A digitális korszak a megfigyelés korszaka – jelenti ki Francisco R. Klauser Surveillance & Space című könyvében. Megfigyelés alatt a fókuszált figyelem olyan gyakorlatait és technikáit érti, amelyek célja a befolyásolás, védelem, irányítás, igazgatás, ellenőrzés. Az tehát nem megfigyelés, ha egy kocsmában kölcsönösen észleljük, ki mit csinál, miként viselkedik, az sem, ha a sarokban iszogatva figyelünk valakit, és az sem, ha nudista strandon rázoomolunk valakire. Hogy megfigyelésről beszéljünk, szükséges, hogy a figyelés bizonyos célokból és információrögzítő- és tároló eszközökkel történjen. Ma ezek az eszközök döntően digitálisak, nem analógok, és olyanok, amelyek adatok gyűjtését, rögzítését, megőrzését, átvitelét-átalakítását és elemzését végzik. De ki figyel meg kit? Hogyan és miért? A megfigyeléstechnikák és -technológiák hogyan érintik, hogyan hatnak a társadalmi-térbeli gyakorlatokra és viszonyokra? Hogyan formálják, alakítják mindennapi életünk tereit? Mi a következménye a határokat húzó-védő, határokon való ki- és belépést kontrolláló hatalomra nézvést? Hogy ezekre a kérdésekre válaszoljunk, Klauser szerint a megfigyelés és tér viszonyára, a megfigyelés és tér interakciójára kell fókuszálnunk. A megfigyelésben természetesen nincs semmi új. Az emberiség története megírható a figyelem azon gyakorlatainak és technikáinak történeteként, amelyek individuális vagy kollektív objektumokra irányulnak, hogy felügyeljék, irányítsák, ellenőrzés alatt tartsák, védjék azokat. Ami a mai, digitális megfigyelésben új, az legalább négy dolog. Az információszerzést olyan szoftverek végzik, amelyek egyszersmind fel is dolgozzák, elemzik is és a megfigyelésbe be is építik az információkat, valamint választ is generálnak az ingerekere. Ezek a szoftverek programozott tudatok, amelyek átitatják, működtetik, fönntartják a jelenkori (kapitalista vagy nem kapitalista) társadalmakat. Életünk elképzelhetetlen a mindennapjainkat is átszövő megfigyelés nélkül – nem fizethetnénk bankkártyával, nem tájékozódhatnánk-közlekedhetnénk GPS-szel, Google Mapsszel vagy Wazéval. Megfigyelés nem szűkíthető le a titkos vagy nem beleegyezésen alapuló vagy megfigyelő megfigyelését vagy a megfigyelő és megfigyelt interakcióját kizáró megfigyelésre. A megfigyelés mára túllépett az állambiztonság keretein, az életünk szinte minden szegletére-szeletére kiterjed, de nem csak tárgyai vagyunk, hanem alanyai is, nem csak elszenvedjük, hanem csináljuk is, hozzá is járulunk, beleegyezésünket is adjuk hozzá. Nem mindig, persze, de például okostelefonjainkat, rajta az applikációkat egyszerűen nem használhatnánk enélkül. Az viszont igaz, hogy általában ma sincs módunk befolyásolni vagy elkerülni a megfigyelés következményeit, de az is, hogy megfigyeltként ma többnyire nem azért nincs lehetőségünk választani és elkerülni a megfigyelést, mert nincs módunk rá (titkos, rejtett), hanem azért, mert ahhoz gyökeresen másképp kellene élnünk – okoskészülékek, böngészők, bankkártyák stb. nélkül. A megfigyelés immár nem szűkíthető le a látásra meg a hallásra, a megfigyelés produktumai nem csupán fotók, biztonságikamera-felvételek, hangfelvételek, hanem különféle vizuális és nem vizuális, auditív és nem auditív eszközökkel előállított-rögzített adatok és az ezekből az adatokból elemzéssel kinyert adatok (lásd például a profilépítő adatbázisokat). Ezért nem szükséges már, hogy a megfigyelés valós idejű legyen, adatok utólagos kinyerése és megmunkálása is megfigyelés. A digitális megfigyelőeszközök a nyilvános és a magánszférát is keresztül-kasul behálózzák. Mindkettő át van itatva megfigyeléssel, és nemcsak az e két szférát elválasztó határok válnak ezzel kérdésessé, hanem semmivé is lesznek azok a határok is, amelyek a magán- meg személyes szféra védelmét (is) szolgálták a megfigyeléssel szemben (falak, lezárt borítékok, távolság, sötétség, bőr). A mai digitális megfigyelő eszközök úgy hatolnak át ezeken, mintha ott se lennének, adott esetben azért, hogy személyünk és személyes szféránk védelme biztosítható legyen. A digitális kori megfigyelés megértéséhez, állítja Klauser, elengedhetetlen a megfigyelés, a tér és a hatalom összefüggésének megértése. Ehhez két úton indul el, hogy aztán összekapcsolja őket. Az egyik a megfigyeléstudomány (surveillance studies), a másik a politikai geográfia. Az előbbi tárgya a megfigyelés (vagy felügyelet), ami – állítja Klauser – elválaszthatatlanul összekapcsolódik a térrel; az utóbbi tárgya hatalom és tér, melyek – állítják a politikai geográfusok – elválaszthatatlanul összekapcsolódnak egymással. Ha megfigyelés megfelelő leírását akarjuk adni, akkor, véli Klauser, meg kell ragadnunk a megfigyelés, tér és hatalom interakcióját. Henry Lefebvre, Michel Foucault, Bruno Latour és mások kreatív elsajátításával Klauser arra jut: a szóban forgó interakciókban döntő szerepe van a közvetítőknek és közvetítéseknek. Ezek azok, amelyek létrehozzák a hatást, az egyiknek a másikra gyakorolt konkrét hatását. A megfigyelést, annak hatalommal és térrel való interakcióját tehát, állítja Klauser, a közvetítőkre és közvetítés folyamatira fókuszálva lehet leírni és megragadni. Hogy érsük, miről is van szó, vegyünk egy példát, a már említett Wazét. Ez egy navigációs alkalmazás, amely lehetővé teszi felhasználóinak, hogy bejelentsék a traffipaxok konkrét helyét, ami aztán megjelenik a térképen, ahogyan egyébként a forgalom nagyságára vonatkozó adatok is. A Waze ezzel, vagyis a megfigyelők megfigyelésével lehetőséget ad a menekülésre, de arra is, hogy a rendőrök, hiszen az alkalmazást megnyitva ők is láthatják, amit az autósok láthatnak, a kedvelt menekülési útvonalak mentén helyezzenek el traffipaxokat, meg arra is, hogy az autósokat kényszer nélkül rávegye, tartsák be a sebességhatárokat. A Waze ily módon közvetítőként működik, közvetít az ellenőrzést-felügyeletet gyakorló hatalom és az autózó állampolgárok között. Ezen applikáció mint közvetítő figyelembe vétele nélkül nem tudunk számot adni a megfigyelés hatásáról: arról, hogy a traffipaxokat lokalizáló Waze a teret ketté, kétféle cselekvési térré osztja, orientálva ezzel mind a megfigyelők, mind a megfigyeltek cselekvéseit, és hogy általa az ellenőrző hatalom anélkül képes szabálykövetésre bírni az állampolgárokat, hogy kényszeríte. Klauser könyvének egyik fő állítása: a megfigyelés lényegi kapcsolatban áll a térrel, és e kapcsolat kétoldalú: a tér éppúgy hat a megfigyelésre, mint a megfigyelés a térre. A tér és megfigyelés kölcsönösen konstituálják egymást. A tér tehát nem egyszerűen a megfigyelés tárgya, közvetítője, helye és statikus háttere, hanem alakítója-formálója; a megfigyelés pedig nem egyszerűen áthatol a téren, mint fény az üvegen, hanem beleíródik a térbe, alakítja-formálja azt. Vagyis nemcsak a megfigyelés hat a térre (szerkezetére, használatára, tapasztalatára és benne zajló cselekvésre), hanem a terek (szerkezete, használata, tapasztalata, bennük zajló cselekvések) is hatnak a megfigyelésre. Klauser könyvének másik fő állítása: a megfigyelés elválaszthatatlanuk összekapcsolódik a hatalommal, a hatalom pedig a térrel: a hatalom és tér kölcsönösen konstituálják egymást. Vagyis a hatalom beleíródik a térbe, hatást gyakorolván annak szerkezetére, tapasztalatára, használatára, a benne zajló cselekvésekre; a tér, annak szerkezete, használata, a benne zajló cselekvések hatást gyakorolnak a hatalomra, alakítják-formálják annak működését és hatását. E két állítás mutatja: Klauser célja az, hogy a politikai geográfiát és a megfigyeléstudományt egymásba fordítsa, vagyis hogy kidolgozza „a megfigyelés politikai geográfiájának” alapvetését és fogalmiságát oly módon, hogy az alkalmas legyen a digitális kor komplex megfigyelési gyakorlatainak leírására és megragadására. Amit tehát Klauser a Surveillance & Space című könyvében csinál, az nem más, mint hogy a politikai geográfiát beírja a megfigyeléstudományba, a megfigyeléstudományt a politikai geográfiába, azért, hogy föltárhassa a digitális megfigyelés, a tér és a hatalom ama interakcióját, amelyen mai mindennapi életünk és annak kormányozhatósága alapul. Ajánlott olvasmányok: Replika 89 (2014/5) „surveillance studies” tematikus blokkjának tanulmányai Zygmunt Bauman – David Lyon: Liquid Surveillance. A Conversation. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) David Lyon: Surveillance Studies. An Overview. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Torin Monahan – David Murakami Wood (szerk.): Surveillance Studies. A reader. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) Christian Fuchs – Kees Boersma – Anders Albrechtslund –  Marisol Sandoval (szerk.): Internet and Surveillance. The challenges of Web 2.0 and Social Media. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)