Nem contradictio in adiecto ez? Vagyis: lehetnek-e a társadalmi mozgalmak kormányzatiak/államiak? Nem önellentmondás ez? A hagyományos fölfogás szerint az. Ruling by Other Means: State-mobilized Movements című kötet megkérdőjelezi ezt. Újszerűsége abban áll, hogy szerzői esettanulmányaikon keresztül megmutatják: vannak olyan társadalmi mozgalmak, amelyek a kormányzat vagy az állam teremtményei, nem pedig a társadalom önszerveződésének termékei, azaz vannak kormányzati/állami társadalmi mozgalmak. A hagyományos fölfogás szerint a társadalmi mozgalmak nem kormányzatiak/államiak: függetlenek a kormányzattól/államtól, társadalmi önszerveződés eredményei, és a kormányzattal/állammal szemben lépnek föl: olyan szociális sérelmeknek, identitásokat és érdekeket jelenítenek meg és képviselnek, amelyek a kormányzat/állam mellőz, elnyom, háttérbe szorít, figyelemre sem méltat; tiltakoznak, tüntetnek, harcolnak, követeléseket támasztanak, figyelmeztetnek. A társadalom aktivizálja, szervezi tehát magát, a kormányzat/állam pedig címzettje és elszenvedője a társadalmi önszerveződésből eredő kollektív cselekvéseknek, és vagy meghallgatja, befogadja az üzenetet, vagy tudomást sem vesz róla, vagy visszautasítja, vagy elmismásolja, a legkülönfélébb békés vagy nem békés, tárgyalásos vagy elnyomó taktikákat bevetve. Ez azonban csak az egyik oldala a történetnek. Merthogy vannak olyan társadalmi mozgalmak, ma is és a történelemben is szép számmal, amelyek nem illenek ebbe a képbe: megkérdőjelezik a társadalmi mozgalmak hagyományos fölfogását, amely állam és a társadalom dichotómiáján alapul, és amely szerint a társadalom aktív, az állam pedig reaktív. Íme egy többé-kevésbé ismerős példa: Lengyelország, Varsó, 2016. április 10. Izgatott tömeg gyűl össze a lengyel főváros központjában, hogy demonstráljon. A tiltakozás a szokásos lengyel forgatókönyv szerint zajlik: a tömeg a varsói katedrálisból indul el, és régi városon keresztül az elnöki palotához vonul; lengyel nemzeti színű zászlók lobognak, és a Szolidaritás logója is fel-feltűnik a tömegben. Megvan a felfokozott hangulat, az indulat a düh, a harag. De célpontja nem a kormány vagy a kormánypárt; nem ellene tiltakoznak, nem vele szemben fogalmaznak meg valamilyen sérelmet, igényt, követelést. A kormány és kormánypárt fejesei mondanak beszédet, azok, akik e megmozdulást szervezték a szmolenszki katasztrófa hatodik évfordulójának alkalmából. Megemlékezés volt ez, de több is annál. Az elmondott beszédek ugyanis arról szóltak, hogy az előző, immár ellenzékben lévő kormány(párt) vezetői Lengyelország elárulói és ellenségei, mert felelősség terheli őket azért, hogy nem derült ki az igazság a szmolenszki katasztrófa ügyében, és talán magáért a katasztrófáért is. Amit ez a lengyel példa mutat, az nem valami szokatlan és kivételes a társadalmi mozgalmak történetében, állítják könyvünk szerzői. Számos mai és tegnapi tüntetés, tiltakozás, megmozdulás kormányzat által kezdeményezett, ösztönzött és anyagilag is támogatott: a modern állam történetében újra meg újra színre lépnek olyan társadalmi mozgalmak, amelyek gyakran spontán és autonóm kollektív társadalmi cselekvéseknek tűnnek, ám valójában az állami-kormányzati konstrukció vagy manipuláció termékei. Erre példa az 1938-as németországi Kristallnacht vagy az 1994-es ruandai népírtás, de az olyan megmozdulások, tiltakozások, tüntetések, szervezkedések, szerveződések is, amelyek célkeresztjében az ellenzék és/vagy a külföldi szerveződések, szervezetek állnak (lásd Kína, Oroszország, Törökország, Venezuela, Lengyelország, Magyarország stb.). Történelmi tapasztalatok, kivált a kommunista és fasiszta rezsimek, de a mai tapasztalatok is azt sugallják: a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak a nem demokratikus, manapság az ún. autoriter-populista vagy hibrid rezsimek sajátossága, a jól működő demokráciák ellenben az igazi, valódi társadalmi mozgalmak kánaánjai. Ez azonban tévedés – állítják könyvünk szerzői. Történelmileg nézve persze áll: a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak inkább a nem demokratikus rezsimek jellemzői, és manapság is gyakoribbak a nem demokratikus (populista-autoriter vagy hibrid rezsimekben), mint a demokratikusokban. Ám, ahogy a hindu nacionalista tüntetéseknek a könyv bevezetőjében említett példája is mutatja, a demokráciák sem immunisak a kormányzati/állami társadalmi mozgalmakkal szemben, azokban is létrejöttek és létrejönnek ilyen társadalmi mozgalmak. A kormányzati/állami társadalmi mozgalmak tehát bizonyos mértékig rezsimfüggetlenek – húzzák alá könyvünk szerzői. Az esettanulmányokból álló, egy kiváló áttekintést adó bevezetőt is tartalmazó könyvünk tárgya a különféle kormányzati/állami társadalmi mozgalmak empirikus vizsgálata, olyan mozgalmaké tehát, amelyek mögött egy állam/kormányzat áll, és amelyek – az állam/kormány médiumaként – aktívan részt vesznek a kormányzat/állam és politikája társadalmi bázisának, legitimitásának és stabilitásának megteremtésében-fönntartásában, sőt e politika megvalósításában is. E mozgalmak ezért nem egyszerűen kormányzati/ állami mozgalmak [state-mobilized movements], hanem egyben a kormányzás más eszközökkel való folytatásai is [ruling by other means]. Mindegyik esettanulmány, melyek különféle történelmi időszakokban és regionális kontextusokban vizsgálják a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak jelenségét, a következő kérdésekre keresnek választ: 1. Miért és mikor törekszik az állam/kormányzat a társadalmi mozgalmak létrehozására? 2. Hogyan jönnek létre, maradnak fönn és fejlődnek tovább az ilyen mozgalmak? 3. Milyen technikákat és technológiákat használ ehhez a kormányzat/állam? 4. Milyen jelentéses valóságot, identitásokat és társadalmi törésvonalakat erősítenek meg vagy konstruálnak a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak? Milyen interakció zajlik az ilyen mozgalmak esetében az állam és a társadalom között? 5. Milyen rövid és hosszú távú következményei vannak a társadalomra és az államra nézvést a kormányzati/állami társadalmi mozgalmaknak? A könyv esettanulmányaival nem ad kimerítő és átfogó képet a kormányzati/állami társadalmi mozgalmakról, de ez nem is célja. Inkább arra törekszik, hogy egy eddig nem igazán vizsgált, ám igen figyelemre méltó, kutatás szempontjából is gazdag lehetőségeket magába rejtő jelenséget tárjon a szemünk elé. Szerzők ugyanis úgy látják: a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak kiaknázatlan kutatási terület, és vizsgálata nemcsak a civil társadalom és a társadalmi mozgalmak kutatásának horizontját tágítják, hanem hozzásegítenek minket a mai populista-autoriter rezsimek működésének megértéshez is. Nyitott kérdés marad azonban: mit tudhatunk meg és mit árul el egy demokráciáról, ha abban is élni és virulni kezdenek a kormányzati/állami társadalmi mozgalmak? Az viszont a könyv szerzői szerint biztos: az ilyen mozgalmak világot megváltoztató horderővel bírtak és bírnak, amiért is gőzerővel tovább kell kutatni őket. Ajánlott olvasmányok: Moghadam, Valentine M.: Globalization and Social Movements. The Populist Challenge and Democratic Alternatives. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Tufekci, Zeynep: Twitter and Tear Gas. The Power and Fragility of Networked Protest. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Della Porta, Donatella – Diani, Mario (szerk.): The Oxford Handbook of Social Movements. (Helyben olvasható könyvtárunkban.) Mikecz Dániel: Semmit rólunk nélkülünk. Tüntetések, politikai aktivizmus az Orbán-rezsim idején. (Könyvárunkból kölcsönözhető.) Ajánlott video és podcast: https://asiacenter.harvard.edu/ruling-other-means-state-mobilized-movements https://democracyparadox.com/2021/11/02/elizabeth-perry-and-grzegorz-ekiert-on-state-mobilized-movements/