A szex radikális politikai gazdaságtana – ezt kínálja olvasóinak Dana Kaplan és Eva Illouz What is Sexual Capital? című könyve. Nem egyszerűen azzal a közkeletű nézettel szakít, hogy a szex teljesen természetes dolog és magánügy, hanem azzal is, hogy szexnek nincs köze a társadalmi struktúrához. Legfőbb állítása, hogy a szex mint tőke nem csupán a nemi viszonyokkal függ össze, hanem az osztályviszonyokkal is, a szexuális tőke sajátos, neoliberális fajtája pedig nem annyira nemi, sokkal inkább osztályviszonyokkal átitatott. Manapság se szeri, se száma az olyan kritikai társadalomtudományos szövegeknek, melyek az általuk vizsgált jelenségeket illetően ugyanarra jutnak: a kapitalizmus ezt is felzabálta. Olybá tűnik, hogy a kapitalizmus, mint a mesebeli kisgömböc, teljesen elszabadult, és univerzális zabálhatnékja van; ám nemcsak hamm, bekapja, amit előtalál, hanem meg is csócsálja, be is kebelezi, és még sajna kipukkadni sem tud. E szövegek a kapitalizmust mint totalitást demonstrálják, azt, hogy a kapitalizmus logikája a társadalom legelemibb magjára, legillékonyabb jelenségeire, érzésekre, képzetekre stb. is kiterjed már. Nem könnyű azonban eldönteni, hogy a kapitalizmus valóban ily’ hatalmas, vagy inkább csak a vakság az, ami miatt a kutatók nem képesek meglátni, ami nem illik a képbe. Akárhogyan is, Kaplan és Illouz könyve arra jut, mint a többi ilyen típusú szöveg: „A szexuális tőke involválja és implikálja a kapitalista reprodukció totalitását.” Szexualitást összekapcsolni a tőkével – ez sokak számára már csak azért is zavarba ejtő lehet, mert a szexre általában úgy gondolunk, mint ami önmagában véve és önmagáért is jó, s bár társas, többnyire nem nyilvános. Mégis, mutat rá a szociológia, társadalmi, mert társadalmi erők által formált, felügyelt, szabályozott volt mindig is. Hosszú ideig a vallás és az egyház formálta, felügyelte, szabályozta a szexualitást, a késő modernitásban viszont a gazdaság veszi át szerepét. Eközben persze történt egy s más, igazából nem is kellett a késő modernitásnak eljönnie ahhoz, hogy a szexualitás életbevágó gazdasági üggyé váljon. A 18. században lesz, mint Michel Foucault A szexualitás történetének első kötetében megmutatta, a népből a munkaerőként (erőforrásként) fölfogott népesség, s ekkor válik meghatározóvá az a gondolat, hogy a nemzetek gazdagsága azon is áll vagy bukik, hogy ki hogyan használja a nemi szervét. A szexualitás így a 18. században igazgatási-kormányzati és gazdasági ügy lett: nem csupán a kiöregedett vagy halott munkaerő utánpótlásának (megfelelő népességszaporulat), hanem az élő-eleven munkaerő karbantartásának, egyszóval a munkaerő reprodukciójának záloga. Ez, mármint a munkaerő reprodukciója a termelés szükséges feltétele, egyben első fázisa, mely ugyan gazdasági nyereséget nem termel, de biztosítja, hogy legyen gazdasági nyereséget termelő munkaerő. A nemi szerv használata formálásának, felügyeletének, szabályozásának célja voltaképp nem volt más, mint a szexualitás reprodukció és ezzel a kapitalizmus szolgálatába állítása. A szexuális szabadsággal, a szexnek a reprodukció és vele a heteroszexualitás kényszere alóli fölszabadulásával nem lesz a szexualitás kevésbé a kapitalizmus szolgálóleánya: szexeljen csak mindenki úgy és azzal, ahogy és akivel akar, legyen csak benne minél nagyobb öröme, nemiségétől, szexuális beállítottságától függetlenül, hogy aztán feltöltődve, újult erővel indulhasson a munkába termelni. Ez a munkaerő renoválását szolgáló szexualitás ugyanúgy nem tőke még, mint a munkaerő reprodukcióját szolgáló, de ahhoz, hogy a szexualitás tőkévé válhasson, szükséges, hogy a szexualitás függetlenedjen a keresztény vallás és egyház által is hirdetett és szentesített, a szexualitást a reprodukció szolgálatába állító-tartó normáktól. Vagyis a szexualitás szekularizációja a konkrét-történelmi feltétele annak, hogy a szexualitás tőkévé váljon. A tőke fogalma egy ideig csak a gazdaságtanban volt használatos, de a szociológia kiterjesztette a tőke fogalmát a nem gazdasági szférákra, az ottani erőforrásokra, befektetésekre és felhalmozásokra, amelyek valamilyen, anyagi és nem anyagi, gazdasági és nem gazdasági nyereségét hoznak, termelnek. Ehhez kapcsolódva beszél Kaplan és Illouz szexuális tőkéről, a kérdés csak az, hogyan is lehet tőke a szexualitás? Miféle nyereséget termel az, ami szexuális? Ezek a nyereségek maguk is szexuálisak, vagy ami szexuális, az nem szexuális nyereséget is termelhet? Ha igen, akkor milyeneket, és ha ezek nem gazdaságiak, akkor átvihetők-e a gazdasági szférába? És mi a feltétele annak, hogy a szexuális tőke gazdasági értékkel bírjon, gazdasági értéket, nyereséget termeljen? E kérdésekre adott válaszuk kidolgozása során Kaplan és Illouz a szexuális tőke négy formáját különbözteti meg, s ezek mindegyikét a kapitalizmus egy adott korszakában megjelenő, a társadalmi élet reprodukciója és a tőkefelhalmozás közötti feszültség megnyilvánulásaként fogja föl. Nem soroljuk föl és részletezzük ezeket, csak a negyedik formájáról szólunk, melyet Kaplan és Illouz neoliberális szexuális tőkének nevez. Ez a késő modernitás (avagy a neoliberális kapitalizmus) szülötte, és nem egyenlő sem a test áruvá tételével termelődő értéktöbblettel (szexmunka), sem pedig azzal az értéktöbblettel, amelyet a szexualizált test, én, önazonosság és ezzel összekapcsolódó fogyasztás révén termelődik (szexipar); mind a kettő szexuális tőke, annak sajátos fajtája, de a neoliberális szexuális tőke valami más. A neoliberális szexuális tőke azt jelöli, hogy szex révén olyan önmagunkkal kapcsolatos érzések és beállítottságok, olyan képességek és készségek vésődhetnek belénk, amelyek a munka világába konvertálhatók és kamatoztathatók: növelik foglalkoztathatóságunkat. Ezzel Kaplan és Illouz azt állítja, hogy a neoliberális kapitalizmusban a szex nem csupán a szexmunkában és szexiparban, valamint a szexszel és szexuális identitással összekapcsolódó fogyasztás révén válik tőkévé, hanem a munka világába konvertálható szexuális tapasztalat révén is. A foglalkoztathatóság személyes teljesítmények, beállítottságok, képességek, készségek és tulajdonságok együttese, melyek felkeltik, magukra vonják a HR-esek és a munkáltatók meg a főnökök figyelmét, vonzóvá, kívánatossá, akarttá teszik a munkakeresőt vagy munkavállalót az erősen kompetitív munkaerőpiacon. Ma – szól Kaplan és Illouz egyik tézise – a teljes mértékben foglalkoztatható egyén az, aki teljes mértékben szexuális. Nem abban az értelemben, hogy ellenálhatatlanul vonzó, szexi, erotikus, de nem is abban az értelemben, hogy az a bizonyos dívány nyitja meg előtte az ajtókat, hanem hogy bizonyos szexuális tapasztalatok hoznak és termelnek nyereséget a munkaerőpiacon és a munkában. Jó, de a szex a szexuális tapasztalatok megszerzésének és meglétük tanúsításának helye általában nem az állásinterjú és nem a munkahely. Nem abszurd azt mondani, hogy a szexuális tapasztalatok munka világába konvertálhatók? Hogyan lehet a szexuális tapasztalat nyereséget hozó és termelő a munka világában? Hogyan kapcsolódhat össze a szexuális tapasztalat és a foglalkoztathatóság? Kaplan és Illouz válasza ez: nem egyszerűen úgy, hogy a jó, örömöt adó, kielégüléssel járó szex jó közérzetet, nagyobb munkakedvet és a munkával való nagyobb elégedettséget eredményez, hanem egyrészt úgy, hogy a szex révén a munka világának bizonyos helyein megkövetelt, elvárt, díjazott beállítottságok (vállalkozószelleműség, kreativitás, proaktivitás, ambiciózusság, expresszivitás) vésődhetnek belénk. Másrészt úgy, hogy a munka világában kamatoztatható önérzetet, önbecsülést, önbizalmat, magabiztosságot adhat. Végül úgy, hogy olyan szociális kompetenciák begyakorlásának terepéül szolgálhat, melyek a szolgáltató (nem, nem (csak) a szexszolgáltató) szektorban nélkülözhetetlenek. A ható igék azt fejezik ki, hogy ez nem mindenki számára lehetőség: a szex ugyan több-kevésbé mindenkié, de a tőkésíthető, a munka világába konvertálható, tőkésíthető szexuális tapasztalat nem. Ez bizonyos, osztályhelyzetű és habitusú egyének számára lehetőség, mégpedig a középosztályhoz tartozóké – állítja Kaplan és Illouz. Ám empirikus kutatást nem végeznek, ennek híján ez az állításuk egyszerűen a levegőben lóg. Nem tudjuk meg, mi a „középosztály”, és nincs igazolva, hogy a „középosztály” úgy szexel, hogy ezzel nem tudatosan (a szex nem racionális tőkefelhalmozó tevékenység) vési bele az egyénekbe azokat a beállítottságokat, készségekre és képességeket, amelyek növelik foglalkoztathatóságukat a kreativitást, proaktivitást, ambiciózusságot, expresszivitást elváró-díjazó munkakörökben. Hipotézisnek persze, de csakis annak, azonban megfelel, ahogyan Kaplan és Illouz könyvének legfőbb állítása is, mely szerint a társadalmi osztály és az osztályviszonyok relevánsabbak a szexuális tőke neoliberális formáját illetően, mint a társadalmi nem és nemi viszonyok, vagyis hogy a szexuális tőke neoliberális formája nem annyira nemi viszonyokkal, sokkal inkább osztályviszonyokkal átitatott. Ajánlott olvasmányok: Illouz, Eva: Consuming the Romantic utopia. Love and the Cultural Contradictions of Capitalism. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Illouz, Eva: Why Love Hurts. A Sociological Explanation. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Illouz, Eva (szerk.): Wa(h)re Gefühle. Authentizität im Konsumkapitalismus. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Werlhof, Claudia von: Megjegyzések a szexualitás és a gazdaság kapcsolatáról. In Replika 117–118. (2020), 11–18. o. Csányi Gergely: A szexuális forradalom politikai gazdaságtana : "vaginális orgazmus", pornó és homofóbia a modern világrendszerben. In Replika 117–118. (2020), 19–51. o.