosítani nem sikerült, hitel- műveletek igénybevételével fogjuk fedezni, ami további foglalkoztatást jelent, Én sokat várok annak a tervnek a keresz- tülvitelétől is, amely a főváros tulajdo- nában lévő közműves telkek eladására vonatkozik. zeknek a telkeinknek javarésze terül el, áll, olyan helyen amely a városias forgalom előterében rt nem fog nagy ez Old okozni : sítésük. Minthogy pedig az eladás azzal a "köteleezttséggel fog történni, hogy a vevők záros határidőn belül építkezni kötelesek az in- gatlanon, ezzel jelentős foglalkoztatáshoz juttat- juk az építőipart. Igyekezni fogunk természete- éppen arra, hogy megfelelő adómentességet bizto- sítsunk az építkezésekre. | - A székesfőváros örvendetesen megnöve- kedett idegenforgalmának érdekében is sok ogy vár reánk, EF orban AZt kell biztosi- alälje ák az c anyagi vis: szonyalknak lNodákat. A f. s igen természete- sen saját maga nem építhet szállodákat. Ez nem az ő feladata, hanem a magánvállalkozásé, én azonban mindent el fogok követni arra nézve, hogy amennyiben ilyen tervek merülnek fel, azok- megvalósulását elősegítsem. Propaganda- munkánk alapossága voltaképpen ebben az esztendőben mutatta meg elő- A nak ször, hogy 3 meríthetetlen lehetőségek rejlenek az idegenforgalom kimélyülésében. Most, hogy divatosakká váltunk, bebizonyult, hogy az idegenforgalmi ipar fejlesztése elsőrendű közérdek. Elég, ha arra utalok, hogy a Szent István-hét alkalmából csak a legnagyobb nehé ségek árán sikerült a Budapestre érkező külföl- diek ezreit elhelyeznünk. Bízom abban, hogy idegenforgalmi téren még korántsem érkeztünk el a kulminációs pontra és megfelelő idegenfor- galmi politikával e téren mutatkozó bevételein- ket lényegesen tudjuk gyarapítani. Október 10-én és 17-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny Budapest, 1935 október 9. MENNYIT „KERES” a főváros az inségakción Beszédes számok egy ellenzéki bírálat kommentálásához A főváros legutóbbi közgyűlésén, a mult évi zár- számadás tárgyalása során az egyik ellenzéki szó- nok többi közt éles kritikával illette a főváros in- ségakcióját: azt állította, hogy a fővárosnak ez a s nagy megterhelés tulajdonképpen nem je- lent áldoz ; hanem valósággal haszna van belőle, keres az inségakciókon. A nagy nyilvánosság előtt elhangzott szokatlan bírálat érthető meglepetést, sőt az első pillanatt megdöbbenést keltett, mert hiszen a köztudat rint a főváros havonta közel egymillió pengőt költ különböző formában az insé- ges, munkaképtelen igy munkanélküli la! hel, abból, amit inség a polgárság fizet. llletékes helyre fordultunk felvilägo: sért, honnan származhatott a közgyűlésen felszólaló bizottsági tagnak ez a sú- lyos tévedése és egyúttal érdeklődtünk az akció mult évi teljesítménye iránt. — A téves következtetés forrása — mondotta a szociálpolitikai és közjótékonysági ügyosztályban évi költségvetés. Ebben nségmunkák, amelyek ciálpolitikai budget, hanem történnek a szociálpoli- szerepelnek. informátorunk — a költségvetésben u tulajdonképpen nem © a községi alap terhére tikai ügyosztály — költségvelésében Alaposabb sgálat nélküj zi snál a tényleg az lehetett ennél zat, mintha a főváros- nak feleslege maradt volna, a valóságban azonban nem így volt, hanem többszázezer pengőt kellett pótolnia a községi alapnak, hogy az akciókat minden vonalon zökke- nésmentesen lebonyolíthassa. A jövő évi költségve összeállítása éppen hasonló téved elkerülése érdekében már más módszer- rel történt, és első, pillanatra megállapítható, . hogy a főváros az inségesek támogatására egymagában 7,444.596 pengőt költ, ezzel szemben az inségjáru- lékból származó jövedelem összege 6,500.000 pengő, végeredményben 430.596 pengős hiány fedezetéről kell gondoskodni. Ezekben az összegekben termé- szetesen nem egét ez a szegénygondozásra, az árvaházakra, az anya- és csecsemővédelemre, a nép- szállóra, stb. költött hatalmas összegek, hiszen a főváros közjótékonysági és szociálpolitikai költség- vetése több, mint 13.5 millió pengöt mutat fel. — Annak illus: sára, hogy a székesfőváros közönsége milyen óriási áldozatot hoz a hatósági- lag nyilvántartott harmincezer közsegélyre szoruló család, tehát átlagban százezer lélek sorsának eny- leghelyesebb, ha felsorolunk néhány m- adatot az 1934-es zárszámadásból és az idei év első feléről. 1934-ben 102 fözőhelye en szétosztottak 17,797.928 adag ebédet, .559 pengő — értékben, ú anyáknak és csecsemőknek liter tejet juttattak, aminek az értéke 186.579.— pengő, ezenkívül az iskolákban és az ovódákban szétosz- tásra került 91.338 liter tej, 15.000 pengő értékben. A tüdőbeteg gondozó intézetek szétosztottak 180.195 liter tejet, 28.831 pengő értékben, az előljáróságok az inségesek között ugyancsak 113.816 liter tejet osztottak szét 144.070 pengő értékben. Kiosztásra került toväbbä/20.883 élelmiszercsomdg És r mennyiségű burgonya 65.014 pengő értékben, 20. kg kenyér, 971,525 drb lóhús, 310.069 drb hentesáru és 1,122.456 drb tejutalvány. Kiosztottak 385.400 adag reggeli- és vacsonalevest, ruhát kapott 11.695 felnőtt és 36.579 gyermek. Ennek az értéke 218.975 pengő volt. A ti. zer akció során szétosztásra került 36 ezer mázsa szén és fa, 95.723 pengő. ér- tékben, a 15 melegedő szobában a leghidegebb hó- napok alatt minden jelentkező éhes ember- nek naponta kétszer adtak levest és kenyeret, ilyenforman szétosztottak 690. 190 adagot, 34. 363 tes menhelyen naponta 244 egyénnek váltották meg a hálóhelyét, ezenkívül több mint kétezer tönkrement családnak béreltek magánházakban szükséglakást, 494 kilakoltatott családot pedig lakbérsegélyben ré- szesítettek, A szellemi szülségmunka 527.500 pen- gőjébe került a fővárosnak, a szegény betegek öt ingyenes orvosi rendelője útján 363.847 pengő ér- tékű ingyen gyógyszert osztottak szét, végül mind- ezeken felül 250.000 pengő munkanélküli segélyt. — 1935-ben, a folyó év első felében szegények- nek 77.818 esetben adtak készpénzsegélyt a ható- ságok, 331.288 pengő-összegben, — inségmunkások- nak kifizettek készpénzsegélyt 11.693 esetben, 93.148 pengő összegben, — ebédjegyet szétosztottak 1,023.525 heti adagot, továbbá 20.000 drb élelmiszer- csomagot, 2,664.000 félkilós kenyérjegyet, 683.259 drb húsutalványt és 412.856 drb húsutalványt inség- munkásoknak. A tejakció így alakult: csecsemők- nek jutott 1,782.068 félliteres tejadag; ovódásoknak 82.042, iskolás gyermekeknek 1,842.581 adag k6t- decis és egészséges felnőtteknek 1,324.111 félliteres tejadag, tüdöbete; eknek 105.218 egyliteres tejadag. Kiosztottak ezer tven kg-os tüzelőszer utalványt, felnőtte drb ruhaneműt, gye: mekeknek 5.999 drb ruhaneműt, hajléktalanoknak: 240.476 ebédet, 32.791 félliteres tejadagot és 247.298 drb tejutalványt. Mindezeken felül több, mint 10 ezer szegény ember és gyermek cipőjét meg- juvíttatta és megtalpaltatta a főváros. Ezekhez a számokhoz felesleges hozzáfűzni zatot, hiszen legbeszédesebb, nebb bizonyítékai annak a gig: nak, amelyet a főváros most már évek óta folytat, hogy elhárítsa a nagyobb bajt és megmentsen a jobb jövő számára rengeteg embert, köztük tízezreit szoknak, akik résztvennének a termelőmunkában, de önhibájukon kívül jutottak olyan hely: zetbe, hogy kénytelenek igénybevenni a közület segítő kezét. bármiféle magyará- legközvetle- ale N hiba lenne a szociälpolitikai tevékeny- ség elbí ál a békebeli állapotokkal párhuza- mot ker , hiszen akkor mindössze néhány száz, legfeljebb néhány ezer elaggott, vagy magatehetet- len ember gondo nehezedett a fővárosra, ma pedig, sajnos, az összlak nak közel 1094-áról kell gondoskodni, ami annyit jelent, hogy kilenc dolgozó ember áldozatából kell eltar- tani a fővárosnak a tizediket. Ez az óriási, áldozatos munka. kibír minden bírálatot. BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti-utca 4 Telefon: 84-1-97 „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENTES vakolást, betonozást biztosít Posnansky és Strelitz Rt. Budapest, V., Sölyom-utca 13. sz. Felefon 2-28-29,2-82-85, Macskäsy Arpad dr gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és állít . vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútclepeket, mindennemű központi fűtést, kazán: házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. un = z ? H MIKES és BRAU NAGYBANI RAKTÁRA 2 Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképvi Hi H [2 nussazszoszaadi sokszorosító gép GSostelner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÄSSY-UT 8 TELEFON: 19-2-29 SZERVESZEER LAJOS Egészségügyi berendezö, központi fűtés, vízvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Bäthory-utca 23. Telefon: 2486-12. Szép, olcsó, jó KERET csik a POtllák-fjéle lehet Üzlet: Budapest, VII., Kiräly-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám - 33—4—62 mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-37 --- Page 319 --- Budapest, 1935 oktöber 9, 3 István A Fővárosi "Hirlap a mult héten meghívót ka- pott arra a sajtó-ankétre, amelyet Végváry József gyűlési képviselő, a Turul Szövetség fővezére hívott sze a Magyar Egészség Hete megbeszé- lésére, Mint ismeretes, ezt a mozgalmat az ifjúság indította el. Nagyszabású kiállítással és népszerű tudományos "előadások sorozatával kívánják októ- ber végén országos propagandával sorompóba állí- tani mindazokat az erőket, amelyek a magyar egészég megmentésénél számbajöhetnek, A sajtó- értekezleten "részletesen megvitatták a propaganda- kérdéseket. A Fővárosi Hírlap munkatársa az ér- tekezlet után kérdést intézett a jelenvolt Antal István államtitkárhoz, hogy az egészség hetével kapcsolatban milyen szerepet szán a sajtónak. Antal István dr. államtitkár a következőket mondotta: — Mindenki csak helyesléssel fogadhatja, hogy a kormány minden anyagi és erkölcsi esz- közzel támogatja a magyar ifjúságot abban a reálpolitikai megmozdulásában, hogy most a magyar egészségügy problémáival foglalko: hogy igyekszik megmozgatni a társadalom vi: mennyi rétegét e nemzeti szempontból nagyje- lentőségű törekvésben. Csak el kell olvasnunk a Statisztikai Közlönyben levő népesedési táblázat adatait, hogy megdöbbenéssel — állapíthassuk meg: me a magyar népszaporodás lényegesen elmarad Európa számos országának népszaporodási adatai mögött, Ha komolyan foglalkozunk a nemzet nagy pro- blémáival, úgy sorompóba kell állítani a magyar egészségügyi kérdések megold. nehogy kí- sértsen a jóslat, hogy a magyar nép felszívódik a körülötte elterülő germán és szláv tengerben. Ezért tartom nag Syfontosságúnak, hogy a sajtó odaálljon a Mag Egészség Hete mellé és ezért tartanám örven- detesnek, ha a magyar sajtó meg- értéssel nézné, hogy az ifjúság a magyar alkotó erőnek erre a produktív területére lépett. Johan Béla dr. államtitkár a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő- ket mondotta: — Vizsgälvän a hibákat, amelyek eddig a közegészségügyi propaganda terén előfordultak, arra a megállapításra jutottam, hogy például az egészségügyi előadásokat mindig ugyanaz a | száz-százötven ember hallgatja, így aztán az előadásokkal magukkal nem érhetjük el a-kívánt eredményt, Lehetséges, hogy ott a hiba, hogy | nem tudunk orvosi kérdésekről oly módon be- ! szélni, hogy az valóban érdekelje az embereket. Ezért tartom nagyfontossägünak. a sajtó közreműködését, mert az ujságo- kon át könnyebben és szórakoztatóbb formában juthat hozzá a közönség a közegészségügyi tudmivalókhoz. Budapest közlekedésének nagy kérdései és a közel jövő feladalai Veress Gábor dr. Máv. igazgaló, fővárosi bizottsági 1ag nyilatkozatá A főváros közlekedésügye: örök pro- bléma. Sohasem alszik el, mert mindig fel- veti az új kérdéseket a rohanó élet. De füg- getlenül ettől a szükségszerűségtől, ma mintha megsokasodtak volna az elintézésre váró kérdések s ezzel párhuzamosan a tettrekészség is új erőre kapott és az alko- tás vágya is, úgy látszik, nem "marad meg a vágynál, hanem valósággá váltódik az új korszakban, a városházán bekö- szöntött, Dolgozni, építeni a jelszó s ezzel együtt tdőszerűek az irányelvek, amelyekhez a munkának igazodnia kell, mint mindenben, úgy a közlekedés terén is. Éppen ezért tar- tottuk szükségesnek megszólaltatni a közle- kedési kérdések egyik legeslő magyar te- kintélyét, amely Veress Gábor dr. kormänyfötanäcsos, Máv igazgatót, aki vasútnál a kereskedelmi és tarifa fő- osztály főnöke s széleskörű hidását és ta- szerzett, most mint a x: főváros törvényható. sági bizottságának új tagja, a közlekedés- — Budapest közlekedése nem jobb és nem rosszabb, mint más nagyvárosé. A közlekedési btrobléma élő probléma. Ezt nem lehet elin- tézni, ezt álandóan intézni kell. Az élet változik és különösen a közlekedési igények állandó vál- tozásban vannak. Így tehát azoknak, akik egy ilyen nagy világváros közlekedéséért felelős- séggel tartoznak, a koronként felmerülő problé- mák tekintetében állandóan friss energiával, nagy körültekintéssel és a mindenkori legmoder- nebb szempontok szerint kell a közlekedési kér- déshez hozzányúlniok. — Közlekedéspolitikai kérdésekben nemcsak nálunk, hanem — mentségünkre legyen mondva — másutt is, kerek e világon, igen nagy sze- rep jut azoknak a kivülről bekiabáló dilettän- soknak, akik handabandázásukkal a közönséget saját jogos igényei és valódi szükségletei tekin- tetében félrevezetik és a közlekedésügyek felelős vezetőinek munkáját állandó idétlenkedésükkel zavarják. Budapest közlekedésügyének az tenné a legnagyobb szolgálatot, aki a dilettánsokat ettől a kényes kérdéstől távol tudná tartani. — Hogyan — vonatkoztatja — Méltóságod megállapításait a BESZKART-ra? — kérdeztük. — A BESZKÁRT-nak ezidöszerint, ahogy mondani szokták, rossz sajtója van, Ez azonban ügyi bizottságban érvényesítheti. A közle- kedési s főképpen tarifális kérdések egész komplexzumával fordultunk hozzá s a kö- vetkező értékes, bizonyára széles körben figyelmet keltő válaszokat kaptuk: távolról sem bizonyítja azt, mintha a BESZKÁRT- nál valóban nagy bajok volnának. Azt a kör ményt, hogy vannak-e és milyen természetű bajok, csak igen beható, tárgyilagos vizsgálat állapíthatja meg, amelynek céljaira szemmel- láthatóan elégtelenek a BESZKÁRT üzemi és üzleti gesztiója tekintetében nyilvánosságra ke- rült adatok. A hangulatra, vagy a tárgyilagos- ság híjjával lévő szempontokra alapított véle- ményeken elindulni nem lehet, A forgalomról általában és a BESZKÁRT-ról leszögezett alapelvek után a legfrissebb aktu- alitásról, az ujonnan bevezetett és sokat vitatott inga-járatokról kérdeztük meg Veress Gábor igazgatót — Ami a rövidebb csereszakaszokon meg- valósított, "illetve tervbevett inga-forgalmat, illeti — volt a válasz, — ez az újítás az üzem racionalizálása szempontjából igen jelentékeny és helyénvaló intézkedés lehet, ha emellett a BESZKÁRT arról is tud gondoskodni, hogy a nagyobb távolságú forgalomban a jogos közle- kedési igényeket kielégítse, Ezt a kérdést egyébiránt nem csupán közlekedéstechnikai, ha- nem a vele szoros összefüggésben levő város- fejlesztési szempontok szerint is el kell bírálni, A másik levegőben lógó kérdés a kisszakasz, amely annak a kapcsán lett újból problém hogy a BESZKÁRT számításai ezen a téren nem váltak be. Ezt vetette fel ujabb kérdésünk amelyre a következő választ kaptuk: — A kisszakasz-rendszer bev KÁRT-ra határozottan nagy k lentett. Az ismeretes adatok szerir tekintetben azonban nem egészen etése a BES? ert j pénzügyi felelt m hozzáfűzött várakozásoknak. Azt persze így kí- vülről nem igen lehet eltalálni, hogy a 1 szakasz díjtételét miért éppen 6 fillérben álla- pitotta meg a BESZKÁRT. Hallottam különös magyarázatot, amely arra I egy elég itkozik, hogy 8 kilométeres útért 24 fille tnek, te- a mintegy 2 kilométeres kiss a 6 fil- lér jut. Az, hogy 8 kilométernek kilométer éppen a negyedrésze és hogy 24 fillérnek a ne- gyed része éppen 6 fillér, elvitathatatlan, nt igazság, azonban ez aritmetika em tarifa- ához elég politika, Ha a tarifapolitika való volna a számtani alapműveletek kor mindazokat, akik ma a BESZKÁRT tar politikáját kritizálják, többé-kevésbbé politikusokként kellene tisztelnünk. Nyilván azonban, hogy ezek olyan bonyolult * amelyekhez csupán a BESZKÁRT birto lévő statisztikai anyag alapos megvizsgál val lehet hozzányulni. isszakasz bevezetésével a BESZKÁRT kétségtelenül bátor, úttörő munkát végezett és azon nem lehet csodálkozni, hogy akik e bátor kezdeményezést követik és akik a rajtunk szer- zett tapasztalatokon tanultak, mint például Bécs, ezt a feladatot jobban oldják meg. De ha lehet- séges jobb megoldás is, akkor egy ilyen jobb megoldásra előbb-utóbb a BESZKÁRT-nak is rá ke?l térnie. A napi aktualitások után önkéntelenül is a jövő kérdései következtek. — Melyek volnának azok a feladatok, amik a legközelebbi időben — megoldásra várnak a BESZKART-näl? sünk, — En innen, kívülről két nagy problémát látok ezidőszerint a BESZKÁRT legközelebbi fejlődésében — mondta Veress Gábor. Min- denekelőtt elvitäzhatatlan, hogy viszonylag nagyarányú beruházások útján a villamos va- sút üzemét a főváros számos helyén és igen sok vonalán racionalizálni kell és hogy a villamos- üzem és az autobusz t egy, a mainál sokkal szorosabb együttműködést kell biztosi- tani, úgy hogy azok tökéletesebben egészítsék ki egymást. — A másik nagy probléma pedig egy dt- fogó, szerves tarifarefor m, amely a BESZKÁRT pénzügyi egyensúlyát is biztosítja, anélkül, hogy a főváros közönségének képes túlmenne. A tarifareform gét nem vala- mely mulasztás teszi idő: mert minden tarifarendszernek, a sorsa, hogy idővel elévül. Elév ül már is, mert a viszonyok változása foly tarifán egyre többet és többet kell agni, dani-foltozni, s midőn már valamely össze-vissza toldozva-foltozva, csaknem vehetetlenül bonyolulttá, nehézkessé és többnyire egyidejűleg gazdaságtalanná is akkor elérkezett a ideje annak, hogy újat kell — volt a következő kérdé- n mi inden tol- csinálni. — A közeljövő feladatainak rende miként illeszthető bele a HEV-kerdes? — A HÉ e — kaptuk még a magyará- zatot - ÁRT-kérdés komplexumában úgy műszaki, mint gazdasági szempontból jelen- téktelen volumennek látszik, s e kérdés meg- oldása annál inkább reményteljes, mert hiszen végeredményben 2 hogy a főváros magjának és ki nyékének egymás- közti közlekedési és szállítási viszonyai mindkét fél teljes megelégedés re minél hamarabb ren- dezést nyerjenek. Fzzel eljutottunk ahhoz a problémához, amelynek rendezésével most foglalkozik a fő- város és P rmegye: Postkörnyck — vitás ügyeihez, melyek sorában legel vám kérdése. Közleke rosan egymásra találó tuk tehát ezt is ebbe a sok tanu intervjuba, — A kövezetväm áll a kövezet- felelte Veress Gábor igazgató — magam is érdekelt fél kérdésében vagyok. Tudvalevő ugyanis, hogy a vasúton szállított áruknál a MÁV szedi be a kövezet- vámot még azoknál az áruknál is, amelyek közúti vámtárgyat még csak nem is érintenek. Ez a kö- rülmény a vasútnak a közúttal való versenyében egyik legfigyelemreméltóbb jelenség. Ebben a kérdésben ezúttal, mint érdekelt fél annál ke- vésbé tartom opportunusnak nyilatkozni, mert, tudomásom szerint, a kormány ezzel a rendkívül bonyolult problémával igen behatóan foglalko- zik, s minden remény meg van arra, hogy 1 kérdés is előbb-utóbb közmegnyugvásra eli zést nyer. --- Page 320 --- Ket domb lehordäsäval megkezdik az új légikikötő építését A budaörsi gazdák nagyrészével megállapodott a főváros — Budapesthez csatolják a repülőteret 10—15-ike között, a birtokába veheti, hi főváros az Erre koráb- sor, mert a művelés alatt állotta é be- nforgó miniszte: a legutóbbi ítási jogot, egyidejüen ist és ennek a munkálatok elrenc ténte megkez pján a pol- ára tüzte ki napra ké! bud: t csütörtök tárgyalá il a 1. égtöbb dáknak a ét napon belül megköti ljesen alaptalanok tehát meg a békés Kempelen Ágoston műszaki iCSUS, hold Buda gó Imre bíró és törtöki é: az érdekelt gazdák | k az ingatlanätad: ! 64-el már sikerült kintetében megáli: podást létrehozni, 5bbi 57-tel még foly- nak a yalások. A kérdés sürgősségére való tekintettel, a kärtala- nítási összeg mértékéről most nem alkudozunk: ez során dől el, kö meg- titäsi eljäräsnak ez a ze nok átadását nem fogja eltetni, miután a gazdák a légi kikötőnek ki- szemelt földeket — a ei munka véget értével — haladéktalanul átad; A főváros az érdekelt gazdák iránt a menő megértést és nu és nemcsak a fákért, szölökert nyos kártalanítást fizetni, a földeken kint levő kuk amelyet teljes legmesszebb- előzékenységet ta- hajlandó — méltá- hanem megbecsültette ca és más egyéb termés jen megtérít a gaz- akik ugyanekkor még a terményt is meg- k maguknak Ilyen címen a föväros mintegy 14—15.000 pengőt juttat külön a gaz- dáknak. e A főváros már a kisajátítási kérelem benyuj- kor felhívta a niszter figyelmét azokra a gekre, amely abból származhatnak, hogy új légikikötő területe két különböző közigaz táshoz tartozik, éppen ezért azt javasolta, hogy a kisajátítandó területet i Budapest határáh et a szempontokat tette és 1 lyezte, hogy a kisajátítandó terület tolása iránt intézkedik, egyben utasította a polgármestert az erre kozó előkészületek eszközlésére. A min er kö- zölte azt is, hogy a: olásnál a fővárost men- es illeté. alól és mindezekről külön, átcsa- vonat- s törvény fog intézkedni, amelynek ismeri a főváros. A leiratnak zért érdekes, mert az i Tövé ír y alapján Budapesthez cs tolt csepeli és budakeszi területek átvétele még 1 nem történhetett meg a magas illetékek és öltségek miatt mint jeleztük, előreláthatóan ok- megtő k, utána a kereskedelmi megkezdeti a földrendezési munká- mind különösebb nélkül , tekintve, hc e két rium melvek Negyven esztendő a tiszta Budapest történetéből Beszélgetés a jubiláns Balló Alfreddal a jubiláló Köztisztasági Hivatalról aki föbanäc: tünö ó Alfréd r tasági Hivata. jubilálta 35 éves méltatta it, A fövärosi a mult hé- mon bronz Fekete 35—40 .év szol semé- gálat hőskorába. el most sem szívesen en lassankint, € emlékezés zsílipjei. sági Hivatalt tulajdon- "tták, de erőteljesebb ődik, Ebben az évben sági Hivatalnak keze- lg csak a pesti ke- tal. Ebben az idő- A nökön kívül összesen A Köztisztasági Hivataltól az A Fővárosi Közti már 1894-ben fe 2 a® 7901-4 Je évhe e vällalat vette úton tovább, jőben a Köz millió korona volt, ya 120.000 korona, a locsoláshoz hasz- A tisztogatást 700 mun- ése mellett, A Köztisz- és szállította kodó helyre. Hivatal évi bud- ből a höeltakari- Ebben tás évi át. nált víz á kás vég te, 50 altiszt veze ! ági Hivatal irodája abban az időben a, Molnár- a 12. számú házban volt, ahol a Köztisztasági atal főnöke lakott. 1905-ben költözött a, Köztisztasági Hivatal a központi városháza épületébe. Ekkor készítették elő a Cséry-féle vállalat átvételét, amelynek szerződése 1906-ban járt le. Az átvétel 1906 december 25-én, apján meg is történt. Ebben az évben már 32 emberrel szaporították a munkáslétszámot, mert egyre több lett az átépített és aszfaltozott utca, amelyek tisztogatására nagyobb gondot kellett fordítani. 1907 ását, ami addig a kerületi előljáró- ságok gondja és feladata volt. — 1908-ban létesült a Köztisztasági Hivatai központi műhelye és raktára. A hivatal budgetje :kkor az utcai- és háziszemét fuvarozással eg már 1,920.000 korona volt. A következő évben 71 emberrel szaporitottäk a munkáslétszámot és nunkába állítottak 29 járdatisztító fiút. Az utcák locsolását 107 lajtos kocsi végezte, de a. belső terü- leteken az úttestet tömlövel, vízvezetéki csapokról, rös vizsugärral is mosták, a locsolómunkát 148 smber végezte, 1910-ben vonták be a szemétfuvaro- övezetbe a villanegyedeket: a Svábhegyet, a gligetet, a Pasarétet, a Lágymányost stb, 1912- "ben került sor a hivatal nagyszabású átszervezésére. kkor teljesen megszünt a kerületi előlj. köztisztasági tevékenysége, mindent a hi- vatal hatáskörébe utaltak, önálló pénztári kezelés beállításával. A hivatal tiszti létszáma a szervezés után 11 tiszt. viselőre növekedett, rajtuk kívül 60 altisztje, 160 előmunkása, 760 munkása, 31 járdatisztítója, 87 locsolöja, 14 aszfaltmosója és a gépek kezelésére 27 gépésze volt a hivatalnak, Ebben az évben kezd- róságok amerikai rendszerű folytonégőkályhák UNIO és OETL tüzhelyek Oetl Antal vasöntőde és gépgyár r.-t. kályha és tüzhelyosztälya Vi., Andrássy-út 9 ték meg a makadámutak olajozását 220.000 koro- nás előirányzattal, ugyanakkor szerzett be a hivatal két villamos utcamosót, 20 drb seprögépet és 10 drb újrendszerü locsolókocsit. 1912-ben vette a főváros kezelé- -féle szemétfuvarozási telepet, az ö állomás és a vasúti berendezéssel együtt. ros az egész berendezésért, telkekkel, épüle- nyokkal, sínpárokkai stb. együtt onát fizetett. A létszám az átvétel 1ét tisztviselővel és 260 munkással szaporo- . 1914-ben a hivatal a Kun-utcai központba köl- , majd nem sokkal később megnyitották a . kerületi irodát, a kerületi raktárakat és műhe- et. 1915-ben megszünt a tömlővel való locsolás A hivatal évi budgetje ekkor már 6,389.000 ko- a rúgott. 1918-ban vette át a hivatal a Bulyov- ki-utcai - Ugyanc a volt Cs telepet. 1919-ben ú átszervez tasági olgálatot, amely után a hivatal őinek létszáma 20-ra emelkedett. 1920-ban 12 drb Pachard öntözöautöt vásárolt a főváros a locsolás eredményesebb ellá z. Azóta is állandó az intézmény olyan ütemű, ahogyan terv ük és aho- gyan a főváros vezetősége szerette volna. A hivatal létszáma ma már 45 tisztviselő, 193 al- tiszt és 2500 munkás, az évi költségvetése pedig meghaladja a 7 milliót. 1930-ban épült meg a sváb- hegyi köztisztasági telep és munkáslaktanya, 1931- ben adtuk ät rendeltetésének a Csapláros-utcai te- lepet és garázst, amelyet 1932-ben követett a köz- ponti épület emeletes kibővítése. — 1930-ban határozta el a közgyűlés a pormen- tes háziszemét rendszeres gyüjtését és hat modern, higiénikus szemétgyüjtőautó vásárlását. Ebből azon- ban csak hármat lehetett üzembe helyezni, vel a valamennyi munkába állításához szükséges tartányok beszerzésére nem ie- hetett fedezetet előteremteni. A másik szemétgyüjtő autó átalakítva ezi. ts locsoló szolgálatot végez. — Úgy a szemétégeté. mi- szerint mint a pormentes sze- métfuvarozás ügye a gazdasági helyzet fokozatos . romlásával elakadt, de a helyzet javulása után ezek lesznek a hivatal legégetőbb és legsürgősebb kér- dései, megoldásra váró feladatai. Balló igazgató az érdekes beszélgetést azzal fe- jezte be, hogy akkor lesz a legboldogabb, ha. ezek a tervek nemcsak beteljesédnek, hanem bővülnek és Budapest mintaváros lesz a köztisztasági szol- gálat tekintetében. Beér Sándor " A fr zomänctäblai a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza Istvän-utca 5, Telefon: 82-4-29, GRO$Z FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. Budapest, IX., Bakáts-u; 1. ÚTHENGERLÉST PS vállai WOLFF ERNŐ Budapest, I., Keleníötd:eút 1. Tel. : 59 —9—68. HOFBAUER ÉS PIAZZA EPITŐMESTEREK TELEP IRODA Vi., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. PROTIWINSKY ts BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. 11/9, Telefon: 92-0-56. ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak, Egész nap nyitva --- Page 321 --- Budapest, 1935 oktöber 9, Európa minden országából özönlenek a betegek a Gellért gyógyszállóba A különleges orvosi propaganda meglepő eredményei A — székesfőváros tulajdonában lévő fürdők az utóbbi években állandó deficittel küzdöttek, éppen ezért van különös jelentősége annak, hogy a Szent Gellért-gyógyfüűrdő szeptemberi mérlege nyereséggel zárult. Kiegyensúlyozódtak a hiányok, bár a Hullámfürdő látogatottsága a meleg nyár ellenére sem érte el az 1934. évi forgalmat, s a rentabilitás kialakulásának főokát a gyó- gyító-osztályok — munkájában találhatjuk meg. Ez év januárjában bilkei Pap Lajos profesz- szor került központi igazgató-főorvosi minös6g- ben a Gellért-, Rudas- és Széchenyi-fürdő élére, s a most bekövetkezett eredmény Ő és munka- tévsai. által tnaugurált magasértékü — gyógyító tevékenység közvetlen folyománya. Annak ellenére, hogy a Gellértfürdő még ma is nélkülözi a klinikai osztályt, már ott tarta- nak, hogy a fekvőbetegek napi létszáma meghaladja a negyvenet, holott az év elején még öt-hatos átlag volt. Ha- sonló arányban emelkedett a járóbetegek száma, s a gyógyfürdő orvosi traktusának bejáratánál kora regyeltől késő estig egyik kéz a másiknak adja a kilincset. A Fővárosi Hirlap munkatársának nyílott arra, hogy bilkei Pap Lajos dr.-tól felvilágosításokat kérjen a Gellért-fürdőben folyó gyógyító-munkát illetően. — Rajtam kívül — három fiatal szakorvos Közülök az egyik alkalma kezdte nyilatkozatát — kollega dolgozik itt. reuma, a másik az ortopédia szakorvosa, a harmadik pedig belgyógyász. A röntgenolögiai vizsgálatokat — természetesen külön szakorvos végzi. Segédszemélyzetünk há- rom vöröskeresztes-növerböl, s ugyanennyi masz- százs-nővérből áll. A forrásvíz gyógyhatásait az indikációk- nak megfelelően különböző gyógyászati segéd- eszközök igénybevétele útján igyekszünk ki- bővíteni, s hála a székesfőváros megértésének, nyugodtan elmondhatom, hogy gyógyfelszereléseink mindenben megfelelnek a követelményeknek. A törvényhatóság a közelmúltban 160.000 pengös hitelt biztosított a gyógyfürdők fejlesztésére, s ez az összeg lehetővé teszi számunkra, hogy mindenben lépést tartsunk a külföld híres intézeteinek fejlődésével A — fizikoterápiá mechanoterápi és Zander-kezelésre a logkitünöbb rendelkezésre, s talán egyedül sunk az, amely elavult és modern géppel. — Az új röntgen-gép janyagi fedezete van, s hogy eddig még nem tudtuk pusztán azon múlik, hogy ezideig nem meg a behozatali engedélyt. Nem kétlem azonban, hogy erre is rövidesen sor kerül, s az új metallix- gép megkezdheti működését. Örömmel állapítom meg, hogy a Gellért-győgyfürdű jó híre egyre inkább elterjed a külföldön. vannak — angol, dán, akik gyakran — hó; nálunk, majd újra visszatérnek, vagy maguk helyett más honfitársaikat küldik el Budapestre. Sok belföldi és megszállott területi páciensünk is van, s a beteglétszám rövidhullámú gépek állanak röntgenapparátu- sürgösen pótolandó meg- rezni, kaptuk id és amerikai apokat — töltenek Allandóan betegeink, ate állandó gyarapodása folytán mindinkább előtérbe keri a ma még csak elképzelésben élő kiinikai osztály felállítása. A ma lehetőségei u nis eléggé korlá- tozottak, a betegek minden tegétől nem kíván- hatjuk meg, hogy a luxushotel-számba menő Gellért-szálló árait megfizessék, viszont meg- győződésem, hogy az orvosi propaganda foko- zatos elmélyülésével nem olyan sok idő mulva a világ minden tájáról özönleni fognak a betegek. Hogy ennek idegenforgalmi empontból milyen óriási jelentősége van, nem kell magyaráznom, elég, ha arra mutatok rá, hogy a gyógykezelésben nincs holt szezón, télen- nyáron egyaránt folyik az, és így akkor is számolhatunk forgalommal, amidön a túrizmus a külföldieket. — Az elműlt esztendőhöz viszonyítva beteg- forgalmunk megn6gqgyszerezödött, .s jelentékenyen emelkedett a betegek itt tartózkodásának tar- tama is. A Gyógy- és Üdilőtelepi Bizottság hat- hatós segítségével az elmúlt nyáron a külföld szakorvosai százával tanulmányozták fürdőinket, s úgy m, hogy a propaganda e speciális faja nagy mértékben gyarapítja az általános jellegű idegenforgalmi propaganda által elért szép ered- ményeket. jelentős idegen- mem hozza ide Fantasziikus perkiserletek a 1IÖvdros ellen A Fővárosi Hirlapban nemrégiben nyilatko- zott Szemethy Károly dr. tiszti főügyész, aki többi közt rámutatott arra a furcsaságra, hogy mostanában a rossz gazdasági következtében az emberek egyre-: ra ta- lálnak ki fan kus követeléseket a fő- várossal szemben, szonyok miután egyéb jövedelmi forrást nem tudnak ma- guknak kitalálni. A tiszti ügyészségnek a leg- ravaszabb jogi kérdésekre kell berendezkedni tisz- tán azért, hogy az alaptalan poreskedöknek ezt a pergőtüzét elhárítsák. Hétről-hétre fordulnak elő ilyen furcsaságok, íme három az eheti csokorból. * zeitl Károly felperes a Gäzmüveket perelte, mégpedig a sablontól teljesen éltérő módon. Szeitl valamikor a Gázművek alkalmazottja volt, elbo- csátották, de nem a felmondási illetmények körül keletkezett a nézeteltérés, hanem, mint kereseté- ben olvashatjuk, azt kívánta a bíróságtól: „meltöztassck a Gázgyárat bírói ítélettel arra kötelezni, hogy engem újra alkalmaz- zon,.‘” Két fórumon elvesztette perét, de a makacs peres- kedő felment a Kúriáig, ahol Tott István dr. ta- nácselnök elnöklése és Gallia Béla dr. előadása mellett a felülvizsgálati kérelmet szintén elutasi- tották. 3 Egy másik ügyben a főváros nincs közvetle- mül érdekelve, csak a fővárosi kórházak. Ott feküdt valamiféle bénulással Pituk Istvánné, egy géplakatos felesége. Meggyógyulása után azt állí- totta, hogy a fővárosi kórház orvosaitól nyert érte. sülése szerint, ő a betegségét Pasteur-oltäsok következtében ka különleges oltóan; származott beteg: széki bíró szélesk: nek során először ta, Azt állította, zgal ki . Hor: hogy valami srleteztek rajta, innen ith Andor dr. törvény- yítást rendelt el, amely- is kiderült, hogy a főváros timba az orvosok soha nem hozták junk- asszony betegségét a Pasteur- oltásokkal. A Pasteur-intézet orvosai viszont orvosi naplóval igazolták, hogy semmiféle új szerrel nem kiserle- tesztek, annyira nem, hogy a rendes bevált oltó- szerrel nem csupán az asszonyt, hanem annak fér- jét és gyermekét is kezelték, mert az egész csalá- dot összeharapdälta egy veszettségre gyanus kutya. A családnak nem történt semmi baja, hogy az asszony valamilyen fertőzés következté- ben gerincvelögyulladäst kapott, arról az orvosok természetesen nem tehetnek, A. bíróság elutasította a keresetet. x A harmadik esetben özvegy Balla Józsefné havi ötvenpengős járulékot követelt per útján a BESZKAÁPT-tól, mégpedig azért, mert egyetlen fiát és eltartóját, Balla József iparossegédet ta- valy halálra gäzolta az Ülői-úton a villamos. Hainkovszky DezsÖö dr. budapesti törvényszéki bíró tárgyalta az ügyet és a szerencsétlenül járt fiatalember barátainak tanuvallomásából — kitűnt, hogy Balla József erősen ittas állapotban került a villamos kerekei alá, mégpedig olyan szinte eszméletlen körülmények közt, hogy a szemtanuknak az első pillanatban az volt a benyomäsuk, hogy a fiatalember öngyilkos- ságot követett el. Itt is elutasították a keresetet. BESTI KIRAKAL Viläglapok Budapesten Körülbelül egy hétig tizenkét ország viläglap- jainak idegenforgalmi szerkesztői tartózkodnak Budapesten és kirándulnak néhány kedv vidéki városunkba is. A lapok, amelyek ezen a ándulá- son képviseltetik magukat, igen komoly, nagy orga- numok és valamennyien barátságos or: gok kép- viselői. Nem a cseh, jugoszláv zgírók, de azt mond- tényleg minden ól jött egy-két ujságíró kolléga. Aa Budapesti I ggal egyetértés ben invitálta meg s t. Hiába, bebizo- nyosodott már az idegenforgalom fej- lesztéséhez nemcsak jóindulat és lelkesség szüksé- , hanem az is, hogy az idegenforgalom ügyét éző egyének valósággal szakemberekké képezzék ki magukat, bőségesen el legyenek látva tapaszta- latokkal, ismeretekkel és cselekedeteikből sohasem hiänyozzel eg. Ebben az esetben mindez a té 5 szerepet játszik. Valaha rengeteg pénzt költöttünk el arra, hogy olyan vendégeket hívjunk, ponti Gyóg; zony valósággal vagyonokat emésztett föl. Sajnos, nem mindig tudtuk megválogatni azokat a csopor- tokat, amelyek hasznosak lettek vol: abban a te- kintetben, hogy Magyarországnak és magyar fő- városnak reklá áljanak, Akármilyen nevet- ségesen hango:; de az idegenforgalmi ujság- írók meghívásán kívül az utóbbi esztendők legreme- kebb ötlete volt, hogy állodai portásokat invi- táltuk meg Budapestre és töltettünk itt velük né- most vendégeink, nem v összehasonlítást, de kétségtelen, hogy egy ország épségének, gazdagságának, élvezeteket nyujtó oltának ezen a két csoporton kívül talán senki sem használhat többet. szik rossznéven ezt e — Gundel Küctaly Gundel Károly jubilál, huszonöt esztendeje ő az Budapesten, aki a legízesebb falatokat tudja nyuj- tani az előkelő magyar és a még előkelőbb külföldi közönségnek. A Gundel-dinasztiänak páratlan ér- demei vannak Budapesten, de ezeket az érdemeket a család ma élő feje, Gundel Károly emelte leg- bbra. Ha van Budapesten, ami tökéletesen nytalanul európai, akkor az az asztal, ame- ndel Károly megterít és amelyet Gundel Ká- ötle- lyet roly lát el a legremekebb fogásokkal, ízlés tesség, a vendég megbecsülése, mind olyasmi, Iyekkel ebben az országban An Gundel rendelkezik legjobban. Igenis, Gundel Károly töké. letes üzletember, aki valószínűleg megtalälj: maga számítását, emellett azonban a legbőkezűi gavallér és amit pénzért ad, az is olyan, mintha ándék volna a vendég számára. Az igazi nagy világvárosok sem vetélkedhetnek ebben a tekintet- ben Budapesttel, mert nem mindegyiknek van Gun- del Károlya. Aki pedig tudja azt, hogy a külföldit sősorban és legmaradandóbban a gyomrán és az inyén át lehet megfogni, az csak hálával gon- dolhat arra a huszonöt esztendőre, amióta Gundel Käroly a magyar idegenforgalom fejlesztésének szolgálatába szegődött. Amit 5 huszonöt esztendőn át mint becsületes és jó üzletember véghez vitt, :z már valósággal hazafias cselekedet volt. sikerül? Október 19-én kezdődik tálysorsjáték, óriási zegek nyerhetők ismét és sokan lehetnek váratlanul gazdagok! Nem szabad a reménységet feladni, mindig törekedni kell az embernek és lehetőségeket keresni, hogy hátha most a „szerenc vélet- len" sikerül, mert — mindenkinek és minden egyes sorsjegynek egyenlő a nyerési esélye. Nyerni azonban csak annak lehet, akinek sosjegye van, Vegyen vagy rendeljen tehát egy sorsjegyet még ma bármelyik fő. árusítónál. Fizetni van ideje legkésőbb a húzás előtt. A szerencse forgandó! Hivatalos árak az I. osztályra: Nyolcad Negyed Fél Egész 3p 6P 12" 24 P az összes főárusítóknál. az új m. kir. 0sz- --- Page 322 --- Budapest, 1935 október 9. Kisajátítás nélkül jutott a főváros a Horthy-bástya ingatlanaihoz Megegyezett a főváros a kilenc előkelő ingatlantulajdonossal Hónapokkal -ezelőtt jelentette Fővárosi Hir- lap, hogy a főváros és a Közmunkák Tanácsa méltó ünnepségekkel, maradandó módon akarja emléke- zetessé tenni Budavár felszabadításának jövö6vi kétszázötven éves jubileumát. Ennek a vilá szóló évfordulónak a szolgálatában a Fővárosi Közmunkák Tanácsa a közelmultban igen érdekes terv megvalós indította el: elhatározta a né- hány évtizeddel ezelőtt lebontott Bécsi Kapu ere- deti helyreállítását. A jubiláris ünnepség elökeszi- tésével behatóan foglalkozik a székesfőváros köz- művelődési ügyosztálya is, ahol munkatársunknak a következőket mondották: A jövőévi ünnepségekkel amelyek nem- zetközi jelentőségükben méltóan kapcsolódnak a Fázmány Péter Egyetem most rendezett 300 éves jubileumához, Magyarország dokumentálni kívánja a mű- velt világ előtt, hogy már évszázadokkal ezelőtt is bástyaként állott a nyugati m veltség és haladás elpusztítására irányuló ellenséges törekvésekkel szemben és eat a 250 esztendős fordulót arra is fel kell használnunk, hogy a Magyarország iránt mindjob- ban ébredező — szimpátiát, lehetőség szerint még jobban kimélyítsük. A budai vár eddig is bövelkedett a pazar látnivalóban, jóllehet a kétszázötven évvel ezelőtti harcok, ostromlások következtében csak "kevés em- lék maradt meg épen, sőt az idők során a Tomok nagy része is eltünt, igy a budai vár kapui közül ma már egyedül a Bécsi Kapu maradványa lelhető fel, a többit a későbbi építkezések eltüntették. Ezért volt nagyon helyes a Közmunka Tanács gesztusa, amellyel elhatározta, "hogy az egyetlen megmaradt kaput korhű leírások alapján, a Műemlékek Orsz gos Bizottságával karöltve, eredeti formájában helyreállítja, A i várfalmaradványok felhaszná- lásával Lechner Jenö müepitesz-tanär igen sike- rülten és mély történelmi átérzéssel oldotta meg ezt a nehéz feladatot. A három boltíves kapu €pi- é. már annyira előrehaladt, hogy rövidesen el- szülnek vele és a poraiból feltámasztott várporta már a jubiláris év előtt is igen érdekes idegenfor- galmi látványossága lesz fővárosunknak, * összefüggésben a jövőévi jubi- szorosan összefügg a Bécsi a pesti oldal új bástyasétá- Nincs ugyan leummal, de mégis Kapu helyreállításával nyának közeli megnyitása, amely lehetővé teszi, hogy a szemlélődő, most már három oldalról, északról, nyugatról és keletről gyönyörködhessék az eléjetáruló panorámában, ha a várfalak mentén körülsétál. A tervek erre vonatkozó részéről illetékes helyen ezeket közölték a Fővárosi Hirlap munkatársával: — A kormányzó 10 éves jubileumának emlé- kére elhatározott bástyasétány terveit a Közmunka Tanács és az építkezés megkezdését csupán az a kü mény késleltette, hogy a sétány útvonalába eső tulajdonosokkal még nem volt meg a megegyezés. Erre most, szombaton került sor. Kempelen Ágoston műszaki " főtanácsos, a väros- rendezési ügyosztäly vezetője, megbeszélésre ké- rette magához az érdekelt tulajdonosokat, illetve azok megbízottait. — Mindössze — kilenc ingatlan reszbenvalö igénybevételéről van szó, amelyek ezidőszerint báró Hatvany Józsefné, az angol királyi követség, a kincstár, özv. Kuthvölgyi Fellegi Viktorné, Diewald Henriette, Cartier Lajos, özv. gróf Apponyi Al- bertné, gróf Zichy Rafael és Párdány Oszkár dr. birtokában vannak. A megbeszélések. a kölcsönös megértés és a terv iránti lel- kesedés jegyében folytak le, A tulajdonosok minden tekintetben átérzik a gon- dolat nagyszerűségét, a főváros pedig igyekszik úgy megvalósítani a tervet, hogy az ingatlantulaj- donosoknak minél kevesebb kellemetlenséget, vagy EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FŰTÉS, VIZVEZETÉK £S CSATORNAZASI VÁLLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.:17-9-05 Vdczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. megrövidülést okozzon. Éppen ezért módosították is az eredeti terveket és nem foglalja el az épülő úttest teljes egészében a házak és várfal közötti területet, hanem annak csak egy részét hasítják ki, úgy hogy a házsor előtt előkert marad. Ehhez a megoldáshoz a tulajdonosok kivétel nélkül hozzájárultak. A főváros a sétány keskenységét helyenkint. rondellaszerü kiugrökkal [fogja ellen- súlyozni. A terv érdekében igen örvendetes ez a nös megértés és síma megállapodás, mert el- lenkező esetben hosszú, bonyadalmas eljárásokra, jogvitákra szolgältathatott volna okot a mai hely- zet. Megállapították ugyanis, hogy a szóbanforgó in; lanok túlnyomó része eredetileg is közterület volt és csak későbbi, jóhiszemű elbirtokläsok révén kerültek ma- gántulajdonba. A megegyezések létrejötte után haladékta- janul vállalatba adják az építkezést és megkezdik a munkát, hogy az új bástyasétány minél hama- rabb, a jubiláris ünnepségek megnyitására feltétle- nül felavatható és megnyitható legyen. A restaurált Bécsi Kaput is úgy építik, hogy a kapupärkäny lesz az összekötő híd az északi primás bástya és a most épülő új bástyasétány között. w a o zz B. Lelkes hangulat a déli kerületben A Nemzeti Egység Pártjának valamennyi dél- kerületi szervezetében nagy erővel és lendülettel megindut a választási mozgalom. A Nemzeti Egy- ség Pártja, ismerve. a polgárság hangulatát és a Nemzeti Egység eszméjéhez való tántoríthatatlan ragaszkodását, a legteljesebb higgadtsággal néz a választás elé, amelynek győztes eredménye máris biztosnak tekinthető. A Józsefvárosban, a Ferenc- városban, Köbányán és az új Rákosvárosban, az eddigi Zuglóban sorozatos nagygyüleseken fejtette ki a listavezető Usetty Béla, Pőzel István dr. és vitéz Tóth András a párt programját, törekvéseit, e nagyszámban egybesereglett választók elött. Usetty Béla beszédében megemlékzett vitéz jákfai Gömbös Gyula miniszterelnök hároméves kormányelnöki munkásságáról, azokról a — felada- tokról, amelyeket miniszterelnöks6ge alatt már megoldottak, továbbá a törvényhozási elintézésre előkészített gazdasági és pénzügyi javaslatokról, amelyekkel a mai rendkívül nehéz időkben is ki akarja harcolni a nemzet jobb sorsát. A nagygyülés közönségének zajos helyeslése mellett Usetty Béla hangoztatta, hogy a közigaz- gatási bíróság döntése folytán megismételt válasz- tás újból azt fogja bebizonyítani, hogy Gömbös Gyulának változatlanul hatalmas tábora van a fő- városban és tévednek azok, akik ennek az ellenke- zöjét hiszik. : "Tiszta, becsületes fegyverekkel fogjuk a vá- lasztási küzdelmet megvívni, jelentette ki Usetty — mert a pártnak nincs szüksége arra, hogy akár a legélesebb harcban is letérjen az er- kölcsi alapról, hogy a keresztény nemzeti gondolat, a felebaráti szeretet és az önzetlen közéleti munka elveinek szemelőtt tartását feladja. A — kerület választópolgársága —- fejezte be beszédét — tizen- hat éve tünteti őt ki bizalmával, amelyet azzal viszonoz, hogy igyekszik minden polgártársán se- gíteni, a főváros és a haza érdekeit pedig odaadóan szolgálni. Pözel István dr. programbeszédében elsősor- ban a főváros időszerű — kérdéseivel foglalkozott. Sorra vette az üzemi, a pénzügyi, az idegenfor- galmi, városfejlesztési stb, problémákat, amelyek- nek fáradhatatlan szószólója akar lenni a ‚parla- mentben is. Majd azt hangoztatta, hogy a mostani nehéz külpolitikai helyzet még az eddiginél is foko- zottabban indokolja, hogy a nemzet egy emberként sorakozzék Gömbös Gyula és kormánya — mögött, mert az egész ország összefogása nélkül a minisz- terlenök nem képviselheti akkora erővel és súllyal a nemzet érdekeit és eszményeit, ahogyan azt ma minden magyar ember óhajtja. Vitéz Tóth András emlékeztette a választókat arra, hogy Gömbös Gyula wolt az első, aki népi po- litikát kezdeményezett, aki széleskörű reformokat tervez és valósít meg és aki kormányprogrammá avatta a békereviziót. Hm valaha, úgy ma nincs helye annak, hogy kicsinyes pártpolitikát üzzünk, mert a mostani zivataros időben valóban el kelj né- mulniok a magyart a magyartól elválasztó világ- nézeti, felekezeti és egyéb ellentéteknek. Ezután hangoztatta, hogy a frontharcosok és rokkantak égető problémáinak megoldását fogja sürgetni az illetékes fórumoknál. A gyűléseken felszólaltak még Pawvlik Ferenc királyi tanácsos, Gazdy Jenő ny. postafőigazgató, Katona János, Dongó Orbán, Halter Károly, Göde Jenő ny. miniszteri tanácsos és mások. ELŐADÁSOK ÉS FOGADOORAK A VI. KERÜLETBEN Okt. 9. este 8 óra: Előadó: Zech Alfonz bi — Okt, 10. este fél 8 óra: iparosok számára. Előadó: A Nemzeti egység eszmetana", NEP sajtóosztályának vezetője. Iparjogi tanácsadó a kézműves- k 070838 András dr, ipartestületi főjegyző. — Okt. 12. és 26. d. u. fél 4 óra: Gyermekdél- ran. Votítetrkébeg előadás. Előadó: Gereben Kálmán kerü- eti titkár. . 12. este 8 óra: , A y: ". Elő- adás dalbetétekkel. 7. fenemestér, — Okt. (14. d. u. Előadó Tibolt Zoltán hangmester, — 5 óra: Sárkány Ferenc szfőv. bizottság tag fogadó órája. — Okt. 15. este 8 óra: „Az járusítás lélek- tana", Előadó: Nagy Tivadarne dr. tanár. — Okt. 1 8 őr képességvizsgálat". (Sorozatos előadás.) pességvizsgálat a pályaválasztás szempontjából. Vetített- képes előadás. Előadó: Bálint Antal OTI főfelügyelő. . 19. (szombaton) este 9/6ra: a párttagok ismerkedési estje, tánccal egybekötve, Ruhatär zenehozzájárulással 50 tillér. Főrendező: Rónay Lajos kerületi titkár. — Okt. 21. du. 5 óra: Sárkány Ferenc szfőv, bizottsági tag fogadó órája, — Okt. 21 , este 8 óra: , Aktuális kézművesipari kér- dés: Vita. Előadó: Boross András dr. ipartestületi fő- jegyző, — Okt. 22. du. 6 óra: Szurday Róbert orszgy. kép- viselő fogadó rája, — Okt, 24. este fél .§ óra, iparjogi tanácsadó a kezmüvesiparosok számára. Előadó: Boros András dr, ipartestületi főjegyző. — Okt. 28. du. 5 óra — Okt. képviselő fo- tosítás a köz- Sárkány Ferenc szfőv. bizottsági tag fogadó órája. 28. este 7 óra: Bessenyey Zénő d 7 gadó órája. — Okt. 30. este § óra gazdaságban". Előadó: Tarcsay F zi A kerületi elnöki tanács hetenként a következő napokon este 7-től tartják fogadóóráikat: hétfőn: Schoep; Hin Lajos, kedden: Resch Aurél, v. Papp Gyula, á Vogel Béla dr., Buday Bela dr., Raffay István, csütörtő- kön: Laubál István dr., Aczél Endre dr., pénteken: Groák László dr., Schilling Endre dr, Az orszgy. képviselők és zfőv. biz, tagok fogadó órá jelentkezéseket legalább három nappal előbb . gnál kell bejelenteni. Az előadásokat csak VI. kerületi párttagjaink részére tart- ják, Belépődiíj nincs. GYŰLÉSEK A VIII. KERÜLETBEN 7, este 8 órakor" a 190. sz. körzet gyűlése, a Vasuti Altisztek Körében. — Kedd, okt. 8. 193. körzet g zabó-féle vendéglő- 4 Szerda órakor a 197. Ü k: 70. — Tóth Gazdy Jenő. — Iszólalnak A GYŰLÉSEK A IX. KERÜLETBEN Hétfő, okt, Wien-vendéglőbe értekezlet a kerületi köz órakor 217. körzeti gyűlés a Síp utca 9. — Szerda, okt, 9, zetek a Szép 7 körzeti gy órakor körzeti Kedd, okt. 8, este 8 vendéglőben, Ranolder- 4 215. kör- vendéglőben, Lónyai- és Ki- okt. 10, este 7 órakor szerve- 1. te. zeti ér! kezlet a központban. — Péntek, okt. 11, este 8 óra- kor 218. körzeti gyűlés a Szép Ilonka vendéglőben. 8 óra 30 perckor a kerületi központban, Zita-telep, értekezlet. — Szombat, okt. ste 8 órakor a 230. körzet értekezlete a Galambos-vendéglőben, Mihálkovits-u. 14. A körzeti érte- zólalnak: Usetty Béla, , Szentesi József, Wellisch A. kezleteken minden alkalommal fel: Soós Sándc ség V. kerületi egyik a ársadalmi egyesülése i Pol- gári Kaszinó szerdán este ünnepi vacsorát rendezett ab- ból az alkalomból, hogy beiktatták tisztségébe a kaszinó új elnökségét, Az évadnyitó v rán megjelent Zsitvay Tibor, akit a kas í G välasztott. Ott voltak továbbá Bessenyei Zénő és Szurday Róbert, a kaszinó elnöke, illetve társelnöke, Terböcz Imre, Pözel István és még több országgyi ényhatósági bi- zi tag, Kauser Ist 2 a kerületi szer- ek vezetői és a Lipótváros polgársága, úgyhogy az Öl terem zsúfolásig megtelt. Az üdvözlő beszédek után Bessenyei Zénó emelkedett szólásra, Bel- és küpolitikai kérdésekkel foglalkozva, megállapította, hogy Budapest- nek példát keli mutatni a nemzeti erők összegyűjtésének és megszervezésének munkájára ís. Ezért örömmel üdvözli a kaszinót, mint a polgárság egyik számottévő, hazafias kötelességét teljesítő közületét. vV y Béla, Pözel István és v. Tóth András ünneplése Kőbányán. A NEP kőbányai szervezetének - kebelében alakult Maglödi-üti kuglizó asztaltársaság Lengyel Ar- turné körzeit elnök és"kerületi választmányi tag rende- zésében — szombaton vacsorát tartott, amelyen megjelent Usetty Béla, Pőzel István és v. Tóth András is. Lengyel Arturné üdvözölte őket s kijelentette, hogya kedélyes vacsora keretében "a politikáról is szónak kell esni, mert ezt diktálja a déli kerületben megváltozott helyzet. Bizto- sítja a kerület három volt képviselőjét, hogy ezzel 'együtt a polgárság bizalma és szeretete nem változott irányuk- ban és abban a reményben köszönti őket, hogy mihamarább ismét — elfoglalják helyüket a törvényhozásban. Dongó Orbán igazgató, a X, kerületi pártszervezet elnöke üdvö- zölte még a volt képviselőket, akik nagy lelkesedés köz- ben mondtak köszönetet a bizalomért. Zech Alfonz báró előadásai. A Nemzeti Egység pártja székesfővárosi szervezetének felkérésére Zech Alfonz báró sorozatos előadásokat tart a nemzeti egység mozgalmának és pártjának ideológiai felépítéséről. Szerdán a zuglói kerületben, csütörtökön Kőbányán tartotta meg nagysikerű előadásait, melyek után a hallgatóság lelkesen ünnepelte a párt vezérét, Gömbös Gyula min: erelnököt. Nagy érdek- lődés kísérte az V. kerületben, a .Lipótvárosi Polgári Ka- szinóban és a IX. kerületben tartott előadásait is, A XII. kerületben Kauser István dr. ügyvezető igazgató és Henoz Lajos fővárosi bizottsági tag részvételével folyt le elő- adása, A Nemzeti Egység Pártja budai kispolgárok és munká- sok csoportjának XI. ker. szervezete nagyszabású szüreti mulatságot rendezett a Lenke-út 115. sz, alatt lévő Balázs- féle vendéglőben. Jelen voltak Szäntay István törvh, biz, tag, Pataky Ferenc dr., a budai Kispolgárok és Munká- sok elnöke, Somody Pál XI. ker, (központi titkár a Budai Iparos Kör részéről, Tóth István, ezenkívül a szer- vezet tisztikara, valamint 500 vendég. A jól sikerült ren- dezés Linzmajer Nándor főrendező érdeme. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója . DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. --- Page 323 --- / Budapest nagy problémája: az élelmiszerforgalom és a piac rendezése Juhász Jenő dr. az Élelmiszerüzem fejlesztéséről és a budapesti piac reformjáról Széles körben keltett nagy feltűnést az a nyi- latkozat, amelyet a Fővárosi Hirlapnak adott Juhász Jenő dr. gazdasági főtanácsos, fővárosi bizottsági tag a Községi Élelmiszerüzem bizonyos szempontok szerinti történő fejlesztéséről és az általános piac- rendezés keretében árszabályozó és árufelvevő hiva- tásának rnéltó betöltéséről. A napilapokban is meg- vitatásra került az érdekes nyilatkozat s úgy a saj- tóban, mint az ipari és kereskedelmi érdekeltségek körében bizonyos aggodalmak hangzottak el abban a tekintetben, hogy a fővárosnak ez az intézménye mennyiben érintené Jphász Jenö dr. elgondolásában az élelmiszeripar és kereskedelem érdekeit. Az ér- deklődés és megmozdulás, amely — értesülésünk szerint — a törvényhatósági bizottságban, a költ- ségvetési vita során is megvitatás tárgyává teszi a kérdést, annál inkább érthető, mert Juhász Jenő ennek a piackérdésnek nemcsupán egyik legki lóbb szaktekintélye, hanem egyuttal az Élelmisz üzem üzemi bizottságának elnöke ts. A nagy vi hangra való tekintettel újabb kér- désekkel fordultunk hozzá s mindenekelőtt figyel- mébe ajánlottuk azt az elhangzott kifogást, nogy ebben a kérdésben egyáltalában miért nyilatkozott. Juhász Jenő dr. a következőket mondta: r — Úgyis mint független polgárnak, s mint fővárosi bizottsági tagnak — felelte Juhász Jenő dr. — jogom van ahhoz, hogy Véleményem le- gyen és hogy ezt ki is mondjam, különösen olyan kérdésben, amelyet évtizedek óta tanulmányo- | zok, De mint bizottsági tagnalı kötelességem is, hogy foglalkozzam mindazokkal a kérdésekkel, amelyek a székesfővárosnak és közönségének ér- dekeit érintik. — Miben látja az okát annak, hogy a köz- érdek szolgálatára tett nyilatkozata kereske- delmi és ipari körökben feltűnést és némi aggo- dalmat is keltett? — Nyilatkozatomat bizonyos vonatkozás- ban nyilván félreértették. Pedig magából a nyi- latkozatból kitűnik, hogy az — Élelmiszerüűzem — fejlesztése alatt nem azt értem, hogy az elárusító he- lyeket nyakló nélkül megszaporítsák, hanem azt, hogy az Elelmiszerüzemnek meg kell adni az életlehetőséget arra, hogy a forgalom, a piaci áralakulás és a mezőgazdasági termény- értékesítés terén közgazdaság empontból ma- gasabb hivatást töltsön be. Részletekről egyelőre nem tartom aktuálisnak nyilatkozni, mert ez a magasabbrendű hivatás szoros összefüggésben van az élelmi- szerpiac szerkezetének — tökéletesítésé- vel és gyakorlatiasabbá tételével. Olyan problémák, olyan feladatok ezek, amelyek nagyon sok alátámasztást és nagyon sok meg- tárgyalást igényelnek és természetes, hogy ezek során álláspontomat igyekezem majd érvényesi- teni. A piacrendezés terve Juhász Jenő dr.-nak erre az általános piacrende- zésre nagyszabású tervezete van, mely egyelőre ál- talános, szinte akadémikus jellegü, s arra szolgál alapul, hogy a közérdek szemmeltartása mellett ebbe a gyakorlati igények, a jogos és közérdeket nem sértő magánérdekek beleillesztesevel a nagy probléma megoldásához tárgyalási alapıl szolgáljon. Kérésünkre tervezetének, amely a szakembertől Kezdve a gyomrán át érdekelt nagyközönség figyel- mét egyaránt leköti, a következőkben ismertette alapelveit: — Ha a a városélelmezés terén nem volná- nak mások a termelő és fogyasztó között, mint a készletek összegyüjtéséről és felfuvarozásá- ról polgári haszon mellett gondoskodó szállító és az elosztásról olcsón és jól gondoskodó ke- reskedő, vagy más szervezet, a városellátási adrzinisztráció megelé- gedhetnék a piacok egészségügyi ellen- őrzésével, valamint a készletek és szükségletek infor- matív jellegű nyilväntartäsäval, mert az drak automatice követnék a termelési költségeket, a felhozatal pedig automatikusan követné a szükséglet mértékét. Azok a nagy lehetőségek azonban, amelyek a városéilelmezés keretében a mester- séges konjunktúra termelésre és nagy kon- junktúrális haszon elérésére a dolgok termé- szeténél fogva kínálkoznak, olyan tényezők beavatkozását és közbe- ékelődését is magukkal hozzák, ame- lyeknek voltaképpen gazdasági rendel- tetésük nincsen. Céljuk kizárólag a minél magasabb haszon és pedig akár a termelő, akár a fogyasztó, akár az ezek között szükségszerű és ezért hasznos közvetítést végző, tehát egyéb produktív ténye- zők rovására. Ez teszi szükségessé a városélelmezés terén a közigazgatási beavatkozást. Ha a mechanizmusban hiba van — A termelő természetesen minél maga- sabb árat akar elérni, a fogyasztó szükségleteit minél olcsóbban igyekszik beszerezni. A közület nagy érdekeit szolgáló adminisztráció, amely- nek szem előtt kell tartania a termelési költ- ségeket, az élelmiszerellátás árainak csökken- tésére helyesen nem törekedhetik másképpen, mint egy- részt a termelési költségek leszälli- tásával, másrészt az árdrágító ténye- zők kikapcsolása és a szállítási költ- ségek leszállítása révén, — A városellátásban fellépő zavarokat és bajokat kuruzslás volna egyszerűen a város- élelmezésbe bekapcsolódott kereskedelem rová- sára írni. Ha árdrágítók, lánckereskedők, fel- vásárlás és beraktározás c: mesterséges konjunktüramüve: a piacon, ezt közeivel dolgozó zek jelennek meg ne intézzük el azzal, hogy megromlott a kereskedői morál, hogy a szállítók, vagy kofák sorában gazembe- rek helyezkedtek el, hanem azt, hogy a városellátás mechanizmusában Jami hiba van. va- — Az élelmiszereknek a termelőtől a fo- gyasztóhoz jutása ikai folyamat, ame- mechanik lyet végeredményben egy jól vagy kevésbé jól Az adminisztráció látható mechanizmus lát el. dolga az, hogy ezt a mechanizmust felismerje, tökéle- tesítse és biztosítsa egészséges műkö- gyakorlatilag voltaképpen azon múlik, hogy ezeket az adminisztrációs fel- adatokat ki tudja gyorsabban, olcsóbban és tökéletesebben megoldani? A magänalkalma- zottakkal saját hasznára dolgozó kereskedő, avagy az állam a maga minden körülmények között egyformán fizetett, a hozzáértés szem- pontjából nehezen megválogatható és csak hosszadalmas fegyelmi eljárás erősen elméleti ellenőrzése alatt álló alkalmazottaival? A párizsi példa és a bizományos — Ha nem is ad abszolút érvényű választ erre a kérdésre, mégis figyelmeztethet a helyes útra ebben a tekintetben a párizsi piac történelmi fejlődése. Ez a piac erős adminisztratív ellen- őrzése mellett voltaképen mindig abba az irányba tendált, hogy a város élelmiszerellátásában érintetlenül hagy z árukat a termelési piaco- kon összegyüjtő és a fogyasztás helyére felszál lító — kereskedők, a , szállítók" tevékeny: területét, magát az árut azonban, amint az a piackörzetbe, a város területére meg- érkezett, a legszigorúbb ellenőrzés alá veszi és az élelmiszerek mennyiségben való elad ól minden további önálló kereskedői kenységet ki x — A központi élelmiszerpiacon a szállítók által felhozott árú már csak a szabadalmazott csarnoki megbizottak, a mandatainak útján ke- rülhet eladásra, akik egyes árukat alku útján, de az árak kikiáltása mellett, egyes árukat viszont kizárólag árverésen kötelesek kiárusítani. Ennek a rendelkezésnek a célja világos: és meghatározott tevé- kikapcsolni az élelmiszerforgalomból az improduktív terhet jelentő közbeeső kereket, rdigeröket és a beraktáro- séges ár- és készleteltolódásokat edőket. a lánckereskedőket, zás útján me. felidéző nyer A nagyvásártelep szerepe — Budapest élelmiszerellátását véve vizsgá- jat alá, mindenekelőtt meg kell állapítanunk azt, hogy akkor, amikor a vámház-körúti központi vásárcsarnokot és a kerületi csarnokokat léte- sítették, voltaképpen mem tettek mást, mint felépítettek néhány, a párizsi hallokra emlékez- tűnő épületet és ezekben tető alá hoztak t szabad ég alatt vagy sátrakban áru- at 2 a pár év előtt létesített központi nagy- vásártelep megépítésekor is mintha inkább az építést magát tartották volna fontosnak. Az egészséges piacrendezés első alapfeltételének, a kínálat és kereslet koncentráci megvalósítására azonban ez a nagyvi sártelep szerencsére mégis megadja a lehetőséget, mert ha egész területét kizárólag a nagyban és szokványmennyiségben való, első kézbőli el- adás célj rezerváljuk, ezidöszerint még átvezethető rajta a teljes budapesti élelmiszer- forgalom is. Ha ez megtörténik, megtörtént az első és legfontosabb lépés a piac rendezése felé és máris biztosíttatott az, hogy a napi kínálat és napi kereslet áttekinthető legyen. Ez ellen talán egyesek hajlamosak lennének ellenvetni azt, hogy ez voltaképpen inkább a jelenlevő ke- reskedők, mint a távollevő termelők érdekeit szolgálná, mert hiszen ebben az esetben a ke- reskedők túlméretezett felhozatalnál leszoríthat- nák az árakat, viszont a felhozatal hiányait a jelen nem levő nem tudná a saját javára for- dítani. Ez az ellenvetés azonban csak addig helytálló, amíg a nagyvásártelepen kizárólag a saját hasznukat kereső kereskedők állanak a termelők és szállítók kínálatával szemben. Ha tovább mentünk a párizsi példa nyomán és a vásárcsarnokba érkezett áruk nagyban és meg- határozott mennyiségekben való eladását hiva- talos díjszabás mellett dolgozó és hatóságilag ellenőrzött bizományosok vagy megbízottak ke- zébe adhatnánk át, ez az aggodalom eltünnék. A bizományos érdeke ugyanis, helyesen fel- fogva, nem az árhullámzás és árutorlódás vagy hiány, hanem az állandó, úgy árak, mint meny- nyiség szempontjából is kiegyensúlyozott for- galom. Igy, ha van módja közrehatni az árak alakulásában, saját érdekében is arra fog töre- kedni, amit a köz is megkíván. A hatósági konzervgyértás és hütöraktärozäs — Egy további cél is elérhető volna ezen az úton: az áruhiány árutorlódás rendszertelen váltakozásának zöbölése. Idenycikkeknel nem kerülhető el, hogy a beérés idjén torlódás : ne legyen. Még ez is enyhíttetnék bizonyos mér- tékig azáltal, hogy a bizományos, ismerve a napi szükséglet keretét, saját szállítóiknak "bizonyos irányítást tudnának adni arra, hogy áruikat mikor expediálják. Azokban az időszakokban vi- szont, amelyekben a beérés rohamossága miatt a felhozatal nem tartható a napi szükséglet ál- talános keretei között, a fölösleg friss állapotban való exportjáról akár annak tömege, akár annak minősége szempontjából nem lehet szó, a konzervkészítésnek és hűtőraktáro- zásnak kell közbelépnie, hogy a piac fölöslegeit felvegye és saját piaci tevékenységével azt elraktározásra alkalmassá tegye. A magánháztartások ilyen célból most is nagytömegű árut vesznek fel, a magánkonzerv- gyárak és magánhűtőházak is kiveszik a maguk részét. Vásárlásuk azonban természetesen spe- kulativ alapon áll és sokszor egészen rendszer- telen. Igy évről-évre megismétlődik az, hogy olyan árukat, amelyekben néha pár nap mulva áruhiány keletkezik és amelyek konzervált álla- potban épolyan keresettek, vagóntételekben kell megsemmisíteni. A budapesti piacon nemzetgaz- dasági szempontból és a mezőgazdaság érdeké- ben elkerülhetetlennek tartom a hatósági be- avatkozást olyan irányban, hogy a napi fogyasztásra és magánkonzerv- gyártásra fel nem vett áruk is nemzet- gazdasági értékekként megmentesse- nek. A beavatkozás módja és mértéke az, amit a jövő feladataként meg kell oldani. --- Page 324 --- Budapest, 1985 öktőber 9. F-SEIBEBTEK PA U Előfizetési ára: egész évre vat FO PV s 24 pengő fél évre ee hő ís al 4" 4 AR. pengő ——— A főpolgármester és a polgármester a belügy- minisztériumban, Sipőcz Jenő főpolgármester pénte- ken, a koradelelötti órákban a belügyminisz- tériumba ment, ahol Preszly Elemer államtitkár élést folytatott a rületi képviselő- A — délelőtt folyamán ugyancsak a igyminisztériumban tárgyalt Szendy Károly pol- gármester is, aki Kozma Miklós belügyminiszter. nek jelentést tett a főváros időszerű kérdéseiről. Liber, Lamotte alpolgármesterek, Csorna árva- széki elnök és Szemethy tiszti főügyész ünnepélyes iktatása, Egy héttel Szendy Károly polgármester ünnepélyes installációja után, mult szerdán iktatta be hagyományos külsőségek között a törvényható- gába az újonnan megv y fö isalöt: Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármestereket, Csorna Kálmán árvaszéki elnöki és Szemethy Károly tiszti fő- úgy . Az alpolgármesterekhez és a fötisztviselök- höz ez eskü elhangzása után ‚Sipöcm Jenő főpolgár- mester intézett ünnepi beszédet, amelyben hangoz- tatta, hogy nem elég a nagy közigazgatási és jogt tudás, a modern ki atásban melegen é: vet, igazi ite felebaráti : retetet ke érző lelkű és melegszívű férfiak, akiknek az állás nemcsak dísz, nemcsak munka, hanem szent hiva- tás is. Azzal fejezte be, hogy csak szabad államban, szabad országban és szabad közületben terem meg a munkának ez a legnemesebb és legeszményibb fel- fogása. A fi selók nevében Liber Endre alpol- gármester 8: , hangoztatva, hogy valamennyien ki jes yitötarsai lesznek a polgárságnak €. vezérelvük az a nemzeti gondolat, amely elöke: t a magyar feltámadást. A polgármesternek pedig mindannyian hűséges munkatársai lesznek a székes ros eletének felvirágoztatásáért folytatott nagy ban, hogy megsokszorozzák az ő nemes etét. igyekez: Szendy Károly dr. polgármester, a TESZ társ- elnökének üdvözli gének c se. A — Társadalmi gos elnöksége 5: Egyesületek zendy dr.-t, a TESZ zágos rselnökét polgármesterré történt beiktatása alkalrı al nagyobb küld ggel fogja üdvözöln. Az üdvi eszédet az országos elnök- ség nevében Kara: ?r Kálmán dr., Pest vár- megye főispánja, a TESz országos társelnöke tartja. Az üdvözlő küldöttség október 9-én, szerdán delutän negyed 5 órakor gyülekezik a polgär- mesteri hivatalban. Nyolc napig tart a pénzügyi bizottság költség- vetési vitája. A pénzügyi bizottság a mult hét csü- törtökjén )kezdi meg a jövő évi költségvetés terve- zetének letärgy t. Az elsö ülésen csak a polgär- mester expozéját hallgatták meg, magát a tárgya- lást későbbre halasztották. A polgármester a pénz- ügyi bizottság költségvetési vitájának menetrend- jét már zeállította és eszerint a bizottság budget- vitája nyolc mapig tart. Tegnap, kedden kezdődött meg az általános vita, amely a mai ülésen is foly- tatódott. Holnap, csütörtökön kerül sor az elnöki ügyosztály, az út- és csatornázás, a városrendezés, a közjogi ostzály, továbbá a közlekedési és közgaz- dasági ügyosztály költségvetéseinek megvitatására, majd pénteken, október 11-én a VI. (Pénzügy), VIT. (Tanügy), VIII. élelmezés) és IX. (Szociál- politika) fejezetekre, míg az utána következő három ügyosztály: X. (Ki égügy), XI. (Városyazda- sag) és XIV. (Közművelődés) fejezeteire a követ- kező kedden kerül a sor. Ugyanekkor végeznek a Segítőalap és a községi háztartás keretében kezelt különböző intézmények költségvetéseivel. Jövő szer- dán, október 16-án az önálló vagyonkezelésű üze- mek kerülnek sorra, majd október 17-én, jövő csü- törtökön a rTészvénytársaságok. Ugyanennek az ülés- napnak a feladuta az egyeztetés és a mérleg meg- állapítása. Az ülések navonta délután 5 órától este 9-ig tartanak. A pénzügyi bizottsági tanácskozás befejezése után a pénzügyi osztály feldolgozza a vita anyagát, átvezeti az esctleg szükséges mödositäso- kat és az k figyelembevételével elkészített vég- leges tervezet kerül előreláthatóan október 30-án a gyülés elé, amely tiazenegy ülésnapon át tárgyal, úgyhogy november 15-ére, a törvénnyel megszabott időre pontosan a belügyminisztérium asztalán lesz a fővárosi költségvetés. A központi választmány újjáalakítása. A fővá- ros központi választmányát a törvény rendelkezése értelmében az év végéig újjá kell alakítani. Ez az újjáalakítás természetesen semmiféle összefüggés- ben nincs a déli kerületben esedékes közeli időközi választással, hanem az új fővárosi törvény rendel- kezéseinek természetes folyománya. Az új központi választmánynak összesen 24 tagja lesz és a polgár- mester máris megtette a szükséges lépéseket az újjáalakítás előkészítésére. A közelmult napokban ebben az ügyben magához kérette a törvényható- sági pártok vezetőit, akikkel beható megbeszélése- ket folytatott az újjáalakítás kérdéséről és a párt- arányok megoszlásáról, Az új központi választmány- ban a három nagy pártcsoport minden valószínűség szerint egyenlő arányban foglal helyet. Az eddigi megbeszélésekből következtetve az új központi vá- Jasztmäny összetétele előreláthatólag a következő lesz: NEP nyolc hely, Keresztény Községi Párt ugyancsak nyolc hely. A fennmaradó nyolc tagság pedig az ellenzéki pártok között oszlik meg, még pedig úgy, hogy a Szocialista párt 4, az Egyesült Polgári Ellenzék 3, a Keresztény Ellenzék egy tag- gal lesz képviselve, Ünnepélyesen megnyitották a Szabad Egyetem negyedik évfolyamát, Csütörtökön este volt a Szé- kesfővárosi Szabad Egyetem 1935—36-iki, negyedik évfolyamának ünnepélyes megnyitása a "Tudomány- egyetem bölcsészeti karának nagy elöadöterme- ben. A Székesfővárosi Szabad Egyetem hároméves fennállása alatt rendkívül értékes és magassszin- vonalú népművelési munkát végzett, amely azon- ban a főváros áldozatkészsége mellett csak a Tu- dományegyetem megértő támogatásával volt elér- hető. A csütörtök ésti megnyitó előadáson meg- jelent és beszédet tartott Kornis Gyula dr., a Páz- mány Péter Tudományegyetem rektora, A — kul- tuszminisztert Tasnády-Nagy Andräs képviselte. Ott voltak továbbá: ifj. Wlassits Gyula báró, h. ál- lamtitkär, fülei Szántó Elemér és Nevelös Gyula miniszteri tanácsosok, Moóhr Gyula dr. jogikari dékán, Pintér Jenő és Szakál Zsigmond királyi fő- igazgatók, Ősz Béla királyi tanfelügyelő, Barcsay Ákos székesfővárosi testnevelési felügyelő, No- vágh Gyula az iskolánkívüli népművelési bizottság igazgatója, Gerevits, Tibor professzor, Eyssen "Ti- bor miniszteri tanácsos, Horváth Henrik, számos egyetemi tanár, Ilovszky János törvényhatósági bizottsági tag és még sokan mások. A! zsúfolt padsorokban a társadalom minden rétege kép- viselve volt, Liber Endre alpolgármester! megnyitó beszédében méltatta a Szabad Egyetem népnevelő szerepét, megemlékezett a Pázmány Péter Egyetem 300 éves jubileumáról és köszönetet mondott az egyetem részéről élvezett támogatásért. Utána Kornis Gyula rektor a Szabad Egyetem jelentő- ségét hangsúlyozta. Nemcsak a társadalomnak, hanem magának az egyetemnek is fontos érdeke, hogy ilyen irányú előadások útján minél szorosabb és mélyebb kapcsolat jöjjön létre a társadalom és az egyetem között. Végül Gerevits Tibor professzor a hallgatóság élénk érdeklődése mellett Egyetem, műzeum, népművelés címmel tartott vetített képek- kel illusztrált előadást, amelyben ismertette a mo- dern múzeum bekapcsolódását a népművelés mun- kájába. Golfszálloda — helyett várótermet épít a BESZKART a Fogaskerekű Szöchenyi-hegyi vég- állomásán. A BESZKÁRT vezetősége már több al- kalommal foglalkozott különféle elgondolásokkal, amelyek alkalmasak lennének a fogaskerekű vasút forgalmának fellendítésére. Így felmerült az az ötlet is, hogy a fogask-rekű Szechenyi-hegyi vég- állomásánál, amely a külföldiektől is szívesen láto- gatott golfpálya közelében van, modern sport- szállót kellene építeni, olyan megoldással, amely az év minden szıkäban nagyszämmal vonzaná a sportot és kirándulást vagy üdülést kedvelő közön- séget. Ügy látszik, hogy ez a terv most végleg el- aludt, mert a BESZKÁRT igazgatósága úgy dön- tött, hogy a Széchenyi-hegyi végállomást bővíti ki, kisebb arányú toldalék hozzáépítésével, amelyben egy tágas, télen füthető várócsarnok és biffé- helyiség lest. Ezt az építkezést nyomban el is kez- dik, mert ezt akarják, hogy mire a téli sportok a budai hegyekben megkezdődnek, a Széchenyi- hegyi fogaskerekű végállomás új helyiségeit már megnyithassák a nagyközönség számára. A Közmunkatanács nem engedélyezte a hirdetés- sel kombinált világító házszámtáblákat, Néhány hét- tel ezelőtt megírta a Fővárosi Hirlap, hogy Komlós istván vállalkozó-mérnök ajánlatot nyujtott be, amelyben hosszabb időre koncessziót kért arra, hogy a főváros utcáin és terein hirdetésekkel kom- binált utcajelző táblákat helyezzen el, A vállalkozó ezeket a jelzőtáblákat teljesen ingyen lett volna hajlandó a főváros rendelkezésére bocsátani, sőt feltüntetett volna rajtuk bizonyos közérdekű tudni- valókat is, így például hol van a legközelebbi rend- Orörszoba, gyógyszertár, tüzejelző- vagy mentö- állomás stb. A hirdetések jövedelméből pedig a Fővárosi Hirdetővállalatnak bizonyos részesedést is ajánlott fel a vállalkozó. A városházán vegyes ér- zelmekkel fogadták az esztétikai szempontból nem minden tekintetben kifogástalan ötletet, de a gya- korlati szempontok mérlegelése után még sem zár- kóztak el a szerződés kiadása elől. A megállapo- dásról értesítették a Közmunkatanäcsot, amely most felülbirálta a kérdést és úgy döntött, hogy a hirdetéses utcajelzö táblák felszerelését wváros- szépészeti oltokból nem engedi meg. A vállalkozó, úgy értesülünk, megfellebbezi a Közmunkätanäcs döntését a belügyminiszterhez. Vj utca nyílik a Szövetség-utca és Hársfa-utca között, Az Apponyi Albert Poliklinika Egyesületnek a Hársfa-utca és Szövetség-utca között nagyobb "ingatlanai voltak, amelyeket eredetileg az intézmény fejlesztésére akartak felhasználni. A körülmények változása folytán a Poliklinika Egyesület erről a tervéről lemondott és elhatározta az ingatlanok ér- tékesítését, hogy az így szerzett pénzen támassza alá a meglévő intézetet. A. felosztási tervek szerint a parcelläzott ingatlanon tíz ház épül, a közepén pedig egy új, tizenöt méter széles utcát nyitnak, a Härsfa-utca és a Szövetség-utca között. A főváros a parcellázást engedélyezte, most azonban a Poli- klinika Egyesültt azzal a kéréssel fordult a fővá- roshoz, hogy kártalamítsa azért a területért, amely utca lesz. A Poliklinika Egyesület hivatkozik arra, hogy igaz ugyan, hogy ő kérte aa utcanyitäs enge- délyezését, viszont méltányossági szempontokra hi- vatkozik, miután altruista intézményről van szó. A Yőváros magánépítési es városrendezési bizott- sága a legközelebbi ülésén tárgyalja a Poliklinika kérelmét. Október 15-én új pályázatot hirdetnek a Fővárosi Cirkuszra, A városligeti Fővárosi Cirkusz jelenlegi bérlője: Jakob Busch nemet cirkuszvällalkozö, tudvalevően egy évre kapta meg tavaly a hajdani Beketow Cirkuszt, de ugyanakkor ötéves opciót biztosítottak számára a bériet meghosszabbításához. Busch a szerződésnek pontosan megfelelt olyany- nyira, hogy végeredményben 7000 pengövel többet, kereken húszezer pengőt fizetett a fővárosnak bér fejében. Elgyébként is minden téren kielégítette az új vállalkozó a hozzáfüzött várakozást, mindazáltal nem oldódott meg hosszabb időre a városligeti cir- kusz évek óta vajúdó problémája, mert a német bérlő, értesülésünk szerint, nem kívánja meghosz- szabbítani szerződését, elkedvetlenedett és kivonul Magyarországról. Elkedvetlenedesenek oka, a jól- sikerült szezón dacára főleg az, hogy a magyaror- szági számláján felgyülemlett pénzét, az érvényben lévő devizazárlat miatt nem viheti ki. Ma már kö- rülbelül befejezett tény Busch távozása, aki erről a szándékáról értesítette a főváros illetékes ügyosztá- lyát is, ahol megtették az előkészületeket az új szer- zödés kiírására. A Fővárosi Cirkusz bérletére októ- ber 15-én hirdet pályázatot a főváros. A cirkusz bérlete iránt a magyar artistavilágban máris élénk az érdeklődés és az illetékes városgazdasági ügy- osztályban többen jelentették, hogy résztvesznek a pályázaton. Az egyik legkomolyabb pályázó, értesü- lésünk szerint az eddigi bérlő, Busch budapesti meg- bizottja lesz. A járda sikosságáért sem a főváros, sem a f1ő- mérnök nem tartozik felelősséggel. A Fehérvári-út külső részén, üres telek előtt elhúzódó járdarészen Hajdu Imre albertfalvai cipészmester november vé- gén, az esti órákban szerencsétlenül járt: elvágó- dott és súlyos sérülésekkel kórházba vitték. Altalá- ban minden testi szerencsétlenséget nyomon követ egy kártérítési per: Hajdu Imre is kártérítést kö- vetelt. Bepz-relte 10.000 pengő kártérítési töke és jáfulékai iránt Budapest székesfőváros közönségét, de egyúttal alperesként perbeidézte Kanta Jenő vá- rosi főmérnököt is. A tiszti ügyészség a főváros képviseletében a felperes keresetének elutasítását kérte. Védekezésül elösdta, hogy a kérdéses járda végig az egész útszakaszon kifogástalanul jóállapotban van. A szerencsétlenségnek egészen más oka van. Amikor a baj megtörtént, fagyos, hideg idő volt és Hajdu Imre a járdának fagytól síkos részén elcsúszott. Balogh Arpád ar. törvény- széki bíró helyszini szemlét tartott. Kiderült, hogy a tiszti ügyészség védekezése megfelel a valóságnak. A törvényszék ezekután Hajdu Imrét keresetével elutasította, Az ítélet megokolása leszögezi, hogy a főmérnököt a gyalogjáró felügyelete körül és annak karbantartási kötelezettsége tárgyában semmiféle mulasztás nem terhelte, tehát Kanta Jenö főmérnö- köt kártérítési kötelezettség nem terheli. De nem volt marasztható a főváros sem, mert a járda síkos voltáért a főváros felelősségre nem vonható. A fa- " gyos gyalogjáró felszórása és a sikosság megszün- tetése, eltüntetése nem a főváros kötelessége. A törvényszék egyébként a pervesztes cipészmestert a felmerült 500 pengő perköltség megfizetésére kötelezte. Kihajolni veszélyes. Tavalyi összel Horváth Já- nosné kaposvári asszony édesanyja társaságában villamoson Pestszenterzsébet felé igyekezett. Amikor a Jókai-utcába fordult be a villamos, a pótkocsin Horváth Jánosné édesanyja jajveszékelni kezdett, mert a leánya véres fejjel összeesett. A súlyosan sérült asszony amikor magáhoztért, elmondta, hogy váratlanul erős hányingere támadt, ezért kihajolt a villamos ablakán és ekkor történt a szerencsétlen- ség. Megállapították, hogy a pályajavító munkások az esti sötétség beállta előtt odakészítették a fa- oszlopokat, amelyek tetején a vörösfenyü figyelmez- tető lámpák állnak, Az asszony annyira kihajolt a villamos ablakán, hogy egy ilyen lámpatartó fa- osztopba ütötte a fejét. Horváth Jánosné felgyógyu- lása után 8000 pengős kártérítési pertj indított a BESZKÁRT ellen. Mészáros Béla dr. törvényszéki bíró előtt a BESZKART az asszony keresetének el- utasítását szorgalmazta, mert a szerencsétlenséget a felperes saját hibája okozta. A tanuk kihallgatása után a törvényszék helytadott a BESZKÁRT véde- kezésének. Az ítélet megokolása hangsúlyozza, hogy menetközben a villamoskocsiból való erős kihajoläs olyan gondatlanság a felperes részéről, amelyből származó minden hátrányos következmény csak őt magát terhelheti. Megnyílik a fürdősképző tanfolyam. A Gyógy-" helyi Bizottság elhatározta, hogy négyhónapos fürdősképző tanfolyamot nyit, amelyen a jelentke- zöket "fürdő- és vizgyögytanra, gyógymasszázsra, testápolásra, első segélynyujtásra, közegészség- tanra, angol és német nyelvre fogják oktatni. A tanfolyam vezetője Bencsur Gyula dr. egyetemi tanár, az előadók: Pöltzel Jenő dr., bilkei Pap Lajos dr., Weber János dr., Laubál István dr., Dacsó Mihály dr. és Kunst János dr. A tanfolyam november 14-én kezdődik. Egy jó tanács mindennél többet ér! Ne mulassza el senki az he hogy FzerencaGiet kij rópálja Alá inden embernek van már osztálysors; mi Téménye van váratlanul vagyont Vözerenl. Akinek öle label ezel SR a CE Október 19-én az 801 ] HA AM 4 EN 1; sitónál, wan i. a el ű ee s --- Page 325 --- Budapest, 19835 oktöber 9, ASÁGI ÖVAÁROS [íRIAP TESITÖ Utban az áruházi rendelet: közben terjeszkednek az áruházak A Fővárosi Hirlapban épp a legutóbb is rés letesen beszámoltunk arról a fokozott üzemű mun- káról, amely a kereskedelmi minisztériumban folyik az áruházi rendelet mielőbbi megvalósítása érdekében, Az új rendelet, amint azt már jelentet- tük, lehetetlenne teszi az új áruházak létesítését, főleg pedig megszünteti a vendéglátó-iparok gya- korlását az áruházakban. Ennek tudvalevően az az érteleme, hogy áruházakban dumping-áron árusított em valók és innivalók valójában csak a vev ecsalogatást célozzák, Amiközben tehát tisztességtelen — konkurrenciát okoznak a vendéglős- és kávés-iparnak, ugyan- akkor a kereskedelmet is kontreminäljäk. Te- kintve azonban, hogy rengeteg érdek összeegye tetéséről van szó, a minisztérium a lehető legna- yyobb körültekintéssel igyekszik megszerkeszteni a rendeletet. Ezt a munkálati időt igyekeznek kihasználni az áruházak a mértéktelen terjeszkedésre. hogy nyilván abban a hiszemben, Figyelemreméltó, Életbelépett a vajvédelmi rendelet A Fővárosi Hirlapban évek óta arra a nemzetgazdasági szempontból kurrenciára, amelyet az egész magyar mezőgazdasággal szem- ben támasztanak a margarin-gyárak, amelyek a valóságban drágán, relatíve azonban olcsón hozzák forgalomba azokat a mesterséges ételzsírokat, amelyek minősége, tápértéke, íze és általában táplálék szempontjából való minősége közelébe sem jöhet a híres magyar vajnak, amely tudvalevően egyre nagyobb tért hódít a külföldön. Rámutattunk arra, hogy ezt a káros konkurren- ciát adókivetéssel kell paralizálni, annál is inkább, mert a mesterséges ételzsírok előállításánál leg- feljzbb néhány olajgyár pareid érde ől lehet szó, amelyek a gyártásnál elenyészően kevés mun- käskezet foglalkoztatnak, magyar érdekek pedig annál kevésbbé forognak kockán, mert ezek az olajgyárak jórészt külföldi érdekeltségek kezében Vannak, rámutattunk káros kon- nket, okfejtésünket Áá tette az egész magyar gazdasági élet, de a kormányzat is, amély rendeletet adott ki. Ez a rendelet, amely október mondja, hogy a fogyasztási adó összege a margarin, a margarinsajt és a mesterséges ételzsír után kilogrammonként 40 fillér, az ételolaj után kilogrammonkint 25 fillér. A gyárakkal együtt a füszerkereskedöt is egyetem- leges felelősség terheli és a kereskedőnek is be kell jelenteni készletét és le kell róni az adót. 15-én lép életbe, E — sm e —— Kibövitik a BESZKÁRT igazgatóságát Az új fővárosi törvény az egyes üzemi igaz- gatóságok létszámát hétben állapította meg, te- kintet nélkül az egyes üzemek jellegére, — így hét tagú igazgatósága van a BESZKÁRT-nak is. A HÉV-vel és- az Autobuszüzemmel megduzzasztott BESZKÁRT igazgatösäga a ráruházott feladat- kört csak úgy tudja ellátni, hogy úgyszólván állan- döan. permanenciában van. Az igazgatósági tagok egyrésze túlságosan terhesnek érzi a megbízást, ép- pen ezért felmerült a gondolat, hogy fel kell emelni az igazgatósági tagok létszámát, Jól értesült belyről származó információnk szerint arról van szó, hogy az igazgatósági tagok számát hétről tizenegyre vagy iizenkettőre emelik. Ezt a törek- vést azok, akik az igazgatóság átszervezését szor- galmazzák, a következővel okolják meg: Az új törvény életbeléptetése előtt a BESZKÁRT és a kötelékébe tartozó vállalatok ügyeit Jeülön-külön igazgatóság ellenőrizte, ame- lyeknek összesen 37 tagja volt, Még pedig a BESZKÁRT-nak 16, a HEV-nek 14 és az Autobusz- üzemnek 7. — Teljes képtelenség, hogy ugyanazt a nyakra- hiszen hogy meglévő jogokat nem lehet elvenni, főre bővítik vendéglátó depandanszaikat, mer a készülő rendelet ép ezek veszélyezteti Éppen most derült ki, hogy az egyik Andrássy-úti áruház terjeszkedése közben magábaolvasztotta a szomszéd házat, amelyben egzisztenciáját évtizedek óta jólmenő vendéglő működött. nem hosszabbította meg da így ez kénytelen volt a szom- beren. Mint háztulajdonos, vendéglős bérletét, széd házban óriási költséggel új üzemet dezni. Kiderült azonban az is, hog az áruház nem szándékozik a megszüntett büffet kirakat céljaira felhaszn hanem vendéglői üzemet akar berendezni és már meg is kezdték az átalakítási munkäla- tokat. A magyar kereskedelem "és a magyar vendéglátó- ipar a legélesebben tiltakozik az ilyen terjeszkedés ellen, amely számos kisegzisztencia rovására és a közérdekre való legcsekélyebb tekintet nélkül, egyedül a mammuttöke gyarapodását célozza. o e EEE munkát, ugyanazt a felügyeletet, amely aze lőtt 5 igazgatösägi tag között oszlott meg, érzet mellett most het ember vállalja. ma érzik ezt a súlyos felelősséget az igazgatósá tagjai, amikor a vasút súlyos problémák és je tékeny reorganizáció előtt áll, hogy az állandó ba- joknak véget vessen. A héttagú igazgatóság ma annyira túl van terhelve, hogy behatóan, alaposan, a legjobb akarat és szándék "mellett sem tud fog- lalkozni az eléje kerülő kérdésekkel, így pedig az önkormányzat érdekeit komolyan, eredményesen képviselni lehetetlen. Valamennyi párt átérzi a mai helyzet tarthatalanságát és úgyszólván egyhangú az igazgatóság kibővítésére vonatkozó vélemény. Illetékes helyen ellenőriztük ennek a hírnek komolyságát, ahol a Fővárosi Hirlap munkatär- sának a következőket mondották: — Hivatalosan ez a kérdés eddig semmilyen formában nem került szönyegre. Hallottunk ugyan róla, hogy az egyes pártok körében felmerült az igazgatóság kiegészítésének gondolata, de ezzel mindezideig koönlcrét formában senki nom foglalko- zott és ilyen javaslat nem került a polgármester elé. Egyébként sem olyan egyszerű a kérdés, mert az igazgatóság kiegészítéséhez da törvényes ren- delkezés megváltoztatására volna szükség leg- elsősorban. ED GJ lok Ipari Címtár. Most jelent meg Koffler Károly dr., a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége titkárának összeállításában a magyarországi ipar- vállalatok címtárának új kiadása, közel 600 oldalas kötetben. A most megjelent kötet mintegy 4000 gyári vállalat és speciális üzem címét és jelleg- zetes adatait tartalmazza. A betűrendes áru- lajstrom közel 200 oldalon, mintegy 6000 iparcik- ket sorol fel; mindegyiknél feltüntetve, hogy az illető iparcikket mely vállalatok állítják elő. A Címtár szerkesztési munkálataiban ezúttal is segítségére voltak a szerkesztőségnek a GyOSz irodája és az ipari szakegyesületek, tehát minden megtörtént, hogy az Ipari Címtár, s különösen az árulajstrom megbízható, feltétlen tárgyilagos és hü képét nyujtsa az ipari termelésnek. Az [Ipari Címtár kiadását a Vállalkozók Lapja (Budapest, VI., Teréz-körút 56.) vállalta, meg. A kötet ára 10 pengő. Bankfiókáthelyezés. A Pesti Magyar Kercske- delmi Bank közli, hogy Szabadság-téri fiókosz október 7-töl, hétfőtől kezdve, V., Nádor-utca 28. sz. alá helyezte át, ahol az „N idor-utcai fiók" elneve- zés alatt fog működni. ugyanott rendelhető A. budapesti kövező ipartestület október 1-én rend- vüli közgyűlést tartott abból az all alomból, kö iparhatös smboló iparosok eltávolítását ", Remete Viktor tar egyző, tos jelenlétében folyt le nagy érdeklődés m közgyűlés. A felszólalók hangsúlyo: hogy a jövőben nem sz ] az egyéni é 1iésnek szerephez jutni, hanem egyedül a köz érdekeit kell szem előtt tartani. Me; apitot város azért áldoz olyan súlyos 6 munk: céljaira, hogy az iparc pedig azért, hogy tápi Alja az séget és az irreális módon gyűlés impozáns módon fo bolók ellen és olyan tisztikart választott, vek összetétele garanciát nyujt az eddigi v ságok megszüntetésére. vl gülag m mérni lett Borlay Károly ki. akinek ki- régibb budapesti kövező-dinasztia tag]: váló tehetsı mellett önzetl eddig is a tagok ne vel találkozott. Az új Schüffer Károly mérnök, tott elnök tisztikarban helyet foglalnak Reinisch Tivadar r k, Obendorfer József, mindhárman volt elnökök, továbbá Hirsch László, Heverdle István és Hollós Ferenc okl. mérnökök. S CELL Versenyfárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a kilönböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: idiumkórhá tf (X.. Ké parke tin munka s: János XIV. k sú Rákóczi-út 13.) 2 626, 40 PF. Központ Alfréd (VII., ír (VI , Erzsébet királyné-út 84 hídon a sertésszállások kibőví nek elkészítése, Bicrbauc B: ts-téri vá és mázeló munka. — Pesti Vigadó h Vámház körút 8.) parketta munka, 30.) 3283.50 P. III., Kuvic tcai Mahunka- otthon, melegvíztütő . Khayl Oszkár (IL, Jostor-utca 10.) erti sasröpdébr Va t rakodó tervei- , Váci-utca 7 Ret itanoda- utcai tár Dávid (VII., 48.) 2690 P. m A II.B Szent Anna- pi sbánia lakóépület, kömü- ves mun ló (II., Török-utca 4.) 13.861.80 P. Állatkerti E Józsefné CVII, Dembins " féle ( utca it! káts-téri 1. villanyszerelés. Benedek (Thermolux) (VIII., utca 6.) 5981.01 PF Ugyanott vízvezeték szerelés. Gábor (VIII., Ina-utca 4.) 9630.20 P. VII - 1 alatti Közkórhazi Központi munka. Schmergel ( 1, ! parketta Budafoki-úti ä; 2177. P. ítési telep műhely és iroda épületének föld-, kő- ivora Zsigmond I., erüzem, burkoló vá u. 1 tos munka, (VII VI., Gömb-utcai iskc jan kő- Antal a-u 4.) 1050 I Elelmis: ó Üzem üzlethe nak köműves mun lákban villan: ri pén tsz szerelési lakatos munka, Uj versenyfärgyaldsi kiírások üzemek Várc 100.000 kg. gázolaj szállításár ! 23-án d. e. 10 óráig lyázni lehet október em. 235. (Lásd Versenytárgyalási hirdetményt. A Széchenyi-fürdő vendé ek bérletére. Pályázni d. e. 11 óráig. Városháza, 11. em, yalási hirdetményt.) lehet október 2 (Lásd Versenytír --- Page 326 --- 10 FOVÁROS HR Budapest, 1935 október $, Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a küli nagyobbszabású é zszá sokra közmu a következő cé böző ítá- audi valamint facementfedési, k: Schmidek sarnok má- gyedi a; Frid 2 lihályné 4518, Lajos , Fischer Ernő 2665, Szimper J helyi Jánosné 3571, Boros Emil 3953 I el reáliskolában szükséges melegviz- Imr aszt los munká Madari Gyu etelő Korek , Tafler Oszkár Vince burk . 3141, A I im különböző munkáira " scha Jó- Konrád Konc Laj itz Lajos 3.846. munká 3 2899 Rudolf 5856, Reinisch és 6479 pen 20.090 különfele öntvény kg. nyers j vasszerkeze ber-féle építő ; kerékpár- ipari rt Weiss gépolaj zedüs és Antal Rudolf és áztak János fagyálló tak: He 19.600, 21 Antal va acuum Ol1 32 7.000 kg. szälli in, Gept Versenylärgyaläsi hirdetmény Budapest nyilt ytárgy oldalán és ugyan: irdő ajánlati boríték- ben 08 pecséttel lezárt i október hó zéhez (IV alatt) zponti Váro való hivatkoz állalati fel október hó 2 shá II 2 ajánlattev lesz és azon az jelen lehetnek ajánlati űrlapokat, valamint a vállalati feltételeket rzödes tervezetét a vállalkozni szändeko: ügyosztályban A magának : Jatok között teki álasztha: mn, vag amennyiben a versenytárgyalóá d- kielégítőne m találná, újabb nyilváno aläst hirdethessen, esetleg a bérleménynek haszn erint, bármilyen módon intéz — tekintetéb pályázók ajánlata felett tet ogy ebbeli d az aján. volna tehe aber hó 26. A székesfőváros polgármestere. SEMPERNOVA ELSŐ MAGYAR NEMESVAKOLATGYAR BALOGH GÉZA LÖVÖLDE-TÉR 4. TELEFON 213—66. VI; Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, Di., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Útjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvä- gányok — Autobuszkarosszériák | HEINKKEH.R. _ Versenylárgyalási hirdelmeny rosi Közlön zölt á 1i versenytá hirdetek a zükséges 100.000 kg. , Hívat alos késfővé kedvezményes kincs: nak szállítására. rási művelet (vállalati feltételek, ajánlati stb.) Bud apest sz Övüros központi anyai a 2 óra között tekinthetők. onti Városháza. 11jme III. udvar) hé ntesen beszerezhetők, ille s: ékesfővé íros közi t Budapest október hó sfőváros polgármestere. Versenylärgyaläsı hirdetmény , Hivatalos hirdet ajánlati feltét én eli nak. írá: CORE által versenyt üzemei 10 A teljes kiíró ürlapok, stb., stb.) sfőváros — ki ában (IV zponti városháza, III. udvar) apokon 8—2 óra között n beszerezhetők, kinthetők, inlatokat Budapest szék er hó 28-án d. c a polgármes felbontái díjmentese sfőváros központi anyag- 10 óráig kell h XI üg erülr k jánlat- 7-én osztály | Í | | & PA | sfőváros polgármestere. | Versenytárgyalási hirdeimeny Utalással a F , Hivatalos Hirdet rovatának élén ki eltételekre, nyilvános beli — ver | részére k papíráruk sz ára. | A teljes kiírási művelet (vállalati feltételek | ürlapok, mintäk est székesfőváros központi anyag- | ertárában (IV ponti — Városháza, III. udvar) | étkő: napokon §- zözött díjmentesen beszerezhetők, S központi an őtt 19 óráig XI. ügye IT kell a polgá tál (Közpo órakor kerülnek ig ujtani. hivatalos helyisé; 11 vők, vagy Budapest, ugyanaznap latte = A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL | Kiadja: FOVAROSI HIRLAP Iapkiadövällalat | Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató DENHNDAGNADELHDSANAZOMENAAESBESEERGANNG „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-86-52 Weiss János, Budapest Iroda: II., Iskola-u. 47. Műhely: OCsalogány-u. 8b Telefon 51—2—-55. Tervez és készít Központi fűté. gőzmosodák, gőz- konyhák, vízművek, vízvezeték, zvezeték, fürdőberen- dezések. csatornázás és szellő: h ndezéseket. MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. FANCSALY FERENC közp. fűtés, vízvezeté egészségügyi berer Budapest, XI., Horthy Miklós út 80 Telefon; 50—4—88 , csat i vállalkozó Gyári lerakat Telefon: 411-31 NYULASSY JÓZSEF == parkett és padózati vállalat Bpest, IX., Dandár-u. 24. Vállal új és régi fektetést és mindenféle padozat munkát a legolosóbban. Gyárkéményépítés, kazánbefalazás, kemencéépítés, hős; BUDAPEST. V. AKADÉMIA-U. 6 6—20 Telefon : l krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 80. Telefon: 932—26 HEGYE SÁNDOR 6pitömesier Telefon: 54-6.6C — Budapest, IT., Gyorskocsi-t. 10. Gyärtja Magyar Radiátorgyár rt. Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 Budapest, Ms Olasz- fasor Tel. : 55-6- ső GYÖRGY A vizsgázott tetőfedő mester ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányos-utca § Telefon: 69-3-37 WITTMANN ERNŰ tisztelettel közli, hogy cége Fatermelő- Építő- és Fütöanyag Kereskedelmi r. 1. V,, Bodor-utca 1—8—65. as. alatt mégnagyobbított gőzfavágó ipartágá- okkal Bösen felszerelt Í nyos telepén összes építési, epületfa es tüzeldanya ktárával a legrversenykepesebb árakon áll tisztelt vevő rendelkezésére. | Gavora Zsismond okl, mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Teleion 562-47 SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utcs 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Lábatlanban , . , évi telj. kép. s 000 v. Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ww. 5.000 Dorogon . . . . . wu. 000, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbán; ya Nyergesüjftalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak Mr s. 8,000.000 drb. Cementgyár: Cserépgyár: SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 16. Mihálka és Társai iparvállalat k.f. t. 1 őmester 897—585 köve el. : reszelő- és szerszámáru Budapest, V., Zäpolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. Buza és Molnár ácsmesterek i., Derék-uíca 19. Telefon. 605-46. Budapest, VADASZ GYUl mozaiklapgyára és építési anyagrelepe Budapest, III., Lajos-utca 89, és Rupp Imre-uton 46. Telefon: 62-9-06, orpatIC| a tökéletes auföpneu Föeldrusitäs : BUDAPEST, VI., MOZSÄR-UTCA 9 --- Page 327 --- Huszonötödik eviolyam 99 Előfize si ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 október 16. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 42. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 A déli kerület Budapest déli kerületének välasztöpolgär- sága újra az urnák elé vonul, hogy akaratát nyilvánítsa. Ma még egészen bizonytalan, hogy mely pártok lesznek azok, amelyek ebben a ki- erőszakolt új választásban résztvesznek, De a komoly ember meggyőződése nem lehet más, minthogy az eredmény nem igen változtat a mai helyzeten. A közigazgatási bíróság becsületesen teljesítette kötelességét, amikor a választást megsemmisítette, mert lelkiismerete erre kény- szerítette. Az elmúlt választáson tehát nyilván történtek olyan szabálytalanságok, amelyek szükségessé teszik az új választást. Ezek körül a szabálytalans ágok körül azonban legkisébb része sincs magának az egész välasztöpolgär- ságnak, de azoknak a pártoknak sem, amelyek a választásban annak idején résztvettek. A köz- igazgatási bíróság döntését megelőzően már szinte hisztérikus agitáció folyt, amely azóta is csak fokozódik és amelyből a gyengéb- bek azt a benyomást nyerhetnék, hogy itt a kor- mány, vagy a pártja bűne, vagy mulasztása, vagy visszaélése miatt kell újból választani. Ezerszer és ezerszer alá kell húzni, hogy az új választás ténye nem ellenzéki győzelem és nem kormanypárti vereség, hanem szabálytalanság, amely a választás vezetői részéről történt. Mielőtt azonban a polgárság az úrnák elé járul a déli kerületben, legelsősorban ezeket az itt elmondottakat kell, hogy figyelemre méltassa. Nem egy istenhátamögötti falu választópolgár- sága, hanem Budapest székesfőváros fölvilágo- sodott, művelt, önérzetes lelkű lakossága fog ezen a választáson dönteni. Nincs tehát ok és jog az alantas, csekélyes választási agitációra, amely amúgy is hiábavaló lenne. Budapest déli kerü- letének tényeket kell figyelembe venni. Ilyen pedig kettő van. Egyik a világhelyzet, másik pedig az ország belső helyzete. A déli kerület minden választója, aki a sza- vazatszedő bizottság elé lép, forgassa meg agyá- ban még az utolsó pillanatban is azt a világ- helyzetet, amely ma körülöttünk kialakult. Ebben a pillanatban egy gyarmati háború folyik, de egész Európa teste idegizgalomban rángatód- zik. Ez az öreg földrész és annak minden jó- erzésű le kója tele van félelemmel és aggodalom- iránt. Világtörténelmi napokat élünk, amikor egy erős, egységes magyar nemzetre van szükség, amely lelkében zeforrva, de külsőben is erőteljesen is mutas: meg ezt az egységet, amely nélkül ezt a kis országot senki figyelembe nem veszi. Nem tudjuk és nem kutat- juk ebben a pillanatban, mert amúgy is hiába- való volna, hogy milyen szerep vár Magyar- országra az elkövetkezendő honapok vilagese- ményeiben. De az a vágyunk és az az álmunk, hogy Európa felhős ege alatt mi maradjunk mindig az a derűs kis sziget, amely a földrész többi országaiba is hitet és bizalmat önt. És ha kitisztul az ég Európa fölött, akkor is mi legyünk azok, akik a nehéz órákban nemzeti egységünk- kel példát adtunk. A déli kerület minden választópolgára részese lehet ennek a nagyszerű szerepnek, vagy ellensége, árulója az ország ügyének. Ami pedig a belső helyzetet illeti, nem kívá- nunk egyebet, minthogy mindenki, aki a szava- zatszedő bizottság előtt megjelenik, " forgassa meg agyában annak a rövid időnek történetét, amely a legutóbbi választás óta végbement. Ves- sen egy pillantást a reformkormány alkotásaira és a reformparlament tevékenységére és munka- kedvére. Ezek itt, ezen az oldalon tények, való- ságok, eredmények. Minden, ami a másik olda- lon történt, lehet bravúros szónoklat, lehet szel- lemesség, lehet durvaság és lehet forradalmi BESSENYEY ZÉNÓ, a Közmunkatanács új elnöke eskütetele után elsőnek nyilatkozik a Fővárosi Hirlapban hívatásának feladatairól és a lelkes szeretetről, amellyel a reáruházott munkaterületen dolgozni akar Hosszú hónapok óta híre járt már, hogy a Fővárosi Közmunkák Tanácsa elnöki állásában változás fog beällani. Most ez megtörtént, amennyiben a kormány Rakovszky Iván dr. nyugalmazott belügyminisztert állásától föl- mentette és a magyar királyi minisztérium nagy- bessenyeői Bessenyey Zénó dr. országgyűlési képviselőt az 1870. évi X. törvénycikk alapján a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnökévé ki- nevezte. A kormányzó a miniszterelnök előterjesz- tésére ebből az alkalomból megengedte, hogy Rakovszky Iván dr.-nak a főváros rendezése és szépítése körül szerzett kiváló érdeméül teljes elismerését tudtul adják. Erre a kormányzói elismerésre kétségkívül rászolgált Rakovszky Iván, aki igazán nagy tudással, hozzáértéssel, kíváló külföldi tapasztalatokkal vezette a Köz- munkák Tanácsát eredményesen igyekezett harmóniába hozni a Közmunkatanács és a fő- város együttes munkásságát. Bessenyey Zénó dr. munkásságához igen nagy reményeket fűz Budapest társadalma. Tiszteletreméltó és közkedvelt egyénisége min- denhol szimpátiával találkozik. Eddig a magyar közigazgatásban szerzett kiváló érdemeket, majd, mint politikus tette nevét ismertté és meg- becsültte, Új munkakörében friss energiája, nagy műveltsége és a főváros iránt waló szeretete lesznek azok a segítőtársai, amelyek kétség- kívül szép és megbecsülésre méltó eredményeket hoznak neki és a magyar fővárosnak is. X Bessenyey Zénó sátoraljaújhelyi szőlőjében, ahol éppen reményen felüli jó eredménnyel szü- retelt, értesült kineveztetéséről. Otthagyva a Hegyalját, hétfőn Budapestre érkezett, ahol la- kásán már az üdvözlő távíratok egész tömege fogadta. Barátai ovációval készültek fogadni a képviselőház hétfői megnyitó ülésén, Bessenyey Zánó azonban nem jelent meg a Házban és nem wett részt a NEP esti pártértekezletén sem, el- kerülve az ünneplést. Kedden reggel háromnegyed kilenc órakor megjelent a miniszterelnökségen, ahol közvetle- nül a kilenc órakor kezdődő minisztertanács előtt Gömbös Gyula miniszterelnök előtt letette a hivatalos esküt. Nyomban az eskütétel után fogadta a Fővárosi Hirlap munkatárs kezőket mondotta: t, akinek a követ- — Most tettem le az esküt a miniszterelnök úr kezeihez, azu tásait. Szerdán tisztviselői kará azután megk án átvettem a kegyelmes úr utas 10; om a Közmunkák Tanácsa t, a jövő héten tanácsűlést tartunk, zdődik a komoly munka. gy szeretettel, lelkes ambíci al vállalom ezt a munkát, amelyhez nemcsak hajlandóságot, hanem hivatottságot is érzek, hiszen különben nem is fog- nék bele. Régi, nagy szerelmem Budapest iránt mindig ielki problémaáimmá tették Budapest pro- biémáit, ezért fogadtam örömmel polgartársaim bizalmát is, amikor a törvényhatósági bizottság tagjává választottak, s mondanom sem kell, meny- nyi odaadással és munkával akarok fövärosunknak árdozni most, amikor a legfelsőbb bizalom a Köz- munkatanács elnöki székében jelölte ki munka- körömet, — A főváros ügyeibe való elmélyedésem, a vágy, hogy Budapestunket minél szebbnek lássam, sok szép gondolatot érlelt meg bennem, amelyeket most megpróbálók val Tervekkel, új gondolatokkal jövök, s bízom benne, hogy úgy a kormánynál, mint a fővárosnál, amely- nek adminisztrációjában bizottsä gom rövid ideje alatt is sok jóindulatot €: készséget segítő tapasztaltam, megértő támogatást találok . Programmot most nem adhatok, ez híva- talom — átvétele előtt tülkorai lenne, zokhoz az irányelvekhez azonban, amelyeket legutóbb a Fő- városi Hirlapnak adott rn tkozatomban leszögez- tem, természetesen hű vagyok most is. Megemlí- tettem akkor, hogy nagy szeretettel kívá- nok foglalkozni a főváros külső szép- ségeivel, utak, utcák szabályozásával, a forga- lom könnyebbé tételével, ho a régi, kietlen háztömbök helyett artisztikus és cél- szerű épületeket s a levegőtlen vá- rosrészekben parkokat szeretnék látni. Ma sem mondhatok mást, mint amit a bi zottsági tag mondott. Az eigondoläsaim nem v tozhattak meg, de megnövekedett a lehetősége an- nak, hogy szerény erőmmel jobban tudjam szol- gálni a megvalósulást főv unk javára. od abban a 3 is: elárulta nagy ér- idegenforgalom iránt, "Vajjon nek elöbbrevitelere gondol-e új — kérdeztük. Mondott az Méltós nyilatkozatában deklődését a. ennek a k pozíciójában ? Nekilendült idegenforgalmunk- ban rendkívüli lehetőségeket látok s ennek elősegítése érdekében minden tény össze kell fogni. Csak természetes, hogy felkaro- lom ezt a kérdést továbbra is. Uj munkaköröm ok alkalmat ad hozzá, hiszen ha Budapest is eme- ot idehozza. Emellett gya- alkotásokat, amelyek az Ez azonban már pro- t kijelentettem — program- szépíté lem a vonzóerő pítanunk kell idegenforgalmat el gramm, s most — am mot adni nem kívánok. agitáció, de mindez nem szolgálja az ország érdekeit a mai nagy időkben. Csöndes, szótlan munka és alkotó tevékenység az, amit az ország nepe és amit európai helyzetünk vár tőlünk. Ha megnehezednének az idők fölöttünk, hiszünk benne, hogy azok az ellenzéki férfiak, akikben mélyen él a hazafias aggodalom, abba fogják hagyni a mai időkhöz nem illő szerepüket. | / Ha pedig kiderül az ég fölöttünk, akkor a mun- kásembert igazán nem érdekli mások apró és jelentéktelen játéka. Egy bizonyos ez az, hogy történelmi időket élünk, amikor semmire sincsen olyan nagy szükség, mint a nemzet egységére, amelyet, hogy hol munkálnak becsületes szere- tettel és jóakarattal, azt a déli kerület minden választópolgára tökéletesen tudja. --- Page 328 --- Ketszäzötven előléptetés, szäzötven kinevezes a főváros tantestületeben Alaptalanok a hírek a tanerők számának ecsökkenté- séről — A modern iskola a szegény gyermek otthona A föváros tanügyi ügyosztályában a szeptem- beri napok után csillapodott az az idegtépő, feszített munkairam, amely próbára tette augusztus második felétől az ügyo Felkay tanácsnok és a bec ztviselők munka- bír: t, idegrendszerét. Ebben az esztendőben különösen nehéz helyzetben volt az ü íly a tanerők óriási és szinte vé érni nem akaró ostroma miatt. Az i lyes vi volt szükség, kolai beírások eredménye tudvalevően tekinté- zaesést mutatott, sokkal kevesebb osztái mint az elmúlt esztendőkben. FE bizonycs nenéz 5 heryettes tar atm läbrakapott termesze az ideiglenes Ertheto, hogy tanerők körepen Mir, hogy @ jóvárosnál csokke ok lesznek zeruen egek merültek 101 TOK zerában a rovarosi izgalmat eni fogjak a tancrok elneryezesenél. ebben az z az kettü szamar, elbocsatá itnnek a hıreszteies- nek az volt az alapja, hogy a posgäri iskoölaknál tényleg fetesteg vátt sox tanar es tanarnó, aki- ket a ban sikerült más beosztásoan einelyezni üz elbocsájtások hıre alaplaiannak bi- . A WOvarosi Hırlap munkatársa Lelkereste Felkay Ferenc dr. ÁGSUUKUL, a tanügyi osztály vezetőjét, aki a fővárosi iskola- ügyekroi és a közoktatás időszerű problémáiról a kovetkező nyilatkozatot adta: Az iskolákban beiratkozott gyerekek imá- nak nagyaranylı visszaesése lényeges átcsoportosításokat tett szüksé- gessé. Különösen a polgári iskolákra vonatkozik ez, ahol váratlanul v. "tt a tanulók 1a. A polgari iskolákban különösen nehéz volt a tanerők beo tása, mert itt kilenevennel több tanerövel rendelkeztünk, mint amennyi a létesített osztályokhoz szükséges volt. A polgári iskol ugyanis 1800-zal kevesebb tanuló iratkozott be, mint a mult iskolaévben. Sze rencsére erült azonban áthídalni a nehé kk a polgári i tékeny ré tottuk be, O8Z- m emelkedett, hoz hol a létszi tásokról elterjedt hírek alaptala a főváros csökkentse a — Az elbocs nok. Szó sincs arról, hc tanerők számát, ellenkezőleg: a polgármester úrnak az a szándéka, hogy betölti az üresedésben levő ósszes állásokat, ot, amelyek halälo: vagy mindazokat a hc családi körülmé Budapest Székesfő művei VL, Vilmos c szám alatti bemutató-hely geiben a gáznak való célszerű gyakorlati fozöelöadäsokat ren dez minden kedden éspénteken d.u.5 órakor és díjtalan Belépés ruhatár LIEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER naszezrososzun UNIO amerikai rendszerű folytonégőkályhák UNIO és OETL tűzhelyek Det! Antal vasöntőde és gépgyár r.-t. kályha és tűzhelyosztálya Vi., Andrássy-út9 : Telefon: 16-1-08, 27-5-87 H w ELTETT sedte hogy sokba. és átmenettleg voltak csak betöltve. ideiglenes tanerők ker z ő helyük me. ei töltjük maj« végeredményben tehát 250 fővárosi tanerő fog előlépni. Mint- 1ek ezekbe az állá esedik szeket helyi Ami a kényszernyugdíjazásokat illeti, a tan- testületnél más a helyzet, mint a közigazgatásban. A kényszernyugdíjazások tekintetében a miniszté riumnak tanulmányi felügyelete révén, de a nyug- díjtörvény szerint ís beleszólási joga van. A tör- vényben előírt minősítési táblázatot már korábban jelküldöttük a minisztériumba és minden valószínű- ség szerint már októberben úgy alakul a heiyzet, hogy a főváros közoktatásúgyi személyzetének soraiban végre lehet hajtani a nyugdíj- törvényt, amelynek végrehajtásánál mindenesetre a legmesz- szebbmenő módon érvényesíteni fogja a főváros da méltányossági és szociáli. mpontokat, Előreláthatóan a legközelebbi napokban sor resedett állások pályázatának kiírá kerül a százötven tanári és tanítónői állásra hirdet pályázatot a főváros. A pályázati határidő n még ebben az várhatók. vember 1, A kinevezések is évben meglesznek: karácsony körül Budapest, 1935 október 16. A beszélgetés során érdeklődtünk, milyen újítások várhatók a kormány részéről kilátásba helyezett közoktatási reformmal kapcsolatban, mire a következő választ kaptuk; — A kormánynak errevonatkozó elgondolásait és terveit részletesen nem volt még alkalmunk meg- ismerni, reméljük azonban, kellő időben közlik a fő- várossal, hogy megtehéssük a magunk észrevételeit. A fővár úgy, mint a multban, most ís és mindig örömmel fogad minden hasznos és célszerű újítást a magyar nemzetnevelés szolgálatában és szívesen vállalja a példa- adó szerepét. — Az elemi iskolák teljesen új, modern tanterve elkészült és rövidesen megtörténik annak életbe- léptetése, A polgári iskolákat népiskoláknak tekinti a polgármester és a f s vezetősége, ezért külö- nös gondot fordít erre az iskolatípusra, s arra, hogy a kevésbé tehetősek gyermekei is akadály, nehézsóg nélkül látogathassák. Az ipari továbbképző tanfolya- mokat a fővárosnak, sajnos, be kellett szüntetni, mert nem akadt elég jelentkező. A fővárosi ipar- rajziskolában is csak a kifejezetten oktató jellegű műhelyeket fogják a jövőben fenntartani. Beszélgetésünk végén Felkay tanácsnok hangsúlyozta, hogy a főváros közönsége büszke lehet iskoláira, mert nemcsak a régi, kiváló szinvonal fennmaradása biztos, hanem új áldo- zatokkal, új reformokkal a fővaros oktatásügye adllamndóan javul, tökéletesedik, nemcsak orszá- g0s vonatkozásban, hanem nemzetközi viszony- latban 185. A főváros iskoláinak különös érdeme, hogy ott nemcsak tanítanak, hanem azok va- ljóságos otthonai a gyermekek ezreinek, ahol szülői /gondoskodásban van részük. A sze- gény gyermekeknek nagyon sok esetben inkább igazi otthona ma az iskola, mint a sivár, nyo- morúságos szülői hajlék, ezért örömmel is ra- gaszkodnak az iskolához, ahol táplálékot, ruhát, napközben tiszta, kellemcs otthont, szeretetet és ha kell, orvosi segítséget kapnak. Áthelyezik a bécsi országút ióvárosi forkolatat A hüvösvölgyi villasoron át érkeznek ezután a külföldi autósok Budapestre Több, mint egy évvel ezelőtt a Fővárosi Hirlap hívta fel tényezők figyelmét arra, hogy a ne: utóforgalmat lebonyolító wieni országút olyan környezetben éri el a főváros teril- letét, am alkalmas arra, hogy az első percekben szétrombolja a hozzánk táplált jogos illúzióit; A rendezetlen, szük óbudai ut ] körülvett düledező tegi kany k a fővá rosba, ami neni idégenforgalmi, hanem közle- kedésbiztonsági empontból is am első perctől kezdve jogos } alá esett. főváros vezető- ég az i orgalmi é I exponen- kivétel ül ugyanez felfogást képvi- ezt honor: ter, an elh: Budapest előt a bécsi országút szakaszának áthe- Erről a nagyjelentösegü elhatározásról szom- baton leküldött 58.579/V1II. B. 1935. sz. leiratäban értesítette a székesfőváros polgármesterét a keres- kedelmi miniszter, A nagyjelentösegü leirat a kö- vetkezőképpen hangzik: Értesítem urat, hogy aA budapest—bécsi állami k fővárosba vezető szakaszának a közleked és idegenforgalmi igényeket minden szempontból jobban kielégítő új irányba való áthelyezése és kiépítése kér- dését tárgyalás alá vettem. Fenti lami közút befejező szakaszának áthelye vel, illetve szük szerű kiépítésé- vel kapcsolatban idős: ir lik a szóban- forgó útvonal fővárc csatlakozó , szakaszá- nak megfelelő kiépítése is. Érré való tekintet- tel felhívom a főváros vezetőségét, szívesked- jék intézkedni aziránt, hogy az említett állami közút terve műszaki szakosztályommal egyet- ertöen elkészíttessék, avégből, hogy a szüksé- ges anyagi fedezet rendelkezésre bocsátása esetén a székesfőváros területén végrehajtandó kiépítés az állami kezelésben lévő közút- szakasz átépítésével egyidejüen legyen foga- natosítható. A Fi polgármester árosi Hirlap munkatársa illetékes helyen kérdést intézett, hogy a főváros milyen intézke- désekre készül a kereskedelmi miniszter leirata kapcsán. A következő választ kaptuk; — A fövärös vezetősége a kereskedelmi mi- niszter leiratät és elhatározását a [legnagyobb örömmel üdvözli, annál is inkább, mert a székes- főváros volt az, mely annak 1dején a kezdemé- nyező lépéseket "tette és az út athelyezését szor- galmazta. Összesen hosszú: méter minteg Tulajdonképpen nem is új út épül, hanem a Soly- márnál elágazó és Hidegkúton át a főváros hatá- rához vezető utat építik át autóúttá. A fővárosra körülbelül 1000 méter hosszú útszakasz — építése vár. Ez a betorkoló útszakasz a hüvösvölgyi Nagy- rét mellett fog haladni, a N. kovácsi-útig, illetve a főváros határáig. itségével a nyugatról érkező autó- sok és autobu utasok mindvégig gyönyörű hegy- vidéken, kellemes környezetben érik el Budapestet és a Hűvösvölgy imponáló villanegyedén át jutnak a város belsejébe. Minden reményünk megvan új útvonal fővárosi szakasza már a jövő év tava- szán megépülhet és az állami építkezést ís ezzel egyidejűleg megkezdik. £ megoldás arra, hogy az TAMÁSSY EMIL építőmester Telefon: 14—5—80. Budapest, VI., Eötvös-utca 43. szám. Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 SZILÁGYI ELEK késáru-iüzeme Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar- bán használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, VIII., Gólva-u. 41. Tel: 24-6-93 ZÖLD JÓZSE lakatos és kazáukováci Budapest, VI., Szent László-utca 4/b. Telefon: 91-2-39 Boilereket, viztartányokat, gőz-, melegvíz- és enge- Készít: aétymentes kazánokat, ellenäramu készülékeket tb „IDEAL“ ACÉLCSŐ BUTOROK kombinált szobák, hall, úri. és előszobák, ülő- bútorok, zsurkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSÖBUTURÜZEM Budapest, V,, Sziget-uton 5-7, — Telefon ; 00—2—54 --- Page 329 --- Budapest, 1935 október 16. Megtalálták Mátyás kiräh egykorú szobrát a bres/aui városházán Magyarok és szíléztalak történelmi kapcsolatának újabb emléker- /Öölhozou erdekes hradäst dr. FRIDRICH bresiaur tópolgármester— A szenzációs felfedezést elsőnek közlı a Fóvárosi Hirlap Német dalos vendégeink néhány felejthetetlen nap utén hétfön este elutaztak Budapestről, Mint ismeretes, a háromszáz sziléziai vendég dr. Frid- rich breslaui főpolgármester vezetésével érkezett pénteken este Budapestre, hogy viszonozzák az Országos Magyar Dalosszövetségnek 1934-ben, né- metországi útjuk során Breslauban tett látogatását. Beethoven IX. szimfoniája: ez volt az a hatalmas zenei produkció, amivel a német dalosok fejlett zenei kulturájukat Budapesten bemutatták. A szi- vélyes fogadtatás és az az áldozatkészség, amellyel Sipőcz Jenő főpolgármester és Szendy Károly pol- gármester Mackensen budapesti német követtel karöltve lehetővé tették ennek a méreteiben is ha- talmas programnak és látogatásnak megvalósítá- sát, még inkább kimélyítették azokat a baráti kap- csolatokat, amelyek a boroszlóiakat részint Magyar- országhoz, részint pedig Magyarország történelmé- hez fűzik. Ezek a kapcsolatok-a következő esztendőkben újabb személyes érintkezés révén még szélesebb körökre is ki fognak terjedni. Igy elsősorban 1937 decemberében látogatnak el nagy számban a ma- gyar dalosok Breslauba, ahol akkor szándékoznak megrendezni a világ zenei eseményeinek történe- tében szinte példátlanul nagyarányú Sängerbund- festet, amelyre a világ minden részéről nem kevesebb, mint 300.000 dalost várnak. 1938-ban pedig ugyanilyen arányok közt szán- dékoznak megvalósítani a német nemzeti tornász- ünnepséget, amelyre, valamint a nagy dalos ün- nepre, dr. Fridrich főpolgármester már mostani látogatása során meghívta a magyarokat, elsősor- ban az öket vendégül látó székesjövárost. A breslaui főpolgármester, akít Budapesten Matéka Béla dr., az Idegenforgalmi Hivatal tit- kára kalauzolt, szép ajándékot hozott a magya- roknak: egy történelmi híradást, amely magyar tör- ténelmi vonatkozásban a szenzáció erejével hat és Némethy Károly dr. kultúrtanácsnok máris jegyzeteket készített magának az eseményről. Elmondotta a főpolgármester, hogy a közelmult- ban restaurálták a XV. században épült bresiaul városháza belső termeit. A munkálatok folyamán az egyik teremben levő négy szobor egyiké- röl most megállapították, hogy az Mátyás királyt ábrázolja. Mondani sem kell talán, hogy a breslaui főpolgár- mester nagyon is jól ismeri azokat a kapcsolato- kat, amelyek Mátyás királyt Boroszló városához fűzik. A magyar történelemből — ismeretes, hogy nagy királyunk a fenyegető török veszély ellen oly módon igyekezett megvédeni az országot, hogy a nagy nyugati erőket is maga mellé állította. A pápa és III. Frigyes császár biztatására a huszi- tákat támogató Podjebrád cseh király ellen háborút indított és ennek során vonult be tízezer emberével Boroszló falai közé, ahonnan 1474-ben kikénysze- ritette a békét. Ennek folyományaként nyerte el aztán nemsokára a cseh királyi címet és kapta meg Sziléziát. li A breslaui városházán talált Mátyás-szobor valószínűvé teszi, hogy ez az ősi, pompás és valósággal erődítmény- számba menő hatalmas városháza volt Mátyás király főhadiszállása. Ez az épület látta nagy királyunkat fénykorában és ez annál inkább megható emlék nekünk, mert hiszen tudvalevő, hogy csonka országunkban vajmi kevés olyan épület, vagy épületrom maradt, amely- nek eredete Mátyás király életének valamilyen eseményéhez fűzödik. | De a breslaui városháza közelében van a Szent Erzsébet templom is, amelynek tornya épp Mátyás király ott tartózkodásá- nak idején épült és mint Fridrich dr. mon- dotta, igen közeli a feltevés, hogy a nagy király az ostrom idején ebbe a hozzá leg- közelebb eső templomba járt a naponkinti istentiszteletre. Végül, és nem utolsó sorban a Boroszlóiak tud- ják, hogy ehhez a városhoz fűzte Mátyás királyt eoeseszatezeezonTSTzHOM : BENZBZSOSZAREODALSIZSESNZEGONSS LUTZ LAKK- ES FESTÉKGYÁR RT. BUDAPEST, VII, ŐRNAGY-UTGA 4. SZ KVARCLÄMPÄK MINDEN ÁRAMNEMRE MEKRON, VIE HOS CSASZÁR-ÚT 6 TELEFONSZÁM: 80.1-48 szívének . egyik legmélyebb. vonzalma: a források szerint az értékes lelki tulajdonságokkal meg- áldott Borbálától, egy boroszlói polgárleánytól szü- letett egyetlen fia, a tragikus sorsú Corvin János. Ezek azok a legmélyebb és a történelem távla- tában gyökerező, tehát elszakíthatatlan kapcsola- tok, amelyek a boroszl6iakat h füzik, A tör- ténelmi kapcsolatoknak és a magyar főváros pazar vendégszeretetének harmoniäjäh: telt el sziléziai vendégeink itt tartózkodásának ny napja. A Fővárosi Hirlap munkatársa a búcsúzás pillanatai- ban meglátogatta Hans Fridrich dr. főpolgármestert, aki itt szerzett ragyogó benyomásairól a követke- zöket mondotta: — Breslau az Odera szigetei ır ahol ennek folytán 1 resztezi egymást. Az egyik ról és az Adriától a Keleti t sik pedig, azon a ponton feks: jelmes az átji és kereskedelmi út ke. a Balkán- majd túl on, a gal köti nk tehát, hc és átjáró legyen egys smind, M z említett -déli útvonal men- tén fekszik, Bres!: ut régi kapcsolatok fűzik Magyar- országhoz fővárosához, Budapesth Jelenleg egy sz fejlődés van folyamatban, amely ezeket a régi összekötteté ekbt újra felv el kell düdvözöl- smélyes me yent a bres- dalosszövetségnek ez a Budapesten a baráti ek részünk, hogy ÉS megerös nünk minden olyan alkai merkedésre és lauiak ré 2 a 8 mostani útja nyujtott, megnyilvénulásaiban — volt azokat csak a legnagyobb hálával fogadhatjuk. Egyúttal Jenyügözö ha‘ gyakorolt ränk Magyaro szépsége és minden összehasonlítá son felitlá fővárosa, hogy boldogsäggal eltelten térünk vissza otthonunkba azzal a reménnyel, hogy mihamarabb ismét városunkban üdvözöl- hetjük magyar — barátainkat és bebizonyíthatjuk nekik hálánkat és ragaszkodásunkat. EGY TÖRTÉNELMI ÜLÉS | SAJTOASZTALA MELLŐL Az elmúlt hét országos és külpolitikai szempont- ból egyaránt kiemelkedő eseménye a NEP országos tanácsának alakuló ülése volt, amelyen Gömbös Gyula miniszterelnök selmondta azt a hatalmas be- számolót, amelyet az ország közvéleménye oly régen várt tőle. Tudvalevő, hogy amiközben az ellenzék három hónapon át handabandázott és személyeske- dett a kormányelnök, valamint a kormányzat ellen a legválogatottabb, sőt többnyire egyáltalán nem válogatott eszközökkel, Gömbös Gyula nem vála- szolt, nem beszélt, hallgatott. Hallgatott, mert dol- gozott, Most aztán, a nyári munka gyümölcsei meg- érvén, kormányzása harmadik évfordulóján, az or- szágos tanács megalakulásának ünnepi ülésén be- számolt a munka eredményeiről és tájékoztatta az országot az aktuális bel- és külpolitikai, elsősorban pedig a gazdaságpolitikai kérdésekről. Ünnepi ülés volt ez, a pártnak, a nemzeti egy- ség gondolatának ünnepe, amelyen épen ezért csak azok vehettek részt, akik ennek a nagy nemzeti gondolatnak nem csupán hívei, hanem lelkes és tör- hetetlen Ezeknek a megfontolásoknak megfelelően, mint ismeretes, a sajtónak is csak né- hány képviselője jutott ahhoz a megtiszteltetéshez, hogy szemtől-szembe Gömbös Gyulával és legfel- sőbb kormányzati vezérkarával, legyen fül- és szem- azoknak a történelmi [fontosságú és világ- szenzációszámba menő kijelentéseknek, zterelnök ajkáról elhang- harcosai is. tanuja politikai amelyek a magyar zottak ezen az ülésen. Azok, akik rendezték az alakuló ülést, nyilván megérezték, hogy az ünnepi aktuson túlmenően, nagyszabású politikai esemény készül, ennek tulaj- donithatö az a küls n is felemelő és imponáló keret, amely ennek a két órának történéseit körül- vette, A Nemzeti Lovarda hatalmas csarnokát zsú- folásig megtöltötte a nemzeti gondolat harcosainak az a díszes és előkelő serege, amelyben képviselve volt a magyar élet, a magyar társadalom szine- java. Ott láttuk a széksorokban mindazokat a köz- tiszteletben álló személyiségeket, akiknek a nevét évtizedek nagyszerű munkássága után jegyezte meg magának a magyar közvélemény. De ott vol- tak azok a kiváló fiatalok akiknek a mai kor- minis: égi mányzati szellem adta meg a lehetőséget arra, hogy tudásukat és tehetségüket már a fiatalság virágá- ban, az aktivitás és tettrekészség teljében u köznek szentelhessék Mennyezetig ért a magyar trikolór, amelyet a Nemzeti Egység jelvénye: a kerék és a búzakalász díszített. A falakon sorban ott díszelegtek a vár- megyék zászlói, az ünnepi emelvénytől jobbra-balra pedig nyolc-nyolc zászlótartó . emelte magasba a Nemzeti Egység hófehér selyemzászlóit, amelyek a Nemzeti Hiszekegy és a Himnusz hangjaira a tisz- telet kifejezésével elörehajoltak, 3 De túl az országos politikai jelentőségen, az or- szág fővárosának kultűráját elsősorban érdeklő problémákról is szó esett ezen a gyülésen. Gömbös Gyula a nemzetnevelés új feladatairól beszélt és ekkor odafordult Hóman Bálint kultuszminiszter- hez, akit személy szerint szólított fel arra a mun- kára, amelynek eredménye kell, hogy legyen az új magyar lélek, a független új magyar lélek meg- teremtése. Es a miniszterelnöknek ezeknél a szavai- nál máris éreztük, hogy itt most Budapestre, a fő- városra, az egész magyar élet szivére hárul a leg- nagyobb feladat. Ahogyan Gömbös Gyula elsösor- ban Hóman Bálinthoz intézte szavait, ugyanúgy — ez volt első érzésünk — a kultuszminiszter minden bizonnyal Budapesthez intézi elsősorban szavait ebben a kérdésben. Budapest, amely a nagy nem- zeti célok kiküzdésében mindig szívesen vállalta a példaadó szerepét, most is megteszi a maga köteles- ségét és máris reméljük, hogy Gömbös Gyula, a ma- gyar nemzet történclmi elhivatottságának legfana- tikusabb hivöje és propagálója, Budapest körengete- legelőször azt a termékeny- gondolatai geben fogja meglátni talajt, ahol az ő nagy keltek. Gömbös Gyula nagy eszméi megértő hallga- tóságra találtak a nemzeti egység magasztos gon- dolatának hívői közt és azzal a hittel távoztunk erről az ülésről, hogy valóban megint egy lépéssel közelebb jutottunk a független nemzet szebb és bol- dogabb jövőjéhez. nemzeti életre (n. k.) --- Page 330 --- Budapest, 1935 október 16. Megszüntetik a cegledi vasüt városligeti szakaszát ! Eltűnik három halálsorompó és nem kellenek aluljárók — Szendy Károly polgármester személyesen tárgyal az Allamvasútakkal getöbb és évtizedek óta en ta rtott, de eddig A megoldat- úgynevezett "halälsoromp6k” most már rövidesen és méglegesen — mogoldódi A halálsorompók eltünte- nek szükségszerűsége az új XIV. kerület fel- állításával még inkább fokozódott, mert ebben a A főváros állandóan napir lan problémáj: kérdése, a jelek szeri fiatal városrészben a fejlődés és az építkezés a közeljövőben előreláthatóan igen nagy mérete. ket ölt. A föväros közönségének állandó kifakadásait és panaszát most már átérzi és megértéssel ke zeli az Allamwasutak igazgatósága is. Ennek jele az az átirat, amely a közelmult napokban érke- zett a városházára a Máv. igazgatóságától és amelynek nyomán Szendy Károly polgámester a Költségvetési vita terhes napjaiban is időt szakított magának, hogy erről a páratlan jelentő. í rosrendezési kérdésről közvetlenül tárgyaljon a minisztérium és a vasút illetékes tényez A Mäv. elgondolásáról és a folytatott, egyelőre informatív jellegű lésekről, megt beavatott helyen a — következőket közölték a — Fővárosi — Hirlap mukatársával — Ha az eddigi jelekből következtethetünk, úgy valószínű, hogy a Városliget környékét kettészelő ceglédi vonal, s ezzel a sokat felpanaszolt halál- sorompó-probléma már a jövő évben meg- szünik. gatósága nemrégiben közölte ynevezett háromóves sarkalatos pontja a Az Államvasutak iga: a főváros vezetös programját, amelynek egyi ceglédi . A Közelmult napokban az át- iratot bizalmas eszmecsere követte, amelyen a főváros képvisei Szendy Károly polgármester személyesen vett részt. - A polgármester a legmelegebben támo- gatja az Államvasutaknak azt az elgondolását, hogy a ceglédi vonalnak a köbányai sertéshizlaló és a Nyu i pályaudvar között levő szakaszát tel- jesen megszünteti és a forgalmat a körvasúton át bonyolítják le. A ceglédi vasút vonatjai az átépíi tett József audvarra futnänak be, = többi hel vonaton Ta lig arányosan ©; tehermen- ített Ke és vonalrés: problémákról még nem £ ható megbeszélések, de kézenfekvőnek lát a Kö a és a Nyugati p. u. szabaduló területeket a főváros veszi Alle amtól, vette pedíg ol ktumokat útne rok fejleszi s e 1 további A ceg- é s al mentén es utcákat megnyi S á3 útján értékesítik. setben a Városliget határán egészséges település indulhat meg, kellemes, üde villanegyed épülhet a belső városrészek közvetlen kö- zelében. Magyarország legrégibb és legnagyobb faiskolája CEGLÉD Budapesti iroda IV., Veres Pálné-u.8. féjem. Tel.88-3-31 Sürgősen rendeljen, rövidesen szálllit. Kérjen árjegyzéket. — A ceglédi vasútvonal megszüntetésével egy- időben a legkomolyabban foglalkozik a Máv. a Déli pályaudvar megszüntetésével is, mert ez sem si, sem idegenforgalmi szempontból nem ci gítő, nem méltó a magyar fővároshoz, A Déli pályaudvar helyett a Lenke-tér mellett — építik fel az új budai állomást, smelynek , Budapest-Szent Imre város" lesz a neve. Az új pályaudvar meg- nyitása után a Kelenföldi csak teher- és rendező- pályaudvar marad. A Mäv.-val folytatott tárgyalásokról még a következőket mondották: — A polgármester úr személyes során merült fel az a megoldás, vasút belső szakaszát Máv. és akkor egycsapásra eltünik mind a három halálsorompó, nem lesz szükség költségesen épített aluljárókra vagy felüljárókra. - Mindenesetre van a problémának egy igen komoly nehézsége és ez a pénzügyi rész. Előre- látható ugyanis, hogy a főváros részéről jelentős áldozatokra lesz szükség. Hogy ez milyen mértékü lesz s hogyan lesz meg- oldható, azt e pillanatban még tudni nem lehet. A halálsorompó, illetve a ceglédi vonal meg- szüntetése, általában az egész nagyvasúti kérdés- komplexum, a pályaudvarok átépítése, az új pálya- udvarok elhelyezése, stb. a közeli hetekben a vá- rosfejlesztési bizottság előtt is szönyegre kerül. A — városfejlesztési bizottság — szempontjairól informátorunk a következőket mondotta: — A városfejlesztési bizottságnak először állást kell foglalnia olyan elvi megfontolások mellett, amelyekre a városfejlesztési program készítése kö- telezett, tekintettel természetesen az Államvasutak elképzeléseire. Arra vonatkozóan, hogy a felszaba- tárgyalásai hogy a ceglédi teljesen megszünteti a duló terület helyett milyen ingatlanokra reflektál | az állam, illetve milyen kompenzációt kíván, még nem történt — nyilatkozat. De reméljük, hogy a megindult tárgyalások eredményesek lesznek és ebben az esetben már a jövő esztendőben eltün- hetik a főváros testéből a sokat kifogásolt és halálsorompókkal szegett vasútvonal, felszabadul- hat a Zugió környéke és a VII, kerületnek ezen az egészséges részén megindulhat az építkezés. Mär csak Soroksárpéterin »guberälnak« Jelentés a köztisztaságról A köztisztasági ügyosztály most készítette el jelentését a főváros köztisztasági szolgálatának el- múlt esztendejéről. A jelentés érdekesebb adatai a következők: A köztisztasági hivatal az elmúlt évben 7, 232.000 négyzetméter nagyságú útterület állandó tántartásáról gondoskodott. Az Öntözöautök 454.350 kocsikilométert futottak az előző évi 432.079 kocsikilométerrel szemben. A lóvontatású kocsik fuvarteljesítménye 20.309 kocsikilométer volt. Az utak pormentesítésére felhasznált a köztisztasági hivatal 1,587.941 köbméter vizet. Az előző télen a hóréteg átlagos magassága egy méter volt, a köz- tisztasági hivatalnak tehát 7232 köbméternyi hó- tömeg gyors eltakarításáról kellett gondoskodni. A hókotró munkásoknak 246.604 pengő fizettek ki. A köztisztasági hivatal 67 gépkocsija 392.265 liter motalkót, illetve nyersolajat, továbbá 13.631 kg motorolajat fogyasztott. A köztisztasági szolgálat motorizálása meglehetősen lassan — halad előre, mert a fuvartelepen még mindig 598 16 állott a köztisztaság szolgálatában. A lóállomány elfogyasztott az elmúlt évben 14.530 mázsa zabot, 13.660 mázsa szénát, 11.561 mázsa szalmát, továbbá 1670 mázsa melaszt. A pestszent- lőrinci régi szemétdombokon, az úgynevezett , Oséri-koksz" kitermelése megszünt, mivel Kispest inségmunka keretében a szeméthegye- ket elhordatta és téglagyári gödrök töltésére has: Málta fel. A Soroksárpéteri határában lévő szemét- hegyeken még folyik az úgynevezett „guberäläs”, a szemétválogatás, A házi szemétből összegyűjtött, iparilag felhasználható és értékesíthető hulladékokért a köztisztasági hivatal pénztárához a mult évben 52.543 pengő folyt be, az eladott trágyáért pedig 11.632 pengőt kapott az intézet. A fuvartelep a főváros területéről elszälli- tott az elmúlt évben 259,520.300 kg szemetet, vagyis több mint negyedmilliárd kilogrammot. napszámot MÍREK === — A PÁRTBÓL A főváros központi választmánya Viczián István ny. államtitkárt választotta meg a déli kerület választási bizottságának elnökévé, a királyi tábla teljes ülése pcdig Leitner Emil tanácselnököt dele- gálta a jövő szombaton És vasárnap lezajló ikerü- leti képviselőválasztás választási főbíiztosává. Októ- ber 24-éig mindenkinek kézbesítik az új szavazó- igazolványt, azok pedig, akik bármely oknál fogva nem kapják kézhez, a kerületi előljáróságokon vehetik át. Az utolsó agitációs héten a Nemzeti Egység valamennyi déli kerületi szervezete a lelkes hangulatú, népes választói gyűlések egész sorát rendtzte meg, amelyen az egybesereglett polgárság tüntető Oväciöban része- sítette a NEP megjelent képviselőit, Usetty Bélát, Pőzel Istvánt és vitéz Tóth Andrást. A gyűléseken lelkesen tüntettek a Nemzeti Egység, Gömbös Gyula miniszterelnök és a kormány mellett, a tár- sadalom minden rétegét képviselő felszólalók pedig a déli kerület polgárságának hűségéről és ragaszkodásáról biztosították a jelölteket és han- goztatták, hogy mindent elkövetnek a tavaszi VI ási siker megismétlésére, hogy ezúttal is fölényesen, legtöbb avazattal vonuljanak be a párt képviselői a törvényhozás házába. Usetty Béla nagyhatású beszédében sorra vette azokat a szólamokat és jelszavakat, amellyel hasz- talan igyekeznek hangulatot kelteni a kormányt támogató párt ellen, majd méltatta azokat az érdemeket, amelyeket Gömbös Gyula a nemzetnek a pesszimista közhangulatböl és tespedésből való felruházásával, a gazdasági leromlás megällapi- tásával és Mmagyarányú inveszticiókkal — szerzett. A mai nyomasztó külpolitikai légkörben félre kell tenni a pártpolitikai, világnézeti és személyi ellen- téteket, hogy fölemelkedésünket irígy szemmel néző ellenfeleinknek ne adjunk alkalmat a belső harcaink fölött érzett kárörömre. Pözel István aktuális gazdasági, pénzügyi és szociális kérdésekkel, a nép széles rétegeinek javát szolgáló reformtervekkel, — kultúrális és idegen- forgalmi problémákkal foglalkozott, majd vitéz Tóth András, a nagygyülések közönségének élénk tetszése mellett, többi közt ezeket mondotta: — Mint jó katolikus, a templomon kívül is a legnagyobb tiszteletet adom meg az Isten szol- gáinak. A! reverenda azonban nemcsak megkülön- böztetett megbecsülést biztosít a papnak, hanem 7 a kötelezettsé. gel is jár, hogy viselője tar- i zdelemben is a szemé- 4 támadásoktól, kormäny- férfaik és ellenjelöltek lepocskondiázásától. — Poli- tikámat élesen bírálhatják, de ahhoz még a legi- timista apátplébánosnak sincs joga, hogy a jó- ízlést sértő, a valóságot rontson azoknak, ekik nincsenek vele egy politikai véleményen. A rendkívül lelkes hangulatú gyűléseken Gazdv Jenő, Szentesi József, Katona János, vitéz Hajnóczy Béla, Zunka Lajos dr., Göde Jenő, Ni- kelszky Zoltán, Hellner Péter, Tamás Miklós, Bo- os István, Pozsgay István dr., Dongó Orbán, Reuthauser Róbert dr. és mások szólaltak fel. A szombat esti nagygyülésen Usetty Béla, be- szédében — külpolitikai kérdésekkel is foglalkozott, hangoztatva, hogy a meggyőződés, a helyesnek felismert út követése tiszteletet követel, még a velünk nem baráti viszonyban álló országokban is, Gömbös Gyula és kormánya számára. A déli kerületi wálasztási mozgalom vasárnap tetőfokára ért. A nap folyamán a Nemzeti Egység kerületi szervezetei öt nagyovűlést tartottak, ame- lyeken Hóman Bálint kultuszminiszter, Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi szervezetének elnöke, Usetty Bela, Pözel István, vitéz Tóth András szólottak a nagy számban egybesereglett választópolgársághoz és kifejtették a Nemzeti Egység célkitűzéseit. A belvárosi nagygyülés színhelye a régi Saskör nagy- terme, az építőmesterek székházának helyisége volt, amelyet zsúfolásig megtöltött a TV. kerület intelli- gens polgársága. A józsefvárosi nagygyűlést a Jő- zsefvärosi Filmpalotában "rendezték kétezer ember részvételével. A ferencvárosi szervezet nagygyülése a Ráday-utcai Ráday-mozgóban volt, a XIV. kerü- leti, az új rákosvárosi gyűlés a Hermina-úti Ho- meros-mozgó hatalmas csarnokában zajlott le, míg a köbányai választópolgárság az ottani kaszin6 óriási szinhäztermet töltötte meg, Az Összes nagy- gyűlések termeit gazdagon feldiszitettek a Nemzeti Egység jelvényeivel, cimerpajzsokkal, nemzeti színű drapériákkal és az egyes szervezetek zäszlaival. Több nagygyűlésen énekkarok és zenekarok szere- peltek, s a gyülések bevezetéséül mindenütt eléne- kelték a Magyar Hiszekegyet. Hóman Bálint, Zsit- vay Tibor, Usetty Béla, Pözel István, vitea Tóth András, Nagy Antal, Gaár Vilmos, Pavlik Ferenc kir. tanácsos, Gazdy Jenő, Katona János, vitéz Haj- nóczy Béla, Dongó Orbán, Gáspár Béla református lelkész, Göde Jenő, Szentesy József, Gündisch Guidó voltak az egyes gyűlések szónokai.. A kultuszminisz- tert és Zsitvay Tibort, akik Terböcz Imre ország- gyűlési képviselő és Kauser István pártigazgató kí- séretében járták be a kerületeket, mindenütt lelkes és szünni nem akaró ovációban részesítették. elferdítő módon neki- . ; | --- Page 331 --- Budapest, 1935 október 16. Mit kíván a környék Budapesttől Karay-Krakker Kálmán főispán ismerteti a régóta beigért A. Fővárosi Hirlap egyik utóbbi számában Er- délyi Lóránd dr., Pest vármegye alispánja, hosszabb kozat keretében bejelentette, hogy Helle Pestszenterzsébet polgármesterhelyettese ltekkel való értekezletek és diskussziók fogott annak a memorandumnak az ez, amelyben a pestkörnyéki lakos: sérelmét felsorolják. Ez a memoran- dum, mint nerete most ké: el, és az érde- keltek már be is nyujtot vezetőségé készítésé valamennyi ült hez, illetőleg Szendy Károly polgármesterhez. A memorandumot egyelőre masan kezelik, te- etszerüleg 5. A Fővárosi al a kéréssel kintve, hogy a föväros nem történhetett még állásfoglalá, Hirlap munkatársa éppen ezért a fordult Karay-Krakker Kálmán főispánhoz, mint "az ügy egyik legalaposabb ismerőjéhez, hogy tájékoztassa olvasóközönségünket a beadvány ré leteiről. — A memorandum, amelyet Helle László, Pe szenterzsébet polgármesterhelyettese állított ös: nagy gonddal és szakértelemmel, — mondotta a. fi ispán, hármas taglalásban öleli fel a Budapest- környéki városok és k gek óhajait. Az első fejezet a városi vámok kérdéseivel fog- lalkozik. A pestkörnyéki közületek kereskedelmi és ipari né- pessége rendkívül súlyosan érzi a vámok terhét javarészt azok folytán versenyképtelenné vált a fő- városi iparral és kereskedelemmel szemben. Hátrá- nyosak azonban ezek a vámok a mezögazdasägre nézve is, tehát a lakosságnak éppen legnagyobb lét- számú társadalmi osztályai kerülnek előnytelen helyzetbe, Ennek kiküszöbölése érdekében általános- ságban azt javasoltuk, hogy a székesfőváros a vámtarifákat mérsékelje, 25% -kal — emellett azonban konkrete is felsoroltuk azokat a kivánságokat, amelyeket a vámtarifákat illetően figyelembe vétetni szeretnénk. Így többek között azt óhajtjuk, hogy a vasúton és hajfh érkező szállí mányok után teljes — visszatérítés adassék az esetben, tozás € ha az áru tulajdonosában nem áll be vá. az árut hatvan napon belül elszállítják Budapest Olyan esetekben pedig, amikor csak azért irányítanak bizonyos küldeményeket Buda- pestre, mert a rendelő lakóhelyén nincs vasúti vagy hajóállomás, viszont a fővároson keresztül hamarább juthat ahhoz. Teljes vámmentességet kérünk. További óhaja községeinknek e téren, hogy az üres jármű- vek vámmentesek legyenek, a vegyes rakományokat ne en bloc, hanem tételenkint vámolják meg, az élőállatok után ne darabonkint, hanem tarifálisan kelljen illetéket fizetni, stb. Főtörekvésünk az, hogy a szedjen semmiféle vonatkozásban se magasabb dija- kat, mint békeidőben szedett. ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: ósó—00. Gyártja : Magyar Radiátorgyár rt. | Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 memorandumot — Beadványunk második része az őstermelésre vonatkozó javaslatokat tartalmazza. A termelők helyzete különösen azóta vált nagyon nehézzé, amióta Budapesten megkezdte működését kkor kibocsá- gazdálkodók ki- az Élelmiszer Nagyvásártelep, 5 az tott intézkedések következtében a szorultak a nyilt piacokról, Felfogásunk szerint ítt csak akkor lehet a panaszokat orvosolni, a főváros újra megengedi a termelők- nek legalább a város széléhez közel eső piacokon az ár A Lehel-té , a Krisztina-téren, Teleky-, Hall óczi-téren, tc cs a lágymányosi piacon feltétler kellene az Östermelöknek a kocsikról való árusítást, és pedig bármily mennyiségben. A való figye- lemmel, hogy az őstermelői igazolványokkal sok isszaélés történik, azt javasoljuk, hogy ilyeneket z kaphasson, akinek jogosultságát az illeté- gazdasági felügyelő kétségen kívül igazolja. Helyesnek tartanók azt is, ha - a gépkocsiveze- tök mintájára az őstermelői igazolványok tulaj- donosait betétlapokkal szerelnék fel, s ha valamilyen kihágás gyanuja forog fenn, e betétlapot vennék el a hatósági közegek. Le kellene szállítani a felére a fogyasztási adókat és szükséges az élőállatok vásárdíjának csökken- tése. Élőmarhánál öt, sertésnél hét ezreléket tart nánk elviselhetönek. A vágódíjak tarifäjänak mér- séklése is nagyon kívánatos éppúgy, mint a hús- termeléssel kapcsolatos többi díj és illeték reduk- ciója. — A harmadik kérdés, amely szám szerint a legtöbb embert érdekel, a közlekedés. Az itteni panaszokat és sérelmeket két csoportra bontottuk. Ezek egyike az egyes városi és községi közületekre vonatkozik, s a területhasználati, út- tisztántartási, värosrende szempontok [miatt jelentőségteljes, a más csoporthoz pedig magának a közönségnek sérelmei tartoznak. Különösen két szempont az, amelyre figyelmet fordítottunk és pedig a tarifa, valamint a menetrendi bajok. Meggyőződésünk az, hogy a környékbeli közületek- nek beleszólási jogot kell biztosítani mind a tarifa, mind a menetrend megállapításába, s ennek a- korlati lebonyolítása úgy történhetnék, hogy a szé- kesfővárosi k dési vállalat vezett kikül- dené megbízott városok é községek vezetőségéhez, időszerű ügyet részletesen é 8 Ettöl a közvetlen érintkezéstől igen sokat várunk, ési mert így nyebb lenne minden óhojtás s köny- . Általánosságban yiérdei ak tarifá- csökkentésére k beli lakos- tendkívül gyjelentőségűnek tart szenkívül, ha a kör. migyobb városai és Budapest között rendsze- res autóbu. ekedés létesülne. a körn; Szendy Károly polgármester most előbb maga tanulmányozza át a memorandumot, majd ezt kö- vetően kiadja a ámadások és tanulmá nyok elkészít 08 Szak} zeinek. akkor juttatja a me- atos előterjesztéseket Ha ezek viss morandumot és a vele kap. az maidonómia szervei elé. Ezt megelőzően azonban újabb, egyeztető jellegű, megbeszélésre ül össze a környék érdekképviseleteivel. Budapest a környék működése feltétlenül kí ato: meg kell állapítanu: hogy a harmonikus együtt- azt azonban máris békés állapot megteremtését szertelen kö- vetelések eröszukoläsäval megzavarni nem Budapest, hogy javára szolgáló ügyi és közlekedési talanul teljesíthe az egész ország lis, közegészség- ntúl is maradék- ait nem apaszt- , bevételi forró? hatja anélkül, hogy ezzel háztartási egyensúlyát meg ne ingas Budape készséggel nyujtja a környék felé tvéri jobbját, de ezért;cserébe meg- értést és belátást követel. Utcát nyit a Poliklinika, hogy lefizesse adósságait Lobmayer Géza dr. igazgató nyilatkozata a válságos esztendőkről és a Poliklinika új tervéről Néhány nap előtt került nyilvánosságra az új utcanyitási terv az Erzsébetvárosban, A Poliklinika Egyesület felparcellázza és eladja a Szövetség-utcai székháza mellett lévő 1800 négyszögöles telek- komplexumát, amely átnyúlik a Härsfa-utcäba és amelyen most rozoga, földszintes épületek állanak. Hogy jobb építkezési lehetőségre nyujtson módot, a telek közepén a Szövetség- és Hársfa-utcát össze- kötő, új utcát hasít a telken keresztül és az utca két oldalán öt-öt, tehát összesen tíz ház számára a telkeket áruba; bocsátja. A Közmunkatanács a terv- hez a hozzájárulását már megadta. Felkerestük ebből az alkalomból Lobmayer Géza dr. egyetemi m. tanárt, a Poliklinika igazgatóját, aki a tervről a következő- ket mondta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — A. Poliklinikát a telektömb eladására anyagi körülményei kényszerítik. Adósságunk van, amelyet a telkek eladási árából teljesen ki tudunk fizetni, úgy, hogy azután adósságmentesen állunk. Intézmé- nyünk nemrégen még súlyos gondokkal küzdött, sőt, egyidőben egyenesen válságos helyzetbe került, úgy, hogy már árverések fenyegették fennmara- dásunkat. 1929-től 1933-ig tartottak ezek a válsá- g0s idők, s akkor úgy segítettünk magunkon, hogy az OTI-tól ápolási előleget vettünk fel. Ebből az előlegböl másfél év alatt , leapoltunk" 60.000 pen- gőt, úgy, hogy még 240.000 pengőt kell ápolással leszolgálnunk. Amióta Szterényi József báró elnökünk vette át a gazdasági vezetést, pénzügyeink egyensúlyba jutottak. Fenálló, régebbi tartozásainktól azonban meg akarunk szabadulni, s ezért adjuk el most 1800 négyszögöles telektömbünket. Ha megfelelő árat tudunk elérni, amire minden kilátás meg van, minden adósságunkat kifizetjük, — A helyzet természetesen ezzel sem lesz ró- zsás. A magunk erejére vagyunk utalva, mert a mehéz viszonyok között élő és túlságosan igénybe- velt társadalomtól semmit se várhatunk. Klinikánk fejlesztésére s az új berendezések a legnagyobb ne- hézségekbe ütköznek. Pedig szeretnénk fejlődni, a kórházat emeletráépítéssel kellene megnagyobbítani, hogy a jelentkező betegeket felvehessük. Száz- hatvan ágyas kórházunk ma már elégtelen. Az ambulanciánk munkája azonban a régebbi állapot- hoz képest mérséklődött. Evenkint 5$0—100.000 be- járó betegünk volt, míg most a viszonyok rende- zése és főképpen a vidéknek egyre jobban kiépült betegellátása következtében ez az óriási szám 36—40.000-re apadt le, A telektömb eladása mindenesetre még job- ban biztosítja az 54 éves intézmény nyugodt mun- káját, s ha nem is marad fölös pénzünk a szüksé- ges beruházá: a az eladásból, örülünk, hogy ter- vünkkel az Erzsébetvár járul- hatunk. Az új utca 15 méter s négy- emeletes, manzardos házak épülnek A sarok- telkeket 168 négyszögölben szabta ki a parcellázási terv, a többi telek 120—130 négyszögöles lesz. A Szövetsé; és Hársfa-utcai vonalon az építkezés a mainál öt méterrel beljebb történik, úgy, hogy a két utcának ezek a darabjai öt méterrel széleseb- bek lesznek, Ezért a fővárostól kártalanítást kapunk. Elhagyott minket, aki nekünk az örö- möt, boldogságot jelentette, 19 éves korá- ban, házasságának 2-ik évében nehéz szen- vedések utá anul elhúnyt F. Szabó Sándorné szüt. Rátkai Piroska Közülünk távozása porig sujtott minket: fé ándort református segédlelkészt, Dr. Rátkai F Mun- kácsi Ilonát, szüleit, Firoskát, leányát, ifj. Rátkai testvérét, F. Szabó Balázst, " tkai Ká- rolynét, Hla: Orbán Sándor- nét, nagyszülei Istvánt és nejét nagybátyját és nagynénjét, Munkácsi Mar- gitot és Istvánt unokatestvéreit, F, Szabó Balázst és nejét sógorát és sógornőjét és az összes rokonokat. Budapest, 1935 október hó 12. A envedések nehéz útján legyen szö- künk az ige: „Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és kö- vetnek engem: és én örök életet adok nékik." Ján. 10. r. 27-28. v. való --- Page 332 --- Budapest, 1935 október 16. ESEIDEDTER nn Előfizetési ára: egész évre 24 pengő fél JGVfe . . e A s] 4 AR pengő — Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. ————S—— Százhúsz tagú TESz küldöttség üd te a pol- gármestert. A Társadalmi Egye sületek Szövetségé- nek 120 tagú küldöttsége jelent meg szerdán dél- után a központi városházán, hogy tisztelegjen Szendy Károly polgármester előtt és üdvözölje a memzeti társadalom nevében újból való megválasz- tása és a közelmultban történt beiktatása alkalmá ból. A küldöttséget Karay-Krakkcr Kálmán Pe t vármegye főispánja vezette, a megjelentek sorai- ban többi közt ott volt: Szörtsey József, Galánthay- Glock Tivadar ny. tábornok, Mándoky Sándor tá- bori főesperes, Samarjay Lajos és még számos elő- kelőség. A küldöttség a tanácsteremben gyülekezett és lelkes éljenzéssel köszöntötte a belépő polgár- mestert, akit Karay-Krakker Kálmán főispán üd- vözölt. Beszédében hangsülyozta, hogy a keresztény, magyar társadalom minden rétege rendkívüli öröm- mel vette tudomásul, hogy újra ndy Károly ke- rült a főváros polgármesteri SZ Szendy Ká- roly polgármester meghatottan köszönte meg a TESz üdvözlését és hangoztatta, hogy eddigi cél- kitűzéscihez és programjához híven igyekszik to- vábbra is megfelelni azoknak a várakozásoknak, emeryeket a nemzeti társadalom, a főváros közön- sége az ő munkásságához fűz. A polgármester ezután hosszasan elbeszélgetett a küldöttség tag- jaival. Rátkai Károly gyásza. Súlyos családi érte kiváló Kollegänkat, Rátkai Károly dr. Esti Kurir fővárosi rovatvezetőjét és az Uj Főváros felelős szerkesztőjét. Viruló fiatal leánya, F, Szabó Sándor ref. segédlelkész felesége, született Rátkai Piroska tizenkilenc esztendős korában tragikus kö- rülmények között elhúnyt. A reménykedve várt bol- dog anyai örömöt, a fiatal, rajongva szeretett gyer- mek és feleség életével fizette meg. F. Szabó Sán- dorné október 11-én egészséges leánygyermeknek adott eletet, alig, hogy a kisgyermek megszületett, bujdosó influenza tört ki az édesanyán, amely szinte órák alatt végzett vele. Két tisztelt és nagyrabe- csült családot borított gyászba a megrendítő tra- gédia, Különösen mély és öszinte a részvét Rátkal Károly dr. és felesége iránt az ujságíró társa- dalomban, amely Rátkai Károly dr.-t legkiválóbb és legnépszerübb tagjai közé sorozza. A fiatal tiszte- letes asszony temetése nagy r vét mellett ment gyász végbe hétfön délután. A virágokkal borított rava- talt mintegy ezer főnyi közönség könnyező szem- mel állta körül. Ott voltak Márkus Miksa udvari az ujságírói intézmények ve- az ujságírói rend minden számottevő tagja, HOFFER JÓZSEF . d OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTÉSI varta. — Á KOZÓ, EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ BUDAPEST, V., GR. VIGYÁZÓ FERENC.U. 3. TEL. : 23.7-46. STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kädär-utca 6. Telefon: 22-9-63 Gyártmányok: Fényvető vizíllásmutató készülékek, Próba- és 1e- eresztő csapok, olájozók, szelepek, gőzcsnpok, vízállásmututók Dieen Ignácz BUDAPEST, V, szobafestő és mázoló mester CSÄKY-UTCA 49 Telefon: 91—7—42 Baráth Győrgy hat. eng, villanyfelszerelési vállalata Budapest, !,, Olasz-fasor 4 Telefon: 609.47 CZUCZ®R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST H., Török-utoa 4 Telefonszám 674-23 A kormányzóné a magyar iársadalomhoz Mint minden Magyarország Nagyasszonya, vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzójának fennkölt lelkű hitvese kérő szóval fordul a magyar tár- sadalomhoz, amelyet felszólít, hogy segítsen a szükséget szenvedő embertestvéreken. — Ennek snak — minden esztendőben — méltó és eredménye szokott lenni, ami egy- magában is biztosíték már arra, hogy a kor- mányzóné szava ezúttal sem lesz pusztába kiál- tott szó. Nem tekintve a főmagasságú asszony mérhetetlen tisztelettel körülvett alakját, en- nek a segítőakciónak máris rendkívül mély győ- kerei vannak a magyar társadalomban, am nek több, igen nevezetes oka van. Ezek k mi kettőt említünk meg. Az egyik az, hogy a régi magyar szokástól eltérően, az a szenvedő- kért és szegényekért folytatott akció soha esztendőben, egyetlen fillér adminisztratív költséget fel nem emészt, ebből minden fillér a nyomorgóknak, elesetteknek, szerencsétleneknek jut. A másik hatalmas erénye ennek az akciónak az, hogy a szegények és elesettek között a társadalom nemeslelkű adományát soha becsületesebben, igazságosabban, tesívériesebben még el nem osztották, mint azokat a filléreket, amelyeket a magyar társadalom a kormányzóné nemes személyén át kíván a szenvedőkhöz eljuttatni. Sok, á ő ció, amely iránt mindenki, aki ad erre a célra és aki kap ebből az alapból, a legtökéletesebb bizaloramal viseltetik. A testvéri szeretet gyönyörű szava szól mindnyájunkhoz a kormányzóné fölhívásából, amelyet mindnyájunknak meg kell szívielni és mindnyájunknak követni kell. BETTEN ELÁLL VS V ll VES VÁLTS VÁ ELÁLSTVASTÁLA VAL VVÖL TVÉLS VL TVÁLLSTVÁ UVÉL VVÁS továbbá Rassay Károly országgyűlési képviselő ve- zetésével a Nemzeti Szabadelvű Párt, Boros László dr. főszerkesztővel az élén az Esti Kurir szerkesztőségének tagjai, a székesfőváros képv letében Lamotte Károly alpolgármester, Farkas Ákos dr, és Morvay Endre tanácsnokok, [Csordás Elemér tisztifőorvos és Szécsi Ernő h. tisztifő- orvos, azonkívül mosan a városi főtiszt lök közül, valamint több országgyűlési képviselő igen sokan a törvényhatósági bizottság tagjai , Szendy Károly polgármester hatalmas ko- szorút küldött a ravatalra. Rátkai Károly szükebb kollégái, a városházi ujságírók testületileg vonul- tak ki a temetésre, A gyászszertartást Szabó Imre református esperes végezte és megrendítő gyás beszéddel búcsúztatta el a virágzásában tragikusan elhunyt halottat. A porig sujtott szülök és a gyá- szoló férj iránt öszinte és általános a részvét. Liber alpolgármester avatta fel az esztergomi Országzászlót. Mult vasárnap országos jellegű ün- nepség keretében Liber Endre alpol, rmester avatta Nagybizottság nevében, mint a társelnöke. A lélekemelő ünnepségen jelen volt s redi Jusztinián bíboros hercegprímás, Karay-Krak- Kálmán pestmegyei főispán, Esztergom vár- megye és város vezetősége, társadalmának színe- java, söt sokan jöttek el a szomszédos vármegyék- az ország távolabbi részeiből is. Az Ország- lót az esztergomi várfok alatt, a Du állították fel. Ez a kétszáznyolcadik Or. ; ametyet a trianoni gyász jeléül és a magyar fel- támadás szimbolumaképpen eddig — felállítottak. — Itt van a helyc az Országzászlónak, a félárbócra bocsátott, gyászban is erőt sugárzó és a remény színeiben csapongó lobogónak, amely lobogásával int a tulsó partnak, — mondotta Liber alpolgär- mester. Majd így folytatta: — Előttünk hömpölyög a hatalmas folyam árja, amelynek most , idegen" a tulsó partja. Az innenső parton azonban hegy szö- kell a maga: a magyar Sion, a magyar remény- seg hirdet lyénvaló, hogy itt áll ez a zászló, ennek a hegynek tövében, amely bérc a kilenc év- százados magyar királyság, a magyar állami lét, a magyar nemzeti élet és egyben a magyar mü- velődés bölcsője. E héten befejezik a költségvetés tárgyalását a pénzügyi bizottságban. A törvényhatóság pénzügyi bizottsága eddig hat ülésnapon át tárgyalta a fő- város jövő évi költségvetésének tervezetét, s ezalatt a tizennégy ügyosztály és a hozzájuk tartozó in- tézmények költsegveteseivel végzett. Hátra maradt yonkezelésü intézmények, a részvény- társasági üzemek, az önálló alapok tárgyalása es végül az egyeztetés. A vita során Wolff Károly, Harrer Ferenc, Petracs Lajos, Deményi Aladár, Terböcz Imre, Besseni Zénó, Rassay Károly, Pár- kány Frigyes, Bánóczy László, Peyer Károly, Ré- vész Mihály, Bródy Ernő, Láng Lajos, Csilléry An- drás, Temesváry László, Szöke Gyula és még töb- ben tartottak mnagyobbszabású, szakszerű besz6- deket. A Központi Pénztár új helyettes igazgatója. A polgármester Dingha Árpád központi pénztári igaz- gató állandó helyettesítésével Radványi Károly pénz- tári aligazgatót, az ő akadályoztatása esetére pedig Kozma Lajost bízta meg. Mit kell tudni az idegenvezetőnek. A minap tartotta első előadását a kereskedelemügyi minisz- térium idegenvezetői tanfolyamán Tarján Vilmos, aki az idegenforgalom szórakozási viszonylatairól beszélt. Rámutatott Budapest páratlan előnyeire más országok vidékeivel és városaivaj szemben és felhívta a figyelmet arra a körülményre, hogy a most folyó esztendőben idegenforgalmi bevételünk körülbelül 30 millió pengő lesz, amelynek rezsije mindössze egy millió, tehát mindössze három szd- zalék. Ez olyan előnyös üzleti kalkuláció, hogy újabb egymillió pengös amortizációs teherrel meg tehetne építeni mindazokat a hatalmas dunaparti és egyéb attrakciókat, amelyekre évek óta nem akad sehol pénz. Biztos üzlet ez, amit legjobban mutat az, hogy miközben valamennyi ország idegenfor- galma csökkent, ugyanakkor a mienk négy százalék- kal emelkedett, a pénzbeli bevételben pedig tizenöt százalékkal, * Ferenc 80 éves. Most ülte meg nyolc- vanadik születésnapját Pavlik Ferenc királyi taná- csos, nyugalmazott rendörföfelügyelö, Ebből ez al- kalomból meleg ünneplésben részesítették a Ferenc- városi Kaszinóban Pavlikot, akít elsőnek Usetty Béla dr. köszöntött fel. Usetty elmondotta, hogy ötvenegy éven át békében és háborúban, fontos, a" legnagyobb tapintatot és körültekintést igénylő be- osztásokban, az uralkodóház tagjai mellett a had- gyakorlatokon, a magyar miniszterelnök — mellett Bécsben, a delegáció ülésezése alatt, a parlament- ben, az obstrukció viharai idején kitűnően szolgálta hazáját ae jubiläns, akit nemcsak az uralkodó ékesí- tett fel rendjelekkel, hanem a magyar közönség is szeretetével és nagyrabecsülésével tüntette ki. Levente tűzoltócsapat alakult. A székesfővárosi Levente Egyesületek önként jelentkező tagjai közül tüzoltócsapatot alakítottak, amely október 1-én megkezdte működését. A tüzoltöl Datba 20 leven- tét osztottak be, akik laktanyaszerű elhelyezés mel- lett 3 hónapon át kapnak alapos kiképzést a mo- dern tüzoltás ismereteiből. Közel tízezer környékbeli gyermek élvezi a fő- városi iskolák vendégszeretetét. A közelmult napok- ban nyujtotta át Pest vármegye vezetősége a pol- gármesternek a környékbeliek meglehetősen igényes memorandumát, amely az összes kívánságokat és panaszokat felsorolja. Ennek a memorandumnak az alapján indulnak meg a közeli jövőben a két fél közötti tárgyalások, amelyek során valószínüleg a os is módot talál arra, hogy az elégedetlen környékbelieknek bemutassa az ellenszámlát. Ehhez az ellenszámlához érdekes adatnak kínálkozik az a kimutatás, amely most készült e arról, hány nyékbeli gyermek jár a $: kolákba. A pontos statis amely most készült el, 9598 tanuló jár be vidékről, ami kere- ken 10%-a a fővárosi iskolák 4 tanulólétszámá- nak. Ennek a közel t vidéki tanulönak az iskoláztatása évente két és fél millió pengő terhet TÓ (4 budapesti adöfiz ető polgárság vállaira, A kör- ó tanulók legnagyobb része 4500 a környékről bejáró yermek jár fővárosi polgári iskolába és több, mint ezer környékbeli van a főváros által fenntartott kereskedelmi isko- láknak. Budapest Székesfőváros — Elektromos — Művei figyelmezteti a novemberi negyedben lakást változ- tató fogyasztóit, hogy a költözések nagy tömegére való tekintettel a folytatólagos áramszolgáltatást csak az esetben tudja biztosítani, ha a fogyasztók a költözködést legalább két héttel előbb személye- sen jelentik be az Elektromos Művek bejelentési osztályánál: V., Honvéd-utca 22. A helyes adatok könnyebb megszei e végett célszerű, ha a fo- gyasztó eaz utolsó havi áramszámlái egyikét magá- val hozza. Ha a fogyasztó a bejelentések elvégzé- sére megbízottját küldi el, a megbízottnak írásbeli megbízást kell felmutatnia. Október 17-én és 19-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mérnök V., Katona József-utca 41. szám, VUjpesti rakpart sarok.) Telefon : 21-0.19, TETŐFEDŐMESTER Budapest, X, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. tanulója . --- Page 333 --- Budapest, 1935 október 16. LöVeROS LÚRIAP Gazpasdci ERTESITÖ ALLILKONES Nem olajozzák többé az ulakat, ha nem mérsékli magas árait az olajkartel 1 kény- ol vállalatokkal minden az A föváros évek óta telen valósággal hadakozni a portalanítási munkálatok vállalatbaadása körül. A polgármesternek yszólván minden évben meg kell $:mmisítenie versenytárgyalást a kartel- kísérletek — miatt, x célja indokolatlanul a amel. magasra ktetni a portalanításnál használt, úgy- szólván értéktelen és hasznavehetetlen olajsalak árát. A fő s erélyes fellépése ugyan lényegesen letörte a három-négy év előtti hihetetlenül magas árakat és 79 fillér helyett az idén már csak 21 fillért fizetett négyzetméterenkint, A túlhajtott árak kényszerítették a fővárost, hogy fokozatosan redukálja az útolajozást, Igy történt, hogy a tavalyi 581 négy méterrel szemben az idén ta zal már csak 580.000 négyzet- méter úttestet olajoztattak, a jövőt ill pedig komol je seket az a gondolat, hogy teljesen beszün- tetik az olajjal való portalanítást, sikerül az olajvállalutokat jobb 762 ha nem belátásra bírni. A fővárosnak erről a szánd illetékes helyen következőket jelntették ki Fővárosi a előtt: ékáról a Hirlap munkatä a ätmeneti, A főváros vezetősége eredetileg kisegítő megoldásnak tekintette az olajozást, addig, amíg az összes makadámutat el nem látják vég- égek meg- maka- burkolóany ezt valósítani, dámút. Ez al. A pénzügyi nche a tervet azonban csak lassan lehet így még mindig a poros azonban sok nem jelenti azt, tatja magá hogy a főváros kiszolgál- az olajvallı okr Eddig — kényszerhelyzetben voltunk, mert a v művek a nyári időben nem tudtak elegendő meni; nyiségű locsoló vizet rendelkezé: bocsátani. Most már egészen más a helyz A vízművek fejles tése közeledik a befejezéshez és | | | jövő nyá sak elegendő vizünk lesz, hanem bőséges fölöslegek is maradnak, úgy | hogy a legnagyobb kánikula esetén is gaz- dagon öntözhetjük az úttesteket. A föváros vezetősége a legkomolyabban és leghutározottabban foglalkozik azzal a gondolattal, hogy ha az olajozási versenytárgyalás során nem kap olyan előnyös ajánlatokat, amilyeneket Joggal elvár és a at nagyon lényegesen nem s: zy a város végleg lemond az olajjal való portalani- tásról. A polgármester azzal a javaslattal fordul a tör- ghoz, végeztesse, területeken. hogy a mind da portalanítást kizárólag bel-, mind pedig a kül- LA Az Elelmiszerüzem igazi hivatäsa Irta: Tóth Gábori fővárosi bizottsági tag, a Füszerkereskedök Országos Egyesületének társelnöke Amint látjuk, imi- szerüzemben törtent kapcsolat- ban elhangzott nyilatkozatok élé provokál- tak, Különösen erős angot keltettek azok a ki- jelentések, amelyek az üzem fejle selését, illetve ter- jesztését tartják a rente és az üze pban ással nak tökéletesebb szempontjából s gesnek. Nagyon helyénvaló, hogy az kérdése napirendre került, mert ez csakugyan foglalkozni kell. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy az Eleimiszerligem hivatásától ét tért, s ma nem más, mint egy afféle he 3 amelyből van egynéhány a fővárosban, s amely fé- nyes fióküzleteiben nem é gény néposztá számára halm fel a Arükülönlegess get" és nem , hanem cif gban versenyez. Az Élelmiszerüzemnek lehet hívatása a különles kizárólag elsőrendű kö hús, zsír, kolt forgalomba hozatala, lában nincsen. A mégjelent cikkek ka Élelmiszerüzemet a nagyvás amelynek feladatává teszik szabályozását és érvényesítését. Ez igen merész vál- lalkozás lenne, mert ez csak úgy járhatna ered- ménnyel, ha ható. bizományi üzemet léte nek, amelynek hivatása lenne a termelő és a kis- kereskedő közé ékelőödve a közvetítő szerepet vál- lalni. Ezt azonban hatóság elvégezni nem tudja, eh- hez fürge, élelmes ke kedő kell. Felmerült a kérdések komplexumában a ható- sági konzervüzem létesítése a megmaradt áru feldol- gozására. Sajnos, a magyar ember nehezen barát- kozik meg a konzervvel, mondjuk, inkább az árával, mert a magyar konzerv drágább, mint a Kalíforniá- ból hét országon keresztül ide szállított áru. De nem ha 1 — nem Z a, hanem k: nyers élék mérsékelt áron való Árnivellálás, az pedig egyálta- cségleti olatba hozzák az rtelep intézményével, a kereslet kínálat ATAKARELPEN ARV ERÉSI: állítom, hogy a hat miként az Elelmis: i üzem olcsóbb lenne, mert, úgy a többi, létesítendő hatósági gyár is csak mint több tündökölne, anélkül, hogy Budapest közönségének javára válna. Minden üzlet, gyár vagy bármely vállalat csak akkor állhat fenn és csak akkor rentábilis, ha abban helyes és Fontos gazdálkodás folyik. A ker (mert az üzem is olyan) nem lehet , hivatalnok- x hanem telepnek kell lennie szorgalmas reggel (de nem protekcióssal), kitünő, akik értenek minden gaz- r y etökkel vállalkozás főfeltételéhez: az ügyes és helyes dálkodáshoz. —"f 15 A Pe üzleti mérle f. évi június Nitrogén Műtrágyagyár Rt. páratlan A Péti Nitrogén Műtrágyagyár Rt, 30-án lezárta mérlegét, amelyből egy üzleti fejlödés körvonalai szinte magában álló bontakoznak ki. Az alig öt éve működő üzem | utolsó esztendejének mérlege két milliós alaptőke mellett kilenc Er pengös — nyer . Ez a negyvenöt százalékos rentabilitás nemcsak a mai gazdasági viszonyok közt, de normális időkben is pára tlan teljesítmény. Zsilinszky Gábor vezérigaz- kivételes üzleti zsenialitäsät, szervező- ét és kontinentális látókörét bizonyítja ez az eredmény. Tudni kell, hogy a Péti Só árát negy- ven százalékkal leszállították, ezáltal a belső for- galom óriási módon megnövekedett, ugyanekkor Zsilinszky Gábor megszervezte a külföldet is, úgy, hogy Angliától Egyiptomig a legismertebb mű- trágya a Péti Só. A mérleg eredményén túlmenően a vállalat forgalmának növekedésére jellemző, hogy a kintlevőségek összege 1.3 millióról 3.6 millióra emelkedett. KIÄLLITAS: 1935 oktöber 13-töl 16-ig bezärölag, naponként d. e. 10—142 óráig, azonkívül 14-én, és 15-én d. u. 4—148 órák között. ARVERÉSEK: 1935 október 17-töl 30- ig, illetőleg a könyvanyag árverése nov. 4-től 8-ig bezárólag, naponként d. u. 144 órai kezdettel. Vasárnap nincs árverés. ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: Műbec metszetek, szobrok, porcellánok, k és közhasználatú hútorok, keletázsiai tárgyak, Katalógus a helyszínen ü festmények, rajzok, leti szőnyegek, műt ékszerek, érmék, kézimunk könyvek stb. 1.20 P-ért kapható. geg] probléma van a indóan — felszínen na Tabán kertészeti fi snek ügye. Nem is csoda, hiszen ez a hatalma terület predesztinálva van arra, hogy itt megszülessen az úgynevezett „ide- genforgalmi park ezen a budai részen domboro- dik ki a főváros , fürdőváros jellege", itt van a egyik oldalán jönyörűen keretet. A fürdőinek zöme. Ennek a területnek ályi vár, a másik oldalán pedig tt gellérthegyi lejtő ad pomp: nüvész ak lázálmában álmodik ilyen terüle- tet és kikérp lehetőségeket. Itt is, ott is felbukkan a híre, hogy az épülő tabáni parkban zer rózsa nyílik és olvasunk fenyőligetekről is. Mikor ember megné új Tabänt, azt av hogy bizony itt a r ró- a fenyőligetek pe- dig egyáltalán nem ligetek. De nem is lehet még! Hiszen a fővárosi kertészet minden dícséretet ki- érdemelten a talajelök6szitö munkákat és a fü- magvetéseket egész nyáron át készítette. Így az alap már megvan, csak hiányzik róla a növény- anyag. Valahogy azt érzi a s 16, amikor, az új Tabánt nézi, hogy a főváros valamilyen oknál fogva nem meri megcsinálni azt a bizonyos fürdő- vár: idegenforgalmi parkot, amelyet azonban itt meg kell csinálni. Ennek a parknak éppen a gyógyfürdőket télen. látogató külföldi vendégeknek való parknak kell lennie. A hangsúly a télen és idegeneken van. Ide, az új Tabánba, olyan növény- anyagot szabad, kell összehordani, amelyik télen is él, amelyik télen is zöld, amelyik tehát télen is parkot ad. Itt a házak lebontása után keletkezett új, meszes talajba örő. td rjéket és fenyöket kell ültetni, melyek itt kitűnően fognak díszíteni. Az örökzöld cserjék és koniferák a hófedte hatal- mas pázsitfelületekből kiemelkedve, festői képet nyujtanak, mint ahogyan megszoktuk ezt a gel- lérthegyi lejtőkön. Hírlik, hogy itt, a Tabán helyén, akarják fel- építtetni külföldi tőkével a , tényleges fürdövärost”. Ha beérik ez az idea, akkor sürgősen meg kell csinálni ezt a parkot, mert hisz újabb hosszú esz- tendők kellenek ahhoz, amíg a parkból valóban „park” lesz! Minden körülmény tehát amellett szól, hogy: készítsük el ezt a parkot most, még ez év őszén, rózsákkal-fenyőkkel, százszázalékosan, európai nívón. Fenyőkkel és ténylegesen százezer rózsákkal, mert csak e két növény összhangja adja meg azt a harmóniát, amely a vázolt célnak megfelel. Mert, ha a rózsa a virágok királynője, akkor a fenyő a park királya! >>> BGE Versenytárgyalási megbízasok A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: A retetház: s az árvaházak növendékei részére felsőrul szállításá: a megbi: tak 8. 1160, ai 1998, Farkas László 38 pen; extilnemüe ok szállítására megbízást kapto uda- Kiss Endre és Jutaipár Soproni Linum Taussig és Fiai 5. r textilművek 1268, Salzmann-féle magyar textil- -udiger Móz ai 8490 pengőért textinemück . szállítá- , Minerva te Le n- és Jutaipar . útépítési munkálatait Heverdie 4 "pengőé rt. si munkálatokat t. munkát az Eszék-utcánál; Ko- ugyanott: Magyar Kerámiai gyár 27.956 pene ÚÜtrendezési 6790 pengő útrende: munkát a Vörösväri-üton: Krausz Ferenc munkát a Törökbálinti--útnál; Borlay Ká- sti szabóiparosok tán 4900, IOKSZ 1 Beérkezett ajántatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző nagyobbszabású közmunkákra és közszállítá- sokra a következő cégek pályáztak: Ss-utca /és -utca sarkán építendő otthon különböző munkáira p: tak: Pol- ín 211.378, Lajos 216.849, Fü A Fejér és I ; Lukoy Emil 225.087, Cseng: 7 ÁzDÁL 225.51 ly 228,414, Te leki 14 zló Molnár 'undamentum r.-t. Tkas 257.314 pengővel. jorttelep-tribünjenek különböző ay Lajos 94.438, Tóásó Pál 94.957, 078, Kapuvári Gusztáv 100.969, Csenge Wetsetz Márto 104.956, Szilágyi Imre Barta Károly és Bleyer el. A Hieronimy-úti Új Szent János Kórh tüdőbeteg- osztálya B)-épületének terrasz szigetelési munkáira pályáz- y árpád 102. 102.665, 19, Bácsalmássy Mihály 10: Sándor 105.592, Fejér és Dános :114.423 pen; --- Page 334 --- SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: LAbatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban " 5.000 ,, s. — 8.000 ,, Kőbánya Dorogon . Téglagyárak: Bu ajfalu évi Er kép. 60,000.000 drb. jlak s 8,000.000 drb. Nyei Cserépgyár: Bud: Preciziös gépalkatrészek minden célra Földváry Ernő | okl. gépészmérnök mechanikai üzeme — Telelon : 97-4—65 “| MEINICKEH.R. | Gyárkéményépités, ki efalazás, kemenceépítés, hőszigetelés BUDAPEST. V, AKADÉMIA-U. 6 Telefon preciziós Budapest, VIL, Táboruok-utca 20. 2—6—20 Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. homoródszeni SZENTPÁLY JÓZSEF épitési vállalkozó Budapest, Vill., József-körút 68 TELEFON: 80-0-—04 KÖZPONTI IRODA : Budapest, VI., Andrássy-út 6. Te 16-5.58. ‚4 Konrád Pál PARKETT GYÁR elefonszám ÓS3 és HAVAS Sudaposb JX.; Meslersütca 11. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK betonépítési vállalkozó, kövezőmester 16. Tel, : 597—85 Széke ros polgárn BENUEBENDENENNNUNNENDESUNNEDNRENNNNEEND A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VII... JÓSIKA-UTCA 15. Teleton : 45-3-28 Vasút-, út-, | Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. KIRCHLECHNER Rkertépítő (Budakeszi-ut sarok) Budapest, 11., Julia-utca 2. Kertépítő iroda telefonja 55—8 53 szám | RÉVÉSZ £s HUSZÁR aufólechnika" cikkek és láncok, Durex-dugaltyü vezérképvise et Budapest, VI., Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 | KÖSZÉNBÁNYA "S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám: 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Köbänyal-üt 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszivattyúkat és kúttfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor- és savszivatyúkat stb, Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer- kesztett Jobbägy-föle folytonégókályhák. kesziti hapouta aprolekos VÖ resen A ak — da tökéletes is minden Budapest, 1935 október 16. AL FFPITÁ STENCILPAPIR HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPITŐMESTEREK VI. 18-i TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: IRODA SZONDY-U. 34, 59. Krausz Ferenc bronzöniő Budapest, VL, Baber-utca 80. Telefon: 932— | Fülöp Dezső | Budapesti, DI, Aréna-úf11 Telelon : 35—5—84 ÍVADÁSZ GYULA | mozalklapgyara és 6pites!_anyagrelepe DOES yLE SE SD SV SS építőmester ! Budapest, ili., Lajos-utca 59. és Rupp Imre-utca 46. Telefon: 62-9-06. „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-86-52 GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZÉSI VÁLL. Telefon: 88-0-64. EEE Rudapest, TX., Bakäts-u, 1. oRDATIE[ a tökéletes auföpneu Főelárusítás : BUDAPEST, VI., MOZSÄR-UTCR 9 --- Page 335 --- Budapest, 1935 október 23. 43. szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGO FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusíitják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Budapest egészsége A magyar fővárosban szinte az egész esz- tendő során minden hónapban áldoztak a tudo- mánynak és az emberiség előhaladásának. A ki- állítások egész sorozata szolgálta a haladó életet és a tudományos kongresszusok szinte egymást érték a külföldiek nagy részvételével. Az egész esztendőnek azonban nem volt talán olyan tanul- ságos kiállítása, mint amelyet most rendezett a magyar fiatal orvosnemzedék, a Turul Szövetség keretében. Ez az Országos Es gészségügyi Kiállí- tás, amely a magyar nép egészségügyi viszo- nyait tárja fel rendkívül plasztikusan és ami talán ennek a kiállításnak legnagyobb érdeme, páratlan őszinteséggel. Ez az őszinteség rendkívül szomorú tapasz- talatokat érlel meg az emberben, de aki okosan, a magyar fajta érdekében gondolkozik, annak tisztában kell lennie azzal, hogy csak ez a bátor, szinte goromba őszinteség segíthet rajtunk. Éreznünk kell, hogy a multban rengeteget mu- lasztottunk, töméntelen bűnünk van a magyar nép egészségével szemben. De ez a kiállítás nem- csak a mult hibáit és mulasztásait tárja fel, de szinte kezébe adja az illetékeseknek a lehetősé- geket, amelyekkel segíteni lehet a jövőben. Ez a kiáliíítás harsogva követeli az egészségesebb magyar népet és meggyőz mindenkit arról, hogy a segítésnek egy percig sem szabad késnie. Mi itt nem soroljuk föl azokat a mérhetetlenül szo- morú adatokat, amelyeket ez a kiállítás produ- kál, csak megállapítjuk, hogy kormánynak, ható- ságnak, minden egyes magyar embernek gyors munkához kell fogni, mert nincs sürgősebb, mint a magyar nép egészségének megmentése. Van azonban ennek a kiállításnak egy ré- Sze, amelyre büszkén hivatkozhatik az egész ma- gyar közvélemény és ez a kiemelkedő pont a fö- város csoportja. Külön dícséret illeti meg a polgármestert és a tiszti főorvosi hivatalt, hogy ezt a kiállítást gyorsan és tökéletesen rendezte meg, mert mérhetetlenül szomorú adatok között a főváros egészségügyi berendezkedése az egyet- len világító pont, Igenis, tisztán és világosan áll a nagyközönség és mindenki előtt, hogy a ma- gyar nép egé gének úgy kell kialakulnia, mint ahogy a főváros vezetősége és a polgárság áldozatkészsége Budapest egészségét kialaki- totta. Budapest egyik legnagyobb büszkesége az, hogy idejekorán fölismerte, hogy a kommunitás- nak legelső feladata a polgárság egészségének előzetes védelme és a betegek gyógyítása. Csak egyetlenegy statisztikai adatot mondunk erről, éspedig azt, hogy a budapesti egészségügyi sze- mélyzet harminc év alatt nem kellett, hogy két- Szeresére emelkedjék, mert már 1905-ben az egészségügyi személyzet 2558 főt számolt, amely 1932-ig csak 4402-re emelkedett. Ebből a szám- ból 1905-ben 1186 volt az orvosok száma, míg 1932-ben 3601 orvos működött Budapesten. Éz a bizonyítéka annak, hogy Budapest idejekorán kezdte meg egészségügyének fejlesztését, amely ma már szinte a tökéletességig fejlődött és nem- csak Budapestért van, hanem óriási mértékben segítségére van a magyar vidéknek is. Fájdalom, a mostani egészségügyi kiállításon, ott, ahol a tífuszról mutatnak be adatokat, azt olvassuk, hogy a betegek huszonnyolc százaléka jut csak el a kórházba, a kútvizek hetvennégy százaléka szennyezett, az illemhelyek kilencven százaléka nyitott, a falusi házaknak pedig csak ötvenkét százaléka — kifogástalan. Általában, 3,868.000 falusi magyar él egészségügyi gondozás nélkül. Ezzel szemben áll Budapest, amelynek 88 kór- háza és mintegy húszezer kórházi ágya van, nyolcvanöt tiszti-, kerületi és rendörorvos, 3601 rendelöorvos és 180 gyógyszertár szolgálja a magyar főváros egészségét. Emellett: Budapest lakossága a leghigienikusabb körülmények kö- zött él, köztisztasága ideális, ivóvize ma már Szendy polgármester bejelenti, hogy a főváros ezer család számára épít szükséglakási A köbányai régi serfésszállások környékén épül a szükséglakás- telep és befejezik a külső Jászberényi úton a városszéli felepítést Va A főváros a kisiparosokért, rokkanitakért, hadviseltekéri, özvegyekért és árvákéri A főváros szociális gondjai között egyike ú al bärmely ok elhelyezése, lakáshoz juttatása. Különböző ideiglenes és ki- segítő megoldások után a főváros vezetősége most a kormánnyal egyetértően nagyvonalúan, lehetőleg véglegesen szeretné a lakásnélküli- ség kérdését megoldani. A főváros nagy áldo- zatkészséggel fenntartott nyomorenyhítő akciói már pár éve a hajléktalanok elhelyezésére irá- nyuló tevékenységgel is kibővültek s az állam megértő segítségével sikerült is elérni, hogy a kilakoltatottakat mindig fedél alá juttassák. A multban azt a megoldást választotta a fő- város, hogy magánházakban bérelt helyisége- ket, most azonban Pre Elemér dr. belügyi kezdeményezésére szakítani fog- ezzel a gyakorlattal s új, állandó jellegű államtitkár ak szükségtelep építésének gondolatával foglal- koznak. A Fővárosi Hirlap munkatársának ezzel összefüggésben Szendy Károly polgärmeter erről — A tertvbevett szükséglakástelepről már huzamosabb ideje folynak a tárgyalások a bel- ügyminisztérium és a főváros között. A helyzet ismeretében kifejeztük azt a készségünket, hogy a budapesti hajléktalanok elhelyezése ér- dekében további áldozatokat hozunk, megszű- kült anyagi lehetőségeinkre való tekintettel azonban nagyon alaposan meg kell fontolnunk rdest. Bär a felépítésre kerülő lakások számát illetően még nem állapodtunk máris kijelöltük azt a területet, ame- lyet a házak elhe ésére legalkalma- sabbnak vélünk. A kőbányai régi sertés- szállások környékén hatalmas terüle- tekkel rendelkezünk és terveink szerint itt epittetjük fel a hajléktalanok el- helyezésére szolgáló házainkat. — Ezzel a tervvel kapcsolatban szeretném megoldali a Külső Jászberényi-út mentén lévő városszéli telepítés teljes befejezését is, azzal az elhatáro al, hogy itt és a sertés: ások mellett felépi házakban összesen ezer család- nak biztosíthassunk megfelelő hajlékot. — Egyrészt ezeknek az építkezéseknek ré- vén, másrészt egyéb földmunkák folyamatba tételével mintegy 4—500 földmunkäsnak aka- rok hosszabb foglalkoztatást nyujtani, főként arra való tekintettel, hogy ezek az em- berek az építési szezón megszűnésével minden- nemű munkalehetőség nélkül maradnak. Főtörekvésem általában az, hogy al a nagyfontosságú kérdésről a következőkben volt szíves nyilatkozni: munkanélkül hessük és ki get valami úton-módon enyhit- zmunkáinknak óriási jelentősége éppen ebben áll. Persze nem teszek különbséget az egyes foglalkozási ágak között, hiszen jól tudom, hogy nemcsak a munkásréteg, hanem a hajdan oly szépen boldoguló kisiparosság is vál- ságos helyzetben van. A megszűkült hitellehető- ségek, a munkaalkalmak összezsugorodása, . az általános nyomorúság következtében egyre in- kább elszaporodott kontárok idézték elő ennek az annyira értékes társadalmi rétegnek elszegé- nyedését, A székesfőváros, mint évek sora óta mindig, igyekszik most is elmenni a teljesítő- képesség legszélső határáig, ha ennek dacára mégsem tud százszázalékos megoldást produ- kálni, ennek nem ő, hanem az általános hely- zet az oka. — Közmunkáink vállalatbaadásánál fokozott figyelmet fordítunk a kisipa- TOosság jogos igényeire s hogy e téren nincsenek is bajok, bizonyítják azok a felszólalások, amelyek a pénzügyi bi- zottság előtt folyó költségvetési vita során a különböző pártállású bizottsági tagok ajkáról elhangzottak és azt a megállapítást tartalmaz- ták, hogy a közigazgatás ép úgy, akár a nagy- üzemek, igyekeznek minél több kis- embert minél gyakrabb foglalkoztatás- hoz juttatni. — Hogy ennek dacára vannak panaszok, az természetes. Sokkal több az igénylő, mint amennyi a munkalehetőség, mindenkit meg- szinte felülmúlhatatlanul tiszta, a lakások higié- nája is csodálatos módon emelkedik. A fürdő- szobával rendelkező lakások száma például tizenkilencezerrel emelkedett egy év alatt. De ezen a kiállításon láthatja a közönség azt is, hogy a budapesti kórházak milyen sokoldalú és bonyolult munkát fejtenek ki és milyen páratla- nul modern gyógyító eszközökkel dolgoznak. A legnagyobb büszkeséggel tekinthet tehát Budapest erre a kiállításra és Budapest példájá- nak országos hatásúnak kell lennie. De meg kell érezdie a magyar orvostársadalomnak és az egész magyar közvéleménynek azt is, hogy Bu- dapest testvéri szeretettel áll a magyar fajta megvédésének szolgálatában is. Amit a tudo- mány és az emberi előhaladás rendelkezésre bocsát az egészségvédelem terén, mindazt test- véri szeretettel nyujtja a magyar főváros a ma- gyar vidék népének is. Ez a kiállítás félreismer- hetetlen dokumentumát szolgáltatja ennek. --- Page 336 --- Budapest, 1935 oktöber 23. felelően kielégíteni ennélfogva a lehetetlenség- gel határos. = k semberek védelmét szolgálják azok ink is, amelyeket hadviseltek, özvegy árvák érdekében , Két hete ismételtem meg azt a korábbi rer ezésemet, hogy ezeket a kategóriákat azonos feltételek fennforgása esetében előnyben N teni, még pedig nemcsak azoknál a 1 és alkalmazásoknál, a ros ad ki, hanem a magánv a rokkantak yek és zett közmunkáknál is. : a rendelkezés természetesen neni a többi munk Jlaló lehetőségeit, mert san ügyelünk arra, hogy ugyanakkor, antak és hadviseltek jogos érde- juk, ne kerüljenek a többiek se hát- rányos helyzetbe. DEBATTE ES ELEND EEE EN November 2-än jär le a tanügyi pälyäzat irta meg elsönek, hogy a záz állásra hirdet pályá- üresedett állások betöl- számú kinevezés igen sok a Fővárosi Hirlap wester mintegy két tületben me ez a inte tésére és h egyéb előmeneteli lehetőséget is jelent az érdekel- teknek, Amint a mult héten előre jeleztük, a pályá- zat kiírás mbaton megtörtént, s eszerint a fő- EEE töltik be: állást; az elemi isko- ói és két énektanítással > tanitönöi h iu 57 ts ekötött tanítói, fiúiskoláknál 2 gári polgári leányiskoláknál történelem-földrajz, 3 ma- gtan-termé- 1 természetrajz- vegytan, 1 , 3 ének, 2 test- nevelési, gybekötött test- a fiú iparos tanonc- rokonips ari, továbbá 1 szak- reskedő tanonciskoláknal rreti szakos tanári állást; 2 „1 latin-német és £ a leány lce- 1 angol-német, 1 tin m-földrajz, 1 mennyis zimunka szakos tanári iskoláknál (fiú-iskolák) 1 német, 1 Or. ra. a A 1 földr a Tedlisk 1 német-f umoknál reske ede mi 01-francia, számtan, 1 kön gyors-gép- és az ipari rajziskoláknál felsőbb zene- netamfolya- vkötő műhel mok nál 1 zong állást. Betöltés re: éske delmi atói, 1 középiskolai létszám- 18. yázatok határideje november 2-án 12 órakor jár le, ezidőig kell az érdekeltek- vényeiket a központi városházán benyuj- délben SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon: 23-0- 71, 10-3-59, 14-1-i 52 Vementgyár: Lábatlanban évi telj. ki Mészgyárak: Läbatlanban 24 és sg. 15900 4 Dorogon . . . : . : Win 80004 Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbányi: a Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak DO s, 8,000.000 drb. Userepgyär: Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr, Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. A legjobb sokszorosító gép Seen D. GESTETNER BUDAPEST, Vi., ANDRÄSSY-UT 9 TELEFON: 19-3-B0 | annak a megoldäsära, hogyan lehetne / Amfiteätrum a Gellerthegyen, árkádos gyógysétahely a Várbazárban Érdekes városszépítési tervek ötlet merült fel a budapesti imára megfelelő, egyben ere- ámba is menő helyet találni. Először a Gellérthegy északi oldalán lévő félkör- alakú horpadásra gondoltak, de ezt a tervet az letékes ügyosztályok a kertészeti szakértők meg- hallgatása után végleg elejtették, úgy, hogy máris folyamatban van a Gellérthegy északi oldalának parkirozäsa, A szabadtéri színpad számára kisze- melt helyen sziklás kert lesz és az egész északi hegyoldalnak az örökzöld növényzet, . elsősorban a fenyő fogja megadni a jellegét. Felmerült egy má- sik terv is, hogy a Gellérthegy nyugati oldalán elterülő régi köbánya amfiteatrumszerű területét képez- zék ki téri színpaddá Városházi körökben érdekes SR zabadteri játékok szi deti látványosság: megoldást figyelemre mél- Zök foglalkoznak a ker- önyörű villaövezetebe ma A polgármester ezt a tatja és az illetékes té A Gellérthegy £ amúgysem illő, t már denesetre stílusosabb volna a szabadszínpad. A abadtéri előadások problémája egyébként foglalkoztatja a Budapest Fürdőváros Egy is, amelynek minap tartott választmányi Kaffka Péter műépítész, a Közmunka Tanács fö- mérnöke ismertette a Gellérthegyen elképzelt sza- badtéri színpad terveit. A Kaffka-féle terv meg- vealósítása 200.000 pengöbe kerülne és szervesen illeszkedne a Gellérthegy parkírozási programjába. Egy másik, igen érdekes tervet is vetettek fel a közelmultban. A terv szerint a várkert alatt, a Duna-parttal párhuzamosan húzódó Várbazárt, a karsibadi és marienbadi sétá- nyokhoz hasonlóan oszlopsoros csarnokká kellene átalakítani, A Várbazárt, Ybl Miklós művészi alkotását, eredetileg valóban ársornak szánták. A tervező építőművész elképzelése erint ízléses, színes üz- letsornak kellett volna itt kialakulnia, ez azonban soha nem következett be. A Várbazárban néhány szobrászművész kapott műtermet, de a mütermek céljára amúgy sem alkalmas helyiségek elhanya- golt állapota városszépészeti szempontból erős kri- tika alá esik, A Várbazárnak ez az átalakítása nagyobb ál- dozat nélkül megvalósítható lenne, emellett ötletes cs a Fürdöväros kialakítása szempontjából minden- képpen kívánatos megoldás. A Rudas-fürdő vagy az északi fürdöcsoport gyógyforrásai felől érkező csarnokká átépített Várbazár, amelyet úgy lehetne megoldani, hogy legkevésbé sem rontaná a műemlékszámba menő Ybl-fele al- kotás építészeti konstrukcióját. A tervvel a közel- jövőben foglalkoznak az illetékes körök és így re- mélhető, hogy ilyenformán esetleg már a jövő év- ben megnyílik a közönség számára a budai „Kur- promenad”, amely a Várkert-kioszk szomszédságá- ban szinte predesztinálva van erre a célra. Filmeket gyártat a főváros az üzemi propaganda szolgálatára Ismeretterjesztő mozgökepek a fanulóiíjúságnak és a közönségnek — A iőváros intézményeinek megörökítése az ulökor számára A főváros pénzügyi bizottságának költség- vetési vitája során több felszólaló bírálta az üze- mek népszerűségét célzó propaganda akciókat. Elsősorban a villany- és gázpropagandát, ahol bizonyos változtatásokat és kiegészítéseket tar- tottak szükségesnek, amelyeket a polgármester kilátásba is hely tt. Az Elektromos Művek pro- pagandája ellen az volt az egyik fökifogäs, hogy a Honvéd-utcai kiállítási helyiségben csak mo- delleket, berendezéseket mutatnak be, de ha valaki kedvet kapna azok megvásárlására, ehhez már nem nyujtják azt a közreműködést, azokat a innyítéseket, amelyek a propagandát eredmé- nyessé tehetnék. A gázpropaganda már mozgé- konyabb és hatásosabb, de a bírálatok szerint még itt is sok gyakorlati javításra volna szük- ség. Felmerült az az óhaj is, hogy a fogyasztás fokozása érdekében helyes volna, ha az Elektro- mos Művek is kölcsön adnák a berendezési tár- gyakat a fogyasztóknak, amint azt a Gázművek tes: A — Fővári Hirlap munkatársa beavatott helyen érdeklődött, hogy van-e lehetőség a villany- propaganda ilyen irányú tökéletesítésére, mire az alábbi választ kaptuk: — — Bármennyire helyesnek is tartjuk ezt a propozíciót, az pénzügyi okokból egyelőre, saj- nos, megvalósíthatatlan, mert az elektromos fütő, főző és vízmelegítő berendezések most még olyan drágák, hogy az üzem nem tudná megtalálni a számítását, ha a jelentkező fogyasztóknak a készülékeket bérbeadná. A részletfizetést azon- ban már az Elektromos Művek is bevezette. — A fővárosi | közüzemek — népszerüsítését célzó tevékenységnek azonban van egy ennél sok- kal érdekesebb és figyelemre méltóbb, minden bizonnyal hatásosabb újítása. A közeljövőben meg- kezdik az üzemek filmpropagandáját, s ezt mind az iskolás gyerekekre, mind a felnőttekre ki- terjesztik. A főváros vezetősége abból a gondo- latból indul ki, hogy a filmnek az oktatás terén történő térhódítása kedvező alkalomnak kínál- kozik arra, hogy oktató filmek formájában, szó- rakoztató szemléltetéssel már a tanuló ifjúsággal megismertessék és megszerettessek a főváros nagy intézményeit, neves alkotásait. A didaktikai szempontok mellett ennek a bemutatásnak nagy ‚propaganda értéke is van, mert az ifjúság lelkü- letét a főváros nagy intézményeinek szemlélete a szülőváros iránti szeretettel és a megbecsülés érzésével tölti el. — A három nagy üzem, még a mult év folya- mán felhatalmazást kapott arra, hogy a maga berendezéseiről, működéséről, üzemeröl, terme- léséről, az üzemi termékek értékesítéséről olyan ismertető leírást állítson össze, amely film- szcenäriumnak alkalmas. Az üzemek a szcená- riumokat megfelelő szakemberek közreműködésé- vel is készíttették. Az így összeállított anyagot azután a tanügyi ügyosztály mellett működő film- oktatási bizottság vizsgálta felül és adta át a Pedagógiai Filmgyár utódának, a Magyar Film- irodának, amelynek a polgármester az üzemek útján a megbízást kiadta az oktató-, propaganda- filmek elkészítésére. — Elsönek a Gázművek filmje készült el, melynek most volt a házi bemutatója. A film 1600 méter hosszú és az előállítása 14.000 pengöbe került. A gázművek propagandafilmje nemcsak az üzem berendezését, a gyártás módjait teti, hanem a néző elé tárja a szén útját a bányá- tól, a szállító uszálytól egészen a lakásban fel- állított modern gäztüzhelyig. A film a házi be- mutatón igen nagy sikert aratott. — Most készülnek az Elektromos Művek filmjének felvételei. Fz a film még nagyobb, 2300 méter hosszú le. előállítási költsége pedig 18.000 pengő. A — köze: öben kezdik el a Viz- művek filmfelvételeit is. A fővárosnak az a terve, hogy az üzemi oktató és propaganda filmeket nemcsak az iskolákban mutatja be, hanem mozgöszinhäzak- ban a nagyközönség elé is vetítteti. A most készülő filmek sikerétől függ, hogy más fővárosi intézményekről is készítenek-e majd ismertető- és propagandafilmeket. A — filmeknek van egy harmadik célja is, amely a már sokszor tervezett filmműúzeum ügyét is segíti elő. A filmek révén a főváros nagy intézményeiről az utókor számára is hüséges, minden leírásnál beszédesebb és többetmondóbb örökséget hagyna. "További terv, hogy film készül a főváros minden intéz- ményéről, nemcsak az üzemekről és így a levél- tár holt betüit élő képekkel egészítik ki. Termé- szetesen mindez csak fokozatosan történhet, mert a filmek előállítása, amint az első két film adatai- ból is kitűnik, meglehetősen nagy —költségek- kel jár. UNIO amerikai rendszerü tolytonégőkályhák UNIO és OETL tűzhelyek Oetl Antal vasöntőde és épgyár r.-t. kályha és tűzhelyosztálya Vi., Andrássy-út 9 ossze 16-1-08, 27-5.87 ismer- . --- Page 337 --- Budapest, 1935 oktöber 23. A tavalyinál nehezebb télre számít és készül fel a főváros Teljesen sikerült kiírtani a jótékonyság parazitáit — Az élelmiszerdrágulás súlyos gondot okoz az étkeztetési akciónál 4 Liber Endre alpolgármester nyilatkozata A közeledő tél küszöbén, a főváros kitűnően kiépített intézményei, messzeágazó szervezetei újra felsorakoznak, hogy felvegyék a küzdelmet a mos- toha évszakban fokozódó inség, egyre nagyobb területeket beárnyékoló nyomorúság enyhítésére, vagy leküzdésére. Sziszifuszi munka ez, mert a hatóságok a székesfőváros legmeszebbmenő és ere- jét szinte meghaladó áldozatkészsége dacára sem tudják azt a segítséget nyujtani, ami a főváros lakosságának közel tíz százalékát érintő inség- kérdés óriási problémáját megoldaná. Megnyugtató Liber azonban mégis az a tudat, hogy a székesfőváros a maga felkészültségével és emberszeretetével ké- szenlétben áll és mindig ott van segítőkeze, ahol legkétségbeejtőbb, legnagyobb a nyomor. A. szociálpolitikai ügyosztályban és a kerületi előljáróságok népjóléti már megtörtént minden előkészület a téli, tt inségakció le- bonyolítására és a főváros karitatív szervei való- S haditervet dolgoztak ki, hogy a segítés minél esebb körü és minél hathatósabb legyen. A főváros inségenyhítő programja iránt Endre alpolgármesternél érdeklődtünk, aki a hozzáintézett kérdésekre a kö- vetkezőkben tájékoztatta a Fővárosi Hirlap munka- társát: — A főváros inségenyhítő tevékenysége ál- talában a tavalyi keretek között mozog. A gaz- dasági helyzet, a főváros pénzügyei nem engedik meg, hogy ezeket a méreteket növeljük. A fő- város törekvése azonban mindenesetre az, hogy a rendelkezésre álló eszközöket minél hatáso- sabban tudja felhasználni, : — A közsegélyre szoruló inségesek száma az utóbbi időben ha is nagy mértékben, de tényleg csökkent, ami nagyon örvendetes jelenség, A csökkenés részben annak az eredménye, hogy a gazdasági életben jelentkező élénkülés bizonyos iparágak- ban új munkásfelvételeket tett lehetővé, de csök- kent a nyilvántartott inségesek száma azért is, mert a munkásság igazolására rendszeresített kötelező inségmunka bevezetése óta kirostálód- tak a dologkerülők, a hivatásos munkanélküliek. nem Kevesebb a munkanélküli, de mélyebb a nyomor — Ezzel a javulással szemben azonban a másik oldalon, azoknak a soraiban, akiknek nem sikerült munkához jutni, az az elszomorító körül- mény volt megállapítható, hogy még mélyebbé vált a nyomor, mint eddig. Ennek oka az, hogy rengeteg ember már olyan régen van munka nélkül, hogy önsegélyezési lehetőségeik teljesen kiapadtak, már nincs mit eladni, vagy zálogba tenni, sőt nagyon sokan már eladták a zälog- jegyeket is. Igen sok esetben megállapítható, hogy azok a hozzátartozók, rokonok sem tudnak már segíteni, akik eddig valami támogatást nyujthattak, mert maguk rosszabb helyzetbe ke- rültek, vagy éppen munkanélkülivé váltak. — A főváros jól begyakorlott szegénygondozó szervezetének ellenőrző munkája révén azonban ma már csak azok részesülhetnek hatósági tá- mogatásban, közsegélyben, akik valóban rá- szorulnak, a jótékonyság parazitáit úgyszólván teljesen sikerült kiirtani. — A közsegélyre szorulók száma azonban a csökkenés dacára is még mindig olyan nagy, hogy a rendelkezésre álló eszközök korántsem elegendők ahhoz, hogy eltarthassuk őket. A ren- delkezésre álló hitelösszegek önmagukban nem tudnak minden szükségletet kielégíteni, ezért fokozott mértékben kívánatos a társadalom és az egyházak jótékonysága a főváros karitatív mű- ködésének kiegészítésére. A A legnagyobb ilyen társadalmi akció évek hosszú sora óta vitéz nagybányai Horthy Miklósné, a főméltóságú — asszony nyomorenyhitö mozgalma. A főméltóságú asszony, aki csodálatos szeretet- tel, megértéssel és önfeláldozással fáradozik az akció .Sikerén, évről-évre hatalmas összegeket gyüjt össze és oszt szét legigazságosabban a rá- szorulók között. A főméltóságú asszony a fő- város nyomorenyhítő tevékenységét is állandóan a legnagyobb figyelemmel kíséri és nagy szere- tettel támogatja, a fővárosi akciókkal a legszoro- sabb kapcsolatot tartja fenn. s — Az étkeztetési akció is felkészült a téli fokozott tevékenységre. HEzidöszerint hetven főzőhelyen osztanak ebédet, de ha a szükség úgy kívánja, a konyhák számát százra szaporítja a főváros. Ezidőszerint naponta átlag 22.000 fel- nőtt és 15.000 gyermek részesül ebédsegélyben. A mostanában kiosztott ebédek átlagos napi száma 37.000 volt. Természetesen a tél beálltá- val számítani kell ennek a számnak az állandó fokozódására. Sajnos, az élelmiszerek általános drágulása érezteti a hatását az étkeztetési akció- nál is, és sok gondot okoz, hogyan le- hessen emelkedő árak mellett is ugyanabból a pénzből, ugyanannyi ada- got előállítani, A főváros természetesen mindent elkövet, hogy az élelmiszerek áremelkedése az étkeztetési akció zavartalan munkáját minél kevésbé, ha lehet, semmiképpen se érintse. Mindenesetre számítani kell arra, hogy az idén nehezebb télre van kilátás a tavalyinál. — A főváros vezetősége egyébként fárad- hatatlanul és szűntelenül dolgozik az akciók ered- ményességének fokozásán és több újítást is ter- vez, amivel részben hatékonyabbá akarja tenni a segélyezést, részben teljesebbé akarja kiépíteni a hatóság embervédelmi munkáját. — Így reméljük, hogy az idén a társadalmi jótékonykodás megszervezésével, összefoglalá- sával áldásosan fogja kifejteni működését a tavaly megalakult Embervédelmi Tár- sadalmi Bizottság, amelynek ugyancsak a Kormányzóné főméltóságú asszony a fővédnöke. Ezzel a bizottsággal az a célunk, hogy a főváros területén lévő összes jótékony egyesületek áldá- 505, de kissé túlságosan szétágazó és irracionális munkáját összefogjuk, egységbekovácsoljuk és a fővárosi karitász munkájával összhangba hoz- zuk. Már rövidesen, még novemberben megindul az Embervédelmi — Bizottság szakosztályának munkája, a polgármester ún irányítása szerint. Hat ilyen szakosztály lesz, éspedig csecsemő- védő, — gyermekvédelmi, ifjúságvédelmi, nö- védelmi, felnőttek egészségvédelmi, felnőttek ál- talános szociális és karitatív védelmi szakosz- tálya. Az egyes szakosztályoknál több ülést tartottak és igen sok fontos javaslatot meg- vitattak. A szakosztályok közreműködésével a jó- tékonysági egyesületek munkájának kiegészíté- sét akarjuk elérni, — Fokozottabban akar gondoskodni a fő- város a hajléktalanok elhely éről is és tervbe- vettük, hogy a haj tünk talanokról nyilvántartást készí- ellenőrző bizonyítvánnyal lát- juk el ők — A szegény néposz eletét akarjuk m óságok mellett terv lok" felállításával, amel nek ügyes s dolgai járással, szüks esetén jos gítségére lesznek. A negyvenórás munkahét és a legkisebb munkabér közmunkák jek megélheté A polgármester úr szítéseképpen a munkanélkü elősegítése érdekében fizetett szükségmunkákat is akar meg- indítani a téli időben. A főváros egyéb- ként szinte erejét meghaladó mérték- ben végeztet közmunkákat, csak azért, hogy csökkent Egyetlen komc Á vezet a szociálpolitikai ügyosztá szített két terjedelmes idő csökkentésével egyidőben 7 kellene oldani a legkisebb mankabérek zásának kérdését is. — Hónapok óta foglalkozik a főváros veze- tősége a kolduskérdés megoldásával is, amely roppant bonyolult és nehéz probléma, így még mindig nincs kialakult állás még ezidőszerint is folynak a lami hatóságokkal és a Ka A közelmultban 700-ze város a szegenyhäzi és menhá. mát, de még mindig nem téren is intézkedésre van szü Ugyancsak pár nappal főváros a belügyminiszterhez és a téli kilakoltatások szüneteltetését kérte, hogy legalább a legzordabb hónapokban meg- meneküljenek a kilakolta keserves torturäit akik képtelenek a 1 i — A hideg beá is megnyitja a f idén is naponta ké fognak szétosztan 3 indulnak a tüzelőszer, a felruhá segítőakciók is. Csak februárban lép életbe az új lakbér- szabályrendelet 1 érdeklődtünk az alpolgár- év óta vajudó munka- sen meg szabályo- et porította a fő- férőhelyek A gendő, úg zási és az egyéb A beszélgetés ve mesternél a közel ké új lakbérleti szabályrendelet életbeléptetése iránt, mire a következő kapt választ módosítását, a közelmult ltal leiratban A. lakbér- — A lakbérszabályrendelet mint köztudomású, a szakbizottsá hetekben letárgyalta és a kormány kívánt módosításokat végrehajtotta. szabályzat életbeléptetése igen sür hogy a mostani jogbizonytalanságot me esse, A lés elé tervezetnek azonban most újra a közgy kell kerülnie és erre valószínűleg csak a költségvetés letár- gyalása után kerülhet a sor, úgyhogy arról most már szó sem lehet, hogy a rendelet november 1-ére életbe léphes- sen. Ellenben valószínűnek látszik, hogy az új lakbér- szabályzat február 1-én, a következő lakbér- negyedre valóban hatályba lép. --- Page 338 --- TÖVAROS ÁMRIAP Budapest, 1935 október 23. BUDAPEST AZ EGÉSZSÉGÉRT A főváros grandiózus felvonu- lása az egészségügyi kiállításon „Az új Magyarországot egészséges embe- rekből kell felépíteni": ezzel a mondattal nyi- ı totta meg Gömbös Gyula miniszterelnök az or- szágos e. ségügyi kiállítást, amely a város- ligeti Iparcsarnokba vonzza a látogatók ezreit. A Turul Szövetség szerzett nagy érdemeket en- nek a kiállításnak megrendezésével, amely való- ban szolgálatára áll annak a nagy gondolat- nak, amelyet a miniszterelnök messzehangzóan kimondott. Mély tanulságokkal ajándékozza meg a szemlélőt ez az impozáns terjedelmű kiállítá amely újszerű ötletek alapján épült fel ki hatásában, de új abban is, hogy leplezetlenül őszintén tárja fel az egészségügy terén tett haladäsunk, a kincses értékek mellett igyünk hiányait is. A szakemberek számára éppen úgy érdekes és tanulságos itt minden, mint a nagyközönségnek, amelyet való- sággal lenyügöz az artisztikus elrendezésben feltálalt sok-sok látnivaló. Végváry József dr. országgyűlési képviselő, a Turul Szövetség fővezére, Antal Lajos dr., az OTBA főorvosa és Dérczy Ferenc, a Turul Szö- vetség vezére állottak a Szövetség vezérkará- val együtt annak a nemes, nagy munkának az élén, amely a magyar egészségügynek ezt a nagy bemutatóját létrehozta. Gömbös Gyula miniszterelnök, Hóman — Bálint, — Bornemisza Géza miniszterek, Preszly Elemér, Johann Béla és Petneházy Antal államtitkárok, Sipőcz Jenő főpolgármester, Szendy Károly polgármester és a megnyitó többi előkelő vendége a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak a kiállítás- ról, amelyről Johann államtitkár kijelentette, hogy az első ilynemű kiállítás Európában. A fővárosi csoport hatalmas sikere Az ország mindenrendü egészségügyi int6z- árultak hozzá a gazdag anyaghoz, amely- ik a Turul g tudományos kiál amely feledhetetlen élmény mindenki mára. Hatalmas részt foglal el az Iparcsarnok gazdag tárházában a sfőváros, amelynek grandiózus felvonul domináló város vi i rt annyi munk val zatkészsi zel se. gítségére sietett az egés: gyarország jelszavával síkra szá A főváros közkórházai, eg áldo- dr. h. tisztifőorvos fáradságot nemismerő munkával, azt lehet mondani, napok alatt hozta létre a kiállí- tást, amelyben nemcsak a TÖváros Aa egés en bemutani, hanem égvédelem, a megelőzés szolgálatába állította. zendy Károly polgármester nagy megértéssel karolta fel a mozgalmat és nyomban intézkedett, hogy a főváros a kiállítást legmesszebbmenő er- kölcsi és anyagi támogatásban részesítse. A kivitel és az organizáció munkáját Szécsi Ernő dr. he- isztifőorvosra bízta a polgármester. állítás Demutatja a főváros magas szín- a MARTA betegápoló szervezet a székesfőváros ápolónő- képző iskoláját. Igen érdekes a Rókus-kórház gaz- dag kiállítása és sok régi emléke a magyar eg ségügy hőskorából, a Kun-utcai kórház kollekciója a nemi betegségekről és a bőrbajokról, a Szent Istvän-körhäz gyermekosztályának „A lúgkő és a gyermek" című csoportja. Tanulságos csoportok mutatják be az egyes kórházak munkáját, érdekes eseteit. Demonstrálják a közkórházak nagyarányú fejlődését, kiküs: lik ‚a laikus közönség tudatából a kórház elrettentő, ijesztő fogalmát, bemutatják a legújabb gyógyeljárások fejlődését. vonalon organizációját, Bemutatják áldásos munkájukat a Tüdöbeteg- gondozó Intézetek, 3: pel a fővárosi Közegészségi és Bakteorológiai Int%zet is, amely főleg a fertőző, járványos betegségek: a "Tbc, a diftéria, vörheny stb. elleni küzdelmet tárja fel. Bemutatja a kiállí- tás a budapesti levegövizsgälatok lehangoló ered- ményeit is. Nagyon gazdag és tanulságos az Élelmi. Vegyvizsgáló Intézet anyaga, amely visszamenően mutatja be rendkívül fontos, kes munkáját, hamisítók ellen, Külön érdekes kollek tatja be működését a Fertőtlenítő Inte Az árvaszék gyermekvédelmi munk en- ged belepillantást, a Segítőalap pedig a főváros sok ezer alkalmazcttjának egés gügyi és szociális gondozását ismerteti. A műszaki ügyosztályok be- mutatják a higiénikus útburkolatot, az ismeretlen titokzatos földalatti Budapestet, csatornaháló zat labirintusät. A Fővárosi Ke t gyüjtemé- nyének egyik legördekc tárgya a Dunakorzó rendezé; A BESZKÁRT a munkásvédelmi hberende: et és égvizsgáló állomás öt- letes készülékeit sorakoztatja fel. A városrende- i és rajzokban mut alapelveit. A tanii gyermeknevelés szempont- érde- a szakadatlan harcot az élelmiszer- be a higi osztály az egé jából állítot g dag és érdekes szociálpolitikai ügyosztály, a Telme i osztály, a statisztikai hivatal, a köz- üzemek: az Elektromos Művek, Gázmüvek, V művek, a E jböbegé és gyógyforrások kiállí elmiszerüzem sem hiány: mára árusító pavillont nyi- A főváros misül meg a mostani kiállítás után, most kiállított anyaga nem sem- hanem a Fő- ítendő — jelenkori valóságos miniatűr városi Múzeum —újjonnan lé gyüjteménvének magva lesz, „Deutsches Museum,’ ERASFTATFÄATTAIT UL RATVATAITATVAITMITLIPEIPVELSPESTTPLSPBIPEG FD PLATTEN Száz hold uj erdöt ültet a fÖvaros az Uj-lipótíváros és Ujpest halára közöti A főváros vezetősége évről-évre igyekszik a város levegőjét és klimatikus viszonyait kedvezően befolyásoló erdősítést töle telhetően elősegíteni. A gyönyörű budai erdőségek mellett fokozott figyelmet fordít a főváros vezetősége a pesti oldalon lévő véd- erdők, az úgynevezett határerdőkre is, amelyeket év- tizedekkel ezelőtt azzal a rendeltetéssel létesítettek, hogy felfogják a Nagyalföld végtelen sikjáról a nagyváros felé áradó homok és porfellegeket. Ez a véderdőövezet azonban még a mai napig sem alakult ki hiánytalanul és nagyon sok kárt okozott a műveletlen tömegek for- radalmi idők alatt végbevitt pusztítása is. Az északi oldalon pedig mostanáig teljesen hiányzott a véderdő, Korábban nemis gondoltak er! mert hiszen ez a terület annak idején a nagy ipari mek, gyárak letelepedési helye volt, azóta azonban meg- változott a helyzet. Nemcsak a gazdasági élet ked- vezőtlen alakulása sorvasztotta le a város északi ré- szén, a Váci-út környékén letelepült gyárakat, hanem a városrendezés is szisztematikusan igyeke- zett a gyárakat a fővárostól délre áttelepí- teni, miután rájöttek arra, hogy a Budapest feletti állandó északkelet-délnyugati lég- áramlás ezeknek a gyáraknak a füstjét sza- kadatlanul a város felé sodorja és erősen rontja a levegőt. A. legújabb városszabályozási tervezet, amely elké- szítette az új építési övezetek beosztását és már tekintettel volt a Nagy-Budapest kialakulására is, a Pesterzsébetről délkeletre elterülő vidékre és Csepel szigetére tartja elhelyezendőnek a kifejezett gyárterületeket, míg a régi északi gyárterület helyén üde kertvárost képzel, s a kibővített Városliget határait levezeti a kos-patak mentén egészen a Dunáig. Ennek a gyö- nyörü tervnek a megvalósításához tette meg az első lépést csütörtökön délelőtt Szendy Károly polgár- mester. A szokásos tanácsi értekezlet után a polgármes- ter és az alpolgármesterek és az illetékes tanácsno- kok kíséretében kiszállt a szóbanforgó városrészbe és bejárta a Váci-út és Lehel-utca között elterülő azt a hatalmas, több mint 100 holdas területet, amely Kraus-Mayı éle ingatlan néven ismeretes a leg- utóbbi időkig a Tarnai majorral együtt mezőgazda- sági művelés alatt állt. A főváros ezeket az ingatla- nokat bérbeadás útján szokta értékesíteni, az utóbbi időben azonban rengeteg bonyodalom forrássa volt az a bérlet, így mindenki emlékszik még a sokat sze- replő Palágyi-féle ügyre. Miután a hatalmas ingatlan a fővárosnak jövedelmet alig hajtott, bérlet útján is nehezen értékesíthető és a mai viszonyok között eladásáról, vagy parcellázásáról sem igen lehet be- szélni, 7 — felmerült a gondolat, hogy a hatalmas terü- letet erdősíteni kell. A polgármester terve minden vonalon a legmelegebb rokonszenvvel találkozott, így biztosra vehető, hogy rövidesen megkapja a szükséges szankció- kat és már a tavasszal, vagy a télen meg- kezdik a 100 holdnál nagyobb terület fásí- tását, s néhány év mulya Budapest északi határán friss, üde, fiatal erdő fog kisarjadni, átalakítva a mosta- náig kopár, sivár vidék egész karakteret, HÍREK = A PÁRTBÓL A NEP fővárosi szervezeté- nek első őszi értekezlete A Nemzeti Egység Pártja székesfővárosi szer- vezetének törvényhatósági csoportja pénteken este tartotta a nyári szünet után első értekezletét Zsit- vay Tibor elnöklésével az Esterházy-utcai központ- ban, amely értekezleten megjelent és résztvett Sipőcz Jenő dr. föpolgármester is. Teljes számban ott voltak az értekezleten a párt törvényhatósági bizottsági tagjai, akiket az elnöklő Zsitvay Tibor meleg szavakkal köszöntött az első értekezlet alkalmából. Majd üdvözölte a Fővárosi Közmunkák Tanácsának új elnökét, Besse- nyey Zénót, aki a pártnak törvényhatósági bizott- sági tagja marad. A pártértekezlet meleg ünnep- lésben részesítette Bessenyeyt kineveztetése alkal- mából. Az elnöki előterjesztések során Zsitvay Tibor javaslatot terjesztett elő a pártban működő szak- bizottságok elnökeinek kijelölésére vonatkozóan. A párt kebelében megalakított Szakbizottságok elnökei a következők lettek: elnöki bizottság vezetője vitéz Lázár Domokos, az út- és csatornaépítési bizott- ság elnöke Dorner Gyula, — városrendezési és ma- gasépítési bizottság elnöke Harrer Ferenc, — Köz- illetőségi bizottság elnöke Andréka Károly, - leked: és közgazdasági bizottság elnöke Veress Gábor, a i bizottsäg elnöke Zsit- vay Tibor, gyi bizottság elnöke Ösz Béla, — a közélelmezési bizottság elnöke Usetty Béla, — a közjótékonysági- és szociálpolitikai bi- zottság elnöke Guár Vilmos, — a k bizottság elnöke Fgerváry Tibor dr., dasági bizottság elnöke Juhász Jenő, stéki világítási- és emi bizottság elnöke Becsey An- tal, — a magasépítési bizottság elnöke vágvecsei Wellisch Andor és a közművelődési bizottság elnöke Büben Miklós. A pártértekezlet a közélelmezési szakbizott- ságba Zsitvay Tibor elnök lemondásával megürülő helyre Tóth Gábort, a központi gyógyhelyi bizott- ságba pedig Egerváry Tibort jelölte. A pártértekezlet ezután áttért a fővárosi költ- gvetés megvitatására. Harrer Ferenc volt az elő- adó. A pártértekezlet elhatározta, hogy a Nep szé- kesfővárosi szervezete a költségvetési vitában teljes súlyával résztvesz és nemcsak az általános vitához szól hozzá, hanem az egyes fejezetek tárgyalásánál is ki fogja fejteni szempontjait. A költségvetés kér- déséhez Becsey Antal, Deményi Aladár és mások szólottak hozzá. Harrer Ferenc még beszámolt a párt szak- bizottságának eddigi munkásságáról és a jövőt ille- töen kialakult álláspontról. Napirend után Kertész Elemér indítványt ter- jesztett elő a Hősök Emlékkövének átépítése, illetve ugyanott egy miniatűr hősi műzeum létesítése ér- dekében. A pártértekezlet után Bessenyey Zénó tiszte- letére bensőséges hangulatú pártvacsora volt, ame- lyen nagy számban vettek részt a.párt tagjai, Az értekezleten és az ezt követő pártvacsorán meg- jelentek soraiban ott voltak többek között: Zsitvay Tibor, Sipőcz Jenő, Bessenyey Zénó, Petracsek La- jos, Pőzel István, Terböcz Imre, Harrer Ferenc, Glücksthal Samu, Becsey Antal, Désy Géza, Dorner Gyula, Nagy Antal, vágvecsei Wellisch Andor, Gi- rardi Tibor, Orovaı Zsigmond, Lédermann Mór, Dényi Károly, Büben Miklós, Deményi Aladár, Eger- váry Tibor, Gaár Vilmos, Gazdy Jenő, vitéz Haj- mnóczy Béla, Hegedüs Bertalan, Hentz Lajos, vitéz Juhász Jenő, Pályi Gyula, vitéz Pesthy Müller József Leó, Petzrik Jenő, Sárkány Ferenc, vitéz Somogyi Béla, Szántay István, Szentessy József, Tóth Gábor, Vályi Lajos, Kállay Tamás, Kertész Elemér, Burg- hardt Bélavári Rezső báró, Kausor István pártigaz- gató és még sokan mások. Gyűlések a déli kerületben A választás utolsó előtti hetében a déli kerület NEP szervezetei fokozott lendülettel folytatták a választási agitációt. A Nemzeti Egység listavezetői Usetty Béla, Pőzel István, vitéz Tóth András, Nagy Antal és mások részvételével a lelkes és nagyszámú gyűlések egész sorát rendezték meg, így különösen nagy sikerüek és lelkes lefolyásúak voltak az Epitö- mesterek Székházában, a Belvárosi Iparos Körben, a Ferencvárosi Filmszínházban, a Tisztviselö-tele- pen, az Abonyi-kávéházban, a. Mária Valéria-telepen és a Köbányán rendezett gyülések. A választókat áthatotta az a szózat, amelyet Gömbös Gyula mi- niszterelnök intézett Budapest polgárságához, a Nemzeti Lovardában és a vasmunkások előtt az Allami gépgyárban tartott monstre gyűléseken. A jelölteken kívül a gyűléseken Girardi Tibor, vág- vecsei Wellisch Andor, Pavlik Ferenc, Kovacsek Ferenc, Szende Dezső dr., Gellért Jenő, Hollner Péter, Vizy Henrik és mások beszéltek még a pol- gársághoz. --- Page 339 --- Budapest, 1935 október 23. Harrer Ferenc Budapest és Pest- környék kérdéseinek rendezéséről és Nagy-Budapest problémájáról A kérdés eldöntésében nagy szerep vár a Közmunkatanácsra Napirenden van Budapest és a Pestkörnyék vitás ügyeinek rendezése. A — vármegye memo- randumba foglalta az érdekelt városok és községek kívánságait s legközelebb letárgyalják a fővár s vezetőivel ezt az üdvös célzatú, de nem könnyü kérdést, A rendezés mögött a távolabbi horizonton ott áll ismét a most aktuális kérdésnél sokkalta nagyobb probléma: Nagy-Budapest, amely ha a mai viszonyok között nem is időszerű — olyan kérdés, amelyet félretenni nem lehet. Úgy a pestkörnyéki vitáról, mint a jövő nagy feladatáról sok nyilatkozat hangzott már el, de nem hallottuk a véleményét Harrer Ferenc dr.-nak, aki ezeknek a kérdéseknek a legalaposabb isme- rője s aki a multban a városrendezés terén kifejtett gazdag munkássága révén, s úgyis, mint a NEP városrendezési szakbizottságának elnöke, a legna- gyobb súllyal szólhat hozzá ehhez az ügyhöz. Harrer Ferenc dr. a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- társának: Nagy-Budapest problémájának két ágazata van. Az egyik Budapestnek és a vele összeépült környékbeli városoknak és közsé- geknek egységes városfejlesztési irányítása a kérdések egész komplexumának tekintetében, mint amilyen a szabályozási terv, építési sza- bályzat, közlekedési program, közszolgáltatási üzemekkel való ellátás és egyebek. — Ezt az egységes — városfejlesztési programot csak intézményesen — lehet megoldani és mivel az adott helyzetben senki sem gondol arra és megvalósíthatónak senki sem látja, hogy Budapestből és a környékből egy város legyen, csak köteleki megoldás lehetséges, amelyben ezek a feladatok megvalósulnak. Erre a feladatra a legmegfelelőbb, egykori megalakításának célja szerint valósággal predesztinált szerv a Köz- munkák Tanácsa, Hiszen eredetileg az a gondolat hívta életre, hogy a három egymásra utalt várost: Pestet, Budát Óbudát a közös városfejlesztési érde- kek tekintetében összefoglalja. Azóta, az eggyé lett Budapest körül, felnövekedtek új városok, amelyek a fővárossal együtt ma éppen úgy egymásra vannak utalva, mint hajdan Pest, Buda és Őbuda, s amint akkor a problema Budapest volt, úgy ma a Nagy-Budapest gon- dolata áll előttünk. A pontosan megismétlődött helyzetben most, eredeti feladatához híven, az új kérdés gondozása a Közmunkák Tanä- csára vár. — A probléma másik feladatköre a pénz- ügyi, gazdasági, közélelmezési kérdéseket öleli fel, amelyek Budapestnek és a környéknek tényleges együttéléséből fakadnak. Kívánatos, hogy az együttélés harmonikus legyen és az egymásra utalt Budapest és Pestkörnyék a érdekű kérdések előbbrevitelében együtt- működjék. Ez azonban, miután egészen más természetű probléma, mint Nagy-Budapestnek, az egységes városnak megalakítása, csakis az érdekelt felek közötti meg- állapodás alapján s mem intézményes megoldás útján történhetik. A változó viszonyokhoz képest időről-időre revizió alá kell kerülniök a megállapodásoknak s kívánatos, hogy az együttélésben levő két fél magatartása ne elválasztó, hanem — össze- forrasztó legyen, Válaszol az iparügyi minisztérium az iszapelgázosító „reijtelyere“ Nem vállalatok ellen, hanem a köz érdekében kell két részben kiírni a versenytárgyalást Mint ismeretes, a főváros tlhatározta, hogy a fögyüjtöcsatorna rácsiszapjának hasznosítása céljá- ből iszapelgázosító készüléket létesít, amelynek metán-gázát aztán megfelelő mót zitseg, 1 energiävä alakitjäk ät €s ezze] lätjäk el a fögyüj csatorna erőszükségletét. Ez a kérdés hosszabb idő óta húzódott és ennek a huza-vonának okai mind- ezideig nem voltak ismeretesek. Most aztán olyan hírek terjedtek el, hogy az iparügyi minisztérium késlelteti a 600.000 pengös közmunka vállalatba adá- sát, és beszélni kezdtek , megdöbbentő rejtelyekröl” az iszapelgázosító körül. A hírterjesztők ebből az alkalomból jónak látták megvédelmezni a Gan gyárat, amelynek pedig, ha jól tudjuk, legfőbb 1 delmezője: saját világhírneve. A Fővárosi Hirlap munkatársa éppen ezért 4 legilletékesebb helyhez, az iparügyi mi- , nisztériumhoz fordult, ahol nyomban megadták a kellő felvilágo- sítást. A helyzet az, hogy egyrészt szabálytalan volt a versenytárgyalás kiírása, másrészt a pályázók adtak be szabálytalan ajánlatokat. Az iparügyi mi- nisztérium azonban a munka meggyorsítása érde- mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ " ANDREA cementárugyár V., Tátra-utca 26 Telefon: 92-0-37 PAULHEIM LENARD ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VII, ROTTENBILLER. 6b. TEL.: 351—54. | kében eltekintett ezektől a szabálytalanságoktól, megadta a hozzájárulását a munkálatok vállalatba adásához. Mindössze a közérdekre való tekintettel annak a kívánságának adott kifejezést, hogy ezt a technikai és gazdasági szem- pontból feltétlenül két részre osztandó munkát két versenytárgyaláson írják ki. Arról van ugyanis szó, hogy a berendezés egyik része az elgázosító készülék, a másik része pedig azoknak a mótoroknak komplexuma, amelyek az iszapból nyert metán-gázt felhasználják. Az elgázo- sító berendezés egyedülvaló ujdonság Magyaror gon, de a külföldön is csak ritkán alkalmazták eddig. A gyakorlati tapasztalatok mindössze Han- nover városának hasonló berendezés szorítkoznak. Bizonyos azonban, hogy Hannover városának csa- tornaiszapja vegyi etételében merőben különbö- zik Budapest csatornaiszapjának kémikáliáitól. A Budapesten várható eredményt a főváros vegyvizs- gáló intézetének idevágó kísérletei alapján számí- tották ki. Nagyon valószínű, hogy ezeknek a tudo- mányos kísérleteknek eln ti konzekvenciái a gya- korlatban is be fognak válni. Ez azonban nem bizonyos, mint ahogy az elmélet és gyakorlat között úgyszólván állandóan mutatkoznak váratlan differenciák. Megtörténhetik tehát, hogy a gázosító beren- dezés által termelt metán-gáz töménysége és meny- nyisége egészen más le mint amit az elméleti számítások alapján várni lehet. Ez esetben az előre, az elméleti számításokra bazírozott gázmótorok vagy — hasznavehetetlenek lesznek, vagy pedig nem adják le a gazdaságosság és a modern technika követelményeinek meg- felelő hatásfokot. Mindenképpen megokolt tehát az iparügyi mi- nisztériumnak ez az aggodalma és- az ebből jövő konzekvencia, hogy tudniillik építsék meg először az elgázosító beren- dezést, azután, a gyakoriati eredmények alapján írják ki a versenytárgyalást a gázmótorokra. Ez az objektív felfogás, — mondani sem kell talán, — nem irányul egyetlen vállalat ellen sem, annál kevésbé, mert eddigi rengeteg megbeszélés és javaslat után senki nem számol meglepetésekkel, Azúj adófelszólamiási bizottságok elnökei és tagjai I. kerület, Elnök: Dereanó István dr, H. elnök Lampel Vilmos. Rendes tag: Prinner Ede, Tóth Gábo Póttag Puskás István, Stark Ferenc, Haidegger Ernő dr. . Elnök: Végh Mihály dr, H. elnök: Tóth Dívényi Aroly dr., Pataki Fe GC, Póttag enc dr., 1 £ Fehrentheil up- penberg Kruck Elemér dr. , Elnök: Botzenhardt János dr. H. el- y Ágoston, Rendes tag pP! E a dr. Póttag: Frey István, Halus tinger György. IV. kerület. Elnök: Gaár Vilmos dr. H. elnök Aurél dr. Rendes ta Konta Jenő, Holló G Póttag: Sipos Imre, Szende Dezső dr., Sándor Li V/A. kerület. ök: Krompaszky Mi elnök: Brezovszky Emil dr. Rendes ta 1 pes Béla. Póttag: Domokos Gyula dr., Alexi Muschek György V/B, kerület. E Kartsoke Alajos dr. H. elnök: r Pál dr, Rendes tag: Krudy r dr., Kra z Arnold. Pót Diera Ignác, Stamberge nyedi Béla dr. VI/A, kerület. Flnök: Farkas József dr. H. elnök: Homonnay Jenő. Rendes tag: Bakonyi Pál dr., ; Póttag: Lemle János, Hondl Pözsef, Kla- wald Róbert mál András. Einök: Schillinger Endre dr, H elnök: Fra Xxbe r Károly. Rendes tag: Dóczy Imre z Kálmán dr. Póttag: László Ferenc, Schmidt József, Király Sándor. VI/C, kerület, Elnök: Br. Pongrácz Jenő dr. H. el- Rendes tag: Bar Kálmán, Pro- nök: Fülöp F Póttag: Tóth László, Krohn János dr., kerület. Elnök: Bánó Dezső. H. elnök: dr. Rendes Kalán Gyula, Ma zső dr., Fratricsevics Ernő, Molnár H. eln Knöpfler Oszkár, O Támás J Elnök: ndes tag ntgyörgyi Gyula dr., Munkácsy ! Rudolf. Póttag Jajczay Imre dr, VIII/A. kerül. novits FE Bela dr. VIII/B. Lázár Mihály, Ferenc. Póttag nő. H. elnök: Joa- zky János, Molnár i Ádám dr., Peklö Elnök: Ko6s I Ferenc. H ary Istvän dr., Bärär Dán János, Gazdy Jenő. Ottó dr. H. elnök: Jaczkovits Iván János, Kolarits Stefkovits Rendes tag: Vasza Bönis Istvän, Elnök: Di Rendes tag Hamang József. Póttag: Fenyffy Nándor, kerület. Elnök: Pavlik Fe ir, Rendes t Fürstner Kintzler Gyula, Zsinn Lajos, Ts IX/A. kerület. Csury Jenő dr dr., Béla d: Blask: ene. H, elnök: József, Zupka heuke Pilis oly. Pót- r János dr, H. elnök: Béla, Mi- nök: Dongó Orbán. H. Gratz Dániel, Kolt Francis Béla, B Árpád X. kerület. Károly, Rer tag: Kere: dr. Wehrmann nök Rendes ; Alajos, Schlager Andor, X kerüle kerület.) Elnök: Klösz Pál. H. elnök: Szép endes tag: Kerekes Ödön dr., Zsellér Imre. Póttag: Paulheim Ferenc, Vass Kál- mán, ifj. Dressmann Károly. Az adófelszólamlási bizottságok már megalakul- tak és megkezdték a munkát. FÉNYMÁSOLÓ INTÉZET t Fénymásoló papirok Másoló papirok MAGYAR VEGYKESZITMENYÜ PAPIRGYÁR OSER JAKAB BUDAPEST VI., 0-UTCA 48. Alapíttatott 1893 Telefon : 238-90 ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak, Egész nap nyitva Magyar Radiátorgyár rt. Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 --- Page 340 --- LOVT0S [doRAAP Budapest, 1935 október 2: Filőfizetési ára: egész évre fél évre , , . 24 pengő 12 pengő e — BESSENYEY ZENO látogatása a főváros vezetőinéi és szemléje a városrendezési munkálatoknál volt a főváros vezetőinél. Először Sipőcz Jenő főpol- gármesternél ent meg hivatalos látogatáson, A 1 oly polgármestert kereste fel és mindkét helyen hangoztatta, hogy Budapcst erete- tétől áthatva vállalta új megbízását és annak a re- ményének , adott kifeje , hogy a fővárossal har- mónikus együttműködésben alkalom nyílik számos nagyjelentőségű és a főváros ő kialakulása szem- pontjából fontos alkotás megvalósítására. A Közmunkatanács refcrei kíséretében Bes- senyey Zénó, szemlét tartott a főváros területének azokon a helyein, ahol városrendezés nak. Igy megtekintette a Jezsuita-lépcsőnél meg. kezdett park munkálatokat, azután a Bécsi kapu építk éhez ment, amely annyira előrehaladt, hogy a közeljövőben elhelyezhetik ennek az új, tör- ténelmi emlékezetű idegenforgalmi szempontból is számottevő látványosságnak a zárókövét. Sétát tett a Pozsonyi-út mellett lévő hatalmas Rakovszky- parkban, amelynek munkálatai közelednek a befeje- zéshez. Elragadtatással nyilatkozott a park szépsé- 1 és a pompás kilátásról, amely innen a Mar- gitszigeten túl, a budai hegyekre nyílik. köt hivatalbalépése alkalmából a hi- n kívül a sadalom meleg rokon- szenve is kíséri. A — Lipótvárosi Polgári Kaszinó, amelynek Bessenyey Zénó az elnöke, tiszteletére nagyszabású ünnepi vacsorát rendezett. A vacsorán megjelentek a főváros r ől Király Kálmán, Wossala Sándor, Kovácsházy Vilmos tanácsnokok, ott volt Görgey István országgyűlési képviselő, Keb- lovszky Lajos miniszteri tanácsos, Usetty Bela, Kauser István és még nagyon sokan a főváros poli- tikai és társadalmi előkelőségei közül. Elsőnek Tár- kányi Jenö ügyvezető elnök köszöntötte a vendége- ket, majd Fényes László igazgató üdvözölte Besse- nyeyt. Bessenyey Zénó az üdvözlésekre hosszabb be- szédben válaszolt. Örömmel áll a Közmunkatanács élére — mondotta — mert abban bízik, hogy így tág tere nyílik arra, hogy hazánk legnagyobb kin- csének, a fővárosnak érdekében még eredményeseb- ben dolgozhassék. A föväros útrendészete, ban gyors forgalmi hálózata, továbbá házrendészete, kertészete s általában a főváros fejlesztése érdeké- ben nagyon sok a teendő. Természetesen csodákat senki sem várjon tőle, de ígéri, hogy tiszta szemmel és lelkes szívvel áll munkába és gyorsítani fogja a problémák megoldását. Hiszi, hogy a főváros kere- tén belül az általa képviselt északi kerületben a Lipótvárosnak is majd hasznos szolgálatot tehet. A vacsorán még vitéz Antal Lajos, Weisz Artur és Körner Jenő szólaltak fel. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa október 24-én üdvözli új elnökét. A kinevezés alkalmából csütörtö- ön délelőtt: 10 órakor székházában ünnepi teljes ülést tart. vatalos kö SOL Sipőcz főpolgármester levele a breslaui főpolgár- mesterhez. Néhány nappal ezelőtt a német dalosok társaságában Budapesten tartózkodott Hans Frid- rich dr, breslaui főpolgármester is, aki ezt a láto- gatást felhasználta arra is, hogy meglátogassa és megismerje a főváros vezetőit, A breslaui föpolgär- mester a székesfőváros főpolgármesterénél és pol- gármesterénél hivatalos látogatásokat végzett, sőt emléket is nyujtott át; Breslau város emlékérmét és egy művészi rézkarcot. A nagy német főváros első polgárának látogatását és figyelmét Sipöcz Jenő dr. főpolgármester igen meleghangú levélben köszönte meg, amely így hangzik: „Igen tisztelt Főpolgármester Úr! Nagy örömömre szolgál az a tudat, hogy kellemesen és jól érezte magát a ma- gyar fővárosban. A látogatás nagyon megtisztelő volt számomra, mert személyében a nagy német nép kiváló fiát ismertük meg, aki nemzetünknek és fővárosunknak megértő, szerető barátja, Mélyen meghatott az a megemlékezés, amellyel személye- met kitüntette. A városa nevében küldött emlék- érmet és gyönyörű rézkarcot, legszebb emlékeim között fogom megőrizni, mint annak a zálogát, hogy városaink között maradandó lesz mindenkor a baráti viszony és a kultúrális kapcsolat. Amikor a kedves megemlékezést hálásan megköszönöm a bölcs vezetése alatt álló nagymultú városnak, a magyar főváros meleg üdvözletét küldöm. Fogadja igen tisztelt Főpolgármester Úr őszinte tiszteletem nyilvánítását Sipőcz főpolgármester", A Fokozódó betegforgalomra készül- nek fel a székesfőváros közkórházai A kórházi ápoltaknak csak nyolc százaléka fizető beteg A közkórházak idei költségvetésében 1.961.825 ápolási napot vettek számításba. Az elmúlt hónapok statisztikai adatai szerint azonban ebben az évben a kórházak sokkal több ápolási napot fognak elérni annál, mint amennyivel a múlt év végén az új költ- ségvetés kalkulált. Illetékes helyen ennek az a ma- gyarázata, hogy a kórházak gyökeres tatarozása 2geszen befejeződött és most már nem osztályokat a forgalom elől huzamosabb időre , úgyhogy a nyáron már teljes létszámmal tudtak működni a kórházak. Ennek a következménye az ápolási napok számának az előirányzattal szem- ben való jelentős emelkedése. — Ez az emelkedés — mondotta informátorunk, — az elmúlt háromnegyed esztendő tanusága sze- rint az év végéig 140.980 ápolási napot fog kitenni Egy-egy ápolási napot 5.80 pengő kiadással szá- mitva ez a többlet a kórházak kiadásait 817.684 pengővel növelné, jtott takarékossági intézkedé- knál jelentős megtakarítást nem lesz szükség az egész hanem szigorúan végreha sek azonban a kórh: eredményeztek, úgyhc 817.684 pengő pótlására, ennél jóval kisebb összeg hozzáadásával tudják biztosítani a kórházak jelentékenyen megnövekedett forgalmának zavartalan le- bonyolítását, — Mindö e 284.735 pengőt kell pótolni pót- hitel útján. Ebből 179.000 pengő kell az élelmez: 105.736 pengő pe szerre. A lény nagyobbszámú beteg ápol S. költségek emelkedésére is tekintettel kell lenni, mi- után az utóbbi hónapokban jelentkező élelmiszer- drágulás a kórházak háztartásában is jelen- tősen érezteti hatását. — A költségvetés tárgyal; során erős kritika han tt el a kórházi ápolási díjak túlszigorúnak vélt beh: a miatt, Kifogásolták, hogy az ápolási díjak behajtása érdekében a főváros valóságos nyomozó szolgálatot végeztet és ha kiderül, hogy akár vala- melyik hozzátartozónak van valamelyes ingatlana, a kórházi követelést hajthatatlanul bekebelezteti. A Fővárosi Hírlap munkatársa e tekintetben is kérdést intézett, mire illetékes helyen a következő magyarázattal szolgáltak: — Tény az, hogy a főváros a legutóbbi években a kórházi ápolási díjat a befizetést elmulasztó be- tegeknél, ha ingatlan vagyon van, bekebelezéssel biztosítja. Előre kell azonban bocsájtani, hogy a főváros ezt a biztosítási eljárást a leg- gyobb kímélettel és méltányossággal hajtja végre. Még egyetlen esetben sem fordult elő eddig, hogy ennek a telekkönyvi bekebelezésnek konzekvenciái lettek volna. A főváros nem akar senkit sem tönkre- tenni azért, mert beteg volt, ellenben biztosítania kell a követelést arra az esetre, ha az ingatlan örökösök kezébe jut, akik- nek termé: sen kötelességük, hogy első- sorban az örökséget terhelő tartozást ki- elégítsék. A föváros kénytelen volt ennek az eljárásnak a be- vezetésére, mert ugyanakkor, amikor a vidéki kór- házak már korábban sokkal szigorúbban kezelték a kérdést, szinte az egész országban híre járt, hogy, aki beteg, annak csak Budapestre kell utazni, mert ott semmibe sem kerül a kórház. Igy aztán nagyon s díjat olyanok sem, akik azt megtehették volna és a j ás döbbenetes módon egyre szaporodott, már-már válsággal fenyegette a kórházak fennmara- dását. A helyzet még ma is az, hogy a kórhá n ápoltaknak mindössze 8%-a izetőbeteg, ig érthető, hogy milyen si terhet ró a közületre az intézmények fenntartása. A főváros azonban ennek ellenére igyekszik a kér- dést a legemberségesebben kezelni és éppen leg- utóbb határozta. el, hogy nem veszi igénybe annak a kormányrendeletnek az engedményeit sem, amely le- ı hetöve teszi, hogy a k termekben ápolt betegeknek is az ápolási díjon felül külön fe mitsák a speciális vizsgálatok és a különleges gyágy- szerek árát. fizettek ápolási A polgármester munkaprogramot ad a rádióban, Szendy Károly polgármester november 3-án, vasár- nap előadást tart a mikrofon előtt, amelyben be- számol a főváros munkaprogramjáról. A polgár- mester rádióelőadását általános érdeklődéssel vár- ják. Liber alpolgármester avatta fel a Mentők ala- pítójának emléktábláját. A Budapesti Önkéntes székházának falán szombaton dél- alapítójának és első Mentöegyesiület ben leplezték le az egyesület me igazgatófőorvosának, dr. Kresz Gézának emléktáblá- ját. Az emlékbeszédet Liber Endre alpolgármester, a Mentőegyesület társelnöke tartotta a gyengélkedő József Ferenc királyi herceg helyett. Kegyeletesen emlékezett meg dr. Kresz Gézáról, aki a székesfővá- ros V. kerületének hatósági orvosa és a törvényható- sági bizottság tagja volt. Mint en, a főváros köz- gyűlésén, a sajtóban és mindenütt, ahol csak lehe- tett, lelkesen agitált már a nyolcvanas évek elején a Mentőegyesület megalapítása érdekében. Kresz Géza Angliából hozta magával a nagyszerű ember- baráti gondolatot és annak megvalósítását úgyszól- ván élethivató tette. 1887 március 21-én az V: kerületi elöljáróság tanácstermében ismertette el- Magyarország legrégibb és legnagyobb faiskolája CEGLÉD Budapesti iroda TV., Veres Pálné-u.8.félem. Tel. 88-3-31 Surgősen rendeljen, rövidesen szállit, Kérjen árjegyzéket. hónappal! késöbb, 1887 május az alakuló közgyűlést. perctől kezdve nemcsak sületnek, ha- gondolását. Néhány [ " meg is tartották za dr. az első igazgatója és irányítója volt az Egy nem fáradhatatlan propagálója is, aki megszervezte | az emberbaráti int vény anyagi eszkögeit,. Amikor a Mentök a közelmultban az cgymilliomodik baleset-. nél adtak elsősegélyt, az Egyesület vezetősége ezt a fordulót nem ünnepelhette volna meg méltóbban, mint úgy, hogy elhatározta kiváló alapítója és első Géza dr. emlékének méltó megörö- Diplomás városbíró, A községi bíráskodás apró- cseprő teendőit ellátó és a kerületi előljáróságok mellett évszázadok óta müködő városbírák pátriár- chális kora, — amikor a főváros tisztes polgárai közül jelölték ki őket és nem számított, hogy bor- bélymester, vagy nyugalomba vonult kereskedő-e a jelölt, a közeli napokban életbelépő új szabály- rendelettel végetér, A rendelet megjelenése az új fővárosi törvény folyománya, amely kimondotta, hogy a városi bírói tisztet jogi képesítéshez kell kötni és ugyanakkor a városbírák hatáskörét is ki- terjesztette bizonyos mértékben. Jövőben város- bíróvá csak azt lehet megválasztani, aki királyi itelö bírói, illetve ügyvédi oklevéllel rendelkezik. Az új városbíró szolgálati vonatkozásban ugyan a ke- rületi előljárónak lesznek alárendelve, de fegyelmi tekintetben már kikerülnek a fővárosi hatóságok hatásköre alól. Az új rendelkezés ugyanis úgy szól, hogy a városbírók felett a fegyelmi bíráskodást elsőfokon a budapesti kir. törvényszék fegyelmi ta- nácsa, második és végső fokon pedig a budapesti kir. ítélőtábla fegyelmi tanácsa gyakorolja. Ilyen esetekben a közvádló szerepét az illető fegyelmi bíróság előtt szintén a vád képviseletére hivatott királyi ügyészség látja el. Jövőben a városbírók rendes fizetést is kapnak, ennek a tiszteletdíjnak mértéke azonban igen szerény, mert mindössze évi 1800 pengő. Budapest története a honfoglalás előtt, különös tekintettel a római korra. A főváros vezetősége pályázatot írt ki a Ferenc József koronázási jubi- leumi alapítvány ezévi tudományos irodalmi díjára. A pályázóknak Budapest honfoglalás előtti törte- netét kell feldolgozniok, különös tekintettel a római időkre. A pályaművek benyujtäsänak határideje október 15-ike. A pályadíj kétezer pengő. Ugyan- csak az ősszel ítélik oda a Ferenc József-alapítvány szobrászati díját, amelyre szintén október 15-ig lehet pályázni. A legsikerültebb szobor alkotója kétezernyolcszáz pengőt kap. Én és a kisöcsém. A Városi Színház szombaton felújította Szilágyi László és Eisemann Mihály nép- szerü operettjét, amelynek címe: Én és a kisöcsém. A. kettős címszerepben ezúttal is a kedves és tempe- ramentumos Bársony Rózsi aratott nagy sikert. --- Page 341 --- Budapest, 1935 oktöber 23. ZOVÁROS eoiAP Gazpasdci ERTESITÖ Huszonnyolcmillió penyő kölcsönt vesz- nek fel közmunkákra az OTI-töl a városok A városi biztosítások és közmunkák kérdése a Magyar Városok Szövetségének első tanácsülésén 3 yamän feloszlott Városok Kongresz- ának helyébe lépett Magyar Városok Országos Szövetsége megkezdte rendes tevékenységét. A Szövetség elnökévé mint , jelentettük — Szendy Károly polgármestert választotta, ügyvezető elnöke | pedig Lukäcs Ödön dr. miniszteri osztályfőnök, a pénzügyminisztérium városi osztályának nyugalma- zott vezetője lett, aki központi osháza első emeletén kapott hivatal is t és személyze- tet a nagyvonalú munka séhez, amelyek egyik célja az, hogy a legharmónikusabb összhan- | got és kooperálást építse ki a székesfőváros és a vidéki magyar városok között. A Magyar Városok Országos Szövetségének most volt Szendy Károly elnöklésével az első ta- näcsüle: amelyen a polgärmester bejelentette, | hogy a szövetség adminisztratív vezetését I14- kács Ödön alelnöknek adja át, akit arra kért, | hogy a jövőben a magyar városok érdekében gyü- | moicsóztesse azokat a tapasztalatokat, amelyeket eddigi közéleti működése során szerzett. Luk Ödön nemcsak, mint a pénzügyminisztérium rosi osztályának főnöke jutott szoros kapcsolatba a városok szervezetével és életével, hanem már ko- rábban, mint Nagyvárad egykori alpolgármestere, a legkíválóbb szakember hírében állott. Lukács Ödön a tanácsülésen jelentést tett azokról a tárgyalásokról, amelyeket a Szövetség a városok biztosítási problémájának egységes inté- zése és megoldása érdekében tett folyamatba a biztosító-intézetekkel. A városok a túlságosan ma- díjtételekkel ma túlontúl vannak terhelve, ezért vetődött fel a Városok Kongresszu- sában az egységes biztosítás gondolata. A tárgya- lásokat annakidején a Városok Gazdasági Köz- pontja kezdte meg, amely szerződéstervezetet is készített. A belügyminiszter azonban ezt a bizto- sító-intézetekkel kötött szerződést nem hagyta jóvá. Részben azért nem, mert a Városok Gazda- Milos György jubileuma Október 21-én ülte meg negyvenéves jubileumát a magyar penzügyi világ egyik legelsőrendű tekin- télye, a magyar gazdasági életben általánosan tisz- telt Milos György, a Pesti Hazai Takarék helyettes vezérigazgatója. Az a. konzervatív, de mindig haladó és előkelő szellem, amely Milos György négy évtize- des tevékenységét jellemzi, általános megbecsülést és népszerűséget vívott ki számára, nemcsak a Pesti Hazai Első Takarékpénztár egyesület tradiciökban gazdag épületében, de az egész magyar társadalom- ban is. Milos György munkaképességének teljességé- ben, alkotó erejének virágzásában érte meg a neve- zetes évfordulót és kétségtelen, hogy ez a fáradha- tatlan, páratlan képzettségű vezéregyéniség a jövő- ben is nagy eredményeket fog felmutatni. Milos György igen fiatalon került a nagymultú pénzintézi olgálatába, ahol ritka gyors előmene- telben r ült, úgyhogy már harmincöt éves korá- ban a hatalmas intézet cégvezetője volt. A. béke évei- ben nemcsak idehaza emelte Milos György munkás- sága az intézet tekintélyét, de nagyvonalú és mégis mindig szolíd üzleti politikája a külföldön is nagy súlyt biztosított az intézet számára. Walder Gyula és Erney Károly mellett ritka eredményeket ért el, majd a háború es a forradalmak, végül pedig a delmes békeévek alatt Erney Károly és Milos György Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS . Budapest, VII., Rákóczi-út 24. Október 24, 26 és 30-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny rződést csak hat biztosítóval kötötte meg, a miniszter pedig úgy látta jónak, hogy minden intézet számára lehetővé kell tenni a biztosítási akcióhoz való csatlakozást. Másrészt kifogásolta a miniszter, hogy a Gazdasági Köz- pont jutalékot kötött ki magának és ezzel meg- drágította a biztosítást. A miniszter felszólítására gi Központja a a Városok G: gi Központja egyébként felszá- molt és sok yesebbnek látszik, ha az ilyen természetű seket maga a 5: g int A belügyminiszter felhívására a Magyar [Városok ív ge a biztosító-intézetekkel új tárgyalásokat ett, amelyek eredménnyel is jártak. Jövöben a városok biztosítási ügyeiket közös ügykezeléssel bonyolítják le, ami jelentékeny gazdasági elönyök- kel jár. / 050k biztosításának díja több mint 350.000 — pengő ezidöszerint és ennél az új rend án 20%-0s megtakarítás várható. A. biztosító- gokkal az pelvek tekintetében már ké- N a megeg sőt a szerződés megszöve- zése is folyamatban van. Lukäcs Ödön ismertette a városoknak a mun- kanélküliség enyhítése, illetve a megindítandó köz- munkák költségének fedezete dolgában készített előterjesztést is. Bejelentette, hogy az OTI és MABI járuléktartalékjaiból négy év alatt 000.000 pengőt lehetne a városok által tervbe- vett közmunkák fedezetére hosszabb lejáratú köl- csön formájában megkapni. Ennek a kérdésnek a letárgyalására a városok egy közös intezöszervet fognak alapítani. A multévi zárszámadás és a jövőévi költségvetés elfogadása után a szövetség tanácsülése a Speyer- kölcsönt kibocsátó bizottság megüresedett helyére Nendtvich Andor pécsi polgármestert delegálta. Végül elhatározta a tanácsülés, hogy a szövetség számára megfesteti Sipöcz Jenő [főpolgármester arcképét és a Városok Szövetségének közgyűlése előtt ünnepélyesen fogja leleplezni. 4 EK OD páratlan munkájával sikerült az intézet régi fényét visszaállítani, De túl az intézeten, a magyar gazdasági világ- ban is páratlan tekintélyhez és rítka szerephez jutott Milos György munkássága. Tizenegy éven át ő töl- tötte be a TÉBF sajtóbizottságának elnökségét és rendkívüli szolgálatokat tett a magyar gazdasági életnek a Pénzintézeti Központ, a Magyar Pénzügyi Szindikétus és a Budapesti Giró és Pénztáregylet igazgatósagában is. Munkásságának és értékeinek nagy elismerése, hogy 1932 óta Milos György az elnöke a bankközi megállapodásnak is, tagja az Országos Hitelügyi Tanácsnak, igazgatósági tagja a Hazai Banknak és a Pesti Hazai Első Takarék- pénztár Egyesület érdekkörébe tartozó több ıntezet- nek. Ilyen munkásság után természetes, hogy messze túl saját intézetének keretein, az egész ma gyar gazdasági világban és az egész magyar k életben szeretettel ünnepelték meg Milos György negyvenéves jubileumát, nyujtotta át a Baross- láncot egy érdemes magyar iparosnak. Pénteken délelőtt megható ünnepség volt a Väci-üt egyik gyártelepének udvarán. Becsületes munkában meg- öregedett iparost, Hirmann Ferenc fémárugyárost tüntette ki Gömbös Gyula miniszterelmök az ipari érdemek jutalmazására alapított ezüst Baross-lán- cal. Az ünnepségen megjelent Szendy Károly polgár- mester, Bessenyey Zénó, a Közmunkatanács elnöke, Ivády Béla volt miniszter, a NEP országos elnöke, Majthényi Béla, továbbá a Baross Szövetség vezető- sége és sokan mások. Gömbös Gyula miniszterelnö- köt, aki Bornemisza Géza iparügyi miniszter, Antal István államtitkár és Ilovszky János, a Baross Szö- vetség elnöke kíséretében érkezett, a megjelentek lel- kes éljenzéssel fogadták. A nyolcvanegy esztendős Hirmann Ferenc, aki ötvenöt esztendő óta vezeti a maga alapította gyárat, könnyekig meghatva vette át a nagy kitüntetést és hallgatta meg a miniszter- elnök magasröptű avatóbeszédét. Gömbös miniszterelnök ÜVEGCENTRUM TAKÄCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND:UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: &06—00. Hosszú lejáratú kölcsönt kérnek a szállodások szállodai levelet in- A szállodás és vendéglős ipartestület szakosztályának elnöke, Marenocich tézett a Fővárosi Hírlap sz levélből vesszük az alább köv sorokat. Szállodáink nemcsak ko tek a terjeszkec a Royal, a Britannia, szomszédos telkeket, célra meg is szerezt nagy áldozatkészséggel üzemeiket üen fejlesztették, hanem /felkészül- sre is. Igy többek között az Astória, a Palace, a Nemzeti szálló a vagy épületeket már erre a A dunaparti szállodák viszont úgy épültek, hogy még két emeletet is lehet rájuk Mindezek a terjeszk ek egy anya-üzem én belül rentabilisen eszközölhetők, ellentét- Áll alapítással, amely a nagy befektetés miatt aligha fizetődne Éppen rt a szállodák külföldi mintára hosszú tozású kölcsönt kérnek. lejáratú és alacsony kama- lése. A Rimamurány- zgatósága, a minap tar- A Rimamurányi közgy Salgótarjáni Vasmű R. T. tott ülésén megviz: és jóváhagyta a zárszár vegyven millió pengős forgalom mellett a mérleg 984.603 pengő 70- fillér tiszta nyereséggel zárult ág az október 30-ára egybehívott rendes közgyűlésnek ré. ényenkint 2 pengő osztalék kifizetését fogja javasolni. Az új üzletév eddigi sza- kában mind a termelés, mind a forgalom újabb emelzedést mutat, A Magyar Hollandi Biztosító R. T. néhány nap előtt megtartott közgyűlésén a biztosító vállalatok 1934. évi utolsó mérlegét tár; . A mérleg ada- taiból kitűnik, hogy a szakszerű és körültekintő üz- letvezetés kitünő eredményeket biztosít a gazdasági válság idején is. A ontételek közül kiemelkedik a pf12ztärköszlet és a pénzintézeteknél elhelyezett közel 34 millió pengő összege, amely a társaság mobilitását jellemzi. Ez rt jelentős, mert a t ság 1934-ben új ingatlan szervezésével ingatlan va- gyonát közel 0.000 pengövel gyarapította és ugyancsak emelkedést mutat értékpapír-állománya, amelynek értéke elérte az 1,507.914 pengőt. Végered- ményben a tiszta nyereség 14.818 pengőt ért el az előző évi 13.872 pengővel szemben, ami azt mutatja, hogy a társaság minden tekintetben kedvezőbb ered- ményt ért el az előző évinél. Az Urikány-Zsilvölgyi Magyar Köszenbänya RT igazgatósága az október 31-ére összehívott köz- gyűlésének j slatot tesz, hogy az 1933. üzletévről áthozott 560.397 pengő nyereség elövitel, valamint az 1934. üzletévben elért 615.673 pengő nyereség alapján rendelkezésre álló összesen 1,176.071 pengő- ényenkint 2.5 pengő osztalék kifizetését ha- a el. A NOVA Közlekedési és Ipari R. T, mérlege 200.939 pengő 64 fillér tiszta nyereséggel zárult. A társaság október huszonhetedikén tartja évi rendes közgyűiését. A Nemzeti Balesetbiztosító október 22-én tar- totta rendes közgyűlését. A társaság mult évi tiszta nyeresége 7268 pengöt 48 fillér. Október 31: a takarékosság napja. Tudvalevő, hogy a világ valamennyi művelt és gazdaságilag fejlett államában október 31-e a takarékosság napja. Eat a napot a nemzetek a takarékosságról való megemlékezésre, a takarékossági erény ápolására fordítják. Magyarországon altruista alapon a kor- mány megbízásából működö Országos Takarékos- sági Propaganda Bizottság ebben az évben rendezi meg a kilencedik takarékossági napot. A bizottság, amelynek élén Tormay Béla, a Postatakarék vezér- igazgatója áll, erősen dolgozik azon, hogy ez a nap minél jobban kidombori a takarékosság nemzeti szempontból való fontosságát. Preciziös gépalkatrészek minden célra Földváry Ernő okl. gépészmérnök preciziós mechanikai űzeme Budapest, VII, Täbornok-utca 20. — Telefon: 97-1—65 KYVAREEAÁMDÁK MINDEN ÁRAMNEMRE MEKRON, VILMOS €SASZÁP-ÚT 6 TELEFONSZÁM: 80-1-48 Konrád Pál PARKETT GYÁR KÖZPONTI IRODA : Budapest, ViI., Andrässy-üt 6. Telefonszim — 18-5-58. KÖSZENBANYA ISTÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám; 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 --- Page 342 --- LÖVÁROS [deoAP Budapest, 1935 október 23, VÁTIAT KOZ 828.000 pengő értékű épít- kezést indít a föväros le >gutöbb: i Ü A középítési bizo! ú és nagyértékű építk és döntött a beérkeze munkák odaítélése után az €pitke: eb- ben a hónapban mindenütt megkezdik, úgy, munkanélküliség enyhítése szempontjából is hogy a számot- tevő lesz a megindított városi napokban kiadásra kerülő föv következők: száros- és Koronaör-utca sarkán épülő Szilágyi Erzsébet leänygin um föld, köműves, vasbeton stb. munkái, amelyek előirányzata 240.000 pengő; a Szent Lá rház új megfigyelő és k föld, kömüves, vasbeton és el- elosztó pavillonjá ; jiränyzott 78.000 pengő; a rtésközvágóhídon épülő hütöhäz föld, kőműves, beton és elhelyező munkái, 169.710 pengő érték- a hütőház hőszigetelő munkái, ahol az elő- at 156.780 pengő és ugyancs az építendő z burkoläsi munkái, amelyek előirányzata 78.676 pengő. Ugyancsak most adják vállalatba a népligeti ifjúsági rt stadion tribünjenek föld, kö- müves és vasbeton munkáit, amely építkezés pengőt reprezentál. A felsorolt munkák értéke sen 828.166 pengő. Beérkezett ajánlatok A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- böző nagyobbszabású közmunkákra és közszállítá- sokra a következő cégek pályázta A Krisztina-körüton várócsarnak készítésére p: és Somogyi 2800, Jungfer 3076, Alkotás-utcánál áztak: Kajtár Laj 00, Torony feláll ande építőmunká- Márkus Lajo: Stiel ép. Máty rk Ernő ber-féle 150, halom-téri — váróc sarnok szöv, 1444, Jungfer 4 3 Somogyi 15 50, Márkus I A £ — Rudolf Kozma nkáira 6, Wi hardt Ferenc Sándor A Váci-u linoleum n Elsinger M. és ászár I : 4700, Bihari X eléti-uti el munkákra pá 4815 pen szló 3000, 3544, Grandit: 225 penge A Méste r polgári isk központi fűtőberendezési munkáira p; b Zékely 9390, Csépay Jenő 10.200, Fan 1 Jenő 10.569, Róth Vil- Tóth Miklós 11.210, Egri és mos 11.12. Henneberg rpád 1 Janisch János 1 28, Tollär I 184, honci kendy György 12.484, Bruck- ner és Orolin N vel A Károlyi-palota kőműves munkáira pályáztak: Eisler Nándor 4787, Deutsch és Klenov H jdön 6141 henbrenner gyula 11.026, 5170, Urbancss 4468 pengővel Ugyanitt 7265 pengővel VADÁSZ GYULA | mozaiklapgyára és építési anyagrelepe Telefon: 62-9-06, | Budapest, 1II., Lajos-utca 89, és Rupp Imre-utca 46, Í | Dieea Ignácz BUDAPEST, V, szobafestő és mázoló mester CSÁKY-UTCA 49 Telefon: 91—7—42 homorödszenipali SZENTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, Vi, József-körút 68 E FON: 80-0-—04 Fülöp Dezső építőmester Budapesi, V1I, Aréna-úil11 Telefon : 35—5—84 Versenytárgyalást am a Fővárosi fehér 10.000 kg. vili igos tarka € törlörongy lítására. A teljes kiírási művelet (vállalati apok, minták) székesfőváros központi anyag- tárában (IV. ker., ponti város za, III. udvar) hétköznapokon $—2 óra k en beszerezhetők, illetve m kinthetők Az ajánlatokat Budapest szertárába 1 1 1. a, ahol a képviselői jelen lehetnek. 1az nap 11 órakor ke azok igazolt 1935 október Budapest, hó 16-án. Székesfőváros polgármestere. [d e A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL | Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató 7, olcsó, jó KERET csak a POMAR-feEele lehet Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. VII, : 33—4—62 Gyár : Almássy. Telefonszám AERBRUNKNERBDNBARBAUNGNARNNDD IKAI CIKK MIKES és BRAUN si Gvözsíhák Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképviselete BUDAPEST, VI, PODMANICZKY-UTCA 27. SZÁM sarok) Te WITTMANN ERNŐ tisztelettel közli, hogy cége Fatermelő- Építő- és Fűlőanyag Kereskedelmi r. 1. V,, Bodor utca 1—3—5, sz gyobbított gőzfavágó ipurvágá nyos telepén s építési, epületfa es tüzetőanyagokkal bőven felszerelt raktárával a legversenyképéseőb árakon áll tisztelt ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányor-uica 5 Telefon: 69-3-37 Ömester iyorskocsi-u. 10. ép Telefon: 54-6-60 — Budapest, IT., ( PROTIWINSKY :s BRAUN parket és padlózási vállalat Telefon: 92-0-56. BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti-utca 4 Telefon: 84-1-97 „DOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Päl-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MERNÖK Vasút-, út-, betonépí vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Pető ándor-u, 16. Tel, : $97- Krausz Ferenc bronzöntő Budapest, V1., Babér-utca 80, Telefon : 932—26 Váczy István okleveles építészmérnök és épttőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 EG: SÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTES, VIZVEZ: TÉK 3 CSATORNAZÁSI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel. : 17-9-05 szükséges feltételek, ajánlati | aján- | SZERYESZEER LAOS Egészségügyi berendezö, központi fűtés, vízvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Báthory-utca 23. Telefon: 248-72. ; FANCSALY FERENC közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezési vállalkczó Horthy Miklós út 80 Telefon : Budapest, XI., 59—4—88 Gyári lerakat Telefon: 411-31 INYULASSY JÓZSEF parkett és padozati vállalat Bpest, !X., Dandár-u. 24. Vállal új és régi fektetést és mindenféle padozat munkát a legolcsóbban. . ra Keisch Fekete Jänas TETŐFEDŐMESTER Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. „SANIT-ANTIFRIG“ — 20 C-ig FAGYMENTES vakolást, betonozást biztusit Posnansky és Strelitz Rt. t, V., Sólyom-ulca 13. Telefon 2-28-29,2-82-85, HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉFPITŐMESTEREK TELEP VI., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: GRO$Z FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS KÖ- VEZESI VÁLL. Telefon: 86-0-64, IRODA VI., SZONDY-U. 34, 18-8-59. Budapest, IX., Bakáts-u. 1. Gavora Zsismond oki. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 Buza és Molnár ácsmesterek Budapesí, I., Derek-ufca 19. Telefon. 0605-46. MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. BALOGH GYÖRGY —E. vizsgázott tetőfedő mester Budapest, 11., Olasz-fasor 31 Tel. : 55-6-86 Macskásy Arpád okl. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. HEINICKE H. R. Gyárkéményépités, kazánbefalazás, kemenco&pites, hőszigetelés BUDAPEST. V. AKADÉMIA-U. 6 22—6—20 Telefon : oRDATIC[ a tökéletes autópneu Föeldrusitds : BUDAPEST, VI., MOZSÄR-UTER 9 --- Page 343 --- Huszonötödik évfolyam Budapest, 1935 oktöbe# 30. 44. szam Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kladöhlvatal: BUDAPEST, Vi. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Megértő, hékés szellemet hoztunk... A NEP még a nyári szünet előtt bevonult a városházára és cselekvő módon vett részt a közgyűlés munkájában. Ig: azonban most, pénteken ti nt meg, amikor Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi szervezetének elnöke első nagy beszédét mondta és valóságos programot adott, nemcsak a NEP, de az egész főváros számára. Olyan beszéd volt ez, amely helyet követel magának Budapest történetében és amely a közgyűl szes pártjai előtt, de főként Budapest székes 08 polgär- sága előtt a legteljesebb rokonszenvet keltette nemcsak Zsitvay Tibor személye, de a NEP fő- városi programja számára is. Sablonba süllyednénk, ha föl akarnánk fe- dezni Zsitvay "Tibor ritka szónoki kvalitásait, lelkének költői emelkedettségét, de azt meg kell állapítani, hogy ez a beszéd hosszú időkre meg- vetette a békés és nyugodt városi kormányzás alapjait. Nem lehet Budapestnek olyan lakosa, aki egyet ne értene a NEP fővárosi szervezete elnökével, aki a tradíciók tiszteletét, a haladó szellemet, a főváros intézményeiben és az auto- nómiához való ragaszkodást, valamint a keresz- tényi szeretetet hirdette. Ezután a beszéd után megsemmisül minden kompromittáló hadjárat, i amelyet a NEP ellen a politika irígység, vagy a politikai tehetetlenség indított. Ebben a beszedb:n Zsitvay Tibor azt hir- dette, hogy a NEP megértő és békés szellemet hozott magával és (odaadó munkássággal akarja a főváros ügyeit vinni. Budapest törvényható- sági bizottságában ezeknek a gondolatoknak mindenkit le kell szerelnie, akiben él a magyar fővároshoz való hűség és szeretet. Párt és párt között, de ember és ember között sem lehet né- zeteltérés abban a tekintetben, hogy az egész fővárosi törvényhatósági bizottságnak száz szá- zalékig magáévá kell tenni azt a programot, amelyet Zsitvay Tibor, mint a NEP programját adott egyetlen tömör mondatban, de amelynek Budapest programjává kell emelkednie: — Az emberi szeretet, — mondotta — a békés együttműködés jegyében a főváros auto- nómiája iránt való őszinte ragaszkodással állunk helyt, bízva az itt élő tradiciók szellemében és mindenki jószándékában. Összefogásra és alkotó- munkára állunk készen a nemzetért, fővárosért, korunk keresztfäit hordozó magyar vereink, embertársaink boldogulásáért. Remélem, hogy ebben mindnyájan összetalálkozunk. Ebben a szellemben ajánlotta föl Zsitvay Tibor a közgyűlésnek, a harmonikus együtt- működést, a megértő, vállvetett munkát, a fővá- ros érdekeinek, a lakosság, a polgárság és mun- kásság jogos törekvéseinek becsületes szolgála- tát. És maga hozzátette, hogy megkönnyíti en- nek a harmóniának kialakulását az a tradicio- nális szellem, amely a közgyűlési teremben ele- venen él és , az az egészséges atmoszféra, amely pártkereteken felül emelkedve, minden becsüle- Wes és őszinte törekvést egybekapcsol." Hinni kell és velünk együtt egész Budapest lakossága hiszi is, hogy erre a nobilis, emelke- dett szellemű felhívásra az összes pártok részé- ről nem is igen lesz a válasz, hanem mindjárt a tevékeny, alkotómunkában való őszinte rész- vétel. * Nemes és előkelő gesztus volt, amikor Zsitvay Tibor mintegy tisztelgett minden elvi alapon felépülő meggyőződés előtt, de ugyan- akkor kijelentette azt is, hogy ő és pártja joggal várja el ugyanezt saját meggyőződése számára. bemutatkozása : Pártunk, — mondotta, — a keresztény nemzeti világnézet alapján áll. És itt láttuk Zsitvay Tibort igazi emberi és politikai nagyságában. Amikor ezt a világnézeti "alapot, amely ma az egész művelt emberiség vezéreszméje, méltatta, egy pillanatra sem tévedt bele a divatos frázisok és a puffogó, üres mondatok rengetegébe. Az ő számára a keresztény és nemzeti világnézet nem jelszó, hanem olyan lényeg, amely egész gondol- kozását és minden tettét irányítja. Frázisok és jelszavak helyett Zsitvay Tibor magát a keresz- tény szellemet magyarázza és alkalmazza. Sze- rinte a keresztény kultúra korunk dekadens törekvéseivel szemben az egészséges és emelkedő vonalú haladás útját világítja meg és tárja fől előttünk. A keresztény kultúra, a keresztény er- kölcsök és mindenekfölött a keresztény fi baráti szeretet a jövendő kommunális politik: nak alapelve. 34 Felvilágosodott, halado és emberszerető városi politika az, amelyet Zsitvay Tibor hirdet. És ez nemcsak szellemi és kulturális vonatkozás- ban nyilatkozik meg, hanem a gazdasági politi- kában is. A NEP városházi vezére haladó, modern, emberszerető szemmel nézi a költség- vetést is. Az ötmilliós deficit nem kelt benne — mint egyes más värospolitikusokban — hisz- térikus ijedelmet, hanem büszke örömmel kö szönti a polgármestert, aki őszinte költségvetés- sel állt a közgyűlés elé. Erre az őszinteségre, a tetterőre, a bátor elhatározásra van szüksége ma Budapestnek, Ezt képviseli ma Szendy Károly polgármester és ezt kell képviselnie a székes- főváros egész közgyűlésének is. Különös játéka a véletlennek, hogy talán éppen abban az órában, amikor a főváros pol- mesterének őszinte költségvetését nyílszívű kísérte Zsitvay Tibort, és bátor kommentárral Éber Antal, a , pénzügyi ortodoxia" immár unalmassá váló képviselője ismét, mint már annyiszor, síránkozó cikket írt a főváros további eladósodása" ellen. Ennek a két álláspontnak a szembeállítása élénken tükrözi azt, hogy kik járják Budapest haladásának igazi útját és kik azok, akik idejét múlt elméletek mocsarából igyekeznek Kasszandra-jöslataikkal az emelke- dés, a boldogulás, a fejlődés útját megakadá- lyozni. A pénzügyi ortodoxia mondvacsinált ve- zére ,, újabb eladósodásra ösztönző pártvezérek"- ről beszél. Ezzel szemben a tárgyi igazság az, hogy nem pártvezérek, de maga a polgármester és maga egész Budapest lakossága érzi azt, amit Szendy Károly oly bölcsen fejezett ki, hogy ren- des bevételekből csak rendes kiadások fedezhe- tők. A zsíros kalap és a kaucsukmanzsetta lovagjai még ma sem értik meg, hogy egy nem- zedék nem vállalhatja el mindazt a terhet, amelynek fejében egymást követő nemzedékek részesülnek a kultúra, a városrendezés, a kor- szerű intézmény szaporításának áldásaiban. . Maga a polgármester mondta expozéjában, hogy a budget terhére végrehajtott beruházá- sok túlságosan terhelnék a ma élő nemzedéket és szükségképpen a közterhek emeléséhez vezet- nének, Ezt pedig a mai viszonyok között a mai nemzedék már nem bírja el. Értsék meg végre, a pénzügyi ortodoxia mamelukjai, hogy egy 1skola, egy kórház nem nekünk, hanem a gyer- mekeinknek és az unokáinknak, sőt talán azok gyermekeinek is épül. Ez a nemzedék a beruhá- zásoknak leginkább csak annyiban veszi hasznát, hogy ezek forrásai a szociális tevékenységnek, amely minden fillérjét visszaviszi a gazdasági vérkeringésbe. Ezek a beruházások, amelyeket ma kölcsönből eszközlünk, apasztják a munka- nélküliséget, foglalkoztatják az iparost, a keres- kedőt és biztosítják azt a társadalmi békét, amelyre talán sokkal nagyobb szüksége van a pénzügyi ortodoxiának, mint azoknak, akik ma a várost mély szociális érzékkel kormányozzák. Csak egy példát idézünk ezeknek az urak- nak az emlékezetébe. A. felvidéki tótokét, akik a háború előtt kivándoroltak Amerikába. Az amerikaiak nagyon megbecsülték ezeket, mint munkásokat és mégis, valósággal kinézték őket az újvilágból, mert amit kerestek, nem költöt- ték el, hanem vártak öt esztendeig, gyüjtötték a pénzt és visszavándoroltak ugyanabban a ruhá- ban, ugyanabban a csizmában, amelyben betet- ték a lábukat Amerikába. Nagyon sok igazuk van ebben az amerikaiaknak, mert a gazdasági élet egészséges vérkeringését csak akkor lehet biztosítani, ha mindenki keresetének, jövedelmé- nek és vagyonának megfelelően költ is. Költenie kell tehát a fővárosnak is és Budapestnek nem szabad hallgatnia azokra, akik a mindenáron való takarékosságot, a temető csöndjét akarják rákényszeríteni erre a világvárosra. Feleljenek rá, vajjon miért? Hiszen a pol- gármestertől és a NEP fővárosi szervezetének elnökétől azt hallottuk, ami a polgármester őszinte költségvetéséből is kiderül, hogy alig van ma nagyvárosa a világnak, amely ne kűz- dene hatalmas deficitekkel. , Pedig azok — tette hozzá Zsitvay Tibor nem vesztett annyit, mint mi és nem szenvedtek ját egy trianoni katasztrófát". 3 Amikor Zsitvay Tibor hitvallást tett a békés és eredményes munka mellett, amikor leszögezte magát az autonómia mellé és amikor egy fel- világosodott széleslátókörű pénzügyi politikát hirdetett, ugyanakkor még két rendkívüli fon- tosságú nyilatkozatot is tett. Az egyik a főváros tisztviselőire, a másik a szanálásra vonatkozott. Kifejtette, hogy a főváros költségvetési deficitjének csökkenése bekövetkezett anélkül, hogy a polgármester „a tartalékoskodás leg- szerencsétlenebb oldalát fogta volna meg." A ta- karékoskodás legszerencsétlenebb oldalának azt tartom, — mondotta, — ha a tisztviselők és munkások amúgyis lecsökkentett illetményéhez nyulunk, de szerencsétlennek tartom azt ís, ha minden évben tovább nyirbáljuk a költségvetés kereteit. A szanálásról pedig nem kevesebbet älla- pított meg, mint hogy erről a fővárossal kap- csolatban beszélni helytelen dolog, mert a fővá- ros háztartása szilárd alapon nyugszik. A szaná- lás helyett a főváros az állam közös kérdésének tisztázására van szükség és itt Budapest lakos- ságának előre is kiérdemelte a háláját Zsitvay Tibor, akinek szavaiból kiérzett, hogy tevéke- nyen és hatékonyan kíván ennek a kérdésnek rendezésébe beleavatkozni. Hosszú, nagyon hosszú idő óta igen súlyosan érzi a főváros, hogy ezek a kérdések állandóan napirenden sze- repelnek, de a legjobb esetben is csak provi- zórikus megállapodások jöttek létre. Olyanok voltak ezek a megállapodások, amelyek nem biztosítottak a főváros számára határozott lét- alapot. Könnyen fölborítható, visszavonható, vagy megszüntethető megállapodások voltak, amelyek ideig-óráig talán nyugalmat hoztak, de a főváros és az állam feladatköreit eddig soha senki-komolyan nem határolta el. Zsitvay Tibor --- Page 344 --- érzi , hogy ezt a méltatlan helyzetet meg kell ntetni és ha van erre alkalmas férfiú, akkor elsősorban ő az. Zsitvay Tibor a maga személyében és vele együtt a NEP fővárosi szervezete, amely épp oly közel áll a kormány- zathoz, mint a fővároshoz. Zsitvay Tibor pénteki beszéde után Budapest polgárságának nincs oka kételkedni abban, hogy komoly eredményeket lehet elérni, hiszen maga Zsitvay mondta: — Biztató jelenségnek tartom a miniszter- elnök úrnak azt a többízben megtett, előttem és a nyilvánosság előtt hangoztatott kijelenté- sét, hogy a legmelegebb érdeklődéssel viseltetik a főváros problémái iránt és teljes készségét nyilvánította aziránt, hogy az eddíg fájó és el- mérgesedő problémák megoldásában segitse- günkre fog jönni. A bizakodás, a megnyugvás és a reménység érzéseinek kell Budapest lakosságában kelnie ezután a beszéd után. Nem lehet kétség aziránt, kogy meg kell indulnia a közgyűlés békés és alkotó munkájának, meg kell indulnia azoknak a tárgyalásoknak, amelyek tisztázzák az állam és a főváros viszonyát és meg kell indulnia az élet lehetőségei tekintetében megnyugtatott fő- városi tisztviselők között az alkotömunkänak, amelyet betetőz a polgárság nyugodt atmoszfé- rában folyó tevékenysége. EM LE ED LK) AED ME EP EASTERN LT NAB E) LO LN NKP LEPNE NEE Néhány napon helül eldől: folytatja-e a főváros a pestkörnyéki földyäzkutatäst? A munkálatok finanszirozásának feltételei Közel egy éve annak, hogy a főváros és az állam között megindultak a tárgyalások a pest- környéki földgázkutatás vitás szempontjainak vég- leges rende . A főváros megbízásából a Föld- tani Intézet végezte a kutatást, amelynek olyan meglepően biztatóak voltak az eredmény város garanciát kért a kormánytól a hogy eredményes kutatás esetén koncessziót kap u kitermelt földgáz felhasználására. Annak idején a minisztérium elutasító álláspontra helyezkedett, arra való hivatk 1, hogy a földgázkutatást nem tekinti fővárosi feladatn Közben azonban megváltozott az álláspont, különösen azóta, amióta, amióta a kérdés a pénzügyminisztériumból az ipar- ügyi minisztérium ha! ébe ment át. Bornemisza Géza miniszter, akivel ebben az ügyben több alkalommal tá nagy érdeklődi megértést és ki tott a főváros szempontjainak honor: hogy ma odáig jutott a dolog, hogy egészen rövid időn, esetleg néhány napon belül eldől, hogy a főváros folytatja-e a pest- körn; i földgázkutatást, a főváros yalt, igen éget tanusí- ására, úgy- A meglepően érdekes fordulatról - beavatott helyen a következőket közölték a Fővárosi Hirlap munka- társával: A főváros vezetősége a közelmúlt hetekben újabb felterjesztéssel kereste meg a kormányt és megsürgette a földgázprobléma végleges rende- zését, amelytől függ a főváros további állásfogla- lása ebben a kétségkívül óriási jelentőségű és a főváros gazdasági életére beláthatatlan perspek- tívájú kérdésben. — A főváros, mint ismeretes, hajlandó harom éven át 150.000 pengőt, vagyis összesen közel fél- millió pengőt földg: utatásra fordítani, esetleg ezt az összeget az am rendelk ére bocsá ha a kívánt rendelkezés létrejön. A pénzügy- szemben helyez- minisztérium korábbi elzárkózottságával az iparügyi minisztérium más álláspontra kedett és hajlandó a kutatást a fővárosnak át- engedni. A főváros érdekében ís azonban tisztázandónak a főváros környékén komoly eredmény és a kísérletek megérik-e az áldozatot. Eddig ugyanis mindössze egyetlen 600 méteres fúrás történt, holott legalább 15—20 fúrásra van tartja, hogy várható-e szi íg, hogy tiszta képet lehessen látni. Az ipar- ügyi minisztériummal folytatott tárgyalások alap- ján most "rövidesen összeül az a legkiválóbb tekin- télyekből alakított szakbizot amely meg fogja vizsgálni a budape: földgáz- kutatás kilátásait és ennek a szakvéleményétől függ részben a mi- nisztérium döntése, másrészt a város állásfogla- lása. — A főváros vezetősége a felajánlott 450.000 pengőt, illetve a utazások folytatásának financirozását feltételekhez kötötte. "zek közül az első az, hogy érdemlegesen nyilat- kozni csak a zakértő bizottság leges vélemé- nyének birtokában fog. Másik kikötés az, hogy az gddigi áldozatokat és a további hozzá- járulások értékét a feltárandó földgáz árába a kincstár betudja és a fővárossal N elszámolja. Harmadik feltétel pedig az, hogy a főváros ered- ményes kutatás esetén a kitermelt földgáz köb- métere után 0.5 fillérnél nagyobb kincstári Tésze- sedést nem fog fizetni. Mindezeknek a kérdéseknek tisztázására a leg- közelebbi jövőben, valószínűleg nyomban a költség- vetés letárgyalása után kerül a sor, úgyhogy meg- egyezés esetén az Örszentmiklösi földgázfúrásokat még ebben az ben újból, az eddiginél sokkal nagyobb felkészültséggel elkezdik. ugyanis most már Budapest nem fogadja el Sashalom kétesértékű ajándékát 59 holdat és 3000 munkanélkülit akarnak átadni a fővárosnak Sürgösebb Csepel és Budakeszi törvényileg biztosított átcsatolása A belügyminiszter a mult hónap végén leirat- ban közölte a fővárossal Pestmegye alispánjának a Sashalom községhez tartozó állami lakótelep to- vábbi sorsáról szóló előterjes: ét, amelyben a vár- megye Sashalom községnek a fővárossal köz- azt vetlenül szomszédos területét, 59 holdat, amelyen az állami lakótelep fekszik, Budapesthez javasolja át- osatoltatni, A vármegyének ez a javaslata koránt sem valami altruista gesztus és nem is Nagy- Budapest megvalósulását akarta szolgálni, hanem indító oka egyszerűen az volt, hogy mind a vármegye, mind a község meg akart sza- badulni a baraktelep inséges lakóinak se- gélyezésétől és ezt a tekintélyes terhet a fővárosra akarta áthárítani. A nyomortelepnek 3.050 lakója van, akiknek leg- nagyobb ré. munkanélküli, vagy keresetképtelen. Munkája mindössze 201 családfőnek van. A lakók 60%-a lerongyolódott, a legtöbb család alkalmi TEISZLER GYULA irőgépkellékek, irodai szerek, papír- és grafikai cikkek készítési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna-út 140. Telefon: 920-78. munkából, kéregetésből, segélyekből és, vagy — mint a vármegyei előterjesztés mondja — , lopásból tengeti életét", Allamköltségen csupán száz gyer- mek kap ebédet és uzsonnát. A vármegye attól fél, hogy a barakok túlzsúfoltsága és a nyomor járvány- hoz vezet, amelynek beláthatatlan következményei lehetnek. Az állami lakótelep inségeseinek ellátásá- ról a község nem gondoskodik, a közsegélyre be- állított összeg pedig nem elég. Arra hivatkoznak, hogy a lakótelepen élőket kivétel nélkül Budapest- ről telepítették ki és ezért azt kérik, hogy az állami lakótelepet csatolják át a főváros közigazgatásá- hoz, amely esetben a fővárosra hárulnának a nyomortelepen lakó szerencsétlen emberek ellátásának gondjai és költségei is. A főváros ezt a kétesértékű ajándékot azonban nem fogadta el, Arra hivatkozott, hogy a barak- telep lakóit valóban nagyobbrészt Budapestről lakoltatták ki, de ezek nem voltak sohasem helybeliek, hanem Budapestre beözönlött vidékiek, akik csak rövidebb ideig húzódtak meg a székesfővárosban és budapesti illetőségüket megállapítani nem lehet, A lakótelep átvétele pedig nemcsak az ottélő insége- sek gondozásárak terhét jelentené, hanem az új terület átépítését és közművekkel való ellátását is. Ez pedig élesen ellentétben áll a főváros värosfej- lesztési programjával, Kétségtelen — mondották illetékes helyen a Fővárosi Hırıap muaxatársanak, — hogy a szé- kesfővarosból a. sasnalmi baraktáborba került és a szocialis nyomor legmeiyére sodródott családok ma mar ugy az állam, mint a megyei és közsegi sze- genygoudozas szamära nagyfoku megterhelest je- ‚enıenek, de tény az is, hogy a főváros, a budapesti inségesek támoga- tásápol anyagi erejenek — megteszítésevel olyan mértekven veszi ki a részet, hogy a határain kívül leteiepult munkanélkutiek segélyezésére nem vállatkozhatik, A sashalmi állami lakótelep szükséglakásaiba tör- tént kitelepítésekben a jovarosnak semmi resze nem volt és azok következmenyeiért a székesfőváros kö- zönségét felelősség nem terhelheti. A sashalmi 99 hoiddal szemben a főváros törvényhatósága sokkal inkább szeretné látni az új fővarosi törvény sze- rint Budapesthez csatolt csepeli és buda- keszi területek elintezeset, A törvény Csepel-sziget északi csúcsát, az állami kikötő területét és Budak határából a főváros birtokában lévő tekintetyes doseget csatolta át a szekesjováros határához, de az átcsatolás csak papíron történt meg, tényleg még nem esett semmi változás, holott való- ban komory közigazgatási es egyeb érdekek kíván- nak, hogy ezek a területek szervesen Budapest uad- taraın vetül legyenek, A fovaros vezetősege már topb aikalommai tett sürgető lépéseket, de ered- meny nelkul, most azonpan a törvényhatósági bi- zottság reszéről megnyilvánuló kívansag hatása ajatt ujból eljárnak es felkerik a belugyminiszté- riumot a kérdes vegleges euntezésére. Az átcsatolás kesedelmenek okairól és a vár- ható kibontakozás irant érdeklődött a Fővárosi Hirtap munkatarsa és a következő felvilágosítást kapta: - A csepeli és budakeszi területek átvételének városszabályozási akadályai egyáltalán nincsenek es kozigszgatási szempontból is minden simán menne, sot a csepeii állami kikötő számára foko- zott előnyöket jewentene, ha ügyei a szekestővárosi kozigazgatas hatáskörébe tarioznának. Az átvétel €gyeuen akadaıya az érdekelt községek túlzott és kielégíthetetlen követelése. Csepel és budakeszi köz- segex ug is a területekért anyagi kártatanítást kernek, elsősorban azt akarják, hogy a főváros váltsa meg és kárpótolja ökec azokért az adöjövedel- mekért, amelyektől az átcsatolás révén elesik. A főváros Lem is zárkózott el ilyen kérések elől, de az emütett községek igénye olyan horribilis, amit a fővárosnak reälis számítások mellett vállalnia nem lehet és nem szabad. A tárgyalások az érde- kelt közületek makacs álláspontján akadtak meg. A főváros most a belügyi kormánytól várja a vitás kérdés meitányos és igazságos eldöntését. Ez a reménye annäl indokoltabb, mert az új repülő- " tér létesítéséhez szükséges budaörsi területek át- csatolásával kapcsolatban a kormány egyik közel- multban küldött átiratában kijelentette, hogy ennek a területnek az átcsatolását az ille- tékek és egyéb költségek elengedésével, díjmentesen fogja eszközölni. Miután a csepeli állami kikötő ugyanolyan fontos tényezője a gazdasági életnek, mint a repülőtér, a fjöváros számít arra, hogy hasonló méltányossá- yot fog gyakorolni a kormány a csepeli terület át- csatolásának tényleges. végrehajtásánál is. ERMÉNYI ANTAL badogos és szerető mes.er BUDAPEST. IX. TÜZOÖLTÓ-U, 33/B | Telefonszám : 31—2—38 RÉVÉSZ £s HUSZÁR aufötechnika cikkek és láncok. Durex-dugattyá vezérképvise et Budapest, VÍ., Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 KIRCHLECHNER Rerfepitö Budapest, 37., Julta-utea 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám ŰVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKUÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-:UTCA 24. SZ. SŰRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM. TELEFON: &05—00. s DOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 --- Page 345 --- Budapest, 1935 október 30. Szendy Károly polgármester új beruházási programol készít Pár hónap mulva már javaslato! fehetünk egy újabb hitelmüvelet eszközlesere.“ Arra keil törekednünk, hogy rendkivül sok be- ruházással a kültöldiek igényeinek mindenben megfelelő modern fürdővárosi teremisünk A főváros közgyűlésén pénteken másodszor szólott Szendy Károly polgármester a főváros 35. évi költségvetéséről, A polgármester „ne- héz idők szülte vázlatköltségvetés"-nek nevezte ezt a hatalmas munkát, a pártok vezetői pedig a polgármester felszólalását követő vitában en- nek a költségvetésnek legfőbb értékét az őszin- teségében jelölték meg. Mind a kettő tökélete- sén igaz és éppen mert így van, nyugodtan hajthatja álomra fáradt fejét a budapesti pol- gár. Mert ez a költségvetés hitet, reménységet, magabízást sugároz és ennek a költségvetésnek, de a polgármester egész tevékenységének igen- is, az a célja, hogy a budapesti polgár minden- nap munkában fáradjon ki és estére úgy érezze, hogy megérdemelte a pihenőt, amely nyugodt álomban nyilatkozik meg. A. polgármester expozéja nem festett hamis reményeket, nem áltatja a város lakosságát be- teljesülhetetlen álmokkal, igen halkan, igen csöndesen állapítja meg, hogy Budapest hely- zete a világvárosoké között kedvezőnek mond- ható. Emögött a szerény mondat mögött azon- ban az a megnyugtató tudat húzódik meg, hogy Budapest polgárságának nem kell tartania az adóbevételek emelésétől, sőt attól sem, hogy az a takarékossági folyamat, amely évek óta megbénítja a polgárság tevék; gét, továbbra is emelkedni fog. A polgármest nem a meddő takarékosság híve, hanem az észszerű költeke- zésé, amit legjobban bizonyít, hogy nem elég- meg a költségvetésben előirányzott ki- Jenevenmilli6 közmunkával, hanem még hitel- műveletek útján is akarja és fogja emelni ezt az összeget. És mindenekelőtt megnyugtató, hogy a város életenergiájának kifejlesztését új utakon keresi a polgármester és itt legelsősor- ban az üzemek tevékenységének fokozására, költségeinek racionalizálására gondol, hogy az mi szolgáltatások árának általános drágí- tása nélkül a főváros háztartása komolyabb, nagyobb bevételekhez jusson. A magángazdaság támogatása, a magán- gazdaság adózóképesebbé tétele a nagy elv, amely Szendy Károly elképzeléseiben él. Ezeken a hasábokon esztendők óta kívánjuk azt, ami, úgy látszik, most általános elvvé válik, hogy az adózó elemek erősítésével maga a főváros közülete is gyarapszik erőben és bátran törhet nagy céljai felé. A költségvetési expozé elhang- zása után Szendy Károly polgármester az alább következő nyilatkozatot tette a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt. Ez a nyilat- kozat, amint itt következik magyarázata, ki- szélesítése, konkretizálása azoknak a kijelenté- — A főváros szerintem — mondotta a pol- gármester, — hatalmas ellenálló képességéről tett tanuságot, mert bár a gazdasági krízis hullámai már 1931-ben elérkeztek Magyaror- szágra, három esztendőn keresztül óvatos és következetes takarékossággal sikerült deficit- mentesen összeállítani a költségvetést és csupán 1934-ben következett be az az eset, hogy hiány- nyal kellett zárni a budgetet. — A szinte állandóan változó viszonyok, a lecsökkent jövedelmekhez való alkalmazkodás emberfeletti feladatok elé állította a közületeket és voltaképpen ez az oka annak, hogy csaknem minden állam és minden város deficittel küsz- ködik és legkevesebb képes közülük arra, hogy gazdálkodásukat úgy szervezzék át, hogy kiadá- saikat a megcsappant jövedelmekből tudják fe- dezni. Székesfővárosunknak nem volt lehetősége arra, hogy a bevételeket emelni próbálja, viszont kiadásait az elmúlt öt esztendőn már annyira restringálta, hogy 1930-al szemben — ötven millió pengő differencia mutatkozik. Az elnehezült idők során k az állami adö- bevételek emelkedtek, a áros adóbevételei azonban nagy mértékben csökkentek. Lényegesen megváltozott az adómegosozlás kulcsa, mégpedig a főváros hátrányára, minek következtében szükségszerűen állott elő ez a költségvetési hiány. — A közmunkákat illetően az a felfogásom, hogy a beruházásokat csak hitelmüveleti alapon, kölcsöntőkék igénybevételével lehet végrehajtani. Minden beruházás óriási jelentőségű, mert a vá- ros gazdasági vérkeringésének ad erőt, elősegíti az ipar, kereskedelem és általános polgárság ellenállóképességének megnövekedését, vagyis végeredményben magát a várost erősíti. A szé- kesfőváros anyagi helyzete a vagyon szempont- jából teljesen kifogástalannak mondható, ennél- scknek, amelyeket a polgármester a magán- gazdaság megerősítéséről, a főváros elkövetke- zendő hitelmüveleteiröl és közmunkaprogram- járól mondott: fogva további kölcsön felvételének komoly aka- dálya nincs. — Már foglalkozott is az újabb beru- házási programm összeállításával és elképzelésem szerint pár hónap mulva javaslatot is tehetek a värosfejlödes érdekeit szolgáló gyümölcsöző beruhá- zások érdekében egy újabb hitelműve- let eszközlésére. Alapelvem a beruházásoknál az, hogy mivel azoknak hasznát több nemzedék látja, a terhe- ket meg kell osztani annál inkább, mert a gaz- dasági depresszió idején, a nemzeti jövedelem apadásakor nem lehet a lakosságot a beruházá- sokkal is megterhelni. Ezeknek a beruházások- nak a város, mint közület, fejlődési érdekein túl a magángazdaság támogatásának szempontjából is beláthatatlan jelentőség van, A székesfővá- ros háztartásának helyreállítását akkor szolgál- juk legjobban, ha a magángazdaságokat a lehető- séghez képest megerősítjük, ez pedig legelső- sorban a közmunkák és a közszállítások révén történik. — A jövő esztendei költségvetés megszűkítése dacára ö i értékű közmunkával és k gángazdaságok megsegit6s és a munkanél- küliség enyhítésére. Ezzel szemben még nem me- rültek ki terveim, mert minden mindent igyekszem megtenni a magán- építkezés fellendítésére. A városi tulajdonban lévő közműves telkek egy részének értékesítése is ezt a célt szolgálja, mert az ingatlanok eladásakor a vevőket arra fogjuk kötelezni, hogy azokon záros határidő alatt építkezzenek. Ezen a réven az egyik legfonto- sabb iparág, amelynek közel negyven —rokon- szakmája van, jelentős foglalkoztatáshoz fog jutni. ‚A telekpolitika gyakorlati érvényesítésére különben is nagy súlyt helyezek, mert meggyő- ződésem, hogy a városfejlődést egyrészt a helyes másrészt a jó közlekedési po- telekpolitikával, litikával lehet erőteljesen irányítani és egyedül ez a mód alkalmas arra, hogy megakadályozzuk a — városépülésnek a spekuláló magänerdekek szerint való igazodását. Rendkívüli jelentősége van ennek a kérdésnek a fürdőváros szempontjából is. A régi vágy, amely Budapestet páratlan természeti révén a világ egyik legnagyobb jelentő: fürdőhelyévé "akarja tenni, még sokáig csak óhaj marad, annak ellenére, hogy idegenforgalmi terén éppen a legutóbbi esztendők biztató ered- ményeket produkáltak, Azt a tényt, hogy a ma- gyar fővárost egyre nagyobb számban és mind ho; bb tartózkodásra keresik fel a külföldiek, gazdasági szempontból óriási jelentőségünek kell mondani, de korántsem szabad megállni, hanem hatalmas munkával arra kell törekednünk, hogy a külföl- diek igényeinek mindenben — megfelelő modern fürdővárost teremtsünk. Ehhez rendkívül sok beruházásra van szükség, amelyeket egy-két esztendő alatt elvégezni nem lehet. — A jövőt illetően optimizmussal tekintek az elkövetkezendő idők felé. Meggy hogy a nemzet és a főváros életereje ta kal ellenállóképesebb, mint volt ezelőtt húsz é vel. A gazdasági élet nagyot fejlődött, kultura költözött a régen olyannyira elhanyagolt vidékre, modern és piacképes lett a mezőgazdasági ter- melés és a termelésnek minden más ága alkal- mazkodott a viszonyokhoz. Ezek a jelenségek joggal adnak alapot a bizakodásra és a jövő fejlődésébe vetett hitnek. — A függő pénzügyi kérdéseket megegyezést kell keresni a kormánnyal, intéz- ményesen rendezni szeretnénk az adómegosztás kérdéseit, egyúttal tisztázni kívánjuk az állam és a fő- város között fennálló pénzügyi termé- szetű függő kérdéseket is. Ebben az irányban már meg is tettem a kezde- ményező lépéseket és egészen bizonyosnak lát- szik, hogy a kormány a székesfőváros méltányos kéréseit honorálni fogja illetően SCHAFFER KÁROLY! OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Petőfi Sandor-u. 16. Tel, 897—85 D . LO / BUDAPEST, V. szobafestő és mázoló mester CSÁKY-UTCA 49 Tetefon: 91—7—42 Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon : 92-4-98. Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mérnök V., Katona József-utca 41. szám. Ujposti rakpart sarok.) Telefon; 21-0-19. Magyar Radiätorgyär rt. Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 --- Page 346 --- [1 Budapest, 1935 október 30. Jubilál az 50 éves Segitöalap, az ország legmodernebb és leg- mozgékonyabb betegsegélyzője 30.000 csolád egészségére 28 tisztviselő ügyel Multheti számunkban megemlékeztünk a kesfőváros ről a nemrégiben negnyitott n és az a 1 Öl. A ni berendezéseit feltáró ne s ik legérdekesebb és tanulságosabb r , székesfővárosi alkalmazottak — segítőalapjának , amelyből kitünik, hogy az inté ny a fővárosi tis: ségének valóságos véd a anyag viselők egész- ástyá Ezt a törekvést és gondolatot szimbolizálja alap pavillonja, amelynek tornyos bástyafalain állí- tották ki azokat a modelleket és grafikonokat, ame- lyek az intézmény működését érzékeltetik. juk sokatmondó szóban a segítőalap t amelyből kitünik, hogy a közigazgatási tisztviselők részére már 1885-ben állítottak fel segítőalapot, de abból annakidején még csak alkalmi tudtak nyujtani: segítségeket az alap tehát az idén üli 50 éves jubi- leumát. Igen szemleltetö érdekes képek, grafikonok számol- nak be az intézmény működéséről, amely segítsé- get nyujt a kötelékébe tartozó családoknak jóban- rosszban, a születéstől a temetésig, emellett kultu- gyarország legrégibb legnagyobb faiskolája » CEGLÉD Budapesti iroda IV., Veres Pálné-u.8.félem. Tel. 68-3-31 Sürgősen rendeljen, rövidesen szállít. Kérjen árjegyzéket. MINDEN ÁRAMNEMRE MEKRON, VILMOS €SASZAR-iT 6 TELEFONSZÁM: 580.1-48 Preciziös gépalkatrészek minden célra Földváry Ernő gépészmérnök precizi6s Budapest, VIL, Tábornok-utca 20. üzeme 97-1—65 mechanikai Telelo: Kl. okl, ZÖLD JÓZSEF !ekatos és kazávkovács mi Tr. Budapest, Vf, Szent László-utca 4/b. Telefon: 91-2-39 Boilereket, viztartänyokat, göz-, melegvíz- és enge- Készít: délymentes kazánokat, ellenáramu készülékeket «ib SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme] Gyártja az összes hentes, mészáros és bélipar- ban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, Vill., Gálya-u. 41. Tel: 34-86-93 TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Telefon: Eötvös-utca 43. szám. CZUKCZOR LÁSZLÓ PÍTŐMESTER 14—5—80. BUDAPEST 1l., Török-utoa 4 Telefonszám 574-23 rális és egyéb jóléti céljaikat is elősegíti, a meg- szorultaknak pedig előnyös feltételű pénzkölcsönt ad. Érdekes a kimutatásban, hogy mi yen hatalmas összegeket fizet ki az in- Orvosi ki gekre: az összes ki- adásoknak csaknem 504 6-a jut az orvosok- nak. Ennek a magyarázata az, hogy a főváros segítő alapja az első és a maga nemében tten gyobb magyarorsz betegsegítő intézet, amely a szabad orvosválasztás alapján áll. Kinevezett és munkával túlterhelt Orvosok; helyett a tagok többezer ke. ül választ- hatják meg orvoi leges berendezkedése mény szolgáltatásai előnyeivel ukat apnak e hogy eteivel és az orvosi lalom is fog! kiállított munkák is bizi ák, súlyosodó gaz- entések a Segítő- mennyire érez- statisztikájának dasági vi zetéscsi alap tagj; tetik hıtäs tanusága szerint ni zítőalap a fizetések csökkentése óta feltűnően zu- hant a születések száma a fővárosi alkal- mazottak családjainál. Igen érdekes és vonzó képek, diapozitívek és vetített képek mutatják be az sintézmény balaton- kenesei üdülötelepet, Amióta kormányintézkedéssel az üdülőhelyet nyilvános jellegűvé tették, azóta az előkelő ságot tehet ideg ró ıck egész sora is bizony hogy a Balaton körny kén, N ágon alig van még egy kulturált helyünk, mint a kenesei fővárosi üdülő, 53 holdas parkjával és leg. al. Z üdülőhelyen a tagok nyaralásának és szó- ása mellett az ege: vi kö- veket is gazdagon kielégíti az intézmény, pedig úgy, hogy a Budapesti Sportegyesülettel ltve támogatja a szabadtéri és vízisportok üzé- elsőrendű szállodái Ezen a szótereket, tenniszpälyäkat, futballpälyät, sokat, mótorosokat bocsájt rendelkezésre és időközönkint az € s sportágakból gazdag pro- gramú versenyeket rendez. A Segítőalup közel 30.000 tagjának ügyes- bajos dolgát a vezetőkön kívül összesen 28 tisztviselő és négy ellenőrző orvos látja el. 2 intézmén viségeiben a legmodernebbül orga- nizált admini , vagy legfeljebb egy-két nap alatt elin minden kérelmet A kiállított anyag azzal a megnyugtató érzéssel tölt el mindenkit, hogy a főváros alkalmazottjainak szrei a nehéz v nyok dacára is legalább beteg- ségek és sorscsapások esetén hathatós és jól meg- szervezett támogatásra számíthatnak. NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, VII.. JÖSIKA-UTCA 15. Telefon : 45-0 HOFFER JÓZSEF OKL. GEPESZMERNÖK, ÉPÍTÉSI VALLAL- KOZÖ, EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ BUDAPES V., GR. VIGYÁZÓ FERENC-U, 3. TEL. : 23.7-46. $phlet bontási vállalkozók Budapest, IX., Meste -ulca 11. Telofonszáim : 87—0—£4. Anyagtelep: | XIV., Hungária közép körút 215 Az Angol-park mögött VADASZ GYULA mozaiklasgyára és építési anyagrelepe Budapest, ilt., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46. Telefon: 62-9-06. „IDEAL“ ACELCSO BUTOROK kombinált szobák, hall, úri. és előszobák, ülő- bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSŐBUTORÜZEM Badapost, V,, Szigot-utea 5-7. — Telefon : 90—2-54 Ötnapos szünet a budget-vitäban A költségvetés közgyűlési tárgyalásának menetrendje A főváros törvényhatósága pénteken délután Szendy Károly polgármester nagyszabású expo- zéjával megkezdte a jövő évi költségvetés vitáját. Az első két napot az általános vita foglalta le, amelynek során az egyes pártok vezérszónokai nyilatkoztak. A pénteki első nap eseménye kétség- telenül Zsitvay Tibor beszéde volt, aki pártja leg- teljesebb és leghatékonyabb együttműködését aján- lotta fel a főváros jobb jövőjéért folytatott küzde- lemhez. A beszéd a közgyűlés minden oldalán élénk visszhangot — váltott a szélső jobbtól, a ő balig. Nemcsak Zs tekintélyes, tiszteletre- méltó és rokonszenves egyer t az a meleg fogadtatás, amelybı nSZÜZ- beszede" részesült, hanem azoknak a bölcs, világos, és komoly kijelentéseknek is, amelyekben a NEP fővárosi szervezetének v te azt az utat, amelyen a fővár felelős té: yezöknek halad- niok kell. A pénzügyi és gazdasági szakkérdéseket Glücksthal Samu fejtette ki a párt részéről, az ő elismert kitűnő szakértelmével, Rajta kívül a kereszténypárt nevében Wolff Károly és Szőke Gyula, a szociáldemokraták rés: ről Peyer Károly és Deutsch Jenö, a szabadelvű párt részéről Boross László dr. Párkány Frigyes, a Keresztény Ellenzek soraiból Friedrich István beszéltek pénteken, illetve hétfőn, amikor az álta- lános vita a késő éjj:li órákban megtartott szava- zással lezáródott, Kedden kezdődött a részletes vita, amelynek első napján az általános közigazgatás. és az út- csatornaépíté kertészet ügyei kerültek szönyegre. Szerdán a városrendezési, közjogi és illetösegi feje- zetek tárgyalása foglalja le az ülés idejét, A közbe- eső ünnepi napok miatt öt napra megszakad a költségvetés tárgya. : ö úlés november 5-én 1 amikor vitát a közlekedési, pénz- a költségvetési ügyi és tanügyi fejezetek tárgyalásával folytatják. November 6 n, szerdán, az előző napi megkezdett közoktatási fejezet mellett a közélelmezési és szo- ciálpolitikai költségvetés foglalkoztatja a köz- gyűlést. Csütörtökön folytatják a szociälpoli- tikai budget r alását és megvitatják a közegészség, Z kérdéseit. November 8-án, pénteken, a városgazdaság, gyógyfürdők, idegenforgalom és a közművelődési budget bírá- iatával foglalkozik a törvényhatósági bizottság, a rákövetkező ülésnapon, november 12-én, kedden viszont a segítőalap, a házinyomda, az anyag- szertár, a gazdasági hivatal, a müszer- és gyógy- szerüzem költségvetéseinek letárgyalásával ügyosz "okat, illetve az egyes fejeze- teket érintő részletes vita véget is ér. az Két napot szánnak az önálló vagyonkezelésü üze- mek és intézmények —letárgyalására. November 13-án, szerdán, az elektromos. gáz- és vízművek költségveté: tárgyalják részletesen, novemer 14-én, ön pedig az élelmiszerárusítóüzem,. kenyérgyár, lóüzem, hirdetővállalat és temetkezési intézet költségvetései lesznek szönyegen. A tizen- kétnapos költségvetési vita utolsó napján, novem- ber 15-én a BESZKÁRT, a Községi Takarék, a Kisipari Hitelintézet és a Nagytétényi Sertés- hízlaló r.-t. költségvetéseinek részletes tárgyalása lesz soron, Ugyanezen a napon lesz a végleges sza- vazás, a költségvetés mérlegének megállapítása és a kormányhatósághoz intézendő javaslatok, adö6- megállapítások stb. tekintetében az állásfoglalás. Ezt az előre megszabott menetrendet a tör- vényhatósági bizottság pontosan betartja és pártközi vitarendező bizottság gondos- kodik arról, hogy az egyes csoportokhoz arányosan történjenek e hozzászólások. A költségvetés idei vitája, az első napokon elhang- zott felszólalásokból következtetve, rendkívül ma- gas színvonalú és harmónikus lesz, amelynek min- den — megnyilatkozásából kisugárzik Budapestnek pártok fölött álló szeretete. SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R, T, építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utcs 25. szám, Telefon: 23- 0-71, 10-3-59, 14-1-52 évi telj. kép. 12.000 v. Cementgyár: Lábatlanban ,... Meszgyarak: Lábatlanban Dorogon , . . . . . Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbánya SEE évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak 8,000.000 drb. Cserépgyár: " " ORDATIC j a tökéletes autópneu Főelárusítás ı BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCA 9 --- Page 347 --- Budapest, 1935 oktöber 30. TOVAPOS TUR Csökkenteni akarják az iskola- orvosok számáli a fövarosnäl Egerváry Tibor dr. védelmére kel a példásan működő intézménynek A költségvetés részletes ja során, mint ér- tesülünk, fel fog szólalni Egerváry Tibor dr., hogy védelmébe vegye a főváros iskolaorvosait. Néhány hét előtt a Fővárosi Hirlammak adott nyilatkozatá- ban Egerväry Tibor a közegészségügyi kérdések egész sorát vetette fel s akkor az ide 1es minő- ségben müködő iskolaorvosok véglegesítését sür- gette. Mostani felszólalásában is ennek az állás- pontjának igyekszik érvényt szerezni, de ezenfelül fel akarja venni a küzdelmet egy terv ellen, amely, hír szerint, az: iskoldorvosok számának igen jelentős csökkenését akarja keresztülvinni. A Főváorsi Hirlap munkatársa ebben az ügy- ben kérdést intézett Egerváry Tibor dr. törvényhatósági bizottsági taghoz, aki a felszólalá- sával kapcsolatos körülményekről a következőket mondta: — A főváros iskolaorvosi intézménye világ- viszonylatban is a legelsők közé tartozik. Tíz év óta működik és évi átlagban 96.000 tanulónak testi és lelki eg gét gondozza, továbbá az egészségügyi oktatást végzi. És ez az intézmén mindössze évi 460.000 pengőjébe kerül a fővá- rosnak. Nem akarok rámutatni a közegészség- ügyre kiadott tételek helyes megosztásának bí- rálatára, de megállapítható, hogy a legkisebb tételek egyike az, amellyel az iskolaorvosi intéz- ményt dotálják. — Megdöbbenéssel hallottam egyes nyilat- kozatokból, hogy z eddig ideiglenes alkalmazásban mü- ködő iskolaorvosok véglegesítése csak úgy volna keresztülvihető, hogy közü- Jük 20—50 százalékot elbocsátanák. Ma, amikor az iskolaorvos egy iskola- körzetben körülbelül 1500—1800 g lát el és ezen az orvosi ténykedésen kívül az egész- ségtan tanítását is köteles külön díjazás nélkül végezni, ez az egyébként is méltánytalan létszám- apasztás képtelenség és ezért indítványozni fogom a költségvetés részletes vitájának kere- tében, hogy s iskolaorvosokat jelenlegi java- ásuk mellett v6glegesitsck, skolaorvosi preventatív munka értékét és szükségességét megvilágítja az 1934— iskolai év néhány vizsgálati eredménye. F 94.000 tanuló közül 2200 beszédhit 20.000 teg mandulájú, 12.000 ferde gerincű, 5600 nagy fokban ideges, 1500 középfülbeteg, 3000 szervi szívbajos vagy arra gyanus, 500 fertőző tuber- kulotikus beteg gyermeket állapítottak meg. Ezenkívül 10.000 esetben nyujtottak első segélyt, 3000 esetben volt röntgen átlámpázásra szükség és 40.000 gyereket oltottak diftéria ellen. — Ezeknek a kiáltó számoknak az illetéke- seknél nagyobb súllyal kell latba esniök, mint a költségvetés kisebb eltérése. Remélem azonban, hogy a polgármester megértő személye bizto- sítja majd, hogy indokolt indítványom elfoga- dásra talál. Maximumig kell fokozni az üzemek teljesítményét Becsey Antal a tarifarevizió és az üzemegyesítés kilátásairól A főváros pénteki közgyűlésén nagy hatást keltett és igen élénk v al találkozott Zsii- vay Tibor felszólalásának az a része, amely az üzemek kérdésével foglalkozott és megállapította, hogy mindaddig nem lehet komolyan tarifarevizió- ról beszélni, amíg alaposan fel nem dolgozzák és meg nem ismerik azt a gazdag anyagot, amelyet a különböző üzemvizsgálatok produkáltak és ame- lyek rengeteg figyelemreméltó javaslatot is tartal- maznak a követendő lépések, a megteendő refor- mok tekintetében. Zsitvay "Tibor mindenekelőtt pártközi konferencia zehívását és annak ered- ményeképpen egy szűkebbkörű üzempolitikai bi- zottság alakítását javasolta, amelynek adata lenne az összes lehetőségek tanulmányozása és egy új racionalizálási szempontokat is figyelembe- vevő üzemi politika inaugurálása A Fővárosi Hirlap munkatársának szerint a főpolgármester ezt a pártkö. értesü konferen- ciát, amely kizárólag üzempolitikai kérdésekkel foglalkozi övidesen összehívja annál is inkább, mert az zes pártok tetszésével találkozik az üzempolitikai bizottság kiküldetésének a közgyülés színe előtt megpendített gondolata. A Nemzeti Egység fővárosi pártelnökének ez az indítványa az ellenzéki oldalon annál inkább rokonszenves, mert gyakorlati mó- don, rövid úton ugyanazt célozza, amit Láng Lajos az ellenzék részéről a költség- vetés pénzügyi bizottsági tárgyalása során felvetett. "Törvényhatósági körökben az utóbbi időben igen sok vélemény hangzik el pro és kontra az üzemegyesítés problémájáról is. A kiküldendő zottságnak egyik feladata lenne, hogy a kérdésnek ezt a részét is alaposan meg- világítsa .és kézzelfoghatóan feltárja, mi. lyen előny származhatik ebből a reformból és egyáltalán időszerű-e ma ilyesmivel fog- Jalkozni. bi- Az egyesítés ellen és mellett állásfoglalók azonban November 5 és 9-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny megegyeznek abban, hogy valamennyien helytele- nitik azt az egyreinkább kiélesedő üzleti versenyt, amely az utóbbi időben a gáz- és a villamosművek | között kifejlődött. Helytelennek tartják, hogy u közös tulajdonos, a főváros közönségének zsebére és egymás fogyasztásának [rovására csinálják, az egyébként helyes, egészséges üzleti szellemre valló és ügyes propagandát, ahelyett, hogy a két üzem érdekeinek összeegyeztetésével próbálmák — növelni a fogyasztást. Ezekről a kérdésekről problémáiról általában Becsey Antal törvényhatósági bizottsági taggal, a közüzemi kérdés egyik legalaposabb ismerőjével és a NEP fövärosi szervezetében alakított üzemi bizottság elnökével beszélgetést folytatott a Fő- és az üzemek időszerű városi Hirlap munkatá következőket mondotta: — Zsitvay Tibornak, pártom elnökének a köz- gyűlésen elmondott szavaihoz nem sok hozzátenni- valóm lehet. "Tény az, hogy a tarifarevizió és az üzemegyesítés kérdéséhez nem lehet ötletszerűen hozzányúlni, hanem ígen alapos előtanulmányokra, ütésre és mélyenjáró koncepcióra ég, mielőtt valamilyen irányban elhatá- tenne a törvényhatóság. A. tarifarevizió csak végső konkluziója, követ- kezménye, eredménye lehet azoknak a re- formoknak, amelyekre — elkerülhetetlenül szükség van, ha az üzemek sorsát biztosí- tani akarjuk. Antal a sa, akinek Becsey van szük. rozó lépé: Már több ízben korábban is hangoztattam, hogy az egyetlen út a kérdés megold: hoz az üzemi termelés fokozása. pedig nemcsak a termelés , hanem új fogyasztási Ennek az eléréséhez olcsóbbátétele — szüksé területek felkutatása és megteremtése is. Különösen áll ez a Gázgyárra, amelynek fogyasztása az utóbbi években a gazdasági he romlása és a technika fejlödése folytán önmagától értetődően csökkent. Az üzem propagandája révén a mult évben 5000 új fogyasztót sikerült szerezni, de a fog s ennek ellenére sem emelkedett, az akció csak a fogyasztás további csökkenését tudta megakadályozni. Az egyes háztartások évi gázfogyasztás ugyanis az előző 700 köbméterről 500 köbméterre esett vissza a nehéz viszonyok miatt. Tarifareviziös próbálgatások helyett tehát, ismétlem, helyesebb, ha a termelés és a fogyasztás növelésének lehetőségeit kutatjuk. Mindent az üzemek a termelés assák, mert ez eset- összes el kell követni, hogy maximumát produkál ben jelentkeznek a tömegtermelés előnyei, tehát az olcsóbbodás - Üzemeinknél a tecnikai adott meg vannak ehhez, részben meg teni, ugyanez áll a pénzügyi Ami pedig az új fogyasztási területeket resni kell az utat ahhoz, hogy a ki energiával dolgozzon, amit közül. olyan feltételekkel és olyan áron, jelentsen számára a reform. Ha a mai kétszázmillió kilowatt óra helyett elektromos berendezésünk ezermillió kitowatt órát tud majd termelni a szükségek kielegıtesere, a Gázmű pedig a mostani nyolcvanmillió köbméter helyett egymilliárd köbmétert, akkor majd máskép alakul az üzemek egész élete. A termelő gondolatot kell belevinni a szükséges reformokba mindenek előtt. Erről a kérdésről egyébként alkalmam lesz az üzemek részletes vitájánál szempontjaimat k1- fejteni. meinktől vásárol, hogy előnyt ÓVJA SZEMÉT, EGÉSZS ÉGÉT. --- Page 348 --- ZOVAROSTÄÄÜRIAF Budapest, 1935 okföber 30. ESEIDEDIERK ZövAROST [ÚRIAP Eilőfizetési ára: egész évre 24 pengő fél évre 12 pengő >... Tisztelettel felkérjük a hátralékos elöfizetö- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. e] Breslau — főpolgármestere — meghívta Sipőcz Jenőt és a magyar dalosokat. Multheti szá- munkban közöltük Sipőcz Jenő főpolgármester le- velét, amelyet a közelmultban német dalosok társa- ságában Budapesten járt breslaui főpolgármesterhez intézett és amelyben meg önte az átadott aján- dékot. Sipőcz föpolgármester levelével úgyszólván egyidőben érkezett meg Fridrich breslaui főpolgár- mester rendkívül szív: hangú levele, amelyben utólag még zer megköszöni a főváros vendég- szeretet A. breslaui főpolgármester most érkezett sorai így hangzanak: , Mélyen tisztelt kollégám! em és legsürgősebb teendőim elintézése után mégegyszer, utólag köszönetet szeretnék mon- dani Önnek azért a sok kedvességért és szívességért, amelyben engem, mint Breslau városának vezetőjét a dalc vetség budapesti tartózkodása al- kalmából Ez alkalommal megk nöm személyes kedvességét és azt a reményt, hogy Breslauban 4 ontláthatjuk egymást. Különösen örülök, hogy ezt kérésemre kilátásba helyezte. Min- denkinek, akik a budapesti szép napokat végigélték, fel lesznek Önök. Útban hazafelé egy- hangúan az öl hála szavai hallatszottak min- denki szájából, azért, amiben Budapesten részük volt. A levél végén Hans Fridrich breslaui föpol- gármester annak a reményének ad kifejezést, hogy a eljövőben rendezendő breslaui kiállítá- son a székesfőváros szerepelni fog. A kiállítás | idejéről mondja a főpolgármestert mihama- rább értesíteni fogja. Ezzel a levéllel egyidőben érke- zett a Z Dalos Szövetség elnökének, Emil Fuchs főtanácsosnak levele is, amely a magyar dalosokat meghívja a német Dalos Szövetség legközelebbi XII. ünnepségére. A szász Dalos Sz tség vezető- jének levele többek között így hangzi , Mélyen tisztelt Főpolgármester Úr! Budapesti utunkról hazaérkezve, meg kell Önnek köszönnöm a hazájuk szép fővárosában eltöltött csodálatosan szép napo- °k nekünk felejthetetlenek maradnak. Mélységesen adósuknak érezzük magunkat és már most gondolunk arra, hogyan láthatnánk viszont a yar dalosokat a német dalosszövetség XII. ün- égén, mert viszonozni szeretnénk azt a sok ked- éget és azt az erőteljes támogatá. amelyben Főpolgármester Úr minket részesíteni szíves volt, Engedje meg, hogy már most arra kérjük Fő- polgármester Urat, hogy a magyar dalosokat ez al- kalomból hozzánk elkísérni seskedjék. Arra is kérem, hogy Szendy Károly polgármester, Liber alpolgármester, Kovácsházy és Némethy tanácsno- kok, valamint Zilahy igazgató úrnak budapesti hangversenyeink támogatásáért Főpolgármester Ur hálás köszönetünket tolmácsolni s Bessenyey Zénő munkatanács immár Bessenyey Zénó negkezdödik a eskedjék." tizennégy pontja. A K beiktatta elnöki tisz dr.-t s az ünnepies aktus után komoly munka", ahogyan ezt az elnök eskütétele után közvetlenül a Fővárosi Hirlapnak adott nyilatkozatában mondta. nnek a munkának programját Bessenyey Zénó tizen- négy pontba foglalta össze. A program felöleli a közlekedés — javítását, a víziforgalom népszerűsí- a Máv.-pályaudvarok és vonalak rendeze- A szorosan vett värosepit tervek között szerepel a Duna-part rendezése, az Andrássy-út meghosszabbítása, a Madách Imre-üt — kiépítése, új parkok létesítése, a Tabán további rendezése, végül az új építésügyi szabályzat elkészítése. A repülőtér, nemzeti sportcsarnok és stadion, a ház- adómentesség ügye, az új hidakkal kapcsolatos problémák mellett nem feledkezik meg Bessenyey Zénő az idegenforgalom kérdéséről s: amelynek nagy jelentőségét eddig is meggyőzően hang: lyozta. Helyet foglal a tizennégy pontban a várost övező vGrosokkal és helységekkel a szer- ves ös: kapcsolás megteremtése, a nagy prob- léma, amelynek elöbbrevitelere éppen a Köz- munkatanác. jogosult s amely a főváros és a vármegye tárgyalása révén most különösen 1d6- szerü, FÉNYMÁSOLÓ INTÉZET e Fénymásoló papirok Másoló papirok MAGYAR VEGYKESZITMENYÜ PAPIRGYÁR OSER JAKAB BUDAPEST VI., Ó-UTCA 49. Alapíttatott 1893 Telefon : 238-90 Tisztújítás a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetségében. A Fansz tisztviselő-osztályának választmánya Liber Endre alpolgármester, szö- vetségi elnök vezetésével e -— héten tisztüjit6 ülést tartott. A szavazás eredménye alapján ügyvezető elnökké újra Duday Alajos dr, ta- nácsnokot választották meg. Alelmökök: Csorna Kálmán dr., árvaszéki elnök, Wossala Sándor tanácsnok, Sebő Bela föszämvevö, Szécsy Ernő dr. tisztifőorvos helyettes, Honffy Lajos adóhivatali igazgató lettek. — Főtitkárrá a le- mondott Budó Jusztin helyébe Fazekas — Béla dr. árvaszéki jegyzőt, titkárokká Kiss Zoltán tanácsjegyzőt, Juhász István dr. és Schlosser János dr. tanácsi fogalmazókat választották meg. Az egyéb tisztségek betöltése a következő: fö- pénztáros: Kosztolányi Sándor pénztári igazgató, pénztáros: Kiss Ferenc, pénztári aligazgató, fő- ellenőr Groszmann Béla főszámtanácsos, ellenőr Benesch István főszámtanácsos, jegyzők: Wurm Gyula dr. tanácsi fogalmazó, Horváth Ákos szám- vevőségi főtiszt és vitéz Rónaszéki Ferenc adó- hivatali főtiszt, ügyész: Szelle József dr. tiszti ügyész, könyvtáros: Vavrinecz Dezső dr. fő- könyvtáros, háznagy: B. Armann Gyula ny. se- gédhivatali igazgató, gazda: Honffy István, ke- zelö főtiszt. Az igazgatótanács tagjaivá megvá- lasztották Salamon Géza és Bódy László tanács- nokokat, Szokolay Leó árvaszéki ülnököt, Feyg- ler Károly dr. tisztiüg) t, Király Kálmán mü- szaki tanácsnokot, Bánóczy Béla műszaki főtaná- csost, Györky Tibor dr. tiszti orvost, Illyefalvi Lajos dr. statisztikai igazgatót, Budó Jusztin dr. fölevéltárost, Enyváry Jenö könyvtári igazgatót, Hunkár Béla vegyészeti igazgatót, Blazsek Gyula állategészségügyi főtanácsest, Klázer Kálmán h. főszámvevőt, Prückler Frigyes és Kleisz Alajos adóhivatali föszämtanäcsosokat, Dingha — Árpád pénztári igazgatót, Burg Ferenc vásárigazgatót, Csizmazia László erdőfőtanácsost, Morbitzer Dezső kertészeti igazgatót, Teasdale Ottó tűzoltó-főpa- rancsnokot, Vadkerti János gazdasági felügyelőt, Tordy Gyöző és Hessky Ferenc segedhivatali fő- igazgatókat, vitéz Gonda Jenő kórházi felügyelőt, Boldizsár Béláné főkezelőnöt, Klaudy — József nyomdai c. igazgatót, Strössner Ödön dr. bakteo- rológiai intézeti igazgatót, Zilahy Dezső idegen- forgalmi igazgatót; Duldcska Jenő — segítőalapi igazgatót, Kaszper Károly dr. kórházi igazgató- főorvost és Csizmarek József fögépészt. A vá- lasztás eredményének kihirdetése után Liber Endre alpolgármester elnök meleg szavakkal nyujtotta át a Fansz volt főtitkárának, Budó Jusztin dr. fölevéltárosnak a szövetség tisztelet. beli tagjúvá történt megválasztásáról szóló dí: oklevelet, amelyet Budó Jusztin meghatottan szönt meg. A különböző folyó ügyek tárgyalása után a szövetség 300 pengőt szavazott meg és aján- lott fel a kormányzóné inségakciója javára. Magyar egyetemi tanárt választott tagjává a né- met birodalmi jogi akadémia. Mint ismeretes, a né- met birodalmi jogi akadémia tagjává választotta Magyary Zoltán dr. egyetemi tanárt, a budapesti Pázmány Egyetem közigazgatási jogi intézetének igazgatóját. A választásról szóló okmányt Macken- sen budapesti német követ vette kézhez, hogy továbbítsa a kitüntetett profe ornak. "Tekintve, hogy Magyary Zoltán, a Tatai Piarista Öreg Diá- kok Szövetségének elnöke, az öreg diákok nagy szeretettel ki ilnek az első novemberi összejöve- telre, a József-téri Posch-vendéglőben, ahol ebből az alkalomból kis házi ünnepség lesz. Lejárt a Bécsi Idegenforgalmi Iroda he- lyiségének bérlete. 1931-ben bérelte ki a fővá- ros bécsi idegenforgalmi irodája részére azt a Kärntnerstrassei helyiséget, amely azóta valóban központja lett az osztrák fővá an megforduló túristáknak és idegeneknek. Annakidején öt évre kötötték meg a szerződést, amely most lejárt. Az évi bérösszeg 25.000 schillingben volt meg- állapítva, azzal a kikötéssel, hogy ezt a pénzt egy összegben, mindig február 1-én tartozik a fő- város kifizetni. Most tárgyalnak a bérlet meg- újításáról, amely valószínűleg sikerül is. A fö- város azonban az évi bért most már nem haj- landó egyösszegben fizetni, hanem negyedeven- kint, főleg azért, mert az átutalás így könnyebb. A bécsi idegenforgalmi iroda fenntartása min- den körülmények között szükséges, s az eddig elért eredmények bizonyítják legjobban ennek az ötletnek a helyes voltát. A bécsi iroda révén szinte évről-évre szemmelláthatóan növekedett idegenforgalmunk és megsokszorozódott az iroda UNIO amerikai rendszerű folytonégőkályhák UNIO és OETL tűzhelyek Oetl Antal vasöntőde és gépgyár r.-t. kályha és tűzhelyosztálya VI., Andrássy-út 9 "Telefon: 16-1-08, 27-5-87 működése óta a hozzánk látogató osztrákok és külföldiek száma is. Így például 1932-ben még- csak 17.186, 1933-ban már 22.939, 1934-ben pedig 24.989 osztrák vendégünk volt Budapesten. Az idei eredmény még kedvezőbb lesz, mert már eddig több mint tízezer vendéggel szaporodott az osztrák látogatók száma a bécsi iroda eredményes propagandája folytán. Az új központi választmány. A főváros tör- vényhatóságának központi választmányát a törvény rendelkezéséből folyóan ezév végéig újjá kellett ala- kítani. Ennek a kötelezettségnek a főváros törvény- hatósági bizottsága megfelel és megválasztotta a központi választmány új tagjait. A közgyűlés elé pártközi megállavodás folytán csak egy lista került, amely változatlanul keresztül is ment a szavazás- nál Az új központi választmány tagjaivá a köz- gyűlés a Következőket választotta meg: Baján Fe- renc, Bechtler Péter, Bényi Károly, Bródy Ernő, Büchler József, Cselényi Pál, Halmay Zoltán, Kaba- kovits József, Kunze Lajos, Miklós Ferenc, Mohaupt Gyula, Mónus Illés, Nagy Ferenc (Nep), Nagy László, Nemes Nagy Mihály, Petracsek Lajos (Nep), Pőzel István (Nep), Szentesi József (Nep), Sze- pessy Albert, Szöke Gyula, Terböcz Imre (Nep), Usetty Béla (Nep), Vályi Lajos (Nep) és Vörösváry Miklós. A polgármester rövidesen intézkedik az új központi választmány összehívása és formai meg- alakítása iránt. Házasság. Zólyomi Ily, Zólyomi Dezső hirlap- író kollégánk leánya, november 5-én házasságot köt Kozmányi Eduárd székesfővárosi mérnökkel. Dubsky Marianne, dr. Dubsky Alfréd ny. h. állam- titkár, a Weiss Manfréd Acél- és Fémművei Rt. igazgatójának leánya és dr. Bálint Péter, Bálint Zoltán építőmüvész fia, eljegyezték egymást. A Fővárosi Cirkusz sorsa. Néhány nappal ez- előtt érkezett meg Busch igazgató értesítése a vá- rosgazdasági ügyosztályba, amelyben közölte, hogy lemond a Fővárosi Cirkusz további bérbevételéről. Kovácsházy Vilmos tanácsnok már előkészítette az új pályázatot, ami a városgazdasági szakbizott- ság keddi ülése elé került. A pályázat határideje december 15. Tagadhatatlan, hogy Buschék ven- dégszereplése komoly nyeresége volt a nyári Bu- dapestnek. mert ismét kvalitäsos és világvárosi műsor került hosszú idő után a budapesti közön- ség elé. Az épület most esedékes hasznosításánál nem lehet más vezérlőszempont, minthogy foly- tatni kell ezt a magasnívójú cirkuszkultúrát, ami- hez Buschék hozzászoktatták a publikumot, Eppen ezért nem lehet kísérletezni olyan mesterkedések- kel, hogy a vurstli Néparénájának stílusa vonul- jon be ebbe az épületbe és becsempéssze oda a ki- kiáltós vásári csepürágást. Tökéletes hozzáértést, teljes szakismeretet és megfelelő tökeeröt kell kö- vetelni a fővárosnak a leendő — cirkuszbérlőtől és nem szabad hozzájárulni az "egyébként tisztes vendeglösipari képesítésű dilettánsok kétes értékü próbálkozásaihoz, amikor a Fővárosi Cirkusz a nyári évadban mint idegenforgalmi vonzóerő is erősen számításba jön. Megnyugvással halljuk, hogy a pályázók között lesz Back A. Dolly igaz- gató és Illés László kiváló hírlapírótársunk, akik mindketten résztvettek a nagysikerű és elismert Busch Cirkusz irányításában. Nem — kétséges ugyanis, hogy a Fővárosi Cirkusz a bérbeadó fö-. város és a közönség szempontjából, csak akkor jelént biztonságot és értéket, ha ennek élén kipró- bált szakmabeliek és nem laikusok állanak. A Belvárosi Polgári Kör évadnyitó társasvacso- rája. A Belvárosi Polgári Kör kedden, folyó hó 29-én este tartotta évadnyitó társasvacsoráját Eskü-ter 8. alatti helyiségeiben. A vacsorán meg- jelentek a Kör elnöke, dr. Kállay Miklós ny. földmívei gyi miniszter és a Belváros társadalmi életének vezető tényezői. Az estély borgazdája dr. Vajda Ákos kincstári főtanácsos, a Pesti Hazai Takarékpénztár ügyvezető igazgatója volt. homoroaszenıpali SZENTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, VIII., József-körút 68 TELEFON: B0-0-—04 ülöp Dezső építőmester Budapest, DI, Arena-üt 11 Telefon : 35—5—84 HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉEPITŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. KÖSZENBANYA "ISTÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telelonszámi 25—5-—54, 25—5—55.és 25—5—56 --- Page 349 --- Budapest, 1985 október 30. ÖVÁROSI [ocwAP VASAGCT O0 TE TEE BudapestésaPestkörnyék vitás gazdasági problémái az iparosok fóruma előtt Budapest és a Pestkörnyék sokat emlegetett, vitás ügyeinek elintézésével most foglalkozik Pest vármegye és a főváros vezetősége, sőt bizo- nyos — vonatkozásokban a — Közmunkatanács is programmjába vette a kérdések rendezését. Nyil- vánvalóan azzal a célzattal, hogy a vármegye akcióját alátámassza, a pestkörnyéki iparossäg ís beleszólt a vitába hétfön este az ujpesti ipar- testületben tartott nagygyűlésén, amelyen a kör- nyékbeli városok és községek ipartestületei érde- keik védelmére szövetséget alakítottak, A Gyárfás Emil ujpesti ipartestületi elnök vezetésével lefolyt gyűlés különböző pestkörnyéki iparos sérelmek letárgyalása mellett az úgyneve- zett vitás kérdéseket is sorra vette. Így mindenek. előtt foglalkozott a fővárosi vámmal és ismétel- ten leszögezte a vámtételeknek a békebelire való leszállítására és a tranzító forgalomban a vám- mentességre vonatkozó kívánságát. A gyűlésre meghívott Helle László dr. pest- szenterzsébeti h. polgármester ismertette a vár- megye és a főváros között foganatban levő tár- gyalásokat, majd Moór Jenő a kereskedelmi és iparkamara titkára azokról a tárgyalásokról szólott, amelyeket ebben az úgy- ben a kamara és a főváros folytat. — Szendy Károly polgármesterben — mondta — meg ven a készség arra, hogy a kérdés köz- megnyugväsra elintéztessék. Miután a [főváros költségvetésében jelentős szerepet játszik ez a vám, ennek eltörléséről nem lehet szó, de minden kilátás megvan arra, hogy találkozni fog a két érdek a leginkább sérelmesnek nevezett kérdések kiegyenlítésében, - mint amilyen a bütoripart ér- deklő vámtételk leszällitäsa és a mezőgazdasági termelőket érintő tranzitö forgalomhoz fűzött ki- vánság. A gyűlés a vámkérdésen kívül egész sereg kívánságot sorakoztatott még fel. Így kívánta, hogy a főváros a Beszkárt és a Gázművek mint a | környék közönsége részéről használt üzemek szükségleteinek ellátásában a pestkörnyéki iparos- ságot is részeltesse. Különös sérelemnek minösi- tették, hogy a tattersalli hetipiacokon a környék- beli iparosság nem vehet részt. A Hungária Műtrágyagyár budapesti telekbérlete Mint ismeretes, nemrégiben Szendy Käroiy polgármester a főváros pénzügyi bizottságának napirendjére tüzte a Hungária Műtrágyagyár rt. telekbérleti kérését, amelyet azonban a pénzügyi bizottság tárgyalás nélkül levett a — napirendről. Mint utólag kiderült, a bizottsági tagok nem vot- tak kellőkép tájékoztatva a polgármesteri javas- lat lényegéről és hátteréről, ennek tulajdonítható, hogy még csak tárgyalásra sem került ez a pro- bléma, amely pedig a főváros szempontjából igen nagy fontossággal bír. "Tudvalevő, hogy az egyik legnagyobb magyar vegyészeti üzem, a Spóadium gyár, az új nagyvásártelep közelében van. Már pedig a Spódiumgyár közelsége nem kívánatos az élelmiszer-nagyvásártelep — szempontjából, — éppen ezért az erre illetékes hatóságok úgy határoztak, hogy a Spódium gyárat tizenöt esztendőn belül jelenlegi helyén meg kell szüntetni. A Spódium- gyár a Hungária műtrágyagyár rt, érdekeltségébe tartozik, és a Hungária ezután elhatározta, hogy a megszüntetendő Spödiumgyär helyett megfelelő és nem kifogásolható helyen, de természetesen itt, Budapesten új gyárat létesít. A Hungária szakemberei ki is szemelték a város Aulajdonät képező azt a megfelelő telket, ameiy összhangban van a legújabb városrendezési ter- vekkel es amely telek a déli gyárövezethez tarto- zik. A Hungária ezekután beadvánnyal rordult a fővároshoz, amelyet arra kért, hogy biztosítson számára, illetőleg a felépítendő új modern vegyészeti üzem számára ötven esztendős telekbérletet. Ez a mindenképpen helyes elgondolás került az- után a pénzügyi bizottság elé, amely annakidején a fent ismertetett határozatot hozta, A Hungária Műtrágyagyár rt, természetesen nem nyugodott bele ebbe az elutasításba, annál kevésbé, mert időközben az iparügyi minisztérium is tudomást szerzett a kérdésről és —pártolólag interveniált. eto ee ———8 A gyűlés után kérdést intéztünk Helle László dr. pestszenterzsébeti h. polgármesterhez, aki a Vär- megye megbízásából a vitás kérdések rendezésé- nek előmunkálatait végzi, az eddígi tárgyalások- ról. — Szendy Károly polgármester — részéről mondta — Pestkörnyék problémáival szemben da legmegértőbb magatartást tapasztaltuk. Minden reményünk megvan arra, hogy a vele való tár- gyalások során a pestkörnyéki lakosság számára jelentős eredményeket fogunk elérni. X Megkérdeztük ebben az ügyben Juhász Jenő dr. gazdasági főtöőanácsot a NEP városgazdasági bizottsága és az Élelmiszer- üzem elnökét, aki a következőket mondta: — Az újpesti gyűlés egész komplexumával, amelyben most úgyis tárgyalást folytat a fővá- ros és a vármegye, nem tartom szükségesnek foglalkozni, csupán a legtöbbször emlegetett kö- vezetvám kérdésére térek ki. — Ami a kövezetvám kérdését illeti, meg- itélésénél figyelemmel kell lenni arra, hogy ez voltaképpen az út használatáért, elfoglalásáért és koptatásáért fizetett hozzájárulás. Ezeket az útakat a főváros közönsége saját költségén lé- tesítette. Elvileg tehát teljesen indokolható az, hogy azoktól, akik az útaknak építéséhez és fenntartásához hozzá nem járultak, de használ- ják, ilyen címen bizonyos hozzájárulást szedjen. — Ebből az elvből kiindulva, voltaképpen nincs különbség az itt maradó és a tranzitó áru között. Nézetem szerint ebben a tekintetben nem a kövezetvám jogosultsága, hanem legfeljebb az vitatható, hogy méltányos-e a kulcs mai mér- téke és szükséges-e különbséget tenni tranzitó és nem tranzitó áru között, E nagyon helyes álláspont szerint ugyanis a fő- városnak elsőrangú érdeke, hogy egy ilyen hatalmas üzem, amely évi hat. millió pengős forgalmat bonyolít le és en- nek megfelelő adót szolgáltat be a főváros pénztárhoz, feltétlenül itt maradjon Bu- dapesten, és ne költözzék vidékre. FE felvilágosítások után a főváros vezetősége ismét kezébe vette az ügy elintézését, úgyannyira, hogy értesülésünk szerint a főváros szakemberei már meg is tartot- ták a helyszíni szemlét, amely a Hungária kérését illetően kedwus-ző ered- ménnyel járt. Tekintve, hogy az autonómiát a most következő két héten át egyfolytában foglal- koztatja a költségvetés közgyűlési tárgyalása, a Hungária telekbérleti kérésével a budget-tárgyalás utáni legközelebbi ülésén foglalkozhatik csak is- mételten a pénzügyi bizottság, amely előrelátha- tóan ezúttal nem fog elutasító álláspontra helyez- kedni, >>> Egymillió pengő értékű élelmiszerszállítás a közkórházak részére A közkórházak hatalmas tömegü, kereken egymillió pengő értéket reprezentáló — élelmiszer- szükségletére a főváros nyilvános versenytárgya- lást hirdetett. Azelőtt az Elelmiszerüzem útján gondoskodott a főváros ilyen szükségletéről, de az új fővárosi törvény életbeléptetése óta az Elelmi- szerüzemn:k ez a kiváltsága megszünt és csak a magáncégekkel azonos feltételekkel vehet — részt a versenytárgyaláson, A megtartott versenytárgyalásra összesen hu- szonhét ajánlat futott be, amelyek közül egy ér- venytelen volt. A többi ajánlatot a közegészség- úgyi osztály és a közélelmezési osztály együttesen bírálták felül, s az így kialakult javaslatot terjesz- tették hétfön délben a közegészségügyi bizottság elé, A bizottság elfogadta az ügyosztály javasla- „8000 kg. sárgaborsót, 8000 kg. tát, mely szerint a kórházak élelmiszerszükségle- tét hét cég fogja szällitani. Az Elelmiszerüzem ajánlata a többi ajánlattevővel szemben annyira előnyös volt, hogy a szükséglet legnagyobb ré nek szállításával a Községi Blelmiszerüzemet bi ták meg. A Községi lelmiszerüzem a következő élelmiszereket [fogja szälltani a —korhdzuknak: 2,300.000 darab tojást, 36.000 kg. rizst, 6000 kg. kockacukrot, 130.000 kg. kristálycukrot, 6000 kg. porcukrot, 100 kg. burgonyacukrot, 100 kg. s: jóncukrot, 200 kg. csokoládét, 500 kg. csokoládé- port, 200 kg. csokoládé mártógyurmát, 2300 kg. kakaót, 50 kg. kakaóvajat, 4500 kg. pörköltkávét, 500 kg. pótkávét, 10.000 kg. malátakávét, 500 kg. teát, 16.000 kg. búzadarát, 40.000 kg. nullás- lisztet, 100.000 kg. duplagrizes nulläslisztet és 52.000 kg. 2-es lisztet, 5000 kg. kekszet, 500 cso- mag tortalapot, 10.000 darab fagylaltostyát, 3500 kg. vegyes befőttet, 10.000 kg. aszalt szilvát, 1500 kg. szilvaízt, 2000 kg. barackízt, 300 kg. finom lekvárt, 3600 üveg sört, 15.000 liter feherbort, 1000 liter vörösbort, 800 kg. hüskivonatot, 500 kg. fügét, 450 kg. mazsolát, 750 kg. mogyorót, 250 kg. mandulát, 100 kg. cukrozott-gyümölcs-törme- léket, 500 kg. diót, 2600 kg. dióbelet, 18.500 liter ecetet, 175 kg. ételolajat, 380 kg. málnaszörpöt, 360 kg. mustárt, 45.000 kg. sót, 600 doboz szardi- niát, 2 kg. vanilinport, 5 kg. vaniliát, 180 kg. egész borsot, 100 kg. törött borsot, 20 kg. egész fahéjat, 22 kg. törött fahéjat, 240 kg. kömény- magot, 850 kg. paprikát, 8 kg. babérlevelet, 5 kg. majorannát, 4000 kg. mákot, 2000 kg. árpagyön- gyöt, 12.000 kg. fehérbabot, 6000 kg. fürjvabot, zöldborsót, 8000 kg. lencsét, 5000 kg. mézet, 8000 kg. savanyu uborkát, 3000 kg. ecetes paprikát, 23.000 kg. sa- vanyított káposztát, 10.000 kg. paradicsomkon- zervet, 1000 kg. lecsót, 6000 kg. tök-konzervet, A Duna-Kekszgyár r.-t. kapott megbízást 100 kg. csokoládédara szállítására, az Blelmiszer- és Áru- szálútó Kft. szállít 60 kg. rizslisztet és 100 kg. ételzsírt, a Glasner Miksa-ceg 100.000 csomag kétszersült, 2400 doboz gyermekpiskota, 3000 drov. levegőkenyér, 650 drb. aleuronat-kenyér és 100 drb. graham-kenyér szállítására kapott megbízást. 6000 kg. vegyes gyümölcsiz szállítására Platter János ajánlatát tartották legelönyösebbnek, 850 liter rumot a Hazai Likőr-, Rum- és Sze yar r.-t. szállít, 500.000 kg. burgonya szállítására aA Kisgazdák és Birtokosok Szovetkezete kap meg- bízást, végül 5000 kg. vajbab-konzervet és 2000 kg. zöldborsó-konzervet a Dick Fidel és Tüärsa- cégtől fog beszerezni a főváros. A szociálpolitikai ügyosztäly Liber alpolgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen döntöttek a nép- jóléti intézmények, árvaházak és a hatósági étkezte- tési akció részére szükséges élelmiszerek szállításá- ról is, Uj kincstári főtanácsosok, A kormányzó a pénz- ügyminiszter előterjesztésére Polder Móric János- nak és dr, Baranyai Lipötnak, a Magyar Nemzeti Bank igazgatóinak, a köz érdekében pénzügyi téren szerzett érdemeik elismeréséül a magyar királyi kincstári főtanácsosi címet adományozta. A Nova közgyűlése. A Nova Közlekedési és Ipari Rt. pénteken megtartott közgyűlése elé ter- jesztett igazgatósági jelentés kiemeli, hogy az igazgatóság a társaság mobil tökeinek megfelelő vállalkozásba való fektetése tervével foglalkozik és ebben az irányban már huzamosabb idő óta foly- tat tárgyalásokat. A — közgyűlésen — szokatlanul nagy számban megjelent részvényesek az elnöklő Wolf Jenő felvilágosítása alapján az összes igaz- gatósági indítványokat egyhangúlag tudomasul vette. A városligeti és az Erzsébet-téri tejivök bérletének meghosszabbitäsät kéri a Központi tejcsarnok. A városligeti tejivót 1927 óta a Bu- dapesti Központi Általános Tejcsarnok bérli. Ez a szerződés a jövő évben lejár. A bérlő most azzal a kéréssel fordult a fővároshoz, hogy hosz- szabbítsa meg a szerződést 1944-ig. Arra hivat- koznak, hogy ekkor jár le az Erzsébet-téri tej- ivócsarnok bérlete is, így indokolt lenne, hogy a vállalat két testvérintézményét egyenlő el- birálás alá vonják. A tejcsarnok hivatkozik arra is, hogy az utóbbi években a városligeti tejivót 160.000 pengővel átépíttette, amelynek az amor- tizációját csak hosszabb idő alatt tudja bizto- sítani. 270 vagón takarmányt vásárolt a főváros. A főváros fuvartelepe, köztisztasági hivatala és a köz- vágóhidak részére 27.000 métermázsa (270 vagón) takarmány szállítására több budapesti takarmány- kereskedő cég adott be ajánlatot. A 230.000 pengős szállítást több cég között megosztották. A Rotter Zsigmond cég 3500 métermázsa, a Klein Lajos cég pedig 3000 métermázsa zabot szállít 18.66 pengős egységárban, 10.000 métermázsa rozsszalmát 5.30 pengős árban. 10.500 métermázsa anyaszénát 11.30 pengős árban a Glas Béla cég szállít. Megválasztották a borellenőrző bizottságok tag- jait. A kormány rendelete folytán újjá kell alakí- tani a kerületi borellenőrző bizottságokat, amelyekbe a főváros törvényhatósági bizottsága két-két tagot deiegál. A borellenőrző bizottságokba a következő- ket választották meg: I. ker.: Avar László dr. Hoffmann János; II. ker.: Guttenberger Antal, Zsigmond László; III. ker.: Sipos Károly, Baksa Mihály; IV. ker.: Holub Rezső, Baldauf Mátyás; V, ker.: Pentz Jakab, Pentz István; VI. ker.: Babitz György, Posch Ferenc; VII. ker.: Bánó Dezső, Dési Géza, dr.; VIII. ker.: Werner János, Kugler Ferenc; IX. ker.: Bischoff Ignác, Klein János; X. ker.: Sztics Lajos, Lukács Gyula; XIV. ker,: Sohrankó Gyula, Schultz Ferenc. --- Page 350 --- VÁLIATKOZÁS , Mindenki kapjon közmunkát" - — ez a kövezöipartestület új vezetőségének programja Megírtuk, hogy a Budapesti Kövezők Ipartes- tülete új vezetőséget választott Az új elnök, Bor- lay Károly mérnök, érdekes tervvel foglalkozik. Még szorosabbra akarja fonni azokat a kapcsola- tokat, amelyek a főváros vezetőségét és —Buda- pesti Kövezök Ipartestületét összefűzik. Borlay Károly érdekes akciót kezdeményezett, amelynek az a celje, hogy az ipartestület minden tagja részesüljön a fővárosi közmunkákból. Az új veze- töség programjának három fő pont iparvedr- munkamegosztäs Ki küszöbölni azt a he ipartestület es ta nak a fővárostól, míg má: sem juthatnak közmunkákhoz. De küzdeni akar az iparte. let az árrombolás ellen is, Ezért Bor- lay Károly körlevelet intézett az ipartestület tag- jaihoz, amelyben elsősorban felhívta figyelmüket arra, hogy az ipartestület csak akkor tud ered- | ményes munkásságot kifejteni, ha tagjai betart- ják a közgyülés által jóváhagyott megállapodá- sokat és kifel erőteljes testület egységét mutat- ják. Felszólítja körlevelében az ipartestület tag- jait, hogy az elmult év tapasztalataira, esetleges hibáíra vonatkozó megjegyzéseiket sürgősen kö- zöljék az ipartestület vezetőségével. A vezetőség ugyanis programot kíván adni a főváros vezetü- ségének és ebben a programban ki akarja emelni, hogy melyek a Budapesti Kövezők Ipartestülete- nek kívánságai. Ennek a programnak középpont- jában — értesü nk szerint — elsősorban az áll, hogy az ipartestület minden tagja közmunkához jusson. Az érdekeltek nagy örömmel fogadták az új elnök kezdeményezését. Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VL, Babér-utca 80. Telefon: 932—26 lem, és árvédelem: akarják len gyakorlatot, hogy az gjai többfajta munkát kapja- | k egész évben egyszer. eg LIEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐ!-ÚT 64 TELEFON : 82-8.06 HEINICKE H. FR. Gyárkéményépítés, kazänbefalazäs, kémenceépítés hőszigetelés BUDAPEST, V. AKADÉMIA-U. 6 Telefon : 22 Konrád Pál PARKZIT GYAR -6—20 KÖZPONTI IRODA : Budapest, Vl., Andrássy-út 6. Telefonszám : 16-5-58. Baráth György hat, eng. villanyfelszerelési vállalata Budapest, I., Olasz-Sasor 4 Telefon: 609-67 STEINER ISTVÁN FIAI] FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6. Telefon: 22-9-63 Gyártmányok: Fényvető viz eresztő csapok, olajozók, szelevek, gőzcsapok TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK ÉPÍTÉSI ÉS KöÖ- VEZÉSI VALL. "Telefon: 86-0-64. Pndanest, TX., Bakáts-u. 1. 39.071/1935- Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Acsmunkát a F 1162 pengőért Kömivesmunkät a városmajori tenniszpälyänäl: ne Jözsef-laktanyänal: Nagy József Barcsay Lajos 1476 pengőér Bütorszäll anott: Goshy Miklós 1319 pengőért. Asztalosn Mária Terézia-laktanyánál: Hencz Ferenc 1105 pe Mázol munkát ent Jänos-körhäznäl: Czibere i Élelmiszár ly 1240 pengőért. Rudolf-téren: ő Vzemnél: Al "GY ula 1096 és I Kapcsolóház építési munkát Emil 48.000 pengőért. Méhes ádiumkórház, központi fűtőberendezés, á VII B -utca 88). — TI. dogosmuni ardos Lipót, 3764 P. elmiszerÁrúsító Üzem fiók részére reitner Bernát (VI., Kiräly-utca 36) roksári- uti , 4600 > házi telefon. Dial telefonkereskedelmi részvén ság (VL, tvös-utca 11), $990 P. — VII., Nagydiófa-utca 14, központi kórházi anyag- aktär melegvízberendezés készítése, Rietschel és Henne- (VIII, Prät a 12), 7865 FP. Csépei Jenő (IV., suth Lajos-utca 8) 6433 P. — IX., soroksári-uti Marha- óhíd facementtetöfedes, Biehn János, 82,70 P. — ci-üti Fertőtlenítő Intézet kazänfala: , Custodis Al- 3600 P. — VIII os! Színház, központi fűtés, Zim- s 3s-utca 18), 3033.02 P. — bádogos- é ár Kálmán (VII., Columbus-utca 14) 5586 P, téri rádiumkórház burkoló: nunkálatai, Andrea ár részvénytársaság (V., Tátra-utca 26) 11.015 ementárúg pengő. Uj versenytárgyalási kiirások A hengermalomúti iskolabarakk bontására Na-terre való átszállítás összes munkálataira. 5 november 15-én délelőtt 10 6r: é osztályon. (Versenytárg A templom-utcai barakkiskola bont útra való átszállí összes munkálataira. Ajánlat teh november 3 előtt 10 óráig építési ügyosztá- 3) tályon. A deligyümöles árv bérletére. Ajánlat tehető novembe "11. én délelőtt 10 óráig a közélelmezési ügy- lyon. A Köérberki-út repülőtér melletti szakaszának útrende- 1 i Ajánlat tehető november 11-én délelőtt út- és csatornaépítés hirdetmény a mai 00 a kiöntőanyag szállít (Verseny- a a . BESZKART részére. at tehető november délelőtt 410 óráig a SZKÁRT-! —3535———— 250.313—1935. pm. XIII. sz. Versenyjárgyalási hirdetmény Közlöny ,, Hivatalos hirdet a Fővárosi 1 ajánlati feltételekre, vit . sz. elemi iskola I. sz 5 a XIV. ker. Ögyalla- térre Lőcsei-út) való áts; ával kapcsolatos ösz- szes iparos-munkákra. A közzállítás köl biztosítva vannak. Ez a kö: A . §-a ér- kisip: zövetkezete, alkalmi szállítócsoportja rés: akkor lehet e van fenntartva; másnak odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. A közszállítás megkez ek és befejezésének idő- pontja, valamint a jótállás időtartama tekint en a vo- natkozó költségvetési kiírás feltételei az irányadó Az ajánlatot a rende ánlati minta felhasz- a jelen valamint az ezt ki- észítő általános ajánlati feltételekben foglaltak értelmé- at és mellékletei adatát és feltételét tartalmazzák me egte lelően előkészített ajánlatokat sértet- elhelyezve, pecséttel lezárva a megrendelő jonti Városháza) IV. árosház-u, 9. sz. 50. ajtószám alatt 1935. évi november hó 15. napján d. e. 8—10 óra közt személyesen, vagy megbízott utján kell benyujtani. A be- nyujtott ajánlatok a benyujtási határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyilvá- nosan felbontásra. Azt az ajánlatot, n, a kijelölt állapított felté amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt időbe nyujt be, vagy pedig nem a lek és előírások értelm bályzat idevonatkozó rendelk: m leh ekben nni n gármesteri XIII. Kovács mérnöknél nyerhetők, megtekinthetők. Az ajánlati minta, tési s ártápok pedig III. emelet 342. alatt 60 fillér Ha a kt munkanemre zeget nem haladja meg, nyokat díjtalanul kapják meg. tők a szükséges felvilägositäsok is a 11 vállalti 2 iparosok a kiad Ugyanott nyerh közszál al kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre, A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi október hó 23. napján. A polgármester megbízásából: Wossala, s. k., tanácsnok. II. pm, szám, Versénytárgyalási hirdeimeny ker., Ki. szánk útrendezési hirdetek. Az ajánlatok megtételénél a Fővárosi Közlöny , ,Hiva- talos hirdetések" rovatának élén közölt ajánlati feltételeken, továbbá az 50.000/1934. K. M. számú Közszállítási szabály- zaton, — valamint a — székesfőváros vonatkozó — Általános, Részletes, Különleges, Ajánlati, Szerződési feltételein kívül a jelen versenytárgyalás hirdetmény alábbi kikötései érvényesek, Bánatpénzül az ajánlati összeg 296-át, biztosítékul pedig megbízás esetén a vállalati Összeg 596-át kell letenni. berki-út repülőtér mellett levő szaka- munkáira nyilvános versenytárgyalást Budapest, 1935 október 36. A munkások alkalmazására nézve az 1934. évi február 28-án kelt 18.312/1934—XII. számú polgármesteri rende- letben foglaltak irányadók, amely szerint a munkánál csak hó 2 olyan munkások alkalmazhatók, kik igazoltan legalább 1 (egy) ev óta állandóan Budapesten laknak. Vállalkozó tartozik ajánlatához a szállítandó építési anyagokból mintát csatolni és a székesfővárosi útügyi intézet bizonyítványával igazolni, hogy a mintázott anyagok u székesfőváros előírásának megfelelnek. Csak megfelelő anyagok használhatók fel. lalkozónak az általa feltételekben előírt végzett munka jóságáért a időtartamra jötälläst kell Szabályzat 27. §-ának 5. pontja értel- munkánál az ingás az egyes munkanemek magasabb lehet és a 62. §. 4-ik SE A Rész! vállalnia, A Kö: mében ennél a értékének 209 pontja szerint munka címén s idő me apítás nem köv kötele munkadíjkimutatásában mlájában külön feltüntetni, használt főanyagok mind forgalmiadó-váltság alá esnek-e és hogy a váltságkulcs valamelyik főanyagra nézve nem 090-e. Eule kező esetben a számlát a főváros nem fizeti ki. benyujtásáh: szükséges nyomtatványok a Központi Városhá. a, II. emelet, 289. ajtószám alatt 3 pengő 90 fillér ellenében kaphatók. séges felvilágosítás a Központi Városháza, II. . ajtószám alatt nyerhető, ahol a tervek is meg- állítási is esetleg felmerülő több vagy kevesebb térítés, sem új egységár, vagy határ- he! és hogy az útrendezéshez fel- A kellően felbélyegzett és aláírt ajánlatokat sértetlen borítékba helyezve, pecséttel lezárva. 1935. évi november hó 11. napján. délelőtt 10 órálg kell a Központi Városháza, IT. emelet, 284. ajtószám alatt benyujtani. Az ajánlatok felbontása ugyanaznap délelőtt 11 órakor lesz a Központi Városháza, II. emelet, 285. ajtószámú helyi- ségében, ahol a magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghataln a látott képviselői jelen lehetnek. felirattal kell ellátni: „Ajänlat a 39.071/1935—1II. pm. számú versenytárgyalási hirdetményben közölt XI. ker,, Kőérberki-út repülőtér mellett levő szakaszának útrendezési munkálataira." Budapest, 1935. évi október hó 23-án. A székesfőváros polgármestere. —— 228.562—1935. XI. Versenylärgyaläsi hirdetmény ssal a városi Közlöny ,, Hívatalos hirdetések" ik élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil- vános írásbeli nytärgyalı hirdetek a hivatalai, iskolái, intézetei és üzemei részére 30.000 darab juta (hessain) surolóruha sz: A teljes kiírási művelet (vállalati feltételek, ajánlati ür- lapok stb) Budapest áros központi anyagszertä- Központi Vár , III. udyar) hétköznaponon zerezhetők, illetve megte- Budapest székesfőváros köz- rov ati 1 november hó 11-én délelőtt 10 óráig kell benyujtani. Az ajánlatok a polgármesteri XI. ügyosz- tály hivatalos helyiségében (Központi városháza; II. em. 235.) ugyanaznap délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, Del ek ajánlattevők vagy azok igzolt képviselői jelen ehetnek. Budapest, 1935 október 22-én. A Székesfőváros polgármestere. — 250.325—1935. pm, XIII. Versenylárgyalási hirdetmény lással a Fővárosi Közlöny ,, Hivatalos hírdetések" rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil- vános versenytárgyalást hirdetek a III. ker., Templom-utcai barakiskola épületének le- bontásával és a XIV., Egressy-üt—Köver Lajos- utcára való átszállításával kapcsolatos összes iparos- munkákra, A közszállítás költségei szabályszerűen biztosítva vannak. Ez a közszállítás a Közszállítási Szabályzat 51. §-a ér- 3 alkalmi : állítócsoportja részére van fenntartva; másnak csak akkor lehet odaítélni, ha elfogadható kisipari ajánlat nincs. llítás megkezdésének és befejezésének idő- alamint a jótállás időtartama tekintetében a vo- ségvetési kiírás feltételei az irányadók. atot a rendelkezésre álló ajánlati minta fel- val és a jelen hirdetményben, valamint az ezt ki- zító általános nlati feltételekben foglaltak értelmé- ben olyképp kell szövegezni, hogy az ajánlat és mellékletei a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák. Az aláírt és megfelelően előkészített ajánlatokat sértet- len borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a megrendelő hivatalnál (Központi Városháza) IV. ker., Városház-u. 9. sz. III. emelet, ajtöszäm alatt 1935. évi november hó 15. napján d. e. 9—10 óra közt személyesen, vagy megbízott útján kell benyujtani. A be- nyujtott ajánlatok a benyujtást határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyil- vánosan felbontásra. Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a kijelölt helyen, a kijelölt időben nyujt be, vagy pedig nem a meg- állapított feltételek és előírások értelmében készít elő, a Közszállítási ályzat idevonatkozó rendelkezései szerint, figyelembe venni nem lehet. Műszaki kérdésekben szükséges felvilágosítások Köz- ponti Városháza, III. emelet, 314/a., Katona építésznél, nyerhetők, ahol a tervek és rajzok is megtekinthetők. Az ajánlati minta, a feltételek, költségvetési ürlapok pedig III. sz. pontja, natkozó emelet 342. ajtószám alatt a hivatalos órák alatt 60 fillér áron mei Ha a közszállítás vállalati összege, HE egy bizonyos munkanemre eső vállalati összeg a 15.000 P összeget nem haladja meg, kisiparosok e kiadvä- nyokat díjtalanul kapják meg. Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilägositäsok is a közsszállítással kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre. A szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi október hó 24. napján. A polgármester megbízásából: Wossala, s. k., tanácsnok, Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-uten 5/7. Telefon: 59—2—98 A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Hiladja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállatat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ Igazgató --- Page 351 --- Huszonöfödik eviolyam Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ......24 PENGŐ FÉLÉVRE .. . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban 45. szám Aa udapest, 1935 november 6 MEGJELENIK MINDEN SZERDÄN Szerkesztösäg Gz kladöhlvatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Budapest munkaprogramja Vasárnap este két zenei szám között Szendy árolynak, Budapest székesfőváros polgármes- terének hangja csendült fel, hogy ezúttal nem is annyira Budapest polgárságához, mint inkább az egész ország közönségéhez szóljon. Meg kell vallanunk, hogy a magyar rádió becsülettel tel- jesítette Budapest iránt való kötelességét, igen jó szolgálatot tett a fővárosnak, mert az a kép, amelyet a polgármester nyílt őszinteséggel, de önérzetesen, szeretettel és jogos optimizmussal az ország népe elé tárt, egészen 1r mint amit Budapest ellenségei oly szorgalmasan, kitartóan és oly hihetetlen elfogultsággal terjesztenek. Aki ezt a rádióbeszédet hallotta, megérthette, hogy Budapest a — világvárosok között a leg- szilárdabb gazdasági viszonyok között él és sem az államkasszára, sem az adózó polgárság újabb megterhelésére nem szorul rá. Ennek dacára mégis: alkot, teremt, intézményekkel gazda 1gsz amelyek az országnak is hasznára égére válnak. Megérthette Szendy Ká- roly rádióközönsége, hogy ez a főváros nagy szeretettel viseltetik a magyar vidék iránt, mert — mint a polgármester mondotta — Budapest z nemzeté, mi és a magyar — vidék egy- Szeretetet kért a polgármester Budapest számá a, amely ezt a szeretetet min- denkor s zorosan v aadta és a jövőben is százszorosan fogja v 1adni. Bizalomnak kellett érnie a rádióbeszéd ha- tása alatt a polgármester jövő évi tervei, bátor elhatározásai iránt, hiszen mint maga mondta, ezeket a terveket a lakosság újabb megterhelése nélkül „a higgadt munka keretei között" kívánja megvalósítani. És miközben a közmunkák tömc- gével kívánja a polgármester a főváros gazda- sági életét fellendíteni és szociális békéjét biz- tosítani, bevételeinek nagy részét összeömleszti a magángazdaság vérereibe, amikor a költség- vetés keretein belül kilencvenegy milliót és azon túl is igen jelentékeny € zeget juttat a város polgárságának és munkásságának, A rádióhallgatók meggyőződhettek arról, hogy a polgármesternek hatalmas, de határozott programja van, amelyben szinte mindenki szá- ás, mára van valami, ami a mai nehéz viszonyok között valósággal ajándékszámba megy. Néhány szeretnénk csak itt megörökíteni a polgármester hatalmas programjából, amely olyan vígasztaló, biztató mindnyájunk imára. Mi-mindent épít tenat a 1ő jö évben ? Csak most adták á ik új hangfoszlányt got és a főváros hozzáfog a k új, az angyalföldi el 1já felállításá- hoz. Ugyanakkor több évi programot tölt be a templomok egész sor legelső- sorban és főként a belvárosi templom átépítése. A. közlekedés javítása érdekében ötven új autó- busz épül a huszónegymilliós kölcsönből, de a is nagy beruházásokra ül (a közúti sínhálózatnak az úttest közepére való áthelyezése, a Pálffy-téri végállomás áthelye- zése, számos hurokvágány építése stb.) termé- szetesen mindez újabb hitelművelet igénybevéte- lével. Budapest hű marad az idén is ősi tradi- ciójához, hogy a beruházások mellett a kultúráért is bőséges áldozatot hoz, amikor a kölcsönből három milliót ad új iskolák emelésére. Igen jelentős tételek a nagyvásá telepen és a sertésközvágóhidon végrehajtandó átalakítások és főként az útépítés terén a bala- toni országút budapesti szakaszának megépítése, a Hungária-úti és egyéb csatornák építése, a parkirozás további nagyarányú fejlesztése és itt főként a Tabán hatalmas kertészeti rendezése. Budapest és az ország egészsége érdekében két- milliót fordít a főváros az új Szent János-kór- hasznothajtó ZSITVAY TIBOR a Fővárosi Hiriapban megvilásítja a Nemzeti Egység fokok : A Aa Pártja törvényhatósági munká- ja k szakszerü elökesziteset 8 ilvánossás kizarasa NEP nak szónokai méltóknak most lepergett viták során a A főváros ági bizott folyó költs tési vitájában a — legkiemelkedőbb nyultak ehhez a nagykoncepciójú bemutatöbe- esemény gtelenül a hatalmas, új pártnak, a édhez. Ezek ül is kiemelkedett a városren- Nemzeti Pártjának bemutatkozása. Az i szakbizottság elnökének, Harrer Ferencnek, z törvény élet nagy érdeklődéssel mzeti Egység Pártja városrendezési szakértő- várta ezt a bemutatkozást, mert hiszen számbe | ek Szer a a költségvetés III. feje- fölényénél fogva nyomban választások zetének val kapcsolatb 70k- nyilvánvalóvá vált, hogy döntő tényezője lesz ban r mertett be: 0) Fe- autonómiának, Amennyire megok volt renc tudvalevően annak a meggyőződé adott előzetes értékelés, ugyanannyir megokolt kife: hogy most megnyilvánuló figyelem, amellyel — politikai tést pártállásra maló tekintet mél ísérik — minden lehet oldalról a Nen valamennyi tag. jának felszólalá. 1is nem pedig két alapjeltétele egyszerű, ászólások, 3 k csu- elemben vett pán az aktualitás nyujt érdekességet, hancm egy | gyékével való hatalmas centrális elgondolá megnyilatkozásai, . Minthogy ez amelyekben a higgadt tárgyilagosság mellett ei- asági vonatkozású z sősorban az egész kivételes szakszerűség dominál a főváros adópolitikáját. Politika fűtötte nek és szenvedély által izonban meg kell találni a módot felkorbácsolt ágnak, elfogultságnak nyoma sincs ez a felszólalásokban, a székesfőváros és a környék lakossá mindegyikén látszik, hogy alapos előtanulmány, [/ között mesterségesen szított — ellentéteket témában való komoly elmélyedés előzte meg azo- végleg kiküszöböljék. kat. Harre Fere beszédét a 1 3 Mär multheti ámunkban rámutattur mennyi pártja olyan megkülönböz tt figyelem- E gekre, mégpedig itvay "Tibor j mel hallgatta meg, hogy a Fővárosi Hirlap mun- beszédével kapcsolatban, Zsitvay Tibor közg | katársa időszerünek látta megtudakolni Zsitvay lési , szüzbeszéde" egyszersmind a Nemzeti Egy- | Tibor véleményét erről a beszédről, amelyhez ép- ség Pártjának bemutatkozása is volt és az azóta | pen ő gratulált elsőnek - Zsitvay Tibor dr., Vemzeti Egység Pártja fő szervezetének elnöke rosi a következőket a Fővárosi Hirlap munkatársának: Pártja, most mutatkozik be, közgyűlésének. Ezt a bemutatkozást mondotta - Pártunk, a Nemzeti Egység a költségvetési vita során a főváros törvényhatósági azonban a nyilvánosság kizárásával tartott értekezletek egész sora előzte meg a párton, illetve a párt keretein belül. Ezeken az értekezleteken sorra vettük Budapest székesfőváros valamennyi problémáját és, hogy a tények ismerete tekintetében a legcsekélyebb hiány se mutatkozhassék, megbeszélésekre számos egészen kiváló és elsőrangú szakértőt meghívtunk. is — Ezeknek a szakszerű ankéteknek eredménye az, hogy a pártunk részéről tör- tént felszólalások sohasem pillanatnyi, esetleg egyénieskedő öt- letekből fakadnak, hanem céltud atosan jelentkezik bennük az egész pártprogram, amely nem más, mint Budapest boldogulása. — anezen az alapon vesz részt a párt a szakbizottságok mu: ban is, ahol ugyan- csak soha nem feledkezünk meg a na és távolbalátó programon kívül a ma égető felada- tainak megoldásáról, ami annál inkább természetes, mert hiszen a mai gazdasági viszonyok mellett ez k el áll az általa ápolt magyar testvé érisé BY is a főváros legnagyobb pártjának, amellett egészen k nagy gondolatához. nyilatkozata, néltőbt nelyet főváros törvényh; amc 1y- kommentálja le mert kotó munk kíván folytatni Fddig szól hez azt hi a benne Pártja életében hogy a magánépítkezés november elsejével szinte teljesen megszünt, most a fővárosnak köteles- ház nőgyógyászati és a Szent eves sét] pedig 1.3 0.000 pengöbe kerül a Rudas: sége a munkanélküli ellen való küzdelmet átépítése is. minél több közmunka gyors kiadásával meg- Kétségtelen, hogy az egész ország büszke | indítani. Budapesten sem szabad senkinek fedél erre a programra, Budapest közönsége pedig | és kenyér nélkül maradnia: ezek a polgármester szavai. A közvélemény pedig azt mondja: kap- jon mindenki kenyeret és fedelet, de aki egész- séges és munkabíró, az ne kapja ingyen, hanem munkáért. szívből szerette volna a polgármestert megtap- solni. Budapest népének most csak egy sürgős kérése van, amit a NEP szónokai többen is tol- mácsoltak a költségvetési vitában. Ez pedig az, --- Page 352 --- Budapest, 1935 november 6. Védekezik a löväros az alaptalan kártérítési perek ellen Ezentúl harminckét évig megőrzik minden kórházi beteg kórtőrténetét Az utóbbi időben nak elő olyan esetek, hog város közkórházaiban eredménytelenül ápoltak, távozásuk után mühiba . címén pert indítottak a főváros ellen lössé azért, Ezekben a pe- g melynek a i kar miatt sokszor mert re rekben a fővé minduntalan vi: iltoz ti ügyé 5 másodorv évekre szamenően kellett nyomozást folytatni a valódi yállás tisztázására sokszor igen nehéz 1 te volt, mert a K datok nem min- lottak rendelkezésre. Hasonló esetek elkerü- ból a polgármester most radikális és fon- tos újítást rendelt el, amelyről Salamon Géza ácsnok, tője a Fővárosi Hir- lap munk pen tájékoztatta: Az utóbbi időben nte divatba j betegek, akik bármilyen oknál fogva a főváros kórházaiban, a legodaadóbb kezelés és ápolás elle- nére sem talá áltak gyógyulá pereket indítottak a főváros műhibákra, orvosi mulasztásokra hivatkozva, yagi kárpótlást követeltek. a közegészségi Bár a föväros minden esetben bizonyí- tani tudta a me és a kereseteket szinte kivétel nélkül elutasította a bíróság, mégis sok utánjárással és kellemetienseggel járt az ilyen perek lebonyolítása Ezért a polgármester a jövőt illetően igen komoly és perdöntő 6vöintezkedest rendelt el, amely előre- láthatóan almas lesz az ilyen alaptalan zakla- tások megakadälyozäsär: . Elrendelte ugyanis, hogy a kórházi osztályok ezentúl a kórtörténe- teket necsak a legalaposabban szerkesszék, hanem a leggondosabban meg is őrizzék. Ezekben a perekben ugy mindig döntő bizonyí- tékul szolgált az illető ápolt kórtörténete, annál is inkább, mert az alorvosok, segédorvosok gyakran változnak, sokszor ki sem hallgathatók, vagy tanu- zásuk bonyodalmakkal, nehézségkekel jár. Tekintet- tel ari ezideig m nem volt szabályozva, hogy a kórtörténeteket mennyi ideig és hogyan kell megőrizni, ismételten előfordult, hogy a kórházak nem tudták produkálni a tiszti ügyészség által kért kőrtörténeteket, mert azokat kiselejtezték, elkallódtak és ennek kö- vetkeztében egyes perek a főváros kárára nyertek befejezést. A kórházak igazgató főorvosi értekezle- tének előterjesztésére és a tiszti ügyészség javas- latára a polgármester most elrendelte, hogy a közkórházakban ápolt betegek kórlefol sáról készült kórtörténeteket ezentúl 32 esz- tendeig kell megőrizni. Az első három esztendőben a kórtörténetek őörzésé- röl az egyes kórházi osztályok tartoznak gondos- kodni, utána pedig a kórtörténeteket egy külön irodának adják át, amelyet a polgármester e célra most újonnan létesített. Az újiroda neve , A Székes- főváros közkórházaimak központi kórlap irodája", ahol a kórtörténeteket kórházankint csoportosítják, törzskönyvi szám szerint sorozzák és úgy örzik meg, hogy bármikor, bármelyik beteg kórtörténetét hosszú idö mulva ís percek alatt elökerithessek, Az új iroda már november 1-én megkezdte működését. A központi iroda az Uj Szent Jänos-körhäzban mü- ködik, ahol megfelelő helyiséget bocsátottak az in- tézmény rendelkezésére. VEVŐ JELENTKEZETT az Attila-utcai szeretetotthonra Telekértékesítéssel oldja meg a főváros az aggok elhelyezését A — székesfőváros az utolsó évben — kereken hetszäzzal gyarapította a szeretetotthonok 68 menhelyek férőhelyeinek számát, hogy a kö: ellátásra szorulók egyre nagyobb táborát fedélhez juttassa. Az évekkel ezelőtt tervezett nagyszabású szeretetotthon, mint köztulomäsü, nem valósult Azóta a föváros kisegítő megoldásokkal, tol- .ssal-foldozásokkal próbálja ezt a — kérdést megoldani. Így a többi közt november első nap- jain megszűntek a város belterületén lévő öss éjjeli menedékhelyek, illetve valamennyit — fiók- szeretetotthonná alakítottak át. A hajléktalanok most már kizárólag a Kerepesi-úti és a Liliom- utcai hatalmas intézetekben találmak menedéket. A főváros vezetősége azonban a nehéz viszonyok ellenére sem mondott le a szeretetotthon-kérdés alaposabb —rendezéi 3], amelynek a — közelmúlt napokban egy igen érdekes véletlen adott lendü letet. Az történt, hogy a budai szeretetotthon Attila-uteai tének telkére akadt érdeklődő. közel százéves épület eredetileg a Sán- volt, amelyet valaha kaszár- nak haszn sak később jutott a főváros amikoris 1867-ben szeretetotthonnak ren- dezték be. A hatalmas földszintes épülethez ahol 260 öregről gondoskodnak óriási, 1700 öles telek tartozik, amelyet parcellázva igen könnyen és nagyon előnyösen lehetne értékesíteni. Az ért kesítés gondolata a Fővárosi Hirlap munkatár: értesülése erint, rokonszenves a főváros Ez a régi, dor grófok tulajdona tösége előtt és már foglalkoztatja a város rend ügyosztályt is, amely a tervbevett tel értékésítések ügyét készíti elő. Az — Attila-utcai ingatlam eladásából olyan tekintélyes —összegh juthat a főváros, amelyből a szeretetotthon-ke désnek legalábbis egy igen tekintélyes részét meg tudja oldani. Erről az elgondolásról BEAVATOTT HELYEN munkatársunkat a következőkben tájékoztatták: — Az Attila-utcai szeretetház 1700 n6gyszög- öles telkét az elgondolás szerint 12 drb, egyenkint 140 öles telekre parcelläztatja a főváros és azt reméli, hogy legalább 300 pengögrt tudja az ingat- lanok négyszögölét értékesíteni. Az — Attila-utca képe az utóbbi években teljesen megváltozott. A Vérmezőre néző útvonal mentén modern, elő- kelő palotasor emelkedett és a szeretetház öreg, süppedt épülete szinte kirf ebből a környezetből, amely az idegenforgalomnak is egyik sűrün láto- gatott centruma. Másrészt valósággal könnyelmit- ség Tenne a fővárostól, ha ezen a nagyértékű ingatlanon meghagyná a hasznot egyáltalában nem hajtó épületet és megtartaná szeretetotthon- nak. Az ingatlanok megvásárlására máris van érdeklődő, de a főváros természetesen nyilvános ver- senytárgyalás útján fogja az eladást lebo- nyolítani. A tizenkét telek értékesítése esetén, lített áron, a főváros több mint 500.000 pengőhöz jut, amelyet természetesen nyomban újabb sze- retetotthon létesítésére fog felhasználni. Az elgondolás az, hogy az új szerétet- otthont egészséges helyen, alkalmas környezetben, ott emeljék, ahol a fővárosnak ingatlanai van- nak és ezért nem kell külön fizetni. Elsősorban a budai oldal jöhet számításba, s a felmerült különböző kombinációk közül Legkézenfekbőbb az a megoldás, hogy a kamaraerdei szeretetotthont bővítik ki új pavillonokkal, új épületekkel. Ez a megoldás gazdaságos is, mert a kamara- erdei szeretetotthonnak — saját majorsäga — van, ahol a szükségletek egy részét maga termeli. Az Attila-utcai telekeladás, úgy hírlik, rövidesen aktuálissá válik és ez esetben hozzá kell kezdeni az új szeretetotthon pavillonok építéséhez is, hogy arra az időre, amikor a régi épületet lebontják, az új már rendelkezésre álljon. 3 A főváros vezetőségét évek óta foglalkoztatja a gyógyíthatatlan betegek elhelyezésének problé- mája is. A közkórházi helyek tekintélyes részét állandóan olyan, nagyobbrészt elaggott szegény betegek foglalják el, akiknek a betegsége vagy "beláthatatlan hosszú időre nyúlik, vagy olyan az állapotuk, hogy teljes gyógyulásukra egyáltalán nincs kilátás. Az ilyen betegek ápolása igen erő- sen terheli a közkórházak budgetjet, de egyelőre nem lehet kitérni előle, mert a szeretetotthonok házikórháza amúgyis állandóan zsúfolt és az egyetlen magänintezet, a San-Marco-utcai irga- lomház, csak ígen korlátolt számban tud ápolta- kat befogadni. Most, úgy látszik, ez a kérdés is közelebb jut a megoldáshoz és a régi János kórház lesz a budapesti gyö- gyíthatatlan betegek kórháza. az előbb em- Ezt az öreg, többszázéves épületet már annak idején átadták a szociálpolitikai ügyosztálynak szeretetotthon céljára, amikor a törvényhatósági bizottság úgy döntött, hogy a Maglódi-úti épít- kezés mégsem szeretetotthon, hanem — kórház legyen. Közben merült fel az a gondolat, hogy a centrális fekvésű és eredetileg is kórháznak ké- szült épületet úgy kell berendezni, hogy ide kon- centrálják a zeretetotthonok önmagával tehetet- len, ágybien fekvö betegeit. A közelmúltban fejez- ték be a régi János-kórház épületének belső át- alakítását, még pedig úgy, hogy a kórházi ápo- tás követelményeinek is megfelelő legyen. Az eme- letes főépület mellett három földszintes és a kert- ben álló külön egyemeletes épületben helyezik el az öregeket, illetve a betegeket, ilyen módon 290 férőhelyet tudtak biztosítani. Az orvosi gyógykezelést egyelőre egy kirendelt rendelő orvos végzi, két irgalmas nővérrel, három segédápolónövel és két ápolóval. Abban az eset- ben azonban, ha kifejezetten a ögyithatatlan betegek körhäzänak jelleget kapja az intezet, az orvosi és ápolói létszámot megfelelően szaporitanı fogj A gyógyíthatatlan betegek kórházába terrr tesen szegényházi ápoltakat vesznek fel, de olyan külső betegeket is, akik eddig a köz- kórházak helyeit foglalták el. ERS Otödik emeletet építenek a Gellért-szállóra Az idegenforgalom örvendetes fellendülése óta, hónapokban, főként a n3 mindinkább jelentke: Budapesten a illetve az üzemben levő szállodák befo; nek elégtelensége. Az utazásokat intéző hatóság: és az idegenforgalmi szervezetek a nyári föszezön alatt sokszor komoly nehéz ekkel tudták. csak vendégeinket szálláshoz juttat nem " a nagyobb szanatóriumok is pót Ilyen körülmények között különösen figyelemre- méltó az a beadv. amelyet Hegedüs Ármin mü- építész, a 116 tervezője nyujtott be a na- pokban a főváros vezetőségéhez. A beadvány arra hívja fel a főváros figyelmét, hogy a Szent Gellért- szállót egy emelet ráépítésével nagyi: fejleszteni lehetne és ami ezzel eg ü, jelen- tösen emelkednék a szálloda jövedelmezősége is. A Gellért-szálló közös helyiségeit annakidején olyan tágasra méretezték, hogy ezek az emeletráépítés esetén is bőségesen kielégítik a lukszus-szálloda igényeit. .A beadvány szerint az ötödik emelet ráépítésével a szálló és a gyógyfúrdő építészetileg még inkább fog érvényesülni, befogadóképessége pedig 50 új szobával és 24 fürdőszobával bővül. Az építkezés 290.000 pengőbe kerülne, a berende- zéshez pedig 90.000 pengő szükséges. velemreméltő tervvel rövidesen foglalkoz- A fig nak a tör nyhatóság illetékes fórumai. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 80, Telefon: 932—26 OPTIKAI CIKKEK NAGYBANI RAKTÁRA MIKES és BRAU Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképvisele: BUDAPEST, VI., PODMANICZKY-UTCA 27. SZÁM ( Feréz-körút sarok) Telefon 23. zaza.....89 2-49 GROSZ FRIGYES sas — ÉPÍTÉSI ÉS Kö- Budapest, TX., Bakáts-n. 1. VEZÉSI VALL. Keisch Fekete Jäncs Telefon: 86-0-64. TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59, Macskásy Árpád okl. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és rágott esen rel szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazän- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. A legjobb sokszorosító gép --- Page 353 --- Budapest, 1935 november 6, Politikusok nyilatkoznak a deli kerületi NEP-gyözelem rendkívüli jelentőségéről Az új stílus matematikája és csalhatatlan statisztikája A magyar választások során úgyszólván még mem volt példa arra, hogy egy párt oly pontosan, ingadozás és kétely nélkül tartotta volna meg há- rom — egymásután való választáson — hadállásait, mint ahogyan ezt a Nemzeti Egység Pártja tette most. A tavaszi országgyűlési választásokon, majd a törvényhatósági választáson, végül a meg- peticionált déli kerületben most lezajlott képviselő- választáson a NEP pontosan megtartotta azt a poziciót, amelynek elérését pártszervezetének tö- kéletes és hibátlan statisztikai jelentéséből elérni tudott. szándékozott és előre Ami is azt jelenti egyszersmind, hogy nagyobb eredmé Imasabb győze. lem el. észéről pusztán csak szer további kiépítésének kérdése, amelyre azonban a szűkre szabott idő egyelőre nem adott alkalmat. A titkos szavazatoknak ez a biztosan és minden kétséget kizáróan meg- ismétlődött beözönlése mutatja a Nemzeti Egy- ség szervezkedésének legnagyobb erejét, azt tudniillik, hogy végre először történt meg ebben a ban, hogy egy párt nem a pus: ziára, nem a párhetes vá ási kampány csábzengzeteire rendezkedett Pe, hanem b. fogadta a pártba, — amely Magyarors; gon eddig egy csomó — politikus exkluzív társasága volt, — a tömegeket, befogadta azokat a tömegeket, amelyeket eddig kirekesztettek a politikából, holott a Politika első. sorban őket érdekelte, miután az ö bőrükre ment. A Gömbös Gyula által hirdetett népies politiká- nak ez az egyik legnagyobb ereje és ennek tulaj- donítható, hogy miközben a petició nyársán az el- lenzéki pártok gondolták a maguk pecsenyéjét megsüthetni, a választásból a NEP került ki győztesen, az ellenzék pedig még inkább szétforgá. csolódott. A titkosan választó Budapest lakossága ezzel a választással az egész országnak példát adott a nemzeti gondolathoz való hűségről és ez adta meg az alkalmat arra, hogy a Fővárosi Hirlap munka- társa felkeresse azokat a képviselőket, akik első- sorban hivatottak megvilágítani a budapesti NEP-győzelem hátterét és jelentőségét. Az első szó természetesen Usetty Bélát illeti, aki sze- egyik mélyi presztizsenel és a déli kerület polgársága érdekében évtizedek óta kifejtett munkássága révén a NEP egyik legerősebb támas a déli kerületben. Usetty Béla dr. a következőket mondotta: A választás eredményével a magam részé- ről meg vagyok elégedve, mert tizenkét válasz- tást csináltam eddig magam végig, de ilyen ne- héz körülményekkel még nemigen találkoztam, amikor az ellenzék valósággal pergőtűz alá fogta a maga közönségét. Minden párt arra törekedett, hogy a kormányzópártot minél jobban gyöngitse és erre a célra minden eszközt fel is használt, Különösen azzal operáltak, hogy három év alatt elért ági eredményeket igyekeztek meg nem történtté nyilvánítani, vagy legalább is kisebbíteni. Amint azonban az eredmény mutatja, a választó- közönség jórésze végre átlátott ezeken a mahiná- ciókon és rendületlenül kitartott a párt mellett. Az eredmény elérésében nagy része volt annak n tervszerű munkának is, amelyet a Nemzeti Egy- ség Pártja évek óta kifejt, ami abban csúcsoso- dik ki, hogy a maga szervezetei állandóan résen voltak és elvé- ék a szűkséges felvilágosító munkát. A párt tevékenységének legszebb eredménye hogy a baloldaltól sikerült ismét elhódítani a harmadik mandátumot és ezzel elérni azt, hogy a maga választó tömegét éppen erről az oldalról tudta erősíteni és gyarapítani. Bizton remélem, hogy ez az eredmény a közel jövőben méginkább fokozódik, mert rá kell jönnie mindenkinek, . hogy a Nemzeti Egység Pártjának erősítése a saját maga és a nemzet érdekében áll. De rá kell jönnie arra is, hogy LUT LAKK- ES FESTÉKGYÁR RT. BUDAPEST, VII., ORNAGY-UTCA 4. SZ. FREUD FRIGYES VI, Tor6z-körut 19, Telefon : 11—3—01, Csavarok vas, acél és sárgarózből, Witw és milliméter Diner yet rg teil ln Bl Yin az, s ————— a kis pártoknak semmi értelmük és jelen- tőségük nem lehet, már csak azért sem, mert a maguk kicsiny szá- mánál fogva a parlamentáris életben eredményes befolyást nem gyakorolhatnak. A Fővárosi Hirlap munkatársa kereste ezután fel- Terbócz Imrét, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének főtítkárát, aki a következőket . mondotta: székesfővárosi képviselő- > tanubizonysä- eti Egység Párt- lyen komoly töme- ellenzék minden — A legutóbbi választás eredménye csak k, hogy a Ne rosi szervezete r zkodik, mert az >, hogy a politikai erőviszonyokat meg- a, kudarcba fulladt. Mondanom sem kell talán: növeli a választás politikai jelentő- ségét az a körülmény, hogy a választás titkos volt. Petracsek Lajos"dr., országgyűlési képviselő, törvényható ri tag a következőket mondta: számottévő politikai győzelem ellenére sem kívánok a győzelemhez politikailag Ini, mert ez a gyözelem a tények és szá- jénél fogva kétségtelen és előrelátható volt. statisztikai szempontból van ennek a vá- lasztásnak egy sajnálatos konzekvenciája, amely valamennyi polgári pártra érvényes, Nevezetesen: amiközben számottévő polgári tömegek tartózkod- tak a szavazástól, ugyanakkor a szocialistáknál ilyen term ű veszteség alig van. Nem a három mandátumról beszélek. Hogy azt megnyertük, az természetes, ellenben figyelembe kell vonni, hogy a titkos szavazásnál a tapasztalat szerint bármi- lyen új párt az újdonsi Ü lésénét fogva — bár- milyen programmal is me ia vazatok öt z történt most is, ezért jósoltam meg, bizottsági A most elért h ezen a választáson 25 százalékot fog kapni. jömbös Gyula miniszter- elnök a választási kampány során beszédet mon- dott a MAV-Kkolönia helyiségében, egymagában több mint két százalék pluszt hozott be javunkra, A Boräros-teri híd, a balatoni műút és az új repülőtér Az épülő Boráros-téri híd, nyíló kelenföldi repülőtér és a ken beleszólnak a XI. kerület teszik a kerület sok probléms kívánt megoldását. A költs jövő évben meg- latoni műút élén- ébe s idösze: é ak már rég vita tárgya: le‘ eti lása során, november 5-én, kedden, amikor a ne- gyedik és ötödik ügyosztály — tételei kerülnek napirendre, a NEP részéről ntai István fog felszólalni a XI. kerület rendez ről, különösen a közlekedésről, beletartozik abba a feladatkörbe, amellyel a híd, a műút és a repülőtér kapcsán már most foglal- kozni kell. Felkerestük ebből az alkalomból Szántai István Máv felügyelő, kelenföldr állomásfőnököt, a közlekedési kérdések kiváló szakemberét, aki kerületének helyzetéről és a megoldásra érett pro- blémákról a következőket mondta: — Másfél év múlva előreláthatólag átadják a forgalomnak a Boráros-téri hidat, s ezzel kap- csolatban a híd környékén utcák, terek szabályo- zása, parkosítás, kisajátítás, egyszóval nagyobb- szabású rendezés válik szükségessé. 7Zekkel a rendezési munkálatokkal egyidejüleg új közleke- dési hálózatnak egyi e a HÉV., amely azonban meg fog indulni a közuti közlekedés, ami majd ki- hat úgy a pesti, mint a budai oldal egész közle- kedési hálózatára, — Ez a körülmény már most, még ideje- korán szükségessé teszi, hogy a XI. kerület közle- kedési mizériáival foglalkozzunk s ne mulasszuk el az alkalmat, amelyhez fogható többé soha nem kínálkozik arra, hogy a kerület közlekedési kér- déseit generálisan rendezzük. — Erre a rendezésre nagyon rászorul a XI. kerület, amely a közlekedés tekintetében való- sággal mostohája a fővárosnak. A gyér közleke- dési hálózatnak egyik erre a HÉV, amely azonban sem a forgalom ellátása, sem a tarifa tekinteté- ben nem felel meg azoknak az igényeknek, amc- lyeket a főváros lakossága a közuti közlekedés- től megkívánhat. "Velem együtt mindazok, akik ebben a kerületben a polgárság jövoltäval törő- dünk, pártállásra való tekintet nélkül azt kíván- juk, hogy a HÉV-nek a Gellért-tértől a fő ráig terjedő vonalait olvasszá BESZKART-ba, — A Fehérvári-út egész környékének lakos- sága ma drágábban közlekedik, mint az a lakos- ság, amely a BESZKÁRT vonalait használhatja, re váró kérdései- amely szerv n holott ezen a környéken, ahol gyárak vannak, ép- ny néposztály lakik, amely a ma- nem tudja m zetni. Akkor, kor — Rákospalotáról Ujpesten, Budapesten, pesten át Pestszentlőrincre lehet utazni 24 fil- képtelenség, hogy itt néhány kilométeres vonalon 34 fillér legyen a tarifa. Nem lehetnek első- és másodrendű polgárai a fővárosnak, mert mindenkinek egyforma joga van ahhoz, hogy a közlekedési eszközöket használhassa. A XI. kerület közleked ek rendezését az új hídon kívül a jövő évben esedékes két fon- tos esemény teszi még időszerüvé. 1936-ban nyílik meg a kerületen átfutó balatoni műút és "ugyanebben az évben adják át a forgalomnak a kelenföldi repülőteret. A két alkotás természetszerűleg szükségessé teszi az autobuszforgalmat, s ezzel együtt alka- lomszerűvé válik a Sasadi-út közlekedési problé- mája. Az út mentén, a legpompásabb vidéken vil- lák sorakoznak, s mintegy ötezer ember lakik itt, akiknek legnagyobb része kenyerét a főváros szi- vében megkereső tisztviselő. S ennek a lakosság- nak semmiféle közlekedési ei sem áll rendel- kezésére. Vagyis ők is másodrendü polgároknak számítanak a főváros szerencsésebb polgáraival szemben, Amiért évek óta kérvényeznek, h« autobuszforgalomhoz jussanak, nem luxust, nem is kényelmet jelent, hanem a mindennapi élet elengedhetetlen szükségletét. Legutolsó me- morandumukban azt kérték, hogy kísérletképpen vezessék be az autobuszt, mert biztosak afelől, hogy az utasok száma kifizeti a forgalmat, de ké- résüket nem teljesítették. Most a repülőtér és a balatoni műút remélhetőleg jótékonyan fog bele- szólni ebbe a közlekedési problémába is. — Ez a két alkotás, amely nagyjelentőségüű idegenforgalmi tényezője lesz a fővárosnak és magy nyeresége a XI. kerületnek, kézenfekvővé teszi a keserűvizek környékének rendezését. A Dobogókő, Örmező és Péterhegy között fekvő terület a gyógyvizek Kánaánja s ezek a kincses kutak összevisszaságban, fahäzikökban éktelen- kednek ma. Ivócsarnokot, gyógyszállót kell emelni ezen az áldott területen, s parkokkal, sétautak kal kell megadni hozzájuk a miliőt. Ez a költség igazán azok sorába tartozik, amelyek a legbusá- sabban kamatoznak, mint minden, amit a nagy- szerűen nekilendült idegenforgalmunk érdekében áldozunk. XXI --- Page 354 --- [1 TOVAROST TÁRTAP Budapest, 1935 november 6. Már »gyaluliäk« a budaörsi fensíkot, ahol a jövő évben megnyílik a főváros új !egikikötöje A Fővárosi KE ban időről-időre részlete. beszámoltunk a pesti új, modern és c jobban fejlődő nemzetközi igényeit kielégítő repülőtér létesítésé születeiröl, a á yes fázisairól és a zbeeső kisebb- örömmel — állapítjuk meg, hogy a az akadályokat minden vi k nalon siki kikötő bud új 1é 1é jaörsi határ ıyörü körny ki-üt és a bu és özvetlen ajátítási enge- délye alapján a törvényszék, a kisajátítási bír mult kedden, október 22-6 ki: helyszínre E céljára birtokába Birtokb: zésbe 1 dési mi kedett iránt. mban € telmi és közlek haladéktalamil inte ilatainak megke főváros jövője, nem- internacionális vjelentőségü amely munk ztériummal, rű és az szempontjából és egész dés illetékes helyen a Hirlap tájékoztatták alábbiakban mun Örömmel mondotta i mätorun} h lőteret, illetve a légi- t a főváros birto- kikötő céljára már egy ettel folyik az Az átvétel ak döttein kívü tiszti ügyé. jegyző, a városrendezési ügyosztály h az érdekelt út-, csatornaépítési 1 lői vettek rész A vennégy holdnyi terület rán belül elterülő ingatlanok birtc adása iránt intézkedett, azonban a fővárosna került Budaörs községgel is oly álla ást létrehozni eljárás a budaör ntetében anna rendje és módja rint megtörténik, átveheti az ingatlanokat és aka- dálytalaumdűd megkezdheti azokon a szükséges mun- kälatokat, — A tér céljára tott területek kártalanítási értékének megállar 3öbb fog dönteni a törvé ezen a héten deponálta a k a tekin átítandó te. ti: kataszteri zta. jövedelme gfelel zeget, 7 ási törvény szerint Nett helyezni már nem befolyäsolj; megtörtént birtokbavé enszere- amit a negy 1 pengőt, int minimumot, előre e onban most epülőtér építkezését és a A 21-én volt budaörsi gazdákkal október utóbb a kisajátítási eljárás, amelyen Pest vármegye kisajátítási bizottsága a be- mutatott kisajátítási tervet, kisebb módo- sitässal elfogadta. A megváltási ár tekintetében "itt sem jött létre megállapodás, azonban a mindkét részről megnyil- vánuló barát os hangulatból arra lehet —követ- keztetni, hogy ez símán fog — megtörténni. Igen kedvezően befolyásolta az eleinte mereven elzár- kózó és barátságtalan budaörsi 8 hangu- latät a körülmeny is, hogy már ezen a héten készpénzben kifizette ne t-rületeken maradt őszi vetemények pedig gavallérosan, jóval a becslési és elül, Ilyen módon 13.04 árát, még a piaci ára- )9 pengö nem vá jándékhoz jutottak gedték, hogy a föl- ı is kifizetett bur- , fákat, bokr fővá 108, gonyát, kukori stb. el is szállítr yelőre a földrende i és dte meg kereskedelmi osztálya Néhány kisebb mé ben lévő részeket valósággal símára gya- lmas gépekkel, úgy- uk, e et a hatalmas az Allami Gépgyár rendelke- és utatásokat zért van szükség ze közel van a ke- pedig, ha e az úgy- ; a talajban fellelhetők, lönleges módon kell elvégszni a sorra kerülö 5seket és csato isoki A na erővel meginduló munka amellett egyenge- a földmunka az Összel és en teljesen el. és a kora ta- el egyidejüen etik a akadalı végezhe hatalmas megfelel terület új már Miután sának ügye jutott, a fő is fokozott tempóval dolgozik a Kt lyezésén és a repülőtérhez vezető új műút elkészí- ti megvalósítá- 1 stádiumba n, úgy hoi; ezek arra időre, amikorra a repülőtéren hangárok és a forgalmi épületek építkezései megindulnak, már készen, rendelke- zésre fognak állani. Világhírességek »Emlekiolyosöja« lesz a Vigadó emeleti oszlopcsarnoka Liszt Ferenc magyar sikereinek helyén nemsokára Wagner is emléket ka D. 5 A szé főváros méltó módon vette ki részét a t Ferenc születésének 8 rdulöja alkalmából rendezett ünneps t Emlékév és a nagy magyar zz 1 méltó — megörö. /igadöban r tärsadalom leplezt héten. A Ödön gekből. i budap sikerein állít- reprezentán- k le ünnepi "e, emlékművet 7 alkotta. t követke- dombormt zZ Emlékmű felirata: TENG „Liszt Ferenc, Pest város díszpolgára itt a be először Szent Erzsébet legen- című oratöriumät, 1865 augusztus Itt vezényelte először Koronüäzäsi 1869 április 26-án. Ugyanitt fo- gadta társadalmunk hódolatát első pesti fellépésének 50-ik évfordulóján, 1878 no- vember Budapest s város kö- tott emlékműv fel ünnepi be mondotta: del, amelyben többek tt ezeket — Ez az épület még hallotta az ő művészi zenéjét és ezzel az emléktáblával is biztosítani akarjuk, hogy aki ide belép, ezen az 6 szemé- lyes varázsával megszentelt helyen sohasem szünjön megemlékezni Liszt Ferencre, akire gondolni büszkeség és gyönyörűség minden magyarnak. Liszt Ferenc hazájához és a fővároshoz való ragasz- kodásának, nemes lelkének akkor adta legtündöklőbb jelét, amikor ez a város egy szörnyű sorscsapás folytán romok- ban hevert. Amikor eljutott hozzá Velencébe a két magyar estverväros, Pest és Budai rombadöntő árví: híre, rögtön haza sietett, segíteni. Bécsben Budapesten rende 1gver eket, az tevő ha: k révén égbe jutott magyar eknek, Ennek a ja: alatt megszólaló Csoc forintot juttatott in inak 25.000 honfítá (, 44 szegény nemes gi tusnak a .s díszpolgárrá választási A Liszt Ferenc Emlékmű felállításával egy- idejüen igen figyelemreméltő és úgy idegenforgalmi, mint városhistóriai és kulturális szempontból nagy- jelentőségü és érdekes terv merült fel a Fővárosi Vigadóval kapcsolatban. Arról van szó, hogy multú, nyörű épület első emeleti zerű oszlopos előterét, ahol a Liszt lék áll, Pantheonszerűen , Emlék- 3 tják és a falak mentén fel- állítják mindazoknak a világhírességeknek emléktábláját, szobrát, vagy másfajta em- lékművét, akik a pesti Vigadóban megfor- dultak és közreműködtek, így tervbe vették Wagner Richard emlékművének közeli felállítását, A gyönyörű gondolat megvalósu- lása esetén fővárosunk újabb látványossággal gaz- dagszik, amely" dokumentálás lesz a világ előtt kultúréletünk régi ragyogásának is. p rény hálája volt az 6 a nag: HEGYE SÁNDOR építőmester Telefon: 54-6.60 — Budapest, !1., Gyorskocsi-u. 10. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, belonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 16. Tel. : 897 WITTMANN ERNŐ tisztelettel köztt, hogy cége Fatermelő- Építő- és Fűiőanyag Kereskedelmi r. 1. V,, Bodor-ulca 1—3—5, sz, atatt megnagyobbított gőzfavágó tpartágá- nyos telepén összes építési, epületfa es tűzetőanyagokkal bőven felszerel; rendelkezeséri BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecsheméti-utca 4 Telefon: 84-1-97 raktárával a legversenyképesibbő árakon áll tisztelt ve | PALUSEEEM HENARD SPITOMESTER BUDAPEST, Vil., ROTTENBILLER-U. 6/b. TEL.: 351—24. HOFBAUER ÉS PIAZZA £PITOMESTEREK IRODA VI., SZONDY-U. 34, 18-8-59. TELEP Vi., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: BALOGH GYÖRGY Zudapest, 11., Olasz-fasor 31 Tel. : 86 vizsgázott tetőfedő mester 3YI RERENDEZŐ, KÖZPONTI FŰTÉS, K £S CSATORNAZASI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 Egészségügyi berendező, központi fűtés, vizvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Báthory-utca 23. Telefon: 248-172. MARX és MÉREI tudományos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. Gavora Zsigmond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telefon 562-47 ATOVICS FERENC lakatos és villanyszerelő mester Budapest, I., Lágymányos-utca 5 Telefon; 69-3-37 SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R., T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szá Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 2 Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v. Läbatlanban ,.. 5.000 Dorogon... s. a, 3.000 Jjlak, Kőbánya Buda-I y ajfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Nyerge Buda-Ujlak 8,000.000 drb. Vementgyár: Mészgyárak: Töglagyärak: Cserépgyár: " " mindenütt bevált legolcsóbb beton KÉMÉNYFEJ ANDREA cementárugyár V., Tätra-utca 26 Telefon: 92-0-37 --- Page 355 --- Budapest, 1935 november 6. FOVÁROS TRIP Legéletrevalóbh szociális tevékenység: a közmunkák haladéktalan megindítása Az építkezés kritikus novembere és a huszonegymilliós kölcsön igénybevétele A magánépítési tevékenység novemberi for- dulópontján, amely erősen beleszól a munkanél- küliségbe, fokozottabb szerepe jut a közmunkä- nak. A főváros vezetősége, támogatva a NEP-nek erős szociális érzéstől áthatott táborától, lépten- nyomon elárulja, hogy ezt a kérdést tartja a min- den mást megelőző, legégetőbb problémának. En- nek a gondolatnak ad erőteljes kifejezést az aláb- biakban Katona János epítész-mérnök, fővárosi bizottsági tag, aki úgy is, mint az építő munka egyik tekin- télye, s mint a szo kérdések widó propa- gálója, kellő súllyal lhat hozzá ehhez a nehéz problémához. A tél közeledtével a fővárosi munka megoldási lehetőségeiről hozzá intézett kérdé- sünkre, a következőket mondta: Az építőipar november elsejével befejezte azokat a munkálatokat, amelyek- megrendelője a magántőke volt. November- tavaszáig aligha számíthat a ma- gántöke részéről komolyabb megrendel&srı most a Kközületektöl várja a munkálatoknak gyorsabb tempóban való kiadását: n azokat még az é nagyjá- ban mek től a jövő év a munkákat, tava- ében s várja elsősork amelyeket a szi szán a huszonegy hitel kereté megvalósítani szándékozott, e munkák közül igen sok műszaki előmun- tekintetében kifogástalanul elő van ké- szítve, érthetetlen okokból még mindig kó azoknak vállalatba adása. Pedig a hosszú tél fo- lyamán csak ez volna az egyedüli lehetőség arra, hogy a még mindig na, jú munkanélküli- Noha kálat séget bizonyos mértékben enyhítse. Nem látom semmivel sem megindokolt: ebben az ügyben a további halogatást, már csak azért sem, mert a következő évben további, ugyanilyen erJedelmd és azonos célt szolgáló hitelt szándék kesföváros az OTI és MABI jelvenni. Nem lehet célja a ik a tartaléktökéjé sből sfőváros vezető- ségének, hogy az inségeseket továbbra is ebédel- tetési és az egyéb szociális akciók révén támo- gassa, mégpedig két okból, Elös mert erre a rendelkezésre álló fejezetben felvett összeg úgy- sem elegendő, másodsorban pedig nem lehet a fő- városnak cé hogy a munkanélküliek szomorú táborát továbbra is fenntartsa. Csak az építőipar az, amely mindenféle foglalkoz ágat el tud helyezni és így úgyszólván általa kínálkozik az egyetlen mód a munkanélküli tábor leépítésére. S akkor, amikor nemcsak a polgármester úr, ha- mem maga a kereskedelemügyi miniszter úr is ismételten hangsü szükségességét, hogy a la} ek emelése a legfontosabb eszkö rúság megszün- tetésének, akkor ez nem a munka- nélküli inséges szükséglaká- sokban való elhely a probléma ebédeltetésével és m komoly munka- alkalmak nyujtásá sak meg. Addig is, amíg a súlyos v zött tengödő magán- gazdasági élet m pen nem tud magán és ilymódon a hb. a közületek kö den lehetőt elköve sglevő értékeke lekelt munkásnépen segíteni, sége az átmeneti időben min- atekintetben, hogy a még arra az időre, amikor a saját lábán járni. Az adózás kulcsa annyira van építve, hogy az adó további emeléséről be- szélni som lehet és hogy adózásnak ez a mérve, amely: árosnak és az állam- hatalomnak felté kejége van, továbbra is biztosítható legyen, ahhoz a meglévő adóalanyok maximálisan ki olyan mértékig való istápolás: zükséges, hogy legalább is a mai adófizetőképe: megóvható legyen. Éppen ezért a rendelkezésre álló és a magántőke vérkeringésének felfrissítését célzó tő- kéket haladéktalanul ve ik za annak ereibe, mert csak így biztosítható a magántökének olyan értelmű életképessége, hogy a későbbiekben ön- magában is megállhassa a helyét. Uri szegények menháza a Vizivárosban Új Népszállót építenek a Ferencvárosban = Hatalmas lendülettel indult meg a kerületekben a társadalom jóté- konysági szervezkedése A főváros vezetősége a közelmultban több al- kalommal hivatalosan úgy nyilatkozott, hogy a sze- génysegélyezés és szociális megsegítés terén jelent- kező fokozódó igényeket egyedül, a maga erejéből nem tudja kielégítem, ezért a társadalom fokozot- tabb megmozdulására számít. A főváros vezetőinek ez az öszinte és megszívlelésre méltó felhívása a jelekből következtetve erős visszhangra is talált, amennyiben a közelmult napokban megkezdett és máris szép eredményt produkáló hólabdarendszerű ruhagyüjtési akció mellett a II. kerületből és a IX. kerületből is komoly mozgalmak híre érkezik. A Vizivárosban buzgólkodik Thorday Alajos ta- nácsnok, kerületi előljáró, az ottani vöröskereszt fiókegylet elnöke, akinek máris sikerült a polgárság beszervezésével az alamizsnakérdést megoldania. Társadalmi adakozásból havonta olyan tekintélyes összeg gyülik össze az elöljáróság pénztárába, hogy abból minden kerületbeli gény legégetőbb inségét enyhíteni tudják. A TI. kerületben aznban foglal- koznak egy ennél sokkai nagyobbszabású és egé- szen újszerű tervvel i meg akarják alapítani a középosztályhoz tartozó szegények otthonát, amely az első ilynemű intézmény lenne Budapesten. Thorday Alajos tanácsnok — előljáró, erről a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — Az utóbbi időben egyre több olyan szemér- mes , úri szegényt" láthatunk, akik még nem tud- ták, vagy nem is fogják soha levetni szemérem- érzetüket, a multhoz való kapcsolatukat és inkább FÉNYMASOLÓ INTÉZET ® Fénymásoló papirok Másoló papirok MAGYAR VEGYKESZITMENYÜ PAPIRGYÁR OSER JAKAB BUDAPEST VI., Ó-UTCA 49. Alapíttatott 1893 Telefon: 238-90 a legnagyobb nyomorúságot elszenvedik, semhogy ybevegyék a rendelkezésre álló hatósági támo- gatásokat, vagy a szeretetotthonok gondozását, A budai társadalom és a Vöröskereszt együttes mun- kájával, remélem, rövidesen megnyithatjuk az első közép- osztály-otthont, ahol egyelőre 20—25 férő- helyet tudunk biztosítani, de később foko. zatosan és állandóan fejlesztjük az in- tézményt. Ebben az otthonban a helyek egyrésze teljesen in- gyenes lesz, de a fizetöket is csak néhány fillér fogja terbelmi a napi :llátásért. Nem több, mint amennyit a Népszállóban fizetnének, ezzel szemben azonban régi társadalmi helyzetükhöz méltó kör- nyezetet és szállást kapnak A IX. kerületben Batlay Imre előljáróval az élén a napokban megkezdődött a Ferencvárosi Köz- jótékonysági Egyesület megszervezése. Évtizedekkel ezelőtt az V. kerületben alakult meg az első köz- jótékonysági egyesület, amelynek áldásos munkája hamarosan életrehívta a Vág-utcai Népházat, amely még ma is min erűen tölti be szociális hivatá- sát, Annakidején úgy képzelték — s ez volt Bárczy István elgondolása is, — hogy minden — kerületben Szép, olcsó, jó KERET csak a Pollák-, éle fehei Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám - 33—4—62 FANCSALY FERENG közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezési vállalkozó Budapest, XI., Horihy Miklós út 80 Telefon; 59—4—88 lesz közjótékonysági A ANTONIA MALÁTA KÁVÉ Akilo AO fllér EGYEDARUS PAR CHA Gl egyesület, épül Népszúlló, vagy Népház. háború és a r próbálta x korszaka le- tetlenné tette a tervek meg suläsät és most endy Károly polgármestert illeti elismerés, hogy ezen az úton megtette az első további lépést. Erről a mozgalomról ÁSI Battlay Imre tanácsnok a IX. kerület előlj A Ferencváros égének mindenkor ja a következőket mondotta: polgársága, ame Íy áldozat- átható tanuj Ferencvárosi Közjótékonysági yvesületet. Célunk a mozgalommal a megorganizält jótékonyságnak minden irányban való inte ) gyakorlása és minél rövidebb időn belül meg akarjuk nyitni az egyesü- let melegedő szobáit és otthonait, a gények, nyomorgók, elesettek i. olására. Terveink között szerepel egy gyermek- üdültető létesítése, egy távolabbi program- pont, de, remélem, ez sem késik so a IX. kerületi Népház felállítá melyre ebben a népes és oly sok szegéi Itai 1a- kott kerületben igen nagy szükség van. A IX. kerületi Népház elgondolásom szerint nem- csak étkeztetőt éjjeli szállást fog nyujtani, ha- nem lesz b. éje, napközi otthona és a testi kségletek légítése mellett gondoskodni fog a Nemi táplálékról is és ezért könyvtárat, olvasó termeket, nagy előadótermet is tervezünk, ahol kul- túrelőadásokat, népies hangversenyeket, nemesítő ielőadásokat lehet rendezni. A nagy jótékony- sági összefogásra az előkészítő bizottság már meg- alakult és a polgárság csatlakozására most bocsá- tottam ki a polgármester úr ásából a kör- leveleket. Nincs kétségem az iránt, hogy ez a meg- indított mozgalom, a polgárság legszélesebb réte- geihez is utat talál, szeretettel és támogatással ta- lálkozik és az akció teljes sikerrel fog járni, is inkább, mert erre most sokkal nagyobb sz van, mint bármikor a multban volt, Gyártja Magyar Radiátorgyár rt. Mintaraktár: V., Kálmán-utca 18 --- Page 356 --- 6 LOVÁROS [RAP Budapest, 1935 november 6. ESEIDEDIERK FH ZOVAROST [ÚRIAP Előfizetési ára: egész ÉVIG A vs. s. 24 pengő fél "övre. elél a de le 12 pengő —.0 Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. DO senek „Szan si ellentétek". A fővárosi ADC atban utóbbi 1s hírek láttak napvi formájában, Illeték Magyar 07 annak a közlésére, hc mü ellentét nem Igy a j)k ma Szendy polgármester névnapi üdvözlése. Hétfőn endy Károly polgármester névnapját ülte, l az alkalomból elära társac dalom időben got egyes helyen fel- ító munka- £ 3 kérd erült fel az illeték téves hírekhez füzött poli- ek. tikai és sora kifejezz ra előtt. dre alpolgárm itotta meg és ugy tolmé ta a FAN ületileg jöttck gärmesteri hivatal ban, ait Budapest első po. sorát Liber E snoki kar Egymäsutän € zetöi, a tantestii kiküldöttei, a föv tartozó plé- bánosok, a Nep tanü a Nemzeti Hajós Egylet Kertész K államtitkár vezetésé- vel. Délben Kereszte: árt szerencsei kívá inatait Csilléry Andr tolmá ita né pes kül A Városház telje számban je- lent meg a polgármester előtt és nevükben Kelemen Gézs a, te stüle ti einök biztosította a polgármestert a A stájer tartományi Grác polgármestere Hans Schmid ve nap este Budapestre érkezett, A pol- gármester k n van Ernst Schober dr., a gráci izemel k igaz aki több napon át a székes- ényeket fogja tanulmá- ter hétfőn d lőtt hi t meg Szendy Károly polg gi aktus ıendkivül szív A polgármester a gráci vendé- ket rendelt ki, akik kalauzolni ításokkal szolgálnak nekik és ák a kívánt adatokat. Téves hiresztelések a , Lipótvárosi Park" el- kereszteléséről. A fővárosi közmunkák tanácsa a lapokban elterjedt hírrel szemben kijelenti, hogy az elnök kinevez óta az utcaelnevező bizottság ülést még nem tartott és így egyetlen utca vagy park elnevezésében sem történhetett változás, Az Ujlipót- városban létesített parkot a tanács Lipótvárosi Park névvel még Bessenyey Zénő elnökké való kinevezése előtt nevezte e! Budapesti Hivatali Útmutató. Most jelent meg Radó Richárd és Gárdonyi Jenő kitűnő szerkeszté- sében a Budapesti Hivatali Ütmutató bővített és ja- vított kiadása. Ez a hasznos és szinte nélkülözhe- tója, átogatáson jele mesternél. udvaria lyes lefol volt. gek mellé tisztvisel fogják őket, felvilá rendel sükre bocs Próbáljon szerencsét! VEGYEN M. Kir, Államsorsjegyet A sorsjegy ára: sz ar, P. 3.— Fél ar, P, 1.50 fel Fönyeremégy 40.000 ar. Pengö A sorsjáték közhasznú jótékonycélú, A sorsjegyek kaphatók a pénz előzetes bekül- dése ellenében a Székesfővárosi M. Kir. Pénzügyigazgatóságnál, Budapest, V,, Sza. Jay-utca 10., az összes dohánytőzsdékben, főárusítóknál, sorsjegyárusítóknál és ban- kokban, Millió kötet forgalma volt a Fővárosi Könyvtárnak impozáns számok mellett súlyos panaszok az új évkönyvben Budapest nagyszerű intézménye, a F Könyvtár életéről most jelent meg a be: a legújabb évkönyv, amely — amellett, hogy büsz- kén mutatja a gyüjtemény értékeit és nagy kul- turális hivatását, öszinte és súlyos panasszal áll az olvasó elé. , Évről-évre kevesebb eszköz all rendelkezésünkre ahhoz, mondja a bevezetőben Enyvváry hogy a nség nö- vekvő Az idén ismét tíz százalékkal kevesebb szeget fordíthattunk új könyvek beszerzésére ha könyvb rzési büd- zsénket az 1931. évi lapothoz merj 42—77 százalék apadást kell látnunk. A ki az for- galma már az 1933. ztendöben 25.000 kötettel esett. Ez a szám a jelentés évében megkétszere- zödött.” Statisztikát sorakoztat fel ezután, amely ma 7 egész szerint a kiselejtezett kötetek s több, mint amennyi a fiókok nya 1924 elején. Aggodalmakat vagyis könyvállomá- fűz ehhez a szegénységünkből fakadó visszaeséshez az igazgató, azzal a világos. és nemes célzattal, hogy ennek a kultürtenyezö- nek, a Fővárosi Könyvtárnak sorsára felhívja a figyelmet. Az agitaív erejű, sötét számok után pedig mégis csak büszkén látjuk, hogy mekkora arányú kultúrintézmény, s milyen nevelő hivatást tölt be a Fővárosi Könyvtár. Mert ha azt olvas- suk az Évkönyvben, hogy a Fővárosi Könyvtár 1934-ben 14.700 kötetet szerzett be (7234 kötetet a központi könyvtár és 7526 kötetet a tizenhárom fiókkönyvtár számára) és hogy a könyvtárnak 15.856 állandó kölcsönzője volt, akik 894.593 köte- tet vettek kölcsön, olvasótermeiben pedig 153.645 kötetet használtak, meg kell állapítanunk, hogy a könyvtár 1,048.238 kötetnyi összes forgalma oly nagyarányú, amilyennel semmi más közművelődési intézetünk sem vetekedhetik. A nagyterjedelmű évkönyv gazdag anyaga szemléltetően tünteti fel a könyvtár sokoldalú tevékenységét, kimutatásai, idexe sok kérdésre nyujtanak felvilágosítást s feltárják a legújabb. gyarapodást is, Erde olvasmány Drescher Pál értekez „Mit olva. rosi Könyvtár fiókjai! olc nap forgalmát enged e moló bep illantäst, Jajczaj János, Koch Lajos ta- mell Hóma Gyula Witzmann aktus nemzetpolitika-k a Fővárosi Könyvtárban levő irodalm: dd) dd tetlen kézikönyv mindenkinek a kezében világos és áttekinthető kalauz a városháza labirintusában. De a gondos és figyelmüket mindenre kiterjesztő szer- kesztők nemcsupán hivatali névsort adnak, hanem sban megmagyarázzák mindazo- bármilyen vonatko- népszerű fogalm kat a jot i ügye 8 várossal, ille tve ann intézményeivel kapcsolato- sak. Radó Richárd é rdonyi Jenő a szakember aj és az ujságíró brilliáns tollával és ével oldotta meg ezt a nehéz feladatot. Karkas Rezső tanácsnok síremlékavatása. Kar- kas Rezsőnek, a középítési ügyc / néhány éve tragikus hirtelensé töjének kartárs tek, ame elhúnyt karakteréhez illően tak napján csendben, minden ünnepi külsős kül avattak fel a Ke letes aktuson az özv: ott voltak Wossala S. tési ügyosztály mo: vezetője, Szinte Li: Fridrich Lajos műszaki főtanácsosok, az ügyi mérnöki számos jóbarát, főváros és a ját Fridrich főtanácsos, tette le a síremlékre. Az impozáns emlékoszlop haraszti már- ányból, Merza Dezső székesfővárosi mérnök tervei int készült. iti temetőben. A kegye- aládtagokon k! indor tanácsnok, a magas epesi. ren és a c Előadás a légvédelemről. A Kelenföldi Társas- kör okt. 29-én tartotta évadnyitó előadó estéjét, amelyen Lantos Zoltán székesfővárosi főmérnök ismertette nagy városok légvédelmi készülődéseit és azokat a teendőket, amelyek ebben a tekintetben a magyar hatóságokra és a főváros közönségére vár- nak. Előadó az elmúlt évben tanulmányozta New- York, Washington és Csikágó légvédelmi berende- zéseit és számos, a helyszínen felvett fényképen bemutatta az építkezés és városépítés terén tapasz- talt technikai újításokat. Ismertette az egyéni vé- dekezés módszereit és készülékeit is. Végül beszélt a székesfőváros légvédelmi készülődéséről és han- goztatta, hogy a gyakorlati megvalósítás a nemzet- védelem szempontjából immár sürgős és halaszt- hatatlan feladat. A vetített képekkel illusztrált elő- adást a szép számmal egybegyült közönség nagy érdeklődéssel kísérte. A mindvégig tanulságos és érdekfeszítő ismertetést a társaskör elnöke, Becsey öszönte meg. nnep az Abbáziában, Budapest életének kétségkívül egy jellegzetes színfoltja az Abbázia- kávéház, ahol most ünnepelték az üzletvezető Roboz Ernő huszonötéves szakmai jubileumát. Ahogy a kávéház, ugyanúgy Roboz Ernő is szervesen hozzá- tartozik a pesti kávéházi élethez, amely pedig tudvalevően mindig is kovásza volt a magyar poli- tikai, társadalmi és művészi mozgalmaknak, Így Roboz Ernő jubileuma több, mint egy közszeretet- ben álló kedves és rokonszenves férfi háziünnepe, hanem résztvesz abban úgyszólván mindenki, aki ennek a nagymultó pesti kávéházi életnek részese. Adám Lajos előadása a fájdalomcsillapítás fej- éséről, Ádám Lajos dr. egyetemi tanár november 7-én, csütörtök este fél 9 órakor a Lipötvärosi Tär- saskörben (V., Lipót-körút 1.) társasvacsora kere- tében „Fäjdalomesillapitäs fejlődése a sebészetbe címen előadást tart, Vendégeket szívesen lát a kör. 16. A Székesfővárosi M. Kir. Pen felkéri a közönséget, hogy amennyiben k tartani a címükrte küldött ai sorsjegyel a mellékelt posta- takarékpénztári befizetési lap felh árát mielőbb fiz ék be. Akik a ri jegyet nem kívánják megtartani, szíveskedjenek a csatolt portó- mentes boríték felhasználásával visszaküldeni ahhoz, aki- től kapták. Az állami sorsjáték jótékonycélt szolgál, akik a megtartani nem kívánt, birtokukban levő sorsjegyet za nem küldik, a jótékonyoélt károsítják meg. A sors- küldése díjtalan. November 9 és 12-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny ízezer darab domá mosószappan zett Horthy A Hutter és L ant adományo: ny € zott az PROTIWINSKY s BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. Telefon : 92-0-56. Gyári lerakat Telefon: 411-31 NYHULASSY JÓZSEF parkett és padozati vállalat Bpest, IX., Dandár-u. 24. Vállal új és régi fektetést és mindentéle padozat munkát a legolcsóbi HEINICKE H. R. Gyárkéményépités, kazánbefalazás, kemencvépítés, höszigeteles BUDAPEST, V. AKADÉMIA-U, 6 22—6—20 Telefon : Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvällalat k.f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. VADASZ GYULA mozaiklapgyära és építési anyag Budapest, IIt., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-: Telefon: 62-9-06. Orenstein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, Vi., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — úÚtjavító- gépek — Kisvasutak — Iparvá- gányok — Autobuszkarosszériák TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., Telefon: 14—5—80. MAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kütszivattyükat és kütfelszerelösi alkatrészeket, házi wiz- ellátób ndezéseket, bor- és eavszivatyúkat stb, Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szen kesztett Jobbägy-föle folytonógókályhák. Eötvös-utca 43. szám. --- Page 357 --- Budapest, 1935 november 6. ZÖVÁROS [ocAP 7 Sazvastei ERTESITÖ Rosszul megy a szensavkartelnak, nem teljesíti vállalt fizetési kötelezettségét A leállított gyár perelt, a bíróság elmarasztalta a kartelt Közgazdaság rendkívül érdekes gjai ellen. Élénk i szempontból per folyik a nsav-kartel ta figyelemmel k k ezt a pert / a kereskedelmi jogászok, mint valamennyi szakmának kartelba tö- mörült tényezői, mert az elvi jelentőségű kérdések jogi érdeke e mellett azt a vitát is el kell d teni, hogy a szakmában bekövetkezett dekonjunk- túra miatt szabadul-e a kartel korábban vállalt fizetési kötelezettsége alól. A perbeli tényállás a következő: 1932. év ja- nuár havában, amikor a szénsav tel megalakult, a kartelba tömörült gyárak megállapodást kötöttek a Vulkán Oxigengyär rt.-gal, amely szerint a gyár kötelezte magát, hogy 1935 december 31-ig Magyar- országon szénsavgyárat nem alapít, ilyennek alapí- tását sem közvetve, sem közvetlenül nem támogatja nsavat semmiféle formában forgalomba nem Egyidejüleg a szénsavkartelba tömörült gyá- rak arra is kötelezték magukat, hogy a szerződés tartama alatt, tehát 1935 de- cember 31-ig évi 16 ezer pengő kártalaní- tást fizetnek negyedévi részletekben a Vulkán Oxigéngyárnak. A. kartel tagjai: a Hidroxigen Gázelválasztó rt., a Szénsavipar rt., a Szénsav- és Oxigengyär rt., a Magyar Szénsavértékesítő rt., a Favorit Szénsav- gyár, a Budapesti Szénsavgyár rt. és az Egyesült Gép- és Fémgyárak rt. egyideig pontosan teljesí- tették fizetési kötelezettségüket. Utóbb azonban már nehézkesen, apróbb részletekben fizettek, majd teljesen beszüntették a fizetést, Arra hivatkoztak, hogy a szénsavszakmában be- állott nagyfokú dekonjunktura lehetetlenné teszi, hogy a kartel vállalt köteleztetségének eleget te- gyen, mert nincs az a haszon, amelyből a kikötött magas összeget fizethetné. A Vulkán Origéngyár ezek után pert indított a szénsavkartel tagjai ellen, Ezek az alperesek azt a Jogi védekezést terjesztették a bíróság elé, hogy év január havában vállalt fizetési kötele- zettségüiknek azért nem tesznek eleget, mert a gaz- dasági lehetetlenülés következett be. Ezt azzal ma- gyarázták, hogy a szerződés megkötésének ideje óta a szénsavkartelba tömörült gyárak anyagi hely- zete lényegesen rosszabbodott, olyan dekonjunktúra állott be, amely lehe- tetlenné teszi a nemdolgozó gyárnak évi 16 ezer pengövel való dotálását. Köhäzi Endre dr. budapesti kir. törvényszéki bíró a bizonyítási eljárás befejezése után most hir- dette ki ebben az ügyben az ítéletet. A törvény- szék a szénsavkartel tagjai által emelt kifogás el- utasításával alpereseket egyetemleg kötelezte, hogy az eddig esedékessé vált és ki nem egyenlí- tett 8890 pengő tőkét, ennek kama 460 pengő perköltséget végreh: mellett a felperesnek kifizessék. A tör szék álláspontja szerint a perbeli esetben a gazdasági lehetetlenülést megállapítani nem lehet. Ahhoz, hogy valamely szolgáltatást gazdaságilag lehetetlennek lehessen minősíteni, nem a teljesítésre köteleztett fél helyzetében beállott változást kell figyelembe venni, hanem az általános gazdasági helyzet kedvezőtlen alakulását. Hangsúlyozza a tör- vény k ítélete, hogy 1932. év januárjában, amikor a peres felek között a szerződés létrejött, már je- lentkeztek a gazdasági életben olyan eltolódások, aminőkkel alpereseknek a rendes kereskedő gondos. ságával számolniok kellett. Ennek ellenére a szerződést négyévi időtartamra meg- kötötték és ezzel állalták a kockázatot, amit viselniök ís kell. Az alperes szénsavgyárak a törvényszék ítélete ellen fellebbezéssel éltek. Azzal érvelnek, hogy a szénsav ára 9.50 pengőről 2.50-re esett. Amikor a felperessel a szerződést megkötötték, a szakma könnyen fizethetett évi 16 ezer pengő rentét a fel- peresnek, mert ilyen összegű kárpótlást könnyen leadhatott a nemdolgozó gyárnak a nyereségéből. De most, amikor a működésben levő szénsavgyárak az önköltségen jóval alul árusítják gyártmányaikat, akkor nem fizethetnek a nemdolgozó gyárnak. Az ilyen passzív gyár csak nyer azzal, hogy nem dol- gozik, mert ha üzembe tartaná a gyárát, akkor az önköltségen alul történő árusítás révén ő is csak veszíthetne. A nagy érdeklődéssel kísért perben legközelebb a kir. ítélőtábla fog ítélkezni. Mozgalmat indítottak a nagyvásártelep keres- kedői a vasúti kedvezmények visszaszerzéséért A — ferencvárosi — élelmiszer kereskedőinek régi sérelme és a Máv. fokozatosan — csökkentette, megszüntette azokat a amelyeket a oskedök telep megnyitásakor engedélye Az érdekelt kereskedők azóta többízben, más-más utakon ke- restek orvoslást e sérelemre, majd panasszal for- dultak a kereskedelemi miniszterhez is. A minisz- térium a kérelmet és panaszt továbbította az Al- lamvasutak Igazgatóságához, amely azután arról értesítette a nagyvásártélepi kereskedők érdekelt- ségét, hogy újra megkaphatják a tarifakedvezményt, azzal a feltétellel, ha kötelezik magukat és vevőik nevében is kötelezettséget vállalnak, hogy 30 km- nél nagyobb távolságról nem szállítanak fel ten- gelyen élelmiszert a Nagyvásártelepre és a mult évinél legalább 50%-kal nagyobb forgalmat bo- nyolítanak le a Máv. útján. A Nagyvásártelepen működő kereskedők a vasútnak ezt a feltételét meglepetéssel fogadták és arra az álláspontra helyezkedtek, hogy azt a nagyvásártelep panasza, hogy majd végleg tarifakedve zményeket, nagyvásár- mai viszonyok között elfogadhatatlannak tartják. Arra még k kötelezettséget vállaltak volna, hogy 30 km-nél nagyobb távolságon tengelyen, fuvarral nem szállítanak árut, ellenben ma, ami- kor a fogyasztás az egész vonalon feltünö módon visszaesett, semmiképpen sem vállalhatnak — köte- lezettséget a tekintetben, hogy 50%-kal több árut fognak vasúton szállítani a csarnokba, mint eddig. Ennek a kockázatát egyetlen kereskedő sem vállalhatja, mert hiszen a felhozott áruk mennyisége nem tőlük, Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. hanem a fogyasztás méretétől, a jelentkező szükséglettől függ, A nagyvásártelepi kereskedők a Máv. dönté- sébe nem tudnak belenyugodni és újabb lépéseket tesznek a tarifakedvezmények érdekében, amely- nek kivívásához a főváros segítségét is kérték. A főváros vezetősége az élelmiszer nagy- vásártelepi kereskedők mozgalmát természetesen megértéssel figyeli és igyekszik segítségére lenni nemcsak a kérés méltányos volta miatt, hanem azért is, mert a Mäv-tarifaengedmeny igen — kedvezően hatna a fővárosi élelmiszerárak alakulására, ami különösen most, az emelkedő tendencia jén és folytonos drágulási jelenségek mellett, lette kívánatos lenne. 24 —] Kitüntetett bankigazgatök, A kormányzó a pénzügyminiszter előterjesztésére Beck Róbertnek és Perényi István dr.-nak, a Magyar Általános Hitelbank ügyvezető igazgatóinak pénzügyi téren szerzett érdemeik -elismeréséül a magyar királyi kincstári főtanácsosi címet adományozta. A két nagytudású, tehetséges és rokonszenves bank- igazgató kitüntetése közgazdasági pénzügyi és társadalmi körökben általános örömet és meg- elégedést keltett. Hallóssy István dr, jubileuma. Húsz esztendő- vel ezelőtt lépett a Budapesti Kereskedelmi és Ipar- kamara szolgálatába Hallóssy István dr., a Buda- pesti Nemzetközi Vásár igazgatója. Kitünő meg- alapozottsággai kezdte el pályafutását, amely mind- végig felfelé ívelt. Hosszú ideig működött első ad- junktusi minőségben Heller Farkas műegyetemi ta- nár mellett, aki tudvalevően a Műegyetem közgaz- dasági fakultását vezette. Hallóssy István dr. 1931- ben, mint tanárhelyettes, igen értékes előadásokat tartott az iparpolitikáról, Az elmúlt húsz esztendő alatt szolgálati éveinek túlnyomó Tészét a Buda- pesti Nemzetközi Vásár intézményénél töltötte el és ide- fe- amint ez közismert, ebben a működési körében rendkívül értékes Igälatokat tett a magyar köz- asági életnek, a Vásár nemzetközi jelentőségé- ében pe dig mindenkor jelentős része volt és kitartó munkájának, algótarjáni Rimamurány-$ Vasmű Részvénytár- saság. A Rimamuräny-Salgötarjäni Vasmű Rész- vénytársaság 54-ik rendes évi k űlése az 1934 1935. üzletév rszámadásait egyhangúlag elfo- gadta és részére a megadta, november az ii atóság felmen yt A részvényenkénti 2 pengő osztalék f. év 4-től kezdve kerül kifizetésre. Az igaz- gatóság Aczél Tivadar cégvezetőt az igazgatóhe- lyettesi címmel] ruházta fel, Podhussányi Kálmán és Biró János dr, főtisztviselőket pedig cégvezetőkké nevezte ki. Az Urikäny-Zsilvölgyi Magyar Köszénbánya é 5 október 31-én tartott kö; . üzletévre szóló osztalékot részvé- 50 pengőben állapította meg. A 100 P n. €. részvények 44. sz. szelvénye 1935 november hó 4-től kezdve a Magyar Altalänos Hitelbanknäl ke- rül beváltásra. gyűlése a nyenként Az Union des Usines et des Exploitations Fores- tieres Hirsch de Nasic október 29-én tartotta Genfben Albert dr. elnök elnöklete alatt évi rendes t. A beterjesztett igazgatósági jelentés rint a lefolyt üzletév sv. fr. 344,705.72 tiszta nyereséggel zárult, A közgyűlés hogy elhatározta, az elő: ny gáthozattal együtt 704,586.61 svájci frankot kitevő összegből a tartalékalapnak bályszerű dotálása után 600.000 svájci frankot külön tartalékba helyez és az így még fennmaradó összeget új számlára vezeti elő. 39.003/1935—1I. pm. szám Versenylärgyaläsi hirdetmény közölt ajánla ti hirdetek az sítendő angyalföldi szennyvizätemelö- 2 darab szűrőrács És u szállítására szolgáló gumiszállítószalag szállítási aira. ajánlatnak nörral tk egybefűzi vá mi énél gumiszállító: ített ajánlatokat el lezárva a po "Központi Várost 284. ajtós i december hó 3. napján délelőtt 10 óriig N vagy megbízott útján kell benyujtani. A benyujtott ajánlatok a IV. ker., Központi Város- häza, II. emelet 281. szám alatti helyiségben a benyujtás napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor a magukat igaz ajánlattevők, vagy azok meghatalma- zással ellátott képviselői jelen lehetnek. az ajánlatot, amelyet az a kijelölt tt feltételek at II. emelet személy ő nem a kije- kapcsolatban felmerülő ok a hivatalos órák telepen (IX. ker tervek is me 3 ajánlattevő a vá tékot köteles a ho: a való minden igényét és bánat 5. pontja el- egyes munkane- t ijkimutatäsaiban közszällitäsnäl g alá esnek-e vagra nézve nem cég — köteles á külön feltüntetni, t főanyagok mind forgalmiadóv a váltságkulcs valamelyik főar közszállítást A főváros a kiadni. egetleg megosztva fogja mennyiség szállítására, a lehet tenni külön okiratba való fo; si illetéket a vonatkozó pénzügyi esetén a szerz lyok szerint kell leróni A munkálatot elnyerő . vállalkozó a polg; mesteri II. ügy: y vezetője által ki , a budape József Müegyetemet (Magyar Ki aki mérnököt a aságtudományi z odaítélés időpontj 2 legalább heti pengő kezdi mellett a meglévő alkalmazottakon kívül foglalkoztatni Budapest, 1935. évi október hó 29-én A székesfőváros polgármestere. végzi munka befej Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII., Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 oRDATIC[ a tökéletes auföpneu Föeldrusitds ı BUDAPEST, VI., MOZSÄR-UTCAR 9 --- Page 358 --- Új rend aközszállítások kiadásánál Megalakult az ügyosztályközi zszállítási bizottság lítások delete lebonyolításá- az aján- A kormánynak a kö ról kiadott legutóbbi latok feletti döntés ítélési javaslat me erint sére a törvényhatóságának külön. b kellett alakítani. A — polgárm: a napokban intézkedett ennek az ügyosztály zállítási bizottságnak a megalakítása iránt, amelynek elnökévé Lamotte Károly dr. alpolgármestert, jegyzőjévé pedig Wagner-Weiss István tanácsi fogalmazót nevezte ki. A közszállítási zsüri meg- alakulásáról és működéséről illetékes helyen a következőkben tájékoztatták a Fővárosi Hirlap munkatársát: - A polgármesteri hatáskörbe tartozó kö szállítások közül a tízezer pengőnél nagyobb értékű — szállításoknál és a húszezer pengönél nagyobb értékü munkálatoknál az odaítélési elő- terjesztés elkészítésére — esetről-esetre ügyes osz- tályközi —közszállítási bizottságot kell alakítani, amely ‚az elnökkel együtt legalább öt tagból áll. A. zsüriben mindig helyet foglal annak az ügyosztäly- nak a vezetője, amely a inyegen levő szállítás, illetve közmunka versenytárgya- lását elől itette, annak az ügyosztälynak a vezetöje is, amelynek hatáskörébe tartozó intézmény, vagy hívatal részére a szállítás, vagy a munka történt. Minden esetben tagjai a zsürinek az ipari és keres- kedelmi, továbbá a pénzügyi ügyosztályok vezetői A polgármester hatáskörébe tartozó tízezer pengő- nél sebb értékű — közszállítások és húszezer pengönel kisebb közmunkák odaítélésének elő- készítésére a közszállítási ügyekkel foglalkozó ügyosztályok — keretén belül e: röl-esetre alaki- tanak háromtagú zsürit, amelynek elnöke az ügyosztályvezető, illetve annak helyettese. A kerü- leti előljáró hatáskörébe tartozó —közszállítások odaítéléséhez a kerületi elöljärösägok keretén belül alakítanak — esetről-esetre ilyen háromtagú szükebb bizottságot. Úgy az ügyosztályközi, mint az ügyosztályi, illetve kerületi közszállítá bizott- ságok egy vagy több szakértővel is kiegészít- hetők. A szakértők meghívása iránt mindig az elnök, illetve az ügyosztályvezető, vagy a kerületi előljáró intézkedik. Építési munkálatoknál a ter- vezőt mindig meg kell hívni a közszállítási bizott- ságnak. továbbá A közszállítási bizottság tagjai nem lehet- nek olyanok, akik egymással rokonságban, sógor- ságban, gyámi, vagy gondnoki viszonyban vannak. A bizottság tag]: nem vehetnek részt olyan ajánlatok tárgyalásán, amelyen rokon vagy más családi kapcsolatban álló személyek ügyei szere- pelnek. A közszállítási bizottságok mindig név- szerinti szavazással határoznak, amelyben az elnök is résztvesz. Ötvenezer pengőt meghaladó értékű munkáknál és közszállításoknál terme- szetesen továbbra is szerepe lesz az ügyosztályok mellett működő szakbizottságnak, de az ügy- osztály állásfoglalása után, az ilyen ügyek még az ügyosztályközi közszállítási bizottság elé kerül- nek. Hasonló közszällitäsi irik létesülnek az önálló vagyonkezelésű üzemek kötelékében is. 1] | Versenytárgyalási megbízások fakereskedelmi rt. 2600 ömbfa szállít : Danubius pengőért A Pesti bián Iatv ási munkálataira: Fä- r-utcai ira: Molnár G. 50 pengőért arhakd: a Erdei Lajos 2399 ágóhid ácsmunkálataira: pengőért A BÉSZKART ves-, elhelyez geryArpäd, a vizveze budafoki strandfürdőjének föld-, kőmí- s burkolómunkálataira : Csen- ki 3 ündl N08, nak föld-, kömíves-, munkákat £ Helle br ndt Ödön 6141 pe ngöért. Lász 6135 P-ért állatait: Hel- lebrandt Ján A ferencvár Zsigmond 3236 pengő útépítési munkálatait: Szendrő Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza Tstvän-utea 5. Telefon: 82-4-! Uj versenytárgyalási Riírásokhk piassava seprőhenger SÁT a Köztiszta- és 4 410 drb. vat (Versenytárgyalási Az an . zsilip, ember 3.40 8.6 10 óráig az osztályon. (Versenytárgyalási hir- detmények mai számban. Az üzemek részér: ilyon. zemek részére szükséges benzin szá ő november 19-én d. e. 10 óráig a v ára. Aján- osgazdasági ki es 10.000 kg. orosz ter- lat tehető november 19-én d. e. 12 9. óráig. Akácfa- tők 39.002/1. Versenytárgyalási hirdeimeny Közlöny , , Hivatalos hirdetések" ánlati fe ltetelekre, nyilvános k az V. ker., Vizafogö-gät itemelő- szám, élén árgyalást két. 1! hirde alatt letesitendö angyalföldi szennyv ére telep r. zükséges 2 darab hárommotoros sze markolódaru szállí munkálataira. Az ajánlatnak zsinórral való 1 darab lödaru € s szerelési egybefűzésénél ügyelni zefűzés után is kell arra, hogy a rajzmellékletek az © kinyithatök és megtekinthetők legyenek. borítékját a Az ajánlat következő felirattal kell el- átni: „Ad polgm, számú eny- tárgyalási hirdetményben közölt és az V. ker., Vizafogó- gát 25.884. h ő szennyvi átemelőte irommotoros emelődaru € si és szerelési munkálataira. Az aláír megfelelően elkészített ajánlatokat sér- tetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a polgär- mesteri II. ügyosztályban, ÍV. ker. Központi Városháza, 1I. emelet 284. ajtószám alatt 1935. évi november hó 26. mélyesen vagy megbizott A benyujtott ajánle napján délelőtt 10 óráig útján kell benyujtani. tok a IV. ker., Központi Város. háza, II. emelet 281. szám alatti h ben a benyuj napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor magukat igazoló ajánlattevők, vagy azok meghatalma- tott képviselői jelen lehetnek. Az ajánlat benyujtásához szükséges nyomtatványok V. ker., Központi Városháza, II. emelet 289. szám alatti yiségében — a hivatalos órák alatt — az előírt díjazás ellenében kaphatók. pcsolatban. felmerülő — kérdésekre )k a hivatalos órák alatt a Kö ponti ttyútelepen (TX. ker. Soroksári-út 31) nyerhetők, ahol a tervek ís megtekinthetők. nyertes ajánlattevő a vállalati összeg 5 (öt) 9 kitevő biztosítékot kötel áintézett felhívás kézhe vételétől számított 8 nap i. Jogában áll a bánat- , ha e , a vállalati & biztósíték letevi yét és bá: át a á munkadijkimutatäs: Amläjäban külön feltüntetni, hogy a közszällitäsnäl nált főanyagok mind forgalmiadó g alá esnek-e és hogy a váltságkulcs valamelyik főanyagra nézve nem 0%-e? A főváros kiadni. Ajánlatokat c vagy csak az egé: közszállítást esetleg megosztva fogja ak az egész mennyiség szállítására, z munkálatra lehet tenni. A köz szerződési okiratba való foglalása esetén a szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabá- lyok szerint kell leróni. A munkálatot elnyerő vállalkozó — köteles a polgár- mesteri II. tigyosztály vezetője által kijelölt, a bu Magyar Királyi József Műegyetemet (Magyar Kirälyi József Nádor M ki és Gazdaságtudományi Egyetem) végzett . oklevel mérnököt odaítélés időpontjától - a munka befejeze mellett a meglé g legalább heti 30 pengő kezdőfizetés vő alkalmazottakon kívül foglalkoztatni. évi október hó 29-én. A székesfőváros polgármestere. Budapest, 1935 — 206.153/1935—X. Versenytárgyalási hirdetmény ám. Utalással a Fővárosi Közlöny , Hivatalos hirdetések" rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, vános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk Hivatal zére az 1936. évben egy 410 darab piassava seprőhenger szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett , Hiva- talos hírdetések" rendelkez a nyadók Az ajánlat benyujtásához e nyomtatványok a hírdet nésétől kezdve hétköznap délelőtt 10-—2 órák Hivatal igazgatóságánál (VIII., Kún-utca át. A kellően , lepecsételt borítékban elhelyezett 1985. évi (pénteken) dél- a Köztisztasági Hivatal igazgató: ágánál (VIII., Kún-utca kell benyuj ani. 1935. évi november hó 22-én 12 órakor GO 9 jerlöczy-utcai A Köztisztasägi Hivatal igazgatöja: Balló Alfréd s. k. ı CSÁSZÁRFÜRDŐ thermál uszodái megnyíltak. Egész nap nyitva „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII... Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 telep homokfogójába munkálat kell arra, h: kinyithatók látni: háza, II. napján délelőtt 11 órakor a magukat igazoló a. zással ellátott képvi: a szükséges felvi ponti Csatornas nyerhetők, ahol a tervek is megtekinthetők. 596-ára kiegészíteni elmulasztja, a közs: kiadni munka befejezé mellett a meglé 39.000/1935-—-TI. vános v 884. munkál: kinyithatök és megt: kinthe 1 átemelőte továbbá a Tatai-úti — vé; öntöttvas zsilip szállítási tetlen borítékban el mesteri II. szemé! gb. napján délelőtt 11 órakor kerülnek felbontásra, amikor magukat igazoló ajá sal ellátott képviselői jel kitevő biztosítékot köteles a hoz vételétől pénzét elvi zti. K mében ennél a munká nemek értéké legalább 36 Aller, azi még akkor is, ha iszámított heti keresetből egy munkaórára 36 fillérnél ke- esebb esik. kiadni. Budapest, 1935 november 6. Versenylärgyaläsi hirdetmeny Utalással a Fővárosi Közlöny , Hivatalos hirdetések" rovatának élén közölt ajánlati feltételekre, nyilvános hirdetek az V. ker, Vizafogö-gät alatt létesítendő angyalföldi szennyvízátemelő- zabadkiömlőjébe beépítendő kovácsoltvas zsilipberendez6s — szállítási és szerelési 5 darab a. Az ajánlatnak zsinórral befűzésénél ügyelni efűzés után is s megtekinthető Az ajánlat borítékját ző felirattal kell el- sAjánlat a - polgm. számú verseny- s az V. kel Vizafogó- sítendő angyalföldi enny szabadkiömlőjébe elhelye- zsilipberendezés szállítási és Az aláírt megfelelően elkészített ajánlatokat sér- tetlen 2, pecséttel lezárva a polgár- mesteri II, IV. ker. Központi Városház emelet 284. att . évi november hó 26. napján délelőtt 10 óráig 19 személyesen vagy megbizott útján kell benyujtani. A benyujtott ajánlatok a IV. ker., Központi Város- emelet 281. is 24 ujtá: szám alatti helyiségben a benyujtás : kerülnek — felbontásra, amikor nlattevők, vagy azok meghatalma á kséges nyomtatványok Aza, II. emelet 289. szám alatti égében — a hivatalos órák alatt, — az előírt díjazás ellenében kaphatók. A kö: állítás: kapcsolatban felmerülő — kérdésekre zosítások a hivatalos órák alatt a Köz- ivattyútelepen (IX. ker. Soroksári-út 31) A nyer ajánlattevő a vállalati összeg 5 (öt) 96-át kitevő biztosítékot köteles a hozzáintézett felhívás kézhez- vételétől számított § nap alatt letenni. Jogában áll a bánat- ét, ha ez kiegészíthető biztosítékul, a vállalati összeg Ha a vállalkozó a biztosíték letevését állításra való minden igényét és bánat- ási Szabályzat 27. §-ának 5. pontja értel- mében ennél a munkálatnál az ingás az egyes munkane- mek értékének 2094 nál magasabb is lehet. eles az alkalmazott segédmunkásoknak Harminchat fillér órabért fizetni akkordban végzett munka esetén a ki- h mitott heti keresetből egy munkaórára 36 fillérnél ke- sebb esik. A főváros a állítást esetleg megosztva fogja Ajänlatokat az egész mennyiség szállítására, munkálatra lehet tenni. ü zerződési okiratba való foglalása dési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabá- rő vállalkozó — köteles a polgár- tője által kijelölt, a budapesti Műegyetemet (Magyar Királyi és Gazdaságtudományi Egyetem) mérnököt az odaítélés időpontjától a legalább heti 30 pengő kezdőfizetés. vő alkalmazottakon kívül foglalkoztatni. Budapest, 1935. évi október hó -én. A székesfőváros polgármestere. ——— szám Versenylärgyaläsi hirdetmény Utalá A Fővárosi Közlöny ,, Hivatalos hírdetések" ános ajánlati feltételekre, nyil- t hirdetek az V. ker,, Vizafogó- gát sítendő angyalföldi szennyvízátemelő- p nyomóaknájába beépítendő 2 darab zsilip, tovább elhelyezendő 2 darab nak élén enytá ira Az ajánlatnak zsinórral való egybefü ügyelni , hogy a etek az összetűzés után is legyenek. borítékját következő felirattal kell el- at a 39.000/19: i hirdetményben ki hrsz. alatt °p_ nyomóakné angyalföldi szennyvi + beépítendő 2 darab zsilip, zkiömlőbe elhelyezendő 2 darab és szerelési DATE Az aláírt és megfelelöen előkészít ajánlatokat sér- helyezve, pecséttel lez Trva a polgár- ügyosztályban, IV, ker., Központi Városház, emelet 284. ajtószám alatt 5. évi november hó 26. napján délelőtt 10 óráig esen vagy megbízott útján kell benyujtani. latok a IV. ker., Központi Váro: zám alatti helyisı en a benyujtäs A benyujtott 1I. emelet 281. a azok meghatalmazás- tevők, vagy n lehetnek. Az ajánlat benyujtásáhooz szüksé; nyomtatványok a IV. ki m II, emelet 289. szám alatti helyiségében — a hivatalos órák alatt — az előírt díjazás ellenében kaphatók. felmerülő kérdésekre a talos órák alatt a Köz- (IX., ker. Soroksári-út 31) ahol tervek is megtekinthetők. ajánlattevő a vállalati szeg 5 (öt) 90-át áintézett felhívás kézhe: mított 8 nap alatt letenni. Jogában áll a bána: kiegészíthető biztosít kul, a vállalati összeg a a vállalkozó a biztosíték letevését ra való minden igényét és bánat- állítási zat 27. §-ának 5. pontja értel- az ingäs az egyes munka- -ánál magasabb is lehet. s az alkalmazott segédmunkásoknak Harminchat fillér órabért fizetni akkordban végzett munka esetén a k 20% A vállalkozó köte! A főváros a közszállítást esetleg megosztva fogja Ajánlatokat csak az egész mennyiség szállítására, 8 vagy csak az egész munkálatra lehet tenni, A közszállítás külön szerződési okiratba való foglalá: esetén a szerződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabá- lyok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi október hó 29-én. A székesfőváros polgármestere. [d SEN A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti hová: nyomdájában Felelős vezető ész --- Page 359 --- Előfizetési ár: . EGÉSZ ÉVRE ...... 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . , 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják ar összes IBUSz-pavillonokban Termékeny krifika Megszoktuk azt, hogy Budapest székesfővá ros törvényhatósági bizottságának közgyűlé: vitája rendszerint magas nívón mozog. Nem is történt hiba ezen a téren, legföljebb akkor, ami- kor a forrádalmak után a politi izgalmak nem tudták megkímélni a fővárosnak ezt az ünnepi aktus-számba menő nagy eseményét sem. Min- denkor a felelősségérzés és a komolyság, vala- mint a tárgyismeret szokott uralkodni a főváros közgyűlési vitájában. Az idén fokozottan szép, magasnívójú, szinte tökéletes közgyűlési vitát hallgattunk végig. Az előző héten az általános vita hozta meg a maga nagyvonalusägät, ami- kor a pártok vezérei vonultak föl egyraásután és amikor Zsitvay Tibor, a NEP fővárosi szerveze- tének elnöke mondta el hatalmas, mindenre kiterjedő, haladó szellemtől és szociális érzék- től áthatott beszédét. A második hét a részletes vita hete volt, hogy azután ezen a héten az üzemek költségveté- sének letárgyalásával befejeződjék a költségve- tés vitája. Erről a részletes vitáról el kell mon- danunk, hogy abban a legtökéletesebb hangszere- léssel szólalt meg Budapest lakosságának minden rétege és ezeknek a rétegeknek minden vágya és kívánsága. A pártok tömegesen állítottak szóno- kokat, akikről meg kell állapítani, hogy vala- mennyiüknek komoly, a partikuláris érdekeket mellőző mondanivalója volt. Legelsősorban azon- ban a NEP szónokai voltak azok, akik csodála- tos gazdagsággal öntötték az ötleteket és adták tanuságát annak, hogy szoros együttműködésben dolgoznak és eredményesen kutatják a lakosság kívánságait. Friss és gazdag szellemet vittek bele a vitába és tanuságot tettek arról, hogy a nép- től jöttek, hogy a népet képviseljék és a nép ér- dekében cselekedjenek. Annak a népies politikä- nak kivirágzé ez, amelyet Magyarország mi- niszterelnöke és a NEP vezére, Gömb. Gyuia hirdet. Érdemes és szükséges lenne, hogy Budapest lakossága minél szélesebb rétegeiben és minél részletesebben megismerje azt a fölvonulást, amelyet a NEP rendezett a költségvetési vitában. Szükség volna erre azért, hogy lássa ez a lakos- ság, hogy nem hiába ajándékozta meg bizalmá- val a Nemzeti Egységet, amely, ime, biztos vissz- hangja volt a lakosság ezer panaszának és kí- vánságának. Csak, aki a munkásság és polgárság soraiban él, ismeri életszükségleteit, tisztában van a hiányokkal és pötolnivalökkal, amelyek nélkül a világváros élete nem haladhat, csak az tud egész lelkével és egész energiájával a leg- szegényebb néprétegek érdekében eredményesen dolgozni. De köszönettel és elismeréssel tartozik a polgármester és a főváros adminisztrációjának legfőbb vezetősége is azért a hatalmas anyagért, amelyet ezekben a napokban a NEP fővárosi bizottsági tagjai a közvélemény elé tárnak. Mert. hatalmas ez az anyag, a tennivalók egész légiója sorakozott föl a figyelő szem előtt. A lakosság panaszai és kívánságai azonban bár- mily tömegben jelentek meg is a közgyűlés színe előtt, nem mutattak riasztó képet. Mind- mnyájan tudjuk azt, hogy egy millió lakosú vá- ros állandóan a fejlődés vajudásában él, hogy ennek a hatalmas apparátusnak, amely ezt a világvárost kormányozza, mindig új és új ötle- tekre, új és új reparatúrákra, sőt új építmé- nyekre van szüksége. És éppen az árulja el ennek a most lezajlott költségvetési vitának komolyságát és lelkiismeretességét, hogy a pa- naszok hangja nem volt rikoltó, nem volt for- radalmi, nem volt követelő, hanem a népet és magát a fővárost szolgáló becsületes tanács- adásra hivatott. Az a sok-sok millió, amelyet a főváros költségvetése egy esztendőre megszavazott, ál- dásthozó lesz. Gondos kezek takarékoskodnak, Budapest, 1935 november 13. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 46. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség es kladöhlvatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 ANTAL ISTVÁN államiitkár : Budapest példaadó nemzeti ér- zése útmutató az egész erszágnak EC A sajtófőnök a Fővárosi Hirlapban mutat rá a deli ke- rületben elért NEP-zyözelem rendkívüii jelentőségére Közvetlenül a déli kerületben lezajlott újabb válasz után, a Fővárosi Hirlap munkatársa kér- dést intézett vezető politikusokhoz hogy mivel ma- gyarázzák és milyen jelentőséget tulajdonítanak a { Nemzeti Egység Pártja győzelmének, amely abban csúcsosodott ki, hogy miközben P továbbra is megtartotta a tavas: Országg. választások során szerzett hadállásait, ugyanakkor erőlköd: feltűnően solódott és a peticiönak csupán az lett az eredménye, hogy 4 baioldal még inkább meggyöngült. ellenzék szét- A különböző politikusok nyilatkozatukban egy- öntetüen rámutattak a nemzeti egység gondolatá- nak egyre inkább kidomborodó térhódítására és valamennyien megállapították az úgynevezett libe- gondolat Elméleti és gyakorlati megjegyzésekkel támasztották alá a választási ered- ményről való megállapításaikat, amelyek tulajdonképen a Gömbös Gyula által meg- hirdetett új magyar szellem különböző ol. dalról történt megvilágításai voltak. rális vereségét. b petíciós kerületekben választottak zóta úja így a csurgóiban és az enyingiben, ahol a lezajlott választások szintén azt igazolták, hogy a tavaszi eredmények helyesek voltak, még akkor is, ha s: bálytalanság történt a választási adminisztráció le- a- bonyolításánál. A budapesti és a debreceni titkos szavazás után a nyiltkerületekben is azonosan nyilvánult meg a népakarat, világos tehát, hogy a memzeti gondolata nem is lassankint, hanem azzal a gyors- vonati tempóval, amelyről a miniszterelnök szokott volt említést tenni, hódítja meg és szaturálja át a hajlamos magyar lelkeket. egység széthú. sra — sajnos Ennek a nemzeti egységnek, ennek a nagy nem- zeti összefogásnak közismerten egyik leglelkesebb hirdetője, harcosa és regisztrálója Antal István dr. igazságügyi államtitkár, a miniszterelnökségi sajtó- osztály vezetője. A Fővárosi Hirlap munkatárs fordult azzal a ké: al, hogy nyi- meg, eredményen a ép- pen ezért hoi; latkozatával világítsa túlmenően, a választás elvi jelentőségét. a győztes Antal istván dr. államiitkár a hozzá intézett — Budapest déli kerületének válasz az ellenzéknek annál inkább. gondolatának hívei lepő, zeti egység tatlanul kitartan ennek megfelelően csupán a meg nem szervez beidegzett tömegeknél mutatkoznak. Ha petíciónak kellett volna bekövetkeznie, mert a Nemzeti választáseljárási úgy ennek a déli kerületben teljesen távolálló sikere, ség Pártjától si eredménye nekünk egyáltalán ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a nem- ak Gömbös Gyula fi désre a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: nem volt meg- nagy tömegekben és ántorítha- zászlaja alatt, politikai eltolódások tt és lelkileg az „ad hoc" választási kortéziára valaha lehetett volna kormányellenes Egy hibák minden ódiumát a kormányzó pártra próbálták hárítani az ellenzéki pártok, ame- lyek egyébként ebben az egyetlen akciójukban voltak csak eg A világnézlet nélkül való politikának ez az ellenzéki a nemzeti öntudatára ébredt polgárságra és ennek a megvá bizonyítékai a petíciós választások, kerületi győzelemnek azonban különös jelentőséget ad az a körülmény, hogy ezt Budapesten, az ország nemzeti érzése útmutatás az egész nincs hatással nek pregnáns A d győzelmet Budapesten arattuk, gy fővárosban, amelynek példaadó országnak. Eddig szól a nyilatkozat, amelyhez semmi | hozzáfűzni való nincs. Mi, a magunk részéről, öröm- mel szegezzük le, hogy Budapest, ez az örök nagy szerelmünk, a magyar élet megpróbáltatásának mai keserü napjaiban is hű maradt nagysága, megbe- | de egyben epitenek is belölük. A milliös väros rengeteg természetes panaszát nehéz időkben egyszerre nem lehet megszűntetni, de olyan em- berek állanak a város élén és olyan emberek ülnek a nép bizalmából a közgyűlési teremben, akik atyai gondossággal vizsgálnak meg min- den panaszt, minden vágyat, hogy ott segítse- ységesek. kakofóniája azonban ma már egyáltalán zott lelkiség- nyiltak. akár titkosak, akár a szívében, a csültsége és tisztessége éltetőforrásához, a gethez, Mondani sem kell talán, hog multban és remélhetőleg még jövőben. Budapest, az ország szíve, példaadó nem- zeti érzésével útmutatója lesz az egész országnak. nek először, ahol a veszedelem a legnagy! ahol a hiány a legégetőbb. Bizalommal nézünk a jövő elé és hiszünk benne, hogy a panaszok száma és nagysága évről-évre csöxkenni fog és Budapest lakossága boldog megelégedéssel ha- lad a mind gazdagabb, mind nyugodtabb életű világváros felé. --- Page 360 --- 2 ÖVÁROS TRIP Budapest, 1935 november 13. A NEP felvonulása a költségvetési vitában Az elmúlt hét keddjén kezdte meg a költség- vetés részletes vitáját a főváros törvényhatósági bizottsága, amely még mindig hatása alatt állott az általános vita maradandó értékű eseményének, Zsitvay Tibor dr. hatalmas beszédének. A NEP fő- városi szervezetének elnöke ezúttal szólott először a közgyűlés színe előtt, s ehhe z alkalomhoz mérten a beszéd ünnepies deklaráció volt: hitval- lás, iránymutatás, gazdag programmal telített szó- amely a párt erős alapján állva, túl a párto- kon mindenkihez szólt, aki a munka új korszakä- t akar dolgozni, hang, amelyet az elnök megütött, sorra felcsendült azokban a felszólalásokban, ame- lyekkel a NEP táboráns tagjai tették értékessé n költségvetés részletes tárgyalását, Különös érde- kessége volt a vitának a NEP szervezetéhez tar- tozó új bizottsági tagok felszólalás megannyi szüzbeszéd, imp ló komoly tartalommal és meg- lepő parlamentáris készséggel. Hencz Lajos volt a párt első szónoka, aki a Hegy k közigazgatásának rendezését sürgette. Dorner Gyula a műszaki igazgatás egységes veze- tés alá helyezéséről, majd az útepítés kérdéséről szólott, Juhász Jenö dr. erős szociális érzékkel az út- és csatornaepítesi járulékok terheit kifogásolta a családi házakba költöző kisemberek érdekében, majd a Nagymagyarországot jelképező gellert- hegyi — növénykert létesítésére tett indítványt. abb felszólalásában a városrendezés — hiányait tárta fel, majd a barakiskolák eltüntetését sür- gette. Bényi Károly dr. az út- és csatornakérdés bírálata mellett a zuglói kerület úthálózatának rendezését sürgette. Wellisch Andor figyelemre- éltó gondolatokat vetett fel Nagy-Budapest elő- ítéséhez. Vályi Lajos dr. városrendezési pro- lémákat vetett fel és a Tabán területén turista. szálló építését javasolta. Harrer Ferenc dr. nagy távlatokat felölelő be- szédében leszögezte, hogy racionális városfejlesz- tési programot csak Nagy-Budapest keretében lehet elképzelni. A helyes írányú építkezési tevé- kenységről és a közlekedési politikáról adott még erde! programot. Kertész Elemér frontharcos- kérdésekkel foglalkozott, több szeretetet kérve a háború hösei számára, A millennáris emlékműnél 680.000 mag: halott katona emlékét megörökítő miniatűr múzeum létesítését kány Ferenc a kisiparos lom megsegítéséért szállott síkra. a XI. kerület közlekedésének megjavítását sür- gette abban a helyes elgondolásban, ahogyan ezt legutóbb a Fővárosi Hirlapnak adott nyilatkozatá- ban kifejtette. Petracsek Lajos dr. országgyűlési kepviselö a kormány pénzügyi politikájának helyességét és a fővárosi novella kséges voltát fejtegette. Gazdy Jenő elismeréssel szólott a főváros iskola- politikájáról és a polgári iskolatípus továbbfejlesz- tését tartotta kívánatosnak. Egerváry Tibor dr. az iskolaorvosok mielőbbi végleg ését sürgette. Má- sik felszóla an a közegé: racionalizä- lásáról tartott előadást. A ki is figyelmet keltő alása alkalmából "Tibor dr. érté 3 számunkban közöljük. a — Fővár FHirlapnak adott, amelyek egyikét mai Tóth Gábor szakértő alap ággal bírálta az élel- mi ok — rendszerét. Staub Elemér a gazdaérdekeltségek nevében a piackérdések rende- zölott az élelmiszerellátás és a termelők ökében. Hegedii Bertalan dr, az ins6g- előirányzott € eg felemelését kívánta s melegebb figyelembe ajánlotta az inséges hadi- akat hadviselteket. Szentesi József gi válságból fakadó nagy nyomort fes- le és a szociális bajok Orvc áról szólott, elos vetelve. Vályi és kenyér kérdésének minden 3 a végzett fiatalság re- t, az állástalan ifjúság át kívánva. idegenforgalom tette a segélyek ig: Lajos dr. a munk: áron való megoldá zterének emelése Dési Géza érdekében tartott nagyobbszabású beszédet, azzal a konklúzióval, hogy itt minden — cselekedetnek a revizió érdekében kell történnie. Hencz Lajos dr. azt ajánlotta, hogy az idegenekkel alkalmas mó- don ismertessék meg a művészetet, szépművé- szetet s gondoskodjanak több —szórakoztatásról. Becsey Antal a forráskutatásra hívta fel a figyel- met és állandó geológus alkalmazását kívánta. Büben Miklós dr. az iskolánkívüli népművelés fejlesztéséről és mnépszerüsítéséről, a néphigiéniá- Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—96 MOLNÁR KALMÄN==== DISZMŰ-BÁDOGOS, GÁZ. és VIZVEZE- TÉK SZERELÉSI VALLALKOZÓ Budapest, VIII., József-körnt 69. (Pál-utca 6—8.) Telefon: 35-7-91. Speciális hőszigetelő lemezburkolatok készítője. „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Päl-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 „A eltävolitäsära nak bekapcsoläsäröl szölott €s hangoztatta, hogy Budapestnek még nincsen kultürhäza. Meggyözöen tárta fel a tanoncok lelki válságát. A Keresztény Községi Párt szónokai között Wolff Károly dr. emelkedett ki nagyobbszabású beszédével. A pénzügyi igazgatás tételénél szólalt fel s a főváros és az állam viszonyáról, majd az adózás kérdéséről beszélt, a főváros forgalmiadó jövedelmének rendezésére indítványt nyujtva be. A párt részéről résztvettek a vitában még: Kos- salka János dr., Kuncze Lajos dr., Cselényi Pál dr., Hatolkay Kázmér, Mohaupt Gyula dr., Schodits Lajos, Csoma Zsigmond, Gidró László dr., Tomes- váry László, Szakál Antal dr., Vályi Ferenc dr., Mihalovits Zsigmond, Szabó Imre, Csik László dr., Krizs Árpád, Ilovszky János. A Polgári Szabadságpárt Kabakovits József dr., szónokai voltak: Dioszeghy János, Pfeiffer Ignác dr., Szegő Béla, Vörösváry Miklós dr., Magyar Miklós, Vitéz Aladár, Vass Imre, Boross László dr. A — szocióldemokrata párt tagjai közül fel- szólaltak: Gyürey Rudolf, Lévai Sándor, Szepessy Albert, Farkas Zoltán dr., Bechtler Péter, Stein- herz Simon, Gál Benő, Pásztor Imre, Milloh Sán- dor, Lázár Emil, Deutsch Jenő, Pollakne Stern Szerén, Berkes Jenő dr., Halász Alfréd, Révész Mihály. A pártonkívüliek sorából Klár Zoltán dr. vett részt a vitában. Az ügyosztályok költségvetési vitája pénte- ken véget ért. A költségvetés tárgyalását kedden délután folytatták. Az üzemek, intézmények és részvénytársaságok tételei vannak soron, A jövő évi köte re tizenkét napos vitája pénteken éjjel le- zárul. 49 .9 rá so Kürtick az utcákvát 9 4 2 2 4 rá a tádékat és az crditä vektámtábtákat A telügyminisztet Lccscläs ketyett elvendette az utcák éjszakai masását. - Külön úttestek épülnek a kevékpátasak számáta, a villamas vágányokat pedig az úttest közeptee helyezik Gt Budapest örvendetesen fejlődő autóforgalma és a minap kiadott csendrendelet, mely megtiltotta az autók dudálását, szükségessé tették, hogy a közlekedés biztonságának emelésére és gyorsítá- sára nagyobb gondot fordítsanak a hatóságok. A főváros közlekedési ügyosztálya hetekig tartó ala- pos előkészület és az államrendőrséggel folytatott beható tárgyalás után elkészítette a tervezetet, amelyben mindazok az intézkedések benne vannak, amelyeket a főváros utcáin és terein rövidesen életbeléptet a polgármester a járműforgalom za- vartalansága és a járókelők biztonsága érdekében. Ezekről a küszöbönálló intézkedésekről beavatott helyen a Fővárosi Hirlap munkatársát az alábbiak- ban tájékoztatták: Bár a baleseti lehetőség teljes kiküszöbö- tése, az abszolút biztonság sohasem lesz keresztül- vihető, mégis minden lehetőt meg kell tenni, hogy a biztonságot á legmagasabbra fokozzuk éspedig úgy, hogy ezek az intézkedések a közlekedést mi- nél kevésbé akadályozzák, vagy bénítsák. A szük- séges intézkedéseknek több lényeges kérdésre kell kiterjeszkedni, amelyek egy része minden költség nélkül azonhal megvalósítható, egyrészéhez azon- ban hosszabb idő és nagyobb pénzáldozat szüksé- ges. A nyomban megvalósítható intézkedések közé tartoznak: az utcakeresztezéseknél és torkolatoknál a jó kilátás biztosítása, a jelzőtáblák és jelzőberendezések olyan elhelyezése, hogy szembeötlők legyenek. El kell távolítani tehát a látást gátló akadályokat, megfelelően ki kell szélesíteni a kocsiutakat és a gyalogjárókat, hogy azok megfelelőek legyenek a forgalom számára. A kerékpárosok részére lehető- leg külön úttestet kell létesíteni, meg kell akadá- lyozni a járművek csúszását és pontosan ki kell jelölni a gyalogosok átkelő helyeit. — Már a közlekedési kódex is elrendelte, hogy utcakeresztezéseknél és torkolatoknál a saroképü. letek élétől ámított tíz méteren belül a járdán bódék, árusítófülkék stb. fel nem állíthatók, A fö- város nem adott ki az utóbbi időben ilyen terüle- tekre engedélyeket, de még a mai napig sem tör- tént intézkedés a régebbi bódék eltávolítása iránt, amelyek pedig sokszor nagyon veszélyesek és ren- geteg balesetnek lehetnek okozói. A belügyminiszter néhány héttel ezelőtt külön megkeresésben, 180.050/1935. VIII. számú leiratával felhívta a polgármester figyelmét az utcatorkolatoknak és keresz. tezéseknek a bódéktóől és pavillonoktól való megtisztítására és arra, hogy a megállókat, a taxiállomásokat az ilyen helyekről más- hová tegy Felhívta a miniszter a polgármestert arra is, hogy városrendezési tervek készítésénél, építési tervek kiadásánál különös figyelmet rdíttasson — arra, hogy útkereszteződéseknél — készülő új épületek homlokzata ne végződjék éles sarkokban, hanem letompíitottam. A leirat hangsúlyozta, hogy sürgős intézkedésre volna szükség a for- galmasabb — pontokon — minden hirdetö- oszlop, fülke, bódé, pad, fa haladéktaian s a — megállóhelyek, állomások áthelyezésére, — A főváros elgondolása szerint a viliamos- és autobuszmegállókat az utcasarkoktól és keresz- teződésektől mindenütt áthelyezik tíz méter távol- sagra. Nemkülönben a taxiállomásokat is, Közvet- lenül a sarkokon jövőben csak jelzőtáblák, jelző- berendezések és az utcai világítást szolgáló kande- láberek . maradhatnak, egyébként minden más pa- villont, bődét, padot, hirdetőoszlopot eltávolítanak. Ott, ahol a közlekedés biztonsága megkívánja, eltávolítják a kiugró, nagyméretű reklám. táblákat is, elsősorban, amelyek akadá- taxi- lyozzák az utcai szemaforokra és a villany- rendőrökre való szabad kilátást. Kivételek csak a 4.5 méternél magasabban elhelye- zett fényreklámtábiák lesznek, amelyek a jövőben a fél járdaszélességig, de legfelejebb 2.5 méterre nyúlhat be közterületre. Kıvetel lesz továbbá a portállal egybeépített reklámtábla, amelynek be- nyúlása azonban szintén nem lehet 80 cm-nél na- gyobb. Ezek az intézkedések nemcsak a forgalom biztonságát fokozzák, hanem város-esztétika szempontjából is kivánatos, hogy a 10varost elcsulıto, levantei utcákra enuekeztető táplák alkaimazäsat a jövőbpen eltiltsák, illetve a meglevők leszereiését elrendeyek, — A kocsiutak, illetve a gyalogjárók kiszele- sítését sok esetben nem lehet majd megvalósítani. ilyen esetben — sajnos — csak az utcai fák el- távolításával lehet segíteni. A Rákóczi-útnak a Nagy körút és a Baross-tér közötti szakaszán Aa gyaiwogjáró például annyira keskeny, hogy a kozön- ség kenytelen a kocsiutat hasznäini, mert a járaán a nagy tolongás miatt az előrehaladás szinte lehe- tetlen. A Baross-utcának a Mária Terézia-tér és a Szigetväri-utca közötti részén, az Uliöi-ut Kälvin- _ tér torkolatában és még több más helyen a villa- mos vágányok között elterülő kocsiúton egyszerre csak egy jármű fér el, Itt viszont az úttestet A gyalogjaró rovására kell kiszélesíteni. Hasonló a helyzet a Kossuth Lajos-utcaban, ahol nem fér el az autobusz a villamosvágány és a járda mellett várakozó kocsisor között. — A kivezető forgalmi útvonalakon, így a Váci-úton, a Lehel, "Thököly-, Kerepesi-, Kö- bányai-, Üllői-, Soroksäri-, Budafoki-, Feherväri-, Budaörsi-, Budakeszi-, Bécsi- és Szentendrei-uta- kon stb, ahol az úttest szélessége megengedi, úttestet a kerékpárosok számára külön kell sürgősen építeni, — A járművek sok balesetet okozó csúszásá- nak megakadályozására a kocsiutak locsolósát mi- nél előbb lehetőleg teljesen abba kell hagyni és a locsolás helyett a mosásra kell áttérni. A napköz- ben többször fellocsolt úttestről a por és szemet sohasem távozik el, hanem úgyszólván csak per- cekre válik sárrá. Felszáradás után a por éppúgy száll az utcán, mint locsolás előtt. Egészségügyi szempontból tehát a locsolás nem jár eredménnyel, forgalombiztonság tekintetében azonban nagy ve- szélyt jelent. Az utcai sár csúszós masszája nemcsak az aszfaltos, a hézagmentes úttesteken teszi veszélyessé az —autóközlekedést, hanem még ott is, ahol még kockakőből készült a burkolat. Téli időben, amikor a fagyveszély miatt nem lehet az utcákat locsolni, a por egyenesen tűrhetetlen. — A közlekedési és biztonsági szempontok és emellett a közegészségügy érdekében tehát sürgő- sen szükséges, hogy a locsolás helyett éjjel tömlővel, erős víz. sugárral mossák az úttesteket, úgy, ahogy háború előtt tették. A belvárosban, ahol már évek óta úgy mossák az egyes utcákat, lényegesen kevesebb a por és pi- szok, mint a város egyéb pontjain. — A közlekedés biztonsága érdekében elen- gedhetetlen továbbá az összes villamosvágányoknák az úttest közepére való áthelyezése és a legforgal- masabb terek átépítése, Ezek a feladatok azonban csak később valósítha- tók meg, mert az ilyen munkálatokhoz hatalmas, többmilliós áldozatokra van szükség. --- Page 361 --- Budapest, 1935 november 13, 3 BESSENYEY ZENO nyilatkozik a Fövärosi Hirlapban a Közmunkatanács feladatairöl és a munkanélküliség enyhítésére szol- gáló közmunkák sürgős meginditä- sáról Bessenyey Zénó dr.-nak, a Közmunkatanács új elnökének első ténykedéseiből, valamint a főváros vezetőségével folytatott tárgyalásaiból örvendetesen állapíthatta meg a közvélemény, hogy figyelme éberen kiterjed a legégetőbb, legnagyobb problé- mára, a munkaalkalmak minél gyorsabb ütemben való szaporítására. Közmunkatanács és közmunka: soha hivatást nem telített meg s: tartalom, mintha ez a kettő ma e et jelent. S hir- dethetjük örömmel: Bessenyey Zénó legfőbb köteles- ségének azt tartja, hogy minél több építőmunkához, minél több munkalehetőséghez juttassa a fővárost. Mikor ebben az irányban kérdéssel fordultunk hozzá, °bb és komolyabb Bessenyey Zénó dr. a következő nyilatkozattal Hirlap munkatársának: válaszolt a Fővárosi — Ebben a kérdésben az Építőmesterek Or- szágos Egyesülete gyűlésén volt alkalmam nyi- latkozni és most is csak megismételhetem azt, hogy nézetem szerint a Közmunkák Tanácsának, a szépészeti, városforgalmi és városrendezési program szemelőtt tartása, illetve előkészítése mellett, feltétlenül hivatása az építkezések és közmunkák kezde- ményezése és megkönnyítése. Ezt a célt két úton óhajtom elérni. Az egyik irányelvem az, hogy soha nem szeretnék megvalósítható és reális tervet egy megvalósít- hatatlan, nagyszabású tervvel agyonütni. Vagyis: pozitív munkalehetőséget nem áldoznék fel a bármennyire is kecsegtető reménységért. Legfeljebb arról lehet szó, hogy a közvetlenül előttünk álló feladatokat úgy oldjuk meg, hogy ezek a későbbi, nagyobbszabású terveket ne akadályozzák. Ha ilyen realitások útjára lépünk, akkor az már maga építkezést és közmunkát jelent. — A másik út, amely ehhez a célhoz vezet, a Közmunkák Tanácsának az a gyakorlata, hogy minden elébe kerülő kérdést abból a szempontból bírál el, vajjon jelent-e az újabb munkalehe- tőséget? És éppen ebből az elvből kiindulva, újabb építkezések elé csak akkor gördít akadá- lyokat, ha a tervezők fontos városrendezési szempontokat hagynak figyelmen kívül. Itt is előzékenyek akarunk lenni s ha a tervezők ere- deti terveik tekintetében, valamint a kivánt mó- dosítások keresztülvitelénél hasonló előzékeny- séget és megértést mutatnak, minden építkezési ügyet soronkívül, a legrövidebb úton, esetleg szóbeli tár- gyalások útján kivitelhez fogunk segí- teni. Kérlelhetetlen szigorúságot csak ott fognak ré- szünkről tapasztalni, ahol a szabályok rosszindu- latú és céltudatos kijátszására törekednek. E legfontosabb irányelv leszögezése mellett csupán egy alapvető kérdésben fordultunk a Közmunkatanács elnökéhez. Arról a nagy fel- adatkörről kérdeztük meg, amelyet 14 pontból álló programjában maga is felsorolt, s amelyre legutóbb a Fővárosi Hirlap mutatott rá, mint a Közmunkatanäcsnak alapításától kezdve egyik legjelentősebb, de az idők folyamán szinte feledésbe ment hivatására. A Pestkörnyék pro- blémáimak bizonyos szempontok szerint való gondozása ez az újabban erősen aktualitäst nyert kérdés, amelyről Bessenyey Zénó a kö- vetkezőket mondta: — Nem csak az én felfogásom szerint, ha- nem minden illetékes faktor és a főváros közvé- leményének megnyilatkozása szerint is feltétle- nül szükséges, hogy az építkezés, forgalmi utak és város- rendezés szempontjából Budapest és környéke egységes irányítás alá he- Iyeztessék. Azt hiszem, ez nem csak Budapestnek, hancm a környékbeli városoknak és községeknek is érdeke. , — Tudomásom szerint a kormány ezzel a kérdéssel foglalkozik és remélhetőleg erre vonat- kozóaan törvényhatósági intézkedés is fog tör- ténni. 3 Azt hisszük, a fővárossal való viszonylatában meglehetősen gazdátlan pestkörnyéki problémát illetőleg közmegnyugvást kelt ez a jelentős nyilat- kozat. Hétjő dél óta 18 méteres, derékvastasságú, 74 fjoRos gejzinr szökik a magasba a Margitsziget jorráskutató munkájánát Becsey Antal a páratlan terPmeszefi fünemenyröl Az alsó Margitszigeten, a MAC-pálya északi csücskénél gözfelhök törnek az ég felé. A Fővárosi Közmuikák Tanáesának megbízásából, (Holl Gyula min. osztálytanácsos kezdeményezésére a Zsig- mondy Béla mélyfúróvállalat fúrója dolgozik a ta- lajban azon a helyen, amelyet Pdvai Vajna Ferenc dr., az ismert nevű geológus kijelölt. A fúró hét- főn reggel elérte a 300 méteres mélységet, s az a hévízmennyiség, amely eddig mutatkozott, egy. szerre meghatszorozódott. Emberder6k vastagságú, hetvennégy fokos hévíz szökött fel tizennyolc méter magas- ságba olyan bőségben, ami forráskutatásoknál még a rendkívüli vízmenyiséghez szokott szakemberek November 14, 17 és 19-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny előtt is feltünést keltett. Huszonnégy óra alatt kö- zel másfélmillió liter kénes-bitumenes melegvíz kerül felszínre, s ezzel még korántsem értékel a várható vízhozam | maximumát. A fúrás még a budai márga néven ismert kö- zetben halad, s a felszínre jutó víz csak a közet hasadékaiból fut össze. Pávai Vajna Ferenc dr. bänyafötanäcsos akit a Fővárosi Hirlap munkatársának alkalma volt a továbbiakban várható eredmények felől meg- kérdezni — azt mondja, hogyha siksrül elérni a dolomitréteget, amely a tulajdonképpeni vízvezető réteg, az eddigi vízhozam többszöröse remélhető, de egyúttal emelkedni fog a höfok is. Pávai Vajna felfogása szerint remény van arra, hogy legfeljebb 400 méter mélységben eljut a fúró a dolomitig és ha ez bekövetkezik, páratlan eredménnyel lehet számolni, Összehasonlításul felemlítjük, hogy a Margit- sziget régi forrása, amelyet 69 éve Zsigmondy Vil- mos fúrt, 119 méter mélységből 41 fokos vizet hoz felszínre, a városligeti ártézi kút 972 méteres mély- ségből pedig 74 fokos gyógyvizet produkál. \ A jelenlegi fü 6 a Duna mäsik par fürdök forräsmede: szín alatti kutakból, rület nincs lévő Luká 8 Az ottani hévíz gépi erővel kerülnek nap- világra, míg a Margitsziget mostani fúrásd fel- szökő, forró vizet eredményezett. A munka tovább Ferencet gyengélkedé s személyesen is jelen legyen, zólván óránként érdeklődik a pillanatn helyzet irán Boldogan mesélte, hogy a hajdúszoboszlói, debri ceni, karcagi fúrások után itt is kitünő eredm várható, amely a Margitsziget további fejlődés nek szinte beláthatatlan perspektíváját nyítja meg. A szenzációs felfedi felől megkérdeztük a főváros geológiai viszonyainak másik kitünő és ala- pos ismerőjét, Vajna hogy negy Pávai attól, ny Becsey Antal törvényhatósági bizottsági tagot, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a következő felvilágosítással szolgált: — A margi eti újabb bizonyíték arra alapos geológiai feltárás útján felmér- hetetlen értékű természeti kincsekkel gazdagíthatjuk Budapestet. Pávai Vajna Ferenc a földgázkutatással kapcso- latban végzett mostanában munkát, özben ezeket a geológiai redőket kereste, rájött arra : feltevésre, hogy a fúrás jelenlegi helyén meglehe- tősen felszínesen vonuló redőnyalábnak kell be- ágyazva lennie. Feltevését a szinte páratlan eredmény igazolja, egyúttal azonban megerősítette azt a meggy: dést is, hogy nem szabad megállani, hanem intéz- ményesen tovább kell folytatni a forräskutatäst, A most feltárt forrás máris fontos geo- lógiai támpontot nyujt a rétegeződésre, s igazoltnak látszik az a megállapítás is, hogy a Margitszigeten két jelentős geológiai redő van. Egyik a felső forrásnál mintegy 100 méter mély- ségben, a másik a mostani fúrás helyén, 300 mé- ter körül. A sziget középtáján is fúrtak nemrégi- fúrás, eredményes volta hogy ben, itt azonban úgynevezett , redővölgy" van, Ss bár 300 méterig lementek, se hévizet, se fel- szálló vizet nem találtak. — Az én felfogásom szerint a mostani eredmény egyenesen meg- követeli, hogy int 3 folytas- sák a forrásfeltá. Nem lett volna szabad abbahagyni a munkát a Rácfürdőnél sem, mert ott is biztató jelek mutat- koztak. — Budapest fürdőváros jövője függ attól, hogy szakszerűen, alapos munkával minél több forrást hozunk felszínre. Ha a fúrásokat rend- szeresítik, egészen bizonyos, hogy e téren nem is remélt perspektívák nyílnak meg előttünk. Még, ha gyógyvizeket nem is találunk, — pedig ez szinte kizárt! — akkor is óriási hordereje van a fúrásoknak, mert a hévizekkel egész városrészek fűtését oldhatjuk meg. Bízom abban, hogy a legutóbbi eredmény végre megszünteti a közönyt és a margitszigeti fúrást az alkalmas pontokon további munka követi, ig szól Becsey Antalnak a legkomolyabb érdemlő szakvéleménye, amely egy- úttal felhívja az intéző körök figyelmét a fokozot- tabb méretű forráskutatásokra. Minden jel arra mutat, hogy Budapest földalatti kincsei még távol- ról sincsenek föltárva, amit egyenesen bűn volna megfontc továbbra is parlagon hevertetni. FÉNYMÁSOLÓ INTÉZET Fénymásoló papirok Másoló papirok MAGYAR VEGYKESZITMENYÜ PAPIRGYÁR ÖSER JAKAB BUDAPEST VI., 0-UTCA 49. Alapíttatott 1893 Telefon : 238-90 UTÁN fÖSTENMEILPAPIR --- Page 362 --- Budapest, 1935 november 13. UJRA RENDEZIK A BERLINI-TERET A budai villamoskocsik a téren épülő hatalmas járdaszigetnél visszafordulnak — A Lipótkörúton és a Margithídon középre helyezik a vágányokat A Margithíd pesti hídfőjének átépítése, az út- test alatt készített aluljáró építése a héten befeje- zödött és a Személynök-utcát a Pozsonyi-úttal összekötő kényelmes, tágas földalatti folyosót szombaton átadják a —közhasználatnak. Néhány nappal később sor kerül a Margithíd pesti végé- nél levő villamosmegállók áthelyezésére is. Az új közlekedési rend ellen az elmúlt napokban a sajtó- ban és egyebütt élénk kritikák hangzottak el, szükségesnek tartottuk tehát, hogy illetékes helyen szerezzünk információt az új rend várható előnyei és az intézkedések okai iránt. Érdeklődésünkre a Fővárosi Hirlap munkatársának a következőket mondották: - A Margithíd pesti hídfőjénél létesített alul- járó ellen remélhetőleg senkinek sem lehet kifo- gása, mert ez a közönség teljes biztonsági galmas közlekedését szolgá "Tévedés, hogy ez az aluljáró nehezen, fáradságo. san lesz megközelíthető, vagy járható, hogy gyönge, vagy bet nberek nem is hasznälhat- mert a legrosszabb esetben négy lépcsőfok vezet az aluljáróba, de az is lehet, hogy ezt a négy lépcsőt is kiküszöböljük és egészen kényelmes lej- tön lehet majd lejutni az alagútba, akár gyermek- kocsikkal is. — A pesti hídfőnél lévő két villamosállomás áthelyezésére nem ül momentá hanem csak később, ha a közönség az aluljáróval terem- tett új rendet már megszokta. A villamosmegállók áthelyezése egyébként nem új gondolat. Régi terve ez a BESZKÁRT-nak, amely terv eddig csak azért nem valósulhatott meg, mert a közlekedési rendör- ség más véleményen volt. A rendőrség és a főváros véleménye azonban most már teljesen megegye- zik és közlekedési, gyorsas pontokból szükséges megállók való helyezése, és nyu- amelyek helyes idő alatt be g is. Beszélgetésünk további "során érdeklődtünk a Margithíd átépítésével kapcsolatos egyéb közleke- új iránt, mire beavatott informátorunk- Alaszt kaptuk: vöben sorrakerül a Lipöt-körüton a villamosvágányoknak az úttest közepére helye- ése is, mivel élesített Margithidnak ugyancsak a közepén lesznek a vágányok. Ez a vágányáthelyezés azonban valószínüleg ha- marabb el mint a híd kiszélesítése, miután szorosan ö gg a Berlini-téren kívánatos, vég- legs rendezési munkákkal. A főváros, retes, a ni; a közlekedés j dosította a 4-es és 7-es azóta a Nyugatinál, illetve dulnak vissza Budára, miután közönségük átszállt a 6-os villamo: Ez a meg- oldás, amely egyébként is csak kísérletnek számí- tott, nem minden tekintetben vált be és a publi- m panaszai sem szüntek meg, amit főleg az ma- gyaráz, hogy a kocsik visszafordulása meglehető- sen szük helyen történik, két ellenkező irányban, Másik baja ennek a megoldásnak az, hogy a jár- műveknek túl sok helyen kell metszeniök a villa- mossíneket és a közlekedés irányítása szinte lehe- tetlen. — A vágányok középre való áthelyezése után a Lipöt-körütröl, illetve Budáról érkező kocsik nem mennek be a Nyugati p ndvarig, mint most, hanem a Berlini-: a ki | — A. Berlini-tér fordulnak meg és egy hurokvägänyon, amely a mai járdasziget helyén épülő hatalmas új járdaszigetet fogja megkerülni és úgy halad vissza a Margithíd felé, Ugyancsak a Berlini-téren fordulnak vissza a Vilmos császár- úton közlekedő relációk a Sólyom-utcán, illetve Klotild-utcán át. Az újpesti kocsik végállomása változatlan marad, ellenben a 6-os vágánya, a mos- tani hirtelen kanyar helyett, ugyancsak kimegy majd a nagy járda tig és ott fog visszafor- dulni. Ilyen módon a tér sokkal megnyugtatóbb képet kap, a közlekedést könnyebben lehet irányí- tani és megszűnik a mostani meglehetősen bonyo- 5! dabbá válik az autó. és autóbusz- természetesen — eltünnek az oda nem való és a szabad kilátást is akadályozó oszlopok, bódék, az utcai zöld házikó az úgynive- zett „Bandn-toronnyal” együtt. átrendezése és a Lipót-körúti vágányok áthelyezés legkésőbb a jövő tavaszi elkészül. A nagykörúti villamosvá kö- épre helyezésére egyelőre, bármennyire fontos és gős is lenne, aligha kerülhet a sor, mert ehhez Jencmillió pengöre volna szükség, amit a BESZKART ma nem tud előteremteni. Budapesi lelki Baedekere LiberEndre alpolgármester elő- adása a Cobden Szövetségben Liber Endre, a székesfőváros ragyogó tollú és ékes szavú alpolgármestere, , Budapest lelki Baede- kere", igen érdekes előadást tartott abban a sorozat- ban, amelyet a Cobden Szövetség rendez kiváló ma- gyar írók bevonásával abból a célból, hogy a mi fővárosunkat mi budapestiek is minél jobban meg- ismerjük és ezeknek az ismereteknek az alapján még jobban megszeressük. Liber Endre alpolgármester nagy érdekességü előadását azzal kezüdté, y ha a budapesti ember külföldre megy, minden ahova eljut, arra törek- szik, hogy minél alaposabban, minél jobban meg- Ismerje annak városnak művészi és kulturális intézményeit, ter épségeit. Nem így áll a dolog a saját vá: emben, Itt, ahol a mi mindennapi életünket folytatjuk, a sok gond és bajlódás között 3ebb idő jut arra, hogy a ma- gunk városát is megismerjük, hogy annak s: geiben is gy ködjünk és intézményeit ért jük. Igy van eza példíuj természetadta kincseinkkel, amelyekben olyan gazdagok vagyunk. Milyen sokan vannak Budapeston, akik nom ismerik fővár nk termálforrásait m ismerik Budapest kiváló gyógy- fürdöit és mi okan utaznak el külföldre gyó- gyulást keresni, tt, hogy itthon használnák ki a lábunk előtt fe ások hatását. Sokszor még az orv k tudatában an- nak, hogy milyen gyógyító kincsekkel rendelkezünk itt Budapesten. Majd így folytatta az alpolgármester; — Ma- gyarország a háború előtti időkben c: kevéssé volt ismeretes a nagy nemzetközi forgalomban, mégis mintegy száz évvel ezelőtt, már 1833-ban megjelent Londonban ismeretlen szerzőtől egy ide- ı genforgalmi irat, amelyik azt akarta a magyar köz- - Ilyen jól se borotvált még! — Nem csoda — Tungsram Duplaspirállámpát vettünk. Egész más a fénye annak! (Segéd ur, a legfon- tosabbal elfelejtette! A Tungsram Dupla- spirállámpanemcsak jobb fényt ad — de kevesebb äramot is fogyaszt. Egyszóval takarékos lámpa.) vélemény előtt érthetővé tenni, hogy fordítson nagyobb gondot országának megismerésére. Már annak a száz év előtti utazási iratnak a névtelen szerzője is utalt arra, hogy Magyarország a keleti országok és Bécs között fekszik, kézenfekvő tehát az a gondolat, hogy Magyarországot be kellene illeszteni az idegenforgalom útvonalába és felette kívánatosnak tartotta, hogy a magyar útlevelek ki- adásánáj ne legyünk olyan tartózkodók. És amint nem volt ismeretes a nemzetközi idegenforgalom- ban Magyarország, éppen olyan kevéssé ismerték a mi fővárosunkat, ami nem is csodálatos, hiszen gróf Széchenyi István műveiben szinte megdöbbentő képet festett a város akkori állapotáról. Már a Világ című művében sötét színekkel ecseteli Pestet és nyiltan kimondja, hogy semmi látnivalója nincs, hiányzik a magyar színháza, múzeuma, kaszinója, sétatere. Egyik művének meg éppenséggel ,, A pesti por és sár" címet adta, amelyben éles látással mu- tat rá a meglévő nagy hibákra, a város elhanya- goltságára, s hátramaradottságára, hogy megjelölje a fejlődés útjait. Széchenyi szándéka nemes volt és ő, aki a nyugati nagyvárosokkal való összehason- lítás révén jutott el ehhez a keserű ítélethez, a buzdításnak, serkentésnek kívánt nagyobb erőt adni minden visszásság erős kiemelésével. Pedig ez a kettős város már akkor is nagy fejlődésen ment át és például Kazínczy, aki élete alkonyán, 1828-ban tett pesti útján elragadtatva néz mindent, ami új: szépnek találja Pestet, úgyhogy naplója az akkori, még Széchenyi kritikája előtti Pest élénk dicsérete. Kazinczy rajongó szeme nagyszerű műveket, fé- nyes utcákat látott, amelyek ,,Párisba is beillené- nek", palotát, amely ,a gyönyör lakja" és pesti utazása végén látnoki szóval így kiáltott fel: ,, És mi lesz itt egy század alatt!" Az ostorozó dorgálás és a dícséret egyformán jó talajra talált, a látnok jól látott. Amennyire mi magunk nem is törődünk eléggé a mi városunk megismerésével — foly- arra mégis súlyt kell helyeznünk, hogy az I megismerjek fővárosunkat, természeti és kulturális értékeinket. — Közvetlenül a háború előtti évben, 1913-ban tinnepelte Budapest egyesítésének negyvenéves jubi- leumát. Ebben az évben Budapest élén Bárczy István polgá ster állott, az a Bárczy István, aki- mek köszönhetjük azt, hogy fővárosunk a maga modern haladásával és fejlődésével valóban a világ- városok sorába emelkedett. Bárczy István ezt a jubileumot többek között azzal kívánta megünne- pelni, hogy megalapította , Budapest Barátainak Társaságát", összegyüjtötte Budapest barátait és rajongóit, írókat, művészeket, tudósokat, városépítő- ket, esztétikusokat, várospolitikusokat és hirlapíró- kat, akik kultuszt akartak csinálni Budapest sze- retetéből. Ennek a szövetségnek egyik célja volt az is, hogy felolvasásokat rendezzen, . amelyeken kitűnő tudósok és írók ismertessék meg az érdeklődökkéel Budapest történetét, mert.hiszen már akkor is tud- ták, hogy Budapest lakosainak nagy része mennyire közönyös városa dolgai iránt, amely kenyeret ad, s amelynek életéhez a maga adófilléreivel sokszor bizony keservesen járul hozzá. Bárczy István moz- galmának megindítása után nemsokára bekövetke- zett a világháború, amely annyi szép és nemes gon- . dolat megvalósulását akadályozta meg. Így Buda- pest Barátainuk Társaságának célkitűzéseit is ke- resztülhúzta a háború, a társaság megszünt, s a főváros lakóinak nagyrésze ahelyett, hogy Buda- pest szeretetét tanulta volna meg, fegyverrel kezé- ben elment a harcterekre, hogy megvédie hazája határait. Az utána következő szomorú idők, forra- dalmak, összeomlás, kommunizmus, , trianoni béke" és a gazdasági válságok egész sora következett, de a magyar élniskarás és a magyar öÖserö nem csüg- ged, hanem még a trianoni lesújtottságban is össze- szedte minden erejét, hogy megmutassa az egész világ előtt ősi erényeit, életerejét és íme, annak dacára, hogy ez a főváros az összes világvárosok között talán legjobban sinyli a világgazdasági vál- ságot, bátran és derekasan állja meg a helyét a világ nemzeteinek küzdelmében. Ebből a szempontból rendkívül fontosnak és értékesnek látja a Cohden Szövetség előadássoro- zatát, amely minden bizonnyal igen eredményes lesz és megvan győződve arról, hogy Budapest meg- ismertetése azok számára, akik ezeket az előadáso- kat meghallgatják, nemcsak érdekes ujságokkal fog szolgálni, de meglesz az a hasznos következménye is. hogy a budapesti ember, megismerve a maga városát, szebbnek, kedvesebbnek és kellemesebbnek fogja látni itt az életet, Az alpolgármester előadását a nagyszámú és előkelő hallgatóság nagy érdeklődéssel hallgatta, § a végén hosszasan és melegen ünnepelte az illusz- tris előadót. ZA c—. | — ZÖLD JÓZSEF SS kazánkovács mester. Budapest, VI., Szent László-utca 4/b. Telefon: 91-2-39 Boilereket, viztartányokat, gőz-, melegvíz- és enge. Készít: délymentes kazánokat, ellénáramu készülékeket sb s építési anyagrelepe -utca 89. és Rı -utca 46. Budapest, III., Xeon De pp Imre-utca „IDEAL“ ACÉLCSŐ BÚTOROK kombinált szobák, hall, úri. és előszobák, ülő- bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSŐBÚTORÜZEM Budapest, V., Szigot-utca 5-7. — Telefon : 99—2—54 e --- Page 363 --- Budapest, 1935 november 13, 5 Egerväry Tibor a főváros köz- egészségügyének átszervezé- séről és egységes irányításáról Többé-kevésbé fontos közegészségügyi kérdések- ben jelenleg kilenc ügyosztály önállóan intézkedik A költségvetés tárgyalása során nagy érdeklő- dést keltett Egerváry Tibor dr. felszólalása a köz- egészségügyi ügykezelés racionalizálásáról. Amikor elismeréssel adózott annak a nagy haladásnak, ame- lyet közegészségügyünk az utolsó másfél évtized alatt megtett, rámutatott a szervezeti hibákra, s mindjárt — jó orvos módjára — az orvosságot is előírta. A segítő módok elsejének a tiszti főorvosi hatáskör szabályrendeletben való megállapítását javasolta, amihez a polgármester hozzá is járult. Egerváry Tibor dr. az alapelveket, amelyek indítványának megtételére késztették, a következőkben ismertette a Fővárosi Hirlap munkatársa előtt: —- A főváros az utóbbi tizenöt évben nagyot haladt. Sok egészségügyi intézményt létesített, amelyek az egészségvédelmet a preventív intéz- kedésekkel szolgálják, valamint olyanokat, ame- lyek a nagy város egészségvédelmének tényezőit egészítették ki. Éppen ezért tartom elérkezettnek az időt arra, hogy szemlét tartsunk az eddigi és a jövőben megalkotandó , intézmények hogy rámutassunk a jövő "egészségpolitikájának helyes irányítására. Foglalkoznunk kell a közegés: racionalizálásával, vagyis olyan átszervezéssel, amely az egészség- ügy irányítását gazdaságosabbá teszi, a bürok- ratikus intézési módot csökkenti s ugyanekkor a közegészségügy érdemi szempontjait kidombo- ritja. Az élet szükségleteihez rugalmasabban kell hozzá alkalmazni az közegészségügyi intéz- kedéseket, ezért mindenekelőtt meg kell szün- tetni ennek széttagoltságát és az orvosi elgondo- lással megegyezően azt egységes szakirányítás alá kell helyezni. — A főváros közegészségügye, mint erre pontonkint rámutattam, jelenleg az első, máso- dik, harmadik, ötödik, hetedik, nyolcadik, kilen- cedik, tizedik és tizenegyedik ügyosztályba van széttagolva, vagyis egészségügyi vonatkozású ügyeket egy- mástól független kilenc ügyosztályban végeznek. Még meg kell itt jegyezni azt a lehetetlen hely- zetet is, hogy a tizedik, közegészségügyi ügy- osztályban mincs orvos. Amikor a műszaki ügyosztály vezetősége és személyzetének nagy- része szakemberekből áll, tarthatatlan älla- potnak tartom, hogy a közegészségügyi ügy- osztály hivatásos szakember nélkül műk jön. Ez a képtelen helyzet teremtette ségügy az anomáliák egész sorát, kezdve azon, hogy a kór- házak központi igazgató-főorvosának fizetése azonos a gyepmesteri telep vezetőjének a fize- tésével, egészen addig az intézkedésig, hogy amikor a rádiumkórházra 2 milliót költünk, a Szent László-kórház dizentériás betegeinek nin- csen elég lepedőjük, sőt a társfertőzés szem- pontjából oly fontos, sok emberéletet megmentő megfigyelő pavillon építkezését még ma sem kezdték meg. Az ügyosztályokban teljesen — széttagolt ügyintézés mellett lehetetlen a főváros egészség- ügyének átfogó és a főváros közönségének érde- két szolgáló egységes elvi irányítás. Lehetetlen az egyes problémák fontosságának és nagysá- gának megmérése és természetes észszerűség alapján egyensúlyba helyezése; lehetetlen a problémák pénzügyi vonatkozásainak racionali- zálása is. Feltétlenül egységes egészségügyi szak- irányítás alá helyezendők mindazok az intézmények, amelyek az egészségügyi közigazgatással és — egészségvédelmi ténykedéssel foglalkoznak, mert ha egy kéz diszponál arról az 4. összegről, amely ezeknek az intézményeknek szükségleteit fedezi, akkor egységes elgondolás alapján a szükségletek kiengyensúlyozása az aktuális problémák fontosságához mérten tör- ténik. Szükséges továbbá, hogy bármely ügyosztályba tartozó egészségügyi vonatkozású TEISZLER GYULA író; epkollikelı irodai szerek, papir- és grafikai készítési és szállítási vállalata Budapest, VL, Aréna-út 140. Telefon: 920-78. ügy elintézése előtt a közegészségügyi szakközeg véleménye kikéressék. — A törvén szerint a , székesfőváros szak- közege a tis: orvos, aki, mint ilyen, orvosi és közegé: gügyi ügyekben a polgármester szakelőadi és a közigazgatási orvosi személy- zet szakfőnöke". De csak abban az esetben, ha a kérdéses törvény értelmében a tiszti-főorvosra vonatkoztatott hatáskört a törvényhatósági bi- zottság megállapíja, amit eddig megtenni elmu- idítványoztam, hogy utasítsa bizottság a polgármester urat az 1930: XVIII. t.-c. 50. §-ának 3. bekezdése értelmében, hogy a tiszti-főorvos hatáskörének sen nyhatósági bizottsás elé. 7 indítvá- ől párt- el ta- ányom- mömre s zolgált jelenlevő ta; különbség lálkozott. ha a polg zét, hogy az védelem szempontjai olyan mé rodjanák ki tiszti főorvosunk tervezett műkö- ben, ahogyan azok a nyugati n árosok yi hivatalainak szervezetében és domborodnak, nem fogadta el, bizonyára ezt csak azért tette, mert nem akart prejudikálni a törvényhatósági bizottság által elfogadandó szabályrendeletnek. Néhány hónapon belül üzembe helyezik a budai új vízművet Elkészült a , bujtató" és gyors ütemben halad a második Dunaalagüt építése is Néhány héttel ezelőtt nagyobb budai küldött- ség járt a polgármesternél, akit arra kért, hogy minél sürgősebben orvosolja a jobbparti lakosság, különösen a hegyvidékiek régi és egyre inkább elviselhetetlenebb panaszt, a súlyos —vízhiányt, amely nemcsak a nyári hónapokban szerzett sok kellemetlenséget, kárt és bosszúságot, hanem lehe- tetlenné teszi a legegészségesebb és a fejlődésre leghivatottabb területek kiépülését is. Így például a fenyveserdővel körülvett Guggerhegyen, amelyet a jó Isten is üdülőhelynek teremtett, lehetetlen volt eddig minden megmozdulás, mert még ma is egészen primitív, ősi módon: kannában, 3 märhäton, puttonyban hordják fel a szükséges vizet. A Vizmüvek fejlesztésének munkálatai az utóbbi hetekben olyan fordulóponhoz értek, hogy az említett panaszok máris megszüntnek tekint- hetők és mostmár biztosra vehető, hogy a budai új Vízmű, amely egész Budapest , vízellátása szempontjából is sokszoros biz- tonságot és új korszakot jelent, a jövő ta. vasszal üzembehelyezhető lesz. Az új budai Vízmű üzembehelyezéséről és a Vízművek fejlesztési munkálatairól illetékes helyen a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatták: — A káposztásmegyeri vízművek — bővítése, fejlesztése és ezzel parallel a budai új Vízmű épí- tési munkálatai olyan mértékben haladnak előre, hogy az eredménnyel minden tekintetben meg lehetünk elégedve. Most már nyugodtan n6z- hetünk bármilyen szárazság, vagy kánikula elé, mert a Vízművek minden körülmények között biz- tosítani tudják a maximális szükségletet. A koráb- ban elkészített első számú alagútban a belső mun- kálatokat végzik, most folyik az aknák vakolása, az aknafenekek vasbetonnal való lezárása, hogy megszüntessék az előforduló — vízbeszivárgásokat. Ezután rövidesen sor kerül a vízátvezető főcsövek szerelésére is. A második számú alagút építése körül- belűl felénél tart, eddig mintegy 390 méter készült el belőle. Itt is, mint a már elkészült másik alagútnál, a marógömbös pajzs segítségével, légnyomásos tér- ben végzik a föld kiemelését, Eleinte naponta 4—4.5 métert haladtak előre, mostmár azonban a legnagyobb napi előrehaladás 9.74 méter volt. A haladás gyorsasága mindig a kőzeti viszonyok- tól és a vízátszivárgástól függ. A munka azonban eddig minden zökkenő nélkül, zavartalanul haladt, a mostmár kitünően begyakorolt munkások 1.8—2 atmoszféra nyomás alatt végzik a nehéz munkát. Igen hatalmas teljesítményt produkáltak a megyeri szigetnél a budai Vízmühöz vezető és a budai vízszolgálat biztosítására hivatott kisebb Duna-alagút, az úgynevezett , buújtató" építésénél is. Ez a kisebbmeretü, nem járható, de ugyancsak a Duna alatt vezetett és a másik két nagy alag- úthoz hasonló módszerrel épített vízátvezető be- rendezés is már teljesen elkészült. A , bujtatót" és a végaknákat két heti próbaterhelésre vízzel megtöltötték. Ezután kiszivattyúzták belőle a vizet, átvizsgálták, a kisebb észlelt hibákat pótol- ták, véglegesen vakolták és most újból megtöltik, nyomás alá veszik. A második próba után kezdik majd a további szerelést. A , bujtató" szigeti vég- aknájára vezetett körmedence építését szintén megkezdték. Ugyancsak elkészült a szentendrei sziget déli csúcsán 600 méter hosszú gravitációs csatorna, amelyet ugyancsak próbaképpen már megtöltöt- tek vízzel is, sőt a nyomáspróba megtörténte után tapasztalt hibákat is kijavították. Most folynak az előkészületek az újabb próbaterheléshez, Megkezdődött a békásmegyeri oldalon budai mű — főgépházának — építkezése. a falak készen állar most a tetőn dol- úgyhogy a transformá áz belső uihoz a télen már hoz foghatnak, A iget keleti oldalán is épül egy új ge tt C/2 terület új kútjaihoz. Telje en e területhez tartozó 2000 méteres csatorna, ugyanitt nagy zt elvégez- főcsatorna és a gyüjtöakna föld- és Az 52 drb újonnan készült csöküt SZ hoz is hozzáfogtak, — A budai Vízmű és a hozzácsatlak rendezési a , bujtató", a csatornák, gép stb. mun ai a tél folyamán feltétlenül annyira az új Itt már előrehaladr hogy a tavaszra az új budai művet okvetlen üzembehely ik és a v alagutakon át, már márciusban megkez- dődik. segítségével tavaszra a budai oldal napi 25—-230.000 köbmeterrel javul zt a pluszmennyiséget 84 új „inter- polárt kút" üzembehely teszi lehetővé, ame- áteme őtelep számú programmjának es területek megszer- mindig nem zárult Ile. Szige tmonostor irtokosaival még min- dig folynak a tá Legutóbb, a mult he- tekben a monos! ] ülte! sze a várm i és ki- küldöttei. g dön- tése nem minden tekintetben volt megfelelő, ezért a főváros 1 llebbezett ellene a kereskedelmi és a földművelé: i miniszterhez. Ezek a tárgyalások arra az z holdru vonatkoznak, amelyet a fő- városnak a szentendrei sziget nyugati oldalán kell megszereznie a vízellátás biztosítására. Remel- hető, hogy ez az eljárás is hamarosan lezáródik és akkor a kora tavasszal mindenütt megindul- hatnak a munkák. — A kisajátítandó területeken 172 további új kutat fúrat a főváros és végeredményben 5.2 millió pengőt költ a Vízművek fejlesztésére. Ebből az összegből a további földvásárlás, mintegy 500.000—600.000 pengőt emészt föl, a kutak épí- tése szintén közel félmillió pengő költséggel já A megoldandó feladatok között szerepel a tria- noni gát folytán csaknem állóvízzé vált meder megtisztítása, az iszaptól való mentesítése, amely munkálatok folytán lényegesen meg fog javulni azoknak a kutaknak a vize is, amelyek ellen az utóbbi években kifogások merültek fel. ERMÉNYI ANTAL bédogos és szerelő mester i BUDAPEST, IX.. TÜZOLTÓ-U, 33/B | Telefonszám : 31—2—38 TAMÁSSY EMIL építőmester Budapest, VI., 14—5—80. ÜVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, 1I., ZS$IGMOND«UTCA 24. SZ. SÜRGÖNYCIM: ÜVEGCENTRUM, TELEFON: évő—vo. Eötvös-utca 43. szám. Telefon: --- Page 364 --- Budapest, 1935 november 13. ESEIDEDITEK b FOI Előfizetési ára: egész évre 24 pengő fél évre 12 pengő 5 Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. ket, hogy A] Szendy Károly polgármester az Emericana fő- protektora. Vasárnap éves fennállása alkalmá- val az Emericana ünnepélyes nagykáptalant tartott, amelynek keretében főprotektorává avatta Szendy Károlyt, Budopest polgármesterét. Bittner Illés | kommendátor megnyitó b lében elmondotta, hogy az Emericana azért alakult, hogy-visszaállítsa a harmóniát Budapest és a magyar lélek között, azt akarta, hogy a főváros ismét egy legyen Magyarországgal. Ezt a célt kívánja szolgálni most is, mikor főprotektorává vál tja Budapest polgár- mesterét. Szendy polgármester ezután letette az esküt, majd köszönő beszédében ígéretet tett, hogy az Emericana ifjúsága mindenkor lelkes vezetőjét és megértő testvérét fogja megtalálni benne. A lel- kesedessel fogadott szavak után Óriás Nándor aka- démiai tanár és Mátyássy István szenior mondott még beszédet. Az Élelmiszerüzem vezérigazgatójának beikta- Baitz József, a. Községi Élelmiszerüzem új elmúlt hét első napján foglalta majd résztvett az Elelmiszerüzem hivatalát, üzemi bizottságának ülésén. Első megjelenése alkal- el mából Juhász Jenő dr. gazdasági főtanácsos, a bi- g elnöke üdvözölte meleg szavakkal a vezér- akinek ez volt az ünnepies beiktatója. élelmezési ügyosztály új helyettes vezetője. Zoltán dr. tanácsjegyzőt a köz- ügyosztályból a IV. kerületi előljáróság- , helyezte át, ahol az élelmiszerhamisításokban bíróságnál jut fontos szerephez. Tudvalevő, ágra központosították gási ügyeket és Kis Zoltán ző ennek a kérdésnek egyik legalaposabb A közélelmezési yosztály helyettes ve- főjegyzőt, az el- eddigi tanácsnok-helyettesét bízta aki új munkakörét már el is tanácsj ismerője, zetésével Horony-Pálfy Aurél dr. ügyosztály nöki értékes munkatársat kapott, Télen is lesz vikend a városházán. tudvalevően minap kiadott A kormány rendeletével az állami hivatalok számára a téli hónapokra is engedélyezte a vikendet. Szendy Károly most úgy intézkedett, hogy hasonlóképpen az állami hivatalokban életbe- léptetett hétvégi szünethez, a november 1-én véget- ért vikendet a székesfőváros hivatalaiban, intézmé- nyeinél és üzemeiben is állandósítja. Minden szom- baton € pnapok előtti hétköznapokon tehát déli 12 órakor véget ér a hivatalos munkaidő. Halálozás. Súlyos veszteség és gyász érte Garamvölgyi-Gregorovits Ernönet, szül. Bertalanfy Blankát, a főpolgármester általános szimpátiának örvendő titkárnőjét, akinek é pja felsőkulai és pornoki Bertalanfy Imre gyógyszerész az elmúlt héten váratlanul elhúnyt. Az általános szimpátiának örvendő titkárnő gyásza a társadalom legszélesebb köreiben osztatlan részvéttel találkozott. — A. kér- lelhetetlen halál másik áldozata: Juhász István dr. tanácsi fogalmazó, aki néhány napos betegség után HOFBAUER ÉS PIAZZA ÉPITŐMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-38-59. Kokszfogyasztók figyelmébe! Megkezdődött a fűtés! Ha kazán, vagy kályha tüzelésénél bármilyen felvilágosítást óhajt, forduljon: I Budapest Szekesföväros Gäzmüvei "Melléktermékosztályához,, | VIII., Tisza Kálmán-tér 20. Telefon: 309—83, 309—16, 422—07, Fütötechnikusaink a legrövidebb időn belül adnak dijtalanul szakszerü fel- világosítást kokszfogyasztóinknak. | dr, legutóbb a kö; tett szolgálatot. Tisztujító közgyűlés a Fővárosi Rovatvezetők Testületében. A Fővárosi Rovatvezetők Testülete Ketemen Géza elnöklésével kedden élelmezési ügyosztályban teljesi- délben tiszt- ujító köz vülést tartott. A testület melegen ünne- pelte Feh Armandot, a Pesti Hirlap Fővárosi rovatvezetőjét abból az alkalomból, hogy most töltötte be ujságírói működésének harmincadik esz. tendejét. A tisztujit zavazással egyhangúan a régi stőséget választották meg. Díszelnök: Schwet Henrik (Pester Lloyd), elnö- kök: György Endre (Ujság), Kelemen Géza (Uj Nemzedék), dr. Rátkai Károly (Esti Kurir), jegyző: Pakots György (Magyarország). A Városok Szövetsége közgyűlésén leplezik le Sipőcz Jenő főpolgármester arcképét. Szendy Ká- y polgármester, mint a Városok Szövetségének e november 1: 2 összehívta a Magyar Väro- sok Országos Szöve jének közgyűlését. Megelő- zöen ünnepélyesen leleplezik Sipőcz Jenő főpolgár- mester, a Szövetség volt elnökének arcképét s ebből az alkalomból Szendy Károly polgármester fogja üdvözölni a szövetség volt elnökét. A tárgysorozaton a városok gazdasági életére és a városi polgárság helyzetének javítására vonatkozóan több fontos ja- vaslat szerepel, amelyek közül nagy jelentőségűek azok, amelyeket az inség enyhítése, a megindí- tandó közmunkák köl rének fedezése a kisipa- rosok és kiskereskedők helyzetének javi érdeké- ben terjesztenek elő. Nem kevésbé fontosak a vá- rosok függő adósságainak rendezése és a forgalmi adóból való részesedésük emelése érdekében készí- tett előterjesztések. A városok kárbiztosítása ügyé- ben is javaslattal lép a vezetőség a közgyűlés el! A javaslatokat Lukács Ödön dr. ny. miniszteri 0! tályfőnök, ügyvezető alelnök ismerteti. Módosítják az alapszabályokat is és új tisztikart is választa- nak a közgyűlésen, amelyet megelőzően, 18-án dél- után a választmány ülésezik. November 18-án, dél- elött a városok kiküldöttej tanulmányozás céljából megtekintik az élelmiszer nagyvásártelepet, a szük- ség-menhelyeket, a városszéli telepítést, a portalan szemétgyüjtő kocsikat, az Elektromos Művek és Gázművek kiállítását, Lakott területen nem engedélyeznek többé motor. és autóversenyt. Néhány nappal ezelőtt a Guggerhegyi-úton súlyos katasztrófa történt egy autóversenyen, A, versenyző meghalt és egy úrnő életveszélyesen megsebesült. Ezen az ten okulva és a minden oldalról m ilvánuló kívánságokat mérlegelve, a főváros vezi ége kimondotta, hogy motor- és autóversenyek céljára belterületen útvo- nalat többé nem fog átengedni és felkéri a főkapi- tányt, hogy jövőben ilyen útvonalakon versenyeket semmi körülmények között se engedélye A városi mérnökök jubiláris közg si Mérnökök Országos Szövetsége új. dik évfordulója alkalmából, november 16-ig közgyűlést tart Budapesten, a Mérnök- és íté napon este 6 órakor tály, 7 órakor a mérnöki sz este 6 órakor az üzemi szak- a gépészeti ta n Teste 6 ói or a köz K 7 órakor a kari ügyek ülésre. A. délelőttöket a főváros nevezetességeinek megtekintésével töltik. 16-án délután fél 5 órakor választmányi lé: este 6 órakor ünnepi lés lesz, az közgyűlést tartják meg Berzenczey Domokos sze- 13-től , 7 őr: akoi gedi városi mü: ki főtan fél 9 órakor pedig közös vacsorával fejezik be a buda- pesti mérnök-napokat. Az ül k előadói lesznek: Fridrich Lajos és Viola Rezső dr. fővárosi műszaki HOFFER JÓZSEF . OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÄLLAL- KOZÓ, EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ BUDAPE: ST, V., GR. VIGYÁZÓ FERENC-U, 3. EL, : 23.-7-46. PROTIWINSKY ıs BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. Váczy Tsíván 3 építészmérnök és építőmester Budapest, VIII, Baross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Telefon; 92-0-56. KÖSZENBANYA "STÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám; 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 LIEBHARD BELA | ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐI-ÚT 64 TELEFON ; 82-8-06 | tragikus körülmények között elhúnyt. Juhász István főtanácsosok, Pap Ferenc, a Vízművek vezérigaz- gatója, Karfncr János és műszaki tanácsnok mérnök. Magánautóban közlekedés a Guggerhegyre és a Hármashatárhegyre. A polgármester a kereske- delmi miniszter hozzájárulásával Tavasz Gusztáv vállalkozónak engedélyt adott, hogy a Pasaréti-út és Csévi-út kereszteződésétől a Nagybányai-úton át a Guggerhegyig, továbbá Bécsi-úttól a Szépvölgyi- úton és a Guckler Károly-úton át a Hármashatár- hegyi menedékházig autobuszjáratokat tarthasson Bánóoczy Béla fővárosi és Hocpfner Pál dr. fővárosi fenn. A viteldíjat a főváros állapítja még. Az en- 1936 végéig szól. Kam egyelöre KVARCI LÄMP K MINDEN ÄRAMNEMRE MIKRON, VILMOS CSASZAR-UT 6 TELEFONSZÁM: 80.1-48 TETŐFEDŐMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. Dieva Jonácz szobafestő és mázoló mester BUDAPEST, CSÁKY-UT: Tetefon: 91 -7—42 Sphlatbonidsi vállalkozók ŐS es HAVAS [io pólók Budapest, IX., Mester-utca 11. —0—C4 Anyagtelep : Telefonszám : XIV., Hungária közép körút 215 Az Angol-park mögött KÖZPONTI IRODA : Budapest, Vi., Andrássy-út 9. 16-i Konrád Pál PARKCITGYAÁN CZUCZ@R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST I., Török-utca 4 Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zäpolya-ulca 34. Telefon: 92-4-98. Telofonszám : SCHAFFER KÁROLY OKT :LES MÉRNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, Budapest, IV., Petőfi Sándor-u. 16. NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VII... JÓSIKA-VUTCA 15. Telefon : 45-93-28 SZILÁGYI ELEK késáru-üzeme Gyártja az összes hentes, mészáros és belipar- ban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, Vill., Gólya-u. 4i. Tel.: 34-86-93 GROSZ FRIGYES [d > ; BPITESI ÉS Kö- Bakäts-u, 1. ömester 897—85 Tel. : VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. Budapest, TX., RÉVÉSZ £s HUSZÁR autötechnika: cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképvise el Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 Fülöp Dezső építőmester Budapesti, VII, Arena-ut 11 Telefon: 35—5—84 Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VI, Babér-utca 80. Telefon: 932—26 --- Page 365 --- est, 1935 november 13, VASE Sazpasdci ERTESITÖ Jóváhagyia a kormány az új vásárpénztár felállítását Leiratban közölte a közgyűlési határozat megerősítését — A Községi Takarékpénztárral folynak a tárgyalások a koncesszió szerződésbe log- lalásáról — Az új intézet január 1-én megkezdi működését A sok bonyodalom és vita központjába ke- rült régi Vásárpénztár li álása után hama- rosan kiderült, hogy a főv állatvásárai, vágóhídjai, élelmiszerkereskedelme az ilyen intézményt a jövőben sem nélkülözheti. Beható megbeszélések után az a megoldás lát- szott legmegfelelőbbnek, ha a főváros az új in- tézmény megszervezését a Községi Takarék- pénztárra bizza és a redelkezésére bocsátandó koncessziót szerződésileg szabályozza. A törvény- hatósági bizottság közgyűlése magáévá tette ezt a megoldási formát és a belügyminiszter, a ke- reskedelmi és pénzügyminiszter előzetes meg- hallgatása után, most döntött a főváros álllás- ros gazdasági élete, | ma foglalása tekintetében. Kozma Miklós belügyminiszter pente- ken leiratban közölte a fővárossal, hogy az új vásárpénztár felállításá vonatkozó határozatot megerősíti. A leirat az elintézés lényegére és a lebonyoli- tásra vonatkozóan több kívánság teljesítését is kiköti, A miniszteri leirat értelmében a főváros ve- zetősége és a Községi Takarékpénztár között a tárgyalások már megkezdődtek. Az újjászerve- zett Vásárpénztár, a Községi Takarékpénztár égisze alatt, január 1-én megkezdi működését. Kudarcba fullad a BESZKÁRT alkalmazottait ellátó áruház alapítása A kereskedelmi érdekeltségek állástoglalása az erkölcstelen terv megvaiósítása ellen — A kereskedelmi miniszter, a polgármester és Usetty Béla tiltakozása A. küzdelem, amelyet a mind nehezebb hely- zetbe került kereskedőtársadalom folytat az áru- házak túltengése ellen, most a téli szezon küszö- bén, amikor a kevéspénzű közönséget mégis csak vásárlásra kényszeríti az idő, másrészről, amikor a közeledő karácsonyi ünnepek ígérnek egy kis lendületet, újabb erőre kapott. Ennek a valóság- gal élet-halál harcnak hüséges támogatója volt mindenkoron a Fővárosi Hírlap, amely az első sor- ban állva követelte az áruházak megrendszabályo. zását, Kezdeményező és irányító szerepet vittünk ebben a küzdelemben s a munkának, amelyet a ke- reskedők ezreinek életérdekeiért folytattunk, hono- rálását láttuk abban, hogy Fabinyi Tihamér keres- kedelemügyi minisztersége idején el is készült az áruházi szabályrendelet tervezete. A. felső ka- rat nem hiányzott a helyzetet szanáló intézkedés megvalósításához, s nem — hiányzik ez a sok szo- ciális érzéket mutató kormányzatunknál ma sem, de a közbejött változások, amelyek nemcsak sze- mélyiek voltak, hanem az új iparügyi minisztérium felállításával a kereskedelemügyi — minisztérium szervezetét is megváltoztatták, kitolták ennek a rendeletnek életbeléptetését, Miutan kétségtelen, hogy a kormány mihama- rabb a kereskedőtársadalom segítségére siet, az átmeneti időt az áruházak fokozottabb tevékeny- ségre használják fel. Egyre fejlesztik üzemük ter- jedelmét és ezzel újabb és újabb darabot törnek le abból a kevés kenyérből, ami a kereskedelem szá- mára még megmaradt. Sietnek a falánk terjesz- kedéssel, mert a készülő rendelet csak a mini: ter külön engedélye alapján teszi lehetővé új áru- házak alakulását és a meglévők üzletkörének ki- terjesztését. Ennek az áruház-túltengésnek egyik rikító példájáról értesülünk: egy kis érdekcsoport merész tervéről, amely a BESZKART tisztviselői és alkal- mazottai ellátására akar összehozni szövetkezetet, amely a cél szolgálatára magyarányú áruházat szándékozik létesíteni. A terv ellen élesen foglalt állást a Fővárosi Kereskedők Egyesülete legutóbbi ülésen Dán Leó elnök, aki rámutatott arra a ve- szedelemre, amelyet ez a szövetkezet a kereskedők számára jelentene. Beszéltünk a mindenfelé megütközést keltő alapítási tervről Dán Leóval, a Foővár Kereskedők Egyesületének elnökével, aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a követke- zöket mondotta: — A szövetkezeti terv mögött hármas érdek. csoport áll, amelynek tagjai Migray József, Borsi főtitkár és Reitzer Emil volt textilkereskedő. Tervük — szerint tlextiláruval akarják ellátni a BESZKART alkalmazottainak tömegét, nyolc havi hitelezéssel, olyanformán, hogy a részleteket hiva- talból vonja le az alkalmazottak fizetéséből a BESZKÁRT, Amint a tervről értesültem, felkeres- tem Usetty Bélát, a BESZKÁRT elnökét, aki kijelentette, hogy amág ő ül az elmöki székben, ilyen szövetkezet nem alakulhat. Hasonló meg- nyugtató választ adott Szendy Károly polgár- mester is. Felkerestem Winchkler István ke- reskedelemügyi minisztert is és figyelmeztettem a veszedelmes tervre. Közölhetem, hogy a mini. úr is megnyugtatott. Az összes mértékadó ténye- ZÖök kijelentése szerint a szövetkezet megvalósítá- sától nem kell tartani, s ezzel szemben azonban € alapító csoport ma is kitart amellett, hogy a szö- vetkezet minden körülmények között megalakul. Rövidesen elválik, kinek akarata fog érvénye- sülni: Migray úr és társaié, vagy a miniszteré, a polgármesteré és a BESZKÁRT. elnökéé? e—J900— Bauxit-termelés — papíron. Hungária-Bauzit rt. néven új vállalat alakult Magyarországon, állítólag német tőke bekapcsolódásával, amit igazolni látszik az a körülmény, hogy az új bauxit-vállalat igazgató- ságában helyet foglal a közismert Opel autógyáros és nagyiparos is. Beavatottak szerint ugyan a Hun- gária-Bauxit igazgatója csak a fia Opelnek, a kéz azonban így is jó lenne, ha az alaptőkét tény- $leg befizetné. Beavatottak szerint azonban a két millió pengő alaptőke tényleges befizetése egyelőre nem történt meg és nem ís fog megtörténni, mert azt a vállalatban csak befagyott német könyvköve- telések jóváírása útján szimbolikusan fogják szere- peltetni. A német érdekeltségű vállalkozást gazda- sagi körökben nem tartják komolynak. Nem lenne ugyan elképzelhetetlen, hogy egy komoly vállalko- zas új bauxittelepek feltárásával foglalkozzék ég azt éppen úgy, mint a Bauxit Trust magyar válla- lata, az Aluminium Ércbánya rt., Németországban értékesítse, vagy pedig azt egy aluminiumgyár fel- állításával idehaza földolgozza. Ez a ,, célkitűzés" azonban egyáltalában nem látszik valószínűnek, mert a vállalat igazgatóságában helyet foglal Fayer Sándor is, akinek eddígi pályafutása egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az új alakulás komolyságát megerősítse. Fayer Sándor igen érdekes karriert futott meg. Igen fiatalon ügyvezető igazgatója lett a Magyar Len-, Kender- és Jutaiparnak, ahol millió- kat keresett, Mint nagyvagyonú gyárigazgató, aki társadalmilag is jól érvényesült és egész fiatalon kincstári főtanácsos lett, előkelően tudta reprezen- tálni vállalatát. Azonban az inflációs korszak elmúl- tával összekülönbi tt sógorával, Fuchs Leóval, a Magyar Kender elnökével, s miután végkielégítet- ték, megvált a vállalattól. Azóta évek hosszú során át foglalkoztatta a nyilvánosságot azokkal a pol- gári és bűnvádi perekkel, amelyeket sógora ellen folytatott és amelyek teljes csalódást hoztak az ifjú kormányfőtanácsosnak. A nagy lecsúszás egyik meglepő állomása volt, amikor kiderült, hogy Fayer Sándor, bár egyáltalán nem árja származású, a né- met horogkeresztes mozgalom egyik magyarországi képviselője lett. Ugy látszik, a külpolitikai kapcso- latok eredménye, hogy Fayer Sándor előkelő sze- repet kapott ebben az e; re kétes alapítási új vállalkozásban, öszinte örömére azoknak, akik Fagyer Sándor pereit és közéleti szereplését finan- szirozták. Kétséges azonban, hogy ezek a remények valóra válnának, minthogy maga az alapítás s látszik komolynak s az a hír, hogy az összes badkézben lévő bauxit-zárkutatmányi jogokat vásárolták volna, eddig nem bizonyult valónak, leg- alább is a bányakönyv ezt a tényt egyáltalán nem igazolja, mert az erre vonatkozó bejegy ek ott nem történtek meg. Közgazdasági kü ben azt hiszik, hogy az z alapítás csak a. irányul, hogy a nagy garral beharangozott új vállalkozás ellen a már müködő bauxit-vállalat akcióba lépjen és hogy nagy pénzzel , megvásárolják az alapítók célkitűzéseit". Nem tudjuk, hogy megéri-e a 1r lévő bauxitvállalatnak az új versenytárs leszerel sére áldozatot hozni, tény az, hogy nem tartozik a ritkaságok közé, hogy csak azért gründolnak válla- latokat, hogy nagy összegek ellenében azok meg- valósításától elállhassanak. Piackutató intézet a fővárosban. A költsé; vetés tárgyalása során érdeklődést keltett Témes- váry László indítványa, amelyben kor: kutató intézet felállítását tartotta szükség főváros vezetőségét máris foglalkoztatja a terv, amelynek, mint illetékes helyen mondták a Fővárosi Hirlap munkatársának, létjogosultságot ad az a kö- rülmény, hogy a főváros lakossága évenkint átlag 350.000.000 pengő értékű élelmiszert fogyaszt. A piackutató intézet feladata nemcsak az lenne, hogy a főváros szükségletének biztosításába. beleszóljon, hanem az is, hogy a fővárosi piaccal kapcsolatot tartó gazdák termelését bizonyos fokig irányítsa. Éppen azért ez a szerv vizsgálná és kutatná a fő- városi fogyasztók igényeinek alakulását és az élelmiszertermelést ilyen irányban tájékoztatná. Az imtézet legcélszerübben a Fővárosi Statisztikai Hi- vatal keretében szervezhető meg. A Fegyver- és Gépgyár rt. és a Magyar Fém- és Lámpaárugyár rt, igazgatóságai 1935 november 4. napján tartott üléseikben elhatározták, hogy a társaságok részvényeseinek 1935 november hó 15. napjára összehívandó közgyűlései elé javaslatot fog- nak terjeszteni a két vállalat egyesítése iránt. Ezzel kapcsolatban a Fegyver- és Gépgyár rt. alaptőkéje P 4.000.000-ról 28.800 darab egyenként P 50.— név- értékű részvény kibocsátása útján P 5.440.000-re fog felemeltetni és a kibocsátásra kerülő új részvények a Magyar Fém- és Lámpaárugyár rt. részvényeinek 1:1 arányban való hecserélésére fognak fordíttatni. Ennek megtörténte után az egyesített vállalat alap- tőkéje P 5.440.000-t, tartalékalapja pedig P 1.360.000-t fog kitenni. A fuzionált vállalat , Fémáru-, Fegyver- és Gépgyár rt." cég alatt fog müködni. Nova Közlekedési és Ipari Rt, közgyűlésén a vállalat igazgatósági tagjai lettek: Haupt-Stummer Ágost báró, Magyar Miklós, Leising Hermann, Mandl-Weilen Frigyes, Munk Péter, Nesurco Ödön, Reichter Kurt, ron Gábor, Wolf Jenő, Wolf Sán- dor, A felügyelőbizottságba Csáky Károly grófot, Mestítz Jánost. Neugebauer Kornélt, Schmiedl Dávidot, Schönberger Zsigmondot, Szekeres Edét választották be. e Preciziös gépalkatrészek minden célra Földváry Ernő okl. gépészmérnök preciziós , VII , Tábornok-utca 20. Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mérpök V., Katona Jözsef-uten 41, szám. Ujpesti rakpart sarok.) Telefon ; 21-0-19. STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., Kádár-utca 6. felefon: 22-9-63 mechanikai — Telefon: 97 -1—65 üzeme Gyártmányok: Fényvető vizállásmutató készülékek. Pröba- és 10- eresztő csapok, olajozók. szelepek, gőzcsapok, vízállásmutatók Baráth György hat. eng. villanyfelszerelési vállalata Budapest, 7., Olasz-fasor 4 Telefon: 609-67 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utea 25. szám. Telet: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Lábatlanban évi telj. kép. 15000 v. Cementgyár: Mészgyárak: Lábatlanban ... ,, ;. ". wm 3.000 ,, Nyergesujtalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Cserépgyár: Buda-Ujlak „8.000.000 drb. oRDATIE] a tökéletes auföpneu Föeldrusitds ı BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCR 9 --- Page 366 --- Budapest, 1935 november 13. Vírrarnoldsi Huza-vona az iszapgázosító berendezés vállalatkaadása körül Szociális szempontok és a főváros anyagi érdekei forognak kockán Ah: zor fővárosi szözmunkáról van állandóan kísért a vád, hogy a munkälato: vállalatbaadása elhúzódik és lassú tempóban tör- ténik meg. Ezeknek a vádaknak a multban nem zer volt alapja, de a főváros vezetösı mindent elkövet, hogy mir ke bb ilyen par merülhessen föl. Kötelessége is ezt cselekednie, mert hiszen minden nagyobb összegbe kerülő Tözmauniki vagy vállalatba adott munka 4 mun- kások ázainauk ad kenyeret. És minden darab kenyér a főváros számár takarékoskodik, mert hiszen ezen a téren eleget zociális kötelezett- ségeinek. Annál fäjdalır most, hogy egy igen jelentős munka, amely sok embernek adna kenyeret és sok pénzt mozgatna meg, már több, mint félesztendő óta vajudik. A Fővárosi Hirlap rmmár több ízben meg- emlé ett ennek a nagyértékü munkának a vál- lailatbaadásáról, amely az iszapelgázosítás gon- dotatáósól keletkezett. Magát a gondolatot a Ganz. gyár vetette föl és r iwetesen kidolgozott lattal járult a főváros elé. Ennek mar egy esztendeje van, a munka azonban, mintegy ha zezer pengő értékü, még — mindíg nem kezdődött el és azok a munkások, akik itt kenyeret találtak volna, még mindig kenyér nél- kül állanak. A fővárosra nem hárui semmi fele- lősség, hiszen maga vélte sürgősnek a kérdés megoldását, mert az iszapolgázosító eljárás a fő- város számára nagy összegű megtakarítást jelen- tene. Oly sürgősnek találta a főváros vezetösége a munkát, nogy első ízben versenytárg; mellőzésével akarták megbízni a vállalatot, ezt a tervet azonban a főváros közgyűlé meghiüs totta. Kiirtäk tehät a versenytargyaläst, ar nek megejtese utän kerek hat hönapra volt s ajär körülbe. amely ség, amíg a kormányhatóság a kérdésben dön- tött. A fővárost tehát nem illeti semmiféle szemre- csak arról legalább a hányás a hathónapos huzavonáért, van szó, hogy most azután, amikor kormányhatoságok elutasító döntése megszületett, újabb gyors intézkedéssel siessen a főváros úgy a maga anyagi érdekeinek védelmében, mint a munkásság kenyérhez juttatása érdekében a ver- senytárgyalás újabb kiírására. Az történt ugyanis, hogy az iparügyi minisz- térium véleménye alapján a belügyminıszter meg- semmisítette az iszapelgázosító berendezés készi- tésére kiírt versenytárgyalást. A belügyminiszter most arra utasította a főváros hogy ismételje meg a versenytárgyalás kiírását, mert az ipar- ügyi minisztériumnak az az álláspontja, hogy két részben kell kiírni a hatszázezer pengős köz- munkát. A — minisztérium rint külön verseny- pályázatra tartozik az elgázosító készülék be- rendezése külön versenypályázatra a speciális motorok berendezése. A Hővárosi Hirlap értesü- lése szerint a főváros polgármestere a maga szak- embereimek meghallgatása után technikai lehetet- lenségnek tartja a versenypályázatnak az ipar- ügyi minisztérium elgondotása szerint való ketté- választását. Ilyenformán a polgármester nem is írta ki a versenytárgyalást, hanem feliratban for- dult a kormányhoz, amely feliratban mindenek- előtt megállapítja, ho, az iszapelyázosító meg- építésének — késiekedése már eddig is horribilis kárt okozott a fővárosnak, Ennek megállapítása után a polgármester kimutatja, hogy az iparügyi minisztérium műszaki lehetetlenséget kíván a fő- várostól. De egyébként is megtes ellenvetéseit, kimutatván, hogy a Ganz-gyár által ajánlott émáról többesztendős gyakorlat után bebi nyosodott annak teljes ha álhatósága, így tehát nem áll meg az iparügyi minisztériumnak az az aggodalma, hogy ezt az eljárást még nem pró- bálták ki eléggé. El kell azonban oszolnia az ipar- ügyi minisztérium aggodalmainak azáltal hogy a vállalkozó felelősségét már a pályázati kiírás ís kellőképpen megállapította, de különben is a fő- város műszaki közegei az iszapgázosító eljárást alaposan kítanulmányozták, Megállapítja azután a polgármester felirata, hogy abban az esetben, ha kétfelé választanák a versenytárgyalást, akkor nem lehetne meg- állapítani, hogy sikertelenség esetében kit terhel a felelősség. Egészen kétségtelen ugyanis, hogy a kettéválasztott versenytárgyalás esetén pereske- désre kerülne a sor, hiszen egyik vállalkozó sem vállalná a felelősséget, míg abban az esetben, ha a versenytárgyalást egyszerre írják ki, az a vá lalkozó, aki a munkálatokra megbízást kap, te nonoróaszem pali SZENTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, Viil., József-körút 68 TELEFON 80-0-04 mészetszerüen minden felelősséget is válldini tar- tozik. Igen jelentős összegről van itt szó, amelynek késlekedése nem lehet sem szociális szempontból érdektelen, amellett azonban számolni kell a fő- város gazdasági érdekeivel is, amelyek minden nappal többet és többet veszítenek. Spies Leromboltatja a hatóság az engedélynélküli építkezéseket. Szendy Károly polgármester elren- delte, hogy a kerületi elöljárók jövőben az építke- z végrehajtását még . fokozottabb mértékben ellenőriztessék és engedélynélküli építkezések esetén a megtorló eljárás folyamatba tételén kívül saját hatáskörükben intézkedjenek az engedély nélkül lé- tesített épületek haladéktalan lebontása iránt is. A polgármester ezzel kapcsolatban felhívja az építte- tök € állalkozók figyelmét arra, hogy a jövőben saját érdekükben ís csak építési engedély birtoká- ban kezdjenek hozzá az építkezések végrehajtásá- mert egyébként a megtorló eljárás lefolyta- n kívül az engedély nélkül megkezdett épületek lebontása folytán anyagi károsodást is fognak szen- vedni. Erre az erélyes intézkedésre azért volt szük- mert az utóbbi időben egyre több visszaélés és s volt tap alható e téren. Igen sokan az S megkezdése, sőt befejezése után folyamod- engedélyért és befejezett helyzet elé älli- a fővárost, amely igyekezett mindig a leg- bmenő méltányosságot gyakorolni és igen építke tak c messze elnéző volt, amikor az új építkezésről volt szó. Versenytárgyalási megbizasoR A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: A Népligeti iskolai sporttelep tribünjének föld-, kömf- elhelyező munkálatait: ifj. Führer Miklós 92.407 vágóhidi hűtőház föld-, kőmíves- és elhelyező vörgy 130.830 pengőért. häz telefonberendezési 39 pengőért. á munkálatait: munkálatait : Sporik Fe- munkálatokat: Nagy Pál 5785 P-ért. A kerüle rnukok bádogosjavítási munkálatait: án 1g 5 3743 pengőért, Szent [stván-kórház palafedesi munkúlatait: Rau 4 pengőért A sarno kőmíves tatarozási munkálatait: Kiss József 2141 pengőért. POLL Ad. A/2948. Versenylärgyaläsi hirdetmény Budapest Székestóváros Gäzmüvei Igazgatósága külön- féle hulladek és egyéb fémet ad el nyilvános wersenytár- Egyalás útján. Az ajánlattét művek Anyagbe zabály; szám. elre szükséges nyomatatványok a Gáz- zerző osztályánál szerezhetők be. A erűen kiállított ajánlatokat sértetlen borí- tékban elhelyezve, pecséttel lezár a Gázművek Anyag- erző osztályánál (VIII., Tisza Kálmán-tér 20.) 5 november hó délelőtt 10 óráig lyesen, megbízott vagy posta útján benyujtani. Bánatpénzül az ajánlat szerinti érték 104-át kell az ajánlat benyujtásának időpontjáig, 1935 november 20-ig készpénzben a Gázművek főpénztáránál (VIII., Tisza Kál- mán-tér 20.) lefizetni Az ajánlatok felbontása 1935 november hó 20-án d. e. 11 órakor a Gázművek Igazgatóságánál (VIII., Tisza Kál- mán-tér 20.) fog megtörténni, mikoris az ajánlattevők, illetőleg azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1 november 5. Budapest Székesfőváros Gázművei. kell —— 206.698/1935—X. szám, Versenylárgayalási hirdeimény Utalással a Fővárosi Közlöny , Hivatalos hirdetések rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, nyil- vános írásbeli versenytárgyalást hirdetünk a Köztisztasági tal részére évenk: szükséges, körülbelül 67.000 drb. yirfaseprünek 1936. évi április hó 1-től 1939. évi március hó 31-ig való készítésére és szállítására. A bánatpénz tekintetében a fentebb említett , Hivata- los hirdetések" rendelkezései az irányadók. Az ajánlat benyujtásához szükséges nyomtatványok a etés megjelenésétől kezdve hétköznap délelőtt 10—2 k között a Köztisztásági Hivatal igazgatóságánál (VIII., Kún-utca 8. sz.) vehetők át darabonkınt fillérért, A kellően felbélyegzett és zárt, lepecsételt borítékban elhelyezett ajánlatokat 1935. évi november 1 22-én óráig a Köztisztasági Hivatal igazgatóságánál (VIII., Kún-utca 8, ez.) kelll benyujtani, Az ajánlatokat 1935. évi november hó 22-én 12 órakor a Központi városházán, Gerlóczy-utcai rész, I, em. 72, ez. helyiségben, a X. ügyosztályon bontják fel, mikor is az ajánlettevők vagy, azok igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1935, évi október hó 17. A köztisztasági hivatal igazgatója: Balló Alfréd 8. k. (pénteken) délelőtt 250.512/1935.—XIII. szám. Versenylärgyaläsi hirdeimeny (1) Utalással a Fővárosi Közlöny „‚Hivatalos hirdeté- sek" rovatának élén közölt általános. ájánlati feltételekre, nyilvános versenytárgyalást hirdetek a IX. ker. Gubacsi-út 6. sz. sertésközvágóhíd épületén végzendő különleges vas- szerkezeti munkákra, A közszällitäs költségei szabálysze- rűen biztosítva vannak, (2) A közszállítás megkezdésének és befejezésének idő- pontja, valamint a jótállás időtartama tekintétében a vonat- kozó költségvetési kiírás feltételei az irányadók. (3) A: nlatot a rendelkezésre álló ajánlati minta felhaszná! 1 és a jelen hirdetményben, valamint az ezt kiegészítő általános ajánlati feltételekben foglaltak értelmé- ben olykep ke!l szövegezni, hogy az, ajánlat és mellékletei a szerződés minden adatát és feltételét tartalmazzák, (4) Az aláírt és megfelelően előkészített ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve, pecséttel lezárva a meg- rendelő hivatalnál (Központi városháza) IV. ker., Város- häz-utca 9, sz., III. emelet 350. ajtószám alatt 1935, évi november hó 29. napján délelőtt 9—10 óra közt személyesen, vagy megbízott útján kell benyujtani. A be- nyujtott ajánlatok a benyujtási határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyil- vánosan felbontásra, ) Azt az ajánlatot, amelyet .az ajánlattevő nem a ki- t helyen, a kijelölt időben nyujt be, vagy pedig nem a megállapított feite: k és előírások értelmében készit elő, a Közszällitä: bályzat idevonatkozó rendelkezései szerint tigyelembe venni nem lehet. 6) é Muszaki kérdésekben szükséges felvilágosítások Ödön dr. érnöknél III. 331, nyerhetők, ahol >rvek és rajzok is megtekinthetők. Az ajánlati minta, a feltételek, költségvetési ürlapok pedig III. emelet 342. ö atalos órák alatt megszerezhetők. E; rhetők a szükséges ıelvilägositäsok is állítással kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre. A szerződési illetéket a vonatkozó penzügyi szabá- erint kell lerőni, Budapest, 1935. évi november 5. napján. A székesfőváros polgármestere. 35.—XIII Versenytärgyaläsi hirdeimeny (1) Utalässal @ m. Fővárosi Közlöny , Hivatalos hirdete ának 1 közölt általános ajánlati feltételekre, Ss versenytárgyali hirdetek a XIV, ker., Állat- és Növénykerti majomnazn: kivitelre kerülő vasszerkezeti munkakra. (A közszállítás költségei szabälyszeruen bizto- sítva vannak. : (2) A kö nek és befejezésének jdő- pontja, va artama tekintetéb kozó költsegvetési kiírás feltételei ez irányadók. 3 Anlatot a rendelkezesre álló ajánlati minta tményben, valamint az ezt s ajanlati feltetelekoen 10glaltak értelmé- övegezni, hogy az ajánlat es ellékletei adatát és reltételét tartalmazzák., 14) Az 3 megfelelően előkészített ajánlatokat sértetten borítékban elhe. tel lezárva a meg- rendelő hivatalnál (Központi sháza) IV. ker,, Város- 2-utca 9. ., II. eme 3 1935. november hó 15. napján délelőtt 9—10 Óra közt személyesen, vagy megbízott útján kell benyujtani. A be- nyujtott ajánlatok a bi jtási határidőt követő 1 órán belül a megrendelő hivatalos helyiségében kerülnek nyil- A a vonat- ben olykép kell a szerződés mind évi vánosan fölbontásra. (5) Azt az ajánlatot, amelyet az ajánlattevő nem a ki- jelölt helyen, a kíjelólt időben nyujt be, vagy pedig nem a megállapított feltételek és előírások 16, a Kt szerint tígy (6) érteimében készít idevonatkozo rendelkezései het. zállítási Szabályzat elembe venni nem Muszaki kérdésekben Ss éges felvilágosítások Sándor műszaki felügyelő III. 314. nyerhetők, ahol és rajzok is megtekinthetők. Az ajánlati minta, költségvetési ürlapok pedig III. emelet 342.- ajtószám alatt a hivatalos órák alatt megszerezhetők. Ha a közszállítás vállalati összege, vagy egy bizonyos munka- nemre eső vállalati g a 15.000 pengő összeget nem haladja meg, kisíparosok e kiadványokat díjtalanul kap- ják meg. (7) Ugyanott nyerhetők a szükséges felvilägositäsok is a közszállítással kapcsolatosan felmerülhető kérdésekre, (8) A 3: ödési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabá- lyok szerint kell leróni. Budapest, 1935. évi október hő 24. napján. A székesfőváros polgármestere. 40.095/1935. VM. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest Székesi Vizmüvei, az 1936. év január 1-től 1936. év dec 31-ig terjedő időre szükséges kb. 41.950 a szén, 15.300 a brikett és 2900 a lignit szällitäsära nyilvános versenytárgyalást hirdet. Az ajánlati és szallítási feltételek, valamint az ajánlati űrlapok Budapest Székesfőváros Vizmüvei anyagbeszerző osztályánál (IV., Reáltanoda-utca 1—3. sz. I. em. 16. sz.) a hivatalos órák alatt 3.50 pengő lefizetése ellenében meg- szerezhetők. Érdeklődők felvilágosítást ugyanitt nyer- hetnek. Ajó ılatot csakis a Vízművek által kibocsátott űrlapok felhasználásával lehet tenni és úgy az ajánlatot, mint a szállítási feltételeket cégszerűen, iltetőleg két tanuval előt- temezve kell aláírni. Az ajánlatokat 1935 november hó 20-án délelőtt 10 óráig kell a Vízművek anyagbeszerzö osztályánál benyujtani. A jelzett határidőn túl benyujtott ajánlatok figyelembe el vétetnek. Pot beérkezett ajánlatok ugyanaznap délelőtt 11 órakor lesznek a Vízművek fent jelzett hivatalos helyiségében nyilvánosan felbontva. Bánatpénzül az ajánlati érték 24.-át kell az ajánlat benyujtásának időpontjáig készpénzben, vagy egyéb értékben a Vízművek pénztáránál letenni. Budapest, 1935 október hó 31-én. Budapest Székesfőváros Vízművel. SZENE — A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató KIRCHLECHNER kertépítő Budapest, 27., Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8—53 szám. 3 --- Page 367 --- Huszonötödik eviolyam Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .. . . . . 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . , 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÄRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 november 20. 47. szám DACSÓ EMIL FELELŐS SZERKESZTŐ MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 BESZKÁRT... villany... gáz... víz... ta- rifaemelés . . . huszonnyolc fillér. , tíz fillér húsz fillér... szanäläs... — Értelmetlenül é zagyván kavar ujsághasábokon és kávé- házi beszélgeté ) ezek a fogalmak és min- denki tud a mi k valami riasztót mondani, vagy írni. Vé iményben pedig az igazság az, hogy senki tud semmit. Egyelőre nincs tisztában még volgármester, a polgármes- ter, a közlekedues üzemi tanácsnok, vagy akár a tizenhetes bizottság sem azzal, hogy mi történik. Csak eggyel vannak tisztában és ez Történnie nség egyet- az, hogy valaminek történnie kell. kell pedig olyan módon, hogy a } len rétegét sem szabad ságtalanul, vagy jogtalanul megterhelni, egyben pedig rendbe kell hozni a székesfő 3 hatalmas közleke- dési vállalatát, amely immár magában egyesíti az es közlekedési eszközöket, de amely az egészségtelen, egyenlőtlen, már az egész világon idejétmult tarifa miatt súlyos gazdasági hely- zetbe került. Ennyi a való amit ma biz- tosan tud a fővár Aziránt lehet senkinek kétsége, y a "kérd t sen el kell intézni, ahol cperatív beavatko: van szü szabad keslekedr a scbek Maga kö; volt az, amely a gének s gére sietett terve 1, memoran- dumokkal ostromolták meg a polgármestert. Bs en valószínű, hogy mindenki olyan vel amely őt megkíméli újabb terhe! sokra hárítani a nagyobb áldozatot. De éppen az a hivatásuk azoknak, akik a város élén älla- nak, hogy senki által befolyásolni ne engedjé k magukat, hanem a legszigorúbb igaz elvei alapján teremtsék meg a jobb h yzetet. k a vizsgálódások, ezek a kalkulációk van- nak most folyamatban é meggyőződésünk, hogy az egés megoldás sem el nem ma- rad, sem nem késik. ra és bizalmatlan zalmából kelt életre ter személye a népsze áll, a lakosság retetenek rer ár: íraduta veszi körül, amilyenre szinte kevés példa volt még Bu- dap st történetében. A polgármestert mindenki ág úgy ismeri, mint városának szerelmesét, igazsá- g9s és bölcs férfiú, akit a törvényhatósági bizott- ság minden pártja és minden egyes tagja a leg- tökél etesebb alommal ajándékoz meg. De a főváros vezetőségének többi tagjai is mind köz- szeretetben és köztiszteletben álló f k, akik- nek ügyszeretetét és közéleti tisztességét min- denki elismeri. Kérdezzük tehát, hogy mitől kell itt félni, miért kell itt idegeskedni, ha ezeknek az embereknek a kezében van a város sorsa le- téve. Heteken, hónapokon át csak dícséretet, csak elismerést hallunk ezekről a férfiakról, akik azt tökéletesen meg is érdemlik. A bizalomnak olyan teljessége veszi őket körül, hogy igazán nyugod- tan, felelősségük tudatában mindent megtehet- nek, ami a főváros érdekében való. Budapest közvéleménye a legtökéletesebb bizalommal van a főváros vezetősége iránt, és nyugodtan várja azt, ami történni fog és aminek történnie kelli Nem a bizalom ingott meg, csak a demagógia próbálkozik megint egyszer, amelyről már azt véltük, hogy örökre eltemettük. A próbálkozísnak azon- ban nem lesz eredménye, mert Budapest lakos- sága mindig és most is tökéletes bizalommal van azok iránt a férfiak iránt, akik ezt a várost az egészséges fejlődés és a jobb jövő útján vezetik. SZENDY KÁROLY polgármester hadüzenete az árdrágítóknak „Socha annyi illegális kéz nem igyekezett bele- kapcsolódni az élelmiszerrel való kereskedésbe, mint manapság" — Erélyes lépések a tejfronton. EZ Minden intézkedés megtörténik, hogy élel- miszerhiány vagy uzsora ne következzék be Az utolsó napokban a közönség körében is, de | föként a sajtóban meglehető z élelm " árak emelkede: ma Bud: apest közöns )k nincsen hogy a termelői gyan, hogy a A, büza ära n a termelőné zkívül megläts: Budapest élelmiszer Szendy Károly vn Ab részletesen tájékoztatta a Fővárosi Hirlap munka- társát ama tervekről, amelyek valóra váltása után Meglehetősen nehéz a [helyzet — mondotta a polgármester, — mert az ár- alakulásba hatalmi nem at- kozhatunk bele, csak a legvégső esetben, ha azt lennénk kénytelenek: tapasz alni, hogy az áremelkedéseknek uzsora van. Egyelőre kettős irányú működést fejtünk | ki, az yban dol- egyrészt abban ési cikkekből bősé. álljanak rende másrészt tovább folyt: juk közélelmezési szerveink útján | a hetekkel ezelött megkezdett ruellenőrző munkát. | £ ülelmiszeräru: bevásárlói dhatatlanul járják a ket, s munkájuk nyomán máris igen nagy burgonya, zsír, hús, tojá. mennyiségek vannak, a Ki gi Keny gyár viszont hatalmas lisztkészleteket hal- mozott fel raktáraiban. Arról természete- sen szó sem lehet, hogy az egymillió buda- pesti lakos legfőbb ellátó szervei a mi üze- meink legyenek, mert a tömegélelmezés le- bonyolítása a magánkereskedelem feladata. A fővárosi üzemek is résztvesznek persze az árusításban, főhivatásuk azonban az, hogy árnivelláló hatást gyakoroljanak, s abban az esetben, ha indokolat- lanul magas árak terhelnék a fo- pélelme letek sünkre, vide- tárházainkban gyasztókat, nagy — mennyiségek normális áron való piacradobásá- val letörjek az esetleg felbukkanó áruuzsorát. Ezen a feladatkörön kívül nagy jelentősége van azonban a piacellenőrzési tevékenység- nek is. Figyelemmel kísérjük a fővárosba baj van. Megállapítható ez abból a ne és öszinte, t képet adó nyilatkozatból is, lyet Szendy E polgárme t a Fővárosi Hirlapnak alább kövi lőt te közvetítő ker: 2 term em gális élelrr ‚gszigarübban letőrje. menetét a cívánja. normális 1 biztosítani attól autók a pillanattól kezd határainkat, zen fogya telepen éppen ink, kerületi n szemmeltartják az árak anekkor pedig arra is vi- akár a piacokon Gondc kialak á g ak minősé- gileg is kifogástalan áruk kerül- hessenek. A hozzám napról-napra befutó jeler kből azt látom ru ellen teljesen indokolt án, a há- borús év le még soha annyi gális kéz nem igye- kezett bekapcsolódni az élelmi- szerekkel való kereskedésbe, mint manapság. Kétségtelen, hogy ennek a jelenségnek egyik főoka az, hogy a termelői árak és a árak között olyan lényeges kü- lönbségek vannak, hogy egyre-másra elé dul a két pont között a 4—500 százalékos differencia. Ez persze csábítja az üzleti szel- lemmel bíró embereket, s mind többen akad- nak olyan batyuzók, vagy szekerezők, akik bejárják a vasútvonalaktól távoleső tanyá- fogyasztói kat, falvakat, potom pénzért összeszedik a tájékozatlan termelőktől a tojást, vajat, ba- romfit, s Budapesten horribi haszonnal értékesítik. Mi önként értetődően a legerélyesebben védekezünk az ilyen batyuzás ellen, mert az élel- miszercsempészet meggátlása épp- úgy érdeke a legális kereskedelem- nek, akár a fogyasztónak. Sajnos, elharapózott az élelmiszer- hamisítás is. Kihágási bíróságaink elé egyre --- Page 368 --- LÖVAROS [doAP Budapest, 1935 november 20. több delik az első runk e kerül, minthogy azonban V nél is drákói szigorral já- a legtöbb ma álónak elmegy a további kis ns gondot fordítunk a tej- ellátás Október 15-e óta ötven k megakadályc n. , hogy erre n: n legális kereskedőt és lanul ellá vidéki . Jóll val jönnek azok, nyuk nincs. Mi y rendkívül fontos k szempontok forognak kockán, abban folytatjuk az ellénőr- zést. A külvárosokban sereg titkos tejdepót fedez- több ízben előfordult, ) az ember, akitől két- három nap egymásután 150—-200 liter tejet koboztak el a kannák- ka! együtt, negyednap újból meg- kísérelte sok pénzbe ő kannák tej yiségeket vegyészeink meg; ham s esetén a csem- pész ellen nyomba: ha pedig tej min pasztőrözés után jóléti juttatjuk el. megindul az eljá ége megfelelő, alapos intézményeinkhez — Hogy milyen arányokban folyik a csempészés, bizonyítja, hogy vannak tej- akik az első hónapban egyen- 2000 litert foglaltak le. ként 1500- — Ami"az előttünk álló tél kilátásait illeti, én bízom abban, hogy komoly mun- kánknak komoly eredményei is lesznek s egyetlen cikknél sem következik be fenn- akadás. A kormányzat hozzánk hasonlóan, erélyes intézkedést tesz, hogy élelmiszerhiány, vagy uzsora be ne következzék, emellett azonban arra is ügyel, hogy a főváros felé irányuló szállítmányokat a vasút minden késedelem nélkül toväb- bítsa. Valamennyien tudatában vagyunk hogy az agrár Magyarors még a mostanihoz hasonló ínséges eszten- dőben sem szabad nehézségeknek bekövet- keznie a népélelmezés terén. / anyagi lehetőségek idején ez annak, g fővárosában nesen életbevágó, ezt fokozottan s éppen ezért - akadályokat nem ismerve, biztosítani is fogjuk a fővárosi lakosság kenyerét. Szendy Károly pol. ármesternek ez a nyilatko- zata a legtökéletesebb r tékben megnyugtathatja Budapest székesfőváros közönségét. Senki sem : á tartja, ha az ország mező- gazdas: lakossága becsületes meg- élheté , de egészen kétségtelen az is, hogy a közé! mert haszonlesőinek ezút- tal nem szabad engedhetetlen módon kiuzso- rázni az amúgyis nehéz körülmények között élő fő városi polgárságot és munkásságot. A kormány és a főváros összefogása és erélyes fellépése minden valószínüség szerint rövidesen gátat vet ezeknek a törekvéseknek és így nyugodtan n A polgármester egyébként inte közélelmezési bizottsä zehívják, ahol Rosa János dr, tanácsnok letesen beszámol a helyzetről és a tervbevett intézkedésekről. hetünk a tél elé. kedett, hogy a JENŐ-NAP AZ ÚJ VÁROSHÁZÁN Sipőcz Jenő főpolgármester ünneplése Névnapja alkalmából meleg ünneplésben része- sítették hétfőn Sipőcz Jenő dr. főpolgármestert, aki ; tt magától elhárítani minden demon- ugyan ügyek stratív megnyilatkozást, azonban az őszinte szere tetnek és ragaszkod ak nem lehetett gátat szabni, s az egyszerű, közvetlen formák között még impo- nálóbban hatott az a bensőséges ragaszkodás, amely a főpolgármester személye iránt megnyilatkozott. Egy nagy család: a főváros vezetősége, tiszviselői kara, a törvényhatósági bizottság tagjai és a kü- lönböző testületek pirosbetűs ünnepnappá avatták a főpolgármester névnapját. Az üdv főpolgármi zottainak a kora reggeli órákban a viselőinek és alkalma- a meg, akiknek jókíván- v dr. főjegyző fejezte ki. ána Szendy Károly polgármester " Endre és Lamotte Károly alpolgár s tanácsnokok társaságában. A polg vakkal köszöntötte Sipöcz Jenőt a maga és a 1 egész vezetős ósabb támogat: A fő- polgár ter kösz vaiban hangoztatta, hogy a jövőben is a polg errel és a főváros vezető. ségével összhangban akar a közért Fzután a FANSz küldöttsége jelent meg, amely. nek élén Liber Endre alpolgármester, a szövetség elnöke a főpolgármestert, mint a tisztviselők és alkalmazottak karának őszinte barátját köszöntötte. dolgozni. Sipőcz Jenő köszönő szavaiban hangsúlyozta, hogy ma is szívvel-lélekkel fővárosi tisztviselőnek érzi magát s nálánál senki sem tudja jobban értékelni a tviselői kar odaadó munkáját. A kerületi elöljárók is testületileg jöttek el. Nevükben Duday Alajos tanácsnok üd ölte a főpolgármestert, aki arra kérte elöljárókat, hogy atyai érzéssel gon- ák a rájuk bízott városrészeket. NEP fővárosi szervezetének népes küldött Usetty Bela, Terbócz Imre, Pőzel István és Pet- s Lajos országgyűlési képviselők vezetésével a déli órákban tisztelgett a főpolgármesternél. Usetty Béla öntötte őszinte és meleg érzéseket sugárzó szavakba a jókívánságokat és bejelentette, hogy a vidéken tartózkodó pártelnök, Zsitvay Tibor őt bízta meg, hogy tolmácsolja az egész párt üdvözletét. — "Úgy érezzük, — mondotta —, hogy ez az ünnep nemcsak Méltóságodé, hanem azé az egy- millió fővárosi lakosé, akikért Méltóságod tizo év óta szakadatlanul dolgozott, Végtelenül boldogok vagyunk, hogy ilyen frissen, szellemileg és testben sége: hat T BALOG H Budapest, 11., Olasz fasor 31 SEE " Tel. : 55-6-86 GYÖRGY ——. "um vizsgázott tetőfedő mester CSA N épen állhat még mindig ennek a fővárosnak élén és érvényesítheti azokat az elveket, amelyek mind- nyájunk javára szolgálnak. A Nemzeti Egység Pártja az első perctől fogva ke éggel csatlakozott főpolgármester úr mellé és azóta sem mulasztott el egyetlen pillanatct sem, hogy azokat a terveket, amelyeket Méltóságod felvetett, végrehajtani segítse. Megígérjük, hogy a jövőben is hűségesen fogunk Méltóságod mellett dolgozni a főváros továbbfejlő- déséért. Kérjük a magyarok Istenét, hogy áldja meg Méltóságodat erővel és egészséggel: tartsa meg a mi pártunk, de a nemzet számára is, mert a főváros vagyoni, erkölcsi jóléte és boldogulá szorosan összeforr ennek a nemzetnek boldoguläsäval. Sipőcz Jenő főpolgármester meghatottan väla- szolt az üdvözlő beszédre és mindenek előtt ,. meg- köszönte a szép, baráti, meleg szavakat, amelyek- kel Usett öntötte. Legfőbb feladatom nehéz, zajló, viharos időkben mondta a főpolgár- mester a kiegyenlítés és a harmónia keresése volt. Nekem mindig az volt a célom, hogy a szem- benálló világnézeteket valamiképpen egy közös ne- vezőre tudjam hozni, a békés polgári munka érde- kében. Amikor átköltöztem a főpolgármesteri székbe, magammal hoztam az én régi eszményem- nek, a ker ény nemzeti gondolatnak a törhe- tetien szolg t. És áthoztam ide a nyomorral, az inséggel küz ő néposztályok iránt való szeretetet, mert az én álláspontom az, hogy nekünk nem sza- bad érdektelenséget mutatnunk az alsóbb nép- osztályok szenvedéseivel, igényeivel és küzködései- vel szemben. — Én mindig az egységet hangoztattam folytatta a polgármester — és örülök, hogy olyan párttal működöm együtt, amely az egységet írta zászlajára. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a két kormányzó párt itt a fővárosban, megtalálja azt a harmóniát, amelyet végre már békés munkának lehet mondani. Az elmúlt költségvetési tárgyalások nagy boldogsággal töltenek el, mert itt a főváros- ban ez a költségvetési vita — azt mondhatnám — a harmónikus egységet mutatta a nagy célok érde- kében. Ez az, amire nekünk törekednünk kell. Ez az, amire vi nk, Gömbös Gyula is törekszik, hogy a világnézeti kérdések fenntartásával egyesülni tud- junk a nagy alkotó munkára. Végül melegen megköszönte a párt bizalmát és szeretetét, majd újra kifejtette azt a reményét, hogy harmonikus összefogással sikerül a főváros és az egész ország javára komoly eredményeket elérni. A Nep női táborának népes küldöttsége is el- hozta jókívánságait, amelyet dr. Takách Istvánné fejezett ki. Küldöttséggel tisztelegtek még a Saskör, a fővárosi tantestület, a Budai Katholikus Legény- egylet, a Sipöcz Jenő internátus és még sokan mások, főként a törvényhatósági bizottsági tagok igen nagy számban pártkülönbség nélkül. A városházi ujságírók is testületileg üdvözölték a főpolgármestert, Kelemen Géza, a Fővárosi Rovat- vezetők Testületének elnöke fejezte ki a jókívánsá- gokat, amelyért meleg hangon mondott köszönetet a főpolgármester. Másíél évig tart még akoronázó templom restaurálása Fridrich Lajos székesfővárosi müszaki főtaná- csos figyelemreméltó előadást tartott a Magyar Mérnök és Epit Egytb:tben a budavári koronázó főtemplom folyamatban lévő restaurálásáról. Is- mertette a XIII. századból származó templom kü- lönböző korszakait az előző átépítéseket, majd az 1873-i átépítést, amelyet T. Ferenc József ren- deletére Schulek Frigyes, a nagynevü műépítész végzett el 1,660.000 forint költséggel. Az illusztris előadó többiközt ezeket mondta: — A templom — keletkezésének idejére nézve biztos adataink nincsenek. Kétségtelen, hogy a jelenlegi templom, amint az alapfalak elrendezése mutatja, a XIII. századból ered. Ezt igazolja IV. Bélának 1255-ben és 1269-ben kelt két oklevele, amely az építkezés megkezdéséről és befejezéséről tesz említést. A török hódoltság előtti utolsó na- gyobb "építkezés a templomon 1470-ben történt, amikor Mátyás király a díszes déli tornyot épít- tette fel, magasratörö arányokban, vörös- réz sisakkal. A templomnak ez a Mátyás-korabeli lényegében fennmaradt a mults: lásáig, habár eredeti szépségeitől megfosztották az ostromok rongálásai, a későbbi építkezések és tatarozások pedig eredeti lényegéből forgatták ki. — Az 1896-ban befejezett újjáépítés után senki sem gondolhatott arra, hogy a templomot újra rövidesen restaurálni kell. Az újjáépítés után azonban 11 évre az egyes részeket már javítani kellett, mert elrendezése dbeli . restaurá- az építésnél felhasznált bäcstoroki kő nem tudott ellenállni az időjárásnak. Ekkor Erdélyből, Magyarigen községből hozattak követ. Mint most kiderült, ez az anyag sem volt időálló, mert sok anyagot tartalmazott, így a víz oldotta, a fagy pedig repesztette. — Az utolsó időben már nemcsak a torony forgott veszedelemben, hanem a járókelők épsége és élete is. Ekkor határozta el a főváros 1933-ban a restaurálást és erre a célra 300.000 pengöt sza- vazott meg. Az újjáépítési tervek elkészítésével és a munka irányításával a nagy restaurátor fiát, Schulek János építészmérnököt bízta meg a fő- város. Körülményes bänyavizsgälatok eredménye- képpen a szakemberek megállapították, hogy az újjáépítéshez legalkalmasabb a süttői , haraszti" kő. Ebből az édesvízi, kemény meszköböl készült el az új torony. Az új restaurálásnál a régi formákat pontosan — betartották, sem a főméretekben, sem a részletekben változtatás nem történt. A 75 méter magas toronyból 31 métert kellett le- bontani, jlletve újraépíteni. Az újraépítéshez 280 köbméter követ használtak fel. Az újjáépítés be- fejeződött és most már megkezdték fokozatosan az állványzat lebontását is. A következő Jépés a régi pénzügyminiszté- rium felé néző, ú vezett lépcsőtorony restau- rálása és ei; leg a n: toronytest felü- letének k Ezután kerül sor a főhajó nagy oromzatänak és a bejárati kapu teljesen elpusztult végzöd inek kijavítására. Ezek befejezése után sen Sorra veszik a templom egész kül. hogy ammak minden elpusztult része újjal külső restaurálása még legalább 1—116 i tele, a templom sen nedves belü ornamentikák is pus PAULHEIM ere EPITÖMESTER BUDAPEST, VII., ROTTENBILLER-U. 6/b. a díszes Hilde, tulásnak vannak TEL. : 351—54. PROTIWINSKY ts BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. 11/9, Telefon; 92-0-56, BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti-uftca 4 Telefon: 84-1-97 A legjobb sokszorosító gép SCostelner BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-23-20 --- Page 369 --- Budapest, 1985 november 20, USETTY BÉLA a Fővárosi Hirlapban pontos képetnyűjta BESZKÁRT anyagi helyzetéről Miért kell tarifarevízió és mi igaz az , árdrásítási" rémhírekből ? Néhány nap óta az egész budapesti naplsajt6 érdeklődésének úgyszólván a homlokterében állt a BESZKÁRT tervi t tarifarevíziója. Kétségtelen, hogy a főváros polgárságát nagyon 15 közelről ér. dekli ez a probléma, következéskép a napisajtónak elsőrendű feladata, hogy azt megvítassa és a fel- merült terveket tárgyilagos és jogos kritikával illesse. Kétségtelen azonban az is, hogy a tarifa arányosítást tarifaemelésnek nevező ujságcikkek és az ,árdrágító" BESZKÁRT-ról szóló hangulatkeltő híradások — nélkülözik a kereskedelmi és műszaki számadásoknak azt a komplexumät, amely nélkül ehhez a nagy kérdéshez ho. ólmni valójában nem lehet. Elképzelhetetlen ug , hogy a BESZ- KART, amely elsősorban leti vállalkozás, más- részt a kommunitás egyik legvirágzóbb üzeme, jét, amelyek a közönsé- got bármi módon meg- elmegy a vá- olyan terveken törjera fi get, az adófizető polgá. károsíthatnák. Ami bejön a réven, Ez a BESZ- mon, hangzik a magyar közmondás KART tarifapolitikájának nyelvére lefordítva any- jelent, hogy v az adózók fizetik meg a ZKAÁRT deficit vagy azok, akik utaznak Mindenki jól tudja, hogy vannak szociális szem- pontok, amelyek ez esetben olymódon érvényesül- nek, hogy az autón járó gazdag ember adópótléka olcsóbbá teheti a messzi Kültelekröl hajnalonta munkahelyére siető szegény ember amúgy is terhes utazási költségét. Mindezeknek az ellentétes szem- pontoknak azonban megvan a maga határa, ezt a határt pedig nem a kortézia, hanem a kszerű és mszerü adatokkal megalapozott ányos- ság döntheti el. formában és milyen mértékben azt előre nem tudhatjuk. A sza azonban máris szolgálhatunk. A Fővárosi munkatársa evégből felkereste mé Hogy ez a méltányosság milyen fog érvényesülni rű adatokkal Hirlap Useity Bela dr. országgyűlési képviselő, fővárosi bizottsági tagot, a BESZKÁRT elnökét, mint a kérdés legalaposabb és egyben leg- autentikusabb ismerője, a következőkben ismertette a BESZKÁRT mai helyzetét: — Kezdjük elős s a BESZKÁRT megala- kulásának anyagi részével, amely néhány köny nyen ellenőrízhető számadattal nyomban m magyarázza, honnan van az a rengeteg adós- ság, amelyet szívesen vetnek mostanában mind- untalan a BESZKÁRT szemére. Minden egyéb befektetéstől függetlenül, 200 millió koronát fizetett be a főváros a részvénytársaság szá- mára, Ez a 200 millió papírkorona, akármilyen nagy Összeg is, átszámítva végeredményben mégis csak 480.000 pengő össze-vissza. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a több, mint tíz év előtt történt átvételnél saját bőrünkön ta- pasztalhattuk, hogy töröttablakú, minduntalan meg-megálló villamosokból állt a BESZKÁRT kocsiparkja. Ezeken aki, a villamosokon nem lehetett utazni, következéskép — mindent rekonstruálni kellett. Ahhoz azonban, hogy a BESZKÁRT valóban közlekedési vállalat legyen és ne csak a neve mondja ezt, pénzre volt szükség. Sokkal több pénzre, mint az alig félmillió pengő. Egyedül a BESZKÁRT rekonstrukciója huszon- nyolc és félmillió pengőbe került, de nem mon- dok meglepő újdonságot, ha közlöm, hogy ké- sőbb ätvällaltuk a HÉV 4 millió pengős tarto- zását is. Az autobuszüzemnél 1,300.000 pengő, a fogaskerekűnél pedig 2,500.000 pengő volt a be- ruházás, illetőleg a rekonstrukciós költségek összege. Mindezt a 480.000 pengöböl csak oly módon lehetett megvalósítani, hogy egymás- után vették fel a kölcsönöket, tekintve, hogy ezeket a — beruházásokat meg- követelték. Tény az, hogy miután a BESZKAÁRT-nak nyug- díjalapja van, azonkívül különböző tartalékok- kal is rendelkezett, vezetősége követte a józan ész szabályait: nem szaladgált fűhöz-fához hosz- szadalmas elérhető és megkapható költsége- kért, hanem ezeket a kézenfekvő pénzeket vette igénybe. Fzt a pénzt, nagyon helyesen, belefek- tette a vállalatba, mert sinek nélkül nem lehet menni, kocsik nélkül nem lehet közlekedni. Ezek elörebocsätäsäval, viszont szégyenkezés nélkül vallhatjuk be, hogy a BESZKÁRT-nak valóban 54 millió pengőt kitevő tartozása van. Szégyenkezés nélkül mondhatjuk ezt meg, te- kintve, hogy mindennek megvan az ellentétele. Ha még a bécsi, a berlini és az egyéb külföldi vállalatokkal szemben összehasonlítást teszünk, azt is megállapíthatjuk, hogy a BESZKÁRT helyzete nem olyan rossz, mint amilyennek fel- tűntetik és nincs is deficitje. Be kell vallanom azonban nyiltan, hogy az említett tartalékala- pokat nem tudjuk úgy dotálni, ahogyan kel- lene, Mindebből tehát az következik, hogy vala- milyen revizióra sor kell, hogy kerüljön. E te- kintetben abban a rendkívüli és egészen szokat- lanul szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell a magunk fejét törni, mert a BESZKIÁRT vezetőségének minden tagja úgyszólván naponta a reggelijehez mellékelten egy-egy újabb tarifa- reform-javaslatot kap. Kijelenthetem, hogy manapság — minden — második ember óriási szakértő a BESZKÁRT-tarifa ügyeit illetően. Arról nem is beszélek, hogy a BESZKÁRT-nak igen kiváló tisztviselői kara van, ott vannak a legkiválóbb szakértők és magamat nem említve, az igazgatóság minden tagj is becsületesen megteszi a maga kötelességét. Mindazonáltal szükségesnek tartom a Fővárosi Hirlapon keresz- tül felhívni a közvélemény figyelmét egynémely adatszerű és ellenőrízhető tényre. Igy például a BESZKÁRT-ot, mint a közület tulajdonát, a leg- különbözőbb egyesületek, egyesülések, testületek és kategóriák presszionálják kedvezmények és ingyenjegyek utalására. Kár szaporítani a szót: a BESZKÁRT-nak hivatalosan 3.8 mil- ló pengőt elemésztő potyautasa van évente. Próbálna csak kitérni a BESZKÁRT ezek elől a követelések elől, nyomban a fejére olvasnák, hogy nem profitra alapított üzleti vállalkozás, tehát vegye tekintetbe a vele szemben mutat- kozó jogos követelményeket. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jelenleg a BESZKÁRT kocsijain 24 fillérért a világ végére lehet utazni. Tudfii kell azt is, hogy az 50-es vonalnak azon a részén, amely Szentlőrinctől egészen a vecsési határig jár, nincsen jövedelme a vállalatnak, mert az egész vonal mindössze 1691 pengőt jöv. delmez. Végül arról is szoktak panaszkodni, hogy békében olcsóbban lehetett utazni. Szá- mokkal bizonyíthatom, hogy ez nem igaz. Csak néhány példát ragadok ki: Pestszentlőrincről Ujpestre, vagy Rá- kospalotára 1913-ban 66 fillér volt a „menetdij. Ha ezt átszámítjuk pengőre és levesszük a közlekedési adót, úgy kiderül, hogy manap 71.2 százalékkal olcsóbb az utazás. Káposztásmegyer- ről Pestszentlőrincre 60 fillért kellett fizetni, amivel szemben a mostani menetdíj 68.3 százalékos olcsóbbodást jelent. Ha — valaki Zügligetböl Pest- szentlőrincre utazott, 54 fillért fize- tett, ami azt jelenti, hogy most 64.8 százalékkal olcsóbban — utazik. Pest- szenterzsébetről Hű ölgybe 50 fil- ler volt a — menetdíj, következéskép most 62 százalékkal olcsóbb az utazás. A földalatti vasút bármely állomá- sáról 30 fillér volt a menetdíj Zuglöba, így tehát 36.6 százalékkal olesöbbodott a közlekedés. Kár lenne folytatnom ezt a felsorolást, amelyből elvitatlanul kiderül, hogy a távolsági forgalom- ban a legolcsóbbak vagyunk a világon. Számí- tás dolga természetesen, hogy mindezekből az adatokból hogyan Tesz tarifarevizió, Bizonyos, Köhögsz ? Végy Bronhy-t e Stühmer-gyártmány hogy nem elintézés az olyan propozició, amely egyik percről a másikra úgy véli megoldani a BESZKÁRT anyagi helyzetét, hogy 20 fillér n utazni Budapest egés területén és akkor több jövedelme lesz a BESZIKÁRT-nak. Ez nem áll, mert az emberek túlnyomó része nem luxusból, hanem kényszerűségből ut Akkor kellene tehát csak félnünk, amikor olyan magas tar a gondolnánk, hogy az em- berek inkább biciklire ülnének és úgy közleked- nének. A [főváros utcáiba reggelenkint bevonuló biciklis mezei hadaktöl kell tehát csak tarta- nunk, olyan arányú tarifarevízióra azonban senki nem gondol. Mondanom sem kell talán, y ezek a kérdések állandóan foglalkoztat; a BESZKÁRT igazgatóságát, amely egyetlen natot sem mula el, hogy a vállalat és a nség jogos érdekeit méltá egyeztesse. ÁTTEKINTHETŐ És egységes nyilvántartás a főváros alkalmazottairól A polgármester már a mult esztendőben szabá- lyozta a közigazgatási alkalmazottak adatszol tatási kötelezettségét és intézkedett, hogy a beé kezett adatok alapján az elnöki ügyosztály végezze el a Központi Szem ti Nyilvántartó átszerve- zési munkálatait. Az elnöki osztály a napokban je- már lentette a polgármesternek, hogy a székesfőváros hivatalai, intézetei, üzemei adatszolgáltatási köte- lezettségüknek eleget tettek és az elnöki ügyosztály ezeket már fel ís dolgozta. Az ellenőrzés és a nyilvántartás pontossága érdekében most Szendy Károly polgármester rendeletére több egyéb fontos újítás is történt, amelyekről illetékes helyen a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatták: — A fővárosi személyzetre vonatkozó adatok feldolgozása ezideig csupán a státusrendezési ja- vaslat előkészítésének és megalapozásának mérté- kéig volt elvégezhető. A státusrendezési javaslat el- készítése után a központi személyzeti nyilvántartás átszervezési munkálatait most tovább kell foly- tatni. Ezért az összes vezetők utasítást kaptak, hogy a hozzájuk beosztott alkalmazottakat egyen- ként vegyék! nyilvántartásba, tekintet nélkül arra, hogy ezek tiszt" lök, hivatalnokok, altisztek vagy munkások-e, A jövőben jelenteni kell esetről-esetre, ha a kö gatási alkalmazottak hivatali állásában, családi állapotában, iskolai képzettségében vagy szolgálati beosztásában valamilyen változás áll be és jelenteni kell a lakásváltoztatást is. Erre a célra külön , Jelentőlapok" készültek. A különböző üzemeknél, hivataloknál és in- tézményeknél eddig is voltak ilyen kimutatások, de azokat részben hiányosan kezelték, másrészt más- más rendszerek alapján készítették, úgyhogy lehe- tetlen volt az egyöntetű áttekintés. Most az egész vonalon azonos módon történik a nyilvántartás és a személyi lapok kitöltése, kezelése, Az egész nagy- fontosságú szervezési munka, amely szintén egyik lépcsőfoka a végrehajtás előtt álló státusrendezés- nek, — az elnöki ügyosztály kezében fut össze, ahol ezeknek az ügyeknek az intézésére és ellenőrzésére külön t viselőket jelölt ki a polgármester. ÖR RÉSERVÉ AMERICAIN --- Page 370 --- 4 FOVAROSI TRIP Budapest, 1935 november 20. Ahol két óra az építési alatt:kiadják | engedél Pillanatfelvételek az amerikai közigazgatásról Mikor Szendy Károlyt két évvel ezelőtt alpol- gármesterré választották, egyik legelső hivatali ténykedése az volt, hogy megreformálta az építési engedélyek kiadásának — keserves, bürokratikus rendszerét és ü intézkedett, hogy az építtető most már egy ügyosztälyban el tudja intézni a kérvény beadásával ‚Es az engedély kiadásával járó teendőket, nem kell fűhöz-fához, hat-hét helyre szaladgálnia. De m ez a meggyorsított tempó 5. áll odern amerikai közigaz- , mint amilyen a különbség a legmagasabb budapesti ház és a g newyorki felhőkar- colók között, amelyek ési engedélyét órák el a newyorki osházán. Nemrégen érkezett h? amerikai tanulmány- útjáról a főváros egyik tehetséges fiatal mérnöke, Lantos Zoltán, aki kintartózkodása alatt beült a csikágói, a newyorki, clevelandi városháza építé- szeti ügyosztályába, hetekig tel Qalgoz0f a hi- vatalnokokkal, közvetlen tap: ján is- merte meg az ottani ki ületesen gyors iramát tapasztalail iról most molt be a főváros vezetőségének. A Fővárosi Hirlap munka- társának alkalma volt Lantos Zoltán mérnökkel bes: nie, akinek rendkívül érdekes és tanulságos me veléseiből csak néhány adatot ragadunk ki, mint jellemzőt. Az előrelátás józansága, a szabadság tiszte- lete és az élettel való számolás az amerikai admi- nisztráció legnagyobb erénye. Az a lázas tempó, amely odaát az életet jelenti, valóban csak korlátok nélkül való közigazgatás mellett képzelhető el. Ez a tempó hozta előtérbe az idő dr ágának fogal- mát, a más idejével való takarékos st, Mert azt tartja az amerikai hivatal, hogy a hivatalnokok és a felek ideje egyformán drága. Ezért van az, hogy senkivel sem tárgyalnak hossza- dalmasan, hanem a eket azonnal igyekeznek A közigazi ezetének egész be- n, hogy restancia nem lehet. Kéz- röl kézre megy az ügydarab, úgy mint a bankban, vagy a nagy ipartelepeken szokás. "Természetesen vannak hibái az amerikai közigazgatásnak is. Kor- rupció, könnyelműség, megvesztegethetőség, vala. mikor nagyon divatos volt egy városokban. Mégis, ha valaki betekint az amerikai s kezetébe, meglátja, hogy ezt a gyors és tervszerű igazgatást a nép, a szegények iránti szeretet hatja át. 3 — Mr. Hampton Moore philadelphiai polgár- mester mondta nekünk, hogy jóindulatot kell mu- tatni a szol at iránt, mert tudni kell, hogy az em- berek a hivataltól segítséget, biztatást, barátságot várnak, És Philadelphiában, ebben a nagy polgár- városban valóban egészen régimódon, patriárkáli- san folyik a közigazgatás. Igaz, hogy ehhez a köz- igazgatáshoz az amerikai nép bizalmas közvetlen- sége, jóhiszeműsége, igazságossága és őszintesége kellett. Protekciót európai értelemben senki sem is- mer. Éppen úgy a hatóságot sem meri senki félre- vezetni, mert ezt kíméletlen szigorúsággal büntetik. 34 Az amerikai közigazgatás a sajtón keresz- tül oktatja és neveli a népet, ezért van az, hogy csak nagyritkán akad pam a hivatalok ellen. A szakszerüséget kereső am ai kö: zazgatás kez- dettől fogva az élet területén járt, ig zetes volt, hogy számolt a technika fejlődésével, a talál- mányokkal és mindazon követelményekkel, amit a modern építészet és ipar, kereskedelem követelt. Ezért nem válhatott merevvé az adminisztráció gé- pezete sem. Így történt, hogy a műszaki közigazgatást kizárólag mér- nöki szaktudásra bízták, Lassankint eltávolították a sokszor végzettség nél- Küli, könnyen megvesztegethető hivatalnoktípust és helyükre szakembereket, jogászt, orvost, mérnököt állítottak. A szakszerű amerikai igazgatásban ve- Rózsaiák „sirkövek megóvására lagy, nedvesség ellen viz- hatatlan varrható erőpapirt használjon. Gyártja: Oser Ó-utca. 49. Tel.: 23-8-90. Szép, olcsó, jó KERET csak a POtlák-féle teheti Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám 83—4—62 zető szerephez jutott mérnök nemcsak a torony- házas csodákat teremtette meg, hanem a közigaz- gatás csodáját is, az azonnal elintézésre képes mü- szaki és bankszerű alapon berendezett szakszerű igazgatást. x wyork alpolgármestere, a budapesti szär- Deutsch Alfred, a Newyorki Városi Bv- könyvben írta a következőket: , Lassankint oda- jutottunk, hogy az ügyek elintézése nem tart tovább a hivatalokban, mint a kiszolgálás Wanna- maker óriási áruházaiban, vagy az autó- gyáros Ford üzleteiben. Jó és gyors minden, ahogy az amerikai nép kí- vánta." Lehet — mondja Lantos mérnök —, hogy túlzás ez, de minden esetre van komoly alapja. * azonban a hivatalokban a kiszolgálás, éppen. olyan pontosságot kívánnak a felektől is a beadványok megszerkesztésében. Erre a célra külön nyomtatványok vannak, amiket ki kell tölteni. Minden ügyre vannak felvilágosító fü- zetek, amit ingyen kap a fél, de az utasítások be- tartását szigorúan meg is követeli a hatóság. A pontatlanul, hiányosan kitöltött nyomtatványt tár- gyalás és indokolás nélkül adják vissza. 34 1903-ban létesült a Városok Vezetését Hivatal; a törvényhatósági ellenőrző iroda. Ennek a munkája két irányban indult meg: elöször oktatni és nevelm a közönséget, másod- szor a hivatalnokokat felruházni olyan tudással és jellemmel, ami a harmónikus együttműködést bizto- sítja. Az amerikai közigazgatásnak az a törekvése, hogy a hivatalban mindenki jól érezze magát. Ebből a törvényhatósági ellenőrző irodából fejlődött ki a mai hatalmas közigazgatási vizsgáló szerv: a Nem- zeti Közigazgatási Intézet; A newyorki polgármester támogatásával kerültünk mi is ide, hogy megismer- hessük a racionalizált igazgatás és a kutatás tudo- mányos alapjait, A barátságos fogadtatást, amiben nk volt, Magyary Zoltán dr. professzornak kö- szönhettük, akiről elmondták, hogy bámulják Euró- pában szokatlan lőszinteségét, bátorságát és rend- kívül tárgyilagos ítéleteit. Utitársam, Vajna Ernő dr, fővárosi fogalmazó, a jogi részeket és a műszaki igazgatás gyakorlati és elméleti ismereteit tanulmá- nyozta. 3 — A gazdag Amerikában könnyű volt a jó közigazgatást kigondolni, Ezernyi lehetősége van a közalkalmazottnak a tanulásra. Ebben az intézet- ben találtuk azokat a mérnököket, akiket a külön- böző városokból azért küldtek oda, hogy a világ műszaki tudományát tanulmányozzák, a saját hiva- talukat érdeklő részeket sokszoritsäk és az egyes elö2dökhoz juttassák. Nemcsak hatalmas könyvtár, tudományos elméleti laboratórium, de a technikai kísérleti állomások is rendelkezésre állnak az inté- zetben. Külön laboratóriumai vannak a värosepi- tészetnek. 3 — A FK lgálati Kike Iskolák föleg gyorsintézkedésű, erős akaratú hivatalnokokat ne- velnek. Az aktagyártás megszüntetésére szolgáló törekvések már ott tartanak, hogy pl. a mérnöki osztályok az ügyeknek majdnem 4094-át rövid úton intézik el. Akta nélkül, rádió vagy telefón útján in- tézkednek és ezzel megoldották a legolcsóbb köz- igazgatást. Nemcsak időben rendkívüli e megtaka- ritäs, hanem anyagiakban is igen sokat jelent a perceken belüli intézkedés. Iktatö helyett csak sz mozott kartotéklapok vannak, Egyedül a szám- vevőségi és egés; fontos ügydaraboknál használ- ják az iktatás megszokott módjait. Az ügy- darabokat vagy maga a fél viszi tovább vagy egyik referens asztalától közvetlen tovább adják a mäsi- kéhoz, esetleg csőpostán továbbítják, A — Igen érdekes az egy-aláírásos rendszer ís, ami annyit jelent, hogy az elintézett ügy véghatá- rozatát az a tisztviselő írja alá, aki benne intézke- dett, azt mondják: így lehet pontosan megällapi- tani a felelősséget. Az építési engedélyek elintézése egy-két óra alatt történik. Az előadó a benyujtott kérvényt a tervekkel össze- — Amilyen pontos Még Ellenőrző , hasonlítva, mingyárt elbírálja, Ezután bélyegzőt üt " rá, az elintézés jeléül, bevezetteti a kartotéklapra és nyomban tovább kerül az ügy másolás végett az irodába. Egyik newyorki városi főmérnök mondotta, hogy az építési szabályzítnak olyannak kell lenni, hogy elősegítse, megkedkveltesse az építkezést a felesleges kiadásoktól megvédje az építtetőt és az építőt egyaránt. 3 — Építési engedélyek kérése csak hatósági kérdőíven lehetséges, A tussal kihúzott tervet a be- adásnál a szakreferens mingyárt felülbírálja. Ha a félnek ez ellen kifogása van, azonnal fellebbezhet az ügyosztály vezetőjéhez, aki mint másodfokú ha- ! tóság, az ügyosztály többi előadójával megbeszéli az | ügyet és dönt. A harmadfokú fellebbviteli hatóság három vizsgálóbiztosból áll, akik közül egyet a hi- vatalfőnök, egyet a fél, egyet pedig a közbiztonsági hivatal delegál. Ha a félnek ad igazat a bíróság, az elő- írás szerint letétbe helyezett 150 dollárt a hatóság a fellebbezőnek nyomban vissza- adja, ha pedig elutasították a fellebbezést, akkor a 150 dollár is visszamarad, Ez azért van így, hogy elejét vegyék a sorozatos és alapnélküli fellebbezéseknek. 3 — Nagyobb építkezéseknél, négyemeletes bér- házaktól a 150 emelet magasságú felhőkarcolókig, — amit ma Newyork megenged, — az engedélyek kiadása 14 napon belül történik. Ideiglenes enge- dély kiadása nem szükséges ebben a gyors igazga- täsban. Az építkezések engedélyezése , Rádió PatroVv"-rendszer alapján történik. Ennek az a lé- nyege, hogy a rádiók utasítják az ellenörző úton járó építészeket az egyes építkezések vizsgálatára. Vjabban repülőgépen történnek az ellenőrzések és a bejárások a nagyobb városokban. Ezt fontosnak tartják azért is, mert a városépítési ügyosztály a légi felvételeket igen jól felhasználhatja. Ez a sok újítás — fejezte be szavait Lantos mérnök nekünk a jövő világa, amit csak Amerikában tudnik megvalósítani, Az odakinti ren- geteg lehetőség természetes alapot ad mindannak, ami Európában a mai atmoszférában és a mai gaz- dasági helyzetben elképzelhetetlen, LEGVEDELMI TANÁCSADÓ . A VAROSHAÁZÁN Az egész világon, minden nagyváros komoly problémája a légvédelem szempontjainak meg- felelő építkezés. Nálunk, ahol ezen a téren még alig történt valami, az ilyen építkezések tekinteté- ben is meglehetős bizonytalanság uralkodott és komoly nehézségei voltak nem egyszer olyan épít- tetőnek, aki a polgári légvédelem szempontjainak megfelelő módon akarta házát, vagy üzemét fel- építtetni. Addig is, amíg az új építészeti szabály- rendelet — amely az ilyen kérdésekre is kiterjesz- kedik — elkészül, átmenetileg , megoldást találtak a város- házán: tanácsadó irodát létesítettek mindazoknak, akik különleges építkezést vettek tervbe. A Fővárosi Hirlap munkatársa beavatott helyen érdeklődött, hogy van-e forgalma az tanácsadó irodának, mire a következő kapta: , , — A tanácsadó irodát felállítása óta meglepően sokan keresik fel építészek és építtetők. Budapes- ten, mintegy száz olyan építkezés történt, ahol a polgári légvédelem speciális szempontjait tartották irányadónak. Természetesen vannak érdekes esetek is, így például egyik Gellért-hegyi villatulajdonos olyan óvóhely építésére kért engedélyt, amely a legtökéletesebb komfortot bizto- sítja, még fürdőszobája is van. — A tanácsadó iroda minden kérelmet és ké- rést készséggel elbírál és megadja a szükséges tá- jékoztatást, útmutatásokat. s DOLGOZZUNK IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 TETOFEDOMESTER Budapest, I., Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. igen helyes újszerű. választ Váczy istván okleveles építészmérnök és épttőmester Budapest, VIII., Paross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V., Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. --- Page 371 --- Budapest, 1985 november 20. FOVAROSI TRIP 5 Négy filler a telepen, tizenhat a 10- gyasztónál a villany önköltségi ára Mit várhatunk a nagyüzemek egyesítésétől? Mint ismeretes, a főváros törvényhatósági közgyűlésének minapi ülésén Deményi Aladár dr., a Nemzeti Egység Pártja fővárosi frakciójának tagja, határozati javaslatot terjesztett elő, amely- nek értelmében a közgyülés utasítja a polgármes- tert, hogy az Elektromos- és Gázművek egyesítésé- nek kérdését vizsgáltassa meg sürgősen szakemberek — bevonásával és a szakértői jelentést az összes vonatkozó adatokkal együtt terjessze mielőbb az illetékes szak- bizottságok elé. Amint a Fővárosi Hirlapban már a nyár folyamán többízben beszámoltunk erről, a NEP [fővárosi szervezetének egyik sarkalatos programpontja a nagyüzemek egyesítése, mert hiszen az ilymódon vacionalizált admii rációtól várják a rentabilitäs fokozódását. A Fővárosi Hirlap munkatársa éppen ezért nyomban, határozati javaslata elmondása után, kérdést intézett Demenyi Aladárhoz, hogy melyek azok a főbb szempontok, amelyek meg- okolttá teszik a nagyüzemek egyesítését, Deményi Aladár dr. errevonatkozóan a következőket mondotta a Fő- városi Hirlap munkatársának: — Hogy a két üzem egyesítése óriási jelentő- ségü a főváros háztartásának jövő fejlődése szem- pontjából, azt legjobban magyarázza költségveté- sük. Ennek a két üzemnek — együttes — bevétele 1926-ra kerek számban 76 millió pengőt tesz ki, «miközben kiadásuk hatvannyolcmillió pengő. Nyil- vánvaló tehát, hogy ez a két üzem nem csupán a fővárosnak, hanem az országnak is két legnagyobb üzeme, következéskép a kérdéssel nagyon komolyan kell foglalkoznunk. Nem hiszem, hogy bárhol a világon akadhatna szakember, vagy laikus, aki az üzemegyesítés elő- nyeit kétségbe vonná. Mielőtt azonban közelebbről Támutatnék a koncentráció előnyeire, foglalkozni kívánok a leggyakrabban hangoztatott ellenérvek- kel. Ezek közt is az első az a szuppozició, hogy egyesítés esetén rengeteg tisztviselőt és munkást kellene elbocsátani. Erröl azonban szó sincs, mert az egységes adminisztráció elsősorban lehetővé tenné, hogy a meg- Jevő munkaerőket célszerűbben használják ki és az üzemellenőrzést gazdaságosabbá tegyék. Ugyanekkor azonban megvalósulna az anyagbe- szerzések egységes irányítása, továbbá a külső és belső adminisztráció olyan kiépítése, hogy az el- adási szervezet nagyobb hatóterületen nagyobb árutömegekkel demonstrálhassa gazdasági hatásat. Azt is fel szokták hozni, hogy műszakilag alig megoldható kérdéseket vetne fel vezetés tekinteté- ben az üzemegyesítés, mert aki jó elektromos szak- ember, az talán nem jó gáz szakember, vagy meg- fordítva. Az az érzésem, hogy ezt a kérdést a fo- galmak tisztázatlansága vetette fel. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a műszaki vezetés és a gazdasági vezetés között olyan különbség van, mint a mér- nök és a kereskedő munkája között, ami azt is jelenti, hogy gazdasági üzem élére nom zető, hunem gazdasági vezető kell. Nem óhajtok részletkérdésekbe belemélyedni, mindössze rámutatok arra a tényre, hogy például a villany- áram kilowattóránként a telep helyén nem egész 4 fillérbe kerül, ennek ellenére 16 fillér az elektro- mos áram önköltségi ára addig, amíg eljut a fo- gyasztóhoz. Ez magyarán azt jelenti, hogy az önköltségi árnak több, mint härom- negyed része esik nem a műszaki, hanem a gazdasági számlára. Nem lehet tehát túltennünk magunkat azon a ter- mészetes óhajtáson, hogy ezt a háromnegyedrészt, ezt a 12 fillért valahogyan le kell faragni, Határo- zati javaslatomnak egyébként az a célja, hogy végre halljunk és lássunk reális számokat, mert azok nélkül nem szerezhetünk magunknak kellő tájékozódást. VERES RE A OEP A BEE VA EEE ANGER AK Kötelező a fővárosi üzemeknél is a háborús pótlék fizetése Kertész Elemér sikraszállt a Irontharcos érdekekért A számok, tarifális és fogyasztási problémák, technikai kérdések tömkelegében, amely a költség- vetési tárgyalás üzemi napjai alatt kavargott a közgyűlési teremben, Kertész Elemér, híven ahhoz a programjához, hogy ő a törvényhatósági bizott- ságban mindenekelőtt a frontharcos érdeket kép- viseli, módot talált arra, hogy a frontharcos tábor érdekeit szolgáló indítványokkal lépjen a közgyű- lés elé. — Gondoskodjon a polgármester úr arról — így szólt az egyik indítványa —, hogy a székes. főváros közigazgatási és üzemi alkalmazottai az 1922. évi miniszteri rendelet értelmében megállapí- tott havi pótdíjukat szolgálati holyükön teljes egé- szében megkapják. Ez a járandóság a volt tiszti állományú alkalmazottaknál havi 7.20 pengő, a volt legénységi állományúaknál 3.60 pengő. Másik indítványában azt kérte, hogy minden tisztviselő és alkalmazott törzslapján, valamint a nmévsoros kimutatásban feltüntetve legyen, hogy mennyi időt töltött a fronton, mennyi időt katonai szolgálatban és milyen kitüntetéseket kapott, nogy ezek a körülmények úgy a betöltésre kerülő állások- nál, véglegesítéseknél, kinevezéseknél és előlépte- téseknél komolyan számbavehetők legyenek, Beszéltünk ezekről az általános helyesléssel fogadott indítványokról Kertész Elemérrel, a Frontharcos Szövetség országos alelnökével, aki a következőket mondta a Fővárosi Hirlap munka- társának: — Az Elektromos- és a Gázművek költség- vetésénél meglepetéssel tapasztaltam, hogy abból hiányzik egy tétel, amely az általános közigazga- tási fejezeteknél, valamint a főváros más intézmé- nyeinek és üzelmeinek költségvetésében szerepel. Ez a negatív tétel közalkalmazottak háborús pótléka, amelyet bizonyos feltételek mellett az 1922-ben kelt miniszteri rendelet biztosít számukra. Ez a havi pótdíj, amelyben a két üzem alkalmazottait kivéve, a főváros összes alkalmazottai részesülnek 1923 óta, a volt tiszti állományúaknál havi 7.20 pengő, a volt legénységi állományúaknál havi 3.60 pengő. A két üzemnél követett eljárás meltänyta- lan, d: nemzetnevelési szempontból is káros és hát- rányos. — A másik indítványom nem ilyen kirívó rész- letkérdésre, hanem az összes közigazgatási ágaza- a frontot járt tokon és üzemeken keresztülvonuló, általános sére- lemre hívta fel a figyelmet és kérte az orvoslást. Sokan vannak, akik annakidején mint fiatal, ideig- lenes alkalmazottak lelkesedéssel mentek el a harc. térre, s amikor visszatértek, szomorúan tapasztal- ták, hogy lecsúsztak a hivatali ranglistán, vagy háttérbe szorultak munkahelyükön és nem tudják utólérni az annakidején velük egyenrangú tiszt- viselőket és alkalmazottakat, akiket itthagytak az íróasztalok mellett, vagy a műhelyekben. Nem akarom tagadni, hogy a háborús évek alatt itthon is nehéz volt az élet és több volt a munka, de azért a harctéri és itthoni szolgálat között különb- ség van, : mégis csak más szolgálatot végeztek azok, akik a gránát- és puskatűzben védték a hazát, a városok és községek nyugalmát, valamint az irö- asztalok mellett és műhelyekben dolgozók munka- lehetőségeit. — Ez a tény a főváros tisztviselőinek és alkal- mazottainak — minősítésénél nem jut kifejezésre. Ezeknek az érdekében szólaltam fel és amint lát- tam, nem vették a közgyűlés tagjai rossz néven, hogy ismét frontharcos vonatkozású témával állot- tam elő. Kötelességemnek tartom, hogy a NEP zászlója alatt is a frontharcos gondolatnak legyek igazságos és becsüle- tesen szókimondó képviselője. Még egy harmadik szociális természetű indít- ványt is terjesztett elő Kertész Elemér. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Gäzmüveknel a felső ipariskolát végzett alkalmazottakat legjobb eset- ben az altiszti státusba nevezik ki, s tíz év óta kö- zülük senkit sem léptettek elő tisztviselővé, holott egy 1909. évi miniszteri rendelet értelmében a felső ipariskola elvégzése köztisztviselői minősítés tekintetében egyenrangú a kö- zépiskolai végzettséggel, s ezt a rendeletet a katonai, az állami szolgälat- | nál, valamint a főváros közigazgatásánál tényleg alkalmazzák is. — Az igazságosság egyéb szempontjai mellett — mondta nekünk Kertész Elemér —, arra való tekintettel, hogy az ipariskolát végzettek önkéntes- ségi joguknál fogva nagy százalékban emléklappal ellátott tisztek, már csak nemzetvédelmi szempont- ból is lehetetlennek tartom a képesítésnek ezt a de- klasszifikálását és a miniszteri rendelet figyelmen kívül hagyását. Csütörtökön felterjeszti a főváros akormányh a jövő évi költségvetést A székesfőváros törvényhatósági bizottsága kö- zel négyhetes tanácskozás után, amely idő alatt tizenkét ülésnapot tartottak, befejezte az 1936. évi költségvetés vitáját. Pénteken °1 11 óra előtt történt a szavazás és az 1936. évi budget a követ kezőképpen alakult: Rendes kiadás . Rendkívüli kiadás . Összes kiadás: Rendes bevétel . . Rendkívüli bevétel 147.218.154 P 862 ,, 153.552.016 P 146.462.178 P 1.200.000 ,, 147.662.178 P A főváros jövő évi költségvetése 5.889.838 pengő Miánnyal zárul. : A. közgyűlés a polgármester adó kulcsát változatlanul 50 lános kereseti adó kulcsát 5 krajcár kulcsát 3 százalékban, a szemétfuvarozási illeték kulcsát 114 százalékban állapította meg. A Vízművek áltai szolgáltatott víz köb- méterenkinti ára változatlanul 18 fillér, a gáz egységára 20 fillér, a villany egység- ára 4.5 fillér lesz. összes be javaslatára a pót- lékban, az álta- kban, a házbér- A kórházi ápolási díjat napi 5.80 pengőben állapí- tották meg. gyűlés felhatalmazta a polgármestert, ezer pengő értéken aluli inagtlanokat az szakbizottság meghallgatása után, legjobb szerint. értékesíthesse, illetve helyükbe belátása újakat vásárolhasson, A költségvetési tárgyalás befejezése után a pénzügyi ügyosztály nyomban hozzáfogott a vég- leges előterjesztés és a kormányhoz intézendő kí- sérő felterjesztés megszerkesztéséhez és a tömege- sen benyujtott, közel 300 indítvány feldolgozásához. Ezzel a hatalmas munkával hétfőn délre készült el az ügyosztály, amit Bódy László dr. tanácsnok nyomban jelentett Lamotte Károly alpolgármester: nek és Szendy Károly polgármesternek. A polgármester aprobálása után az átdolgozott költségvetést leküldték a nyomdába, az eszközölt változtatások korrigálására. A nyomda munkája szerdán elkészül. Bódy László dr. tanácsnok csütörtökön dél- előtt fogja személyesen átnyujtani a belügy- miniszternek a főváros jövő évi költség- vetését és az ezt kísérő felterjesztést. A. szóbeli jelentés azonban már szombaton délben megtörtént és a belügyminisztérium illetékes ténye- zőjével rövid úton közölték, hogy a törvényes ha- táridőre, november 15-ére, percnyi késedelem nélkül elkészült a főváros 1936. évi költségvetése. 3 A költségvetési vita mindvégig minden mozza- natában nívós, magasszínvonalú és tárgyilagos volt. A Nemzeti Egység Pártjának szónokai, mint erre az előző hetek vitájának ismertetésénél már rá- mutattunk, egytől-egyig nagy felkészültséggel, alapossággal és a párthoz méltó, imponáló komoly tartalommal és rátermettséggel szerepeltek. Nagy figyelemmel találkozott Deményi Aladár dr. felszó- lalása, aki na nagyüzemek egyesítésének kérdéseiről szólt és nagy szakszerűséggel fejtegette, hogy gaz- dasági szempontok követelik az üzemek kö igaz- gatás alá helyezését. Gazi Jenő rámutatott, hogy kívánatos lenne, ha a Segítőalap központi rendelő- intézetet és külön kórházat állítana fel. Becsey An- tal elvileg helyeselte Demenyinek az üzemegyesi- tésre vonatkozó indítványát, ezzel egyidejűen azon- ban fontosnak tartotta, hogy minél nagyobb mér- tékben fokozzák az üzemek termelési lehető Kertész Elemér a frontharcos és hadviselt k alkalmazottak érdekében be It meggy Lajos a Vízművek fejlesztésének sségét hangoztatta, Sárkány Ferenc fürdői idegen- forgalmi kérdésekkel foglalkozott. Bényi Károly a községi Löhüsüzem feladatairól szólott. Vitéz Haj- mnóczy Béla dr. a közlekedés problémáit fejtegette és hangoztatta, hogy a BESZKÁRT értékcsökkenési alapját jobban kell dotálni, s hogy a HÉV tarifa mérséklésénél sokkal sürgősebb a BESZKÁRT viteldíjának rendezése. Ezután a frontharcosok ér- dekéért szállt síkra. A párt részéről Usetty Béla mondott még nagy beszédet a közlekedési problé- mákról és a BESZKAÁRT ügyeiről. A Keresztény Községi Párt részéről Gidró László, Mohaupt Gyula, Szabó József, Eszterházy Móric gróf, vitéz Mätyäsfalvy Erich, K. Császár Ferenc, Homonnay Tivadar, Temesváry László, Bo- csári Spur Kálmán, Nemes Nagy Mihály szólaltak fel. A Polgári Szabadság Párt szónokai Pfeiffer Ignác dr., Boros László dr., Láng Lajos dr. voltak. A Szociáldemokrata Párt tagjai közül Horovitz Gá- bor, Steinherz Simon, Pásztor Imre, Szepessy Al- bert, Lázár Emil, Gál Benő, Lévay Sándor, Halász Alfréd, Millók Sándor dr., Farkas Zoltán dr., Büch- ler József beszéltek. A pártonkívüliek soraiból pe- dig Sümegi Vilmos és Klár Zoltán vettek részt a. vitában. A Keresztény Ellenzék kritikáját Friedrich István mondta el. Hentz --- Page 372 --- Budapest, 1935 november 20. ESEIDEDYEK A [FESTEN OB Előfizetési ára: egész ÉVTE . . . . 4 . s . 4 . 24 pongö 16) ÉVTE - Je a Re 12 pengő —z>— Tisztelettel felkérjük a hátralékos előfizető- ket, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. DZ Kinev k. A kereskedelmi- és közlekedési miniszter Király Kálmán székesfővárosi műszaki tanácsnokot az országos közlekedési bizottság tag- jává kinevezte, Felkay Ferenc székesfővárosi köz Oktatási tanácsnokot pedig a Testnevelési Főiskola tanácsának tagjává nevezte ki a kultuszminiszter, A Nemzeti Üszósport Alapítvány igazgatóságában az alapítólevél szerint a székesfővárost négy tag képviseli. Ezekre a helyekre a polgármester most Bódy László dr., pénzügyi-, Felkay Ferenc tanügyi- tanácsnokokat, Boros Pál dr. főjegyzőt és Hodászy Miklós székesfővárosi testnevelési igazgatót dele- gálta. A főváros képviseltette magát a Pécsi Tudo- mány Egyetem ünnepségén. A Pécsi Erzsébet Tudo- mány Egyetem hétfőn, az egyetem névünnepén nagyobbszabású ünnepséget rendezett, amelyre hi- vatalosan meghívta a székesfőváros vezetőségét is. Szendy Károly polgármester intézkedett, hogy a székesfőváros résztvegyen a Pécsi Egyetem ünnepé- lyén: képviseletében Felkay Ferenc dr.-t, a székes- főváros tanügyi tanácsnokát delegálta az ünnep ségre. Büben-Kövesligethy, Kövesligeti Büben Iván dr. orvos, egyetemi m. taná Kövesligeti Miklós dr. ügyvéd, székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag családi nevüket a kormányzó hozzájárulásával régi magyar nemességük és „Kövesligeti” előnevük épségbentartásával — Kövesligethy-re változtatták meg. Andréjka Árpád műszaki főtanácsos ünneplés Andréjka Árpád műszaki főtanácsos, a IV. kerületi elöljáróság mérnöki hivatalának népszerü vezetője most tölti be huszonötödik szolgálati évét. Kartár- sai ebből az alkalomból meleg ünneplésben részesí tették. Szombat este ünnepi vacsora keretében tör- tént az üdvözlés, amelynek során Goszleth Ernő dr., a Belváros e rója méltatta Andréjka fötanä- csos hivatali és kartársi érdemeit. Az ünnepi beszéd végén a kartársak nevében művészi kivitelű emlék. tárgyat nyujtott át az ünnepeltnek. A Városi Mérnökök Országos Szövetségének A Városi Mérnökök Országos Szövetsége újjászervezésének tízéves fordulója alkalmából köz- gyűlést tartott, ezzel kapcsolatban szakosztályi ülé- seket és tanulmányi kirándulást rendezett. Az épí- tészeti szakosztály ülésén Fridrich Lajos fővárosi műszaki főtanácsos a budavári koronázó főtemplom restaurálásáról, a mérnöki szakosztály ülésén Viola Rezső dr. fővárosi műszaki főtanácsos Budapest „kivezetö útvonalairól", az üzemi szakosztály ülésén Pap Ferenc fővárosi vízmű-vezérigazgató a. Vízmű- vek bövítési munkáiról, a gépészeti szakosztályban Karfner János műszaki tanácsos a főváros fűtés- ellenörző tevékenységéről, a közigazgatási szak- osztály tagjai előtt Bánóczy Béla fővárosi műszaki tanácsos, a községzk, járások, megyék és városok igazgatására vonatkozó adatgyüjtés megindításáról, végül a , kari ügyek" szakosztályán Hoepfner Pál főv. mérnök a községi és városi mérnökök kari törekvéseiről tartott előadást. Az ünnepélyes köz- gyűlés a Mérnökegylet székházában folyt le. Ber- zenczey Domokos elmöki megnyitója után Bánóczy Béla főtitkár utalt a szövetség tízesztendős mun- kájára. Az indítványok során Pap Ferenc Vízmű- vezérigazgató javaslatára megalakították a Vizmü- vek Országos Szövetségét s elfogadták Bánóczy Béla főtitkár gondolatát, amely szerint a Mérnöki Kamara a VAMOSZ és egyéb illetékes testületek bevonásával a kormány által olyan szerv volna léte- sítendő, amelynek feladata városok, megyék, járá- sok és községek műszaki igazgatására vonatkozó adatok gyüjtése, feldolgozása. A közgyűlés után a Tisztviselő Kaszinóban ünnepi vacsora volt. Végleges hajlékot kap minden iskola. Az utolsó évtizedekben komoly megterhelést jelentett a köz- oktatási igazgatás számára a magánépületekben elhelyezett iskolák lakbére. Az utolsó öt évben a főváros iskolaépítkezési tevékenysége újabb örven- detes lendületet kapott, úgyhogy ezen a réven, zt egyes iskolák összevonásával mindig és több magánépületben lévő iskolát sikerült saját épületbe áthelyezni, egyre több bérletet lehe- tett felmondani. Néhány évvel ezelőtt a magán- épületekben elhelyezett iskolák lakbére még 100.000 pengő körül mozgott. Még az idén is 40.000 pengő bért kellett ilyen címen kifizetni, a jövő évben vi- szont már mindössze 10.000 pengő bér terheli a fővárost, A főváros vezetősége reméli, hogy rövi- desen ezen is segíteni tud és egy-két éven belül minden iskolának megteremti a maga — végleges hajlékát, Baleset a szem6tgyüjtökocsi előtt. Május elsején történt, hogy a Fóti-út egyik háza előtt megállt a lófogatú szemétfuvarozó kocsi, Szabó János kocsis — A PÁRTBÓL Kulturdiis munka a kerüteti szervezetekben Félesztendőn belül háromszor választott Buda- pest lakossága, illetőleg annak egy része. Volt or- szággyűlési választás, volt törvényhatósági válasz- utána pedig a déli kerületben peticiós választás . Amiközben a szétforgácsolódott ellenzék j pártjainak szavazatai és mandátum- aránya részint a multhoz, részint a jelenhez képest folyton megváltozott, a Nemzeti Egység Pártja előretört és az így szerzett hadállásait a legképtelenebb vádaskodások után is szilárdan, biztosan megtartotta. A Fővárosi Hirlap hasábjain már többízben rámu- tattunk arra, hogy a Nemzeti Egység gondolatának szuggesztivitäsän kívül része van ebben annak a kitűnő pártszervezetnek is, amely szisztematikus munkával toborozza a Nemzeti Egys zászlaja alá a nemeti gondolathoz hű magyar tömegeket, Ez u többi közt azt jelenti, hogy a NEP fővárosi szer- vezete nem a választások aktualitására berendez- kedett alkalmi csoportosulás, hanem egy kiválóan felépített adminisztráció, amely a választások közti időben éppen olyan, ha ugyan nem nagyobb agilitással dolgozik, mint a közvetlen harc napjaiban. Mint ismeretes, ennek a szervezetnek élén Zsitvay Tibor áll, aki rendkívüli tudásával, bölcsességével és a szeretet jegyében indult munkásságával min- den ellentétet kiegyenlít és egyéniségének szemé- lyes varázsával a memzeti táborba tömöriti az azelőtt a legkülönhözőbb pártokhoz tartozott töme- geket. Egyik legkitűnőbb munkatársa viszont Kaiser István dr. pártigazgató, aki főleg szorgal- mával s mindenre kiterjedő alaposságával végzi azt a szinte láthatatlan munkát, amely a szervezés belső adminisztratív megalapozása körül folyik. Ennek a hatalmas munkának minduntalan újabb érdekes, tanulságos és figyelemreméltó jelét látjuk. Épp a napokban küldte szét a párt VI. kerületi szervezete azt. a dús programot, amely egész no- vemberre biztosítja, hogy a NEP VI. kerületi szer- vezetének tagjai napról-napra megtalálják a köl- csönös érintkezésnek azokat az alkalmait, amelyek lehetővé teszik, hogy családilag, kulturálisan, gazdaságilag és politikailag egyaránt hozzájussanak egy művelt társadalom — mindenfajta — jogos igényéhez. Erdekességére való tekintettel az alábbiakban kö- zöljük ennek a gazdag programnak azt a részét, amely a hónap még hátralevő napjaira vonatkozik. A VI. ‚Rep, programja este fél 8 órakor: Magánbiztosítás a adja Tarcsay Pál pénzintézeti igaz- e. 10 órakor az OTI nak és k. eh sgáló állomásának megtekintése. Találkozó a szék- z 18 emeletes kornyának a tetején. A li díjtalan. , Vi zető: Bálint Antal OTI főfelügyelő. — 26-án este 7 yugat-tibeti utam Körösi Csoma Sándor nyomdokain. Előadja Baktay Ervin dr., a híres ázsiai utazó. Fogadó 6: ey Zénő dr. orsz. gyül. képvi ány Ferenc szfőv. bizottsági tag r: A jelentkezéseket legalább három nappal előbb a kerületi tit ágnál kell bejelenteni. A kerületi elnöki ta agjai hetenkint a következő napokon este 7-től tartják fogadósrá kat. "Hétfőn: Schoep- flin Lajos dr, elnök, Vogl Béla dr., v. Papp Gyula. Ked- den: Resch Aurél dr., Budai szerdán: Wittenberg István, Raffay István Laubál István dr., Aczél Ernő dr. Pénteken: Grodk László dr., Schilling Endre dr, - Kereskedők aktuälis problémái, Megbeszélés 25-én este 7 órakor. Tartja Wittenberg istván, a Terézvárosi Keres- kedők Egyesületének elnöke. Yparjogi tanácsadó a kézművesiparosok számára. 21-én töle tél órakor, Tartja Boross András dr. ipartestületi öjegy: ügyi tanácsadó, 22-én este 7 órakor. Tartja Grode László dr. v. adöfelszölam bizottsági tag. Gyermekdélutánok, — V. ttképes előadások, mesék. Minden szombaton délután fél 4 órakor. Előadók: Bányay Antalné dr.-né okl, tanítónő és Jakécs Elemérné okl. óvónő. Dec. 1-én: Hüvösvölgy, Märiaremete, Nagyszénás gykovácsi, Hűvösvölgy. Gyülekezes reggel 8 óráig a Berlini-teren, a Banántoronynál. Vezető: Tibolt Zoltán. Tänetanfolyam, A tanfolyam december. 2-án kezdődik és két hónapig tart. Tanítás hetenként kétszer, okleveles túnctanár wezetésével. Tandíj a két hónapra 5 pengő. Je- lentkezni folyó hó 3! lehet a kerületi títkárságnál. Énekes tagjainkkal megalakftjuk kerületi , Egység Dalkör"-ünket. jainkat kérjük, hogy jelentkezzenek a kerületi títkái ; A dalórák minden héten hétfőn és csütörtőkön es 1 ni tudó tagjainkat kérjük, n központi h. titkárnál. lítása folyamatban van. Aktív nek a kerületi titkárságnál. Előadás a kerületekben ,, Kedden, e hó 19-én este, a VI. ker. npárthelyiségében Bikkal Dénes dr, tartott előadást: ,, A külföldi 6rdekk6 viseleti államok és a magyar érdekképviseleti állam kiépí- tése" címen. Utána Tarcsay Pál olvasott fel: ,, A biztosi- tás gazdasági jelentőségéről." A XIV. kerületi párthelyi- ségben Dell Lajos tartott felolvasást , Biztosítás célja és gazdasági jelentősége" címen, Az előadás után a pár vezet sportfilmeket mutatott be. A VIII. ben este munkás- és iparos dán este fél 8 órakor a VII, zsébet ne 1.) Hofbauer Arthur tör ók a bi jelentkezzenek Gereben Kálm Sportszakosztályunk fel. tagjainkat kérjük, jelentke: ker. párthelyiség- 1-én, 5) este fél § „Az üzleti síker titka Raith ar dr. előadása cím- mel, A VII, kerületi párthelyiségben (Erzs6bet-körüt 1.) este fél 8 órakor Részegh Laj előadása ,, Hogyan ápoljuk szánkat és fa nkat" . XI. kerületi párt- fél 8 órakor Bikkal Dé- leti államok és a címmel. XIII. 6.) te 8 órakor kerül előadásra. helyiségben ( nes dr. el magyar é kerület párthely Szendi Sarolta , Abe eleti állam igében (Mohás ín riportj: Usetty Béla és Pőzel István ünneplése. A régi, nagy- hírű Saskö meghítt ünnepség keretében kö- szöntött. st déli választókerület két új nemzeti viselőjét: Usetty dr. zámban megjelent nevében Nagy Ferenc üdvözölte meleg s viselőket. Az ünneplést elsőnek Pözel Is: majd felszólaltak még Szende Dezső, Usetty Béla és Lóskay István. . Karácsonyi segély-akció. A Nemzeti Egység Pártja V. leti szervezetének Női csoportja a kerület szegényeit és segítő kar: nyi, mozgalmat indít. A mozga- ővédnökségét Melczer Lilla országgyűlési képviselő A hölgybizottság pénteken este alakult meg a. isegeben, akkal az új kép- ván köszönte meg, Birgmayer Győző, vállalta. kerület párthelyi A Budai Klub jubileuma. "Tízéves gubileumät üli a Budai Klub, amely most avatta fel Margit-körút 48. szám alatti új hely ségeít is. Az évforduló és felavatäs alkalmá- ból ünnepi társas ra volt, amelyen Harrer Ferenc d elnök megnyitó beszéde után Bárczy István dr. ny. ig: ságügyminiszter, díszelnök, majd Hegedüs Miklós dr., 0: bók József dr., Vadász Mihál; Wolff Jenő kormány- főtanácsos ey Jenő mi aki fő 08, Spanyol Sán- dor HEV-ig: tó és mások méltatták a klub tízéves mű- ködésének jelentőségét. - [ A NEP V. kerületi szervezetének új helyisége. A Nem- zeti Egység Pártjának V. kerületi szervezete új párthelyi- ségbe költözött át: a Hold-utca 9. számú házba. A kerü- leti pártszervezet rendkívül népes megnyitó értekezletet tartott, mmelyen a pártvezetőség képviseletében Kauser István dr. központi pártigazgató vett részt és megjelentek az értekezleten Szurday Róbert és Terböcz Imre ország- gyűlési képviselők. Krompaszky Miksa kerületi pártelnök bevezető szavai után Szurday Róbert tartott lelkesítő szó- noklatot, majd Kende Béla központi párttitkár terjesztette: elő a mult évadra szóló titkári jelentését és befejezésül Kauser István dr, központi párti ató tartott előadást a. Nemzeti Egység Pártjának legközelebbi célkitűzéseiről, Az értekezlet jután m résztvevők úgyszólván valamennyien a Lipótvárosi Tá körbe vonultak át, ahol társasvacsora. keretében Dési Géza VÁGY bizottsági tag, Krom- paszky Miksa pártelnök, Szurday Róbert országgyűlési kép- viselő, Kauser István dr. pártigazgató és Gémessy Piroska dr., a női csoport vezetője szólaltak föl. leszállt a bakról és a lovak előtt beszélgetett egy barátjával, Szibauer Károly napszámossal. Eköz- ben a bakon ülő csöngettyüsfiú hirtelen megindí- totta a lovakat. Szabó János kocsis félreugrott, de olyan szerencsétlenül, hogy a mögötte álló Szibauer barátját feldöntötte. Ez hanyatvágódott és eltörte a lábát. Harmadfél hónapon át kórházi ápolás alatt állott és ezalatt nem keresett, de egyébként is el- vesztette munkaképességének ötven százalékát, Ezért Szibauer a főváros ellen kártérítési pert in- dított, amelyet most tárgyalt a törvényszék. A tisztiügyészség a kereset elutasítását kérte azzal, hogy a fővárost semmiféle vétkesség, vagy gondat- lanság nem terheli, mert kifejtette a szükséges gondosságot, amikor a szemétgyüjtő kocsira meg- felelő embert alkalmazott és a szemétgyüjtéshez szükséges tökéletes eszközöket bocsátott rendelke- zésre, A törvényszék magáévá tette a tiszti- ügyészség álláspontját és a felperest keresetével el- "utasította. Az indokolás szerint a bíróság nem tu- lajdonított jelentőséget annak, hogy a szemetes- kocsit egy gyerek hajtotta, mert Szabó János nem a főváros utasítására engedte át a gyereknek a lovak hajtását. Villanyäramlopäsert egy hónapi fogház. Figye- lemremelt6 ítéletet hozott egy lopási ügyben a bün- tetőtörvényszék. Nemrég a Székesfővárosi Elek- tromos Művek egy villanyszerelő villanyóráját tar- tozás miatt kikapcsolta. Az Elektromos Művek kö- zegei egy este meglepetésszerűen vizsgálatot tar- tottak és megállapították, hogy a szerelő az Elek- tromos Művek tudta és beleegyezése nélkül a vil- lanyt ismét bekapcsolta. Minthogy a jogtalan áram- vételezés lopásnak minősítendő, az Elektromos Mű- vek a villanyszerelő ellen bűnvádi feljelentést tett. Ebben az ügyben most ítélt a büntetőtörvényszék Fonyódi-tanácsa és a villanyszerelőt áramlopás vét- sége miatt egy havi fogházbüntetésre ítélte. Külö- nös jelentőséget az ad az ítéletnek, amely egyéb- ként még nem jogerős, a szigorú büntetés meg- állapítása. A bíróság sűlyosbító körülménynek tulaj- donítja, hogy az áramlopást szakember, villany- szerelő követte el. Megjelent Budapest Székesfőváros Uzemeinek és Részvénytársaságainak Évkönyve, Szendy Károly polgármester ismét kitünö gyakorlati érzékéről adott bizonyságot, amikor elrendelte a közigazga- tási évkönyvhöz hasonlóan az Üzemi Évkönyv össze- állítását. Ennek a műnek a kiadása régen érzett hiányt pótol, mert eddig nem volt lehetséges az üzemi alkalmazottakról és azoknak beosztásáról összefüggő képet kapni. A most megjelent Üzemi Évkönyv, amelyet a polgármester intenciói szerint Morvay Endre dr. tanácsnok és Reminiczky Lajos tanácsjegyző állított össze, tartalmazza az összes üzemi választmányok, felügyelő bizottságok és igaz- gatóságok összeállítását, egyes üzemek rövid ismer- tetését és az üzemi tisztviselők pontos névjegyzé- két, lakcímét, beosztását, szolgálati minőségét és mind azokat a tudnivalókat, amelyek az üzemek helyes megismeréséhez szükségesek. --- Page 373 --- Budapest, 1935 november 20. Sazoastei ERTESTTÖ EEE Uj szinfolt, amely rävilägit a pekkartel üzelmeire A törvényszék szerint a kartel választott bíróságának szervezete a közrendbe és a jóerkölcsökbe ütközik A pékek legujabb akciója: emelik az árakat és beszüntették a barna kenyér sütését Erdekes ítéletet hozott most a budapesti törvényszék a pékkartel sok bonyodalomra okot adó szervének, a választott bíróságnak egyik dön- tésével kapcsolatban. Ezzel a bírósági ítélettel megvilágításba került azoknak a kínos ügyeknek egyike, amelyek a pékkartel működéséhez füződ- nek, s amelyek egész sorozatára mutatott rá már a Fővárosi Hirlap, "Tavaly, január elején tömörültek —kartelbe a fővárosi és környékbeli sütőmesterek. Sokáig tagadták a kartel létezését, amelyet a Sütök Ipar- védő Egyezményének neveztek el. Az alakulattal kapcsolatos kellemetlen ügyek során összeütkö- zésbe kerültek a kartellel a kívülálló mesterek, de perbe keveredtek vele olyanok is, akik annak- idején három évi időtartamra beléptek az Egyez- ménybe. A kartelszerzöődésbe foglalt külön megálla- podás szabályozza a peres ügyek lebonyolításának módozatait, még pedig akként, hogy a kartel tagjat a vitás kérdések eldöntését az Egyezmény kebelében működő választott bíróságra tartoznak rábízni. Ennek a választott bíróságnak csak az lehet a tagja, aki egyúttal tagja az egyezmény- nek, vagyis a kartelalakulatnak. A — választott bírák ugyancsak a kartel kebeléből jelölhetik ki a bíróság elnökét. A legújabb afférban Kertész Béla budapesti sütömesternek jogvitäja keletkezett magával a kartellel, amely 5200 pengős követelést támasz- tott ellene és mert Kertész Gyula ezt a követe- lést jogtalannak — nyilvánította ki, a sütökartel választott. bírósági eljárást indított ellene. Fel- peresként maga a pékkartel szerepelt, aki meg- nevezte a maga választott bíróját. Amikor össze- ült a három tagból álló választott bíróság, Ker- tész Gyula sütőmester meglepő bejelentést tett. — Ez a bírói fórum mondotta — nem tehet illetékes annak a jogvitának az eldöntésére, amely köztem és a kartel között keletkezett. Éppen ezért a választott bírák ellen kizárási in- dítványt terjesztek elő és ezenfelül pergátló ki- jogást támasztok, mert a választott bíróságnak Sztrájkol a A pékek különböző mesterkedései és okvetet- lenkedései állandóan izgatják a közvéleményt, de tegújabb eljárásuk egyenesen felháborító és joggal váltja ki a legsúlyosabb erkölcsi megítélést, Mint ismeretes, a — Budapesti Sütöipartestület hetfön este értekezletet tartott, amelyen Ruzicska Ede ipartestületi elnök bejelentette, hogy a mai árakon nem hajlandók tovább is áru- sítani a kenyeret, éppen ezért felemelik a kenyérárakat, Ugyanekkor Georgevics Béla dr. főjegyző határo- zati javaslatot terjesztett elő, amelynek kalkulá- ci adatai nyomán a pékek beszüntetik a barna- kenyér $: sét. A határozati javaslatot elfogad- ták, ilyenformán kedd reggel óta Budapesten nincs barna- kenyér. Vem foglalkozunk most a pesti kulációs adataival, mert épp d tuk, hogy a szegedi pékek leszállították a kenyér- súárakat. Ez éppen elég ok arra, hogy a legéleseb- ben tiltakozzunk mindennemű drágítás ellen. De a drágításnál is felháborítóbb az az anti- pékek kal- minap olvashat- nincs hatásköre olyan ügyek eldöntésére, amelyek- ben peres félként maga a kartel szerepel. A — választott bíróság Kertész Gyula sütő- mester kifogásait elutasította és ítéletet hozott, amelyben kötelezte Kertész Gyulát az 5200 pengő megfize: Te. Kertész Gyula erre a budapesti kir. törvény- széx előtt beperelte a pékkartelt s a választott bíróság által meghozott ítélet —érvénytelenítését kérte. Medveczky László dr. kir. törvényszéki bíró a pékkartel ügyiratainak, a választott bírósági el- járás módozatait tartalmazó egyezmény-megálla- podásoknak áttanulmányozása alapján megälla- pította, hogy a választott bírói eljárás csak azon jogvitákra — köttetett ki, amelyek a kartel tagjai ki tt merülnek fel. Arranézve nincs előzetes meg- állapodás, hogy választott bíróság intézkedhetik olyan esetben is, ha az egyik peres fél maga a kartel lenne. Eppen ezért a t zék a válasz- tott bíróság által hozott marasztaló ítéletet érvény- telennek mondotta ki és arra kötelezte a pék- kartelt, hogy 300 pengő perköltséget fizessen Ker- tész Gyula sütőmesternek. Az ítélet indokolása megállapítja, hogy a kar- telnak a saját tagjával támadt jogvitäja már azért sem bízható a kartelbeli választott bíróság döntésére, mert ebben az esetben a kartelnak a hármasbírói tanácsban voltaképpen két válasz- tott bírája ül, az elnök és a kiválasztott — bírói s ezzel szemben a peres fél csak egy bírót dele- gálhat. Az ilyen szervezetű választott bíróság — mondja az ítélet — már eleve nélkülözi a pártat- lanságnak, —érdektelenségnek és függetlenségnek azokat a feltételeit, amelyek a bírói döntés függet- lenségének és pártatlanságának, valamint az ügy- fél egyenlőségének közérdekü követelményeit biz- tosítják. A választott bíróság megalakításának ez a módja, mint a bírói ítélkezés általános alap- elveibe és a közrendbe ütköző, ellenkezik a jó- erkölcsökkel 15, minelfogva a választott bíróság ily szabályozásának joghatálya nincs. Ezért a tör- vényszék a választott bíróság ttéletét érvénytelen- nek nyilvánította. barnakenyér szociális eljárás, hogy a legszegényebb néposztály táplálékának, a barnakenyér- nek előállítását egész egyszerűen beszün- tetté Remélhetőleg meg van a törvényes mód arra, hogy a hatóságok közbeléphessenek és meghiúsít- hassák a pékek kíméletlen hadjáratát, amelynek nyilvánvaló célja az, hogy a magasabb árakat, Nem lehet tűrni, hogy a pékek kivonják magukat árellemző bizottság, a kamara, áltatiában minden szociális szerv ellenőrzése alól és a maguk szakállára döntsék el, hogy lesz-e a milliós nagyvárosnak másnap kenyere, vagy sem. függetlenül azonban az ilyen jelenségek i jó alkalmat szolgáltatnak arra, hogy a Községi Kenyérgyár bebizonyítsa létezé- sének szociális és ármérséklő hatását és jelentőségét. Ha a Községi Kenyérgyár valóban hivatása magas- latán áll, úgy most az egészséges konkurrenciával könnyen letörheti azt az akciót, amelyet a pékek indítottak x betevő falat kenyér ellen. Autobuszebaleset érte Guthard Tódort, amelyben a táblai itélet így döntött: a balesetért egyformán felelős az IBUSZ volt vezérigazgatója A tavasszal Guthard Tödort, aki akkor még ;az IBUSZ aktív vezérigazgatója volt, közlekedési baleset érte. Március 25-én a Margit-körüt és a Keleti Károly-utca torkolatánál, a járdaszigeten Allva, várta a 12-es autobuszkocsit. Az autobusz :soffőrje rosszul állott a járdasziget mellé, mert és a BESZKÁRT amíg a kocsi első része közvetlenül odasímult a járdaszigethez, a kocsi hátsó része legalább fél- méternyi távolságban maradt a járdasziget szélé- től, Guthard "Tódor a járdaszigetről közvetlenül lépett fel az autobusz hátsó perronjára, de eköz- ben megcsúszott, a perronnak esett és megsérült. Bejelentette balesetét a Fonciére Általános Biz- tosító Intézetnél, ahol akadálytalanul likvidálták a káröszeget, de Guthard Tódor jogán a Fonc jére 2014 pengő követelé. lépett fel a BES ellen, n a felperes bi A isította, 2 kizárólag Guthard tt be, mert mes akart .— felugrani folytán a tör- Fellebb atta az elsőbíróság itéletét és megállapította a BESZKART — kártérítési kötele- zettségét d felmerült kár feleösszegének erejéig. Az ítélet ellen mind a két peres fél felülvi: - lati kérelmet adott be a kir. it Alcsuti Ágost dr. tanácselnök kérelmet elutasította. Az ítélet indokol a balesetért egyaránt felelős Guthard Tódor ZKÁRT. A. közlekedési abályzata is előírta az a lehetősé szerint a n közel kell a kocsival lani, ami ellen a "sofför vétett. A BESZKÁRT perron. vényszék megválto: ésa szabályrendelet és a kártérítési kötelezett; emiatt fennáll. De hibás Guthard "Tódor v ató is, mondja az ítélet, — mert a kötel gondosságot elmulasz- totta, amikor a járdaszigettől kissé távolabb meg- állott autobuszra közvetlenül a járdaszigetről szállt fel. Hogy az autobusz szabálytalanul állt a dasziget — mell Z nem — mentesíti az utast a kötelező gondosság kifejtése alól. iratokat az ítélőtábla most aküldi a ghoz, hogy megállapítsák, mennyi pontosan a kár, amit a baleset folytán Guthard "Tódor szenvedett. Ennek a kárnak felét köteles megtéríteni a BESZKÁRT. —1[JD00— Kitüntetések a H. osztályú érdemker ttel. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére Do- ö yar Folyam- és Tenger- vezérigazgatójának hä rom évtizedet meghaladó időn át kifejtett értékes és eredményes munkásságáért nyugalombavonulása alkalmából a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta. Domony Móric, a MFTR-gal ös: forrva, magyar folyami hajózás és általában a köz- lekedésügy terén rendkívüli érdemeket szerzett, s mindenütt előljárt a társadalmi munkában is, sok tisztelöt és barátot szerzett ma ak. Egyidejűleg még három magas kitüntetés került nyilvánosságra. A kormányzó a miniszterelnök előterjesztésére ugyancsak a II. osztályú magyar érdemkeresztet adományozta Reményi-Schneller Lajos dr. ország- gyűlési képviselőnek, a Magyar Földhitelintezetek Országos Szövetsége vezérigazgatójának és Kállay Rudolfnak, a Magyar Általános Hitelbank ügyvezető igazgatójának a pénzügyi élet terén szerzett érde- meik elismeréséül. Ugyancsak a II. osztályú magyar érdemkeresztet kapta Deschán Achill dr. miniszteri tanácsos, a Pénzintézeti Központ vezér- igazgatóhelyettese, a felülvizsgáló és kiegyenlítő hivatal igazgatói állásában kifejtett különösen érdemes te kenysége elismeréséül. Mind a hár- man előkelő, nagyértékű reprezentánsai a magyar pénzvilágnak és kitüntetésük úgy politikai, mint a közgazdasági és társadalmi téren örömet szerzett. Nem tágítanak a gründolók, mindenáron meg- alakítják a BESZKART alkalmazott k bevásárló szövetkezetét. A Fővárosi Hirlap legutóbbi számá- ban megemlékezett arról a övetkezeti tervről, amelynek keretében egy hármas "dekcsoport a BESZKÁRT alkalmazottait szeretné a maga üzleti céljaira meg. rezni. Ismertettük ennek a vällalko- zási tervnek hátterét és beszámoltunk arról az ért- hető tiltakozi amellyel a Fővárosi Kereskedők Egyesülete ezt a tervet fogadta, annál is inkább, mert a gründoló urak eredeti elgondol az volt, etkezetüket, amely a BESZKÁRT tiszt- s alkalmazottait textiláruval látná el, inte a BESZKART védnöksége alá akarták he lyezni. Valójában a maguk számára szerették volna BESZKÁRT vezetőségét megnyern á ban, hogy a szövetkezetnél hitelt ig mazottak tartozását ha tek formájában fize tésükből a BESZKÁRT vonja Dán Leó, a Fő- városi Kereskedők Egyesületének elnöke kellő súly- lyal szállt síkra a kereskedelmet fenyegető szövet- kezetnek ez ellen az összeházasodási terve ellen, Ss — mint megírtuk határozott ígéretet kapott úgy Winchkler István kereskedelemügyi mi tertől, mint Szendy Károly polgármestertől és Usetty Bélá tól, a BESZKÁRT elnökétől, hogy ebből a tervből semmi sem lesz. Az alapító érdekcsoport azonban, úgylátszik, fel akarja venni a harcot a miniszter- rel, a polgármesterrel és az elnökkel, s ha nem is az elgondolt formában — amelyről a kijelentések után bizonyára nem is lehet szó — mé meg akarja alakítani a szövetkezete Elárulja ezt a szándékukat az a tény, hogy a cégbíróságtól már a szövetkezet bejegyzését kérték. A kereskedőtár- sadalom bizonyára nem fogja tétlenül nézni ennek a vállalkozásnak megalakulását, ha bármilyen for- mában akarják azt nyélbe ütni. A mezőgazdasági iskolát beleolvasztották a kertészképzőbe. Hat évvel ezelőtt a főváros vezető- elhatározta, hogy különböző ipari, sége kereske- November 21, 24 és 26-án délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 374 --- Budapest, 1935 november 20. iskoláia mellé külön mezögazda- is létesít. Ennek a középfokú is- kolának felállítását főleg a polgárságnak az a még mindig elég népes és tekintélyes rétege szorgal- mazta, amely Budapest határában őstermeléssel foglalkozik. Az iskolát Óbudán állították fel és bi: igen szép eredmények mutatkoztak, a tanulók lét- száma mégsem lett annyi, amennyire számítottak. Nehézséget okozott az is, hogy az iskola gyakorló- telepei nem voltak egy he Beható tanácskozá. sok után a főváros vezeti most azt a meg- oldást választotta, hogy a felső mezőgazdasági is- kolát összeköltöztette a kertészképző iskolával. A tanítás azóta a Fővárosi Kertészképző Iskola Fgressy-üti telepén folyik, amelynek hatvan holdas mintagazdasága teljesen megfelelő a felső mező gazdasági iskola tanulóinak képzéséhez is. Érdekes táblai ítélet egy nyugalmazott vásár- pénztári cégvezető fizetéscsökkentési pörében. Ami- kor megjelentek a tisztviselők fizetésének leszállí tásáról szóló kormányrendeletek, a székesfőváros tisztviselőinek az illetményeit is az egésza vonalon le kellett szállítani. Most egy ilyen fizetéscsökken- tés körül érdekes per keletkezett, amelyet Erdős Sándor ny. cégvezető indított a Budapest Székes- fővárosi Vásárpénztár rt. felszámolás alatt álló cég ellen. Erdős Sándor cégvezetőnek a fizetését 1931- ben és 1932-ben csökkentették, de mindkét alkalom- mal jogfenntartással élt, Erdős Sándornak utóbb a Vásárpénztárnál viselt cégvezetői állását felmondot- ták. A felmondási idő tartama alatt, 1933 március 1-től kezdődőleg harmadszor is csökkentették a fizetését hat százalékkal. Ez ellen Erdős újból tilta- kozott és azt vitatta, hogy rá a kormányrendelet hatálya nem terjed ki, mert a Vásárpénztár a s ővárosnak részvénytársasági formában mű kereskedelmi vállalata, rendes bejegyzett cég. Neki tehát nincs hivatalnoki jellege és reá csak az ál- talános munkaügyi rendelet vonatkozhatik. Mivel a tár ezt az álláspontot nem fogadta el, a zben nyugállományba került Erdős pcrt indított a Vásárpénztár ellen, de a munkaügyi bíróság, majd a tö nyszék is elutas keresetét. Erdős delmi, kertészeti sági szakiskolát Öö: felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, úgyhogy végső dö > ítélőtábla elé került az ügy. Itt It a felperes, hogy a harm entés idején, mint felmondás alatt álló pp sem lehet az illetményeit 1 tette m. relem elutasításával Sn y a fizetést ndeleti a ztv minden c oport- te or je édne k és nem veszi ki a felmonc sem. csoportját ezve volt, gyanánt je- felsőbb rende- nem da munkandó szerződő fél akarata lentkezett, hanem ettől függetlenül, letre következett be. mint Megnyitottak a Margithid gyalogos aluljáróját Hétfön an adták át a forgalomnak a Margit- híd pesti hí snél épült s aluljárót. A híd kiszélesi nek tervezetébe illesztve építtette a a ke reskedelemügyi miniszter az aluljári a hídon áthaladó forgalom biztosítja, gának érde galmát a ogosan áthaladó kell tt állítani, ami lyozta, hanem veszé 3 óvatos közönsé "zeken a bajokon segített a kereskedelemügyi minisztérium Dunahidepitesi szakosz nek főnöke, Algyay-Hubert Pál dr. miniszteri osz tá s, újszerű megoldással megtervezte az aluljárót. Két és fél hónapig éjjel-nappal tartott a munka, amely alatt a forgalom a hídon egy percre sem szünetelt. A hétfői István dr. miniszt Pál dr. s ott voltak a főváros ré: mán, Morvay Endre dr. és Babarczy István dr. ta- nácsnokok, valamint a Közmunkatanács és a rend- Őrség képviselői. Miután a bizottság semmi ki- fogásolni valót nem talált, Algyay-Hubert Pál dr. köszönetet mondott az építkezésnél résztvett mér- nököknek és munkásoknak és a kereskedelemügyi miniszter nevében megnyitotta a gyalogjárót. A főváros nevében a miniszteri tanácsosnak siker munkájáért Király Kálmán tanácsnok mondott kö- szönetet. A fehér csempével kirakott, falba mélyített lámpákkal wilágított, 50 méter hosszú, 4 méter széles aluljárón nyomban megindult a forgalom. A jövő év tavaszán a Margithid budai hídfője előtt hasonló aluljárót építenek. srészt a gyalogos közönsé Eddig a híd átmenő a—Pozsonyi-út vone miatt idönkint le a forgalmat akadá- zetet teremtett a nem má megnyításon megjelent Winchkler képviseletében Álgyay-Hubert zéről Király Kál- Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: IV., — Reáltanoda-u. Varsa János (VI:, Teréz. burkoló munka. Somogyi 2149.60 P. — Uj Szent János-ké öblítőgép szállítási Vegyipari lopy-u. 1 P. nti Müs köműves munka. 68 P. — Ugyanott Zichy Jenö- ére új gőzm X., före: áliskola, ) 44 aktár át- alakítá víz, csatornaberendezét élre Me agdolna-u, 4.) 8537.10 P. — Bu Vigadó épület, ető munka. Sporik Ferenc (III., rtamező-u. 53.) — Ugyanott bádogos munka. Nagy Pál (II., Fő-u. VII. kerületi vásárcsarnokok- án Ignác (V., Honvéd-u. 29.) és I., Krisztina-körüti väsär- „ Kis József (IX., Tüzoltó-u. rnok, másoló munka. 34 BP. — V., Hold-u., 40. ) 2141.10 PF. IX., Petrik István (IX., Bok: VI., Hunyadi- és VII. auzál-téri csarnokokban mázoló munka. Hollerbach János (V I., Akácfa-u. 49.) 2132.30 P. Bakáts-téri rádiumkórház, telefonberendi zés. Ericcson villamossági r.-t. (XI., F. ári-út 70.) 5639 P. IX., Ferencvárosi helyi kikötő építés. Szendrő Zsigmond (IX., Sobiesky Ján: 42.) 3236.25 — Pesti Vigadó, homlok- zat helyreállítás, Fábián án (IV., Vámház-körút 6636 P. — Molnár ház C. 2751.50 ) Mester-u. 19., Derék-u. polgári i iskola, 19.) 7650 P. Zs Képtár, tetőfedő munka. roma Tatv ; 40.) 3686 P. — Ugyanott ácsmunka, Hellen- nd Ödön (VII, Fürész-u. 59.) 8141.40 — Ugyanott kömives-, elhelyező munka. Eis ándor (IV., Ká- roly kírály-út 10.) 4787.48 P. templom, tetőfedő munka. Tomsc ter-u. 59.) 5 HU Jäno: diófa-u szerelő 5131.36 zöhidi hütöhäz, 5 munka, Bc pligeti § vasbeton munk. 2.407.98 P. — E za és Molnár hídon , saebetőt: és elhe- 11-u, 8.) 130.§40.59 P. őműve ÚT. F m pengő. Beérkezett ajánlatok A mult böző héten tartott versen lásokon a külön- közmunkákra és köz: i-üti menhely épület dő ber Pál 3 endő meleg tak: Orcsó hmidt Mil munkáira Wih: Bela kömüves zner Gyula 3387 17, Delmár 4334, leum burkoló munkái. ár Imre Plökl Nándor rhäz mun Liebhard melletti köműves 64.610, jendorfer 1ihály hafer és Hel- Helfenstein Ferenc és Krausz Fe zló 6 , Handl Gyula 69. € 851, Bälint Imre józsef 64.764, Vad. fensteim Károly 65. mon 7 70.915. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LASZLÓ igazgató FANCSALY FERENC közp fűtés, vízvezeték, csatornázás és ügyi berendezési vállukozó Budapest, XI., Horihy Miklos út 80 Telefon 59—4—88 TRAUB ODON aszfalt, szigetelő, tetőtedő vál.alata Budapest, X., Rezső-tér 3 Telefon: 41-1-6 Macskásy Arpad okt. gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít. vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. 7. SÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS, VIZVEZETEK " ÉS CSATORNAZASI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 É Avenarius Művek Különleges szigetelő k, saváll sel löni ges gell anyagok, saválló és nedvesség- Raktár és iroda : Budapest, VII., Almásy-iér 10. Telefon 431—38. OPTIKAI CIKKEK MIKES és BRAU NAGYBANI RAKTÁRA Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképviselete BUDAI EST, VI, PODMANICZKY-UTOA 27. SZÁM (Tor6z-körüt sar ok) Teleton 2 -2-49 SEZSSESEESESEAESSSESESEASESEESEBESEBBAT HOFBAUER ES PIAZZA ÉPITŐMESTEREK TELEP IRODA ., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. HEGYE SÁNDOR épí 0 „esier Telefon 54-6.67 — Budapest, iI.. Gyorskocsi-u 10. Mihálka és Társai reszelő- és szerszamäru iparvállalat k. f. t. l Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon : 92:40. | VADÁSZ GYULA mozsi-largyára és építési anyag"elepe a 46. Budapest, 11.., Lajos-utca 89, cs Kupp lmre-i Telefon 62-9-06. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉ Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, Bud pest, IV., Petőti Sandor-u. 16 ömester 897-— 85 kövi Tel, Gavora Zsigmond okl, mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Teleton 562-47 | Gyári lerakat Telefon: 411-31 INYULASSY JÓZSEF parkett és padozati vánalat Bpest, IX., Dandár-u. 24. vállal új és régi fektetést és mindenféle padozat munkat a legolcsóbban. GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK EEE > LPITÁSI PS Kö- IX. VEZESI VALL. Telefon: R6-0.64 Rndanest Raköts-n. 1. SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 253. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v. Lábatianban ... ,, ,, u 5.000 ,, Dorogon . . . . . . ww 3.0 ,, Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujfalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak „+ 8.000.000 drb Téglagyárak: Cserépgyár: SZERVESZHER BAJOS Egészségügyi terendező, központi fűtés, vizvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Bälhory-utca 23. Telefon: 248-72. MARX és MÉREI tudomanyos, elektromos műszerek és feszmérők gyára Budapest, VI., Bulcsu-utca 7. sz. orpatIC| a tökéletes auföpneu Föeldrusitäs ı BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTER 9 --- Page 375 --- Huszonötödik evtolyam Budapest, 1935 november 27. 48. szám Előfizetési ár: FE EGÉSZ ÉVRE ......24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Munkaközösség Az elmúlt héten a Nemzeti Egység mozga mának keretében újszerű tevékenység indult meg. A nemzeti munkak: g megtartotta első ő t és vitaestjét. Jelentőségét az első est l már élénken láthatta a magyar k amelynek valószínűen nagyrésze emlékszik arra, hogy az olasz fa: a rendszer is megte- remtette annakidején a munkaközösséget. Olyan gondolat és olyan tevékenység ez, amelyet még ellenzéki részről sem lehet megtámadni, mi pedig Budapest közönségének véleményét érezzük tol- mácsolni, amikor azt kívánjuk, hogy a Nemzeti Egység mozgalma kapcsolja be a nemzeti munka- közösség tevékenységébe a főváros nagy problé- máit is, kerüljenek sorra azok a hatalmas kom- munális kérdések, amelyek szerény véleményünk szerint nincsenek megoldva, csak incidentaliter intéznek el a hatalmas problémakörökbe eső kér- déseket. ünk szembe egy pillanatra a nemzeti munkaközösség gondolatával és eljövendő tevé- kenységével. Mindenekelőtt legyünk tisztában az- zal, hogy itt nem politikáról van szó, amint hogy a Nemzeti Egység gondolata is mindig azt hir- dette, hogy nem. pártpolitikát, hanem olyan ma- gasabb irányzatot jelent, amely mélyrehatóan és hosszú időre akarja megoldani a nagy magyar problémákat. A nemzeti munkaközösség a párt- politikai kereteken felül való, minden értéket magába kapcsoló szellemi együttműködés, amelynek hivatása, hogy az eszmék és az elvek a nagy célok irányában összehozzák a szakem- bereket és politikusokat, Sajnos, nálunk hosszú évtizedeken át minden nagy nemzeti vagy városi probléma a politikusok kezén oldódott meg, vagy Sikkadt el. A politikus nem arra való, hogy szer- ves és gyökeres reformokat hozzon létre, elmé- leteket formáljon és irányelveket állítson föl. A politikus lehet katonája, harcosa vagy akár hadvezére is nagy elveknek, eszméknek és ter- veknek, de sohasem azoknak megteremtője. Most arról kell gondoskodni, hogy a harcba in- duló politikus alaposan föl legyen szerelve argu- mentumokkal és a tervek megvalósításának esz- közeivel, « Ugyanez áll azokra a férfiakra is, akik a fő- város népét a közgyűlési teremben képviselik, Akár a Nemzeti Egység munkaközösségében, akár a Nemzeti Egység fővárosi csoportjának külön munkaközösségében, igenis, alapvető mó- don meg kell vitatni szakemberek bevonásával azokat az óriási problémákat, amelyek soha a fejünk fölül el nem múlnak. A mult gyakorlata az volt, hogy ezekben a nagy problémákban nem alakult ki egységes álláspont, hanem az adott helyzethez alkalmazkodott mindig az elhatározás és a taktika. (A töméntelen kérdésből csak néhá- nyat említünk. Itt van talán legelsősorban az üzemi kérdés, amelynek alapelemeiben megvita- tott elvei sohasem alakultak ki, hanem mindig csak a politikai célszerűség volt az Nrányadó. Hasonlóképpen óriási munkaterület kínálkozik a fővárosi politikával foglalkozók számára akkor, amikor a" városrendezés kérdését veszik napi- rendre. Kiváló szakembereink vannak, akiknek talán divergälö véleményük van, de éppen arra való a munkaközösség, hogy ezeket az egymástól eltérő álláspontokat egységesítse, közös, nagy irányelvet alakítson ki. Vagy vessünk egy pil- lantást Budapest közélelmezésére vagy közleke- désére, vagy akár közegészségére. Nagy alkotá- sok vannak ezeken a területeken, de ezeknek az alkotásoknak mindig folytatása van, ezek soha- sem szünetelhetnek. A főváros nemzeti munka- közösségének tehát ki kell dolgoznia a legmar- kánsabb irányelveket, amelyektől célszerűségi Okokból lehet kissá eltérni, de amelyek a maguk egészében szilárdak és tartós értékűek legyenek. Mit hogyan és hol kell cselekedni, mit előbb és mit később, ezek azok a kérdések, amelyekre ál- FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Poztacsekk: 40.424 Teljes erővel megindult az új beruházási program végrehajtásának előkészítése Szendy Károly polgármester nyi laikozik a Fővárosi Hirlapnak a BESZKÁRT hatmilliós kölcsönéről, a budai Szent istván sugárút kiépítéséről és a magá Alig napja terjesztette föl a főváros a belügymins jö esztendei költségvetést, amelyet a törvényhatósági bizottság széles és nívós etében fogadott el, máris újabb munka t a vár n. Szendy Károly — polgár- munkatársai, elsősorban Lamotte Károly alpolgármester és Bódy László pénzügyi tanácsnok, a legnagyobb odaadással és erőteljes munkával dolgoznak annak az újabb beruh? programnak megállapításán, amelynek napirendre való hoza- tatát a polgármester már a költségvetés beterje tésekor elmondott expozéjában bejelentette a köz- gyülésnek. Erről a beruházási programról érdeklődött a Fővárosi Hirlap munkatársa Szendy Károly pol- gármesternél, aki természetesen ma még csak a legföbb irányertvekberr nyitatzozhatott: Maga ez az első nyilatkozat, amely a beruházási programról a sajtóban megjelenik, olyan nagyvonalú képét tárja föl a polgármester alkotó tevékenységének, hogy azt a legnagyobb örömmel és reménykedéssel kell Budapest közönségéne 6 ki fog hiszen programja terjedni a minden terere, mindenütt alkotni akar. A legnagyobb- Szendy Károly a következőket volt szíves a Főváros Ebben a pillanatban — mondotta Szendy | Károly — még nem alakult ki pontosan, m | kora összegre lesz szükségünk, hogy a | fejlődése érdekében halaszthatatlanul ges legfontosabb beruházásokat elvégezhessük. Részben kiforrott tervek állanak ugyan már előttem, vannak azonban olyan szempontok is, amelyekről még gondolkodnunk kell. A hely- zet ugyanis az, hogy ámbár a székesfőváros vitathatatlanul kitünő vagyoni helyzete nagyösszegű kölcsön felvételét is lehető tenné, takarékoskodni akarunk és a jövő esz- tendő folyamán csak a múlhatatlan szükség mértékéig szándékozunk újabb hitelt igénybe venni. Azt már tudom, hogy a közlekedés megjavítása, elsősorban pedig meggyorsítása érdekében késedelem nelkül el kell végezni a villamoskocsi-mótorok kicserélését, emellett pe- dig gondoskodnunk — kell az autobuszforgalom kiterjesztéséről is. Mivel a most folyamatos hídépítési munkálatok nagyösszegű rendkívüli terhet rónak az amúgy is nehéz helyzetben levő közlekedési vállalatra, gondolni sem lehet arra, hogy a BESZKÁRT külön hitel igénybevétele nélkül megfelelhessen a felsorolt követelményeknek. nyállalkozás kötelességeiről am a värosrende: ket kell majd ezeknek a rendkívüli izedék nem visel- műveletekre 1esz terveknek nagy. sok- szabá ben, ahol ói term tes zonbi beruházásoknak a t heti és így a fővárosnak ége. Ezeknek a városrendez vonalúságára jellemző, hogy nem a pro; szó, mint a Horthy Miklös-hid már folya- lévő építése, a Nagykörútnak budai foly- tatását alkotó Szent kiépít. kelenföldi meg: pályaudvar az Andrássy-út megt úthálózatának fejles o]: kongruens Budapestnek, és gyorsabb kt kedéssel a BESZKÁRT ket, de a fő- kat megoldani rra pénze, hatmilliós beruházá- y példát nelynek csak Ize- maga is 3i pro; cidomborodik. erűsége mári lítőt adtunk itt" a jövendő nagy tervekről, ame- lyekről egyébként Igármester i Hirlap munk rsának elmondani: Itt előrel tóan mintegy hat millió pengő szükséges és ezt az összeget csak kölcsön útján tudjuk előteremteni. A Horthy Miklös-hid építési munkäla- tainak ütemes előhaladása is el nem ódázható befektetéseket kíván tőlünk. 1937-ben a hidat átadják a közforgalomnak, s erre az időpontra n kell államia a Nagykörút budai folyta- tevő Szent [István-sugárútnak, amely nyílegyenesen halad a kelenföldi pályaudvar szomszédságában lévő Etele-térig. A kisajátításokon kívül nagyméretű csatornázási és útépítési munkák vár- nak itt reánk, amelyek annál sürgősebbek, mert a XI. kerü- nyok mutatkoznak. A híd megnyitása további különö- kor- val — A nagyméretű telepü hoz sen akkor, ha — 2 mány megadja a éves adómentesség ked- vezményét a Dunapart, Bertalan-utca, Horthy Miklós-út és Körtér, Fehérvár összekötő vasúti híd töltése, Dunapa területre. — "További áldozatokat kív: itt a közvilágítás kiterjesztése és a közműhálózat megteremtése, de ezenfelül nem lehet majd ki- térni a hatalmas terület általános jellegű vá- rosiasítása elő Mintho; pedig a XI. kerület moder al talánosságban választ kell adni, mert különben nem lehet igazán eredményes munkát végezni. De hogy még csak egy területet említsünk, itt áll előttünk a takarékosság kérdése. Hol van a ha- tára az okos takarékosságnak, hol kezdődik a pazarlás, hol végződik a zsugoriság? "Vajjon ki tudna ezekre a kérdésekre felelni anélk egy nagy szellemi munkaközösség e: meg ne vitatta volna ezt a hatalmas problémát. Csak néhány kérdést vetettünk föl, amelye- ket mindenki ismer és amelyeknek fontosságával mindenki tisztában van. De mindenkinek ismer- nie kell az összes érveket ellenérveket is és smernie kell azokat az irányelveket, amelyeknek Budapest polgárságát ezekben a kérdésekben ve- zetnie kell. Ez volna a feladata a főváros. nem- zeti munkaközösségének, amely hitünk és remé- nyünk szerint nem késhetik soká. --- Page 376 --- az elavult kelenföldi pälyaudvar meg- szüntetésének kérdése is előtérbe fog kerülni, azt hiszem, felesleges | mondanom, hogy bőven akad helye a pénznek. Imre-város benépesedésével nő is, hogy előbb-utóbb új kór- zent sége annak a szü nk fel ebben a kerületben, de ter- ez már csak a későbbi évek egyi- kében történhetik meg. A budai Hegyvidék úthálózatának fej lesztése is fontos érdekünk, viszont semmivel sincs kisebb jelentősége meghosszabbításának. persze a közülettől nylő külterjes fej- adály van. A ndrássy-út Minden erőnkkel küzdünk nagy anyagi áldozatokat és ellen, de e en sok az A kesfőváros egyes belső kerületeinek há elavultak, a szűk utcäcskäkban . levegőtlen, fort nélküli lakások vannak, viszont a mai igényeinek ni. ember megnövekedett elől nem lehet elzárkó a közület, itt nem segíthetünk. A magánvállalkozásnak kell átvenni az rosi irányítást, neki kell lerombolni a régi házakat s helyükbe napos, komfortos, olcsóbérű otthonokat varäzsolni. Minthogy a gazdasági életben, már észlelhető bizonyos javulás, nem is kétlem, hogy erre rövidesen sor kerül. Az újabb beruhäzöprogrammot tehát hitelművelet igénybevételével fogjuk végrehaj- tani, Felfogásom szerint ez a helyes megoldás, mert olyan létesítmények terhét, amelynek hasznát több generáció élvezi, az évek soroza- tára kell felosztani annál inkább, mert a mai polgárság, amely csodálatos önfegyelemmel tartott ki az áldozathozatalban nagyon nehéz esztendőkben, képtelen újabb megterheléseket viselni. — Meg vagyok győződve arról, hogy a tör ényhatósági bizottság, amelynek minden tagja őszintén dolgozik Budapest szebb jöven- dőjéért, új programmomat is azzal a megértő szeretettel fogadja majd, mint amellyel akkor tüntetett ki, amikor az év elején az első be- ruházó kölcsön felvételére kértem felhatalma- zást. A szanálás: gyors és könnyű operáció A jövő hét első napjaiban kikezbesitik a tizenhetes bizottság tagjainak meghívóját A sajtó állandóan 6 a találgatások é ny nap- nap foglalkozik a szanálás tömege jelenik meg sok ymässal ellent- után nyomdaf 81 megle , ame hogy mindössze kérd nyomt: mondó híres: téket. Minde félrevezetik ban tudomásul bí lát a főváros k kell vennie, két dolog bizonyos: az egyik ak, amelyről a szól, bizonyos enyhe keretek között végbe kell mennie, a másik pedig az, hogy ez a sza- nálás csak az autonómia, a tizenhetes bi- hogy a tör zottság — bev sával történhetik — meg. Ban gyors és könnyű — operáció 1] nem úgy, megboldo- gult Borvendég Ferenc főpc terve hanem, szinte azt s: nénk mondani, hogy /fúáj- dalommentesen megy végbe. Ezeknek knek megtárgyalása első- sorban értekezleten történt, amelyet péntekjén Sipöcz Jenő dr. ottak g és amelyen az i pártok ői megje n az ankéten kerültek először szóba zeljövőben meginduló 1 Me tőleg ezeknek mester már kidolgoztatta volt, A sikerült fölmerült rúan bizalmas sának mégis kozáson at a főpolgármester óh az, hogy legelső- sorban a közigazg üzemi alkalma- zottak stätusrendez6si gyét ck a tizenhetes bizottság elé, de — rövidesen sor kerül a BESZKÁRT tarifarendezésére vonatkozó j; slatra is. A státusrendezést megel történnek a kényszernyugdíjaz is. A kény- szernyugdíjazások révén a közigazgatásnál mint- egy nyolcvan, az oktatószemélyzetnél pedig közel ki hely üresedik meg és kerül hamarosan betölté . A BESZKÁRT tarifarendezési — terveiben az utolsó órákig nem történt változás. Kedden dél- ben azonban a BESZKÁRT igazgatósági ülést tartott, amely valószínűleg a végleges rendezés tárgyában való előterjesztést meghozta, A tarifa- emelés kérdésében teljesen — kialakult álláspont tehát még nem jöhetett létre, de egészen bizonyos, hogy a tarifaemelés el nem maradhat, évről évre visszatérő deficitet eliminálni nem lehet. hogy a BESZKÁRT komo- lat legyen, hanem inkább az, hogy Budapest közúti közlekedését gyorsan, símán, zökkenő nélkül lehessen lebonyolítani, egyben pedig a vállalat a kibírhatatlan ráfizeté- sektöől megmenüköljön, zően természetesen meg- mert az másként A törekvé lyan hasznothajtó s nem is a A Fővárosi Hirlap értesülése szerint Sipőcz Jenő dr. főpolgár: mester tizenhat , szanálási java: latot kíván előterjeszt javaslat közül eddig kilenc te elkészült. A — többi pedig munkában van, úgy, hogy a szanálási eljá- rás igen gyorsan fog lebonyolodni. Ez eljárás egyébként minden el- 5 híreszteléssel szemben már a leg- közelebbi napokban megkezdődik, Sipőcz Jenő főpolgármester ugyan még nem dön- tött a tizenhetes bizottság tagjainak összehívásá- ról, az azonban bizonyos, hogy a meghívókat a jövő hét első napjaiban szétküldik. GETE A BSE / AZA [/ 4 VGTV 4 VALE / VOGA \/ LSE BE ZEBES Nem nélkülözheti tovább a Hegyvidék az önálló kerületi előljáróság felállítását Liber alpolgármester vezetésével bizottság szállt ki, amely helyszíni szemlén megvizsgálta a szóbajöhető telkeket A Hegyvidék közönses most az elöljárósá f; utóbbi napok vel biztat. A N Párttal együttesen az elöljáró st élénken foglalkoztatja X terve, amely az ósulás lehetőségé- te a Keresztény 5 ottak, A tär- n az elöljáróság felállításá- nak lehetőségeiről megkérdeztük Henez Lajos dr. postaigazgató, fővárosi bizottsági tagot, aki a Fővárosi Hirlap hasábjain már bizonyságot tett arról a szeretetről, amellyel a Hegyvidék min- den nagy és kis ügyével foglalkozik. Természetes, hogy most lelkesen karolja fel az előljáróság ügyét is. — Az egész ügynek — az a kerületben elterjedt hír, lökést adott az Olasz-fasor- mondta — hogy ban lévő városi házban akarják felállítani az elöl- járóságot, A Lipötmezöt és a Hűvösvölgyet kívéve, a kerület egész területétől távol van ez a pont, úgy- hogy közlekedési szempontból kedvezőtlennek mu- tatkozott a terv. De arra jó volt, hogy most már gyorsan akcióba lépett a NEP és vele együttesen a Keresztény Párt. Közös értekezletet tartottunk, hogy a felmerülő különböző álláspontokat össze- egyeztessük. Sok más ügyben is meghonosítottuk ezeket a közös tárgyalásokat, mert az az elvünk, hogy a köz érdekében félre kell tenni a pártszem- pontokat, — A Keresztény Párt részéről Cselényi Pál népsürűségi, ipari és kereskedelmi szempontokra hivatkozva a Márvány-utca környékét ajánlotta az elöljáróság helyéül, mint ahová a XII. kerület súly- pontja esik, Petracsek Lajos dr. a NEP részéről a Kékgolyó- és Alkotás-utca sarkán álló egykori Mar- tinovich-börtön épületének helyére szeretné az elöl- járóságot elhelyezni. Ez a hely közlekedési szem- | pontból leginkább megfelelő, mert elérhető az 59-es, Budapest, 1985 november 27. 75-ös villamossal, míg innen Hűvösvölgy felé a 44-es jár. Jól bekapcsolódik az autobuszforgalomba is. Nézetem szerint a közlekedési szempont és a legkönnyebb megközelíthetőség a döntő a hely ki- választására s ezért leszögeztem, hogy az elöljáró- ság helyét feltétlenül a Széll Kálmán-tér és a Déli- vasút közötti területen kell kiválasztani. A hegy- vidéki lakosság túlnyomó része hivatalba jár, a nők pedig a Széll Kálmán-téri piacra, vagy a Déli. vasút melletti vásárcsarnokba mennek vásárolni s így útközben érik az elöljáróságot. Ha a Cselényi által ajánlott helyet választanák, feltétlenül gon- doskodni kellene arról, hogy a Hűvösvölgy és a Hegyvidéknek a Délivasút felé esö része között megfelelő összekötő utak közlekedési eszközök álljanak rendelkezésre. Cselényi Pál azt az érdekes kijelentést tette erre, hogy tudomása szerint rövid ése a hegyvidéki körvasút megvalósulása. Hosszú vitatkozás után Cselényi Pál azt a telket jelölte meg, amelyen jelenleg a Vízművek hegy- vidéki átemelő telepe van a Kékgolyó-utcában, Arra az esetre, ha ez nem felelne meg, a 75-ös végállo- másnál lévő fővárosi, nagy üres telket ajánlotta. — Az értekezlet után kijött a helyszínre Liber Endre alpolgármester és a helyszíni tárgyaláson megjelentek: Morv Endre dr, tanácsnok, Papp Ferenc, a Vízművek igazgatója, Farkas Ákos dr. tanácsnok, az elnöki osztály vezetője, Hencz Lajos és Cselényi Pál törvényhatósági bizottsági tagok. A bizottság a két ajánlott városi telket nézte meg. A Vízművek telepénél megállapították, hogy ott kevés a hely. El lehetne ugyan helyezni az elöljáró- ságot, de az idővel a vizmü-telep fejlödését akadá- lyozná. A 75-ös végállomásnál kiszemelt terület job- ban megfelelne, de már nagyon kiesik a közleke- dési vonalak gócpontjából. — A tárgyalások mindenesetre hozzájárultak a kérdés tisztázásához, az alpolgármester úr hely- színi szemléje pedig a közelebbi megvalósulás remé- nyével biztat. Erre annál inkább is k: günk van, mert immár haiaszthatatlan az elöljáróság felálli- tása. Végét kell vetni annak a lehetetlen állapotnak, hogy a közönség a Hegyvidékről előbb lejöjjön a völgybe, hogy azután a legrosszabb összeköttetés- sel felmenjen a Várba, a Szent Háromság-térre, ha valami dolga akad az elöljárósággal. Nem is be- szélve arról, hogy a várbeli elöljáróság Budapest legódonabb épületében van elhelyezve, amely kívül- ről-belülről nagyon rászorult már a restaurálásra, Bízom benne, hogy a hegyvidéki elöljáró- ságot a kelenföldivel egyidőben, még 1936-ban fel tudjuk állítani, Ha a költségvetésben nincs is a fede- zet felvéve, majd lehet segíteni hitelmüvelettel. KVARCLÄMPAK MINDEN ÁRAMNEMRE MIKRON, VILMOS CSASZA TELEFON SZAM: 80 1-48 Konrád Pál PARKITGYAR KÖZPONTI IRODA : Budapest, VI., Andrássy-út 6. Telefonsztm : 16-5-58 MOLNÁR KALMÁN s d e ——— DISZMU-BÁDOGOS, GÁZ és VIZVEZE TÉK SZERELÉSI VALLALKOZÓ Budapest, VIII., József-körut 69. (Pál-utca 6-8.) Telefon: 35-7-91. Speciális hőszigetelő lemezburkolatok készítője. | ERMÉNYI ANTAL badogos és szerelő mester BUDAPEST, IX. TÜZOLTÓ-U, 33/B Telefonszám : 31—2—38 HOFFER JÓZSEF OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÄLLAL- KOZÓ, : GÉSZSÉGUGYI BERENDEZŐ BUDAPES? V., GR. ViGYÁZÓ FERENC-U, 3. TEL, : 23-7-46, 1TÄM? STENCILPAPIR --- Page 377 --- Budapest, 1935 november 27, BEST) KIRAKAL r4 DA 2 a A Madatász-tetep és tátsai Pénteken éjszaka szomorú küldöttségek jár- ták végig a budapesti napilapok szerkesztőségeit. Kétségbeesve és bízony nem minden indulatok mélkül mondták el, hogy ki akarják őket lakol- tatni, az utcára kerülnek, kétségbeejtő helyzet- ben vannak. Az úgynevezett Madarász-telep lakosai voltak ezek, akiknek kilakoltatása nem egészen huszonnégy óra alatt tényleg be is következett. Az ideges deputációk szónokai bizony úgy tüntet- ték fel a dolgot, mintha valami rettenetes igazság- talamság törtenme, másnap azonban kiderült, hogy a szerencsétlen embereknek saját érdekükben kell elhagyniok régi lakásukat. Minden hatóság egyet- értően úgy találta, hogy a kommin idején épített épületekben lakó százötven család közül áz család lakása életveszélyes. A kerületi mérnöki hivatal, az iparügyi és a belügyminisztérium 6pi- tész szakértői egyetértőleg állapították ezt meg. Bevalljuk, nem láttuk a madaräsztelepi nyomor- tanyákat, de a mi szemünk, amely sok fájdalmat és elesettséget látott már, el tudja képzelni, hogy miről kellett lemondani ezeknek a szerencsétlen embereknek. És mégis. Megható és elgondolko- zásra késztető, hogy még a Madarász-utodi nyo- tmortelepen is áll az örökíigazság, hogy az én házam az én váram. Ezek az emberek már azon- nal a kiköltözködés után elhelyezkedtek az ottani iskolában, — kaszinóban, — szükség-otthonban, ahol valószínűleg tisztább és épebb falakat, jobb leve- göt találtak, mint a régi odúkban. Mégsem tud- tak lemondani a régi nyomorról, amelyet szebb- nek, jobbnak tartanak, mint az új nyomort. Ott talán ennivalójuk sem volt, emitt az élelme- zésükről is a hatóság gondoskodik és bizonyos, hogy mind a száz család megsiratta mégis a régi nyomorfészket. Nem lehet erről meghatottság nélkül beszélni, de beszélni kell, mert a világváros arculatához igenis, hozzátartozik, hogy ezek a szörnyűséges odúk eltünjenek, mert a boldog és szép Budapest csak akkor születik meg, ha nemcsak virágos Dunapartunk, ívlámpás körutaink és gyönyörű parkjaink lesznek, hanem akkor, ha majd a leg- szegényebb ember is emberhez méltó fedél alatt élheti csöndes napjait, Az óbudaiak megint valamit kérnek, mert szegény óbudaiaknak — mindig van valami kérni- valójuk, Ezúttal azt olvassuk, hogy kívánságuk az óbudai Gázgyártól az országútig vezető út ki- kövezése. Megszoktuk; már azt, hogyha az óbudaiak valamit kérnek, akkor az óbudaiaknak igazuk is van. A főváros vezetőségének és a tö vényhatósági bizottságnak is tudomásul kell végre venni, hogy Budapest hamupipőkéje Óbuda, amely olyan — keserves állapotban van, mintha a nagy világváros családjában ő lenne a szegény rokon. Egészen bizonyos, hogyha szociológusok és város- rendezők komoly vita tárgyává tennek az óbudai problémát, rájönnének arra, hogy valami oka van ennek a csodálatos elmaradottságnak és amnak a hihetetlen. különállásnak, hogy a fővárosnak ez a része sehogysem tud tökéletesen belekap- csolódni Budapest életébe. Az az érzésünk, hogy 0kos, célszerű és méltányos lenne ezzel a kérdés- sel foglalkozni és [fölvetni azt a kérdést, hogy vajjon a világváros kiépülése nem haladhatna-e olyan irányban, hogy ez a városrész is méltó és nem szégyelnivaló — testrésze lenne a fővárosnak. Mert meggyőződésünk az, hogy ma nincs Buda- pesten olyan elszánt idegenvezető, aki a főváros- nak annyira ellensége volna, hogy a külföldi ven- déget azzal mulattatná, hogy Öbuda — szépségét mutatná be neki. Egészen fantasztikus, hogy ezért a városrészért igen sokan, derék, jószándékű emberek exponältäk már magukat az évek sorón és nem lehetett sehogysem — kimozdítani hamu- pipőke mivoltából. Talán kevesen tudják, de érde- mes följegyezni, hogy 1873-ban, amikor a három várost, Pestet, őbudát és Budát egyesítették, a fiatal Apponyi Albert gróf Óbuda érdekeinek védelmében mondta el a képviselőház pénzügyi bizottságában szűzbeszédét, amelyhez amnakidején az akkori pénzügyminiszter, Ghiczy — Kálmán, nagyon melegen gratulált. Bizony nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, hogy az Apponyi szép be- jé ott alig-alig történt azóta valami onnek az elhagyott, jobb sorsra méltó vár z érdekébőnt úrosrésznek az OLCSÓ CSALÁDI HÁZHELYEK BUDAPESTEN a Piarista Rend zuglói parcellásásán körcsatornával ellátva, már 20-0 pengőtől kedvező fizetési fe,tételek mellett vehetők, a 68-as villamos végállomástól ı percre, Érdeklődni lehet BIKFALVY BELA okl. mérnöknél Budapest, X,, Simor-utca 7. - Telefonszám: 36-8—94 Törv. védett K. H. lámpatestekkel Nagy ärammegtakaritäs! Nagyobb fény! KOMOR HENRIK-féle Eszti vánatat K.P | Budarest, VII., Wesselényi-utca 59. Telefon 41 4-76. A nagyüzemek teljes kapacilásának kihasználásával a fermelés és jöve- delmezőség lényegesen fokozódna Becsey Antfal szerint farifaemelés nélkül ez volna az egyellen mód a költségveiési deficit eltüntetésére Az üzemekről soha annyi szó nem esett a vá- rosházán, mint mostanában. A korszerű reformok, jzönseg jobb kiszolgálása, az okszerű takare- g mellett a fö probléma — és ezt a költség- vetés deficitje különösen aktuálissá tette - az üzemek jövedelmezőségének fokozása. Mint gondo- lat természetesen a legszebb, mert egyúttal magá- ban hordja a legkínosabb takarékossági módszer: a leépítés elkerülését. Ezt a vigasztaló lehetőséget meggyőző erővel képviselte a nagy budget-vitában Becsey Antal, az üzemi kérdéseknek kiváló ismerője, akinek fiókjá- ban a tervek egész komplexuma várja a nyilvänos- ságot és a végrehajtást, A műszaki ember alapos- sága és az egészséges, másokra is dinamikus erő- vel ható optimizmus nyilatkozik meg ezekben a tervekben, amelyekről Becsey Antal két nagyüzemünk: a Gázművek és az Elektromos. művek jobb kihasználására vonatkozó elgondolá- sait a Fővárosi Hirlapnak adott következő nyilat- kozatában vázolja: — A most lezajlott költségvetési vita során megállapítást nyert, hogy a főváros háztartási egyensúlyát fenntartani se a kiadások csökkenté- sével, se az adózók és adótermészetű közjövedel- mek fokozásával tovább nem lehet. Az egyedüli biztató lehetőség az üze- mekben rejlő gazdasági erők kihasználása és az üzemi jövedelmek felfokozása. Amint költségvetési beszédemben is kimutattam, két lehetőség áll fenn ebben a tekintetben. Az egyik felfogás az ítésének adminisztra- tív mazó előnyöknek Näspontnak pár- adott kifejezést. Errevonatkozó indítványa, amely a kérdés tüzetes tanulmányozását javasolta, el is fogadtatott. A ta- nulmányozás eredményei fogják megmutatni, hogy ebben az irányban vannak-e és milyen mérvű gya- korlati eredmények. — A másik felfogásnak én igyekeztem kifeje- zést adni., Meggyözödessel vállöm, hogy az üÜzemek- től igen sokat hatunk, úgy a közönség szempont- jából, mint a közpénztár érdekében is. Nem szabad ugyanis elfeledkeznünk arról, hogy az üzemekkel szemben igény jelentkezik: az egyik a fogyasztó- közönség köréből, amely a közszolgáltatások árát kívánja revízió alá venni, vagyis magyarul szólva, olcsóbbá tenni, a másik igény a közpénztár részé- ről jelentkezik és a bevételek fokozását várja az üze- mektől. Nyilvánvaló, hogy ez a két, egymással szem- ben álló kívánság hizonyos tekintetben ellentmon- dást jelent, legalább is nehéz elképzelni azt, hogy a tarifák redukcióját a közjövedelmek fokozásával együttesen megoldani lehet. — Nézetem szerint ez a probléma csak egy módon oldható meg: az üzemek produkciójának legintenzívebb felfokozása által, Es ebben a megállapításban egyúttal benne vannak a probléma technikai és gazdasági előfeltételei. Benne van az, hogy új fogyasztóterületeket kell az ü mek részére biztosítani, benne van az, hogy a k szolgáltatások árait a fogyasztók rés e. olcs kell tenni, mert csak így tudjuk az új fogyasztó- pizcokat megszerezni és az ilyképpen felfokozott nagyarányú termelés felfokozott jövedelméből a közpénztár hozadékát is gyarapítani. Példákkal kívánom elgondolásomat illusz- trálni két nagy üzem: az Elektromosművek és a Gázmüvek szempontjából. — Az Elektromosművek évente körülbelül 300 millió hektowattóra áramot termel. Az elektromos centrále csúcsteljesítménye a szükséges tartalékok figyelembevételvével óránként kereken 90.000 kilo- watt. Tudvalevő dolog, hogy a fogyasztásban a napi, vagy évszakonkénti változásokban igen nagy hul- lámzások vannak, s amennyiben sikerülne megfelelő üzemi és tarifapolitikával a telep kapacitásának tel- jes kihasználását megközelíteni, úgy az évi terme- lés a jelenlegimek két-háromszarosára volna felfokoz- ható anélkül, hogy akár a centráléban, akár a sze- mélyzetben lényegesebb beruházásra, illetőleg több- letre lenne szükség. Mivel pedig az elektromos áram termelése ma szén- és olajköltségben kilowattórán- ként körülbelül 2 fillérbe kerül, nyilvánvaló, hogy a többtermelés értékesítésénél minden fillernyi brutt6 kereset 3—4 millió pengő újabb jövedelemtöbbletet jelentene. Költségvetésünk deficitje a polgármesteri jelentés szerint csaknem 6 millió pengőre van érté- kelve, megállapítható tehát, hogy a centrálé kapa- citásának fokozásával, illetve új fogyasztóterületek bekapcsolásával a deficit kiküszöbölése nem lehetetlen ma- gának az Elektromosműveknek ügyes és céltudatos kihasználásával, — "Teljes objektivitással kívánom megállapítani, hogy az az üzletpolitika, amelyet az Elektromosművek vezetősége néhány év óta követ, ebben az irányban halad, csak az a véleményem, hogy ezt a politikát éppen most kellene erőteljesebben és nagyobb hatá- gottsäggal folytatni, mert az az út, amelyre rá kell térnünk: /felfokozni egyfelől a fogyasztást évi 600 millió kilowattórára, amely mennyiséget 8—10 filléres kilowattöränkenti egységárban nemcsak olcsóbbá lehetne tenni a fogyasztás részére, hanem ezzel egyidejüleg a főváros bevételeit is 10—15 millió gővel lehetne felfokozni. pen- Ennek az elgondolásnak keretében az új fogyasztóterületek néhány jellegzetesebbjére is rá akarok mutatni, Tlyen területek lennének: az ipar, mégpedig nemcsak a nagyipar, hanem a kis- és kö- zépipar ükséglete, esetleg gépsegélyek állami támogatásával alátámasztva; közlekedő eszközeink az autobu és autóforgalom energiaszükségletének elektromos úton való ellátása, ami által nemcsak a járművek szaporodásával fokozódó benzin. és kö- olajbüzt tudnánk kik öbölni, hanem külkereske- delmi mérlegünk javítására az olajfélék behozatalát is csökkenthetnénk; ilyen terület lenne azután a hägztart kségletek intenzívebb ellátása, továbbá a kereskedelem által sürgetett éjjeli kírakatvilágií- tás erőteljes felkarolása és más egyebek. — Még nagyobb lehetőségek kínálkoznak a Gázművek jövedelmének fokozása te- kintetében. Ezt adminisztratív átszervezéssel a termelés jelen- legi formáinak olcsóbbátételétől nem remélem, mert ugyancsak teljes objektivitással kell megállapíta- nom, hogy a Gázművek vezetése ebben a tekintet- ben semmi kívánnivalót nem hagy. A lehetőségek azonban nem itt vannak, hanem abban a felismerés- ben, hogy a Gázművek immár öt évtizedes termelési formáit kell revízió alá venni és azt gazdasági cél kitűzésével összhangba hozva, átalakítani. — A gáztermelés jelenleg külföldi köszenfajtäk igénybevételével, úgynevezett száraz lepä útján történik, Ennek a lepárlásnak termékei a gáz- és különböző egyéb melléktermékek. — Jellemző, hogy a Gázművek körülbelül 30 millió pengős bruttó be- vételének fele esik gázbevételre, fele pedig mellék- termékelcre (koksz, kátrány, ammoniák, benzol). csal szorít- terén A főváros monopóliuma azonban a gáz előállítására i kozik, a melléktermékek Minden árhullámzás tehát, amely a melléktermékek: konjunktúráját kedvezőtlenül befolyásolja, lyezteti a monopóliumot élvező gáz árát is. Számol- nunk kell tehát olyan eshetőségekkel is, amelyek a tarifareviziöt a kényszerűség erejével éppen az ellenkező irányba terel mint ahogy azt a fogyasztók: kívánja és sürgeti. — Ezenfelül rá kell mutatnom arra, hogy a Gázművek évi termelése jelenleg 90 millió köb- méter, amiből 80 millió kerül eladásra. A jelenlegi 20 filléres ázegységárnak minden fillérnyi leszállítása tehát 800.000 pengő jövedelemkiesést jelentene. Ez a megállapítás tette indokolttá, hogy a polgár- mester úr a tarifarevíziótól egyelőre eltekintett, mert bármiféle kombináció csak áldozatokat kívánt volna a közpénztártól anélkül, hogy abból a fo- gyasztóközönségnek haszna származhatott volna. Ezért mondom én, hogy új utakat és új for- mákat kell keresnünk. Azzal is tisztában kell len- nünk, hogy a Gázművek és Elektromosművek nem állhatnak örök — versenytársak gyanánt egymással szemben és lehetetlen ezt a versengést parancsszóval féken- tartani. Ez nem érdeke sem az üzemeknek, sem a közönségnek. Az elektromos áram legyőzhetetlen versenytársnak bizonyult a világítás területein és delmes konkurrens gyanánt jelentkezik a háztartások fogyasztási területein is, Idejében rá kell térni tehát olyan fogyasztóterületekre, amely ken ennek a két nagyüzemnek érdekei nem keri hetnek összeütközésbe. Ez a terület a meleg; az a része, amely a fűütések gletek területén jelentkezik. Ez a szükséglet pedig a jelenlegi gázter- melésnek — tizenöt-húszszorosára való fel- fokozá: jelentené. — Szakkörökben, külföldön is, nálunk is hétről- hétre fokozódó érdeklödés mutatkozik a széngazdál- kodás e problémája iránt. Nekünk külön magyar pro- bléma az, hogy a külföldi szén mellőzésével hazai szénből állítsul elő gazdaság ban a fűtésre és ipari melegellátásra szüks gázt, és speciálisan budapesti probléma ezt a gi men- tessé mi a kéntől és egyéb termékektől, nehogy a mi öteljesebb használata veszé- Iyeztesse Budapest-fürdőváros akcióját, amelynek a tiszta, füst-, korom- és kénmentes levegő életfeltétele, --- Page 378 --- Gyakorlati tanácsok a gyógytürdő-politika tejleszieseröl Nélkülöz szélesebbkörű foglalkozott a k It- | gyfürdők kérdésével fürdőproblé mától. tései ál pedig h kit. ebből felk zZ a köv — Abból a chenyi-fürdő — bevétele, gyógyfürdőjének forgalma est felvirágzásá tt, a mi kező érdekes megje dnyájunkat érdeklő kérdés- öseket füzte: | hogy a Gellert-fürdö retet, indulok ki, valamint a csökken. A ért mindnyájunkban módokat és lehet k forgalmát emeljük, °kesföväroson tenyböl kitermel t ad előre, ékes fő- meg Bud: >1föidi, mind Budapestből világhírű fürdő. döntő súllyal esnek számí- : hogy a propagandát mikor és hol ülkalmas . Hogy az sorban igazi fű megindult fürdővendégek gyógyulást ég. A betegség minemü- legelsé fenntartás okat szol- gi mal fordul mert ez Gondos- bizto- a fürdők zeleseik- ebb kell tehát ist folytató or- therma kel karöltve fognak haladni. hozni a gyógyfürdőt a magánpraks voshoz. yugtatö re: kre az a ly szerint ennek az évnek januárjá- fürdőben a gőz- és kádfürdőket zt mutatja, nem gyógykezelés, ból látogatják. asztanunk az idegen- gyógyfűrdő-politi Öl, mert nel ık fürdőpoli 8 empontjából nem kvantitatív, hanem kva tív idegen- forgalomra van Az idegenforgalom vég: viszont a fürdöpolitika ig reső vendégeket verbuválr tenek főváro. amely az 19 adatokat tar hogy a fürdőket hanem tisztálkodás szempon — El kell forgalmi politikát a maga feladatát, zék gyógyulást ke- akik 3—4—6 hetet töl- gújabb statisztika szerint, augusztus 31-ig szóló a nforgalom 10.000 em- berrel többet hozott Budapestre az idén, mint 19 ben, viszont a kvalitatív oldal azt mutatja, hogy amíg 1934-ben 2136 vendégünk volt 15—30 napig terjedő időre, addig 1935-ben 275 vagyis 600 látogatóval volt több. Ez az emelke: fürdő- politikai szempontból nem fogadható el kedvező eredménynek. — Addig is tehát, amíg egészségügyi és gazda- | szakértőink a leghelyesebb propaganda- GROSZ FRIGYES E ÉPÍTÉSI £S Kö- Budapest, TX., Bakäts-n, 1. Keisch Fekete jános Telefon: 86-0-64. TETÖFEDOMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. sági hetetlen az orvos-társadalom bevonása és a leg- propaganda kitejiése eszkt megtalálásával és felhasználásával a gyógyfürdőéletet fellendítik, nyissuk meg a fürdők kapuit a belföldi betegek előtt. imdanapokat, amikor rendkívül kedvez- azás ellen: 1 Kühe ei magängyakor- latot folytató orvos be chenyi-, Rudas- és szent Imre-fürdökbe és biz tosítsuk a magánorvoso- Kat, megnyugtatásuk céljából arról, hogy a főváros fürdöi nem reflektálnak megbízás nélkül a magán- s betegének gyó zelésére, hanem a fürdők za sai csakis tan adószervek, akik az elren- delt £ürdöls KO] 0228 ik vakorlati orvost a Taktikázás a kitelepítése körül Műtrágyagyár kat szereplő te- gyűlése elé ke- . még e nem jelenti A Hungária eljutott volna az utolsó alás eredménye gyanis g főváros egyet n ér anyagi áldozatot m akar hozni a Spodiumgyár kitelepi- téséért é i terhektől mentesüljön, inkább bel hogy ez a még 15 évig fenn- a tulajdonosai már ajánlatot tettek arra, hogy hónapon belül atetik a Spo- diumgyár désé Az ügy hos: lomig ismeret a Spodium amelyek sok, tel alkudozá- a tov á- >dely megvon: kerültek, Egé: jlandó lett volna Nemrégen már 5 körüli összeget fel ztetési megtérítés z, ha a 87 tesítendő új gy hogy ilyen alapon hisz a városrendezési bi- "tt ülésen is ezt a meg- ügyi ügyosztály azonban anyagi 200.000 Pt nem e ebbe a megállapodástervezetbe és rag az anyagi megterhelés nélküli megoldáshoz. A Hungária Müträgy no 16-án nyujtotta be a fővároshoz utolsó aján , amely- ben kötelezet! a Spodium get vällalt arra, hogy üzemét két éven belül le- állítja. 18 hónap alatt felépítette volna az Illatos-úton új gyártelepét és ide szállította volna át a leállított Spodiumgyár gépberendezését. A kérdés anyagi oldalát — az átköltöztetési hozzájárulást — úgy oldották volna m az ajánlat szerint, hogy a fö- város 20 évig nem r bért a Hungária Müträgya- ár által elfoglalt 15.000 négyszögölnyi terület n, Ez a bérösszeg évente 18.750 pengőt tenne ki. A pénzügyi ügyosztály a bérelengedéshez sem járul hozzá, Inkább lemond a Spodiumgyár gyors megszünteté- séről és megelé; k azzal, ha a gyártelep csak 15 év mulva szünik ır Ezzel szemben a Hungária Műtrágyagyárnak 50 évre bérbeadják az It 15.000 négy- évi 1.25 pengös szögölenkénti berletdij mel- lett és a bérletet a vállalat az első évtől kezdve tartozik fizetni, Ezzel a megállapodással a főváros érdekei szenvednek csak kárt, mert hiszen eredetileg nem az volt a cél, hogy a Müträgyagyärat juttassák új területhez, hanem az, hogy a Spodiumgyár mielőbb tűnjön el az élel- miszernag: ártelep szomszédságából. s DOLGOZZUNK IPAPI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8-52 ŰVEGCENTRUM TAKÁCS IMRE TÄBLAUVEG-SZAKÜZLET BUDAPEST, II., ZSIGMOND-UTCA 24. SZ, SÜRGÖNYCIM: ŰVEGCENTRUM. TELEFON: ó06—09. ‚ce tegyenek. Budapest, 1935. november 27. — Tökéletesítsük a fürdők környékén a közle- kedést, igyekezzünk a fürdővendégek kényelmét biztosítani, ízlésüket kielégíteni, velük fővárosunkat megkedveltetni, a fürdővendégeket megtartani, lá- togatásukat az elkövetkezendő évekre is biztosítani és őket valóságos propaganda-eszközül felhasználni. Megfelelően iskolázott személyzet, a leg- udvariasabb hang és kiszolgálás, tökéletes ellátás, fürdőink kiváló gyógyhatása mel- lett biztosítani fogják Budapest-fürdöväros kialakulását, És ne csak a i kedvezmén belföldiek számára. is. — Végül pedig ne sokaljunk semmiféle propa- gandát. Gyógyfürdőink kiváló gyógyító hatását, ideális fekvését, az ivókúrák felülmúlhatatlanságát kürtöljük világgá. Propaganda-füzeteink és pros- pektusaink az orvosi gazdasági szakértők útmuta- tásai alapján készüljenek és kiállításban, tartalom- ban múlják felül a velünk versenyző fürdők kiad- ványait. És barátkozzunk meg azzal a gondolattal, hogy olcsó árak, a legfigyelmesebb kiszolgálás, a vendégek megbecsülése nélkül nem fejlődhetik ki intenzív fürdőélet, külföldieknek adjuk meg az et, hanem biztosítsuk azt a Spodiumgyár Most épp az ellenkezője történik. Nemcsak a Spo- diumgyár marad meg mai helyén 15 évig, hanem még egy nagy büzös gyártelep létesül. Ez utóbbi ugyan nagy a lesz az e. gazdasági élet- nek, nemcsak a 4 milliós épit költség révén, ha- nem tal is, hogy nagytömegü munkást fog foglalkoztatni. A fovä:bsnak meg kallett volna hozni azt a csekély anyagi áldozatot, hogy bér- révén a: abadıljon meg a Spo- , a fővárosnak nagyobb 18.459 pengere, mint a podiumgyá táv . De hát akkor ımert yaltak éveken át a bűzös gyár kitelepiteseröl? KIEG IODCIMAÁTLJITKIT IDOT IO Feleslegesen nem szabad új kávéházakat alapítani A POST elvi Kan döntése ra átalakítják, A snodornizáljakt Jótosítik. az új kávéházakat. rü et kben a ki zélmultban már meg is valósították. Jellemző tünet, hogy mostanában inkább kis kávi kat létesítenek, egyrészt mert a közönség eze- ket családias jellege miatt szívesebben látogatja, de szt azért is, mert a kis helyiségben a rezsi is kevesebb. De épp ezekkel a kis kávéházakkal van baja m hatóságnak. Egy érvényben lévő régi szabályrendelet szerint ugyanis kávéház csak olyan helyiségben létesülhet, amelynek alapterülete 150 négyzetméter és ahol legalább két billiárdasztal is elfór. Az új kávéházalapítási vállalkozásoknál sokszor áthágják ezeket a szabályokat. Most azon- ban a polgármester, konkrét. esetből kifolyóan, utasította az illetékes. városi hatóságokat, hogy az eredeti szabályokhoz szigorüan ragaszkodjanak, hen megtagadta az engedély kiadását egy olyan házalapítástól, amelyet kisebb alapterületű he- lyiségben akartak létesíteni. A szóbanforgó eset jegy belvárosi új kávéház- nyitással van "kapcsolatban, A kävehäznyitäsi en- gedélyt már elsőfokon a kerületi elöljáró is meg- tagadta és az érdekelt féj fellebbezése folytán az ügy (a polgármester elé; került. A polgármester az elutasító véghatározatot rendelkező részében hely- benhagyta, indokaiban azonban megváltoztatta, Az érdekes indokolás szerint egy új kávéház létesíté- séhez szükséges iparengedély kiadása iránti ké- relem elbírálásánál vizsgálat tárgyává kell tenni azt a körülményt: fennforog-e szüksége annak, hogy a kérelmezett helyen új kávéház létesüljön? A kon- krét esetben a véleményezésre hivatott szervek; a Kereskedelmi és Iparkamara az engedélyt javasolta, ellenben a Kávésok Ipartestülete a Kérelem eluta- sítását kérte azzal az indokolással, hogy a tervezett új kávéház környékén a meglévő kávéházak a köz- szükségletet bőségesen kielégítik és újabb kávéház nyitása szükségtelen. A polgármester a kávésipar- testület álláspontját tette magáévá és így a kérel- met elutasította. Érdekes véghatározatában közli azt is, hogy a szóbanforgó helyen a kávéházipar gyakorlása egyébként is jogszabályba ütközne, mert a megjelölt helyiség alapterülete csak 100 négyzet- méter, holott a szabályrendelet erre a célra mini- málisan 150 négyzetmétert ír elő. A polgármester rendeletében felhívta a kerületi elöljárókat, hogy a jövőben a kávéházi iparra kért iparengedélyekre vonatkozó kérvények elbírálásánál szigorúan ra: gaszkodjanak a szabályrendelet intézkedéseihez és kisebb alapterületű kávéházak nyitására javaslatot SEI --- Page 379 --- Budapest, 1935 november 27. FOVÁROS IAP Riasztó hírek .. - 7. » | a tömeges tanügyi nyugdíjazásokról Őszinte beszélgetés Felkay tanácsnokkal a fővárosi tan- erők sorsáról és egyéb időszerű közoktatási kérdésekről Néhány nappal ezelőtt ismeretlen forrásból riasztó hír látott napvilágot. Arról szólt ez a hír, hogy a fővárosi iskolák tanárai és tanítói sorában nagyszabású kényszernyugdíjázás lesz: közel 200 ember várhatja a B-listät. Ez a híresztelés a tan- testület tagjainak sorában érthető nyugtalanságot és ijedelmet okozott, ami annál is inkább érthető, mert a fővárosi iskoláknál működő pedagógusok kivétel nélkül kitünően és lelkiismeretesen végzik feladatukat, úgy hogy náluk a kényszernyug- díjazás kritériuma nincs meg. Az értékes és nagy- számú tantestület és velük együtt a nagyközönség megnyugtatására illetékes helyre fordultunk fel- világosításért és megkérdeztük, hogy van-e va- lami alapja a 200 pedagógus kényszernyugdíjaza- sáról terjesztett hírnek. A Felkay Ferenc dr. tanácsnok, a közoktatási ügyosztály vezetője, a hozzáintézett kérdésekre a következőket mondotta a Fővárosi Hirlap munkatársának: — A kényszernyugdíjazásról egészen túlzott és téves hírek kerültek forgalomba. Olyan fantasztikusnak tetsző számokat kolpor- táltak ezek a híradások, amelyek a valószínűség, a redlitás látszatát mór az első pillanatra nem viselték magukon. Kétségtelen, hogy az új nyug- díjtörvény, az 1934. évi I. t.-c. nemcsak lehető- séget ad arra, hogy indokolt esetben soronkívüli nyugdíjazások történhessenek, hanem egyenesen kötelez arra, hogy azokat a pedagógusokat, akik- nek szolgálata nem megfelelő, a közszolgálatból szabályszerű végelbánással eltávolítsák. Ennél a kérdésnél azonban a kesfőváros vezetősége a legnagyobb körültekintéssel akar eljárni, mert hiszen itt a tanügyi igazgatás szempontjain kívül és a pedagógiai érdekektől eltekintve, gondosan mérlegelni kell a szociális kihatásokat és a nyug- díjazással együtt járó következményeket. A fő- város, a maga hatáskörében eddig is mindenkor megtette a szükségesnek mutatkozó intézkedése- ket és azokat, akiknek a szolgálatideje lejárt, akik átlépték a korhatárt, a tényleges szolgálat alól késedelem nélkül felmentette és intézkedett olyan esetekben is, amikor egyesek működése -és magatartása ellen komoly kifogások merültek fel. Ezek az esetek azonban, hála Istennek, igen ször- ványosak, mert a főváros oktatói kara kötelesség- tudás és erkölcsi érzék szempontjából olyan magas színvonalon áll, hogy radikälisabb intézkedések nem volnának indokoltak. Ilyenre szükség nin- csen. De mindentől eltekintve, a mai súlyos hely- zetben pénzügyileg is nagyon nagy terhet jelentene egy tömegnyugdíjazás, hiszen a szolgálat alól felmentett — pedagógusok helyét újakkal kellene pótolni. — A személyzeti kiadások csökkentése érde- kében a polgármester már eddig is intézkedett bi- zonyos iskolaösszevonások iránt, ott, ahol a tani- tási érdekek sérelme nélkül ez lehetővé vált. Ezen túlmenően azonban . további létszámredukcióról nem lehet és nincsen is szó. Most megkérdeztük, hogy mikorra vár- ható a napokban lejárt pályázat 210 állásá- nak betöltése és igaz-e, hogy a — kinevezések már karäcsony előtt megtörténnek. — A 210 tanügyi állás betöltése, a kinevezé- sek aláírása a legnagyobb valószínűség szerint csak január közepén fog megtörténni. Az állá- sokra köztudomás szerint olyan nagytömegű pá- lyázat érkezett, hogy ezek feldolgozása bizony jó néhány hétig eltart. A rengeteg kérvény alapos, pontos átvizsgálásához idő kell, már pedig a pontos és alapos elbírálás a pályázók- nak is elsőrendű érdeke. A pályázókról a legnagyobb precizitással, pontos- sággal és körültekintéssel készíti el az ügyosztály a névsort, a kimutatást, amelyet azután a polgár- mesternek és az egyéb illetékes tényezőknek mutat be. Beszélgetésünk során érdeklődtünk, mi- lyen kilátása lehet a fővárosnál működő nagy- számú ideiglenes és helyettes tanerőknek, akiknek soraiban nem egy 10—15 éve várja a véglegesítést. — A végleges állásokat — hangzott a válasz $— közel két éve nem töltötték be a fővárosnál, ezért sokasodott meg az ideiglenes tanerők száma. Bizony, elég sokan vannak, ezidőszerint 500 ideig- lenes tanerő működik iskoláinkban, a véglegesítet- tek száma pedig 3500. A véglegesítés azért késett eddig, mert nem lehetett elébe vágni a létszámrende- zési munkálatoknak. Minthogy ezek a munkák most befejeződtek, azon- kívül a tanév elején beiratkozott tanulók száma is írányítóul szolgált, most már sor kerülhet a végleges állások betöltésére. Az így felszabaduló ideiglenes állásokat kifogástalanul működő és ré helyettesek fogják elnyerni. 3 A fővárosi közoktatásügy egy dései iránt érdeklődve, Felkay szolgáló ) időszerű kér- nok elmon- dotta munkatársunknak, hogy a Népligetben épülő / ifjúsági stadion munkálatai annyira előrehaladtak, hogy kedvező időjárás esetén még ebben a tan- évben, vagyis a jövő év elején meg lehet nyitni a főváros- nak ezt a legújabb és legmodernebb sport- telepét, lni a stadion zabályszerüen, amely valóban méltóan fogja vi elnevezést, annál is inkább, mert olímpiai méretekkel készül. — A népligeti stadionban összes atlétikai ágak számára ké pályák, gyakorlóterek, de helyet ap a futball, a tennisz, a kosárlabda, sőt a ritmikus tánc is, amelynek külön tánchely készül. Higiénikus für- dők, öltözők egészítik ki a gyönyörűen 1 vírágos parkkal övezett stadiont, amely Európa legmintaszerübb ílyen intézménye lesz. Az testnevelési tanárai már nagyban elő- zítile a gyerekeket tadion impozänsnak ter- tt megnyitó ünnepségére. | egyik | skolä k x az ifjúsági színielőadások főváros tudvalevően az Beszélt a tanácsnok hatalmas sikeréről is. A Operaházban és a Városi Színházban — havonta három előadást rendeztet operah és nemzeti- színházi művészek közremműködésével az iskolák ifjúsága számára. Ezek az előadások olyan közkedveltek, hogy a jelentkező igényléseket alig tudják kielé- gíteni a jegykezelő hivatalok, teinek kií- mpontok mpontok figye- előadások a tanuló ifjús szolgálják és a pedi | mellett természetesen a nemzeti lembevételével jelölik ki az előadásra kerülő szín- darabokat. z idei tanév ifjúsági előadásainak mü- sorát a kultuszminiszteriumban a közelmult na- pokban külön ankéten állapították meg, amelyen ifj. Wlassits Gyula báró h. államtitkár — elnökölt. Az ankéten a székesfőváros képviselőin kivül résztvettek az állami színházak vezetői, Herczeg Az egészítésé | Ferenc és a beosztott szakreferens. xt | Meg kell emlékezni mondotta zésül Felkay Ferenc dr. tanácsnok - a jubileumi Iz fővárosi Pedagógiai Szeminárium — idei tanévéről is. A Pedagógai Szeminárium ebben évben ünnepli negyedszázados fennállásót. Bárczy István polgár er gondolata volt annak idején a mintaiskola felállítása, ahol azóta többezer peda- gógus kapott nagyszerű továbbképzést. Lázas kultürtevekenysez a NEP kerületi szervezeteiben Kauser pártigazgató a nemzeti egység magasz- tos gondolatának beillesztéséről az építő munkába A napilapok hírrovatában néhány nap óta új rovatot látunk, amelynek ez a címe: a Nemzeti Egység "fővárosi szervezetének kultúrnaptára. Aki ezt a kultúrnapt figyelemmel nézi át, azt látja, hogy a legkülönbözőbb ismeretterjesztő. és szórakoz- tató előadások mellett mesedélutánok, kultűresték és mindazok a programpontok szerepelnek, amelyek egy család bármelyik. tagjának 1 és nemre való különbség nélkül kulturális cségleteit maradék nélkül kielégítik. A magyar politika történetében, jól tudjuk, erre még nem volt példa, hogy egy poli- tikai párt ne csupán a választások idején foglal kozzék a választókkal, hanem általában nagy csa- ládba igyekezzék tömöríteni azokat, és a családi elgondolásnak megfelelően, mint családtagokkal fog- lalko: velük; Figyelemreméltő emellett az a megélénkült, terv űen és jól irányított ajtó- propaganda, amelynek révén a publikum minderről tudomást is szerez. A Fővárosi Hirlap munkatársa éppen ezért ellátogatott a pártba, ahol most is ál- landó lendülettel folyik a munka. Ennek okát és magyarázatát Kauser István dr. pártigazgató, a következőkben fejtette ki: — Nem győzöm elégszer ismételni és hangsú- lyozni, hogy a NEP nem csupán választásokra ala- kult pártszervezet, s a nemzeti egység nem alkalmi választási jelszó, hanem a nemzetet egyesi akaró cél, amely a magyar erkölcsi, gazdasági, kul- turális és szociális erők harmonikus összegeződését jelenti. Az itt folyó munkának nem az a célja, hogy csak éppen megerősítse a pártot, mert hiszen az áprilisi, de meg az idő választásokon is meg- mutatta már pártunk az erejét. Mi azt akarjuk, hogy céltudatos, lépésről-lépésre haladó meg- győző munkával, pártkülönbségre való te- kintet nélkül minden magyar lelkébe el- juttassuk a nemzeti egység magasztos gondolatát és igyekezzünk mindenkit tár- sadalmi — helyzetének és — képességeinek megfelelően beilleszteni az építő munkába. Ez az elgondolás megmagyarázza és egyben meg- okolja, hogy pártunkban miért mozgalmasabb most az élet és miért folyik "talán még nagyobb lendület. tel a munka, mint folyt ez a választások idején. — Ami már most ennek a munkának előkészí- tését illeti, Zsitvay elnök úr Öexelenciäjäval még kora ősszel megállapítottuk szervezetünk egész esz- tendei munkájának irányát. Következésképp a leg- apróbb részletekig kidolgozott munkaterv már szep- temberben készen állott, most pedig az egyes ke- rületi központok myilvános megmozdulásaiban kez- denek kibontakozni ennek az egész nagyszabású előkészítő munkának látható eredményei. Munkánk nagyon fontos várospolitikai részét törvényhatósági tagjaink a törvényhatósági közgyűlésen és a város- házi szakbizottságban végzik el, a kulturális, gazdasági és szociális pro- y gram pedig a kerületi szervezetekben bo- nyolódik le. 7; feladatunk legfontosabb része elés, programunk legelső orozatokal iktattuk. A már blikält nevekből kitűnik, hogi a felvilá pontja eddig is pt előadóink a legtekintélyesebb szakemberek, akik készséggel vállalták a fáradságos munkát, hogy tizennégy kerületi közpon- tunk mindegyikében megtartsák — előadá- sukat, szeválogatva, Az előadások tárgyai úgy vannak ö: hogy minden t Jalrr foglalkoz: ág, korra nemre való tekintet kül, megtalálja a érdekes gyakorlati ismereteit gazdagító A szociális szervezés első lépése nagyszabású felruházási akció, ame- máris meg- lelkesedéssel az a lyet a párt hölgyesoportjai indítottak és -a legnagyobb folytatnak. Ifjúsági szervezeteink lövészcsoportok alakításával, toväbbmenöleg pedig sporttelepek létesítésével fog- lalkoznak. Női gárdánk és ifjúsági csoportjaink együttes munkájának eredményei az egymást követő kerületi műsoros esték, teadélutánok, amelyek nívó- juknál, de meg ben íges hangulatuknál fogva máris közkedvelt szórakozásai a párttagoknak. Ér- dekes megemlíteni, hogy milyen kitörő örömmel fo- gadták vetítettképes és rendszeresített mesedélután- jainkat a gyermekek. — Nagyon komoly munkát végeznek a kerületi szervezetek mellett a már megalakult vagy épp most alakulóban levő "szakesoportok soportokon belül az 3: ágak képviselőinek alkalmuk van megvitatni leg- közvetlenebb" problémáikat, és amennyiben kialakul vélemény, vagy terv, módjuk van eljuttatni azt megvalósítás végett a megfelelő förumokhoz, Ha a most vázolt programnál, — fejezte be Kauser István, figyelembe vesszük a legfontosabbat, azt tudniillik, hogy a programban való részvételhez min- den jószándékú magyar embert värumk és szere- tettel hívunk, akkor azt hiszem, már meg is van a magyarázata a nemzeti egység tapasztalt hódító erejének és népszerüsége feltartóztathatatlan tér- hódításának a fővárosban is. Rózsafák sirkövek megóvására lagy, nedvesség ellen viz- hatatlan varrható erőpapirt használjon. Gyártja: Oser Ö-utca. 49. Tel.: 23-8-90, --- Page 380 --- Budapest, 1935 november 27. ESEIDEDIEK egész évre . . . . . 24 pengő 161— WTB 47 73; sós TÉRVE 12 pengő —— Sipőcz Jenő & endy Károly, a Teleia tisz- teletbeli tagja. Az egészségügyi és társadalmi téren áldásos munkát kifejtő Teleia Egyesület Sipöcz Jenő ar. főpolgármestert és Szendy Károly polgár. mestert tiszteletbeli tagjaivá választotta. Az erről szóló oklevelet személyesen adta át a főpolgármes- nek Ferenc dr., a dr. igazgató- Teleia társelnöke Emödy Aladár rvos. Szente Miklós ny. elöljáró kit intetés se. miniszterelnök — előte Szente ny. székesfővárosi tanácsnoknak négy év- özszolgálata alatt kifejtett odaadó és buzgó "sége elismer magyar kormänyfö- tanácsosi címet A kor- mányzó a Miklós A főváros közgyűlése. Sipőcz Jenő dr. °r november 29-én, föpolgär- pénteken délután 5 órára közgyűlésre hívta össze a törvényhatósági gjait. Napirenden több kisebb jelentő. ségű zó kérdésen kívül különböző telekeladási, telekcsere és bérbeac szerepelnek, foglal- felemelési intézmén ügyével, létesítése üg ngős vásárpénztári továbbá az új vében kötendő jdes módosítás átdolgozott lakbérleti : yhitö tevé- nek ügyével és több, a szociälpoli ztály hatáskörébe vágó üggyel. plébánosok a fővárosban. A főváros kegyúri bizottsága pénteken délelőtt ülést tartott, amelyen megejtette az üresedésben lévő óbudai és tisztviselő telepi római katolikus plébánosi állások és a budai új görögkato 15 lelkészi állás betöltését. A kegy- úri bizottság tagjai ri éről rendkívüli érdeklődés nyilvánult meg, amit bizonyít az is, hogy az ülésen a bizottság minden tagja résztvett. Az óbudai 5: gi Péter Pál egyházközség plébánosává 16 zattal Leiner Mihályt választották meg. A második lyen jelölt Kátay Béla 15 szavazatot kapott, vi is az óbudai plébánosi javadalom sorsa ei szavazaton dölt el. A budai görögkatolikus lelkésszé, egyhangúan Balogh Bálint érdemesült esperest vá lasztották a tisztviselőtelepi plébánosi állás pedig 30 azatta] Légrády Jánosnak jutott. Tíz éves a FAN totta a FANSz meg, sz. oktató osztálya. Hétfőn tar oktató osztálya tizedik jubiläris közgyűlését. Ebből az alkalomból Erődi Kálmán dr. tankerületi főig: ató, az oktató osztály elnöke ér- dekesen méltatta a tíz év történetét és küzdelmeit, amelyet a nemtörődömséggel kellett folytatni. Az elmult tíz év munkássága során mondta a főigazgató — kiharcoltuk a tanügyi al- kalmazottak stätuszrendez6si szabályzatát, mel at varázsolt körünkbe. Az öt a sorozatos fizetésreduk- induló fejlődést. Szo- vekre nyugalm óta isszaesés, ciók megállították a épen be ciális téren is igyekeztünk tagjainkon segíteni. A tanulmányi segélyek és gyorssegély-alapunk nem egy kartársat abadítottak meg a nehéz anyagi gondoktól. A jövőben sem fogjuk szemelőtt té teni tagjaink jól felfogott érdekeit. Minden törek- vésünk az lesz, hogy a fővárosi alkalmazottak más mert csoportjával is fentartsuk az együttműködést, érdekeink nagyrészt azonosak. HÍREK : —APÁRTBÓL A NEP. KULTURNAPTAÁRA ovember ütörtökön: IV. kerületi helyiségében -tér 8.) 1! 8 órakor Raith Tibor dr. előadást tott ‚Az üzleti 4 r titka" címmel; XI. kerületi helyi- ében (Verpeléti-út 4—6.) este fél 8 órakor Bikkal Dénes tartott előadást . , dekképv eti államok és gyar érdekképv kiépítése" címmel; VII kerideti helyi körút 1.) e 1él 8 Részegh ILajo it , Hogyan ápoljuk s saint at XIII. kerületi párthely utca te 8 órakor Szendy S: zin riport előadásra ton: VIII. x Tibeti utam Körösi Csoma Sándor nyomdo XIII. kerületi helyiségében (Mohács-utca abó Endre dr. , Magyar ifjúsági s jövője" címmel tartott előadást 24-én, vasárnap: XIV. kerületi hely a 1) este fél 6 órakor, n Sarolta , Abesszín riport" címmel tar- November ? , hétfőn: IV, kerületi helyiségében (Eskü-ter 8.) este fél 8 órakor Deil Lajos vezért A biztosítás jelentősége a ki magángazdaságban"" cím mel: a VII, ke körút 1.) este fél Bi rendsze- 8 órakor seleti rek és magyar érdek címmel jäst; a XI. kerületi he peléti-út 7 órakor tató sportfilmek volt; ti helyiségében (Mohács-utca óra- peket isme November 26-án, keddei helyiségében (Hold-utca. 9.) estés órakor Dell La ajos tartott előadást A jövő munkásság célkitűzéseit ismertette ezután Ebben a programban van az új státusz- E t életbeléptetésének szorgalmazása, a ki- nevezések évenkinti megtartásának kieszköz lése, a hozzátartozók — fővárosi alkalma: ának állandósítása, a fizetéscsökkentések fokozatos meg- szüntetése, az egyenlő elbánás elvének bizto. 4 a szakszerűség fokozatos előkészítése, a jóléti in- pítése, a kultúrház megvalósítása, a alkalmazottainak orosabb együtt- müködes valamint : 82 vezeténe k megvalósítása. Az olasz hősi temető felav: áldozatkész megértéssel ol övetség Zzer- Ország: tása. A székesfőváros kormány rendel- kezésére bocsátotta az új-köztemető hősi parcellá- jának legelőkelőbb részét, hogy ott °gyüjthes- r földben nyugvó olasz katonák földi yait, Vasárnap kegyeletes ünnepség kere- fel a baráti n sírkeresztjei alatt Az olasz kir. kormán lonna budapesti követ, az ola. ében Italo Garibaldi altábc Óó képviseletében megjel zi tábornok, a széke e hősi temetőjét, 30 hős alussza örök nevében herceg Co- hadsereg képvisele- nagy beszélt. A kor- it vitéz Shvoy István fővárost Szendy Ká- roly polgármester képviselte. Az ünnepség végez- tével Garibaldi altábornagy szívből jövő köszönetét fejezte ki Géza taná jegyzőnek a tövé tették az ola nak egy helyen való összegyüjté Ingyenes szövetségi helyiséget kaptak a front- harcosok a fővárostól. A fővárosnak a fronthar- cosok iránti elismerése és hálája kifejez il Szendy Károly dr. polgármester a Rákóczi-út 27. szám alatt zendy Károly polgármesternek, Salamon oknak & Bárány László tanács- munkáért, amellyel lehe- z hösök porladozó maradványai- ét. levő helyiségeket, amelyeket eddig a Frontharcos tala számára bérelt, a köz- övetség központi hiv terhek átvállalása mellett bocsátotta a szóvetségnek gróf ny. altábornagy, ingyenes használatára Takách-Tolvay Józs országos elnök, Kertész Ele- Micsoda kivilágitás van itt ma? Nem kivilägitäs ez csak épen kicseréltük az eddigi lámpákat uj Tungsram Duplaspirál- lámpákra. (Jó csere volt — a Tungsram Dupla- spirällämpa nem- csak jobban világit, de kevesebb áramot is fogyaszt. Takarékos ember lámpája.) — 1a0rsSacne., Biztosítás jelentősége a köz- és magángazdaságban" cím- 1, utána oktató és sportfilmeket mutattak be. VI. kerü- ségében (Teré rút 21.) este 7 órakor Bi vetítettképes előadását , Tibeti utam Kőrössy omdokain" címmel nagy siker kísérte. November 27-én, szerdán: VII, kerületi helyiségében sebet-körüt 1.) este fél 8 órakor Baktay Ervin dr. ettképes előad Tibeti utam Kőrösi Csoma Sándo nyomdok: címmel; kerületi helyiségében (Bel zberényi-út 2.) ei rakor Raith Tivadar ár. előadása dr. "ma Sándor ny „Az üzleti sík ímmel. Az iparügyi minisztérium munkaterve. A — Nemzeti Egység Pártja VII. kerületi iparosszervezete vacsorát adott, amelyen az iparügyi minisztérium képviseletében Halla Aurél dr. miniszteri tanácsos jelent meg. Kauser István dr. párt tó üdvözölte Halla Aurélt, Hell Fe- renc, Gelb Lajc őkös Vilmos, Dózsa Mihály az iparos- ság súlyos he mutatott zután Halla Aurél dr miniszteri tan szólalt fel és kijelentette, hogy az iparügyi min rium egyik főcélja az ipari képesítés emelése, amelyet az ipartörvénynovella módosításával kí- vánnak elérni. Kötelezővé teszik a mestei gát, amely a ze a minisztérium zakképzettség előmozdításának. Az egyik legelső feladatának tekinti iparosság bevonását a közszállításokba. Végül kijelen- Aurél dr., hogy az iparügyi minisztérium. fog- ipartörveny 4 3 az tette Halla lalkozik az 47. §-ainak módosításával. zékesfővárosi nyi ünnepe k: ünnepe A párt tagjait valamint lódott játék. Imiszerek szétosztás pártkülönbségre való kban — történik, a begy: a höl zervezete a be való tekinte! y: ácsonyi zékesfőváros szegényeinek A ácsonyi — csoma vidámabbá fel fogják, Korean! akciöt vagy 7 kösspén tekintet mélkül tött dolgc bizottság tag vál nyok ácsony hetében történik. mozdítására a teadélutánokat és m s est kerületi zúton is felhívjuk a párttagok bizottsági tag és Engelbach Aladár szágos aleln k és Hegedüs Ber- fővárosi bizottsági tag vezetésével meg- ny talan dr. jelent küldöttség előtt közölte a polgármester el- határozását, annak a reményének adva kifejezést, hogy kezdeményezése a magyar városoknak és köz- égeknek példát mutat. Az ügetőversenyzés az idegenforgalom szolgá- latában. A főváros idegenforgalmi osztályában Kovácsházy Vilmos tanácsnok — vezetése alatt tárgyalások folynak arról, hogy a téli ügetőverse- nyeket belekapcsolják a fővárosnak olyan attrak- ciói közé, melyek alkalmasak lennének az idegen- jorgalom fellendítésére. A terv az lenne, hogy té- len, mikor meglehetősen ritkák Budapesten az igazi sportszenzációk, nagy díjak kitüzésével nemzetközi versenyeket tartanának az új ügetőpályán, melyekre Eu minden részéből érdemes lenne a legkíválóbb ügetőlovakat ideszállítani. A Piarista rend olcsó telkei rend olcsó házhelyeket boc: építő közönség rendelkezésére a Jeszenák- és Öv- utca, Bonyhádi Hajtsár-út közötti területén, amely percnyire van csupán a 68-as villamos végállomásától s a fővárosnak rohamosan fejlődő örzetébe esik. A 60—170 négyszögöl között váltakozó ázott terület en 18—50 pengő közötti áron, ésre kaphatók a telkek. Értekezni le- r-utca 115. számú irodában. a Zuglóban. A piarista t a családiházakat „IDEAL“ ACELCSÖ BÚTOROK kombinAlt szobák. hall, üri- és előszobák, ülő- bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSŐBÚTORÜZEM Budapest, V., Szigot-utoa 5-7, — Telefon : 99— VAD SZ GYULA KIRCHLECHNER Rerfepitö Budapest, JI,, Julia-utca 2. (Budakeszi-ut sarok) Kertépítő iroda telefonja 55—8. szám Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JENŐ okl. gépészmérnök, kompressor-bérbeadó Budapest. XI., Szüret-utca 5/7. Telefon: 59—2—986 TEISZLER GYULA írógépkellékek, irodai szerek, papir- és grafikai cikkek készítési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna-út 140. Telefon: 920-78. November 28, dec. 1 és 5-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny --- Page 381 --- Budapest, 1985 november 27 Sazvasáci ÉRTESÍTŐ Bonyodalmas kártérítési perlavina a főváros vezetői ellen kilenc túlitatott borjú miatt A — Fővárosi Hirlap annakidején beszámolt arról a perről, amelyet Steiner Dezső állatkeres- kedő indított Budapest székesfőváros közönsége ellen. Jelentettük, hogy harmincezer pengő ká térítést követelt a fővárostól azér mert kö: igazgatási véghatározattal egy [esztendőre tiltották a budapesti dállatvásárok — területéről. Azért hozták ellene ezt a szigorú határozatot, mert a panasz szerint Steiner kilenc szopösborjüt — mesterséges súlygyarapodás elérése érdekében erö- szakos módon tülitatott, Amikor ezt az állatorvosok megállapították, nem- csak a kitiltó határozatot hozta meg a főváros VIII. ügyosztálya Steiner ellen, hanem feljelentést tettek ellene állatkínzásért a rendőrségen és — okirathamisításért az ügyészségen. Ezt az utóbbi büncselekményét a marhalevelek állítólagos meghamisítása által követte el. A VIII. ügyosztály elrendelte, hogy a Kkitiltö határozatot egy esztendőn ke- resztül állandóan függesszék ki az állat- vásárok területén és meghagyta az igazgatóságnak, gondoskodjék arról, hogy Steiner sem maga, sem pedig helyette bárki más a budapesti állatvásárokon részt ne vehessen. Meg kell állapítani, hogy a sokféle hatósági eljárás végén mindenütt Dezső. A kihágási eljárás ügyében a rendörkapitänysäg a büntetöjäräsbirösäghoz tette át az iratokat, ahol Steiner sikeresen védekezett, felmentették az állatkínzás vádja alól. Jgyancsak felmentő íté- letet hozott a büntetőbíróság az okirathamisítás miatt megindult bűnügyben is, Ezt követőleg Steiner offenzivába lépett és megnyerte a perét Steiner harmincezer pengős kártérítést követelt azért, mert egy teljes esztendőn át jogosulatlan és kellő ténybeli adatokkal alá nem támasztott véghatározattal kirekesztették őt üzleti tevékeny- ségének területéről. A székesfőváros képvis: ben a tiszti ügyészség — mint azt annakidején megírtuk — jogi indokokkal kérte a birös: hogy Steiner keresetét utasítsa el. Azzal érvelt, hogy az új fővárosi törvény értelmében Budapest székesfőváros közönségét csak akkor lehet kár- térítésért felelőssé tenni valamely tisztviselőjének törvényellenes intézkedése miatt, ha a kárt szen- vedő , először az önkormányzati tisztviselőket perli be, akik állítólag hivatali köteles kes megsértésével kárt okozhat neki. sult az önkormányzati tisztviselön nem tudná be- hajtani a megítélt kärösszeget, csak akkor for- dulhat peres követelésével a főváros ellen. Mivel Steiner Dezső nem tartotta be ezt a sorrendet, hanem az önkormányzati tisztviselők felelősségre- vonása nélkül közvetlenül a főváros ellen indí- totta meg kártérítési perét, vetelésével elutasította. a törvény Steiner fellebbezett, de a Tábla indokainál fogva helybenhagyta a törvényszék ítéletét. — Steiner felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő és azzal érvelt, hogy ő nem láthat a kulisszák mögé. Neki sejtelme sincs, kik azok az állatorvosok, akik tény- i adat nélkül adták azt a szakvéleményt, hogy ő borjúit ygyarapitäs okából tülitattäk. t sem tudja, ki hozta meg ellene a kitiltó hatá- rozatot, mert hiszen a fővárosi törvény értelmé- ben minden határozatot a polgármester nevében adnak ki. E héten hirdette ki az ítéletet a Kúria, amely ugyancsak elutasítja einer Dezsőt keresetével. A legfelsőbb bíróság ítéletének indokolása kiemeli, hogy a peres akták mellett a közigazgatási iratok- ból minden kétséget kizáró módon megällapit- ható, hogy ki hozta azt a polgármesteri határo- zatot, amelyről a felperes azt állítja, hogy az jog- ellenes és ptalan. De arról is pontos akták vannak a közigazgatási iratok között, hogy a polgármesteri határozatot milyen jelentés és mi- lyen hüsvizsgälati lelet előzte meg, kitűnik azok- ból, kik azok a személyek, akik a polgármesteri határozatot megelőző — hivatalos e sokat foly- tatták, ki volt a határozat előadója és ki vezette annakidején a székesfőváros VIII. ügyosztályát. Mivel a fővárosi törvény csakugyan úgy intéz- kedik, hogy a kártérítési igényt elsősorban az eljáró és azért felelős önkormányzati tisztviselők ellen kell érvényesíteni, s ezt a felperes elmulasz- totta, tehát a fővárossal szemben folyamatbatett kár- térítési pere időelőtti, azt el kell utasítani. A kilenc borjú túlitatása indult per tehát a Kúria dött be. tárgyában meg- ítéletével sem fejező- Steiner. Dezső újra perel és kártérítési keresetének alperese most már nem Budapest székesfő zönsége lesz, hanem azok az állatorvosok, akik a húsvizsgálatot foga- natosítottóke és a túlitatásról jelentést tettek, továbbá Vajna Ede hy. tanácsnok, azonkívül a vágóhíd és az állatvásá igazgatósága és rajtuk kívül alperesként szerepel még Sipőcz Jenő dr. főpolgármester is, aki abban az időben Budapest székesfőváros pol- gármestere volt. e e CH Halom Dezső halála. Az építőmunka ünnepé- nek jegyében egy év. mulva éri meg a Magyar Altalános Ingatlanbank — alapításának —harminc- éves jubileumát. Az intézet, mint a magyar köz- gazdasági élet jelentős tényezője tovább halad majd a virágzás útján, de hiányozni fog az élről az a férfiú, akivel, mint az alapítók egyikével, az Ingatlanbank élete kezdettől fogva, mindmáig összeforrott. Halom Dezső dr., az intézet alel- nök-vezérigazgatója vasárnap délután, 60 éves korában elhúnyt. Halálával nemcsak intézetét érte veszteség, hanem az egész magyar pénzügyi és közgazdasági életet is, amelynek Halom Dezső egyik kimagasló alakja volt. Az invenció, a tett- erő és a fáradhatatlan munka egyesült benne, aki három évtized előtt. amikor mint fiatal ügy- véd az akkor alakult Ingatlanbank élére állott, egyszerre minden hozzáértéssel vértezetten indult el a pénzügyi pályán. Intézete, amely szerény ala- pon kezdte, magához ragadta a vezetőszerepet az ingatlanforgalomban s nagy érdemeket szer- Zett az épülő Budapest életében. A gyászban osztozik a Magyar Altalános Takarékpénztár is, amelynek Halom Dezső igazgatósági tagja volt, de meggyászolja az érző szívü, jó ember halálát az egész magyar társadalom. Kiknek ad kölcsönt az új Väsärpenztär, Két hét előtt a Fővár Nirlap jelentette elsőnek, hogy a belügyminiszter jóváhagyta azt a szerződési ter- vezetet, amelyet a főváros a Községi Takarékpénz- tárral köt az új Vásárpénztár felállítására. A szer- ződés szerint a főváros és a Községi Takarék- pénztár között a Vásárpénztár fentartására harminc évre szóló megállapodás jön létre. Az új intézmény a marha- és sertésvásárok forgalmának növelése valamint a husiparosok ének megkönnyítése mellett kölcsönöket ís c, mezög ák, hizlalók, állat- és állatbizomán yosok vehetik igénybe a kölcsönt megfelelő fedezet mellett. Ezenkívül kö- teles a Vásárpénztár a vásártelepekre érkező összes élőállatokat megbízás hiányában is azonnal átvenni és a szállítási költségeket fedezni. Az új Vásárpénz- tár felállítását minden körben örömmel és bizalom- mal fogadják, amiben nagy van annak, hogy az ügyvitelt a Községi Takarékpénztárra, erre a ki- váló vezetés alatt álló, a megbízhatóságot és erő- teljes üzletpolitikát reprezentáló intézetre bízta a főváros. Az új vásárpénztár alaptőkéje egyelőre 500.000 pengő és a vállalat hivatalos neve: Budapest §. áros Állatvásári és Pénzforgalmi Részvénytáú az értékesítés elősegítése. bes: Kitüntetett vezérigazgató. A kormányzó Ke- mény Béla kereskedelmi tanácsosnak, a Hazai Mechanikai Palackgyár R. T. vezérigazgatójának közhasznú, érdemes tevékenysége elismeréséül a magyar kormányfőtanácsosi címet adományozta. A ,, Hermes" Magyar Általános Váltóüzlet rt. igazgatósága folyó hó 25-én tartott ülésében meg- állapította az intézet 1935 júinus 30-ra lezárt mér- legét, mely 127.065 pengő 15 fillér (tavaly 124.035.57 pengő) nyereséggel zárult, Az igazagtóság a decem- ber 7-.én tartandó közgyűlésnek indítványozmi fogja, hogy osztalék fizetése mellöztessek és az elért nye- reség a tartalékalap és a nyugdíjpénztár javadal- mazása után az új üzletév számlájára vitessék át. Megje másodi második része, a éreskedelmi, gök és biztosító int molója a A vállalatokn kompas. 60 pengő, Megrendelheté Budapest, VI., Anker. mind a négy köteté c a Pesti Tőzsde kiadóhivatalában, 8.1. 4 SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-uten 25. szám. Telefon: 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: LAbatianban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban . — 5.000 ,, Dorogon „3.000 ,, Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbány ya Nyergesujfalu évi telj. xép: 60,000.000 drb. 8.000. Cserépgyár: Buda-Ujlak yó A 000 drb. KÖŐSZÉNBÁNYA ISTÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telefonszám; 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 A Magyar Általános Takarékpénztár Rt. igazgatósága mélységes gyásszal tu- datja, hogy hosszú időn át kiváló és nagyrabecsült tagja, Dr. Halom Dezső m, kir. Általános igazgatóságának kormänyfötanäcsos, a Magyar Ingatlanbank Rt. alelnök- vezérigazgatója stb. november 24-én elhúnyt. A megboldogultban igazgatóságunk igen értékes, nagytehetségű, szilárd jellemű tagját becsültük és nagyra ér- tékeltük azt a buzgóságot és bölcs ta- nácsokat, amelyekkel intézetünk érde- keit mindenkor előmozdította. Nemes emlékét mindig kegyelettel fogjuk megőrizni. A Magyar Általános Ingatlanbank r.-t. igazgatósága, felügyelő-bizottsága és tisztikara mélyen lesujtva tudatja, hogy az intézetnek megalapítása óta vezetője, irányítója Dr. Halom Dezső m. kiír. kormányfőtanácsos, a Magyar Általános Ingatlanbank r.-t. alelnök-vezérigazgatója, a Magyar Álta- lános Takarékpénztár r.-t. igazgatósági tagja, stb. november 24-én elhunyt. A Megboldogultban jeles képességű, kristálytiszta jellemű férfiút tiszteltünk, akiben a polgári kötelessegtudäs eré- nyei nagy látókörrel, műveltséggel, tu- dással párosultak. Benne nemcsak ve- zetőnket tiszteltük, hanem a megbízható hű barátot és a tisztikar megértő, meleg- szívű, jóakaratú támogatóját. Az ő tá- vozása nagy ürt hagy hátra. Meg- fogadjuk, hogy emlékét mindig szerető kegyelettel fogjuk megőrizni. --- Page 382 --- Eiháruliak az akadályok a Boráros-téri híd környéké- nek rendezési munkái elői ési A áros-téri híd körn. ének rende munké ya mint a pesti oldalon rövi- desen m dödnek, ősorban a budai rész sza- bályozását kezdik me "re vonatkozóan a v leges terveket már e Mint ismeretes, a nunkatanács né y nap előtt a hely i be- ást is megtartotte ben ügyben. A unka meginditä edc A késett, mert még voltak új híd budai környékén területek, amelyeket a ros nem vehetett birtokba. De végre az utolsó telektulajdonossal is sikerült meg t létre hozni, úgy hogy most már a szüks ülete kivétel nélkül mind köztulajdonba került Enne az utolsó, még kis ításra váró teleknek € Mann Józsefné volt a tulajdono: A szóbanfo telek, mely a Budafoki-út mentén van, A a jövőben megnyitandó Összesen 3177 négy sajátításában állapodtak meg. A kisajátított ingat. lanért a főváros 185.000 pengő kártalanítást fizet amit a jövő évben kell ki líten Létrejött a megállapodás a Residentia lanforgalmi Tr ti a Budafo Ingat- gatlanoknak a megszer nelyek szin- tén új hídfő környék hoz szüksé gesek. A Residentia már egy Dohány-utcai városi telekért többször felajánlotta cserébe ezeket az 1 gatlanokat, de az illeté zok mindig arr az álláspontra helyezkedte kö sön telekcsere-üg és készpénzért sége van. Miután Budafoki-úti ami- rendelkezi. mégis a telekcsere ınäl is inkább, mert a kérdéses telekkel a főváros amúgy sem tud Ezekkel a telekszerzésekkel a budai ése elől az összes akadályok elhárultak. azonban a szóbanforgó telkek megvásárlása 110.000 pengőbe kerülne, vel a fővár nem mellett döntöttek, Dohány-utcai mit kezdeni hídfő rendez Ki út rendezési munkáit. Az ítési szakbizottság Király Kálmán tanácsnok elnöklésével ülést tartott. A Köfrbereki? útnak az új repülöter építése miatt züksege vált útrendezését tárgy a munkálatok elvég. 1 Spányi Ernő mér Nalkozöt bízták meg 58.900 pengő vállalati "összeggel. Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: A Mester ai iskola vasgerenda szállítási munkálatait a Vasgerendákat Árusító R kar [7 a föld-, kőmíves és elhelyező munkákat Pru scha Józ a 33.521 pengőért Az Uj Szent János-kórház ácsmunkálatait Fritz Józs kapta 8369 pengőért A Pillangó-utcai menhely berendezési munká- Xrcsó Gyul vízvezeté a kapta 132.000 pengőért burkoló munkát a Porta építőszövetkezet kapta 68. Ugyanott pengőért Uj versenytárgyalási Riírások A. polgármester versenytárgyalást hirdet: Az 11í os munkát Erményi Antal kapta 3732 ruha és cipőszükségletének 80-án d. e. fél 11 Angyaltöldi-uti menhely Fi ber ilyon 100 drb xciál nott politikai 500 drb faruhaszekrény szálli: a. Ajánlat tehető november 30-án d. e. 11 óráig a szociálpolitikai ügyosztályon Ugyanott textilanyagok szállítására. Pályázni lehet november 30-án d. e. 10 óráig a szociálpolitikai ügyosz- tályon 100.000 kg. g Ye lehet dec ál mek részér a városgaz sára az üze e. 10 óráig zási igazolvänytok szá KÁRT r 37 Ajánlat tehető decem 10 óráig a BESZK í Bőra ére. Alan t tehető s: a BESZKÁRT tósági Pály 10 óráig a KÁRT zok szállítására a aber 29-én d, € é Ajánlat KÁRT igaz- sztalos munk: 10 óráig a maga li-uti megfigyelő pavíllon Pályázni lehet december 17-én d. e, tési ügyosztályon. 1935. pm. XIII rosi Közlöny ölt általános t hirdetek jő pavillc a janlat és ) aláírt n zített en borítékban e pecséttel lezárva 1 (Kt j)shäza) IV. ker., Várc u 1 im alatt | délelőtt 9—10 | A be övető 1. órár kerülnek nyil fillér. 20. napján megbízásából k. mester ossala s. 1 tanácsnok A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FOVAROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Fülöp Dezső ll NEDECZKY LASZLO igazgató építőmester Budapesi, V1i, Aréna-úl 11 Telefon : 35—5—84 Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babér-utca 80, Telefon : 932—26 SZILEGYI ELEK késáru-üzeme Gyártja az zes hentes, mészáros és bélipar- ban használatos késeket, viszonteladók részére 1udanesi, Vill., Góíva-u. 4 Központi fűtések Egeszsegügyi berendezések DOSRAY és SZÉKELY okleveles mérnök ef-utca 41. szám. sarok.) Telefon: 21-0.19. Tel, : 34-6-93 V., Katona J Ujpesti rakpart Baráth György hat. eng. villanyfelszerelési vállalata Budapest, F., Olasz-tasor 4 Telefon: 609-67 STEINER ISTVAN FIAI | FÉMÁRUGYÁR V., Hádár-utca 6. Telefon: 22-9-63 ónyvető vizáilásmutató készülékek. Próba- és 10- Ajozók, szelepek, gözcanpok. vízállásmutatók Budapest, | Gyärtmänyok: F eresztő csapok, « 1935 november 27 BUDAPEST, NW, CSÁKY:DTC 4 49 Te.efon: 91—7—42 HOFBAUER ES PIAZZA EPITOMESTERFK szobafestő és mázoló mester az TELEP Vi., BÉKE-TÉR 5. TELEFON: IRODA VI., SZONDY-U. 34. 18-8-59. Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. RÉVÉSZ zs HUSZÁR aulótechoika cikkek és láncok. Durex-dugattyú vezérképvise et Budapest, VI., Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 ÍNAGY LAJOS | okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST. VI JÓSIKA-UTCA 15. Teleton nonoresszenipoti SZENTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, VII. József-körút 68 ON: 80-0-01 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasüt-, út-, betonépítési vállalkozó, Budapest, IV., Petőfi Sandor-u, 16. Tel. : kövezőmester 897—85 ietbontási v4 lalkozök si anyag ke: reskedők | @O5 es HAVAS !/ HAVAS ! Budapest, IX., Mester-utca 1. Telefonaztm : 37—0-F4. Anyagtolep: XIV., Hungária közép körút 215 As Angotpark mizött Preciziös gépalkatrészek minden célra Fö Idváry Ernő hanikai Telefon : 97-1—65 gépészmérnök pre űzeme Tábornok-utca 20." - okl. Budapest, VII , CZUCZ@R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST 1., Török-utca 4 Telefonszám 574-23 ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐ!-ÚT 64 ORDATIE a tökéletes auföpneu Föelärusitds ı BUDAPEST, VJ., MOZSHÄHR-UTCAR 9 Távbeszélő: 87—9—65. november 28-tól december 1-ig . 10—142 óráig, azonkívül "a u. 4—7148 órák között. 2-től 14-ig naponként árnap nines árverés. ARVERÉSEK: 1985. dec. d. u. 144 órai kezdettel. V: ÁRVERÉSRE KERÜLNEK: becsű festmények, rajzok, metszetek, szobrok, porcetllánoi ezüst tárgyak, keleti sz nyegek, művészi és ki zhas: nálatú bútorok, ékszerek, érmék, munkák, keletáz: tárgyak, bibliofil könyvek stb, Katalógus a helyszínen 1.20 P-ért kapható. --- Page 383 --- NFL Huszonötödik évfolyam Előfizetési ár: : EGÉSZ ÉVRE .... . . 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 december 4. 49. szám FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség éskiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Az ujságíró (P. B.) Sohasem beszélünk magunkról, csak amikor ívalamelyiknek közülünk beleszakad A szíve a munkába, vagy valamelyikünk a közélet harcának hősi halottjaként bukik le az örök küz- delmek, az örök lázak és égések színpadáról. Ma is meg kell állanunk egy-két percre Dunay Ödön frissen hantolt sírja előtt, mert az igazi, a makulátlan, a nemes, a glóriásan szenvedő ujságírónak volt ő a mintaképe. Ha vannak ma- gyar ujságírók, amint hogy vannak bőven, akik önzetlenül, lelkesen, szívszakadásig dolgoznak a közért, az élet ideáljaiért, akkor Dunay Ödön- nek a legelső sorban volt a helye. A. sors, de talán nagyrészt a hajlandósága is, arra a munkaterületre vetette, amely a magyar ujságírónak egyik legszebb, legdíszesebb posztja. A főváros életéről adott nap-nap után képet és mert Budapest iránt határtalan szere- tet élt szívében, époly lelkesedéssel, odaadással és hűséggel szolgálta a székesfővárost, mint lapjait: a Fővárosi Hirlap-ot és a Magyar Or- szágos Tudósító-t. És ma, amikor még föl sem szaradtak a könnyeink, látjuk Dunay Ödön pél- dájából, hogy érdemes volt hűnek, becsületes- nek, odaadó munkásnak lennie. Az ő koporsójá- nál megnyilatkozott ennek a városnak nagy- szerű lelke, láttuk, hogy Budapest őszintén há- lás tud lenni azzal szemben, aki neki szolgála- tokat tesz, aki érte küzd, aki a magyar főváros nagyságáért, szépségéért emelkedett cseleke- detekben száll síkra. Mert Budapest hálás lelke nyilatkozott meg azokban a mélyen megható szavakban, amelyekben Sipőcz Jenő főpolgármester a tör- vényhatósági bizotság közgyűlésének elnöki szé- kéből a halott Dunay Ödön halhatatlan érdemei- ről emlékezett meg és a közgyűlésnek abban a ne- mes gesztusában, hogy a szerény, a névtelenség pajzsa mögött hősi küzdelmet folytatott ujság- író érdemeit jegyzőkönyvben örökítette meg. Ezek a cselekedetek az igazi kultürvärosra, a nyugati világvárosra vallanak, amelynek eré- nyei között ott vannak a hűség és a hála ér- zései is, De meghatottan, múlhatatlan hálával vés- sük emlékezetünkbe magának Sipöcz Jenő fő- polgármester nemes gesztusát is, hogy hogyan szólott az ujságíróról. , Dunay Ödön — mon- dotta — önzetlen és hazaszerető munkásságával elismerést és tiszteletet szerzett magának, a székesfőváros iránt tanusított szeretetével és érdemes sajtótevékenységével kiérdemelte mindnyájunk hálás elismerését és azt, hogy ne- vét megörökitsük mai ülésünk jegyzőkönyvé- ben." Igazán és tökéletesen csak az tudja érté- kelni a főpolgármester cselekedetét, aki, mint mi, egy életen át küzdöttünk, verejtekezünk, szenvedünk, tűrünk az ujságírás mesterségében. Dunay Ödön sírjánál nem panaszkodunk és nem panaszkodunk különösen akkor, amikor ennél a sírnál Budapest székesfőváros főpolgármestere adott fényes elégtételt az ujságíróknak. Mert mi igazán ritkán halljuk, hogy érdemeink is van- nak; de mi vagyunk az okai mindennek, ami baj a magyar közéletben előfordul. Karrierek indulásához mi adjuk meg a kezdeti sebességet, közéleti nagyságok, hatalmasságok a szegény ujságíró vállain emelkednek a magasba, hogy hálából ott és akkor állítsák bűnbaknak a saj- tót, ahol maguknak kellene férfiasan vállalni a felelősséget. A hasonlat nagyon szerénytelen- nek látszik, de szerénytelenségében is találó: mi ujságírók olyan bűnbakjai vagyunk állan- dóan a magyar közéletnek, mint amilyen ez a kultúrát, szociális megsegítést két kézzel szóró világváros, a mi Budapestünk. Szegényes te- hetségünkkel mi ujságírók is a kultúra terjesz- tésén dolgozunk, az ország boldogulásán fára- dozunk és amint a mi nımes Budapestünket SIPŐCZ JENŐ főpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a szanálásról és a vele összefüggő problémákról, a fokozottabb méretű szociális tevékenységről, az alkalmazottak karácsonyi segélyéről és az idegenforgalommal kapcsolatos Lassankint a vége felé közeledik ez az esztendő is, amelyik mindenképpen nevezetes dátuma marad a főváros történetének. Erre az esztendőre jutott a főváros legfőbb vezetőségének átszervezése, a tör- vényhatósági választások és a gazdasági rekon- strukció, a szanálás. A várospolitikai életben sűrű szóbeszéd tárgya, hogy tulajdonképpen mikor kez- dődik a pénzügyi problémák megoldása, amikor nemsokára esedékes a szanálásra törvényhozásilag megállapított két év elmúlása? Erre a kérdésre csak az adhat érdemleges választ, aki tisztában van a szanálás terjedelmének mértékével és ebből a szempontból irányadó Zsitvay Tibornak, a Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezetének elnöke részé- ről elmondott az a nagyjelen őségű költségvetési beszéd, amelyben nagyjelentőségűen — fejtegette, kérdésekről hogy drákói rendszabályokkal alátámasztott szaná- EP alkotmányos felfogá- tott ki a közgyűlés ı minc talánossá vált az a me n oldalán és ilymódon ál- ződés, hogy a szandläst 2 el a: önkormány s megindításának € nál, tehát a legillet polgárme kének megállapítás rra, hogy ezekről nosságot tájékozta: tos kérdésekre munkatársa kérdést intéze tt égetően fon- si — Hirlap Sipőcz Jenő dr. főpolgármesterhez, aki a következőket volt szíves mondani: — "Több alkalommal kifejtettem azt az ál- láspontomat, hogy.a főváros gazdasági ügyeinek rendbehozására az összes szervek összefogására van szükség. A javaslatok kidolgozására és elő- készítésére az adminisztráció vállalkozott és tu- domásom szerint elkészítette a javaslatok túlnyomó részét. Beletartoznak ebbe az összes, az utóbbi időben felmerült problémák, közigazgatási és üzemi ter- mészetűek egyformán. A javaslatokat áttanul- mányozom és a törvény előírásának megfelelően meghallgatom annak a 17-es bizottságnak a vé- leményét, amelyben az összes közgyűlési pártok képviselve vannak. Az ügyeknek tüzetes és ap- rólékos megvitatása után érvényesülhetnek előnyös — szellemben a szanálásra vonatkozó intézkedések, természetesen fokozott éberséggel hogy összhangzás teremtődjön megalapozottsága és a la- amelyeknél vigyázunk arra, a főváros gazdasági kosság érdekei között. — Az volt az elgondolás, hogy a szanálási bizottságot már a legközelebbi jövőben öi hívom, azonban olyan fontos kérdések elökeszi- téséről van szó, amelyeknél a legnagyobb gon- dosságot és figyelmet kell érvényesíteni. Éppen ezért a 17-es bizottság ülésének pontos dátu- mát még nem állapítottam meg, de számításom szerint a bizottság foglalkoztatá- sára már a legközelebbi jövőben feltétlenül sor kerül. Közeledik az év legsz tél, a maga minden gondjával és nyomorú val. A főpolgármester a főváros vezeté mindenkor vonalba helyezte a hatósági jótékonykodást, hogy a fő 7S mindenben ele- get tehessen a "sürg ánalmaknak. morúbb idősza figyelem mond a magam részéről minden erővel tá- mogatom azt a törekvést, hogy a főváros génysorsú lakossága az idei télen is hozz on az elemi szükségletekh Nem eléggé kiemelni a törvényható értő jóindulatát mindez knek a , nagy, jelent kérdéseknek elintézésénél. Legutóbb is m millió pengőt sza ott meg a polgármester e terjesztésére a közgyűlés, hogy hiánytalan gondoskodás történhessen az ingyenebédek és "a ruhaneműek ki- ról, a menhelyek számának sza- porításáról és a munkanélkülisegélyek folyósításáról. Ahogy a közgyűlés felfogását ismerem, nem lesz akadálya a — szellemi égmunkaakció megindításának sem, ami az elmúlt évek óta egyik igen sikeres formája volt a főváros jóté- rossz testvérnek, az országból kiszakadt rész- nek szokták nevezni, azonképpen nem szűnik meg a vád soha a sajtó munkásai, az ujságírók ellen sem. El kell jönnie az időnek, amikor a sajtót mindenki meg fógja becsülni és nemcsak azok lesznek jószívvel az ujságíró iránt, akiknek magas műveltsége, kultúrája, államférfiúi vagy közéleti nagysága ezt természetessé teszi. Nem elég az, hogy az ország miniszterelnöke, a kor- mány tagjai, a főváros vezetősége az ujságíró tökéletes megbecsülésének számtalan jelét adja: általános hitté és meggyőződéssé keli lenni, hogy az ujságíró a magyar társadalom hasznos, munkás, nemes hivatást teljesítő tagja. Sajnos, az ujsägiröt a nagyközönség nem a Dunay Ödönhöz hasonló csendben dolgozó, ész- revétlenül elégő nemes jellemek után ismeri és ha ez a feledhetetlen, emlékezetünkben min- denkor követendő példaként ga barátunk valaha hibát követett el, ak a hiba vele- született, megmásíthatatlan, ki tatlan, ma- gasztos szerénysége volt. Budapest, a csodála- tos kultürväros és nagyszerű főpolgármestere előtt azonban nem lehetett láthatatlanná tevő köpönyeg a Dunay Ödön szerény visszavonult- sága, csak a munkának és ideáljainak élő ne- meslelkűsége. És ez az, ami megvígasztal ben- nünket: Dunay Ödön jelleme a sírból is világít, rávilágít az ujságírók legszebb, legnemesebb fajtájára, a névtelenül dolgozókra és hősiesen elpusztulókra. --- Page 384 --- konykodäsi hálózatánák. Annak ellenére, hogy a főváros jövedelmei inkább csökkennek, mint emelkednek, mindig megtaláljuk az eszközöket ahhoz, hogy a szegények gyámolításában szűk- keblűség vagy visszaesés be ne következzen. Rátereltük a beszélgetést az idegenforgalom ügyeire és megemlítettük, hogy a mögöttünk lévő esztendő ebben a vonatkozásban nagy ha- ladást és fejlődést hozott, endetes az idegenforgalom lendületé- se — mondotta a főpolgármester —, amit annak a céltudatos propagandának tulajdo- nítok, amely Budapestet mind [fokozottabban tárja a külföldi utazóközönség figyelmébe. Be- kapcsolódott ebben az évben az idegenforgalmi ügyek intéz be az elnökletem alatt működő gyógyhelybizottság is, ahol ugyancsak mozgé- konysággal és ötletességgel dolgoznak ennek a nagy horderejű mozgalomnak a fellendítésén. Le- tagadhatatlan az az örvendetes tény, hogy és én a legszebb reményekkel nézek a tavaszkor beálló új idegenforgalmi szezon növekedése felé. Budapest, ez a szép és vonzóerejű város, feltét- lenül meghódítja azokat, akik falai között csak egyszer is megfordulnak. Végül megkérdeztük a főpolgármestert, hogy a közelgő } az alkalmazottak a szokásos s -— Az évek óta tartó gazdasági nehézségek a fővárost is meggátolják abban, hogy a tiszt- viselőtársadalom számára oly kiérdemelt kará- csonyi segélyezések mértékét változatlanul fenn- tartsa. "Tudomásom van arról, hogy a Fővárosi Alkalmazottak Nemzeti Szövetsége ezirányban kérést terjesztett elő és nem hiszem, hogy akadálya volna an- nak, hogy a kérés méltányos elintézést ne nyerjen. A tisztviselők és a tanszemélyzet ebben az évben is hozzájutnak a karácsonyi segélyezéshez és nyilvánvalóan értékelik, hogy a főváros megne- hezedett viszonyai között is melegebbé akarja tenni számukra a szeretet ünnepét, Sipöcz Jenő főpolgármester nyilstkozata minden irányban nagy megnyugvást jelent. A főváros sze- retetétől áthatva, az ügyek legalaposabb ismereté- ben, keresi azokat a megoldásokat, amelyek feltét- lenül Budapest javára és előnyére fognak szolgálni. Statisztika készült Budapest nyomoráról Óbudán a legtöbb, a Belvárosban a legkevesebb az inséges Schuler Dezső tanácsnok, a szociálpolitikai ügy- osztály vezetője, elkészítette a budapesti inségesek megoszlásáról szóló első hivatalos statisztikai ki- mutat amelyet részletesen feldolgoztak. Ebből a munkából sok érdekes adat derül ki Budapest né- pességének nyomoráról, Az újszerű statisztikai fel- vétel eredmé iről Schuler Dezső tanácsnok, jvetkezöket mondotta a Fővárosi Hirlap munka- és szociálpolitikai ügyos: tály az ínségesek vi nak megvizsgálása érdi pen az elöljáró népjóléti osztályaival sta- tikai fel zített a nyilvántartásukban plő i . Ez a felvétel első ízben terjed inségesek nem és korcsoportonkint való meg- ására, A statisztikai adatok feldolgozását az ügyosztály végezte. A statisztikai felvétel jelentő- sége az abból levonható tanulságokban rejlik, fel- használásának lehetőségét a gyakorlat fogja meg- mutatni, Azt azonban meg kell állapítani, hogy a fővárosnak a részletek kutatására irányuló ez az első kísérlete ak a legsürgősebb kérdéseket vilá- gította meg. A kerületi elöljáróságok népjóléti osz- tályai 96.414 inségest írtak 44.103 férfi é nő. 9.295-át teszik. Az , 24.295 pedig csa- ládos. A legnépesebb családok a X. kerületben van- nak. A legkisebb a dok lélekszáma a IV. kerü- letben. A korszerinti megoszlást mutató összeírás- ból kitűnik, hogy az egyén, 30. inséges inség inségesek zöme, számszerint 8016 40 év között van, 80 éven felüli mindössze 803 él Budapest terü- letén. Az egyes kerületek közül a III. kerület dicsekedhe- tik azzal a szomorú hírrel, hogy területén él a leg- több nyomorgó. án 1000 lakos közül 147 tartozik a támogatásban részesülők sorába. Ezután következik a IX. kerület, ahol az arányszám 132, majd a X. kerület es aránnyal. Magától ér- tetödően a legjobb helyzetet mutatja ebben a szo- morú statisztikában a Belváros, ahol 1000 lakos kö- zül ,, csak" 26 nyilvántartott inséges van. Az egyes kerületekben azonban az inségesek megoszlása időn- kint változik. Bizonyos vándorlás jelentkezik az egyes kerületek közt. Vannak okok, amelyek az egyes kerületek inségeseinek számában felduzzadást, vagy csökkenést eredményeznek. Igy például, ha valamely kerületben egy tömeglakásos ünik, ennek omában a ke- statisztikája is kedvezőbbé válik. Ahol ma az új Lipótváros modern bérpalotái álla- nak, ott pár évvel ezelőtt a Suhajda-telep volt. Ennek lebontása után az itt élő sok e: inséges a szom dos kerületbe költözött. Ugyanilyen szét- állott be a Tabán lebontása után, valamint a különböző bódételepek eltá — "Térképet is készítettünk Budapest nyomor- góinak megos Ö Ez a térkép azt mutatja, hogy az inségesek arányszáma a Lenke-uti állami lakótelep körzetében a legsürübb, A VI. kerületben a Babér-utcai és Madarász-utcai szükséglakótelepe- ken él a legtöbb De így van ez minden ke- rületben, ahol fővárosi, vagy állami lakótelepek vannak. A statisztikai felvételből kiderül az ís, hogy a munkaképes inségesek száma a kereső népesség 7.290-át teszi, tehát ilyen tömeg nem tud bekapcso- lódni a termelő munkába. Százötven hajléktalan család A főváros szociálpolitikai bi ságának leg- utóbbi ülésén Sárkány Ferenc fővárosi bizottsági tag felhívta a figyelmet arra, hogy Budapesten ma is mintegy zötven többgyermekes család él fedél nélkül, Erröl a szomorú tényről megkérdeztük Sárkány Ferenc vegyészeti gyárost, a HONSZ kerületi elnökét, aki a következőket mondta: — A napokban egy szerencsétlen, kilakoltatás előtt álló, beteg házaspár ügyében a lakásügyek miniszteri biztosával léptem érintkezésbe és kértem. hogy részére egy kség-szobát utaljanak ki. Mint a HONSZ leginségesebb budapesti kerületének két év óta elnöke, ismerem az ezen a téren fennálló szomorú helyzetet és így, öszintén szólva, nem sok reménnyel terjesztettem elő kérésemet. A nyert vá- Rözsaftfäk «sirkövek I megóvására fagy, nedvesség ellen viz- hatatlan varrható eröpapirt használjon. Gyártja: Oser Ó-utca. 49. Tel.: 23-8-90. ) lasz alapján meg kellett tudnom, hogy Budapesten ma körülbelül 150 többgyermekes család, köztük hadirokkantak is kilakoltatva, udvarokon, lépcső- házakban várja a hatósági intézkedést, hogy fedél alá jusson. A székesfőváros igen súlyos áldozatokat hoz és terheket visel a nyomor enyhítéséért. Liber Endre alpolgármester és Schuler Dezső tanácsnok urak igen kiváló munkát fejtenek ki szociálpolitikai és közjótékonysági téren is és éppen ezért tartottam kötelességemnek, hogy az orvoslás reményében, a legszomorúbb valóságot a szociálpolitikai szakbi- zottság ülésén is bahozzam. Az ember azért em- ber, hogy ne éljen állat módjára. Feltétlenül segíteni kell azokon, akik akár betegség, akár a mai gazda- sági viszonyok szülte okok miatt fedél nélkül vannak, mert nemcsak felnőttek, hanem ártat- lan serdülő gyermekek, a magyar jövő társadalma is szenved fájdalmasan a nélkülözések súlya alatt. Úgy érzem, hogy ezt a rettenetes állapotot a leg- rövidebb időn belül meg fogják szüntetni. Avenarius Művek Különleges szigetelő a: k, saválló 4: a álló fesicheh ddra NEO szeles Raktár és iroda : Budapest, VII., Almäsy-ter 10. Telefon. 431—38, Budapest, 1935 december 4. Elloptak egy batyut a villamoson Fizet a BESZKÁRT A BESZKÁRT-nak rengeteg baleseti kártérí- tési pere van, most azonban azt az érdekes kérdést kellett eldönteni, hogy a BESZKÁRT felelős-e, vagy sem az utas poggyászáért. Özv. Horváth Lajosné, egy szegény éttermi munkásasszony, elég terjedelmes és nehéz batyujá- val felszállt a villamosra. A kalauz rendelkezésére a poggyászt az ülés alá kellett helyezni, Alig men- tek néhány megállóhelynyi távolságot, az asszony észrevette, hogy eltünt az ülés alól a batyuja. A következő pillanatban már látta azt is, hogy egy suhanc a keresztutca felé cipeli a csomagját. Az özvegy rémületében kiabálni kezdett: — Kalauz úr, kalauz úr, állítsa meg a kocsit! Ellopták a drága asztalnomücket! Ott viszi a tol- vaj, fogják meg!.... A kalauzra nem ragadt át az izgalom. kedvűen, szinte unottan válaszolt: (— Ez nem megállóhely!) És nem csengette le a kocsit. A. következő ren- des megállóhelyen leszállt az asszony, de akkorra a tolvaj a batyuval együtt eltünt. Az asszony a bírósághoz fordult. Beperelte a BESZKÁRT-ot 474 pengö tőke és járulékai iránt, mert ennyi értékű holmi volt a poggyászában, A központi járásbíróság, ahol ezt az ügyet első fokon tárgyalták, az asszony keresetét elutasította. Fellebbezés folytán került az ügy a törvényszék elé, ahol Ehrlich Ármin dr. tanácselnök vezetése mellett foglalkoztak ezzel a perrel. A törvényszék a perbeli adatok alapján a járásbíróság ítéletét közbenszóló ítélettel megváltoztatta és a BESZKART kártérítési kötelezettségét megállapította. Elren- delte, hogy az iratokat terjesszék vissza a járás- bírósághoz, hogy ott a kár összegszerűségének meg- állapítása után hozzanak új ítéletet. Ennek a közbenszóló ítéletnek indokolása rend- kívül érdekes. Köztudomás szerint a villamos utasa megfelelő terjedelmű poggyászát a villamoskocsi- kon utazva magával viheti. Ebből következik — mondja az ítélet, — hogy azzal az utassal szemben, aki ilyen, ma- gával vihető poggyásszal száll fel a villa- mosra és a villamosjegyét megváltotta, a BESZKART szerződés alapján arra köte- lezettnek tekintendő, hogy nemcsak az utas hanem az ennek — birtokában levő poggyászt is elszállítsa olyképpen, hogy ez a poggy utas leszállásáig ennek birtokában maradhasson. A BESZKÁRT-nak a jegy megváltásakor keletke- zett szerződéses kötelezettségét megsértette a ka- lauz, amikor megtagadta a villamoskocsinak e rend- kívüli alkalomból rendkívüli helyen való megälli- tását. Ezzel meghiusitotta azt, hogy a felperesnö a töle ellopott poggyászt visszaszerezhesse. HOFBAUER ES PIAZZA £PITÖMESTEREK Egy- TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. GRO$Z FRIGYES OKL. MERNÖK ÉPÍTÉSI ÉS Kö- VEZESI VALL. Pndapnest, TX., Rakáts-n. 1. Telefon: 86-0-64. EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI FÜTÉS, VIZVEZETÉK ÉS CSATORNAZÁSI VALLALATA Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 PROTIWINSKY :s BRAUN parket és padlózási vállalat Budapest, V., Csáky-utca 27. II/9. Telefon : 92-0-56. SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utca 25. szám. Telefon; 23-0-71, 10-3-59, 14-1-52 Cementgyár: Lábatlanban ... évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: Lábatlanban " wm 5.000 4, Dorogon 00 Téglagyárak: Buda-Ujlak, Kőbányi Nyergesujtalu évi telj. kép. 60,000.000 drb. Buda-Ujlak " „8.000.000 drb. Cserépgyár: A legjobb sokszorosító gép SGestelner D, GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 --- Page 385 --- Budapest, 1935 december 4, Hatalmas programmal meg. indult a Közmunkatanács új szezönja Az elmaradt Óbuda A Fővárosi Közmunkák Tanácsa az új vezetés alatt fiatalos hévvel, mintegy ujjászületve folytatja közhasznú munkásságát. Ma, szerdán tart teljes ülést a Tanács és azon Bessenyey Zénó elnök elő- terjeszti a Közmunkatanács 1936. évi munkapro- gramját, amelynek keretében helyet találnak mind- azok a nagyfontosságú alkotási tervek, városrende- zési elgondolások, amelyek az új elnök székfoglaló programbeszédéből már ismeretesek. Igy a jövő év folyamán meg akarja valósítani a Közmunkatanács a Dunakorzó kiszélesítését, aminek előfeltétele a dunaparti villamosok eltávolítása. Eziränyban egyéb- ként a Közmunkatanács, a főváros és a BESZKÁRT között már folynak a tárgyalások és a BESZKÁRT részéről megvan a hajlandóság e vonalak feladására. A jövő évben feltétlenül meg akarja nyitni a Közmunka- tanács a Madách Imre sugárutat és ezzel egy több évtizedes előkészület eredménye születik meg, nagy fejlödési lehetőséget biztosítva annak a város- résznek, amelyen az új sugárút végig vonul. Dön- teni akarnak az év folyamán a Tabán sorsa felett is, ami még mindig a levegőben lóg, mert hiszen a mai kertészeti elrendezés nem végleges jellegű intézke- dés. A Tabán beépítési tervei felett még nem hang- zott el a döntő szó, azokat még se el nem utas tották, sem el nem fogadták. A Közmunkatanács jövő évi programja keretében feltétlenül foglalkozni kíván a Tabán problémájával és reméli, hogy sikerül kielégítő megoldás- hoz juttatnia ezt a nagyfontosságú város- - rendezési ügyet. A jövő évi program öleli fel az új hidak környéké- nek végleges rendezését, amelynek előkészületei már most folyamatban vannak. Feltétlenül megvalósít- ják a jövő év folyamán az új Építésügyi Szabályza- tot, amely már készen áll a tárgyalásra. De még ezenkívül is sok jelentős kérdés van felvéve a Köz- munkatanács új vezetősége által kidolgozott munka- programba és bizonyos, hogy a kidolgozott munka- tervet a vezetőség végre is hajtja. A szerdai közmunkatanácsi ülésen foglalkoznak a közterületi foglalási díjak új megállapításával an- nak kapcsán, hogy a Baross Szövetség ezeknek a díjtételeknek a leszállítását kérte. Napirenden sze- repel a terjedék egyezmény meghosszabbítása. Le- tárgyalják a mult évi zárszámadásokat, jelentést tesznek a Fővárosi Pénzalap helyzetéről és biztosít- ják azokat a költségeket, amelyek a jövő évi munka- programban szereplő tervek megvalósítása céljára szükségesek. Itt említjük meg, hogy a főváros a Közmunka- tanáccsal történt együttműködés során kidolgozta és végleg megállapította Óbuda és Ujlak szabályozási terveit és a jövő héten, hétfőn, december 9-én, a város- rendezési bizottság elé terjeszti a nagy- szabású tervet. Ezen a héten, szerdától kezdve, a városszabályo- zásra vonatkozó rajzok az ügyosztályban már meg- tekinthetők. A közgyülés is még karácsony előtt le- tárgyalja az előterjesztést és felterjesztésben fogja kérni a kormányt, hogy annak megvalósításához szükséges anyagi eszközök előteremtését törvény- hozási úton biztosítsa, Óbuda és Ujlak szabályozási terve nagyrészt ismeretesek, azokon az utóbbi idő- ben lényegesebb változtatások nem történtek, csu- pán a részletek kidolgozásával foglalkoztak a szak- hivatalok. Egyelőre körülbelül 30.000 n6gyszögölnyi — terület sürgős kisajátítására van szükség, de még ezen felül is jelentékeny — területet — kell, megszerezni. A sürgősen igényelt területek a tervezett Obudal-hid budai hídfőkörnyékének kialakításához szükségesek. Ezt a területet ugyanis már most rendezni kívánják, hogy a hídépítés megindulásakor, amire legkésőb- ben két éven belül kell számítani, ezek a területek már rendezett állapotban álljanak rendelkezésre. A szabályozási terv az óbudai híd tengelyét veszi ki- indulópontul, innen nyílnak majd Óbuda 40 méter széles főútvonalai, amelyek részben a Bécsi-úttal, részben a Szent- endrei-úttal teremtik meg a kapcsolatot és biztosít- ják a forgalmat a budai hegyvidék felé. A többi út- vonalak mind észak-déli irányúak. Modern beépítési módokat írnak elő a városrészben, amely évtizedes visszamaradäs után most megindulhat a fejlődés magasraívelő útján. A Dunapart lesz a városrész Ea UA RT ZU TETVES A B///2//1/8/184/2908 Beér Sándor zománctáblái a legszebbek Budapest, V,, Gr. Tisza István-utca 5. Telefon: 82-4-29. a fejlődés iramában egyik főútvonala, amely kitünő szabályozást kap és végig sétánnyá fejlesztik ki. Modern susárutak Óbudán A most ismertetett tervekkel kapcsolatban kérdést intéztünk — KEMPELEN AGOSTON főtanácsoshoz, hogyan és miként kerül sor Őbuda szabályozási ter- vének megvalósítására ? nemcsak mű- Övelkedik, — Ez a kerdes — mondotta - szaki, hanem anyagi vonatkozäsokban is A városrész tipikus mezőváros jellegét mutatja, ne- künk viszont egy világváros szerves részét kell ott megteremtenünk, El kell tünni a szük kis sikätorok- nak, a girbe-görbe utcácskák helyébe széles, mo- dern sugárutak kellenek, A. III. kerületben törpe tel- kek váltakoznak óriási kiterjedésű parcellákkal, 5 ha itt máról-holnapra — ami alatt per legalább egy évtized értendő modern, nagyvárosi jellegű, kertes várost akarunk teremteni, ehhez rengeteg pénzre van szükség. Tíz-tizenkét millió úgy kell eh- hez, akár egy fillér, s ha a magántőke erősen be is kapcsolódik reményünk rint a munkálatokba, je- lentős áldozatok háramlanak magára a közületr s Bízunk természetesen abban, hogy a városszabályo- nyomán ériási erővel indul meg a magánépítke- , ennek ellenére szükség lesz azonban arra, hogy a legközelebbi beruházási program megfelelő hitel- összegekről gondoskodjék őŐbuda modernizálását illetően. Feltétlenül életbeléptetik a jövő év elején az új lakbérleti szabályrendeletet Liber Endre alpolgármester nyilatkozata A föváros pénteki közgyűlésének napirendjéről váratlanul levették az új lakbérleti szabályrendelet tervezetét, minthogy Vályi Lajos bizottsági tag azt javasolta, s ehhez a polgármester is hozzájárult, hogy az ügy fontosságára való tekintettel, azt kü- lön tárgyalják. A Fővárosi Hirlap munkatársának volt a szabályrendelettel összefüggésben Liber Endre alpolgármesterrel beszélgetést folytatni. Liber alpolgármesternél job- ban senkisem ismeri ezt a kérdést, mert amióta nyolc esztendővel ezelőtt, megkezdődtek az új ter- vezet összeállítására vonatkozó munkálatok, min- dig ő állott azok élén. — Magam is helyeslem, ha a szabályren- delettel külön foglalkozunk mondotta Liber alpolgármester —, mert a kérdés jelentősége ezt teljes mértékben indokolja. Meg vagyok arról győződve, hogy a tervezetből most már rövidesen való- ság lesz, mert a törvényhatósági bizottság új tagjai előtt is, akik csak pár hónapja kapcsolódtak be az önkormányzati munkába, tisztán állnak azok a célok, amelyeket a rendelettel megvaló- sítani szándékozunk. alkalma olyan tétele amelyek kö- egyetértés a — Voltaképpen csak három van a szabályrendelettervezetnek, zül ezidőszerint még nincs teljes bizottsági tagok között. Egyik az albérlőtartás, a másik a felvonó- díjak kérdése, a harmadik a tulajdonos zálogolási joga. Mindhárom igen fontos dolog, minthogy azon- ban ennek a tervezetnek úgyszólván nincsen olyan mondata, amelyet az autonómia a szak- miniszteriumokkal a legapróbb részletekig meg ne vitatott volna, biztosra veszem, hogy a köz- gyűlésen, amelyet értesülésem szerint a főpol- gármester még karácsony előtt szándékozi egybehívni, közös nevezőre jutnak a külö vélemények. Ha ez megtörténik, a szabályren- deletet m c belügyminisz- terhez jóváhagyás kik ából, s bízunk abban, hogy a szankcionálás hamarosan meg- történik. Ebben az esetben esetleg már februárban, nagyobb való- színűség szerint azonban a májusi ne- gyed kezdetén életbelép a szabályren- delet, amely teljes mértékben megfelel a megválto- zott idők és viszonyok követelményeinek. Miért csökken Budapesten a gázfogyasztás ? A Gázművek vezérigazgatójának meglepő felvilágosítása A legutóbbi polgármesteri jelentés a gd?- fogyasztás csökkenéséről számolt be. Ha meg- gszünk a gazdasági helyzet romlásával, mint sok visszaesésnek okozójával ezen a téren is, ak- kor tovább mehetünk a nem éppen örvendetes hatású megállapítás mellett. Kár azonban az ese- mények mellett egyszerűen továbbhaladni, de még károsabb a kérdések beható ismerete nélkül következtetéseket levonni. Igazolja ezt a gáz- fogyasztás csökkenésének ténye is, amely mö- gött igen érdekes jelenségeket találunk, sőt — ha első pillanatban paradoxonnak látjuk örven- detes jelenségeket is, A polgármesteri jelentés nyomán felkerestüt Véssei Ede dr. kormänyfötanäcsost, a Gázművek vezérigazgatóját, akit megkérdeztünk a gázfogyasztás csökke- nésének okáról. Érdekes és meglepő megállapítá- sokat tartalmazó válasza a következő volt: A gázfogyasztás visszaesése nem csupán budapesti, hanem európai jelenség, ami a mai gazdasági — viszonyokkal áll összefüggésben. A háztartások mindenütt mindennel takarekoskod- nak, így, bármilyen háztartási szükségletről van is szó, Euröpaszerte visszaesést lehet megállapí- tani. — A — budapesti gázfogyasztás visszaesése, más külföldi nagyvárosok — gázfogyasztásának csökkenéséhez mérten, aránylag csekély. De hogy visszaesés mégis van, annak oka, az általános mgazdasági — körülményeken — kívül is meglehetős pontossággal megállapítható. Az egyik okot ab- ban lehet keresni, hogy a fogyasztóknál levő gázfogyasztó készű- lékek a legmodernebbek, tehát a legnagyobb hatásfokkal természetszerűleg fogyasztás- — Egy másik oka a állandó — propaganda-előadás saink eredménye kezd már mutatkozni. előadások és tanfolyamok kitűzött céljukat pon- tosan beváltják s az azokon résztvevő háziasszonyok megtanulnak a gázzal ta- karékosan bánni és mérsékelt fogyasztás- sal főzni. A Gázműveknek ugyanis nem érdeke, hogy a fogyasztó pazaroljon a gázzal, hanem érdeke az, hogy a melegszükségletét a főzésnél, fürdőszobá- ű aságo- ban, mosásnál, ésnél okszerűen és §£ san gázzal lássa el. A megelégedett fi után a legjobb propagálója a gázfog — A csökkenés egyik az, hogy többezer háztartás a fővár: a környező községekben — telepedett olyan le, helyeken, ahol gäzföcsövünk nincsen és így a gáz- és fogyasztäsba nem kapcsolhatók be. Ezt igazolja az a tény, hogy a fővárosban ma is 12.000 lakás áll üresen, amiből körülbelül 7000 gázvezetékkel van felszerelve. Ezeknek a lakásoknak lakói még a közelmultban fogyasztóink voltak. — A fogyasztók létszáma ennek ellenére is emelkedőben van, mert állandó propagandánk évről-évre nagyobb tömegeket hódít a gázfogyasz- tás számára, Örvendetesen emelkedik az ipari fo- gyasztók száma is, mert az érdekelt iparágak fo- kozatosan belátják a gáztüzelés olcsóságát, Dbiz- tonságát és gazdaságosságát, --- Page 386 --- Még nem ocesüdtunk fel a ránk szakadt szörnyű fájdalomból, még mindig nem tudjuk hinni, hogy Dunay Ödön, a legkitűnőbb, legin- taktabb, legtiszteltebb, legnemesebb jellemű uj- ságírók egyike, a mi feledhetetlen barátunk nincs töb a kötelesség má az íróasztalhoz szólít, hogy akadozó tollal, fájdalomtól dermedt akban imoljunk be olvasóinknak a mély ról, amely a Fővárc Hirlap-ot sujtotta. Mert Dunay Ödön hitvese édesanyja után ta- lán a Fővárosi Hirlap a amely a legtöbbet vesztette az ő szomorú elmúlásával, Mindennapi munkájának területe a Magyar Országos Tudó- sító volt, de a mi gyönyörű Budapestünkért ra- jongó lelke igaz valójában itt, ezeken a hasábo- kon bontakozott ki, ahol szinesen, teremtő szel- lemének megnyilatkozásával számolhatott be a nagy tervekről és szándékokról, amelyek ezt a világvárost fejleszteni, széppé és naggyá tenni hivatottak. Dunay Ödönről mindenki tudta, hogy mi- lyen hős volt a háborúban; de még inkább mindenkinek látnia kellett, hogy milyen csodá- latos, utolérhetetlen hőse volt a munkának. Nagyon k 3 lenne, ha csak azt mondanánk, hog; nélküle semmi sem történhetett a buda- pesti városházán; valój ában átélt minden meg- lető terve ott volt, munk al segített mindennek a megvalósí ban és végül ő volt az, aki a nagy mások mit önségnek tudomására hozta, ottak. Nem volt szak- ahol ott ne láttuk var fejét, értelemtől | sugárzó, szelíd szemét, feledhetetlenül jellegze- tes fekete tatár-bajúszát. Mindennapos vendége volt a főpolgármesternek, polgármesternek, al- polgármestereknek, tanácsnokoknak, siető lép- tei naponta százszor kocogtak végig a város- háza folyosóin és a híres , MOT" szobából órá- kon át hangzott ki az ő csengő, fáradhatatlan hangja, amint tudósításait telefónon diktálta gépbe. Mérhetetlen volt a munka, amit végzett és mi, akik vele éltünk, akik őt kimondhatatlan szeretettel dédelgettük, tudtuk, hogy milyen hősiesség ez, amikor a tüdejében mindig újra és újra jelentkezik a háborús srapnel, amely időnként ágynak döntötte, hogy azután újra nekigyűrkőzzék a munkának és folytassa a ro- botot panaszos szó nélkül, mint a munka örök szerelmese és javíthatatlan áldozata. Dunay Ödön nemes jelleméről, közmondásos puritánságáról — beszélni szinte valóságos pleonazmus lenne. Ő volt az, aki soha senkiről rosszat nem mondott és aki- ről soha senki másként, mint tisztelettel, sze- retettel nem nyilatkozott. De ebből a néhány sorból nem hiányozhatik annak a megállapítása, hogy Dunay Ödönnél jobb kollégával, nemesebb baráttal soha az életben nem találkoztunk. A jóságáról, azonban ; legjobb kollégát, a legnemesebb barátot elvesz- teni pedig több, mint amit az emberi szív kibír. Dunay Ödönt nem felejtjük el soha, mindig mint az igaz ember, a tiszta lélek és a tökéle- tes ujságíró mintaképe fog emlékezetünkben élni. Dunay Ödön pályája, betegsége és halála Dunay Ödön, a Főváros Hirlap főmunkatársa, n halála pillanatáig ott harcolt az ujság- az elmúlt szombaton dél- után két . ór ott volt speciális posztján, szerkesztő; ában a városházán, Innen indult el utolsó, halálos útjára. Amikor lakása elé ért, hirtelen rosszul lett, € gítséggel jutott el az ág többet. hogy már csak se- ig, amelyből nem kelt fel A Szibériában szerzett alattomos, gyilkos mely közel két évtizeden át ásta alá épségét, é zül is megrendítő és brutális gyorsa- ett vele, Amikor a Fővárosi Hirlap leg- elent, Dunay ödön e, hogy a Fővárosi ásaival jelent meg, leg- nkból azonban már hiányoztak cikkei; radhatatlan ujságíró akkor már a Hirlap Dunay Ödön kiváló"i utóbbi a nagys halállal Ui rövi sen a Fehé ékesfehérváron kezdte, ahol i Napló " fő: sztője lett. Innen vonult be 4-ben a Hindenburg-bakákhoz. Nemsokára már kikerült a harctérre, ahol, hosszú hónapokig tartó súlyos szolgálat után, majdnem halálos tüdőlövést kapott. A srapnelszilánkot nem i iták soká eltávolítani testéből: valójában ez a ez a tüdejében maradt szilánk okozta végül A harctéri és súlyos voltát fokozta az g, hogy sebesülten került amelynek során megjárta Szi- évek mulva, haláltmegvető bá- k kerülő úton, szökés útján, haj- rán hazakerülni. Országos Tudósító hívta meg városházi rova 1636 nek, ugyanekkor a Fővárosi Hirlap a városh? rovat vezetésével bízta meg, fö- munkatársi minőségben. Az elmult esztendők során Dunay Ödön nem csupán elsőrangúan töltötte be ezt a kettős hivatását, hanem uj. író szempontból valósággal úttörő munkát végzett. Ebben pedig nem csupán tehet ének és fáradhatatlan agilitásának volt domináns része, hanem elsősorban szeretetre- méltó egyéniségének, szíves, mindenkit lekötelező halálát. a külön szerencsétlen: hadifogságba, MEGJELENT A KALLÓS JÁNOS-féle sSGAZDASÁGI, PÉNZÜGYI ÉS TŐZSDEI KOMPASZ" 1983—1936. évi évfolyamának második része két kötetben az összes budapesti é eskedelmi, biztosító, jabb adatait, A már e nt két kötettel együtt — amely i és vidéki pénzintézetek ada- tajt közölte — most már négy kötetből áll a komplett kompasz Mind a négy kötet ára együtt 60 P o] Megrendelhetö: a FPésti Tőzsde kiadó- hivatalában Budapest, VI., Anker-köz 2. I. em. 4. — "Telefon: 22-0-96 és 21-8-86 tiszta jellemének. Ezek a szubjektív adottságai pártállásra való tekintet nélkül rokonszenvessé és megbecsültté tették őt mindenki előtt, aki a város- házi közéletben, akár az adminisztrációban, akár a politikában bármiféle szerepet játszott. Ily módon hovatovább elérte azt, hogy ő a maga egyedüli sze- mélyében valóságos hírközpont lett, akihez a szim- pátia huzalain befutottak mindazok a hírek, érte- sülések, információk, tervek és elgondolások, ame- lyek a milliós nagyváros életében irányító elvek vagy döntő események voltak. Igy aztán kőnyoma- tos ujságjának hirszolgälatät oda tökéletesítette, hogy a soha „le nem maradó" MOT városházi hír- szolgálata a legtökéletesebb és legbiztonságosabb kútforrása lett minden városházi ujságírónak. Szerényen, névtelenül és pillanatig sem lankadó kedvvel csinálta ezt a közönség "előtt láthatatlan és a napilapokba szinte nyomtalanul bedolgozott mun- kát, amiközben ő maga e; e volt a legkitűnőbb ujságíró-stilisztáknak. A Fővárosi Hirlapban meg- jelent városházi riportjainak, az interjúknak és színes cikkeknek elegáns, könnyed és fordulatos hangjából képet alkothattak maguknak Dunay ödön stiláris készségéről. Végül, de nem utolsó sorban meg kell emlékez- nünk gyászolóinak arról a sokaságáról, amely nem tartozott sem rokonsága, sem ismeretsége, sem pe- dig szükebb barátainak körébe. A gyászolóknak ez a tömege: azok a gyámoltalanok, azok a szegény emberek, az életnek azok az elesettjei, akik nap-nap után bizalommal várakoztak a városháza folyosóján Dunay Ödönre, a mindenki gyámolítójára. Ö volt az, aki jó szóval, tanáccsal és pártfogással állt minden szegény ember mellé, akinek valami ügyes-bajos dolga akadt a városházán. Ezeknek a szegény em- bereknek éppen olyan fájdalmas veszteség Dunay Ödön halála, mint amilyen pótolhatatlan nekünk, akik vele, az ő szeretetreméltó társaságában éltük le életünk egy jelentős és küzdelmes szakaszát. A városházi ujságírók gyásza Szerdán hajnalban halt meg Dunay Ödön és Szendy Károly polgármester, akinek hivatalbaérke- zése után rögtön jelentették a gyászesetet, nyomban részvétét fejezte ki az özvegynek és a városházi ujságíróknak, díszsírhelyet ajánlott föl a Kerepesi- úti temetőben és Salamon Géza tanácsnokkal együtt mindenképpen segítségére sietett a temetés rende- zöinek, Ugyanaznap délben 12 órakor a Fővárosi Ro- vatvezetők Testülete rendkívüli ülést tartott, ahol Rátkai Károly dr, testületi elnök a következő gyász- beszédet tartotta: s — — Mai ülésünk egyetlen tárgya egy szomorú bejelentés. Gyászbaborult szívvel jelentem, hogy szeretett barátunk és pályatársunk, Dunay Ödön, kétnapi kínos betegség után meghalt. Bár a Min- denható Isten kifürkészhetetlen akaratában való megnyugvás mindnyájunk — keresztényi — köteles- sége, mégis nagy a mi szívünk szomorúsága, mert jóbarátot és igaz embert vesztettünk el benne. Nagy a mi gyászunk már csak azért is, mert kedves, közvetlen, szeretett egyénisége né- hány nappal ezelőtt még itt járt, beszélt, dolgozott közöttünk és azért is, mert jó kolléga, a fővárosi közérdekek önzetlen szolgája, a magyar ujságírás egyik kitünősége távozott el körünkből örökre, Távo- zása betölthetetlen ürt hagy hátra a városházán és mindnyájunk megszomorodott szívében. Emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni. A — Fővárosi Rovatvezetők Testületének tagjai állva hallgatták végig e kegyeletes szavakat. Nagy részvét a temetésen Két nappal később, pénteken délután volt a te- metés a Kerepesi-temetőben. Rendkívüli nagy rész- vét kísérte utolsó útjára Dunay Ödönt. A temetésen Szendy polgármester halaszthatatlan akadályozta- tása miatt nem jelenhetett meg, a székesfővárost Liber Endre és Lamotte Károly alpolgármesterek, a tanácsnoki kart és a fővárosi tisztviselőket, akik nagy számban jelentek meg: dorogi Farkas Ákos, Bódy László, Morvay Endre és Némethy Károly tanácsnokok képviselték. A Keresztény Párt nevé- ben Bednárz Róbert apátplébános jelent meg, a szociáldemokrata pártot pedig hattagú küldöttség képviselte. Barátai, szükebb kollégái, a városházi ujságírók teljes számmal megjelentek, de képviselve volt az egész magyar ujságírótársadalom minden rétege, valamint ott voltak az összes ujságíró intéz- mények kiküldöttei is. Koszorút küldött Kozma Miklós belügyminiszter, "(,, Hüséges régi munkatársamnak, kegyelettel" fel- írással), Szendy Károly polgármester, Liber Endre alvolgármester, a Székesfőváros, a Távirati Iroda, a MOT és a Fővárosi Hirlap szerkesztősége, a Fő- városi Rovatvezetők Testülete, a volt 69-es ezred tisztikara, az ujságíró testületek, Németh Imre és felesége, Dacsó Emil és felesége, Elek László dr., iHalász Árpád és még sokan mások, A gyászszertartást Mihalovits Zsigmond kano- nok, az Actio Catholica ügyvezet az elhunyt személyes jóbarátja végezte. A Fővárosi Rovatveze- tők Testülete és az összes ujságíró intézmények nevében Paizs Ödön, az Ujságírók Szanatórium Egye- sületének alelnöke, a többi közt ezeket mondotta: - Nemcsak mi temetünk, hanem meg kellene fujni a harci kürtöket, a Jókai-lepel mellett a hadi- lobogónak kellene ráhullani erre a sírra, mert ez- úttal nem frázis, nem üresen csillogó szó, hogy hőst búcsúztatunk . .. Többet tett, mint ami egy ember- től telik... A mnemzeti érdekeket szolgálta, mint katona és mint harcos ujságíró. A kötelesség hősi halottjától búcsúzunk ... Ezután a MOT szerkesztősége nevében Németh Imre országgyűlési képviselő, főszerkesztő vett búcsút. — Eleted — mondotta — a példaadás, a he- róikus kötelességteljesítés volt. Beteg tested felett de sokszor győzedelmeskedett töretlen lelked, amelyet az igazi magyar ujságíró, a hüséges magyar ember idcáljai hevítettek. Jó és szerény ember voltál, aki kerülye kerültél minden elismerést. Földi pályádat az emberi sorsot irányító mägasabbrendü hatalom megmásíthatatlan akaratából korán kellett befejez- ned. Be kellett fejezned akkor, amidőn telve voltál munkakedvvel, ambícióval. Isten végzésében aláza. tos szívvel megnyugszunk, mert tudjuk, hogy csak tested hagyott itt bennünket. Az igazért, a szépért, a nemesért hevülő lelked továbbra is velünk marad, új munkára serkent, eredmények elérésére sarkall bennünket . . . A közgyűlés kegyelete A temetés délutánján, a főváros közgyű- lésén, Sipőcz Jenő főpolgármester megható, nemes és igaz baráti gesztussal nyitotta meg a közgyűlést. Dunay Ödön emlékének adózott kegyeletes szavakkal és indítványára a köz- gyűlés jegyzőkönyvileg örökítette meg Dunay Ödön érdemeit és tiszta emlék Dunay Ödönne Adler Margit fele- sége, özv. Dunay Józsefné Varjas Lujza édesanyja, Kolbe Ferencné Du- nay Gizella testvére úgy a maguk, mint az egész rokonság nevében is fájdalomtól összetört szívvel tudat- ják, hogy a legjobb férj, a leghálá- sabb gyermek, a legodaadóbb testvér, sógor és rokon DUNAY ÖDÖN! hirlapíró, a , Mot" fővárosi rovatveze- tője, a , Fővárosi Hirlap" főmunka- társa folyó évi november hó 27-én életének . 45-ik, boldog házasságának 11-ik évé- ben, a szentségek felvételével meg- erősítve visszaadta nemes lelkét Te- remtőjének. Budapest, 1935. évi november hó 27-én. Nem haltál meg, mert drága lelked örökké köztünk él! Áldás és béke poraira! t --- Page 387 --- Budapest, 1935 december 4. Rendelettel akadälyozza meg a polgármester a zugiräszok betörését a föväaros hivatalaiba Szendy Károly polgármester elölt a Magyar | Ügyvédpolitikai Társaság küldöttsége jelent meg, amelynek élén Pályi Gyula dr. rvényhatósági | bizottsági tag a zugiräszat leküzdése érd:kében készült memorandumot nyujtott át és arra kérte a polgármestert, hogy támogassa a társaság moz- galmát. A polgármester kijelentette, hogy teljesen egyetért az ügyvédek jogos törekvésével és azon- nal intézkedik, hogy a főváros hivatalban jelent- kező zugírászok ténykedését megakadályozzák. Az ügyvédségnek erről a mozgalmáról és a kérdésnek fővárosi vonatkozásairól megkérdeztük Pályi Gyula dr. fővárosi bizottsági tagot, aki a következőket mondta a [Fővárosi Hirlap munkatársának: — A kontármunka az iparban, a zugiräszat a szellemi foglalkozások terén, édes testvérek. A kontárok üldözése az utóbbi időben mindegyre job- ban előtérbe lépett, a hatóságok előtt is megér- tésre talált az az elv, hogy a munkát az kapja meg, akit képzettsége és megszerzett jogai révén megillet. De másrészről meg kellett védeni a kö- zönséget is, amelynek a kontár károkat, gyakran pótolhatatlan veszteséget okozhat. Hasonló állás- pontot kell elfoglalni a zugírászatnak a szellemi térre, mindenekelőtt az ügyvédi munkába való be- tolakódásával szemben, annál is inkább, mert az utóbbi években mind többen vetették rá magukat a minden jog és képesítés nélküli zugírászati tevé- kenys6gre, — A kormány a zugiräszatot — betiltotta, 1934-ben szigorú vény készült a zugírászok ellen, azonban a törvényes üldö: csak másodla- gos védekezés, nagyobb jelentősége van a preven- tív intézkedésnek, amely a zugírászat lehetőségét akadályozza meg. Ez a felfogás vezette a Magyar Ügyvéd- politikai Társaságot, amikor küldöttségileg jelent meg Szendy Károly polgármester úr előtt, akit arra kértem, hogy rendeletben utasítsa a főváros hivatalait a törvény rendelk fokozottabb mértékű végrehajt 18: a közönség hogy milyen érdekében eljárókat, állapítsák meg, jogon látnak el képviseleteket, Amelyek csak bizo- nyos ülmények között, például rokoni alapon vé- gezhetők. Fővárosi vonatkozásban főleg az ellen merültek fel kifogások, hogy ipari és adóligyekven végeznek sokan zugirı i tevékenységet, Ez a tev nység, megg; még a kontármunkánál i csak az ügyvédi karnal mai nehéz viszonyok ki esnek, de bajba sodorják a közör hozzánemértő képviseletre bízta az ügyét. Mozi munkban tehát ösorban tärsadalompolitikai rekvés vezet: a polgár védelme, aminek külön etikai alapot ad az a körülmény, hogy az ügyvéd szegényjogon mindent ellát. - Szendy Károly polgármester úr, mint egye- bekben is a korrektség mintaképe, a legnagyobb megértéssel fogadta kérésünket. Meghaligatäsunk után azonnal átküldött doroghi Farkas Ákos dr. tanácsnokhoz, az elnöki osztály vezetőjéhez, azzal, hogy a kiadandó rendelet részletcit tárgyaljuk le. Ez nyomban meg is történt. + Szendy Károly polgármester 24.427/935. I. szám alatt egyébként kedden már kibocsátotta a zugírá- szat megrendszabályozására vonatkozó rendeletét, amelyet valamennyi székesfővárosi hivatal, üzem és intézmény vezetőjének kikézbesítettek, A polgármes- ter a székesfővárosi alkalmazottak figyelmét fel- hívja arri hogy minden olyan esetben, amidőn valamely ügyfél helyett más akar eljárni, követel- jék be töle az ügyvédi vagy ügyvédjelölti igazol- ványt, illetőleg igazoltassák vele azt a jogcímet, amelyen másnak képviseletében megjelenni jogo- sultak. Ennek az igazoltatásnak, mondja a rende- let, szigorúnak kell lennie csak abban az esetben tekinthet el tőle a tiszt ha előtte az eljáró személye és hivatása ismeretes. Az ügyvédi társadalomban gyorsan híre terjedt a polgármester energikus intézkedésének, amely hi- vatva lesz a zugiräszok nyüzsgését a fi ros hiva- tataiban megakadályozni. A válsággal küzdő ügy. védi rend joggal reménykedik, hogy a polgármester intézkedése révén több foglalkoztatáshoz fog jutni. szerint, b. Nem kat, amelye k a n számításba éget is, amely Befejezödik az államés a főváros vitája a hidak karbanlariási köliségéről Nemcsak az újonnan épülő hidak adnak gon- dot a fővárosnak, hanem a meglévő Dunahidak is. Köztudomású, hogy az államnak már régebben az a terve, hogy a hidak fenntartását és gondozását a fővárosra bízza, természetesen az ezzel járó teher viselésével együtt. Évekre visszamenően sok tár- gyalás folyt már erről, de a felmerülő nagy anyagi differenciákat a hídkérdésben — hogy a kinálkozo szó-viccel éljünk — nem tudták áthidalni. A kor- mány részéről azonban sürgősen tisztázni kíván- ják a kérdést, annál inkább, mert az äliamra a jövő évben a hidakkal kapcsolatosan még nagyobb anyagi kötelezettség válik aktuálissá. Épp ezért a kereskedelmi — miniszter a közelmultban újabb le- íratot intézett a polgármesterhez és felhívta, hogy az évek óta folyó tárgya- lásokat kezzék — befejezéshez — juttatni és kölcsönös engedékenységgel teremtse- nek olyan megállapodási alapot, amelynek révén az összes budapesti Dunahidak mi- előbb a főváros kezelésébe kerüljenek át. Az ügy előzményeihez tudni kell, hogy a hidak tisztogatása, fenntartása, javítása és világítása az állam kötelessége. Ezeknek a feladatoknak az állam mindig tökéletesen eleget is tett, de felmerül- tek olyan költségek, mint például a hidak világí- tása, sepertetése, amelyeket a főváros végzett az állam helyett, de az állam számlájára és ame- lyeknek megtérítését a főváros joggal követelte. Ezek az összegek az évek során szäzezrekre emel- kedtek, de az állam várt a kiegyenlítéssel, mert már akkoriban foglalkozott a gondolattal, hogy a BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti-utca 4 Telefon: 84-1-97 December 5, 8 és 12-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny hidakat teljesen a főváros gondoskodására bízza. 1936-ban pedig esedékessé válik az a 40.000 forint is, amelyet az államnak a Lánchíd-koncesszió — megváltásából — kifo- lyóan kell a fővárosnak fizetnie. Ezt a el egymilliót sem akarja az állam meg- téríteni. A kormány azon az állásponton van, hogy a budapesti hidak más elbírálás alá esnek, mint a vidéki hidak, amelyek a legtöbb esetben országút- jellegüek, fenntartásuk tehát tényleg az állam fel- adata. Ezzel szemben a budapesti hidak tulajdon- képpen a főváros úthálózatának kiegészítő részei, a két városrész közötti összeköttetést hiztosítják Addig, amíg a hídvám fennállott és ennek jövedel- méből a budapesti hidak fenntartására fedezet volt, az államnak nem okozott terhet a budapesti hidak fenntartása. A hídvám eltörlése óta azonban az Al- lam saját pénzéből kénytelen a terheket viselni. A hídvám idején is a főváros közönsége fizette eze- ket a terheket, mert hiszen a hidakon a budapesti polgárság fizette a legtöbb vámot. Minden körül. mény amellett szól, az állam szerint, hogy a buda- pesti hidak fenntartásával járó összes terhek kiza- rólag a fővárost illetik. Az állam azonban hajlandó méltányos megegyezésre. Bizonyos terheket kész továbbra is viselni, de a kiadások nagyrészét a Tö- városra kívánja áthárítani. Értesülésünk szerint a városházán belátják, hogy voltaképpen a kormány álláspontja helyes ebben a kér- désben. Mindazonáltal rámutatnak a főváros nehéz pénz- ügyi helyzetére, ami főként onnan ered, hogy az állam egyre több és több anyagi teher átvállalására kényszeríti a várost. Ha a hidak fenntartási költ- ségét is Budapestnek kell viselnie, ez a helyzet még jobban megnehezül, és az államtól elválialt terhek száma ismét növekedni fog. Mindezek elle- nére a főváros részéről is megvan a hajlandóság e sokat tárgyalt kérdés dülőre juttatására és ennek érdekében a karácsonyi ünnepek után újra fel- veszik a tárgyalásokat a kercskedelmi miniszté- riummal. Addigra mindazok a fővárosi hivatalok, amelyek ennél a kérdésnél érdekelve vannak, így elsősorban a pénzügyi ügyosztály, a közlekedési, az útépítési ügyosztályok elkészítik előterjeszté- seiket, úgyhogy a főváros képviselői a tárgyalá- sokra már teljesen kidolgozott propozicióval men- nek, Hír szerint hasonló megállapodás készül az Alagútra vonatkozóan is, amelyet az állam most teljesen restaurál, modernizäl és jókarbahelyezve akarja végleges gondozásra átadni a fővárosnak. | megtörtént és Nagyardıyıl jejleszies etőrtt a Segiföalap Belépnek az üzemi atkatmazoitak Január 1-én meg akarják valósítani a fővárosi alkalmazottak egy régi tervét, az üzemi tisztv löknek és alkalmuzottaknak a Segitöalapba való be- lépés Az erre vonatkozó előkészület már régen eddig is csak adminisztrációs okok létrejöttét. Most azonban már s annak, hogy a ‚gitöalap a fövi késleltették a terv semmi akadálya szociális intézményi ben zottai helyet foglaljanak és eg - ről, jólétükről ezen az úton gondoskodjanak. A Segítőalap tagjainak száma, az üzemiek — bekapcso- lásával, mintegy 6000 fővel fog szapo- rodni, körülbelül a taglétszám egy- harmaddal való növekedését jelenti. n szaporodnak majd az intézmény i is, söt Ennek megfelelő bevételei, de kiad talán a kia fognak növel viselők és a ások még na; bb mértékben , miután az üzemi tiszt- lmazottak jóléti ellátása eddig sok kívánni valót hagyott maga után és így a [felgyülemlett igények kielégítése nagy majd a Segítőalap képességeit. ősége felkészülten várja az új abban, hogy kötelességeit tel- izemek a gyonrésze- előik és al- eddig teherpróbára te Az intézmény feladatokat és bi: jes mértékben teljesíteni tudja. Az egy Segítőalapnak adják majd át azokat a ket, tartaléktőkéket, amelyeket tisztvi kalmazottaik szociál és jóléti ellátására gyüjtöttek, úgy, hogy a Segitöalap az üzemi alkalmazottak be- kapcsolásával igen jelentős vagyonállaghoz is jut. Most azután már nem késlekedhetnek tovább az int ény külső fejlesztésével sem. A régen ak- zéseket hamarosan dülőre viszik, hogy a . tavasszal az építkezéseket megindíthassák és a létesítmények egy részét már a jövő nyáron hasz- nálatba is adhassák. egítőalap intéző bizottsága a jövő héten t, hogy ezeket a függőben lévő problémá- kat végleg let: rgyalja, meghatározza a tervezett építkezések helyét és felhatalmazást adjon a szük- séges területek megszerzésére, valamint az építke- zési előkészületek megtételére. A Segítőalap körül- belül egymilliót óhajt a szóbanforgó építkezé- sekbe fektetni. Elsősorban a kenesei telep bővítését hajtják végre, amit 4—5 hónap alatt be is fejezhetnek, a program második pontjában szerepel a magaslati üdülőhely építése, amelyre nézve Budap környéke van elő- térben, tekintve, hogy az ul si költségek mini- mális volta mellett ez az üdülési lehetőség a leg- olcsóbb az alkalmazottak számára. De egyidőben kezdenék meg a tavasszal négy-öt helyen tervezett gyógyfürdő penziók építését is. A Segítőalap, amely a szabad orvosválasztás alapján áll, minden év végén lehetővé te: hogy a tagok kezelő orvosaikat megváltoztathassák. Most is megjelent az igazgatóság felhívása, amely közli, hogy az orvosváltoztatást december 10-ig lehet bejelenteni. Az orvosok csak az évi 3600 pengőnél kisebb jöve- delmű segítőalapi tagokat kezelik az intézmény. ál- tal átalánydíj ellenében, míg a cenzuson felüli jö- vedelmü tagoktól külön honoráriumot követel- hetnek. A kezelőorvosok száma az üzemi alkalma- zottak bekapcsolódása folytán szaporodni fog, de növekszik majd az orvosok jövedelme is, ha több tag ellátását sikerül a maguk számára biztosítani. Az intézmény nagy propagandát fejt ki annak érdekében, hogy a balatonkenesei üdülötelep eg: éven át foglalt legyen és így telep rentabilit: biztosíttassék. Ezért a hosszabb tartózkodások ese- tére nagyobb árengedmiényeket nyujtanak. Kéthó- napos tartózkodásnál 1 engedményt adnak a vendégeknek, úgy, hogy számos nyugdíjas költözött már Kenesére állandó tartózkodá: mert sokkal olcsóbban tudnak ott megélni, mint a fővárosban. TETŐFEDŐMESTER Budapest, I., Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. AMÉRICAIN RÉSERVÉ --- Page 388 --- TOO TR 2 U) Budapest, 1935 december 4. Huszonöt év a székesíőváros szolgálatában Január elsejével nevezetes küszöböt lép át a FŐVÁROSI HIRLAP, Az elkövetkező — eszten- dőben alapításának huszonötödik évét tölti be. Ha elnézünk az immár multtá "lett negyed- század elvesző évei felett, úgy érezzük, hogy jogot szereztünk a pirosbetűs dátumhoz, az ünnepléshez. al, tisztességgel és a közérdekért vívott ön- unkkai szereztük meg ezt a jogot, a ju- bileumi ajándékot pedig barátaink, előfizetőink, ol- uk — megértése megbecsülése jelenti szá- munkra a huszonötödik születésnapon. Minden magyarok büszkesége, a mi nagy, szép, millió szívtől. dobogó Budapestünk szolgáia töltöttük el ezt a negyeds: ent szolgälat- nak tartottuk mindenkor, é ő energiát, szívet és lelket áldozni. Büszkeség rá mélni, hopgy a kövekhez, amelyekből a világváros feltornyosult, egyet-kettőt mi is odaraktunk, hogy a gondolatokhoz, amelyek a széthulló köveket össze- ragasztották, mi is hozzájárultunk. És jóleső érzés megállapítani, hogy egy percre sem hagytuk el az örhelyet, ahonnan a millió magyar s: nyugodt álmára vigyáztunk. Hogy ezt a feladatot betölthessük, súlyra, te- kintélyre, a főváros vezető köreinek és a magy- közönségnek elismerő figyelmére volt szükségünk. Elégtétellel mondhatjuk el, hogy lezt a fegyverzetet már az első születésnapján megszerezte a FŐVÁROSI HIRLAP, az az első saijtö- organum, amely a közönség figyelmét ráirá- nyitotta a fővárosra, reflektor-fénybe állítva a Városházát, a nagy kohót, ahol mindnyá- junk érdeke. sor boldogulása forr ki az alkotás és adminisztráció tüz ében. Lélekben és formában új utakat keresett és talált a FŐVÁROSI HIRLAP ennek a feladatnak betöltéséhez, amikor egyrészt a várospoli- tika irányításában kellő súllyal — kért szót, — másrészről pedig úttörő munkát kezdett a fővárosi hírszolgálat terén mindig kitűnő értesültségével, élénk hang- jával, friss színeivel és azzal a robogó ütemmel, ami mind újdonság és meglepetés volt ezen az eddig kiaknázatlan területen. Ez szerezte meg a felfigyelő érdeklődést a FŐVÁROSI HIRLAP szá- mára alapítása kezdetén, s tette a legelterjedtebb várospolitikai orgánummá mind a mai napig. A huszonöt év leperdült, de a FŐVÁROSI HIRLAP nem fáradt el, mert mindíg új lángra lobbantották — energiáit a jelentkező feladatok és megacélozták — erejét küzdelmek, amelyeket a megnehezült idők hoztak azokra, akik a világváros gigantikus gépezetét igazgatják és azokra, akik a nagy víz két partján élnek. Csak el nem fáradni és nem csüggedni: ez szí- totta bennünk mindig a lelket, s ez a jelszó vezérel minket a negyedszázadra virradó jövőben is, amely felé Gömbös Gwvnla mntatia a magyarok útiát. LL Az 6 politikáiának követésében látink fővá- rosunk boldornlását is. s hitvallásonknak ll vállatink a Nemzeti Eegvséget, amelvnek le- téteménvese a főváros életében Zsitvav Tibor. Bízó lélekkel indulunk tovább az ő útjukon, amely fővárost, országot a jobb jövő felé vezet. Megyünk előre az új ütem zenéjében régi jelsza- vunkkal: munka, tisztesség, közérdek, TLÖVAROS [RAP danuár elsejével új előfizet nyitunk a FŐVAROSI HIRLAPRA, amely jövő évben tölti be alapításának huszonötödik évét, Lapunk életé- nek nevezetes eseményét nagvszahbású inbilenmi szám kiadásával tesszük emlékezetessé, most felhívjuk előfizetőink és olvasóink figyelmét, ELŐFIZETÉSI AR: BEÉSZ PHŐVTB 347167 SC „DOLGOZZUNK“ IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII... Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8 52 24 pengő, 12 pengő. amelyre már , hatáskörébe eső felada- sfővárosi Szervezete a feladatoknak (VIII., munkatanács . hatáskörébe éljából a központi kör utca 30.) előadássorozatot ber 4-én, szerdán délután Sándor 1 dás decem- őadást tartanak: Aladár műépítész: telepítési N Algyay-Huber Pál , miniszteri osztályt Horthy Miklös-hid, Margit-hid, olt Gyula miniszteri osztálytanácsos gy- és üdülőhely" címmel. * A NEP tanügyi szervezetének eg kezlete A ügyi szervezetének fővárosi tagoza központ márványtermében tott. Ddvid Antal, a tanügyi szervezet elnöke 1 n; az ülést. Mil Béla titkár tartotta meg ezut sét a tanüg: elmult évi működéséről. Bernáth Istv: 5 igazgató ismertette a fővárosnál betöltésre vi állások ırsät s kijelentette, hogy a tanügyi bizot tagjai teljes optimizmussal te- Münnich címmel; óbudai-hid" "Budapest kinthetnek a tanügyi állások betöltése elé. Majd kifej- tette a NEP munkaközösség-mozgalmát és célkitűzéseit és ; kérte a tanügyi bizottság tagjait, hogy abban mentül yobb" számban vegyenek részt. Holló Lajos, Balás Fe- Zerényi József, Vásáry Dániel dr., Filip Kálmán dr vitéz Benkő Lajos középiskolai tanárok felszólalása után Hencxz Lajos kormánytőtanácsos, törvényhatósági bi- tag — akinek felszólalásához csatlakoztak Andreka v, Hegedüs Bertalan és Juhász Jenő biz. tagok is — biztosította a Nemzeti Egység Pártjának leghathatósabb támogat. ról a tanügyi szervezet tagjaít. Kertész Elemér éde után Dávid Antal elnök berekesztette az Bernáth István ügyvezető igaz- bejelentette a tanügyi ását. A tanügyi szerve- ye Lajos országgyűlési képviselőt sági tagot választotta meg, üg; ván lett, míg a kar- nagyi ti asztották meg. * A Nemzeti Egység V. kerületi női csoportja karácsonyi akciója javára jól sikerült műsoros teacstélyt rendezett, megjelent kció fővédnöke, Melczer Lilla or- lési képviselő is. A pártvezetőséget Fábián László alelnől s Kende Béla központi párttitkár képviselték. ú ki ség élén volt Gémessy Piroska dr. ve- z akció lelkes hölgybizottsága csaknem teljes Ámban, * drás-nap a VIII. kerületben. Nagyszabású és ben- s André pot tartott a NEP VIII. kerületi szerve- 19-én, pénteken este vitéz Tóth András, a kerület vi elője tiszteletére. Az tfinnepségen mintegy kétszázan vettek részt és melegen ünnepelték Tóth Andrást. Szendy — polgármester a — kormányzónál. Szendy Károly polgármestert hétfőn délelőtt 11 órakor a kormányzó külön kihallgatáson fogadta. Í Sipőcz főpolgármester gyengélkedik. Sipőcz Jenő dr. főpolgármester néhány nap óta gyengélkedik. Meghült és orvosi rendeletre nem hagyhatja el la- kását. Megbetegedese szerencsére csak könnyebb természetü és előreláthatóan a hét végén újból át- veheti hivatala vezetését. Liber Endre névnapja. A székesfőváros közmeg- becsülésben és eretetben álló alpolgármestere, Liber Fndre szombaton ünnepelte nevenapját. Ha- gyományos szokáshoz híven valóságos Vvirägos- kertté vált ebből az alkalomból a hatalmas dol. gozószoba, amelynek kilincsét egyik kéz a másik- nak adta. Kora reggel elsőnek Szendy Károly pol- gármester kereste fel az ünnepeltet, majd Lamotte Károly vezetésével a tanácsnoki kar fejezte ki jókívánságait. Duday Alajossal élükön a kerületi elöljárók következtek ezután, utánuk pedig a FANSZ tisztviselői, illetve oktató-osztályának rep- rezentánsai érkeztek meg. Schuler Alajos vezetésé- vel a József fiúárvaház volt növendékeinek e; sülete tisztelgett, ezt követően a Pannónia Evezős Egyesület küldöttsége, a fővárosi üzemek és intéz- mények vezetői, végül a Fővárosi Rovatvezetők Testül:te tisztelegtek. Az ujságírók jókívánságait B. Virágh Géza tolmácsolta. Rengetegen írták alá a kitett íveket, és a titkári asztalon magasra tor- nyosultak a postán érkezett üdvözlőiratok. Megalakult az üzempolitikai bizottság. Deményi Aladár dr. törvényhatósági bizottsági tag a költ- ségvetési vita során azzal az indítvánnyal fordult a közgyűléshez, alakítson a főváros mpolitikai bizottságot és tegye ennek feladatává azoknak a kérdéseknek tanulmányozását, amelyek az üzemek jobb, eredményesebb működését szolgálhatják. s amelyek átalában alkalmasak a közérdekű üzemi politika kialakítására. Ilyen fontosabb kérdések az üzemvitelnél irányadó elvek megállapítása, to- vábbá ezzel kapcsolatban az iizemigazgatäs mi- kénti megszervezésében való állásfoglalás, az egyes üzemek viszonyának szabályozása a közi: i ház- tartáshoz, a rokontermészetű üzemek kapcsolatá- nak kérdése, a tarifapolitika stb. Szendy Károly polgármester méltányolta az indítványt és annak megvalósítása érdekében a pénteki közgyűlés elé javaslatot terjesztett a bizottság megalakítására vonatkozóan. Az üzempolitikai bizottság tagjai a következők lettek: Bánóczi László, Bessenyey Zénő, Burchard-Bélaváry Rezső, Büchler József, Cselényi Pál, Gidró László, Harrer Ferenc, Láng Lajos, Miklós Ferenc, Párkány Frigyes, Révész Mihály, Teme. y László, Terbócz Imre, Vály Ferenc és Zsitvay Tibor. Az új bizottság a hétm tartja alakulóülését, amelyen saját kebeléből elnö- köt választ, majd megállapítja legközelebbi munka- programját. Módosítják a fővárosi törvényt. A belügyminisz- tériumban törvényjavaslat készült, amely a jelenleg érvényben lévő fővárosi törvény kiegészítésére tar- talmaz határozmányokat. A javaslat szerdán az országgyűlés elé kerül. A hat szakaszból álló no- vella az előljárósági szervezetek módosítására, ha- táskörük — kibővítésére wonatkoz6 rendelkezések- ből áll. Házasság. Buzáth János dr. Budapest székes- főváros nyugalmazott alpolgármestere és felesége, Mezey Margit örömmel tudítják Klári leányuknak selmeczi Pöschl Imre dr. okleveles gépészmérnökkel 1935. évi decernber hó 14-én, déli fél 1 órakor a tabáni róm. kat, plébánia-templomban tartandó házasságkötését. — Selmeczi Pöschl Imre műegye- temi nyilv. rendes tanár örömmel tudatja, hogy az ő és néhai felesége, Gillemot Józsának fia, selmeczi Pöschi Imre dr. techn. 1935. évi december hó 14-én, déli fél 1 órakor tartja házasságkötését Buzáth Klärival, a tabáni róm kat. plébánia-templomban. Két új doktor. Az elmúlt napokban két kitünő, fiatal városházi tisztviselő nyerte el a doktorátust: Pásztor Tamás és Radó György. A közpályán mozgó ember életének ezt a fontos állomását két kiváló ujságírókollégánk: Pásztor Mihály és Radó Richárd fia érte el, ami külön örömet okoz nekünk. Harrer Ferenc előadása Budapest fejlődéséről. A Magánmérnökök Országos Szövetsége hétfön este társasvacsorát rendezett, amelyen megjelentek a műegyetemi tanárok, a fővárosi pclitika számos tagja és az építészvilág kitünzőségei, hogy meghall- gassák Harrer Ferenc dr. előadását Budapest vá- rosfejlesztési programjáról. Schiffer Miksa üdvözlő szavai után Harrer Ferenc rámutatott arra, hogy Budapest fejlődését sokáig csak a pillanatnyi szük- ségletek szabták meg. A városrendezési bizcttsäg, amelynek ő az elnöke, rövidesen befejezi munká- ját: az egységes városfejlesztési program meg- alkotását. A legnagyobb nehézség az, hogy Buda- pest települése rendszertelen. Csökkenteni kell az építkezés intenzitását és végre meg kellene állt- pítani Nagy-Budapest fejlődési területét. A köz- lekedés feladatain túl a legnagyobb és legszebb probléma a Kálvin-tér—Andrássy-út közti vonal nagyszabású rendezése, a sugárút kérdés. Ezen a vonalon van a négy nagy felekezet főtemploma és mindenképp ez a környék alkalmas impozáns vä- roskép kialakítására. Harrer Ferenc érdekes elő- adásáért Forbáth Imre mondott köszönetet, Egységesen rendezik az idegenforgalmi kér- déseket. Szerdán nagyszabású idegenforgalmi ér- tekezlet lesz a - kereskedelmi minisztériumban Winchkler István kereskedelmi miniszter elnöklé- sével. A miniszter ugyanis elhatározta a külöböző idegenforgalmi tevékenységek egységesítését, ép- pen ezért meghívta az értekezletre az összes érde- keltségeket, amelyeknek módjuk lesz megtenni előterjesztéseiket. Az egységesítés lényege: meg- határozni a [fővárosban és a vidéken rendezendő ünnepségek alapelveit. Teljesen elkészült a Bakáts-téri kórház. A rá- diumkezelésre berendezett Bakáts-téri kórház átala- kítási és és bererdezési munkálatait most fejezték be. Pár napon belül megtörténik az orvosi személy- zet kirendelése. A kórház igazgató-főorvosa Mannin- ger Vilmos professzor lesz, aki elismert szaktekin télye a sugaras gyógykezelésnek. Az új intézményt háziünnepség keretében a jövő héten adja át ren- deltetésének a polgármester. Megnyiltak a téli melegedőszobák. "A polgär- mester intézkedésére december 1. napján újból meg- nyíltak a téli melegedőhelyiségek. A rászorultak délben meleg levest és kenyeret kapnak ezekben a helyiségekben, amelyek esztendők sora óta. minden télen megnyitják ajtaikat az inségesek előtt. A Belvárosi Nemzeti Club megalakulása. A Belvárosi Nemzeti Club az elmult héten tartotta alakuló közgyűlését a Bristol-szällöban, A Club el- nökévé választották Simon Béla dr. egyetemi ma- gántanárt, ügyvezető alelnökévé ifj. Sándor László dr.-t, alelnökökké: Csukássy Lóránt dr.-t, ifj. Daj- kovich István dr.-t és Gündisch Guidő dr.-t. Az alakuló közgyűlésen jelen voltak: Usetty Béla dr., Pőzel István dr, és vitéz Tóth András dr. ország- gyülesi képviselők. NAGY SÁNDOR CIPÉSZMESTER úri-, nöi- és orthopädcipesz IV., Magyar-utca 52. Telefon 87-5-59 Macskásy Arpád okl, gépészmérnök, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, "mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. Telikan GARBONPAPIR VEZERKEPVISELET Stalra ‚Lajos Budapest, V, vilmos császár-út4 --- Page 389 --- Budapest, 1935 december 4. GaZDISÄGT ERTESITÖ biztosító Fuziójának kuliszatitkal A biróság 12.000 P-t itélt mes a tranzakció közvetítéséért A Magyar Rokkantsegélyző és Nyugdíjegylet vezetőségének kebelében már régebben felvetődött az a gondolat, hogy az intézmény nagy üzleti állo- mányát biztos alapra helye: A tervbevett át- szervezés dolgában a Rokkantegylet vezetői mint régi, kiváló szakembert, felkeresték Villányi Nán- dor ny. vezérigazgatót, hogy kik k tanácsait. Vil- lányi azt a javaslatot tette Bárdos Ferencnek; a Rokkantegylet vezérigazgatójának, hogy az intézet önmaga rendezkedjék be biztosítási alapon. Aján- lotta még, hogy a Rokkantegylet szerezzen magá- nak egy nemműködő biztos vállalatot és azt reaktíválva, azon keresztül valósítsa meg célját. Bárdos vezérigazgató erre megkérte Villányi Nán- dort, kerítsen a Rokkantegylet számára egy ilyen biztosítási vállalatkeretet. Villányi rövid idő múlva a Prudentia biztosító intézet keretét ajánlotta fel megvételre, ami azonban meghiusult. Bárdos ezal- kalommal, de a későbbiek során is nyomatékosan figyelmeztette Villányi Nándort, hogy a Rokkant- egylet nevét eljárásai során sehol ne említse. Utóbb Villányi a Hermes biztosító megvételét ajánlotta Bárdosnak. Ez a tranzakció beható tárgyalások után meg is történt, Ezt követően Villányi egy éven át tartó mű- ködéséért és szakszerű tanácsaiért 12 ezer pengő honoráriumot követelt, Amikor követelésének el- ismerését kívánta és erre vonatkozólag írást kért, Bárdos Ferenc ezt megtagadta azzal, hogy írást Villányi igé- ha azok nem túlzottak, ki fogja egyenlíteni. abb időn át hiába várakozott tiszteletdíjának kiegyenlítésére Villányi, végül beperelte 12 ezer pengő és járulékai iránt a Magyar Rokkantsegélyző és Nyugdíjegyletet. A per során a Rokkantegylet fővédekezi Z volt, hogy tulajdonképpen nem is ő áll jogviszonyban a felperessel, hanem Bárdos Ferenc vezérigazgató a maga személyében. A. bíró- ság kihallgatta a felperest és Bárdos Ferencet és több más tanut. Végül a törvényszék Villányi vallo- mása alapján megállapította, hogy Bárdos Ferenc a felperes számára a megbízásokat a Rokkant- egylet nevében adta. Most hozott a törvényszék ítéletet, melyben kö- telezte az alperest, hogy 12 ezer pengő tőkét, ennek kamatait, további 1100 penyő perköltséget 15 nap alatt fizessen a felperesnek. nem ad, mert a szava is elégségi nyeit, Peevesztes tett a cégi Vásársénztás üt év Gta folyó Canyadalmas tietakpesében A Küsia a negyednittiás értékü narcellät cdaitilte a felnecesnck A árpénztár intézménye, mint megírtuk, a Községi Takarékpénztár ügyvezetése alatt január elsejével új életre támad. A likvidálás alatt álló régi Vásárpénztár viharos multjának aktái azonban még mindig nem záródtak le. Most is napirendre került a Kúria ítélete kapcsán a régi ügyek közül egy bonyodalmas per, amelyben öt év után mondta ki a legfelsőbb bíróság az utolsó szót. Egy nagyobb kiterjedésű zalamegyei ingatlan tulajdonosa hosszabb időn át küzdött a folyvást erősbödő gazdasági bajokkal és hitelezőivel. Egyik legnagyobb hitelezője volt a Budapest Székes- fővárosi Vásárpénztár r.-t., amelynek követelését rátábláztatta ingatlanára, A hitelezők végül is ár- verést kértek az ingatlanra, amelyet öt esztendő- vel ezelőtt megtartottak. Gárdony Andor föld- birtokos vette meg az elárverezett birtokot 251 ezer pengőért. A vételárat a bíróság a hitelezők között a követelések rangsora szerint osztotta fel. Ekkor érdekes komplikáció keletkezett. Az ingatlannak volt egy része, 55 holdnyi terület, amelyet még az árverés előtt megváltási eljárás alá fogtak. A telekkönyvben fel is jegyezték ezt a megváltási eljárást, de az árverés időpontjában maga a megváltás még foganatosítva nem volt. Az árverés után a hitelezők és ezek élén a Vásár- pénztár, felvetették azt a kérdést: kié ez a meg- váltás alá fogott 55 hold? A Vásárpénztár azt az álláspontot foglalta el, hogy ez az 55 holdas bir- tokrész nem — kerülhetett árverés alá, tehát az, mint különálló birtoktest, a hitelezők követelésé- nek újabb fedezésére használható fel. Ezzel szem- ben Gárdony Andor árverési vevő az 55 holdas birtokrészt is a maga számára követelte. Miután a hitelezőkkel nem tudott megegyezni, pert indí- tott valamennyi jelzálogos hitelező, tehát a Vásár- pénztár ellen is. A per során Gárdony azzal érvelt, hogy a telekkönyvbe foglalt egy jószágtestet vásárolt meg az árverésen, a bíróság az egész ingatlanra tüzte ki az árverést és az általa kifizetett 251 ezer pengő árverési: vételárban benne van az 55 hold birtokrész ára is. Mivel ézt az összeget a hitele- zök között felosztották, a felperes szerint a jel- zálogos hitelezőknek a birtokkal kapcsolatban semmi követelnivalójuk nincs. A törvényszék és a kir. ítélőtábla a felperes álláspontjára helyezkedett, de a Budapest Székecs- fővárosi Väsärpenztär az alsóbíróságok ítéletét felülvizsgálati kérelemmel támadta meg és így került az ügy a Kúria elé. »HUNGARIA« JOSZIGETELŐ , A LALAT Cégtulajdonos: Baka Ferenc BUDAPEST Il, OLASZFASOR 1 Telefonhívó 4-7— 7. (Tumá:), öt esztendő óta birtokparcella körül, folyik a per az 55 holdas amíg most a Kúria végíté- lettel befejezte ezt a hosszú pe kedést. A leg- felsőbb bíróság, a felülvizsgálati kérelem elutasí- val, szintén helyt adott a keresetnek és a vitás 55 holdas birtokot a felperes Gárdony Andornak ítélte meg. DOC Szendy Károly polgármester a Nemzetközi Vásár elnöke A Kamara, a GYOSZ és a főváros együttesen Vesz részt a rendezssben A Fı 0si Hirlap megírta már a Budapesti Nemzetk Vásár történetében új fejezetet jelentő tervet, amely szerint a vásár rendezésében a Buda- pesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a vele két év óta együtt működő Magyar Gyáripa- rosok Or gos Szövetsége mellett a székesfőváros is résztvesz. Ebben az ügyben a fővárossal hosz- szabb idő óta tárgyalások folytak, az elvi meg- állapodás már létre is jött, amelynek értelmében a hármas rendezésre vontakozólag három évre szóló megállapodást fognak kötni. A vásár elnöke Szendy Károly polgármester lesz, aki mellett mint társelnökök a GyOSz részéről Chorin Ferenc dr., a Kamara részéről pedig Székács Antal felsőházi tagok fognak helyet foglalni a vezetőségben. A vásár ügyveze- tése személyi tekintetben — változatlan — marad. A vezérigazgatói teendőket továbbra is Hallóssy istván dr. kamarai titkár fogja ellátni, aki mel- lett Vértes Emil ügyvezető-alelnök és [Lengyel Géza, a GyOSz titkára vesznek részt a vásár igazgatásában. A vásár adminisztrációs helyiségei továbbra is a Kamarában maradnak. A mintegy 300.000 pengőt kitevő forgó tökét továbbra is a Kamara fogja rendelkezésre bocsátani. De amíg a multban ezt kamat nélkül tette, a jövőben a mindenkori bank-kamatláb mellett fogja a vásár- nak juttatni. Éber Antal, a Kamará elnöke kijelentette, hogy ezek a tárgyalások csak általánosságban bonyolódtak még le, a részletekre nézve azonban továbbra is folyamatban vannak. A maga részéről ezeknek az elvi kérdéseknek elintézése mellett a vásár jövőjét biztosítottnak látja, abban az értelemben is, hogy a vásár rendezésében az ő szes tényezők a legnagyobb megértéssel kooper hassanak egymással és a vásár ne legyen olyan terület, ahol gazdasägpolitikai — nézeteltérések ennek a fontos intézménynek a fejlődését akadá- lyozhatnák, ra Import-felár és árdrágítás Egész furcsa alkalomszerűségből és egész furcsa megokolással tapasztalunk néhány nap óta árdrágítási kísérleteit. Mint ismeretes, az osztrák forgalomban — bevezetik a 183%-08 importfelárat, három más viszonylatban pedig növelik a már ér- vényben levő fe.árat. Bizonyos ipari és kereske- delmi érdekeltségek nyomban jóslásokba bocsát- koztak, hogy ezek az importfelärak drágulást fognak előidézni. De gondoskodtak arról is, hogy jóslatuk beváljon: egyre-másra kezdték bejelenteni bizonyos cikkek megdrägitäsät, Ebben a manőver- ben különösképp előljárt a papír kma, amely vá- sárlóival szemben a legridegebb módszereket alkal- mazta. Figyelemreméltó egyébként, hogy ez a magyar viszonylatban egészen fiatal és új szakmai ág tudvalevően a legesleg- nagyobb fokú állami privilegiumokkal terjeszkedik, az iparfejlesztő politika legsúlyosabb védelmi esz- közeivel fejlödik és az érdekében hozott vámvéde- lem már valósággal prohibiciós jellegü. Mondani sem kell talán, hogy az állam nem fogja tűrni a különböző oldalról megindított árdrágítási kiserle- teket, mert az Árelemző Bizottság — ré módjában van betekintenie a drágítások kalkulä- ciójába és megállapítania, hogy például a 1396-os osztrák importfelár mennyiben járul hozzá bizonyos itt, Magyarországon elkészített iparcikkek drágulásá- hoz. Az bizonyos, hogy a készárukat nem tekintve, a 13%-os importfelärat nem lehet felhasználni 1396-os lineáris árdrágítás alátámasztására, ——— AA to Szerdán megalakul az új Väsärpenztär, Mult- heti számában megírta a Fővárosi Hirlap, hogy az új vásárpénztár a Községi Takarékpénztár égisze alatt január 1-én megk működését. Az 500.000 pengő alaptőkét a Községi Takarék bocsátja az új intézmény rendelkezés amely Budapest Székes- fővárosi Állatvásár Pén galmi Részvénytársasága cég alatt fog működni és alakuló közgyűlését szer- dán, e hó 4-én tartja meg. Smirnai és várnai polgármester a budapesti Nemzetközi Vásárt tanulmányozza. Érdekes ven- dége volt szombattól hétfőig Budapestnek. Behcet Usbey, Smirna fővárosának főpolgármestere és a smirnai árumintavásár elnöke kereste fel a ma- gyar fővárost, kizáró.ag abból a célból, hogy a Budapesti Nemzetközi Vásár intézményét, elhelye- zését és szervezetét tanulmányozza. Rövid pár hét alatt ez a második látogatás, amelyet a Budapesti Nemzetközi Vásár a Keletről kap, mert alig egy hónapja Bulg ból Várna városának főpolgár- mestere, az ottani kereskedelmi és iparkamara el- nöke és a vásár vezetője hasonló célzattal tanul- mányozták a budapesti árumintavásárt. A BESZKART vezetősége minden megtagad az alakuló BESZKÁRT sző kereskedelem védelme érdekében a Fővárosi Hirlap több ízben felhívta a figyelmet arra a szövetkezeti tervre, amelyet egy hármas érdekcsoport akar megalapítani a BESZKÁRT alkalmazottainak szö- vetkezetbe tömörícése céljából, azzal a merész ki- vánsággal, hogy a hitelre vásárolt árukért a BESZKART az alkalmazottak fizetéséből hivatal- ból vonja le a részleteket. A kereskedelmi érdek- képviseletek természetesen élénken tiltakoznak a terv ellen, amely ebben a formában nem is valósul- hat meg. A BESZKÁRT igazgatósága legutóbbi ülésén foglalkozott ezzel a szövetkezeti tervvel és kimondta, hogy a szövetkezetet nem tekinti a BESZKÁRT alkalmazottai körében megalakult in- tézménynek, mert tagjai nemcsak a BESZKÁRT- alkalmazottak lehetnek és mert az alapítók a BESZKÁRT szolgálati szabályzat 38. §-ában kife- jezett rendelkezése ellenére a kereskedelemügyi mi- niszter előzetes engedélye nílkül alapították. Ebből az okból kifolyólag az igazgatóság úgy határozott, hogy a hozzá a kereskedelemügyi miniszterhez való felterjesztés végett benyujtott alapszabályok tekin- tetében állást nem foglal és bejelenti a miniszter- nek, hogy a szövetkezetnek azt a kívánságát, hogy követeléseit az alkalmazottak illetményeiből hiva- talból vonja le, nem teljesítheti, A Dreher—Haggenmacher—Első Magyar Rész- vényserfőződe Rt. a napokban tartotta meg Metzler Jenő dr. elnöklete alatt rendes évi közgyűlését a Magyar Országos Központi Takarékpénztár tanács- termében. A közgyűlés a zárszámadások megálla- pítása után 3.60 pengő osztalék kifizetését hatá- rozta el és a szelvények folyó hó 5-től kezdve a MOKTÁR-nál és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknál váltatnak be. Tisztitörongy és Textilhulladék kit. Budapest, XIV., Francia-út 46, lefon: Tisztítórongyok legjobb kivitelben ! 96-1 75 Í 96-1 75. Az elegáns világ fogasa egyedárusítója DIÓSY JÁNOS Budapest, VII., Rákóczi-út 24. --- Page 390 --- SÖVAÁROS [RIAP Budapest, 1935 december 4. VRZTÁVZD BTO fűlyos károsodás éri a fővárost az iszapgázosító berendezés halogatásával Järvaänyosan elszaporodtak a közmunkák kiadása ellen beadott fellebbezések A — csütornaiszap-elgázosító úgylátszik döntése na feljesen elaludt. mn lehangol arról volt ipar és bár eleinte fordul álláspontja megváltoztatására főváros még sem tette m építési ügyosztály: vegé, me iten 1 ebben a an eredeti állás- a munkálatok vihető pontját : és álas. kette keres. okokból 1este: ísa ndy k véleménye, nem hog yalások útján le mert g ásos felterj eredmény ner remélhető. A feliratter: ért. félre- tett de a kívánatos szóbeli tárgyalások sem kezdődtek meg mind a mai napig. A városházán az annyira el an rontv iserlete: amely a főváros älläspontj érvényre jutt tását célozza, ebben a perc meddőnek bizony A főváros ezi zosító prob- egyelőre pihentcti ja, amíg ked- légkör ala ki er több eredmé- nyével veheti [/ át. Lehet- ségesnek tart kelt válla- latok egyi kezdemé- lépés fővárc már sem érdéssel, mert különböző célzatos . beállításban; igyekeznek : szere- peltetni az általa előterjesztett jat slatokut és hireszte könnyen megtörtenhet, hogy ezek a k újabb tápot nyernek esetben, ha a fő- város az ügy megold äbb — szorgalmazza. Annyi tény, hogy a csatornaiszap-gázosítás meg- valósítás x — elhúzódásá a főváros — erősen károsodik, mert hiszen kimutatták és szakértők megerősítették, hc évente 150—180.000 pengő megtakarításra, illetve több bevételre lehetne szert tenni, ha az iszapgázosítást bevezetnék. Most már a második év mulik el, ezt a tervet először komolyan felvetették, illetve a megvaló- Kora tavasszal megkezdődik Kälmän- téri kór ázépítke sfőváros között a Kálmán-téri ári telek Tisza irányuló állott be, jelentős hozza. a főváros telek által Napított ennélfogva 3,415.320 pe ngöt jan fel, gyszögölenként 360. pengöt a szó- területér Város forgó szett a Az OTI ajánlata már meg is s a városrendezési ügy- akbizottság elé v a te- Az OTI átirata sürgő: ntést telken kora tavasszal mg akarja in- pítkezést. mert a ditani a kórhá Teljes erővel folyik a balatoni műút építkezése. A fővá: 08 ez évi , útépítési programjának egyik leg- se lentösebb alkotása az új balatoni műút budapesti építé: A munkálatok ır egy hónap óta teljes lendülettel foly az útvonal há- zelv amire Aa van szükség, mert a ztendő forgalmát már itt akarják lebonyo- rom jövő litani. A Viz- olatban Ujevre elkészül a második Duna-alagüt, müvek rekonstrukciös munkälataival kapı épülő második Duna-alagút befejezéséhez dik. Hétfön jelentették Morvay Endre ta nak, hogy 1936. január 1. napjára a fúrást teljesen befejezik, A rendkívüli felkészültséget és óvatos- got igénylő műszaki munka gépies pontossággal folyik, s teljes bizonyítékot szolgáltat a magyar mérnökök kivälösägära, Uj versenytárgyalási kiírások A polgármester versenytárgyalást hirdet: , Pályázni lehet ponti Műszer- gy szá állít sára íráruk lehe cember 17-én d. e. 10 6 osztályon Ben szállítására az üzemek ré december 16-án d, 10 óráig a vár: tályon Ecset, kefe és lószőrseprő szállítására a hivatalok ré- széfe 7-én d, e. 10 óráig a város- Pályázni lehet december gascaság s sítá. programmba vették. a hely- az, hogy a főváros a semmi bb lépést nem kezdeményez, hanem — bevárja, amíg ügy tovább érik és más oldalról sürgetik | a probléma újbóli napirendre tűzését. | X | A csatornaépítési ügyösztályt egyébként most inkább foglalkoz mely az angyalföldi új csatorna ja egy másik bonyo- vattyú- sokkal dalom, ) telep létesítése körül támadt. Már az elején kez- dödött ennek a közmunkänak a bonyolodása, ami- | kor az Áll tékes szakbizottság a munkák välla- | tekintetében nem fogadta el az ügy- hivatalos előterjesztését és a Hajnal Imre a Fejér és Dános cégnek juttatta a Ekk előrelátható volt, hogy fellebbezik. n különben is, mint már erre valósággal — fellebbezési körül. Minden második vállalatbaadás ellen fellebbezéssel élnek a verseny- lemaradt cégek, ezzel is dokumentálva azt a sajnálatos tényt, hogy milyen elkeseredett kon- irrencia dúl az iparban a közmunkák elnyeré- rt, Az ilyen fellebbezéseknek a köz szempont- | | | ezt a döntest Az utöbbi | | j időt ör — rámutattunk, közmunkák töbi járvány dúl a ben | jából is súlyos hátrányuk van, mert a panaszok jogerős eldöntéséig a munkálatok nem — kezd- hetők el. Az angyalföldi csatorna szivattyútelep | szóbanforgó munkálatai ellen, amelyek az épít- mények — vállalatba vonatkoznak, a Sku- | teczky és Bóray cég és a Pittel € adott be fellebbezést az ipar: miniszterhez. Most ismét hetek, esetleg hónapok fognak eltelni, amíg a fellebbezésben a jogerős döntés megtörté- nik és addig a munkálatok el sem indíthatók. Ilyenformán nem okoz zavart az a körülmény sem, hogy a csatornaszivattyútelep különböző gépi | berendezéseinek szállítására és felszerelésére kiírt pályázati határidőt két héttel meghosszabbították. Brausewetter cég Az érdekelt gépgyárak közölték, hogy az eredeti határidőre nem tudnak elkészülni —kalkulációjuk- | kal, ezért a polgármester december 10-ig hosszab- bította meg az ajánlati határidőt. Tej | 16 ti intézi 10 órá eng o vastemezek szállítására n KÁRT het december 10-én d, e. 9 óráig a B! gánál. Versenytárgyalási megbízások A mult héten tartott n J szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cé 3282. Pengőért. telepén v6 cégek kapták heton- és elhelyező mun- 4.817 pengőért munkálat: kat a követke 1öld. szállítását: Va endákat árusító rt Üveges n Központi fű si aA 6 pengőért Vízvezetéki és csatorn S Izor 7587 pengőért Mázoló munkát: Németh József 1331 pen 1 | Padlöburkol, ia magyar h6zagmentes padlógyár 2835 vonó munká agyar Felvonó és Gépgyár 3057 | pengőért ép, olcsó, jó KERET csax a POotlák-féle lehet Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. r: VII, Almässy-ter 2. Telefonszám 33—4—62 A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSO EMIL Kiadja: FŐVÁROSI HIRLAF lapkiadóvállalat | Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában | Felelős vezető: | NEDECZKY LASZLO igazgató TRAUB ODON aszfalt, szigetelő, tetötedö vállalata Rezső-tér 3. Telefon : 41-1-65 Budapest, X., WSARERENENENEEAUZERUSSURONHENNNDEUNNAADANDANRRNEDENG a A OPTIKAI CIKK HI MIKES es BRAUN [7 3ANI RAKTÁRA H Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképvi e " BUDAPEST, VI, PODMANIUZKY-UTGA 27. SZÁM a körút sarok) Tele: H [I me; at HEGYE SÁNDOR építőmester Telefon: 54-6.60 — Budapest, II., Gyorskocsi-u. 10, Gavora Zsismond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Teleion 562-47 FANGSALY FERENC zp. fűtés, vízvezeték, csatornázás és egészségügyi berendezési vällulkoz6 E udapest, XI., Horthy Miklós út 80 an ; 59—4—88 Mihálka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. PAULHEIM LENARD SPITŐMESTEP ROTTENBILLER.U. éb. ——— TEL. : 351— BUDAPEST, VII., Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII., Eaross-utca 82. Teleton: 40-8-54 SZELVESZEER [LAJOS Egészségügyi berendező, központi fűtés, vizvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Bäthory-utca 23. Telefon: 248-72. Gyári lerakat Telefon: 411-31 NYULASSY JÓZSEF Bpest, IX., Dandár-u. 24. Vállal új és rég! fektetést és mindenféle padozat munkát a legolcsóbban. BALOGH GYORGY cse vizsgázott tetőfedő mester VADASZ GYURA mozaiklasgyára és építési anyagrelepe LL Budapest, III., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46. Telefon: 62-9-06. Budapest, 11., Olase-fasor 31 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betonépítési vállalkoz ó, kövezömester Budapest, IV., Petőfi Sandor-u. 16. Tel. . $97—85 ORDATIC a tökéletes auföpneu Föeldrusitds ı BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTCR 9 --- Page 391 --- Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE .... . . 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . , 12 PENGŐ EGYES SZÁH ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 50. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Libák az Andrássy-úton A háború alatt, amikor az osztrák had- vezérek az egyik vereséget a másik után inkasz- szálták, még bőven akadtak olyan pesszimisták Budapesten, akik keserűen göhajtottak fel: meglassátok, lesz még idő, amikor libák fognak legelni az Andrássy-úton. Hála a Mindenhatónak és Budapest önkormányzatának, ez az idő nem következett be és nem is fog bekövetkezni, mert a magyar székesfőváros szebb, mint valaha, be- csületesebb, lelkesebb tempóban fejlődik talán, mint bármikor. Közben az anyagi viszonyai is rendben vannak, vagyona csak növekedett, häz- tartasaban pedig, ha pillanatnyilag van is némi hiány, ennek eltüntetésére kész tervek és kész ígéretek vannak a polgármester kezében. Hogy pedig nem jutottak el a libák az Andrássy-úti legelőre, annak egyetlen magyarázata van, és ez az, hogy józan taxarékossággal, de nem zsugori- sággai gazdálkodott a haborü befejezése óta mindenkor a magyar székesfőváros vezetősége. Egy cikket olvastunk e héten, amelynek nyoman megborsódzott a hatunk, mert éreztük, láttuk, hogy a háború pesszimistäinak igaza volt, ha olyan ortodox pénzügyi igazgatók, mint a cikk íroja, vehették volna kezukbe Budapest székes- fővaros gazdálkodásának és fejlődésének irányí- tását, akkor igenis, már régesrégen libák legelné- nek az Andrássy-úton, Az a gazdasági ortodoxia, amelynek sötét fellegeit a cikk írója, a bámula- tos "Teleszky-imitátor, szinte hétről hétre föl akarja vonultatni Budapest egére, régen megölte volna ezt a várost és ma már a rákoskeresztúri temető a Käroly-kaszärnyänäl kezdődnék. A költségvetési vita lezárása után már vár- tuk a Teleszky-imitätor jelentkezését, aki hál" Istennek, ezúttal is csak a fekete ólombetűkön át hirdetheti hátborzongató elméleteit. Ezekkel az elméletekkel nem azért foglalkozunk, mert vitat- kozni akarnánk velük, hiszen nincs ebben a vá- rosban egy lélek sem, aki a zsugoriság demagó- giájahoz tanítványul hajlandó volna csatlakozni; de foglalkozunk velük azért, mert a magunk és a székesfőváros vezetőségének álláspontját semmi- vel sem lehet jobban megerősíteni és igazolni, mint ezekkel a —magán-jeremiádokkal. Azt mondja ugyanis kedvenc teoretikusunk, hogy: „Legyünk végre tisztában azzal, hogy a főváros deficitjét ki kell küszöbölni, hogy a főváros la- kosságát nem lehet semmiféle új adóval terhelni s a főváros adósságait nem lehet tovább szapo- rítani." Bevalljuk, hogy nem tudjuk megállapí- tani, miként juthatott el a cikkíró ehhez a konklúzióhoz, amelyet kétharmadban mi is el- fogadunk. Igenis, igaz az, hogy a főváros deficit- jét ki kell küszöbölni, aminthogy ebben senkinek egy pillanatig sem volt kétsége. Egy kis jóhisze- műséggel meg lehetett volna mingyárt azt is állapítani, hogy a polgármester már legalább ötvenszer rámutatott azokra a korlátokra, ame- lyekből ezt a jelentősnek igazán nem mondható deficitet, az öt-hat milliót, pótolni fogjuk. Az is tökéletesen igaz, hogy a főváros lakosságát több és nagyobb adóval sujtani nem lehet, De vajjon van-e ebben a városban olyan süket ember, aki ne hallotta volna a polgármester szavát, aki őszintén, nyiltan s a lehető leghangosabban az- zal kezdi minden felszólalását, hogy a főváros lakosságának terheit pedig szaporítani nem lehet és az szándékában sincs a világon senkinek, Egyharmadrészben azonban nincs igaza a zsugoriság nemtőjének. Budapest székesfőváros adósságait ugyanis mérsékelten, okosan, hasznos beruházásokra fordítva igenis, lehet és kell is szaporítani, Ez is benne van a polgármester programjában, aki bölcsen és elvitathatatlan igazsággal állapította meg nem egyszer, hogy a Tárgyalásokat folytat a főváros az állammal a forgalmiadókulcs megvältoziatäsärol Szendy Károly polgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a deficit eltünteteseröl, a státusrendezési javaslatrö: és a fő- város egyéb aktuális kérdéseiről A karácsony előtti hetek erőteljes munká- ban telnek el a budapesti városházán. Szendy Károly polgármester minden erejével azon dol- gozik, hogy lehetőleg már az új esztendő meg- kezdése előtt tiszta helyzetet teremtsen a szé- kesfőváros háztartásában. Erre vonatkozóan nagyfontosságú nyilatkozatot tesz a Fővárosi Hirlap mai számában. Ebben a nyilatkozatban képét adja azoknak a tárgyalásoknak, amelye- ket a kormánnyal folytat és amelyek között legnagyobb fontosságú a fővárosnak a for- galmiadókulcs — megváltoztsiésára — vonatkozó kérelme. Úgy ebben a kérdésben, mint minden más, a kormánnyal együtt megoldandó problé- mákban a kormány a legnagyobb megértésse viseltetik a főváros iránt. A polgármester tehát | Szendy Károly egyébként a Fővárosi Hirlap számára adott és itt következő nagyszabású nyilatkozatában rátér a főváros minden aktuális problémájára és teljes képét adja a főváros adminisztráció- jában folyó erőteljes munkának: — Legelső feladatunknak — mondottá a polgármester — a költségvetési hiány eltűnteté- sét kell tekintenünk. Nem akarom megismételni azt a sokszor hangoztatott felfogásomat, hogy a székesfőváros nem jutott volna mai nehéz hely- zetébe, ha nem követik egymást különböző intéz- kedések, amelyek ugyanakkor, mikor a főváros által ellátandó feladatkörök költségeinél nem apadás, hanem emelkedés mutatkozott, azt ered- ményezték, hogy megszokott jövedelmeink te- kintélyes részét elvesztettük. Ezek közül a ren- delkezések közül legsúlyosabban érintett ben- nünket a forgalmiadó elvonása, amely az egyre több területen bevezetésre kerülő fázisrendszer következtében észrevehető, sőt húsbavágó be- vételcsökkenéssel járt. Ezen a réven közel 10 millió pengő bevételi mutatkozik és valahogy úgy vagyunk vele, hogy mindany- nyiunkban, akik alaposan ismerjük a székesfő- város háztartási ügyeit, önkéntelenül felvetődik a gondolat, szabad-e szanálni akkor, amikor erre mem a közület rossz: gazdálkodása miatt van szükség, hanem végeredményben csupán azért, mert biztosnak látszó bevételi lehetőségeink megcsökkentek. Korántsem okoljuk mindezért a államot. Hiszen senki sem akadt közöttünk, aki kiesés hogy a kormány Budapest ü megvan ar kormány m örömmel számolhat be arról, nagy megértéssel — viseltetik iránt és így minden remény hogy a belügyminiszterrel, de a tagjaival folytatott tárgyalások is végered- ményben alapos megoldást hoznak. A polgár- mester amellett a maga hatáskörében is min- dent megtesz, a deficit eltüntetésére, így máris határozott szándéka annak elrendelése, hogy az vetési évben, vagyis 1936 Zaeval ve a költségv hen szereplő összes dologi kiadásokat öt százalékkal 2 Tolják, ami azt jelenti, hogy a jövőben minden kiadási té- telt csak 95 százalék erejéig lehet igénybe venni. Az ötszázalékos zárolásnak 2,800.000 pengő megtakarítás lesz az eredménye. polgármester tisztában ne lenne azzal, hogy az állam helyzete sem könnyű és ha kénytelen volt olyan jövedel- meket is igénybe venni) amelyek eddig más kö- zületet illettek meg, erre komoly oka volt, Mi belátjuk, hogy a székesfőváros boldogulása szempont- jából nem közömbös, milyen lehetősé- gei vannak az államnak és teljes mér- tékben bizunk abban, hogy velünk szemben ugyanezt belátja az állam is. A milliós főváros háztartási létalapjait nemcsak az állam érdekében is t biztosítani kell, mi- eszközéhez folyamodni vel pedig az adóemelés lehetetlen, nincs más megoldás, csak az, hogy a forgalmiadökules megváltoztatásával nagyobb bevételekhez jusson a főváros. Ebben az irányban a kormánnyal meg is indultak már a tárgyalások és öröm- mel számolhatok be arról, hogy a kor- mány is megértéssel viseltetik Buda- pest ügyei iránt. A mi jelenlegi deficitünk kiegyensúlyozá legalább 4 millió pengő össz egre Ez az összeg rendelkezés kormány hozzájárul a fő lani, ha a 1] fizetett államrendőrségi hozzájárulás 1 millió pengövel való csökkentéséhez, amellett pedi változ- tatja meg a forgalmiadó megc hogy ennek révén további 3 millió pengő bevé- teli szaporulatra számíthatunk. "Természetesen, székesfővárosnák vannak olyan feladatái, ame- lyeket megoldani kétségkívül kötelessége, de amelynek terheit egyetlenegy nemzedék elvi- selni nem tudja, egyetlenegy nemzedék vállaira rakni olyan terheket, amelyeknek előnyeit és ál- dásait majd a következő nemzedékek egész sora fogja élvezni, nem lehet. Íme, nem vitatkóztunk, csak mégegyszer és hangsúlyozottan elmondottuk a főváros polgár- mesterének és az autonómia összes pártjainak egyöntetű felfogását. El kellett mondani, hogy tisztán és világosan látható legyen, hogy itt csak egy exkluzív elme próbálja különállását bizonyí- tani, a vá egészével szemben. Az exkluzív elme számára nem mi, hanem a talmud ad bölcs taná- csot, amelyet mi igyekszünk udvarias formába önteni: ha ketten mondjá gy többet ittál (mondjuk a gazdasá ági tudományokból) a kelle- ténél, menj haza és feküdj le. Pedig nem csak ketten mondják neki. --- Page 392 --- 2 LÖVÁROS [RAP Budapest, 1935 december 11. amikor ezekről az életkérdést jelentő pénzügyi vonatkozású problémákról folynak a tárgyalások, : is törekszünk, hogy elintézzük az állam és a áros között fennálló egyéb financiális kap- csolatokat is. Hosszú megbeszélések fogják kö- vetni egymást, én azonban bizom abban, hogy miulán nemcsak a belügyminiszter úr, hanem az egész kormány megér- téssel kiséri a székesfőváros életét, e tárgyalások végeredménye az alapos megoldás lesz. Azt hiszem, nem kell arról beszélnem, hogy a békés úton való megegyezés egyaránt üdvére válik az államháztartasnak és a szekestőva- rosnak. A polgármester ezután munkatársunk kér- désére a státusrendezési javaslatokról volt szí- ves nyilatkozni. — Ugy terveztük, — mondotta — hogy a státusrendezési javaslatokat mindennél sürgő- sebben letárgyaljuk, mert magunk is érezzuk, zigazgatási személyzet és az üzemi zottak egyaránt várjak az új rendelke- zések életbeléptetesét, amellett azonban a legkö- zelebbi jövő szemponjából is fontos a javaslatok elfogadása. A státusrendezési javaslat különben kitejezetten a szanálással összelüggő intézkedés és mint ilyen, a fopolgarmester ur hatáskörébe tartozik, akinek szuveren joga: mikor és milyen körülmények között kívan azzal foglalkozni. Minthogy a főpolgármester úr ezidőszerint köny- nyebb természetű betegsége miatt nem járhat be hivatalába, természetesen mindaddig, amíg ő az ügyek vezetését újra át nem venetı, szóba sem jonet bármilyen, a szanálási komplexumba tar- tozó ügynek napirendre tűzése, Utasítására mi már korábban elkészítettük az általa kívánt javasiatokat és azokat átkúl- döttük hozzá. Erről az ügyről különben, minthogy nem az én hatáskörömbe tartozik, nyilatkozatot nem te- hetek. — Mi mostanában nagyjelentőségű folyó- ügyekkel foglalkozunk. Mindenképpen szeretnok, ha az új tanberleri szabalyrendeieiet a legkoöze- lebbi negyedkor, tehát jeoruár elsején életbelép- tethetnok, s erre meg is van minden reményünk, mert a fopolgármester úr, értesülésem szerint, a jövő hét valamelyik napjára közgyűlésre hívja össze a törvenyhatósági bizottságot és ennek az ülésnek egyetlen naprendi pontja a lakbérleti szabályrendelet-t zet megvitatasa lesz, — Erősen foglalkoztat bennünket ezenkívül a jövő esztendő tolyamän lebonyolításra kerülő út- és csatornaépítési program. wgyreszt az a körülmény, hogy a törvényhatósági bizottság hatarozata szerint a jövőben fokozatosan ki kell küszö- bölni a főváros makadámútjait, másrészt az újonnan kialakuló városrészek, így nem utolsósorban a XI. kerület nagymérvű fej- lődése igen sokirányú munkásságot követel meg mérnökeinktől. Angyalföldön és Lágymányoson lesz- nek a legköltségesebb és legnagyobb körültekintést igénylő munkálatok, az előbbi területen az új szivattyútelep felállí- tása és berendezése, az utóbbi helyen pedig a Horthy Miklós-híd közvetlen és távolabbi környé- kének csatornázási és útépítési teendőivel kap- csolatban. Mo: Ugyanígy sok dolgunk lesz a városrende- zést illetően is. Obuda elkészült szabályozási terveit, ha egyszerre nem is, de több esztendő programjába beállítva, életre kell hívnunk; fog- lalkoznunk kell a Fővárosi Közmunkák Taná- csának működésével párhuzamosan a Madách Imre-sugärüt és az Erzsé- bet-sugárút megnyítási kérdéseivel és természetesen nem szabad elhanyagolnunk a Tabánra vonatkozó elképzeléseket sem. — Tanügyi vonatkozásban a jövő esztendő nem fog sok új munkát"adni, A költségvetéspen biztosítottuk ugyan több külterületi polgári is- kola és gyermekotthon felépítését, tovább fogjuk folytatni a szociális jellegű tanintézetek életre- hívását is és különös súlyt helyezünk arra, hogy i ányú szakképzés továbbfejlődjék; meg- szükült anyagi lehetőségemk miatt azonban nagy általánosságban mégis csax arra törekszünk, hogy mindenképpen fenn tudjuk tartani ísko- láink eddigi színvonalát. — A közélelmezési feladatok, az elmúlt pár esztendőkhöz képest egyre nagyobb mértékben helyezkednek előtérbe. Ez természetes, mert sa- ját bőrünkön tapasztaljuk, hogy az országnak aszályos esztendeje volt és ezt a körülményt az üzleti spekuláció mindenképpen igyekszik kiak- názni a maga javára. Egyebet nem tehetünk, csak annyit, hogy élénk figyelemmel kisérjük az áruk felhozatalát és az árak kialakulását és saját intézményeinknél is igyekszünk a legelső- rendű tömegélelmezési cikkekből olyan készlete- ket felhalmozni, amelyek révén egyrészt — biztosíthatjuk a legszegé- nyebb néposztály szükségleteinek fede- zését, másrészt letörhetjük a speku- láció túlkapásait. Közélelmezési intézményeinket egyébként tovább modernizáljuk és bővítjük. A sertésközvágóhidon aligha kerülhetjük el az export szempontjából olyannyira fontos központi zsírolvasztó-berende- zés felállítását, emellett azonbar elodázhatatla- nul szükséges az is, hogy a hütőházak befogadó- képességét növeljük. Az errevonatkozó munká- latok egyébként már hónapok óta folyamatban is vannak. — Szociális akcióink a megszokott hatalmas keretek között folynak. Pár hét mulva újból megindítjuk a szellemi szükségmunkaakciót és na- gyon szeretnénk módot találni arra is, — nem is módot, hanem fedezetet — hogy fizikai szüksegmunkät is in- díthassunk és ennek révén pár ezer nagycsaládú munkanél- külit szerény kenyérhez juttathassunk. — Közegészségügyi teren, a legutóbb felvett 21 millió pengős beruházó kölcsön terhére, egész sereg beruházást végeztetünk el. Rövidesen megnyilik a rádiumkezelésre berende- zett Bakáts-téri intézet, az Uj Szent dános-kórház — területén — épülőfélben van az új női osztály és nemsokára eltünnek a Szent László-kórház állandójellegű épületei közül a teljesen elavult, lebontásra már régen megérett fabarakkok is. Ugyancsak a beruházó kölcsön ad fedeze- tet a Rudas-fürdő modern kiképzésére, s a vele kapcsolatos gyógyszálló felépítésére. Kora ta- vasszal itt is elkezdődik a munka és bizunk ab- ban, hogy ez a páratlan forrásokkal rendelkező fürdő újból való megnyítása után egy-kettőre a legkedveltebb intézményévé válik a fővárosnak. — Egyszóval: dolgozunk a szebb és jobb jövő kiépítésén. Óbuda a római kor emlé- kemek kinesesbányája Beszélgetés Nagy Lajos egyetemi magánílanárral, az Aguincumi Múzeum igazgarzójával A napilapok most jelentették, hogy a Ferenc József koronázási jubileumi alapítvány tudományos díját a zsüri egyhangúlag Nagy Lajos dr. egyetemi magántanárnak, az Aguincumi Múzeum igazgatö- jának ítélte. Megoldandó feladat , Magyarország történelme a honfoglalás előtti időben, különös te- kintettel a római korra" volt. Es talán elöszö dult elő az, hogy bár a díj egyáltalán nem megve- tendő összeget tett ki, mert hiszen összege 2000 pengő, Nagy Lajoson kívül más komoly pályázó nem akadt. A pályamű bírálatát egyik legnevesebb történetbúvárunk: Alföldy Endre dr. egyetemi pro- fesszor végezte, aki a döntőbizottság elé terjesztett szakvéleményében a legnagyobb elismeréssel emlé- kezett meg az Aguincumi Múzeum tudós igazgató- ljának prominens érdémeiről és tudományos felké- szültségéről. A Fővárosi Hirlap munkatársának al- kalma nyilt Nagy Lajos dr.-ral ibeszélgetést folytatni azokról a folyamatban lévő ásatásokról, amelyeket ezidöszerint is az ő közvet- len felügyelete mellett végeznek a főváros terü- letén, — Ásatásaink esztendők — sora óta állandóan folynak — mondotta, s bár meglehetősen szerény anyagi esközök állanak csak rendelkezésünkre, a mutatkozó eredményekkel nagyon meg vagyok elé- gedve. A feltárások nyomán megállapítható, hogy a római korban, majd a rt követő ké- sőbbi századokban, a mai II. kerület helyén virágzó élet uralkodott. Napról napra előfordul, hogy Őbudán egy-egy ki- sebb városrendezési munkával kapcsolatban ősi építmények köveibe ütközik a csákány, bizonyíté- kául annak, hogy bár Aguincum csak a római légió katonai állomása volt, mégis Pannónia jelentősebb gócpontjához tartozott. — Kevesen tudják, hogy a legutóbbi hónapok- ban Öbuda területén egy újabb amphiteatrum fel- tárási munkálatai kezdődtek meg. A Nagyszombat- utca, Pacsirtamező-utca és Viador-utca által hatá- rolt köralakú területről van szó, amelyen az ásatá- sokat csak nemrégiben kezdhették meg, annál az oknál fogva, mert az itt álló düledező viskók kisa- játítása és lebontása csak ekkor vált lehetővé. Egyelőre még a munka kezdetén vagyunk, mert rendkívül nagymennyiségű földet kell elszállítani, máris kibontakoznak azonban a római- kori építmény hatalmas méretei. Az eddigi jelek után ítélve, ez az amphiteatrum 16- nyegesen nagyobb, mint az aquincumi római telep közvetlen közelében lévő cirkusz. De nemcsak itt folynak a mult emlékeinek feltárására irányuló munkák, Az óbudai református templom előtt hú- zódó Kälvin-utcäban csatornafektetési munkálat közben hatalmas — méretű székesegyház nyomaira bukkantunk, amelynek azokat a részeit, amelyek a területet határoló, használatban lévő építmények sérelme nélkül felszínre hozhatók voltak, — feltártuk, — Most különben nagyszabású lehetőségek előtt állunk. "Valószínüleg rövidesen sor kerül Óbuda szabályozási terveinek valóraváltására és ezekkel a munkálatokkal kapcsolatban egészen bi- zonyosnak látszik, hogy kutatömunkänkat újabb eredmények fogják gazdagitani, Azok az éredmé- nyek, amelyek a közelmult esztendőkben az ásatá- sok nyomán mutatkoztak, könnyen valószínűsítik azt a feltevést, hogy a föld mélyében még igen sok és igen nagy érték rejtőzik, éppen ezért az ásatá- sok folytatása tudományos és kultürszempontböl egyaránt kívánatos, Elég, ha utalok arra, hogy a Kórház-utcában felszínre került cella tryehora, a nemrég megtalált viziorgona stb. mind olyan érték; amilyennel kevés ország dicsekedhetik. "Természe- tesen a régmult idők minden emlékét nem fogjuk tudni napvilágra hozni, mert az egész városrészt nem dülhatjuk fel, mindenesetre arra törekszünk azonban, hogy a lehetőség szerint a különleges ér- tékeket feltárhassuk és ezekkel gyarapíthassuk hajdankori történelmünk adatait. Szép Heléna, Plinchard trombitás és a Cigánybáró karácsonya A karácsony szent varázsával közeledik felénk. A szíveket az ajándékozás gondolata melegíti, de a másik oldalon ott áll megcsappant lehetőségével a - pénztárca, amely gátat állít a szív hajlandóságai elé. Ez a harc azért valahogyan úgy alakul min- dig, hogy a szív győz a küzdelemben és a költ- ségvetés kitágul, hogy az ajándék beleférjen. . így történt ez most a Budapesti Népszinházi Nyugdijintszet-ben is, amely a napokban azért ült össze, hogy a régi Népszínház nyugdíjasainak ka- rácsonyi segélyéről határozzon. Hogy a nehéz Viszo- nyok között miképpen sikerült ezt a kérdést az idei karácsonyra megoldani, arról 1lovszky János, a Nyugdíjintézet elnöke a következőket mondta a Fővárosi Hirlap munka- társának: k | | — Örömmel ujsägolhatom, hogy a karácsonyi segélyek dolgát sikerült megoldanunk. Minden in- tézkedés megtörtént, hogy a Népszínház nyugdíja- sai december 16-án és 17-én kézhez kaphassák a segélyösszegeket. Még pedig nagyon szép összege- ket, úgy, hogy boldog karácsonyuk lesz a nyugdíja- soknak az idén, Helyzetük, egészségi állapotuk sze- rint gondoskodtunk róluk, nagy szeretettel, gyön- géd figyelemmel, hogy karácsonyra örömet szerez- Zünk a művészeknek, akik — nagyon kevés ki- vétellel — öregségükre mind szegényen élik le napjaikat. Annak a néhány kivételnek is, aki rendezett viszonyok között él, vagy pláne fehér hollóként jómódban van, juttattunk valamit, inkább figyelemből, mert az ajándék mindig jól esik, — Kedves, a letünt boldog időkre emlékeztető ne- vek vannak ezen a karácsonyi listán: Pálmay Ilka, a legszebb Szép Heléna, Szirmay Imre, a felejthetet- len Plenchard, Lili szerelmes trombitása, — Pintér Imre, Nyárayné, Nárciszné, Wienedich, az örökem- lékű Cigánybáró, Veröne Margó Celia, az egykor hódító Saffy, Lubinszky, a legöregebb nyugdíjas, aki, hosszú betegségére való tekintettel, dupla ada- got kapott. — De segélyben részesültek a kegydíjasok is, akik sohasem fizettek be a nyugdíjpénztárba, így Ledovszky Gizella, Tompa Kálmán, aki Szombat- belyen él és Zilahy Gyula, a híres Zsüle, aki immár nyolcvan éves. — Megajändekoztuk Devecisné Harmath Ilonát és Littkénéőé Komáromy Mariskát is, akik segélyre nem szorulnak, mert jól mentek férjhez. Ezt lehetne mondani Szirmay Imréről is, aki megcsinálta azt a | csodát, hogy mindig rendezett viszonyok között élt. Az ő külön takarékossági rendszerével olyan müv6- sze tudott lenni az életnek, mint a színpadnak. 4 ® --- Page 393 --- 1 Budapest, 1935 december 11. A HEV tarifájának rendezése csak az egész közlekedési politika reformja keretében oldható meg Tarifális kooperáció a MÁV és a HÉV között Közgyűlési teremben és ujságokban, javasla- tok, tervek és panaszok formájában állandóan napirenden van a — Hév. tarifája. Ez a folyamat azóta erősödött meg, amióta a BESZKÁRT átvette a Hév-et Nem mintha azóta megdrágult volna a tarifa, hanem mert közelebbről látszik megvalósít- hatónak valamilyen megoldás lehetősége, másrész- ről az egyre nehezebbé váló gazdasági viszonyok, a pénztelenség miatt a közönség nehezebben fizeti a tarifát, mint azelőtt. De napirenden tartja a kérdést a Pestkörnyéknek mind jobban szervezett fellépése is. Ennek a legforróbbá lett közlekedési problé- mának megvilágítására kérdést intéztünk Veress Gábor dr. MAV igazgató, fővárosi bizottsági taghoz, aki nemrégen a Fővárosi Hirlap hasábjain az egész közúti közlekedésünk legfőbb elveit ismertette fel- tünést keltő, érdekes nyilatkozatában. — Mi a véleménye a Hév.-tarifa körül jelent- kező különböző tervekről és kívánságokról? — kérdeztük. — A Hév.-tarifák tekintetében — volt a vá- lasz — a forgalmi, statisztikai és a bevételi ada- tok alapos ismeretének hiányában mindenféle nyiltkozatok — akármelyik oldalról is jöjjenek — könnyelműségnek tekinthetők. — Hogyan lehetne a különösen sürgető kívánságoknak eleget tenni? — volt a további kérdésünk. — Igen nagy a valószínűsége annak, — fe- lelte Veress Gábor — hogy a Hév. díjszabása kérdésében minden jogos igényt kielégítő, parti- kuláris megoldást nem lehet találni és elfogad- ható megoldást csak a BESZKÁRT egész tarifa- politikájának komplexumában kell keresnünk. — Es mi a véleménye a tarifa szemszógé- ből nézve a Hév. megváltásáról? — Eltekintve attól a tulajdonképpen túl- haladott, de állandóan előráncigált kérdésről, — hangzott a válasz — hogy helyes volt-e a Hév. megváltása vagy sem, és függetlenül erre a kér- désre adható választól, az egész székesfővárosi közlekedés egységesítése egy kézben alkalmat és lehetőséget ad a Hév. díjszabási problémájának a megoldásához is, ami pedig enélkül az egysé- gesítés nélkül aligha lett volna lehetséges. Tehát használjuk ki azt a kedvező helyzetet, hogy köz- lekedésünk egy kézben van. — A BESZKÁRT és a Hév. egy kézben vannak, de vajjon Budapest, továbbá a vele szorosan összefüggő környék egész közlekedési komplexumának rendezésében nem kell-e szá- molni a MÁV és a HÉV bizonyos kooperáció- jával is? — volt az utolsó kérdésünk. — Ami a Hév.-kérdés tarifális oldalát illeti, kaptuk meg a választ — A MÁV és a HÉV között bizonyos tari- fälis kooperációt el tudok képzelni, és megvalósíthatónak tartok olyan megoldáso- kat, amelyek a közönség igényeit kielégítik, anélkül, hogy a két érdekelt üzemnek különösebb megterhelését okozná. Ilyen megoldások — mert több is van — részleteiről annál kevésbé nyilat- kozhatnám, mert a MÁV tarifapolitikája a köz- lekedési minisztérium főhatóságának lévén fenn- tartva, ennek a főhatóságnak előzetes hozzá- járulása nélkül nyilvánosság előtt egyik meg- oldás sem volna tárgyalható. Véget vet a főváros a kültelki építkezéseknek A rengeteg kihasználatlan közmű rontja az üzemek rentabi ását = Elutasították végleg a szigetmonos- tori gazdák túlzott kisajátítási igényét Néhány hét óta a föváros üzemi ügyosztályá- ban érdekes kimutatásokhoz gyüjtik az anyagot. A — Vízművek, a Gázművek és az Elektromos Művek készítik ezeket az összeállításokat egy polgármesteri rendelet alapján, amelynek célja pontosan megállapítani ezt, hogy a három nagy- üzem hálózata milyen mértékben gyarapodott az utolsó esztendőkben. Negyediknek — csatlakozik hozzájuk az út- és csatornaépítési ügyosztály, amely viszont a kiépített útvonalakról és az újonnan fektetett csatornahälözatröl ad Össze- foglaló képet. Morvay Endre dr. tanácsnok, az üzemi ügyosztály vezetője, erről a munkáról a Fővárosi Hirlap munkatársát a következőkben tájékoztatta: — Már hosszabb idő óta tapasztaljuk, a főváros külterjes fejlődése óriási feladatok elé állítja üzemeinket és közülük egyesek alig képesek a [felmerülő szükségleteket kielégíteni. Voltaképpen a háború után bekövetkezett általá- nos elszegényedés volt az oka annak, hogy a város fejlödése a messzefekvő — periferiális kerületeken indult meg, mert egyrészt ott olcsóbbak voltak a telkek, másrészt a családi ház és a kertes ház- építő irányzat mindinkább előtérbe került. Tizenöt esztendeje tapasztaljuk azt, hogy Budapest belterülete mindinkább elnépte- lenedik és a fővárosba állandóan beszivárgó vidéki lakosság a város —centrumától , — messze telepdik le. Különösen a budai hegyvidékeken, szinte gomba- módra elszaporodtak a kisebb-nagyobb — települé- sek és a családi ház után vágyakozóknak az sem volt akadály, ha otthonukat gyakran több kilo- méter távolságban építették fel a már régebb idő óta kulturált területektől. Pár évig, amíg a peri- fériákon elszigetelten 5—6 házból álló építkezések voltak, ezek a települések nem jelentettek reánk semmi néven nevezendő terhet, de mikor már negyvenen-ötvenen kerül- tek össze, jelentkeztek a városi kultúr- berendezések utáni igények. Egymásután jelentek meg a deputációk, meg- indult a társadalmi szervezkedés, hogy utat, csatornát, vízvezetéket, villamos- áramot és gázt adjon a főváros, hogy ; , Ez a mind erőteljesebben megnyilvánuló óhajtás sok helyen konkretizálódott is, a nagy távolságok miatt azonban | a beruházott sokszäzezer pengő észrevehe- I tően megterhelte üzemeinket. | A helyzetet még súlyosabbá tette az, hogyha meg is csináltuk a nagy befektetést igénylő vezetéke- | ket, az új települések lakosságának fogyasztása | többnyire minimális, így j az általunk befektetett összegek amorti- | zálódása a normälisnäl sokkalta hosszabb | ideig tart. — Különösen a Vízmüvekre volt nagyon hát- rányos ez a külterjes fejlődés, amely nem egyszer alig megoldható feladatok elé állította az üzem igazgatóságát. A jobbpart és a balpart fejlődése között óriási differenciák mutatkoznak. Most ér- kezett be a Vízművek igazgatóságától az általunk bekért statisztika, amelynek adataiból megállapít- ható, hogy amíg Pesten 1920. és 1935 között az újonnan — lefektetett víz téki csövek — hossza 2096-kal emelkedett, addig a budai oldalon 45%-kal kellett emelni a vízszállító csövek hálózatát. Az Elektromos Művek kimutatása még nem érkezett Számos cikkben foglalkozott a Fővárosi Hir- lap a Vízművek fejlesztésével kapcsolatos ki- sajátítási ügyekkel. Miután a gazdákkal nem lehetett megállapodni, a kisajátítási ügy törve- nyes útra terelődött. Elsöfokon a főváros meg is nyerte a pert, de az érdekelt gazdák fellebbezéssel éltek. Most döntött a kereskedelmi miniszter az ügy- ben és teljes mértékben elfogadva a fő- város álláspontját, a gazdákat jogosulatlan kérelmük igényeivel elutasította. Ezek után a szükséges területek most már aka- dálytalanul a főváros rendelkezésére állanak, úgy- hogy a szentendrei sziget partjain a 25 méter szélességben kisajátított területsávon az új kút- fúrások gyors tempóban megindulhatnak. A Viz- művek fejlesztése egyébként az előírt program szerint folyik tovább. Ezidöszerint a káposztás- megyeri főtelepen és a II. számú átemelőtelepen Stalla. Lajos ‚Budapest, mos A ászár Út! ugyan be az ügyosztályba, máris megállapítható azonban, hogy ez az üzem Nincsen Un 2 súlyos helyzetben a külterjes fejlődés miatt, mint a Viz- művek. Ennek az a magyar ta, hogy a világítási hálózattal a közigazgatási ha- tárokon belül eső területet mindenképpen el kell látni és mivel a külterületeken lég- vezetékek vannak, az új települések csak annyiban jelentenek külön terhet, hog közutak mellett húzódó fégvezeték-háló- zatból az egyes házakig kell egy-egy, ren- desen rövidebb, kevés pénzbe kerülő, le- v t csinálni. már az adatgyüjtés és ebben a hónapban be- A Gázműveknél is folyik értesülésem szerint még terjesztik hozzánk az összeállított statisztikát. — A főváros vezetősége már hosszű idő óta aggódva figyeli, a mind erőteljesebbé váló kül- terjes fejlődést és elérkezettnek látja az időt arra, hogy minden jbajöhetö eszközzel gátat vessen annak. Az zemeinkre háruló rendkívül nagy költségek ugyanis károsan befolyásolják a közszolgáltatások árait. Az üzemek szociális hivatásuk mellett üzleti vál- lalkozások is, amelyeknél nagyon fontos a pénz- ügyi egyensúly kérd . Ha a normális méretű värosfejlödes folytán emelni tudnók a fogyasztást, önként adódnék az a lehetőség, hogy a régóta tervbevett árcsökkentésekre sor kerüljön, ebben a pillanatban azonban az a helyzet, hogy a szórványos településekhez kiépített ve- zetékek költségei hátrányosan befolyásol- ták az önköltségi árat, amely semmiképpen sem maradhat eddigi színt- jén, hanem emelkedik. — Érezzük természetesen más vonatkozások- ban is a külterjes fejlödés okozta nehézségeket. A közműhálózat kiépítésével egyidejűen utakat, csatornákat, közúti közlekedést, közoktatási in- tézmények és piacok létesítését követelik tölünk és mindez rengeteg sok pénzbe kerül. Helyzetünk általában nem könnyű, mert amennyire kívánatos a közület szempontjából az üzemek szolgáltatásai- nak fokozottabb igénybevétele, annyira káros ez a jelenleg csak befekte- téseket követelő, de hasznothajtónak egy- általán nem mondható, óriási területeken megoszló värosfejlödes, Zsinórmértékül vehetjük azt a hogy a városiasodás csak akkor ha a települők igényei harmonizálnak a tulajdonában lévő ki űvek — érdekeivel. erönkkel arra kell enné ötletszerű fejl megállapítást, lehet célszerü, főváros Minden gva törekednünk, hogy az t tervszerű városfejlesz- áltsa fel, en képesek. üzemeink jövő fejlődés programmot, többet tudunk tés mert csak ebben az arra, hogy jóelőre elké útját jelölő céltudatos Ezen a réven kevesebb köl produkálni, s ha ez bekövetkezik, az lesz a vég- eredmény, hogy —közönségünk olcsóbban juthat a közszolgáltatásokhoz. A polgármester úrral való többszöri megbeszélés eredményeként k történnek ztés meg- rövidesen kezdeményező lépési a városrendezés värosfe, felelő tervszerű szabályoz. érdekében. Ebbe a munkába elsősorban a vezetésem alatt álló ügyosztály, továbbá az út- és csatornaépítési, meg a városrendezési ügyosztály kapcsolódik be és szoros együttm 1 I 8 minden tása érdekében. Elsősorban az építésügyi szabályzat módosítására gondolunk, de ennél semmivel sem tartjuk jelen- téktelenebbnek a telekpolitika széleskörű, állandó irányítását. A kereskedelmi miniszter is elutasította a monostori gazdák túlzott követelését A vízmű folynak jelentősebb építési munkálatok. tartalék- bővítéssel kapcsolatban az I. ámú alagútnál megkezdték a csövek szolgáló bakok betonozäsät, a vízszivárgások miatt egyes helyeken megrongálódott vakolat ki- javítását és az aknákba vezető lépcsőlejáratok készítését. Gyorsan folyik a II. számú alagút építése is, ahol már elérték a 600 méteres távolságot, ami- vel . ennek az alagútnak a fúrása is befejezést nyert. Ez a munka zavartalanabb volt, mint az előző alagút-fúrás, mert az építtetők kellő ta- pasztalatokkal rendelkeztek. Volt nap, i tíz méter hosszúságú —alagút-szakasz — ké A békásmegyeri új fögephäz, valamint a szent- endrei sziget keleti oldalán tervezett zépház épí- tése is előrehaladt. Ez utóbbi területen folyamat- ban van a szifóncsőcsatorna betonozása és a gyüjtőakna süllyesztése, --- Page 394 --- TOVAPOsi IAP Budapest, 1935 december 11. Szeivälasztjäk a Budapestről induló föut- vonalakon az autó- és a bicikliforgalmat zatos ülé rosfejle "glalkozik problé mák mban sor 1 is, idő- 08SZ- at gy tartottuk a. tőjét, úthálóz korlati m és csator Király Kálmán arranézve yek azok az elképzelé- Árosi forgalom igényeit m szerint — mondotta mind- jobban tolul a kérdés, hogy a főváros területért yék bb a vezető főfor gyorsi egyre römüforgalma, zni azzal, ismét an kell fr dés út- ályokat. ösíteni a rint miattuk tör nárosokat, k egy- közleke- környéket Buda- ű utakból részt s edé mód kínálkozik külön sítani a bi- , — ahol erre lófogatú művek ott is elterelik. Külön ! tehát haladni a járatú 2 biciklik a pedig egyedül ma- ijelölt ütteste: kívánnak lassan lehet ilyetén megosztá. rt c. sak közlekedési utak Megkérdeztük Király Kálmán tanácsnokot arra nézve is, milyen tapasztalatokat szerzett a gépjárműveket érintő csendrendelet életbe- lépése óta. A tanácsnok megállapította, hogy bár a tülkö lés egyes főútvonalakon való megszüntetésétől kezdve javult a gyalogjárók figyelme és óvatossága, e téren még mindig nincsenek kielégítő állapotok. Még ma is százszámra fordul elő az, hogy felnőtt emberek gondolataikba elmerülten és fittyet hányva minden hatósági rendelkezésre, keresztül-kasul jár- kálnak az úttesten, veszélyeztetve saját testi ép: güket és meglassítva a közlekedés iramát, Ezen a téren erélyes eszközökkel kell rendet teremteni és ugyanakkor, amikor kijelölik minden nagyforgalmú útvonalon az átkelőhelyeket, nyomban meg kellene büntetni azokat a gyalogjárókat, akik másutt akar- nak átkelni az utca egyik oldaláról a másikra. A jövő esztendő folyamán lebonyolításra kerülő jelentősebb útépítési munkákról ezeket mondotta Király Kálmán: Már az ősszel megkezdtük az óbudai alsó rak- part kiépítését és ezt a munkát tavasszal teljes erő- vel folytatni fogjuk, Ezenkívül nagy feladatok vár- reánk a XI. kerületben, ahol a befejezéséhez mindinkább közeledő új Dunahíd létesülése szükség- szerűen előírja részben a hídfő közvetlen környéké- nek rendezését, részben pedig azoknak a csatlakozó útvonalaknak megteremtését, amelyek az új fejlő- dést hivatottak szolgálni a főváros e részében. E munkálatok e etapja a Szent Istvün-üt kikép- e lesz, de természetesen sor kerül a bekötőútvo- alak megépítésére Az útépítőipar jelentős fog- lkoztatäsät biztosítja a farkasréti temető mögül amelynek életrehívása egészen kiinduló új útvonal, et fog megnyitni a budai | nak fejlödési lehető pségekben bővelkedő területei előtt. Az útépítésekkel párhuzamosan fognak ha- ladni a csatornaépítkezések és mert 1936-ban sor kerül az angyalföldi új szivattyútelep létesítésére is, ebben irányban nagyon sok munkára van kilátás. RLE ET AED EEE LN NAD SATA ET LTAL MEI MD LV AED ADB EM Hó- és jégcsuszamlás következtében a járdán bekövetkezett balesetért a bíróság megállapította a főváros felelősségét A most beállt aktualitást ad annak a bírói ítélet hozott a buda- pesti k törvénysz i bíróság Ehrli in a déli art dunai árd zenvede tt érülés fölytán 3000 pengő tt és annak megtérítését követeli a mert a havi: áról nem takarítot- tá elesés h dát a frissen esett ye J eg borította, Ezt a síkos jeget a fel áthatta, azon csúszott el. A felperesnő hó alatt peresnő nem szerint a főváros hóeltakarítási kötelezettségének nem tett eleget és a főváros hibája ‘az is, hogy a járdát a jégrétegtől nem lisztíttatta meg. A bívósá at ahol első fokon tárgyalták ezt a kár pert, a tisz íg a felperes: keresetének elutasitäsät kérte zal a megokolással, hog intetben eleget tett a hó- elta} i hogy a fr borította, az taga a. vette. Meg- indult A főváros hét tanut ított a ág elé, valamennyien a köztisztasági hivatal alkalmazottjai, akik eskü alatt vallották, hony a baleset helyén a járdát a havazás idejé: többe felseperték és megtisztították. Vallomásu- kat azonban a bíróság nem fogadta el, mert hiszen a tanuk tulajdonképpen a saját tényükről tet- vallomást és ha másként vallottak volna, akkor kötelességmulasztással vádolták volna meg. De kihallgatott a bíróság három érdektelen tanut is, akik viszont azt vallották, hogy a baleset színhelyén a eni jénréteg borította és a lehullott hótól a járda sztításával a hókaparók sokáig késedelmes! A, baleset egyik szemtanuja sze- rint a baleset színhelyén a járda nagyon síkos, csú- szós volt. Ezek után a járásbi ág megállapította tele önmagukat a főváros kártérítési kötelezettségét, Az ügyészség fellebbezése folytán az ügy a törvényszék elé ke- rült. Itt a bizonyf eljárást hivatalos irányban is kiterjesztették; Megkeresést int ek a meteoroló- giai intézethez, hogy adjon tanusítványt, milyenek voltak az időjárási viszonyok a baleset idején. A meteorológiai intézet közölte, hogy január 20-t6l 24-ig minden nap volt nappali olvadás, 25-től 29-i pedig nappal is kemény fagy volt, tehát nincs ki- zárva, hogy jemiár 20-án, a baleset napján a jár- dán jégréteg képződött, yszék előtt a tiszti ügyészség a fővá- rendelkezéseire hivatkozva, a kereset kérte azon az alapon is, hogy a fel azokat a fővárosi alkalmazottakat k akiknek a hibájából a baleset bekö a bíróság a főváros alkalmazottjá- 3 elöbb perelni Ha nak kártérítési kötelezettségét megállapítaná és a felperes a közalkalmazott vagyontalansága miatt | nem tudná h számára megítélt kárté tési követelést, csak ebben az esetben nyílik módja a felperesnek arra, hogy alperesként perrel támadja meg Budapı önségé a jogi érvel indokolás: t, még pedig érdekes, elvi 1. A sortartäsi kötelezettség dése szerint, mondja az bban az esetben nyerhet alkalma fővárosi tisztviselő hatósági funk- kárt az ügyfélnek. A peresített erről szó sem lehet, mert a járda tisztán- tartása nem tviselői köt-lezettség, mert ez a munka a fővárosnál állandóan alkalmazott mun- kásokat terheli. A hóeltakarítási munkálatokra kt- rendelt alkalmazottaknak tisztviselői utasítás nélkül is tudni kell, hogy a járdát tisztán és a járókelőkre veszélytelen állapotban kell tartami. A sortartási kö- telezettség csak tisztviselők által okozott mulasa- tások esetén nyerhet alkalmazást és nem akkor, ha a tisztviselői tuson kívül álló munkás mulasz- tásáról van szó. közben Törv. védett K. H. lámpatestekkel Nagy ärammegtakaritäs! Nagyobb fény! [KOMOR HENRIK-féle EWG Budazest, VII., Wesselényi-utca 59. Telefon . 41 - 4—76. ERMÉNYI ANTAL bádogos és szerelő mester BUDAPEST, IX.. TÜZOLTÓ-U, 33/B Telefonszám : 31—2—38 1 Konrád Pál PARKz-zITGYÁR KÖZPONTI IRODA : Budapest, Vl., Andrássy-út 6. Telefonszám : 16-5-58 s DOLGOZZUNK S sr TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ S FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII. Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-8.52 HÍREK Zs — A PÁRTBÓL Nagygyűlést tartottak az Uj-Lipótváros probl6- mäiröl. Az Uj-Lipótváros problémáinak megbeszé. lése céljából a Nemzeti Egység Pártjának V. kei leti szervezete mintegy félezer fönyi résztvevővel nagygyűlést rendezett hétfön este a Lipótvárosi Társaskör helyiségeiben. A gyülésen megjelent elő kelő közönség soraiban voltak Bessenyei Zénó, a Közmunkatanács elnöke, Dési Géza dr. fővárosi bi- zottsági tag, Usetty Béla dr., a BESZKÁRT elnöke, Papp Sándor vezérigazgató, a székesfőváros közle- kedési ügyosztályának képviseletében Me, István műszaki főtanácsos, az V. kerületi e! ság megbízásából Vadon Géza h, elöljáró és még sokan mások, A nagyzyüűlésen Krompaszky Miksa pártelnök mondott megnyitót, majd Dunay Béla elő- terjesztése alapján a nagygyülés határozati javas- latot fogadott el, amelyben kimondották, hogy sür- getik az Uj-Lipötväros villamos- és autóbuszközle- kedésének a követelményeknek megfelelő módosí- tását, kérik, hogy a Markó-utcai gimnáziumot he- lyezzék át az Uj-Lipótváros területére, zintén sürgetik egy új postahivatal felállítását és egy rendőrőrszoba létesítését és végül, hogy több kereszt- utcát oly irányban nyissanak meg, hogy azok a vá- ros fő forgalmában teljesen bekapcsolódhassanak. Városfejlesztési előadássorozat. Az elmúlt héten kezdődött meg a NEP fővárosi szervezetének Ester. házy-utcai központjában a szervezet által rendezett városfejlesztési előadássorozat, Zsitvay "Tibor, a NEP székesfővárosi szervezetének elnöke mondott bevezető beszédet, amelyben bejelentette, hogy az előadássorozat célja a városrendezési problémáknak kiváló szakelöadök által való ismertetése, másrészt pedig az egységes közvélemény kialakítása ezekkel a problémákkal szemben. Ezután Fodor Sándor mi- niszteri tanácsos tartott előadást „Budapest város- fejlesztésének főbb irányelvei", majd Harrer Ferenc "A városrendezés jogi és pénzügyi előfeltételei"-ről beszélt. Zsitvay Tibor köszönő szavai után a klub- termekben vacsora volt. Az előadásokat december 11-én és 18-án folytatják. A KERÜLETEK PROGRAMMJA SZERDATÓL SZERDÁIG TV. kerület, 11-én este fél 8 órakor: Énekóra. — 12-én este fél 3 Örakı Baktay Ervin előadása: ,, Tibeti utam Körö dor nyomdokain" mmel 13-án este 7—8 6 kévviselő fogadó óráia. István dr. ország- gyűlés kör! u. fél 4 órakor rmek karó akor: Ének- nd ők ülése. ste. 7— alelnök V. kerület. 11-én egi 6—7 óráig: Krompaszky Mi pártelnök fogadó órája. — 12-én 6—8 óráig: Fábián ló dr. alelnök fogadó ő: - — 14-én fél 9 órakor: a Lipötv: skörben fogadó őr tag fogadó órája. dr Zy ke épv. akor: kü- címmel. 4 őra- > fél 9 órakor: Táncóra. — 12-én 7 órakor: gy. képv. fogadó órája. 131. és 132. kö órakor: Enekör: é d. u. fél 4 € áőtelőtt 11 órakor: Onnenőlves 4 ste fél 7 órakor: Szurdav Róbert orszgy. fogadó órája. 7 órakor: Schoepflin La- jos ker. elnök fogadó ő 7 órakor: Émekóra. — 17-én műépíté: sz elt címmel. 7 órakor: Györgyi Dén ása , A brüsszeli világkiállítás tanulsácai VII. kerület. 12-én este 7 órakor: Adó és OTI tanácsadó óra, tartia Kicsi Peter adótiszt. — 15- én: 8 órakor: Kul- turest női csoport rendezésében, a k yi akció ja- vára. — 18-án 7 őrakor: Havi tagyv VIIT. kerület. 11-én 5 órakor: Körzeti titkári értekez- órakor: Altórjai ndóügvi tanácsadója. — 12-én 7—8 óráig: Könvvtárnav, Kállav János előadása a magvar irodalom köréből. § órakor: Ifiúsási ülés. — 13-án 7—8 órálg: Gazdy Jenő fogad6 órája. Tóth András dr. orszgy. kénviselő fogadó órája. Hajnóczy Béla törvh. biz. tag fo. gadó órája. 8 órakor: Dalárda. — 14-én d. u.: Kördélután et vezatősé e részére (kártya. sakk, könyvtár). — —4 óráig: ekelőadás 4—7 évesek részére. 5— 6 óráig: Gvermekel 8—14 évesek részére. — 16-án fél ii 8 órakor: Pärtnap. Fél § órakor: Füredv Lajos előadása: „Az iparosság szerepe a Nemzeti Esvségben" címmel. 6 órakor: Dalárda és zenekari bemutatkozó a Központban (Eszterhä: . 80.) X. ke . 11-én élete és jellemraiza", este fél 8 órakor: ..Gömbös Gyula felolvassa: Snáda János titkár. 12-én este 6—8 óráig: Dongó Orbán kerületi elnök fogadó óráia. 5 órakor: Mesedélután. — 17-én 6 órakor: Pártnap. 5—7 órakor: Dongó Orbán kerületi elnök fogadó órája. XI. kerület. 14-én d. u. fél 4 órakor: rmekdélntán, vetítettkénekkel. 17-én este 7 órakor: Grauer Maxi- milián dr. előadása: „A fogszuvasodás időszerű megelő- zóse" címmel. Utána Müller Gyula előadása: „Magyar ereskedelem'' címmel. - - "xi. kerület, 11-én: 90. 91, 121, 122, 127, 128, 123. kör- zetek fogadó napja. — 12-én: Hegedüs Bertalan dr. törv. hat. biz. tag forad6 6 Tanügyi értekezlet. — 13-Än: 124. körzet fogadó nania, "Táncőra. 14-én: 190, körzet társasvacsorája. 129. körzet műsoros estie, — 15-én d. u. 8 órakor: Táncos teadélután. — 16-án fél 7 órakor: Szur- day Róbert orszev. képviselő fogadó órája. D. u. 4 óra- : Gyermekdélután. KOTV. kerület. 12-én 4 órakor: Gvyermekdélután (báb- színház, kisfilmek). 7—9 óráig v. Tóth András fogadó órája. 7—9 óráig: Kertész Elemér fogadó órája. 7—8 óráig: Verebélyi Hugó dr. ügyvéd jogi tanácsadója. 13-án 6—8 óráig: Bénvi Károly dr. fogadó őráia, — 16-Án 8—9 óráig: Usetty Béla dr. fogadó órája. — 17-én 7 óra- kor: Szvoboda Ödön dr. előadása: , A magyar dal multja és jelenje" címmel. GROSZ FRIGYES . EPTTOSI 28 ÉS Kö- VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. Budapest, TX., Bakáts-u. 1. ET cd --- Page 395 --- - 7 wo” Budapest, 1935 december 11, 5 / FELNŐTTEK OKTATÁSA a magyar kultúra szolgálatában Irta : Kövesligethy Miklós dr. ügyvéd, szekestővárosi törvényhatósági bizottsági tag A szociális kérdéseknek felkarolása mellett, nem szabad figyelmen kívül hagyni az iskolánkívüli mépművelés fontosságát. Az ország mai helyzetében kétszeresen fontos, hogy az általános művelődési színvonalunk megfelelően fejlődjék, mert ezáltal az állampolgári érzés és a nemzeti összetartozandó- ságunk fejleszthető. A szociális gondoskodást ma kultúrális gondoskodással kell egybekötni. A civilizáció, amikor a lelkeket finomítja, egyúttal a lelki egység összeforrásának is a leghathatósabb eszköze. Nekünk mindig arra kell gondolnunk, hogy nemcsak a Csonkaország magyarjai számára alko- tunk, nemcsak az itteni társadalmi berendezkede- sünk, a gondoskodásunk tárgya, hanem mindig arra is kell ügyelnünk, hogy a határokon túl még leg- alább négy millió magyar figyel reánk és főleg, ha kulturális tevékenységünk eredménye jut el a mondvacsinált határokon keresztül, A főváros szá- mára is elsőrendű az a probléma, hogy az iskolán- kívüli működésnek megfelelő gócpontjává váljék. Sokat hangoztattuk az elmúlt évtizedben a „Kultürföleny” fontosságát: azonban meg kell älla- pitanunk, hogy egy bizonyos vonatkozásban elfer- dült a cél eléréséhez vezető egyenes út, mert az ál- talános kultúrfokot nem az jelenti, hogy egy or- szágban mennyi az egyetemi tanár vagy a doktori címet viselő ember, hanem az elsősorban, hogy mennyi az analfabéta, másodsorban, hogy az általá- nos műveltségi foka mekkora a népünknek. Nem rekriminálásképpen említem a sok egyetemet, fö- iskolát és tudományos intézetet, mint a halbiológiai intézet, mert hisz azonközben 5000 elemi iskola is épült:, mégis nem hagyhatom szó nélk hogy az el- múlt tíz esztendőben az iskolántúli művelődés terén alig történt valami. Sorra kell venni mindazt a teret, amelyet fel kell karolni és művelni, hogy minél kiterjedtebb, minél hatásosabb legyen az általános lelket mű- velő oktatás, hogy biz it: a nemzeti kultúra terjedésével fajunk erkölcsét is. A székesfőváros clöljär ban. Az itteni iskolänki minden más nyugati kult ve- tekedik, Itt olyan hatásos munka folyik a székesfővárosi népművelési bizottság révén, hogy az ember nem győz csodálkozni, hogy olyan szük anyagi eszkt mellett mégis annyi mindenre telik: és olyan óriási programot tudnak nként megvalósítani. Az a számtalan ismeretterjesztő tanfoly különféle gazdasági és tudományos elős családi délután: mind, mind a legnagyobb el e méltók. Azonban a népművelé get leg- főképpen itt a fővárosban — ki kell terjeszteni munkástestvéreink szá- mára is, Ott is elsősorban a tanoncokat kell belevonni ebbe a gondoskodásba, hogy az iskola pad elhagyva, felszabadulásuk után is — akár el tudnak helyez- kedni szakmájukban, akár nem — foglalkoztassuk, neveljük és amikor szociálisan gondoskodunk r6- luk, az az idő, amelyet esetleg munka nélkül kény- telenek tölteni, lelkük nemesítésére, tapasztalataik bövítésére szolgáljon, hogy ne züljenek el az utca porában, hanem — megfelelő rendes iparossá vagy munkássá váljanak. Éppígy a felnőttebb munkások számára is hoz- záférhetővé kell tenni az olyan kulturális művelő- dést, amely munka után, szórakozással egybekötve, csöpögteti beléjük a műveltséget. A , Doppolavoro", a munka utáni üdülés intézményesítése: úgy olvas- tuk, az iparügyi miniszter úr munkatervének egyik pontja, Azelőtt a békében a katonaság volt egyedül az iskolántúli művelődés eszköze. Bármennyire groteszkül hangzik is ez és bármennyire szidtuk annakidején a ,,k. u. k.." szellemet, amely pedig — utólag meg kell állapítanunk — huszonegy éves ko- ron túl az egyetlen iskoläntüli művelődésterjesztő volt azáltal, hogy fegyelemre, becsületre szoktatta a rekrutákat, nevelte és ismeretekkel is ellátta. Az altisztképző iskolák pedig egyenesen magasabb mü- veltséget árasztottak. A háborúutáni új világban a nyugaton is min- denütt átérezték az iskolántúli népművelés fontos- ságát, Elég rámutatnunk arra, hogy Németország- ban rövid évek alatt 178 kultúrpalota emelődött a felnőttek oktatásának céljaira, ahol a legmodernebb olvasótermek, — kísérletezési termek, előadótermek mellett még főzőhelyek is vannak, ahol az egyszerű leány megtanulhat gazdaságosan és az egészség követelményeinek megfelelően. főzni, majd ugyan- ott csecsemővédő iskolák és egyéb, a népi egészség- ügyre fontos berendezések is feltalálhatók. És Budapestnek nincsen kultúrháza! Ahelyett, hogy minden kerületben volna egy, amely a kerületnek kulturális gócpontja volna, megfelelő kényelmi berendezkedésekkel, mert az idősebb gene- ráció, ha tanulni óhajt is, nem szívesen ül egyszerű padokban, szereti a nagyobb kényelmi berendezést, Kultúrházak kellenek tehát, ahol a földszinten, a konyhában fözötanfolyamokat tartanak az egyszerű nép gyermekeinek a vitamindús, helyes táplálékkal való főzésről, ahol bölcsödék vannak állandó elő- adásokkal a higiéniáról, az egyke elleni küzdelem- ről, az emeleten olvasöszobäk és laboratóriumok, munkaszobák és műhelyek, Ezekben a kultürhäzak- ban képződnek ki azok is, akiket a tehetségkiválasz- tással később előadókul alkalmaznának és vállalná- nak az ő rendjük vezetöive, Intézményesíteni kell a népművelést, Ke- vés pénzzel is nagy eredményeket lehet elérni. Közgyűlési felszólalásommal, de jelen cikkem- mel is az a célom, hogy a tdrscdalom figyelmét fel- hívjam erre az elsőrendű nemzeti ügyre, hogy végre foglalja el a köztudatban is a népművelés azt a he- lyet, amelyet jelentőségénél fog megérdemel. Emelni akarjuk népünk kultú át, mert régen megbukott az a balga felfogás, ! népet nem ad kiemelni, mert akkor hajla bb a tévesz- k befogadására, Éppen ellenkez: tapasztal- a szegény orosz muzsikok 1kik igazán elma- radottak a civilizációban, hogy mindjobban ural- kodni tud rajtuk a bolsevizmus v Nem az iskolai végzett: t veltséget, hanem az iskolán kívül ajátítható mü- megszerezhetőt sérült, szakadt rajzok kljavi. tásához. e Nedvesítés nélkül azonnal tapad a papirhoz és arról — ha szükséges — köny- nyen lehúzható. e 10 m.hosszú tökercs ára 2-80 P, — RAGASZTÓ SZALAG 2ZLUPATÁVÉI a! aersek Magvar Vegykészítményű Papirgyár, Oser Jakab Budapest, vI., O-utca 49. sz. Telefon: 23-8-90, Ini. Mert, ha mindenkit a tehet- bírálni és minden tehetséget az ékelni, akkor szeretné: sége sz eredménye után é lényegileg az új, protekció nélküli világ akíitásának alappíilléreire mutatunk rá. Mert így érthető meg az, hogy a mai legkulturäl tabb népek élén többnyire olyanok állanak, nem születtek bele a hatalomba és a művi 31 hanem kizárólag önművelés által lettek népüknek vezérei. Nincs hely arra, hogy a rén való iskolánk nk, való an. magas népi kul- erkölcsi színvo- ssége, életerős lük- ágnak az érzése is. nemteni minden agyar ki zött, mert a le a foglalkozá ágak kö- zötti vá lakat és a nemzeti szolidarizmusban feloldva, könnyebben viseli el mindenki a mostani idők nagy megpróbáltatását. Szükség van minderre, túra mellett emelkec nala is, a tetése és Lelki egy. Arvagyermekek részére ipari nevelőintézet épül a Marcibányi-téren A nagyszabásu intézmény létesítése alkalmával a belügy- miniszter elismerését fejezte ki a polgármesternek ociális szempontból egyaránt nagy- intézménnyel gazdag 3 főváros: a Marcibányi-téri hataln tel nagyszabású átmeneti jfiúotthont és nevelőintézetet létesítenek. Mint ismeret másfél esztendővel ezelőtt N rvényhatósági bizottsági tag in. ületett meg az elhatározás, amelyet a N mogatott és amely ennek az intézménynek lét hez ve- zetett, A tör vhatósági bizottság közgyűlése meg- itvá í került dön- hely- Kozma Mikiós belüg: hagyta a tői amikor hely teletreméltő szánd jezte ki elisme g elhatározását ul vette a tisz- kot, külön leiratban fe- sét a polgármesternek, hogy Budapest közönsége nem riad vissza az áldo- zattól, hanem nagy szeretettél megteremti ezt a maga nemében, nálunk páratlan jelentőségű intéz- ményt. A belügyi iszteri jóváhagyás után most már semmi akadálya nincs az előkészítő munka azonnali megindításának, tavasszal pedig előreláthatóan megkezdik magát az építkezést is. A. terv reaiizálásának annál kevésbé van akadálya, mert hiszen rendelkezésre áll a teljes fedezet, azok- nak az alapítványoknak vagyonából, nelyek e. ítését éppen ebből a célból rendelték el. A Véc athmäry-alapitvän: az I. Ferenc Jözsef-alapit- vány, meg a Rökk Szilärd-alapitväny értékei adják a fedezet javarészét, mivel pedig ipari | az összevont vagyon a másfél millió pengőt is meghaladja, szeg nem csupán az építkezési költ- E e elegendő, hanem majdnem teljesen biztosítja az intézet fenntartását is. új létesítmény egyébként előhírnöke az e s gé. tatásának. lati irán ése után nyomban megkezdenek, endékek kétszáz összesen Ezek közül a fele a 2 átme- neti otthonban fog lakni mennyien az árvák, továbbá az elha; nevelő , hogy bár egyelőre csak nevelőintézet jellege zZ az intézménynek, már az első év eltelte után egész voralon megszüntetik azt a ma dívó rend- szert, hogy az árvaházi lakók künn a városban, magániparosoknál tanulják meg szakmájukat. A főváros ugyanis a társadalom e szerencsétlen hajó- töröttjeiből a legkiválóbb, legtanultabb és legszak- ttebb iparosokat k nit nevelni, akik egy majd elhelyezi saját nagyüzemeiben, más ülcből pedig megfelelő anyagi támogatással önálló kis- iparosokat akar nevelni. Ezt a mindenképpen dicséretreméltó tervet külön- ben, értesülésünk szerint, osztrák példák szem előtt tartásával és tanulmányozása után igyekeznek meg valósítani. — Sokkal rendesebbek mos£ a levelei, kisasszony! igen — uj Tungsram Duplaspirállámpa mellett dolgozom, (Kitünő a fénye a Tuhgsram Dupla- spirällämpänak — amellett csekély az áramiogyasztása. Takarékos ember- nek való lámpa.) --- Page 396 --- IRIAP Budapest, 1935 december 11. Huszonöt év "Budapesti szolgálatában Január elsejével nevezetes küszöböt lép át a FŐVÁROSI HIRLAP. Az elkövetkező eszten- dőben huszonötödik évét tölti be. az immár multtá lett negyed- évei felett, úgy Érez: hogy jogot a pirosbetűs dátumhoz, az ünnepléshez. , tisztességgel és a közérdekért vívott ön- unkkal szereztük meg ezt a jogot, a ju- jándékot pedig barátaink, előfizetőink, ol- vasóink megért és megbec: jelenti szá munkra a huszor Minden magyarok büszkesége, a mi nagy, szép millió ívtől dobogó MBudapestünk szolgálatában töltöttük el ezt a negye nak tartottuk mindenkor, energiát, vet és lelket áldozni. Büszkeség ráesz- mélni, ho; a kövekhez, amelyekből a világváros feltornyosult, egyet-kettőt -mi is odaraktunk, hogy a gondolatokhoz, amelyek a széthulló köveket össze- ragasztották, mi is hozzájárultunk. És jóleső érzés megállapítani, hogy egy percre sem hagytuk el az őrhelyet, ahonnan millió magyar szív nyugodt álmára vigyáztunk. feladatot betölthessük, súlyra, te- kintélyre, a áros vezető köreinek és nagy- közönségnek elismerő figyelmére volt szükségünk. Elégtétellel mondhatjuk el, hogy ezt a fegyverzetet már az első születésenapján megszerezte adot, ent szolgálat- melyért öröm életerőt, Hogy ezt - a FŐVÁROSI HIRLAP, az az első sajtó- orránum. amely a közönség figvelmét ráirá- reflektor-fénvbe állítva kohót, nyította a fővárosra, a Városházát, a ahol mindnyá- nagy junk érdeke, sorsa, boldogulása forr ki az alkotás és adminisztárció tüzében, Lélekben és formában új utakat keresett €; ált a FŐVAROSI HIRLAP ennek a feladatn séhez, amikor egyrészt a várospol tika irányításában kellő súllyal kért szót, — másrészről pedig úttörő munkát kezdett a 1 árosi hírszolgálat terén mindig kitünő értesültségével, élénk hang- jával, friss színeivel és azzal a robogó ütemmel, ami mind ujdonság és meglepetés volt ezen az eddig kiaknázatlan területen. Ez szerezte meg a felfigyelő érdeklődést a FŐVÁROSI HIRLAP szá- mára alapí detén, s tette a legelterjedtebb várospolitikai orgänummä mind a mai napig. de a FŐVÁROSI mert mindig új lángra A huszonöt év leperdült, HIRLAP nem fáradt el, lobbantották energiáit a jelentkező feladatok és megacélozták erejét a küzdelmek, amelyeket a megnehezült idők hoztak azokra, akik a világváros gigantikus gépezetét igazgatják és azokra, akik a nagy víz két partján élnek. Csak el nem fáradni és nem csüggedni; ez szí- totta bennünk mindig a lelket, s ez a jelszó vezérel minket a negyedszázadra virradó jövőben is, amely felé Gömbös Gyula mutatja a magyarok útját. ának követésében látiuk fővá omrmását is. hitvatlásonknak emelynek le- 7sitvay Vemzeti Egvséget, életében Bízó lélekkel indulunk tovább az ő útjukon, amely fővárost, országot a jobb jövő felé vezet. Megyünk előre az új ütem zenéjében régi jelsza- vunkkal; munka, tisztesség, közérdek. DOLL ZövARos TRIP Januär elsejével új előfizetést nyitunk a FOVAROSI HIRLAPRA, amely a jövő évben tölti be alapításának huszonötödik évét, Lapunk életé- nek nevezetes eseményét nagvszahású inbilenmi szám kiadásával tesszük emlékezetessé, amelyre már most felhívjuk előfizetőink és olvasóink figyelmét. ELŐFIZETÉSI AR: Egész Yes Hk s ya Tr félévre " 2 /2hls 1 ds s tér A 24 pengő, 12 pengő. nuár 1-én megkezdik a választói névjegyzék tását. Szendy Károly polgármester rendel- alapján: a U gá IV. ügyosztály ja- é kai Hivatallal kar- ósági választói név- inyulo — munkálatokat. vétel előzi meg a névjegy- állítását, a feladat bevég- pot fog igényelni. t tu zése három-négy höne Új szerkesztők a Városok Lapja élén. A Ma- ar Värosok Országos Szövetsége legutóbbi köz- gyűlésén a Városok Lapj amelynek eddig Várhidy Lajos volt a főszerkesztője és kiadótulajdonosz, a a tulajdonába vette át. A lap főszerkesztői tisz- tét a Szövetség elnöksége ügyveze tő alelönkére, Alyfönökre ruházta, és kiadója pedig az elnö ] Aula, a Fővárosi Közlöny gíró lett. A Városok Lapja érdekes tartalmával már t állította össze, amely, ondja, munkatársaival, a köz- akírók legkitűnőbb tagjai- a Városok Lapját minden üzemi tisztviselő számára . A lap szerkesztősége és kiadöhivatze a a "Központi Városházán, I. emelet 82. szám alatt van. Petrik Bé jubileuma. — Petrik Béla tanácsi rmesteri V, ügyosztály h. ti jubileuma alkalmából tette az ügy- annak ügyköréhez tartozó in- Az A gyósztó báró Babarczy / vezetője kö- Béla kiváló tiszt. gait, majd 1 Jenő dr., elinti igazgatója: "hoz tartozó hivatalok és . Petyik B da VI. k kezdetén, 1912-ben pedig történt megvälasztä: akkor felállított eti azóta ipari ügyosz- 23 esztendeje nélkül cebben az Ügyoszt lyban dolgo. , bensőséges valamint az s "emberi tul a Budapesti K üdvözölte az kt is i ügyo: sagon m ályban, ma üködö Fia, Szilás Endre másodéves! bölcsész, a nagyműveltségű, sok reményre jogosító fiatalember, hosszú szenvedés után árnap éjjel meghalt. Az elhunyt néhai lógyi Hugó dr.-nak, a kitűnő uj a Fővárosi Hirlap volt tärsszerkesztt unokaöccse Fodor Oszkárnak, az Esti szer- kesztőjének. Szilágyi Endrét k te- mették el a Kerepesi-uti temet nagy részvét mellett. A lesújtott csa! ad an őszinte ér- Hir: szállóvá akarják átalakítani a Bethlen- int ismeretes, a Bethlen-udvar hatalmas nagyon — kényelmetlen akadálya a sének. A városfejlődési tervek útjá- a háztömb, amely, akár csak a Fehér- zéssel osztozik a Főváro kesztősége is. Gyóg; udvart. X komplexu abán ki ban áll e. sas-téri iskola, sehogysem illeszthető be az ide tervezett városképi Éppen ezért felmerült a gondolat, hogy főváros a Fehérsas- téri iskola lebontá ádozatot hozott a Tabán érdekében, úgy az állam is hozzon —ha- sonló áldozatot és bontassa Te a Bethlen-udvart. Ez azonban az abba fektetett “egymi teljes € ztésít jelentené, A Bethlen-udvar ér- tékesítésére Berczel Jenő dr. nyugalmazott al- polgármester, Budapest-fürdeväros — kiépítésének elöharcosa, most Fellner Sándor műépítés 1 együttesen kitünő tervet dolgozott ki. Ennek nyege az, hogy a Bethlen-udvar fei emeletét lebontják, az így nyert homlokzatot modern ki- képzéssel látják el, az épületet mind a négy oldalán árkádokkal veszik körül és az így kiala- kult épületet, mint a tabáni fürdőváros centrumát, modern gyógyszállóvá alakítják át. Az érdekes tervet már az illetékes kormánykörök elé be- terjesztették, ahol azonban d még nem tör- tént, ami természetés is, mert hiszen ilyen nagy- fontosságú ben valóban nem lehet egyik nap- ról a másikra dönteni. Andréka Károlyné halála. Andreka Károly ny. fökapitänyhelyettest, a törvényhatósági bizottság örökös tagját mélységes gyászba borította hitvesé- nek elhúnyta. Andréka Károlyné temetésén rend- kívül nagyszámban vettek részt a törvényhatósági élet vezető tagjai és őszinte részvétükkel osztoztak a III. kerület gényei, akiknek az elhúnyt nagy- asszony nemeslelkű jóten NAGY SÁNDOR CIPÉSZMESTER úri-, női-, sport- és orihopüdcipész 1V., Magyar-utca 52. Telefon 87-5-59 December 12, 15 és 19-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny Idegenek ,, Eldorádója — az Árizona Feltűnő ítéletet hozott a minap Csathó István rendőrtanácsos, a VI. kerületi kapitányság rendőri büntetőhírája: kihágás miatt tíznapi elzárásra és 1000 P pénzbüntetésre ítélte Rozsnyai Sándort, az Arizona mulató tulajdonosát. Az ügy előzménye novemberbe nyúlik vissza, ami- kor Jusszuf és Omar egyiptomi hercegek itt jártak Budapesten. A két herceg az Arizonában szórako- zott, kiegyenlített egy 900 pengös számlát, majd távozáskor újabb 900 pengös számlát prezentáltak nekik, végül másnap, nagy meglepetésükre egy har- madik 900 pengős számla várta őket szállójukban. Végeredményben tehá 2700 pengőjükbe. került az Arizonában el- tültött éjszaka. A rendőrség megállapította, hogy a kérdéses éjsza- kán számos szabálytalanság történt a mulatóban, ezért hozta meg Csathó rendőrtanácsos a kemény ítéletet, amely reméljük, példaadó szigorúságával Eszre- téríti azokat, akik nincsenek tisztában azzal, hogy az ilyen balkáni eljárás elva- dítja tőlünk az idegeneket. Különösképp vigyázni kell a tökéletes kiszolgálásra olyan idegenforgalmi gócponton, mint az Arizona, ahol úgyszólván minden előkelő külföldi vendégünk megfordul. Rozsnyai egyébként fellebbezett, gyártás barnaszönböl, A Magyar Mérnök- és Epiteszegyletben ön Gyöző, a Gázművek h. vezérigazgatója nagyszámú és el Ő közönség előtt igen értékes és tanulsá dást tartott: „4A ba aszennek felhasználása a gázgyártáshoz, különös tekintettel a hazai myokra.” — Előadó át külföldi tapasztalatai alapján részletesen wertette a német energiagazdaság célkitűzéseit és ennek kereté rtásnak eddig elért ered- ményeit. Továbbiakban foglalkozott azokkal a nagy- méretü kísérletekkel, amelyeket a barnaszénből való érdekében Németországban végeztek, zerűen vizsgálta az egyes eljárások ren- Ez utóbbinak kedvezőtlen alakulása , hogy a barnaszénbők való gázgyártás metországban sem tud té:t hódítani. Áttérve a zonyokra Schön Gyöző ismételten rámutat ra, föleg gazdasági okokra, amelyek nálunk a énnek gázgyártáshoz való felhasználását . Az előadó megállapítja, hogy a kok- yar szén — a pécsi és mányoki szén — olt mennyiségben máris utat talált zgyártásban. Nagyobb mennyiségben álása azonban a kén és hamutartalom lecsökkentését kívánja meg, amelynek rentabilis megoldása a bányamérnökök feladata, A nem kok. ató barnaszenek — felhasználása még gazdaságosan nincs megoldva, azt, mint Schőn megállapítja, az eddígi módszerektől eltérő utakon járva kell megtalálni. Befejezésül azt java- solja, hogy a Magyar Mérnökegyesület elnöksége felterjesztéssel forduljon az iparügyi miniszterhez, hogy az ezzel a kérdéssel foglalkozó. bizottságot, amelynek albizottságai az egyes kérdésekei máris behatóan tanulmányozták, mielőbb hívja össze, RÉVÉSZ £s HUSZÁR autótechnika cikkek és láncok. Durex-dugaltyü: vezerkepvise el Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 HOFBAUER ES PIAZZA £PITOMESTEREK TELEP IRODA VI., BEKE-TER 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 1 m . ra Keisch Fekete jáncs TETÖFEDOMESTER Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-5-59. Krausz Ferenc bronzönfő Budapest, VL, Babér-utca 80, Telefon: 932—26 SALGÓTARJÁNI KÖSZENBÄNYA R.T. építőanyag Ipara: EN V., Sas-utca 25. szám. gyár: Lábatlanban zén E. : kép. 12.000 00 7. Cement; H . 000 v. Mészgyárak:; ásson , 1 ... wm 5 A U Doro: Téglngyárak: Buda-UJlak, Kőbán: ha Nyergesujtalu évi telj. kép. 50.00.00 EN: Cserépgyár: Buda-Ujlak Oo " ezidőszerint " --- Page 397 --- Budapest, 1985 december 11, FOVÁROS TÜR Sazvasdci ERTESITÖ Félmilliós alaptökevel megkezdte műkö- dését az Állatvásár Pénziorgalmi R.-T. A mult hét végén tartotta alakuló közgyűlését a likvidált Vásárpénztár hatáskörét átvevő új hitel- szervezet, amely a főváros elhatározása szerint kesfövárosi Allatvásár Pénzforgalmi Részvény- címen fog müködni. Az új intézmény szo- ros együttműködésben dolgozik a Községi Takarék- pénztár Részvénytársasággal, éppen ezért a Fővárosi Hirlap munkatársa, Lipthay Lajos dr.-t, a Községi Takarékpénztár vezérigazgató-helyettesét kérte meg arra, vázolja az új szerv feladatkörét. — Egyelőre ötszázezer pengő alaptőkével kezdi meg hivatását az Allutvásár Rt., — mondotta Lip- thay Lajos, — amelyet szabályszerűen bejegyeztet- tünk a cégbíróságnál, Az alapszabályok elkészítésé- nél pontosan körülhatároltuk azokat a teendőket, amelyeknek elvégzését a részvénytársaság felada- tává tüztek ki. A dolog természeténél fogva mono- polisztikus hatásköre van az ÁAllaivásár Pénzfor- galmi Rt-nak, mert hiszen egyéb megold 1 el sem képzelhető a termelőknek és a husiparosoknak nyuj- tandó hatósági hitelművelet. Legfőbb célja az intézménynek, hogy közélelmezési érdekeit szolp: tesen — elsősorban a hüsell ellátást. Indokolt esetekben és megfelelő fedezet mellett hi- teleket, vagy előlegeket folyósítunk sz állattenyész- tőknek abból a célból, hogy lataikat a fővá vásárokon vagy vágóhidakon bizomá let ke- reteben értékesíthessék. De segít budapesti husiparosoknak is hogy megfelelő kölcsönnel Ak alanul fedezhes- sék üzleteik áruellátását, Bizonyos hatósági jogkört is átvállal a részvénytársaság, amelynek fővárosunk , természe- és zsír- n az irányban, feladatává tet zt, forgalomba kerülő marhı: beszedje és az eladóknai. E tevékenységéért bizonyos jutalék illeti meg a rész- vénytársaságot, e jutalék főrendeltetése a vállalat fenntartása és állandó jellegű működ. ték biztosí- tása. Önként értetődik, hogy az Állatvásár Pénzfor- galmi Részvénytársaság működési körébe sorolták mindazokat a teendőket, amelyek a vágóállatok Budapestre érkezésének pillanatätöl kezdve a hús- termékeknek a kisiparoshoz való jutásáig felme- rülnek. — A részvénytársaság, amelynek igazgatósági tagjai között Morvay Zsigmond c Buzáth János dr., Szakál Géza, Szentgály Antal, Várkonyi Kál- mán dr., Faber Fülöp és Mónus Illés foglalnak he- lyet, már meg is kezdte alapszabälyszerü müköde- sét, amit lattenyésztöők és a hüsiparosok egy- aránt nagy megnyugvással fogadtak. Nagyon éreztette ugyanis hatását, mégpedig káro- san, az a körülmény, hogy a régi Vásárpénztár lik- vidálása óta az üzleti forgalom egyenlet: ségét biz- tosító állandó jellegű Mhitelakció stagnált, Mint min- denben, úgy itt is, akadtak gáncsoskodók, akik azt hangoztatták, hogy az új vállalat zer pengős alaptőkéje oly csekély, hogy annak fedezetével nem fogja tudni ellátni a reábízott feladatokat. Én ellen- kező véleményen vagyok, mert meggyőződésem sze- rint az intézmény teljes mértékben meg fog felelni a hozzáfüzött reményeknek, de ha későbbi időben esetleg mégis arra kerülne a sor, hogy a forgalom elmélyülésével nagyobbösszegű alaptöke biztosítása mutatkoznék szükségesnek, meg jogjuk találni a ! módot arra, hogy az emelés megtörténjék. Elvi ielentőségű döntés a részvényes osztalékiogának védelméről A cégbíróság nem engedélyezte a Péti Nitrogén alapszabálymódosítását Cégjogi és részvényesi szempontból igen érde- kes végzést hozott most a budapesti kiír. törvény- szék, mint cégbíróság Czermann Andor dr. bíró elnöklésével.i A Peti Nitrogén Műtrágyagyár Részvénytársaság mnéhány hónappal ezelőtt köz- gyűlést tartott, amelyen az alapszabályainak egyik paragrafusát módosította és a módosított alapszabályokat az igazgatóság — beterjesztette a cégbírósághoz. A kereskedelmi cégbejegyzések kihirdetésére felügyelő miniszteri biztos az alap- szabály módosítását előterjesztéssel támadta meg azon az alapon, hogy az új szöveg nem felel meg a kereskedelmi törvény rondolk inek, A cég- bíróság a miniszteri biztos előterjesztésének helyt adott és felhívta a Péti Nítrogén Rt. igazgató- ságát, hogy hívjon össze újabb közgyűlést, ame- lyen alapszabälyainak — módosítását . a törvény rendelkezéseinek megfelelően határozza el. A Péti Nitrogén Műtrégyagyár alapszabá- lyainak 30-ik szakaszát módosította és az új szö- veg szerint a társaság nyereségének felosztásáról mm Anazgatóság elő esztésére a közgyülés hatá- TOR. A sénjazteri ztos kifogás tárgyává tette, hogy ez az új alabszabhály-szöveg ú nyereség fel- osztásának módozatait öselebbről nem állapítja meg. A cégbíróság most meghozott végzésének indokolása kiemeli, hogy a kereskedelmi törvény előírása szerint az alapszabályoknak tartalmaznia kell a nyereség felosztásának a módosatait is. Hivatkozik a törvényszék a kereskedelmi törvény 163-ik szakaszára is, amelynek értelmében ca rész- vényes igényt tarthat arra a tiszta haszonra, amely az alapszabályok — szerint a részvényesek közt felosztásra kerül. Utal a cégbíróság végzése a Kúria állandó gyakorlatára, amely szerint a részvénytársaság — alapszabályai — korlátozhatják ugyan az egész tiszta nyereség felosztását azzal, hogy a tiszta nyereségből bizonyos célokra meg- határozott összegnek a levonását elrendelik, a köz- gyűlés többségének szabad tetszésére mégsem lehet bízni azt, hogy a tiszta. nyereségnek esetleg az alapszabályszerű levonások után fennmaradó részét ís kizárni kívánja a felosztásból. Hang- súlyozza a törvényszék, hogy a tiszta jövedelem- ben való részesedés a részvényhez fűzödő, annak Jorgatmi értékét elsősorban érintő alapvető jog. Mivel a konkrét esetben a Péti Nitrogén- gyárnál a ki yülés által elhatározott módosítás a társaság tiszta nyereségének a felosztását a közgyülés tetszésére bízza, ez az új alapszabály- pont alkalmas lehet arra, hogy a részvényesek osztalékjogát sértse. A cégbíróság végzése szerint utasítani kellett a társaság igazgatóságát, hogy alapszabályaiban juttassa határozottan kifejezésre a tényt, hogy a nyereségfelosztás csakis a részvényesek sérelme nélkül történhetik. rö Lé Olcsóbban biztosítja vagyontárgyait a főváros Január 1-én élethelép az új megállapodás Hosszas tanakodás után rosi biztosítások nehéz kérdése. állapot fennáll, számtalan te biztosítások megreformálására. Nemcsak a főv. nál okozott ez a kérdés nagy gondokat, h: a közelmult eseményei mutatták, a vide nál is, Az eddigi rendszer túlságos nagy köl járt és ezzel arányban túlságos sok hasznot j tett a biztosítók számára. A kérdés minden variá- ciója szerepelt a tárgyalóasztalon, wégül a régi ál- dülőre jutott a fővá- Amióta a jelenlegi merült fel a városi lapot meghosszabbítását határozták el, azzal a korrekcióval, hogy a biztosítási költségeket a biztosítandó vagyontárgyak leértékelésével és a bi sítási díjtételek csökkentésével mérséketlik. A főváros hasonló szerződést köt, mint amilyet né- hány hét előtt a vidéki városok hoztak létre a bizto- sító intézetekkel. "Természetesen a szerződés egyes pontjai a fővárosi viszonyokhoz alkalmazkodnak. Ez év végével jár le az a megállapodás, amelyet hat évvel ezelőtt kötöttek, tehát majdnem az utolsó pillanatban teszi meg a főváros az elhatározó lépést a biztosí- tások folyamatossága érdekében. A tárgyalásokat a Községi Takarékpénztár közvetítésével bonyolították le, amely a városi biz- tosítások dolgában is megtartja ezt a közvetítő sze- repet. A biztosító intézetek kötelezettséget vállaltak a díjtételek mér- séklésére. Különösen a középületek biztosítási díjait csökken- tik nagy arányban, azonkívül kötelezték magukat, hogy már januär 1-től kezdve a főváros által meg- állapított új becsl c alapján vetik ki a díjtétele- ket. Az újraértékelési eljárás hosszabb ideje folyik, de a fő s tulajdonában lévő sok épület é: vagyontárgy felbecsül napokba fog benyúl évben, a munka befej biztosító intézetekkel a biztos új értékel de az intézete mint említettük, már január 1-től kezdődően, a ) bb közlendő l9- értékelés alapján, állapítják meg a díjtételeket, Az engedmények ellenében a főváros tízéves megállapodást biztosítókkal, annak kikötése mellett, hogy a maga r ről a szerződést félévi felmondással ez időn belül is bár- mikor felmondhatja. Előreláthatóan a főváros igen számottevő megtakarításhoz jut az új biztosítási zödések — révén, annál is inkább, mert a jövő évtől kezdődően, kivé- tel nélkül, az összes üzemek is az egységes biztosí- tás keretébe kerülnek, úgyhogy föleg az üzemi — biztosítások — költségénél kezik majd a lényeges megta A városgazdasági bizottság szerdai ülésén terjesztik elő az erre vonatkozó slatot és miután előre- láthatóan a bizottság ho rul ehhez a megoldás- sának nem lesz akadálya. osztja majd fel az egyes bizto- sító intézetek között egységes feltételek mellett a biztosított értékeket, úgy hogy a fővárosi vagyon- yarországon képviselt e közreműködik. fogja közölni a ndó vagyontárgyak köt a jelent- tás. LAD GE ljedelem a Községi Élelmiszerüzem drágaságellenes intézkedései miatt A Kereskedelmi Kamara älirata a polgármesterhez A főváros közélelmezési bizottsága néhány nap- pal ezelőtt foglalkozott a drágaság kérdésével. Rosta János dr. tanácsnok, a k elme gyosztály ve- zetője részletes előterj ben ismertette a jelen- legi helyzetet és ebből kiderült, hogy az utóbbi időben valóban rohamos drágulás állott be az élelmiszerek frontján. Ilyen viszonyok mellett a fővárosra nagy feladatok hárulnak, különösen most, amikor a kereseti lehető- ségek, a jövedelmek nem tartanak lépést a drágu- jolyan 5őt ellenkezőleg: a jövedelmekben további c mutatkoznak, Rosta János ta- nácsnok a közélelmezési bizottságban megnyugtató kijelentéseket tett és hangsúlyozta, hogy a főváros illetékes tény i mindent elkövettek, hogy a buda- pesti közönség élelmiszerszállítását zavartalanul és megfelelő áron biztosítsák és az erre hivatott közélelmezési üzemek ha- talmas készleteket halmoztak fel, amelye- ket adott pillanatban piacra dobnak és meg- akadályozzák az 6leimiszerhiänyt, vagy az élelmiszeruzsora bekövetkezését. Bizonyos oldalon azonban félreértik a főváros intencióit és kereskedelmi körökben attól tartanak, hogy ezek a hatósági intézkedések, előkészületek jogcímet nyujtanak majd arra, hogy a sokat kifogä- solt és mindig támadott közüzemek újból erőre kap- janak és olyan térre terjesszék ki működésüket, amely már a magánkereskedelem területe. Az érde- kelt élelmiszerker edelem különösen a Község Elelmiszerä: Kereskedelmi és Iparkamara ki A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a ma gánkereskedelem intervenciójára és a sajtóban is megjelent hírek hatása alatt átirattal fordult a pol- gármesterhez és felvilágosításokat kért arra nézve, miként képzeli el a főváros a Községi Élelmiszerüzem harcbaindítását a drágaság ellen. A kamara eddig is minden eszközzel tiltakozott az ellen, hogy a hatóság beavatkozzék a magánkeres- kedelmi áralakulásba, mert szerinte az erőszakos beavatkozás sohasem célravezető. A kamara a pol- gármesterhez int átiratában kifejti, hogy bár a jogosulatlan árdri: st nem kívánja védelemben részesíteni, mégis felhívja a figyelmet arra, hogy az áralakulásba való, a kellő szal erüscget nélkülöző hatósági beavatkozások a kereskedelem és az ipar felesleges és káros zaklatásának forrásává lehetnek, sőt legális egzisztenciák veszélyeztetését is maguk után vonhatják. A kamara készségesen felajánlja közreműködését az egyes élelmiszerek és termények árainak megvizsgálására, hogy így együttesen álla- pitsäk meg az áralakulás útját és az esetleges ár- drágulások okozóit. A Kereskedelmi és Iparkamara átiratban arra kéri a polgármestert, hogy mielőtt a főváros bármiféle intézkedést foganatosít, a köz- megnyugvás érdekében előzetesen ismertesse azokat a kamarával és ki ki a testület szakvéleményét a tervezett hatósági intézkedések felől, --- Page 398 --- vältozik varáz akítási muni tak. Eltünne vakolat és a tet Mint a nm falakat kőszerü, kal burk A i az át z is indul- ik. mut. sillogó lapok- lják, yomást kelte- nek. Vila: edd: az építőművé cses fővárosunkat. a mi kin Újszerű vil hirdetések a járda A Fővárosi Hirt r 00kkal — ezelőtt hogy a főváros Komlós István mérnöknek sziót adott ő táblával kombinált szerelhető hir város örült er X oko eng tétikai kiadott most totta. t a A fővá 1 gyorsan kú t auot ki € hirdetések ÁTOS ászt új en- ilágított alkalmazására. a Váci- utca és Kristör-te sarkán, € yzetén, es- ténkint világított hirdet A járda- kőbe helz badalmi tu- lajuonosa a Krodwv:per fém- és bádogárugyár zik el, hog a világító említett részv tos alkaım próbahirdetés ı nem merült fel a pol- gármesser három évi időtartanvra kon- cessziót. A 1Ööv6 minden egyes és uán évi 50 pengő en vmi díjat kap, ha tehát ez az újszerű hiruetési beválik, a fuvárosnak ígen tekinte jöve de lme 1 ebből, Versenyíaárgyalási megbizasoR A, mult héten tartott nyilvános és szűkkörű verseny- tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: A szobafestő mun kálatait : L akät Fried- mann J6z Ugyanott ıyszerelesi munkálatokat Szabó László kapta 1550 pe A Reáltanod iskola parkettäzäsi munkälatait yszerelési munkálatait Hide i Imre Vämhäz asztalos munkälatait kerämini munkálatait ay Vilmo: pengőért A Rókus-kórház kőmíves munkálatait Belinszky János kapta 1695 pe A Rottc iskola. festőmunkálatait Szkokän ti iskola bútorberendezési munká kapta 1006 pengőért burkoló munkálatait "Imre uti iskola Janusek Béla f-1 a vízvezetékjavítási munkála- 1 kapta 1294 pengőér cui iskola Hnoleum burkoló munkálatait gi épület burkoló munkálatait pengőért fűtőberendezési mu sért szigetelő munkálatait tait /Vozäry A Szvétenay Császár Imre k A Verpeléti. A Reál Kra: ait Körek E. linoleum ért a áthelyezési munkálatait burkoló munkálatuit Ci: Hof 1 kapcso- engőért. munkálatait Fülöp Dezső építőmester Budapesf, UI, Aréna-út11 Telefon : 35—5—84 LEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER -ÚT 64 ON : 52-8-00 BUDAPEST, ÜLLŐ! TELEF A mult héten tartott versenytárgyalásokon a külön- bözö közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: A Gubacsi-uti tés göhid épületén végzendő kü- szerkezeti munkura y 31.25 Állami Gépgy 33.561 pengovel ressy-uti "köz aíra pá Ke Somogy ipari temetkezési élmű intézet vasszerke- ek rt Tärkus rkezeti münely 7140, és Kühnemann 7800 nn sten a Hösök-t c és felaltitasarı felállítandó pályá várócsarnok el- iksa 1915, ntal yi istván 5724 pengovel vízvezeték és csatornazási mun- Károly 2í44, Farkas Jenő 2914, Oszkár 38006, Riemer Miksa rgittay Gyula 3320, Duska és 1623, Gei 1-utt isko. ıon épületének fel gy szállítására pályáztak Hutter és SC k 1., Hikker eéreléséhez Mada- antz, $00r ula, Hal- 1aip: k és Vajda, rt., Klein Hál, zabo Vilr 16, Spe Leimdörfer isrnst, Folacsek J. Kostelitz pira ke orimei mer és A thon fióképületé ek felszerelé yajtos 1arunasze ! Dören Henrik, i Andor, Schneider 1ernik Merenc, jesia, Szuromy szállítására ruhanemuek Idberger Sándor, Sándor, Kisö magyar nemez ásért felelős: DACSÓ EMIL VÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezett NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató ÍTEISZLER GYULA | irögepkeilekek, irodai szerek, papír- és grafikai cikkek készítési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna-út 140. Telefon: 920-78. KVARCZÁNMDÁK MINDEN ÁRAMNEMRE MIKRON, VILMOS CSASZÁR-ÚT 6 TELEFONSZAM: 580.1-48 HOFFER JÓZSEF OKL. GÉPÉSZMÉRNŐK, ÉPÍTÉSI VÁLLAL- KOZÓ, EGESZSÉGUGYI BERENDEZŐ BUDAPEST, V., GR. VIGYÁZÓ FERENC-U. 3. A szerkeszt Hiadja: E Nyomatott a TEL. : 23.7-46. SEE „IDEAL“ ACÉLCSÓ BUTORUK kombinAlt szobák, hall, úri- és előszobák, ülő- bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választókban „IDEAL“ MODERN CSŐBÚTOÖRÜZEM 5-7. — Telefon : 99—2—54 Szigot-v Badapest, V,, Központi fütesek Egészségügyi berendezések DOBRAY és SZÉKELY okleveles mérnők W., Katona József-utca 41. szám. Ujposti rakpart sarok.) Telefon : 21-0-19. KŐSZÉNBÁNYA "STÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telelonszámi 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 Főldváry Ernő okl, gépészmérnök "precíziós mechanikai üzeme Budapest, VII, Tábornok-utca 20. — Telefon: 97-1—65 vállalkozók ÓsésHAVAS Mir | Budapest, IX,, Mester-ulca 11. épületbontási építési an; efonszám : 0-€4. Anyagtelep : XIV., Hungária közép körút 215 Az Angol-park mögött VADÁSZ GYUHA mozaikiaogyára és építési anyagrelepe Budapest, III., Lajos-utca 89. és Rupp Imre-utca 46. Telefon: 62-9-06. NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata | BUDAPEST, Vill. JÓSIKA-UTCA 15. Teleton : 4: |IMOLNAR KALM AN === DISZMU-BÁDOGOS, GÁZ. és VIZVEZE- | TÉK SZERELÉSI VALLALKOZÓ Budapest, VIII., József-körut 69. (Pál-utca 6-8.) Spe: lemezburkolatok készítője. Telefon: 35 7-91. SZILÁGYI ELEK kesaru-Uzeme Gyärtja az es hentes, mészáros és belipar- ban használatos késeket, viszonteladók ri e Rudanest, Vil., Gólva-u. 41. Tel, 34-8-93 | iális höszigetel| Mihälka és Társai iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. reszelő- és szerszámáru CZUCZ®@R LÁSZLÓ ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST II., Török-utca 4 | Telefonszám 574-23 Dieca ) szobafestő és mázoló mester EEE BUDAPEST, V, CSÁKY-UTCA 49 Teiefon: 91—7—42 SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, Budapest, IV., Petőti Sandor-u. 16. ezőmester 897—85 el, ST£INER ISTVÁN FIAI | FÉMÁRUGYAR Budapest, V., kádár-utca 6. ! elefon: 22-9-63 Baráth György | hat. eng. villanyfelszerelési vállalata Budapest, 1I., Olasz-fasor 4 Telefon: 609-67 homoróászenipali SZENTPÁLY JÓZSEF épitési vállalkozó VII, vózsot-körút, sn ZLEFON Budapest, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT ‘= 6 LISKA JFNŐő okl. gépészmérnök, kompressor-b&rbead Budapest, XI., Szüret-utca 5/7, Telefon: 59—2—98 po LL ORDATIC 1 a tökéletes auföpneu Betón, Föeldrusitds : BUDAPEST, VI., MOZSÁR-UTER 9 --- Page 399 --- Huszonötödik évfolyam Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE ... . . . 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . . . 12 PENGŐ EGYES SZÁH ÁRA: 50 FILLÉR Árusítják az összes IBUSz-pavillonokban Budapest, 1935 december 18. FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL 51. szám MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSY-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk : 40.424 Aranyhét Karácsony a szeretet és az öröm ünnepe. Az ember, így Krisztus születésének ünnepe "lőtt szinte úgy érzi, hogy egész esztendei munkájának, szenvedésének, idegizgalmänak, nélkülözésének jutalma érkezik el. Karácsony az egész esztendőn át végzett becsületes mun- kának a koronája. Ezek a hetek pedig, amelyek karácsonyt megelőzik, az édes, a boldog izga- lom hetei. A Názáreti eljövetelekor, 1935 évvel ezelőtt, az emberiséget valami mérhetetlen iz- galom fogta el, valahogy a levegőben reszke- tett a csodavárás és az emberek szíve valami kivételeset, valami olyat várt, ami szenvedé- seiktől, küzdelmes hétköznapjaiktól megváltja. Ebből a nagy és szent izgalomból él ma is az emberi szívben valami, amikor a szép, fehér, ad- venti napokon fokozott erővel dolgozunk, hogy minél szebbé, minél magasztosabbá, minél em- lékezetesebbé tudjuk tenni az idei karácsonyt. Magyarország gazdasági helyzete ebben az esztendőben kétségkívül erőteljes javulást mu- tat. A meghatványozott emberi munka, az ön- tudatos nemzeti termelés nagyon szép ered- ményeket hozott. Kétszeresen érezzük ezt most, a karácsony előtt való héten, amelyet a gaz- dasági élet , aranyhét"-nek nevez. Valami egé- szen különös izgalomban él ennek az ország- nak és ennek a nagyvárosnak a népe az idei karácsony közeledtén. Szebbnek, fölemelőbb- nek, talán gazdagabbnak is várja az idén az egész ország a család és a gyermek ünnepét. Mindenhol fokozott erővel és fokozott szeretet- tel készülnek a karäcsony-ünnepsegekre, Első helyen természetesen Budapest székesfőváros az, aki ebben a városnak a legnagyobb áldoza- tot hozza azért, hogy karácsony ünnepére min- denkinek nyugodt napjai legyenek. Négyszáz- ezer pengőt oszt ki a főváros a szegények kö- zött, a maga alkalmazottainak pedig eljuttatja a szokásos karácsonyi segélyt, hogy széppé és kellemessé varázsolja karácsonyi ünnepjüket. De ünnepi estre készülnek a szegényházak és zak is és boldog örömmel tölti el a szívünket az a remény, hogy a szentestén az idén sem éhezni, sem dideregni nem fog senki. Az idén teszi kellemesebbé a karácsonyi ünne- pélyt és igyekszenek mindenki számára nyu- godt napokat biztosítani a NEP összes kerü- leti szervezetei, amelyeknek áldásos szép mun- kája méltó a nemzeti egység nagy gondolatá- hoz. Ezeken kívül még egy nagyon vígasztaló és reménytkeltő tünettel találkozunk az idei Aranyhéten. Eddig Budapest karácsonyi örö- meiből és karácsonyi gazdasági föllendüléséből hiányzott egy olyan tényező, amely nyáron igenis, nagy segítségére van már Budapest éle- tének. Ez pedig az idegenforgalom, Budapesten az idén várunk először komoly karácsonyi ide- genforgalmat. Nagyon biztató jelek ezek most, amikor az aranyhét üzleti forgalma megindul. Sajnos, a mai gazdasági világban a kereskedő és az ipa- ros a hétköznapokból nem tud megélni, Egy- idő óta az ipar és kereskedelem abból táplálko- zik főként, hogy mesterségesen csinálunk ide- genforgalmat, mesterséges ünnepségeket rende- zünk, hogy a hétköznap takarékosságát egy kicsit az ünnepi hangulat bőkezűsége váltsa föl. Annál reményteljesebb azonban a karácsony közeledte és a karácsonyt megelőző Aranyhet, mert a karácsony az emberiség legőszintébb, legemelkedettebb lelkű ünnepe, megöl minden ci- nizmust, megöli a takarékosságot és amely az emberi összetartozandóságot, az emberiség nagy lelki harmóniáját valósítja meg. Nagy és szép reményekkel indul Budapest kereskedői- nek, iparosainak aranyhete, ami nemcsak a ke- reskedő és iparosvilägra örvendetes, hanem Budapest egész lakosságára is, mert a gazdag Aranyhét mindig boldog karácsonyt hoz, Falu és város Irta: TÖRS TIBOR országgyűlési képviselő Régi probléma. Sok szó esett róla évtizé- deken át. Sajnos azonban anélkül, hogy a leg- utóbbi időkig valaha is komoly lépések tör- téntek volna a magyar élet e fontos kérdésé- nek, a falu és város viszonyának rendezésére. Falu és város! Valljuk meg, hogy ebben a for- mában emlegették: , falu és város", a kötő szó nem összekötötte a falut meg a várost, ha- nem inkább elválasztotta. Mert falut és várost divat volt úgy kezelni, mint egymással szem- benálló feleket, egymással) szembenällökat keletkezés, fejlődés és kultúra, gazdasági és társadalmi, sőt politikai célkitűzés szempont- jából. Szinte megmagyaräzhatatlan, hogy az idők során miért és hogyan került olyan messzire a város a falutól, vagy — ha úgy tetszik — a falu a várostól. Különösképpen érthetetlen volt ez nálunk. Az ugyanis, hogy túlnyomórészt agrárjellegű országban — élünk, nemcsak magyarázatul nem Szolgálhat, sőt in- kább még indokolatlanabbá tette a szakadé- kot, amely a falu és város között tátong. Hi- szen a legmagasabb szinten álló agrártermelés is semmis és eredménytelen, ha nincs meg a harmonikus kapcsolata a centrális emporiu- mokkal, s ezeknek a vidéki centrumoknak az ország centrumával, a fővárossal. A — főváros pedig a vidéki városokkal együtt elveszti élet- erejét, ha nem gyökerezik mélyen a magyar humuszban, amely ad neki és vesz tőle: adja azt, amire a városnak szüksége van, s — veszi tőle, amit a város produkál, s ami a falunak kell. Érdekellentét Ebben a primitívségig egyszerű beállítás- ban nem csodálatos-e tehát, ha azt látjuk, hogy főváros és vidék, város és falu a tökéletes szellemi és anyagi egybekapcsolódás — helyett a politikai, gazdasági és kulturális életben nem egyszer, mint ellenfelek jelentkeztek? Hogy az érdekek különbözők, az természetes. Más igénye van Budapestnek, mint Szegednek, 8 más igénye van Balassagyarmatnak, mint a tanyavilägnak. Az érdekek — különbözősége azonban nem indokolja a szembekerülést, csu- pán csak azt teszi szükségessé, hogy az érde- kek kielégítésénél a méltányos, igazságos és helyes kiegyenlítődést keressék azok, akik erre hivatottak, Egység kaszacszaooeZe A múltak sok hibájával szemben ma meg kell állapítanunk, hogy a memzeti újjászületés politikájának egyik főtörekvése éppen arra irányul, hogy az egységet, mint minden más vonatkozásban, a város és falu, a főváros és a vidék viszonyában is megteremtse. A nemzeti egység immár évek óta hirdetett eszméje a magyar közélet szomorú jellegzetességével, a cinizmussal szemben sikerrel vette fel a har- cot s menten minden politikai tendenciätöl, megállapíthatjuk, hogy túl az ellenzéki poli- tika zajlásán, mélyen és kitörölhetetlenül bele véste magát a köztudatba. Az eszme sikerét jelenti az egyre erősbödő igyekezet, amely a várost és a falut egymáshoz közelebb kívánja hozni s ezzel a magyar élet egyik legkárosabb és legveszedelmesebb széttagoltságát akarja megszüntetni. Ma harcosabb szószólói vannak a magyar falu érdekeinek a közélet fórumain, mint valaha is voltak, de nincs köztük egy se, amelyik a városi élet elsorva: 8 akarná az agrärgondolat érvény colni. S éppen így a városi polg irányítói is a nagy magyar egy jegyében nyujtják kezüket a falu felé, mert keserű ta- pasztalatok tanították meg arra, hogy kéz a kézben kétszeres erő, ököl az ököl ellen mind- két fél pusztulása. ág . vezetői és Sorsközösség Ám a valóban örvendetes nemcsak az, hogy a város és a falu reprezentánsai megértették az idők szavát, s az összefogás és közös munka termékeny gondolatát propagálják — kölcsönö- sen, de örvendetes az, hogy maga a város és maga a falu, mindkettő társadalmának vala- mennyi rétegével egymásra talált. Valösäg- | gal népszerűvé vált a fővárosban a magyar vi- dék, s felébredt a vidék rokonszenves érdeklő- dése a város iránt. Okos és szívós propaganda eredményeképpen rájött a magyar ember városi és falusi egyaránt —, hogy legelső telességünk megismerni saját országunkat, filléres gyorsak ebben a tekintetben tökélet beváltak: a téli hónapok kivételével úg ván hétről-hétre szállítják Budapest "k gét a legszebb magyar tájakra, a legkarak- terisztikusabb magyar vidékekre, a Szent Ist- ván-hét pedig hatalmas arányú fejlö ben a vidéknek egyre nagyobb tömegeit vonzza a fővárosba. kö- A Az idők szava A filléres gyors intézménye, a Szent Ist- ván-hét a keret, s benne az értékes és gyümöl- csöző tartalom: a város és falu egyr ae 6. lése. Ha nyitott szemmel járjuk a élet rögös országútját, lehetetlen nem meglát- nunk micsoda és milyen sok lehetőség rejlik a föld népének, s a kőrengetegek lakóinak ebben az egymásra eszmélésében. Ma a problémák vi- lágát éljük, hiszen nap nap után új és új I zetek új és új feladatokat rónak csonka or gunk vezető államférfiaira. Ezekkel a helyzetek- kel megküzdeni, ezeket a feladatokat megoldani mindenképpen emberfeletti munka, de legalább nem kilátástalan, ha a magyar élet frontján a sokféle irányú — partikularizmus — kiírt minden vonatkozásban sikerül — megteremteni a nagy ás átfogó egységet. A. sokféle irányból egy — nem éppen a legjelentékenyebb a város és a falu egymáshoz való viszonya, örül- nünk kell tehát, ha azt látjuk, hogy ez a vi- szony végre-valahára javulóban van. Korántsem szabad azonban _megeleged- nünk azzal az eredménnyel, ami eddig mutat- kozik. Mindegyikünknek, akinek sorsa akár a város életében, akár a faluéban szerepet jutta- tott, arra kell törekednünk, hogy a harmoniát mennél teljesebbé tegyük, se a magyar kozt élet ellenálló és teljesítőképességét a legmaga sabbra felfokozzuk. Ha valahol kell a trianoni magyarságot a sorsközösségre figyelmeztetni, akkor minden bizonnyal, leginkább ebben az esetben kell, mert senkinek és semminek i lágon nem lehet elvälaszthatatlanül k sorsa szenvedésben, — küzdésben, eredményben, nekilendülesben és új virágzás- ban, mint éppen a magyar falunak és a ma- gyar városnak, --- Page 400 --- Budapest, 1935 december 18. Beszétgetés Havácskázy Vilmas tanácsnakkat, idegenforgalmunk mitdegyee gokczádó emetkedésé- öl és a gyógyfürdők és gyógyszátták fejtesztésérőt A jövőévi nemzetközi erdészeti kongresszus előkészületei Most jött haza bécsi ellenőrzőútjáról Kovdcs- / Vilmos tanácsnok, aki nyomban hazaerke- után megállapította, hogy a bécsi idegenfor- galmi iroda működése egyre nagyszerűbb eredmé- nyeket produkál. Amiközben ez az iroda nem ad el á ban semmi kimondott üzleti tevé- -t nem fejt ki, ugyanakkor információs szolgálataival a legna- ségére van a Bécs- működő tíz idegenforgalmi vällalat- amelyek ezt azzal hálátják meg, hogy lépten-nyomon hirdetik Budapestet, mint ost, országunkat, mint csodaföldet ában a propaganda legtalálékonyabb vel igyekeznek felénk irányítani az utazókat, hogy az idén karácsonykor kiváló gyobb mértékben segí ben Ennek tulajdonítható, rekord-idegenforgalomra — számíthatunk. Egyedül Bécsből kétezer vendég érkez jelezték, akik ar hetekkel ezelőtt lefoglalták az uta- irodák a szállodai szobákat. nagy idegenjárás annyira nem jóslás, december dapesti A karácsonyi hogy például 24-től január 2-ig valamennyi bu- szálloda már is kiteheti a ,, telt ház" táblát. Hazaérkezése alkalmából a Fővárosi Hirlap mun- katársa felkereste Kovácsházy Vilmos tanacsnokot, Aki az alábbiakban ismertette egyrészt az idegen- forgatom legkozelebb várható eseményeit, más- részt a vezetése alatt álló városgazdasági ügy- osztály jóvő évi munkatervét, amelyet eısö- nek publikál a Fövärosi Hirlap. - Annak az óriási érdeklődésnek mondotta ameıy Budapest iránt mutatkozik, Zzukai szempont az indítóoka, ha- nem az is, hogy az osztró s a magyar árak között a mi javunkra jelentékeny díifierenciák mutat- koznak, A kispénzü emberek is örömmel jönnek el, mert ugyanapból az összegből, amelybol saját városuk kornyeken töıthetnenek el nenäny pinenonapot, kudapesten tartozkodhatnak, m smerhetik szecnt egyik kiuropának és nem utolsósorban él a szamukra mesebeli magya az oszt azt a várost, amely ezidő- legdivatosabb helyévé vált zhetik meg k viszonyokhoz képest garasokért Mi természet n mindent megteszünk arra nézve, hogy : az ideérkező vendégek . kellemesen gondolja- a a azokra a napokra, amelyeket a magyar fő sban töltöttek el és bízunk abban is, hogy akik most először fognak fölkeresni bennünket, azoknak ez nem utolsó látogatásuk lesz. A jövő esztendő első fel Angliából, Né- metországból, Ola ágból máris több jelentős csoport közölte érki Set és az egészben legörven- detesebb az, hogy külföldi vendégeink ma már nem úgy kerülnek hozzánk, hogy eredetileg Bécs meg- tekint6sere indultak, hanem szinte kivétel nélkül már otthon elha zták a magyar fővárosnak útiprogrammjukba való beállítását. Ennek az ál- lításnak igaz volta főképpen abban mutatkozik, hogy míg pár esztendővel ezelőtt jelentékenyen több volt azoknak a száma, akik csak egy- két napot töltöttek el körünkben, addig ma azok kerültek többségbe, akik három napnál tovább maradnak Budapesten, Éppen ez a körülmény szól amellett, hogy külföldi vendégeink egyre nagyobb számban ismerik fel Budapest jelentőségét, amihez természetesen nem kis mértékben rul az is, hogy a gyógy- és üdülő- helyi bizottság fáradhatatlan tevékenysége folytán a külföldi szakorvosok is mind gyakrabban hívják fel pácienseik [figyelmét a —gyógyforrásainkban rejlő kincsekre. Azokat a nagyobbszabású és vonzó hatású :sseményeket továbbra is igyekszünk propagan- ıkban kiemelni és kihangsúlyozni, amelyek már a multban is vonzóerőként hatottak. Nagyobb- szabású idegenforgalmi eseménynek ígérkezik en- nekfolytán a márciusban sorrakerülő tenyészállat- vásár, amely eddig is nagyszámú külföldi vendé- get vonzott, áprilisban pedig, húsvét táján számít- hatunk nagyobbarányú idegenforgalomra. A ta- vaszi idegenforgalmi események központja termé- szetesen a Budapesti Nemzetközi Vásár lesz. Macskásy Arpád okl. gépészmérnők, műszaki vállalata, tervez, szerel és szállít vízvezetéki, csatornázási és gázberendezéseket, szivattyútelepeket, mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utca 5. Telefon: 27-6-70. - Június közepén kerül sor az 1935. évben első ízben s nagy sikerrel megrendezett Júniusi Hetekre. A jövőévi , Júniusi Hetek" zenei életünk nagy eseménye lesz. Propagandánkban igyekszünk majd Liszt Ferenc születésének 125 éves és halálának 50 éves évfordulója alkalmából megrendezésre kerülő zenei ese- ményeket külföldön mennél tágabb körben hirdetni és a zenei világ figyelmét Buda- pest felé irányítani. -— Istvén-hét előkészítését már a jövő év elején megkezdjük. Budavár visszavételé- nek 250 éves évfordulóját, s az ez alkalomból ren- dezendő ünnepségeket is igyekszünk majd idegen- forgalmunk növelése érdekében kihasználni, — Bécsi idegenforgalmi irodánk valutáris ne- hézségeit sikerült elhárítani és így az iroda tovább folytathatja elismert munkásságát. A fürdők és a gyógyszállók fejlesztése — A 20 millió pengös beruházási kölcsön ter- hére a jövő év tavaszára tervbe vettük a Rudas- fürdő átépítését. Az új gyógyszálló Hültl Dezső dr. műegyetemi tanár már elfogadott tervei szerint fog felépülni. Az építkezés előreláthatólag egy évet fog igénybevenni. A szállóban 60 vendégszoba épül, a szobák egyszerűen, de a legmodernebb ké- nyelemmel lesznek berendz2zve és mert a szálló kizárólag gyógycélokra épül, ehhez fognak igazodni a szállóvendé- gek közös használatra szánt helyiségek is. A szállóval kapcsolatban a jövő év folyamán ugyancsak felépül az új ivócsarnok is, amelyet a szállóvendégek rossz idő esetén fűtött folyosón kö- zelíthetnek meg és az ivöküräk céljára így mind a három forrást a legnagyobb kényelemben vehe- tik igénybe. A legrövidebb időn belül megkezdődik a Széchenyi-fürdő új kútjának fúrása is. Ha sikerül a kívánt hőfokú vízet feltárni, majd a Széchenyi-strandfürdő melegvíz ellátását is. A fúrás további eredményeképpen a Széchenyi- fürdőt melegvízzel fűthetjük és ezzel naponta egy [ megoldjuk vagón szenet fogunk megtakarítani. A fúrás előre- láthatólag 300.000 P költséget igényel, amely ösz- szegnek fedezetéről gondoskodás történt. — Budapest idegenforgalmänak fellendülése következtében a nyári csúcsforgalom idéjében a Gellért-szálló szűknek bizonyult és ezért tárgyalá- sok folynak a Gellért-szállóra egy emelet fölépi- téséről. Az anyagbeszerzés központosítása A — központosított anyagbeszerzés felé a kezdő lépések már az 1935. évben megtörténtek a központi anyagszertár feladatkörének kibövitese- vel. A mai rendkívül súlyos és a székesfőváros háztartását is nagymértékben érintő gazdasági vi- szonyok között különösen szükségesnek tartom a főváros összes intézményei anyagszükségletének köz- ponti ellátását, valamint az anyagfogyasz- tás szigorú ellenőrzését, mert megállapí- tásom szerint az eddig még csak részben központosított anyagbeszerzés is igen jelen- tős anyagi eredményekkel járt a fővárosra nézve. — A legközelebbi jövőben sor kerül az anyag- szertár ügyvitelének és számadási rendszerének racionalizäläsära, előkészítés alatt áll továbbá a fogyasztási anyagok normalizálása, amely a cél- nak teljesen megfelelő, szakszeruen megválasztott legolcsóbb anyagok fogyasztását lesz hivatva biz- tosítani. Állatkert és erdészet — Az Allatkertben a jövő évben folytatjuk a már megkezdett építkezéseket. Az általános kar- bantartási munkákon kívül sor kerül a majomház és a kis ragadozóház átalakítására. éseket tovább folytatjuk, az erdei bantartására nagy gondot fordítunk és tervbe a sétautakon lévő padoknak újak- kal való pótlását. Az erdösitesek közül fel kell említeni a VI. ker. Angyalföldön fekvő úgynevezett Krausz—Mayer-telkek erdősítését. Ezzel az An- gyalföld lakosságának régi kívánságát teljesítjük. — Itt említem meg, hogy az 1936. évben Budapesten lebonyolításra kerülő II. Nemzetközi :rdőgazdasági Kongresszus megrendezésében résztveszünk. A Kongresszus a Kormányzó Úr fővédnök- sége alatt kerül megrendezésre és arra több száz résztvevőt várunk. Ugyancsak jövő év szeptember havában tartják Budapesten az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetségének IX. kongresszusát. En- nek a kongresszusnak megrendezésében ís közre- működünk. A fentemlített két kongresszuson 40 állam legkiválóbb erdőgazdasági szakemberei vesz- nek ré. úgyhogy a kongresszusok erdőgazdasági idegenforgalmi szempontból egyaránt igen nagyjelentőségűüek. Nem tartozik kártérítéssel a HÉV, ha tilos átjárónal történt a halálos baleset A pestvidéki törvényszék elvi jelentőségű itélete A HEV kártérítés kötelezettsége ügyében, egy halálos baleset kapcsán, érdekes ítéletet hozott a pestvidéki törvényszék. Április elején, az esti órákban, amikor már be- sötétedett, Békásmegyer közelében a HÉV szent- endrei kocsija halálra gázolta Fetcser Ferenc mun- kást, Özvegye kártérítésert perelte a HÉV-et, mert a halálos baleset révén eltartóját vesztette el. A tárgyaláson Lengyel Endre dr., mint a HÉV jogi képviselője a kereset elutasítását kérte, — Nem baleset történt — mondotta — hanem öngyilkosság, Fetcser Ferenc a robogó vonat elé vetette magát. Az özvegy tagadta az öngyilkosság fennfor- gását, tanukat nevezett meg arra, hogy Fetcser Ferencnek semmi oka sem volt az öngyilkosságra. iHorváth Andor dr. kir. törvényszéki bíró el- rendelte a bizonyítási eljárást. Kihallgatta azokat, 4) akik szemtanui voltak Fetcser halálának. A vonat- vezető és a motorvezető egybehangzóan olyan val- lomást tettek, hogy Fetcser egy villamososzlop mögül a vonat előtt körülbelül négy méternyi tá- volságról a teljes sebességgel haladó vonat elé vetette magát. Az özvegy kifogást emelt a két szemtanu val- lomása ellen. Azzal érvelt, hogy mindketten az "Alperes alkalmazottjai, tehát függőségi viszonyban vannak, A baleset idején már egészen sötét este volt, a kivilágított kocsikból nem is lehetett a külső sötétben semmit sem látni. A. bíró kiszállt a bal- eset színhelyére és ott a késő esti órákban, a sö- tétben helyszíni szemlét tartott. Ennek során megállapította, hogy a tanuk szavahihetőségét a sötétség miatt kétségbevonni nem lehet, mert a villamosvasút reflektorainak fénye mellett a pálya 15—20 méternyire betekinthető volt, Megállapította még a bíróság, hogy a gyalogösvény, ami a pálya- testen keresztülvezet, nem rendes átjáróút, a rajta való közlekedés, különösen sötétben, igen veszélyes. A törvényszék ezen az álápon özv. Fetcser Ferencnét kártérítési keresetével elutasította indokolás szerint a perbeli adatok nem zärjäan mi annak a lehetőségét, hogy az elhalt mégis csak öngyilkosságot követett el. De ettől függetlenül azért is elutasította a törvényszék a keresetet, mert Fetcser azon a gyalogösvényen haladt ke- resztül, amely nem rendes átjáró és ahol a járkálás tilos. Az ilyen helyen bekövetkezett balesetekért csakis az elhalt, vagy sérült tehető felelőssé. HOFBAUER ÉS PIAZZA EFITOMESTEREK TELEP IRODA VI., BÉKE-TÉR 5. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. Keisch Fekete Jäucs TETOFEDOMESTER Budapest, I, Karolina-út 16. Telefon: 69-5-59. GROSZ FRIGYES KL. MÉRNÖK EPITESI ES KÖ- VEZÉSI VALL. Telefon: 86-0-64. Budapest, TX., Bakáte-n. 1. EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ, ÁK VALA ATLATÁTA VIZVEZETEK ÉS CSATORNAZASI Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: :17-9-05 --- Page 401 --- Budapest, 1935 december 18, TŐVAÁROSI [ŰoRAP BEST) KIRAKAL A hajlektalanck A hajléktalanoknál szánalmasabb lények nincse- nek a föld kerekségén. A nagyváros eddig szinte meddő küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a hajléktalamságot száz százalékig megszüntesse. Igy volt ez eddig Budapesten is, most azonban a főváros erélyeskezű polgármestere nagy elszänt- sággal és áldozatkészséggel vetette rá magát ennek a kérdésnek megoldására. Természetesnek kell ezt tartani ma, amikor nemcsak az ember szívét ejti meg a hajléktalanok nyomora, hanem amikor a hajléktalanok a világvárossá serdült Budapestnek szégyenei is és súlyos akadályai az idegenforgalom fejlődésének. Sajnos, a napisajtó nem szentelt kellő figyelmet a polgármester nagyfontosságú elöter- jesztésének, amely a székesföváros területén tar- tózkodó magányos hajléktalanok nyilvántartásáról és segélyezéséről szól. Pedig érdemes ezt az elő- terjesztést Budapest minden polgárának [szinte szószerint elolvasni. Szomorú dolgok derülnek ki belőle, Nemcsak azt tudjuk meg, hogy a tavalyi télen 4418 magá- nyos hajlektalanröl gondoskodott a [főváros és gondoskodtak jobban, vagy rosszabbul az egyes jótékonysági intézetek, hanem azt is, hogy ezen a 4418 ellátott hajléktalanon — kívül volt még vagy ezer olyan is, akik az utcákon bolyongva, vagy pályaudvarokon, villamos várócsarnokokban, tele- fonfülkékben, kapuk aljában, vagy sétányok pad- jain töltötték az éjszakát. Ez az ezer szegény nyomorult ember volt eddig Budapest-világváros legsúlyosabb szégyenpontja. zer embert minden éjszaka a rendőrség azonban nem [foghat össze, a főváros pedig nem tudhatott róla, hogy ezek a sze- gény páriák melyik padon, vagy melyik telefon- fülkében rendezik be éjszakai pihenőjüket. Annál inkább találkozott velük azonban Budapest polgár- sága és sajnos, a közöttünk járó idegen is, akinek számára nem igen volt bíztató, megnyugtató és kellemes látvány a bokrok aljában nyujtózkodó rongyos és valljuk be, [félelmetes külsejű hajlék- talan. A főváros eddig nem azért nem oldotta meg ezt a kérdést, mintha annak pénzügyi akadályai lettek volna. Hiszen ott, ahol sú milliókat költenek el szociális célokra, nem játszhat szerepet az, hogy még ezer ember számára biztosítsanak szegényes, de tisztességes fedelet, kemény, de tiszta fekvőhelyet. Ez nem lehet pénzkérdés, de lehet szervezeti probléma. A hajléktalanok ellátá- sát akarja most tehát megszervezni a főváros, amely ezentúl tudni akarja és tudni [fogj hogy kinek nincs éjszakára fekvőhelye. Mindössze egy központi irodát fog szervezni a főváros, amelynek fenntartása azonban egyetlen fillér többköltséget sem. jelent. Hogy pedig ezután az utcán csavargó és füben háló, szinte makacs hajléktalanok is kénytelenek legyenek jelentkezni, annak megoldása az, hogy a központi iroda felállítása után a magá- nyos hajléktalanok csak ennek az irodának útján részesülhetnek támogatásban, amely támogatás főleg természetbeni élelmiszer és ruhasegélyek, to- vábbá ingyenes éjjeli szállás kiutalására szorit- kozik. De elérjük azt is, hogy a hajléktalanok ezentúl nem lesznek társadalmon kivüli lények, mint eddig voltak. Színte nevetséges elmondani azt a jogászi abszurdumot, ami eddig tényleg komo- lyan és véresen fennállott, hogy a társadalom leg- kétségbeesettebb helyzetben lévő tagjai — ezideig még csak szegénységi bizonyítványhoz sem tudtak jutni. A szerencsétlen hajléktalan tehát, ha netán megbetegedett, a kórházbajutásnak csak azt a módját választhatta, hogy szépen előre kifizette volna az ápolási díjat. Hogy miért nem kaphattak szegénységi bizonyítványt? A világ legotrombább circulus vitiosusa: mert nem volt bejelentett laká- suk. Szegénységi bizonyítványt ugyanis csak az kaphat, akinek bejelentett lakása van. Ilyenformán se ingyenes orvosi kezelésben nem részesülhettek, sem ingyenes gyógyszert nem kaphattak, sem pe- dig okmányaikat ingyenesen nem szerezhették be. Most talán emberi sorba kerülnek ezek a sze- gény, úgynevezett magányos hajléktalanok. Min- denekelőtt hajlékuk, azaz fekvőhelyük lesz, ame- lyet még a rigorózus jogászi elme is nyugodtan tekinthet bejelentett lakásnak. De ha nem tekin- tenék annak, akkor is Tesz ellenőrző igazolványa mindenkinek, amidltal megszünik a társadalom kitaszítottjának Tenni. És ha már egyszer a fővá- 108, ez a szociális intézményektől áthatott, nagy- szerű kommunitás kezébe veszi ezeknek a szeren- csétlen embereknek a sorsa irányítását, akkor talán türhetöbb állapotok közé is kerülnek. Mert eddig még azok között is, akik éjszakára tető alá jutottak, voltak bizony igen szánalomraméltóak. Volt például vagy 1800 ember, akiknek a rendőr- ség által létesített melegedők juttattak éjszakai menedéket. Elképzelni is szörnyű azonban, hogy ezek a szerencsétlenek, ha hajlékhoz jutottak is ingyen, de eddig csak padokon ülve tölthették az éjszakát, Budapest jószíve mindezeken az állapo- tokon segíteni fog és ha számon tudjuk tartani a társadalom legsúlyosabban megtiport tagjait, ak- kor az irgalom és a szeretet ezeket jobb sorba is juttatja, A törvényhatósági bizottság csütörtök délután összeülő közgyűlése, amely egyébként az utolsó az 1935-ik évben, végleges jellegű döntést hoz a szinte legendás hírnévre szert tett Schmidt-féle örökség sorsára nézve. A hivatalos becslés során a kastélyban levő ingóságok értékét félmillió pengöre becsülték. Az ingatlanok értéke viszont 1,200.000 pengő — körül mozog, Jóllehet, így közel kétmillió pengő értékű hagyatekröl van szó, a főváros vezetősége mégis sokáig vonakodott az örökség átvételétől. Az értékét ugyanis jelentékenyen csökkentik azok a terhek, amelyek fennállannak s amelyekből csupán az adótételek mintegy 200.000 pengőre rúg- nak. Ezen. a tartozáson kívül az örökhagyó kikö- tései folytán további terhek háramlanak az örö- kösre, amelyek közül tekintélyes az a kikötés, hogy a fővárosnak a kastélyban műzeumot kell fenn- tartani. Ha ehhez még hozzávesszük az esetleg —A Schmidt Miksa-féle örökség átvételét nem- csak azért tartom szükségesnek, mert a III. ke- rület e vidékén múzeum mincs, hanem az oknál fogva is, mert arra kell gondolnom, hogy ha a hagyo- mányt visszautasítanók, ez rossz hatást gyakorolna másokra, akik esetleg végren- deletükben szintén megemlékeznének külön- ben a közületröl, Az átvétel számunkra azt jelenti, hogy kizárólagos tulajdonosaivá válunk egy érdekes, műemlék jel- legű épületnek, amely Budapesten, eredeti műemié- keink csekély száma miatt, mint jóformán átepi- tetlen tiszta barokképület, különleges értéker Je- lent és mindenképpen megmentendő. A kastélyban, egy különösen ismeretterjesztő szempontból, jelentős iparművészeti és bútortörténeté gyüjtemény létesíté- sére nyilik lehetőség a kastély meglévő berende- zési tárgyaiból. — A hagyomány másik részét alkotó ingatlan- terület átvétele következtében majdnem 28 hold területű közparkot tudunk — létesíteni, amelyet Óbuda új városrendezése alkalmával kiválóan Tu- dunk felhasználni aránylag kisebb költségek mel- lett terveinkben, Nagy A napokban riasztó hírek terjedtek el arról, hogy a Rudasfürdő átépítésével kapcsolatban közel kétmillió pengős költség fedezéséről kell gondos- kodnia a székesfővárosnak. Ismeretes, hogy az új építkezés terveit Hült! Dezső műegyetemi tanárra bízta a főváros, amely hangsúlyozta, hogy a Ru- dasból polgári igényeknek — megfelelő intézményt akar kiképezni. Ez az elhatározás szükségszerű ki- egészítője volt annak a ténynek, hogy a — Gellért. fürdő költséges amortizációja miatt az ottani árakat nem lehet olyan mértékben leszállítani, hogy azok a szerényebb sorsban élő közönség teherbíró képességének megfelelnének, Így került előtérbe az a gondolat, hogy a Rudasfürdő modernizálását elsősorban a szerényebb viszonyok között élő kispolgári társadalom céljaira kell megfelelővé tenni. - Annakidején a székesfőváros — magasépítési ügyosztálya a Hültl Dezső által bemutatott tervek alapján elkészítette a kalkulációt, amely kerek számban 1,850.000 pengőt eredményezett és a tör- vényhatósági bizottság ezen az alapon biztosította is a fürdő átlakításának és a fürdővel kapcsolatos szállodának építési költségeit. Most Hülti profesz- szor végleges tervei bemutatásával egyidejüen azt a megállapítást tette, hogy a megszavazott összeg semmiképpen sem elegendő, mert az elvégzendő munkálatok 1,800.000 pengőt igényelnek. A Fővárosi Hírlap munkatársa ezzel kapcso- latban a magasépítési ügyosztály vezetőjéhez, Wossala Sándor tanácsnokhoz, fordult kérdéseivel. Wossala Sándor tanácsnok el- ismerte, hogy SZENDY KÁROLY : N I ű ä Nem szabad visszautasítani LA - a Sechmidt-féle hagyatékot Ez elkedvetlenítene más örökhagyókat és a közület elesnék jelentékeny vagyontárgyaktól továbbá az épület ltetlenül s. " pengős ös hogy Bu kirovandó örökösödési illetéket, karbantartása érdekében munkálatok közel másfél: akkor könnyen meg lehet érteni, amely természetszerűen alaposan érzi az eln zült időket, alaposan megfontolta, elfovadja-e Schmidt Miksa hagyományát, vagy visszautasítsa azt, Szendy Károly polgármester hosszas megfon- tolás után úgy döntött, hogy határozati javaslattal fordul a törvényhatósághoz, amelyet arra kér, ne utasítsa a Schmidt Miksa hagyatékát, nanem azt az örökhagyó akaratának megfele ő feltétete- lek szerint vegye át, rende be a kiscelli kastély- ban a kívánt múzeumot, az össz gő telkekből létesítsen nyilvános parkot, egyben pedig kérje rel a pénzügyminisztert arra, hogy a hagyomány köz- vagyon jellegére való tekintettel, mentesítse a szé- kesfővárost az örökösödési- és ingatlanvagyon at- ruházási illeték alól. A Fővárosi Hirlap munkatársa ezzel kapcso- latban felkereste Szendy Károly polgármestert aki a következőkben vázolta felfogását: előnye ennek a parknak, hogy a Margit- hídtól 10 perc alatt megközelíthető, de gyarapszik közel 30 holddal erdőterületünk is, emellett pedig még körülbelül 8000 négy- szögölnyi terület marad szabad rendel- kezésünkre, mert ez, a közpark határainak megállapítása után, annak kereteibe nem illeszthető be. Ezt a területet későbbi időpontban parcellázás útján valószínűleg értékesíteni fogjuk, ami, ha nem is fog nagy ösz- szegeket eredményezni, de tagadhatatlanul növeli a főváros vagyonát. Persze a sok teherrel is kell számolnunk, mert a legszükségesebb tatarozási munkák elvégzése egy- dül 88.000 P-be kerül, a fenntartás is fel rog emészteni évente körülbelül 000 P-t, ezenktvül pedig nagy csomó -adóhátralék terheli a hagyat6- kot. Ezek a terhek nem teszik ki ugyan a hagyo- mány értékének még negyedrészét sem és nor- mális időkben nem is lenne semmi nehézség, nem kellene gondolkoduk amiatt, elfogadjuk-e a hagya- tékot vagy nem. Manapság azonban duplán meg kell becsülnünk a garast, éppen ezért tartott oryan sokáig, amíg végre az elfogadás mellett szóló ja- vaslatot készítettem. Pontról-pontra átvizsgálják a Rudas-fürdő nagy port felvert kalkulációj , Vannak differenciák, de félmillióról szó sem lehet" =r át vannak differenciák az ügyosztály által készített költségvetés és a — Hültl-féle kalkuláció között. Rámutatott azonban arra, hogy a különbözet semmiesetre sem lehet ilyen jelentékeny abban az esetben, ha a főváros tartja magát ahhoz az eredeti elképzeléshez, hogy az új Rudasfürdő a polgári igényeket kielégítő intézmény legyen. A XIII. ügy- osztály mindenesetre tételről-tételre átvizsgálja, mind a saját maga által készített, mind a Hültl Dezső által bemutatott költségvetést, hogy meg- állapíthassa, voltaképpen miből tevődnek össze azok az összegek, amelyek végeredménye közel jár a félmillió pengőhöz. Az ügyosztály beosztott mérnökei már bele is fogtak ebbe a munkába és Wossala tanácsnok véleménye szerint azzal 8—10 napon belül elkészülnek, Nem lesz tehát akadálya annak a tervnek, amely szerint a Rudas átépítését a koratavasszal meg kell kezdeni, mert január első felében már az ügyosz- tály szakbizottsága elé kerülhetnek a tervek, hogy az ottani letárgyalást követően a törvényhatósági bizottság is véglegesen állást foglalhasson a fürdő felépítésének módjára és méreteire ne: A FeliRan CARBONPAPIR VEZERKEPVISELET “4 Stalla Lajos Budapest Vilmos" császar-út 42, --- Page 402 --- A budapesti gázművek 25 éves közüzemi évfordulója Visszaemlékezés az alapítástól kezdve a mai hatalmas fejlődésig ! Székesfővá- nöt éve Ünnepi eseményhez érkezett el a i Gázművek. December 16-án volt Aus annak, hogy a főváros közönségének birtokába jutott. Az olajlám: korszaka után, amelyek Bu- dán 17 0 óta világították az ut t, Pesten 4 s éveiben néhány budai és Óó gázzal saját jd 1837-ben a lepte meg először a nyilvánc äzzal. 1856-ban az Általános Osztr: t azután felépítette a i Tisza Kálmán-téren az első pesti at és sz pon szolgáltatta a vilägi- a múlt sz előbb Pestn n Budának. 1866-ban fel a mai Margit-körúton a budai gázgyár, és 1 5 ki ferencvárosi Mindhármat az alat építtette, ák-Magyar Lég- 1. rmestersége idejében, 1910 Bárc Zy István ı december 15-én, } év előtt, váltotta meg vette főváros és g intették és helyettük fel- t, napi 0.000 köb- nely körübelül meg- r együttes termelö- méter termelőképe felelt é ké le: Az új üzemre rátört azután a világháború és 1 a küzdelem a külföldi gázszéné amely az- t, hogy 1919-ben rá kellett térni a ha- en áÁzosításá Ő. i károkat oko- n kéntartalma a Gäzmüveknek, Ripka F ató vezetése alatt, a proletárdiktatú tovább folyt ez a küzdelem, ame volt a saar- jd francia Ss a csehekkel karv szállítására, amibe n; t bele a koronaromlá. Ui termelési ágak mint Véssei Ede vezerigaz- ulón megállapította a szünt meg fejleszteni az t. 1920-ban berendorzkedatt az addig nem ér- tett n-käträny feldolgozásá ammóniák és $z Gázmüvek nnepi jok közenette se évf barnas a 7 gyártására; gázgyár, szerzi be a Vízművek vételével »s minden hivatalának, intézményének és al- kalmazottjának Ugy szén- és tüzifaszükségletét. nakkor kapcsolódott be a gázgyár a pestkör- nyéki földgázkutatós munkájába is. 1934-ben ke- rült üzembe az óbudai gäzgyärban létesített benzolgyár. Ugyanebben az évben járt le a cseh bányákkal kötött sz erződés, amelyet már nem abbítottak meg most a gázgyár Német- országtól vesz ruhrvidéki gázszenet. 1913-től 1934-ig a gázfogyasztók száma TÖl 111.360-ra, a bérbeadott gázfogvasztó- ek száma 4000-ről 148.233-ra emelkedett. A Gázművek az 1934. év vi Ös sen 151.9 millió pengő értékü szolgáltatást juttatott a fővárosnak, amely összeg a befektetett tökének 211 százaléka. Jubiláris díszközgyűlés Vasárnap az óbudai telep munkássága és tiszt- viselőkara emlékezett meg az elmúlt időkről, hét- főn délelőtt pedig az üzemi választmény díszülést tartott. Becsey Antal, az üzemi bizottság elnöke, elnökölt, a polgármestert Lamotte Károly dr. al- polgármester képviselte. Ott volt Morvay Endre dr. tanácsnok, továbbá az üzemigazgatói, fötiszt- viselői és a munkások küldöttsége is. Becsey Antal megnyitójában kimentette a másirányú elfoglaltsá alatt távolmaradt Szendy Károlyt, majd felolvastatta Ripka Ferenc levelét, amelyben Isten áldá kéri a Gázművek | további fejlődésére. Javaslatára Némethy Károly v.b.t.t., ny. államtitkárt, Buzáth János ny. alpolgármestert, Sipőcz Jenő dr. főpolgármestert, Bárczy Istvánt és Ripka Ferencet táviratilag üdvözölték. Az elnök meleg szavakkal méltatta a nap jelentőségét, hang hogy a Gázművek huszonöt év előtti rzése az önrendelkezés gondolatának győ- volt, amely kikristályosodása annak az esz- mének, hogy a polgárság tömegszükségletének el- látása köztevéken; Lamotte Károly alpolgármester emlékezett meg ezután a lepergett huszonöt év munkájáról, s elismerését fejezte ki az üzem vezetőségének és valamennyi alkalmazottjának. űl Véssei Ede dr, vezérigazgató tartotta meg ezután komoly tanulmánynak is beillő beszámolóját, amely- ben visszapillantást vetett a Gázgyár nagymértékü fejlődésére, Hálás szeretettel emlékezett meg Heltai Ferenc, Ripka Ferenc, Rózsa Károly vezérigazga- tókról, Bárczy Istvánról, Buzóth János és Bor- vondég Ferenc alpol; mesterekről, majd Morvay Endre tanácsnok, a mi ügyosztály jelenlegi vezetőjének kíváló tevékenységét méltatta. Kö- szönetet mondott végül szükebb munkatársainak, a tisztviselői karnak és a példás hűséggel dolgozó munkásságnak. A vezérigazg: végig lelkes figye tósága, ású előadását mind- te a díszülés hallga- Tiltakozik a közművelődési ügyosztály a reklámoszlopok eltávolítása ellen Közlekedési reform és hirdetési bevétel — Súlyos aggályok a világító járdaszegély-reklámokkal szemben ett azokról árműfoi tételét, A Fi a tervekről, a lom meggyors Hirlap is megemle elyekkel a főváros a k jobb ki . érdekes terv y dolgozta al véleményadásra kérte fel Alyokat. Hat pontba foglalták a .szi seket: utcake a jó kilátás biztosi 2, Jelzőtáblák nak biztosítása. 3. si-, illetőleg a gyalogúttestnek a ter- helés álttl megkívánt lesítése. 4. A kerékpárok részére külön sítése. . A gyalogosok részére ezésekben és torkolatokban és berendezések jó meglátásá- úttest — léte- átkelő sávok tése. 6. A járművek csúszásának megakadályozása, E pontok keretében többek közöt arról van szó, hogy a forgalom bizton: en az utca- sarkok közeléből eltávolít: a bódékat, hirdetö- oszlopokat, kiugró reklámtáblákat. Szó volt több útvonal gyalogjárdájának kiszélesítéséről, illetve intézkedésekről a kocsi- azokat az útvonalakat számára külön úttest keskenyí éről, hasonló úttesteknél és megjelölték is, ahol a kerékpárosok volna létesítendő. kedési ügyosztály tervezetét a város- létesi-" rendezési, útépítési, pénzügyi, közművelődési €? közegészségi i ügyosztályok kapták meg, hogy arra nézve észrevételeiket megtegyék. Most ér- keztek vissza a szok, amelyek egy kivételével mind helyeslik a tervbevett intézkedéseket és azok megvalósítását cél- szerűnek, znosnak és halaszthatatlannak mondják. Egyedül a közművelődési ügyosztály volt az, amely välasziratäban a leghatározottabban tilta-ı kozik a közlekedésügyi ügyosztály szándékai el- Mint említettük, a tervezetben arról van szó, eresztez knél 10—10 méter kör- zetben lebontanák a hirdetőoszlopokat és eltävoli- tanák a kereskedők, iparosok kiugró reklám- tábláit. A közművelődési ügyosztály, amelynek fel- ügyeleté alá tartozik a Hirdetővállalat, anyagi okok szerint bírálta el ezeket a ter- veket és ebből a szemszögből tiltakozik azok megvalósítása ellen. Az ügyosztály rámutat arra, hogy a hirdetöoszlo- pokat csakis forgalmas helyekre lehet állítani, mert csak ott van értékük a hirdetéseknek. Az oszlopokat nem helyezhetik el mellék- utcákba, mert a mellékutcák keskeny járdáin hely sincs ilyen építmények számára. Végül, különösen a belterülteteken, a legtöbb hirdetöoszlopon vil- lanyórák is vannak, ezeket mem [lehet mellek- utcákba eldugni. Ami a kiugró reklámtáblákat len. hogy az utca Budapest, 1935 december 18. illeti, azok tekintetében sem osztja az ügyosztály a tervezet álláspontját. A táblákat az építési sza- bályzatnak megfelelően legalább 3 méter magas- ságban szerelik fel. Minden egyes tábla elhelyezé- sét gondos helyszíni szemle előzi meg. Nem áll az, hogy a kiugró reklámtáblák zavarják a szabad látást. Hangoztatta az ügyosztály, hogy ha ezek: terveket megvalósítanák, nem- csak a áros károsodnék, hanem a keres- kedelem és az ipar is. A ragasztott hirdetések évente több, mint negyed- millió pengő, a kiugró reklámtáblák hirdetése több, mint 200.000 pengő bevételt jelent a főváros- nak, ami jórészt elveszne, ha ilyen drákói intézke- déseket alkalmaznának. De károsodnék a nyomda- ipar, a címfe. , a bóédogos- és szerelőipar is, amelynek tekintélyes foglalkoztatást nyujtanak ezek a reklámobjektumok. A többi ügyosztály, mint említettük, mind pártolja a javaslatot és érdekes ötletekkel is tá- mogatja annak megvalósulását. A főváros most a rendőrség — közlekedési osztályával tärgvalja meg a kérdést, hogy azután a kivitelhez mielőbb hozzá- kezdhessen. x Fzzel kapcsolatban itt mutatunk rá annak a reklámtervnek ugyancsak közlekedési szempont- ból számbajöhető nehézségeire, amely tervet a Fővárosi Hirlap legutóbbi számában ismertettünk. Ez a terv: a jórdaszegélyeknek világító reklám- kockákkal való ellátása. A terv ellen, értesülésünk szerint, már is súlyos aggályok merültek fel. Tdős emberek, rövidlätök, továbbá gyerekek, szóval olyanok, akinél az ösztönös lélekjelenlét vagy már, vagy még nem szuperäl a legkifogástalanbbul, könnyen zavarba jönnek, amikor a sö járdén egyszerre csak világító üveget vesznek észre. Nem mernek hágni, megpróbálják átlépni, ugyanekkor azonban már le lépnek a járdáról, tekintve, hogy a világító reklám épp a járda szegélyén van. Ebből az következik, hogy bukdácsolnak, ami különösen forgalmasabb útvonalakon szerencs6tlensegre — vezethet. Értesülésünk szerint ilyen irónyú kifogások komo- lyan foglalkoztatják a törvényhatósági bizottság tagjait. s DOLGOZZUNK S IPARI, TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ ÉS FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII.. Gyulay Pál-a. 7. Tel: 35-5-63. 52-8 52 Avenarius Művek Különleges szigetelő anyagok, saválló és nedvesség- álló feszékek ı yára Raktár és iroda : Budapest, VII., Almásy-tér 10. Telefon: 431—38. Tisztítórongy és Textilhulladek hít. Budapest, XIV.. Francia-út 46. Tisztítórongyok legjobb kivitelben ! 1 [>HUNGARIA« "mann HOSZIGETELO vALLALAT Cégt. lajdonos: Baka Ferenc BUDAPEST Il, OLASZFASC Telefonhívó -4-7—47. (Tamás), . a | Szép, olcsó, jó KERET csak a Potlák-jéle feheit Üzlet: Budapest, VII., Király-utca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám 33—4—62 "A OPTIKAT CIKK MIKES és BRAU NAGYBANI RAKTÁRA Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképviselete BUDAPEST, VI., PODMANICZKY-UTCA 27. SZÁM út sarok) za Beer Sándor vresxöxs MESTER V., Gr. Tisza István út 5. sz. 0 Tolofon: £2-4-29 szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, szép és fiszta A legiobb sokszorosító gép SGestelner D. GESTETNER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 --- Page 403 --- Budapest, 1985 december 18. Egységes elvi alapon kell megvalósítani az új lakherletiszahälyrendeletet, hogy mintául szolyál- hasson az egész ország számára, — mondja Vályi Lajos Az űj lakbérleti szabälyrendeletröl, a főváros- nak erről a most készülő jogalkotásáról igazán el lehet mondani, hogy mindenkit érdekel. Ehhez ké- pest megfelelő, nagy érdeklődés is kíséri a szabály- rendelet megalkotásának fázisait, s így azt a for- dulatot is, hogy a legutóbbi közgyűlés napirendjé- ről levették. Ezzel kapcsolatban olyan hírek is ter- jedtek el, hogy a minden oldalról várt szabályren- deletet hosszabb időre félretették, amit nem foga- dott szívesen a közvélemény. A. napirendről való le- vételt Vályi Lajos dr. indítványozta, aki a NEP fő- városi szervezete részéről a szabályrendelet előadója. Éppen ezért megkérdeztük ebben az ügyben Vályi Lajos dr.-t, aki a tárgyalás elhalasztásáról és a szabályrendelet előkészítő munkájáról a következőket mondta: — Szó sincs arról, hogy a lakbérleti szabály- rendelet tárgyalását akár a Nemzeti Egység Pártja, akár más párt bizonytalan időre akarná levenni a közgyűlés napirendjéről, vagy bármelyik párt részé- ről halogatási tendencia érvénys:sülne a szabályren- delet megvalósításával szemben. Természetes, hogy a legtávolabb áll minden ilyen törekvés a Nemzeti Egység Pártjától, annál is inkább, mert köztudo- mású, hogy a kormány a lakbérleti szabályrendelet megalkotását azért is sürgeti, hogy végre az egész ország területén megfelelő minta álljon rendelkezésre a lakbérleti szabály- rendeletek egységes, elvi alapokon nyugvó megreformálása céljából. — Mindössze az történt, hogy a Nemzeti Egy- ség Pártja annak az új szellemnek a képviseletében, amelyet hírdet, kifogásolta, hogy az igen nagy je- lentösegü szabályrendelet megfelelő előkészület nél- kül vétessék plenáris tárgyalás alá. Már pedig ez lett volna az eset, ha a tervezet szövegének a közzé- tételét követő 48 óra mulva kellett volna ezt a sza- bályrendeletet egyéb. fontos tárgyak közé beékelve letárgyalni, Ez volt az oka annak, hogy a Nemzeti Egység Pártja megbízásából a legutóbbi közgyü- lésen a lakbérleti szabályrendelet tervezetének a napirendről való levételét és egyik legközelebbi köz- gyűlés napirendjére való kitüzését kértem, amit a polgármester úr is elfogadott, de magukévá tettek az összes többi közgyűlési pártok is. — Azta felfogást, hogy. a. tervezetet a régi közgyűlés már letárgyalta és így részletesebb meg- vitatást nem igényel, a Nemzeti Egység Pártja nem tette magáévá. Ezt annál kevésbé tehette, mert a régi közgyűlésben a Nemzeti Egység Pártja mai szervezetében és szellemében képviselve nem volt s mert a Nemzeti Egység Pártjához tartozó bizott- sági tagok a lakbérleti szabályrendelet számos in- tézkedésével szemben érdemleges kifogásokat és ki- egészítő javaslatokat tettek. Azt hiszem, semmi sem jellemzi jobban azt, hogy a Nemzeti Egység Pártja milyen 8 helyez az autonómia igazi szel- lemének az érvényesülésére, mint a párt imént ismertetett álláspontja. — Egyébként, úgy tudjuk, hogy ma már szinte egységessé vált a fentebb ismertetett felfogás és tat Tegkomolyabban k lnek arra, hogy tár- ‚ a köz érdekében minél tökéletesebben Jg ezt az autonómiára bízott fontos jog- roblemät, nek tudható be, ak tartotta a hogy a két nagy párt szabályrendelet tárgyalásá- nak a jövő évi január hó első felére halasztását, mint már említettem, nem halogatäsi szándékból, hanem azért, mert arra a meggyőződésre jutott, hogy a felmerült érdemleges és közérdekű javas- latok előkészítéséhez erre az időre szükség van. — A felmerült újabb javaslatok részben jogászi természetűek. Ami érthető is, mert az adott eset- ben tulajdonképpen magánjogi jogalkotásról lesz szó. Megfontolandó például a főbérleti jogviszony Szabatosabb meg- szerkesztésének, a bérbeadó és bérlőtársa- ság és az ellenérdekű fél jogviszonya helyesebb szabályozásának a gondolata. A Nemzeti Egység Pártja éppen szo- s szempontokból egyszerüsiton; akarja az írás- beli közlések rendszerét. Komplikált viták és bizo- nyítások kikerülése céljából egységesen tértivevé nyes ajánlott levéllel kívánja foganatosíttatni mind- azokat az írásbeli közléseket, amelyekhez jogkövet- kezmények fűződnek és amelyeknél komoly érdek fűződik ahhoz, hogy a közlés ténye tárgyában ne álljon elő vita, Ugyanebből a szempontból a közlés tényének megtörténtét a bizonytalan átvételi idő- pont helyett egyszerűen a közlés feladásának biztos időpontjához kívánja rögzíteni. — Megszívlelendő javaslatok merülnek fel a lifthasználat szabályozása körül is, amely kérdésben a NEP a javaslat állás- pontján van, mert a felvonó korlátlan használatá- nak mégis csak gátat kell vetni és ez elsősorban a felvonódíjra vonatkozik, ami egyébként úgy is mini- málisan van kontemplálva. Ki kell emelni továbbá, hogy a tervezet 27. §-a szerint a felvonó használata elvileg úgyis díjtalan, csak megvan engedve a felek megegyezése a rendeletadta korlátok között, — Gondolatok merülnek fel a felmondási határidő egyszerűsítése körül is. Megoldást keresünk annak a tarthatatlan állapotnak a kiküszöbölésére is, hogy a felmondó vagy a felmondást szabályszerűen elfogadó bérlő a kiköltözködés pillanatában ne tagadhassa meg a ki- költözködést illetőleg, hogy az ilyen magatartással szemben megfelelő jogsegély álljon rendelkezésre a bérbeadó és az új bérl3 érdekeinek megvédésére, És foglalkoztatja ez a kérdés pártunkat a häzfel- ügyelői jogviszony szempontjából is. — "Természetesen csak példáképpen soroltam fel néhány kérdést azok közül, amelyek most alapos és tárgyilagos megfontolás alatt állnak és amelyek nagyon is indokolttá tették azt a négyhetes halasz- tást, amit az alapos előkészítés céljából ez a szabály- rendelet adott. Még egy szempontot akarok befeje emelni, és pedig azt, hogy teljesen téves az az egyes oldalakról nyilván tendenciózusan felmerült beállítás, mintha a NEP egyoldalúlag a háztulajdonosi ér- dekekért exponálná magát. Ezt a rosszindulatú hiresztelest a legjobban meg fogják cáfolni azok az indítványok, amelyeket ez a párt a közgyűlésen előterjeszteni fog, Természetes, hogy mi egyáltalában nem látunk a felmerülő pro- blémákban bérbeadói és bérlői érdekeket, hanem csak közérdekeket, amelyeket az igazságosság és a méltányosság szellemében óhajtunk érvényre jut- tatni úgy a bérbeadók, mint a bérlők érdekei oldalán. ül ki- Mentesítik az utcákat az egész- ség nagy veszedelmétől: a portól Hatósági feladattá teszik a járdák tisztántartását — A köztisz- tasági szolgálat gyökeres átszervezése — A hatósági orvosok í státusrendezése A főváros mozgalmas közigazgatási örvendetes jelenség, hogy mind nagyobb figyelem fordul a közegészségügy kérdései felé. Nagy része van ebben a NEP közi Zségügyi bizottságának, amely éber figyelemmel kísér minden közegészség- ügyi kérdést, s a szükségszerű javaslatok és ter- vek egész sorát készíti elő, amihez segédkezet nyujtanak a bizottság tanácskozásaiba bevont, a törvényhatósági bizottságon kívülálló kiváló szak- emberek. A napirenden mákról beszéltünk Egerváry Tibor dr. egyetemi tanársegéddel, a bizottság elnökével, aki a következő, több érdekes egészségügyi vonatko- pe újdonságot is magábanfoglaló nyilatkozatot tette: — Tudomásom szerint leérkezett a fővároshoz a belügyminiszter rendeléte, amelynek alapján eltűnik majd életében lévő közegészségügyi proble- a budapesti utcákról a légzőszervek nagyobb átka: a por. A rendelet értelmében az utcákat a mai locsolás helyett mosni fogják, úgy, ahogyan ezt többé- kevésbé a múltban is megtették. A mai permete- zés csak rövid időre kötile a port, míg a régi, vízsugárral való elárasztás, eltávolította. A régi rendszer megszüntetésének oka a vízzel való taka- rékoskodás volt, de kifogás alá esett ez a rendszer azért is, mert a megnövekedett forgalom miatt sok kalamitást azonban, hogy a Vízművek közel jövőben lényegesen megnövekedik, mosásához a kellő vízmennyiség rendelke: állani és hogy a vízsugárral való elára forgalmat ne zavarja, azon éjjeli munkór segíteni. A belügyminiszter üdvös rendeletét tehát végre lehet hajtani, amiről nagy örömmel számo- lok be a bizottságnak. Az utcák tisztántartásának kérdésével kapcsolatban érdekesen szólott hozzá Egerváry leg- okozott a közlekedés terén. Most teljesítőképessége a az utcák a] Ünnepi ajándék az egész életre 27 Csekély havirészletek Singer varrógép részv. társ. VII, Rékóczi-út 181 VII, Rékóczi-út 68 VIII, Barass-u, 86 14, Corvin-tér 1 AV, Sommelweis-u. 14 Wl, Andrässy-Gt 33 BUDAPEST Fisküzletek minden nagyobb városban, "Tibor dr. azokhoz a kalamitásokhoz, amelye- ket legutóbb a hó késedelmes eltákarítása okozott. — AZ olvadó hó eltakarítása körüli nehézsé- geknek — mondta, a megállapítások szerint; az volt az oka, hogy a csatornák a hirtelen olvadó havat nem tudták levezetni, mert a hó eldugaszolja a: csatornát. Ennek az aki ynak kiküszöbölésére vannak példák a külföldön, ahol — meleg víz igénybevételével segítenek. Budapest hőforrások- ban gazdag város, s így helyénvaló a gondolat, hogy .: a hőforrások vízét kellene igénybevenni arra, hogy a csatornába jutott havat gyors ütemben felolvasszák és eltávolítsák. —. mondta. Eger — Napirenden van különben váry dr. a további: an — a Köz tal szervezetének bizonyos megreformál Salamon Géza dr. tanácsnok kezdeményezett, Új feladatot ró a Köztisztasági Hivatalra az a terv, hogy ezután a járdák söprése is a Köztisztasági Hivatal hatáskörébe tartozzék, tulajdonosok tartoztak ról, de ez a rend ki önyult megfelelőnek. A ztisztasági Hivatal munkás személyzete ettöl függetlenül új szervezésre szorul, mert jelenleg, "a munkások létszámához mérten, sok az altiszt. Az új lakbérszabályrendelet is kapcsolatot talál a közegészségüggyel. Kívánatosnak tarta- nám, hogy a hatósági és OTI-orvosok mentesittesse- nek a kapupénz és liftpénz fizetésétől. Az orvosi karnak ez a része ugyanis szegény bete- geket, cselédeket látogat s a legkevésbé sem -mél- tányos, hogy ilyen irányú orvosi tevékenységük közben még — kapupénzt és liftpénzt is fizessenek. Remélem, hogy nemcsak a NEP közegészs ti bizottságában, hanem az egé pártban i tudom vinni, hogy tervem érvényre jusson áz új lakbérleti abályrendeletben. — EP közegészségügyi bizottságában az említetteken kívül az érdekes kérdések egész sora Eddig a há járdák tisztántartá gi szempontból nem bi kerül napirendre. Gaál Andr: dr., az Országos Közegészség Intézet egyik előadója, be fog számolni hogy a legutób i időben a belügyi intézkedéseket vekkel jártak pedig be- képviselő- for- kormány milyen foganatosított és mil; ezek. Petres József dr., az OTI alelnöke, orvoskamarai javaslatnak ól és a törvényjavasiat végleges mol be. eredm májáról szi Az érdekes nyilatkozat végén Egerváry "Tibor dr. még az orvosok szociális kérdésére tért ki. - Remélem — mondta , hogy a státusren- dezéssel kapcsolatban Sipö: Jenő főpolgármester rtő lesz az Szendy úr me. kérdésében és 076 kar önfel- olja, ma- áldozó munkáját ke gáévá teszi. : AMÉRÍCAIN RÉSERVÉ: --- Page 404 --- Budapest, 1935 december 18, Huszonöt év Budapest szolgälatäban danuár elsejével nevezetes küszöböt lép át a FOVAROSI HIRLAP. Az elkövetkező eszten- döben alanításának — hnszonötödik évét tölti be. az immár multtá lett negyed- felett, úgy érezzük, hogy jogot szereztünk a pirosbetűs dátumhoz, az ünnepléshez. Munkával, tisztességgel és a közérdekért vívott ön- cunkkal szereztük meg ezt a jogot, a ju- bileumi ajándékot pedig barátaink, előfizetőink, ol- vasóink megértése és megbecsülése jelenti szá- munkra a huszonötödik születésnapon. Minden magyarok büszkesége, a mi nagy, szép, millió szívtől dobogó Budapestünk szolgálatában töltöttük el ezt a negyedsz dot. Szent szolgálat- nak tartottuk mindenkor, amelyért öröm életerőt, energiát, szívet és lelket áldozni. Büszkeség ráe mélni, hogy a kövekhez, amelyekből a világvár feltornyosult, egyet-kettőt mi is odaraktunk, hogy a gondolatokhoz, amelyek széthulló köveket össze- ragasztották, mi is hozz rultunk. És jóleső érzés megállapítani, hogy egy percre sem hagytuk el az őrhelyet, ahonnan a millió magyar szív nyugodt álmára vigyáztunk. Hogy ezt a feladatot betölthessük, súlyra, te- kintélyre, a főváros vezető köreinek és a nagy- közönségnek elismerő figyelmére volt szükségünk. Elégtétellei mondhatjuk el, hogy ezt a fegyverzetet már az első születésenapján megszerezte a FOVAROSI HIRLAP, mim. az az első sajtó- közönség firvelmét ráirá- amelv 2 nvitotta a fővárosra, reflektor-fönvhe állítva a Väroshäzät, a nagv kohót. ahol mindnvä- junk érdeke, sorsa, boldogulása forr ki az alkotás és adminisztárció tüzében, Lélekben és formában új utakat keresett és talált a FŐVÁROSI HIRLAP betöltéséhez, amikor egyrészt a váro spoli- tika irányításában kelő súllyal kért szót, — másrészről pedig úttörő munkát kezdett a fővárosi hírszolgálat terén mindig kitünő értesültségével, élénk hang- jával, friss színeivel és azzal a robogó ütemmel, ami mind ujdonság és meglepetés volt ezen az eddig kiaknázatlan területen. Ez szerezte meg a felfigyelő érdeklődést a FOVAROSI HIRLAP szá- mára alapítása kezdetén, s tette a legelterjedtebb várospolitikai orgánummá mind a mai napig. A huszonöt év leperdült, de a FŐVAROSI HIRLAP nem fáradt el, mert mindig új lángra lobbantották energiáit a jelentkező feladatok és megacélozták erejét a küzdelmek, amelyeket a megnehezült idők hoztak azokra, akik a világváros gigantikus gépezetét igazgatják és azokra, akik a nagy víz két partján élnek, Csak el nem fáradni és nem csüggedni; ez szí- totta bennünk mindig a lelket, s ez a jelszó vezérel minket a negyedszázadra virradó jövőben is, amely felé Gömbös Gyula mutatja a magyarok útját. Az ő nolitikáiának követésében látink fővá- hitv; hole rosunk is. ásonknak v tik a Eevséget, amelynek le- téteménvese a Nemzeti főváros életében Zsitvay Tibor. Bízó lélekkel indulunk tovább az ő útjukon, amely fővárost, országot a jobb jövő felé vezet. Megyünk előre az új ütem zenéjében régi jelsza- vunkkal: munka, tisztesség, közérdek. d ELZLZ Januär elsejével új előfizetést nyitunk a FŐVÁROSI HIRLAPRA, amely a jövő évben tölti be alapításának huszonötödik évét, Lapunk életé- nek nevezetes eseményét nagvszahású kiadásával tesszük emlékezetessé, amelyre már most felhívjuk előfizetőink és olvasóink figyelmét. jnbilenmi szám ELŐFIZETÉSI AR: gélévre el Din el av egész ÉVTŐ" , viv 37 4 LF Tk 8. 12 pengő. 24 pengő, ennek a feladatnak | HÍREK "—— — A PÁRTBÓL Városrendezési ankét A NEP székesfövárcsi szervezete — 11-én, szerdán este folytatta városrendezési ankétjét, amelyen ezuttal is Zsitvay Tibor elnökölt. Münnich Aladár műépítész a városi telepítési politikáról tartott előadást, azt bizonyítva, hogy várospolitikai szempontból milyen hátrányt és mennyi vesztesé- get jelent a helytelen települési rendszer. A tetszés- sel fogadott előadás után Algyai Huber Pál mi- niszteri osztálytanácsos az új Duna-hidak (Horthy Miklós-híd, Margit-híd, Őbudai-híd) problémájával foglalkozott, Ezután Holl Gyula miniszteri osztály- tanácsos Budapest gyógy- és üdülőhely kérdéseit tárgyalta. A főváros 89 forrása csaknem kiakná- zatlanul hever, holott minden eszköz megvan arra, hogy a kultúrállamok között gyógy- és fürdőhely szempontjából az első helvet foglalja el. Több ér- tékes felszólalás után a nagy tetszéssel fogadott előadásokat klubvacsora követte. December 18-án, szerdán este háromnegycd hét órakor Kertész K. Róbert ny. ällam'itkär ,,Új városközpont letesi- tése", Harrer Ferenc v. meghatalmazott minisz- ter. „A városrendezés jogi és pénzügyi előfeltéte- lei” címmel tartanak előadásokat, amelyeket vita követ. Az aőadások után az Országos Klub mär- ványtermében vacsora lesz. Vendégeket szívesen látnak. — —— Az elnöki tanács ülése A Nemzeti Egység Pártja fővárosi szervezeté- nek központi elnöki tanácsa december 20-án, pén- teken délután 6 órakor az Esterházy-utcai köz- | pontban, Zsitvay Tibor elnöklésével ülést tart. A szervezet megalakulása óta ezúttal ül össze ülésre első ízben az elnöki tanács, A lakbérleti szabályrendelet a pártértekezleten. A NEP fővárosi szervezete december 17-én, kedden este pártértekezletet tartott, amelynek napirend- jén a lakbérleti szabályrendelet szerepelt Valyi Lajos dr. adásában. A V. kerületi szervezet női c: ö " ber 14-re a Lipösvärosi Táraskörben. Turdetelt tárkestélyet december 19-én tartja meg. Meghívókat az V., Hold-utca 9. szám alatti párthelyiségben lehet igényelni. . A VIII. kerület dalárdájának bemutatkozása. A NEP továrosi szervezete VIII. kerületi önképző- és dalköre, amely a NEP-nek első teljesen megszervezett dalárdájával büszkélkedhetik, az Alföldi-utca 13. szám alatti Protestáns Körben ünnepi estét rendezett. Ezúttal mutatkozott be a dalárda a nyilvánosság előtt. A premiernek, amelyen nagy közönség volt jelen, meleg sikere volt. A dalosokat és kar- nagyukat, Vidor József tanárt lelkesen ünnepelték. Az ön- képző- és dalkörnek vitéz Tóth András dr. országgyűlési ég ‚az elnöke, Katona János fővárosi bizottsági tag selnöke, a titkára és sajtópropaganda vezetője pedig Bátai László. Iparos ismerkedési est, A NEP fővárosi szervezetének VII. kerületi szervezőbizottsága jóléti alapja javára decem- ber 26-án, karácsony másodnapján a kerületi központ R: kóc t 50. számú helyiségében zártkörű iparosismerke- dési estet tart. Az est érdekes műsora keretében Cselényi József, Dévay Ica előadóművésznő, Balog Bandi, külföldön járt cígányprimás és a zongoránál Alpár János zongora- művész és Szalvó Albert tanár szerepelnek. MUNKAPROGRAMM DECEMBER 17-TŐőL, DECEMBER 24-IG. IV. kerület. 20-án 7—8 óráig Nagy Ferenc törv, hat. biz. tag fogadó órája. — 21-én fél 4 órakor gyermekdélután. V. kerület. 17-én háromnegyed 7 órakor Szecsődi Imre dr. előadi árványok, különös tekintettel a ku- lásra és va," VI. kerület. 18-án fél kilenc órakor táncóra. — 21-én fél 4 órakor gyermekdélután. VIII. kerület. 20-án 7—$8 órakor törvényhatósági bizott- sági tagok fogadó órája. X. kerület 17-én 6—8 órakor Dongó Orbán kerületi el- nök fogadó órája, — 22-én 8—12 óráig táncóra. XIII. kerület, 19-én Hegedüs Bertalan törvényhatósági bizottsági tag fogadó órája. — 21-én a 130. körzet műsoros estje. — 23-án 4 órakor gyermekdélután. XIV. kerület. 20-án 7—8 óráig Verebélyi Hugó jogi ta- nácsokkal szolgál. Szendy Károly egy éve polgármester. A fővá- ros törvényhatósági bizottságának közgyűlése 1934 december 14-én választotta meg első ízben polgár- mesterré Szendy Károlyt. Az évfordulón. szomba- ton reggel számos üdvözlő küldöttség jelent meg a polgármesteri hivatalban. Kora reggel a polgármes- teri hivatal személyzete köszöntötte Szendy Ká- rolvt, majd a Keresztény Községi Párt jókívánságait tolmácsolta előtte Csilléry András dr. A Nemzeti Szabadelvű Párt képviseletében Rassay Károly je- lent meg a polgármesteri hivatalban. A pártok úd- vözlésén kívül számos magános is jelentkezett, így többek között a fővárosi plébánosok, a szakfel- ügyelői kar és a polgármester több jóismerőse és barátja. Az évforduló alkalmából hatalmasan meg- duzzadt a polgármester napi postája is, rendkívül sok távirat és üdvözlőlevél érkezett titkári hiva- talába. Bornemisza miniszter és Szendy polgármester ünneplése a frontharcosok teaestjén. Az Országos Frontharcos Szövet. pénteken este teaestét adott a Bristol-szällö különtermében Bornemisza Géza iparügyi miniszter és Szendy Károly polgármester tiszteletére. Az stélyen résztvett Takách-Tolvay József gróf, a szövetség elnöke, Engelbach Alajos és Kertész Elemér alelnök, valamint számos előkelő- ség. A szövetség nevében Takách-Tolvay József gróf üdvözölte a minisztert és a polgármestert. — "Valahogy úgy van az ember, — mondta az üdvözlésre Bornemisza Géza, — hogy azok az ér- zések, amelyek a csatamezön vésődtek a ferfiszf- vekbe, kiirthatatlanul élnek ma is. Büszke vagyok arra, hogy ezekből a bajtársi sorokból indultam el és vállt vállnak vetve haladhatunk az úton, szembe- nézve az élet frontjával, amely az ország második ezerévéhez vezet. Szendy Károly polgármester válaszában példa- képül állította a társadalom elé a frontharcosokat, mert meggyőződése szerint, minden magyar polgár- nak a nemzeti ujjáépítés katonájául kell szegödnie. Reméli, hogy a főváros kezdeményezése nyomán az ország minden városa és községe megtalálja a mód- ját annak, hogy biztosítsa a frontharcosok számára a megérdemelt mindennapi kenyeret. A miniszter és a polgármester a késő esti órákig maradtak együtt a frontharcostársadalom vezetőivel. Halálozás. Kerekes Aladár dr. régi, ismert ujság- író a Szent István kórházban 58 éves korában el- hunyt. Kerekes Aladár dr. régebben A Nap-nak, majd utána több éven át a Budapesti Hirlapnak volt fővárosi rovatvezetője, és munkásságával kartársai és a közönség megbecsülését vívta ki. Pénteken délután temették a rákoskeresztüri ka- tolikus temetőben nagy részvét mellett. A teme- tésen nagy számban jelentek meg az elhunyt kar- társai, élükön — Hegedüs Gyula szerkesztővel, az Ujságírók Szanatórium Egyesület elnökével. A gyászbeszédet az összes ujságíró intézmények és € jóbarátok nevében Kun Andor dr, mondta. Lapot adott ki a BESZKART Közművelődési Egyesülete. Nívós tartalommal, tetszetős formában új lap jelent meg: A BESZKART Közművelődési Egyesületének Időszaki Értesítője. A lap főszerkesz- tője Horváth Zoltán dr., felelős szerkesztője Németh Géza, kiadója Palotás Ferenc. A lapot útra indító beköszöntőt Márkus Jenő dr., a BESZKÁRT vezér- igazgatóhelyettese, a Közművelődési Egyesület el- nöke írta, Ismerteti a lap a Közművelődési Egye- sület klasszikus ssteit, majd az egyesületi férfikar- nak a Dalosszövetség budapesti kerületi válogató versenyén kivívott gyözelme alkalmával megtartott serlegavatásáról számol be. Kádár Béla dr. főtitkár, a testnevelési törvényről és a BESZKÁRT Levente Egyesületéről, Németh Géza a BESZKÁRT zene- karnak a rádióban való szerepléséről, Tihanyi János Lajos , A középosztály és képzőművészet" címmel írt cikket a gazdag rovatokkal tarkított számba. A TÉBE karácsonyfa ünnepe. A Takarékpénz- tárak és Bankok Egyesületébe tömörült pénzinté- zetek az idén rendezték a tizenegyedik karácsony- fa-ünnepet, amelyen dr. Kresz Károly kincstári fő- tanácsos és Némethy Kálmán igazgató fogadták a vendégeket és látták el a megjelent 3000 gyerme- ket meleg kabáttal, új cipővel és . fehérneművel. Az ünnepségen Hegedűs Lóránd, a TÉBE elnöke üdvözölte a kormänyzönet, Szellemi szükségmunka. Január 15-én újabb szellemi szükségmunka indul meg, amelynek kere- tében három hónapra alkalmazzák az intelligens osztályhoz tartozó munkanélkülieket. Csupán — az lehet szellemi szükségmunkás, akinek, amennyi- ben egyedül él, 70 pengőnél magasabb jövedelme nincsen. Ha másodmagával él, 120 pengős jövede- ! lem ez a határ, amely még csalädtagonkent 40 pengővel emelkedhetik. A szellemi szükségmunká- soknál, ha már voltak köztisztviselők vagy ına- gántisztviselők, az iskolai végzettség legalább négy középiskola, egyébként pedig érettségi. Húsz évnél fiatalabb és 65 évnél idősebb szellemi szük- ségmunkást nem alkalmaznak, A fizikai szükség- munka, amelynek keretében három turnusban 3000 munkanélküli munkást juttatnak keresethez, a kora tavaszi hónapokban indul meg, Érdekes könyv a budapesti gyógyszertárakról. A közigazgatás és a gyakorlati ember számára egyaránt hasznos könyv jelent meg „A gyógy- szerészetre és a budapesti gyógyszertárakra vo- natkozó adatok" címmel A könyv szerzője Sztankai István dr. székesfővárosi fogalmazó, aki a gyógyszerészeti jog ma érvényes anyagát össze- gyüjtötte és rendszerbe foglalta, ügyes megoldás- sal, úgy, hogy a könyv tanácsadóul is szolgál, Érdekesen ismerteti a mü a főváros közel kétszáz gyógyszertárának keletkezését és egyéb adatait, úgy, hogy a könyvnek ez a része visszapillantást nyujt Pest és Buda egész egészségügyi helyzetére. A gazdag levéltári anyagot is tartalmazó munka a legrégibb patikák okmányait is közli. A könyv- höz Salamon Géza dr. tanácsnok, a közegészség- ügyi ügyosztály vezetője írt előszót, amelyben el- ismeréssel méltatja a szerző munkásságát, CELLO RAGASZTÓ SZALAG 2" Magvar Vegykészítményű Papirgyár, Oser Jakab Budapost VI., Ó-utca 49. sz, Telefon: 23-8-90, t rajzok kijaví- Nedvesítés nélkül irhoz és — köny- hosszú sérült, s: December 19 és 22-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny a A --- Page 405 --- Budapest, 1935 december 18. Sazvasdci ÉRTESÍTŐ EEE Zsirexporiunk hatalmas fellendüle- sének nemzeigazdasägi jelentősége Rosta János lanácsnok szenzációs leleple- zése a pékek anliszociális kalkuilációjáról Az érdeklődés homlokterébe kerültek ma- napság a —közé.elmezési problémák. Budapest közönségnek százezreit a _legközvetlenebbül er- dekli az inséges esztendő következményeként mu- tatkozó drágaság és az a kérdés, hogy meglehet-e akadályozni a további drágulást, vagy el kell-e készülni arra, hogy a tavaszi hónapok egyre újabb és újabb megterheléseket hoznak. A Fővá- rosi Hirlap munkatársa éppen ezért felkereste Bu- dapest közélelmezési vezetőjét, Rosta János dr. tanácsnokot, aki a — következőkben ismertette azokat a problémákat, amelyek a közellátás terén rész- ben már felmerültek, részben pedig elkövetke- zésükkel a legközelebbi heteken belül számolni kel, — A polgármester úr többízben hangoztatott intencióinak megfelelően — mondotta Rosta ta- nácsnok, — már eddig is tettünk különböző alap- tő intézkedéseket, amelyeket alkalmasaknak ívé- tünk arra, hogy általuk a komolyan fenyegető árdrá- gulási folyamatot elkerülhessük. A Községi Élel- miszerüzem hónapok óta erőteljes vásár.ási akciót folytat, elsősorban megfelelő burgonyakésziet v€- szerzésére vonatkozóan. Ez a művelet jelentős eredményeket produkált, tárházainkban már is nagy — készletek feküsznek, de még jelentékenyebb az az árumennyiség, amelyet a burgonyatermelő központokban későbbi szállításra kötöt- tünk 1e. Érezhető mindenesetre a nagytermelők egy részé- nél az a törekvés, hogy a későbbi árdrágulási .e- hetőségekre—-váló tekintettel vondködnük bevá- sárlómkenak a jelenleg érvényben lévő napi árakon készseteiket eladni. Ez azonban, háia Istennck, csak szórványos, éppen ezért nagyobb veszélyeket nem rejt magában és én biztosra veszem, hogy a tömegélelmezés szempontjából olyannyira fontos cikk meg- feletó mennyiségeit mindenképpen biztosi- tani tudjuk, Erőszakos beavatkozásra nem gondolunk az árnivellálást illetően, hanem egyelőre megelég- szünk azzal, hogy piaci és vásárt szervemk ere- ly. sen ellenőrzik a Budapestre szällitott élelmi- szer készletek sorsát, erélyesen lépnek fel a feleslegesen közbe- és éppen ezért a voltaképpeni ár- 3 okát jelentő illegális kereskedelem- mel szemben, t fordítanak arra is, hogy a termelői fogyasztói árak között megengedhetet- 2 eltérések ne, mutatkozzanak. — Közélelmezési intézményeinknél egyébként hó- napok óta munka folyik. Az utóbbi evek folya- man egyre örvendetesebben fejlődő zsírerport már eddig is azt eredményezte, hogy az évtizedekkel ezelőtt épült vágóhidak és a velük kapcsolatos nu- tőházi berendezések szűknek bizonyu.tak. Jeliem- zésül, azt hiszem, elegendő egyetlen adatot feıem- lítenem s ez az, hogy míg békeidőben a sertésvágóhidon az évi vágások száma 8—10 ezer volt, addig a mult esztendőben és az idén ez a szám 20, illetőleg 25 ezerre szökött fel. Ennek a nagy forgalomnak lebonyolítását er sem lehet másként képzelni, mint hogy — megfelelő mértékben bővítjük létesítményeinket. A kozgyü- lés áldozatkészsége folytán a legutóbb felvételre került 21 milliós OTI kölcsönből 1,900.000 pengő hitelösszeget használhatunk fel, egyrészt az új hűtőház megépítésére, másrészt a vágóhelyek ;je- lentős kibővítésére. Ezek az építkezések már fo- lyamatban is vannak és a jövő év első felében a munkák befejeződnek. — Ugyancsak a zsírexporttal szorosan össze- függő kérdés a központi zsírolvüsztó berendezes felállítása," Mint ismeretes, a polgármester uta- sításának megfelelően pár hónappal ezelőtt ala- városaiban üzemben lévő hasonló berendezesexet. A látottakról rész.etesen beszámoltam a polgar- mester úrnak és ezidöszerint az a helyzet, hogy minden — valószínűség szerint már a legközelevbi jövőben előterjesztéssel fordulunk a törvenynato- sági bizottsághoz a zsírolvasztó berendezés feldlli- tása céljából. Mint az már ilyenkor szokásos, —-- jóllehet még az elhatározás sem történt meg. — Egyik ajánlattevő a másiknak adja a kilincset. Egyik is dícséri saját gyártmányának kiválósagát, másik is meg akar győzni bennünket arról, hogy csak az ő általa készített berendezés lehet meg- felelő Budapestnek, ezek a tervezgetések és befo- lyásolásra irányuló törekvések azonban önként értetődően meddők maradnak, nem csak azért, mert mindenképen időelőttiek, hanem még sok- kal inkább annál az oknál fogva, mert ha majd az előterjesztés elkészítéséig eljutunk, akkor is arra fogunk törekedni, hogy első legyen a székesfőváros közönségének érdeke és ennek rendeltessek alá minden egyéni érdeket szolgáló óhajtás. Ebben a pillanatban én éppen olyan kevéssé tu- dom megmondani, hogy német, angol, dán, vagy egyéb szabadalom alapján létesítjük-e a központi zsírolvasztót, mint ahogy ennek megállapításara ezidőszerint senki sem hivatott, — A berendezés létesítése a zsírezport szem- pontjából elkerülhetetlenül szükségesnek látszik. A kérdés megoldása azonban túl megy egy rendes gépi berendezés felállításán, mert pillanatig sem szabad szemünk elől téveszteni, milyen óriási ér- dekei füzödnek az agrärtärsadalomnak a sertés- zsír és sertéshús exportjához. Nekünk általános nemzetgazdasági szempontból mindenekfelett ügyelnünk kell arra, hogy egy nem kellő gondossággal kötött megállapodás kény- szerű következményeként zuhanäs ne kö- vetkezzék be az amúgy sem normális szin- ten mozgó élősertés áraknál. Ugyanilyen mértékben kell védelmeznünk a sze- kesfőváros közönségét is, ennélfogva rendkívüli ald- posságú megfontolásra van g, mielölt a végső szót kimondanók az új létesítmény kerde- séb:n. Antiszociälis sülőiparosok — Az utóbbi időben egyre gyakrabban halljuk azt a szemrehányást, hogy a községi kenyérgyár nem tudja betölteni ármérséklő szerepkörét. —Az- zal érvelnek, hogy a kenyérgyár által készített termékek ára szinte hajszálnyira azonos a ma- gánipar felfelé tendáló áraival, közben ennek elle- nére sem jövedelmező az üzem. Ezek a vádak, — őszintén meg keli mondanom, igazságtalanok. A Községi kenyérgyár ugyanis saját üzemében mindig szemelőtt tartotta alkalmazottainak sz0- ciális helyzetét is. A pékek akkor, amikor bekövetkezett a gabonaárak emelkedése és ennek velejárója- ként az őrlemények megdräguläsa, úgy igyekeztek kiegyensúlyozni az üzleti kalku- lációjukban mutatkozó eltéréseket, hogy a sütőmunkások bérét nagyon jelentékenyen csökkentették. Manapság a pékiparban a szakmunkások átlagosan 18 P hetibérrel dolgoznak, ami azonban nem követtük a magánipart ezen az úton, hanem sütőmunkásaink továbbra is a régi keresetet érik el munkájukkal. A magánipar 18 P-s béreivel szemben, a mt pék- iparosaink 48 P-t keresnek, tehát a lisztärak emelkedését nem hárítottuk át a munkásságra. Hogy aztán általános élelmezési szempontok miatt a kenyérgyári termékek árát nem emelhettük, az természetes, viszont ennek a két körülménynek egybevetése tökelıtes mugyürázatát adja annax, hogy a községi kenyérgyár jövedelmezősége jeten- tékenyen megcsappant. Biztosítási ügynökök a vasúti állomások pénztárában — Levél a szerkesztőhöz Mélyen tisztelt Szerkesztő úr! —— Mindenekelőtt ki kell jelentenem, hogy a te- kintélytisztelők mindjobban kiveszö fajtájából való vagyok. Ezen az alapon nagy tisztelettel visel- tetem az Államvasutak iránt, mint amely leg- nagyobb üzeme az országnak és már réges-régen az európai kultúrát jelentette, amikor sok min- denben még ennek mögötte voltunk, Éppen ez a intélyti eletem és nem a gáncsoskodó hajlam észtet arra, hogy rámutassak egy olyan jelen- ségre, amely az Államvasutak tekintélyén csor- bát üt. Legutóbbi szegedi utam hívta fel a figyel- memet erre a meglehetősen kirívó szépséghíbára. Megvältottam a gyorsvonati másodosztályú je- gyemet Szegedre és a 17 pengő 50 fillér fedeze- tére letettem a pénztáros hölgy elé 20 pengőt. Megkaptam a jegyet és a pénzemből vissza 1 pengő 50 fillért. — Tévedni tetszett, — mondtam, — 2 pengő 50 fillér jár vissza. — "Tudniillik benne van már a biztosítás 19: 1 pengő, — felelte mosolyogva a pénztárosnő. — Ha tudniillik is, én nem tudom, milyen biz- tosítást von le, amikor én nem kértem mást, mint menetjegyet Szegedre. — "Tetszik tudni a balesetbiztosítás, amely 1 pengő díj után 5000 pengő. — Én nem kértem és nem is fizetem meg az 1 pengőt, már csak azért sem, mert baleset ellen már biztosítva vagyok. — De már rá is ragasztottam a jegyre 1 pengős bélyeget. Megnéztem. Csakugyan rá volt ragasztva a jegyemre, az Európai Áru- és Poggyászbiztosító R.-T. 1 pengős bé.yege. A pénztárosnő tehát bal- esetbiztosítási ügyletet kötött velem, anélkül, hogy erre felkértem volna. Nemcsak ügynöke volt tenät a társaságnak, hanem olyan ügynöke, aki még rá sem beszél, hanem befejezett tény elé állít, Es mindezt bájos mosollyal kíséri. A mosolyát vegyem el, vagy az 1 pengöt ? Otthagytam az 1 pengőt, de azzal az érzéssel szálltam be a szegedi vonatra, hogy a pénztarosnő rontott az aranyzsinöros uniformisa tekintélyén ezzel a cselekedetével. Azonban csakhamar revizió alá kellett vennem megállapításomat. A kocsiban ismerősök akadtak és ennek ís, annak is a jegyén biztosítási bélyeg volt, amelyhez hasonló körül- mények között jutott, mint én. Már ráragaszeotta a pénztáros. Nem az enyém, hanem a másik, meg a harmadik pénztáros vagy pénztárosnő. [Tehát nem egy eset csupán, hanem gyakorlat: as Alam- vasutak penztärai ügynökölnek az Európai ÁrTu- cs Poggyászbiztosítónak. Ez nem méltó az Allam- vasutakhoz, ugy-e nem? Én legalább így gondolom S lehet, hogy bennem van a hiba, mert tisztelem a tekintélyeket és az Államvasutakat is olyan tisz- teletben tartom, hogy fáj, ha valami a tekintélye- nek a rovására megy. az G. M. cégvezető-mérnök, EE TAT nd Bonyodalmak a Spödiumgyär sitetepítése körül Az új beadvány felett csütörtökön dönt a közgyűlés A Fővárosi Hirlapban jelentettük, hogy a fő- város elintézte a Hungária Műtrágyagyárrail az 1s- meretes telekbérleti ügyet és ennek kapcsán a Spódiu yár — megszüntetésének régen —húződó problémáját. A hosszadalmas tárgyalások azzal zá- rultak, hogy a városrendezési bizottság hozzä- járult a 15.000 négyszögöles Illatos-úti telek bérbe- adásához, annak kikötésével, hogy ennek ellené- ben a Spódiumgyár emét a vállalat kész éven belül tartozik megszüntetni. Méltányosságból azt is javasolta a bizottság, hogy ez esetben a főváros vállalja magára a Spódiumgyár gépiberendezésenek átköltöztetési költségeit és hogy a pillanatnyi anyagi megterheléstől- mentesü.jön, a megtérítést olyan formában oldják meg, hogy a főváros 20 évre lemond a telekbérlet összegéről. A közgyűlés azonban nem fogadta el ezt az anyagi terh-t, ha- nem kimondta, hogy az Illatos-úti telekkomplexu- mot csak abban az esetben engedi át a Hungária Mütrágyagyárnak, ha minden anyagi feltételtől függetlenül jeleniegi telepén két é belül leál- litja a Spódiumgyár üzemét. Előrelátható — volt, hogy a Müträgyagyär a közgyűlésnek ezt a hatá- . rozatát nem fogaaja el. Igy is történt. A vállalat a napokban újabb bedavännyal for- dult a polgármesterhez és közölte, hogy az ismer- tetett közgyűlési döntést nem fogadhatja el. Még egy utolsó kísérletet tesz a vállalat a meg- értő megegyezésre és ennek érdekében újabb ajánlatot terjesztett elő. Új ajánlatában közli, hogy az igényelt telek ren- delkezésre bocsátása ellenében a Spödiumgyär üzemét 12 év mulva megszünteti, addíg is azon- ban as üzemet a jelenlegi keretek között foly. tatja. Az esetben, ha a főváros az üzem azonnali megszüntetéséhez ragaszkodna, kéri, hogy az Illatos-úti telekkomplexumot --- Page 406 --- a göváros. 15 evil bérel lengedéssel bocsássa a ére, amely engedménnyel költözködési költségeit ki- egyenlítettnek tekinti. a ® pódiumgyár Hangsúl a hogy ha a főváros ezt az utolsó ajánlatát el, úgy számára marad más hátra, mint a budapesti nem telep kibővítéséről végképpen lemon- , új gyártelepét tehát kénytelen lenne Pestkörnyéken, vagy a vidéken felépíttetni. is. kimutatja a vállalat, hogy sével kapcsolatban befektetendő építé > pengő tőkéből legalább kétmillió pengő vetlenü), vagy közvetve (budapesti tégla, ), stb. gyáraknak juttatandó anyagrende- formájában yudapesti lakóso éhez kifize tésre. Ehhez . járul régi gy relésével, átköltöztetésével felszere ; sak föként munkabérekre 348.000 1, Közel két és félmillió pengő munkabér jutna tehát a fővárosi munkások számára a tranzakció kapcsán kif , aminek egyré most azonnal, még a tél mán kiadandó gépi yéb rendelések következtében, tehát épp a agyobb fővárosi munkanélküliség idején lenne Ettől. a szociális jelenté i körülmény- eltekintve a fenti közel két és férmillió pengős munkabérből különböző közvetett és közvetlen vá- rosi adók és illetékek formájában 400.000 pengő azonnali bevétel-növekedés mintegy városi ezzel egyidejűleg. a munkanélküliség révén a ociális kiadásoknál pengőt takaríthatna meg a főváros. il a főváros csupán az új gyár építése és a régi gyár áthetyezése következtében kereken félmilkó pengő új bevételhez jutna. A fördulat nem lepte meg a főváros ve: mert az előzmények után erre el voltak kés: A . polgármester ezért újból fontolóra vette az ügyet. és a csütörtöki közgyűlés elé javaslatot terjeszt a korábbi közgyűlési határozat módosítása iránt. Az előterjesztésben a polgármester most sem hajlandó anyagi megterhelést vállalni, ellen- ben elfogadja a Hungária Műtrágyagyárnak azt az ajäniatät, hogy az Illatos-úti telek rendelkezésére bocsátása ellenében 12 év mulva szünteti be a Spódiumgyár üzemét. A főváros ilyenformán csak- ugyan mentesül az anyagi terhek alól, azonban a Spódiumgyár még 12 évig fogja kellemetlen bűzét ára: ndi az Élelmiszernagyvásártelep szomszéd- ságában. Városházi körökben azt hiszik, 7 csökke- legalább és mése 100.000 Azor hogy ez az intézkedés sem lesz az utolsó aktus ebben az ügyben, mert valószínűtlen, hogy a — belügyminiszter, . aki már tóbb alkalommal megsürgette a fővárosnál a Spódiumgyár kitelepítését, jóváhagyná a módosí- tott gyi határozatot és belenyugodnék abba, hogy a Spódiumgyár további 12 évig változatlan keretek között folytassa működését. A Budapest a kereskedelemnek köszünheti fejlődését A Kamara elnökválasztó közgyűlése : A budapesti kereskedelmi és ipari gyűlésén, amelyen Éber Antalt elnökké Antalt és Nagy Antalt alelnökökké Felkay elnök a választás Károly polgármester megbizottja Felkay tan Inök a vál előtt a kamarai tagokhoz beszédet ben megállapította, hogy ezúttal nem mutatkozott különösebb érdeklődés a kamarai választások iránt, de a főváros tudatában van a kereskedelmi és iparkamara fontos hivatásának. Nemcsak a kormány, hanem a főváros is méltányolja a ka- vé megkezdése tás megkezdése intézett, amely- mara működésének fontosságát. Budapest fejlődé- sét és világvárosi kialakulását a kereskedelemnek köszönheti, A kamara kötelékébe tartozó iparosok és kereskedők agymértékben vannak ráutalva a kamara védő és támogató működésére. Felkay tanácsnok elismerő szavait lelkes tap- sokkal és éljenzéssel fogadták a kamarai tagok. A Budapest Szé- R.-T. most ár tisztikara. zforgalmi ( új Vásárpénzt kesfövarosi Allati tartotta alakuló ül ét. en megválasztották az új intézmény 2 az új Igazgatóság Úgy KFurtkovics sztviselőket; Károly és pedig kine igazgatók Béla, Takarekpenztärnak, igazgató szintén régi vásárpénztári ember, azelőtt a Vásár- pénztár bankosztályának vezetője volt, aligazgató: Szigeti Lajos, cégvezetők: Horváth Ernő és Podhrad- szky István dr., akik közül az első kettő szintén régi vásárpénztári tisztviselő, a harmadik új ember. NAGY SÁNDOR CIPÉSZMESTER léttek: mindketten régi vezető tisztviselői a Községi | Bár ány Erdey Zoltán, aki úri-, nől-, sport- és orthopüdcipész IV., Magyar-utca 52. Telefon 87-5-59 A főváros biztosításai. Szendy Károly polgár- mester a városgazdasági szakbizottság hozzájáru- lása után előterjeszi sel fordul a csütörtöki köz- gyüleshez, ahol azt javasolja, hogy a székesfőváros legközelebbi napokban lejáró biztosítási szerződé- seit tízesztendei időtartamra olyképp hosszabbítsák meg, hogy a biztosítási szerződések félévenkint bár- mikor felmondhatók. Ennek a megkötésnek tudva- levően az a magyarázata, hogy a törvényhatósági bizottság a költségvetés tárgyalásakor határozatot hozott, hogy önbiztosítási alapot létesíti. A most megkötésre kerülő biztosítási szerződéseket 16 inté- zettel köti meg a főváros által megbízott Köz: Takarékpénztár, Az Első Magyar Általános B tosító és a Gazdák Biztosító Intézete 22—22, a Generali és az Adria 11—11, a Magyar-Francia 8, a Fonciere 7%-kal részesedik a biztosításban, a többi intézet pedig 1—3 percentjét kapja meg a biztositäsoknak, RA) XIII 212/1935. munkákra. zállítá: költségei szabályszerűen bizto- sítva vannak 1dő- artama tekintetében a vonat- tás megkez és befejezésének a jótállás id: í ételei kezésre hirdetményben, Itételekben fogl al y az ajánlat adók. a jelen inos ajánla , a megrendelő armadik — emelet, hó 4-én délelőtt , vagy megbizott útján kell be- nlatok a benyújtási ha megrendelő hivatalos helyiségé- Ánosan felbontásra ajánlattevő nen vagy pedig ne é ében készí len boríté hi vatalnál szám — alatt) 9—10 óra között nyújtani. A ben; követő egy felvilágosítások a Köz- m alatt nyerhetők, ahol désekben szü ponti Városháza, III. em. 8. a terv rajzok is megtekinthetők. Az aj a feltételek, költsé. rlapok pedig III. em. 342. szám alatt a hivatalos zhetők. tások is a kben. A nott Thetők felvilágosi Ug ny ki lítás kapcsolat n felmerülhető ke: rződési illetéket a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint kell leróni Buda december 10, A székesfőváros polgármestere. Versenytárgyalási megbízások Pillangö-utcai menhely, villanyszerelési munka, vitéz és Társa (VIII., Nagytemplom-utca 28) 2666.17 per nt Istvän-körhäz, vesmunka, Tamássy Emil VI., Eötvös-utca uj versénytárgvalási RiírásokR A polgármester versenytárgyalást hirdet: A Szent Jänos-körhäz pavillonjá: burkolómunkálatai d. e. óráig a építé Cipők ä részére, Ajánlat t dasági Hivatalnál, Gy Ruhaanyagok szállítására >. Ajánlat tehető nőgyógyászati tehető január Ív. almazottak ig a Gaz- az eli yenruházott alkal e. 10 őr: Ajánlat tehető zdasági ügy- 3-án d. e. 10 óráig a füzetek szállítási a városgazda: papíráruk szállí Ajánlat t ági ügy á jztömbök — sz: nuár 10-én d. e. , Ajánlat tehető január iskolák e. 10 n ra az iskolák ri N 10 óráig a värosgazda- sági ügyo: Jegyzőtömbök talok, iskolá 14-én d.. e. stb. szál re. Ajánlat árosgazdasági iratgyüjtők, frönljzat és üzemek 10 óráig a vek — kelenföldi pén szükséges ítési munkákra, Ajánlat tehető január Váci-út 74, I. em, 114. Városháza, harmadik az 1936. — évben útburkolatfelboni tehető január 15-én d. e téhe ető ügy- 9 óráig, (Központi emelet, égzendő helyre- 10 részére 1 kapcsolatos kra. Ajánlat álmán-tér 20. járda- és Jat tehető jan ttest-aszfalthelyreállítási mun- ár 16-án d. e. 10 óráig, Tisza főtelepe kazánház: nak és si. munkáira. — Ajánlat Reáltanoda-utca 1—3, bé! Je ak 9-én d. e. megyeri villanyszere! 10 óráig, A Vizmüv: bujtatóvégak tehető január 1. emelet 16. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSÓ EMIL FŐVÁROSI HIRLAP lapkiadóvállalat Nyomatott a Budapesti Hirlap nyomdájában Felelős vezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató ! Budapest, 1935 december 18. SZILVESZTER LAJOS Egészségügyi berendező, központi fűtés; vízvezeték csatornázási vállalata Budapest, V., Bäthory-utca 23. Telefon: 248-72. Olasz-fasor 31 BALOGH MSN Tel. : 55-6-86 GYORGY : tanacs — vizsgázott tetőfedő mester Mihálka és Társai | reszelő- és szerszámáru iparvállalat k.f. t. Budapest, V., Zäpolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. Budapest, 11., 1 1 ) A mm — d [S e —— ALL S ROTTENBILLER-U. 6/b. Váczy István okleveles építészmérnök és épttőmester Budapest, VIII, BPaross-utca 82. Teleton: 40-8-54 TRAUB ODON asztalt, szigetelő, tetőfedő vahalata Telefon : 41-1-65 HEGYE SÁNDOR épíio „esier Telefon: 54-6.60 — Budapest, II.. Gyorskocsi-u. 10. SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Petőfi Sandor-u. 16. Tel. $97—85 | Gyári lerakat m Telefon: 411-317 17 NYHLASSY JOZSEF X parkett és padozati vállalat | Bpest, IX., Dandár-u. 24. Vállal új és régi fektetést | Í BUDAPEST, VII., TEL.: 351—-4. Budapest, X., Rezső-tér 3 és mindenféle padozat munkát a legolcsóbban. BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecskeméti-utca 4 Telefon: 84-1-97 FANCSALY FERENC közp fűtés, vízvezeték, csatornázás és berendezési vállalkozó egészségügyi Budapest, XI., Horihy Miklós út 80 Telefon 59—4—88 Gavora Zsismond okl, mérnök, építőmester . 12. Telefon 562-47 Bpest, I., Enyedy- SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R.T. építőanyag ipara: Budapest, V., Sas-utcs 25. szám, Telefon: 23-0-71, 105 59, 14-1-5% Cementgyär: Lábatlanban évi telj. kép. 12.000 v. Mészgyárak: TAbatlanban vaz a Mn 5000: rogon u“ Téglagyárak: ade Ulak, " Kőbánya Fé Nyergesujfalu évi telj. kép. 60.000.000 drb. Buda-Ujlak ,, ,, — sw 8,000.000 drb. orDatIC| a tökéletes auföpneu Cserépgyár: Föeldrusitds ı BUDAPEST, VI., MOZSHR-UTCR 9 --- Page 407 --- 392762 uszonöfödik eviolyam Budapest, 1935 december 25. 52, szám Előfizetési ár: EGÉSZ ÉVRE . .... . 24 PENGŐ FÉLÉVRE . . . . . . . , . 12 PENGŐ EGYES SZÁM ÁRA: 50 FILLÉR Arusítják az összes IBUSz-pavillonokban FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, VI. ANDRÁSSYV-ÚT 60 Telefon: 13-7-15 — Postacsekk: 40.424 Karäcsony A Fővárosi Hírlap számára írta: Sipőcz Jenő dr. Budapest székesfőváros főpolgármestere. Még néhány évtized és a kereszténység kétezredszer üli meg Krisztus urunk szüle- tésének boldog, szívet vidító, lelket örven- deztető estéjét. Azóta minden emberi lélek- ben él a vágy, hogy ezen az estén fehér asztal terüljön a karácsonyfa alatt, a béke gyertyái vilägıtsanak az egyszerű vacsorához és a kalyha barátságos melegében áhítatos hangulat töltse el a szíveket. Egyszerűség, szerénység, melengető érzések adják az igazi karácsonyt, nem pedig a lakmározás és a pompa: így kell ennek lennie, mert a karácsony minden emberi léleké és ha va- ! laha, akkor ezen az estén mindennek az em- beri egyenlőséget kell jelképeznie és minden imádságnak azért kell az ég felé szállnia, hogy ne legyen a földön olyan szegény em- ber, akinek hajléka ezen az estén is fény, melegség és tápláló étel nélkül maradna. A. szerény fehér asztal és a békesség gyertyafénye mellett az emberi jóságnak, a meleg szívnek, a tiszta elmének kell ural- kodnia. Mert Krisztus urunk eljövetele nem azért történt, hogy a törvénytől eltávolítson bennünket, hanem azért, hogy a törvényt betöltse. A törvény pedig nem a betű, ha- nem a lélek. Krisztus tanítása, hogy a lélek- nek kell újjászületnie és az újjászületett lé- leknek kell mindenhol uralkodnia, bennünk egyes emberekben, a családban és a nemzet- ben, hogy eljöjjön az Ő országa. A világ mai válsága, az elmék zavara, a lelkek megha- sonlása pedig csak az Ő országának eljöve- telével szünik meg. Az Úr nekünk Megväl- tót, Messiást küldött, s az ember a kereszt tövében mégis ellenségeskedést, viszályt, gyűlölködést merészelt kezdeni. Hisszük, tudjuk, hogy föl kell eszmélni az emberiségnek, meg kell születni a béké- nek és ikertestverenek, a szeretetnek. Újjá kell születni a léleknek, amely meghozza az egyes emberek számára a belső megnyugvást, a családnak a tiszta életet, az egységes nemzetnek pedig az egyetemes nagy eszmékért való ered- ményes küzdelmet, Ma már kezdjük Krisz- tus útját járni: tudjuk már, hogy annál ki- sebbek vagyunk, minél önzőbb módon éljük életünket, annál nagyobbak, minél haszno- sabban dolgozunk az emberiség és a nemzet számára, minél kevésbbé élünk önmagunk- nak, hanem minél áldozatosabb lélekkel ad- juk oda munkánkat és tehetségünket a köz- nek, Budapest székesfőváros lakossága pél- daadó módon gyakorolja ezeket az erényeket. Ennek a városnak a polgársága és munkás- sága mindenkor készen állott az egyetemes nagy, nemzeti érdekekért való munkára. Budapest népe krisztusi szeretettel öleli ma is magához az egész magyar nem- zetet és kultúrájának fényével, szociális gondolkodásának eredményeivel kész öröm- mel árasztja el az országot. Igy, karácsony estéjén, boldog örömmel állapíthatjuk meg azt is, hogy Budapest az egész művelt vilá- gon a legbékésebb, legnyugodtabb sziget, amely méltán büszkélkedhetik azzal, hogy ebben a tekintetben Európa legelső városa. De különben is, ennek a városnak minden polgára abban a nyugodt meggyőződésben hajthatja álomra fejét a szent estén, hogy egymás segítésében, a szegényekért és | el- esettekért való áldozathozatalban, a kultúra fényének élénkítésében mindent megtettünk, ami tőlünk telik, Ez az önfeláldozó polgári 8 nepi öntudat tette meg Budapestet Európa legbékésebb szigetévé, mert a szociális gon- dolkodás, a krisztusi szeretetnek valósággá váltása egyedül az, amely egy világváros békéjét tökéletesen biztosítani tudja. Mi öntudatosan tekinthetünk a békesség gyer- tyafénye mellett, szerény fehér asztalunk mindennapi áldására, mert a szeretet ünne- | pén elmondhatjuk, hogy Magyarország fő- városát az emberszeretet és az emberi hala- dás őszinte vágya kormányozza. £SIÍT VAY TIBOR: A főváros la kosságának jobb jövendőjéért, a szebb álmok való raválásáéri Tolgozunik A nagy ünnep fénye aranyozza be a világot, a nagy ünnep csendje állítja meg a munkát. Pi- | henőt tart a közélet is, amely a fővárost kormá- nyozza, a férfiak, akiknek a város a családjuk, szűkebb családi otthonukban élik né y na- pon át a maguk életét. Ezek az érzések, a rövid időre való búcs s előtt tették meleggé a Nem- zeti Egység Pártja fővárosi szervezetének utolsó találkozóját ebben az évben azon a klubesten, amikor Budapest jövendő képének ragyogó szí- festette meg a tudós előadó, A városrende- ankét első ciklusát zárta le Kertész K. Ró- Zsitvay hogy a tudós előadó- jövendő városképe mellé állítsa oda a jelennek harmóniáját, amelynek hetők Azután é ismét egy: Egység átfogó gondolatának köszönhető. voltak olyan törekvések, Amikor zászlót bontottunk, Gömbös Gyula táborában gesen haladunk kitűzött célunk felé és hogy megint együtt vagyunk, bert államtitkár előadása, s a hallgatóság élén ott ült Zsitvay Tibor, a pártszervezet elnöke. Szinte meghatottan élvezte a harmóniát és szép- et, amelyet a jövendő Budapest képeiből elébe vetítettek, s bizonyára büszke öntudattal érezte, hogy ezt a ragyogó jövendő városképet az a harmónia valósítja meg, amely a máé, amely mind hatalmasabb egységbe olvasztja a nemzetet S amely mindnyájunkat bíztató hittel és erővel vesz rész a főváros új életének kialakulásában. Ebben a hangulatban for- dultunk Tiborhoz, kifejezője a Nemzeti Egység. Ezt a nyilatkoza- tot kaptuk tőle: egységes szervezet voltunk, amelyek részre akarták szakítani a pártot. Most a Nemzeti Most legutóbb, a főváros költségvetési vitájában is megállapíthattuk, hogy nem volt a párt részéről olyan felszólalás, A párt ezzel az egységével és fellé Ez a párt soha nem élt dema sítani céljait és ebben nem akadályoz vélemény. Ezek az intrikák nem tu. meg fogja törni a gáncsoskodást és el fognak némulni azok a törekvések, elgondolását célozzák A főváros lakosságának jobb jövendőjéért, a szebb álmok valóraváló ában a főváros ve s mindenkor s z érdekéről van és bízunk abban, hogy ebben a mun! éppen úgy, amint a főváros vezetős len támogatására akkor, kor a 1 atja meg semmiféle kicsinyes ák megbontani a párt egységét. Bízunk erőnkben, amely amely ne domborította volna ki a teljes egységet. vel a legnagyobb tiszteletet érdemli ki. gógiával, mert szorgalmas munkával kívánja megVvalö- intrika és rosszindulatú amelyek egyesek sáért dolgozunk őségének támogatására számíthatunk, míthat a párt barátságára és törhetet- unk abban, hogy a fővárossal való harmónikus együttműködés a párt célkitűzései és a Gömbös-kormány programja nyomán a jövőben is eredményes munkára fog Amint Zsitvay Tibornak kijelentéseit olvassuk, úgy érezzük, hinni kell ebben a jobb jövendőben és hinni abban, hogy az álmok [valóra válnak. Hiszen nem csak egy szuggesztív erejű megnyi- latkozásról van szó, mert most, amikor az esz- tendőt lezárjuk, immár egy fejezetet zárunk le a Nemzeti Egység életéből, amelynek már dús eredményei vannak. A fejezet Gömbös Gyula miniszterelnök zászlóbontásával kezdődött. Táborba hívlak benneteket, Budapest népe, — mondta Gömbös Gyula hogy kiépítve fővárosunk kulturális, gazdasági és szociális jó- létének bástyáit, igaz testvérként harcoljuk ki együtt a magyar igazságot, munkáljuk a magyar jövendőt, amelynek egyetlen záloga az egység. vezetni. x — Küzdeni akarok Budapestnek, az ország szívének magyar dobogásáért, mindenki nyu- godt megélhetéséért, a kisemberek boldogulá- sáért s a boldogulás egyenlő feltételeinek meg- teremtéseért. Az egységet, a harmóniát hirdette Gömbös Gyula, s ma Zsitvay Tibor az elmult esztendőre visszatekintve, megállapítja, hogy pártja mara- dék nélkül mutatta meg ezt az egységet, s ta- lálta meg a harmóniát a közért való munkában. A program, amelyet Gömbös Gyula hirdetett volt az útjelző, s hívő lélekkel hisszük, hogy a jövő szép álmai, amelyeket Zsitvay Tibor han- goztat, nem maradnak álmok, ha ez a program beteljesül, --- Page 408 --- 2 LÖVÁROS TRIP A FOVAROS SZIVE A szociálpolitikai és a közjótés konysásgi tevékenység fejlődése A Fővárosi Hirlap számára írta : LIBER ENDRE alpolgármester Az utóbbi években mind gyakrabban hallunk olyan kifogásokat a főváros hatósága ellen, hogy főként a nyomor pillanatnyi enyhítésére, a szociális bajok tüneti kezelésére törekszik és a megelőzés, € ényebb néprétegek életszínvonalának emelését 16 szociálpolitikai tevékenységet a közjóté- yság mellett háttérbe szorítja, Ha felelni akarunk erre a kifogásra, akkor előbb fel kell vázolnunk azt a vonalat, amelyet a főváros ezen két, egymástól gyakran nehezen el- határolható tevékenys az utóbbi három évtized alatt leirt. A XX nagyobb ar4 adalom zad első éveiben a főváros területén an fellépő nyomor ellen elsősorban te fel a küzdelmet egyesületei és A hatóság a társadalom tevé- kívül, az aránylag cse- ldozatokkal végrehajtott közjöte- majdnem kizárólag csak a öregek támogatására és közjóté- képtelen konysági intézmények létesítésére szorítkozott. A székesfőváros szociálpolitikai tevékenysége tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor a kiváló érzékkel rendelkező dr. Bárczy István polgármes- ter vette kezébe a főváros szociálpolitikájának irányítását és a külföldi tanulmányutakra kiküldött tisztviselők tapasztalatai alapján olyan nagysza- básu és évti szoló szociálpolitikai progra- mot dolgozott ki, amely ha megvalósul, fővárosunk ezen a téren is versenyezhetett volna Nyugat- Európa nagy kulturális és szociális centrumaival. A. szociálpolitikai ügyosztály megszervezése, az üzemi munkások szociális problémáinak rendezése, nagyarányu építkezési akció keretében olcsóbb kis- lakások és szükséglakások, kislakásos telepek 16- se (1909—1912) a Népszálló és Népház felépí- tése, amely intézményekhez hasonlókat majdnem minden kerületben tervezett, — már az előbb em- litett szociálpolitikai programm gyakorlati meg- valósításának egyes — részletei voltak, azonkívül Bárczy polgármester kiváló munkatársaival elké- szíttette a népjóléti igazgatásról szóló s ma is ér- vényben lévő szabályrendeletet, megszervezte an- nak keretében a népjóléti központot és megszigo- ritotta a jótékony egyesületek ellenőrzését. Fel- hívta a fővárosi tisztviselők figyelmét az első ma- gyar szociálpolitikai tanfolyamra, amelyet a Nép- müvelő Társaság rendezett. Es Ennek a szépen fejlődő szociális érdeklődés- nek és lendületes munkának egyszerre véget ve- tett a világháború és az azt követő forradalom. Az 1919. év második felében már a külföldi misz- sziók siettek az inséggel küzdő magyarság segít- ségére. A kommunizmus után a főváros vezetősége már programjába vette a szociális problémák megol- dásátés a főváros akkori polgármestere, Sipöcz Jenő dr. a lakósság áldozatkészségének az igénybevé- telével nagyarányú nyomorenyhitö akciót kezde- ményezett. Megalakult azután a népjóléti és mun- kaügyi minisztérium is, amely a főváros vezetősé- gével együttesen rendszeresítette azt az insegak- ciónak nevezett közjótékonysági tevékenységet, amelyből az inségenyhítés mai formája kialakult. A főváros inségenyhitése eleinte a kormány inség- akciójához kapcsolódott, de miután 1925 májusában megindult az inségadó behajtása, a főváros 1925/26 telén már külön, az inségadó terhére foly- tatta inségenyhítő tevékenységét, amelyet azóta is igyekszik minél tökéletesebben kiépíteni. Az 1920/26 évek közé eső periódust a koroná- nak hihetetlen mértékü leromlása és ezzel egyide- jüleg a spekuláció hatalmas felfendülése jellemzi. Valutánk romlása következtében a magánvállalko- zási kedv megerősödött s így a munkanélküliség csökkent, a munkabérek viszont emelkedtek, így az inségenyhítés terén kevesebb feladat hárult a közre. A rövid ideig tartó fellendülés után megkez- dödött a gazdasági viszonyok romlása, tisztviselők és munkások tömeges elbocsátása, a mezőgazda- sági termények árának zuhanása, amelynek kö vetkeztében megindult a vidéki inségeseknek a fő- városba való özönlése. A főváros folytatni akarta a háboru kitörése kor megszakított szociálpolitikai tevékenységét és elsősorban a katasztrófális méreteket öltő lakás- hiányon igyekezett egy nagyarányu kislakásépítési és szükséglakásépitési program megvalósításával segíteni és ezzel egyben a magánvállalkozás kaed- vét is fokozni. Tudjuk, hogy a főváros szociális lakáspolitikája szép eredményeket produkált és nagy része volt a lakásinség megszüntetésében. Az anya- és csecsemővédőintézetek, bölcsődék és gyermekotthonok, ärvahäzak és nyaralótelepek 16- Budapest, 1935 december 25. tesítése és kibővítése, a gyermeknyaraltatás meg- szervezése, az iskalaorvosi és iskolanővéri intéz- mények megalakítása, da népművelési bizottság Eietrehiväsa, nepfürdök létesítése mind annak a korszaknak — szociális alkotásai, amely kor- szakot a rendkívüli arányu gazdasági válság és az annak következtében fellépő munkanélküliség zárt le néhány évvel ezelőtt. A közsegélyre utaltak szá- ma és nyomora a munkanélküliség következtében évről-évre fokozódott és például a fővárosban 1932, év végén a kerületi előtjáróságok már 200.000 hatósági támogatásra utalt inségest tartottak nyil- ván, a fővárosban tehát minden ötödik embert Köz- segélyből kellett eltartani. Ez olyan megterhelést jelentett, hogy költséges szociálpolitikai intézmé- nyek létesítésére éveken át gondolni sem lehetett. A helyzetet még sulyosabbá tette, hogy a karitász terén régebben nagy jelentőséggel biró egyesületek gazdasági és pénzügyi viszonyaink leromlása követ- keztében annyira elszegényedtek. Ez a helyzet már mintegy öt év óta, és habár közben az állam és a főváros között az insegenyhi- tés fedezetének kérdése már rendezést nyert és az utóbbi két évben a munkanélküliek száma kis mér- tékben csökkent is, a nagyarányu inségenyhítő te- vékenység még mindig túlnyomó részét köti le a szociálpolitikára és közjótékonyságra fordítható összegeknek. igy 1934-ben a közjótékonysági és szociáipolitikai kiadásokra fordított összeg a zárszá- madás szerint 16,701.745 pengő volt, amely összeg- ből 10,169.602.97 pengőt kellett inségenyhítésre for- dítani, A. hatóságoknak erre a közjótékonysági te- vékenységére azonban továbbra is szükség van. Teljes mértékben tudatában vagyunk annak, hogy erkölcsi kötelesség és nemzeti érdek a puszta létfenntartásért verejtékes küzdelmet vivó népes- ség komoly megsegítése, Ezért törekszünk minden erőnkkel már meglévő szociálpolitikai berendezé- seink fenntartása és fokozatos fejlesztésére. De a ker követelményeinek megfelelő eredményes szociál- politikai tevékenységet csak akkor építhetünk ki, ha az államhatalom már megtette a kezdeményező lépést, mert átfogó szociálpolitikai programmot csak. a törvényhozás erejével rendelkező államhata. lom valósíthat meg. A főváros vezetősége azonban addig is, míg egy ilyen átfogó és országos szociálpolitikai tevé- kenység kialakul, állandóan arra törekszik, hogy fenntartsa és fejlessze már meglévő szociálpolitikai intézményeit, továbbá, hogy költségvetése kereté- ben fokról-fokra olyan elkerülhetetlenül szükséges új szociálpolitikai intézményeket is életre hívjon és oiyan új szociális intézkedések útját egyengesse, amelyek lehetővé teszik, hogy a közjótékonyságot fokozatosan visszafejleszthessük és helyébe intéz- ményes szociálpolitikai tevékenységet állíthassunk be. Az elmondottak talán meggyőzik a közvéle- ményt arról, hogy miért nem számolhatunk be na- gyobbszabásu Szociälpolitikai munkásságról, de hiszem, hogy meggyőzik arról is, milyen változat. lan kitartással igyekszünk a főváros polgárságá- nak szociális megsegítésére. Hivő lélekkel bizunk abban, hogy egy békére, igaz emberszeretetre tö- rekvö és jobb gazdasági viszonyokat teremtő irány- zat a közeljövőben —segítötársunk lesz szociál-— politikai feladataink megvalósításában. Emelik a civillistät Irta: Pasztor Mihaly Születésének negyedszäzados évfordulójához ledik a Fővárosi Hírlap. Milyen más volt a világ huszonöt évvel ezelőtt Budapesten. Milyen furcsa lepergetni most azt a régi filmet, amely mi bennünket huszonöt évvel fiatalabbnak mutat. Mi- lyen mások voltak akkor az idők és mások voltak az emberek is. Ferenc József volt a király, Khuen Héderváry volt a miniszterelnök; a városházán Bárczy István, a bankok között pedig Lánczy Leó és Ullmann Adolf uralkodott. Pénz már akkor is kevesebb volt a kelleténél és mivel Budapest ide- haza nem tudott olcsó kölcsönt kapni, Londonba meg Párisba ment pénzért. Már akkor is panasz- kodtak az emberek és javában dühöngött a balkán háború, de a levegőben lógott már a világháború ís. A legérdekesebb, ami ebből az időből mint em- lék a fejembe maradt, hogy drágaság volt már ak- kor is, elsősorban húsdrágaság, mert 1909-ben nem engedtük be a szerb disznót az országba. A város- házán drágasági ankétet rendeztek, amelyen meg- jelent valamennyi érdekképviseletet: az OMGE, az OMKE, a Kereskedelmi és Iparkamara, a Mészáro- sok és hentesek ipartestülete, de eljött erre az an- kétre, amelyen Bárczy István elnökölt, Budapest valamennyi országgyűlési képviselője is. Sok szó esett az ankéten a szerb határzárról, amelyet az agráriusok nyomására rendelt el a kormány. A fo- gyasztók oldalán azt mondták, hogy azért van hüs- drágaság, mert a szerb sertést nem engedik át a határon. Erre aztán az OMKE egyik vezére, Rubi- nek Gyula hosszű szónoklatban válaszolt és fejte- getései során oda lyukadt ki, hogy a szerb határzár megszüntetését — követelni: hazaárulás. Rubinek után Vázsonyi Vilmos beszélt a húsdrágaság okai- ról. Hosszú és érdekes beszédet mondott, de termé- szetesen nem értett egyet Rubinekkel. Beszéde vé- gén Rubinek hazaárulós kijelentésére célozva azt mondta: — Uraim, mint a vezérlő bizottság tagja, vol- | tam már én hazafi is. És megtanultam, hogy ha- zafi-e valaki vagy hazaáruló, az mindig attól függ: kinek a kezében van a bélyegző, mellyel a másikat megbélyegzi. Érdekes beszédek voltak ezek, de a hús nem lett tőlük olcsóbb. Mert ha a drágaság egyszer ne- kidurálja magát, ankéttől, gyülestöl meg nem ijed. Megy az tovább a maga útján. Igy esett most is és mikor már nem volt más segítség, a főváros deputációban ment a miniszterelnök elé, hogy ki- panaszkodja magát a drágaság miatt. Amint mondván, gróf Khven Héderváry Ká- roly volt akkor a miniszterelnök. Szelid, kékszemű ember, aki jóságosan mosolyogva hallgatta meg a deputáció szónokát. Azután megnyugtatta a pa- naszkodókat. — Az én véleményem szerint, — mondta Hé- derváry — a baj nem olyan nagy, mint ahogyan az urak gondolják, mert a húsdrágaság végeredmény- ben az általános jólét jele. Az általános jó- léttel együtt — jár, hogy most többen esz- nek húst, mint azelőtt és a nagyobb hús- fogyasztás következtében természetesen emelkednek a húsárak. Szóval a húsdrágaság tulajdonképpen a jómódnak és az életstandard emelkedésének a fok- mérője, úgyhogy panaszkodás — helyett inkább örülni kell a húsdrágaságnak... Annyi szeretetremeltösäggal mondta ezeket Héderváry, hogy a deputáció még válaszolni is elfe- lejtett. Már lefelé jöttek az urak a lépcsőn, mikor eszükbe jutott, mit ís kellett volna válaszolni. De hogy drágaság volt, azt nem lehetett le- " tagadni, mert az abból is kiderült, hogy munkások, tisztviselők egyre hangosabban követelték a fizetés- emelést, Azt mondták, hogy ekkora drágaság mel- lett a régi fizetésből nem tudnak megélni. Egy na- pon aztán maga a kormány is elismerte, hogy csakugyan van drágaság, mert törvenyjavaslatot nyujtott be a Háznak, hogy a drágaságra való te- kintettel emeljék fel a civillistát, még pedig kilenc millióról tizenegy millióra. A kisemberek megdöb- bentek. — Borzasztó — mondogatták egymásnak — hát már a király se tud kijönni a fizetéséből?! Mi- csoda idök, micsoda idők! Nagyon lojálisak voltunk mi abban az időben. De azért az öreg király fizetésemelése nem ment olyan símán, mint ahogy a kormány szerette volna. Még a városházán is foglalkoztak vele. Eötvös Ká- roly szólalt föl és feltételekhez kötötte őfelsége fizetésének a felemelését. Kurucbeszéd volt az na- gyon. Avval kezdte, hogy a kirälyi család nem bánik úgy Budapesttel, ahogy bánnia kellene. A város nevében benne van ugyan, hogy , székesfő- város", de csak a szék van itt, nem ül benne senki. Nagy dolog az, ha Öfelsege olykor-olykor elláto- gat hozzánk. Már pedig fontos dolog volna, hogy az udvar évenként huzamosabb időt töltsön Buda- pesten, mert akkor legalább tudnók, hogy a civil- lista egy részét itt költik el a magyar fővárosban és a magyar iparnak, kereskedelemnek is lenne valami haszna belőle. Valamicske megtérülne ab- ból, amit adóban a civillistára befizetünk, mert az a helyzet, hogy a civillista nagyrésze a nagy csa- lád, a sok rokon, a temérdek főherceg és főher- cegnő segítésére megy. Magának a királynak iga- zán nem kell sok. Irjon fel tehát a főváros a kép- viselőháznak, indítványozta Eötvös Károly, hogy Budapest csak abban az esetben hajlandó megsza- vazni a civillista felemelését, ha garanciát kap arranézve, hogy a király és az udvar minden év- ben hat hónapot Budapesten tölt. — Ha pedig nem, akkor nem emeljük fel a civillistát, — mondta a Vajda. — Mélyen tisztelt közgyűlés, őfelsége legkegyelmesebben uralkodó királyunknak én megadok mindent, amire szüksége van. Megadom sörit, borát, testi ruházatját, éjjeli szállását, de tovább minket ne zaklassanak. Mint a bomba, úgy csapott le Eötvös Károly kurucul hangzó befejezése. De az igazi szenzáció az volt, hogy a közgyülés első ijedtségében egy- hangúlag elfogadta Eötvös Károly indítványát. Még Ehrlich G. Gusztáv is Ferencz József ellen szavazott, pedig abban az időben Ehrlich volt a leglojálisabb, legkirálypártibb városatya. Mikor a közgyűlés határozata felérkezett a képviselőházba, akkor már Tisza István volt a miniszterelnök és a t. Ház észre sem vette, ami- kor 130 más városi és vármegyei felirat között napirendre tért Budapest kurucfelirata fölött 19. --- Page 409 --- Budapest, 1985 december 25. Do - E PA - Celkitüzeseink A Fővárosi Hirlap számára irlia: SZENDY KÁROLY polgármester Megkísérlem képét adni annak, mit jelent nekünk a főváros. Nemcsak lakóhelyet a böl- csőtől a síríg, nemcsak egy keretet, amelynek határai között életünk eseményei leperegnek. Nekünk, budapesti polgároknak, sokkal töb- bet jelent a főváros fogalma, Elsősorban köte- lességeket és jogokat. Kötelességeket a múlt, a jelen, s a jövendővel szemben. Hagyományok alapjain épültek falaink, A hozzájuk való ra- gaszkodás emelt bennünket a mai nagyságra, de valamennyien érezzük, hogy nem elegendő a tényleges helyzet megőrzése, mert bár ez a város a miénk, karcsú tornyai és impozáns középületei, a végtelen utcasorok és szemgyöő- nyörködtető ligetek elődeink és a mi folyama- tos munkánk eredménye, — nem örökösei, csak kezelői vagyunk annak, amit úgy hívunk: Budapest. Nemcsak azért kell okosan, áldozatkészen sáfárkodnunk, mert ezzel a ma és a legköze- lebbi holnap érdekét szolgáljuk, hanem sokkal inkább azért, hogy az utánunk következő gene- rációknak csorbítatlanul, fejlődőképesen adjuk át eleink hagyományát. Nem tulajdonosok, csak birtokosok vagyunk, S ha jogokkal is rendelkezünk, ezek nem arra szolgálnak, hogy általuk lehetetlen feladatok elé állítsuk a közü- letet, amely végeredményben nem más, — mint önmagunk. Polgármester, tisztviselő, de minden pol- gár előtt is eszmenykepek lebegnek. Ezek az eszmények a jövendő reménységeiben gyöke- reznek, s látva a sivär jelen szűkkörű lehető- ségeit, gyakran úgy érezzük, hogy csak áb- rándképek. De mégsem adjuk fel a reményt. Mégis dolgozunk, mert az emberiség magasabb- rendűsége éppen abban nyilvánul meg, hogy pillanatnyi sikertelenségek nem szegik kedvét. Célkitűzések irányítják gondolatainkat, s a célok valóra váltása érdekében készek vagyunk a munka harcára. Mindegy az, hogy hatalmas, modern, új városrészek szépséges képe köd- lik-e fel előttünk, vagy arra törekszünk-e, hogy szociális intézkedések inauguräläsäval hulló könnyeket apasszunk el. Nincs lényegi különbség abban, hogy a szélesebb hatáskörrel rendelkező — tisztviselő százezrek üdvét szolgáló berendezések megte- remtésén töri a fejét, a kicsiny hivatalnok pedig a maga szűk szobájában csak egy-egy el- esett ember baján akar segíteni. Mind a két c lekedet azonos értékű. A sok-sok tisztviselő együttesen ezernyi ezer polgár érdekét szolgálja, de ugyanez a kötelessége az egyetlen polgär- mesternek is. Midőn ifjú fejjel először ültünk le a hiva- tali szoba dolgozóasztala mellé, valamennyiünk- ben ott élt a szent, benső fogadalom: szolgálni akarom ezt a várost híven, becsülettel. Egyőn- ket szárnyára kapott a szerencse, a közbizalom s deresedő halántékkal magas pozicióba jutott. Másikunk megmaradt a kicsiny szobák akta- rengetege mellett, de ez senkit sem csábított a régi, benső fogadalom megmäsitäsära, Mi, tisztvislők, szent kötelességet teljesítünk, ami- dőn hűségesek maradunk a fővároshoz, amely- mek igaz, öszinte szolgálata általános — érdek. Vannak célkitűzéseink és lesznek mindig, még akkor is, ha egyet se tudunk közülük megvaló- sítani. A körülmények lehetnek ugyanis olya- nok, hogy a folyó kiadások fedezésére kell igénybe venni minden bevételt, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne készíthetnők elő a jobb időkben sorra kerülő munkákat a legapróbb részletekig. Most, hála Istennek, már dereng felettünk az ég. Már érezzük a rendkívül súlyos idők után a könnyebbülést, s ha gondos előrelátás- sal továbbra is az óvatos takarékosság útján haladunk, már nyíladoznak előttünk a jövőt szolgáló intézmények és berendezkedések léte- sítésére vonatkozó lehetőségek. Örülünk en- nek és bízunk önmagunkban, hogy fogunk épí- teni, fogunk alkotni. LUT LNKK-ÉS FESTÉKGYÁR RT. | BUDAPEST, VII, ÖRNAGY-UTCA 4. SZ. | Lantos Mihdiy építőmester / V., Váczi-út 34. — Telefon; 93-6-52 Lázár Andor igazságügyminiszter beszél a Fővárosi Hirlapnak Budapestről, a világ legszebb és legnagyszerűbb városáról Lázár Andor dr.igazságügyminiszter, ez a nemes gondolkozású, Viläglätott, nagytudású magyar politikus, az alábbiakban azzal örven- dezteti meg a Fővárosi Hirlap olvasóit, hogy karácsonyi számunkra intervjut adott Buda- pestről — mint ő mondja — „a világ legszebb és legnagyszerűbb városáról". Sőt, nemcsak Budapestről beszél, de alaposan belemelyed nagyfontosságú —szakkérdésekbe is, rendkívül érdekes, okos, szép városrendezési problémákat vet föl és azoknak egyéni megoldásait közli. Budapest közönsége nagy hálával fogadja, hogy a magyar igazságügyminiszter ilyen sze- retettel viseltetik az ország fővárosa iránt és boldog örömmel tölti el ennek a városnak min- den polgárát, hogy az igazsägügyminiszter nagy elfoglaltsága mellett, a politika izgalmas világában is időt szakít magának arra, hogy simogató szeretettel gondoljon ennek a város- nak a problémáira. Nagy öröm az, hogy Ma- gyarorszäg igazságügyminiszteréről — kiderül, hogy szívesen és becsületes törekvéssel tölti be az egyszerű pesti polgár szerepét is, annak a pesti polgárnak a szerepét, aki törődik a városával és kész ideákat szol atni a város fejlesztése és jövője érdekében. 3 Lázár Andor szeretettel, helyenkint elragadta- tással beszél Budapestről. Amint lassan belemeleg- szik a városrendezési és közlekedési problémákba, egyre világosabb lesz, hogy az igazságügyminisz- ternek egyik kedves témája Budapest jövője és fejlődése. "Természetesen ezúttal politikáról szó sincs. Mindjárt az elején ki is jelenti: — A fővárosi politikával nem foglal- kozom, engem Budapest, a magyar fővá- ros, a Duna Királynője érdekel. A világot járt ember széles látóköre, gazdag tapasztalatai lépten-nyomon összehasonlításra ve- zetik Lázár Andort, amikor Budapestről van szó. De az összes kérdéseken át a vezetögondolat mégis csak ez, — amit ő maga szögez le a beszélgetés elején: — Budapest a világ legszebb városa. De ezen túl a legnagyszerűbb városa is, mert óriási fejlődési lehetőségei vannak, És talán azért is, mert Budapesten az összes foglalkozási, megélhetési lehetőségeket meg- találjuk. Valóban az ország életének, nem- zeti erejének, társadalmi jellemvonásainak összes jellemzői itt sűrűsödnek össze, Buda- pesten, az ország szívében, Városfeijlesztés és város- rendezés nyitott szemmel Az igazságügyminiszter így folytatta: — A legtöbb európai nagyvárosban meg- fordultam. Alkalmam volt megfigyelni, hogy évek során miként alkalmazkodik a felmerült szükségletekhez és a növekedő arányokhoz a város fejlesztése. Például Londonban utcasze- lesítési, vagy közlekedési problémák helyes megoldásáról volt szó, házsorokat bontottak le (Piccadelly, Oxford Street, Regent Street), hogy a fejlődés követelményeinek, rohanó üte- mének — megfelelő feltételeket biztosítsanak és egyedül a gyakorlati, egyedül a célszerűségi szempontokat honorálják. — Nyitott szemmel kell járni, — folytatta Lázár Andor, — hogy ezeket a szempontokat a gyakorlatban meglássuk, hogy a hibákat, a hiányokat összehasonlítás, vagy a kirívó arány- talanságok útján megállapíthassuk. Tudnunk kell, hogy a közlekedési útvonalnak tágasnak, egyenesnek, — a lakóházakkal szegélyezett utcának pedig csendesnek és jölevegöjünek kell lenni. A — városfejlesztés lehetőségeinek meglátása azonban nem elégséges, ehhez járul az említett gyakorlati szempontok betartása mellett a keresztülvitelnél legalaposabb és a legmélyebb felelősségérzet. Aki a felmerült problémát, városrendezési feladatot megoldani kívánja, annak szeme előtt a jövő képének kell lebegnie. Vissza kell vetíteni a jelenbe a fej- lődés jövőbeli képét és ha ezen az alapon vé- gezzük el a kalkulációt, készítjük el a terveket, akkor a gondolkodásunk reálisabb le: mert az előrelátás sok olyan helyzettel is molni fog, amely talán a jelen pillanatban enélkül figyelmen kívül maradna. — Csak egy példát hozok fel, Budán épí- tenek egy középületet. Leromboltak egy fél utcasort, melynek folytatásában a házak a gyalogjárónál beljebb állanak és így az épít- kezésnek ehhez igazodó vonala kitünő és költ- ségmentes alkalmat nyujtott a nagyforgal útvonal előbb-utóbb elodázhatatlan kiszeles: sére, Ám, de a krisztinatéri templom egy s: lete egy ponton beugrik az utcavonalba, ami nem volna nagy baj. A józan ész kicsufolásával azonban azt a megoldást választották, hogy a nagy, új középület utcavonalát ehhez a beug- ráshoz idomítva, a nagyforgalmú utcát elkes- kenyítették és fölépítenek egy drága új épüle- tet, amely rövidesen épp úgy útban lesz, mint ma a Bethlen-udvar. Az árkádos Egyetem-utca Ezután Lázár Andor arról beszélt, hogy re ben maga is sokat foglalkozott városrende problémákkal, voltak elképzelései, tervezgetése mert , nyitott szemmel járta" a fővárost. — Egyik legkedvesebb elképzelésem az Egyetem-utca rendezése volt, amelyet akként gondoltam keresztülvihetőnek, hogy az utcát a Károlyi-palota és vele egy sorban álló házak földszinti utcafrontjänak ärkädokkä alakítá- sával, árkádokkal kellene szélesebbé tenni. Ez az átalakítás lehetséges és az utca képét stíl- szerűvé és a Belváros nívójához méltó megol- dásban intim természetűvé alakítja át. Ez a tervem azonban még ma is él bennem, és nem hiszem, hogy ez a megoldás kivihetetlen volna. A villamosnak el kell tünnie a Belvárosból Végül forgalmi kérdésekre terelődik a szó és Lázár Andor ezen a téren is egész csomó tervet és elgondolást hord magában. — A városrendezés egyik alapfeltétele, — mondja, — a közlekedési kérdések lehető leg- jobb megoldása és a forgalmi kérdések rende- zése. A közlekedési eszközök rohamos fejlődése, valamint a belvárosi népsűrűség azt követeli, hogy a villamosközlekedés legalább is a Belvá- ros területéről tünjék el. Az összes nyugati metropolisokban már ezeket a forgalmi kérdé- seket évek előtt rendezték, Földalatti, földfe- letti vonatok és autobuszok bonyolítják le a megnövekedett forgalmat, de semmiesetre sem csilingelő sínen járó villamos. — Egy kis gazdasági fellendülés elég ahhoz, hogy az autók száma, amely Magyar- országon Vvilägviszonylatban - nézve, rendkívül csekély, ugrásszerűleg meg fog szaporodni, Ez pedig Budapest közlekedésében nagy zavart okozhat, mert az autóforgalom növekvöben van. Viszont nem gondoskodtak megfelelő férőhelyekről és ezért egyik legsürgősebb fel- adat szerintem az autóforgalomhoz alkalmaz- kodóan megfelelő autóparkozó helyek létesítése, szem előtt tartva a nagyvárosokban már min- denütt kifejlődött azt a felismerést, hogy a városban vannak közlekedési (kereskedelmi) útvonalak és vannak utcák, melyek lakóhelyül szolgálnak, s a két kategória kívánalmai egy- mástól eltérnek, sőt sokszor ellentétesek. 3 Lázár Andor nem mint igazságügyminiszter, nem mint politikus, hanem mint Budapest társa- dalmi közösségének egyik tagja, — „a budapesti pol- gár" szólott hozzá a főváros kérdéseihez. Tette pedig ezt annyi tapasztalattal, gyakorlati érzékkel és a világjárt ember emelkedettebb szemléletével, hogy szavait komolyan meg kell szívlelni. Ami pedig az átütő erőt e gondolatnak megadja, az nem más, mint a nagy szeretet, mint a nagy aggó- dás az ország legszebb, legdrágább kincséért: Bu- dapestért, Mohar József dr, --- Page 410 --- Budapest, 1935 december 25. Városrendezési tervek és végrehajtások A Fővárosi Hirlap számára írta: Harrer Ferenc dr. v. minisztér, törvényhatósági bizottsági tag Budapestnek tudvalevőleg egysége szült vár lezési terve ni inkább az 1870-ben az akkc részekre a Közmunkata eredmények által Azóta csak egyes városré ily i Pe mai által, te stre, a nek csak egy-egy k ter re iltek ren- dezési tervek. abb ilyen nagyobb terüle- most tet átfogó terv Óbudának álló terve. Budapestnek egyi dezési tervezete még c n átgondoit vár: elkészítendő. örvény is köte ogramja, amelyet a kt ; i ág már három év belül el is fog főv si rende Budapestet A fővár merölk emény: jának re ahol ez a város- útján nem ódot ad- mindenütt, sági } rendez tetzesen elő van k már rövid idő alatt t rendelkezései biztosítják a vi tás jogát és tekre lehet való kisajátítását sét), amit a mai kisajäti meg és ami a legfontosabb, meg féle már meglévő ?. talakítási eljárást, pedig külföldi példák gyökeresebben és szerűbb, vagyis hatályosabb formában. Ennek a törvénynek ren: még egy- Őbudán. „DOLGOZZUNK*“ PAR TERMELŐ, ÉRTÉKESÍTŐ $ FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET Budapest, VIII., Gyulay Pál-u. 7. Tel: 35-5-63, 52-68-52 „IDEAL“ ACÉLCSŐ BÚTOROK kombinált szobák, hall, úri- és előszobák, ülő- bútorok, zsúrkocsik állandó nagy választékban „IDEAL“ MODERN CSŐBÚTORÜZEM Budapost, V., Sziget-utea 5-7, — Telefon : 99—2—54 Konrád Pál PARKCITGYÁR KÖZPONTI IRODA : Budapest, Vl., Andrássy-út 6. "Telefonszám : 16-5-58 KVARC ÁMDÁK MINDEN ÁRAMNEMRE MEKRON, VILMOS €SASZAR-UT 6 TELEFONSZÁM: 50-1-48 a Irapozáns érdeklődés és nagy siker mellett folyt z elöadás-sorozat, amelyet a NEP fővárosi etében rendeztek a városrendezés — kérdésé- 1 kapcsolatban a Közmunkatanács felada- Zsitvay Tibor, a rvezet elnökének ve- el tartották meg az ankétté lt előadá- 3 , amelyekhez üz iránymutatást ő maga adta meg bevezetőjében, A várospolitika új korszakának jellemző esemé ről adott a Fővárosi Hirlap munkatársának, amikor erről az érdekes kezdeményezésről megkérdezte. — Hivatalom elfoglalásának első percétől, — mondotta, — azt tapasztaltam, hogy nem- csak a értő -körök, de a nagyközönség is lázas érde. tik minden olyan terv és lehető városunk tételére, idegen- és — köziekedésének e 2 vonatkozik, Ebben a tekintetben számos indítvány, terv és gondolat érkezett be hozzám, amely között sok érde- mes van, de sok olyan is, amely a Köz Tanács hatáskörével, a kivihet vel és a k ban. — Ez a helyzet tette indokolttá azt, hogy megoldásra váró, na bb . feladatok köréből olyan előad: rozatot kezde- ményezünk, amely hivatva van a főbb problémák ismertetésére, Évekkel ezelőtt a Fővárosi Hírlap has hívtuk fel az illetékes tényezők figyelmét ar anomáliára, amely őbudán a téglagyárak mértékt len és a városrende. szempontokat lembi nem vevő bán a vá- rosrésznek € rületen éle földcsuszamlások tes, számos hizott. de mindeddig dönt már azt kellett hinni sét levették a nem történt, ugy, hogy már- k, hogy a téglagyárak kérdé- ndről, A közmunkatanács új izonban a töle megszokott ással nyolr atalbalépése után hozzáfo- ennek a kérdésnek megoldásához és amint az alábbiakból kiderül, máris meg vannak a likvi- dálás alapfeltételei. — A téglagyárak — Zénó — végleg semmi lmények között nem maradhatnak mai hely a gyárak j a telepen olyan ór változásokat idéznek elő, amelyek városias nyezetbe nem illeszthetők bele, Nem szabad továbbá azt a körülményt sem figyelmen kívül hagyni, hogy olyan hatalmas területet foglalnak el, ami a városi úthálózat ki- alakításának komoly akadálya, Másfelől azon- ban számolnunk kell azzal is, hogy a téglagyár- tásra magának a fővárosnak is sége van a fejlődés szempontjából an a tégla- gyártó ipar a közgazdaság igen jelentős ténye- ndja Bessenyey k. zője. — A helyzet tehát az; hogy sem az ipar, sem a városfejlesztés szempontjából nem lehet a téglagyá- rakat märöl-holnapra — megszüntetni, hanem rendszeres program alapján bi- zonyos meghatározott időn belül kell ezt végrehajtani. A legelső teendő, hogy annak a vidéknek, ahol ezek a gyárak vannak, tehát a Bécsi-úttól nyu- gatra eső területen, a szabályozást mielőbb vég- leg megállapítsuk, hogy a főforgalmi útak vona- lát ugyancsak megállapítva, megépítésüket biz- tositsuk is. — A téglagyárak területeinek ennélfogva a gyártás megszünése után olyannak kell len- niök, hogy ebbe a már eleve megállapított szabá- lyozási tervbe beilleszkedhessenek, El kell tehát már előre készíteni azokat a terveket is, ame- BESSENYEY ZÉNŐ nyilatkozik a Fóvárosi Hirlapnak lázas érdekiődésről, ame rosfejlesztés kérdései felé fordul [14 , AlleÍV a Vá- nyei ezek az előadások, amelyek termékenyítő tanul- ságuk mellett azt a célt szolgálják, hogy a közügyek felé tereljék az érdeklődést, másrészről, hogy nyil- vánosságot adjanak ösztönző gondolatoknak, vagyis egybekapcsolják a közügyek intézéseit azélettel. Ez az új demokratizmus, amely a közügyekben alkalmas módon részvételt enged hivatott embe- reknek, csendül ki az alábbi nyilatkozatból is, amelyet Bessenyey Zénó dr., a Fővárosi Közmunkák Tanácsának elnöke de alkalmas arra is, hogy komoly szakértői helyről és a közönség köréből is eredő felszóla- lások útján a helyzet tisztázódjék és további helyes gondolatok alakuljanak ki. Ez az elgon- dolás helyesnek is bizonyult, Az eddigi elöadä- sokon nemcsak az előadók tettek ki magukért világos, szakszerű és rövid előadásukkal, ha- mem a hallgatóság köréből is számos, nagyon érdekes felszólalást hallottunk, A hallgató kö- zönség pedig elöadäsröl-elöadäsra nagyobb számban jelenik meg, amivel az a célom, hogy a vezetésem alatt álló hivatal tevékeny- ségét minél közelebb hozzam az élethez és tervekből ne csináljak műhelytitkot, hanem az arra illetékes közönségnek is bele- szólást engedjek. Nagy örömmel vállalkozunk arra, hogy kellő érdeklődés esetén előadásain- kat a jövőben is folytassuk. — Az előadások nívóját nagyban emelte Zsitvay Tibor elnökünk — magasszárnyalású, bölcs és tapintatos vezetése. Fokozatosan megszünteti a Közmunkatanács az óbudai téglagyárakat, amelyek helyébe parkok és villák kerülnek lyek szerint a téglagyári területek a gyártás megszünése után ki fognak alakulni, hogy más célt szolgáljanak, A gyárak területei éppen a nagy és meredek leásás következtében nem lesz- nek teljes terjedelmükben alkalmasak lakha- tásra. Ezeket a meredek lejtőket parkok léte- sítésére kell majd felhasználni. A ki- alakuló sík, vagy kislejtésű területe- ken viszont villák építésére alkalmas telkeket lehet parcellázni, következésképp a hasznosításnak megvan a módja. E villatelkek között utcasorok lesznek majd és természetesen ezeknek az utcáknak szerves kapcsolatba keli jutniok az egész kör- nyező vidék úthálózatával. — A végrehajtás menete tehát az, hogy a földleásás és az egyengetés oly módon törten- jék, hogy a gyártás megszünésével egyidejűleg a telep területe ennek a már előre megállapított tervnek megfelelően álljon készen. Ezek a gyár- telepek olyan nagy számmal, olyan nagy terje- delemmel és olyan sűrűn vannak egymás mel- lett, hogy jelenlegi területükön túlmenőleg a bá- nyászást már nem lehet megengedni. Jelenlegi határaikon belül azonban biztosítani kell szá- mukra a gyártás megszüntetésének fokozatossá- gát, annál is inkább, mert ez nemcsak közgazda- sági, hanem városfejlesztési érdek is, tekintve, hogy e területeket, mint már kifejtettem, jelen- legi állapotukban városfejlesztési szempontból is rendkívül hátrányos lenne átvenni. Törv. védett K. H. lámpatestekkel Nagy ärammegtakaritäs! Nagyobb fény! KOMOR HENRIK-féle £ Et Vader K. E.t. Budasest, VII., Wesselényi-utca 59. Telefon - 41 - 4-76. homorödszentpäli SZENTPÁLY JÓZSEF építési vállalkozó Budapest, Vill., József-kürút 68 TELEFON: 80-0-04. "en 3 | | } --- Page 411 --- Ct ll ess—— + ! Budapest, 1935 december 25. Kegyetlen emlékezés az eltünt városrészre Irta: Pogány Bela Tabán nincs többé. Azon a helyen, ahol talán igazában nem is szép ódonságának különös költé- szete valamennyiünket, akik még láttuk, éreztük, szerettük, megejtett, épülhetnek tündérpaloták és kacsalábon forgó várkastélyok; de Tabänt soha semmi föléleszteni nem fogja. Mi azonban, akik élünk, soha nem felejtjük el a Tabänt, amely szinte nem is volt, hanem a nagy Krudy Gyulát, aki éle- tet adott a Tabán-legendának. — Bevallom, — ami talán a mai túlzóan romantikus korszakban még bünnek számít — hogy mi, modern nemzedék, igenis résztvettünk Tabán halálraítélésébean. Ke- gyetlenek, szívtelenek, cinikusak voltunk? Lehet. De a haladó, a lüktető élet pereatot kiált a szenti- mentálizmusnak és Tabán meddő , szépségei" he- lyére kenyérkereső fürdövärost parancsol, És mégis Tabán örökéletű marad. "Tabán ro- mantikája az, amit sohasem lehet majd elfelejteni. Ha soha egy sort le nem írtak volna róla, ha soha egy rozoga tabáni házról fényképet nem készítet- tek volna, örökké élne áldott emlékű Krudy Gyulá- nak írásaiban. A tabáni romantikát ő csinálta néhány hiszékeny, kedves, könyen hevülő költő- társ segítségével. Kétségtelen, hogy velük a Tabán- nak szépségei, amelyek azonban megsokasodtak, megfinomodtak Poldi bácsi Mély-pincéjének vas- rácsos ablakából. Hát még ha a költő, aki ezeket a szépségeket nézte, a Poldi dupla krétával jegy- zett kétesértékü borától megmämeroscdott: Krudy Gyula volt! Ez a vénséges vén, bornemissza, de borízű hangú kocsmáros egyszál vályogvető cigá- nyával csinált tabut a Tabánból. Vagy öt esztendő előtt tévedtem be egyedül a Mély-pincébe, Krudy Gyula korcsmájába. Amikor Poldival, ezzel a vén- séges borcsíszárral beszélgetni kezdtem és az meg- szimatolta mesterségemet, elővett egy hatalmas noteszt, amelyben az írók, ujságírók, művészek és más, fejfájító bora által vazallusi sorsban tartott csirkefogók hatalmas névsorában nem talált meg engem, keserű szemrehányásokat tett. Krudy Gyula megtisztelő barátsága ellenére sem jártam soha a Mély-pincében: ez feloldozásra nem jogo- sító bün volt. Csatlakoznom kellett a Tabán ál- romantikäjät ápoló bohém-társadalomhoz — meg- lehetösen meggyőződés nélkül. Soha nem láttam szépeknek ezeket az ütött-kopott házikókat, csak mikor Krudy Gyula csodálatos lelkének feny- csóvája esett rájuk, amikor az ő édes szavai a zenélő óra. megejtő muzsikájaként hálózták be a szívünket. Most olvasok egy könyvet és nézegetem a benne lévő pompás képeket. Különösen a képek tömege hat erőteljesen. Somogyi Aladár, egy ma- gasrangú katonatiszt lelkesedése, fiatalos tüze örökítette meg a Tabánnak vagy száz finoman be- állított, művészi képét. Maga a könyv ezek miatt a gyönyörű képek miatt született meg. A könyv- ben a képek, a zene, amelyhez kellemes, nem túl- zóan lelkesedő szöveget Rexa Dezső írt gazdag adottságának felhasználásával. Amilyen szeretet- tel készültek Somogyi tábornok képei, . olyan ki- ábrándító Rexa Dezső szövege, amely legelső soraiban maga megjelöli Tabán költészetének genezisét: „...emlekek között, amelyek nekünk drágák, hiszen, ifjonti korunk annyi gazdag, me- leg, feledhetetlen apró történetének volt színhelye, önfeledt bolyongásoknak, csatangolásoknak, séták- nak, amikor a világon nem létezett más, egyedül csak ő, meg én, meg ő..." Azt hiszem, valóban csak ez volt a Tabán szépsége... Az ifjúság, amely a mi vérünkben verte a marsot és a szerelem, amely itt bújt meg a púpos-kockás utcák, boltíves kapuk közé. Mert — ezt is el kell mondani az eltűnt värosreszröl szóló kegyetlen megemlékezés során — vénségére tényleg megtelt a Tabán: fiatal, fehér szerelmek bűvóhelyévé lett, pedig még 1848-ban is így ír róla az Ungar című lap: „A Gellérthegy apró házikói- ban szép, csunya, kövér, sovány és Isten tudja még, milyen kvalitású nimfák laknak, akik estén- ként az egész Tabánt ellepik, sőt többen pillangó- ként Pestre is átillannak. Ezek közül a nemzet- örség ma éjjel harmincat elfogott és a városházára kísértette — őket. Ott kétségkívül consilium abeundi-t kapnak, hogy többé ne vigyenek min- ket a kísértetbe." Bizony, hosszú időnek kellett elmúlnia, meg kellett vénülni és Krudy Gyulának sok betűt kel- lett leírnia, miközben a Poldi borát itta, amíg még Ilniczky jazz-költöt is megihlette a multját felejtö, leplező és letagadó városrész, amely pirulás nélkül hallgatta a melódiát: Este hétkor, kis babám, Vár a csendes, vén Tabán. Száz muskótlis ablak integet, Add kezembe kis kezed . . . De különben is a Tabán már régen nem élt, amikor most lebontották. Reza Dezső azt írja, hogy a főváros közgyűlése 1909 július 6-ikän mondotta ki az ítéletet: esse delendum. Tudomä- som szerint már két évvel előbb, 1907-ben jutott Budapest székesfőváros közönsége erre az elhatá- rozäsra. Ekkor határozta el a közgyűlés, hogy az Arok-utca vonalán új körutat létesít. Ez már ha- lálos ítélet volt. Az 1909-iki határozat azt mondta ki, hogy a Naphegy és Gellérthegy között elterülő A divatbajöft Budapest A Fővárosi Hirlap számára írta: vitéz Józsei Ferenc dr. kir. herceg, a Budapest Fürdőváros Egyesület einöke Az elmúlt évtized céltudatos propagandájának köszönhető, hogy Budapest mint érdekes város és mint európai látványosság, átment a bölcs előrelátással nagyon sokat tett a háború mak, a kommunizmus és román megszállás dúl: sben muiatkozö világvárost hanem egy káprázatos szép, gyönyörűek a parkok, a k ben Európa világvárosai között az elsők ki Az elnökle m alatt álló Budapest Fi és gyógyértékeit igyekezett népszerűsíteni és meg, hogy a , Budapest Fü: új kön zé turális felkészültségét, és propagálni. sztasági, világítási v úrdő város Egyesület célkitűzé ” jelszó ma már tartalommal város adva van, a gyógyfürdők ugyancsak meg vannak, hogy az idegen Budapesten magát jólérezze. A háború utáni el idegenforgaimi tevékenységben keli kibontakozni és Budapestnek helyzeti e nagyszabású idegenforgalmi értékeit világ köztudatába. / város vezetősége utáni Budapest dialakítására és a forradal- sának nyomait nemcsak hogy eltakarította, varázsolt elénk. "Tényleg zerűek, úgy hogy etekintet- onyok minta: tartozik Budapest. seiben Budapest fürdő- cöztudatba átvinni örömmel állapítható telített valóság. A szép tehát minden kellék meg van arra, 5ő évtizednek egy koncentrált nyeit, magas kul- ön népszerűsíteni a kell a kül Kötsögtelen, hogy igen nagy sikere a divatbajött Budapesinek a walesi herceg látogatása és Budapestnek nemzetközi értékelését igen hogy előkelő vendégünk ismételt. got tett amellett, hogy Budapest a legválasztékosabb és elégíteni. A folyó esztendő na; abban, hogy ez a tevékenység hasznos, úgy a törekedni, hogy Budapestnek a jóhírét megőrizzük, még jobban zatokat, hogy az idegenforgalom fejlődésével széles rétegeinek. zabású idegenforgalmi nagymértékben elősegítette az a körülmény, en is ellátogatott hozzánk és itt-tartózkodásával is bizonysá- legkényesebb ízlést is ki tudja eredményei mindenkit megerösithetnek áros, mint az ország számára és arra kell építsúk a nemzetközi háló- lehetőségeket teremtsünk a nép új kereseti WINCHKLER ISTVÁN kereskedelmi miniszter nyilatkozik az idegenforgalmi szervek harmonikus együttműködéséről A Fővárosi Hírlap multheti számában Ko- wácsházy Vlimos tanácsnok, a Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatal tevékenysége kapcsán ismertette az egyre fokozódó budapesti idegen- forgalom nagyszerű eredményét, amely ma már nemzetgazdasági és szociális szempontból egy- aránt számbajövő tényezője a magyar gazda- sági életnek. Mondani sem kell talán, hogy az idegenforgalom hallatlan jelentőségét legelső- sorban annak legfőbb irányítója, a kereskede- lemügyi miniszter érzi át, aki külügyi, külkereskedelmi munkássága idején, mint kivé- telesen nagytudású szakember, tökéletesen meg- ismerte ennek a kérdésnek minden vonatkozását. Karácsony előtt ujságírók küldöttsége, köz- tük a Fővárosi Hírlap munkatársa is tisztelgő látogatást tett Winchkler István dr. kereskede- lemügyi miniszternél, aki az idegenforgalommal majd ! mal kapcsolatban, mondotta : — Gyönyörű eredményeket értünk el már eddig is idegenforgalmi téren, de be kell látnunk, hogy hiányzik az az igazi or- ganizáció, amely egy ilyen óriási mozga- lomnál elkerülhetetlen, Arra kell tehát tö- rekednünk, hogy a rengeteg és decentrali- zált idegenforgalmi szerv megkapja azt a hatalmas organizációt, amely az eredmé- nyes munkának alapfeltétele. ! , Értesülésünk szerint a kereskedelemügyi minisztériuraban már — befejezés előtt áll egy ; ilyen organizációnak megalkotása és a megfe- lelő fórumok útján rövidesen a nyilvánosság is tájékozódni fog erről az alkotásról, amely bizo- nyára hozzájárul az idegenforgalom további erő- többi közt a következőket egyéb városrészt szabályozni fogják. Az anyagiak- ról részben az 1908. XLVIII. t.-c., részben pedig a közgyűlés (1910. december 23.) gondoskodott. Wargha László, az európai hírű városrendező, aki akkor városi főmérnök volt, elkészítette a szabá- lyozási terveket. Eszerint az egyéb szabályozás 22.8 millió koronába került volna, amiből azonban 17.2 millió korona megtérülését várták. Közben megindultak a kisajátítások, a régi, rozoga viskók egymásután tüntek el, de a háború álljt parancsolt. A Tabán azonban, amely ezután is vagy másfél évtizedig itt maradt, még a régi sem volt már. Hiszen egy év alatt (1911) nem kevesebb, mint negyedfélmillió értékü telket vett meg a főváros Beer Sándor vesxöxs mesres V., Gr. Tisza István út 5. m. e Telefon: 82-4-29 szivacsalátétes BÉLYEGZŐJE tartós, s7ép és fiszta Orenstiein és Koppel MAGYAR R.-T., BUDAPEST, Di., VICMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. Motorosmozdonyok — Utjavitö- | gépek — Kisvasutak — Iparvä- gányok — Autobuszkarosszériák és alig valamivel több, mint négymillió értékű (123 darab) ingatlan maradt meg magánkézben. Krudy Gyula adott egendának, | "mely csak az ő műveiben él tovább. Más igazi költője nem is volt. ták megénekelték Buda- pest minden részét: hegyről is dalolt: Lásd, mint fej Hótól Kele Benedek még a Kelen- lik s domborodik magas gy? Terhe alatt heves És mégis Dunánknak Hasztalami melegíti hátát. A Tabánról csak Ilniczkyék énekeltek, hacsak Kosztolányi Dezső nem gondolt erre az akkor még csak elsütendő városrészre, amikor ezt írta: Gyenge doh-büz, kis csiríz-szag, Otkolón és szappan illat Csendbe foly egymásba által, Mint a parfüm illatával A konyhába fojtva fölő Káposztának illata. Íme, ez volna a költő kegyetlen sírfelirata az elűnt városrész számára. --- Page 412 --- amotte Károly alpolgármester nyilatkozik a Fővárosi Hirlapnak a Balatonhoz vezető nemzetközi útvonal és más nagyszabású útak építéséről, az állandó kiállítási te- rület megvalósításának esélyeiről és az angyalföldi csatornatelen építésének előrehaladásáról Az elkövetkező esztendőre, amelytől annyi sok szép probléma megoldását várjuk, gazdag útépítési programmal készül a főváros. Mind for- galmi, mind värcsr ezési szempontból nagyon jelentősek ezek a munkálatok, amelyek részben folyamatban vannak és a jövő évben befejeződnek, en pedig kezdeményezések, amelyek régi 2-k beteljesül jelentik. építési programról megkérdeztük Lamotte Károly dr. alpolgármestert, Erről az út- aki a Fővárosi Hirlap munkatársának a követke- zöket moi rendkívül fon- progr: Ez új ú E rendű megoldás: lesz annak a lehetetlen helyzetnek, amelynek következtében ezideig csak Albertfalván és Bu- yű útviszonyok mellett volt mód a é balatoni országútra el- jutni. Az új útvonal 1 mmeg fogja állani helyét és mértékben járu majd ahhoz, tenyer felé irányuló nemzetközi forgalom rapodjék é az ország e kiemelkedően szép helye } lt helyévé vál- hasson a tet knek, tervezési stádiumban van ez- az óbudai Duna megvaló e sem. között tek. kell lenni a Dunapart kié Zlenken foglalkoztat bennünket főútvonal a — probl 1, — Valamennyien é , hogy soká nem várhatunk ennek a munkálatnak megkezdésével, mert a Svábhegy területe éppen olyan alkalmas az állandó jel- legű tele é mint a város belterületének bármely m ze s ha eddig ez nem történt meg, annak csupán az volt az oka, hogy rendkívül siralmas útviszonyok ural- kodnak, amelyek kedvét gték a vá zel a Svábhegy javarésze beépít és a városfej sokkal messzebb eső, de könnyebben — megközelíthető területeken len- dült előre. Hangsúlyozom, hogy véglegesen le- szűrt tervek az új főútvonal vezetésére még nem állanak rendelkezésünkre, annyi azonban máris bizonyosnak látszik, hogy a farkasréti temetőtől kell esetleg a jelenlegi Hóvirág-utcán resztül az új közlekedési útnak. "Természetesen, nagy feladat elé kerülnek mer- nökeink, mert a terep jelentős — nívókülönbsé- geit úgy kell kiegyensúlyozniok, hogy ott 5—6 százalékos emelkedéseknél nagyobbak ne legyenek, mert feltétlenül szükséges, hogy a svábhegyi út az akadálynélküli autöközleke- dést biztosíthassa. — Másként áll a helyzet a Horthy Miklós-híd budai fejétől ki- induló útvonalnál. Ezek a tervek már a legapróbb részletekig ki- dolgozva készen államak, van azonban egy olyan akadály, amely súlyos fejtöréseket okoz. Ez az akadály a hihetetlen nagymérvű feltöl- ető ábhegyre alkozásnak, s ez- lenül maradt kiindulnia, ke- | | üj kör | energiák birtoka, a | politikai és katc | Nem vitatható, h | lenkező célok sz: tésekben rejlik. A szilárd talajnak kell elképzelések s: pítésre ke- rülő útvonalaknál, hanem azon a hatalmas szen is, amelyet évekkel ezelőtt állandó kidlli- , lapályt bedig az Budapest, 1935 december 25. tási területül szemeltek ki. En őszintén szólva, nem bízom abban, hogy a kiállítási te- rület feltöltésére belátható időn belül sor kerüljön, mert ez a munkálat olyan óriási összegbe ke- 7ülne, amelyet még normális körülmények kö- zött is csak minden erőnk megfeszítésével tud- nánk előteremteni. Minthogy a híd felépítése gyors tempóban folyik és 1937-ben már a megnyitásra is sor kerül, legalábbis az útvo- pelak elhelyezésére alkalmas területeket a jövő esztendő folyamán fel kell töltenünk, mert EE az új útvonalaknak is készen keli áll- mok. — Az angyalföldi csatornatelep építése kedvező stádiumban van. Egyes megbízásokat már vállalatba adtunk és a munkálatok zavar- , talanul folynak, kora tavasszal pedig megtör- tenik mindazoknak a munkaágazatolmat válla- latbaadása, amelyekre eddig, a beállott téli idő- szak folytán, sor nem kerülhetett. Problémák, amelyek Európát mozgatják A Fővárosi Hirlap számára írta: Beesey Antai a székesíőváros törvényhatósági bizottságának örökös tagja Ilyenkor, amikor az ó-évtől büecsüzunk, hogy újnak szemébe nézzünk, nem árt egy pillantást vetni egyik-másik olyan problem amely talán nem is tűnik fel Európa örökké nyugtalan víztükrén, de rt ott dübörög mé- lyen a fels alatt. Nem szólnak róla vezércik- kek, nem viaskodnak é amentek porond- ján öblöshangú politi is mindenki, aki belelát e vizek mélyéb an van vele, hogy nagy erő sek fol atalomért a lét- felté energ az volt a jelsz N s birtokát jelentik. Valamikor : akié a föld, azé az ország; ma ben jelentkezik a régi igazság: akié az hatalom. s természettudományi és almas rendet vágott a ányok területein is. ez a tudományokban való ig a magasabb emberi esz- sőt legtöbb esetben ezzel el- tatába kényszerült. De ez ıyoknak, vagy a tudósoknak litikáé, vagy a diplomatáké. t Európa !la- Az utolsó technikai fejlö előretörés nem m ményeket szolgált nem a tudomó bűne: inkább a A probléma, boratóriumaiban közgaz gának kohóiban a legforróbb érdeklődést köti le: folyékony tüzelőanyagok előállításának problémája. Annyi g vezet. alkozik a ával; hihe- ildozatkész- y a német §: ak külföldi tosítja. Eh- a német nemze NVAgYONA az a bá e építeni kell és lehet. Ezért alapították még 1912-ben a „Kaiser Wilhcim itut für Kohlenforschung”-ot, amely intéz- ek fő célja [folyékony szénből való előállítása és problémák megoldása volt. kizonyos, hogy ezen a téren Németor A német tudom; szén kémiai tula tetlen jnsägainak kuta kitartással és hetőségektől való függetlenít ből a szempontbó ezzel rokon szén- Kétségtelen jele ez az elhatározás aunak a | felismerésnek, hogy Európa népeinek sorsában döntő szerepe lesz ezeknek a tudomänyo: alá- támasztott technikai és közgazdasági pco! nak. Az a hatalmas evolució, amelyet az erő- gépek területén a Diesel. és benzın-motorok je- lentenek, az energiagazdálkodást új irányba te- relte; egyfelől leegyszerűsíteite az erögepeket, másfelől a régi szilárd tüzelőanyagok helyébe a cseppfolyós tüzelőanyagokat állította; ami azzal a hátránnyal járt, hogy egyes országok nyers- anyagaikat rendszerint távoleső, idegen orszá- gokban levő forrásokból nyerték. Hogy ez a kö- rülmény az egyes országok nemzeti, gazdasági és politikai függetlenségét hadászati tekintetben pedig biztonságát veszélyeztette, ahhoz kétség nem fér. Németország az első nemzet volt, amely ezt a veszedelmes függőséget azzal igyekezett elhárítani, hogy természetbeni adottságait a né- met tudás és szorgalom segítségével törekedett nemzete szolgálatába állítani. Körülbelül húsz éve, hogy Bergius tanár a szén hidralizálásával k a felfokozott | tüzelőanyagoknak | ! oldalú kapcsolatainäl fogva hatalmas lehetős: megoldotta a szénből előállított benzin és olaj problémáját; azóta nyomában az új módszerek egész sora fejlődött fel, amelyek a Fischer— Tropsch-féle katalizátoros eljárásban érték el kulminációjukat. Németországban ma négy ha- talmas ipartelep évül a b: és olajfélék, ál- talában cseppfolyós tüzelőanyagok nagy — ará- nyogban vaıo elvallitäsara, alapanyag gyanánt raindenütt a szén, mégpedig legtöbbnyire a gyengébb minőségű barnaszén használtatik fel. Ez a német törekvés azonban nem áll izo- láltan Európában. Nagy arányokat öltött ezek- nek a csepprolyós tüzelőanyagoknak szintétikus előállítása Angliában és más országokban is. Franciaországban a nemzetközi jellegű (Carbon Carburant Társaság célkitűzéseivel és munkájá- val ad lendületet e törekvéseknek. De felfigyel- tek a mi szerény keretekben, de nagy tudomá- nyos készültséggel folyó magyarországi törek- _ véseinkre is. Ennek jellemzésére rámutatok arra, hogy a Carbon Carburant 1936. év szep- temberében tartandó nemzetközi kongresszu- sának helyéül Budapestet jelölték ki a magyar mérnöki tudás és szorgalom elismeréséül. Úgy véltem, hogy jó szolgálatot teszek a magyar ügynek, ha fenti problémákra iränyi- tom a figyelmet. A székesfőváros üzemeiben 4 magyar széngazdálkodásnak ezek az új sors- döntő problémái kell, hogy idejében érvényesül- jenek. Üzemeinkben a szén feldolgozásának sok- gek kínálkoznak annak a gondolatnak " kimélyí- tésére, miként lehet az ország közgazdasági és nemzetvédelmi feladatiba a közüzemek munkáját bekapcsolmi és a termelés eredményeit a köz- szolgáltatások árának csökkentésével összekap- csolni, mert erre megvannak az elméleti és — a tapasztalatok szerint — gyakorlati lehetőségek is. A cseppfolyós szén poblémája sokoldalú és szám omplex feladat megoldását jelenti; ért- hető tehát, hogy az egyes feladat-csoportnak megoldása egymással szerves kapcsolatban áll és célszerű irányítással egyikkel a másikat elö- segíteni, olcsóbbá tenni lehetséges. Elképzelhető a megoldások oly sorrendje és folyamata, ame- lyeknél a motorikus tüzelőanyag előállítása, mint fő feladat mellett, a többi közgazdasági érték (például a gáz), csak másodlagos mellék- termék, amelyet olcsón lehet a közfogyasztás rendelkezésére bocsátani. A magyar mérnökök, kémikusok, kohászok és tüzelőtechnikusok hetek óta tartó előkészítő munkával egyengetik a jövő évi szeptemberi kongresszus előkészületeit, hogy kellő szervezett- séggel állítsák Európa közvéleménye elé azt az anyagot, amely már eddig is megbecsülést szer- zett a magyar névnek. Azonban ebbe a szervező munkába bele kell kapcsolódnia a közüzemeknek és a kormányzatnak is, a maguk erkölcsi és anyagi támogatásával. A szóbanforgó problé- mák nagy jelentőségénél fogva ez nemcsak a magyar mérnöki tudás ügye, hanem a nemzet legfontosabb érdekeit szolgáló egyetemes nem- zeti probléma. . --- Page 413 --- Budapest, 1935 december 25. Nem idö@szerü 40 éra Kahet a oras MUuNKanGt Bornemisza Géza iparügyi miniszter nyilatkozata A nagyüzeraek adminisztrációjának, általában | A sok terv között, amely az utóbbi időben felmerült, üzemvítelének racionalizálása rengeteg gondot okoz az egyik és a legérdekesebben hangzó az volt, — a főváros vezetőségének. Ennek a súlyos feladatnak | amelyről a Fővárosi Hirlap-ban is beszámoltunk és ebben az esetben nem csupán a szok s, általános | amelyben felterjesztés is történt a kormányzóh - nehézségei vannak, mert lényegesen növeli a racio- | hogy az iparügyi miniszter vezesse be a fővárosnál nalizálás keresztülvitelének jelentőségét, de egyúttal | a negyven órás munkahetet. Miután ez a kérdés köz- nehézségeit is az a körülmény, hogy a fővárosnak, vetlenül is, de főleg közvetve százezres tömegeket mint az ország legnagyobb vállalkozójának nagyon | érdekel, a Fővárosi Hírlap munkatársa a legilletéke- is szem előtt kell tartania a szociális szempontokat, | sebb fórumhoz fordult felvilágosításért. Bornemisza Géza iparügyi miniszter volt szíves fogadni a Fővárosi Hírlap munkatársát, akinek a következő nyilatkozatot adta: A 40 órás munkahét bevezetésének az eszméje a nemzetközi munkaügyi értekezleteken is csak a legutóbbi időkben vetődött fel. Egy ipari állam is csak szórványosan, kisérlet- képen fordult ehhez a megoldáshoz. Ezen a nemzetközileg még nem járt úton Magyarország ki- sérletképen sem indulhat meg. A munkaidő szabályozása terén a Gömbös-kormány junius végén a 48 órás munkaidő beve- zetésével uttörő intézkedéseket tett. Az eddigi tapasztalatok alapján, az összes gazdasági és szo- ciális tényezők beható mérlegelése után határozzuk meg, hogy a 48 órás munkahét bevezetésé- nél milyen milyen ütemben haladjunk előre. Hangsulyozom anonban, hogy az ellentétes érdekek összehangolása után is csak lépésről-lépésre fokozotosan kell előre jutnunk, Eddig szól Bornemisza Géza iparügyi miniszter | további értelme annak a vitának, amely ezzel a nyilatkozata, amelyből ünik, hogy a 40 órás problémával kapcsolatban már eddig is meg- munkahét nem idöszerü, következésképp nincs | indult, Az ipar védelme és az áruházi törvény Itt említhetjük meg, hogy — amint | mációnk szerint ugyanis a ke azt annak idején a Fővárosi Hírlap olvasó- | nek lesz olyan fejezete, amely közönsége éppen Bornemisza G miniszter- nek lapunkban megjelent nyilatkozatából tud- hatja — a jelenlegi iparügyi miniszter még kereskedelemügyi miniszter korában elhatározta a nagy áruházaknak tör- 1 vényhozási úton való megrend: ő ipartörvény- az áruházak ipari tevékenységének megrendszabályozásával foglalkozik. Főleg a budapesti kisiparosság körében kelt majd nagy megnyugvást az a rendelkezés, amely a nagyáruházakat eltiltja mindenféle A rendelet vázlata el is készült, ‚de ennek v6g- iparüzestöl, leges elkészítése most már az ú res Így tehát az áruházak kereskedelmi üzemük ügyi minis: kereteim belül: nem tarthatnak fent például áruházi rendelet meg azonban | szabóműhelyeket, de az iparnak még olyan előreláthatóan az iparügyi minisztériumnak is | mértékű gyakorlására sem vállalkozhatnak, Tesz szerepe. Beavatott helyről származó infor- | hogy valamit megjavítsanak, Dárfunk legszebb sikere... Beszélgelés Kauser Isívánnal pärfigazgaldi munkäs- ságának első évfordulóján Pontosan egy esztendeje, a karácsonyi ünnepek — zdelmes esztendő volt, rengeteg munká- idején kezdte meg működését és szervező munkáját | val, fáradtsággal járt ennek a modern értelemben a Nemzeti Egység Pártjának székesfövárosi szer- vett pártszervezetnek a megteremtése és kiépítése, vezete, A karácsonyi ünnepek alatt bízták meg | de hogy éz milyen mértékben sikerült már a kezdet- Kauser István dr. pártigazgatót annak a munká- | kezdetén, azt az első választás megmutatta, mak irányításával, amelynek politikai eredményeit — Az utána következő két választás pedig be. mindenki nagyon jól ismeri, bizonyította, hogy társadalmi, kulturális és szociális ered- ményei azonban éppen most, a karácsonyi unnepek tt ke ki, megkapó emberi közösség, amelyet a nemzeti egység iz A E ÉN EE s " gondolata valóban és minden körülmények Két nap óta járja Kauser István dr, a kerületi köz- között összetart. pontokat, két nap óta mond beszédeket, de aki azt hinné, hogy a szeretet ünnepén politikáról akár csak | Ennek megfelelően természetszerűen nem): agytuk szó is esik, — téved. abba a munkát akkor, amikor már a PD A kerületi központokban karácsonyfa alatt | Sikeren túl voltunk, söt, ha jól vesszük, ekkor k gyülnek össze ezekben a. napokban a nemzeti egy- ! dődött el az az igazi mélyreható társadalmi szer- ség gondolatának hívei és ez a gyülekezés a sze- | Vezkedes, amelyből kialakult az a hatalmas läd, retet nevében történik. A szegénysorsúaknak itt | amelyet ma a Nemzeti Egység Pártja € osztják ki azokat az ajándékokat, amelyeket spon- | fővárosi Szervezetének nevezhetünk. Ez a hatalmas tán adtak össze mindenfele felszólítás nélkül a | Család igyekszik gondoskodni önmagáról kulturális, várt-tagok. gazdasági és szociális vonatkozásban. Megterem- Nálunk Magyarországon egész furcsán hangzik tettük a klubéletet, amely lehetővé teszi, hogy az ez a szó: ,, párt-tag", amikor szeretetről, szociális | egyforma gondolkodású emberek és azok, akik gondoskodásról, általában a szív megnyilatkozásá- | velem együtt fanatikusan hisznek a nemzeti egység ról van szó. gondolatának átütő erejében, állandóan érintkezhes- Nálunk a politikai párt egész a legutóbbi | "enek egymással, kicserélhessék eszméiket és segít- időkig, néhány száz politikus ekluziv társasága | Senek egymáson. Előadássorozatainkon nem feled- volt, amelyhez semmi köze nem volt azoknak a | keztünk meg egyetlen kategóriáról sem, emellett tömegeknek, amelyek sorsáról ezek á politikus | gondoltunk az asszonyokra, a gyerekekre is úgy, urak döntöttek. hogy ezzel elválaszhatatlan kapcsolat fejlődött ki a A Nemzeti Egység Pártja valósította meg elő- | Párt tagjai között. A szakbizottságok megalakítá- ször ezt a modern értelemben vett pártot, amely | sával viszont lehetővé tettük, hogy szakemberek fontos gazdasági problémái a megfelelő fórumok nem egy választásra összetoborzott apróbb szervezet alakult itt, hanem olyan a politikai együvétartozáson kívül, valóság- előtt érvényre juthassanak. gal egyetlen nagy családdá egyesíti a gon- " ül " dolat híveit. — Ennyit az úgynevezett szervezési munkáról. Most pedig rá akarok térni arra a megható, gyö- gy esztendeje kezdte el munkáját györű áldozatkészségre, amely ezeket a karácsonyfa Kauser István dr. ünnepélyeket eredményezte. Mi és most egy esztendő után a kerületi központban, nem indítottunk semmiféle akciót, mi nem a karácsonyfa mellett ezeket mondja a Fővárosi folytattunk ezirányban propagandát: tag- Hirlap olvasóinak: jaink spontán, a saját jószántukból, tudva azt, hogy sok a szegényember és sok a rá- szoruló, küldték be hozzánk egész rend- kívüli tömegben azokat az adományokat, amelyeket most szétosztottunk. Ebben a szeretetteljes találkozásban látom én a mi munkánk legnagyobb sikerét és a szeretetben való eme összetalálkozás erősít meg abban a fana- tikus hitemben, hogy ennek az országnak igenis szüksége volt erre a szervezetre, a mai súlyos viszonyok közepette és rengeteg sors- csapástól meglehetősen elfäsultan, most kezdenek az emberek magukhoz térni abból a háború utáni letargiából, amely már-már a cinizmusba hajtott sokakat. Ez a mi szervezetünk hézagpótló volt Buda- pest életében és szent meggyőződésem, hogy a szervezet egyre inkább meg- erősödik és a szeretet és megértés az újabb és újabb té segít bennünket a magy 122a magához A em, hogy meg- ok Istene és megerősödve a nemzeti egy nt magábafoglaló szent és maga: yre jobb, szebb és bol- dogabb karäc: nyokat érünk meg. == PÁRTBÓL A PART A SZE Az elmúl NEP főv jának, Kar NYEK KARÁCSONYÁÉRT héten mozgalmas napjai te Esterhäzy-ut zegények kar: szülődtek. ] a kerületek szer: jától a közr gondoskodott a kerületi nyekről, A párttagok 2 termé- ontot, zeretetadomä: escmagolva küldték szét a ke: csomag 2 kg lisztet, 2 kg burgor kg cukrot, egy mákot és 14 kg gyermekes családok r műeket is küldtek szét. Amíg a szeretetadom jutottak, na át nagya ri re különböző ruhane- si helyükre reggeltől vezetésévi a mun- urak egész E adományok a ben eljussanak. ombaton, zeretet ünnepére a kerüle etek Zudapc tizennégy — kerü vasárnap és hétfőn tartották meg a NEP kará- csonyfa-ünnepeit s ez alkalommal sztották ki a kerületek szeretetadományaival együtt a központból kiküldött csomagokat is Minden ünnepségen Kauser István tartott beszédet a szeretet napjáról az egybegyült párttagoknak és a szeretetadomá- nyokban részesülő szegényeknek, 34 Zsitvay Tibor "Visegrádon tölti a k Zsitvay Tibor dr., a Nemzeti E zervezetének elnöke, aki s vett a párt városrendezési ankétján, cs tökön ke- etébe, Kecskemétre utazott, ahonnan rő időre 6. rt a Lö värosba, A kara ünnepeket az nete. A Nemzeti E tének Esterházy-ut január 2-ig net van 3 is elmaradnak. A szervezet tisztikara az idei m galmas nyáron nem kapott szabadságot s ennek kárpótlása most a tíznapos karácsonyi vakáció. Az elnöki tanác: ése. A NEP fővárosi szer- vezetének elnöki tanácsa pénteken este Kauser István pártigazgató elnöklésével ülést tartott. Meg- jelentek az ülésen szes kerületi pártszerve- zetek elnökei, akik ezúttal nemcsak a havi munká- ról, hanem az eg esztendei tevékenységükről tartottak beszámolót, amely szerint a kerületekben lelkes és eredményes munka folyt, Kauser István pártigazgató, a jelentések tudomásulvétele után, a jövő esztendő nagyvonalú programját vázolta az elnökök elé. Az ülés befejezése után bemutatkozott a NEP VIII. kerületi dalárdája Vidor József tanár, karnagy vezetésével, A kiváló dalárdának, amely a múlt héten szerepelt először a nyilvánosság előtt, ezúttal is nagy sikere volt. RÉSERVÉ AMERICAIN --- Page 414 --- „ZOVAROSTÄÜRIAP Budapest, 1935 december 25. Hogyan vonult éz a szent szeretet az árvák két attkanáta Látogatás az Erzsébet leányásvakázban és a Jézsef fisárvakázban A mindennapi élet háromszázhatvannégy na- pos robotját, tülekedését pár órára felváltja a vi- lágot megváltó szeretet. Karácsonyi harangok csendülnek, s a világon úrrá lesz az Istenemberre való emlékezés. Jól esik ilyenkor a családi élet szeretetében sütkérezni és sokszorosan fáj ezeken a napokon az elhagyatottság. Az árvák jutnak eszünkbe, akiket megfosztott a sors a családi ott- hon melegetöl: milyen az ő karácsonyuk, tudja-e pózolmi az emberszeretet a szülő szeretetét, s be tudja-e tölteni az árvaházat szent misztériumával az ünnep? Mintha megnyugvást akarnánk keresni erre a kérdésekre, bekopogtattunk a főváros két árvaházba: abba, ahol a leányokat és ahol a fiú- kat nevelik. Lássuk az apró emberpalánták éle- tét azokon a rapokon, amikor a magasságokból a szeretet sugárzik a földre. Szent Imre herceg-útján, a Erzsébet Leányárvaházban Krén Margit igazgatónő székesfővárosi fogad, az árvák nagy családjának édesanyja. A szeretet aranya olvad fel hangjában, amkor fel- tárja előttünk az árvaház karácsonyi életét. — — Csupa láz, csupa készülődés az intézet — mondja. — Aki ismeri az internátusi életet, elkép- zelheti, hogy ilyen alkalmakkor a 150 gyermekből és 32 főnyi alkalmazottból álló nagy csaád a nyüzsgő méhrajhoz hasonlít. A 3—6 éves ovódás növendékeket kis kará- csonyi mesejátékra, a nagyobb növendékeket törté- nemi tárgyú karácsonyi színdarabra tanította be az intézet tantestülete. Próbák, vezényszavak, utasítá- sox, lótás-futás, szörnyű nagy aggodalom, hogy nem fog sikerülni semmi, s mint az évek tapasztalatai mutatják, minden nagyszerűen megy, úgy, hogy a látogatók csodálkoznak leginkább, illetve ők hiszik legkevésbbé, hogy árvaházban vannak. A szomorú kép azután, amely az , árvaház" fogalmára áda- jában az emberek szívében megjelenik, lassan el- tünik, hogy helyet adjon egy BY tóvá gyermek- nevelő intézmény körvonalának. A ár gyer- mekvédelmi intézményei s ezek között elsősorban az árvaházak ma már tényleg nem úgy élnek a köztudatban, mint csak egy-két évtizeddel ezelőtt is. Ezekre az intézményz:kre méltán lehet büszke a főváros, nemcsak azért, mert minden anyagi ne- hézség ellenére is igazán jó ellátásban részesíti az árvákat, hanem azért is, mert azok olyan tet. teljes bánásmódban részesülnek, amelynél különbet a szulői ház is aligha adhatna. Ennek a szeretetnek természetesen ott van a nyoma minden gyermekarcon. És ott van minden gyermekszívben is. Végtelenül kedves megfigyelni, hogy a hivatalos ünnepre való készülődés mellett, hogyan készül a kis szívek igazi karácsonya. Nem akarunk, nem is lehet szigorú határvonalt vonni a nyilvános ünnep és a belső készülödés kis örö- me: között, hisz amazt is a szeretet rendezi, — hála ezért úgy a Főméltóságú Asszony ságos szívé- nek, mint a székesfőváros vezetőségének, — de bizonyos, hogy a gyermekek ezt még nem tudják a maga értékében teljesen átérezni s az ő szívük- ben a karácsony a maguk apró kis örömein és örömszerzéseiken keresztül az igazi ünnep. DA CI VAT ” . Hészütádés, lázas izgatom Az ünnepet hetekkel megelőzően, kisebb cso- portokban, a tanítónői szobákban megbüjva, varr- ják a nagyobb leánykák kisebb árva testvérkéik számára a babaruhát. A találékonvságnak — ezer apró jelével, s minden igyekezetükkel, hogy az olcsó kis babákból minél szebb tündérkisasszonyt, minél szebb mesehercegnőt kaphassanak a kicsi- nyek. A tanitönök szabad dé.utánjaikon nyakukba veszik a várost, s ha a saját gyermekeikről volna szó, nem törekedhetnének már jobban azzal, hogy minél többet, minél jobbat, minél kedvesebbet sze- rezzen be. ki-ki a maga , családja" számára. Az igazgatónő a 20-as csoportú családok vezetőinek Tisztítórongy és Textilhulladek kit. Budapes?, XIV.. Francia-üt 46. Tisztítórongyok legjobb kivitelben! "HUNGÁRIA !" .i.. 0 A ts AT Gen Injdrnos: Baka Ferenc LASZFASOR 1 | TED ARE 57 EDEN kiosztotta ugyanis a karácsonyi átalányokat. Nagyban folyik hát a vásárlás. Az iskolás növen- dék k társasjátékokat, kézimunkákat, könyveket, F gokat kérnek és kapnak. A könyvek t Jókai és Gárdonyi vezet. Ezeket kérik leginkább a Jézuskához írott levelekben. A nagy, intézeti karácsonyi ajándék: egy hangos grammofon, Ennek valı iamennyi gyermek különösen örül. Legkedvesebb mulatságuk, ha ked- venc lemezeik mellett kézimunkázhatnak. Ezt az örömet is a Főméltóságú Asszony szerezte a gyer- mekeknek. Az másnak készített ajándék mellett nem feledke: meg a gyermekek arröl sem, hogy hozzátartozójuknak, a félárvák édesanyjuknak va- lamilyen apró örömet szerezhessenek. Néha csak egy-egy kis rajz, vagy papírmunka az egész aján- dék, de benne van egy kis szív minden szeretete. Legtöbbször azonban valamilyen kis terítő, me- leg keztyü, vagy hasonló kézimunka készül, Titok- ban dolgoznak rajta s a tanítónéniknek néha nin- csen szíve számonkérni egy-egy illetéktelenül égő villanykörtét. Pedig ez általában máskor — fő- benjáró vétség. Mikor minden elkészült, minden ajándék meg- van már, a nagy izgalmak megfékezésére még le- bonyolítják a növendékek a karácsonyi nagytaka- rítást is. A 150 kis pirosfejkendős fej újra lót- fut, porol, bútort húz és tol, és kefél, és söpör, és töröl s csak a takarítási főbiztos, — aki szintén az intézet egyik jelesen érettségizett volt növendéke — tudná elmondani, hogy mi módon, de egy-ket- tőre kész a nagytakarítás is. Ragyog minden, a folycsókon csak óvatosan lehet járni, mert tükör- fényesek. A bútorok peremén, tetején és egyéb el- képzelhetetlen helyekem sem talál egyetlen egy porszemet, még az igazgatói felülvizsgálat sem. Jöhetnek hát a vendégek, örülhetnek a gyer- mekek — életbenlévő szülői, nagyobbára özvegy |! anyák és egyéb hozzátartozók. Gondterhelt, fáradt aryai arcok kisímulnak s tudjuk, hogy küzdelmes életüknek egy kedves napja ez az ünnepség. e — hazaviszi javarésze. rő, vagy any- 3 , hogy nem Ude ellátni, az bent hagyja az intézetben a szünidöre is. És bent ma- radnak a teljesen árvák. Ezeknek a számá karácsony estéjén újra az intézetben gy: a gy karácsonyját. Akkor már nin gek, csak magunkban vagyurk. és egy-két néni, akik maguk 1. hang újra a „Mennyböl az angyal". Csende- sebben, bátortalanabb mint mikor 150 torok énekelte, de nem ke bb melegséggel. Az intézeti díszterem meghitt ládi szobává szükül és kis szívek, nagy szívek kitárulnak a betlehemi Gyer- mek elé. Vidám, karácsonyesti vacsora következik utána 8 lefekvéskor ‚az ügyeletes tanítónéni még több szeretettel járja végig a kis ágyak sorát... 3 A — Székesfővárosi — Erzsébet —Leányárvaház 1861-ben létesült. Megalapítása óta 1180 árvának adott hajlékot. 1931-ben került jelenlegi helyére, a Szent Imre herceg-útja 29. sz. alá, teljesen mo- dern, 4500 négyszögöles, parkkal és gyümölcsös- el körülvett intézetbe. Befogadóképessége: 150 gyermek. Ez a létszám azonban a közeljövőben emelkedni fog. A növendékek a VI. elemi vagy a IV. polgári elvégzése után az intézeti háztartási továbbképző tanfolyamot, vagy pedig az Országos Stefánia Szövetség gyermekgondozói tanfolyamát végzik. Jelenleg négy növendék a nőipariskola növendéke, tanítóképzőbe és — felsőkereskedelmi iskolába mindössze hat növendék jár, mert amint a tapasz- talatok igazolják, a gyakorlati pályákcn a növen- dékek a nehéz viszonyok ellenére is inkább bol- dogulnak, Az 1935. tanév végén kilépett növen- dékek közül 2 gyermekgondozó, 3 iparcstanonc, a többi pedig üzleti alkalmazást kapott. igazgató néni ják. Aztán föl- A fiúk , esatádját" is beragyogia a szent ünnep Most már meleg érzésekkel eltelve folytattuk tovább ácsony lätogatäsunkal: a leányok után a fiúknál, a. székesfővános József Fiúárva- házában. Itt is nagy család él együtt, s az édesapa", Schuler Alajos igazgató A legszebb munkába nemesült meg, de most, az ünnep várásában még melegebben önti el a sze- retet, amikor az árvák karácsonyáról szól. — Minden évben — mondja — a szeretet ün- nepe a karácsony est, gyűjti össze az intézet mai növendékei mellé az intézet volt növendékeit is. tsszejön a nagy család a karácsonyfa alatt. A karácsony minden örömét növendékeink a karácsonyfa-ünnepély napján élik át. Ekkor ra- gyog fel a gyönyörű, hatalmas karácsonyfa, ekkor jönnek el a hozzátartozók a kisárvák örömét látni, ekkor kerül kiosztásra a sok édesség és a kará- csonyi ajándékok, amiket a székesfőváros és a nemeslelkü emberbarátok juttatnak a karácsonyfa alá. A legtöbb gyermeket a hozzátartozóik az ün- nepely után magukkal viszik, hogy az apanélküli otthonban, a szeretet szent estélyén, a családból ne hiányozzék senki. Kiürül az árvaház, csak egy kis töredék ma- rad itthon, akiknek hozzátartozóik nincsenek, akik teljesen árvák. És eljön a szent este. Szabad-e ezeknek az elhagyott, elárvult gyer- mekeknek érezni azt, hogy a szent estén nekik nircsen ünnepük, mert hiszen nincsen család, ame- lyik a körébe fogadja öket? Szabad-e tudatára éb- reáni annak, hogy ők nem hiányzanak senkinek, hogy őket nem kívánja, nem várja senki? A szent este áldozatos este és az árvaházi nevelő, akit ez estén szintén hív és vár az otthona, hozza meg a szeretetnek legszebb áldozatát. Az, aki lelkét és szívét az árvaügynek adta, annak nem lehet más családja, más otthona ezen az es- tén, mint az árvaházban ez a kis család. A nagy ebédlő némán várja a kis családot karácsonyi vacsorára. A gyermeksereg nevelöivel együtt a karácsonyfával díszített asztalhoz ül, a fácskán a szeretet lángjai, s a néma vidám, zajongó család jókedvétől hangos. e Mosoygö arcok üdvözlik az ünnepi vacsora pompás fogásait, borlevest, rántotthúst salátával elmaradhatatlan diós- .és mákospatkót. Központi fűtések Egészségügyi berendezések DOBRAY es SZÉKELY okleveles mérnök V., Katona Józsof-utca 41. szám, (Ujposti rakpart sarok.) Telefon; 21-0-19. Vacsora után a —rendes szokástól eltérően együtt marad a társaság a késői órákig. Elő- kerülnek a közös társasjátékok, pereg a kocka, harsog a vidám kacagás és elfelejtünk minden bajt és bánatot. Elfelejtjük árvaságunkat és elha- gyatottságunkat.. x Csaknem 100 éve, hogy a főváros nemeslelkü emberbarátok adományából megalapította József - mádor — nevéről — elnevezett székesfővárosi József Fiúárvaházat. Az elmult 92 év alatt 2862 növen- déke volt az intézetnek. Ezek közül a nagy átlag a tizennegyedik életév betöltése után ipari pályára lépett. A szorgalmas, jöviseletü és tehetséges nö- vendékeink közép- és főiskolát végezve léptek az életbe. Volt növendekeink legnagyobb része tehát iparos és kereskedő, de alpolgármester, bíró, pap, ügyvéd, orvos, katonatiszt, tanár, tanító, állami és fővárosi tisztviselő is számos van köztük. Az idén megalakult a Volt Növendékek Egyesülete, amely ma 150 tagot számlál. Váczy István okleveles építészmérnök és építőmester Budapest, VIII., Haross-utca 82. Teleton: 40-8-54 Avenarius Művek Különleges szigetelő anyagok, saválló és nedvesség- álló feszékek gyára Raktár és iroda : Budapest, VII., Almásy-tér 10. Telefon: 431—38, Frülöp Dezső építőmester Budapesti, VI, Aréna-úl 71 Telefon : HEGYE SÁNDOR építő nes er Telefon: 54-86-60 — Budapest, IT.. Gyorskocsi-u 10. 35—5—84 Szép, olcsó, jó KERET csak a POtlákR-féle fehet Üzlet: Budapest, VII., Kiräly-u'ca 89. sz. Gyár: VII, Almássy-tér 2. Telefonszám 33—4—62 --- Page 415 --- Budapest, 1935 december 25. Beszéljen önmagáról, tanácsnok: úr... Vallomások a legemlékezetesebb napról A karácsonyi számok fiumei cápája, az olvasó fanyar mosolyának leggazdagabb termő- földje: a körintervju. Nem a műfaj ellen van kifogása a közöns6gnek, hanem az ellen, hogy kik adják a nyilatkozatokat. "Tudni kell ugyanis, hogy mindenki szívesen elolvassa, ha Herczeg Ferenc vagy Móricz Zsigmond mondja el ötven sorban szellemesen, okosan, művészi módon — mondjuk — az elmúlt esztendő tör- ténetét. De ki kíváncsi arra, hogy a Kültelki Színház kóristanője — az a kis barna a máso- dik sorban — hogyan táncolta bele magát a közönség kegyeibe. Mert eddíg a körintervjunak leginkább csak ezt a formáját ismertük. A Fővárosi Hír- lap most mégis ezzel a műfajjal jön és komoly emberekhez, kiváló férfiakhoz intéz komoly kérdést, akik önmagukhoz méltó módon vála- szolnak. Budapest székesfőváros főtisztviselőit, ügyosztályvezető tanácsaokait kérdeztük meg, hogy mi volt életük legkimagaslóbb eseménye; mi volt az az esemény, ami leginkább meg- ragadt az emlékezetükben. Ime a válaszok, amelyek érdekesebbek, tanulságosabbak, mint ha világhíres primadon- näkat kerdeztünk volna meg. Ezek a férfiak igazán megérdemlik életük nagy munkájával, hatalmas tevékenységükkel, hogy a közönség arról is tudjon valamit, hogy miként gondol- koznak a maguk sorsáról: Dorogi Farkas Ákos dr., az elnőki ügyosztály vezetője: — Legemlékezetesebb élményem 1928. évi amerikai útam volt. A székesfővárosi küldöttség tagjaként vehettem részt a Kossuth-zarándokla- ton. A newyorki megérkezéskor a magyarokat nagy parádéval, óvációval fogadták, s egy-ket- tőre mindenkit autóra ültettek és szállá- sukra vitték, csak én, a Benjámin maradtam ott a kikötőben azokkal a hatalms csomagokkal, amelyek az amerikai városoknak hozott ajándé- kainkat rejtették. A vámügyeket hamarosan el- intéztem, utána a csomagokat feldobták egy vég- telen szalagra, amely a kikötőből szempillantás alatt az utcára röpítette azokat. Éjszaka volt s én ott álltam egyedül. Végre felfedeztem a tehertaxit, amelynek bakján két gyanús legény ült. Felszedtek és megindultak keresztül egy óriási pályaudvaron, ahol se sorompó, se jelző- lámpa nem volt. Ide-oda cikkáztunk, gyakran hajszálnyira a tolatómozdonyoktól. Észvesztő szá- guldás után egyszer csak egy sötét utcában meg- állt a kocsi, s a két gentleman hatvan dollár ki- fizetését követelte, nem nagyon bíztató gesztu- Sok mellett, Mit tehettem? Fizettem, viszont be- csületükre szolgáljon, most már símán elröpí- tettek a szállodámhoz. Persze, mindjárt a polgár- mester után érdeklődtem, s egy-kettőre előtte álltam a XIV. emeleten, — Na, Ákos, szép helyre jutottunk! — ez- zel fogadott. Kinyitotta az utcára néző ablakot, s ahogy lepillantottam, üvöltő, ordító tömegre lettem fi- gyelmes, amely ökölrázva, martalóc bandának tisztelt bennünket. De ez még csak a kezdet volt. Sipőcz polgármester úr ugyanis arról is beszámolt, hogy , most ment el a detektív, bom- bát keresett, de nem talált"? Király Kálmán, az útzs és csatornaépítési ü. O. vezetője: — My house is my castle. Az angcinak ezt a mondását újabban a főváros lakosságának te- kintélyes része is vallja Ennek tulajdonítható, hogy Budapest az utolsó évtizedben erősen, külier- jesen fejlődött. Nemcsak új utcák, hanem egész városnegyedek keletkeztek: Sasad, Mártonhegy, Pasarét -út környéke és a többi. Az út- és csatornahálózat nem tartctt lépést ezzel a külterjes fejlődéssel. A hiány pótlására, valamint a kivezető főútvonalak végleges burko- lattal való ellátására és a munkanélküliség enyhí- tésére a székesfőváros törvényhatósági bizottsága 1932 szeptember 28-án tartott közgyűlésén 9 mil- lió pengőt engedélyezett. A sok ügy között, ame- lyet a közgyűlésen referálni alkalmam — volt, ezt tartottam a legfontosabbnak. Nem — tévedtem, mert ma, midőn az említett program már végre van hajtva, látszik csak, milyen nagyjelentösegü volt annak megszavazása. Villanegyedek a köz- egészség szempontjából annyira fontos csatornák- hoz jutottak és a nyáron poros, télen sáros maka- dámburkolat helyett a közlekedés főütőerén ma már modern hézagmentes burkolat várja a kül- földről jövő idegent. Erre az eredményre mindig előszeretettel gondolok vissza. Kempelen Ágoston műszaki főtanácsos, a városrendezési és magasépítési ű. o. vezetője: — Ambár három évtizedet meghaladó közszol- gálatomnak több meglepő eseményére tudok vissza- emlékezni, mégis legemlékezetesebbnek tartom an- nak a polgármesteri rendeletnek a — kézhezvételét, amellyel 1932 szeptember 27-én megbízást kaptam a városrendezési és magasépítési ügyosztály veze- tésére, ami által lehetővé vált, hogy fővárosunk fej- lesztése és minél szebbé tételére vonatkozó elgon- dolásaim a lehetőséghez képest megvalósulhassa- nak. Szepesváry Pál dr., a közjogi és katonai ü. o. vezetője: — Sohasem fogom elfelejteni az 1926-os polgár- mesterválasztást. A nagymultú Bárczy István, a ha- talom bizalmát élvező Ripka Ferenc és Sipőcz Jenő mérközött egymással, s valamennyien éreztük, hogy többről van szó egyszerű választásnál. Arról, meg- maradjon-e a keresztény politikai irányzat, vagy visszatérjenek a régi idők. Idegtépő izgalmak ural- kodtak heteken át, s lassan-lassan az a feljogäs alakult ki, hogy ha a három jelölt közül Ripka le- marad, Sipőcz polgármestersége majdnem bizonyos. A szavazás napján ember-ömber hátán tolongott az előszobákban, a tanácstermekben, ahol szavaztak, szintén óriási volt a feszültség. Nekem kötelességem volt, hogy gazdámat minél előbb értesítsem a hely- zet alakulásáról, csakhogy a szavazatszedő-bizottság emberei Cerberusként örizték az ajtókat. Cselhez kellett hát folyamodnom. Megkértem az egyik tisztviselőt, hogy ha a Ripkára leadott szavazatok száma ismeretessé válik, s reá nézve kezdjen erősen köhögni. Olyan csend volt, hogy az előszobában hallani lehetett a zárt ajtókon keresz- tül az urnába dobott golyók koppunását. Egyszer csak felhangzott a köhögés, belőlem meg kitört: — Ripka kibukott! Ugy néztek rám, akár rohantam a telefonhoz. Másnap, ha lehet, még izgalmasabb napok kö- vetkezt:k: jött a pótválasztás. A titkos megállapo- dás most az volt, hogy ha Sipőcz győz, tisztviselő barátom azt mondja jó hangosan: — Küldhetnek a harangozóért! Polgármesterválasztáskor ugyanis meghúzzák a belvárosi templom ősi harangját. Vártunk, de most már mindenki köröttem to- longott, azt hivén, hogy látnoki erővel érzem meg az elkövetkezendőket. Végre meghallottam, amire vártam, mire felkiáltottam: — Éljen Sipöcz Jenő! Valaki felrántotta az utcára néző ablakot s a lenn tolongó polgároknak tudtul adta a hírt. Riadó éljenzés harsant fel, majd felzúgott a himnusz s ez olyan jelenet volt, amelyet elfeledni nem lehet. az őrültre, amint el- Babarczy István báró dr., a közlekedési, közgazdasági és ipari ű. 0. vezetője: — Legnagyobb jelentőségű eseménye éle- temnek az a nap volt, amidőn az egyesített ipari, közgazdasági és közlekedési ügyosztály élére állított a polgármester bizalma. Ebben a munkakörben, amely a mindennapi életnek úgyszólván valamennyi vonatkozására — kiter- jed, komoly munka folyik, s én minden órában arra törekszem, hogy tevékenységemmel hasz- nosan szolgálhassam a várost. Bódy László dr., a pénzügyi ű. o. vezetője: — Az 1910-es esztendőknek az a napia volt számomra a legemlékezetesebb, amidőn Bárczy István polgármester ideiglenes hiva- talnokká nevezett ki. Ekkor indultam el a köz- szolgálati pályán s amidőn deresedő fejjel em- iékszem ifjúságomnak erre a napjára, mindig meghatottság és — hálaérzet fog el. Felkay Ferenc dr., a közoktatásügyi ű. o. vezetője : — Legkellemesebb meglepetés akkor ért, ami- dön ideiglenes segédfogalmazó koromban a IX. ke- rületi elöljär ról berendeltek az elnöki ügyosz- tályba szolgálattételre. A másik esemény, amelyre mindig hálásan emlékszem vissza: 1916-ban bekö- vetkezett véglegesítésem volt. Ezek régi emlékek, amelyek talán jelentékteleneknek látszanak, de mégis ezek voltak azok az első lépések, amelyek módot adtak arra, hogy később nagyobb hatáskör- ben szolgálhassam munkával és szeretettel a fővá- ros érdekeit, Rosta János dr., a közélelmezési ű. o. vezetője: — Közszolgálati működésem legnagyobb je- lentőségű eseményének kétségen kívül azt a na- pot tartom, amelyen a polgármester úr és az autonómia bizalmából Vajna Ede örökét, a köz- élelmezési tanácsnok székét foglalhattam el. Erre büszke voltam, de igazán boldog akkor, amikor köztisztviselőtársaim üdvözöltek és lát- tam, hogy örülnek a boldogságomnak, Erre a napra mindig kicsorduló hálával emlékszem vissza és természetes, hogy munkámmal igyek- szem kiérdemelni az előlegezett bizalmat. Schuler Dezső dr., a közjotékonysági és szociálpolitikai ű. O. vezetője: — 1916 őszén, a Doberdó fennsíkján a Sanct Michele ecsúcsáért folyt a küzdelem. Az olasz „po- kolböl” pár napos szabadságra érkeztem haza, Itt örömhír várt. Több tanácsjegyzői állásra volt kiírva pályázat s én soron voltam. „A fronton küzdők az elsők", — hallottam min- denütt és örültem, hogy nem kell felvennem a hi- vatalt kérők fekete kabátját, hanem rövid szabad- ságomat családom körében tölthetem. Nyugodtan mentem vissza a Doberdóra s csak kint tudtam meg a lesújtó hírt: bár soron voltam, engem nem váltasztottak meg. Ekkor égette belém a keserűség azt a gondo- latot, amely később hivatali pályámon életprincí- piumommá vált, hogy az igazságért is küzdeni kell és hogy csak céltudatos munkával és törhetetlen akarattal érhetjük el kitűzött céljainkat, Kint a fronton megtanultuk, hogy a parancsot teljesíteni kell és hogy nincs lehetetlen. Ez a belém idegzett szabály irányította a háború utáni mun- kámat is. Ez tette lehetővé, hogy visszatérve a frontról, a népélelmezés kérdését, amit, bárhogyan szorgalmazta is Bárczy polgármester úr, két éven keresztül sem tudtak kielégítően megoldani, pár hónap alatt megszerveztem. És ugyanez a gondolat sokszorozta meg erőmet akkor, amidőn a lakás- inség megszüntetését, majd a fokozódó inség eny- hítését jelölték ki feladatomul. Vallom, hogy a céltudatos és kitartó munka a lehetetlennek látszó kérdéseket is megoldja és hogy erre a munkára az inség elleni , harcban", a nyomorúság „pokläban” küszködő embertársaink megsegítése érdekében most százszorosan szükség van; és hiszem, hogy a főváros polgármesterének, a főváros törvényhatóságának irányításával és munkatársaimnak támogatásával a főváros — ebből a harcból győztesen fog kikerülni. Salamon Géza dr., a közegészségügyi ű. o. vezetője: — Közszolgálati pályafutásom legemléke- zetesebb eseménye az a nap volt, amelyen ez- előtt huszonnégy esztendeje 4z V. ker clöljärö- ságtól berendelték a tanácsi X. ügyosztályba, amelynek jelenleg vezetője vagyok. Beosztásom- mal meg vagyok elégedve, úgy gondolom azon- ban, ennél a szubjektív érzésnél sokkal nagyobb jelentőségű az, ha feletteseim és a székesfőváros közönsége is úgy vélik, hogy megfelelően vég- zem kötelességemet, Kovácsházy Vilmos, a városgazdasági ű. o. vezetője: — . Tisztviselői működésemnek két olyan állo- mása van, amelyekre mindig nagyon szívesen, sőt meghatottan gondolok vissza, Az egyik esemény volt, amidőn hosszú évekkel ezelőtt módomban állott a Külső-Lipótváros területén lévő szörnyü nyomortanya, az úgynevezett Suhajda-telep fel- oszlatása, mert ennek a területnek a helyén emel- kedik ma az a hüszke palota-sor, amelyet Uj-Lipót- városnak neveznek. A másik esemény a székes- főváros bécsi idogenforgalmi irodájának létrehozása volt. Meghatottan gondolok vissza arra a napra, amidőn az első kiülföldi vendégek átlépték ennek az intézménynek küszöbét, mert a modern idegen- forgalmi propaganda első gyökerei itt kapcsolódtak be a talajba. --- Page 416 --- Morvay Endre dr., a világítási és vízvezetéki ű. o. vezetője: illuzióban, hogy kís életem nagy élményei a ny osságot érdeklik, de igen tisztelt Szerkesztő úr kérésére, készséggel beszá- molok arról, ami városházi pályámon mélyebb nyo- agyott lelkemben. A nagyüzemek ügyosztälyäban mint kifelé ismeretlen katona, legjobb tudásom szerint lelki- ismeretesen és szorgalma asanı igyekeztem ellätni azt a munkät, amelyet köm szämomra kiszabott, nem vezetve a nagy előretörések álmai- tól, csupán a jól végzett kötelesség felemelt tuda- tát ambicionáltam magamnak, Évek során át dolgoztam az ügyosztályban, ko- romhoz viszonyítottan eléggé elmaradva az előre- haladásban, mert meglehetősen későn, 26 évi koromban, a tanári oklevélnek és a jogtudományi doktorátusnak a megszerza után léptem csak a székesfőváros szolg ba. Minthogy nem rendel- keztem semmiféle olyan kapcsolattal, amely alkal- mas arra, hogy az el yobb lendületé- brejutás nagi hez az energiát szolgálta míthat- ti tam, hogy ki ólag mun! zkodva jutok fel ama bizonyos létra egyn t követő fo- kozataira Nem is fűztem semmiféle az 1931. évi tisztüjitäsho: Mikor a tanácsnoki választásokra került a sor, a jelölések napj ához hivatott Borvendég Ferenc akkor rmester és közölte ve- lem, hog; munk gomat méltányolva, a jelölést megelőző almas kai értekezleten sikerült olyan megállapodást létrehozni, amely az első helyen való jelöléssel tanácsnokká való megválasz- tatásomat biztosítja. elismerésnek ez a spontán megnyilatkozása, a jószándék, a jóindulatnak ez a mértéke mélyen meghatott, annak a tudatában, mily nehéz, mennyi fáradságot ig valakit az ismeretlenség homá- 1yäböl enn térbe emelni, Megválasztásom ugy: kkor nem sikerült, de harmadik helyen m € — főjegyzőnek megválasztott: ényekhez szokott ember számára hősi jel t Wossala Sándor, a magasépítési ü. 0. vezetője: Életer harctéri jaitól az ő. különös k legcse nehé nagyobb várakozást yobb élménye négy és félesztendős m volt. A mozgósítás legelső nap- g a fronton szolgáltam és Isten nemcsak ülés, hanem a élkül repü k el felettem a álati pályám folyamán s fel, ezek azonban szük- voltak hivatásomnak, éppen ezés gyakran kelle- em, hogy a róluk való beszéd mä- sokat Ahem é Némethy Károly dr., a közművelődési ü, o. vezetője: — Ha régi emlékeimben tallózgatok, egyik legérdekésebb jelenetnek azt kell tartanom, amit most elmondandó vagyok. A polgármester a, mint Bárczy István tit- , halk kopogtatás hangzott rtatva belépett egy ko- S szerényen mosolyogva az ajtón, amelyen pott reverendás pap é megkérdezte: — Itt van a polgármester úr? Igenlő vi épen leült és várt-várt türelmesen. r került reá s minthogy beléptekor nevét nem mondta meg, megkérdez- tem, kit jelentsek be. Én lennék az új hercegprímás, az a Csernoch, mondta, mire persze én majd só- bálvánnyá dermedtem. Amíg benn volt, széjjelnéztem a külső elő- szobában, ahol már akkortájt is altisztjeink ta- iztak, Megállapítottam, hogy a padon eg? más mellett üldögél a primási irodaigazgató, meg a titkár, akiket a primás egyszerűen kinn hagyott, — Hivatali pályafutásom legemlékezetesebb eredményének a Fővárosi Képtár megszületését tartom, Fiatal tanác: ző koromtól kezdve dolgoztam azon, hogy az intézményt életrehív- juk s amidőn két éve megnyilt a Képtár, iga- zán boldog voltam, SZILVESZTER LAJOS Egészségügyi berendező, központi fűtés, vizvezeték és csatornázási vállalata Budapest, V., Bäthory-utca 23. Telefon: 248-72. gy SALGÓTARJÁNI KŐSZÉNBÁNYA R. T, építőanyag ipara: Bag V., Sas-utes 25. szám. Cementgyár: Lábatlanban Han 14. kép. 12.000 v. mentgyárt lan! DP. v. Mészgyárak: Lábatlanban ... „ m m 000 ,, DOTOBOD ...... u MM " 3.000 „ T6glagy4rak: Buda-Ujlak, Kőbánya Nyergesujtalu évi telj. kép. 00,000.000 drb. Dserépgyár: Buda-Ujlak ‚000.000 drb. Budapest és a Írontharcosok A Fővárosi Hirlap számára írta: KERTÉSZ ELEMÉR fővárosi bizottsági tag, az Országos Frontharcos Szövetség ügyvezető alelnöke Amikor budapesti vonatkozásban a magyar frontharcosokról emlékezem, nem hallgathatom el, hogy hosszú éveken át a főváros társa- dalma nem érezte át olyan mértékben a front- harcos ügy nemzeti fontosságát, mint ahogy ezt az ezeresztendős katonai multtal rendelkező Ma- gyarország fővárosától elvárhattuk volna, Ennek oka részben a világháboru utáni Budapest ezernyi megoldatlan problémájában, valamint a visszatért frontharcosok passzivitä- sában is keresendő, Régi magyar közmondás, hogy , néma gyereknek anyja sem érti a sza- vát", — már pedig a magyar frontharcosok a világháború befejezésétől számítva több, mint egy évtizeden keresztül néma gyerekek voltak. Sérelmeiket, bajaikat legfeljebb csak egymás között vitatták meg. Az előbbi törvényhatósági ciklusban a vá- rosatyák között először jelentek meg a. fronthar- cos gondolatnak elkötelezett képviselői és rá- világítottak ezeknek a kérdéseknek a fontos gára, majd az újonnan összeült törvényhatóság rövid élettartama után hallottunk komoly, ható- rozott felszólalásokat, amelyek igyekeztek reá- lis megv ításba helyezni, úgy az illetékesek, mint a főváros társadalma előtt a világháborús, frontharcosok erkölcsi és szociális bajait. látni és hallani, hogy a k: seken ezirányban elhangzott felszölalä pártpolitikai különbség nélkül — kedv gadtatásra és megértésre találtak. Szendy Károly polgármestersége lér gesen hozzájárult ahhoz, hogy a fő ros ügyvitelében is komoly, számottevő problémává lett a már-már majdnem el- felejtett frontharcosok ügye. Meg kell állapítanom azonban, hogy ezen a téren még igen sok mulasztást kell pótolni. A fővárosnak a jövőben még fokozottabb mértékben oda kell állni a frontkatonák igazs: gos ügye mellé és orvosolnia az e téren tapasz- talható sérelmeket. például rá kell mutatnom arra a visszás , hogy egves fővárosi közüzemeknél az 1922. évben kiadott rendelet ellenére sem a volt tiszti, sem a volt legénységi katonai állományba tartozott jelenlegi alkalmazottak nem kapják meg az úgy- nevezett hadipótdíjat. Az előléptetési rangsorsolási sérelmek egész külön studinmra szolgálnak alapul és ha valaki ezeknek a tanulmányozásába belemélyed, csak akkor látja, hogy sokaknak mennyi hátrányt je- lent az a tény, hogy négy esztendőn — keresztül fegyverrel a kezükben védték az itthon marad! íróasztalok, munkapadok nyugalmát, munka- lehetős: A fővárosra és a zyül6- t törvényhatóságra härvi elsősorban az a feladat, hogy megkésve bár de munkaadói minőségben orvosolja ezeket a sérelmeket és visszaadja hitét és bizalmát azok- nak, akik négyesztendős harctéri szolgálatul: eredményeként kimaradtak a pályázati és előléptetési lehetősé ő Nem akarok egyoldalú lenni és jól tudora azt, hogy a háború alatt az itthonmaradottak- nak sem volt rózsás az életük, de azért a harc. téri és itthoni szolgálat között mégis csak volt némi különbség. Akik kint voltak, azok fagyban, hóban em- berfeletti megerőltetések és folytonos életvesze- delmek közepette, távol otthonuktól, polgäri életlehetőségektől, teljesítették feladatukat, míg az itthonmaradottak viszonylagos nyugalomban megkezdett életpályájuk folytatásaként előre- jutásuk jegyében éltek és dolgoztak. Hány kihült és összeomlott ládi tűzheiy, elárvult műhely, lehúzott üzletredőny jelentette a harctéri szenvedések folytatását a háború utáni élet polgári frontján? Ezért a sok-sok áldozatért szolgálatért és rendkívüli kérünk mi a magyar fővárostól, mint minden egyes lakójától megkülönbözte- tett, — de igazságos elbánást és meg- becsülést az összejukasztgatott testü magyar frontharcosok részére, hogy az élet színpadáról letűnő világháborús frontharcosok után jöjjön egy olyan nemzedék, amely gyakorlati vonatkozásban is azt látja, hogy a hazáért küzdeni, szenvedni, fegyverrel helytállni, nemcsak hősi éposz-anyagot, hanem kenyeret, megélhetést és megbecsülést is jelent. A legjobb sokszorosító gép SGostelner D. GESTETHER BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY-UT 9 TELEFON: 19-2-20 IMAGYAR KIR. ÁLLAMI VAS-, ACÉL- ÉS GÉPGYÁRAK Budapest, X., Kőbányai-út 21. Lakóházak felszereléséhez a közismer- ten elsőrangú Teudioff-Dittrich- féle kivitelben gyártunk kézi- és erőhajtású kútszívattyúkat és kütfelszerelési alkatrészeket, házi viz- ellátóberendezéseket, bor és savszívatyúkat stb, Városok és egyéb közületek részére tűzoltósági, közegészségügyi és köztisztasági szereket, eszközöket és berendezéseket. Lakóházak, középületek stb. részére a leg- alkalmasabbak a hazai barnaszéntüzelésre szer kesztett Jobbágy-féle folytonégókályhák. ni --- Page 417 --- Biss Budapest, 1935 december 25. LÖVAROSI [oRAAP 11 Mi fáj és mi kell a kerületeknek Megoldäsra váró tervek és gondolatok T. A közeledő újesztendő a reménységek és tervek képeit vetíti a főváros horizont- jára. Ezek a képek a mai borúban is színe- sek, mert megfesti őket a bizalom és a munkakedv, amely mostanában imponáló erővel jelentkezik a városi közéletben. Itt, alább is egy sereg színes kép vonul fel: ter- vek, elgondolások a főváros kerületeiböl. Mi várna megoldásra az eljövendő eszten- dőben, s mit kell ébren tartani a távolabbi idők számára. Ezt mondják el a törvényha- tósági bizottság tagjai, akik ezúttal saját kerületeik szemszögéből nézik a fővárost. Tizennégy kerületből tize y megnyi- S sorakozik majd fel egymásután a Fővárosi Hírlap mai és követk számdi- an, A tizennégy kerület összeadva, harmó- niába olvadva az egész főváros. Budapest élete lüktet a tizennégy fejezetben, amelyet hivatottak mondanak el, sok érdekes prob- lémát vetve fel és sok s tetet árulva el a mindnyájunk Budapestje iránt, A sok figyelemre méltó nyilatkozatok első sorozatát a következőkben adjuk: Gaár Vilmos dr.: Az ősi Belváros, amelyből kifejlődött a világváros — Székesfővárosunk ösi magva a Belváros, amely mint a IV. kerület szerepel a közigazgatási szervezetben. Régente Pest csupán a falakkal kö- rülvett Belvárosból állott, amely körül keletkeztek az új városrészek. A falak eltüntek, de a Belváros nem bővült nagyobb Be ási kerületté, bár kerületi adminisztráci ugyanaz, mint a 70— 100.000 lakossal bíró kerületeké. Innen van, hogy a IV. kerületi elöljáróság az egész fővárosra ki- terjedő hatáskörrel ruháztatott fel bizonyos fajú közigazgatási kihágások elbírálására. Ez a nagy hatáskör a távoli perifériák ide a Belvärosba kényszeríti, másrészt a kerületi hk azgatás egyéb részében a teendők menn ge nem áll arányban az adminisztrációs szervezettel, amely még csonka is, mert például nincs saját kerületi tisztiorvosa. — A Belváros első kívánsága tehát, — ami általános közérdek is abból a szempontból, hogy az egyes kerületek terület és lélekszám szerint arányos nagyságuak legyenek, — hogy a Belváros észak felé a Tisza István útig ikikerekittessék. En- nek a kikerekítésnek célszerű s hasznos voltáról már többször részletesen nyilatkoztam a nyilvá- nosság előtt; most csak mint a Belváros első kí- vánságát sorolom fel. A Belváros második kívánsága, hogy a közlekedé. olykép reformältassek, h t-a ebb s legnagyobb üzletek fók A nden részéről megközelíthető legyen, varja. Az autobuszh ban. A nagy, Zzlekedésre gondolc nehéz s erős zajt kelt nem állanak meg sem a belső Váci utcában, mégis e keskeny utcákban robognak végig. Az 1. számú autóbusz, a Ferencz Jözsef- hídról kikanyarodva, végig roboghatna a Ferencz József-rakparton, az Erzsébet-híd alatt befordul- hatna a Mária Valéria-utcába; viszont a Harmin- cad-utcából jövet a Vár. z-utcän át jöhetne az Apponyi-térre s haladhatna tovább a Ferencz Jó- zsef-híd felé. A 9. és 15. számú autóbuszok az Irányi-utcán át az Erzsébet-híd alatt a a Va- léria-utcán keresztül a Ferencz József-térre fut- hatnának ki. — A dundparti villamosközlekedés megszünte- tése olyképpen volna megoldható, hogy a villamo- sok a Belvároson keresztül a föld alá vezettetné- nek. Ez persze drága megoldás s most pénzünk nincs; tehát el kell fogadni az autóbuszra való át- szállást. Ám akkor nem szabadna a drága autó- busztarifákkal operálni; hiszen a kényszerű ät- szállás már magában véve is károsodás a siető utazó közönségre nézve. Az Erzsébet-híd villamos- közlekedése is megoldásra vár. Igazán csak a kö- zönség fegyelmezettsége teszi lehetővé, hogy az Erzsébet-hídnál a fel- és leszállás nincs összekötve a balesetek nagy számával. Persze a kérdés rend- szerint összefügg a belvárosi főplébánia templom miként való elhelyezésével. Ha, ami valószínű, már pénzkérdés okából is, a templom mai helyén ma- rad, akkor a Budára vezető villamosok, a híd előtti utolsó megállóhelyét beljebb, a város felé kellene tenni, a járdaszigeteket megszüntetni és ezzel a hídrajutást a kocsiknak megkönnyíteni. 77.4 belvárosi föplebänia így nem maradhat külsejében, ahogy ma van. Nagy érték az, ami a külső falazat leverése után mint középkori román és gót építkezés -lénk tárul. De vagy ki kellene képezni teljesen ebben a stílusban a templom kül- sejét, vagy le kellene fejteni a középkori töredé- keket s múzeumba elhelyezni tanulságul a jelen és TRAUB ODON aszfalt, szigetelő, tetőfedő vallalata Budapest, X., Rezső-tér 3. Telefon: 41-1-65 a jövő nemzedéknek, hogy mit tudott teremteni a magyar mult. De viszont, a templom kül rendbe kell hozni, mert ez a feler pot, — amely nfelül még az idegen előtt olyannak lát- szik, mintha anyagi erőink híjján romiadozna a templom, — nem maradhat meg — "További kívánsága a Bi atemplom mellett feltári középkori ítkezési m m um MAC zére megtekinté véka alá Hencz Lajos dr — Az én szeretett, gyönyörű Hegyvidékem talán túl sokat is kívánok az új eszten ől, amikor szeretném a XII. közi; á kerületben üdvözölni, mint élő valóságot; szeretném, ha a Hegyvidéknek az a mely ma még term6szetellenesen és empontból is hib; sághoz tarto; ide csatoltatnék; ha közl i útvonalai nemcsak a 1 Kálmán-tér és a Déli-vasút felé, hanem kereszt- ben is kiépülnének; ha kétségtelenül felfedezhető és ismert forrásainak a felhasználásával itt is fürdők és strandok létesülnének; ha a főváros közlekedési vállalatai meg- felelő intézkedésekkel lehetővé tennék, hogy a Kövesligethy Miklós dr. Az elmúlt esztendő legkimaga. árosnak, hogy a római né dor- adványokból ala- bb adassék át a és okulás cél- in: hathatósan támogatja a fő- kában, amely- Idegenforgalmi szempontból kets jes az angol trón V: togatása és az a közvet telenül jelentő: nak kétszeri amelyet Budapestről az angol rádió az ősz fl mán több estén keresztül rendszeresen átvett és Fővárost a külföld érdek- így Hazánkat és a lődési körébe vonta. — A törvényhatóság legszükségesebb feladata az új esztendőben a minél hatékonyabb szociális segítés további biztosítása és a költségvetés kere- tein belül új gazdasági és kultúrszociális beren- ! hajökikötöket nem lehet — Az Erzsébet-hidtól a Ferencz Jözsef-hidig terjedő rakpart sivárságán is mielőbb segíteni kell. Hál" Istennek, a nyílt piac összes piszkával eltünt erről a rakpartról; de egyszer utcai kökockäk hal- maza, máskor vasúti sínek garmadája van a rak- parton felhalmozva, ami i; n ellentétben van A os jogosan elvárható A Tünjenek el az időközi raktárak, mert e rakparti ré: autóbusz, sem — ej; om nem olyan nagy, hogy bizonyos parkoz: ne volna létesíthető. Kívánatos volna, ha az elkorhadt öreg akácok he- E k és virág- ágyak díszítsék a Gellérthegy gyönyörü panorä- jával szemben fekvő s a belvárosiak kedvelt helyét. — A belvárosi dunapartnak világhíres s: ő. gét nagyban rontja a DGT és MFTR két kikötője, az ő állandóan füstöt okádó hajóíval. Per: a ki- kötök elhelyezésének kívánsága a jövő a nem valósulhat meg, mert míg a Ferenc után fekvő pesti Dunapart szabály: lyükről tani, De arról már a jövőre Ile! gondoskodni, emáélyszállító hajók a kikötőben füst- kkel legyezek ellátva s a Duna- part útra készülő hajók kazánjainak befűtési id! alatt ne legyen füsttel és korommal elbozítva. A főváros kerté viläghires a —dísz- . Kövétel a piaris a Károlyi-kert. diszítve. Pedig milyen ZU bor előtti pázsit:s rész Vi- amilyen p volna a S park, ha elvinn: 07 2 a Ki i rüzem Aru: a felé kibövülne a park és ha ebben a park- yan díszbokrok volnának, amelyek felváltva sz ég a nyár minden hónapjában nyilnänak, zép virágágyak pompáznának s ha a parkőr nem vonulna el délután öt órakor, hogy azután a pajkcs gyereksereg letiporhassa most a gyep, majdan a virágágyakat s tördelje a bokrok ágaít. Ne csak Budán vigyék el az élelmiszer bódét a Döbrentei-térről s ne csak ott nagyobbitsäk a parkot. kkal „Az én gyönyörű Hegyvidekem...“ legegészségesebb levegőjű helyen nagy sport- telepek létesülhessenek, ahol nagy versenyeket rendezhetnénk; közleke- nak és a ét rajtuk ha a vilamosok és az autóbuszok dése lehetővé tenné az itteni lakos cirándulóknak, hogy az út egy meg; ha az utcák és terek karbantartására, azok világítására és vízzel, gázzal való ellátására na- gyobb gond fordíttatnék. Hogy ezekből mit fog megvalósítani az új év, nem tudom, de hogy mi, a Hegyvidék tör- vényhatósági bizottsági tagjai ezek megvalósí- tására minden tőlünk telhetőt megteszünk, az bizonyos. Mit kíván a Ferencváros dezkedések létesítése. Az előbbi kategóriában ke- rületemben, a Ferencvárosban elsősorban a vá híd kibővítésére, teljesen modern felszerelésére és hűtőházzal való ellátására gondolok, hogy az a ki- felé jól meginduló állatexportunknak megfelelő gyüjtőhelyévé fejlődhessék ki. Az utöbh említett kulturális . berendezések tekintetében szükséges volna a Ferencvárosban is egy olyan Kultı ota, amely kellően felszerelve az egé éleskörű telemben vett iskolánkívüli népművelésnek állíttat- nék a szolgálatába főzőiskolákkal, böl. ékkel, munkás és iparos ifjak gondozásával és nagy elő- adóteremmel. Egy játsz: tájékán, közfürdő és a bor tatosan utearendez6s, kövi — Program volna bőven, de a nehéz viszo- nyok miatt csak a lakosság létfenntartásának biz- tosítását iehet keresztülvinni. r kellene a Mester-utca stéri híddal kapcso- s. síb. Sárkány Ferenc: Égetően sürgős feladatok a Terézvárosban — A törvényhatósági bizottság őszi ciklusá- ban a pártok és azok kiváló tagjai szinte egy- mással versenyezve szálltak síkra azoknak a fel- adatoknak megoldásában és előbbreviteléért, ame- lyek akár gazdasägpclitikai, városrendezési, avagy egészségügyi vonatkozásban gyönyörű föväro- sunknak fejlődését célozzák. Csak természetes, hogy szakszerűség szempontjából nagyfontosságú velt az egyes kerületek képviselőnek a helyi vi- szonyok javítására szolgáló munkája is, amely végeredményben nemcsak, hogy a főváros összes- ségét érdekli, hanem az azokkal való foglalkozás elengedhetetlen kelléke a fejlődésnek és a szo- ciális haladásnak. A Terézváros a városházától olyan ége- tően sürgős feladatok megoldását kéri és telj joggal várja is, amelyek elintézése már husszú évek óta ezedékes és az elintézés halasztása, az általános fővárosi érdeket is figyelembe véve, kä- ros hatással vannak a közre is. — Csak egy pár egészen kirívó témával fog- lalkozom, amelyek egyrészének már a közgyűlés termében ís alkalmam volt hangot adni. — A legutóbbi években a város belterületén --- Page 418 --- 12 csaknem mindenütt középen függő utcai villany- világítást létesítettek, amely közlekedési szem- pontból nagyon bevált. A VI. kerületben, sajnos, még mindig nincs felszerelve a következő útvond- Jakon: A Vilma királynő-úton, Bulyovszky-, Mun- ká. , Bajza-, Lendvay-utca és Délibáb-utcában, morú helyzetben van a világítás tekintetében a kerület külső része: A Lehel-utca, amely a Váci-út mellett fő útvonalként szerepel, a középvilágítást és igen gyenge közvilágításban van részük a —Szabolcs-utcának, Devai-ütnak, Főthy-útnak és a többi környékező utcáknak is, amelyeknek fokozottabb megvilágítása közrendé- szeti szempontból is kívánatos. El van hanyagolva maga a Ferdinánd-tér is, sőt az ottani piac világítása egyenesen határos a tarthatatlan állapot fogalmával. — Közlekedési szempontból érthető panasza a kerületnek, hogy a város belsejében nincs autó- busz és és így teljesen rá van utalva zú távolságot futó Lehel-utcai villamosköz- bizonytalan forgalmára. — Örömömre szolgál, hogy egyik közgyűlési felszólalásomból kifolyólag a — polgármester úr 1 fogadta a kerület polgárságának a eköttetésre vonatkozó törekvését és kilátásba helyezte, hogy az új autóbusz-járatok jövő évi megindításánál a Te város külső részét is bevonják a forgalomba. szintén nélkülözi nagyon — A kerület közélelmezésének szempontjából nagy fontossággal bírna a Ferdinánd-téri piac át- alakítása, az árusító bódéknak megfelelő csopor- tosítása és beosztása. Ezzel meg tudnók szün- tetni azt az éles és feltétlenül káros versenyt, amely a piaci árusok. és az östermelők között fennáll, mert jelenleg a piac helytelen beosztása állandó súrlódási felületet jelent az őstermelő és a piaci kereskedő között. Közoktatásügyi szempontból jelenleg fő- leg csak az óvódák helytelen elhelyezésére hívom fel az illetékesek figyelmét, mert azok, különö- sen a külső részekben, egymástól magyon távol feküs: , nehezen közelíthetők meg, miáltal szo- ciális szempontból értékükből veszítenek. — Még csak a Bulcsú-utcát és Podma- niczky-utcát összekötő alagútról akarok egy pár szóval megemlékezni. Ez az alagút igen élénk forgalmat lebonyolító útvonal, annál szomorúbb, hogy teljesen elhanyagolt állapotban van, vako- lata lehullt, az esővíz sok helyen becsurog, do- hos levegőjében egészségtelen a közlekedés. Ejjeli és nappali menedékhelye egyes hajléktalanoknak, kik ott hevernek és kéregetnek. — Nagyon kívánatos lenne, ha ez alagút a Nyugati pályaudvar egészségtelen füstjével egye- temben már a multé 1e és nem akadályozná meg a kerület egészséges fejlődésének megindu- lását. Tóth Gábor : A fürdővárosi programm megvalósítását várja az I. kerület A hatalmas igényekkel fejlődő Szent Imre- város, ahogyan a XI. kerületet nevezték el, az elmult évben a méltó továbbfejlődés néhány olyan jelentékeny biztosítékához jutott, mint a közforgalmi repülőtérnek az odahelyezése, az új balatoni út megépítése, a Mérnöki Kamara épülete helyének e kerület területén való kijelö- lése. A kicsi és nagy kívánságok és feladatok tö- mege áll előtérben a kerület problémái között. El kell ismerni, hogy sokat tett a székesfőváros e kerületben eddig is az utcák rendezéséért, de mégis elenyésző ez ahhoz képest, amire szükség van. Halaszthatatlan az úgynevezett Bibic-telep utcáinak a megnyitása, a Fehérvári-út és An- dor-utca felé. Halaszthatatlan az Őrmező ren- három dezése, a 200 negyzetöl magänterülettel darabra vágott Otthon-utca megnyitása, az új transzverzális út portalanítása, a Sashegy lejtő- jén keletkezett új utcák járhatóvá tétele, a Soproni-út burkolása, a Hengermalom-út ki6pi- tése stb. Örömmel kell regisztrálni a Sopron— Bánáti-utcai elemiiskola és kisdedóvó építkezési munkálatainak befejezését. — És örvendetes a Horthy Miklös-hid épít- kezésének az előhaladása is zont ezzel kap- csolatban halaszthatalanná vi a budai hídfő környékének és általában a Lágymányosnak a rendezése, ezzel kapcsolatban a Nemzetközi Vd- sár Lágymányoson elhelyezendő állandó telepére a pályázat X — A Tabán csodaszép rendezésével kapcso- latban meg kellene valósítani a Gellért-hegyne az erdélyi, felvidéki, bánsági flórával való b telepítését és a magyar kálvária megépítését, amelynek minden egyes stációja egy-egy rab- ságban görnyedő magyar város szenvedésének volna a szimbóluma. — Most terjesztek elő indítványt a felha- gyott tabáni temető, a Schweidel-utca és a Budafoki-út külsőbb részeimek megfelelő meg- világításáért. Addig is, míg a tabáni temető par- kozása megtörténhetik, a kiépített átjáró utat közvilágítással kell ellátni, mert mostani álla- potában este ez az út használhatatlan. — A gyönyörűen fejlődő Sasad közlekedése nincs megoldva. Lehetetlen, hogy meg ne lehes- sen találni a módját a sasadi-úti autóbusz ren- tabilitásának. De addig is a-8-as autóbuszvonalat az 59-es villamos végállomásáig kell meghosszab- bítani, a 4-es és az 1-es autóbuszvonalakat pedig ki kellene vezetni a kelenföldi pályaudvarig, hogy e pályaudvar gyors és kényelmes összeköt- tetést kapjon Buda és Pest szívével. A 10-cs autóbuszvonalat pedig az Andor-utcáig kellene meghosszabbítani. — Városképi szempontból rendet kell te- remteni a gellérthegyi kőporbánya tekinteté- ben. Talán egy hatalmas, monumentális épülettel kellene elviselhetőbbé tenni a megcsonkított hegyoldal szomorú képét. Viszont maga a szikla- fal szinte kínálkozna arra, hogy abban a környék kielégítésére szolgáló hatalmas gázvédelmi ka- vernák létesíttessenek. — Ilyen és ehhez hasonló problémák várnak megoldásra a XI. kerületben, amelynek részle- tes felsorolása e keretben még távirati stílusban sem folytatható. Vályi Lajos dr.: Nagy fej ődés, de még sok tennivaló van a Szent Imre-városban — A mi I. kerületünk, amelyben kirívó hiányok, rendezetlen viszonyok nincsenek, s amely a Tabán lebontásával megszabadult álladó problémájától, most új fejlődésének lehetőségeit a fürdövärosi program keresztülvitelétől várja. Nekünk kétszeres vágyunk tehát, hogy a Rudasfürdő a nagyszabású elgondolás szerint felépüljön, hogy Buda áldásos forrásai minél jobban kihasználtassanak, s ezek révén hozzájussanak az idegen vendégekhez, aki- ket ez a kultúra kétségtelenül nagy számban ide vonz. — Remélem, hogy ebben az évben befejezik a Tabán pompásan megindult parkozását. Itt figyel- mébe ajánlom kitűnő fővárosi kertészetünknek, hogy bőségesen alkalmazza a magyar virágok dí- szét, főképpen ott, ahol idegenek megfordulnak. KÖSZENBANYA ’5 TEGLAGYÄR TÄRSULAT PESTEN (DRASCHE) BUDAPEST, V., KLOTILD-UTCA 3. Telcionszám; 25—5—54, 25—5—55 és 25—5—56 Függetlenül a Gellérthegy külön „magyar virág műzeumától, másfelé is juttassa érvényre a ma- gyar virágot. — A kertészeti és egyéb rendezés nagyon rá- férne a Vérmezőre és környékére. A .katonai kincs- tárral kellene ebben az irányban megegyezésre lépni és a Vérmezőt mindenekelőtt növényszegély- lyel körülvenni. — A környék szépségének emeléséhez hozzá- járul a Szeretetház lebontásával felszabadult terü- let, amelyen tizenkét parcellára osztva megindul az építkezés. Talán nem is kell a Közmunkatanács ki- váló elnökének figyelmébe ajánlanom, hogy ez a te- rület a milliöhöz illeszkedő, stílusos építkezést kíván. — Mint távolabbi időben megoldandó terv le- beg előttünk az aréna helyébe építendő köszinház. A befektetés rentabilitását mindenesetre biztosítaná, ha nyáron szinházi-, télen mozi-előadásokat tarta- nának benne. — Szép terveinket, amelyeket Buda nagy szere- tete érlel bennünk, ezután még inkább módunkban lesz melengetni. Január 1-én megnyílik a Déli-vasút indóházi épületében a NEP I. kerületi szervezetének klubja, Pompás helyiségeiben eddig nélkülözött ott- honra talál a polgárság, amelynek a klubbal kap- csolatos pártirodájáhan a fővárosi bizottsági tagok és a vezetőség majd rendelkezésére állanak ügyes- bajos dolgaik elintézésében. Budapest, 1935 december 25. mmm ———— Ötletes nyomor Órás akar lenni a Beszkártnál — Hézagpótló a studióban — Aki min- den párthoz tartozik. — Büffékibic Budapest nem elveszett város: állapították meg már az elmúlt, vészfelleges időkben, amikor minden recsegett-ropogott körülöttünk. Az Öötle- tekből soha nem fogyott ki, sőt a humorból sem, amellyel önmagát t-éjálta meg. Valahogyan abban különbözött mindig más városoktól, — amint ezt egy régi politikus mondta, — hogy meg tudta mutatni az éremnek a harmadik oldalát is. Az ötleteknek a konjunktúrája ott virágzott legjobban, amiben éppen dekonjunktúra van. Ma az álláskeresés ez a terület. Elszánt csatamező, ame- lyen az ütközetek tűinyomó része a főváros körül folyik. Első gondolata minden álláskeresőnek , a főváros oz bejutni? vagy más változatban a fővá- rost ig énybevenni a legkézenfekvőbb formában: a városatyák révén. A városatya a kerületet jelenti és mindenki, rkinek baja, elintézni valója van. mint ga kerület tartozéka jelentkezik. ? Alläs, aikalmazás: ez csendül ki a legtöbb Kkérésből. De nem fulgırkodnak ötletekkel sem a ki- lincselök. Hát nem ötletes ember volt például az, aki Pözel István országgyűlési képviselő köbányai fogadóestjén jelentkezett azzal, hogy órás szeretne lenni a Beszkártnái. És minek a Beszkártnak órás? — kér- dezték tőle. Senkinek sincs annyi órája Pesten, mint a Beszkärtnak — volt a válasz. Minden wvillamos- kocsi perronján van egy kis óra. Ha a kocsikhoz KM egy vezérigazgató, akkor szükség van a kocsi- kon levő órákhoz egy órásra is. A válasz frappáns volt, S lehet, hogy a derék kőbányai válastztó a fertötelenitö intézetnél kanott ra de ezt mégis a Beszkárt óráimak köszön- ett. . , ,, De még ötletesebb volt az a hajdani vidéki jellemszínész, aki azııl állott egyik bizottsági tag elé, hogy a studióba akar bejutni. — Ez szép, de nem olyan egyszerü — mond- ták neki. — Egszerű, mert én ott hézagpótló leszek. — Hézagpótló? — Pardon, nem [fejeztem ki magimat elég precizen, Igy kellett volna mondanom: én leszek a hézagpótló, — Most még kevésbé értem. — Mindjárt, kérem. Amint tudni méltóztatik, a studióban szindarabok is kerülnek sorra, szinda- rabok szereplőkkel. Ott várni nem lehet egy percet sem. Mi történik tehát, ha egy szereplő elkésik, vagy nem jön el egyáljalán. Ilyenkor jut szerepe a hézagpótlónak. A hézagpótió hivítalból mindig jelen van és a rendezői könyvből felolvassa a hiányzó szönész szerepét. Hát nem hézagpótló egy ilyen hézagpótló? 2 Nem is volt rossz ötlet, de hol wm ez a rekor- dertől, attól a fiatal embertől, aki egyszerűen így mutatkozott be az egyik új bizottsági tagnál: — Jam vagyok. Alázatos tisztelettel járdafog- lalási engedélyt kérek emre kieszközölni. És minek magának g járdafoglalási enge- dély? — Hogy a rendőr ne zavarjon el. — Mit csinál. ha elzavarja? - Semmit a világon. Egyszerűen csak állok. A körúton a büffe előtt állok. Nem szólok semmit, nem kérek s ől semmit, nem vagyok tolakodó. Némán nézem An ki-akaiba — kitett. ennivalókat. Öszintén nézem, mert csaluigyan éhes — vagyok. Benn a vendégnek, aki mustárral eszi a forró deb- recenit, vagy az automatacsap alá tartja a poha- rät, torkán akad a falat. Ez kellemetlen, tehát kiküld nekem is valamit. Esküszöm, hogy a bá- csikám csinálta ezt etőször Pesten, tehát a mi csa- lädunk találmánya. De ezt is utánozzák, kérem és most mári minden büffé és minden hentes elött áll valaki. A rendőrség végre megsokalta és most már elkergetnek... Do ha járdafoglalási engedélyem lenne, akkor ott lehetnék. A bácsikám reúm ru- házta a joyát. Alúzatos tisztelettel kérném az en- gedély kies:közlését. A ,.kieszközlés" nem történt meg, de hara- gudni még erre a kérelmezőre sem lehet, hiszen Hgt azért akarja nézni a kirakatot, mert jól van lakva. . És lehet-e “aragudni arra ma szegény asz- szonyra, aki a Katona János bizottsági tag felesé- géhez komogtatott be karácsony hetében? A VIII. kerületben Katona János, a NEP kerületi alel- mökének felesége szervezte meg a karácsonyi ak- ciót sok szivvel és nagyon szép eredménnyel. A körzeti vezetőknél kellett jelentkezni azoknak, akik- nek szomorú helyzetük révén jussuk van a szeretet- adományokra, a mi asszonyunk azonban jobbnak látta a jószív-központot, az alclnök feleségét fel- keresni. Katona Jánosné türelemmel meghallgatta pa- naszait, amelyekbe az asszony a gyerekét is befog- lalta, végül azután megkérdezte: — Hogyan talált ide? Ki küldte, a párt talán? S mélyik párthoz tartozik? " — Amelyikhez akarja, drága nagyságos asz- szony — volt a válasz — csak vegyen fel a kará- csonyi iistába, Felvették. őt is, meg a gyermekét is „pärt- különbs6g nélkül. — - : --- Page 419 --- Budápósó, 1935 desémbér 25. POVÁROS TÜRE 13 A főváros gazdálkodása A Fővárosi Hirlap számára irta Usetty Béla dr., a BESZKART elnöke, törvényhatósági bizottsági tag Sok szó esik ma a gazdálkodásról, Természe- tes, mindig azzal foglalkoznak az emberek, ami a legközvetlenebbül érdekli, amit orvosolni sze- retnének, Azt pedig nem lehet vitatni, hogy az egész világon beteg a közgazdasági helyzet, ami a magángazdaság helyzetével szorosan összefügg. A. kettő egyenes arányban áll egymással és azt minden kisgazda tudja, hogy a magángazdaság talpraállása nélkül lehetetlen a közgazdasági életet rendbehozni, Bizonyos, hogy a világ ma- gángazdasági helyzetét meg kell változtatni és akkor minden ország közgazdasági helyzete rendbe fog "jönni. Addig, amíg ez bekövetkezik, sokat kell dolgozni, sok kísérlet lesz hiábavaló, de azért mégis meg kell ennek történni, "mert tétlenül nem nézhetjük és nem várhatjuk a sült galambot. ‚A főváros előljár ebben a keresésben és ku- tatásban és igyekszik a maga részéről mindent megtenni, hogy tűrhető gazdasági helyzet ala- kuljon ki és ebben valóban tettekkel tényező. Ezt igazolja az is, hogy a mai súlyos időkben is igen nagy összegű beruházásokat igyekszik eszközölni. Talán egyetlen közület nem léphet nyomába. — Egyetlen egy főváros sem tudott ilyen gazdasági viszonyok mellett, ilyen su- lyos helyzetben annyi alkotásra és beruhä- zásra rámutatni, mint a mi fővárosunk. Egyet- len város nem teljesített annyi szociális köte- lességet, mint a főváros. Elég, ha rámutatunk arra, hogy a Tabánt rendezi, a különböző üze- meknél milliókra menő beruházást eszközöl. Új autóbuszokat rendel, új villamosmotorokat szerel fel, új -élelmiszercsarnokokat emel; vágóhelyiségeket és hűtőházat szaporít, hogy a megindult exportot elősegítse úgy élőállat- ban, mint különösen állati termékekben. Mind- mind nagyszerű alkotások, amelyek pénzt van- nak hivatva hozni és megindítani a magán- gazdasági életet. A közület Veszi itt kezébe az irányító munkát, ő kezdeményez és segít a végrehajtásban. Még évekkel ezelőtt erre nem is gondoltunk, mert akkor még azt az elvet vallottuk, hogy nem szabad a magángazda- ságba belenyúlni. Annak önmagát kell ellátni és önmagából kell kiindulni és önmagába kel! visszatéri. Az államok autarkiás felfogása azonban megtörte ezt az elvet és egyenesen arra kényszerítette az egyes közületeket, hogy ők nyúljanak bele ezekbe a kérdésekbe és ők igyekezzenek ezen kérdéseket megoldani, vagy legalább is hatékonyan elősegíteni. Ma is ál- lani kell változatlanul azon elvnek, hogy a magángazdasági ténykedést az iparos és ke- reskedőnek magának kell elvégezni, de átme- netileg kénytelen e változást mindenki tudo- másul venni. Ha a főváros ennek alapján ma erősebb és nagyobb súlyt helyez ezen magängazdasägi ténykedés elősegítésére és támogatására, azt természetesnek kell tartani és annak rülni kell. mert enélkül a viszonyok még nehezebbé väl- nának, sőt talán elviselhetetlenek lennének. Ha a főváros most a német zsír- és hüsexport- mál nem állana a maga vásárpénztárával úgy rendelkezésre, megakadt volna talán az export, vagy legalább is nagyobb nehézségek lettek volna, A főváros vezetősége azonban résen ál- lott, figyelte az eseményeket és igyekezett an- nak elébe menni. Sajnos, itt korlátot szabott a pénzügyi lehetősége, mert ma nincsenek a fő- városnak tartalékai, amelyeket egyszerűen igénybe vehetne, hanem legtöbbször kölcsön- nek kellett és kell még mindig ezen problémá- kat megoldani. Ez azonban nem baj, ha hasz- nos beruházások történnek, mert nagy dolgo- kat még a gazdaság fénykorában sem tudtak közületek a folyó bevételekből megteremteni. A legjobb időkben is kölcsönből épültek a für- dők, iskolák, kölcsönből épültek csaknem az összes intézmények és kölcsönből váltattak meg nagy közüzemek és ez helyes is volt, mert nagy dolgokra a nagy pénzeket nem lehet olyan egy- szerűen csak folyó bevételekből fedezni és ép- pen ezért, ha most, amikor kölcsön alig kap- ható a pénzpiacon, bizonyos mérvű deficit mu- tatkozik, nem szabad kétségbeesni, mert ez csaknem természetes volt. Természetesen ebből rendszert csinálni nem szabad és ezért nem le- het kifogásolni a kormányzat abbeli törekvé- sét, hogy ezt megakadályozni igyekszik, Erre óva int és figyelmeztet, .mert ha rendszerré válna, nagyon nagy károk származhatnak be- lőle. A főváros vezetősége ezt maga is fel- ismerte és igyekszik ezt megszüntetni, de egy- szerre nem megy. Ha egyszerre történne min- den leépítés, az megállást és így katasztrófát jelentene, amit senki nem akar, A kormänyza- tot jóindulat vezeti ebben a kérdésben és bizo- nyos, hogy megtalálja majd a főváros vezető- sége a megoldást, de katasztrófa eddig nem fenyeget, mert mindenki, a legfelsőbb vezető- ségtől a legkisebb rendelkező közegig, meg- teszi a maga kötelességét. Ezért nem féltem én a főváros közgazdasági helyzetét, mert mindenki segítségére siet és kell is sietnie, mert senkinek nem érdeke, hogy bármiféle té- vedés, vagy félreértés legyen, hanem harmó- niába kell felolvadni mindenkinek, akinek a fővárossal bármiféle vonatkozása van. A fö- városi pártoknak pedig ezekben a kérdésekben teljes mértékben egyet kell érteni és itt min- den politikát száműzni kell. Egyedül csak azt szabad k i, hogyan tudunk minél több jót tenni minél hamarabb teremteni rendes gazdasági életet. A Nemzeti Egység Pártja ezt az álláspon- tot vallja és eszerint járt el eddig is, termé- szetes, hogy ezután is ebben a szellemben akar és fog dolgozni az 1936-os esztendőben is és reméljük, hogy ez az esztendő tartós javulást imenyezni, ha mindnyájan egyértel- műen és egy akarattal fogunk ze. Adja az Isten, hogy ezen reményeink valóra váljanak. Ötvenmilliós beruházási program a BESZKART-nál Elkészültek a nagyszabású tervek az összes közlekedési vállalatok átreformálására A BESZKÁRT poblémáinak rendezése most már "egyre fokozottabb tempóban közeleg a ki- alakuláshoz. A különböző racionalizáló intézke- dések kapcsán a legfőbb reform a tarifák módo- sítása lesz, amivel a vállalat pénzügyi helyzetét akarják szilárd bázisra segíteni. A BESZKÁRT igazgatóságának hétfői rendkívüli ülésén ter- jesztették elő azt a nagyszabású tervezetet, amely a vasútvállalat minden irányú átreformá- lására vonatkozó javaslatokat tar- talmazza. A hatalmas előterjesztés felsorolja mindazokat az intézkedéseket, melyeket a vállalat vezető- sége eddig tett a pénzügyi egyensúly biztosítása érdekében. A jelentés mellékletében a BESZKÁRT fel- sorolja azokat 4 berükázásokúát, amelyek a leg- közelebbi öt évben szükségesek, úgyszintén azokat is, amelyek a későbbi esedékessé. A sürgős program 19,430.000 pengőt, a későbbi program 25,064.000 pengőt igényel a BESZKÁRT-nál, míg a HÉV sürgős szükséglete 2.9 millió, a későbi szükséglete 1.450.000 pengő. A BESZKART a legközelebbi öt é következő beruházásokat teljesíti: A [Thöl vonal átépítése 300.000, az Üllői-úti vonal átépí- tése 350.000, a Ferenc József-hidi vonal 200.000, a Gubacsi-úti vonal 600.000, a Váci-úti vonal 800.000, vezetéktartó oszlopok kicserélése 330.000, sínheggesztések 200.000, a Boráros-téri hídi vonal és az ezzel kapcsolatos vágányrendezés 1.3 millió, a Margit-hidi vonal kábelfektetéssel 1.1 milllió, a Kálvin-téri vágányfektetés 300.000, a racionálizá- lási vágányépítések 790.000, a Szép Ilonai kocsi- szín bővítése 285.000, tápkábelek megújítása Óbudán, a Pálffy-téren, a Margit-körúton, a Nagy- mező-utcában és a Népszínház-utcában 800.000, a kispesti kábelhálózat megerősítése években válnak | 650.000, a | telefönközpontok automatizálása 300.000, a váró- csarnokok létesítése 100.000, tetöszerkezetek meg- újítása 250.000, a kocsiszínvilágítás átalakítása 60.000 — pengő, 1436 kocsimótor átalakítása 2,936.000, sínfékberendezések 1.6 millió, életmentő- felszerelések, szerkezetek felszerelése 300.000 pengő, 130 kocsimótor átalakítása 195.000, autók javítása 150.000, a szerszámgépek pótlása 150.000, műhelyberendezések 310.000, az áramátalakító- állomások berendezésének megújítása és új esz- közök beszerzése 232.000, új autóbuszok beszer- zése és a felszerelések megújítása 484.000 pengő. A későbbi beruházó program a következő: A Váci-úti vonal folytatólagos átépítése 400.000, a nagykörúti vágányok középrefektetése 1,500.000, a pesterzsébeti Baross-utca—Határ-úti vonal át- építése 250.000, a vezetéktartó oszlopok folytató- lagos cseréje 220.000, a tápkábelek megújítása a Nagykörúton, a Vilmos császár-úton, a Károly- körúton és az Eskü-úton 1,150.000, további 1972 darab mótor átalakítása és kicserélése 9,264.000, további sínfékberendezések 2,275.000, a távkapcsolású kocsik mötorjainak kiegészítése 300.000, a kocsik világítási és jelzőberendezésé- nek szabványítása 975.000, 132 kiselejtezendő | mótorkocsi helyett új kocsik beszerzése 7,400.000 pengő, 77 kiselejtezendő mótorkocsinak pótkocsivá való átalakítása 270.000, az áramátalakító-állo- mások berendezésének megújítása 450.000, a Szép Ilonai áramátalakító-állomás áthelyezése 220.000 pengő. A HEV-nél a legközelebbi öt évben a követ- kező uhäzäsokat — teljesítik: Sinhegesztes és talpfasürítés 400.000, a Pálffy-téri állomás áthe- lyezése 200.000, a pestújhelyi vonal összeköttetése a BESZKÁRT Erzsébet királyné-úti wvonaläval 200.000, sínheggesztés 150.000, a cinkota—gödöllői kábel kicserélése 600.000, az áramtáplálás erösi- tése az egész hálózaton 150.000, a telefónhálózat átalakítása 250.000, a ráckevei vonal villamosítása 300.000, az áramátalakító-állomások kiegészítése 350.000, a járművek alkatrészeinek megújítása 300.000 pengő. A HÉV későbbi programjában szerepel 37 ki- selejtezendő kocsi helyett 20 pótkocsi beszerzése | 1 millió és az autóbuszok pótlása 450.000 pengő költséggel. A szetetet ünnene a karácsonyfa alatt Nagyszabású —karácsonyfa-ünnepség színhelye volt csütörtökön délben a Vigadó, ahol 1450 isko- lás- és 3500 ovodásgyermek felruházásával egybe- kötött jubiláris ünnepséget tartottak, abból az alkalomból, hogy Horthy Miklósné, a kormányzó felesége tíz évvel ezelőtt indította meg segítő- akcióját. Az ünnepélyen megjelent Horthy Miklósné is, akit a hatalmas tömeg élén a teremben Gömbös Gyuláné, Bornemisza Gézáné, Hóman Bálintné; Imrédy Béláné, Kozma Miklósné, Raf- jay Sándorné, Szendy Károly polgármester és Liber Endre alpolgármester fogadtak. Amikor a kormányzóné a terembe lépett, megszólalt az orgona és a gyermeksereg elénekelte a Mennyből az angyal-t. Felkay Ferenc közoktatásügyi tanács- nok megnyitóbeszédet mondott, a Mária "Terézia- téri ovodások karácsonyi játékot mutattak be. Kósa Ferencné ünnepi beszéde után az Erzsébet leányárvaház növendékei a budapesti gyerekek hó- dolatát fejezték ki a kormányzóné előtt, A — karácsonyi ünnepek alkalmából Szendy Károly dr. polgármester a frontharcos törvény- hatósági bizottsági tagok és az Országos Front- harcos Szövetség elnökségének előterjesztése alap- ján hatszáz rászorult inséges frontharcost részesít fejenkint karácsonyi segélyben, A — Hadirokkantak, Hadi egyek és Hadi- árvák Országos Nemzeti Szövetségének legna- gyobb székesfővárosi szervezete, a VI. kerületi HONSZ fényes díszhangversenyt rendezett abból a célból, hogy ennek jövedelméből a hadirokkantak és hadiözvegyek karácsonyi felsegélyezését szolgálja. A. Zeneművészeti Főiskola termét zsúfolásig meg- töltő közönség élén ott volt Aug. [ asszony fővédnök és Sipőcz Jenőné A hangversenyt, amelyben a legelőkelőbb művé- szek szerepeltek, Sárkány Ferenc elnök, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag nyitotta meg ma- gasszínvonalú beszéddel. A díszhangverseny jöve- delméből rendezett karácsonyfa-ünnepséget a VI. kerületben 21-én, szombaton rendezték. Megjelent azon József kir. herceg, Auguszta kir. hercegnő, Sipőcz Jenőné, Lamotte Károly alpolgármester, a vegyesdandár-parancsnokság tiszti küldöttsége, a VI. kerület számos előkelősége s ott voltak a hadi- rokkantak százai. Sárkány Ferenc elnök ünnepi megnyitója után műsoros est következett, amely- nek keretében Cseh Szombathy László társelnök, országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, 2036 pengőt, valamint sok szeretetcsomagot osz- tottak ki ezután a kerület hadigondozottjai között. A munkában Boross Miklós ügyvezető igazgató, Schödl Ferenc alelnök, Langer Jenő titkár és Her. zung János társelnök áldozatkész szeretettel vet- tek részt, --- Page 420 --- 14 ESEIREDIEK Huszonöt év Budapest szolgälatäban danuár elsejével nevezetes küszöböt lép át a elkövetkező FOVAROSI HIRLAP. Az eszten- döben alapításának huszonötödik évét tölti be. Ha elnézünk az immár multtá lett negyed- század előző évei felett, úgy érezzük, hogy jogot szereztünk a pirosbetűs dátumhoz, az ünnepléshez. Munkával, tisztességgel és a közérdekért vívott ön- zetlen harcunkkal szereztük meg ezt a jogot, a ju- bileumi ajándékot pedig barátaink, előfizetőink, ol- vasóink megértése €&s megbecsülése jelenti szá- munkra a huszonötödik születésnapon. Minden magyarok büszkesége, a mi nagy, szép, millió szívtől dobogó Budapestünk szolgálatában töltöttük el ezt a negyedszázadot, Szent szolgälat- nak tartottuk mindenkor, amelyért öröm életerőt, energiát, szívet és lelket áldozni. Büszkeség ráesz- mélni, hogy a kövekhez, amelyekből a világváros feltornyosult, egyet-kettőt mi is odaraktunk, hogy a gondolatokhoz, amelyek a széthulló köveket üssze- | ragasztották, mi is hozzájárultunk. És jóleső érzés megállapítani, hogy egy percre sem hagytuk el az örhelyet, ahonnan a millió magyar szív nyugodt álmára vigyáztunk. Hogy ezt a feladatot betölthessük, súlyra, te- ki: re, a főváros vezető köreinek és a nagy- közönségnek elismerő figyelmére volt szükségünk. Flégtétellel mondhatjuk el, hogy ezt a fegyverzetet már az első születésenapján megszerezte a FOVAROSI HIRLAP, az sajtó- orgánum, amely a közönség figyelmét räirä- nyította a fővárosra, reflektor-fénybe állítva a Városházát, a nagy kohót, ahol mindnyá- az első junk érdeke, sorsa, boldogulása forr ki az alkotás és adminisztárció tüzében, Lélekben és formában új utakat keresett és talált a FOVAROSI HIRLAP ennek a feladatnak betöltéséhez, amikor egyrészt a várospoli- tika irányításában kelő súllyal kért szót, másrészről pedig úttörő munkát kezdett a fővárosi hírszolgálat terén mindig kitünő értesültségével, élénk hang- jával, friss színeivel és azzal a robogó ütemmel, ami mind ujdonság és meglepetés volt ezen az eddig kiaknázatlan területen. Ez szerezte meg a felfigyelő érdeklődést a FŐVAROSI HIRLAP szá- mára alapítása kezdetén, s tette a legelterjedtebb várospolitikai orgánummá mind a mai napig. A huszonöt év leperdült, de a FOŐVAROSI HIRLAP nem fáradt el, mert mindíg új lángra lobbantották energiáit a jelentkező feladatok és megacélozták erejét a küzdelmek, amelyeket a megnehezült idők hoztak azokra, akik a világváros gigantikus gépezetét igazgatják és azokra, akik a nagy víz két partján élnek. Csak el nem fáradni és nem csüggedni; ez szí- totta bennünk mindig a lelket, s ez a jelszó vezérel minket a negyedszázadra virradó jövőben is, amely felé Gömbös Gyula mutatja a magyarok útját. Az ő politikájának követésében látjuk fővá- rosunk [boldogulását is, —hitvallásonknak vállaljuk a Nemzeti Egységet, amelynek le- téteményese életében Zsitvay a főváros "Tibor. Bízó lélekkel indulunk tovább az ő útjukon, amely fővárost, országot a jobb jövő felé vezet. Megyünk előre az új ütem zenéjében régi jelsza- vunkkal: munka, tisztesség, közérdek. [A] LÖVéROS TÁRIAP Január elsejével új előfizetést nyitunk a FOVAROSI HIRLAPRA, amely a jövő évben tölti be alapításának huszonötödik évét. Lapunk életé- nek nevezetes eseményét DA; bású jubileumi szám kiadásával tesszük emlékezetessé, amelyre már most felhívjuk előfizetőink és olvasóink figyelmét. ELŐFIZETÉSI AR: 1616070 ("za hat egész évre . . . . 44 12 pengő. 24 pengő, KARÁCSONY közbeeső újév ÜNNEPE és. a napja miatt, amikor ugyanis nyomdaszünet van, a Fővárosi Hirlap legközelebbi száma január 8-án, szerdán jeleni meg. Az elmaradt lap- számot azzal kárpótoljuk előfizetőin- ket és olvasóinkat, hogy ezúttal kettős terjedelmű lapot adunk, Szabadságra ment a polgármester, Szendy Ká- roly polgármester szombaton két heti szabadságra ment. A polgármester ugyanis most veszi igénybe nyári szabadságidejének azt a részét, amelyet az akkori eseménytorlódás miatt fel nem hasznälha- tott. A polgármester a karácsonyi ünnepeket csa- ládja körében tölti, majd december utolsó napjaiban többnapos tartózkodásra vidékre utazik. Az eddigi elhatározása szerint újév napján megjelenik a vá- rosházán, hivatalát azonban csak január 7-én veszi át. Zsitvay Tibor az üzempolitikai bizottság elnöke, Az üzempolitikai bizottság, amlynek felállítását a törvényhatóság közgyűlése Zsitvay "Tibor és De- ményi Aladár javaslatára határozta el, csütörtökön tartotta alakuló ülését. A bizottság elnökéül köz- felkiáltással Zsitvay "Tibort választották. Alelnök Miklós Ferenc dr. lett. Választások a bizottságokban. Csütörtökön tar- tott közgyűlésén a főváros törvényhatósági bizott- sága megválasztotta az igazoló választmány nyolc tagját, akik a következők: Bocsáry-Spur Kálmán, Diószeghy János, Divény Károly, Farkas Zoltán, i Gyula, Petracsek Lajos, Viczián István és Vörösvári Miklós. A gazgatási bizottság öt tagsági helyére a következők kerültek: Bánóczi László, Csilléry András, Fábián Béla, Lázár Ferenc és Petrovácz Gyula. Az I, fellebbezési albizottság rendes tagjai: Farkas Zoltán, Harrer Ferenc, Lázár Ferenc és Wolff Károly; a II. fellebbezési albizott- ság rendes tagjai pedig: Bednd Róbert, Dési Géza, Diószeghy János és Gerlóczy Endre lettek, A test- nevelési bizottság hat tagsági helyét: Homonnay Tivadar, Katona János, vitéz Mátyásfalvi Erich, Petracsek Lajos, Pollatschek Elemér és Szepess Albert nyerte cl. Ezután a XII, és XIII. kivételével megválasztották valamennyi kerület testnevelési bizottságának tagjait. Bejelentette végül a főpolgármester, hogy törvényadta jogánál fogva az igazoló választmány elnökévé Usetty Bélát, he. lyettes elnökévé pedig Viczián Istvánt nevezte ki. A „Budapest-Fürdöväros” film — bemutatója. Előkelő közönség jelenlétében mutatták be a Gyógyhelyi Bizottság érdekes és kitünő propaganda filmjét, amelynek címe: Budapest-Fürdövdros. A bemutatón ott voltak: József Ferenc királyi her- ceg, Winckhler István kereskedelmi — miniszter, Kozma Miklósné, Bornemisza Gézáné, valamint a közélet és a fürdőváros-propaganda számos kiváló- sága. Bódy László tanácsnok édesanyjának tragikus halála. Megrendítő csapás érte Bódy László dr. ta- nácsnokot, akinek édesanyja szerdán délután várat- lanul rosszul lett, a Mária Terézia-téren összeesett és amikorra a mentők megjöttek, már csak a be- állott halált konstatálták. Özv. Bódy Józsefné temetésén kint volt az egész városháza, a barátok és tisztelők nagy serege, hogy együttérzésükkel részt vegyenek a tanácsnok mélységes gyászában. Ünnepi ajándék az egész életre , Singer varrógép Csekély havirészletek Singer varrógép részv. társ, 1, Corvin-tér 1 m VII, Rékőcsiús 181 AV, Semmelweis-u, 14 VII, Rékóczi.út 63 Wi, Andrányzút 33 VIII, Bargsa-a, 86° Fiéküzlotek minden nagyobb városban BUDAPEST Budapest, 1985 désémberi 25. A Gázgyár új igazgatói, A Székesfővárosi Gáz- művek 25 éves jubileumával kapcsolatban Szendy Károly polgármester rendeletet adott ki, amelyben több érdemes régi tisztviselő előléptetéséről intéz- kedik. A rendelet értelmében igazgató lett Bordás Lajos, a Gázművek csőfektetési- és közvilágítási osztályának vezetője, aki hosszú esztendőkön át teljestíett felelősségteljes és érdemes munkásságá- nak honorálását nyerte el az előléptetéssel, Ugyan- csak igazgatóvá lépett elő Streck Ede és Herglotz "Tivadar helyettes igazgató, valamint Kun Attila osztályfőnök, akik valamennyien régi, kipróbált és érdemes tisztviselői a Gäzgyärnak. A munkanélküliek karácsonyi segélye. A szo- ciálpolitikai ügyosztály pénteken tette postára azt a 240.000 pengős összeget, amelyből 30.000 inséges családnak jutott a karácsonyi ünnepekre 8—8 pengő. A segélyt a kerületi népjóléti osztályok je- lentése alapján a legjobban rászorult családos mun- kanélküliek kapják. A pénzadományokon felül az inségenyhítő akció keretében közel 100.000 szeretet- csomagot is szétosztanak, de ezenkívül fa- és szén- segély is van. Báró Eötvös-rädiumkörhäz, A főváros köz- egészségügyi bizottsága Liber Endre alpolgármes- ter elnöklésével tartott ülésén a január elején meg- nyíló rádiumkórház ügyeivel foglalkozott A bizott- ság ezúttal elkeresztelte az új kórházat, amelynek neve Budapest Székesfőváros Báró Eötvös Rádium- és Röntgenterápiás Intézete lesz. A rákkórház el- nevezés tehát véglegesen elmarad, s ezzel érvénye- sül az a felfogás, amelynek a Fővárosi Hirlap is kifejezést adott, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy a rákra való utalás nyugtalanítólag, sőt le- sujtólag hatna a kórházba kerülő betegre. Idegenforgalmi Naptár. A megszokott ízléses kiállításban most jelent meg a főváros idegenfor- galmi naptára, amely két év tapasztalatai alapján jó propagandaeszköznek bizonyult. Miután pedig azok a külföldiek, akik eddig is megkapták a nap- tárt, köszönőlevelükben azt kérték, hogy a jövőben se maradjanak ki az elosztásból, a főváros szinte erkölcsi kötelességének tartja a naptárak megjelen- tetését, 7000 angol, 4000 német, 3000 francia és 2000 olasznyelvű példányban jelent meg az 1936. évi idegenforgalmi naptár, amelynek szép képeit nagyrészt az 1935. évi idegenforgalmi fénykép- pályázat anyaga szolgáltatta. Az egész, kitünö ötlet egyébként, mint ismeretes, Kovácsházy Vilmos tanácsnok érdeme. Beperelték a Hevet a bérletjegyek fémtokjai miatt. A közlekedési vállalatok a Beszkárt, az Autóbusz-üzem és a Hév. a bérletjegyeket és iga- zolványokat saját maga által készített fémtokok- ban hozza forgalomba, amelyeket a felek megfizet- Bienenstock J. és Társa budapesti optikus sségtelen verseny címén pert indított a bérlet- iegy-tokok előállítása miatt a Hév. ellen, azzal az indokolással, hogy konkurenciát csinál a —keres- kedőknek. Az alsöbirösägok Bienenstock igényét elutasították, mire felülvizsgálati kérelemmel a Kuriához fordult. A legfelsőbb bíróság ugyancsak elutasító itéletet hozott, amelynek indokolása hang- súlyozza, hogy a vasút szabadon váltszthatja meg azt az anyagot, alapot és kiállítást, amelyben az ältala kibocsájtott jegyeket és igazolányokat for- galomba hozza. Az optikus tulajdonképpen próba- pert indított a. Hév. ellen. mert ha a bíróság a fel- peres álláspontjára helyezkedett volna, akkor tisz- tességtelen verseny címén beperelte volna a többi közlekedési vállalatot is. Autóbuszt kapott Sasad. A közlekedési szak- bizottság legutóbbi ülésén a 4-es jelzésü autóbusz- reláció útvonalvezetését olykép módosították, hogy a kocsik a jövőben a Lenke-téri végállomás helyett a Sasadi-út elejéig közlekednek. Ezzel a határozat- hozatallal egy modern, fejlődésnek lendült szép vá- rosrész kpcsolódik be a nagyvárosi életbe. Tavasz- szal bizonyára újabb építkezések indulnak meg a XI. kerületnek ezen a részén. A Rózsadomb problémái. A Rózsadomb és Vidéke Egyesület Harrer Ferenc elnöklésével né- pes tanácsülést tartott, amelyben Nádas Béla dr. ügyész-főtitkár beszámolt az egyesület eredményes működéséről, amely a közlekedés megjavításában, a rendörörszemek és az utcai telefónfülkék számának szaporításában már eddig is nagyjában megoldotta azokat a fontos problémákat, amelyek az egyesü- let alapvető célkítüzéseiben elsősorban szerepeltek. | Az ülésen elhangzottakhoz hozzászóltak Vály Ernő dr., almási Balogh Lóránt alelnökök; Tholt József dr., Jónás Géza dr., hámosfalvi Hámos Róbert, Bánlaky Adorján, Medek Béla, Sásdy János, Abos Brun6 és ifj. Hoffmann Károly tanácstagok. Karácsonyi vásár az Iparművészeti Kiállításon. Az Iporművészeti Társulat nagyarányú Szép Otthon — Boldog Élet jubiláris kiállításával kapcsolatban rendezett karácsonyi vásár belépőjegy mélkül na- ponta délelőtt 10-től este 7-ig megtekinthető. Szil- veszter napján délután 6 órakor, újév napján 2 órakor van a záróra. December 25 és 29-én délután fél 3 órakor Ügetőverseny UI --- Page 421 --- Büdapest, 1935 december 25. FOVÁROS TRIP 15 DAGI ÉRTESÍTŐ A fővárosi adminiszírűció, az élelmiszerüzem és a drásaság A Fővárosi Hirlap számára íría: Juhász Jenő dr. gazdasági főtanácsos, A drágaság kérdésével ugy vannak az embe- rek, raint a fogfájással. Amig nincs a nyakukon nem törődnek vele, amikor azután sajogni kezd, szidják az orvost, az életet és az egész világot. Arra nem gondolnak, hogy a bajt részben maguk okozták azzal, hogy az egészség napjaiban meg- feledkeztek az előrelátásról, a megelőzhető . baj megelőzéséről. A drágaságnak, helyesebben a fogyasztási cik- kek időszaki drágulásának ugyanis vannak két- ségkívül elháríthatatlan és szükségképpeni okai, vannak azonban olyanok is, amelyek legalább részben elhärithatök. Ez az elhárítás, megelőzés azonban valóban hatásosan nem a betegség, hanem az egészség napjaiban végzendő el. A fogyasztási cikkek árának emelkedése szük- ségképpen következik be akkor, ha a termelési költségek a mezőgazdaságban az átlagon aluli terméshozam, az iparban a nyers- anyagár és a munkabér emelkedése folytán fel- magasodnak; ha a mezőgazdasági és ipari termelés közter- hei megnövekednek: ha az áru szállítási tarifája drágul. A drágulásnak ezek az esetei azok, amelyek sem a termelő, sem az iparos, sem a kereskedő által saját exisztenciájuk feláldozása nélkül nem orvosolhatók, amelyeknél a termelő, iparos és ke- reskedő áremelése nyerészkedésmentes, amelyért tehát ezek az elemek felelőssé igazságosan nem is tehetők. A drágulásnak ezekben az eseteiben nem is. lehet más. remcdium, mint ae /Jeöstortvoti megfelelő esetleg egyes kategóriákra szorított átmeneti csök- kentése és a szállítási díjtételeknek megfelelő egyes árukra szorított esetleg helyi és átmeneti leszállítása. Bizonyos mértékben a drágulás elháríthatat- lan esetének kell tekintenünk azt is, amidőn egyes cikkek árát az időközi, abnormisan megnövekedett nemzetközi kereslet emeli magasan a termelési költségek felé, mert bár ez esetben vagy a ter- melő, vagy a kereskedő konjunkturális haszonhoz is jutnak, az áremelkedés itt egy olyan konjunk- túra következménye, amelybe a belföldi termelés és kereskedelem irányítóan bele nem szólhat. Az ilyen nemzetközi konjunktúrán alapuló ár- emelkedésnek árdrágító hatása a belföldi piacon csak adminisztratív úton küszbölhető ki és pedig, amennyiben ez gyakorlatilag keresztülvihető, oly módon, ha a belföldi értékesítés az exportértéke- sítéstől tökéletesen különválasztható s ha a bel- földi fogyasztás igényeihez mérten alacsonyan maximált belföldi értékesítési ár kiegészítését biz- tosítani lehet az exportértékesítés konjunktúrális nyereségeiből. Kétségtelen az, hogy a fogyasztási cikkek mai drágulásában a főszerepet a termelési költségnek a rossz termés folytán való emelkedése és talán még inkább az a nemmzetközi értékesítési kon- junktúra játssza, amely a közismert nemzetközi bonyodalmak és háborús aggodalmak folytán az egész világon érezteti hatását. így a mai drágasági hullámot lecsendesíteni sem a termelés, sem a kereskedelem nem képes. A mezőgazdaság termelési költségeit visszamenőleg leszállítani nem lehet, a nemzetközi értékesítési konjunktúrából magasabb nemzeti közgazdasági és politikai érdekek sérelme. nélkül kikapcsolódni nem tudunk. A drágulásnak ebben a vonatkozásában a fö- város tehát maga is fegyvertelen, Itt ismétlem, nem lehet más remedium, mint a termelés közter- heinek legalább átmeneti mérséklése, de főképpen a fogyasztási cikkek belföldi szállítási költségei- nek átmeneti redukciója, esetleg árkiegészítés a belföldi értékesítés javára és a konjunktúrális ex- porthaszon kontójára. Kétségtelen az, hogy hiányos piacellenőrzés és helytelen piacadminisztráció mellett a maihoz hasonló drágulási periódusok könnyen alkalmat adhatnak arra, hogy a spekuláció, kihasználva e folyamat lélektani lehetőségeit, mesterséges árhul- lámzást, mesterséges helyi konjunktúrát is te- remtsen, áttérjen a konjukturális kalkulációra és a bűnös árdrágítás mesgyéjére. A dräguläsnak ezek között az okai között te- hát különbséget kell tenni és pedig úgy az álta- lémos megítélés, mint a [főváros vezetőségének felelőssége szempontjából, Erről a közvélemény, a politika és a mindennapi élet jelenségeivel a napi- lapok hasábjain foglalkozó " kritika sokszor meg- felelkerik, Így a drágulás igazi okai felderítetlenek fővárosi bizottsági tag maradnak s az orvoslásért ki: nek azzal, ha bünbakot találnak kedő, termelő, kartel, kormány, tráció. A mostani drágaság letörését is sokan a fő- is megelé legyen az keres- vagy adminisz- igen szűk működési területre szorított községi élelmiszerárusító üzemtől várják. sztában azzal, hogy a föväros ad- a közs élelmiszerárusító üzem ves és nem is hivatott arra, hogy a ségek emelkedése és a nemzetközi ítési konjunktúra áltai elhärithatatlanul fel- velkedest letörje. Sem a főváros admi- sem a községi élelmiszerárusító minisztrác nem lehet ki ből rendelkezésére bocsátott anyagi erőket a mezőgazdasággal és — élelmiszerkereskedelemmel szembeni árdömpingre használja fel, mert ezzel a drágaságon csak alig enyhítene, viszont polgárai- nak egész tömegét tenné hetek, vagy hónapok alatt földönfutóvá. A községi élelmiszerárusítóüzem a saját mü- ködési területén mindenesetre alkalmas arra, hogy megakadályozza a konjunktúréjis kalkuláció érvé- nyesülését, a főváros adminisztrációja viszont hi- vatott arra, hogy fokozott éberséggel figyelve a piacot, megakadályozza a — mesterséges konjunk- túrák kiépítését és bünös, árdrágítást. Ennél többet nem szabad tőlük követelnünk, mert ezzel csak . helytelen irányba terelnénk úgy magának a kérdés lényegének, mint a felelősségnek megíté- 1ését is. + es Figyelmeztető viszont a mai drágulási folya- mat . arra is, hogy a piac és az élelmiszerforga- lom kérdéseit a napirendről levenni soha sem sza- bad és hogy az élelmiszerforgalom adminisztréció- jának reformja immár hovatovább elodázhatatlan szükségesség. IE ELF ELKÉPZELEM... Tlovszky Jánoshoz, fővárosi bizottsági taghoz, a Baross Szövetség elnökéhez a karácsony alkal- mából lírikusan hangzó, de alapjában fogas gazda- sági kérdéssel fordultunk. — Hogyan képzeli el a mai nehéz helyzet ala- kulását 1936 karácsonyára. Ez volt a kérdés. És így hanzik Ilovszky János hasonlóképpen lírai tenorban tartott, de a gazda- sági élet mélyére szántó felelete: — 1936 karácsonyára egészen mäs világot merek elképzelni, mint az idei karácsony. Azt képzelem, hogy az országgyűlés addig meg fogja csinálni a — kartelltörvény módosítását, úgy, hogy a közérdekű kereset megindítását nemcsak, hogy a kereskedelemügyi miniszter elrendelheti, hanem az ilyen irányú kompetens helyekről beérkező javaslatok alapján el is fogja rendelni. — Elképzelem azt is, hogy addigra az új adókódex is, amely a mai visszásságokat és sokféle adónemeket kevesebbre csökkenti és igazságosabb adóztatásra fogja reformálni, szintén elkészül, — - Elképzelem azt is, hogy az ifjúság problémáinak, így elsősorban az elhelyezkedés lehetőségeinek sorsa is közelebb fog jutni a megoldáshoz azokkal az intézkedésekkel, ame- lyeket máris trevbe vett a kormány. — Mindig vallottam és mondottam, hogy az egész gazdasági életre — a külső és belső vi- szonyoknak alakulása bármit is jelentett, — semmi sem volt olyan súlyos, mint a tisztvi- selői fizetések lineáris csökkentése. Tehát el- képzelem, hogy vagy a közalkalmazottak fize- tésének új rendezése, vagy pedig a fizetések- nek gazdasági pótlékkal való felemelése fog el- következni, — Elképzelem még azt is, sőt nemcsak elképzelem, de egészen biztosra veszem, hogy az elkövetkezendő karácsonyra az áruházak versenye többé nem lesz olyan súlyos, mint a k 4 ANTONIA MALÁTA KÁVÉ fkilo AO filler ARISI NAGY megelőző esztendőkben, mert addigra máris éreztetni fogja üdvös hatását az új, druhdzu- kat szabályozó törvény, amely azonkívül, hogy szabályozza az áruházaknak működési körét, szabályozni fogja az áruházak igazságos és egyes osztályokra terjedő adózási [rendszerét is. Bízom benne, hogy me gfog szűnni az a visszás helyzet, hogy egy milliós forgalmat le- bonyolító áruház ugyanannyit fizessen évente adóban, mint egy Rákóczi-úti kiskereskedő, aki- nek üzlethelyisége és forgalma még egy Ctszä- zad részét se teszi ki egy jelentékenyebb áru- ház forgalmának. — Mindezek az elképzelések azon a biza- kodáson nyugszanak, hogy olyan esztendő kö- vetkezik, amelyet sem országos választás, sem pedig jelentősebb hatású külpolitikai esemény nem zavar meg. Vagyis, hogy a többségi párt, a Nemzeti egység Pártja, teljes erejét bele tudja vinni a nemzetmentő munka szolgálatába. — Bízom benne, hogy a Baross Szövetség, most már kellő alapok lerakása után, még erő- sebb mértékben ki tudja venni részét a magyar kereskedelem és ipar etikai alapjának további kiépítéséből és hogy mindazok a célkitűzések, amelyek a magyar kereskedelem és ipar hely- zetének javítása érdekében máris kidolgozás alatt állanak, meg fognak valósulni és az a tá- bor, amely ma a Baross Szövetségben felsora- kozik, nemcsak Budapesten, hanem az ország számos városában igen jelentős mértékben meg fog növekedni. — Altaläbanveve a nemzeti irányzatnak és a magyar sors megítélésének jobb esztende- jét várom, hogy valamit le tudjunk tenni 1936 karácsonyán abból a kálváriából, amelyet olyan súlyos megterhelésként hordunk most a vál- lainkon. —— Liptay Lajos a Községi Takarékpénztár vezér- igazgatója, Mint ismeretes, Reményi-Schneller La- jos dr. országgyűlési képviselőt nemrégiben a Ma- gyar Földhitelintézetek Országos Szövetsége —ve- zérigazgatójává nevezték ki. Remenyi-Schneller Lajos dr. ennek folytán megvált a Községi Taka- Tékpénztártól, ahol addíg a vezérigazgatói tisztsé- get viselte. Az átmeneti időre Liptay Lajos dr., az addigi vezérigazgatóhelyettes látta el a vezérigaz- gatói teendőket. Pénteken tartott ülésén azután a Budapesti — Székesfővárosi Takarékpénztár Rt, igazgatósága Liptay Lajos dr. eddigi vezérigazgató- helyettest a takarékpénztár vezérigazgatójává ne- vezte ki. Az új vezérigazgató Remenyi-Schneller Lajossal együtt részt vett abban a hatalmas és eredményes vezetőmunkában, amelynek tulajdonít- ható a Községi Takarékpénztár virágzó és teljes elismerést érdemlő működése, Ilymódon tehát a ve- zetöszellem kontinuitäsa nem szakadt meg és Liptay Lajos dr. személye, eddigi munkássága és számos kiváló érdeme biztosíték arra, hogy a Köz- ségi Takarékpénztár nem csupán megtartja eddigi előkelő pozícióját, hanem tovább halad azon az úton, amely eddig is a folytonoos fejlődés jegyében haladt előre. Uj kormányfőtanácsosok. A kormányzó Ora- vetz Árpád dr. m. kir. állami vas-, acél- és gép- gyári igazgatóhelyettesnek, továbbá Péterfíy Jó- zsefnek, a Községi Takarékpénztár ügyvezető- igazgatójának közhasznú érdemes tevékenységük elismeréséül a m. kiír. kormányfőtanácsosi címet adományozta, --- Page 422 --- A Gázművek új megällapodäsa | a magánszerelőkkel | ök hosszú knál tört 1 esitette Ő s | | ne t megele- | snek atkozott új | most meg is történt. A | terjesztette A | | | | i | | e héten hagyás végett a kötendő AZ új me; munkát ismer. Egyik az a iparos sze- rez meg a Gázműüve aki a mun munka, me lajstrorr iparos meghala nem vég jében ad. 2—2000 pe pengő orrendben is megelőzik mun a többit. Pár méter Pap Ferenc, : tett Mor 7 sodik építke lapítá pár medei ljesen befejezés r hiányzik a 1 elvégzik a al új létesítr nye rnek, lagútból. latnak vetik alá versenytárgyalási Riípások Ára az intézetek és üz Papír P szállítására az iskolák, hivatalok lehet január 9-én d. e. 10 óráig FŐVÁROSI HIRLAP matott a Budapesti Hirlap nyomdájában | apkiadóválla Felelős vezető: 4 SZLO igazgatö NAGY SÄNDOR CIPESZMESTER | úri-, nöl-, sport- és orthopädcipesz IV., Magyar-utca 52. Telefon 87-5-59 FREUD FRIGYES VL, Teréz-kürut 19. Tolelon : 11—2—91. Csavarok vas, a06l és sárgarózből, Witw és milliméter menettel raktáron. aját gyártmánya prüciztós csavarok. ERMÉNYI ANTAL bádogos és szerelő mester BUDAPEST, IX., TÜZOLTÓ-U, B/B Telefonszám : 31—2—38 |MOLNÄR KALMÄN EEE DISZMŰ-BÁDOGOS, GÁZ- és VIZVEZE. TÉK SZERELÉSI VALLALKOZÓ Budapest, VIII,, József-körut 69, (Pál-utca 6—8,) Telefon: 35-7-91. Speciális Lem 571. segits köszígetelő jemezbarkolatok koszítőte 1 lemezburkolatok készítője. LIEBHARD BÉLA ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, ÜLLŐ!-ÚT 64 TELEFON : 82-8-06 | FANCSALY FERENG egészségügyi berendezési vállalkozó | Fudapest, XI, Horthy Miklós út 80 | Telefon: 59—4—88 MENENDADERREBN sérült, szakadt rajzok kijavi- tásához. e Nedvesítés nélkül azonnal tapad a papirhoz és arról — ha szükséges — kön ÉV nyen lehúzható. e 10 m. ho: — tekercs ára 2-80 P, RAGASZTÓ-SZALAG $294A fénymásolat percek Magyar Vegyk6szitmenyü Papirgyár, Oser Jakab Budapest, VI., Ó-utca 49, sz. Telefon: 23-8-90. . P Dieea lenácz szobafestő és mázoló mester a ] BUDAPEST, V. CSÁKY-UTC Telefon: 91—7—42 mm d közp. fűtés, vízvezeték, csatornázás és [SZILÁGYI ÉLEK késáru-üzeme Gyártja az Összes hentes, mészáros és bélipar- ban használatos késeket, viszonteladók részére Budapest, VI!I., Gólya-u. 41. Tel.: 34-8-93 N Mihälka és Társai reszelő- és szerszámáru iparvállalat k. f. t. Budapest, V., Zápolya-utca 34. Telefon: 92-4-98. : [CZUCZ@R LÁSZLÓ l ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST 1., Török-utoa 4 Telefonszám 574-23 HOFFER JÓZSEF . 8 OKL. ‚GEPESZMERNÖK, ÉPÍTÉSI VÁLLAL- KOZÓ, EGÉSZSÉ GÜGYI BERENDEZO BUDAPEST, V., GR. VIGYÁZÓ FERENC-U. 3. TEL. : 23-7-46. BECHT JÓZSEF építészmérnök, építőmester Budapest, IV., Kecshemeti-utca 4 Telefon: 84-1-97 EANDSHINLEAANSEANNNLDUNNEBNADKOANNANERGESANIUNDDENS H Magyar gyártmányú TITÁN hőmérők vezérképviselete © BUDAPEST, V: ZKY-UTOA 27, SZÁM § (Teréz-körút 8 H nezszassauoszaman 3 ve EPITÖMESTER ROTTENBILLER-VU. 6 /b. TEL. ı 351—54 BUDAPEST, ViL, Gyári lerakat Telefon: 411-31 NYULASSY JÓZSEF parkett és padozati vállalat Bpest, IX., Dandár-u, 24. Vállal új és régi fektetést s mindenféle padozat munkát a legolcsóbban. BALOGH GYORGY az——I8 vizsgázott tetőfedő mester Gavora Zsismond okl. mérnök, építőmester Bpest, I., Enyedy-u. 12. Telelon 562-47 SEGÜRYI BERENDEZŐ, KÖZPONTI NOI FUTSS ZETÉK 35 CSATORNAZÁSI Budapest, VI., Ó-u. 31. Tel.: 17-9-05 Budapest, 11., Olasz-fasor 31 Tel. : 55-6-86 Macskásy Arpád ki. gépészmérnök, ki vállalata, t szállt Peirvezetőlő egatomárási és gázberendeséseket, szivattyútelepeket, "mindennemű központi fűtést, kazán- házi- és szellőzőberendezéseket. Budapest, VI., Dessewffy-utoa 5. Telefon: 27-8-10. . A 49 | Betón, makadám, aszfalt felvágásához vegyen BÉRKOMPRESSORT LISKA JFNŐ okl. Bépészmérnöl Tessor-bérbeadó Budapest, XL. Szüret-uten 5/7. Telefon SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNŐK Vasút-, út-, betonépítési vállalkozó, kövezőmester Budapest, IV., Petőfi Sandor-u, 16. Tel.: 897—85 épületbontási vállalkozók ÓS és HAVAS 402 vilukozók Budapest, IX,, Mester-ulca 11. Telefonszám : 87—0—€4, — Anyagtelep: XIV., Hungäria közep körüt 215 Az Angol-park mögött TEBZLER GYULA írógépkellékek, irodai szerek, papír- és grafikai cikkek készítési és szállítási vállalata Budapest, VI., Aréna-út 140. Telefon: 920-78. Baráth György hat. eng. villanyfelszerelési váll. Budapest, I., Olasz-Sasor 4 Telefon: 609-067 NAGY LAJOS okleveles mérnök, építési vállalata BUDAPEST, VII.. JÖSIKA-HTCA 15. Telefon : 45-3-28 Preciziös gépalkatrészek minden célral Földváry Ernő okl. gépészmérnök pr. s mechanikai üzeme — Telefon : 97-1—65 Budapest, VII, Tábornok-ntca 20. HOFBAUER ÉS PIAZZA RPITOMESTEREK IRODA VI., BÉKE-TÉR 3. VI., SZONDY-U. 34, TELEFON: 18-8-59. Keisch Fekete János TETOFEDOMESTEB Budapest, I, Karolina-üt 16. Telefon: 69-56-59. Krausz Ferenc bronzönfö Budapest, V1., Babórastea 80, Telefon: 932—926 RÉVÉSZ £s HUSZÁR mutótechnikai cikkek és láncok. Durcx-dugattyá vezérképviselet Budapest, VL, Jókai-tér 7. Tel.: 18-9-54 GROSZ FRIGYES OKL. MÉRNÖK EPITESI 28 KO- VEZESI VALL. "Telefon: 30-0-84. Budapest, TX., Dakáts-u. 1. STEINER ISTVÁN FIAI FÉMÁRUGYÁR Budapest, V., kádár-utca 6. Telefon: 22-9-63 Gyártmányok : Fényvető vizállásmutató készülékek. Próba- és le- eresztő csapok, olajozók, szelepek, gőzcsapok, vízállásmutatók GRDATIE a tökéletes aufópneu Föeldrusitds ı V7., MOZSÁR-UTOR 9